Isabelle Filliozat-A szív intelligenciája.pdf

ted/a V7ile//igencidfa

E

Q

Sácv&elle

ók/ m

FIESTA-SAXUM

S.Ui/) Haussmann körút, egy nagyáruház nyolcadik emelete, tizenegy óra. Zsúfolt a lift. Már csukódnak az ajtók, ami­ kor egy férfi közeledik sietve. Egy lány megnyomja a gombot, hogy nyitva tartsa az ajtót. Valaki ingerülten rá­ szól: „Majd megy a következővel. Mi is sietünk!" A lány, ujját továbbra is a gombon tartva, nyersen visszaszól... Nő a feszültség, újabb tiltakozás készülődik az illető ajkán. Yves, feléje fordulva, mosolyogva int: „Haragosnak lát­ szik. Nagyon siet?" A férfi azonnal hangot és attitűdöt vált: „Nagyon sietek, le fogom késni a találkozómat." De már elmosolyodik. A lány feszült vonásai megenyhülnek. A lift megérkezik a földszintre. A férfi kilép, s mosolyogva a többiek felé biccent: „Kellemes napot!" Az iskolában tanítanak történelmet, földrajzot, matema­ tikát, nyelvet, rajzot, testnevelést... De mit tanulunk az ér­ zelmekről? Semmit. Semmit arról, hogyan lépjünk közbe, amikor veszekedés kezdődik a liftben. Semmit a gyászról, semmit a félelem kézben tartásáról, semmit a düh egész­ séges kifejeződéséről. A sikerhez az IQ (intelligencia kvóciens) nem elegendő. Mindannyian megéljük az iskolában, vagy a munkában: nem csak technikai szakértelmünk tesz különbözővé min­ ket, hanem az a képességünk, hogyan kezeljük érzésein­ ket, és hogyan kommunikálunk.

w tte lli^ £ M £ Ía 1983-ban Howard Gardner kiadja Frames of Mind című munkáját, és elsőként beszél különböző intelligenciákról. A kifejezés megdöbbenti a szakembereket, és elkápráztatja a széles közönséget. „Munkám célja, hogy kimutassam a külön­ böző intelligencia elemeket, melyekkel a tengerészek, a sebészek és a boszorkányok dolgoznak." Hangsúlyozza az intelligencia szót; szemében ezek a képességek ugyanolyan alapvető fontosságúak, mint azok, és melyeket az IQ teszt vizsgál. 1905-ben Párizsban A. Binet és T. Simon mutatja be az el­ ső intelligenciát mérő metrikus skálát (a híres Binet-Simonskálát). Célja azoknak a gyermekeknek a kiszűrése és spe­ ciális osztályokba irányítása, akik alkalmatlanok az általá­ nos iskolára. Az intelligencia kvóciens amerikai találmány*, nem sokkal az első teszt után született, és a következőkép­ pen számítják: mentális kor/valóságos életkor x 100. Az IQ tesztek azonban iskolai és önkényes gyakorlatok. Ha mégis van jelzés értékük, az abban rejlik, hogy a nyelv ismeretét és a matematikai logikát mérik, amelyre az isko­ lai vizsgák is rákérdeznek. Az IQ nem az intelligenciát, hanem a társadalmi konformizmust méri. Az egyetlen vizsgán megszerzett érdemjegy nem feltétlenül jelzi az illető állandó képességeit. Ennek ellenére a közgondolko­ dásban az IQ és az intelligencia összekeveredik. Az ered­ mény: az intelligencia azt a képességet jelenti, ahogyan egy verbális és matematikai-logikai tesztnek megfelelünk. Howard Gardner elhatárolja magát az intelligencia meg­ határozásának ilyen leszűkítésétől. Úgy definiálja az intel­ ligenciát, mint „problémamegoldó képességet, vagy olyan javak előállítását, melyeknek értékük van egy adott kulturális vagy kol* Az IQ fogalmát 1912-ben W. Stern javasolta az USA-ban ío

lektív kontextusban. A megoldandó problémák egy történet végé­ nek kitalálásától a dunna megfoltozásán át egy sakkjátszma meg­ nyerésének előre tervezéséig terjednek. A javak sokfélék lehetnek, a tudományos elméletektől, kezdve a győztes politikai kampányo­ kon át a zeneszerzésig." Nem egy intelligencia van, hanem több, hetet nevez meg közülük (hangsúlyozva, hogy a lis­ ta csak hozzávetőleges). A liftben Yves érzelmi és kapcsolatteremtési ismeretei­ nek felhasználásával valódi intelligenciáról tett tanúságot, ám olyan intelligenciáról, melyet eddig félreismertek, hi­ szen nem mérhető az IQ teszttel.

Goleman szerint az IQ uralmának át kell adnia helyét az EQ (emocionális kvóciens) korszakának. Az emocionális intelligencia Dániel Goleman szerint olyan képességeket foglal magába, mint önmagunk moti­ válásának és a kitartásnak képessége a csapások és a fruszt­ rációk ellenére; az impulziók ellenőrzése, az elégedettség későbbre halasztásának képessége, az a képesség, hogy szabályozzuk hangulatunkat és nem engedjük, hogy az el­ keseredés megváltoztassa szellemi képességeinket, továb­ bá az empátia és a remény Magába foglalja tehát Howard Gardner inter- és intraperszonális intelligenciáit. Gyakran találkozhattunk a fogalommal a „szív intelligen­ ciája" megnevezés alatt. Ezt azonban sokszor bizonyos naivsággal, a világ realitásától való elszakadással azonosítot­ ták, és paradox módon az egyházi embereknek, a gyengeelméjűeknek, a nagy tudósoknak, a nőknek és a költők­ nek tartották fenn. Mára a boldogság és a siker egyik alap­ vető dimenziója lett. Hogyan határozhatjuk meg a szív intelligenciáját? Azon­ nal felismerjük, amint kapcsolatba hoz azzal, ami emberi csak van bennünk. Akiben megvan a szív intelligenciája, a dolgok felszíne alá lát, meghallgatja a mély motivációkat.

ewceéme/c- /te/ye Nem az ész irányítja a világot, hanem az érzelmek. Az érzelmek, amelyeket nem akarnak meghallgatni, át­ veszik a hatalmat. A fasizmus és a rasszizmus érzelmi vá­ lasz a kimondatlan félelmekre és fájdalmakra. Az ész egyedül nem képes útjukat állni. A szekták és a szélsősé­ ges pártok kihasználják a bizonytalanságot és az érzelmi analfabetizmust. Csábítanak, mert egységet kínálnak a gonosszal szemben, testvériség érzetét valamely fekete bárány rovására, önmagunk újraértékelését valaki más le­ értékelésével. A külvárosok szélsőséges erőszakhullámáról beszélnek, gyerekekről, akik egy pár cipőért, vagy egy dzsekiért megölik a barátjukat. Sok szó esik a túlcsorduló indulatok­ ról, hiszen nyugtalanítanak. Nem beszélnek azonban az érem másik oldaláról, a kifejezésre nem jutó érzelmekről, melyeket elfojtanak és befelé fordítanak. Pedig a magány, a depresszió, a szorongás sokunk mindennapi osztályré­ sze. Minden tizedik francia depresszióban szenved! Sürgősen meg kell tanulnunk szembenézni az érzelme­ inkkel.

\ J L

I Q m a K n e m elegendő

Tegnap még az integrációra, a csoporthoz való alkalmaz­ kodásra, a hatalomra, az önuralomra, a konformizmusra, az engedelmességre helyezték a hangsúlyt. Ezeket az ér­ tékeket ápolja továbbra is az iskola, miközben a mai világ már autonómiát, kezdeményezőkészséget, kreativitást, önmegvalósítást, szakértelmet, érzelmi kifejeződést, erede­ tiséget, kritikus szellemet és empátiát követel... Emocioná­ lis és racionális intelligenciát. A biztonságérzetet, amit tegnap még a hagyományok­ ból, a csoporthoz, családhoz vagy céghez tartozásból merí­ tettük, most már önmagunkban kell megtalálnunk. A bel­

ső konfliktusok kereszttüzében, amelyeket tegnap még úgy „oldottunk meg", hogy magunkra vettünk egy pon­ tosan körülírt és szigorú társadalmi szerepet, ma már so­ kunk elbizonytalanodik az élet felvetette problémák előtt. De ki tanított volna meg rá, hogy hallgassunk a belsőnk­ ből jövő impulzusokra? Ki tanított volna meg rá, hogy a szívünket kövessük? Egyedül a valódi érzelmeinkhez való hozzáférés teszi lehetővé, hogy megfeleljünk a mai társadalom összetett­ ségének kihívásaira.

Az autonómia fenyegetést jelent az igazságtalan alapo­ kon álló társadalmi struktúrákra. Az autonóm egyén az, aki kialakítja saját életvezetési szabályait, aki meghallgat­ ja a szívét. Nem lázadó. Elfogadja az egymás mellett élés szabályait... De nem viseli el az igazságtalanságot. Minél igazságtalanabb egy társadalmi struktúra, fenn­ maradásához annál inkább korlátoznia kell tagjai autonó­ miáját. Ezen a téren pedig a pszichikai korlátok sokkal ha­ tékonyabbak, mint a fizikai korlátozás. Egy érzés nevetségessé tétele az egyik leggyakoribb módszer az érzelmek elfojtására. A világon mindenütt, minden országban az a törekvés érvényesült, hogy a tradíciók fenntartása érdekében kiolt­ sák a személyes érzéseket és gondolatokat. A nyugati világban a hagyományok elhalványulnak, az egyén felértékelődik, ám nem mindig tudja, mit is kezd­ jen új szabadságával. A társadalom elkerülhetetlenül az in­ dividualizálódás felé halad, vagyis az egyének megkülön­ böztetése felé. A folyamat azonban összességében új kele­ tű. Az érzelmekről az autonómia eszközei egyelőre még szemérmesen hallgatnak. Az Embernek, hogy megfeleljen a mai kor kihívásá­ nak, újra meg kell találnia a kapcsolatot az érzelmekkel,

amelyektől a neveltetése eltávolította, és igazi önmagává kell válnia, megismételhetetlen, senkire sem hasonlító egyénné.

Ez a könyv egyszerre tudományos és hétköznapi, racio­ nális és emocionális, s ezért a gondolat elkalandozhat... Éppen ez a cél: összefonni a fej és a szív forrásait. Valóban ki lehet fejleszteni a szív intelligenciáját? Nem vagyunk természetünkből fakadóan, vagyis eredendően gyengédek, lobbanékonyak vagy félénkek? Könnyen azt mondjuk: „mindenkinek megvan a maga természete". Az ész és az érzelem sokáig szemben állt egymással. Ideje igazságot szolgáltatni az érzelemnek, ami az eszün­ ket segíti. Látni fogjuk, milyen finoman, de elkerülhetetle­ nül itatják át érzelmeink a mentális életünket. Érzelmi éle­ tünk, akár tudatos, akár tudattalan szűrőként működjék is külső és belső világunk között, irányítja választásainkat, befolyásolja a realitáshoz való viszonyunkat, és éppúgy eredményezheti sikereinket, mint kudarcainkat. Azonos helyzetekben minden ember ugyanazokat a pszichológiai változásokat érzi a testében. Az érzelmek al­ kotják közöttünk a közös nyelvet. Ha jobban megértünk másokat, ha empátiával válaszolunk szükségleteikre és ér­ zéseikre, kevésbé fogunk félni tőlük, közelebb érezzük magunkat hozzájuk, szolidárisabbak leszünk és megerő­ sítjük az együttműködést. Teljes nevelési rendszerünket újra kell gondolni, mivel az az IQ-ra összpontosítva nem készíti fel gyermekeinket a holnapi életre. Helyet kell adni az érzelmeknek, számí­ tásba kell venni a szociális és érzelmi fejlődést is. A szív in­ telligenciájának ismeretekből, tudásból kell táplálkoznia, ugyanúgy, mint a többi intelligenciának. Az érzelmek sürgetnek. Gyermekeink számon kérik rajtunk: „Hogyan szerettél?"

a m i éá a mUv beJcátÁx>t

4 . m/< á&üíeti£ a vewmeMe/c^im/c, xemxsxü/c a x t? „Ilyen vagyok." Nem a születésünk pillanatától meghatá­ rozott a jellemünk? A depresszió nem örökletes? A harag­ ra vagy szorongásra való hajlamunk nem előre belénk programozott? A velünk születés elméletét vallók, akik szerint minden genetikai kérdés, és a környezeti hatást hangsúlyozók között, aki hajlamosak azt állítani, hogy mindent szerzünk, kezd elcsitulni a harc. Mostanra a ku­ tatók többsége a kettő közötti álláspontra helyezkedik. A meghatározó tényezők sokféleségét figyelembe véve kau­ zális mezőről beszélnek. Még az egypetéjű ikrek agya is, amely azonos genetikai kóddal rendelkezik, morfológiailag nagyon eltérő. Ráadá­ sul a kapcsolatok egyensúlya a tapasztalatok során módo­ sul. Minden információáramlás proteinszintézist vált ki, ami szó szerint kódolja az aktivált neuron hálózatot. A gyakran használt útvonalak mélyebben érintettek, s eze­ ken gyorsabb az áramlás. Francois szülei nagyon parancsoló természetű emberek voltak. Megszokta, hogy egy kézmozdulatra, egy szempillantásra engedelmeskedjen. Még ma, negyvenkét éve­ sen is nehezére esik, hogy ne engedelmeskedjék automa­ tikusan, ha a hatalom egy képviselője, a főnöke, egy or­ vos, egy rendőr szól hozzá. A legapróbb tanácsot is pa­ rancsnak érzi, és a legapróbb rosszallást is eltaszításként éli meg. Minél gyakrabban lobbanunk haragra, annál inkább növeljük ennek a reakciónak a valószínűségét, vagyis a jö­

vőben egyre gyakrabban és könnyebben dühítjük fel ma­ gunkat. A szokásaink az idegi bevésések játékával alakít­ ják jellemünket, és megrajzolják vérmérsékletünket, azaz a haragra vagy a behódolásra, a bátorságra vagy a vissza­ húzódásra, a gondolkodásra vagy a félelemre való hajla­ munkat. A vérmérséklet tehát az egyén született adottságainak és történetének összetett interakciójából születik, anélkül, hogy a két rész valamelyikének kizárólagos felelősséget tulajdo­ níthatnánk. Sajátos módunk, ahogyan érzelmileg reagá­ lunk a világra, egyszerre velünk született és szerzett, az idő folyamán változik, minden pillanatban számtalan kül­ ső és belső esemény befolyásolja.

^

esx-emeeámáfó', /