March 23, 2017 | Author: Tibor Trippe | Category: N/A
A Krisztushierarchia, a három képesség, reinkarnáció...
A MODERN RÓZSAKERESZT ELEMI FILOZÓFIÁJA
Eredeti cím: Elementaire wijsbegeerte van het moderne rozekruis Első holland kiadás dátuma: 1950
Az Arany Rózsakereszt Vallásközössége
Lectorium Rosicrucianum Bakenessergracht 11-15 NL 2011 JS Haarlem Hollandia és 2528 Úny Újtelep
Minden jog fenntartva Copyright © 1993 Rozekruis Pers, Haarlem
A MODERN RÓZSAKERESZT ELEMI FILOZÓFIÁJA
J. VAN RIJCKENBORGH
Szegletkő sorozat 5
LECTORIUM ROSICRUCIANUM
Tartalomjegyzék
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII XIII XIV XV XVI XVII XVIII XIX 4
Előszó . . . . . . . . . . . . . . . . A három képesség, amelyet fel kell éleszteni . . A Krisztushierarchia vagy Szellemi Iskola . . . Mágia . . . . . . . . . . . . . . . . Beavatás . . . . . . . . . . . . . . . Mit lehet beavatni? . . . . . . . . . . . Involúció - evolúció . . . . . . . . . . . A születés és halál körforgása . . . . . . . . Mikrokozmikus reinkarnáció . . . . . . . A föld és a dialektikus életterület szerkezete . . Az ember háromszoros, kilencszeres és tizenkétszeres szerkezete . . . . . . . . . A hétkarú gyertyatartó és az emberi templom . . A regenerálásnak és a világ megmentésének folyamata . . . . . . Az új Világszerzet, valamint az egyház veszélyei . Spiritizmus (I) . . . . . . . . . . . . . Spiritizmus (II) . . . . . . . . . . . . . Spiritizmus (III) . . . . . . . . . . . . Hipnózis - mágnesezés - kézrátétel . . . . . . Életvitel és vegetáriánizmus . . . . . . . . Életvitel és nikotin, alkohol és más kábítószerek .
. . . . . . . . . .
. . . . . . . . . .
7 9 16 24 31 39 46 53 60 66
. . 79 . . 85 . . . . . . . .
. 92 . 99 . 106 . 113 . 119 . 125 . 132 . 139
XX XXI XXII XXIII XXIV XXV XXVI
A kozmikus két-egység (I) . . . . . . A kozmikus két-egység (II) . . . . . Viszonyunk az államhoz és a politikához Viszonyunk az ezotérikus életterülethez . Az ima . . . . . . . . . . . . A Biblia . . . . . . . . . . . . Az Arany Rózsakereszt . . . . . . . Szómagyarázat . . . . . . . . . . Melléklet a X. és XI. fejezethez . . . .
. . . . . . . . .
. . . . . . . . .
. . . . . . . . .
. . . . . . . . .
. 145 . 152 . 158 . 166 . 172 . 176 . 181 . 189 . 193
5
Előszó Ezt a könyvet azoknak szántuk, akik az eredeti, isteni élet emlékének ösztönzésére szeretnének megismerkedni a Rózsakereszt egyetemes filozófiájával, és ezzel az 1944/46-os években tanfolyamok formájában tartott előadásokat teszünk közzé. Ez a könyv sok igazságkeresőhöz jusson el, és segítsen, ahol lehet!
J. Van Rijckenborgh
7
I A három képesség, amelyet fel kell éleszteni Az érdeklődő, aki e könyv kézbevételével fogalmat akar alkotni magának a modern Rózsakereszt filozófiájáról, nem elégedhet meg felületes ismerkedéssel. Tudatában kell lennie annak, hogy nehéz tanulmányba kezd, mely teljes figyelmet és mély megfontolást kíván. A Rózsakereszt filozófiája nem az életről elmélkedik, hanem magára a tanuló életére gyakorol hatást: és az olvasónak újra és újra az a benyomása, mintha a Szellemi Iskola közvetlenül őhozzá fordulna. Ennek a módszernek természetesen kellemetlen oldala is lehet, mert olykor esetleg bosszúságot, sőt haragot is okozhat: mégis, félreismerhetetlen haszna miatt előnyben részesítjük a megszokottabb módszerekkel szemben. Az anyagnak ugyanis az olvasót nyugtalanítania, erősen foglalkoztatnia, sőt támadnia kell és különösen intellektuális érdeklődését kell szinte párbajra hívnia. Aki valódi rózsakeresztes irodalommal kezd foglalkozni, az jól értse meg, hogy a Szellemi Iskola munkatársai nem irodalmi vagy ismeretelméleti tehetségüket akarják fitogtatni, hogy ezzel földi és anyagi érdekeket támogassanak, hanem munkájukat a Szellemi Iskola szolgálatában végzik, még akkor is, ha ez a munka a saját anyagi érdekeikkel gyakran teljesen ellenkezik. A szerző a szolgálata területéről fordul Önökhöz, létállapotának megfelelően, hogy a nagy, magasztos Világosság- Szerzet nevében bizonyságot tegyen az emberiség előtt. Ez a Szerzet sok néven ismeretes. Például: a Hierofáns Szellemi Iskola, a Krisztus-Hierofánsok Misztériumiskolája, a Belső Egyház, Melkhisédek Rendje, a Rózsakereszt Szerzete, stb. A tanuló, aki ezzel a könyvvel megismerkedik, nézetünk szerint vegye úgy, mintha ez a Szerzet a következő fejezetekben közvetlenül hozzá fordulna. 9
Ennél az érintkezésnél a szerző személyisége, vagy a Lectorium Rosicrucianum szervezeti felépítése csak hátteret képez. Ebből az következik, hogy ez a Szerzet, amelyről tanúskodni akarunk, senkinél sem jelentkezik egyesület, szervezet, vagy egyházi intézmény képében. Mi iskoláról beszélünk, és e könyv tanulmányozása közben Önök úgyszólván ennek az iskolának az előudvarában tartózkodnak. Itt azonban különleges iskoláról van szó. Ebben az iskolában az embert nem idomítják intellektuális módszerekkel, nem edzik a biológiai agytudatot, nincs vizsga, és diplomákat sem osztogatnak. A Rózsakereszt Iskolája három képességhez intéz felhívást, mely az ember titokzatos mikrokozmikus rendszerében nyugszik, mintegy halálos álomban. Az Iskola ezt a három képességet próbálja minden ellenállás ellenére felébreszteni és tevékenységre ösztönözni. Amint ebből a három képességből a tanulónál megnyilvánul valami, kialakul a kívánt tanuló- iskola kapcsolat. Ettől kezdve a tanuló elsőkézből tud, lát és ismer meg mindent, amit az Iskola közöl vele és amivel az Iskola kapcsolatba hozza. Ha ez a viszony alapvetően megvalósul, akkor a tanuló nagyon is tudatosan felismeri mindannak a hasznát és szükségességét, amit az Iskola tanácsol. Így lesz nyilvánvaló, hogy a Szellemi Iskola nem valami népszerű hitet segít elő, hanem világos, pozitív tudást közvetít: mégpedig nem a tények, dogmák, frázisok, tantételek és feltevések gyüjteménye értelmében, melyekkel az ember keze végeredményben üres marad, hanem ellenállhatatlan és abszolút tudást, megértést és átlátást tesz a tanuló belső birtokává. Ha a Rózsakereszt Iskolájának és az érdeklődve tanulmányozó tanulónak a viszonya ezen az alapon fejlődik, akkor szó sem lesz tekintélyről vagy ostoba engedelmességről, hanem belső felismerésről, egy út, egy ösvény tudatos követéséről, melyet az ember maga hitelesít belsőleg. Három szunnyadó képességnek kell tehát a tanuló életében megnyilvánulnia: 10
az új akarat, az új bölcsesség és az új cselekvés képességének. Az embernek van ugyan akarata, de az egyrészt zabolátlan, másrészt kísérletező vagy spekulatív. Az akaratmegfeszítés eredménye kezdettől fogva bizonytalan, s ha néha mégsem az, akkor az esetleges mellékjelenségekkel vagy a felkeltett ellenállással nem számoltak. Így az embert már csak akaratának kiélése miatt is aggodalom és gond terheli. Az emberi akarat tehát sohasem megszabadító, s ezenkívül a vérhez kötött, ami azt jelenti, hogy teljesen a vérben jelen lévő lehetőségektől és erőktől függ. Van az emberben bizonyos bölcsesség is. Ez alatt azonban itt intellektuális képesség, értelmi agykapacitás értendő. A tanuló felismeri, hogy az ember ezeknél a képességeknél is teljesen a külső, tehát látható háromdimenziós dolgoktól függ. Nem hiába állapítja meg a Biblia, hogy az emberek bölcsessége bolondság Isten előtt. Abszolút ismeret sohasem válhat az érzékekből élő ember birtokává. Amit bölcsességnek neveznek, az a szemléletnek egy formája, amit az ember érzékszervi észleléssel sajátított el, és amit erősen befolyásolt és megrontott a nevelés és a vér állapota. Az ember bizonyos tevékenységet is kifejt. Hát nem rendkívül szomorú ennek az eredménye? Sokkal több-e ez vajon, mint a „kenyeret és cirkuszt” igénylése? Az ember tevékenysége egészen a létért folytatott küzdelem jegyében áll, amelyet egy kis szórakozással, meg valami szellemi romantikával fűszerez, jelleme szerint. Az akarat, bölcsesség és tevékenység háromsága, ahogyan ez a földi természetben kifejlődik, egy lobogó természeti ösztönhöz is kapcsolódik, melyet vágynak neveznek. Ez a vágyhoz vagy természetösztönhöz kötött háromság felelős a biológiai tudat, az én-tudat kifejlődéséért is. E tudat legjellemzőbb tulajdonsága az önérvényesítés. Az önérvényesítés és a vágy nagyon spekulatív és rendkívül szeszélyes. Ha bizonyos tapasztalatok csalódást okoznak az embernek, 11
akkor az egyik tárgytól a másikhoz kapkod, és szorultságában természeti táncait járja hipotézisekkel és más látszatokkal. Majdnem minden vallásos ösztönnek az önérvényesítés és a vágy a hajtóereje. Ha a tanuló világosan fel tudná ismerni ezt az állapotot, akkor éreznie kellene egy alapvető megfordulás szükségességét. Meg kellene útálnia jelenlegi állapotát, és ennek következtében meg kellene kísérelnie, hogy vágyait és önérvényesítési törekvését semlegesítse. Itt felmerül a kérdés, hogyan kellene egy ilyen semlegesítési folyamatnak kifejlődnie. A tanulónak már nem kell akarnia régi életét, fel kell adnia összegyűjtött álbölcsességét, és ki kell magát vonnia a vágy és az önérvényesítés vészes játékából. Egyesek képesek az alapvető megfordulást könnyűszerrel valóra váltani a vallás, a művészet és a tudomány nagyon tökéletlen valóságának területén. Minden további nélkül fel tudják ismerni a vallási hipotézisek spekulatív természetét, a tudomány reménytelenségét és ördögiségét, s hogy az, amit művészetnek neveznek, nem megszabadító. Sokkal de sokkal nehezebb azonban alapvetően megválni a különböző természeti ösztönöktől, mert az ember a „természetből” és a „természettől” való. A természetösztönök sokkal erősebben köthetik az embert a régi élethez, mint a vallás, a művészet és a tudomány. A tanulónak itt nem szabad becsapnia önmagát. Olykor erőteljesen harcba száll a környezetében felmerülő akadályokkal, holott sokkal hasznosabb lenne küzdeni mindaz ellen, ami a saját lényén belül fenyegeti. A Rózsakereszt tanulójának ezt nap mint nap szem előtt kell tartania. Vegyük például a társadalmi becsvágyat. A tanuló talán hajlandó lesz annak gyökerébe vágni a „szellemi fejszét”. Továbbá itt van a félelmetes én-rögeszme. Az alacsonyrendű becsvágyakból és az én-rögeszmékből ered a féltékenység, az emberiség legszörnyűbb gyötrelmeinek egyike. Irígység és féltékenység az a zsoltárokban említett „harag”, mely a Példabeszédek szerint is „olthatatlan tűz”. A féltékenység megszállottság: gyilkos, kibékíthetetlen gyűlöletet vált ki. 12
Azért mondja a Példabeszédek szerzője, hogy ezzel a természetösztönnel az ember „semmiféle váltságdíjat sem fogad el”. „Nem nyugszik meg, még ha nagyon sok ajándékot adsz is néki”, még akkor sem, ha maga Isten nyújtana is kezet neki, hogy a mennybe vigye. Az ilyen ember csakis áldozata pusztulását kívánja: a féltékenység lángjának el kell égetnie áldozatát. Az eredményt azután „jognak” nevezi. Az alapvető megfordulásnak ezért minden emberi természetösztönbe mélyen bele kell avatkoznia. A tanulónak a küzdelmet saját maga ellen kell elkezdenie: életre-halálra. Az alapvető megfordulás az említett három új képesség felébresztésének az alapja. Először: az új akarat, mely Istenben lobban lángra: másodszor: az új bölcsesség, mely átvilágítja az isteni tervet: harmadszor: az új cselekvés, mely hozzájárul az isteni terv megvalósításához. Ez a három folyamat, amelyet a Szellemi Iskola kezdettől fogva a tanulónál vele együttműködve valósít meg, az új emberré váláshoz, egy újjászületési folyamathoz vezet, aminek az egész modern rózsakeresztes filozófia szenteli magát. A három folyamat sikere a fent említett alapvető megfordulástól és ezen kívül attól a ténytől függ, hogy a tudatban él-e még az ember eredeti szellemi birtokának emléke. Az ilyen birtok megjelenésében vagy hatásában megszentségtelenített, kifigurázott, sőt veszélyes is lehet, az embert azonban a dolgok rejtett oldalának kikutatására irányuló elfojthatatlan hajlammal ajándékozza meg. Ennek az ősemlékezésnek következtében akarja az ember a miértet, a mi célból-t és a mi által-t megérteni, és kialakul egy dinamikus képessége, hogy később, ha az utat felismerte, számtalan akadályon áttörhessen. A Szellemi Iskola a tanulóban az új akaratot a szellemtörvény segítségével, az új bölcsességet a szellemtörvény filozófiájával, az új cselekvést pedig a szellemtörvény alkalmazásával fejleszti ki. A szellemtörvény az isteni eszme, 13
amelyen a világ és az emberiség alapul. A szellemtörvény filozófiája közvetíti ezt az isteni eszmét a tanulónak: megvilágítja azt értelme számára: megismerteti vele az eredeti hazától való határtalan távolságát: megérteti vele az emberi elfajulást, és megajándékozza a visszaút tiszta látásával. A szellemtörvény alkalmazása az isteni eszme megvalósítása, a kemény, kérlelhetetlen út visszafelé, a földi természet és ösztöneinek széttörése, és az új ember kifejlesztése. A szellemtörvényt Istennek is érthetjük, akitől elszakadtunk: a szellemtörvény filozófiáját Krisztusnak, aki végtelen szeretetben kiindul az Atyából, hogy megmentsen bennünket, aki üdvünkre lehajol a bukotthoz és az anyagnak foglyul adja magát: a szellemtörvény alkalmazását a Szent Szellemnek láthatjuk, aki az egész újjászületési folyamatot alkalmazza, kivitelezi és véghez viszi. Az igazi Szellemi Iskolát mindig arról lehet felismerni, hogy ezzel a három folyamattal kapcsolatban sohasem alkudozik. Az ezeket a dolgokat tudomásul vevő olvasó számára ez a könyv felvilágosító jellegű. Ha azonban később a Szellemi Iskola tanulója akar lenni, akkor világosan fel kell ismernie, hogy az Iskola tisztító, megújító felfelémenetet, folyamatot követel. Az Iskola enélkül nem lenne Szellemi Iskola. A Rózsakereszt Misztériumiskolája minden érdeklődővel kapcsolatba akar lépni, vele szövetséget kötni abszolút szabad, demokratikus alapon. Amit az Iskola elvár a tanulóitól, az a saját állapota és életmódja is, és semmit sem javasol a tanulónak, amit az nem tudna véghezvinni! A Szellemi Iskola műhely, amelyben tettek születnek, s ahol e tettek következtében az Iskolából kiinduló három erő feléleszti a tanuló három alvó képességét. A három szent erő és a tanuló kölcsönhatásában pedig a tanuló azt akarja, amit a Szellemi Iskola akar, tudja, amit a Szellemi Iskola tud, és teszi, amit az Iskola tesz, törhetetlen önfegyelemmel és önkéntes engedelmességgel. Akik így felismerik és belsőleg tapasztalják a Rózsakereszt misztériuma14
it, azokat nagy lelkesedés tölti el, hatalmas energia és mély öröm sugárzik belőlük. Nagy alázattal állnak a szellemtörvény felismerhetetlen tüze elé. Felemelt fejjel állnak az univerzális szeretet felfedező világossága előtt, mert megérintette őket a szellemtörvény filozófiája. És mintegy tárt karokkal várják a szent keresztelőt az isteni megújulás élő vizében, amikor a szellemtörvény alkalmazása egész odaadásukat megköveteli és egész figyelmüket lefoglalja.
15
II A Krisztushierarchia vagy Szellemi Iskola Szükséges a Szellemi Iskolát részletesebben megvizsgálni és ezt a látszólag elvont fogalmat valamelyest meghatározni. A Szellemi Iskolában három olyan erő nyilvánul meg és bontakozik ki, amelyet minden világvallásban a nagy, isteni lénynek tulajdonítanak. Az isteni akarat az „Atya” fogalmával, az isteni bölcsesség a „Fiú” fogalmával, az isteni tevékenység pedig a „Szent Szellemmel” van kapcsolatban. Ezért a Szellemi Iskolát Istennel és a belőle kiinduló három erővel azonosítjuk. A Szellemi Iskolát Atyának nevezzük, akivel a Fiú képében találkozunk, s aki a Szent Szellem által visz bennünket a megújulás ösvényére. A tanuló a Szellemi Iskolában közvetlenül találkozik a Szent Szellemmel, a Vigasztalóval, aki Jézus Krisztusról tanúskodik. A tanuló a Szellemi Iskolában átéli az aktuális Krisztussal való találkozást, minden történelmi és előítélettel telített dogmatikus keret nélkül. A tanuló a Szellemi Iskolában tapasztalja az Atyaszívet, mely megnyilatkozik elveszett és újra megtalált gyermekének. Hogy itt nem misztikus hallucinációról, nem a Szellemi Iskola felelőtlen magasztalásáról van szó, hanem világos tudásról és a gondolkodás kényszerítő eredményéről, azt a következőkben remélhetőleg sikerül bebizonyítanunk. Ha a tanuló fel akarja fogni álláspontunk ésszerűségét és okait, akkor késznek kell lennie a független gondolkodásra, s meg kell szabadulnia a hagyományoktól és tekintélyektől. Állítjuk, hogy a Szellemi Iskolában és a Szellemi Iskola által abszolút véget érhet minden évszázados spekulálás Istennel, Krisztussal és a Szent Szellemmel kapcsolatban. Az istenfogalom és Isten 16
létezésének megismerése a Szellemi Iskolában és általa erős, tudományos alapokra találhat. Vallásos körökben általában mit tud az ember elsőkézből, saját tapasztalatából Istenről, Krisztusról, a Szent Szellemről és más erőkről, amelyeket a Szentírás említ? Az ember nagyon alázatosan beszél ugyan róluk, egészen bizonyos bennük, a teológus úgy véli, hogy különösen részletesen ismeri őket. Mindez azonban nagymértékben spekuláció, találgató hit, ami a Biblia és az egyház tekintélyén alapul. Alapjában véve nem tud az ember semmit! Mit tud és tapasztal a vallásos ember istenéről és az isteni erőkről? Ha minden személyes vallási tapasztalatot visszavezetünk a helyes arányokra, akkor jóformán nem marad más, mint kísérlet, érzelmesség és szajkózás. A tömeg vallásos életének mélyebb oka a vérben nyilatkozó örökség és egy közös gondolati kép állandó éltetése. A szokások teszik, esetleg harmonikus múltunk, melytől nem tudunk megválni, a misztikus otthoni környezet vagy a misztikus hajlam, hogy úgyszólván változatlanul próbáljuk fenntartani a külsőséget és a spekulálást. Ha azonban őszinték vagyunk, akkor be kell vallanunk és fel kell ismernünk, hogy kezünk mindezek után üresen marad. Meg vagyunk győződve arról, hogy a Szellemi Iskola által a félig-meddig ateizmus és az általános vallástalan nézet is véget érhet. Az egyház múltja és az egyházi tevékenység, a lelkészek és más egyházi nagyságok viselkedése, az úgynevezett hívők millióinak tettei és életmódja számtalan embert idegenített el az igaz vallástól, s így az önkéntelenül idegenkedők vére által a föld különböző tájain egy vallástalan nemzedéket hozott létre. E hitetlenek tagadása azonban ugyanannyit vagy éppoly keveset ér, mint az úgynevezett hívők vallása. Véleményünk szerint a világban vallásról - magasabb, megváltó értelemben - általában nem vagy már nem lehet beszélni. Az emberiség és a világ igazi szellemi felemeléséhez ezért egy teljesen új vallási tájékozódásnak és új szellemi beállítottságnak kell utat 17
törnie. Hogy ennek a vallási tájékozódásnak mennyire újnak és átfogónak kell lennie, azt az őszintén kereső ember csak a Szellemi Iskola által kinyilatkoztatott egyetemes tan alapos tanulmányozása révén fogja megérteni. A Szellemi Iskola által átéli és megtapasztalja a három, mindenütt jelenlévő Istenerő tevékenységét és jelenlétét. Látja, hogyan fáradoznak a világért és az emberekért, s a Szellemi Iskola segítségével kapcsolatot teremt ezzel a három erővel úgy, hogy személyes tapasztalatból, látásból és tudásból tanúskodhat az itt lévő, a bennem lévő és a világban lévő Istenről. Ehhez nincs szüksége valami szöveg vagy egyház tekintélyére, s gyermekeinek sem tudja átadni vagy rájuk erőszakolni. A Rózsakereszt misztériumainak tanulója felismeri: nem igényeljük magunknak azt, hogy abszolút Isten-fogalmat közvetítünk. Csak tanúskodunk Istenről, aki „megnyilvánult a testben”, tehát az istenerőkről és az isteni érintésről, melyet megismerhetünk és tapasztalhatunk. A Logosz mindig a teremtése és a teremtménye által igazolja magát. Ha pedig az ember felfedezi, hogyan mutatkozik meg a Logosz teremtésében és teremtményében, akkor megérti az isteni mentési folyamatot is, ahogyan az nekünk meg akar nyilatkozni. Az ilyen megnyilatkozás soha sem lehet korlátozott vagy dogmatikus. Nem lehet egyetlen könyvben leírni, vagy néhány szóval elmondani. Ezért marad örökké tanuló az az ember, aki rálép a misztériumok ösvényére. Tudása mindig elmarad a megnyilvánulás mögött. Ha a tanuló valahol lerögződik az ismereteknél és hiányzik a nyíltsága a „megnyíl”-vánulással szemben, akkor őt az intellektualizmus megkövesedése ejti hatalmába. Az Istennél lévő bölcsesség megközelítése láthatártól láthatárig tartó örök előrehaladás. A Rózsakereszt ezen a filozófiai alapon akarja végezni emberszolgálatát. Az idők kezdetétől fogva van tehát egy Isteni Hierarchia, mely emberekben és emberek által nyilatkozik meg. Ebben az isten-em18
beri hierarchiában hat és működik a fent említett háromszoros Istenmegnyilvánulás. Ez a hierarchia olyan lényekből áll, akik vagy ellenálltak a nagy kísértésnek, amely az ősmúltban az emberiség bukását okozta, vagy pedig azóta újra felemelkedtek eredeti rendeltetésükhöz. Ez a hierarchia tehát nagyon közel áll hozzánk. Ez alkotja az Úr Élő Testét. Nagyon hosszú idők folyamán hatalmas szervezetté fejlődött, és állandóan erősödik, mert egyre újabb élő részek csatlakoznak hozzá és illeszkednek bele ebbe a magasztos testbe. Mivel ez a hierarchia mindig az isteni természettel és az isteni tervvel összhangban mozog, szüntelenül és egyenletesen átsugározza és befolyásolja a nagy kozmikus és kozmoszon túli háromságos isteni erő. Ezért azt lehet mondani - és a tanuló mély igazságként fogja megtudni és tapasztalni -, hogy „Isten a hierarchián keresztül nyilatkozott meg az emberiségnek”. A dolgok vizsgálójának továbbá az is világos lesz, hogy ez a hierarchia, mivel az emberi élethullámból emelkedett ki, nagyon erős vérkapcsolatban áll mindenkivel, aki ebben a földi természetben tévelyeg, s hogy emiatt az isteni erők, melyek ezt a hierarchiát használják közvetítőként, ezen keresztül szintén vérbeli kapcsolatot tartanak fenn az egész emberiséggel. A krisztusfáradozás tehát, mint a Logosz tevékenysége, nem korlátozható történelmileg egy kétezer éves időszakra: itt örök érintésről van szó. Amit Jézus Krisztus alatt kell értenünk, az a krisztuserőnek egy hatalmas, újabb kezdeményezése, újabb krisztusmegnyilvánulás a hierarchia közreműködésével. Ugyanakkor a jézusmegnyilvánulás fontos, egyedülálló egész-ségessé válási, vagyis üdvfolyamatra tereli a figyelmet, mert az isteni erő Jézusban közeledik az emberi vérerőhöz a legjobban, a legbensőbbekig. Jézus a mieink közül való volt! Azért mondja az értő tanuló, hogy „Jézus-Krisztusban Krisztus is a miénk lett”. Azóta lehet az Isteni Hierarchiát jogosan Krisztushierarchiának nevezni. A Krisztushierarchia vagy Szellemi Iskola tehát egy hatalmas, magasztos, élő szervezet, melynek számtalan tagja 19
szellemben és törekvésben abszolút egységet képez, holott mind nagyon fejlett egyéniséggel rendelkezik. Ez az Iskola az anyag és a szellem minden területén tevékeny, él és jelen van. A „testben megjelent Istennek” neveztük: ez minden mindenben: egyetlen ember sem kerülheti el: ez képezi – természeti szükségként – az ösvényt, az egyetlen iskolát, a tényleges megváltás egyetlen lehetőségét. Most már mondhatjuk ezt így anélkül, hogy a tanuló szemében a kicsinyesség és a szektásodás látszatát keltenénk. Ennek a meghatározásnak az a célja, hogy a szívben közvetlenül foghassuk fel a krisztusfáradozást, és teljesen logikus, hogy a Szellemi Iskola a jézusmegnyilvánulás óta az Úr keresztjéről nevezi magát, és ráébreszti a tanulót, hogyan kell az elérés vörös rózsáját a kereszt közepére erősítenie. A tanulónak nem kell tehát megállnia a történelmi jelenségnél mindenféle kérdéssel, hogy hogyan is volt ez: nincs szüksége mindenféle szöveg tanulmányozására, és nyugodtan távol tarthatja magát mindenféle teológiai és filozófiai vitától. Másokra hagyhatja a világ szellemi meghasonlásának tanulmányozását és az azon való vetélkedést, hogy kinek a birtokában van az igazság. A rejtélyek tanulójának nem kell dogmatikus értekezéseket megtanulnia és a teológia egyetemi fokozatait elérnie ahhoz, hogy joggal szólalhasson fel. Mert van most és itt egy, az emberiségnek megnyilatkozó, élő, hierarchikus Krisztus-lény, sok-sok ezer taggal, a Láthatatlan Egyház, mely dicsőséget és világosságot sugároz az anyag és a szellem minden területére. E lény hatása elől senki sem menekülhet, mert a Szellemi Iskola rendkívül intelligens és bonyolult rendszer segítségével minden embert befolyásol, közvetve. A tanulónak ezen kívül lehetősége van arra, hogy közvetlen összeköttetésbe lépjen a hierarchikus Szerzettel, ha megvan az úgynevezett ősemlékezése, tehát a korábbi, elveszett emberi dicsőség emléke - és kész az alapvető megváltozásra. Ha ez a készség állandóan hűséges, kitartó cselekedetekkel teli életben bizonyosodik be, akkor 20
a tanuló azon az úton jár, ami a Szellemi Iskolával való kapcsolathoz vezet. Ez a kapcsolat aztán azt jelenti, hogy felvételt nyer a Krisztushierarchiába, s élő tagja lesz Krisztus Egyházának. Lehetséges, sőt valószínű, hogy az olvasó ezektől a kijelentésektől kissé idegenkedik. De mindez minden időkben ismeretes volt, ha olykor rejtett vagy megcsonkított formában is, vagy túlságosan is világos, s ezért érthetetlen nyelven. Minden világvallás tanúskodott a hierarchia létezéséről, az isteni testről, mely emberekben és emberek által nyilvánul meg. Minden vallás ismert név szerint lényeket, akik ehhez az élő testhez tartoztak, s ebből az élő testből kiindulva tökéletes szentségben és erőben tevékenykedtek és törekedtek. Minden vallás a megváltottainak egész sorát tartja számon. Ez aztán gyakran okozott nagyon helytelen és kétes helyzeteket. Gondoljunk csak a római katolicizmusra középkori szent-imádatával és egyházi gyakorlatával, ahol jónéhány lényt avattak tisztán külső, önkényes, egyházpolitikai okokból a Krisztushierarchia tagjává, míg másokat, akik esetleg sokkal inkább megérdemelték volna, nem nyilvánítottak szentnek. Így keletkezett és épült fel egy panteon, földi önkénnyel és az egyházi érdekek szolgálatára. A Krisztushierarchia utánzataként egyházi hierarchia keletkezett, egy különösen veszélyes testület, mely az anyag és a szellem több területét veszélyezteti, s amelyről még beszélni fogunk. Ezzel kapcsolatban a brahmánizmust, a tibeti buddhizmust és a mohamedánizmust is megemlíthetjük, mert egyházi szentjeik panteonjával ugyanabba a formális szolgálatokba és ugyanabba a veszélybe keveredtek. A reformáció – mint természetes reagálás a római katolikus hanyatlásra – joggal üzent hadat a szentek gyülekezetének és azok vészterhes követőinek, ezzel visszautasítva a római katolikus egyház hierarchiáját. A protestantizmus azonban ugyanakkor, tudatlanságában, megtagadta a Krisztushierarchia létezését, s ezzel más dolgokban is elprotestálta az igazságot. 21
A Krisztushierarchia lényegében abszolút névtelen, mert a Krisztustest élő tagjai egyek benne. Ha a Krisztushierarchia tagjával vagy tagjaival találkoznánk, akkor legfeljebb gyaníthatnánk, hogy kivel, milyen lénnyel van dolgunk, mert mindegyik csak Krisztus szolgájaként, a Szellemi Iskola szolgájaként mutatkozna be. Így nem áll fenn annak a veszélye, hogy az értetlen, élősködő tömeg szentek panteonját alkotja belőlük. Reméljük, hogy ezzel a magyarázattal közelebb hoztuk a Háromszoros Isteni Lényt, mely a Szellemi Iskolában és annak révén tevékeny az emberiség megváltása érdekében anélkül, hogy valami tekintélyre vagy történelemre támaszkodnánk. Ez valódi érték, melyet mindenki a jelenben közvetlenül és valóban elsajátíthat. Ha most, kedves Olvasó, az Ön kedvéért elővesszük a Bibliát, kitűnik, hogy nem mondtunk semmi olyasmit, amit a Szentírás ne erősítene meg teljes egészében. A Bibliát azonban tényleg csak az Ön kedvéért idézzük, mert amit mondtunk, az nemcsak azért igaz, mert a Bibliában áll. Akkor is igaz lenne, ha nem állna ott. A tanulónak minden írásos és egyéb külső tekintélyen felül kell emelkednie. Akkor felszabadul benne az igazság, és képes lesz az igazságot mindig igazságnak felismerni. Emlékeztetünk többek között a korinthusbeliekhez írt első levélre (12), és az efézusbeliekhez írottra (5:30), ahol „az Ő testének tagjairól” van szó, továbbá a filozófikus János Evangélium több kijelentésére: „Eljövünk és nála fogunk lakozni”. „Maradjatok énbennem, ahogyan én is tibennetek maradok.” „Mindaz, ami az enyém, az mind a tiétek is.” „Megdicsőíttettem őbennük.” „És én a dicsőséget, melyet nékem adtál, őnékik adtam, hogy egyek legyenek, amiképpen mi egyek vagyunk: én őbennük és te énbennem.” „Akarom, hogy ahol én vagyok, azok is énvelem legyenek.” Krisztus itt nem a földi emberre vagy arra a szervezetre utal, mely magát a földön „egyháznak” nevezi, hanem azokra, akik Őbenne megszabadultak a Földtől, s akiket a Biblia együttesen eklézsiának is nevez – ez a „Szellemi Iskola”. 22
Amióta alapvető megváltozással megkezdtük a munkánkat az emlékezet szellemi ösztönzésére, alávetettük magunkat a szellemtörvénynek, a szellemtörvény filozófiájának és a szellemtörvény alkalmazásának, s ezzel ráhangoltuk magunkat a Krisztushierarchiára, a Szellemi Iskolára, hogy így alulról, mágia és beavatás segítségével felemelkedjünk hozzá. Ezért bensőséges hálával közölhetjük, hogy az Egyetemes Szerzet mágneses láncával 1953. augusztus 20.-a óta fennáll a kapcsolat, és ifjú gnosztikus Szerzetünket társnak vették fel a hierarchiába.
23
III Mágia Ha egy lexikont felütünk a „mágia” szónál, akkor a „varázslatra” kapunk utalást, s az ott adott magyarázat szerint a mágia „képzelt tudomány, mely titokzatos módon vél természetfölötti dolgokat művelni”: továbbá azt olvassuk, hogy „a mágia csak alacsony kultúrájú népeknél” fordult elő. Ezenkívül azt mondják, hogy a mágiát a görögök és a babilóniak helyezték bizonyos filozófiai alapra, s hogy a mágiában mindenekelőtt a neoplatonisták látták a felfelé vezető út eszközét. Az egészet az az elmélkedés tetőzi, hogy mindez ugyan érdekes jelenség volt a távoli múltban, a mi felvilágosult korszakunk azonban messze fölötte áll minden ilyen gyerekességnek. Mindaz, amit a lexikon tanult szerkesztői ehhez a témához még hozzáfűznek, az olyan rettenetes tudatlanságról és tanulatlanságról árulkodik, hogy a könyvet inkább félretesszük. Ezen nem kell csodálkoznunk. Ha ugyanis a mágiáról valóban valami lényegeset, igazat akarunk megtudni, akkor könyvszekrényünkben nem találunk felvilágosítást. Akkor az egyetemes tanban kell elmélyülnünk. Ez nem könyv, hanem az isteni tevékenység második nézete, a szellemtörvény filozófiája, a világosság, mely megmagyarázza nekünk az Atya tervét. Persze írtak erről az univerzális filozófiáról nagyon komoly és jó könyveket. Valódi megértés azonban, átlátás és átfogó ismeret csak az ősemlékezés és az alapvető megváltozás eredménye lehet. A mágia lényegében semmi más, mint egy eredeti birtok, eredeti képesség helyreállítása és alkalmazása. Ezzel azt akarjuk mondani, hogy az embernek korábban nagy – a mai emberi léthez viszonyítva –, csodás erők és képességek álltak rendelkezésére. Az ember igazán „Isten gyermeke” volt. Rendkívüli, nagyszerű képességei 24
voltak, részben tökéletes formában, részben a szabad fejlődés valamelyik fokán. Az ember, szabadon fejlődve, elvileg tökéletes volt, ahogyan a mennyei Atya tökéletes. A múltéhoz képest a mai ember csupán karikatúra, egy elveszett fényes állapot lesüllyedt tükörképe. Itt meg kell jegyeznünk, hogy a szabad evolúció ötletét, a mai emberiség automatikus, spirális fejlődésének elképzelését el kell vetnünk, mert helytelen és megtévesztő. Erről többet azonban később. A Krisztushierarchia tagjai azonban eredeti világosságállapotukban maradtak, vagy újra felvétettek abba különböző fejlődési fokok után. Birtokolják korábbi világosságképességeiket és erejüket a fejlődés különböző fokozatain. Ők élő bizonyítékai annak, hogy Isten a teremtése és teremtményei által igazolja magát. Ha ezeket a lényeket összehasonlítjuk a közönséges átlagemberrel az akarat, a bölcsesség és a tevékenység háromszoros nézetét illetően, akkor a különbség tényleg hihetetlen. Valójában ez a szabad vagy újra megszabadult ember van teljesen természetes képességei és erői birtokában, míg mi, mai állapotunkban természetalattiak vagyunk. A visszavezető út, vagyis a fokozatos újjászületés valódi isteni természetünkben, ennek minden következményével egy gnosztikus fejlődés, melyet ars magicának, mágikus művészetnek vagy reconstructionak, királyi művészetnek is neveznek. Így azok, akik alulról az emlékezés és az alapvető megváltozás vérösztönétől hajtva közelednek a Krisztushierarchiához, a királyi művészettel foglalkoznak, amire a Hierarchia háromszoros, isteni sugárereje tette alkalmassá őket. Előszeretettel beszélünk királyi művészetről, az építés királyi művészetéről, mert az okkultizmusra és a mágiára vonatkozó minden szó és fogalom a helytelen használat miatt eltorzult, amiért is használatukat elkerüljük, ahol lehetséges. Aki alulról közeledik a Szellemi Iskolához, az az Úr kijelentése szerint – ahogyan az minden világvallásban megtalálható – „ki25
rálynak és papnak hivatott”, vagyis: az isteni értékek és erők megtartójának és kisugárzójának, így Isten képviselőjének az anyag és a szellem minden területén, tehát igazi papnak: továbbá mindannak a dinamikusan nagyszerű és dicsőséges kifejlesztésére és kinyilatkoztatására hivatott, amit Isten az emberben meg akart valósítani, tehát az igazi királyságra. Nem kell különösebben magyarázni, hogy az ilyen királyság és papság tökéletesen összefügg egymással. Az igazi pap igazi király is, s az ilyen király mindig az igazi papságot is képviseli. Erre vonatkoznak a hegyi beszéd szavai, amelyeket Krisztus intézett tanítványaihoz: „Ti vagytok a világ világossága. Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat”. Amikor tehát a következőkben „tanulóságról” beszélünk, akkor erről a királyi és papi fejlődésről van szó, teljes egészében. A királyi művészet megtanulása persze egy folyamatos fejlődéstől függ, melynek alapja és kezdete az emlékezés és az alapvető megváltozás szellemi törekvésében rejlik. A tanuló a nagy célt tartja szem előtt: 1. azzá válni, amit Isten akar: 2. belépni a Krisztushierarchia világosságállapotába: 3. minden megváltottal együtt, a Nagy Mester szolgálatában, a világ és az emberiség megmentésén dolgozni. Ez az egyszerű cél biztosítja minden önfejűség és énközpontúság háttérbeszoruláát, és a Krisztushierarchiában számtalan névtelen tagjával egyedül a nagy isteni cél lép előtérbe. Minden fehér mágiának, azaz gnosztikus mágiának az alapja az a rekonstrukció, újjáépítés, amit a tanulóban és a tanuló által visz végbe a nagy cél érdekében. Ha fehér mágia létezik, akkor nyilván fekete mágia is., továbbá szürke mágia, negatív mágia és erőltető mágia. A fekete mágia az, amit szándékosan úgy alkalmaznak, hogy annak eredménye a mágus saját hasznára váljon, vagy a szándék rossz, gonosz. 26
Szürke mágiának akkor nevezzük, ha csak kísérleti okokból vagy pusztán földi célok elérésére használják. A negatív mágia az, amelynél a szándék nem gonosz, nem kísérlet, nem is földi dolog, de a célt a tanulóság követelményeinek betöltése nélkül akarja elérni, s emiatt sohasem vezethet a nagy célhoz. Az erőltető mágia a szürke és a negatív mágia egyik formája, mely mindig beteges, nem kívánatos állapotokhoz vezet. Mindezekhez a nem-fehér mágiákhoz – gyakran félelmetes veszélyeikkel – az az ember folyamodik, akit hajt ugyan az ősemlékezés szellemi törekvése, alapvető megváltozásra azonban mégsem hajlandó, mert például erősen az énhez vagy a földhöz kötődik. Az ilyen ember visszautasítja a Szellemi Iskola tanácsait és utasításait. Visszavonhatatlanul bizonyos, hogy akit hajszol a tudatos emlékezés, az valamikor, valamilyen formában bizonyosan találkozik azokkal a munkásokkal, akiket a Szellemi Iskola az illető új életre ébresztése érdekében küldött ki. Éppolyan biztos azonban, hogy ha az ősemlékezést birtokló ember elutasítja a segélynyújtást, akkor a fekete, szürke vagy a negatív mágia rabjává válik, s ezzel éppen azt éri el, amit – mint emlékező ember – tulajdonképpen nem akar: még mélyebbre süllyed a sötétség és ámítás fájdalommal teli világába. Ez a születés és halál kerekéhez kötő lánc megerősítése. Azt mondják, hogy minden jelölt kétszer kap lehetőséget arra, hogy megtanulja bejárni a megszabadulás ösvényét. Ha a második lehetőséggel sem él, akkor ebben az életben már nem kap harmadikat. Akkor már az anyaglétbe való, még mélyebb elsüllyedéshez kapcsolódó fokozott szenvedés árán kell megérnie a tudat eredményesebb tisztulására. A fekete mágiában nyoma sincs tudatlanságnak. Alkalmazói nagyon jól tudják, hogy vétkeznek, s így teljesen értelmetlenül a pusztulásuk felé haladnak. A fekete mágus mintegy körbe van bezárva. Mert ha egyszer fekete mágiát alkalmazott, akkor folytatnia kell, hogy megvédje magát az első tett következményeitől. Így a baj egyre nagyobb lesz. 27
Az anyag és a szellem különböző területein tevékeny fekete mágusok összefogtak önfenntartási szükségükben, hogy lehetőségeik szerint harcoljanak a fehér mágia ellen. Nagyon jól tudják ugyanis, hogy a fehér mágusok folytonos tevékenysége a fekete mesterkedések végéhez vezet. Ezért gyűlölik halálosan az Egyetemes Szerzet munkáját mindazok, akik a fekete mágia útján járnak, félnek és irtóznak tőle, kerülik, mint a sötétség a világosságot. A Fehér Szerzet minden bizonnyal hatalmasabb, mint a fekete. Fel lehet tehát tenni a kérdést, hogy miért nem semmisíti meg a sötétségnek ezt az átkát? A felelet azonban az, hogy a fehér soha sem harcol a fekete ellen, sőt, a fehér egyáltalán nem harcol. A fehér megvalósítja az isteni tervet, azzal a bizonyossággal, hogy a fekete egyszer saját magát fogja megsemmisíteni, ahogyan a skorpió a krétakörbe zárva önmagát öli meg. A szeretet-törvény, mely az egész kozmoszt tartja, és mindenki, aki ennek a törvénynek veti alá magát, határtalanul erős és sebezhetetlen. A zsoltár, „még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert Te velem vagy: a Te vessződ és botod vígasztalnak engem”, arról a szellemről és valóságról tanúskodik, amelyben a fehér építők élnek és dolgoznak. Ezért nem erőszakolja magát senkire sem a Szellemi Iskola, amely a szeretet-törvényét nyilatkoztatja ki. Nem kényszeríti az embereket, mert a szeretet-törvényre önkéntesen és szabadon kell reagálni, belső felébredés, belső tudatossá válás következtében. A szeretet csak akkor ér valamit. A Szellemi Iskola ugyan sokszor kényszerítő erővel hoz létre helyzeteket vagy készít elő bizonyos körülményeket azzal a szándékkal, hogy az embereket meggondolásra, belátásra, felébredésre késztesse: de embert sohasem kényszerít. Mert nem a kényszer, hanem csak a belső felébredés és tudatossá válás vezetheti el az embert a megszabaduláshoz. Ezzel az egyetemes módszerrel, mely megfelel a szeretet- törvénynek, s amelyet ezért a Fehér Szerzet alkalmaz, él vissza félelmében, 28
önfenntartási törekvésében a fekete mágia, azzal, hogy az embereket általános értelemben, és különösen az esetleges tanulókat, akik még nem lettek tökéletesen szabadok a szeretet révén, csellel, kerülőkkel és korlátozásokkal akarja visszatartani a fehér ösvénytől, ameddig csak lehet. Mindazonáltal a tanuló számára ez nem leküzdhetetlen akadály: mert ha megismeri saját gyengeségét, akkor mindenképpen segítséget fog kapni, ha helyesen kéri azt. Senkinek sem kell tehát elbuknia, aki azt belsőleg nem akarja. Így az is érthető, hogy a fekete erők a lehető legnagyobb ellenállással, a még meg nem szabadult ember alacsony természetére számítva és azt befolyásolva próbálják a világosság győzelmes előrehaladását mesterségesen fékezni és hátráltatni. Isten malmai a mi kis emberi mértékeink szerint talán lassan őrölnek, de nagyon alaposan. A szürke és a negatív mágia mindig segédeszközökre szorul. Például tudatosan vagy öntudatlanul is visszaélnek bizonyos mágikus vagy félmágikus tudományokkal, az asztrológiával vagy a spritizmussal, a mágnesezéssel, a hipnózissal, stb. Ezt a négy félmágikus tudományt később még megbeszéljük. A szintén a szürke és a negatív mágiához tartozó erőltető mágiánál az eredményt bizonyos növényi drogokkal, lélegzési vagy koncentrálási gyakorlatokkal füstölőkkel (pl. tömjén), kristálynézéssel, stb. próbálják kikényszeríteni. A legtöbb esetben nem ismerik a nagy veszélyeket, amelyeknek kiteszik magukat. Ebben a könyvben arról is fogunk még beszélni, hogy milyen veszélyes a tömjénfüst a kiskorú tömeg számára. Az erőltető mágia negatívsága akkor tűnik ki legjobban, ha a beavatás valóságával szembesítjük. Hogy a keresztény Szellemi Iskola mit ért beavatás alatt, arról a következő fejezetekben fogunk beszélni. Aki végül még mindig kételkedik az elmondottakban, s a Bibliát jelentős tekintélynek tartja, melyet nem nélkülözhet, a királyi és papi tudománnyal kapcsolatban nézze meg János evangéliumát (16.25): 29
„Ezeket példázatokban mondottam néktek: de eljön az idő, amikor nem példázatokban beszélek majd, hanem nyíltan beszélek néktek az Atyáról”. A jelenések könyvében pedig az áll (1.6): „És tett minket királyokká és papokká az ő Istenének és Atyjának...” Ehhez itt hozzá kell fűznünk, hogy az evangéliumban minden csak lefátyolozottan található. Ez azt jelenti, hogy a szentírás Istennek a világra és emberiségre vonatkozó tökéletes tervével kapcsolatos kinyilatkoztatásainak igazi értelmét Önök csak az ars magica, a királyi és papi művészet útján képesek megtudni és megérteni, mégpedig olyan mértékben, ahogyan az ősemlékezés ösztönzése miatt, az alapvető megfordulás által előkészítve, a jelenben élő Krisztushierarchiához fordulnak. Amit aztán kaphatnak és megérthetnek, az mind oly magasztos és nagyszerű, hogy „a világ sem fogadhatná be a könyveket, melyeket arról írhatnának”.
A helyes megértés érdekében, s hogy a szükségtelen félreértéseket elkerüljük, nyomatékosan hangsúlyozzuk, hogy amikor ebben a fejezetben fehérről beszélünk, mint a fekete vagy a szürke ellentétéről, akkor nem a dialektika úgynevezett fehér mágiájáról van szó, mely teljesen az okkultizmus területéhez tartozik, hanem kizárólag a gnosztikus mágiáról, arról a munkáról, amelyet a Krisztushierarchia erejével és szolgálatában végeznek a nagy, emberiség-megszabadító mű érdekében.
30
IV Beavatás A Krisztushierofánsok Szellemi Iskolája után érdeklődő ember akkor közeledhet ehhez az Iskolához, ha valóban az ősemlékezés ösztönzi: ha ezen az alapon valóban elkezdődik és érvényesül alapvető megváltozása: és így számára szabaddá válik és megnyílik az igazi mágiához és beavatáshoz vezető út. Most kiegészítjük bevezető fejtegetéseinket és megkíséreljük feltárni a beavatás fogalmának lényegét. Mit értünk a beavatás fogalma alatt? A fokozatos felvételt a hierarchiába, és az eredeti ember erőinek és képességeinek a szakramentális lepecsételését az újjászületett új emberben. Ezeket az erőket és képességeket, továbbá ezt az új létállapotot a hierarchia rejtélyek formájában őrzi és óvja. Az új erőknek és képességeknek hét nézetét különböztetjük meg: 1. A magasabb, abszolút ismeretet, abszolút bölcsességet. Ez nem egy meghatározott filozófia értelmi tanulmányozását és megértését jelenti, hanem a „belső hozzájutást” az egyetemes tanhoz, a fényes istenterv belső megismerését és belátását. 2. E magasabb, belső megértés alapján az egyesülést az isteni erővel, bensőséges, tudatos közösséget az Úrral (a hierarchiával). 3. Az ember igazi akaratlényének a kivirulását. Ez azt jelenti: az emberi akaratot tökéletesen az isteni akaratra hangolni, csakis azt akarni, amit Isten akar, hogy akarjuk. Ez tehát nem a saját akarat fegyelmezett elnyomását jelenti rabszolgai engedelmességben, hanem az akarat harmonikussá tételét a megvilágosodott értelem és az Istennel való belső közösség alapján. 31
4. E három fejlődés megtisztítását és erőteljessé alakítását azáltal, hogy az újonnan megszerzett képességeket egy munkaterülettel kapcsolatba lépve egy feladat, megbízás szolgálatába állítjuk a nagy mű érdekében. 5. A tudat, a lélek és a test szerkezeti megváltozását, mint az újjászületési folyamat kivitelezését. 6. Az emberiséggel való közösség teljesen új formáját a nagy megváltási mű szolgálatában. 7. Krisztus abszolút részeként, a Krisztus Teste (a hierarchia) részeseként, papfejedelemként a bevonulást a szabadságba. Az első három nézetet az új ember csodálatos születésének nevezhetjük. A negyedik az új ember keresztútja és élete feláldozása. Az ötödik az új ember feltámadása. A hatodik a mennybemenetel, a hetedik pedig a Szent Szellem kitöltetése az új emberbe. Ezt a fejlődést és ennek következményeit senki elől sem lehet elzárni. Az elérés útja mindenkinek nyitva áll, ha hajlandó teljesíteni a követelményeket. Amint azonban kijelentettük, minden misztériumot oltalmaznak, tehát azokat valakinek át kell nyújtania számunkra, azaz a hierarchiának és egy követének a misztériumokat szakramentálisan össze kell kötnie velünk. Erre nincs más mód, ez elkerülhetetlen. A misztériumok megóvása szükséges a szerencsétlenségek elkerülése végett, ugyanis bizonyos képességek és erők, amelyek csak az új emberben fejlődhetnek ki veszély nélkül, illetéktelenek és rosszakaratúak kezében rettenetes bajt okozhatnak. A valóban jóakaratú azonban biztos lehet, hogy teljesen szabadon ráléphet a misztériumok ösvényére, mivel érvényes a törvény: „mire a tanuló megérik – mestere is megjelenik”. Ez egy mágneses törvény, mely minden önkényességet és csalást abszolút kizár. Tehát senkit sem lehet visszatartani. Kézenfekvő, hogy a beavatásnak különböző lépései és fokozatai vannak. Fokról-fokra emelkedéshez, hegymászáshoz hasonlít, valami sokfokú lépcső megmászásához sok vezetővel és tudományosan megszervezett segítséggel. Erről 32
az irányított, belső fejlődésről az én-rögeszme sok buta elképzelést szült. A rosszul értelmezett szabadságra törekvés miatt számtalan, sokat ígérő kapcsolatot szakított meg a jelölt saját kárára. A „beavatás” sok ember számára idegen fogalom. Igazsága és valósága ennek ellenére minden világvallásban megrendíthetetlen alapokon nyugszik, így a kereszténységben is. Ez magától értetődő, de szükséges is, mert egyébként a kereszténység, mint felfelé vezető út, értéktelen lenne! A beavatásra vonatkozó ismereteket azonban a természetvallások tönkretették és elprotestálták (eltiltakozták). A hierarchiába való felvétel módját és kivitelezését a Biblia részletezi. A hierarchiát vagy Szellemi Iskolát az újszövetség eklézsiának nevezi, míg a fordítások „községről”, gyülekezetről beszélnek. Amikor tehát az egyházakban Pál apostol szavait idézve eklézsiáról beszélnek, akkor a hallgatóság nagy hiedelem áldozata lesz, mert az hiszi, hogy itt az egyházközség valamelyik jelenleg fennálló formájáról van szó. Témánkkal kapcsolatban figyelmünket most a beavatás két helyzetére és hatására kell irányítanunk. Az első, a konszekráció, a tanuló számára fontos, a második, a benedikció azoknak fontosabb, akik a tanuló munkaterületéhez közelednek. A konszekráció az a beavatás, amely a tanulót az Iskolával köti össze. A benedikció pedig a beavatott hatása a laikusra, a beavatott és az avatatlan kapcsolata. A konszekrációhoz a benedikció nyitja meg az utat. Habár ez tulajdonképpen említésre sem méltó és magától értetődik, még sem szabad kihagynunk a megjegyzést, hogy pénzért vagy más előnyért sem a benedikció, sem pedig a konszekráció nem kapható, de nem lehet megszerezni társadalmi rang, önkényes kiválasztás vagy más hasonló alapján sem. Szertartástól sem függenek, amivel a jelöltben akarnának benyomást kelteni. Ami a beavatásnál esetleg szertartásnak tűnik, az nem más, mint mágikus cselekedet. 33
Mindezeknél azonban az idézett törvény érvényes, hogy „ha a tanuló megérik, mestere is megjelenik”. A meghatározó és mérvadó itt csakis a jelölt belső minősége, akit az ősemlékezés és az alapvető megváltozás alapján készítettek elő. Ha egy embert az emlékezés szellemi ösztöne hajt, s keresni kezdi rendeltetését, ha rájön, hogy elveszett és magányos, ha tudat alatti sejtéssel nagy gazdagságokról és megnevezhetetlen szépségről tud, amik várnak rá, akkor egy mágneses rezgés indul ki tőle. Ez a mágneses rezgés erősen fokozódhat, ha az illetőnek egyre tudatosabbá válik, hogy mit keres: például egy könyv olvasásakor, amelynek tartalma a belső hiányára tapint. A rezgést az ima is nagyon felerősítheti. Az az imádkozás, amikor belső állapotunkat (szükségünket, sejtésünket, hálánkat, örömünket) szívünkben hordott gondolatképekben felemeljük. Az ilyen mágneses rezgés mindig vonz valamilyen feleletet, egy olyan rezgést, ami a kiküldöttnek megfelel. Ha az ima primitív, önző volt, akkor a felelet erre reagál, s az illető nem megkönnyebbülést és megszabadulást, sem megváltó segítséget nem kap, hanem helyzete rosszabbodik. Ha az ima oka gyűlölet volt, akkor a felelet romboló, égető, mint a tűz. Itt egy természeti törvény hatásáról van szó, egy automatikus reflexről. Eljön azonban az idő, amikor a mágneses rezgés, amit az ősemlékezés által ösztönzött kereső küld ki, elér egy bizonyos minőséget. Valami valóban földöntúli elemek jelennek meg benne. Mihelyt ez bekövetkezik, a hierarchia felfogja a gondolatképet, és a törvényszerű reflex kiegészítéseként személyesen is reagál. Ez a személyes reakció, személyes segítség mégis személytelen formában jön, vagyis úgy, hogy az illetőt, a legtöbb esetben anélkül, hogy a vezetést észrevenné, egy küldöttel hozzák érintkezésbe, aki az anyag területén a hierarchia nevében dolgozik. Az ilyen küldött a hierarchia áldásával dolgozik, s megkapja azt a képességet, hogy „áldjon és lepecsételjen”, más szóval: a jelölttel létrejött közvetlen kapcsolata révén közvetett kapcsolatot hoz létre a jelölt és a hierarchia között. Ez a benedikció. 34
A kiküldött dolgozó tehát tulajdonképpen előre veti a Szellemi Iskola árnyékát. Azzal, hogy a jelölt belép az eljövendő dolgok árnyékába, számára létrejön egy felfelé vezető ösvény, amelyet kimondhatatlan szeretettel úgy készítettek el, hogy azt az ő erejével bejárhassa. Jól meg kell értenünk ezt az ösvényt-az-árnyékban: a jelölt a küldött árnyékában tartózkodik, a küldött pedig a hierarchia árnyékában van. Így mindketten az Úr árnyékában, az isteni háromság árnyékában vannak. Az „árnyék” szó ilyen jelentése nem a szerző találmánya, hanem minden világvallásban ismeretes. A genezistől az újszövetségig részletesen beszélnek árnyékról, részben a szó szokásos értelmében, részben gnosztikus jelentősége szerint. A 121. zsoltárban pl.: „az Úr a te árnyékod a te jobb kezed felől”. Ezt a beavatottnak mondják és a konszekráció kapcsolatára utal. Vagy az Apostolok Cselekedeteinek 5. részében: „...az utcákra hozták ki a betegeket, hogy az arra menő Péternek árnyéka elérje őket”. Itt arról van szó, hogy a benedikció kapcsolata jöjjön létre. Ha egy ember a hierarchia, a szellemi Nap sugárereje alatt áll, és megérinti az egyetemes világosság sugara, akkor ez az erő benne transzmutálódik, átalakul, és így újra kisugárzódik. Ez az árnyék, mely az ilyen emberből árad, s amelynek tehát bizonyos ereje van. Ha ez olyan valakinek az árnyéka, akit tudatosan felvettek a hierarchiába és annak szolgálatában áll, akkor neki „árnyéka van a jobb keze felől”, azaz használhatja a benne transzmutált erőt, mint szellemi eszközt a világosság szolgálatában. Ha tehát a beteg (ez minden ember, aki dialektikus életállapotban van) egy ilyen árnyékban tartózkodik, ami egy erőtér, akkor őt a gyógyulás útjára vezetik. Ez persze hosszadalmas és drámai folyamat is lehet. A benedikció következtében a hierarchiával való kapcsolat egyre szorosabb és bensőségesebb lesz, ha a jelölt valóban halad az ösvényen, míg el nem jön a pillanat, amikor a beteg meggyógyult, egész- ségessé vált. Így lett számára a benedikció a 35
konszekrációhoz felvezető út, belépés a hierarchiába, és a belső élet törvénye szerint az arra érett tanuló maga mellett találja a mestert, aki bevezeti őt a beavatás stádiumába. Megpróbáljuk megmagyarázni a fent leírt fejlődésmenet elkerülhetetlenségét, mert ez esetleg még nem világos. Ugyanis nincsenek más utak! Ha ezt az utat a protestántizmus tagadja is, s a római katolicizmus megrontotta is, ez az egyetlen út. Miért? A teremtő a teremtményével és teremtésével bizonyítja magát. Ez Isten terve. Mivel a hierarchia teremtményekből áll, akik az Atya nevében szabadok lettek, és mivel a hierarchiában általánosan, fejében és szellemében, Jézus Krisztusban pedig különösen sugárzik a háromszoros isteni erő, a hierarchia, minden isteni misztérium őrzője, emberfejek, emberszívek és emberkezek révén közeledik hozzánk, mint az egyetemes világosság árnyéka. Ezt a tényt is megerősíti minden vallás filozófiája. Elégedjünk meg néhány bibliai idézettel: „Senki sem mehet az Atyához, hanemha énáltalam”. „Nélkülem semmit sem tehettek”. „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.” „Aki engem követ, nem jár a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.” Mivel pedig Krisztus a hierarchiában jön a világhoz és emberiséghez, tevékenységét semmiképpen sem kerülhetjük el. Ez a kapu esetleg szűknek tűnik, de ez az egyetlen. Aki pedig átmegy rajta, az az igazi szabadságba megy be. A figyelmes olvasó bizonyára észrevette, hogy az ecsetelt fejlődés módszere sem parancsuralmi, sem önkényuralmi módszer, hanem abszolút demokratikus. Ez a sancta democratia, mivel a többször említett törvényen alapul: mire a tanuló megérett, mestere is megjelent. Így világos, hogy a tanuló miért nem kerülheti el a benedikciót, bármilyen formában jelenjen is meg az. Ez embereken keresztül jön el hozzánk, mert Isten ezeken keresztül tevékeny. 36
A századok folyamán a benedikciónál, azaz a hierarchia anyagterületi tevékenységénél két módszert alkalmaztak: a kísérleti módszert és a közvetlen módszert. A világ folyása azt mutatja, hogy az emberiség olyan tudati állapotban van, melyben a dolgok állandó hullámzása közepette egy alvó és egy behatárolt, félig tudatos állapot váltakozik. Az utóbbi állapot, egy bizonyos szellemi felébredés állapota körülbelül a XIII. század táján fejlődött ki. Most, 700 évvel később a szellemi felébredésnek egy újabb szakasza tör utat. A szellemi tudatossá válásnak egy ilyen korszakát a hierarchia mindig a kísérleti módszerrel vezeti be, amire aztán egy pszichológiai pillanatban a közvetlen módszer következik. A kísérleti módszerre az ezoterikus irodalom áradata jellemző, számtalan szervezkedési kísérlet, és egy hétszeres, kísérleti árnyékhatás. A dolgozó, akinek ebben a stádiumban kell a benedikciót végeznie, az az esetleges eredményekkel szemben negatív marad, tehát nem felelős. Az egész kísérleti módszer csak a felébredés elősegítésére irányul. Ez a módszer, mint mondottuk, egy pszichológiai pillanatban a közvetlenre vált át. A szellemi világosság áramlatát annyira felerősítik, olyan hatalmas és dinamikus lesz, hogy a benedikciót végző munkások alulról, tehát „ellenséges földön”, nagy erősségű mágikus művet kezdhetnek el, amelynek kívülállók számára csaknem érthetetlenül nagy terjedési képessége van. Ennek a közvetlen mágiának az a nagy célja, hogy itt ebben a világban egy statikus, állandó világszerzet magját képezze és ennek segítségével egy új életterületet alkosson meg. Ez a magasztos cél a XIII. században is megvalósult, és ennek olyan hatalmas következményei voltak, hogy ma is, 700 évvel később is szólnak hozzánk. Annak a szerzetnek a tagjai bementek a megszabadulásba, tagjai Krisztus Láthatatlan Egyházának, felvétettek a hierarchiába. Most szinte visszafojtott lélegzettel néznek azokra, akik a . században 37
lettek arra hivatva, hogy megtegyék a következő lépést az emberiség végleges megszabadulása felé. A hivatottak gyűjtik erejüket. Egy Gideon-sereg keletkezett, és egyre növekszik. Eljött a cselekvés ideje!
38
V Mit lehet beavatni? Az előző fejezetben megbeszéltek után az olvasónak világos, hogy a „beavatás” témájáról még sok mindent lehetne mondani. Ha a mondottakon elgondolkozott, akkor bizonyára több kérdés is felmerült benne. Az egyik nagyon fontos kérdés, hogy mi az, amit beavatnak. A felelet ugyanis figyelmünket az igazi rózsakeresztes tevékenység lényegére tereli. Vannak, akik azt hiszik, hogy az emberi személyiségnek egy részét lehet beavatni. Mások úgy vélik, hogy az egész testalak számításba jön a beavatásnál, miután azt bizonyos megnemesített állapotba hozták. Az a vélemény is elterjedt, hogy az egész testalak teljesen elutasítandó, s csak a lélek világosságba emeléséről van szó. Végül olyanok is vannak, akik csupán szellemi megújulásra gondolnak. Ez a sok vélemény és elvárás az általános zavar bizonyítéka, és jogossá teszi a kérdést: „mi is lesz tulajdonképpen beavatva?” Azt kell felelnünk: nem a test, sem egy esetleg regenerált test, sem valami megtisztított lélek, és éppoly kevéssé valami csupán szellemi alak. A „beavatás a testben” fogalom egészen másra utal. A hierarchiát egyáltalán nem érdekli a dialektikus ember, akkor sem, ha az vegetáriánus, humanitásra törekszik, és ezoterikus szabályok szerint él. A dialektikus ember alatt azt értjük, aki ebben a természetrendben született és nőtt fel, a születés és halál kerekéhez van kötözve, tehát a természettörvényeknek megfelelő kikelethez, viruláshoz és hanyatláshoz van kötve, ami ezen a Földön minden dologra érvényes: tehát ahhoz a törvényhez kötözve él, mely mindig mindent az ellenkezőjére fordít. 39
Ennek a dialektikus embernek, ami a tudatát, lelkét és testét illeti, abszolút lehetetlen az állandóság, a statika emberévé válni, tehát olyanná, aki a hierarchiában van, abban él, aki megváltott ember Isten örök világosságában. Egy dialektikus embert, bármilyen nagy is az ősemlékezése, bármennyire is hiszi, hogy alapvetően megváltozott, bármennyire hajlamos is a mágiára, s fejlődésének bármilyen fokán is gondolja hogy áll – nem lehet felvenni a statikába. „Test és vér nem örökölheti Istennek országát”. Minden világvallás hangsúlyozza, mind a belső, mind a külső tanokban, hogy Isten nem nézi a személyt, a személy Isten előtt nem számít. Istent, a hierarchiát a legkevésbé sem érdekli XY úr vagy asszonyság. Ha ezek próbálták magukat mágikusan vagy konszekratívan, felszenteléssel fejleszteni, akkor az eredmény mindenkor nulla volt. Ha ennek ellenére testben való beavatásról beszélünk, akkor itt egy titokról van szó. De nem szándékos eltitkolásról, hanem titkossá válásról, érthetetlenné válásról, ami emberi misztifikáció, és papi, teológiai tudatlanság következménye. Amikor Krisztus erről a témáról, az újjászületés valódi folyamatáról beszél Nikodémussal, azt mondja: „Te Izrael tanítója vagy, és nem tudod ezeket?” Tehát van egy újjászületési folyamat (amit János Evangéliumának bevezetőjében is megtalálunk), mely nem vérből (vagy megújult vérből), nem a testnek akaratából (vagy megújult akaratából), sem pedig a férfiúnak indulatából nem magyarázható meg. Ez azt jelenti, hogy a dialektikus embernek nincs része benne. Az új ember nem születhet meg a szellemi eugenetika alapján valami szellemi nemesítéssel, a férfi indulatából. A Szellemi Iskolában nem számít a személy. Mit értsünk személy vagy személyiség alatt? Az emberi jelenségnek azt a részét, amelynek a következő négy nézetét különböztetjük meg: az anyagtestet, az étertestet, 40
a vágytestet vagy asztráltestet és a gondolkodóképességet. Ezt a négy nézetet testalaknak is nevezzük. Ehhez a személyiséghez még a léleknek egy része is hozzátartozik, mégpedig az úgynevezett földi lélek vagy vérlélek. Ezekről, mint a lélekalakról és a tudatalakról is, még részletesen beszélni fogunk. Most csak azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy ezt a személyiséget, ezt a testalakot, amelyet a földi lélek fűz egységgé, a Szerzet nem fogadja el: de a lélekalakot és a tudatalakot sem. Bárhogyan is próbálkozik az ember, az állandó, a statikus világrendi életet nem lehet a személyiségre alapítani. A személyiség szerkezeti állapota ugyanis nem egyezik meg az eredeti ember személyiségével. A különbség nem a töménység fokában és nemcsak a rezgésszámban található, hanem szerkezeti, anatómiai eltérésről van szó. Emiatt nem léphet be ez a személyiség Isten birodalmába: „test és vér nem örökölheti Istennek országát”. Ez tudományosan biztos! Aki a Szellemi Iskolához közeledni akar, arra érvényes a mondás, hogy „valaki pedig nem születik újjá víztől és szellemtől, nem mehet az be Istennek országába”. A „víz” itt kozmikus ősanyagot, eredeti, kozmikus gyökérönállóságot jelent: tehát ahogyan Mózes 1. könyvében használták: „Isten szelleme lebegett a vizek felett”. A „szellem” alatt pedig az isteni szellem-magot értjük, az univerzális tudatmagot, amelyet „fel kell támasztani halottaiból”. Krisztus fenti szavai tehát az eredeti ember újrafeltámadásának a szükségességére vonatkoznak, mert csak akkor lehet újra belépni az eredeti hazába. Az eredeti ember most egy földi személyiséghez van kötve, mely nincsen benne az isteni tervben. Ez a személyiség csupán azt teszi lehetővé, hogy kifejezzük magunkat ebben a dialektikus anyagi világban. Azonban ebből a természetből való és ebben marad, múlandó, alá van vetve a feloszlatás és halál megszakíthatatlan sorának, mint minden, ami itt megjelenik. Tehát ez a személyiség is 41
halandó, nem szabad megtartania magát és erre nem is képes. Ezért – és ez a nagy titok – az Istenből született szellem, aki ebben a bukott világban sóhajtozik, szenved, és a dialektika szikláihoz van láncolva, arra kényszerül, ha meg akar szabadulni és vissza akar térni az Isten iránti engedelmességbe, hogy felépítsen egy másik, egy mennyei, eredeti személyiséget. Ezt az új személyiséget pedig a régiben, a dialektikusban építik fel. Ezt nevezik aztán a „mennyei testnek” vagy az „igazi új embernek”. Akinek van ilyen épülőben lévő új személyisége, az alkalmas a beavatásra. A beavatás pedig az új személyiség szerkezetének és lehetőségeinek a felépítése, és az új személyiség kiterjesztése és kibontakoztatása. Ez az egész folyamat a Szellemi Iskola védelme és vezetése alatt folyik le. Aki tudatában van az új, alakuló személyiségnek, az mondhatja a korinthusbeliekhez írt 2. levél 5. részét: „Mert tudjuk, hogy ha e mi földi sátorházunk elbomol, épületünk van Istentől, nem kézzel csinált, örökké való a mennyben. Azért is sóhajtozunk ebben, óhajtván felöltözni erre a mi hajlékunkat”. Másokért is azon reménykedik, hogy anyagi testük halálakor szintén „felöltözve”, és ne mezítelenül találtassanak. Itt tehát egyáltalán nem önműködő, természettörvényszerű fejlődésről van szó, hanem olyanról, aminek a legnagyobb megerőltetések, félelem és rettegés közepette kell létrejönnie. Ha az ember felépítette ezt az örök tabernákulumot, akkor beteljesedik rajta a Jelenések könyvének 21. része: „És hallék nagy szózatot, mely azt mondja a királyi székből: Íme az Isten sátora az emberekkel van.” Csak ekkor van meg az a személyiségünk, amelyet joggal lehet a Szent Szellem templomának nevezni. Ennek az új személyiségnek a fejlődése nagyon hosszú folyamat, amelyben három fő szakaszt különböztethetünk meg: a megszerkesztés, azaz koncepció fázisát, a magzati fázist és a születés fázisát. Mind a hármat a hierarchia vezeti, Krisztus szavai szerint: „Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek”. 42
A megtervezés és a magzati stádium a benedikció hatására jön létre. A születés állapota a lényeges beavatási szakasz, melynek hét nézetét az előbbi fejezetben beszéltük meg, s a helyes megértés érdekében megismételjük: 1. Az új tudás, az új gondolkodási képesség megszületése. 2. A tudatos közösség az Úrral. Az új gondolkodási képesség továbbfejlődése egy új szívsugárzás révén: ez a szívvel való gondolkodás. 3. Az új akaratlény kivirulása, az új vágytest kialakulása. 4. A fej, a szív és az akarat új tevékenysége egy új cselekvési életet követel meg: ez az új étertest születése. 5. Az új anyagtest születése. 6. Az új személyiség egyesülése a szellemlélekkel. 7. Az új személyiség egyesülése az isteni szellemmel: a győzelem. Aki ebben a keresztény megszentelődési folyamatban halad, az tanúskodik Pállal: „Azért nem csüggedünk: sőt, ha a mi külső emberünk megromol, a belső mindazáltal napról napra újul. Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nekünk: mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra: mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökké valók.” Így felfedezzük, hogy a régi Ádámban egy új Ádám keletkezhet. Még fogolyként a dialektikus testben, foglalkozhatunk mindenféle megszokott, még szükséges földi dologgal, például evéssel, világi munkával, alvással, stb., mialatt az új test igazi növekedése zavartalanul folyik. Sajnos csak nagyon kevés embernek van új személyisége a fejlődés valamelyik fokán, számuk nagyon csekély. Ezeknek nem esik nehezükre én-tudatuk megtagadása, életükben könnyen helyezik a hangsúlyt máshová, mert személytelenekké váltak. Az igazi szellemi munkások számára abszolút szükséges, hogy a világban az új személyiséggel dolgozhassanak. Csak ekkor lehet őket a benedikcióra használni. Biztonsággal kijelenthetjük, hogy 43
aki a Szellemi Iskola előudvarában tartózkodik, a benedikció révén megkapta a koncepció vetését. Az ilyennek tehát ki kell fejlesztenie ezt a magot. Aki itt az éntudattal, a régi személyiség akaratával tevékenykedik, az valahogyan megreked, a legnagyobb munka ellenére sem emelkedik felül a dialektikus színvonalon. A régi személyiség akarata sohasem lehet megváltóan tevékeny. Nagyon örvendetes dolog egy embernél a leromlott személyiségen keresztül a növekvő, örök embert felfedezni és megfigyelni: az „Istent a testben” (tulajdonképpen húsban). Így fejlődik ki az igazi beavatás a testben. Sok út van, amelyen újra meg újra megpróbálták elnyerni a megszabadulást anélkül, hogy meg lett volna az új személyiség. Megpróbáltak mindenféle gyakorlatokkal a régi személyiség megkristályosodott részétől elmenekülni, és ennek a személyiségnek a finomabb testeiben magasabb ismeretekhez és beavatáshoz jutni. Ezt nevezzük személyiséghasításnak. Így azonban legfeljebb valamivel több értelmi ismerethez jutottak, de a magasabb, megváltó tudástól és az igazi beavatástól távol maradtak. Mások, például a misztikusok és néhány kolostorrend megkísérelték a földi személyiséget vezeklésekkel és aszkézissel szellemiesíteni. Ezt nevezzük személyiségművelésnek. Ezzel valóban lehet bizonyos jelenségeket kiváltani, mint például Geert Grooteról vagy Eckehartról és másokról ismeretes. Néhány római katolikus szentről és az egyházi hierarchia más támaszairól is ismeretes, hogy éhezéssel, önsanyargatással és hasonló gusztustalanságokkal magukat a szellemi elragadtatás valamilyen állapotába juttatták. De ebben sincs sem megszabadulás, sem beavatás a Krisztushierarchiába. Végül a keleti mágikus szokásokat és rendszereket is megemlíthetjük, melyek gyakran teljesen tagadják az anyag és a személyiség minden nézetét, s amelyek éppoly kevéssé vezethetnek a megszabaduláshoz. Habár elromlott templomban lakunk, s hogy megszabadulhassunk, újat kell építenünk, ideiglenesen mégis el kell fogadnunk a 44
régi templomot, mint alapot, mert jelenleg nincsen más. Ebben a dialektikus templomban és ennek segítségével kell építenünk az új templomot, kell dolgoznunk az új templommal. Ezért nem tartotta Krisztus rangján alulinak, hogy „felvegye egy szolga alakját”, és a dialektikus személyiségből kiindulva, élete példájával mutassa meg nekünk a megszabadulás útját. A Szellemi Iskola munkásai Krisztus követőiként ugyanazt az utat járják. A kezdő laikus tanulónak is meg kell ismernie és el kell fogadnia valódi állapotát, és olyan állapotba kell hoznia régi templomát, hogy a természet erői a lehető legkevesebb ellenállást fejthessék ki. Bizonyos életreform tehát elengedhetetlen, habár ebben csak a nagy cél magától értetődő támogatását kell látnunk. Egyelőre a régi templom az egyetlen eszköz, amellyel a mindenségi megnyilvánulásban fenntarthatjuk magunkat, mindazzal a korlátozással, fájdalommal és szomorúsággal együtt, ami ezzel a birtokkal jár. Dialektikus emberi létünk serlegét tehát az utolsó cseppig ki kell ürítenünk.
45
VI Involúció – evolúció Eddigi fejtegetéseink az olvasónak bizonyára azt mutatták meg, hogy a beavatáshoz vezető ösvény rendkívül nehezen járható, és így érthető a gyakori sóhaj: „Nem tudtam, hogy ez ilyen bonyolult és nehéz feladat.” Ez emlékeztet a tanítványok szorongó kérdésére: „Uram, ki tud hát üdvözülni?” Figyelmünket a hegyi beszédnek az a részlete sem kerüli el, ahol Krisztus hívja fel tanítványait: „menjetek be a szoros kapun”, „mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre vezet, és kevesen vannak, akik megtalálják azt”. Mindez a sóhajtozás azt mutatja, milyen mélyre süllyedt az ember ennek a természetrendnek a pocsolyájában. A régebbi, teozófikus irányzatú filozófia ezt a lesüllyedést involúciónak: az anyagba való leszállásnak nevezte. Ebből aztán arra következtettek, hogy az emberiség elérte az anyagiasodás mélypontját és néhány évszázada, úgymond, az evolúcióig jutott, amit a felemelkedés, a szellemiesedés, a megszabadulás követ. Ez az „evolúció” spirálisan (csavarvonalban) halad, s ha valakinek ez nem lenne elég gyors, akkor még van a beavatás ösvénye is. Ezen aztán úgyszólván a gyorsvonat sebességével lehet haladni. Ennek a gondolatkörnek a keretében a humanitást, kultúrát, intellektualizmust, ezoterikus érdeklődést, stb., evolúciós jelenségnek, a fejlődés jelenségének tartják. Ez a szemlélet azonban teljesen ellentmond a valóságnak, s keletkezését olyan ismereteknek köszönheti, amelyek nem tökéletesek vagy másodkézből valók, és az eredeti bölcsességet helytelenül magyarázzák. Abból indultak ki, hogy ha feltétlenül van involúció, akkor feltétlen evolúciónak is kell lennie. Azt hitték, hogy az egész involúció az emberiség nagy iskolája, egy hatalmas zarán46
dokút a Logosz szándéka szerint, s ennek az utazásnak, Isten akarata szerint, természeti törvények alapján evolúciós hazatéréshez kell vezetnie. Isten akarata szerint van az anyagba süllyedés, amire Isten akarata szerint az anyagból való kiemelkedés következik. Az ember így képzelte el az emberiség fejlődését, s kissé fölényesen nézett le az úgynevezett „szűzi szellemek” világára, gondolván, hogy ezek a lények még nem tették meg a lépést az involúcióba, nem voltak olyan bátrak, mint mi: otthon maradtak, míg mi már oly messzire jutottunk... Hogy messze vagyunk, az igaz. De a vakok többségének még nem világos, hogy melyik irányban jutottunk messzire. E könyv megjelenésének többek között az a célja, hogy az olvasónak tudatossá tegye tényleges helyzetünket, s ezt a valóságot, mely nem valami hízelgő, sőt gyakran nagyon keserű, belevésse az agyába, hogy ez döntő elhatározást váltson ki, s élete teljes megfordításának a kiindulópontja lehessen. Nem volt feltétlen involúció, s nincsen feltétlenül evolúció sem! Hozzá kell szokniuk a gondolathoz, hogy involúciónk bukás, bűnbeesés lehetett, egy katasztrófa következménye. Az egyetemes tan tudatja, és ha utána nyomozunk, akkor megbizonyosodunk róla, hogy valóban bukásról van szó, igazi lezuhanásról rettenetes mélységbe. Ezt a bukást minden világvallás említi, és megtaláljuk minden belőlük eredő mítoszban és legendában, valamint azokban a filozófiai rendszerekben is, amelyek második és harmadik fokon ezekből keletkeztek. A szűzi szellemek világa valóban létezik. Az ott tartózkodó lények azonban nem az ismeret, tapasztalat vagy szellemi fejlődés szempontjaiból szűziek, hanem érintetlenek ami a bűnt, a megkristályosodást és a halált illeti! A szűzszellemek világa az eredeti embervilág Isten terve szerint. Ez az istenrend a mennyek birodalma, és nem tévesztendő össze a külső keresztények úgynevezett mennyországával, sem a spiritiszták „örök nyár” országával, amikre még visszatérünk, amikor a tükörszférát beszéljük meg. Ez a világ bolygói kozmo47
szunk egyik létterületén fekszik. Bolygói kozmoszunknak hét létterülete van, melyek együtt egy nagy gömböt képeznek. Világunk e hét térség egyike. Az eredeti embervilág az örök nagyszerűség területe. Az emberiség ott tökéletes engedelmességgel teljesíti Isten tervét, amin a világ és az emberiség alapul. Az engedelmesség itt nem vak követés vagy vakfegyelem, hanem önkéntes, tudatos együttműködés Istennel, szabad szeretetkapcsolatban. Ebben a kapcsolatban az egész emberi, dinamikus akarat, melyben az istentűz lehetőség formájában jelen van, az isteni akaratra hangolja magát. Ebben a létállapotban az ember akaratképességét egyáltalán nem használja kísérletezve, spekulálva vagy erőltetve. Képzeljék el ezt az állapotot. Az ember teljesen rendelkezik eredeti, isteni képességével úgy, hogy kimondhatja a teremtő szót: mert ő szólt és meglett, ő parancsolt, és előállott. Ezek a képességek tökéletesek, ha az Istennel való szabad szeretetkapcsolat keretei között, mintegy Isten kezét fogva fejlődhetnek. Ha azonban ezeket az isteni képességeket valaki kísérletezve, spekulálva vagy erőltetve akarná alkalmazni, akkor annak katasztrófa lenne a következménye, ami az egész világegyetemre átterjedne. Szemeink láttára alakul ki egy ilyen dráma, amikor az ember kísérletező, erőltető önfenntartási törekvése ösztönzésére a kozmikus építőanyagok után nyújtja ki a kezét, és megkísérli ezeket a kozmikus energiákat atomhasítással önző céljai szolgálatába állítani. Akaratának ennyire tudatlan alkalmazásával, minden kozmikus összefüggést figyelmen kívül hagyva az ember olyan gyerekre hasonlít, aki gránáttal játszik. Ha ezt belátjuk, akkor képesek leszünk valamit megérteni abból a katasztrófából, ami a bűnbeeséskor ért minket. Az ember elkezdte isteni, teremtő képességeit önkényesen, kísérletezve, erőltetetten használni. Így az emberi akarat zabolátlanná vált, visszaélt a szabad akarattal, s az elszabadult erők kivonták magukat az ember ellenőrzése alól. A szent könyvek azt mondják, hogy Isten nem hagyja el kezeinek alkotásait. Meg kell azonban gondolnunk, hogy ez nemcsak 48
ránk vonatkozik, hanem az egész teremtésre. Az emberi lázadás következményeként meg kellett védeni a teremtést (a világot, az emberiséget, a világegyetemet). Az ember hatósugarát ezért korlátozták, de az eredeti állapotba való visszatérés lehetőségét nyitva hagyták arra az esetre, ha az ember belátja az isteni akarattal szembeni szabad engedelmesség szükségességét, és újra aszerint él. Az emberiséget kiűzték a mennyei világból. Nem a bűnbeesés büntetéseként, elkövetett lázadása miatt, hanem hogy a teremtést megvédjék, s az embert is saját magától. Ekkor kezdődött az involúció, a leszállás az anyagba. Tehát nem az történt, hogy Isten tervbe vett egy zarándoklást, hogy tapasztalatokat szerezhessünk, hanem ez egy kozmikus forradalom következménye volt. Az involúcióra az elveszett fiak miatt, a szándékos hűtlenség miatt volt szükség. Ezért, ahogyan az involúció sem volt feltétlen, úgy magától értetődően az evolúció sem az. Mert számtalan olyan lény volt, akinek léte megőrződött a szabad szeretetkapcsolat tökéletes engedelmessége miatt az eredeti életterületen, s akik így az emberi hierarchia magját képezték. Számunkra azonban, akik részt vettünk a hanyatlásban, az involúció feltétlenül szükséges volt, mert ellenkeztünk az isteni törvénnyel, s egyetlen alkalmat sem ragadtunk meg a visszatérésre. A bukás közvetlen következményeként az emberi szellemet, a mindent mozgató és erővel ellátó szikrát elszigetelték. A lázadó ember így szárnyszegett lett, s „lezuhant az égből”. Az így hanyatló emberiséget egy olyan területre helyezték, ahol észre kellett vennie, hogy isteni helyzete félistenivé vált. Az egyetemes filozófia ezt az állapotot úgy jelöli, hogy „a tudatot a szellemalakból a lélekalakba helyezték”. A tudatot a vérhez kötötték. Amikor a szentségtelen, zabolátlan akarat az embernek ebben az új helyzetében is tovább burjánzott, az involúció isteni szükségrendjét még alacsonyabb területen, még életbevágóbban folytatták. Ezen a most már végképpen hanyatló zarándokúton az ember elveszítette eredeti alakját. Az embertől elvették a mennyei személyi49
séget. A szellem ezzel elveszítette isteni képességeit és erőit, isteni életerőit. Ezentúl már csak biológiai, állatias tudata lehetett, egy olyan látszatemberi állapotban, amelyben már csakis saját magát, ezt az új természetes megjelenési formáját károsíthatja. Ez az involúciós folyamat egy teljesen új, istentelen személyiség alapjának kialakításával kezdődött. Az emberiség történetének leírását minden régi ezoterikus filozófia a lesüllyedésnek ezzel a szakaszával kezdi. Az új anyagtest magja a Szaturnuszkorszakban készült el, az új élettest magja a Napkorszakban, az új asztráltest magja a Holdkorszakban, az új gondolati képesség magja pedig a Földkorszakban. Ez a folyamat most végére ért. Van egy személyiségünk, testalakunk, de nem az, amit Isten tervezett. Mostani személyiségünkkel csak azért ajándékoztak meg minket, hogy ezen az alapon megtalálhassuk a visszautat. Ebben a személyiségben van ugyan bizonyos tudatunk, de nem az eredeti állapotú testtudat, még kevésbé igazi lélektudat, és különösen nem szellemi tudat! Magunk kovácsolta láncokkal vagyunk ennek a világnak a csupasz szikláihoz láncolva. A szabad akarat utolsó halvány nyomával, amit meghagytak nekünk, tombolunk démonokként, technikai szörnyszülötteket találunk fel, erőszakot teszünk minden természetes életen, kihasználjuk egymást, s általánosan degeneráljuk ezt a réteget, életterületet. Ugye most már érthető, hogy egy ilyen személyiséget a Szerzet nem fogadhat el, hogy egy ilyen személyiség regenerálása nem lehetséges, mert ez az eredeti ember elfajulásának a terméke? Belátják-e, hogy a visszaút más, mégpedig a személyiség kicserélése? Ez pedig az elfajult termék semlegesítése, s ugyanakkor az eredeti ember újra-felépítése. Az evolúció tehát nem önműködő folyamat, hanem elhatározástól és cselekvéstől függ. Nagyon sok mindennek kell megtörténnie, amíg majd velünk kapcsolatban újra evolúcióról beszélhetünk. 50
„Isten azonban nem hagyja el kezeinek alkotásait.” Az egyetemes tan, a Krisztushierarchia, és ennek a világra és emberiségre gyakorolt befolyása lemerült Ádámmal együtt. Erről tanúskodnak a világvallások, valamint a próféták és munkások hatalmas sora. Mindannyian az ember ősemlékezetére hatnak, azt szólítják fel. Ezt az eredeti létével kapcsolatos emléket az ember magával hozta a hanyatlásba. A legtöbb ember létösztöne azonban az anyagban oly nagy, hogy az emlékezés mélyen a tudatalattijába süllyedt. Az ilyen helyzetben lévő embernek alig lehet valamit is segíteni. Mihelyt azonban tudatára ébred emlékező képességének, megérhet benne az elhatározás, hogy felálljon a moslékos vályútól, s visszatérjen Atyjához. Ebben az állapotban érinti meg őt a Szellemi Iskola, és megkezdődik a koncepció, a tervezés stádiuma, vagyis a benedikció hatására elvetik a magot a szántóföldbe. Megállíthatatlan kibontakozásról azonban itt sincsen szó. A magvetőről szóló példabeszéd ennek a meggyőző bizonyítéka. A jelöltnek erős érdeklődéssel kell dolgoznia. Teljes együttműködést és állandó erőfeszítést követelnek meg tőle. Így ezzel a könyvvel sem intellektuális szórakozást nyújtunk, hanem az isteni mag kifejlődését kívánjuk elősegíteni. Ez a mag egy erő, egy fejlődési lehetőség, mely sem a halálos álomba merült igaz ember képében, sem az elromlott énben nem található. Ez a hierarchia ajándéka, mely Krisztus erejében vérkapcsolatba lép a jelölttel. Ha erre az érintésre önkéntelenül reagál (amihez az érintéssel az erőt is megkapja), akkor a mag fejlődésnek indulhat. Így megy át a koncepció stádiuma a magzati állapotba, melyben megalapozódik a mennyei személyiség. A megalapozás előrehaladása során felébred az emberben a lélek és a szellem, s megszólalnak benne. Az új élet követelménye, mely most feléled a tanulóban, sokrétű konfliktusba, lényének mélyreható krízisébe viszi. Mert az új élet erői, amelyek kifejlődnek benne, földi személyiségét az alapjaiban támadják meg. Mivel test és vér nem örökölheti a birodalmat, a tanulónak magának kell földi 51
lényén végrehajtania az ítéletet, s következetesen kiviteleznie az én összetörésének folyamatát. A benedikció állandó vezetése alatt most erős tevékenység kezdődik, az alapvető megváltozás önmagán dolgozó folyamata. Ez sokoldalú folyamat, s ehhez folyamatos, állandó, egyre mélyebbre hatoló tájékozódásra van szükség. A tudásnak és az életnek egészen új területét kell feltárni. E fejezet végén utalnunk kell arra, hogy a kozmoszra vonatkozó isteni tervben van egy feltétlen evolúció, s hogy ezzel kapcsolatban a rendelkezésünkre álló idő korlátozott. Bukott emberiségünk érdekében az isteni szükségtervben van egy fejlődési program, amelynek fokozatai törvényszerűen követik egymást. Így most új korszak kezdődött. E korszak aratásának az ideje. Ebben a meghatározott időtartamú új időszakban el kell magunkat határoznunk. Akinek megvan az ősemlékezése, azt, az „elveszett fiút”, az Atyához való visszatérés lehetőségével szembesítik. Krisztus figyelmeztetésére gondolva „Nélkülem semmit sem tehettek”, be kell látnia, hogy ha kívül áll a Krisztushierarchián, akkor semmire sem képes, mert ennek kell őbenne elvetnie a megújulás magját. Továbbá azzal a ténnyel is számolnia kell, hogy az emberiség hanyatlása tovább folytatódhat. Új katasztrófa fenyeget, mert az ember állandó, elvakult, önkényes törekvéssel a kozmikus építőanyagok után nyújtja ki a kezét, s ezeket az atomok elhasításával akarja önfenntartó céljaira felhasználni. Ezáltal megzavarja a fennálló kozmikus egyensúlyt, és az életet ezen a Földön, mai formájában, lehetetlenné teszi. A földi emberiség elkerülhetetlen, további hanyatlása legyen arra újabb ösztönzés, hogy elhatározással és tettekkel kivonják magukat e következmények alól.
52
VII A születés és halál körforgása A tény, hogy az emberiségnek az involúció folyamatában Földgömbünk mélyebb rétegébe süllyedt részéhez tartozunk, számtalan következménnyel szembesít minket. Ezek közül az a legjelentősebb, hogy a transzfigurálás útján újra felemelkedhetünk az eredeti emberi életterületre. A Biblia ezt nevezi víztől és szellemtől való újjászületésnek. Ez egy teljesen új, maradandó személyiség mennyei testének az újrafelépítése. Ez az út, mint mondottuk, az ősemlékezés alapján az alapvető megfordulásnak és az építés és beavatás királyi művészetének a segítségével visszavezet az Atya házába. Arról van tehát szó, hogy az emberiségnél felébresszük az ősemlékezést, mert enélkül nem támadhat fel a visszatérés vágya. Ha az emlékezés feléledt, akkor rendbe kell hozni és ki kell vizsgálni állapotunkat mai életterületünkön. A feléledt emlékezésre támaszkodva tárgyilagosan össze kell hasonlítanunk, hogy mi van ma és mi volt egykor, és minek kell megint lennie. Ha így világos belátás jött létre, akkor el lehet határozni és véghez lehet vinni az alapvető megfordulást. Ezen az alapon aztán meg lehet kezdeni az építést és várható lesz a beavatás. Ha megvizsgáljuk ezt a fejlődésmenetet, és gyakorlati álláspontra helyezkedünk, akkor egyelőre a következő dolgokra kell szorítkoznunk: 1. A kezdő jelöltnél fel kell ébreszteni az ősemlékezést azzal, hogy újra meg újra beszélünk neki az atyai házról és az egyetemes tanról: 2. bátorítani őt és segíteni neki abban, hogy saját életének és az egész emberiség életének jelenlegi állapotát tárgyilagos őszinteséggel feltárja, és 53
3. alapvető megfordulása áttöréssé váljon. Az építés és a beavatás, mely ezután következik, számára egyelőre találgatás tárgya marad. Mert a visszaútnak ezt a részét csak akkor fogja magától, nem külső tekintélyekre támaszkodva igaznak és helyesnek felismerni, valamint biztosan be is járni, ha felkészült ezekre a folyamatokra. Ha ezt az utat megkísérelné spekulálva kikényszeríteni, akkor ez újabb bukást jelentene, s helyzetét még komolyabbá tenné. Mint már említettük, emberiségünk a bukás következtében Földgömbünknek még mélyebb rétegébe süllyedt. Azt is mondtuk, hogy életterületünk viszonyai és törvényei dialektikusak, míg azelőtt, abban a rétegben, sztrátumban, ahol korábban laktunk, állandók, statikusak voltak. Ez azt jelenti, hogy ebben a világban minden alá van vetve a kikelet (keletkezés), virulás és a hanyatlás (pusztulás) folyamatának, mert minden tulajdonság újra meg újra az ellenkezőjére fordul. Ez jellemzi az idő, a változás, az ideiglenesség és múlandóság világát. Ebben a világban állandó felbomlás uralkodik. Az állandóság, a statika világa ellenben örök, változatlan létezés, az abszolút, csak Istenhez kötött szabadság világa, a mennyek királyi birodalma. A dialektikus világ területe egyben átok és kegyelem is. Átok, mert itt semmi sem maradandó, minden jön és megy, a jó és a rossz kiegyenlítik egymást, s az egyiket mindig a másik követi – mert minden olyan reménytelen és kilátástalan. Kegyelem, mert éppen állhatatlansága miatt semmi sem tud bennünk maradandóan, örökre megkövesedni, mert a változékonyság az általunk keltett és teremtett gonoszt is mindig újra összetöri, és így a bukott emberiséget mozgásban tartja. Ezzel kapcsolatban két másik természeti törvényt is szem ügyre kell vennünk: a halált és a mikrokozmikus reinkarnációt (újraszületést), ezt a két, kegyelemteli szükségtörvényt, melyek tökéletesen összefüggenek életterületünk dialektikus jellegével. 54
A halált az anyagcserefolyamatok kiegyenlítetlensége okozza: a sejtek megújulása nem tud lépést tartani az elhasználódásukkal. Ismeretes, hogy a szervezet általában hétévenként megújul, de kiderül, hogy ez idővel nem elég, túl lassú. Az erők elhasználása felülmúlja a kiegészítést, az elhasználódás gyorsabb, mint a megújulás, s így az embernek mindenféle betegség és az erők csökkenése miatt meg kell halnia. Az életet ugyan valamelyest meg lehet hosszabbítani eugenetika segítségével, de a haláltól nem lehet megmenekülni. Nagyon elterjedt az a gondolat, hogy az ember halála után örök hazájába megy. Ez azonban hiedelem, abszolút helytelen! Mint minden más réteg, a dialektikus is két félből, szférából áll: a földi szférából, területből, – valamint az égi és pokoli területekre osztott másvilágból vagy túlvilágból. A halálban az ember megjelenési formája szétesik. A holt anyagtest a földi területen marad a vérlélekkel (földi lélekkel) és az élettesttel (vagy étertesttel) együtt. A tudatalak és a lélekalak a testalak maradékával (azaz a magasabb éterekkel, az asztráltesttel és a gondolkodási képességgel) egy átmeneti területen lévő tartózkodási helyre kerül, az égi vagy a pokoli területekre. A túloldalon rövidebb vagy hosszabb idő után az asztráltest és a gondolkodási képesség szintén feloszlik. Akkor már csak a tudatalak és a lélekalak marad meg, ezenkívül még mindegyik testből néhány ősatom, amelyben az élet lényegét, mint a tapasztalat gyümölcsét őrzik meg. Ha a mikrokozmosz így kiürült, akkor azok az erők, amelyeket saját maga szabadított fel, s amelyek az aurikus lényben, a lipikában koncentrálódnak a mikrokozmosz karmájaként, arra kényszerítik, hogy a megnyilvánulási terébe egy újabb halandó személyiséget vegyen fel. A mikrokozmoszt megint magához vonzza a földi lételv, s egy földi személyiség megszerzéséhez kapcsolatba kerül egy jövendő szülőpárral. A személyiség megszületik a földi területen, s ebben a folyamatban összekapcsolják mikrokozmikus elődeinek a vérlelkével. Így kezdődik egy új földi élet a múlthoz kötve. A kerék megint lefelé fordul, megint megkezdődik a sírhoz vezető utazás. Így ma55
rad az ember, a mikrokozmosz a kikelethez, viruláshoz és hanyatláshoz kötözve szüntelen, törvényszerű ismétlésekben, talán sok ezerszer anélkül, hogy kilátása lenne a megváltásra. Hogyan szabadulhatunk meg ettől a keréktől? Soha, hacsak... az ember vissza nem emlékezik arra, hogy elveszett fiú, el nem határozza, hogy visszatér, és alá nem veti magát a transzfigurálás, a személyiségcsere többször említett folyamatának. Akkor megszabadul a keréktől – csakis akkor! Sem előbb, sem később. (Lásd mindenekelőtt J. Van Rijckenborgh: Az eljövendő új ember, I. rész XVIII. fejezet.) Amikor az ember a földi területen tartózkodik, és így megvan a tudata, lelke és teste, akkor tevékenyen benne van ennek a területnek minden ereje és ellenereje vad örvénylésben: a legmagasabb terület (sztrátum), a hőségszféra erői, ezek a Krisztushierarchia erői: az úgynevezett „égi” erők a tükörszférából, tehát a másvilág égi területéről: a pokoli erők, és a saját, emberi erők. Az ember így szó szerint fogoly, a jó és a gonosz gyorsan váltakozó játékának rabja. Mindkettő befolyásolja őt, s mivel ő maga is jóból és gonoszból áll, meghasonlik. Sokaknál a rossz uralkodik anélkül, hogy a jót teljesen el lehetne csitítani, másoknál meg a jó van felül anélkül, hogy a gonoszt teljesen elnyomhatná. Ezért sóhajt fel Pál apostol: „...mert amit akarok, azt nem teszem, és amit teszek, azt nem akarom”. Így ragadja magával az embert a nyugtalanság és kimerültség, így harcol és őrlődik fel. Menthetetlenül elpusztulna, ha nem váltaná meg a halál. A halál ugyan a „bűn bére”, az emberi lét következménye ebben a természetben, de a bukott embert kísérő isteni kegyelem is nagyon valóságosan bebizonyosodik benne, mert a halhatatlan ősatomok, és a múltban felszabadított erők hajszoló hatása a kiürült mikrokozmoszt az új személyiség-megnyilvánulás útjára kényszeríti, hogy így újabb lehetőséget kapjon a felébredésre. 56
Ha az ember leteszi a kemény, „megkristályosodott” anyagtestét, éteri másának legdurvább részével, az élettestével együtt, és a vérlélek elválik a lélekalaktól, akkor az embert egy olyan terület vonzza magához, „a hasonló hasonlót vonz” törvényének megfelelően, amelyiknek a rezgési szintje megegyezik az ő belső rezgésállapotával. Az átmeneti területen rájön létállapotára, s ezután, mint mondtuk, elmegy az annak megfelelő égi vagy pokoli területre. Van tehát értelme annak, hogy itt a földön a jóra törekedjünk és a gonoszt utáljuk és küzdjünk ellene. Ha ezzel az abszolút cél nem is érhető el, mégis rezgési képletünk dönt másvilági tartózkodási helyünk felől. A másvilágon így teljesen testvérek körében tartózkodunk, s munkánkat (mint a világosság és igazság keresői az emberiség szolgálatában) ott sokkal kedvezőbb körülmények között folytathatjuk, mert a pokoli hatalmak ott nem tudnak közvetlenül harcolni ellenünk és hátráltatni minket, mert rezgéskulcsuk nem engedi őket közeledni hozzánk. (Ha viszont életünkben megtaláltuk az abszolút jóhoz vezető utat, akkor már itt, a másvilág nélkül biztosíthatjuk magunknak Samballa vákuumának bejáratát, vagy egy még magasztosabb és nagyszerűbb fejlődést. Lásd: Az eljövendő új ember.) A másik oldalon szintén nagyon fontos, hogy a tudat, a tudatos ébrenlét állapotában legyünk. Ez a lélekalak állapotától függ, tehát a lélek minőségétől, ami egy pozitív, jó életben fejlődött ki. Ha sok lélekminőség jött létre egy igaz, jó élet eredményeként (persze a dialektikus határok keretén belül), akkor ennek erőteljes léttudat a következménye a másvilágon. Lehet azonban sok fekete lélekminőség is, mint a tudatosan gonosz élet eredménye. Az embernek ebben az esetben is erős léttudata van a másvilágon. Ez a fekete lélektudat a nagyon gonosz lényeknél olyan dinamikus lehet, hogy a személyiség-megnyilvánulásra már nem találnak lehetőséget, s kivonják őket a földi réteg területeiről. A Biblia ezt az állapotot a „külső sötétségbe való kivetésnek” nevezi. E lények (az a hír járja) megnyilvánulása megsemmisül, és szellemszikrájuk üresen tér vissza az ősforráshoz. 57
Van azonban sok olyan ember is, aki csupán biológiai életet él, mely sem kimondottan jó, sem kimondottan gonosz. Tulajdonképpen semmi sem mondható róluk: ez az átlagember élete. Lélekminőségük kevés, s ezért léttudatukat a másvilágon nem képesek hosszabb ideig fenntartani. Csakhamar öntudatlan állapotba merülnek, lelkük mintegy elpárolog. Mivel pedig életük gyümölcse, amit a mikrokozmosznak szereztek, nagyon kevés, az élet kereke gyorsan törekszik új személyiség-megnyilvánulásra. Az ilyen mikrokozmosznak nagyon sok földi életre van szüksége. Mivel az ember a másvilágon tulajdonképpen fogyatékos, nincs meg a teljes szervezete, továbbá pedig alulról kezdve kell megújulnia, a másvilág minden lakója visszatérni kényszerül a földi területre. A mennyei test ugyanis csak a teljes testalak újra-megalkotásaként támadhat fel. A másvilági tartózkodás, ami a földi élet eredményének a mikrokozmikus feldolgozására szolgál, mintegy 600-700 évig tart (nagyon sok kivétellel). Ilyen hosszú idő alatt az anyagban annyira megváltoznak az állapotok, hogy egészen új tapasztalatok és lehetőségek nyílnak meg. Időközben az ember, a mikrokozmosz a másvilágon sokat tanult, s esetleg a pokol lakójából az ég lakójává fejlődött. Általában azt mondhatjuk, hogy normális születéseknél a gyermek az égi területek ajándéka, de karmájával megterhelve. Más a helyzet, ha a fogamzás túlzott szenvedélyben történt a gyermekre vágyás nélkül, vagy ittas állapotban, más kábulatban vagy elmebajban. A fogamzás aktusa ugyanis a mágiának egy formája, s ha ez különösen szentségtelen helyzetben történik, akkor a maggal pokoli lények léphetnek kapcsolatba. Végül néhány megjegyzést a vérlélekről. A halálnál, mint mondtuk, visszamarad az anyagtest, és párjának, éteri másának legdurvább része, de a vérlélek is. Mit értsünk ez alatt? A vérlélek a vér szelleme, élő magja, mely az egész testalakot összetartja. A halál után a lélek elhasad. A magasabb tudatnézet, a személytelen lélek, minden dialektikus élet közös élő lélekmagja a 58
másvilágba kerül. Az alacsony tudatnézet itt marad. Ez az éppen befejezett élet alantas lélekmagja. Az alantas mag nem rossz magot jelent, hanem XY úr vagy asszonyság személyes lelkét, személyiségének vérmagját. A vérlelket felhőnek láthatjuk egy fénylő maggal. Ha az ember erre összpontosítja a figyelmét, akkor az gyakran felveszi a korábbi emberi alak formáját. Ebből a körülményből ered sok hiedelem, amelynek a spiritiszták esnek áldozatul. A vérlélek tartalmazza az elhunyt életének minden adatát, a jót is meg a rosszat is. Gyakran átruházzák vérörökségüket a szellemben rokonokra. Ilyen örökséget tudatosan is át lehet venni. De tudat alatt is erősen befolyásolhat sok embert, egy családot, népet vagy fajt, annál is inkább, mert az egyforma vérlelkek képesek egyesülni. Ezen alapulnak a „vér tanai” és sok régi vallási szokás és hagyomány, többek között az ősök kultusza, ami egy népben nagyon erős lehet. A szellemi vérkapcsolatok nagyon döntő jelentőségre tehetnek szert.
59
VIII Mikrokozmikus reinkarnáció A dialektikus réteg (sztrátum) két területből (szférából) áll, ahogyan az előbbi fejezetben már megbeszéltük: a földi területből és a másvilágból. A halál nem váltja meg az embert a dialektikus rétegtől, hanem csak az egyik területről átkerül a másikba, s ahogyan minket az anyagi területen utolér a halál, ugyanolyan biztosan kényszerít minket (azaz a mikrokozmoszt) a másik területen a fejlődés egy újabb személyiség felvételére, mert a másik világon az embernek csak hiányos szervezet áll a rendelkezésére. Ezoterikus körökben ezzel kapcsolatban általában reinkarnációról, újramegtestesülésről beszélnek. Ezzel azt a benyomást keltik, hogy a halál után valami továbbélés létezik. Teljesen jogtalanul! Mondhatják Önök, hogy tudnak korábbi életükről? Nem mondhatják. Ha természeti lényük meghal, akkor bizonyos idő leforgása alatt az egész személyiséglényük elpárolog. Csak az Önöknek életet adó alapvető tűzelv tér vissza a felettes én-hez, az aurikus lényhez. Ahogyan egy kutya lénye oszlik fel néhány napon belül, úgy járunk mi is, valamivel hosszabb idő után, ha megmaradunk ennél a természetnél. Mondhatjuk-e, hogy a felettes én tud régebbi létezéséről? Nem, mert annak csak egy léte van! Léte a szentségtelenség pirkadatakor kezdődött, és folytatódott számtalan módosulással és alakváltozással a mai napig. A felettes én, az aurikus lény egy vak, hajszoló erő, egy vezetés nélküli erőszerkezet megtestesülése, aminek az eredménye, azaz a „bolygó” a mikrokozmoszban, az emberi megnyilvánulás, újra meg újra megsemmisül. Tehát a személyiség nem reinkarnálódik, nem testesül meg újra. A halandó lélekből a halál után nem marad semmi. A halan60
dó lélek, az Önök én-lénye, tökéletesen elpárolog. Önökből, mint halandó lelkekből nem marad semmi. Ahogyan az anyagi test porrá és hamuvá válik, úgy esik szét a halandó lélek is: a bűnös léleknek meg kell halnia. És ami meghalt, az ebben az értelemben tökéletesen halott. Csak ha lelkük újjászületik „víztől és szellemtől”, tehát transzfigurálással, és így halhatatlanná vált, akkor térhetnek talán, ha erre alkalmasak, önkéntesen vissza születés révén, hogy együtt dolgozzanak az Egyetemes Szerzet nagy, sohasem végződő, megváltó munkáján az egész emberiség szolgálatában. A születési folyamat azonban akkor másképpen folyik le. Ebben az összefüggésben megkérdezhetik, hogy mit jelent a születés és halál kereke? Ennek a hatását csak akkor lehet megérteni, ha az egész mikrokozmosszal kapcsolatban látják. Most elégedjünk meg annak felidézésével, hogy a mikrokozmosz újra meg újra kiürül, mivel léleklénye és személyisége halandó. A mikrokozmosz emiatt mintegy körforgásban tévelyeg a haláltermészetben, s újra meg újra fel kell vennie a rendszerébe egy lelket, egy halandó lelket, míg az egyik lélek által lehetségessé nem válik a mikrokozmosz regenerálása a szellem, a lélek és a test eredeti egységének helyreállítása révén, a transzfiguráció folyamatának segítségével, hogy így visszanyerhesse eredeti, Isten szándéka szerinti dicsőségét. Végül meg kell még jegyeznünk, hogy ezek a dolgok a gnosztikusoknak világosak és érthetők, mégpedig a tény következtében, hogy a Gnózis fejlődési menete magasabb javakhoz, elsőkézből jövő ismeretekhez vezet. Csakis az elsőkézből származó közvetlen ismeretek megszabadítóak. Ehhez alapul pedig az értelmes erkölcsös, filozófiai belátásnak és a tettek tiszta gyakorlati vallásosságának kell szolgálnia. A gnosztikus-ezoterikus vizsgálat egyébként teljes mértékben bizonyítja a fentiek igazságát: a mikrokozmosz reinkarnálódása, újramegtestesülése egy halandó személyiség révén tény és valóság! A gyakorlott gnosztikus meg tudja figyelni az egész, mikrokozmi61
kus reinkarnációs folyamatot. A mikrokozmikus reinkarnáció egy szükségtörvény, bukásunk következménye. Szigorú, de mégis nagyon kegyes törvény, mert az embert megnyilvánulásban tartja, s olyan feladat elé állítja, mely nem túl nehéz. Láttuk, hogy az életet itt a megzavart anyagcserefolyamat miatt nem lehet fenntartani. Az újabb halálba-süllyedés azt jelenti, hogy a nagy feladatot, amiért itt vagyunk, még nem tanultuk meg, s hogy az ember még nem kezdte meg a regenerálás folyamatát. A leckét pedig itt kell megtanulni, mert csak az ittlét ajándékoz meg minket háromszoros testalakkal, tudattal, lélekkel és testtel. Ebben az állapotban kell az új testet, a mennyei testet felépíteni: mert a régi test az a készülék, amellyel meg kell építeni a halhatatlan testet. A regenerálás folyamatának tehát ott kell megkezdődnie, ahol az elszakadás történt. Ezért kötözik az embert, tehát a mikrokozmoszt a kerékhez. Ezért következik a halál után megint egy újabb személyiség-megjelenés. Így minden személyiség-megjelenés a mikrokozmosznak egy újabb megszabadulási lehetősége. A keréktől való megszabadulás pillanata csak akkor jön el az ember számára, ha megtanulta megépíteni a mennyei testét, és ezen az építkezésen haladás mutatkozik. Halála akkor feltámadás a mennyek birodalmában, az istenrendben, nem pedig megérkezés a dialektikus világ másik területére, amely az ő számára legfeljebb átmenetet képez az isteni rendszer igazi szabadságába való belépéshez. Az ilyen átalakulás, transzmutálás a testben olyan tökéletes lehet, hogy halálról már tulajdonképpen nem lehet beszélni. A Biblia azt mondja, hogy „Isten elvezette őt”, ahogyan ezt Mózesról, Éliásról és Énokról mondják. A transzmutáció folyamatának egyik fázisában két testalakban vagyunk tudatosak, van egy új és van egy régi tudat. Minden megváltott részesül a világosság birodalmában, megváltotta őket az első feltámadás folyamata, ahogyan a Biblia mondja, s „a második halál már nem árthat nekik”. Ez a „második halál” 62
ennek a dialektikus korszaknak az eljövendő lezárására és egy új megnyilvánulási nap virradatára utal. Ez aztán az úttörők és a hátramaradók szétválasztását okozza, és egy új krisztusimpulzust hoz magával. Mindazoknak a mikrokozmoszoknak, amelyek még nem vehettek részt az első feltámadás folyamatában, a reinkarnálás törvényénél kell maradniuk éppúgy, mint a másik szükségtörvénynél, a karma, az ok és okozat törvényénél, mely szerint „ki mint vet, úgy arat”. Ez azt jelenti, hogy a következő személyiség élete logikusan-törvényszerűen csatlakozik ehhez az élethez. Amit az ember elkezdett, azt be is kell fejeznie: amit elszabadított, annak a következményeit is el kell fogadnia. A létnek az itteni, új fázisa tehát azzal kezdődik, amivel az előző végződött. Senki sem kap túl nehéz feladatot, s a terheken kívül minden életlehetőségeket és képességeket is hoz magával. Az ember ugyan hozzá van kötve a múlthoz, ugyanakkor azonban megmutatják neki a megszabadulás útját. Mert ha a múlton nem is lehet változtatni, a karma törvénye nyitva hagyja a „jelen” helyes kihasználásának a lehetőségét. Mindezek ellenére a karma bizonyos tekintetben könyörtelen törvény, mert a sors keze, és a megváltoztathatatlannak a tudata annyira nyomasztó lehet, hogy az ember teljesen elbátortalanodhat. Ami ennek a könyörtelen törvénynek az elkerülhetetlenségét illeti, a hagyományos kereszténység kezet foghat a teozófiával. A karmatörvény hatásának ez a végzetszerű szemlélete nagyon sok bajt is okozott, mert az embereket elbátortalanította. Ezt a törvényt, a megtorlás törvényét valóban minden világvallás hangoztatja, a kereszténység is. Ez logikus törvény, és az egyetlen módszer, amellyel az embert alulról rá lehet vezetni létállapota felismerésére. A karmatörvény emberre gyakorolt hatásának azonban nem kell végtelennek lennie, s egy másik törvény keresztezheti és megsemmisítheti: a bűnbocsánat törvénye. Ha sikerül eljutniuk helyzetük és állapotuk megismeréséhez, és rálépnek a kereszténység által mutatott regenerálás ösvényére, 63
akkor a századok terhét, a múlt bűnét ledobhatják a vállukról. A karma törvénye magával ragad és megköt, de csak addig, amíg magukhoz vonzzák a hatását. Azonnal el kell azonban eresztenie Önöket, mihelyt az észnek és erkölcsnek engedve alávetik magukat a bűnbocsánat törvényének, feltéve, hogy ez az alávetés életük alapvető megfordításának a cselekedete. A „megtérés”, hagyományos értelemben, hiedelem, érzelmi tevékenység, amely a karma törvényét tekintve egyáltalán nem lehet megszabadító. A bűnbocsánat lehetősége egy tudományos folyamaton alapul, amelyet a hierarchia a benedekció gyakorlásával sugároz ki. Végül még arra kell rámutatni, hogy a reinkarnálás egyáltalán nem nevezhető evolúciónak. Már elmondtuk, hogy az evolúció számunkra egyéni, és feltételektől függ. Az evolúció törvényével a gnosztikus kereszténység által kerülünk érintkezésbe. Földünk ugyanis – és az ember dialektikus személyisége is – egy új elemet kap Krisztus áldozata által a hierarchián keresztül, ami lehetőséget nyújt a „megkövesedés”, a kristályosodás következményeinek megszüntetésére, hogy aztán újra elkezdhessük az evolúció folyamatát. A személyes evolúció tehát elhatározásuktól és Jézus Krisztusban való cselekedeti életüktől függ. A karma akkor már nem sorstörvény, hanem elnyeletik a krisztuserőben. Ez Isten kimondhatatlan szeretete Krisztusban: a szükségtörvények segítségével megnyilvánulásban tart minket, aztán eljön a megváltásunkra. Ez a megváltás azonban egyáltalán nem önműködő folyamat, ahogyan ebben a nyolc fejezetben világosan kifejtettük, hanem egy sokrétű intelligens folyamat, amelyben az egész embernek tudatosan együtt kell működnie. Ezen áll vagy bukik a hierarchia nagy műve, és a benedekció munkája így helyes megvilágításba kerül. Ez a keresztény rejtélyek beavatási munkája. Ezeknek a rejtélyeknek az a céljuk, hogy sok embernek tegyék lehetővé az első feltámadást, s hogy ezekből Krisztus szolgálatában munkatársak belső csoportját képezzék. Az emberiséget tehát az emberiségnek kell megváltania. Így értendő az is, hogy „félelemmel 64
és rettegéssel vigyétek véghez a ti üdvösségteket”. Végeredményben senki sem képes a másik nélkül továbbhaladni. A beavatás gyorsított fejlődés, evolúció, hogy az így kapott értékeket be lehessen vetni a nagy cél, az egész emberiség végleges megváltása érdekében. Aki erre vágyik, az gyakorolhatja a királyi művészetet, az a rózsakereszt hercege. Azért van Iskolánk, egy erőterünk, hogy ezen az ösvényen segíthessünk egymásnak. Ebben az erőtérben a Krisztushierarchia felhatalmazásával kifejlődik a benedikció munkája. Aki pedig belsőleg kész és képes arra, hogy ezt az ösvényt járja, az beléphet előkészítő tanulónak a hidakon keresztül, amik művünkben ezt a célt szolgálják. Senkit se tartson vissza az az érzés, hogy erre méltatlan. A jelölt gondoljon Krisztus szavaira: „...mert az én erőm a gyengékben hatalmas”. Ezzel a bátorítással minden komoly jelölt nekivághat.
65
IX A Föld és a dialektikus életterület szerkezete Ha megpróbálunk válaszolni arra a kérdésre, hogyan jön létre egy bolygói kozmosz, azonnal több más kérdés is felmerül: miből keletkezik a teremtés, az Alkotó milyen anyagból vitelezi ki megnyilvánító erejét? Az egyetemes tan szerint a nagy tér, a világmindenség tele van ősanyaggal, más néven: kozmikusan gyökeres önállósággal. „Nincs üres tér”, mondja a rózsakeresztesek Fama Fraternitatisa. Ez az ősanyag a látható térben különböző elemek különálló atomjaiból áll. Az atomok mennyisége felfogóképességünk számára végtelenül nagy. A természettudomány sok elemet ismer, még több azonban teljesen ismeretlen. Minden atom hatalom, minden atomban hatalmas belső lehetőség rejlik. Erről talán akkor tudnak maguknak valami fogalmat alkotni, ha meggondolják, hogy éppen ez az ősanyag az, aminek segítségével a Logosz megnyilvánul, amiből az egész teremtés felépült, s ami fenntartja azt. Minden atomnak van sugárzó képessége, bizonyos hatósugara. Az éteri látás képességével ez néhány atomnál megfigyelhető. Más atomok sugárhatása másképpen észlelhető, mint például a rádiumatomé. Vegyészeink és természettudósaink alkalmazni is tudják az atomok természetes sugárzóerejét. Különböző elemek atomjainak összekapcsolásával meglepő eredményeket és hatásokat érnek el. Műszakiaink is figyelemreméltó dolgokat alkotnak a rendelkezésre álló fémekkel és a különböző energiákkal. Eddig azonban még egyetlen ember sem tudta az atom igazi erejét, az atom összes lehetőségét felszabadítani. Az atomhasítás művészetét senki sem érti teljes mértékben. Hála Istennek! Az iste66
ni teremtés ugyanis attól az órától kezdve lehetetlenné válna a mai ember ördögi jellege miatt. A régi okkult tudomány azt mondja: „Az anyag megdermedt szellem, az ősanyag, a kozmikusan gyökeres önállóság megkristályosodott szellem, mely különböző elemek képében jelenik meg.” Ez a meghatározás azonban, ilyen általánosan, túl bizonytalan, sőt helytelen. A kozmikus gyökérönállóság őskialakulása egyelőre titok. Ha tudunk is valamit az atom összetételéről, keletkezéséről még semmit sem tudunk. Azt azonban mondhatjuk: a szellem használja az ősanyagot, hogy kifejezze magát benne bizonyos terv, bizonyos elképzelés szerint. A szellem teremtésterve alakot ölt benne. Az ősanyagot, tehát amiből minden keletkezik, különböző, nagyon régi filozófiák víznek, ősvíznek nevezik. A kereszténység itt élő vízről beszél. Az élő víz istene a mitológiában Neptun, aki az élő vízből emelkedik ki háromágú szigonyával (Isten három teremtő erejének jelképével), mint beavató, aki elvezet az abszolút isteni lét állapotába. Amikor egy isteni lény, vagy isteni hierarchia kivitelezi a Logosz valamelyik tervét, akkor teljesül a régi mondás, hogy „Isten szelleme lebegett a vizek felett”. Ekkor egy bizonyos ősanyag, amelyben minden elem benne van, kezd összetömörülni. Ez egy bolygói kozmosz kezdete. Ha az ősanyag eléggé besűrűsödött, akkor a teremtési képlettől függően (amely a teremtési terv szerint minden kozmosznál különböző, ahogyan a besűrűsödés foka is más és más), a tömeg magjában részleges atomhasadás kezdődik. Ebből rettenetes robbanás után óriási hőség, félelmetes tűz, egyetlen, lángoló erőhatás fejlődik ki. A felszabadult erők és képességek tömege azonban nem valami ellenőrzés alól kisiklott szerencsétlenség, nem próbálkozás, nem kísérletezés, hanem irányított folyamat egy nagy „világ-kovácsműhelyben”. Az egész folyamaton tökéletesen uralkodnak. Aztán bizonyos elv szerint keringés kezdődik, ami már az anyag besűrűsödése közben észrevehetővé vált. Az erők és hatalmak min67
denféle kapcsolata nyilvánul meg. Megszületett egy bolygói kozmosz, nagy számú lény fejlődésének jövendő területe. Neptun kimondta teremtő fiat-ját („legyen”). Egy ilyen kozmosz sohasem semmisülhet meg vagy múlhat el. Ugyanaz a teremtő megváltoztathatja ugyan, ami miatt a megnyilvánulásnak egyre újabb napjai jönnek el, de erejének forrása soha sem fog kiapadni. Ezt a forrást az Északi-sarkon keresztül az erők sokasága táplálja bőségesen. Amit pedig elhasznált üzemanyagnak nevezhetnénk, az a Déli-sarkon át távozik. Az összes rendelkezésre álló energia teljes elhasználása a kozmoszban lévő összes atom elhasítása által tehát sohasem történhet meg, mert a kozmosz szívében van a bolygói motor, amelyet állandóan kívülről táplálnak. (A különböző sztrátumok, rétegek atomjai tehát nem hasadnak el!) A Föld szívében van tehát a képességeknek egy hatalmas központja, sugárzó, világító szív, egy tűz, a szeretet tüze, mely a mi javunkra ég. Az olvasó bocsássa meg ezt a világi-műszaki példát. Ezt csak azért használjuk, hogy a történésről egyszerű képet alkothasson magának, ami a következő fejtegetések alapjául szolgálhat. Ha ezek az erők és energiák a Föld szívében tervszerű atomhasadással felszabadulnak a nagy cél szolgálatában (hogy fejlődési teret és lakóhelyet készítsenek Isten gyermekeinek), különböző folyamatokon kell keresztülmenniük, melyeknek szintén különböző alkémiai képletek szerint kell együttműködniük, hogy a kívánt eredmény bekövetkezzék. Ahogyan egy ház lassan felépül és lakhatóvá válik, amihez sok különböző munkás, berendezés és szakismeret kell, úgy működnek közre egy bolygói kozmosz felépítésén is a munkások miriádjai. Számtalan élethullám, emberfölötti és emberen aluli is, dolgozik a nagy művön. Így dolgozott az emberiség előtti időkben az emberi élethullám is a saját háza építkezésén. A főelvnek tehát, hogy minden alakulás emberfejek, emberszívek és emberkezek által jön létre: a teremtő a teremtése által nyilvánul meg, sokszoros jelentősége van. 68
Minden emberalatti és emberfölötti lénynek, mely a bolygói kozmosz hatalmas műhelyében dolgozik – akár a saját „házán”, akár másokén – mindenesetre legnagyobbrészt itt a Földön van az életterülete, tartózkodási helye. Ezeket az életterületeket azonban ne ugyanazon a síkon lássuk, hanem különböző szinteken, szférákban és rétegekben, egymás fölött és alatt is. A Föld közepétől kiindulva különböző rétegeken haladunk át. Mindegyiket egy-egy műhelynek kell látnunk, amelyet valamelyik folyamatnak szenteltek az egész, az egyetlen cél szolgálatában. Ha pedig most nem követjük el azt a hibát, hogy a saját életterületünket tartjuk bolygói kozmoszunk legmagasabb rétegének, akkor ezen az alapon folytathatjuk fejtegetéseinket. Ha a Föld szívében megkezdődik az atomhasadás, két energia szabadul fel. Nem egyetlen energia pozitív meg negatív sarokkal, hanem két energia, s ezzel két pozitív és két negatív sarok. A két energia egymás tükörképe, egymással fordított viszonyban van: az egyik erő a másik ellenpólusa. Ha ez a két energia együttműködik, akkor csodát művelhet, dicsőséges nagyszerűséget teremthet, tele boldogsággal. Ha nem működnek együtt, akkor rettenetes, zavaros tűzzé válnak. A figyelmes olvasó bizonyára gondol arra, hogy ez a két energia egyetlen atomba van bezárva! Ha felszabadulnak, szabadon és dinamikusan kell együttműködniük aszerint a gondolat szerint, mely az atomhasadás alapja volt. Így kell bizonyítaniuk isteni hivatásukat. Hogy ezt jobban elképzelhessük, gondoljunk egy kerékre. A mérnök fog egy darab vasat, azaz vasatomokat, melyek egyetlen tömeget képeznek. A vasdarabból aztán kereket csinál, s célja szerint használatba veszi. A szellemi elv, amelyen a kerék alapul, a mozgás, a sebesség, a teherbírás, a tevékenység elve. Ha értenénk ahhoz, hogy a vas atomok hasításakor alkotóan gondoljunk egy kerékre, akkor ez a kerék a mozgást, a sebességet, a teherbírást, aktivitást már tartalmazná úgy 69
hogy élő kerékről lenne szó. Az elektromosság bizonyos atomok sugárzása. Ha képesek lennénk ezeket az atomokat elhasítani, akkor élő erőt kapnánk, mely magától világítana és melegítene. Akkor nem lenne többé szükségünk technikai berendezésekre, hogy bizonyos atomok sugárzását világítóvá vagy meleggé tegyük. Mindezeket az erőket és a teremtésnek minden ilyen jellegű megvalósítását az atom két, egymással fordított viszonyban álló energiájának felszabadítása teszi lehetővé. Persze atomhasítással egyetlen pillanat alatt egy egész népet is megsemmisíthetnénk. Vannak istenszikra-atomok is, a mennyei ember lényének magjai. Abban az istenszikra-atomban, amelyből mi, emberek lettünk, eredetileg két energia volt, két lény, melyek egymás tükörképei voltak és ellentétesen voltak polarizálva, férfi-nő, kozmikus két-egységet képezve. Teremtésünk pirkadatán ezt az atomot elhasították. Ezzel óriási erők szabadultak fel, és az atom két hatalmának meg kellett tanulnia szabadon és tökéletesen együttműködni. A szabadságban fognak újra találkozni, de nem azért, hogy egymáshoz legyenek kötve, mint kezdetben hanem, hogy megvalósítsák a világmindenséget, a bennük lévő istenembert. Az istenszikraatom két energiáját harmonikus együttműködésükben jelképesen az „élet fájának” is nevezik: ha pedig különválva hatnak, akkor „a jó és a rossz ismerete fájának” nevezhetjük őket. Ha a két istenszikra-energia a bolygói kozmosz szívében felszabadul, akkor a különböző rétegeken át felfelé terelődnek. Minden rétegben átmennek valamilyen folyamaton, s bizonyos szolgálatot végeznek az egész javára. A végső folyamat, az eredmény a legmagasabb vagy legfőbb rétegben fejlődik ki. Ott a két energia csodálatos dicsőséggé, folttalan, boldog végeredménnyé, tökéletes kétegységgé válik. Az egész alkímiai folyamat alapját képező terv itt nyilvánítja meg eredményét. Ez a boldogság, ez az abszolút folttalanság uralkodik minden bolygói kozmosz legmagasabb rétegében. A mi földkozmoszunknál ezt a réteget nevezzük istenrendnek, a mennyei birodalomnak 70
vagy a legmagasabb hőségszférának. Ebben a boldogságban élt az eredeti emberiség az istenszikraatomból, az együttműködő energiák szabadságában, mint megszabadult, mint kozmikus két-egység. Az ember Isten gyermeke volt, Isten kertjében élt, Isten életében és létében fejezte ki magát, minden értékkel és képességgel, ami ezzel együttjárt. Ebben a paradicsomban állt az élet fája, az együttműködő energiák képe az alkimista képlet terve szerint: egészség, erő, halhatatlanság, mint állandó, változatlan érték. Persze létezett a jó és a rossz ismeretének fája is, a tiltott fa, mert a két energia együttműködésében minden zavarnak és erőltetésnek bajt, katasztrófát és halált kellett okoznia, az életelv elrontásának természetes következményeként. Életterületünkön, ahol most lakunk, ez a két energia még elválasztva lép fel. Az egyik energia, amelyet nőneműnek nevezhetnénk, a táplálkozásról és növekedésről, míg a másik, a hímnemű a megnyilvánításról és megvalósításról gondoskodik. E két, elkülönített tevékenységet dialektikus természetünkben az éjszaka jelenségében is megtaláljuk, mely ölében a napkeltét rejti, és a nappal jelenségében, mely az élet Napját emeli pályájára. Életterületünk képének tehát dialektikusnak, azaz változónak kell lennie. Bizonyos ritmikus törvénynek kell engedelmeskednie. Emiatt jellemzi itt a természet minden folyamatát a kikelet és a pusztulás. Mert a két energia külön nem állandó. Így fejeződik ki a kikelet, virulás és pusztulás a megzavart egyensúlyban, így kell a két energia szétválasztott hatásának az összetörést és a halált is magában foglalnia. Mihelyt az ember elhagyja az igaz élet elvét, vagyis megzavarja az isteni egyensúlyt, a kozmikus harmóniát, azonnal magához vonzza őt egy alacsonyabb réteg, s meg kell tanulnia, hogy az Istennel szembeni engedetlenségnek milyen következménye van: tapasztalnia kell, hogy mit jelent egy dialektikus világrendben élni és létezni. 71
Az emberi nem története azt bizonyítja, hogy egy ilyen aláhanyatlás történt, rettenetes következményekkel. Az ember elveszítette az emlékezését, s ezen az életterületen megszentségtelenített különböző természeti erőket és áramlatokat. Elterjesztette a gonoszt, mint valami ragályos rákbetegséget, amely az egész életterületet megtámadta: mert az ember Istentől elszakadva is mágus, varázsló maradt. A gonosz keletkezését azoknak a fejlődési folyamatoknak a túlhajszolása okozta, amelyeket az ember a nőneműnek nevezett energiával váltott ki. Ez az Éva-legenda oka. A jó, mint a gonosz ellenpólusa, egyre nehezebb helyzetbe kerül. Ennek következtében egy különösen végzetes, bűnös dialektika alakult ki, amely ennek az életterületnek a természetes dialektikáját látszólag kiegészíti: születéssel és halállal: kikelettel, virulással és pusztulással: a dúló, dühöngő sátánizmussal: és a rendkívül fáradságos visszatéréssel a többé-kevésbé jó állapotokhoz. Ami most gonosz, az valamikor a romlatlan második energia volt, annak tükörképe, amit most jónak nevezünk. Ez a második energia azonban, a nőnemű energia, most korlátozott és meggyalázott állapotban van. Ebből az következik, hogy a gonosz lényege mindig negatív, és hatása negatív eredményekhez vezet. Amikor az energiák a Föld szívében felszabadulnak, akkor a Földgömb, az ősanyag összpontosulása, világítani kezd. A vizek fölött lebegő sötét tűz ekkor világossággá válik. Ebben a világosságban meleg és hőség keletkezik, tehát fejlődési lehetőség az élet számára. A nagy terv láthatóvá válik. Ezt a világító, lüktető életet, mely minden rétegben egy feladatot, egy folyamatot visz véghez, a bolygói kozmosz lelkének, vérének mondhatjuk. Ez a vér minden rétegben meghatározott összetételű, megfelel a réteg jellegének. Ezért azoknak a lényeknek a vére, akik egy meghatározott életterületen vannak, szintén megfelel a terület világosságelvének. Ezért van nekünk is olyan vérünk, amelyben a két energia szétválasztottsága fejeződik ki. 72
Lelkünkben, vérünkben benne van a nappal és éjjel, a jó és gonosz, a világosság és sötétség elve. Lelkünk, vérünk ezért bűnös, s ennek a rétegnek a bajaival van megterhelve. Ugyanezen bűnösségi elv szerint alakult ki testünk is, s ezért van a halálnak is alávetve. A glutén (sikér), a bűnanyag a vérünkben, a nőnemű energia sátánisága. Vérünk ezen állapota miatt vagyunk hozzákötözve a születés és halál kerekéhez, a dialektika rétegéhez, és így is maradunk, amíg az emlékezés szellemi ösztönének engedelmeskedve rá nem jövünk eltévelyedett „elveszett fiú”-ságunkra, meg nem ismerjük jelenlegi állapotunkat, ki nem kutatjuk a világmindenség célját, és végre nem hajtjuk az alapvető megfordulást, hogy ezen az alapon visszatérjünk eredeti lakóterületünkre. Mindennek tudatában mit szóljunk az atomhasadással működő bombához? Általában: mi a véleményünk az atomhasításról? A tudománynak ezekről az új felfedezéseiről azt írják: „Az atomrombolás a szivárvány minden színében tündöklő esélyekkel kecsegtet, reményteli ragyogása a lehetőségeivel kapcsolatos álmodozásra csábít, s következményei a technika paradicsomi korszakát eredményezhetik”. Ezeket a nézeteket egyáltalán nem osztjuk! Ellenkezőleg! Látjuk, hogy a természettudománynak ez a modern felfedezése egy óriási katasztrófa lesz. Lehetséges, hogy ezt a katasztrófát csak az ezoterikusok tudják meglátni, akik nem merültek el a technika és a természettudományok világába. Az ember, úgymond, el tudja hasítani az urán elem atomjait. Itt azonban tulajdonképpen csak a Föld szívében a hierarchia vezetésével folyó tevékenység nagyon gyenge utánzatáról van szó. Számtalan elem van, és amire a mi természettudós varázslóink képesek, azt az egyiptomi mágusok kísérletéhez hasonlíthatnánk, amikor a fáraó jelenlétében Mózes mágiáját próbálták utánozni. Ez a felfedezés mégis elsőrendű veszélyt jelent, mert az atomenergia felszabadításával két dologra törekednek: 73
1. pusztítási lehetőségek teremtésére háborús célokra, és 2. a technika kiépítésére. A baj, amit az első célra törekvés okoz, félreismerhetetlen. Meg kell azonban értenünk, hogy a második szempont, az atomenergia, úgymond, békés alkalmazása is óriási bajt okoz, ennek a világrendnek az öngyilkosságát okozza. A Föld szívében tehát vezérelt atomhasítás folyik, hogy minden réteget elláthassanak a szükséges energiával. A többi földrétegben eddig nem hasítottak atomokat, hanem atomkapcsolatok átalakítását végzik. Még reménykedhetünk, hogy amit ma atomhasításnak neveznek, az valójában nem az, hanem egy bizonyos elem atomjainak szétesése más elemek atomjaivá, más szóval, hogy az urán nem igazi elem, hanem bizonyos számú ismeretlen elemből áll, melyek a hasadásnál felszabadulnak. Az így felszabadult energia hatalmas ugyan, de nem hasonlítható ahhoz, amely az atom tényleges elhasításánál keletkezik. Ennek ellenére a mai helyzetben is nagy veszély rejlik! Mert az ilyen önkényes beavatkozások teljesen összezavarják bolygói kozmoszunk rétegeinek atomi rendjét. Vagyis: ennek az energiának a békés felhasználása is kozmikus változásokat fog létrehozni. A rétegek viszonya meg fog változni, s egészen más áramlatok fejlődnek majd ki, hogy az egyensúlyt fenyegető veszélynek elejét vegyék. Ebben az összefüggésben emlékeztetünk arra, hogy a szükséges energiához az üzemanyagot a kozmoszon kívüli területekről vezetik be az egyik sarkon keresztül, míg más erőket a másik sarkon keresztül vezetnek le. A kozmoszon kívüli területekről jövő erők és üzemanyagok idevezetése a kozmikus sugárzással függ össze. A fizika tudományának anarchiája életterületünk alapjait támadja meg, és megzavarja a kozmikus erők egyensúlyát. Az ember újra olyan erők után nyúl, amelyekkel nem képes megbirkózni, újra isteni erőket erőltet, hogy saját, önző céljaiért visszaéljen velük. A hierarchia tehát újra beavatkozik, hogy elejét vegye a felgyülemlett egyensúlyzavarnak. Elháríthatatlanul megkezdődött egy 74
kozmikus, légköri és szellemi forradalom, mely a kozmikus törvények megerőszakolásának, amit mai emberiségünk tesz, radikálisan véget fog vetni. Légkörünkben óriási változások mennek végbe. Az oxigén és a nemesgázok közötti arány alapvetően megváltozik a beteljesedő tűzözön miatt, mely nagy természeti katasztrófákkal, földrengésekkel, egész földrészek elsüllyedésével, sok különleges új betegséggel és új kozmikus sugárzással fog együttjárni. Az élet, ahogyan azt most ismerjük, lehetetlenné válik. A tudomány és vele együtt az egész emberiség ilyen öngyilkossággal pusztul el. Az atombomba 1945-ben minden kedélyt feldúlt, s véget vetett a második világháborúnak. De sokkal nagyobb katasztrófa kezdődött, mert a technika és a természettudomány világában Oroszország még többet fog tenni, méghozzá hatalmasan. Néhány éve már azt olvashattuk, hogy orosz tudósok különösen a kozmikus sugarakat vizsgálják, és azokkal kísérleteznek. Ezzel kapcsolatban egy találmányra utaltak, amihez képest az atomhasítás tudománya semmiség. Azt az energiát akarják felhasználni, amely a Föld szívének táplálására szolgál, tehát kozmoszunk üzemanyagát akarják saját dialektikus terveik kivitelezésére használni. Az ősanyag- atomok és a Naplogosz-erők energiáját akarják közvetlenül hasznosítani. A megsemmisítő energiának az uránatomokból való fáradságos kivonása ehhez képest csak gyerekjátéknak tűnik. A kozmikus ősanyag-erők használatba vételének következményei az ezoterikus tudomány fényében könnyűszerrel kitalálhatók. Szemeink előtt játszódik le Atlantisz drámájának megismétlődése. Atlantisz újramegtestesülése bebizonyosodik a tudományos világ törekvéseiben: Atlantisz világa is a kozmikus rend isteni alapjainak megtámadása miatt pusztult el. Annak idején ugyan nem a tudomány, hanem a papság miatt. A világ hanyatlása és pusztulása most a dialektikus tudomány tevékenysége miatt fog bekövetkezni. A mai emberiség számára, mely sok fáradsággal próbál mindefélét felépíteni, sokkal jobb lenne, ha elhagyna minden szószaporí75
tást az úgynevezett közrendre vonatkozólag, és először is bezárná a kísérleti tudomány embereit és vezetőit, és közveszélyeseknek, gonosztevőknek vagy őrülteknek nyilvánítaná őket. Ez persze lehetetlen és nem is fog megtörténni. Az ilyen tisztogatás kivitelezhetetlen, mert emberiségünk sajnos csak a saját kárából akar tanulni! Más szóval: világrendünk pusztulása elvileg már tény. A gyakorlatban ez a közeljövőben fog lejátszódni. Ez csak néhány évszázad kérdése. Életterületünket, ezt a dialektikus réteget, mely már ilyen bűnös és szentségtelen lett, megtisztítják, és a természetes dialektika viszonyait helyreállítják. Ez a józan logika dolga. Amikor az atlantiszi papság a leghangosabban énekelte hatalmi áriáit, akkor hanyatlott le. Amikor az árja tudomány meg van győződve arról, hogy legnagyobb diadalait ünnepelheti, akkor fog elbukni s vele együtt ennek a modern bálványnak minden imádója. Mindezek után az olvasó bizonyára jobban megérti, hogy miért fordul a Szellemi Iskola felhívással minden jóakaratúhoz, hogy térjen észre, változzon meg alapvetően és újuljon meg szerkezetileg. Elkerülhetetlen döntésről van szó, amely elé minden embert állítanak. Kikhez fog Ön tartozni? Azokhoz, akik le fognak bukni bálványukkal együtt, és mindent meg kell ismételniük egy új rendben, vagy azokhoz az úttörőkhöz, akik a tudatukban, a lelkükben és a testükben is megteszik azokat az intézkedéseket, amik miatt aztán a második halál már nem károsíthatja őket, s így magasabb célhoz érhetnek el? Részt vesz, vagy nem vesz részt? Erről van szó! Mindkét útnak megvannak a következményei! A régi, elsüllyedt világbirodalomról, Atlantiszról, különböző elméletek léteznek, de pontosat csak vajmi kevesen tudnak. Ezért keletkezett az elméletek és találgatások sokasága. Az okkult tudomány a kívülállót nem juttatja hozzá részletekhez ebben a vonatkozásban. A következő azonban bizonyos: a dialektikus világrendben semmi sem maradhat meg: az értékekben, erőkben és állapotokban mindig változások fejlődnek ki. 76
Ennek következtében ebben a rendben nincsen épülés az állandó növekedés és kibontakozás értelmében, mert minden felemelkedést hanyatlás követ. A dolgoknak ez a fel- és leszállása az eredeti dialektikus rendszerben nem jelentett egyet a jóval és a gonosszal. Nem azt jelentette, hogy egyszer a gonosz semmisítette meg a jót, majd a jó nyelte el a gonoszt. A fel- és leszállás eleinte csak változás volt. Bizonyos állapotok időtartamát nem az ember, vagy emberi befolyások határozták meg, hanem ennek a sztrátumnak, életrétegnek a természeti törvényei. Az emberi bukás a mi életrétegünket is megzavarta és elrontotta. Emiatt lépett a természetes dialektika helyébe a bosszúálló dialektika, az a helyzet, amelyben „a korsó addig jár a kútra, míg el nem törik”, azaz az ember tevékenysége miatt újra meg újra feszültségek lépnek fel, melyek összetörést és változást kényszerítenek ki. A földrészek és tengerek átcsoportosulása az emberiség számára ebben az értelemben annak idején nem jelentett katasztrófát. Most azonban igen. A két dialektikus folyamat, az egyik a természetes, a másik a bosszúálló dialektikából most egymásba hatol. Az ember gonoszsága, az emberi dialektika most szüntelenül erőlteti a természetes dialektikát. El tudjuk képzelni, hogy Földünk kinézetét az atlantiszi korszak idején a természetes dialektikának át kellett változtatnia az árja korszakéra. Továbbá azt is el tudjuk képzelni, hogy sorsunk irányítói a dolgok fordulatát arra használták, hogy az emberiséggel új leckét tanultassanak meg, új lehetőséget tárjanak fel neki és megtanítsák bejárni az utat az eredeti haza felé, a mennyei birodalom felé. Persze azt is el tudják képzelni, hogy a természetes dialektikának az ember bűnös állapota miatti megváltozását büntetésnek is lehetett használni, nagy lefátyolozásnak, a szentségtelen tudat kioltásának, a „felejtés italának” (lásd: Rózsakereszt Krisztián alkémiai menyegzője). A bűnösnek akkor az új környezete új lapként, új kez77
detként is szolgálhatott. A természetes dialektika változása ebben az esetben is a megújulás kapuját képezhette számára. Így két fejlődést képzelhetünk el: az egyik az atlantiszi emberiségnek arra a részére vonatkozik, amelyiknek nem volt része a nagy bűnben, a másik meg a bűnösöké. Valóban ez a két fejlődés van. Mi most az árja korszakban élünk. Az emberiségnek egy része Atlantisz bűne miatt él ebben a korszakban: akiket a felejtés italával megitatva helyeztek ide. Másik része viszont új, nagy lehetőségeket kapott. Ezért is beszélünk árja korszakról, ami szó szerint a „megszentelődés korszakát” jelenti. Az igazi árja egy szent, olyan valaki, aki a természetes dialektika segítségével átlépi az örökkévalóság, az igazi birodalom kapuját. Keletkutatóink minden európait árjának nyilvánítottak. Ez a butaság a nemzeti szocialistáknál rögeszmévé növekedett, s királyi árjának vélték magukat, és azt a jogot bitorolták, hogy másokat is „árjásítsanak”. A korábbiakhoz hasonlóan a jövőben a földrészek megint át fognak csoportosulni, s új korszak kezdődik, a Jupiter-korszak, melyben minden anyag – mostani formájában – meg fog szűnni. A mai rend bűnösei, akik ebben az anyagban teljesen megkristályosodtak, ebben az anyagtalan élettérben már nem tudják majd fenntartani magukat, és elsüllyednek. Így válik el a két fejlődés, és az ezzel összefüggő folyamatok egyre világosabban kirajzolódnak: egy elfajulási folyamat, egy aratási folyamat, egy megszabadító folyamat, végül pedig a nagy, befejező folyamatok.
78
X Az ember háromszoros, kilencszeres és tizenkétszeres szerkezete Általában beszélnek az ember „ szelleméről”, és az ember „szellemi” tevékenységéről. A „szellem” fogalma szerepel a köznyelvben, különösen, ha értelmi tevékenységről van szó. Ennek ellenére semmit sem tudnak a szellemről és lényegéről. Az ember tud valami szellemi hatásról, és ezt valamelyest nyomon is tudja követni, de a többi elkerüli a figyelmét. Ha valamiről ilyen keveset tud, akkor mindig viták keletkeznek, heves helyeslések és tagadások, és a találgatások egész sora. Ugyanígy van ez a lélek fogalmával is. Mi a lélek? Milyen viszonyban van az ember lényének többi részével? Itt is szörnyű tudatlansággal, tapogatózással és spekulálással találkozunk. Az a tudomány, amit pszichológiának, azaz lélektannak neveznek, sok mindent tud, de a lélekről vajmi keveset. Egy pszichológus kétségen kívül okos ember, de egészen bizonyosan nem lélekismerő a szó igazi értelmében. Ugyanez érvényes az emberi testre is. Ha testről beszélnek, akkor általában csak az anyagi testre gondolnak. A tömeg figyelmét teljesen elkerüli, hogy testalakunk valójában különböző részek rendkívül bonyolult szerkezete. Az egyetemes filozófia az ember szerkezetét kilencszeresnek mondja. Ez a kilencszeresség három fő részre tagolódik, mégpedig szellemre, lélekre és testre. Ezért beszélünk szellemalakról, lélekalakról és testalakról. Ez a meghatározás teljesen egyezik azzal a bölcsességtannal, mely minden idők szent könyveiben maradt ránk. Az embert a Biblia A.D.M.-nak nevezi. Ezt a három hangot Ádámnak fordították. Ezek, egymás után a szellemet, a lelket 79
és a testet jelölik. A kabalában ezt az 1440-es szám, tehát a 9 képviseli. A, Aleph: az 1-es szám, az alakulás, a megnyilvánulás, a forrás, amelyből minden ered: ez a szellem, D, Daleth: a 4-es szám, a kiegyenlítő vagy az ajtó: a lélekműködések tipikus jelölése, M, Mem: a 40-es szám, a kivitelező, a beteljesítő, a végrehajtó: a testalak. Ádám tehát semmiképpen sem valami egyén, hanem az emberiség jelölése, mint egységé, mégpedig szellemi, lelki és testi megnyilvánulásában. A Biblia végén, a Jelenések Könyvében 144000 (a 9-es szám) megváltottról van szó, amivel szintén az emberiségre utalnak, de válogatott csoport értelmében az emberiségnek arra a részére, amelyik a megváltásban részesül. Nem pontosan 144000 egyénről van itt szó, hanem mindazokról, akik tudatukat, lelküket és testüket egy sikeres regeneráló folyamatnak vetették alá. A három nulla az alapvető változások ciklusaira vonatkozik, amin az emberiségnek ez a része átküzdötte magát. A Jelenések könyve a többi emberről másképpen beszél, részben mint meghiúsultakról, másrészt későn jövőkről, elmaradozókról. A fentiekkel világosan ki akarjuk emelni, hogy az ember háromszoros és kilencszeres szerkezete a szent iratokban le van fektetve. A kilenc tehát az emberiség száma. Ezenkívül a Mars száma is. Az ezoterikus filozófiában a Mars az akaratnak, az ember alkotó tevékenységének, az ember isteni erejének a jele, tehát az emberé, mint mágusé. Amikor Krisztus azt mondja: „Bizony mondom néktek, Istenek vagytok”, akkor az ember isteni képességeire utal, amivel uralkodhatna életjelenségének egész kilencszeres szerkezetén. Az ember egy bukott isten, Isten bukott gyermeke. Továbbá az ember tizenkétszeres szerkezetét is ismerjük, mert az emberi megnyilvánulás kilencszeres nézetén kívül filozófiánk80
ban a központi szellem, a Monád három nézetét is megkülönböztetjük. Ezt a „központi szellemet” nem alaknak kell érteni (mint a kilencszeres nézetnél), hanem három elvnek, három erőnek, Isten három erejének: az isteni akaratnak, az isteni bölcsességnek és az isteni tevékenységnek. Ezek pedig a kilencszeres alakban nyilvánulnak meg. Ez a három erő tehát transzcendentális, vagyis alapjában véve a kilencszeres teremtményen felül és kívül van. Ez a háromszoros istenerő, ez az istenszikra azonban kozmoszunk terében immanens (belsőleg hozzátartozó), és itt életmegnyilvánulása érdekében megjelenteti a kilencszeres teremtményt. Mindezt az érthetőség kedvéért még egyszer összefoglaljuk. Az emberben tehát megkülönböztethető: 1. Alakmegnyilvánulása szerint: a szellemalak, a lélekalak és a testalak. 2. Az istenerő keretében, mely az alakot, a formát használja: a központi szellem. Szellem, lélek és testalak képezik együttesen a testiséget, a tabernákulumot. A Monád vagy központi szellem pedig a testiség ura. Már korábban megállapítottuk, hogy nincs üres tér, azaz a tér, a világmindenség tele van ősanyaggal. Ezt a teret, ezt a mindenséget, amelyben élünk, amelyben a világok rójják pályájukat, a hetedik kozmikus területnek nevezzük. Van tehát még hat másik kozmikus terület is, amelyekből ez a hetedik keletkezett. A világűrről alkotott elképzelésünk a világmindenségnek erre az egyetlen nézetére vonatkozik, csak erről az egyről tudunk valamit. Kozmikus területünkre számtalan elem atomja sugárzódik be más kozmikus területről, vagy jelenik meg itt más kozmikus területről eredő sugárzás hatására. Ez azt jelenti, hogy világmindenségünk tényleges megnyilvánulásai és állapotai mögött számunkra egyelőre kikutathatatlan okok rejlenek, melyek a hetedik kozmikus terület teremtéséhez és teremtményeihez képest transzcendensek (kívülről áthatók). 81
Az a kozmikus terület, amelyben élünk, tehát a megnyilvánulás, a mindenség jelenségének területe. Az emberi lét pirkadatán a messziről jövő háromszoros nézetű központi emberi szellemet találjuk, mely ebben a térben egy atomi elvhez van kapcsolva. Látjuk, hogy az atomi elv a Logosz alkotó „Fiat”-jának (Legyen!) hatására két együttműködő energiára, egy hímnemű és egy nőnemű energiára oszlik, melyek ellentétesen polarizáltak, és kezdettől fogva arra hivatottak, hogy együttműködjenek az isteni terv tiszteletére és dicsőségére. A szellem így hangolja magát ennek a hetedik Kozmikus területnek a minőségére, melyben a mindenségi jelenség atomhasadással nyilvánul meg, aminél két egymással szemben fordított viszonyban polarizált energia szabadul fel, egy hímnemű és egy nőnemű. Ezért látunk minden élethullámnál nemcsak a mi kozmoszunkban, hanem az életterületünkön kívül is, két megjelenési formát, egy kimondottan hímnemű és egy kimondottan nőnemű nézetet. Amikor tehát az ember megjelenik, már férfi és nő képében jelenik meg. Mihelyt a kétegység-ősatom szétesik, a dolgok kezdetétől fogva két lényt látunk. E kétegység feladatát később még közelebbről megvizsgáljuk. Mihelyt a központi szellem vagy Monád kitör az ősatomból, mint valami tojásból, azonnal alakjának kell lennie. Ez a szellemalak, melynek három nézete van. Felfedezünk egy erővonalszerkezetet. A szellemalak erőket vonz magához a környező ősanyagból. Azután hőség, izzás, fény fejlődik ki: a szellemalak, az ember-ötlet lelket kap. Megszületett az emberi lélekalak szintén három nézettel. A magához vonzott erők, a koncentrált ősanyag segítségével most megkezdődik az építés, a megvalósítás. Így lesz a lélekkel ellátott gondolatból forma, alak, melynek szintén három nézete van. Megszületett a kilencszeres ember, szellemileg, lelkileg és testileg, halhatatlanul, dicsőn, mindenhatón, aki Isten szelleméből nyilvánul meg. A testben a szellem és a lélek szól. A lélekben a test és a 82
szellem is megnyilvánul. A szellemben a lélek és a test is megmutatkozik. A gondolkodási képességben, melynek székhelye a főszentélyben van (fej), az örök szellemnek kell szólnia és tükröződnie. A vágytestben vagy asztráltestben, melynek székhelye a szívszentélyben van, az örök léleknek kell megnyilvánulnia. A durva anyagi test a megvalósításhoz szükséges kifejezési eszközként a medenceszentélyben birtokol egy edényzetet, mely rendelkezik a szellem, a lélek és az anyag szerinti alkotóképességgel. Ebben a durva anyagi testben kell a halhatatlan embernek megmutatkoznia és megnyilvánulnia. Ha minden úgy van, ahogyan lennie kell, akkor: az akarati és gondolkodási elv tevékenységénél a szellem és az anyag a léleknek abban a nézetében találkozik, amelyet idegközegnek (az idegekben keringő közegnek) nevezünk: a bölcsességelv tevékenységénél a szellem az anyaggal abban a léleknézetben találkozik, amelyet anyagi vérnek nevezünk: a cselekvés elvének működésénél a szellem és az anyag a léleknek abban a nézetében találkozik, amit nyiroknak nevezünk. Ha tehát úgy van, ahogyan kell, akkor tevékenysége eredményeit az egész lélek és az egész testalak közli a háromszoros szellemalakkal (isteni szellem, életszellem és emberi szellem), és magukat ezzel bizonyítják benne. A következő fejezetben még részletezzük az ember kilenc nézetét. Most csak egy általános képről és néhány fontos részletről van szó. Az olvasó számára a fentiekből világos, hogy a szellemet nem tévesztjük össze a lélekkel. A lélek egyrészt világítóvá teszi a szellemet, másrészt pedig a testalak hordozója és megnyilvánítója, a lélek teszi lehetővé a testalakot. Az egyetemes filozófia a lelket vérnek is nevezi. Ezt a meghatározást e nagy életelv minden nézete teljes összefoglalásának látjuk. Ebben a vonatkozásban is világos a Biblia és a többi szent irat. Mózes III. könyvének 17. fejezetében ez található: „a testnek élete a vérben van”, „csak a húst az őt elevenítő vérrel meg ne egyétek”. 83
Mózes I. könyvének 9. fejezetével kapcsolatban arra utalunk, hogy ebből nem lehet levezetni a halálbüntetést. A 6. szakaszban ugyan az áll, hogy „aki embervért ont, annak vére ember által ontassék ki”. Itt azonban nem a halálbüntetésre utalnak, hanem a sátánizmus következményeire, az anyagszférában élő emberek étervérzésének szándékos okozására. A 6. szakaszban tehát világosan a karma törvényére utalnak: „Ki mint vet, úgy fog aratni is”.
84
XI A hétkarú gyertyatartó és az emberi templom Az ember testalakjának, ahogyan az előző fejezetben láttuk, három nézete van, mégpedig: 1. a gondolkodási képesség, 2. a vágytest, melyet asztráltestnek vagy lélegzési térnek is neveznek, és 3. az anyagtest éteri párjával, másával. A lélekalaknak szintén három nézete van: 1. a tűzalak vagy értelemlélek: a mentális vér. Ez köti össze a szellemet és a gondolkodási képességet a főszentéllyel általános értelemben. Tevékenységét az idegközegben fejti ki. 2. az erőalak vagy érzelemlélek: az asztrál vér. Ez a szellemet és a vágytestet köti össze. Gyújtópontja a szívszentélyben van, és hatását a vérben fejti ki. 3. az életalak vagy tudatlélek: az anyagi vér. Ez a szellemet köti össze az anyagtesttel és az étertesttel. Gyújtópontja a medenceszentélyben van, hatását a nyirokrendszerben fejti ki. A szellemalaknak is három nézete van: 1. az isteni szellem, 2. az életszellem, 3. az emberi szellem, melyek mindenkor a háromszoros lélekalakban hatnak és ezen keresztül a háromszoros testben. Ez a kilencszeres emberi megnyilvánulás egy alaktalan háromszoros szellemi elv, a központi szellem vezetése alatt áll. Ez a háromszoros szellemi elv képviseli a 1. vezető elvet, 2. az építő és fenntartó elvet, 85
3. az alakító elvet, melyek egymás után megjelentetik, megnyilvánítják 1. az isteni akaratot, 2. az isteni bölcsességet, 3. a isteni hatást. Így látjuk a tizenkétszeres embert, akinek elvei kilenc megnyilvánuláshoz vezetnek. Az embernek ez a tizenkétszeres elve egyezik a tizenkétszeres állatövvel (zodiákussal). Ezt jelöli a tizenkét kenyér is, melyet az Úr elé tesznek Jeruzsálem templomában. Az Evangélium azt a tanulót mondja tizenkét évesnek, akiben az ösvényen tudatosul ez a tizenkétszeres egység, és regeneráló útja után képessé válik arra, hogy újból tökéletesen használja mikrokozmoszát. Számos szép mítosz és legenda szól erről a 12 éves fiúról, és a vallásoktatásban is sokat mesélnek róla. Gnosztikus értelemben azonban itt a tizenkétszeresen tudatos emberről van szó, aki tizenkét kenyerét képes feláldozni az Úrnak, és belép e világ templomába, hogy itt találkozzon a dialektika tanítóival, és felvegye a harcot e világ ellen. Mihelyt a kereső, vallásos ember túljut azon a szakaszon, hogy a Bibliát történelmi híradásnak vagy misztikus történetnek nézze, képessé válik az Evangélium hatalmas mélységeinek felmérésére. Az ősanyagban, a világmindenségben, a hetedik kozmikus terület térségében találhatók azok az erők és anyagok, amelyekből a kilencszeres ember épült, és amelyek ezt a kilencszeres lényt fenntartják. Ezzel kapcsolatban három elsődleges elemet különböztethetünk meg: 1. a láthatatlan tüzet, 2. az élő vizet, azaz ősanyagot és 3. a világosságot, és három másodlagos elemet: 1. levegőt, 2. földet és 3. vizet. 86
A sötét, láthatatlan tűz lebeg az élő víz fölött. Találkozásuk során hőség és fény keletkezik. A tűz és az élő víz számunkra a világosság révén nyilvánul meg. A világosság azonban ugyanakkor kialakítja a másodlagos elemeket is, mégpedig az élő vízből a hőség segítségével. Így keletkeznek alkémiai átalakulásban szilárd anyagok, folyadékok és légnemű anyagok. Vegyünk egy egyszerű példát, mely nagyon hiányos ugyan, de valami fogalmat alkothat a fentiekről: Ha egy fazékban vizet melegítünk, akkor forrni kezd, és gőz keletkezik, „levegő”. De „megkövesedés” is lesz, vízkő, „föld” keletkezik és marad némi víz is. Ha ezt a maradékot is elpárologtatjuk, akkor az megint lecsapódik, víz keletkezik. Ez egy körforgás. Így keletkezik az első három elemből három másodlagos. Ugyanakkor felfedezzük, hogy az egész mozgásnak, átalakulásnak és körforgásnak valamilyen első indítékból kell származnia. Ez az első indíték, első ok a hetedik, vagyis valójában az első elem: a Logosz. Létezik tehát egy hétszeres erő, a szent Hétszellem, mely a mindenséget létrehozza, viszi és fenntartja. Most már biztosan megértik, hogy mit jelképez a hétkarú gyertyatartó, mely a tabernákulum szentélyében állt az asztalnál, amelyen a tizenkét kenyér volt. Ez a hétkarú gyertyatartó többek között a hetedik kozmikus terület hét hatalmát ábrázolja, a hét fenséges elemet, amelyekből, amelyekkel és amelyekben a tizenkétszeres ember teljesíti feladatát. Ha a tizenkétszeres embert rendkívül dicső fejlődésének legmagasabb csúcsán figyeljük meg, ahogyan lennie kell, lehet és eredetileg volt, a hét csillag világosságával, a hétkarú gyertyatartóval, a hét elemmel táplálva és ezek vezetése alatt, akkor megértjük, hogy ez az ember Isten igazi gyermeke volt a szó szoros értelmében. Ebben a nagyszerű állapotban közvetlen kapcsolat áll fenn Isten és az ember között, személyes ismeretség és találkozás. Ebből a tizenkétszeres emberből világosság sugárzik ki Istenhez, rezgés, a szeretet parázsa. Ebben a mindennapi, magától értetődő áldozatban jön létre Isten 87
és az ember kapcsolata a közvetlen felismerésből. Így áll előttünk a tabernákulum legszentebbje, a szentélyek szentélye. A szentélyek szentélyében áll az arany füstölő, mint a tizenkétszeres, megdicsőült ember jelképe fénylő lélekminőségében. Ebből pedig azonnal világossá válik a tömjénégetés ostobasága és negatívsága. A belülről jövő tömjénfüst az igaz ember világító lényének rezgésereje, aki ezzel kapcsolatot teremt és tart a világossághierofánsokkal, mely „édes illat az Úr számára”, ahogyan a Biblia mondja. Ezt parodizálják a „mesterséges füstöléssel”, a tömjénégetéssel, azzal a szándékkal, hogy éteri rezgéseket keltsenek. A szentek szentjében van a szövetség ládája is, melyben az Istennel való közvetlen találkozás történik. A szövetség ládájában van az arany korsó a mannával, az élet kenyerével, Áron botja és a törvénytáblák. Mindez jelképezi: a kenyeret, melyet közvetlenül nyújtanak át nekünk: az egyetemes erőt, mely a birtokunkba került: a szent törvényt, melyet teljes egészében ismerünk és birtokolunk, amelyből és amely révén élünk. Az Isten és az ember kapcsolatát, a világosság és az ember kapcsolatát tehát mélyen beleszőtték a Bibliába. Amit eddig a beavatásról, a Hierarchiába való felvételről mondtunk, nem valami egyoldalú rózsakeresztes filozófia, hanem az egyetemes, univerzális bölcsességtan, amit közvetítünk Önöknek. Mindaz, amiről a Biblia tájékoztat, nem a régmúlt visszhangja, hanem az abszolút ma, az örök jelen. A tabernákulum, a templom a tizenkétszeres ember saját lényében található. Már megemlítettük három szentélyét: a főszentélyt, a szívszentélyt és a medenceszentélyt. A főszentélyben áll az asztal a szent kenyerekkel és a hétkarú gyertyatartóval. Ezek az erők és fények képviselik az emberi zodiákust vagy állatövet, az emberi égboltot. A főszentélyben kell a mikrokozmikus zodiákus tizenkét jegyének sugároznia, amelyeket a hét elem táplál és vezet. 88
A szívszentélyben van a szövetség ládája és a füstölő. A füstölő a mellcsont (szegycsont), a sternum (a szó „kisugárzót” jelent). A sternumtól „édes illat” száll kifelé és befelé a gerincoszlop mentén. A szívszentélyben a sternum mögött találjuk a tímuszt, ez a belső szövetség ládája. Ezt a ládát, amelyet bárkának is neveznek, a gizehi piramisban a királykamra nyitott sírja jelképezi. A sírbolt még nyitva van, míg Isten maga le nem zárja és le nem pecsételi. Gondoljunk Noé bárkájára is, melyet szintén Isten zárt le, hogy Noé zavartalanul utazhasson az élet tengerén. A medenceszentély a templom előudvara, de a valóság is, amelybe a belső pap újra belép, ha munkáját a templomban elvégezte. Ez a cselekedetek fókusza, tehát az étererők (építőanyagok) központja. Ezt a lép táplálja. A három szentély anatómiailag, fizikai működése során nagyon szoros kapcsolatban van egymással, de együttműködésük szellemi szempontból nagy és szent csoda. A medenceszentély erői ugyanis fel tudnak emelkedni az os sacrum („szent csont”, figyeljünk fel erre a névre), azaz a keresztcsont nyolc nyílásán keresztül a spinális szellemtűz- toronyba, egészen a szentig (főszentély) és a szentek szentjéig (szívszentély). Innen a pap le tud szállni az igaz életbe, hogy művét megépítse az Úr szolgálatában. Megmutattunk Önöknek valamit a tabernákulumból. Ez azonban Önöknek – bizonyos általános tájékozódástól eltekintve – tulajdonképpen nem sokat ér, mert a jelenlegi ember tabernákuluma dialektikus: a főszentélyben biológiai tudat uralkodik: a szívszentélyben az alacsony emberi lélekerők az urak: és az étererők a medenceszentélyben is erre vannak hangolva. A mai embernek az a feladata, hogy új templomot építsen, melynek hasonlítania kell ugyan az emberi tabernákulumra, mégis alapvetően más fajtának kell lennie. Az ember ugyanis már nem teljes tizenkétszeres ember. Csak elméletileg az még, gyakorlatilag azonban nagyon elromlott. A szellemalak és a lélekalak majdnem teljesen automatikusan működik. Arról már szó sincs, hogy a szel89
lem vezessen, építsen, rendezzen és ösztönözzön. A lélek állapota is ennek a teljes kiszáradtságnak felel meg. Ez szellemileg egy halálos álom. A kezdeti isteni teremtésből csak egy biológiai, gépies ember maradt meg, előrehaladottan megkövesedett testalakkal. A Logosszal, Istennel való kapcsolat megszakadt. Az ember egy megtört valóság ! Az emberiségért égő hétszeres tűz jelképpé vált. A szent kenyerek, a gyertyatartó, a füstáldozat, a szövetség ládája stb., már csak egyházi kegyszerek. A régi templom, a tabernákulum az eszményi tizenkétszeres ember képe volt minden szellemi tulajdonsággal és erővel, amelyre szüksége volt: de azt is kimondottan hangsúlyozta, hogy az embert kiűzték ebből a templomból, ezt már nem használhatta. A szentélybe csak a papok léphettek be. A szentek szentélyébe pedig csak a főpap léphetett be – egyszer évente. Így az ember már csak közvetítő segítségével tarthatott kapcsolatot a Logosszal. A papság közvetített Isten és az ember között. Vastag függöny függött a szentély előtt, és a szentek szentélye előtt még vastagabb. Ez testi viszonylatban is tény. Önszabadkőművességről beszélünk ugyan, és talán azt mondják, hogy már túl vagyunk a papság fázisán, de mit jelent az Önök szabadkőművessége, ha Önök mindenfelől gúzsba vannak kötözve? Ha jót akarnak tenni, akkor rosszat tesznek, vagy legalább is rosszat szabadítanak el. Ez a dialektika törvénye, az ellentétek törvénye, mely a fel és le állandó változásában jót és rosszat párba kapcsol össze. Önök egy határvidék foglyai. Így feltehetik a kérdést, s ha őszinték, vagy önmagukban megrekedtek, akkor ezt meg is teszik: hogyan építsem fel újra a templomot? Hogyan szerkesszem meg újra az eredeti embert? Ezt csakis Krisztus erejével és erejében lehet megtenni, ami nélkül semmire sem képesek. Beszéltünk Önöknek a vérről, mint lélekről: a lélekről, mint világosságról, fényről: a fényről, amely 90
láthatóvá tesz: a fényről, mely meggyújtja a gyertyatartót: a fényről, mint építő és fenntartó elvről. Ahogyan a mindenség a kozmoszban a világosság által nyilvánul meg, úgy kell az igaz embernek is a lélek világossága által feltámadni és megmenekülni. Ha tehát azt mondják, hogy Jézus Krisztus vére megtisztítja Önöket minden bűntől, akkor ez nem valami vallásos értekezés szajkózott szövege, hanem világos, tudományos tény. Ha ez a világosság a négy szent éter hatására megszületik Önökben és naponta meghal Önökben, akkor ezáltal elszakad a kárpit, és megtalálják az új templom bejáratát. Csak akkor szabadulnak meg a határvidéktől, és jutnak valóban túl az ószövetség fázisán. Akkor visszakapják – mint János Páthmos szigetén – nagy dicsőséggel az arany gyertyatartót, mely hét csillaggá válik a jobbkezükben. Akkor ezeket az erőket pozitívan és közvetlenül fogják alkalmazni az új, belső templomban. Az arany tömjéntartó égni fog, és a piramis nyitott sírboltját maga Isten fogja lezárni. Új világba utaznak!
91
XII A regenerálásnak és a világ megmentésének folyamata Az előző fejezetben az emberi templomról beszéltünk, az ember kilencszeres és tizenkétszeres szerkezetével kapcsolatban, és láttuk, hogy a megváltás ösvényén haladó tanulónak a munkát az új templom építésével kell kezdenie. Egykor volt bennünk egy ép templom, amelyben az ember közvetlen kapcsolatot tartott fenn Istennel. Az emberiség hanyatlása után volt egy jelképes templom az emberen kívül, melyben az ember és Isten közti kapcsolat már csak a papok mágiája segítségével jöhetett létre. Krisztus Jézus lerombolta ezt a régi templomot. Elszakította a Legszentebb előtt lévő kárpitot, és ezáltal újra minden ember számára szabaddá tette a közvetlen utat Istenhez. Krisztus vérontása miatt lélekereje légköri erővé vált, melyből mindannyian részt kaphatunk. Most az embert arra szólították fel, hogy ebben az erőben váljon szabadkőművessé, szabadítsa meg magát az új templom felépítésével. Az emberiséget egy szellemi – légköri jelenséggel az új templom megépítésére ösztönzik, amire az emberiség kétféleképpen reagál: természetes, önkéntelen vallásossággal vagy pedig az emlékezés szellemi ösztönével. Az emberiségnek ezenkívül van egy visszafejlődő, alsó osztálya is, amely sem egyik, sem másik módon nem reagál, akikben tehát sem a vallásosság, sem az emlékezés nem szólal meg. A vallásos ember kapcsolódási pontja csak az a szellemi-légköri ösztönzés, amit észlel, amit imád, és amire megpróbál reagálni. Mivel azonban nincs emlékezése, nincs okkult ismerete, nem tudja, 92
hogyan reagáljon. Így nem fejlődhet ki alulról felfelé a regeneráló folyamat, a szenteltetés vagy beavatás ösvénye. Az ilyen embernél legfeljebb élet- tisztulási folyamat alakul ki a vízszintes vonalon. Az ember ekkor elfordul egy bizonyos életállapottól, és átjárót talál egy másikba. Új életállapota azonban ugyanazon a szinten van, mint a régi. Valódi ismeret hiányában nem jöhet létre szerkezeti megújulás. Erről beszél a Biblia azzal, hogy „elvész a népem, mert nincs ismerete”, mert nem ismer. Ebben a mondásban nem intellektuális megértésről van szó, hanem arról az ismeretről, mely a „víztől és szellemtől való újjászületés” folyamatának megvalósítására tesz képessé. Ez az ismeret a vallásos embert nem érdekli, mert nem tudja felfogni. Ő teljesen aláveti magát a tekintélyeknek, mindegy, hogy ebben a viszonylatban a Bibliát vagy az egyházat fogadja-e el közvetlen tekintélynek, vagy pedig a dogmákat, amik a Bibliára és/ vagy az egyházra támaszkodnak. Az ilyen ember nagyon misztikus hajlamú lehet, alázatos és buzgó, de megújító lehetőségei nincsenek. Ezért a dialektika határain belül marad. Ennek következtében a misztikus életet az ismert kikelet, virulás és hanyatlás jellemzi. A vallásos ember nem jut túl az ószövetségi fázison. Tabernákulumja a külső templom marad, és mert ma már nincsen tiszta, tudós papság, káosz, pusztulás és elfajulás lesz belőle. Korunk erre bőven szolgál bizonyítékokkal. Az ember még mindig egy külső, őrajta kívül lévő templomot akar, de ilyen templom már nem létezhet, amióta a krisztuserő légkörivé vált. A krisztuskorszak az embertől azt követeli meg, hogy a templomot újra önmagában építse fel. Az egyház minden megújulási kísérletének kudarcot kell vallania, mivel vezetői, a teológusok és papok, már nem tudnak megvilágosult főpapokként és papokként belépni a szentélybe és a szentek szentjébe. Ehhez hiányzik a megvilágosulásból származó ismeretük, erejük és módjuk sincs rá, úgy, hogy már eredeti ószövetségi feladatukat sem tudják betölteni. 93
Az egyház helyzete ezért ilyen reménytelen. Egyre inkább szociálisetikus testületté válik. Az ókorban a papok mágusok is voltak. A papnak beavatottnak, egy Szellemi Iskola, tehát egy prófétaiskola tanulójának is kellett lennie. Meg kell mondanunk, hogy főiskoláink ennek a követelménynek már egyáltalán nem tesznek eleget. A jelenlegi teológusok vallásos emberek, akik semmiben sem különböznek az átlagos vallásos tömegtől. Ha az egyház újra feladatot akar kapni a mindenség szellemi történésében, akkor papi beavatottak vezetése alá kell kerülnie, akiknek nagyon lassan és gyógyítóan egy új, mágikus módszerrel kell megpróbálniuk a vallásos embert kiemelni az ószövetségi fázis igézetéből. A következő fejezetben megvizsgáljuk, vajon segíthetnek-e ebben bizonyos egyházak és más természetvallási csoportok módszerei. A vallásos emberrel állítsuk szembe az emlékező embert, aki őseire visszaütő ösztönzés hatására keresi királyságát, és a módszert, amellyel ezt megvalósíthatja. Meg akarja szüntetni fogyatékosságát, tehát mágikus kísérletekhez folyamodik. Még meghatározatlan törekvését saját erejéből akarja megvalósítani önmagában és önmaga révén. Bele akarja gyakorolni magát a megszabadulásba: hatalomra tör. Abban a rögeszmében él, hogy egy ilyen királyság elérhető a pillanatnyi állapotából, jelenlegi eszközeivel. Ez azonban lehetetlen, mert a dialektikus ember nem lehet király: test és vér nem örökölheti Isten országát. Így tehát hatalmas zűrzavar keletkezik, okkult módszerek sokasága és elrettentő mennyiségű irodalom. A természet szerint emlékező ember a legtöbb esetben nem vallásos. Kíván ugyan valami mágikus szertartásfélét, de az igazi vallásos megnyilvánulás idegen az ő számára. Nem keresi a belső isteni vezetést, nem érdeklődik Isten akarata után. Eredményt és hatalmat keres saját magának. Ha Ön természet szerinti emlékező ember, akkor önmagára ismer ebben a leírásban. Ez az egész okkult törekvés rettenetesen fárasztó, fájdalmas és nyomorúságos. Ez keresés, találás nélkül, törekvés, eredmény nél94
kül, menetelés a sötétségben. Ez tévelygés marad a dialektika színvonalán. Pontosan olyan rossz, mint az egyházban, csak másképpen rossz. A vak nem tehet szemrehányást a világtalannak. Az egyetemes filozófia azt tanítja, hogy, mint már mondottuk, szükség van az emlékezésre. Ennek pedig elsősorban hanyatlásunkat, elsüllyedtségünket, rettentő vakságunkat és tudatlanságunkat kell megértetnie velünk. Az okkult embernek fel kell ismernie „elveszett fiú”- ságát: meg kell tanulnia felfedezni, hogy egy új embert, egy új templomot kell emelnie: hogy a megváltáshoz vezető egyetlen út annak az újjáépítése, ami egykor elveszett: hogy az eredeti világosságerőt elveszítette, de Krisztus ezt újra átnyújtja neki. Ekkor új vallásos állásponthoz, új vallási irányuláshoz jut, mert akkor mindkettő lesz: vallásos ember is meg emlékező ember is. Olyan ember lesz, aki tudja, hogy teljesen Istentől függ, Istent mindenek fölött szereti, és mindent Tőle vár el. Olyan ember lesz, aki belső ismerete szerint tud az Istennel való élő kapcsolatáról. Csak ebből a kapcsolatból lehet felemelkedést ünnepelni. Így lehet megalapozni a papkirályságot, az univerzális embervezetést. Ezt a fejlődést akarja a modern rózsakereszt, mert ez egyesíti és magában foglalja az okkultizmust, az egyetemes tant, a vallást, a templomot és a filozófiát, a belső tanítást és az egyházat. A pusztán vallásos embernek mi, mint szervezet és mű, nem jelentünk semmit. Törekvésünk arra irányul, hogy a természet szerint okkult embert vallásossá tegyük azzal, hogy felélesztjük benne a valódi alázatosságot és Istentől való függésének tudatát, hogy megmutathassuk neki a felfelé vezető ösvényt, és ezen az ösvényen irányt mutatva előtte menjünk. Csakis így lehet az új, belső templomot felépíteni. Hogyan lehet az, hogy a csupán vallásos embernél nem jelentkezik az emlékezés? Ez ennek a dialektikának az anyagába való mélyebb lerögződésének a következménye, ami miatt más vérállapot keletkezett. A mélyebb lerögződés itt nem „rosszat” jelent, hanem az eredeti embervilággal szembeni teljes elzárkózottságot. 95
A másik csoportnak kezdettől fogva kapcsolata volt az eredeti világgal. Egy Szellemi Iskola munkája többek között ennél az egész embercsoportnál megújult emlékezést éleszt. A csupán vallásosak teljesen elvesztették az emlékezést, és ezért szerkezetileg másak. E veszteség tulajdonképpeni oka ismeretlen, legalábbis nekünk. Csak számolnunk kell ezzel a ténnyel. Az emlékező, tehát ezoterikus ember lehet vallásos, és szükséges is, hogy az legyen. A vallásos típus azonban nem lehet ezoterikus. Az emlékező ember megtanulhatja az alázatos, meggyőződésből vallásos embertől az igazi vallásosságot. Ez a folyamat azonban fordítva nem lehetséges. Ha a vallásos táborban rosszul állnak a dolgok, ha az egyház új életrekeltésének minden kísérlete zátonyra fut és az emberek csodálkozva keresik ott ennek az okait, akkor a gnosztikus beállítottságú embernek ez teljesen világos. Ezt azonban nem tudná megmagyarázni, mert nem értenék meg. Az emlékező embernek tehát az a feladata, hogy tapintatosan, egészen a vallásos ember lényéhez igazodva, segítőkészen elébe menjen, s bizonyos vezetésben részesítse. A világtörténelemben ez többször megtörtént. Gondoljunk csak az Ószövetség történetére, melyben a mesteri építész, Hírám Abiff segített Salamonnak a templom építésénél. Salamon, a vallásos ember, arra vágyott, hogy templomot emeltessen, amelyben méltón szolgálhatja Urát és Istenét. Maga nem volt képes felépíteni ezt a templomot, s ezért a mesteri építőtől kért segítséget. A mesteri építő a transzfigurált ember, aki ismeri az igazi templomépítéshez vezető utat, s birtokolja azt a belső erőt és képességet, amellyel az isteni templomot kell megépíteni. Ha a mai egyházak ki akarnak jutni a zsákutcából, akkor tudatosan el kell fogadniuk egy ilyen segítséget. Ekkor azonban be kellene vallaniuk reménytelen helyzetüket, s ez a mai viszonyok között nem várható el. Ebben az előbb vagy utóbb feltétlenül bekövetkező együttműködésben még ezen kívül is sok probléma van. 96
Az ókorban voltak időszakok, amikor az egyházat, tehát a vallásos tömeget, teljesen a beavatottak, az emlékező emberek vezették. Aztán olyan időszak jött, amikor a beavatottak csak a templomépítésnél segédkeztek utasításokkal és egyéb támogatással. Majd ez a kapcsolat is megszakadt, s akkor kezdődött az elfajulás, amiből a mai helyzet fejlődött ki. Az egész utat nem lehet többé visszafelé megtenni, azaz nem lehet ismét az emlékező emberekkel való részleges együttműködéssel kezdeni, majd elfogadni vezetésüket, mert a Krisztusszellem fellépése miatt a kozmikus körülmények teljesen megváltoztak. Az egyház ezzel elvesztette régi jelentőségét. Az egyháztól elvették a feladatot, amelyet valaha be kellett töltenie. A tabernákulum kárpitja elhasadt, s az embert nem lehet már visszaterelni az ószövetségi kiskorúság állapotába. Bármit is próbálnak meg, nem sikerülhet. Minden embernek, akár vallásos, akár okkult, lehetséges és szükséges is egyénileg teljesen közvetlen kapcsolatot teremtenie a krisztus-sugárral, bármilyen közvetítő személy és tekintély nélkül. Az öntekintély elvűséghez vezető út Krisztusban minden ember számára biztosítva van. Hogy ennek az új feltételnek megfelelhessünk, mint már mondtuk, új mágikus módszerre van szükség. Ezért alakult egy új, gnosztikus Világszerzet, mely a vallás és mágia párosán alapul. Ez egy új szabadkőművesség, pozitív-keresztény alapon. E keresztény mágia következtében – mely alulról kezdődött a Föld minden országában – egy vízszintes sugárzás alakult ki, mely nem magyarázható ebből a világtérségből. Ebben a sugártérben, mely az egész világot átöleli, s amelyet a tűztemplomok hálózata tart fenn, „fürdetik” az egész emberiséget. Ebből egy figyelemre méltó reagálás fejlődik ki. A bűnöző, valóban rossz részek elkülönülnek, az emlékező ember megtalálja az igazi ösvényhez vezető utat, és a vallásos tömeg személyes tekintélyek és az egyházak nélkül ünnepelheti majd Krisztus érintését. 97
Így teljesül az emberiség megmentésének nagy műve a Világszerzet új-keresztény mágiája segítségével, amit alulról támogat egy vízszintes erőtér. Ezt a magasztos feladatot, mellyel minden ezoterikust megbíztak, mindenkinek világosan szem előtt kell tartania, aki ebben a sugártérben akar élni. A Szerzet hívása mindenkinek szól, aki ért ahhoz, hogy velünk együtt megragadja az eke szarvát. Az emberiségen végzett nagy mű hívja munkásait!
98
XIII Az új Világszerzet, valamint az egyház veszélyei Hogy az eddig megbeszéltek összefüggését megerősíthessük gondolkodásukban, és jobban megértsék, megismételjük a szellemi élet néhány alapvető gondolatát: az ember Isten képének viselője: Istent jeleníti meg magában. Valaha teljesen egy volt Istennel, Isten lakott őbenne és ő Istenben: megvolt benne a teljes, háromszoros templom: a szent, mint a főszentély (fej) fókusza: a szentek szentje, mint a szívszentély fókusza: az előudvar, mint a medenceszentély fókusza: ebben a templomban ő maga volt a főpap, Isten legmagasabb rangú szolgája. De mikrokozmoszának a királya is volt, teljes mértékben, mert minden erő és képesség rendelkezésére állt. Ezért nevezték pap-királynak Melkhisédek Rendje szerint. Ennek a magasabb emberi rendnek pedig Krisztus volt a vezetője. Az ember lebukott ebből a magas állapotból, aminek következtében saját temploma elfajult és az Istennel fennálló belső kapcsolat, az Istenben és Istenből élés elveszett. Hogy az emberiséggel mégis maradjon valami kapcsolat, s végül képessé lehessen tenni arra, hogy a visszautat megtalálja, az fejlődött ki, amit „vallásnak” nevezünk. Ez olyan kísérlet, amelyben Istent egy külső templomban lehetett szolgálni, ahol a pap volt a nélkülözhetetlen közvetítő. Az egyetemes tan elkísérte Ádámot bukásában. Ennek a vallásnak mindig két oldala volt: külső és belső, azaz a nyilvános istentisztelet, és a papok által közvetített ezoterikus oktatás. A vallás így két feladatot töltött be, „tejjel” is táplált, meg „kemény eledellel” is. Ez nem „kevésbé fontosat” és „fontosat” je99
lent, hanem két feladatról volt szó a két embertípussal, azaz az emlékezet nélküli, és az emlékező típussal kapcsolatban. Az emlékező típus volt az igazi paptípus, aki a papkirályságot képviselte egyetlen emberben egyesítve. A vallásos megnyilvánulás, a szervezet, egyház, ugyanakkor a Szellemi Iskola feladatának egy része volt. A Szellemi Iskolában a Krisztushierarchia közvetlenül nyilatkozott meg. Az emlékező ember így a beavatás segítségével haladhatott az ösvényen. Így számára biztosítva volt a visszaút. Ezenkívül az istenszolgálatok mágiája és a papok magas szellemi létállapota miatt óriási, világító erőtér képződött, ami miatt az emlékezés nélküli ember is közvetlen kapcsolatban élt át mély tapasztalatokat és a szenteltetést, és ha másképpen is, de tovább fejlődhetett. Az ember rosszasága miatt azonban ez az ideális vallási megnyilatkozás is elfajult. Mert az ősidők papsága súlyosan visszaélt hatalmával: ez a bűn terheli tehát az emlékező embert. Ez a Szent Szellem elleni bűn volt, ami azt jelenti, hogy ezt a bűnt nem lehet megbocsátani, hanem csak ellenkező irányú, abszolút cselekedettel lehet eltörölni. Más szóval: korunk emlékező emberének van mit jóvátennie az egész emberiséggel szemben. Mivel a két embertípus – a fenti drámai fejlődés miatt – egyre mélyebbre süllyedt az anyagban, az isteni kapcsolat és megnyilvánulás első rendszerét nem lehetett tovább fenntartani. Így szakadás jött létre a Szellemi Iskola és az egyház között, ha eleinte volt is még bizonyos együttműködés. (Példa erre többek között Hirám Abiff és Salamon, illetve a Káin és Séth fiai közötti együttműködés, ami azonban egyáltalán nem ment simán.) Az emlékező embernek ezután a Szellemi Iskola segített, a vallásos embernek pedig az egyház, a Szellemi Iskola segítségével. Egy erőtérben folytatott, erősen tudatos élet azonban már nem volt lehetséges. A tudatos átélés elveszítése és a belső világosság fokozatos kialvása miatt az egyházi csoportban, az egyház vezetőinél bizonyos bűn fejlődött ki. Az új papság, mely az emlékezés-nélküliekből jött, 100
megkövesedett, belső ismeret nélkül oktatott, s a holt betűhöz ragaszkodott. Így lettek a papok írástudók és törvénytudók, így lett az istentisztelet formális szolgálat, tartalom nélkül. Akkor jött Krisztus. Befejezte ezt az időszakot, a külső, értelmetlenné vált templom összedőlt. Az emberiségnek egészen új feladatot hozott: megtanította arra, hogy a templomot saját magában építse fel, hogy az Istenhez vezető utat újra saját magában találja meg. A helyreállítás által megvalósuló újjászületés útját, tehát az eredeti, isteni ember újrafelépítésével történő újjászületés útját tanította. Ezt az eredeti feladatot visszaadták a Szellemi Iskolának. Kivitelezése egy Világszerzet kialakításában áll, a papkirályság vezetése alatt, mindkét embertípus szolgálatában. Az emlékező ember ennek a feladatnak a megvalósításával vezekelheti le régi bűnét. Ebben az új Világszerzetben jön el a Szellemi Iskola minden emlékező emberhez, s a személyiségkicseréléses beavatási módszerrel, a mennyei ember újraszületésével szembesíti őt. Az emlékezés nélküli ember számára pedig személytelen erőtérként nyilvánul meg, melyet tűztemplomok tartanak fenn. Ebben az erőtérben találkozik az emlékezés nélküli ember végre újból közvetlenül Krisztussal, tehát a régi templom és a régi papi segítség nélkül, amely az embert csak függővé és az élő igazsággal szemben vakká, süketté és tudatlanná tette. Így most már ez az ember is újra megtisztult, keresztény életet élhet. Ez tehát a Szellemi Iskola megbízása időszámításunk kezdete óta. Az elromlott valóság láttán kétségen kívül áll, hogy amit ma egyháznak nevezünk (ez Isten házát jelenti), egy nagy hiedelem. Az egyház még mindig olyan törvénytudó és írástudó, mint a külső templom fejlődésének bűnös második fázisában. A közvetlen felismerés teljes hiánya miatt a holt betűhöz ragaszkodik, vagy, mivel mást nem tehet, találgatásokhoz folyamodik. Igazi tudáshoz, eleven istenismerethez nem jut hozzá. Az egyház eltorzította a Bibliát, s a mai napig is befolyást gyakorol a nagy tömegre, melyet fogva tart az isteni valósággal szemben tanúsított teljes tudatlanságban. Ezt a 101
valóságot nem ismeri, s ha hallana is valamit róla, szükségképpen tagadnia kellene. A Világszerzet vállalta, hogy az erőteret kiterjeszti az egész világra. Ez az egész világra vonatkozó feladat, amelynek kivitelezésén erősen dolgoznak, s amelyet zárt tűztemplomok tartanak fenn. Ezzel pedig az egyházak tagjait abszolút személytelen módon eloldozzák vezetőiktől. A rögeszme fogságában élő tömeg belső megszabadítási folyamata minden egyes emberben saját, belső folyamatként fog végbemenni. Ezzel minden egyház elleni harcot elkerülnek. Az ember normális, primitív szabadságjogai, melyeket a jelenlegi élet biztosít az egyes országokban, elegendőek lesznek ehhez. Korszakunkban elérkezett a pszichológiailag helyes pillanat, mert az emlékezést nélkülöző tömeg már nincsen annyira az egyházhoz kötözve, mint régebben. A fordulat, az általános keresés, amely bevezeti a belső elválási folyamatot, már megmutatkozik. A tulajdonképpeni megszabadulás nagy művének, ha igazán megváltó akar lenni, alulról kell megszületnie. Ezt a művet lehetetlen felülről létrehozni, hiszen ha ez felülről lehetséges lenne, akkor már évszázadokkal ezelőtt befejeződött volna. Alulról felfelé kell megvalósítani, mert a belső megszabadulásnál tudatossá válásról, tehát önmegszabadításról van szó. A felülről és kívülről jövő megszabadítás az embert nem tenné belsőleg szabaddá, hanem megszabadítójához kötné. Ezzel csak egy új, másik függőség keletkezne. Az ember csak akkor válik szabaddá, ha saját belsejében birtokolja a világosságot, vagyis ha önmagában szabaddá tette a világosság útját. Így alulról felfelé elegendő embernek kell eljutnia odáig, hogy vágyjon a világosságra, kérje és keresse azt, igazán emberszerető legyen, belsőleg felismerje a helyes utat és kész legyen arra, hogy feladja az elkülönült ént, minden sötétség okát. Ezeknek az embereknek pedig az emlékező emberek osztályából kell jönniük. Ezért minden embert rá kell ébreszteni erre a munká102
ra, aki jelenleg a különböző ezoterikus életterületeken tartózkodik. Az Arany Rózsakereszt Szerzete emiatt egyre erősebben hív. Röviden vázoltuk a szüntelenül növekvő, eljövendő művet, hogy megmutassuk a Szerzet munkájának célját korszakunkban, s hogy minden tanulójelöltnek világos legyen, mennyire szükség van reá is ebben a nagy műben. Mert a kitűzött feladathoz az említett erőtér életképesnek tartásához elegendő tűznek, képességnek és elegendő hatékony szellemi erőnek kell rendelkezésre állnia. Ebben a tekintetben van egy minimális követelmény. Minden emlékező embernek meg kell értenie ezért nagy felelősségét. Ha pedig belsőleg elhatározzuk a beavatás ösvényének a keresését, nem saját hasznunkra, hanem hogy megtanuljuk a nagy célt az egyetlen helyes módon szolgálni, akkor fel kell ismernünk, hogy utunkon nagy veszélyek leselkednek ránk. Olyan veszélyek, amelyek minket veszélyeztetnek, meg amelyek a tanulók egész munkaközösségét, valamint embertársainkat veszélyeztetik, akiken segíteni akarunk, s akik talán képesek belépni a sorainkba és szolgálni a nagy művet. Néhány ilyen veszélyt az előzőekben már röviden megemlítettünk. Most mélyebbre kívánunk hatolni ezekbe az egyetemes tanból vett idézetek segítségével. Itt még röviden meg akarjuk világítani azokat a lehetséges veszélyeket, amelyek a keresőt a természetvallások irányából fenyegethetik. A természetvallás bizonyos mágiát alkalmaz. Ez a mágia azonban nem keresztény, mert nem Jézus Krisztustól, hanem a kereszténység előtti kultuszokból, különösen a brahmanizmusból származik. A brahmanizmus ezt a mágiát még régebbi kultúrákból vette át, melyeket még a régi Atlantiszból hoztak magukkal. Ez a mágia annak az említett első korszak mágiájának a torzulata, amikor az egész emberiséget még igazi mágusok vezették. Az emberiségnek akkor még nem volt öntekintélyen alapuló gondolkodási képessége. Ezt a mágiát most egy olyan csoport alkalmazza, melynek nincsen Szellemi Iskolája, és olyan papok, akiknek semmi103
lyen belső ismeretük sincsen. Mégis arra törekednek, hogy egy szellemi épületet állítsanak fel, tehát erőteret is, bizonyos rezgéssel. Ez nagyon szépnek tűnik, de egy erőtérnek csak akkor van megváltó hatása, ha azt minden résztvevője tudatosan és szabad akaratból építi és tartja fenn. A természetvallásnál azonban, ha elég sokáig tart, a szellem és a lélek abszolút terméketlenné tételéről beszélhetünk! Ezért nagy veszély minden régi mágia a modern ember számára. Mert mi történik ennél a mágiánál? Egy szertartás, melyet holt nyelveken énekelnek és mondanak, különösen előkészített zenével, füstöléssel, papi mantramokkal, mágnesezett vízzel és más készítményekkel a hívőknél transzállapotot, egy negatív tudati állapotot kelt. Ebben az állapotban a hívők élettestéből étert, fluidumokat vonnak ki, amelyekkel aztán a természeti szellemek (amelyeket „angyaloknak” neveznek, holott egyáltalán nem azok) erőtereket építenek fel. Ahogyan a médium kapcsolódik az őt ellenőrző kísértetekhez, a „szellemhez”, úgy lesz a hívő egész lénye megkötözve már néhány ilyen mágikus cselekedet után, s rettenetes erőfeszítésre van szüksége, hogy megszabadulhasson ettől az öleléstől. Azokban az országokban és tájakon, ahol ezt a mágiát zavartalanul alkalmazhatják, elmaradottság, primitívitás és rossz szociális viszonyok uralkodnak. A természetvallásosság ezzel a mágiával a családokban már a gyerekeket is megragadja, megköti őket a születés utáni első órákban, s kíséri nyáját mágiájával a halálig. Ha pedig a halál közeledik, akkor a halál utáni fogságról is gondoskodik. Mert a természet hierarchiája a sír túlsó oldalán is ugyanolyan jól meg van szervezve, ugyanolyan élénken és teljhatalommal uralkodik foglyain, mint itt. Átveszi a halottakat, akik a haldoklókon végzett mágia miatt szellemileg süketek és vakok lettek, s így a valódi világosság minden tudatos felvétele elől el vannak zárva. Ha pedig eljön az ideje, akkor a mikrokozmoszt majdnem összetörhetetlen fogságban és elzártan vezetik vissza az anyagmegnyilvánulás területére. A kötöttség töké104
letes, és az is marad. Így együtt marad a nyáj. A térítés segítségével még növelik is ezt a nyájat. A misszionáriusok primitív módszerei tömegkeresztelésekkel, tömegáldoztatással és körmenetekkel gyakran ingerlik nevetésre a tudatlanokat. Itt azonban a tömeges szabadságtól való megfosztásról van szó, az egész emberiség szeme láttára, s ezt komolyan kell venni. Nem szabad elhallgatni, hogy néhány természetvallásos csoport, mely az okkultizmusból ered, ezt a mágiát utánozza. Tudja ugyan, hogy ez a mágia régi és veszélyes, mégis használja, abban a hitben, hogy jóra lehetne fordítani. Ez azonban nagy tévedés. A mágia csak akkor megszabadító, ha belső tudással, önzetlen szolgálatban alkalmazzák, ha Isten által lángra lobbantott akarat eredménye. A mágiának, a megszabadító mágiának belső minőségen kell alapulnia. Ha valakinek van elegendő tudata, s valamelyest kiemelkedett a nyájból, akkor a természetokkultizmus mágiája már nem tudja olyan egyszerűen megragadni és befolyásolni. Ezért vannak ezek a csoportok többé-kevésbé nagy szükségben. A kezdetleges okkult áramlatokból létrejött természetvallásos alkotások azt bizonyítják, hogy ezek az okkult mozgalmak erejük végéhez közelednek. Ha további fennállásuk jogosultságát be akarják bizonyítani, akkor általánosan és alapvetően újonnan kell tájékozódniuk és élő kapcsolatba kell lépniük az emlékező ember feladatával. Ezt az új tájékozódást pedig szívből kívánjuk nekik.
105
XIV Spiritizmus (I) Ahogyan az előző fejezetek egyikében már említettük, az anyagi test halálakor az éteri test legnagyobb része itt marad, ahol feloszlási folyamatnak van alárendelve. A tudat a személyiségalak maradékával a másvilágra vonul. Ezt szeretnénk részletesebben megtárgyalni, az emberiség egyik legszörnyűbb csapásával, a spiritizmussal együtt. Az étertest négy különböző éterfajtából áll: kémiai éterből, életéterből, fényéterből és visszatükröző éterből. Ez a négy éter tartja fenn az egész anyagi testet. Minden szervi és érzékszervi működést, minden agytevékenységet és érzelmi folyamatot ezek az éterek végeznek el. Különbséget kell tennünk két alacsonyabb és két magasabb éterfajta között. A magasabbnak a rezgése finomabb, az alacsonyabbaké durvább. Az éteranyag, amelynek segítségével gondolkozunk, nagyon gyors rezgésű, míg a testünk sejtjeit képező éter aránylag lassú. A dolog sok tanulmányozójánál az a téves vélemény uralkodik, hogy a két úgynevezett magasabb éter túlnyomóan a spirituális embert, míg a két alacsonyabb, a durvább embert jellemzi. Ez azonban kimondottan helytelen. Szellemi szempontból a fényéter és a visszatükröző éter összehasonlíthatatlanul durvább, vészesebb és állatiasabb, mindenesetre veszélyesebb lehet, mint az alacsony éterek: ahogyan a magasabbrendű lény, az ember is ezerszer veszélyesebb az alacsonyabb rendűnél, az állatnál. Beszélnek ugyan olykor állatias szenvedélyekről, de az állat „szenvedélyei” csupán élettevékenységének következményei, s mindig az ösztön és a csapatszellem határain belül nyilvánulnak meg. Az emberi szenvedélyek azonban kimondottan rosszak! Az éteri 106
látóképességgel rendelkezők közül sokan adnak csodálatuknak kifejezést, amikor valakinél a magasabb éterek bizonyos tevékenységét figyelhetik meg, ha olyan lényt látnak munkában, akinek sok a fény és a visszatükröző étere. Meg kell azonban gondolni, hogy „az ördög is meg tud jelenni a világosság angyalaként”! A visszatükröző éter mindenekelőtt gondolkodási éter. A leggonoszabb emberek gyakran nagyon tehetséges gondolkodók, s így sok a gondolatéterük. A fényéter mindenekelőtt az érzés étere. Minden érzéshatásnak a legalacsonyabbtól a legmagasabbig a fényéterre van szüksége. Általában azt mondhatjuk, hogy az általános testműködésekhez a két alacsonyrendű éterre van szükség: ha pedig az ember gondolkodó vagy érző lényként nyilatkozik meg az életben, vagy szerepet játszik, akkor a két magasabb éterre van szüksége. Tehát a sok magasabb éter birtoka semmi esetre sem utal szellemileg művelt emberre. Ez csak azt bizonyítja, hogy az illető nagyon tevékeny életet él, akár jó, akár rossz értelemben. Az éterek tehát egyáltalán nem adnak felvilágosítást egy ember szellemi minőségéről vagy szellemi előrehaladásáról. A módszereknek, melyekkel meg lehet vizsgálni, hogy „a szellemek Istentől vannak-é”, semmi közük sincsen éterhatásokhoz. Ebben a tekintetben az éterek színe sem segíthet, mert az akarat segítségével az éterben minden színt elő lehet állítani. Azonkívül ezen a területen oly sok a csalás, hogy egyetlen fontos tanácsot adhatunk: ebben a tekintetben minden befolyással szemben bizalmatlanoknak kell lennünk, s mindenféle jelenséget feltétlen vissza kell utasítanunk. A komoly tanuló más módszereket kap ahhoz, hogy megkülönböztető képességre tegyen szert. Ha egy ember meghal, akkor étertestében múlandó hasadás keletkezik. Normális esetben a két alantasabb éter a testnél marad, míg a két magasabb egyelőre az elszakadttal, az elhunyttal megy, habár az is előfordul, hogy az alantasakból is magával visz valamit. Minél földhözkötöttebb volt az ember anyagi életében (amely nem 107
„rosszat” jelent, hanem általánosan normális biológiait), annál több alantas éter gyűlik össze az elhunyt lénye körül. Ebben az állapotban lép be a nagy, átmeneti területre, a közbeeső szférába, amelyet gyakran tisztulási szférának, tisztítótűznek neveznek. Ez a terület a másvilág három alacsony szférája, a keleti filozófia kamaloka nevű területe. És kérem, jegyezzék meg jól: az éterruha maradékai, amelyek még a halottnál vannak, a földi területhez kötik őt, mert az ember éterteste is ennek a területnek az anyagaiból és erőiből áll és ezek tartják fenn. Ha az elhunyt elhagyta az éterterületet, éterköntösének maradékai nem maradhatnak meg. Feloszlanak, elpárolognak, a halott nem tudja azokat használni. Ez nagyon fontos, mert mihelyt az éterruha maradékai is eltűntek, eljön az az idő, amikor az embernek be kell építenie tényleges létállapotának az ismeretét. Saját állapotát illetően csak ekkor jut igazi belátáshoz, s eszerint vonul ezután az égi vagy a pokoli területre. Érthető tehát, hogy az éterbirtok a halál után erős földhözkötöttséget okoz. Ha az ember nem kívánja ezt a földhözkötöttséget, nincs érdekében, hanem ellenkezőleg, minél hamarabb meg akar szabadulni tőle, akkor semmi olyasmit sem fog tenni, amely feltartóztatná az éterfeloszlás folyamatát. Ellenkező esetben, ha ragaszkodik a földhöz, s ezt a földhözkötöttséget minden áron fenn akarja tartani, akkor mindent megtesz, hogy feltartóztassa a feloszlási folyamatot. Megkísérel minden éterveszteséget azonnal kiegyenlíteni, sőt éterbirtokát növelni. Tartózkodását az átmeneti területen így mesterségesen meghosszabbítja. Ez okozza a spiritizmust és minden mellékjelenségét, így a sátánizmust, a földhöz kötött szellemeket, stb. Itt a földi területek kizsákmányolásáról van szó, az átmeneti területen tartózkodó sok ezer lény élősködéséről, akik étert rabolnak. A spiritizmus tehát az alantas éterek, de főképpen a magasabb éterek rablása. Ezeket a dolgokat persze lelkiismeretesen kell tanulmányozni és megfontolni, mert itt igazán szörnyű veszélyről van szó, amely 108
elől valóban egyetlen ember sem menekülhet meg. Ezeknek az éterparazitáknak a tevékenysége többé- kevésbé mindannyiunkat sújt. Lényünk sok kellemetlen és helytelen tulajdonsága ölt létállapotunkat messze felülmúló mértékeket, mivel ezek a lények teljesen tudatosan és szándékosan szítják azokat. Például a féltékenység érzelme, minden féltékenykedés az illető fényéterébe kerül. Egy másik alacsony tevékenységnél, az ellenállásnál, a tudatos, szándékos ellenkezésnél is ez a helyzet, bármilyen okból is történik, ez szintén fényéterbe kerül, de ha ez túlnyomórészt értelmi tevékenység, akkor az ember visszatükröző étert is veszít. Az ilyen alacsony tevékenységeket a fent említett másvilági erők az ember normális, saját lényéből magyarázható színvonalát messze felülmúlóan felkorbácsolják, úgy, hogy az ember már képtelen uralkodni magán. Ezek az étervérzések képezik e szörnyű lények táplálékát. Ugyanez érvényes a hirtelen haragra, a perverzitásra, a búskomorságra és – nem szabad kifelejtenünk – az túlzott értelmi tevékenységére is. Ezeket erős éterrobbanás, nagyon sok éter felhasználása és leadása kíséri. A lelki rendellenességek mindegyik formája túlnyomórészt az éterélősködők tevékenységéből magyarázható. Felmerülhet a kérdés, hogy miért nem tudnak az ilyen földhözkötött lények azokkal az éterekkel jóllakni, amelyek a magasabb területekre irányuló törekvéseknél és tevékenységeknél szabadulnak el, vagy miért nem elégszenek meg azokkal az éterekkel, amelyek közvetlenül a normális elhalálozási folyamatnál, vagy pedig a normális földi életfolyamatok természetes étercseréje folytán szabadulnak fel. Valóban ezrek próbálják meg ezt is, az elementálok csordái élősködnek ezen. (Az elementálok ember alatti lények, az alantas természeti birodalmak lakói, vagy emberi gondolatok teremtményei.) Számtalan lény alkalmazza ezt a módszert az átmeneti területeken. Ha például földhözkötöttségük iszákosságon alapul, akkor olyan helyiségekben tartózkodnak, ahol alkoholszag van, ezzel laknak jól. Tízezrek szenvednek a nikotinéhség miatt, amely még az 109
iszákosságnál is sokkal veszélyesebb. Ezeket is például vendéglőkben találjuk, meg olyan lakásokban, ahol sokat dohányoznak, vagy mindenekelőtt a vonatok dohányzó szakaszain. Nagyon sokan tartózkodnak így az embereknél, hogy dögkeselyű módjára szerezzék meg a kívánt eledelt. Alig van olyan fénykép, amelyiken pontosabb vizsgálattal ne lehetne látni néhány elementált. A film gyakran sokkal érzékenyebb az ember szeménél. Az olyan fényképen, amelyet röviddel egy hozzánk közel álló ember halála után vettek fel, gyakran láthatók az elhunyt nyomai, aki még nem mentes az éterektől, s így még a földhöz volt kötve. Az ilyen jelenség persze nem tart sokáig. A dögkeselyűszerű élősködés ezeknél a szerencsétleneknél is átmeneti jelenség. Nem elég rosszak, nincs elég tudatuk, nem elég ravaszak, és ezenkívül nincsen elég magasabb éterük ahhoz, hogy fenntartsák magukat. Csak nagyon gusztustalanok és undorítók, mint a férgek. Alaposabb vizsgálat azt mutatja, hogy a közbeeső területen való fennmaradáshoz sokkal több ravaszságra és egészen más módszerekre van szükség. Akik erre törekednek, azoknál a lét vagy nemlét kérdéséről van szó. A pokolszférától való félelmük olyan iszonyatos, és életmeghosszabbítási vágyuk annyira dinamikus, hogy semmitől sem riadnak vissza, hogy fenntartsák magukat éterbirtokuk révén. A nemzeti szocialisták cselekményeit, iszonyú bestialitásukat, felfoghatatlan kegyetlenségüket és vérszomjukat teljesen és szó szerint a sátánizmus sugallta és okozta. A sátánizmus annyira markában tarthat embereket vagy akár egy népet is, hogy úgyszólván megtestesül bennük. A sátánizmus ma erősebb, mint bármikor is, és sötét felhőként terül el világunk fölött. Ezért foglalkoznak ma spiritizmussal gyakrabban és tömegesebben, mint azelőtt. Ez százezreket ragadott meg, és ez a helyzet a jelenleg élő emberiség számára elvileg reménytelennek nevezhető. A közbeeső szféra állapotai olyan zavarosak, az élő emberekre gyakorolt nyomás oly erős, annyira visszaélnek a még sok em110
bernél meglévő tisztességgel, a démonok annyira körülöttünk és köztünk vannak és olyan természetűek, hogy ezt korábban lehetetlennek tartottuk volna. A legjobbak közül is sokan annyira a sátánizmus rabjai lettek, hogy meg kell állapítanunk: a sötétség fejedelme uralkodik itt, mint valami király. A sátánizmus kormányozza ezt a világot. Az olvasó talán azt gondolja, hogy túlozunk, de kijelentjük: ezeket a dolgokat és veszélyeket nem lehet eltúlozni. Ami a legerősebb túlzásnak és a legmerészebb fantáziának tűnik, az csak az utálatos valóság egyszerű leírása. Mi a sátánizmus munkamódszere? Hogy ezt megérthessük, ahhoz abból a tényből kell kiindulnunk, hogy minden ember élettestének más és más a rezgése és a jellege. A közbeeső terület lénye nem tud minden további nélkül idegen étert megtartani, mert saját rezgésének képlete miatt az idegen éterek hamarabb feloszlanak. Hogy tervét mégis kivitelezhesse, nagyon ravasz beárnyékolási folyamatba kezd. Arra kell törekednie, hogy olyan, még a Földön élő embert vegyen birtokába, akivel általánosan valamennyire polaritásban van, vagy akivel ez az állapot elérhető, s aztán néhány hónap vagy év múlva alkalmas rezgési egyensúly állhasson elő. Ekkor szó szerint le tudja csapolni a kívánt étert, mint egy vámpír. Ettől kezdve áldozata „költségén” él, akinek így nyomorúságos lesz az élete. Az ilyen lény különböző segítőkkel is egyesülhet, s így együttesen egész csoportokat ellenőrizhetnek, amelyektől éter- és foszforerőket vonnak el, amelyeket aztán egy médiumon keresztül felszívnak. Ezek a lények úgy tartják spiritiszta köreiket, mint az állattenyésztő disznót, teheneket és tyúkokat, és azoknak a termékeiből él. Persze gyakran balesetek is történnek. Ilyenkor az ellenőrző szellem annyira behatol áldozatának lényébe, hogy azt teljesen kiszorítja. Ezek az őrültség esetei, amelytől azonban a legtöbb ellenőrző szellem visszariad, mert az ilyen idegen testet mégsem tudja jól használni, s így maga is nyomorúságos életet él. Más esetekben 111
azonban erőltetik a behatolást, attól félve, hogy eltávolítják őket a közbeeső területről, vagy félnek a kollégáktól, mert egy médium ellenőrző szellemei olykor egymás ellen harcolnak az elsőbbségért. Itt minden lehetséges. Még nagyon sok problémát és kérdést kell itt megbeszélni. Pl.: a félrevezetések módját: a sátánizmus szervezetét: az öngyilkosságok okait: a gyilkosság lényegét általában: a bestiális tettek okait: a vallásra és okkultizmusra gyakorolt befolyásokat, stb., és mindenekelőtt a kigyógyulás útját és a sátánizmus legyőzésének útját.
112
XV Spiritizmus (II) Mit értünk médium alatt? Erre a kérdésre mindenkor akadt felelet. Minden nagy vallási filozófia elutasítja a médiumságot és nyomatékosan int attól. A szellemeket tilos volt megkérdezni. Ellenben minden igazán pogány vallási irányzat, azaz minden vallási elfajulás a médiumságból született, és ma is az tartja fenn. Négerek, indiánok, dajákok népeinek és törzseinek orvosságos emberei transzba esnek, s így lépnek kapcsolatba a szellemekkel, akik diktálják nekik a törvényeiket. A médiumság fogékonyságon alapul, s mivel ez sokféle, a médiumságnak is sok fajtája van. Mi okozza ezt a fogékonyságot, szenzitivitást? Gondoljunk először az aurikus szférára vagy térre, amelyet vágytestnek, vagy lélegzési térnek is neveznek. Ez a tér teljesen megfelel a létállapotunknak. Ez egy bizonyos rezgési tér, amely teljes összhangban van az illető ember fajtájával. Ez az aurikus tér csak annak nyílik meg, ami hasonló fajtájú. A másféle azonban áthatolhatatlan fal előtt találja magát. Ez a rezgési tér megegyezik a vérlényünkkel, amelyet szüleinktől és elődeinktől örököltünk, s amelyben mikrokozmikus múltunk is közrejátszik. Ezt a teret lélegzéssel tartjuk egyensúlyban a vérállapotunkkal, érzékszervi és tudati állapotunkkal. Az egyensúly a következőképpen marad meg: Gondolkodásunk, akarásunk és érzésünk a tudattevékenység három oldala, ahogyan azt a korábbi fejezetek egyikében tárgyaltuk. Érzéklényünk e háromság vezetésével a sternumon (mellcsonton) keresztül hét sugárban sugárzik kifelé. Ennek a sugárzásnak taszító és vonzó hatása van. Ami tehát a lényünkkel nem egyezik meg, azt mind eltávolítja 113
az aurikus térségből. Ami viszont harmonikusan viselkedik, annak a kapu tárva-nyitva áll. Tehát amint lélegzési terünk elő lett készítve, összeköttetésbe kerül vérünkkel a lélegzés segítségével, amely aztán a lélegzőtér erőit és hatásait továbbítja minden létfontosságú szervnek. Ezenkívül az agyközpontok, mint a gondolkodás és az akarás fókuszai, az orr-rostacsont felszívó képességén keresztül közvetlenül is befolyásolódnak a vér hatásán kívül. Így bizonyos tekintetben, szellemi szintjétől függően, minden ember médium, mert mindenki fogékony a tudat befolyásolására. Ilyen értelemben majdnem minden emberről azt lehet mondani, hogy nem önmaga, hanem rajta kívül lévő erők élnek vele, használják őt. Ez általános értelemben minden emberre érvényes, és különösen a művelődő emberre, tehát mindenekelőtt a tudomány, a művészet és a vallás szolgáira. Ha ezeket a beárnyékoló és felhívott erőket magasztosan hangzó nevekkel jelöljük is (Krisztussal, Szent Szellemmel, Világossággal vagy Rózsakereszttel), akkor is abszolút médiumságot bizonyítanak, és az emberiség tényleges megszabadítását ezen az alapon lehetetlen megvalósítani. A kétes lények vallásra és okkultizmusra gyakorolt befolyását nem szabad alábecsülni. Amikor a rózsakereszt vezetőinek érintkezniük kell szellemi rokonaikkal, akkor állandóan, világosan tudatában vannak, hogy mindig éberen és harcra készen kell állniuk, nem barátaikkal szemben, hanem a sátáni erőkkel szemben, amelyek barátaikon keresztül támadják meg őket. Megdönthetetlen tény, hogy ha a földhözkötött lények nem tudják Önt a kipróbált módszerrel legyőzni, akkor a barátaiban fogják Önt megtámadni. Itt nyomatékkal ki kell jelentenünk, hogy a krisztuserők, a Szent Szellem erői és más, valóban magasztos befolyások sohasem hatolnak be ilyen módon az emberek életrendszerébe. Sohasem jelennek meg valamilyen formában, és sohasem ellenőriznek bennünket. A médiumságnak különböző olyan formái vannak, amelyek az ember múltjából magyarázhatók. 114
1. Az a médiumság, amely a gondolkodást, érzést és akarást támadja meg és hajlítja el: 2. amely az érzékszerveket támadja meg: 3. amely a belső elválasztású mirigyeken uralkodik: 4. amely megszállottságot okoz: 5. és amely őrültséghez vezet. Megelégszünk ezekkel a főbb nézetekkel. A többi ezekből levezethető. A médiumság első formája, a gondolkodás, érzés és akarás befolyásolása az az általános forma, amelyben az emberiség szenved. Ezt szervezetten gyakorolják, hogy így táplálják és tartsák fenn a sátánizmust. A médiumság második formája, amelyik az érzékszerveket befolyásolja, egy vagy több érzékszerv különös érzékenységét használja ki, amelyet aztán jogtalanul neveznek tisztánlátásnak (ennek egyik mellékjelensége az „éteri látóképesség”), hangok hallásának, pszichometriának, stb. A harmadik forma, amikor a belső elválasztású mirigyeken uralkodnak, ez az embert szervi és szervműködési kicsapongásokba hajszolja, és mindenféle rendellenes dologra készteti. A negyedik, a megszállottságot okozó formánál az embernek a testében vagy az aurikus terében kell bizonyos lényeknek hajlékot adnia. Ezek olyan élősködők, amelyeket már nem lehet eltávolítani a rendszerből. Az ötödik forma őrületet okoz. Ez az, amikor az ember saját tudatát teljesen kiszorítják. A médiumságnak ez az öt formája és sok szempontja az emberi életet még a földi, dialektikus szinthez viszonyítva is emberalatti létbe taszítja, mindenféle betegséget okoz, a legszörnyűbb cselekményeket fejleszti ki, tehát az embert lefelé taszítja a lejtőn. Ezek miatt él az ember egy förtelmes világban, tele meg nem értett szenvedéssel és bánattal. Akik beképzelnek valamit és büszkék a médiumságukra, azok bármilyen néven is nevezik ezt, szegény, megtévesztett kontárko115
dók, betegek, akiknek különös gondoskodásunkra van szükségük. Az erős médiumság különösen aggasztó állapot, mivel ez azt bizonyítja, hogy az illető rendkívül nyitott a földhöz kötött szellemek számára. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az illető „rossz ember”, hanem azt, hogy a vére szerint fogékony erre. Az iszákosság kelthet nagyfokú médiumságot, amely aztán nagyon gyors iramban vezet a delírium tremenshez. Az iszákosság végül az ember minden természetes biztosítékát átégeti. A nikotinszenvedély inkább a szívszentély elfajulását okozza, mégpedig a sternumét, a szívét és a mellizmokét, és gyakran a gyermekbénulás okozója is. Azok a lények, akik bármilyen okból is, a közbülső területhez, tehát a földi szférához ragaszkodnak, és ezért járnak étert rabolni, természetesen minden társadalmi rétegből származnak. Ugyanúgy a közönséges népből, mint a vezető osztályokból, a művészet, a tudomány és a vallás köreiből. Ahogyan pedig a fátyolnak ezen az oldalán is sokan élnek mások munkájából és erejének a rovására, amelyből politikai, szociális és gazdasági visszaélések erednek, úgy a másik oldalon is számtalan lehetőség van az élősködés folytatására. Pénzt, vagy anyagi élvezetet ott nem lehet kapni. Csak azt tartják fontosnak, hogy életmeghosszabbítást érjenek el a közbeeső területen. A mi oldalunkon az élősködő nem képes életmeghosszabbítást vásárolni. Megpróbálja ugyan hormonkúrával és majommirigyekkel, de ennek még nem sok eredménye van, s ezen felül nagyon nagy a kockázat. Az élet meghosszabbítását a másik oldalon sem lehet a kollégáktól megkapni. Az annyira kívánt dologban csak akkor részesülhet, ha a beárnyékolási rendszerrel az ezen az oldalon élő embereknek az életerejét és életvérét csapolja le. Ezeket főleg megtévesztéssel és becsapással lehet elérni. Minden ellenőrző csoport hozzáigazodik a spiritiszta kör jellegéhez. Ha az vallásos, akkor az ellenőrző csoport is az. Ha a kör emberbarát vagy okkult, akkor az ellenőrző csoport is az. Minden 116
ellenőrző csoport megpróbál saját területén minél nagyobb tapasztalatra szert tenni. Ezért vannak orvostudományi, prófétai, humánus, vallásos, vagy okkult körök. Vegyünk például egy olyan kört, amelyik egészségügyi érdeklődésű. Ekkor sok esetben az ellenőrző „szellemek” is orvostudományi ismeretekkel rendelkező emberek. Mivel pedig a betegeket a finomanyagi területről nézve vizsgálják, több lehetőségük van a diagnózisra. Onnan figyelhetik meg bizonyos erők és mérgek hatását a testben, s így jóval több lehetőségük van a gyógyszer kiválasztására. Ha tehát egy ezen az oldalon gyakorló, szakértő orvost hasonlítunk a másik oldaliakhoz, akkor az esélyek nem egyenlők. Ez persze hatalmas lehetőség számtalan ember megszédítésére és feláldozására. „Becsapás és feláldozás?” – hördülnek fel az ilyen körökben. „És az én görbe karom, amely újból kiegyenesedett?” – „És a bélcsavarodásom, amelyet meggyógyítottak?” – „És a fejfájásom, amely eltűnt?” – stb. Felismerik az ámítást? A mélyebben levő okok következményeit eltávolítják, de a mélyebb okok figyelmen kívül maradnak. Ha helytelen vagy rossz gondolatmenettől fejfájást kap, akkor annak a következményeit elűzheti egy Aszpirinnel. A fájdalmat is eltávolítja, de az okát nem. Tehát nem gyógyult meg! Legyűri a következményeket, de az indítékhoz nem nyúl hozzá. Szellemi minőségén a fájdalommentesség sem változtat. Milliók betegek, és öröklötten terheltek az elemi élettörvények megsértése miatt. Aztán segítséget keresnek, s meg is kapják azt, a létállapotuknak megfelelően. Az alkalmazott gyógymód ugyanis hozzáigazodik ehhez a létállapothoz, de gyógyulást nem hoz. A valódi gyógyuláshoz olyan gyógymódot kell kifejleszteni, amely mindenekelőtt az okokat és elsődlegesen a szellemi okokat küzdi le, tehát olyan gyógymódot, amely ezeket a szellemi okokat a legmagasabbal, az isteni gyógyszerrel támadja meg. A természeti gyógymódok ennek a hiteles Szellemi Iskolákban mindig is alkalmazott gyógymódnak a halvány visszfényei. A jelen117
legi természeti gyógymódok azonban még túlságosan materialisták és dialektikusak. Egy igazi orvosnak ugyanakkor igazi papnak is kell lennie. A szellemi orvosnak például szigorúan meg kell tagadnia a segítséget attól, akinél a gyógyulás egy rossz élethez való még erősebb kötődést okozna. A komoly tanulónak meg kell értenie, hogy a természet szerinti gyógyulással nagyon be lehet csapni az embereket. A legnagyobb feltűnést keltő gyógyulás sem mond semmit a beteg szellemi állapotáról, tehát a valódi gyógyulásról, sem arról, hogy a betegnek és az orvosnak van-e szellemi joga a gyógyulás elfogadásához és kieszközléséhez. A tömeget be lehet csapni felületes gyógyulással, de az ösvényen vándorló tanulónak teljesen át kell látnia ezeket a dolgokat.
118
XVI Spiritizmus (III) A figyelmet még egyszer fel akarjuk hívni a megtévesztések jellegére, amelyek a spiritiszta gyakorlat során természetszerűleg előfordulnak. Ha egy szobában spiritiszta kört képeztek, akkor a gondolatok, érzések és az akarat egyirányúsága miatt mágikus kör is keletkezik. A gondolkodást, akarást és érzést a szellemek idézésére összpontosították. Az ilyen mágneses körben, melyben az aurikus szférák egészen egymásra vannak hangolva, fény keletkezik, és egy erős, vonzó, kereső sugárzás, mely a jelenlevők szívszentélyéből indulva fényköteggé egyesül és nagy erővé válhat. A fény hangot is kelt, s így a kört körülvevő térségben határozott hang is rezeg. Így hívják fel a szellemeket, s érthető, hogy azok nem kéretik magukat sokáig, mert a felkínált kapcsolat leginkább az ő érdekeiket szolgálja. Gyakran seregestől jönnek, s az elementálok egész csordái követhetik őket. Sokszor óriási a tolongás. Most a megfelelő kapcsolatot kell megteremteni. A legerősebb lény ehhez mindenekelőtt kiválasztja a legmegfelelőbb médiumot, mert gyakran nehéz behatolni a kör mágneses terébe. Mivel azonban hasonló a hasonlót vonzza, felfedeznek valami bejáratot, s az ilyen mágneses kör miatt a légkör vezetővé válik. Az ellenőrző kísértet legtöbbször a médium mögé áll, szó szerint a tarkójába néz, és a medullán keresztül ellenőrzi a médium fej- és szívszentélyét, azaz a médium gondolkodását, akaratát és érzéseit. Ezen kívül a médium orrlyukaiba is belefúj, hogy ezzel az orr rostacsontján keresztül a médium akaratát és gondolkodását is a saját céljaira hangolja. A kísértetlégkört végül összekapcsolják a mágneses körrel, amit érezhető hideg jelez. 119
Ha az ellenőrző lény eljutott idáig, akkor a médiumon keresztül beszélni vagy írni kezd. Mindaz azonban, amit mondanak vagy írnak, csak színjáték, melynek a kontrollszellem igazi és egyetlen célját kell lepleznie: az éterrablást saját magának és csatlósainak. Az ellenőrző szellem például azt mondja a médiumon keresztül: „itt van a Szabó nagymama”, amivel az egyik jelenlevő meghalt nagymamájára céloz. Aztán néhány eseményt kezd elmondani ennek a nagymamának az életéből, különlegességeket, amelyeket csak a jelenlevő rokonok tudhatnak. Az is előfordulhat, hogy a médium látja az idős asszonyt, akkor leírja, hogyan néz ki. A leírás a legkisebb részletekig helyes. A jelenlevő Szabó úr teljesen meg van győzve, és igazolja a hallottakat. Emiatt a részvét hulláma áramlik „Szabónéhoz”. Így erős éterrobbanás következik be, létrejött a kapcsolat az ellenőrző szellemmel, az pedig betakarítja a zsákmányt. Így aratják le az egész kört. A jelenlévőket egymás után ejtik rabul, s az ellenőrző szellem gyakran azt tanácsolja, hogy ne vegyenek fel újakat a körbe, mert egy új résztvevő csak megzavarná a köreiket. Időnként újabb összejöveteleket tartanak, s így éterétkezést adnak és kapnak. A fenti leírás tény és valóság. Ez az olvasó számára világossá teszi, mennyire hátrányosak ezek a szeánszok a résztvevők számára, akiket ezzel elterelnek a valódi szellemi fejlődéstől. De az ellenőrző szellemeknek is rossz ez, mert így továbbra is ezekhez a homályos életterületekhez vannak bilincselve, s nem tudnak megszabadulni. Rossz ez a világnak és az emberiségnek is, mert ez táplálja és tartja fenn a sátánizmust. Hogy a kör érdeklődése ne lankadjon, az ellenőrző szellemek mindenféle eszközhöz folyamodnak. Az ülés résztvevőit dicsérik, a médiumot kinevezik adeptusnak, segítségért esedeznek elhunytak részére, jóslatokat mondanak, stb. Felmerülhet a kérdés, hogy a megjelent tényleg az idős Szabóné volt-e? A legtöbb esetben nem az volt. Hogyan tudhat akkor az ellenőrző szellem mindent olyan pontosan a nagymamáról? A gya120
korlott ellenőrző mindezeket a sajátos körülményeket a jelenlévő Szabó úr visszatükröző éteréből olvassa ki. Az ember visszatükröző éterében benne van egész életének hű leírása, minden fontos ténnyel, eseménnyel, kapcsolattal, stb. Ha valaki a figyelmét múltjának bizonyos részletére irányítja, akkor visszatükröző étere újra életre kel. Ezeket a dolgokat így maga is újra leolvashatja, és újra összekötheti a gondolkodásával. Ezt azonban más is megteheti, akinek gyakorlata van ebben! Ha halottat gyászolnak, s ilyen kedélyállapotban mennek spiritiszta ülésre, még tele a halottra fordított gondolatokkal, akkor így csapják be Önöket. Hát teljesen lehetetlen lenne, hogy a Szabó nagymama a közbeeső területen tartózkodik? Ez csak akkor lehetséges, ha életében nagyon rossz ember volt, mert csak az abszolút rosszak akarnak a közbeeső területen maradni. Elég sokan megpróbálnak ugyan ideiglenesen ezzel foglalkozni, de hamarosan megundorodnak tőle és elfordulnak az ilyen élősködéstől. Az éterrablás ugyanis elfajulást okoz, szerkezeti betegséget, ami miatt ezek a lények nemsokára utálatosan néznek ki. Ha az öregasszony ilyen szörnyek között meg tudja állni a helyét, akkor nem valami különös teremtés, és soha nem is volt az. Ha meg tudna jelenni való állapotában, akkor Szabó úr nagyon elszégyellné magát, s menekülne a körből. Az ellenőrző szellem olykor képes megjelenni, materializálódni is. Ehhez elegendő éter- és foszforerőt von össze maga körül, amit a jelenlevők agyából és pajzsmirigyéből von ki. Ezek a foszforerők szféránk kémiai területéhez tartoznak, s így közönséges szemekkel észlelhetők. Az ügyes ellenőrző szellemek így jelentetnek meg kezet, vagy egy árnyszerű lényt, vagy valamilyen álarcot, fantáziabelit, sohasem a sajátjukat. A magasabb éterek alakíthatósága miatt minden lehetséges. A múlt minden okkult tudománya hírt ad a fekete mágusok képességéről, amellyel látszatlényeket, elementálokat, és látszatembereket tudnak csinálni. Gondoljunk csak a Gólemre, Gustav Meyrink 121
azonos című regényéből, vagy „Madame Mandilip babáira”, Ábrahám Merrittől, stb. Földhöz kötött szellemek is képesek ideiglenesen ilyen alkotásokra, hogy félrevezessék a jóhiszemű embereket. A spiritizmus, mint jelenség, félreismerhetetlen és bizonyított. Minden további azonban csalás. A kíváncsiság, a szenzáció keresése és az igazi világosság hiánya tartja életben. Teljesen kizárt dolog, hogy a spiritizmus révén valami újat, tudományosat vagy jót lehessen megtudni, amit ne lehetne ugyanolyan könnyen megszerezni más forrásból is. Minden erkölcsi, szellemi, vagy értelemhez folyamodó lecke, mely ilyen szeánszokon kerül elő, lopott holmi, amit szent könyvekből vagy régi bölcsességtanokból vettek. Az úgynevezett örök nyár országának, a másvilág mennyországutánzatának és a pokoli területeknek a leírásából semmi olyat sem tudhatunk meg, amit ne meríthetnénk más forrásból is. Minden évszázad okkult és misztikus tudománya teljes felvilágosítással szolgált ezekre vonatkozóan. Aki az igazságot keresi, annak a mindent átfogó tudáshoz a megszabadulás ösvényén kell eljutnia, és elsőkézből eredő ismeretet kell szereznie. Akkor megnyilatkozik neki a dolgok valósága, s maga vizsgálhatja meg azokat. Néhány spiritiszta azért gondolja nagyon hasznosnak a spiritiszta tevékenységet, mert ezzel meggyőzheti az embereket az élet után következő életről, amit nagyon fontosnak tart. Mi nem osztozunk ebben a nézetben, mert egészen kevés ember kivételével mindenki hisz a másvilági létben. Ez éppúgy érvényes a dzsungel lakóira, mint a hivatalos keresztényekre. Ennek ellenére még soha sem volt nagyobb zűrzavar a világban, mint most. Néhol a spiritiszta szeánszokon kapott jóslatokra utalnak, amivel Földön élő embereket akartak megvédeni, vagy elhunytaknak segíteni. Megelégszünk fenti megjegyzéseinkkel az élősködésről, s megismételjük a figyelmeztetést: Ne hagyják magukat továbbra is kizsákmányolni! Az elhunytaknak kért állítólagos segítséggel kapcsolatban gondoljanak Krisztus szavaira: „Hagyd, hogy a halottak temessék el az ő halottaikat”. 122
Ha a születés és halál kerekéhez kötött mikrokozmosz újabb anyagmegnyilvánulást készít elő, akkor karmikus kötöttségeinek keretein belül egy ősképet, matricát alakít ki, amelybe bizonyos életerőt és olyan erőket vesz fel, amelyek a jövendő földi életet szolgálják. Az ősképből áradó erő teszi lehetővé itteni életünket. Ha ez az erő egészen elhasználódott, ha az „élet gyertyája leégett”, akkor feltartóztathatatlanul bekövetkezik a halál. Az erő ésszerű használata esetén, helyes életmóddal az élet tehát tovább tart, a kimért lehetőségek keretein belül. Ostoba, ésszerűtlen használata esetén az élet rövidebb lesz. Ha valaki hirtelen szakad ki az életből, háború vagy baleset folytán, akkor lehetséges, hogy a halál egybeesik az őskép törvényszerű halálával, de az is lehet, hogy nincs időbeli egybeesés, azaz a halál időpontjában az ősképben van még életerő, és még kisugározza ezt. Az ilyen esetben az illető rövid időn belül újra inkarnálódik a régi őskép életerejével, s legtöbbször gyermekkorban, mindenesetre fiatal korában hal meg. Erre az eljárásra szükség van a régi őskép létezése miatt, mert az ebben levő életerőnek ki kell rezegnie. Ha a halál öngyilkosság miatt következik be, akkor ennek rettenetes következményei vannak. Az őskép akkor még erőteljesen működik, de az anyagtest hiánya miatt nincs, ami felvegye ezeket az erőket. Így rettenetes szenvedés keletkezik, a reinkarnálás általi megváltás lehetősége nélkül, az átmeneti területre való bejutás nélkül, a tisztulás és a mennyei szférákba való feljutás nélkül. Csak a tudat van meg, a szörnyű tett újra és újra megújuló gondolati és erkölcsi elszenvedése, iszony és lelkiismeretfurdalás, enyhülés nélkül. Megmentés itt csak akkor lehetséges, ha rokonok vagy barátok, a szeretet ösztönzésére, képesek kapcsolatot teremteni a szerencsétlennek az ősképével, és készek vállalni az általa visszautasított karmát. Az öngyilkosság tehát megnöveli a szenvedést a földön. Miért beszélünk itt minderről? Mert sok földhöz kötött szellem öngyilkosságba hajszolja, gyilkosságra és más szörnyű tettre ösztönzi az embereket! Hátsó gondolatuk a fentiek alapján teljesen vilá123
gos. Az erők, amelyeket az őskép továbbra is sugároz, tartalmazzák az éterrezgések állandó áramlatát is az anyagtest részére átalakítva, amely azonban már nincsen meg. Micsoda nagyszerű „forrás” ez a vámpírok számára! Végül feltehetjük a kérdést: hogyan szabadulhatunk meg médiumságunktól? Hogyan lehet leküzdeni a sátánizmust? Hogyan lehet az emberiséget megmenteni ettől a csapástól? Az élet irányának tudatos megfordításával és az élet tudatos megnemesítésével, alulról felfelé: ön-szabadkőművességgel, erőltetés nélkül, tekintélyek követése nélkül: azzal, hogy az ember semmire sem hagyja magát rábeszélni és minden szellemi befolyásolást visszautasít: azzal, hogy az élettel szembeni tárgyilagos magatartással elsőkézből származó ismeretekre törekszik az alapvető megváltozás útján: és azzal, hogy egyre növekvő, mindent átfogó emberszeretet vezet bennünket ezen az ösvényen, jól tudván, hogy: ha mindenem meglenne, de ez az univerzális emberszeretetem nem, akkor nem lenne semmim és nem lennék semmi sem.
124
XVII Hipnózis – mágnesezés – kézrátétel Miután a spiritizmus különböző szempontjait megtárgyaltuk, figyelmüket bizonyos erők néhány más alkalmazására kell irányítanunk, melyek szintén nagyon veszélyesek, és elvetendők. A hipnózis Ez olyan folyamat, melyben egy erős akaratú ember a gyengébbet okkult módszerek alkalmazásával elködösült tudati (transz) állapotba helyezi. Ha ez sikerül, akkor az illető mindent megtesz, amit a hipnotizáló sugall neki. Az ilyen cselekmények teljesen a fekete mágia területéhez tartoznak, s erkölcsileg és testileg is fölöttébb veszélyesek. A hipnotikus transz állapot két módon jöhet létre: 1. azzal, hogy a hipnotizáló az illető medullájára összpontosít: 2. úgynevezett hipnotikus pillantással, tehát a szemekre való összpontosítással. Ha a hipnotikus uralkodást elég hosszú ideig végzik, akkor az áldozat teljesen a bűvölőtől függővé válik. Saját tudata már nem képes ellenőrizni a testét. Az ilyen ember nem él. hanem élnek vele. Telepatikus parancsait a hipnotizáló nagy távolságról is kiadhatja, amire az alanynak megfelelően reagálnia kell, s így mindenféle cselekedetre kényszerül. Az ilyen mágia természetesen nagyon súlyos bűn, és a karma törvénye súlyosan bünteti. Ilyen kényszer hatása alatt súlyos bűntetteket is véghezvisznek: például gyilkosságot, lopást, szexuális túltengést, stb. A hipnotikus álomból ébredő áldozat nem tud semmit a történtekről – ahogyan ez sok médiumnál is így van. Csak a következményeket szenvedi el fizikailag. 125
A tanuló számára ismeretes, hogy a fejből tizenkét pár ideg, tizenkét pár agyideg indul ki. Minden szerven és más életfontosságú testműködésen teljesen ez a tizenkét pár ideg uralkodik. A hipnotizáló koncentrálása miatt ez a huszonnégy idegáram teljesen megzavarodik. A saját tudat elveszti az uralmat fölöttük, s így az áldozat teljesen a hipnotizőrtől függ. Bizonyos pillanatban már alig tud a hipnotizőr nélkül élni. Ahogyan a morfinisták vagy kábítószeresek válnak szokásuk rabjává és nem tudnak szerük nélkül élni, úgy lesz roncs az áldozat is bűvölője nélkül. Ezt a kötődést az áldozat gyakran még szeretetnek, vagy szerelemnek is tartja. A hipnotikus álomban lévő ember étertestének feje kettéhasad, s a két fél a durva-anyagi fej két oldalán lóg le a vállakra, vagy mint valami gallér tekeredik a nyak köré. A helyét a bűvölő éterteste veszi át. A hipnotikus állapot után ez csak részben áll helyre, s a test teljesen szétzilált, rendezetlen állapotban van. Mivel a fej körüli éterek mindenekelőtt visszatükröző éterek, érthető, hogy egyetlen tapasztalat sem vésődhet be. Az áldozat így nem emlékszik, s nem tesz szert egyetlen tapasztalatra sem. Az ilyen ember számára az élet haszontalan. Rettenetes bűncselekmény ilyet tenni egy emberélettel. Ugyanebből az okból az orvosi célra alkalmazott hipnózis is teljesen elutasítandó, ahogyan az a modern pszichológiában fordul elő. Nagyon veszélyes ez az orvos, meg a páciens számára is. Az orvos idővel olyan erős kapcsolatba kerül a pácienssel, hogy idővel a beteg már nem önmaga, hanem az orvos: úgy gondolkodik, él és beszél mint az orvosa, nem tud már nélküle meglenni, az orvos sugallatai szerint él, – míg az végül el nem engedi. Ekkorra esetleg kigyógyult valami viselkedési zavarból, más tekintetben azonban felbecsülhetetlen kárt szenvedett, mégpedig huszonnégy idegáramában. Mindig elvetendő, amikor hozzá nem értők dolgoznak okkult erőkkel. Itt az orvos is olyan erőkkel dolgozik, amelyeket nem ismer. Persze még rosszabb, ha a fekete mágus tudatosan és szándékosan használja hipnózisban lévő áldozatát önző céljaira. 126
Mágnesezés Majdnem ugyanezekből az okokból utasítjuk el a mágnesezést is, mely nem csak a pácienst és a mágnesezőt veszélyezteti, hanem az egész emberiséget is. Ha valaki beteg, akkor ennek valódi oka mindig magánál a betegnél keresendő. A múlt vagy a jelen hibái megbosszulják magukat a testen, legyengítik, vagy érzékennyé teszik bizonyos veszélyekre. Anyagtestünk pontos másolata az étertest. Ez a test, létünk állapotának megfelelően, azokat az erőket vonzza hozzánk, amelyek a durva-anyagi testünk fenntartásához szükségesek. Az étertest a bolygói éterre ható interkozmikus erőket, és bolygói étereket is képes átalakítani és az anyagtesthez juttatni. Testünk minden sejtjének megvan az éteri mása. Ha az éteri sejt egészséges, akkor az annak megfelelő anyagi sejtnek is egészségesnek kell lennie. Gondolataink, érzéseink, akaratunk és vágyaink állandóan befolyásolják az étertestünket is. Ha egy szerv beteg, akkor a vele megegyező éteri szerv is betegeskedik, betegesen rezeg. A betegágyon a helyreállítás természetes kísérlete folyik. Ilyenkor az ember legtöbbször a legjobb oldaláról mutatkozik meg. A beteg ember gyakran kedves, barátságos. A fájdalom, vagy a félelem és a gyengeség bizonyos mértékű gondolati és erkölcsi tisztulással és egyensúllyal ajándékozza meg. A betegágy így lehetővé teszi az étertest normális, egészséges rezgésének helyreállítását. Ha a kísérlet sikerül, tehát ha az étertest összeszedi magát, akkor a fizikai helyreállás is csak idő kérdése, kivéve, ha a szervek túlságosan megsérültek, vagy az ember betegsége idején sem tudta megtagadni igazi természetét, vagy nem tudott igazán megnyugodni. A lelkiismeretes orvos kitűnően befolyásolhatja a természetes működést helyreállító folyamatot olyan segédeszközzel, diétával és előírásokkal, melyek nem megtámadják, hanem támogatják az alapvető, természetes folyamatokat. Az embernek itt az intelligencia, a helyes tudás segíthet. 127
Ha azonban valaki, orvos, kuruzsló vagy laikus beleavatkozik a másik ember legmélyebb, alapvető életműködéseibe, amelyek a beteg létállapotával függenek össze, akkor az sohasem jó, akkor sem, ha ez nem bosszulja meg magát azonnal vagy szemmel láthatóan. A valódi szellemi gyógyító is sokat tehet a beteg érdekében, de ő nem fog vétkezni azzal, hogy a saját létállapotán kívül lévő vagy ezt túllépő alapvető életműködésekbe hatoljon be. A mágnesező viszont ezt teszi! Saját éterrezgését vezeti a beteg testébe, anélkül hogy elsőkézből származó ismerete lenne az alapvető életműködéseket, illetve a betegség eredetét illetően. Ekkor a saját éterteste lép a páciens éterteste helyébe. Ezzel a helyzetet mind szellemileg, mind pedig testileg is erőlteti. A beteg idegáramait is gyakran megzavarja, ami a pácienssel nem kívánt kapcsolatot, kötést teremt. Átveszi betege karmáját, ami miatt előbb vagy utóbb sokat kell majd szenvednie. A mágnesező gyógymód komoly veszélybe hozza 1. a mágnesezőt, 2. a beteget és 3. az egész emberiséget. A mágnesezőt fenyegető veszélyek: Gyógyítás közben a mágnesező a pácienstől beteg közeget (fluidumot) vesz el, és saját „egészségesét” adja oda. A beteg fluidum, mely éterekből áll, felhúzódik a mágnesező karjában, és egyesül az ő szervezete éter-anyagával. A mágnesező a beteg fluidumnak egy részét azzal próbálja eltávolítani, hogy „lerázza” magáról, vagy „leöblíti” folyó vízzel. Ez a lerázás azonban csak csekély mértékben sikerül. Ha a beteg fluidum a karban a könyök fölé ér, akkor már nem lehet ilyen egyszerűen eltávolítani, hanem szétárad a mágnesező egész testében. Természetes ellenállóképességének most már normális módon kell felvennie a harcot a behatolt káros anyag ellen. Így a teste idővel áldozatul esik az állandó mérgezésnek, bármilyen életerős is. Kivétel nélkül minden mágnesező előbb vagy utóbb a 128
foglalkozása áldozata lesz. Idegzavarok, rákszerű megbetegedések és tuberkulózis a leggyakoribb következmény. A beteget fenyegető veszélyek: Az ember elégedett lehetne a dolgok menetével, s a gyógyítót bizonyos mértékben még csodálhatná is áldozatkészsége miatt, ha nem lenne az a helyzet, hogy a mágnesező gyógymód a beteg számára is nagy veszélyek forrása. Mondtuk, hogy a pácienstől beteg közeget vesznek el. Beteg közeg sohasem fordul elő egymagában, hanem mindig úgynevezett egészséges éterekhez kapcsolódik, amelyek állandóan beáramlanak a légkörből, s amiket aztán a belső elválasztású szervek olyan rezgésekké alakítanak, melyek minden embernél mások és neki megfelelőek. A mágnesező által elvont fluidumok kapcsolatban vannak olyan étererőkkel, melyeknek még be kellene tölteniök természetes feladatukat a testben. A mágnesező folyamattal tehát a belső elválasztású szerveket erőltetik és túlterhelik. Ezenkívül a mágnesezőről a betegre ruházott étererők annyira egyéni színezetűek és személyes rezgésűek, hogy a belső elválasztású szervek munkáját nem tudják megkönnyíteni, sőt, nagy zavart okoznak. Emiatt a beteg fájdalom- és panaszmentes időszakai egyre rövidülnek, ami szintén a beteg és a mágnesező rendkívül nemkívánatos kapcsolatához vezet. Ebben a kapcsolatban a két étertest kezd hasonlóvá válni, gyakran erősen érzékelhető következményekkel. A beteget az a tény is veszélyezteti, hogy a mágnesezők szobái, amelyekben a betegeket kezelik, a járvány és betegség áruházai. Egyszerű ezoterikus vizsgálat azonnal világosan kimutatja, hogy a betegektől elvont és lerázott éterek a szoba padlóját vastag, ólomszürke, felhőszerű, gusztustalan rétegként borítják. Ebben az „iszapban”, mely gyakran térdig is ér, számtalan rendkívül káros éteri életcsíra élősködik – és ezekben kezelik a beteget. Esetleg kigyógyítják az egyik bajból, hogy végül másikat vigyen haza „ajándékba”, olyat, amire szervezete különösen érzékeny. Ha később megbetegszik, ki merné azt állítani, hogy a mágneses kezelés áldozata lett! Ugyanez lehet a következmény, ha a mágnesező a beteget a beteg lakásán kezeli. 129
Nagy gyakorlattal rendelkező mágnesezők éterteste úgy néz ki, mintha nagyon piszkos lenne. Hogy az emberek ilyen étereket hajlandók felvenni magukba, az a közönségnek az alapvető ezoterikus dolgokkal szemben tanúsított nagyfokú tudatlanságával magyarázható. A közveszélyesség: Szükség esetén még ezt a sajnálatos helyzetet is el lehetne fogadni, mert minden embernek joga van segítséget elfogadni, vagy tönkretetetni magát, ha nem az lenne a helyzet, hogy ezek a praktikák a népegészséget is károsítják. Az elvett éterek lerázása, mint mondtuk, a mágnesezők szobájában vagy a nyitott ablaknál, vagy folyó vízbe, vagy néha tűzbe történik, azzal a helytelen elgondolással, hogy a tűz megsemmisíti az éteratomokat. Éterszervezetek és éterformák a tűzben csak felszabadulnak, ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy ártalmatlanokká váltak. A mágnesezők szobáit meg lehet tisztítani. Ezt az teszi lehetővé, hogy az elvett éterek többnyire nehezebbek a levegőnél. De hová kerülnek ezek, ha eltávolítják őket a szobából? Az utcára! Hová kerülnek az éterek, melyeket folyó vízzel öblítenek le? A szennyvízcsatornába, s így a nyilvános vizekbe. Az éterek, amelyeket a tűzbe dobnak, részben mellé esnek, s így megváltozva vagy változatlanul kerülnek az ... utcára! Meg kell tehát állapítanunk, hogy az éterikus szenny, amit így adnak át a köznek, komolyan veszélyezteti a mit sem sejtő tömeget. Ez a veszély azért félelmetes, mert következményeit senki sem tudja ellenőrizni, s megbetegedés esetén nem lehet megtalálni a közvetlen okot. Ezért emel szót a Rózsakereszt a mágneses gyógymód ellen, s az iskolás orvostudomány legügyetlenebb formáját is feltétlenül előnyben részesíti a mágnesező kalanddal szemben. A Rózsakereszt Iskolája az okkultizmus minden formáját elutasítja, s az olvasó a fentiekben találja meg annak az okát, hogy a Szellemi Iskola miért nem fogadja el tanulónak a mágnesezőt.
130
A kézrátétel A mágnesező gyógymódot gyakran hasonlítják ahhoz a kézrátételhez, amiről a keresztény szentírásban van szó. Ez az összehasonlítás teljesen téves! A mágnesezéshez arra van szükség, hogy a mágnesező és áldozata élettestének fókusza egymásba hatoljon. Ez csak az anyagtesttől néhány centiméternyi távolságban lehetséges. Mihelyt azonban, mint a kézrátételnél, a két anyagtest érintkezik egymással, éterkeveredés keletkezik ugyan, de éterfelvétel nem. A hatás, amit kézfogáskor érzünk, nem az éteri területen van. A kézrátételkor spinális (gerincvelői) szellemtűz áramlik a kezelendő testébe. Ha ez személyes önkénnyel történik saját, egyéni, természetes spinális tűzzel, akkor ez semmi javulást nem okoz: ellenkezőleg, a cselekedet bűnös, és a kézrátevő önmagát károsítja. Ha a helyzet szabályos, akkor a spinális szellemtűzrendszert a Szent Szellem veszi használatba. A Szent Szellem azonban nem gyógyít, hanem megerősíti a szellemi központot és a beteg testének természetes gyógyerőit. Akiket lényük minősége nemesít a Szent Szellem segítségének elnyerésére, azok így azonnal meggyógyíthatók: ugyanígy a gyerekek is, ártatlanságuk miatt. Az igazi kézrátétel módszereit a közéletben sem tanítani, sem intellektuálisan tanulmányozni nem lehet. Ez a belső Iskola dolga. Ebbe pedig mindenki beléphet, aki alkalmas és méltó erre.
131
XVIII Életvitel és vegetáriánizmus Az előző tizenhét fejezetben többféleképpen kifejtettük, hogy a jelenlegi emberi jelenség természetellenes, s ezért emberi templomunkat le kell bontani, és „három nap alatt megépíteni”, ahogyan Krisztus mondja János Evangéliumának 2. részében, ahol harmadnapi feltámadásáról beszél. Ez három folyamatra vonatkozik, amelyet három szakaszban kell kivitelezni. Minden szakasz hét részre oszlik, s ezért három heteskörről van szó. Az első heteskör az ebből a természetből származó testalak templomának lebontására és egy új templom felépítésére vonatkozik. Valójában az eredeti testalak felélesztéséről van szó. Ez az „újjászületés víztől és szellemtől”, az élő vízből, az eredeti, tiszta, szent ősanyagból és az igazi isteni szellemből. Érthető, hogy ez az újramegépítés bizonyos követelményekkel jár – de a lebontás is! Ez abszolút logikus. Meg kell gondolnunk, hogy nem valami holtat, elhasználtat kell lebontani, hanem élőt, dinamikusat, amit lélek éltet, amelyben egy léleklény, egy Én lakik, aki ellenkezik. Esetleg olyasmit kell tehát lebontanunk, ami nemzedékeken át a leggondosabb művelés, sőt, gyakran ezoterikus művelés tárgya volt. Ha valaki az árokban fekszik, s megújulásra, helyreállásra hívják fel, akkor ennek a szükségességét mindenki belátja. Aki azonban általános vagy ezoterikus tekintetben művelt, az az ilyen felhívás ellen hevesen fog tiltakozni, mert azt hiszi, hogy nemesedő törekvése már megújulás. Mégis kivétel nélkül minden igazi szellemi fejlődésnek, helyesebben szellemi megnyilvánulásnak ez az alapvető feltétele. Ezért követeli ezt a rózsakereszt. 132
Így az új élet jelöltjei számára az első kérdés az, hogy „milyen legyen az életvitelem?” Sokan meg vannak győződve, hogy az életvitel bizonyos gondolkodási módban merül ki. Gondolkodásuk aztán egy meghatározott csoporthoz, valamilyen tagsághoz vezeti őket. Amit azonban a megváltás ösvényéről eddig elmondhattunk, az világosan megmutatja a fenti vélemény korlátoltságát és helytelenségét. Ha a sok egyház valamelyikének tagsága egy életvitel bizonyítéka, akkor sokmillió igaz keresztény lenne a világon. Sokan gondolkodnak kitűnően. Sok szép filozófia van, és fényes ötletek ezrei között válogathatunk. Sokaknak vannak csodálatos könyveik, és gondolkodásmódjuk gyakran rendkívüli. Olyanok is vannak, akik nagyon sokat tudnak a rózsakeresztes filozófiáról, s így nagyon érdekes témákról tudnak beszélgetni. Ha az életvitelt, amelyet a rózsakereszt követel, már valami gondolkodási móddal is be lehetne tölteni, akkor a tanulók száma a legrövidebb időn belül sokezerrel megnövekedne. Az még kérdés, hogy akik most magukat tanulóknak nevezik, nem fognak-e sokan elfordulni, ha az új korszak következményei világosan megmutatkoznak, s az ember nem lehet már csak nyugodtan szemlélődő megfigyelő, hanem világosan döntenie kell az elfogadás és az elutasítás között. Az évek folyamán a rózsakereszt tanfolyamok és előadások keretében, valamint irodalma által ezrekkel került érintkezésbe, jóeszű, melegszívű emberekkel, akik felismerik és érzik filozófiánk különböző szempontjainak az értékét. Ennek ellenére még nincsenek velünk, mert különböző követelményeket nem hajlandók elfogadni. Mások azt hiszik, hogy az életvitel csupán bizonyos erkölccsel, tehát érzelmeken alapuló magatartással van kapcsolatban, mely a gondolkodáson alapuló magatartást kizárja. Ezek az emberek állandóan érzelmeknek és ellenőrizhetetlen befolyásoknak esnek áldozatul. Ma lelkesednek, holnap tiltakoznak. Ma egy percre sem nélkülözhetik az Iskolát, s holnap ők hagyják el a művet 133
elsőnek. Nagyon jeleskednek a helyeslésben, de még jobban az ellenzésben. Végül olyanok is vannak, akiknek véleménye szerint az életvitelnek csak anyagi oldala van. A gondolkodásnak és érzésnek alig van köze hozzá. Ezek nagyon hamar válnak a szokások rabjává, amiből azután alig lehet őket kibogozni. Ha ilyenek jönnek hozzánk, akkor bizonyos véleményhez ragaszkodnak, amelyet az Iskola munkájáról alkottak maguknak. Ha követelmények merülnek fel a gondolkozással vagy az érzések színvonalának fejlesztésével kapcsolatban, vagy az Iskolának a hierarchiától jövő vezetése más viselkedést vagy fellépést követel meg, akkor az ilyen emberek okozzák nekünk a legnagyobb nehézségeket. A helyes életvitelnek három ismertetőjele van: 1. alapja a gondolkodás, 2. az érzés igazolja a jogosságát, 3. bizonyítéka a tett, a következmények elfogadása. Erről ismerjük meg az igaz szabadkőművesség háromszögét, s így logikus, hogy ehhez mérjük a munkánkat. Minden más csak önámítás és időpazarlás. Az Iskola jellege komolyságot és őszinteséget kíván. Magától értetődő és szükséges, hogy egy ilyen közleményben, mint ez a könyv, megmagyarázzuk életvitelünk különböző szempontjait. A keresztény-hierofáns Szellemi Iskolában lebontásról és újjáépítésről, pusztulásról és kiemelkedésről van szó: egyrészt elbocsátásról és feloszlatásról ennek a természetnek a halála révén, másrészt újraélesztésről, feltámadásról és újraébredésről az isteni természetben. Ez a két folyamat egymásba nyúlik, egymástól függ, mert az ember a bűntermészetben, a dialektikában tudatos, és ennek a természetnek a feloszlatásával kell lehetővé tennie az isteni természetbe való felmenetelt. Mivel pedig nem valami holtat, üreset, lakhatatlant kell lebontani, ésszerű, azaz gnosztikus- tudományos 134
életmóddal kell leküzdenünk a régi természet minden ellenállását. Természetesen sok ellenállás, számtalan probléma, feladat és követelmény van, amit a tanulónak meg kell gondolnia és helyes életmóddal meg kell tanulnia leküzdeni. És ezeket le lehet küzdeni, mert a hierarchia ereje mindig jelen van, hogy a komoly tanulónak segítsen. A sokféle ellenállás között van elemi, egészen közönséges és magától értetődő. Az ember egy pillanatra felfigyel rájuk, átlát rajtuk, és pozitívan széttöri őket, hogy szóba se kerüljenek többé. Vannak azonban nagyon fontos, és nehezen legyőzhető ellenállások is, amelyekkel a tanulónak újra meg újra meg kell küzdenie, amelyekről gyakran kell beszélni, s amelyeket sokszor meg kell fontolnia. Vannak az ösvényen olyan ellenállások és követelmények, amelyeket egyetlen elhatározással el lehet hárítani, melyeknek a tanuló egy csapásra meg tud felelni, mert a gondolkodás számára annyira világosak, mert teljesen szükségesnek érzi őket, mert feltétlenül vágyik az ösvényre, s ezáltal megvan az ereje elemi intézkedések elhatározására és megtételére. Az ellenállásoknak ehhez a csoportjához tartozik az állati tápláléknak, a dohánynak, az alkoholnak és más kábítószernek a használata, mert megszüntetésük közvetlenül az emberen múlik. Valló tanulóitól az Iskola bizonyos életreformot követel meg az élelmiszerek és élvezeti cikkek területén is, tehát vegetáriánus életmódot, és a dohánytól, alkoholtól és más kábítószertől való tartózkodást feltételezi. A teljesség kedvéért hozzátesszük, hogy sem szőrmeféléket, sem tollakat nem hordunk. Az Iskola mindezt nem azért követeli meg, mintha egy ilyen életformának valami rendkívüli szellemi jelentősége lenne, hanem mert ezek a tanulósághoz vezető ösvény jelöltje számára magától értetődő és nem szokatlan dolgok. Ha már egy ilyen egyszerű követelményben is elbotlana, ha már ebben a tekintetben is ellenállna, akkor az újjászületési folyamatra irányuló további törekvés csak szép látszat, ábránd lenne. A vegetáriánizmus, minden következményével, alapvető követelmény 135
a tanulóság ösvényén a jelölt számára. Gyakran már a vegetáriánizmushoz fűződő álláspontunk kifejtése is elegendő ahhoz, hogy sokakat menekülésre késztessen. Ismeretes, hogy az élelem és az élvezeti cikkek a testet bizonyos állapotba hozzák, és abban tartják. Minden élelem lényegében különböző rezgésű világosságerőkből áll, amelyeket vitaminoknak is neveznek. A vitaminokat nem tartalmazó élelem teljesen értéktelen. Ezek a világosságerő- vegyületek a szellem minden területén jelen vannak. Életünket tehát ezeknek az erőknek a felvételével egyensúlyban lehetne tartani. Tudjuk, hogy ez most nincsen meg. Ezeket a világosságerővegyületeket, ezeket a vitaminokat szerves anyagokkal és erőkkel együtt élelmiszer formájában kényszerülünk magunkhoz venni, mert testünk nem képes kizárólag vitaminvegyületeket építőanyagként felhasználni. Működéséhez még étererőkre van szüksége, melyeket az étertest vonz magához, továbbá aurikus erőkre, amelyeket a vágytest vesz fel. Ehhez még gondolaterők járulnak, amelyeket a gondolkodási képesség vesz fel, és végül durva-anyagi elemekre is szükség van az anyagtest felépítéséhez és karbantartásához. Ezeket az élelmiszerekből nyerjük fehérjék, zsírok, ásványi sók, stb. formájában. Elsősorban világosnak kell lennie, hogy valóban kívánják-e a helyreállás folyamatát. Ha nem, akkor felőlünk nyugodtan megmaradhatnak mai állapotukban. Akkor semmi értelme sincsen, hogy a táplálkozásuk megváltoztatására késztessük Önöket. Egyenek csak nyugodtan disznókarajt, marhasültet és paprikáscsirkét: ezzel biztosan nem lesznek betegebbek, mint amilyenek már most is. A legtöbb dolog, amit erről vegetáriánus körökben mondanak, tévedésen alapul. Az embernek egyszer meg kell halnia, akár vegetáriánus, akár nem. Nagyapáink és dédnagyapáink olykor száz évet is megéltek, disznóhús és zsíros sonka ellenére. Az alkohol meg a nikotin sem fog ártani, ha nem viszik túlzásba. A modern táplálkozás a kristályosodás folyamatát egyensúlyban tartja, vagy csak nagyon lassú ütemben engedi előrehaladni. 136
Ha azonban tudatosan belsőleg törekszenek az emberiség és a világ megváltására, akkor a táplálkozás problémája nagyon is időszerű lesz. Akkor magától értetődik, hogy azzal táplálkozunk, ami az újjászületési folyamatot nem akadályozza, sőt kívánságunk is arra ösztönöz bennünket. Ezért van az, hogy például a Bibliában alig van szó vegetáriánizmusról, vagy csak nagyon rejtett formában. Erre nemesedni kell. A vegetáriánizmus önmagában nem megváltó, hanem csak a hangsúly áthelyezése. Ha azonban igazi szellemi életre törekszenek, akkor a természetes vértisztítás szükséges. A szellemi vértisztításnak és a természetes vértisztításnak együtt kell haladnia. Ezt a törekvést minden vallás ismerte, de az átlagemberre való tekintettel engedményeket tettek, s böjtölési időszakok és napok elrendelésére korlátozták magukat a kereszténységben is. Így az evangélikus egyházban is megmaradt bizonyos böjtölési gyakorlat a XVIII. század közepéig. A tudók azonban, az igazán jámborok, akik tehát felismerték a táplálkozási előírások okát, megértették, hogy ezekben a dolgokban nem lehet engedni. Az esszénusok, akiknek soraiból Jézus jött, meggyőződéses vegetáriánusok voltak, mivel ismerték a dolgok lelkét, minden élet egységét. A halevést és borivást, amiről a Biblia ad hírt Jézus példázataiban, egészen másképpen kell értenünk. Azokat az elbeszéléseket csak ezoterikusan lehet helyesen értelmezni. Ha valaki szellemi vértisztításra törekszik ugyan, de az elemi vegyi tisztítást elhanyagolja, az ahhoz a nagyon misztikus emberhez hasonlít, aki mindenek ellenére a durva anyaghoz ragaszkodik, ennek minden következményével. Napjainkban milliók vannak ilyenek. Az állati test és állati vér étererőkön kívül aurikus, vagy ösztönerőket is tartalmaz, sőt gyakran olyan erőket is, amelyek még ezeken is túlmennek. Magasabb szempontból az utóbbiak hatnak pusztítóan az emberi testre. A testet a földhöz kötik és erősítik az ellenállását. Emiatt követeli meg a Szellemi Iskola tanulóitól a vegetáriánizmust. 137
A szélsőséges vegetáriánizmus viszont veszélyes a tanuló számára, mert azáltal rendkívüli érzékenységi állapotok jöhetnek létre Ez ellen ittak a régi ezoterikus iskolákban néha alkoholt vagy dohányoztak rövid ideig. Ugyanezt azonban elérhetjük babból készült ételek fogyasztásával is.
138
XIX Életvitel és nikotin, alkohol és más kábítószerek Az előző fejezetben részben megbeszéltük a Szellemi Iskola álláspontját a vegetáriánizmussal kapcsolatban. A hierofáns Szellemi Iskola tanulója vegetáriánus, mert az állati sejtek akadályozzák, sőt lehetetlenné teszik feladata teljesítését a régi természet folyamatszerű lebontását, elhalását, és az istentermészet felélesztését. A vegetáriánizmus ezért alapvető feltétele a Rózsakereszt Iskolájába történő felvételnek. Ismeretes, hogy szervezetünk, az egész emberi megnyilvánulás sejtekből áll, melyeknek különböző csoportjai vannak. Az egyfajta, ugyanolyan tulajdonságú sejtek csoportja egy szervet képez. Minden sejt egy kis világ, egy tökéletes mikrokozmosz. A sejteknek anyagcseréjük is van. Úgy táplálkoznak, hogy a sejtmagok erőket vonzanak magukhoz. Más értékek pedig elhagyják a sejtet, miután feladatukat betöltötték. Így a sejteknek is van haláluk, és teljesen kicserélődnek. Ezek a csodás folyamatok az anyagi tudomány számára még csaknem felderítetlen titkok (mint például az agysejtek fenntartásának problémája), míg az ezoterikus tudomány számára világosak és érthetőek. Ez a tudomány pedig azt tanítja, hogy ha az állatok testének sejtjeivel táplálkozunk, akkor ezek – mivel állati sejtek – számunkra kivétel nélkül károsak. Ez a károsodás három területen jelentkezhet: a szellem, az erkölcs és az anyag területén. Az ilyen élelem szellemi, lelki és anyagi fogyatékosságokat okoz. Így például a hal fogyasztása perverzitást, a lóhús indulatosságot okoz, míg a marhahús butaságot és hatalmas kötekedő kedvet, a disznóhús kegyetlenséget, durvaságot és 139
brutalitást, az ürühús álnokságot, a szárnyas pedig idiotizmust vált ki. Az egyoldalúan, főként csak valamelyik húsfajtával táplálkozó népeken és embereken ez világosan megmutatkozik. Minden sejt egy erőmű, és csak az a szervezet tudja használni, amelyikhez tartozik. Így minden idegen sejt kárt okoz testünkben. Az anyagi, lelki és szellemi fogyatékosságokon kívül az állati eledel erős földhözkötöttséget is okoz. Ahogyan az ember, bukása folyamán egyre mélyebbre süllyedt az anyagi életterületen, olyan mértékben igazította a táplálkozását mindenkori létállapotához. Néhány ezoterikus azt állítja, hogy ez a táplálékváltoztatás isteni vezetés alatt folyt le, de ez egyáltalán nincs így. Ahogyan az ember a bukását maga okozta, úgy választotta ki mindig élelmét is ennek megfelelően. Ebben az összefüggésben hét fokozatot lehet megkülönböztetni: 1. a gyümölcsevést, a növényvilág termékeivel való táplálkozást: 2. magukkal a növényekkel való táplálkozást: 3. ehhez hozzájöttek az élő állatok termékei: 4. ehhez a megölt állatok húsa jött: majd 5. az alkohol, mely elködösíti a gondolkodási képességet: ezt követte 6. a nikotin, ami miatt elfajul az aurikus tér, az idegi és tudati élet elkábul: erre 7. a mesterségesen előállított eledelek és gyógyszerek következtek, melyek aztán az életéter elásványosításával zavarokat okoznak az étertestben. Ebben a hét lépésben süllyedt az ember ennek a rétegnek, strátumnak az aljára. E hét fokozat után az egész testalak minden tekintetben megkötözött, elfajult, beteg és nyomorult lett, már csak az élelem és az élvezeti cikkek miatt is. Ha ehhez még hozzávesszük lesüllyedésünk összes többi okát és figyelembe vesszük mindezeknek a tényezőknek az anyagi, erkölcsi és szellemi kölcsönhatásait, akkor tudjuk, hányadán állunk. Néhány ezoterikus azt a véleményt hangoztatta, hogy az ember 140
már elért hanyatlása mélypontjára, s már felfelé fog menni. Mi pedig azt mondjuk: van még mélyebbre süllyedés más földrétegekbe. Hogy lehet-e felfelé vezető ösvényről beszélni, hogy vane kiemelkedés ebből a sötétségből, az a személyes elhatározástól függ! A megkövesítő, elfajzást okozó eledelt például, melynek egész lényünk számára olyan életbevágó jelentősége van, nem veszik el tőlünk – magunknak kell személyes elhatározással lemondani róla. Ehhez az elhatározáshoz viszont megfelelő érettségre van szükség. Erre senkit sem lehet rábeszélni. Akik azonban így határoznak, azok ezt elsősorban emlékezésük ösztönzésére teszik, amit a hierarchia megtisztított és vezet. Ezt az elhatározást pedig egy lehetőleg mindenre kiterjedő életvitellel alapozzák meg, aminél semmiről sem szabad megfeledkezni. A jelöltnek tehát, aki a megszabaduláshoz vezető ösvényen jár, mindenekelőtt meg kell szabadítania magát minden kábítószertől, amivel megszünteti hanyatlása ötödik, hatodik és hetedik lépését. Az alkohol elködösíti a gondolkodást, ez általánosan ismeretes. A legkisebb adag is erős hatással van a tobozmirigyre és az agyalapi mirigyre. Az alkohol kiveri az emberből a pozitív tudatot, s megnyitja mindenféle negatív erő és befolyás számára. A nikotin az egész lélegzőrendszert, ezenkívül a szívszentélyt, a vért, a nemi szerveket és az idegrendszert is elkorcsosítja. A dohány Marsfű, egy Mars-növény. Ez a Mars-kábítószer befolyásolja a vérben a vasat és a vörös színanyagot, a nemi szerveket, a motorikus idegeket, a bal agyféltekét, az izommozgást, a vágytestet, a hátgerinc motorikus szakaszát és a végbelet. A nikotin izgat, robbanékonnyá, féktelenné és erőszakossá tesz. Ezek a Mars-kábítószer betegségokozó tulajdonságai. A nikotinnal való élésnek és visszaélésnek vérszegénység, fokozott nemi ösztön, idegzavarok, gyermekbénulás, gerincbetegségek, aranyér és más hatásokkal együtt reuma a következménye. Amit az alkohol csak részben és időnként tesz, azt a nikotin szüntelenül teszi: egész lényünket a földi erőktől és a föld141
hözkötött szellemektől teszi függővé. A „tékozló fiút” elégedetté teszi a „moslékjánál”. A többi kábítószernek – néhány sajátos tulajdonságon kívül – ugyanaz a hatása, mint az alkoholnak és a nikotinnak. A mesterséges anyagok az élelmiszerekben és gyógyszerekben az étertest elembertelenedését okozzák. Az étertest ezáltal elveszíti személyes rezgését, s fokozatosan a bolygói éterhez válik hasonlóvá. Az ember így mintegy ásványszerűvé válik és ez az emberi megkristályosodás és elanyagosodás legrosszabb állapota. Így zárul a bilincs. Az a jelölt viszont, aki megszabadította magát hanyatlása ötödik, hatodik és hetedik fázisától, most elbúcsúzik a negyedik fázistól is, a húseledeltől, a halott állatokból készült termékektől. Ha sikerül átlábalni ezen a fázison, akkor ezt elemi alapfeltételnek tekintheti ahhoz, hogy elérhesse a tanulóság nagy célját. Táplálkozási szokásainak további fejlődése folyamán pedig nagyon elővigyázatos lesz, és nem esik túlzásokba. Táplálékunk általában gyümölcsből, zöldségből, más ehető növényből, néhány fűszerből és élő, növényevő állatok termékeiből álljon. Az étrendet egyénileg kell összeállítani, és szabályokat csak a legnagyobb elővigyázattal lehet felállítani. Ebben a tekintetben semmit sem szabad egymásra erőltetnünk, mert az egyiknek talán több fehérjére, cukorra, zsiradékra vagy ásványi sóra van szüksége, mint a másiknak. Ezeket a dolgokat eddig csak a Szellemi Iskola szempontjából és a tanulók érdekében vizsgáltuk. Más szempontok is vannak, így a nagyon fontos etikai megfontolások is, melyeket nem szabad lebecsülni. Úgy véljük, hogy a vegetáriánizmus a háború és egyéb erőszak elkerülésének sokkal hatékonyabb eszköze, mint bármilyen egyezmény, megállapodás és népszövetség, mint minden lehetséges államférfiúi ügyeskedés. Mert tény, hogy csaknem minden etikus vegetáriánus emberszerető, s hogy az ilyen ember magától értetődően minden erőszakot ellenez. A humánus ember minden körülmények között békés ember. 142
Mi sokszor nem értünk egyet a humanizmussal, de nem ezen a területen. A humanizmus dialektikus, az is marad, és ezért nem képes megszabadítani. El kell azonban ismerni, hogy a humanizmus fontos lépés lehet a tudatosan megszabadulást kereső ember életében. Csak akkor lesz végzetes, ha megállunk ezen a fokon. Az etikai vegetáriánizmus azt tanítja, hogy az igaz ember nem öl meg lélekkel rendelkező élőlényt, legfeljebb önvédelemből. Tekintettel arra, hogy a Szellemi Iskola tanulója szintén nagyon nagyra becsül minden életet, ő is etikai vegetáriánus, de a belátásai miatt sokkal józanabb. Az etikai vegetáriánus joggal sajnálja a szenvedő állatot, s irtózik az embernek az állattal szemben tanúsított kegyetlenségétől. A vágóhidak és az élveboncolás állandó szörnyűségei, valamint a vadászat perverz „szórakozása” a legnagyobb ellenszenvvel tölti el. Számára érthetetlen, hogy a nők jó érzéssel burkolják magukat prémjeikbe, anélkül, hogy egy cseppet is nyugtalanítaná őket az a tény, hogy külön az ő kedvükért legyilkolt állatok bőrébe csavarják magukat. Etikus meggondolásokon kívül megvan az okkult oka is, hogy ne viseljünk tollakat és prémeket. Az ember és az állat szőrzete mágneses teret képez, pozitív és negatív, kisugárzó és vonzó képességgel. Ha a szőrme szakszerűen van elkészítve, akkor megtartja tulajdonságait az állat halála után is. Ha valaki állati bőrt, szőrmét ölt magára, akkor elkerülhetetlenül kiteszi magát az állati sugártér befolyásának. A humánus embernek és az etikus vegetáriánusnak azonban jól meg kell értenie, hogy életmódja, bármilyen kívánatos fokozat is az abszolút megszentelt élethez vezető útján, mégis csak a hangsúly áthelyezése, s ezért a beállítottságát ki kell tágítania és el kell mélyítenie. Mert éppúgy a halál-okozás bűnét követjük el, ha növényeket őrlünk fel és semmisítünk meg! Tagadhatatlan tény, hogy a növény nagyon is reagál a fájdalomingerre, habár az állatnál kevesebb lélekkel rendelkezik. Meg kell tanulnunk megérteni, hogy a dialektiká143
ban az egyik birodalom a többi kárára él. Rudolf Steiner mondta egyszer: „Ha lélegzem, meghal a levegő”. És igaza van. Mindennek ahhoz a belátáshoz kell elvezetnie, hogy a diszharmónia világában élünk, és feladatunk, az ebből a diszharmóniából kivezető út, a magasabb élethez vezető feljárat intelligens és következetes keresése. Végül van az úgynevezett hasznossági vegetáriánizmus is. Ez az irányzat azt vallja, hogy a vegetáriánizmus révén nagyon egészségesek maradunk. Ez azonban nem igaz. Gyógymódként ugyan a vegetáriánizmusnak lehetnek nagyon fontos szempontjai, de a gyógyulás – mint minden más gyógymódnál is – csak átmeneti, ha az ember megmarad a bűneinél. A vegetáriánizmus legfeljebb lelassíthatja a kóros folyamatokat. A hasznossági elvet valló vegetáriánusok csak a természet szerinti egészséget keresik. Mi pedig azt mondjuk: Mit segít ez nekünk? Nekünk ki kell törnünk ebből a természetrendből! Táplálékunkat jelenleg gyümölcsökből, zöldségekből, növényi zsiradékokból, gabonatermékekből és fűszerekből kell összeállítanunk, továbbá tejből, tejtermékekből és tojásból. Az ásvány-, növény- és állatvilágnak ezek a közvetlen termékei táplálnak minket és fenntartják testünk rugalmasságát, dinamikusságát. Ezután a tárgyilagos felsorolás után semmiképpen sem szabad elfelejtenünk, hogy az ösvényen haladó tanuló számára – mint mondottuk – a vegetáriánizmus szellemi okai az elsődlegesek.
144
XX A kozmikus két-egység (I) E fejezet témájának bevezetéseként azt tanácsoljuk olvasóinknak, hogy nézzék meg Pál korinthusbeliekhez írt 1. levelének 11. részét a 2.-tól a 16. szakaszig. Itt ugyanis rendkívül kényes témáról van szó, mivel ez a férfi és a nő viszonyát érinti, mely az élet legelfajultabb jelensége. Ezenkívül a téma elsőrendű fontosságú, mert ha be akarjuk járni a szellemi megvilágosulás ösvényét, akkor meg kell ismernünk a kozmikus kétegység törvényeit, s meg kell tanulnunk ezeknek megfelelően élni. A korinthusiaknak írt első levél fent említett része mindig sok nehézséget és vitát okozott. A szöveg nyomán szigorúan hagyományhű emberek még mindig azt tartják, hogy az asszonynak hosszú legyen a haja, s a templomban csak fedett fejjel üljön. Egyre növekszik azonban azoknak az asszonyoknak a száma, akik tudatosan az ellenkezőjét teszik. A hagyományhű körök fiatal lányai is lerázták magukról ezeket a kötelékeket. Mivel az ember belátja, hogy ezt a fejlődést nem lehet feltartani, okosan befogja a száját. Másrészt, különösen a nők, mindig is tiltakoztak az említett szakaszok előírásai ellen. Az egész azonban akkor válik kétessé, amikor a világi magyarázat szerint az asszonynak csak másodsorban van kapcsolata Krisztussal. Mert a férfi az asszony feje, s az asszony és Krisztus között ott áll a férfi, ahogyan Krisztus áll az Isten és a férfi között. Ezért teljesen érthető a kérdés: mit tartsunk minderről? A helyes megértést az is megnehezíti, ha az ember felfedezi, hogy más szent könyvekben is találhatók hasonló tanok. Vallási rendszerében Mohamed ezek miatt nem hagy az asszonynak egyáltalán helyet. Szerinte az asszonynak egyáltalán nincsen lelke, és soha nem is kaphat. 145
Bárhogyan is, teljesen világos, hogy a teológusok nem tudnak mit kezdeni ezzel. Hogy az asszony örök üdvössége a fejfedőjétől függene, azt ma már senki sem hiszi. A Biblia gúnyolói itt is bőven találnak anyagot. Pált nőgyűlölőnek bélyegzik, akinek talán uralomra törekvő anyósával gyűlt meg a baja, stb. Mindez egészen másképpen néz ki, ha a gnosztikus tudomány világosságában vizsgáljuk. Pál kívánsága: „nagyon szeretném, ha megértenétek ezeket a dolgokat”, csak nagyon kevés embernél teljesedett be. Mi azért beszélünk róla, mert megtanultunk valamit megérteni belőle, és elismerjük a dolog nagy jelentőségét és szükségességét. Habár a rózsakeresztesek a férfi és a nő egyenrangúságát szellemi és erkölcsi szinten, valamint az anyag tekintetében is ismerik és vallják, mégis nagy különbséget látnak közöttük. A fizikai különbség például nagyon is világos. Három lényeges különbség van, mely megnyilvánulásunk három nagy központjában jut kifejezésre: a medenceközpontban, a szívközpontban és a fejközpontban. Az agysejtek titokzatos anyagcserefolyamata a nőnél egészen más, mint a férfinél. Teljesen különbözik a belső elválasztású mirigyek hatása, más a ivar-atomi tevékenység, különbözik a vérnek és a vérfajtának a hatása, és a vér hőmérséklete is más. Mindezek miatt elkerülhetetlen, hogy a férfi és a nő tudata, lelke és teste szerint is nagyon eltérően nyilvánuljon meg, mind a durva anyagi, mind pedig a finom-anyagi területen. Ezeket a különbségeket az okozza, hogy az őstípus, a szellemi matrica, mely háromszoros megnyilvánulásunk alapja, a férfinél és nőnél különböző. Ami pedig a szellemben van, annak az anyagban meg kell jelennie. Nem igaz, amit több teozófiai és keleti tan állít, hogy a szellemben nincsen különbség. Ezekkel az állításokkal a nehéz és bonyolult férfi-nő problémának akartak egycsapásra véget vetni. Azonkívül ez a nőt bizonyos mértékben „megnyugtatja” gyakran nyomorúságos helyzetében. Ha az asszonynak azt tanítják, hogy „azután” mindenki egyenlő lesz, akkor ezzel azt lehet sugallani 146
neki, hogy egy kis igazságtalan egyenlőtlenséget most és itt el kell viselnie. Ezt a módszert gyakran alkalmazzák rossz társadalmi és gazdasági viszonyok között is. Tudományos tény, hogy a férfi és a nő szervi, sőt a testük minden sejtjében fennálló alapvető különbségei megtalálhatók a lélekalakban, a szellemalakban és az őstípusban is, tehát ezek a különbségek a központi szellemi elvben és az istentervben is benne vannak. Ez nem is lehet másképpen, mert ami van, az mind a szellemből nyilvánul meg. Megállapítjuk tehát, hogy van egy isteni teremtmény, mely férfi és egy isteni teremtmény, mely nő: és hogy ez a két nézet képezi együtt az emberi élethullámot. Az emberi élethullám e két tényezőjének kell tökéletesen koronáznia az istentervet, egyéni rendeltetésük vonatkozásában is. A természet emlékezete azt tanítja, hogy az emberi élethullám ősatomjának két magja volt, két lénye, melyek sok tekintetben egymás tükörképei voltak, de szervileg különböztek, mert a két mag alapjául szolgáló szellemi gondolatok is különbözők voltak. Ha az ember mennyei alakját nézzük, az istenrendszer lakóját (néhányan megkapták az előjogot, hogy ezt láthassák), akkor világosan férfit és nőt látunk. Így van ez például az angyalok élethullámánál is. Ezeken alapul Pál gondolatmenete, mely terjedelmes ezoterikus tudományt tartalmaz. Ez a tudomány olyan mélyértelmű, hogy ezeket a szakaszokat bizonyos körökben nem tartják hiteleseknek. Ha azonban a férfi és a nő közötti alapvető különbségeket el akarják vitatni, és követelményét nem akarják megérteni, akkor a legnagyobb nehézségek keletkeznek. Mert az a rendeltetésünk, hogy újra igazi emberekké váljunk. Újra igazi emberekké azonban csak akkor válhatunk, ha megtanulunk megfelelni a hivatásunknak, mely mind a férfire, mind pedig a nőre érvényes, és különösen akkor, ha helyre tudjuk állítani a férfi és a nő helyes viszonyát és együttműködését. Sokan ellenzik Pál felfogását (mely Krisztus felfogása is), különösen humanista körökben: és emiatt vannak ellenünk is. Ez azon147
ban minket nem tarthat vissza attól, hogy megmondjuk és tanítsuk mindazt, amit a Hierarchia az egyetemes bölcsességtanban kinyilatkoztatott. Mert itt nem a nő emancipációjáról van szó, vagy a férfi esetleges uralkodási vágyáról, éppoly kevéssé a férfi látszólagos vezető szerepéről a világon, mely a legkevésbé sem helytálló, mert minden férfi mögött megtalálható az asszony. Igazi emberréválásról van szó a kétszeres hivatás betöltése által. A gnosztikus tudja, hogy a férfinak pozitívan polarizált anyagteste, negatívan polarizált éterteste, pozitívan polarizált vágyteste és negatívan polarizált gondolkodóképessége van. A pozitív itt azt jelenti, hogy alkotó, dinamikus, megnyilvánító, kisugárzó. A negatív pedig befogadót, szülő elvet jelent. A nő lénye fordítva van polarizálva, tehát: az anyagtest negatív, az étertest pozitív, a vágytest negatív, a gondolkodási képesség pozitív. Ennek az ellentétes polarizáltságnak kell a kiegyensúlyozott, szabad, önkéntes együttműködés alapjának lennie. Ez egy hatalmas fejlődés, magasztos megnyilvánulás alapja lehet. Fogalmat adhat arról, hogy milyen nagyszerű és dicső isteni ajándékot kapott az ember a kozmikus kétegység képében. Ha az együttműködés csakis az én-tudatban meglévő biológiai és lelki különbségeken alapul, akkor mindig kölcsönös kizsákmányolás keletkezik, amelyben egyik fél sem marad a másiknak adósa. Ha kizárólag a természeten alapuló együttműködést nézzük, akkor a következő képet kapjuk: a) A nő folytonosan megpróbálja befolyásolni a férfi gondolkodását és uralkodni azon a saját pozitív gondolkodási képességével. b) Ha ez sikerül, akkor ezáltal feléleszti a pozitív férfi-vágytestet. c) A férfias vágy dinamikája miatt aztán d) feléled a vér ösztöne, és az étertest aktívvá teszi az anyagtestet, mire e) az anyagtest hozzáfog a cselekvéshez. 148
Ez már világossá teszi, mire gondol a Biblia, amikor azt tanítja, hogy „a bűn a nőből van”. A gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy a két nem feláldozza egymást. Ha az ember meg akar menekülni a dialektikának ebből a körforgásából, akkor Krisztusnak bele kell avatkoznia az ember lényébe. Akkor a Szent Szellemnek kell hatásossá válnia az emberben. Akkor a Hierarchiának, Krisztus Élő Testének háromszorosan hatásossá kell tennie erejét. A megmentés nem eredhet a férfi és a nő együttműködéséből, mert ez megzavarodott. Így idegen hatalomnak kell beavatkoznia, hogy az eredeti folyamatot helyreállítsa. Ebben a megmentési folyamatban a Szent Szellem elsősorban a férfi negatív gondolkodási képességét befolyásolja, akinek agyállományában van egy sértetlen hely, a tobozmirigy, ahol érintkezésbe léphet ezzel az erővel. Ez a beárnyékolás azonban csakis az alapvető megváltozás után jöhet létre. Mihelyt a férfi negatív gondolkodási képessége a Szent Szellemben kivirul, és ezáltal érzéki és akarati lénye, a vágyteste új életre kel, ez az állapot nagy befolyással lesz a negatív női vágytestre, a női akarati és érzéki lényre. Az a helyzet jön létre, hogy a férfin keresztül, a Szent Szellemből kiindulva a Hierarchia mozdítja meg a két vágytestet. Ebben a folyamatban tehát a pozitív női gondolkodási képességet szándékosan mellőzik. Ezek után azonban nem szabad azt hinnünk, hogy a nő képtelen lenne függetlenül és elsőként befogadni a Szent Szellemet. Mert míg Isten szelleme a férfivel a főszentélyben találkozik, addig ez a nővel az alapvető megváltozás után a szívszentélyben történik meg. A találkozás tehát a férfinél elsősorban az értelemben megy végbe: ez egy találkozás a szellem tüzében. A nőnél pedig elsősorban az erkölcsben, ami találkozás a lélek világosságában. Tehát a férfinek az Istentől kapott tűzelemet a női lélekre, a nő világosságszentélyére kell átruháznia. Az értelemhez így kapcsolódó erkölcs viszi rá az embert a megszabadító cselekedetre. 149
Ha aztán így a két vágytestet, a két akarati és érzéklényt a Szent Szellem mozdítja meg, akkor tökéletesen nyitva áll a helyes összhangban-cselekvés útja. Akkor megnyilvánul a megszabadító cselekedet. E folyamat által az asszonylényben a megtisztult vágytest és a gondolkodási képesség negatív sarka segítségével helyreáll a női gondolkodási képesség megszabadító, pozitív oldala. Akkor Éva, az élők anyja, folytathatja eredeti, nagy feladatát. Ha az ember így lobban újra lángra Istenben, akkor lesz lehetséges a megváltó együttműködés, sem előbb, sem később. A megváltó együttműködést nevezzük kozmikus két- egység-létnek, és elvből ezen kell alapulnia a házasságnak. Ha a Krisztushierarchia nem kezd tudatosan élni az ember lényében a lény alapvető megváltozása által, akkor a házasság csak biológiai, dialektikus jelenség, ami hasznos lehet ugyan, és megóvhat a mélyebbre bukástól, de ezekre az emberekre és az ilyen házasságra érvényes az 1. korinthusi levél 7. része: „Azért aki megházasodik, az is jól cselekszik, de aki nem, még jobban cselekszi”. „Mert jobb házasságban élni, mint égni”. Ezoterikus-tudományosan bebizonyítható, hogy mai állapotunkban az egyetlen megszabadító út csak az a folyamat, amelyet „Isten-Krisztus-férfi-nő”-nek mondhatunk. Ezen alapul a házasság szent szakramentuma, mely nagy kegyelem, de nagy veszélyt is jelenthet. A biológiai-dialektikus házassághoz nincsen szükség szakramentumra. És mi köze mindennek a nő hajviseletéhez? Először a jelképes magyarázat: imádkozás az: megnyílni Isten lénye számára. A prófétálás az: arról tanúskodni, ami a megtisztult felismerőképességgel filozófiailag felfogható, miután számára megnyilatkozott Isten rejtélye. Ha tehát a férfi a gondolkodási képességét elzárja Isten lénye elől, Krisztus érintése elől, akkor „fedett fejjel” áll az életben. Ha a nő elzárja a szívét, érzéki és akaratlényét Krisztus érintése elől, ellenben megpróbál elsősorban gondolkodási képességével feldolgozni, akkor „fedetlen fejjel” áll az életben. 150
A helyes megértés érdekében megismételjük, hogy Isten érintése a férfinél elsősorban a gondolkodási képességen keresztül, míg a nőnél a szívszentélyen keresztül hat. Ezért a férfi a gondolkodó, aki átlát, a nő pedig a lelkesítő, aki lelket ád. A férfi, mint manasz, a gondolkodó, Isten dicsősége. A nő pedig a férfi dicsősége. Itt a dicsőség a lélekre, a fényre utal. Valójában tehát itt az áll, hogy a nő a férfi világossága. Az Úrral való közösségben az asszony semmi a férfi nélkül, és a férfi semmi az asszony nélkül. Hogy ez az összhang, ez az egyensúly ne bomoljon meg, a nőnek fejfedő kell a fejére: hogy megóvja a hajlamtól, hogy az ő gondolkodását tegye elsődleges szellemi hatássá. Vagy ahogyan Pál mondja: hogy így a „(félrevezető) angyalok meg legyenek kötözve”. A fejen lévő, őrző hatalomnak tehát semmi köze a hajviselethez, hanem belső tudatossággal, a lélek saját belső világossága révén a fej fölé (a fejen uralkodóvá) rendelt hatalom.
151
XXI A kozmikus két-egység (II) Az előző fejezetben megbeszéltekkel kapcsolatban még a szőrzet és különösen a haj nagyon nagy jelentőségét kell röviden megemlítenünk. A férfi és a nő haja között lényeges különbség van. Minden szőrszál szervezet, és nem a bőr elhalt sejtjeiből áll, ahogy azt a tudomány állítja. Minden szőrszál testünk élő része, amelyet azonban meg lehet ölni: például vegyszeres kezeléssel. A bőrben lévő minden szőrtüsző kapcsolatban van a vérrel és az idegekkel, s így táplálkozik. A szőrzetnek az a szerepe, hogy kifelé levezesse az idegek és a vér feszültségeit, és erőket vegyen fel a szervezetbe. Ez tehát az étertest szerves része. A feszültségek levezetésével kapcsolatban tudnunk kell, hogy a szőrzet sugárzó tér lehet, különösen a nőnél. A női haj sugárzási tér, a férfié pedig felvevő tér. A férfi hajára ezért más feltételek érvényesek, s így más a szerkezete is. Emiatt a hajat gondosan kell ápolni, s amit ebben a tekintetben megtesznek, az nagyon is természetes. A modern tudatlanság azonban ezt a törekvést rossz irányba terelte, ami miatt egyrészt természetellenes szokások, másrészt nemtörődömség és csúnyaság keletkezett. Pál arról tanúskodik, hogy a haj a nőnek fátyolként, azaz sugárzási térként adatott. A női haj sugárzóképessége miatt lehet az aurikus felvevő folyamat eredményét kisugározni az anyagi életterületre. A gnosztikus tudomány ebben a tekintetben világos irányvonalat ad, s ha Pál ezzel kapcsolatban természetellenes szokásokra utal, ezzel nagy tudásáról tanúskodik. A nemek együttműködésével és viszonyával kapcsolatban jó lesz még egyszer Pál szavaira hivatkozni. Az efézusbelieknek írt levele 152
5. részében azt mondja, hogy ha tiszteljük Krisztust, ismerjük őt és valljuk, akkor el kell ismernünk, hogy a férfi a nő feje, ahogyan Krisztus az egyházközsége feje: hogy a nőnek tiszteletet kell tanúsítania a férfival szemben, és engedelmeskednie kell neki, ahogyan az egyház is engedelmeskedik Krisztusnak. Az efézusi levélnek ezeket a részeit is sokat gúnyolták, s modern korszakunk elutasítja Pál felfogását. Az etikus papok mellőzik a klasszikus, hagyományos házasságkötési szöveget. Annyira felvilágosultak. Mi azt mondjuk: olyan buták. Az olvasó talán észreveszi, hogy ez őbenne is a tiltakozás érzését kelti. A tagadást, tiltakozást és gúnyolódást az a tény okozza, hogy az ember ezeket a dolgokat dialektikus viszonylatokban akarja látni és érteni. Pál kijelentései valóban veszélyt jelentenek, ha erre az életre vonatkoztatják őket. Akkor a hagyományhűség nagy ostobaság. Pál erre vonatkozó szavaival nagy rejtély, nagy üdvtitok van kapcsolatban. Ha tehát az efézusi levelet olvasó férfi arra következtet, hogy „lám, mégis én vagyok az úr!”, akkor ügyefogyott. Ha egy asszony Pál mondásai alapján rabszolgává alázkodik, akkor ő sem különb ennél a férfiúnál. Ezeknek a dolgoknak a meg nem értése sok drámai következményhez vezetett a nő számára, s ebből magyarázható a feminizmus, és az a ravaszság, mellyel a nők gyakran tudják állni a helyüket. Ha Pálnak erre a témára vonatkozó szavait nem képesek az egyetemes bölcsességtan világosságában látni és átélni, akkor azok nemcsak teljesen értelmetlenek az Önök számára, hanem veszélyesek is. Most gondolkodjunk el az üdvtitkon. A világosság birodalmában, az Istenrendben, a mennyei birodalomban, ahol az égi ember él, egy tökéletes, kozmikus két-egység van jelen, mind általános értelemben, mind pedig nagyon is személyesen. Ott nem a hermafrodita éled fel újra, hanem az emberiség két élethulláma nyilvánul meg tökéletességben. A dialektikában a házasság biológiai jelenség, s az önfenntartási törekvésből eredő ellenségeskedés miatt a harmonikus együtt153
működés lehetetlen. A dialektikus házasság csak akkor szentelődik meg, ha az örökkévalóság kapuját képezi, ha az állandóság, a statika folyamatait szolgálja. Ez az együttműködés, együtthatás tehát csak ekkor tesz szert jelentőségre világunkban, az elveszettség világában. Pál tanúskodik: „felette nagy titok ez, de én ezt a Krisztus és az eklézsia miatt mondom”. Aki ennek a rejtélynek nem tud a mélyére hatolni, az megoldatlan probléma előtt találja magát. Az előző fejezetben a férfi és a nő kozmikus szerkezetét, ellentétes polarizáltságát fejtegettük. Ez a két élethullám isteni megbízásán alapul, amely szerint együttesen hatva, együttműködve egyetlen lénnyé, lényközösséggé kell válniuk. Amikor az emberiség az ősmúltban elhagyta az istenrendet és lesüllyedt ide az elveszettségbe, az eredeti lényközösség emlékét kiűzték belőle. A dialektikus életterület ősemberisége nem volt a nemiség hiányában, hanem emlékezet nélküli és gyermeki volt. Mivel azonban az emberiség két pólusának együttműködése nélkül egyetlen teremtmény vagy nemzedék sem képzelhető el semmilyen életterületen sem, a dialektikus életterület embere is visszakapta kétfélesége tudatát. Ezért áll Mózes 1. könyvében a kijelentés, hogy „nem jó az embernek egyedül lenni”. Ekkor Isten mély álmot külde Ádámra, A.D.M.-re, tehát az emberiségre. Kétszeres Szent Szellem-beárnyékolás fejlődött ki, az egyik a férfi, a másik a nő számára, olyan beárnyékolás, melyet „álomnak”, révületnek neveznek. Ebben az álomban, ezzel a tudatbefolyással megérintették a két világosságszentélyt, a szívközpontokat. A nőét közvetlenül, a férfiét pedig a fogékony gondolkozáson keresztül. Amikor felébredtek, mindketten tudatosan észrevették egymást, és igazi szeretet-kapcsolat fejlődött ki. A nő megszületett a férfi bordájából, a férfi meg a nő bordájából. Ugye most azt kérdezik, hogy „miféle bolondság ez?” Ha férfi vagy nő „megismeri” a „másikat”, tökéletesen tiszta, szűz szeretet-kapcsolatban, akkor ez a megismerés a spinális (gerinci) szel154
lemtűzön keresztül történik. Ez a spinális szellemtűz fényt fejleszt az egyik bordán keresztül, a szívszentélyben. Ebben nagy szerepet játszik a sternum, a tímusz, és néhány szerv a szívben. Mihelyt ez a fény ég a szívben, megismerik egymást. Akkor mind a ketten felébrednek a felejtés álmából, és megkezdődik a tudatos együttműködés folyamata. Hangsúlyozzuk, hogy a „megismerés” az eredeti, személytelen kozmikus viszonyra vonatkozik, és lényegére nézve ezen alapul a tudatos együttműködés utáni vágy és ösztön. Így volt ez a múltban, a dialektikus életterületen való létezésünk pirkadatánál és így van ez most is. Az ilyen felismerés azonban, a fenti értelemben, csakis az arra érett lelkek számára lehetséges. A földi személyiség erre nem képes. Az évszázadról évszázadra folytatódó nagy elfajulás miatt ez az eredeti, kozmikus képesség teljesen elromlott, útvesztővé vált, elsekélyesedett és bemocskolódott – mai létállapotunknak megfelelően. A tanulót pedig az eredeti tan újra szembesíti Istennek a világgal és emberiséggel szembeni követelményével, mely magában foglalja Krisztust és az eklézsiát, a tiszta megnyilvánulást és az eredeti törvényt. Így ismerik meg egymást a Szellemi Iskola fivérei és nővérei az eredeti alapon, az eredeti módszerrel. Ez a megismerés pedig ugyanígy történik, ha két léleknek kell a világosság ösvényén együttműködve vándorolni. Mihelyt az ember meglátja ezt a világosságot, elhagyja atyját és anyját, ragaszkodik a Másikhoz, és lesznek ketten egy (kozmikus) lénnyé. Ha megértjük ezt a folyamatot, és a férfi és a nő kozmikus szerkezetét, akkor Pál szavai világosak lesznek számunkra. Nézzük meg Máté 19:1-12-t. Mit mond Krisztus (tehát sem Pál, sem az ószövetség) ezekről a dolgokról? Farizeusok mentek hozzá, hogy megkísértsék és csapdába csalják. Elé tárták a megtört valóságot, mindenféle dialektikus elmefuttatásokkal és tagadással. Meg akartak szabadulni ettől a nagy megbízatástól, és alkudoztak. 155
„Nem tudnék-e megszabadulni tőle?” – kérdezi a megtört valóság. A felelet: „hát nem olvastátok...?” „Dehát miért adott Mózes dialektikus házassági rendeleteket?” (Pál is: 1.Kor:7.) A felelet pedig: „A ti szívetek keménysége miatt, az itteni dialektikus horda miatt. De kezdetben nem így volt”. Aki ezt képes világosan felismerni, talán azt mondja, amit az Úr tanítványai: „Ha ez így van, akkor a dialektikus házasságot jobb megtagadni!” Ez az álláspont azonban nem lényeges és rendkívül veszélyes. Néhány esetben és helyzetben tényleg jobb, ha az ember nem köt házasságot dialektikus értelemben. A létezés alapjait azonban általában nem lehet és nem szabad figyelmen kívül hagyni. A dolgok kozmikus szerkezetétől nem szabadulhatunk, és Krisztus erejében valami szépet és dicsőt kell csinálnunk belőle. Az ösvényen haladó tanuló pedig tökéletesen képes ennek sikeres elvégzésére. A Szellemi Iskolában háromféle embercsoportot különböztethetünk meg: 1. a körülmetélteket, akik így születtek, 2. akiket az emberek metéltek körül, és 3. akik magukat metélték körül, saját elhatározásukból. Ezeket a szavakat gyakran „férfiasságtól való megfosztásnak” és a házasság megtagadásának értették. A Biblia szerinti körülmetélés azonban a keresztelést megelőző folyamat. A körülmetélés és a keresztelés pedig a Krisztuserővel, a Hierarchiával való összekötést jelenti. Nos, vannak olyan emberek, akik ezt a mágikus kapcsolatot már valamelyik korábbi létükben elérték. Továbbá vannak akik ezt a kapcsolatot most hozzák létre a benedikció segítségével. Végül olyanok is vannak, akik ezt a saját küzdelmük árán kapják meg. Mindezeknek pedig, akikben az alapvető megváltozás miatt növekedik a mennyei ember, nem kell félniük a dialektikus házasság veszélyeitől, mert helyesen tudnak együttműködni. Számukra 156
a múló házasság is, ha ezzel találkoznak útjukon, a megszabadulás kapuja lehet. Aki ezt meg tudja érteni, az értse meg!
157
XXII Viszonyunk az államhoz és a politikához Amit sokszor kérdeznek tőlünk, sokat írnak nekünk, s ami miatt az évek során időnként nézeteltérések keletkeznek, az a Rózsakereszt álláspontja az állammal és az ezzel összefüggő problémákkal, például a militarizmussal szemben. Ha a Rózsakereszt közli álláspontját, akkor a munkatársat olykor az egyedüllét érzése fogja el, mert kitűnik, hogy a Rózsakereszt álláspontja meglehetősen kivételes. A társadalom egyetlen köre sem egyezik meg velünk, sem az egyházi, sem a politikai, s még kevésbé a humanista körök. Különösen az utóbbiak tesznek szemrehányást nekünk, pedig ők anti-militaristáknak tartják magukat. Munka közben keletkezhetnek olyan helyzetek, amikor a komoly nézeteltérések nagyon megviselik, vagy érzékeny ponton találják el az embert. Ez azonban bizonyára nem áll fenn az állami és politikai dolgokkal kapcsolatban, mert nézeteltérések e területen nem zavarnak meg bennünket, hanem ellenkezőleg, felvilágosítóan hatnak. Ha ezen a területen merülnek fel vitás pontok, akkor tudjuk, hogy végül ez a feszültség eldönti, hogy a szó szoros értelmében tanulói akarunk-e lenni a Szellemi Iskolának, vagy sem, hogy járni akarunk-e a Rózsakereszt útján, vagy sem. Semmilyen műnek nem használ, ha munkaterületén feszültségek halmozódnak fel ellentétes álláspontok miatt. Ha valaki közeledik a Rózsakereszt munkaterületéhez, akkor jól vizsgálja meg a dolgot mielőtt csatlakozik, mert a világos megértés itt nagyon fontos. Ha úgy gondolja, hogy valamelyik álláspontunkat illetően nem tud megegyezni velünk, akkor nem kell velünk jönnie. A Rózsakereszt az egyetemes tant terjesztő iskola. Erről tehát nem vitatkozunk. Mert nem a saját véleményünket közöljük, hanem 158
az Arany Rózsakereszt filozófiáját. Hogy ezt a filozófiát megvilágosultnak vagy primitívnek, veszélyesnek vagy megszabadítónak tartják, az teljesen mindegy. Számunkra arról van szó, hogy elérjük azokat az embereket, akik a mi munkaterületünkhöz tartoznak. És ezek csatlakoznak is hozzánk. Mint mondtuk, egy világforradalom kellős közepén vagyunk, s a következő éveket hatalmas mozgalmak fogják jellemezni. A fejlemények mind nagyon érdekesek leszek, és természetesen magukra vonják a figyelmet. Újra meg újra felhívások hangzanak el, és tenyerük bizseregni fog, hogy cselekedni kezdjen a vízszintes vonalon. Esetleg azt gondolják, hogy mi sem maradhatunk ki ezekből a dolgokból. A Rózsakereszt azonban figyelmezteti tanulóit: ne fogjatok pártot a dialektikus tevékenységnek ebben a hatalmas örvényében. Ne vessétek bele magatokat a rombolásnak ebbe a tűzvészébe, hanem tartogassátok az erőtöket, a tehetségeteket és energiátokat arra a munkára, amit a Szellemi Iskola kér. Ez a munka pedig, amire szükség lesz, nagyon is határozott, életteli és szemmel látható. Értsenek jól minket. Nem a dialektikus élettől való visszavonulásról van szó, hanem ezekben a dolgokban a Rózsakereszt álláspontja az általa kinyilatkoztatott ösvény következménye. Erre oktatja a tanulókat, s ez olyan léthez vezet, mely a világban van ugyan, de nem a világból való. A tanulónak elsősorban arról kell gondoskodnia, hogy többé ne ebből a világból való, ne világi legyen. Akkor lesz képes fellépni ezen a világon a Hierarchia követelménye szerint. Akkor mester, a kő tulajdonosa. Az úgynevezett Bakström diplomában, a Rózsakereszt Szerzetének egyik 1794-ből származtatott felvételi okmányában az áll: „ünnepélyesen megfogadom, hogy ha mester leszek, a Kő tulajdonosa, egyrészt nem támogatok vagy segítek arannyal vagy ezüsttel egyetlen kormányt, fejedelmet vagy uralkodót, semmilyen formában sem az adó fizetésén kívül, másrészt egyetlen csoportot, vagy a nép 159
valamely részét sem fogom olyan helyzethez segíteni, amelyikben fellázadhatna a kormány ellen. A nyilvánosság ügyeit és az ezekre vonatkozó rendeleteket Isten kormányzatára bízom, mely elő fogja idézni a János Jelenéseiben látott eseményeket, amelyek gyorsan közelednek. A kormány dolgaiba nem szólok bele.” Ezen alapelveknek már a felületes olvasásánál is kiderül, hogy semmiképpen sem fog velünk egyetérteni egyetlen humanista vagy egyházi beállítottságú ember sem, mert ez az álláspont az ő szempontjából túl semleges. A Kő tulajdonosa azonban nem maradi, sem nem reakciós, nem kacsingat sem jobbra sem balra. Sem szellemi képességeivel (amit a diploma aranynak nevez) sem a lelkével (az ezüsttel) nem fog támogatni mást, mint Isten kormányát, azaz a Krisztushierarchia művét szolgálja a dialektikában. Isten kormányának szolgálatában pedig nem támogat egyetlen törekvést sem, mely dialektikus gondolatmenetből született. Így távol tartja magát a világ minden politikai, társadalmi és gazdasági fejleményétől, és minden kormánytól, amely persze az előbbiek megtestesülései, visszfényei és jelképei. A Kő tulajdonosa a dialektikus életterület pokoli nyüzsgését és küzdelmét felülről látja. Látja, hogyan keresik a kiutat – amely pedig létezik: a világosságot, mely szintén jelen van és megoldást keresnek, amely megtalálható! Tehát hatalmas őrületet, kisiklott világszerkezetet figyelhet meg. Most pedig nem kezd el ordítozni az őrületben raboskodó tömeggel, nem ragaszt semmiféle dialektikus címkét a mellére, hanem elkezd ebben a pokolban dolgozni, ahogyan Isten kormánya, a Krisztushierarchia bízza meg őt, tehát gnosztikus-tudományosan, felelőssége teljes tudatában. Munkaterülete bárhol lehet. Vannak olyan testvéreink, akik bizonyos időpontban nagyon humánus gondolatot támogatnak, melynek egészen sajátos következményei lehetnek. Olyanok is vannak, akik bizonyos időpontban nagyon konzervatív, liberális, ka160
pitalista környezetben dolgoznak. A Szovjetunióban is dolgoznak testvéreink: de az anarchista, és a dogmatikus-hagyományhű táborban is ott vannak. Mindegyik teljesen szabadon dolgozik, anélkül hogy lekötné magát, hogy egy adott pillanatban újra eltűnjön. Így folyik egy nagyszabású, intelligens harc az emberiség megszabadításáért, olyan harc, amelyet dialektikaellenesnek nevezhetünk. Ez azt jelenti, hogy egyik testvér sem hagyja dialektikus megoldásokkal és ötletekkel megkötni vagy feltartóztatni magát. A Hierarchia és az Egyetemes Szerzet világunkban folytatott tevékenysége során Krisztus a mieink közül való lesz, holott egyetlen tekintetben sem ebből a világból való, mivel az ő birodalma nem a dialektikából való. A Kő mestere pedig az ő szolgálatában áll, s őt követi az útján. A dialektikában dolgozik, mert Isten birodalmát ebből a világból kell benépesíteni, mivel az ember abból a világból zuhant alá, s oda kell őt visszavinni. Mivel pedig a Kő mestere segédeivel és erőterével az anyagban tevékeny, mindenki a saját célja érdekében akarja őket felhasználni. Azt mondják: „Azt állítjátok, hogy a szeretet szolgálatában álltok, vagy a jóságot, igazságot és igazságosságot, vagy a szabadságot, egyenlőséget és testvériséget, vagy az erőszaknélküliséget szolgáljátok. Akkor hát velünk kell együttműködnötök!” A Szellemi Iskola munkásai azonban erre nem hajlandók. Saját haditervük szerint dolgoznak: ebben a világban vannak ugyan, de nem ebből valók. A fentiek világossá teszik, hogy amelyik csoport valamilyen dialektikus célra törekszik, az Krisztus nevét a saját ügye érdekében használja. Minden csoport megtalálja az alkalmas idézetet a legszélsőbb baloldaltól a legszélsőbb jobboldalig. Ez azt is megmagyarázza, miért hiszik, hogy a Rózsakeresztet is minden igába be lehet fogni azt vélve, hogy a mi filozófiánk minden irányba elforgatható. Ha visszatekintünk tapasztalatainkra, látjuk, hogy sokan próbáltak minket az ő oldalukra állítani. „Ezt jól mondják, de még világosabban kellene hangsúlyozni”. „Ez nem egészen helyes, ezen 161
enyhíteni kell egy kicsit.” Ezzel egyetértenek, de azzal egyáltalán nem. Minden elképzelhető dologgal megvádolnak minket: itt ránk kacsintanak, ott meg dorgálnak, stb. Engedjék meg, hogy kijelentsük: a Rózsakeresztet semmiképpen sem lehet befolyásolni. Mi Isten kormányát szolgáljuk, s egy teljes szellemi forradalom munkatársai vagyunk. Mi dialektikaellenesek vagyunk, mégpedig olyan radikálisan, amilyen radikális valaki csak lehet. A dialektika minden radikalizmusa semmivé válik az igazi, élő kereszténység alapossága mellett. A Krisztushierarchia, mint élő, hatalmas szervezet (értsük meg jól, nem ebből a világból való, s mégis ebben a világban dolgozik, hogy valóban legyőzze,) a fennálló világrend számára a legnagyobb veszélyt jelenti. Néhány csoport nagyon jól belátta ezt az idők folyamán. Ezért követi Krisztus művének nyomait ezen a világon üldöztetés és vér. Nyomatékkal ismételjük, hogy számunkra minden helyeslés és ellenzés teljesen mindegy. Aki minket valóban megért, az jön és együttműködik velünk. Aki nem hatol el ehhez a megértéshez, az nem tud eljönni, s nem is lehet a munkatársunk. A munka akkor nélküle megy végbe, de mindenképpen őérte is. A Krisztushierarchiának ebben a világban különböző feladatokat kell betöltenie. Szüksége van egy Szellemi Iskolára, amely az alkalmasokat és felébredteket felfelé vezeti az ösvényen, míg azokat, akiknek megvan az ősemlékezése, ráébreszti az ösvényre. Ez feltámasztási munka. Ugyanakkor azonban szükség van a lebontó és fenntartó munkára is. Az eredeti dialektikus rendet az ellentétek mozgása tartja lendületben. Az ember dinamikus természete azonban nem tud belenyugodni abba, hogy ellentétek mozgassák, s ez rendkívül drámai helyzet. Az ember számára emiatt a feltámadási pályának a követése az egyetlen kiút, tehát az, hogy felkeljen és visszatérjen az Atyához. Ha nem lép erre az útra, akkor elkerülhetetlenül lefelé vezető pályára kerül, démonizmus, sátánizmus és őrület 162
fejlődik ki, a legszörnyűbb következményekkel. Ahelyett, hogy a felemelkedés révén megváltódnánk a dialektikától, még mélyebbre, még alacsonyabb életsíkra süllyedünk. Az elsüllyedtség mélypontja tehát még mindig viszonylagos, ami teljesen logikus, és azt jelenti, hogy ha az emberiséget ezen az életterületen sorsára hagynák, akkor ennek a feltétlen következménye a további süllyedés lenne. Gondoljunk csak az emberszabású majmokra, majmokra, akik valaha emberek voltak. Olyan lények is vannak, amelyek már ilyen formában sem tudják kifejezni magukat, s a legrettenetesebb állapotban vannak, amiben a mi véleményünk szerint menthetetlenül elvesztek. Hogy az egész, ezen a területen maradó emberiség ne érjen ilyen borzasztó véget, azt a vérontás rendszerével, azaz a természet vérontásával érik el. A fennálló viszonyokat arra használják, hogy ha a mélyebbre süllyedés veszélye fenyeget, akkor a feszültségeket a természet vérontásával vezessék le. Ez a természetes vérontás először is a halál, mint úgynevezett normális jelenség. Ez azonban nem elegendő. A halált katasztrófák és balesetek támogatják, ami azonban idővel mégsem elég. Így háborúk jönnek, amelyek a vérontást erősebbé, általánosabbá és terjedelmesebbé teszik, mely huzamosabban szintén nem elég. Ha az emberiség lefelé süllyedése folyamán minden lehetőség kimerült, akkor az egész emberiséget kiirtják, mégpedig a legalaposabban. Ekkor már csak egy kozmikus forradalom teremthet kiutat, az ilyen fejlemény minden következményével a lét minden szintjén. A világtörténelem bizonyítja ezt. A Logosz ekkor egész földrészeket tüntet el. A régi recept szerinti háborúk túlhaladottak, s most egy kozmikus tisztogatás előtt állunk. Megkezdődött a Krisztushierarchia nagy, lebontó és fenntartó műve. Így újra bebizonyosodik, hogy Isten nem hagyja el kezeinek alkotásait. Ezért nevezik őt haragos Istennek, aki „megbünteti az atyák vétkét ennyi és ennyi íziglen”. Ez az örök szeretet törvénye. 163
Így felismerjük, hogy a Szellemi Iskola miatt két folyamat fejlődik ki: a megváltáshoz vezető feltámadási folyamat, és egy fenntartó folyamat, mely szintén a megváltáshoz vezet. Ezek Krisztus kijelentését igazolják: „Feltámadásra és kárhozatra jöttem”. Ezért győz Krisztus mindig! Ez azt jelenti, hogy aki nem tud feltámadni, azt nem hagyják magára, hanem hogy megmaradjon, lerombolják e természet szerint, esetleg sok millió társával együtt. Ha most azt kérdezik tőlünk, el tudjuk-e képzelni Krisztust puskával a kezében, akkor azt mondjuk: nem! De nagyon jól el tudjuk őt képzelni az egyetemes törvény megtestesüléseként, amelyet vérrokonság segítségével összeköt lényünkkel. Ez a törvény pedig – Isten országának törvénye – ebben a természetben rombolóan hat, tehát: regenerálóan, ekkor a feltámadáshoz vezet: vagy degenerálóan, akkor a bukáshoz vezet. Az Egyetemes Szerzet éjjel-nappal dolgozik, hogy mindenki számára életre keltse az univerzális törvény regeneráló hatását. Ha ez nem lehetséges (és nem lehetséges mindenki számára), akkor az emberiség maradékát a másik, a degeneráló hatás ragadja meg, és azt mondjuk: „hála Istennek”, mert ebben az esetben így veszik elejét az egész emberiség iszonyú és rettenetes végének. A munkások egész serege áll készen, hogy ha szükséges, a második folyamaton is dolgozzon. Akkor ugyanis, ha a természet szerinti vérontás a fennmaradás új lehetőségeit nyitja meg. Sok olyan ember van a világon, akit a hierarchia bizonyos pillanatban ebben az értelemben befolyásol. Összefoglalva azt mondhatjuk: az ösvényen haladó tanuló Isten kormányának, Krisztus Egyetemes Szerzetének szolgálatába áll, és elfoglalja a helyét a világmindenség eseményeiben az ettől a kormánytól kapott feladat követelményei szerint. Valaki azt állíthatja, hogy „én ezt vagy azt Isten kormányzatának megbízásából teszem. Segítsetek nekem ebben a munkában. Küldött vagyok, csináljátok, amit mondok”. 164
Aki azonban valóban a Szellemi Iskola hiteles tanulója, és van megbízása, az ilyesmit nem mond, hanem hallgat. Mert csak azoktól fog és tud együttműködést kérni és kapni, akik tudatossá válással ránemesedtek ennek a megértésére. Ha ez a megértés megvan, akkor nézeteltérés már nem lehetséges. Minden más, felülről jövő nógatás és kényszer kizsákmányolás. Ezért oktat a Rózsakereszt Iskolája először a megértésre. Csak ebből születhet meg a helyes csoportmunka. A tekintélyekre alapozott hit haszontalan.
165
XXIII Viszonyunk az ezoterikus életterülethez A Rózsakereszt az emberiségért dolgozik ugyan, de nem az emberiséggel. Aki ezen elgondolkozik, az megérti. Aki ezen nem gondolkozik el, s így nem is képes eljutni a megértéséhez, annak a Rózsakereszt nagy csalódást okoz, mert a Rózsakereszt sehol sem csatlakozik a dialektikus életterülethez és ebből nem is magyarázható meg. Ezért tartanak bennünket olykor nagyon összeférhetetlennek, vagy rendkívül balgának és ostobának, vagy ridegnek és érzéketlennek, vagy kihívónak, vagy nem okkultnak. Ha Rózsakeresztről beszélünk, akkor nem a Lectorium Rosicrucianumról van szó. A Lectorium Rosicrucianum csak találkozásra szolgál, ahol az emberiség a Rózsakereszttel, az eredeti élettel először kerül érintkezésbe. A Rózsakereszt tervszerű okokból gyakran jár látszólag nagyon furcsa és váratlan utakon, mert folytonosan arra törekszik, hogy a találkozás helyét a kapcsolat helyévé tegye. Az átlagos érdeklődő rendkívül elcsodálkozna, ha megismerné, milyen a Rózsakereszt valójában. Munkánkat állandóan rángatták és taszigálták mindenféle szándékkal és ez történik még ma is. Ha azonban a Rózsakeresztet valóban ismerték volna, akkor ezt nem tették volna, és ma sem tennék. Akkor reménytelen esetnek nyilvánítanának és nyugton hagynának minket. Az az érzésünk, hogy az Iskola munkatársai számára valójában az lenne a legeszményibb helyzet, ha reménytelen esetnek tartanák őket, s nem ugatná és marná őket minden nyughatatlan kutya, és nyugton hagynák, hogy személytelenül járhassák útjukat. Van azonban olyan ellenség is, aki meg akarja őket téríteni, s ezt gyakran olyan szeretettel teszi, hogy a munkatársnak nehezére esik 166
az ilyennek csalódást okozni. Olyan ellenség is van, amelyik a mű minőségét a legnagyobb ravaszsággal és intelligenciával próbálja elrontani. Az ilyen minőségrontó bujtogató és gyomvető semlegesítése olykor sok időbe és energiába kerül. Ezekben a dolgokban nagyon sok megrázkódtató elem van. Sokszor ábrázolják úgy, mintha a zsidók tanácsa, mely Jézust elítélte, csupa gazemberből állt volna. Ez teljesen helytelen. A zsidók tanácsa tökéletesen hasonlított bármely zsinathoz. Nem színészkedtek azok, amikor megszaggatták a ruháikat oly sok rosszaság láttán, amit épp olyan emberben véltek felfedezni, mint Jézus. Teológusok voltak, értelmiségiek, nagyon műveltek, nagyon vallásosak, nagy hatalommal rendelkeztek és... őrültek voltak. Ott ült a zsidó nép színe-java, s Jézust „lázítónak” nevezte, mert olyan birodalmat akart alapítani, mely nem ebből a világból való. Júdás a pénzt a zsidó zsinattól azért kapta, hogy megkísérelje Jézust megnyerni nekik. Segítségének jó hasznát vették volna, mert Izraelben helyre akarták állítani a királyi birodalmat. Jézus viszont vallási fejlődés élére állt, amelyet semmiképpen sem lehetett megmagyarázni a dialektikából, de abból az égi világból, területből sem, ahová a zsinat akarja irányítani az embereit. Ezért volt Jézus a zsinat szemében farkas a nyáj közepén – nagy veszély! És méghozzá bolond! Mert nem állt az egyház szolgálatába! Később Máni sem tette ezt. Ágoston évekig kereste a birodalmat, amelyről Máni beszélt. Útmutatást, gyakorlatokat, bizonyítékot kért, de nem kapott. Csak filozófiát kapott. Erre aztán Máni ugyanarra a sorsra jutott, mint Jézus. A zsidó tanács őt sem hagyta nyugton. Nem jött meg a nyugalom, amelyre minden munkás vágyik, hogy dolgozhasson a szőlőskertben. Máni példaképe Jézus volt, a Hierarchia nagymestere. Ahol a Rózsakereszt megjelenik, ott harc keletkezik, sokak nem szándékosan okozott szenvedése mindkét oldalon. Ez Krisztus szavainak valósága, hogy „nem békét hozni jöttem, hanem fegyvert”. 167
Ha tehát a Rózsakereszt azt mondja, hogy az emberiségért dolgozunk ugyan, de nem az emberiséggel, akkor ez óvatos kijelentés. De tudjuk, hogy az összetűzés elkerülhetetlen. Ez alól senki sem kivétel. Mindenkin beteljesül a mondás, hogy „ezen az éjszakán mindenki megbotránkozik őbenne”. Az előző fejezetekben kétségtelenül voltak már ilyen pillanatok, ha nem is akartuk ezt szándékosan előidézni. Vannak olyan emberek, akik szándékosan kellemetlenek, mert azt hiszik, hogy erre szükség van. Itt ez nincs így. A természet törvénye alapján megbotránkozás keletkezik az Istenrend egyetemes tanának és a dialektikus emberiségnek a találkozásánál. A dialektikus ember ugyanis természeténél fogva egészen másként gondolkozik mint a Rózsakereszt. Itt alapos különbségről van szó, mely mindenképpen összeütközéshez vezet. Világunk minden vallásossága, minden tudománya, minden humanizmusa és művészete teljesen a dialektikus életterületből magyarázható. Bőségesen bizonyítják ezt az egyházak, egyetemek, a művészetek templomai, az irodalom és a tények. Az egyházak dogmákat állítanak fel, a tudomány elméleteket, a művészet szabályokat, és a humanizmus eszményeket. Az eredményt aztán a tények bizonyítják. Ha a dialektikus tevékenység ezen területét áttekintjük, ugyanazt a reményt és várakozást találjuk: ennek még el kell jönnie, még messze van, a jövő zenéje, nyomában vagyunk, keressük, el fogjuk érni és sikerülni fog... Ezen az alapon fejlődnek ki a különböző feltevések, munkaelképzelések. Így néz ki az ember kulturális törekvése, mert csillapíthatatlanul arra vágyik, amije nincs. A Hierarchia ezzel szemben azt mondja: nem kell eljönnie, mert itt van, nincs távol, 168
és nem a jövő hozza meg. Isten birodalma tibennetek van, jelen van mikrokozmikus élet-teretekben. A dialektikus életben Önök semmit sem építhetnek, ami ne omlana össze előbb vagy utóbb. Ezért itt semmi sem tökéletes, egyetlen igazság sem, egyetlen forma sem, egyetlen módszer és egyetlen vonzalom (szeretet) sem. Ha a természetszerű megkövesedés megmutatkozik az emberben, mindabban amit birtokának vél, az igazságaiban, a formájában (testalakjában), életmódjában, vonzalmaiban és hajlamaiban, akkor egyre csúfabb karikatúra lesz, akkor az élet pokollá változik, és az ember lélek nélküli test lesz. Három hónappal az ember születése után megkezdődik az elmeszesedés. Akik ezt a borzasztó valóságot szem előtt tartják, azok gyakran elkezdenek megválni: mert meg akarnak szabadulni a formáktól, tervektől és kötelezettségektől. Ez azonban csak a dialektikus valóság tagadásának, elhazudásának a kísérlete. Ennek pedig kudarcot kell vallania, mert a dialektikus tudat a saját erejéből nem tudja az ént lebontani, összetörni. Csak egyetlen kiút van: legyen meg a bátorságuk, hogy lehatoljanak a természet lényegének mélységeibe, s tekintettel a megkövesedésre és a természeti erők fojtogató ölelésére, a fejszét a saját lényük gyökereibe vágják, hogy így megvalósíthassák az én összetörését Krisztus erejében. Ha Önök az életben bármikor találkoznak az igazi Rózsakereszttel, akkor soha sem kerülnek kapcsolatba valami módszerrel, vagy olyasmivel, amit mágiának neveznek! Ha valaki Önöknek mágikus módszert vagy mágikus utat mutat, akkor a Rózsakereszt messze van onnan. A Rózsakeresztben a filozófia, mint minden tudás alapja, határozott, a mágikus minőségek viszont teljesen elvontak maradnak. A mágia itt van ugyan, de egyetlen méltatlan, vagy rá nem nemesedett sem sajátíthatja el vagy értheti meg azt. Ezenkívül a mágiát nem is kell tanítani, nem lehet tanulmányozni, leírni vagy elmondani. Mihelyt az ember részesül 169
az új birodalomban, azonnal mágus lesz – akkor a mágia egy érzékszerv. Ha ennek a szervnek a tulajdonságait valaki el akarná mondani olyannak, akinek ez még nincsen meg, vagy aki még nem kaphatja meg, akkor veszélybe kerül. Ha tehát valaki arra kér minket, hogy „mondjuk már el, hogy van ez vagy amaz”, akkor feltéve hogy tudunk válaszolni, nagyon óvatosnak kell lennünk. Mert a világosságot lehetetlen birtokolni, mielőtt az ember átment a kapun. A Hierarchia egy igazságot sugároz ki ebbe a világba. Ebben az igazságban van valami alapvető, amit nem lehet kétféleképpen magyarázni. Ha az ember elsajátítja ezt az alapot, akkor az igazság hajlandó bizonyos mértékig jobban megnyilatkozni. Erre a tanulótól újra feleletnek kell jönnie. Nem szóval, hanem tettel! És ezzel a tettel a tanulónak magának kell áttörnie az igazsághoz. Mit tesz azonban az ember általában? Megáll, mielőtt cselekedett volna, megragadja az igazság külső ruháját, feldíszíti mindenféle magyarázattal, formával és módszerrel, amivel a ruhát elrontja. Így azonban az igazság, a világosság valósága, rejtve marad. Ez a tényállás határozza meg a Rózsakereszt és az ezoterikus társaságok viszonyát. Az utóbbiak mindig megkísérlik mágiával kikényszeríteni a statika győzelmét, a dialektika legyőzését. Minden ezoterikus társaság mágikus gyakorlatokban és a mágikus tudományban bízik. A Rózsakereszt ezzel szemben az igazságot egyszerűen és világosan ábrázolja, univerzálisan és nem dialektikusan magyarázza. Tanulóitól pedig az igazság alapvető lényegének megfelelő új életmódot követeli meg. A birtokra vágyó ember rátelepedhet ugyan a filozófiára, de ezt nem bírja ki sokáig. Mert az Iskola azt követeli meg, hogy a tanuló az igazságot a saját lényében valósítsa meg, ami a tanulót arra kényszeríti, hogy megfeleljen a követelményeknek ... vagy távozzon. Így a tanulót sohasem csalják meg és sohasem vezetik mellékutakra. A fentieket összefoglalva két utat látunk. Egyrészt: az élő igazság filozófiáját, mely az élet alapvető meg170
fordítására ösztökél. Ebből az életmegfordításból fejlődik ki a bennünk lévő birodalom. EZ A RÓZSAKERESZT. Másrészt: a „zsidók tanácsának” az egyetemes zsinatnak az egyházát, az írás- és törvénytudóságát, a rögeszmében raboskodást: vagyis: mágiát, gyakorlatokat, őrületet. EZ A VILÁG.
171
XXIV Az ima Az ember életében az ima nagyon elfajult. Sokaknál csak szokás dolga. Azt gondolják, „ha nem is használ – de nem is árt”. Másoknál misztikus cselekedet, amit a nemzedékről nemzedékre tovább adott hagyománnyal szemben érzett tiszteletből folytatnak. A folyamatot azonban már senki sem ismeri, s nem tudják, hogy valójában mi történik, vagy minek kell történnie. A protestáns élet során sokat imádkoznak. Vannak igehirdetők, akik valóságos imarekordokat állítanak fel, melyek azonban a hallgatókra gyakorlatilag alig tesznek benyomást, inkább unalmat keltenek – vagy éppenséggel túlzott érzelmességükkel tűnnek fel. E szabály alól csak kevés a kivétel. Sokan abbahagyták az imádkozást, mert értelmetlennek találták, s ésszerű meggondolás alapján felelőtlenségnek tűnt. A rózsakeresztesek is ismerik az imádkozást, de náluk szó sincs misztikus hajlamból végzett cselekedetről, vagy érzelgős tiszteletadásról, s még kevésbé imádkoznak szokásból, vagy hagyományból. A rózsakeresztes alaposan és teljesen szakított minden szokással. Imája egy tudatos folyamat ismeretén alapul. Az ima ugyanis mágikus idézés, felhívás: és minden imát meghallgatnak – de nem úgy, ahogyan azt az átlagember elvárja. Ha erősen imádkozunk, akkor gondolkodunk, akarunk és kívánunk, tehát az egész, emberi tűzháromszög tevékeny, s emiatt alkotás keletkezik. Imánkkal kívánunk valamit, amit az ésszel felfogunk, bizonyos érzéssel táplálunk és a cselekvés vágyával dinamizálunk. Az egész össze van kötve a vérlényünkkel, és a kimondott szó pecsételi meg. Ez az alkotó Fiat („legyen”) a mágikus ima. Ez a folyamat tudományosan tökéletesen elemezhető. Érthető, hogy imánk eredményét a minősége, kívánságunk jellege, 172
indítékaink, beállítottságunk és lelkiállapotunk, tehát pillanatnyi létállapotunk határozza meg. Eredmény pedig mindenképpen lesz, mert mágikus felhívásunk, mint erő, rezgés, mint teremtett egység, olyan területre siet, mely minőségileg megegyezik vele. Az ima erről a területről aztán erőket von össze, és az eredmény ezeknek fog megfelelni. Ha önző vágytól űzve hívjuk fel Istent, Krisztust, vagy a Szent Szellemet nagy primitívségünkben, akkor önző erőket vonzunk magunkhoz, mivel imánk fekete mágiájával ezeket magunk idéztük elő. Akkor primitív képzeletünk istenét, erejét hívjuk fel, és ez az isten reagál és felel. Az imát tehát mindig meghallgatják, csak nem mindig tetszésünk és szándékunk szerint. Ettől a fekete mágiától int bennünket az ismert parancs, hogy: „Ne csinálj magadnak képet, és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az égben, vagy amelyek alant a földön, vagy amelyek a vizekben vagy a föld alatt vannak.” Mi imakúpról, vagy imapiramisról beszélünk, amely az imádkozásnál keletkezik. Ez a kúp vibrál, és belső minőségünknek megfelelő a színe. Ezért gyakran nagyon veszélyes az ima, mert minden meg nem értett mágia ellenünk fordul, s így mindig olyasmit érünk el, amit nem vártunk, az elvártnak akár az ellenkezőjét is. Gyakorlatilag sokszor az a helyzet, hogy először alaposan elrontjuk a helyzetet, a körülményeket, és nagy zavart keltünk, és ha ebből a saját magunk teremtette helyzetből nem látunk kiutat, akkor elkezdünk imádkozni, „Istenünk, segíts!” Már a felhívás „ó Istenem” is ellenünk fordul. Isten nem a mi állatias vagy primitív természetünk kiszolgálója. Erre feleletként az jön, amit megérdemlünk: dupla adagot kapunk. Hogy az ilyen mágia nem kívánatos, az mindenkinek világos. Itt a római egyház imamágiájára is felhívjuk a figyelmet, mellyel nagyon sokat érnek el és tartanak fenn. Az emberek a természeti vallás istenéhez imádkoznak, a másvilági hierarchiához, nem pedig minden Élet Urához és Hierarchiájához. Azért használnak imakönyveket előírt imákkal, hogy a természetvallás istenével minden esetre biztosítsák a tömeg kapcsolatát. Ezért tartják 173
fenn a szentek egész társaságát is. Mindezekkel az imaformákkal és imagyakorlatokkal az imádkozót erős imádkozásra kényszerítik. Ez felhívja a természetvallások másvilági erőszervezeteit, amelyek aztán támogatják a nyájat. Gondoljanak a szentképek rendszerével a halottakért mondott imákra is. Ezek az imák az elhunytakat komolyan akadályozzák abban az esetleges kísérletükben, hogy kiszakítsák magukat az egyház fogságából, mert az utolsó kenet szakramentuma ezekkel az imákkal állandóan új életre kel. A papok arra buzdítják a tömeget, hogy csak sokat imádkozzanak: és mi megértjük ezt. Itt az egyház egységének fenntartásáról van szó a misék, szakramentumok és az ima mágiája segítségével. Az olvasó számára már bizonyára világos, hogy ez a mágia mennyire dialektikus, s hogy az imát így mennyire sekéllyé teszi. A protestánsoknál szintén sokat imádkoznak. Mivel azonban a protestánsoknak a sok különböző irányzat miatt a tükörszférában nincs hierarchiájuk, megfelelő intézményük, így ők a számos tükörszféraerő tehetetlen prédái lesznek. A római-katolikus hierarchia is mozgékony ezen a területen és nagyobb sikereket arat, mint sokan hinnék. Befolyása a fő-zsinaton is ugyanúgy jelen van. Az embert általában négy hajtórugó ösztönzi cselekvésre, és dialektikus, énhangsúlyozó természete karbantartására: szeretet – vagyon – hatalom – becsvágy! Ez a szeretet hajtja a nemi életben, a fajtájának, népének és családjának, önmagának, gyermekeinek, birtokának szeretetében. A gazdagságra vágyás alakot ölt például a pénzkeresésre törekvésben, öreg napjairól való gondoskodásban, a nyugdíj biztosításában, mindenféle tanulmányok folytatásában, törekvésekben, a kívánságban, hogy gyermekeit jólétben lássa. A hatalomvágy például megmutatkozik a helytállásra és önfenntartásra törekvésben, abban, hogy valaki tiszteletre és tekintélyre akar szert tenni, a módszerben, ahogyan céljait próbálja elérni, a rögeszmében, ahogyan „valaki” akar lenni. 174
A dicsvágy többek közt abban mutatkozik meg, hogy nagy fontosságot tulajdonít bizonyos eseményeknek, például Tell Vilmos vagy Dózsa György tettének, vagy a háborús hőstetteknek, a lovagrendek rendszerének, a sportsikerek hajszolásának, stb. Az emberek imaélete teljesen ezekre az indítékokra van hangolva. Ehhez még az is hozzá jön, hogy mindenféle belső és külső dialektikus nyomorúság a szorongatott embert arra készteti, hogy létfenntartásáért imádkozzon. Az előrehaladott és megértő ember számára az ilyesminek a legcsekélyebb értéke sincsen. Az lényének szellemi fejlődéséért imádkozik. Imáját az emberiség érdekében végzi, s imája önzetlenségből ered. Imádkozik: szeretetért, mely mindenkit és mindent átölel: gazdagságért, hogy az igazságot szolgálhassa belső birtoka bőségéből: hatalomért, hogy segíthessen az emberiséget megváltani a szükségből: dicsőségért, hogy olyanná legyen, akinek az élete a cselekedetével hirdeti Isten dicsőségét. Az igazi mágikus felhívás, az igazi tanuló imája azon a törvényen alapul, hogy soha se kérjen semmit önmaga számára. Azt az isteni parancsot akarja feltétel nélkül teljesíteni, hogy „keressétek először Istennek országát, s minden más az öletekbe fog hullani”. Ezzel tökéletes bizalommal teljesen átadja magát az isteni vezetésnek. A tanuló ezen kívül belátja, hogy imájának minősége és ereje a tudat, a lélek és a test belső minőségétől függ. Tehát minden rendelkezésre álló erejével az „életet” éli.
175
XXV A Biblia Utolsó előtti fejezetünkben a Bibliával kapcsolatos véleményünket kívánjuk ismertetni. A rózsakeresztesek szerint a Biblia az élet rövid összefoglalása, tankönyve. Klasszikusaink így tanúskodnak a Confessio Fraternitatisban: „Azok hasonlítanak hozzánk a legjobban, azok állnak hozzánk a legközelebb, akik ezt az egyszeri könyvet életük zsinórmértékévé és tanulmányaik legfőbb tárgyává és az egész emberiség útjelzőjévé teszik. A Bibliát az egyetemes tan képviselőjének tartjuk. Ezért fekszik ez a szent könyv felütve templomainkban, mint templomaink szellemi fókuszainak egyike. Ez eléggé megmutatja, hogy mire értékeljük. Először azonban jó lesz megkeresni a feleletet arra a kérdésre, hogy min alapul ez a tisztelet. Ez nagyon időszerű kérdés, mert nagyon sokan szeretnék megérteni a Bibliát, de különböző okokból nem képesek, mégpedig: a modern és történelmi-materialista kritika és annak befolyása miatt: a zavar miatt, mely a Biblia olvasásakor a hívők gondolkodásában és érzéséiben keletkezett a megértés hiánya és a félreértések miatt: a teológusok magatartása miatt: az eredeti Bibliaszövegek megcsonkítása miatt. Továbbá az is sok embert zavar meg, amit más szent könyvekben olvas, s ami azt a benyomást kelti, hogy a Biblia szövegének különböző részeit azokból vették át. A tömeg a teológusok viselkedése és fellépése miatt is elveszíti a kapcsolatot a Bibliával, mert a teológusok azt állítják, hogy ismerik és értik a Bibliát, s így azt tartják, hogy jogosan magyarázhatják. Erre vonatkozó tekintélyü176
ket azzal az érveléssel alapozzák meg, hogy „képes vagyok a Biblia ős-szövegét olvasni, és a teológia akadémikus tudomány”. A legtöbb kritika azonban a teológia ellen, az úgynevezett bibliatudomány ellen irányul. A kritika és az ezzel együttjáró elutasítás nagy része jogos, s ezt teológus körökben is nagyon jól érzik. Ezért van annyiféle teológiai kör és irányzat, amelyek életre-halálra küzdenek egymás ellen. Ezért van mindig valami éppen divatos teológia is, amely új, modern nézetekkel foglalkozik. Például egy ideje különösen népszerű a svájci Barth professzor teológiája. Az utóbbi években annyi dolguk volt a teológiai vitákkal, s ez a vitázás olyan mélyen belemaródott a népbe is, hogy maga az élet egészen feledésbe merült. Az egyház egyre inkább nem a nép, hanem a papok egyháza lett. Most sikerült ezt a papi egyházat bizonyos mértékig semlegesíteni, úgy hogy újra útban vannak a nép felé. Munkájuk alapja az egyház ura, akit nem ismernek, és a Biblia, amit szintén nem ismernek. A veszekedő teológusok kezdik belátni, hogy a népet egyre kevésbé befolyásolhatják, s mert megijedtek a háború utáni idők jelszavától, hogy „uraim, le az álarccal”, így most ők is csatlakoznak. Ezzel a hiú kísérlettel azonban csak a leleplezést halogatják. Barth professzor javaslatára jónéhány éve foglalkoznak az úgynevezett dialektikus teológiával (Hegel filozófiája nyomán), mely azzal a ténnyel foglalkozik, hogy ebben a világban minden a kikelet, virulás és hanyatlás törvényének van alávetve. Ezért beszélünk mi is dialektikus rendről. Az úgynevezett dialektikus teológia abból indul ki, hogy a helyzetnek megfelelően a teológia más és más nézetére kell helyezni a hangsúlyt, hogy így kapcsolat jöhessen létre a mindenkori néplélekkel. Más szóval ma prófétára, holnap papra, holnapután istentiszteletre van szükség, aztán Krisztus újraeljövetelére, stb. Intelligensen hozzá kell igazodni – mondja ez a teológia – a pillanatnyi helyzethez és a mindenkori pszichológiai követelményekhez. Így minden küllő, mint a forgó keréknél, egyszer lent van, máskor meg 177
fent. Ez a teológia tehát különös csalás. Világos, hogy ennyi valótlanságra és hamisságra erős visszautasításnak kell következnie. Tagadjuk, hogy egy teológus csupán akadémikus műveltsége segítségével valaha is elhatolhat a Biblia lényegéig. Persze előfordulhat, hogy valaki, akit bevezettek az egyetemes tanba, vagy beavatott, ugyanakkor teológus is, vagy ilyen minőségben kell fellépnie, „térítőként a pogányok között”. A teológia egyébként puszta találgatás, ámítás és luciferi csalás. Az is lehetséges, hogy egy teológus egyben misztikus is, igazán hívő, melegen érző, odaadó ember, aki teljes szívével egyházközségének szenteli magát. Nagy tisztelettel és odaadással áll istene előtt, egész szívével vallva hitét, de nem mint megértő, hanem csak mint szolgáló. Melegszívű emberiességével lelkésze és pásztora községének, de mint teológus nem ér semmit. Ez az ember ugyanaz lenne, ha mohamedán, vagy Habakukk, a bennszülött varázsló lenne, azaz éppoly sikeres pásztor lenne. Krisztus azt mondja: „szeressétek az Urat, Isteneteket teljes szívetekből és teljes elmétekből”. Az utóbbinál esetleg a biológiai ember rendelkezésére álló agykapacitásra gondolnak, az akadémikus gyakorlatra, sokoldalú, terjedelmes tudásra. Éppen itt van azonban a bökkenő. Krisztus nem ilyen ész-edzésre gondol. Mi rózsakeresztesek feltétlenül visszautasítunk minden teológiát, mint ahogy minden kritikát is, amivel a teológia a Bibliát illeti. A teológus kétségtelenül érdemes nyelvtudós lehet, vagy dialektikus filozófus, esetleg archeológus, stb. Egyetemi tanulmányai ellenére azonban semmit sem tud az isteni bölcsességből, az élő igazságból. Ha egy teológus valóban szellemi nagyságról tanúskodik, akkor ez nem a teológia miatt van, hanem annak ellenére. Véleményünket valószínűleg nem szükséges még világosabban kifejteni. Ha tanuló hangoztatja véleményét a Bibliáról, akkor semmiképpen sem hagyatkozik a teológiai vagy egyházi bibliamagyarázatokra vagy a kereszténység egyházi értelmezésére. Holott a Biblia, különösen az ószövetség, jó példa arra, hogyan éltek vissza minden 178
időben a sötét hatalmak rendkívül ravasz módon, hazugságok és hamisítások segítségével a legmagasabb isteni igazságokkal, a rózsakeresztesek azt tanítják, hogy a Biblia, érinthetetlen bölcsességével az egyetemes tan nyilatkozata, megnyilvánulása. A Biblia tehát nem az egyetemes tan, hanem Istennek erről az élő igazságáról tanúskodik. A Confessio Fraternitatis azt mondja, hogy Ádám bukásánál az egyetemes tan is leereszkedett Ádámmal. Ezzel a megmentő istenerőre utal, mely a Szent Szellem képében mutatkozik meg. A Szent Szellem minden idők szentírásaiban különböző módon jelenik meg. Ezek a szent könyvek az igazság ruhái. Dialektikus engedmények a bukott emberiségnek, és ezek segítségével részesülünk a Szent Szellemben. Ezt a ruhát persze sokféleképpen el lehet rontani, s ezt meg is tették. A lényeg azonban, amit a ruha takar, az mindig érinthetetlen, és ez a fontos. Így az embernek is megtámadható a megjelenési formája, de szellemi birtoka, amit kisugároz, az érinthetetlen. A tanuló számára így a szentírások egységessége is érthető. Az emberiség minden bölcs könyve egyetlen közösséghez tartozik. Ezekben a könyvekben egy fokozatos megnyilatkozási módszer tárul fel. Ezért egyeznek meg a szent könyvek sok ponton, de nagyon gyakran van eltérés is, ami a fejlődő megnyilvánulásból magyarázható. Akik ezen elgondolkoznak, azok ezt mindig figyelembe veszik. A teljesen dialektikus beállítottságú embert elkerülhetetlenül félrevezeti a dialektikus megjelenési forma, a külső, a látszat. Ezért biztos, hogy a szentírást sohasem szánták a nagy tömegnek. Még meghamisítatlan formában is érthetetlen azok számára, akik nem nemesedtek rá a megértésére. Az ilyeneknek Ízisz lefátyolozott marad. A következmények a meghamisított Bibliánál persze még rosszabbak. A Bibliát a művelődés fontos tárgyának is nézhetjük, mint minden más érdekes könyvet, művészeti formát vagy bizonyos tudományt, mely a kultúra alapjaként szolgálhat. Az ilyen alap azon179
ban és az ezen épült műveltség soha sem lehet megszabadító. Mi tehát abszolút ellenezzük a Biblia használatának szokásos formáját, és különösen ezoterikus körökben szokásos népszerű használatát, ahol minden elképzelhetőt a Bibliával akarnak bizonyítani, mintha azt csűrni-csavarni lehetne. A Bibliát csak a Szellemi Iskola segítségével lehet megtanulni megérteni. Csak azok érthetik meg, akik szellemi oktatásban részesültek, akiket tehát „a szellem tanított”. Ebben az oktatásban azonban csakis az életnek a Szellemi Iskola szabályai szerinti megváltoztatásával lehet részesülni, mégpedig minden közvetítő személy kizárásával Isten és az ember között, tehát egyházi hierarchia és papság nélkül. Csakis így lehet áthatolni az igazsághoz, az élő igazsághoz. Csakis így hull le Íziszről a fátyol. A Biblia akkor lesz „tanulmányaink összegzése”, eszköz, fókusz, aminek segítségével közeledhetünk az élő igazsághoz. A Szent Szellem nemcsak a szentírást nyilatkoztatja ki, hanem saját személyüket háttérben tartó szent szolgáit is kiküldi az emberek felébresztésére, hogy az emberek képessé váljanak a szentírást közvetlenül és függetlenül a megvilágosulás ismeretével olvasni.
180
XXVI Az Arany Rózsakereszt Eljutottunk a záró gondolatokhoz. Egy ilyen könyvben nem lehet, és nem is akartunk mindent kimerítően megbeszélni. A modern, egyetemes filozófia különböző témáit még sokáig fejtegethetnénk, s így csak a legfontosabb szempontokra hívtuk fel a figyelmet. Az utolsó fejezetet a Rózsakeresztnek szeretnénk szentelni, s arról beszélni, hogy mi a Rózsakereszt, mit akar, és mi a hatása, az eredménye. Modern filozófiáról szoktunk beszélni, mert tudjuk, hogy csak most a modern Rózsakereszt tevékenysége következtében beszélhetünk felelősségteljesen, valóban egyetemes, gnosztikus filozófiáról. Ehhez ugyanis alapos változást kellett kivitelezni, s ez csak fokozatosan nyerte el végső formáját. Ez a változás 1935-ben kezdődött, miután körülbelül 1925 óta folytak az előkészületek. 1945-ben mondhattuk, hogy a mű kezd láthatóvá válni. Ettől kezdve egyre inkább lehetett ezt a megtisztított, egyetemes filozófiát teljes térfogatában elterjeszteni a világon. Így készült el a nagy mű körülbelül negyven év alatt, 1964 augusztusában. Önök tehát akkor ismerkedtek meg a Rózsakereszttel, amikor egy szellemi forradalom létrehozásán dolgozik. Olyan szellemi forradalom ez, amely mindenekelőtt befelé irányul, majd az évek folyamán egyre növekvő erővel fordul kifelé. Miért volt szükség ilyen forradalomra a Rózsakereszt munkaterületén? Ennek a forradalomnak az okai az igazi, szellemi szabadkőművesség, a királyi művészet alapvető törvényeivel függenek össze. Egy megváltó és megtisztult eszmét ugyanis nem lehet minden további nélkül felülről besugározni a világba. Ezt egy intenzív folyamatnak kell megelőznie, hogy a gondolat, ha megérkezik, 181
közvetlen vérkapcsolatba léphessen bizonyos emberekkel, hogy egy ilyen csoporton keresztül aztán hathasson az egész emberiségre. Arról van tehát szó, hogy „megismerjék az Urat, ha megjelenik”. A földet először fel kell szántani, s jól előkészíteni, hogy befogadhassa a vetőmagot. Minden eszme tehetetlenül, hatástalanul elpárolog, ha az előkészítő vérkapcsolatnak ezt a törvényét nem vették figyelembe. Hogy aratás legyen, ahhoz kezekre van szükség, amelyek elvégzik a kezdetben nehéz és gyakran piszkos munkát. Gondoljanak csak Charles R. Kennedy színdarabjára, „A ház szolgájá”-ra. Míg Lancashire püspöke, méltóságos köpenyében, a spekulatív metafizikai fecsegést tartja a legtöbbre, addig az igazi munkás lemegy a csatornázatba. Az Arany Rózsakereszt Szerzete már évek óta foglalkozik azzal, hogy az említett törvény alapján egy új világkezdeményezést készítsen elő. Egy ilyen kezdeményezés azonban, mint mondtuk, nem nyilvánulhat meg itt minden további nélkül, hanem, ha eljön az ideje, elegendő vérkapcsolatot kell kialakítania az emberiséggel. Az idő most megérett erre a kezdeményezésre, a szántó elő van készítve. Ezt a kezdeményezést a Szerzet 1875 előtt elfogadható okokból a teozófiai társaságra és a szabadkőművesekre hagyta. Saját fellépésének ideje akkor még nem jött el. A világnak és emberiségnek először bizonyos létállapotba kellett kerülnie, mielőtt az egyetemes rejtélyek betölthették feladatukat. Amikor 1925-ben megkezdődött a nagy előkészítő munka, az ezen dolgozók nyugaton olyan ezoterikus területet találtak, ami érthető okokból teljesen az árja emberiség hazájának, Indiának az ezoterikus rendszereire volt hangolva. A nyugati féltekén a címkék és elnevezések nagy tömegével találkoztunk, mindez azonban lényegében jóga volt. A csoportok akár teozófusoknak, szufiknak, mazdaznanosoknak, antropozófusoknak vagy rózsakereszteseknek is nevezték magukat, mindegyik, kivétel nélkül, szorgalmasan jóga-módszereket gyakorolt. Ezek a csoportok kétségtelenül mind egyesülhettek volna. Kereszténységről szó sem volt, s rózsakeresz182
tességről még kevésbé. A közönséges jóga-módszerek a dialektikus személyiségre összpontosulnak, és jellegüknél fogva teljesen ettől függnek. Kijelentjük, hogy ezek sohasem feleltek meg az emberiség szellemi vezetői valódi terveinek. A jógagyakorlatok befolyása alatt és következtében életterületünk tükörszférájában (a másvilágon) néhány okkult iskola alapult, melyek bizonyos tevékenységet fejtettek ki, de az igazi Szellemi Iskolához, a Krisztushierarchiához semmi közük sem volt. Nagyra becsüljük a tényt, hogy biztosíthatjuk Önöket: mi nem tartozunk ezeknek az okkult iskoláknak egyikéhez sem, nem is akarnánk és nem is tudnánk, mert az Arany Rózsakereszt fejlődése egészen más. A jóga-módszerek, mint mondtuk, a dialektikus személyiségre irányulnak. Hatnak: az anyagtestre – az aszkézis különböző formái segítségével: az étertestre – a véren és a belső elválasztású mirigyeken keresztül: a vágytestre – az akarattól független izmokon és az agy-gerincvelőrendszeren keresztül: a gondolkodási képességre – az összpontosítási gyakorlatokkal, melyek felváltva az agy jobb és bal felét befolyásolják, továbbá a kisagyat és a napfonatot. Az ilyen edzéseket kétféle módszerrel lehet végezni: az „ellenszenvi”, vagy teozófus módszerrel, és a „rokonszenvi”, vagy antropozófus módszerrel. Az ember ezzel az edzéssel bizonyos tudatra tesz szert a dialektikus tükörszférában, és kapcsolatot teremt az említett okkult iskolákkal. Az ilyen edzés, melyet teljesen jogtalanul neveznek fejlődésnek, mindig elutasítandó, és legtöbbször nagyon veszélyes is: a) a dialektikus személyiséghez való erős kötöttség jön létre, mert valamilyen formában ez a magasabb képességek alapja. Ez pedig mindig azzal a következménnyel jár, hogy még erősebben hozzá leszünk láncolva a karma kerekéhez. 183
b) Mivel a jóga módszereiben nincsen alapvető különbség a pozitív és a negatív között, az emberek tízmilliói estek és esnek áldozatul ezeknek a módszereknek. c) Amit mi fekete mágiának nevezünk, az közvetlenül ezekből a módszerekből eredt. Mindezt bebizonyítjuk: a) Ha valakinek az okkult területen elérendő cél érdekében valamilyen szervre van szüksége, akkor egész életében ettől a szervtől függ, s így arra kötelezte magát, hogy ezt a szervet fejlessze, vagy belepusztuljon. Ez nem jelent mást, mint hogy „húst és vért” kell elfogadhatóvá tennie az örökkévalóság számára. Ezért hirdetik a jógaiskolák a dialektika evolúciójának a tanát. Nem tehetnek mást, ezt kell hirdetniük. b) Ha valaki egy ezoterikus irányzatban jógamódszert alkalmaz, és kiderül, hogy túl lanyha, gyenge, vagy szerkezetileg nem alkalmas, akkor egyszerűen kitessékelik. Ekkor nem térhet vissza korábbi „egyensúlyához”. Hoppon marad az „örökségével”, például félig fejlett agyalapi miriggyel, vagy megzavart tímusszal vagy napfonattal, mely ekkor már nem tartozik teljesen a szimpatikus idegrendszerhez. Tehát dialektikus lénye természetén szinte erőszakot követett el és most próbálhat megszabadulni ettől. Minden negatív okkultizmus ilyen állapot következménye. Mivel pedig a károsodott szerv a teremtő szervezet része, ez a negatív beállítottság öröklődik a negyedik nemzedékig. Mivel pedig ezek az erőltetett szervek ugyanakkor a legérzékenyebb működési folyamatokat ellenőrzik, emiatt sok betegség keletkezik, különösen az őrület különböző formái, és az öngyilkosságra való hajlam. Ezek is öröklődnek több nemzedéken át. Kétségtelen, hogy sok ősemlékezettel rendelkező ember szenvedett nagy károkat ezen az ezoterikus zsibvásáron. c) A világosan gondolkodó embernek meg kell értenie, hogy az élet fájának gyümölcseit nem lehet fehéren és feketén használni. Ez lehetetlen. Az élet fájának tevékenységi területén semmi sincs, amit 184
az ellentétek tartanának mozgásban. Ha tehát valamit „fehérnek” neveznek, akkor ott a jó-és-a-rossz-ismerete fájának gyümölcséről van szó, s így egészen bizonyosan a „fekete” is jelen van. A feketét a fehér idézi elő. Ezért a dialektikus életterületek közönséges fehér mágiája a természettörvényeknek megfelelően egyúttal a fekete mágia szülőanyja is. Ha egy tanuló indítékai nem érik el egy úgynevezett fehér jógaiskola normáit, akkor elutasítják onnan. Ezoterikusan azonban már fejlődött és tájékozott. Mivel pedig tűztípus, önzőségével és bűnös természetével saját kezébe veszi az ügyét. Így születik meg a fekete mágia – és dús legelőre talál. A negatív mágia a butaság vagy a tehetetlenség következménye. A fekete mágia az olyan gonoszság következménye, amelyiknek alkalma van magát az ezoterika területén kitombolni. Az úgynevezett fehér mágia a dialektika fenntartása, s emiatt az emberiség legnagyobb ellensége. Amikor 1925-ben elkezdtük munkánkat, találtunk egy rózsakeresztes mozgalmat a világon, amely a Rózsakereszttel csak a nevében volt közös. Az egész vonalon csak jóga- módszereket alkalmaztak a megbeszélt következményekkel. A mozgalom tele volt negatív okkultistákkal, akik sohasem haladhattak tovább, s nagyon betegek voltak. Továbbá nagyszámú abszolút „feketét-akaró” ember is volt: ezek mindenhova behatoltak. Végül volt néhány komoly érdeklődő, akik tévútra vezetve, elsőszülötti jogukat eladták egy képzelt boldogságért. Ez volt a rendkívül drámai helyzet. Mindehhez nagy filozófiai és szervezkedési zűrzavar járult. Ilyen körülmények között kellett az új mű alapjait lerakni. Különböző okokból fontosnak tartjuk kijelenteni, hogy egyáltalán nem minden valóban Rózsakereszt a szó egyetemes, gnosztikus értelmében, ami ezzel a névvel ékesíti magát. Természetesen teljességgel lehetségesnek tartjuk, hogy van olyan jóga-iskola, amelyik a rózsakereszt névvel illeti magát, ahogyan egy római katolikus rend is nevezi magát a rózsakeresztről. Mi azonban az Arany Rózsakereszt Szerzete nevében fordulunk Önökhöz, és azt tanácsoljuk, hogy ügyeljenek a filozófiai 185
és egyetemes ismérvekre, amelyben az alábbiak lesznek segítségükre: Az Arany Rózsakereszt modern módszere, ami csak gyakorlati értelemben modern, alapjában véve azonban ugyanaz, mint a Manicheusoké, a Katároké és a Siddháké, elsősorban arról ismerhető fel, hogy ezzel lehetetlen elsikerültek, negatívok, betegek és gyengék seregét létrehozni. Művünk területén vannak olyanok, akik tényleg az ösvényen járnak, s ezt akkor kivétel nélkül sikerrel teszik. Olyanokat is ismerünk, akik nem járják az ösvényt, akiket azonban Iskolánk módszere ebben az esetben egyáltalán nem károsíthat. Az Arany Rózsakereszt módszere egyetlen tekintetben sem támaszkodik a dialektikus személyiségre. Módszerével a dialektikus személyiségnek egyetlen szervét sem műveli, s így azok nem is károsulhatnak, vagy nem maradhatnak sorsukra hagyva félig fejlett állapotban. Módszerünk gyakorlatokat sem ismer, nem a dialektika fejlesztésén alapul, mert az Arany Rózsakereszt tudja, hogy „test és vér nem örökölheti Istennek országát”. Éppen ezért fáradozik az Arany Rózsakereszt azon, hogy eljuttassa tanulóit a dialektikus személyiségüktől való elbúcsúzásig, és óvakodik attól a balgaságtól, hogy ezt az elbúcsúzási folyamatot valamiféle műveléssel keresztezze. A módszer röviden a következőképpen vázolható: az ember központi szellemmagja, a Monád, egy olyan személyiséghez van kötve, amely nem foglaltatik benne az eredeti istentervben. A szellem, a lélek és a test eredeti alakjából már csak az alapok vannak meg. A tanulóban ekkor keresztény-filozófiailag felkeltik az igazi isteni ember eszméjét. Ez a filozófiai keresztelő összeköti őt az emlékezéssel, és a tanuló rájön, hogy: Ex Deo nascimur – Istenből születtünk. Aztán egy életvitellel szembesítik, mely ezen az Istenben-lángralobbanáson alapul, mintha dialektikus lénye már az igazi alak lenne. Ez Pál szavainak személyes átélésére ösztönzi: „Nem mondom, hogy már elértem, és tökéletes lennék, hanem igyekszem, hogy el 186
is érjem”. Ez az életmód nem műveli a dialektikus személyiséget, hanem erős égést kelt, önkéntes pusztulást, ami ezt a természetet illeti, az isteni ember annyira vágyott létrejöttének kedvéért, aki a tanulónak „mindenét” jelenti. Így meggyőződve vallhatja: In Jesu morimur – Jézusban meghalunk. A természetnek e tudatos, önkéntes pusztulása folytán növekszik és kel életre az alapjaiban jelenlévő mennyei test, ami miatt a tanuló közvetlen felismerésként tapasztalja meg az igazságot, hogy: „Isten országa tibennetek van”. E tudás és tapasztalat miatt a tanuló mély hálával vallja: per spiritum sanctum reviviscimus – a Szent Szellem által újjászületünk. Ebben a stádiumban a tanulónak tulajdonképpen két személyisége van, melyek egy folyamatban, amit mi alapvető megváltozásnak nevezünk, összekapcsolódnak. Mihelyt ez a folyamat létrehozta a kapcsolatot, a központi szellemmag elkezdi egy háromszoros folyamatban, három heteskörben lebontani a kapcsolatot a dialektikus személyiséggel, s a tudatot átruházni a mennyei emberre. Így hal meg a dialektikus ember folyamatszerűen, s csak a mennyei ember marad meg. Mihelyt a mennyei alak láthatóvá válik a mikrokozmoszban, a halál elvileg már le van győzve. Amikor a dialektikus személyiség a halál miatt eltűnik, akkor ez már csak mellékjelenség. Újabb dialektikus személyiség életrekeltése már nem történhet meg. Az egész módszer megkoronázásaként az ember halhatatlan lett. Megint van igazi szellemalakja, lélekalakja és testalakja. Az anyag és a szellem minden területén ki tudja fejezni magát, és belép a Krisztushierarchia soraiba mint építő munkatárs, mint Arany Rózsakeresztes. Az új korszakban így vezetik el a megszabadulásba az emberiség bizonyos csoportját. A hasadás érvényesül. Ennél pedig az Arany Rózsakereszt szerzetesei aratómunkásként lépnek fel. Az egész folyamat minden idők egyetemes tanából sugárzik, s így a Bibliában is megtalálható. Befejezésül a régi rózsakeresztesek szellemi hagyatékából idézünk: 187
„reméljük és imádkozunk, hogy ajánlatunkat gondosan megfontolják, művészetünket közelebbről megvizsgálják, és korszakunkat buzgón figyelik.”
188
Szómagyarázat Dialektika: Mai életterületünk, melyben minden csak az ellentétével fordul elő. Nappal és éjjel, világosság – sötétség, öröm és üröm, fiatalság – öregség, jó és rossz, élet és halál. Ezek elválaszthatatlanok, az egyiket elkerülhetetlenül követi a másik, s így az egyik a másiknak a létrehozója. Ez az alapvető törvény itt mindent az szüntelen változásnak és felőrlődésnek, kikeletnek, virulásnak és hanyatlásnak vet alá. Létünk területe ezáltal a végesség, fájdalom és szenvedés, lebontás, betegség és halál területe. Magasabb szempontból viszont mégis az isteni kegyelemhatás törvényéről van szó, mert a dialektikus terület és törvény a szüntelen összetöréssel, lebontással és megújítással megelőzi ez ember (a mikrokozmosz) végleges megkövesedését, vagyis pusztulását, így újra meg újra újabb megnyilatkozási lehetőséggel ajándékozza meg azt, hogy egyszer felismerhesse léte egyetlen célját, s rátérjen a visszatérés ösvényére a transzfigurálással, ami a „víztől és lélektől való újjászületés”. Ennek megfelelően a dialektikus „szükséglakás” területén kétféle fejlődés lehetséges: regeneráló és degeneráló, vagyis megújító és elfajuló. Ez újra meg újra az emberiség kettéosztásához vezet. Az ember vagy megújul, tehát magasabb szintre emelkedik, s így másik életterületre léphet, vagy pedig degenerálódik, s így a „bűn valóságába”, alacsonyabb életterületre kerül. Ezt a két lehetőséget és területet nevezi a szent magyarázat a mennyek birodalmának és a külső sötétségnek. Egyház, láthatatlan: → Krisztushierarchia. Firmamentum: → Lipikarendszer. 189
Iskola: → Szellemi Iskola. Krisztus-hierarchia: az Univerzális Gnosztikus Szerzet, Corpus Christi, Krisztus Teste. A Mozdulatlan Birodalom Isteni Hierarchiája. Ez képezi az Úr Univerzális Testét, és sok más néven is ismeretes: Krisztus Láthatatlan Egyháza, Univerzális Gnosztikus Lánc, Gnózis, stb. A bukott emberiségért végzett munkája folytán többek között úgy is fellép, mint a Világosság Hármas Szövetsége, Samballa Szerzete, a Krisztus-Hierofánsok RejtélyIskolája, és alakot ölt az Ifjú Gnosztikus Szerzetben. Lélegzőtér: → Megnyilvánulási térség, légtér. Lipikarendszer: Az aurikus égbolt: érzékszervi központok, gócok, erőközpontok és fókuszok firmamentuma. Ez képviseli az erőket, értékeket és kötöttségeket, amelyeket a megnyilvánulási térben megjelent különböző személyiségek élete eredményezett. Ezek képezik együtt a mikrokozmikus égbolt csillagait és fényeit. Ezek a fények mágneses központok és mibenlétükkel és minőségükkel határozzák meg az illető mágneses szellemterét. Ennek keretében zajlik le az ember háromszoros, dialektikus megnyilvánulása. Ez az erőtér világít, vibrál, és egyéni, dinamikusan mozgó erővonalszerkezete van. Erőket és anyagokat ez az erőtér enged be vagy távolít el a mikrokozmoszból, tehát a személyiségből is a saját minőségének, rezgéseinek és képességeinek megfelelően. A személyiség lényeges változását emiatt a lipikarendszer megváltozásának kell megelőznie, ami az énlény önfeláldozása árán, a teljes énlebontás révén lehetséges. Megnyilvánulási térség: lélegzőtér: az az erőtér, amelyben a személyiség élete válik lehetővé. Ez képez kapcsolatot az aurikus lény és a személyiség között, s tevékenysége, erők és anya190
gok vonzása és taszítása, az élet és a személyiség fenntartása érdekében, teljesen a személyiségre van hangolva. Mennyek birodalma, Isten országa: az isteni rendszer, az emberiség eredeti életterülete, amelyikből az ember egy kozmikus katasztrófa folyamán (amely bűnbeesés néven ismeretes) mintegy kiesett. Erre a birodalomra irányul a megszabadulásnak (megváltásnak) minden emberben mélyen gyökerező vágya. Az emberiség e tulajdonképpeni életterületére való visszatérésre irányul minden megnyilvánult, univerzális szerzetlánc nagyjainak a fáradozása. Semmiképpen sem szabad összetéveszteni halottaink másvilági tartózkodási helyével, melyet teljesen jogtalanul neveznek a mennyek birodalmának, Isten országának, vagy mennyországnak. A halottak úgynevezett égi tartózkodása éppoly múlandó, mint a mi anyagi világunk, az úgynevezett élők világa, s csak átmeneti terület az újabb születés irányában, az élet és halál kerekéhez kötve. Mikrokozmosz: az ember, mint minutus mundus, kis világ. Egy gömbalakú életrendszer, sokrétű és sok elemből áll, melyben belülről kifelé megkülönböztethető: a személyiség, a megnyilvánulási térség, az aurikus lény, egy hétszeres, mágneses szellemtér. Az igazi ember egy mikrokozmosz. Amit ezen a világon ember alatt értenek, az csak egy reménytelenül degenerált mikrokozmosz súlyosan megcsonkított személyisége. Mai tudatunk csak személyiségtudat, s így csak annak a területnek van tudatában, amelyikhez tartozik. A firmamentum, az aurikus lény, minden erő, érték és kötöttség összegét képviseli, mely a megnyilvánulási térben valaha létezett: ez különböző személyiségmegjelenések életének az eredménye. Ezek az erők, értékek és kötöttségek képezik együttesen mikrokozmikus égboltunk fényeit, csillagait. Ezek a fények mágneses fókuszok, melyek minőségükkel meghatározzák a mágneses 191
szellemtér szerkezetét, tehát az erők és anyagok fajtáját, amit ez magához vonz a légkörből, felvesz a mikrokozmikus rendszerbe és ezzel a személyiségbe. Így ezek a fények határozzák meg a személyiséget! A személyiség lényeges változását tehát a firmamentum lényeges változásának kell megelőznie, és ez csak az én-lény önfeláldozása, a teljes énfeloszlatás árán lehetséges. → Megnyilvánulási tér. Mikrokozmikus: mikrokozmoszra vonatkozó. Mikrosz: → Mikrokozmosz (rövidítés). Nap, szellemi: az eredeti Szellemtér. Vulkánusznak is nevezik. Ez veszi körül és hatja át bolygónk egész térségét. A látható Nap ezzel szemben a mi dialektikus életterületünk központja. Szellemi Iskola: Az Egyetemes Szerzet, a Mozdulatlan Birodalom isteni hierarchiája. Ez képezi az Úr Élő Testét. Sok más néven is nevezik, például Krisztushierofánsok Rejtélyiskolája, Krisztus Egyetlen Láthatatlan Egyháza, hierofantális Szellemi Iskola, stb. (→ Krisztushierarchia.) Tan, Egyetemes, Univerzális: ez nem „tan” a szó szokásos értelmében, és könyvekben sem található. Legmélyebb lényegében Isten élő valósága, amiből az arra nemesedett tudat, a hermészi, vagy pimanderi tudat leolvashatja és megértheti az Alkotó összbölcsességét.
192
Melléklet a X. és a XI. fejezethez Van egy átható, háromszoros szellemi elv, mely kozmoszunkban bennlakó és a kilencszeres emberi teremtményben nyilvánul meg. Ez az alaktalan elv, a központi szellem, vagy monád képviseli: 1. a vezető elvet, az isteni akaratot: 2. az építő és fenntartó elvet, az isteni bölcsességet és szeretetet: 3. az alakító elvet, az isteni hatékonyságot. A központi szellem megnyilvánul a háromszoros szellemalakban: 1. az isteni szellemben 2. az életszellemben 3. az emberi szellemben Ezt a három hatást, mely az emberi élet minden nézetére kiterjed, váltja ki tökéletesen harmonikusan és egységesen minden impulzus, mely a központi szellemből kiindul.
193
A szellemalak három nézete
isteni szellem az isteni akarat szelleme, az istenterv támasza. Kezdeményezéseit továbbítja
A lélekalak három nézete
az értelemlélek vagy tűzalak, a mentális vér által a
A testalak három nézete
gondolkodási képességnek. Ezek az impulzusok a gondolkodási képességhez
gondolatanyag formájában jutnak el, a gondolkodási képességben az akarat ebből az anyagból gondolatformát készít, előkészítő gondolatképet a feladat megvalósításának bevezetéseként. A lélek-közeg, a gondolatvér megjelenik az anyagi agyban
ideg-közeg képében, vagyis a gondolatanyagot átruházza az agy-állagra.
194
életszellem az isteni szeretet és bölcsesség szelleme, az istenterv magyarázója, a Krisztusszellem, az isteni fény bennünk. Kezdeményezését továbbítja az
emberi szellem az isteni hatékonyság szelleme, az istenterv kivitelezője. Kezdeményzéseit továbbítja a
érzelemlélek vagy erőalak, tudatlélek vagy életalak, az anyagi vér által az az asztrál vér által az érzelemtestnek vagy aszt- anyagtestnek. Ezek a kezdeményezések, impulzusok megjelennek ráltestnek, az üdvrevágyás testének. Ezek a kezdeményezések az érzelemtestet vágyrezgések, aurikus fénysugárzásokként érik, melyek az ember aurikus terét megtöltik a kívánt üdvösséggel. Azaz: a bölcsesség, a megértő szeretet felismeri a feladat üdvösségét és kívánja a teljesülését. Ez az üdvrevágyás szolgáló szereteterő képében árad ki a szívszentélyből az említett aurikus fényrezgés formájában. A lélek-közeg, az asztrál vér megnyilvánul az anyagi szívközpontban anyagi vér formájában
cselekvés, tett formájában. A lélekközeg, az anyagi vér megnyilvánul a
nyirokban, mely védi és táplálja az anyagi szervezetet, hogy a szervezet cselekedhessen. 195
MAGYARORSZÁGI LECTORIUM ROSICRUCIANUM VALLÁSKÖZÖSSÉG Pelikán konferenciahely 2528 Úny-Újtelep Centrumotthomok: 1064 Budapest, Rózsa u. 95. 4025 Debrecen, Piac u. 58. 2400 Dunaújváros, Árpád u. 1. 9023 Győr, Corvin u. 4. 7400 Kaposvár, Gyár u. 22. 3527 Miskolc, Tüzér u. 10. 4400 Nyíregyháza, Vécsey u. 40. 7626 Pécs, Orsolya u. 1. 6723 Szeged, Sándor u. 10. www.lectorium.hu e-mail:
[email protected]
Felelős Kiadó: Magyarországi Lectorium Rosicrucianum Vallásközösség Nyomdai munka: PALATIA Nyomda Kft. 9026 Győr, Viza u. 4. Felelős vezető: Radek József ISBN 963 00 1324 X
