Jan Van Rijckenborgh-Egyiptomi Osgnozis 1

Eredeti cím: De Egyptische Oergnosis en haar roep in het eeuwige

Az Arany Rózsakereszt Vallásközössége

Lectorium Rosicrucianum Bakenessergracht 1 1 - 1 5 NL 2011 JS Haarlem Hollandia és Svájc CH 1824 Caux

Minden jog fenntartva Copyright © 1996 Rozekruis Pers Hollandia

Tartalomjegyzék

Előszó I

.................................................

11

Hermész Triszmegisztosz..........................

17

A hermetikus ember háromszor három nézete Az háromságosan dicső új emberré válás a klaszszikus rózsakeresztben Menekülés Egyiptomba

II

A Tabula Smaragdina................................

23

III

A Corpus Hermeticum..............................

31

IV

Az első könyv: Pimander..........................

36

V

Pimander és Hermész................................

46

A fej és a szív egysége A szív alapvető megtisztítása

VI

A dialektikus rend helye a kozmikus hétségben...............................

53

Feladata a kozmikus mindenségben Az egyiptomi Gnózis és Máni Gnózisa A szellem és az anyag egybeolvadásának tragédiája Az ember hivatása

VII

Megváltás és bűnbocsánat......................... A kibékülés ígérete: a halhatatlanság arany magja Megmenekülés az élet alapvető megváltoztatásával

61

VIII

Az ember lényének kettős természete .

66

A természetes ember egy látszatalak A nemek elválasztása, a nemi elfajulások oka A szív hétséges megtisztítása

IX

Sürgesd a halhatatlan lélek megszületését 73 Isten birodalma tibennetek van Én és az Atya egy vagyunk, Felmenetel a rejtett országba A nagy tévedés

X

A jó vég......................................................

80

Az eredeti élethez visszavezető út Az „eddig és nem tovább" A jó vég A lelkileg megszületett ember jellege Aratás és szolgálattétel

XI

Pimander jótétté.........................................

89

Belélegzés és kilélegzés A gnosztikus tanuló alvása Hermész himnusza

XII

A gnosztikus szertartás szerkezete. .

93

Hermész himnusza és a kilences szám

XIII

A dialektikus asztrális szféra .

. .

.

96

Veszélyei a tanuló számára A tükörszféra tragikus léte Az álomélet veszélyei Egy maró kérdés

XIV

Az asztrális kötöttségből kivezető út .

102

Vágytalanság Az oroszlánfejü erő A gnosztikus ösvény nyitja Az igazi üdvrevágyás

XV

Az idegenséghez vezető út . Az új szidérikus születés A rózsakeresztmenet

. .

.

109

Az új irányulás Nincs hová hajtani a fejet Ajövevénység

XVI

A lélek felébredése (I)...............................117 A gnosztikus asztrális tér A lélek transzfigurálása Az élet új elixírje Pimander jótétté A nappali élet hangsúlya

XVII

A lélek felébredése (II)..............................126 Az eonok keletkezése A tizenharmadik eon Az önszentelés szükségessége A dicsőség hervadhatatlan koronája

XVIII

A megszabadulás valósága . .

. .

133

Az új asztrális tér színe és rezgése Kétféle halál a dialektikus életterületen A sorompók eltávolítása A gnosztikus segítség utánzata A vigyázók a határokon Belélegzés és kilélegzés A halál határain túl

XIX

A gondolkodás megnevelése .

. .

.

140

Az emlékezet központja A lipika mágneses hálózata Az ember nem gondolkodhat szabadon „Öt percnyi meggondolatlan gondolkodás..." Zabolázd meg a gondolkodásodat Életkérdés Hogyan hatol be hozzánk a Gnózis Az ösvény kulcsa saját kezünkben van Álmok

XX

Az emberfia jele........................................149 Kenyér és bor: a szent Grál Kettős kapcsolat az új asztrális térrel Az arany menyegzői ruha alakulása

i

A harmadik szem, az arany csodavirág A gnosztikus megérzés A boldogság sisakja A gnosztikus asztrális fényfürdő segítsége

XXI

A fényfürdő és a konszolamentum . .

157

A fényfürdő mibenléte A testüket vesztett alvó lelkek A konszolamentum

XXII

Élj az új lélekelvből..............................160 Tudat, élet, lélek Az asztrális test három állapota A mikrosz természetes mágneses rendjének zavara A sarkok megfordulása Az új lélektudat kivirulása Kapcsolat a szellemmel

XXIII

A tudat fejlődése az új asztrális térben.

166

Az ifjú Gnózis élő testének rendkívüli állapota A tanulóság felelőssége Két példa A testét vesztett tanuló megsegítése Az alvó lelkek feltámogatása Az aratás és az aratómunkások Az önállóan cselekvő és alkotó szabad kőműves

XXIV

A menyegzői terem: az Arany Fej . .

174

A jelöltek megmérettetése A mennyek birodalma Én és az Atya egy vagyunk Ki nem talál rá soha a Parakléta erejére

XXV

A második könyv: Pimander Hermészhez..........................180

XXVI

Isten eleven ismerete.............................190 Elvész a népem, mivelhogy ismeret nélkül való A teológia beképzeltsége A történelmi materializmus keletkezése Az igazság sérthetetlensége

Isten lényegét csak szellemileg lehet megérteni A szellemmel való kapcsolat helyreállítása nélkül igazi istenismeret lehetetlen

XXVII Isten egyetemes szeretete..........................195 Isten szeretete mindenütt jelenvaló A dialektika szeretete; kétféle dialektika A szent Föld Isten ideje és az ember ideje Krisztus halála - hogy mi éljünk

XXVIII Eredetünk titka..........................................201 Mi az élet? Isten és ember A szellemlélek Isten gyermeke Ahol az Úr szelleme, ott a szabadság A karmikus teher levetése Isten szükségrendterve A testben megjelent Isten

XXIX

Csendesedjünk el.......................................208 A szellemszikraatom A Merkúr-ember A szív és a fej megegyezése A gége A három emberi templom A legszentebb Csendesedjünk el Isten előtt

XXX

Mi a bölcsesség?.......................................214 A csoportegység a Gnózisban A hetedik sugár isteni valósága A jobboldali és a baloldali ösvény Fény és tűz Az egyetemes szeretettörvény Minden Istenben van

Szómagyarázat

i

222

Előszó

Különös örömmel és a hála érzetével tölt el minket, hogy napjainkban, amikor a világ és az emberiség a nagy kozmikus időszakokújabb fordulójához ért, az egyiptomi Gnózis ősi üzeneté a korok süllyesztőjéből ismét napvilágra hozhatjuk és a nyilvánosság elé tárhatjuk. Minden igazán megváltó tan - bárhol és bármilyen néven jelenjen is meg az idők során - a Gnózis egyetemes üzenetében lel gyökerekre, és azoknak szól, akiket nyugtalanítanak az emberiség vándorútjának tragikus fejleményei, s szívből szeretnénekleszállni a halál végzetes körhintájáról, amelyen kerengve a emberiség menthetetlenül az eljövendő kozmikus éj feneketlen sötétsége felé tart. 1'. könyv - már témája miatt is - azokhoz fordul, akik a gnosztikus Szellemi Iskola tanulóiként megkísérelnek arra az. ösvényre térni, amely az ember rendeltetéséhez vezet. Általaa megszabadító igazság minden komoly kutatója képes lesz közeledni a gnosztikus tanulóság szelleméhez, s e tájékozódás során megállapíthatja, hogy mennyiben hivatott ő is az ösvény bejárására. J. VAN RIJCKENBORGH

I

Hermész Triszmegisztosz

1956 áprilisának utolsó napjaiban a Lage Vuursche melletti Renovában lévő konferenciahelyünkön gyűltünk össze. A konferencián részt vevő sok külföldi és hazai tanuló figyelmét a modern Szellemi Iskola új fejlődési és megnyilatkozási hullámára irányítottuk. Ennek a hullámnak júniusban jött el az ideje, a mi munkánk számára oly jelentős májust követően. A nagy gnosztikus világmunkának ugyanis, mely Európában az Új Gnosztikus Birodalomból indul ki, éppen az akkor elkövetkezendő hónapokban kellett elkezdődnie. A tanulók többsége érezte, hogy mennyire megrengett az Iskola ötszörös Élő Teste az eljövendő események fokozódó feszültségétől. Tudatában voltak, hogy nagyszerű időszakba léptünk be, s ebben világosan megmutatkozik, hogy ki melyik táborhoz tartozik: a Gnózis seregéhez - vagy a megszokott természet táborához. Rendkívül jelentős szétválásnak kellett bekövetkeznie. Meg kellett alapítani a gnosztikus ökuméniát, ami az ősGnózisban, Hermész Gnózisában gyökerezik. Nyilvánvaló tehát, hogy az ős- Gnózisra irányuló mélyreható megfontolás a legnagyobb jelentőséggel bír mindazok számára, akik őszintén keresik a megszabadító igazság világosságát.

9

Ezért az eddig csak a modern Szellemi Iskola tanulóival közölt tanokat azoknak is rendelkezésére bocsátjuk, akik még az Iskolán kívül vannak, ám ennek ellenére belső állapotuk és előkészületeik alapján a mai idők „terméséhez" tartoznak. Ki volt, jobban mondva ki ez a Hermész Triszmegisztosz? Feleletként itt persze személyiségre is gondolhatunk, a magasztos isteni követek egyikére. Az olvasó ezt minden további nélkül megteheti, azzal a feltétellel, hogy nem a történelem egyetlen alakjára gondol, hanem a követek egész sorára, mert az istenek erőit és megnyilatkozásait a régiek emberalakokkal ábrázolták. Azt kell tehát mondanunk, hogy Hermész létezik, Hermész az igazi, mennyei ember, aki átment az Arany Fej kapuin. Ezért nevezik Hermészt Triszmegisztosznak, „háromszor hatalmasnak" vagy „háromszor magasztosnak" is. Mert a mennyei ember háromszoros értelemben abszolút magasztos, mégpedig vallásos, tudományos és művészeti tekintetben. A vallás, a tudomány és a művészet tökéletes, egyenlő oldalú háromszöget képez benne. Ha itt vallásról beszélünk, akkor arról van szó, hogy a mennyei ember a vallását az egyetlen igaz formájában tapasztalja és valósítja meg, mégpedig az Istenség őslényével való abszolút kapcsolatban. Az ösvényen lévő tanuló, aki ehhez a vallásossághoz akar közeledni, ezt nagy tisztasággal, szeretettel, igazlelkűséggel és mély komolysággal is bizonyítja. Az ilyen tanuló arról tanúskodik, hogy egész lényét megérintette a nagy szeretet - mely Isten -, s hogy ebből a szeretetből kíván élni, erre vágyik, és tökéletességre törekszik. Ebben a szeretetben, ebben az egyetlen nézetben már felismerhető az egyenlő oldalú fenséges háromszög, hiszen aki ezt a szeretetet, Isten szeretetét akarja megkapni, s így igazi gnosztikus szeretne lenni, annak először is abba kell hagynia minden önzést, minden földre irányuló törekvést és cselekvést. Másodszor, a természet

10

szerinti megüresedéssel összhangban kapja meg az isteni szeretet fénysugárzásait, melyek eltöltik őt. Harmadszor, aki ebben a megüresedésben megkapja Isten szeretetét, az ezt a szeretetet ki is sugározza. így igazolja magát a tanuló az ösvényen a pozitívan kimutatható, megszabadító cselekedettel. A magasztosságnak ez az első Hermészi nézete. A második pedig ennek a következménye. Ha egy tanuló megkapja a Gnózis szeretet-világosságát - amilyen mértékben legyőzi az önzést és áttör önmaga elbocsátásához -, nagy változás alakul ki az illető természetes lélekállapotának öt fluidumában. Ennek pedig az önelbocsátás az abszolút előfeltétele. Az endúra az alapképlet, enélkül az „ember fiának", a Gnózis világosságának nincsen hová hajtania a fejét. Ha viszont a tanuló szíve nyitva áll, s így a gnosztikus világosság beáramolhat és beköltözhet hozzá, akkor ez a világosság nap mint nap kering őbenne. Ennek a keringésnek az egyik első jele a megvilágosodás, az illumináció, ahogyan a régiek nevezték, vagyis a tudat megváltozása. Új tudati lehetőségek keletkeznek, amelyek ugyan rejtve meg voltak már a rendszerben, de eddig a pillanatig nem tudtak megelevenedni. Ha azonban élni kezdenek, akkor az intellektuális ész háttérbe szorul, és megszületik a bölcsesség. A tudomány, mely ebből a bölcsességből éled, a magasztosság második Hermészi nézete. Ezt a nézetet joggal nevezik, a rózsakercszt nézetének, mert az igazi rózsakeresztes Isten kegyelméből bölcs, bölcs az újjászületettség értelmében. O a Golgotán lévő ember, aki naponta meghalván az igazi rózsát tűzi a keresztre, s így Jézussal és Jézusban hanyatlik alá. A magasztosságnak ebben a második Hermészi nézetében is világít az egyenlő oldalú háromszög. A bölcsességnek először a szívből kell megszületnie, a szív rózsájából, Betlehemből, majd a főszentélyben bontakozik ki teljes mértékben, és mint a szeretet is - az egész lényből sugárzás formájában árad.

11

Most már talán világosan látjuk a harmadik Hermészi nézetet is. Itt a királyi művészetről van szó, mely először is művészi tehetség valóban megszabadult emberként élni tudni; másodszor tehetség mennyei-megszabadított emberként valóban érinthetetlennek lenni; harmadszor pedig a szolgálat művészete: ebből az életből Istent, a világot és az emberiséget megszabadító munkával szolgálni. Így alakul ki szemünk láttára az Isten kegyelméből lett mágus, a Szent Grálhoz tartozó testvér, a szolgáló ember, akit megvilágosított a rózsakereszt bölcsessége és a Gnózis szeretet-ereje. Aki így, ebből a háromszor három nézetből lett tökéletes, az egy Hermész Triszmegisztosz, egy mennyei ember. Aki ebből a kilenc nézetből kezd élni, és önmagának teljes odaadásával eszerint viselkedik, az jár a hermetikus ösvényen, az lett Hermész gyermeke, fia, az közeledik a mennyei emberré válás állapotához. Ez a mennyei emberré-alakulás tehát a háromszoros magasztosságból kel életre, melyet a Rózsakereszt is biztosít: Először is, miután a jelölt megtisztította a szívszentélyét az önelbocsátás segítségével, Betlehemnek ezen a kapuján át eltalálja őt az isteni szeretet sugara, s így Isten Szelleme lángra lobbantja; Másodszor a bölcsességre tesz szert a szeretetnek e világossága által. Ez nem hagyományos értelmi tudás, hanem a benne lévő tűz következménye, mely Betlehemtől Golgotáig kering, hiszen a jelölt teljesen aláhanyatlott Jézusban, az Úrban; Harmadszor: ezt a megszabadulást naponta fogja igazi, mágikus papsággal bizonyítani. Ez az újjászületés a Szent Szellemből. Az újjászületés az evangélium értelmében persze a teljes feláldozást magába foglalja. Ezt jól fontolja meg az olvasó, ha oly nagyon vár a magasztosságra, a Gnózis érintésére és lépéseinek eredményére az ösvényen. A siker titka mindenekelőtt a

12

teljes áldozatban rejlik. Ha tehát Hermész Triszmegisztoszról beszélünk, akkor az olvasó figyelmét nem az emberiség ősmúltjára, az ősidőkre akarjuk irányítani, amikor a tanító egykor nagyon bölcs dolgokat mondott az emberiségnek, hanem itt az élő jelenről, a mai napról van szó, minden idők Gnózisának élő pillanatáról. Napjaink élő pillanataiban nagyon is érthető és meggyőző a dialektika, a megszokott természetállapot, mely erőivel teljesen lefoglal minket, teljesen igénybe akar venni, hogy azt higygyük, rajta kívül semmi más sincsen. Ön talán egész életében a világosságot - a rejtélyeket - kereste. Ezért mondjuk, hogy az eleven jelenben léteznek rejtélyek, melyekhez életvitelének teljes megfordításával kell közelednie, ha valóban arra vágyik, hogy lepleikből kibontakozzanak és igazságként világítsanak Ön előtt. A dialektikus természet jelen pillanatát a Szentírás „Heródesnek" nevezi. Azt a rejtettet pedig, amiről le kell venni a fátylat, mely a dolgok hajnala óta mindenütt jelen van, itt is, a dialektikába is beágyazta magát, ezt a rejtettet a Biblia „Egyiptomnak" is mondja. Ha most tehát a kezdet kezdetén, a tanulóság ifjúsága idején a szent Gnózisban megérintette Önt a rejtély világossága, hogy ebben a világosságban a rejtély kibontakozhasson fátylaiból, akkor Heródes természet-ereje megpróbálja ezt a természetben idegen elemet megölni, mielőtt teljesen kibontakozna. Ezért tanácsolják minden komoly tanulónak, mint egykor a gyermek Jézusnak, hogy meneküljön Egyiptomba. Ez azt jelenti, hogy mélyen hatoljon be az igaz élet rejtélyeibe, mert az igaz élet a jelenben is bizonyítja magát mindazoknak, akik meg tudják látni, akik el tudnak hatolni hozzá. Ki kell ugyanis jelentenünk: a Szent Grál él! Végül talán az is érthető, miért mondják az emberiség sok nagy tanítójáról, mint például Pitagoraszról és Platónról, hogy

13

ismereteiket Hermész Triszmegisztosztól szerezték, s miért egyezik meg tökéletesen a Hermészi bölcsesség például a Kelet avatott tanával. Mert csak egyetlen bölcsesség van, melyet mindenkor megőriztek, mely mindig fennmaradt, amelyből világunk különböző helyein merítettek, és mindig is meríteni fognak. Azt is megértjük, miért beszélnek számtalan könyvről, amelyet - úgymond - Hermész írt. Egy szerző százezer könyvtekercset említ, mely Hermész bölcsességét tartalmazta. De kedves olvasó - a Hermészi bölcsességet a világ minden könyve sem tudná befogadni, mert ebben a bölcsességben egy cseppnyi hagyományos tudás sincsen. Ez a bölcsesség valójában nincsen benne semmiféle könyvben sem. Aki viszont „a Rózsát valóban a keresztre tűzi", az tökéletesen megkapja az egészet. Ha pedig az olvasó figyelmét most mégis egy könyvre, a Corpus Hermeticumra irányítjuk, miután a bevezetőben megismerkedhetett a Tabula Smaragdinával, az ősbölcsességnek ezzel az alapjával és összefoglalásával, akkor semmiképpen sem azt akarjuk mondani, hogy „tessék, itt a bölcsesség". Mindössze a régmúlt bölcsességének tanúbizonyságát kívánjuk Ön elé tárni, melynek az élő jelenben is birtokunkká kell válnia. Nem állunk meg tehát megsárgult pergameneknél és romba dőlt szentélyeknél. Ezeknek természetesen tisztelettel adózunk, és hálásak vagyunk Istennek az előttünk haladó Szerzetekért, akik oly sokat tűrtek és szenvedtek értünk, s akiknek a szeretetereje lehetővé teszi számunkra a Gnózishoz való közeledést. Sohasem szabad azonban elfelejtenünk, hogy ifjú gnosztikus szerzetként azért vagyunk a jelenben, hogy most is megtegyük, amit a régiek egykor tettek. Az ő tanúbizonyságukat a saját tapasztalataink mércéjével vizsgáljuk. Mint megérintettek, mint a régi törzs új hajtásai, együtt menekülünk Egyiptomba. Alámerülünk a rejtélyekben, hogy feladatunkat Isten gyermekeiként a jelenben betölthessük.

14

A Tabula Smaragdina

Igaz! Biztos! A teljes igazság! A lenti a fentinek a hasonmása, és a fenti a lentinek a hasonmása, hogy az Egyetlennek a csodái teljesüljenek. Ahogyan minden az Egyetlenből lett egy közvetítő révén, úgy minden ebből az Egyből született átvitel által. Atyja a Nap; Anyja a Hold, a levegő hordta ölében, a Föld táplálta. A világ minden talizmánjának atyja mindenütt jelenvaló. Ereje a Földben alkalmazva érintetlen marad. Szeretettel, éleslátással és bölcsen válaszd el a földet a tűztől, a finomat a keménytől, töménytől és merevtől. A földről felszáll a mennybe, majd visszaereszkedik a földre, miközben felveszi a fentinek és a lentinek az erejét is. így lesz tiéd a világ minden dicsősége, s ezért minden sötétség menekül előled. Ez minden erők hatalmas ereje, mert minden szelídet legyőz, és minden keményet áthat.

15

így teremtetett a világ, belőle pedig ugyanígy csodás alkotások keletkeznek. Azért neveznek engem a háromszor nagy Hermésznek, mert birtokolom az egész világ bölcsességtanainak mindhárom nézetét. Amit az arany elkészítéséről mondtam, az hiánytalan. *** Az olvasót a régiek egyik tanúbizonyságával szeretnénk szembesíteni, mely Tabula Smaragdina, Smaragd Tábla néven ismeretes. Ezzel a táblával kapcsolatban számos legenda kering a köztudatban, s némelyik az olvasónak is ismerősnek tűnhet. A nevezett tábla egy teleírt sírkő, melyen a régiek ránk maradt bölcsességét örökítették meg. Az ős-klasszikus bölcsességet tehát kőbe vésték, és e kő alatt találták meg Hermész Triszmegisztosz érintetlen, ép testét. Ez a tény azonnal Rózsakereszt Keresztély sírtemplomát idézi fel, ahol az egyetemes bölcsesség képleteivel borított sárgaréz táblát találtak, s ez alatt - a Tabula Smaragdina híradásának megfelelően - találták meg testvérünk, C.R.C. atya ép testét teljes díszruhában. Johann Valentin Andrea és köre valóban nem a fantáziájukból merítettek a Fama Fraternitatis Roseae Crucis összeállításánál. Arra nem is lehetett szükségük, hiszen a Szerzet hívása, Fámája minden időkben ugyanaz volt, ugyanannak kell lennie, s mindig is az ős- Gnózis bölcsességének ismétlését tartalmazza. A régiek tanúbizonyságában az a körülmény szólít meg minket, hogy smaragd tábláról van szó. Ezt szeretnénk először megbeszélni. A smaragd élénken zöld színű drágakő. A drágaköveknek - mint a fémeknek is - megvan az a tulajdonságuk, hogy rezgéseket és sugárzásokat vesznek fel, ezeket tárolják, majd újra kibocsáthatják.

16

A különböző kövek és fémek más és más rezgésfokon polarizálnak. Ezt illetően minden kőfajtának és fémnek megvan a saját, egyéni tulajdonsága. Az okkult tudományban például azért alkalmazzák olyan sokféleképpen a fémek, kövek és színek tudományát, hogy bizonyos sugárzásokat és ezeknek a hatását serkentsék, más sugárzásokat pedig tompítsanak. A Szentírás is sokat beszél drágakövekről. Gondoljunk csak a városra, amelyet a jelenések könyve az Új Jeruzsálemnek nevez. Ennek tizenkét kapuját különös elrendezésben díszítik drágakövek. Ezzel azt akarják tudomásunkra hozni, hogy minden megvilágosító, segítő és erőt adó sugárzás ezen a tizenkét kapunjön be, s emiatt a városnak nincsen már szüksége a dialektikus Nap és Hold fényére. Az a szín, erő és sugárzás, amelyet smaragdnak neveznek, egy alapvető kezdetre utal, amely nélkül semmihez sem lehet hozzáfogni. A Tabula Smaragdina tehát a Hermészi filozófia abszolút kezdetét jelenti. A Gnózis ősbölcsességét e kulcs nélkül nem lehet megérteni. Ezt akarták kifejezni a régi Hermészi bölcsek a smaragd tábla névvel! A Tabula Smaragdina, a smaragd tábla, a sírkő szövege, amely alá Hermész Triszmegisztosz nemes, ép testét temették, a következő szavakkal kezdődik: Igaz! Biztos! A teljes igazság! Ez a szent kő közleményeinek, a bölcsesség-képleteknek háromszoros megerősítése. Ez a kezdet az első pillantásra látszólag fölösleges kijelentéseket is tartalmaz, s tárgyilagossága sem látszik minden kétségen felülinek. Nem elégedhetett volna meg a szerző a közléssel, hogy „a tartalom teljesen megfelel az igazságnak"? Nem, semmiképpen sem! Ez a háromszoros megerősítés ugyanis mély értelmű, mágikus képlet. Az első kijelentéssel azt fejezi ki: az igazság, melyről a Smaragd Tábla tanúskodik, tapasztalat árán teljes mértékben le van rögzítve az illető személyiségében és mikrokozmikus rend-

17

szerében. Amikor tehát a hermetikus ember azt mondja, hogy „igaz", akkor egészen másra gondol, mint a dialektikus ember. Mert a hermetikus ember csak akkor tanúskodik az igazságról, ha bejárta az ösvényt, és a szóban forgó értékeket megtapasztalta. Mi pedig, ha egy ilyen mágikus ember tanúskodik, teljesen hihetünk és bízhatunk benne, és megértjük, hogy ha a mi időnk jön el, és mi járjuk be a tapasztalat ösvényét, akkor ugyanazzal a biztonsággal ujjongva mondhatjuk: „Ez igaz!" Az igazság csak akkor ér valamit, az Ön számára csak akkor igaz, ha önmaga tapasztalta, ha saját élményéről van szó. Mit ér az olyan igazság, amelyet nem követ, amelyet nem él át? Az igazság önmagában senkit sem képes minden további nélkül megszabadítani. Az igazság inkább ítélet lehet, vagyis az ember összeütközésbe kerülhet vele, ha megpróbál a saját feje után menni. Mihelyt azonban azon fáradozik, hogy közelebb kerüljön az igazsághoz, hogy tapasztalja és életmódjával megerősítse, akkor azonnal megszabadul az ítélettől. Ezért van jó oka az ószövetségi embernek minden tekintetben félni az igazságtól és az igazság ítéletétől, míg az újszövetségi ember az igazságot, melyet kezd teljesíteni, nagyon is szereti. A második kijelentés, „ez biztos", azt jelenti, hogy az igazság nem ér túl, nem mehet messzebb a saját tapasztalatnál, s hogy ezért Önt minden spekuláló-filozófiai szempont csak elrekeszti az igazságtól. Bizonyára tudja, hogy minden dialektikus filozófia csaknem teljes mértékben találgató üzérkedés, ahogyan ezt a modern Szellemi Iskola már gyakran megmagyarázta. Ezért létezik annyi egymásnak ellentmondó filozófiai rendszer, melyek gyakran tanúskodnak magasra szökellő gondolatmenetekről, az igazság birtoklásának vágyáról, de magától az igazságtól nagyon is messze esnek! Az igazság, amelyről a hermetikus ember tanúskodik, először is tapasztalaton alapul, másodszor semmiféle találgatás nincsen benne, minden spekuláló szemponttól mentes. Har-

18

madszor pedig a teljes igazságnak kell lennie. Csak a teljes igazság lehet megváltó. A dialektikus ember gyakran hangoztatja, hogy „ami neked igaz, az nem biztos, hogy nekem is igaz". Azt is kinyilvánítja ezzel, hogy világunkon számtalan igazság verseng az elsőségért, egymásnak teljesen ellentmondva, meg azt is, hogy a küszködő természetember magányában gyakran olyan úton jár, amely számára szükséges és igaz, de másvalakinek teljesen haszontalan, sőt veszélyes is lehet. A teljes igazság azonban hermetikus értelemben mindent átfogó, mindenkire vonatkozik, és a világnak és az emberiségnek szól. Ezért jelenti ki a Smaragd Tábla már az elején: nem olyan igazságról beszélünk, mely bizonyos pillanatban nagy jelentőségű volt valakinek, esetleg mint valami romantikus életrajz, hanem amit tapasztalni kell, melyben semmi találgatás nincsen, és ami mindent magában foglal, vagyis az egész emberiségnek szól. Az ilyen teljes, tökéletes és érinthetetlen igazság háromságát tartalmazza a Smaragd Tábla, mely a következőképpen folytatja: Hogy az Egyetlennek a csodái teljesüljenek, a fenti és a lenti egyforma, ami itt lent van, az ugyanaz, mint ami fent van. Ahogyan pedig minden dolog az EGYből lett egyetlen közvetítő által, úgy születtek mind ebből az egyetlen átvitelből. Ebből kiviláglik az ismert Hermészi alaptörvény: mint fent, úgy lent. Jó lesz ennél egy pillanatra elidőzni. Mert általános értelemben valami nem stimmel ezzel az alaptörvénnyel. Lehetetlen ugyanis úgy venni, hogy az igazi Világosságbirodalom az ő dicsőségével és isteniségével olyan értelemben tükröződik a dialektikában, hogy a dialektika lenne a bizonyítéka. Ellenkezőleg, mérhetetlen ellentét áll fenn a Gnózis „fentje" és az itteni haláltermészet „lentje" között. A Hermészi axiómához tehát másképpen kell közelednünk, semmiképpen sem a dialektikus ember módszereivel. Minde-

19

nekelőtt az okkultista vétkezik itt helytelen magyarázatokkal, önző törekvéseit a Hermészi filozófiával próbálja igazolni és helyesnek mutatni. Az „én" királyságának támogatására irányulva azt állítja az okkultista, hogy Isten útjain jár, ha a „fentet" egyenlővé próbálja tenni a „lenttel", ami természetesen lehetetlen. Mivel abszolút biztos, hogy a Smaragd Táblán a tökéletes bölcsességgel találkozunk, a Hermészi törvény alapján egyetlen másodperc alatt megállapíthatjuk, hogy a mindenségi megnyilvánulásban nagy feszültség és összeütközés uralkodik. „Lent" egyáltalán nincsen „úgy, mint fent"! Éppen az képezi a Tábla nagy erejét, hogy közvetlenül a mindenségi megnyilvánulás e nagy konfliktusával szembesít minket. Nemcsak azért, hogy ezt az ellentétet hangsúlyozza, hanem éppen arra akar rámutatni, hogy ezt az ellentétet az emberben és a világban meg lehet, sőt meg kell szüntetni. A Hermészi alaptörvényben mutatkozik meg a Smaragd Tábla nagy rendeltetése. A világmindenségi megnyilvánulásban egykor minden Isten erejéből lett. Ezért lehet a bukott állapotban mindent Isten erejével feloszlatni, vagy újra az eredeti állapotához felemelni. Tehát ezzel az erővel lehet transzfigurálni is! Így a Hermészi alaptörvény tartalmazza a nagy üdvtitkot, ez ajándékoz meg minket az üdvtitokkal, tudományos képlet, érinthetetlen elv formájában: ha Ön összeköttetésbe lép a Szeretet Szellemének erejével, Pimanderrel, akinek neve „az emberiség pásztorát" vagy „vezetőjét" jelenti, akkor ennek csakis az lehet az eredménye, hogy az alantas újra egyenlő lesz a felettessel, a Lent úgy lesz, mint a Fent. Ezért folytatja a Tábla a következőképpen: Atyja a Nap. Anyja a Hold. A Levegő hordta ölében. A Föld volt a dajkája.

20

A világ minden talizmánjának Atyja mindenütt jelen van. Ereje a Földben alkalmazva érintetlen marad. Ez a velős megfogalmazás csodásan világos. Azt mondja a szerző: Vigyázzatok, két atya van! A természetbirodalom atyja és a szellemterület atyja. A természetbirodalomnak a szellemterületből kell keletkeznie, és onnan lesz fenntartva is. Az is lehetséges, hogy valaki csak a természetbirodalomból kezd élni, amit persze megtehet, mert a természet birodalma az alkotásnak teljesen felszerelt, önálló területe, és ebbe a lermészetbe teljesen belemerül az illető, vagyis a szellembirodalom atyját elhagyja és elfelejti. Ezt tette a dialektikus emberiség, így fejlődik ki a megütközés. Mert ettől kezdve „lenf' nincsen már „úgy, mint fent"! Akkor ennek fejleményeként a fajtest megkeményedik, és más megkövesedési jelenségek is kialakulnak a szellemtérből kibukott természetembernél. Ezért kell ezután a megoldásnak, a megváltásnak következnie. A megváltásnak pedig megvan a lehetősége, mert: a világ minden talizmánjának Atyja mindenütt jelen van. Ereje érintetlen marad, ha a Földön alkalmazzák. 1 la Ön ezt az erőt alkalmazni akarja, akkor a Tábla ajánlása szerint kell eljárnia: Szeretettel, körültekintéssel és bölcsen válaszd el a földet a tűztől, a finomat a keménytől, töménytől és merevtől. A földről felszáll a mennybe, majd visszaereszkedik a földre, miközben jelveszi a fentinek és a lentinek az erejét is. így lesz tiéd a világ minden dicsősége, s ezért minden sötétség menekül előled. A Gnózis erejével. Isten szeretet-lélegzetének erejével támadják meg egész természet-lényüket, amely a mindenség Atyjától, a Szellemtől el van választva. Járják az endúra ösvényét, a nagy változás útját, melyet a modern Szellemi Iskola már hosszú évek óta tanít és hirdet. így egészen biztosan diadalt aratnak.

21

Mert aki minden erők hatalmas erejével bátran hozzáfog, annak az áldás lesz a bére. Akkor minden teljesült, amit a Gnózis kihirdetett az arany készítéséről és a szellemi Nap hatásáról.

22

III

A Corpus Hermeticum

Miután elmélyültünk a Smaragd Tábla alapvető bölcsességképleteiben, a Corpus Hermeticumhoz fordulunk, és a régieknek ezt a kulcsát összehasonlítjuk az ifjú Gnóziséval. Ha megvizsgáljuk, hogy a régiek tana, élete és irányzata mennyiben egyezik a fiatalabbakéval, akkor kitűnik és megtudjuk, hogy a fiatal Gnózis joggal veszi-e át az alakuló, nagy, világot átfogó műben a kezdeményezést és vezetést, vagy ez az igénye téveszméből ered. Az a Corpus Hermeticum, amelyben szeretnénk elmélyülni, tizennyolc fejezetből vagy könyvből áll. Az első fejezetet, vagy könyvet Pimandernek nevezik. Ez Hermész és egy titokzatos, magát Pimandernek nevező lény beszélgetését tartalmazza. (A görög név Poimandres.) Hermész itt a természet szülte ember, aki a megszabadulás ösvényére tért, átment a betlehemi születés barlangján, s így részesült az újjászületett lélekállapotban, és ennek alapján az arany menyegzői ruha megszövésén fáradozik, mialatt az új tudatállapot, a merkúri vagy Hermészi tudat kezd megjelenni. Mihelyt ez a tudat érvényesülni kezd, előlép Pimander. Új lényének kialakulása miatt a hermetikus ember kapcsolatba lép Pimanderrel, Isten mindenütt jelen lévő bölcsességével. Igen, Pimander Isten! Pimander az Ige, mely kezdetben

volt, de nem a János-evangélium bevezetőjének általános értelmében („Kezdetben vala az ige"), és nem is általános értelemben, ahogyan a Szentírás említi sok helyen Istent. Pimander a bölcsesség, az ige, Isten, aki nagyon is határozottan és külön Hermészhez fordul. Sok helyen olvashatjuk a Bibliában, hogy Isten megszólalt, vagy valamelyik hierofánshoz vagy szolgájához szólt. Ekkor a legtöbb esetben nem Isten beszédéről van szó általános értelemben, hanem a Logosz pimandrikusan fordul vagy szól az illető hierofánshoz, szolgájához, azaz a hermetikus emberhez. A mindenütt jelenlévő bölcsesség egy sugárzás, egy rezgés, egyetemes világosságerő, egy nagy és különleges elektromágneses erő. Ez a világmindenségi megnyilvánulás legmagasságosabb kisugárzása, magának a Szellemnek a sugárzása. Ha pedig egy embernek kialakul a mindent átformáló Hermészi tudata, akkor ez a tudat a Szellemnek ezt a kisugárzását azonnal felismeri, tapasztalja és megvizsgálja. Ekkor pedig az egyetemes szellemterület és a Hermészi ember között egy fókusz keletkezik, a találkozásnak egy pontja, mely vakítóan, erősen fénylik: ebben a pontban, ebben a gyújtópontban áll szemben a szellem és a tudat. Ennek a fókusznak a szelleme akkor Pimander, a tudat pedig Hermész. E fókuszhatás miatt alakul ki az Isten útjain való járás, a párbeszéd, Isten és az ember,élő kapcsolata. Mihelyt tehát az ösvényen kifejlesztenek és tapasztalnak valamit az új tudatállapotból, azonnal kialakul a személyes összeköttetés az Istenséggel, kialakul a „minden nap az Úrral járás". Az olvasó remélhetőleg megérti, hogy ennek semmi, de semmi köze sincsen a tükörszférában lakozó, anyagukat vesztett lények spiritiszta mesterkedéseihez, akik a szellem és az ember kapcsolatát utálatos módon próbálják utánozni. Világosan fel kell ismernünk, hogy ami a természet szülte tudathoz, az éntudathoz fordul, az kivétel nélkül utánzás, rögeszme és káprázat.

24

Amikor a hermetikus tudat a Szellemre irányul, s ennek következtében a találkozás pontjában meggyullad a szellemtűz, akkor világító erővonal-szerkezet keletkezik, ahhoz hasonlóan, amit például minden lángban megfigyelhetünk. Ekkor találkozik a Hermészi ember Pimanderrel, és az így kialakított erővonalrendszerből erő, rezgés áramlik a Hermészi emberbe. Ennek a rezgésnek hangja és színe is van, mely teljesen megfelel az indítéknak, amivel a Hermészi ember a szellemtérbe emelkedik, így lesz ennek a jelenségnek, ennek a találkozásnak, nagyon személyes jellege. Isten csakis így beszél az emberrel. Ez a Kimondhatatlan Név megtalálása és meghallása. Az olvasó bizonyára hallott már erről, és arról is, hogy a korszakok folyamán mennyien keresték már ezt a Kimondhatatlan Nevet. Minden idők régi bölcsessége joggal mondja, hogy a Kimondhatatlan Név megtalálása és meghallása egy gnosztikus-mágikus fejlődés tetőpontját jelenti. És számtalan ember keresi negatív módszerekkel, természetes én-lénye ösztönzésére ezt a Hórebet, az elérésnek ezt a hegyét. Magától értetődik azonban, hogy mindezek a kísérletek sorozatosan kudarcba fulladnak, ameddig a fáradozás alapja az én marad. Ennek a mágikus tetőpontnak a kulcsa azonban minden emberszívben benne nyugszik. Ha az ember a szívét megnyitja a Gnózisnak, akkor megkezdi az út járását, mely az Istenséggel való mindennapos érintkezéshez vezet. Milyen szegényesnek, koldusnak, teljesen tudatlannak mutatkozik a teológia, mely Isten igéjét könyvnek nézi, s szorgalmasan végez ásatásokat, hogy Isten beszédét a földben keresse, azt tanítván, hogy az embernek naponta kell ebből a könyvből legalább egy fejezetet elolvasnia és arról beszélnie, hogy meghallhassa Isten hangját. Önt azonban egyetlen pap sem, semmiféle papi segédeszköz sem kötheti össze Istennel. Az Istennel való találkozás ünneplésének lehetőségéhez Önnek kell a Pimanderéhez vezető utat bejárnia!

25

Ennek fényében most már talán a helytelen meditálás veszélyét is látja. A Hermészi ember meditálva, tudatosan fel tud emelkedni a szellemtérbe. A hermetikus ember, aki rendelkezik ezzel az új tudattal, ennek szárnyain felemelkedhet egészen a Szellem területére, s ott találkozhat a Szellem lángjával. Ha azonban a nem-Hermészi ember keresi meditálva Istent, hogy egyesüljön vele, bármilyen okból, bármilyen jó szándékkal is, ennek a következményei és hatásai mindig is negatívak lesznek: ez felelős azért, hogy az emberiség legnagyobb része a dialektikus erőkhöz, a tükörszférához láncolódik. Ezt viszont szándékosan okozzák azok az erők, amelyek az embert újra meg újra meditáló gyakorlatra hívják fel és bátorítják. Mindez a Nagy Játékhoz tartozik. Ezért ellenezzük határozottan a kimondottan meditálásra irányuló életmódot. Ha Ön biztos akar lenni, akkor Istent ne meditálva keresse, hanem az életmódjával. Ne fecsegjen sokat, hanem cselekedjen! Uj életmódját, életvitelét teltekkel bizonyítsa, látható életvalósággal. Tehát járja be az ösvényt! Amikor templomainkban összegyűlünk, akkor a mi felhívásaink, szertartásaink és imáink nem misztikus-meditáló légkört akarnak teremteni, hanem rá akarnak hangolni az ifjú Gnózis élő testének elérhető és megengedhető rezgésfokára, rezgési kulcsára, vagyis az ösvényre. Ezzel azt akarjuk mondani, hogy minden felhívásnak a felhívó ember minőségének, az ösvényen aktuálisan megélt jelenének, a létállapotának kell megfelelnie. Ha pedig ezt a jelenlegi minőséget még nem tudja megállapítani, akkor a „Miatyánkban" talál biztos alapokra, mely azt mondja: „a mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma". Ebben minden tanuló biztos lehet. A neki járó, mindennapi szellemi kenyeret egészen biztosan megkapja, ha imája valóban éhező lelkéből buzog. A Hermészi ember és a szellemterület találkozásáról amit a hang, a szelíd hang meghallásának is neveznek - a

26

Szentírás sokszor beszél. Például Illyés prófétáról mondják, hogy amikor Hóreb hegyének barlangjában tartózkodók, íme lön az Úrnak beszéde őhozzá. Amikor pedig Tiánai Apollós akarta hallani a szelíd hangot, akkor Illyéshez hasonlóan a palástjába burkolózott, ami az Istenhez való felemelkedésre utal az arany menyegzői ruha képében kapott értékek segítségével. Elképzeléseink szerint eléggé elegyengettük a talajt ahhoz, hogy az olvasót szembesíthessük a Corpus Hermeticum első könyvével, Pimanderrel. A témát szándékosan vezettük be ilyen részletesen, mindenekelőtt azért, mert az olvasónak alaposan be kell látnia, hogy a Corpus Hermeticumhoz közeledve szent földre lép.

27

IV

Az első könyv: Pimander

1.

2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.

HERMÉSZ: Egyszer, amikor a lényeges dolgokat fontolgattam, és lelkületem felemelkedett, testi érzékelésem teljesen elszunnyadt, mint az olyan embernél, aki túl sokat evett, vagy nagy megerőltetés folytán elfáradt és mély álomba merült. És úgy tűnt, hogy hatalmas lényt látok, határozatlan körvonalakkal, mely néven szólított, és azt mondta nekem: Mit akarsz hallani és látni, s mit kívánsz lelkületedben megtanulni és felismerni? Azt kérdeztem: Te ki vagy? Azt felelte: Pimander vagyok, a Lelkület, a magától létező lény. Tudom, hogy mit kívánsz, és mindenütt veled vagyok. így szóltam: a lényeges dolgok oktatására vágyom, szeretném megérteni a mibenlétüket, szeretném megismerni Istent. O, mennyire szeretnék mindent megérteni! Azt felelte: Erősen tartsd a tudatodban, amit meg akarsz tanulni, és én oktatni foglak. E beszéd közben megváltozott a külseje, és egyetlen szempillantás alatt feltárult előttem minden. Hatalmas látomást láttam. Derűs, szívet vidámító világosság lett, s kimondhatatlan öröm fogott el ennek láttán.

28

9. Röviddel ezután ennek egy részében rettenetes, vészjós sötét-

10.

11. 12. 13. 14. 15. 16. 17.

18. 19. 20. 21.

ség keletkezett, mely csavarvonalban forogva lefelé mozgott, úgy tűnt, mintha kígyó lenne. Ez a sötétség aztán nedves, kimondhatatlanul zavaros természetté változott, melyből füst szállt felfelé, mint valami tűzből, és hangot is keltett, mely leírhatatlan vinnyogáshoz és nyögéshez hasonlított. Aztán a nedves természetből kiáltás hangzott fel, szótlan hívás, amit a tűz hangjának tartottam. A világosságból pedig szent Ige terjedt el a természet fölött, és a nedves természetből tiszta tűz villant felfelé, éles, hatalmas fény. És a könnyű levegő követte a tüzes leheletet: a földből és a vízből felemelkedett a tűzhöz, mintha ráakaszkodott volna a tűzre. A föld és a víz összekeveredett és együtt maradt, nem lehetett őket megkülönböztetni, és szakadatlanul mozgatta őket a fölöttük lebegő Ige lehelete. Megszólalt Pimander: Megértetted ezt a látomást? Azt feleltem: Ezt most fogom megtudni. Ekkor így szólt: A Világosság én vagyok, a lelkület, a te Istened, aki volt, mielőtt a nedves természet a sötétségből megjelent volna. A világító Ige, mely a lelkületből árad: Isten Fia. Mit jelent ez? - kérdeztem. Úgy értsd: Ami benned néz és hall, az az Úr Igéje, és a lelkületed az Isten, az Atya: ezek nincsenek egymástól elválasztva, mert egységük az élet. Köszönöm - válaszoltam. Szívedet most irányítsd a világosságra, és ismerd fel azt. E szavaknál egy ideig a szemembe nézett, oly áthatóan, hogy pillantásától megremegtem. Amikor ezután újra felemelte a fejét, lelkületemben láttam, hogyan vált a megszámlálhatatlan erőből álló világosság valóban határtalan világgá, míg a tüzet hatalmas erő zárta körül, mely megzabolázta és egyensúlyba hozta.

29

22. Mindezt a látomásban Pimander szavai által tudtam meg23. 24. 25.

26.

27. 28. 29.

30.

31.

30

különböztetni. Amikor egészen magamon kívül voltam, újra megszólított: Lelkületedben most a szép, eredeti, emberi alakot láttad, az őstípust, a vég nélküli, kezdet előtti ős-elvet. Honnan jöttek a természet elemei? - kérdeztem. Azt felelte: Isten akaratából, aki midőn az Igét felvette magába és a világ szép őstípusát meglátta, ennek mintájára rendezett világgá teremtette a saját lénye elemeiből és az őbelőle született lelkekből. Isten, a Szellem, aki férfi és nő egyben, és az élet és világosság forrása, Igéjével egy másik Szellemlényt teremtett, a Demiurgoszt, a tűz és a lehelet Istenét, aki hét Rektort alkotott, akik köreikkel az érzéki világot fogják körül és irányítják azzal, amit végzetnek vagy sorsnak neveznek. Isten Igéje azonnal kilövellt a lent ható elemekből az éppen megteremtett természet tiszta területére, és egyesült a Demiurgosszal, mellyel lényegében egy. így hagyták magukra a természet alacsonyrendű elemeit, melyek, értelem nélkül maradva nem képviseltek többet, mint puszta anyagot. A Demiurgosz azonban az Igével egyesülve a köröket átfogva és nagyon gyorsan forgatva megindította teremtményei körmenetét a határozatlan kezdettől a vég nélküli végig, mert a vég egybeesik a kezdettel. A köröknek ez a forgása a Szellem akarata szerint az elsüllyedt elemekből esztelen állatokat teremtett, mert az Ige már nem volt bennük. A levegő szárnyasokat, a víz pedig vízi állatokat teremtett. A föld elvált a víztől a Szellem akarata szerint, és a föld az ő öléből is előteremtette az abban foglaltatott állatokat, négylábúakat, csúszómászókat, vadállatokat, háziállatokat.

32. A Szellem, minden lény Atyja, aki élet és világosság, em-

33.

34. 35.

36.

37.

38.

31

bert alkotott, magához hasonlót, mely iránt, mint saját gyermeke iránt, nagy szeretetre lobbant. Mert az ember, mint Atyja hasonmása, nagyon szép volt: Isten így tulajdonképpen a saját jelenségét szerette, s a teremtését mind neki adta. Amikor azonban az ember észrevette az alkotást, amelyet a Demiurgosz a tűzben teremtett, maga is alkotni akart valamit, és az Atya engedte neki. Amikor ezután bement a demiurgoszi alkotóterületre, ahol szabad kezet kapott, észrevette testvére műveit. A Rektorok szeretetre lobbantak iránta, s mindegyik a saját rangjában részesítette őt a szférák hierarchiájában. Amikor aztán megismerte a lényegüket és részesült a mibenlétükben, át akart törni a körök határain, hogy megismerje annak hatalmát, aki a tűzön uralkodott. A halandó lények és az esztelen állatok világában teljhatalommal rendelkező ember áttört a szférák burkán, áthajolt a szférákat összekötő erőn, és Isten szép alakjában megmutatkozott az alantas természetnek. Amikor a természet megpillantotta őt, aki Isten alakjában egyesítve magában foglalta a hét Rektor szépségét és minden energiáját, akkor a természet szeretettel mosolygott, mert az ember csodaszép alakját és vonásait látta tükröződni a vízben, és látta az árnyékát a földön. Az ember pedig, amikor a természet vizében tüliröződni látta a szép alakot, mely annyira hasonlított reá, beleszeretett, és vele akart lakni. Ezt azonnal meg is tette, és az oktalan formában kezdett lakozni. Amikor pedig a természet befogadta szerelmesét, teljesen átölelte, eggyé lettek, mert vágyakozásuk tüze nagy volt. A természet lényei közül ezért csakis az ember kétféle: a teste szerint halandó, míg az igazi emberlény halhatatlan.

39. Ámbár halhatatlan, és uralkodik minden dolgon, mégis a

40. 41.

42. 43. 44. 45.

46.

47.

32

halandók sorsának van alávetve, mivel a végzet uralkodik rajta. Ámbár hazája a szférákat összekötő erőkőn felül van, ezekben az erőkben mégis rabszolga lett. Ámbár maga férfi-nő, mert a szintén férfi-nő-Atyából ered, s ámbár nem kell aludnia, mert a nem-alvó lényből ered, mégis az érzékek vágyai és az alvás győzedelmeskedtek felette. Erre azt mondtam: O, bennem lévő Szellem, én is szeretem az Igét! Erre Pimander: Megmondom neked a titkot, mely a mai napig rejtve volt. Amikor a természet egyesült az emberrel, csodát teremtett. Amint mondtam, az emberben megvolt mind a hét Rektor jellege tűzből és leheletből. A természet késlekedés nélkül hét embert alkotott a hét Rektor mintájára, egyenes tartású férfi-nőket. Felkiáltottam: O, Pimander, forró kívánság keletkezett bennem, és nagyon szeretném hallani! Kérlek folytasd! Mire Pimander azt mondta: Hallgass, mert még nem fejeztem be első magyarázatomat! Hallgatok - válaszoltam. Akkor jó. Az első hét ember teremtése ugyanis a következőképpen folyt le: a föld volt a sablon, a víz az élesztő elem, a tűz a kialakulási folyamatot érlelte, a természet az éterből kapta az élet lélegzetét, és elkészítette a testeket az ember mintájára. Az életből és világosságból lévő ember így lett lélek és lelkület; az élet lélekké, a világosság lelkületté (szellemiélekké) vált, és az érzéki világ minden lénye ebben az állapotban maradt a körforgás végéig és a fajták kezdetéig. Most pedig figyeld, amit oly szívesen hallanál. Amikor ez a korszak teljesen befejeződött, Isten akarata elszakította a mindent egyesítő köteléket. Az állatokat, melyek eddig a pillanatig hímnősek voltak, az emberrel egyidejűleg két

nemre osztották. így lettek egyes állatok hímneműek, mások nőneműek. Akkor Isten kimondta a szent Igét: „Növekedjetek, gyarapodjatok és sokasodjatok mind, akik teremttettetek! Azok pedig, akiknek birtokában van a lelkület, ismerjék fel, hogy halhatatlanok, és tudják meg, hogy a halál oka a test szeretete és a földi eredetű dolgok szeretete!" / . v Amikor Isten kimondta ezt, akkor a gondviselés, a sors által és a szférák összekötő erejével kialakította az összekeveredést és bevezette a szaporodást: és minden lény szaporodott a fajtája szerint. Aki halhatatlan lénynek ismerte fel magát, azt mindenek közül kiválasztották, míg a vágy őrületéből keletkezett testet szeretők tovább bolyongnak a sötétségben, és a halál tapasztalatait kell átszenvedniük. I ' ) Mily szörnyű hibát követtek el azok - kiáltottam fel —, akik a tudatlanság állapotában vannak, hogy emiatt elveszítették a halhatatlanságot! > l elgondolkozom - mondtam -, és már emlékszem is. Köszönöm. V Ha elgondolkoztál, akkor mondd meg nekem, miért érdemlik meg a pusztulást azok, akik a halálban vannak. " > » Mert a forrás, melyből a testük ered, az a sötétség, ami a nedves természetet alkotta; ez állította össze az érzéki világban a testeket, amelyekben a halál szomját oltja. ">•/ Ezt megértetted. De miért kerül a magát megismerő ember Istenhez, Isten Igéje szerint? ">Mert - válaszoltam - minden dolog Atyja, akiből az ember született, világosság és élet. v> Igen, világosság és élet, ez Isten, az Atya, akiből az ember született! Ha tehát tudod, hogy életből és világosságbál eredsz, és ezekből az elemekből állsz, akkor vissza fogsz térni az élethez. Ezt mondta nekem Pimander.

33

57. Azt mondd meg még nekem, ó Lelkületem, hogyan fogok én

58.

59.

60.

61. 62.

34

bemenni az életbe? Mert Isten azt mondta, hogy az ember, aki rendelkezik a lelkülettel, önmagát ismerje meg. A lelkülettel tehát nem rendelkezik mindenki? Vigyázz, hogy mit mondasz! Mert én, Pimander, a lelkület, azokhoz jövök, akik szentek és jók, tiszták és irgalmasok, vagyis az istenfélőkhöz. Jelenlétem lesz a segítségük, úgy hogy azonnal mindent jelismernek. Szeretetükkel kedvesek lesznek az Atya előtt, és gyermeki ragaszkodással, dicsérettel és himnuszokkal köszönik meg, amivel tartoznak neki. Mielőtt pedig testüket átadják a halálnak (annak jár a test), megvetik az érzékeiket, melyeknek hatásait már nagyon is jól ismerik. Igen, én, a lelkület, semmiképpen sem jogom hagyni, hogy a test hatásai, amelyek megtámadják őket, folytassák a befolyásukat: mert mint az ajtók őre, nem engedem majd be a gonosz és megszégyenítő tetteket, és a szentségtelen elképzeléseket távol tarlom tőlük. Távol maradok azonban a bolondoktól, a rosszaktól, a romlottaktól, az irigyektől, a kapzsiktól, a gyilkosoktól és istentelenektől. Ezeket a megtorló démonnak hagyom, mely aztán a tűz ostorával táncoltatja, az érzékeikbe hajszolja őket, ezzel még istentelenebb tettekre ösztönözvén, hogy még nagyobb legyen a büntetésük. Ezeknek az embereknek a vágyai ezért egyre nagyobb kielégülésre törekednek, és a sötétségben hagyják dühöngeni őket, anélkül, hogy megelégedhetnének. Ebben áll a szenvedésük, s ezáltal lobog az őket égető láng egyre magasabbra. O, Lelkület, pontosan úgy lanítsz engem, ahogyan kívántam. Azt mondd meg még, hogyan alakul ki a felfelé vivő út! Erre azt felelte Pimander: Először az anyagtest feloszlatást folyamatában ezt a testet alávetik a megváltozásnak, így az alakod nem lesz már észlelhető. Közönséges énedet,

mely többé nem működik, átadod a démonnak; testi érzékeid visszatérnek eredetükhöz, annak részei lesznek, és újból egyesülnek azok tevékenységével, mialatt az ösztönök és vágyak visszatérnek az esztelen természethez. 63. így emelkedik az ember felfelé a szférák összekötő erején át: az első körre ráhagyja a gyarapodás és csökkenés erejét; a másodiknak otthagyja a gonoszban való jártasságot és a tehetetlenné vált ravaszságot; a harmadiknak a kívánságok hatalmát-vesztett káprázatát; a negyedik körnek az uralkodni vágyás hiúságát, melyet már nem lehet kielégíteni; az ötödik körnek az istentelen elbizakodottságot és durva meggondolatlanságot: a hatodik körnek a gazdagsághoz vonzó, hatástalanná lett kötelékeket: a hetedik körnek otthagyja a szüntelenül csapdákat állító hazugságokat. 64. I f a aztán mindent levetett magáról, ami a szférák együttműködő erőiből eredt, akkor csupán a saját erejéből bemegy a nyolcadik természetbe, és minden ottartózkodóval énekli a himnuszokat az Atya dicséretére, és jelenlétének mindannyian együtt örülnek. 65. I f a pedig azokkal egyenlő lett, akkor más himnuszokat is hall Isten dicséretére, olyan erőktől, amelyek a nyolcadik természet fölött vannak. Akkor a helyes rendben felszállnak az Atyához, átadják magukat az erőknek, és sorban erőkké válva bemennek Istenbe. Mert ez a jó vége azoknak, akik a Gnózist, Isten ismeretéi birtokolják: Istenné válnak. 66. Mit tétovázol? Miután mindent megkaptál tőlem, nem akarsz-e azokhoz menni, akik méltók erre, és vezetni őket, hogy közvetítéseddel az emberi nemet Isten megmenthesse? ( ) ~ . Amikor ezt mondta Pimander. szemeim előtt elvegyült az erőkkel. Én pedig, akit erővel ruháztak fel, kioktattak a mindenség felől, és a magasztos látomás mibenlétéről, hálát adtam, és dicsértem minden dolog Atyját. Ezután el-

35

68.

69.

70.

71. 72.

36

kezdtem hirdetni az embereknek az Istenre irányuló élet és a Gnózis szépségét: „ O, népek, emberek, akik a földből születtetek, és a bódulatnak, alvásnak és az istenismeret hiányának szolgáltattátok ki magatokat, józanodjatok ki és hagyjátok abba, ne fetrengjetek többé a romlás pocsolyájában, ti elvarázsoltak, akik az állatok álmát alusszátok!" Amint ezt hallották, egy akarattal hozzám jöttek. És folytattam: „ O, ti földtől születettek, miért adtátok magatokat a halálnak, holott hatalmatokban állna a halhatatlansághoz tartozni! Térjetek meg, ti, akik a káprázatban jártok és a tudatlanságot választottátok vezetőnek! Szabadítsátok meg magatokat a sötét fénytől, és részesüljetek a halhatatlanságban azzal, hogy mindörökre elbúcsúztok a romlástól!" Néhányan kigúnyoltak engem, és elmentek, mert a halál útján jártak Mások azonban térdre vetették magukat előttem, és oktatásért könyörögtek. Felemeltem őket, és az emberi nem egyik vezetője lettem, megtanítván őket arra, hogyan menekülhetnek meg. Beléjük plántáltam a bölcsesség Igéit, és a halhatatlanság vizével itattam meg őket. Amikor este lett, és a Nap világossága csaknem eltűnt, felhívtam őket, hogy adjanak hálát Istennek. Miután ezt megtették, mind visszatértek tűzhelyeikhez. Én pedig beleírtam magamba Pimander jótettét. Amikor az teljesen eltöltött engem, a legnagyobb öröm árasztott el. Mert a test alvása a lélek ébersége, a szemek behunyása az igazi látás, a hallgatás a jóval való terhesség és az Igének az üdv tetteivé való kihordása lett. Mindez pedig azért jött el rám, mert Pimandertől, lelkületemtől, a magától lévő lénytől megkaptam a kezdet Igéjét. így vagyok tele az igazság isteni lélegzetével. Ezért egész lelkemmel és teljes erőmből dicsérem Istent, az Atyát:

73. Szent az Isten, minden dolog Atyja. Szent az Isten, akinek akaratát a saját erői hajtják végre. Szent az Isten, aki azt akarja, hogy az övéi megismerjék: és megismerik. Szent vagy, aki az Igével mindent létrehoztál. Szent vagy, akinek képe a mindenség, a természet lett. Szent vagy, akit nem a természet alkotott. Szent vagy, minden hatalomnál hatalmasabb. Szent vagy, mindennél remekebb. Szent vagy, minden dicséretre méltót felülmúlsz. Fogadd el a tiszta áldozatot, amit az Ige keltett a lelkemben és a szívemben, melyek Hozzád fordulnak, ó kimondhatatlan, ó megnevezhetetlen, akinek nevét csak a csend képes kijelenteni. Hallgass meg, aki azt kérem, hogy soha se legyek elválasztva a Gnózistól, az igazi ismerettől, mely legbelsőbb lényem tulajdonsága. Hajolj le hozzám, és tölts el az erőddel; ezzel a kegyelemmel elviszem a világosságot emberi nemem minden tagjának, aki tudatlanságban él; a testvéreimnek, a fiaidnak. Igen, hiszem és a véremmel tanúskodom: az élethez és a világossághoz megyek. Dicsértessél, ó Atya, alkotásod, az ember Veled akarja szentté tenni, amihez megadtál neki minden hatalmat.

37

V

Pimander és Hermész

A Corpus Hermeticum bölcsességét nem sorról sorra tanulmányozzuk, hanem megpróbáljuk egészében áttekinteni, hogy az olvasó némi elképzelést kaphasson Pimander egész könyvéről, esetleg Hermész további műveiről is. Ha nem így járnánk el, akkor dolgozatunk áttekinthetetlenül terebélyessé válna. Ahogyan tehát a harmadik fejezetben megbeszéltük, a Hermészi ember belső állapota és transzfiguráló életmegváltoztatása révén kapcsolatba lép az egyetemes szellemterülettel. Az ilyen kapcsolat fókuszában pedig kialakul egy erővonalrendszer: megjelenik - a Szellemből kialakulva - Pimander, aki azonban nem a szellemtérben elkülönülten élő lény, hanem a szellemtér lángra lobbanása, élő valóság, a szellemtér szerves része. A lángra lobbantó tűz mégis Hermész Pimanderéé, mert a jelenség teljesen megfelel Hermész állapotának és ereje minőségének. Azt mondják, hogy amikor Hermész átgondolta a lényeges dolgokat, és lelkülete felemelkedett, megjelent Pimander, aki van, és mégsincs. Mert ha a Hermészi ember egy darabig nem összpontosít a szellemtérre, akkor a pimandrikus alak eltűnik, és elmerül, feloszlik a mindenütt jelenlévő világosság világmindenségében. A tűz lángjai szétfolynak, Pimander itt van, és mégsincsen itt, mert teljesen egy az egész világossággal.

38

A szöveg első részéből az érint minket, hogy Hermész a lényeges dolgokat fontolgatta, s hogy lelkülete felemelkedett, lizt meg kell jegyeznünk, mert a Hermészi ember számára ez a folyamat feltétel. Ez a fej és a szív oly szükséges eszményi együttműködését bizonyítja. A szív és a fej együttműködése határozza meg az életet. Ezt alaptörvénynek tekinthetjük. „Ezek elválaszthatatlanok" mondja Pimander. Ezért kell megismerni a szív titkát. Ismeretes, hogy az embernek négy teste van: az anyagteste, ennek éteri mása, a vágyteste és a gondolkodási képessége. Az élertest építi és tartja fenn az anyagtestet, és a vágytest határozza meg az ember hajlamait, fajtáját, jellemét és adottságait, tehát teljes lényét. Figyeljük meg mindenekelőtt a vágytestet, a szidérikus alakot, ahogyan Paracelsus nevezi. A szidérikus alak körülfog és áthat minket, és a szidérikus közegek a májon keresztül áramlanak be anyagrendszerünkbe. Az erők szüntelen keringése ez, melyek a májon be és kimennek. A vágytest legfontosabb fókusza a máj. Ahogyan születésekor ezt a vágytestet kapta, s ahogyan azóta tovább alakította, olyan az Ön szív- és főszentélyének minősége is. A természetszülte embernél a szív és a fej a vágytermészet rabszolgája; szívének és gondolkodásmódjának működését a vágytest irányítja. Az érzést és a gondolkodást e természet emberénél a medenceszentély kormányozza. így él tehát a medenccszentélyből és ez által, vagyis a lép-máj rendszere által, ami lermészetlényét az anyaghoz köti, arra irányítja, arra vágyva és ; i /.t gondolva, ami a közönséges természetből való. És minden s/.idérikus sugárzás a vágyfajtája hatásának megfelelően hatol be a májába. Ha aztán valaki a csalódások végtelen sora után a tapasztalás szomorú útján a természethez kötött életében megreked, akkor megtörténhet, hogy megújulásra, megszabadító kiútra kezd vágyni, vagyis valami üdvrevágyás-szerüség fejlődik ki benne,

39

egy ösztön, hogy valamiféle üdvöt megragadjon és megvalósítson önmagának, hogy kimászhasson a halál gödréből. A megújulás keresésének ez az állapota, az üdv egyre tudatosabb keresése a vágyakozás legmagasabb formája, amelyre a természetszülte ember képes. Többre nem futja. Ami az Ön természetszülte lényének szívében dúl és forr, az száz százalékig vágy, kívánság! Ebben pedig minőségileg a legmagasabb az üdvrevágyás. Ez a dialektikus asztrális sugárzásoknak a legmagasabb állapota, határa. És ezen a határon érint meg minket a Gnózis, de nem a májban, hanem a szívben. A Gnózis első érintése, alapérintése mindig a szívszentélyben történik, de csakis az ember üdvre vágyására jövő feleletként. Ha valaki kísérleti célokból vagy kíváncsiságból közeledik egy gnosztikus Szellemi Iskola templomához, akkor ebből a legcsekélyebb haszna sem lehet. Egy gnosztikus fókuszban csak akkor lehet eredményesen tartózkodni, ha a szív valamelyest megnyílt a Gnózis számára, a vágyakozás legmagasabb állapotának, az üdvre vágyásnak a következményeként. A szívet a Gnózisban a szeretet szentélyének nevezik. Különböző karmikus befolyások és őseink befolyásai miatt azonban, melyek születésünk órájától kezdve hatnak bennünk és életünk menetét elkerülhetetlenül meghatározzák, a természetszülte ember szíve már régen nem a szeretet szentélye. Szívében az igazi szeretetnek nyoma sem található. Világunk emberének szíve zsiványtanya és a pestis fertője. Ha a szívet az ősidőktől fogva a szeretet szentélyének nevezik, akkor itt arról a szívről van szó, amely életerőre, életbőségre, életlehetőségre készült fel, ami joggal nevezhető szeretetnek. Ami pedig a szeretetnek e magas színvonala alatt van, az a vágy és én központúság állapota, mert kezdetben az ember az üdvöt is önmagának kívánja. Az „én" szorult helyzetbe került, s most „én" keresek valami megoldást. Az üdvösségemet keresem. Mivel pedig ebben az állapotban rendkívül szeren-

40

esetlenek vagyunk, a Gnózis, mérhetetlen és múlhatatlan szeretetével megérint minket, hogy segítségünkre lehessen. Ami a dialektikus természetben ennek a szeretetnek a színvonala alatt nyilvánul meg, az a vágy valamely állapota. Az igazi szeretet, mely méltó erre a névre, a dialektikus természet lényében nem található meg. Mert az igazi szeretet magasabb rendű dolog, és az igaz élethez, az új élethez tartozik. Ez a szeretet Szellem, maga Isten. Ezért mondja Pimander a 17. szakaszban, hogy „a lelkület Isten, az Atya". És a 19. szakaszban: Szívedet irányítsd a világosságra, és ismerd meg. Eközben egy ideig a szemembe nézett, oly áthatóan, hogy pillantásától megremegtem. Ez a vizsga: mi legyen ezután az Ön szívében? Kívánság vagy szeretet? „Szívedet irányítsd a világosságra, és ismerd meg Azt." Hogy a világosság beköltözhessen a szívszentélybe, ahhoz a vágytermészetnek el kell tűnnie. A vágytermészetet, ezt az önzést, ezt az énösztönt teljesen el kell oltani. Be kell látnunk tehát, hogy a szívszentély a Szellem alapzata, a szellemnek a szívszentélyben kell lakoznia, s ezt a szentélyt ezért minden nézetében e magas színvonalú állapotra elő kell készíteni. „Ahol a szív van, ott az élet", mondja Pimander. Ha pedig a szív kész lett a szolgálatra, akkor a lelkületben, a szívben meglátjuk a szép, eredeti emberi alakot, az emberlét őstípusát, a vég nélküli kezdet előtti őselvet. Szívét a dialektikus ember a kívánkozás tanyájává tette, lássák be ezt világosan! Belsejében az én ösztön tüze lobog, holott a szív arra lenne hivatott, hogy a Szellem - a bennünk lévő Isten - lakása legyen, az Istené, aki az ősatomban lehetőség formájában van jelen. Érzik-e, mennyire betegek vagyunk, hogy mily rendkívül mélyre süllyedtünk. A szívszentély, a bennünk lévő Isten temploma zsiványok tanyájává fajult! Aki aztán szívét újra az O szolgálatának akarja és tudja szentelni, az ezután a főszentélyt is meg tudja nyitni papi, em-

41

beriséget szolgáló feladatának. Akkor majd On is meg tudja fontolni a lényeges dolgokat, mert a megújult szívből születik meg a Merkúr-tudat! A Gnózis betegeknek, pácienseknek lát minket a szívszentélyünk lelkiállapota miatt. Ezért tűrnek meg minket. Ezért tűrnek el ennyit mitőlünk. Hiszen az új Merkúr-tudat, a gondolkodás, akarás és cselekvés háromszoros, új képessége csakis a megújult szívből születhet meg. Ekkor pedig megtörténhet, hogy ha az ember a lényeges dolgokat meggondolja, megtisztult szívvel felemelkedhet a Szellem mindenütt jelenlévő területeire. A Hermészi fejlődés, a Hermészi élet a fej és a szív tökéletes egyesülésén és együttműködésén alapul, nem az én és a fej, hanem a megtisztított szív és a fej együttműködésén! Ebben az szükségességben botlik meg a világ. Látják ugyan a káoszt és a zavart maguk körül, látják a világot elsülylyedni, és az én felveti a kérdést, hogy „hová vezet mindez?". Hatalmas energiával, bevetéssel és erővel kísérleteznek, de végeredményben semmi sem sikerül, mert az ember elfelejti megtisztítani és a szolgálatnak szentelni a szívszentélyét. Csak ha a szív megtisztult, felavattatott és a világosság számára megnyílt, akkor alakul ki egészen más gondolkodásmód. Csak akkor lesz képes az ember valóban világunk és társadalmi rendünk elevenére tapintani. Ha tehát a Gnózis hívja Önt, akkor ismerje fel és teljesítse a feladatát: tisztítsa meg a szívét. Szívét meg kell szabadítania a vágyak és az önzés hajszájától, szívének meg kell nyílnia a nagy szeretet számára. Ebben az igazi előkészületben kell a szívét gyakoroltatnia, mert ezzel kezdődik a dolog. Akkor a fej követni fogja, mert követnie kell. Akkor pedig Ön is találkozik Pimanderével. Pimander Isten szeretetéből születik, nem pedig az akarat ösztönzéséből, nem a szorult helyzetbe került ember akaratából. Ezt akarja Hermész Triszmegisztosz tudatosítani. A Gnó-

42

zis kulcsa, az egyetlen igaz élethez vezető út a szív megtisztítása és teljes odaadása. Ha Ön rátér erre az útra és elvégzi ezt a munkát, akkor Önnek is megszólal a szelíd hang: Mit akarsz hallani és látni, s mit kívánsz a lelkületedben megtanulni és megismerni? Akkor pedig mi mást akarnának megtanulni és megismerni, mint a lényeges dolgokat, és mi lesz kezdetben a leglényegesebb, amit tudniuk kell? Semmi más, mint a saját magukra vonatkozó igazság és a saját valóságuk. Mert ha magukat nem ismerik, hogyan akarják akkor a Mást, a Másikat kifürkészni? Ezért lát a Hermészi ember ennél az első tájékozódó kísérletnél derűs és szívet vidámító hatalmas fényt; ebben a fényben pedig a csavarvonalban lefelé irányuló mozgást, a sötétség, az ijedelem és nyomorúság rettenetesen szomorú mocsarát, mely szüntelenül mozog, és kimondhatatlanul zavaros. Sötétvörös lángok csapnak ki belőle mindenfelé. Ekkor, a zavarnak ebből a barlangjából, a szurokfekete sötétségből egy hang hallatszik, szótlan kiáltás, mely megfelel a körös-körül elterjedő világosságnak. Ebből a világosságból pedig egy szent Ige beszél. Ami aztán a sötétségben igaz és tiszta, az felemelkedik ebből a szurkos szülőbarlangból, a sötét természetből, és légkörré kezd alakulni, így látjuk először az elsüllyedt természetből kiszálló világosságot, s ezután a légkört, mely ráhangolja magát az eredeti világosságra: alattuk van a föld és víz nedves sötétsége. Ez a dialektikus jelölt létállapota, de olyan jelölté, aki a szívszentélyét megtisztította vagy ezen dolgozik; tisztítja a föld és a víz nedves sötétségét, amit az Ige hangja mozgat. Az Ige, mely világosságból van, s a világossághoz vezet vissza! Megértetted-e az Igét? - kérdez minket a fiatal Gnózis élő testének Pimandere. Ő maga válaszol nekünk: „A világosság én vagyok, mely most már az igaz jelölt szívében lakozik". Ez Isién, aki testben megjelent, a visszatérő Ozirisz, a visszatérő Krisztus. A világító szellemtér pedig először Pimander, a vi-

43

lágmindenségi megnyilvánulás erővonal-szerkezete. És ó, nagyszerű csoda, a világosság, a hatalmas világosság, Isten lángja a szívet választja lakhelyül. így lesz az Istenségből Fiú. Mert ami a szívben korszakok óta alszik, azt ez a folyamat felébreszti: az Istenség Fia megnyilatkozik bennünk! Az Istenségnek ez a Fia pedig hatalmas képességgel rendelkezik, Pimander ezt az Igének vagy Hangnak nevezi. Ha tehát Pimander beszél a jelöltben, akkor a szívben beszél és tanúskodik, mert a szív Isten lakhelye. Istent és a Fiát, a világosságterületet és a besugárzott világosságot többé már nem lehet elválasztani egymástól, mert egységükből jön létre az új élet. Ha tehát Önök én-elbocsátás által ránemesedtek, akkor irányítsák szívüket a világosságra, és ismerjék fel. Ha pedig felismerik, akkor az élő Ige hatalmas és nagyszerű képességeit látják önmagunkban. Szívükben számtalan erőből álló világosságot látnak és tapasztalnak, valóban felmérhetetlen világot, az Arany Fejet. Felismerjük, hogy a világosság és a világosságon át bennünk szóló Ige vezetésével hogyan zabolázzuk meg, miként zárjuk nagy erővel körül és ily módon hogyan hozzuk egyensúlyba az alantas rend,lobogó tüzét. így látjuk és tapasztaljuk, hogy a Gnózis bennünk megszületett világító erejében hogyan múlik el az alantas természet az által, amit mi transzfigurációnak vagy újjászületésnek nevezünk. Ez tehát az ős-Gnózis, a Hermészi Gnózis, az igazság, melyet az emberiségnek kezdettől fogva hirdetnek. Ez Pimander Igéje. Most pedig gondolkozzanak el azon, hogy ez megegyezike azzal az Igével, amit az ifjú Gnózis intéz évek óta Önökhöz; az emberi őstípusra vonatkozó tanúbizonyságról, az eredeti, vég nélküli kezdet emberalakjának tanúságáról, az emberalakról, aki volt és a mai pillanatig is van.

44

VI

A dialektikus rend helye a kozmikus hétségben

A Corpus Hermeticum aztán folytatja az eredeti kozmikus megnyilvánulás, a mai világ és emberiség keletkezésének a leírását. Pimander megmutatja a szellemtérre, Isten szeretetének mindenütt jelenlevő területére felemelkedett Hermésznek, az igazán mennyei embernek az eredeti, örökké létező világrendet. Ez az, melyhez visszatörekszünk, amelybe a Hermészi ember bepillanthat, s amelynek kapuin belül időzhet, ha belép az úgynevezett Arany Fejbe. Aztán láttam a lelkületemben, hogyan lett a megszámlálhatatlan erőből álló világosság valóban határtalan világgá, míg a tüzet hatalmas erő zárta körül, megzabolázván és kiegyensúlyozván őt. Ezt a nézetet alulról, a közeledő jelölt szemszögéből beszéltük meg. Hangsúlyozni szeretnénk, hogy az eredeti világrend a kezdetektől fogva a mennyei emberiség világrendje, mely újra megnyílik számunkra, mihelyst részesülünk a hatodik kozmikus területben. Hermész szívében ekkor kérdés merül fel, melyet a saját nyelvünkre szeretnénk lefordítani: Ebbe a nagyszerű megnyilvánulásba, melyet általad megpillanthattam, Pimander, hogyan illik bele a dialektikus természet? Mit kell tartanom a dialekti-

45

kus rendről, a dialektikus világegyetemről? Hogyan esett a mennyei ember a dialektikus természet fogságába, és hogyan fajult azzá, ami lett? A dialektikus természet is az Őslényből magyarázható? Hogyan lett akkor ez a természetrend ilyen rossz? Pimander válaszol: A dialektikus természet a világ tiszta őstípusának mintájára készült a mérhetetlen alkotási folyamat haladása folyamán. Óriási műhelyt készítettek, hatalmas alkémiai laboratóriumot, melyben az embernek kellett volna dolgoznia a világmindenségi megnyilvánulás nagyszerű terveinek megvalósításán. Mert az alkotó Istenség a teremtményeit, a gyermekeit minden képességgel ellátja, ami neki is megvan. Teremtményeit Isten nemcsak megjelenteti, nemcsak elhelyezi valamiféle világrendben, hanem feladatot is ad nekik: a mindenségi megnyilvánulás haladásán való munkálkodással bízza meg őket. Erre a célra pedig egy gigantikus alkémiai laboratóriummal, a Hetedik világmindenséggel ajándékozta meg őket. Ahogyan a gnosztikus filozófia már régen magyarázza, az egész dialektikus természetet ennek a munkaterületnek kell tekinteni. Az egész dialektikus világ-megnyilvánulásban ugyanaz a törvény érvényesül, a felőrlés és összetörés, a kikelet, virulás és hanyatlás szüntelen körforgásának törvénye. A dolgok jönnek és mennek, és visszatérnek a kezdetükhöz. A dialektikus világmindenségben az elemek, az anyag szakadatlan forgalma van folyamatban. Olyan világmindenség ez, amelynek hálását végzetnek vagy sorsnak nevezik, mondja Pimander, ezzel az alaptörvényre, az elkerülhetetlen körforgásra utalva. A dialektika lényében a hetedik kozmikus területen mégis nagyszerű rend van, magasztos terv, mely teljesen összefügg a többi hat kozmikus területtel. Ez a szempont azonnal érthetővé válik, ha magyarázataink alapján arra gondolunk, hogy a dialektikát eredetileg hatalmas, kozmikus műhelynek szánták. Az egyiptomi, Hermészi Gnózis a megjelenő természetet ebből a

46

szempontból nézi, míg Máni Gnózisa a dialektika jelenvaló gonoszságát, kimutatható sátániságát látja, ahogyan mi is mindig ismertük. Máni Gnózisa a dialektika nyilvánvaló gonoszságát pillantja meg. Hermész Gnózisa úgyszólván túllát természetrendünk elsüllyedt állapotán, és eredeti, isteni céljára tekint. Máni Gnózisa az emberiségnek meg akarja magyarázni, hogy a Föld a küszködő és szenvedő emberiség fogva tartásán fáradozik, amiért a manicheusok, mint realisták ezt a gonosz világot elátkozták. Ez a gonosz, romlott természet egyáltalán nem lehet Istentől, állapították meg, hanem csupán Lucifer alkotása. A haláltermészetben elszenvedett tapasztalataink alapján magunkévá tesszük Máni álláspontját, de mindezt ugyanakkor a Hermészi nézőponttal egyetemben szemléljük. Későbbi írásaiban Hermész is közeledik a manicheusokhoz. Már első könyvében is {Pimander 68, 69, 70), amikor Hermész a megvilágosodás új állapotában az emberiséghez fordul, nagyon is manicheus nyelven beszél: O népek, emberek, akik a földből születtetek és részegségre, alvásra és Isten felőli tudatlanságra vetemedtetek, józanodjatok k i és ne fetrengjetek tovább a romlottságban, az állati álmok bűvöletében! O, ti föld szülöttei, miért adtátok magatokat a halálnak, holott hatalmatokban állna a halhatatlanságban részesülni? Térjetek meg, ti, akik a káprázatban vándoroltok és a tudatlanságot választottátok vezetőnek! Szabadítsátok meg magatokat a sötét fénytől, és részesüljetek a halhatatlanságban azzal, hogy örökre elbúcsúztok a romlástól! Néhányan kigúnyoltak engem, és elmentek, mert a halál utján jártak. Mások azonban térdre vetették magukat előttem, é s oktatásért könyörögtek. Felemeltem őket, és az emberi nem egyik vezetője leltem, megtanítván őket arra, hogyan menekülhetnek meg. Beléjük plántáltam a bölcsesség Igéit, és a halhaláltanság vizével itattam meg őket.

47

Ebből kitűnik, hogy a manicheusok és Hermész Triszmegisztosz követői között lényegében nem volt különbség. Időnként szükséges rámutatni a természet mai jelenségének gonoszságára, hogy ezáltal az emberiség fénylő hazáját annál tisztábban állíthassuk az emberek tudata elé. Éppoly szükséges azonban olykor a figyelmeztetés, hogy a hetedik kozmikus terület a mennyei emberiség hatalmas munkaterülete. Következésképpen, a Hermészi Gnózis és Máni Gnózisa ugyanazt az utat mutatja, mert egyazon törzs hajtásai. Kötelességünk utalni erre, mert kereső emberek köreiben olykor vita tárgya, hogy vajon a manicheizmus ellentétben áll-e a hermétizmussal, és ha igen, milyen mértékben. Franciaországban például időnként felmerül ez a kérdés. Valójában azonban nincsen ellentét, és nem is lehet. A hermétizmus képviseli a filozófiai tisztaságot. A manicheizmus a nagy, forradalmasító valóságra, az alantas természettől való tudatos, pozitív elbúcsúzásra szólít fel. Az ilyen irányulás révén volt a manicheizmusnak a maga korában oly jelentős hatalma az emberiség fölött. Ezért gyűlölték és féltek tőle annyira ellenségei, s ezért üldözték még ádázabban, mint a katárizmust. Míg a katárokat ellenségeik máglya- és éhhalállal gyilkolták meg, addig a manicheus testvéreket válogatott kegyetlenséggel csonkították meg és kínozták halálra. Tudjuk, hogy a katárizmust - holott filozófiailag inkább a Hermészi talajban gyökerezett - ugyanaz a cél lelkesítette, mint a manicheus testvéreket. Mivel a cél ugyanaz volt, a katárokat manicheizmussal vádolták, azzal a hátsó szándékkal, hogy ugyanúgy üldözhessék és irthassák őket. A fiatal Gnózis mindkét Szerzetnek kimondhatatlanul sokat köszönhet. Most azonban folytassuk Pimander könyvének vizsgálatát. A hetedik kozmikus területen, vagyis a dialektikus világmindenségben azt látjuk, hogy nagyobb rendszerek egyre kisebb rendszerekben jutnak kifejezésre. Például a tejútrendszer a

48

zodiákus-rendszerben, ez naprendszerekben, naprendszerek pedig bolygói rendszerekben. A mi naprendszerünkben, mint más hasonló naprendszerek miriádjaiban is, hét együttműködő és egymást meghatározó erőt pillantunk meg. Pimander, hogy rámutasson ezekre az erőkre, velük kapcsolatban hét uralkodóról vagy Rektorról beszél, melyek az érzéki világot körülzárják a köreikkel. Az olvasó helyezkedjen ez egyszer geocentrikus álláspontra, és szemlélje így a csillagok keringését, a naprendszerben zajló hatásokat. Akkor látja, hogyan róják Ön körül pályájukat a csillagok, a Nap és a Hold. Fényeiket és erőiket küldik le Önre. A fények kölcsönösen befolyásolják, meghatározzák egymást és Önt is. Tehát minden, ami a Földön van, a hét Rektor vezetése alatt áll. Ezek határozzák meg a természet szülte ember sorsát. Ha esetleg azelőtt foglalkozott asztrológiával, akkor tudja, hogy mindig jó és rossz aspektusokkal kellett számolnia. Útját a végzet, a sors határozza meg a dialektikus természetben: így csüng Ön a sors hálójában. Minden, ami a földön van és a természettől való, az a hét Rektor vezetése alatt áll. Kezdetben az volt a szándék, hogy az elmerült elemek, a dialektikus természet minden megnyilatkozása értelem nélkül maradjon, ne hassa át az ész, és csak anyag legyen. Mert amint az anyag Szellemmel kapcsolódik össze, szinte lehetetlen állapot keletkezik. Akkor - mondja Pimander - az anyagban észtevékenység keletkezik, és az anyag, mely szakadatlan változásnak van alávetve, foglyával bemegy a halál lényébe. Itt arról van szó, hogy ha a világító szikra, a Szellem helytelenül, szakértelem nélkül köti magát az anyaghoz, akkor a Szellem és az anyag egymásba folyik. A Szellem örök és változtathatatlan, míg az anyag szüntelenül változik és átalakul. Ha tehát egyesülnek, akkor az anyag magával vonszolja a Szellemet, a fényes szikrát. A természetellenes kapcsolat miatt kristályosodás alakul ki. Az anyag ellenáll, míg a Szellem ér-

49

vényesülni próbál. A Szellemből, a világosságból eredő önfenntartó hatás miatt (a Szellem létezni akar), az anyag besűrűsödik, megkristályosodik, mert most már minden a változása ellen hat. így van az örökkévalóság a fájdalmak sorozatába zárva. A természettudományokban járatos modern emberként Ön tudja,, hogy az anyagban élet van. Az anyag minden atomjában élet és erő van, de nem az élő emberiség értelmében vett erő, nem Szellem. Ezért - emlékezzünk csak a paradicsomi parancsra - nem lett volna szabad a mennyei emberiségnek kapcsolatba lépnie az anyaggal, hanem csakis alkémiai eszköznek használnia, és így célja elérésére ösztönöznie. A mennyei emberiségnek így kellett volna megmunkálnia az anyagot, hogy adott időpontban - annak erejéből és életéből olyasvalami fejlődjön ki, ami fölötte áll az anyagnak. Az olvasó gondoljon a bűvészinasra, aki kíváncsiságból olyan erőkkel lép kapcsolatba, amelyeken aztán mind kevésbé képes uralkodni: ezek az erők elszabadulnak, hatalmába kerítik őt, és belesodorják az élet tengerébe. Ha tehát a tudatos élet, a Szellem hozzáköttetik a hetedik kozmikus terület anyagához, és azzal teljesen egyesül, akkor ennek mindig fájdalom és halál a vége. Ha pedig a Szellem az anyagban akarja magát fenntartani, akkor az következik be, amit kristályosodásnak vagy megkövesedésnek nevezünk. Egyszer a természet minden elemét - hatásával, erejével és lehetőségével együtt - átadták Isten nagy teremtményeinek, a mennyei emberiségnek, a valóban isteni emberiségnek, mely az isteni munkaterületen fejtette ki hatását. Az emberiség ott mintegy csodakertbe, paradicsomba lépett be. Megkísérelt a hét Rektorral együttműködni, és mindent kifürkészett, ami a természetből természetes életre kelt. Mivel pedig a munkaterület oly varázslatosan szép volt és teljesen magas értelemben lélegzett, a mennyei ember idővel elfelejtette igazi hazáját, és a csodakertben maradt. Önmagát látta középen. Amikor pedig felis-

50

merte saját alakját a vízben, megszerette ezt a képet, és ezzel akart együtt élni. Ebben a pillanatban azonban az akarat csalfa képet alkotott. így fejlődött ki az az állapot, amelynek folytán a természet, az anyag, átölelte szerelmesét és teljesen egyesült vele. A mennyei ember pedig, aki az Istenek kertjét palotának kapta, azonmód fogságba esett. Ezért a Földön minden lény közül csak az ember kettős természetű. A teste szerint, vagyis ami az anyagot illeti, halandó, míg a mennyei elvet, a lényegi embert tekintve halhatatlan, így szenved a Halhatatlan kibírhatatlan fájdalmat, az anyaghoz való kötöttsége miatt, mely a mulandóságnak van alávetve. I Iolott a magas, mennyei elv, mely a dialektikus emberbe sülyIyedt, nemesebb és kiválóbb a burkolatánál, mégis e kéreg szolgája lett. Kezdetben, amikor a mennyei ember elkeveredett a dialektikus rend természetével, a ma fennálló végzetes következmények még nem mutatkoztak meg. Pimander itt évmilliárdos időszakokról beszél. Mindez lépésről lépésre fejlődött ki. A keveredés kezdeti szakasza és a végleges, teljes megváltozás, az anyag legmélyére ható kristályosodás között az egész emberi bukás története húzódik, egy világtörténelem, mely az úgynevezett hét faj fejlődésével kezdődött. A mennyei ember hímnős volt, férfi és nő egyben, vagyis önmagától tudott szaporodni. A mennyei emberek serege így hozott létre önmagából hét főfajt, melyek teljesen a hét Rektornak feleltek meg, a naprendszer hét nézetének. Ez a hét főfaj, ahogyan az Egyetemes Tan nevezi, nemcsak a földet népesítette be, hanem nagy dicsőséggel az egész mindenséget, az egész naprendszert! így lett Isten emberisége lépésről lépésre saját alkotásához és teremtményeihez kötve. Sokkal később pedig az így keletkezett emberből eltűnt a nemek egyik nézete, és a nemek elválasztása által kialakultak a ma is fennálló viszonyok. így szembesíti Pimander Hermészt a gigantikus emberiséglörténelemmel. Hermész azonban nem úgy tanul és hall, ami-

51

képp mi - pillanatnyilag egy Pimander című iratból -, hanem Merkúr tudatával olvas a természet emlékezetében, és a képeket panorámaként látja elvonulni maga előtt. Mindezekből megmutatkozik, hogy az itt fejtegetett ötletsorozat, a Pimander kozmológiája és a Hermészi filozófia miként követhető nyomon az Egyetemes Tanban és a Szentírásban. Gondoljunk csak Pál apostol erősen Hermészi irányzatára: miként beszél ő Istennek anyagba kötött teremtményéről és annak szabadság és megváltás utáni vágyáról. Gondoljon ujjongó felkiáltására, amikor felismeri, hogyan vár vágyakozva az egész teremtés Isten gyermekeinek a megjelenésére. Ez a megjelenés, ez a megnyilatkozás pedig gnosztikusan lesz végrehajtva a megmentésnek egy oly nagyszerű és gigantikus terve szerint, hogy azt szavakkal nem lehet kifejezni. Gondoljon az eredeti mennyei emberiségre, amely a hét főfajt hozta létre, s ahogyan a hét főfajból számtalan alfaj keletkezett. Gondoljon továbbá az alfajokból keletkezett lények miriádjaira. Mindezekben a világosságelv van lefektetve! A világosságszikra, mely egykor tökéletes világosság volt, mibennünk is ott rejlik fényszikraként, „Jézus magjaként", így mindannyian részt vehetünk a hatalmas megmentési tervben. Ha akarja, akkor az Ön megmentése nagy sebességgel mehet végbe, ha teljesen a hivatásának szenteli magát, ha valóban elbúcsúzik a dialektikától, a világosságot tökéletesen elválasztja a sötétségtől, a Szellemet az anyagtól, az örököt attól, ami sors és mulandóság. Mielőtt azonban ezt a folyamatot elkezdheti, mielőtt a vizeket szétválaszthatja, hogy „jobb" és „bal" megkülönböztethetők legyenek, először meg kell tisztítania a szívszentélyét, be kell engednie oda a Szellemet, Pimandert, hogy az Önben lévő világosságelv feléledhessen, így kell tökéletesen a rendeltetésének szentelnie magát.

VII

Megváltás és bűnbocsánat

Mielőtt folytatnánk Hermész Triszmegisztosz Pimanderének magyarázatát, jó lesz még egyszer részletezni az előzőekben megbeszélt dolgok következményeit, mert ezek mind felmerülnek azok esetében, akik valóban be akarják járni a megváltás ösvényét. Bevezetésül János evangéliumának 15. részével (917) szembesítjük az olvasót: „Amiképpen az Atya szeret engem, én is úgy szeretlek titeket. Maradjatok meg ebben az én szeretetemben. Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben, amiképpen én megtartom az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket beszélem nektek, hogy megmaradjon bennetek az én örömem, és a ti örömetek beteljék. Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, amiképpen én szeretlek titeket. Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért. Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, amiket én parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgáknak: mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ő ura: titeket pedig barátaimnak mondottalak: mert mindazt, amit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti el

ől

menjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon: hogy ha az Atyát kéritek az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy egymást szeressétek." Ha még egyszer felidézzük, amit a Pimander szövegének már megbeszélt részéről kaptunk, akkor először a mennyei embert látjuk, teljes dicsőségében; másodszor kitűnik, hogyan elegyedett el a mennyei ember a dialektikus természettel; harmadszor pedig, miként keletkezett a mennyei emberiségből hét faj, melyeket a dialektikus világmindenség benépesítőinek nevezhetünk. Végül felismerhetjük, hogy a bolygó minden lakója, különböző alakjában és létállapotában, az eredeti hét faj alfajaiból keletkezett. Szóval az eredeti mennyei elv mindinkább a lények miriádjaira hasadt. Ez a hasadás addig a pontig haladt, amíg a számtalan lényben Isten gyermekei eredeti dicsőségének már csak egyetlen magszeme maradt. Mindannyian azon lények végeláthatatlan seregéhez tartozunk, amelyek az eredetiségnek már csak egyetlen magját hordozzák magukban. Hogy a dialektikus természetben nem lehet mélyebbre süllyedni, vagyis a világosság vetését már nem lehet tovább osztani, az a következő tényekből adódik. A Szellem semmiképpen sem osztódhat és sugározhat ki, ha a Szellem birtokosa a birtokának nincsen tudatában. Jézus magszemének, az ősatomnak számtalan birtokosa nincsen tudatában ennek a birtoknak. A MAG akkor csak tétlenül nyugszik bennük, és képtelen tovább hasadni. Továbbá a hét eredeti fő fajból szerteágazó mikrokozmoszok csak akkor tudnak a fajtájuk szerint fennmaradni, ha megfelelnek az eredeti dialektikus természet képletének, amelyből származnak. Ez a helyzet a lények milliárdjainál, amelyekben a magszem rejtetten nyugszik, amíg ezek a lények egyensúlyban vannak a dialektikus törvények mélypontjával. Másképpen szólva a magszem a mikrokozmosz közepén marad, amíg a

54

természethez kötött mikrokozmosz és a természet, az anyag törvényei el tudják viselni egymást. Ha egy lény létállapota az anyag törvénye alá süllyed, akkor a végzet felőrlő hatása alatt a mikrokozmoszt „elbocsátják", visszafejlődik, majd feloszlatják, azaz elemeire bomlik. Ekkor nemcsak a mikrokozmosz által körülfogott személyiség hal meg, hanem maga a mikrokozmosz is! Ekkor képtelenné vált az anyagot megtámadni és saját erejéből megszabadulni tőle. Az eredeti világosság magjának, mely egy ilyen mikrokozmosz foglya volt, ekkor már nincsen lakása, s így megnyilvánítatlanul tér vissza eredetéhez. Ezt szeretnénk még egyszer megmagyarázni: A mikrokozmosz a dialektikus elsüllyedtség bizonyos mélypontjáig merülhet. Ha erre nem következik felemelkedés, akkor ez a mikrokozmosz - az ismétlődő személyiség-életrekeltések sorozatában - felfoghatatlanul hosszú ideig lehet az anyag mulandósági törvényeinek alávetve. Ezt az állapotot semlegességi állapotnak nevezhetjük. Ha a mikrokozmosz az anyag törvénye alá sülylyed, akkor „elbocsátják", vagyis az anyag az anyaghoz, a világosságelv pedig a világossághoz tér vissza. Ez a megsemmisülés állapota. A harmadik lehetőség a megmentés, a visszaút kezdete a mélypont mélységeiből az eredet hazájába. Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája erre a visszaútra hívja fel Önöket. Mint mikrokozmoszok, talán világkorszakok óta vannak a semlegességi állapotban, mert nem tudják, hogy világosságelvet birtokolnak. Az Iskola érintése és vonzása következtében ez a világosságelv az Önök életében feléledhet és hatni kezdhet. Ekkor azt tanácsolják Önöknek, hogy ezt az elvet tegyék életük középpontjává, ezt tekintsék elsőrendűnek, és a dialektikus természetet nyilvánítsák másodrangúnak. Ennek a feltétele pedig a szív megtisztítása. A szív szentélyét teljesen ki kell ragadni a vágyösztönök markából, az elcsúfító degeneráltságból, melynek számtalan életen át volt alávetve.

55

Ha hozzákezdenek ehhez a szívtisztításhoz, akkor a fényelv Önökben feléled és áthatol, egészen a Pimanderrel való találkozásig! Ha a fényelv feléledt, és tiszta szentélyt tudnak teremteni neki, akkor embertársaik szolgálatában is hatásossá válhat. Ha a fényelv Önökben még alszik, akkor csak dialektikus-emberbarát módon szolgálhatják felebarátaikat, vagyis fáradozhatnak valamiképpen, hogy „betöltsék a feladatukat a világon", ahogyan szokták mondani. Isten gyermekeként azonban csak akkor léphetnek fel, ha a fényelv felébredt Önökben, helyet kapott és képes sugározni. Gondoljanak azokra, akik ezt a fényelvet időközben működésre ösztönözték, és a szív tisztaságában gnosztikus értelemben élnek. Ha ilyen családban születnek gyermekek, akkor a szülők szíve tisztaságából a fényelv a gyermekekben is meggyullad. Ez azt jelenti, hogy Önök már az életmódjuk miatt is gyermekeiknek már születésük előtt helyet készítenek a Gnózis seregének soraiban. Mert ha a világosság valakiben feléledt, akkor azzal mindenkinek szolgálatára lehet. A harmadik állapot tehát, a megmentés állapota egyedülálló: az eredet hazájába való visszaút kezdete! Ez a visszautazás végül a teljes megszabaduláshoz vezet, az anyagtól való teljes mentességhez, a testetlenséghez, vagyis a bemenethez a Szellem területeire. Ebben a helyzetben van a pimandrikus ember. Mielőtt azonban elérheti ezt a végpontot, számos helyzetben és állapotban kell anyaggal dolgoznia, és a fényelvnek egyre finomabb anyagtestekbe burkolódzva kell megtennie a visszautat az anyagon át. Az arany menyegzői ruha, melynek a megszövésére felhívjuk Önöket, jelenlegi anyagtestünknél, jelenlegi személyiségünknél sokkal finomabb szerkezetű. így kell megtenni a viszszautat. A lényeknek egyre finomabb anyagtestekbe kell burkolózniuk, s az anyagon át, az eredeti alfajokon és fő fajokon át visszafelé haladniuk a kiteljesedő dicsőség felé. És milyen

56

mérhetetlen csoda alakul ki a végén! Próbálják meg ezt elképzelni! A néhány mennyei lény hibájából elkövetett bukás, az eredendő bűn azzal a ténnyel lesz kiegyenlítve, hogy soraikat a megszámlálhatatlanok serege fogja szaporítani. Mert ha egy emberben a világosságnak csak egy szikrája, egy magszeme is létezik, akkor ez a magszem a szellem törvénye szerint Istenséggé fejlődhet. O, isteni csoda, az eredetileg korlátolt számú Mennyeinek a hibája és bukása Isten népének sorait a megszámlálhatatlanok seregévé növeszti. Mennyei emberek szállnak fel a halál mélységeiből, mennyei emberek a világosság számtalan magjából, melyeket az ősidőkben szórtak ki és kapcsoltak össze az anyag termőföldjével. így lesz a bűnből bűnhődés, a bűnhődésből áldás, az áldásból növekedés, és a növekedésből aratás. így lesz kiharcolva a pokol mélységeiből is a szeretet győzelme. Aki meg tudja érteni, értse meg. Komolyan kereső Testvér, bárki is Ön, legyen tudatában, hogy az eredetiség magszemének birtokosa!

57

VIII

Az ember lényének kettős természete

A természet összes teremtménye közül csak az ember kettős természetű, állapítja meg Pimander. Az emberi rendszerben egyrészt megvan a halhatatlanság magszeme, a szellemszikra, amelyet a szív rózsájának is neveznek, másrészt itt van a halandó emberlény, a természetalak. Rajta kívül nem létezik egyetlen ilyen kettős szerkezetű lény sem. így keletkezett Isten eredeti fiainak bukása által az a furcsa állapot, hogy a halandó lények miriádjaiban a Szellem magja elkülönült. Az Isten magját hordozó lények miriádjai együttesen Isten gyermekeinek népeként a megszámlálhatatlanok seregévé növekedhetnek. Így megtörténhet és megtörténik, hogy ami egykor hibában és bűnben kezdődött, s ennek megfelelő következményekhez vezetett, végül nem várt áldássá, sokkal hatalmasabb dicsőséggé válik, mint azelőtt valaha is lehetséges lett volna. Azonban az áldás tényleges megnyilvánulásához erős fáradozásra van szükség. Akkor történnie kell valaminek! És ebben rejlik a hatalmas lehetőség, a titok, hogy bukásból, hibából és bűnből áldás lehet, annak bizonyítékául, hogy a Szellem, a szeretet legyőzhetetlen. Akinek sikerül belátáshoz jutnia természet szülte lényét illetően, azt képessé teszik a kettősségétől való megszabadulásra,

58

hogy visszatérhessen eredeti isteniségéhez. Az olvasónak ezt látnia kell, legalábbis ha pillanatnyilag tudatában van annak, hogy szellemszikra-tulajdonos; ha két-ségében jelenleg tudatában van egyrészt természetszülte lényének, másrészt a benne lévő rózsaszívnek, az eredeti, igazi embernek. Ismerje fel megszabadulási lehetőségét, ha rádöbbent, hogy birtokolja a szellemszikrát. Nem úgy van, ahogyan hagyományhű protestáns atyáink sugallják, hogy Ön mint természetlény személyesen bűnös a bűnbeesés vonatkozásában, mert természet szülte lényként Ön teljesen egy a dialektikával. A hetedik kozmikus terület dolgainak menete a vele összekötött lények számára elkerülhetetlen. A Rózsa birtokosaként Ön csupán alapvető méltatlanságára, léte értelmetlenségére, fogságára döbbenhet rá. Ez az a bűntudat, melyről az Egyetemes Tan beszél kezdettől fogva: hogy az igazi, szellemi ember rájöhessen jelenlegi állapotára, a fogságára. A 39. szakasz szerint a bűntudat az, ha tudatában van az abszolút halhatatlanságnak, hogy hatalma van minden dolog fölött, s mégis a halandók sorsát kell elszenvednie, mert a végzetnek van alávetve. Hogy előkelőbb minden dialektikus létezőnél, s mégis a dialektika szolgája. A bűntudat annak a tudata, hogy az Atya, aki éberen vezérel engem, énbennem van, és mégis a tudatalatti hatalma tart rabságban. Ez a bűntudat: és Hermész szavaiból kitűnik, hogy ezt felismeri. A Hermészi ember ráébred erre a helyzetre, de a legtöbb ember számára a természet keveredése az emberiséggel egy érthetetlenül nagy csoda. Ennek tragikus vonatkozása a nyilvánvaló bukottság, mely mindebben kifejezésre jut, és a bűn, mely ebből adódik. Ennek ellenére a Szellem győzni szeretne, és győznie is kell. E drámai történés folyamán milliószorosan elhasad hát, s ezzel millióknak ad hatalmat arra, hogy újra Isten gyermekeivé váljanak.

59

„Bizony a természet és az ember elvegyülése csodás dolgot eredményez", mondja a 41. szakasz. Aztán Pimander részletezi a csodát (45): A föld volt a melegágy, a víz az élesztő elem, a tűz érlelte meg a keletkezés folyamatát; a természet az étertől kapta az élet lélegzetét, és így alakította ki a testeket, a látszatalakot az ember formájának megfelelően. Amikor Pimander emberről beszél, akkor az eredeti, isteni emberről, a szellemlényről van szó. Más esetekben a test vagy a természetalak kifejezést használja. A test az embernek csak látszata, ábrája! Továbbá arra is utal itt, mi módon készült a természetalak a haláltermészet asztrál és éteri kiáramlásaiból. Ezt a természetalakot tehát egyszerűen testnek nevezi, ugyanakkor a dialektikus világ ezt hívja „embernek". Mekkora tévedés! Ez abból magyarázható, hogy fajtája miatt a természetalak saját élettel és saját tudattal rendelkezik, vagyis élőlény. Önben, kedves olvasó, két élet van: az eredeti élet, és a természetalak élete. A Pimander ezt azzal fejezi ki, hogy „az igazi ember az életből és világosságból jön". Az igazi ember az egyetlen isteni életből lett léleklénnyé, és az egyetemes világosságból szellemlélekké. Itt különös lélekfajtájú, érző lényről van szó, mely a Szellemmel áll kapcsolatban. Az igazi embernek tiszta a szíve, sőt, ő a szív. Istenként lakozik a természetalak szívében. Az igazi ember kétnemű, hímnős, habár külsőleg csak férfi vagy csak nő. A természetalakokat ellenben nemekre választották. Erre mindig gondolnia kell, ha mindezt meg akarja érteni. A természetalak vagy férfi vagy nő, a lélekember ellenben egyszerre mindkettő, jóllehet külsőleg néha férfiként, néha nőként jelenik meg. Van tehát hímnemű és nőnemű léleklény is, holott nincsenek nemekre osztva. A természetalak azonban, ahogyan mi ismerjük, mindig egynemű jelenség, hogy végtelen tapaszta-

60

lat és számos természetalak-születés segítségével a megmentési tervet ki lehessen vitelezni. A haláltermészetben a szakadatlan felőrlödés és a mikrokozmosz szüntelen újraélesztése miatt mindig fennáll az eredeti életben való részesülés határozott lehetősége. Az olvasó az újságokból és más hírekből kétségtelenül tudja, hogy jelenleg is szorgalmasan keresik az élet meghoszszabbításának lehetőségét. Azt remélik, hogy belátható időn néhány évszázadon - belül képesek lesznek az ember életét mintegy nyolcszáz évre meghosszabbítani. Hogyan akarják ezt megvalósítani? Ismeretes, hogy az atomban hatalmas erők rejlenek. Az emberi jelenség élet-eleme, élet-elixírje az atomban rejlik. Korhatárunk korlátoltsága abban a körülményben található, hogy az ember az atomi életelemet nem képes eléggé használatba venni. Most aztán a soká keresett és meg talált életelixírt fel akarják szabadítani. Termelni akarják, és az emberbe fecskendezve kívánják meghosszabbítani az életét. Ha azonban az olvasó meggondolja, hogy az ember az életből hetven-nyolcvan év alatt is micsoda káoszt kavar, akkor megérti, hogy kétháromszáz, sőt nyolcszáz évig tartó emberélet esetén a társadalmi rend teljesen megzavarodna. így kétségtelen, hogy az ilyen élet-meghosszabbítás ugyanakkor az emberiség életének a befejezését jelentené. Ezzel kapcsolatban nagy jelentőségű a minden igazi rózsakeresztes számára érvényes törvény is (gondoljanak Backström okiratára!), hogy „ő nem kíván hosszabb életet, mint amilyet Isten szánt neki". Mert a dialektikus embernél mindig fennáll annak a veszélye, hogy természet szülte állapotának ösztönzésére a dialektikus rend színvonala alá süllyed. A nemek megoszlásának az újabb természetlények születéséről való gondoskodás a célja, és az élet maga gondoskodik arról, hogy ezek időben újra felőrlődjenek. így érvényesül a meg-

61

mentés terve a tapasztalatok szigorú iskolájában. így lehet bejárni az önismeret útját. Ennek feltétele pedig a terrmészetalak nemekre osztása. Mert emiatt a születés és a halál kereke szüntelenül forog: és az életen át vezető út a tapasztalatok, né lkülözhetetlen iskolája, mondja Pimander. Akit tehát az életneik ezen az iskoláján hajtanak át, s akinek megvan a lelkülete - vagyis olyan szívszentélye, mely együtt tud rezegni a rózsával és: amely a gnosztikus fénynek megnyílt -, az egyszer megismeri valódi mibenlétét, és mélyen átérzi saját két-ségét. Az ilyen em ber azt is megérti, hogy a természetalak iránti szeretet, a testbörtön vágyai okozzák a halált, ennek minden következményével együtt. Látjuk tehát, miként lépett életbe a keveredés és a szaporodás a nemek megosztása által, mint az állatok és a növények birodalmában is. Aki ezen az úton jut el az önismerethez, azt a lélekemberiség útjára vezetik. Aki pedig a természetalakhoz ragaszkodik, az tovább bolyong a sötétségben, és a természetes halál lesz az osztályrésze. Talán jó lesz itt rámutatni a nemek elválasztottsága miatt előálló abnormális jelenségekre. Időnként olyan természetalak jön létre, mely se nem férfi, se nem nő. Az ilyen típus; egyrészt az isteni terv, az embert bűnnel és bűnhődéssel az anyagon át ösztönző isteni terv visszautasítása miatt fejlődik ki, inásrészt a nemek elválasztottságának és a következményeinek visszautasítása miatt. Nem akarják elfogadni Isten tervét, mely az embert ismét az eredeti lélekalakba emelné, viszont a visszautasítás kérlelhetetlen következményeitől is visszariadnak, hogy ugyanis ekkor kénytelenek a dialektikus állapotban élni. így keletkezik például a homoszexuális embertípus a természetalak elszigeteltsége következtében. Az ilyen ember akkor gyógyulhat meg, ha teljes odaadással az ösvényre irányul és határozottan rá is tér. A természet szülte ember csak akkor mondhat le a természetalakról, csak akkor utasíthatja vissza, ha tudatosan vágyik a lélekalakra, és tetterősen törekszik az abba

62

\ aló felmenetelre. Ha azonban a felfelé vezető utat nem keresi \ agy nem akar rátérni, s így a hormonálisán meghatározó öszt ö n ö k tüze a régi marad, akkor előbb-utóbb elkerülhetetlenül természetellenes fejlődés keletkezik! A századok folyamán sokan vonultak vissza az élettől zárdákba és kolostorokba, ezzel természetellenessé téve önmagukat. Pimander könyvének 48. szakaszával kapcsolatban még egy szempontra kell felhívnunk a figyelmet. E szakaszt ugyanis mindig félreértették, és a Hermészi filozófiában itt valamiféle intést akartak látni: míg a vágy őrületéből keletkezett testei szeretők tovább bolyongnak a sötétségben. Hermész kijelentését gyakran óvásnak, a földi házasságtól és ennek körülményeitől való eltanácsolásnak vették. Ilyesmiről azonban szó sem lehet! Ellenkezőleg. Az ős-Gnózisban megmutatkozik, hogy a nemek elválasztása és ennek a következményei szükségesek a születés és halál kerekének a forgatásain)/. A vágy őrületéből keletkezeit testek szerelésénél a dialektikus természet szeretéséről van szó, amiről a 37, 38 és 39es szakasz beszél, s aminek a halandó természetalak keletkezése lett a következménye. Hogy pedig Ön házasságban vagy a/.on kívül, a természettől undorodva vagy enélkül, magányosan vagy párosan szembesül ezzel, az teljesen mindegy. Aki a lermészetalakból ki akar emelkedni, annak az isteni megváltási terv szerint a dialektikus világot mindenestől el kell hagynia, hogy a lélek útjára, a felfelé visszavezető útra térjen. Ka aztán a mai emberiséget nemsokára megakadályozzák ebben, nem hagyják a természet útján normálisan haladni, ha sikerülne ezt az életet meghosszabbítani, akkor az elkerülhetetlenül a véget jelentené. Mert akkor ez a szükségrend az emberiség viszonylataiban rövidesen a természettörvényszerűség színvonala alá süllyedne.

63

A saját természetalak szeretése, a természetalakban való maradéktalan elmerülés, ennek a központosítása, vagyis ha ezt az alakot tartjuk „embernek", az a hiba. Erre a hibára hívja fel a figyelmet Hermész a 48. szakaszban. Ha Ön mindezt megértvén azon gondolkodik, hogyan tisztulhatna meg és juthatna élete megtisztításához, ami a felmenetre való megszabadulás feltétele, akkor tudnia kell, hogy a természetalakjában lévő embernek mindig a szíve tisztaságára, a szívszentély hétszeres megtisztítása kell törekednie. Mert a szív bizonyos értelemben a Rózsa lakása. A szívszentély az egyetemes világosság tükre. A szívszentély maga Isten. Pimander a jelölthöz a szívben beszél. Ezért fog a Gnózis minden igaz tanulója komolyan a szív hétszeres megtisztítására törekedni. Ha az ember a szívszentélyét illetően tisztává válik, ha a jelölt őszintén és állhatatosan törekszik az ilyen tisztaságra, s a világosság ennek következtében beköltözhet hozzá, akkor érzéki életével együtt a gondolkodási élete is teljesen megváltozik. A szív hétszeres tisztulásának aztán a tett világa is megfelel. Akkor ez az ember mindenben tiszta, bármit is tesz vagy enged megtörténni. Az emberi rendszer hormonműködése csak ekkor változik meg, és a jelölt ekkor lép csak be az igazi léleknövekedés állapotába, a jónak a területére, ahogyan Pimander mondja.

64

IX

Sürgesd a halhatatlan lélek megszületését

A Hermészi Gnózis nagyon is világosan megmagyarázza, hogy lermészetalakunktól nem várhatunk el megszabadító üdvösséget. A hal ál természetben élünk, s mivel ebből születtünk, egyek is vagyunk vele. így egész természetalakunk a halálnak van alávetve. Természeti jelenségekként a szomorú sötétségből keletkeztünk, ami minden dialektikus előtt volt. A modern Gnózis tanulóinak ez a tény nem új keletű. A modern Szellemi Iskola tanai és magyarázatai nyomán erről mélységesen meg vannak győződve. Mégis nagyjelentőségű, hogy az ős-Gnózis mindezt megerősíti számunkra. Az is fontos továbbá, hogy magyarázataiban a Pimander az ember kétféleségéről is szót ejt. Újra meg újra hangoztatni kell, mert soha sem szabad szem elől veszíteniük, hogy akiről az Egyetemes Tan és a Szentírás beszél és tanúskodik, teljesen más, mint az a testalak, amit általában a világ tévesen az embernek tart. Két természetű, két-ség-lények vagyunk. Az igazi ember, aki természetalakjában fogolyként él bezárva bennünk, megszabadulásra vágyik. Ha ezt nap mint nap szem előtt tartjuk, akkor nagy szolgálatot teszünk magunknak!

65

A Pimander az elterjedt felfogásoknak még egy másik nagy tévedésére is rámutat: minden dolog Atyja nem életből és világosságból áll, hanem maga az élet és a világosság. Ha valami életből és világosságból készült, akkor megosztott állapotról, korlátozásról van szó. Ennek következtében mindig fennáll annak a lehetősége, hogy valami működési zavar esetén egy semmi, vagy valami elrontott dolog marad hátra. Ha azonban kijelentik, hogy minden dolog Atyja élet és világosság, akkor ez valami abszolút múlhatatlanra és elronthatatlanra, mindenütt jelenlévőre utal. így a természetalakban raboskodó igazi ember sem életből és világosságból lett, hanem maga élet és világosság: maga Isten. Ezért mondhatta az Úrjézus joggal, hogy „én és az Atya egy vagyunk". A természetszülte embernek, vagyis nekünk pedig azt mondják a Bibliában, hogy „Isten birodalma, az isteni ember tibennetek van"! Ennek hallatán, az ösvényről és a megszabadító életállapotról szóló dolgok láttán jó néhány tanuló csodálkozik, sőt hitetlenkedik, egyáltalán nem hisz önmagában, ami ahhoz a végzetes gondolathoz vezet, hogy „ezt én soha sem érem el!" Az ilyenek valóban túl korán lettek itt tanulók. Csodálkozásuk vagy hitetlenségük ugyanis azt mutatja, hogy élettapasztalatok hiányában még nem jutottak el a bennük rejlő birodalom felfedezéséhez, így még nem képesek a megszabadító élet kulcsát használni. Aki ennyire elfogult, az nem képes - tapasztalatból - saját magában hinni, az legtöbbször a Szellemi Iskolában való hitét is hamarosan elveszíti. Ebben a helyzetben viszont könnyen ellenséggé is válhat, amire az Iskola története, de az emberiség története is elég bizonyítékkal szolgál. Gondoljanak csak a Szentírásra. Amikor az Úr Jézus mint Hermészi értelemben tudatos ember tanúskodott, kijelentvén, hogy „én és az Atya egy vagyunk", akkor kora teológusai istenkáromlónak, őrültnek

nézték, és bolondnak mondták. Amikor pedig a katárok perfektjei az életmódjukkal bizonyították az általuk felfedezett, rejtett birodalom titkát, koruk papsága, mely hozzájuk képest semmivé törpült, dühödten döntött kiirtásuk mellett. Hermészben olyan probléma körvonalazódik, mely kétségtelenül Önben is felmerül. Mondd meg, kéri Pimandert, hogyan mehetek be az életbe, a rejtett birodalom életébei És Pimander felel: A lelkületet birtokló ember ismerje meg önmagát, amivel arra hívja fel a figyelmet, hogy a lelkületet birtokló embert ez a tény az önismerethez segíti. így reagál Hermész: Hát nincsen-e minden embernek lelkületei Amire ez a válasz jön: vigyázz, hogy mit mondasz! Mert én, Pimander, a lelkület csak azokhoz jövök, akik szentek és jók, tiszták és irgalmasok, istenfélők: jelenlétem segítségükre lesz, úgy, hogy azonnal mindent megismernek. Képzeljük el, kedves olvasó, hogy tapasztalatokban gazdag utakon, az élettől megtörve és megtaposva tudatába jut az Önben lévő birodalomnak és az Ön számára ebben rejlő hatalmas lehetőségeknek. Tételezzük fel, hogy a mikrokozmosz drámai utazásában a haláltermészeten át, számos létállapot után, az élet sorscsapásai és a nemek elválasztottságának számtalan következménye közepette a tudatossá válás Önben belső bizonysággá érlelődik, és az Önben rejlő birodalom birtokát ennek következtében teljes mértékben elfogadja. Ebben az állapotban jelenik meg a probléma, amelynek következtében milliók sóhajtoznak, s amely a mai napig is milliókat vezetett félre. Az a kérdés ugyanis, hogyan kell a belső birodalmat szabaddá tenni, megnyitni, miként juthat élethez az igazi ember, hogyan lehet bemenni a rejtett birodalomba. Életük folyamán milliók fedezték fel a rejtett birodalmat. Éppen ez a tény vezeti félre őket, mert a felfedezéssel együtt úgy vélik, hogy már a birodalom birtokából élnek és bementek abba.

67

Tételezzük fel, kedves olvasó, hogy a szíve rózsája már erősen beszél, és szívszentélyében ez a rejtett élet lüktet és dobog, és ennek következtében a Gnózis Önt a szívszentélyén át egészen a véréig, lénye minden porcikájáig megérinti, hogy Ön már belülről tudja: „Amit az Arany Rózsakereszt Iskolájában hirdetnek, az igaz!" és hogy Ön azt gondolja, hogy már bement a birodalomba. Ez hatalmas tévedés lenne! Ha ugyanis Ön, mint természetszülte ember, rájön a rejtett birodalom birtokára, akkor ez a folyamatnak csak a kezdete. Tévedése érthető ugyan, de éppoly végzetes. Mert most mit tesz? Ezt a birodalmat ápolja és gondozza az Ön természetszülte én-lényével, természetalakja tudatával; meditál és okoskodik, dorombol, mint a macska megelégedettségében; ketyeg, mint a vekker, annyira tele van misztikus feszültséggel. És órákig beszél erről a barátaival. Életében nagy felfedezést tett, és most fecseg erről, mert ezt már nem is lehet normális beszédnek nevezni. Valójában azonban még semmi új sem született meg Önben! Valójában semmi sem történt Önben. Csak magába bámul, a rejtett birodalom képe után kutatva, melynek létezésére rájött, így áll itt, beszél és ábrándozik. Könyörtelen igazság ez, amit itt kijelentünk, de legyen bátorsága ezzel szembenézni. Ezért beszélünk Hermész Pimanderéről! A belső birodalom tapasztalata még nem jelenti annak a birtokát is. Aki pedig még nem birtokolja, az hajlamos kinyújtani a természet-én karjait, hogy természetalakjával az igazi embert még nagyobb fogságba taszítsa. Mert ez lesz az eredmény. A természet-én él és fényeskedik, ragyog és nevet, mert Ön a megérkezettet játssza, aki már teljesen győzedelmeskedett. A természetszülte embernek azonban ebben a viszonylatban semmi győznivalója sincsen, mert a természetszülte embernek cl kell pusztulnia, és a mennyei Másiknak kell növekednie!

7(>

Aki e tévedés útján halad tovább, az okkult pályára vagy a misztikus oldalra sodródik. Ez tehát mindazoknak a nagy hibája, akik a rejtett birodalom felfedezésénél ezt már birtokolni vélik. Akkor hát mi itt a siker titka? Szemébe kell néznünk a ténynek, hogy e nagyszerű tapasztalat után először a megvalósítás folyamatát kell elvégezni: a lelket kell megépíteni, megszülettetni, ami Hermész a lelkületnek nevez. Ha Ön felfedezi önmagában ezt a birodalmat, akkor ennek még lakóhelyet kell készíteni. Erről van szó. Amikor pedig Iskolánkban szüntelenül beszélünk erről, és a filozófiai szemponton túlhaladva azt mondjuk, hogy „építsék meg a lelket", akkor nem egyszerűen prédikálunk. Az ösvénynek ez a követelménye lényeges és elengedhetetlen. És Pimander tanúskodik erről. Ha tapasztalati tudáshoz jutott, akkor Önnek is rá kell térnie a megvalósításra, a lélek megépítésére és megszülettetésére. Önnek ugyanis nincsen minden további nélkül lelke a Gnózis értelmében. Ebben a tekintetben számtalan ember téved súlyosan. Ha tehát természet szülte lényekként találkoznak az Iskola munkahelyein, ahol tiszta, igazi megértés uralkodik, akkor első feladatuk, amelyhez hozzá kell fogniuk, a lélek megszületésre való ösztönzése lesz. Mert a lelket birtokló ember aztán életből és világosságból állhat és élhet, felszabadíthatja magában a benne lévő Istent, Pimandert. Az Ön rendszerében van ugyan bizonyos mennyiségű hatásos közeg, ami ebbe a természetalakba „lelket lehel", élővé teszi és életben tartja, de ezek a közegek, ezek az erők mind a haláltermészetből erednek! A halhatatlan lélek és ennek pimandriküs tudata azonban - az új életállapot, a dicsőséges élet - csak a szentekhez, a jókhoz, a tisztákhoz és az irgalmasokhoz jön el, akik valóban istenfélő életet folytatnak. Nem pottyannak az ember ölébe, hanem a természet ellenállásai ellen meg kell hódítani őket. Ezért fog a modern Gnózis mindig is arról tanúskodni, ezért fogja tanulóit arra az elengedhetetlen követelmény-

69

re irányítani, hogy az egész embert - éntelenség segítségével meg kell tisztítania és szentelnie, hogy a lélek megszülethessen és növekedésre lehessen ösztönözni. A léleknövekedés Pimanderben, ennek a Szellem és a lélek közötti gyújtópontnak a kialakításában csúcsosodik. Ettől a pillanattól kezdve pedig Pimander a jelölt segítsége. Felismerie ennek a nagyszerűségét? Ha Ön - életvitelének alapvető megfordításával - a lelkét megszületésre késztette, akkor a pimandrikus tudat azonnal hathatós segítséget nyújt, úgyhogy attól a pillanattól kezdve mindent felismer, és szeretet-cselekedettel imádkozik az Atyához. A jelölt e szeretetcselekedetben mindazokhoz fordul, akik még természet szülte állapotuk fogságát szenvedik el; és mielőtt testét a halálnak ajándékozná, megveti a dialektikus természetalak minden érzékét, mert - mondja Pimander - ezeknek hatását nagyon is jól ismeri. Ha a lélek megszületett, akkor a lélekerő átveszi a vezetést, és legyőz minden földhözkötöttséget, ezeknek minden hatását és következményét. Helytelen beállítottságunkkal szüntelenül kiforgatjuk a dolgokat! Ha bizonyos pillanatban valami jellemtulajdonság hátráltat minket, akkor felvesszük a harcot ellene, amivel felélesztjük a dialektika törvényét, a kikeletet, a virulást és a hanyatlást. Ma azt hisszük, hogy elértünk valamit, ami pedig holnapra semmivé foszlik. Ezért kell az igazi életmegtisztítás érdekében először a lelket felépíteni, és a lélekerő fogja aztán Önt átvinni minden nehézségen. A lélekminőség mindent megváltoztat az Ön életében. Akkor felfedezi, hogy amin azelőtt töprengett, amivel annyira küszködött, az mind folyamatszerűen lehull Önről. Azért jelenti ki a Pimander 59. szakasza világosan: Igen, én, a lelkület (a szellemlélek, az új lélekállapot) semmiképpen sem fogom hagyni, hogy a test hatásai megtámadják őket és folytassák befolyásukat: mert mint az ajtók őre, nem

70

engedem be majd a gonosz és megszégyenítő tetteket, és a szentségtelen elképzeléseket távol tartom tőlük. Mik ezek a gonosz és megszégyenítő tettek? Ezekkel kapcsolatban mindenekelőtt a szokásos erkölcsi elméletektől kell az olvasónak megszabadulnia; mert a „gonosz és megszégyenítő cselekedetekkel" itt egészen biztosan nem elsősorban az ismert, állatias életről van szó, habár a perverzitást bizonyosan a megszégyenítő dolgokhoz sorolhatjuk. De a komolyan az ösvényen törekvő tanuló esetében itt a lélegzőtérben a féltékenység, szenvedélyek, gyűlölet, rágalom, kritika, viszályok és hasonló dolgok vészes hatásának kialakulására utalnak. Továbbá a 60. szakasz szögezi le, hogy a lélek milyen embertípusokban nem születhet meg, akikhez így aztán Pimander sem fog tudni beszélni: De távol maradok a bolondoktól, a rosszaktól, a romlottaktól, az irigyektől, a kapzsiktól, a gyilkosoktól és istentelenektől. Ezeket a megtorló démonnak hagyom, amelyik a tűz ostorával táncoltatja meg őket, az érzékeikbe hajszolja őket, ezzel még istentelenebb tettekre ösztönözvén, hogy még nagyobb legyen a büntetésük. Ezeknek az embereknek a vágyai akkor egyre nagyobb kielégülésre késztetik és a sötétségben hagyják dühöngeni őket, anélkül, hogy megelégedhetnének: ebben áll a szenvedésük, s ezzel lobog az őket égető láng egyre magasabbra.

71

X

A jó vég

A 60. szakaszban Pimander azokat sorolja fel, akiktől távol marad. Azt is megmondja, mi az eredmény, ha egy életterületen, mint amilyen az emberiségé is, egyazon időben egyrészt olyan lények laknak, akik a természetalakhoz ragaszkodnak - ez a közönséges dialektikus emberiség -, másrészt pedig olyanok, akik lélekben megszülettek. A világot sok millió ember népesíti be; ezek között kifejlődik és egyre erősödik egy gnosztikus jellegű csoport, amelyben bizonyos pillanatban a lélek világossága félreismerhetetlenül bebizonyosodik. Ez a lélektűz nem fér össze a sötétvörös földi tűzzel. Márpedig ha a lélektüz nem válhat tisztitóan, megszabadítóan hatásossá, akkor mindig büntetőén hat. Azért mondják: Ezeket a megtorló démonnak hagyom, amely rajtuk a tűz ostorát táncoltatja, az érzékeikbe hajszolja, s ezzel még istentelenebb tettekre ösztönzi őket. Vágyaik akkor egyre nagyobb kielégülésre késztetik, és a sötétségben hagyják dühöngeni őket anélkül, hogy megelégedhetnének: ebben áll a szenvedésük, s ezzel lobog az őket égető láng egyre magasabbra. Ez a keserű tapasztalat útja, melyet élete során Önnek is kétségtelenül meg kell ismernie. Aki a keserűségből még nem képes

72

tanulni, az egyre nagyobb keserűségeket tapasztal, míg... egyszer csak nem bírja tovább, és lelkében megfáradva végül megérik a nagy leckére. Mert ennek a nagy tapasztalatútnak, ennek a menetelésnek a mélységes sötétségben nincsen más célja, mint a jó vég, a Szellem győzelme. Aki ezt megértette, és tudja, hogy a lélek születése a megváltás első lépése, az felteheti a kérdést, hogy mit értünk a kezdet világosságbirodalmába visszavezető, az eredeti életbe felvezető úton. Pimander a 62-től a 65. szakaszig válaszol erre a kérdésre: Először az anyagtest feloszlatást folyamatában ezt a testet átadják a megváltozásnak, és az alakod nem lesz már észlelhető; közönséges énedet, mely többé nem működik, átadod a démonnak; a testi érzékek megtérnek eredetükhöz, amelyhez újra csatlakoznak és amelynek tevékenységével ismét egyesülnek; míg az ösztönök és vágyak visszatérnek az esztelen természethez. így emelkedik az ember felfelé a szférák összekötő erején át. Az első körre ráhagyja a gyarapodás és csökkenés erejét; a másodiknak otthagyja a gonoszban való jártasságot és a tehetetlenné vált ravaszságot; a harmadiknak a kívánságok hatalmát vesztett káprázatát; a negyedik körnek a büszke uralkodni vágyást, melyet már nem lehet kielégíteni; az ötödik körnek az istentelen elbizakodottságot és durva meggondolatlanságot; a hatodik körnek a gazdagsághoz vonzó, hatástalanná tett kötelékeket; a hetedik körnek otthagyja a szüntelenül csapdákat állító hazugságokat. Ha aztán mindent levetett magáról, ami a szférák együttműködő erőiből eredt, akkor - csupán a saját erejével - bemegy a nyolcadik természetbe, és minden ottlévővel énekli a himnuszokat az Atya dicséretére. És jelenlétének mindannyian örülnek. Ha pedig azokkal egyenlő lett, akkor más himnuszokat is hall Isten dicséretére, olyan erőktől, amelyek a nyolcadik ter-

73

mészét fölött vannak. Akkor a helyes rendben felszállnak az Atyához, átadják magukat az erőknek, és sorban erőkké válva bemennek Istenbe. Mert ez a jó vége azoknak, akik a Gnózist, Isten ismeretét birtokolják: ők Istenné lesznek. Ha a lélek megszületett, és a lélekalak, a lélekjármü fejlődik, akkor a régi természetalak eltűnik, úgyszólván feloszlik. Az anyagtest közönséges halálához hasonlóan ez a folyamat sem megy végbe azonban egyszerre. Ha a lélek megszületett és az arany menyegzői ruha meg lett szőve, akkor a természetszülte test ereje megcsappan, s bizonyos pillanatban eltűnik. Ezt a kétszeres folyamatot nevezzük transzfigurációnak. Ismételjük azonban, hogy habár a régi természetalak eltűnt és láthatatlan lett, erői egyelőre megmaradnak. Ezeket az erőket, amelyek kezdetben a természetalak kialakulását, megszületését és fennmaradását kezdeményezték, ugyancsak el kell tüntetni, semlegesíteni kell, fel kell oszlatni, helyükre vissza kell küldeni. Már korábban is beszéltünk a körről, amelyen nem lehet átlépni, ahogyan az Egyetemes Tan nevezi. Itt a mikrokozmoszról van szó. Az aurikus lényben, a mikrokozmosz mágneses rendszerében hét kört fedezünk fel, hét mágneses teret, melyek a hét interkozmikus területnek felelnek meg. A hét mágneses terület mindegyike szintén hét nézetre osztható. így az aurikus lényben hétszer hét, azaz negyvenkilenc mágneses különbséget állapíthatunk meg. Ha aztán a lélekember megszületik és felnő, s az ezzel kapcsolatos mágneses területeket, a hatodik kozmikus terület mágneses állapotait életre keltik, és ennek következtében ez a mágneses égbolt felragyog, akkor a feleslegessé vált hetedik mágneses szférát a szó szoros értelmében kioltják, használaton kívül helyezik. Erről nemcsak I lermész Pimanderében van szó, hanem a Pistis Sophia is leírja mint a lélekember utazását a hetedik kozmikus terület hét mág-

74

neses terén át. Ott maga mögött hagyja a régi, láthatatlanná vált, feloszlott életállapot minden erejét. így jut végül minden régitől megszabadulva az úgynevezett nyolcadik szférába. Ez a hatodik kozmikus terület első szférája, amelyet a régiek olykor a nyolcadik szférának neveztek, a modern Gnózis pedig az Arany Fejnek mond. A megszabadult életnek erre a területére megy be tehát, teljesen saját, új erejével. Ezért mondja a 65. szakasz: ha pedig azokkal egyenlő lett, akkor himnuszokat is hall, melyeket Isten dicsőítésére olyan erők énekelnek, amelyek a nyolcadik természet fölött vannak.

Ennek az új hallásnak semmi köze az okkult tisztán-halláshoz. Itt arról a hallásról van szó, amire már a régi kínai filozófia is felhívja a figyelmet. Ha a Gnózis világossága megérint valakit, belehatol, és megkezdi keringését benne, akkor az új világosság nemcsak a látást befolyásolja, hanem a hallást is, az újonnan született lélekember látását és hallását. Ahogyan pedig a lélekember bizonyos pillanatban látja Pimandert, úgy fogja bizonyos pillanatban hallani is. Magától értetődik tehát, hogy az a testvér, aki bejut az Arany Fejbe, lelki tekintetben új érzékszervekkel is teljes mértékben fel lesz szerelve, így hallja a lélekember a nyolcadik szféra fölötti erőket is Isten dicséretére himnuszokat zengeni; így emelkedik felfelé az új életállapot minden erejéhez. Végül pedig bemegy Istenbe. Ez a jó vég mindazok számára, akik birtokában vannak a Gnózisnak, Isten igazi ismeretének: ezek Istenné válnak. Az elérésnek ezt a pontját nevezik a Gnózisban mindig „a jó végnek". Régen a katárok kívánták egymásnak szolgálati összejöveteleiken: „Isten vezessen el a jó véghez!". Ön is megérti tehát ezután, amikor egy gnosztikus szertartásban ezt hallja: „reméljük és imádkozunk, hogy mindent a jó véghez viszünk". Az új életállapotban lévő jó vég pedig ugyanakkor dicső kezdet.

75

így oktatják a Hermészi embert a visszatérés nagy folyamatára, amelyben részt vesz, amelyben lépésről lépésre azon fáradozik, hogy a jó véghez vigye. Tegyük fel, kedves olvasó, hogy belépett ebbe a folyamatba, tehát hozzáfogott a lélek újjászületéséhez vezető első lépés megvalósításához. Akkor Pimander 66. szakaszban álló kijelentései Önnek is szólnak: Mit tétovázol? Miután mindent megkaptál tőlem, nem akarsz-e azokhoz menni, akik méltók, és vezetni őket, hogy közvetítéseddel az emberi nemet Isten megmenthesse? Később aztán a 67. szakaszban: Én pedig, aki erővel lettem felruházva, és akit kioktattak a mindenség és a magasztos látomás felől, hálát adtam és dicsértem minden dolog Atyját. Ezután az embereknek hirdetni kezdtem az Istenre irányuló élet és a Gnózis-élet szépségét. Erre a jellegre kell mindenekelőtt felfigyelnie: aki Hermészi, lélekben-született ember lett, az nem képes tétlenül ülni a világmindenség eseményei közepette. Teljesen kizárt dolog, hogy az ilyen ember évekig elnézné, miként végzik a munkát mások. Ha valaki ölbe tett kézzel ülve, csak kritikus szemmel nézi, miként dolgoznak mások a Gnózis szolgálatában, akkor biztosak lehetünk, hogy ez az ember lélekben nem született meg. Talán van valami fogalma a belső birodalomról, esetleg tapasztalja is annak jelenlétét, de ezen a ponton megállt. Az ilyen ember okkult vagy misztikus káprázatban rekedt meg, és a saját rögeszméjében gyönyörködik. Akkor az énjével szorgalmasan igyekszik fogva tartani belső felfedezését és belátását. Ha a világirodalmat átböngésszük, akkor jó néhány ilyen emberre bukkanunk, akiket a szó szoros értelmében „gazdag ifjaknak" lehet nevezni. Nagy gazdagsággal vannak megáldva, de kincseikkel nem tesznek semmit sem, hanem csak öntükrö-

XI

ző, elmélkedő, énközpontú gondolkodással gyönyörködnek kincseikben. Olykor vaskos köteteket is írnak, melyeknek tartalma a legjobb esetben néhány oldalnyi tiszta munkából áll, itt-ott az ős-Gnózisnak egy-egy szikrájával, csak tükröződő fényével. A többi oldal tele van szemlélgető, én-központú fecsegessél, gyakran nagyon intelligens összeállításban és okosan megfogalmazva. De mi haszna mindennek az emberiségmegszabadító szolgálat szempontjából? Mert ez lenne a fontos: erősen nekilátva, felgyűrt ingujjal tettre térni, s szükség esetén késznek lenni arra, hogy emberlelkek megmentése érdekében a mocsáron is átgázoljunk. A Pimander vezetése alatt álló lélekember jól tudja, hogy az aratók száma csekély, s hogy ezen a területen mindig elkel a munkáskéz. Azt is tudja, hogy az emberiséget milyen roppant veszélyek fenyegetik, például a negatív elanyagtalanodás, a pusztulás veszélye, a mély fájdalom-tapasztalat útja, mely egyre nagyobb keserűségekhez vezet. A Gnózis szüntelenül dolgozik az emberiség megváltásáért. Ez egyeseknek feltámadást, azonnali megváltást, másoknak pedig bukást, azaz végtelen távoli jövőben lehetséges megváltást hoz. A bukást azonban egyetlen gnosztikus testvér sem kívánja senkinek sem. Nem az a beállítottsága, hogy „menj csak nyugodtan a pusztulásba, a keserű tapasztalatokból majd csak tanulni fogsz", hanem szeretetszívéből soha sem fogy ki a remény, hogy ez másképp legyen, hogy mindennek jó vége legyen. A megszületett lelkű ember nem nézi tétlenül, hogy vajon más kikaparja-e a gesztenyét a tűzből, hanem vállát nekivetve munkához lát, vállalva a nagy, szent mű terheit is. A lélekbenszületett embert mindig a megingathatatlanul tetterős élet jellemzi a Gnózis szolgálatában. Bármilyen formában, tétovázás nélkül, teljes erejét veti be. Ezért világít rá erre a következményre részletesen a Corpus Hermeticum első könyvének vége

77

(68-71). Ez következetesen minden léleklényre érvényes. Ebben felfedezzük a szőlőskertben való munkálkodás ismert nézeteit. Hermésznek azt kell mondania a népeknek: Szabaduljatok meg a sötét fénytől, és részesüljetek a halhatatlanságban azzal, hogy mindörökre elbúcsúztok a romlástól! Ezt viszont sokan nem akarják, nem is értik, mert azt vélik, hogy a sötét fény az igazi világosság. Ha valaki eljut a belső birodalom birtokának a felfedezéséhez, erős én-életet folytat, s ahogyan az előbb írtuk, birtokát gazdag ifjúként negatívan gondozza, és odamegyünk hozzá azt mondva: „életviteled semmit sem ér, te a káprázatnak szenteled magadat", akkor egészen biztosan nagyon megharagszik. Erre felhívjuk a figyelmet, ahogyan már gyakran tettük, mert az olvasót ez önvizsgálatra készteti, és mert mi Önt önfelfedező életre akarjuk ösztönözni. Szabaduljatok meg a sötét fénytől, és részesüljetek a halhatatlanságban, azzal, hogy örökre elbúcsúztok a romlástól. A megszabadító szeretetnek ezt az igéjét a szüntelenül tevékeny Gnózistól nem akarják elfogadni, és talán még nem is értik meg, mert azt hiszik, hogy a sötét fény az igazi világosság. A dialektikus ember fejedelmi lény a mindenségtermészetben, és hatalmas erővel látták el. A dialektikus természet minden lehetősége felszabadulhat benne és általa. Ez a fejedelem pedig nem hagyja magát a trónjától minden további nélkül megfosztani. Mert gyakran, sőt majdnem mindig úgy vélik, hogy ez a természetalak az igazi ember. Ezért kelt a Hermészi szolga sokaknál ellenállást, hitetlenséget és gúnyolódást. És éppen ezért hajt sokakat a Hermészi ember akaratlanul is számtalanszor a halál útjára, a tapasztalat csaknem végtelen útjára, a büntetés útjára, mind nagyobb keserűségekbe. Hála Istennek olyanok is vannak, akik hallanak és értenek. Ők képezik a termést, az aratást. Olyan csoport ez, mely alul-

ról kezdi bejárni ösvényt. Ez a csoport Szerzetet képez, egy Gnózist és munkaterületet. Így növekszik egy gnosztikusmágneses sugártér, egy élő test, mely ötszörös lesz, és áttör az isteni bőség területeire. Ennél a munkánál pedig, melyet sokan végeznek sokakért, a lélekmunkások megtanulnak minden utat és módot, mely győzelemhez vihet. Végül pedig mindőjüket belemerítik a bölcsesség elixírjébe, az igaz élet vizébe. A fiatal Gnózis résztvevőinek mindez teljes mértékben ismeretes. Mi mindannyian egy ilyen csoportba lettünk felvéve, s együtt egy ilyen hermetikus Szerzetet képezünk. Az ős-Gnózis, mely évezredek óta Hermész Pimander ében tanúskodik, napjainkban is a legkisebb részletekig bebizonyosodik a modern, fiatal Gnózisban. Mi is tovább megyünk erőről-erőre a biztos győzelemig, feltételezve, hogy Ön is velünk jön, és velünk együtt levonja a következtetéseket. Mert egy gnosztikus Szellemi Iskola tanulóságának csak ilyen esetben van értelme. Ha a tanuló nem ügyel a következményekre, akkor csak veszélyeket idéz fel, mert az ilyen negatív fejlődés esetén elkerülhetetlenül az egyre nagyobb keserűségek útjára kerül, a halál útjára, ahogyan Pimander mondja. Végül vegyék figyelembe a 71. szakaszt is: Este, amikor a Nap világossága csaknem eltűnt, felhívtam őket, hogy adjanak hálát Istennek. Miután megtették, mind visszatértek tűzhelyeikhez. A Gnózisra irányuló csoportnak a lélek szerint összefüggő egységet kell alkotnia, mely teljes marad, tagjai bárhol legyenek is a világon. A lélekben-születettek csoportja a lélekerő csodája miatt akkor is élő egységet képez, ha szétszóródik a világban. Összejöveteleik után mindig visszatérnek lakóhelyükre. Éppen ez mindig a megszabadító. Mert amikor egy-egy konferencia után hazatérünk, akkor ezzel az egész világra kiterjesztjük lélekközösségünket. Német, francia és svájci testvére-

79

ink, belgák, osztrákok, hollandok, svédek, brazilok, magyarok, mind hazatérnek a lakóhelyeikre. Kezdetben sokan sajnálkoznak: „kár hogy nem maradhattunk együtt". A pimandrikus Szellem azonban ujjong: Mily kimondhatatlanul nagyszerű, hogy visszatérünk a lakóhelyeinkre! Mert nézzék, Testvérek, így vonulunk ki lélekközösségünk mágneses terével az egész világra. És senki sem állhat ellen nekünk. Életre vagy halálra, de mindig mindenkinek az üdvösségére!

XI

Pimander jótette

Közeledünk Hermész Triszmegisztosz első könyvének, a Pimandernek a végéhez. E nagy hatású és szent iratra vetett, lényeget kutató pillantásunk révén betekintést nyertünk az igazi ember mibenlétébe, és megismerkedtünk jellegével. Arra is rádöbbentünk, hogy ő a természetalakban mintegy börtönben sínylődik. Ez a könyv leplezett formában az emberiség egész történetét elbeszéli, és megmutatja a megszabadulás útját - a Hermészi ember, a lélekember kialakulását, aki megtalálta Pimanderét. Végül pedig egy gnosztikus Szellemi Iskola keletkezésének folyamatát szemlélhettük, mely a lélekszületettek csoportjának a tevékenysége folytán növekszik, és az egész világra kiterjedő élő testet képez. Az első könyv vége aztán visszavezet Hermészhez, aki mint C.R.C., mint Rózsakereszt Keresztély - a megszabadult ember prototípusa azaz mintája, akinek még megvan a természetalakja. Minden dolog Atyjával és az emberiséggel szembeni feladatát betöltötte, és most is ezen dolgozik, szakadatlanul törekedve és küzdve. Amikor pedig megállapítja, hogy a Gnózis birodalma learatandó mezőként terül el az országokon, akkor hála és egyre megújuló, mértéktelen energia tölti el. „Beleírta magába Pimander jótettét", mondja a 72. szakasz. Feltölti magát a Szellem múlhatatlan és mérhetetlen erejével.

81

Ebben pompás egyszerűség rejlik, melynek nagy gyakorlati jelentősége lehet. Az első könyv -a Pimander — olyasmi, mint egyetlen nap leírása, amely természetesen az estével végződik. A Gnózis szolgálatában minden dolog ritmikusan* szinte hullámokban megy végbe megannyi kezdettel, tetőponttal,és véggel. Ha egy hullád tovavonult, akkor szünet következik, belélegzés, amely után újabb hullám emelkedik. A 72. szakaszban tömören mutatnak rá egy ilyen belélegzés folyamatára és ennek következményeire. Aki a szolgálat mezején áll, annak itt értékes útmutatókat adnak. Ha ezeket megszívlelik, akkor ennek-az érintett munkatársaknál ~ kétségtelenül jótékony hatásai lesznek. Aki a Szellemi Iskola szolgálatában dolgozik, az gnosztikus értelemben lélegez ki.A megkapott világosságot kisugározza, és most feltölteti magát „Pimander jótettével". Ez a belélegzés, ez az úgy nevezet nyugalom vagy szünet tehát éppannyira erős tevékenység. Gnosztikus erők felvétele ez , ami az elvégzendő munkához szükséges, s amely a munkástól, a jelölttől egészen más beállíttságot,más testi állapotot követel meg, mint ezek kisugárzása. A gnózist szolgáló munkásnak ezért nem szabad elhanyagolnia nyugalmi időszakait, mert ez nagy tévedés lenne. Ha ugyanis a szüneteket nem tartja be, akkor bizonyos pillanatban azt fogja meg állapítani, hogy gnosztikus értelemben erőtlen, és az eredmények elmaradnak. A Gnózis szolgálatában álló testnek vagyis az igazi János-ember testének nem csak a világosság-kisugárzás, hanem az erőfelvétel folyamatára is reagálnia kell Ha a Gnózis szolgája nyugalomra térés előtt - a munka miatt, amit szabad volt elvégeznie _ hálával telten feltöltheti magát Pimander jótettével vagyis világosságerővel, akkor a test alvása a lélek ébesége lesz, a szemek behunyása az igazi látás, a hallgatás a jóval való terhesség,s az ige kihordása az üdv gyümölcsöző tetteivé válik.

82

Ez valóban nagyszerű téma, érdemes közelebbről megvizsgálni és átgondolni! A gyakorlati tanulóság „nappali" oldalának már nagyon sok részletét ismerjük, erről szüntelenül beszélünk és írunk. Mit tudnak azonban a tanulóság „éjszakai" oldaláról? Mit tesznek ezalatt az olyan komoly tanulók, akiknek szabad volt a lelket megszületésre ösztönözni? Lehet-e erről mondani valamit, anélkül, hogy az ismert álomélet találgatásaihoz folyamodnánk? Amiket ezzel kapcsolatban közlünk, annak természetesen semmi köze az okkultizmushoz. Nem afelől kíváncsiskodunk, vajon mi történik az elalvóval, amikor személyisége elhasad, s egyik fele az ágyon fekszik, vagy hogy mit tesz a másik fele, hanem témánkat kizárólag az újonnan született lélekállapot szempontjából, tehát Pimander 72. szakasza alapján folytatjuk. A Szellemi Iskola tanulóinak meg kell érteniük mindezt, hogy a munka az élet éjszakai felében is rendre haladhasson. Aki a Gnózist akarja követni, annak tudnia kell, hogy mit kapott Hermész a Lelkületétől - a Szellemiélektől -, hogy egyszer ő is mondhassa: Mindez eljött hozzám, mert Pimandertől, lelkületemtől, a magától létező lénytől megkaptam a kezdetek igéjét. így hát most eltölt az igazság isteni lélegzete, s ezért egész lelkemmel és teljes erőmmel a hála himnuszával fordulok Istenhez, az Atyához: Szent az Isten, az egyetemesség Atyja, Szent az Isten, aki akaratát a saját erőivel végrehajtja. Szent az Isten, akit az övéi megismernek mert O ezt akarja. Szent vagy, aki az Igével mindent létrehoztál, Szent vagy, akinek képe minden természet lett, Szent vagy, akit nem a természet alkotott. Szent vagy, minden hatalomnál hatalmasabb. Szent vagy, mindennél remekebb. Szent vagy, minden dicsértetésen felül.

83

Fogadd el a tiszta áldozatot, melyet az Ige keltett a lelkemben és a szívemben, mert ezek Hozzád fordulnak, ó Kimondhatatlan, ó Megnevezhetetlen, akinek a Nevét csak a csend képes hangoztatni. Hallgass meg, mert arra kérlek, hogy soha se legyek elválasztva a Gnózistól, az igazi ismerettől, mely belső lényem tulajdonsága. Hajolj le hozzám, és tölts el a Te erőddel: ezzel a kegyelemmel a világosságot elviszem emberi nemem minden tagjának, aki tudatlanságban él, a testvéreimnek, a Te fiaidnak. Igen, hiszem és a véremmel tanúskodom: az élethez és a világossághoz megyek. Dicsértessél, ó Atya, alkotásod, az ember Veled akarja szentté tenni, amihez megadtál neki minden hatalmat.

XII

A gnosztikus szertartás szerkezete

Hermész 73. szakaszban felcsendülő himnuszában elmélyülve azt vesszük észre, hogy kilencszeres „szentnek" mondással kezdődik. A „szent" szóban, melyet Szellemi Iskolánkban gyakran használunk „meggyógyult" vagy „egészséges" értelemben (a „szana" latin szóból), ezen kívül a tisztaság, tökéletesség, bűntelenség ötlete is benne rejlik. Minden dolgok Atyja valóban szent, tökéletes. Ez a tökéletesség a Fiúban jön hozzánk és érint meg bennünket. Az érintés pedig a Szent Szellemben válik egészségünkre és gyógyít meg minket. Aki a megtisztított szívet megnyitja a Gnózis számára, az lényét a Tökéletesnek nyitja meg. Akinek szabad megkapnia a tökéletesség erejét, az ezt kétszeres cél érdekében nyeri el. Az érintés egyrészt arra irányul, hogy az ember rendszerében felélessze az igazi embert, nélkülözhetetlen táplálékkal lássa el, és így újra életlehetőséghez juttassa. Másrészt viszont ennek az érintésnek az erejében kell megszüntetni a természetben-születettség akadályozó állapotát, és egyúttal másik járműre cserélni a személyiséget. A természetalak így keresztet hordoz: a pusztulás keresztjét, de ezzel az újjászületés vagy transzfiguráció keresztjét is. Ez jut kifejezésre a dicsőítő ének kilencszeres, megrendíthetetlen, örök szentnek mondásában.

85

A kilenc az emberiség, az igaz emberiség száma, azé az emberiségé, amely a természetszülte látszatemberi állapotban rabságát éli. Ez a magasztos, egyetemes ember száma, aki bukásából eredeti pompájában támad fel. A kilences szám az egyetemes kört jelképezi, amelyből fénysugár lép ki és hatol a földbe. Aki rátér az ösvényre és Isten birodalmát szabaddá teszi önmagában, az újra világító oszloppá lett az örökkévalóság körének templomában. Érthető tehát, hogy a kilences szám miért az egyetemes ember jelképe. Ez a himnusz mind szent felhívása, mind tartalma révén a 9-es szám jelképes erejét közvetíti. A kilencszeres felhívást kilencszeres kérelem és hitvallás követi. Ez a himnusz egy mágikus, Hermészi ima- és hálaszertartás, mely egészében az örökkévalóság köréből származó ragyogó lángként olvad ismét a kilencesbe. Ha a 73. szakaszt még egyszer megvizsgálva az olvasó megpróbálja benne a Hermészi himnusz mágikus formáját nyomon követni, akkor meg kell gondolnia, hogy mint lenni szokott, az eredeti ősi szöveg a fordítást némileg megsínylette. Szükségesnek tartjuk, hogy a himnusz szövegén kívül, melyhez nem kell további magyarázat, ennek a nagyszerű éneknek a gnosztikus-tudományos szándékáról is hírt adjunk. Mindenekelőtt azt akarjuk megmutatni, hogy egy ima, egy hálaadás, egy ének az igaz ember gyakorlati életében nemcsak zengzetes szavak felsorolása vagy szép és értelmes gondolatok csokorba szedése. A Gnózis szertartásainak értelme gyakorlatilag mindezt messze túlszárnyalja. Egy gnosztikus-szertartásos ének vagy ima először is olyan gondolatot hoz felszínre, mely a jelen pillanatot tökéletesen jellemzi, és amely a helyzet miatt szükséges lett. Másodszor pedig: a pillanatra hangolt és ebből magyarázható belső élettel van kapcsolatban. Harmadszor: az ilyen szertartás mögött az akarat hatalmas ösztönző ereje tevékeny, hogy a szertartás szándéka cselekedetben jusson kifejezésre. Negyedszer pedig

86

az egészet már a végső győzelmet megelőlegező cselekedeti élet hordozza és tartja fenn. Ezzel azonban az igazi gnosztikus szertartás törvénye még nincsen betöltve; mindez csak a kezdet. A szertartásnak ezenkívül minden nehézség nélkül képesnek kell lennie áthatolni azokra a területekre, ahová irányul, a hangra, ritmusra és felépítésre vonatkozó matematikai szabályoknak megfelelően. Tudnia kell ott erőhatást kifejteni és visszafelé választ is hozni. Hermész himnusza ebben a tekintetben minden feltételt betölt. Egyszer remélhetőleg megadatik nekünk, hogy együtt folytathassuk a gnosztikus-szertartásos énekek és imák pompás törvényeinek a tanulmányozását.

87

XIII

A dialektikus asztrális szféra

Én pedig beleírtam magamba Pimander jótettét, és amikor teljesen eltöltött, a legnagyobb öröm árasztott el. Mert a test alvása a lélek ébersége lett, a szemek lehunyása az igazi látás, a hallgatás a jóval való terhesség és az igének az üdv tetteivé való kihordása lett nekem. A Hermészi Pimander szövegének 72. szakasza alkalmat ad arra, hogy bevezethessük Önt a komoly tanulóságnak egyelőre csaknem ismeretlen éjszakai részébe, amikor a test alszik. Napjaink huszonnégy órájának egyharmadát töltjük ilyen nyugalmi állapotban, anélkül, hogy valóban tudatosan részt vehetnénk benne. Azt mondhatjuk, hogy életünk egyharmada úgyszólván nélkülünk telik el. Ez egy nagyon kellemetlen gondolat. Senki sem vonul szívesen az ismeretlenbe minden előkészület nélkül és védtelenül. A komoly tanuló számára tehát a legnagyobb jelentőséggel bír, hogy ezzel kapcsolatban megértésre jusson. Vannak olyan veszélyek és életfolyamatok, amelyeknek az ember valóban nincsen tudatában, s amelyeknek ezért naponta sokan esnek áldozatul. Másrészt tudatlansága miatt az ember nagy lehetőségeket hagy kihasználatlanul. Persze egyáltalán nem szándékozunk pusztán általánosan az ember éjszakai tapasztalatairól beszélni. A negatív vagy ok-

88

kult irányulása embereknél kedvelt téma ez, amelyről sokat beszélnek és írnak. Az álomfejtés olykor pszichológiai vizsgálat alapjául is szolgál, mert segítségével gyakran megállapíthatók az ember mélyről feltörő ösztönei. Figyelmünket fejtegetésünkben mi a lélekember életének arra a szakaszára irányítjuk, amikor a test alszik. Vizsgálatunkat a komoly tanuló létállapotára korlátozzuk; a lélek megszületésére, amelyről életvitelével is bizonyságot tesz. Ami először is magyarázatra szorul, az az alvás állapota tágabb értelemben. Elalváskor személyiséghasadás keletkezik, és a személyiség egy része kilép önmagából. A vizsgálók figyelmét azonban legtöbbször elkerüli, hogy a személyiséghasadásnál a tudat is elhasad. A dialektikus tudatot azon atomok együtthatása okozza, amelyek egy adott pillanatban személyiségrendszerünket képezik. Ennek megfelelően négy tudatjelenséget különböztethetünk meg: közülük kettő inkább a durvább anyagtesthez és étertesthez tartozik, további kettő pedig a finomabb asztráltesthez és mentáitesthez. Amikor az ember alvó helyzetbe kerül, és a személyiség finomabb része kilép az anyagtestből, akkor a tudat is elhasad. A tudat anyagi nézete az anyagi oldalon marad, olykor teljesen nyugvó, hatástalan állapotban, máskor esetleg félig működő állapotban. Az utóbbi például olyankor fordul elő, amikor az ember a testét napközben túlságosan megerőltette, vagy ha nagyon ideges, vagy aggodalmak gyötrik. A tudat többi nézete a kilépő asztrális és mentális testekkel vonul. Mivel azonban az emberek mentáiteste még nagyon elemi, hiányos szervezetű, az alvástudatot gyakorlatilag teljesen az asztrális tudat kormányozza. A mai emberre tehát teljes biztonsággal azt mondhatjuk, hogy alvási időszakának tudata asztrális tudat. Ebből a megállapításból minden további vizsgálat nélkül arra következtethetünk, hogy az ember éjszakai tudatos élete

89

semmiképpen sem hasonlítható az anyagi oldalon megszokott tudatos élethez, ahol a négy tudatszerkezet egymásba illeszkedve együttműködik, s így egymást ellenőrzi. Az ember éjszakai tudata kizárólagosan asztrális tudat. Aki pedig valóban tudja, hogy ez mit jelent, az nem esik ismételten áldozatul ezerféle tévedésnek. Bolygónk asztrális területe korszakunkban nagymértékben szennyezett és bonyolult lett. Ha bolygónknak van olyan életterülete, mely világosan bizonyítja, hogy a mai emberiség színvonala hová jutott, akkor az bizonyára az asztrális terület. Ott megy végbe minden, ami a természet vallásainak hívőit, a negatív és okkult mozgalmakat annyira izgatja. Minden további nélkül kijelenthetjük, hogy az asztrális terület valamennyi úgynevezett „élete" káprázat és csalás. Ez nem azt jelenti, hogy az asztrális területen nincsen élet és mozgás: ellenkezőleg, csak úgy nyüzsög ott az élet. Ennek az életnek azonban nincsen igazi alapja, nincsen tartalma! Üres és romlott. Csak kép, csak látszat, amit a tudatlanok valóságnak tartanak. Aki tehát a dialektikus asztrális életet bámulja, aki azt szépnek és magasztosnak tartja, az elveszett. Térjünk vissza egy pillanatra eredeti témánkhoz. Ha egy emberiségkorszak folyamán a megnyilvánulásnak új napja virrad meg, és a világszférák megtisztítása után valóban új kezdetről beszélhetünk, amikor az emberiség dialektikában maradt részét újra megnyilvánítják, akkor a tiszta asztrális terület semmi más, mint bizonyos ötletek, tanok, folyamatok képszerű és képsorozatszerű vetítési területe. Ezt rendkívül hasznos és tanulságos filmvetítéshez hasonlíthatnánk. Mivel pedig éjtudatos életében minden ember asztrálisan észlel, ez a tájékoztató asztrális betekintés nagy fontosságú. A magasabb célra irányuló, tiszta személyiségnél ez az éjszakai asztrális látás a nappali cselekedet-életre jó kihatással lehet, mert az ember így belülről tudja, hogy mi a dolgok helyes menete.

90

Képzeljék el, hogy az asztrális terület teljesen tiszta, s az egyetemes Gnosztikus Lánc az egész területet feltölti erőivel és tantételeivel. Ekkor alvás közben, asztrális énünkkel kilépvén, ezekkel a pompás erőkkel frissíthetnénk magunkat, mindazokkal a tiszta képsorozatokkal, amelyeket az Egyetemes Szerzet a mi hasznunkra tárt elénk az asztrális területen. Akkor a kapott nagyszerű támogatást átvehetnénk éber tudatunkba, s belső nyereségként hasznosíthatnánk. Mióta azonban az asztrális terület bepiszkolódott, és többek között az okkultisták vették birtokukba, a tükörszféra-szerzetek építették meg ott álomkastélyaikat és az egyházak úgynevezett mennyországaikat, számtalan igaztalanság halmozódott fel az egész területen. Így az asztrális szféra nem tudott tovább belső útmutatással szolgálni. Nagyon nehézzé vált az őszintén kereső ember belső oktatása, a korábban használatos módszer halálosan veszélyes lett. A Szerzetnek más módszerhez kellett tehát folyamodnia, hogy a komoly keresőknek segíthessen. Ezeket a veszélyeket az olvasónak jól kell ismernie, mert éjszakai közönséges tudatával minden éjszaka ezen az asztrális területen tartózkodik. Amiről tehát itt beszélünk, az teljes mértékben Önre is vonatkozik! Kizárt dolog, hogy minden további nélkül távol tarthatná magát ettől a területtől. Minden kollektív, csoport-tudatból származó ötlet vetületet, tükörképet hoz létre az asztrális területen. Ezért beszél, a rózsakeresztesek filozófiája ezzel kapcsolatban „tükörszféráról". Emiatt létezik jelenleg a tükörszférában a mi munkánknak és szervezetünknek a tükörképe is! Mindez valóság, ugyanakkor rendkívül veszélyes valóság. Mert ezen a beszennyezett és szerencsétlenül járt dialektikusasztrális területen lakoznak mindazok a szentségtelen erők is, amelyek minden vetülettel visszaélnek, hogy az emberiséget félrevezessék. Jó néhányan vannak miközöttünk is, akik asztrálisan erősen tudatosak, s ezért asztrális benyomásaikat át tudják

K

rendszere, a barlangok különböző jelentésével a különböző jelképes tulajdonságok hü másolata, amelyek az élő test asztrális térségében találhatók. Bensőségesen reméljük, hogy mindanynyian belátják, mily rendkívüli előjogban részesül, aki az új asztrális térség lakójaként Isten házanépét képezheti, s így a halál világából kivonulhat. Azt is elképzelheti az olvasó, milyen előjogban részesül az, aki a testét elhagyhatta, hogy teljesen az új asztrális térségben élhessen és dolgozhasson. Közölhetjük, hogy ha a komoly tanulóságban a megbeszélt értelemben kitartanak, és a szentelés folyamatába belépnek, akkor az előttünk haladó Szerzetek utódaiként a konszolamentum (vigasztalás) szakramentumával minden esetleg még fennálló bizonytalanságnak véget szabad vetnünk. A konszolamentum minden testvért megerősít az új életterületen. Minden komoly tanulót, aki földi testének leadásához közeledik, abszolút biztossá tesz abban, hogy az élő test területével össze lett kapcsolva és abba felvétetett. Az ilyenek számára a halál semmi más, mint a földi siralomvölgy örömteli elhagyása.

153

XXII

Élj az új lélekelvből

Az előző fejezetben megbeszéltekből kiindulva most elmélkedjünk a lélek felébredt, tudatos életéről. Gondoljuk át, hogy ez a tudat hogyan fejeződik ki az új asztrális térben, hogyan fejlődik, hogyan folyik az élet, és milyen kilátásokkal jár. Hogy ezekre a kérdésekre felelhessünk, ahhoz előbb elképzelést kell kapnunk a tudat, az élet és a lélek fogalmáról. Tudat akkor keletkezik, ha a lelket adó elv, mely életet eredményez, a rendszerben teljesen benne lakik, tehát ennek a központját képezi. Az olvasó talán tudja, hogy a látható természetben sok olyan élet van, amelyben „lelkesítő" elv van ugyan, de ez az elv nem bennlakó, hanem az illető életrendszerre kívülről hat. Az ilyen életmegnyilvánulásban nem lehet tudat. Itt például a rovarok és a növények világára gondolunk. Sok állatnál, sőt a legtöbb állatfajnál még egyéni „lelkesítő" elvről sem beszélhetünk. Létét a legtöbb állatfaj egy úgynevezett csoportlélektől kapja. Más állatfajoknál valami féltudatos állapotot találunk. A lelket adó elv ekkor csak részben bennlakó, nem központi a testi jármüvekben, hanem részben azokon kívül fekszik. Néhány magasabb állatfajnál, mint például lónál és kutyánál a lelkesítő elv ahhoz a központisághoz, bennlakósághoz közeledik, amilyent az embernél látunk. Ha ez a fejlődés ezeknél az állat-

154

fajoknál haladna, akkor természetszülte állapotukban a kutya és a ló az emberrel egy szintre kerülne, s valóra válna, amit a történelem folyamán sok író tartott lehetségesnek: megjelennének a gondolkodó, tudatosan élő állatok, és állatközösségek keletkeznének. Gondoljanak csak Jonathan Swift könyvére, amelyben utazása során Gulliver egy lóközösségbe kerül, mely emberek mintájára gondolkodik, cselekszik és él. A bennlakó lélekelv, mely koncentrikusan nyugszik a személyiség testeiben, gondolathatásokat is lehetővé tesz, vagy legalábbis agytevékenységet a természetember értelmében. Mint ismeretes, az anyagtest olyan szervezet, mely sejtekből és atomokból épül. Azért eleven és élő, mert van egy éteri mása. Ez az éteri társ állandóan négyszeres életerőt hajt bele a szervezetbe. Ha ez az éteri jármű nem működik jól, akkor az embernél mindenféle testi nehézség keletkezik. Az anyagtestet és ennek éteri mását egy lelkesítő elv látja el élettel. Ha a lelkesítő elv és a szervezet közötti huzal valamiképpen megszakad, akkor bekövetkezik a halál, a szervezet szétesik, a lelket adó elv a rendszerben nem tudja fenntartani magát. Megállapíthatjuk tehát, hogy az élet egy lelket adó elv és két hasonmás - egy éteri és egy anyagi test - együttműködéséből keletkezik. Tudat pedig akkor keletkezik, ha a lelket adó elv ezekben a testekben teljesen bennlakó lesz. így tudatos, féltudatos stb. állapotok is vannak attól függően, hogy a lélek hogyan viszonyul a szervezethez. Mindig az a kérdés, hogy a lélekelv koncentrikusan vagy csupán részlegesen található-e a járművekben. Vizsgálatunk mindenekelőtt azt teszi világossá, hogy a lélekelv minden tekintetben magasan az élet, az életformák és jelenségek fölött áll. Minden a lélekelvtől, a „lelkesítéstől" függ. Mi ez a lélekelv? A lélekelv asztrális, szidérikus dolog. A személyiség asztrál-járművével lehet kapcsolatba hozni, amely köpenyként burkolja az anyagtestet és ennek éteri mását. Ez az

155

asztrális jármű szintén atomokból épül, de az éteri és anyagi atomoknál finomabb és magasabb rendű atomokból. Vannak tehát anyagatomok, éteratomok és asztrális atomok, melyek a három szférának: az anyagi, az éteri és az asztrál szintnek felelnek meg. Földünk anyagi teste körül éteri szférát, ekörül pedig egy asztrális szférát találunk. Az ember asztrálteste éjjel vagy alvás idején ezen az asztrális területen tartózkodik, ide vonják fel. Ez az asztráltest három létállapotban, három töménységi állapotban vagy három különböző rezgésű egységben létezik. A dialektikában - s ezt jól gondolják meg, mert akkor megértik, mi a transzfíguráció - a három asztrális állapot egyike pozitívan hat, a másik kettő negatívan. Az asztrális jármű pozitív sarka a lép-máj rendszerrel egyezik meg, különösen a májjal, míg a két negatív sark a szívvel és a fejjel. így csaknem minden dialektikus ember tudata a lép-máj rendszerben összpontosul, itt a tudat székhelye, és a gondolati és érzéki élet erre hangolódik. Ez minden dialektikus, vagyis természetszülte ember életének az alapállapota. E rövid bevezetés elég lesz ahhoz, hogy témánkkal áttekinthetően foglalkozhassunk. Lélekszületetten akarunk új kezdetbe lépni. Vagyis: egy új asztrális elv megvalósítására törekszünk. Az elv, mely születésünk óta lelkesít minket, dialektikus szerkezetű. A Szellemi Iskolában, az ifjú Gnózisban azért jövünk össze, hogy új lélekelvet kapjunk, amelyet aztán a mikrokozmoszunkban erős tevékenységre akarunk serkenteni. Ha Önök ezt teszik, ha teljesítik, amire törekszenek, akkor azt fogják tapasztalni, hogy ennek mérhetetlen és csodálatos következményei lesznek, amelyek mégis teljesen természettudományosan magyarázhatók. Mint természetszülte lényeket, asztrális én lelkesít minket, melynek atomi szerkezete teljesen a haláltermészetből magya-

rázható. Életünk és helyzetünk következtében azonban sokan arra az eredményre jutottunk, azzal foglalkozunk, hogy tudatunk központját a lép-máj rendszerből felvonjuk a szívünkbe. Már ez a kezdet is furcsa zavart kelt megszokott életfolyamatainkban. Mert aki a tudatát fel tudja vonni a szívbe, az ezzel nemcsak a szív kapuját nyitja meg a gnosztikus világosságnak, hanem az asztrális ént, ezt a lelkesítő, természetszülte elvet, mely eddig egész életünkön uralkodott, ezzel a viselkedéssel azonnal kitaszítja a polaritásából, mágneses rendjéből. Ebben az összefüggésben gondoljanak a Pistis Sophia gnosztikus evangéliumára. Amikor a Pistis Sophia énekli tizenhárom vezeklő énekét, és a haláltermészet különböző területein vonul át, akkor úgymond megzavarja e területek rendjét, így kell a Szellemi Iskola komoly tanulójának is megzavarnia az őt lelkesítő, mozgató és éltető természetszülte elvnek a rendjét. Ez pedig úgy sikerül neki, hogy tudatközpontját a lépmáj rendszerből felvonja a szívébe azzal, hogy erősen a megszabadító világosságra vágyik, ezt a világosságot állhatatosan keresi! Vizsgálják meg önmagukat, hogy ismerik-e ezt a vágyakozást, ezt a világosságkeresést. Ha igen, akkor Önök is a tudatnak a lép-máj rendszerből a szívbe való felemelésével foglalkoznak. Az ilyen üdvrevágyás, a szívnek e vágyakozása által nyílik meg a szív kapuja abban az órában a Gnózis világossága számára. A pozitív májközpont és a negatív szívközpont rendje ekkor felbomlott. A mágneses rendnek ez a megváltoztatása, megzavarása legyengíti a haláltermészet asztrális világának a jelöltre vonatkozó hatalmát, ugyanakkor kialakul annak a lehetősége, hogy egy másik lélekelv, mely bement a szívbe, és a rózsabimbót felélesztette halálos álmából, kifejlődhet és lényünkbe behatolhat. így az a tanulóság első feltétele, hogy a jelöltnek sikerüljön megvalósítani a lélek transzfigurálását. Ez az ösvény sikerének a kulcsa.

157

Ha az újjászületett lélekállapot útján járunk, akkor kezdetben ugyanaz a helyzet, mint a növénynél vagy állatnál. Amíg ugyanis az asztrális elv, az új lélekelv nem fekszik koncentrikusan a többi testben, addig nem alakulhat ki új tudat. Jelen van ugyan az új lélekelv, hat és dúl bennünk, mindenféle más életvitelre ösztönöz, de új tudat még nem alakul ki, mert az új lélekelv még nem foglalja el helyét a járművek központjában. Az új lélek befolyásolja ugyan az életet, vagyis hála Istennek új, alakuló lélekéletről beszélhetünk, de még hiányzik az ellenőrzés, még nem tudatos, nem keletkezik tapasztalat. Azért biztatja az Iskola - ahogyan ez az egyetemes Gnózisban mindig is volt - a tanulót szüntelenül arra, hogy önfeláldozásával és teljes mértékben szolgálattevő együttműködéssel élje az életét az új lélekállapot szabályai szerint. A legtöbb tanulót, esetleg mindet is, eltalálta és megjelölte a Világosság. Ezért szólítgatja őket az Iskola állandóan: „Tudatában vannak-e vagy sem, mindenképpen éljenek az új lélekelvből, abból a lélekerőből, mely már megvan Önöknek. Akkor egyszer valóban élni fognak!" Ha ezt teszik, akkor ez az új életvitel serkenti az úgynevezett lakáskészítést. Amikor az Úrjézus azt mondja az evangéliumban, hogy „eljövök hozzátok, és a hajlékomat közétek helyezem", az azt jelenti: Az új, halhatatlan lélekelvnek a többi testben teljesen központilag kell alakot öltenie. A megújulás lelkének teljesen be kell költöznie a jelöltbe. Ahogyan a régi lélek volt minden test központjában, úgy kell az új lélekelvnek is a központban lennie. Fennáll azonban a nagy különbség, a megfordulás. A régi, természetszülte lélekállapotban a lép-máj rendszerben van a pozitív sark, a szívben és a fejben a negatív. Az újban pedig a pozitív sark került a szívbe és a fejbe, míg a máj-lépben a nej -alív sark nyugszik. Ha Önök megvalósítják ezt a megfordulást, és következetesen az új lélekerőből élnek, akkor az új léH. i

lektudat is ki fog virulni, és gnosztikus értelemben beszélhetünk majd a lélek teljesen tudatos, felébredt életéről. így azt mondhatjuk: Abban a lélekállapotban lehet az új asztrális területeken élni, amely egy teljesen fordítva polarizált asztráltest terméke. Ha az ember a gnosztikus világossághoz fordul, akkor ez a szó szoros értelmében ugyanakkor „megtérést", „visszatérést", megfordulást jelent. Gondoljanak ebben az összefüggésben az Úr anyjáról, Máriáról szóló hírre, melyben ez így hangzik: amikor a Szent Szellem eljött hozzá, akkor megfordulván látá őt. Még nem beszéltük meg, hogy az ember asztrális elve, az asztráltest, a léleklény is kapcsolatban van egy forrással, amelyből él és táplálkozik. A természetszülte ember esetében ez a forrás közvetlenül az asztrális világban a természeteonoknál található. A transzfiguráit lélekállapotban azonban, a megfordult lélekállapotban a jelölt eléri az eredeti kezdet alapéletét. Csakis ebből a kezdetből lehetséges az igazi, örök fejlődés, az örök alakulás. Ebben a lélekállapotban a természeteonokkal már semmiféle kapcsolat nincsen: ekkor csakis a Szellemmel, a világmindenségi megnyilvánulás eredeti, életélesztő, életadó erejével áll fenn kapcsolat. Csak ebben az új lélekállapotban valósul meg újra a kapcsolat a kezdet Pimanderével, csak ekkor lesz helyreállítva, ami egykor megszakadt. Akkor az örök Szellem fog a halhatatlan lélekelv által megnyilvánulni az egész életben. Van egy egyetemes, szent törvény: Aki a lelket megújítja, az megtalálja a Szellemet, és találkozik vele.

159

XXIII

A tudat fejlődése az új asztrális térben

A modern rózsakereszt Szellemi Iskolájának új asztrális területe, az úgynevezett Arany Fej, mint már említettük, a dialektikus asztrális világtól a sokkal magasabb rezgésfokban különbözik. Ez a hatodik kozmikus terület asztrális térsége, az eredeti kezdet alaptérsége, ahol a szellem meg tud nyilvánulni, s ahol az ember valóban a szellemmel élhet. Ez az asztrális térség valójában ugyanolyan atomokból áll, mint a hetedik kozmikus terület asztrálisa, de sokkal magasabb rezgés tölti el őket, és így egészen más tulajdonságokat mutatnak. Nem nehéz elképzelni, hogy emiatt a hatodik kozmikus terület életterületein egészen más világkép, egészen más világmindenség, és ebből következőleg a mi világunk lényei szempontjából egészen más életfeltételek állnak fenn. Egészen más Föld ez, a kezdet szent Földje. Kifejezetten hangsúlyozzuk azonban, hogy mi az Iskola asztrális teréről vagy az élő test asztrális teréről beszélünk. Ezt azért tesszük, hogy világos legyen: itt a hetedik kozmikus terület asztrál anyagának összpontosulásáról van szó, mely az őt körülvevő haláltermészet asztrális világánál sokkal magasabb rezgésfokon van. Ez a belterület, ha szabad így neveznünk, természeténél fogva kapcsolatban van a hatodik kozmikus területtel, s a szellem meg tud nyilatkozni az élő testnek ezen az K.(,

asztrálterületén. Persze nagyon is rendkívüli állapotról van itt szó, mert az ifjú Gnózis itt egy lélek-szellemteret vont maga köré, mialatt még teljesen a haláltermészetben nyilvánul meg. Az Iskola élő teste tehát két kozmikus területen nyilvánul meg: egyrészt a haláltermészetben - ha szükséges, akkor egészen a legmélyebb mélységekig, mert az isteni szeretet a pokol közepéig is behatol, hogy egy elveszett, szegény embernek segíthessen és szolgálatot tehessen -, másrészt az Iskola élő teste felemelkedik, amennyire lehetséges, az asztrális területek legmagasabb térségeibe, olyan állapotba, amely a hatodik kozmikus terület asztrálisának felel meg. Feltehetik a kérdést: hogyan lehetséges egy ilyen rendkívüli térségnek a jelensége, mely két kozmikus területet érint? Ez két tényből magyarázható. Egyrészt van egy sugárzó erő, mely a hatodik kozmikus területből kiárad a mindenségkörnyezetbe: ez az eredeti kezdet sugárereje, vagyis a szellem, a tiszta asztrális tüz, a szent étertér sugárereje, amelyet itt az úgynevezett szent eledeleknek és másfajta anyagerőknek ismerünk. Másrészt ehhez törekvő emberek is kellenek! Lenni kell olyan embereknek, akik lentről, a múlt szent gnosztikus módszerei szerint véghez viszik a transzfigurációt. Akik ezt megvalósítják, a hatodik kozmikus terület erőit levezetik a hetedikbe. Mintegy belekapaszkodnak ezekbe a kozmikus sugarakba, s felhúzódzkodnak rajtuk. (Gondoljanak ebben az összefüggésben a kötélre, amellyel Rózsakereszt Keresztély szabadul ki a haláltömlöcből, a veremből.) Ha pedig ez jól meggondolt csoportegységben, sokak közös munkájának eredményeként bekövetkezik, akkor ennek rendkívüli eredménye lesz. Ezenfelül az előttünk haladó gnosztikus szerzetek az ilyen folyamathoz egészen biztosan nagy és szeretetteljes segítséggel járulnak hozzá. Nos, az ifjú Gnózis Iskolájának van egy ilyen különös asztrális területe, melyet az Iskolában felszabaduló lélekerő tart

161

fenn. Mivel pedig ez a lélekerő állandóan növekszik, egyre nagyobb lehetőségek kelnek életre. Ha a csoport és minden tagja az univerzális Gnózis irányvonala mentén halad, akkor - ez nem is lehet másképpen - közös fényruhánk lehetőségei egyre nagyszerűbb megnyilvánulásokhoz vezetnek. Itt tehát a növekedésnek és teljesülésnek olyan módszeréről van szó, amely egyre bensőségesebb kapcsolatot hoz létre a hatodik kozmikus területtel, hogy végül teljes hazaérkezést, a hatodik kozmikus területre való felvételt biztosítson. Meg kell azonban fontolniuk, hogy az Iskola asztrális térségének az állapota teljes összhangban és egyensúlyban van az azt építő tanulók lélekminőségével. Ez a tény erőink teljes megfeszítésére serkentsen minket, hogy a lehetőségeket egyre nagyobbá és átfogóbbá tehessük. Mert az asztrális tér egy lélekterület: a lélekterület és lélekállapot pedig mindig teljesen egy, és tökéletesen egymásba merül. Aki a lelket megfordító folyamaton dolgozik, az ennek megfelelően az új asztrál térben is részesül, míg aki ezt a folyamatot még nem kezdte el, az természeténél fogva e téren kívül van. Továbbá arra is emlékeztetnünk kell, hogy új lélektudat csak akkor lehetséges, ha a lélek bennlakó. A lélektudat birtoka nem csupán az új asztrális térben való részesedést jelenti, az ember nem csak az Iskola élő testének egy sejtje. A tanulóságnak az a célja, hogy az elnyert új lélekállapotot elvezesse a lélektudatosság állapotához. A tanuló háromszoros feladat előtt találja magát: 1. Be kell mennie az Iskola új asztrál térségébe és részesülnie kell abban; 2. Fokozott, megerősített új lélekélettel a lelket egyre bennlakóbbá kell tennie a saját életrendszerében; 3. Ezáltal végül részesülnie kell a fentiek miatt folyamats /erüen bekövetkező lélektudatosságban. I(,K

Aki lélektudatos lett, az Hermész Triszmegisztosz példájára beszélhet Pimanderével, élő kapcsolatba léphet a szellemmel, s szolgálatokat tehet az ifjú Gnózis élő testének minden területén és belső nézetében. Képzeljünk el például két lényt. Mindkettő a Szellemi Iskola tanulója. Az egyiknek még megvan a dialektikus teste, a másik ezt már elveszítette a halálban. Az elsőnek, aki még itt él, s amíg az új lélek lakáskészítési munkája még nem tökéletes, testi alvása idején az Iskola asztrál teréből annyit segítenek, amennyit csak lehetséges: abszolút biztosra veheti, hogy az éjszaka néhány óráját az új területen tölti. A legtöbb átlagos tanuló alvását három részre oszthatjuk. Az éjszaka első felében a halál természet közönséges asztrál területén tartózkodik. A nappali élet annyira tele van elfoglaltsággal, mindenféle vízszintes irányulással, hogy a tanulónak kezdetben nehéz megválni a dialektika közönséges asztrális terétől. Mihelyt a test az alvás első óráiban valamelyest kipihente magát, s mindenekelőtt a vegetatív idegrendszer egyensúlya többé-kevésbé helyreállt, az alvás második szakasza következik, amelynek folyamán a tanuló és az Iskola asztrális területe között érintkezés fejlődhet ki. Az éjszaka vége felé, az alvás harmadik szakaszában a tanuló legtöbbször visszatér a közönséges természet asztrális terének a határvidékeire. Ekkor az Iskola asztrális szférájának és a közönséges szférának a benyomásai összekeverednek benne. így olykor félig gnosztikus és félig dialektikus álmok fejlődnek ki, mindenféle elképzelések és helyzetek, melyek általában kibogozhatatlan csomóvá kuszálódnak. így olykor van valami igaz az álomképben, de még inkább egy csomó bolondság és zavar van benne. Álmaikat emiatt a legnagyobb tartózkodással kezeljék. Nyomatékosan figyelmeztetjük Önöket: álmaiknak ne tulajdonítsanak jelentőséget, ne fordítsanak rájuk figyelmet. Csak akkor emlékezzenek rájuk, ha hasznos és szükséges lehet; a tapasztalat idővel majd

163

rávezeti Önöket annak megítélésére, hogy esetleg mit kezdhetnek velük. Amilyen mértékben aztán a lélekmegfordulás folyamata halad, úgy szélesedik ki az éjszakai tapasztalatok középső szakasza. Az élő test asztrális terével való egyesülés időszaka egyre hosszabb lesz, míg bizonyos pillanatban már a teljes alvás, a test nyugalmának egész időszaka az élő test asztrális szférájával való kapcsolatot jelenti majd. Példánk másik tanulójánál, aki a teste szerint meghalt, a viszonyok természetesen egészen másak. Ha a lélek már a test elhunyása előtt felébredt, akkor minden egyszerű; ha a lélekembernek megvan az arany menyegzői ruhája, a helyesen polarizált asztrális test, mely halhatatlan jármű lett, akkor tovább halad erőről erőre. Ha ellenben az új lélek alakul ugyan, de még nem ébredt fel - s ez a Szellemi Iskola sok tanulójánál van így -, és a dialektikus test ebben a helyzetben hal meg, akkor a viszonyok valamivel nehezebbek. Az alvó lélek persze tétlen. Az alakuló új lélekképesség hatástalan, amíg nem nyugszik a tanuló testeinek a központjában, úgy hogy ő ezt használhatná. Az alvó lélek tehát nem lehet tevékeny, s gondozni kell. Ha egy mikrokozmoszból a halálban kiürül az anyagtest és annak az éteri mása, akkor egy nagyon összekuszált asztráltest, illetve két asztrális jármű marad meg. Az egyik a dialektika asztrálisára irányul, a másik az új élet területére. Ez a kétszeres asztrál jármű még nincsen sarkosítva, csak részben ment be a megváltozási folyamatba. Az elhunytat ilyen helyzetben két asztrális térség vonzza, a dialektikus asztrális tér, és az Iskola asztrális tere. Megtörténhet, hogy a dialektikus asztrális irányulás mutatkozik a legerősebbnek. Ilyenkor ez a lény az új életterület számára elveszett, abban az értelemben, hogy erre a mikrokozmosz újabb anyagbamerülésének kell következnie. A megszerzed új lélekképesség azonban nem veszhet el! Erőközpontként

i /ti

vésődik bele az aurikus lénybe. Ezzel megmutatkozik, hogy az elmúlt élet nem vezetett ugyan teljes megmeneküléshez, mégsem maradt nyereség nélkül, ami aztán a mikrokozmosz új személyiség-megnyilvánulásának lesz a javára. Az is gyakori, hogy a tanuló új lélekállapota a test meghalásakor még nagyon fiatal és zsenge, a léleknyereség emiatt aránylag csekély, de a tanuló mégis teljesen az új életre és a Jánosi önátadásra irányul és egészen az Iskolába merül: habár tehát kevés új lélekminőséggel rendelkezik, a dialektikát mégis alapvetően elutasítja. Az ilyen esetben bizonyos, hogy ez a tanuló a test halálakor felvétetik az új térségbe. Ezt a folyamatot az Iskola haláleset-szolgálata támogatja. A hátramaradt testvérek közösen azon fáradoznak, hogy az illetőt egy világosságerővel az Iskola asztrális térségébe vezessék, és lehetőleg mindenféle káros befolyástól megvédjék. Vegyük például azt az esetet, amikor az illető léleknézete még kilencven százalékig dialektikus és csak tíz százalékig új asztrális tájékozódású. Ekkor az Arany Fejbe való megérkezésekor ezt a főleg dialektikus irányul ású tudatot gyengének fogja tapasztalni, s mivel az Iskola asztrális tere nem egyezik meg ezzel a dialektikus tudattal, a térséget vakító világosságnak fogja látni. Az ilyen tanuló semmit sem észlel, nem tapasztal; csak világosságot lát. Ez a világosságérzet pedig egy különös folyamat kifejlődése miatt egyre csökken, feltéve, hogy a segítség, amelyben az illetőt részesítik, eredményes. Már korábban magyaráztuk, hogy az új lélek tudata az asztrális test új polaritásával függ össze. Az ember dialektikus állapotában az asztrális test pozitív sarka a lép-máj rendszerben van, míg a negatív sark a szívben és a fejben. Az új lélek kialakulásakor a sarkok kicserélődnek. A pozitív sark tehát a szívben és a fejben lesz, a negatív pedig a lép-máj rendszerben. A Szellemi Iskola nagy asztrál térségének a polarizációja természetesen megegyezik az új lélektest polarizációjával. Az élő

165

test asztrális tere, a hatodik kozmikus terület asztrális szférája tehát a hetedik kozmikus terület asztrális szférájához viszonyítva ellentétes polaritású. Az élő test asztrál terébe bevezetett alvó lelket e tér erős sarkosító áramlatai mintegy egyenirányítják, kiegyenesítik, felállítják - ez szó szerint így történik, például a karok és a fej a térség pozitív sarka felé, a lábak meg az ellenkező irányba néznek. Az említett áramlatok hatására, melyek mintegy átizzítják és éltetik, a felállítás sikeres befejezésekor az új lélek teljesen tudatos állapotra ébred, s ugyanakkor a régi lélekállapot teljesen kialszik. Ami itt a dialektikában évekig tartó küzdelembe kerül, az ott esetleg rövid idő alatt megtörténhet. Ha a lélek teljesen felegyenesedett, akkor abban a pillanatban teljesen éber, él és tudatos. A nagy, pompás csoda pedig valóra vált: a mikrokozmosz megszabadult a születés és halál kerekétől. Befejeződött az utolsó személyiség-megnyilvánulás. Nincs már szükség újabb lemerülésre az éj, halál és ijedelem helyeire, csak akkor, ha a lélek erre később önkéntesen vállalkozik az elmúlhatatlan szeretet ösztönzésére, amely mindig az elveszettnek a megkeresésén és megmentésén fáradozik Jézus Krisztus Urunk szolgálatában. Meg kell azonban érteni, hogy a Szellemi Iskola asztrális terének sarkosító áramlatai nem önműködő hatások, hanem az Arany Fej ezen áramlatait állandóan fel kell éleszteni és fenn kell tartani. Ezt a munkát pedig az Arany Fej munkatársai végzik, azok a testvéreink, akik barátaik szolgálatára ennek a feladatnak szentelik magukat. Ez a belső templom munkája, melyhez egyre több szolgálattevőre van szükség. Amilyen mértékben ugyanis a munkások kimennek az aratásra és behordják a termést, ahogyan a magtárak megtelnek, s egyre több lényt öltöztetnek fel, olyan mértékben kell egyre több aratómunkás is. Az olvasót végül talán az is érdekli, hogy mi történik a i'nos/.likus asztrális tér sarkosító áramlatai által éberséghez ve-

i / •

zetett lélekkel. Ez azonnal, mintegy villámsugárként lép kapcsolatba a szellemmel, Pimanderével. Mert a szellem is sugárzás. Mihelyt egy lelket felébresztenek, és az új asztrális térségben, a gnosztikus élő test Arany Fejében felegyenesedik, a szellem azonnal egyesül vele, a másodperc töredéke alatt belé költözik. Az illető ettől a pillanattól kezdve önállóan cselekvő, önalkotó, a szó legmagasabb értelmében szabadkőműves lett: az élő lélekállapot otthonában együtt szolgáló, ezt az otthont együtt építő munkás. Bensőségesen reméljük, hogy e magyarázat révén az olvasó világos bepillantást nyert az üdvösségbe, ami a Gnózisban mindenkire vár. „Akik pedig befogadták őt, hatalmat adott azoknak, hogy újra Isten gyermekeivé legyenek". Értsék meg ezt az életre hívó ébresztőt! Ha tudják, hogy az üdvösség örökösei, akkor azonnal vegyék át az örökségüket!

167

XXIV

A menyegzői terem: az Arany Fej

Megbeszéltük, hogyan fejlődik a lélekember tudata az új asztrális térségben, felébresztés céljából hogyan vezetik be a léíekembert az Istenek kertjébe, az igazán emberi élet alapjának a területére. Mert a tevékenységnek ezen a területén, ezen a lélekterületen állt helyre a szellem és a lélek egykor széttört egysége, itt egyesült újra Pimander és Hermész. Engedjék meg, hogy további részleteket közöljünk arról, hogyan nyilvánul meg és folyik le ez a lélekélet az Iskola asztrális területén. Újra a komolyan az irányt követő tanulót veszszük példaként, aki a teljes önátadás és az ezt követő lélekszületés ösvényén jár, s akit asztrális transzfigurálása, átváltozása miatt az Iskola asztrális tere, az élő test Arany Feje magához vonz és felvesz. Mindegy, hogy ez a tanuló az anyagteste szerint meghalt-e, vagy még használja dialektikus testét, hogy teljesen áttört-e már, vagy naponta még csak néhány órára képes alvó lélekként áthatolni az Iskola asztrális terére, hogy ez a tartózkodás lélekmegnyilvánító impulzusokkal lássa el anyagi léte idejére. Az új asztrális térbe kerülő előkészült lélek a magasztos gnosztikus beavatótemplom szent csarnokaiba, az Arany Fejbe l e p be: ez atyánk-testvérünk C.R.C beavatótemploma. Ez a l e m p l o m időnként csökkenti a rezgési fokát, s leszáll a dialek-

i /1

tika felső határáig, mintegy üdvözletként kezet nyújtván, hogy egy közeledő csoportnak lehetővé tegye a bevonulást. Amikor pedig ez a menyegzői terem megtelt vendégekkel, megkezdődik a nagy ünnep, az alkémiai menyegző. Az olvasó tudja a bibliai hírekből, meg Rózsakereszt Keresztély alkémiai menyegzőjéből, hogy a terembe olyan vendégek is behatolnak, akiknek nincsen menyegzői ruhájuk. Az ilyeneket esetleg azonnal visszaküldik, vagy pedig megméretnek és hiányosnak találtatnak, hogy ezután az ítélet szégyene kíséretében szintén eltávolítsák őket. Most már megértjük, hogy ezek a látszólag romantikus történetek teljes mértékben valóságon alapulnak, s újra meg újra megismétlődnek. Akik az igazságon erőszakot követnek el, azokat napjainkban is eltávolítják a menyegzői teremből. Ezt a menyegzői termet, az Arany Fejet, az Iskolának ezt az asztrális térségét, C.R.C beavatótemplomát határtalan térnek kell elképzelniük, amely azonban szerves egységet képez, és a legcsekélyebb mértékben sem igazodik ahhoz, amit a dialektikus elképzelés tart magasztosnak. A tükörszférával ellentétben Ön ott nem kerül hatalmas éteri katedrálisba, kupolákkal, tornyokkal és pompás termekkel, amelyek fehérben tündökölnek és aranytól ragyognak. Ilyesmiről szó sem lehet. Habár ilyen elképzelések esetleg bizonyos helyzetekben a közönséges asztrális világban egyeseknek hasznosnak vagy jelentősnek tűnhetnek, a Gnózis menyegzői termében csakis határtalan térség van, amelyet azonban szerves egységnek tapasztalunk. Ha Ön belép Ussat-Ornolac katedrálisába, akkor csak barlangot, dialektikus hideget érez és sötétséget lát. Pedig ez a barlang a gnosztikus asztrális térségben úszik! Akik érettek erre, azok ezt nagyon különös rezgésnek tapasztalják, amelyről beszéltünk, s ami a határtalan térben érvényesül. Ha mégis valami hasonlatot akarnak, akkor gondoljanak egy gömb alakú térségre, amely a jelöltet felveszi. E'bben a tér-

169

ben erős sarki, mágneses áramlatok lépnek fel, amelyek a dialektikus asztrális térség áramlataitól eltérő természetűek, lévén azokkal teljesen ellentétesek. A határtalan térnek ez a jelensége a gnosztikus rejtélyek legfontosabb kapuja. Aki képes áthaladni ezen, az nem „fog" megszabadulni, hanem már megszabadult. Magyarázatként még a következőket mondhatjuk: Említettük, hogy az oda belépő lelket az ott uralkodó sarkosító asztrális áramlatok kiegyenesítik, felállítják; hozzátehetjük azonban, hogy „vagy pedig nem"! Mert a lélek kiegyenesítése, feltámasztása csak akkor lehetséges, ha a lélek megfelelő szerkezetű, azaz testével együtt megfelel az arany menyegzői ruha szerves állapotának. Ezért az új életterületen már nincsen megtévesztés, a tévedés lehetetlen. Aki maga az igazság, csak az léphet kapcsolatba az igazsággal. Aki az igazságról csak beszél, de nem él vele, azt ez a térség teljesen elutasítja. A látszat csakis az elködösítés, a megtévesztés rendjében lehetséges. Dialektikus létterületünkön minket téveszmék és bolondságok vesznek körül. A téveszmék pedig félrevezethetik az embert. Ha azonban Ön belépett a rejtélyek kapuján, akkor vége minden megtévesztésnek. Aki az állapota miatt az átvonulás követelményeinek nem tud megfelelni, az a sarki áramlatok rezgésfokának megemelésekor a területen nem tud fennmaradni, azt el kell hagynia. A szent történeteket és legendákat így a gyakorlat igazolja. Gondoljanak csak C.R.C. beavatótemplomának elbeszélésére. Az első helyeken kezdetben sok király, császár, herceg és báró, nemes és közönséges ember, gazdag és szegény is ül. A helyzet eleinte minden, csak nem magasztos; a legtöbben csak lármáznak. Amikor C.R.C szerényen belép, rendkívül hálásan, hogy a kapu bezárása előtt még éppen besurranhatott, akkor kinevetik, mert kérdésükre, hogy „ni, csak Rózsakereszt barátom, te is itt vagy?" Azt válaszolja, hogy „igen testvéreim, Isten kegyelme engem is beengedett"! „Testvérei" ugyanis minden nehézség

i /(»

nélkül bejutottak: amikor azonban elkezdődik a megmérettetés, vagyis a sarki áramlatok rezgését fokozzák, akkor az úgynevezett testvérek sorra elmaradnak. A többieknek azonban, akik minden súlyt kiegyensúlyoztak, minden súlynak megfeleltek, azoknak a lélek felegyenesítése, felemelkedése a teljes felébredést, a tudatossá válást jelenti, valamint az örökkévalóságban való egészen új életet. A jelöltet eddig egy gnosztikus szentelő erő, a Szent Szellem, a gyógyító, a Parakléta ereje vezette. Aki így ébred, az itt újszülött Fiúnak, az Istenség, a Szellem fiának találja magát. Mert az Arany Fej egész asztrális térségét ugyanakkor a szellemsugárzás tölti el. Mi a szellem? Ezt nem lehet megmagyarázni: ezt nem lehet fejtegetni. A Szellem (megkülönböztetendő az úgynevezett Szentlélektől!), az Egyetemes Logosz, Isten, szent jelenlétével betölti a lélekvilág egész térségét. A lélekvilágot ezért is a mennyek birodalmának, a Krisztus-emberiség területének mondhatjuk. Ahogyan Jézus Krisztus mondhatja, hogy „én és az Atya egy vagyunk", ugyanúgy mondhatja ezt az Arany Fejbe hazatért, feltámadt lélekember is, mert az Istenség ezt az egész területet átizzítja és besugározza. Szellem és lélek, Atya és Fiú, Isten és lélekvilág ott teljes egységet képez. A dialektikus életben - ezt tapasztalatból vagy a Szentírásból tudjuk - a szellemtől való elválasztottság uralkodik. Az ember ennek következtében kísérletezni kezd, s megalkotja a gonosz rögeszméjét. így halad aztán a dialektika a fáradság, szenvedés és bánat útján. Emiatt is lehetetlen a dialektika területén hasonlatokat találni az Arany Fej szellemterére. Az egyetlen, ami a dialektikában a birtokunkban van, az a Parakléta szelleme. Az egyetlen, amit ebbe a siralomvölgybe elküldtek nekünk, az a vigasztaló szellem, a Szent Szellem világosságereje. Ez egy szentelő és gyógyító világosságerő a lélekvilágból, a hatodik kozmikus területről, mely behatol a he-

171

tedik kozmikus területre. Ez a világosságerő azonban soha sem egyesül a dialektikával, távol tartja magát minden dialektikustól, de annál inkább itt van és létezik, s csakis az a feladata, hogy minket hazavigyen, a dialektikából az élő lélekállapotba kivezessen. Érthető tehát, hogy teológusok és egyházi körök meg mindenféle szekták annyira keresik a Szent Szellemet, de nem találják, s fáradozásaik újra meg újra szellemidéző, spiritiszta értelmetlenségekbe torkollnak. Mert aki Isten birodalmát a vízszintes síkon, a földön akarja megvalósítani, az soha sem fogja megtalálni a Parakléta erejét, ha még olyan jóakaratúan beszél is Krisztus követéséről. Az a lélek pedig, akit a Parakléta szelleme, az igazság szelleme vezet az új élettérre, a szellem mezejére, ahol a szellem és a lélek a szellem megnyilvánulása által tökéletes egységgé olvad, az abszolút igazságnak tapasztalja a Jánosevangélium 14. részének kijelentését: „Nem hagylak titeket árván; eljövök tihozzátok! Még egy kevés idő, és a világ nem lát engem többé; de ti láttok engem: mert én élek, ti is élni fogtok! Azon a napon megtudjátok, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti énbennem, és én tibennetek. Ezen a napon felismered, hogy én az én Atyámban vagyok, te énbennem és én tebenned." Ha Ön világos tudattal felemelkedhetne az Atya házába, ahol sok lakóhely van, akkor láthatná és tapasztalhatná, amit mi emberi szavakkal - dadogva és tökéletlenül - próbálunk elmagyarázni. Tapasztalhatná ezt a térséget, amely a szellem és a lélek egysége, amely maga az örökkévalóság, halhatatlanság, mindentudás, tökéletes szeretet, jóság és egység minden elvál a s /.tottság nélkül; amely egyetlen határtalan egység, és amely mégis tudatosan, intelligensen és szervileg érzékelhető. A jel ö l i , aki ide bemegy, az szellemiélek lett, Jézus Krisztus eredeti s z e l l e m rendjének részese.

I /N

Most már azt is elfogadhatja az olvasó, mennyire helyes az Úrjézus kijelentése keresztelő Jánosról: „Az asszonyoktól szülöttek között nem támadott nagyobb keresztelő Jánosnál, de aki legkisebb a mennyeknek országában, nagyobb nálánál." A mennyeknek ehhez az élő jelenben fennálló birodalmához hívják Önt, s minden segítséget felajánlanak. Mert a Parakléta szelleme az ifjú Gnózis minden fókuszában és egész élő testében hat. Az élő jelenről van szó, a mai napon kezdjük el, lépteink számára ez irányadó: munkára fel, mit a Gnózis vár eV.

173

XXV

A második könyv: Pimander Hermészhez

1. Nos, ó Hermész Triszmegisztosz, légy csendben, és jegyezd 2.

3. 4. 5.

6.

i.so

meg jól, amit mondok. Mindjárt mondom, ami eszembe jutott. HERMÉSZ: Sokan és sokat beszéltek a mindenségről és Istenről, de a vélemények ellentmondanak, s az igazságot így nem tudtam felismerni bennük. Megmagyaráznád ezt nekem, Uram? Mert csak azt fogom hinni, amit Te nyilvánítasz meg nekem. Halljad tehát, fiam, hogyan van mindaz Istennel és a mindenséggel, vagyis Istennel, az örökkévalósággal, a világgal, az idővel és a genezissel (keletkezéssel, születéssel). Isten alkotja az örökkévalóságot; az örökkévalóság alkotja a világot; a világ alkotja az időt; és az idő teremti a keletkezést. Isten lénye úgyszólván a jóból, a szépből, a boldogságból és a bölcsességből áll; az örökkévalóság lénye a változatlanság; a világ lénye a rend; az idő lénye a változékonyság; a keletkezés lénye pedig az élet és halál. A szellem és a lélek Istennek az aktív, megnyilvánító ereje; a tartósság és halhatatlanság az örökkévalóság hatása; a világ hatása a tökéletességhez való visszatérés és a termé-

szettelenítés; az idő hatása a gyarapodás és csökkenés; a keletkezés hatása a tulajdonság. 7. így az örökkévalóság Istenben van, a világ az örökkévalóságban, az idő a világban, és a keletkezés az időben. 8. És mialatt az örökkévalóság Isten körül nyugszik, a világ az örökkévalóságban mozog, az idő a világban folyik, a keletkezés pedig az időben alakul. 9. Minden dolog eredete ezek szerint Isten; minden dolog lénye örökkévalóság; a világ pedig minden dolog anyaga. 10. Isten készen álló ereje az örökkévalóság. Az örökkévalóság műve a világ, melynek nem volt kezdete, hanem szüntelen keletkezésben mozog az örökkévalóság hatására. Ezért a világon semmi sem fog elmúlni (mert az örökkévalóság múlhatatlan), sem megsemmisülni, mert a világot teljesen körülveszi az örökkévalóság.

11. Mi tehát az Isten bölcsessége? 12. A jó, a szép, a boldogság, minden erény és az örökkévalóság.

13. Az örökkévalóság a világot elrendezi azáltal, hogy az anyagot halhatatlansággal és tartóssággal szövi át. Mert az anyag keletkezése az örökkévalóságtól függ, ahogyan az örökkévalóság Istentől függ. 14. Van keletkezés és idő, úgy a mennyben, mint a földön is, de különbözőképpen. A mennyben nem változnak és elmúlhatatlanok; a földön változnak és elmúlnak. 15. Isten az örökkévalóság lelke; az örökkévalóság a világ lelke; és a menny a föld lelke. 16. Isten a lelkületben van; a lelkület a lélekben van; a lélek az anyagban van az örökkévalóság által. 17. Ezt a nagy testet pedig, mely minden testet magában foglal, belül betölti és kívül körülöleli egy szellemtudattal és Istennel tele lélek. Egy lélek, mely a mindenséget élteti;

175

18. Kívül a világ terjedelmes és tökéletes életét; belül minden élő teremtményt; fent a mennyben változatlanul tartós, mindig ugyanaz; mialatt itt lent a földön a keletkezés változásait viszi végbe. 19. Mindezt az örökkévalóság tartja fenn, azzal, amit sorsnak, gondviselésnek vagy természetnek neveznek - vagy esetleg egyéb névvel illetnek. Aki azonban mindezt véghez viszi, az Isten, Isten megnyilvánító, aktív ereje. 20. Isten, akinek erőlehetőségei felülmúlhatatlanok, s aki sem emberihez, sem istenihez nem hasonlítható. 21. Ezért, Hermész, ne hidd, hogy idelent vagy odafent valami is Istenhez hasonló lenne, mert akkor eltérnél az igazságtól. Az elmúlhatatlan, egyetlen és egyetemes Istenhez semmi sem hasonlítható. 22. így azt sem szabad vélned, hogy erőlehetőségeit bárkivel is megosztja. Mert kicsoda rajta kívül még az élet, a halhatatlanság és a változás alkotója? 23. És mit tehetne mást, teremtésen kívül? Isten nem tétlen, mert egyébként minden tétlen lenne, mivelhogy minden Istennel teli! 24. Sehol sincsen tehát tétlenség, sem a világban, sem bármi más lényben. A tétlenség egy hiábavaló fogalom Istennel, az alkotóval kapcsolatban éppúgy, mint a létrejövő dolgokkal kapcsolatban. 25. Mindennek létre kell pedig jönnie a befolyás miatt, ami minden helynek a tulajdonsága. 26. Mert az alkotó minden teremtményében él, nem marad csak az egyikben, nem teremt csak az egyikben, hanem mindet alkotja; 27. Mivel szüntelenül ható erő, nem elégszik meg a lények megalkotásával, hanem gondozza is őket. 28. Nézd tehát rajtam keresztül a világot, ahogyan a szemeid elé tárul, és vedd fel mélyen magadba, hogy milyen szép; IK.'

tiszta és múlhatatlan test, belül erős és fiatal, és szüntelenül erősödik! 29.Nézd a hét alapvető világot is, melyeket örök rend szerint készítettek, s amelyek együtt, de saját menetük szerint az örökkévalóságot teljesítik. Nézd, minden fénnyel telt, anélkül, hogy bárhol is tűz lenne. 30.Mert a szeretet, az ellentétek és egyenlőtlenségek összeolvadása világossággá vált, mely kisugárzik Isten megnyilvánító ereje által, aki minden jónak a teremtője, a hét világ egész rendjének ura és fejedelme. 31.Nézd a Holdat, mindezen világok előfutárát, a természetes növekedés eszközét, mely az anyagot itt lent átváltoztatja. 32.Nézd a Földet, mely a mindenség közepén fekszik, s e szép világ alapjának szánták; ez minden földön lévőnek a táplálója és ellátója. 33.Figyeld meg, mily számtalan a halhatatlan lények sokasága, és mekkora a halandók tömege, és nézd, hogyan rója köreit a Hold a halhatatlanok és a halandók között. 34.Minden tele van lélekkel, minden lényt a saját fajtája szerint mozgat; egyeseket a mennyben, másokat a földön. Amelyeknekjobbra kell menniük, nem mennek balra, s amelyeknek a baloldalon kell lenniük, nem mennek jobbra; amelyeknek fent kell lenniük, nem mennek le, amelyeknek lent kell lenniük, nem mennek fel. 35.Hogy mindezek a lények teremtmények, szeretett Hermészem, arra már nem kell utalnom: testek, van lelkük, és mozgatják őket. 36.Mindezek soha sem válhatnának egységgé, ha nem lenne valaki, aki összehozza őket. E valakinek tehát léteznie kell; és mindenképpen az egyetlennek kell lennie. 37.Mivel a mozgások különböznek és sokfélék, s a testek sem egyenlők, mialatt mégis egyetlen közös sebességre vannak hangolva, nem létezhet két vagy több teremtő.

177

38. Ha többen lennének, akkor a rend nem maradna egységes, és hatalmi versengés keletkezne. 39. Ha a változó és halandó lényeknek másik teremtője lenne, akkor ez is akarna halhatatlan lényeket teremteni, míg a halhatatlan lények teremtője is akarna halandó lényeket alkotni. 40. Ezen felül: Ha két teremtő lenne, s van egyrészt anyag, másrészt pedig lélek, akkor melyiküké a teremtés; s ha mindketten teremtenének, melyiküknek jutna a nagyobbik rész? 41. Tudd meg hát, hogy minden élő test - mind a halandó, mind a halhatatlan, mind az értelmes, mind az értelem nélküli anyagból és lélekből áll. 42. Mert minden élő test lélekkel teljes. Aminek nincsen élete, az puszta anyag, míg a lélek, maga az élet oka, a teremtő kezében marad. A halhatatlanok teremtője tehát az élet abszolút teremtője; ezzel viszont más élőlények, a halandók teremtője is. 43. Aki halhatatlan és a halhatatlanságot teremti, miért ne alkotna meg ugyanúgy mindent, ami az élőkhöz tartozik? 44. Hogy tehát van valaki, aki mindezt teremti, az világos. Hogy pedig EZ a Mind-Egy, azt nem kell bizonyítani; mert egy a lélek, egy az élet, és egy az anyag. 45. Akkor ki ez a Teremtő? 46. Ki más lenne, mint az Egyetlen Isten! Kinek lenne joga lélekkel ellátott élőlényeket alkotni? Senki másnak, csak Istennek! Ezért van egyetlen Isten. 47. Tulajdonképpen nevetséges: ha felismered, hogy egy világ van, egy Nap, egy Hold, egy isteni természet, hogyan gondolhatnád, hogy Isten többszörös? 48. Ezek szerint Isten az, aki minden dolgok alkotója. Egyébként mi a meglepő abban, hogy Isten teremti az életet - a lelket, a halhatatlanságot és a változást — mialatt te magad oly sokfélét cselekszel!

I K-I

49. Te magad látsz, beszélsz, hallasz, szagolsz, ízlelsz, érzel, mégy, gondolkodsz és lélegzel. Nem úgy van, hogy az egyik ember lát, a másik hall, a harmadik beszél, a negyedik szagol, az ötödik ízlel, a hatodik megy, a hetedik gondolkodik, egy nyolcadik meg lélegzik. Ugyanaz teszi mindezt. 50. Ugyanígy lehetetlen az isteni hatásokat elválasztani Istentől. Mert ahogyan te nem lennél élőlény, ha abbahagynád a tevékenységeidet, szintúgy nem lenne Isten sem Isten, ha abbahagyná a tevékenységét. 51. Ha bebizonyosodott, hogy tétlen lény nem létezhet, akkor mennyivel inkább érvényes ez Istenre! 52. Ha valóban lenne valami, amit nem Isten teremtett, akkor Isten nem lenne tökéletes. Mivel azonban Isten nem tétlen, hanem ellenkezőleg, tökéletes, O minden dolog teremtője. 53. Ha még egy kicsit figyelsz, ó Hermész, bizonyára megérted, hogy Isten egyetlen célja: mindent létrehozni, ami alakulóban van, meg ami egykor volt, és ami valaha is lesz. 54. Ez az élet, szeretett gyermekem. Ez a szép, ez a jó, ez Isten. 55. Ha saját tapasztalatodból akarod mindezt megérteni, akkor gondolkozz el, hogy mi történik, ha te akarsz alkotni. Isten viszonylatában az alkotó cselekedet persze nem ugyanilyen. Isten bizonyosan nem érez észlelhető örömöt, és senki sincsen, aki együttműködik vele. 56. Mivel teljesen egyedül cselekszik, műveiben mindig is bennlakó; önmaga mindenben, bármit is keletkeztet; O az alkotó és az alkotás egyaránt. Mert ha a teremtményei tőle elválnának, akkor összeroppannának s óhatatlanul elpusztulnának, hiszen nem lenne bennük élet. 57. Mivel azonban minden él, és az élet egyetlen, Isten mindenképpen a Mind-Egy. Másrészt: mivel a mennyben is meg a földön is minden él, és az élet mindenben egy, az életet maga Isten teremtette, és az élet maga az Isten. Ezek szerint

179

minden Isten munkája által jön létre, és az élet a szellem és a lélek egyesülése. 58. Ami a halált illeti, ez nem az összetett elemek megsemmisítése, hanem az összetartó egység feloszlatása. 59. Az örökkévalóság tehát Isten ábrája; a világ az örökkévalóság ábrája; a Nap a világ ábrája, és az ember a Nap ábrázolója. 60. Az átlagember a változással kapcsolatban halálról beszél, mert a test feloszlik, és az élet a láthatatlanba vonul. 61. De kijelentem neked, kedves Hermészem, hogy az így eltűnő lények csak transzformálódnak, átalakulnak. A világ egy része minden nap átmegy a láthatatlanba, de ezzel semmiképpen sem szabadul fel. 62. Ez a világ baja: körforgás, és eltűnés abban, amit halálnak neveznek. A körforgás azonban ismétlődés, a kerék forgása; az eltűnés pedig megújulás. 63. A világ minden lehetséges formával fel van ruházva. Nem mintha magában hordozná ezeket, hanem a formákban és a formák által transzformálódik. 64. Ha formájára nézve a világ egyetemes, milyen lehet akkor a teremtője? Nem mondhatjuk, hogy alaktalan! Ha viszont O is egyetemes formával rendelkezne, akkor a világra hasonlítana. Ha pedig egyetlen formája lenne, akkor e tekintetben a világnál kevesebb lenne. 65. Miben maradjunk tehát? Mert Isten megértésében nem szabad hézagot hagynunk! 66. Csak egyetlen alak van, ami Istené lehet, amit testi szemek nem észlelhetnek, egy testetlen alak, mely minden formát a testek által nyilvánít meg. 67. Ne csodálkozz, hogy létezhet testetlen alak. Gondolj egy kimondott szóra! De így van ez a képekkel is: magasba meredező hegycsúcsokat látsz rajtuk, mialatt a kép valójában sima és lapos.

INí.

68.Gondold át még egyszer alaposabban, amit mondtam. Ahogyan az ember nem élhet az élet nélkül, szintúgy nem élhet Isten a jó megteremtése nélkül, mert Istennek úgyszólván ez az élete és a mozgása: mindennek mozgást és életet ajándékozni. 69.Bizonyos dolgokhoz különös értelemben kell közeledni, mint például a következőkhöz is: 70.Minden Istenben van, de nem mint valami meghatározott helyen, mert a „hely" testi és mozdulatlan, és aminek valahol helye van. az nem mozog. A testetlenben a dolgok egészen más módon jelennek meg. 71.Ha reá gondolsz, aki mindent magában foglal, akkor mindenekelőtt gondold meg, hogy a testetlent semmi sem tudja körülhatárolni, semmi sem gyorsabb és hatalmasabb nála. 72.Vizsgáld meg saját magadnál. Parancsold meg a lelkednek, hogy menjen Indiába, s ott lesz, mielőtt még megparancsoltad volna neki. 73.Parancsold az óceánhoz, s ott is azon pillanatban ott lesz; nem mintha utazott volna egyik helyről a másikra, hanem mintha már ott lett volna. 74.Parancsold fel a mennybe, s ehhez nem kell neki szárny. Semmi sem akadályozhatja, sem a Nap tüze, sem az éter, sem az égbolt törvényszerű mozgása, sem a csillagok teste; átsiet minden téren, s röptében a legszélsőbb égitestig emelkedik. 75.Ha pedig magán a világmindenség boltozatán akarsz áttörni, hogy megnézd, mi van kint (ha létezik valami a világon kívül) akkor azt is megteheted. 76.íme, micsoda hatalom, micsoda gyorsaság van a birtokodban! Ha pedig te mindezt megteheted, akkor épp Isten ne tehetné? 77.Ezért kell Istent a következőképpen látnod: ami van, azt mindet gondolatként foglalja magában; a világot, saját magát, a mindenséget!

181

78. Ha nem teszed magadat Istennel egyenlővé, akkor nem értheted meg Ót; mert csak az egyforma érti meg az egyformát. 79. Növekedj mérhetetlen nagyra, szállj ki minden testből, emelkedj minden idő fölé, válj örökké! Akkor megérted Istent. 80. Itasd át magadat a gondolattal, hogy semmi sem lehetetlen neked, tartsd magadat halhatatlannak és képesnek arra, hogy mindeneket megértsél, minden bölcsességet, tudományt, és minden élőnek a természetét! 81. Válj minden magasságnál magasabbá és minden mélységnél mélyebbé! 82. Gyűjtsd magadba minden alkotás érzését: a tűz, a víz, a száraz és a nedves érzését, és gondold, hogy egyszerre vagy mindenütt: a földön, a tengerben, a levegőben; hogy még megtéremtetlen vagy, anyád méhében vagy; hogy ifjú, agg és halott vagy, hogy a halál másik oldalán vagy! Ha mindezt egyszerre tudod a tudatodban tartani: időket, helyeket, eseményeket, tulajdonságokat és mennyiségeket - akkor tudod Istent megérteni. 83. Ha azonban a lelkedet fogva tartod a testedben, ha visszahúzod s folyton azt mondogatod, hogy „nem értek ebből semmit; semmire sem vagyok képes; félek a tengertől, nem tudok felmenni a mennyekig; nem tudom mi voltam és mi leszek", akkor mi közöd Istenhez? 84. Semmit sem tehetsz magadévá az igazán szépből és jóból, amíg a testet szereted és rossz vagy. Az a tökéletes rosszaság, ha az ember az istenit nem ismeri. 85. A megismerésre képesnek lenni, azt akarni és erősen remélni, ez a jóhoz vezető egyenes út, egy könnyű út! Mert AZ az ösvényen mindenütt eléd jön, mindenütt megmutatkozik neked, ott is, ahol abszolút nem vártad el; mindegy hogy virrasztasz vagy alszol, vizeken vagy, vagy földön, nappal IKK

van, vagy éjszaka; hogy beszélsz-e, vagy hallgatsz. Mert semmi sincsen, ami nem O. 86. Mondhatod-e ekkor, hogy Isten láthatatlan? Ki nyilatkozik meg inkább Istennél? Mindent azért teremtett, hogy felismerd Ót minden teremtményében! 87. Ez a nagyszerű, a csodás Istenben, hogy minden a teremtményei által nyilvánul meg. 88. Mert semmi sem láthatatlan, a testetlennél sem: A Lelkület, a Szellemlélek, megnyilvánul és bebizonyosodik az élő látásban, Isten pedig megnyilvánul a teremtő tevékenységében. Ezeket kellett feltárnom előtted, ó Triszmegisztosz. így folytasd a gondolkodást, és nem jutsz majd tévútra.

183

XXVI

Isten eleven ismerete

A Corpus Hermeticum második könyve, amelyet itt Önök elé tárunk, szintén Pimander és Hermész Triszmegisztosz beszélgetését írja le, mely teljes mértékben Isten lényére irányul, és azzal a kérdéssel foglalkozik, hogyan lehet Isten lényét és hatását felismerni és megérteni. Az olvasó bizonyára egyetért velünk abban, hogy ez az ismeret a legnagyobb jelentőségű, sőt, nélkülözhetetlen. Isten fogalmán mindeneknek a forrását, a legmagasabb rendű létezőt értjük, amelyből minden ered. Aki be akarja járni az ösvényt, a visszautat, ahogyan a legmagasabb létezőben elhatároztatott, aki tudja, hogy Isten gyermekének hivatott, annak legalábbis fel kell kutatnia és ismernie mindannyiónk Atyját. Az igazi gnosztikus végcélja így mindig is Isten ismerete volt, mert ennek az ismeretnek alapján minden másra következtethetünk és mindent meghatározhatunk. A természetes vallásos csoportok valamennyien emlegetik Istent. Esedeznek, s a legszebb misztikus kifejezésekkel hívják és imádják. Naponta tartanak istentiszteleteket és prédikálnak, ahol Isten a téma és a végcél. Sok-sok ezren vallják magukat Isten dolgaiban járatosnak. A mindennapi élet eredményei és a számtalan irányzat teljesen ellentmondó véleménye és vélekedése azonban kétségtelenül azt bizonyítja, hogy az emberek isl'HI

tenismerete valójában siralmas, ha egyáltalán lehet itt ismeretről beszélni. A természetvallások jámbor beszéde és írása, egész valósága csupán találgatás és szajkózás, s így semmitmondó. Aki a világ vallásos irodalmát áttanulmányozza, és ahhoz igazodik, az a végén még mindig nem tud semmit sem arról, amit keresett. A szavak fullasztó áradata ez, lényeges alap nélküli tantételek, dogma, teológia. A századok során hozzánk hasonlóan számtalan ember fedezte fel és állapította meg ezt. így keletkezett az istentagadás. Tudatosan és pozitívan megtagadták, amiről a vallásos seregek azt gondolták, hogy Istennel kapcsolatban ki kell jelenteniük. Visszautasították a nagyképű tekintélyt is, amivel a teológus urak állították, hogy „így meg így van, és nem másképpen". Lázadoztak az egyház más csoportosulásai ellen is, amelyek a tekintély mellett kényszert is alkalmaztak, kegyetlenséget, gyilkosságot, kínzószerszámokat, máglyákat, börtönt, és más ördögi módszereket. Azt is felfedezték továbbá, hogy az úgynevezett egyházatyák nem rettentek vissza az eredeti iratok ellopásától és elrejtésétől sem, hogy utódaik ne szerezhessenek tudomást azokról. A világ sok könyvtárában a legnagyobb kincsek rejlenek, sok gnosztikus szerzet hiteles hagyatéka. Ezeket az iratokat gondosan lakat alatt tartják, hogy tartalmuk ismeretlen maradjon. Olykor talán még anyagi haszonra is számítanak. Idővel bizonyos egyházi intézményeknek azt a ravasz módszerét is felfedezték, amivel az eredeti iratok tartalmát alaposan megváltoztatták, hogy az így meghamisított írások által táplált helytelen benyomások - az igazságon erőszakot elkövetvén - látszólag az egyházatyák tantételeit igazolják. Az emberiségnek így sajnos sok hazugság van a birtokában, éppenséggel a legszentebb írások formájában. Az emberiség a hamisítás sebeivel borított „szentbeszédet" melengeti a keblén. Ami az igazságból, valóságból és eredetiségből megpróbált az emberiséghez áthatolni, azt megszűrték és ellenőrizték, ameny-

185

nyire csak lehetett. Alapítottak egy tekintélyosztályt, s rangokkal látták el. A teológia doktorairól beszélnek. Ezek az urak pedig nemrégen még nagy hatalommal rendelkeztek a tömegek felett. Amit azonban ilyen ravaszul megszerveztek és szerveznek, hogy csaknem valódinak tarthatnánk, az a dialektika saját törvényei szerint elkerülhetetlenül véget fog érni. Önmagát fogja megsemmisíteni. Mert aki az élet helyett a halált választja, az a halált kapja. Mint mondtuk, az idők folyamán sokan felfedezték a nagy árulást és megtévesztést. Ezek sajnos az ateizmushoz, az istentagadáshoz folyamodtak. Radikálisan elfordultak. Ismeretes, hogy ebből eredt a „történelmi materializmus", a rettenetes hanyatlás, mely szintén véres nyomokat hagyott mindenütt, ahol az akaratát érvényesítette. Ennek a következményei terhelik a mai emberiséget is. A bűnösöket kutatónak kétségtelenül azokra kell találnia, akik annak idején papságnak nevezték magukat, s a tömeg tekintélyeként azt állították, hogy ismerik Istent, hogy Isten útjain járnak, mindamellett ennek bizonyítékával abszolút adósak maradtak: ellenkezőleg, számtalan ember vérét ontatták emiatt. „Az ateizmus", mondta egy kétségbeesett teológus, „az egyház egyik le nem törlesztett adóssága". így van! Minden hiba azokhoz tér vissza, akik eredetileg felelősek érte. Az árulók utódai pedig utálatos örökségükön tanyáznak. Akik a századok folyamán vagy ma is észreveszik, hogy a hivatalos vallásgyakorlók nem ismerik Istent, azoknak emiatt egyáltalán nem kell ateizmusra és materializmusra, anyagiságra vetemedniük! Teljesen meg tudtak és ma is meg tudnak szabadulni az örökölt rögeszméktől, árulástól, és maguk kereshetik az istenismeretet! Aki valóban keres, az valóban talál; mert az egyetlen igazság elmúlhatatlan és megsemmisíthetetlen. Az igazság bebörtönzésének még a kísérlete is teljesen reniényiclen dolog. Aki az igazságot akarja, az meg fogja szári ■

badítani az igazságot. Abszolút helytelen - ahogyan ezt a világ teszi - Istent ismerhetetlennek és láthatatlannak mondani. E dogma mögé ugyanis a teológia rejtőzik el oly szívesen. Amikor az Úrjézus azt mondja, hogy „Az Istent soha senki nem látta, hanem az emberfia, az jelentette ki őt", akkor nem arra utal, hogy a Gnózis egyesek magántulajdona, hanem hogy aki visszatér a Gnózishoz, az istenemberi nemzedékek eredeti alapjához, a lélekvilág lélekemberiségéhez, az újra Isten gyermeke, újra „Isten Fia" lesz. Az ilyen ember számára pedig az isteni titok teljesen feltárul. A Hermészi filozófia a Corpus Hermeticum második könyvében - amelynek írója ilyen Istengyermeke volt, ennek mély értelmében - nem határozatlan dogmát ad számunkra Istenről, hogy hogyan kellene hozzá imaházakban fohászkodni, neki hálát adni és őt tisztelni. A teológus odáig vitte az embert, hogy ez mindenért köszönetet mond Istennek, amit a dialektikában el kell viselnie és szenvednie. Mert, ugyebár, semmi sem történik a mennyei Atya akarata nélkül! A leglehetetlenebb dolgokat is Istennek, a mennyei gondviselésnek tulajdonítják, mindegy, hogy áldásról, büntetésről, jutalomról vagy bünhődésről van-e szó. Nem. A Hermészi filozófia arról világosít fel minket, hogyan lehet Istennek, minden dolog forrásának a tulajdonságait és hatásait abszolút megismerni. Hermész, második könyvének már az elején meghatározza, hogy „Isten alkotja az örökkévalóságot, a világot, az időt, a keletkezést, ugyanakkor maga az örökkévalóság, világ, idő és keletkezés". E művek és hatások alapján az ember mindenképpen áthatolhat Isten lényéhez, magához az isteni bőséghez. Megjegyezhetik: „Ebből még nem sokat vettünk észre: az emberiség ugyanis évszázadok óta állandóan tanulmányozza a teremtés különböző jelenségeit, ír és beszél az örökkévalóságról, világról, időről és keletkezésről. A tudomány minden fényes értekezését össze lehet foglalni az örökkévalóság, a világ,

187

az idő vagy a keletkezés rovatában, de ez nem segített istenismerethez, ellenkezőleg, a meghasonlást és vitát csak növelte." A Corpus Hermeticum erre az esetleg felmerülő ellenvetésre már a hatodik szakaszban kijelenti, hogy Isten lénye csakis szellemileg látható, hogy szellem és lélek képezi Isten megnyilvánító erejét. Ezért tér rá erre a problémára csak a második könyvben, miután az elsőben, a Pimanderben megmagyarázta, hogyan jön a Gnózis, a kinyilatkoztató istenismeret a jelölthöz, aki az ösvényt járja, és mint újjászületett lélek a szellemi képmásával, az eredet szellemi képével találkozik. Az istenismerethez való áttörésre csak az lett érett és kész, aki bejárja az újjászületés ösvényét, ezen megtalálja Pimanderét, elveszett szellemét, és egyesül vele. Aki így lett Istenfia, Isten gyermeke a szó igazi értelmében, annak van joga ismerni az Atyát, aki mindenben van és mindenek fölött áll. Amíg tehát „lelki szegények" vagyunk, amíg hiányzik a szellemünk, vagyis még teljesen a halál természetébe merülünk, addig semmi olyasmit sem találhatunk, ami a szellemhez tartozik. Mit csinált a világ ebből a helyzetből? A dialektikus gondolkodást, a halandó tudatot, az énembert nevezte ki szellemlénynek! Ennek a felelőtlenül szörnyű tantételnek az emberrel való összekapcsolása a legnagyobb bűntett, amit az emberiségen valaha is elkövettek. Ezért utal az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája - minden idők Gnózisának nyomdokán - a félrevezetett embernek a lélek-újjászületés szükségességére. Csak az újjászületett lélekember fog találkozni Pimanderével. Mihelyt pedig a szellem így feléledt az emberben, azonnal feltárul számára az istenismeret.

XXVII

Isten egyetemes szeretete

Az igazi istenismerethez csakis a lélekbenszületett ember képes áthatolni, aki megtalálta a kapcsolatot a szellemtérrel és Pimanderével. Ezt jelentettük ki az előbbi fejezetben. Ennek alapján tegyünk kísérletet arra, hogy Hermész második könyvét valamelyest megértsük. Az olvasó emlékszik, hogy ennek folyamán Istenről, örökkévalóságról, világról, időről és keletkezésről kell elgondolkoznunk. Isten teremti az örökkévalóságot; az örökkévalóság teremti a világot; a világ teremti az időt, és az időben keletkezik az alakulás. Isten lénye a jóság, a szépség, a boldogság és a bölcsesség; az örökkévalóság lénye a változatlanság; a világ lényege a rend; az idő lénye a változás, a keletkezés lénye pedig az élet és halál. A mindenségi megnyilvánulásnak öt jelensége létezik: Isten, örökkévalóság, világ, idő és keletkezés. Isten, mint forrás: a szellem, az Egyetemes Szellem, amelyben semmi más sincsen - amelyből tehát semmi más sem eredhet - mint jóság, szépség, boldogság és bölcsesség. Ami a dolgoknak ebből az ősforrásából buzog, az örök, állandó és változatlan; ereje és képessége sztatikus; Isten és az örökkévalóság úgyszólván önmaguk. Az örökkévalóság — mint Isten első megnyilvánulása - a jót, a szépet, a boldogságot és a bölcsességet teszi nyilvánvaló-

189

vá: vagyis az egyetemes szeretetet, a legnagyobb boldogságot, e teljes, abszolút, mindenütt jelenlévő és mindent átfogó ismeretet. Ezek olyan értékek, amelyeknek nem lehet vége. Isten hatására van őbelőle az örökkévalóság, s ennek olyan értékek vannak a tulajdonában, amelyeknek egységét szeretetnek lehet nevezni. Isten egyetemes szeretete mindenütt jelen van; a mindnyájunkat körülölelő örökkévalóságban sugárbőség, mindent magában foglaló térség formájában létezik. Az olvasó az örökkévalóságot ne a messzeségben képzelje el. Az örökkévalóság itt van, következésképpen az egyetemes szeretet is. Ön megkaphatja, magába fogadhatja, részesülhet benne itt és most. Dialektikus állapotunkban persze ez egészen másként van. A jó, a szép, a boldogság és a bölcsesség az örökkévalóságban mindenütt jelen van, ahogyan egy szobát betölthet, a rózsaillat vagy a világosság. Ebben a térben egyetlen helyet sem lehetne elképzelni, ahol az illat vagy a világosság ne lenne jelen, így hatja át, így tölti el Isten is a mindenségi megnyilvánulást. Ez pedig maga az örökkévalóság a tartósság értelmében, tehát folytonos és változatlan. Ezt megbeszélhetjük ugyan, de mihelyt Önök megkapnak valamit a lélekből, azonnal teljes mértékben tapasztalni is fogják a fentieket. A dialektikában persze ez lehetetlen. Bármilyen jó dolgunk volna is itt, a dialektikus dolgokat és viszonyokat soha sem szabad az örökkévalóság egyetemes szeretetéhez hasonlítani, mert ez valami egészen más. Ha Ön elnyeri a lélek nyíltságát, akkor ezt azonnal megérti. Ugyanakkor azt is megérti, hogy ilyen hatalmas, ilyen értékekkel rendelkező, mindenütt jelenlévő szellemtérnek célja is van. Ezért mondjuk egyik imánkban, hogy „a szeretetnek meg kell nyilatkoznia, mert ez a léte célja". Az egyetemes szeretet, mely Istenből van, mindig adni akar. Legfőbb célja a keletkezés. A keletkezésből, az. alakulásból, a születésből pedig az önmagához való felemére.

lés következik, hogy a „szeretetben lett" örökké a legnagyobb, legpompásabb és legszebb boldogságot élvezze és terjessze, s végül teljesen Isten szeretetébe, olyan végcélokba merüljön, amelyeket mai állapotunkban képtelenek vagyunk kifürkészni. Az örökkévalóságból azért alakul világ - mondja Hermész Triszmegisztosz -, mert Isten szeretete valamiképpen alakot akar ölteni. Az örökkévalóság a világot rendszerré alakítja azzal, hogy az anyagot halhatatlansággal és tartóssággal szövi át. Mert az anyag keletkezése az örökkévalóságtól függ, ahogyan az örökkévalóság Istentől függ mondja a tizenharmadik szakasz. Minden atom fel van töltve a Logosz egyetemes és örök értékeinek a lehetőségeivel. Ezek szerint a tér az örökkévalóságból fejlődik ki. A térben ősanyag van, és ebből az ősanyagból képződnek a csillagrendszerek és a világ. Ne kövessük el azt a hibát, hogy itt elsősorban a dialektikus világra gondolunk. A világ fogalma itt nem a Földre utal, a siralmakra és szenvedésekre, ahogyan mi ismerjük, hanem a Szent Földre, amelyről a gnosztikusok beszéltek, Isten világegyetemének egyik részére, melynek pompáját azok nézhetik, akik felemeltettek az élő lélekállapot világába. Érthető, hogy egy ilyen megnyilvánult világegyetemnek megvan a rendje, s hogy bizonyos sugártörvényeknek kell megfelelnie ahhoz, hogy előmozdíthassa és elérhesse az egyetlen nagy célt. Ezért a rend a világ lénye, s ez a rend teljes összhangban van magával a Logosszal. Minden világnak megvan a maga rendje, mely törvényszerűen tökéletes összhangban van a nagy egésszel, hogy a mindent összekapcsoló törvény ne zavartasson meg. így az is érthető, hogy az ilyen világnak, mely saját rendjén alapul, megvan a saját ideje is. Minden világnak saját ideje van. Minden világ

191

egy folyamat kifejezése, melynek teljesülnie kell. Minden törvény és rend bizonyos cél elérését, meghatározott fejlődés jó véghez vitelét szolgálja. A mi világunkon a törvény legtöbbször valaminek a korlátozását szolgálja. Az egyetemes életben azonban egy törvény közvetlenül bizonyos céllal van kapcsolatban, amely az örök szeretet betöltésére irányul. Ha Isten szeretetének a léte miatt közölnie kell magát, akkor a világ és a világ ideje ennek az egyetlen célnak az elérését szolgálja. Az idő lényege tehát a változás. Az olvasó esetleg azt hiszi, hogy a változás lényegét nagyon jól ismeri. Óvakodjon ettől a tévedéstől. Mert ehhez a fogalomhoz is szellemileg kell közeledni, ezt is szellemileg kell érteni. A Biblia azt mondja, hogy „Van Isten ideje, és van az emberek ideje," vagyis kétféle időt kell megkülönböztetnünk. A vallásos ember Isten idejével kapcsolatban úgy véli, hogy életünkben megtörténhetnek olyan dolgok és lejátszódhatnak olyan folyamatok, melyeket rajtunk kívül eredő erők és hatalmak visznek véghez, amelyeket nem befolyásolhatunk. Ha napjainkban hirtelen, olykor robbanásszerűen történnek mélyreható, váratlan események, vagy alakulnak ki előre nem látható helyzetek, akkor vallásos körökben Isten idejének eljöveteléről beszélnek. Ilyen felfogással tanítja a teológus a nyáját egyrészt engedelmességre, másrészt félelemre; a szenvedés megadó tűrésére és a büntetéstől, a jóvátehetetlentől való félelemre. A világmindenségen azonban sugártörvények uralkodnak! Ezek időnként változásokat visznek végbe, hogy ezekkel végül megvalósuljon az egyetlen élet, ami maga a szeretet; hogy Isten szeretetének nagy célját el lehessen érni. Ez pedig az igazán emberré válást, az ige testté válását jelenti a legmagasabb értelemben. A keletkezés célja, a születés lényege élet és halál. Ezért kell isteni időnek lennie, mely a folyamatszerű változást hordozza lényében, aminek következtében egyik dolog a má-

sikba megy át, egyre magasabbra, egyre nagyszerűbben, állandóan haladva erőről erőre és dicsőségről dicsőségre. Kétfajta dialektikáról van tehát szó. Az egyik a mi ismert dialektikánk, változásaival, egy tarthatatlan életnek a halálban való feloszlatásával. Ezt alaposan ismerjük, ez a kikelet, virulás és hanyatlás dialektikája. Van azonban egy Hermészi dialektika is, amelyet csakis szellemileg lehet megérteni, s amely az örök keletkezés folyamatára vonatkozik. Hogy ilyen dialektika van, hogy olyan idő, mely nem halál, hanem változás, létezik, azt könnyű bebizonyítani. Ha a Nap süt, és világosságot bocsát ki, akkor tegnapi fénysugarai nem ugyanazok, mint amelyek ma jönnek el hozzánk. A tegnapi sugarak elérték a céljukat lényünkben, bizonyos hatást fejtettek ki bennünk, legalábbis ha fogékonyak voltunk erre. A tegnapi sugarak így alámerültek, elhunytak mibennünk; eltűntek, feloszlottak. Ma pedig újak jönnek hozzánk. Gnosztikus szempontból a Gnózis világossága is naponta meghal bennünk, miután a célját, a változtatást elérte. Ebből a magát állhatatosan feláldozó világosságból szüntelenül változó élet fakad, örök keletkezés, mely erőről erőre és dicsőségről dicsőségre halad. Ezért mondja Pimander, hogy a keletkezés lénye élet és halál. Aki ennek a folyamatnak ellenáll, aki a lélekkeletkezés menetét nem ismeri vagy elutasítja, azt mindig a haláltermészet dialektikája ragadja meg. így pedig nem az élet, hanem a halál lesz a sorsa. Ez pedig nem az isteni dialektika, amelyről Pimander beszél, hanem a haláltermészet, a megszüntetés dialektikája. Ezért van az, hogy a jelölt csakis Krisztus által győzhet, vagyis az egyetlen életet csakis az isten természet világosságával, az élő lélekállapot világosságával lehet megvalósítani. A Gnózis világossága mindig ragyog. Ez az egyetemes világosság, az univerzális nap világossága, amely szüntelenül feláldozza magát, ahogyan a dialektika világossága is teszi. Ezért

193

mondják, hogy nekünk Krisztus halála, Krisztus áldozata az életet jelenti. A teológusok magyarázatait figyelmen kívül hagyva ezt meg is értjük. Krisztus világossága örök: naponta nekünk ajándékozza magát, meghal bennünk, egész lényünk átváltoztatása érdekében. Aki megnyitja magát őelőtte, az részesül a Hermészi dialektikában.

XXVIII

Eredetünk titka

Isten lénye a jóság, a szépség, a boldogság és a tökéletesség; az örökkévalóság lényege a változatlanság; a világ lényege a rend; az idő lényege a változás; a keletkezés lényege az élet és halál." Ha ezeket a Hermészi alaptételeket úgy vizsgáljuk, ahogy az eddigiekben tettük, bizonyára megértjük a felvetett gondolatokat. A Corpus Hermeticumnak azonban az a szándéka, hogy az öt meghatározás jelentését egészen új értelemben mérjük fel, nevezetesen mint az élet okára és legmélyebb lényegére utaló tanítást. Hermész Triszmegisztosz leplezett szándéka az, hogy megmagyarázza eredetünk titkát. Ha megkérdezzük az embereket, hogy mi az élet, akkor igen valószínű, hogy a legkülönbözőbb válaszokat kapjuk. A századok folyamán filozófusok tarka sokasága fejtegette már ezt a témát. Úgy tűnik azonban, hogy egyikőjük véleménye sem egyezik Pimander kijelentésével. Pimander azt mondja: a keletkezés, a születés hatása a tulajdonság. Valóban különös válasz! Úgy tűnik, hogy életállapotunkat, életjelenségünket a Hermészi Gnózis nem tekinti teljesnek, függetlennek, hanem csak egy másik élet tulajdonságának, bizonyos létező élet következményének. A négyszeres személyiség szüle-

195

tésének lényege, mondja a Gnózis, semmi más, mint az élet tulajdonsága, megnyilatkozása. Az olvasónak itt meg kell gondolnia, hogy értekezésünk nem a természetes állapotot veszi alapul, hanem az élő lélek állapotát, mert csakis ez a lélek képes a szellemi megértésre. Rá kell jönnünk, hogy az igazi élet - ahogyan Pimander érti és amely valóban megérdemli ezt a nevet - a szellem élete, Isten élete. Bensőséges kapcsolat áll fenn a tulajdonság vagyis életjelenség és maga az élet között, azaz Isten és az ember között. A személyiségállapot csak egy tulajdonság, egy jelenség, az egyetlen élet megnyilatkozása. Miért kell a szellem életének felruháznia magát ilyen tulajdonságokkal? E tulajdonságoknak az egyetlen élet kiterjesztését kellene szolgálni, hogy az hatalmasabbá, magasztosabbá váljék. A tulajdonság-megnyilvánítás fejlődési menete - a jóból az örökkévalóságon, a téridőrenden és a változáson át a születésig -, a tulajdonságok gigantikus kialakulása egyszerűen a kiteljesedést, a szellem tulajdonságokban való előtörését, az isteni állapot dicsőségének megnyilvánítását célozza. Ezért jelenti ki a második könyv 6. szakasza: Isten aktív megnyilvánító ereje a szellem és a lélek. Pimander, a szellemiélek az egyetlen igaz életmag, a szellemszikra. Ez az életmag pedig természeténél fogva maga az élet; ez van „lelkesítve", vagyis lélekkel ellátva. Pimander és Hermész, szellem és lélek képezik Istent. A lélek képezi a világosságot, a szellem „formai" nézetét. Aki a lélektől újjászületett, az beszélhet a benne élő Krisztusról, a benne lévő viiágosság-szülte Istenről. Szellem és lélek, Atya és Fiú, Pimander és Hermész eggyé lett. A lénylélek Pimanderrel együtt Isten gyermekét képezi. Pimanderrel lesz a lélek a háromszor hatalmas Merkúr (Hermész I riszmegisztosz), amely név az újtudatos állapot legdicsőbb megnyilvánulására utal. Mindez az eredet lélekemberére vonatk o z i k . Ezért a halhatatlanság az örökkévalóság hatása.

Az olvasóban most az a kérdés támadhat, hogy a lélekember hogyan sodródhatott ilyen pokoli, halandó állapotba. A válasz aránylag egyszerű. Az örökkévalóság hatása a halhatatlanság, a lélekembernek mindazonáltal folytatnia kell a megnyilvánulását. Ha a szellem, világossággá - következésképpen lélekké - lett, ha az Atya Fiút nemzett, akkor a lélekembernek tovább kell mennie a megelevenítő szellemiség állapotáig. Ami lélekkel van ellátva, annak tovább kell nyilatkoznia! Azért is mondjuk, hogy valami „mardossa a lelkemet". Akit valami lelkesít, annak azt ki kell nyilatkoztatnia. Mihelyt a szellem világosság lett, mihelyt az Atya Fiút nemzett, a fiúnak, a léleknek, a világosságerőnek folytatnia kell a megnyilvánulást. Ekkor itt tűz van, melynek ki kell törnie. A lelkesültség sohasem öncélú állapot. A lélek ég a vágytól, hogy megnyilatkozzon, hogy valamit tegyen. A lélekállapot egy lehetőség, megnyilvánulásra törekvő erők összpontosulása; fókuszpont, amely a célra irányul. Mihelyt tehát a szellem, világosság lesz, azonnal történnie kell valaminek. A lélekállapot így valójában egy állandó vágyakozás. Ha tehát a szellemszikrának megvan a lélektulajdonsága, akkor a folyamatnak folytatódnia kell, ez feltartóztathatatlan. Bizonyára ismerik azonban a Korinthusbeliekhez írt 2. levél 3. részének 17. szakaszát: „Ahol az Úrnak lelke, ott a szabadság". A szellem élete, a szellem elve a szabadság. A szellem a kényszert nem ismeri. Ezért kell a léleknek ebben a szabadságban tovább nyilatkoznia, hogy bizonyítsa azt, ami lelkesíti. Ami kényszer alatt áll, az sohasem lehet valódi, mivel nem belülről jön. Az nem lehet szellem; mert ahol a szellem, ott szabadság van. A mindenségi megnyilvánulásban a szabadság elvét alapvetően és gyakorlati értelemben tartják fenn. Amit nekünk fájdalom és szenvedés formájában kell elviselnünk, azt mikro kozmikus tekintetben magunk okozzuk és tartjuk fenn. Fájdalom és szenvedés a számtalan butaság eredménye, amelyet vagy mostani életünkben követtünk el, vagy pedig a mik-

197

rokozmoszunkban korábban élt személyiségek okoztak. Ezt a hatalmas bűnterhet nevezik karmának, melyet a szabadság elvének megfelelően magának a kerékhez kötözött embernek kell semlegesítenie. Ezért oly pompás az ajándékba kapott lehetőség, hogy ezt a karmát a Gnózis ragyogó kegyelemvilágosságában megsemmisíthetjük! Ha ugyanis személyesen ez adóssághoz kötve maradnánk, s mindenért magunknak kellene megbűnhődni, ami a korszakok folyamán a mikrokozmoszban bünteherként felgyülemlett, akkor gyakorlatilag kilátástalan helyzetben lennénk. Ezért siet a Gnózis, Isten szeretete a megmentésünkre. Hát nem örömteli-e a tudat, hogy ezt a karmikus terhet mindenki lerázhatja magáról, aki valóban rá mer térni a gnosztikus ösvényre? Lássuk ezért világosan a második könyv további kijelentését: A tökéletességhez való visszatérés - a denaturúlás - a világ rendeltetése; az idő szerepe a gyarapodás és csökkenés; a keletkezésé pedig a tulajdonság. A szellemlelket szabad állapotban beküldik a hetedik kozmikus területre, az istenek kertjébe, az alkémiai műhelybe, hogy a szellemszikra vezetésével és támogatásával megnyilvánítsa, ami lelkesíti. A hetedik kozmikus terület világmindenségében a felépítés vagy a megsemmisítés abszolút szabadsága uralkodik. Itt az ember abban a helyzetben van, hogy minden folyamatot serkenthet vagy fékezhet. így minden szellemiélek bizonyíthatja önállóságát, és tanúskodhat állapotának magas mivoltáról. Az istenterv, a mindentudás, a módszer hiánytalan leírása a szellem birtoka. Ha tehát a lélek tettrekészen egyesül a szellemmel, akkor szabadon megvalósíthat mindent. Az önmegvalósítás teljes mértékben lehetséges. A szellemlélek egyik sajátsága az a lehetőség, hogy a személyiségnek nevezett tulajdonsággal, eszközzel lássa el magát. A szellemlelket elsősorban azért küldik a hetedik kozmikus te-

'0

i

rületre, hogy minden tekintetben alkalmas személyiségre, egy tökéletes eszközre tegyen szert, hogy Isten nagy tervét bizonyíthassa és kihordhassa. Az istenek paradicsomába belépő Adámi emberiség legendája szerint „Ádám" feladata az, hogy minden teremtménynek nevet, vagyis egy erőt adjon. Mert a név egy erő, egy pecsét. Megértik-e, mily hatalmas a világgal és emberiséggel kapcsolatos istenterv? így a személyiséget a szellemlélek tulajdonságaként lehet megítélni, és eldönthető hogy a születés sajátsága azt bizonyítja-e, hogy a folyamat során balesetek fordultak elő, és hogy emiatt esetleg valami elromlott, vagy épp ellenkezőleg, a nagy alkémiai mű valósult meg. Ebben az összefüggésben jó lesz röviden kitérni közönséges létállapotunkra a haláltermészetben. Mint személyiségek, eszközök vagyunk ugyan, de természetes állapotunkra nézve ugyancsak valószerűtlen állítás lenne, hogy az eredeti szellemiélek tulajdonságai vagyunk! Van ugyan lélek bennünk, de ez a személyiségünkben hatékony lélek nem a szellemből magyarázható! Egészen más erők „lelkesítenek" és befolyásolnak bennünket, s ezeknek az eredménye anyag, vízszintes sík, dialektika, haláltermészet. Természetszülte állapotunkban, mint tulajdonságok, biztosan nem valósítjuk meg az eredeti lélek célját. A lélek, mely mikrokozmoszunkban eredetileg a szellemszikra burka volt, visszaélt a szabadságával, mire a szellemmel való pimandrikus kapcsolat megszakadt. Mert a szellem örök és tökéletes. Ha a szellem lelke a tökéletlenségben van, és a magasztos céllal szemben helytelenül viselkedik, akkor a kapcsolat megszűnik. A szellem nélküli lélek pedig halandóvá válik: „a bűnös léleknek meg kell halnia" - figyelmeztet a Szentírás. Azt mondhatjuk tehát, hogy bizonyos pillanatban így már nem voltak élő lelkek. Ebben a helyzetben a dialektikus fenn-

199

tartási folyamat létrehívása képezte a segélynyújtást. Mert a léleknek mindig megvan a hasadási, önsokszorozó képessége. A természetes létfenntartási (szaporodási) folyamat biztosítja tehát annak a lehetőségét, hogy egy halandóvá lett lélek az endúra révén felhívja az eredeti lélek újraszületését. Ezáltal helyreáll a kapcsolat a szellemmel, Pimanderrel. Ezt nevezi a modern Szellemi Iskola Isten szükségrend-tervének. Az eredeti lélek - mint a szellem kifejezése - visszaélt szabadságával, s ennek következménye lett a halál. Mivel azonban a lélek Istenből való volt, egy élő tulajdonság, létét folytatva egy személyiséget alkotott magának, ezt céljának tekintvén. Amilyen mértékben az első lelkek letértek az útról, úgy szakadt meg fokozatosan a kapcsolat a szellemmel. A lélek akkor még elképzelhetetlenül sokkal tovább élt, mint a mai halandó lélek. Majd a kozmokrátorok befolyásával alkalmat kapott arra, hogy egy személyiséget alkosson magának, amely fokozatosan a mai állapotáig fajult. A szellemszikra pedig elnémulva nyugszik a mikrokozmosz szívében. Ily módon be kell látniuk, mennyire logikus, hogy személyiségünk halandó. Amikor a bűnös lélek, az Én, az endúrában elpusztul, meglesz a lehetőség a Pimanderrel való újraegyesülésre. Ez aztán újra világít majd a mikrokozmosz szívében, s mint Lelkület beszél a hermetikus lélekhez. így lesz jóvá téve az egykori hiba, az eltévelyedés. Nem szabad tehát túl soká időzni a mai ember bűnös természeténél, hanem rá kell mutatnunk a visszaútra, a transzfiguráció ösvényére. Ezzel a folyamattal helyesbítjük a hibát, hatálytalaníthatjuk a botlást. Ha pedig majd a lélekvilág, a lélekember-állapot alapján állunk, akkor újra bizonyítjuk, hogy „ahol az Úrnak szelleme, ott a szabadság". Az eltévelyedés így végül is csak közjátéknak mutatkozik az örökkévalóság átfogó művében. Ne maradjanak hát meg primiiív szokásaiknál és bűnös hajlamaiknál, hanem térjenek

tetterősen és elszántan a transzfigurálás útjára; így minden hibát eltörölnek majd. Mindezekből azt kell megtanulnunk, hogy aki át akar hatolni a Gnózishoz, Isten élő ismeretéhez, annak a transzfigurálás ösvényén át kell alakítania magát a szellemlélek tulajdonságává. Akkor az ebből eredő ismeret megmutatja, hogy a szellemlélek minden tulajdonsága közvetlenül a szellemre, az ősforrásra vezethető vissza, s hogy a szellem, a lélek és a test egysége valóban a testben megjelent Isten. Minden újjászületett léleknek fel kell fedeznie magában Istent, találkoznia kell Vele és Őt kell követnie. Akinek pedig szabad volt ezt a Gnózist elnyernie, az kérheti Hermésszel együtt: ., Beszélj nekem most Isten bölcsességéről! Micsoda Isten bölcsessége? "

201

XXIX

Csendesedjünk el!

Légy hát csendes, ó Hermész Triszmegisztosz, és jegyezd meg jól, amit mondok mondja Pimander a második könyv kezdetén. Hermész azt válaszolja: Sokan és sokat beszéltek a mindenségről és Istenről, de a vélemények ellentmondanak egymásnak, s az igazságot így nem tudtam felismerni bennük. Megmagyaráznád ezt nekem, Uram? Mert csak azt fogom hinni, amit Te nyilvánítasz meg nekem. Az előző fejezetekben Pimandernek Hermész kérdéseire adott válaszaiban mélyedtünk el. Mivel pedig az a fontos, hogy Hermészhez hasonlóan minden jelölt megtanulja belül/ől megérteni Pimander szavait, szeretnénk most Önnek ugyanazt tanácsolni, amivel Pimander kezdi: Légy csendes! A Szentírás is többször említi ezt a különös csendességet. Például a 4. zsoltárban: „beszéljetek a szívetekkel, és csillapodjatok", vagy a 62. zsoltárban: „Csak Istenben nyugoszik meg lelkem", és Ézsaiás találó kijelentése (18): „Nyugodtan nézek a sátoromba", míg Pál azt tanácsolja tanulóinak a Thesszalonikabeliekhez írt 1. levélben: „és becsületbeli dolognak tartsátok, hogy csendes életet folytassatok".

'(>,X

Ez a „csendes élet" a szív bizonyos állapotára vonatkozik. Személyiségünk szíve körülbelül egybeesik a mikrokozmosz szívével. És ebben a középpontban található a rózsa, a szellemszikraatom, a fókusz, ahol a Gnózis találkozik a tanulóval, a szellem a lélekkel, Pimander Hermésszel. Természetes állapotunkban azonban a szív az a hely, ahol a sokfelé irányuló vágyak, félelmek és szenvedélyek forrnak és dúlnak. Az ember közönséges állapotában a szív minden más, csak nem csendes! Ha Önök hermetikus emberek akarnak lenni, akiket Hermésznek, vagyis merkúrembernek lehet nevezni, akkor a szívüknek el kell csendesednie. Hermész vagy Merkúr fogalma azt az embert jelöli, aki kezd felébredni az új lélektudatban, akinek megnyilatkozik az isteni bölcsesség, s aki ennek következtében főszentélyét magas rendeltetése színvonalára emeli. Ezt a rendeltetést azonban lehetetlen betölteni, ha a tanuló nem tanulja meg a szívét csendesen megnyitni a szellem számára. Aki a Gnózist valóban keresi, az a szív elcsitításának a megvalósítását kapja feladatul. Ez azt jelenti, hogy a szívet teljesen meg kell tisztítani, el kell csitítani, egyensúlyba kell hozni és meg kell nyitni. Bizonyára hallottak a kis vérkeringésről. Ez mintegy vérkapcsolatot hoz létre a szív és a fej között. A szív teljesen egy a fejjel, s így mindig kölcsönös összefüggésükben kell vizsgálnunk őket. Az ösvényen járó tanuló számára ezért a szív és a fej abszolút egysége a gondolkodás, akarás, érzés és cselekvés, valamint a reagálás és felfogás tekintetében elutasíthatatlan követelmény. Ha szívük nyugtalan, akkor semmiképpen sem tudnak jól és szabadon gondolkodni. Ha szívük tele van félelemmel és meghasonlással, akkor érzékszerveik pontatlanul és szabálytalanul működnek. Akkor sem embereket, sem helyzeteket nem tudnak helyesen értékelni és megítélni, tehát kritizálni kezdenek, ennek minden következményével.

203

Ha a szív a természetes tisztátalanság állapotában marad és így marad, ha egész lényünkkel a halál természetre hangolódunk -, akkor képtelenek vagyunk jól odahallgatni, s így megérteni sem tudunk. Mert a haláltermészet lényege a káosz! Emiatt a természetre irányuló ember szív-fej rendszerében újra meg újra nagy feszültségek keletkeznek, amelyek őt helytelen cselekvésre ösztönzik. A szív-fej rendszerben az embernek van egy biztonsági szelepe: a gége, amely a gégecsakrával van kapcsolatban. Ennek a csakrának, ennek a gócnak a szerepéről az Iskolában még nem beszéltünk, mert ennek nem jött el az ideje. Ezért elég lesz annyit mondani, hogy a dialektikus ember a gégével visszaél, hogy felhalmozódott feszültségeit levezesse. Mert a gége egy alkotó szerv! Sokan a szüntelen fecsegessél, a vég nélküli, tartalmatlan társalgással, vagy éppenséggel rendkívül kétes témájú beszélgetéssel vezetik le feszültségeiket. Ez a „lereagálás" pedig mindig mások költségére vagy kárára történik. A szív elcsendesítésének és megtisztításának a szükségessége ebből a szemszögből nézve tehát még inkább sürgető követelmény. Ha a szívüket megnyugtatják és megtisztítják, akkor a fejet is szabaddá teszik azon működések számára, amelyekre rendeltetett. Ekkor az érzékszervek egészen másképpen működnek, és csak ekkor tudnak majd odahallgatni! Az ős-Gnózis testvérei megszokták, hogy egymás figyelmét újra meg újra felhívják ennek a szükségességére. Összejöveteleiket ezért így kezdték: „Csendesedjünk el az Úr előtt! Hogy igazán hallhassunk, hogy igazán megérthessünk." Amint megbeszéltük, a Hermészi filozófia fényében az ember személyisége a mikrokozmosznak egy tulajdonsága, a szellemlélek eredménye. Mint tulajdonság tehát a terv megtestesülése: a tervé, mely a szellemben van, és amely a lélekben szellemi ösztönzés képében mutatkozik meg. Következéskép-

204

pen a tulajdonságban vagy megtestesülésben a szellem és a lélek a testtel egy háromságot képez. A szellemben a saját fajtája és a lélek fajtája mellett a tulajdonság, a test fajtája is meg van határozva. A lélekben a szellem tükröződik, és a tulajdonság, vagyis a test kifelé vetítődik. Ez a három dolog a testben lett eggyé. így háromszor három, azaz kilenc nézetet látunk: így jelenik meg előttünk a klasszikus emberi kilenc-ség. Ebből megérthetjük, hogy miért mondták mindig is a kilencet az ember számának. A testben találunk három szentélyt is, amelyeknek az a rendeltetése, hogy az emberi háromságnak dicsőséget szerezzenek: a fej a szellem szentélye legyen; a szív a lélek szentélye; a lép-máj rendszer pedig, amelyet biológiai templomnak is mondhatunk, a test szentélye. Érthető, hogy ennek a háromnak teljesen harmonikusan kellene együttműködni, mégpedig mindegyiknek a saját feladata szerint. A medenceszentélynek, a biológiai templomnak a személyiség természetes folyamatait kell a lélek és a szellem szerint irányítania és kiviteleznie. Ha az irányulás hangsúlyát a biológiaira, a dialektikusra, a vízszintes síkra helyezik, ahogyan a legtöbben teszik, akkor a szív és a fej alárendelt helyzetbe kerül. Ekkor a személyiségben megkövesedési folyamat lép fel, a szív asztrális nyugtalanság zűrzavara lesz, és az agyi értelem csak a közönséges, természetes, állati életre lesz alkalmas. Akkor a szív nem tud elcsendesedni a Gnózis előtt, az Úr előtt, hanem a létért folytatott harcot tükrözi, ami mindig a halállal végződik. Mivel a biológiai szívvel körülbelül egybeesik a mikrokozmosz szíve, és a csendes őr, a rózsa, a bennünk lévő istenember ebben a szívben raboskodik, s mivel ebből a rózsából szüntelenül hangzik a kiáltás az egész lényben, hogy az igazi, hallgató szfinxet váltsák meg a sivatag homokjától, világos, hogy az Iskola miért hívja fel tanulóit újra meg újra arra, hogy életük súlypontját helyezzék át a biológiai templomból a szív temp-

205

lomába. Mert a szív temploma a lélek temploma! A léleknek Krisztus világosságának kell lennie. A léleknek az Atya Fiává kell válnia. Ezért kell a szívnek újra Betlehemét, újjászületését ünnepelnie. Ez semmi esetre sem jelenti azt, hogy biológiai templomukat megfosztják a fényességétől. Ellenkezőleg! Ha a lélektemplomban újra világosság gyúl, akkor ez a biológiai folyamatoknak is hasznára válik. Ugyanakkor pedig megnyitják a szentek szentjéhez, a legfőbb templomhoz, a főszentélyhez. a szellem és a bölcsesség templomához vezető ajtót. Azt látjuk tehát, hogy a gnosztikus rejtélyek kulcsa a szívünkben rejlik. A királyt - aki a szellem - ott kell megváltani, és a legmagasabb szentélyben trónjára emelni. Ebben a lélek világossága játszik vezető szerepet. Ezért kell számunkra állandóan, mély értelemmel hangoztatni: Csendesedjünk el az Úr előtt! így térítsük meg a szívet! Nyissuk meg az oltárt, s melengessük az ott rejlő szentet az egyetemes Nap világosságánál! Hagyjuk abba a munkát a biológiai szentélyben, és a pozitív oltárszolgálatot helyezzük át a szívbe! Ha ebben sikerünk lesz, akkor az üdv világosságáramlatai belénk ömlenek, megtöltik egész lényünket, s új világosságból szőtt ruhát borítanak ránk: az arany menyegzői ruhát, amely az új lélegzőterünk. És az ebbe a hatalmas fénytérségbe ágyazott személyiséget vezetik el a transzfigurációhoz. A lélek helyreállítása után megvan a kapcsolat az élő szellemmel: a szembesítés Pimanderrel. Végül pedig teljesen megújul a tulajdonság, az eszköz, a személyiség! Erre a folyamatra mondja egyik szertartásunk: „Ez az egyetlen rejtély, a kizárólagos hittitok, amit a Gnózis ad nekünk. Az élet fájának a mi számunkra, a természetszülte ember

számára levágott törzsökéből új vesszőszál hajt ki, a kapcsolat helyre lesz állítva. Csak akkor kezdődhet meg az újraalkotás nagy munkája." Ezt a kezdetet pedig a szívben kell megünnepelni. Nyissák meg a szívüket, miután életük súlypontját a szívbe helyezték. Tisztítsák meg a szívüket, hogy a tiszta világosság behatolhasson. Ebben az összhangban, ebben a kristálytiszta csendben lehet a nagy művet elvégezni. Csendesedjünk hát el az Úr előtt, hogy az eredet kilencszeres embere kiszállhasson a természet sírjából.

207

XXX

Mi a bölcsesség?

Mi a bölcsesség? Bizony klasszikus kérdés ez! Hermész az után a bölcsesség után puhatolódzik, amin a mindenség léte alapul. A Hermészi Gnózis válaszol is. A válasz pedig Tiánai Apollós alakját juttatja eszünkbe, akiről - miként az Urjézusról - szintén elmondható, hogy „Egyiptomból hívtam ki az én fiamat". Mi Isten bölcsessége? A jóság, a szépség, a boldogság, minden erény és az örökkévalóság. Az örökkévalóság alakítja a világot rendszerré azzal, hogy az anyagot halhatatlansággal és tartóssággal itatja át. A 12. és a 13. szakasz szerint itt arra a tényre utalnak, hogy Isten bölcsessége elválaszthatatlanul összefügg az ősanyaggal, az anyaggal, minden atommal. Abraxasz, Isten egyetemes szeretetlénye, négy kisugárzásával - vagyis az egyetemes Nap, amelyből a szeretet, az akarat, a bölcsesség és a hatás ered - minden atomban benne van. Ebből az ősanyagból, amelyben tehát Isten maga rejlik, ebből alkották a tulajdonságokat, amelyek Hermésznél a személyiségek. Ezen az építkezésen, ebben a folyamatban az erők és elemek sokasága jelenik meg; az erők és anyagok szüntelen átalakulása következtében a személyiség állandóan változik és tökéletesedik, míg végül teljes összhang-

I I

ba kerül a lelkülettel és a lélekkel, Pimanderrel és Hermésszel, a szellemlélekkel. Ekkor pedig az egész lény a változatlanságban áll. így azt látjuk, hogy Isten, örökkévalóság, világ, idő és keletkezés egybefolyik, Isten és teremtmény ebben a létállapotban a szó szoros értelmében egyesült. Akkor Isten van a lelkületben, a lelkület a lélekben, és lélek az anyagban, mindez pedig örökké. A tény, hogy Isten és a teremtmény hermetikus szempontból a mindenségi megnyilvánulásban egyetlen lény, világossá teszi, hogy a Szellemi Iskolában miért beszélünk csoportegységről. Próbáljanak meg ennek a mélyére hatolni. Ha azt látjuk, hogy a szellemtér, a lélektér és az ősanyagi tér teljes elválaszthatatlanságban létezik, akkor azonnal rájövünk, hogy az elválasztottság, a különlét a Gnózis világosságában teljes képtelenség. Az elkülönült lét, az eltúlzott egyéniség, az „én vagyok" ami különösen a nyugat-európai embert jellemzi - teljes mértékben ellentmond a Logosz természetének. Azt olvassuk a 17. szakaszban: Ezt a nagy testet pedig, mely minden testet magában foglal, belül betölti és kívül beburkolja egy lélek, mely szellemtudattal és Istennel teli. Ez a lélek a világmindenséget élteti. Szóval: A mindenségi megnyilvánulás egy gyönyörű csoportegység, pompás együttes. Nem úgy csoport, mint valami nyáj, ahogyan az állam és az egyház mindenre ráterpeszkedő rendszere akarja, s ahogyan a Nagy játék rendezői (lásd a „Leleplezés" című könyvet, „Az elkövetkező események előrevetett árnyéka") próbálják majd megvalósítani. Tehát nem kikényszerített csoportosulás, nem valami összeverődés, hanem valóban intelligens egység a teljes szabadságban. Mint a szabad lelkek mozaikja: a világosság egysége, az úgynevezett hetedik sugár isteni valóságának egysége, a tökéletes Hétvilágosság egysége és valósága.

209

Önök tudják, hogy vannak kozmikus sugártörvények, és a sugártörvény, a sugárbőség, amely most hatalomra jut az emberiség fölött, s amelyre az ifjú Gnózis tökéletesen akar reagálni, az a hetedik sugár törvénye. Ez a sugár minket az igazi csoportegységbe akar bevezetni. A világosság minden mindenben. Ebben a világosságban lett eggyé minden, Isten hatására. Minden jó alkotójának, a hét kozmikus terület rendszere urának és fejedelmének tevékenysége folytán olvadt össze minden ellentét és egyenlőtlenség a szeretetben: így mondja a 30. szakasz. Mi tehát nem társadalmi értelemben akarunk szerzetet alakítani, vagy olyan testvériséget, amelyet a világ demokratikusnak nevez, hanem arra a szeretetre törekszünk, amiről Jézus Krisztus beszél. A gnosztikus rejtélyekben a jelöltnek megadatik, hogy lássa ezt a hatalmas, új világképet, mindenekelőtt pedig azt, hogy ez lélekkel teli! Felismeri, hogy a sugártörvények ritmusa mindent a saját fajtájának megfelelően, és mégis teljes egységben mozgat. Mindennek mindennel, mindenkinek mindenkivel való egységét a Szellemi Iskola tanulójának teljes mértékben fel kell fognia, jóllehet erről még meglehetősen nehéz helyes képet alkotni. A megszabadult gnosztikus ember ért ennek az egységnek a kialakításához, a baloldallal és a jobboldallal is, mondja a 34. szakasz, s Önök esetleg tudják, hogy miről van szó. A jobboldali ösvény a pozitív, tudatosan istenkereső élet útja, az én elhalásának, a lélekszületésnek és az erre következő megszabadulásnak az útja. A baloldali út az Istentől elvezető élet, az eltévelyedés, a vakság és a rögeszmék útja. Mindenképpen távol tartjuk magunkat a baloldali úton járóktól, mivel mi annak az egyetlen, egyetemes törvénynek engedelmeskedünk, amely az élő lélekállapoton uralkodik. Gyakorlatilag azonban senkitől és semmitől sem tekinthetjük magunkat elválasztottnak! Mert minden és mindenki egységet ké-

pez. Ezért folyamodik Isten szeretete lankadatlanul minden tékozlóhoz is, ahhoz is, ami az egyetemes törvénytől eltér. Az emberrel megy, mindenen keresztül, míg az ember az 0 erejében meg nem újítja magát. Hogyan működik hát Isten szeretete? A sugártörvény különböző nézetei együtt egyetlen törvényt, egyetlen magasabb rendű sugárrendet képeznek. Ez a sugártörvény Abraxasz, az egyetlen szeretet, az egyetemes Nap, mely mindenben és mindenkiben mélyen benne rejlik. Aki harmonikusan alkalmazkodik az örök szeretetnek e törvényéhez, az tapasztalni fogja ennek az áldását. Aki azonban ellenkezik, azt ugyanez a világosság megégeti, mert ez akkor tűzként jelentkezik. Aki az alapvető összhangot megzavarja, az számítson rá, hogy a zavar következményei utolérik. Az illető minden baját maga okozza magának. Mert az összefüggésnek csak egyetlen törvénye létezik, a hetedik sugár törvénye, az igazi csoportegység törvénye, ami az ifjú Gnózis élő testének a törvénye is. A Hermészi filozófia tehát megkülönbözteti a világosságot a tűztől. A világosság Isten szeretetének a melege; a tűz ugyanabból a szeretetből eredő megpróbáltatás. így mondja a 29. szakasz. A tűzben azonban - s ezzel a megpróbáltatásban is - a mindenható szeretet jelenlétének és hatásának a bizonyítékát látjuk, hogy végül minden és mindenki áttörhessen a világosság melegébe. Tudd meg hát - mondja a 41. szakasz -, hogy minden élő test anyagból és lélekből készült, mind a halandó, mind pedig a halhatatlan, mind az értelmes, mind pedig az értelem nélküli. Most fel lehet vetni a kérdést, hogy Isten fáradozása elhatol-e mindenhová és mindenkihez. Igen, abszolút értelemben elhatol az egész élő természethez, minden természeti birodalomhoz, a legszélsőségesebb részekig. Ebbe beleértendő tehát a pokol minden területe, s minden, ami szörnyűség és méreg. Mert ne

211

feledjék, hogy végeredményben minden, bármennyire elfajult és romlott legyen is, az egyetlen, nagy, hétséges lélekbirodalom lehetőségeiből és erőiből származik. Ami pedig ezzel nincs összhangban, ami eltévelyedett, azt csakis a senkit és semmit el nem eresztő szeretettörvénnyel lehet megfordítani, kijavítani, meggyógyítani! Gondolkozzanak el, mi minden történik a mi világrészünkön. Mekkorák a problémák; mindenfelé félelmek és aggodalmak tömkelege, gyűlölet, fenyegető veszélyek. Ugyan ki hiheti komolyan, hogy mindebből csak valamit is meg lehet oldani erőszakkal?! Fenyegetéssel, gyilkossággal, vérrel vagy könynyekkel?! Csak egyetlen megoldás van: a szeretet ereje. Isten szeretetének tüze. Ennek a szeretetnek le kell szállnia az elsülylyedtség legalsó mélységeibe, hogy a megfelelő pillanatban segíthessen a rászorulóknak. Ennek az egyetemes, mindent elviselő és hordozó szeretetnek a következményeit á világirodalom jó néhány írója felismerte és ábrázolta. Gondoljanak csak Jacob Wasserman pompás művére, a Wahnschaffe Krisztiánra, vagy Buddhára, aki a legjelentéktelenebb lény megölését is megtagadta. Minden elsüllyedtnek a megmentése, a mindenségi megnyilvánulás összhangjának a helyreállítása csakis az alkalmazott szeretettel lehetséges. Ezért harcol Siegfried a sárkány ellen, és ezért tapossa Hermész a sziszegő kígyó testét. A kard, a fegyver azonban, amelyet Siegfried és Hermész is használ, nem az erőszak, a gyűlölet, a fenyegetés és gyilkosság fegyvere, hanem Isten szeretettüzének kardja, mely legyőzhetetlenné teszi őket. Ha az olvasó ezt megérti és valóban belátja,.akkor azt is tudja, hogy a természetrend, melyet haláltermészetnek nevezünk, nem reménytelen. Iskolánk két természetet különböztet meg: a halál természetét és az élet természetét. Erre kényszerülünk, mert számolnunk kell a tényleges állapottal, s arra kell

.' I X

megtanítanunk egymást, hogy forduljunk el a tűztől a világosság felé. Először a világosságba kell bemennünk és belemerülnünk, hogy azután, a világosságból kiindulva alakítsuk át a tüzet világossággá, a világot és emberiséget szolgálván. Valójában és alapjában véve csak egyetlen természet, egyetlen birodalom létezik. Mint lélekemberek, belsőleg nem ismerünk semmiféle el választottságot. Gyakorlati okokból, utunk körülírása és célunk tiszta meghatározása végett azonban különbséget kell tennünk, és ki kell jelentenünk, hogy „a világosság felé fordulunk!" Mihelyt azonban felemelkedhetünk a világosságba, azonnal megjelenik a csodaszép feladat, hogy az emberiséget szolgáljuk, s ennek minden következményét vállaljuk. Ha továbbra is választóvonalakat vonunk, akkor - ahogyan a második könyv hatvanadik szakasza mondja - közönséges emberek vagyunk. „A közönséges ember a változást halálnak nevezi, mert a test feloszlik, és az élet a láthatatlanba vonul." Mily nagyszerű azonban, hogy a világosság tűzzé lesz, hogy ami elég, az világossággá válhasson! Nem tapasztaltuk-e életünk folyamán mindannyian a tűz forróságát? A próbák izzó feszültségét, a tisztulás tüzét, a minden alacsonyrendűt megemésztő tűzvészt, hogy az emésztő tűzből az új tűzmadár kelhessen szárnyra? Térjünk most át mélyebb összefüggésekre, melyek az istenismeretből erednek, s vizsgáljuk meg a mindenütt jelenlévőség nézeteit. Most már tudjuk: Minden Istenben van, tehát az Ön újjászületett lelke is, ha ez már megvan Önnek. Minden Istenben van, de nem egy bizonyos helyen; mert a hely testi és mozdulatlan, mondja Pimander a hetvenedik szakaszban. Mi pedig láttuk, hogy a lélektest és a megszabadult személyiség a szellemlélek tulajdonsága. Szellem, lélek és test háromságot képez. Rá kell tehát döbbennünk, hogy az újjászületett mikrokozmosz,

213

mint Istenben elmerült egység, egyidejűleg mindenütt jelen van és mindent magában foglal! A világmindenséget, amelyben szellem, lélek és test egységben létezik, lélek- és szellemtudat tölti be. Mindez pedig egy csoportegység, vagyis az egyes lélek tudata ugyanakkor a mindenütt jelenlévőség tudata is. Az újjászületett mikrokozmosz ezért mindenütt jelen van és mindent magában foglal. Gondolja meg az olvasó, hogy ebből a szempontból nincs olyan lény, amely többet megért, többet foglal magában: nincsen tehetségesebb és hatalmasabb lény, mint aki a haláltermészetből kiszállt; a legintelligensebb, a leggyorsabb és a leghatalmasabb az újjászületett szellemlélek, mondja a 71. szakasz. „Parancsold meg a lelkednek - mondja Pimander ujjongva Hermésznek a következő szakaszokban (72-74) -, hogy menjen Indiába, s ott lesz, mielőtt még megparancsoltad volna neki. Parancsold az óceánhoz, s ott is azon pillanatban ott lesz. Küldd fel a mennybe, s ehhez nem kellenek neki szárnyak. Semmi sem akadályozhatja, sem a Nap tüze, sem az éter, sem az égbolt törvényszerű mozgása, sem a csillagok teste: átsiet minden téren, s röptében a legszélsőbb égitestig emelkedik." Aki ezt a szabadságot, ezt az abszolút szabadságot szeretné, az megkapja. Megszerzésétől semmi sem tarthatja vissza, ha - ez magától értetődik - bejárja az ehhez vezető utat. Értsék meg tehát, hogy mekkora hatalom van a birtokukban! A teljesség hatalmát már birtokolják, Önökben nyugszik, csak még nem vették használatba. Még túlságosan a megszokott dolgokhoz ragaszkodnak. Még mindig a vízszintes sík délibábjait bámulják. Önmagukat hátráltatják. Pillantásukat irányítsák a mindenütt jelenlétbe. Szabadítsák meg a lelküket, s Isten mindenhatóságát fogják magukban mego

valósítani. Szabadítsák fel magukban a teljesség hatalmát azzal, hogy a világosság ösvényén, a Gnózis világosságának ösvényén járnak. Akkor Önökre is mondhatják egyszer: „Egyiptomból hívtam ki az én fiamat." Ámen!

215

Szómagyarázat Isten egyetemes szeretetlényének gnosztikus jelölése például Tiánai Apollós tanaiban. ANYAG SZFÉRA TÜKÖRSZFÉRA: A dialektikus természetrend területének két fele. Az anyagszféra az a terület, amelyben anyagi megjelenésünkben élünk. A tükörszféra pedig az, amelyben többek között a halál és a reinkarnáció közötti folyamat játszódik le. A pokol-területen és a tisztulási területen („tisztítótüzön") kívül az a terület is a tükörszférában van, amelyet a természet nagy és kis vallásai és az okkultizmus alaptalanul neveznek mennyországnak és örök életnek. Ezek az égi területek éppúgy az időnek és végességnek vannak alávetve, mint anyagi létünk. A tükörszféra tehát a halottak ideiglenes tartózkodási helye, ami nem jelenti azt, hogy az elhunyt személyiség ott új életre kel. Mert a négyszeres személyiség életének nincsen folytatása. Csak a tudat belső magja, a szellemfellobbanás, a dialektikus szikra lesz ideiglenesen visszavonva az aurikus lénybe, és képezi majd egy új személyiség tudati alapját, melyet az aurikus lény épít fel az anyában ható erőkkel együttműködve. AURIKUS LÉNY: Lipikarendszer. A/ ember aura-égboltja, erőközpon tokkal és fókuszokkal, melyekben az ember egész karmája, sorsának fonadéka le van fektetve. Földi, halandó lényünk ennek az égboltnak a vetülete, így ez az égbolt határozza meg. Ez képviseli a bukott mikrokozmosz egész bünterhét. Ez az a régi ég, melynek a Gnózis vezetésével, az élet teljes megfordításával el kell múlnia, hogy új ég keletkezhessen, aminek következtében új föld is keletkezik, az igazi ember feltámad. Ebben pedig a szellem, a lélek és a test újra Isten tervével összhangban lévő, múlhatatlan egységet képez. AUTHÁDÉSZ: Ez a név Valentinusz gnosztikus evangéliumában fordul elő; az anyagszülte ember szentségtelen akaratának a neve, amit oroszlánfejű erőnek is neveznek. Authádész teremtményei azok a vész-erők, amelyek a különc, önfejű emberi akarat következményei, és az Eonok (■=> Eonok) fennállását biztosítják. ABRAXASZ:

KAPUJA: Azon tanuló szívének az állapota, aki igaz üdvrevágyással kieszközli élete teljes megváltoztatását. Ezzel feltárja szívét a gnosztikus világosság számára, az „istállót" tehát, az elcsúfult és elpiszkolódott szívet felkészíti a belső Krisztuslény megszületésére.

BETLEHEM

így lesz minden igaz tanulóban Betlehem az ősrégi út kezdete, mely dicsőséges betetőzését Golgotán, a koponya helyén találja meg az igazi istenfia feltámadása képében a mikrokozmoszban. BIRODALOM, az új gnosztikus: A kezdetek tiszta asztrális anyagából készült gnosztikus asztrális tér, melyet a gnosztikus egyetemes lánccal együttműködve ennek legifjabb tagja, az ifjú gnosztikus Szerzet épített. Két területre, a mi terünkre és a hatodik kozmikus terület feltámadási terére kiterjedő tevékenysége az igazi megváltásra vágyó embert az aratási időszakban képessé teszi arra, hogy az ifjú Gnózis élő testén keresztül belépjen a feltámadási térbe. Tehát az Iskola élő teste képezi a két kozmikus terület közötti nagyon is ideiglenes hidat. Az új gnosztikus birodalom testesít meg minden szükséges erőt, amellyel a tanuló ezen a hídon áthaladhat az élethez. Európában keletkezett, és innen kiterjedt az egész világra. Hívása az egész emberiségnek szól. CSOPORTEGYSÉG: Az ifjú gnosztikus Szerzet élő testében részesülők igazi egysége, amit a Szellemi Iskola lényege megkövetel, az nem valami összetartozás jó szándékú jelensége, hanem a Gnózisban növekvő új lélekélet belső egységessége, mely a Hegyibeszéd szellemének megfelelő új életvitelben mutatkozik meg. DEMIURGOSZ: Szellemlény, aki az Atya-Istenből indul ki; a Demiur gosz a világ teremtője az ősanyagból, amit nem ő, hanem az Atya-Isten teremtett. A Demiurgosz egyenlő az Igével, a Világlélekkel. DÉMON: Természeti erők. Ha az ember egyesül velük az isteni terv betöltése révén az Atya akaratának önkéntesen engedelmeskedve, akkor a démonok hatalmas segítők az ember istenülésének útján. Ellenkező esetben az ember bosszúálló ellenségnek, a sors erőinek tapasztalja őket; ezek egybeesnek a karmikus következményekkel, melyek az ember sorsát határozzák meg a tapasztalatok fájdalmas útján. Démonoknak nevezik a bukott emberiség vak csörtetése által keletkeztetett természeti eonokat is, ugyanígy az asztrális erőelveket is, melyeket az ember intellektuális agytevékenysége hoz létre.

DIALEKTIKA:

Mai életterületünk, melyben minden csak az ellentétével fordul elő. Nappal és éjjel, világosság - sötétség, öröm és üröm, fiatalság - öregség, jó és rossz, élet és halál. Ezek elválaszthatatlanok, az egyiket elkerülhetetlenül követi a másik, s így az egyik a másiknak a létrehozója. Ez az alapvető törvény irt mindent a szüntelen változásnak és felörlődésnek, kikeletnek, virulásnak és hanyatlásnak vet alá. Létünk területe ez által a végesség, fájdalom és szenvedés, lebontás, betegség és halál területe. Magasabb szempontból viszont mégis az isteni kegyelemhatás törvényéről van szó, mert a dialektikus terület és törvény

a szüntelen összetöressél, lebontással és megújítással megelőzi az ember (a mikrokozmosz) végleges megkövesedését, vagyis pusztulását, így időről időre újabb megnyilatkozási lehetőséggel ajándékozza meg, hogy egyszer felismerhesse léte egyetlen célját, s rátérjen a visszatérés ösvényére a transzfigurálással, ami a „víztől és lélektől való újjászületés". EGYETEMES SZERZET: A Mozdulatlan Birodalom isteni hierarchiája. Ez képezi az Úr egyetemes testét. Sok más néven is emlegetik: Krisztus egyetlen láthatatlan egyháza, a Krisztushierarchia, a Gnózis. A bukott emberiség érdekében folytatott tevékenységében többek között úgy is fellép, mint Samballa Szerzete, a Világosság hármas szövetsége, a Krisztushierofánsok rejtély iskolája, vagy hierofáns Szellemi Iskola. EGYETEMES TAN: EZ nem „tan" a szó szokásos értelmében, és könyvekben sem található. Legmélyebb lényegében Isten,élő valósága, amiből az arra nemesedett tudat, a Hermészi vagy Pimanderi tudat leolvashatja és megértheti az Alkotó összbölcsességét. ENDÍJRA: AZ Én összetörésének útja, az énfeloszlatás ösvénye, az arany halál, amikor az ember átadja magát az őbenne lévő Másiknak, az igaz, halhatatlan embernek, a bensőjében lévő Krisztusnak. A „néki, a mennyei másiknak növekednie kell, nékem pedig alább szállanom, hogy ö élhessen" ige gyakorlata. Ez min den idők klasszikus útja, melyen a bukott, sötétségbe, szenvedésbe és halálba süllyedt ember élete teljes megfordításának tisztító tüze által feltámad igazi, halhatatlan lényében, és benne és vele visszatér az Atyához. Életutunk a dialektikán át az elhalálozás útja; az endúra az éntermészet önkéntes elveszejtésének a halála, mely a Másikban folytatott örök élethez vezet. „Aki az ő életét hajlandó elveszíteni énérettem, az megtalálja ezt." GNÓZIS: a) Isten lélegzete, Isten, a Logosz, minden dolog forrása, mely szellem, szeretet, világosság, erő és egyetemes bölcsesség képében nyilvánul meg; b) Az Egyetemes Szerzet, mint Krisztus sugárterének megnyilvánítója; c) Az Istentől és Istenben lévő eleven ismeret, amelyben azok részesülnek, akik lélek-újjászületés révén belépnek Isten fényszületésébe, a pimandrikus tudatállapotba.

GNÓZIS,

ötszörös egyetemes: A fejlődés öt lépésének összefoglalása, melynek révén a tanulóban megjelenik az élethez vezető ösvény: 1 . felszabadító belátás, 2. lendületes üdvrevágyás, 3. teljes önátadás, 4. pozitív, új életvitel, 5. feltámadás az új életterületen. HlEROFÁNSOK: > Egyetemes Szerzet. JÉZUS MAGVA: A rózsakeresztesek klasszikus kiáltványa, a Fama Fraternilatis Roseae Crucis így nevezi a szellernszikra-atomot. ■=> Szív rózsája C

Hét, isteneknek is nevezett hatalmas természeti lény, szoros kapcsolatban az alkotás eredetével. Ők tartják fenn az alapvető kozmikus természeti törvényeket és azoknak a hatáskörét, képezik a mindenség-megnyilvánulás Hétszellemét (lásd az első könyvet is: Pimander). LÁNC, EGYETEMES: O Egyetemes Szerzet LÉLEGZŐTÉR: A legközelebbi erőtér, amely a személyiség életét teszi lehetővé. Közvetítő közeg az aurikus lény és a személyiség között. Erőket és anyagokat vonzó és taszító tevékenységével teljesen a személyiséghez igazodik, hogy ezt a személyiséget fenntartsa LELKÜLET (KEDÉLY): A dialektikus ember szívszentélye, ha az teljesen megtisztult minden természetszülte hatástól és befolyástól, s tökéletes összhangban rezeg a rózsával, a szellemszikra-atommal (■=> Szellemlélek). Amikor a tiszta, újjászületett lélek egybeolvad a szellemsugárzásokkal; a rózsának, a mikrokozmosz közepének a kapcsolata a Hétszellem sugárzásaival. A lelkületben és a lelkület révén nyilatkozik meg Pimander, a szellem. LIPIKA: A firmamentum, az aurikus lény, minden erő, érték és kötöttség összegét képviseli, mely a megnyilvánulási térben valaha létezett; ez különböző személyiség-megjelenések életének az eredménye. Ezek az erők, értékek és kötöttségek képezik együttesen mikrokozmikus égbol tunk fényeit, csillagait. Ezek a fények mágneses fókuszok, melyek minőségükkel meghatározzák a mágneses szellemtér szerkezetét, tehát az erők és anyagok fajtáját, amit ez magához vonz a légkörből, amit felvesz a mikrokozmikus rendszerbe és ezzel a személyiségbe. így ezek a fények határozzák meg a személyiséget! A személyiség lényeges változását tehát a firmamentum lényeges változásának kell megelőznie, és ez csak az én-lény önfeláldozása, a teljes énfeloszlatás árán lehetséges. MIKROKOZMOSZ: AZ ember mint minutus mundus, azaz kis világ. Gömb alakú, sokrétű életrendszer, melyben belülről kifelé megkülönböztethető: a személyiség, a megnyilvánulási tér, az aurikus lény és egy hétszeres, mágneses szellemtér. Az igazi ember egy mikrokozmosz. Amit ezen a világon embernek neKOZMOKRÁTOROK:

veznek, az csak egy reménytelenül elfajult mikrokozmosz súlyosan megcsonkított személyisége. Mai tudatunk csak személyiségtudat, s így csak annak a területnek van tudatában, amelyikhez tartozik. NAGY JÁTÉK: Nagyban megrendezett, ravaszul felépített tükörszfératevékenység, amelynek folyamán az egész másvilági okkultizmus bevetésével és hatalmas természeti jelenségekkel fogják az Úr újraeljövetelét megjátszani. Ennél a nagy méretekben és hosszasan előkészített hanyatlásnál, mely mai kozmikus napunk végével társul, fennáll annak

a veszélye, hogy az emberiséget ezzel foglyul ejtik és belevonszolják a káprázatosan ellenállhatatlan illúzióba. Ezeket az eseményeket tárgyalja J. van Rijckenborgh könyve, a Leleplezés. ÖNÁTADÁS: O Gnózis, ötszörös, egyetemes. ŐSATOM: O SZÍV rózsája. ŐS-GNÓZIS, Hermészé: Ez az elnevezés annak tenyéré utal, hogy mai emberiségkorszakunk minden igazán működő gnosztikus tevékenysége az egyiptomi Gnózis ősforrásából indult ki, és minden gnosztikus üdvözítő munka abban az őstudásban gyökerezik, hogy az ember csak a hermetikus, azaz Merkúr-ember, az igaz istenember feltámadása révén szabadulhat meg, aki aztán az Istenben megvilágosult tudatban él. Ezért tanúskodik Máté evangéliuma: „Egyiptomból hívtam ki az én fiamat". PERFEKTEK: A Katarok e szerzeteseit a nép Bonshommesnek (Jóembereknek) nevezte. A perfektek megvalósították az újjászületett lelket, mely megtalálta Pimanderét. PISTIS SOPHIA: a) Valentinusznak tulajdonított gnosztikus evangélium az i.sz. II. századából, mely sértetlenül maradt ránk, és a Krisztusban való megváltás egyetlen útját, a transzmutálás és transzfigurálás útját rendkívül világosan és részletesen írja le; b) Az igazi tanuló jelölése is, aki minden akadály és visszahúzó erő ellenére megrendíthetetlen bizalommal és hittel tart ki a célig. RÓZSÁT a keresztre tűzni: A tanulóság folyamatának egyik fázisa, amikor a tanuló a helyes belátás és az igazi üdvre-vágyás vezetése alatt az én-embert - anyagszülte emberlétét - a „naponta a halál révén állással" (Pál) elpusztítja, hogy az igazi Istenember, a Pimander-ember feltámadhasson benne. SZELLEMI ISKOLA: A Krisztushierofánsok rejtélyiskolája. ■=> Egyetemes Szerzet. SZELLEMLÉLEK: AZ endúra ösvényének, egy gnosztikus szellemi iskola tanulóösvényének elsősorban az a célja, hogy az igazi, halhatatlan lelket felébressze szendergő állapotából. Mihelyt ez a lélek felébred halálos álmából, helyreáll a kapcsolat az Egyetemes Szellemmel, Istennel. A szellemnek és a léleknek, Istennek és az embernek ez a kapcsolata a Másik dicső feltámadásában, az elveszett fiúnak, a bennünk lévő igazi embernek az

Atya házába való visszatérésében bizonyosodik be. A szellemlélek az a lélek, mely ezt a kapcsolatot ünnepelheti, az egyesülést azzal, akit az egyiptomi Gnózis Pimandernek (Poimandres) nevez. Ez Ozirisz (szellem) és ízisz (lélek) egysége, Krisztus-Jézus egysége, az Atya és Fiú egysége. Ez Rózsakereszt Keresztély Alkémiai Menyegzőjének a beteljesedése, a Mennyei Vőlegény és a Mennyei Menyasszony menyegzője. SZELLEMSZIKRA-ATOM: ■=> Szív rózsája.

Szív RÓZSÁJA: A szellemszikraatom misztikus jelölése; ősatomnak és Krisztus-atomnak is mondják. Ez körülbelül a jobb szívpitvar legmagasabb pontjával esik egybe, és a mikrokozmosz mértani középpontja. Ez az isteni, eredeti életnek egy öszszezsugorodott maradványa. A Szív Rózsája, amit arany magnak, Jézus magvának vagy a lótuszvirág gyöngyének is neveznek, egy teljesen új mikrokozmosz csírája, az isteni mag, amit a kegyelem ígéreteként őriztek meg a bukott emberben, hogy egyszer eljöhessen a pillanat, amikor emlékeztethetik eredetére, hogy az Atya háza utáni vágyakozás töltse el. Ekkor kialakul annak a lehetősége, hogy a Szellemi Nap Világossága, a Gnózis Világossága a szunnyadó rózsabimbót felébressze, és a tanuló pozitív reagálása és kitartó, belátó irányulása következtében az ember istenterv szerinti regenerálódásának kegyes folyamata kezdetét vehesse. SZÜLETÉS ÉS HALÁL KEREKE: A dialektika kerekének is nevezik. A személyiség ismétlődő születése és halála, melyet a mikrokozmosz újramegelevenítése követ egy újabb személyiség segítségével. TERMÉSZETEMBER: Az anyagszülte, a dialektikus természet törvényeinek alárendelt ember.