Irvin D. Yalom - Egzisztenciális pszichoterápia

Irvin D. Yalom - Egzisztenciális pszichoterápia

Egzisztenciális pszichológia Yalom: a „száraz”, analizáló pszichológia nem minden, szükség van bizonyos „extrákra” is. Ezekre példa lehet Freud: páciensei iránt gyakran szinte baráti érdeklődést tanúsított, felvette a kapcsolatot a beteg családjával, akár anyagi ügyekben is segített, stb. Mindezek az adalékok hatékony beavatkozásnak bizonyultak. A mai terapeuták jó része is használ az irányzatnak megfelelő módszereket, ám ha megkérdezzük őket, mi az egziszt.-is pszich., teljes a zűrzavar… Miről is van szó tehát? Az egzisztenciális pszichológia formális meghatározása: a terápia egy olyan dinamikus megközelítése, ami az egyén létében gyökerező félelmekre fókuszál. Az egzisztenciális terápia a dinamikus terápia egy formája. A „dinamikus” szó ált.-os értelemben az energiára, mozgásra, technikai értelemben a mozgató erő fogalmára utal. „Környező” elméletek: Dinamika, ugye, már Freud-nál is volt: az egyénben egymással szembenálló erők működnek, és az érzelmek, a viselkedés mind innen származnak, ráadásul mindez a tudatosság különböző szintjein. Pszichoszexuális fejlődés, ösztön-párok. Neofreudisták (Sullivan, Horney, Fromm): az ember(gyermek) teljes mértékben a kultúra és a környezet terméke. Karakterét a fontosabb ágensekkel való kapcsolatai határozzák meg. Belső feszültség itt onnan eredhet, hogy a gyerekben veleszületett energia, kíváncsiság, belső növekedési potenciál van, ami nincs mindig összhangban a fontos felnőttek igényeivel, így a biztonság és jóváhagyás iránti igény olykor nem elégülhet ki. Egzisztenciális pszichodinamika A feszültség forrása itt az, hogy az egyén szembesül létének adottságaival. Adottságok alatt itt végső, megoldandó problémákat értünk, melyek elválaszthatatlan velejárói az emberi létezésnek. Feltárásuk legjobb módszere az elmélyült önelemzés: „zárójelbe” kell tennünk a hétköznapi világot, hogy eltöprengjünk korlátainkon, lehetőségeinken, létünk alappillérjein. Ezt az önvizsgálatot gyakran kényszerítő, ún. határhelyzetek hívják elő. Alapvető különbségek a pszichoanalízistől: - A régi képlet: ösztön-> szorongás-> védekező mechanizmus. Egziszt. pszich.: létproblémák tudata-> szorongás-> védekező mechanizmus - Freudnál az exploráció mindig „mélyre ásást” jelent: a legmélyebb konfliktus egyben a legrégebbi is. A konfliktusok között a viszony koronologikus.

1

Egzisztenciális nézőpontból a mély feltárás a mindennapi gondok „lehámozását”, az egzisztenciális helyzet középpontba állítását ill. elemzését jelenti. Nem azt vizsgálja, hogy az egyén hogyan vált azzá, ami, hanem hogy mi az egyén. A múlt csak annyiban fontos, hogy része az egyén aktuális létének és hozzájárult a végső problémákkal szembeni attitűdje kialakulásához. Az egzisztenciális pszichoterápia legfontosabb területe a jelenné váló jövő. A négy alapvető tényező (és konfliktus): Halál. A legnyilvánavalóbb végső probléma. Konfliktus: a halál elkerülhetetlensége a lét folytatása iránti vágy. Szabadság. Általában pozitív fogalom, de létzik egy ijesztőbb megvilágítás is: az emberek nem egy belső szerkezettel rendelkező, jól strukturált univerzumba lépnek be. Az egyén saját világáért, létéért teljesen egyedül felelős. Konfliktus: a biztonság, a kapaszkodók, a struktúra iránti vágy a „talajtalanság” felismerése. Egzisztenciális elszigeteltség a világtól és annak teremtményeitől. A létezésbe mindenki egyedül lép be, ill. ki. Konfliktus: abszolút elszigeteltség tudata a menedék, a nagyobb egészhez való tartozás iránti vágy. Jelentésnélküliség: Ha meg kell halnunk és csak saját világunkat képviseljük, mi értlme az életnek? Miért és hogyan éljünk? Létezik cél, ami egész életen át kitart? Konfliktus: olyan univerzumban élni, amelynek nincs, vagy nem találjuk a jelentését.

Második rész: Szabadság Bevezetés: A könyv 4 „végső problémával” (létproblémák) foglalkozik: halál, szabadság, elszigeteltség, értelemnélküliség. Ennek a résznek a témája: a szabadság - ellentmondásos kérdés, filozófiai viták: pl. abszolút szabadság, stb. de itt: a szabadságnak csak a klinikus számára fontos, mindennapi vonatkozásairól lesz szó. : 1) az egyén szabadása saját élete alakításában (6. fejezet: Felelősség) 2) az egyén szabadon választhat és cselekedhet - változtathat (7. fejezet: Akarat) 6. fejezet: Felelősség A szó közapi jelentése helyett Yalom abban az értelemben használja, ahogy Sartre: felelős az, aki egy esemény vagy dolog vitathatatlan szerzője”.  A felelősség alkotást jelent. Tudatában lenni felelősségünknek = megalkotni saját magunkat, saját sorsunkat, életkörülményeinket, érzéseinket - és esetleg saját szenvedésünket is.  terápiás szempontból ez azért nagyon fontos, mert aki nem vállalja ezt a felelősséget (pl. másokat hibáztat, vagy biz. „erőket” vádol a benne keletkező érzésekért), azt nem igazán lehet meggyógyítani. A felelősség, mint egzisztenciális probléma A halál témakörrel szemben elsőre talán nem egyértelmű, hogy a felelősség miért számít létkérdésnek. Pedig: valójában nagyon is szoros kapcsolat: felelősek vagyunk a létezésért, mivel mi hozzuk létre, mi teremtjük meg a világot, amiben élünk - azáltal, hogy mi adunk a dolgoknak jelentést. De: ez ritkán tudatosul - különleges élmény: 2

pl. Yalom: búvárkodás Sartre: gyökér-példa filozófiai kérdés: 1.Kant: filozófiai forradalom: az emberi tudatosság határozza meg a valóságot.  Heidegger, majd Sartre: mit is jelent ez a felelősség az ember számára. 2. Heidegger: egyén, mint dasein, “jelenvalólét” -ebben benne van az objektív, tapasztalati én, aki ott van, és egy transzcendentális, teremtő én, ami megalkotja a világot és önmagát  felelős önmagáért  ilyen értelemben a felelősség elválaszthatatlan a szabadságtól: az egyén szabadon hozhatja létre a világot 3. Sartre: uez: a világ nem létezik csakúgy, önmagáért - csak azáltal, hogy az ember jelentést tulajdonít neki. Az emberi lény nem csak hogy szabad, de szabadságra is van ítélve. Felősek vagyunk: a világért, de ezen túl, teljes felelősséggel tartozunk saját életünkért,és nem csak a cselekedeteinkért, de azért is, amit elmulasztunk megtenni.: - amit teszünk, amit nem teszünk, és amiről nem veszünk tudomást (pl, éhező afrikaiak). Tájéozatlanságunkat is mi választjuk. --- felelősség két szintje: a jelentéstulajdonítás és az életvitelért való felelősség nagyon fontos szerepet játszik a pszichoterápiában A felelősség, az ön-teremtés felismeréséből származó szorongások: 1. talajtalanság szorongás - de: félelmetes dolog ezt belátni: mindent mi hozunk létre, nincsenek szabályok, nincs semmilyen külső fogódzó, az egyén az egyedüli teremtő erő.  „mintha megnyílna alattunk a föld”  talajtalanság szorongás. Talán még a halálszorongásnál is erősebb, sokak szerint a legalapvetőbb 2. a létezés magánya sokkal mélyebb, mint a „közönséges” egyedüllét: nem csak az emberektől választ el, hanem a világtól is - elszigeteltség  hogyan próbáljuk csökkenteni ezeket a szorongásokat? 1) nincs jelen a mindennapi életünkben (néha, pillanatokra tudatosul, de a felnőtt is nehezen azonosítja, a gyerek pedig valószínűleg nem éli át) 2) kerüljük azokat a helyzeteket, amelyek tudatosítanák bizonytalanságunkat (döntéshelyzetek, autonóm cselekvések, elszigetelődés) 3) struktúrát, autoritást, varázslatokat keresünk, valamit, ami nagyobb nálunk - Erich Fromm: Menekülés a szabadság elől: még egy diktátor is jobb, mint ha nem lenne vezető. 4) elhárítás = a valóság „megtapasztalása”, (empirikus világnak tekintjük), vagyis a dolgok látszata:  elhárítás „olyannak teremtjük a világot, hogy teremtésünktől függetlennek tűnjön” = megfutamodunk a szabadság elől, kitérünk a választás és a felelősség elől - ennek klinikai következményei is vannak-  a pszichoterapeuta feladata: elősegíteni a felelősségvállalást! A felelősség elkerülése: klinikai megnyilvánulási formák Freud: késő viktoriánus kultúra: túlstrukturált környezet elfojtások klasszikus neurózis a fő probléma ált. pszichiátriai osztályok: épp hogy megfosztják az egyéntől a felelősségét, passzív állapotba kényszerítik, megfosztják erejüktől, szabadságuktól, autonómiájuktól, emberi méltóságuktól. hasonló: életvitel-szerződés csoportok : átveszik életük irányítását  szerződést kötnek, majd azt folyamatosan áttekintik, újratárgyalják A terepeuta stílusa: túl aktív: átvállalja a felelősséget (a felelősségkerülő páciensek számára kényelmes) túl passzív: gyengeségérzetet sugalmaz Yalom: középút: megfelelő módon alkalmazott javaslatok hozzájárulhatnak a tudatosság fokozásához -- leginkább „miért nem”? kérdésekkel -- esetleg olyan lehetőségre hívják fel a figyelmet, ami fel sem merült benne A két véglet: 1) Fritz Perls - Gestalt terápia mindenért felelősséget kell vállalni, semmi sem történik csak úgy fejezzék be gestaltjukat = elkerült felelősségüket, kizárt tudatukat dadogó  fokozza dadogását (dadogás -düh összefüggés választhat: kifejezi dühét, vagy dadog) -- uez Frankl: paradox intenció páciens rájön, hogy a tünet az ő teremtménye álmok --rendezze meg terpaeuta 3 feladata: 1) felismerni, hogy akar a beteg másoktól támogatást kicsikarni 2) elkerülni a páciens csapdáit 3) kezelni a manipulatív viselkedését Yalom: Perls álláspontja túl szigorú, mert sok betegnek hónapokra van szüksége, hogy fel tudja vállalni a felelősségét + túl irányító volt -- ez ellentmondásban volt azzal, hogy a páciens vállalja a felelősséget 2) Helmuth Kaiser teljesen struktúramentes terápia. teljesen nondirektív terapeutai hozzáállás, a páciensnek az eljárásért is felelősséget kell vállalnia “nincs eljárás!” Felelősségtudatosítás amerikai stílusban Sikerkönyvek: „Vedd kezedbe az életed!” „Kiáltsd ki függetlenséged!” stb. felelősség téma divat lett a 70-es években Az „EST” - Werner Erhard, tömegszervezet instruktor sértegeti, sokkolja az embereket kéthetes tréningen ébredjen, Hank! -- kaliforniai, instant Sartre a jelszavaik ellenére valójában éppen átveszi a felelősséget az emberektől, túlstrukturált , diktatórikus jellegű rendszer Kutatási eredmények felelősség ~ kontroll helye (belső kontroll) depresszió, tanult tehetetlenség A felelősség határai:

6

probléma: terapeuták kettős mércével mérnek: a páciensek maguk hozzák létre világukat, és felelősek érte, míg a terapeuták maguk egy értelmet kereső, strukturált világban élnek, és mindent megtesznek azért, hogy illeszkedjenek a valósághoz. + titkolt kétségeik vannak  nem tudatosan együtt éreznek a pácienssel liberálisnak kell lenniük - titokban azonban a determinizmusban hisznek, és kívánják, bárcsak hinnének egy kicsit de: lényeges érvek a személyes felelősség mellett Bandura: kölcsönös determinizmus Epiktéttosz: Megakadályozhat valaki abban, hogy mosolyogva menjek a száműzetésbe? Korlátozó körülmények: Sartre: balsors-együttható Fizikai betegségek: személyes felelősség túlmutat a pszichés állapotért vállalt felelősségen pszichoszom, rák Simonton: vizuális meditáció --- tehetetlenség érzés csökkenése egzisztenciális bűntudat: a felelősség velejárója : önmagunk ellen elkövetett bűn

7. fejezet: Akarat Felelősség tudatosulása még önmagában nem jelent változást --- a terápia pedig változásról szól --- a terápiás változásnak pedig cselekvésben kell megnyilvánulnia - amihez az első lépés az AKARAT . felelősség tudatosulása  akarás (vágy döntés) - cselekvés Mi a cselekvés? --- túlmutat az egyénen: kölcsönhatás az egyén és a körny között ( korai analitikusok: önismeret, a belátás, vagyis a tudás egyenlő a változással, a kezelés végpontjának tekintették! Mi az akarat? nehezen definiálható: Arendt: „a jövő mentális szerve” -eltökéltséget és elkötetezettséget fejez ki, tervekre vonatkozik - DE: hogyan hasson a terapeuta az akaratra? 1) konkrét buzdítás „változzon meg!” – ritkán hat fontos: a terapeuta sem létrehozni, sem serkenteni nem tudja a páciens akaratát, csak felszabadítani tudja azt. Otto Rank: akaratterápia -Freud egyik első tanítványa -akarat fejlődése: „negatív akarattal”, ellenakarat nem szabad eltiporni, hanem pozitív, teremtő akarattá alakítani. Terapeuta-páciens kapcs ~ szülő-gy. kapcs.  két akarat csap össze, akaratpárbaj pszichoanalízis: akaratnélküli hozzáállást követel meg  gyengíti az akaratot. Freud szerint ha a páciens „ellenáll”, az akadály  Rank szerint ez a változás jele! Az ellenakaratot nem kiiktatni kell, hanem támogatni, és kreatív akarattá változtatni. Akaratkonfliktust érdemes kiváltani a terápia során: pl. a kezelés befejező időpontját előre meghatározni  ez konfliktust okozhat – nem hagyhatja abba a páciens akkor, amikor akarja Leslie Farber 2 akarattartomány: a) nem tudatosul a cselekvés során (csak következtetni lehet rá a cselekvés után -csak kerülő utakon lehet rá hatni b) tudatos: az esemény alatt éli át az egyén -- csak erre lehet hatni ösztönzéssel

7

Farber példái a két akarattartományra: a tudást akarhatom, a bölcsességet nem; a lefekvést igen, de az alvást nem, az evést igen, de az éhséget nem, stb. Rollo May: A vágy megelőzi az akaratot: előzetes vágy nélkül nincs értelmes cselekvés Az akarat által beleképzeljük magunkat a jövőbe, és a folyamat kezdete a vágy. Az akaratnak a vágy kölcsönöz lendületet, tartalmat, stb. Vágy elkülönítése a szükséglettől: a vágynak értelme van, szelektív, és nagymértékben egyéni. Ha pl. valaki válogatás nélkül, minden nővel nemi kapcsolatra vágyik, ott már baj van: vagy vmilyen pszichopatológia hatására, vagy rendkívüli környezeti nyomásra jön létre ilyen állapot  az egyén feladja szabadságát, többé már nem irányít, hanem őt irányítják. Ezt a „vágyakozó nélküli vágy” állapotát nevezzük „neurózisnak”. Yalom: Akarat = vágy+döntés A vágy a klinikai gyakorlatban ---> az akarás mindkét fázisa sokféleképpen sérülhet: 1) vágy: a) vágyképtelenség, érzésnélküliség (alexithymia) vágy=érzés+energia komponens a vágy előfeltétele az érzés ha valakinek el vannak szigetelve az érzései, nem hozzáférhetőek, akkor képtelenek vágyakozni pl. Camus: Közöny terápia: kutatás alapján úgy tűnik, nem elég, ha az érzelmi gátlás okát hirtelen áttörjük, egy érzelmileg megmozgató sajátélmény során – de a túlintellektualizált, túl racionális sem jó. A változás hosszú folyamat, elengedhetetlen része a sikeres terápiának a „korrektív emoc onális élmény” (Franz Alexander), vagyis az érzelmi elkötelezettség. Fritz Perls: érzelmi tudatosság fokozása : „veszítsd el a fejed, és fogd fel érzéseidet”. A lényeg a tudatosítás, az „itt-és most”-ban. Terápiája inkább tapasztalati, mint verbális és értelmező, és kizárólag jelen időt használt, mert úgy érezte, a neurotikusok túl sokat foglalkoznak a múlttal. b) impulzivitás: úgy tér ki a vágyai elől, hogy nem kell választani vágyai között c) kényszeres viselkedés: belső igényei szerint cselekszi, de azokat nem éli meg vágyként az ilyen egyént valamilyen „én-idegen” irányítja  nincs tudatában annak, hogy képtelen vágyakozni: nem érez ürességet 2) Döntés: híd a vágy és a tett között, azt jelenti, hogy az egyén elkötelezi magát a történések adott menete mellett Elvetélt döntések: pl. Beckett: Godot-ra várva A döntést nehezítő tényezők: a)alternatívák kizárása: dönteni valami mellett = lemondani valami másról  lehetőségeink korlátozását jelzi b) szembesít elszigeteltségünkkel: a döntés egyszemélyes feladat c) bűntudat: nincs jogunk dönteni (Rank szerint akkor alakulhat ki, ha a szülők belefojtanak a gyerekbe minden impulzív megnyilvánulást, letörik az akaratát); +egzisztenciális bűntudat is: a másik lehetőséget feláldozza. + ha valaki eldönti, min változtat, azáltal felelősséget kell vállalnia a változás előtti, elhibázott életéért is. - a mások vagy önmagunk elleni vétkek miatt érzett bűntudat elfogadásának talán az egyetlen módja a megbékélés. A múltat nem változtathatjuk meg, ezért csak úgy békélhetünk meg vele, ha megváltoztatjuk a jövőt. Döntés elkerülésének, a döntéssel járó fájdalom csökkentésének stratégiái:

8

- halogatás, az elvetett alternatíva leértékelése, a döntés átruházása valaki másra (pl. a terapeutára) a döntés átruházása valami másra (pl. a sorsra, véletlenre, szabályokra Terápia: a döntés központi szerepet játszik minden terápia sikerében, „a döntés az, ami nagyobb fordulatszámra kapcsolja a változás gépezetét”. 1) a döntés terápipiás megközelítései: tudatos szintek: - segíteni a páciensnek számbavenni a lehetséges alternatívákat, de fontos, hogy a lehetőségek közül a páciensnek kell választania, és nem a terapeutának - megkérni a pácienst, vegye sorra, majd képzelje el a „mi van akkor, ha…” jeleneteket Σ: az ilyen tudatos megközelítéseknek van némi haszna, de súlyos korlátokba ütköznek, mivela döntésdilemmák jó része tudattalan  elérhetetlen a racionális elemzés számára 2) a döntés terápiás megközelítései: tudattalan szintek ~ Farber: az akarat első tartománya  közvetve lehet hozzáférni Robert White és Karen Horney: az egyén veleszületett képessége, hogy birtokába vegye környezetét, és megvalósítsa önmagát. A gyerek fejlődés során akadályok gördülnek az útjába később ezek az akadályok internalizálódnak, és az egyén akkor is cselekvésképtelen, ha nincsenek objektív akadályozó tényezők.  terapeuta feladata, hogy megszüntesse ezeket az akadályokat – de nem úgy, hogy létrehozza, hanem hogy felszabadítja az akaratot Lépések: 1) a döntés keretének megalkotása: pl. halandóság-tudatosító technikákkal  jelentőségteljes, egzisztenciális perspektívába helyezi a helyzetet, trivializálja az élet jelentéktelen dolgait 2) a döntés jelentése: minden döntésnek saját dinamikája van: a döntés a különböző tudatos és tudaton kívül eső tényezők közötti választás fel kell tárni a döntés mély, tudattalan jelentéseit. Pl. mi a döntés nyeresége? Ha a páciens nem boldogul egy döntéssel, a terapeuta kénytelen azt feltételezni, hogy valójában már meghozott egy másik döntést, melynek ugyanakkora a nyeresége: a beteg valami miatt úgy döntött, hogy beteg marad – ez valamilyen előnyökkel jár számára  a döntéshelyzet nem oldódik meg, amíg a páciens „birtokba nem veszi”, vagyis el nem ismeri ezeket a mélyebb szinten meghozott, tudattalan döntéseket, és le nem mond az azokkal járó jutalmakról Belátás és döntés Pszichoanalízis: belátás = változás Yalom: a terapeuta feladata az akarat felszabadítása  a belátás egy fontos eszköz lehet ehhez - de: nem feltétlenül kell belátás a változáshoz: egyesek a belátásból húznak hasznot, mások a változás egyéb formáiból, megnt másik éppen a változás eredményeképpen jutnak belátáshoz. A belátás változáshoz vezethet: 1) a terapeuta-páciens kapcsolat elősegítésén keresztül: a megértés keresése megteremti a terapeuta-páciens kapcsolat feltételeit; ez kovácsolja „egy csapattá” a terapeutát és a pácienst 2) a páciens elfojtott akaratának felszabadítását célzó különleges terápiás manőverek révén: ezek azt a célt szolgálják, hogy tudatosodjon a páciensben, az általa teremtett világot kizárólag ő változtathatja meg; hogy a változás nem jár veszéllyel; és hogy annak eléréséhez, amit igazán szeretne, meg kell változnia; és hogy mindenkiben van erő a változáshoz. Elsődlegesen a folyamat számít, nem a belátás pontos tartalma!

9

Múlt és jövő a pszichoterápiában Egy terápia olyan mértékben sikeres, amilyen mértékben lehetővé teszi a páciensnek jövője megváltoztatását – mégis, a pszichoterápiás szakirodalmat nem a jövő, hanem a múlt uralja. Oka: a magyarázat, eredet keresése: az a hiedelem, hogy az egyén viselkedésének okai az egyén előéletében keresendők --- Pedig: a jövő (a jövőről alkotott elképzelésünk) ugyanúgy meghatározza a viselkedést: az egyénben tudatos és tudattalan szinten is cél-tudat van, idealizált én, sors, és a halál tudata. Galilei-féle kauzalitás: az egyén pályáját nem cask a kezdeti impulzus természete és iránya, valamint a kezdeti cél jellege határozza meg, hanem az egyénre ható aktuális erőtér is  A terapeuták többsége mégis a múltra fókuszál: hosszas anamnézisek, gyerekkor elemzése, stb. Ez Freudtól ered – ő elkötelezett „pszicho-archeológus” volt: egy késői írásában munkáját a régészethez hasonlítja. A terapeutának kell megkonstruálnia, ami feledésbe merült – annak az analitikusnak, aki nem tudja elérni, hogy a páciens felidézze a múltját, fel kell kínálni a páciensnek azt a konstrukciót, ahogy ő látja azt – a konstrukció ugyanolyan terápiás haszonnal jár, mint a tényleges visszaemlékezés—ez összhangban áll Yalom korábbi megállapításával, hogy a folyamat számít. Probléma a kauzalitás elvével, a múltra fókuszálással: felmenti az egyént a felelősség és a bűntudat alól. Egzisztencialista pszichoterapeuta: érdeklődése inkább a jövőre irányul. Az egyénnek előbb a jelenért és a jövőért kell megbocsátania magának. Ha viszont a múltról van szó, fontos, hogy ne vállaljon aránytalanul nagy felelősséget. A terapeutának tehát segítenie kell a pácienst felelősségének behatárolásában is! Yalom szerint a múlt feltárására elsősorban az aktuális (terápiás) kapcsolat elmélyítése miatt van szükség.

10