Hermann Hesse Az üveggyöngyjáték

Her​man Hes​se AZ ÜVEG​GYÖNGY​JÁ​TÉK JOSEF KNECHT MAG​IS​TER LUDI ÉLET​RAJ​ZÁ​NAK KÍ​SÉR​LE​TE, VA​LA​MINT KNECHT HÁT​RA​HA​GYOTT ÍRÁ​SAI KÖZ​RE​AD​JA A SZER​ZŐ Her​mann Hes​se: Das Glas​per​lens​pi​el Co​py​right © Her​mann Hes​se, 1943 For​dí​tot​ta: Sza​bó Ede A ver​se​ket Vaj​da End​re for​dí​tot​ta

A nap​ke​let uta​zó​i​nak

Az üveggyöngyjáték KÍ​SÉR​LET EGY KÖZ​ÉRT​HE​TŐ BE​VE​ZE​TÉS​RE A JÁ​TÉK TÖR​TÉ​NE​TÉ​BE ...non en​tia enim li​cet qu​o​dam​mo​do le​vi​bus​que ho​mi​ni​bus fa​ci​li​us at​que in​cu​ri​o​si​us ver​bis red​de​re quam en​tia, ve​rum​ta​men pio di​li​gen​ti​que re​rum scrip​to​ri pla​ne ali​ter res se ha​bet: ni​hil tan​tum ré​pugnât ne ver​bis il​lust​re​t​ur, at ni​hil adeo ne​ces​se est ante ho​mi​num ocu​los pro​po​nere ut cer​tas qu​as​dam res, quas esse ne​que de​monst​ra​ri ne​que pro​ba​ri po​test, quae cont​ra eo ipso, quod pii di​li​gen​tes​que viri il​las qu​a​si ut en​tia trac​tant, enti nas​cen​di​que fa​cul​ta​ti pa​u​lu​lum app​ro​pin​qu​ant. Al​ber​tus Se​cun​dus tract, de cris​tall. spi​rit, ed. Clang​or et Col​lof. lib. I. cap. 28. Josef Knecht kéz​ira​tos for​dí​tá​sá​ban: ...mert ha bi​zo​nyos szem​pont​ból s fő​leg meg​gon​do​lat​lan em​be​rek​nek könnyebb​ség és fe​le​lőt​le​nebb vál​lal​ko​zás is a lé​te​zők he​lyett nem​lé​te​ző dol​go​kat je​le​ní​te​ni meg szó​ban, ez azért a jó​ra​va​ló és lel​ki​is​me​re​tes tör​té​net​író ese​té​ben épp for​dít​va van: sem​mi sem sze​gül annyi​ra el​le​ne a szó​ban való áb​rá​zo​lás​nak, s még​is mit sem szük​sé​ge​sebb úgy az em​be​rek sze​me elé ál​lí​ta​ni, mint az olyas​fé​le dol​go​kat, me​lyek​nek lé​te​zé​se nem bi​zo​nyít​ha​tó s nem is va​ló​szí​nű, de épp az​ál​tal, hogy jó​ra​va​ló és lel​ki​is​me​re​tes em​be​rek bi​zo​nyos mér​té​kig lé​te​ző dol​gok​ként tár​gyal​ják őket, egy lé​pés​sel kö​ze​lebb visz​nek lé​tük​höz és meg​szü​le​té​sük le​he​tő​sé​gé​hez.

Szán​dé​kunk az, hogy eb​ben a könyv​ben rög​zít​sük azt a ke​ve​set, amit Josef Knecht élet​raj​zá​nak anya​gá​ból föl​lel​het​tünk: ő volt a III. Josep​hus Ludi Mag​is​ter, ahogy az üveg​gyöngy​já​ték irat​tá​ra​i​ban ne​ve​zik. Nem hu​nyunk sze​met ama tény fö​lött, hogy ez a kí​sér​let né​mi​képp, leg​alább​is lát​szó​lag, el​lent​mond a szel​le​mi élet ural​ko​dó tör​vé​nye​i​nek és szo​ká​sa​i​nak. Mert hi​szen a mi szel​le​mi éle​tünk leg​főbb alap​el​ve​i​nek egyi​ke ép​pen az egyén ki​hu​nyá​sa, az egyes sze​mé​lyek le​he​tő leg​tö​ké​le​te​sebb be​il​lesz​ke​dé​se a Ne​ve​lé​si Ha​tó​ság hi​e​rar​chi​á​já​ba és tu​do​má​nya​i​nak gya​kor​lá​sá​ba. És ez az alap​elv a hosszú ha​gyo​mány ré​vén olyan​nyi​ra ér​vé​nye​sült, hogy ma szer​fö​lött ne​héz, sőt, sok eset​ben tel​jes​ség​gel le​he​tet​len rész​le​tes élet​raj​zi és lé​lek​ta​ni ada​to​kat ta​lál​ni egye​sek​ről, akik ki​emel​ke​dő mó​don szol​gál​ták ezt a hi​e​rar​chi​át; igen sok​szor még a sze​mé​lyek ne​vét sem tud​juk meg​ál​la​pí​ta​ni. Vé​gül is tar​to​má​nyunk szel​le​mi éle​té​nek is​mer​te​tő​je​gyei közé tar​to​zik, hogy rang​so​ro​lá​sos szer​ve​ze​te a név​te​len​ség esz​mé​nyé​hez ta​pad, s na​gyon meg is kö​ze​lí​ti en​nek az esz​mény​nek a meg – va​ló​sí​tá​sát. Ha en​nek el​le​né​re ra​gasz​kod​tunk kí​sér​le​tünk​höz, hogy le​je​gyezzünk egyet-mást III. Josep​hus já​ték​mes​ter éle​té​ről, és hoz​zá​ve​tő​leg föl​vá​zol​juk sze​mé​lyi​sé​ge ké​pét is, ezt nem sze​mé​lyi kul​tusz​ból tet​tük, nem is en​ge​det​le​nül da​col​va a szo​kás​sal, ha​nem, hi​tünk sze​rint, el​len​ke​ző​leg: csak​is az igaz​ság és a tu​do​mány szol​gá​la​tá​ban. Régi gon​do​lat: mi​nél éle​seb​ben és kí​mé​let​le​neb​bül fo​gal​ma​zunk meg egy té​zist, an​nál el​len​áll​ha​tat​la​nab​bul hív​ja ki az an​ti​té​zist. He​lye​sel​jük és tisz​te​let​ben tart​juk hi​va​ta​la​ink​nak és szel​le​mi éle​tünk​nek azt az el​gon​do​lá​sát, amely a név​te​len​sé​gen ala​pul. De elég egy pil​lan​tást vet​nünk ép​pen en​nek a szel​le​mi élet​nek az elő​ze​tes tör​té​ne​té​be, vagy​is az üveg​gyöngy​já​ték fej​lő​dé​sé​be, s óha​tat​la​nul meg​mu​tat​ko​zik, hogy ha a fej​lő​dés min​den sza​ka​szá​nak, ki​bon​ta​ko​zá​sá​nak, min​den vál​to​zá​sá​nak s lé​nye​ges ce​zú​rá​já​nak, akár ha​la​dó, akár kon​zer​va​tív mó​don ér​tel​mez​he​tő ez, nincs is

fel​tét​le​nül egyet​len és vol​ta​kép​pe​ni elő​idé​ző​je, leg​tisz​tább ar​cu​la​ta még​is épp an​nak a sze​mé​lyé​ben nyil​vá​nul meg, aki a vál​to​zást be​ve​zet​te, s aki az át​ala​ku​lás és tö​ké​le​te​se​dés esz​kö​zé​vé lett. Amit mi sze​mé​lyi​sé​gen ma ér​tünk, az per​sze egé​szen más, mint ami​re a ré​geb​bi ko​rok élet​rajz​írói és tör​té​né​szei gon​dol​tak. Ők, és fő​leg ama ko​rok szer​zői, akik ha​tá​ro​zott von​zal​mat érez​tek az élet​rajzí​rás​hoz, úgy lát​szik, a sze​mé​lyi​ség lé​nye​gét, mond​hat​nánk, az el​té​rő​ben, a sza​bály​el​le​nes​ben és egye​di​ben, sőt gyak​ran a be​te​ges​ben lát​ták – mi, mai em​be​rek vi​szont ál​ta​lá​ban csak ak​kor be​szé​lünk je​len​tős sze​mé​lyi​sé​gek​ről, ha olyan em​be​rek​kel ta​lál​kozunk, akik​nek, túl min​den ere​de​ti​sé​gen és kü​lönc​sé​gen, si​ke​rült a le​he​tő leg​tö​ké​le​te​seb​ben be​il​lesz​ked​ni​ük a kö​zös​ség​be, si​ke​rült a le​he​tő leg​tö​ké​le​te​seb​ben szol​gál​ni​uk a sze​mély​fö​löt​tit. Tü​ze​te​seb​ben vizs​gál​va lát​juk, hogy már az ókor is is​mer​te ezt az esz​ményt: a „bölcs” avagy a „tö​ké​le​tes” alak​ja pél​dá​ul a régi kí​na​i​ak​nál, vagy a szók​ra​té​szi erény​tan ide​ál​ja alig kü​lön​böz​tet​he​tő meg a mi mai esz​mé​nyünk​től, és jó né​hány nagy szel​le​mi szer​ve​zet, mint mond​juk, a ró​mai egy​ház a leg​na​gyobb kor​sza​ka​i​ban, ha​son​ló alap​el​ve​ket val​lott, s leg​ki​emel​ke​dőbb alak​jai, mint pél​dá​ul a szent Aqui​nói Ta​más, a ko​rai gö​rög plasz​ti​kák​hoz ha​son​ló​an, szá​munk​ra nem annyi​ra egyes sze​mé​lyek​nek, ha​nem in​kább tí​pu​sok klasszi​kus meg​tes​te​sí​tő​i​nek lát​sza​nak. Min​den​eset​re a szel​le​mi élet meg​re​for​má​lá​sa előt​ti kor​szak​ban, amely a hu​sza​dik szá​zad​ban kez​dő​dött, s amely​nek örö​kö​sei va​gyunk, nyil​ván​va​ló​an szin​te tel​je​sen ve​szen​dő​be ment ez a régi, ne​mes esz​mény. Csak ámul​dozunk, ha ama ko​rok élet​raj​za​i​ban pél​dá​ul kö​rül​mé​nyes le​írá​sát ta​lál​juk an​nak, hány test​vé​re volt a hős​nek, avagy mennyi seb és lel​ki sé​rü​lés ma​radt ben​ne, amit a gyer​mek​kor​tól való el​sza​ka​dás, a ser​dü​lés, az el​is​mer​te​té​sért ví​vott harc, a sze​re​le​mért es​dés oko​zott. Min​ket, mai em​be​re​ket nem ér​de​kel sem a pa​to​ló​gia, sem a csa​lád​tör​té​net, de még a hős ösz​tön​éle​te, emész​té​se és álma sem; s az sem kü​lö​nö​seb​ben fon​tos szá​munk​ra, hogy mi​lyen a szel​le​mi elő​tör​té​ne​te, mi​lyen ked​venc ta​nul​má​nyo​kon, ol​vas​má​nyo​kon ne​ve​lő​dött és így to​vább. Ne​künk csak az az iga​zi hős, az ér​de​mes kü​lö​nös fi​gyel​münk​re, aki ter​mé​sze​té​nél s ne​vel​te​té​sé​nél fog​va ele​ve abba a hely​zet​be ke​rült, hogy sze​mé​lyét szin​te tö​ké​le​te​sen fel kel​lett ol​da​nia hi​e​rar​chi​kus te​vé​keny​sé​gé​ben, s köz​ben még​sem ve​szí​tet​te el azt az erős, friss ösz​tön​zést, amely​től sa​ját lég​kört és ér​té​ket kap az egyén. És ha a sze​mély s a hi​e​rar​chia közt el​len​té​tek tá​mad​nak, sze​rin​tünk ezek az el​len​té​tek ép​pen a sze​mé​lyi​ség nagy​sá​gá​nak pró​ba​kö​vei. A lá​za​dók​kal, igaz, nem ér​tünk egyet, hisz őket mohó vá​gyuk és szen​ve​dé​lyük arra kész​te​ti, hogy sza​kít​sa​nak a fenn​ál​ló rend​del, de an​nál job​ban be​csül​jük az ál​do​za​tok, az iga​zán tra​gi​kus ál​do​za​tok em​lé​két. Csak​is ott, ezek​nek a hő​sök​nek, ezek​nek a va​ló​ban pél​dás éle​tű em​be​rek​nek az ese​té​ben érezzük meg​en​ge​dett​nek és ter​mé​sze​tes​nek, hogy sze​mé​lyük, ne​vük, ma​ga​tar​tá​suk iránt ér​dek​lőd​jünk, ar​cu​kat ke​res​sük, mert mi a leg​tö​ké​le​te​sebb hi​e​rar​chi​á​ban, a leg​súr​ló​dás​men​te​sebb szer​ve​zet​ben sem a holt és kö​zöm​bös ré​szek​ből össze​sze​relt gé​pe​ze​tet lát​juk, ha​nem az ele​ven tes​tet, ame​lyet olyan ré​szek és szer​vek al​kot​nak és él​tet​nek, hogy mind​egyi​kük meg​őr​zi a maga jel​le​gét és sza​bad​sá​gát, és ré​sze​se az élet cso​dá​já​nak. Eb​ben az ér​te​lem​ben igye​kez​tünk ér​te​sü​lé​se​ket sze​rez​ni az üveg​gyöngy​já​ték mes​te​ré​nek, Josef Knecht​nek az éle​té​ről s ki​vált​képp mind​ar​ról, amit ő maga írt, és így ke​zünk​be is ke​rült több olyan kéz​ira​ta, ame​lyet el​ol​va​sás​ra ér​de​mes​nek tar​tunk. Köz​len​dő​ink Knecht sze​mé​lyé​ről és éle​té​ről a Rend tag​jai s fő​ként az üveg​gyöngy​já​té​ko​sok kö​zül so​kak előtt bi​zo​nyá​ra már egé​szük​ben vagy rész​ben is​me​re​te​sek, s köny​vünk már csak ezért sem ki​zá​ró​lag en​nek a kör​nek szól, ha​nem raj​ta kí​vül álló, meg​ér​tő ol​va​sók​ban is re​mény​ke​dik. Ab​ban a szű​kebb kör​ben köny​vünk nem szo​rul​na be​ve​ze​tés​re és sem​mi​fé​le ma​gya​rá​zat​ra sem. Mi​vel azon​ban hő​sünk élet​raj​zá​nak és írá​sa​i​nak a Rend ke​re​te​in kí​vül is sze​ret​nénk ol​va​só​kat to​bo​roz​ni, az a kis​sé ne​héz fel​adat há​rul ránk, hogy ama ke​ve​sebb elő​kép​zett​ség​gel bíró ol​va​sók szá​má​ra elő​re​-

bo​csás​sunk némi kis nép​sze​rű be​ve​ze​tést az üveg​gyöngy​já​ték ér​tel​mé​be és tör​té​ne​té​be. Hang​sú​lyozzuk, ez nép​sze​rű be​ve​ze​tő, az is akar len​ni, s egy​ál​ta​lán nem tart rá igényt, hogy tisz​táz​za a já​ték​nak és tör​té​ne​té​nek azo​kat a kér​dé​se​it, me​lye​ken még a Ren​den be​lül is vi​tat​koz​nak. E téma tár​gyi​la​gos ki​fej​té​sé​nek ide​je még ko​ránt​sem ér​ke​zett el. Ne vár​ják hát tő​lünk az üveg​gyöngy​já​ték tel​jes tör​té​ne​tét és el​mé​le​tét. En​nek meg​írá​sá​ra ma még ná​lunk ava​tot​tabb s a tárgy​hoz mél​tóbb szer​zők sem vol​ná​nak ké​pe​sek. Ké​sőb​bi ko​rok​nak fenn​tar​tott fel​adat ez, fel​té​ve, hogy ad​dig a for​rás​mun​kák s a szel​le​mi fel​té​te​lek nem men​nek ve​szen​dő​be. Még ke​vés​bé óhajt ez a mi dol​go​za​tunk az üveg​gyöngy​já​ték tan​köny​ve len​ni, ilyet nem is fog​nak írni soha. Eme já​té​kok já​té​ká​nak a já​ték​sza​bá​lyai csak​is a szo​ká​sos, elő​írt úton-mó​don ta​nul​ha​tók meg, s ez né​hány évet kö​ve​tel, s egyet​len​egy be​ava​tott​nak sem ér​de​ke, nem is le​het​ne soha, hogy e já​ték​sza​bá​lyo​kat könnyeb​ben meg​ta​nul​ha​tó​vá te​gye. Ezek a sza​bá​lyok, a já​ték jel​be​szé​de és nyelv​ta​na, bi​zo​nyos faj​ta igen fej​lett tit​kos nyel​vet al​kot​nak, amely​ben több tu​do​mány​nak és mű​vé​szet​nek, je​le​sül pe​dig a ma​te​ma​ti​ká​nak és ze​né​nek (il​le​tő​leg a ze​ne​tu​do​mány​nak) is sze​re​pe van, s ez a nyelv úgy​szól​ván min​den tu​do​mány tar​tal​má​nak és ered​mé​nye​i​nek ki​fe​je​zé​sé​re s köl​csö​nös egy​más​ra vo​nat​koz​ta​tá​sá​ra ké​pes. Az üveg​gyöngy​já​ték te​hát: já​ték kul​tú​ránk min​den tar​tal​má​val és ér​té​ké​vel; úgy ját​szik ve​lük, ahogy, mond​juk, a mű​vé​sze​tek vi​rág​ko​ra​i​ban egy fes​tő ját​sza​doz​ha​tott pa​let​tá​ja szí​ne​i​vel. Amit az em​be​ri​ség meg​is​mert, ami fen​sé​ges gon​do​la​tot és mű​re​me​ket lét​re​ho​zott al​ko​tó kor​sza​ka​i​ban, amit a tu​dós szem​lé​lő​dés kö​vet​ke​ző pe​ri​ó​du​sai fo​ga​lom​má szűr​tek, és el​ménk bir​to​ká​vá tet​tek: a szel​le​mi ér​té​kek​nek mind​eme rop​pant anya​gán az üveg​gyöngy​já​té​kos úgy ját​szik, mint or​go​nán az or​go​nis​ta, és ez az or​go​na szin​te el​kép​zel​he​tet​le​nül tö​ké​le​tes, bil​len​tyű​ze​te és pe​dál​ja le​ta​po​gat​ja a tel​jes szel​le​mi koz​moszt, re​gisz​te​rei csak​nem szám​lál​ha​tat​la​nok; ezen a hang​sze​ren, el​mé​le​ti​leg, el​játsz​ha​tó a vi​lág egész szel​le​mi tar​tal​ma. A kézi bil​len​tyű​sort, a pe​dált és a re​gisz​te​re​ket mára már meg​ha​tá​roz​ták, szá​mu​kon és rend​jü​kön, tö​ké​le​te​sí​té​sük vé​gett, vál​toz​ta​tá​so​kat kí​sé​rel​ni meg vol​ta​képp már csak el​mé​le​ti​leg le​het​sé​ges: a já​ték​nyelv gaz​da​gí​tá​sa új tar​tal​mak be​vo​ná​sá​val a leg​fel​sőbb já​ték​ve​ze​tés le​he​tő leg​szi​go​rúbb el​len​őr​zé​se alá tar​to​zik. Vi​szont ezen a szi​lárd szer​ke​ze​ten be​lül, vagy, hogy me​ta​fo​ránk​nál ma​rad​junk, en​nek az óri​á​si or​go​ná​nak a bo​nyo​lult gé​pe​ze​tén be​lül az egyes já​té​ko​sok előtt nyit​va áll a le​he​tő​sé​gek és kom​bi​ná​ci​ók egész vi​lá​ga, és majd​nem le​he​tet​len, hogy ezer kö​vet​ke​ze​te​sen vé​gig​ját​szott já​ték kö​zül akár ket​tő is a fel​szí​nes​nél job​ban ha​son​lít​son egy​más​ra. Még ha meg​tör​tén​nék is, hogy két​já​té​kos egy​szer vé​let​le​nül ugyan​azt a né​hány té​mát vá​lasz​ta​ná já​té​ka tar​tal​má​ul, a két já​ték, a já​té​ko​sok gon​dol​ko​dás​mód​ja, jel​le​me, han​gu​la​ta és vir​tu​o​zi​tá​sa sze​rint, egé​szen más​ként foly​na le, s más​ként vég​ződ​nék. Alap​já​ban véve tel​je​sen a tör​té​net​író tet​szé​sé​re van bíz​va, mi​lyen messzi​re ve​ze​ti vissza az üveg​gyöngy​já​ték kez​de​tét és előz​mé​nye​it. Mert mint egyet​len nagy esz​mé​nek, iga​zá​ban en​nek sincs kez​de​te, ha​nem, ép​pen esz​me​i​leg, min​dig is lé​te​zett. Elő​ze​tes ké​pét – esz​me​ként, sej​te​lem​ként, vágy​álom​ként – ott lát​juk már szá​mos ré​geb​bi kor​ban, így pél​dá​ul Pü​tha​go​rasz​nál, majd a ké​sei an​tik kul​tú​rá​ban, a hel​le​nisz​ti​kus-gnosz​ti​kus kör​ben, s ugyan​így a régi kí​na​i​ak​nál, az​tán is​mét az arab-mór szel​le​mi élet csúcs​pont​ja​in, s elő​éle​té​nek nyo​ma to​vább ve​zet a sko​lasz​ti​kán és a hu​ma​niz​mu​son át a ti​zen​he​te​dik és ti​zen​nyol​ca​dik szá​za​di ma​te​ma​ti​kus-aka​dé​mi​á​kig, a ro​man​ti​kus fi​lo​zó​fi​á​kig s No​va​lis má​gi​kus ál​ma​i​nak rú​ná​i​hoz. A szel​lem min​den tö​rek​vé​se egy Uni​ver​si​tas Lit​terarum esz​mé​nyi cél​já​nak el​éré​sé​re, min​den pla​tó​ni aka​dé​mia, a szel​le​mi elit min​den tár​su​lá​sa, min​den kö​ze​le​dé​si kí​sér​let az eg​zakt és a sza​ba​dabb tu​do​má​nyok közt, min​den pró​bál​ko​zás a tu​do​mány és mű​vé​szet vagy a tu​do​mány és val​lás össze​bé​kí​té​sé​re ugyan​ezen az örök esz​mén ala​pult, amely szá​munk​ra az üveg​gyöngy​já​ték​ban öl​tött tes​tet. Sem​mi két​ség: olyan szel​le​mek, mint Abé​lard, Leib​niz, He​gel, ar​ról ál​mod​tak, hogy egy​-

köz​pon​tú rend​sze​rek​be fog​lal​ják a szel​le​mi uni​verzu​mot, s a szel​le​mi lét és a mű​vé​szet ele​ven szép​sé​gét az eg​zakt tu​do​mány​sza​kok má​gi​kus meg​fo​gal​ma​zó ere​jé​vel egye​sít​sék. Ab​ban az idő​ben, ami​kor a zene és ma​te​ma​ti​ka jó​for​mán egy​szer​re élte klasszi​kus kor​sza​kát, gya​ko​ri volt köz​tük a ba​rát​ko​zás, egy​más meg​ter​mé​ke​nyí​té​se. S két év​szá​zad​dal előbb, pél​dá​ul, ugyan​az a lé​leg​zet árad Ni​co​laus Cu​sa​nus mon​da​ta​i​ból: „A szel​lem a le​het​sé​ges​hez ido​mul, hogy min​dent a le​het​sé​ges​ség mód​ján mér​jen, s az ab​szo​lút szük​ség​sze​rű​ség​hez ido​mul, hogy min​dent egy​sé​ge és egy​sze​rű​sé​ge mód​ján mér​jen, aho​gyan Is​ten te​szi, az össze​füg​gés szük​sé​ges​sé​gé​hez ido​mul, hogy így min​dent a maga sa​já​tos​sá​ga szem​pont​já​ból mér​jen le, s vé​gül a de​ter​mi​nált le​het​sé​ges​hez ido​mul, hogy min​dent a sa​ját léte szem​pont​já​ból mér​le​gel​jen. To​váb​bá pe​dig a szel​lem jel​ké​pe​sen is fel​mé​ri, össze​ha​son​lí​tás út​ján, hogy mi​ként ve​he​ti igény​be a szá​mot és a mér​ta​ni alak​za​to​kat, hogy rá​juk, mint ha​son​la​tok​ra, hi​vat​koz​has​sék.” Kü​lön​ben, úgy lát​szik, Cu​sa​nus​nak nem csu​pán ez az egyet​len gon​do​la​ta utal már-már a mi üveg​gyöngy​já​té​kunk​ra, vagy nem​csak ez fe​lel meg, be​lő​le ered​vén, a kép​ze​lő​e​rő ha​son​ló irá​nyá​nak, akár​csak aman​nak a gon​do​lat​já​té​kai; több, sőt sok ha​son​ló egy​be​hang​zás mu​tat​ha​tó ki nála. Az, hogy örö​mét leli a ma​te​ma​ti​ká​ban, örül an​nak és ké​pes rá, hogy az euk​li​dé​szi geo​met​ria alak​za​ta​it és axi​ó​má​it meg​vi​lá​gí​tó ha​son​la​tok​ként al​kal​maz​za teo​ló​gi​ai-böl​cse​le​ti fo​gal​mak​ra – mint​ha na​gyon kö​zel áll​na a Já​ték men​ta​li​tá​sá​hoz, s oly​kor még la​tin stí​lu​sa is (amely​nek sza​vai nem​rit​kán sa​ját sza​bad ki​ta​lá​lá​sai, noha sen​ki la​ti​nul tudó fél​re nem ért​he​ti őket) a Já​ték​nyelv sza​ba​don csa​pon​gó plasz​ti​ci​tá​sá​ra em​lé​kez​tet. Úgy​szin​tén az üveg​gyöngy​já​ték te​rem​tő ősei közé tar​to​zik, mint ahogy ér​te​ke​zé​sünk mot​tó​ja is mu​tat​ja, Al​ber​tus Se​cun​dus. S gya​nít​juk, ha idé​ze​tek​kel ugyan bi​zo​nyí​ta​ni nem is tud​juk, hogy a Já​ték gon​do​la​ta úrrá lett a ti​zen​ha​to​dik, ti​zen​he​te​dik és ti​zen​nyol​ca​dik szá​zad​nak azo​kon a tu​dós ze​ne​szer​ző​in is, akik ze​nei kom​po​zí​ci​ó​i​kat ma​te​ma​ti​kai szá​mí​tá​sok​ra ala​poz​ták. A régi iro​dal​mak​ban itt-ott le​gen​dák​ra buk​ka​nunk: bölcs és má​gi​kus já​té​kok​ról, me​lye​ket tu​dó​sok, szer​ze​te​sek vagy mű​vé​szet​pár​to​ló fe​je​del​mek ta​lál​tak ki és ját​szot​tak, pél​dá​ul olyan sakk​já​ték for​má​já​ban, ahol a fi​gu​rák​nak és a me​zők​nek a meg​szo​kot​ton kí​vül még más, tit​kos je​len​té​sük is volt. És hát köz​is​mer​tek min​den kul​tú​ra fi​a​tal​ko​rá​ból azok a hír​adá​sok, me​sék és mon​dák, ame​lyek a ze​né​nek – messze túl min​den más, csu​pán mű​vé​szi meg​nyi​lat​ko​zá​son – lel​ke​ken és né​pe​ken ural​ko​dó ha​tal​mat tu​laj​do​ní​ta​nak, s az em​be​rek és ál​la​ma​ik tit​kos kor​mány​zó​já​vá vagy tör​vény​köny​vé​vé te​szik meg. A leg​ősibb Kí​ná​tól a gö​rög mon​dá​kig min​de​nütt sze​re​pel az a gon​do​lat, hogy az em​be​rek esz​mé​nyi, mennyei éle​te a mu​zsi​ka he​ge​mó​ni​á​já​val va​ló​sít​ha​tó meg. A ze​né​nek ez​zel a kul​tu​szá​val függ össze a leg​ben​ső​sé​ge​seb​ben az üveg​gyöngy​já​ték is („örök át​vál​to​zás​ban kö​szönt e föl​dön itt lenn a dal tit​kos ha​tal​ma” – No​va​lis). Ha már​most a Já​ték esz​mé​jét örök​nek lát​juk is, és épp ezért úgy te​kint​jük, hogy már meg​va​ló​su​lá​sa előtt is min​dig lé​te​zett és moz​gás​ban volt, meg​va​ló​su​lá​sá​nak az ál​ta​lunk is​mert for​má​já​ban még​is​csak meg​van a maga meg​ha​tá​ro​zott tör​té​ne​te, s en​nek leg​fon​to​sabb sza​ka​sza​i​ról pró​bá​lunk be​szá​mol​ni rö​vi​den.

Az a szel​le​mi moz​ga​lom, amely​nek a gyü​möl​cse töb​bek kö​zött a Rend in​téz​mé​nye és az üveg​gyöngy​já​ték, egy olyan tör​té​nel​mi idő​szak​ban kez​dő​dött, amely Pli​ni​us Zi​e​gen​halss iro​da​lom​tör​té​nész alap​ve​tő ku​ta​tá​sai óta – az ő el​ne​ve​zé​se alap​ján – a „tár​ca​iro​da​lom kor​sza​ka” ne​vet vi​se​li. Az ilyen el​ne​ve​zé​sek szé​pen hang​za​nak, de ve​szé​lye​sek, és min​dig arra csá​bí​ta​nak, hogy igaz​ság​ta​la​nul ítél​jük meg az em​be​ri élet va​la​mely múlt​bé​li ál​la​po​tát; így hát az a „tár​ca​iro​da​lom”-kor​szak sem volt ép​pen​-

ség​gel szel​lem​te​len, ko​ránt​sem, még csak szel​le​mi​leg sze​gény sem volt. De, ahogy Zi​e​gen​halss érez​te​ti ve​lünk, nem​igen tu​dott mit kez​de​ni szel​le​mé​vel, vagy in​kább: az élet és az ál​lam gaz​da​sá​gi rend​sze​rén be​lül nem tud​ta a neki meg​fe​le​lő hely​hez és sze​rep​hez jut​tat​ni a szel​le​met. Őszin​tén szól​va, na​gyon rosszul is​mer​jük azt a kor​sza​kot, noha ab​ból a ta​laj​ból nőtt ki jó​for​mán mind​az, ami is​mer​te​tő​je​gye mai szel​le​mi éle​tünk​nek. Az a kor, Zi​e​gen​halss sze​rint kü​lö​nös mér​té​kig „pol​gá​ri” és a szé​les kör​ben ter​je​dő in​di​vi​du​a​liz​mus​nak hó​do​ló kor​szak volt, s ha lég​kö​re érez​te​té​sé​re, Zi​e​gen​halss le​írá​sa alap​ján, fel​vá​zol​juk né​hány vo​ná​sát, azt az egyet leg​alább​is biz​to​san tud​juk, hogy ezek nem ki​agyalt vagy lé​nye​ge​sen el​túl​zott és el​raj​zolt vo​ná​sok, mert a nagy ku​ta​tó iro​dal​mi és egyéb bi​zo​nyí​té​kok tö​me​gé​vel iga​zol​ja ál​lí​tá​sa​it. Csat​la​kozunk en​nek a tu​dós​nak a vé​le​mé​nyé​hez, aki ez idá​ig egye​dül mél​tat​ta ko​moly vizs​gá​ló​dás​ra a „tár​ca​iro​da​lom” kor​sza​kát, köz​ben azért azt se fe​lejt​sük el, hogy könnyű is meg bal​ga​ság is tá​vo​li ko​rok té​ve​dé​sei, hely​te​len szo​ká​sai mi​att az or​run​kat fin​tor​gat​nunk. Eu​ró​pa szel​le​mi éle​té​nek fej​lő​dé​sé​ben a kö​zép​kor vége óta mint​ha két nagy tö​rek​vés mu​tat​koz​nék: a gon​dol​ko​dás és a hit fel​sza​ba​dí​tá​sa min​den​fé​le te​kin​tély​elv ha​tá​sa alól, vagy​is a ma​gát szu​ve​rén​nek és nagy​ko​rú​nak tar​tó ér​te​lem har​ca a ró​mai egy​ház el​len, más​részt vi​szont a tit​kolt, de szen​ve​dé​lyes szán​dék, hogy ezt a sza​bad​sá​gát tör​vé​nye​sít​se, s új, ön​ma​gá​ból fa​ka​dó, hoz​zá illő te​kin​tély​re te​gyen szert. Ál​ta​lá​no​sít​va azt is mond​hat​nánk: e gyak​ran fur​csán el​lent​mon​dá​sos har​cot, amely két egy​más​sal el​vi​leg el​len​té​tes cél el​éré​sé​ért folyt, a szel​lem nagy​já​ból meg​nyer​te. Hogy va​jon ez a nye​re​ség meg​ér​te-e a szám​ta​lan ál​do​za​tot, s va​jon szel​le​mi éle​tünk mai rend​je elég​gé tö​ké​le​tes-e és elég so​ká​ig tart-e ah​hoz, hogy vé​gül ér​tel​mes ál​do​zat​nak lás​sék mind​ama szen​ve​dés, sok-sok görcs, az eret​nek​pö​rök, mág​lyák kín​ja, kép​te​len​sé​ge s az éle​tü​ket té​boly​ban vagy ön​gyil​kos​ként vég​ző „gé​ni​u​szok” sora – ez a kér​dés szá​munk​ra meg​en​ged​he​tet​len. A tör​té​ne​lem meg​tör​tént – s hogy jó volt-e vagy jobb lett vol​na, ha el​ma​rad, s hogy el​is​mer​het​jük-e „ér​tel​mét”, en​nek nincs je​len​tő​sé​ge. Így hát to​vább foly​tak a szel​lem „sza​bad​sá​gá​ért” ví​vott har​cok is, és ép​pen eb​ben a ké​sei, tár​ca​iro​da​lom-kor​szak​ban azt ered​mé​nyez​ték, hogy a szel​lem va​ló​ban hal​lat​lan s már ön​ma​gá​nak is el​vi​sel​he​tet​len sza​bad​sá​got él​ve​zett, mint​hogy az egy​ház gyám​sá​gát tö​ké​le​te​sen s az ál​la​mét rész​ben le​ráz​ta ugyan ma​gá​ról, de iga​zi, maga fo​gal​maz​ta és tisz​te​let​ben tar​tott tör​vény​re nem lelt, va​ló​di, új te​kin​télyt és le​gi​ti​mi​tást még min​dig nem mu​tat​ha​tott fel. A pél​dák, ame​lye​ket Zi​e​gen​halss so​rol fel ab​ból a kor​ból – a szel​lem le​ala​cso​nyí​tá​sá​nak, meg​vá​sá​rol​ha​tó​sá​gá​nak, ön​fel​adá​sá​nak pél​dái – va​ló​ban meg​hök​ken​tő​ek. Be kell is​mer​nünk, hogy nem va​gyunk ké​pe​sek egy​ér​tel​mű meg​ha​tá​ro​zá​sát adni ama ter​mé​kek​nek, tud​ni​il​lik a „tár​cák​nak”, me​lyek​ről a kort el​ne​vez​ték. Úgy lát​szik, a na​pi​saj​tó anya​gá​nak kü​lö​nö​sen ked​velt ré​sze​ként mil​li​ók szá​má​ra ter​mel​ték a tár​cát, ez volt a mű​ve​lőd​ni vá​gyó ol​va​sók fő táp​lá​lé​ka, mert ezek az írá​sok a tu​dás ezer​fé​le tár​gyá​ról tá​jé​koz​tat​tak, vagy in​kább „cse​veg​tek” róla; s úgy rém​lik, az oko​sabb tár​ca​írók oly​kor mu​lat​tak sa​ját mun​ká​ju​kon, Zi​e​gen​halss leg​alább​is azt vall​ja: szá​mos olyan mun​ká​ra buk​kant, ame​lye​ket, mi​vel egyéb​ként tel​je​sen ért​he​tet​le​nek vol​ná​nak, haj​la​mos úgy ma​gya​ráz​ni, hogy ben​nük ön​ma​gu​kat gú​nyol​ják ki a szer​zők. Meg​le​het, hogy ezek​ben az ipar​sze​rű​en gyár​tott cik​kek​ben jó adag iró​nia és ön​iró​nia hal​mo​zó​dott fel, de en​nek meg​ér​té​sé​hez előbb még meg kel​le​ne ta​lál​nunk a kul​csot. E já​té​kos locs​ka​sá​gok ki​öt​lői ré​szint az új​sá​gok szer​kesz​tő​sé​ge​i​ből ke​rül​tek ki, ré​szint „sza​bad” írók vol​tak, sőt gya​kor​ta köl​tő​nek is ne​vez​ték őket, de úgy lát​szik, kö​zü​lük igen so​kan a tu​dó​sok rend​jé​be tar​toz​tak, mi több, hí​res egye​te​mi ta​ná​rok vol​tak. Az ef​fé​le iro​má​nyok ked​venc té​mái vol​tak: anek​do​ták hí​res fér​fi​ak és nők éle​té​ből s a le​ve​le​zé​sük; cí​mük pél​dá​ul: „Fried​rich Nietz​sche és a női di​vat 1870 tá​ján”, vagy „Ros​si​ni ked​venc éte​lei”, avagy „Az öleb sze​re​pe a nagy kur​ti​zá​nok éle​té​ben” és ha​son​lók. Sze​ret​ték még a tör​té​nel​mi​es​ke​dő esz​me​fut​ta​tá​so​kat a va​gyo​no​sak idő​sze​rű tár​sal​gá​si té​má​i​ról, te​szem azt: „Az arany mes​ter​sé​ges elő​ál​lí​tá​sá​nak álma az év​szá​za​-

dok so​rán”, vagy „Kí​sér​le​tek az idő​já​rás ké​mi​ai-fi​zi​kai be​fo​lyá​so​lá​sá​ra” és vagy száz ef​fé​le. Ha ezek​nek a fe​cse​gé​sek​nek Zi​e​gen​halss idéz​te cí​me​it ol​vas​suk, ide​gen​ke​dé​sünk nem is annyi​ra an​nak a kö​rül​mény​nek szól, hogy akad​tak em​be​rek, akik az ilyes​mit napi ol​vas​má​nyuk​ként fal​ták, ha​nem in​kább an​nak a tény​nek, hogy ne​ves, ran​gos és jól kép​zett szer​zők se​gí​tet​tek e mit sem érő ér​de​kes​sé​gek tö​meg​fo​gyasz​tá​sát „ki​szol​gál​ni”, ahogy ezt jel​lem​ző mó​don ki​fe​jez​ték: a ki​fe​je​zés egyéb​ként jel​lem​zi az em​ber ak​ko​ri vi​szo​nyát is a gép​hez. Időn​ként kü​lö​nö​sen köz​ked​velt volt is​mert sze​mé​lyi​sé​gek fag​ga​tá​sa napi kér​dé​sek​ről – en​nek Zi​e​gen​halss kü​lön fe​je​ze​tet szen​tel –, ami​kor is pél​dá​ul ne​ves ve​gyé​szek vagy zon​go​ra​vir​tu​ó​zok po​li​ti​ká​ról, ked​velt szí​né​szek, tán​co​sok, tor​ná​szok, re​pü​lők vagy köl​tők is az agg​le​gény​ség elő​nye​i​ről és hát​rá​nya​i​ról, a pénz​ügyi vál​ság fel​te​he​tő oka​i​ról s egye​bek​ről nyi​lat​koz​tak. Csak​is az volt a fon​tos, hogy össze​pá​ro​sít​sa​nak egy is​mert ne​vet egy ép​pen idő​sze​rű té​má​val: ol​vas​sák el Zi​e​gen​halss köny​vé​ben a jó​részt csat​ta​nós pél​dá​kat: szá​zá​val idé​zi őket. Mint mon​dot​tuk, ebbe az egész se​rény​ke​dés​be gya​nít​ha​tó​lag jó adag iró​nia is ve​gyült, sőt ta​lán dé​mo​ni​kus, két​ség​be​esett iró​nia, ám ebbe csak na​gyon ne​he​zen tud​juk be​le​kép​zel​ni ma​gun​kat; a nagy tö​meg azon​ban, amely ak​ko​ri​ban, úgy lát​szik, fel​tű​nő​en él​vez​te az ol​va​sást, két​ség​te​le​nül jó​hi​sze​mű​en, ko​mo​lyan fo​gad​ta mind​eze​ket a gro​teszk dol​go​kat. Ha egy hí​res fest​mény gaz​dát cse​rélt, egy ér​té​kes kéz​ira​tot el​ár​ve​rez​tek, ha egy ősi kas​tély le​égett, vagy egy ős​ne​me​si név vi​se​lő​je va​la​mi bot​rány​ba ke​ve​re​dett, a sok ezer​nyi tár​cá​ból nem​csak ezek​ről a té​nyek​ről ér​te​sül​tek az ol​va​sók, ha​nem még az​nap vagy más​nap tö​me​gé​vel kap​ták az anek​do​ti​kus, tör​té​nel​mi, lé​lek​ta​ni, ero​ti​kus és egyéb anya​got a min​den​ko​ri ve​zér​szó sze​rint; a nap min​den ese​mé​nyé​ről tüs​tént öm​lött a túl​buz​gó ir​ka​fir​ká​lás, és mind​eme köz​le​mé​nye​ken – a fel​so​ra​koz​ta​tás, ros​tá​lás és meg​fo​gal​ma​zás mód​ján – ál​ta​lá​ban raj​ta volt a kap​kod​va és fe​le​lőt​le​nül gyár​tott tö​meg​áru pe​csét​je. Egyéb​ként, úgy lát​szik, a tár​camű​faj​hoz bi​zo​nyos já​té​kok is tar​toz​tak, ezek​re még ösz​tö​nöz​ték is az ol​va​sót, aki így te​vé​ke​nyen részt vett ab​ban, hogy túl​táp​lál​ják tu​dás​anyag​gal; Zi​e​gen​halss er​ről, a „ke​reszt​rejt​vény” fur​csa té​má​ja kap​csán, egy hosszú láb​jegy​zet​ben tá​jé​koz​tat min​ket. Ak​ko​ri​ban ezer és ezer, több​sé​gé​ben ne​héz mun​kát vég​ző s ne​héz éle​tet élő em​ber gör​nyedt sza​bad órá​i​ban be​tűk​ből álló négy​ze​tek és ke​resz​tek fölé, hogy hé​za​ga​i​kat bi​zo​nyos já​ték​sza​bá​lyok sze​rint ki​tölt​se. Óva​kod​nunk kell at​tól, hogy en​nek csu​pán a ne​vet​sé​ges vagy esze​lős jel​le​gét lás​suk, és nem is sza​bad gú​nyo​lód​nunk raj​ta. Azok a gye​re​kes rejt​vé​nyek​kel ját​szó, mű​velt​ség​ter​jesz​tő cik​ke​ket író és ol​va​só em​be​rek ugyan​is ko​ránt​sem vol​tak ár​tat​lan gyer​me​kek vagy já​té​kos ked​vű phai​á​kok, el​len​ke​ző​leg: tele vol​tak szo​ron​gás​sal, po​li​ti​kai, gaz​da​sá​gi és mo​rá​lis for​ron​gás​ban él​tek, lá​buk alatt ren​gett a föld, szám​ta​lan bor​zal​mas há​bo​rút és pol​gár​há​bo​rút vív​tak, s kis mű​velt​sé​gi já​té​ka​ik nem csu​pán bo​tor gye​rek​sé​gek vol​tak, ha​nem meg​fe​lel​tek an​nak a mély, ben​ső igé​nyük​nek, hogy be​huny​has​sák a sze​mü​ket, s a meg​ol​dat​lan kér​dé​sek, a szo​ron​gá​sos pusz​tu​lás-sej​tel​mek elől egy le​he​tő​leg mi​nél ár​tat​la​nabb lát​szat​vi​lág​ba me​ne​kül​hes​se​nek. Ki​tar​tó​an ta​nul​ták az au​tó​ve​ze​tést, a ne​héz kár​tya​já​té​ko​kat, ál​mo​doz​va szen​tel​ték ma​gu​kat a rejt​vény​fej​tés​nek – mert úgy​szól​ván véd​te​le​nek vol​tak a ha​lál​lal, a szo​ron​gás​sal, a fáj​da​lom​mal, az éh​ség​gel szem​ben, az egy​há​zak már nem nyújt​hat​tak vi​gaszt, a szel​lem sem ta​ná​csot. Ők, akik annyi cik​ket ol​vas​tak, annyi elő​adást hall​gat​tak meg, arra nem for​dí​tot​tak időt és fá​rad​sá​got, hogy erőt gyűjt​se​nek a fé​le​lem el​len, le​küzd​jék ma​guk​ban a szo​ron​gást a ha​lál​tól, vég​vo​nag​lás​ban él​tek, s nem hit​tek a hol​nap​ban. Elő​adá​so​kat is tar​tot​tak, s a tár​cá​nak er​ről a va​la​mi​vel elő​ke​lőbb vál​fa​já​ról is szól​nunk kell rö​vi​den. Ama kor pol​gá​ra​i​nak, akik még na​gyon is ra​gasz​kod​tak a mű​velt​ség – haj​da​ni je​len​té​sé​től meg​fosz​tott – fo​gal​má​hoz, a cik​ke​ken kí​vül nagy szám​ban kí​nál​tak elő​adá​so​kat is, szak​em​be​rek csak​úgy, mint szel​le​mi him​pel​lé​rek, nem csu​pán kü​lön​fé​le al​kal​mak​kor tar​tott ün​ne​pi be​szé​dek for​má​já​ban, ha​nem vad ver​sen​gés​ben és szin​te fel​fog​ha​tat​lan mennyi​ség​ben. Egy kö​ze​pes nagy​sá​gú vá​ros​ban a pol​-

gár vagy a fe​le​sé​ge ak​ko​ri​ban kö​rül​be​lül he​ten​ként egy​szer, a nagy​vá​ro​sok​ban azon​ban jó​for​mán min​den este hall​gat​ha​tott olyan elő​adá​so​kat, me​lyek​ben el​mé​le​ti ok​ta​tást ka​pott va​la​mi​lyen té​má​ról, mű​al​ko​tá​sok​ról, köl​tők​ről, tu​dó​sok​ról, ku​ta​tók​ról, vi​lág kö​rü​li utak​ról, elő​adá​so​kat, ame​lyek​ben a hall​ga​tó tel​je​sen passzív mó​don vett részt, s ame​lyek ele​ve fel​té​te​lez​ték a hall​ga​tó némi kap​cso​la​tát az elő​adás tar​tal​má​val, va​la​mi​fé​le elő​ze​tes kép​zett​sé​gét és be​fo​ga​dó​ké​pes​sé​gét, anél​kül, hogy ez a leg​több eset​ben meg​lett vol​na. Akad​tak itt szó​ra​koz​ta​tó, tem​pe​ra​men​tu​mos vagy el​més elő​adá​sok pél​dá​ul Goe​thé​ről, aki kék frakk​ban lép ki a pos​ta​ko​csi​ból, és strass​bur​gi vagy wetz​la​ri lá​nyo​kat csá​bít el, avagy az arab kul​tú​rá​ról, ezek​ben – mint a koc​ka​ve​tő ser​leg​ben – össze​ráz​tak egy ha​lom in​tel​lek​tu​á​lis di​vat​szót, és min​den​ki örült, ha be​lő​lük, csak úgy meg​kö​ze​lí​tő​leg is, rá​is​mert né​hány​ra. Elő​adá​so​kat hall​hat​tak olyan köl​tők​ről, akik​nek a mű​ve​it so​ha​sem ol​vas​ták vagy ol​va​sá​suk még szán​dé​kuk​ban sem volt; eze​ket az elő​adá​so​kat eset​leg még ké​pek ve​tí​té​sé​vel is kí​sér​ték, és akár​csak az új​ság​tár​cák​ban, itt is egyes, szór​vá​nyos, ér​té​kük​től meg​ra​bolt mű​ve​lő​dé​si ér​té​kek​kel és tu​dás​tö​re​dé​kek​kel vi​as​kod​tak. Egy​szó​val, már a kü​szö​bön áll​tak a szó ama ret​te​ne​tes ér​ték​vesz​té​sé​nek, amely elő​ször csak ti​tok​ban s a leg​szű​kebb kör​ben hív​ta élet​re azt a he​ro​i​ku​san asz​ke​ti​kus el​len​moz​gal​mat, mely nem sok​kal utóbb lát​ha​tó​vá és ha​tal​mas​sá nőtt, s a szel​lem új fe​gyel​mé​nek és mél​tó​sá​gá​nak ki​in​du​ló​pont​ja lett. Hogy a szel​le​mi élet ilyen ké​tes és ál​sá​gos volt ab​ban a kor​szak​ban, amely egyéb​ként sok szem​pont​ból tett​erő​ről és nagy​ság​ról ta​nús​ko​dott, ezt mi ma​i​ak a ré​mü​let tü​ne​te​ként ér​tel​mezzük: a szel​lem meg​ret​tent, ami​kor lát​szó​la​gos győ​zel​me és ér​le​lő​dé​se kor​sza​ká​nak vé​gén vá​rat​la​nul a Sem​mi​vel ta​lál​ta ma​gát szem​ben: nagy-nagy anya​gi ín​ség​gel, po​li​ti​kai és há​bo​rús för​ge​te​gek pe​ri​ó​du​sá​val és az​zal, hogy szin​te egyet​len éj​sza​ka alatt ő maga is bi​zal​mat​lan​ná vált ön​ma​ga, a sa​ját ere​je és mél​tó​sá​ga, sőt a sa​ját léte iránt is. De köz​ben azért még sok ma​gas szín​vo​na​lú szel​le​mi tel​je​sít​mény is akadt a pusz​tu​lás​han​gu​lat​nak ab​ban a sza​ka​szá​ban, töb​bek kö​zött egy olyan ze​ne​tu​do​mány kez​de​te, amely​nek há​lás örö​kö​sei va​gyunk. Ám amennyi​re könnyű szé​pen és ér​tel​me​sen be​il​lesz​te​ni a vi​lág​tör​té​ne​lem​be a múlt tet​szés sze​rin​ti sza​ka​sza​it, annyi​ra kép​te​len ön​ma​ga be​so​ro​lá​sá​ra min​den je​len​kor; így hát ak​ko​ri​ban, míg ro​ha​mo​san zu​han​tak a szel​le​mi igé​nyek és tel​je​sít​mé​nyek egy​re sze​ré​nyebb ní​vó​ra, fé​lel​mes bi​zony​ta​lan​ság és két​ség​be​esés ha​ra​pó​zott el épp a szel​lem em​be​rei közt. Ak​kor jöt​tek rá ugyan​is arra (Nietz​sche óta el​vét​ve már sej​tett föl​fe​de​zés), hogy kul​tú​ránk if​jú​ko​ra és al​ko​tó pe​ri​ó​du​sa vé​get ért, be​kö​szön​tött az öreg​kor és az al​kony, s eb​ből a min​den​ki ál​tal ér​zett és so​kak​tól nyer​sen meg​fo​gal​ma​zott fel​is​me​rés​ből ki​in​dul​va ma​gya​ráz​ták a kor szá​mos ag​gasz​tó tü​ne​tét: az élet si​vár el​gé​pi​e​se​dé​sét, az er​kölcs mély​re zül​lé​sét, a né​pek hi​tet​len​sé​gét, a mű​vé​szet ál​sá​gos vol​tát. Mint ab​ban a cso​dá​la​tos kí​nai me​sé​ben, föl​csen​dült „A ha​nyat​lás ze​né​je”, és messze dör​gő or​go​na​basszus​ként zen​gett év​ti​ze​de​ken át, rom​lás​ként ron​tott be az is​ko​lák​ba, a fo​lyó​ira​tok​ba, az aka​dé​mi​ák​ra, mé​la​bú​ként és lel​ki be​teg​ség​ként öm​lött-áradt át a kor még ko​mo​lyan ve​he​tő mű​vé​sze​i​nek és bí​rá​ló​i​nak több​sé​gé​be, s vad és di​let​táns túl​ter​me​lés​ként tom​bol​ta ki ma​gát a mű​vé​sze​tek min​den ágá​ban. Ez​zel a be​to​la​ko​dó és vissza töb​bé nem va​rá​zsol​ha​tó el​len​ség​gel szem​ben több​fé​le ma​ga​tar​tás volt le​het​sé​ges. Fel le​he​tett is​mer​ni né​mán, s el le​he​tett vi​sel​ni szto​i​ku​san a ke​se​rű igaz​sá​got: a leg​job​bak kö​zül so​kan ezt tet​ték. Meg le​he​tett pró​bál​koz​ni a le​ta​ga​dá​sá​val, s eh​hez a kul​tú​ra ha​nyat​lá​sát hir​de​tő iro​dal​má​rok sok ké​nyel​mes tá​ma​dá​si pon​tot kí​nál​tak; azon​kí​vül, aki harc​ba szállt azok el​len a fe​nye​ge​tő​ző pró​fé​ták el​len, meg​hall​ga​tás​ra és tá​mo​ga​tás​ra ta​lált a pol​gár​nál, hi​szen hogy az ő kul​tú​rá​ja, ame​lyet teg​nap még a bir​to​ká​nak vélt, s amely​re olyan büsz​ke volt, egy​ál​ta​lán nem él már, hogy az a mű​velt​ség és az a mű​vé​szet, ame​lyet ő sze​ret, nem le​het töb​bé már iga​zi mű​velt​ség és iga​zi mű​vé​szet – ezt épp​oly ar​cát​lan​ság​nak és tűr​he​tet​len​nek ta​lál​ta, mint a vá​rat​lan inf​lá​ci​ó​kat s mint a tő​ke​be​fek​te​té​se​it fe​nye​ge​tő for​ra​dal​ma​kat. Ezen​kí​vül a nagy ha​nyat​lás​han​gu​lat​tal szem​ben le​he​tett még ci​ni​kus​nak is len​ni: tán​col​ni

jár​tak, ósdi bo​lond​ság​nak ne​vez​ték a jö​vő​ért ér​zett gon​dot, han​gu​la​tos tár​cák​ban zen​ge​dez​tek a mű​vé​szet kö​ze​li vé​gé​ről, a tu​do​mány, a nyelv vé​gé​ről, némi ön​gyil​kos kéj​jel ál​la​pí​tot​ták meg a ma​guk épí​tet​te pa​pi​ros tár​ca vi​lág​ról, hogy az a szel​lem tel​jes de​mo​ra​li​zá​lá​sa, a fo​gal​mak inf​lá​ci​ó​ja, s úgy tet​tek, mint​ha ci​ni​kus kö​zönnyel vagy baccháns má​mor​ral néz​nék, ho​gyan pusz​tul el nem​csak a mű​vé​szet, a szel​lem, az er​kölcs, a be​csü​le​tes​ség, de maga Eu​ró​pa s „a vi​lág” is. A de​rék em​be​rek közt csön​desko​mor, a rosszak közt ka​ján pesszi​miz​mus ural​ko​dott el, s előbb le kel​lett rom​bol​ni az el​avul​tat, a po​li​ti​ka és há​bo​rú ré​vén bi​zo​nyos mér​té​kig át kel​lett ren​dez​ni a vi​lá​got és a mo​rált, hogy vég​re a kul​tú​ra is ké​pes​sé vál​jék a va​ló​di ön​vizs​gá​lat​ra és ön​ma​ga új rang​so​ro​lá​sá​ra. Köz​ben ez a kul​tú​ra az át​me​net év​ti​ze​dei alatt nem alud​ta ál​mát, ha​nem ép​pen ha​nyat​lá​sa és lát​szó​la​gos ön​fel​adá​sa so​rán a mű​vé​szek, pro​fesszo​rok és tár​ca​írók ré​vén egye​sek​nek a lel​ké​ben a leg​éle​sebb éber​sé​gig és ön​vizs​gá​la​tig ju​tott el. Már a tár​ca​iro​da​lom vi​rág​ko​rá​ban is min​de​nütt akad​tak egyes kis cso​por​tok, ame​lyek el​szán​ták ma​gu​kat rá, hogy hí​vek ma​rad​nak a szel​lem​hez, és tel​jes ere​jük​ből igye​kez​nek ezen a ko​ron át​men​te​ni a jó ha​gyo​mány, a fe​gye​lem, a mód​szer és az in​tel​lek​tu​á​lis lel​ki​is​me​ret mag​vát. Amennyi​re mi is​mer​jük ma eze​ket a fo​lya​ma​to​kat, úgy lát​szik, fő​leg két cso​port​ban ment vég​be az ön​vizs​gá​lat, az esz​mé​lés, a ha​nyat​lás el​le​ni tu​da​tos el​len​ál​lás pro​cesszu​sa. A tu​dó​sok kul​tu​rá​lis lel​ki​is​me​re​te a ku​ta​tá​sok​ba és a ze​ne​tör​té​net ok​ta​tá​si mód​szer​ta​ná​ba me​ne​kült, mert ez a tu​do​mány ép​pen ak​kor​tájt ért a csúcs​pont​ra, és a tár​ca​vi​lág kel​lős kö​ze​pén két hí​res​sé vált sze​mi​ná​ri​um egy min​ta​sze​rű​en tisz​ta és lel​ki​is​me​re​tes mód​szert fej​lesz​tett ki. És mint​ha a sors vi​gasz​ta​ló​an he​lye​sel​né egy ki​csiny kis bá​tor csa​pat​nak e fá​ra​do​zá​sa​it, a leg​za​va​ro​sabb kor​szak kel​lős kö​ze​pén esett meg az a szép​sé​ges cso​da – vol​ta​képp vé​let​len, de is​te​ni iga​zo​lás​nak ható –, hogy újra rá​ta​lál​tak Jo​hann Se​bas​ti​an Bach ti​zen​egy kéz​ira​tá​ra fi​á​nak, Frie​de​mann-nak egy​ko​ri ha​gya​té​ká​ban! Az el​faj​zás​sal szem​be​ni el​len​ál​lás má​so​dik tá​masz​pont​ja a Nap​ke​let uta​zó​i​nak szö​vet​sé​ge volt; e test​vé​ri​ség tag​jai az in​tel​lek​tu​á​lis fe​gye​lem he​lyett in​kább a lel​ki fe​gye​lem​re, a jám​bor​ság és alá​zat ápo​lá​sá​ra tö​re​ked​tek – szel​le​münk gon​do​zá​sá​nak és az üveg​gyöngy​já​ték​nak a mai for​má​ja tő​lük ka​pott fon​tos ösz​tön​zé​se​ket, fő​ként ami a szem​lé​lő​dést, az el​mél​ke​dést il​le​ti. Hogy új be​te​kin​tést nyer​het​tünk kul​tú​ránk lé​nye​gé​be s fenn​ma​ra​dá​sá​nak le​he​tő​sé​ge​i​be, eb​ben is ré​szük volt a Nap​ke​let uta​zó​i​nak, nem annyi​ra tu​do​má​nyos-elem​ző tel​je​sít​mé​nye​ik​kel, ha​nem in​kább az​zal a régi, tit​kos gya​kor​la​to​kon ala​pu​ló má​gi​kus ké​pes​sé​gük​kel, ahogy át tud​tak lép​ni tá​vo​li ko​rok​ba és kul​tu​rá​lis ál​la​po​tok​ba. Vol​tak kö​zöt​tük pél​dá​ul olyan ze​né​szek és éne​ke​sek, akik​ről azt ál​lít​ják, hogy ké​pe​sek vol​tak tö​ké​le​tes, ere​de​ti tisz​ta​sá​gá​ban adni elő ré​geb​bi ko​rok ze​né​jét, te​hát pél​dá​ul egy 1600-ból vagy 1650-ből való da​ra​bot úgy ját​sza​ni és éne​kel​ni el, mint​ha a ké​sőb​bi rá​ag​ga​tott di​va​tok, fi​no​mí​tá​sok, vir​tu​o​zi​tá​sok még is​me​ret​le​nek vol​ná​nak. Ez ab​ban az idő​ben volt, ami​kor a di​na​mi​ka és a fo​ko​zás haj​há​szá​sa ural​ko​dott min​den ze​nei elő​adás​ban, s a kar​mes​ter ze​nei ki​vi​te​le​zé​se és „fel​fo​gá​sa” szin​te fe​led​tet​te ma​gát a ze​nét. Hal​lat​lan új​don​ság volt ez; a tu​dó​sí​tá​sok sze​rint a hall​ga​tók egy ré​sze tel​je​sen ér​tet​le​nül fo​gad​ta, más ré​sze azon​ban föl​fi​gyelt s azt hit​te, éle​té​ben elő​ször hall ze​nét, mi​dőn a Nap​ke​let uta​zó​i​nak egyik ze​ne​ka​ra első íz​ben adott elő nyil​vá​no​san egy szvi​tet a Hän​del előt​ti kor​ból, da​gá​lyos​ság és ci​rá​dák nél​kül, egy má​sik kor, egy má​sik vi​lág na​i​vi​tá​sá​val és sze​mér​mes​sé​gé​vel. A szö​vet​ség egyik tag​ja Brem​gar​ten és Mor​bio közt a szö​vet​sé​gi csar​nok​ban föl​épí​tett egy Bach-or​go​nát, tö​ké​le​te​sen olyan​ra, ami​lyen​nek Jo​hann Se​bas​ti​an Bach épí​tet​te vol​na, ha mód​ja és le​he​tő​sé​ge van rá. Az or​go​na épí​tő​je a szö​vet​sé​gé​ben már ak​kor is ér​vé​nyes alap​elv​nek meg​fe​le​lő​en el​tit​kol​ta ne​vét, Sil​ber​mann-nak ne​vez​te ma​gát, ti​zen​nyol​ca​dik szá​za​di előd​jé​ről. Ez​zel már kö​ze​lé​be ér​tünk azok​nak a for​rá​sok​nak, me​lyek​ből kul​tú​ránk mai fo​gal​ma fa​kadt. A leg​fon​to​sabb for​rá​sok egyi​ke a leg​fi​a​ta​labb tu​do​mány, a ze​ne​tör​té​net és a ze​ne​esz​té​ti​ka volt, majd a ma​-

te​ma​ti​ka ha​ma​ro​san be​kö​vet​ke​zett föl​len​dü​lé​se, eh​hez já​rult egy csepp​nyi olaj a Nap​ke​let uta​zó​i​nak böl​cses​sé​gé​ből és a leg​szo​ro​sabb össze​füg​gés​ben a zene új fel​fo​gá​sá​val és je​len​té​s​ér​tel​me​zé​sé​vel, az az egy​szer​re de​rűs és re​zig​nált, bá​tor ál​lás​fog​la​lás a kul​tú​rák élet​ko​rát il​le​tő​en. Fö​lös​le​ges vol​na itt so​kat be​szél​nünk er​ről, hisz min​den​ki is​me​ri eze​ket a dol​go​kat. A kul​tú​ra fo​lya​ma​tá​ba tör​té​nő új be​il​lesz​ke​dés​nek vagy in​kább en​nek az új rang​so​ro​lás​nak a leg​fon​to​sabb ered​mé​nye va​la​mi nagy​ará​nyú le​mon​dás volt a mű​al​ko​tá​sok lét​re​ho​zá​sá​ról, a szel​le​mi élet fo​ko​za​tos ki​sza​kí​tá​sa a vi​lá​gi zűr​za​var​ból és – nem ke​vés​bé fon​tos ered​mé​nye az egész​nek a ki​vi​rág​zá​sa: az üveg​gyöngy​já​ték. A já​ték kez​de​te​i​re az el​kép​zel​he​tő leg​na​gyobb ha​tás​sal a ze​ne​tu​do​mány​nak az a be​kö​vet​ke​ző el​mé​lyü​lé​se volt, amely még 900 után, a tár​ca​iro​da​lom leg​szebb vi​rág​ko​rá​ban ment vég​be. Mi, en​nek a tu​do​mány​nak az örö​kö​sei, azt hisszük: job​ban is​mer​jük és bi​zo​nyos ér​te​lem​ben job​ban ért​jük is a nagy, al​ko​tó év​szá​za​dok ze​né​jét, kü​lö​nö​sen a ti​zen​he​te​dik és ti​zen​nyol​ca​dik szá​za​dét, mint min​den ré​geb​bi kor (be​le​ért​ve a klasszi​kus ze​nét). Per​sze mi, utó​dok, egé​szen más vi​szony​ban va​gyunk a klasszi​kus ze​né​vel, mint a te​rem​tő ko​rok em​be​rei; az iga​zi ze​né​nek ez az át​szel​le​mült és re​zig​nált mé​la​bú​tól nem min​dig kel​lő​képp men​tes tisz​te​le​te ná​lunk va​la​mi egé​szen más, mint ama ko​rok bá​jo​san naiv mu​zsi​ká​lá​si örö​me, ame​lye​ket haj​la​mo​sak va​gyunk bol​do​gabb ko​rok​ként iri​gyel​ni, ha ép​pen e ze​né​jük mi​att meg​fe​led​ke​zünk róla, mi​lyen kö​rül​mé​nyek és sors​csa​pá​sok közt ke​let​ke​zett. Nem​ze​dé​kek óta nem lát​juk an​nak, ami​nek szin​te az egész hu​sza​dik szá​zad lát​ta: a fi​lo​zó​fi​át vagy a köl​té​sze​tet ama kul​tu​rá​lis sza​kasz nagy, ma​ra​dan​dó tel​je​sít​mé​nyé​nek, amely a kö​zép​kor vége és a mi ko​runk közé esik, ha​nem csak a ma​te​ma​ti​kát és a ze​nét. Ami​óta – leg​alább​is nagy​já​ból le​mond​tunk az al​ko​tói ve​tél​ke​dés​ről azok​kal a ge​ne​rá​ci​ók​kal, ami​óta le​mond​tunk a mu​zsi​ká​lás har​mó​ni​á​já​nak és tisz​tán ér​zé​ki di​na​mi​ká​já​nak ar​ról a kul​tu​szá​ról, amely Bee​tho​ven​től s a kez​dő​dő ro​man​ti​ká​tól fog​va két év​szá​za​don át ural​ko​dott a zene gya​kor​lá​sá​ban, azt hisszük – no per​sze, a ma​gunk mód​ján, a ma​gunk nem al​ko​tó, epi​gon, de be​csü​le​tes mód​ján! –, hogy tisz​táb​ban és he​lye​seb​ben lát​juk an​nak a kul​tú​rá​nak a ké​pét, amely​nek az örö​kö​sei va​gyunk. Ne​künk már sem​mi sem ju​tott azok​nak a ko​rok​nak a dús​ká​ló​dó ter​me​lé​si ked​vé​ből, ne​künk már-már ért​he​tet​len szín​já​ték az, hogy a ti​zen​ötö​dik és ti​zen​ha​to​dik szá​zad​ban oly so​ká​ig ma​rad​hat​tak meg vál​to​zat​lan tisz​ta​sá​guk​ban a ze​nei stí​lu​sok, hogy az ak​kor írott ze​ne​mű​vek óri​á​si tö​me​gé​ben egy​ál​ta​lán nem le​het rosszat ta​lál​ni, mint ahogy a ti​zen​nyol​ca​dik szá​zad, a kez​dő​dő el​fa​ju​lás szá​za​da stí​lu​sok, di​va​tok és is​ko​lák tű​zi​já​té​kát pro​du​kál​ja, ti​sza​vi​rág-csil​lo​gás​sal és ma​ga​biz​to​san – de hi​szünk ben​ne, hogy ab​ban, amit ma klasszi​kus ze​né​nek ne​ve​zünk, meg​ér​tet​tük és min​ta​kép​ként át​vet​tük azok​nak a nem​ze​dé​kek​nek a tit​kát, szel​le​mét, eré​nyét és jám​bor​sá​gát. Ma​nap​ság pél​dá​ul nem sok​ra vagy sem​mi​re sem be​csül​jük a ti​zen​nyol​ca​dik szá​zad teo​ló​gi​á​ját és egy​há​zi kul​tú​rá​ját vagy a fel​vi​lá​go​so​dás fi​lo​zó​fi​á​ját, vi​szont a kan​tá​ták​ban, pas​si​ók​ban és Bach pre​lú​di​u​ma​i​ban a ke​resz​tény kul​tú​ra vég​ső át​szel​le​mí​té​sét lát​juk. Kü​lön​ben a mi kul​tú​ránk vi​szo​nyá​nak a ze​né​hez van még egy ős​ré​gi és na​gyon tisz​te​let​re​mél​tó pél​da​ké​pe, s ezt az üveg​gyöngy​já​ték na​gyon nagy​ra be​csü​li. A régi csá​szá​rok le​gen​dás Kí​ná​já​ban, em​lék​szünk rá, a ze​né​nek ve​ze​tő sze​re​pe volt az ál​la​mi és az ud​va​ri élet​ben; sőt a zene ál​la​po​tát ép​pen​ség​gel azo​no​sí​tot​ták a kul​tú​ra, az er​kölcs, sőt a bi​ro​da​lom jó​lé​té​vel, és a ze​ne​mes​te​rek​nek szi​go​rú​an kel​lett őr​köd​ni​ük „az ősi hang​ne​mek” meg​óvá​sán és tisz​tán tar​tá​sán. Ha a zene ha​nyat​lott, az a kor​mány​zat és az ál​lam pusz​tu​lá​sá​nak biz​tos jele volt. És a köl​tők rém​sé​ges me​sé​ket me​sél​tek a til​tott, ör​dö​gi s a menny​től ide​gen hang​ne​mek​ről, pél​dá​ul a Csing-Sang-ról s a Csing-Ce-ről, a „ha​nyat​lás ze​né​jé​ről”, amely ha bű​nö​sen föl​csen​dült a ki​rá​lyi pa​lo​tá​ban, az ég is el​sö​té​tült, a fa​lak meg​re​meg​tek, le​om​lot​tak, s a csá​szár és a bi​ro​da​lom tönk​re​ment. Az ős​ko​ri szer​zők sok-sok sza​va he​lyett csak né​hány rész​le​tet idé​zünk Lu Bu Ve „Ta​vasz és ősz” c. mű​vé​nek ze​nei fe​je​ze​té​ből:

„A zene ere​de​te na​gyon messzi​re nyú​lik vissza. A mér​ték​ből ke​let​ke​zik és a nagy Egy​ben gyö​ke​re​zik. A nagy Egy nem​zi a két pó​lust; a két pó​lus nem​zi a sö​tét​sé​get és a fény ere​jét. Ha béke van a vi​lág​ban, ha min​den do​log nyu​ga​lom​ban van, ha vál​to​zá​sa​ik​ban a fel​sőbb pa​ran​cso​kat kö​ve​tik, ak​kor a zene tö​ké​le​tes. Ha a vá​gyak és szen​ve​dé​lyek nem jár​nak ha​mis úton, a zene to​vább tö​ké​le​te​sül. A tö​ké​le​tes ze​né​nek meg​van a maga oka. Az egyen​súly​ból jön lét​re. Az egyen​súly a tör​vény​ből, a tör​vény a vi​lág ér​tel​mé​ből ke​let​ke​zik. Épp ezért ze​né​ről csak​is olyan em​ber​rel le​het be​szél​ni, aki fel​is​mer​te a vi​lág​ér​tel​met. A zene ég és föld har​mó​ni​á​ján ala​pul, a fény és ho​mály egy​be​hang​zá​sán. Ter​mé​sze​te​sen a ha​nyat​ló ál​la​mok és a pusz​tu​lás​ra érett em​be​rek sem nél​kü​lö​zik a ze​nét, de az ő ze​né​jük nem de​rűs. Ezért: mi​nél har​sá​nyabb a zene, an​nál ko​mo​rab​bak lesz​nek az em​be​rek, an​nál na​gyobb ve​szély​ben fo​rog az or​szág, an​nál mé​lyebb​re süllyed a fe​je​de​lem. Ily mó​don a zene lé​nye​ge is ve​szen​dő​be megy. Min​den szent fe​je​de​lem a de​rűt be​csül​te leg​több​re a mu​zsi​ká​ban. A zsar​nok Dzsi és Dzsu​an-Szin a har​sány ze​nét pár​tol​ta. Az erős hang​za​to​kat tar​tot​ták szép​nek és a tö​meg​ha​tást ér​de​kes​nek. Új és kü​lö​nös hang​ha​tá​sok​ra tö​re​ked​tek, fül nem hal​lot​ta hang​za​tok​ra; túl akar​tak ten​ni egy​má​son, és min​den mér​té​ken és cé​lon túl​lép​tek. Csu ál​la​má​nak bu​ká​sát az okoz​ta, hogy a va​rázs​mu​zsi​kát ki​ta​lál​ták. Igaz, min​den ilyen zene elég​gé har​sány, de va​ló​já​ban tá​vol áll a zene lé​nye​gé​től. S mi​vel az iga​zi zene lé​nye​gé​től el​tá​vo​lo​dott, ezért az ilyen zene nem is de​rűs. Ha a zene nem de​rűs, a nép zú​go​ló​dik, s kárt szen​ved az élet. Mind​ez ab​ból ered, hogy fél​re​is​me​rik a zene lé​nye​gét, és csak har​sány hang​ha​tá​sok​ra tö​re​ked​nek. Ezért egy jó ren​det tar​tó kor​ban a zene nyu​godt és de​rűs, a kor​mány​zás pe​dig egyen​le​tes. Egy nyug​ta​lan kor​ban a zene iz​ga​tott és dü​hös, és a kor​mány​zás a feje te​te​jé​re áll. A ha​nyat​ló ál​lam ze​né​je ér​zel​gős és szo​mo​rú, s kor​mány​za​ta ve​szély​ben van.” En​nek a kí​na​i​nak a mon​da​tai elég​gé vi​lá​go​san utal​nak min​den zene ere​de​té​re és vol​ta​kép​pe​ni, mármár el​fe​lej​tett ér​tel​mé​re. A zene ugyan​is, akár​csak a tánc és min​den más mű​vé​szet gya​kor​lá​sa, a tör​té​ne​lem előt​ti ko​rok​ban va​rázs​esz​köz volt, egyi​ke a má​gia ősi és tör​vé​nyes esz​kö​ze​i​nek. A rit​mus​sal kez​dő​dött (tap​so​lás, láb​dob​ban​tás, fa​da​ra​bok össze​ve​ré​se, a leg​ko​ráb​bi do​bo​lás), s ha​tá​sos és ki​pró​bált esz​kö​ze volt an​nak, hogy össze​han​gol​ják az em​be​rek több​sé​gét és so​ka​sá​gát, szív​ve​ré​sét és han​gu​la​tát egy ütem​be hoz​zák, tánc​ra, ve​tél​ke​dés​re, had​vi​se​lés​re, szent ál​do​zás​ra, az örök ha​tal​mak se​gít​sé​gül hí​vá​sá​ra és meg​idé​zé​sé​re bá​to​rít​sák őket. És ezt az ere​de​ti, tisz​ta és ősi ere​jű lé​nye​gét, a va​rázs​lat lé​nye​gét a zene sok​kal to​vább őriz​te meg, mint a töb​bi mű​vé​szet, gon​dol​junk csak a tör​té​net​írók és a köl​tők sok-sok ta​nú​sá​gá​ra a ze​né​ről, a gö​rö​gök​től Goe​the No​vel​lá​já​ig. A gya​kor​lat​ban az in​du​ló és a tánc so​ha​sem ve​szí​tet​te el je​len​tő​sé​gét. De tér​jünk vissza az ere​de​ti té​má​hoz! Az üveg​gyöngy​já​ték kez​de​té​ről csak rö​vi​den sze​ret​nénk el​mon​da​ni, amit tud​ni ér​de​mes róla. Úgy lát​szik, egy​idő​ben jött lét​re Né​met​or​szág​ban és Ang​li​á​ban, és​pe​dig mind​két or​szág​ban já​ték​gya​kor​lat​ként, azok​nak a ze​ne​tu​dó​sok​nak és ze​né​szek​nek a kis kö​ré​ben, akik az új ze​ne​el​mé​le​ti sze​mi​ná​ri​u​mok​ban dol​goz​tak és ta​nul​tak. És ha a já​ték kez​de​ti ál​la​po​tát a ké​sőb​bi​vel és a ma​i​val ha​son​lít​juk össze, olyan ez, mint​ha előbb egy 1500 előt​ti ze​nei hang​jegy​írást néz​nénk, pri​mi​tív hang​je​gye​i​vel, ame​lyek közt még az üt​emel​vá​lasz​tás vo​na​la is hi​ány​zik, s ezt vet​nők össze egy ti​zen​nyol​ca​dik szá​za​di par​ti​tú​rá​val, vagy ép​pen​ség​gel egy ti​zen​ki​len​ce​dik szá​za​di​val, amely már za​va​ró bő​ség​ben tar​tal​maz​za a di​na​mi​ká​ra, tem​pó​ra, fra​zí​ro​zás​ra és egye​bek​re vo​nat​ko​zó rö​vi​dí​té​se​ket és így to​vább, ame​lyek gyak​ran sú​lyos tech​ni​kai gon​dot okoz​tak az ilyen par​ti​tú​rák ki​nyom​ta​tá​sá​nál. A já​ték ele​in​te csak amo​lyan tré​fás em​lé​ke​zet- és kom​bi​ná​ci​ós gya​kor​lat volt az egye​te​mis​ták és ze​-

né​szek közt, s ahogy mon​dot​tuk, Ang​li​á​ban és Né​met​or​szág​ban egy​aránt ját​szot​ták, még mi​előtt itt, a köl​ni ze​ne​mű​vé​sze​ti fő​is​ko​lán „ki​ta​lál​ták” vol​na, s meg​kap​ta vol​na ne​vét, ame​lyet még ma, oly sok nem​ze​dék után is vi​sel, noha már jó ide​je sem​mi köze az üveg​gyön​gyök​höz. Eze​ket az üveg​gyön​gyö​ket a fel​ta​lá​ló, a Calw-beli Bas​ti​an Per​rot, ez a kis​sé kü​lönc, de okos és tár​sa​ság​ked​ve​lő ze​ne​te​o​re​ti​kus hasz​nál​ta a be​tűk, szá​mok, hang​je​gyek és egyéb gra​fi​kai je​lek he​lyett. Per​rot, aki egyéb​ként egy ér​te​ke​zést is ha​gyott hát​ra „Az el​len​pont​tan vi​rág​zá​sá​ról és ha​nyat​lá​sá​ról”, a köl​ni sze​mi​ná​ri​um​ban a ta​nu​lók​nál már meg​le​he​tő​sen ki​fej​lesz​tett já​ték​szo​kás​ra ta​lált: tu​do​má​nyuk rö​vi​dí​tő for​mu​lá​i​ban klasszi​kus kom​po​zí​ci​ók tet​szés sze​rin​ti mo​tí​vu​ma​it vagy kez​de​tét ad​ták fel kér​dés​ként egy​más​nak, ami​re a má​sik​nak vagy a da​rab foly​ta​tá​sá​val kel​lett fe​lel​nie, vagy még in​kább egy fel​ső vagy alsó szó​lam​mal, egy el​len​té​má​val és így to​vább. Em​lé​ke​zet- és rög​tön​zés​gya​kor​lás volt ez, olyas​mi, ami (ha nem is el​mé​le​ti sza​bá​lyok​ba fog​lal​va, de gya​kor​la​ti​lag a csem​ba​lón, a lan​ton, a fu​vo​lán avagy ének​han​gon) ta​lán haj​dan Schütz, Pachelbel és Bach ide​jé​ben le​he​tett di​vat​ban a kor buz​gó ze​nész- és el​len​pont-ta​nu​ló​i​nál. Bas​ti​an Per​rot, a kéz​mű​ves te​vé​keny​ség ba​rát​ja, aki sa​ját kezű​leg épí​tett több régi faj​ta zon​go​rát és kla​vi​kor​dot, s aki na​gyon va​ló​szí​nű​leg a Nap​ke​let uta​zói közé tar​to​zott, s aki​ről azt re​bes​ge​tik, hogy tu​dott ját​sza​ni a he​ge​dű​nek egy régi faj​tá​ján (ame​lyet 1800 óta el​fe​lej​tet​tek, ma​ga​san ívelt, vo​nó​val és kéz​zel sza​bá​lyo​zott húr​fe​szí​tő​vel el​lá​tott hang​szer volt) Per​rot, a gyer​me​kek naiv go​lyós szá​mo​ló​gé​pé​nek min​tá​já​ra egy ke​re​tet konst​ru​ált né​hány tu​cat drót​tal, ame​lyen kü​lön​bö​ző nagy​sá​gú, ala​kú és szí​nű üveg​gyön​gyöt ra​kott sor​ba. A dró​tok a hang​jegy​vo​na​lak​nak fe​lel​tek meg, a gyön​gyök a hang​je​gy​ér​té​kek​nek és így to​vább; és így épí​tett fel az üveg​gyön​gyök​ből ze​nei idé​ze​te​ket vagy ki​ta​lált té​má​kat, vál​toz​tat​ta, transz​po​nál​ta, ki​bon​tot​ta, át​ala​kí​tot​ta őket, és egyéb té​má​kat ál​lí​tott ve​lük szem​be. Ami a do​log tech​ni​kai ré​szét il​le​ti, az csak ját​sza​do​zás volt ugyan, de a ta​nu​lók​nak tet​szett, utá​noz​ták és di​vat​tá vált Ang​li​á​ban is, és ezen a ked​ve​sen-pri​mi​tív mó​don űz​ték egy ide​ig a ze​ne​gya​kor​lás já​té​kát. És amint oly gyak​ran meg​esett már, egy hosszan élő és je​len​tős gya​kor​lat ez​út​tal is hol​mi mú​lan​dó, mel​lé​kes do​log​ról kap​ta el​ne​ve​zé​sét. Az, ami azok​ból a sze​mi​ná​ri​u​mi já​té​kok​ból s Per​rot gyön​gyag​gat​ta drót​ja​i​ból ké​sőbb lett, még ma​nap​ság is azt a nép​sze​rű​vé vált ne​vet vi​se​li, hogy: Üveg​gyöngy​já​ték. Alig két-há​rom év​ti​zed​del ké​sőbb a ze​nét ta​nu​lók közt, úgy lát​szik, ve​szí​tett köz​ked​velt​sé​gé​ből a já​ték, vi​szont át​vet​ték a ma​te​ma​ti​ku​sok, és a já​ték tör​té​ne​té​re hosszú időn át az volt a jel​lem​ző, hogy min​dig az a tu​do​mány ré​sze​sí​tet​te előny​ben, élt vele és fej​lesz​tet​te to​vább, ame​lyik ép​pen kü​lö​nös vi​rág​ko​rát vagy re​ne​szán​szát élte. A ma​te​ma​ti​ku​sok ke​zé​ben a já​ték ma​gas fokú moz​gé​kony​ság​ra és a fi​no​mo​dás ké​pes​sé​gé​re tett szert, és már szin​te ön​ma​gá​nak és le​he​tő​sé​ge​i​nek tu​da​tá​ra éb​redt; s ez pár​hu​za​mo​san ment vég​be az ak​ko​ri​ban ál​ta​lá​no​san fej​lő​dő kul​tu​rá​lis ön​tu​dat ki​bon​ta​ko​zá​sá​val, amely túl​él​te a nagy vál​sá​got, és ahogy Pli​ni​us Zi​e​gen​halss mond​ja, „sze​rény büsz​ke​ség​gel il​lesz​ke​dett be abba a sze​rep​be, hogy egy ké​sei kul​tú​rá​hoz tar​to​zik, olyan hely​zet​ben van, amely nagy​já​ból a ké​sei an​tik​vi​tás​nak, a hel​le​nisz​ti​kus-ale​xand​ri​ai kor​szak​nak fe​lel meg”. Ezt írja Zi​e​gen​halss. S mi most meg​pró​bál​juk be​fe​jez​ni váz​la​tun​kat az üveg​gyöngy​já​ték tör​té​ne​té​ről, s le​szö​gezzük: a ze​nei sze​mi​ná​ri​u​mok​ból át​ke​rül​ve a ma​te​ma​ti​kai sze​mi​ná​ri​u​mok​ba (ez a for​du​lat Fran​cia​or​szág​ban és Ang​li​á​ban még ha​ma​rabb ment vég​be, mint Né​met​or​szág​ban), a já​ték annyi​ra ki​fej​lő​dött, hogy kü​lön​le​ges je​lek​kel és rö​vi​dí​té​sek​kel ma​te​ma​ti​kai fo​lya​ma​to​kat is ki​fe​jez​he​tett; a já​té​ko​sok a já​té​kot köl​csö​nö​sen fej​leszt​ve, föl​ad​ták egy​más​nak eze​ket az el​vont kép​le​te​ket, s el​ját​szot​ták egy​más közt tu​do​má​nyuk fej​lő​dés​so​ro​za​tát és le​he​tő​sé​ge​it. Ez a ma​te​ma​ti​kai-aszt​ro​nó​mi​ai kép​let​já​ték nagy fi​gyel​met, éber​sé​get és össz​pon​to​sí​tást kö​ve​telt, a ma​te​ma​ti​ku​sok kö​zött egy jó üveg​gyöngy​já​té​kos hír​ne​ve már ak​ko​ri​ban is nagy volt, egyet je​len​tett az​zal, hogy na​gyon jó ma​te​ma​ti​kus.

A já​té​kot idő​ről idő​re jó​for​mán min​den tu​do​mány át​vet​te és utá​noz​ta, vagy​is a maga te​rü​le​tén al​kal​maz​ta, ez bi​zo​nyí​tott tény a klasszi​ka-fi​lo​ló​gia és a lo​gi​ka te​rü​le​tén. A ze​nei ér​té​kek elem​ző szem​lé​le​te oda ve​ze​tett, hogy a ze​nei fo​lya​ma​to​kat fi​zi​kai-ma​te​ma​ti​kai kép​le​tek​be fog​lal​ták. Ke​vés​sel utóbb a fi​lo​ló​gia is ez​zel a mód​szer​rel kez​dett dol​goz​ni, s oly mó​don mér​te fel a nyel​vi kép​ződ​mé​nye​ket, ahogy a fi​zi​ka a ter​mé​sze​ti fo​lya​ma​to​kat; eh​hez csat​la​ko​zott a kép​ző​mű​vé​sze​tek vizs​gá​la​ta, ahol is az épí​té​szet ma​te​ma​ti​kai vo​nat​ko​zá​sai már ré​gen adva vol​tak. S az​tán az ilyen úton nyert el​vont kép​le​tek kö​zött egy​re újabb és újabb kap​cso​la​to​kat, pár​hu​za​mo​kat és meg​fe​le​lé​se​ket fe​dez​tek föl. Min​den tu​do​mány, amely bir​to​ká​ba vet​te a já​té​kot, erre a cél​ra meg​te​rem​tett ma​gá​nak egy kép​le​tek​ből, rö​vi​dí​té​sek​ből és kom​bi​ná​ci​ós le​he​tő​sé​gek​ből álló já​ték​nyel​vet, az if​jú​ság szel​le​mi elit-kö​re​i​ben min​de​nütt ked​vel​ték a kép​let​so​rok​nak és kép​let​pár​be​szé​dek​nek ezt a já​té​kát. A já​ték nem csu​pán gya​kor​lat, nem csu​pán fel​üdü​lés volt, ha​nem az elme fe​gyel​mé​nek sű​rí​tett ön​ér​ze​te is, ki​vált​képp a ma​te​ma​ti​ku​sok űz​ték az asz​ké​ták és spor​to​lók vir​tu​o​zi​tá​sá​val és for​má​lis szi​go​rá​val, s olyan él​ve​ze​tü​ket lel​ték ben​ne, hogy ez meg​könnyí​tet​te ne​kik a szel​le​mi em​ber ak​kor már kö​vet​ke​ze​te​sen vég​be​vitt le​mon​dá​sát a vi​lá​gi él​ve​ze​tek​ről és tö​rek​vé​sek​ről. A tár​ca​iro​da​lom tel​jes túl​ha​la​dá​sá​ban s a szel​lem leg​el​von​tabb gya​kor​la​ta​i​nak amaz új​já​éledt örö​mé​ben, amely​nek a szer​ze​te​si szi​go​rú​sá​gú új ér​tel​mi fe​gye​lem lét​re​jöt​tét kö​szön​het​jük, nagy ré​sze volt az üveg​gyöngy​já​ték​nak. A vi​lág meg​vál​to​zott. A tár​ca​iro​da​lom kor​sza​ká​nak szel​le​mi éle​tét egy el​kor​cso​sult nö​vény​hez ha​son​lít​hat​nánk, amely szer​te​le​nül el​bur​ján​zott, az ez​u​tán kö​vet​ke​ző ja​vít​ga​tást pe​dig a nö​vény vissza​met​szé​sé​hez, egé​szen a gyö​ke​re​kig. Azok a fi​a​ta​lok, akik most szel​le​mi ta​nul​má​nyok​nak akar​ták szen​tel​ni ma​gu​kat, ezen már nem azt ér​tet​ték, mint ré​gen, hogy ebbe is, abba is be​le​kós​tol​nak a fő​is​ko​lá​kon, ahol hí​res és bő​be​szé​dű, te​kin​tély nél​kü​li pro​fesszo​rok va​la​mi haj​da​ni ma​ga​sabb mű​velt​ség mor​zsá​i​val kí​nál​gat​ták őket; most épp​oly szi​go​rú​an, sőt még szi​go​rúb​ban és mód​sze​re​seb​ben kel​lett ta​nul​ni​uk, mint egy​kor a mér​nö​kök​nek a mű​egye​te​men. Me​re​dek út állt előt​tük, ma​te​ma​ti​kai és arisz​to​te​lé​szi-sko​lasz​ti​kus gya​kor​la​tok​kal kel​lett meg​tisz​tí​ta​ni​uk és fo​koz​ni​uk gon​dol​ko​dá​si kész​sé​gü​ket, s ezen​kí​vül tel​je​sen le kel​lett mon​da​ni​uk mind​azok​ról a ja​vak​ról, ame​lye​ket ko​ráb​ban tu​dós​nem​ze​dé​kek egész sora tar​tott kí​vá​na​tos​nak: a gyors és könnyű pénz​szer​zés​ről, a hír​név​ről és a nyil​vá​nos ün​ne​pel​te​tés​ről, az új​sá​gok dics​him​nu​sza​i​ról, a ban​ká​rok és gyá​ro​sok lá​nya​i​val kö​tött há​zas​ság​ról, az anya​gi jó​lét ké​nyez​te​tő lu​xu​sáról. A nagy pél​dány​szám​ban ki​adott, No​bel-dí​jas és csi​nos vi​dé​ki vil​lá​val ren​del​ke​ző köl​tők, a rend​je​lek​kel ékes és li​bé​ri​ás inast tar​tó nagy or​vo​sok, az aka​dé​mi​ku​sok gaz​dag fe​le​sé​gük​kel és tün​dök​lő sza​lon​juk​kal, a fel​ügye​lő bi​zott​sá​gi tag​ként sze​rep​lő ve​gyé​szek az ipar​ban, a tár​ca​gyár​tó fi​lo​zó​fu​sok, akik el​ra​ga​dó elő​adá​so​kat tar​tot​tak zsú​folt ter​mek​ben, taps- és vi​rág​özön kö​ze​pet​te – mind​ezek az ala​kok el​tűn​tek, és máig sem tér​tek vissza. Akad​tak per​sze még most is tö​me​gé​vel te​het​sé​ges fi​a​tal​em​be​rek, akik iri​gyelt pél​da​ké​pe​i​ket lát​ták ezek​ben az ala​kok​ban, de a nyil​vá​nos tisz​te​le​tig, a gaz​dag​sá​gig, hír​né​vig és fény​űzé​sig ve​ze​tő utak már nem az elő​adó​ter​me​ken, sze​mi​ná​ri​u​mo​kon és dok​to​ri disszer​tá​ci​ó​kon át ve​zet​tek, a mély​re süllyedt szel​le​mi hi​va​tá​sok a vi​lág sze​mé​ben cső​döt mond​tak, és hí​ve​ik he​lyet​te újra bűn​bá​nófa​na​ti​kus oda​adást ta​nú​sí​tot​tak a szel​lem iránt. Azok a te​het​sé​gek, akik tün​dök​lés​re vagy jó​lét​re tö​re​ked​tek, kény​te​le​nek vol​tak há​tat for​dí​ta​ni a nép​sze​rűt​len​né vált szel​le​mi​ség​nek, és fel​ku​tat​ni azo​kat a hi​va​tá​so​kat, ame​lyek​re örök​sé​gül ma​radt még a jó​lét és a pénz​ke​re​sés. Na​gyon messzi​re ve​zet​ne, ha kö​ze​lebb​ről akar​nók be​mu​tat​ni, hogy mi​ként ér​vé​nye​sült meg​tisz​tu​lá​sa után az ál​lam​ban is a szel​lem. Ha​ma​ro​san azt ta​pasz​tal​ták, hogy né​hány nem​ze​dék laza és lel​ki​is​me​ret​len szel​le​mi fe​gyel​me is elég volt a gya​kor​la​ti élet ér​zé​keny meg​ká​ro​sí​tá​sá​hoz, ah​hoz, hogy min​den ma​ga​sabb ren​dű hi​va​tás​ban, a tech​ni​ka​i​ban is, a mes​ter​ség​be​li tu​dás és fe​le​lős​ség egy​re rit​káb​bá vál​jék – és így a szel​lem gon​do​zá​sa az ál​lam​ban és a nép közt, vagy​is az egész is​ko​la​rend​szer, egy​re in​-

kább a szel​le​mi em​be​rek mo​no​pó​li​u​ma lett, mint ahogy ma​nap​ság is szin​te még Eu​ró​pa min​den is​ko​lá​já​ban a ró​mai egy​ház el​len​őr​zé​se alatt van, vagy ha nem, ak​kor an​nak a név​te​len rend​nek a ke​ze​i​ben, amely a szel​le​mi elit​ből reg​ru​tá​ló​dik. Bár​mennyi​re ké​nyel​met​len is néha a köz​vé​le​mény​nek eme kaszt szi​go​rú​sá​ga és úgy​ne​ve​zett gőg​je, bár​mennyi​szer lá​zad​tak is föl el​le​ne – ez a ve​ze​tés még ren​dü​let​len, nem​csak sért​he​tet​len​sé​gét óvja és védi, vagy a le​mon​dá​sát min​den nem szel​le​mi jó​ról és előny​ről, ha​nem a rég​óta ál​ta​lá​nos​sá vált tu​dá​sát vagy sej​té​sét is an​nak, hogy a ci​vi​li​zá​ció fenn​ma​ra​dá​sá​hoz szük​ség van erre a szi​go​rú is​ko​lá​ra. Az em​ber tud​ja vagy sej​ti: ha a gon​dol​ko​dás töb​bé nem tisz​ta és éber, s nem ér​vé​nye​sül a szel​lem tisz​te​le​te, ak​kor ha​ma​ro​san a ha​jók és au​tók sem köz​le​ked​nek he​lye​sen, a mér​nök lo​gar​lé​ce épp​oly meg​bíz​ha​tat​lan​ná vá​lik, mint ahogy a bank és a tőzs​de min​den szá​mí​tá​sa el​vesz​ti ér​vé​nyét és te​kin​té​lyét, s be​áll a zűr​za​var. De azért elég so​ká​ig tar​tott, amíg utat tört ma​gá​nak az a fel​is​me​rés, hogy a ci​vi​li​zá​ció fel​hám​já​nak is, a tech​ni​ká​nak, az ipar​nak, a ke​res​ke​de​lem​nek és más egyéb​nek is szük​sé​ge van va​la​mi​fé​le szel​le​mi er​kölcs és tisz​tes​ség kö​zös alap​já​ra. Ami ab​ban az idő​ben még hi​ány​zott az üveg​gyöngy​já​ték​ból, az egye​te​mes​ség ké​pes​sé​ge volt, a le​be​gés a szak​tu​do​má​nyok fö​lött. A csil​la​gá​szok, gö​rög, la​tin tu​dó​sok, a sko​lasz​ti​ku​sok, a ze​nét ta​nu​lók mind a ma​guk szel​le​me​sen sza​bá​lyo​zott já​té​ka​it űz​ték, a já​ték​nak azon​ban min​den szak, min​den tu​do​mány és tu​do​mány​ág ré​szé​re sa​ját nyel​ve és kü​lön sza​bály​vi​lá​ga volt. Fél év​szá​za​dig tar​tott, amíg meg​tet​ték e ha​tá​rok át​lé​pé​sé​re az első át​hi​da​ló kí​sér​le​tet. E las​sú​ság oka két​ség​te​le​nül in​kább mo​rá​lis ok volt, nem for​má​lis vagy tech​ni​kai ok: az át​hi​da​lás esz​kö​ze​it már meg​ta​lál​hat​ták vol​na, ám az újon​nan lét​re​jött szel​le​mi​ség egész szi​go​rú er​köl​csé​vel össze​füg​gött va​la​mi pu​ri​tán fé​le​lem is az „al​lot​ri​á​tól”, a tu​do​má​nyok és ka​te​gó​ri​ák ve​gyí​té​sé​től, az a mély és na​gyon is jo​gos fé​le​lem, hogy vissza​es​het​nek a ját​sza​do​zás és a zsur​na​liz​mus bű​né​be. Egyet​len​egy em​ber műve volt az, hogy szin​te egy csa​pás​ra le​he​tő​sé​ge​i​nek tu​da​tá​ra éb​resz​tet​te, s ez​zel az egye​te​mes kép​zé​si ké​pes​ség kü​szö​bé​ig vit​te az üveg​gyöngy​já​té​kot, s megint csak a ze​né​hez kap​cso​ló​dás hoz​ta meg a já​ték​nak ezt az elő​re​lé​pé​sét. Egy sváj​ci ze​ne​tu​dós, a ma​te​ma​ti​ka ra​jon​gó sze​rel​me​se adott új for​du​la​tot s ez​zel le​he​tő​sé​get a já​ték leg​ma​ga​sabb ren​dű ki​bon​ta​ko​zá​sá​ra. E nagy fér​fiú pol​gá​ri ne​vét már nem tud​juk ki​de​rí​te​ni, az ő kora szel​le​mi te​rü​le​ten már nem is​mer​te a sze​mé​lyi​ség kul​tu​szát, a tör​té​ne​lem​ben Lu​sor (vagy Jo​cu​la​tor) Ba​si​li​ensis​ként él to​vább. Le​le​mé​nye, mint min​den le​le​mény, min​de​nes​tül az ő sze​mé​lyes tel​je​sít​mé​nye s ke​gye​lem dol​ga volt ugyan, de ko​ránt​sem csu​pán egyé​ni igény és tö​rek​vés szü​löt​te, ha​nem erő​sebb haj​tó​mo​tor​ja volt. Ko​rá​nak szel​le​mi em​be​rei kö​zött min​de​nütt szen​ve​dé​lyes vágy élt arra, hogy új gon​do​la​ti tar​tal​ma​ik​nak új ki​fe​je​zé​si le​he​tő​sé​get lel​je​nek, böl​cse​let​re vágy​tak, szin​té​zis​re, a tu​do​má​nyuk​ba való tisz​ta vissza​hú​zó​dás ad​di​gi örö​me már nem elé​gí​tet​te ki őket, egy-egy tu​dós itt-ott már át​tör​te szak​tu​do​má​nya kor​lá​ta​it, s meg​pró​bált elő​re​ha​tol​ni az ál​ta​lá​nos​ba, új ábé​cé​ről ál​mo​doz​tak, egy új​faj​ta jel​be​széd​ről, amely​nek ré​vén rög​zít​het​nék és ki​cse​rél​het​nék az új szel​le​mi él​mé​nye​ket. Kü​lö​nös nyo​ma​ték​kal ta​nú​sít​ja ezt azok​ból az évek​ből egy pá​ri​zsi tu​dós „Kí​nai in​te​lem” című írá​sa. En​nek az írás​mű​nek a szer​ző​je, akit a maga ko​rá​ban so​kan ki​gú​nyol​tak mint af​fé​le Don Qui​jo​tét – egyéb​ként a maga te​rü​le​tén, a si​no​ló​gi​á​ban, te​kin​té​lyes tu​dós – ki​fej​ti, hogy de​re​kas tar​tá​sa el​le​né​re mi​lyen ve​szé​lyek​kel ke​rül​het szem​be a tu​do​mány és a szel​lem ápo​lá​sa, ha le​mond va​la​mi​fé​le nem​zet​kö​zi jel​be​széd ki​dol​go​zá​sá​ról, amely az ősi kí​nai írás​hoz ha​son​ló​an a sze​mé​lyes kép​ze​lő​e​rő és ta​lá​lé​kony​ság ki​kap​cso​lá​sa nél​kül le​he​tő​vé te​szi a leg​bo​nyo​lul​tabb mon​da​ni​va​ló ki​fe​je​zé​sét is olyan gra​fi​kai mó​don, ame​lyet a vi​lág min​den tu​dó​sa meg​ér​te​ne. E kö​ve​tel​mény va​ló​ra vál​tá​sá​hoz a leg​fon​to​sabb lé​pést Jo​cu​la​tor Ba​si​li​en​sis tet​te meg. Ő ta​lál​ta fel az üveg​gyöngy​já​ték új nyel​vé​nek alap​el​ve​it, egy olyan jel- és kép​let​nyel​vet, amely​ben a ma​te​ma​ti​-

ká​nak és a ze​né​nek egy​aránt ré​sze volt, s amely​ben le​he​tő​vé vált aszt​ro​nó​mi​ai és ze​nei kép​le​tek össze​kö​té​se, ma​te​ma​ti​ka és mu​zsi​ka mint​egy kö​zös ne​ve​ző​re ho​zá​sa. Noha a fej​lő​dés ez​zel még egy​ál​ta​lán nem fe​je​ző​dött be, a mi drá​ga já​té​kunk tör​té​ne​té​ben már a ba​se​li is​me​ret​len le​rak​ta min​den ké​sőb​bi fej​lő​dés alap​ját. Az üveg​gyöngy​já​ték, egy​ko​ri sa​já​tos szó​ra​ko​zá​sa hol a ma​te​ma​ti​ku​sok​nak, hol a fi​lo​ló​gu​sok​nak vagy ze​né​szek​nek, most már egy​re job​ban igé​ze​té​be vont min​den iga​zán szel​le​mi em​bert. Sok régi aka​dé​mia, sok sza​bad​kő​mű​ves pá​holy s ki​vált​képp a Nap​ke​let uta​zó​i​nak ősi szö​vet​sé​ge pár​tolt hoz​zá. Egyik-má​sik ka​to​li​kus szer​ze​tes​rend is va​la​mi új szel​le​mi áram​la​tot sej​tett meg ben​ne, s el volt ra​gad​tat​va tőle, fő​ként né​me​lyik ben​cés apát​ság​ban annyi együtt​ér​zés​sel fo​gad​ták a já​té​kot, hogy már ak​kor ége​tő​vé vált az al​kal​mi​lag ké​sőbb is fel​me​rü​lő kér​dés: va​jon az egy​ház​nak és a Szent​szék​nek tűr​nie, tá​mo​gat​nia vagy til​ta​nia kel​le​ne-e ezt a já​té​kot. A ba​se​li tu​dós nagy tet​te óta a já​ték gyor​san és tel​je​sen azzá fej​lő​dött, ami ma is: a szel​le​mi és mú​zsái ér​té​kek fog​la​la​tá​vá, a leg​ki​fi​no​mul​tabb kul​tusszá, az Uni​ver​si​tas Lit​terarum min​den kü​lön​vált tag​já​nak Unió Mys​ti​cá​já​vá. Át​vet​te éle​tünk​ben ré​szint a mű​vé​szet, ré​szint a spe​ku​la​tív fi​lo​zó​fia sze​re​pét, és Pli​ni​us Zi​e​gen​halss ide​jé​ben pél​dá​ul olyan ki​fe​je​zés​sel je​löl​ték, amely még a tár​ca​iro​da​lom ko​rá​nak köl​té​sze​té​ből szár​ma​zik, és e kor szá​mos, sok min​dent elő​re meg​sej​tő szel​le​mé​nek a vágy​va vá​gyott célt je​len​tet​te: má​gi​kus szín​ház. Már​most igaz ugyan, hogy kez​de​tei óta tech​ni​ká​ját és anya​gi ter​je​del​mét te​kint​ve a vég​te​len​be nőtt az üveg​gyöngy​já​ték, s ami a já​té​ko​sok​kal szem​ben tá​masz​tott szel​le​mi igé​nye​it il​le​ti, ma​gas​ren​dű mű​vé​szet​té és tu​do​mánnyá vált, de a ba​se​li tu​dós ide​jé​ben azért még hi​ány​zott be​lő​le va​la​mi lé​nye​ges. Ad​dig ugyan​is min​den já​ték a gon​do​lat és a szép​ség vi​lá​gá​nak sok te​rü​le​té​ről össze​sű​rí​tett kép​zet egy​más mel​lé so​ro​lá​sa, ren​de​zé​se, cso​por​to​sí​tá​sa és szem​be​ál​lí​tá​sa volt: gyors em​lé​ke​zet​be idé​zé​se ko​ro​kat túl​élő ér​té​kek​nek és for​mák​nak, vir​tu​óz, rö​vid fu​tam a szel​lem bi​ro​dal​ma​in át. Csak lé​nye​ge​sen ké​sőbb és las​san​kint ke​rült be a já​ték​ba az el​mél​ke​dés fo​gal​ma is a pe​da​gó​gia szel​le​mi lel​tá​rá​ból és fő​leg a Nap​ke​let uta​zó​i​nak szo​ká​sa​i​ból és gya​kor​la​tá​ból. Sze​met szúrt az az ál​dat​lan hely​zet, hogy az em​lé​ke​zet mű​vé​szei min​den egyéb erény hí​ján is ké​pe​sek vol​tak vir​tu​óz és káp​rá​za​tos já​té​ko​kat ját​sza​ni, el​ké​pesz​te​ni és za​var​ba ej​te​ni a részt​ve​vő​ket a szám​ta​lan kép​zet gyors egy​más​után​já​val. Így az​tán ez a vir​tu​óz já​ték egy​re szi​go​rúbb ti​lal​mak​ba üt​kö​zött, s az el​mél​ke​dés las​san​kint igen fon​tos al​ko​tó​ele​me lett a já​ték​nak, sőt min​den néző és hall​ga​tó szá​má​ra a já​ték lé​nye​gé​vé vált. Ez volt a for​du​lat a val​lá​sos jel​leg felé. Most már nem​csak azt te​kin​tet​ték fon​tos​nak, hogy gyors fi​gye​lem​mel és gya​kor​lott em​lé​ke​zet​tel in​tel​lek​tu​á​li​san kö​ves​sék egy-egy já​ték esz​me​me​ne​tét és egész szel​le​mi mo​za​ik​ját, ha​nem meg​szü​le​tett a mé​lyebb és lel​kibb oda​adás kö​ve​tel​mé​nye is. Min​den egyes jel után ugyan​is, ame​lyet a min​den​ko​ri já​ték​ve​ze​tő fel​idé​zett, csön​des, szi​go​rú el​mél​ke​dés kö​vet​ke​zett er​ről a jel​ről, tar​tal​má​ról, ere​de​té​ről, ér​tel​mé​ről, s ez min​den já​té​kost arra kész​te​tett, hogy hat​ha​tó​san és szer​ve​sen te​gye ma​gá​é​vá a jel tar​tal​ma​it. Az el​mél​ke​dés tech​ni​ká​ját és gya​kor​la​tát a Rend és a já​ték​szö​vet​sé​gek min​den tag​ja a ki​vá​ló​ak is​ko​lá​i​ból hoz​ta ma​gá​val, ahol a leg​na​gyobb gon​dot for​dí​tot​ták az el​mél​ke​dés​re és me​di​tá​ci​ó​ra. Így meg​óv​ták a já​ték hi​e​rog​li​fá​it at​tól, hogy üres be​tűk​ké me​re​vül​je​nek. Az idá​ig egyéb​ként, bár​mennyi​re ked​velt volt is a tu​dó​sok kö​ré​ben, csak​is ma​gán​jel​le​gű gya​kor​lat volt az üveg​gyöngy​já​ték. Le​he​tett egye​dül, ket​tes​ben, né​gyes​ben ját​sza​ni, s a kü​lö​nö​sen szel​le​mes, jól szer​kesz​tett és si​ke​rült já​té​ko​kat néha ter​mé​sze​te​sen fel is je​gyez​ték, s vá​ros​tól vá​ro​sig, or​szág​tól or​szá​gig is​mer​ték, cso​dál​ták vagy bí​rál​ták. De csak most in​dult meg las​sacs​kán a já​ték gaz​da​go​dá​sa egy új ren​del​te​tés​sel: ugyan​is nyil​vá​nos ün​nep​pé ala​kult át. Bár még ma​nap​ság is játsz​hat​ja egyé​ni​leg min​den​ki – s gya​ko​rol​ják is szor​gal​ma​san, ki​vált a fi​a​ta​lab​bak –, de az „Üveg​gyöngy​já​ték” szó hal​la​-

tán ma alig​ha​nem min​den​ki el​ső​sor​ban a nyil​vá​nos ün​ne​pi já​té​kok​ra gon​dol. Eze​ket né​hány ki​ma​gas​ló mes​ter ve​ze​té​sé​vel ren​de​zik, akik​nek az élén min​den or​szág​ban a Ludi Mag​is​ter vagy já​ték​mes​ter áll; a meg​hí​vot​tak áhí​tat​tal csügg​nek a já​té​kon, ame​lyet a vi​lág min​den ré​szén a hall​ga​tók fe​szült fi​gyel​me kí​sér; e já​té​kok né​me​lyi​ke na​po​kig, he​te​kig tart, s mi​köz​ben egy ilyen já​té​kot ce​leb​rál​nak, min​den já​té​kos és hall​ga​tó pon​tos, az al​vás idő​tar​ta​má​ra is ki​ter​je​dő elő​írá​sok sze​rint a tel​jes el​mé​lyü​lés ön​meg​tar​tóz​ta​tó és ön​zet​len éle​tét éli, olyas​fé​le szi​go​rú​an sza​bá​lyo​zott, ve​zek​lő éle​tet, mint Szent Ig​nác egy-egy lel​ki​gya​kor​la​tá​nak részt​ve​vői. Mind​eh​hez ke​vés egyéb hoz​zá​fűz​ni​va​lónk van. Hol egyik, hol má​sik tu​do​mány vagy mű​vé​szet vál​to​zó ural​ma alatt a já​té​kok já​té​ka amo​lyan egye​te​mes nyelv​vé fej​lő​dött, amely​nek ér​tel​mes je​le​i​vel a já​té​ko​sok ér​té​ke​ket fe​jez​het​tek ki, és ké​pe​sek vol​tak őket kap​cso​lat​ba hoz​ni egy​más​sal. A já​ték min​den kor​ban szo​ros össze​füg​gés​ben volt a ze​né​vel, s több​nyi​re ze​nei vagy ma​te​ma​ti​kai sza​bá​lyok sze​rint folyt. Meg​ál​la​pod​tak egy, két vagy há​rom té​má​ban, eze​ket ki​dol​goz​ták, va​ri​ál​ták, s a té​mák sor​sa csak​nem ugyan​az volt, mint egy fú​gá​ban vagy egy kon​cert​té​tel​ben. Ki​in​dul​ha​tott a já​ték pél​dá​ul egy csil​la​gá​sza​ti​lag adott boly​gó​ál​lás​ból vagy egy Bach-fúga té​má​já​ból, eset​leg Leib​niz va​la​me​lyik té​te​lé​ből vagy az Upa​nis​há​dok egy mon​da​tá​ból, és – min​dig a já​té​kos szán​dé​ka és te​het​sé​ge sze​rint – vagy ki​bon​tot​ták a téma to​vább​vi​te​lé​ből a fel​idé​zett ve​zér​esz​mét, vagy meg​te​het​ték azt is, hogy ro​kon kép​ze​tek​kel har​mo​ni​zál​va a téma ki​fe​je​zés​mód​ját gaz​da​gí​tot​ták. Ha a kez​dő, mond​juk, ké​pes volt a já​ték je​le​i​vel pár​hu​za​mot von​ni egy klasszi​kus ze​ne​da​rab és egy ter​mé​sze​ti tör​vény sza​bá​lyai közt, az értő és a mes​ter já​té​ka a kez​dő té​má​tól sza​ba​don ve​ze​tett át ha​tár​ta​lan kom​bi​ná​ci​ók​ba. A já​ték egy bi​zo​nyos is​ko​lá​ja so​ká​ig fő​leg két el​len​té​tes téma vagy esz​me egy​más mel​lé ál​lí​tá​sát, szem​be​sí​té​sét és vé​gül har​mo​ni​kus össze​ol​vasz​tá​sát ked​vel​te; ilye​nek vol​tak: a tör​vény és sza​bad​ság, egyén és kö​zös​ség – s na​gyon fon​tos​nak tar​tot​ták, hogy egy ilyen já​ték​ban mind​két té​mát vagy té​telt tel​je​sen egyen​ér​té​kű​en és pár​tat​la​nul ke​zel​jék, s a té​zis​ből és an​ti​té​zis​ből a le​he​tő leg​tisz​táb​ban bon​ta​koz​tas​sák ki a szin​té​zist. Ál​ta​lá​ban, zse​ni​á​lis ki​vé​te​le​ket nem szá​mít​va, ide​gen​ke​dés​sel fo​gad​ták s időn​kint meg is til​tot​ták a ne​ga​tív, szkep​ti​kus vagy disz​har​mo​ni​kus ki​csen​gé​sű já​té​ko​kat, s ez mély​sé​ges össze​füg​gés​ben volt a já​ték​nak az​zal az ér​tel​mé​vel, ame​lyet vi​rág​zá​sa csúcs​pont​ján a já​té​ko​sok lát​tak ben​ne. A já​ték, a tö​kély ke​re​sé​sé​nek egy vá​lasz​té​kos, jel​ké​pes for​má​ját je​len​tet​te, va​la​mi ki​fi​no​mult al​kí​mi​át, kö​ze​le​dést a min​den jel​ké​pen és sok​fé​le​sé​gen túl ön​ma​gá​ban egy​sé​ges szel​lem​hez, te​hát Is​ten​hez. Aho​gyan ré​geb​bi ko​rok jám​bor gon​dol​ko​dói pél​dá​ul úton lé​vő​nek, Is​ten felé tar​tó​nak áb​rá​zol​ták a te​remt​mé​nyek éle​tét, és a je​len​ség​vi​lág sok​fé​le​sé​gét csu​pán az is​te​ni egy​ség​ben lát​ták be​fe​je​zett​nek és vé​gig​gon​dolt​nak, úgy épít​kez​tek, ze​nél​tek és böl​csel​ked​tek az üveg​gyöngy​já​ték fi​gu​rái és kép​le​tei egy olyan vi​lág​nyel​ven, amely min​den tu​do​mány​ból és mű​vé​szet​ből me​rí​tett, ön​ma​guk el​ját​szá​sá​val tö​re​ked​ve a tö​kély​re, a tisz​ta lét​re, a tel​je​sen be​töl​tött va​ló​ság​ra. „Re​a​li​zá​lás”, ez volt a já​té​ko​sok ked​velt ki​fe​je​zé​se, s te​vé​keny​sé​gü​ket úgy ér​tel​mez​ték, hogy út az a le​vés​től a létig, a le​het​sé​ges​től a va​ló​sá​go​sig. S itt en​ged​tes​sék meg ne​künk, hogy is​mé​tel​ten em​lé​kez​tes​sünk Ni​co​laus Cu​sa​nus már idé​zett mon​da​ta​i​ra. Egyéb​ként ha meg​fo​gal​ma​zá​suk klasszi​kus volt, s így a kul​tú​ra ál​ta​lá​nos ér​té​ké​nek lát​szot​tak, ter​mé​sze​te​sen a ke​resz​tény teo​ló​gia ki​fe​je​zé​se​it is föl​vet​ték a já​ték jel​be​szé​dé​be, s pél​dá​ul a hit va​la​mely alap​fo​gal​mát vagy egy bib​li​ai szö​veg​részt, az egy​ház​atyák vagy a la​tin mi​se​szö​veg egy-egy mon​da​tát épp​oly könnyen és pon​to​san tud​ták ki​fe​jez​ni s a já​ték​ba ik​tat​ni, mint a mér​tan axi​ó​má​it vagy egy Mo​zart-dal​la​mot. Alig​ha túl​zás, ha meg​koc​káz​tat​juk azt a ki​je​len​tést, hogy az iga​zi üveg​gyöngy​já​té​ko​sok szűk kö​ré​nek a já​ték már-már egy​ér​tel​mű volt az is​ten​tisz​te​let​tel, noha tá​vol állt min​den sa​já​tos teo​ló​gi​á​tól.

Mi​vel a szel​le​mi​e​den vi​lág​ha​tal​mak kö​zött fenn​ma​ra​dá​su​kért har​col​tak, az üveg​gyöngy​já​té​ko​sok és a ró​mai egy​ház túl​sá​go​san is egy​más​ra vol​tak utal​va, sem​hogy ke​nyér​tö​rés​re ke​rült vol​na ket​te​jük közt a sor, jól​le​het erre gya​kor​ta ta​lál​hat​tak vol​na in​dí​té​kot, mi​vel in​tel​lek​tu​á​lis be​csü​le​tes​sé​ge s őszin​te tö​rek​vé​se az éles, egy​ér​tel​mű fo​gal​ma​zás​ra mind​két ha​tal​mat sza​kí​tás​ra ösz​tö​kél​te. Még​sem sza​kí​tot​tak soha. Róma meg​elé​ge​dett vele, hogy hol jó​in​du​la​tú​an, hol meg el​uta​sí​tó​an áll szem​ben a já​ték​kal, hi​szen a kong​re​gá​ci​ók​ban s a ma​gas, sőt leg​ma​ga​sabb klé​rus​ban is a leg​jobb te​het​sé​gek egy ré​sze maga is a já​té​ko​sok közé tar​to​zott. S a já​ték, ami​óta nyil​vá​nos​sá vált, és Ludi Mag​is​te​re is volt, a Rend és a Ne​ve​lé​si Ha​tó​ság vé​del​me alatt állt, s ezek min​dig ud​va​ri​a​sak és lo​va​gi​a​sak vol​tak Róma iránt. XV. Pius pápa, aki még bí​bo​ros ko​rá​ban jó és buz​gó üveg​gyöngy​já​té​kos volt, elő​de​i​hez ha​son​ló​an, pá​pa​ként nem​csak örök​re el​bú​csú​zott a já​ték​tól, ha​nem meg​pró​bál​ta per​be is fog​ni; ak​kor csak kis híja volt, hogy a ka​to​li​ku​sok​nak nem til​tot​ták meg a já​té​kot. Mi​előtt azon​ban erre sor ke​rült vol​na, a pápa meg​halt, s en​nek a nem je​len​ték​te​len em​ber​nek egyik so​kat ol​va​sott élet​raj​za úgy mu​tat​ta be vi​szo​nyát az üveg​gyöngy​já​ték​hoz, mint mély​sé​ges szen​ve​délyt, ame​lyen a pápa csak el​len​sé​ges for​má​ban bírt úrrá len​ni. A já​ték, ame​lyet ré​geb​ben ma​gá​no​sok és ba​rá​ti szö​vet​sé​gek sza​ba​don űz​tek, de per​sze a Ne​ve​lé​si Ha​tó​ság már ré​gen ba​rá​ti​an tá​mo​ga​tott, nyil​vá​nos szer​ve​zet​té elő​ször Fran​cia​or​szág​ban és Ang​li​á​ban vált, s őket meg​le​he​tő​sen gyor​san kö​vet​te a töb​bi or​szág. Most már min​den or​szág​ban já​ték​bi​zott​sá​got és egy leg​fel​sőbb já​ték​ve​ze​tőt je​löl​tek ki, Ludi Mag​is​ter cím​mel, és a Mag​is​ter sze​mé​lyes ve​ze​té​sé​vel foly​ta​tott hi​va​ta​los já​té​kok a szel​le​mi ün​ne​pek rang​já​ra emel​ked​tek. Ter​mé​sze​te​sen a Mag​is​ter, akár​csak a szel​lem gon​do​zá​sá​nak min​den más ma​gas és fő​ran​gú tiszt​ség​vi​se​lő​je, név​te​len ma​radt; ki​vé​ve né​hány hoz​zá kö​zel álló em​bert, sen​ki sem is​mer​te őt sze​mé​lyes ne​vén. A hi​va​ta​los és nem​zet​kö​zi hír​köz​lő szer​vek, mint a rá​dió és egye​bek, csu​pán a hi​va​ta​los, nagy já​té​ko​kat köz​ve​tí​tet​ték, ame​lye​kért a Ludi Mag​is​ter fe​lelt. A nyil​vá​nos já​té​kok irá​nyí​tá​sán kí​vül a Mag​is​ter kö​te​les​sé​gei közé tar​to​zott a já​té​ko​sok és já​tékis​ko​lák tá​mo​ga​tá​sa, de a mag​is​te​rek​nek leg​fő​kép​pen igen szi​go​rú​an kel​lett ügyel​ni​ük a já​ték to​vább​fej​lesz​té​sé​re. Csak​is a min​den or​szág mag​is​te​re​i​ből ala​kult vi​lág​bi​zott​ság dönt​he​tett ar​ról (ami ma már alig for​dul elő), hogy fel​ve​gye​nek-e új je​le​ket és for​mu​lá​kat a já​ték​ba, bő​vít​sék-e a já​ték​sza​bá​lyo​kat, kí​vá​na​to​sak vagy nél​kü​löz​he​tők-e egyes újon​nan be​vo​nan​dó te​rü​le​tek. Ha a já​té​kot a szel​le​mi em​be​rek va​la​mi​fé​le vi​lág​nyel​vé​nek te​kint​jük, ak​kor az or​szá​gok já​ték​bi​zott​sá​gai összes​sé​gük​ben, mag​is​te​rük ve​ze​té​se alatt az az aka​dé​mia, amely en​nek a nyelv​nek az ál​la​gát, to​vább​fej​lesz​té​sét, tisz​tán tar​tá​sát el​len​őr​zi. Min​den or​szág bi​zott​sá​gá​nak bir​to​ká​ban van a Já​ték​ar​chí​vum, azaz min​den ed​dig fe​lül​vizs​gált és jó​vá​ha​gyott jel és kulcs, me​lyek​nek szá​ma már ré​gen sok​kal na​gyobb​ra nőtt, mint a régi kí​nai írás​je​lek szá​ma. Ál​ta​lá​ban egy üveg​gyöngy​já​té​kos​nál meg​fe​le​lő elő​kép​zett​ség​nek szá​mít a ma​ga​sabb fokú tu​dós​is​ko​lák, fő​leg pe​dig a ki​vá​ló​ak is​ko​lá​já​nak zá​ró​vizs​gá​ja, de hall​ga​tó​la​gos elő​fel​té​tel volt és ma​rad a ve​ze​tő tu​do​má​nyok egyi​ké​nek vagy a ze​né​nek át​la​gon fe​lü​li tu​dá​sa. A ki​vá​ló​ak is​ko​lá​i​ban úgy​szól​ván min​den ti​zen​öt éves ar​ról ál​mo​do​zott, hogy egy​szer majd a já​ték​bi​zott​ság tag​ja lesz vagy ép​pen​ség​gel Ludi Mag​is​ter. De a dok​to​rá​lók​nak már csak egy pa​rá​nyi tö​re​dé​ke ápol​ta ma​gá​ban ko​mo​lyan a becs​vá​gyat, hogy te​vé​ke​nyen szol​gál​hat​ja az üveg​gyöngy​já​té​kot és an​nak to​vább​fej​lesz​té​sét. Ehe​lyett a já​ték​nak ezek a sze​rel​me​sei szor​gal​ma​san gya​ko​rol​ták a já​ték ku​ta​tá​sát és a me​di​tá​ci​ót, s a „nagy já​té​ko​kon” ők al​kot​ták az áhí​ta​tos és oda​adó részt​ve​vők​nek azt a leg​ben​sőbb kö​rét, amely a nyil​vá​nos​já​té​kok ün​ne​pi jel​le​gét adja, és meg​óv​ja őket at​tól, hogy pusz​ta dísz​szer​tar​tás​sá kor​cso​sul​ja​nak. A já​ték emez iga​zi sze​rel​me​se​i​nek a Ludi Mag​is​ter fe​je​de​lem vagy fő​pap, szin​te is​ten​ség. Min​den ön​ál​ló já​té​kos és fő​leg a Mag​is​ter szá​má​ra azon​ban a já​ték el​ső​sor​ban ze​né​lés, kö​rül​be​lül

ab​ban az ér​te​lem​ben, ahogy egy íz​ben Josef Knecht nyi​lat​ko​zott a klasszi​kus zene lé​nye​gé​ről: „A klasszi​kus ze​nét kul​tú​ránk ki​vo​na​tá​nak és fog​la​la​tá​nak tart​juk, mert an​nak leg​vi​lá​go​sabb, leg​jel​lem​zőbb ki​fe​je​zé​se és meg​nyi​lat​ko​zá​sa. Eb​ben a mu​zsi​ká​ban az an​tik​vi​tás és a ke​resz​tény​ség örök​sé​gét vesszük bir​tok​ba, a de​rűs és bá​tor jám​bor​ság szel​le​mét, a fe​lül​múl​ha​tat​lan lo​va​gi er​köl​csöt. Ugyan​is vég​ső so​ron a kul​tú​ra min​den klasszi​kus ki​fe​je​ző​dé​se mo​rált je​lent, az em​be​ri ma​ga​tar​tás ki​fe​je​ző​vé sű​rí​tett min​ta​ké​pét. 1500 és 1800 kö​zött sok​fé​le ze​nét sze​rez​tek, a stí​lu​sok és a ki​fe​je​ző​esz​kö​zök igen-igen kü​lön​böz​tek egy​más​tól, de a szel​lem vagy in​kább a mo​rál min​de​nütt azo​nos. Az em​be​ri tar​tás, ame​lyet a klasszi​kus zene ki​fe​jez, min​dig ugyan​az, min​dig ugyan​azon a faj​ta élet​is​me​re​ten ala​pul, és min​dig ugyan​ar​ra a fö​lény​re tö​rek​szik a vé​let​len​nel szem​ben. Amit a klasszi​kus zene ki​fe​jez, ezt je​len​ti: tu​dás az em​be​ri​ét tra​gi​ku​má​ról, az em​be​ri sors el​fo​ga​dá​sa, bá​tor​ság, derű! Hogy ez már most egy Hän​del- vagy Cou​perin-me​nü​ett ke​cses​sé​ge, vagy gyön​géd​dé fi​no​mult ér​zé​ki​ség, mint sok olasz​nál vagy Mo​zart​nál, avagy csön​des, hig​gadt ha​lál​ra kész​ség, mint Bach​nál – min​dig a „csak azért is”, a ha​lál​meg​ve​tő bá​tor​ság, a lo​va​gi​ság, az em​be​ren túli ne​ve​tés, a hal​ha​tat​lan derű csen​dül föl ben​ne. Így kell en​nek a mi üveg​gyöngy​já​té​ka​ink​ban is zen​ge​nie, így egész éle​tünk​ben, tet​te​ink​ben és szen​ve​dé​sünk​ben.” Knecht​nek e sza​va​it egy ta​nít​vá​nya je​gyez​te föl. Ve​lük fe​jezzük be esz​me​fut​ta​tá​sun​kat az üveg​gyöngy​já​ték​ról.

Josef Knecht Magister Ludi életrajza

AZ ELHIVATÁS Josef Knecht szár​ma​zá​sát nem is​mer​jük. Mint a ki​vá​ló​ak is​ko​lá​já​nak annyi más ta​nu​ló​ja, vagy ő is ko​rán el​ve​szí​tet​te szü​le​it, vagy a Ne​ve​lé​si Ha​tó​ság sza​ba​dí​tot​ta ki ked​ve​zőt​len élet​kö​rül​mé​nye​i​ből és adop​tál​ta. Akár így, akár úgy, min​den​eset​re meg​kí​mé​lő​dött az elit-is​ko​la és a szü​lői ház kö​zöt​ti össze​üt​kö​zés​től, ami jó né​hány ha​son​ló sor​sú em​ber​nek te​her​ként ne​he​ze​dett az éle​té​re fi​a​tal éve​i​ben, meg​ne​he​zí​tet​te be​lé​pé​sét a Rend​be, és sok eset​ben ne​héz​kes és kér​dé​ses jel​le​mű​vé te​szi a leg​te​het​sé​ge​sebb fi​a​tal​em​be​re​ket. Knecht ama sze​ren​csé​sek közé tar​to​zik, akik, úgy lát​szik, ele​ve tu​laj​don​kép​pen Kasz​tá​lia, a Rend és a Ne​ve​lé​si Ha​tó​ság szol​gá​la​tá​ra szü​let​tek és ren​del​tet​tek; s noha egy​ál​ta​lán nem volt is​me​ret​len szá​má​ra a szel​le​mi élet egész kér​dés​kö​re, még​is meg​ada​tott neki, hogy – sze​mé​lyes ke​se​rű​ség nél​kül – át​él​je azt a tra​gi​ku​mot, amely vele szü​le​tik min​den, ma​gát a szel​lem​nek szen​te​lő élet​tel. Al​kal​ma​sint nem is annyi​ra ez a tra​gi​kum csá​bí​tott min​ket rá, hogy mély​re​ha​tó elem​zést szen​tel​jünk Josef Knecht sze​mé​lyi​sé​gé​nek, ha​nem sok​kal in​kább az a csön​des, de​rűs, sőt su​gár​zó mód, ahogy be​töl​töt​te a sor​sát, meg​va​ló​sí​tot​ta adott​sá​ga​it, ren​del​te​té​sét. Mint min​den je​len​tős em​ber​nek, neki is meg​van a dai​mo​ni​on​ja, az amor fa​ti​ja, de az ő amor fa​ti​ja nem ko​mor és nem vak​buz​gó. Per​sze, a rej​tett dol​go​kat nem is​mer​jük, és ne fe​lejt​sük el, hogy a tör​té​net​írás, ha még​oly jó​zan is és még​oly jó​aka​rat​tal igyek​szik is a tár​gyi​la​gos​ság​ra, min​dig köl​té​szet ma​rad és har​ma​dik di​men​zi​ó​ja a fel​té​te​le​zés. Így, hogy nagy pél​dá​kat vá​lasszunk, egy​ál​ta​lán nem tud​juk, Jo​hann Se​bas​ti​an Bach vagy Wolf​gang Ama​de​us Mo​zart vol​ta​képp de​rű​sen avagy ne​he​zen élt-e. Mo​zart szá​munk​ra: a ko​rán el​hunyt és be​tel​je​sült em​ber sa​já​to​san meg​in​dí​tó és sze​re​te​tet éb​resz​tő bája; Bach: az épü​le​te​sen-vi​ga​szos ma​ga​meg​adás a szen​ve​dés és ha​lál kény​sze​ré​nek, be​le​nyug​vás Is​ten atyai aka​ra​tá​ba – de mind​ezt tu​laj​don​kép​pen ko​ránt​sem az élet​rajzuk​ból és ma​gán​éle​tük ránk ha​gyo​má​nyo​zott té​nye​i​ből ol​vas​suk ki, ha​nem egyes-egye​dül a mű​vük​ből, a ze​né​jük​ből. To​váb​bá Bach​hoz, aki​nek is​mer​jük az élet​raj​zát, s ze​né​je nyo​mán a ké​pét is el​kép​zel​jük, aka​rat​la​nul is hoz​zá​ad​juk ha​lá​la utá​ni sor​sát: bi​zo​nyos mér​té​kig ezért is érezzük kép​ze​le​tünk​ben élő​nek; hagy​juk, hadd ne​ves​sen és hall​gas​son róla, hogy tüs​tént a ha​lá​la után egész élet​mű​vét el​fe​lej​tet​ték, s kéz​ira​ta​i​nak se​lejt​pa​pír​ként ve​szett nyo​ma, s hogy he​lyet​te egyik fia lett „a nagy Bach”, és si​ke​re​ket ara​tott, s hogy Bach műve, új​ra​föl​fe​de​zé​se után a tár​ca​iro​da​lom kor​sza​ká​nak fél​re​ér​té​sei és bar​bár​sá​gai közé ve​gyült és így to​vább. És épp​így haj​lunk rá, hogy hoz​zá​költ​sük: a még élő és egész​sé​ges, mun​ká​ja tel​jé​ben vi​rág​zó Mo​zart​ra: mi​lyen vé​dett​sé​get él​ve​zett a ha​lál ke​zé​ben, mennyi​re tud​ta elő​re, mi​képp zár​ja kö​rül a ha​lál. Ahol egy élet​mű​ről van szó, a tör​té​nész nem te​het mást, egy ele​ven egy​ség két el​vá​laszt​ha​tat​lan fe​le​ként fog​ja össze a mű​vet al​ko​tó​ja éle​té​vel. Ezt tesszük mi Mo​zart​tal vagy Bach​hal, ezt tesszük Knecht​tel is, jól​le​het ő a mi lé​nye​gé​ben nem al​ko​tó ko​runk​ba tar​to​zik, és nem ha​gyott hát​ra maga után ama mes​te​rek ér​tel​mé​ben vett mű​vet. Ha kí​sér​le​tet te​szünk Knecht éle​té​nek le​írá​sá​ra, ez egy​út​tal kí​sér​let az ér​tel​me​zé​sé​re is, és ha tör​té​nész​ként mély​sé​ge​sen saj​nál​hat​juk is, hogy éle​te vég​ső sza​ka​szá​ról szin​te min​den iga​zán hi​te​les hír​adás hi​ány​zik, épp az a kö​rül​mény bá​to​rí​tott fel vál​lal​ko​zá​sunk​ra, hogy Knecht éle​té​nek a vége le​gen​dá​vá lett. Mi át​vesszük ezt a le​gen​dát, és egyet​ér​tünk vele, mind​egy, hogy csu​pán jám​bor köl​té​szet-e vagy sem. Ami​képp mit sem tu​dunk Knecht szü​le​té​sé​ről és szár​ma​zá​sá​ról, azon​képp a ha​lá​lá​ról sem tu​dunk sem​mit. De nincs jog​cí​münk fel​té​te​lez​ni, hogy ez va​la​mi​fé​le vé​let​len ha​lál volt. Éle​tét, amennyi​re is​mer​jük, tisz​tán, lép​cső​ze​te​sen fel​épí​tett​nek lát​juk, és ha a ha​lál​ról for​mált vé​le​ke​dé​se​ink​ben kész​sé​ge​sen csat​la​kozunk a le​gen​dá​hoz, azt hívő mó​don át​vesszük, ez is csak azért van, mert a le​gen​da tu​dó​sí​tá​sa sze​rint en​nek az élet​nek a vég​ső ál​lo​má​sa, úgy tet​szik, tö​ké​le​te​sen meg​fe​lel az előz​-

mé​nyek​nek. Sőt be​vall​juk, éle​té​nek le​gen​dá​ba át​le​be​gé​sét szer​ves​nek és he​lyén​va​ló​nak lát​juk épp​úgy, ahogy egy csil​lag​nak a fenn​ma​ra​dá​sa, mely el​tűnt sze​münk elől, és szá​munk​ra „el​pusz​tult”, nem tá​maszt ben​nünk hit​be​li ké​telyt. Josef Knecht ab​ban a vi​lág​ban, amely​ben mi, e föl​jegy​zé​sek szer​ző​je és ol​va​sói élünk, a le​he​tő leg​ma​ga​sab​bat érte el és tel​je​sí​tet​te, hi​szen Mag​is​ter Lu​di​ként ve​zé​re és pél​da​ké​pe volt a szel​le​mi​leg mű​velt és szel​lem​re tö​rek​vők ha​dá​nak, pél​dá​san irá​nyí​tot​ta és gya​ra​pí​tot​ta a mind​annyi​unk​nak szent temp​lom fő​pap​ja​ként a ránk ma​radt szel​le​mi örök​sé​get. Josef Knecht azon​ban nem​csak meg​kap​ta és bir​to​ká​ba vet​te egy mes​ter ke​rü​le​tét, a leg​fel​sőbb he​lyet hi​e​rar​chi​ánk csú​csán, ha​nem túl is lé​pett raj​ta, to​vább nőtt egy olyan di​men​zi​ó​ba, amely​ről ne​künk csak hó​do​la​tos sej​tel​münk le​het, s épp ezért tö​ké​le​te​sen he​lyes és éle​té​nek is meg​fe​lel, hogy élet​raj​za is túl​lép a meg​szo​kott di​men​zi​ó​kon, s vé​gül is le​gen​dá​ba csap át. Mi el​fo​gad​juk ezt a cso​dás tényt, ör​ven​de​zünk a cso​dá​nak, s nem so​kat tör​jük raj​ta a fe​jün​ket. De amennyi​ben Knecht éle​te tör​té​ne​lem – s egy bi​zo​nyos meg​ha​tá​ro​zott na​pig az –, hát így is tár​gyal​juk, és azon fá​ra​doz​tunk, hogy pon​to​san úgy ad​juk to​vább a ha​gyo​mányt, ahogy az ku​ta​tá​sa​ink so​rán fel​kí​nál​ko​zott. Gyer​mek​ko​rá​ból, vagy​is még ab​ból az idő​ből, mi​előtt föl​vet​ték vol​na a ki​vá​ló​ak is​ko​lá​já​ba, csu​pán egyet​len​egy ese​mény​ről tu​dunk, ez azon​ban fon​tos és jel​ké​pes je​len​tő​sé​gű, mert a szel​lem első nagy fel​hí​vá​sa hoz​zá, el​hi​va​tá​sa első ak​tu​sa, és jel​lem​ző, hogy ez az első hí​vás nem a tu​do​mány​tól, ha​nem a ze​né​től jött. Ezt a da​rab​ka élet​raj​zot, mi​ként úgy​szól​ván min​den em​lé​ke​zést Knecht sze​mé​lyes éle​té​re, egy üveg​gyöngy​já​ték-ta​nu​ló fel​jegy​zé​se​i​nek kö​szön​het​jük, aki hű​sé​ges tisz​te​lő​je volt Knecht​nek, s nagy ta​ní​tó​ja szá​mos mon​dá​sát és el​be​szé​lé​sét je​gyez​te fel. Knecht ak​kor​tájt ti​zen​két vagy ti​zen​há​rom éves le​he​tett, s gim​na​zis​ta volt Be​rol​fin​gen vá​ros​ká​já​ban, a Za​ber​wald pe​re​mén, amely va​ló​szí​nű​leg a szü​lő​he​lye is volt. Jól​le​het a fiú már hosszabb ide​je ösz​tön​dí​jas gim​na​zis​ta volt, s a tan​tes​tü​let – leg​buz​gób​ban a ze​ne​ta​nár – már két vagy há​rom íz​ben is aján​lot​ta a leg​föl​sőbb ha​tó​ság​nak fel​vé​te​lét a ki​vá​ló​ak is​ko​lá​já​ba, ő er​ről mit sem tu​dott, és még so​ha​sem ta​lál​ko​zott a ki​vá​ló​ak​kal vagy ép​pen a leg​fel​sőbb Ne​ve​lé​si Ha​tó​ság mes​te​re​i​vel. Egy​szer csak a ze​ne​ta​ná​ra (ak​kor he​ge​dű​re és lant​ra ta​ní​tot​ta) kö​zöl​te vele, hogy a ze​ne​mes​ter ta​lán ha​ma​ro​san Be​rol​fin​gen​be jön, az is​ko​la ze​ne​ok​ta​tá​sát el​len​őr​zi, Josef te​hát gya​ko​rol​jon de​re​ka​san, ne​hogy za​var​ba jöj​jön, és za​var​ba hoz​za ta​ní​tó​ját is. Ez a hír mély​sé​ge​sen föl​ka​var​ta a fiút, mert per​sze na​gyon jól tud​ta, ki az a ze​ne​mes​ter, s azt is, hogy az nem akár​ki a Ne​ve​lé​si Ha​tó​ság ma​ga​sabb ré​gi​ó​i​ból, mint pél​dá​ul az éven​te két​szer meg​je​le​nő tan​fel​ügye​lők, ha​nem egyi​ke a ti​zen​két fél​is​ten​nek, egyi​ke e tisz​te​let​re mél​tó tes​tü​let ti​zen​két leg​főbb ve​ze​tő​jé​nek, és az egész or​szág​ban a leg​fel​sőbb fó​rum min​den ze​nei ügy​ben. Szó​val, maga a ze​ne​mes​ter, sze​mé​lye​sen a Mag​is​ter Mu​si​cae jön Be​rol​fin​gen​be! A vi​lá​gon csak egyet​len​egy sze​mély akadt, aki ta​lán még le​gen​dá​sabb és rej​té​lye​sebb lett vol​na a gyer​mek Josef sze​mé​ben: az üveg​gyöngy​já​ték mes​te​re. Már a ze​ne​mes​ter jöt​té​nek be​je​len​té​se is ele​ve rop​pant, szo​ron​gó tisz​te​let​tel töl​töt​te el; hol ki​rály​nak, hol meg va​rázs​ló​nak kép​zel​te el ezt az em​bert, oly​kor a ti​zen​két apos​tol egyi​ké​nek, avagy a klasszi​kus idők egyik le​gen​dá​san nagy mű​vé​szé​nek, Mi​chael Prä​to​ri​us​nak, Cla​u​dio Mon​te​ver​di​nek, J. J. Fro​ber​ger​nek vagy Jo​hann Se​bas​ti​an Bach​nak – és épp​oly mély​sé​ge​sen örült a pil​la​nat​nak, ami​kor meg​je​le​nik néki ez a csil​lag, mint amennyi​re félt is tőle. Hogy az egyik fél​is​ten és ark​an​gyal, a szel​lem vi​lá​gá​nak egyik ti​tok​za​tos és min​den​ha​tó kor​mány​zó​ja a maga tes​ti va​ló​já​ban meg​je​le​nik itt a kis​vá​ros​ban s a gim​ná​zi​um​ban, hogy lát​hat​ja őt, hogy a Mes​ter ta​lán meg​szó​lít​ja, vizs​gáz​tat​ja, kor​hol​ja vagy di​csé​ri majd, ez va​ló​ban nagy do​log volt, va​la​mi​fé​le cso​da és rit​ka égi je​len​ség; s ahogy a ta​ná​rok bi​zony​gat​ták: év​ti​ze​dek óta elő​ször for​dul elő, hogy egy Mag​is​ter Mu​si​cae sze​mé​lye​sen ke​res​se föl a vá​rost és kis gim​ná​zi​u​mát. A fiú sok​fé​le​képp szí​nez​te ki azt, ami rá vár, el​sőbb is hol​mi nagy ün​nep​ség​re, nyil​vá​nos fo​gad​ta​tás​ra gon​dolt, ame​lyet ak​kor élt át

egy​szer, ami​kor az új pol​gár​mes​ter hi​va​tal​ba lé​pett, re​zes​ban​dá​val és fel​lo​bo​gó​zott ut​cák​kal, sőt ta​lán tű​zi​já​ték​kal is, és Knecht paj​tá​sai szin​tén ilyes​mit kép​zel​tek, és re​mél​tek. Elő​ze​tes örö​mét csak az a gon​do​lat mér​sé​kel​te, hogy ő maga ta​lán túl​sá​go​san is a kö​ze​lé​be ke​rül en​nek a nagy em​ber​nek, és előt​te, a nagy értő előtt, el​vi​sel​he​tet​len szé​gyen​ben ma​rad​hat ze​né​lé​sé​vel és fe​le​le​te​i​vel. De ez a szo​ron​gás nem​csak gyöt​rő, ha​nem édes is volt, s egé​szen tit​kon és be​val​lat​la​nul már nem is ta​lál​ta ezt az egész várt ün​ne​pet, zász​ló​val és tű​zi​já​té​ká​val együtt olyan szép​nek, iz​ga​tó​nak, fon​tos​nak és min​de​nek el​le​né​re cso​dá​san vi​dám​nak, mint azt a kö​rül​ményt, hogy ő, a kis Josef Knecht köz​vet​len kö​zel​ből lát​hat​ja ezt a fér​fit, s hogy a ze​ne​mes​ter egy ki​csit az ő ked​vé​ért lá​to​gat el Be​rol​fin​gen​be, hi​szen azért jön, hogy el​len​őriz​ze a ze​ne​ok​ta​tást, és a ze​ne​ta​nár nyil​ván le​het​sé​ges​nek tart​ja, hogy majd őt is meg​vizs​gáz​tat​ja. De ta​lán, ó, va​ló​szí​nű​leg, erre sor sem ke​rül, hisz alig​ha le​het​sé​ges, a Mes​ter​nek bi​zo​nyá​ra más dol​ga is lesz, mint hogy kis​fi​úk he​ge​dű​já​té​kát hall​gas​sa, nyil​ván csak az idő​sebb és ha​la​dó ta​nu​ló​kat akar​ja majd lát​ni és hal​la​ni. Ilyen gon​do​la​tok kö​ze​pet​te vár​ta a fiú azt a na​pot, és a nap el​jött, s csa​ló​dás​sal kez​dő​dött: nem zen​dült fel zene az ut​cá​kon, nem áll​tak zász​ló​dísz​ben, ko​szo​rú​san a há​zak, s mint min​den más na​pon, most is fog​ni kel​lett a köny​ve​ket, fü​ze​te​ket, ahogy szok​ták, el​men​ni az is​ko​lá​ba, és még az osz​tály​te​rem​ben sem volt hal​vány nyo​ma sem a dí​szek​nek, az ün​ne​pi​es​ség​nek, min​den olyan volt, mint bár​mely más na​pon. Az ok​ta​tás meg​kez​dő​dött, a ta​nár ugyan​olyan hét​köz​na​pi öl​tö​zék​ben volt, mint min​dig, nem szó​no​kolt, nem em​lí​tet​te egy szó​val sem a nagy ven​dé​get. De a má​so​dik vagy har​ma​dik órán még​is meg​tör​tént: ko​pog​tak az aj​tón, be​jött az is​ko​la​szol​ga, kö​szönt a ta​nár​nak, és je​len​tet​te, hogy Josef Knecht ta​nu​ló ne​gyed​órán be​lül je​len​jék meg a ze​ne​mes​ter​nél, s ügyel​jen rá, hogy il​le​del​me​sen meg​fé​sül​köd​jék, s a keze és kör​mei tisz​ták le​gye​nek. Knecht ijed​té​ben el​sá​padt, tá​mo​lyog​va ment ki az is​ko​lá​ból, át​sza​ladt az in​ter​ná​tus​ba, le​dob​ta köny​ve​it, meg​mo​sa​ko​dott, meg​fé​sül​kö​dött, resz​ket​ve vet​te ke​zé​be he​ge​dű​tok​ját s gya​kor​ló​fü​ze​tét, s az​tán át​ment a ze​ne​szo​bá​ba, a mel​lék​épü​let​be. A lép​csőn egy iz​ga​tott ta​nu​ló​tár​sa fo​gad​ta, egy szo​bá​ra mu​ta​tott és kö​zöl​te: „Várj itt, amíg hív​nak.” Nem tar​tott so​ká​ig, de neki egy örök​ké​va​ló​ság volt, amíg a vá​ra​ko​zás​tól meg​vál​tot​ták. Sen​ki sem hív​ta, de be​lé​pett egy fér​fi, egé​szen öreg em​ber, első lá​tás​ra nem ma​gas ter​me​tű, fe​hér hajú fér​fi, az arca szép, fény​lő, a sze​me át​ha​tó, vi​lá​gos​kék, pil​lan​tá​sá​tól fél​ni is le​he​tett vol​na, de ez a te​kin​tet nem​csak át​ha​tó, ha​nem de​rűs is volt, nem ne​ve​tőn vagy mo​soly​gó​san, ha​nem csön​des-ra​gyo​gón, nyu​god​tan de​rűs. Ke​zet nyúj​tott a fi​ú​nak, bic​cen​tett, óva​to​san le​ült a szék​re a régi gya​kor​ló​zon​go​ra elé és azt mond​ta: „Te vagy Josef Knecht? A ta​ná​rod, úgy lá​tom, elé​ge​dett ve​led, azt hi​szem, sze​ret té​ged. Gye​re, ze​nél​jünk együtt egy ke​ve​set.” Knecht már előbb ki​vet​te tok​já​ból a he​ge​dű​jét, az öreg le​ütött egy A-han​got, a fiú han​golt, az​tán kér​dőn és szo​rong​va né​zett a ze​ne​mes​ter​re. – Mit sze​ret​nél ját​sza​ni? – kér​dez​te a Mes​ter. A ta​nu​ló egy szót sem tu​dott ki​nyög​ni vá​la​szul, szin​te túl​csor​dult az öreg iránt ér​zett tisz​te​let​től, még so​ha​sem lá​tott ilyen em​bert. Té​to​ván nyúlt a kot​ta​fü​ze​té​ért, és a fér​fi elé tar​tot​ta. – Nem – mond​ta a Mes​ter –, sze​ret​ném, ha fej​ből ját​sza​nál s nem hol​mi gya​kor​ló​da​ra​bot, ha​nem va​la​mi egy​sze​rűt, amit fej​ből tudsz, ta​lán egy ked​ves da​lo​dat. Knecht za​var​ban volt, meg​bű​völ​te ez az arc, ez a szem​pár, egy szót sem bírt ki​nyög​ni, na​gyon szé​gyell​te ma​gát za​va​ra mi​att, de sem​mit sem tu​dott mon​da​ni. A Mes​ter nem eről​tet​te. Egy uj​jal le​ütöt​te egy dal​lam első hang​ja​it, kér​dőn né​zett a fi​ú​ra, aki bó​lin​tott, s tüs​tént és öröm​mel el​ját​szot​ta a dal​la​mot, egy régi dalt, ame​lyet gyak​ran éne​kel​tek az is​ko​lá​ban. – Még egy​szer! – mond​ta a Mes​ter. Knecht meg​is​mé​tel​te a dal​la​mot, s az öreg most egy má​so​dik

szó​la​mot ját​szott hoz​zá. A kis gya​kor​ló​szo​bá​ban most két szó​lam​ban zen​gett a régi dal. – Még egy​szer! Knecht ját​szott, s a Mes​ter a má​so​di​kon kí​vül még egy har​ma​dik szó​la​mot is hoz​zá​ját​szott. Há​rom szó​lam​ban zen​gett a szép régi dal a szo​bá​ban. – No, még egy​szer! – És a Mes​ter há​rom szó​la​mot ját​szott hoz​zá. – Szép dal! – mond​ta hal​kan a Mes​ter. – Játszd el most egy​szer alt-fek​vés​ben is! Knecht en​ge​del​mes​ke​dett és ját​szott, a Mes​ter meg​ad​ta neki az első han​got, és most a má​sik há​rom szó​la​mot ját​szot​ta hoz​zá. S az öreg újra meg újra azt mond​ta: – Még egy​szer! –, s ez egy​re vi​dá​mab​ban hang​zott. Knecht el​ját​szot​ta a dal​la​mot te​nor​ban, min​dig két-há​rom el​len​szó​lam kí​sé​re​té​vel. Sok​szor ját​szot​ták el a dalt, már nem kel​lett töb​bé elő​re meg​egyez​ni​ük, s a dal, egé​szen ma​gá​tól, min​den is​mét​lés​kor gaz​da​gabb lett ékít​mé​nyek​ben, in​dá​zó já​té​ká​ban. A csu​pasz falú kis​te​rem vi​dám dél​előt​ti fény​ben úszott, s ün​ne​pi zen​gés​sel töl​töt​te be a zene. Egy idő múl​va az öreg ab​ba​hagy​ta. – Most már elég? – kér​dez​te. Knecht a fe​jét ráz​ta és újra kezd​te, tár​sa pe​dig vi​dá​man vá​gott bele is​mét há​rom szó​lam​mal, s a négy szó​lam vé​kony, tisz​ta vo​na​la​kat hú​zott, be​szél​ge​tett, egy​más​ra tá​masz​ko​dott, ke​resz​te​ző​dött és át​ját​szott egy​más​ba, de​rűs ívek​ben és alak​za​tok​ban, s a fiú és az öreg már nem is gon​dolt sem​mi más​ra, át​ad​ta ma​gát a szép, test​vé​ri vo​na​lak​nak s a ta​lál​ko​zá​suk​kor ke​let​ke​ző fi​gu​rák​nak, há​ló​juk​ba fo​nód​va ze​nélt mind a ket​tő, lá​gyan rin​ga​tóz​tak, s egy lát​ha​tat​lan kar​mes​ter​nek en​ge​del​mes​ked​tek. Míg az​tán a Mes​ter, mi​dőn a dal​lam is​mét vé​get ért, hát​ra​for​dult és meg​kér​dez​te: – Tet​szett, Josef? Knecht há​lá​san, csil​lo​gó szem​mel né​zett rá. Su​gár​zott, de egy szót sem szólt. – Tu​dod-e már – kér​dez​te most a mes​ter –, hogy mi is az a fúga? Knecht két​ke​dő ar​cot vá​gott. Hal​lott már fú​gá​kat, de az ok​ta​tás​ban erre még nem ke​rült sor. – Jó – mond​ta a Mes​ter –, ak​kor meg​mu​ta​tom. A leg​ha​ma​rább ak​kor ér​ted meg, ha mi ma​gunk is csi​ná​lunk egy fú​gát. Te​hát: a fú​gá​hoz elő​ször is kell egy téma, s a té​mát nem ke​res​sük so​ká​ig, a da​lunk​ból vesszük. Le​ját​szott egy kis hang​sort, a dal egy da​rab​ká​ját, s ez így, ki​sza​kít​va a dal​lam​ból, feje és far​ka nél​kül, fur​csán hang​zott. Még egy​szer el​ját​szot​ta a té​mát, s már to​vább is ment, már jött az első be​lé​pés, a má​so​dik be​lé​pő szó​lam a kvint​ből kvart​ba ment át, a har​ma​dik meg​is​mé​tel​te az el​sőt, de egy ok​táv​val ma​ga​sab​ban, épp​így a ne​gye​dik a má​so​di​kat, s az​tán a do​mi​náns hang​ne​mé​ben, egy zár​lat​tal fe​je​ző​dött be az ex​po​zí​ció. A má​so​dik fel​dol​go​zás sza​ba​dab​ban mo​du​lált át egyéb hang​ne​mek​be, a har​ma​dik a szub​do​mi​náns​hoz eresz​ked​ve, zár​lat​tal vég​ző​dött az alap​han​gon. A fiú a zon​go​ris​ta okos fe​hér uj​ja​it néz​te, fe​szült ar​cán hal​vá​nyan tük​rö​ződ​ni lát​ta a ki​fej​let felé ha​la​dást, mi​köz​ben az öreg fé​lig le​huny​ta sze​mét. A fiú szí​ve csak úgy buz​gott a mes​ter iránt ér​zett tisz​te​let​től, sze​re​tet​től, füle be​fo​gad​ta a fú​gát, s úgy érez​te, most hall elő​ször ze​nét, az előt​te ke​let​ke​ző ze​ne​mű mö​gött meg​sej​tet​te a szel​le​met, tör​vény és sza​bad​ság, szol​gá​lat és ural​ko​dás bol​do​gí​tó össz​hang​ját, át​ad​ta és oda​szen​tel​te ma​gát en​nek a szel​lem​nek és en​nek a mes​ter​nek, ezek​ben a per​cek​ben úgy lát​ta ön​ma​gát, éle​tét és az egész vi​lá​got, hogy a zene szel​le​me ve​ze​ti, ren​de​zi és ér​tel​me​zi, s ami​kor a já​ték vé​get ért, lát​ta, hogy a tisz​telt öreg, a va​rázs​ló és ki​rály még egy da​ra​big könnye​dén a bil​len​tyűk fölé haj​lik, sze​me fé​lig le​huny​va, arca be​lül​ről fény​lik – s nem tud​ta, uj​jong​jon-e bol​dog pil​la​na​ta​in vagy sír​jon, hogy el​múl​tak. Ek​kor az öreg​em​ber las​san föl​állt a zon​go​rá​tól, át​ha​tó​an s egy​szer​s​mind ba​rát​sá​go​san né​zett rá de​rűs kék sze​mé​vel, s azt mond​ta: – Két em​ber leg​könnyeb​ben ze​né​lés köz​ben ba​rát​koz​hat meg. Mi​lyen szép is ez. Re​mél​he​tő​leg ba​rá​tok le​szünk, te meg én. Ta​lán meg​ta​nulsz fú​gát kom​po​nál​ni is, Josef. – Ke​zet

fo​gott a fi​ú​val, el​ment, de az aj​tó​ban még egy​szer meg​for​dult, s egy pil​lan​tás​sal, ud​va​ri​as kis fő​haj​tás​sal bú​csú​zott. Knecht sok-sok év múl​va el​me​sél​te ta​nít​vá​nyá​nak: ami​kor ki​lé​pett a ház​ból, job​ban meg​vál​to​zott​nak és el​va​rá​zsolt​nak lát​ta a vá​rost és a vi​lá​got, mint hogy​ha zász​lók, ko​szo​rúk és sza​la​gok dí​szí​tet​ték vol​na, vagy tű​zi​já​té​kot ren​dez​nek. Nagy él​ményt élt át, az el​hi​va​tást, ame​lyet jo​go​san ne​vez​het​nénk sák​ra​men​tum​nak: az esz​mé​nyi vi​lág tes​tet öl​té​sét és hí​vo​ga​tó ki​tá​rul​ko​zá​sát; ezt a vi​lá​got a fi​a​tal lé​lek ed​dig rész​ben csak hal​lo​más​ból, rész​ben vágy​tól izzó ál​ma​i​ból is​mer​te. S ez a vi​lág nem​csak lé​te​zett, va​la​hol a tá​vol​ban, a múlt​ban vagy a jö​vő​ben, nem, je​len volt és te​vé​keny volt, ki​su​gár​zott, hír​nö​kö​ket, apos​to​lo​kat, kö​ve​te​ket kül​dött szét, olyan fér​fi​a​kat, mint ez az idős Mag​is​ter, aki kü​lön​ben, Josef​nek úgy rém​lett, vol​ta​képp nem is olyan na​gyon öreg. És eb​ből a vi​lág​ból, e tisz​te​let​re mél​tó hír​nö​kök egyi​ke ré​vén hoz​zá, a kis gim​na​zis​tá​hoz is buz​dí​tó, hívó szó ér​ke​zett! Él​mé​nye ezt je​len​tet​te neki, s he​te​kig tar​tott, amíg va​ló​ban meg​tud​ta és meg​győ​ző​dött róla, hogy ama meg​szen​telt óra má​gi​kus ese​mé​nyé​nek a való vi​lág​ban is meg​van a pon​tos meg​fe​le​lő​je, hogy az el​hi​va​tás nem csu​pán sa​ját lel​ké​ben meg​szó​la​ló, bol​do​gí​tó in​te​lem, lel​ké​nek bel​ső hang​ja volt, ha​nem a föl​di ha​tal​mak ado​má​nya és buz​dí​tá​sa is. Mert nem ma​rad​ha​tott tar​tó​san ti​tok​ban, hogy a ze​ne​mes​ter lá​to​ga​tá​sa nem vé​let​len s nem is iga​zi is​ko​la​el​len​őr​zés volt. Knecht neve ugyan​is ta​ná​ra​i​nak je​len​té​sei alap​ján már hosszabb ide​je sze​re​pelt azok​nak a ta​nu​lók​nak a név​so​rá​ban, akik mél​tó​nak lát​szot​tak rá, hogy a ki​vá​ló​ak is​ko​lá​já​ban ne​ve​lőd​je​nek, vagy akik​nek fel​vé​te​lét ja​va​sol​ták a leg​fel​sőbb ha​tó​sá​gok​nak. Mi​vel en​nek a Knecht fi​ú​nak nem​csak la​tin tu​dá​sát és ro​kon​szen​ves jel​le​mét di​csér​ték, ha​nem ze​ne​ta​ná​ra még kü​lön is aján​lot​ta és ma​gasz​tal​ta, a ze​ne​mes​ter vál​lal​ta, hogy egyik hi​va​ta​los útja al​kal​má​val rá​szán né​hány órát az ide​jé​ből Be​rol​fin​gen​re, és meg​né​zi ezt a ta​nu​lót. Nem annyi​ra a fiú la​tin tu​dá​sa vagy kéz​ügyes​sé​ge ér​de​kel​te (eb​ben a ta​ná​rok je​len​té​se​i​re ha​gyat​ko​zott, ám​bár ezek ta​nul​má​nyo​zá​sá​ra min​den​eset​re egy tel​jes órát ál​do​zott), ha​nem in​kább az, hogy en​nek a fi​ú​nak az egész lé​nye al​kal​mas-e a ma​ga​sabb ér​te​lem​ben vett ze​né​szi hi​va​tás​hoz, ké​pes-e a lel​ke​se​dés​re, a be​il​lesz​ke​dés​re, a hó​do​lat​ra, a kul​tusz szol​gá​la​tá​ra. A nyil​vá​nos fel​sőbb is​ko​lák ta​ná​rai – s erre jó oka​ik vol​tak – ál​ta​lá​ban nem bán​tak bő​kezű​en az elit-is​ko​lá​ba szó​ló aján​lá​sok​kal, még​is elő​for​dul​tak töb​bé-ke​vés​bé tisz​tá​ta​lan szán​dék​ból ere​dő ki​vé​te​le​zé​sek, s gyak​ran meg​esett az is, hogy egy-egy ke​vés​bé éles sze​mű ta​nár ko​no​kul ajánl​gat​ta ked​venc ta​nít​vá​nyát, aki​nek más eré​nye nem​igen volt, csak a szor​gal​ma, a becs​vá​gya és okos vi​sel​ke​dé​se ta​ná​ra​i​val szem​ben. A ze​ne​mes​ter​nek épp ez a faj​ta diák volt ki​vált​képp el​len​szen​ves, azon​nal ész​re​vet​te, ha a vizs​gá​zó tu​da​tá​ban volt an​nak, hogy most a jö​vő​jé​ről és pá​lya​fu​tá​sá​ról van szó, és jaj volt an​nak a ta​nu​ló​nak, aki túl​sá​go​san ügye​sen, túl​sá​go​san tu​da​to​san és oko​san állt elé​be vagy ép​pen hí​ze​leg​ni pró​bált neki – az ilyet sok eset​ben már a vizs​ga meg​kez​dé​se előtt el​uta​sí​tot​ta. Nos, Knecht vi​szont tet​szett az öreg ze​ne​mes​ter​nek, na​gyon is tet​szett, s még to​vább​utaz​tá​ban is elé​ge​det​ten gon​dolt vissza rá; nem jegy​zett be róla sem​mi​fé​le ész​re​vé​telt vagy osz​tá​lyo​zást a fü​ze​té​be, ha​nem ma​gá​val vit​te az üde, sze​rény fiú em​lé​két, és ha​za​té​ré​se után sa​ját kezű​leg írta fel Knecht ne​vét azok​nak a ta​nu​lók​nak a lis​tá​já​ra, aki​ket a leg​fel​sőbb ha​tó​ság egyik tag​ja maga vizs​gáz​ta​tott, és fel​vé​tel​re ér​de​mes​nek ta​lált. Er​ről a lis​tá​ról Josef hébe-hóba hal​lott már, és​pe​dig egé​szen el​té​rő hang​nem​ben – a gim​na​zis​ták ma​guk közt „arany​könyv​nek” ne​vez​ték, de oly​kor-oly​kor egé​szen tisz​te​let​le​nül „stré​ber​ka​ta​ló​gus”-nak is hív​ták. Ha egy ta​nár meg​em​lí​tet​te ezt a lis​tát, akár csak azért, hogy egyik ta​nu​ló​já​nak a sze​mé​re ves​se: ilyen fiú per​sze nem is gon​dol​hat rá, hogy ennyi​re vi​gye, ak​kor hang​já​ban min​dig volt va​la​mi ün​ne​pé​lyes​ség, tisz​te​let és fon​tos​ko​dás is. De ha a ta​nu​lók be​szél​tek a stré​ber​ka​ta​ló​gus​ról, több​nyi​re

pök​hen​di han​gon s némi el​túl​zott kö​zönnyel em​le​get​ték. Josef egy​szer ezt hal​lot​ta az egyik ta​nu​ló​tól: „Ugyan már, kö​pök arra a bár​gyú stré​ber​ka​ta​ló​gus​ra! Aki le​gény a tal​pán, nem ke​rül bele, erre mér​get ve​szek. Oda a ta​ná​rok csak a leg​na​gyobb szél​to​ló​kat és talp​nya​ló​kat kül​dik.” A szép él​mény után kü​lö​nös kor​szak kö​vet​ke​zett. Josef ele​in​te mit sem tu​dott róla, hogy az „elec​ti”hez, a „flos ju​ven​tu​tis”-hoz tar​to​zik, ahogy a Rend​ben az elit-ta​nu​ló​kat hív​ják; elő​ször egy​ál​ta​lán nem gon​dol​ta, hogy, él​mé​nyé​nek gya​kor​la​ti kö​vet​kez​mé​nye és érez​he​tő ha​tá​sa lesz sor​sá​ban és hét​köz​nap​ja​i​ban, s mi​köz​ben ta​ná​rai már a ki​tün​te​tet​tet és a bú​csú​zót lát​ták ben​ne, ő maga szin​te csak bel​ső fo​lya​mat​ként élte át el​hi​va​tá​sát. De még így is éles vá​lasz​tó​vo​nal volt éle​té​ben. Jól​le​het, a va​rázs​ló​val töl​tött órá​ja olyas​mit tel​je​sí​tett be és vitt hoz​zá kö​ze​lebb, amit a szí​vé​ben már sej​tett, még​is vagy épp ezért az az óra nyil​ván​va​ló​an el​vá​lasz​tot​ta a múl​tat a je​len​től és a jö​vő​től, mint ahogy az álom​ból éb​re​dő, még ha ugyan​ab​ban a kör​nye​zet​ben éb​red is föl, ame​lyet ál​má​ban lá​tott, nem von​hat​ja két​ség​be, hogy éb​ren van. Az el​hi​va​tás​nak sok faj​tá​ja és for​má​ja van, ám az él​mény mag​va és ér​tel​me min​dig ugyan​az: a lé​lek at​tól esz​mél föl, vál​to​zik meg vagy emel​ke​dik föl, hogy ben​ső ál​mai és sej​tel​mei he​lyett egy​szer​re csak kül​ső hí​vást hall, egy da​rab​ka va​ló​ság je​le​nik meg és nyúl bele éle​té​be. Itt ez a da​rab​ka va​ló​ság a mes​ter alak​ja volt: a csu​pán tá​vo​li​ként, tisz​te​let​re mél​tó fél​is​te​ni alak​ként is​mert ze​ne​mes​ter, ark​an​gyal a leg​fel​sőbb mennyek​ből, tes​ti va​ló​já​ban meg​je​lent, min​den​tu​dó kék sze​me volt, ott ült a kis zon​go​ra​szé​ken, Josef​fel együtt ze​nélt, cso​dá​la​to​san ze​nélt, jó​for​mán sza​vak nél​kül mu​tat​ta meg neki, mi is iga​zá​ban a zene, meg​ál​dot​ta őt, és az​tán újra el​tűnt. Hogy eb​ből mi min​den kö​vet​kez​het és adód​hat, en​nek meg​fon​to​lá​sá​ra Knecht elő​ször kép​te​len volt, mi​vel túl​sá​go​san is be​töl​töt​te és le​kö​töt​te az ese​mény köz​vet​len, ben​ső vissz​hang​ja. Ahogy egy zsen​ge nö​vény, amely ed​dig csönd​ben és té​to​ván fej​lő​dött, hir​te​len he​ve​seb​ben kezd lé​leg​ze​ni és nőni, mint​ha a cso​da egyet​len órá​já​ban egy​szer​re csak tu​da​tá​ra éb​red​ne alak​ja tör​vé​nyé​nek, s im​már buz​gón tö​re​ked​nék be​tel​je​sí​té​sé​re, úgy kezd​te a fiú, mi​után a va​rázs​ló keze érin​tet​te, gyor​san és só​vár​gón össze​fog​ni és meg​fe​szí​te​ni ere​jét, más​nak érez​te ma​gát, úgy érez​te, hogy nö​vek​szik, új fe​szült​sé​ge​ket, új har​mó​ni​á​kat ér​zett maga és a vi​lág közt, né​hány órán a ze​né​ben, a la​tin​ban, a ma​te​ma​ti​ká​ban olyan fel​ada​to​kat tu​dott meg​ol​da​ni, ame​lyek élet​ko​rá​tól és paj​tá​sa​i​tól is tá​vol vol​tak még, s ilyen​kor min​den tel​je​sít​mény​re ké​pes​nek érez​te ma​gát; más órá​kon vi​szont min​dent el​fe​lej​tett, s va​la​mi új, lágy ér​zés​sel és oda​adás​sal ál​mo​do​zott, hall​gat​ta a sze​let vagy az esőt, el​ré​vedt egy vi​rá​gon, be​le​bá​mult a to​va​zú​gó fo​lyó​víz​be, sem​mit sem fo​gott fel, min​dent csak sej​tett, ma​gá​val ra​gad​ta az együtt​ér​zés, a kí​ván​csi​ság, a meg​ér​te​ni aka​rás, sa​ját én​jé​től a más​hoz, a vi​lág​hoz, a ti​tok​hoz és szent​ség​hez, a je​len​sé​gek fáj​dal​ma​san szép já​té​ká​hoz von​ta a vágy. Így, be​lül​ről in​dul​va és nö​ve​ked​ve, a ben​ti és kin​ti vi​lág ta​lál​ko​zá​sá​ig és iga​zo​ló​dá​sá​ig ment vég​be Josef Knecht​nél, tö​ké​le​tes tisz​ta​ság​ban, az el​hi​va​tás fo​lya​ma​ta; min​den lép​cső​fo​kát vé​gig​jár​ta, meg​íz​lel​te min​den bol​dog​sá​gát és szo​ron​gá​sát. Ezt a ne​mes fo​lya​ma​tot nem za​var​ták meg vá​rat​lan le​lep​le​zé​sek és in​diszk​ré​ci​ók: min​den ne​mes szel​lem ti​pi​kus if​jú​ko​ri tör​té​ne​te ez: a lé​lek vi​lá​ga és a kül​vi​lág össz​hang​ban és egy​ön​te​tű​en mű​kö​dött és nőtt bele egy​más​ba. Ami​kor, e fej​lő​dés​so​ro​zat vé​gén, a ta​nu​ló tu​da​tá​ra éb​redt hely​ze​té​nek és kül​ső sor​sá​nak, ami​kor lát​ta, hogy ta​ná​rai kol​lég​aként, sőt dísz​ven​dég​ként bán​nak vele, aki​nek a tá​vo​zá​sá​ra min​den pil​la​nat​ban szá​mí​ta​nak, s ta​nu​ló​tár​sai fé​lig-med​dig cso​dál​ják vagy irigy​lik, fé​lig-med​dig ke​rü​lik is, san​dán néz​nek rá, egyik-má​sik ve​tély​tár​sa ki​csú​fol​ja és gyű​lö​li, ed​di​gi ba​rá​tai mind​job​ban el​sza​kad​nak tőle és ma​gá​ra hagy​ják – ek​kor már az el​sza​ka​dás​nak és ma​gá​nyos​sá vá​lás​nak ez a fo​lya​ma​ta ré​gen le​ját​szó​dott a lel​ké​ben, leg​be​lül, sa​ját ér​zés​vi​lá​gá​ban a ta​ná​rai elöl​já​rók​ból egy​re in​kább ba​rá​tai let​tek, egy​ko​ri ba​rá​tai pe​dig egy út​sza​kasz hát​ra​ma​ra​dó kí​sé​rői; is​ko​lá​já​ban és vá​ro​sá​ban már nem ta​lált hoz​zá való tár​sa​kat, nem érez​te a he​lyén

ma​gát, kö​rü​löt​te most min​dent va​la​mi ti​tok​za​tos ha​lál, a va​lót​lan​ság flu​i​du​ma járt át, a múlt le​he​le​te, min​den va​la​hogy ide​ig​le​nes​sé vált, vi​selt és töb​bé már rá nem illő ruha lett. És az, hogy ki​nőtt az ad​dig har​mo​ni​kus és sze​re​tett szü​lő​föld​ből, hogy el​ide​ge​ne​dett egy töb​bé hoz​zá nem tar​to​zó és nem illő élet​for​má​tól, a bú​csú​zó​nak ez a leg​ma​gasz​to​sabb bol​dog​ság​gal és su​gár​zó ön​tu​dat​tal meg-meg​sza​kí​tott éle​te vé​gül már na​gyon nagy gyöt​re​lem​mé vált, alig el​vi​sel​he​tő nyo​más​sá és szen​ve​dés​sé, mert min​den el​hagy​ta őt, s nem volt ben​ne biz​tos, va​jon nem ő hagy-e el vol​ta​képp min​dent, nem ő maga, becs​vá​gya, el​bi​za​ko​dott​sá​ga, ke​vély​sé​ge, hűt​len​sé​ge, sze​re​tet​hi​á​nya a hi​bás ked​ves, meg​szo​kott vi​lá​gá​nak eb​ben az el​ha​lá​sá​ban és ide​gen​né vá​lá​sá​ban. Az iga​zi el​hi​va​tás​sal együtt járó fáj​dal​mak kö​zül ezek a leg​ke​se​rűb​bek. Aki el​fo​gad​ja az el​hi​va​tást, nem​csak aján​dé​kot és pa​ran​csot vesz át, ha​nem va​la​mi​fé​le adós​sá​got is, akár​csak az a ka​to​na, akit ki​emel​nek baj​tár​sai kö​zül, és tiszt​té lép​tet​nek elő; ez az elő​lép​te​tés an​nál na​gyobb tisz​tes​ség, mi​nél in​kább a bűn​tu​dat, a rossz lel​ki​is​me​ret ér​zé​sé​vel fi​zet érte, ha baj​tár​sa​i​ra gon​dol. Mind​azon​ál​tal Knecht​nek osz​tály​ré​szül ju​tott, hogy za​var​ta​la​nul és tel​jes ár​tat​lan​ság​ban hor​doz​za ki ezt a fej​lő​dé​sét: s mi​dőn vé​gül a ta​ná​rok ta​ná​csa kö​zöl​te vele, hogy ki​tün​tet​ték, és ha​ma​ro​san föl​ve​szik a ki​vá​ló​ak is​ko​lá​já​ba, ez ab​ban a pil​la​nat​ban tö​ké​le​te​sen meg​lep​te, noha a kö​vet​ke​ző pil​la​nat​ban már oly​bá tűnt ez az új hely​zet, mint amit ré​gen tu​dott és várt. Csak most ju​tott eszé​be, hogy már he​tek óta hol itt, hol ott ki​a​bál​ták utá​na: „elec​tus” vagy „elit-fiú”, s ezt gú​nyo​san ér​tet​ték! Hal​lot​ta, de csak fé​lig, és so​ha​sem ér​tel​mez​te más​ként, mint csú​fo​ló​dás​ként. Nem „elec​tus”-t akar​tak ez​zel mon​da​ni, így érez​te, ha​nem azt, hogy: „Te, aki fenn​hé​já​zá​sod​ban elec​tus​nak tar​tod ma​ga​dat!” Néha na​gyon szen​ve​dett ami​att, hogy így el​ide​ge​ne​dett a paj​tá​sa​i​tól, de ő maga iga​zán so​ha​sem tar​tot​ta ma​gát „elec​tus​nak”, ki​vá​lasz​tott​nak. Az el​hi​va​tást nem rang​emel​ke​dés​nek, ha​nem ben​ső in​tés​nek és kö​ve​tel​mény​nek fog​ta fel. Ámde még​is: nem tud​ta-e min​den​nek el​le​né​re, nem sej​tet​te-e, nem érez​te-e száz​szor is? Most már meg​érett a do​log, s bol​dog él​mé​nyei hi​te​le​sí​tést és iga​zo​lást nyer​tek, szen​ve​dé​se ér​tel​met ka​pott, le​vet​het​te az el​vi​sel​he​tet​le​nül régi és szűk​ké vált ru​hát, hi​szen ké​szen vár​ta az új.

Ami​kor föl​vet​ték a ki​vá​ló​ak is​ko​lá​já​ba, Knecht éle​te más sík​ra te​vő​dött át, meg​tör​tént az első dön​tő lé​pés fej​lő​dé​sé​ben. Ko​ránt​sem esik meg min​den elit-ta​nu​ló​val, hogy a hi​va​ta​los fel​vé​tel egy​be​esik az el​hi​va​tás ben​ső él​mé​nyé​vel. Ez ke​gye​lem, vagy ha hét​köz​na​pi szó​val akar​juk ki​fe​jez​ni: jó​sze​ren​cse. Aki​nek osz​tály​ré​szül jut, an​nak az éle​té​ben va​la​mi több​let van, ami​ként az is több​let​tel ren​del​ke​zik, aki a vé​let​len jó​vol​tá​ból kü​lö​nö​sen sze​ren​csés tes​ti és lel​ki adott​sá​go​kat hoz ma​gá​val. A leg​több elit-ta​nu​ló, sőt majd​nem mind​egyik nagy sze​ren​csé​nek, ki​tün​te​tés​nek érzi ugyan ki​vá​lasz​ta​tá​sát, büsz​ke rá, s kö​zü​lük so​kan elő​ző​leg for​rón áhí​tot​ták is ezt a ki​tün​te​tést. De az​tán az át​me​net szü​lő​föld​jük meg​szo​kott is​ko​lá​já​ból Kasz​tá​lia is​ko​lá​i​ba még​is ne​he​zebb, mint gon​dol​ták vol​na, s egye​sek​nek vá​rat​lan csa​ló​dást okoz. Elő​ször is ez az át​me​net min​den ta​nu​ló​nak, akit sze​ret​tek a szü​lei, és bol​do​gan élt ott​ho​ná​ban, na​gyon ne​héz bú​csú​zást és le​mon​dást je​lent, s így az​tán, fő​leg a két első év​ben elég​gé te​te​mes szám​ban ke​rül sor vissza​he​lye​zé​sek​re, s okuk nem is a te​het​ség és szor​ga​lom hi​á​nya, ha​nem az, hogy a ta​nu​lók kép​te​le​nek meg​ba​rát​koz​ni az in​ter​ná​tu​si élet​tel s az​zal a gon​do​lat​tal, hogy a jö​vő​ben mind​in​kább meg​la​zul kap​cso​la​tuk a csa​lád​juk​kal és szü​lő​föld​jük​kel, s vé​gül nem is​mer​het​nek, nem tisz​tel​het​nek más kö​te​lé​ket, csak a Rend​hez tar​to​zá​su​kat. Időn​kint olyan ta​nu​lók is akad​nak, akik mi​dőn fel​vet​ték őket a ki​vá​ló​ak is​ko​lá​já​ba, a fő előnyt ab​ban lát​ták, hogy el​sza​kad​hat​nak az atyai ház​tól és egy ked​vü​ket sze​gő is​ko​lá​tól; ezek, meg​sza​ba​dul​va, mond​juk, egy szi​go​rú apá​tól vagy egy ne​kik kel​le​met​len ta​nár​tól, egy idő​re fel​lé​le​gez​tek ugyan, a vál​to​zás​tól azon​ban egész éle​tük​nek olyan nagy

és le​he​tet​len át​ala​ku​lá​sát re​mél​ték, hogy ha​ma​ro​san csa​lód​ni​uk kel​lett. A vol​ta​kép​pe​ni tör​te​tők és min​ta​di​á​kok, a pe​dán​sok sem tud​tak min​dig meg​ma​rad​ni Kasz​tá​li​á​ban; nem mint​ha nem let​tek vol​na rá​ter​met​tek a ta​nul​má​nyok​ra, de az elit-is​ko​lá​ban nem​csak a ta​nu​lás és a szak​bi​zo​nyít​vány volt a fon​tos, ha​nem ne​ve​lői és mú​zsái cé​lo​kat is ki​tűz​tek, s ezek előtt egyik-má​sik ta​nu​ló le​tet​te a fegy​vert. Mind​azon​ál​tal a ki​vá​ló​ak négy nagy is​ko​lá​já​ban olyan rend​szer volt, hogy szá​mos al​osz​tá​lya és fi​ók​in​té​ze​te sok​fé​le te​het​ség​nek nyi​tott te​ret, s egy tö​rek​vő ma​te​ma​ti​kus vagy fi​lo​ló​gus, ha csak​ugyan tu​dós te​het​ség lap​pan​gott ben​ne, nem érez​het​te ve​szé​lyes​nek, hogy eset​leg hi​á​nyos a ze​nei vagy böl​cse​le​ti adott​sá​ga. Sőt hébe-hóba még Kasz​tá​li​á​ban is igen erő​sen ér​vé​nye​sült a tisz​ta, jó​zan szak​tu​do​mány ápo​lá​sá​nak irány​za​ta, és e tö​rek​vé​sek út​tö​rői nem​csak a „fan​tasz​ták​kal”, vagy​is a ze​nei és mú​zsái meg​szál​lot​tak​kal szem​ben vol​tak kri​ti​ku​sok és gu​nyo​ro​sok, ha​nem né​ha​nap a ma​guk kö​rén be​lül ha​tá​ro​zot​tan meg​ta​gad​tak és el​til​tot​tak min​den mű​vé​szi meg​nyi​lat​ko​zást, fő​leg az üveg​gyöngy​já​té​kot. Mi​vel Knecht éle​te, amennyi​re is​mer​jük, tel​jes egé​szé​ben Kasz​tá​li​á​ban ját​szó​dott le, hegy​vi​dé​ki or​szá​gunk​nak eb​ben a leg​csön​de​sebb és leg​de​rű​sebb tar​to​má​nyá​ban, ame​lyet ré​geb​ben a köl​tő Goe​the ki​fe​je​zé​sé​vel sok​szor „pe​da​gó​gi​ai tar​to​mány​nak” is ne​vez​tek, na​gyon rö​vid​re fog​va és meg​koc​káz​tat​va azt is, hogy rég tu​dott dol​gok​kal un​tat​juk az ol​va​sót, még egy​szer fel​vá​zol​juk ezt a hí​res Kasz​tá​li​át és is​ko​lá​i​nak szer​ke​ze​tét. Ez az is​ko​la​rend​szer, ame​lyet rö​vi​den elit-is​ko​lá​nak ne​vez​nek, bölcs és ru​gal​mas ros​ta​rend​szer, amely​nek ré​vén a ve​ze​tő​ség (egy úgy​ne​ve​zett „tan​ügyi ta​nács”, húsz ta​ná​csos​sal, akik kö​zül tíz a Ne​ve​lé​si Ha​tó​sá​got, tíz a Ren​det kép​vi​se​li) ma​gá​hoz vonz​za ki​vá​lasz​tott​ja​it, vagy​is a leg​te​het​sé​ge​seb​be​ket az or​szág min​den ré​szé​ből és is​ko​lá​já​ból, a Rend meg min​den fon​tos ne​ve​lé​si és ta​nul​má​nyi hi​va​tal szá​má​ra után​pót​lás​nak. Az or​szág sok kö​zön​sé​ges is​ko​lá​ja, gim​ná​zi​u​ma s más egyéb, akár hu​ma​nis​ta, akár ter​mé​szet​tu​do​má​nyos jel​le​gű, ki​lenc​ven szá​za​lék​ban csu​pán elő​ké​szí​tő is​ko​la ta​nu​ló​if​jú​sá​gunk szá​má​ra az úgy​ne​ve​zett sza​bad fog​lal​ko​zá​sok​hoz, s a fő​is​ko​lá​hoz szük​sé​ges érett​sé​gi​vel zá​rul, s a fő​is​ko​lán az​tán min​den sza​kon meg​ha​tá​ro​zott ta​nul​má​nyi rend sze​rint vé​gez​nek. Ez ta​nu​ló​ink​nak a nor​má​lis, min​den​ki előtt is​mert tan​me​ne​te, ezek az is​ko​lák elég​gé szi​go​rú kö​ve​tel​mé​nyek​kel lép​nek föl, és le​he​tő​leg ki​se​lej​te​zik a te​het​ség​te​le​ne​ket. Mel​let​tük vagy fö​löt​tük azon​ban ott van az elit-is​ko​lák rend​sze​re, aho​vá csak​is – pró​ba​kép​pen – a leg​te​het​sé​ge​sebb és leg​jel​le​me​sebb ta​nu​ló​kat ve​szik föl. Hogy ide be​jus​sa​nak, ah​hoz nincs szük​ség a vizs​gák​ra, ha​nem a ki​vá​ló ta​nu​ló​kat ta​ná​ra​ik vá​laszt​ják ki és ajánl​ják Kasz​tá​lia is​ko​lá​i​ba, tet​szé​sük sze​rint. Egy ti​zen​egy vagy ti​zen​két éves fi​ú​val pél​dá​ul egy na​pon köz​li a ta​ná​ra, hogy a kö​vet​ke​ző fél​év​ben be​jut​hat az egyik kasz​tá​li​ai is​ko​lá​ba, s vizs​gál​ja meg ön​ma​gát, va​jon érez-e rá el​hi​va​tott​sá​got. Ha le​járt a gon​dol​ko​dá​si idő, s a fiú igent mond – ami​hez még szü​le​i​nek fel​té​tel nél​kü​li be​le​egye​zé​se is szük​sé​ges –, ak​kor az egyik elit-is​ko​la pró​ba​idő​re fel​ve​szi. Ezek​nek az elit-is​ko​lák​nak a ve​ze​tői és leg​fel​sőbb ta​ná​rai (nem is az egye​te​mi ta​ná​rok) al​kot​ják a „Ne​ve​lé​si Ha​tó​sá​got”, s ez a szerv irá​nyít min​den ok​ta​tást és szel​le​mi szer​vez​ke​dést az or​szág​ban. Aki már egy​szer ki​vá​ló ta​nu​ló lett, ha​csak va​la​mi​lyen tan​fo​lya​mon cső​döt nem mond, s nem kül​dik vissza a nor​má​lis kö​zép​is​ko​lá​ba, an​nak már nem kell az​zal szá​mol​nia, hogy a meg​él​he​té​sé​ért va​la​mi​lyen szak​tu​do​mányt ta​nul​jon, mert az elit-ta​nu​lók​ból to​bor​zó​dik a „Rend” és a tu​dós ha​tó​ság hi​e​rar​chi​á​ja, a ta​nár​tól a leg​fel​sőbb hi​va​ta​lo​kig: a ti​zen​két ta​nul​má​nyi igaz​ga​tó​ig avagy mes​te​rig és a Ludi Mag​is​te​rig, az üveg​gyöngy​já​ték ve​ze​tő​jé​ig. A ki​vá​ló​ak is​ko​lá​já​nak utol​só év​fo​lya​ma több​nyi​re hu​szon​két-hu​szon​öt éves kor​ban fe​je​ző​dik be, és​pe​dig a Rend​be való fel​vé​tel​lel. Et​től kezd​ve az egy​ko​ri elit-ta​nu​lók​nak a Rend és a Ne​ve​lé​si Ha​tó​ság min​den kép​ző- és ku​ta​tó​in​té​ze​te a ren​del​ke​zé​sé​re áll: a szá​muk​ra fenn​tar​tott elit-fő​is​ko​lák, a könyv​tá​rak, le​vél​tá​rak, la​bo​ra​tó​ri​u​mok és így to​vább, a ta​ná​rok nagy tes​tü​le​té, va​la​mint az üveg​gyöngy​já​ték be​ren​de​zé​sei. Aki​ről ta​nu​ló​évei alatt ki​de​rül, hogy va​la​mi sa​já​tos szak​hoz van te​het​sé​ge, nyel​vek​hez, fi​lo​zó​fi​á​hoz, ma​-

te​ma​ti​ká​hoz vagy bár​mi más​hoz, azt már a ki​vá​ló​ak is​ko​lá​já​nak fel​sőbb fo​ko​za​ta​i​ban arra a tan​fo​lyam​ra he​lye​zik át, amely adott​sá​gá​nak a leg​jobb táp​lá​lé​kot nyújt​ja; a leg​több ilyen ta​nu​ló vé​gül szak​ta​nár lesz a nyil​vá​nos is​ko​lák​ban és fő​is​ko​lá​kon, s ha el​hagy​ja is Kasz​tá​li​át, éle​te vé​gé​ig a Rend tag​ja ma​rad, vagy​is szi​go​rú​an tá​vol tart​ja ma​gát az „át​la​go​sok​tól” (aki​ket nem az elit-is​ko​lá​ban ké​pez​tek ki), és – ha​csak ki nem lép e Rend​ből – so​ha​sem le​het „sza​bad” szak​em​ber, mint az or​vos, az ügy​véd, a tech​ni​kus és így to​vább, ha​nem élet​hosszig​lan a Rend re​gu​lá​i​nak en​ge​del​mes​ke​dik, töb​bek közt nem le​het ma​gán​tu​laj​do​na, és nem nő​sül​het meg; a nép, fé​lig gú​nyo​san, fé​lig tisz​te​let​tel „man​da​ri​nok​nak” ne​ve​zi őket. A haj​da​ni elit-ta​nu​lók nagy több​sé​ge ily mó​don töl​ti be vég​le​ges ren​del​te​té​sét. Egy kis ré​szü​ket azon​ban, a kasz​tá​li​ai is​ko​lák vég​ső és leg​fi​no​mabb vá​lasz​té​kát, vissza​tart​ják va​la​mi sza​bad, kor​lát​lan idő​tar​ta​mú stú​di​um​ra, a szor​gal​mas, szem​lé​lő​dő szel​le​mi élet​re. Szá​mos igen te​het​sé​ges ifjú, aki jel​le​me ki​egyen​sú​lyo​zat​lan​sá​ga vagy egyéb okok, pél​dá​ul tes​ti hiba mi​att nem al​kal​mas ta​nár​nak s fe​le​lős hi​va​tal vi​se​lé​sé​re a fel​sőbb és al​sóbb ne​ve​lé​si kör​ze​tek​ben, éle​te vé​gé​ig to​vább ta​nul, ku​tat vagy gyűjt, a ha​tó​ság ösz​tön​dí​ja​sa​ként, s tel​je​sít​mé​nye a kö​zös​ség szá​má​ra több​nyi​re tisz​tán tu​dós mun​ka. Egye​se​ket ta​nács​adó​ként osz​ta​nak be a szó​tár-bi​zott​sá​gok​hoz, a le​vél​tá​rak​ba, könyv​tá​rak​ba és így to​vább, má​sok tu​dós mun​ká​ju​kat a l’art pour l’art je​gyé​ben vég​zik, kö​zü​lük so​kan egész éle​tü​ket igen tá​vo​li té​mák​nak s gyak​ran fur​csa mun​kák​nak szen​tel​ték, mint pél​dá​ul Lo​do​vi​cus Cru​de​lis, aki har​minc​évi mun​ka árán gö​rög​re és szanszk​rit​ra for​dí​tott min​den ránk ma​radt óegyip​to​mi szö​ve​get, avagy a kis​sé kü​lönc Chat​tus Cal​ven​sis II, aki négy ha​tal​mas, kéz​ira​tos fó​lió​kö​te​tet ha​gyott hát​ra „A la​tin nyelv ki​ej​té​se Dél-Itá​lia fő​is​ko​lá​in a 12. szá​zad vége tá​ján” cím​mel. Ezt a mun​kát csu​pán egy na​gyobb mű első ré​szé​nek szán​ta – „A la​tin ki​ej​tés tör​té​ne​te a ti​zen​ket​te​dik​től a ti​zen​ha​to​dik szá​za​dig” –, de ezer kéz​ira​tol​da​la el​le​né​re is tö​re​dék​ben ma​radt, és sen​ki sem foly​tat​ta. Ért​he​tő, hogy az ef​faj​ta tisz​tá​ra tu​dós mun​ká​kon so​kat éke​lőd​tek, ám sem​mi​képp sem szá​mít​ha​tó ki, hogy va​ló​já​ban mit ér​nek a jö​vő​ben a tu​do​mány és az egész nép szá​má​ra. A tu​do​mány​nak azon​ban épp​úgy, mint a ré​geb​bi ko​rok​ban a mű​vé​szet​nek, szük​sé​ge van bi​zo​nyos tág le​he​tő​sé​gek​re, s időn​ként egy-egy ku​ta​tó, aki​nek a té​má​ja raj​ta kí​vül sen​kit sem ér​de​kel, olyan tu​dás​anyag​ra te​het szert, amely kor​társ kol​lé​gá​i​nak akár egy szó​tár​nyi vagy egy le​vél​tár​nyi igen ér​té​kes szol​gá​la​tot te​het. Ha le​het​sé​ges volt, az em​lí​tet​tek​hez ha​son​ló tu​do​má​nyos mun​ká​kat ki is nyom​tat​ták. Szin​te tö​ké​le​tes sza​bad​sá​got biz​to​sí​tot​tak a tu​laj​don​kép​pe​ni tu​dós mun​ká​nak: hadd bú​vár​kod​ja​nak és ját​sza​doz​za​nak a tu​dó​sok, és nem üt​köz​tek meg raj​ta, hogy jó né​hány ilyen mun​ka nyil​ván​va​ló​an sem​mi​fé​le köz​vet​len hasz​not nem ho​zott a nép s a kö​zös​ség szá​má​ra, sőt, hogy a nem-tu​dó​sok fény​űző ját​sza​do​zás​nak te​kin​tet​ték. Ta​nul​má​nyai jel​le​ge mi​att sok ilyen tu​dóst meg​mo​so​lyog​tak, de so​ha​sem szi​dal​maz​ták, s ki​vált​sá​ga​ik​tól sem fosz​tot​ták meg őket. Hogy a nép kö​ré​ben is tisz​te​let​nek ör​vend​tek, s nem​csak meg​tűr​ték őket, még ha sok​szor tré​fál​koz​tak is raj​tuk, ez az​zal az ál​do​zat​tal füg​gött össze, amellyel a tu​dós​tár​sa​da​lom min​den tag​ja fi​ze​tett szel​le​mi sza​bad​sá​gá​ért. Meg​volt a ké​nyel​mük, sze​rény mér​ték​ben az élel​mük, ru​há​za​tuk, la​ká​suk, pom​pás könyv​tá​rak, gyűj​te​mé​nyek, la​bo​ra​tó​ri​u​mok áll​tak ren​del​ke​zé​sük​re, vi​szont nem​csak a jó​lét​ről, a há​zas​ság​ról és a csa​lád​ról mond​tak le, ha​nem mint va​la​mi szer​ze​tes​kö​zös​ség, ki is kap​cso​lód​tak az ál​ta​lá​nos vi​lá​gi ver​sen​gés​ből, nem volt ma​gán​tu​laj​do​nuk, cí​mük, ki​tün​te​té​sük, és az anya​gi ja​vak dol​gá​ban be​ér​ték a leg​egy​sze​rűbb élet​mód​dal. Ha va​la​ki csak egyet​len​egy régi fel​irat ki​be​tű​zé​sé​re akar​ta pa​za​rol​ni éle​tét, éve​it, ez jo​gá​ban állt, még tá​mo​gat​ták is; de ha jó élet​re, ele​gáns ru​há​zat​ra, pénz​re vagy cí​mek​re tar​tott igényt, kér​lel​he​tet​len ti​lal​mak​ba üt​kö​zött, s aki fon​tos​nak érez​te ilyes​faj​ta „ét​vá​gyát”, az több​nyi​re már fi​a​tal éve​i​ben vissza​tért „a vi​lág​ba”, fi​ze​tett szak​ta​nár vagy ma​gán​ta​nár lett, eset​leg új​ság​író, vagy meg​nő​sült, vagy pe​dig va​la​mi​lyen íz​lé​se sze​rin​ti élet​for​mát ke​re​sett ma​gá​nak.

Mi​dőn a gyer​mek Josef Knecht​nek el kel​lett bú​csúz​nia Be​rol​fin​gen​től, a ze​ne​ta​ná​ra kí​sér​te ki a pá​lya​ud​var​ra. Tőle bú​csúz​nia fáj​dal​mas volt, s egy kis ide​ig a ma​gá​ra​ha​gya​tott​ság és bi​zony​ta​lan​ság ér​zé​sé​ben hány​ko​ló​dott a szí​ve, mi​kor tá​vo​zó​ban las​san el​me​rült az ősi kas​tély​to​rony fe​hér​re me​szelt lép​cső​fel​já​ró​ja, s az​tán vég​leg el​tűnt. Sok más ta​nu​ló​ból ez az első uta​zás he​ve​sebb ér​zel​me​ket vál​tott ki, el​csüg​ged​tek és sír​va fa​kad​tak. Josef a szí​vé​ben már in​kább oda​át volt, mint itt, ő te​hát könnyen vi​sel​te el a vá​lást. És az út sem volt hosszú. Az esch​hol​zi is​ko​lá​ba osz​tot​ták be. Er​ről az is​ko​lá​ról már ré​geb​ben is lá​tott ké​pe​ket a rek​tor hi​va​ta​li szo​bá​já​ban. Esch​holz a leg​na​gyobb és leg​újabb is​ko​lai te​le​pü​lés volt Kasz​tá​li​á​ban, épü​le​tei mind a leg​újabb kor​ból va​lók, vá​ros nem volt a kö​ze​lé​ben, csu​pán egy kis fa​lu​si​as la​kó​hely, fák szo​ros gyű​rű​jé​ben; mö​göt​te a sík​sá​gon de​rű​sen bon​ta​ko​zott ki az in​té​zet, nagy, sza​bad tég​la​lap alak​ban el​ren​dez​ve, amely​nek a kö​ze​pén, mint a koc​kán az ötös szám, öt te​kin​té​lyes ma​mut​fe​nyő tár​ta a ma​gas​ba sö​tét ko​ro​ná​ját. Az óri​á​si tér rész​ben gye​pe​sít​ve volt, rész​ben ho​mo​kos, és csu​pán két fo​lyó​víz​zel töl​tött, nagy úszó​me​den​ce tör​te meg egy​sé​gét, s ide szé​les, la​pos lép​csők ve​zet​tek le. En​nek a na​pos tér​nek a be​já​ra​tá​nál állt az is​ko​la, a lé​te​sít​mény egyet​len ma​gas épü​le​te, két​szár​nyú ház, mind​két szár​nyán egy-egy öt​osz​lo​pos elő​csar​nok​kal. Az egész te​ret hé​zag nél​kül kö​rül​zá​ró, há​rom ol​dal​ról kör​nye​ző min​den egyéb épü​let egé​szen ala​csony, la​pos és dísz​te​len volt, egy​for​mán ta​golt, s mind​egyi​kük a tér​be tor​kol​lott ár​kád​so​rá​val s rö​vid lép​cső​ze​té​vel, és az ár​ká​dok nyí​lá​sa​i​ban vi​rág​cse​re​pek áll​tak. Meg​ér​ke​zé​se​kor a fiút – kasz​tá​li​ai szo​kás sze​rint – nem az is​ko​la​szol​ga fo​gad​ta, hogy a rek​tor vagy a ta​ná​ri tes​tü​let elé ve​zes​se, ha​nem egyik ta​nu​ló​tár​sa, egy csi​nos, nyú​lánk, kék vá​szon​ru​há​ba öl​tö​zött fiú, Josef​nél egy-két év​vel idő​sebb, ke​zet nyúj​tott neki, és azt mond​ta: „Os​kar va​gyok, a leg​idő​sebb fiú a Hel​las-ház​ból, ahol lak​ni fogsz, s rám bíz​ták, hogy kö​szönt​se​lek és be​ve​zes​se​lek hoz​zánk. Az is​ko​lá​ban csak hol​nap​ra vár​nak, bő​ven van időnk rá, hogy egy ki​csit min​dent meg​nézzünk, gyor​san tá​jé​ko​zód​ni fogsz. Arra is meg​kér​lek, hogy az első idők​ben, amíg meg​szoksz ná​lunk, te​kints ba​rá​tod​nak és vé​del​me​ződ​nek, men​to​rod​nak is, ha ne​tán a paj​tá​sa​id zak​lat​ná​nak; hi​szen so​kan úgy vé​lik, hogy egy ki​csit meg kell gyö​tör​ni​ük az újon​co​kat. Hát azért nem lesz olyan rossz, meg​ígér​he​tem. Most elő​ször is Hel​las​ba ve​zet​lek, a ta​nu​ló​ott​ho​nunk​ba, hogy lásd, hol fogsz lak​ni.” Ha​gyo​má​nyos mó​don így üd​vö​zöl​te a Ház fő​nök​sé​ge ré​szé​ről Josef men​to​rá​vá ki​ne​ve​zett Os​kar az újon​cot, s va​ló​ban azon fá​ra​do​zott, hogy jól játssza sze​re​pét; a sze​ni​o​rok szin​te min​dig ked​vü​ket le​lik eb​ben a sze​rep​ben, s ha egy ti​zen​öt éves fiú nem saj​nál​ja a fá​rad​sá​got, hogy egy ti​zen​há​rom éve​set szí​vé​lyes paj​tá​si hang​já​val és eny​hén le​ke​ze​lő párt​fo​gá​sá​val el​szé​dít​sen, ez min​dig si​ke​rül is neki. Josefet men​to​ra az első na​pok​ban tel​jes​ség​gel ven​dég​ként ke​zel​te, aki​től azt vár​ják, hogy ha ne​tán más​nap is​mét el​uta​zik, jó em​lé​ket vi​gyen ma​gá​val a ház​ról és ven​dég​lá​tó​i​ról. A há​ló​szo​bá​ba ve​zet​ték, ame​lyet két má​sik fi​ú​val kel​lett meg​osz​ta​nia, meg​ven​dé​gel​ték két​szer​sült​tel és egy po​hár gyü​mölcs​lé​vel, meg​mu​tat​ták neki a „Hel​las-há​zat”, a nagy tég​la​lap egyik la​kó​ne​gye​dét, meg​mu​tat​ták, hogy hová akaszt​hat​ja fel tö​rül​kö​ző​jét a lég​für​dő​ben, s me​lyik sa​rok​ban tart​hat cse​re​pes vi​rá​got, ha ked​ve van hoz​zá; még az est be​áll​ta előtt a für​dő​be is el​vit​te a für​dő​mes​ter, ki​ke​re​sett neki egy kék vá​szon​öl​tönyt, és fel​pró​bál​ta rá. Josef az első pil​la​nat​tól kezd​ve jól érez​te ma​gát ezen a he​lyen, és öröm​mel al​kal​maz​ko​dott Os​kar hang​ne​mé​hez; alig volt érez​he​tő eny​he za​va​ra, jól​le​het az idő​sebb és Kasz​tá​li​á​ban már ré​gen ott​ho​nos fiú per​sze egy fél​is​ten volt szá​má​ra. Még kis het​ven​ke​dé​sei és ko​mé​di​á​zá​sai is tet​szet​tek neki, pél​dá​ul ha Os​kar egy-egy bo​nyo​lult gö​rög idé​ze​tet szőtt be​szé​dé​be, utá​na tüs​tént ud​va​ri​a​san eszé​be jut​tat​ta ma​gá​nak, hogy az újonc ezt per​sze még nem ért​he​ti, ter​mé​sze​te​sen nem, ki is

vár​ná el tőle! Knecht​nek egyéb​ként nem volt új​don​ság az in​ter​ná​tu​si élet; min​den ne​héz​ség nél​kül be​le​il​lesz​ke​dett. Esch​hol​zi éve​i​ből sem ma​rad​tak ránk fon​tos ese​mé​nyek em​lé​kei; az is​ko​lá​ban ki​tört fé​lel​me​tes tűz​vészt már nem élte át. Bi​zo​nyít​vá​nyai, már amennyi​re meg​ta​lál​ha​tók vol​tak, a ze​né​ben és a la​tin​ban al​ka​lom​ad​tán a leg​ma​ga​sabb osz​tály​zat​ról ta​nús​kod​nak, a ma​te​ma​ti​ká​ban és a gö​rög​ben va​la​mi​vel a jó át​lag fö​lött van​nak, a „házi könyv​ben” idő​ről idő​re olyan be​jegy​zé​sek van​nak róla, hogy „in​ge​ni​um val​de ca​pax, stu​dia non an​gus​ta, mo​res pro​ban​tur”,[1] avagy „in​ge​ni​um felix et pro​fec​tuum avi​dis​si​mum, mori bus pla​cet of​fi​ci​o​sis”.[2] Hogy mi​lyen bün​te​té​se​ket ka​pott Esch​holz​ban, ezt ma már nem le​het meg​ál​la​pí​ta​ni, a bün​te​té​sek jegy​ző​köny​ve sok más könyv​vel együtt a tűz​vész mar​ta​lé​ka lett. Egyik ta​nu​ló​tár​sa ké​sőbb azt bi​zony​gat​ta, hogy Knech​tet négy esch​hol​zi éve alatt csak egyet​len​egy​szer bün​tet​ték meg (a heti ki​me​nő meg​vo​ná​sá​val), és​pe​dig azért, mert ko​no​kul vo​na​ko​dott meg​mon​da​ni egy paj​tá​sa ne​vét, aki va​la​mi ti​lo​sat cse​le​ke​dett. Az anek​do​ta hi​he​tő​en hang​zik, Knecht két​ség​te​le​nül min​dig jó baj​társ volt és föl​fe​lé so​ha​sem szol​ga​lel​kű; de hogy négy év so​rán csak​ugyan ez lett vol​na az egyet​len bün​te​té​se, az iga​zán ke​vés​sé va​ló​szí​nű. Mi​vel​hogy az elit-is​ko​lá​ban töl​tött első éve​i​ről ilyen sze​gé​nyes do​ku​men​tu​ma​ink van​nak, Knecht ké​sőb​bi, az üveg​gyöngy​já​ték​ról tar​tott elő​adá​sa​i​ból idé​zünk egyet-mást. Knecht kéz​ira​tai e kez​dők szá​má​ra tar​tott elő​adá​sok​ból ter​mé​sze​te​sen nin​cse​nek ke​zünk​ben, sza​bad elő​adá​sa​it egyik ta​nít​vá​nya írta le gyors​írás​sal. Knecht az üveg​gyöngy​já​ték ana​ló​gi​á​i​ról és kép​zet​tár​sí​tá​sa​i​ról be​szél ezen a he​lyen, s kü​lönb​sé​get tesz az utób​bi​ak​nál a „le​gi​tim”, vagy​is köz​ért​he​tő s a „pri​vát”, vagy​is szub​jek​tív kép​zet​tár​sí​tá​sok kö​zött. Azt mond​ja: „Hogy pél​dát idéz​zek nek​tek ezek​re a ma​gán​kép​zet​tár​sí​tá​sok​ra – ame​lyek nem vesz​tik el pri​vát ér​té​kü​ket az​ál​tal, hogy az üveg​gyöngy​já​ték​ban fel​tét​le​nül ti​lo​sak –, el​me​sé​lek nek​tek va​la​mit egy ilyen kép​zet​tár​sí​tás​ról, sa​ját ta​nu​ló​ko​rom​ból. Ti​zen​négy éves vol​tam, kora ta​vasz volt, feb​ru​ár vagy már​ci​us, s egyik paj​tá​som hí​vott, hogy tart​sak vele egyik dél​után; né​hány bo​dza​á​gat akart vág​ni, hogy egy kis ví​zi​mal​mot fab​ri​kál​jon be​lő​lük. Ki​sé​tál​tunk hát, s kü​lö​nö​sen szép nap le​he​tett vagy a ter​mé​szet​ben, vagy az én ke​dé​lyem​ben, mert meg​ma​radt az em​lé​ke​ze​tem​ben, és egy kis él​ménnyel gaz​da​gí​tott. A föld még ned​ves volt, de a hó már el​ol​vadt, a víz​fo​lyá​sok​ban már min​den élén​ken zöl​dellt, a csu​pasz bok​rok rü​gyei és az első bon​ta​ko​zó bar​kák hal​vány színt öl​töt​tek, il​la​to​zott a le​ve​gő, csu​pa élet és csu​pa el​lent​mon​dás volt az il​la​tá​ban, a nyir​kos föld, kor​ha​dó avar és zsen​ge nö​vény​csí​rák il​la​ta, az em​ber min​den pil​la​nat​ban már az első ibo​lya​il​la​tot vár​ta, noha még nem nyílt az ibo​lya. El​ér​tünk a bo​dza​bok​ro​kig, pa​rá​nyi rü​gye​ik vol​tak, le​ve​lük még nem sar​jadt, s ami​kor le​vág​tam egy ágat, édes-ke​ser​nyés, erős il​lat csa​pott meg, amely mint​ha a ta​vasz min​den más il​la​tát ma​gá​ba gyűj​töt​te, össze​gez​te és meg​hat​vá​nyoz​ta vol​na. Egé​szen be​le​ká​bul​tam, meg​sza​gol​tam a ké​se​met, a ke​ze​met, meg​sza​gol​tam a bo​dza​á​gat; a bo​dza ned​ve il​la​to​zott olyan át​ha​tó​an és el​len​áll​ha​tat​la​nul. Nem be​szél​tünk, de paj​tá​som is so​ká​ig és tű​nőd​ve sza​gol​gat​ta a maga ágát, hoz​zá is szólt az il​lat. Nos, min​den él​mény​nek meg​van a maga má​gi​á​ja, s az él​mé​nyem ez​út​tal az volt, hogy a kö​zel​gő ta​vaszt – már já​rás köz​ben a ned​ve​sen csor​du​ló ré​te​ken, be​szí​va a föld és a rü​gyek il​la​tát – erő​sen és bol​do​gí​tó​an érez​tem, s ez a ta​vasz most a bo​dza​il​lat for​tis​si​mó​já​ban ér​zé​ki pél​dá​zat​tá, va​rázs​lat​tá sű​rű​sö​dött és fo​ko​zó​dott. Ha ez a kis él​mény egye​dü​li​nek ma​rad, ta​lán ak​kor sem fe​lej​tet​tem vol​na el soha töb​bé ezt az il​la​tot; sőt min​den jö​vő​be​li ta​lál​ko​zás ez​zel az il​lat​tal va​ló​szí​nű​leg késő öreg​sé​ge​mig min​dig föl​kel​tet​te vol​na az em​lé​két an​nak az első eset​nek, mi​kor tu​da​to​san él​tem át ezt az il​la​tot. De eh​hez most még va​la​mi más is tár​sul. Ak​ko​ri​ban a zon​go​ra​ta​ná​rom​nál egy kö​tet​nyi régi kot​tát ta​lál​tam, amely na​gyon von​zott: s ez Franz Schu​bert egy dal​kö​te​te volt. La​poz​gat​tam ben​ne, mi​dőn egy​-

szer kis​sé so​ká​ig kel​lett vár​nom ta​ná​rom​ra, s ő, ami​kor meg​kér​tem rá, egy-két nap​ra köl​csön​ad​ta. Sza​bad órá​im​ban tel​je​sen a föl​fe​de​zés gyö​nyö​ré​ben él​tem, ad​dig sem​mit sem is​mer​tem Schu​bert​tól, s ak​kor​tájt tel​je​sen el​bű​völt. És ép​pen ama bo​dza​bok​ros séta nap​ján vagy más​nap buk​kan​tam rá Schu​bert ta​va​szi da​lá​ra: »Éb​red​nek az eny​he szel​lők«, és a zon​go​ra​kí​sé​ret első ak​kord​jai az új​ra​fel​is​me​rés ere​jé​vel ro​han​tak meg: ezek az ak​kor​dok ugyan​úgy il​la​toz​tak, mint a zsen​ge bo​dza​bo​kor, oly édeske​ser​nyé​sen, olyan bó​dí​tó​an és foj​tot​tan, annyi​ra te​lít​ve a kora ta​vasszal! At​tól az órá​tól fog​va ne​kem a ko​ra​ta​vasz-bo​dza​il​lat-Schu​bert-ak​kord asszo​ci​á​ció szi​lárd és tel​jes ér​vé​nyű kép​zet​tár​sí​tás, ha le​ütöm ezt az ak​kor​dot, azon​nal és fel​tét​le​nül újra ér​zem azt a nyers nö​vé​nyi sza​got, s a ket​tő együtt: kora ta​vasz. Eb​ben az én ma​gán-kép​zet​tár​sí​tá​som​ban van va​la​mi na​gyon szép, ami csak az enyém, s amit sem​mi​ért sem ad​nék oda. De ez az asszo​ci​á​ció, két ér​zé​ki él​mény min​den​ko​ri fel​vil​la​ná​sa a »kora ta​vasz« gon​do​la​tá​ra, az én ma​gán​ügyem. Kö​zöl​he​tem má​sok​kal is per​sze, ahogy most nek​tek is el​me​sél​tem. De át nem ru​ház​ha​tom sen​ki​re. Meg​ér​tet​he​tem ve​le​tek kép​zet​tár​sí​tá​so​mat, de azt nem te​he​tem meg, hogy akár csak egyi​kő​tök​nél is az én egyé​ni asszo​ci​á​ci​óm ugyan​olyan ér​vé​nyes jel​lé vál​jék, ugyan​olyan me​cha​niz​mus​sá, mint ná​lam, amely té​ved​he​tet​le​nül re​a​gál a hívó hang​ra, s min​dig ugyan​úgy megy vég​be, ha fel​idé​zem.” Knecht is​ko​la​tár​sa​i​nak egyi​ke, aki ké​sőbb az üveg​gyöngy​já​ték első le​vél​tá​ro​sa lett, azt me​sé​li róla, hogy Knecht csen​des, vi​dám fiú volt, ze​né​lés köz​ben néha cso​dá​la​to​san el​mé​lyült vagy bol​dog ki​fe​je​zés lát​szott ar​cán, he​ves​nek és szen​ve​dé​lyes​nek csak rit​kán lát​ták, fő​leg a rit​mi​kus lab​da​já​ték köz​ben, ame​lyet na​gyon sze​re​tett. A ba​rát​sá​gos, egész​sé​ges fiú vi​sel​ke​dé​se azon​ban né​hány al​ka​lom​mal fel​tű​nést kel​tett, s csú​fo​ló​dást vagy ag​go​dal​mat is vál​tott ki, ami​kor egy-egy ta​nu​lót el​bo​csá​tot​tak az in​té​zet​ből, ami több​ször is szük​sé​ges​sé vált, fő​leg az al​sóbb elit-is​ko​lák​ban. Ami​kor elő​ször esett meg, hogy Knecht egyik osz​tály​tár​sa hi​ány​zott az órá​ról és a já​ték​ból, s más​nap sem tért vissza, és azt re​bes​get​ték, hogy nem be​teg, ha​nem el​küld​ték, el​uta​zott, és nem is jön vissza, ak​kor Knecht nem​csak szo​mo​rú volt, ha​nem na​po​kig szin​te tel​je​sen meg​za​va​ro​dott. Ő maga ké​sőbb évek múl​va, így nyi​lat​ko​zott er​ről: „Ha egy ta​nu​lót Esch​holz​ból vissza​küld​ték s el​ha​gyott min​ket, én ezt min​dig ha​lál​eset​nek érez​tem. Ha gyá​szom oká​ról kér​dez​nek, azt mond​tam vol​na: rész​vé​tet ér​zek a sze​gény fiú iránt, aki könnyel​mű​ség​ből és lus​ta​ság​ból tönk​re​tet​te a jö​vő​jét, és ebbe szo​ron​gás is ve​gyül, szo​ron​gás, hogy egy​szer ta​lán ve​lem is ez tör​tén​he​tik. Csak mi​után több​ször is át​él​tem ezt az él​ményt, s alap​já​ban véve nem hit​tem már an​nak a le​he​tő​sé​gé​ben, hogy ne​kem is ez le​het​ne a sor​som, ak​kor kezd​tem egy ki​csit mé​lyeb​ben lát​ni. Egy elec​tus ki​zá​rá​sát nem érez​tem már sze​ren​csét​len​ség​nek és bün​te​tés​nek, most már azt is tud​tam, hogy ma​guk az el​bo​csá​tot​tak sok eset​ben na​gyon is szí​ve​sen tér​tek haza. Most már meg​sej​tet​tem, hogy nem csu​pán íté​let és bün​te​tés van, amely​nek egy könnyel​mű fiú ál​do​za​tá​ul es​het, ha​nem hogy az a kin​ti »vi​lág«, ahon​nét mi, ki​vá​lasz​tot​tak jöt​tünk, nem szűnt meg lé​tez​ni oly mér​ték​ben, ahogy én gon​dol​tam, sőt so​kak szá​má​ra na​gyon is erős, von​zó va​ló​ság, amely csá​bít​ja s vé​gül vissza​hív​ja őket. És ta​lán nem is csu​pán egye​sek, de min​den​ki szá​má​ra az volt, ta​lán nem is bi​zo​nyos, hogy épp a gyen​géb​be​ket és ki​sebb ér​té​kű​e​ket von​zot​ta annyi​ra a tá​vo​li vi​lág; az a lát​szó​la​gos vissza​esés, ame​lyet el​szen​ved​tek, ta​lán nem is volt bu​kás és szen​ve​dés, ha​nem in​kább ug​rás és tett, s ta​lán ép​pen mi, akik de​re​ka​san ki​tar​tot​tunk Esch​holz​ban, mi vol​tunk a gyen​gék és gyá​vák.” Majd lát​ni fog​juk, hogy ezek a gon​do​la​tok va​la​mi​vel ké​sőbb na​gyon is ele​ve​nen fog​lal​koz​tat​ták. Min​dig nagy örö​möt szer​zett neki, ha vi​szont​lát​hat​ta a ze​ne​mes​tert. A Mes​ter leg​alább két-há​rom ha​von​kint el​jött Esch​holz​ba, meg​lá​to​gat​ta és el​len​őriz​te a ze​ne​órá​kat, jó ba​rát​sá​got tar​tott az egyik ot​ta​ni ta​nár​ral, s gyak​ran több na​pon át ven​dé​ge volt. Egy​szer sze​mé​lye​sen irá​nyí​tot​ta az utol​só pró​bá​kat Mon​te​ver​di ve​cser​nyé​jé​nek elő​adá​sa előtt. De el​ső​sor​ban a te​het​sé​ge​sebb ze​ne​ta​nu​ló​kat tar​tot​ta

szem​mel, s Knecht azok közé tar​to​zott, aki​ket atyai ba​rát​sá​gá​ra mél​ta​tott. Idő​ről idő​re le​ült vele egyegy órá​ra va​la​me​lyik gya​kor​ló​szo​bá​ban a zon​go​rá​hoz, és ilyen​kor ked​venc ze​ne​szer​ző​i​nek mű​ve​it gya​ko​rol​ták vagy a régi ze​ne​szer​zés​ta​nok egy-egy min​ta​pél​dá​ját. „A ze​ne​mes​ter​rel fel​épí​te​ni egy ká​nont, vagy hall​gat​ni, ahogy egy rosszul fel​épí​tett ká​nont ad ab​sur​dum fej​leszt: sok​szor olyan ün​ne​pi ese​mény vagy olyan de​rűs szó​ra​ko​zás volt, mint sem​mi más, néha alig tud​tam vissza​foj​ta​ni könnye​i​met, más​kor meg alig bír​tam ab​ba​hagy​ni a ne​ve​tést. Egy-egy ilyen ma​gán-ze​ne​órá​já​ról úgy jött ki az em​ber, mint​ha a für​dő​ből jön​ne, masszázs után.” Mi​dőn Knecht esch​hol​zi ta​nu​ló​ide​je a vé​gé​hez kö​ze​le​dett – kö​rül​be​lül egy tu​cat más, ha​son​ló fo​ko​za​tú ta​nu​ló​val együtt egy fel​sőbb fo​ko​za​tú is​ko​lá​ba vet​ték föl; a je​löl​tek​nek ak​kor a rek​tor mon​dott szo​ká​sos bú​csú​be​szé​det, amely​ben a vég​zet​tek​nek még egy​szer a sze​me elé tár​ta a kasz​tá​li​ai is​ko​lák ér​tel​mét és tör​vé​nye​it, és – né​mi​képp a Rend ne​vé​ben – fel​vá​zol​ta előt​tük azt az utat, amely​nek a vé​gén ne​kik is jo​guk lesz be​lép​ni​ük a Rend​be. Ez a fenn​költ be​széd egy olyan ün​nep prog​ram​já​hoz tar​to​zik, ame​lyet az is​ko​la a jö​ven​dő dok​to​rok​nak ren​dez, és ame​lyen ta​ná​ra​ik és ta​nu​ló​tár​sa​ik ven​dég​ként ke​ze​lik őket. Az ilyen na​po​kon min​dig gon​do​san elő​ké​szí​tett elő​adá​sok​ra ke​rül sor – ez​út​tal egy nagy, ti​zen​he​te​dik szá​za​di kan​tá​tát ad​tak elő –, és maga a ze​ne​mes​ter is el​jött, hogy meg​hall​gas​sa. A rek​tor be​szé​de után, ahogy a fel​dí​szí​tett ét​ke​ző felé men​tek, Knecht egy kér​dés​sel kö​ze​le​dett a Mes​ter​hez: „A rek​tor – mond​ta – ar​ról be​szélt ne​künk, mi​lyen az élet Kasz​tá​li​án kí​vül, a kö​zön​sé​ges is​ko​lák​ban és fő​is​ko​lá​kon. Azt mond​ta, hogy az ot​ta​ni ta​nu​lók az ő egye​te​me​i​ken »a sza​bad hi​va​tá​sok​ra« ké​szül​nek. Ha jól ér​tet​tem, ezek nagy​részt olyan hi​va​tá​sok, ame​lye​ket mi itt, Kasz​tá​li​á​ban egy​ál​ta​lán nem is​me​rünk. Ho​gyan ért​sem ezt? Mi​ért ne​ve​zik azo​kat a hi​va​tá​so​kat »sza​bad​nak«? És mi​ért ép​pen min​ket, kasz​tá​li​a​i​a​kat zár​nak ki be​lő​lük?” A Mag​is​ter Mu​si​cae fél​re​von​ta az if​jút, s meg​állt vele egy ma​mut​fe​nyő alatt. Szin​te fur​fan​gos mo​soly von​ta ránc​ba sze​me kö​rül a bőrt, ami​kor vá​la​szolt. „Ked​ve​sem, a te ne​ved Knecht, vagy​is »szol​ga«, ta​lán ezért ér​zed olyan va​rá​zsos​nak a »sza​bad« szót. De eb​ben az eset​ben ne vedd ezt olyan ko​mo​lyan! Ha a nem kasz​tá​li​a​i​ak sza​bad hi​va​tá​sok​ról be​szél​nek, ez a szó ta​lán na​gyon ko​mo​lyan, sőt fel​leng​ző​sen cseng​het. Mi azon​ban iro​ni​ku​san em​le​get​jük. Azok​nak a hi​va​tá​sok​nak a sza​bad​sá​ga annyi, hogy a ta​nu​ló maga vá​laszt​ja meg hi​va​tá​sát. Ez va​la​mi​fé​le lát​szat​sza​bad​sá​got ad, noha a leg​több eset​ben nem annyi​ra a ta​nu​ló, in​kább a csa​lád​ja vá​laszt, és sok apa előbb ha​rap​ná le a nyel​vét, mint​sem hogy va​ló​ban át​en​ged​je fi​á​nak a sza​bad vá​lasz​tást. De ez ta​lán rá​ga​lom; kap​csol​juk ki ezt az el​len​ve​tést! A sza​bad​ság te​hát meg​van, de csu​pán a hi​va​tás​vá​lasz​tás egyet​len, egy​sze​ri ak​tu​sá​ra kor​lá​to​zó​dik. Utá​na vége a sza​bad​ság​nak. Már a fő​is​ko​lai ta​nul​má​nyok so​rán vizs​gák egész so​rá​val vég​ző​dő, na​gyon me​rev tan​me​net​be kény​sze​rí​tik az or​vost, a jo​gászt, a tech​ni​kust. Ha vizs​gái si​ke​rül​tek, meg​kap​ja az ok​le​ve​lét, és – megint csak lát​szó​lag sza​ba​don – el​kezd​he​ti gya​ko​rol​ni hi​va​tá​sát. De ez​zel ala​csony ha​tal​mak rab​szol​gá​já​vá lesz, a si​ker​től, a pénz​től, a sa​ját becs​vá​gyá​tól meg a hír​név ke​re​sé​sé​től függ és at​tól, hogy tet​szik-e vagy sem az em​be​rek​nek. Kény​te​len vá​lo​gat​ni, pénzt kell ke​res​nie, részt vesz a kasz​tok, csa​lá​dok, pár​tok, új​sá​gok kí​mé​let​len ve​tél​ke​dé​sé​ben. Ez​zel szem​ben meg​van az a sza​bad​sá​ga, hogy si​ke​res és va​gyo​nos le​het, s ak​kor gyű​lö​lik a si​ker​te​le​nek, vagy for​dít​va. Az elit-ta​nu​lók​nak s a Rend ké​sőb​bi tag​ja​i​nak min​den szem​pont​ból épp el​len​ke​ző a hely​ze​te. Az ilyen ta​nu​ló nem »vá​laszt« hi​va​tást ma​gá​nak. Nem hi​szi, hogy job​ban íté​li meg te​het​sé​gét, mint a ta​ná​rai. A hi​e​rar​chi​án be​lül min​dig arra a hely​re áll, aho​vá ál​lít​ják, és azt a te​vé​keny​sé​get foly​tat​ja, ame​lyet elöl​já​rói vá​lasz​ta​nak neki – ha​csak nem for​dít​va tör​té​nik a do​log, s a ta​nu​ló tu​laj​don​sá​gai, adott​sá​gai és hi​bái kény​sze​rí​tik rá a ta​nárt, hogy ta​nít​vá​nyát ide vagy oda irá​nyít​sa. E lát​szó​la​gos kö​tött​ség kö​ze​pet​te, első tan​fo​lya​mai után most már mind​egyik elec​tus az el​kép​zel​he​tő leg​na​gyobb sza​bad​sá​got él​-

ve​zi. Míg a »sza​bad« hi​va​tá​sú em​ber szak​kép​zé​se so​rán szo​ros és me​rev tan​me​net​nek, me​rev vizs​gák​nak kény​te​len alá​vet​ni ma​gát, az elec​tus​nak, mi​helyt ön​ál​ló​an kezd ta​nul​má​nya​i​ba, olyan sza​bad​sá​ga van, hogy akad​nak so​kan, akik – sa​ját vá​lasz​tá​suk sze​rint – egész éle​tük​ben a gya​kor​la​ti élet​től leg​tá​vo​labb eső s gyak​ran bo​lon​dos ta​nul​má​nyok​kal fog​lal​koz​nak, s eb​ben sen​ki sem za​var​ja őket, ha​csak er​köl​csi ma​ga​tar​tá​suk el nem torzul. A ta​nár​nak va​lót ta​nár​ként al​kal​maz​zák, a ne​ve​lő​nek va​lót ne​ve​lő​ként, a for​dí​tó​nak va​lót for​dí​tó​ként, mind​egyi​kük szin​te ma​gá​tól ta​lál​ja meg azt a he​lyet, ahol szol​gál​hat s szol​gá​la​tá​ban sza​bad le​het. S ezen​kí​vül egész éle​té​ben men​tes ma​rad a hi​va​tás ama »sza​bad​sá​gá​tól«, amely oly fé​lel​me​tes rab​szol​ga​sá​got je​lent. Mit sem tud a pénz, a hír​név, a rang utá​ni haj​szá​ról, nem is​mer pár​to​kat, meg​ha​son​lást sze​mély és hi​va​tal, ma​gán​ügy és köz​ügy kö​zött, nem függ a si​ker​től. Lát​ha​tod, fiam, ha sza​bad hi​va​tá​sok​ról be​szé​lünk, a »sza​bad« szót meg​le​he​tő​sen tré​fá​san em​le​get​jük.”

Meg​vá​lá​sa Esch​holz​tól Knecht éle​té​ben ha​tá​ro​zott for​du​ló​pon​tot je​len​tett. Ha ad​dig bol​dog gyer​mek​ko​ra volt, kész​sé​ges és szin​te prob​lé​má​ban be​il​lesz​ke​dés​ben és har​mó​ni​á​ban élt, most a harc, a fej​lő​dés és a gon​dok idő​sza​ka kez​dő​dött. Ti​zen​hét éves le​he​tett, ami​kor kö​zöl​ték vele és jó né​hány baj​tár​sá​val, hogy rö​vi​de​sen át​he​lye​zik egy ma​ga​sabb fo​ko​za​tú is​ko​lá​ba, s a ki​vá​lasz​tot​tak szá​má​ra most egy kis ide​ig a leg​fon​to​sabb és leg​vi​ta​tot​tabb kér​dés az volt, hogy hová, mi​lyen hely​re te​le​pí​tik át őket. Ezt, a ha​gyo​mány sze​rint, csak tá​vo​zá​suk előtt, az utol​só na​pok​ban ad​ták tud​tá​ra min​den​ki​nek, s az el​bo​csá​tá​si ün​nep​ség és az el​uta​zás közt szün​időt kap​tak. Eb​ben a szün​idő​ben Knecht​tel szép és je​len​tős do​log tör​tént: a ze​ne​mes​ter meg​hív​ta, hogy egy gya​log​tú​ra so​rán lá​to​gas​sa meg őt, s le​gyen né​hány na​pig a ven​dé​ge. Nagy és rit​ka ki​tün​te​tés volt ez. Egy szin​tén vég​zett baj​tár​sá​val – mert Knecht még Esch​holz​hoz tar​to​zott, és ezen a fo​ko​za​ton a ta​nu​lók​nak nem en​ge​dé​lyez​ték, hogy egye​dül utaz​za​nak – kora reg​gel el​in​dult az erdő és a he​gyek felé; há​rom óra hosszat ka​pasz​kod​tak fel​fe​lé az erdő ár​nyá​ban, ami​kor egy sza​ba​don álló hegy​kúp​ra ér​tek; on​nét már ki​csi​nek és könnyen át​te​kint​he​tő​nek lát​ták ma​guk alatt Esch​hol​zot, amely messzi​ről is fel​is​mer​he​tő volt öt óri​á​si fája sö​tét tö​me​gé​ről, tük​rö​ző ta​va​i​nak gyep​sző​nyeg szab​dal​ta tég​la​lap​já​ról, a ma​gas is​ko​la​épü​let​ről, a gaz​da​ság​ról s a kis fa​lucs​ká​ról, a hí​res kő​ris​fa​li​get​ről. A két ifjú meg​állt és le​te​kin​tett; so​kan em​lé​ke​zünk erre a ked​ves lát​vány​ra, ak​kor sem igen kü​lön​bö​zött a ma​i​tól, mert a nagy tűz​vész után csak​nem vál​to​zat​la​nul hely​re​ál​lí​tot​ták az épü​le​te​ket, s há​rom su​dár​ma​gas fa is túl​él​te a tü​zet. Ott lát​ták hát is​ko​lá​ju​kat, amely évek óta ott​ho​nuk volt, amely​től nem​so​ká​ra meg kell vál​ni​uk, s mind​ket​ten meg​in​dult szív​vel néz​ték. – Azt hi​szem, még so​ha​sem lát​tam iga​zán, hogy mi​lyen szép – mond​ta Josef kí​sé​rő​je. – Ó, igen, ez at​tól le​het, hogy most elő​ször lá​tom úgy, hogy el kell hagy​nom, hogy bú​csúz​nom kell tőle. – Ez az – mond​ta Knecht –, iga​zad van, én is így va​gyok vele. De ha el is kell men​nünk in​nét, vol​ta​képp és iga​zá​ban még​sem hagy​juk el Esch​hol​zot. Iga​zán csak azok hagy​ták el, akik örök​re el​tá​voz​tak, pél​dá​ul az az Otto, aki olyan cso​dá​la​tos la​tin bök​ver​se​ket tu​dott írni, vagy a mi Char​le​mag​ne-unk, aki olyan hosszan bírt a víz alatt úsz​ni, meg a töb​bi​ek. Ők csak​ugyan el​bú​csúz​tak és el​sza​kad​tak is​ko​lánk​tól. Rég​óta nem gon​dol​tam már rá​juk, s most megint eszem​be jut​nak. Ki​ne​vet​hetsz, de ezek​ben a tő​lünk el​sza​kadt fi​úk​ban min​den​nek el​le​né​re van va​la​mi, ami tet​szik ne​kem, mint ahogy a párt​ütő an​gyal​ban, Lu​ci​fer​ben is van va​la​mi nagy​ság. Ta​lán hely​te​le​nül cse​le​ked​tek, sőt két​ség​te​le​nül hely​te​le​nül cse​le​ked​tek, de még​is tet​tek va​la​mit, vég​be​vit​tek va​la​mit, meg​koc​káz​tat​tak egy ug​rást, s eh​hez bá​tor​ság kel​lett. Mi töb​bi​ek, mi szor​gal​ma​sak, tü​rel​me​sek és oko​sak vol​tunk, de ten​ni nem tet​tünk sem​-

mit, ug​ra​ni nem ug​rot​tunk! – Nem tu​dom – vé​le​ke​dett a má​sik –, so​kan kö​zü​lük sem​mit sem tet​tek, me​ré​szek sem vol​tak, ha​nem egy​sze​rű​en buk​dá​csol​tak, míg vé​gül el​küld​ték őket. De ta​lán nem ér​te​lek egé​szen jól. Mire gon​dolsz az​zal az ug​rás​sal? – Az el​sza​ka​dás ké​pes​sé​gé​re, a dol​gok ko​mo​lyan ve​vé​sé​re, nos hát épp – az ug​rás​ra! Én nem kí​vá​nok „vissza​ug​ra​ni” ko​ráb​bi szü​lő​föl​dem​re s ko​ráb​bi éle​tem​be, az már nem vonz, majd​nem el is fe​lej​tet​tem. De azt kí​vá​nom, hogy​ha üt az óra és szük​sé​ges lesz, én is el tud​jak sza​kad​ni és tud​jak „ugor​ni”, csak épp nem vissza abba, ami ke​ve​sebb, ha​nem elő​re és ma​ga​sabb​ra. – Nos, hisz efe​lé tar​tunk. Esch​holz egy lép​cső​fok volt, a kö​vet​ke​ző ma​ga​sabb lesz, és vé​gül vár min​ket a Rend. – Igen, de én nem erre gon​dol​tam. In​dul​junk to​vább, ami​ce, a gya​log​lás olyan szép és újra fel​vi​dít majd. Hi​szen egé​szen el​szo​mo​rod​tunk. Eb​ben a han​gu​lat​ban és ezek​ben a sza​vak​ban – me​lye​ket az a baj​tár​sa ha​gyo​má​nyo​zott ránk – már je​lent​ke​zik Knecht if​jú​ko​rá​nak a vi​ha​ros sza​ka​sza. Két na​pig vol​tak úton a ván​do​rok, amíg meg​ér​kez​tek a ze​ne​mes​ter ak​ko​ri la​kó​he​lyé​re, a ma​ga​san fek​vő Mon​te​port-ba, ahol a haj​da​ni ko​los​tor​ban a Mes​ter ép​pen egy kar​mes​ter-tan​fo​lya​mot ve​ze​tett. Knecht tár​sát a ven​dég​ház​ban szál​lá​sol​ták el, ő maga pe​dig egy kis cel​lát ka​pott a Mag​is​ter la​ká​sá​ban. Alig​hogy ki​ra​ko​dott a há​ti​zsák​já​ból és meg​mo​sa​ko​dott, már​is be​jött hoz​zá a há​zi​gaz​dá​ja. A tisz​tes fér​fiú ke​zet nyúj​tott az if​jú​nak, le​ült, fel​só​haj​tott, né​hány pil​la​nat​ra le​huny​ta sze​mét, ahogy szok​ta, ha na​gyon fá​radt, az​tán föl​né​zett és ba​rát​sá​go​san meg​szó​lalt: – Bo​csáss meg, nem va​gyok na​gyon jó há​zi​gaz​da. Te ép​pen most ér​kez​tél, gya​lo​go​san, s nyil​ván fá​radt le​hetsz, és őszin​tén szól​va én is az va​gyok, kis​sé zsú​folt ez a na​pom – de ha nem vagy már​is ál​mos, sze​ret​né​lek most rög​tön ma​gam​mal vin​ni a szo​bám​ba. Két na​pig ma​rad​hatsz itt, s hol​nap a kí​sé​rő​det is meg​hív​ha​tod hoz​zám ebéd​re, de sok időm, saj​nos, nincs szá​mod​ra, ezért hát lás​suk, ho​gyan tud​nánk biz​to​sí​ta​ni azt a szük​sé​ges pár órát. Szó​val tüs​tént el is kezd​jük, ugye? Egy nagy, bolt​íves cel​lá​ba ve​zet​te Knech​tet; itt más bú​tor​da​rab sem volt, csu​pán egy öreg zon​go​ra és két szék. Le​ül​tek. – Ha​ma​ro​san egy fo​ko​zat​tal föl​jebb ke​rülsz – mond​ta a Mes​ter. – Ott min​den​fé​le új dol​got ta​nulsz, köz​tük sok von​zót, s nyil​ván ha​ma​ro​san be​le​kós​tolsz majd az üveg​gyöngy​já​ték​ba is. Mind​ez szép és fon​tos, de egy​va​la​mi sok​kal fon​to​sabb min​den más​nál: meg​ta​nu​lod a me​di​tá​ci​ót. Igaz, lát​szó​lag min​den​ki meg​ta​nul​ja, de ezt nem min​dig le​het el​len​őriz​ni. Tő​led azt kí​vá​nom, hogy he​lye​sen és jól ta​nuld meg, épp​olyan jól, mint a ze​nét; ak​kor az​tán min​den egyéb már ma​gá​tól megy. Épp ezért ma​gam sze​ret​ném adni ne​ked az első két vagy há​rom lec​két, ezért hív​ta​lak meg. Te​hát ma, hol​nap és hol​nap​után meg​pró​bá​lunk egy-egy órát me​di​tál​ni, és​pe​dig a ze​né​ről. Most kapsz egy kor​só te​jet, hogy éh​ség és szom​jú​ság ne za​var​jon, a va​cso​rát csak ké​sőbb hoz​zák. Ko​pog​tat​tak az aj​tón, s be​hoz​tak egy kor​só te​jet. – Las​san idd, las​san – fi​gyel​mez​tet​te Knech​tet a Mes​ter –, van rá időd, és köz​ben ne be​szélj. – Knecht las​san iszo​gat​ta a hűs te​jet, vele szem​ben ott ült a tisz​tes fér​fiú, s megint le​huny​ta sze​mét, arca na​gyon öreg​nek lát​szott, de ba​rát​sá​gos volt, csu​pa bé​kes​ség, be​fe​lé mo​soly​gott, mint​ha gon​do​la​ta​i​ba me​rít​kez​ne, ahogy a fá​radt em​ber a für​dő​be. Nyu​ga​lom áradt be​lő​le. Knecht érez​te ezt, és ő maga is meg​nyu​go​dott. A Mag​is​ter most meg​for​dult a szé​kén, s ke​zét a zon​go​rá​ra tet​te. Le​ját​szott egy té​mát, s vál​to​za​tok​ban fej​lesz​tet​te to​vább; egy itá​li​ai mes​ter va​la​me​lyik da​rab​ja le​he​tett. Ok​tat​ta ven​dé​gét, hogy en​nek a

ze​né​nek a me​ne​tét tánc​nak, egyen​súly​gya​kor​la​tok meg​sza​kí​tat​lan so​ra​ként kép​zel​je el, mint egy​más​ra kö​vet​ke​ző ki​sebb-na​gyobb lé​pé​se​ket egy szim​met​ria​ten​gely kö​ze​pé​ből ki​in​dul​va, és ne fi​gyel​jen sem​mi más​ra, csak a lé​pé​sek​ből kép​ző​dő alak​zat​ra. Még egy​szer le​ját​szot​ta az üte​me​ket, né​mán tű​nő​dött raj​tuk, megint le​ját​szot​ta őket, s az​tán csönd​ben ült, ke​zét tér​dén nyug​tat​va, fé​lig le​hunyt szem​mel, moz​du​lat​la​nul, lé​lek​ben újra meg​is​mé​tel​ve s fi​gyel​ve a ze​nét. A ta​nít​vány is lé​lek​ben a ze​né​re fü​lelt, kot​ta​vo​na​lak tö​re​dé​ke​it lát​ta maga előtt, va​la​mi moz​gást, lé​pé​se​ket, tán​cot és le​be​gést, s pró​bál​ta fel​is​mer​ni a moz​gást s úgy ol​vas​ni, mint egy ma​dár röp​té​nek gör​bé​it. A vo​na​lak megint össze​ku​szá​lód​tak és el​tűn​tek, Knecht kény​te​len volt elöl​ről kez​de​ni, egy pil​la​nat​ra cser​ben​hagy​ta az össz​pon​to​sí​tás, lég​üres tér​be ke​rült, za​var​tan né​zett szét, lát​ta a Mes​ter csön​des, ma​gá​ba me​rült ar​cát, amint sá​pad​tan le​beg az al​ko​nya​i​ban, s et​től újra vissza​ta​lált abba a szel​le​mi tér​be, ahon​nét ki​sik​lott, újra hal​lot​ta eb​ben a tér​ben a ze​nét, lát​ta a téma lé​pé​se​it, lát​ta, mi​lyen moz​gást ír le a zene, lát​ta a Lát​ha​tat​lan tán​cos lá​ba​it, és el​gon​dol​ko​dott raj​tuk... Úgy rém​lett, hosszú idő telt el, mire új​ból ki​lé​pett eb​ből a tér​ből, újra maga alatt érez​te a szé​ket, a gyé​kénnyel bo​rí​tott kő​pad​lót, a meg​fa​kult al​kony​fényt az ab​la​kok mö​gött. Érez​te, hogy va​la​ki nézi, fel​pil​lan​tott, s a ze​ne​mes​ter sze​mé​be né​zett, aki fi​gyel​me​sen szem​lél​te. A mes​ter alig ész​re​ve​he​tő​en bic​cen​tett neki, egy uj​jal pi​a​nis​si​mo el​ját​szot​ta még an​nak az olasz ze​né​nek az utol​só va​ri​á​ci​ó​ját, és föl​kelt. – Ma​radj itt – mond​ta –, majd vissza​jö​vök. Idézd fel ma​gad​ban még egy​szer a ze​nét, ügyelj az alak​zat​ra! De ne eről​ködj, hisz ez csak já​ték. Ha köz​ben el​al​szol raj​ta, az sem baj. Ki​ment, még várt rá egy mun​ka, amely a túl​zsú​folt nap​ból hát​ra​ma​radt, nem könnyű és nem kel​le​mes mun​ka, nem olyan, ami​lyent kí​vánt ma​gá​nak. A kar​mes​ter​tan​fo​lyam ta​nu​lói közt volt egy te​het​sé​ges, de hiú és fenn​hé​já​zó fi​a​tal​em​ber, aki​vel még be​szél​nie kel​lett, meg kel​lett győz​nie hely​te​len vi​sel​ke​dé​sé​ről, ar​ról, hogy nincs iga​za, s gon​dos​ko​dó​nak és fö​lé​nyes​nek, sze​re​tet​tel​jes​nek és te​kin​té​lyes​nek kel​lett mu​tat​koz​nia vele szem​ben. Hogy még min​dig nincs vég​le​ges rend eb​ben, hogy még min​dig nem tud​ták meg​szün​tet​ni a fel​is​mert té​ve​dé​se​ket! Hogy újra és újra küz​de​ni kell ugyan​azok a hi​bák el​len, ugyan​azo​kat a gyo​mo​kat kell ir​ta​ni! A jel​lem nél​kü​li te​het​ség, a hi​e​rar​chia nél​kü​li vir​tu​o​zi​tás, amely a tár​ca​iro​da​lom kor​sza​ká​ban ural​ko​dott a ze​nei élet​ben, s ame​lyet a ze​nei re​ne​szánsz ki​ir​tott és fél​re​sö​pört – most újra sar​jadt és ki​rü​gye​zett. Ami​kor vissza​tért, hogy együtt va​cso​ráz​zék Josef​fel, Knecht csönd​ben ül​dö​gélt, de elé​ge​dett volt és egy csöp​pet sem fá​radt. – Na​gyon szép volt – mond​ta ál​mo​doz​va a fiú. – A zene köz​ben tel​je​sen el​tűnt, át​vál​to​zott. – Hagyd, hogy to​vább zeng​jen ben​ned – mond​ta a Mes​ter, s át​ment vele egy kis szo​bá​ba, ahol az asz​ta​lon ke​nyér és gyü​mölcs vár​ta őket. Et​tek, s a Mes​ter meg​hív​ta Josefet, le​gyen más​nap je​len egy ide​ig a kar​mes​ter​tan​fo​lya​mon. Mi​előtt vissza​vo​nult s ven​dé​gét a cel​lá​já​ba kí​sér​te, azt mond​ta neki: – Me​di​tá​lás köz​ben lát​tál va​la​mit, a zene alak​zat​ként je​lent meg előt​ted. Ha van hoz​zá ked​ved, pró​báld meg le​ír​ni. A ven​dég​szo​bács​ká​ban Knecht egy ív pa​pírt és ce​ru​zá​kat ta​lált az asz​ta​lán, s mi​előtt le​pi​hent, meg​kí​sé​rel​te le​raj​zol​ni azt az alak​za​tot, amellyé az a zene át​vál​to​zott. Hú​zott egy vo​na​lat s et​től a vo​nal​tól fer​dén tá​vo​lo​dó, kur​ta ol​dal​vo​na​la​kat, rit​mi​kus táv​kö​zök​ben; ez nagy​já​ból a le​ve​lek el​ren​de​ző​dé​sé​re em​lé​kez​te​tett egy fa​ágon. Ami így lét​re​jött, nem elé​gí​tet​te ki, de ked​vet ér​zett hoz​zá, hogy megint és még egy​szer meg​pró​bál​ja, s vé​gül a vo​na​lat já​té​ko​san kör​ré haj​lí​tot​ta, amely​ből úgy su​ga​raz​tak ki az ol​dal​vo​na​lak, mint egy ko​szo​rú kö​ré​ből a vi​rá​gok. Ek​kor le​fe​küdt, és gyor​san el​aludt. Ál​má​ban megint azon a domb​te​tőn járt az er​dők fö​lött, ahol teg​nap a paj​tá​sá​val idő​zött, és maga alatt lát​ta a

ked​ves Esch​hol​zot, s ami​kor le​te​kin​tett, az is​ko​la​épü​let tég​la​lap​ja ová​lis​sá, majd kör​ré ala​kult, ko​szo​rú​vá, s a ko​szo​rú las​san fo​rog​ni kez​dett, nö​vek​vő se​bes​ség​gel for​gott, utol​já​ra már őrült se​bes​ség​gel pör​gött, és szik​rá​zó csil​lag​szó​rás​ban rob​bant és re​pült szer​te​szét. Josef éb​re​dé​se​kor már sem​mit sem tu​dott er​ről, de ami​kor ké​sőbb, reg​ge​li sé​tá​juk köz​ben a mes​ter meg​kér​dez​te, hogy ál​mo​dott-e va​la​mit, úgy rém​lett neki, mint​ha va​la​mi rosszat vagy iz​ga​tót élt vol​na át ál​má​ban, el​tű​nő​dött raj​ta, fel​idéz​te ál​mát, el​me​sél​te, és maga is bá​mult álma ár​tat​lan​sá​gán. A Mes​ter fi​gyel​me​sen hall​gat​ta. – Kell-e fi​gyel​nünk az ál​mok​ra? – kér​dez​te Josef. – Le​het ér​tel​mez​ni őket? A mes​ter a sze​mé​be né​zett, s kur​tán azt mond​ta: – Min​den​re fi​gyel​nünk kell, mert min​dent ér​tel​mez​he​tünk. – De né​hány lé​pés után atya​i​lag meg​kér​dez​te: – Me​lyik is​ko​lá​ba men​nél a leg​szí​ve​seb​ben? – Josef erre el​pi​rult. Gyor​san és hal​kan mond​ta: – Azt hi​szem, Wal​dzell​be. – A mes​ter bó​lin​tott. – Gon​dol​tam. Hi​szen is​me​red a régi mon​dást: Gi​gnit au​tem ar​ti​fi​ci​o​sam... Még min​dig pi​ros arc​cal, Knecht ki​egé​szí​tet​te a min​den ta​nu​ló ál​tal jól is​mert mon​dást: Gi​gnit au​tem ar​ti​fi​ci​o​sam lu​so​rum gen​tem Cel​la Sil​vest​ris. Vagy​is: Wal​dzell te​rem​ti meg az üveg​gyöngy​já​té​ko​sok mű​vé​szi nem​ze​dé​két. Az öreg sze​re​tet​tel né​zett rá. – Va​ló​szí​nű​leg ez a te utad, Josef. Tu​dod, hogy nem min​den​ki ért egyet az üveg​gyöngy​já​ték​kal. Azt mond​ják, ez al​fé​lé mű​vé​szet​pót​lék, és a já​té​ko​sok iro​dal​má​rok, nem le​het őket iga​zi szel​le​mi em​be​rek​nek te​kin​te​nünk, ha​nem sza​ba​don kép​ze​lő​dő és di​let​táns mű​vé​szek. Majd meg​lá​tod, mi igaz eb​ből. Ta​lán el​kép​ze​lé​se​id is van​nak az üveg​gyöngy​já​ték​ról, s töb​bet vársz tőle, mint amennyit nyújt​hat, ta​lán vi​szont for​dít​va lesz. Hogy a já​ték​nak ve​szé​lyei is van​nak, ez biz​tos. Épp ezért sze​ret​jük; ve​szély​te​len utak​ra csak a gyön​gé​ket kül​dik. Te azon​ban sose fe​lejtsd el, amit annyi​szor mond​tam ne​ked: a mi ren​del​te​té​sünk az, hogy he​lye​sen is​mer​jük fel az el​len​té​te​ket, elő​ször is mint el​len​té​te​ket, de az​tán mint egy egy​ség pó​lu​sa​it. Így van ez az üveg​gyöngy​já​ték​kal is. A mű​vész​ter​mé​sze​tű em​be​rek sze​rel​me​sek ebbe a já​ték​ba, mert kép​ze​lőd​ni le​het ben​ne; a szi​go​rú szak​tu​dó​sok meg​ve​tik – és né​hány ze​nész is –, mert hi​ány​zik be​lő​le a szi​go​rú fe​gye​lem min​den olyan fo​ko​za​ta, ame​lyet az egyes tu​do​má​nyok el​ér​het​nek. No jó, majd meg​is​me​red eze​ket az el​lent​mon​dá​so​kat, s idő​vel föl​fe​de​zed, hogy ezek nem ob​jek​tív, ha​nem szub​jek​tív el​lent​mon​dá​sok, s hogy pél​dá​ul egy kép​ze​lő​dő mű​vész nem azért ke​rü​li a tisz​ta ma​te​ma​ti​kát vagy lo​gi​kát, mert va​la​mit fel​is​mert be​lő​le, és ki akar​ná mon​da​ni, ha​nem azért, mert ösz​tö​nö​sen más​fe​lé von​zó​dik. Az ilyen ösz​tö​nös és he​ves von​zal​mak​ról és el​len​szen​vek​ről biz​to​san fel​is​mer​he​ted a ki​sebb lel​ke​ket. A va​ló​ság​ban, azaz a nagy lel​kek​ben és fö​lé​nyes szel​le​mek​ben nin​cse​nek meg ezek a szen​ve​dé​lyek. Kö​zü​lünk min​den​ki csak em​ber, csak egy kí​sér​let, út​ban​le​vés. De út​ján ar​ra​fe​lé kell tar​ta​nia, ahol a tö​ké​le​tes van, a kö​zép​pont​ba kell tö​re​ked​nie, nem a pe​rem​vi​dék​re. Je​gyezd meg ma​gad​nak: az em​ber le​het szi​go​rú lo​gi​kus vagy gram​ma​ti​kus, és köz​ben te​lít​ve le​het kép​ze​lő​erő​vel és ze​né​vel. Le​he​tünk ze​né​szek és üveg​gyöngy​já​té​ko​sok, és köz​ben a tör​vény és a rend oda​adó hí​vei. Az az em​ber, aki​re mi gon​do​lunk, akit aka​runk, aki​vé vál​ni a cé​lunk, na​pon​ta föl​cse​rél​het​né tu​do​má​nyát vagy mű​vé​sze​tét min​den más​sal, az üveg​gyöngy​já​ték​ban a leg​kris​tály​tisz​tább lo​gi​kát s a gram​ma​ti​ká​ban a leg​al​ko​tóbb kép​ze​le​tet ra​gyog​tat​hat​ná föl. Ilye​nek​nek kel​le​ne len​nünk, az kel​le​ne, hogy min​den órá​ban más hely​re ál​lít​has​sa​nak ben​nün​ket, s ne ber​zen​ked​jünk el​le​ne és ne jöj​jünk za​var​ba. – Azt hi​szem, ér​tem – mond​ta Knecht. – De va​jon akik ilyen erős ro​kon- és el​len​szen​vet táp​lál​nak,

nem ép​pen egy​sze​rű​en a leg​szen​ve​dé​lye​seb​bek-e, a töb​bi​ek pe​dig a nyu​god​tab​bak és sze​lí​deb​bek? – Igen, mint​ha így vol​na, és még sincs így – ne​ve​tett a Mes​ter. – Hogy rá​ter​met​tek és al​kal​ma​sak le​gyünk min​den​re, eh​hez bi​zo​nyá​ra nem cse​ké​lyebb, ha​nem na​gyobb lel​ki​erő, len​dü​let és hév kell. Amit te szen​ve​dély​nek ne​ve​zel, az nem lel​ki​erő, ha​nem súr​ló​dás a lé​lek és a kül​vi​lág közt. Ott, ahol a szen​ve​dé​lyes​ség ural​ko​dik, nem a vágy és tö​rek​vés több​let​ere​je van je​len, ha​nem el​szi​ge​telt és ha​mis cél​ra irá​nyul a szen​ve​dély, s eb​ből ered a lég​kör fe​szült​sé​ge és fül​ledt​sé​ge. Aki vá​gya leg​na​gyobb ere​jét a kö​zép​pont​ra irá​nyít​ja, az iga​zi Lét​re, a Tö​ké​le​tes​re, az nyu​god​tabb​nak lát​szik, mint a szen​ve​dé​lyes em​ber, mert iz​zá​sa láng​ját nem min​dig lát​ni, mert vi​tat​ko​zás köz​ben pél​dá​ul nem ki​a​bál és nem ha​do​ná​szik. De én mon​dom ne​ked: iz​za​nia és ég​nie kell! – Ó, bár​csak tu​dó​vá vál​hat​na az em​ber! – ki​ál​tott fel Knecht. – Ha vol​na egy tan, va​la​mi, ami​ben hi​he​tünk! Min​den el​lent​mond egy​más​nak, min​den el​fut egy​más mel​lett, se​hol sincs bi​zo​nyos​ság. Min​dent ma​gya​ráz​ha​tunk így is, meg for​dít​va is ma​gya​ráz​ha​tó min​den. Az egész vi​lág​tör​té​nel​met ér​tel​mez​het​jük fej​lő​dés​ként és ha​la​dás​ként, de ugyan​úgy lát​ha​tunk ben​ne csu​pán ha​nyat​lást és ér​tel​met​len​sé​get. Hát sem​mi​fé​le igaz​ság sem lé​te​zik? Egyet​len igaz és ér​vé​nyes tan sincs? A Mes​ter még so​ha​sem hal​lott Josef​től ilyen he​ves sza​va​kat. Egy da​ra​big to​vább jár​kált, majd azt mond​ta: – Az igaz​ság lé​te​zik, ked​ves fiam! De a „tan”, amely​re vá​gyói, a tel​jes, tö​ké​le​tes és egye​dül bölccsé tevő, az nem lé​te​zik. S nem is va​la​mi tö​ké​le​tes tan​ra kell vá​gya​koz​nod, ba​rá​tom, ha​nem ön​ma​gad tö​ké​le​te​sí​té​sé​re. Az is​ten​ség ben​ned van, nem a fo​gal​mak​ban és köny​vek​ben. Az igaz​sá​got élni kell, nem ta​ní​ta​ni. Ké​szülj fel a küz​del​mek​re, Josef Knecht, hisz lá​tom, már meg is kez​dőd​tek. Josef ezek​ben a na​pok​ban lát​ta elő​ször sze​re​tett Mes​te​rét hét​köz​nap​ja​i​ban és mun​ká​ja köz​ben, s na​gyon cso​dál​ta, jól​le​het napi tel​je​sít​mé​nyé​nek csu​pán kis ré​szét lát​hat​ta. Leg​in​kább még​is az​zal nyer​te meg őt a Mes​ter, hogy annyi​ra tö​rő​dött vele, meg​hív​ta ma​gá​hoz, s hogy mun​ká​ja köz​ben a túl​ter​helt és gyak​ran fá​radt​nak lát​szó fér​fi még órá​kat szánt őrá; s nem​csak ezek az órák szá​mí​tot​tak! Ha a me​di​tá​lás​ba való be​ve​ze​tés Josef​re olyan mély és tar​tós ha​tás​sal volt, ez, ahogy ké​sőbb meg​ítél​het​te, nem csu​pán a kü​lön​le​ge​sen fi​nom vagy sa​já​tos mód​szer ha​tá​sa volt, ha​nem fő​leg a sze​mé​lyé, a Mes​ter pél​dá​jáé. Ké​sőb​bi ta​ní​tói, akik​nél a kö​vet​ke​ző évek​ben ta​nul​ta a me​di​tá​ci​ót, több uta​sí​tást ad​tak, pon​to​sabb ok​ta​tást, éle​sebb szem​mel el​len​őriz​ték, több kér​dést tet​tek föl, több ja​ví​ta​ni​va​lót ta​lál​tak. A ze​ne​mes​ter, aki biz​to​san tar​tot​ta kéz​ben az if​jút, jó​for​mán alig be​szélt, szin​te sem​mit sem ta​ní​tott, vol​ta​képp csak a té​má​kat adta meg, s pél​dá​já​val járt elöl. Knecht meg​fi​gyel​te, hogy Mes​te​re sok​szor mi​lyen öreg​nek és meg​vi​selt​nek lát​szik, s az​tán fé​lig le​hunyt szem​mel ma​gá​ba me​rül, majd is​mét olyan csön​des, erős, vi​dám és ba​rát​sá​gos a te​kin​te​te – és sem​mi sem győz​het​te vol​na meg job​ban a for​rá​sok​hoz vivő út​ról, amely a nyug​ta​lan​ság​ból a nyu​ga​lom​ba ve​zet. Ami szó​be​li mon​da​ni​va​ló​ja er​ről a Mes​ter​nek volt, azt Knecht mel​lé​ke​sen tud​ta meg egy-egy rö​vid sé​tán vagy egy-egy ét​ke​zés köz​ben. Tud​juk, hogy Knecht ak​ko​ri​ban né​hány uta​lást és út​mu​ta​tást is ka​pott a Mag​is​ter​től az üveg​gyöngy​já​ték​ra vo​nat​ko​zó​lag, de ezek​ből egyet​len szó sem ma​radt ránk. Mély ha​tás​sal volt rá az is, hogy há​zi​gaz​dá​ja az ő úti​tár​sá​val is fá​ra​do​zott va​la​mennyit, ne​hogy a fiú túl​sá​go​san is úgy érez​ze: ő csak fö​lös​le​ges kö​lönc. Ez a fér​fi, úgy lát​szik, min​den​re gon​dolt. A rö​vid tar​tóz​ko​dás Mon​te​port-ban, a há​rom me​di​tá​ci​ós óra, a kar​mes​ter​tan​fo​lyam vé​gig​hall​ga​tá​sa, az a né​hány be​szél​ge​tés a Mes​ter​rel – so​kat je​len​tett Knecht szá​má​ra; a Mes​ter biz​tos ér​zék​kel vá​lasz​tot​ta ki rö​vid be​avat​ko​zá​sá​ra a leg​ha​tá​so​sabb idő​pon​tot. Meg​hí​vá​sá​nak fő​leg az volt a cél​ja, hogy az ifjú szi​vé​re kös​se a me​di​tá​ci​ót, de nem ke​vés​bé fon​tos volt ez a meg​hí​vás ön​ma​gá​ban véve sem, mint ki​tün​te​tés, mint an​nak a jele, hogy fi​gyel​nek rá és vár​nak tőle va​la​mit: ez volt az el​hi​va​tás má​so​dik fo​ko​za​ta. Meg​en​ged​ték neki, hogy be​pil​lant​son a ben​sőbb kör​ze​tek​be; ha a ti​zen​két mes​ter va​la​me​lyi​ke

ilyen fo​ko​za​ton álló ta​nít​vá​nyát ma​gá​hoz ennyi​re kö​zel en​ged​te, az nem csu​pán sze​mé​lyes jó​in​du​la​tát je​lez​te. Amit egy mes​ter csi​nált, az min​dig több volt a sze​mé​lyes tett​nél. Bú​csú​zás​kor mind​két ta​nu​ló ki​sebb aján​dé​ko​kat ka​pott, Josef egy fü​ze​tet Bach két ko​rál-elő​já​té​ká​val, paj​tá​sa pe​dig Ho​ra​ti​us csi​nos kis zseb​ki​adá​sát. A Mes​ter, ami​kor el​bo​csá​tot​ta, még azt mond​ta Knecht​nek: – Né​hány nap múl​va meg​tu​dod, me​lyik is​ko​lá​ba osz​tot​tak be. Oda én nem fo​gok olyan sű​rűn el​lá​to​gat​ni, mint Esch​holz​ba, de nyil​ván ott is ta​lál​kozunk majd egy​más​sal, ha egész​sé​ges ma​ra​dok. Ha van hoz​zá ked​ved, éven​te egy​szer ír​hatsz ne​kem egy le​ve​let, ki​vált​képp a ze​nei ta​nul​má​nya​id fo​lyá​sá​ról. Nem til​tom meg, hogy bí​ráld a ta​ná​ra​i​dat, de ez ná​lam nem so​kat szá​mít. Sok min​den vár rád, re​mé​lem, meg​ál​lód a he​lye​det. A mi Kasz​tá​li​ánk fel​ada​ta nem csu​pán az, hogy ki​vá​lasszon egye​se​ket – el​ső​sor​ban hi​e​rar​chi​á​nak kell len​nie, olyan épít​mény​nek, amely​ben min​den kő az egész​től kap​ja ér​tel​mét. Eb​ből az egész​ből nincs ki​ve​ze​tő út, s aki ma​ga​sabb​ra hág, és na​gyobb fel​ada​to​kat kap, az nem lesz sza​ba​dabb, csak egy​re fe​le​lő​sebb lesz. Vi​szont​lá​tás​ra, ifjú ba​rá​tom, örül​tem, hogy itt vol​tál. A két fiú el​in​dult vissza​fe​lé, s út​köz​ben vi​dá​mabb és be​szé​de​sebb volt, mint ide​jö​vet; ez a né​hány nap, a más le​ve​gő s a más ké​pek érint​ke​zé​sük egy más​faj​ta élet​kör​rel fel​ol​dot​ta őket, el​sza​ba​dí​tot​ta Esch​holz​tól és az ot​ta​ni bú​csú​han​gu​lat​tól, s két​sze​re​sen kí​ván​csi​vá tet​te őket a vál​to​zás​ra és a jö​vő​re. Ami​kor meg​pi​hen​tek az er​dő​ben vagy Mon​te​port kör​nyé​ké​nek egyik me​re​dek sza​ka​dé​ka fö​lött, elő​vet​ték fa​fu​ru​lyá​ju​kat a zse​bük​ből, és két szó​lam​ban el​ját​szot​tak né​hány dalt. És ami​kor új​ból el​ér​ték azt a ma​gas​la​tot Esch​holz fö​lött, ahon​nan ki​lá​tás nyílt az in​té​zet​re és a fák​ra, úgy rém​lett ne​kik, hogy itt foly​ta​tott be​szél​ge​té​sük már ré​ges-rég a múlt​ba ve​szett, és min​den do​log új szem​szög​ből lát​szik; egy szót sem szól​tak, kis​sé szé​gyell​ték is ma​gu​kat ak​ko​ri ér​zé​se​ik és sza​va​ik mi​att, ame​lyek oly ha​mar tar​tal​mat​lan​ná vál​tak, s ame​lye​ken oly gyor​san túl​ju​tot​tak. Esch​holz​ban már más​nap meg​tud​ták, hogy kit hová ren​del​tek. Knecht szá​má​ra Wal​dzellt je​löl​ték ki.

WALDZELL „Wal​dzell te​rem​ti meg az üveg​gyöngy​já​té​ko​sok mű​vé​szi nem​ze​dé​két” – így szól a régi mon​dás er​ről a hí​res is​ko​lá​ról. A má​sod- és har​mad​fo​ko​za​tú kasz​tá​li​ai is​ko​lák kö​zül ez volt a leg​in​kább mú​zsai, vagy​is: ha más is​ko​lák​ban ki​fe​je​zet​ten egy bi​zo​nyos tu​do​mány ural​ko​dott, mint pél​dá​ul Ke​uper​he​im​ben a klasszi​ka-fi​lo​ló​gia, Por​tá​ban az arisz​to​te​lé​szi és sko​lasz​ti​kus ta​ní​tás, Plan​vas​té​ban a ma​te​ma​ti​ka, itt, Wal​dzell​ben for​dít​va, ha​gyo​má​nyo​san az egye​te​mes​ség, a tu​do​mány és a mű​vé​sze​tek test​vé​ri​sé​gé​nek ten​den​ci​á​ját ápol​ták, s ezek​nek a tö​rek​vé​sek​nek a leg​fen​sőbb jel​ké​pe az üveg​gyöngy​já​ték volt. Ezt ugyan, mint más is​ko​lák​ban is, egy​ál​ta​lán nem ta​ní​tot​ták hi​va​ta​lo​san és kö​te​le​ző tárgy​ként; vi​szont a wal​dzel​li ta​nu​lók ma​gán​ta​nul​má​nyai szin​te ki​zá​ró​lag en​nek szól​tak, s az​tán Wal​dzell vá​ros​ká​ja volt a hi​va​ta​los üveg​gyöngy​já​ték​nak és in​téz​mé​nye​i​nek szék​he​lye: itt volt az ün​ne​pi já​té​kok hí​res já​ték​csar​no​ka, itt volt az óri​á​si já​ték​ar​chí​vum, hi​va​tal​no​ka​i​val és könyv​tá​ra​i​val, itt volt a Ludi Mag​is​ter szék​he​lye. És ám​bár ezek az in​téz​mé​nyek tel​je​sen ön​ál​ló​ak vol​tak, és az is​ko​la sem​mi​kép​pen sem volt be​oszt​va hoz​zá​juk, azért itt is ezek​nek az in​téz​mé​nyek​nek a szel​le​me ural​ko​dott, és né​mi​képp sok füg​gött a hely​ség lég​kö​ré​től, a nagy, nyil​vá​nos já​té​kok ün​ne​pi han​gu​la​tá​tól. A kis​vá​ros na​gyon büsz​ke volt rá, hogy nem​csak egy is​ko​lá​nak, ha​nem a Já​ték​nak is a há​zi​gaz​dá​ja; a la​kos​ság a ta​nu​ló​kat „di​á​kok​nak”, a Já​tékis​ko​la di​ák​ja​it és ven​dé​ge​it vi​szont, a „lu​sor​es” szót el​tor​zít​va, „luse​rek​nek” hív​ta. A wal​dzel​li is​ko​la egyéb​ként a kasz​tá​li​ai is​ko​lák leg​ki​sebb​je volt, ta​nu​ló​i​nak lét​szá​ma alig volt va​la​ha is hat​van​nál több, s bi​zo​nyá​ra ez a kö​rül​mény is kü​lön​le​ges és arisz​tok​ra​ti​kus jel​leg​gel ru​ház​ta föl, olyan szí​ne​zet​tel, hogy ez va​la​mi el​ső​ran​gú in​téz​mény, az eli​ten be​lül is a leg​szű​kebb elit is​ko​lá​ja; s eb​ből a tisz​te​let​re mél​tó is​ko​lá​ból az utol​só év​ti​ze​dek​ben csak​ugyan sok mag​is​ter ke​rült ki, és itt ta​nult min​den üveg​gyöngy​já​ték-mes​ter is. Wal​dzell​nek ez a jó híre per​sze ko​ránt​sem volt vi​tat​ha​tat​lan: itt-ott úgy is vé​le​ked​tek róla, hogy a wal​dzel​li​ek ön​telt szép​lel​kek és el​ka​pa​tott her​ce​gek, s az üveg​gyöngy​já​té​kon kí​vül sem​mi​re sem al​kal​ma​sak; időn​kint több más is​ko​lá​ban di​vat​ba jött, hogy rossz​in​du​lat​tal, ke​se​rű sza​vak​kal em​le​ges​sék a wal​dzel​li​e​ket, de ép​pen ezek​nek a csú​fo​ló​dá​sok​nak és bí​rá​la​tok​nak az éles hang​ja mu​tat​ja, hogy volt okuk fél​té​keny​ség​re és irigy​ség​re. Min​dent össze​vet​ve: a Wal​dzell​be he​lye​zés bi​zo​nyos ki​tün​te​tést je​len​tett; Josef Knecht is tud​ta ezt, s noha nem volt becs​vá​gyó a szó kö​zön​sé​ges ér​tel​mé​ben, a ki​tün​te​tést még​is öröm​mel, büsz​kén fo​gad​ta. Több tár​sá​val együtt gya​lo​go​san ér​ke​zett meg Wal​dzell​be; ma​gasz​tos vá​ra​ko​zás​sal és tel​jes ké​szen​lét​ben ha​ladt át a déli ka​pun, s már​is meg​nyer​te és el​bű​völ​te az ős​ré​gi rozs​da​bar​na vá​ros​ka, a ha​tal​mas ki​ter​je​dé​sű egy​ko​ri cisz​ter​ci​ta ko​los​tor, amely​ben az is​ko​la ott​hon​ra lelt. Mi​után fo​gad​ta​tá​sa​kor az is​ko​la elő​csar​no​ká​ban el​fo​gyasz​tott némi hi​deg ételt, át sem öl​tö​zött új ru​há​já​ba, ha​nem tüs​tént föl​ke​re​ke​dett, s egye​dül vá​gott neki, hogy föl​fe​dez​ze új ott​ho​nát, rá​buk​kant arra a gya​log​ös​vény​re, amely a haj​da​ni vá​ros​fal ma​rad​vá​nya​in ha​lad​va át​ve​zet a fo​lyón, meg​állt a bolt​íves hí​don, hall​gat​ta a víz zu​bo​gá​sát a ma​lom​gá​ton, le​ment a te​me​tő mel​lett, a hárs​fa​so​ron, lát​ta és fel​is​mer​te a ma​gas sö​vé​nyek mö​gött a Vi​cus Lu​so​ru​mot, az üveg​gyöngy​já​té​ko​sok kis kü​lön-vá​ros​ká​ját; ün​ne​pi csar​nok, könyv- és kéz​irat​tár, tan​ter​mek, ven​dég​há​zak és a ta​ná​rok há​zai. Az egyik ilyen ház​ból épp ki​jött egy fér​fi, az üveg​gyöngy​já​té​ko​sok vi​se​le​té​ben, s Josef arra gon​dolt, hogy ez va​la​me​lyik le​gen​dás „lu​sor” le​het, ta​lán épp maga a Mag​is​ter Ludi. Ha​tal​má​ba ke​rí​tet​te a lég​kör​nek a va​rá​zsa, itt min​den ősi​nek, tisz​te​let​re mél​tó​nak, meg​szen​telt​nek, ha​gyo​mány​őr​ző​nek lát​szott, itt va​la​mi​vel kö​ze​lebb volt az em​ber a kö​zép​pont​hoz, mint Esch​holz​ban. S vissza​tér​ve az üveg​gyöngy​já​ték kör​ze​té​ből, még más​faj​ta va​rázst is ér​zett, ke​vés​bé tisz​te​let​re mél​tót ta​lán, de nem ke​vés​bé iz​ga​tót. Ez a kis​vá​ros volt a pro​fán vi​lág egy

da​rab​ká​ja, sür​gés-for​gá​sá​val, ku​tyák és gye​re​kek, üz​le​tek és ipa​ros​mű​he​lyek sza​ga, sza​kál​las pol​gá​rok és kö​vér asszo​nyok a bolt​aj​tók mö​gött, ját​sza​do​zó és ri​csa​jo​zó gye​re​kek, csú​fon​dá​ros te​kin​te​tű lá​nyok. Sok min​den em​lé​kez​tet​te Josefet a tá​vo​li múlt vi​lá​gá​ra, Be​rol​fin​gen​re, pe​dig már azt hit​te, hogy mind​ezt tel​je​sen el​fe​lej​tet​te. Most lel​ke mély ré​te​gei fe​lel​tek mind​er​re, a ké​pek​re, a han​gok​ra, az il​la​tok​ra. Úgy lát​szott, itt ke​vés​bé csön​des, de tar​kább és gaz​da​gabb vi​lág vár rá, mint ami​lyen Esch​holz vi​lá​ga volt. Az is​ko​la per​sze ele​in​te az előb​bi​ek pon​tos foly​ta​tá​sa volt, ha gya​ra​po​dott is né​hány új tan​tárggyal. Iga​zán új itt sem volt sem​mi, csu​pán a me​di​tá​ci​ós gya​kor​la​tok, s a ze​ne​mes​ter már ezek​ből is adott Josef​nek némi íze​lí​tőt. Josef kész​sé​ge​sen vál​lal​ta az el​mél​ke​dést, s ele​in​te nem is lá​tott ben​ne töb​bet, csu​pán la​zí​tó, kel​le​mes já​té​kot. Csak va​la​mi​vel ké​sőbb – er​ről még meg​em​lé​ke​zünk majd – is​mer​te fel és élte át iga​zi és ma​gas​ren​dű ér​té​két. Wal​dzell is​ko​la​igaz​ga​tó​ja egy ere​de​ti és kis​sé fél​ve tisz​telt fér​fiú, Otto Zbin​den volt, ak​kor már úgy hat​van felé járt; szép és szen​ve​dé​lyes kéz​írá​sát őrzi szá​mos föl​jegy​zé​se Josef Knech​tről, ame​lyek​be mi is be​pil​lan​tot​tunk. De nem annyi​ra ta​ná​rai, in​kább ta​nu​ló​tár​sai kel​tet​ték föl el​ső​sor​ban az ifjú kí​ván​csi​sá​gát. Kö​zü​lük fő​leg ket​tő​vel volt élénk és sok​ol​da​lú​nak bi​zo​nyult érint​ke​zés​ben és esz​me​cse​ré​ben. Az egyik, aki​hez mind​járt az első hó​na​pok​ban csat​la​ko​zott, Car​lo Fer​ro​mon​te (ké​sőbb, a ze​ne​mes​ter he​lyet​te​se​ként, a ve​ze​tő ha​tó​ság​ban a má​so​dik rang​fo​ko​za​tot érte el) Knecht​tel egy​idős volt; töb​bek közt neki kö​szön​het​jük a ti​zen​ha​to​dik szá​zad lant​mu​zsi​ká​já​nak stí​lus​tör​té​ne​tét. Az is​ko​lá​ban „ri​zs​evő​nek” ne​vez​ték, és kel​le​mes ját​szó​társ​nak tar​tot​ták; ba​rát​sá​guk ze​nei be​szél​ge​té​sek​kel kez​dő​dött, és több éves kö​zös ta​nul​má​nyok​ra, gya​kor​la​tok​ra ve​ze​tett, ame​lyek​ről rész​ben Knecht​nek a ze​ne​mes​ter​hez írt rit​ka, de tar​tal​mas le​ve​lei tá​jé​koz​tat​nak ben​nün​ket. Knecht az első le​ve​lé​ben „a gaz​dag ze​nei or​na​men​ti​ka, az ékít​mé​nyek és tril​lák szak​ér​tő​jé​nek, is​me​rő​jé​nek” ne​ve​zi Fer​ro​mon​tét, aki Cou​per​int, Pur​cellt s az 1700-as évek más mes​te​re​it ját​szot​ta vele. Egyik ilyen le​ve​lé​ben Knecht rész​le​te​sen szól ezek​ről a gya​kor​la​tok​ról és er​ről a mu​zsi​ká​ról, „amely​nek szá​mos da​rab​já​ban szin​te min​den hang​jegy fö​lött van va​la​mi cif​rá​zat”. – „Ha így egy​pár órán ke​resz​tül – foly​tat​ja – az em​ber csak ket​tős üté​se​ket, tril​lá​kat és mor​den​te​ket ütött le, az uj​jai szin​te meg​töl​tőd​nek elekt​ro​mos​ság​gal.” A ze​né​ben va​ló​ban nagy lép​tek​kel ha​ladt elő​re, má​so​dik vagy har​ma​dik wal​dzel​li évé​ben már meg​le​he​tő​sen fo​lyé​ko​nyan ol​vas​ta és ját​szot​ta le min​den év​szá​zad és stí​lus kot​ta​írá​sát, kul​csa​it, rö​vi​dí​té​se​it, basszus​je​lö​lé​se​it, s a nyu​ga​ti ze​né​ben – már ami ránk ma​radt be​lő​le – azon a kü​lön​le​ges mó​don vált ott​ho​nos​sá, amely a mes​ter​ség​ből ki​in​dul​va nem ha​nya​gol​ja el a zene ér​zé​ki és tech​ni​kai ré​szé​nek gon​dos fi​gye​lem​be​vé​te​lét és ápo​lá​sát, hogy be​ha​tol​has​son szel​le​mé​be. Épp ez a buz​gal​ma az ér​zé​ki elem meg​ra​ga​dá​sá​ban, fá​ra​do​zá​sa, hogy a kü​lön​fé​le ze​nei stí​lu​sok szel​le​mét az ér​zé​ki​ből, a hang​zás​ból, a fül szen​zá​ci​ó​i​ból ért​se meg, ez tar​tot​ta őt fel​tű​nő​en so​ká​ig tá​vol at​tól, hogy be​le​fog​jon az üveg​gyöngy​já​ték elő​ta​nul​má​nya​i​ba. Ké​sőbb egy​szer elő​adá​sai so​rán ezt mon​dot​ta: „Aki a ze​nét csak azok​ban a ki​vo​na​ta​i​ban is​me​ri, ame​lye​ket az üveg​gyöngy​já​ték pá​rolt le be​lő​le, le​het jó üveg​gyöngy​já​té​kos, de még ko​ránt​sem ze​nész, és va​ló​szí​nű​leg nem is tör​té​nész. A zene nem csu​pán azok​ból a tisz​tán szel​le​mi rez​gé​sek​ből és alak​za​tok​ból áll, ame​lye​ket mi el​vo​nat​koz​tat​tunk be​lő​le, ha​nem év​szá​za​do​kon át az ér​zé​kek örö​mé​ből is állt, ab​ból az öröm​ből, amit a lé​leg​zet ki​ára​dá​sa, az ütem do​bo​lá​sa sze​rez, az a sok szí​ne​zés, súr​ló​dás és in​ger, amely a han​gok ke​ve​ré​se, a hang​sze​rek össz​já​té​ka köz​ben ke​let​ke​zik. A fő​do​log a szel​lem, ez biz​tos, és az is biz​tos, hogy új hang​sze​rek föl​ta​lá​lá​sa és a ré​gi​ek mó​do​sí​tá​sa, új hang​ne​mek és új épí​tő és har​mo​ni​kus sza​bá​lyok vagy ti​lal​mak be​ve​ze​té​se min​dig csu​pán gesz​tus és kül​ső​ség, mint ahogy a né​pek vi​se​le​te és di​vat​ja is kül​ső​ség; de eze​ket a kül​ső​le​ges és ér​zé​ki is​mer​te​tő​je​gye​ket ér​zé​ki​leg és in​ten​zí​ven kell föl​fog​nunk és íz​lel​nünk, hogy meg​ért​sük be​lő​lük a

kor​sza​kot és stí​lu​so​kat. Ze​nét a ke​zünk​kel, uj​ja​ink​kal, szánk​kal, tü​dőnk​kel hozunk lét​re, nem csu​pán az agyunk​kal, s aki tud ugyan kot​tát ol​vas​ni, de egyet​len hang​sze​ren sem tud tö​ké​le​te​sen ját​sza​ni, az ne szól​jon bele, ha ze​né​ről van szó. Ugyan​így a zene tör​té​ne​te sem ért​he​tő meg pusz​tán egy el​vont stí​lus​tör​té​net fe​lől néz​ve, és a zene ha​nyat​ló kor​sza​kai pél​dá​ul tel​je​sen ért​he​tet​le​nek ma​rad​ná​nak, ha nem is​mer​nők fel ben​nük min​den al​ka​lom​mal az ér​zé​ki és a mennyi​sé​gi elem fö​lül​ke​re​ke​dé​sét a szel​le​mi ele​men.” Ez ide​ig úgy lát​szott, mint​ha Knecht arra szán​ta vol​na el ma​gát, hogy csak​is ze​nész lesz; min​den köz​ked​velt tan​tár​gyat, köz​tük az üveg​gyöngy​já​ték​ba való első be​ve​ze​tést is, annyi​ra mel​lő​zött a zene ked​vé​ért, hogy az első fél​év vé​gén emi​att az igaz​ga​tó kér​dő​re is von​ta. Knecht nem hagy​ta meg​fé​lem​lí​te​ni ma​gát, ko​no​kul a ta​nu​lók jo​ga​i​nak ál​lás​pont​já​ra he​lyez​ke​dett. Ál​lí​tó​lag ezt mond​ta az igaz​ga​tó​nak: „Ha va​la​me​lyik elő​írt tan​tárgy​ban cső​döt mon​dok, ön​nek van iga​za, jo​go​san kor​hol​hat; de erre nem ad​tam okot. Így vi​szont ne​kem van iga​zam, ha a ren​del​ke​zé​sem​re álló idő há​rom​ne​gyed ré​szét vagy akár egész idő​met is a ze​né​nek szen​te​lem. Hi​vat​ko​zom a sza​bály​zat​ra.” Zbin​den igaz​ga​tó elég okos volt hoz​zá, hogy ne kös​se az ebet a ka​ró​hoz, de ter​mé​sze​te​sen meg​je​gyez​te ma​gá​nak ezt a ta​nu​lót, és so​ká​ig hű​vös szi​gor​ral bánt vele. Egy év​nél is to​vább, gya​nít​ha​tó​lag kö​rül​be​lül más​fél évig tar​tott Knecht ta​nu​ló​éle​té​nek ez a sa​ját​sá​gos sza​ka​sza: ren​des, de nem épp ra​gyo​gó osz​tály​za​tok és csön​des – amint ez az igaz​ga​tó​val tör​tént eset után lát​szik –, kis​sé da​cos vissza​hú​zó​dás, sem​mi​fé​le fel​tű​nő ba​rát​ság, he​lyet​te ez a szo​kat​la​nul szen​ve​dé​lyes ze​nei buz​ga​lom, tar​tóz​ko​dás csak​nem min​den kü​lön​tárgy​tól, az üveg​gyöngy​já​ték​tól is. En​nek az if​jú​ko​ri arc​kép​nek né​hány vo​ná​sa két​ség​te​le​nül a ka​masz​kort jel​zi; eb​ben a kor​sza​ká​ban va​ló​szí​nű​leg csak vé​let​len​sze​rű​en és bi​zal​mat​la​nul ta​lál​ko​zott a má​sik nem​mel, és – mint sok más esch​hol​zi nö​ven​dék, ha ott​hon nem volt le​ány test​vé​re – ő is na​gyon fé​lénk le​he​tett. So​kat ol​va​sott, kü​lö​nö​sen né​met fi​lo​zó​fu​so​kat; Leib​ni​zet, Kan​tot és a ro​man​ti​ku​so​kat, akik kö​zül He​gel von​zot​ta a leg​erő​seb​ben. Most kis​sé tü​ze​te​seb​ben kell fog​lal​koz​nunk az​zal a má​sik ta​nu​ló​tár​sá​val, aki meg​ha​tá​ro​zó sze​re​pet ját​szott Knecht wal​dzel​li éle​té​ben, a ven​dég​hall​ga​tó Pli​nio De​sig​no​ri​val. Ven​dég​hall​ga​tó volt, vagy​is ven​dég​ként jár​ta ki az elit-is​ko​lá​kat, tud​ni​il​lik nem volt szán​dé​ká​ban, hogy hossza​sab​ban a pe​da​gó​gi​ai tar​to​mány​ban időz​zék, és be​lép​jen a Rend​be. Ilyen hos​pi​tán​sok hébe-hóba akad​tak, per​sze na​gyon rit​kán, mert a Ne​ve​lé​si Ha​tó​ság ter​mé​sze​te​sen so​ha​sem tar​tot​ta fon​tos​nak olyan ta​nu​lók kép​zé​sét, akik a ki​vá​ló​ak is​ko​lá​já​nak el​vég​zé​se után is​mét vissza szán​dé​koz​tak tér​ni a szü​lői ház​ba és a vi​lá​gi élet​be. Mind​azon​ál​tal Kasz​tá​lia kör​nyé​kén – ala​pí​tá​sa ide​jén – élt né​hány régi, az ala​pí​tás​ban ér​de​me​ket szer​zett csa​lád, amely​ben fenn​ma​radt az a még ma sem tel​je​sen ki​ve​szett szo​kás, hogy egyik fi​u​kat, ha ele​gen​dő ké​pes​sé​ge volt hoz​zá, ven​dég​hall​ga​tó​ként az elit-is​ko​lák​ban ne​vel​tes​sék; eb​ben a né​hány csa​lád​ban ez a jog ha​gyo​má​nyos​sá vált. Már​most ezek a hos​pi​tán​sok, ám​bár min​den te​kin​tet​ben ugyan​azon sza​bá​lyok​nak vol​tak alá​vet​ve, mint min​den ki​vá​ló ta​nu​ló, a di​ák​sá​gon be​lül már csak azért is ki​vé​te​les hely​ze​tet él​vez​tek, mert nem ide​ge​nül​tek el év​ről évre egy​re job​ban szü​lő​föld​jük​től és csa​lád​juk​tól, mint a töb​bi​ek, ha​nem min​den szün​ide​jü​ket ott​hon töl​töt​ték, s min​dig ven​dé​gek és ide​ge​nek ma​rad​tak ta​nu​ló​tár​sa​ik kö​zött, mi​vel​hogy meg​őriz​ték szü​lő​föld​jük szo​ká​sa​it és gon​dol​ko​dás​mód​ját. Rá​juk a szü​lő​ház várt, vi​lá​gi pá​lya​fu​tás, hi​va​tás és há​zas​ság, és csak na​gyon ke​vés eset​ben tör​tént meg, hogy egy ilyen ven​dég​ta​nu​ló, ha meg​ra​gad​ta a tar​to​mány szel​le​me, csa​lád​ja be​le​egye​zé​sé​vel vé​gül is Kasz​tá​li​á​ban ma​radt és be​lé​pett a Rend​be. Vi​szont több – or​szá​gunk tör​té​ne​té​ben jól is​mert – ál​lam​fér​fi fi​a​tal ko​rá​ban ven​dég​ta​nu​ló volt, és azok​ban az idők​ben, ami​kor a köz​vé​le​mény ilyen vagy olyan ok​ból kri​ti​ku​san for​dult szem​be a ki​vá​ló​ak is​ko​lá​i​val és a Rend​del, erő​tel​je​sen fel​lé​pett Kasz​-

tá​lia vé​del​mé​ben. Szó​val egy ilyen ven​dég​hall​ga​tó volt Pli​nio De​sig​no​ri, aki​vel a kis​sé fi​a​ta​labb Josef Knecht ta​lál​ko​zott Wal​dzell​ben. Na​gyon te​het​sé​ges fiú volt, fő​leg a be​széd​ben és vi​tá​ban csil​lo​gó, tü​zes és né​mi​képp nyug​ta​lan em​ber, aki sok gon​dot oko​zott Zbin​den igaz​ga​tó​nak, mert ta​nu​ló​ként ugyan jól vi​sel​ke​dett, és sem​mi ki​vet​ni​va​ló sem volt ben​ne, de egy​ál​ta​lán nem igye​ke​zett el​fe​led​tet​ni ki​vé​te​les, ven​dég​ta​nu​lói hely​ze​tét, s le​he​tő​leg fel​tű​nés nél​kül be​il​lesz​ked​ni, ha​nem me​ré​szen és harc​ra ké​szen kar​dos​ko​dott a nem kasz​tá​li​ai, a vi​lá​gi érzü​let mel​lett. Óha​tat​lan volt, hogy a két ta​nu​ló kö​zött ne jöj​jön lét​re va​la​mi​fé​le kü​lön​le​ges vi​szony: mind a ket​ten na​gyon te​het​sé​ge​sek és el​hi​va​tot​tak vol​tak, ez test​vé​rek​ké tet​te őket, ho​lott köz​ben min​den más​ban egy​más el​len​té​tei vol​tak. Egy rend​kí​vül meg​ér​tő és mű​vé​szi tu​dá​sú ta​nár​ra lett vol​na szük​ség ah​hoz, hogy az itt ke​let​ke​ző fel​adat​ból le​von​ja a lé​nye​get, és a dia​lek​ti​ka sza​bá​lyai sze​rint is​mét le​he​tő​vé te​gye a szin​té​zist az el​len​té​tek kö​zött és fö​lött. Zbin​den igaz​ga​tó​ból eh​hez nem hi​ány​zott a ké​pes​ség és aka​rat, nem tar​to​zott azok közé a ta​ná​rok közé, akik ter​hes​nek ér​zik a gé​ni​u​szo​kat, de eb​ben az eset​ben hí​ján volt a leg​fon​to​sabb fel​té​tel​nek: a két ta​nu​ló bi​zal​má​nak. Pli​nio, aki a kí​vül​ál​ló és for​ra​dal​már sze​re​pé​ben tet​szel​gett, min​dig is na​gyon ré​sen állt az igaz​ga​tó​val szem​ben; Josef Knecht pe​dig, saj​nos, a ma​gán​ta​nul​má​nyai mi​att ért fe​le​lős​ség​re vo​nás foly​tán még min​dig ked​ve​sze​get​ten, szin​tén nem for​dult vol​na ta​ná​csért Zbin​den​hez. Sze​ren​csé​re azon​ban ott volt a ze​ne​mes​ter. Knecht tőle kért se​gít​sé​get és ta​ná​csot, s ez a bölcs öreg ze​nész ko​mo​lyan vet​te a dol​got, s mes​te​ri​en irá​nyí​tot​ta a já​té​kot, amint majd lát​ni fog​juk. En​nek a Mes​ter​nek a keze kö​zött a fi​a​tal Knecht éle​té​nek leg​na​gyobb ve​szé​lye és kí​sér​té​se ki​emel​ke​dő fel​adat​tá vált, s Josef érett​nek bi​zo​nyult rá. A Josef és Pli​nio köz​ti ba​rá​ti-el​len​sé​ges vi​szony ben​ső tör​té​ne​te, avagy e két té​má​ra írt zene, il​let​ve e két szel​lem köz​ti dia​lek​ti​kus já​ték tör​té​ne​te nagy​já​ból a kö​vet​ke​ző volt. Ter​mé​sze​te​sen elő​ször is De​sig​no​ri tűnt föl el​len​fe​lé​nek, ő von​zot​ta Josefet. Nem​csak hogy ő volt az idő​sebb, csi​nos, tü​zes és ékes​szó​ló, ha​nem el​ső​sor​ban „kül​ső” va​la​ki, nem kasz​tá​li​ai, va​la​ki a nagy​vi​lág​ból, olyan em​ber, aki​nek apja, any​ja van, nagy​bá​tyái, nagy​né​néi, test​vé​rei, va​la​ki, aki​nek Kasz​tá​lia a tör​vé​nye​i​vel, ha​gyo​má​nya​i​val és esz​mé​nye​i​vel csu​pán át​me​ne​ti út​sza​kaszt, ha​tár​idős otttar​tóz​ko​dást je​len​tett. En​nek a fe​hér hol​ló​nak Kasz​tá​lia nem a vi​lág volt, neki Wal​dzell épp​olyan is​ko​la volt, mint a töb​bi, az ő szá​má​ra a vissza​té​rés a „vi​lág​ba” nem szé​gyen és bün​te​tés volt, rá nem a Rend várt, ha​nem a si​ke​res pá​lya​fu​tás, a há​zas​ság, a po​li​ti​ka, egy​szó​val az a „va​ló​di élet”, amely​ről tit​kon min​den kasz​tá​li​ai töb​bet vá​gyott tud​ni, mert egy kasz​tá​li​a​i​nak a „vi​lág” ugyan​az volt, mint haj​dan a ve​zek​lők​nek és szer​ze​te​sek​nek: ala​csony​ren​dű és ti​lal​mas ugyan, de nem ke​vés​bé ti​tok​za​tos, csá​bí​tó, le​nyű​gö​ző. Pli​nio pe​dig az​tán iga​zán nem rej​tet​te véka alá, hogy a vi​lág​hoz tar​to​zik, egy csöp​pet sem szé​gyell​te, büsz​ke volt rá. Fé​lig még gye​re​kes és szín​ját​szó, de fé​lig már tu​da​tos és prog​ram​nak ér​zett buz​ga​lom​mal hang​sú​lyoz​ta más​fé​le​sé​gét, és min​den in​dí​té​kot fel​hasz​nált rá, hogy vi​lá​gi​as fel​fo​gá​sát és irány​el​ve​it szem​be​ál​lít​sa a kasz​tá​li​ai el​vek​kel, s ezek​nél jobb​nak, he​lye​sebb​nek, ter​mé​sze​te​sebb​nek, em​be​ribb​nek tün​tes​se fel őket. Eköz​ben gyak​ran élt a „Ter​mé​szet” s a „jó​zan em​be​ri ész” ki​té​te​lek​kel, s ezt szem​be​ál​lí​tot​ta a torz, az élet​től ide​gen is​ko​lai szel​lem​mel; nem ta​ka​ré​kos​ko​dott a nagy jel​sza​vak​kal és hang​za​tos szó​la​mok​kal, de elég​gé okos és jó íz​lé​sű volt hoz​zá, hogy ne érje be a nyers ki​hí​vá​sok​kal, ha​nem úgy nagy​já​ból el​fo​gad​ja a vi​tat​ko​zás Wal​dzell​ben szo​ká​sos for​má​it. Vé​del​mez​ni akar​ta a „vi​lá​got” és a naiv éle​tet Kasz​tá​lia „gő​gö​sen sko​lasz​ti​kus szel​le​mi​sé​ge” el​le​né​ben, de meg akar​ta mu​tat​ni, hogy erre az el​len​fél fegy​ve​re​i​vel is ké​pes; sem​mi​képp sem akart olyan kul​tu​rá​lat​lan em​ber len​ni, aki va​kon be​le​ta​pos a szel​le​mi mű​ve​lő​dés vi​rá​gos​kert​jé​be. Josef Knecht idő​ről idő​re néma, de fi​gyel​mes hall​ga​tó​ként meg​hú​zó​dott a hát​te​ré​ben va​la​me​lyik kis ta​nu​ló​cso​port​nak, ahol De​sig​no​ri volt a kö​zép​pont, ő szó​no​kolt. Kí​ván​csi​an, ál​mél​kod​va és szo​rong​-

va hall​gat​ta en​nek a szó​nok​nak olyan mon​da​ta​it, ame​lyek​ben meg​sem​mi​sí​tő​en bí​rált min​dent, ami Kasz​tá​li​á​ban te​kin​tély​nek ör​ven​dett és szent volt, ame​lyek​ben min​dent két​ség​be vont, kér​dé​ses​sé vagy ne​vet​sé​ges​sé tett, ami​ben ő, Josef hitt. Azt ugyan ész​re​vet​te, hogy ko​ránt​sem min​den hall​ga​tó vet​te ko​mo​lyan eze​ket a be​szé​de​ket, so​kan lát​ha​tó​an csak a tré​fa ked​vé​ért hall​gat​ták, ahogy egy pi​a​ci szó​no​kot hall​gat​nak, s gyak​ran hal​lott el​len​ve​té​se​ket is, ame​lyek Pli​nio tá​ma​dá​sa​it iro​ni​ku​san vagy ko​mo​lyan vissza​uta​sí​tot​ták. De azért min​dig össze​gyűl​tek né​há​nyan Pli​nio kö​rül, min​dig ő volt a kö​zép​pont, s akár akadt vi​ta​part​ne​re, akár nem, a ha​tá​sa ál​lan​dó​an von​zó és csá​bí​tó volt. És ahogy má​sok​kal is meg​esett, akik az élénk szó​nok kö​rül cso​por​to​sul​tak, és bá​mu​lat​tal vagy mo​so​lyog​va hall​gat​ták ti​rá​dá​it, Josef is így járt vele; ag​go​dal​ma, sőt szo​ron​gá​sa el​le​né​re, amely el​fog​ta ezek​től a be​szé​dek​től, érez​te fé​lel​mes von​zá​su​kat, s nem​csak azért, mert szó​ra​koz​tat​ták, nem, úgy tet​szett, hogy va​la​mi​képp ko​mo​lyan is érin​tik. Nem azért, mint​ha lé​lek​ben he​lye​selt vol​na a me​rész szó​nok​nak – de vol​tak ké​te​lyei, ame​lyek lé​te​zé​sé​ről és le​he​tő​sé​gé​ről már tud​ni is elég volt ah​hoz, hogy szen​ved​jen tő​lük. Ez ele​in​te nem is volt rossz szen​ve​dés, csu​pán va​la​mi érin​tett​ség, nyug​ta​lan​ság, a he​ves vágy és rossz lel​ki​is​me​ret ve​gyes ér​zé​se. El kel​lett jön​nie az órá​nak, s el is jött, ami​kor De​sig​no​ri ész​re​vet​te, hogy hall​ga​tói kö​zött van va​la​ki, aki​nek az ő sza​vai töb​bet je​len​te​nek a vi​tá​zó kedv iz​ga​tó vagy meg​bot​rán​koz​ta​tó szó​ra​ko​zá​sá​nál vagy ki​elé​gü​lé​sé​nél, egy hall​ga​tag, sző​ke fiú, aki csi​nos​nak és fi​nom​nak, de kis​sé fé​lénk​nek lát​szik, s aki el is pi​rul és za​vart, szűk​sza​vú vá​la​szo​kat ad, ami​kor ő ba​rát​sá​go​san meg​szó​lít​ja. Ez a fiú nyil​ván már rég​óta jár utá​nam, gon​dol​ta Pli​nio, s meg akar​ta ju​tal​maz​ni egy ba​rá​ti gesz​tus​sal, hogy vég​leg meg​nyer​je: meg​hív​ta őt dél​után​ra a szo​bá​já​ba. De ezt a fé​lénk és me​rev fiút nem hó​dít​hat​ta meg ilyen könnyen. Pli​nio kény​te​len-kel​let​len, cso​dál​koz​va ta​pasz​tal​ta, hogy Josef ki​tér elő​le, s nem akar be​szél​ni vele, a meg​hí​vást sem fo​gad​ta el; ez megint csak in​ge​rel​te az idő​seb​bet, s et​től a nap​tól fog​va igye​ke​zett meg​nyer​ni a hall​ga​tag Josefet, kez​det​ben nyil​ván csak ön​zés​ből, ké​sőbb ko​mo​lyan, mert meg​érez​te ben​ne az el​len​fe​lét, ta​lán jö​ven​dő ba​rát​ját, ta​lán az el​len​té​tét. Újra és újra lát​ta, hogy Josef fel​buk​kan a kö​ze​lé​ben, érez​te, mi​lyen fe​szül​ten hall​gat​ja őt, de a fé​lénk fiú min​dig csak vissza​hú​zó​dott, ami​kor ő kö​ze​led​ni akart hoz​zá. En​nek a ma​ga​tar​tás​nak meg​volt az oka. Josef rég​óta érez​te, hogy en​nél a má​sik fi​ú​nál va​la​mi fon​tos do​log vár rá, ta​lán va​la​mi szép, a lá​tó​ha​tá​ra ki​bő​vü​lé​se, va​la​mi fel​is​me​rés, fel​vi​lá​go​sí​tás, ta​lán kí​sér​tés és ve​szély is, min​den​eset​re olyas​va​la​mi, ami​vel meg kell bir​kóz​na. Ami​kor elő​ször ka​var​ta fel a ké​tely és a bí​rá​ló kedv, ame​lyet Pli​nio be​szé​dei kel​tet​tek föl ben​ne, ba​rát​já​val, Fer​ro​mon​té​val kö​zöl​te is ezt, de az nem​igen fi​gyelt rá, ma​ga​hitt és fon​tos​ko​dó fic​kó​nak mi​nő​sí​tet​te Pli​ni​ót, aki​re nem kell hall​gat​ni, s az​tán ha​ma​ro​san újra be​le​me​rült ze​nei gya​kor​la​ta​i​ba. Josef​nek egy ér​zés azt súg​ta, hogy az igaz​ga​tó vol​na az az il​le​té​kes, aki elé ké​te​lye​it és nyug​ta​lan​sá​ga​it tár​nia kel​le​ne; de az óta a kis össze​tű​zés óta nem volt már vele szí​vé​lyes és őszin​te vi​szony​ban: félt tőle, hogy nem érti meg, és még job​ban félt at​tól, hogy ha ő az igaz​ga​tó​val a lá​za​dó Pli​ni​ó​ról be​szél, az igaz​ga​tó ezt vé​gül is va​la​mi​fé​le fel​je​len​tés​ként ér​tel​me​zi majd. Eb​ben a za​vart lel​ki​ál​la​po​tá​ban, amely Pli​nio ba​rá​ti kö​ze​le​dé​si kí​sér​le​tei foly​tán egy​re kí​no​sab​bá vált, párt​fo​gó​já​hoz és jó szel​le​mé​hez, a ze​ne​mes​ter​hez for​dult egy na​gyon hosszú le​vél​ben, amely ránk ma​radt. Eb​ben töb​bek kö​zött ezt írta: „Még nem lá​tom tisz​tán, va​jon Pli​nio mit re​mél nyer​ni ben​nem: elv​ba​rá​tot vagy csu​pán vi​ta​tár​sat. Én az utób​bi​ban re​mény​ke​dem, mert ha a sa​ját fel​fo​gá​sá​ra akar meg​té​rí​te​ni, vagy​is hűt​len​ség​re csá​bí​ta​ni, szét​rom​bol​ná vele az éle​te​met, amely im​már gyö​ke​ret vert Kasz​tá​li​á​ban; ne​kem oda​kint nin​cse​nek szü​le​im és ba​rá​ta​im, akik​hez vissza​tér​het​nék, ha egy​szer va​ló​ban ez vol​na a kí​ván​sá​gom. De még ak​kor is, ha Pli​nio tisz​te​let​len be​szé​de​i​nek nincs is té​rí​tő vagy be​fo​lyá​so​ló cél​juk, za​var​ban va​gyok ve​lük szem​ben. Mert hogy

Ön​höz, tisz​telt Mes​te​rem, egé​szen őszin​te le​gyek: Pli​nio gon​dol​ko​dás​mód​já​ban van va​la​mi, ami​re nem tu​dok egy​sze​rű​en »nem«-mel fe​lel​ni, ő olyan hang​ra hi​vat​ko​zik ben​nem, amely néha na​gyon is haj​la​mos iga​zat adni neki. Gya​nak​szom rá, hogy ez a ter​mé​szet hang​ja, és éles el​len​tét​ben áll a mi ne​ve​lé​sünk​kel és meg​szo​kott szem​lé​let​mó​dunk​kal. Ha Pli​nio a ta​ná​ra​in​kat és a mes​te​re​in​ket »papi kaszt​ként«, s min​ket, ta​nu​ló​kat já​ró​sza​la​gon tar​tott he​rélt hor​dá​nak mi​nő​sít, ez per​sze dur​va​ság, túl​zás, de va​la​mi igaz​ság még​is​csak van ben​ne, kü​lön​ben en​gem se nyug​ta​la​ní​ta​na annyi​ra. Pli​nio el​ké​pesz​tő és csüg​gesz​tő dol​go​kat tud mon​da​ni. Pél​dá​ul: az üveg​gyöngy​já​ték vissza​esés a tár​ca​iro​da​lom kor​sza​ká​ba, csu​pán fe​le​lőt​len já​ték a be​tűk​kel, ame​lyek​be mi fel​ol​dot​tuk a kü​lön​bö​ző mű​vé​sze​tek és tu​do​má​nyok nyel​vét; az egész csu​pa kép​zet​tár​sí​tás​ból áll, és csu​pa ha​son​lat​tal ját​szik. Avagy: le​mon​dó ter​mé​ket​len​sé​günk a mi egész szel​le​mi kép​zé​sünk és tar​tá​sunk ér​ték​te​len​sé​gé​nek bi​zo​nyí​té​ka. Pél​dá​ul, mond​ja ő, mi​köz​ben a zene min​den stí​lus​faj​tá​já​nak és kor​sza​ká​nak a tör​vé​nye​it és tech​ni​ká​ját ele​mezzük, ma​gunk nem te​rem​tünk új ze​nét. Ol​vas​suk és ma​gya​rázzuk – mond​ja ő – Pin​da​roszt vagy Goe​thét, és szé​gyel​lünk mi ma​gunk is ver​set írni. Olyan szem​re​há​nyá​sok, hogy nem tu​dok ne​vet​ni raj​tuk. Pe​dig még csak nem is a leg​rosszab​bak, nem azok, amik a leg​job​ban meg​se​bez​nek. Az a rossz, ha pél​dá​ul ilyet mond: »Mi, kasz​tá​li​a​i​ak mes​ter​sé​ge​sen ne​velt éne​kes​ma​da​rak va​gyunk, nem ma​gunk ke​res​sük meg a ke​nye​rün​ket, nem is​mer​jük az élet nyo​mo​rú​sá​gát és har​ca​it, mit sem tu​dunk s nem is aka​runk tud​ni az em​be​ri​ség​nek ar​ról a ré​szé​ről, amely​nek mun​ká​ja és sze​gény​sé​ge ad ala​pot a mi lu​xuslé​tünk​nek.«” S a le​vél ezek​kel a sza​vak​kal zá​rult: „Ta​lán vissza​él​tem az Ön ba​rá​ti ér​zé​sé​vel és jó​sá​gá​val, Re​ve​ren​dis​si​me, s el va​gyok ké​szül​ve rá, hogy össze​szid. Szid​jon csak és ró​jon ki rám ve​zek​lést, meg​kö​szö​nöm. De na​gyon nagy szük​sé​gem van a jó ta​ná​csá​ra. Még egy da​ra​big ki tu​dom húz​ni így, a mos​ta​ni ál​la​po​tom​ban. Ám va​ló​di és ter​mé​keny fej​lő​dés​hez se​gí​te​ni ezt az ál​la​po​tot nem tu​dom, ah​hoz túl​sá​go​san gyön​ge és ta​pasz​ta​lat​lan va​gyok, s ami ta​lán a leg​rosszabb: nem bíz​ha​tom ma​gam a mi igaz​ga​tónk​ra, ha​csak Ön ha​tá​ro​zot​tan meg nem pa​ran​csol​ja. Ezért ter​hel​tem Önt ez​zel az üggyel, amely egy​re na​gyobb gon​dot okoz ne​kem.” Szer​fö​lött ér​té​kes len​ne, ha erre a se​gély​hí​vás​ra a Mes​ter​től ka​pott írá​sos vá​lasz is bir​to​kunk​ban vol​na. Ez a vá​lasz azon​ban szó​be​li​leg ér​ke​zett. Nem sok​kal Knecht le​ve​le után a Mag​is​ter Mu​si​cae sze​mé​lye​sen ál​lí​tott be Wal​dzell​be, hogy egy ze​nei vizs​gát irá​nyít​son, s az alatt a né​hány nap alatt, amíg ott tar​tóz​ko​dott, na​gyon so​kat fog​lal​ko​zott kis ba​rát​já​val. Er​ről Knecht ké​sőb​bi el​be​szé​lé​se​i​ből tu​dunk. Nem könnyí​tet​te meg a dol​got. Az​zal kezd​te, hogy gon​do​san fe​lül​vizs​gál​ta Knecht is​ko​lai ered​mé​nye​it s fő​leg ma​gán​ta​nul​má​nya​it, s eze​ket a ta​nul​má​nyo​kat na​gyon is egy​ol​da​lú​nak ta​lál​ta, eb​ben iga​zat adott a wal​dzel​li igaz​ga​tó​nak, és ra​gasz​ko​dott hoz​zá, hogy ezt Knecht is el​is​mer​je az igaz​ga​tó​val szem​ben. Hogy Knecht mi​képp vi​sel​ked​jék De​sig​no​rit il​le​tő​en, erre néz​ve is pon​tos út​mu​ta​tást adott, s nem uta​zott el ad​dig, amíg ezt a kér​dést is meg nem be​szél​te Zbin​den igaz​ga​tó​val. En​nek nem csu​pán a De​sig​no​ri és Knecht kö​zöt​ti ér​de​kes és min​den hall​ga​tó szá​má​ra fe​lejt​he​tet​len ve​tél​ke​dés volt a kö​vet​kez​mé​nye, ha​nem egy egé​szen új​faj​ta vi​szony Josef és az igaz​ga​tó kö​zött. Ez a vi​szony ké​sőbb sem vált olyan szí​vé​lyes​sé és ti​tok​za​tos​sá, mint pél​dá​ul a ze​ne​mes​ter​rel, de tisz​tá​zott és fe​szült​ség​men​tes volt. Az a sze​rep, amely most Knecht​nek ju​tott, hosszabb idő​re meg​ha​tá​roz​ta éle​tét. Meg​en​ged​ték neki, hogy el​fo​gad​ja De​sig​no​ri ba​rát​sá​gát, ki​te​gye ma​gát ha​tá​sá​nak és tá​ma​dá​sa​i​nak, min​den ta​ná​ri be​avat​ko​zás vagy fel​ügye​let nél​kül. Párt​fo​gó​ja vi​szont az​zal a fel​adat​tal bíz​ta meg, hogy vé​del​mez​ze Kasz​tá​li​át a bí​rá​ló​i​val szem​ben, s a né​ze​tek vi​tá​ját a leg​ma​ga​sabb szín​vo​nal​ra emel​je; ez töb​bek kö​zött azt je​len​tet​te, hogy Josef​nek ala​po​san ma​gá​é​vá kel​lett ten​nie, és újra meg újra föl​ele​ve​ní​te​nie a Kasz​tá​li​á​ban és a Rend​ben ural​ko​dó sza​bály​zat alap​el​ve​it. A két ba​rá​ti el​len​fél szó​pár​ba​jai ha​ma​ro​san hí​res​-

sé vál​tak, min​den​ki szin​te tü​le​ke​dett, hogy hall​has​sa őket. De​sig​no​ri tá​ma​dó és iro​ni​kus hang​ne​me so​kat fi​no​mult, meg​fo​gal​ma​zá​sai szi​go​rúb​bak és fe​le​lő​seb​bek let​tek, bí​rá​la​ta tárgy​sze​rűb​bé vált. Ed​dig Pli​nio volt előny​ben eb​ben a harc​ban; ő a „vi​lág​ból” jött, a vi​lág ta​pasz​ta​la​tá​val, mód​sze​re​i​vel, tá​ma​dó​esz​kö​ze​i​vel és né​mi​leg gát​lás​ta​lan​sá​ga​i​val is, ott​hon, a fel​nőt​tek​kel foly​ta​tott be​szél​ge​té​sek​ből min​den ér​vet is​mert, amit a vi​lág fel​hoz​ha​tott Kasz​tá​lia el​len. Knecht el​len​ér​vei most an​nak a be​lá​tá​sá​ra kény​sze​rí​tet​ték, hogy ha ő job​ban is​me​ri is a vi​lá​got min​den kasz​tá​li​a​i​nál, sem​mi​képp sem is​me​ri ugyan​olyan jól Kasz​tá​li​át és szel​le​mét, mint az it​te​ni​ek, akik​nek ott​ho​nuk és sor​suk Kasz​tá​lia. Meg​ér​tet​te s las​san​kint el is is​mer​te, hogy ő itt ven​dég, nem ho​nos, és hogy nem​csak oda​kint, ha​nem itt a pe​da​gó​gi​ai tar​to​mány​ban is van​nak év​szá​za​dos ta​pasz​ta​la​tok, ma​gá​tól ér​te​tő​dő dol​gok, itt is van egy ha​gyo​mány, sőt „Ter​mé​szet”, ame​lyet ő csak rész​ben is​mer, s amely igényt tart a meg​be​csü​lés​re, ahogy ezt most szó​szó​ló​ja, Josef Knecht tu​dat​ta vele. Knecht vi​szont, hogy hit​vé​dő sze​re​pé​nek ele​get te​hes​sen, kény​te​len volt – ta​nu​lás, me​di​tá​ció és ön​fe​gye​lem ré​vén – egy​re vi​lá​go​sab​ban és ben​ső​sé​ge​seb​ben el​sa​já​tí​ta​ni és tu​da​to​sí​ta​ni azt, ami​nek a vé​del​mé​re kelt. A szó​nok​lás​ban to​vább​ra is De​sig​no​ri volt fö​lény​ben, tü​zes ter​mé​sze​tén és becs​vá​gyán kí​vül se​gí​tet​te bi​zo​nyos vi​lá​gi is​ko​lá​zott​ság és szel​le​mes​ség is, ne​ve​ze​te​sen: még ha alul​ma​radt is a vi​tá​ban, min​dig gon​dolt a hall​ga​tók​ra, biz​to​sí​tot​ta a maga mél​tó​sá​gos vagy szel​le​mes „le​lé​pé​sét” a szín​ről, Knecht vi​szont, ha el​len​fe​le sa​rok​ba szo​rí​tot​ta, csak azt tud​ta mon​da​ni: „Ezen még gon​dol​koz​nom kell, Pli​nio. Várj egy-két na​pot, majd újra em​lé​kez​tet​lek rá.” Ha ilyen​for​mán a vi​szo​nyuk meg​fe​le​lő for​mát öl​tött is, sőt az ak​ko​ri wal​dzel​li is​ko​lai élet nél​kü​löz​he​tet​len ele​me lett részt​ve​vői és hall​ga​tói szá​má​ra ez a vita, azért Knecht szo​rult​sá​ga és ví​vó​dá​sa alig eny​hült. Hála a nagy​mér​té​kű bi​za​lom​nak s az ez​zel rá​ru​há​zott fe​le​lős​ség​nek, meg​bir​kó​zott a fel​adat​tal, s hogy lát​ha​tó ká​ro​so​dás nél​kül haj​tot​ta vég​re, az jel​lem​ere​jét és szi​lárd​sá​gát bi​zo​nyít​ja. Ti​tok​ban még​is so​kat szen​ve​dett. Ha ba​rát​sá​got ér​zett Pli​nio iránt, ezt nem​csak a meg​nye​rő és szel​le​mes baj​társ, a vi​lág​ban jár​tas, ügyes be​szé​dű Pli​nio iránt érez​te, ha​nem épp​így az iránt az ide​gen vi​lág iránt is, ame​lyet ba​rát​ja és el​len​fe​le kép​vi​selt, s ame​lyet az ő alak​já​ban, sza​va​i​ban és tag​lej​té​se​i​ben is​mert vagy sej​tett meg, az úgy​ne​ve​zett „va​ló​di” vi​lág iránt, ahol gyön​géd anyák és gyer​me​kek, éhe​zők és sze​gény​há​zak, új​sá​gok és vá​lasz​tá​si har​cok vol​tak, ama pri​mi​tív és egy​ben for​té​lyos vi​lág iránt, aho​vá Pli​nio min​den szün​idő​ben vissza​tért, hogy meg​lá​to​gas​sa szü​le​it és test​vé​re​it, lá​nyok​nak ud​va​rol​jon, mun​kás​gyű​lé​se​ken ve​gyen részt, vagy elő​ke​lő klu​bok ven​dé​ge le​gyen, mi​köz​ben Knecht Kasz​tá​li​á​ban ma​radt, tár​sa​i​val kó​bo​rolt vagy úszott, ta​nult, ku​ta​tott vagy He​gelt ol​vas​ta. Josef nem ké​tel​ke​dett ben​ne, hogy ő Kasz​tá​li​á​ba való, és jo​go​san éli a kasz​tá​li​ai éle​tet, ezt a csa​lád nél​kü​li éle​tet, min​den me​sés szó​ra​ko​zás nél​kül, ezt az új​sá​gok nél​kü​li, s egy​ben ín​ség és éh​ség nél​kü​li éle​tet; – egyéb​ként Pli​nio, aki az elit-ta​nu​lók​nak oly nyo​ma​té​ko​san ve​tet​te sze​mé​re nap​lo​pó-éle​tü​ket, Pli​nio sem éhe​zett ed​dig még soha, s ő sem ke​res​te meg a maga ke​nye​rét. Nem, az a Pli​nio-féle vi​lág nem volt jobb és iga​zabb. De ott volt, meg​volt, s ahogy Josef a vi​lág​tör​té​ne​lem​ből tud​ta, min​dig is je​len volt, és min​dig ha​son​lí​tott a ma​i​ra, és sok nép nem is is​mert más​fé​le vi​lá​got, nem tu​dott sem​mit hol​mi ki​vá​ló​ak is​ko​lá​já​ról, pe​da​gó​gi​ai tar​to​mány​ról, Rend​ről, mes​te​rek​ről és üveg​gyöngy​já​ték​ról. Az em​be​rek nagy több​sé​ge az egész föl​dön más​ként élt, mint aho​gyan Kasz​tá​li​á​ban él​tek, egy​sze​rűb​ben, pri​mi​tí​veb​ben, ve​szé​lye​seb​ben, véd​te​le​neb​bül, ren​de​zet​le​neb​bül. És ez a kez​det​le​ges vi​lág min​den​ki​vel vele szü​le​tett, az em​ber a sa​ját szí​vé​ben is ér​zett be​lő​le va​la​mit, va​la​mi kí​ván​csi​sá​got irán​ta, va​la​mi​fé​le hon​vá​gyat felé és rész​vé​tet. A fel​adat az volt, hogy e szü​lő​ha​za hoz​zánk való bi​zo​nyos jo​gát meg​őrizzük szí​vünk​ben, de még​se hull​junk vissza belé. Mert mel​let​te és fö​löt​te ott volt az a má​so​dik vi​lág, a kasz​tá​li​ai, a szel​le​mi vi​lág, egy mes​ter​sé​ges, egy ren​de​zett, egy óvott, de ál​lan​dó fel​ügye​let​re

és gya​kor​lat​ra szo​ru​ló vi​lág, a hi​e​rar​chia. A he​lyes az, ha ezt szol​gál​juk, de nem va​gyunk igaz​ság​ta​la​nok a má​sik vi​lág​hoz, nem vet​jük meg, s nem is san​dí​tunk rá va​la​mi​fé​le bi​zony​ta​lan hon​vággyal. Mert hi​szen ez a kis kasz​tá​li​ai vi​lág a má​sik, a na​gyobb vi​lá​got szol​gál​ja, ta​ní​tó​kat, köny​ve​ket, mód​sze​re​ket ád neki, gon​dos​ko​dik a szel​lem és az er​kölcs tisz​tán tar​tá​sá​ról, és is​ko​la​ként, me​ne​dék​ként nyit​va áll an​nak a kis​szá​mú em​ber​nek, akik​nek, úgy lát​szik, az a ren​del​te​té​se, hogy a szel​lem​nek és az igaz​ság​nak szen​tel​je éle​tét. Mi​ért nem él har​mo​ni​ku​san és test​vé​ri​en egy​más mel​lett – egy​más​ban ez a két vi​lág, mi​ért nem tud​ja az em​ber a ket​tőt ma​gá​ba fo​gad​ni és egye​sí​te​ni? A ze​ne​mes​ter rit​ka lá​to​ga​tá​sa​i​nak egyi​ke olyan idő​szak​ra esett, ami​kor Josef – fel​ada​tá​tól ki​me​rül​tén és fel​őr​lőd​ve – csak na​gyon ne​he​zen tud​ta meg​őriz​ni lel​ki egyen​sú​lyát. A mes​ter az ifjú né​hány cél​zá​sá​ból erre kö​vet​kez​tet​he​tett is, de még vi​lá​go​sab​ban ki​ol​vas​ta fe​szült arc​ki​fe​je​zé​sé​ből, nyug​ta​lan te​kin​te​té​ből, kis​sé zi​lált lé​nyé​ből. Né​hány vizs​gá​ló​dó kér​dést in​té​zett hoz​zá, ked​vet​len és gát​lá​sos vá​la​szo​kat ka​pott, erre ab​ba​hagy​ta a kér​de​zős​kö​dést, és – ko​mo​lyan ag​gód​va – ma​gá​val vit​te Josefet az egyik gya​kor​ló​szo​bá​ba, az​zal az ürüggyel, hogy egy kis ze​ne​tör​té​ne​ti föl​fe​de​zést akar kö​zöl​ni vele. Be​ho​za​tott vele egy kla​vi​kor​dot, fel​han​gol​tat​ta, s olyan hosszas, ma​gán​jel​le​gű be​szél​ge​tés​be bo​nyo​lí​tot​ta Josefet a szo​ná​ta​for​ma ke​let​ke​zé​sé​ről, hogy a ta​nu​ló vé​gül kis​sé meg​fe​led​ke​zett ba​ja​i​ról, fel​ol​dód​va és há​lá​san fi​gyelt mes​te​re sza​va​i​ra és já​té​ká​ra. A ze​ne​mes​ter tü​rel​mes volt, bő​ven ha​gyott rá időt, hogy Josef a kész​ség​nek és fo​gé​kony​ság​nak abba az ál​la​po​tá​ba ke​rül​jön, ame​lyet hi​á​nyolt ben​ne. S ami​kor ez si​ke​rült, ami​kor be​fe​jez​te elő​adá​sát, és vé​gül el​ját​szott egy Gab​ri​e​li-szo​ná​tát, a mes​ter fel​állt, las​san föl-alá sé​tált a kis szo​bá​ban, és me​sél​ni kez​dett: – Ez a szo​ná​ta évek​kel ez​előtt egy​szer na​gyon fog​lal​koz​ta​tott en​gem. Még sza​bad ta​nul​má​nya​im ide​jé​ben volt, mi​előtt még ta​nár és ké​sőbb ze​ne​mes​ter let​tem vol​na. Ak​ko​ri​ban az volt a becs​vá​gyam, hogy új szem​pon​tok sze​rint dol​goz​zam fel a szo​ná​ta tör​té​ne​tét, de jött egy olyan idő​szak, ami​kor nem​csak hogy nem ha​lad​tam elő​re, ha​nem egy​re job​ban ké​tel​ked​ni kezd​tem ben​ne, hogy van-e egy​ál​ta​lán ér​té​ke mind​ezek​nek a ze​nei és tör​té​ne​ti ku​ta​tá​sok​nak, s va​ló​ban töb​bek-e rá​érő em​be​rek üres já​té​ká​nál, nem csu​pán csil​lo​gó, mes​ter​kélt szel​le​mi pót​lé​kok-e az iga​zi, az át​élt élet he​lyett. Egy​szó​val, én is át​él​tem egy olyan vál​sá​got, ami​kor min​den ta​nu​lás, min​den szel​le​mi fá​ra​do​zás, ál​ta​lá​ban mind​az, ami szel​lem, két​sé​ges​sé, ér​dek​te​len​né vá​lik szá​munk​ra, s ami​kor haj​lan​dó​ak va​gyunk iri​gyel​ni min​den szán​tó-vető pa​rasz​tot és min​den esti sze​rel​mes​párt vagy min​den éne​kes​ma​da​rat is a fán és min​den cir​pe​lő tücs​köt a nyá​ri fű​ben, mert úgy lát​juk, olyan ter​mé​sze​tes, be​tel​je​sült és bol​dog az éle​tük, és en​nek az élet​nek a ke​mény​sé​gé​ről, ve​szé​lye​i​ről és szen​ve​dé​se​i​ről sem​mit sem tu​dunk. Egy​szó​val meg​le​he​tő​sen el​vesz​tet​tem a lel​ki egyen​sú​lyo​mat; nem volt va​la​mi kel​le​mes ál​la​pot, sőt na​gyon ne​he​zen el​vi​sel​he​tő. A leg​kép​te​le​nebb le​he​tő​sé​ge​ket agyal​tam ki a me​ne​kü​lés​re és sza​ba​du​lás​ra, arra gon​dol​tam, hogy ze​nész​ként vá​gok neki a vi​lág​nak, la​ko​dal​mak​ban mu​zsi​ká​lok a tán​co​sok​nak, és ha – mint a régi re​gé​nyek​ben – fel​buk​kant és ma​gá​val hí​vott vol​na egy kül​föl​di ver​bu​vá​ló, hogy ölt​sek egyen​ru​hát, és va​la​mi​fé​le csa​pat​tal kö​ves​sem őt va​la​mi​lyen há​bo​rú​ba, biz​to​san vele tar​tok. S így esett az​tán, ahogy az ilyen hely​ze​tek​ben gyak​ran meg​tör​té​nik: annyi​ra el​vesz​tet​tem ma​gam, hogy egye​dül már se​ho​gyan sem bol​do​gul​tam, és se​gít​ség​re szo​rul​tam. Egy pil​la​nat​ra meg​állt, fel​ne​ve​tett. Az​tán foly​tat​ta: – Ter​mé​sze​te​sen volt egy ta​nul​má​nyi ta​nács​adóm, ahogy elő​ír​ják, s ter​mé​sze​te​sen az lett vol​na az éssze​rű, a he​lyes és a kö​te​les​sé​gem is, hogy tőle kér​jek ta​ná​csot. De hát ez már így van, Josef: épp ami​kor ne​héz​sé​gek​be bot​lik az em​ber, le​tér az út​já​ról, s a leg​in​kább rá​szo​rul​na az út​ba​iga​zí​tás​ra, épp ak​kor hú​zó​do​zik a leg​job​ban tőle, hogy vissza​tér​jen a ren​des útra, és ke​res​se a ren​des út​ba​iga​zí​tást. Ta​nul​má​nyi ta​nács​adóm elé​ge​det​len volt az utol​só ne​gyed​évi je​len​té​sem​mel, ko​moly ki​fo​gá​sai vol​tak, én azon​ban azt hit​tem, új föl​fe​de​zé​sek,

fel​is​me​ré​sek út​ján já​rok, s né​mi​képp rossz né​ven vet​tem ki​fo​gá​sa​it. Egy​szó​val, nem me​het​tem hoz​zá, nem jár​hat​tam kál​vá​ri​át, és nem is​mer​het​tem be, hogy iga​za volt. A baj​tár​sa​i​mat sem akar​tam bi​zal​mam​ba fo​gad​ni, de a szom​széd​sá​gom​ban volt egy kü​lönc, akit csak lá​tás​ból és hal​lo​más​ból is​mer​tem, egy szanszk​rit-tu​dós, akit „jó​gi​nak” csú​fol​tak. Egy olyan órá​ban, ami​kor ál​la​po​tom elég​gé el​vi​sel​he​tet​len​né vált, el​men​tem eh​hez az em​ber​hez, aki​nek a ma​gá​nyos és kü​lönc lé​nyét épp​oly gyak​ran meg​mo​so​lyog​tam, mint ahány​szor tit​kon bá​mul​tam is. Föl​ke​res​tem a cel​lá​já​ban, be​szél​ni akar​tam vele, de el​mé​lyült ál​la​po​tá​ban ta​lál​tam, a ri​tu​á​lis in​di​ai jó​ga​ülés​ben, el​ér​he​tet​len volt, hal​vány mo​sollyal le​be​gett va​la​mi tö​ké​le​tes tá​vol​lét​ben; sem​mit sem te​het​tem, meg​áll​tam az aj​tó​ban, és vá​ra​koz​tam, vár​tam, hogy vissza​tér​jen ma​gá​ba me​rült​sé​gé​ből. Ez na​gyon so​ká​ig tar​tott, egy órá​ig, két óra hosszat, vé​gül is el​fá​rad​tam s le​ül​tem a pad​ló​ra; ott ül​tem a fal​nak dől​ve, és vár​tam to​vább. Vé​gül lát​tam, hogy em​be​rem las​san föl​esz​mél, feje kis​sé meg​moz​dult, vál​la ki​egye​ne​se​dett, las​san ki​nyúj​tot​ta ke​reszt​be tett lá​bát, s mi​köz​ben föl​áll​ni ké​szült, rám ve​tő​dött a te​kin​te​te. Mit akarsz? – kér​dez​te. Föl​áll​tam s gon​dol​ko​dás nél​kül, anél​kül, hogy iga​zán tud​tam vol​na, mit mon​dok, azt mond​tam: – And​rea Gab​ri​e​li szo​ná​tái. – Ő vég​re föl​kelt, le​ül​te​tett egyet​len szé​ké​be, he​lyet fog​lalt az asz​tal szé​lén s azt mond​ta: – Gab​ri​e​li? Ugyan mit tet​tek ve​led a szo​ná​tái? – Ne​ki​fog​tam, hogy el​mond​jam neki, mi tör​tént ve​lem, hogy meg​gyón​jam, ho​gyan is ál​lok. Szin​te szőr​szál​ha​so​ga​tó​nak lát​szó pon​tos​ság​gal kér​de​zett ki tör​té​ne​tem​ről, Gab​ri​e​li-ta​nul​má​nya​im​ról és a szo​ná​tá​ról, tud​ni akar​ta, mi​kor kel​tem föl, mennyi ide​ig ol​vas​tam, mennyit ze​nél​tem, mi​kor et​tem, és hány óra​kor fe​küd​tem le. Rá​bíz​tam, sőt rá​erő​sza​kol​tam ma​ga​mat, így hát el kel​lett tűr​nöm és meg kel​lett vá​la​szol​nom a kér​dé​se​it, de ezek a kér​dé​sek meg​szé​gye​ní​tet​tek, egy​re kí​mé​let​le​neb​ből a rész​le​tek​be vág​tak, azt ele​mez​ték: mi​lyen is volt a szel​le​mi és er​köl​csi éle​tem az utób​bi he​tek​ben és hó​na​pok​ban. Az​tán a jógi hir​te​len el​hall​ga​tott, s mi​vel et​től nem let​tem oko​sabb, vál​lat vont és azt mond​ta: – Hát nem lá​tod te ma​gad is, hol a hiba? – Nem, nem lát​tam. És most bá​mu​la​tos pon​to​san el​is​mé​tel​te és össze​fog​lal​ta mind​azt, amit ki​fag​ga​tott be​lő​lem, vissza​me​nő​leg egé​szen a fá​radt​ság, a csö​mör és szel​le​mi be​to​ko​so​dás első je​lé​ig, és rám bi​zo​nyí​tot​ta, hogy ilyes​mi csak az​zal es​het meg, aki túl​sá​gos ne​ki​ru​gasz​ko​dás​sal ta​nul, és itt az ide​je, hogy ide​gen se​gít​ség​gel sze​rez​zem vissza az el​vesz​tett el​len​őr​zést ön​ma​gam és erő​im fe​lett. Be​bi​zo​nyí​tot​ta, hogy – ha már annyi​ra sza​bad​já​ra en​ged​tem ma​ga​mat, hogy le​mond​tam a rend​sze​res me​di​tá​ci​ós gya​kor​la​tok​ról – leg​alább mind​járt az első rossz kö​vet​kez​mény​nél gon​dol​nom kel​lett vol​na erre a mu​lasz​tá​som​ra, és jóvá kel​lett vol​na ten​nem. És tel​je​sen iga​za volt. Nem​csak hogy hosszú időn át ab​ba​hagy​tam a me​di​tá​ci​ót, sem​mi​re sem ju​tott időm, min​dig ked​vet​len, szó​ra​ko​zott vagy túl​zot​tan is ta​nul​ni vá​gyó és iz​ga​tott vol​tam – ha​nem idő​vel már nem is vol​tam tu​da​tá​ban tar​tós mu​lasz​tá​som vét​ké​nek, és most, ami​kor már csak​nem ha​jó​tö​rést szen​ved​tem és két​ség​be​es​tem, más​va​la​ki​nek kel​lett em​lé​kez​tet​nie hi​bám​ra. És va​ló​ban, az​tán csak a leg​na​gyobb erő​fe​szí​tés​sel tud​tam ki​ra​gad​ni ma​ga​mat az elzül​lés​ből, vissza kel​lett tér​nem a me​di​tá​ció kez​de​ti, is​ko​lás fel​ada​ta​i​hoz, hogy ap​rán​ként újra el​sa​já​tít​has​sam az össze​sze​dett​ség és el​mé​lyü​lés ké​pes​sé​gét. A Mag​is​ter egy kis só​haj​jal és ezek​kel a sza​vak​kal fe​jez​te be szo​bai sé​tá​ját: – Így jár​tam én ak​ko​ri​ban, s még ma is kis​sé szé​gyel​lek be​szél​ni róla. De így van ez, Josef: mi​nél töb​bet kö​ve​te​lünk meg ön​ma​gunk​tól, vagy mi​nél töb​bet kö​ve​tel tő​lünk min​den​ko​ri fel​ada​tunk, an​nál in​kább rá va​gyunk utal​va a me​di​tá​ció erő​for​rá​sá​ra, szel​lem és lé​lek min​dig meg​úju​ló össze​bé​kü​lé​sé​re. És – erre még sok pél​dát tud​nék em​lí​te​ni – mi​nél na​gyobb igé​nye​ket tá​maszt ve​lünk szem​ben egy fel​adat, s hol föl​iz​gat és föl​fo​koz, hol ki​fá​raszt és le​te​per, an​nál könnyeb​ben meg​es​het, hogy el​ha​nya​gol​juk ezt a for​rást, mint ahogy haj​la​mo​sak va​gyunk tes​tün​ket és tes​tünk ápo​lá​sát el​ha​nya​gol​ni, ha be​le​me​rü​lünk va​la​mi szel​le​mi mun​ká​ba. A vi​lág​tör​té​ne​lem iga​zán nagy em​be​rei vagy ér​tet​tek a me​di​tá​ci​ó​hoz, vagy ön​tu​dat​la​nul

is is​mer​ték azt az utat, aho​vá a me​di​tá​ció ve​zet min​ket. A töb​bi​ek, még a leg​te​het​sé​ge​seb​bek és leg​erő​seb​bek is, vé​gül zá​tony​ra fu​tot​tak és alul​ma​rad​tak, mert a fel​ada​tuk vagy becs​vá​gyó ál​muk annyi​ra ha​tal​má​ba ke​rí​tet​te őket, hogy meg​szál​lot​tak​ká vál​tak, el​ve​szí​tet​ték azt a ké​pes​sé​gü​ket, hogy újra és újra el tud​ja​nak sza​kad​ni az idő​sze​rű​től, és tá​vol​sá​got tud​ja​nak tar​ta​ni. Nos, te tu​dod ezt, ké​pes vagy rá, hi​szen ezt már az első gya​kor​la​tok köz​ben meg​ta​nul​ja az em​ber. Ez kér​lel​he​tet​len igaz​ság. S hogy mennyi​re kér​lel​he​tet​len, azt csak ak​kor lát​juk, ha egy​szer el​té​veszt​jük az utat. Ez az el​be​szé​lés olyan ha​tás​sal volt Josef​re, hogy meg​sej​tet​te a ve​szélyt, amely​ben ő maga is for​gott, s újult oda​adás​sal vál​lal​ta gya​kor​la​ta​it. Mély​sé​ge​sen meg​in​dí​tot​ta, hogy a Mes​ter most első íz​ben tár​ta föl előt​te egé​szen sze​mé​lyes éle​té​nek egy da​rab​ját if​jú​ko​rá​ból és ta​nu​ló​ide​jé​ből; most elő​ször vi​lá​go​so​dott meg előt​te, hogy még egy fél​is​ten, egy Mes​ter is volt egy​szer fi​a​tal, és jár​ha​tott tév​uta​kon. Há​lá​san érez​te, hogy val​lo​má​sá​val mi​lyen bi​zal​mat ta​nú​sí​tott irán​ta a tisz​telt Mag​is​ter. Az em​ber té​ved​het, el​fá​rad​hat, kö​vet​het el hi​bá​kat, vét​kez​het az elő​írá​sok el​len, de még​is újra rend​be hoz​hat min​dent, vissza​ta​lál​hat az útra, s vé​gül mes​ter le​het. Josef le​gyűr​te a vál​sá​got. Ab​ban a két-há​rom wal​dzel​li év​ben, amíg Pli​nio és Josef ba​rát​sá​ga tar​tott, az is​ko​la ezt a har​cos ba​rát​sá​got olyan drá​ma​ként élte át, amely​ben egy kis​sé min​den​ki részt vett, az igaz​ga​tó​tól a leg​fi​a​ta​labb ta​nu​ló​ig. A két vi​lág, a két alap​elv Knecht​ben és De​sig​no​ri​ban öl​tött tes​tet, egyik ösz​tö​kél​te a má​si​kat, min​den vi​tá​juk ün​ne​pi és ki​emel​ke​dő ver​sen​gés volt, mind​nyá​ju​kat érin​tet​te. És ami​ként Pli​nio min​den szün​idei ha​za​lá​to​ga​tá​sá​ból, az anya​föld min​den öle​lé​sé​ből új erőt me​rít​ve tért vissza, úgy me​rí​tett új erőt Josef is min​den töp​ren​gé​sé​ből, min​den ol​vas​má​nyá​ból, min​den me​di​tá​ci​ós gya​kor​la​tá​ból, min​den újabb ta​lál​ko​zá​sá​ból a Mag​is​ter Mu​si​cae-val, s egy​re al​kal​ma​sab​bá vált rá, hogy Kasz​tá​lia kép​vi​se​lő​je és ügy​véd​je le​gyen. Ré​gen, még gyer​mek​ként élte át az első el​hi​va​tást. Most meg​ta​pasz​tal​ta a má​so​di​kat, s ezek az évek a tö​ké​le​tes kasz​tá​li​ai alak​ját ko​vá​csol​ták és ala​kí​tot​ták ki be​lő​le. Már az üveg​gyöngy​já​ték​ban is ré​gen túl​ju​tott első ta​nul​má​nya​in, s még a szün​idők​ben és egy já​ték​ve​ze​tő el​len​őr​zé​se alatt el​kez​dett ön​ál​ló üveg​gyöngy​já​té​ko​kat fel​vá​zol​ni. És most eb​ben fe​dez​te fel az öröm és a lel​ki fel​ol​dó​dás egyik bő​sé​ges for​rá​sát; Car​lo Fer​ro​mon​té​val vég​zett tel​he​tet​len csem​ba​lóés kla​vi​kord​gya​kor​la​tai óta sem​mi sem tett neki ilyen jót, sem​mi sem hű​töt​te le, erő​sí​tet​te meg, iga​zol​ta és bol​do​gí​tot​ta annyi​ra, mint ezek az első por​tyái az üveg​gyöngy​já​ték csil​lag​vi​lá​gá​ba. Ép​pen ezek​ből az évek​ből szár​maz​nak a fi​a​tal Josef Knecht​nek azok a köl​te​mé​nyei, ame​lyek Fer​ro​mon​te má​so​la​ta​i​ban ma​rad​tak fenn; le​het​sé​ges, hogy több ver​se is volt, mint amennyi ránk ma​radt, s fel​té​te​lez​he​tő, hogy ezek a ver​sek is – ame​lyek kö​zül a leg​ko​ráb​bi​ak még az üveg​gyöngy​já​ték​ba való be​ve​ze​té​se előtt ke​let​kez​tek – se​gí​tet​tek Knecht​nek, hogy vé​gig helyt​áll​has​son sze​re​pé​ben, és el bír​ja vi​sel​ni azo​kat a vál​sá​gos éve​ket. Min​den ol​va​só fel fog​ja fe​dez​ni itt-ott ezek​ben a ré​szint mű​vé​szi, ré​szint lát​ha​tó​an seb​ti​ben oda​ve​tett ver​sek​ben an​nak a mély meg​ren​dü​lés​nek és vál​ság​nak a nyo​ma​it, ame​lyet Knecht ak​ko​ri​ban Pli​nio ha​tá​sa foly​tán át​élt. Jó né​hány so​ruk​ban mély nyug​ta​lan​ság csen​dül fel, va​la​mi mély​re​ha​tó ké​tely ön​ma​gá​ban és léte ér​tel​mé​ben, míg vé​gül az „Üveg​gyöngy​já​ték” című köl​te​mény​ben, úgy lát​szik, si​ke​rült el​ér​nie a hívő oda​adást. Egyéb​ként már pusz​tán az a tény is, hogy eze​ket a ver​se​ket meg​ír​ta, sőt al​ka​lom​ad​tán több tár​sá​nak is meg​mu​tat​ta, bi​zo​nyos el​is​me​ré​se volt Pli​nio vi​lá​gá​nak, ki​sebb​faj​ta lá​za​dás bi​zo​nyos kasz​tá​li​ai házi tör​vé​nyek el​len. Mert ha Kasz​tá​li​á​ban mű​al​ko​tá​sok lét​re​ho​zá​sá​ról ál​ta​lá​ban le​mond​tak (még a ze​nei al​ko​tó​mun​kát is csu​pán stí​lus​be​li​leg szi​go​rú​an kö​tött kom​po​zí​ci​ós gya​kor​la​tok for​má​já​ban is​mer​ték el és tűr​ték meg), a vers​írást az el​kép​zel​he​tő leg​le​he​tet​le​nebb, leg​ne​vet​sé​ge​sebb, leg​kár​ho​za​to​sabb do​log​nak tar​tot​ták. Ezek a köl​te​mé​nyek te​hát nem já​té​kok, nem af​fé​le fö​lös​le​ges hul​la​dé​kok; nagy nyo​más​ra volt szük​ség, hogy ez a ter​mé​keny​ség ki​árad​jon, s bi​zo​nyos da​cos bá​tor​ság kel​lett hoz​zá, hogy Knecht meg​ír​ja

és ma​gá​é​nak vall​ja eze​ket a ver​se​ket. Nem hagy​hat​juk em​lí​tés nél​kül, hogy el​len​lá​ba​sa ha​tá​sá​ra Pli​nio De​sig​no​ri is je​len​tős mér​ték​ben meg​vál​to​zott, so​kat fej​lő​dött, és nem csu​pán ab​ban az ér​te​lem​ben, hogy ez a ne​ve​lés vi​ta​mód​sze​rei ki​fi​no​mí​tá​sá​ra ve​ze​tett. Azok​ban az is​ko​lai évek​ben a baj​tár​si és har​cos esz​me​cse​rék so​rán lát​ta, amint el​len​fe​le ál​lan​dó​an föl​jebb és föl​jebb tör, s min​ta​sze​rű kasz​tá​li​a​i​vá fej​lő​dik, a tar​to​mány szel​le​me ba​rát​ja alak​já​ban egy​re lát​ha​tób​ban és ele​ve​neb​ben mu​tat​ko​zott meg neki, és ahogy ő az er​je​dés egy bi​zo​nyos fo​ká​ig a maga vi​lá​ga lég​kö​ré​vel fer​tőz​te meg Josefet. ugyan​úgy vi​szont ő maga a kasz​tá​li​ai le​ve​gőt szív​ta, s át​ad​ta ma​gát in​ge​re​i​nek és ha​tá​sá​nak. Ta​nul​má​nyai utol​só évé​ben, egy két​órás vita után – ezt a szó​pár​bajt a szer​ze​tes​ség esz​mé​nye​i​ről és ve​szé​lye​i​ről a leg​föl​sőbb üveg​gyöngy​já​ték-osz​tály je​len​lé​té​ben vív​ták meg – Pli​nio sé​tá​ra hív​ta Josefet, s e séta köz​ben tet​te azt a val​lo​mást, ame​lyet Fer​ro​mon​te egyik le​ve​le alap​ján idé​zünk: – Per​sze én rég​óta tu​dom, Josef, hogy te nem vagy az a jám​bo​ran hívő üveg​gyöngy​já​té​kos és tar​to​má​nyi szent, aki​nek a sze​re​pét olyan ki​tű​nő​en ját​szod. Mind a ket​ten ki​emel​ke​dő he​lyen ál​lunk egy harc​ban, s mind​egyi​künk jól tud​ja, hogy ami el​len küzd, an​nak meg​van a lét​jo​go​sult​sá​ga, meg​van​nak a vi​tat​ha​tat​lan ér​té​kei. Te a szel​lem ma​gas​ren​dű ki​te​nyész​té​sé​nek a párt​ján állsz, én a ter​mé​sze​tes élet párt​ján. Har​cunk köz​ben meg​ta​nul​tad ki​für​kész​ni és cél​ba ven​ni a ter​mé​sze​tes élet ve​szé​lye​it; a te tisz​ted az, hogy rá​mu​tass: a ter​mé​sze​tes, naiv élet, szel​le​mi fe​gye​lem nél​kül, el​pos​vá​nyo​so​dik, s ok​vet​le​nül az ál​la​ti lét​be vagy még lej​jebb fej​lő​dik vissza. Ne​kem vi​szont újra és újra em​lé​kez​tet​nem kell rá té​ged, mi​lyen koc​ká​za​tos, ve​szé​lyes és vé​gül is ter​mé​ket​len az olyan élet, amely tisz​tán a szel​lem​re épül. Jó, mind​egyi​künk azt védi, ami​nek az el​sőbb​sé​gé​ben hisz, te a szel​le​met, én a ter​mé​sze​tet. De ne vedd zo​kon, ne​kem néha úgy rém​lik, mint​ha te en​gem csak​ugyan és na​i​vul a ti kasz​tá​li​ai fel​fo​gá​so​tok va​la​mi​lyen el​len​sé​gé​nek tar​ta​nál, olyan em​ber​nek, aki​nek a ti ta​nul​má​nya​i​tok, gya​kor​la​ta​i​tok és já​té​ka​i​tok alap​já​ban véve csak hol​mi ko​mé​di​ás​ka​ca​to​kat je​len​te​nek, még ha ilyen vagy olyan okok mi​att egy ide​ig ve​le​tek is tart. Ó, ked​ves ba​rá​tom, mennyi​re té​ved​nél, ha va​ló​ban ezt hin​néd! Be kell val​la​nom ne​ked, egé​szen fur​csa​mód sze​re​tem a hi​e​rar​chi​á​to​kat, úgy​hogy sok​szor annyi​ra el​ra​gad és csá​bít, mint maga a bol​dog​ság. Azt is be kell val​la​nom, hogy hó​na​pok​kal ez​előtt, ami​kor egy da​ra​big ott​hon vol​tam a szü​le​im​nél, hosszas vi​tá​ban győz​tem meg apá​mat, s el​ér​tem, hogy meg​en​ged​te: kasz​tá​li​ai ma​rad​has​sak, és be​lép​hes​sek a Rend​be, ab​ban az eset​ben, ha is​ko​lá​im be​fe​je​zé​se után is ez lesz a kí​ván​sá​gom és el​ha​tá​ro​zá​som; és én bol​dog vol​tam, ami​kor vé​gül be​le​egye​zett. Nos, én nem élek az ő jó​vá​ha​gyá​sá​val, ezt, rö​vid ide​je, már tu​dom. Ó nem azért, mint​ha el​ment vol​na tőle a ked​vem! De egy​re job​ban lá​tom: ha köz​te​tek ma​rad​nék, ez ré​szem​ről me​ne​kü​lés len​ne, ta​lán be​csü​le​tes, ne​mes me​ne​kü​lés, de még​is​csak meg​fu​ta​mo​dás. Vissza​té​rek ott​ho​nom​ba, és vi​lá​gi em​ber le​szek. De olyan vi​lá​gi em​ber, aki há​lás a ti Kasz​tá​li​á​tok​nak, s az is ma​rad, va​la​ki, aki jó né​hány gya​kor​la​to​to​kat to​vább gya​ko​rol​ja, és min​den év​ben ve​le​tek ün​nep​li majd a nagy üveg​gyöngy​já​ték ün​ne​pét. Pli​ni​ó​nak ezt a val​lo​má​sát Knecht mély​sé​ges meg​in​dult​ság​gal kö​zöl​te ba​rát​já​val, Fer​ro​mon​té​val. Ő pe​dig ép​pen eb​ben a le​ve​lé​ben eze​ket a sza​va​kat fűzi hoz​zá: – Ne​kem, a ze​nész​nek, Pli​ni​ó​nak ez a val​lo​má​sa – aki​hez nem vol​tam min​dig igaz​sá​gos – olyan volt, mint va​la​mi ze​nei él​mény. Az el​len​tét: vi​lág és szel​lem közt, vagy az el​len​tét: Pli​nio és Josef közt, két ki​bé​kít​he​tet​len alap​elv har​cá​ból a sze​mem lát​tá​ra szel​le​mült át kon​cert​té. Ami​kor Pli​nio be​fe​jez​te négy​éves is​ko​lai tan​fo​lya​mát, s haza kel​lett tér​nie, be​nyúj​tot​ta az igaz​ga​tó​hoz ap​já​nak egy le​ve​lét, amely a szün​idő​re meg​hív​ta Josef Knech​tet. Ez szo​kat​lan kí​ván​ság volt. Uta​zá​sok​ra és a pe​da​gó​gi​ai tar​to​má​nyon kí​vü​li tar​tóz​ko​dás​ra ad​tak ugyan sza​bad​sá​got, nem is na​gyon rit​kán, fő​leg ta​nul​má​nyi cé​lok​ra, de ez per​sze csak ki​vé​tel volt, és csak az idő​sebb és ki​pró​bált hall​ga​-

tók ré​sze​sül​tek eb​ben a ked​vez​mény​ben, a ta​nu​lók so​sem. Mind​azon​ál​tal Zbin​den igaz​ga​tó a meg​hí​vást, mi​vel az egy ilyen nagy​ra be​csült csa​lád​tól és fér​fi​ú​tól jött, elég​gé fon​tos​nak tar​tot​ta ah​hoz, hogy ne uta​sít​sa el ön​ké​nye​sen, így hát a Ne​ve​lé​si Ha​tó​ság bi​zott​sá​ga elé ter​jesz​tet​te, amely azon​nal kur​ta „nem”-mel vá​la​szolt rá. A két ba​rát​nak el kel​lett bú​csúz​nia egy​más​tól. – Ké​sőbb egy​szer majd újra meg​pró​bál​kozunk a meg​hí​vás​sal – mond​ta Pli​nio –, va​la​mi​kor majd​csak si​ke​rül. Egy​szer meg kell is​mer​ned a szü​le​im há​zát, az ott élő em​be​re​ket, s lát​nod kell, hogy mi is em​be​rek va​gyunk, nem csu​pán nagy​vi​lá​gi​ak és kal​má​rok söp​re​dé​ke. Na​gyon fogsz hi​á​nyoz​ni ne​kem. És most láss hoz​zá, Josef, hogy eb​ben a bo​nyo​lult Kasz​tá​li​á​ban ha​ma​ro​san mi​nél föl​jebb juss; te ugyan na​gyon al​kal​mas vagy rá, hogy egy hi​e​rar​chia tag​ja légy, de sze​rin​tem in​kább bonc​ként, mint fa​mu​lus​ként, a ne​ved el​le​né​re. Nagy jö​vőt jó​so​lok ne​ked, egy szép na​pon mag​is​ter le​szel, és a fő mél​tó​sá​gok közé so​rol​nak. Josef szo​mo​rú​an né​zett rá. – Gú​nyolj csak! – mond​ta, a bú​csú​zás meg​in​dult​sá​gá​val küsz​köd​ve. – Én nem va​gyok olyan becs​vá​gyó, mint te, és ha va​la​mi​kor el is érek majd va​la​mi tiszt​sé​get, ad​dig​ra te rég el​nök vagy pol​gár​mes​ter, fő​is​ko​lai ta​nár vagy szö​vet​sé​gi ta​ná​csos le​szel. Gon​dolj ránk és Kasz​tá​li​á​ra ba​rát​ság​gal, Pli​nio, ne ide​ge​nülj el tő​lünk egé​szen! Hi​szen nyil​ván oda​kint, ná​la​tok is akad né​hány em​ber, aki töb​bet tud Kasz​tá​li​á​ról azok​nál az él​cek​nél, ame​lye​ket oda​kint fa​rag​tak ró​lunk. Ke​zet szo​rí​tot​tak, és Pli​nio el​uta​zott. Utol​só wal​dzel​li évé​ben Josef kö​rül na​gyon nagy csönd tá​madt. Az a fe​le​lős és fá​rasz​tó te​vé​keny​sé​ge, ame​lyet bi​zo​nyos mér​té​kig szin​te hi​va​ta​los sze​mély​ként foly​ta​tott, egy​sze​ri​ben vé​get ért. Kasz​tá​li​á​nak nem volt már vé​dő​re szük​sé​ge. Josef eb​ben az év​ben sza​bad ide​jét fő​leg az üveg​gyöngy​já​ték​nak szen​tel​te, amely egy​re job​ban von​zot​ta. Egy kis fü​zet​nyi jegy​zet ab​ból az idő​ből a já​ték je​len​tő​sé​gé​ről és el​mé​le​té​ről ez​zel a mon​dat​tal kez​dő​dik: „Az élet, a fi​zi​kai és szel​le​mi élet egé​sze: di​na​mi​kus je​len​ség, amely​nek az üveg​gyöngy​já​ték lé​nye​gé​ben csu​pán esz​té​ti​kai ol​da​lát ra​gad​ja meg, és​pe​dig túl​nyo​mó​részt rit​mi​kus fo​lya​ma​tok ké​pé​ben.”

TANULÓÉVEK Josef Knecht ek​kor kö​rül​be​lül hu​szon​négy esz​ten​dős volt. Is​ko​lai ta​nu​ló​ide​je le​zá​rult, ami​kor el​bo​csá​tot​ták Wal​dzell​ből, s most meg​kez​dőd​tek sza​bad ta​nu​ló​évei; ár​tat​lan esch​hol​zi gyer​mek​éve​it ki​vé​ve nyil​ván ezek vol​tak éle​te leg​de​rű​sebb és leg​bol​do​gabb esz​ten​dei. Hi​szen min​dig is van va​la​mi meg-meg​úju​ló cso​da és meg​in​dí​tó szép​ség egy ifjú csa​pon​gó föl​fe​de​ző- és hó​dí​tó​ked​vé​ben, aki elő​ször sza​ba​dul meg az is​ko​la fe​gyel​mé​től, és ne​ki​vág a szel​le​mi bi​ro​da​lom vég​te​len ho​ri​zont​ja​i​nak, áb​ránd​jai még nem fosz​lot​tak szét, még nem tá​madt ké​te​lye sem a sa​ját ké​pes​sé​gé​ben az ügy vég​te​len​sé​gig oda​adó szol​gá​la​tá​ra, sem a szel​le​mi vi​lág ha​tár​ta​lan​sá​gá​ban. Épp a Josef Knecht-féle te​het​sé​gek​nél, aki​ket va​la​mi sa​já​tos tá​len​tu​muk nem szo​rít rá már ko​rán, hogy csak egy szak​ra össz​pon​to​sít​sák ma​gu​kat, ha​nem lé​nyük​höz il​lő​en tel​jes​ség​re, összeg​zés​re és egye​te​mes​ség​re tö​re​ked​nek, a ta​nu​lás sza​bad​sá​gá​nak ez a ta​va​sza oly​kor a fo​ko​zott bol​dog​ság, sőt szin​te má​mor idő​sza​ka; a ki​vá​ló​ak is​ko​lá​já​nak elő​ze​tes fe​gyel​me, a me​di​tá​ci​ós gya​kor​la​tok lel​ki egész​ség​ápo​lá​sa és a Ne​ve​lé​si Ha​tó​ság sze​lí​den gya​ko​rolt el​len​őr​zé​se nél​kül az ilyen te​het​sé​gek​re néz​ve sú​lyos ve​szélyt je​len​te​ne ez a sza​bad​ság, so​kak szá​má​ra vég​ze​tes​sé is vál​hat​na, mint ahogy a mi mai ren​dünk előt​ti ko​rok​ban, a Kasz​tá​lia előt​ti év​szá​za​dok​ban, szám​ta​lan nagy te​het​ség szá​má​ra az is volt. Amaz elő​idők fő​is​ko​lá​in bi​zo​nyos ko​rok​ban csak úgy nyü​zsög​tek a faus​ti ter​mé​sze​tű fi​a​ta​lok, akik ki​bon​tott vi​tor​lá​val száll​tak a ten​ger​re, a tu​do​má​nyok s az aka​dé​mi​ai sza​bad​ság nyílt ten​ge​ré​re, s kény​te​le​nek vol​tak el​szen​ved​ni a fé​ke​vesz​tett di​let​tan​tiz​mus min​den ha​jó​tö​ré​sét; hi​szen maga Faust is a láng​eszű mű​ked​ve​lő​nek s egy​ben tra​gé​di​á​já​nak pro​to​tí​pu​sa. Már​most Kasz​tá​li​á​ban az egye​te​mis​ta di​á​kok szel​le​mi sza​bad​sá​ga még sok​kal na​gyobb, mint a ré​geb​bi ko​rok egye​te​me​in va​la​ha is volt, mert a ta​nul​má​nyok​hoz ren​del​ke​zés​re álló le​he​tő​sé​gek sok​kal gaz​da​gab​bak, azon​kí​vül Kasz​tá​li​á​ban tel​je​sen hi​ány​zik az anya​gi szem​pon​tok okoz​ta be​fo​lyá​so​lás és kor​lá​to​zás, a becs​vágy, szo​ron​gás, a szü​lők sze​gény​sé​ge, a ke​nyér​ke​re​se​ti és si​ker​vágy és így to​vább. A pe​da​gó​gi​ai tar​to​mány aka​dé​mi​á​in, sze​mi​ná​ri​u​ma​i​ban, könyv- és le​vél​tá​ra​i​ban, la​bo​ra​tó​ri​u​ma​i​ban min​den ta​nu​ló tel​je​sen egyen​ran​gú, ami a szár​ma​zá​sát és ki​lá​tá​sa​it il​le​ti; a hi​e​rar​chia csu​pán a ta​nu​lók ész- és jel​lem​be​li adott​sá​ga​i​ból s ké​pes​sé​ge​i​ből lép​cső​ző​dik. Anya​gi és szel​le​mi szem​pont​ból vi​szont több​nyi​re nem lé​te​zik Kasz​tá​li​á​ban az a sza​bad​ság, az a sok csá​bí​tás és ve​szély, amely​nek a vi​lá​gi fő​is​ko​lá​kon annyi te​het​ség esik ál​do​za​tá​ul; itt is akad még ele​gen​dő ve​szély, dém​ónia és el​va​kult​ság – mi​kor is sza​ba​dul​hat​na meg et​től az em​be​ri lét? –, de a kasz​tá​li​ai ta​nu​ló​tól még​is tá​vol van a ki​sik​lás, a csa​ló​dás és a le​zül​lés szá​mos le​he​tő​sé​ge. Nem tör​tén​het meg vele, hogy iszá​kos​sá vál​jék, s az sem, hogy fi​a​tal éve​it a ré​geb​bi idők bi​zo​nyos egye​te​mis​ta nem​ze​dé​ke​i​nek száj​hős​kö​dő vagy tit​kos szö​vet​sé​ge​ket ala​pí​tó szo​ká​sa​i​ra vesz​te​ges​se, s arra a föl​fe​de​zés​re sem jö​het rá egy szép na​pon, hogy érett​sé​gé​nek egye​te​mi bi​zo​nyít​vá​nya té​ve​dés volt, hogy csak egye​te​mi évei so​rán bot​lik bele elő​kép​zett​sé​gé​nek töb​bé ki nem tölt​he​tő hé​za​ga​i​ba; az ilyen visszás hely​ze​tek​től, meg​óv​ja őt a kasz​tá​li​ai rend. Még az a ve​szély sem túl​sá​go​san nagy, hogy a nők​re vagy a sport​ra pa​za​rol​ja – ki​csa​pon​gó mó​don – az ere​jét, mert ami a nő​ket il​le​ti, a kasz​tá​li​ai ta​nu​ló nem is​me​ri a há​zas​ság csá​bí​tá​sa​it és ve​szé​lye​it, de az el​múlt ko​rok ál​sze​mér​mét sem, ame​lyek vagy nemi ön​meg​tar​tóz​ta​tás​ra kény​sze​rí​tet​ték a ta​nu​lót, vagy arra, hogy töb​bé-ke​vés​bé meg​vá​sá​rol​ha​tó és ut​ca​sar​ki nők​re szo​rul​jon. Mi​vel a kasz​tá​li​a​i​ak egy​ál​ta​lán nem há​za​sod​nak, sze​rel​mi er​köl​csük sem irá​nyul a há​zas​ság​ra. Mi​vel a kasz​tá​li​a​i​nak nincs pén​ze s úgy​szól​ván ma​gán​tu​laj​do​na sem, szá​má​ra a meg​vá​sá​rol​ha​tó sze​re​lem sem lé​te​zik. A tar​to​mány​ban az a szo​kás, hogy a pol​gár​lá​nyok nem men​nek túl​sá​go​san ko​rán férj​hez, s a há​zas​sá​guk előt​ti évek​ben kü​lö​nö​sen kí​vá​na​tos​nak tart​ják, hogy egy diák

vagy tu​dós le​gyen a ked​ve​sük; az nem fir​tat​ja szár​ma​zá​su​kat és va​gyo​nu​kat, meg​szok​ta, hogy leg​alább​is egyen​ran​gú​nak tart​sa szel​le​mi és vi​tá​lis adott​sá​ga​i​kat, több​nyi​re kép​ze​le​te, hu​mo​ra is van, s mert pén​ze nincs, hát kény​te​len ön​ma​gá​val, az oda​adá​sá​val fi​zet​ni, job​ban, mint má​sok. Kasz​tá​li​á​ban egy diák ked​ve​se föl sem veti a kér​dést: el​vesz-e en​gem fe​le​sé​gül? Nem, nem fog​ja el​ven​ni. Ám​bár a gya​kor​lat​ban meg​tör​tént már ez is; hébe-hóba elő​for​dult az a rit​ka eset, hogy egy elit-ta​nu​ló a há​zas​ság út​ján vissza​tért a pol​gá​ri vi​lág​ba, le​mon​dott Kasz​tá​li​á​ról és a Rend​hez tar​to​zás​ról. De az el​pár​to​lás​nak ez a né​hány ese​te fur​csa ki​vé​tel​nél alig ját​szott na​gyobb sze​re​pet az is​ko​lák és a Rend tör​té​ne​té​ben. Ha el​bo​csát​ják az elő​ké​szí​tő is​ko​lák​ból, a ki​vá​ló ta​nu​ló va​ló​ban igen nagy​fo​kú sza​bad​ság​gal és ön​ren​del​ke​zé​si jog​gal ta​lál​ja szem​ben ma​gát a tu​do​mány s a ku​ta​tás min​den te​rü​le​tén. Ezt a sza​bad​sá​got, ha​csak ele​ve nem szű​kebb az il​le​tő ké​pes​sé​ge​i​nek vagy ér​dek​lő​dé​sé​nek köre, csu​pán az a kö​te​le​zett​ség kor​lá​toz​za, hogy min​den sza​ba​don ta​nu​ló di​ák​nak fél​éven​ként be kell nyúj​ta​nia egy ta​nul​má​nyi ter​vet, amely​nek vég​re​haj​tá​sát a ha​tó​sá​gok jó​in​du​la​tú​an el​len​őr​zik. A sok​ol​da​lú te​het​sé​gek, a sok min​den iránt ér​dek​lő​dő di​á​kok – s Knecht ezek közé tar​to​zott – e na​gyon nagy sza​bad​ság foly​tán cso​dá​la​to​san csá​bí​tó​nak és el​ra​ga​dó​nak ta​lál​ták min​dig az első né​hány ta​nu​ló​é​vü​ket. A Ha​tó​ság ép​pen ezek​nek a sok​fé​le ér​dek​lő​dé​sű di​á​kok​nak már-már pa​ra​di​cso​mi sza​bad​sá​got en​ge​dé​lyez, fel​té​ve hogy nem csa​va​rog​nak el túl messzi​re; a ta​nu​ló tet​szé​se sze​rint tá​jé​ko​zód​hat min​den tu​do​mány​ban, ve​gyít​he​ti is a leg​kü​lön​fé​lébb ta​nul​má​nyo​kat, be​le​sze​ret​het egy​ide​jű​leg hat vagy nyolc tu​do​mány​ba is, vagy kez​det​től fog​va ki​tart​hat egy szű​kebb vá​lasz​ték mel​lett; az ál​ta​lá​nos, a tar​to​mány​ra és a Rend​re ér​vé​nyes er​köl​csi élet​sza​bá​lyok meg​tar​tá​sán kí​vül nem kí​ván​nak tőle mást, csu​pán egy éven​kin​ti bi​zo​nyít​ványt ar​ról, hogy mi​lyen elő​adá​so​kat hall​ga​tott, mit ol​va​sott, és mi​lyen mun​kát vég​zett az in​té​ze​tek​ben. Tel​je​sít​mé​nye pon​to​sabb el​len​őr​zé​se és vizs​gá​la​ta csak ak​kor kez​dő​dik, ami​kor már szak​tan​fo​lya​mo​kat és sze​mi​ná​ri​u​mo​kat is lá​to​gat; ide tar​toz​nak az üveg​gyöngy​já​ték és a ze​nei fő​is​ko​la kurzu​sai is; itt per​sze már min​den ta​nu​ló​nak hi​va​ta​lo​san is vizs​gáz​nia kell, s el kell vé​gez​nie a sze​mi​ná​ri​um​ve​ze​tő ré​szé​ről meg​kí​vánt mun​ká​kat, ez ma​gá​tól ér​te​tő​dik. De sen​ki sem kény​sze​rí​ti őt ezek​re a tan​fo​lya​mok​ra, egész sze​mesz​te​re​ken, sőt éve​ken át meg​te​he​ti, hogy csak a könyv​tá​ra​kat búj​ja, és elő​adá​so​kat hall​gat. Az ilyen di​á​kok, akik hosszú ide​ig nem kö​te​le​zik el ma​gu​kat a tu​dás egyet​len rész​te​rü​le​tén sem, kés​lel​te​tik ugyan fel​vé​te​lü​ket a Rend​be, elöl​já​ró​ik még​is nagy tü​re​lem​mel hagy​ják, sőt ösz​tön​zik őket, hadd por​tyáz​za​nak min​den le​het​sé​ges tu​do​mány​ban és ta​nul​mány​faj​tá​ban. A ki​fo​gás​ta​lan er​köl​csi ma​ga​tar​tá​son kí​vül nem kö​ve​tel​nek tő​lük egyéb tel​je​sít​ményt, csak annyit, hogy min​den év​ben ír​ja​nak egy „Élet​raj​zot”. En​nek a régi és sok​szor ki​gú​nyolt szo​kás​nak kö​szön​het​jük azt a há​rom élet​raj​zot, ame​lyet egye​te​mi ta​nu​ló​ide​je há​rom éve alatt Knecht írt. E te​kin​tet​ben te​hát nem ar​ról van szó, mint a Wal​dzell​ben ke​let​ke​zett köl​te​mé​nyek ese​té​ben: nem az iro​dal​mi te​vé​keny​ség hol​mi tisz​tán ön​kén​tes és nem hi​va​ta​los, sőt tit​kolt s töb​bé-ke​vés​bé til​tott, ha​nem nor​má​lis és hi​va​ta​los faj​tá​já​ról. Már a pe​da​gó​gi​ai tar​to​mány leg​ré​geb​bi kor​sza​ka​i​ban is el​ter​jedt az a szo​kás, hogy a fi​a​ta​labb egye​te​mi ta​nu​ló​kat, aki​ket még nem vet​tek föl a Rend​be, idő​ről idő​re egy kü​lön​le​ges dol​go​zat vagy stí​lus​gya​kor​lat meg​írá​sá​ra buz​dí​tot​ták, tud​ni​il​lik egy úgy​ne​ve​zett „élet​írás​ra”, azaz egy ki​ta​lált s tet​szés sze​rin​ti kor​ba he​lye​zett ön​élet​rajz​ra. A ta​nu​ló fel​ada​ta az volt, hogy va​la​mely ré​geb​bi kor kör​nye​ze​té​be és kul​tú​rá​já​ba, szel​le​mi ég​öve alá kép​zel​je vissza ma​gát, s ab​ban ki​ta​lál​jon egy neki meg​fe​le​lő lét​for​mát; kor és di​vat sze​rint hol a csá​szár​ko​ri Ró​mát, a ti​zen​he​te​dik szá​za​di Fran​cia​or​szá​got vagy a ti​zen​ötö​dik szá​za​di Itá​li​át, hol Pe​rik​lész Athén​ját vagy a mo​zar​ti kor Auszt​ri​á​ját ré​sze​sí​tet​ték előny​ben, s a fi​lo​ló​gu​sok​nak szo​ká​sá​vá vált, hogy élet​re​gé​nyü​ket an​nak az or​szág​nak és kor​nak a nyel​vén és stí​lu​sá​ban fo​gal​maz​ták meg, amely or​szág​ban és kor​ban ját​szó​dott; el​vét​ve va​ló​ban vir​tu​óz élet​írá​sok is ke​let​kez​-

tek, az 1200 kö​rü​li pá​pai Róma hi​va​ta​li stí​lu​sá​ban, szer​ze​te​si la​tin nyel​ven, a „Száz no​vel​la” olasz nyel​vén, Mon​taigne fran​ci​a​sá​gá​val vagy Sch​wan von Bo​ber​feld ba​rokk né​met​sé​gé​vel írot​tak. Eb​ben a sza​bad és já​té​kos for​má​ban az ősi ázsi​ai új​já​szü​le​tés- és lé​lek​ván​dor​lás-hit ma​ra​dé​ka élt to​vább; min​den ta​nár és diák jól is​mer​te azt az el​kép​ze​lést, hogy mos​ta​ni lé​tét ko​ráb​bi​ak előz​het​ték meg más test​ben, más ko​rok​ban, más fel​té​te​lek kö​zött. Szi​go​rú ér​te​lem​ben véve ez per​sze nem volt hit, még ke​vés​bé va​la​mi​fé​le tan; gya​kor​lat volt, a kép​ze​lő​e​rő já​té​ka, hogy meg​vál​to​zott hely​ze​tek​ben és más kör​nye​zet​ben kép​zel​hes​sék el Én​jü​ket. Köz​ben, mint ahogy a sok stí​lus​kri​ti​kai sze​mi​ná​ri​u​mon s oly gyak​ran az üveg​gyöngy​já​ték​ban is tet​ték, az óva​tos be​ha​to​lást gya​ko​rol​ták le​tűnt kul​tú​rák​ba, ko​rok​ba és or​szá​gok​ba, meg​ta​nul​ták, hogy ál​arc​ként, egy en​te​le​chia mú​lan​dó öl​tö​ze​te​ként szem​lél​jék sa​ját sze​mé​lyi​sé​gü​ket. Az ilyen élet​rajzí​rá​sok szo​ká​sá​nak meg​volt a maga va​rá​zsa és szá​mos elő​nye, kü​lön​ben nyil​ván nem is ma​rad​ha​tott vol​na fenn ilyen so​ká​ig. Egyéb​ként nem is volt olyan ke​vés azok​nak az egye​te​mi hall​ga​tók​nak a szá​ma, akik nem​csak az új​já​szü​le​tés esz​mé​jé​ben hit​tek töb​bé vagy ke​vés​bé, ha​nem a sa​ját ki​ta​lált élet​rajzuk igaz vol​tá​ban is. Mert ezek​nek az el​kép​zelt ko​ráb​bi lé​tek​nek a több​sé​ge ter​mé​sze​te​sen nem csu​pán stí​lus​gya​kor​lat és tör​té​nel​mi ta​nul​mány volt, ha​nem vágy​álom is és fel​fo​ko​zott ön​arc​kép: a leg​több élet​írás szer​ző​je ab​ban a kosz​tüm​ben s an​nak a jel​lem​nek áb​rá​zol​ta ma​gát, amely​ben és ami​lyen​nek meg​je​len​ni és meg​va​ló​sul​ni kí​vánt, s ami az esz​mé​nye volt. To​váb​bá pe​da​gó​gi​a​i​lag nem is volt rossz gon​do​lat az ilyen ön​élet​írás: tör​vé​nyes le​ve​ze​tő csa​tor​na a fi​a​tal​kor köl​tői igé​nye szá​má​ra. Mert ha nem​ze​dé​kek óta til​tot​ták is, és rész​ben a tu​do​má​nyok​kal, rész​ben az üveg​gyöngy​já​ték​kal pó​tol​ták a ko​moly köl​tői te​vé​keny​sé​get – ez nem elé​gít​het​te ki a fi​a​tal​kor mű​vé​szi és ala​kí​tó ösz​tö​nét; s az if​jú​ság ezek​ben a gyak​ran kis​re​gé​nyek​ké bő​vü​lő élet​írá​sok​ban e te​vé​keny​sé​gé​nek en​ge​dé​lye​zett te​rü​le​té​re ta​lált. S köz​ben né​hány szer​ző épp ez​zel te​het​te meg első lé​pé​se​it az ön​is​me​ret or​szá​ga felé. Egyéb​ként több​ször is elő​for​dult, s a ta​ná​rok​nál több​nyi​re jó​in​du​la​tú meg​ér​tés​re ta​lált, hogy a hall​ga​tók a mai vi​lág​ra és a Kasz​tá​li​á​ra vo​nat​ko​zó bí​rá​ló és for​ra​dal​mi nyi​lat​ko​za​tok​ra hasz​nál​ták fel az ön​élet​írást. Ezen​kí​vül pe​dig a ta​ná​rok szá​má​ra, épp ab​ban az idő​szak​ban, ami​kor a hall​ga​tók a leg​na​gyobb sza​bad​sá​got él​vez​ték, és nem áll​tak pon​tos el​len​őr​zés alatt, ezek a dol​go​za​tok na​gyon so​kat​mon​dó​ak vol​tak, s gyak​ran meg​le​pő​en vi​lá​gos tá​jé​koz​ta​tást ad​tak ne​kik a szer​zők szel​le​mi és er​köl​csi éle​té​ről s ma​ga​tar​tá​sá​ról. Josef Knecht​nek há​rom ilyen élet​írá​sa ma​radt fönn, eze​ket szó sze​rint kö​zöl​ni fog​juk, s ta​lán köny​vünk leg​ér​té​ke​sebb ré​szé​nek tart​juk. Hogy va​jon csu​pán ezt a há​rom ön​élet​raj​zot írta-e, s egyik vagy má​sik nem kal​ló​dott-e el, er​ről sok​fé​le fel​té​te​le​zés le​het​sé​ges. Ha​tá​ro​zot​tan csak azt tud​juk, hogy Knecht​nek a har​ma​dik, az „in​di​ai” élet​írá​sa be​nyúj​tá​sa után a Ne​ve​lé​si Ha​tó​ság hi​va​ta​la ér​té​sé​re adta: egy eset​le​ges, ez​tán kö​vet​ke​ző élet​írá​sát he​lyez​ze át egy tör​té​nel​mi​leg kö​ze​lebb álló és gaz​da​gab​ban do​ku​men​tált kor​ba, s tö​rőd​jék töb​bet a tör​té​nel​mi rész​le​tek​kel. El​be​szé​lé​sek​ből és le​ve​lek​ből tud​juk, hogy ő erre va​ló​ban elő​ta​nul​má​nyo​kat foly​ta​tott egy ti​zen​nyol​ca​dik szá​za​di élet​rajz​hoz. Eb​ben sváb teo​ló​gus​ként akart föl​lép​ni, aki az egy​ház szol​gá​la​tát ké​sőbb a ze​né​vel cse​ré​li föl, s aki Jo​hann Alb​recht Ben​gel ta​nít​vá​nya, Oe​tin​ger ba​rát​ja s egy ide​ig a zin​zen​dor​fi kö​zös​ség tag​ja volt. Tud​juk, hogy ak​ko​ri​ban ren​ge​teg régi, rész​ben a tárgy​tól tá​vol eső mű​vet ol​va​sott és ki​vo​na​tolt az egy​há​zi al​kot​mány​ról, a pi​e​tiz​mus​ról és Zin​zen​dor​fról, an​nak a kor​nak a li​tur​gi​á​já​ról és egy​há​zi ze​né​jé​ről. Azt is tud​juk, hogy a bű​vös von​ze​re​jű Oe​tin​ger pre​lá​tus​ba va​ló​ság​gal be​le​sze​re​tett, s őszin​tén meg​sze​ret​te és mély​sé​ge​sen tisz​tel​te Ben​gel mag​is​tert – arc​ké​pét le​fény​ké​pez​tet​te ma​gá​nak, s egy ide​ig az író​asz​ta​lán tar​tot​ta –, s be​csü​let​tel fá​ra​do​zott Zin​zen​dorf mél​ta​tá​sán, mert ez a kö​zös​ség leg​alább annyi​ra ér​de​kel​te, mint amennyi​re ta​szí​tot​ta. Vé​gül is ab​ba​hagy​ta ezt a mun​kát, elé​ge​det​ten az​zal, amit köz​ben ta​nult, de ki​je​len​tet​te, hogy kép​te​len eb​ből élet​raj​zot írni, mi​vel tú​lon​túl sok rész​let​ta​nul​mányt vég​zett,

és túl sok apró ada​tot gyűj​tött össze. Ez a val​lo​más tel​jes​ség​gel fel​jo​go​sít min​ket rá, hogy ama há​rom ki​dol​go​zott élet​írás​ban in​kább egy köl​tői al​ka​tú em​ber s egy ne​mes jel​lem al​ko​tá​sa​it és hit​val​lá​sát lás​suk, sem​mint egy tu​dós dol​go​za​ta​it, s úgy vé​lem, ek​ként nem bá​nunk ve​lük mél​tány​ta​la​nul. Knecht​nek azon​ban nem​csak az út​já​ra en​ge​dett, a maga vá​lasz​tot​ta ta​nul​má​nyok​ba me​rü​lő ta​nu​ló sza​bad​sá​ga ju​tott – eh​hez még más​faj​ta sza​bad​ság és fel​la​zu​lás is já​rult. Hi​szen ő nem csu​pán olyan nö​ven​dék volt, mint a töb​bi, nem​csak a szi​go​rú is​ko​lá​zás rend​jét, a pon​tos napi mun​ka​be​osz​tást sa​já​tí​tot​ta el, nem​csak a ta​ná​rok gon​dos el​len​őr​zé​se és meg​fi​gye​lé​se alatt állt, s vál​lal​nia kel​lett a ki​vá​ló ta​nu​ló min​den erő​fe​szí​té​sét. Ő mind​ezek mel​lett és mind​ezen túl Pli​ni​ó​hoz való vi​szo​nya foly​tán olyan sze​re​pet és fe​le​lős​sé​get is vál​lalt, amely szel​le​mi​leg és lel​ki​leg ré​szint a le​het​sé​ges ha​tá​rá​ig sar​kall​ta, ré​szint te​her​ként ne​he​zült rá; te​vé​keny ve​zér​sze​rep volt ez s olyan fe​le​lős​ség, amely vol​ta​képp meg​ha​lad​ta élet​ko​rát és ere​jét, úgy​hogy elég​gé ve​szé​lyez​te​tett ál​la​po​tá​ban gyak​ran csu​pán fö​lös aka​rat​ere​je és te​het​sé​ge se​gít​sé​gé​vel bir​kó​zott meg vele, s tá​vo​li ha​tal​mas se​gí​tő​je, a ze​ne​mes​ter nél​kül egy​ál​ta​lán nem is ver​gő​dött vol​na zöld ágra. Szo​kat​lan wal​dzel​li is​ko​la​évei vé​gén a kö​rül​be​lül hu​szon​négy éves ifjú éret​tebb ugyan ko​rá​nál s kis​sé túl is eről​tet​te ma​gát, de bá​mu​la​tos mó​don nem ká​ro​sult ész​re​ve​he​tő​en. Hogy az a sze​rep és te​her még​is ennyi​re igény​be vet​te, sőt már-már ki is fá​rasz​tot​ta egész lé​nyét, er​ről nin​cse​nek ugyan köz​vet​len ta​nú​bi​zony​sá​ga​ink, de a tényt fel​is​mer​jük, mi​helyt szem​ügy​re vesszük, hogy az is​ko​lák​ból ki​nőtt fiú az első évek​ben mi mó​don hasz​nál​ta föl a ki​ví​vott s bi​zo​nyá​ra sű​rűn és mé​lyen áhí​tott sza​bad​sá​got. Knecht, aki utol​só is​ko​lai éve​i​ben olyan szem​be​öt​lő he​lyet fog​lalt el, s bi​zo​nyos mér​té​kig már a nyil​vá​nos​ság​hoz tar​to​zott, tüs​tént és tel​je​sen vissza​hú​zó​dott a nyil​vá​nos sze​rep​lés​től; sőt ha fel​ku​tat​juk ak​ko​ri éle​té​nek nyo​ma​it, az az ér​zé​sünk: leg​szí​ve​seb​ben lát​ha​tat​lan​ná vált vol​na, sem​mi​lyen kör​nye​zet, sem​mi​fé​le tár​sa​ság nem le​he​tett neki elég​gé ár​ta​lom​tól men​tes, sem​mi​lyen élet​for​ma elég​gé ma​gán​jel​le​gű. Így De​sig​no​ri né​hány hosszú és szen​ve​dé​lyes le​ve​lé​re is csak kur​tán és ked​vet​le​nül, majd egy​ál​ta​lán nem vá​la​szolt töb​bé. A hí​res ta​nu​ló Knecht el​tűnt, s már rá​ta​lál​ni sem le​he​tett; csu​pán Wal​dzell​ben vi​rág​zott to​vább hír​ne​ve, s idő​vel már-már le​gen​dás​sá vált. Így hát egye​te​mi évei ele​jén az em​lí​tett okok mi​att ke​rül​te Wal​dzellt, s eb​ből adó​dott át​me​ne​ti le​mon​dá​sa is az üveg​gyöngy​já​ték fel​sőbb és leg​fel​sőbb tan​fo​lya​ma​i​ról. En​nek el​le​né​re – noha a fe​lü​le​tes meg​fi​gye​lő ak​ko​ri​ban fel​tű​nő el​ha​nya​go​lá​sát ál​la​pít​hat​ta vol​na meg Knecht​nél – tud​juk, hogy épp el​len​ke​ző​leg: az üveg​gyöngy​já​ték be​fo​lyá​sol​ta Knecht sza​bad ta​nul​má​nya​i​nak egész, lát​szó​lag sze​szé​lyes és össze​füg​gés​te​len, min​den​eset​re na​gyon szo​kat​lan me​ne​tét, s fej​lő​dé​se oda, a já​ték szol​gá​la​tá​hoz tért vissza. Ezt kis​sé bő​veb​ben rész​le​tezzük, mert ez a vo​nás jel​lem​ző; Josef Knecht a leg​fur​csább, leg​ön​fe​jűbb mó​don élt ta​nu​lá​si sza​bad​sá​gá​val, el​ké​pesz​tő​en, if​jon​ti zse​ni​a​li​tás​sal. Wal​dzel​li évei so​rán, ahogy szo​ká​sos, vé​gig​hall​gat​ta az üveg​gyöngy​já​ték be​ve​ze​tő és is​mét​lő kurzu​sa​it; az​tán, utol​só is​ko​lai évé​ben s ba​rá​tai kö​ré​ben már ak​kor is jó já​té​kos hí​ré​ben állt, s olyan he​ve​sen ra​gad​ta ma​gá​val a já​té​kok já​té​ká​nak von​zó​ere​je, hogy egy újabb tan​fo​lyam el​vég​zé​se után, még elit-ta​nu​ló​ként, föl​vet​ték a má​so​dik fo​ko​zat já​té​ko​sai közé, ami na​gyon rit​ka ki​tün​te​tést je​lent. Egyik paj​tá​sá​nak, ba​rát​já​nak és ké​sőb​bi se​gí​tő​tár​sá​nak, Fritz Te​gu​la​ri​us​nak, aki vele együtt ta​nult a hi​va​ta​los is​mét​lő kurzu​son, né​hány év múl​va be​szá​molt egy él​mé​nyé​ről, amely nem​csak az üveg​gyöngy​já​ték​ra való el​hi​va​tott​sá​gá​ról dön​tött, ha​nem ta​nul​má​nyai me​ne​té​re is a leg​na​gyobb ha​tás​sal volt. Le​ve​le fenn​ma​radt, s ez a ré​sze így hang​zik: „Ab​ból a kor​sza​kunk​ból, ami​kor – ugyan​ab​ba a cso​port​ba be​oszt​va – mind​ket​ten oly buz​gón dol​goz​tunk első üveg​gyöngy​já​ték-ter​ve​in​ken, hadd em​lé​kez​tes​se​lek egy bi​zo​nyos nap​ra s egy

bi​zo​nyos já​ték​ra. Cso​port​ve​ze​tőnk​nek kü​lön​fé​le ja​vas​la​tai vol​tak, s min​den​fé​le té​mát aján​lott ne​künk vá​lasz​tás​ra; mi ép​pen a ké​nyes át​me​net​nél tar​tot​tunk a csil​la​gá​szat​ból, ma​te​ma​ti​ká​ból és fi​zi​ká​ból a nyelv- és tör​té​net​tu​do​má​nyok​ba, s ve​ze​tőnk fö​lé​nyes mű​vé​szet​tel ál​lí​tott csap​dá​kat a mohó kez​dők​nek, meg​en​ged​he​tet​len el​vont​sá​gok és pár​hu​za​mok sí​kos je​gé​re csa​lo​ga​tott min​ket, csá​bí​tó szó​fej​tő és össze​ha​son​lí​tó nyel​vé​sze​ti ját​sza​do​zá​so​kat csem​pé​szett a ke​zünk​be, s jót mu​la​tott raj​ta, ha va​la​me​lyi​künk lép​re ment. Gö​rög ver​sek idő​mér​té​két, szó​tag​hosszát szám​lál​gat​tuk vég​ki​me​rü​lé​sig, hogy az​tán hir​te​len el​ve​szít​sük lá​bunk alól a ta​lajt, ami​kor a met​ri​kus üte​me​zés he​lyett a hang​sú​lyo​zó skan​dá​lás le​he​tő​sé​ge, sőt szük​ség​sze​rű​sé​ge me​rült fel, s több más ef​fé​le do​log. A cso​port​ve​ze​tő iga​zán ra​gyo​gó​an és egé​szen ki​fo​gás​ta​la​nul vé​gez​te mun​ká​ját, jól​le​het olyan szel​lem​ben, ame​lyet nem érez​tem kel​le​mes​nek; tév​utak​ra te​relt, és hi​bás okos​ko​dás​ra csá​bí​tott min​ket, az​zal a jó szán​dék​kal ugyan, hogy meg​is​mer​tes​sen a ve​szé​lyek​kel, de egy kis​sé azért is, hogy ki​ne​vet​hes​sen ben​nün​ket, bal​ga fi​a​ta​lo​kat, és épp a leg​igyek​vőb​bek lel​ke​se​dé​sé​be a le​he​tő leg​több ké​telyt csö​pög​tes​se. Még​is, épp az ő ve​ze​té​se alatt, egyik bo​nyo​lult fej​tö​rő kí​sér​le​te köz​ben tör​tént, hogy amíg ta​po​ga​tóz​va és ag​gá​lyo​san pró​bál​tunk fel​vá​zol​ni va​la​mi​lyen fé​lig-med​dig el​fo​gad​ha​tó já​ték​fel​ad​ványt, en​gem vá​rat​la​nul és egy csa​pás​ra meg​ra​ga​dott s lel​kem mé​lyé​ig meg​ren​dí​tett já​té​kunk ér​tel​me és nagy​sá​ga. Egy nyelv​tör​té​ne​ti kér​dést bon​col​gat​tunk, és bi​zo​nyos fo​kig kö​zel​ről vet​tük szem​ügy​re egy nyelv éle​té​nek csúcs​pont​ját és fény​ko​rát, per​cek alatt olyan utat tet​tünk meg vele, amely​hez neki év​szá​za​dok​ra volt szük​sé​ge, s en​gem ha​tal​mas erő​vel nyű​gö​zött le a mú​lan​dó​ság szín​já​té​ka: az, aho​gyan egy ilyen szö​ve​vé​nyes, ősi, tisz​te​let​re mél​tó, nem​ze​dé​kek so​rán át las​san épü​lő szer​ve​zet a sze​münk lát​tá​ra éri el a vi​rág​ko​rát, s vi​rág​zá​sá​ban ott rej​lik már a ha​nyat​lás csí​rá​ja, s az egész, ér​tel​me​sen ta​golt épít​mény süllyed​ni, torzul​ni kezd, meg​inog, pusz​tu​ló​ban van – s ugyan​ak​kor ör​ven​de​ző ije​de​lem​mel ci​ká​zott át agya​mon a gon​do​lat, hogy ama nyelv fel​bom​lá​sa és ha​lá​la még​sem tor​kollt a Sem​mi​be, s hogy fi​a​tal​ko​ra, vi​ru​lá​sa, ha​nyat​lá​sa az​zal, hogy tu​dunk róla és tör​té​ne​té​ről, meg​őr​ző​dik em​lé​ke​ze​tünk​ben, s a tu​do​mány jel​zé​se​i​ben és ki​fe​je​zé​se​i​ben, va​la​mint az üveg​gyöngy​já​ték tit​kos kép​le​te​i​ben to​vább él, és bár​mi​kor újra föl​épít​he​tő len​ne. Egy​szer​re csak meg​ér​tet​tem, hogy a nyelv​ben, az üveg​gyöngy​já​ték nyel​vé​ben vagy leg​alább​is szel​le​mé​ben csak​ugyan min​den min​dent je​lent, s min​den jel​kép és min​den jel​kép vál​to​zat nem ide vagy oda, nem egyes pél​dák​hoz, kí​sér​le​tek​hez és bi​zo​nyí​tá​sok​hoz, ha​nem a kö​zép​pont​ba, a ti​tok​ba, a vi​lág lé​nye​gé​be, az ős​tu​dás​ba ve​zet. Min​den át​me​net egy szo​ná​tá​ban a dór​ból a moll​ba, egy mí​tosz vagy kul​tusz min​den vál​to​zá​sa, min​den klasszi​kus, mű​vé​szi meg​fo​gal​ma​zás – így is​mer​tem föl ama pil​la​nat vil​lám​fé​nyé​ben, iga​zi me​di​ta​tív szem​lé​lő​dés köz​ben – nem más, mint köz​vet​len út a vi​lág​rej​tély szí​vé​be, ahol az oda- és visszá​ban, a ki- és be​lé​leg​zés köz​ben, ég és föld kö​zött, a Yin és Yang kö​zött örök​kön be​tel​je​sül a szent Lét. Noha ak​ko​ri​ban már sok jól fel​épí​tett és jól vég​be​vitt já​té​kot él​tem át hall​ga​tó​ként, s eköz​ben sok föl​eme​lő​en nagy és bol​do​gí​tó be​lá​tás​ban volt ré​szem: mind​ed​dig még​is újra meg újra haj​la​mos vol​tam rá, hogy ké​tel​ked​jem a já​ték iga​zi ér​té​ké​ben és rang​já​ban. Vé​gül is min​den jól meg​ol​dott mennyi​ség​ta​ni fel​adat is nyújt​ha​tott szel​le​mi él​ve​ze​tet, min​den jó zene hall​ga​tá​sa s még in​kább el​ját​szá​sa föl​emel​het​te s naggyá tá​gít​hat​ta a lel​ket, min​den áhí​ta​tos me​di​tá​ció meg​nyug​tat​hat​ta s össz​hang​ba hoz​hat​ta a Min​den​ség​gel a szí​vet; de hát – ezt súg​ták ké​te​lye​im – az üveg​gyöngy​já​ték ta​lán épp ezért csak kül​ső​le​ges mű​vé​szet, szel​le​mes kész​ség, el​més kom​bi​ná​ció, s ak​kor már jobb nem is ját​sza​ni ezt a já​té​kot, ha​nem fog​lal​kozzunk in​kább tisz​ta ma​te​ma​ti​ká​val és jó ze​né​vel. Most azon​ban első íz​ben hal​-

lot​tam meg a já​ték ben​ső hang​ját, fel​fog​tam ér​tel​mét, el​ért hoz​zám és át​ha​tott, s az óta az óra óta hí​vőn hi​szem, hogy a mi ki​rá​lyi já​té​kunk va​ló​ban lin​gua sac​ra, szent és is​te​ni nyelv. Em​lé​kez​ni fogsz rá, mert te ma​gad vet​ted ak​kor ész​re, hogy va​la​mi vál​to​zás ment vég​be ben​nem, s va​la​mi hí​vás ért el hoz​zám. Csak ah​hoz a fe​led​he​tet​len hí​vás​hoz ha​son​lít​ha​tom, amely ak​kor ala​kí​tot​ta s emel​te föl szí​ve​met és éle​te​met, ami​kor mint kis​fi​út a Mag​is​ter Mu​si​cae vizs​gáz​ta​tott, és ki​je​löl​tek kasz​tá​li​ai ta​nu​ló​nak. Te erre fel​fi​gyel​tél, ezt én is érez​tem ak​kor, ám​bár egy szót sem szól​tál róla: ma se es​sék er​ről több szó. De most kér​nék tő​led va​la​mit, s hogy ké​ré​sem vi​lá​go​san ki​fejt​sem, el kell mon​da​nom ne​ked azt, ami​ről kü​lön​ben sen​ki sem tud, nem is kell tud​nia, tud​ni​il​lik, hogy az én ak​ko​ri csa​pon​gó ta​nul​má​nya​im nem sze​szély​ből ered​tek, sok​kal in​kább egy egé​szen ha​tá​ro​zott ter​ven ala​pul​tak. Em​lé​kez​hetsz, leg​alább​is nagy vo​na​lak​ban, arra az üveg​gyöngy​já​ték-gya​kor​lat​ra, ame​lyet ak​kor, a har​ma​dik tan​fo​lyam hall​ga​tó​i​ként, a cso​port​ve​ze​tő se​gít​sé​gé​vel épí​tet​tünk fel, s amely​nek so​rán én ama han​got fel​fog​tam, s rá​éb​red​tem já​té​ko​si el​hi​va​tott​sá​gom​ra. Nos, je​len​leg ezt a já​ték​gya​kor​la​tot ta​nul​má​nyo​zom, amely egy fú​ga​té​ma rit​mi​kai elem​zé​sé​vel kez​dő​dött, s amely​nek kö​zép​pont​já​ban Kung-ce egy ál​lí​tó​la​gos mon​dá​sa állt, szó​val az egész já​té​kot ele​jé​től vé​gé​ig át​ta​nul​má​nyo​zom, vagy​is át​rá​gom ma​gam min​den té​te​lén, a já​ték nyel​vé​ből vissza​for​dí​tom ős​nyel​vé​be, ma​te​ma​ti​ká​ba, or​na​men​ti​ká​ba, kí​na​i​ra, gö​rög​re és így to​vább. Leg​alább egy​szer az élet​ben szak​sze​rű​en vé​gig aka​rom ta​nul​má​nyoz​ni és új​ra​szer​kesz​te​ni az üveg​gyöngy​já​ték tel​jes tar​tal​mát; az első résszel már vé​gez​tem, és két évre volt hoz​zá szük​sé​gem. Az egész per​sze még jó né​hány évbe ke​rül majd. De ha már egy​szer Kasz​tá​li​á​ban meg​van ez a mi hí​res ta​nu​lá​si sza​bad​sá​gunk, hát én épp ezen a mó​don aka​rok élni vele. Az el​len​ve​té​se​ket is​me​rem. Leg​több ta​ná​runk azt mon​da​ná: mi az év​szá​za​dok so​rán fel​ta​lál​tuk és ki​fej​lesz​tet​tük az üveg​gyöngy​já​té​kot, mint egye​te​mes nyel​vet és mód​szert, hogy ki​fe​jez​hes​sünk és kö​zös ne​ve​ző​re hoz​has​sunk min​den szel​le​mi, mű​vé​szi ér​té​ket és fo​gal​mat. Most meg jössz te, s felül aka​rod vizs​gál​ni: va​jon rend​ben is vane ez így?! Rá​pa​zar​lod az éle​te​det, s meg fo​god bán​ni. Nos, én nem pa​zar​lom rá az éle​te​met, s re​mé​lem, meg​bán​ni sem fo​gom. S most a ké​ré​sem: mi​vel te je​len​leg a já​ték​ar​chí​vum​ban dol​go​zol, én pe​dig kü​lön​le​ges okok mi​att még egy jó ide​ig ke​rül​ni sze​ret​ném Wal​dzellt, kér​lek, vá​la​szold meg időn​kint egy ha​lom kér​dé​se​met, azaz min​dig kö​zöld ve​lem, rö​vi​dí​tet​len for​má​ban, az ar​chí​vum​ban ta​lál​ha​tó min​den​fé​le téma hi​va​ta​los kul​csát és jel​zé​sét. Szá​mí​tok rád, s arra is, hogy mi​helyt bár​mi​lyen vi​szont​szol​gá​la​tot te​he​tek ne​ked, ren​del​ke​zel ve​lem.” Ta​lán itt lesz he​lyén​va​ló, hogy Knecht le​ve​le​i​ből azt a má​sik részt is kö​zöl​jük, amely az üveg​gyöngy​já​ték​ra vo​nat​ko​zik, jól​le​het ez a ze​ne​mes​ter​hez in​té​zett le​vél leg​alább egy-két év​vel ké​sőbb író​dott. „Úgy vé​lem – írja párt​fo​gó​já​nak Knecht –, az em​ber egé​szen jó, sőt mes​te​ri üveg​gyöngy​já​té​kos le​het, sőt ta​lán na​gyon rá​ter​mett Mag​is​ter Ludi is anél​kül, hogy sej​te​né a já​ték vol​ta​kép​pe​ni tit​kát és vég​ső ér​tel​mét. Igen, még az is meg​es​het, hogy épp az, aki sej​ti és tud​ja, ha az üveg​gyöngy​já​ték szak​ér​tő​jé​vé vagy ve​ze​tő​jé​vé vá​lik, ve​sze​del​me​sebb le​het a já​ték szem​pont​já​ból, mint a tu​dat​la​nok. Mert a já​ték ben​ső lé​nye​ge, ezo​te​ri​ku​ma, mint min​den tit​kos be​ava​tott​ság, az Egy, a Min​den felé irá​nyul, abba a mély​ség​be, ahol már csak – ön​ma​gá​val is be​tel​ve – az örök Lé​leg​zet hat és mű​kö​dik örök be- és ki​áram​lás​ban. Ha va​la​ki ön​ma​gá​ban vé​gig át​él​te vol​na a já​ték ér​tel​mét, tu​laj​don​kép​pen nem is vol​na töb​bé már já​té​kos, nem élne ben​ne töb​bé

a sok​fé​le​ség​ben, s nem is vol​na ké​pes már örül​ni a le​le​mény​nek, szer​kesz​tés​nek, kom​bi​ná​lás​nak, mi​vel va​la​mi egé​szen más kéjt és örö​möt is​mert. S mert én egé​szen kö​zel ér​zem ma​gam az üveg​gyöngy​já​ték ér​tel​mé​hez, ne​kem is, má​sok​nak is jobb lesz, ha nem vá​lasz​tom hi​va​tá​so​mul a já​té​kot, ha​nem in​kább a ze​né​re adom a fe​je​met.” A ze​ne​mes​tert, aki több​nyi​re na​gyon fu​kar​ko​dott a le​vél​írás​sal, ez a meg​nyi​lat​ko​zás nyil​ván nyug​ta​la​ní​tot​ta, s ba​rá​ti​an óva intő út​ba​iga​zí​tást adott: „Jó, hogy te ma​gad nem vá​rod el egy já​ték​mes​ter​től, hogy a te fo​gal​ma​id sze​rint »ezo​te​ri​kus« le​gyen, mert re​mé​lem, hogy ezt iró​nia nél​kül mond​tad. Az olyan já​ték​mes​ter vagy ta​nár, aki el​ső​sor​ban az​zal tö​rőd​nék, hogy elég kö​zel van-e a »leg​ben​sőbb ér​te​lem​hez«, na​gyon rossz ta​nár vol​na. Én pél​dá​ul, nyíl​tan meg​vall​va, egész éle​tem​ben soha egy szót sem mond​tam ta​nít​vá​nya​im​nak a zene »ér​tel​mé​ről«; ha van ér​tel​me, nem szo​rul rám. Ez​zel szem​ben min​dig na​gyon fon​tos​nak tar​tot​tam, hogy ta​nít​vá​nya​im szé​pen, pon​to​san szá​mol​ják ki a nyol​ca​do​kat és ti​zen​ha​to​do​kat. S te most, akár ta​nár, tu​dós vagy ze​nész le​szel, tisz​teld az »ér​tel​met«, de ne véld ta​nít​ha​tó​nak. Az »ér​te​lem« ta​ní​ta​ni aka​rá​sá​val a tör​té​net​fi​lo​zó​fu​sok haj​dan el​ron​tot​ták a vi​lág​tör​té​ne​lem fe​lét, be​ve​zet​ték a tár​ca​iro​da​lom kor​sza​kát, s ren​ge​teg vér ki​on​tá​sá​ban vol​tak cin​ko​sok. Ha én, mond​juk, Ho​mé​rosz​ba vagy a gö​rög tra​gé​dia​írók​ba ve​zet​ném be a ta​nu​ló​kat, meg sem pró​bál​nám azt su​gal​maz​ni ne​kik, hogy a köl​té​szet az is​te​ni lé​nyeg meg​je​le​né​si for​má​ja, ha​nem azon fá​ra​doz​nék, hogy nyel​vi és met​ri​kai esz​kö​ze​i​nek pon​tos is​me​re​te ré​vén te​gyem szá​muk​ra hoz​zá​fér​he​tő​vé a köl​té​sze​tet. A ta​nár és a tu​dós dol​ga az esz​kö​zök ta​nul​má​nyo​zá​sa, a ha​gyo​mány ápo​lá​sa, a mód​sze​rek tisz​ta​sá​gá​nak őr​zé​se, és nem az, hogy fel​boly​gas​sa és si​et​tes​se azo​kat a már ki sem mond​ha​tó él​mé​nye​ket, ame​lyek a ki​vá​lasz​tot​tak​nak – gyak​ran vesz​te​sek ők és ál​do​za​tok van​nak fenn​tart​va.” Egyéb​ként Knecht amaz éve​i​nek le​ve​le​zé​se – amely kü​lön​ben sem lát​szik nagy​nak, vagy rész​ben el​ve​szett se​hol sem em​lí​ti meg az üveg​gyöngy​já​té​kot s an​nak „ezo​te​ri​kus” fel​fo​gá​sát; e le​vél​vál​tá​sok leg​na​gyobb és le​gé​peb​ben fenn​ma​radt ré​sze a Fer​ro​mon​té​hoz írott szin​te ki​zá​ró​lag ze​nei kér​dé​sek​kel és ze​nei stí​lus​elem​zés​sel fog​lal​ko​zik. Így hát ab​ban a sa​já​tos ide-oda ci​ká​zás​ban, ahogy Knecht ta​nul​má​nya​i​nak me​ne​te ha​ladt, s amely nem volt más, csu​pán egyet​len​egy já​ték​terv pon​tos le​má​so​lá​sa és éve​kig tar​tó át​dol​go​zá​sa, mi na​gyon ha​tá​ro​zott ér​tel​met és szán​dé​kot lá​tunk. Éve​ket for​dí​tott rá, hogy el​sa​já​tít​sa en​nek az egyet​len já​ték​sé​má​nak a tar​tal​ma​it, ame​lyet haj​dan, ta​nu​ló​ként, gya​kor​lá​si cé​lok​ra, né​hány nap alatt kom​po​nál​tak, s amely az üveg​gyöngy​já​ték nyel​vén ne​gyed​óra alatt le​ol​vas​ha​tó volt; tan​ter​mek​ben és könyv​tá​rak​ban ült, Fro​ber​gert és Al​es​sand​ro Scarlat​tit ta​nul​má​nyoz​ta, a fú​gá​kat és a szo​ná​ta​épí​tést, át​is​mé​tel​te a ma​te​ma​ti​kát, kí​na​i​ul ta​nult, ki​dol​goz​ta a hang​alak​za​tok egyik rend​sze​rét s a Fe​us​tel-féle el​mé​le​tet a szín​ská​la és a ze​nei hang​ne​mek köz​ti meg​fe​le​lés​ről. Kér​dez​het​nék, mi​ért vá​lasz​tot​ta ezt a fá​rad​sá​gos, ko​nok és fő​leg ma​gá​nyos út​ke​re​sést, hi​szen vég​ső cél​ja (Kasz​tá​li​án kí​vül azt mon​da​nánk: vá​lasz​tott hi​va​tá​sa) két​ség​te​le​nül az üveg​gyöngy​já​ték volt. Hogy​ha ven​dég​ta​nu​ló​ként s egy​ben kö​tet​le​nül, be​lé​pett vol​na a wal​dzel​li üveg​gyöngy​já​té​kos-te​le​pü​lés, a Vi​cus Lu​so​rum va​la​me​lyik in​té​ze​té​be, min​den, a já​ték​ra vo​nat​ko​zó sa​já​tos ta​nul​má​nyát meg​könnyí​tet​ték vol​na, min​den rész​let​kér​dés​ben és min​den órá​ban kap​ha​tott vol​na ta​ná​csot és fel​vi​lá​go​sí​tást, s ezen​kí​vül vele együtt igyek​vő tár​sak kö​zött vé​gez​het​te vol​na ta​nul​má​nya​it, nem egye​dül, s gya​kor​ta bi​zo​nyá​ra ön​kén​tes szám​űze​tés​ben gyö​tör​ve el ma​gát.

Nos hát, ő a maga út​ját jár​ta. Úgy sejt​jük, nem​csak azért ke​rül​te Wal​dzellt, hogy le​he​tő​leg ki​tö​röl​je em​lé​ke​ze​té​ből, a má​so​ké​ból s a ma​gá​é​ból egy​aránt ot​ta​ni ta​nu​ló​sze​re​pét, ha​nem azért is, hogy az üveg​gyöngy​já​té​ko​sok kö​zös​sé​gé​ben ne kény​sze​rül​jön újabb, ha​son​ló sze​rep​be. Mert már az​óta nyil​ván ér​zett ma​gá​ban va​la​mi sors​sze​rűt, va​la​mi ele​ve el​ren​del​te​tést a ve​ze​tés​re és a szó​szó​lói sze​rep​re, s meg​tett min​dent, amit le​he​tett, hogy ki​játssza ezt a rá​kény​sze​rü​lő sor​sot. Elő​re érez​te a fe​le​lős​ség sú​lyát, már most is érez​te wal​dzel​li is​ko​la​tár​sa​i​val szem​ben, akik lel​ke​sed​tek érte, s akik​től el​hú​zó​dott, s kü​lö​nös​képp érez​te Te​gu​la​ri​usszal szem​ben, aki​ről ösz​tö​nö​sen tud​ta, hogy a tűz​be men​ne érte. Így hát a rej​tez​ke​dést, a ma​gá​ba szál​lást ke​res​te, mi​köz​ben az a sors elő​re s a nyil​vá​nos​ság elé akar​ta kény​sze​rí​te​ni őt. Va​la​hogy így kép​zel​jük el ak​ko​ri ben​ső hely​ze​tét. De volt még egy fon​tos ok vagy in​kább ösz​tön​zés, ami el​ri​asz​tot​ta a fel​sőbb fokú üveg​gyöngy​já​ték-is​ko​lák​tól és kí​vül​ál​ló​vá tet​te, tud​ni​il​lik az a csil​la​pít​ha​tat​lan ku​ta​tó​ösz​tö​ne, amely​ből az üveg​gyöngy​já​ték​kal szem​ben tá​madt haj​da​ni ké​te​lyei fa​kad​tak. Min​den bi​zonnyal át​él​te és rá​ér​zett az ízé​re, hogy igen ma​gas ren​dű és szent ér​te​lem​ben is le​het​ne ját​sza​ni a já​té​kot, de azt is lát​ta, hogy a já​té​ko​sok és a ta​nu​lók több​sé​ge, sőt a ve​ze​tők és ta​ná​rok egy ré​sze ko​ránt​sem já​té​kos ab​ban a fenn​költ és szent ér​te​lem​ben, s a já​ték nyel​vé​ben nem va​la​mi lin​gua sac​rát lát, ha​nem csu​pán a gyors​írás egy szel​le​mes faj​tá​ját lát​ja, és ér​de​kes vagy szó​ra​koz​ta​tó kü​lön​le​ges​ség​ként, el​met​or​náz​ta​tó sport​ként avagy becs​vá​gyó ve​tél​ke​dés​ként űzi ezt a já​té​kot. Igen, ahogy a ze​ne​mes​ter​hez írt le​ve​le mu​tat​ja, már azt is meg​sej​tet​te, hogy ta​lán nem min​dig a vég​ső ér​te​lem ke​re​sé​se ha​tá​roz​za meg a já​té​kos mi​nő​sé​gét, s hogy a já​ték nép​sze​rű​sé​get igé​nyel az ava​tat​la​nok közt is, mert tech​ni​ka, tu​do​mány s tár​sa​dal​mi in​téz​mény is egy​ben. Vagy​is egy​szó​val, itt ké​te​lyek, el​len​té​tek me​rül​tek fel, Knecht​nek a já​ték lét​kér​dés​sé vált, egye​lő​re éle​te fő prob​lé​má​ja lett, s esze ágá​ban sem volt, hogy jó szán​dé​kú lel​ki​pász​to​rok ré​vén könnyít​se meg har​ca​it, vagy ta​ná​rai ba​rát​sá​go​san el​há​rí​tó mo​so​lyá​ból ol​vas​sa ki le​ki​csiny​lé​sü​ket. Ter​mé​sze​te​sen a már le​ját​szott tíz​ezer​nyi s a még le​het​sé​ges mil​li​ó​nyi üveg​gyöngy​já​ték bár​me​lyi​ké​re ala​poz​hat​ta vol​na ta​nul​má​nya​it. Tud​ta ezt, és ab​ból az al​kal​mi já​ték​terv​ből in​dult ki, ame​lyet azon a tan​fo​lya​mon ő és tár​sai ál​lí​tot​tak össze. Ez volt az a já​ték, amely​ben elő​ször ra​gad​ta őt ma​gá​val min​den üveg​gyöngy​já​ték ér​tel​me, s elő​ször ta​pasz​tal​ta já​té​ko​si el​hi​va​tott​sá​gát. A szo​ká​sos rö​vi​dí​tett írás​sal fel​je​gyez​te a já​ték kép​le​tét, s ezek​ben az évek​ben ál​lan​dó kí​sé​rő​je volt ez a kép​let. A já​ték nyel​vé​nek el​ne​ve​zé​se​i​ben, kul​csa​i​ban, je​le​i​ben és rö​vi​dí​té​se​i​ben itt a csil​la​gá​sza​ti ma​te​ma​ti​ka egyik té​te​lét, egy régi szo​ná​ta for​ma​el​vét, Kung-ce egyik mon​dá​sát je​gyez​ték fel, és így to​vább. Az az ol​va​só, aki ne​ta​lán​tán nem is​mer​né az üveg​gyöngy​já​té​kot, nagy​já​ból olyas​fé​lé​nek kép​zel​het​né el ezt a já​ték​váz​la​tot, mint egy sakk​játsz​ma kép​le​tét, csak ép​pen meg​sok​szo​roz​va kell el​gon​dol​nia a fi​gu​rák je​len​té​sét, kap​cso​la​tuk és egy​más​ra ha​tá​suk le​he​tő​sé​ge​it, s min​den fi​gu​rá​nak, min​den ál​lás​nak, a sakk min​den lé​pé​sé​nek va​ló​di tar​tal​mat kell tu​laj​do​ní​ta​nia, ame​lyet ép​pen ez a lé​pés, ez az ál​lás és a töb​bi ha​tá​roz meg jel​ké​pe​sen. Már​most Knecht nem csu​pán an​nak a fel​adat​nak szen​tel​te ta​nu​ló​éve​it, hogy a leg​pon​to​sab​ban meg​is​mer​je a já​ték​terv​ben fog​lalt tar​tal​ma​kat, alap​el​ve​ket, mű​ve​ket és rend​sze​re​ket, és ta​nu​lás köz​ben kü​lön​fé​le kul​tú​rá​kon, tu​do​má​nyo​kon, nyel​ve​ken, mű​vé​sze​te​ken, év​szá​za​do​kon utaz​zék vé​gig; ő egy olyan fel​ada​tot is tű​zött maga elé, ame​lyet egyik ta​ná​ra sem is​mert: azt, hogy eze​ken a tár​gya​kon a leg​pon​to​sab​ban fe​lül​vizs​gál​ja az üveg​gyöngy​já​ték mű​vé​sze​té​nek rend​sze​re​it és ki​fe​je​zé​si le​he​tő​sé​ge​it. Hogy az ered​ményt elő​re kö​zöl​jük: ta​lált ugyan itt-ott hé​za​got, hi​á​nyos​sá​got, egé​szé​ben azon​ban a mi üveg​gyöngy​já​té​kunk nyil​ván ki​áll​ta szí​vós vizs​gá​ló​dá​sa pró​bá​ját, más​ként nem tért vol​na vé​gül vissza hoz​zá. Ha mű​ve​lő​dés​tör​té​ne​ti ta​nul​mányt ír​nánk, ak​kor bi​zo​nyá​ra meg​ér​de​mel​né a le​írást Knecht egye​te​mi

éve​i​nek szá​mos hely​szí​ne és je​le​ne​te. Ha egy​ál​ta​lán mód​já​ban állt, előny​ben ré​sze​sí​tet​te az olyan he​lye​ket, ahol egye​dül vagy csak ke​ve​sed​ma​gá​val dol​goz​ha​tott együtt, s né​hány ilyen hely​hez há​lá​san ra​gasz​ko​dott. Sű​rűn idő​zött Mon​te​port-ban, néha a ze​ne​mes​ter ven​dé​ge​ként, néha pe​dig egy-egy ze​ne​tör​té​ne​ti sze​mi​ná​ri​u​mon vett részt. Két íz​ben Hirs​land​ban, a Rend ve​ze​tő​sé​gé​nek szék​he​lyén ta​lál​juk, a „nagy gya​kor​lat”, a ti​zen​két na​pos böjt és me​di​tá​ció részt​ve​vő​je​ként. Kü​lö​nös öröm​mel, sőt gyön​géd ér​zés​sel me​sélt ké​sőbb ba​rá​ta​i​nak a „bam​busz​li​get​ről”, a ked​ves re​me​te​lak​ról, I-Ging-ta​nul​má​nyai szín​he​lyé​ről. Itt nem​csak el​ha​tá​ro​zó​an fon​tos dol​go​kat ta​nult és élt át, ha​nem va​la​mi cso​dá​la​tos sej​te​lem​től vagy irá​nyí​tás​tól ve​zet​tet​ve rá​ta​lált egy pá​rat​lan kör​nye​zet​re s egy rend​kí​vü​li em​ber​re is, az úgy​ne​ve​zett „Idő​sebb Test​vér​re”, a bam​busz​li​get kí​nai re​me​te​laká​nak al​ko​tó​já​ra és la​kó​já​ra. He​lyén​va​ló​nak lát​juk, hogy ta​nu​ló​éve​i​nek ezt a leg​ér​de​ke​sebb epi​zód​ját kis​sé rész​le​te​seb​ben ecse​tel​jük. Knecht a kí​nai nyelv és a klasszi​ku​sok ta​nul​má​nyo​zá​sát ab​ban a hí​res ke​let-ázsi​ai tan​in​té​zet​ben kezd​te el, amely nem​ze​dé​kek óta az óko​ri fi​lo​ló​gu​sok is​ko​la​t​e​le​pé​hez, Sankt Ur​ban​hoz tar​to​zott. Itt gyor​san ha​ladt elő​re az ol​va​sás​ban és írás​ban, ba​rát​sá​got kö​tött né​hány ott dol​go​zó kí​na​i​val is, be​té​ve tud​ta már a Si-King szá​mos da​lát, ott-tar​tóz​ko​dá​sa má​so​dik évé​ben pe​dig egy​re job​ban ér​de​kel​ni kezd​te az I-Ging, az Át​vál​to​zá​sok Köny​ve. Un​szo​lá​sá​ra a kí​na​i​ak ad​tak ugyan némi fel​vi​lá​go​sí​tást a könyv​ről, de to​váb​bi be​ve​ze​tést már nem, a tan​in​té​zet​ben egyet​len ta​nár sem fog​lal​ko​zott ez​zel; s ami​kor Knecht újra meg újra elő​ho​za​ko​dott kí​ván​sá​gá​val, hogy ke​rít​se​nek neki egy ta​nárt, mert sze​ret​ne ala​po​sab​ban fog​lal​koz​ni az I-Ging​gel, meg​em​lí​tet​ték neki az „Idő​sebb Test​vért” és re​me​te​lakát. Knecht egy idő óta már ész​re​vet​te, hogy ér​dek​lő​dé​se az Át​vál​to​zá​sok Köny​ve iránt olyan te​rü​let​re irá​nyul, amely​ről a tan​in​té​zet​ben nem​igen akar​nak tud​ni, óva​to​sab​ban kér​de​zős​kö​dött te​hát, s ahogy most to​váb​bi tá​jé​koz​ta​tást igye​ke​zett kap​ni er​ről a le​gen​dás Idő​sebb Test​vér​ről, nem ma​radt előt​te rejt​ve, hogy ezt a re​me​tét bi​zo​nyos mér​té​kig tisz​te​lik, sőt híre-neve van, de azért in​kább bo​ga​ras kü​lönc​nek tart​ják, nem tu​dós​nak. Knecht érez​te, hogy itt neki kell se​gí​te​nie ön​ma​gán; ami​lyen gyor​san csak te​het​te, tető alá hoz​ta egy el​kez​dett sze​mi​ná​ri​u​mi mun​ká​ját, s az​tán tá​vo​zott. Gya​lo​go​san in​dult út​nak arra a vi​dék​re, ahol az a ti​tok​za​tos em​ber egy​kor össze​tá​kol​ta bam​busz​há​zi​kó​ját; le​het, hogy bölcs és mes​ter, le​het, hogy bo​lond, Knecht kö​rül​be​lül ennyit tu​dott meg róla: úgy nagy​já​ból hu​szon​öt év​vel ez​előtt ez a fér​fi a kí​nai ta​go​zat so​kat ígé​rő hall​ga​tó​ja volt, úgy lát​szott: ezek​re a ta​nul​má​nyok​ra szü​le​tett, erre hi​va​tott, túl​tett a leg​jobb ta​ná​ro​kon – let​tek lé​gyen szü​le​tett kí​na​i​ak vagy nyu​ga​ti​ak – az ecset​tel írás tech​ni​ká​já​ban s régi ira​tok ki be​tű​zé​sé​ben, ám kis​sé fel​tű​nő volt, hogy mi​lyen buz​gón igyek​szik kül​ső​leg is kí​na​i​nak lát​sza​ni. Így pél​dá​ul fe​let​te​se​it, a sze​mi​ná​ri​um​ve​ze​tőt és a mes​te​re​ket so​sem szó​lí​tot​ta cí​műk sze​rint, s nem „önöz​te” őket elő​írás​sze​rű​en, ahogy min​den más egye​te​mis​ta, ha​nem ko​no​kul az „Idő​sebb Test​vé​rem” el​ne​ve​zést hasz​nál​ta, s ez vé​gül is örö​kös gúny​név​ként ra​gadt rá. Kü​lö​nös gon​dot szen​telt az I-Ging jós​lat-já​té​ká​nak, s ezt mes​te​ri​en űzte a ha​gyo​má​nyos cic​ka​fark​szár se​gít​sé​gé​vel. A jö​ven​dő​mon​dó könyv ősi ma​gya​rá​za​ta​in kí​vül ked​venc köny​ve Csu​ang-ce műve volt. A tan​in​té​zet kí​nai ta​go​za​tá​ban nyil​ván​va​ló​an már ak​kor érez​he​tő volt az a ra​ci​o​ná​lis és mí​tosz​el​le​nes, szi​go​rú​an kon​fu​ci​á​nus​ként tet​szel​gő szel​lem, ame​lyet Knecht is meg​is​mert, mert az Idő​sebb Test​vér egy na​pon el​hagy​ta az in​té​ze​tet, noha az szí​ve​sen tar​tot​ta vol​na ott szak​ta​nár​ként, s ván​dor​lás​ra adta a fe​jét, csak ecset​tel, tus​csé​szé​vel s két-há​rom könyv​vel sze​rel​ve föl ma​gát. Az or​szág déli ré​sze​it lá​to​gat​ta, egy​szer itt, más​kor ott ven​dé​ges​ke​dett rend​tár​sa​i​nál, ke​res​te és meg is ta​lál​ta az al​kal​mas he​lyet ter​ve​zett re​me​te​sé​ge szá​má​ra, ko​nok fo​lya​mod​vá​nya​i​val s szó​be​li elő​ter​jesz​té​se​i​vel mind a vi​lá​gi ha​tó​sá​gok​tól, mind a Rend​től ki​vív​ta azt a jo​got, hogy te​le​pes​ként mű​vel​je meg ezt a föl​det, s az​óta ott élt va​la​mi​fé​le szi​go​rú​an ókí​nai mó​don be​ren​de​zett idill​ben; hol meg​mo​so​lyog​ták, mint fél​nó​tás kü​lön​cöt, hol meg af​fé​le szent​ként tisz​tel​ték; bé​kes​ség​ben ön​ma​gá​val és a vi​lág​gal: nap​ja​it me​di​tá​-

ci​ó​val és régi irat​te​ker​csek má​so​lá​sá​val töl​töt​te, ha​csak ép​pen igény​be nem vet​te má​sik mun​ká​ja: ilyen​kor a bam​busz​li​ge​té​ben dol​go​zott, amely gon​do​san te​le​pí​tett kis kí​nai kert​jét óvta az észa​ki szél​től. Hát ide ván​do​rolt el Josef Knecht, gya​kor​ta meg​pi​hen​ve s el​bű​völ​ten a táj​tól, amely a hegy​ség déli há​gó​já​nak meg​má​szá​sa után ké​ken és il​la​to​san pil​lan​tott sze​mé​be, nap​sü​töt​te sző​lő​te​ra​szok​kal, gyí​kok​tól nyüzs​gő bar​na fa​lak​kal, mél​tó​sá​gos gesz​te​nyel​i​ge​tek​kel, a dél​vi​dék és a ma​gas​hegy​ség fű​sze​res ke​ve​ré​ke​ként. Késő dél​után volt, ami​kor a bam​busz​li​get​hez ért; be​lé​pett, s egy fur​csa kert kö​ze​pén ámul​va lá​tott meg egy kí​nai ker​ti há​zat; cso​bo​gó kút, a fa​csö​ve​i​ből csör​ge​de​ző víz egy ka​vi​csos, kö​rül​fa​la​zott me​den​cé​be folyt le, és csak​nem meg​töl​töt​te, ha​sa​dé​ka​i​ban min​den​fé​le zöld nö​vény vert gyö​ke​ret, és csön​des, tisz​ta vi​zé​ben né​hány arany​hal úsz​kált. Kar​csú, erős szá​ru​kon bé​ké​sen és gyön​gé​den ring​tak a bam​busz​nád bó​bi​tái, a gye​pet kő​koc​kák tar​kí​tot​ták, raj​tuk klasszi​kus stí​lus​ban írt fel​ira​tok. Az egyik vi​rág​ágy mel​lől egy szür​kés​sár​ga vá​szon​ru​há​ba öl​tö​zött cin​gár fér​fi emel​ke​dett föl gug​go​lá​sá​ból – vá​ra​ko​zó kék sze​mén szem​üveg​gel –, las​san a lá​to​ga​tó felé in​dult, nem ba​rát​ság​ta​la​nul, de kis​sé suta sze​mé​rem​mel, ahogy a vissza​vo​nul​tan és ma​gá​nyo​san élők oly​kor vi​sel​ked​nek, kér​dőn sze​gez​te te​kin​te​tét Knech​tre, s vár​ta, hogy mit mond. Ő pe​dig – nem ép​pen el​fo​gu​lat​la​nul – azo​kat a kí​nai sza​va​kat mond​ta, ame​lye​ket az üd​vöz​lés​re ki​gon​dolt ma​gá​nak: „A fi​a​tal ta​nít​vány bá​tor​ko​dik tisz​te​le​tét ten​ni az Idő​sebb Test​vér​nél.” – Is​ten hoz​ta a jól ne​velt ven​dé​get – mond​ta az Idő​sebb Test​vér –, egy fi​a​tal kol​lé​gát min​dig szí​ve​sen lá​tok egy csé​sze te​á​ra s egy kis ör​ven​de​tes be​szél​ge​tés​re, és éj​sza​kai szál​lás is akad itt szá​má​ra, ha kí​ván​ja. – Knecht bó​kol​va meg​ha​jolt és kö​szö​ne​tét mon​dott, az​tán be​ve​zet​ték a kis ház​ba, és ott meg​te​áz​tak; majd meg​mu​tat​ták neki a ker​tet, a fel​ira​tos kö​ve​ket, a ta​vat, az arany​ha​la​kat, s azt is meg​tud​ta, mi​lyen idő​sek. Va​cso​rá​ig a len​gő-lo​bo​gó bam​busz​ná​dak közt ül​dö​gél​tek, ud​va​ri​as sza​va​kat vál​tot​tak, ver​se​ket és mon​dá​so​kat idéz​tek a klasszi​ku​sok​tól, a vi​rá​go​kat néz​ték, és él​vez​ték a he​gyek ge​rin​cén ró​zsa​szín​ben ki​hu​nyó esti fényt. Az​tán vissza​tér​tek a ház​ba, az Idő​sebb Test​vér ke​nye​ret és gyü​möl​csöt tá​lalt föl, egy pa​rá​nyi tűz​he​lyen ki​tű​nő rán​tot​tát sü​tött ma​gá​nak és a ven​dég​nek, s ami​kor meg​et​ték, ki​kér​dez​te az egye​te​mi hall​ga​tót lá​to​ga​tá​sa cél​já​ról, né​me​tül, s Knecht is né​me​tül me​sél​te el, ho​gyan ju​tott el ide és mi a kí​ván​sá​ga, tud​ni​il​lik az, hogy ad​dig ma​rad​has​son itt, amed​dig az Idő​sebb Test​vér meg​en​ge​di, és hogy sze​ret​ne a ta​nít​vá​nya len​ni. – Er​ről majd hol​nap be​szé​lünk – mond​ta a re​me​te, és meg​mu​tat​ta a ven​dég fek​he​lyét. Reg​gel az​tán Knecht le​ült a víz​par​ton, néz​te az arany​ha​la​kat, le​te​kin​tett a ho​mály és fény hű​vös kis vi​lá​gá​ba, a va​rá​zso​san já​té​kos szí​nek​re, ahol a sö​tét zöl​des​kék és tin​ta​fe​ke​te víz​ben az arany​ha​lak tes​te rin​gott s hébe-hóba – épp ami​kor úgy lát​szott, hogy az egész vi​lág el​va​rá​zso​ló​dott, örök​re el​szunnyadt s va​la​mi álom​igé​zet​be hul​lott – lá​gyan ru​gal​mas és még​is ijesz​tő moz​du​lat​tal kris​tály- és arany​vil​lá​mo​kat ci​káz​ta​tott át az álom​bé​li ho​má​lyon. Csak né​zett, né​zett le​fe​lé, egy​re el​me​rül​teb​ben, in​kább ál​mo​doz​va, mint el​mél​ked​ve, s ész​re sem vet​te, ami​kor az Idő​sebb Test​vér nesz​te​le​nül ki​jött a ház​ból, meg​állt mö​göt​te, és hossza​san né​ze​get​te ré​ve​de​ző ven​dé​gét. Mi​dőn Knecht vé​gül le​ráz​va ma​gá​ról ré​ve​teg​sé​gét, föl​állt, az idős mes​ter már nem volt ott, de a hang​ja bent​ről ha​ma​ro​san te​áz​ni hív​ta. Rö​vi​den kö​szön​töt​ték egy​mást, teát it​tak, ül​dö​gél​tek, s a reg​gel csend​jén át a kis szö​kő​kút cso​bo​gá​sát, az örök​ké​va​ló​ság me​ló​di​á​ját hall​gat​ták. Az​tán a re​me​te föl​állt, itt-ott tett-vett va​la​mit a sza​bály​ta​la​nul épí​tett szo​bá​ban, köz​ben oly​kor hu​nyo​rog​va né​zett Knech​tre, majd hir​te​len meg​kér​dez​te: – Kész vagy rá, hogy fel​húzd a ci​pő​det, és to​vább ván​do​rolj? Knecht té​to​vá​zott, az​tán így szólt: – Ha úgy kell len​nie, kész va​gyok rá. – És ha úgy es​nék, hogy egy kis ide​ig itt ma​radsz, kész vagy rá, hogy en​ge​del​mes​kedj, és olyan

csön​des légy, mint egy arany​hal? – A diák is​mét igen​lő​en fe​lelt. – Hát jó – mond​ta az Idő​sebb Test​vér. – Ak​kor most ki​ra​kom a pál​ci​ká​kat, és meg​kér​de​zem a jós​je​le​ket. Knecht csak ült ott, nagy tisz​te​let​tel és kí​ván​csi​an fi​gyelt, csönd​ben volt, „mint egy arany​hal”, s köz​ben az öreg egy fa​ku​pá​ból vagy in​kább te​gez​ből ki​emelt egy ma​rok​nyi pál​ci​kát; cic​ka​fark​szá​rak vol​tak; fi​gyel​me​sen meg​szám​lál​ta őket, a kö​teg egy ré​szét vissza​rak​ta az edény​be, egy szá​rat fél​re​tett, a töb​bit két egy​for​ma kö​teg​re osz​tot​ta, az egyi​ket a bal ke​zé​ben tar​tot​ta, a má​sik​ból jobb​ja hosszú, ér​zé​keny uj​ja​i​val pa​rá​nyi kis csok​rocs​ká​kat vett ki, meg​szá​mol​ta, fél​re​rak​ta őket, amíg vé​gül csak né​hány szár ma​radt: eze​ket bal keze két ujja közé szo​rí​tot​ta. Mi​után az egyik nya​lá​bot szer​tar​tá​sos szá​mo​lás után né​hány szál​ra csök​ken​tet​te, a má​sik ke​zé​vel el​vé​gez​te ugyan​ezt a mű​ve​le​tet. Le​tet​te a ki​szá​molt vi​rág​szá​ra​kat, a két kö​te​get, egyi​ket a má​sik után, újra át​néz​te, meg​szá​mol​ta, s a két ujja közé szo​rí​tott két kis szár​ma​ra​dé​kot; uj​jai mind​ezt ta​ka​ré​ko​san, csönd​ben, für​gén vé​gez​ték, úgy tet​szett: az egész va​la​mi tit​kos, szi​go​rú​an sza​bá​lyo​zott, ezer​szer gya​ko​rolt s már vir​tu​óz kész​ség​gé vált ügyes​sé​gi já​ték. Mi​után ezt több​ször is vé​gig​ját​szot​ta, már csak há​rom kis cso​mó vi​rág​szár ma​radt, s ő a szá​rak szá​má​ból va​la​mi je​let ol​va​sott ki, s ezt egy he​gyes ecset​tel egy kis lap​ra fes​tet​te. Most elöl​ről kez​dő​dött az egész bo​nyo​lult fo​lya​mat, a pál​ci​ká​kat két egy​for​ma nya​láb​ra osz​tot​ta, meg​szá​mol​ta, egy-két szá​rat fél​re​tett, má​so​kat az uj​jai közé du​gott, míg vé​gül megint csak há​rom kis cso​mó ma​radt, s ezek ered​mé​nye egy má​so​dik jel lett. Tán​cos moz​du​la​tok​kal, egé​szen halk, szá​raz zör​gés​sel össze-össze​csa​pód​tak a vi​rág​szá​rak, he​lyet vál​toz​tat​tak, cso​kor​rá ala​kul​tak, szét​vál​tak, s újra meg​szá​mol​va, rit​mi​ku​san, kí​sér​te​ti​es biz​ton​ság​gal mo​zog​tak. Min​den fo​lya​mat vé​gén egy je​let írt le az ujj, s vé​gül a po​zi​tív és ne​ga​tív je​lek hat sor​ban áll​tak egy​más fö​lött. A má​gus össze​gyűj​töt​te a vi​rág​szá​ra​kat, s gon​do​san vissza​he​lyez​te őket tar​tó​juk​ba, a gyé​kény​sző​nye​gen gug​golt, s az előt​te lévő pa​pír​la​pon a jós​lat​ke​re​sés ered​mé​nyét néz​te, csönd​ben és hossza​san szem​lél​te. – Ez a „Mong”-jel – mond​ta. – S en​nek a jel​nek a neve: If​jú​ko​ri bal​ga​ság. Fönn a hegy, lent a víz, fönt Gen, lent Kan. A hegy tö​vén fa​kad a for​rás, az if​jú​ság jel​ké​pe. Az íté​let vi​szont így hang​zik: Az ifjú bal​ga​sá​ga si​ke​res. Nem én ke​re​sem a bal​ga if​jút, En​gem ke​res meg ő. Az első jós​jel​nél ki​ok​ta​tom. Ha több​ször kér​dez, már ter​hem​re van. Ha ter​hem​re van, ki sem ok​ta​tom már. Csak a ki​tar​tás se​gít. Knecht fe​szül​ten fi​gyelt, még a lé​leg​ze​tét is vissza​foj​tot​ta. A be​ál​ló csend​ben ön​kén​te​le​nül is mé​lyet só​haj​tott. Nem mert kér​de​zős​köd​ni. De úgy hit​te, érti a dol​got: a bal​ga ifjú ide​ér​ke​zett és itt ma​rad​hat. Még mi​köz​ben ra​bul ej​tet​te és el​bű​völ​te az uj​jak és a vi​rág​szá​rak ki​fi​no​mult báb​já​té​ka, ame​lyet oly so​ká​ig bá​mult, s amely oly ér​zé​ki​en meg​győ​ző volt, noha ér​tel​mét nem le​he​tett ki​ta​lál​ni, már biz​tos volt az ered​mény​ben. A jós​lat el​hang​zott, az ő ja​vá​ra dön​tött. Nem ír​tuk vol​na le ilyen rész​le​te​sen ezt az epi​zó​dot, ha maga Knecht is nem me​sél​te vol​na el oly sok​szor és bi​zo​nyos él​ve​zet​tel a ba​rá​ta​i​nak és ta​nít​vá​nya​i​nak. Most vi​szont tér​jünk vissza tárgy​sze​rű tu​dó​sí​tá​sunk​hoz. Knecht hó​na​po​kig ma​radt ott a bam​busz​li​get​ben, s a cic​ka​fark​szá​rak​kal űzött mes​ter​ke​dést majd​nem olyan tö​ké​le​te​sen meg​ta​nul​ta, mint ta​ní​tó​ja. Az öreg min​den​nap egy órán át gya​ko​rol​-

ta vele a pál​ci​ka​szám​lá​lást, be​ve​zet​te őt a jós​lat​nyelv gram​ma​ti​ká​já​ba és jel​kép​rend​sze​ré​be, gya​ko​rol​tat​ta vele s be​té​ve meg​ta​nul​tat​ta a hat​van​négy jel írá​sát, ősi kom​men​tá​rok​ból ol​va​sott föl neki, s ha épp ki​vé​te​le​sen jó nap​ja volt, el​me​sél​te neki Csu​ang-ce egy-egy tör​té​ne​tét. A ta​nít​vány to​váb​bá meg​ta​nul​ta a kert gon​do​zá​sát, az ecse​tek mo​sá​sát, a tus​fes​ték őr​lé​sét, meg​ta​nult le​vest és teát főz​ni, rő​zsét gyűj​te​ni, az idő​já​rás​ra fi​gyel​ni és ke​zel​ni a kí​nai nap​tárt. Rit​ka kí​sér​le​tei azon​ban, hogy szó​fu​kar be​szél​ge​té​se​ik​be az üveg​gyöngy​já​té​kot s a ze​nét is be​von​ja, tel​je​sen ered​mény​te​le​nek ma​rad​tak, mint​ha egy na​gyot​hal​ló​hoz for​dult vol​na, vagy pe​dig el​né​ző mo​sollyal há​rí​tot​ták el, eset​leg egy szó​lás​mon​dás​sal vá​la​szol​ták meg, így pél​dá​ul: – Sűrű fel​hő, eső nél​kül, avagy – A ne​mes lé​lek ma​ku​lát​lan. – Még​is, ami​kor Knecht egy kis kla​vi​kor​dot ho​za​tott ma​gá​nak Mon​te​port-ból, s na​pon​ként egy órát ját​szott raj​ta, az öreg​nek sem​mi el​len​ve​té​se sem volt. Egy​szer az​tán Knecht be​val​lot​ta ta​ná​rá​nak, sze​ret​ne odá​ig jut​ni, hogy ké​pes le​gyen az I-Ging rend​sze​rét be​épí​te​ni az üveg​gyöngy​já​ték​ba. Az Idő​sebb Test​vér ne​ve​tett. – Hát csak raj​ta! – ki​ál​tott fel. – Majd meg​lá​tod. Egy bá​jos kis bam​busz​ker​tet he​lyez​ni bele a vi​lág​ba, ezt még csak le​het. De azt már na​gyon is kér​dé​ses​nek lá​tom, hogy a ker​tész​nek si​ke​rül​het-e a maga bam​busz​li​ge​té​be be​le​épí​te​ni a vi​lá​got. – Eb​ből ennyi elég. Csak azt em​lít​jük meg, hogy né​hány év​vel ké​sőbb Knecht, ami​kor Wal​dzell​ben már na​gyon nagy​ra be​csült sze​mé​lyi​ség volt, meg​hív​ta az Idő​sebb Test​vért oda ta​ní​tó​nak, de az öreg nem vá​la​szolt a fel​ké​rés​re. Jó​val utóbb Josef Knecht éle​té​nek a bam​busz​li​get​ben töl​tött hó​nap​ja​it nem​csak kü​lö​nö​sen bol​dog idő​szak​ként, ha​nem igen sok​szor „esz​mé​lé​se kez​de​te​ként” jel​le​mez​te, mint ahogy at​tól az idő​től fog​va az „esz​mé​lés” képe is sű​rűb​ben for​dul elő nyi​lat​ko​za​ta​i​ban, ha​son​ló, bár nem tel​je​sen azo​nos je​len​tés​sel, mint elő​ző​leg az „el​hi​va​tás” képe. Gya​nít​ha​tó, hogy ez az „esz​mé​lés” ön​ma​ga min​den​ko​ri is​me​re​tét je​len​ti, és is​me​re​tét an​nak a hely​nek is, ahol a kasz​tá​li​ai s ál​ta​lá​ban az em​be​ri ren​den be​lül állt, de ne​künk úgy tet​szik: a hang​súly mind​in​kább az ön​is​me​ret​re to​ló​dott át, ab​ban az ér​te​lem​ben, hogy Knecht​ben az „esz​mé​lés kez​de​te” óta egy​re job​ban tu​da​to​so​dott sa​ját kü​lön​le​ges, egye​dül​ál​ló hely​ze​té​nek és ren​del​te​té​sé​nek ér​zé​se, s köz​ben a ha​gyo​má​nyos, ál​ta​lá​nos és sa​já​tos kasz​tá​li​ai hi​e​rar​chia ka​te​gó​ri​ái egy​re vi​szony​la​go​sab​bá vál​tak szá​má​ra. Kí​nai ta​nul​má​nyai a bam​busz​li​get​ben idő​zés​sel még ko​ránt​sem fe​je​ződ​tek be, to​vább tar​tot​tak, és Knecht fő​leg a régi kí​nai zene meg​is​me​ré​sé​re tö​re​ke​dett. A régi kí​nai írók mű​ve​i​ben min​de​nütt a zene di​csé​re​té​re buk​kant, mint min​den rend, er​kölcs, szép​ség és egész​ség ős​for​rá​sá​ra, s a ze​né​nek ez a tág és er​köl​csi ér​tel​me​zé​se – a ze​ne​mes​ter jó​vol​tá​ból, aki szin​te en​nek a meg​tes​te​sü​lé​se volt – már rég​óta meg​hitt tu​dá​sa volt. Anél​kül, hogy le​mon​dott vol​na ta​nul​má​nyai alap​ter​vé​ről, ame​lyet Fritz Te​gu​la​ri​us​hoz írt ama le​ve​lé​ből is​me​rünk, nagy​vo​na​lú​an és ener​gi​ku​san tört elő​re min​de​nütt, ahol va​la​mi lé​nye​ge​set szi​ma​tolt, azaz, ahol úgy lát​ta: az esz​mé​lés már meg​kez​dett útja to​vább ve​zet. Az Idő​sebb Test​vér​nél el​töl​tött ta​nu​ló​idő po​zi​tív ered​mé​nye​i​nek egyi​ke az volt, hogy et​től kezd​ve már nem hú​zó​do​zott a vissza​té​rés​től Wal​dzell​be, min​den év​ben részt vett egy-egy ot​ta​ni ma​ga​sabb fokú tan​fo​lya​mon, s anél​kül, hogy va​ló​já​ban tud​ta vol​na, mi​ként is ju​tott idá​ig: a Vi​cus Lu​so​rum​ban ér​dek​lő​dés​sel és el​is​me​rés​sel fi​gyelt sze​mé​lyi​ség​gé vált, az egész já​ték​rend​szer​nek ah​hoz a leg​ben​sőbb és leg​ér​zé​ke​nyebb szer​vé​hez tar​to​zott, a ki​pró​bált já​té​ko​sok​nak ah​hoz a név​te​len cso​port​já​hoz, amely vol​ta​képp a ke​zé​ben tart​ja a já​ték min​den​ko​ri sor​sát vagy leg​alább​is a min​den​ko​ri irá​nyát és di​vat​ját. A já​té​ko​sok​nak ez a cso​port​ja, amely​ből a já​té​k​in​té​ze​tek hi​va​tal​no​kai sem hi​á​nyoz​tak, bár ko​ránt​sem ők vol​tak a hang​adók, fő​leg a já​ték​ar​chí​vum né​hány fél​re​eső, csön​des he​lyi​sé​gé​ben volt ta​lál​ha​tó, já​ték​kri​ti​kai ta​nul​má​nyok​kal fog​lal​ko​zott, har​colt azért, hogy új te​rü​le​te​ket von​ja​nak be a já​ték​ba, vagy épp, hogy eze​ket tá​vol tart​sák tőle, vi​tá​zott bi​zo​nyos foly​ton vál​to​zó íz​lés​irá​nyok​kal – vagy ép​pen ér​de​kük​ben –, ame​lyek fel​buk​kan​tak az üveg​gyöngy​já​ték for​má​já​ban, kül​ső ke​ze​lé​sé​ben, sport​sze​rű​sé​gé​ben; min​den​-

ki, aki itt meg​ho​no​so​dott, a já​ték vir​tuó​za volt, min​den​ki na​gyon jól is​mer​te mind​egyi​kük te​het​sé​gét és sa​já​tos​sá​ga​it, olyan volt ez a hely, mint egy mi​nisz​té​ri​um vagy egy arisz​tok​ra​ta klub kör​nye​ze​te, ahol a hol​nap és a hol​nap​után urai és fe​le​lő​sei ta​lál​koz​nak és is​mer​ked​nek egy​más​sal. Tom​pí​tott, csi​szolt hang​nem ural​ko​dott köz​tük, becs​vá​gyó​ak vol​tak, ha nem is mu​tat​ták ki, s a túl​zá​sig me​nő​en fi​gyel​me​sek és bí​rá​ló​ak. A Vi​cus Lu​so​rum​nak ezt az él​gár​dá​ját, az „után​pót​lást”, Kasz​tá​li​á​ban so​kan, s né​há​nyan az or​szág​ban is, a kasz​tá​li​ai ha​gyo​mány vég​ső ki​vi​rág​zá​sá​nak, egy zár​tan arisz​tok​ra​ti​kus szel​le​mi​ség krém​jé​nek tar​tot​ták, s szá​mos becs​vá​gyó ifjú éve​ken át ál​mo​do​zott róla, hogy egy​szer majd kö​zé​jük tar​toz​has​sék. Má​sok szá​má​ra vi​szont az üveg​gyöngy​já​ték hi​e​rar​chi​á​já​ban ma​ga​sabb mél​tó​sá​go​kat igény​lők​nek ez a vá​lo​ga​tott köre gyű​lö​le​tes és le​süllyedt tár​sa​ság volt, fenn​hé​já​zó sem​mit​te​vők klikk​je, szel​le​me​sen já​té​kos gé​ni​u​szok, akik​nek sem​mi ér​zé​kük sincs az élet​hez és a va​ló​ság​hoz, hety​ke és alap​já​ban véve pi​per​kőc tör​te​tők tár​sa​sá​ga, akik​nek hi​va​tá​sa és éle​tük tar​tal​ma a ját​sza​do​zás, a szel​lem ter​mé​ket​len ön​él​ve​ze​te. Knecht ér​zé​ket​le​nül állt szem​ben mind​két fel​fo​gás​sal; neki mit sem je​len​tett, hogy a hall​ga​tók fe​cse​gé​se cso​da​ál​lat​ként di​csér​te, vagy par​ve​nü​nek és tör​te​tő​nek gú​nyol​ta. Ő csu​pán ta​nul​má​nya​it tar​tot​ta fon​tos​nak, ame​lye​ket most mind be​vont a já​ték kö​ré​be. Ami még fon​tos volt szá​má​ra, ezen​kí​vül ta​lán csak az az egyet​len kér​dés volt, hogy tud​ni​il​lik a já​ték va​ló​ban Kasz​tá​lia leg​főbb ér​té​ke-e, s ér​de​mes-e neki szen​tel​nie az éle​tét? Mert ahogy egy​re job​ban be​le​ját​szot​ta ma​gát a já​ték​tör​vé​nyek és já​ték​le​he​tő​sé​gek mind rej​tet​tebb tit​ka​i​ba, aho​gyan ott​ho​no​sabb lett az ar​chí​vum tar​ka út​vesz​tő​i​ben s a já​ték-jel​kép​rend​szer össze​tett ben​ső vi​lá​gá​ban, ké​te​lyei nem né​mul​tak el fel​tét​le​nül, hi​szen már ben​ső ta​pasz​ta​la​ta volt, hogy hit és ké​tely össze​tar​to​zik, ugyan​úgy té​te​le​zik föl egy​mást, mint a ki- és be​lé​leg​zés, és e já​ték-mik​ro​koz​mosz min​den te​rü​le​tén tör​tént elő​re​lé​pés ter​mé​sze​te​sen csak nö​vel​te lá​tó​ké​pes​sé​gét és ér​zé​keny​sé​gét a já​ték min​den kér​dé​ses ele​me iránt. A bam​busz​li​ge​ti idill ta​lán rö​vid ide​ig meg​nyug​tat​ta vagy fél​re​ve​zet​te; az Idő​sebb Test​vér pél​dá​ja meg​mu​tat​ta neki, hogy mind​eb​ből a kér​dés​tö​meg​ből még​is​csak van kiút, pél​dá​ul, mint ő, kí​na​i​vá le​het az em​ber, el​zár​kóz​hat egy ker​ti sö​vény mögé, s a tö​ké​le​tes​ség igény​te​le​nül szép for​má​já​ban él​het. Ta​lán pü​tha​go​re​us vagy szer​ze​tes és sko​lasz​ti​kus is le​het​ne az em​ber – de ez is csak ki​bú​vó, ke​ve​sek​nek le​het​sé​ges és meg​en​ge​dett le​mon​dás az egye​te​mes​ség​ről, le​mon​dás a má​ról és a hol​nap​ról, va​la​mi tö​ké​le​tes, de el​múlt do​log ked​vé​ért, a me​ne​kü​lés túl​fi​no​mult for​má​ja –, és Knecht már ide​je​ko​rán meg​érez​te, hogy ez nem az ő útja. De hát me​lyik is az ő útja? Azon​kí​vül, hogy nagy te​het​sé​ge volt a ze​né​hez és az üveg​gyöngy​já​ték​hoz, még más erő​ket is ér​zett ma​gá​ban, va​la​mi ben​ső füg​get​len​sé​get, ma​gasz​tos ko​nok​sá​got, amely ugyan nem til​tot​ta vagy ne​he​zí​tet​te meg a szol​gá​la​tát, vi​szont azt kí​ván​ta tőle, hogy csak​is a leg​fel​sőbb Úr​nak szol​gál​jon. És ez az erő, ez a füg​get​len​ség, ez a ko​nok​ság nem csu​pán egyik jel​lem​vo​ná​sa volt, nem​csak be​fe​lé irá​nyult, s ott ha​tott, ha​nem ha​tott kí​vül​re is. Josef Knecht már is​ko​lás éve​i​ben, s fő​leg ab​ban a kor​sza​ká​ban, ami​kor Pli​nio De​sig​no​ri​val ve​tél​ke​dett, gyak​ran ta​pasz​tal​ta, hogy tár​sai kö​zül sok vele egy​ko​rú, de még in​kább fi​a​ta​labb fiú nem​csak sze​re​ti őt és ke​re​si a ba​rát​sá​gát, ha​nem arra is haj​la​mos, hogy el​is​mer​je ural​mát, ta​ná​csot kér​jen tőle, el​fo​gad​ja a be​fo​lyá​sát – s ezt az​óta több​ször is ta​pasz​tal​ta. Na​gyon kel​le​mes és hí​zel​gő is volt ez a ta​pasz​ta​lat, becs​vá​gyá​nak jól​esett, és erő​sí​tet​te ön​tu​da​tát. De volt en​nek a ta​pasz​ta​lat​nak egy má​sik ol​da​la is, sö​tét és fé​lel​mes ol​da​la, mert már ön​ma​gá​ban véve is volt va​la​mi ti​los és gyű​lö​le​tes ab​ban a haj​lam​ban, ahogy le​né​zett azok​ra a tár​sa​i​ra, akik ta​nács​ra, irá​nyí​tás​ra és pél​da​kép​re vágy​tak gyen​ge​sé​gük​ben, aka​rat​hi​á​nyuk​ban és em​be​ri tar​tá​suk​ban, és rá​adá​sul né​ha​nap az a tit​kos vágy is el​fog​ta (leg​alább​is gon​do​lat​ban), hogy en​ge​del​mes rab​szol​gá​i​vá te​gye őket. Ezen​kí​vül a Pli​ni​ó​val töl​tött idő alatt íze​lí​tőt ka​pott be​lő​le, hogy mek​ko​ra fe​le​lős​ség​gel, erő​fe​szí​tés​sel s ben​ső meg​ter​he​lés​sel kell fi​zet​ni azért a csil​lo​gó és rep​re​zen​ta​tív ál​lá​sért; azt is

tud​ta, hogy a ze​ne​mes​ter néha mi​lyen ne​he​zen vi​sel​te el a maga ál​lá​sát. Szép s va​la​mi​képp csá​bí​tó is volt ha​tal​mat gya​ko​rol​ni az em​be​rek fö​lött s má​sok előtt tün​dö​köl​ni, de volt eb​ben dém​ónia és ve​szély is, s a vi​lág​tör​té​ne​lem is olyan ural​ko​dók, ve​ze​tők, fő​moz​ga​tók és pa​ran​cso​lok hé​zag​ta​lan so​rá​ból állt, akik – vég​te​len rit​ka ki​vé​tel​lel – mind​annyi​an szé​pen kezd​ték és rosszul vé​gez​ték, s akik mind – leg​alább​is ál​lí​tó​lag – a jó ked​vé​ért tör​tek a ha​ta​lom​ra, hogy az​tán a ha​ta​lom meg​szál​lott​jai, ká​bult​jai le​gye​nek, s már csak ön​ma​gá​ért sze​res​sék. Knecht​nek ezt a ter​mé​szet​től ka​pott ha​tal​mát az​ál​tal kel​lett meg​szen​tel​nie és üd​vös​sé ten​nie, hogy a hi​e​rar​chia szol​gá​la​tá​ba ál​lí​tot​ta; ezt min​dig ma​gá​tól ér​te​tő​dő​nek tar​tot​ta. De va​jon hol az a hely, ahol erői a leg​job​ban szol​gál​hat​ná​nak, s gyü​möl​csö​ző​ek le​het​né​nek? Az a ké​pes​sé​ge, hogy ma​gá​hoz vonz és töb​bé-ke​vés​bé be​fo​lyá​sol​ni tud má​so​kat, fő​leg a fi​a​ta​lab​ba​kat, ér​té​kes lett vol​na egy ka​to​na​tiszt vagy po​li​ti​kus szá​má​ra, de itt Kasz​tá​li​á​ban en​nek nem volt tere, itt az ilyen ké​pes​sé​gek vol​ta​képp csu​pán a ta​nár​nak s a ne​ve​lő​nek vol​tak hasz​no​sak, s épp erre a te​vé​keny​ség​re Knecht vaj​mi ke​vés vá​gyat ér​zett. Ha min​den csak a sa​ját szán​dé​ka sze​rint ala​kul​na, min​den egyéb​bel szem​ben a füg​get​len tu​dós vagy pe​dig az üveg​gyöngy​já​té​kos éle​tét ré​sze​sí​tet​te vol​na előny​ben. S ez is​mét a régi, kín​zó kér​dés elé ál​lí​tot​ta: va​jon va​ló​ban ez a já​ték a csúcs​pont, va​ló​ban a szel​lem bi​ro​dal​má​nak ki​rály​nő​je? Min​den és min​de​nek el​le​né​re: vé​gül is nem csu​pán já​ték? Iga​zán ér​de​mes a tel​jes oda​adás​ra, élet​hosszig​la​ni szol​gá​lat​ra? Ez a hí​res já​ték egy​kor, több nem​ze​dék​kel ez​előtt a mű​vé​szet va​la​mi​lyen pót​lé​ka​ként kez​dő​dött, és – leg​alább​is so​kan így lát​ták – úton volt afe​lé, hogy las​san​kint va​la​mi​fé​le val​lás​sá vál​jék, a na​gyon fej​lett ér​tel​mű​ek szá​má​ra az össz​pon​to​sí​tás, föl​emel​ke​dés és áhí​tat le​he​tő​sé​gé​vé. Lát​hat​juk, Knecht​ben az esz​té​ti​kum és eti​kum régi tu​sa​ko​dá​sa folyt to​vább. A tel​je​sen soha ki nem mon​dott, de soha egé​szen el nem hall​gat​ha​tó kér​dés ugyan​az volt, ami wal​dzel​li ta​nu​ló​ko​rá​nak ver​se​i​ben itt-ott ho​má​lyo​san és fe​nye​ge​tő​en buk​kant fel – s ez nem​csak az üveg​gyöngy​já​ték​nak szólt, ha​nem ál​ta​lá​ban Kasz​tá​li​á​nak. Épp ab​ban az idő​szak​ban, ami​kor erő​sen szo​ron​gat​ta ez a kér​dés, és ál​má​ban gya​kor​ta vi​tat​ko​zott De​sig​no​ri​val, ak​kor tör​tént, hogy a wal​dzel​li já​té​kos​vá​ros egyik tá​gas ud​va​rán át​ha​lad​va, a háta mö​gött han​go​san a ne​vét ki​ál​tot​ta egy hang, ame​lyet nem is​mert fel rög​tön, noha jól is​mert​nek tet​szett. Ami​kor hát​ra​for​dult, egy hó​ri​hor​gas, kecs​ke​sza​kál​las fi​a​tal​em​bert pil​lan​tott meg, aki vi​ha​ros hév​vel fu​tott felé. Pli​nio volt, s Knecht az em​lé​ke​zés és gyön​géd​ség fel​tó​du​ló me​le​gé​vel szív​ből kö​szön​töt​te. Es​té​re be​szél​tek meg ta​lál​ko​zót. Pli​nio, aki a vi​lá​gi fő​is​ko​lá​kon már ré​gen be​fe​jez​te egye​te​mi ta​nul​má​nya​it, és most hi​va​tal​nok volt, rö​vid idő​re az üveg​gyöngy​já​ték-tan​fo​lyam​ra ér​ke​zett ide, mint ahogy már né​hány év​vel előbb is el​vég​zett egy kurzust. Esti együtt​lé​tük azon​ban rö​vi​de​sen za​var​ba hoz​ta a két ba​rá​tot. Pli​nio itt ven​dég​ta​nu​ló volt, kint​ről jött meg​tűrt mű​ked​ve​lő, aki ugyan nagy buz​ga​lom​mal vett részt a tan​fo​lya​mon, de csak a kí​vül​ál​lók és a já​ték ked​ve​lő​i​nek tan​fo​lya​mán, így a tá​vol​ság túl​sá​go​san nagy volt; most egy szak​ér​tő​vel s be​ava​tot​tal ült szem​közt, aki rá​adá​sul ta​pin​ta​tos vi​sel​ke​dé​sé​vel – s az​zal, hogy olyan elő​zé​ke​nyen vet​te tu​do​má​sul ba​rát​ja ér​dek​lő​dé​sét az üveg​gyöngy​já​ték iránt – azt az ér​zést kel​tet​te ben​ne, hogy ő itt nem kol​lé​ga, ha​nem gyer​mek, s örö​mét egy olyan tu​do​mány pe​rem​te​rü​le​té​ben leli, amely a má​sik​nak min​den ízé​ben meg​hit​ten is​me​rős. Knecht meg​pró​bál​ta el​te​rel​ni a be​szél​ge​tést a já​ték​ról, arra kér​te Pli​ni​ót, be​szél​jen hi​va​ta​lá​ról, mun​ká​já​ról, kin​ti éle​té​ről. Itt vi​szont Josef volt az el​ma​ra​dott és a gyer​mek, aki gya​nút​lan kér​dé​se​ket tett fel, s a má​sik ok​tat​ta ki ta​pin​ta​to​san. Pli​nio jo​gász volt, po​li​ti​kai be​fo​lyás​ra tö​re​ke​dett, épp egy párt​ve​zér lá​nyát ké​szült el​je​gyez​ni, olyan nyel​vet be​szélt, ame​lyet Josef csak fé​lig ér​tett, szá​mos sű​rűn vissza​té​rő ki​fe​je​zés üre​sen csen​gett a fü​lé​ben, vagy leg​alább​is sem​mit sem mon​dott neki. Még​is ész​re​ve​he​tő volt, hogy Pli​nio ott kint a maga vi​lá​gá​ban szá​mít va​la​ki​nek, tá​jé​ko​zott, s nagy​ra törő cél​ki​tű​zé​sei van​nak. De az a két vi​lág, amely ré​gen, tíz év​vel ko​ráb​ban kí​ván​csi​an s nem is ro​kon​szenv nél​kül érint​ke​zett egy​más​sal a

két if​jú​ban, most már össze​bé​kít​he​tet​len s ide​gen volt, sza​ka​dék tá​ton​gott köz​tük. El kel​lett is​mer​ni, hogy ez a vi​lág​fi és po​li​ti​kus bi​zo​nyos mér​té​kig ra​gasz​ko​dott Kasz​tá​li​á​hoz, s sza​bad​sá​gát már má​sod​íz​ben ál​doz​ta az üveg​gyöngy​já​ték​nak; de vé​gül is, gon​dol​ta Josef, ez még​sem sok​kal több, mint​ha ő, Knecht egy na​pon be​ál​lí​ta​na Pli​nio hi​va​ta​li kör​ze​té​be, s kí​ván​csi ven​dég​ként részt ven​ne né​hány bí​ró​sá​gi ülé​sen, meg-meg​mu​tat​tat​na ma​gá​nak egy-két gyá​rat vagy jó​lé​ti in​téz​ményt. Mind​ket​ten csa​ló​dot​tak vol​tak. Knecht úgy ta​lál​ta, hogy haj​da​ni ba​rát​ja el​dur​vult és fe​lü​le​tes​sé vált, De​sig​non vi​szont úgy lát​ta: egy​ko​ri ba​rát​ja na​gyon rá​tar​ti, be​zár​kó​zott sa​ját szel​le​mi​sé​gé​be és ezo​te​ri​ku​má​ba, ön​ma​gá​tól és „sport​já​tól” el​bű​völt va​la​ki lett be​lő​le, „már-csak-szel​lem”, sem​mi más. Köz​ben azért igye​kez​tek meg​ér​te​ni egy​mást, s De​sig​no​ri sok min​den​ről tu​dott me​sél​ni, uta​zá​sa​i​ról Ang​li​á​ban és Dé​len, po​li​ti​kai gyű​lé​sek​ről, a par​la​ment​ről. Egy íz​ben olyas​mit is mon​dott, ami fe​nye​ge​tés​ként vagy in​te​lem​nek hang​zott: – Meg​lá​tod, ha​ma​ro​san nyug​ta​lan idők jön​nek, ta​lán há​bo​rúk, s egy​ál​ta​lán nem le​he​tet​len, hogy a ti egész kasz​tá​li​ai lé​te​tek megint ko​mo​lyan kér​dé​ses​sé vá​lik. – Josef ezt nem vet​te túl​sá​go​san ko​mo​lyan, csak azt kér​dez​te: – És te, Pli​nio? Kasz​tá​lia mel​lett vagy el​le​ne le​szel? – Ó – mond​ta Pli​nio kény​sze​re​dett mo​sollyal –, az én vé​le​mé​nye​met alig​ha kér​de​zik meg majd. Egyéb​ként ter​mé​sze​te​sen Kasz​tá​lia za​var​ta​lan fenn​ma​ra​dá​sa mel​lett va​gyok, kü​lön​ben nem is vol​nék itt. Min​den​eset​re, akár​mi​lyen sze​ré​nyek is az anya​gi igé​nye​i​tek, Kasz​tá​lia elég csi​nos kis összeg​be ke​rül éven​te az or​szág​nak. – Igen – ne​ve​tett Josef –, ez az összeg, ahogy mond​ták ne​kem, kö​rül​be​lül a ti​zed​ré​sze an​nak, amit a há​bo​rús év​szá​zad alatt az or​szág éven​te fegy​ver​re és lő​szer​re köl​tött. Né​hány​szor még ta​lál​koz​tak, s mi​nél job​ban kö​ze​le​dett Pli​nio tan​fo​lya​má​nak be​fe​je​ző​dé​se, an​nál job​ban igye​kez​tek ta​pin​ta​to​sak len​ni egy​más​hoz. De mind a ket​ten meg​könnyeb​bül​tek, ami​kor le​telt az a két-há​rom hét, és Pli​nio el​uta​zott. Ak​ko​ri​ban Tho​mas von der Tra​ve volt az üveg​gyöngy​já​ték-mes​ter, hí​res, vi​lág​lá​tott és ta​pasz​talt fér​fiú, en​ge​dé​keny és a leg​fi​gyel​me​sebb min​den​ki​hez, aki kö​ze​le​dett hoz​zá, a Já​ték ügye​i​ben azon​ban a leg​ébe​reb​ben, asz​ke​ti​ku​san szi​go​rú, nagy mun​kás, s ezt nem is sej​tet​ték azok, akik csu​pán nyil​vá​nos sze​rep​lé​se​i​ből is​mer​ték, pél​dá​ul a dísz​ru​há​já​ban lát​ták a nagy já​té​kok ve​ze​tő​je​ként, vagy a kül​föl​di kö​ve​tek, ha kül​dött​sé​gü​ket fo​gad​ta. Akik meg​szól​ták, azt mond​ták róla, hogy hű​vös, sőt hi​deg észem​ber, a mú​zsák vi​lá​gá​val csu​pán ud​va​ri​as vi​szony​ban van; az üveg​gyöngy​já​ték fi​a​tal és lel​kes sze​rel​me​se​i​től pe​dig időn​kint in​kább el​íté​lő vé​le​mé​nye​ket le​he​tett hal​la​ni róla – té​ves vé​le​mé​nye​ket, mert ha nem is volt ra​jon​gó, s a nagy, nyil​vá​nos já​té​ko​kon le​he​tő​leg nem nyúlt nagy és iz​gal​mat kel​tő té​mák​hoz, ra​gyo​gó​an fel​épí​tett, for​ma​i​lag fe​lül​múl​ha​tat​lan já​té​kai az ér​tők szá​má​ra még​is ar​ról ta​nús​kod​tak, hogy na​gyon is jár​tas a Já​ték vi​lá​gá​nak rej​tett mély​sé​gű kér​dé​se​i​ben. A Mag​is​ter Ludi egy na​pon ma​gá​hoz hí​vat​ta Josef Knech​tet, a la​ká​sá​ban fo​gad​ta, há​zi​kön​tö​sé​ben, és meg​kér​dez​te: le​het​sé​ges vol​na-e és kel​le​mes​nek ta​lál​ná-e, hogy a kö​vet​ke​ző na​pok​ban, min​dig eb​ben az idő​pont​ban, egy fél​órá​ra el​jöj​jön hoz​zá. Knecht még so​ha​sem járt nála egye​dül, cso​dál​koz​va fo​gad​ta a pa​ran​csot. Az​nap a Mes​ter egy ter​je​del​mes kéz​ira​tot tett elé​je, egy ja​vas​la​tot, ame​lyet egy or​go​nis​tá​tól ka​pott; egyi​ke volt az a szám​ta​lan ja​vas​lat​nak, me​lyek fe​lül​vizs​gá​lá​sa a leg​fel​sőbb já​ték​hi​va​tal mun​kái közé tar​to​zott. Több​nyi​re ar​ról van szó ben​nük, hogy ve​gye​nek fel va​la​mi új anya​got az ar​chí​vum​ba. Va​la​ki pél​dá​ul igen ala​po​san fel​dol​goz​ta a mad​ri​gál tör​té​ne​tét, s a stí​lus​fej​lő​dés​ben föl​fe​de​zett egy olyan gör​bét, ame​lyet ze​ne​i​leg és ma​te​ma​ti​ka​i​lag föl​jegy​zett avé​gett, hogy ve​gyék fel a Já​ték szó​kin​csé​be. Va​la​ki meg​vizs​gál​ta Ju​li​us Ca​e​sar la​tin nyel​ve​ze​té​nek rit​mi​kai sa​já​tos​sá​ga​it, s a leg​fel​tű​nőbb egy​be​esé​se​ket ta​lál​ta ben​ne a bi​zán​ci egy​há​zi éne​kek jól is​mert in​ter​val​lum-ku​ta​tá​sá​nak ered​mé​nye​i​vel. Avagy egy ra​jon​gó már megint va​la​mi új szám​misz​ti​kát ta​lált ki a ti​zen​ötö​dik szá​zad

hang​jegy​írá​sá​ra, nem is szól​va a tév​úton járó kí​sér​le​te​zők szen​ve​dé​lyes le​ve​le​i​ről, akik – mond​juk – Goe​the és Spi​no​za ho​ro​szkóp​já​nak össze​ve​té​sé​ből a leg​bá​mu​la​to​sabb kö​vet​kez​te​té​se​ket ké​pe​sek le​von​ni, s gyak​ran igen ta​ka​ros és meg​győ​ző​nek lát​szó, szí​nes geo​met​ri​kus raj​zo​kat is mel​lé​kel​nek le​ve​lük​höz. Knecht buz​gón me​rült bele ebbe a mai elő​ter​jesz​tés​be, hi​szen ilyes​faj​ta ja​vas​la​to​kat már ő is sok​szor for​ga​tott a fe​jé​ben, ha nem küld​te is be őket; hisz min​den gya​kor​ló üveg​gyöngy​já​té​kos a já​ték​te​rü​let ál​lan​dó ki​tá​gí​tá​sá​ról ál​mo​do​zik, amíg az át nem fog​ja az egész vi​lá​got, sőt kép​ze​let​ben vég​re is hajt​ja eze​ket a tá​gí​tá​so​kat, ma​gán-üveg​gyöngy​já​ték-gya​kor​la​ta​i​ban ál​lan​dó​an pró​bál​gat​ja, s a köz​ben eset​leg be​vált újí​tá​sa​it a ma​gán​gya​kor​lat​ból sze​ret​né át​ül​tet​ni a hi​va​ta​los já​ték​ba. A na​gyon fej​lett já​té​ko​sok egyé​ni já​té​ká​nak vol​ta​kép​pe​ni vég​ső, for​té​lyos fi​nom​sá​ga épp ab​ban rej​lik, hogy bár​mely, ob​jek​tív és tör​té​nel​mi ér​té​ke​ket fel​dol​go​zó já​ték​ba ké​pe​sek be​le​ven​ni egé​szen sze​mé​lyes, egy​sze​ri el​kép​ze​lé​se​ket is, mert annyi​ra urai már a já​ték​tör​vé​nyek ki​fe​je​ző, ne​vet adó és for​mát kép​ző erő​i​nek. Egy nagy​ra be​csült bo​ta​ni​kus egy​szer így tré​fál​ko​zott er​ről: „Az üveg​gyöngy​já​ték​ban min​den​nek le​het​sé​ges​nek kell len​nie, még an​nak is, mond​juk, hogy egy nö​vény la​ti​nul tár​sa​log​jon Lin​né úr​ral.” Knecht te​hát se​gí​tett a Mag​is​ter​nek a szó​ban for​gó séma elem​zé​sé​ben; a fél​óra ha​mar el​telt, s ő más​nap pon​to​san be​ál​lí​tott, és két hé​ten át na​pon​ta oda​ment, hogy egy fél​órá​ig ket​tes​ben dol​goz​zék a Mag​is​ter Lu​di​val. Már az első na​pok​ban fel​tűnt neki, hogy a Mes​ter gon​do​san, ele​jé​től a vé​gé​ig kri​ti​ka​i​lag át​né​zet​te vele az egé​szen si​lány be​ad​vá​nyo​kat is, ame​lyek​ről már az első vizs​gá​ló​dó pil​lan​tás is meg​ál​la​pít​hat​ta, hogy hasz​nál​ha​tat​la​nok. Knecht cso​dál​ko​zott, hogy a Mes​ter​nek van erre ide​je, s las​sacs​kán ész​re​vet​te, itt nem ar​ról van szó, hogy ő szol​gá​la​tot tesz a Mes​ter​nek, s le​vesz a vál​lá​ról egy kis mun​kát, ha​nem hogy ez a mun​ka – bár ön​ma​gá​ban véve szük​sé​ges – el​ső​sor​ban még​is​csak al​ka​lom a Mes​ter​nek, hogy őt, a fi​a​tal be​ava​tot​tat a leg​ta​pin​ta​to​sabb mó​don na​gyon gon​do​san vizs​gáz​tas​sa. Va​la​mi tör​tént vele, va​la​mi ha​son​ló, mint egy​kor gyer​mek​ko​rá​ban a ze​ne​mes​ter meg​je​le​né​se​kor; s ezt most egy​sze​ri​ben ész​re​vet​te tár​sai vi​sel​ke​dé​sén is: fé​lén​kebb, tar​tóz​ko​dóbb, oly​kor iro​ni​ku​san tisz​te​let​tu​dóbb lett a ma​ga​tar​tá​suk vele szem​ben; va​la​mi ké​szü​lő​ben volt, érez​te, csak épp ke​vés​bé volt ez bol​do​gí​tó ér​zés, mint haj​da​nán. Leg​utol​só ülé​se​zé​sük után az üveg​gyöngy​já​ték-mes​ter kis​sé emelt, ud​va​ri​as han​gon, a maga na​gyon pon​to​san hang​sú​lyo​zó nyel​vén, min​den ün​ne​pé​lyes​ség nél​kül azt mond​ta: – Jól van, hol​nap már nem kell el​jön​nöd, fog​la​la​tos​sá​gun​kat pil​la​nat​nyi​lag be​fe​jez​tük, ha​ma​ro​san per​sze újra kény​te​len le​szek fá​rasz​ta​ni té​ged. Na​gyon kö​szö​nöm a se​gít​sé​ge​det, ér​té​kes volt szá​mom​ra. Kü​lön​ben úgy vé​lem: most már in​dít​vá​nyoz​nod kel​le​ne, hogy föl​ve​gye​nek a Rend​be; nem üt​kö​zöl ne​héz​ség​be, én már ér​te​sí​tet​tem a Rend elöl​já​ró​sá​gát. Egyet​ér​tesz ez​zel? – Az​tán fel​állt és hoz​zá​tet​te: – Mel​les​leg még egy szót; mint fi​a​tal ko​rá​ban a leg​több jó üveg​gyöngy​já​té​kos, va​ló​szí​nű​leg te is haj​la​mos vagy rá al​ka​lom​ad​tán, hogy já​té​kun​kat a böl​csel​ke​dés va​la​mi​fé​le esz​kö​ze​ként hasz​náld. Pusz​tán az én sza​va​im eb​ből nem gyó​gyí​ta​nak ki, még​is meg​mon​dom: fi​lo​zo​fál​ni csak​is a tör​vé​nyes esz​kö​zök​kel, a fi​lo​zó​fia esz​kö​ze​i​vel sza​bad. A mi já​té​kunk azon​ban nem fi​lo​zó​fia, nem is val​lás, ha​nem egy sa​já​tos tu​do​mány​szak, s jel​le​gé​ben leg​in​kább a mű​vé​szet​tel ro​kon, sui ge​ne​ris mű​vé​szet. Előbb​re ju​tunk, ha eh​hez tart​juk ma​gun​kat, mint ha csu​pán száz ku​darc után lát​juk be. Kant, a fi​lo​zó​fus – ma már ke​vés​sé is​me​rik, pe​dig el​ső​ran​gú ko​po​nya volt –, a teo​ló​gi​ai böl​csel​ke​dés​ről azt mond​ta: „agy​ré​mek va​rázs​lám​pá​ja”. Nem sza​bad a mi üveg​gyöngy​já​té​kunk​ból ezt csi​nál​nunk. Josef meg​le​pő​dött, s foj​tott iz​gal​má​ban szin​te nem is hal​lot​ta ezt az utób​bi in​tel​met. Vil​lám​gyor​san ci​ká​zott át raj​ta: ezek a sza​vak sza​bad​sá​ga vé​gét je​len​tik, ta​nu​ló​éve​i​nek le​zá​rá​sát, fel​vé​te​lét a Rend​be s ha​ma​ros be​so​rol​ta​tá​sát a hi​e​rar​chi​á​ba. Mély meg​haj​lás​sal mon​dott kö​szö​ne​tét, s azon​nal el is ment a

Rend wal​dzel​li kan​cel​lá​ri​á​já​ra, ahol már csak​ugyan ott ta​lál​ta ne​vét az újon​nan föl​ve​en​dők jegy​zé​ké​ben. Mint min​den vele egy fo​ko​za​ton álló egye​te​mis​ta, már meg​le​he​tő​sen jól is​mer​te a Rend sza​bály​za​tát, s em​lé​ke​zett arra a ren​del​ke​zés​re, hogy a Rend min​den olyan tag​ja, aki ma​ga​sabb ran​gú hi​va​ta​li ál​lást tölt be, jo​go​sult a fel​vé​tel vég​re​haj​tá​sá​ra. Azt kér​te te​hát, hogy a szer​tar​tást a ze​ne​mes​ter vé​gez​ze el, iga​zo​lást és rö​vid sza​bad​sá​got ka​pott, s más​nap el​uta​zott párt​fo​gó​já​hoz és ba​rát​já​hoz Mon​te​port-ba. A tisz​te​let​re mél​tó öreg​úr kis​sé gyen​gél​ke​dett, de öröm​mel üd​vö​zöl​te őt. – A leg​jobb​kor jöt​tél – mond​ta az öreg. – Rö​vi​de​sen nem len​nék már il​le​té​kes rá, hogy mint fi​a​tal test​vért föl​ve​gye​lek a Rend​be. Ép​pen le aka​rok mon​da​ni a hi​va​ta​lom​ról, már bele is egyez​tek el​bo​csá​tá​som​ba. Maga a szer​tar​tás egy​sze​rű volt. A kö​vet​ke​ző na​pon a ze​ne​mes​ter, ahogy az alap​sza​bá​lyok meg​kí​ván​ták, két rend​ta​got hí​vott meg ta​nú​ként, Knecht pe​dig elő​ző​leg meg​kap​ta a Rend sza​bály​za​tá​nak egyik mon​da​tát, me​di​tá​ci​ós gya​kor​lat​ként. A mon​dat így hang​zott: „Ha a fel​ső Ha​tó​ság hi​va​talt bíz rád, tud​nod kell: a hi​va​ta​lok lép​cső​fo​ka​in min​den föl​fe​lé há​gás nem egy-egy lé​pés a sza​bad​ság​ba, ha​nem kö​tött​ség​be lé​pés. Mi​nél ma​ga​sabb a hi​va​tal, an​nál mé​lyebb a kö​tött​ség. Mi​nél na​gyobb a hi​va​ta​li ha​ta​lom, an​nál szi​go​rúbb a szol​gá​lat. Mi​nél erő​sebb a sze​mé​lyi​ség, an​nál ti​lo​sabb az ön​kény.” Ez​tán össze​gyűl​tek a Mag​is​ter ze​ne​szo​bá​já​ban, ugyan​ott, ahol haj​dan Knecht az első be​ve​ze​tést kap​ta a me​di​tá​lás mű​vé​sze​té​be; a Mes​ter fel​szó​lí​tot​ta a föl​ava​tan​dót: en​nek az órá​nak a meg​ün​nep​lé​se​képp játsszon el egy ko​rál-elő​já​té​kot Bach​tól, majd az egyik tanú fel​ol​vas​ta a Rend sza​bály​za​tá​nak rö​vi​dí​tett vál​to​za​tát, s maga a ze​ne​mes​ter tet​te fel a szer​tar​tá​sos kér​dé​se​ket ifjú ba​rát​já​nak, s meg​hall​gat​ta fo​ga​da​lom​té​te​lét. A ze​ne​mes​ter még egy órát szen​telt neki, együtt ül​dö​gél​tek a kert​ben, s a Mes​ter ba​rá​ti út​mu​ta​tás​sal lát​ta el: mi​lyen ér​te​lem​ben te​gye ma​gá​é​vá a Rend elő​írá​sa​it, s ho​gyan él​jen ezen el​vek sze​rint. – Szép do​log – mond​ta –, hogy te, ab​ban a pil​la​nat​ban, ami​kor én fél​re​ál​lok, be​töl​tőd a hé​za​got, olyan ez, mint​ha egy fiam vol​na, aki a jö​vő​ben he​lyet​tem is meg​áll​ja a he​lyét. – S ami​kor Josef ar​cán szo​mo​rú​sá​got lá​tott: – Nos, ne bú​sulj, én sem va​gyok bá​na​tos. Na​gyon el​fá​rad​tam, s örü​lök a pi​he​nés​nek, ame​lyet még él​vez​ni aka​rok, s amely​nek az él​ve​ze​té​ben, re​mé​lem, te is gyak​ran részt ve​szel majd. S ha leg​kö​ze​lebb ta​lál​kozunk, ak​kor te​gez​zél. Ezt nem ajánl​hat​tam föl ne​ked, amíg hi​va​tal​ban vol​tam. – S az​zal a szí​vet me​len​ge​tő mo​sollyal bo​csá​tot​ta el őt, ame​lyet Josef már húsz év óta is​mert. Knecht sür​gő​sen vissza​tért Wal​dzell​be, mert ott csak há​rom​na​pi sza​bad​sá​got ka​pott. Alig​hogy vissza​tért, már​is hí​vat​ta a Mag​is​ter Ludi, aki kol​le​gi​á​lis de​rű​vel fo​gad​ta, s sze​ren​csét kí​vánt neki a Rend​be tör​tént fel​vé​te​lé​hez. – Hogy vég​ér​vé​nye​sen kol​lé​gák és mun​ka​tár​sak le​gyünk – foly​tat​ta –, ah​hoz már csak az hi​ány​zik, hogy egy meg​ha​tá​ro​zott hely​re osszunk be szer​ve​ze​tünk​ben. – Josef kis​sé meg​ret​tent. Most hát el​ve​szí​ti sza​bad​sá​gát. – Ó – mond​ta té​to​ván –, re​mé​lem, va​la​mi sze​rény he​lyen is hasz​no​mat ve​he​tik majd. De hogy be​vall​jam ön​nek, én per​sze azt re​mél​tem, hogy még egy ide​ig sza​bad ta​nul​má​nyo​kat foly​tat​ha​tok. – A Mag​is​ter okos, kis​sé iro​ni​kus mo​sollyal a sze​me közé né​zett. – Egy ide​ig, mon​dod te, de med​dig? – Knecht za​var​tan ne​ve​tett. – Iga​zán nem tu​dom. – Gon​dol​tam – bó​lin​tott a Mes​ter –, te még az egye​te​mi nyel​vet be​szé​led, és egye​te​mi fo​gal​mak​ban gon​dol​ko​dok Josef Knecht, s ez rend​ben is van, de nem​so​ká​ra egy​ál​ta​lán nem lesz rend​jén való, mert ne​künk szük​sé​günk van rád. Tu​dod, hogy ké​sőbb is, még ha​tó​sá​gunk leg​föl​sőbb hi​va​ta​la​i​ban is kap​hatsz sza​bad​sá​got ta​nul​má​nyi cé​lok​ra, ha meg tu​dod győz​ni a ha​tó​sá​got ezek​nek a ta​nul​má​nyok​nak az ér​té​ké​ről; elő​döm és ta​ní​tóm pél​dá​ul még Mag​is​ter Lu​di​ként s öreg ko​rá​ban is kért és ka​pott egy tel​jes év sza​bad​sá​got lon​do​ni ar​chí​vum-ku​ta​tá​sa​i​ra. Sza​bad​sá​gát azon​ban nem „egy idő​re”, ha​nem meg​ha​tá​ro​zott szá​-

mú hó​nap​ra, hét​re, nap​ra kap​ta. Ez​zel a jö​vő​ben szá​mol​nod kell. És most egy aján​la​tot te​szek ne​ked; szük​sé​günk van egy fe​le​lős fér​fi​ra, akit kö​rün​kön kí​vül még nem is​mer​nek; kü​lön​le​ges küld​te​tés​ről van szó. A meg​bí​za​tás a kö​vet​ke​ző volt: a ma​ria​fel​si ben​cés ko​los​tor, az or​szág leg​ré​geb​bi mű​ve​lő​dé​si in​téz​mé​nye​i​nek egyi​ke, amely ba​rá​ti kap​cso​la​to​kat tar​tott fenn Kasz​tá​li​á​val, ne​ve​ze​te​sen év​ti​ze​dek óta híve volt az üveg​gyöngy​já​ték​nak, azt kér​te, hogy bi​zo​nyos idő​re en​ged​je​nek át ne​kik egy fi​a​tal ta​nárt, aki be​ve​zet​né őket a Já​ték​ba, s egy​út​tal ösz​tön​zést is ad​hat​na a ko​los​tor né​hány elő​re​ha​la​dott já​té​ko​sá​nak; s a Mag​is​ter vá​lasz​tá​sa Josef Knech​tre esett. Ezért vizs​gáz​tat​ta őt olyan kö​rül​te​kin​tő​en, ezért si​et​tet​te be​lé​pé​sét a Rend​be.

KÉT REND Knecht most szá​mos vo​nat​ko​zás​ban megint ha​son​ló hely​zet​be ke​rült, mint egy​kor gim​na​zis​ta ko​rá​ban a ze​ne​mes​ter lá​to​ga​tá​sa után. Hogy ma​ria​fel​si ki​kül​de​té​se kü​lö​nös ki​tün​te​tés és a hi​e​rar​chia rang​lét​rá​ján az első iga​zi lé​pés föl​fe​lé, erre Josef nem​igen gon​dolt; azon​ban im​már még​is​csak ki​nyíl​tabb szem​mel, mint ak​kor, vi​lá​go​san ki​ol​vas​hat​ta tár​sai ma​ga​tar​tá​sá​ból és vi​sel​ke​dé​sé​ből. Ha egy idő óta a leg​jobb üveg​gyöngy​já​té​ko​sok közt is azok leg​ben​sőbb kö​ré​be tar​to​zott, most a rend​kí​vü​li meg​bí​za​tás ré​vén min​den​ki sze​mé​ben az kü​lön​böz​tet​te meg, hogy fö​löt​te​sei fi​gyel​nek rá, és igény​be akar​ják ven​ni szol​gá​la​tát. Teg​na​pi paj​tá​sai s a vele együtt tö​rek​vők nem hú​zód​tak ugyan el tőle, nem vol​tak ba​rát​ság​ta​la​nok hoz​zá, hi​szen eb​ben a na​gyon arisz​tok​ra​ti​kus kör​ben túl​sá​go​san is ud​va​ri​as mo​dor dí​vott, de va​la​mi​fé​le tá​vol​ság ik​ta​tó​dott kö​zé​jük; a teg​na​pi paj​tás​ból hol​nap​után​ra elöl​já​ró le​he​tett, s en​nek a kör​nek a tag​jai köl​csö​nös vi​szo​nyuk​ban a leg​fi​no​mabb rez​dü​lé​sek​kel je​lez​ték és fe​jez​ték ki az ilyen fo​ko​za​to​kat és meg​kü​lön​böz​te​té​se​ket. Ki​vé​tel volt Fritz Te​gu​la​ri​us, akit Fer​ro​mon​tén kí​vül bíz​vást ne​vez​he​tünk a leg​hí​vebb ba​rát​nak Josef Knecht éle​té​ben. Ez az adott​sá​ga​it te​kint​ve igen nagy​ra hi​va​tott, de be​te​ges​ke​dé​se, egyen​súlyés ön​bi​za​lom​hi​á​nya foly​tán sú​lyo​san gát​lá​sos fér​fi egy​idős volt vele, te​hát ami​kor Josefet fel​vet​ték a Rend​be, nagy​já​ból har​minc​négy éves; kö​rül​be​lül tíz év​vel az​előtt egy üveg​gyöngy​já​ték-tan​fo​lya​mon ta​lál​koz​tak elő​ször, és Knecht már ak​kor érez​te, mennyi​re von​zó​dik hoz​zá ez a csön​des és kis​sé mé​la​bús fi​a​tal​em​ber. Már ak​ko​ri​ban is, jól​le​het ön​tu​dat​la​nul, ki​vá​ló szi​ma​ta lé​vén az em​be​rek​hez, meg​érez​te en​nek a sze​re​tet​nek a sa​já​tos jel​le​gét; fel​tét​len oda​adás​ra és alá​ren​delt​ség​re kész ba​rát​ság és tisz​te​let volt ez, szin​te val​lá​sos ra​jon​gás iz​zott ben​ne, de a lé​lek elő​ke​lő​sé​ge s a ben​ső tra​gi​kum​nak va​la​mi sej​tel​mes ér​zé​se ár​nyal​ta és tar​tot​ta kor​dá​ban. Ak​kor még a De​sig​no​ri-kor​szak​tól meg​ren​dült, ér​zé​keny, sőt bi​zal​mat​lan​ná vált Knecht kö​vet​ke​ze​tes szi​gor​ral tar​tot​ta tá​vol ma​gát et​től a Te​gu​la​ri​us​tól, noha maga is von​zó​dott ér​de​kes és rend​kí​vü​li tár​sá​hoz. Jel​lem​zé​sül ik​tas​sunk be ide egy la​pot Knecht tit​kos hi​va​ta​li fel​jegy​zé​se​i​ből, ame​lye​ket évek​kel ké​sőbb a leg​föl​sőbb ha​tó​ság ki​zá​ró​la​gos hasz​ná​la​tá​ra ve​ze​tett. Ezt írta: „Te​gu​la​ri​us. A je​len​tés író​já​nak sze​mé​lyes ba​rát​ja. Ke​uper​he​im​ben több tárgy​ban is ki​vá​ló ta​nu​ló, jó óko​ri fi​lo​ló​gus, na​gyon ér​dek​li a fi​lo​zó​fia, Leib​niz​cel, Bol​za​nó​val, ké​sőbb Pla​tón​nál fog​lal​ko​zott. A leg​te​het​sé​ge​sebb, leg​ra​gyo​góbb üveg​gyöngy​já​té​kos, akit is​me​rek. Ő le​het​ne az ele​ve ki​vá​lasz​tott Mag​is​ter Ludi, ha – s ez össze​függ gyön​ge egész​sé​gé​vel – jel​le​me foly​tán nem vol​na erre tel​je​sen al​kal​mat​lan. T.-nak so​ha​sem sza​bad ve​ze​tő, rep​re​zen​ta​tív vagy szer​ve​zői ál​lás​ba jut​nia, ez neki is, a hi​va​tal​nak is sze​ren​csét​len​sé​ge len​ne. Hi​á​nyos​sá​ga tes​ti​leg de​presszi​ós ál​la​po​tok​ban, idő​sza​kos ál​mat​lan​ság​ban és ide​gi ere​de​tű fá​já​sok​ban, lel​ki​leg oly​kor mé​la​bú​ban nyil​vá​nul meg; ilyen​kor he​ve​sen kí​ván​ja a ma​gányt, fél a kö​te​les​sé​gek​től, a fe​le​lős​ség​től, gya​nít​ha​tó​lag ön​gyil​kos​ság​ra is gon​dol. Ez a sú​lyo​san ve​szé​lyez​te​tett em​ber me​di​tá​ci​ói és nagy ön​fe​gyel​me se​gít​sé​gé​vel olyan de​re​ka​san tart​ja ma​gát, hogy kör​nye​ze​té​ben a leg​töb​ben nem is sej​tik, mi​lyen sú​lyo​san szen​ved, és csu​pán nagy fél​szeg​sé​gét és zár​kó​zott​sá​gát ve​szik ész​re. T. te​hát saj​nos ma​ga​sabb hi​va​ta​lok ve​ze​té​sé​re nem al​kal​mas, a Vi​cus Lu​so​rum​nak vi​szont még​is ékes​sé​ge, pó​tol​ha​tat​lan kin​cse. Já​té​kunk tech​ni​ká​já​nak olyan tö​ké​le​te​sen ura, mint egy nagy ze​nész a hang​sze​ré​nek, vak​tá​ban is el​ta​lál​ja a leg​fi​no​mabb ár​nya​la​tot, és ta​nár​ként sem meg​ve​ten​dő. A fel​sőbb és leg​föl​ső fo​ko​za​tú is​mét​lő​tan​fo​lya​mo​kon – az al​sóbb ta​go​za​tok​ban kár vol​na fog​lal​koz​tat​ni – nél​kü​le alig​ha tud​nék bol​do​gul​ni; ahogy a fi​a​ta​lok pró​ba​já​té​ka​it elem​zi, so​sem bá​tor​ta​la​nít​va el őket, ahogy át​lát a szi​tán, ha mes​ter​ked​nek, s té​ved​he​tet​le​nül fel​is​mer és le​-

lep​lez min​den után​zást vagy pusz​tán dí​szí​tő ele​met, ahogy egy jól meg​ala​po​zott, de még bi​zony​ta​lan és rosszul kom​po​nált já​ték hi​ba​for​rá​sa​it meg​ta​lál​ja, és ma​ku​lát​lan bonc​ta​ni pre​pa​rá​tum​ként fel​mu​tat​ja, az va​la​mi egé​szen egye​dül​ál​ló. El​ső​sor​ban ez a meg​vesz​te​get​he​tet​len éles​lá​tás az elem​zés​ben és ja​ví​tás​ban biz​to​sít​ja szá​má​ra ta​nít​vá​nyai és kol​lé​gái tisz​te​le​tét, amely egyéb​ként bi​zony​ta​lan és vál​to​zé​kony, fél​sze​gen fé​lénk fel​lé​pé​se foly​tán na​gyon is kér​dé​ses​sé vál​nék. Sze​ret​ném egy pél​dá​val meg​vi​lá​gí​ta​ni, amit az üveg​gyöngy​já​té​kos T. egé​szen pá​rat​lan zse​ni​a​li​tá​sá​ról mond​tam. Ba​rát​sá​gunk első ide​jé​ben, ami​kor a tan​fo​lya​mo​kon már nem sok tech​ni​kai ta​nul​ni​va​lót ta​lál​tunk, egy kü​lö​nö​sen meg​hitt órá​ban be​pil​lan​tást en​ge​dett ne​kem né​hány ak​ko​ri​ban kom​po​nált já​té​ká​ba. Már első pil​lan​tás​ra is lát​tam, mi​lyen ra​gyo​gó le​le​mé​nyes​ség van ben​nük, s hogy va​la​mi​képp új​sze​rű​ek, és a stí​lu​suk is ere​de​ti, el​kér​tem te​hát tőle ta​nul​má​nyo​zás​ra a fel​jegy​zett váz​la​to​kat, s ezek​ben a já​ték​kom​po​zí​ci​ók​ban iga​zi köl​te​mé​nyek​re lel​tem, va​la​mi olyan bá​mu​la​tos​ra és sa​ját​sze​rű​re, hogy er​ről itt, azt hi​szem, nem hall​gat​ha​tok. Ezek a já​té​kok tisz​tán mo​no​lóg​szer​ke​ze​tű kis drá​mák vol​tak, s tö​ké​le​tes ön​arc​kép​ként tük​röz​ték szer​ző​jük egyé​ni, épp​annyi​ra ve​szé​lyez​te​tett, mint zse​ni​á​lis szel​le​mi éle​tét. Nem​csak dia​lek​ti​kus kon​cert és küz​de​lem folyt a kü​lön​fé​le té​mák és té​ma​cso​por​tok közt, ame​lyek​re a já​ték épült, s ame​lyek​nek a sor​rend​je és szem​be​ál​lí​tá​sa na​gyon szel​le​mes volt, ha​nem az el​len​té​tes han​gok egy​ség​be fog​la​lá​sa és har​mo​ni​zá​lá​sa sem ve​ze​tett a meg​szo​kott, klasszi​kus mó​don a vég​ki​fej​let​hez; eb​ben a har​mo​ni​zá​lás​ban so​ro​za​tos tö​ré​sek vol​tak, min​den al​ka​lom​mal meg​sza​kadt, szin​te ki​me​rül​tén és két​ség​be​es​ve tor​pant meg a fel​ol​dás előtt, s kér​dés​ben és ké​tely​ben csen​gett ki. Ez​ál​tal a já​té​kok nem csu​pán fel​zak​la​tó s tu​do​má​som sze​rint ed​dig még so​sem volt me​rész kro​ma​ti​kát kap​tak, ha​nem egé​szük​ben is va​la​mi tra​gi​kus két​ke​dés és le​mon​dás ki​fe​je​zé​sé​vé vál​tak, kép​sze​rű rög​zí​té​sé​vé min​den szel​le​mi erő​fe​szí​tés kér​dé​ses vol​tá​nak. Szel​le​mi​sé​gük​ben, va​la​mint já​ték​tech​ni​kai kal​lig​rá​fi​á​juk​ban és tö​ké​le​tes​sé​gük​ben még​is oly rend​kí​vü​li​en szé​pek vol​tak, hogy sír​ni le​he​tett vol​na raj​tuk. E já​té​kok mind​egyi​ke oly ben​ső​sé​ge​sen és ko​mo​lyan tö​re​ke​dett a meg​ol​dás​ra, s vé​gül oly ne​mes le​mon​dás​sal tett le róla, hogy a min​den szép​ben ben​ne rej​lő mú​lan​dó​ság s a min​den ma​gasz​tos szel​le​mi cél​ban vé​gül is ott rej​lő kér​dé​ses​ség tö​ké​le​tes elé​gi​á​ja lett be​lő​le. – Item, Te​gu​la​ri​ust, ha túl​él en​gem, vagy ha le​jár hi​va​ta​li meg​bí​za​tá​som, na​gyon fi​nom, drá​ga, de ve​szé​lyez​te​tett ér​ték​ként ajánl​ha​tom fi​gyel​mük​be. Na​gyon nagy sza​bad​sá​got kell él​vez​nie, a Já​ték min​den fon​tos kér​dé​sé​ben meg kell hall​gat​ni a ta​ná​csát. De a ta​nu​ló​kat so​ha​se bíz​zák ki​zá​ró​lag az ő ve​ze​té​sé​re.” Ez a fi​gye​lem​re mél​tó fér​fi az évek so​rán va​ló​ban Knecht ba​rát​ja lett. Meg​ha​tó oda​adást ta​nú​sí​tott Knecht iránt, aki​ben – szel​le​mén kí​vül – va​la​hogy ural​ko​dó ter​mé​sze​tét is cso​dál​ta, és amit Knech​tről tu​dunk, ab​ból sok min​dent ő ha​gyo​má​nyo​zott ránk. A fi​a​ta​labb üveg​gyöngy​já​té​ko​sok kö​ré​ben, a leg​szű​kebb kör​ben ta​lán ő volt az egyet​len, aki nem iri​gyel​te ba​rát​ját a meg​bí​za​tá​sa mi​att, s az egyet​len, aki​nek Josef el​szó​lít​ta​tá​sa bi​zony​ta​lan idő​re – mély​sé​ges, csak​nem tűr​he​tet​len fáj​dal​mat és vesz​te​sé​get je​len​tett. Maga Josef, mi​helyt le​gyűr​te azt a bi​zo​nyos ré​mü​le​tét sze​re​tett sza​bad​sá​ga hir​te​len el​vesz​té​se mi​att, ör​ven​de​tes​nek érez​te az új hely​ze​tet, ked​ve tá​madt az uta​zás​hoz, ked​ve a te​vé​keny​ség​hez, s kí​ván​csi is volt arra az ide​gen vi​lág​ra, aho​vá küld​ték. Egyéb​ként a Rend fi​a​tal tag​ját nem is en​ged​ték el csak úgy seb​ti​ben Ma​ria​fels​be; előbb há​rom hét​re be​ren​del​ték a „rend​őr​ség​hez”. Így hív​ták az egye​te​mis​ták a Ne​ve​lé​si Ha​tó​ság szer​ve​ze​té​nek azt a kis cso​port​ját, ame​lyet po​li​ti​kai ügy​osz​tály​nak vagy kül​ügy​mi​nisz​té​ri​um​nak is hív​hat​nánk, ha ez az el​ne​ve​zés nem vol​na né​mi​képp nagy​zo​lás ilyen kis ügye​ket il​le​tő​en. Itt is​mer​tet​ték vele azo​kat a ma​ga​tar​tá​si sza​bá​lyo​kat, ame​lye​ket a rend​ta​gok​nak be kell tar​ta​ni​uk, ha oda​kint, a vi​lág​ban tar​tóz​kod​nak, s a hi​va​ta​li fő​nö​ke, Du​bo​is úr, csak​nem min​den​nap sze​mé​lye​sen egy tel​jes órát szen​telt Josef​nek. Ez a lel​ki​is​me​re​tes fér​fiú ugyan​is ag​gá​lyos​nak lát​ta,

hogy egy pró​bá​lat​lan s a vi​lág​ban tel​je​sen já​rat​lan em​bert küld​je​nek ki ilyen kül​ső poszt​ra; nem is pa​lás​tol​ta el, hogy hely​te​le​ní​ti az üveg​gyöngy​já​ték-mes​ter dön​té​sét, s két​sze​res buz​ga​lom​mal fá​ra​do​zott azon, hogy ba​rá​ti gond​dal vi​lá​go​sít​sa fel a fi​a​tal rend​ta​got a kin​ti vi​lág ve​szé​lye​i​ről s le​küz​dé​sük hat​ha​tós esz​kö​ze​i​ről. S az elöl​já​ró atyai tö​rő​dé​se, be​csü​le​tes érzü​le​te oly sze​ren​csé​sen ta​lál​ko​zott a fi​a​tal​em​ber kész​sé​ges ta​nul​ni vá​gyá​sá​val, hogy eze​ken az órá​kon, ami​kor a vi​lág​gal való érint​ke​zés sza​bá​lya​i​ba ve​zet​te be Josef Knech​tet, ta​ní​tó​ja iga​zán meg​sze​ret​te őt, s vé​gül is meg​nyu​god​va és tel​jes bi​za​lom​mal bo​csát​hat​ta kül​de​té​se út​já​ra. Sőt, in​kább jó​in​du​la​ta je​lé​ül, mint​sem po​li​ti​kai cél​ból, meg​pró​bált egy meg​bí​zást is adni neki. Du​bo​is úr, úgy is, mint Kasz​tá​lia ke​vés szá​mú „po​li​ti​ku​sa​i​nak” egyi​ke, a hi​va​tal​no​kok​nak abba a na​gyon kis cso​port​já​ba tar​to​zott, akik jó​részt Kasz​tá​lia ál​lam​jo​gi és gaz​da​sá​gi fenn​ma​ra​dá​sá​nak, a kül​vi​lág​hoz való vi​szo​nyá​nak és füg​get​len​sé​gé​nek szen​tel​ték gon​do​la​ta​i​kat és ta​nul​má​nya​i​kat. A leg​több kasz​tá​li​ai, a hi​va​tal​nok épp​úgy, mint a tu​dós vagy a ta​nu​ló, úgy élt a maga pe​da​gó​gi​ai tar​to​má​nyá​ban és Rend​jé​ben, mint va​la​mi szi​lárd, örök és ma​gá​tól ér​te​tő​dő vi​lág​ban; per​sze, tud​ta róla, hogy ez a vi​lág nem min​dig lé​te​zett, hogy egy​szer lét​re​jött, még​pe​dig a leg​mé​lyebb ín​ség kor​sza​ka​i​ban, las​san és ke​ser​ves har​cok kö​ze​pet​te jött lét​re, a há​bo​rús kor​szak vé​gén ke​let​ke​zett, ré​szint a szel​lem em​be​re​i​nek asz​ke​ti​kus-he​ro​i​kus ma​gá​ra esz​mé​lé​sé​ből és erő​fe​szí​té​sé​ből, ré​szint a ki​me​rült, el​vér​zett és le​ron​gyo​ló​dott né​pek mély​sé​ges rend-, ér​te​lem-, sza​bály-, tör​vény- és mér​ték​igé​nyé​ből. Mind​annyi​an tud​ták ezt, s tud​ták, mi a sze​re​pe a vi​lág min​den „Rend​jé​nek” és „Tar​to​má​nyá​nak”: tá​vol tar​ta​ni ma​gu​kat a kor​mány​zás​tól és ve​tél​ke​dés​től, ez​zel szem​ben vi​szont biz​to​sí​ta​ni min​den mér​ték és tör​vény szel​le​mi alap​ja​i​nak ál​lan​dó​sá​gát és tar​tós​sá​gát. De hogy a dol​gok​nak ez a rend​je egy​ál​ta​lán nem ma​gá​tól ér​te​tő​dő, s bi​zo​nyos össz​han​got té​te​lez föl a szel​lem és a vi​lág kö​zött, amely utób​bi újra és újra za​vart okoz​hat, s hogy a vi​lág​tör​té​ne​lem, min​dent egy​be véve, egy csöp​pet sem ked​vez a kí​vá​na​tos​nak, az éssze​rű​nek, a szép​nek, nem tö​rek​szik rá, ha​nem leg​föl​jebb hébe-hóba el​tű​ri ki​vé​tel​ként er​ről nem tud​tak, s kasz​tá​li​ai léte rej​tett kér​dé​ses​sé​gét vég​ered​mény​ben szin​te egyet​len kasz​tá​li​ai sem vet​te ész​re, ha​nem a prob​lé​mát min​de​nes​tül arra a né​hány po​li​ti​kus ko​po​nyá​ra bíz​ta, akik​nek egyi​ke Du​bo​is volt. Tőle ka​pott Knecht – mi​után meg​nyer​te bi​zal​mát – som​más be​ve​ze​tést Kasz​tá​lia po​li​ti​kai alap​hely​ze​té​be; ez kez​det​ben in​kább ta​szí​tot​ta, nem is ta​lál​ta ér​de​kes​nek, mint ahogy leg​több rend​tár​sa sem; de az​tán fel​öt​lött agyá​ban De​sig​no​ri haj​da​ni meg​jegy​zé​se Kasz​tá​lia le​het​sé​ges ve​szé​lyez​te​tett​sé​gé​ről s ez​zel együtt Pli​ni​ó​val foly​ta​tott if​jú​ko​ri vi​tá​i​nak min​den, lát​szó​lag rég el​fe​le​dett ke​se​rű utó​íze is föl​ele​ve​ne​dett ben​ne, s et​től Du​bo​is ta​ní​tá​sa egy​szer​re na​gyon fon​tos​sá s esz​mé​lé​se út​já​nak egyik lép​cső​fo​ká​vá lett. Utol​só együtt​lé​tük vé​gén Du​bo​is azt mond​ta neki: Azt hi​szem, most már utad​ra en​ged​het​lek. Szi​go​rú​an iga​zod​ni fogsz ah​hoz a meg​bí​za​tás​hoz, ame​lyet a tisz​te​let​re mél​tó Mag​is​ter Lu​di​tól kap​tál, s épp​így azok​hoz a ma​ga​tar​tá​si sza​bá​lyok​hoz is, ame​lyek​kel itt lát​tunk el út​ra​va​ló​ul. Jól​esett, hogy se​gít​sé​ged​re le​het​tem; majd meg​lá​tod, hogy nem ve​szett kár​ba az a há​rom hét, amíg itt tar​tot​tunk. És ha va​la​mi​kor az a kí​ván​sá​god tá​mad​na, hogy a tá​jé​koz​ta​tá​sa​im és meg​is​mer​ke​dé​sünk kel​tet​te elé​ge​dett​sé​ge​det be is bi​zo​nyítsd, meg​mon​dom, mi úton-mó​don. Te egy ben​cés rend​ház​ba ke​rülsz, s ha egy da​ra​big ott ma​radsz, és meg​nye​red a pá​te​rek bi​zal​mát, e tisz​te​let​re mél​tó urak és ven​dé​ge​ik kö​ré​ben va​ló​szí​nű​leg po​li​ti​kai be​szél​ge​té​se​ket is hal​la​ni fogsz, s meg​ér​zed majd a po​li​ti​kai han​gu​la​to​kat. Ha al​ka​lom​ad​tán tu​dó​sí​ta​nál er​ről, há​lás len​nék érte. Jól értsd meg: a vi​lá​gért se te​kintsd ma​gad va​la​mi​fé​le kém​nek, s nem kell az atyák irán​tad ta​nú​sí​tott bi​zal​má​val vissza​él​ned. Sem​mi​kép​pen sem kell olyas​mit kö​zöl​nöd ve​lem, amit a lel​ki​is​me​re​ted nem en​ged meg. Ke​zes​ke​dem róla, hogy az eset​le​ges in​for​má​ci​ó​kat csak​is Ren​dünk és Kasz​tá​lia ér​de​ké​ben fo​gad​juk el és hasz​nál​juk fel. Mi nem va​gyunk iga​zi po​li​ti​ku​sok, sem​mi​fé​le ha​ta​lom nincs a ke​zünk​ben, de mi is rá va​gyunk utal​va a vi​lág​ra, amely ránk

szo​rul vagy meg​tűr min​ket. Bi​zo​nyos kö​rül​mé​nyek közt hasz​nunk​ra le​het, ha meg​tud​juk, hogy egy ál​lam​fér​fi be​tér a ko​los​tor​ba, vagy hogy a pápa be​teg, avagy a jö​ven​dő bí​bo​ro​sok jegy​zé​ké​re új je​löl​tek ke​rül​nek. Nem va​gyunk a te köz​lé​se​id​re utal​va, sok​fé​le for​rá​sunk van, de egy ki​csiny for​rás​sal több so​sem árt​hat. Hát eredj, ma nem kell se igent, se ne​met mon​da​nod in​dít​vá​nyom​ra. Ne tö​rődj sem​mi más​sal, csak az​zal, hogy el​ső​sor​ban a hi​va​ta​li meg​bí​zá​sod​ban járj el jól, s be​csü​le​tet sze​rezz ne​künk ott az atyák kö​zött. Jó utat kí​vá​nok. Az Át​vál​to​zá​sok Köny​vé-ben, ame​lyet útra ke​lé​se előtt Knecht a cic​ka​fark​szár-ce​re​mó​nia vég​re​haj​tá​sá​val meg​kér​de​zett, a Lü-jel​re buk​kant, ami „A ván​dort” je​len​ti, az​zal az íté​let​tel, hogy: „Ki​csi​ség ré​vén si​ker. A ván​dor​nak üd​vé​re vá​lik az áll​ha​ta​tos​ság.” A má​so​dik he​lyen egy ha​tos szá​mot ta​lált, s fel​la​poz​ta a könyv​ben a ma​gya​rá​za​tát: A ván​dor szál​lás​hely​re ér​ke​zik. Vi​szi ma​gá​val, ami​je van. Ki​tar​tó ifjú szol​gá​ra ta​lál. A bú​csú​zás vi​dá​man zaj​lott le, csu​pán a Te​gu​la​ri​usszal foly​ta​tott utol​só be​szél​ge​tés tet​te ke​mény pró​bá​ra mind​ket​te​jük szi​lárd​sá​gát. Fritz erőt vett ma​gán, és szin​te be​le​der​medt a ma​gá​ra kény​sze​rí​tett hű​vös mo​dor​ba; szá​má​ra lel​ke job​bik ré​sze tá​vo​zott el ba​rát​já​val. Knecht lé​nye más volt: nem kö​tő​dött ilyen szen​ve​dé​lye​sen s fő​leg ilyen ki​zá​ró​la​go​san a ba​rá​ta​i​hoz, szük​ség ese​tén ba​rát nél​kül is meg tu​dott len​ni, s ro​kon​szen​vét gát​lás nél​kül tud​ta rá​su​gá​roz​ni új tár​gyak​ra, új em​be​rek​re. Neki ez a bú​csú nem je​len​tett lé​nye​ges vesz​te​sé​get; de ak​ko​ri​ban már nyil​ván elég​gé jól is​mer​te ba​rát​ját ah​hoz, hogy tud​ja, mek​ko​ra meg​ren​dü​lés, meg​pró​bál​ta​tás Fritz szá​má​ra ez az el​vá​lás, és ag​gó​dott is érte. Sok​szor töp​ren​gett már ezen a ba​rát​sá​gon, egy íz​ben a ze​ne​mes​ter​rel is be​szélt róla, s bi​zo​nyos fo​kig meg​ta​nul​ta tár​gyi​a​sí​ta​ni és kri​ti​ku​san szem​lél​ni sa​ját él​mé​nyét és ér​zé​sét. Köz​ben tu​da​tá​ra éb​redt, hogy vol​ta​képp nem, vagy nem csu​pán a má​sik fél nagy te​het​sé​ge nyű​göz​te le és kel​tett ben​ne va​la​mi​fé​le szen​ve​délyt, ha​nem épp e te​het​ség össze​fo​nó​dá​sa oly sú​lyos hi​á​nyos​sá​gok​kal, oly nagy tö​ré​keny​ség​gel, és hogy an​nak az egy​ol​da​lú és ki​zá​ró​la​gos sze​re​tet​nek, ame​lyet Te​gu​la​ri​us ta​nú​sí​tott irán​ta, van va​la​mi nem​csak szép, ha​nem ve​szé​lyes in​ge​re és as​pek​tu​sa is, tud​ni​il​lik a kí​sér​tés, hogy az​zal, aki sze​re​tet​ben ugyan nem, de erő​ben gyön​gébb nála, időn​kint érez​tes​se a ha​tal​mát. Josef eb​ben a ba​rát​ság​ban mind​vé​gig kö​te​les​sé​gé​nek érez​te a mi​nél na​gyobb tar​tóz​ko​dást és ön​fe​gyel​met. Knecht éle​té​ben a má​sik, bár​mi​lyen ked​ves volt is neki, so​ha​sem tett vol​na szert mé​lyebb je​len​tő​ség​re, ha ba​rát​sá​ga ez​zel a gyön​géd s nála sok​kal erő​sebb és ma​ga​biz​to​sabb ba​rát​já​tól el​bű​völt em​ber​rel rá nem esz​mél​te​ti arra a von​zó​erő​re és ha​ta​lom​ra, amely őt, Knech​tet annyi em​ber fölé emel​te. Meg​ta​nul​ta s az​tán érez​te is, hogy a má​so​kat von​zás és be​fo​lyá​so​lás ha​tal​má​ból va​la​mi lé​nye​gi​leg a ta​nár és a ne​ve​lő adott​sá​gá​hoz tar​to​zik, ve​szé​lye​ket rejt ma​gá​ban, és fe​le​lős​ség​re kö​te​lez. Hi​szen Te​gu​la​ri​us csak egy volt a sok kö​zül: Knecht az őt meg​nyer​ni kí​vá​nó pil​lan​tá​sok ke​reszt​tü​zé​ben állt. A leg​utób​bi év​ben egy​szer​s​mind egy​re vi​lá​go​sab​ban és tu​da​to​sab​ban érez​te, mi​lyen fe​szült lég​kör​ben élt az üveg​gyöngy​já​té​ko​sok fa​lu​já​ban. Ott ő egy hi​va​ta​lo​san bár nem lé​te​ző, de na​gyon éle​sen el​ha​tá​rolt kör​höz vagy rend​hez tar​to​zott, az üveg​gyöngy​já​ték kan​di​dá​tu​sa​i​nak és is​mét​lő ta​nu​ló​i​nak leg​szű​kebb kö​ré​hez, amely​ből ugyan egyi​kü​ket-má​si​ku​kat el-el​hív​ták a Mag​is​ter szol​gá​la​tá​ra, a le​vél​tá​ros se​gít​sé​gé​re vagy a já​ték​tan​fo​lya​mok​ra, de sen​kit sem pa​ran​csol​tak ala​cso​nyabb vagy kö​ze​pes hi​va​tal​no​ki és ta​ná​ri ál​lás​ba; ők a ve​ze​tő he​lyek be​töl​té​sé​re szánt tar​ta​lék vol​tak. Itt min​den​ki na​gyon jól is​mer​te egy​mást, kí​no​san jól, itt jó​for​mán nem le​he​tett csa​lód​ni a te​het​ség, jel​lem és tel​je​sít​mény dol​gá​ban. És

épp azért, mert itt, a já​ték​ta​nul​má​nyok emez is​mét​lői és a ma​ga​sabb tiszt​sé​gek​re tö​rők közt min​den​ki át​la​gon fe​lü​li és fi​gye​lem​re mél​tó erőt kép​vi​selt, tel​je​sít​mé​nyét, tu​dá​sát, bi​zo​nyít​vá​nya​it te​kint​ve min​den​ki el​ső​ran​gú volt – kü​lö​nö​sen nagy és éber szem​mel kí​sért sze​rep ju​tott a jel​le​mek azon vo​ná​sa​i​nak és szín​vál​to​za​ta​i​nak, ame​lyek egy-egy „trón​kö​ve​te​lőt” ve​ze​tő​vé, si​ke​res em​ber​ré je​löl​tek ki. Egy plusz vagy mí​nusz a becs​vágy​ban, jó fel​lé​pés​ben, test​nagy​ság​ban vagy csi​nos meg​je​le​nés​ben, egy pa​rá​nyi plusz vagy mí​nusz a ked​ves​ség​ben, a fi​a​ta​lab​bak​ra vagy a ha​tó​sá​gok​ra gya​ko​rolt ha​tás​ban, a sze​re​tet​re​mél​tó​ság​ban itt nagy súllyal esett lat​ba, s dön​tő le​he​tett a ve​tél​ke​dés​ben. Ha Fritz Te​gu​la​ri​us csu​pán kí​vül​ál​ló​ként, meg​tűrt ven​dég​ként tar​to​zott ebbe a kör​be – és bi​zo​nyos mér​té​kig szin​te csak a pe​ri​fé​ri​án –, mi​vel lát​ha​tó​lag sem​mi​fé​le ural​ko​dói adott​sá​ga nem volt – Knecht vi​szont a leg​ben​sőbb kör​be tar​to​zott. Ami​vel a fi​a​ta​lok közt ra​jon​gó​kat szer​zett, az a fris​ses​sé​ge volt s még egé​szen if​júi bája, az, hogy lát​szó​lag szen​ve​dély​men​tes volt, meg​vesz​te​get​he​tet​len s még​is gyer​me​ki​en fe​le​lőt​len, szó​val bi​zo​nyos ér​te​lem​ben ár​tat​lan. Fö​löt​te​sei pe​dig azért ked​vel​ték, mert ár​tat​lan​sá​gá​nak volt egy má​sik ol​da​la is: a becs​vágy és a tör​te​tés szin​te tö​ké​le​tes hi​á​nya. A fi​a​tal​em​ber csak a leg​utób​bi idő​ben éb​redt tu​da​tá​ra sze​mé​lyi​sé​ge ha​tá​sá​nak, előbb arra, ho​gyan hat az alat​ta, s las​san​kint és leg​vé​gül arra is, ho​gyan hat a fö​löt​te ál​lók​ra; és ha a ma​gá​ra esz​mélt fér​fi​nak er​ről az ál​lás​pont​já​ról vissza​né​zett, úgy lát​ta, hogy mind​két vo​nal kis​fi​ú​ko​rá​ig vissza​me​nő​leg át​szőt​te, ala​kí​tot​ta éle​tét: tár​sai és a fi​a​ta​lab​bak igye​ke​ze​te, hogy el​nyer​jék ba​rát​sá​gát, s az a jó​aka​ra​tú fi​gye​lem, aho​gyan sok elöl​já​ró​ja bánt vele. Akad​tak ki​vé​te​lek, mint Zbin​den rek​tor, vi​szont olyan ki​tün​te​té​sek​ben is ré​sze​sült, mint a ze​ne​mes​ter s újab​ban Du​bo​is úr és a Mag​is​ter Ludi párt​fo​gá​sa. Mind​ez egy​ér​tel​mű volt, s Knecht még​sem akar​ta soha egé​szen be​lát​ni s ér​vé​nyes​nek fo​gad​ni el. El​ren​delt útja szem​lá​to​mást az volt, hogy szin​te ma​gá​tól, tör​te​tés nél​kül jus​son be min​de​nütt a leg​job​bak közé, cso​dá​ló ba​rá​tok​ra és ma​gas ál​lá​sú párt​fo​gók​ra ta​lál​jon; útja ar​ra​fe​lé ve​ze​tett, hogy ne te​le​ped​hes​sék le az ár​nyék​ban, a hi​e​rar​chia alap​szint​jén, ha​nem ál​lan​dó​an kö​ze​led​jék an​nak csú​csa és a tisz​ta fény felé, amely azt be​ra​gyog​ta. Be​lő​le nem le​het alá​ren​delt, sem ma​gán​ta​nár, ő pa​ran​cso​ló úr lesz. Hogy ezt ké​sőbb vet​te ész​re, mint a vele egy rang​sor​ban ál​lók, ma​gya​ráz​za va​rá​zsá​nak le​ír​ha​tat​lan több​le​tét, ár​tat​lan​sá​gá​nak ama bi​zo​nyos lég​kö​rét. S mi​ért fi​gyelt föl erre olyan ké​sőn s annyi​ra vo​na​kod​va? Azért, mert ő egy​ál​ta​lán nem tö​re​ke​dett rá, hi​szen nem akar​ta, nem igé​nyel​te az ural​ko​dást, a pa​ran​cso​lás​ban nem lel​te örö​mét, nem a cse​lek​vő, ha​nem sok​kal in​kább a szem​lé​lő​dő élet​re vá​gyott, és elé​ge​dett lett vol​na, ha – egész éle​té​ben nem is, de még jó né​hány évig – ész​re​vét​len ta​nu​ló ma​rad​hat, kí​ván​csi és hó​do​ló za​rán​dok a múlt szen​té​lyei közt, a zene szé​kes​egy​há​za​i​ban, a mi​to​ló​gi​ák, a nyel​vek és esz​mék kert​je​i​ben és er​de​i​ben. Most, mi​dőn lát​ta, hogy kér​lel​he​tet​le​nül be​le​ta​szít​ják a vita ac​ti​vá​ba, sok​kal erő​seb​ben érez​te, mint ed​dig, a tör​te​tés, a ver​sen​gés, a becs​vágy fe​szült​sé​ge​it kör​nye​ze​té​ben, fe​nye​ge​tett​nek és im​már tart​ha​tat​lan​nak érez​te ár​tat​lan​sá​gát. Be​lát​ta, hogy az aka​ra​ta el​le​né​re rá ki​rótt és neki szánt sor​sot most már akar​nia és he​lye​sel​nie kell, hogy le​küzd​hes​se a rab​ság ér​zé​sét s hon​vá​gyát az utób​bi tíz év el​vesz​tett sza​bad​sá​ga után; s mi​vel lel​ké​ben erre még nem han​go​ló​dott rá tel​je​sen, meg​vál​tás​nak érez​te ide​ig​le​nes bú​csú​ját Wal​dzell​től s a Tar​to​mány​tól, va​la​mint uta​zá​sát is ki, a vi​lág​ba. A ma​ria​fel​si rend​ház és ko​los​tor sok év​szá​za​dos fenn​ál​lá​sa so​rán, szen​ve​dő részt​ve​vő​ként is, köz​re​ját​szott a nyu​ga​ti vi​lág tör​té​nel​mé​ben, vol​tak vi​rág​zó kor​sza​kai, ha​nyat​lók is, több​ször új​já​szü​le​tett, és újabb mély​pon​to​kat élt meg; nem egy idő​szak​ban kü​lön​fé​le te​rü​le​te​ken híre-neve fel-fel​ra​gyo​gott. Va​la​ha a sko​lasz​ti​kus tu​do​mány és vi​ta​mű​vé​szet ma​gas fo​kán állt – még ma is ha​tal​mas könyv​tá​ra van a kö​zép​ko​ri teo​ló​gia mű​ve​i​ből –, s az el​er​nye​dés és reny​he​ség kor​sza​kai után is​mét új fény​ben tün​dö​költ, ez​út​tal a zene ápo​lá​sa foly​tán; gyak​ran di​csér​ték kó​ru​sát s az atyák mi​sé​it és ora​tó​ri​u​ma​it, ame​-

lye​ket ők ma​guk sze​rez​tek és ad​tak elő; ab​ból az idő​ből még min​dig szép ze​nei ha​gyo​mány bir​to​ká​ban volt: ze​nei kéz​ira​tai egy fél tu​cat di​ó​fa​lá​dát töl​töt​tek meg, s itt volt az or​szág leg​szebb or​go​ná​ja. Az​tán a ko​los​tor po​li​ti​kai kor​sza​ka kö​vet​ke​zett; eb​ből is örö​költ bi​zo​nyos ha​gyo​mányt és gya​kor​la​tot. A ko​misz há​bo​rús el​va​du​lás idő​sza​ka​i​ban Ma​ria​fels több íz​ben is a meg​fon​tolt​ság és a jó​zan ész ki​csiny szi​ge​te lett, ahol az el​len​sé​ges pár​tok ér​tel​me​sebb ve​ze​tői óva​to​san meg​ke​res​ték egy​mást, és a meg​egye​zés fe​lől ta​po​ga​tóz​tak; egy​szer – s ez volt az utol​só csúcs​pont a klast​rom tör​té​ne​té​ben – Ma​ria​fels​ben szü​le​tett meg egy bé​ke​szer​ző​dés, amely egy idő​re ki​elé​gí​tet​te a ki​me​rült né​pek bé​ke​vá​gyát. Az​tán ami​kor új kor​szak kez​dő​dött, s meg​ala​pí​tot​ták Kasz​tá​li​át, a ko​los​tor vá​ra​ko​zó, sőt el​uta​sí​tó ál​lás​pont​ra he​lyez​ke​dett, s erre va​ló​szí​nű​leg Ró​má​ból kért és ka​pott uta​sí​tást. A ne​ve​lé​si ha​tó​ság egyik ké​rel​mét, hogy lás​sa​nak ven​dé​gül egy tu​dóst, aki bi​zo​nyos ide​ig a klast​rom sko​lasz​ti​kus könyv​tá​rá​ban akart dol​goz​ni, ud​va​ri​a​san el​uta​sí​tot​ták, s épp​így nem fo​gad​ták el azt a meg​hí​vást sem, hogy egy ze​ne​tör​té​ne​ti ülé​sen kép​vi​sel​tes​sék ma​gu​kat. Csak Pius apát óta, aki elő​re​ha​la​dott ko​rá​ban kez​dett élén​ken ér​dek​lőd​ni az üveg​gyöngy​já​ték iránt, jött lét​re érint​ke​zés és esz​me​cse​re a két in​téz​mény közt, s ez az​óta, ha nem is élénk, de ba​rát​sá​gos kap​cso​lat​tá vált. Köny​ve​ket cse​rél​tek, ven​dé​gül lát​ták egy​mást; Knecht párt​fo​gó​ja, a ze​ne​mes​ter is töl​tött fi​a​tal ko​rá​ban né​hány he​tet Ma​ria​fels​ben, kot​ta​kéz​ira​to​kat má​solt, és ját​szott a hí​res or​go​nán. Knecht tu​dott er​ről, s örült, hogy olyan he​lyen tar​tóz​kod​hat, amely​ről tisz​telt Mes​te​re időn​kint öröm​mel me​sélt. Olyan ki​tün​te​tő​en és elő​zé​ke​nyen fo​gad​ták, hogy ezt nem is vár​ta, és majd​nem za​var​ba hoz​ták vele. Az is első íz​ben esett meg, hogy Kasz​tá​lia meg​ha​tá​ro​zat​lan idő​re a ko​los​tor ren​del​ke​zé​sé​re bo​csá​tott egy él​vo​nal​be​li üveg​gyöngy​já​té​kost. Elöl​já​ró​já​tól, Du​bo​is-tól Knecht meg​ta​nul​ta, hogy fő​leg ven​dég​sze​rep​lé​se első ide​jé​ben ne te​kint​se ma​gát sze​mé​lyi​ség​nek, csu​pán Kasz​tá​lia kép​vi​se​lő​jé​nek, s a fi​gyel​mes​sé​ge​ket vagy az eset​le​ges tá​vol​ság​tar​tást csak kül​dött​ként ve​gye tu​do​má​sul és vi​szo​noz​za; ez át​se​gí​tet​te az első el​fo​gó​dott​sá​gon. Úrrá lett az ide​gen​ség és szo​ron​gás kez​de​ti ér​zé​se​in is, le​küz​döt​te az első éj​sza​kák eny​he iz​gal​mát is, ami​kor ke​ve​set aludt, s mi​vel Ger​va​si​us apát szí​ves és de​rűs jó​in​du​la​tot ta​nú​sí​tott irán​ta, ha​mar be​il​lesz​ke​dett új kör​nye​ze​té​be. Öröm​mel töl​töt​te el a táj fris​ses​sé​ge és ere​je: a nyers he​gyi táj, a me​re​dek szik​la​fa​lak s köz​tük a nedv​dús le​ge​lők, a szép mar​ha​csor​dák lát​vá​nya; bol​dog​gá tet​ték a rop​pant tö​me​gű, tá​gas ódon épü​le​tek, ame​lyek​ről sok év​szá​zad tör​té​ne​tét ol​vas​hat​ta le, meg​nyer​te őt la​ká​sá​nak szép​sé​ge és egy​sze​rű ké​nyel​me – két he​lyi​ség volt ez a hosszú ven​dég​szárny fel​ső eme​le​tén –, él​vez​te ku​ta​tó​sé​tá​it a pom​pás kis ál​lam​ban, ahol két temp​lom volt, ke​reszt​fo​lyo​sók, le​vél​tár, könyv​tár, apát​la​kás, több ud​var, ter​je​del​mes is​tál​lók, tele jól gon​do​zott te​he​nek​kel, cso​bo​gó szö​kő​ku​tak, óri​á​si, bolt​íves bo​ros- és gyü​mölcs​pin​cék, két re​fek​tó​ri​um; de ott volt a hí​res káp​ta​lan​te​rem is, ott vol​tak az ápolt ker​tek, a la​i​kus test​vé​rek, a ká​dá​rok, ci​pé​szek, sza​bók, ko​vá​csok s má​sok mű​he​lyei, ame​lyek a leg​na​gyobb ud​var kö​rül egy kis fa​lut al​kot​tak. Knecht már be​já​ra​tos volt a könyv​tár​ba, az or​go​nis​ta már meg​mu​tat​ta neki a re​mek or​go​nát, s meg​en​ged​te, hogy játsszék raj​ta; s nem ke​vés​bé csá​bí​tot​ták a lá​dák​ban őr​zött kot​ták, hi​szen itt jó​részt ré​geb​bi ko​rok ál​ta​lá​ban még is​me​ret​len, te​kin​té​lyes mennyi​sé​gű ki​adat​lan ze​ne​da​rab​ja​i​nak kéz​ira​tá​ra szá​mít​ha​tott. Hi​va​ta​los te​vé​keny​sé​gé​nek meg​kez​dé​sét, úgy lát​szik, nem vár​ták na​gyon tü​rel​met​le​nül, nem​csak na​po​kig, ha​nem he​te​kig tar​tott, amíg itt​lé​te vol​ta​kép​pe​ni cél​já​hoz ko​mo​lyan kö​ze​lébb jut​ha​tott. Bár egykét atya és fő​leg maga az apá​túr az első nap​tól kezd​ve szí​ve​sen be​szél​ge​tett Josef​fel az üveg​gyöngy​já​ték​ról, az ok​ta​tás​ról vagy va​la​mi rend​sze​res mun​ká​ról még nem esett szó. Az egy​há​zi sze​mé​lyek ma​ga​tar​tá​sá​ban, élet​stí​lu​sá​ban és érint​ke​zé​sük hang​ne​mé​ben Knecht egyéb​ként is egy szá​má​ra el​ed​dig is​me​ret​len tem​pót vett ész​re: va​la​mi hosszú lé​leg​ze​tű és jó​sá​gos tü​rel​met, bi​zo​nyos tisz​te​let​re mél​tó las​sú​sá​got, s eb​ben mint​ha mind​egyik atya osz​to​zott vol​na, még az is, aki sze​mély sze​rint egy csöp​pet

sem volt tu​nya vér​mér​sék​le​tű. Rend​jük szel​le​me volt ez, egy ős​ré​gi, elő​jo​gok​kal bíró, jó​ban-rossz​ban száz​szor be​vált rend és kö​zös​ség ezer​éves lé​leg​ze​te, amellyel együtt lé​le​gez​tek, mint ahogy min​den méh részt vesz kap​tá​ra sor​sá​ban és éle​té​ben, an​nak az ál​mát alussza, szen​ve​dé​sét szen​ve​di, re​me​gé​sé​vel együtt re​meg. Össze​vet​ve Kasz​tá​lia élet​stí​lu​sá​val, ez a ben​cés élet​mód első pil​lan​tás​ra ke​vés​bé lát​szott szel​le​mi​nek, nem volt annyi​ra ügy​buz​gó és ki​he​gye​zett, annyi​ra ak​tív, vi​szont hig​gad​tabb volt, ke​vés​bé be​fo​lyá​sol​ha​tó, ré​gibb, be​vál​tabb: itt, úgy tet​szett, egy már ré​gen új​ból ter​mé​szet​té vált ér​tel​mes szel​lem ural​ko​dott. Knecht kí​ván​csi​an s nagy ér​dek​lő​dés​sel, sőt nagy ámu​lat​tal is hagy​ta, hadd has​son rá ez a klast​ro​mi élet, amely már ak​kor is, ami​kor Kasz​tá​lia még nem lé​te​zett, csak​nem ugyan​az volt, mint ma, s már ak​kor is más​fél ezer éves volt, s olyan​nyi​ra meg​fe​lelt ter​mé​sze​te szem​lé​lő​dő ré​szé​nek. Josef ven​dég volt, tisz​tel​ték, vá​ra​ko​zá​sát fe​lül​mú​ló​an s ér​de​mén felül be​csül​ték, de vi​lá​go​san érez​te, hogy ez for​ma​ság és szo​kás csu​pán, nem a sze​mé​lyé​nek szól s nem is Kasz​tá​lia vagy az üveg​gyöngy​já​ték szel​le​mé​nek; egy ősi nagy​ha​ta​lom mél​tó​ság​tel​jes ud​va​ri​as​sá​ga nyil​vá​nult meg így egy fi​a​ta​labb nagy​ha​ta​lom iránt. Erre ő csak rész​ben ké​szült fel, s egy idő múl​va ma​ria​fel​si éle​té​nek min​den ké​nyel​me el​le​né​re annyi​ra el​bi​zony​ta​la​no​dott, hogy fel​sőbb ha​tó​sá​gá​tól pon​to​sabb elő​írá​so​kat kért ma​ga​tar​tá​sát il​le​tő​en. A Mag​is​ter Ludi sze​mé​lye​sen írt neki né​hány sort. „Sose iz​gasd ma​gad – így szólt a le​vél –, ál​dozz csak annyi időt, amennyit akarsz, az ot​ta​ni élet ta​nul​má​nyo​zá​sá​ra. Hasz​no​sítsd nap​ja​i​dat, ta​nulj, igye​kez​zél ked​velt​té és hasz​nos​sá vál​ni, amennyi​ben ők ott ezt kí​ván​ják, de ne légy to​la​ko​dó, ne lás​sa​nak soha tü​rel​met​len​nek, tégy úgy, mint​ha te is bő​vé​ben len​nél az idő​nek, mint ven​dég​lá​tó​id. Még ha egy egész éven át úgy is bán​ná​nak ve​led, mint aki első ven​dég​nap​ját töl​ti a házuk​ban, tö​rődj bele nyu​god​tan, s vi​sel​ked​jél úgy, mint​ha akár két vagy tíz év mit sem je​len​te​ne szá​mod​ra. Te​kintsd ezt ve​tél​ke​dés​nek a tü​re​lem gya​kor​lá​sá​ban. Me​di​tálj gon​do​san! Ha túl hosszú​ra nyúl​na a sza​bad időd, fog​lald el ma​gad na​pon​ta né​hány – nem több, mint négy – órá​ra va​la​mi rend​sze​res mun​ká​val, pél​dá​ul kéz​ira​tok ta​nul​má​nyo​zá​sá​val vagy má​so​lá​sá​val. De ne keltsd azt a lát​sza​tot, mint​ha dol​goz​nál, le​gyen időd min​den​ki szá​má​ra, aki​nek ked​ve tá​mad be​szél​get​ni ve​led.” Knecht eh​hez tar​tot​ta ma​gát, s nem​so​ká​ra is​mét sza​ba​dab​ban lé​leg​zett. Idá​ig túl​sá​go​san is so​kat gon​dolt fel​ada​tá​ra, az üveg​gyöngy​já​ték ked​ve​lő​i​nek ta​ní​tá​sá​ra, ami ne​vet adott it​te​ni kül​de​té​sé​nek, mi​köz​ben a ko​los​to​ri atyák in​kább úgy ke​zel​ték őt, mint egy ba​rá​ti ha​ta​lom jó han​gu​lat​ban tar​tan​dó kö​ve​tét. S ami​kor vé​gül Ger​va​si​us apát​nak még​is eszé​be ju​tott ez a ta​ní​tói meg​bí​za​tás, és előbb csak egy-két atyát mu​ta​tott be neki, akik már túl vol​tak az üveg​gyöngy​já​ték​ba való első be​ve​ze​té​sen, s akik​nek egy to​vább​kép​ző tan​fo​lya​mot kel​lett tar​ta​nia, ak​kor Josef el​ké​pedt, s kez​det​ben sú​lyo​san csa​ló​dott is, mert ki​de​rült, hogy e ne​mes já​ték kul​tú​rá​ja ezen a ven​dég​sze​re​tő he​lyen na​gyon fel​szí​nes, di​let​táns, és lát​ha​tó​lag igen sze​rény já​ték​is​me​re​tek​kel is meg​elég​szik. S amint erre rá​jött, las​san kö​vet​te a má​sik fel​is​me​rés is: hogy nyil​ván nem az üveg​gyöngy​já​ték ápo​lá​sa vé​gett küld​ték őt ide a ko​los​tor​ba. Könnyű, na​gyon is könnyű fel​ada​tot je​len​tett az, hogy az ele​mi is​me​re​tek​ben kis​sé előbb​re vi​gye azt az egy-két atyát, aki el​né​ző​en haj​la​mos volt a já​ték​ra, s hol​mi sze​rény sport​tel​je​sít​mény ki​elé​gü​lé​sét sze​rez​ze meg ne​kik – erre bár​me​lyik más já​ték-kan​di​dá​tus meg​fe​lelt vol​na, aki még tá​vol van at​tól, hogy az elit​hez tar​toz​zék. Egy​szó​val ez az ok​ta​tás nem le​he​tett kül​de​té​se iga​zi cél​ja. Kezd​te ka​pis​kál​ni, hogy nyil​ván nem is ta​ní​ta​ni küld​ték ide, ha​nem in​kább azért, hogy ta​nul​jon. Mind​azon​ál​tal, épp ami​kor úgy vél​te, hogy mind​ezt jól lát​ja már – te​kin​té​lye a klast​rom​ban hir​te​len megint csak meg​erő​sö​dött, s ez​zel együtt az ön​tu​da​ta is, mert ven​dég​sze​rep​lé​sé​nek min​den va​rá​zsa és kel​le​mes​sé​ge el​le​né​re néha már szin​te bün​te​tés​nek érez​te ide​he​lye​zé​sét. Nos, egy na​pon az tör​tént, hogy az apát​tal foly​ta​tott be​szél​ge​té​se köz​ben szán​dék​ta​la​nul ki​sza​kadt a szá​ján egy cél​zás a kí​nai IGing​re; az apát föl​fi​gyelt rá, né​hány kér​dést tett föl, s ami​kor ven​dé​gét vá​ra​ko​zá​sán felül annyi​ra jár​-

tas​nak ta​lál​ta a kí​nai nyelv​ben s az Át​vál​to​zá​sok Köny​vé-ben, nem bír​ta el​tit​kol​ni örö​mét. Na​gyon sze​ret​te az I-Gin​get, s noha egy szót sem ér​tett kí​na​i​ul, s tu​dá​sa a jö​ven​dő​mon​dó könyv​ről és egyéb kí​nai tit​kok​ról csu​pán ár​tat​la​nul fel​szí​nes volt, mint aho​gyan e ko​los​tor je​len​le​gi la​kói lát​szó​lag szin​tén meg​elé​ged​tek min​den tu​do​má​nyos ér​dek​lő​dé​sük​ben ez​zel a fe​lü​le​tes​ség​gel –, még​is ki​tűnt, hogy en​nek az okos – és a ven​dé​gé​hez ké​pest oly ta​pasz​talt és vi​lág​fi-fér​fi​nak va​ló​ban van va​la​mi kap​cso​la​ta az ókí​nai ál​lam- és élet​böl​cses​ség szel​le​mé​vel. Szo​kat​la​nul élénk be​szél​ge​tés in​dult meg köz​tük, s ez elő​ször tör​te át a há​zi​úr és ven​dé​ge közt az ud​va​ri​as tar​tóz​ko​dást, s azt ered​mé​nyez​te, hogy Knech​tet meg​kér​ték, he​ten​ként két​szer ad​jon órát a tisz​te​let​re mél​tó apá​túr​nak az I-Ging​ből. Mi​köz​ben vi​szo​nya az apát​hoz és ven​dég​lá​tó​i​hoz egy​re ele​ve​nebb és ha​tá​so​sabb lett, baj​tár​si ba​rát​sá​ga az or​go​nis​tá​val to​vább ér​le​lő​dött, s las​san​kint meg​ba​rát​ko​zott az​zal a kis szel​le​mi ál​lam​mal, amely​ben élt, kez​dett be​tel​je​sül​ni an​nak a jós​lat​nak az ígé​re​te is, ame​lyet Kasz​tá​li​á​ból való el​uta​zá​sa előtt ka​pott. Neki, a min​de​nét ma​gá​val hor​do​zó ván​dor​nak nem csu​pán egy fo​ga​dó​ba való be​té​rést ígér​tek, ha​nem a szál​lá​son kí​vül „egy ki​tar​tó ifjú szol​gát” is. Hogy ez az ígé​ret be​tel​je​sült, a ván​dor jó jel​nek ve​het​te, je​lé​ül an​nak, hogy csak​ugyan „min​de​nét ma​gá​val hor​doz​za”, és hogy tá​vol is​ko​lá​i​tól, ta​ná​ra​i​tól, tár​sa​i​tól, párt​fo​gó​i​tól és se​gí​tő​i​től, tá​vol Kasz​tá​lia honi, táp​lá​ló és gyá​mo​lí​tó lég​kö​ré​től ma​gá​ban hor​doz​za azt a szel​le​met és erőt, amely​nek a se​gít​sé​gé​vel te​vé​keny és ér​té​kes élet​nek vág​hat neki. A meg​jö​ven​dölt „ifjú szol​ga” ugyan​is egy An​ton nevű pap​nö​ven​dék alak​já​ban kö​ze​le​dett hoz​zá, s bár ez a fi​a​tal​em​ber nem ját​szott sze​re​pet Josef Knecht éle​té​ben, ak​kor​tájt, ab​ban a sa​já​to​san két​ér​tel​mű, első klast​ro​mi idő​ben uta​lás volt, hír​nök, va​la​mi újabb és nagy do​log, el​kö​vet​ke​zen​dő ese​mé​nyek hír​mon​dó​ja. An​ton, ez a hall​ga​tag, de tü​zes és te​het​sé​get su​gár​zó sze​mű ifjú, aki már-már elég érett volt hoz​zá, hogy föl​ve​gyék a szer​ze​te​sek közé, meg​le​he​tő​sen gyak​ran ta​lál​ko​zott az üveg​gyöngy​já​té​kos​sal, aki​nek szár​ma​zá​sa és mű​vé​sze​te oly rej​té​lyes volt szá​má​ra; Josef egyéb​ként alig is​mer​te a ta​nu​lók​nak ezt a kis se​re​gét, amely az épü​let egyik el​kü​lö​ní​tett s a ven​dég​nek hoz​zá​fér​he​tet​len szár​nyá​ban la​kott, s ame​lyet lát​ha​tó​lag tá​vol tar​tot​tak tőle. A rész​vé​telt a já​ték​tan​fo​lya​mon nem en​ged​ték meg a ta​nu​lók​nak. Ez az An​ton azon​ban he​ten​kint több​ször se​géd​ke​zett a könyv​tár​ban; itt ta​lál​ko​zott Knecht​tel, al​ka​lom​ad​tán be​szél​ge​tés​be is ele​gyed​tek, s Knecht ho​va​to​vább ész​re​vet​te, hogy ez a sö​tét​bar​na sze​mű, fe​ke​te szem​öl​dö​kű fi​a​tal​em​ber olyan ra​jon​gó és szol​gá​lat​kész ta​nít​vá​nyi sze​re​tet​tel for​dul felé, ami​lyen​nel már sok​szor ta​lál​ko​zott, s ame​lyet – bár min​dig sze​ret​te vol​na tá​vol tar​ta​ni ma​gát tőle – a Rend éle​té​ben ele​ven és fon​tos elem​nek is​mert fel. Itt, a ko​los​tor​ban el​ha​tá​roz​ta, hogy két​sze​re​sen tar​tóz​ko​dó lesz; vé​tek​nek érez​te vol​na a ven​dég​ba​rát​ság el​len, hogy be​fo​lyá​sol​ja ezt a még papi ne​ve​lés alatt álló if​jút; meg az​tán tu​do​má​sa volt az it​te​ni szi​go​rú szü​zes​sé​gi ti​la​lom​ról is, s úgy érez​te, hogy egy ilyen gyer​me​kes fiú​sze​re​lem még ve​szé​lye​sebb le​het. Min​den​eset​re: ke​rül​nie kel​lett min​den bot​rán​koz​ta​tást, és eh​hez al​kal​maz​ko​dott. A könyv​tár​ban, az egyet​len he​lyen, ahol ez​zel az Ani​on​nal gyak​rab​ban ta​lál​ko​zott, meg​is​mer​ke​dett egy fér​fi​val is, akit ele​in​te sze​rény meg​je​le​né​se mi​att szin​te ész​re sem vett, az​tán idő​vel job​ban meg​is​mert, s éle​te vé​gé​ig há​lá​san tisz​telt, aho​gyan ta​lán csak az öreg ze​ne​mes​tert. Pa​ter Ja​ko​bus volt ez, a ben​cés rend ta​lán leg​je​len​tő​sebb tör​té​net​író​ja, ak​ko​ri​ban hat​van év kö​rü​li, szi​kár, kar​valy​fe​jű, inas, hosszú nya​kú fér​fi; az arca, elöl​né​zet​ben, fő​leg mi​vel igen ta​ka​ré​kos​ko​dott a te​kin​te​té​vel, kis​sé élet​te​len​nek, ki​hunyt​nak ha​tott, pro​fil​ja azon​ban, hom​lo​ká​nak me​ré​szen ívelt vo​na​lá​val, az orr​nye​reg mély be​vá​gá​sá​val, éles met​szé​sű, hor​gas or​rá​val, s a kis​sé rö​vid, de meg​nye​rő​en tisz​tán for​mált ál​lá​val ha​tá​ro​zott és ko​nok sze​mé​lyi​ség​re val​lott. A csön​des öreg​em​ber​nek – aki egyéb​ként a kö​ze​leb​bi is​me​ret​ség so​rán igen tem​pe​ra​men​tu​mos​nak bi​zo​nyult – a könyv​tár​ban, be​lül, egy ki​sebb szo​bá​ban, volt egy kis író​asz​ta​la, min​dig zsú​fol​va köny​vek​kel, kéz​ira​tok​kal és tér​ké​pek​kel – és itt eb​ben a ko​los​tor​-

ban úgy lát​szott – bár itt annyi fel​be​csül​he​tet​len ér​té​kű könyv volt –, hogy ő az egyet​len va​ló​ban ko​mo​lyan dol​go​zó tu​dós. Kü​lön​ben épp az az An​ton nevű no​ví​ci​us hív​ta fel aka​rat​la​nul – Josef Knecht fi​gyel​mét Pa​ter Ja​ko​bus​ra. Knecht ész​re​vet​te, hogy a könyv​tár​nak azt a bel​ső he​lyi​sé​gét, ahol a tu​dós író​asz​ta​la állt, szin​te ma​gán​ta​nu​ló​szo​bá​nak te​kin​tet​ték, és csak vég​szük​ség​ben, hal​kan, ta​pin​ta​to​san és láb​ujj​he​gyen lép​tek be ide né​há​nyan a könyv​tár ol​va​sói kö​zül, noha az ott dol​go​zó atya egy​ál​ta​lán nem kel​tett olyan ha​tást, mint​ha bár​ki is könnyen za​var​hat​ná. Knecht ter​mé​sze​te​sen ha​ma​ro​san pa​rancs​nak te​kin​tet​te ezt a ta​pin​ta​tot, s már csak ezért sem szen​telt sok fi​gyel​met a szor​gos öreg​úr​nak. Nos, egy na​pon az öreg né​hány köny​vet kért An​ton​tól, s ami​kor An​ton vissza​tért ab​ból a bel​ső he​lyi​ség​ből, Knecht​nek fel​tűnt, hogy a fiú egy kis ide​ig meg​áll a nyi​tott aj​tó​ban, s vissza​néz az asz​ta​lá​nál mun​ká​já​ba me​rült öreg​re; cso​dá​lat és tisz​te​let ra​jon​gó ki​fe​je​zé​se ült az ar​cán, a már szin​te gyön​géd ta​pin​tat​nak és se​gí​tő​kész​ség​nek az ér​zé​sé​vel ve​gyít​ve, ahogy a jó​in​du​la​tú if​jú​ság for​dul oly​kor a ko​pasz és tö​ré​keny öreg​kor felé. Knecht elő​ször örült en​nek a lát​vány​nak, hi​szen ön​ma​gá​ban véve is szép volt, de ugyan​ak​kor azt is mu​tat​ta, hogy An​ton min​den tes​ti sze​re​lem nél​kül is ra​jong az idő​seb​be​kért, vagy azo​kért, aki​ket cso​dál. A kö​vet​ke​ző pil​la​nat​ban vi​szont in​kább egy iro​ni​kus gon​do​la​ta tá​madt, s majd​nem el is szé​gyell​te ma​gát mi​at​ta: hogy tud​ni​il​lik mi​lyen gyen​ge lá​bon áll​hat eb​ben az in​téz​mény​ben a tu​do​má​nyos​ság, ha a ház egyet​len ko​mo​lyan te​vé​keny​ke​dő tu​dó​sát amo​lyan cso​da​ál​lat​ként és me​se​be​li lény​ként bá​mul​ják... Min​den​eset​re: az ámu​ló tisz​te​let​nek ez a szin​te gyön​géd pil​lan​tá​sa, ahogy An​ton az öreg​re né​zett, fel​nyi​tot​ta Knecht sze​mét, hogy a tu​dós atyá​ban je​len​sé​get lás​son, és amint hébe-hóba egy-egy pil​lan​tást ve​tett erre a fér​fi​ra, föl​fe​dez​te ró​mai arc​élét, s las​san​ként föl​fe​de​zett egyet-mást eb​ben a Pa​ter Ja​ko​bus​ban, ami nem kö​zön​sé​ges szel​lem​re és jel​lem​re utalt. Hogy tör​té​nész és a ben​cé​sek tör​té​ne​té​nek leg​be​ava​tot​tabb is​me​rő​je – azt már amúgy is tud​ta róla. Egyik nap az atya meg​szó​lí​tot​ta; hang​já​ban sem​mi sem volt ab​ból a szé​les, hang​sú​lyo​zot​tan jó​in​du​la​tú, hang​sú​lyo​zot​tan ke​dé​lyes és kis​sé nagy​bá​csis hang​lej​tés​ből, amely, úgy lát​szik, a ház stí​lu​sá​hoz tar​to​zott. Meg​hív​ta Josefet, hogy ve​cser​nye után ke​res​se fel a szo​bá​já​ban. – Ben​nem ugyan nem ta​lál Kasz​tá​lia tör​té​ne​té​nek is​me​rő​jé​re, s még ke​vés​bé egy üveg​gyöngy​já​té​kos​ra – mond​ta hal​kan s szin​te fé​lén​ken, de bá​mu​la​to​san pon​tos hang​sú​lyo​zás​sal –, ám mi​vel, úgy tet​szik, a mi két annyi​ra kü​lön​bö​ző ren​dünk egy​re job​ban össze​ba​rát​ko​zik, én sem sze​ret​nék eb​ből ki​ma​rad​ni, s hébe-hóba ma​gam is sze​ret​nék némi hasz​not húz​ni az ön itt​lé​té​ből. – Tel​je​sen ko​mo​lyan be​szélt, de halk hang​ja s idős, okos arca túl​zot​tan ud​va​ri​as sza​va​i​nak azt a ko​moly​ság és iró​nia, hó​do​lat és könnyed gúny, pá​tosz és já​té​kos​ság közt oly cso​dá​la​to​san szín​ját​szó sok​ér​tel​mű​sé​get köl​csö​nöz​te, ami pél​dá​ul két szent vagy két egy​ház​fe​je​de​lem közt érez​he​tő a köl​csö​nös üd​vöz​lés vég nél​kü​li haj​lon​gá​sa​i​nak ud​va​ri​as​ság- és tü​re​lem​já​té​ka​i​ban. Ez a kí​na​i​ak ré​vén szá​má​ra oly jól is​mert ke​ve​ré​ke a fö​lény​nek és gúny​nak, a böl​cses​ség​nek és ko​nok szer​tar​tá​sos​ság​nak, fel​üdí​tet​te Josef Knech​tet; eszé​be öt​lött, hogy ezt a han​got is – már jó ide​je nem hal​lot​ta; öröm​mel és há​lá​san fo​gad​ta el a meg​hí​vást. Ami​kor este föl​ke​res​te az atya fél​re​eső la​ká​sát az épü​let egy csön​des ol​dal​szár​nyá​nak a vé​gén, s azon töp​ren​gett, me​lyik aj​tón ko​pog​jon be, meg​le​pe​té​sé​re zon​go​ra​mu​zsi​kát hal​lott. Fel​fü​lelt rá: Pur​cell egyik szo​ná​tá​ját ját​szot​ta va​la​ki, igény​te​le​nül és nem vir​tu​óz mó​don, de jó ütem​ér​zék​kel és tisz​tán; ben​ső​sé​ge​sen és ba​rát​sá​go​san csen​gett fü​lé​be a tisz​ta, ben​ső​sé​ge​sen de​rűs zene, édes hár​mas​hang​za​ta​i​val. a wal​dzel​li kor​sza​ká​ra em​lé​kez​tet​te, ami​kor ba​rát​já​val, Fer​ro​mon​té​val kü​lön​fé​le hang​sze​re​ken gya​ko​rol​ta az ef​fé​le da​ra​bo​kat. Él​ve​zet​tel hall​gat​ta vé​gig a szo​ná​tát, a csön​des, ho​má​lyos fo​lyo​són; oly ma​gá​nyo​san, vi​lág​tól ide​ge​nül, oly bát​ran és ár​tat​la​nul, oly gyer​me​ki​en és fö​lé​nye​sen hang​zott, mint min​den jó zene a vi​lág meg​vál​tat​lan né​ma​sá​gá​ban. Josef be​ko​po​gott az aj​tón. Pa​ter Ja​ko​bus ki​szólt: „Tes​sék!”, és sze​rény mél​tó​ság​gal fo​gad​ta, a kis zon​go​rán még égett két gyer​tya. – Igen, mond​ta Ja​ko​bus atya Knecht kér​dé​-

sé​re, ő min​den este egy fél órát vagy egy órát is ját​szik, napi mun​ká​ját al​ko​nyat​kor be​vég​zi, s a le​fek​vés előt​ti órák​ban le​mond az ol​va​sás​ról és írás​ról. Ze​né​ről be​szél​get​tek, Pur​cell​ről, Hän​del​ről, a zene ős​ré​gi ápo​lá​sá​ról a ben​cé​sek​nél, en​nél a mű​vé​sze​tek​re iga​zán fo​gé​kony rend​nél, amely​nek a tör​té​ne​tét Knecht sze​ret​te vol​na meg​is​mer​ni. A be​szél​ge​tés meg​élén​kült, s száz meg száz kér​dést érin​tett, az öreg tör​té​nel​mi is​me​re​tei iga​zán bá​mu​la​tos​nak lát​szot​tak, de nem ta​gad​ta, hogy Kasz​tá​lia tör​té​ne​te, a kasz​tá​li​ai gon​do​lat és az a rend nem​igen fog​lal​koz​tat​ta és ér​de​kel​te, s azt sem tit​kol​ta el, hogy kri​ti​kus szem​mel nézi ezt a Kasz​tá​li​át, s a „Rend​jét” a ke​resz​tény kong​re​gá​ci​ók után​zá​sá​nak te​kin​ti, még​pe​dig alap​já​ban véve szent​ség​tö​rő után​zá​sá​nak, mi​vel a kasz​tá​li​ai rend nem ala​pul sem​mi​fé​le val​lá​son, is​ten​hi​ten és egy​há​zon. Knecht tisz​te​let​tel hall​gat​ta ezt a bí​rá​la​tot, de azért em​lé​kez​te​tett rá, hogy a ben​cés és ró​mai ka​to​li​kus fel​fo​gá​son kí​vül a val​lás​ról, Is​ten​ről és egy​ház​ról még más el​kép​ze​lés is le​het​sé​ges és lé​tez​het, amely​től nem le​het el​vi​tat​ni sem a szán​dék és tö​rek​vés tisz​ta​sá​gát, sem mély​sé​ges ha​tá​sát a szel​le​mi élet​re. – Ez igaz – mond​ta Ja​ko​bus. – Ön töb​bek kö​zött most a pro​tes​tán​sok​ra gon​dol. A val​lást és az egy​há​zat nem tud​ták fenn​tar​ta​ni, de időn​kint nagy bá​tor​sá​got ta​nú​sí​tot​tak, és vol​tak pél​dás fér​fi​a​ik. Akadt né​hány olyan év az éle​tem​ben, ami​kor ked​venc ta​nul​má​nya​im közé tar​toz​tak a kü​lön​bö​ző bé​kü​lé​si kí​sér​le​tek az el​len​sé​ges ke​resz​tény hit​val​lá​sok és egy​há​zak kö​zött, fő​leg az 1700 kö​rü​li kor​ból, amely​ben olyan em​be​rek fá​ra​doz​tak az el​len​sé​ges​ke​dő test​vé​rek új​ra​egye​sí​té​sé​ért, mint a fi​lo​zó​fus és ma​te​ma​ti​kus Leib​niz, s az​tán a kü​lönc Zin​zen​dorf gróf. Egyéb​ként is a ti​zen​nyol​ca​dik szá​zad, ha szel​le​me sok​szor még​oly kap​ko​dó​nak s di​let​táns​nak tet​szik is, szel​lem​tör​té​ne​ti​leg rend​kí​vül ér​de​kes és ket​tős ér​tel​mű, s épp en​nek a kor​nak a pro​tes​tán​sa​i​val fog​lal​koz​tam sű​rűb​ben. Ak​ko​ri​ban föl​fe​dez​tem egy nagy for​má​tu​mú fi​lo​ló​gust, ta​ní​tót és ne​ve​lőt kü​lön​ben sváb pi​e​tis​ta volt –, egy fér​fit, aki​nek mo​rá​lis ha​tá​sa tel​jes két év​szá​za​don át vi​lá​go​san bi​zo​nyít​ha​tó – de ez​zel már más te​rü​let​re tér​nénk át, nézzük hát csak új​ból a vol​ta​kép​pe​ni ren​dek tör​vé​nyes​sé​gét és tör​té​nel​mi kül​de​té​sét... – Ó nem – til​ta​ko​zott Josef Knecht –, ké​rem, ma​rad​jon még en​nél a ta​ní​tó​nál, aki​ről ép​pen be​szél​ni akart; azt hi​szem, nem sok kell, hogy ki​ta​lál​jam, ki az. – Hát ta​lál​ja ki. – Elő​ször a hal​lei Franc​ké​ra gon​dol​tam, de hát az il​le​tő sváb, te​hát nem gon​dol​ha​tok más​ra, csak​is Jo​hann Alb​recht Ben​gel​re. Ne​ve​tés csen​dült, s a tu​dós ar​cán az öröm fé​nye ra​gyo​gott fel. – Meg​lep, ked​ves ba​rá​tom – mond​ta élén​ken –, csak​ugyan Ben​gel járt az eszem​ben. De hát hon​nét tud róla? Vagy tán az önök bá​mu​la​tos tar​to​má​nyá​ban ma​gá​tól ér​te​tő​dik, hogy ilyen tá​vo​li és el​fe​le​dett dol​gok​ról és ne​vek​ről is tud​nak? Biz​to​sít​ha​tom róla, hogy ha meg​kér​dez​né itt az összes atyát, ko​los​to​runk va​la​mennyi mai ta​ná​rát és ne​ve​lő​jét s rá​adá​sul még a leg​utol​só né​hány nem​ze​dé​két is, er​ről a név​ről sen​ki sem tud​na. – Kasz​tá​li​á​ban is ke​ve​sen is​me​rik, raj​tam s két ba​rá​to​mon kí​vül ta​lán sen​ki más. Ré​geb​ben egy​szer a ti​zen​nyol​ca​dik szá​za​dot ta​nul​má​nyoz​tam, s a pi​e​tiz​mus kö​ré​vel fog​lal​koz​tam, csu​pán ma​gán​cél​ból, s ak​kor fel​tűnt ne​kem egy-két sváb teo​ló​gus, meg​nyer​te cso​dá​la​to​mat és tisz​te​le​te​met, s köz​tük ki​vált​képp ez a Ben​gel: a ta​nár, az if​jú​ság ve​ze​tő​jé​nek esz​mény​ké​pét lát​tam ben​ne. Ez az em​ber annyi​ra meg​hó​dí​tott, hogy egy régi könyv​ből még az arc​ké​pét is ki​fény​ké​pez​tet​tem, s egy ide​ig ott füg​gött az író​asz​ta​lom fö​lött. A pá​ter még min​dig ne​ve​tett. – Hát itt szo​kat​lan jegy​ben ta​lál​kozunk – mond​ta. – Már az is kü​lö​nös, hogy ta​nul​má​nya​ink köz​ben mind​ket​ten rá​buk​kan​tunk erre az el​fe​lej​tett em​ber​re. Ta​lán még kü​lö​nö​sebb, hogy en​nek a sváb pro​tes​táns​nak si​ke​rült szin​te egy​ide​jű​leg hat​nia egy ben​cés atyá​ra és egy kasz​tá​li​ai üveg​gyöngy​já​té​kos​ra. Egyéb​ként én az önök üveg​gyöngy​já​té​kát olyan mű​vé​szet​nek kép​ze​-

lem, amely​hez nagy fan​tá​zi​á​ra van szük​ség, és cso​dál​ko​zom raj​ta, hogy önt von​za​ni tud​ta egy olyan szi​go​rú​an jó​zan em​ber, mint Ben​gel. Most Knecht is elé​ge​det​ten ne​ve​tett. – Nos – mond​ta –, ha Ben​gel éve​kig tar​tó ta​nul​má​nya​i​ra gon​dol Já​nos Je​le​né​se​i​ről, s em​lék​szik mód​sze​ré​re, aho​gyan en​nek a könyv​nek a jö​ven​dö​lé​se​it ér​tel​me​zi, el kell is​mer​nie, hogy ba​rá​tunk​tól nem volt egé​szen ide​gen a jó​zan​ság el​len​té​tes pó​lu​sa sem. – Igaz – hagy​ta hely​ben vi​dá​man a pá​ter. – És ön ho​gyan ma​gya​ráz​za az ilyen el​len​té​te​ket? – Ha meg​en​ged​né, hogy tré​fál​jak, azt mon​da​nám: ami Ben​gel​nek hi​ány​zott, s amit, nem is tud​va róla, vá​gyód​va ke​re​sett és áhí​tott, az az üveg​gyöngy​já​ték volt. Én ugyan​is já​té​kunk tit​kos elő​fu​tá​rai és ősei közé szá​mí​tom őt. Ja​ko​bus óva​tos lett és megint el​ko​mo​lyo​dott: – Kis​sé me​rész do​log​nak lá​tom, hogy ép​pen Ben​gelt ik​tat​ja be az önök le​szár​ma​zá​si táb​lá​za​tá​ba. Mi​vel iga​zol​ja ezt? – Igen, ez tré​fa volt, de meg​véd​he​tő tré​fa. Ben​gel, még fi​a​tal ko​rá​ban, mi​előtt nagy bib​li​ai mun​ká​ja fog​lal​koz​tat​ta vol​na, kö​zöl​te ba​rá​ta​i​val ter​vét, hogy azt re​mé​li: kora min​den tu​dá​sát rész​ará​nyo​san és egy​ide​jű​leg szem​lél​ve va​la​mi kö​zép​pont köré ren​de​zi, és így fog​lal​ja össze egy en​cik​lo​pé​di​kus mű​ben. Ez nem más, mint amit az üveg​gyöngy​já​ték is csi​nál. – Az egész ti​zen​nyol​ca​dik szá​zad az en​cik​lo​pé​di​kus gon​do​lat​tal ját​sza​do​zott – mond​ta a pá​ter. – Így van – vél​te Josef is –, de Ben​gel nem csu​pán a tu​dás és a ku​ta​tás te​rü​le​te​i​nek egy​más mel​lé ál​lí​tá​sá​ra tö​re​ke​dett, ha​nem egy​más​ba ol​vasz​tá​sá​ra is, va​la​mi​fé​le szer​ves rend​re, el​in​dult meg​ke​res​ni a kö​zös ne​ve​zőt. S ez épp az üveg​gyöngy​já​ték egyik alap​gon​do​la​ta. S még töb​bet is ál​lí​ta​nék, tud​ni​il​lik: ha Ben​gel bir​to​ká​ban lett vol​na egy olyan rend​szer​nek, ami​lyen a mi já​té​kunk, va​ló​szí​nű​leg meg​ta​ka​rít​hat​ta vol​na azt a nagy tév​utat, amit a pró​fé​tai szá​mok át​szá​mí​tá​sa, az An​ti​krisz​tus és az Ezer​éves Bi​ro​da​lom meg​jö​ven​dö​lé​se je​len​tett. Ben​gel​ben sok kü​lön​bö​ző ké​pes​ség egye​sült, de – bár vá​gyott rá – eze​ket nem tud​ta egy kö​zös cél​ra irá​nyí​ta​ni, s ma​te​ma​ti​kai te​het​sé​gé​ből, fi​lo​ló​gi​ai éles​lá​tá​sá​val együtt​mű​köd​ve, így adó​dott az a ku​ta​tói pon​tos​ság​ból és dé​li​bá​bos kép​ze​let​ből össze​ve​gyí​tett fur​csa „Idő-Táb​lá​zat”, amely oly sok éven át fog​lal​koz​tat​ta. – Na​gyon rend​jén való – mond​ta Ja​ko​bus –, hogy ön nem tör​té​nész, mert va​ló​ban haj​la​mos a kép​ze​lő​dés​re. De ér​tem, mire gon​dol; én csu​pán a sa​ját szak​tu​do​má​nyom​ban va​gyok szőr​szál​ha​so​ga​tó. Ter​mé​keny be​szél​ge​tés bon​ta​ko​zott ki köz​tük, köl​csö​nös is​mer​ke​dés, s eb​ből va​la​mi​fé​le ba​rát​ko​zás is. A tu​dós több​nek lát​ta vé​let​len​nél, vagy leg​alább​is na​gyon kü​lö​nös vé​let​len​nek lát​ta, hogy ők ket​ten, ő, a ben​cés-kö​tött​sé​gé​ből, az ifjú pe​dig a maga kasz​tá​li​ai kö​tött​sé​gé​ből ki​tör​ve ilyen jó fo​gást csi​nál​tak, s föl​fe​dez​ték ezt a sze​gény würt​tem​ber​gi klast​ro​mi ne​ve​lőt, ezt a gyön​géd szí​vű és szik​la​szi​lárd, rög​esz​més és jó​zan fér​fi​út; kel​lett itt len​nie va​la​mi​nek, ami ket​te​jü​ket össze​kö​töt​te, hogy ilyen erő​sen ha​tott rá​juk ugyan​az a lát​ha​tat​lan mág​nes. S at​tól az es​té​től fog​va, amely Pur​cell szo​ná​tá​já​val kez​dő​dött, csak​ugyan je​len volt az a va​la​mi és az az össze​tar​to​zás. Ja​ko​bus él​vez​te az esz​me​cse​rét egy ilyen ta​nult és még annyi​ra ala​kít​ha​tó fi​a​tal szel​lem​mel, ez a gyö​nyö​rű​ség nem túl gyak​ran ju​tott osz​tály​ré​szé​ül, Knecht​nek pe​dig esz​mé​lé​se út​ján, ami​nek éle​tét tar​tot​ta, egy új fo​ko​za​tot je​len​tett kap​cso​la​ta a tör​té​nésszel s a tu​dós most kez​dő​dő ok​ta​tá​sa. Hogy csak pár szó​val utal​junk rá: Josef tör​té​nel​met ta​nult a pá​ter​től, meg​ta​nul​ta, meg​is​mer​te a tör​té​nel​mi stú​di​u​mok tör​vény​sze​rű​sé​ge​it és el​lent​mon​dá​sos​sá​gát, s rá​adá​sul a kö​vet​ke​ző évek​ben ezen kí​vül meg​ta​nul​ta tör​té​nel​mi va​ló​ság​ként néz​ni a je​lent és a sa​ját éle​tét. Be​szél​ge​té​se​ik gya​kor​ta iga​zi vi​ták​ká, tá​ma​dá​sok​ká és ön​iga​zo​lá​sok​ká fa​jul​tak, s kez​det​ben per​sze Pa​ter Ja​ko​bus mu​tat​ko​zott in​kább tá​ma​dó ked​vű​nek. Mi​nél job​ban meg​is​mer​te fi​a​tal ba​rát​ja szel​le​mét, an​nál job​ban fájt neki, hogy ez az oly so​kat ígé​rő fi​a​tal​em​ber a val​lá​si ne​ve​lés fe​gyel​me nél​kül, egy

in​tel​lek​tu​á​lis-esz​té​ti​kai szel​le​mi​ség lát​szat​fe​gyel​mé​ben nőtt fel. Amit ne​tán kár​hoz​tat​ni va​ló​nak ta​lált Knecht gon​dol​ko​dás​mód​já​ban, en​nek a „mo​dern” kasz​tá​li​ai szel​lem​nek a ro​vá​sá​ra írta, amely tá​vol áll a va​ló​ság​tól és haj​la​mos a já​té​kos absz​trak​ci​ó​ra. S ami​kor Knecht a tu​dóst sa​ját gon​dol​ko​dás​mód​já​hoz kö​zel álló, rom​lat​lan né​ze​tek​kel és meg​nyi​lat​ko​zá​sok​kal lep​te meg, uj​jon​gott örö​mé​ben, hogy fi​a​tal ba​rát​já​nak jó ter​mé​sze​te ilyen erő​sen el​len​állt a kasz​tá​li​ai ne​ve​lés​nek. Josef nyu​god​tan fo​gad​ta a Kasz​tá​li​át il​le​tő bí​rá​la​tot, s ha úgy lát​ta, hogy az öreg​urat túl messzi​re ra​gad​ja szen​ve​dé​lye, hű​vö​sen vissza​uta​sí​tot​ta tá​ma​dá​sa​it. Egyéb​ként az atya Kasz​tá​li​át le​ki​csiny​lő meg​nyi​lat​ko​zá​sai közt akad​tak olya​nok is, ame​lyek​nek Josef kény​te​len volt rész​ben iga​zat adni, s ma​ria​fel​si tar​tóz​ko​dá​sa alatt egy do​log​ban na​gyon sok újat ta​nult. A kasz​tá​li​ai szel​lem​nek a vi​lág​tör​té​ne​lem​hez való vi​szo​nyá​ról volt szó, ar​ról, amit az atya „a tör​té​nel​mi ér​zék tel​jes hi​á​nyá​nak” ne​ve​zett. – Ti, ma​te​ma​ti​ku​sok és üveg​gyöngy​já​té​ko​sok – mon​do​gat​ta – le​pá​rol​ta​tok ma​ga​tok​nak egy olyan vi​lág​tör​té​nel​met, amely csu​pán szel​lem- és mű​vé​szet​tör​té​net​ből áll; a ti tör​té​nel​me​tek vér​te​len és va​lót​lan; pon​to​san is​me​ri​tek a la​tin mon​dat​szer​ke​zet fel​bom​lá​sát a má​so​dik vagy har​ma​dik szá​zad​ban, és sej​tel​me​tek sincs Nagy Sán​dor​ról, Ca​e​sar​ról vagy Jé​zus Krisz​tus​ról. Úgy ke​ze​li​tek a vi​lág​tör​té​nel​met, mint a ma​te​ma​ti​kus a ma​te​ma​ti​kát, amely​ben csu​pán tör​vé​nyek és for​mu​lák van​nak, de nincs ben​ne va​ló​ság, se jó, se rossz, se idő, se teg​nap, se hol​nap, csu​pán va​la​mi örök, la​pos, ma​te​ma​ti​kai je​len. – De ho​gyan fog​lal​kozzunk a tör​té​ne​lem​mel, ha nem vi​szünk bele ren​det? – kér​dez​te Knecht. – Per​sze hogy ren​det kell vin​ni a tör​té​ne​lem​be – mér​ge​lő​dött Ja​ko​bus. – Min​den tu​do​mány, töb​bek kö​zött, ren​de​zés, egy​sze​rű​sí​tés, az emészt​he​tet​len emészt​he​tő​vé té​te​le a szel​lem szá​má​ra. Azt hisszük, hogy fel​is​mer​tünk né​hány tör​vényt a tör​té​ne​lem​ben, s meg​pró​bá​lunk te​kin​tet​tel len​ni rá​juk a tör​té​nel​mi igaz​ság meg​is​me​ré​sé​ben. Mond​juk úgy, ahogy egy ana​tó​mus a test bon​co​lá​sa​kor nem csu​pa tel​je​sen meg​le​pő le​let​tel ta​lál​ko​zik, ha​nem ami​kor a bőr alatt rá​ta​lál a szer​vek, iz​mok, inak és cson​tok vi​lá​gá​ra, iga​zol​va lát egy sé​mát, ame​lyet már elő​re ma​gá​val ho​zott. De ha az ana​tó​mus csak a sa​ját sé​má​ját lát​ja, s el​ha​nya​gol​ja ta​nul​má​nya tár​gyá​nak egy​sze​ri, egye​di va​ló​sá​gát, ak​kor kasz​tá​li​ai, üveg​gyöngy​já​té​kos, és a leg​al​kal​mat​la​nabb tár​gyon gya​ko​rol​ja a ma​te​ma​ti​kát. Aki a tör​té​nel​met szem​lé​li, mi​at​tam a leg​meg​ha​tóbb gyer​me​ki hit​tel bíz​hat szel​le​münk és mód​sze​re​ink ren​de​ző ha​tal​má​ban, de ezen​kí​vül és en​nek el​le​né​re be​csül​je a tör​té​né​sek fel​fog​ha​tat​lan igaz​sá​gát, va​ló​di​sá​gát, egy​szeri​sé​gét. Tör​té​ne​lem​mel fog​lal​koz​ni, ked​ves ba​rá​tom, nem tré​fa​do​log s nem fe​le​lőt​len já​ték. Tör​té​ne​lem​mel fog​lal​koz​ni, ez fel​té​te​le​zi an​nak a tu​dá​sát, hogy ez​zel va​la​mi le​he​tet​len​re s még​is szük​sé​ges​re s na​gyon fon​tos​ra tö​rek​szünk. Tör​té​ne​lem​mel fog​lal​koz​ni annyi, mint át​en​ged​ni ma​gun​kat a zűr​za​var​nak s még​is meg​őriz​ni hi​tün​ket a rend​ben és ér​te​lem​ben. Na​gyon ko​moly fel​adat ez, fi​a​tal​em​ber, s ta​lán tra​gi​kus fel​adat is. A pá​ter sza​vai kö​zül, ame​lye​ket Knecht an​nak ide​jén le​vél​ben kö​zölt ba​rá​ta​i​val, vá​lasszunk ki még né​hány jel​lem​ző mon​da​tot. „A fi​a​tal​ság szá​má​ra a nagy em​be​rek a ma​zso​lák a vi​lág​tör​té​ne​lem ka​lá​csá​ban, sőt a vol​ta​kép​pe​ni lé​nye​gé​hez tar​toz​nak bi​zo​nyá​ra, s egy​ál​ta​lán nem olyan egy​sze​rű és könnyű, ahogy vél​nénk, meg​kü​lön​böz​tet​ni az iga​zán na​gyo​kat a lát​szat-nagy​sá​gok​tól. A lát​szat​nagy​sá​gok ese​té​ben a tör​té​nel​mi pil​la​nat s en​nek fel​is​me​ré​se és meg​ra​ga​dá​sa te​rem​ti meg a nagy​ság lát​sza​tát; nincs is hi​ány az olyan tör​té​né​szek​ben és élet​rajz​írók​ban, nem is szól​va az új​ság​írók​ról, akik egy tör​té​nel​mi pil​la​nat ilyen fel​is​me​ré​sé​ben és meg​ra​ga​dá​sá​ban, azaz a pil​la​nat​nyi si​ker​ben már​is a nagy​ság is​mer​te​tő​je​lét lát​ják. A káp​lár, aki​ből má​ról hol​nap​ra dik​tá​tor lesz, vagy a kur​ti​zán, aki​nek si​ke​rül egy da​ra​big irá​nyí​ta​nia egy vi​lág​ural​ko​dó jó vagy rossz ked​vét, ked​venc fi​gu​rá​ja az ilyen tör​té​né​szek​nek. Az esz​ményt tisz​te​lő fi​a​ta​lok vi​szont, épp for​dít​va, leg​in​kább a tra​gi​kus si​ker​te​le​ne​ket, a már​tí​ro​kat, az egy perc​cel ko​ráb​ban

vagy ké​sőb​ben jöt​té​két sze​re​tik. Szá​mom​ra, aki per​sze el​ső​sor​ban a mi Be​ne​dek-ren​dünk tör​té​né​sze va​gyok, a vi​lág​tör​té​ne​lem​ben a leg​von​zób​bak, leg​cso​dá​la​to​sab​bak s ta​nul​má​nyo​zás​ra leg​mél​tób​bak nem a sze​mé​lyi​sé​gek s nem az ál​lam​csí​nyek, si​ke​rek vagy pusz​tu​lá​sok; sze​re​te​tem és ki​elé​gí​tet​len kí​ván​csi​sá​gom az olyan je​len​sé​gek felé for​dul, ami​lyen a mi kong​re​gá​ci​ónk is, egyi​ke azok​nak a na​gyon hosszú éle​tű szer​ve​ze​tek​nek, ame​lyek​ben meg​kí​sér​lik össze​gyűj​te​ni a szel​lem és a lé​lek em​be​re​it, ne​vel​ni és át​ala​kí​ta​ni őket, nem az eu​ge​ne​ti​ka, ha​nem a ne​ve​lés, nem a vér, ha​nem a szel​lem ré​vén emel​ni őket olyan ne​mes​ség​gé, amely egy​aránt ké​pes a szol​gá​lat​ra és az ural​ko​dás​ra. A gö​rö​gök tör​té​ne​té​ben en​gem nem a hé​ro​szok csil​lag​ég​bolt​ja s nem az ago​ra to​la​ko​dó ri​val​gá​sa nyű​gö​zött le, ha​nem a pü​tha​go​re​u​sok vagy a pla​tó​ni aka​dé​mia kí​sér​le​tei, a kí​na​i​ak​nál egy je​len​ség sem annyi​ra, mint a kon​fu​ci​á​nus rend​szer hosszú éle​te, s a mi nyu​ga​ti tör​té​nel​münk​ben el​ső​sor​ban a ke​resz​tény egy​há​zat s az őt szol​gá​ló és be​le​épült Ren​de​ket lá​tom el​ső​ran​gú tör​té​nel​mi ér​ték​nek. Hogy egy ka​lan​dor​nak egy​szer sze​ren​csé​je volt, s meg​hó​dí​tott vagy meg​ala​pí​tott egy bi​ro​dal​mat, amely az​tán húsz vagy öt​ven, sőt ne​tán száz évig fenn​állt, vagy hogy egy jó szán​dé​kú ide​a​lis​ta ki​rály vagy csá​szár egy​szer-egy​szer be​csü​le​te​sebb po​li​ti​ká​ra tö​rek​szik vagy meg​pró​bál va​ló​ra vál​ta​ni egy kul​tu​rá​lis vágy​ál​mot, vagy hogy egy nép vagy va​la​mely más kö​zös​ség a nagy el​nyo​más alatt is hal​lat​lan dol​go​kat volt ké​pes vég​be​vin​ni vagy el​tűr​ni, az szá​mom​ra már ré​gen nem olyan ér​de​kes, mint az, hogy újra és újra meg​kí​sé​rel​tek lét​re​hoz​ni olyan kép​ződ​mé​nye​ket, mint ami​lyen a mi Ren​dünk is, és hogy e kí​sér​le​tek né​me​lyi​ke ezer, két​ezer évig is fenn​tart​ha​tó volt. Ma​gá​ról a Szent​egy​ház​ról nem is aka​rok be​szél​ni, ez ne​künk, hí​vők​nek, min​den vi​tán felül áll. Ám az, hogy olyan kong​re​gá​ci​ók, mint a ben​cé​se​ké, a do​mon​ko​so​ké, ké​sőbb a je​zsu​i​tá​ké és így to​vább, sok száz évet meg​ér​tek, és ezek után az év​szá​za​dok után, min​den fej​lő​dés, el​fa​ju​lás, al​kal​maz​ko​dás és erő​sza​kos be​avat​ko​zás el​le​né​re meg​őriz​ték ar​cu​la​tu​kat, hang​ju​kat, kül​ső for​má​ju​kat s egyé​ni lel​kü​le​tű​ket – ne​kem a tör​té​ne​lem leg​ér​de​ke​sebb és leg​tisz​te​let​re​mél​tóbb je​len​sé​ge.” Knecht még ha​ra​gos, igaz​ság​ta​lan ki​tö​ré​se​i​ben is cso​dál​ta a pá​tert. Rá​adá​sul ak​kor még fo​gal​ma sem volt róla, hogy va​ló​já​ban ki is Pa​ter Ja​ko​bus, csu​pán ala​pos és zse​ni​á​lis tu​dóst lá​tott ben​ne, s még nem tud​ta, hogy az atya ezen​kí​vül olyan fér​fi volt, aki tu​da​to​san vett részt a vi​lág​tör​té​ne​lem​ben, s ala​kí​tá​sá​ban is köz​re​mű​kö​dött, mint kong​re​gá​ci​ó​já​nak ve​ze​tő po​li​ti​ku​sa, s olyan szak​ér​tő​je a po​li​ti​kai tör​té​net​nek és a po​li​ti​ka je​le​né​nek, aki​től sok​fe​lől kér​tek fel​vi​lá​go​sí​tást, ta​ná​csot, köz​ve​tí​tést. Kö​rül​be​lül két éven át, első sza​bad​sá​gá​ig, Knecht az atyá​val csu​pán mint tu​dós​sal érint​ke​zett, s a pá​ter éle​té​ből, te​vé​keny​sé​gé​ből, hí​ré​ből és be​fo​lyá​sá​ból csak ezt az egy, fe​lé​je for​dí​tott ol​da​lát is​mer​te. Ez a tu​dós úr ér​tet​te a hall​ga​tás mű​vé​sze​tét még a ba​rát​ság​ban is, és test​vé​rei a ko​los​tor​ban is sok​kal job​ban ér​tet​ték, sem​mint Josef hit​te vol​na ró​luk. Mint​egy két év múl​tán Knecht olyan tö​ké​le​te​sen be​il​lesz​ke​dett a ko​los​tor éle​té​be, ahogy egy ven​dég és kí​vül​ál​ló csak te​het​te. Hébe-hóba se​gít​sé​gé​re volt az or​go​nis​tá​nak is, hogy ki​csiny mo​tet​ta​kó​ru​sá​ban va​la​mi vé​kony szá​lon sze​ré​nyen to​vább​vi​gyen egy ős​ré​gi, tisz​te​let​re mél​tó nagy ha​gyo​mányt. A ko​los​tor ze​ne​ar​chí​vu​má​ban ta​lált né​hány le​le​tet, s a régi mű​vek egy-két má​so​la​tát el​küld​te Wal​dzell​be és fő​leg Mon​te​port-ba. Fel​ne​vel​te az üveg​gyöngy​já​té​ko​sok egy kis kez​dő osz​tá​lyát, s ezek közé tar​to​zott most – leg​buz​góbb ta​nu​ló​ként – ama bi​zo​nyos fi​a​tal An​ton. Ger​va​si​us apá​tot nem​csak a kí​nai nyelv​re ta​ní​tot​ta, ha​nem a cic​ka​fark​szá​rak​kal való ma​ni​pu​lá​ci​ó​ra is, va​la​mint a me​di​tá​lás jobb mód​sze​ré​re a jö​ven​dő​mon​dó könyv jel​mon​da​ta​i​ról; az apá​túr na​gyon hoz​zá​me​le​ge​dett, s már ré​gen le​mon​dott kez​de​ti pró​bál​ko​zá​sa​i​ról is, hogy oly​kor-oly​kor bor​ivás​ra csá​bít​sa ven​dé​gét. Fél​éven​ként vá​la​szolt az üveg​gyöngy​já​ték-mes​ter le​ve​lé​re, aki hi​va​tal​ból tu​da​ko​zó​dott ar​ról, hogy meg van​nak-e elé​ged​ve Ma​ria​fels​ben Josef Knecht​tel, s min​den ilyen be​szá​mo​ló csu​pa ma​gasz​ta​lás volt. Kasz​tá​li​á​ban

ezek​nél a be​szá​mo​lók​nál gon​do​sab​ban ta​nul​má​nyoz​ták Knecht já​ték​tan​fo​lya​má​nak lec​ke- és bi​zo​nyít​vány​lis​tá​it; a szín​vo​na​lat sze​rény​nek ta​lál​ták, de elé​ge​det​tek vol​tak az​zal, aho​gyan a ta​nár eh​hez a szín​vo​nal​hoz s ál​ta​lá​ban a ko​los​tor szo​ká​sa​i​hoz és szel​le​mé​hez al​kal​maz​ko​dott. A kasz​tá​li​ai ha​tó​sá​got azon​ban leg​in​kább az töl​töt​te el meg​elé​ge​dés​sel s lep​te meg iga​zán – bár per​sze ezt nem kö​zöl​ték meg​bí​zott​juk​kal –, hogy Josef Knecht oly gya​kor​ta, oly bi​zal​ma​san, sőt vé​gül ép​pen​ség​gel ba​rá​ti​an érint​ke​zik a hí​res Ja​ko​bus atyá​val. Ez a kap​cso​lat min​den​fé​le gyü​möl​csöt ter​mett, s en​ged​tes​sék meg ne​künk, hogy ezek​ről, vagy in​kább a Knecht​nek leg​ked​ve​sebb ered​mény​ről el​mond​junk egyet-mást, ami kis​sé elé​be vág az el​be​szé​lés​nek. Ez a gyü​mölcs las​san, las​san ér​le​lő​dött, olyan vá​ra​ko​zó​an és bi​zal​mat​la​nul nö​ve​ke​dett, mint a ma​gas​hegy​ség fá​i​nak a mag​vai, ame​lye​ket a sík​föld buja ta​la​já​ba vet​nek el; ezek a mag​vak, a zsí​ros föld​ben s a jó ég​haj​lat alatt is, ma​guk​ban hor​doz​zák örök​ség​ként azt a tar​tóz​ko​dást és bi​zal​mat​lan​sá​got, ami​vel apá​ik nőt​tek fel, mert a las​sú nö​ve​ke​dés örök​lött tu​laj​don​sá​ga​ik közé tar​to​zik. Így az okos öreg is, meg​szok​ván, hogy az őt érő min​den le​het​sé​ges ha​tást bi​zal​mat​la​nul el​len​őriz​zen, csu​pán ha​boz​va és lé​pés​ről lé​pés​re en​ged​te lel​ké​ben meg​gyö​ke​rez​ni azt, amit fi​a​tal ba​rát​ja, az el​len​té​tes pó​lus kép​vi​se​lő​je a kasz​tá​li​ai szel​lem​ből nyúj​tott neki. Eköz​ben las​san​kint még​is ki​csí​rá​zott ben​ne, s mind​ab​ból a jó​ból, amit Knecht e klast​ro​mi éve​i​ben át​élt, a leg​jobb és szá​má​ra leg​ér​té​ke​sebb a ta​pasz​talt öreg​nek ez a tar​tóz​ko​dó s a re​mény​te​len​nek lát​szó kez​det​ből té​to​váz​va nö​vek​vő bi​zal​ma és ki​tá​rul​ko​zá​sa volt, las​san csí​rá​zó, még las​sab​ban be​val​lott meg​ér​té​se a nála fi​a​ta​labb cso​dá​ló​já​nak nem​csak sze​mé​lye iránt, ha​nem az iránt is, ami Knecht​ben jel​leg​ze​te​sen kasz​tá​li​ai tu​laj​don​ság volt. A fi​a​tal​em​ber – lát​szat​ra úgy​szól​ván csak ta​nu​ló, okul​va hall​ga​tó – az atyát, aki kez​det​ben csak​is iro​ni​kus hang​súllyal, sőt, ha​tá​ro​zot​tan szi​da​lom​ként mond​ta ki a „kasz​tá​li​ai” vagy „üveg​gyöngy​já​té​kos” szót, lé​pés​ről lé​pés​re ve​zet​te el odá​ig, hogy el​is​mer​je – előbb tü​rel​me​sen s vé​gül tisz​te​let​tel is – en​nek a faj​ta szel​le​mi​ség​nek, en​nek a Rend​nek, s en​nek a kí​sér​let​nek a jo​gát is a szel​le​mi ne​mes​ség kép​zé​sé​hez. A pá​ter nem ki​fo​gá​sol​ta töb​bé, hogy olyan fi​a​tal ez a Rend, amely a maga alig több, mint két év​szá​za​dá​val per​sze el​ma​radt a ben​cé​sek más​fél év​ez​re​de mö​gött; az üveg​gyöngy​já​ték​ban sem lá​tott töb​bé amo​lyan esz​té​ti​zá​ló di​vat​fi​sá​got, s a jö​vő​re néz​vést már nem uta​sí​tott el, nem tar​tott le​he​tet​len​nek va​la​mi ba​rát​ság- és szö​vet​ség​fé​lét a két olyan​nyi​ra kü​lön​bö​ző korú rend kö​zött. Hogy a kasz​tá​li​ai ha​tó​sá​gok az atya e rész​le​ges meg​nye​ré​sé​ben, amit Josef a maga sze​mé​lyes sze​ren​csé​jé​nek tar​tott, Knecht ma​ria​fel​si kül​de​té​sé​nek és tel​je​sít​mé​nyé​nek csúcs​pont​ját lát​ták, ar​ról a fi​a​tal​em​ber​nek még jó ide​ig sej​tel​me sem volt. Hébe-hóba ered​mény​te​le​nül töp​ren​gett raj​ta: vol​ta​kép​pen mi is a hely​zet az ő ko​los​to​ri meg​bí​za​tá​sá​val? Va​jon tel​je​sít-e itt va​la​mit, és az hasz​nos-e? Va​jon ki​kül​de​té​se erre a hely​re, mely kez​det​ben elő​lép​te​tés​nek és ki​tün​te​tés​nek lát​szott, s tö​rek​vő tár​sai iri​gyel​ték mi​at​ta, nem je​lent-e in​kább hosszú idő​re szó​ló, dics​te​len nyu​ga​lom​ba he​lye​zést, vak​vá​gány​ra to​la​tást? Igaz, ta​nul​ni min​de​nütt le​het va​la​mit, s mi​ért ne ép​pen itt? Kasz​tá​li​ai ér​te​lem​ben véve azon​ban ez a ko​los​tor, ki​vé​ve az egyet​len Ja​ko​bus atyát, nem volt a tu​do​má​nyos​ság kert​je és pél​da​ké​pe; s Josef azt sem tud​ta iga​zán meg​ál​la​pí​ta​ni, hogy el​szi​ge​telt​sé​gé​ben, itt a sok, több​nyi​re di​let​táns üveg​gyöngy​já​té​kos közt, nem kez​dett-e már be​rozs​dá​sod​ni és ha​nyat​la​ni. Eb​ben a bi​zony​ta​lan​sá​gá​ban azon​ban se​gít​sé​gé​re volt az, hogy hi​ány​zott be​lő​le a tör​te​tés, meg az​tán már ak​kor is meg​le​he​tő​sen ki​fej​lő​dött ben​ne az amor fati. Min​dent össze​vé​ve, eb​ben az ősi, ké​nyel​mes ko​los​tor​vi​lág​ban – ven​dég​ként és kis szak​ta​nár​ként – kel​le​me​sebb volt az éle​te, mint a leg​utób​bi wal​dzel​li kor​sza​ka ide​jén a becs​vá​gyók kö​ré​ben, és ha a sors ne​tán örök​ké ezen a kis gyar​ma​ti posz​ton akar​ná hagy​ni, ak​kor ugyan meg​pró​bál​na egy​ben s más​ban vál​toz​tat​ni it​te​ni éle​tén, pél​dá​ul ide​mes​ter​ked​né va​la​me​lyik ba​rát​ját, vagy leg​alább​is éven​te egyegy hosszabb sza​bad​sá​got kér​ne, hogy Kasz​tá​li​á​ba lá​to​gas​son – ám egyéb​ként elé​ge​dett len​ne hely​ze​-

té​vel. Emez élet​raj​zi váz​lat ol​va​só​ja ta​lán némi tu​dó​sí​tást vár Knecht klast​ro​mi éle​té​nek egy má​sik ol​da​lá​ról is, a val​lá​si él​mé​nyé​ről. Erre néz​vést csu​pán óva​tos jel​zé​se​ket koc​káz​ta​tunk meg. Hogy Knecht​nek Ma​ria​fels​ben ben​ső​sé​ges ta​lál​ko​zá​sa esett a val​lás​sal, a ke​resz​tény​ség min​den​na​pos gya​kor​la​tá​val, az nem​csak va​ló​szí​nű, ha​nem vi​lá​go​san ki​de​rül né​hány ké​sőb​bi nyi​lat​ko​za​tá​ból és a ma​ga​tar​tá​sá​ból is; vá​lasz nél​kül kell azon​ban hagy​nunk azt a kér​dést, hogy va​jon ott ke​resz​ténnyé lett-e és mi​lyen mér​ték​ben, mert ku​ta​tá​sunk szá​má​ra ez a te​rü​let hoz​zá​fér​he​tet​len. Kasz​tá​li​á​ban ápol​ták a val​lá​sok tisz​te​le​tét, Josef​ben ezen​fe​lül is volt va​la​mi​fé​le alá​zat, amit jám​bor ke​gyes​ség​nek ne​vez​het​nénk, s a ke​resz​tény tan​ról, an​nak klasszi​kus for​má​i​ról már is​ko​lai éve​i​ben, ki​vált az egy​há​zi zene ok​ta​tá​sa​kor, na​gyon jól tá​jé​koz​tat​ták – s fő​leg jól is​mer​te a mise szent​sé​gét és a nagy​mi​se szer​tar​tá​sát. Most a ben​cé​sek​nél, ko​ránt​sem ámu​lat és hó​do​lat nél​kül, élő val​lás​ként is​mert meg egy szá​má​ra ed​dig csak el​mé​let​ben és tör​té​ne​ti​leg is​me​re​tes re​li​gi​ót, sok is​ten​tisz​te​le​ten vett részt, s ami​óta meg​ba​rát​ko​zott Ja​ko​bus atya né​hány írá​sá​val, és be​szél​ge​té​se​ik is ha​tot​tak rá, tel​je​sen lát​ha​tó lett előt​te en​nek a ke​resz​tény​ség​nek a je​len​sé​ge, amely az év​szá​za​dok so​rán oly gyak​ran vált kor​sze​rűt​len​né és túl​ha​la​dot​tá, el​avult​tá és me​rev​vé, s még​is min​dig újra for​rá​sa​i​ra esz​mélt, meg​új​ho​dott be​lő​lük, s a teg​nap még di​a​dal​ma​sat, a kor​sze​rűt is​mét maga mö​gött hagy​ta. Knecht nem is há​rí​tot​ta el ko​mo​lyan a pá​ter oly​koroly​kor föl​ve​tett gon​do​la​ta​it, hogy al​kal​ma​sint a kasz​tá​li​ai kul​tú​ra is csu​pán a nyu​ga​ti ke​resz​tény kul​tú​ra egyik el​vi​lá​gi​a​so​dott, tü​né​keny, ké​sei mel​lék​haj​tá​sa, s a ke​resz​tény​ség egy​szer majd megint föl​szív​ja és vissza​ol​vaszt​ja ma​gá​ba. Le​het, hogy így lesz, mond​ta egy​szer az atyá​nak, de hát az ő he​lyét és szol​gá​la​tát már nem a ben​cés, ha​nem a kasz​tá​li​ai ren​den be​lül je​löl​ték ki, ott kell mun​kál​kod​nia és helyt​áll​nia, nem tö​rőd​ve az​zal, va​jon a Rend, amely​nek tag​ja, örök vagy csak hu​za​mo​sabb fenn​ál​lás​ra tart-e igényt; az át​té​rést nem te​kint​het​né más​nak, csu​pán a me​ne​kü​lés nem egé​szen tisz​tes​sé​ges for​má​já​nak. A maga ko​rá​ban ama tisz​te​let​re mél​tó Jo​hann Alb​recht Ben​gel is egy ki​csiny és mú​lan​dó egy​há​zat szol​gált, s még​sem mu​lasz​tott sem​mit az örök​kön​va​lók szol​gá​la​tá​ban. Jám​bor​ság, vagy​is hívő szol​gá​lat és hű​ség, egé​szen él​tünk oda​adá​sá​ig, min​den hit​val​lás​ban és min​den fo​kon le​het​sé​ges, s min​den sze​mé​lyes jám​bor​ság​nak ez a szol​gá​lat s ez a hű​ség az egyet​len hi​te​les pró​bá​ja. Ami​kor Knecht már vagy két éve tar​tóz​ko​dott az atyák​nál, egy​szer csak meg​je​lent a rend​ház​ban egy ven​dég, akit na​gyon gon​do​san tá​vol tar​tot​tak tőle, sőt még a fu​tó​la​gos be​mu​ta​tá​sát is mel​lőz​ték. Josef erre kí​ván​csi lett, fi​gyel​te az ide​gent – aki egyéb​ként csak pár na​pig ma​radt –, s min​den​fé​le sej​tel​mei tá​mad​tak. Úgy vél​te, hogy az ide​gen papi öl​tö​zé​ke ál​ru​ha. Az is​me​ret​len zárt aj​tók mö​gött hosszú tár​gya​lá​so​kat foly​ta​tott az apát​tal és fő​leg Ja​ko​bus atyá​val, sű​rűn ka​pott sür​gős üze​ne​tet, s ő is kül​döz​ge​tett gyors​pos​tát. Knecht, aki – leg​alább​is hí​resz​te​lé​sek​ből – tu​dott a rend​ház po​li​ti​kai kap​cso​la​ta​i​ról és ha​gyo​má​nya​i​ról, gya​ní​tot​ta, hogy a ven​dég va​la​mi​lyen tit​kos kül​de​tés​ben járó ma​gas ran​gú ál​lam​fér​fi, vagy egy rang​rejt​ve uta​zó her​ceg; s mi​köz​ben meg​fi​gye​lé​se​in töp​ren​gett, az el​múlt hó​na​pok​ból eszé​be ju​tott még egy-két olyan ven​dég, aki most utó​lag szin​tén ti​tok​za​tos​nak vagy je​len​tős​nek rém​lett. S köz​ben eszé​be ju​tott a „rend​őr​ség” fő​nö​ke is, a ba​rát​sá​gos Du​bo​is úr, meg a ké​ré​se, hogy hébe-hóba tart​sa szem​mel a ko​los​tor​ban épp az ilyen ese​mé​nye​ket, s noha még most sem ér​zett sem​mi ked​vet vagy hi​va​tást az ef​fé​le tu​dó​sí​tá​sok​hoz, még​is lel​ki​fur​da​lá​sa tá​madt ami​att, hogy olyan rég​óta nem írt en​nek a jó​aka​ra​tú fér​fi​ú​nak, s ez​zel va​ló​szí​nű​leg nagy csa​ló​dást oko​zott neki. Hosszú le​ve​let írt Du​bo​is​nak, pró​bál​ta meg​ma​gya​ráz​ni hall​ga​tá​sát, s hogy le​gyen va​la​mi lé​nye​ges is a le​ve​lé​ben, el​me​sélt egyet-mást kap​cso​la​tá​ról Pa​ter Ja​ko​busszal. Sej​tel​me sem volt róla, ki ol​vas​sa el s mi​lyen fi​gyel​me​sen min​den egyes le​ve​lét.

A KÜLDETÉS Knecht első íz​ben két évig tar​tóz​ko​dott a ko​los​tor​ban; ab​ban az idő​ben, amely​ről itt szó esik, har​minc​he​te​dik élet​évé​ben járt. Ez a ven​dé​ges​ke​dé​se a ma​ria​fel​si apát​ság​ban, nagy​já​ból két hó​nap​pal a Du​bo​is úr​nak kül​dött hosszú le​ve​le kel​te​zé​se után, az​zal ért vé​get, hogy egyik reg​gel az apát fo​ga​dó​szo​bá​já​ba hí​vat​ták. Azt gon​dol​ta, a nyá​jas apá​túr​nak ked​ve tá​madt egy kis​sé el​cse​veg​ni kí​nai té​mák​ról, és ha​la​dék​ta​la​nul tisz​te​le​tét tet​te nála. Ger​va​si​us egy le​vél​lel a ke​zé​ben jött elé​be. – Egy önt il​le​tő meg​bí​za​tás​sal tisz​tel​nek meg, nagy​ra be​csült uram – mond​ta a maga jo​vi​á​lis párt​fo​gói mo​do​rá​ban de​rű​sen, és ha​ma​ro​san át is vál​tott abba az iro​ni​kus, in​ger​ke​dő hang​nem​be, amely a még nem egé​szen tisz​tá​zott ba​rá​ti kap​cso​lat ki​fe​je​zé​se​ként ala​kult ki a papi és a kasz​tá​li​ai Rend kö​zött, s amely vol​ta​képp Pa​ter Ja​ko​bus​tól eredt. – Egyéb​ként le a ka​lap​pal az önök Mag​is​ter Lu​di​ja előtt! Ő az​tán tud le​ve​let írni! La​ti​nul írt ne​kem, Is​ten tud​ja, mi​ért; ná​la​tok, kasz​tá​li​a​ik​nál, ha va​la​mit tesz​tek, so​sem tud​ja az em​ber, hogy mi a szán​dé​ko​tok: ud​va​ri​as​ság vagy csú​fon​dá​ros​ság, meg​tisz​te​lés vagy ki​ok​ta​tás. Szó​val ez a tisz​te​let​re mél​tó Do​mi​nus la​ti​nul írt ne​kem, még​pe​dig olyan la​tin​ság​gal, ami​lyen​re ez idő sze​rint a mi egész ren​dünk​ben sen​ki sem vol​na ké​pes, ki​vé​ve leg​föl​jebb Pa​ter Ja​ko​bust. Mint​ha köz​vet​le​nül Ci​ce​ro is​ko​lá​já​ból ered​ne ez a la​tin​ság, s még​is egy kis adag he​lye​sen ki​mért egy​há​zi la​tin fű​sze​re​zi, amely​ről ter​mé​sze​te​sen megint csak nem tud​hat​ni, naiv csal​étek-e, ne​künk, pa​pok​nak szán​va, avagy iro​ni​kus szán​dé​kú, ne​tán egy​sze​rű​en csak a sti​li​zá​lás és dí​szít​ge​tés fé​kez​he​tet​len ösz​tö​né​ből fa​ka​dó já​ték. Szó​val a tisz​te​let​re mél​tó úr azt írja: kí​vá​na​tos​nak tart​ják, hogy önt vi​szont​lás​sák és meg​ölel​jék, no és azt is meg​ál​la​pít​sák, hogy hosszú tar​tóz​ko​dá​sa köz​tünk, fél​bar​bá​rok közt, er​köl​csi​leg és sti​lisz​ti​ka​i​lag mennyi​re ron​tot​ta meg. Szó​val – ha jól ér​tet​tem és ér​tel​me​zem ezt a ter​je​del​mes iro​dal​mi mű​al​ko​tást – sza​bad​sá​got en​ge​dé​lyez​nek ön​nek, s en​gem arra kér​nek, hogy meg​ha​tá​ro​zat​lan idő​re küld​jem haza ven​dé​ge​met Wal​dzell​be, de nem egy​szer s min​den​kor​ra, mi​vel az ot​ta​ni ha​tó​ság​nak szán​dé​ká​ban áll önt ha​ma​ro​san vissza​kül​de​ni hoz​zánk, ha ne​künk ez ked​vünk​re van. Nos, bo​csás​son meg, ko​ránt​sem tud​tam mél​tó mó​don köz​ve​tí​te​ni az írás min​den fi​nom​sá​gát, Mag​is​ter Tho​mas nyil​ván nem is vár​ta ezt tő​lem. Még ezt a kis le​ve​let kell át​ad​nom ön​nek, s most men​jen, gon​dol​koz​zék raj​ta, va​jon el akar-e utaz​ni és mi​kor. Hi​á​nyoz​ni fog, ked​ves ba​rá​tom, és ha tú​lon​túl so​ká​ig ma​rad​na tá​vol, nem mu​laszt​juk el, hogy megint vissza​kö​ve​tel​jük a ha​tó​sá​gá​tól. A le​vél​ben, ame​lyet Knecht​nek át​adott, a kasz​tá​li​ai ha​tó​ság rö​vi​den kö​zöl​te Josef​fel: sza​bad​sá​got kap, pi​he​nés cél​já​ból, s azért is, hogy föl​jebb​va​lói meg​be​szé​lést foly​tat​has​sa​nak vele, és rö​vi​de​sen vár​ják Wal​dzell​ben. A kez​dők most fo​lyó já​ték​tan​fo​lya​má​nak be​fe​je​zé​sé​vel egy​ál​ta​lán ne tö​rőd​jék, ha csak az apá​túr ha​tá​ro​zot​tan nem kí​ván​ja. Az öreg ze​ne​mes​ter üd​vöz​le​tét kül​di. E so​rok ol​vas​tán Josef meg​hök​kent és el​gon​dol​ko​zott: ho​gyan bíz​hat​ták meg a le​vél író​ját, a Mag​is​ter Lu​dit en​nek az üd​vöz​let​nek a köz​ve​tí​té​sé​vel, amely kü​lön​ben sem il​lett bele a hi​va​ta​los irat​ba? Bi​zo​nyá​ra kon​fe​ren​ci​át tar​tott a tel​jes Ha​tó​ság, az idős mes​te​rek be​vo​ná​sá​val. Nos, a Ne​ve​lé​si Ha​tó​ság ülé​sei és dön​té​sei nem tar​toz​tak rá; de ez az üd​vöz​let fur​csán meg​ha​tot​ta, kü​lö​nö​sen kol​le​gi​á​li​san hang​zott. Egy​re megy, mi​lyen kér​dés​ről tár​gyalt az a kon​fe​ren​cia, az üd​vöz​let azt bi​zo​nyí​tot​ta, hogy föl​jebb​va​lói ez al​ka​lom​mal Josef Knech​tről is be​szél​tek. Va​la​mi új for​du​lat vár​ja? Haza kel​lett, hogy hív​ják? S ez va​jon elő​re​lé​pést vagy vissza​esést je​lent majd? A le​vél​ben azon​ban csak sza​bad​sá​go​lás​ról volt szó. Igen, en​nek a sza​bad​ság​nak őszin​tén örült, leg​szí​ve​seb​ben már más​nap útra kelt vol​na. De hát leg​alább​is a ta​nít​vá​nya​i​tól el kell bú​csúz​nia, és hát​ra​hagy​nia ne​kik út​mu​ta​tá​sa​it. An​tont na​gyon el​szo​mo​rít​ja majd a tá​vo​zá​sa. És egyik-má​sik pá​ter​nek is tar​to​zott vele, hogy sze​mé​lye​sen bú​csúz​zék el tő​lük. Most Ja​ko​bus​ra

gon​dolt, és szin​te el​cso​dál​ko​zott raj​ta, hogy va​la​mi eny​he fáj​dal​mat érez, va​la​mi meg​in​dult​sá​got, ami azt súg​ja neki: szí​ve job​ban csügg ezen a Ma​ria​fel​sen, mint sej​tet​te volt. Sok min​den hi​ány​zott itt, ami​hez hoz​zá​szo​kott, s ami drá​ga volt neki, és e két év fo​lya​mán a tá​vol​ság s a hi​ány​ér​zet mi​att kép​ze​le​té​ben egy​re szeb​bé vált Kasz​tá​lia; ám eb​ben a pil​la​nat​ban tisz​tán fel​is​mer​te: amit Pa​ter Ja​ko​bus​ban nyert, az pó​tol​ha​tat​lan, s hi​á​nyát érzi majd Kasz​tá​li​á​ban. Ez​zel az is vi​lá​go​sab​bá vált szá​má​ra, mit élt át itt és mit ta​nult, s öröm és bi​za​ko​dás áradt el ben​ne, ha wal​dzel​li uta​zá​sá​ra gon​dolt, a vi​szont​lá​tás​ra, az ün​ne​pek​re – és ke​vés​bé örült vol​na vissza​té​ré​se bi​zony​sá​ga nél​kül. Hir​te​len el​ha​tá​ro​zás​sal föl​ke​res​te az atyát, el​mond​ta neki, hogy ha​za​hív​ták sza​bad​ság​ra, s őt ma​gát is mennyi​re meg​lep​te, ami​kor a ha​za​té​rés és vi​szont​lá​tás örö​me mö​gött egy má​sik öröm​re, a vissza​jö​ve​tel örö​mé​re buk​kant; s mi​vel ez az öröm el​ső​sor​ban neki, a tisz​telt atyá​nak szól, össze​szed​te min​den bá​tor​sá​gát, hogy egy nagy ké​rés​sel for​dul​jon hoz​zá, az​zal tud​ni​il​lik, hogy ha vissza​tér, az atya ta​nít​sa őt egy kis​sé, ha csak heti egy-két órá​ban is. Ja​ko​bus ne​ve​tett, til​ta​ko​zott, s megint csak a leg​szebb gu​nyo​ros bó​kok​kal il​let​te a fe​lül​múl​ha​tat​la​nul sok​ol​da​lú kasz​tá​li​ai ne​ve​lést, amely előtt az olyan egy​sze​rű klast​ro​mi ba​rát, mint ő, csak néma cso​dá​lat​tal áll​hat, s ámu​la​tá​ban a fe​jét csó​vál​hat​ja; Josef azon​ban már ész​re​vet​te, hogy ez a til​ta​ko​zás nem ko​moly, s ami​kor bú​csú​zó​ul ke​zet fog​tak, az atya ba​rát​sá​go​san mond​ta, hogy a ké​ré​se mi​att ne ag​gód​jék: ő szí​ve​sen meg​te​szi, ami tőle te​lik; s az​tán a leg​szí​vé​lye​seb​ben bú​csú​zott el Josef​től. Ő pe​dig most már vi​dá​man tar​tott ha​za​fe​lé, sza​bad​ság​ra, s biz​tos volt szí​vé​ben afe​lől, hogy nem töl​töt​te ha​szon​ta​la​nul ide​jét a ko​los​tor​ban. Út​nak in​du​lá​sa​kor szin​te fi​a​tal fi​ú​nak érez​te ma​gát, de per​sze ha​ma​ro​san rá​jött, hogy nem kis​fiú s nem is ifjú már; a szé​gyen​ér​ze​tén, a ben​ső el​len​ál​lá​sán vet​te ész​re, amely rög​tön je​lent​ke​zett, mi​helyt va​la​mi​lyen gesz​tus​sal, fel​ki​ál​tás​sal, gye​re​kes öröm​mel akart re​a​gál​ni a kö​tet​len​ség s a va​ká​ció is​ko​lás​fi​ús han​gu​la​tá​ra. Nem, ami egy​kor ma​gá​tól ér​te​tő​dő és fel​sza​ba​dí​tó lett vol​na: feluj​jon​ga​ni a fák ma​ga​sá​ba a ma​da​rak​hoz, han​gos nó​ta​szó​val me​ne​tel​ni, le​be​gő rit​mus​ban tán​col​ni tova – ez töb​bé már nem si​ke​rült, me​rev és meg​ját​szott do​log lett vol​na, os​to​ba és gye​re​kes já​ték. Érez​te, hogy fér​fi, fi​a​tal​ként érez, ere​je is fi​a​tal még, de már nem ké​pes át​en​ged​ni ma​gát a pil​la​nat​nak, a han​gu​lat​nak, nem sza​bad már, de éber, kö​tö​zött és el​kö​te​le​zett – s mi köti meg? Va​la​mi​fé​le hi​va​tal? A fel​adat, hogy a ko​los​tor szer​ze​te​sei közt or​szá​gát és Rend​jét kép​vi​sel​je? Nem, ha​nem maga a Rend, a hi​e​rar​chia, amely​be – s ezt most, e vá​rat​lan ön​vizs​gá​lat so​rán lát​ta meg – szin​te ért​he​tet​le​nül be​le​nőtt és be​le​épült, s a fe​le​lős​ség, az Ál​ta​lá​nos​nak és Fel​sőbb​ren​dű​nek ez öle​lé​se, amely​től sok ifjú öreg​nek és sok öreg fi​a​tal​nak lát​szik, szi​lár​dan tar​tot​ta, tá​mo​gat​ta az em​bert, s egy​ben meg is fosz​tot​ta sza​bad​sá​gá​tól, mint a karó a hoz​zá​kö​tö​zött fa​cse​me​tét, s el​vet​te ár​tat​lan​sá​gát, ugyan​ak​kor vi​szont egy​re de​rül​tebb tisz​ta​sá​got kö​ve​telt tőle. Mon​te​port-ban kö​szön​töt​te az idős ze​ne​mes​tert, aki fi​a​tal éve​i​ben egy​kor maga is ven​dé​ges​ke​dett Ma​ria​fels​ben, a ben​cés ze​nét ta​nul​má​nyoz​ta, és most sok min​den​ről ki​fag​gat​ta őt. Josef né​mi​képp csön​de​sebb​nek és vissza​hú​zó​dóbb​nak ta​lál​ta ugyan az öre​get, de kül​ső​re jobb erő​ben volt s de​rű​sebb is, mint leg​utóbb, ar​cá​ról is el​tűnt a fá​radt​ság; fi​a​ta​labb nem, de ki​fi​no​mul​tabb, ele​gán​sabb lett, ami​óta ott​hagy​ta hi​va​ta​lát. Knecht​nek fel​tűnt, hogy kér​de​zős​kö​dött ugyan a ma​ria​fel​si or​go​ná​ról, a kot​tás​lá​dák​ról s a kó​rus​ról, sőt a Kál​vá​ria-kert fá​já​ról is tu​da​ko​zó​dott, va​jon áll-e még, de úgy lát​szott, hogy egy​ál​ta​lán nem kí​ván​csi az üveg​gyöngy​já​ték-tan​fo​lyam​ra, Josef ot​ta​ni te​vé​keny​sé​gé​re és sza​bad​sá​go​lá​sá​nak cél​já​ra sem. Mind​azon​ál​tal to​vább​uta​zá​sa előtt az öreg​úr né​hány ér​té​kes szó​ban út​ra​va​lót is adott neki. – Úgy hal​lot​tam – mond​ta amo​lyan tré​fás hang​nem​ben –, va​la​mi dip​lo​ma​ta​fé​le lett be​lő​led. Vol​ta​kép​pen nem szép hi​va​tás, de úgy lát​szik, elé​ge​det​tek ve​led. Gon​dolj er​ről, amit jól​esik! De ha​csak nem az a becs​vá​gyad, hogy örök​re meg​ma​radj eb​ben a hi​va​tás​ban, ak​kor légy óva​tos,

Josef; azt hi​szem, be akar​nak fog​ni. Vé​de​kez​zél el​le​ne, jo​god van hoz​zá. Nem, ne kér​dezz, egy szó​val sem mon​dok töb​bet. Hi​szen majd meg​lá​tod. Josef mint tüs​két hor​doz​ta ma​gá​ban ezt az in​tel​met, de Wal​dzell​be ér​kez​te​kor még​is úgy örült a ha​zai táj​nak, a vi​szont​lá​tás​nak, mint még soha; úgy tet​szett, ez a Wal​dzell nem​csak az ott​ho​na s a vi​lág leg​szebb he​lye, ha​nem idő​köz​ben még szebb és ér​de​ke​sebb is lett, vagy mint​ha az ő sze​me vol​na új, ő ho​zott vol​na ma​gá​val va​la​mi fel​fo​ko​zott lá​tó​ké​pes​sé​get. És ez nem csu​pán a ka​puk​nak, tor​nyok​nak, a fák​nak és a fo​lyó​nak, az ud​va​rok​nak és ter​mek​nek, az ala​kok​nak s a régi, jól is​mert ar​cok​nak szólt – Josef sza​bad​sá​ga ide​jén Wal​dzell szel​le​me, a Rend és az üveg​gyöngy​já​ték iránt is azt a fo​ko​zott be​fo​ga​dó​ké​pes​sé​get, azt a meg​nö​ve​ke​dett és há​lás meg​ér​tést érez​te, amit a ha​za​té​rő, a messzi úton járt, éret​teb​bé és oko​sab​bá vált em​ber érez. – Úgy rém​lik – mond​ta ba​rát​já​nak, Te​gu​la​ri​us​nak egy Wal​dzell​ről és Kasz​tá​li​á​ról szó​ló élénk dics​him​nusz után –, úgy rém​lik, mint​ha itt álom​ban töl​töt​tem vol​na el éve​i​met, bol​do​gan bár, de va​la​hogy ön​tu​dat​la​nul, s mint​ha most föl​éb​red​nék, s éle​sen és tisz​tán, va​ló​ság​ként iga​zo​lód​va lát​nék min​dent. Hogy az ide​gen​ben töl​tött két év mennyi​re meg​éle​sít​he​ti a lá​tást! – Sza​bad​sá​gát ün​nep​ként él​vez​te, fő​leg a já​té​ko​kat, tár​sa​i​val a vi​tá​kat a Vi​cus Lu​so​rum elit-kö​ré​ben, az új​ra​ta​lál​ko​zást ba​rá​ta​i​val, Wal​dzell ge​ni​us lo​ci​ját. Ez a lel​kes öröm és bol​dog​ság ter​mé​sze​te​sen csak ak​kor szök​kent iga​zán vi​rág​ba, ami​kor az üveg​gyöngy​já​ték-mes​ter elő​ször fo​gad​ta – ad​dig örö​mé​be még némi szo​ron​gás ve​gyült. A Mag​is​ter Ludi ke​ve​sebb kér​dést tett föl, mint ahogy Knecht vár​ta, épp csak meg​em​lí​tet​te a kez​dők já​ték​tan​fo​lya​mát és Josef ta​nul​má​nya​it a ze​nei ar​chí​vum​ban; csu​pán az​zal nem tu​dott be​tel​ni, amit Pa​ter Ja​ko​bus​ról hall​ha​tott, újra meg újra szó​ba hoz​ta, sem​mit sem so​kallt, amit Josef er​ről a fér​fi​ról me​sélt. Hogy Josef​fel és kül​de​té​sé​vel elé​ge​dett, sőt na​gyon elé​ge​dett, erre Josef nem csu​pán a Mes​ter igen ba​rát​sá​gos ma​ga​tar​tá​sá​ból kö​vet​kez​tet​he​tett, ha​nem szin​te még job​ban Du​bo​is úr vi​sel​ke​dé​sé​ből, aki​hez a Mag​is​ter nyom​ban to​vább​küld​te. – Ki​tű​nő​en vé​gez​ted a dol​go​dat – mond​ta ő, és csön​des ne​ve​tés​sel tet​te hoz​zá: – Hát iga​zán nem volt jó az ösz​tö​nöm, ami​kor an​nak ide​jén el​ta​ná​csol​ta​lak klast​ro​mi kül​de​té​sed​től. Hogy az apá​ton kí​vül még a nagy Ja​ko​bus atyát is meg​nyer​ted, és ke​gye​sebb​re han​gol​tad Kasz​tá​lia iránt, ez so​kat ér, töb​bet, mint amit bár​ki is re​mél​ni mert. – Két nap múl​va az üveg​gyöngy​já​ték-mes​ter meg​hív​ta ebéd​re Knech​tet és Du​bo​is-t, meg a wal​dzel​li elit-is​ko​la ak​ko​ri ve​ze​tő​jét, Zbin​den utó​dát, s utá​na, már a be​szél​ge​tés órá​já​ban, vá​rat​la​nul be​ál​lí​tott az új ze​ne​mes​ter is, va​la​mint a Rend le​vél​tá​ro​sa, te​hát a leg​fel​sőbb Ha​tó​ság két to​váb​bi tag​ja, s egyi​kük ma​gá​val is vit​te Josefet a ven​dég​ház​ba, hogy hossza​san tár​sa​log​jon vele. Ez a meg​hí​vás so​rol​ta Knech​tet első íz​ben – min​den​ki szá​má​ra lát​ha​tó​an – a ma​gas hi​va​ta​lok je​lölt​je​i​nek leg​szű​kebb kö​ré​be, s csak​ha​mar érez​he​tő kor​lá​tot ál​lí​tott közé és az ál​ta​lá​nos elit-já​té​ko​sok közé, s ezt a most már éber​ré vált Josef ér​zé​ke​nyen ta​pasz​tal​ta. Egyéb​ként négy​he​ti ide​ig​le​nes sza​bad​sá​got ka​pott, s el​lát​ták a hi​va​tal​no​kok​nak járó iga​zo​ló​lap​pal, hogy a tar​to​mány ven​dég​fo​ga​dó​i​ban meg​száll​has​son. Noha sem​mi​fé​le kö​te​le​zett​sé​get nem rót​tak rá, még azt sem, hogy je​len​té​se​ket te​gyen, még​is ész​re​ve​het​te, hogy fönt​ről fi​gye​lik, mert ami​kor va​ló​ban vál​lal​ko​zott né​hány lá​to​ga​tás​ra és ki​rán​du​lás​ra, Ke​uper​he​im​be, Hirs​land​ba s a Ke​letázsi​ai Tu​do​má​nyos In​té​zet​be, ha​ma​ro​san meg​hí​vá​so​kat ka​pott az ot​ta​ni ma​gas hi​va​ta​los he​lyek​től; eb​ben a pár hét​ben csak​ugyan meg​is​mer​ke​dett a Rend egész ve​ze​tő​sé​gé​vel s a mag​is​te​rek és ta​nul​má​nyi ve​ze​tők több​sé​gé​vel. Ha nin​cse​nek ezek a na​gyon hi​va​ta​los meg​hí​vá​sok és is​mer​ke​dé​sek, ak​kor ezek a ki​rán​du​lá​sok Knecht szá​má​ra vissza​té​rést je​len​tet​tek vol​na ta​nu​ló​évei vi​lá​gá​ba és sza​bad​sá​gá​ba. Ki​ruc​ca​ná​sa​it kor​lá​toz​ta, fő​leg Te​gu​la​ri​us​ra való te​kin​tet​tel, akit mé​lyen le​súj​tott új​ra​ta​lál​ko​zá​suk min​den meg​sza​kí​tá​sa, de az üveg​gyöngy​já​ték mi​att is, mert na​gyon fon​tos​nak tar​tot​ta, hogy itt megint részt ve​gyen a leg​újabb gya​kor​la​tok​ban és kér​dés​fel​ve​té​sek​ben, s meg​áll​ja a he​lyét ami​ben Te​gu​la​ri​us

pó​tol​ha​tat​lan szol​gá​la​to​kat tett neki. Má​sik kö​ze​li ba​rát​ja, Fer​ro​mon​te az új ze​ne​mes​ter mun​ka​kö​zös​sé​gé​be tar​to​zott, s őt ez idő tájt csak két íz​ben tud​ta el​ér​ni; úgy lát​ta, szor​go​san dol​go​zik, s mun​ká​ja bol​dog​gá te​szi: egy nagy ze​ne​tör​té​ne​ti fel​adat tá​rult fel előt​te, a gö​rög ze​nét s an​nak to​vább​élé​sét il​le​tő​en a bal​ká​ni or​szá​gok tán​ca​i​ban, nép​da​la​i​ban; nagy kedv​vel be​szélt ba​rát​já​nak leg​újabb mun​ká​i​ról és föl​fe​de​zé​se​i​ről; ezek a ba​rokk zene fo​ko​za​tos ha​nyat​lá​sá​nak kor​sza​ká​ra vo​nat​koz​tak, nagy​já​ból a 18. szá​zad vé​gé​től kezd​ve, és az új ze​nei anyag​nak a szláv nép​ze​né​ből ere​dő be​ha​to​lá​sá​ra. En​nek az ün​ne​pi va​ká​ci​ó​nak a nagy ré​szét Knecht azon​ban Wal​dzell​ben és az üveg​gyöngy​já​ték​kal töl​töt​te, Fritz Te​gu​la​ri​usszal át​is​mé​tel​te egy ma​gán-elő​adás​so​ro​zat jegy​ze​te​it, amely elő​adá​so​kat a két utol​só sze​mesz​ter​ben a Mag​is​ter a leg​ha​la​dot​tabb ta​nít​vá​nya​i​nak tar​tott – s két​évi nél​kü​lö​zés után is​mét tel​jes erő​vel élte bele ma​gát a Já​ték ne​mes vi​lá​gá​ba, amely​nek va​rá​zsát épp​oly nél​kü​löz​he​tet​len​nek, éle​té​től annyi​ra el​vá​laszt​ha​tat​lan​nak lát​ta, mint a zene bű​vö​le​tét. Csak sza​bad​sá​ga utol​só nap​ja​i​ban hoz​ta szó​ba a Mag​is​ter Ludi új​ból Josef ma​ria​fel​si ki​kül​de​té​sét, ek​kor be​szélt vele leg​kö​ze​leb​bi jö​vő​jé​ről és fel​ada​tá​ról. Előbb cse​ve​gő mo​dor​ban, majd egy​re ko​mo​lyab​ban és nyo​ma​té​ko​sab​ban fej​tet​te ki neki a Ha​tó​ság egyik ter​vét, amely​nek a leg​több mag​is​ter, va​la​mint Du​bo​is úr is igen nagy je​len​tő​sé​get tu​laj​do​nít, tud​ni​il​lik azt a ter​vet, hogy Kasz​tá​lia a jö​vő​ben ál​lan​dó kép​vi​se​le​tet ál​lít​son fel Ró​má​ban, a Szent​szék​nél. – El​jött vagy nyil​ván kö​ze​leg a tör​té​nel​mi pil​la​nat – ma​gya​ráz​ta Tho​mas mes​ter a maga meg​nye​rő és tö​ké​le​tes stí​lu​sá​ban –, hogy át​hi​dal​ják a sza​ka​dé​kot Róma és a Rend kö​zött; az eset​leg el​jö​ven​dő ve​szé​lyek​ben két​ség​te​le​nül kö​zö​sek len​né​nek el​len​sé​ge​ik, ők pe​dig sors​tár​sak és ter​mé​sze​te​sen szö​vet​sé​ge​sek, s hu​za​mo​sab​ban tart​ha​tat​lan, vol​ta​képp mél​tat​lan is az ed​di​gi ál​la​pot: vagy​is az, hogy a vi​lág​nak az a két ha​tal​ma, amely​nek tör​té​nel​mi fel​ada​ta a szel​lem és a béke ápo​lá​sa és fenn​tar​tá​sa, to​vább​ra is így él​jen egy​más mel​lett, szin​te ide​gen​ként. A ró​mai egy​ház, sú​lyos vesz​te​sé​gei el​le​né​re, túl​él​te az utób​bi nagy há​bo​rús kor​szak meg​ráz​kód​ta​tá​sa​it és vál​sá​ga​it, meg​új​ho​dott tő​lük és meg​tisz​tult, mi​köz​ben a tu​do​mány és mű​velt​ség ak​ko​ri vi​lá​gi gon​do​zó​he​lyei a kul​tú​rá​val együtt el​pusz​tul​tak; csak a rom​ja​i​kon épült fel a Rend, szü​le​tett meg a kasz​tá​li​ai gon​do​lat. Már csak ezért is és oly tisz​te​let​re mél​tó kora mi​att is el​sőbb​sé​get él​vez az Egy​ház, ő az idő​sebb, elő​ke​lőbb, több és na​gyobb vi​har​ban ki​pró​bált ha​ta​lom. Elő​ször is ar​ról van szó, hogy Ró​má​ban is fel​élesszék s ápol​ják a két ha​ta​lom ro​kon​sá​gá​nak és egy​más​ra utalt​sá​gá​nak a tu​da​tát, min​den eset​leg be​kö​vet​ke​ző vál​ság​ban. (Knecht itt arra gon​dolt: „Ó, szó​val Ró​má​ba akar​nak kül​de​ni, és úgy​le​het, vég​le​ge​sen!” – s vissza​em​lé​kez​ve az öreg ze​ne​mes​ter fi​gyel​mez​te​té​sé​re, lé​lek​ben már​is föl​ké​szült a til​ta​ko​zás​ra.) Tho​mas mes​ter foly​tat​ta: en​nek a Kasz​tá​lia ré​szé​ről már rég​óta szor​gal​ma​zott fej​lő​dés​nek az irá​nyá​ban fon​tos lé​pést tet​tek Knecht ma​ria​fel​si kül​de​té​sé​vel. Erre a ki​kül​de​tés​re – amely ön​ma​gá​ban véve csu​pán kí​sér​let volt, ud​va​ri​as és sem​mi​re sem kö​te​le​ző gesz​tus – min​den hát​só gon​do​lat nél​kül az ot​ta​ni fél meg​hí​vá​sa foly​tán vál​lal​koz​tak, kü​lön​ben ma​gá​tól ér​te​tő​dő​en nem egy po​li​ti​ka​i​lag ta​pasz​ta​lat​lan üveg​gyöngy​já​té​kost, ha​nem, mond​juk, Du​bo​is úr egyik leg​fi​a​ta​labb hi​va​tal​no​kát bíz​ták vol​na meg az üggyel. De most ez a kí​sér​let, ez az ár​tat​lan kis kül​de​tés meg​le​pő​en jó ered​ménnyel járt: a mai ka​to​li​ciz​mus egyik ve​ze​tő szel​le​mét, Pa​ter Ja​ko​bust kis​sé kö​ze​lebb​ről meg​is​mer​tet​te Kasz​tá​lia szel​le​mé​vel, s ő er​ről a szel​lem​ről, me​lyet ed​dig ke​re​ken el​uta​sí​tott, ked​ve​zőbb fo​gal​mat al​ko​tott. Eb​ben ját​szott sze​re​pé​ért há​lá​sak Josef Knecht​nek. Kül​de​té​sé​nek ér​tel​me és si​ke​re ugyan​is eb​ben rej​lik, s in​nen ki​in​dul​va kell to​vább szem​ügy​re ven​ni és foly​tat​ni nem​csak az egész kö​ze​le​dé​si kí​sér​le​tet, ha​nem ki​vált​képp Knecht kül​de​té​sét és mun​ká​ját is. Sza​bad​sá​got en​ge​dé​lyez​tek neki, s ezt kis​sé még meg is hosszab​bít​hat​ják, ha kí​ván​ja; meg​be​szél​tek vele min​dent, meg​is​mer​tet​ték a leg​fel​sőbb ha​tó​sá​gok leg​több tag​já​val, föl​jebb​va​lói bi​zal​mu​kat fe​jez​ték ki Knecht iránt, és most meg​bíz​ták őt, az üveg​-

gyöngy​já​ték-mes​tert, hogy Knech​tet kü​lön​le​ges fel​adat​tal és ki​bő​ví​tett ha​tás​kör​rel küld​je vissza Ma​ria​fels​be, ahol sze​ren​csé​re biz​tos le​het a ba​rá​ti fo​gad​ta​tás​ban. Szü​ne​tet tar​tott, hogy mint​egy időt hagy​jon hall​ga​tó​já​nak va​la​mi kér​dés​re, de az csu​pán kész​sé​gét ki​fe​je​ző ud​va​ri​as arc​ki​fe​je​zés​sel adta tud​tá​ra, hogy fi​gyel és vár​ja a meg​bí​za​tást. – A meg​bí​zás, ame​lyet kö​zöl​nöm kell ve​led – mond​ta most a Mag​is​ter – te​hát a kö​vet​ke​ző: azt ter​vezzük, hogy előbb-utóbb fel​ál​lít​juk Ren​dünk ál​lan​dó kép​vi​se​le​tét a Va​ti​kán​ban, le​he​tő​leg a köl​csö​nös​ség alap​ján. Mi lé​vén a fi​a​ta​lab​bak, ké​szek va​gyunk Ró​má​val szem​ben nem ugyan szol​gai, de na​gyon tisz​te​let​tel​jes ma​ga​tar​tás​ra, szí​ve​sen vál​lal​juk a má​sod​ran​gú sze​re​pet, s neki en​ged​jük át az el​sőbb​sé​get. A pápa ta​lán – ezt épp​oly ke​vés​sé tu​dom, mint Du​bo​is úr – már ma el​fo​gad​ná aján​la​tun​kat; mi azon​ban ok​vet​le​nül el akar​juk ke​rül​ni az el​uta​sí​tó vá​laszt. Na már​most, csu​pán egy em​ber van, akit is​me​rünk és el​ér​he​tünk, s aki​nek a sza​va Ró​má​ban a leg​na​gyobb súllyal esik lat​ba – ez Pa​ter Ja​ko​bus. S a te fel​ada​tod az, hogy térj vissza a ben​cés rend​ház​ba, élj ott úgy, mint ed​dig, foly​tasd ta​nul​má​nya​i​dat, tarts egy ár​tat​lan üveg​gyöngy​já​ték-tan​fo​lya​mot, s for​dítsd min​den fi​gyel​me​det és gon​do​dat arra, hogy las​sacs​kán meg​nyerd ne​künk Ja​ko​bus atyát s rá​vedd, hogy meg​ígér​je: szán​dé​kunk szó​szó​ló​ja lesz Ró​má​ban. Ez​út​tal te​hát pon​to​san kör​vo​na​laz​tuk kül​de​té​sed vég​ső cél​ját. Mel​lé​kes, hogy el​éré​sé​hez mennyi idő​re lesz szük​sé​ged; mi úgy vél​jük, leg​alább egy évbe te​lik, de le​het két vagy több év is be​lő​le. Hi​szen is​me​red a ben​cé​sek élet​tem​pó​ját, s meg​ta​nul​tad a be​le​il​lesz​ke​dést. Sem​mi eset​re sem sza​bad a tü​rel​met​len​ség és mo​hó​ság lát​sza​tát kel​te​nünk, a do​log​nak szin​te ma​gá​tól kell dön​tés​re ér​nie, nem​de? Re​mé​lem, be​le​egye​zel a meg​bí​za​tás​ba, s kér​lek, szólj nyíl​tan min​den eset​le​ges el​len​ve​té​sed​ről. Ha óhaj​tod, né​hány nap gon​dol​ko​dá​si idő is ren​del​ke​zé​sed​re áll. Knech​tet a sok elő​ze​tes be​szél​ge​tés után a meg​bí​zás már nem lep​te meg, ki​je​len​tet​te, hogy a gon​dol​ko​dá​si idő fö​lös​le​ges, en​ge​del​me​sen vál​lal​ja a fel​ada​tot, de hoz​zá​tet​te: – Ön tud​ja, hogy az ilyen kül​de​té​sek ak​kor a leg​si​ke​re​seb​bek, ha a meg​bí​zott​nak köz​ben nem kell sa​ját ben​ső el​len​ke​zé​sé​vel és gát​lá​sa​i​val küsz​köd​nie. A meg​bí​zás el​len sem​mi ki​fo​gá​som sincs, meg​ér​tem fon​tos​sá​gát, s re​mé​lem, meg is tu​dok majd fe​lel​ni neki. Még​is, bi​zo​nyos fé​le​lem és csüg​ge​dés fog el a jö​vőm mi​att; le​gyen olyan jó, Mag​is​ter, hall​gas​sa meg egé​szen sze​mé​lyes, önző ké​rel​me​met és val​lo​má​so​mat. Én üveg​gyöngy​já​té​kos va​gyok, mint tud​ja, s ami​kor el​küld​ték az atyák​hoz, két tel​jes évet mu​lasz​tot​tam ta​nul​má​nya​im​ban, sem​mi újat sem ta​nul​tam, s el​ha​nya​gol​tam mű​vé​sze​te​met; eh​hez most leg​alább még egy vagy va​ló​szí​nű​leg több év já​rul. Nem sze​ret​nék még job​ban vissza​es​ni eb​ben az idő​szak​ban. Azt ké​rem te​hát, hogy gyak​rab​ban jö​hes​sek rö​vid sza​bad​ság​ra Wal​dzell​be, s rá​di​ón át ál​lan​dó kap​cso​la​tot tart​has​sak a ha​la​dók sze​mi​ná​ri​u​ma​i​nak elő​adá​sa​i​val, gya​kor​la​ta​i​val. – Szí​ve​sen jó​vá​hagy​juk – mond​ta a Mes​ter hang​ja már né​mi​leg bú​csúz​ko​dó​an csen​gett, Knecht ek​kor han​go​sabb​ra for​dí​tot​ta a szót, mond​ta, hogy van még egy má​sik do​log is: tud​ni​il​lik at​tól fél, ha ez a ma​ria​fel​si terv si​ker​rel jár, eset​leg Ró​má​ba kül​dik őt, vagy to​váb​bi dip​lo​má​ci​ai szol​gá​lat​ra ve​szik igény​be. – És ez a ki​lá​tás – fe​jez​te be – rám és fá​ra​do​zá​sa​im​ra a ko​los​tor​ban nyo​masz​tó​an gát​ló​lag hat​na. Mert a leg​ke​vés​bé sem kí​ván​nám, hogy tar​tó​san fél​re​tol​ja​nak a dip​lo​má​ci​ai szol​gá​lat​ba. A Mag​is​ter össze​von​ta szem​öl​dö​két, és meg​ro​vó​an emel​te föl uj​ját: – Fél​re​to​lás​ról be​szélsz; iga​zán rosszul vá​lasz​tot​tad meg a szót, sen​ki sem gon​dolt rá soha, hogy fél​re​tol​jon, in​kább ki akar​nak tün​tet​ni, elő akar​nak lép​tet​ni. Nem ha​tal​maz​tak föl rá, hogy ígé​re​te​ket te​gyek ne​ked, vagy fel​vi​lá​go​sí​tást ad​jak róla, mire vesz​nek ké​sőbb igény​be. De meg​ér​tem ag​gá​lyo​dat, s va​ló​szí​nű​leg se​gít​sé​ged​re le​he​tek, ha fé​lel​med ne​tán va​ló​ban iga​zo​lód​nék. És most hall​gass ide; van bi​zo​nyos adott​sá​god ah​hoz, hogy meg​ked​vel​tesd és meg​sze​ret​tesd ma​gad, va​la​mi rossz​aka​ród akár el​bű​vö​lő em​ber​nek is ne​vez​het​ne; fel​te​he​tő​leg töb​bek közt ez is kész​tet​te a Ha​tó​sá​got rá, hogy má​sod​szor is el​küld​jön a klast​rom​-

ba. De ne élj túl gyak​ran ez​zel az adott​sá​god​dal, Josef, és ne pró​báld fel​ver​ni tel​je​sít​mé​nye​id árát. Ha si​ke​re​sen bol​do​gulsz Pa​ter Ja​ko​busszal, el​jön majd a kel​lő pil​la​nat, hogy sze​mé​lyes ké​rés​sel for​dulj a Ha​tó​ság​hoz. Ma még, úgy lá​tom, ez ko​rai vol​na. Tu​dasd ve​lem, ha fel​ké​szül​tél az útra. Josef né​mán vet​te tu​do​má​sul e sza​va​kat, in​kább a ben​nük rej​lő jó​in​du​lat​hoz, sem​mint a kor​ho​lás​hoz iga​zod​va, s ha​ma​ro​san vissza​uta​zott Ma​ria​fels​be. Ott na​gyon jó​té​kony​nak érez​te azt a biz​ton​sá​got, ame​lyet egy pon​to​san kö​rül​ha​tá​rolt fel​adat ád. Rá​adá​sul ez a fel​adat fon​tos és meg​tisz​te​lő is volt, s egy szem​pont​ból a meg​bí​zott leg​sa​já​tabb vá​gyá​val is egy​be​vá​gott: hogy le​he​tő​leg mi​nél több​ször le​gyen együtt Ja​ko​bus atyá​val, és meg​nyer​je tel​jes ba​rát​sá​gát. Hogy itt a rend​ház​ban ko​mo​lyan vet​ték új kül​de​té​sét, s a rang​ban is fel​jebb lé​pett, azt a ko​los​tor tiszt​ség​vi​se​lő​i​nek, fő​ként az apát​nak a kis​sé meg​vál​to​zott ma​ga​tar​tá​sa is bi​zo​nyí​tot​ta; az apát sem​mi​vel sem volt ke​vés​bé ba​rát​sá​gos hoz​zá, de érez​he​tő​en egy fok​kal na​gyobb tisz​te​let​tel bánt vele, mint elő​ző​leg. Josef nem volt már az a rang​ta​lan fi​a​tal ven​dég, aki​hez szár​ma​zá​sa mi​att és a sze​mé​lye irán​ti jó​in​du​lat​ból ud​va​ri​a​sak – most in​kább úgy fo​gad​ták s úgy is ke​zel​ték, mint​ha ma​gas ran​gú kasz​tá​li​ai hi​va​tal​nok, vagy, mond​juk, meg​ha​tal​ma​zott kö​vet vol​na. Mi​vel már nem volt vak ezek​re a dol​gok​ra, le​von​ta be​lő​lük a kö​vet​kez​te​té​se​it. Pa​ter Ja​ko​bus vi​sel​ke​dé​sé​ben min​den​eset​re sem​mi​fé​le vál​to​zást sem fe​dez​he​tett föl: mély​sé​ge​sen meg​ha​tot​ta az atya ba​rá​ti örö​me, ahogy üd​vö​zöl​te őt, s be sem vár​va Knecht ké​ré​sét vagy fi​gyel​mez​te​té​sét, eszé​be jut​tat​ta meg​ál​la​po​dá​su​kat a kö​zös mun​ká​ról. Josef mun​ka​ter​ve és na​pi​rend​je most lé​nye​ge​sen más ar​cu​la​tot öl​tött, mint sza​bad​sá​ga előtt. Mun​ka​ter​vé​ben és kö​te​les​sé​gei kö​ré​ben ez​út​tal töb​bé nem állt az első he​lyen az üveg​gyöngy​já​ték-tan​fo​lyam, s szó sem volt már ar​ról, hogy foly​tas​sa a ze​nei ar​chí​vum ta​nul​má​nyo​zá​sát, va​la​mint kol​le​gi​á​li​san együtt dol​goz​zék az or​go​nis​tá​val. Az élre most a Ja​ko​bus atyá​tól ka​pott ok​ta​tás ke​rült, ok​ta​tás a tör​té​net​tu​do​mány több szak​já​ban is egy​szer​re, mert az atya nem​csak a Be​ne​dek-rend elő- és ko​rai tör​té​ne​té​be ve​zet​te be je​les ta​nít​vá​nyát, ha​nem a kora kö​zép​kor for​rás​ku​ta​tá​sá​ba is, s ezen​kí​vül egy kü​lön​órá​ban egy régi kró​ni​ka​író ős​szö​ve​gét ol​vas​ta vele. Az atyá​nak tet​szett, hogy Knecht az​zal a ké​rés​sel ost​ro​mol​ta: en​ged​je részt ven​ni a ta​nu​lás​ban a fi​a​tal Ani​ont is, de nem volt ne​héz Josefet meg​győz​nie róla, hogy ezt a fe​let​tébb ma​gán​ter​mé​sze​tű ok​ta​tást még a leg​jobb szán​dé​kú har​ma​dik ott​lé​te is je​len​tő​sen hát​rál​tat​ná; így hát An​tont, aki mit sem sej​tett Knecht köz​ben​já​rá​sá​ról, csu​pán a kró​ni​ka​ol​va​sás​ra hív​ták meg, s ez is na​gyon bol​dog​gá tet​te. A fi​a​tal test​vér​nek, aki​nek éle​té​ről to​váb​bi ér​te​sü​lé​se​ink nin​cse​nek, ezek az órák két​ség​te​le​nül ki​tün​te​tést je​len​tet​tek, a leg​ma​ga​sabb ren​dű él​ve​ze​tet és ösz​tön​zést; kora leg​tisz​tább szel​le​mei és leg​ere​de​tibb el​méi kö​zül ket​tő​nek a mun​ká​já​ban és esz​me​cse​ré​jé​ben ve​he​tett egy kis​sé részt mint hall​ga​tó és fi​a​tal újonc. Knecht, min​dig az epig​rá​fi​ka és for​rás​ku​ta​tás lec​ké​it kö​ve​tő​en – el​len​szol​gál​ta​tás​ként –, fo​lya​ma​to​san be​ve​zet​te az atyát Kasz​tá​lia tör​té​ne​té​be és szer​ve​ze​ti fel​épí​té​sé​be s az üveg​gyöngy​já​ték ve​zér​lő esz​mé​i​be, ami​kor is a ta​nít​vány​ból ta​ní​tó lett s a tisz​telt ta​ní​tó​mes​ter​ből fi​gyel​mes hall​ga​tó és gyak​ran na​gyon ne​he​zen ki​elé​gít​he​tő kér​de​ző és bí​rá​ló. Ja​ko​bus​ban min​dig meg​ma​radt az éber bi​zal​mat​lan​ság az egész kasz​tá​li​ai szel​le​mi​ség iránt; mi​vel hi​á​nyol​ta be​lő​le a vol​ta​kép​pe​ni val​lá​sos ma​ga​tar​tást, ké​tel​ke​dett ben​ne, hogy Kasz​tá​lia ké​pes és mél​tó is egy va​ló​ban ko​mo​lyan ve​en​dő em​ber​tí​pus ki​ne​ve​lé​sé​re, jól​le​het Knecht sze​mé​lyé​ben e ne​ve​lés​nek oly ne​mes ered​mé​nye állt előt​te. Bi​zal​mat​lan​sá​ga még ak​kor sem szűnt meg tel​je​sen, ami​kor, már amennyi​re le​het​sé​ges volt, bi​zo​nyos mér​ték​ben meg​té​rí​tet​te Knecht ok​ta​tá​sa és pél​dá​ja, s ré​gen el​ha​tá​roz​ta, hogy szó​szó​ló​ja lesz Kasz​tá​lia és Róma kö​ze​le​dé​sé​nek; Knecht föl​jegy​zé​sei tele van​nak erre uta​ló, min​dig azon​nal le​jegy​ze​telt vas​kos pél​dák​kal, ame​lyek​ből idé​zünk egyet: Az atya: „Ti kasz​tá​li​a​i​ak nagy tu​dó​sok és esz​té​ták vagy​tok, le​mé​ri​tek a ma​gán​hang​zók sú​lyát egy

régi köl​te​mény​ben, s kép​le​tét kap​cso​lat​ba hoz​zá​tok egy boly​gó pá​lyá​já​val. Ez el​bű​vö​lő, de csak já​ték. Hi​szen já​ték a ti leg​na​gyobb tit​ko​tok és jel​ké​pe​tek is, az Üveg​gyöngy​já​ték. Azt is el​is​me​rem, hogy meg​kí​sér​li​tek szent​ség rang​já​ra emel​ni vagy leg​alább​is a lel​ki épü​lés esz​kö​zé​vé ten​ni ezt a ked​ves já​té​kot. De a szent​sé​gek nem ilyen fá​ra​do​zá​sok​ból fa​kad​nak, a já​ték az já​ték ma​rad.” Josef: „Úgy gon​dol​ja, atyám, hogy hi​ány​zik a teo​ló​gi​ai ala​punk?” Az atya: „Ó, teo​ló​gi​á​ról ne is be​szél​jünk, at​tól ti még na​gyon is tá​vol áll​tok. Már né​hány egy​sze​rűbb alap is se​gí​te​ne raj​ta​tok, pél​dá​ul az ant​ro​po​ló​gia, a va​ló​di ta​ní​tás és tu​dás az em​ber​ről. Ti nem is​me​ri​tek az em​bert, sem az ál​la​ti​as​sá​gát, sem is​ten​kép​más vol​tát. Ti csu​pán a kasz​tá​li​ai em​bert is​me​ri​tek, egy kü​lön​le​ges faj​tát, egy kasz​tot, egy el​kü​lö​ní​tett ne​ve​lé​si kí​sér​le​tet.” Knecht szá​má​ra rend​kí​vü​li sze​ren​cse volt, hogy eze​ken az órá​kon ké​szen kap​ta az el​kép​zel​he​tő leg​ked​ve​zőbb és leg​tá​gabb te​re​pet fel​ada​ta vég​re​haj​tá​sá​ra, arra, hogy meg​nyer​je Kasz​tá​lia ügyé​nek az atyát, és meg​győz​ze a szö​vet​ség ér​té​ké​ről. Ez​zel olyan hely​zet kí​nál​ko​zott neki, amely oly tö​ké​le​te​sen meg​fe​lelt min​den kí​ván​sá​gá​nak vagy el​gon​do​lá​sá​nak, hogy köz​ben csak​ha​mar már hol​mi lel​ki​fur​da​lás​fé​lét ér​zett, mert szé​gyen​le​tes​nek és mél​tat​lan​nak lát​szott, hogy míg a tisz​telt fér​fiú oda​adó bi​za​lom​mal ül​dö​gél vele szem​közt, vagy le s föl jár​kál vele a ke​reszt​fo​lyo​són, köz​ben tit​kos po​li​ti​kai szán​dé​kok és ügy​le​tek tár​gya. Knecht nem fo​gad​ta vol​na el so​ká​ig hall​ga​tó​la​go​san ezt a hely​ze​tet, és már csak azon töp​ren​gett, mi​lyen for​má​ban ves​se le ál​ar​cát, ami​kor meg​le​pe​té​sé​re az öreg meg​előz​te. – Ked​ves ba​rá​tom – mond​ta egyik nap csak úgy mel​lé​ke​sen –, mi itt az esz​me​cse​ré​nek va​ló​ban na​gyon kel​le​mes, és re​mé​lem, ter​mé​keny mód​ját is ta​lál​tuk meg. Az a két te​vé​keny​ség, amely ne​kem a leg​ked​ve​sebb volt az egész éle​tem​ben, a ta​nu​lás és a ta​ní​tás szép új kom​bi​ná​ci​ó​ra lelt kö​zös mun​ka​órá​in​kon, s ne​kem ez épp a leg​jobb​kor jött, mert már öreg​szem, s a mi órá​ink​nál jobb gyógy​mó​dot és fel​fris​sü​lést ki sem ta​lál​hat​tam vol​na. Te​hát, ami en​gem il​let, én min​den​eset​re nye​rek az esz​me​cse​rénk​kel. Ez​zel szem​ben nem va​gyok ben​ne olyan biz​tos, hogy ön, ba​rá​tom, s fő​leg azok, akik​nek ön a kö​ve​te, s akik​nek szol​gá​la​tá​ban áll, va​jon nyer​het​nek-e annyit ez​zel az üggyel, amennyit ta​lán re​mél​nek. Sze​ret​nék meg​előz​ni egy ké​sőb​bi csa​ló​dást, s ezen​kí​vül sze​ret​ném, ha nem ala​kul​na ki ket​tőnk közt va​la​mi​fé​le tisz​tá​zat​lan vi​szony, azért en​ged​jen meg ne​kem, vén ró​ká​nak, egy kér​dést: bár​mily kel​le​mes is ne​kem, hogy ön itt tar​tóz​ko​dik a mi kis klast​ro​munk​ban, azért ter​mé​sze​te​sen már több​ször is tű​nő​dés​re kész​te​tett. Egy kis idő​vel ez​előtt, vagy​is nem​rég volt sza​bad​sá​go​lá​sá​ig, azt hi​szem, meg​ál​la​pít​hat​tam, hogy itt​lé​té​nek ér​tel​mé​vel és cél​já​val ön sem volt tel​je​sen tisz​tá​ban. He​lyes volt a meg​fi​gye​lé​sem? És ami​kor Knecht rá​bó​lin​tott, így foly​tat​ta: – Jól van. De ami​óta vissza​tért ar​ról a sza​bad​ság​ról, ez meg​vál​to​zott. Most már nem töp​reng itt​lé​te cél​ján, nincs gond​ja vele, ha​nem tud​ja, mi az a cél. Így van? Jó, te​hát nem té​ved​tem. Fel​te​he​tő​en ab​ban sem té​ve​dek, amit itt​lé​te cél​já​ról kép​ze​lek. Ön​nek dip​lo​má​ci​ai meg​bí​za​tá​sa van, s ez nem a rend​házunk​nak, nem is apát urunk​nak, ha​nem ne​kem szól. Lát​hat​ja, nem olyan sok el​árul​ni​va​ló ma​rad a tit​ká​ból. Hogy vég​re tel​je​sen tisz​tázzuk a hely​ze​tet, meg​te​szem az utol​só lé​pést, s azt ta​ná​cso​lom, kö​zöl​je ve​lem tit​ka ma​ra​dé​kát is tel​jes egé​szé​ben. Szó​val, mi a meg​bí​za​tá​sa? Knecht fel​ug​rott, meg​le​pőd​ve, za​var​tan, szin​te meg​rö​kö​nyöd​ve né​zett az öreg sze​mé​be. – Iga​za van – ki​ál​tott fel –, de ami​kor könnyít a lel​ke​men, egy​út​tal meg is szé​gye​nít az​zal, hogy meg​elő​zött. Egy idő óta már azt fon​tol​gat​tam, ho​gyan is tisz​táz​hat​nám vi​szo​nyun​kat, s ezt ön most na​gyon gyor​san meg​tet​te. Még sze​ren​cse, hogy a sza​bad​sá​gom előtt kér​tem út​mu​ta​tá​sa​it s meg​ál​la​po​dá​sun​kat ab​ban, hogy be​ve​zet a tu​do​má​nyá​ba, más​ként iga​zán az lett vol​na a lát​szat, hogy ré​szem​ről mind​ez dip​lo​má​cia volt, és csak ürügy​ként hasz​nál​tam föl ta​nul​má​nya​in​kat!

Az öreg ba​rát​sá​go​san meg​nyug​tat​ta. – Nem akar​tam sem​mi mást, csu​pán egy lé​pés​sel előbb​re se​gí​te​ni mind​ket​tőn​ket. Szán​dé​ka​i​nak tisz​ta​sá​ga nem szo​rul bi​zo​nyí​tás​ra. Ha elé​be men​tem ön​nek, és nem idéz​tem elő mást, csak amit ön is kí​vá​na​tos​nak lá​tott, ak​kor min​den rend​ben van. – Knecht most kö​zöl​te az atyá​val meg​bí​za​tá​sa tar​tal​mát, s Ja​ko​bus így vé​le​ke​dett: – Az ön kasz​tá​li​ai urai nem ép​pen láng​eszű, de egé​szen el​fo​gad​ha​tó dip​lo​ma​ták, és sze​ren​csé​jük is van. Meg​bí​za​tá​sát na​gyon nyu​god​tan meg​fon​to​lom, s dön​té​sem rész​ben at​tól függ majd, mennyi​re si​ke​rül ön​nek be​ve​zet​nie a ma​guk kasz​tá​li​ai al​kot​má​nyá​ba és esz​me​vi​lá​gá​ba, s azt meg​ér​tet​nie ve​lem. Hagy​junk erre ma​gunk​nak bő​sé​ges időt. – S ami​kor lát​ta, hogy Knecht egy kis​sé még min​dig el​fo​gó​dott, ke​mé​nyen föl​ne​ve​tett: – Ha akar​ja, bi​zo​nyos faj​ta lec​ke​ként is ér​tel​mez​he​ti el​já​rá​so​mat. Mi ket​ten most dip​lo​ma​ták va​gyunk, s az ő együtt​lé​tük min​dig harc, még ha ba​rát​sá​gos for​mák közt vív​ják is meg. A mi har​cunk​ban én pil​la​nat​nyi​lag hát​rány​ban vol​tam, ki​csú​szott a ke​zem​ből a kez​de​mé​nye​zés, ön töb​bet tu​dott ná​lam. Ez most ki​egyen​lí​tő​dött. A sakk​hú​zás si​ke​rült, te​hát he​lyes volt. Ha Knecht ér​té​kes​nek és fon​tos​nak tar​tot​ta is az atya meg​nye​ré​sét a kasz​tá​li​ai Ha​tó​ság szán​dé​ka​i​nak, még en​nél is jó​val fon​to​sabb​nak lát​ta, hogy le​he​tő​leg mi​nél töb​bet ta​nul​jon tőle, ő vi​szont meg​bíz​ha​tó irá​nyí​tó​ként ve​zes​se be Kasz​tá​lia vi​lá​gá​ba a tu​dós és nagy ha​tal​mú fér​fi​út. Knech​tet jó né​hány ba​rát​ja és ta​nít​vá​nya sok min​de​nért iri​gyel​te, már ahogy a ki​vá​ló em​be​re​ket iri​gyel​ni szok​ták, nem csu​pán lel​ki nagy​sá​gu​kért s ener​gi​á​ju​kért, ha​nem lát​szó​la​gos sze​ren​csé​jü​kért is, azért, mert úgy tet​szik: a sors ked​vez ne​kik. A ki​sebb em​ber a na​gyob​ban azt lát​ja, amit ép​pen lát​ni ké​pes, és Josef Knecht fölí​ve​lő pá​lya​fu​tá​sá​ban min​den szem​lé​lő szá​má​ra va​ló​ban volt va​la​mi szo​kat​la​nul ra​gyo​gó, gyors, lát​szat​ra fá​rad​ság nél​kü​li elem; éle​té​nek ama kor​sza​ká​tól fog​va kí​sér​tés​be es​he​tünk, hogy azt mond​juk róla: sze​ren​csé​je volt. Azt sem akar​juk meg​kí​sé​rel​ni, hogy ész​ér​vek​kel vagy mo​ra​li​zá​ló mó​don ma​gya​rázzuk ezt a „sze​ren​csét”, akár kül​ső kö​rül​mé​nyek oko​za​ta​ként, akár pe​dig Josef kü​lön​le​ges eré​nye​i​nek va​la​mi​fé​le ju​tal​ma​ként. A sze​ren​csé​nek sem​mi köze sincs a rá​ci​ó​hoz, de a mo​rál​hoz sincs, az lé​nye​ge sze​rint va​la​mi má​gi​kus do​log, az em​be​ri​ség ko​rai, if​jon​ti fej​lő​dés​fo​ká​hoz tar​to​zik. A na​i​van bol​dog, a tün​dé​rek aján​dé​kát el​nye​rő, az is​te​nek​től el​ké​nyez​te​tett em​ber nem tár​gya a ra​ci​o​ná​lis szem​lé​let​nek s egy​ben az élet​raj​zi​nak sem, ő jel​kép, túl a sze​mé​lyes és tör​té​ne​ti vo​ná​sa​in. Még​is, akad​nak ki​ma​gas​ló em​be​rek, akik​nek az éle​té​ből nem ik​tat​ha​tó ki a „sze​ren​cse”, még ha csu​pán ab​ból áll is, hogy tör​té​nel​mi​leg és élet​raj​zi​lag csak​ugyan a tes​tük​re sza​bott fel​adat​tal ta​lál​koz​nak, s hogy nem szü​let​tek sem ko​rán, sem ké​sőn; s Knecht mint​ha ezek közé tar​toz​nék. Így az éle​te, leg​alább​is egy sza​ka​szán, olyan​nak hat, mint​ha ma​gá​tól hul​lott vol​na az ölé​be min​den, amit csak óhaj​tott. Nem akar​juk ta​gad​ni vagy ki​hagy​ni ezt a szem​pon​tot sem, a tényt meg​ma​gya​ráz​hat​nánk éssze​rű​en is, csu​pán élet​raj​zi mód​szer​rel, de ez nem a mi el​já​rá​sunk, s Kasz​tá​li​á​ban nem is kí​vá​na​tos, meg sem en​ge​dik, mert ak​kor szin​te ha​tárt nem is​mer​ve bele kel​le​ne bo​csát​koz​nunk a leg​sze​mé​lye​sebb, leg​ma​gán​jel​le​gűbb dol​gok fir​ta​tá​sá​ba, az egész​ség és be​teg​ség kér​dé​sé​be, az élet- és én​ér​zés in​ga​do​zá​sa​i​ba és for​du​la​ta​i​ba. Meg​győ​ző​dé​sünk, hogy az ilyen, szá​munk​ra el​kép​zel​he​tet​len élet​rajz​faj​ta tö​ké​le​tes egyen​súlyt mu​tat​na ki Josef „sze​ren​csé​je” és szen​ve​dé​sei közt, s még​is meg​ha​mi​sí​ta​ná alak​já​nak és éle​té​nek áb​rá​zo​lá​sát. De elég az el​ka​lan​do​zás​ból. Ar​ról be​szél​tünk, hogy Knech​tet so​kan iri​gyel​ték, akik is​mer​ték, vagy akár csak hal​lot​tak is róla. De a nála ki​seb​bek szá​má​ra éle​té​ben sem​mi sem lát​szott olyan irigy​lés​re mél​tó​nak, mint jó vi​szo​nya az idős ben​cés atyá​val; ez a vi​szony egy​szer​re volt ta​nít​vá​nyi és ta​ná​ri, ka​pás és adás, hó​do​lás és hó​dí​tás, ba​rát​ság és ben​ső​sé​ges kö​zös mun​ka. Ma​gát Knech​tet a bam​busz​li​ge​ti Idő​sebb Test​vér meg​nye​ré​se óta egyet​len hó​dí​tá​sa sem tet​te ilyen bol​dog​gá, egyik​től sem érez​te ma​gát ennyi​re ki​tün​te​tett​nek s egy​szer​s​mind meg​szé​gye​nült​nek, meg​aján​dé​ko​zott​nak és ösz​tön​zött​nek,

mint et​től. Ké​sőb​bi je​les ta​nít​vá​nyai közt alig akadt, aki ne ta​nú​sí​tot​ta vol​na, mi​lyen sű​rűn, mi​lyen szí​ve​sen és öröm​mel te​rel​te a szót Pa​ter Ja​ko​bus​ra. Nála Knecht olyas​mit ta​nult, amit az ak​ko​ri Kasz​tá​li​á​ban alig​ha ta​nul​ha​tott vol​na meg; nem csu​pán a tör​té​ne​lem meg​is​me​ré​sé​nek és ku​ta​tá​sá​nak esz​kö​ze​it te​kint​het​te át és sa​já​tí​tot​ta el – al​kal​ma​zá​su​kat is elő​ször gya​ko​rol​va –, ha​nem en​nél jó​val töb​bet nyert: nem tu​do​mány​te​rü​let​ként, ha​nem ele​ven va​ló​ság​ként élte át a tör​té​nel​met, s eh​hez tar​to​zik, en​nek fe​lel meg sa​ját sze​mé​lyes éle​té​nek tör​té​ne​lem​mé vál​to​zá​sa, fo​ko​zó​dá​sa. Ezt nem ta​nul​hat​ta vol​na meg at​tól, aki csak tu​dós. Ja​ko​bus, tu​dós vol​tát is fe​lül​mú​lón, szem​lé​lő​dő és bölcs volt. Ezen​fe​lül át​élő és al​ko​tó egyé​ni​ség is; azt a he​lyet, aho​vá sor​sa ál​lí​tot​ta, nem arra hasz​nál​ta, hogy a szem​lé​lő​dő élet ké​nyel​mes me​le​gé​ben süt​ké​rez​zék, ha​nem en​ged​te, hadd fúj​ja​nak át tu​dós szo​bá​ján a vi​lág sze​lei, be​en​ged​te szí​vé​be kora nyo​mo​rú​sá​gát és sej​tel​me​it, te​vé​ke​nyen részt vett kora tör​té​né​se​i​ben, azok ré​sze​se​ként és fe​le​lős​sé​get vál​lal​va, s nem csu​pán rég le​zaj​lott ese​mé​nyek át​te​kin​té​sé​vel, ren​de​zé​sé​vel és ér​tel​me​zé​sé​vel küsz​kö​dött, nem is csu​pán esz​mék​kel, ha​nem az anyag és az em​be​rek ko​nok​sá​gá​val is. Mun​ka​tár​sá​val és el​len​lá​ba​sá​val, egy nem​rég el​hunyt je​zsu​i​tá​val együtt őt te​kin​tet​ték ama dip​lo​má​ci​ai s er​köl​csi ha​ta​lom és nagy po​li​ti​kai te​kin​tély iga​zi meg​ala​po​zó​já​nak, amit a re​mény​te​len​ség és nagy nyo​mo​rú​ság kor​sza​kai után újra vissza​szer​zett a Ró​mai Egy​ház. Még ha a ta​nár és ta​nít​vá​nya be​szél​ge​té​se​i​ben nem is igen esett szó a je​len po​li​ti​ká​já​ról – ezt nem csu​pán az gá​tol​ta, hogy az atyá​nak nagy gya​kor​la​ta volt a hall​ga​tás​ban és tar​tóz​ko​dás​ban, ha​nem épp​annyi​ra a fi​a​ta​labb fér​fi vi​szoly​gá​sa is at​tól, hogy be​le​von​ják a dip​lo​má​ci​á​ba és a po​li​ti​ká​ba – vi​szont a ben​cés ba​rát tör​té​ne​lem​szem​lé​le​tét annyi​ra át​ha​tot​ta po​li​ti​kai ál​lás​fog​la​lá​sa és te​vé​keny​sé​ge, hogy né​ze​te​i​ből, min​den pil​lan​tá​sá​ból, amellyel a vi​lág nyüzs​gő zűr​za​va​rá​ba mé​lyedt, a gya​kor​la​ti po​li​ti​kus is szólt, per​sze nem becs​vá​gyó, nem ár​mány​ko​dó po​li​ti​kus, nem kor​mány​zó és ve​zér, nem is tör​te​tő, ha​nem ta​nács​adó és köz​ve​tí​tő po​li​ti​kus, olyan fér​fi, ki​nek tett​vá​gyát böl​cses​ség mér​sé​kel​te, tö​rek​vé​se​it pe​dig sze​lí​dí​tet​te az, hogy mé​lyen be​le​lá​tott az em​be​ri lény fo​gya​té​kos​sá​gá​ba és bo​nyo​lult​sá​gá​ba, de aki​nek a ke​zé​be je​len​tős ha​tal​mat adott hír​ne​ve, ta​pasz​talt​sá​ga, em​ber- és hely​zet​is​me​re​te s nem utol​só​sor​ban ön​zet​len​sé​ge, sze​mé​lyé​nek fedd​he​tet​len vol​ta. Mind​er​ről Knecht mit sem tu​dott, ami​kor Ma​ria​fels​be ér​ke​zett, hisz ad​dig még az atya ne​vét sem hal​lot​ta. Kasz​tá​lia la​kó​i​nak több​sé​ge po​li​ti​kai ár​tat​lan​ság​ban és gya​nút​lan​ság​ban élt, ami a ré​geb​bi ko​rok​ban is gya​kor​ta jel​le​mez​te a tu​dó​so​kat; tény​le​ges po​li​ti​kai jo​ga​ik és kö​te​les​sé​ge​ik nem vol​tak, új​sá​got alig lát​tak; s ha ez volt az át​la​gos kasz​tá​li​ai ma​ga​tar​tá​sa és szo​ká​sa – az idő​sze​rű​től, a po​li​ti​ká​tól, az új​ság​ol​va​sás​tól még job​ban vi​szo​lyog​tak az üveg​gyöngy​já​té​ko​sok, akik szí​ve​sen tar​tot​ták ma​gu​kat a Tar​to​mány elit​jé​nek és krém​jé​nek, és so​kat ad​tak arra, hogy sem​mi se za​var​has​sa meg tu​dós-ar​tisz​ti​kus lé​tük rit​ka, át​szel​le​mí​tett lég​kö​rét. Ami​kor elő​ször je​lent meg a ko​los​tor​ban, Knecht sem dip​lo​má​ci​ai fel​adat​tal ér​ke​zett, ha​nem csu​pán az üveg​gyöngy​já​ték ok​ta​tó​ja​ként, és más po​li​ti​kai is​me​ret​tel nem ren​del​ke​zett, csak az​zal, ami​re Mon​si​eur Du​bo​is ta​ní​tot​ta meg né​hány hét alatt. Ak​ko​ri tu​dá​sá​hoz ké​pest most már ugyan sok​kal töb​bet tu​dott, de wal​dzel​li ide​gen​ke​dé​se a napi po​li​ti​kai tény​ke​dés​től nem múlt el. Ja​ko​bus atyá​val érint​kez​vén, po​li​ti​kai szem​pont​ból sok min​den​re rá​éb​redt, ne​ve​lő​dött is, de ez nem azért tör​tént, mint​ha igé​nyel​te vol​na úgy, aho​gyan a tör​té​ne​lem​ta​nu​lás​ra só​vár​gott, ha​nem csak úgy mel​lé​ke​sen, mert el​ke​rül​he​tet​len volt. Hogy ki​egé​szít​se fel​ké​szült​sé​gét, s még job​ban lát​has​sa el meg​tisz​te​lő fel​ada​tát elő​adá​sa​i​val de re​bus cas​ta​li​en​si​bus az atyát ta​nít​vá​nyá​vá ten​ni –, Knecht ma​gá​val hoz​ta Wal​dzell​ből a Tar​to​mány szer​ve​ze​ti sza​bály​za​tát és tör​té​ne​tét tár​gya​ló, a ki​vá​ló​ak is​ko​lá​já​nak rend​sze​ré​ről s az üveg​gyöngy​já​ték fej​lő​dés​tör​té​ne​té​ről szó​ló köny​ve​ket. E köny​vek né​me​lyi​ke már húsz év​vel ez​előtt is jó szol​gá​la​tot tett neki Pli​ni​ó​val foly​ta​tott vi​tá​i​ban, s az​óta nem is ke​rül​tek is​mét a sze​me elé; más köny​ve​ket, ame​lye​ket

ak​kor még el​zár​tak elő​le, mert ki​zá​ró​lag a kasz​tá​li​ai hi​va​tal​no​kok​nak íród​tak, csak most ol​va​sott elő​ször el. Így esett, hogy ami​kor ennyi​re ki​bő​vült ta​nul​má​nya​i​nak te​rü​le​te, egy​út​tal kény​te​len volt új szem​mel néz​ni, meg​ra​gad​ni s erő​sí​te​ni sa​ját szel​le​mi és tör​té​nel​mi alap​ját. Igye​ke​zett le​he​tő​leg egy​sze​rű​en és vi​lá​go​san tár​ni az atya sze​me elé a Rend és a kasz​tá​li​ai rend​szer lé​nye​gét, s e pró​bál​ko​zá​sa köz​ben – nem is tör​tén​he​tett más​ként – ha​ma​ro​san rá​buk​kant sa​ját ne​vel​te​té​sé​nek s az egész kasz​tá​li​ai mű​ve​lő​dés​nek a leg​gyön​gébb pont​já​ra; ki​de​rült, hogy a vi​lág​tör​té​nel​mi kö​rül​mé​nyek​ről, ame​lyek egy​kor le​he​tő​vé tet​ték és se​gí​tet​ték a Rend lét​re​jöt​tét, s mind​azt, ami eb​ből kö​vet​ke​zett, ő csu​pán váz​la​tos és hal​vány ké​pet al​ko​tott ma​gá​nak, amely​ből hi​ány​zott a szem​lé​le​tes​ség és a ren​de​zett​ség. Mi​vel az atya egy​ál​ta​lán nem volt tét​len hall​ga​tó, fo​ko​zott együt​tes mun​ká​ra, na​gyon ele​ven esz​me​cse​ré​re ke​rült sor: mi​köz​ben Josef meg​pró​bál​ta elő​ad​ni kasz​tá​li​ai rend​jé​nek tör​té​ne​tét, Ja​ko​bus hoz​zá​se​gí​tet​te, hogy sok te​kin​tet​ben he​lye​seb​ben lás​sa, élje át ezt a tör​té​ne​tet, s meg​ta​lál​ja gyö​ke​re​it az ál​ta​lá​nos vi​lág- és ál​lam​tör​té​net​ben. Lát​ni fog​juk, hogy még évek múl​tán is meg​hoz​zák gyü​möl​csü​ket, s Knech​tre, vég​órá​já​ig, to​vább​ra is élén​ken hat​nak ezek a fe​szült s az atya vér​mér​sék​le​te foly​tán sok​szor a leg​tü​ze​te​sebb vi​tá​vá he​ve​se​dő né​zet​el​té​ré​sek. Hogy más​részt vi​szont mi​lyen fi​gyel​me​sen hall​gat​ta Knecht fej​te​ge​té​se​it a pá​ter, s be​lő​lük mi​lyen ala​po​san is​mer​te meg – és is​mer​te el – Kasz​tá​li​át, ezt meg​mu​tat​ta egész ké​sőb​bi vi​sel​ke​dé​se; en​nek a két em​ber​nek kö​szön​he​tő a máig is meg​lé​vő, jó​in​du​la​tú​an sem​le​ges és oly​kor iga​zi együtt​mű​kö​dés​sé és szö​vet​ség​gé ér​le​lő​dött jó vi​szony Róma és Kasz​tá​lia kö​zött. Sőt, vé​gül az volt az atya óha​ja, hogy be​ve​ze​tést kap​jon az üveg​gyöngy​já​ték el​mé​le​té​be – ho​lott kez​det​ben mo​so​lyog​va há​rí​tot​ta el ma​gá​tól –, mert nyil​ván érez​te, hogy ott ke​re​sen​dő a Rend tit​ka s bi​zo​nyos mér​ték​ben a hite vagy val​lá​sa is; és ha már egy​szer haj​lan​dó volt be​ha​tol​ni ebbe az ed​dig csak hal​lo​más​ból is​mert s szá​má​ra ke​vés​sé ro​kon​szen​ves vi​lág​ba, a maga erő​tel​jes és fur​fan​gos mód​ján ha​tá​ro​zot​tan a köz​pon​ti lé​nyeg​re tört; s ha nem is lett be​lő​le üveg​gyöngy​já​té​kos – eh​hez amúgy is túl ko​ros volt már –, még​is: a Já​ték és a Rend szel​le​me Kasz​tá​li​án kí​vül alig szer​zett ma​gá​nak va​la​ha is ko​mo​lyabb és ér​té​ke​sebb ba​rá​tot a nagy ben​cés​nél. Idő​ről idő​re, mi​kor Knecht a mun​ka​ide​jük után el​bú​csú​zott tőle; az atya kö​zöl​te vele, hogy szá​má​ra az​nap este is ott​hon lesz; a lec​kék erő​fe​szí​té​sei és a fe​szült vi​ták után ezek az órák bé​ké​sen tel​tek; Josef gyak​ran ma​gá​val vit​te kla​vi​kord​ját vagy he​ge​dű​jét is, mire az öreg a zon​go​rá​hoz ült a gyer​tya sze​líd fé​nyé​nél, amely​nek édes vi​a​szil​la​ta be​töl​töt​te a kis szo​bát, akár​csak Co​rel​li, Scarlat​ti, Te​le​mann vagy Bach mu​zsi​ká​ja, me​lyet fel​vált​va együtt ját​szot​tak. Az öreg​úr ko​rán alud​ni tért, míg Knecht, erőt nyer​ve e kis ze​nés esti áhí​tat​ból, a fe​gye​lem en​ged​te ha​tá​rig az éj​sza​ká​ba nyúj​tot​ta meg mun​ka​ide​jét. Azon kí​vül ugyan​is, hogy ta​nult az atyá​tól és ta​ní​tot​ta őt, s tes​sék-lás​sék foly​tat​ta a ko​los​to​ri já​ték​tan​fo​lya​mot, hébe-hóba pe​dig Ger​va​si​us apát​tal gya​ko​rol​ta a kí​nai nyel​vet, Knecht az idő tájt még egy igen ter​je​del​mes mun​ká​val is fog​lal​ko​zott: részt vett ab​ban, amit a két utol​só al​ka​lom​mal el​mu​lasz​tott: a wal​dzel​li elit évi ve​tél​ke​dé​sé​ben. Eb​ben a ve​tél​ke​dő​ben há​rom-négy elő​írt fő​té​ma alap​ján üveg​gyöngy​já​ték-váz​la​to​kat kel​lett ki​dol​goz​ni; fon​tos​nak tar​tot​ták a té​mák új, me​rész és ere​de​ti össze​kap​cso​lá​sát, a leg​na​gyobb for​mai tisz​ta​sá​got és a szép​írást; ez volt az egyet​len al​ka​lom, ami​kor a ká​non át​há​gá​sát is meg​en​ged​ték a ve​tély​tár​sak​nak, azaz jo​guk volt új, a hi​va​ta​los kó​dex​be és hi​e​rog​lif​tár​ba még föl nem vett rejt​je​lek hasz​ná​la​tá​hoz is. Ilyen​for​mán ez a ve​tél​ke​dő – amely a nyil​vá​nos nagy ün​ne​pi já​té​kok mel​lett amúgy is a leg​iz​gal​ma​sabb ese​mény volt a já​té​ko​sok fa​lu​já​ban a leg​ígé​re​te​sebb „vá​ro​má​nyo​sok” ver​sen​gé​sé​vé vált az új já​ték​je​lek ki​ta​lá​lá​sá​ban, s az el​kép​zel​he​tő leg​na​gyobb, igen rit​kán osz​to​ga​tott ki​tün​te​té​se a ve​tél​ke​dő győz​te​sé​nek nem​csak az volt, hogy já​té​kát, mint az év leg​jobb kan​di​dá​tu​si já​té​kát, ün​ne​pé​lye​sen be​mu​tat​ták, ha​nem az is, hogy amit ő adott hoz​zá a já​ték nyelv​-

ta​ná​hoz és szó​kin​csé​hez, azt el​is​mer​ték s föl​vet​ték a já​ték​ar​chí​vum​ba és a já​ték nyel​ve​ze​té​be. Va​la​mi​kor, úgy hu​szon​öt év​vel ez​előtt, a nagy Tho​mas von der Tra​vét, a je​len​le​gi Mag​is​ter Lu​dit mél​tat​ták erre a rit​ka tisz​tes​ség​re, az új rö​vi​dí​té​se​i​ért, me​lye​ket az ál​lat​övi je​gyek al​ki​mis​ta je​len​té​sé​re al​kal​ma​zott, mint ahogy Tho​mas mag​is​ter ké​sőbb is so​kat tett az al​kí​mi​á​nak, mint ta​nul​sá​gos tit​kos nyelv​nek a meg​is​me​ré​sé​ért és be​so​ro​lá​sá​ért. Knecht ez​út​tal le​mon​dott az új já​ték​ér​té​kek al​kal​ma​zá​sá​ról, pe​dig ő is, mint majd​nem mind​egyik kan​di​dá​tus, jó né​há​nyat tar​tott ké​szen​lét​ben; to​váb​bá nem élt az​zal a le​he​tő​ség​gel sem, hogy hi​tet te​gyen a lé​lek​ta​ni já​ték​mód mel​lett, ho​lott ez na​gyon kö​zel állt vol​na hoz​zá; fel​épí​tett já​té​ka a szer​ke​ze​té​ben és te​ma​ti​ká​já​ban ugyan mo​dern és sze​mé​lyes jel​le​gű volt, de el​ső​sor​ban át​tet​sző​en tisz​ta, klasszi​kus kom​po​zí​ció, s ki​vi​te​le​zé​sét te​kint​ve szi​go​rú​an rész​ará​nyos, csak mér​sé​kel​ten dí​szí​tett, a régi mes​te​rek kel​le​mét meg​őr​ző mun​ka. Erre ta​lán az kény​sze​rí​tet​te, hogy tá​vol volt Wal​dzell​től és a já​ték​ar​chí​vum​tól, vagy ta​lán a tör​té​nel​mi ta​nul​má​nyok túl​zot​tan igény​be vet​ték ere​jét és ide​jét, eset​leg töb​bé-ke​vés​bé tu​da​to​san az a vágy is ve​zet​te, hogy úgy sti​li​zál​ja já​té​kát, aho​gyan az ta​ní​tó​ja és ba​rát​ja, Ja​ko​bus atya íz​lé​sé​nek a leg​in​kább meg​fe​lel​he​tett; nem tud​juk. A „lé​lek​ta​ni já​ték​mód” ki​fe​je​zést hasz​nál​tuk, s ezt ta​lán nem min​den ol​va​sónk érti csak így, első hal​lás​ra; Knecht ko​rá​ban gya​ko​ri jel​szó volt. Min​dig is ural​kod​tak áram​la​tok, di​va​tok, har​cok s vál​to​zó né​ze​tek és ér​tel​me​zé​sek az üveg​gyöngy​já​ték be​ava​tott​jai közt, s ab​ban az idő​ben el​ső​sor​ban két já​ték​fel​fo​gás közt folyt a vita és a per​pat​var. Két​fé​le já​ték​tí​pust kü​lön​böz​tet​tek meg: a for​má​li​sát és a lé​lek​ta​nit, s tud​juk, hogy Knecht, akár​csak Te​gu​la​ri​us, noha tá​vol tar​tot​ta ma​gát a szó​pár​baj​tól, az utób​bi híve és szor​gal​ma​zó​ja volt, csak a „lé​lek​ta​ni já​ték​mód” he​lyett szí​ve​seb​ben élt a „pe​da​gó​gi​ai já​ték​mód” ki​fe​je​zés​sel. A for​má​lis já​ték arra tö​re​ke​dett, hogy min​den já​ték tár​gyi tar​tal​má​ból, vagy​is a ma​te​ma​ti​kai, nyel​vi, ze​nei s egyéb tar​ta​lom​ból le​he​tő​leg tö​mör, hé​zag​ta​lan, for​ma​i​lag tö​ké​le​tes egy​sé​get és har​mó​ni​át al​kos​son. Ez​zel szem​ben a lé​lek​ta​ni já​ték az egy​sé​get és össz​han​got nem annyi​ra a tar​ta​lom ki​vá​lasz​tá​sá​ban, el​ren​de​zé​sé​ben, ke​resz​te​zé​sé​ben, össze​kap​cso​lá​sá​ban és szem​be​ál​lí​tá​sá​ban, ha​nem in​kább a já​ték min​den sza​ka​szát kö​ve​tő me​di​tá​ci​ó​ban ke​res​te, és en​nek adott na​gyobb nyo​ma​té​kot. Az ilyen lé​lek​ta​ni, vagy ahogy Knecht szí​ve​seb​ben ne​vez​te, pe​da​gó​gi​ai já​ték nem kí​vül​ről lát​szott tö​ké​le​tes​nek, ha​nem pon​to​san elő​írt el​mél​ke​dé​se​i​nek so​rán át ve​zet​te el a já​té​kost a tö​ké​le​tes​ség, az is​te​ni él​mé​nyé​hez. „A já​ték, ahogy én gon​do​lom – írta egy íz​ben Knecht az öreg ze​ne​mes​ter​nek –, az el​vég​zett me​di​tá​ció után úgy zár​ja bur​ká​ba a já​té​kost, ahogy a go​lyó fe​lü​le​te a kö​zép​pont​ját, és az​zal az ér​zés​sel bo​csát​ja el, hogy az eset​le​ges​ség és zűr​za​var vi​lá​gá​ból egy ma​ra​dék​ta​la​nul szim​met​ri​kus és har​mo​ni​kus vi​lá​got ol​dott ki s szí​vott fel ma​gá​ba.” Nos, az a já​ték, amellyel Knecht részt vett a nagy ve​tél​ke​dés​ben, for​má​li​san s nem lé​lek​ta​ni​lag fel​épí​tett já​ték volt. Le​het​sé​ges, hogy ez​zel fö​löt​te​se​i​nek s ön​ma​gá​nak is bi​zo​nyí​ta​ni akar​ta: ma​ria​fel​si ven​dég​sze​rep​lé​se és dip​lo​má​ci​ai kül​de​té​se nem ár​tott neki mint üveg​gyöngy​já​té​kos​nak, meg​ma​radt a gya​kor​la​ta, ru​gal​mas​sá​ga, ele​gan​ci​á​ja és vir​tu​o​zi​tá​sa – és ezt si​ke​rült is be​bi​zo​nyí​ta​nia. Já​ték​váz​la​tá​nak vég​ső ki​dol​go​zá​sát és le​tisz​tá​zá​sát ba​rát​já​ra, Te​gu​la​ri​us​ra bíz​ta, mert ezt a mun​kát csak a wal​dzel​li já​ték​ar​chí​vum​ban le​he​tett el​vé​gez​ni; Te​gu​la​ri​us egyéb​ként maga is a ve​tél​ke​dő részt​ve​vői közé tar​to​zott. Knecht sze​mé​lye​sen ad​hat​ta át kéz​ira​ta​it ba​rát​já​nak, s meg is be​szél​het​te vele, mint ahogy ő is át​néz​te Te​gu​la​ri​us váz​la​tát, mi​vel si​ke​rült el​ér​nie, hogy Fritz há​rom nap​ra a ko​los​tor​ba jö​hes​sen; Mag​is​ter Tho​mas most első íz​ben tel​je​sí​tet​te ezt a már két​szer hoz​zá in​té​zett ké​rést. Bár​mennyi​re örült is Te​gu​la​ri​us a lá​to​ga​tás​nak, s bár​mily kí​ván​csi volt is, mint kasz​tá​li​ai szi​get​la​kó, még​is na​gyon ké​nyel​met​le​nül érez​te ma​gát a ko​los​tor​ban, sőt ez az ér​zé​keny em​ber szin​te be​le​be​te​ge​dett a sok ide​gen be​nyo​más​ba ezek kö​zött a ba​rát​sá​gos, de egy​sze​rű, egész​sé​ges, kis​sé nyers em​be​rek kö​zött, akik​nek az ő gon​do​la​tai, gond​jai és prob​lé​mái az ég​vi​lá​gon sem​mit sem je​len​tet​tek. – Te itt egy ide​gen csil​la​gon

élsz – mond​ta ba​rát​já​nak –, én ezt nem ér​tem, s bá​mul​lak érte, hogy már há​rom évet ki​bír​tál. A pá​te​re​id ugyan na​gyon ked​ve​sek hoz​zám, de én úgy ér​zem: itt min​den el​uta​sít és vissza​lök, sem​mi sincs se​gít​sé​gem​re, sem​mi sem ért​he​tő csak úgy ma​gá​tól, el​len​ál​lás nél​kül és fáj​da​lom​men​te​sen sem​mi sem asszi​mi​lá​ló​dik; ha két hé​tig kel​le​ne itt él​nem, az ne​kem a po​kol len​ne. – Knecht ne​he​zen bol​do​gult vele, s most első íz​ben fog​ta el ké​nyel​met​len ér​zés, ami​kor a kí​vül​ál​ló sze​mé​vel lát​ta az ide​gen​sé​get a két Rend, a két vi​lág kö​zött, s érez​te, hogy túl ér​zé​keny ba​rát​ja, szo​ron​gó gyá​mol​ta​lan​sá​gá​val, itt nem kelt jó ha​tást. A ve​tél​ke​dő​re írt já​ték​ter​ve​i​ket azon​ban, ala​po​san és kri​ti​ku​san, együtt vizs​gál​ták át, s ha Knecht egy-egy ilyen óra után át​ment a má​sik épü​let​szárny​ba Ja​ko​bus atyá​hoz vagy az ét​ke​ző​be, neki is az volt az ér​zé​se, hogy egy ott​ho​nos vi​dék​ről hir​te​len me​rő​ben más táj​ra ke​rült, ahol más a föld, a le​ve​gő, más az ég​haj​lat s má​sok a csil​la​gok. Fritz tá​vo​zá​sa után Josef ki​kény​sze​rí​tet​te a pá​ter nyi​lat​ko​za​tát, hogy mi​ként vé​le​ke​dik Te​gu​la​ri​us​ról. Re​mé​lem – mond​ta Ja​ko​bus –, hogy a kasz​tá​li​a​i​ak több​sé​ge in​kább önre ha​son​lít s nem a ba​rát​já​ra. Akit az ő sze​mé​lyé​ben be​mu​ta​tott ne​künk, az egy sete-suta, túl​te​nyész​tett, be​te​ges em​ber​faj​ta, és még, tar​tok tőle, kis​sé fenn​hé​já​zó is. Én to​vább​ra is ön​höz iga​zo​dom, más​ként igaz​ság​ta​lan len​nék az önök faj​tá​já​hoz. Mert e sze​gény, ér​zé​keny, túl okos, ver​gő​dő em​ber lát​tán bár​ki​nek el​me​het​ne a ked​ve az önök egész tar​to​má​nyá​tól. – Nos – mond​ta Knecht –, az év​szá​za​dok so​rán a ben​cés urak közt is akadt leg​alább egy​szer egy olyan be​te​ges, tes​ti​leg gyön​ge, de azért szel​le​mi​leg még​is tel​jes ér​té​kű em​ber, ami​lyen a ba​rá​tom. Va​ló​szí​nű​leg nem volt okos do​log őt ide hív​nom, ahol a gyen​ge​sé​ge​it éles szem​mel lát​ják ugyan, de nem tud​ják ér​zé​kel​ni eré​nye​it. Ne​kem nagy ba​rá​ti szol​gá​la​tot tett ide​jö​ve​te​lé​vel. – És el​me​sél​te az atyá​nak rész​vé​te​lü​ket a ve​tél​ke​dés​ben. Ja​ko​bus​nak tet​szett, hogy Knecht vé​del​mé​be ve​szi ba​rát​ját. – Jól meg​kap​tam a ma​ga​mét! – ne​ve​tett ba​rát​sá​go​san. – De úgy lát​szik, ön​nek iga​zán csu​pa olyan ba​rát​ja van, akik​kel kis​sé ne​héz az érint​ke​zés. Él​vez​te, hogy Knecht ér​te​den, cso​dál​ko​zó ar​cot vág, s az​tán könnye​dén oda​ve​tet​te: Ez​út​tal más​va​la​ki​re gon​do​lok. Hal​lott va​la​mi hírt ba​rát​já​ról, Pli​nio De​sig​no​ri​ról? Josef, ha le​het, még job​ban el​ámult; meg​rö​kö​nyöd​ve kért fel​vi​lá​go​sí​tást. Az össze​füg​gés ez volt: De​sig​no​ri egy po​li​ti​kai vi​ta​irat​ban na​gyon he​ves an​ti​kle​ri​ká​lis né​ze​te​ket val​lott, s köz​ben Pa​ter Ja​ko​bust is na​gyon eré​lye​sen tá​mad​ta. Az atya a ka​to​li​kus saj​tó​nál lévő ba​rá​ta​i​tól in​for​má​ci​ó​kat ka​pott De​sig​no​ri​ról, s ezek​ben meg​em​lí​tő​dött Pli​nio kasz​tá​li​ai di​á​kos​ko​dá​sa és is​mert vi​szo​nya is Knecht​hez. Josef el​kér​te Pli​nio cik​két, hogy el​ol​vas​sa; eh​hez kap​cso​ló​dott első olyan be​szél​ge​té​se az atyá​val, amely​nek napi po​li​ti​kai tar​tal​ma volt, s ezt is csak ke​vés ha​son​ló esz​me​cse​re kö​vet​te. „Fur​csa és szin​te ijesz​tő volt – írta Fer​ro​mon​té​nak vá​rat​la​nul a po​li​ti​ka vi​lág​szín​pa​dá​ra ál​lít​va lát​ni a mi Pli​ni​ónk alak​ját s füg​ge​lék​ként az enyé​met is, egy ilyen szem​pont le​he​tő​sé​gé​re ad​dig sose gon​dol​tam.” Az atya egyéb​ként in​kább el​is​me​rő​en be​szélt Pli​ni​ó​nak ama vi​ta​ira​tá​ról, min​den​eset​re ér​zé​keny​ke​dés nél​kül, di​csér​te De​sig​no​ri stí​lu​sát, és úgy vél​te, iga​zán meg​lát​szik raj​ta az elit-is​ko​la; a napi po​li​ti​ka sok​kal ke​ve​sebb szel​lem​mel és ala​cso​nyabb szín​vo​nal​lal is meg​elég​szik. Ba​rát​já​tól, Fer​ro​mon​té​tól ez idő tájt kap​ta meg Knecht egy ké​sőbb hí​res​sé vált mun​ka első ré​szé​nek má​so​la​tát, ez​zel a cím​mel: „A szláv nép​ze​ne be​fo​ga​dá​sa és fel​dol​go​zá​sa a né​met mű​ze​né​ben, Josef Haydn óta.” Knecht le​vél​ben vá​la​szolt erre a kül​de​mény​re, s eb​ben töb​bek közt ezt ol​vas​hat​juk: „Ta​nul​má​nya​id​ból, ame​lyek​ben va​la​mi​kor egy ide​ig tár​sad le​het​tem, ve​lős összeg​zés lett; a Schu​bert​ról írt két fe​je​zet, ki​vált a vo​nós​né​gye​sek​ről szó​ló rész a leg​ala​po​sabb ze​ne​tör​té​ne​ti mun​ka, amit az újabb kor​ból is​me​rek. Gon​dolj néha-néha rám, én még messze va​gyok az olyan ara​tás​tól, ami ne​ked si​ke​rült. Bár​mennyi​re meg le​he​tek is elé​ged​ve itt-tar​tóz​ko​dá​som​mal – mert ma​ria​fel​si kül​de​té​sem nem lát​szik ered​mény​te​len​nek –, oly​kor még​is nyo​masz​tó​nak ér​zem, hogy ilyen so​ká​ig va​gyok tá​vol a Tar​to​mány​-

tól és a wal​dzel​li kör​től, aho​vá tar​to​zom. So​kat ta​nu​lok itt, vég​te​le​nül so​kat, de amit ta​pasz​ta​lok, az nem a biz​ton​ság​ér​ze​te​met és szak​tu​dá​so​mat, ha​nem csak prob​lé​má​i​mat gya​ra​pít​ja. Per​sze, lá​tó​ha​tá​ro​mat is. Ami a bi​zony​ta​lan​sá​got, ide​gen​sé​get, a bi​za​ko​dás, derű és ön​bi​za​lom hi​á​nyát s az egyéb ba​jo​kat il​le​ti, vagy​is amit fő​leg az első két itt töl​tött évem​ben gyak​ran érez​tem, most már per​sze nyu​god​tab​ban vi​se​lem el: nem​rég itt volt Te​gu​la​ri​us, csak há​rom na​pig, de bár​mennyi​re örült is ne​kem, s kí​ván​csi volt is Ma​ria​fel​sre, már a má​so​dik na​pon szin​te alig bír​ta ki itt, nyo​mott han​gu​lat​ban volt, és ide​ge​nül érez​te ma​gát. Mi​vel egy ko​los​tor vég​té​re is in​kább ol​tal​ma​zó, bé​kés, a szel​lem szá​má​ra ba​rát​sá​gos vi​lág, és iga​zán nem fegy​ház, ka​szár​nya vagy gyár, ta​pasz​ta​la​tom​ból azt a kö​vet​kez​te​tést vo​nom le, hogy mi, a mi ked​ves tar​to​má​nyunk em​be​rei sok​kal el​ka​pa​tot​tab​bak és ér​zé​ke​nyeb​bek va​gyunk, mint ahogy mi ma​gunk tud​juk.” Épp ab​ban az idő​ben, ami​kor​ról a Car​ló​hoz írt le​vél kelt, Knecht rá​vet​te Ja​ko​bus atyát, hogy egy rö​vid írás​ban kö​zöl​je a Rend ve​ze​tő​sé​gé​vel: az is​me​re​tes dip​lo​má​ci​ai kér​dés​ben „igent” mond – az atya vi​szont eh​hez hoz​zá​fűz​te azt a ké​rést is, hogy sze​ret​nék, ha „az itt köz​ked​velt üveg​gyöngy​já​té​kost, Josef Knech​tet”, aki őt egy pri​va​tis​si​mum de re​bus cas​ta​li​en​si​bus-ra[3] mél​tat​ja, még egy ide​ig ná​luk hagy​nák. Oda​át ma​gá​tól ér​te​tő​dő​en meg​tisz​te​lő​nek tar​tot​ták, hogy kí​ván​sá​gát tel​je​sít​sék. Knecht pe​dig, aki épp az imént még oly tá​vo​li​nak hit​te a sa​ját „ara​tá​sát”, fel​ada​ta vég​re​haj​tá​sá​ért el​is​me​rő le​ve​let ka​pott, ame​lyet a Rend ve​ze​tő​sé​ge és Du​bo​is úr írt alá. Eb​ben a ma​gas hely​ről ér​ke​zett írás​ban pil​la​nat​nyi​lag azt lát​ta a leg​fon​to​sabb​nak, és an​nak örült a leg​job​ban (s ezt szin​te di​a​dal​it​ta​san írta meg egy kis le​vél​ben Fritz​nek), hogy egy kur​ta mon​dat​ban ar​ról is ér​te​sí​tet​ték: az üveg​gyöngy​já​tékmes​ter tá​jé​koz​tat​ta a Ren​det kí​ván​sá​gá​ról, hogy vissza sze​ret​ne tér​ni a Vi​cus Lu​so​rum​ba, s a Rend kész​sé​ge​sen tel​je​sí​ti ezt az óha​ját, mos​ta​ni fel​ada​ta el​vég​zé​se után. Josef ezt a részt Ja​ko​bus atyá​nak is fel​ol​vas​ta, be​val​lot​ta neki, mennyi​re örül a hír​nek, s azt is, mennyi​re félt, hogy ta​lán tar​tó​san szám​űzik Kasz​tá​li​á​ból, és Ró​má​ba kül​dik. Az atya ne​ve​tett: – Igen, ba​rá​tom, a ren​dek​nek az a sa​já​tos​sá​guk, hogy az em​ber szí​ve​seb​ben él az ölük​ben, mint a pe​re​mü​kön vagy ép​pen szám​ki​ve​tés​ben. Nyu​god​tan el​fe​lejt​he​ti megint azt a ke​vés po​li​ti​kát, amely​nek itt a tisz​tá​ta​lan kö​ze​lé​be ke​rült, mert ön az​tán nem való po​li​ti​kus​nak. De a tör​té​ne​lem​hez ne le​gyen hűt​len, még ak​kor se, ha ta​lán min​dig mel​lék​szak​ja és csu​pán kedv​te​lé​se ma​rad. Mert vol​na hoz​zá te​het​sé​ge, hogy tör​té​nész le​gyen. És most még húzzunk hasz​not egy​más​ból mind​ket​ten, amíg ve​lem van. A gya​ko​ribb wal​dzel​li lá​to​ga​tá​sok en​ge​dé​lyé​vel Josef Knecht, úgy lát​szik, nem sok​szor élt; de rá​dió​ké​szü​lé​kén vé​gig​hall​ga​tott egy gya​kor​ló sze​mi​ná​ri​u​mot, szá​mos elő​adást és já​té​kot. És így vett részt a tá​vol​ból is, a rend​ház elő​ke​lő ven​dég​szo​bá​já​ban ülve, azon az „ün​nep​sé​gen”, ame​lyen a Vi​cus Lu​so​rum dísz​ter​mé​ben ki​hir​det​ték a já​ték​pá​lyá​zat ered​mé​nyét és a dí​jak oda​íté​lé​sét. Nem na​gyon sze​mé​lyes és egy​ál​ta​lán nem for​ra​dal​mi, ha​nem ala​pos és igen ele​gáns mun​kát nyúj​tott be, tisz​tá​ban volt ér​té​ké​vel, s di​csé​ret​re vagy csu​pán har​ma​dik, eset​leg má​so​dik díj​ra szá​mí​tott. Meg​le​pe​té​sé​re most azt hal​lot​ta, hogy neki ítél​ték az első dí​jat, s mi​előtt még meg​le​pe​té​sé​ből ocsúd​va iga​zán fel​tört vol​na szí​vé​ből az öröm, a já​ték​mes​te​ri hi​va​tal szó​vi​vő​je szép, mély hang​ján to​vább ol​va​sott, s a má​so​dik díj nyer​te​se​ként Te​gu​la​ri​ust ne​vez​te meg. Két​ség​te​le​nül fel​ka​va​ró és el​bű​vö​lő él​mény volt, hogy eb​ből a ver​sen​gés​ből, egy​más ke​zét fog​va, ők ket​ten ke​rül​tek ki ko​szo​rús győz​tes​ként! Josef nem hall​gat​ta to​vább az adást, fel​ug​rott, le​sza​ladt a lép​csőn, a kon​gó há​ló​ter​me​ken át, ki a sza​bad​ba. Az öreg ze​ne​mes​ter​nek kül​dött egyik le​ve​lé​ben, ame​lyet azok​ban a na​pok​ban írt, ol​vas​hat​juk: „Kép​zel​he​ted, tisz​telt Mes​te​rem, mi​lyen bol​dog va​gyok. Előbb kül​de​té​sem vég​re​haj​tá​sa s en​nek meg​tisz​te​lő el​is​me​ré​se a Rend ve​ze​tő​sé​ge ré​szé​ről, rá​adá​sul a ne​kem oly fon​tos re​mény, hogy ha​ma​ro​san vissza​tér​he​tek szü​lő​föl​dem​re a ba​rá​ta​im​hoz és az üveg​gyöngy​já​ték​hoz, s nem vesz​nek igény​be to​váb​bi dip​lo​má​ci​ai

szol​gá​lat​ra, és most ez az első díj egy olyan já​té​kért, amely​nél ugyan nagy gon​dot for​dí​tot​tam a for​mai ele​mek​re, de jó okom volt rá, hogy ne me​rít​sek ki min​dent, amit nyújt​hat​nék, s mind​eh​hez még az öröm, hogy eb​ben a si​ker​ben ba​rá​tom​mal osz​toz​ha​tott! – mind​ez va​ló​ban sok volt egy​szer​re. Bol​dog va​gyok, igen, de vi​dám​nak nem mond​hat​nám ma​ga​mat. Egy ín​sé​ges idő​szak után – én leg​alább​is ilyen​nek lát​tam – lel​kem leg​mé​lyét túl​sá​go​san vá​rat​la​nul és fö​lös bő​ség​ben ér​ték ezek a be​tel​je​sü​lé​sek; há​lám​ba bi​zo​nyos ag​go​da​lom ve​gyül, mint​ha a csor​dul​tig telt edény​be már csak egy csepp​nek kel​le​ne hul​la​nia, hogy megint kér​dé​ses​sé vál​jék min​den. De vedd ezt úgy, kér​lek, hogy nem mond​tam sem​mit, itt túl​sók már min​den szó.” Lát​ni fog​juk, hogy a csor​dul​tig telt edény ha​ma​ro​san sok​kal több​re ren​del​te​tett, mint csu​pán egy csepp be​fo​ga​dá​sá​ra. Ad​dig is azon​ban Josef Knecht egy kis ide​ig a bol​dog​sá​gá​nak s a be​lé​ve​gyü​lő ag​go​da​lom​nak élt, olyan oda​adó​an és fe​szül​ten, mint​ha elő​re meg​érez​te vol​na a rö​vi​de​sen be​kö​vet​ke​ző nagy vál​to​zást. Ja​ko​bus atyá​nak is bol​dog szár​nya​lást je​len​tett ez a né​hány hó​nap. Fájt neki, hogy nem​so​ká​ra el kell ve​szí​te​nie ta​nít​vá​nyát és kol​lé​gá​ját, s kö​zös mun​ká​juk órá​i​ban, de még in​kább kö​tet​len tár​sal​gá​sa​ik so​rán meg​pró​bál​ta a le​he​tő leg​töb​bet to​vább​ad​ni s Josef​re örö​kí​te​ni ab​ból, amit mun​kás és gon​do​la​ti​lag oly gaz​dag éle​té​ben nyert az​zal, hogy be​pil​lan​tott az em​be​rek és né​pek éle​té​nek ma​gas​sá​ga​i​ba és mély​sé​ge​i​be. Oly​kor-oly​kor be​szélt Knecht kül​de​té​sé​nek ér​tel​mé​ről és kö​vet​kez​mé​nye​i​ről is, Róma és Kasz​tá​lia össze​ba​rát​ko​zá​sá​nak és po​li​ti​kai egyet​ér​té​sé​nek le​he​tő​sé​gé​ről és ér​té​ké​ről, s azt aján​lot​ta, hogy Josef ta​nul​má​nyoz​za azt a kor​sza​kot, amely​nek a gyü​möl​csei közé tar​to​zott mind a kasz​tá​li​ai Rend ala​pí​tá​sa, mind pe​dig Róma las​sú föl​emel​ke​dé​se egy meg​alá​zó kor pró​ba​té​te​le​i​ből. Két mű​vet is fi​gyel​mé​be aján​lott a ti​zen​ha​to​dik szá​zad​be​li re​for​má​ci​ó​ról és egy​ház​sza​ka​dás​ról, ámde na​gyon a lel​ké​re kö​töt​te, hogy a vas​kos vi​lág​tör​té​nel​mi sa​la​bak​te​rek ol​va​sá​sa he​lyett elv​sze​rű​en ré​sze​sít​se előny​ben a köz​vet​len for​rás​ta​nul​má​nyo​zást, és min​dig csak át​te​kint​he​tő rész​te​rü​le​tek​re kor​lá​toz​za ku​ta​tá​sa​it; azt sem rej​tet​te véka alá, hogy mély​sé​ge​sen bi​zal​mat​lan min​den​faj​ta tör​té​ne​lem​böl​cse​let​tel szem​ben.

MAGISTER LUDI Knecht úgy dön​tött, hogy csak ta​vasszal, a nagy nyil​vá​nos üveg​gyöngy​já​ték, a Lu​dus an​ni​vers​ari​us vagy sol​lem​nis ide​jén tér vissza vég​leg Wal​dzell​be. Ha e ne​ve​ze​tes já​té​kok túl​ju​tot​tak is már tör​té​ne​tük csúcs​pont​ján, ha el​múlt is az ide​je a he​te​kig tar​tó évi já​té​kok​nak, me​lyek​re min​de​nün​nét el​lá​to​gat​tak a fő​mél​tó​sá​gok és kép​vi​se​lő​ik, ha mind​ez örök​re tör​té​ne​lem​mé vált is azért ez a ta​va​szi össze​jö​ve​tel s a több​nyi​re tíz-ti​zen​négy na​pos ün​ne​pi já​ték még min​dig az év nagy, ki​emel​ke​dő ese​mé​nye volt Kasz​tá​lia-szer​te, olyan ün​nep, amely nem volt hí​ján a ma​gasz​tos val​lá​si és er​köl​csi je​len​tés​nek sem, mi​vel a har​mó​nia pél​dá​za​tá​nak je​gyé​ben egye​sí​tet​te a Tar​to​mány nem min​dig tel​je​sen azo​nos né​ze​te​i​nek és irány​za​ta​i​nak kép​vi​se​lő​it, bé​két te​rem​tett az egyes – önző – tu​do​mány​ágak közt, s föl​kel​tet​te az egy​ség em​lék​ér​ze​tét, amely fö​löt​te állt sok​fé​le​sé​gük​nek. A hí​vők szá​má​ra ben​ne rej​lett az ün​nep​ben az iga​zi meg​szen​te​lő​dés szak​rá​lis ere​je, a hi​tet​le​nek​nek leg​alább​is val​lás​pót​lék volt, s ezek​nek is, ama​zok​nak is: meg​me​rü​lés a Szép​ség tisz​ta for​rá​sa​i​ban. Jo​hann Se​bas​ti​an Bach pas​si​ói haj​dan – nem annyi​ra ke​let​ke​zé​sük ide​jén, mint in​kább az új​ra​föl​fe​de​zé​sü​ket kö​ve​tő év​szá​zad​ban – ugyan​így ha​tot​tak a köz​re​mű​kö​dők​re és hall​ga​tó​ik​ra: ré​szint iga​zi val​lá​sos cse​le​ke​det​ként és meg​szen​te​lő​dés​ként, ré​szint áhí​tat​ként és val​lás​pót​lék​ként, s egy​út​tal min​den​ki szá​má​ra a mű​vé​szet és a Crea​tus spi​ri​tus ün​ne​pé​lyes meg​nyi​lat​ko​zá​sai vol​tak. Knecht​nek nem ke​rült nagy fá​rad​sá​gá​ba, hogy el​ha​tá​ro​zá​sá​hoz meg​sze​rez​ze a klast​ro​mi​ak és a sa​ját ott​ho​ni ha​tó​sá​ga jó​vá​ha​gyá​sát. Még nem tud​ta iga​zá​ból el​kép​zel​ni, mi​lyen be​osz​tás​ba is ke​rül, ha újra be​so​rol​ják a Vi​cus Lu​so​rum kis köz​tár​sa​sá​gá​ba, de gya​ní​tot​ta, hogy nem hagy​ják meg so​ká​ig eb​ben a hely​zet​ben, ha​nem igen ha​mar meg​bíz​zák és meg​tisz​te​lik va​la​mi​lyen hi​va​tal​lal vagy fel​adat​tal. Egye​lő​re örült a ha​za​té​rés​nek, ba​rá​ta​i​nak, a kö​zel​gő ün​nep​nek, él​vez​te az utol​só együtt töl​tött na​po​kat Ja​ko​bus atyá​val, nyu​god​tan és jó​kedv​vel fo​gad​ta, hogy az apát és a kon​vent, bú​csú​zó​ul, jó​in​du​la​tuk szá​mos je​lét ta​nú​sít​va ün​ne​pel​ték. Az​tán el​uta​zott, bár kis​sé fájt el​bú​csúz​nia egy meg​ked​velt hely​től s éle​te egy mö​göt​te ma​ra​dó sza​ka​szá​tól; de az el​mél​ke​dő lel​ki​gya​kor​la​tok sora, amely az ün​ne​pi já​ték​ra ké​szí​tet​te elő, már​is ün​ne​pi han​gu​lat​ba hoz​ta; irá​nyí​tás és baj​tár​sak nél​kül foly​tat​ta ugyan, de a leg​pon​to​sab​ban, az elő​írá​sok​nak meg​fe​le​lő​en haj​tot​ta vég​re gya​kor​la​ta​it. Eb​ben a han​gu​la​tá​ban az sem oko​zott tö​rést, hogy nem si​ke​rült rá​ven​nie Ja​ko​bus atyát – akit a Mag​is​ter Ludi már ré​gen s ün​ne​pé​lye​sen meg​hí​vott az év já​té​ká​ra –, hogy fo​gad​ja el a meg​hí​vást s utaz​zék vele. Josef meg​ér​tet​te az öreg​úr tar​tóz​ko​dó, anti-kasz​tá​li​ai ma​ga​tar​tá​sát, ő maga pe​dig most pil​la​nat​nyi​lag úgy érez​te: föl​men​tet​ték min​den kö​te​le​zett​ség és kor​lá​to​zás alól, s tel​jes oda​adás​sal ké​szült a rá váró ün​nep​ség​re. Az ün​ne​pi al​kal​mak​kal va​la​hogy fur​csán va​gyunk. Egy iga​zi ün​nep so​ha​sem si​ke​rül​het rosszul, ha​csak ma​ga​sabb ha​tal​mak ál​dat​lan be​avat​ko​zá​sa nem ront​ja el; a jám​bor hí​vő​nek az eső el​mos​ta kör​me​net is szent, s az oda​égett ün​ne​pi la​ko​ma sem jó​za​nít​hat​ja ki; ugyan​így ün​ne​pi és né​mi​képp meg​szen​telt ese​mény az üveg​gyöngy​já​té​ko​sok sze​mé​ben min​den egyes évi já​ték. Még​is, tud​juk mind​nyá​jan, van​nak ün​ne​pek és já​té​kok, ame​lye​ken min​den össz​hang​ban van, eme​li, len​dí​ti és fo​koz​za egy​mást, mint ahogy van​nak szín​há​zi és ze​nei elő​adá​sok, ame​lyek – vi​lá​go​san fel​is​mer​he​tő ok nél​kül – mint​egy cso​da foly​tán csúcs​pon​to​kig s ben​ső​sé​ges él​mé​nye​kig fo​ko​zód​nak, míg má​sok, noha nem ké​szí​tet​ték elő őket rosszab​bul, csak de​re​kas tel​je​sít​mé​nyek ma​rad​nak. Már​most, amennyi​ben az ilyen ma​gasz​tos él​mé​nyek​nek a lét​re​jöt​té​hez meg​van az alap át​élő​jük ke​dély​ál​la​po​tá​ban, Josef Knecht a le​he​tő leg​job​ban lett vol​na fel​ké​szül​ve min​den​re: gond nem nyo​masz​tot​ta, be​csü​let​tel tért haza az ide​gen​ből, s ör​ven​de​ző vá​ra​ko​zás​sal né​zett az el​jö​ven​dők elé.

A Lu​dus sol​lem​nis-nek azon​ban ez​út​tal nem ada​tott meg, hogy a cso​dá​nak ama le​he​le​té​től érint​ve el​jus​son a meg​szen​te​lő​dés és su​gár​zás kü​lön​le​ges fo​ká​ig. Sőt, öröm​te​len, ha​tá​ro​zot​tan sze​ren​csét​len, már-már szin​te fél​re​si​ke​rült já​ték lett be​lő​le. Még ha en​nek el​le​né​re sok részt​ve​vő​je épü​le​tes​nek és föl​eme​lő​nek ta​lál​ta is, sze​rep​lői, ren​de​zői és fe​le​lő​sei, mint ilyen eset​ben min​dig, csak még gyöt​rőb​ben érez​ték az el​tom​pult​ság​nak, a ke​gye​lem hi​á​nyá​nak, a bal​si​ker​nek, a gát​lá​sok​nak és ba​jok​nak azt a lég​kö​rét, amely az ün​nep egét bo​rú​val fe​nye​get​te. Knecht, jól​le​het ter​mé​sze​te​sen ő is ér​zé​kel​te ezt, s fel​aj​zott vá​ra​ko​zá​sa né​mi​képp csa​ló​dás​ra vált, sem​mi eset​re sem tar​to​zott azok közé, akik leg​in​kább érez​ték a bal​sze​ren​csét: ő, aki eb​ben a já​ték​ban nem mű​kö​dött köz​re, és nem volt fe​le​lős érte, azok​ban a na​pok​ban, bár az iga​zi ki​vi​rág​zás és az ál​dás ke​gyel​me meg​ta​gad​ta​tott az ün​ne​pi ak​tus​tól, áhí​ta​tos rész​ve​vő​ként el​is​me​rő fi​gye​lem​mel kö​vet​het​te a szel​le​me​sen fel​épí​tett já​té​kot, za​var​ta​lan ki​len​gést en​ged​he​tett me​di​tá​ci​ó​i​nak, s há​lás oda​adás​sal él​het​te át azt, amit e já​té​kok min​den ven​dé​ge jól is​mert: az ün​nep és az ál​do​zat él​mé​nyét, a kö​zös​ség misz​ti​kus eggyé vá​lá​sát, az is​ten​ség lába elé bo​rul​va, ak​kor is, ha az egé​szen be​ava​tot​tak szűk köre „fél​re​si​ke​rült​nek” ta​lál​ta ezt az ün​ne​pet. Mind​azon​ál​tal az ün​nep fö​lött ural​ko​dó bal​jós csil​lag​zat ha​tá​sa őt sem hagy​ta érin​tet​le​nül. Maga a já​ték per​sze, a ter​ve és fel​épí​té​se, hi​bát​lan volt, mint Tho​mas mes​ter min​den já​té​ka, sőt egyi​ke volt a mes​ter leg​szív​hezszó​lóbb, leg​egy​sze​rűbb, leg​köz​vet​le​nebb já​té​ka​i​nak. Ki​vi​te​le​zé​se azon​ban va​la​mi kü​lön​le​ge​sen bal​jós csil​lag​zat ha​tá​sa alatt állt, s ezt még máig sem fe​lej​tet​ték el Wal​dzell tör​té​ne​té​ben. Mi​dőn Knecht meg​ér​ke​zett, egy hét​tel a nagy já​ték kez​de​te előtt, s je​lent​ke​zett a já​té​ko​sok fa​lu​já​ban, utá​na nem az üveg​gyöngy​já​ték-mes​ter fo​gad​ta, ha​nem he​lyet​te​se, Bert​ram, aki ud​va​ri​a​san, üd​vö​zöl​te, de meg​le​he​tő​sen kur​tán és szó​ra​ko​zot​tan kö​zöl​te vele, hogy a tisz​te​let​re mél​tó Mag​is​ter a na​pok​ban meg​be​te​ge​dett, s mi​vel ő, Bert​ram, nem elég​gé tá​jé​ko​zott Knecht kül​de​té​sé​ről ah​hoz, hogy be​szá​mo​ló​ját át​ve​gye, Josef utaz​zék Hirs​land​ba, a Rend ve​ze​tő​sé​gé​hez, vissza​tér​tét ott je​lent​se be, s vár​ja meg az ő pa​ran​csu​kat. Ami​kor bú​csú​zó​ban Knecht hang​ja vagy egy gesz​tu​sa aka​rat​la​nul is némi meg​üt​kö​zés​ről árul​ko​dott a hű​vös és kur​ta fo​gad​ta​tás mi​att, Bert​ram el​né​zést kért. Kol​lé​gá​ja bo​csás​son meg, ha csa​ló​dást oko​zott neki, de meg kell ér​te​nie a kü​lön​le​ges hely​ze​tet: a Mag​is​ter be​teg lett, kü​szö​bön áll az év nagy Já​té​ka, és még na​gyon bi​zony​ta​lan, hogy a Mag​is​ter le tud​ja-e majd ve​zet​ni, vagy pe​dig neki, a he​lyet​te​sé​nek kell be​ug​ra​nia sze​re​pé​be. A tisz​te​let​re mél​tó Mes​ter be​teg​sé​ge nem is jö​he​tett vol​na ked​ve​zőt​le​nebb és ké​nye​sebb pil​la​nat​ban; ő ugyan, mint min​den​kor, ké​szen áll rá, hogy a hi​va​ta​los ügye​ket a Mag​is​ter he​lyett el​in​téz​ze, ám hogy rá​adá​sul ilyen rö​vid idő alatt még ki​elé​gí​tő​en fel is ké​szül​jön a nagy Já​ték​ra, s át​ve​gye irá​nyí​tá​sát, ez, at​tól fél, meg​ha​lad​ja ere​jét. Knecht saj​nál​ta a szem​lá​to​mást le​súj​tott és egyen​sú​lyá​ból kis​sé ki​bil​lent em​bert, s nem ke​vés​bé saj​nál​ta, hogy ez​út​tal ta​lán Bert​ram​nak kell fe​le​lős​sé​get vál​lal​nia az Ün​ne​pért. Túl so​ká​ig volt tá​vol Wal​dzell​től, nem tud​hat​ta hát, mennyi​re ala​pos oka van Bert​ram​nak az ag​go​da​lom​ra; mert ez az em​ber egy idő óta – s egy he​lyet​tes szá​má​ra min​dig ez az el​kép​zel​he​tő leg​si​ral​ma​sabb hely​zet – el​vesz​tet​te az elit, az úgy​ne​ve​zett kor​re​pe​ti​to​rok bi​zal​mát, s va​ló​ban na​gyon ne​héz volt a dol​ga. Knecht ag​gód​va gon​dolt az üveg​gyöngy​já​ték-mes​ter​re, a klasszi​kus for​má​nak és iró​ni​á​nak e hő​sé​re, a tö​ké​le​tes Mag​is​ter​re és lo​vag​ra; örült neki, hogy ő fo​gad​ja, ha vissza​tér, s meg​hall​gat​ja, és megint be​so​rol​ja majd a já​té​ko​sok kis kö​zös​sé​gé​be, ta​lán va​la​mi​lyen bi​zal​mi ál​lás be​töl​tő​je​ként. Arra vá​gyott, hogy Tho​mas mes​ter ce​leb​rá​lá​sá​ban él​vez​hes​se az ün​ne​pi já​té​kot, az ő sze​me kí​sér​je fi​gye​lem​mel to​váb​bi mun​ká​ját, az ő el​is​me​ré​sét vív​ja ki; most fáj​dal​mas csa​ló​dást ér​zett, hogy a Mes​ter a be​teg​sé​ge mögé rej​tő​zött, őt pe​dig más il​le​té​ke​sek​hez uta​sí​tot​ták. Ám​bár kár​pó​tol​ta ezért az a tisz​te​let​tel​jes jó​in​du​lat, sőt baj​tár​si​as​ság, amellyel a Rend tit​ká​ra és Du​bo​is úr fo​gad​ta s hall​gat​ta meg. Mind​járt első be​szél​ge​té​sük​kor meg​ál​la​pít​hat​ta azt is, hogy a ró​mai terv​vel kap​cso​lat​ban to​váb​bi szol​gá​la​tá​ra már nem gon​-

dol​nak, s tisz​te​let​ben tart​ják óha​ját, hogy hu​za​mo​sab​ban vissza akar tér​ni a Já​ték​hoz; el​ső​sor​ban is ba​rát​sá​go​san meg​hív​ták: lak​jék a Vi​cus Lu​so​rum ven​dég​há​zá​ban, elő​ször néz​zen kö​rül új​ból itt, s ve​gyen részt az Év Já​té​kán. Ba​rát​já​val, Te​gu​la​ri​usszal az ün​nep előt​ti na​po​kat böj​ti és el​mé​lye​dé​si gya​kor​la​tok​nak szen​tel​te, s azt a sa​ját​sá​gos Já​té​kot, amely so​kak em​lé​ke​ze​té​ben oly ke​vés​sé ör​ven​de​tes​ként ma​radt meg, ő jám​bor szív​vel, há​lás lé​lek​kel élte át. A mag​is​ter​he​lyet​te​sek ál​lá​sa – „ár​nyék​nak” is ne​ve​zik őket –, ki​vált a ze​ne​mes​te​ri és a já​ték​mes​te​ri hi​va​tal​ban lé​vő​ké, szer​fö​lött sa​já​tos ter​mé​sze​tű. Min​den mag​is​ter​nek van he​lyet​te​se, akit nem a Ha​tó​ság ren​del mel​lé​je, ha​nem a mes​ter maga vá​laszt​ja ki kan​di​dá​tu​sai szű​kebb kö​ré​ből, s tet​te​i​ért és alá​írá​sá​ért a tel​jes fe​le​lős​sé​get is a mes​ter vál​lal​ja, akit kép​vi​sel. Egy kan​di​dá​tus szá​má​ra te​hát nagy ki​tün​te​tés és a leg​na​gyobb bi​za​lom jele, ha mag​is​te​re a he​lyet​te​sé​vé ne​ve​zi ki: ez​ál​tal a min​den​ha​tó mag​is​ter bi​zal​mas mun​ka​tár​sá​nak, jobb​ke​zé​nek is​me​rik el, az ő hi​va​ta​li mun​ká​ját vég​zi, ha a mag​is​ter – aka​dá​lyoz​ta​tá​sa ese​tén – őt bíz​za meg vele; per​sze nem min​dent bíz​nak rá: a leg​fel​sőbb Ha​tó​ság sza​va​zá​sa​in pél​dá​ul csak mes​te​re „igen”-jé​nek vagy „nem”-jé​nek köz​ve​tí​tő​je​ként ve​het részt, elő​adó​ként vagy ja​vas​lat​te​vő​ként so​ha​sem, s még több ef​fé​le elő​vi​gyá​za​tos​sá​gi rend​sza​bály is lé​te​zik. Már​most ha a he​lyet​te​si ki​ne​ve​zés na​gyon ma​gas és oly​kor ki​emelt ál​lás​ba jut​tat​ja is az il​le​tőt, egy​út​tal még​is​csak amo​lyan fél​re​ál​lí​tást je​lent a hi​va​ta​li hi​e​rar​chi​án be​lül, bi​zo​nyos mér​té​kig ki​vé​te​les eset​ként el​kü​lö​ní​ti őt, s mi​köz​ben gya​kor​ta a leg​fon​to​sabb te​en​dők el​lá​tá​sá​val bíz​za meg és nagy tisz​te​let​ben ré​sze​sí​ti – ez a rang még​is meg​foszt​ja bi​zo​nyos jo​gok​tól és le​he​tő​sé​gek​től, ame​lye​ket min​den más tö​rek​vő tár​sa él​vez. Ki​vé​te​les hely​ze​te fő​leg két do​log​ból is​mer​he​tő fel vi​lá​go​san: a he​lyet​tes nem fe​le​lős hi​va​ta​li te​vé​keny​sé​gé​ért, s a hi​e​rar​chi​án be​lül nem jut​hat előbb​re. Ez ugyan írat​lan tör​vény csu​pán, de Kasz​tá​lia tör​té​ne​té​ből ki​ol​vas​ha​tó: egy-egy mag​is​ter ha​lá​la vagy le​mon​dá​sa után még so​ha​sem lép​tet​ték elő he​lyé​re az „ár​nyé​kát”, ho​lott oly sű​rűn kép​vi​sel​te mes​te​rét, és úgy lát​szott: egész lé​nye az utód​lás​ra hi​va​tott. Mint​ha itt a szo​kás egy lát​szó​lag szét​fo​lyó és moz​gás​ban lévő ha​tárt és kor​lá​tot szán​dé​ko​san át​hág​ha​tat​lan​ként hang​sú​lyoz​na: ez a ha​tár a mag​is​ter és he​lyet​te​se közt úgy​szól​ván a hi​va​tal és a sze​mély közt vont ha​tárt pél​dáz​za. Ha te​hát egy kasz​tá​li​ai el​fo​gad​ja a he​lyet​tes ma​gas bi​zal​mi poszt​ját, le​mond ar​ról a re​mé​nyé​ről, hogy ő maga va​la​ha is mag​is​ter le​hes​sen, va​la​ha is iga​zán eggyé vál​has​son azok​kal a hi​va​ta​li ru​hák​kal és jel​vé​nyek​kel, ame​lyek​kel oly sű​rűn rep​re​zen​tál, vi​szont ugyan​ak​kor meg​szer​zi azt a ké​tes ér​té​kű jo​got, hogy a hi​va​tal ve​ze​té​sé​ben el​kö​ve​tett eset​le​ges hi​bá​i​val nem ön​ma​gát, ha​nem a mes​tert ter​hel​je meg, aki egye​dü​li jót​ál​ló​ja. S va​ló​ban meg​esett már, hogy egy mag​is​ter a vá​lasz​tott he​lyet​te​sé​nek ál​do​za​ta lett, s egy vas​ko​sabb hiba mi​att, amely​ben he​lyet​te​se volt a vét​kes, le kel​lett mon​da​nia hi​va​ta​lá​ról. Az az el​ne​ve​zés, amellyel Wal​dzell​ben az üveg​gyöngy​já​ték-mes​ter he​lyet​te​sét il​le​tik, re​me​kül meg​fe​lel az ő sa​já​tos ál​lá​sá​nak, kö​tő​dé​sé​nek a Mag​is​ter​hez s már-már azo​no​su​lá​sá​nak vele, mint ahogy hi​va​ta​los eg​zisz​ten​ci​á​já​nak lát​szat​lé​té​hez és jel​leg​te​len​sé​gé​hez is il​lik. Őt ott az „ár​nyék​nak” hív​ják. Tho​mas von der Tra​ve mes​ter mel​lett már évek óta mű​kö​dött egy Bert​ram nevű „ár​nyék”, aki​ből nem hi​ány​zott a ké​pes​ség vagy a jó szán​dék, csak, úgy lát​szik, nem volt sze​ren​csé​je. Ki​vá​ló üveg​gyöngy​já​té​kos volt, ez ma​gá​tól ér​te​tő​dik, ta​ní​tó​nak leg​alább​is nem volt ügyet​len, s lel​ki​is​me​re​tes hi​va​tal​nok volt, mes​te​ré​nek fel​tét​le​nül oda​adó híve; még​is, az utób​bi évek fo​lya​mán nép​sze​rűt​len lett a tiszt​vi​se​lők kö​ré​ben, s el​le​ne for​dult a ki​vá​ló​ak fel​nö​vek​vő leg​if​jabb ré​te​ge is; és mi​vel nem volt olyan lo​va​gi​an tisz​ta ter​mé​szet, mint mes​te​re, ez meg​za​var​ta biz​tos és nyu​godt ma​ga​tar​tá​sát. A Mag​is​ter nem bo​csá​tot​ta el, de évek óta le​he​tő​leg tá​vol tar​tot​ta az elit​tel való súr​ló​dá​sok​tól, s ál​ta​lá​ban: mind rit​káb​ban ál​lí​tot​ta a nyil​vá​nos​ság elé, in​kább az iro​dák​ban és az ar​chí​vum​ban fog​lal​koz​tat​ta. Ez a fedd​he​tet​len, ámde ez idő tájt már nem köz​ked​velt em​ber, akit lát​ha​tó​an nem ke​gyelt a sze​ren​cse,

mes​te​re be​teg​sé​ge foly​tán most vá​rat​la​nul a Vi​cus Lu​so​rum élén ta​lál​ta ma​gát, és ha va​ló​ban neki kell ve​zet​nie az Év Já​té​kát, az ün​nep ide​jén az egész Tar​to​mány leg​fel​tű​nőbb he​lyé​re ál​lít​ják; s ez​zel a nagy fel​adat​tal csak ak​kor bir​kóz​ha​tott vol​na meg, ha az üveg​gyöngy​já​té​ko​sok több​sé​gük​ben vagy leg​alább a kor​re​pe​ti​to​rok bi​zal​muk​kal tá​mo​gat​ják – ez vi​szont, saj​ná​la​tos mó​don, nem így tör​tént. Ezért kö​vet​ke​zett be az, hogy a Lu​dus sol​lem​nis ez​út​tal ne​héz pró​ba​té​telt, csak​nem ka​taszt​ró​fát je​len​tett Wal​dzell​nek. Csak a já​ték kez​de​te előt​ti na​pon kö​zöl​ték hi​va​ta​lo​san, hogy a Mag​is​ter ko​mo​lyan meg​be​te​ge​dett, és kép​te​len a Já​ték le​ve​ze​té​sé​re. Nem tud​juk, hogy en​nek a köz​le​mény​nek a kés​lel​te​té​se nem a be​teg Mag​is​ter aka​ra​ta volt-e, aki ta​lán az utol​só pil​la​na​tig re​mél​te, hogy újra össze​sze​di ma​gát, s még​is​csak ő irá​nyít​hat​ja majd a Já​té​kot. Va​ló​szí​nű​leg na​gyon is be​teg volt már ah​hoz, hogy ilyen gon​do​la​tai tá​mad​ja​nak, s „ár​nyé​ka” el​kö​vet​te azt a hi​bát, hogy az utol​só előt​ti órá​ig bi​zony​ta​lan​ság​ban hagy​ta Kasz​tá​li​át a wal​dzel​li hely​zet fe​lől. Per​sze, azon is le​het​ne még vi​tat​koz​ni, hogy ez a té​to​vá​zás va​ló​ban hiba volt-e. Két​ség​te​le​nül jó szán​dék​ból tör​tént, vagy​is azért, hogy ne ront​sák elő​re az Ün​nep hi​te​lét, s lá​to​ga​tá​sá​tól ne ri​asszák el Tho​mas mes​ter tisz​te​lő​it. És ha min​den jól ment vol​na, ha a wal​dzel​li já​té​ko​sok kö​zös​sé​ge és Bert​ram közt meg​lett vol​na a bi​za​lom, ak​kor – na​gyon is el​kép​zel​he​tő – az „Ár​nyék” iga​zi he​lyet​tes le​he​tett vol​na, és szin​te ész​re sem ve​szik a Mag​is​ter hi​ány​zá​sát. Er​ről to​váb​bi fel​te​vé​sek​be bo​csát​koz​nunk hasz​ta​lan; csu​pán úgy hisszük, utal​nunk kell rá, hogy az a Bert​ram nem volt fel​tét​le​nül al​kal​mat​lan vagy épp mél​tat​lan a tiszt​sé​gé​re, aho​gyan ak​ko​ri​ban an​nak lát​ta őt Wal​dzell köz​vé​le​mé​nye. Sok​kal in​kább ál​do​zat volt, mint vét​kes. Most is, mint min​den év​ben, ven​dé​gek ára​da​ta özön​lött a nagy Já​ték​ra. So​kan mit sem sejt​ve jöt​tek, má​sok ag​gód​va a Mag​is​ter Ludi hogy​lé​te mi​att, s bo​rús elő​ér​zet​tel az Ün​nep le​fo​lyá​sát il​le​tő​en. Wal​dzell és a kö​ze​li te​le​pü​lé​sek meg​tel​tek em​be​rek​kel, a Rend ve​ze​tő​sé​ge és a Ne​ve​lé​si Ha​tó​ság csak​nem tel​jes lét​szám​mal ér​ke​zett meg, s az or​szág tá​vo​lab​bi ré​sze​i​ből és kül​föld​ről is jöt​tek az uta​sok, ün​ne​pi han​gu​lat​ban, a fo​ga​dók zsú​fo​lá​sig meg​tel​tek. Az Ün​ne​pet, mint min​dig, a Já​ték kez​de​te előt​ti es​tén a me​di​tá​ció órá​ja nyi​tot​ta meg: a ha​rang​jel​zés​re az egész, em​be​rek​kel meg​telt ün​ne​pi tér mély, áhí​ta​tos né​ma​ság​ba me​rült. Más​nap reg​gel kez​dőd​tek az első ze​nei elő​adá​sok, ak​kor hir​det​ték ki az első já​ték​té​telt, s ezt kö​vet​te a me​di​tá​ció e té​tel két ze​nei té​má​já​ról. Bert​ram, az üveg​gyöngy​já​tékmes​ter ün​ne​pi vi​se​le​té​ben, ki​mér​ten és fe​gyel​me​zet​ten lé​pett föl, csak épp na​gyon sá​padt volt, s az​tán nap​ról nap​ra el​csi​gá​zot​tabb​nak, be​teg​nek és fá​sult-csüg​gedt​nek lát​szott, s az utol​só na​pok​ban már csak​ugyan ár​nyék​hoz ha​son​lí​tott. Már a Já​ték má​sod​nap​ján el​ter​jedt a híre, hogy Tho​mas mag​is​ter ál​la​po​ta rosszab​bo​dott, sőt élet​ve​szély​ben fo​rog, s még en​nek a nap​nak az es​té​jén itt-ott s a be​ava​tot​tab​bak közt min​de​nütt hal​la​ni le​he​tett már a las​san ki​bon​ta​ko​zó le​gen​da első ada​lé​ka​it a be​teg Mes​ter​ről és „ár​nyé​ká​ról”. Ez a le​gen​da – amely a Vi​cus Lu​so​rum leg​ben​sőbb kö​ré​ből, a kor​re​pe​ti​to​rok​tól eredt – tud​ni vél​te, hogy a Mes​ter el akar​ta lát​ni s ké​pes is lett vol​na el​lát​ni já​ték​ve​ze​tői tisz​tét, de ál​do​za​tot ho​zott „ár​nyé​ka” becs​vá​gyá​nak, s neki en​ged​te át az ün​ne​pi fel​ada​tot. Most vi​szont, ami​kor ki​tűnt, hogy Bert​ram nem na​gyon áll​ja meg a he​lyét ma​gasz​tos sze​re​pé​ben, s a Já​ték csa​ló​dás​sal fe​nye​get, a be​teg em​ber fe​le​lős​nek érzi ma​gát a Já​té​kért, az „ár​nyé​ká​ért” s an​nak csőd​jé​ért, ezért ma​gá​ra vál​lal​ja, hogy he​lyet​te ő bűn​hő​dik a hi​bá​ért; ál​la​po​ta ro​ha​mos rom​lá​sá​nak s láza fel​szö​ké​sé​nek ez az oka és sem​mi más. Ter​mé​sze​te​sen nem ez volt a le​gen​da egyet​len vál​to​za​ta, de az elit ezt val​lot​ta, s vi​lá​go​san meg​mu​tat​ko​zott, hogy az elit, a fel​tö​rek​vő új nem​ze​dék tra​gi​kus​nak érzi a hely​ze​tet, s nem haj​lan​dó tá​mo​gat​ni en​nek a tra​gé​di​á​nak sem​mi​fé​le el​tus​so​lá​sát, de​rű​sebb​re szí​ne​zé​sét vagy szé​pí​té​sét. A Mes​ter iránt ér​zett tisz​te​le​tet el​len​sú​lyoz​ta az „ár​nyék” iránt ér​zett el​len​szenv: az utób​bi​nak a ku​dar​cát és bu​ká​sát kí​ván​ták, még ha ma​gá​nak a Mes​ter​nek is vele együtt kell bűn​hőd​nie. Megint egy

nap múl​tán azt le​he​tett hal​la​ni, hogy a Mag​is​ter a be​teg​ágyán meg​es​ket​te he​lyet​te​sét, va​la​mint az elit két sze​ni​or​ját: tart​sák fenn a bé​két, s ne ve​szé​lyez​tes​sék az Ün​ne​pet; más​nap azt ál​lí​tot​ták, hogy a Mes​ter le​dik​tál​ta vég​ren​de​le​tét, s a Ha​tó​ság​nak meg​ne​vez​te, akit utód​já​ul kí​ván; ne​ve​ket is em​le​get​tek. A Mag​is​ter ál​lan​dó​an rom​ló ál​la​po​tá​ról szó​ló hí​rek​kel egy​ide​jű​leg min​den​fé​le egyéb hí​rek is ke​ring​tek, s az ün​ne​pi dísz​te​rem​ben meg a fo​ga​dók​ban is nap​ról nap​ra rom​lott a han​gu​lat, de odá​ig azért sen​ki sem ju​tott, hogy le​mond​jon a Já​ték foly​ta​tá​sá​ról és el​utaz​zék. Sú​lyos és ko​mor lég​kör nyo​masz​tot​ta az egész ren​dez​vényt, de kül​ső​leg még​is ki​fo​gás​ta​lan for​má​ban foly​ta​tó​dott min​den, ám vaj​mi ke​vés ér​ző​dött ab​ból az öröm​ből és emel​ke​dett han​gu​lat​ból, ame​lyet oly jól is​mer​tek s el is vár​tak et​től az ün​nep​től – és mi​dőn az utol​só előt​ti na​pon az ün​ne​pi Já​ték al​ko​tó​ja, Tho​mas mag​is​ter örök​re le​huny​ta sze​mét, a Ha​tó​ság hi​á​ba fá​ra​do​zott: nem si​ke​rült el​foj​ta​nia a hír ter​je​dé​sét, s fur​csa mó​don a cso​mó​nak ezt a meg​ol​dá​sát szá​mos rész​ve​vő meg​könnyeb​bül​ten fo​gad​ta. A ta​nu​ló já​té​ko​sok s fő​leg a ki​vá​ló​ak, jól​le​het a Lu​dus sol​lem​nis be​fe​je​zé​se előtt nem ölt​het​tek gyász​ru​hát, s ezek​ben a na​pok​ban sem​mi​képp sem sza​kít​hat​ták fél​be órá​ik szi​go​rú​an elő​írt me​ne​tét, az elő​adá​sok és el​mé​lyü​lé​si gya​kor​la​tok vál​ta​ko​zó so​rát sem, úgy vet​tek részt az utol​só ün​ne​pi ak​tus​ban, a vég​ső nap ese​mé​nye​i​ben, hogy ma​ga​tar​tá​suk és han​gu​la​tuk egy​ön​te​tű​en úgy ha​tott, mint​ha gyász​ün​ne​pet ül​né​nek a ha​lott tisz​te​le​té​re, és a ma​gá​ra ha​gya​tott​ság je​ges lég​kö​ré​vel vet​ték kö​rül a vég​ső​kig ki​me​rült, ál​mat​lan, sá​padt és fé​lig hunyt szem​mel to​vább in​téz​ke​dő Bert​ra​mot. Josef Knecht, ám​bár Te​gu​la​ri​us ré​vén még ele​ven kap​cso​lat​ban volt az elit​tel, s régi já​té​kos​ként tel​je​sen fo​gé​kony is volt mind​emez áram​la​tok és han​gu​la​tok iránt, még​sem en​ged​te őket lel​ké​be ha​tol​ni, sőt a ne​gye​dik vagy ötö​dik nap​tól kezd​ve még ba​rát​já​nak, Fritz​nek is meg​til​tot​ta, hogy a Mag​is​ter be​teg​sé​gé​nek hí​re​i​vel há​bor​gas​sa; érez​te ugyan s meg is ér​tet​te, mi​lyen tra​gi​kus ár​nyék bo​rul az Ün​nep​re, mély​sé​ges ag​go​da​lom​mal és szo​mo​rú​an gon​dolt a Mes​ter​re, Bert​ram​ra, a szin​te csak​úgy ha​lál​ra ítélt „ár​nyék​ra” pe​dig nö​vek​vő szo​ron​gás​sal és rész​vét​tel – de áll​ha​ta​to​san és ke​mé​nyen vé​de​ke​zett a hi​te​les vagy le​gen​dás hí​rek min​den ha​tá​sa el​len, a leg​szi​go​rúbb össz​pon​to​sí​tás​sal, kész​sé​ge​sen adta át ma​gát a gya​kor​la​tok​nak s a szé​pen fel​épí​tett Já​ték​nak, és min​den ked​vet​len​ség, el​ko​mo​ru​lás el​le​né​re ko​moly emel​ke​dett​ség​ben élte át az Ün​ne​pet. Az „ár​nyék” Bert​ram meg​me​ne​kült at​tól, hogy amint szo​kás, mag​is​ter​he​lyet​tes​ként vé​gül még a sze​ren​cse​kí​vá​nó​kat s a Ha​tó​ság tag​ja​it is fo​gad​nia kell​jen; ez​út​tal az üveg​gyöngy​já​ték ta​nu​ló​i​nak ha​gyo​má​nyos öröm​nap​ja is el​ma​radt. Köz​vet​le​nül az ün​nep ze​nei zá​ró​ak​tu​sa után a Ha​tó​ság köz​hír​ré tet​te a Mag​is​ter ha​lá​lát, majd a Vi​cus Lu​so​rum​ban meg​kez​dőd​tek a gyász​na​pok; eze​ken a ven​dég​ház​ban lakó Josef Knecht is részt vett. Az ér​de​mes fér​fi​út, aki​nek még ma is nagy a te​kin​té​lye, a Kasz​tá​li​á​ban szo​ká​sos egy​sze​rű szer​tar​tás​sal te​met​ték el. Bert​ram, az „ár​nyé​ka”, aki ne​héz sze​re​pét az ün​nep​ség so​rán ere​je vég​ső meg​fe​szí​té​sé​vel ját​szot​ta vé​gig, meg​ér​tet​te hely​ze​tét. Sza​bad​sá​got kért, és el​vo​nult a he​gyek közé. A já​té​ko​sok fa​lu​já​ban, sőt egész Wal​dzell​ben, a gyász ural​ko​dott. Ta​lán sen​ki sem volt meg​hitt, hang​sú​lyo​zot​tan ba​rá​ti kap​cso​lat​ban az el​hunyt Mag​is​ter​rel, de elő​ke​lő lé​nyé​nek fen​sőbb​sé​ge és be​csü​le​tes​sé​ge, va​la​mint okos​sá​ga és fi​no​man fej​lett for​ma​ér​zé​ke ural​ko​dó​vá és olyan ki​emel​ke​dő egyé​ni​ség​gé tet​te, akit nem min​den kor​sza​ká​ban ter​mett az alap​já​ban véve egé​szen de​mok​ra​ti​kus szel​le​mű Kasz​tá​lia. Büsz​kék vol​tak rá. Ha úgy lát​szott is, hogy sze​mé​lye tá​vol áll a szen​ve​dély, a sze​re​tet, a ba​rát​ság kö​re​i​től, csak an​nál al​kal​ma​sabb tár​gya lett a fel​nö​vek​vő fi​a​tal​ság hó​dol​ni vá​gyá​sá​nak, és ez a mél​tó​ság és fe​je​del​mi kel​lem, amely egyéb​ként a fé​lig-med​dig gyön​géd​nek szánt „Őex​cel​len​ci​á​ja” gúny​ne​vet sze​rez​te neki, az évek so​rán – a ke​mény el​len​ál​lás da​cá​ra – még a ma​gas Ta​nács​ban, a Ne​ve​lé​si Ha​tó​ság ülé​se​in és kö​zös mun​ká​i​ban is va​la​mi​fé​le kü​lön​ál​lást biz​to​sí​tott szá​má​ra. Hogy ma​gas hi​va​ta​lát ki tölt​se be is​mét, ezt a kér​dést per​sze buz​gón tár​gyal​ták, és se​hol sem buz​gób​ban, mint

az üveg​gyöngy​já​té​ko​sok elit​jé​ben. Az „ár​nyék” ki​vá​lá​sa és el​uta​zá​sa után, aki​nek ez a kör a bu​ká​sát kí​ván​ta s el is érte, az elit sza​va​za​tai alap​ján há​rom ide​ig​le​nes he​lyet​tes közt osz​tot​ták meg a mag​is​te​ri hi​va​tal fel​adat​kö​rét, ter​mé​sze​te​sen csak a Vi​cus Lu​so​ru​mon be​lü​li ügyek in​té​zé​sét, nem a Ne​ve​lé​si Ta​nács te​en​dő​it. A szo​kás​nak meg​fe​le​lő​en ez a Ta​nács nem hagy​hat​ta há​rom hét​nél to​vább be​töl​tet​le​nül a ma​gis​té​ri ál​lást. Ab​ban az eset​ben, ami​kor egy hal​dok​ló vagy a Rend​ből ki​vá​ló mag​is​ter meg​ha​tá​ro​zott és ve​tély​társ nél​kü​li utó​dot je​lölt ki, a Ha​tó​ság egyet​len tel​jes ülés után azon​nal be​töl​töt​te újra a hi​va​talt. Most ez nyil​ván hosszabb idő​be ke​rül majd. A gyász​na​pok alatt Josef Knecht al​ka​lom​ad​tán el​be​szél​ge​tett ba​rát​já​val a vé​get ért Já​ték​ról s an​nak oly fur​csán el​ko​mo​rult le​fo​lyá​sá​ról. – A he​lyet​tes, ez a Bert​ram – mond​ta Knecht –, nem​csak tűr​he​tő​en ját​szot​ta vé​gig sze​re​pét, vagy​is meg​pró​bált mind​vé​gig iga​zi mag​is​tert ját​sza​ni, ha​nem meg​íté​lé​sem sze​rint en​nél jó​val töb​bet tett: fel​ál​doz​ta ma​gát en​nek a Lu​dus sol​lem​nis​nek, mint utol​só és leg​ün​ne​pé​lye​sebb te​vé​keny​sé​gé​nek. Ke​mé​nyen, sőt ke​gyet​le​nül bán​ta​tok vele; meg​ment​het​té​tek vol​na az Ün​ne​pet és Bert​ra​mot, s nem tet​té​tek; nem ítél​het​lek el ti​te​ket emi​att, meg​le​he​tett rá az oko​tok. Most azon​ban, ami​kor ez a sze​gény Bert​ram ki​vált kö​zü​le​tek, és tel​je​sült az aka​ra​to​tok, nagy​lel​kü​ek le​het​né​tek hoz​zá. Elő​zé​ke​nyen kel​le​ne fo​gad​no​tok, ha újra meg​je​le​nik, s ki​mu​tat​no​tok, hogy meg​ér​tet​té​tek ál​do​za​tát. Te​gu​la​ri​us a fe​jét ráz​ta. – Meg​ér​tet​tük – mond​ta – és el​fo​gad​tuk. Te olyan sze​ren​csés vol​tál, hogy a Já​té​kon ez​út​tal pár​tat​lan ven​dég​ként ve​het​tél részt, ezért nyil​ván nem kí​sér​ted oly pon​to​san fi​gye​lem​mel a fo​lya​ma​tot. Nem, Josef, töb​bé nem lesz rá al​kal​munk, hogy Bert​ram​mal szem​ben bár​mi​lyen ér​zel​mün​ket tett​re vált​suk. Ő tud​ja, hogy ál​do​za​ta szük​ség​sze​rű volt, s nem fog​ja meg​kí​sé​rel​ni vissza​vo​ná​sát. Knecht csak most ér​tet​te meg tel​je​sen ba​rát​ját, és szo​mo​rú​an hall​ga​tott el. Be​lát​ta: csak​ugyan nem úgy élte át eze​ket a Já​ték-na​po​kat, mint iga​zi wal​dzel​li és baj​társ, ha​nem va​ló​ban in​kább ven​dég​ként, s így csak most fog​ta fel, ho​gyan is áll vol​ta​képp a do​log Bert​ram ál​do​za​tá​val. Idá​ig úgy tet​szett neki: Bert​ram becs​vá​gyó em​ber, olyas​va​la​ki, aki be​le​bu​kott egy ké​pes​sé​gét meg​ha​la​dó fel​adat​ba, le kell te​hát mon​da​nia becs​vá​gya to​váb​bi cél​ja​i​ról, s meg kell pró​bál​nia el​fe​led​ni, hogy egy​szer a Mes​ter „ár​nyé​ka” és egy ün​ne​pi já​ték ve​ze​tő​je volt. Csak most, ba​rát​ja utol​só sza​va​i​ból ér​tet​te meg – s et​től hir​te​len el​né​mult –, hogy Bert​ra​mot a bí​rái tel​je​sen el​ítél​ték, s töb​bé nem tér vissza. Meg​en​ged​ték neki, hogy vé​gig ve​zes​se az ün​ne​pi já​té​kot, s eh​hez épp csak annyi se​gít​sé​get nyúj​tot​tak, hogy a Já​ték ne ful​lad​jon bot​rány​ba, de ezt sem azért tet​ték, hogy Bert​ra​mot, ha​nem hogy Wal​dzellt kí​mél​jék. Egy „ár​nyék” ál​lá​sá​hoz nem csu​pán a mag​is​ter tel​jes bi​zal​ma kí​ván​ta​tott meg – en​nek Bert​ram nem volt hí​já​val –, de nem ke​vés​bé az elit bi​zal​ma is, és azt ez a szá​nan​dó em​ber nem tud​ta meg​őriz​ni. Ha va​la​mi hi​bát kö​ve​tett el, nem állt mö​göt​te, mint ura és pél​da​ké​pe mö​gött, a hi​e​rar​chia, hogy meg​véd​je. S ha egy​ko​ri baj​tár​sai nem is​mer​ték el tel​jes ér​té​kű​nek, ak​kor sem​mi​fé​le te​kin​tély sem tá​mo​gat​ta, s baj​tár​sai, a kor​re​pe​ti​to​rok a bí​rá​i​vá let​tek. Ha kér​lel​he​tet​le​nek vol​tak, ez az „ár​nyék” vé​gét je​len​tet​te. És Bert​ram csak​ugyan nem tért töb​bé vissza he​gyi ki​rán​du​lá​sá​ból; egy idő múl​va azt me​sél​ték, hogy le​zu​hant egy me​re​dek szik​la​fal​ról, s meg​halt. Er​ről az​tán több szó nem is esett. Ezen​köz​ben min​den​nap ma​gas és leg​ma​ga​sabb ran​gú hi​va​tal​no​kok ér​kez​tek a Rend ve​ze​tő​sé​gé​ből és a Ne​ve​lé​si Ha​tó​ság​tól a já​té​ko​sok fa​lu​já​ba, s az elit és a hi​va​tal​no​ki kar egyes tag​ja​it per​cen​ként ren​del​ték be ki​hall​ga​tás​ra: e fag​ga​tó​zá​sok tar​tal​má​ból csak az elit kö​rén be​lül vált is​me​re​tes​sé egy s más, Josef Knech​tet is több​ször hí​vat​ták és kér​dez​ték; egy​szer két úr a Rend ve​ze​tő​sé​gé​ből, egy​szer a fi​lo​ló​gus mag​is​ter, az​tán Mon​si​eur Du​bo​is, majd is​mét két mag​is​ter. Te​gu​la​ri​us, akit szin​tén be​hí​vat​tak egy-két ilyen tá​jé​ko​zó​dó be​szél​ge​tés​re, kel​le​mes iz​ga​lom​ba jött, s el-el​tré​fál​ko​zott ezen a „konk​-

lá​vé-han​gu​la​ton”, ahogy ő ne​vez​te. Josef már a Já​ték nap​ja​i​ban ész​re​vet​te, mennyi​re meg​la​zult haj​da​ni szo​ros kap​cso​la​ta az elit​tel, s ezt a konk​lá​vé-idő​szak alatt még tisz​táb​ban érez​te. Nem​csak ab​ból, hogy a ven​dég​ház​ban la​kott, mint va​la​mi ide​gen, s hogy fö​löt​te​sei lát​ha​tó​an kö​zü​lük va​ló​ként érint​kez​tek vele, maga az elit, a kor​re​pe​ti​tor​tár​sa​ság nem fo​gad​ta be új​ból a meg​hitt és baj​tár​si kör​be, ha​nem gu​nyo​ros ud​va​ri​as​ság​gal vagy leg​alább​is tar​tóz​ko​dó​an, hű​vö​sen bánt vele; ez az elit már ak​kor el​hú​zó​dott tőle, ami​kor meg​hív​ták Ma​ria​fels​be, s ez he​lyes és ter​mé​sze​tes volt: aki egy​szer meg​tet​te azt a bi​zo​nyos lé​pést a sza​bad​ság​ból a szol​gá​lat​ba, az egye​te​mi ta​nu​lás​ból vagy kor​re​pe​ti​tor​ság​ból a hi​e​rar​chi​á​ba, az nem volt töb​bé baj​társ, ha​nem úton volt ah​hoz, hogy elöl​já​ró és bonc le​gyen, nem tar​to​zott már az elit​hez, és tud​nia kel​lett, hogy ezek a ki​vá​ló​ak egye​lő​re kri​ti​kus szem​mel né​zik majd. Min​den​ki így járt az ő hely​ze​té​ben. Csak épp ez idő tájt ki​vált​képp erő​sen érez​te ezt a tá​vol​ság​tar​tást és hű​vös​sé​get, egy​részt mi​vel az elit most, ami​kor el​ár​vult, és egy új mag​is​ter​re várt, vé​de​ke​zé​sé​ben két​sze​re​sen is szo​ros​ra zár​ta so​ra​it, más​részt azért is, mert az elit épp nem​rég az „ár​nyék” Bert​ram sor​sá​ban oly ke​mé​nyen mu​tat​ta meg el​szánt​sá​gát és kér​lel​he​tet​len​sé​gét. Egyik este Te​gu​la​ri​us szer​fö​lött iz​ga​tot​tan ro​hant át a ven​dég​ház​ba, meg​ke​res​te Josefet, fél​re​von​ta egy üres szo​bá​ba, és csak úgy dőlt be​lő​le a szó: „Josef! Josef! Is​te​nem, hi​szen sejt​het​tem vol​na, tud​nom kel​lett vol​na, nem volt ez olyan tá​vo​li do​log... Ó, egé​szen ki​kel​tem ma​gam​ból, s iga​zán nem is tu​dom, örül​jek-e.” És már buz​gón kö​zöl​te is ér​te​sü​lé​sét, ő, aki a já​té​ko​sok fa​lu​já​ban a leg​pon​to​sab​ban is​mert min​den hír​for​rást: több mint va​ló​szí​nű, sőt már biz​tos​ra ve​he​tő, hogy Josef Knech​tet fog​ják meg​vá​lasz​ta​ni üveg​gyöngy​já​ték-mes​ter​ré. Az irat​tár ve​ze​tő​je, akit so​kan Tho​mas mes​ter ki​je​lölt utód​já​nak tar​tot​tak, már teg​nap​előtt ki​kap​cso​ló​dott a szű​kebb vá​lasz​tás​ból, s az elit há​rom kan​di​dá​tu​sa, akik​nek a neve ed​dig elöl állt a ki​kér​de​zet​tek lis​tá​ján, úgy lát​szik, nem nyer​te el sem egy mag​is​ter, sem a Rend ve​ze​tő​sé​gé​nek kü​lön​le​ges ke​gyét és aján​lá​sát, vi​szont Knecht mel​lett szó​lalt fel a Ve​ze​tő​ség két tag​ja, va​la​mint Du​bo​is úr, s eh​hez já​rul még az öreg ze​ne​mes​ter sza​va​za​ta, akit, ezt min​den​ki biz​to​san tud​ja, ezek​ben a na​pok​ban több mag​is​ter is sze​mé​lye​sen föl​ke​re​sett. – Josef, meg​tesz​nek Mag​is​ter​nek – fa​kadt ki még egy​szer he​ve​sen Te​gu​la​ri​us, de ba​rát​ja ek​kor a szá​já​ra tet​te a ke​zét. Josefet ez a sej​te​lem az első pil​la​nat​ban épp​úgy meg​lep​te és meg​ren​dí​tet​te, mint Frit​zet, és tel​jes kép​te​len​ség​nek érez​te, de már ami​kor Fritz a já​té​ko​sok fa​lu​já​nak né​ze​te​it kö​zöl​te a „konk​lá​vé” ál​lá​sá​ról és le​fo​lyá​sá​ról, Knecht be​lát​ta, hogy ba​rát​ja nem té​ved fel​te​vé​sé​ben. Sőt, lel​ké​ben va​la​mi igen​lést ér​zett, va​la​mi olyan ér​zést, hogy hi​szen ő ezt tud​ta és vár​ta, s ez rend​jén is van így, ez ter​mé​sze​tes. Most hát ke​zét iz​ga​tott baj​tár​sa szá​já​ra tet​te, ide​ge​nül és el​uta​sí​tó​an né​zett rá, va​la​mi hir​te​len tá​madt tá​vol​ság​tar​tó messze​ség​ből, s azt mond​ta: – Ne be​szélj annyit, ami​ce; nem aka​rok tud​ni er​ről a plety​ká​ról. Eredj a baj​tár​sa​id​hoz. Te​gu​la​ri​us, ha sok min​dent sze​re​tett vol​na is el​mon​da​ni még, el​né​mult et​től a te​kin​tet​től, amely​ből egy új, ed​dig még nem is​mert em​ber né​zett rá, tüs​tént el​hall​ga​tott, el​sá​padt és ki​ment. Ké​sőbb el​me​sél​te, hogy Knecht​nek ezt a fur​csa nyu​gal​mát és hi​deg​sé​gét eb​ben a pil​la​nat​ban elő​ször úgy fo​gad​ta, mint​ha meg​ütöt​ték vol​na, sér​tés​nek, po​fon​nak érez​te, régi ba​rát​sá​guk, meg​hitt​sé​gük el​áru​lá​sá​nak, mint​ha Josef, szin​te ért​he​tet​len mó​don, még​is tú​lon​túl hang​sú​lyoz​ná és elő​le​gez​né ma​gá​nak el​kö​vet​ke​zen​dő ál​lá​sát, a leg​főbb elöl​já​ró​ét. Va​ló​ban le​súj​tot​tan tá​vo​zott, és csak el​me​nő​ben vi​lá​go​so​dott meg előt​te en​nek a fe​lejt​he​tet​len pil​lan​tás​nak az ér​tel​me, az, hogy mit is je​len​tett Josef​nek ez a messze néző, ki​rá​lyi, de épp​annyi​ra fáj​dal​mas te​kin​te​te, s meg​ér​tet​te, hogy ba​rát​ja nem büsz​kén, ha​nem – me​sél​te – alá​zat​tal fo​gad​ta, ami osz​tály​ré​szül ju​tott neki. De az​u​tán kény​te​len volt Josef Knecht töp​ren​gő né​zé​sé​re, s arra a hang​já​ban meg​csen​dü​lő mély együtt​ér​zés​re gon​dol​ni, ahogy nem sok​kal ko​ráb​ban Bert​ram​ról s an​nak ál​do​za​tá​ról tu​da​ko​zó​dott. Mint​ha ő maga is arra ké​szül​ne, hogy – ah​hoz az „ár​-

nyék​hoz” ha​son​ló​an – ő is fel​ál​doz​za, ki​olt​sa ma​gát, annyi​ra büsz​ke és alá​za​tos, fen​sé​ges és meg​adó, ma​gá​nyos és sors​vál​la​ló volt az arca, amint ba​rát​já​ra né​zett: szob​ra le​he​tett vol​na min​den haj​dan​volt kasz​tá​li​ai mag​is​ter​nek. „Eredj a baj​tár​sa​id​hoz” – mond​ta Fritz​nek. Te​hát már ab​ban a má​sod​perc​ben, ami​kor elő​ször ér​te​sült új mél​tó​sá​gá​ról, új he​lyé​re so​rol​ta be ma​gát ez a soha meg nem is​mer​he​tő fér​fi, s új kö​zép​pont​ból néz​te a vi​lá​got, nem volt töb​bé baj​társ, nem is lesz az soha már. Knecht nyil​ván ma​gá​tól is ki​ta​lál​hat​ta vol​na, vagy leg​alább​is le​het​sé​ges​nek, ta​lán va​ló​szí​nű​nek tart​hat​ta vol​na ki​ne​ve​zé​sét, ezt a vég​ső és leg​na​gyobb el​hi​va​tá​sát; azon​ban ez​út​tal is meg​lep​te, sőt meg​ijesz​tet​te ez a fej​le​mény. Gon​dol​hat​tam vol​na, mond​ta ma​gá​ban utó​lag, s mo​soly​gott a buz​gó Te​gu​la​ri​u​son, aki vár​ta ezt a ki​ne​ve​zést, nem kez​det​től fog​va ugyan, de min​den​eset​re na​pok​kal a dön​tés és a köz​lés előtt ki​szá​mí​tot​ta és elő​re meg​mond​ta. Va​ló​ban sem​mi nem szólt az el​len, hogy Josefet be​vá​lasszák a leg​fel​sőbb Ha​tó​ság​ba, ki​vé​ve tán fi​a​tal ko​rát; a leg​több kol​lé​gá​ja leg​alább​is negy​ven​ötöt​ven éve​sen lé​pett ma​gas hi​va​ta​lá​ba, Josef vi​szont még negy​ven​éves sem volt. De hát olyan tör​vény nem lé​te​zett, amely til​tot​ta az ilyen ko​rai ki​ne​ve​zést. Mi​dőn te​hát most Fritz meg​lep​te ba​rát​ját meg​fi​gye​lé​se​i​nek és kom​bi​ná​ci​ó​i​nak ered​mé​nyé​vel – s ezek egy olyan ta​pasz​talt elit-já​té​kos meg​fi​gye​lé​sei vol​tak, aki a leg​ap​róbb rész​le​te​kig is​mer​te a kis wal​dzel​li kö​zös​ség bo​nyo​lult szer​ke​ze​tét –, Knecht tüs​tént be​lát​ta, hogy iga​za van, rög​tön meg​ér​tet​te és el​fo​gad​ta ki​vá​lasz​tá​sát, sor​sát, el​ső​re azon​ban úgy fo​gad​ta a hírt, hogy el​uta​sí​tot​ta ba​rát​ját, mond​ván: sem​mit sem akar tud​ni er​ről a „plety​ká​ról”. S ami​kor az döb​ben​ten és szin​te sér​tő​döt​ten tá​vo​zott, Josef föl​ke​re​sett egy me​di​tá​ci​ós he​lyet, hogy rend​be szed​je lel​két; el​mél​ke​dé​se egy em​lék​kép​ből in​dult ki, amely eb​ben az órá​ban szo​kat​lan erő​vel tört rá. Eb​ben a lá​to​más​ban egy bú​to​ro​zat​lan szo​bács​kát lá​tott, ben​ne zon​go​rát, az ab​la​kon hű​vö​sen-de​rűs dél​előt​ti fény ra​gyo​gott be, s a kis szo​ba aj​ta​já​ban meg​je​lent egy szép, ba​rát​sá​gos fér​fi, öre​ge​dő, őszü​lő hajú fér​fi, su​gár​zó arca csu​pa jó​ság és mél​tó​ság; ő pe​dig, Josef, még kis​di​ák volt, fé​lig szo​rong​va, fé​lig-med​dig bol​do​gan vá​ra​ko​zott a szo​bá​ban a ze​ne​mes​ter​re, s most lát​ta első íz​ben őt, a Tisz​te​let​re​mél​tót, a Mes​tert és Mag​is​tert, aki az elit-is​ko​lák le​gen​dás tar​to​má​nyá​ból el​jött, hogy meg​mu​tas​sa neki, mi a zene, s aki az​tán lé​pés​ről lé​pés​re ve​zet​te be tar​to​má​nyá​ba, bi​ro​dal​má​ba, fel​vet​te a ki​vá​ló​ak közé és a Rend​be, s aki​nek most már kol​lé​gá​ja és test​vé​re lett, míg az öreg fél​re​tet​te va​rázs​bot​ját vagy pál​cá​ját, s ba​rát​sá​go​san hall​ga​tag, még min​dig jó​sá​gos, még min​dig tisz​te​let​re mél​tó, még min​dig ti​tok​za​tos ag​gas​tyán​ná vál​to​zott: képe és pél​da​ké​pe, te​kin​te​te ott őr​kö​dött Josef éle​te fö​lött, s min​dig is fö​löt​te áll majd, egy em​ber​öl​tő​vel s jó né​hány élet​sza​kasszal idő​sebb nála, mél​tó​ság​ban, sze​rény​ség​ben, mes​ter vol​tá​ban s rej​té​lyes​sé​gé​ben mér​he​tet​le​nül több, de párt​fo​gó​ja- és pél​da​ké​pe​ként őt min​dig sze​lí​den kö​ve​té​sé​re kény​sze​rí​ti, aho​gyan egy föl​ke​lő és le​nyug​vó csil​lag​zat maga után von​ja test​vé​re​it. Mi​alatt Knecht aka​rat​la​nul át​en​ged​te ma​gát a lel​ké​ben fel​to​lu​ló ké​pek ára​da​tá​nak, amint azok, az ál​mok ro​ko​nai lé​vén, az első fel​la​zu​lás ál​la​po​tá​ban sor​ra lá​to​gat​ták, az áram​lás​ból el​ső​sor​ban két kép​zet kélt elő s ma​radt meg tar​tó​san, két kép vagy jel​kép, két pél​dá​zat. Az egyik​ben Knecht, a kis​fiú, sok-sok fo​lyo​són át kö​vet​te az előt​te járó Mes​tert, s előt​te lép​ke​dő ve​ze​tő​je, va​la​hány​szor hát​ra​né​zett, felé for​dí​tot​ta ar​cát, egy​re idő​sebb, csön​de​sebb és tisz​te​let​re mél​tóbb lett, szem​lá​to​mást kö​ze​le​dett az időt​len böl​cses​ség és mél​tó​ság esz​mény​ké​pé​hez, mi​köz​ben ő, Josef Knecht, oda​adó​an és en​ge​del​me​sen ha​lad​va pél​da​ké​pe nyo​má​ban, mind​vé​gig ugyan​az a fiú ma​radt, s ez hol szé​gyen​ke​zést, hol bi​zo​nyos örö​möt kel​tett ben​ne, sőt oly​kor hol​mi da​cos elég​té​telt is ér​zett. A má​so​dik kép pe​dig ez volt: meg​is​mét​lő​dött a je​le​net a zon​go​ra​szo​bá​ban, az öreg be​lé​pé​se a fi​ú​hoz, újra meg újra, a Mes​ter és a fiú egy​mást kö​vet​te, mint​ha dró​ton rán​gat​ná őket va​la​mi​lyen gé​pe​zet, úgy​hogy rö​vi​de​sen már nem le​he​tett fel​is​mer​ni, ki jön és ki megy, ki ve​zet és ki kö​ve​ti a má​si​kat, az öreg vagy az ifjú. Egy​szer úgy tet​szett, az ifjú ta​nú​sít tisz​te​le​-

tet és en​ge​del​mes​sé​get az idős kor, a te​kin​tély és mél​tó​ság iránt: más​kor lát​ha​tó​an az öreg volt az, akit az if​jú​ság, a kez​det, a derű elő​re​si​e​tő alak​ja szol​gá​ló vagy ra​jon​gó kö​ve​tés​re kö​te​lez. S amíg Josef ezt az ér​tel​met​len-ér​tel​mes álom​kör​for​gást fi​gyel​te, ér​zé​sé​ben az ál​mo​dó hol az öreg​gel, hol a fi​ú​val volt azo​nos, egy​szer hó​do​ló, más​kor hó​dol​ta​tó, hol ve​ze​tő, hol en​ge​del​mes​ke​dő, és e le​be​gő vál​ta​ko​zás so​rán jött egy pil​la​nat, ami​kor mind​ket​tő volt, egy​szer​re mes​ter és is​ko​lás​fiú, sőt in​kább még fö​löt​tük is állt, ő volt a ren​de​ző​je, ki​esze​lő​je, irá​nyí​tó​ja és né​ző​je is en​nek a kör​for​gás​nak, öreg​ség és fi​a​tal​ság ered​mény​te​le​nül kö​rö​ző ver​seny​fu​tá​sá​nak, ame​lyet vál​to​zó ér​zé​sei sze​rint hol le​las​sí​tott, hol a leg​na​gyobb se​bes​ség​re ösz​tön​zött. S eb​ből a stá​di​um​ból egy új kép​zet ala​kult ki, in​kább jel​kép már, mint álom, in​kább fel​is​me​rés, mint kép, tud​ni​il​lik az a kép​zet vagy sok​kal in​kább meg​is​me​rés, hogy: mes​ter​nek és ta​nít​vány​nak ez az ér​tel​mes-ér​tel​met​len kör​be​fu​tá​sa, a böl​cses​ség ver​sen​gé​se az if​jú​ság ke​gyé​ért s az if​jú​sá​gé a böl​cses​sé​gé​ért, ez a vé​get nem érő, könnyű röp​tű já​ték – Kasz​tá​lia jel​ké​pe, sőt ál​ta​lá​ban az éle​té, amely if​jú​ra s öreg​re, nap​pal​ra és éjre, Yang​ra és Yin​re osz​tód​va vég nél​kül árad, höm​pö​lyög. Eb​ből ki​in​dul​va a me​di​tá​ló az​tán meg​ta​lál​ta az utat a ké​pek vi​lá​gá​ból a nyu​ga​lom​ba, s hosszan tar​tó el​mé​lyü​lé​se után meg​erő​söd​ve és de​rű​sen tért vissza. Mi​dőn az​tán né​hány nap múl​va hí​vat​ta a Rend ve​ze​tő​sé​ge, nyu​god​tan je​lent meg előt​tük, s de​rűs ko​moly​ság​gal fo​gad​ta a leg​főbb elöl​já​rók üd​vöz​lé​sét, kézszo​rí​tá​sát, jel​ké​pes öle​lé​sét. Kö​zöl​ték vele üveg​gyöngy​já​ték-mes​ter​ré tör​tént ki​ne​ve​zé​sét, s be​ik​ta​tá​sa és es​kü​té​te​le vé​gett har​mad​nap​ra az ün​ne​pi já​ték​csar​nok​ba ren​del​ték, ugyan​ab​ba a csar​nok​ba, ahol nem sok​kal előbb még az el​hunyt Mes​ter he​lyet​te​se arannyal éke​sí​tett ál​do​za​ti ál​lat​ként ve​zet​te le azt a nyo​masz​tó ün​ne​pi já​té​kot. A be​ik​ta​tás előt​ti sza​bad​na​pot az es​kü​for​mu​la és a „mag​is​te​ri kis rend​tar​tás” pon​tos és ri​tu​á​lis el​mél​ke​dés​sel kí​sért ta​nul​má​nyo​zá​sá​ra szán​ták Josef két fö​löt​te​sé​nek ve​ze​té​sé​vel és fel​ügye​le​té​vel; ez a két fö​löt​tes ez​út​tal a Rend hi​va​tal​fő​nö​ke és a Mag​is​ter Mat​he​ma​ti​cae volt, és en​nek a na​gyon fá​rasz​tó nap​nak a déli pi​he​nő​szü​ne​té​ben Josef em​lé​ke​ze​té​ben föl​ele​ve​ne​dett fel​vé​te​le a Rend​be, s ami ezt meg​előz​te; a ze​ne​mes​ter be​ve​ze​té​se. A fel​vé​tel szer​tar​tá​sa ez​út​tal per​sze nem a nagy kö​zös​ség​be ve​zet​te be őt egy tá​gas ka​pun át, mint éven​te szá​za​kat: most a tű fo​kán át a leg​föl​sőbb és leg​szű​kebb kör​be, a mes​te​rek kö​ré​be lé​pett be. Az öreg ze​ne​mes​ter​nek ké​sőbb be​val​lot​ta, hogy az ala​pos ön​vizs​gá​lat ama nap​ján egyet​len gon​do​lat ag​gasz​tot​ta, egy egé​szen ne​vet​sé​ges kis öt​let; félt ugyan​is at​tól a pil​la​nat​tól, ami​kor majd va​la​me​lyik mes​ter ér​té​sé​re adja, mi​lyen szo​kat​la​nul fi​a​ta​lon nyer​te el a leg​főbb mél​tó​sá​got. Ko​mo​lyan küsz​köd​nie kel​lett ez​zel a fé​le​lem​mel, ez​zel a gye​re​ke​sen hiú gon​do​lat​tal, s az​zal a vá​gyá​val, hogy​ha ne​tán ilyen cél​zás hang​za​nék el élet​ko​rá​ra, ezt fe​lel​je: „Hát ak​kor hagy​ja​tok csak nyu​god​tan meg​öre​ged​ni, hi​szen én so​sem tö​re​ked​tem erre a ma​gas​lat​ra.” To​váb​bi ön​vizs​gá​la​ta azon​ban fel​tár​ta neki, hogy – ha ön​tu​dat​la​nul is – ki​ne​ve​zé​sé​nek gon​do​la​ta és an​nak áhí​tá​sa még​sem áll​ha​tott oly na​gyon tá​vol tőle; ezt most be​val​lot​ta ma​gá​nak, fel​is​mer​te gon​do​la​ta hi​ú​sá​gát, és fel​ha​gyott vele – és csak​ugyan; kol​lé​gái azon a na​pon és ké​sőbb sem em​lé​kez​tet​ték soha az élet​ko​rá​ra. Ter​mé​sze​te​sen an​nál buz​gób​ban tár​gyal​ták s bí​rál​ták meg az új Mes​ter meg​vá​lasz​tá​sát azok, akik​kel ed​dig Knecht ver​seny​ben volt. Nem vol​tak ép​pen ha​tá​ro​zott el​len​fe​lei, de ve​tély​tár​sai igen, s kö​zöt​tük né​há​nyan olya​nok is, akik nála idő​seb​bek vol​tak, s eb​ben a kör​ben iga​zán nem volt szo​ká​sos a vá​lasz​tást más​ként he​lye​sel​ni, csak​is harc és pró​ba, vagy leg​alább​is igen ala​pos és kri​ti​kus meg​fi​gye​lés után. Csak​nem min​den eset​ben pur​ga​tó​ri​u​mi ván​dor​lás​hoz ha​son​lít az új mag​is​ter hi​va​tal​ba lé​pé​se és hi​va​ta​li mű​kö​dé​sé​nek első ide​je. Egy mes​ter be​ik​ta​tá​sa nem nyil​vá​nos ün​nep, a leg​fel​sőbb Ne​ve​lé​si Ha​tó​sá​gon és a Rend ve​ze​tő​sé​gén kí​vül csu​pán az idő​sebb ta​nu​lók, a kan​di​dá​tu​sok és an​nak a tu​do​mány​ág​nak a hi​va​tal​no​kai vesz​nek részt raj​ta, akik épp egy új mag​is​tert kap​nak. Az ün​ne​pi te​rem​ben ren​de​zett szer​tar​tá​son az üveg​-

gyöngy​já​ték-mes​ter le​tet​te a hi​va​ta​li es​küt, utá​na át​vet​te a Ha​tó​ság​tól hi​va​ta​la jel​vé​nye​it, né​hány kul​csot és pe​csé​tet, az​tán a Rend ve​ze​tő​sé​gé​nek szó​szó​ló​ja dísz​be öl​töz​tet​te, abba az ün​ne​pi fel​ső​ru​há​ba, ame​lyet a Mag​is​ter a leg​na​gyobb ün​ne​pe​ken s fő​leg az évi Já​ték ce​leb​rá​lá​sa​kor vi​sel. Az ilyen szer​tar​tás​ból hi​ány​zik ugyan a nyil​vá​nos ün​ne​pek for​ga​ta​ga és könnyű má​mo​ra, ter​mé​sze​te sze​rint in​kább csu​pa jó​zan for​ma​ság, vi​szont már pusz​tán a két leg​főbb Ha​tó​ság tel​jes szá​mú je​len​lé​te is rend​kí​vü​li mél​tó​sá​got ad neki. Az üveg​gyöngy​já​té​ko​sok kis köz​tár​sa​sá​ga új urat kap, aki elöl​já​ró​ja lesz, és kép​vi​se​li a Ha​tó​ság​nál, s ez je​len​tős és rit​ka ese​mény; ha a ta​nu​lók és a fi​a​ta​labb egye​te​mis​ták még nem is fog​ják fel tel​je​sen fon​tos​sá​gát, s az ün​nep​ség szá​muk​ra csu​pán ce​re​mó​nia és a szem gyö​nyö​re, min​den más rész​ve​vő tu​da​tá​ban van en​nek a fon​tos​ság​nak, s kö​zös​sé​gük​kel elég​gé össze​nőt​tek és azo​no​sul​tak ah​hoz, hogy az ese​ményt úgy él​jék, érez​zék át, mint​ha ve​lük, az ő sa​ját éle​tük​ben men​ne vég​be. Ez al​ka​lom​mal az öröm​ün​ne​pet nem​csak az elő​ző mes​ter ha​lá​la, a gyász ár​nyé​kol​ta be, ha​nem az ez évi Já​ték bo​rús han​gu​la​ta s Bert​ram​nak, a he​lyet​tes​nek a tra​gé​di​á​ja is. A be​öl​töz​te​tést a Rend ve​ze​tő​sé​gé​nek szó​szó​ló​ja s a já​ték​ar​chí​vum fő​nö​ke vé​gez​te, együtt emel​ték ma​gas​ra a pa​lás​tot, s együtt bo​rí​tot​ták az új üveg​gyöngy​já​ték-mes​ter vál​lá​ra. A rö​vid ün​ne​pi be​szé​det a Mag​is​ter Gram​ma​ti​cae tar​tot​ta; a klasszi​kus fi​lo​ló​gia ke​uper​he​i​mi mes​te​re, akit az elit vá​lasz​tott Wal​dzell kép​vi​se​lő​jé​vé, át​ad​ta a kul​cso​kat és pe​csé​te​ket, s az or​go​ná​nál ott állt maga az agg, haj​da​ni fő​ze​ne​mes​ter. A be​ik​ta​tás​ra uta​zott ide, hogy lás​sa vé​den​ce be​öl​töz​te​té​sét, és vá​rat​lan je​len​lé​té​vel ör​ven​de​te​sen meg​lep​je Josefet, ta​lán ta​ná​csot is ad​jon neki egy s más​ban. Az öreg leg​szí​ve​seb​ben sa​ját kezű​leg ját​szot​ta vol​na az ün​ne​pi mu​zsi​kát, de ilyen erő​fe​szí​tés​re már nem érez​te ké​pes​nek ma​gát, így hát a já​té​kot át​en​ged​te a já​té​kos​fa​lu or​go​nis​tá​já​nak, de ott állt mö​göt​te, s ő la​poz​ta a kot​tát. Áhí​ta​tos mo​sollyal pil​lan​tott Josef​re, lát​ta, ahogy meg​kap​ja a dísz​kön​töst és a kul​cso​kat, vé​gig​hall​gat​ta es​kü​jét, majd első be​szé​dét jö​ven​dő mun​ka​tár​sa​i​hoz, a hi​va​tal​no​kok​hoz s a ta​nu​lók​hoz. So​ha​sem sze​ret​te annyi​ra ezt a Josef fiút, so​ha​sem örült neki úgy, mint ma, ami​kor már-már nem is volt töb​bé Josef, ha​nem szin​te csak egy dísz​kön​tös és egy hi​va​tal vi​se​lő​je, ékkő egy ko​ro​ná​ban, osz​lop a hi​e​rar​chia épü​le​té​ben. Josef​fel azon​ban csak pár per​cig be​szél​he​tett egye​dül. De​rű​sen mo​soly​gott rá, és si​et​ve igye​ke​zett eszé​be vés​ni: – Ügyelj, hogy jól vé​szeld át a kö​vet​ke​ző há​rom-négy he​tet, mert so​kat fog​nak kö​ve​tel​ni tő​led. Gon​dolj min​dig az Egész​re, s gon​dolj min​dig arra, hogy a rész​le​tek​ben egy-egy mu​lasz​tás most nem esik sú​lyo​san lat​ba. Tel​je​sen az elit​nek kell szen​tel​ned ma​ga​dat, sem​mi más ne jus​son eszed​be. Két em​bert kül​de​nek hoz​zád se​gít​ség​nek; az egyi​ket, a jó​gát ta​ní​tó Ale​xan​dert én tá​jé​koz​tat​tam, jól fi​gyelj rá, érti a dol​gát. Szik​la​szi​lár​dan bíz​nod kell ben​ne, hogy fö​löt​te​se​id he​lye​sen jár​tak el, ami​kor ma​guk közé fo​gad​tak; bíz​zál ben​nük, bíz​zál azok​ban, aki​ket se​gít​sé​ged​re kül​de​nek, bíz​zál va​kon a sa​ját erőd​ben. Az elit​tel szem​ben vi​szont légy min​dig vi​dá​man, ébe​ren bi​zal​mat​lan, ők nem is vár​nak sem​mi mást. Nyer​ni fogsz, Josef, én tu​dom. A leg​több hi​va​ta​li te​en​dő jól is​mert és meg​hitt te​vé​keny​ség volt az új mag​is​ter szá​má​ra, hi​szen szol​gá​lat​té​tel​ben vagy se​géd​ke​zői mi​nő​sé​gé​ben már ed​dig is ezek​nek szen​tel​te ma​gát; a leg​fon​to​sab​bak vol​tak a já​ték​tan​fo​lya​mok, a ta​nu​ló- és kez​dő-, a szün​idei és ven​dég​kurzu​sok​tól az elit​nek tar​tott gya​kor​la​to​kig, elő​adá​so​kig és sze​mi​ná​ri​u​mo​kig. Ezek​re a te​vé​keny​sé​gek​re, az utol​só ki​vé​te​lé​vel, min​den újon​nan ki​ne​ve​zett mag​is​ter azon​nal al​kal​mas le​he​tett, míg azok az új funk​ci​ói, ame​lyek gya​kor​lá​sá​ra so​ha​sem volt al​kal​ma, sok​kal több gon​dot és ve​sződ​sé​get okoz​tak neki. Josef is így járt vele. A leg​szí​ve​seb​ben s osz​tat​lan buz​ga​lom​mal elő​ször is épp ezek​kel az új, vol​ta​kép​pe​ni mag​is​te​ri kö​te​les​sé​ge​i​vel fog​lal​ko​zott vol​na: a köz​re​mű​kö​dés​sel a leg​fel​sőbb Ne​ve​lé​si Ta​nács​ban, a mag​is​te​ri ta​nács és a Rend ve​ze​tő​sé​gé​nek kö​zös mun​ká​já​val, az üveg​gyöngy​já​ték és a Vi​cus Lu​so​rum kép​vi​se​le​té​vel a Fő​ha​tó​ság​nál. Égett a láz​tól, hogy meg​is​mer​ked​jék ezek​kel az új te​en​dő​i​vel, s meg​fossza őket az is​-

me​ret​len​ség fe​nye​ge​tő jel​le​gé​től, a leg​szí​ve​seb​ben előbb fél​re​vo​nult vol​na né​hány hét​re, hogy át​ad​ja ma​gát az al​kot​mány, a for​ma​sá​gok, az ülé​se​zé​si pro​to​koll s egye​bek leg​pon​to​sabb ta​nul​má​nyo​zá​sá​nak. Hogy ezen a te​rü​le​ten fel​vi​lá​go​sít​sák és ki​ok​tas​sák, eh​hez, tud​ta, Du​bo​is úron kí​vül ren​del​ke​zé​sé​re állt a mag​is​te​ri for​mák és ha​gyo​má​nyok leg​ta​pasz​tal​tabb is​me​rő​je és mes​te​re, tud​ni​il​lik a Rend ve​ze​tő​sé​gé​nek szó​vi​vő​je, aki ugyan maga nem volt mag​is​ter, te​hát rang​ban vol​ta​képp a mes​te​rek keze alatt állt, de a Ha​tó​ság min​den ülé​sén ő volt a ren​de​ző, ő gon​dos​ko​dott a ha​gyo​má​nyos rend meg​tar​tá​sá​ról, akár egy fe​je​del​mi ud​var fő​szer​tar​tás​mes​te​re. Mi​lyen szí​ve​sen kér​te vol​na meg ma​gán​órák adá​sá​ra ezt az okos, ta​pasz​talt, su​gár​zó​an ud​va​ri​as, ám ki​für​kész​he​tet​len em​bert, aki épp az imént öl​töz​tet​te őt ün​ne​pi dísz​ru​há​ba, ha Wal​dzell​ben la​kott vol​na és nem az in​nét messze, fél​na​pi já​ró​föld​re eső Hirs​feldben! Mily szí​ve​sen me​ne​kült vol​na egy idő​re Mon​te​port-ba, hogy ott az öreg ze​ne​mes​ter ve​zes​se be ezek​be a dol​gok​ba! De hát erre gon​dol​nia sem le​he​tett, ilyen ma​gán​jel​le​gű és di​á​kos vá​gyai egy mag​is​ter​nek nem le​het​tek. El​len​ke​ző​leg: eb​ben az első idő​szak​ban meg​fe​szí​tett és ki​zá​ró​la​gos oda​adás​sal kel​lett ma​gát épp azok​nak a te​en​dők​nek szen​tel​nie, ame​lyek​ről úgy vél​te, hogy alig ke​rül​nek majd fá​rad​sá​gá​ba. Amit meg​sej​tett Bert​ram ün​ne​pi já​té​ka köz​ben, ami​kor lát​ta, hogy sa​ját kö​zös​sé​ge, az elit cser​ben​hagy​ja, és kény​sze​rí​ti szin​te lég​üres tér​ben küsz​köd​ni és meg​ful​lad​ni egyik mag​is​te​rét – amit ak​kor sej​tett, és amit a mon​te​port-i öreg sza​vai is meg​erő​sí​tet​tek a be​ik​ta​tá​sa nap​ján, ar​ról most hi​va​ta​li nap​já​nak min​den per​ce s hely​ze​té​ről való töp​ren​gé​sé​nek min​den pil​la​na​ta meg​győz​te: el​ső​sor​ban az elit​nek és a kor​re​pe​ti​to​rok​nak, a ta​nul​má​nyok leg​fel​sőbb fo​ko​za​ta​i​nak, a sze​mi​ná​ri​u​mi gya​kor​la​tok​nak és a kor​re​pe​ti​to​rok​kal való egé​szen sze​mé​lyes érint​ke​zés​nek kel​lett szen​tel​nie ma​gát. Az irat​tá​rat rá​hagy​hat​ta az irat​tá​ro​sok​ra, a kez​dők tan​fo​lya​ma​it a ren​del​ke​zés​re álló ta​ná​rok​ra, a pos​tát a tit​ká​rok​ra, mind​ez​zel nem so​kat mu​lasz​tott. Az eli​tet azon​ban egyet​len pil​la​nat​ra sem hagy​hat​ta ma​gá​ra, neki kel​lett szen​tel​nie, rá​erő​sza​kol​nia és nél​kü​löz​he​tet​len​né ten​nie ma​gát, meg​győz​nie ké​pes​sé​gei ér​té​ké​ről, szán​dé​ka tisz​ta​sá​gá​ról, meg kel​lett hó​dí​ta​nia, nyer​nie a ki​vá​ló​kat, meg kel​lett mér​kőz​nie min​den kan​di​dá​tus​sal, aki​nek eh​hez ked​ve tá​madt, s ilyen je​löl​tek​ben nem volt hi​ány. Eb​ben sok min​den se​gít​sé​gé​re volt, amit az​előtt alig​ha te​kin​tett elő​nyös​nek, fő​ként hosszas tá​vol​lé​te Wal​dzell​től és az elit​től, ahol most szin​te megint Homo no​vus volt. Még ba​rát​sá​ga Te​gu​la​ri​usszal is hasz​nos​nak bi​zo​nyult. Mert Te​gu​la​ri​us, a szel​le​mi​ek​ben gaz​dag, de be​te​ges out​si​der, mint tör​te​tő ver​seny​társ a pá​lyán oly ke​vés​sé szá​mí​tott, s nyil​ván​va​ló​an oly cse​kély becs​vágy volt ben​ne, hogy ha az új mag​is​ter eset​leg ked​vez​ne is neki, emi​att ve​tély​tár​sai nem ke​rül​tek vol​na hát​rá​nyos hely​zet​be. A leg​töb​bet és a leg​job​bat még​is ma​gá​nak Knecht​nek kel​lett ten​nie azért, hogy ki​für​késsze, be​ha​tó​an meg​is​mer​je a já​té​ko​sok vi​lá​gá​nak ezt a leg​föl​ső, leg​ele​ve​nebb, leg​nyug​ta​la​nabb és leg​ér​zé​ke​nyebb ré​te​gét, és úrrá le​gyen raj​ta, mint egy ne​mes pa​ri​pán a lo​va​sa. Mert min​den kasz​tá​li​ai in​téz​mény​ben, nem​csak az üveg​gyöngy​já​ték​nál, az elit: a tö​ké​le​te​sen kép​zett, de még sza​ba​don ta​nu​ló kan​di​dá​tu​sok​nak az a cso​port​ja, amely még nem állt a Ne​ve​lé​si Ha​tó​ság szol​gá​la​tá​ba, vagy nem lé​pett be a Rend​be, s ők, aki​ket kor​re​pe​ti​to​rok​nak ne​vez​nek, ők je​len​tik Kasz​tá​lia leg​ér​té​ke​sebb ál​lo​má​nyát és iga​zi tar​ta​lé​kát, a vi​rá​gát és jö​vő​jét, és min​de​nütt, nem​csak a já​té​ko​sok fa​lu​já​ban, ez a ki​vá​lasz​tott, ma​ga​biz​tos után​pót​lás az, amely ál​ta​lá​ban rá​tar​ti​an és bí​rá​ló​an vi​sel​ke​dik az új ta​ná​rok​kal és elöl​já​rók​kal szem​ben, egy új fő​nök iránt ép​pen csak az ud​va​ri​as​ság és füg​ge​lem mi​ni​mu​mát ta​nú​sít​ja, s a ke​gyét ke​re​ső​nek ere​je tel​jes lat​ba​ve​té​sé​vel kell meg​győz​nie, le​győz​nie, mi​előtt ez az elit el​is​mer​né, s kész​sé​ge​sen alá​ren​del​né ma​gát ve​ze​té​sé​nek. Knecht fé​le​lem nél​kül lá​tott neki fel​ada​tá​nak, ne​héz​sé​gén azon​ban még​is el​ámult, s mi​köz​ben meg​ol​dot​ta, s ezt az ideg​fe​szí​tő, sőt ideg​őr​lő já​té​kot meg​nyer​te, ma​gá​tól hát​tér​be szo​rult, s mint​ha ke​ve​sebb fi​gyel​met kö​ve​telt vol​na min​den más olyan kö​te​les​sé​ge és fel​ada​ta, ami mi​att in​kább haj​lott az

ag​go​da​lom​ra; egyik kol​lé​gá​já​nak be​val​lot​ta, hogy a Ha​tó​ság első tel​jes ülé​sén, aho​vá a gyors​pos​ta​ko​csi​val ér​ke​zett, s az ülés be​fe​je​zé​se után az​zal is tért haza, szin​te fél​álom​ban vett részt, az​tán nem is gon​dol​ha​tott töb​bé rá, annyi​ra igény​be vet​te napi mun​ká​ja; sőt még a ta​nács​ko​zás köz​ben is, bár a téma ér​de​kel​te, s bár első fel​lé​pé​se a Ha​tó​ság​nál némi nyug​ta​lan​ság​gal töl​töt​te el, több​ször azon kap​ta ma​gát, hogy gon​do​la​tai nem itt a kol​lé​gái és a vi​tá​zók közt, ha​nem Wal​dzell​ben jár​nak, az irat​tár​nak ab​ban a kék​re me​szelt he​lyi​sé​gé​ben, ahol ez idő sze​rint har​mad​na​pon​kint dia​lek​ti​kus sze​mi​ná​ri​u​mot tar​tott, csu​pán öt rész​ve​vő​vel, és ahol min​den óra na​gyobb fi​gyel​met és erő​fe​szí​tést kö​ve​telt, mint az egész napi egyéb hi​va​ta​li te​en​dő​je, pe​dig az sem volt könnyű, és so​sem von​hat​ta ki aló​la ma​gát, mert ahogy az öreg ze​ne​mes​ter je​lez​te neki: a Ha​tó​ság erre az első idő​re mel​lé ál​lí​tott egy be​suly​ko​lót és el​len​őrt, aki​nek órá​ról órá​ra szem​mel kel​lett tar​ta​nia napi el​fog​lalt​sá​gát, ta​ná​csot kel​lett ad​nia idő​be​osz​tá​sá​hoz, s meg​óv​nia őt mind az egy​ol​da​lú​ság​tól, mind pe​dig a tel​jes túl​eről​te​tés​től. Knecht há​lás volt neki, és még in​kább az volt a Rend-ve​ze​tő​ség kül​döt​té​nek, a me​di​tá​ci​ós mű​vé​szet egyik nagy hírű mes​te​ré​nek, Ale​xan​der​nek. Ő gon​dos​ko​dott róla, hogy az ere​jét vég​ső​kig fe​szít​ve dol​go​zó Josef na​pon​ta há​rom​szor el​vé​gez​ze a „kis” vagy „rö​vid” gya​kor​la​tot, és hogy a leg​pon​to​sab​ban be​tart​sa min​den ilyen gya​kor​lat me​ne​tét és idő​tar​ta​mát. Ez​zel a két fér​fi​val, az el​le​nőr​rel és a Rend me​di​tá​ci​ós mes​te​ré​vel, az esti el​mél​ke​dés előtt na​pon​ta vissza kel​lett pil​lan​ta​nia hi​va​ta​li mun​ká​já​ra, össze kel​lett fog​lal​nia, rög​zí​te​nie kel​lett az ered​mé​nye​ket s a ve​re​sé​ge​ket, „érez​nie az ér​ve​ré​sét”, ahogy a me​di​tá​ció ta​ná​rai ezt ne​ve​zik, vagy​is ön​ma​gát, pil​la​nat​nyi hely​ze​tét, köz​ér​ze​tét, erői meg​osz​lá​sát, re​mé​nye​it és gond​ja​it fel​mér​nie, fel​is​mer​nie, tár​gyi​la​go​san néz​ni ön​ma​gát és napi mun​ká​ját, és sem​mit sem vin​ni át ma​gá​val más​nap​ra, de még éj​sza​ká​ra sem a meg​ol​dat​lan kér​dé​sek​ből. Mi​köz​ben a kor​re​pe​ti​to​rok ré​szint ro​kon​szen​ve​ző, ré​szint har​ci​as ér​dek​lő​dés​sel fi​gyel​ték mag​is​te​rük óri​á​si mun​ká​ját, és egyet​len al​kal​mat sem mu​lasz​tot​tak el, hogy meg ne ter​hel​jék rög​tön​zött kis erő-, tü​re​lem- és talp​ra​esett​ség-pró​bák​kal, s hol lel​ke​sí​te​ni, hol gá​tol​ni igye​kez​tek mun​ká​já​ban, Te​gu​la​ri​us kö​rül vég​ze​tes űr tá​madt. Hogy Knecht most nem tu​dott rá időt, fi​gyel​met for​dí​ta​ni, egyet​len részt​ve​vő gon​do​la​ta sem volt szá​má​ra – ezt ugyan meg​ér​tet​te, de nem volt ké​pes elég​gé ke​mény​nek és kö​zö​nyös​nek mu​tat​koz​ni az​zal a tö​ké​le​tes fe​le​dés​sel szem​ben, amely​ben lát​szó​lag oly hir​te​len süllyedt el, ba​rát​já​tól el​ha​gyat​va – már csak azért sem, mert mint​ha nem​csak a ba​rát​ját vesz​tet​te vol​na el egyik nap​ról a má​sik​ra, ha​nem a baj​tár​sai is bi​zal​mat​lan​ná vál​tak irán​ta, és alig szól​tak hoz​zá. Ez nem volt meg​le​pő, mert ha Te​gu​la​ri​us nem áll​ha​tott is ko​mo​lyan a becs​vá​gyók út​já​ba, még​is​csak el​len​fél volt, s a fi​a​tal mag​is​ter nagy​ra​be​csü​lé​sé​nek ör​ven​dett. Mind​ezt Knecht is na​gyon jól tud​hat​ta, de hát pil​la​nat​nyi fel​ada​tai közé tar​to​zott az is, hogy min​den más sze​mé​lyes és ma​gán​ügyé​vel együtt egy idő​re ezt a ba​rát​sá​got is ki​ik​tas​sa az éle​té​ből. Ezt azon​ban, ahogy ké​sőbb be​val​lot​ta ba​rát​já​nak, vol​ta​képp nem tu​da​to​san és szán​dé​ko​san tet​te, ha​nem egé​szen egy​sze​rű​en el​fe​lej​tet​te ba​rát​ját, annyi​ra esz​köz​zé vált, hogy az olyan ma​gán​ügyek, mint a ba​rát​ság, a le​he​tet​len tá​vo​lá​ba tűn​tek, és ha va​la​hol, mint pél​dá​ul ab​ban az öt​ta​gú sze​mi​ná​ri​um​ban, meg​je​lent előt​te Fritz alak​ja és arca, ak​kor az nem Te​gu​la​ri​us volt, nem ba​rát, nem is​me​rős sze​mély, ha​nem az elit egyik tag​ja, egye​te​mi hall​ga​tó vagy in​kább kan​di​dá​tus és kor​re​pe​ti​tor, az ő mun​ká​já​nak és fel​ada​tá​nak egy da​rab​ja, ka​to​na a csa​pat​ban, akit ok​tat​nia kell, s aki​vel győz​ni akar. Fritz be​le​bor​zon​gott, ami​kor első íz​ben be​szélt hoz​zá így a Mag​is​ter; te​kin​te​té​ből meg​érez​te, hogy ez az ide​gen​ség és tár​gyi​la​gos​ság egy​ál​ta​lán nem já​ték, ha​nem őszin​te és ijesz​tő, és ez az előt​te álló fér​fi, aki ilyen jó​zan ud​va​ri​as​ság​gal s szel​le​mi​leg na​gyon ébe​ren bá​nik vele, már nem az ő Josef ba​rát​ja, ha​nem csu​pán ta​nár és vizs​gáz​ta​tó, csu​pán üveg​gyöngy​já​ték-mes​ter, akit hi​va​ta​la ko​moly​sá​ga és szi​go​ra vesz kö​rül, és tőle el​zár​ja va​la​mi csil​lo​gó üveg​zo​mánc, ame​lyet tűz​ben ol​vaszt​va ön​töt​tek Josef​re, s most ki​hűlt, meg​der​medt raj​ta. Te​gu​la​ri​usszal egyéb​ként ezek​ben a for​ró

he​tek​ben tör​tént egy kis in​ci​dens. Ki​al​vat​la​nul s lé​lek​ben fá​rad​tan az át​él​tek​től, a kis sze​mi​ná​ri​um​ban el​kö​ve​tett némi kis mo​dor​ta​lan​sá​got, ki​rob​bant, nem a Mag​is​ter, ha​nem egyik kol​lé​gá​ja el​len, aki​nek gu​nyo​ros hang​ne​me fel​ide​ge​sí​tet​te. Knecht jól lát​ta ezt, lát​ta a vét​kes in​ge​rült​sé​get is, csu​pán egy szót​lan in​tés​sel uta​sí​tot​ta rend​re, de az​tán el​küld​te hoz​zá me​di​tá​ci​ós mes​te​rét, hogy némi lel​ki gon​do​zás​ban ré​sze​sít​se a ne​he​zen ke​zel​he​tő em​bert. Ezt a gon​dos​ko​dást Te​gu​la​ri​us a he​tek óta tar​tó nél​kü​lö​zés után az újra éb​re​dő ba​rát​ság első je​lé​nek érez​te, s mi​vel sze​mé​lyé​nek szó​ló fi​gyel​mes​ség​ként fo​gad​ta, kész​sé​ge​sen be​le​egye​zett a ke​ze​lés​be. Knecht va​ló​já​ban ész​re sem igen vet​te, ki​ről gon​dos​ko​dik így, ő csu​pán mag​is​ter​ként járt el: ész​re​vet​te az egyik kor​re​pe​ti​tor in​ge​rült​sé​gét és in​ga​tag ma​ga​tar​tá​sát, s erre ne​ve​lő​ként re​a​gált, de egy pil​la​na​tig sem lá​tott eb​ben a kor​re​pe​ti​tor​ban olyan sze​mélyt, akit ön​ma​gá​val kap​cso​lat​ba ho​zott vol​na. Ami​kor hó​na​pok múl​va ba​rát​ja em​lé​kez​tet​te erre a je​le​net​re, s azt bi​zony​gat​ta, hogy jó​aka​ra​tá​nak ez a jele mi​lyen örö​möt szer​zett neki, s mennyi​re meg​vi​gasz​tal​ta, Josef Knecht hall​ga​tott – már tel​je​sen meg​fe​led​ke​zett az ügy​ről –, s meg​hagy​ta ba​rát​ját té​ve​dé​sé​ben. Cél​ját vé​gül is el​ér​te, a har​cot meg​nyer​te: nagy mun​ka volt bol​do​gul​nia ez​zel az elit​tel, fá​radt​ra gya​kor​la​toz​tat​nia, a tör​te​tő​ket meg​fé​kez​nie, a ha​tá​ro​zat​la​no​kat meg​nyer​nie ma​gá​nak, a fenn​hé​já​zok előtt te​kin​télyt sze​rez​nie; de a mun​ka most már vé​get ért, a já​té​kos​fa​lu kan​di​dá​tu​sai el​is​mer​ték őt mes​te​rük​nek, meg​ad​ták neki ma​gu​kat, egy​sze​ri​ben min​den könnyen ment, mint​ha ed​dig csak egy csepp​nyi olaj hi​ány​zott vol​na. A be​suly​ko​ló egy utol​só mun​ka​ter​vet ál​lí​tott össze Knecht​tel, kö​zöl​te vele a Ha​tó​ság el​is​me​ré​sét, és el​tűnt – úgy​szin​tén el​tűnt Ale​xan​der is, a me​di​tá​ció mes​te​re. A reg​ge​li gyú​rá​sok he​lyé​be is​mét a séta ke​rült, olyas​mi​re, mint ta​nul​má​nyok vagy ol​vas​má​nyok, egye​lő​re még nem gon​dol​ha​tott ugyan, de es​tén​ként, le​fek​vés előtt, né​ha​nap már megint mu​zsi​kál​ha​tott is egy ke​ve​set. Ami​kor leg​kö​ze​lebb meg​je​lent a Ha​tó​ság ülé​sén, Knecht már érez​te, hogy be​vált, a kol​lé​gái közt egyen​ran​gú​nak szá​mít, noha er​ről egy szó sem esett köz​tük. A bi​zo​nyí​tá​sért fo​lyó he​ves és oda​adó harc után most szin​te föl​éb​redt, hű​vös és jó​zan lett, ott lát​ta ma​gát Kasz​tá​lia szí​vé​ben, a hi​e​rar​chia leg​fel​sőbb rang​so​rá​ban, s va​la​hogy fur​csán jó​za​nul, már-már csa​ló​dot​tan vet​te ész​re, hogy még ez a na​gyon rit​ka le​ve​gő is be​lé​le​gez​he​tő, s hogy per​sze ő, aki most ezt a le​ve​gőt szív​ja be úgy, mint​ha nem is​mert vol​na soha mást, tel​jes​ség​gel meg​vál​to​zott. Ez volt a gyü​möl​cse en​nek a ke​mény pró​bá​ra tevő kor​szak​nak, amely úgy ki​éget​te, mint ed​dig sem​mi​lyen más szol​gá​la​ta, sem​mi más erő​fe​szí​té​se sem. Az elit ez​út​tal egy kü​lön​le​ges gesz​tus​sal jut​tat​ta ki​fe​je​zés​re, hogy el​is​me​ri mes​te​ré​nek. Mi​dőn Knecht úgy érez​te, hogy a kor​re​pe​ti​to​rok el​len​ál​lá​sa meg​szűnt, bíz​nak ben​ne és egyet​ér​te​nek vele, s a do​log ne​he​zén túl​ju​tott, el​jött a pil​la​nat, hogy „ár​nyé​kot” vá​lasszon ma​gá​nak, és va​ló​ban, so​sem volt na​gyobb szük​sé​ge, mint most, egy ilyen em​ber​re és a maga te​her​men​te​sí​té​sé​re, a ki​ví​vott győ​ze​lem után, ami​kor a szin​te em​ber​fe​let​ti erő​pró​ba vég​re vi​szony​la​gos sza​bad​sá​got en​ge​dett neki; so​kan buk​tak el már épp az út​juk​nak ezen a pont​ján. Knecht le​mon​dott hát vá​lasz​tá​si jo​gá​ról, s meg​kér​dez​te a kor​re​pe​ti​to​ro​kat: ők ma​guk vá​lasszák meg azt az „ár​nyé​kot”, akit ren​del​ke​zé​sé​re bo​csá​ta​nak. Az elit – még min​dig Bert​ram sor​sá​nak ha​tá​sa alatt – ezt az elő​zé​keny​sé​get két​sze​re​sen ko​mo​lyan fo​gad​ta, több ülés és tit​kos ta​nács​ko​zás után dön​tött vá​lasz​tá​sá​ról, s a mag​is​ter​nek egyik leg​jobb em​be​rét aján​lot​ta he​lyet​tes​ként, aki Knecht ki​ne​ve​zé​sé​ig a mes​te​ri mél​tó​ság egyik leg​esé​lye​sebb je​lölt​jé​nek szá​mí​tott. Most hát meg​áll​ta már a leg​ke​mé​nyebb pró​bát, is​mét sé​tál​ha​tott és ze​nél​he​tett, idő​vel sza​bad vol​na ta​lán megint az ol​va​sás​ra is gon​dol​nia, le​het​sé​ges len​ne újra a ba​rát​ság Te​gu​la​ri​usszal, hébe-hóba egy-egy le​vél​vál​tás Fer​ro​mon​té​val, akad​na oly​kor egy sza​bad fél​nap is, néha tán egy-egy kis uta​zá​si sza​bad​ság. De hát mind​ez a kel​le​mes do​log, ha más​nak hasz​ná​ra vál​nék is, nem fe​lel meg az ed​di​gi Josef​nek, aki gya​kor​lott üveg​gyöngy​já​té​kos​nak és tűr​he​tő​en jó kasz​tá​li​a​i​nak tar​tot​ta ma​gát, s még​is:

sej​tel​me sem volt a kasz​tá​li​ai rend​szer leg​ben​sőbb lé​nye​gé​ről, amely oly ár​tat​la​nul önző, oly gyer​me​ki​en já​té​kos, oly el​kép​zel​he​tet​le​nül ma​gán​jel​le​gű és fe​le​lős​ség​től men​tes éle​tet biz​to​sít tag​ja​i​nak. Egy íz​ben eszé​be ju​tot​tak azok a gu​nyo​ro​san fed​dő sza​vak, ame​lye​ket egy​kor Tho​mas mes​ter mon​dott neki, ami​kor ő azt a kí​ván​sá​gát em​lí​tet​te, hogy sze​ret​ne még egy ide​ig a sza​bad ta​nul​má​nyok​nak élni: „Egy ide​ig – mon​dod te, de med​dig? Te még az egye​te​mi nyel​vet be​szé​led, Josef.” Ez né​hány év​vel ez​előtt volt; cso​dá​lat​tal és mély​sé​ges tisz​te​let​tel hall​gat​ta őt, s némi egé​szen hal​vány bor​zon​gást is ér​zett e fér​fiú sze​mé​lyi tö​ké​le​tes​sé​ge, fe​gyel​me​zett​sé​ge lát​tán, s meg​érez​te, ho​gyan nyújt​ja majd ki őu​tá​na is a ke​zét Kasz​tá​lia, ho​gyan akar​ja fel​szív​ni ma​gá​ba, hogy egy​szer ta​lán be​lő​le is ilyen Tho​mast fa​rag​jon, mes​tert, ural​ko​dót és szol​gát, tö​ké​le​tes szer​szá​mot. És most azon a he​lyen állt, ahol haj​dan Tho​mas, s ha va​la​me​lyik kor​re​pe​ti​to​rá​val be​szél​ge​tett, egyi​ké​vel ezek​nek az okos, min​den háj​jal meg​kent já​té​ko​sok​nak és ma​gán​tu​dó​sok​nak, egyi​ké​vel ezek​nek a szor​gal​mas és gő​gös her​ce​gek​nek, ak​kor úgy né​zett az il​le​tő​re, mint​ha egy má​sik, ide​ge​nül szép, kü​lö​nös és vég​leg múlt​tá vált vi​lág​ba néz​ne, ép​pen úgy, aho​gyan egy​kor Tho​mas mes​ter né​zett az ő fur​csa di​á​kos vi​lá​gá​ba.

A HIVATALBAN Ha úgy lát​szott is, hogy a mag​is​te​ri hi​va​tal át​ve​vé​se ele​in​te több vesz​te​ség​gel járt, mint nye​re​ség​gel, ha szin​te fel is emész​tet​te Josef erő​it és sze​mé​lyes éle​tét, vé​get ve​tett min​den ed​di​gi szo​ká​sá​nak és kedv​te​lé​sé​nek, szí​vé​ben hű​vös csön​det, fe​jé​ben olyas​fé​le ká​bu​la​tot ha​gyott hát​ra, mint​ha túl​eről​tet​te vol​na ma​gát – a most kö​vet​ke​ző idő​szak a fel​üdü​lés, esz​mé​lés és be​le​szo​kás ide​je még​is új fel​is​me​ré​se​ket és él​mé​nye​ket ho​zott. A meg​ví​vott csa​ta után leg​na​gyobb él​mé​nye az elit​tel való meg​hitt és ba​rá​ti együtt​mű​kö​dés volt. „Ár​nyé​ká​val” foly​ta​tott meg​be​szé​lé​se​in, Fritz Te​gu​la​ri​usszal vég​zett mun​ká​ja so​rán, akit pró​ba​kép​pen le​ve​le​zé​se se​gí​tő​je​ként al​kal​ma​zott, s ahogy las​san​kint át​ta​nul​má​nyoz​ta, fe​lül​vizs​gál​ta és ki​egé​szí​tet​te azo​kat a bi​zo​nyít​vá​nyo​kat és egyéb jegy​ze​te​ket, me​lye​ket a ta​nu​lók​ról és mun​ka​tár​sa​i​ról előd​je ha​gyott hát​ra, ro​ha​mo​san nö​vek​vő sze​re​tet​tel élte bele ma​gát ebbe az elit​be ame​lyet oly jól is​mert​nek vélt, de amely​nek a lé​nye​ge, akár​csak az egész já​té​kos​fa​lu egye​dül​ál​ló vol​ta és sze​re​pe a kasz​tá​li​ai élet​ben, csak most tá​rult fel előt​te tel​jes va​ló​sá​gá​ban. Pe​dig hát jó né​hány évig ő is ezek​hez a ki​vá​lók​hoz és kor​re​pe​ti​to​rok​hoz tar​to​zott, a já​té​ko​sok​nak eh​hez a mú​zsái és gő​gös wal​dzel​li tár​sa​sá​gá​hoz, és a já​té​kos​fa​lu ré​szé​nek érez​te ma​gát. Most már azon​ban nem va​la​mi​fé​le ré​sze volt en​nek a kö​zös​ség​nek, nem​csak ben​ső​sé​ge​sen élt vele együtt, ha​nem a kö​zös​ség agyá​nak, tu​da​tá​nak, lel​ki​is​me​re​té​nek is érez​te ma​gát, nem​csak át​élő​je volt lel​ki rez​dü​lé​se​i​nek és sor​sá​nak, ha​nem irá​nyí​tó​ja is, fe​le​lős érte. Egy emel​ke​dett han​gu​la​tú órán, egy tan​fo​lyam vé​gén, ame​lyet a kez​dők já​ték​ta​ná​ra​i​nak ki​kép​zé​sé​re tar​tott, egy​szer így nyi​lat​ko​zott: – Kasz​tá​lia egy kis ön​ál​ló ál​lam, s a mi Vi​cus Lu​so​ru​munk ál​la​mocs​ka az ál​la​mon be​lül, ki​csiny, ám régi és büsz​ke köz​tár​sa​ság, test​vé​re​i​vel egyen​ran​gú és egyen​jo​gú, de hi​va​tá​sá​nak kü​lön​le​ges mú​zsái és bi​zo​nyos mér​té​kig szak​rá​lis jel​le​ge meg​erő​sí​ti és emel​ke​det​té te​szi ön​tu​da​tát. Mert hi​szen min​ket tün​tet​tek ki az​zal a fel​adat​tal, hogy meg​óv​juk Kasz​tá​lia tu​laj​don​kép​pe​ni erek​lyé​jét, egye​dül​ál​ló tit​kát és jel​ké​pét, az üveg​gyöngy​já​té​kot. Kasz​tá​lia ki​vá​ló ze​né​sze​ket és mű​vé​szet​tör​té​né​sze​ket, fi​lo​ló​gu​so​kat, ma​te​ma​ti​ku​so​kat és egyéb tu​dó​so​kat ne​vel. Min​den kasz​tá​li​ai in​téz​mény​nek és min​den kasz​tá​li​a​i​nak csu​pán két célt és esz​ményt kel​le​ne is​mer​nie: hogy a maga szak​te​rü​le​tén a le​he​tő leg​tö​ké​le​te​seb​bet nyújt​sa, s ez​zel sa​ját szak​ját és ön​ma​gát ele​ven​nek és ru​gal​mas​nak őriz​ze meg, s hogy ál​lan​dó​an kap​cso​lat​ban, ben​ső​sé​ges ba​rát​ság​ban le​gyen min​den más tu​do​mány​ág​gal. Ez a má​sik esz​mény, az em​ber min​den szel​le​mi fá​ra​do​zá​sa ben​ső egy​sé​gé​nek gon​do​la​ta, az egye​te​mes​ség gon​do​la​ta a mi fenn​költ já​té​kunk​ban ta​lál​ta meg tö​ké​le​tes ki​fe​je​zé​sét. Ha ta​lán időn​kint ajánl​hat​juk is a fi​zi​kus​nak vagy ze​ne​tör​té​nész​nek vagy bár​ki más tu​dós​nak, hogy szi​go​rú​an és asz​ke​ti​ku​san tart​son ki a sa​ját szak​ja mel​lett, s a le​mon​dás az egye​te​mes kép​zés gon​do​la​tá​ról ked​vez​het is a pil​la​nat​nyi, sa​já​tos csúcs​tel​je​sít​mény​nek – mi, üveg​gyöngy​já​té​ko​sok, sem​mi eset​re sem he​lye​sel​het​jük, még ke​vés​bé gya​ko​rol​hat​juk ezt az ön​kor​lá​to​zást és ön​elé​gült​sé​get, mert hi​szen a mi fel​ada​tunk ép​pen az, hogy meg​óv​juk az Uni​ver​si​tas Lit​terarum gon​do​la​tát és leg​ma​ga​sabb ren​dű ki​fe​je​zé​sét, a ne​mes Já​té​kot, s újra és újra meg​ment​sük a rész​tu​do​má​nyok ön​cé​lú​ság​ra haj​lá​sá​tól. De ho​gyan ment​he​tünk meg va​la​mit, ha az maga sem kí​ván​ja, hogy meg​ment​sük? És mi​ként kény​sze​rít​het​jük rá a ré​gészt, a pe​da​gó​gust, a csil​la​gászt és így to​vább, hogy le​mond​jon ön​elé​gült szak​tu​dó​si mi​vol​tá​ról, és min​dig új és új ab​la​kot nyis​son min​den más tu​do​mány​ra? Kény​sze​re​lő​írá​sok​kal ezt nem ér​het​jük el, pél​dá​ul az​zal, hogy már az is​ko​lá​ban kö​te​le​ző tan​tárggyá tesszük az üveg​gyöngy​já​té​kot, s az​zal sem, ha pusz​tán em​lé​kez​tet​jük őket rá, mi volt elő​de​ink szán​dé​ka ez​zel a já​ték​kal. Já​té​kunk és sa​ját ma​gunk nél​kü​löz​he​tet​len vol​tát csak​is az​zal bi​zo​nyít​hat​juk, hogy a já​té​kot min​dig a tel​jes szel​le​mi élet ma​gas szint​jén tart​juk, a tu​do​má​nyok min​den új vív​má​nyát és kér​dés​fel​-

ve​té​sét ébe​ren el​sa​já​tít​juk, és hogy egye​te​mes​sé​gün​ket, a gon​do​lat egy​sé​gé​vel való ne​mes, ám ve​szé​lyes já​té​kun​kat min​dig új​sze​rű​en, min​dig oly von​zó​an, meg​győ​ző​en, oly csá​bí​tó​an és in​ger​lő​en ala​kít​juk és űzzük, hogy a leg​ko​mo​lyabb ku​ta​tó​nak és a leg​szor​gal​ma​sabb szak​em​ber​nek is foly​to​no​san érez​nie kell​jen intő sza​vát, kí​sér​té​sét és csá​bí​tá​sát. Kép​zel​jük csak el, mi len​ne, ha mi, já​té​ko​sok, egy ide​ig ki​sebb buz​ga​lom​mal dol​goz​nánk, a kez​dők já​ték​tan​fo​lya​ma unal​ma​sabb és fel​szí​ne​sebb vol​na, a ha​la​dók já​té​ka​i​ban a szak​tu​dó​sok hi​á​nyol​nák az ele​ven lük​te​tő éle​tet, a szel​le​mi idő​sze​rű​sé​get és ér​de​kes​sé​get, s ha a ven​dé​gek a min​den évi nagy Já​té​kun​kat egy​más után két​szer, há​rom​szor is üres ce​re​mó​ni​á​nak, élet​te​le​nek, ódi​va​tú​nak, a múlt avítt ma​rad​vá​nyá​nak érez​nék – mi​lyen ha​mar vége len​ne a Já​ték​nak s ne​künk is! Hi​szen már nem ál​lunk azon a fény​lő csú​cson, ahol egy em​ber​öl​tő​vel ez​előtt állt az üveg​gyöngy​já​ték, ami​kor az évi Já​ték nem egy vagy két, ha​nem há​rom-négy hé​tig tar​tott, és nem csu​pán Kasz​tá​lia, ha​nem az egész or​szág szá​má​ra is az év csúcs​pont​ja volt. Ma már ezen az évi Já​té​kon csak a kor​mány​zat egyet​len kép​vi​se​lő​je vesz részt, elég​gé gyak​ran in​kább csak unat​ko​zó ven​dég​ként, s leg​fel​jebb né​hány vá​ros és rend küld még kö​ve​te​ket; az ün​ne​pi na​pok vége felé a vi​lá​gi ha​tal​mak eme kép​vi​se​lői szí​ves​ked​nek ud​va​ri​as for​má​ban ér​té​sünk​re adni: az ün​nep hosszú idő​tar​ta​ma sok vá​rost vissza​tart at​tól, hogy szin​tén el​küld​je kép​vi​se​lő​it, s ta​lán idő​sze​rű vol​na vagy te​te​me​sen rö​vi​debb​re szab​ni az ün​ne​pet, vagy a jö​vő​ben már csak két-há​rom éven​kint tar​ta​ni meg. Nos, mi nem tud​juk fel​tar​tóz​tat​ni ezt a fej​lő​dést vagy ha​nyat​lást. Meg​le​het, hogy já​té​kunk oda​kint a vi​lág​ban töb​bé nem ta​lál már meg​ér​tés​re, és az​tán csak öt-tíz éven​kint vagy egy​ál​ta​lán nem is ül​het​jük meg ün​ne​pün​ket. Ám amit meg​aka​dá​lyoz​ha​tunk s meg kell aka​dá​lyoz​nunk, az a Já​ték hit​el​vesz​té​se és el​ér​ték​te​le​ne​dé​se a sa​ját ho​nunk​ban, a mi tar​to​má​nyunk​ban. Itt a har​cunk re​mény​ség​gel biz​tat, s meg​új​ra győ​ze​lem​re visz. Na​pon​ta meg​él​jük, hogy a ki​vá​ló fi​a​tal ta​nu​ló​kat, akik já​ték​tan​fo​lya​muk​ra kü​lö​nö​sebb buz​ga​lom nél​kül je​lent​kez​tek, s ren​de​sen, de lel​ke​se​dés nél​kül el is vé​gez​ték, egy​szer​re csak meg​ra​gad​ja a Já​ték szel​le​me, sok in​tel​lek​tu​á​lis le​he​tő​sé​ge, tisz​te​let​re mél​tó ha​gyo​má​nya, lé​lek​rez​dí​tő ere​je, és szen​ve​dé​lyes kö​ve​tő​ink​ké, párt​hí​ve​ink​ké vál​nak. És min​den év​ben lát​ha​tunk a Lu​dus sol​lem​ni​sen oly ran​gos és ne​ves tu​dó​so​kat, akik​ről tud​juk, hogy a mun​ká​ban töl​tött év köz​ben fö​lé​nye​sen néz​nek le ránk, üveg​gyöngy​já​té​ko​sok​ra, és in​téz​mé​nyünk​nek nem min​dig kí​ván​ják a leg​job​bat, de a nagy Já​ték fo​lya​mán mű​vé​sze​tünk va​rá​zsa egy​re job​ban fel​old​ja és meg​nye​ri őket, meg​eny​hül​nek és föl​emel​ked​nek, meg​if​jod​nak, szárny​ra kap​nak, s vé​gül meg​erő​sö​dött és meg​ha​tott szív​vel, szin​te szé​gyen​ke​ző há​lá​val bú​csúz​nak el tő​lünk. Ha egy pil​la​nat​ra szem​ügy​re vesszük a fel​ada​tunk tel​je​sí​té​sé​hez ren​del​ke​zé​sünk​re álló esz​kö​zö​ket, ak​kor egy gaz​dag, szép és jól ren​de​zett szer​ve​ze​tet lá​tunk, amely​nek szí​ve és köz​pont​ja a já​ték​ar​chí​vum; ezt mind​annyi​an s min​den órá​ban há​lá​san hasz​nál​juk fel, és szol​gál​juk is mind​nyá​jan, a mag​is​ter és a le​vél​tá​ros épp​úgy, mint a leg​utol​só hi​va​tal​se​géd. In​téz​mé​nyünk leg​jobb és leg​é​lőbb ha​gyo​má​nya az ősi kasz​tá​li​ai alap​elv: a leg​kü​lön​bek, az elit ki​vá​lasz​tá​sa. Kasz​tá​lia is​ko​lái az egész or​szág​ban össze​gyűj​tik és ki​kép​zik a leg​jobb ta​nu​ló​kat. Mi itt a já​té​ko​sok fa​lu​já​ban épp​így pró​bál​juk kivál​asz​ta​ni, meg​tar​ta​ni és egy​re tö​ké​le​te​seb​ben ki​ne​vel​ni a Já​ték sze​re​te​té​vel meg​ál​dot​tak kö​zül a leg​job​ba​kat, tan​fo​lya​ma​ink és sze​mi​ná​ri​u​ma​ink szá​za​kat vesz​nek föl s az​tán kül​de​nek el is​mét, a leg​job​ba​kat azon​ban mi, iga​zi já​té​ko​sok, a já​ték mű​vé​szei, egy​re to​vább ké​pezzük, s kö​zü​le​tek min​den​ki tud​ja, hogy mű​vé​sze​tünk​ben, mint min​den mű​vé​szet​ben, a fej​lő​dés​nek nincs vég​ső pont​ja, s ha már egy​szer az elit​hez tar​tozunk, mind​egyi​künk ön​ma​ga és mű​vé​sze​tünk to​vább​fej​lesz​té​sén, ki​fi​no​mí​tá​sán, el​mé​lyí​té​sén fog dol​goz​ni élet​hosszig​lan, akár hi​va​tal​no​ki ka​runk​hoz tar​to​zik, akár nem. Oda​kint a mi eli​tünk lé​te​zé​sét eset​ről eset​re mint fény​űzést ócsá​rol​ták és úgy vél​ték, nem kel​le​ne több ki​vá​ló já​té​kost ké​pez​nünk, csak annyit, amennyi hi​va​ta​li ál​lá​sa​ink jó be​töl​té​sé​hez szük​sé​ges. Ámde elő​ször is: a mi hi​va​tal​no​ki ka​runk nem va​la​mi ön​cé​lú in​téz​mény, az​tán meg: ko​ránt​sem al​kal​-

mas min​den​ki tiszt​vi​se​lő​nek, mint ahogy nem min​den jó fi​lo​ló​gus al​kal​mas ta​nár​nak is. Mi, hi​va​tal​no​kok min​den​eset​re jól tud​juk és érezzük, hogy a kor​re​pe​ti​tor​ság nem csu​pán tar​ta​lé​ka azok​nak a te​het​sé​ges és a Já​ték​ban jár​tas em​be​rek​nek, akik​kel ki​tölt​jük hé​za​ga​in​kat, s akik​ből utó​da​in​kat to​bo​rozzuk. Szin​te ked​vem vol​na azt mon​da​ni: a já​té​kos-elit​nek ez csak mel​lé​kes funk​ci​ó​ja, még ha a mit sem sej​tők​kel szem​ben erő​sen hang​sú​lyozzuk is, mi​helyt in​téz​mé​nyünk lét​jo​go​sult​sá​gá​ról s ér​tel​mé​ről van szó. Nem, a kor​re​pe​ti​to​rok nem el​ső​sor​ban jö​ven​dő mag​is​te​rek, tan​fo​lyam​ve​ze​tők, le​vél​tá​ri tiszt​vi​se​lők ők: ma​guk​ban is cél az ő kis se​re​gük az üveg​gyöngy​já​ték tu​laj​don​kép​pe​ni ha​zá​ja és jö​ven​dő​je; itt, eb​ben a né​hány tu​cat​nyi szív​ben és el​mé​ben ját​szó​dik le a kor szel​le​mé​vel és az egyes tu​do​má​nyok​kal foly​ta​tott já​té​kunk egész fej​lő​dé​se, min​den al​kal​maz​ko​dá​sa, föl​len​dü​lé​se, össze​üt​kö​zé​se, vi​tá​ja. Vol​ta​képp és iga​zán, tel​jes ér​té​kű​en és tel​jes erő​ki​fej​tés​sel csak itt játsszák a mi já​té​kun​kat, csak itt, a mi eli​tünk​ben lett ön​cé​lú és szent szol​gá​lat, s nincs már sem​mi köze a kedv​te​lés​hez vagy mű​ve​lő​dé​si hi​ú​ság​hoz, még ke​vés​bé a ba​bo​ná​hoz. Ti, wal​dzel​li kor​re​pe​ti​to​rok vagy​tok a Já​ték jö​vő​jé​nek zá​lo​ga. Mi​vel ez Kasz​tá​lia szí​ve és leg​ben​sőbb lel​ke, ti pe​dig te​le​pü​lé​sünk leg​lel​ke és leg​é​lőbb mag​va vagy​tok, le​gye​tek va​ló​ban a Tar​to​mány sója, szel​le​me, nyug​ta​lan​sá​ga. Nem fe​nye​get olyan ve​szély, hogy szá​mo​tok túl nagy, buz​gal​ma​tok túl he​ves, szen​ve​dé​lye​tek a nagy​sze​rű já​ték iránt túl​sá​go​san for​ró le​het​ne; fo​koz​zá​tok, fo​koz​zá​tok! Ti​te​ket, mint min​den kasz​tá​li​a​it, lé​nye​gé​ben csak egyet​len ve​szély fe​nye​get, amely​től mind​nyá​junk​nak min​den​nap őriz​ked​nünk kell. Tar​to​má​nyunk és Ren​dünk szel​le​me két el​ven ala​pul: az egyik a tár​gyi​la​gos​ság és igaz​ság​sze​re​tet ta​nul​má​nya​ink​ban, a má​sik a me​di​ta​tív böl​cses​ség és har​mó​nia ápo​lá​sa. E két alap​elv egyen​súly​ban tar​tá​sa tesz bölccsé s Ren​dünk​höz mél​tó​vá ben​nün​ket. Sze​ret​jük a tu​do​má​nyo​kat, ki-ki a ma​gá​ét, de tud​juk, hogy va​la​mely tu​do​mány oda​adó sze​re​te​te sen​kit sem óv meg fel​tét​le​nül az ön​zés​től, a vé​tek​től s a ne​vet​sé​ges​ség​től, a tör​té​ne​lem tele van rá pél​dák​kal, e ve​szély nép​sze​rű iro​dal​mi ki​fe​je​ző​dé​se Faust dok​tor alak​ja. Más szá​za​dok a szel​lem és a val​lás, a ku​ta​tás és asz​ké​zis egye​sí​té​sé​ben ke​res​tek me​ne​dé​ket, ná​luk az Uni​ver​si​tas Lit​terarum​ban a teo​ló​gia ural​ko​dott. Ná​lunk a me​di​tá​ció, a sok​fo​ko​za​tú jó​ga​gya​kor​lat az, ami​vel igyek​szünk meg​fé​kez​ni a ben​nünk lévő ál​la​tot és a min​den tu​do​mány​ban ott ta​nyá​zó ör​dö​göt. Nos, ti épp​oly jól tud​já​tok, mint én, hogy az üveg​gyöngy​já​ték​nak is meg​van a maga ör​dö​ge, s ez a já​ték is üres vir​tu​o​zi​tás​sá, ön​ma​gát él​ve​ző mű​vész​ke​dő hi​ú​ság​gá, tör​te​tés​sé vál​hat, a má​sok fö​löt​ti ha​ta​lom meg​szer​zé​sé​re s e ha​ta​lom​mal való vissza​élés​re ve​zet​het. Ezért van szük​sé​günk az in​tel​lek​tu​á​lis ne​ve​lé​sen kí​vül még más​fé​lé​re is, ezért ve​tet​tük alá ma​gun​kat Ren​dünk mo​rál​já​nak, hogy szel​le​mi​leg te​vé​keny éle​tünk ne fer​dül​jön hol​mi lé​lek​ben ve​ge​tá​ló álo​mé​let​té, ha​nem el​len​ke​ző​leg: a leg​na​gyobb szel​le​mi tel​je​sít​mé​nyek​re le​gyünk ké​pe​sek. Nem sza​bad a Vita ac​ti​vá​ból a Vita con​temp​la​ti​vá​ba me​ne​kül​nünk, sem for​dít​va, ha​nem a ket​tőt vál​to​gat​va min​dig úton kell len​nünk köz​tük, mind​ket​tő ré​sze​se​ként ott​hon kell len​nünk mind​ket​tő​ben. Knecht​nek eze​ket a sza​va​it, ame​lyek​hez ha​son​ló​kat a ta​nu​lók sok​szor je​gyez​tek fel és őriz​tek meg, azért idéz​tük, mert tisz​tán meg​vi​lá​gít​ják fel​fo​gá​sát a hi​va​tal​ról, leg​alább​is mag​is​ter​sé​ge első éve​i​ben. Hogy ki​vá​ló ta​nár volt (ezen egyéb​ként kez​det​ben ő maga is cso​dál​ko​zott), azt már elő​adá​sa​i​nak fel​tű​nő​en nagy szám​ban ránk ma​radt má​so​la​tai is mu​tat​ják. Azok​nak a föl​fe​de​zé​sek​nek és meg​le​pe​té​sek​nek egyi​ke, ame​lye​ket ma​gas hi​va​ta​la már kez​det​től fog​va ma​gá​val ho​zott, épp az volt, hogy a ta​ní​tás oly sok örö​möt szer​zett neki, és oly könnyen si​ke​rült. Ezt nem gon​dol​ta vol​na, mert ez idá​ig vol​ta​képp so​sem vá​gyott a ta​ná​ri te​vé​keny​ség​re. Per​sze, mint az elit min​den tag​ja, már idő​sebb egye​te​mis​ta​ként is ka​pott hébe-hóba rö​vid idő​re szó​ló ta​ní​tói meg​bí​zá​so​kat, he​lyet​tes​ként ok​ta​tott is az üveg​gyöngy​já​téktan​fo​lya​mok kü​lön​bö​ző fo​ko​za​ta​in, még gyak​rab​ban volt az ilyen tan​fo​lya​mok rész​ve​vő​i​nek kor​re​pe​ti​to​ra, de ak​ko​ri​ban oly ked​ves és fon​tos volt neki a ta​nu​lás sza​bad​sá​ga s a ma​gá​nyos össz​pon​to​sí​tás

min​den​ko​ri ta​nul​má​nya​i​ra, hogy jól​le​het, már ak​kor is ügyes és ked​velt ta​nár volt, in​kább nem kí​vánt za​va​rás​nak te​kin​tet​te az ilyen meg​bí​za​tá​so​kat. Vé​gül a ben​cés rend​ház​ban is tar​tott tan​fo​lya​mo​kat; de ezek per​sze ön​ma​guk​ban véve sem so​kat je​len​tet​tek, s még ke​vés​bé volt je​len​tő​sé​gük az ő szá​má​ra; ott a ko​los​tor​ban az volt a fő, hogy ta​nul​jon Pa​ter Ja​ko​bus​tól, s érint​kez​zék vele, min​den más mun​ká​ja mel​lé​kes​sé vált. Leg​főbb tö​rek​vé​se ab​ban csú​cso​so​dott ki, hogy jó ta​nít​vány le​gyen, ta​nul​jon, be​fo​gad​jon és ké​pez​ze ma​gát. Most ta​nu​ló​ból ta​ní​tó lett, és ta​ní​tó​ként el​ső​sor​ban hi​va​tal​kez​dé​se ide​jé​nek nagy fel​ada​tá​val bir​kó​zott meg: ki​har​col​ta te​kin​té​lyét s sze​mé​lye és hi​va​ta​la pon​tos azo​no​sí​tá​sát. Köz​ben két föl​fe​de​zés​re tett szert: arra, hogy mek​ko​ra öröm más szel​le​mek​be át​plán​tál​ni szel​le​mi tu​laj​do​nun​kat, s lát​ni, hogy az köz​ben egé​szen új meg​je​le​né​si for​má​kat ölt, új su​gár​zás​ra gyúl, szó​val rá​ér​zett a ta​ní​tás örö​mé​re, az​tán a ne​ve​lés örö​mé​re is az egye​te​mis​ták és ta​nít​vá​nyok sze​mé​lyi​sé​gé​vel ví​vott harc​ban, te​kin​té​lye és ve​ze​tő sze​re​pe meg​szer​zé​sé​ben és gya​kor​lá​sá​ban. So​ha​sem vá​lasz​tot​ta kü​lön ezt a ket​tőt, s mag​is​ter​sé​ge ide​jén nem csu​pán nagy​szá​mú jó és ki​vá​ló üveg​gyöngy​já​té​kost ké​pe​zett ki, ha​nem ösz​tön​ző pél​dá​já​val, szi​go​rú tü​rel​mé​vel, lé​nye ere​jé​vel, min​ta​kép vol​tá​val ta​nít​vá​nyai nagy ré​szét em​be​ri​leg és jel​le​mü​ket te​kint​ve is a leg​job​bá fej​lesz​tet​te, ami​lyen​né csak vál​ni tud​tak. Eköz​ben, ha itt most meg​en​ge​dik, hogy elé​be vág​junk a dol​gok​nak, va​la​mi jel​leg​ze​tes ta​pasz​ta​lat​ra tett szert. Hi​va​ta​li te​vé​keny​sé​ge ele​jén ki​zá​ró​lag az elit​tel volt dol​ga, ta​nít​vá​nyai leg​fel​sőbb ré​te​gé​vel, egye​te​mis​ták​kal és kor​re​pe​ti​to​rok​kal, akik kö​zül so​kan vele egy​ko​rú​ak vol​tak, s már kép​zett já​té​kos volt mind​egyi​kük. Csak ami​kor már biz​tos volt az elit​ben, ak​kor kezd​te tő​lük las​san és óva​to​san, év​ről évre kis​sé job​ban el​von​ni ere​jét és ide​jét, míg vé​gül ide​ig​le​ne​sen szin​te egé​szen rá​hagy​hat​ta őket bi​zal​mi em​be​re​i​re és mun​ka​tár​sa​i​ra. Ez a fo​lya​mat éve​kig tar​tott, s Knecht év​ről évre ta​nít​vá​nyai egy​re tá​vo​lab​bi, fi​a​ta​labb ré​te​ge​i​hez ha​tolt vissza az ál​ta​la ve​ze​tett kurzu​sok​ban és gya​kor​la​tok​ban, va​la​mint elő​adá​sa​i​ban, sőt leg​vé​gül – amit rit​kán tett meg egy Mag​is​ter Ludi – több íz​ben is sze​mé​lye​sen tar​tott kez​dő tan​fo​lya​mo​kat a leg​if​jab​bak, te​hát még ta​nu​lók s nem egye​te​mis​ták szá​má​ra. És köz​ben an​nál több örö​mét lel​te a ta​ní​tás​ban, mi​nél fi​a​ta​lab​bak és tu​dat​la​nab​bak vol​tak ta​nít​vá​nyai. Ezek​nek az évek​nek a so​rán néha már kel​le​met​len​nek is ta​lál​ta, s érez​he​tő erő​fe​szí​té​sé​be ke​rült, hogy az if​jak​tól és leg​if​jab​bak​tól vissza​tér​jen az egye​te​mis​ták​hoz vagy épp az elit közé. Sőt oly​kor arra vá​gyó​dott, hogy még messzebb​re men​jen vissza s még fi​a​ta​labb ta​nu​lók​kal pró​bál​koz​zék, olya​nok​kal, akik még sem​mi​fé​le tan​fo​lyam​ra sem jár​tak, és az üveg​gyöngy​já​ték​ról sem tud​tak; azt kí​ván​ta pél​dá​ul, vaj​ha Esch​holz​ban vagy va​la​me​lyik más elő​ké​szí​tő is​ko​lá​ban egy ide​ig kis​fi​ú​kat ta​nít​hat​na la​tin​ra, ének​re vagy al​geb​rá​ra; ott ugyan jó​val ke​ve​sebb öt​le​tes​ség​re van szük​ség, mint az üveg​gyöngy​já​ték​nak akár a leg​el​ső kez​dő kurzu​sán is, vi​szont még nyíl​tabb, ala​kít​ha​tóbb, ne​vel​he​tőbb ta​nu​lók​kal len​ne dol​ga, s az ok​ta​tás és ne​ve​lés is ben​ső​sé​ge​sebb egy​sé​get al​kot. Mag​is​ter​sé​ge utol​só két évé​ben a le​ve​le​i​ben két​szer is „is​ko​la​mes​ter​nek” ne​vez​te ma​gát, arra em​lé​kez​tet​ve, hogy a „Mag​is​ter Ludi” ki​fe​je​zés, amely Kasz​tá​li​á​ban nem​ze​dé​kek óta már csak a „Já​ték Mes​te​rét” je​len​tet​te, ere​de​ti​leg egy​sze​rű​en az is​ko​la​mes​ter címe volt. Az ilyen ta​ní​tó​mes​te​ri vá​gyak tel​je​sü​lé​sé​ről per​sze szó sem le​he​tett, ezek ál​mok vol​tak csu​pán, mint ahogy va​la​ki egy bo​rús téli na​pon nyá​ri, de​rült ég​bolt​ról ál​mo​dik. Knecht előtt töb​bé már nem volt nyit​va egyet​len út sem: kö​te​les​sé​ge​it hi​va​ta​la ha​tá​roz​ta meg; mi​vel azon​ban kö​te​les​sé​gei tel​je​sí​té​sé​nek mód​ját a hi​va​tal jó​részt az ő fe​le​lős​sé​gé​re bíz​ta, Josef az évek fo​lya​mán, ele​in​te nyil​ván tel​je​sen ön​tu​dat​la​nul, las​san​kint egy​re in​kább a ne​ve​lés​re és a szá​má​ra el​ér​he​tő leg​zsen​gébb kor​osz​tály​ra for​dí​tot​ta fi​gyel​mét, leg​főbb ér​dek​lő​dé​sét. Mi​nél idő​sebb lett, an​nál job​ban von​zot​ta a fi​a​tal​ság. Leg​alább​is ma így mond​hat​juk. Ak​ko​ri​ban egy kri​ti​kus​nak ne​héz lett vol​na Knecht hi​va​tal​ve​ze​té​sé​ben va​-

la​mi​fé​le kedv​te​lést vagy ön​ké​nyes​sé​get ki​szi​ma​tol​nia. Hi​szen hi​va​ta​la is újra meg újra vissza​kény​sze​rí​tet​te az elit​hez, s még azok​ban az idő​sza​kok​ban is, ami​kor a sze​mi​ná​ri​u​mo​kat s a le​vél​tá​ri mun​kát szin​te tel​je​sen át​en​ged​te se​gí​tő​tár​sa​i​nak és az „ár​nyé​ká​nak”, hosszú ide​ig tar​tó fog​la​la​tos​sá​gai, mint pél​dá​ul az évi já​ték​ve​tél​ke​dők vagy az éven​kin​ti nyil​vá​nos Já​ték elő​ké​szí​té​se ele​ven és min​den​na​pos kap​cso​lat​ban tar​tot​ták az elit​tel. Ba​rát​já​nak, Fritz​nek egy​szer tré​fá​san azt mond​ta: – Vol​tak fe​je​del​mek, akik egész éle​tük​ben az alatt​va​ló​ik iránt ér​zett bol​dog​ta​lan sze​re​te​tük mi​att gyöt​rőd​tek. Szí​vük a pa​rasz​tok​hoz, a ju​há​szok​hoz, a kéz​mű​ve​sek​hez, a ta​ní​tók​hoz és ta​nu​lók​hoz hú​zott, de csak rit​kán lát​hat​ták őket, mert min​dig mi​nisz​te​rek​kel és tisz​tek​kel vol​tak kö​rül​vé​ve, akik fal​ként áll​tak köz​tük és a nép kö​zött. Így van ez​zel egy mag​is​ter is. Sze​ret​ne az em​be​rek közé men​ni, és csak kol​lé​gá​kat lát, sze​ret​ne a ta​nu​lók, a gyer​me​kek közé men​ni, és csak tu​dó​so​kat lát, no meg az elit em​be​re​it. De hát na​gyon is elő​re​sza​lad​tunk, tér​jünk vissza most Knecht első hi​va​ta​li éve​i​be. Mi​után az elit​tel ki​ala​kí​tot​ta a kí​vá​na​tos vi​szonyt, utá​na el​ső​sor​ban a le​vél​tár hi​va​tal​no​ka​it kel​lett meg​nyer​nie, ba​rát​sá​gos, de éber uruk​ként, majd a kan​cel​lá​ri​át kel​lett ta​nul​má​nyoz​nia, hi​va​ta​li ügy​me​ne​té​nek szer​ke​ze​tét il​le​tő​en, s be​ik​tat​nia a maga mun​ká​já​ba; s egy​re-más​ra ér​ke​zett a le​ve​lek tö​me​ge is, egy​re-más​ra rót​tak rá a Ha​tó​ság ülé​sei és kör​le​ve​lei olyan kö​te​le​zett​sé​ge​ket és fel​ada​to​kat, ame​lyek meg​ér​té​se és he​lyes rang​so​ro​lá​sa kis​sé ne​he​zé​re esett az újonc​nak. Nem​rit​kán olyan kér​dé​sek​ről esett itt szó, ame​lyek​ben a Tar​to​mány fa​kul​tá​sai ér​de​kel​tek s egy​más​sal szem​ben fél​té​keny​ség​re haj​la​mo​sak vol​tak, pél​dá​ul il​le​té​kes​sé​gi kér​dé​sek​ről, és Josef csak fo​ko​za​to​san, de nö​vek​vő ámu​lat​tal is​mer​te meg a Rend​nek, a kasz​tá​li​ai ál​lam ele​ven lel​ké​nek s al​kot​má​nya éber őré​nek tit​kos és ha​tal​mas mű​kö​dé​sét. Így tel​tek el szi​go​rú és zsú​folt hó​na​pok anél​kül, hogy Josef gon​do​la​ta​i​ban hely ju​tott vol​na Te​gu​la​ri​us​nak is, azon kí​vül, hogy – fé​lig-med​dig ösz​tö​nö​sen – sok​fé​le mun​ká​val bíz​ta meg ba​rát​ját, meg akar​ván óvni őt a túl​sá​go​san sok sza​bad idő​től. Fritz el​ve​szí​tet​te baj​tár​sát, Josef​ből egyik nap​ról a má​sik​ra úr és leg​föl​sőbb elöl​já​ró lett, aki​hez mint ma​gán​sze​mély töb​bé már nem lép​he​tett be, aki​nek en​ge​del​mes​ked​nie kel​lett, s akit „önöz​nie” kel​lett és „Tisz​te​let​re​mél​tó”-nak szó​lí​ta​nia. De a mag​is​ter rá vo​nat​ko​zó ren​del​ke​zé​se​it a gon​dos​ko​dás és sze​mé​lyes tö​rő​dés je​le​i​ként fo​gad​ta, s ő, a kis​sé sze​szé​lyes kü​lönc most olyan te​vé​kennyé vált, amennyi​re még épp el bír​ta vi​sel​ni: azzá tet​te ré​szint ba​rát​ja föl​emel​ke​dé​se és az egész elit föl​pezs​dült han​gu​la​ta, ré​szint a sok rá​bí​zott mun​ka; min​den​eset​re job​ban vi​sel​te el a tel​je​sen meg​vál​to​zott hely​ze​tet, mint ahogy gon​dol​ta vol​na at​tól a perc​től kezd​ve, ami​kor Knecht – a hír​re, hogy üveg​gyöngy​já​ték-mes​ter​ré vá​laszt​ják – el​küld​te őt ma​gá​tól. Elég​gé okos és ér​zé​keny is volt ah​hoz, hogy rész​ben ész​re​ve​gye, rész​ben leg​alább​is meg​sejt​se, mi​lyen rop​pant erő​fe​szí​tés, mek​ko​ra erő​pró​ba ve​szi igény​be ba​rát​ját eb​ben az idő​ben; lát​ta őt tűz​ben edződ​ni és ki​ég​ni, s ami eköz​ben ér​zé​ke​nyen át​él​he​tő volt, azt Te​gu​la​ri​us va​ló​szí​nű​leg a pró​bá​ra tett Josef​nél is élén​keb​ben élte át. A mag​is​ter​től rá​osz​tott fel​ada​to​kat a leg​na​gyobb igye​ke​zet​tel haj​tot​ta vég​re, s ha va​la​ha is ko​mo​lyan fáj​lal​ta és hi​á​nyos​ság​nak érez​te sa​ját gyön​ge​sé​gét s al​kal​mat​lan​sá​gát a hi​va​tal​ra és fe​le​lős​ség​vál​la​lás​ra, ak​ko​ri​ban érez​te csak iga​zán, ami​kor annyi​ra sze​re​tett vol​na cso​dált ba​rát​já​nak ol​da​lán áll​ni, se​gít​sé​gé​re len​ni, tár​sa​ként, hi​va​tal​nok​ként, Josef „ár​nyé​ka​ként”.

Wal​dzell kö​rül a dom​bo​kon már bá​mult a bük​kö​sök lomb​ja, mi​dőn egy na​pon Knecht, egy köny​vecs​ké​vel a ke​zé​ben ki​ment a la​ká​sa mel​let​ti mag​is​te​ri kert​be, ebbe az üde kis kert​be, ame​lyet az el​hunyt Tho​mas mes​ter oly nagy​ra ér​té​kelt, s ho​ra​ti​u​si kedv​te​lés​sel gya​kor​ta maga gon​do​zott – a kert​be, ame​lyet Knecht, mint a töb​bi diák és egye​te​mis​ta, haj​da​nán tisz​te​let​re mél​tó hely​nek, a Mes​ter meg​szen​telt pi​he​nő- és me​di​tá​ci​ós​he​lyé​nek, a mú​zsák va​rázs​la​tos kis szi​ge​té​nek, af​fé​le tusz​ku​lá​num​nak

kép​zelt, s aho​vá, mi​óta ő volt a Mag​is​ter és a kert ura, olyan rit​kán lé​pett be, s rá​érő​sen még alig is él​vez​te. Most is csak egy ne​gyed​órá​ra jött ide, ebéd után, s csu​pán né​hány lé​pés​nyit jár​kált föl-le gond​ta​la​nul a ma​gas bok​rok és cser​jék kö​zött, ahol min​de​nütt, köz​tes​ként, déli örök​zöl​de​ket te​le​pí​tett előd​je. Majd, mert az ár​nyék​ban már hű​vös volt, könnyű nád​szé​ket vitt ki egy nap​sü​töt​te hely​re, le​ült és fel​la​poz​ta a ma​gá​val ho​zott köny​vecs​két. „A Mag​is​ter Ludi zseb​nap​tá​ra” volt ez: het​ven-nyolc​van év​vel ez​előtt az ak​ko​ri üveg​gyöngy​já​té​kos, Lud​wig Was​ser​ma​ler ál​lí​tot​ta össze, s az​óta min​den utód​ja kor​sze​rű ja​ví​tá​so​kat fű​zött hoz​zá, tö​rölt be​lő​le vagy ki​egé​szí​tet​te. Ezt a nap​tárt „vad​emecum”-nak szán​ták a mag​is​te​rek szá​má​ra, fő​leg a já​rat​la​nok​nak első hi​va​ta​li éve​ik​ben, s ezért a tel​jes hi​va​ta​li és mun​ka​éven át hét​ről hét​re a mag​is​te​rek sze​me elé tár​ta a leg​fon​to​sabb kö​te​les​sé​ge​i​ket, néha csak cím​sza​vak​ban, néha vi​szont rész​le​te​sebb le​írás​ban, sze​mé​lyes ta​ná​csok​kal el​lát​va. Knecht ki​ke​res​te az arra a hét​re szó​ló ol​dalt, s fi​gyel​me​sen el​ol​vas​ta. Nem ta​lált ben​ne sem​mi meg​le​pőt vagy kü​lö​nö​sen sür​gős ten​ni​va​lót, a fe​je​zet vé​gén azon​ban ezek a so​rok áll​tak: „Gon​do​la​ta​i​dat las​san​kint te​reld a jövő évi ün​ne​pi Já​ték​ra. Ta​lán ko​ra​i​nak, sőt túl ko​ra​i​nak ér​zed ezt. Én még​is azt ta​ná​cso​lom: ha​csak már​is nincs kész ter​ved a Já​ték​ra, mos​tan​tól fog​va egyet​len he​tet, de leg​alább​is egyet​len hó​na​pot se mu​lassz el, gon​dolj min​dig az el​kö​vet​ke​ző Já​ték​ra. Je​gyezd fel öt​le​te​i​det, s ha van egy sza​bad félórád, vidd ma​gad​dal egy-egy klasszi​kus já​ték sé​má​ját, még ha hi​va​ta​los útra in​dulsz is. Ké​szülj föl, de ne úgy, hogy jó öt​le​te​ket akarj ki​csi​kar​ni ma​gad​ból, ha​nem az​zal, hogy má​tól kezd​ve sű​rűb​ben gon​dolsz rá: a kö​vet​ke​ző hó​na​pok​ban szép és ün​ne​pi fel​adat vár rád, s erre újra és újra össze kell szed​ned, fel kell han​gol​nod, erő​sí​te​ned kell ma​ga​dat.” Eze​ket a sza​va​kat kö​rül​be​lül há​rom nem​ze​dék​kel előbb írta le egy bölcs öreg, mű​vé​sze​te mes​te​re, kü​lön​ben olyan kor​ban, ami​kor az üveg​gyöngy​já​ték for​ma​i​lag ta​lán leg​ma​ga​sabb kul​tú​rá​ját érte el; a já​té​kok ak​ko​ri​ban, ki​vi​te​le​zé​sü​ket te​kint​ve, a fi​nom​ság és gaz​dag or​na​men​ti​ka olyan fo​kát ér​ték el, mint pél​dá​ul a ké​ső​gó​ti​ká​ban vagy a ro​ko​kó​ban az épí​tő- és dí​szí​tő​mű​vé​szet; mint​egy két év​ti​ze​den át szin​te va​ló​ban üveg​gyön​gyök​kel ját​szot​ták a já​té​kot, s ez lát​szó​lag is üve​ges volt, sze​gé​nyes tar​tal​mú, lát​szó​lag ka​cér, dé​vaj​ko​dó já​ték, tele gyön​géd dí​szí​té​sek​kel, tán​cos, sőt oly​kor kö​tél​tán​cos le​be​gés a leg​vá​lasz​té​ko​sabb rit​mus​ban. Akad​tak já​té​ko​sok, akik úgy em​le​get​ték az ak​ko​ri stí​lust, mint hol​mi el​ve​szett va​rázs​kul​csot; má​sok vi​szont kül​ső​sé​ges​nek, agyon​cif​rá​zott​nak, de​ka​dens​nek és fér​fi​at​lan​nak érez​ték. Az ak​ko​ri stí​lus mes​te​re​i​nek és meg​al​ko​tó​i​nak egyi​ke volt az, aki a mag​is​ter-nap​tár jól meg​fon​tolt, ba​rá​ti ta​ná​csa​it és in​tel​me​it meg​fo​gal​maz​ta; s mi​köz​ben Josef Knecht má​sod​szor, har​mad​szor is fi​gyel​me​sen át​ol​vas​ta sza​va​it, de​rűs, jól​eső ér​zés töl​töt​te el szí​vét, olyan han​gu​lat, ame​lyet – úgy rém​lett – csak egyet​len​egy​szer ér​zett s töb​bé az​óta sem; és ami​kor ezen el​gon​dol​ko​dott, rá​jött, hogy ezt a be​ik​ta​tá​sa előt​ti me​di​tá​ci​ó​ban érez​te, ez ugyan​az a han​gu​lat, amely ak​kor fog​ta el, ama fur​csa kör​tánc kép​ze​té​vel, a ze​ne​mes​ter és Josef, a mes​ter és a kez​dő, az öreg​kor és az if​jú​ság kör​tán​cá​nak kép​ze​té​vel. Öreg volt, sőt már ag​gas​tyán, aki egy​kor le​ír​ta és el​gon​dol​ta eze​ket a sza​va​kat: „Egyet​len he​tet se mu​lassz el...” és „ne akarj jó öt​le​te​ket ki​csi​kar​ni ma​gad​ból...” Olyan em​ber volt, aki leg​alább húsz éven át, ta​lán még sok​kal to​vább töl​töt​te be a Já​ték​mes​ter fenn​költ hi​va​ta​lát, s ab​ban a já​ték​ked​ve​lő ro​ko​kó kor​szak​ban két​ség​te​le​nül egy na​gyon el​ka​pa​tott és ma​ga​biz​tos elit​tel volt dol​ga és aki húsz​nál több – ak​kor még négy hé​tig tar​tó ra​gyo​gó évi já​té​kot gon​dolt ki és ce​leb​rált –, egy öreg​em​ber, aki​nek az éven​kint vissza​té​rő fel​adat egy-egy nagy ün​ne​pi já​ték meg​kom​po​ná​lá​sa – már rég​óta nem ma​gasz​tos meg​tisz​tel​te​tést és örö​möt, sok​kal in​kább ter​het és nagy fá​rad​sá​got je​len​tett, olyan fel​ada​tot, amely​re föl kel​lett han​gol​nia, rá​be​szél​nie és kis​sé ösz​tö​kél​nie is ma​gát. E bölcs öreg és ta​pasz​talt ta​nács​adó iránt Knecht most nem​csak há​lás tisz​te​le​tet ér​zett, mi​vel nap​tá​ra sok​szor volt már ér​té​kes ve​ze​tő​je, ha​nem va​la​mi ör​ven​de​ző, sőt vi​dám és ön​telt fö​lényt is vele szem​ben, a fi​a​tal​ság fö​-

lé​nyét. Mert az üveg​gyöngy​já​ték-mes​ter sok​fé​le gond​ja kö​zött, ame​lyek​kel már meg​is​mer​ke​dett, ez az egy gond még nem for​dult elő, hogy: ta​lán nem le​het elég​gé ko​rán gon​dol​ni az évi Já​ték​ra, nem le​het elég​gé össze​sze​det​ten és öröm​mel néz​ni szem​be ez​zel a fel​adat​tal, vagy hogy tán hi​ány mu​tat​koz​hat​na vál​lal​ko​zó​kedv​ben s öt​le​tek​ben egy ilyen já​ték​hoz. Nem, Knecht, aki ezek​ben a hó​na​pok​ban oly​kor na​gyon öreg​nek vél​te ma​gát, ép​pen most úgy érez​te, hogy fi​a​tal és erős. Nem en​ged​het​te át ma​gát hosszan en​nek a szép ér​zés​nek, nem él​vez​het​te ki, mert kur​ta pi​he​nő​ide​je jó​for​mán el is telt. De ez a szép, vi​dám ér​zés be​lé​fész​kel​te ma​gát, s ő ma​gá​val vit​te; ilyen​for​mán rö​vid tar​tóz​ko​dá​sa a mag​is​te​ri kert​ben s a nap​tár ol​va​sá​sa még​is​csak ered​mé​nyes volt: va​la​mi szü​le​tett be​lő​le. Még​pe​dig nem​csak ol​dó​dás s egy perc​re öröm​mé fo​ko​zó​dó élet​ér​zés, ha​nem két öt​let is, amely már ab​ban a pil​la​nat​ban el​ha​tá​ro​zás​sá is vált. Elő​ször is: úgy dön​tött, hogy ha egy​szer meg​öreg​szik és el​fá​rad, hi​va​ta​lá​ról ab​ban az órá​ban le​mond, ami​kor elő​ször érzi ter​hes kö​te​les​ség​nek az évi Já​ték meg​kom​po​ná​lá​sát, és za​var​ba jön, mert nin​cse​nek öt​le​tei. Má​sod​szor: ha​ma​ro​san ne​ki​fog első évi Já​té​ka mun​ká​la​ta​i​nak, s e mun​ká​ban baj​tár​sa​ként s első se​gí​tő​je​ként Te​gu​la​ri​ust hí​vat​ja ma​gá​hoz; ez elég​té​tel s öröm vol​na ba​rát​ja szá​má​ra, néki pe​dig az első ne​ki​ru​gasz​ko​dá​sa ah​hoz, hogy meg​pró​bál​koz​zék új for​mát adni en​nek az ez idő sze​rint meg​bé​nult ba​rát​ság​nak. Mert eh​hez a má​sik fél nem ad​ha​tott in​dí​tást és ösz​tön​zést – en​nek tőle, a Mag​is​ter​től kel​lett ered​nie. Ami a ba​rát​ját il​le​ti, hát neki az​tán akad​na itt bő​sé​ge​sen ten​ni​va​ló​ja. Mert Knecht már Ma​ria​fels óta a fe​jé​ben for​ga​tott egy üveg​gyöngy​já​ték-öt​le​tet, s ezt akar​ta fel​hasz​nál​ni első ün​ne​pi, mag​is​te​ri Já​té​ká​hoz. A fi​nom öt​let az volt, hogy en​nek a já​ték​nak az alap​ja szer​ke​ze​ti​leg és ki​ter​je​dé​sét il​le​tő​en az ősi, kon​fu​ci​á​nus, ri​tu​á​lis kí​nai ház​épí​tés sé​má​ja lesz, az ég​tá​jak felé iga​zo​dás, a ka​puk, az ál​fa​lak, az épü​le​tek és ud​va​rok egy​más​hoz való vi​szo​nya és ren​del​te​té​se, hoz​zá​iga​zí​tá​suk a csil​lag​ké​pek​hez, a nap​tár​hoz, a csa​lá​di élet​hez, s rá​adá​sul a kert jel​kép​rend​sze​re és stí​lussza​bá​lyai. Va​la​ha, a I-Ging egyik kom​men​tár​já​nak ta​nul​má​nyo​zá​sa​kor, ezek​nek a sza​bá​lyok​nak a mi​ti​kus rend​jé​ből és je​len​sé​gé​ből az vi​lág​lott ki szá​má​ra ked​ves és su​gal​ma​zó ha​son​lat​ként, hogy kü​lö​nö​sen meg​fe​lel​nek a Koz​mosz​nak s az em​ber vi​lág​ba il​lesz​ke​dé​sé​nek, s úgy vél​te, a ház​épí​tés​nek ez a ha​gyo​má​nya ős​ré​gi, népi, mi​ti​kus szel​lem​mel te​lí​tett mód​ja ben​ső​leg cso​dá​san egy​be​vág a spe​ku​la​tív-tu​dós man​da​rin- és mag​is​ter-szel​lem​mel. So​ha​sem ké​szí​tett ugyan fel​jegy​zé​se​ket, de azért elég​gé gyak​ran és sze​re​tet​tel fog​lal​ko​zott en​nek a Já​ték​nak a gon​do​la​tá​val ah​hoz, hogy vol​ta​képp már tel​jes egész​ként, szin​te be​fe​je​zet​ten ma​gá​ban hor​doz​za; de hi​va​tal​ba lé​pé​se óta nem ju​tott rá töb​bé ide​je. Most, eb​ben a pil​la​nat​ban, el​ha​tá​ro​zá​sa meg​szi​lár​dult: erre a kí​nai esz​mé​re épí​ti fel ün​ne​pi Já​té​kát, és ha en​nek az öt​let​nek a szel​le​me Fritz​nél tárt szív​re ta​lál, ak​kor Fritz már most meg​kezd​het​né ta​nul​má​nya​it a Já​ték ki​dol​go​zá​sá​hoz s az elő​ké​szü​le​te​ket ah​hoz, hogy át​for​dít​sa a Já​ték nyel​vé​re. Csak egy aka​dá​lya volt a do​log​nak: Te​gu​la​ri​us nem tu​dott kí​na​i​ul. Hogy meg​ta​nul​ja, ah​hoz már na​gyon is ké​sőn volt. Vi​szont: rész​ben Knecht út​mu​ta​tá​sai, rész​ben a Ke​let-ázsi​ai Ta​nul​má​nyi In​té​zet ta​ná​csai alap​ján Te​gu​la​ri​us – az iro​da​lom se​gít​sé​gé​vel – nyil​ván be​ha​tol​hat​na a kí​nai ház má​gi​kus jel​kép​rend​sze​ré​be, hi​szen itt nem a fi​lo​ló​gia a fon​tos. Mind​azon​ál​tal eh​hez idő kell, ki​vált egy olyan el​ké​nyez​te​tett s nem min​den​nap jó mun​ka​ked​vű em​ber​nek, ami​lyen a ba​rát​ja volt, s épp ezért he​lyes tüs​tént ne​ki​lát​ni a do​log​nak; vagy​is, gon​dol​ta mo​so​lyog​va és kel​le​me​sen meg​le​pőd​ve Knecht: a zseb​nap​tár elő​re​lá​tó öregu​rá​nak tö​ké​le​te​sen iga​za volt. Már más​nap, mi​vel fo​ga​dó​órá​ja épp igen ko​rán vé​get ért, ma​gá​hoz hí​vat​ta Te​gu​la​ri​ust. Fritz jött is, meg​ha​jolt, az​zal a kis​sé hang​sú​lyo​zot​tan en​ge​del​mes és alá​za​tos arc​ki​fe​je​zés​sel, ame​lyet Knecht​tel szem​ben fel​vett, és na​gyon el​cso​dál​ko​zott, ami​kor az egyéb​ként oly ki​mért és szűk​sza​vú​vá vált Mes​ter kis​sé kó​pés​an bó​lin​tott oda neki és meg​kér​dez​te: „Em​lék​szel még rá, hogy egye​te​mi éve​ink​ben ho​gyan

is tu​sa​kod​tunk egy​más​sal, s vi​tánk​ban nem si​ke​rült a sa​ját né​ze​te​met el​fo​gad​tat​nom ve​led? A ke​letázsi​ai ta​nul​má​nyok ér​té​ké​ről és fon​tos​sá​gá​ról volt szó, ne​ve​ze​te​sen a kí​na​i​ról, és én arra akar​ta​lak rá​ven​ni, hogy egy idő​re te is vo​nulj be a Ta​nul​má​nyi In​té​zet​be, és ta​nulj meg kí​na​i​ul. – Igen? Em​lék​szel rá? Nos, ma megint csak na​gyon saj​ná​lom, hogy ak​kor nem tud​ta​lak rá​be​szél​ni. Mi​lyen jó vol​na most, ha ér​te​nél kí​na​i​ul! A leg​cso​dá​la​to​sabb mun​kát vé​gez​het​nénk együtt.” Így évő​dött még egy kis ide​ig a ba​rát​já​val, fel​csi​gáz​va vá​ra​ko​zá​sát, hogy az​tán ki​ruk​kol​jon ja​vas​la​tá​val: nem​so​ká​ra el akar​ja kez​de​ni a nagy Já​ték ki​dol​go​zá​sát, s ha ez Fritz​nek örö​möt sze​rez, el​vé​gez​he​ti e mun​ka nagy ré​szét úgy, ahogy an​nak ide​jén, mi​alatt Knecht a ben​cé​sek​nél volt, se​gí​tett neki a Sol​lem​ni​tas​ra ké​szü​lő ver​seny​já​ték​ban. Fritz szin​te hi​tet​le​nül né​zett rá, mély​sé​ge​sen meg​le​pő​dött, és gyö​nyö​rű​sé​ges nyug​ta​lan​ság fog​ta el, már csak ba​rát​ja vi​dám hang​ja s mo​soly​gó arca mi​att is, hi​szen mos​tan​ság csak ura​ként és mes​te​re​ként is​mer​te őt. Meg​ha​tó​dott és nem​csak örült a meg​tisz​tel​te​tés​nek és bi​za​lom​nak, amely eb​ben a ja​vas​lat​ban ki​fe​je​ző​dött, ha​nem – el​ső​sor​ban – meg​ér​tet​te és fel​fog​ta e szép gesz​tus je​len​tő​sé​gét; kí​sér​let volt ez a seb gyó​gyí​tá​sá​ra, a köz​te és ba​rát​ja közt be​csa​pott ajtó új​ra​nyi​tá​sá​ra. Knecht ag​gá​lya​it a kí​nai nyelv​tu​dás​sal kap​cso​lat​ban Fritz könnye​dén fog​ta föl, s min​den to​váb​bi nél​kül úgy nyi​lat​ko​zott: kész​sé​ge​sen ren​del​ke​zé​sé​re áll a tisz​te​let​re mél​tó Mes​ter​nek, és se​gít já​té​ka ki​dol​go​zá​sá​ban. – Jó – mond​ta a Mag​is​ter –, el​fo​ga​dom az ígé​re​te​det. Így hát bi​zo​nyos órák​ban megint mun​ka- és ta​nu​ló​tár​sak le​szünk, mint egy​kor azok​ban a fur​csán tá​vo​li​nak tet​sző idők​ben, ami​kor kö​zö​sen dol​goz​tuk s küz​döt​tük ma​gun​kat vé​gig jó né​hány já​té​kon. Örü​lök neki, Te​gu​la​ri​us. Most pe​dig leg​elő​ször is meg kell ér​te​ned azt az esz​mét, amely​re épí​te​ni aka​rom a Já​té​kot. Meg kell ér​te​ned, mi is egy kí​nai ház, s mit je​len​te​nek az épí​té​sé​hez elő​írt sza​bá​lyok. Adok ne​ked egy aján​lást a Ke​let-ázsi​ai In​té​zet​hez, ott majd se​gí​te​nek ne​ked. Avagy – va​la​mi még jobb ju​tott eszem​be – meg​pró​bál​koz​hat​nánk az Idő​sebb Test​vér​rel, a bam​busz​li​get fér​fi​á​val, aki​ről ré​gen annyit me​sél​tem ne​ked. Ta​lán mél​tó​sá​gán alu​li​nak vagy túl​sá​go​san za​va​ró​nak érzi, hogy szó​ba eresz​ked​jék va​la​ki​vel, aki nem ért kí​na​i​ul, de azért meg kell kí​sé​rel​nünk. Ha akar​ja, hát ez az em​ber ké​pes rá, hogy kí​na​it fa​rag​jon be​lő​led.” Üze​ne​tet küld​tek az Idő​sebb Test​vér​nek, szí​vé​lye​sen meg​hív​ták: jöj​jön el Wal​dzell​be, le​gyen egy ide​ig ven​dé​ge az üveg​gyöngy​já​ték-mes​ter​nek, mi​vel Knecht hi​va​ta​la nem en​ged időt az ő meg​lá​to​ga​tá​sá​ra, s itt kap majd tá​jé​koz​ta​tást róla, hogy mi​lyen szol​gá​la​tot kér​nek tőle. Ámde a kí​nai nem hagy​ta ott bam​busz​li​ge​tét, he​lyet​te a kül​dönc egy tus​sal fes​tett, kí​nai írás​je​lek​ből álló le​vél​két ho​zott, amely így szólt: „Meg​tisz​te​lő vol​na lát​nom a nagy fér​fi​út. De az uta​zás aka​dá​lyok​ba üt​kö​zik. Két kis kulcs hasz​ná​lan​dó az ál​do​zat​hoz. A Ma​gasz​to​sat kö​szön​ti a Fi​a​ta​labb.” Ezek után Knecht – nem egy​könnyen – arra a ne​héz el​ha​tá​ro​zás​ra bír​ta ba​rát​ját, hogy utaz​zék el a bam​busz​li​get​be, s ő maga kér​je be​fo​ga​dá​sát és ok​ta​tá​sát. De ez a kis uta​zás is ered​mény​te​le​nül vég​ző​dött. A li​get re​me​té​je szin​te alatt​va​lói ud​va​ri​as​ság​gal fo​gad​ta Te​gu​la​ri​ust, de egyet​len​egy kér​dé​sé​re sem vá​la​szolt más​ként, csak kí​na​i​ul mon​dott ba​rát​sá​gos szen​ten​ci​ák​kal, s nem hív​ta meg, hogy ma​rad​jon nála, még a Mag​is​ter Ludi szép pa​pír​ra fes​tett, sa​ját kéz​írá​sú, pom​pás aján​ló​so​rai el​le​né​re sem. Fritz dol​ga​vé​ge​zet​le​nül s rossz​ked​vű​en tért vissza Wal​dzell​be, aján​dék​ként a Mag​is​ter szá​má​ra egy kis la​pot ho​zott, amely​re egy arany​hal​ról szó​ló régi ver​set pin​gál​tak – s így most már még​is​csak a Ke​let-ázsi​ai In​té​zet​ben kel​lett sze​ren​csét pró​bál​nia. Itt Knecht aján​lá​sai ha​tá​so​sab​bak vol​tak, a ké​rel​me​ző​nek, egy Mag​is​ter kül​dött​jé​nek, a leg​kész​sé​ge​seb​ben se​gít​sé​gé​re vol​tak, és Fritz ha​ma​ro​san oly tö​ké​le​te​sen tá​jé​ko​zó​dott té​má​já​ról, ahogy ez a kí​nai nyelv​tu​dás nél​kül egy​ál​ta​lán le​het​sé​ges, s köz​ben olyan öröm​mel töl​töt​te el Knecht öt​le​te – hogy ez a ház-szim​bo​li​ka le​gyen ter​ve alap​ja –, hogy ki​he​ver​te és el is fe​lej​tet​te a bam​busz​li​get​ben el​szen​ve​dett ku​dar​cát. Mi​dőn Knecht vé​gig​hall​gat​ta el​uta​sí​tott ba​rát​ja be​szá​mo​ló​ját az Idő​sebb Test​vér​nél tett lá​to​ga​tá​sá​-

ról, s az​tán ké​sőbb egye​dül ma​rad​ván el​ol​vas​ta az Arany​hal-ver​set, át​ha​tó erő​vel ra​gad​ta meg en​nek az em​ber​nek a lég​kö​re s az em​lé​ke​zés haj​da​ni ott-tar​tóz​ko​dá​sá​ra nála, a kuny​hó​já​ban, a len​ge​de​ző bam​busz​ná​dak közt, a cic​ka​fark​szá​rak​ra s egy​szer​s​mind az if​jú​ko​ri ál​mok sza​bad​sá​gá​ra, nyu​gal​má​ra, egye​te​mis​ta ide​jé​re és tar​ka Pa​ra​di​cso​má​ra. Mennyi​re ér​tett hoz​zá ez a bá​tor, bo​ga​ras re​me​te, hogy vissza​hú​zód​jék és sza​bad ma​rad​jon, mi​lyen rejt​ve véd​te a vi​lág elől csön​des bam​busz​li​ge​tét, mi​lyen ben​ső​sé​ge​sen és erő​sen élt a maga má​so​dik ter​mé​sze​té​vé vált tisz​ta, pe​dáns és bölcs kí​na​isá​gá​ban; élet​ál​má​nak va​rá​zsa mi​lyen zár​tan, tö​mö​rít​ve és sű​rí​tet​ten ölel​te kö​rül év​ről évre, év​ti​zed​ről év​ti​zed​re, ho​gyan tet​te kert​jét Kí​ná​vá, kuny​hó​ját temp​lom​má, ha​la​it is​ten​sé​gek​ké és őt ma​gát bölccsé! Knecht na​gyot só​hajt​va sza​kadt el kép​ze​le​te e ké​pe​i​től. Ő más úton járt vagy in​kább ve​zé​rel​te​tett, és neki csak az a fon​tos, hogy a szá​má​ra elő​írt utat most már egye​ne​sen és hí​ven jár​ja vé​gig, ne ha​son​lít​gas​sa má​sok út​ja​i​hoz. Te​gu​la​ri​usszal együtt üres órá​ik​ban föl​vá​zol​ta és meg​szer​kesz​tet​te Já​té​kát, s az​tán az egész ar​chí​vu​mi vá​lo​ga​tást, va​la​mint az első és má​so​dik fel​vá​zo​lást ba​rát​já​ra bíz​ta. Ez​zel az új tar​ta​lom​mal ba​rát​sá​guk új élet​re ka​pott, új for​mát nyert, mást, mint az​előtt, s a já​ték is, ame​lyen dol​goz​tak, so​kat vál​to​zott, gaz​da​go​dott a kü​lönc Fritz ter​mé​sze​te és agya​fúrt kép​ze​le​te foly​tán. Fritz azok közé a min​dig elé​ge​det​len s még​is elé​ge​dett em​be​rek közé tar​to​zott, akik egy-egy le​té​pett vi​rág​cso​kor, egy te​rí​tett asz​tal gond​já​val – bár min​den​ki más​nak kész és tel​jes – ké​pe​sek órá​ról órá​ra to​vább fog​lal​koz​ni nyug​ta​lan kedv​te​lés​sel és fá​rad​ha​tat​lan, sze​re​tő for​té​lyos​ság​gal, s a leg​ki​sebb mun​ká​ból is se​rény s ben​ső​sé​ge​sen meg​hitt napi fel​ada​tot csi​nál​ni. Nos, a nagy ün​ne​pi Já​ték a kö​vet​ke​ző évek​ben is min​dig ket​tő​jük tel​je​sít​mé​nye volt, és Te​gu​la​ri​us​nak meg​ada​tott az a ket​tős elég​té​tel, hogy hasz​nál​ha​tó​nak, sőt nél​kü​löz​he​tet​len​nek mu​tat​koz​ha​tott ba​rát​ja és mes​te​re előtt egy ilyen fon​tos ügy​ben, és név​te​le​nül bár, de az elit ré​szé​ről jól is​mert tár​sal​ko​dó​ként él​het​te vé​gig a Já​ték nyil​vá​nos be​mu​ta​tá​sát. Még ab​ban az első hi​va​ta​li évé​ben, egy késő őszi na​pon, mi​kor ba​rát​ja az első kí​nai ta​nul​má​nya​i​nál tar​tott, a Mag​is​ter, gyor​san át​la​poz​ván a kan​cel​lá​ri​ai nap​ló be​jegy​zé​se​it, erre a jegy​zet​re buk​kant: „Pet​rus egye​te​mi hall​ga​tó, aki Mon​te​port-ból jön a Mag​is​ter Mu​si​cae aján​lá​sá​val, kü​lön​le​ges üd​vöz​le​tei hoz az öreg ze​ne​mes​ter​től, szál​lást kér és be​bo​csát​ta​tást az ar​chí​vum​ba. Az egye​te​mis​ták ven​dég​há​zá​ban szál​lá​sol​tuk el.” Nos, a di​á​kot és lá​to​ga​tá​sát Knecht nyu​god​tan rá​bíz​hat​ta a Le​vél​tár mun​ka​tár​sa​i​ra, ez min​den​na​pos do​log volt. De „az öreg ze​ne​mes​ter kü​lön​le​ges üd​vöz​le​te” már csak​is őrá tar​to​zott. Hí​vat​ta a di​á​kot; té​pe​lő​dő​nek s egy​út​tal tü​zes te​kin​te​tű​nek lát​szó fi​a​tal​em​ber volt, s nyil​ván a mon​te​port-i elit​hez tar​to​zott, leg​alább​is úgy tet​szett: meg​szok​ta, hogy egy mag​is​ter ki​hall​ga​tá​son fo​gad​ja. Knecht meg​kér​dez​te, mi​vel bíz​ta meg az öreg ze​ne​mes​ter. – Üd​vöz​le​tét kül​di – mond​ta a diák –, na​gyon szí​vé​lyes és tisz​te​lő üd​vöz​le​tét kül​di ön​nek, Tisz​te​let​re​mél​tó, s egy meg​hí​vást is. – Knecht meg​kér​te ven​dé​gét, fog​lal​jon he​lyet. Az ifjú, gon​do​san la​tol​gat​va sza​va​it, így foly​tat​ta: – Amint mond​tam, a tisz​telt idős Mes​ter nyo​ma​té​ko​san a lel​kem​re kö​töt​te, hogy ad​jam át üd​vöz​le​tét. Egy​ben azt az óha​ját is ki​fe​jez​te, hogy leg​kö​ze​lebb s le​he​tő​leg mi​nél ha​ma​rább vi​szont​lás​sa önt. Meg​hív​ja önt vagy azt ajánl​ja, hogy a kö​ze​li jö​vő​ben ke​res​se fel, per​sze föl​té​ve, hogy ez a lá​to​ga​tás be​il​leszt​he​tő egy szol​gá​la​ti uta​zás​ba, és ön nem mu​laszt túl so​kat. Nagy​já​ból így hang​zik meg​bí​za​tá​som. Knecht für​kész​ve né​ze​get​te a fi​a​tal​em​bert; bi​zo​nyá​ra az öreg​úr vé​den​cei közé tar​to​zott. Óva​to​san tet​te fel a kér​dést: – Med​dig szán​dé​ko​zol itt tar​tóz​kod​ni az ar​chí​vu​munk​ban, stu​dio​se? – s ezt a vá​laszt kap​ta: – Pon​to​san ad​dig, Tisz​te​let​re​mél​tó Uram, amíg ön útra nem kel Mon​te​port-ba. Knecht töp​ren​gett. – Jó – mond​ta az​tán. – És mi​ért nem tol​má​csol​tad szó sze​rint az idős Mes​ter rád bí​zott üze​ne​tét, ahogy ez vol​ta​képp el​vár​ha​tó? Pet​rus áll​ha​ta​to​san né​zett Knecht sze​mé​be, s las​san​kint adta meg a fel​vi​lá​go​sí​tást, min​dig vi​gyá​za​-

to​san ke​res​ve a sza​va​kat, mint​ha ide​gen nyel​ven kel​le​ne ki​fe​jez​nie ma​gát. – Nin​csen sem​mi​fé​le meg​bí​za​tás, ó, Tisz​te​let​re​mél​tó! – mond​ta – és szó sze​rin​ti üze​net sincs, ön is​me​ri az én tisz​telt Mes​te​re​met, és tud​ja, hogy min​dig rend​kí​vül sze​rény em​ber volt; Mon​te​port-ban azt me​sé​lik róla, hogy if​jú​ko​rá​ban, ami​kor még kor​re​pe​ti​tor volt, de már az egész elit sze​mé​ben ki​je​lölt ze​ne​mes​ter​nek szá​mí​tott, ez az elit azt a csúf​ne​vet adta neki: „A nagy ki​csiny​ke​dő”. Nos, ez a sze​rény​ség s nem ke​vés​bé a pi​e​tá​sa, szol​gá​lat​kész​sé​ge, ta​pin​ta​ta és tü​rel​me, ami​óta meg​öre​ge​dett, s vé​gül, ami​óta le​mon​dott hi​va​ta​lá​ról, csak fo​ko​zó​dott, s ezt ön két​ség​te​le​nül ná​lam job​ban tud​ja. Ez a sze​rény​sé​ge nem en​ged​né meg neki, hogy Mél​tó​sá​god lá​to​ga​tá​sát kér​je, ha még​annyi​ra kí​ván​ná is. Így esett, Do​mi​ne, hogy bár ő nem tisz​telt meg ilyes​fé​le meg​bí​za​tás​sal, én még​is úgy tet​tem, mint​ha rám osz​tot​ták vol​na. Ha ez hiba volt, ön meg​te​he​ti, hogy a nem lé​te​ző meg​bí​za​tást va​ló​ban nem lé​te​ző​nek te​kint​se. Knecht kis​sé el​mo​so​lyo​dott. – És a fog​la​la​tos​sá​god a já​ték​ar​chí​vum​ban, ked​ve​sem? Pusz​tán ürügy volt? – Ó, nem. Szá​mos ze​nei kul​csot kell ott ki​vo​na​tol​nom, így min​den​képp az önök ven​dég​sze​re​te​té​hez kel​lett vol​na fo​lya​mod​nom a kö​zel​jö​vő​ben. De jobb​nak lát​tam, hogy in​kább kis​sé si​et​tes​sem ezt az uta​zást. – Na​gyon jó – bó​lin​tott a Mag​is​ter, s megint el​ko​mo​lyo​dott. – Meg​kér​dez​he​tem, mi volt az oka en​nek a si​et​ség​nek? Az ifjú egy pil​la​nat​ra le​huny​ta sze​mét, hom​lo​kát rán​col​ta, mint​ha nagy gyöt​rel​met okoz​na neki a kér​dés. Majd is​mét szi​lár​dan fúr​ta ku​ta​tó és fi​a​ta​lo​san bí​rá​ló te​kin​te​tét a Mag​is​ter sze​mé​be. – A kér​dés​re csak ak​kor fe​lel​he​tek, ha ön el​szán​ja rá ma​gát, hogy pon​to​sab​ban fo​gal​maz​za meg. – Hát jó – fa​kadt ki Knecht. – Te​hát az idős Mes​ter rosszul van, ag​go​da​lom​ra ad okot az ál​la​po​ta? A diák, noha a Mag​is​ter a leg​na​gyobb nyu​ga​lom​mal be​szélt, ész​re​vet​te, mi​lyen sze​re​tő gond töl​ti el az idős fér​fi iránt; s e be​szél​ge​tés kez​de​te óta elő​ször csil​lant meg ko​mor te​kin​te​té​ben a jó​in​du​lat su​ga​ra, hang​ja is kis​sé ba​rát​sá​go​sab​ban és köz​vet​le​neb​bül csen​gett, ami​kor vé​gül ne​ki​fo​gott, hogy nyíl​tan elő​ad​ja ké​rel​mét. – Mag​is​ter Úr – mond​ta –, nyu​god​jék meg, a na​gyon tisz​telt öreg​úr ko​ránt​sem érzi rosszul ma​gát, min​dig pél​dá​san egész​sé​ges fér​fi volt s még most is az, bár idős kora ter​mé​sze​te​sen na​gyon le​gyön​gí​tet​te. Nem ar​ról van szó, hogy kül​ső​leg ész​re​ve​he​tő​en meg​vál​to​zott, vagy erői hir​te​len gyor​sab​ban apad​ná​nak; ki​sebb sé​tá​kat tesz, min​den​nap ze​nél egy ke​ve​set, s még nem​ré​gen is két ta​nu​lót ok​ta​tott az or​go​na​já​ték​ban, kez​dő​ket, mert a leg​szí​ve​seb​ben min​dig a leg​if​jab​ba​kat gyűj​töt​te maga köré. De az, hogy né​hány hete er​ről a két utol​só ta​nít​vá​nyá​ról is le​mon​dott, min​den​eset​re olyan tü​net, amely sze​met szúrt ne​kem, s az​óta kis​sé job​ban fi​gyel​tem a tisz​te​let​re mél​tó urat, és el​töp​reng​tem raj​ta – ez az oka an​nak, hogy itt va​gyok. Ha ilyen lé​pé​sek​re és gon​do​la​tok​ra va​la​mi fel​jo​go​sít, ak​kor ez az a kö​rül​mény, hogy az​előtt ma​gam is az öreg ze​ne​mes​ter egyik ta​nít​vá​nya vol​tam, ki​tün​te​tett ta​nít​vá​nya, ha sza​bad így mon​da​nom, s utód​ja már egy év óta az öreg​úr mel​lé ren​delt af​fé​le fa​mu​lus​ként és tár​sal​ko​dó​ja​ként, s meg​bí​zott vele, hogy gon​dos​kod​jam jó​lé​té​ről. Na​gyon kel​le​mes fel​adat volt ez szá​mom​ra, mert nincs még egy em​ber, aki iránt olyan tisz​te​le​tet és ra​gasz​ko​dást érez​nék, mint az én öreg ta​ná​rom és párt​fo​góm. Ő tár​ta föl előt​tem a zene tit​kát, ő tett ké​pes​sé rá, hogy szol​gál​jam a mu​zsi​kát, s amit még ezen túl nyer​tem gon​dol​ko​dás​ban, a Rend meg​ér​té​sé​ben, érett​ség​ben és lel​ki ren​de​zett​ség​ben, az is mind tőle ered, az ő műve. Így hát már egy év óta nála élek, s ha köz​ben fog​lal​ko​zom is ta​nul​má​nya​im​mal, s tan​fo​lya​mok​ra já​rok, azért min​dig az ő ren​del​ke​zé​sé​re ál​lok, asz​tal​tár​sa va​gyok és sé​tá​in a kí​sé​rő​je, oly​kor a ze​né​lés​ben is, éj​sza​kán​ként pe​dig há​ló​szom​széd​ja. Eb​ben a szo​ros együtt​lét​ben na​gyon pon​to​san meg​fi​gyel​he​tem öre​ge​dé​se – igen, ezt kell mon​da​nom –, tes​ti öre​ge​dé​se sza​ka​sza​it, s

egyes baj​tár​sa​im hébe-hóba rész​ve​vő vagy gu​nyo​ros meg​jegy​zé​se​ket tesz​nek arra a fur​csa hi​va​tal​ra, amely​ben egy olyan fi​a​tal em​ber, mint én, egy vén​sé​ges ag​gas​tyán szol​gá​ja és kí​sé​rő​je lett. Ám ők nem tud​ják, s raj​tam kí​vül nyil​ván sen​ki sem tud​ja iga​zán, mi​lyen öreg​kor ju​tott en​nek a Mes​ter​nek, ho​gyan gyen​gül el las​san​kint tes​ti​leg, ho​gyan lesz egy​re esen​dőbb, egy​re ke​ve​sebb táp​lá​lé​kot véve ma​gá​hoz, ho​gyan tér haza egy​re ki​me​rül​teb​ben kis sé​tá​i​ról, noha so​ha​sem be​teg, s hogy ugyan​ak​kor agg​ko​ra csend​jé​ben egy​re több szel​lem, áhí​tat, mél​tó​ság és egy​sze​rű​ség hal​mo​zó​dik föl. Ha akad némi ne​héz​sé​ge fa​mu​lu​si vagy őr​zői hi​va​ta​lom​nak, ez pusz​tán csak annyi, hogy a tisz​te​let​re mél​tó öreg egy​ál​ta​lán nem kí​ván​ja a ki​szol​gá​lást és gon​do​zást, ő min​dig csak adni sze​ret​ne, kap​ni so​ha​sem. – Kö​szö​nöm – mond​ta Knecht –, jó tud​nom, hogy ilyen oda​adó és há​lás ta​nít​vány áll a tisz​te​let​re mél​tó úr mel​lett. De most már mondd meg vég​re vi​lá​go​san – mi​vel nem urad meg​bí​zá​sá​ból be​szélsz –, mi​ért vi​se​led annyi​ra szí​ve​den, hogy el​lá​to​gas​sak Mon​te​port-ba? – Ön az imént ag​gód​va ér​dek​lő​dött az öreg ze​ne​mes​ter hogy​lé​te fe​lől – vá​la​szol​ta az ifjú –, mert ké​rel​mem nyil​ván​va​ló​an azt a gon​do​la​tot kel​tet​te ön​ben, hogy a Mes​ter ta​lán be​teg, s vé​gül is leg​főbb ide​je vol​na, hogy még egy​szer föl​ke​res​se őt. Nos, csak​ugyan azt hi​szem, na​gyon ide​je vol​na. Nem lá​tom ugyan olyan​nak a Tisz​te​let​re​mél​tót, mint aki már a vé​gét jár​ja, de azért kü​lö​nös, sa​já​tos mó​don bú​csú​zik a vi​lág​tól. Né​hány hó​nap óta szin​te tel​je​sen le​szo​kott a be​széd​ről, s bár min​dig is in​kább kur​tán be​szélt, mint hossza​san, most már olyan szűk​sza​vú és csön​des lett, hogy ez egy kis​sé ag​gaszt. Ami​kor egy​re sű​rűb​ben for​dult elő, hogy meg​szó​lí​tá​so​mat vagy kér​dé​se​met vá​lasz nél​kül hagy​ta, ele​in​te azt gon​dol​tam: gyön​gül a hal​lá​sa; de a hal​lá​sa most is jó, sok​szor pró​bá​ra tet​tem. Így hát azt kel​lett fel​té​te​lez​nem, hogy szó​ra​ko​zott, és már nem ké​pes kel​lő​képp össz​pon​to​sí​ta​ni a fi​gyel​mét. De ez sem ki​elé​gí​tő ma​gya​rá​zat. Ta​lán in​kább már rég​óta va​la​hogy útra kelt, s nem él egé​szen köz​tünk, ha​nem egy​re job​ban a maga kü​lön vi​lá​gá​ban; egy​re rit​káb​ban lá​to​ga​tott meg va​la​kit, sőt nem is fo​ga​dott sen​kit, raj​tam kí​vül most már na​po​kig sen​kit sem lát. S mi​óta ez el​kez​dő​dött, ez a fél​re​vo​nu​lás, ez a töb​bé-nem-je​len​lét, én azon fá​ra​do​zom, hogy még egy​szer el​vi​gyem hoz​zá azt a né​hány ba​rát​ját, aki​ről tu​dom, hogy a leg​job​ban sze​ret​te. Ha meg​lá​to​gat​ná őt, Do​mi​ne, két​ség​te​le​nül örö​möt sze​rez​ne vele öreg ba​rát​já​nak, eb​ben biz​tos va​gyok, s va​la​mennyi​re még azt a fér​fi​út lát​ná vi​szont, akit tisz​telt és sze​re​tett. Egy-két hó​nap, ta​lán már egy-két hét múl​va is: sok​kal ki​sebb len​ne a Mes​ter örö​me ön​ben és rész​vé​té​ben, sőt úgy​le​het, meg sem is​mer​né, vagy már fi​gye​lem​re sem mél​tat​ná önt. Knecht föl​kelt, az ab​lak​hoz lé​pett, s egy da​ra​big ott állt, ki​né​zett és na​gyo​kat lé​leg​zett. Ami​kor is​mét a diák felé for​dult, a fi​a​tal​em​ber föl​kelt szé​ké​ről, mint​ha be​fe​je​zett​nek tar​ta​ná a ki​hall​ga​tást. A Mag​is​ter ke​zet nyúj​tott neki. – Még egy​szer kö​szö​nöm, Pet​rus – mond​ta. – Nyil​ván tu​dod, hogy egy mag​is​ter​nek min​den​fé​le kö​te​les​sé​ge van. Nem fog​ha​tom csak úgy a ka​la​po​mat, hogy el​utaz​zam, előbb be kell osz​ta​nom a mun​ká​mat, s le​he​tő​vé kell ten​nem ezt az utat. Hol​nap​után​ra re​mél​he​tő​leg el​ké​szü​lök. Meg​fe​lel ez ne​ked, s el​ké​szülsz ad​dig mun​kád​dal az ar​chí​vum​ban? Igen? Ak​kor hát hí​vat​lak majd, ha itt az ide​je. Pár nap​pal ké​sőbb Knecht, Pet​rus kí​sé​re​té​vel, va​ló​ban el​uta​zott Mon​te​port-ba. Mi​dőn ott be​lép​tek a ker​ti ház​ba, ahol az idős Mes​ter la​kott – kel​le​mes és na​gyon nyu​godt re​me​te​alak volt –, a hát​só szo​bá​ból ze​nét hal​lot​tak, gyen​géd, fi​nom, de hi​bát​lan üte​mű és fel​sé​ge​sen de​rűs ze​nét; ott ült az öreg​úr, s két uj​jal egy két​szó​la​mú dal​la​mot ját​szott; Knecht tüs​tént ki​ta​lál​ta, hogy a ti​zen​ha​to​dik szá​zad vé​gé​ről való, az egyik bi​ci​nia-könyv​ből. Meg​áll​tak, s mi​helyt a zene el​né​mult, Pet​rus be​szólt mes​te​ré​nek, je​len​tet​te, hogy vissza​tért, és lá​to​ga​tót ho​zott ma​gá​val. Az ag​gas​tyán meg​je​lent az aj​tó​ban, s üd​vöz​lő pil​lan​tást ve​tett rá​juk. A ze​ne​mes​ter​nek ez az üd​vöz​lő mo​so​lya, ame​lyet min​den​ki sze​re​tett, min​dig gyer​me​ki​en nyílt és su​gár​zó volt, csu​pa oda​adó szí​vé​lyes​ség, ba​rát​sá​gos​ság; csak​nem har​minc éve

lát​ta Josef Knecht elő​ször ezt a mo​solyt, ki​tár​va és oda​ad​va szí​vét e ba​rát​sá​gos fér​fi​ú​nak, ama szo​ron​gó-bol​dog reg​ge​li órán a ze​ne​szo​bá​ban; az​óta gyak​ran s min​dig mély​sé​ges öröm​mel és kü​lö​nös meg​in​dult​ság​gal lát​ta vi​szont e mo​solyt, s mi​köz​ben a ba​rá​ti mes​ter szür​kü​lő haja las​san​kint tel​je​sen meg​őszült, las​san hó​fe​hér lett, mi​köz​ben hang​ja egy​re hal​kult, kézszo​rí​tá​sa gyen​gült, já​rá​sa el​ne​he​zült: mo​so​lya mit sem vesz​tett fé​nyé​ből és ked​ves​sé​gé​ből, tisz​ta​sá​gá​ból és őszin​te​sé​gé​ből. S ez​út​tal, ahogy ba​rát​ja és ta​nít​vá​nya lát​ta, két​ség nem fért hoz​zá: ahogy az ag​gas​tyán kék sze​me és or​cá​i​nak hal​vány pír​ja az évek so​rán egy​re át​tet​szőbb lett, mo​so​lyá​nak su​gár​zó, meg​nye​rő üze​ne​te már nem csu​pán a régi és sok​szor lá​tott volt, ha​nem sok​kal ben​ső​sé​ge​sebb, ti​tok​za​to​sabb és el​mé​lyül​tebb. Csak most, mi​dőn üd​vö​zöl​ték egy​mást, most ér​tet​te meg iga​zán Knecht, mit is je​len​tett vol​ta​kép​pen Pet​rus ké​rel​me, s hogy ami​kor azt hit​te, ál​do​za​tot hoz e ké​rés tel​je​sí​té​sé​vel, ő ka​pott aján​dé​kot. Pár óra múl​va meg​lá​to​gat​ta ba​rát​ját, Car​lo Fer​ro​mon​tét – aki ak​kor könyv​tá​ros volt a hí​res mon​te​port-i ze​nei könyv​tár​ban –, s neki be​szélt er​ről elő​ször. Be​szél​ge​té​sü​ket egyik le​ve​lé​ben örö​kí​tet​te meg. – Az öreg ze​ne​mes​ter – mond​ta Knecht – ne​ked is ta​ná​rod volt, és na​gyon sze​ret​ted; gyak​ran ta​lál​ko​zol még vele? – Nem – mond​ta Car​lo –, vagy​is hát per​sze, lá​tom őt, nem is rit​kán, pél​dá​ul ha sé​tál, s én épp a könyv​tár​ból jö​vök, de már hó​na​pok óta nem be​szél​tem vele. Egy​re job​ban vissza​hú​zó​dik, s úgy lát​szik, nem érzi jól ma​gát, ha tár​sa​ság​ban kell len​nie. Ré​geb​ben rá​szánt még egy-egy es​tét a ma​gam​faj​ta em​be​rek​re, ko​ráb​bi kor​re​pe​ti​to​ra​i​ra, akik most hi​va​tal​no​kok Mon​te​port-ban; de már egy év óta ez​zel is fel​ha​gyott, s mind​annyi​an na​gyon cso​dál​koz​tunk, hogy ak​ko​ri​ban el​uta​zott Wal​dzell​be, a be​ik​ta​tá​sod ün​ne​pé​re. – Igen – mond​ta Knecht –, de ha oly​kor még​is​csak lá​tod, nem tűnt fel ne​ked raj​ta sem​mi vál​to​zás? – Ó, de​hogy​nem, arra gon​dolsz, mi​lyen jó szín​ben van, mi​lyen de​rűs, mi​lyen cso​dá​la​to​san su​gár​zó. Ter​mé​sze​te​sen ész​re​vet​tük. Ahogy ere​je fogy, úgy nö​vek​szik ál​lan​dó​an ez a derű. Mi már hoz​zá​szok​tunk, de ne​ked fel kel​lett tűn​jék. – Pet​rus, a fa​mu​lu​sa – ki​ál​tott fel Knecht –, még ná​lad is gyak​rab​ban lát​ja, de ő nem szo​kott hoz​zá, ahogy te mon​dod. Kü​lön el​uta​zott Wal​dzell​be, per​sze el​fo​gad​ha​tó in​dok​kal, hogy rá​ve​gyen en​gem erre a lá​to​ga​tás​ra. Mi a vé​le​mé​nyed róla? – Pet​rus​ról? Egé​szen jó ze​ne​ér​tő, egyéb​ként nem láng​ész, in​kább olyan pon​tos​ko​dó faj​ta, kis​sé ne​héz​kes vagy las​sú vérű em​ber. Fel​tét​len híve az öreg ze​ne​mes​ter​nek, az éle​tét adná érte. Azt hi​szem, imá​dott urá​nak és bál​vá​nyá​nak szol​gá​la​ta tel​je​sen ki​elé​gí​ti, le​kö​ti, en​nek a meg​szál​lott​ja. Rád nem így ha​tott? – Meg​szál​lott? Igen, de én azt hi​szem, ez a fi​a​tal​em​ber nem egy​sze​rű​en hol​mi sa​já​tos von​za​lom és szen​ve​dély meg​szál​lott​ja, nem​csak egy​sze​rű​en sze​rel​mes öreg ta​ná​rá​ba, s bál​ványt fa​rag be​lő​le, ha​nem ami meg​szál​lot​tá tet​te és el​bű​völ​te, az va​ló​di és igaz je​len​ség, s ezt ő job​ban lát​ja vagy job​ban érzi, érti ná​la​tok. El​mon​dom ne​ked, hogy én mi​ként lát​tam ezt. Szó​val, ma el​jöt​tem az öreg Mes​ter​hez, akit fél éve nem lát​tam, és fa​mu​lu​sa cé​loz​ga​tá​sai után ke​ve​set vagy épp sem​mit sem vár​tam et​től a lá​to​ga​tás​tól; egy​sze​rű​en el​fo​gott az ag​go​da​lom, hogy a tisz​telt öreg​úr ha​ma​ro​san vá​rat​la​nul itt​hagy​hat min​ket, s azért si​et​tem ide, hogy leg​alább még egy​szer lás​sam. Ami​kor meg​is​mert és üd​vö​zölt, fel​ra​gyo​gott az arca, de csak a ne​ve​met mond​ta, és ke​zet nyúj​tott, s ez a moz​du​lat és a keze is mint​ha fel​fény​lett vol​na, az egész em​ber​ből vagy leg​alább​is a sze​mé​ből, hó​fe​hér ha​já​ból s hal​vány ró​zsás bő​ré​ből va​la​mi halk, hű​vös su​gár​zás áradt. Le​ül​tem mel​lé, ő el​küld​te – csak egy pil​lan​tás​sal – a di​á​kot, és most a leg​ér​de​ke​sebb be​szél​ge​tés kez​dő​dött, ami​ben va​la​ha is ré​szem volt. Ele​in​te per​sze na​gyon kü​-

lö​nös​nek és nyo​masz​tó​nak, sőt meg​szé​gye​ní​tő​nek érez​tem ezt a tár​sal​gást, mert újra meg újra csak én be​szél​tem az öreg​hez, vagy kér​dez​get​tem, ő meg min​den​re csu​pán a te​kin​te​té​vel vá​la​szolt; nem tud​tam rá​jön​ni: va​jon nem pusz​tán ter​hes kül​ső zaj​ként ér​nek-e fü​lé​ig el a kér​dé​se​im és köz​lé​se​im. Ez meg​za​vart, ki​fá​rasz​tott, csa​ló​dást kel​tett ben​nem, fö​lös​le​ges​nek, to​la​ko​dó​nak érez​tem ma​ga​mat; bár​mit mond​tam a Mes​ter​nek, csu​pán mo​sollyal vagy egy kur​ta pil​lan​tás​sal vá​la​szolt. Igen, ha ezek​ben a pil​lan​tá​sok​ban nem lett vol​na annyi jó​aka​rat és szí​vé​lyes​ség, azt gon​dol​hat​tam vol​na, az ag​gas​tyán lep​le​zet​le​nül mu​lat raj​tam, be​szá​mo​ló​i​mon és kér​dé​se​i​men, ide​uta​zá​som és lá​to​ga​tá​som egész ha​szon​ta​lan fá​ra​do​zá​sán. Nos – és hall​ga​tá​sá​val, mo​so​lyá​val vé​gül is va​la​mi ilyes​fé​le szán​dé​ka volt –, ezek​ben a pil​lan​tá​sok​ban csak​ugyan el​há​rí​tás és rend​re​uta​sí​tás volt, csak ép​pen más mó​don, más sí​kon és más ér​tel​me​zés​ben, sem​mi​képp sem úgy, ahogy gu​nyo​ros sza​vak ki​fe​jez​nék. Előbb ki kel​lett me​rül​nöm, s tö​ké​le​te​sen zá​tony​ra fut​nom az én – úgy vél​tem – tü​rel​mes-ud​va​ri​as kí​sér​le​te​im​mel, hogy el​in​dít​sak egy be​szél​ge​tést, mi​előtt meg​ér​tet​tem vol​na: az öreg​úr az enyém​nél száz​szor​ta na​gyobb tü​re​lem​re, áll​ha​ta​tos​ság​ra és ud​va​ri​as​ság​ra is ké​pes len​ne. Le​het​sé​ges, hogy ez egy ne​gyed- vagy fél​órá​ig is tar​tott, ne​kem leg​alább fél nap​nak tet​szett – las​san el​szo​mo​rod​tam, el​fá​rad​tam, ked​ve​met vesz​tet​tem, s mármár meg​bán​tam, hogy ide​utaz​tam, még a szám is ki​szá​radt. Ott ült a tisz​te​let​re mél​tó fér​fiú, párt​fo​góm, ba​rá​tom, aki, mi​óta az esze​met tu​dom, el​nyer​te szí​ve​met és bi​zal​ma​mat, és soha egy sza​va​mat sem hagy​ta vá​lasz nél​kül, ott ült és hall​ga​tott, vagy nem is hal​lott en​gem, csak ült és tel​je​sen el​rej​tő​zött, el​sán​col​ta ma​gát su​gár​zá​sa és mo​so​lya arany ál​ar​ca mögé, el​ér​he​tet​le​nül, mint aki egy más tör​vé​nyű má​sik vi​lág​hoz tar​to​zik, és mind​az, ami tő​lem hoz​zá, a mi vi​lá​gunk​ból az övé​be át​szól​ha​tott vol​na, le​per​gett róla, mint kő​ről az eső. Vé​gül – mi​kor már sem​mit sem re​mél​tem – át​tör​te a bű​vös fa​lat, vég​re se​gí​tett ne​kem, vég​re meg​szó​lalt! Ez volt az egyet​len mon​dat, amit ma hal​lot​tam tőle. – Ki​fá​rasz​tod ma​gad, Josef – mond​ta hal​kan s azon a meg​ha​tó​an ba​rá​ti és gon​dos​ko​dó han​gon, ame​lyet jól is​mersz. Ez volt min​den. „Ki​fá​rasz​tod ma​gad, Josef.” Mint​ha hosszú ide​ig fi​gyel​te vol​na meg​fe​szí​tett mun​ká​mat, s most fi​gyel​mez​tet​ni akar​na. Kis​sé ne​he​zen ej​tet​te ki a sza​va​kat, mint​ha már na​gyon rég​óta nem hasz​nál​ta vol​na be​széd​re a szá​ját. Ugyan​ak​kor a ka​rom​ra tet​te ke​zét – könnyű volt, lep​ke​könnyű –, mé​lyen a sze​mem​be né​zett és mo​soly​gott. Eb​ben a pil​la​nat​ban már én vol​tam a le​győ​zött. Át​áradt be​lém va​la​mi az ő de​rűs csönd​jé​ből, tü​rel​mé​ből és nyu​gal​má​ból, s egy​sze​ri​ben meg​ér​tet​tem az öreg​urat és azt, ho​gyan for​dul el lé​nye az em​be​rek​től a csend​hez, a sza​vak​tól a ze​né​hez, el a gon​do​la​tok​tól az Egy​ség​hez. Meg​ér​tet​tem, amit itt szem​lél​nem meg​ada​tott, és most elő​ször ér​tet​tem meg ezt a mo​solyt is, ezt a su​gár​zást; egy szent, egy be​tel​je​sült em​be​ré volt, aki egy órá​ra meg​en​ged​te ne​kem, hogy fé​nyes​sé​gé​ben vele la​koz​zam, s akit én, a kon​tár, szó​ra​koz​tat​ni, ki​fag​gat​ni s be​szél​ge​tés​re csá​bí​ta​ni akar​tam. Hála is​ten​nek, nem túl ké​sőn gyúlt vi​lá​gos​ság a fe​jem​ben. El is küld​he​tett vol​na úgy, hogy ez​zel örök​re el​uta​sít. S így a leg​kü​lö​nö​sebb és leg​fen​sé​ge​sebb él​mény​től fosz​tott vol​na meg, ami​ben va​la​ha is ré​szem volt. – Lá​tom – mond​ta el​gon​dol​koz​va Fer​ro​mon​te –, hogy te a mi öreg ze​ne​mes​te​rünk​ben va​la​mi​fé​le szen​tet ta​lál​tál, s jó, hogy épp tő​led ér​te​sü​lök róla. Be​val​lom, min​den​ki más​tól a leg​na​gyobb bi​zal​mat​lan​ság​gal fo​gad​tam vol​na ezt az el​be​szé​lést. Én sem​mi​ben sem ked​ve​lem a misz​ti​kát, és fő​ként mint ze​nész és tör​té​nész, a tisz​tá​zott ka​te​gó​ri​ák ba​rát​ja és ap​ró​lé​kos ku​ta​tó​ja va​gyok. Mi​vel mi itt Kasz​tá​li​á​ban nem va​gyunk sem ke​resz​tény kong​re​gá​ció, sem hin​du vagy ta​ois​ta ko​los​tor, én úgy lá​tom: a szen​tek közé, te​hát va​la​mi​lyen tisz​tán val​lá​si ka​te​gó​ri​á​ba való be​so​ro​lás szá​munk​ra vol​ta​képp meg​en​ged​he​tet​len, és – bo​csáss meg – más​nak. Uram, ki​sik​lás​ként vet​ném sze​mé​re ezt a be​so​ro​lást. De úgy vé​lem, alig​ha szán​dé​ko​zol a tisz​telt idős Mes​ter ked​vé​ért va​la​mi​lyen ka​no​ni​zá​lá​si el​já​rást be​ve​zet​ni, hi​szen a mi Ren​dünk​ben eh​hez nem is ta​lál​nád meg a meg​fe​le​lő ha​tó​sá​got. Nem, ne sza​kíts

fél​be, ko​mo​lyan be​szé​lek; egy​ál​ta​lán nem tré​fál​tam. Te el​me​sél​ted ne​kem egy él​mé​nye​det, s be kell is​mer​nem, hogy ez egy kis​sé meg​szé​gye​ní​tett, mert ugyan az ál​ta​lad le​írt je​len​ség nem ke​rül​te el tel​je​sen a fi​gyel​me​met s mon​te​port-i kol​lé​gá​i​mét sem, de ép​pen csak hogy tu​do​má​sul vet​tük, s ke​vés fi​gyel​met for​dí​tot​tunk rá. Ku​dar​com és kö​zö​nyöm okán té​pe​lő​döm. Hogy az idős Mes​ter meg​vál​to​zá​sa annyi​ra fel​tűnt ne​ked, és annyi​ra iz​gal​mas​sá vált, míg én alig vet​tem ész​re, en​nek per​sze az a ma​gya​rá​za​ta, hogy ez a vál​to​zás vá​rat​la​nul ért té​ged, s már csak a vég​ső ered​mé​nyét lát​tad, mi​köz​ben én en​nek a las​sú fej​lő​dés​nek a ta​nú​ja vol​tam. Az az idős Mes​ter, akit te hó​na​pok​kal ez​előtt s akit ma lát​tál, na​gyon kü​lön​bö​zik egy​más​tól; köz​ben mi, a szom​szé​dai – ha al​kal​man​kint újra meg újra ta​lál​koz​tunk, alig vet​tünk ész​re raj​ta némi kis vál​to​zást. Ámde be​val​lom, nem elé​gít ki ez a ma​gya​rá​zat. Ha a sze​münk előtt va​la​mi​fé​le cso​da megy vég​be, le​gyen bár még​oly halk és las​sú​dad is, ha el​fo​gu​lat​la​nok vol​nánk, még erő​seb​ben kel​le​ne hat​nia ránk, mint ahogy én​rám ha​tott. És itt buk​ka​nok rá zár​kó​zott​sá​gom oká​ra: én bi​zony egy​ál​ta​lán nem vol​tam el​fo​gu​lat​lan. Azért nem vet​tem ész​re a je​len​sé​get, mert nem akar​tam ész​re​ven​ni. Ész​re​vet​tem, mint min​den​ki, a mi tisz​telt Mes​te​rünk fo​ko​zó​dó vissza​hú​zó​dá​sát és hall​ga​tag​sá​gát, s egy​út​tal egy​re ba​rát​sá​go​sabb ma​ga​tar​tá​sát is, arca mind vi​lá​go​sabb és ér​zé​ki​et​le​nebb ra​gyo​gá​sát, ami​kor ta​lál​ko​zá​sunk​kor né​mán vi​szo​noz​ta üd​vöz​le​te​met. Ezt ter​mé​sze​te​sen én is és min​den​ki jól ész​lel​te. Én azon​ban vé​de​kez​tem el​le​ne, hogy töb​bet lás​sak ben​ne, s nem azért, mert nem tisz​tel​tem elég​gé az idős Mag​is​tert, ha​nem ré​szint azért, mert ál​ta​lá​ban ide​gen​ke​dem a sze​mé​lyi kul​tusz​tól és ra​jon​gás​tól, ré​szint hú​zó​do​zom ép​pen et​től a kü​lön​le​ges ra​jon​gás​tól, vagy​is et​től az egy​faj​ta kul​tusz​tól, amit Pet​rus stu​dio​sus űz a Mes​te​ré​vel és bál​vá​nyá​val. El​be​szé​lé​sed köz​ben ez tel​je​sen vi​lá​gos​sá vált szá​mom​ra. – Hát ez – ne​ve​tett Knecht – még​is​csak af​fé​le ki​té​rő, hogy lep​lezd s le​lep​lez​zed el​len​szen​ve​det a sze​gény Pet​rus iránt. De hát ho​gyan is ál​lunk most? Én misz​ti​kus és ra​jon​gó va​gyok? Én is til​tott sze​mé​lyi és szent​kul​tuszt űzök? Vagy pe​dig be​val​lód ne​kem, amit an​nak a di​ák​tár​sad​nak nem val​lot​tál be, tud​ni​il​lik, hogy lát​tunk és át​él​tünk va​la​mit, nem ál​mo​kat és kép​zel​gé​se​ket, ha​nem va​la​mi tárgy​sze​rűt és va​ló​dit? – Ter​mé​sze​te​sen be​val​lom – mond​ta Car​lo las​san és meg​fon​tol​tan –, sen​ki nem fog ké​tel​ked​ni az él​mé​nyed​ben s az idős Mag​is​ter szép​sé​gé​ben vagy de​rű​jé​ben, ben​ne, aki oly hi​he​tet​le​nül ked​ve​sen mo​so​lyog ránk. A kér​dés csak az: hová te​gyük, ho​gyan ne​vezzük, ho​gyan ma​gya​rázzuk ezt a je​len​sé​get? Is​ko​lá​san hang​zik, de hát mi, kasz​tá​li​a​i​ak is​ko​la​mes​te​rek is va​gyunk, és ha én most a te él​mé​nye​det és a ma​ga​mét is sze​ret​ném rend​be szed​ni és meg​ne​vez​ni, ezt nem azért kí​vá​nom, hogy va​ló​sá​gát és szép​sé​gét fel​old​jam hol​mi el​vont​ság​ban és ál​ta​lá​no​sí​tás​ban, ha​nem, mert sze​ret​ném le​he​tő​leg ha​tá​ro​zot​tan és vi​lá​go​san fel​vá​zol​ni és meg​örö​kí​te​ni. Ha va​la​mely uta​mon egy pa​raszt vagy egy gyer​mek olyan dal​la​mot dú​dol, ame​lyet nem is​me​rek, ne​kem ez is él​mény, és ha rög​tön meg​pró​bá​lom le​kot​táz​ni ezt a dal​la​mot a le​he​tő leg​pon​to​sab​ban, ez nem fél​re​do​bá​sa, ha​nem tisz​te​le​te és meg​örö​kí​té​se él​mé​nyem​nek. Knecht ba​rát​sá​go​san bó​lin​tott. – Car​lo – mond​ta. – Kár, hogy olyan rit​kán ta​lál​kozunk egy​más​sal. Nem min​den fi​a​tal​ko​ri ba​rát​ság bi​zo​nyul tar​tós​nak a vi​szont​lá​tás​kor. Én azért jöt​tem hoz​zád, s azért be​szél​tem ne​ked az öreg Mag​is​ter​ről, mert ezen a he​lyen te vagy az egyet​len, aki ne​kem fon​tos, aki tud​hat er​ről, aki osz​to​zik ve​lem eb​ben a tu​dás​ban. Most már rád kell bíz​nom, mi​hez kez​desz az el​be​szé​lé​sem​mel, és mi​nek ne​ve​zed majd Mes​te​rünk át​szel​le​mült ál​la​po​tát. Örül​nék, ha egy​szer föl​ke​res​néd, s egy kis ide​ig az ő au​rá​já​ban időz​nél. Az ő ke​gyel​mi ál​la​po​ta, be​tel​je​sü​lé​se, agg​ko​ri böl​cses​sé​ge, üd​vös​sé​ge, vagy ne​vezzük, ahogy akar​juk, le​het, hogy a val​lá​sos élet​hez tar​to​zik; s ha mi, kasz​tá​li​a​i​ak, nem is val​lunk sem​mi​fé​le hit​val​lást, és nincs is egy​házunk – a jám​bor​ság még​sem is​me​ret​len fo​-

ga​lom szá​munk​ra; és ép​pen a mi öreg ze​ne​mes​te​rünk min​dig is a le​ges​leg​jám​bo​rabb em​ber volt. És ha már oly sok val​lás​ban annyi híre volt az ál​dot​tak​nak, a be​tel​je​sül​tek​nek, a su​gár​zók​nak, át​szel​le​mül​tek​nek – mi​ért is ne vi​rá​goz​hat​na ki egy​szer ilyen vi​rág​gá a mi kasz​tá​li​ai jám​bor​sá​gunk is? Ké​ső​re jár, le kel​le​ne fe​küd​nöm, reg​gel ko​rán kell utaz​nom. Re​mé​lem, ha​ma​ro​san vissza​tér​he​tek. Csak hadd fe​jez​zem be még rö​vi​den a tör​té​ne​te​met! Szó​val, mi​után azt mond​ta ne​kem: „Ki​fá​rasz​tod ma​gad!” – csak ak​kor si​ke​rült vég​re le​mon​da​nom róla, hogy va​la​mi​fé​le be​szél​ge​tést kez​de​mé​nyez​zek, s ne csak csönd​ben ma​rad​jak, de ne is akar​jam an​nak a hi​bás cél​nak az el​éré​sét, hogy a sza​vak, a be​szél​ge​tés se​gít​sé​gé​vel ki​für​késszem ezt a hall​ga​tag em​bert, és va​la​mi hasz​not húz​zak be​lő​le. És at​tól a perc​től kezd​ve, mi​dőn le​mond​tam er​ről, és min​dent neki en​ged​tem át, már ma​gá​tól ment min​den. Te utó​lag tet​szé​sed sze​rint vál​toz​tat​hatsz a sza​va​i​mon, most azon​ban hall​gass rám, még ha pon​tat​lan​nak lát​szom is, vagy föl​cse​ré​lem a ka​te​gó​ri​á​kat. Kö​rül​be​lül egy vagy más​fél órát töl​töt​tem az öreg​nél, és nem tu​dom kö​zöl​ni ve​led, mi tör​tént köz​tünk, vagy mi​lyen sza​va​kat vál​tot​tunk, hi​szen sza​vak el sem hang​zot​tak köz​ben. Csu​pán azt érez​tem, mi​után meg​tört az el​len​ál​lá​som, hogy ő be​fo​ga​dott en​gem a maga bé​kes​sé​gé​be és fé​nyes​sé​gé​be, s ez en​gem is, őt is va​la​mi de​rűs, cso​dá​la​tos nyu​ga​lom​mal ölelt kö​rül. Anél​kül hogy szán​dé​ko​san és tu​da​to​san me​di​tál​tam vol​na, ez a hely​zet né​mi​képp egy kü​lö​nö​sen bol​dog és bol​do​gí​tó me​di​tá​ci​ó​hoz ha​son​lí​tott, amely​nek té​má​ja az öreg Mag​is​ter éle​te volt. Lát​tam vagy érez​tem őt és lé​nye ala​ku​lá​sát at​tól fog​va, hogy elő​ször ta​lál​ko​zott ve​lem, a kis​fi​ú​val, egé​szen a mos​ta​ni órá​ig. Oda​adás és mun​ka volt az éle​te, de men​tes a kény​szer​től, a becs​vágy​tól, s be​töl​töt​te a mu​zsi​ka. S a fej​lő​dé​se úgy mu​tat​ta, mi​köz​ben ze​nész és ze​ne​mes​ter lett, mint​ha a leg​főbb cél​hoz ve​ze​tő utak egyi​ke​ként a ze​nét vá​lasz​tot​ta vol​na, hogy el​ér​je az em​ber ben​ső sza​bad​sá​gát, tisz​ta​sá​gát, tö​ké​le​tes​sé​gét, s az​óta egye​bet sem tett vol​na, csu​pán hagy​ta, hogy át​has​sa, át​vál​toz​tas​sa, át​szel​le​mít​se a zene, egy​re job​ban, kezd​ve az ügyes, okos csem​ba​lis​ta ke​zé​től s gaz​dag, óri​á​si ze​nei em​lé​ke​ze​té​től tes​te és lel​ke min​den ré​szé​ig, szer​vé​ig, az ér​ve​ré​sé​ig, lé​leg​zet​vé​te​lé​ig, kö​ves​se al​vá​sá​ban és ál​má​ban, és mos​tan​ra már csu​pán jel​kép le​gyen vagy in​kább meg​je​le​né​si for​ma, a zene meg​sze​mé​lye​sü​lé​se. Én leg​alább​is min​de​nes​tül ze​né​nek érez​tem, ami be​lő​le ki​su​gár​zott, vagy ami köz​te és köz​tem rit​mi​kus lé​leg​zet​ként hul​lám​zott ide-oda: tel​je​sen anyag​ta​lan​ná vált, ezo​te​ri​kus zene lett, amely a va​rázs​kö​ré​be lé​pő​ket úgy fo​gad​ja ma​gá​ba, mint egy több​szó​la​mú dal az újon​nan be​vá​gó han​got. An​nak, aki nem ze​nész, ez a ke​gye​lem ta​lán más ké​pek​ben lett vol​na ér​zé​kel​he​tő, egy csil​la​gász ta​lán boly​gó​ja kö​rül ke​rin​gő hol​dat lát, vagy egy fi​lo​ló​gus úgy hal​lot​ta vol​na: min​den​ki​nek so​kat je​len​tő, má​gi​kus ős​nyel​ven szól​nak hoz​zá. Nos, elég, bú​csú​zom. Örül​tem ne​ked, Car​lo. Kis​sé rész​le​te​seb​ben kö​zöl​tük ezt az epi​zó​dot, mi​vel Knecht éle​té​ben és szí​vé​ben a ze​ne​mes​ter oly fon​tos he​lyet fog​lalt el; erre in​dí​tott vagy csá​bí​tott min​ket az a kö​rül​mény is, hogy Knecht be​szél​ge​té​se Fer​ro​mon​té​val – az utób​bi sa​ját kéz​írá​sá​val – ránk ma​radt egy le​vél​ben. Az idős ze​ne​mes​ter „meg​di​cső​ü​lé​sé​ről” bi​zo​nyo​san ez a tu​dó​sí​tás a leg​ko​ráb​bi és leg​meg​bíz​ha​tóbb, hi​szen ké​sőbb er​ről a té​má​ról túl​sá​go​san is sok le​gen​da és ma​gya​rá​zat szü​le​tett.

A KÉT PÓLUS Az év já​té​ka, ame​lyet „A kí​nai ház já​té​ka” cí​men még ma is is​mer​nek, s nem​rit​kán idéz​nek is, meg​hoz​ta Knecht​nek és ba​rát​já​nak mun​ká​juk gyü​möl​csét, s Kasz​tá​lia és a Ha​tó​ság előtt be​bi​zo​nyí​tot​ta, hogy he​lye​sen dön​töt​tek, ami​kor Knech​tre bíz​ták a leg​főbb hi​va​talt. Wal​dzell, a já​té​ko​sok fa​lu​ja és az elit most újra át​él​het​te egy ra​gyo​gó és fenn​költ han​gu​la​tú ün​ne​pi idő​szak elég​té​te​lét, sőt az évi já​ték rég​óta nem volt ilyen ese​mény, mint ez​út​tal, ami​kor a leg​fi​a​ta​labb és leg​töb​bet em​le​ge​tett Mag​is​ter​nek első íz​ben kel​lett a nyil​vá​nos​ság előtt mu​tat​koz​nia és helyt​áll​nia, s ami​kor Wal​dzell​nek ezen​kí​vül még jóvá is kel​lett ten​nie a múlt év​ben el​szen​ve​dett ve​re​sé​get és ku​dar​cot. Ez​út​tal sen​ki sem volt be​teg, a nagy szer​tar​tást nem egy meg​fé​lem​lí​tett, szo​ron​gó he​lyet​tes ve​zet​te, akit az elit éber rossz​in​du​lat​tal, bi​zal​mat​la​nul és fa​gyos gya​nak​vás​sal le​sett, s akit ide​ges hi​va​tal​no​kok tá​mo​gat​tak, hí​ven, de len​dü​let hí​ján. Né​mán, meg​kö​ze​lít​he​tet​le​nül, fő​pap​ként, a jel​ké​pek ün​ne​pi sakk​táb​lá​ján fe​hér​be és arany​ba öl​tö​zött ve​zér​fi​gu​ra​ként ce​leb​rál​ta a Mag​is​ter a maga és ba​rát​ja mű​vét; erőt és mél​tó​sá​got su​gár​zón, el​ér​he​tet​le​nül min​den pro​fán hang szá​má​ra, így je​lent meg Knecht az ün​ne​pi te​rem​ben, sok-sok mi​nist​rán​sa kö​zött, a ri​tu​á​lis moz​du​la​tok​kal, gesz​tu​sok​kal meg​kezd​te já​té​ka szer​tar​tá​sa​it, fény​lő, ara​nyo​zott író​vessző​vel je​let jel után rótt, fi​nom, ke​cses be​tűk​kel a kis táb​lá​ra, amely előtt állt, s ezek a je​lek ha​ma​ro​san, száz​szo​ros​ra na​gyít​va, meg​je​len​tek, át​ír​va a já​ték rejt​je​le​i​be, a te​rem hát​só fa​lán, egy óri​á​si táb​lán; ezer​nyi sut​to​gó hang be​tűz​te őket or​szág-vi​lág szer​te; és ami​kor az első rész vé​gén Knecht a táb​lá​ra igéz​te az ak​tust összeg​ző for​mu​lát, s el​ra​ga​dó​an ha​tá​sos test​tar​tás​ban meg​ad​ta a me​di​tá​ci​ós elő​írá​so​kat, le​tet​te az író​vesszőt, le​ült, s pél​da​mu​ta​tó​an el​he​lyez​ke​dett az el​mé​lyü​lés​hez szük​sé​ges test​tar​tás​ban, ak​kor az üveg​gyöngy​já​ték hí​vei – nem​csak a te​rem​ben, a já​té​ko​sok fa​lu​já​ban és Kasz​tá​li​á​ban, ha​nem azon kí​vül a föld szá​mos or​szá​gá​ban is – szin​tén le​ül​tek ugyan​eh​hez az áhí​ta​tos me​di​tá​ci​ó​hoz, és így ma​rad​tak ad​dig a pil​la​na​tig, amíg a te​rem​ben a Mag​is​ter újra fel nem állt. Min​den úgy tör​tént, aho​gyan már sok​szor, és még​is szív​hezszó​ló​an új volt min​den. A Já​ték el​vont és lát​szó​lag időt​len vi​lá​ga elég​gé ru​gal​mas volt ah​hoz, hogy száz​fé​le ár​nya​lat​ban adja vissza egy sze​mé​lyi​ség szel​le​mét, hang​ját, vér​mér​sék​le​tét, kéz​írá​sát, s ez a sze​mé​lyi​ség elég​gé nagy és kul​tu​rált volt ah​hoz, hogy öt​le​te​it ne tart​sa fon​to​sabb​nak a Já​ték sa​ját, érint​he​tet​len tör​vé​nye​i​nél; a se​gí​tők és köz​re​mű​kö​dők, az elit tag​jai jól ki​kép​zett ka​to​nák​ként en​ge​del​mes​ked​tek, és még​is mint​ha mind​egyi​kük a maga su​gal​la​tá​ból meg​éle​dő já​té​kot ját​sza​ná, ha csu​pán a meg​haj​lá​sok​ban vett is részt vagy a füg​gönyt igaz​gat​ta a me​di​tá​ló Mag​is​ter kö​rül. De az ün​nep​ség alap​hang​ja és mély zen​gé​sű ha​rang​sza​va a tö​meg​ből áradt, a ter​met és egész Wal​dzellt zsú​fo​lá​sig meg​töl​tő nagy kö​zös​ség​ből, az ezer​nyi lé​lek​ből, akik a Mes​ter nyo​mán vé​gig​jár​ták ezt a me​sés-hi​e​ra​ti​kus za​rán​dok​la​tot a já​ték vég​te​len, sok​di​men​zi​ó​jú elő​adó​ter​me​in át – s a kö​zös​ség gyer​mek​ded tag​ja​i​nak ez volt a leg​jobb és szin​te egyet​len ün​ne​pi él​mé​nye, ame​lyet azon​ban bor​zon​gó hó​do​lat​tal ér​zett és élt át az elit sok agya​fúrt já​ték​vir​tuó​za és kri​ti​ku​sa is, a mi​nist​rán​sok​kal és hi​va​tal​no​kok​kal, a ve​ze​tők​kel és mes​te​rek​kel együtt. Ma​gasz​tos ün​nep volt, ezt a kül​vi​lág​ból jött kö​ve​tek is érez​ték és ta​nú​sí​tot​ták, s ezek a na​pok sok újon​cot nyer​tek meg örök​re az üveg​gyöngy​já​ték​nak. Ám Josef Knecht sza​vai, me​lyek​ben a tíz​na​pos ün​nep​ség után ba​rát​já​nak, Te​gu​la​ri​us​nak össze​fog​lal​ta él​mé​nyét, kü​lö​nö​sen csen​ge​nek. – Elé​ge​det​tek le​he​tünk mond​ta. – Igen, Kasz​tá​lia és az üveg​gyöngy​já​ték bá​mu​la​tos va​la​mi, majd​hogy​nem tö​ké​le​tes. Csak ta​lán túl​sá​go​san is az, túl​sá​go​san is szép; annyi​ra szép, hogy fél​té​se nél​kül alig néz​het​jük. Az em​ber nem szí​ve​sen gon​dol rá, hogy egy​szer ez is el​mú​lik majd, mint min​den. Pe​dig még​is gon​dol​nunk kell rá.

Ez a ránk ha​gyo​má​nyo​zott szö​veg arra kész​te​ti az élet​rajz​írót, hogy kö​ze​lít​sen fel​ada​ta leg​ké​nye​sebb és leg​ti​tok​za​to​sabb ré​szé​hez, amely​től egy ide​ig még nyil​ván szí​ve​sen tar​tóz​ko​dott vol​na, hogy tu​dó​sí​tá​sát Knecht si​ke​re​i​ről, min​ta​sze​rű hi​va​tal​ve​ze​té​sé​ről s éle​te ra​gyo​gó csúcs​ra-éré​sé​ről olyan nyu​ga​lom​mal és kedv​te​lés​sel fe​jez​hes​se be, amit a tisz​ta és egy​ér​tel​mű kö​rül​mé​nyek biz​to​sí​ta​nak áb​rá​zo​ló​juk​nak. Ám el​hi​bá​zott​nak tet​sze​nék, s tár​gyunk​hoz nem is vol​na mél​tó, hogy a tisz​telt Mes​ter lé​nyé​nek és éle​té​nek ket​tős​sé​gét vagy po​la​ri​tá​sát ne is​mer​jük fel és ne mu​tas​suk fel már ak​kor is, ami​kor – Te​gu​la​ri​ust ki​vé​ve – ezt még sen​ki sem lát​ta meg. Sőt in​kább az lesz a fel​ada​tunk, hogy mos​tan​tól fog​va a Tisz​te​let​re​mél​tó Úr lé​nyé​nek vol​ta​kép​pe​ni jel​lem​ző​je​ként fo​gad​juk el és he​lye​sel​jük ezt a lé​lek​ha​sa​dá​sát, avagy, he​lye​seb​ben: Knecht lel​ké​nek ezt a sza​ka​dat​la​nul lük​te​tő po​la​ri​tá​sát. Egy olyan szer​ző​nek ugyan​is, aki csak azt tar​ta​ná meg​en​ged​he​tő​nek, hogy egy kasz​tá​li​ai Mag​is​ter élet​raj​zát tel​jes​ség​gel a szen​tek éle​té​nek fel​fo​gá​sá​ban ad maior​em glo​ri​am Cas​ta​liae[4] írja meg, egy​ál​ta​lán nem es​nék ne​he​zé​re Josef Knecht mag​is​ter-éve​i​ről szó​ló tu​dó​sí​tá​sát – vég​ső per​cei ki​vé​te​lé​vel – úgy ala​kí​ta​nia, mint ér​de​me​i​nek, kö​te​les​ség​tel​je​sí​té​sé​nek és si​ke​re​i​nek dics​fény​be vont fel​so​ro​lá​sát. A tör​té​nész sze​mé​ben, aki csak a bi​zo​nyí​tott té​nyék​hez iga​zo​dik, egyet​len üveg​gyöngy​já​ték-mes​ter éle​te és hi​va​tal​ve​ze​té​se sem tűn​het fel ki​fo​gás​ta​la​nabb​nak és di​csé​ret​re mél​tóbb​nak, mint Knecht mag​is​ter éle​te és hi​va​tal​ve​ze​té​se (még ama Lud​wig Was​ser​ma​ler mag​is​te​ré sem, Wal​dzell leg​in​kább já​ték​ked​ve​lő kor​sza​ká​ban). Mind​azon​ál​tal ez a hi​va​tal​ve​ze​tés szo​kat​la​nul, fel​tű​nést kel​tő​en, sőt so​kak meg​íté​lé​se és ér​zé​se sze​rint bot​rá​nyo​san ért vé​get, s ez a vég nem va​la​mi vé​let​len vagy bal​eset volt, ha​nem tel​je​sen lo​gi​ku​san kö​vet​ke​zett be, s az is fel​ada​tunk ré​sze, hogy ki​mu​tas​suk: sem​mi​képp sincs el​lent​mon​dás​ban a Tisz​te​let​re​mél​tó Úr ra​gyo​gó és di​cső​sé​ges tel​je​sít​mé​nye​i​vel és si​ke​re​i​vel. Knecht nagy és pél​dás in​té​ző​je, kép​vi​se​lő​je volt ma​gas hi​va​ta​lá​nak, ma​ku​lát​lan üveg​gyöngy​já​ték-mes​ter. Kasz​tá​li​át szol​gál​ta, de ra​gyo​gá​sát ve​szé​lyez​te​tett és tü​ne​de​ző nagy​ság​nak lát​ta és érez​te; nem élt olyan gya​nút​la​nul és ag​gály​ta​la​nul, mint kasz​tá​li​ai tár​sa​i​nak nagy több​sé​ge, ha​nem tu​dott Kasz​tá​lia ere​de​té​ről és tör​té​ne​té​ről, tör​té​nel​mi alak​zat​ként fog​ta fel, amely alá van vet​ve az Idő​nek, s az Idő rész​vét​len ha​tal​ma mos​sa kö​rül s ren​dí​ti meg. Hogy rá​éb​redt a tör​té​nel​mi fo​lya​mat ele​ven ér​zé​sé​re, s meg​ta​pasz​tal​ta, hogy az ala​ku​lás és vál​to​zás ára​da​tá​ban sa​ját sze​mé​lye és te​vé​keny​sé​ge csak egy sejt, amely együtt sod​ró​dik és te​vé​keny​ke​dik az ár​ral – ezt a tu​da​tot tör​té​nel​mi ta​nul​má​nyai ér​lel​ték meg ben​ne s a nagy Pa​ter Ja​ko​bus ha​tá​sa, az adott​sá​gok és a csí​rák azon​ban már jó​val előbb meg​vol​tak ben​ne, és aki​nek Josef Knecht sze​mé​lyi​sé​ge va​ló​ban meg​ele​ve​ne​dett, aki va​ló​ban a nyo​má​ban jár éle​te jel​leg​ze​tes​sé​gé​nek és ér​tel​mé​nek, az könnyen rá​lel ezek​re az adott​sá​gok​ra és csí​rák​ra. A fér​fi, aki éle​te egyik su​gár​zó nap​ján, első ün​ne​pi já​té​ka vé​gén, a kasz​tá​li​ai szel​lem rend​kí​vül si​ke​rült és ha​tá​sos meg​nyi​lat​ko​zá​sa után azt mond​ta: „Az em​ber nem szí​ve​sen gon​dol rá, hogy Kasz​tá​lia és az üveg​gyöngy​já​ték is el​mú​lik egy​szer – és még​is gon​dol​nunk kell rá”, ez a fér​fiú már ko​rán, ami​kor még nem is volt a tör​té​ne​lem​ben jár​tas, úgy érez​te ma​gá​ban a vi​lá​got, hogy ott​ho​nos volt min​den lé​te​ző mú​lan​dó​sá​gá​ban és mind​an​nak a kér​dé​ses​sé​gé​ben, amit az em​be​ri szel​lem al​ko​tott. Ha vissza​té​rünk gyer​mek- és ta​nu​ló​éve​i​be, arra a hír​adás​ra buk​ka​nunk, hogy Knecht, va​la​hány​szor Esch​holz​ból el​tűnt egy ta​nu​ló​tár​sa, mert csa​ló​dást oko​zott ta​ná​ra​i​nak, s az elit​ből is​mét vissza​küld​ték a kö​zön​sé​ges is​ko​lák​ba, min​dig mély​sé​ges szo​ron​gást, nyug​ta​lan​sá​got ér​zett. Ez el​tá​vo​zot​tak kö​zül sen​ki​ről sem mond​ja a ha​gyo​mány, hogy sze​mé​lyes ba​rát​ság​ban lett vol​na a fi​a​tal Knecht​tel; nem a vesz​te​ség, nem egyes sze​mé​lyek ki​vá​lá​sa és el​tű​né​se iz​gat​ta fel s nyo​masz​tot​ta őt ag​gó​dó fáj​da​lom​mal. Ez in​kább amo​lyan csön​des meg​ráz​kód​ta​tá​sa volt gyer​me​ki hi​té​nek, az fájt neki, hogy a kasz​tá​li​ai Rend tar​tós​sá​gá​ba és a kasz​tá​li​ai tö​ké​le​tes​ség​be ve​tett hite ren​dült meg. Hogy akad​tak fiúk és if​jak, akik​nek az a bol​dog​ság és kegy ju​tott, hogy föl​vet​ték őket a Tar​to​mány elit-is​ko​lá​i​ba, s ők ezt a ke​gyet el​ját​szot​ták

és el​ve​tet​ték, eb​ben az ő szá​má​ra, aki oly szen​tül ko​mo​lyan vet​te el​hi​va​tá​sát, volt va​la​mi meg​ren​dí​tő, a nem kasz​tá​li​ai vi​lág ha​tal​má​nak ta​nú​bi​zony​sá​ga. Ta​lán – bár ez nem bi​zo​nyít​ha​tó – az ilyen ese​mé​nyek kel​tet​ték föl a fi​ú​ban az első ké​te​lye​ket a Ne​ve​lé​si Ha​tó​ság ad​dig el​fo​ga​dott té​ved​he​tet​len​sé​gét il​le​tő​en, mi​vel ez a Ha​tó​ság idő​ről idő​re olyan ta​nu​ló​kat is ho​zott Kasz​tá​li​á​ba, akik​től az​tán egy idő múl​va meg kel​lett sza​ba​dul​nia. Már​most, akár köz​re​ját​szott mel​lé​ke​sen az a gon​do​lat is, vagy​is a te​kin​tély bí​rá​la​tá​nak leg​ko​ráb​bi in​du​la​ta, akár nem: a gyer​mek Knecht nem csu​pán sors​csa​pás​nak érez​te egy-egy ki​vá​ló ta​nu​ló ki​sik​lá​sát és el​kül​dé​sét, ha​nem hely​te​len​ség​nek is, csú​nya szé​gyen​folt​nak, amely rá​me​red az em​ber​re, s amely​nek már pusz​ta léte is szem​re​há​nyás, és az egész Kasz​tá​lia fe​le​lős érte. Úgy vél​jük, ez az alap​ja an​nak a meg​ren​dült és za​vart ér​zés​nek, amely a diák Knech​tet ilyen al​kal​mak​kor el​fog​ta. Oda​kint, a Tar​to​mány ha​tá​ra​in túl olyan vi​lág és olyan em​be​ri élet volt, amely Kasz​tá​li​á​val és tör​vé​nye​i​vel el​len​tét​ben állt, nem ol​dó​dott föl eb​ben a rend​ben és rend​szer​ben, meg​fé​kez​ni s meg​ne​me​sí​te​ni ez​zel nem le​he​tett. És ter​mé​sze​te​sen jól is​mer​te e vi​lág je​len​lé​tét a maga szí​vé​ben is. Ben​ne is él​tek olyan ösz​tö​nök, kép​zel​gé​sek és kí​ván​sá​gok, ame​lyek el​lent​mond​tak az őt kö​te​le​ző tör​vé​nyek​nek, ösz​tö​nök, ame​lyek​nek meg​fé​ke​zé​se csak las​san​kint si​ke​rült, s ke​mény fá​ra​do​zás​ba ke​rült. Szó​val, ezek az ösz​tö​nök né​me​lyik ta​nu​ló​ban annyi​ra föl​erő​söd​tek, hogy fe​lül​ke​re​ked​tek min​den in​tel​men és bün​te​té​sen, s azo​kat, akik rab​ja​ik​ká vál​tak, Kasz​tá​lia elit-vi​lá​gá​ból vissza​ve​tet​ték abba a má​sik vi​lág​ba, ame​lyen nem a fe​gye​lem és a szel​lem gon​do​zá​sa ural​ko​dott, ha​nem a ter​mé​sze​ti ösz​tön, s ame​lyet a kasz​tá​li​ai eré​nyért fá​ra​do​zók hol go​nosz al​vi​lág​nak, hol pe​dig csá​bí​tó já​ték- és küz​dő​tér​nek lát​tak. Nem​ze​dé​kek óta sok lel​ki​is​me​re​tes fi​a​tal élte át eb​ben a kasz​tá​li​ai for​má​ban a bűn fo​gal​mát. És sok-sok év múl​va, fel​nőtt​ként s a tör​té​ne​lem sze​rel​me​se​ként Knecht is kény​te​len volt pon​to​sab​ban fel​is​mer​ni, hogy az ön​zés és ösz​tön​élet e bű​nös vi​lá​gá​nak anya​ga és di​na​mi​ká​ja nél​kül nem jö​het lét​re tör​té​ne​lem, és még az olyan ki​fi​no​mult kép​ződ​mény is, mint a Rend, eb​ből a za​va​ros ár​ból szü​le​tett, s ez az ár egy​szer újra el​nye​li majd. Kasz​tá​lia kér​dé​se volt te​hát az alap​ja Knecht éle​té​ben min​den erős fel​in​du​lás​nak, tö​rek​vés​nek és meg​ren​dü​lés​nek, és ez szá​má​ra so​ha​sem volt pusz​tán gon​do​la​ti prob​lé​ma, ha​nem olyan kér​dés, amely a lel​ke gyö​ke​ré​ig érin​tet​te, mint sem​mi más, és ame​lyért maga is fe​le​lős​nek érez​te ma​gát. Olyan volt a ter​mé​sze​te, mint azo​ké, akik be​le​be​te​ged​nek, be​le​sor​vad​nak és be​le​hal​nak abba, hogy sze​re​tett és hit​tel hitt esz​mé​jük, sze​re​tett ha​zá​juk és kö​zös​sé​gük kór​ság​ba esé​sét, nyo​mo​rú​sá​gát lát​ják. To​vább kö​vet​vén fo​na​lun​kat, Knecht első wal​dzel​li kor​sza​ká​ra buk​ka​nunk, utol​só ta​nu​ló​éve​i​re és so​kat je​len​tő ta​lál​ko​zá​sá​ra a ven​dég​di​ák De​sig​no​ri​val, amely​ről a maga he​lyén rész​le​te​sen be​szá​mol​tunk. Ez a ta​lál​ko​zás a kasz​tá​li​ai esz​me iz​zón lel​kes híve s a vi​lág​fi Pli​nio kö​zött nem​csak he​ves és tar​tós ha​tá​sú, de mély​sé​ge​sen fon​tos és jel​kép​sze​rű él​mé​nye volt Knecht​nek, a di​ák​nak. Mert ak​ko​ri​ban kény​sze​rült rá arra a je​len​tős, ám meg​eről​te​tő sze​rep​re, amely – noha lát​szó​lag a vé​let​len ve​tet​te oda neki – annyi​ra meg​fe​lelt egész lé​nyé​nek, hogy szin​te azt mond​hat​nánk: ké​sőb​bi éle​te nem is volt más, csu​pán e sze​rep új​ra​vál​la​lá​sa, azaz egy​re tö​ké​le​te​sebb be​le​nö​vés ebbe a sze​rep​be, Kasz​tá​lia vé​dő​jé​nek és kép​vi​se​lő​jé​nek sze​re​pé​be, ami​ként ezt kö​rül​be​lül tíz év múl​va újra el​ját​szot​ta Pa​ter Ja​ko​busszal szem​ben, s üveg​gyöngy​já​ték-mes​ter​ként vé​gig ját​szot​ta. A Rend​nek és tör​vé​nye​i​nek vé​del​me​ző​je​ként és rep​re​zen​tán​sa​ként is, lé​lek​ben min​dig kész volt rá azon​ban, s azon fá​ra​do​zott, hogy ta​nul​jon el​len​fe​lé​től, s ne tö​re​ked​jék Kasz​tá​lia el​zár​kó​zá​sá​ra s me​rev el​kü​lö​nü​lé​sé​re, ha​nem a kül​vi​lág​gal való ele​ven össz​já​té​kát és vi​tá​zó kap​cso​la​tát szor​gal​maz​za. Ami a De​sig​no​ri​val foly​ta​tott szel​le​mi és szó​no​ki pár​vi​a​dal​ban ré​szint még csak já​ték volt, ké​sőbb az olyan​nyi​ra te​kin​té​lyes el​len​fél és ba​rát Ja​ko​busszal szem​ben mély​sé​ge​sen ko​mollyá vált, s ő mind​két el​le​né​vel szem​ben helyt​állt, ha​tá​suk​ra nőtt, ta​nult tő​lük, harc​ban és vé​le​mény​cse​ré​ben leg​alább annyit adott, amennyit ka​pott, s ha el​len​fe​lét

két al​ka​lom​mal nem is győz​te le – hisz ez kez​det​től fog​va sem volt cél​ja a ve​tél​ke​dés​nek –, de si​ke​rült sze​mé​lye tisz​te​lő el​is​me​ré​sé​re s az ál​ta​la kép​vi​selt alap​elv és esz​mény mél​tány​lá​sá​ra kény​sze​rí​te​ni el​len​lá​ba​sát. Ha vi​tá​ja a tu​dós ben​cés​sel nem is ho​zott köz​vet​len gya​kor​la​ti ered​ményt – Kasz​tá​lia fél​hi​va​ta​los kép​vi​se​le​té​nek fel​ál​lí​tá​sát a Szent​szék​nél –, ér​té​ke sok​kal na​gyobb volt, mint ahogy a kasz​tá​li​a​i​ak több​sé​ge sej​tet​te. Ve​tél​ke​dő ba​rát​sá​ga ré​vén Pli​nio De​sig​no​ri​val, va​la​mint a bölcs öreg pá​ter​rel, Knecht – aki kü​lön​ben sem​mi​fé​le kö​ze​leb​bi kap​cso​lat​ba nem ke​rült a Kasz​tá​li​án kí​vü​li vi​lág​gal – oly sok is​me​ret​hez vagy in​kább sej​tés​hez ju​tott ar​ról a vi​lág​ról, ami​lyen​re Kasz​tá​li​á​ban bi​zo​nyá​ra ke​ve​sen tet​tek szert. Ma​ria​fel​si tar​tóz​ko​dá​sa ki​vé​te​lé​vel, ahol ugyan szin​tén nem köt​he​tett is​me​ret​sé​get a tu​laj​don​kép​pe​ni vi​lá​gi élet​tel, nem is lát​ta soha a vi​lág​nak ezt az éle​tét, nem is él​het​te át, csak kora gyer​mek​sé​gé​ben, ám De​sig​no​ri, Ja​ko​bus és a tör​té​nel​mi ta​nul​má​nyok ré​vén éber sej​tel​me tá​madt a va​ló​ság​ról, jó​részt su​gal​lat​sze​rű és na​gyon ke​vés ta​pasz​ta​lat​tal kí​sért sej​te​lem – de ez több tu​dást nyúj​tott neki, és nyi​tot​tab​bá tet​te a vi​lág iránt, mint kasz​tá​li​ai tár​sa​i​nak több​sé​gét, a ha​tó​sá​go​kat sem ki​vé​ve. Knecht min​dig iga​zi és hű​sé​ges kasz​tá​li​ai volt és ma​radt, de so​ha​sem fe​lej​tet​te el, hogy Kasz​tá​lia csu​pán egy ré​sze, kis ré​sze a vi​lág​nak, még ha a leg​ér​té​ke​sebb és leg​ked​ve​sebb ré​sze is. És hát ho​gyan is állt most a ba​rát​sá​ga Fritz Te​gu​la​ri​usszal, ez​zel a ne​héz​kes és kér​dé​ses jel​lem​mel, az üveg​gyöngy​já​ték fi​nom mű​vé​szé​vel, az el​ké​nyez​te​tett és szo​ron​gó „csak-kasz​tá​li​a​i​val”, aki haj​da​nán rö​vid ma​ria​fel​si lá​to​ga​tá​sa​kor olyan rosszul és nyo​mo​rul​tul érez​te ma​gát a nyers ben​cés atyák kö​zött, hogy es​kü​dö​zött: egy he​tet sem bír ki ná​luk, s vég​te​le​nül cso​dál​ta ba​rát​ját, hogy két éven át ki​tar​tott köz​tük? Er​ről a ba​rát​ság​ról szá​mos gon​do​lat ve​tő​dött fel ben​nünk, né​me​lyi​két el kel​lett vet​nünk, má​sok ta​lán to​vább​ra is helyt​ál​ló​ak; e gon​do​la​tok mind arra a kér​dés​re vo​nat​koz​nak, hogy mi​ben is gyö​ke​re​zett az a sok​éves ba​rát​ság, mi volt az ér​tel​me. El​ső​sor​ban is nem fe​led​kez​he​tünk meg róla, hogy Knecht, leg​föl​jebb a ben​cés atyát ki​vé​ve, ba​rát​sá​ga​i​ban so​ha​sem volt a ke​re​ső, a ver​sen​gő, a rá​szo​ru​ló fél. Von​zá​sa volt, cso​dál​ták, iri​gyel​ték és sze​ret​ték, egy​sze​rű​en lé​nye ne​mes​sé​gé​ért, s „esz​mé​lé​se” bi​zo​nyos fo​kán már ő is tu​da​tá​ra éb​redt en​nek az adott​sá​gá​nak. Így, már első egye​te​mi éve​i​ben is, Te​gu​la​ri​us cso​dál​ta és ost​ro​mol​ta őt, ő azon​ban min​dig bi​zo​nyos tá​vol​ság​ban tar​tot​ta ba​rát​ját. Mind​azon​ál​tal szá​mos jel utal rá, hogy va​ló​ban sze​ret​te. Vé​le​mé​nyünk sze​rint ugyan​is Knech​tet nem​csak Fritz rend​kí​vü​li te​het​sé​ge, nyug​ha​tat​lan s fő​leg az üveg​gyöngy​já​ték kér​dé​se​i​re nyi​tott zse​ni​a​li​tá​sa von​zot​ta. Erős és tar​tós ér​dek​lő​dé​se nem csu​pán ba​rát​ja nagy ké​pes​sé​ge​i​nek, ha​nem ép​pen​nyi​re hi​bá​i​nak is szólt, be​te​ges​sé​gé​nek, sőt ép​pen an​nak, amit a töb​bi wal​dzel​li za​va​ró​nak s gyak​ran el​vi​sel​he​tet​len​nek ér​zett Te​gu​la​ri​us​ban. Ez a fur​csa em​ber annyi​ra kasz​tá​li​ai volt, egész léte annyi​ra el​kép​zel​he​tet​len lett vol​na a Tar​to​má​nyon kí​vül, s lé​té​nek annyi​ra fel​té​te​le volt Kasz​tá​lia lég​kö​re és mű​ve​lő​dé​si szín​vo​na​la, hogy ha nem lett vol​na annyi​ra ne​héz​kes és kü​lönc, ép​pen​ség​gel szü​le​tett kasz​tá​li​a​i​nak le​he​tett vol​na ne​vez​nünk. És még​is, ez a tör​zsö​kös kasz​tá​li​ai rosszul il​lesz​ke​dett be baj​tár​sai közé, ők sem, az elöl​já​rói sem és a hi​va​tal​no​kok sem ked​vel​ték, ál​lan​dó​an za​vart oko​zott, foly​ton meg​üt​kö​zést kel​tett, és bá​tor, okos ba​rát​ja nél​kül, Knecht vé​del​me és ve​ze​té​se nél​kül va​ló​szí​nű​leg ha​ma​ro​san tönk​re​ment vol​na. Amit a be​teg​sé​gé​nek ne​vez​tek, vég​ered​mény​ben egy hiba volt, a fe​gyel​me​zet​len​ség jel​lem​hi​bá​ja, vagy​is mély​sé​ge​sen hi​e​rar​chia​el​le​nes, tel​je​sen egyé​ni érzü​let és élet​vi​tel; épp csak annyi​ra il​lesz​ke​dett bele a fenn​ál​ló rend​be, amennyi​re ez szük​sé​ges volt ah​hoz, hogy egy​ál​ta​lán meg​tűr​jék a Rend​ben. Csu​pán ab​ban volt jó, sőt ki​vá​ló kasz​tá​li​ai, hogy sok​ol​da​lú, a tu​dós mun​ká​ban s az üveg​gyöngy​já​ték mű​vé​sze​té​ben egy​aránt fá​rad​ha​tat​lan s tel​he​tet​le​nül szor​gal​mas szel​lem volt; de na​gyon kö​zép​sze​rű, sőt rossz kasz​tá​li​ai volt jel​le​mi​leg, a hi​e​rar​chi​á​hoz s a Rend mo​rál​já​hoz való vi​szo​nyá​ban. Leg​na​gyobb vét​ke az volt, hogy tar​tó​san fél​váll​ról vet​te és el​ha​nya​gol​ta a me​di​tá​lást, ho​-

lott en​nek ér​tel​me épp az egyén be​il​lesz​té​se a kö​zös​ség​be, s lel​ki​is​me​re​tes gya​kor​lá​sa ki​gyó​gyít​hat​ta vol​na őt ideg​be​teg​sé​gé​ből is, mert ki is gyó​gyí​tot​ta min​den al​ka​lom​mal, ha rossz ma​ga​tar​tá​sá​nak s iz​ga​tott vagy mé​la​bús vi​sel​ke​dé​sé​nek egy-egy sza​ka​sza után elöl​já​rói bün​te​tés​ből fel​ügye​let alá he​lyez​ték, és szi​go​rú me​di​tá​ci​ós gya​kor​la​tok​ra kény​sze​rí​tet​ték; s ez olyan esz​köz volt, hogy még jó​aka​ró​ja, az őt kí​mé​lő Knecht is kény​te​len volt több​ször al​kal​maz​ni. Hi​á​ba, Te​gu​la​ri​us ko​nok, sze​szé​lyes jel​lem volt, a ko​moly alá​ren​delt​ség​re nem haj​la​mos, s bár fel​aj​zott órá​i​ban újra meg újra va​rá​zso​san ha​tott ele​ven szel​le​mi​sé​ge, ami​kor fel​szik​rá​zott pesszi​mis​ta hu​mo​ra, és öt​le​te​i​nek me​rész​sé​ge s gyak​ran ko​mor pom​pá​já​nak ha​tá​sa alól sen​ki sem von​hat​ta ki ma​gát, alap​já​ban véve még​is gyó​gyít​ha​tat​lan volt, mert egy​ál​ta​lán nem akart gyó​gyul​ni, fittyet hányt a har​mó​ni​á​ra és az alá​ren​delt​ség​re, csak a sa​ját sza​bad​sá​gát sze​ret​te, örö​kös ta​nu​ló vol​tát, és több​re be​csül​te, hogy élet​hosszig​lan in​kább szen​ve​dő, ki​szá​mít​ha​tat​lan és csö​kö​nyös kü​lönc le​gyen, láng​eszű bo​lond és ni​hi​lis​ta, mint​sem be​il​lesz​ked​jék a hi​e​rar​chi​á​ba, s ezen az úton bé​kes​ség​re jus​son. Sem​mi​re sem be​csül​te a bé​két, sem​mi​be vet​te a hi​e​rar​chi​át alig ve​tett ügyet a kor​ho​lás​ra és el​ma​gá​nyo​so​dá​sá​ra. Vagy​is hát: igen ké​nyel​met​len és meg​emészt​he​tet​len al​ko​tó​ré​sze volt egy olyan kö​zös​ség​nek, amely​nek az össz​hang és a rend az esz​mé​nye! De ép​pen e ne​héz​kes​sé​ge és emészt​he​tet​len​sé​ge foly​tán volt egy ilyen át​szel​le​mült és ren​de​zett kis vi​lág​ban va​la​mi ál​lan​dó, ele​ven nyug​ta​lan​ság, szem​re​há​nyás, in​te​lem és fi​gyel​mez​te​tés, új, me​rész, til​tott, vak​me​rő gon​do​la​tok ger​jesz​tő​je, mak​ran​cos, ne​vel​he​tet​len bá​rány a nyáj​ban. És mi úgy vél​jük, min​den​nek el​le​né​re épp ez​zel nyer​te meg ba​rát​ját. Knecht hoz​zá való vi​szo​nyá​ban bi​zo​nyá​ra min​dig sze​re​pet ját​szott a rész​vét is, a ve​szé​lyez​te​tett és több​nyi​re bol​dog​ta​lan társ fel​leb​be​zé​se ba​rát​ja lo​va​gi ér​zel​me​i​hez. Ez azon​ban nem lett vol​na elég hoz​zá, hogy Knecht, a Mes​ter mél​tó​sá​gá​ra emel​te​tés után is, a mun​ká​val, kö​te​les​sé​gek​kel és fe​le​lős​ség​gel túl​ter​helt hi​va​ta​li éle​te kö​ze​pet​te is egy éle​ten át ki​tart​son e ba​rát​ság mel​lett. Mi azt vall​juk, hogy Knecht éle​té​ben ez a Te​gu​la​ri​us nem ke​vés​bé volt fon​tos és szük​sé​ges, mint De​sig​no​ri és a pá​ter Ma​ria​fels​ben, és​pe​dig ama ket​tő​höz ha​son​ló​an esz​mél​te​tő ele​met je​len​tett, új táv​la​tok​ra nyí​ló ab​la​kot. Eb​ben az oly fur​csa ba​rát​já​ban, ahogy mi gon​dol​juk, Knecht egy tí​pus kép​vi​se​lő​jét érez​te meg, s idő​vel tu​da​to​san is fel​is​mer​te ben​ne azt a tí​pust, amely ezen az egyet​len elő​fu​tá​ron kí​vül még sen​ki​ben sem tes​te​sült meg, tud​ni​il​lik a kasz​tá​li​ai em​ber​nek azt a tí​pu​sát, aki​vé egy​szer vál​ha​tik, ha Kasz​tá​lia éle​tét nem si​ke​rül​het​ne meg​újí​ta​ni és meg​erő​sí​te​ni új ta​lál​ko​zá​sok, új ösz​tön​zé​sek ré​vén. Te​gu​la​ri​us, mint a leg​több ma​gá​nyos gé​ni​usz, elő​fu​tár volt. Ő va​ló​ban egy olyan Kasz​tá​li​á​ban élt, amely még nem lé​te​zett, de hol​nap​ra már lét​re​jö​he​tett: egy, a vi​lág felé még zár​tabb, a me​di​ta​tív ren​di mo​rál el​öre​ge​dé​sé​vel és la​zu​lá​sá​val ben​ső​leg el​fa​jult Kasz​tá​li​á​ban, egy olyan vi​lág​ban, amely​ben még min​dig le​het​sé​ges a szel​lem leg​ma​ga​sabb szár​nya​lá​sa és a ma​gasz​tos ér​té​kek irán​ti leg​el​mé​lyül​tebb oda​adás – ámde ahol a vég​ső​kig fej​lett és sza​ba​don ját​sza​do​zó szel​le​mi​ség​nek más cél​ja sincs már, csu​pán sa​ját, ne​mes​re ki​te​nyész​tett ké​pes​sé​ge​i​nek önös él​ve​ze​te. Knecht szá​má​ra Te​gu​la​ri​us egy​szer​re je​len​tet​te a leg​ma​ga​sabb ren​dű kasz​tá​li​ai ké​pes​sé​gek tes​tet öl​té​sét és ezek le​zül​lé​sé​nek, pusz​tu​lá​sá​nak intő elő​je​lét. Cso​dá​la​tos és kin​cset érő volt en​nek a Fritz​nek a lé​te​zé​se. De meg kel​lett aka​dá​lyoz​ni, hogy Kasz​tá​lia fel​ol​dód​jék egy csu​pa Te​gu​la​ri​us​tól be​né​pe​sí​tett álom​or​szág​ban. Hogy ez be​kö​vet​kez​het, an​nak ve​szé​lye még messze volt ugyan, ám fenn​állt. Ahogy Knecht is​mer​te: csak az kel​le​ne, hogy Kasz​tá​lia kis​sé ma​ga​sabb​ra emel​je elő​ke​lő el​kü​lö​nü​lé​sé​nek fa​la​it, csak a Rend fe​gyel​mé​nek meg​bom​lá​sa, a hi​e​rar​chi​kus er​kölcs ha​nyat​lá​sa kel​le​ne, s ak​kor Te​gu​la​ri​us már nem fura cso​da​bo​gár, ha​nem egy el​torzu​ló és le​tű​nő Kasz​tá​lia jel​lem​ző kép​vi​se​lő​je vol​na. Hogy lé​te​zik az ilyen ha​nyat​lás le​he​tő​sé​ge, sőt már meg is kez​dő​dött vagy meg​van rá a haj​la​ma, ez a leg​fon​to​sabb fel​is​me​ré​se és gond​ja Knecht mag​is​ter​nek va​ló​szí​nű​leg csak ké​sőbb tá​madt vol​na – vagy so​sem –, ha nem él mel​let​te ez a jö​vő​be​li kasz​tá​li​ai, akit a leg​ala​po​sab​ban is​mert;

Te​gu​la​ri​us Knecht éber ér​zé​ke​lé​sé​ben tü​net és fi​gyel​mez​te​tés volt, mi​ként egy okos or​vos​nak is az első olyan be​te​ge, akit is​me​ret​len kór tá​ma​dott meg. S Fritz rá​adá​sul nem hol​mi át​lag​em​ber volt, ha​nem arisz​tok​ra​ta, ki​vé​te​les ké​pes​sé​gek​kel meg​ál​dott em​ber. Ha egy​szer ez a még is​me​ret​len, az elő​fu​tár Te​gu​la​ri​us​ban elő​ször lát​ha​tó​vá vált be​teg​ség el​ter​jed, s meg​vál​toz​tatja a kasz​tá​li​ai em​ber ké​pét, ha a Tar​to​mány és a Rend ilyen el​faj​zott, be​teg ala​kot ölt – ak​kor ezek a jö​ven​dő kasz​tá​li​a​i​ak nem csu​pa Te​gu​la​ri​us​ból ál​la​nak majd, nem ren​del​kez​nek olyan pom​pás adott​sá​gok​kal, hi​ány​zik majd be​lő​lük az ő mé​la​bús zse​ni​a​li​tá​sa, lo​bo​gó mű​vész​szen​ve​dé​lye, s több​sé​gük csu​pán a meg​bíz​ha​tat​lan​ság​ban, já​té​kos-haj​lam​ban, fe​gyel​me​zet​len​ség​ben s a kö​zös​sé​gi ér​zés hi​á​nyá​ban ha​son​lít majd rá. Gond​ter​helt órá​i​ban Knecht​nek ilyen ko​mor lá​to​má​sai és sej​tel​mei vol​tak, s le​küz​dé​sük – ré​szint el​mé​lyült lel​ki​gya​kor​lat, ré​szint fo​ko​zott te​vé​keny​ség ré​vén – bi​zo​nyá​ra sok erő​fe​szí​té​sé​be ke​rült. Épp Te​gu​la​ri​us ese​te szol​gál ne​künk kü​lö​nö​sen szép és ta​nul​sá​gos pél​dá​val, mi​ként fá​ra​do​zott Knecht – ahe​lyett, hogy ki​tért vol​na elő​lük – az út​já​ba aka​dó kér​dé​ses, ne​héz és be​te​ges tü​ne​tek le​küz​dé​sén. Éber​sé​ge, gon​dos​ko​dá​sa és ne​ve​lői ve​ze​té​se nél​kül va​ló​szí​nű​leg nem csu​pán ve​szé​lyez​te​tett ba​rát​ja ment vol​na ko​rán tönk​re, ha​nem ezen kí​vül két​ség​te​le​nül vé​get nem érő, el​vi​sel​he​tet​len za​va​rok ke​let​kez​tek vol​na a já​té​ko​sok te​le​pü​lé​sén is, hi​szen ami​óta a falu a já​té​kos-elit​hez tar​to​zott, ilyen za​va​rok amúgy is bő​sé​ge​sen adód​tak. Az em​be​rek ke​ze​lé​sé​nek mes​ter​mű​vét cso​dál​hat​juk ab​ban, hogy a Mag​is​ter nem​csak ba​rát​ját tar​tot​ta nagy​já​ból kor​dá​ban, ha​nem ké​pes volt az üveg​gyöngy​já​ték szol​gá​la​tá​ban fel​hasz​nál​ni és ne​mes tel​je​sít​mé​nyek​re ösz​tö​kél​ni ké​pes​sé​ge​it is, cso​dál​hat​juk óva​tos​sá​gát és tü​rel​mét, amellyel el​vi​sel​te Fritz sze​szé​lye​it és fur​csa​sá​ga​it, sőt le​küz​döt​te az​zal, hogy fá​rad​ha​tat​la​nul lé​nye ér​té​ke​i​re hi​vat​ko​zott. Egyéb​ként szép és ta​lán meg​le​pő fel​is​me​ré​sek​re ve​ze​tő fel​adat vol​na – s ezt sze​ret​nénk ko​mo​lyan a lel​ké​re köt​ni üveg​gyöngy​já​té​kunk va​la​me​lyik tör​té​né​szé​nek – Knecht hi​va​ta​li éve​i​nek ün​ne​pi já​té​ka​it, sti​lisz​ti​kai sa​já​tos​sá​ga​i​kat pon​to​san ta​nul​má​nyoz​ni, s ele​mez​ni eze​ket a mél​tó​ság​tel​jes és köz​ben re​mek öt​le​tek​től és meg​fo​gal​ma​zá​sok​tól szik​rá​zó, ra​gyo​gó, olyan​nyi​ra ere​de​ti rit​mu​sú és még​is min​den tet​szel​gő vir​tu​o​zi​tás​tól tá​vol álló já​té​ko​kat, me​lyek​nek ter​ve és fel​épí​té​se, va​la​mint a me​di​tá​ció​so​ro​zat ve​ze​té​se ki​zá​ró​lag Knecht szel​le​mi tu​laj​do​na volt, míg csi​szo​lá​sa és a já​ték​tech​ni​kai ap​ró​mun​ka nagy​részt mun​ka​tár​sá​tól, Te​gu​la​ri​us​tól szár​ma​zott. Ezek a já​té​kok el​vesz​het​né​nek, fe​le​dés​be me​het​né​nek anél​kül, hogy Knecht éle​te és te​vé​keny​sé​ge túl so​kat ve​szí​te​ne von​zó​ere​jé​ből és pél​da​adá​sá​ból az utó​dok sze​mé​ben. Ámde sze​ren​csénk​re nem vesz​tek el, föl​je​gyez​ték és meg​őriz​ték őket, mint min​den hi​va​ta​los já​té​kot, s nem csu​pán holt anyag​ként he​ver​nek az ar​chí​vum​ban, ha​nem a ha​gyo​mány​ban még ma is to​vább él​nek, fi​a​tal di​á​kok ta​nul​má​nyoz​zák őket, és ked​velt pél​dá​kat nyúj​ta​nak szá​mos já​ték​tan​fo​lyam és sok sze​mi​ná​ri​um szá​má​ra. S ben​nük to​vább él az a mun​ka​társ is, akit kü​lön​ben el​fe​lej​tet​tek vol​na, avagy nem len​ne más, csu​pán va​la​mi kü​lö​nös, már csak né​hány anek​do​tá​ban kí​sér​tő szel​lem​alak​ja a múlt​nak. Knecht, mi​köz​ben ne​he​zen re​gu​láz​ha​tó ba​rát​já​nak, Fritz​nek te​ret és ha​tás​kört tu​dott jut​tat​ni, va​la​mi ér​ték​kel gaz​da​gí​tot​ta Wal​dzell szel​le​mi ja​va​it és tör​té​ne​tét, s egy​út​tal ba​rát​ja alak​já​nak is tar​tós em​lé​ket biz​to​sí​tott. Mel​lé​ke​sen arra is em​lék​szünk, em​lé​kez​te​tünk, hogy a nagy ne​ve​lő, amíg ba​rát​já​ért fá​ra​do​zott, tel​jes​ség​gel tisz​tá​ban volt az ilyen ne​ve​lői ha​tás leg​fon​to​sabb esz​kö​zé​vel. Ez az esz​köz ba​rát​ja sze​re​te​te és cso​dá​la​ta volt. Ezt a cso​dá​la​tot és sze​re​te​tet, ezt a ra​jon​gást Knecht erős és har​mo​ni​kus sze​mé​lyi​sé​ge, pa​ran​cso​ló ma​ga​tar​tá​sa iránt a Mag​is​ter na​gyon jól is​mer​te nem​csak Fritz, ha​nem még sok más ve​tély​tár​sa és ta​nít​vá​nya ré​szé​ről is, s min​dig is in​kább erre épí​tett, mint te​kin​té​lyé​re és hi​va​ta​li ha​tal​má​ra – ame​lyet egyéb​ként jó​sá​gos és en​ge​dé​keny lé​nye el​le​né​re so​kak​kal szem​ben gya​ko​rolt. Pon​to​san érez​te, mi​lyen ha​tá​sa le​het egy ba​rá​ti meg​szó​lí​tás​nak, el​is​me​rés​nek, vagy an​nak, hogy el​hú​zó​dik va​la​ki​től, és át​néz raj​ta. Leg​buz​góbb ta​nít​vá​nya​i​nak egyi​ke, sok​kal ké​sőbb, egy​szer el​me​sél​te: Knecht va​la​mi​kor a tan​fo​lya​mon és

a sze​mi​ná​ri​um​ban egy hé​ten át nem is szólt hoz​zá, lát​szó​lag ész​re sem vet​te, le​ve​gő​nek néz​te – és ez volt a leg​ke​ser​ve​sebb és leg​ha​tá​so​sabb bün​te​tés, amit ta​nu​ló​éve​i​ben va​la​ha is át​élt. Eze​ket az el​mél​ke​dé​se​ket és vissza​pil​lan​tá​so​kat szük​sé​ges​nek tar​tot​tuk ah​hoz, hogy élet​raj​zi kí​sér​le​tünk ol​va​só​ját ezen a he​lyen rá​ve​zes​sük Knecht sze​mé​lyi​sé​ge két el​len​té​te​sen ható alap​haj​la​má​nak meg​ér​té​sé​re, s elő​ké​szít​sük e gaz​dag élet​út vég​ső moz​za​na​ta​i​ra, mi​után le​írá​sun​kat a Mes​ter éle​te csú​csá​ig kö​vet​te. En​nek az élet​nek a két alap​ten​den​ci​á​ja avagy pó​lu​sa, a Yin és Yang: a meg​őr​zés szán​dé​ka volt, a hű​ség, a hi​e​rar​chia ön​zet​len szol​gá​la​ta, más​részt pe​dig az „esz​mé​lés”, az előbb​re ju​tás, a va​ló​ság meg​ra​ga​dá​sá​nak és meg​ér​té​sé​nek a szán​dé​ka. A hívő és szol​gá​lat​ra kész Josef Knecht​nek a Rend, Kasz​tá​lia és az üveg​gyöngy​já​ték va​la​mi szent és fel​tét​le​nül ér​té​kes do​log volt; az esz​mé​lő, tisz​tán látó, elő​re​tö​rő Knecht​nek – ér​té​kük​től füg​get​le​nül –; lét​re​jött, ki​har​colt, élet​for​má​ik​ban vál​to​zó, az el​öre​ge​dés, a med​dő​vé vá​lás és pusz​tu​lás ve​szé​lyez​tet​te alak​za​tok; esz​mé​jü​ket, min​dig érint​he​tet​le​nül szent​nek tar​tot​ta, je​len​le​gi ál​la​po​tuk​ról azon​ban fel​is​mer​te: mu​lan​dók és bí​rá​lat​ra szo​rul​nak. Egy szel​le​mi kö​zös​sé​get szol​gált, mely​nek cso​dál​ta ere​jét és ér​tel​mét, ám meg​lát​ta a ve​szélyt ab​ban a haj​la​má​ban, hogy tisz​tán ön​cé​lú​nak te​kint​se ma​gát, el​fe​led​kez​zék fel​ada​tá​ról és köz​re​mű​kö​dé​sé​ről az or​szág és a vi​lág egé​szé​ben, s vé​gül is el​kal​lód​jék ab​ban, hogy ra​gyo​gó​an, de egy​re ter​mé​ket​le​neb​bül vá​lik le az élet tel​jes​sé​gé​ből. Ezt a ve​szélyt már elő​re sej​tet​te azok​ban a ko​rai éve​i​ben, ami​kor újra meg újra ha​bo​zott és félt at​tól, hogy tel​je​sen az üveg​gyöngy​já​ték​nak szen​tel​je ma​gát; a ba​rá​tok​kal s fő​leg Ja​ko​bus atyá​val foly​ta​tott vi​tá​i​ban, bár​mily bát​ran vé​del​mez​te is ve​lük szem​ben Kasz​tá​li​át, egy​re job​ban tu​da​tá​ra éb​redt a ve​szély​nek, s ami​óta is​mét Wal​dzell​ben élt, és Mag​is​ter Ludi lett, ál​lan​dó​an ész​lel​te nyil​ván​va​ló tü​ne​te​it jó né​hány hi​va​tal hű​sé​ges, de tisz​tán ala​ki mun​ka​mód​sze​ré​ben, a vi​lág​tól való el​for​du​lá​sá​ban, sa​ját hi​va​tal​no​kai mun​ká​já​ban s wal​dzel​li kor​re​pe​ti​to​ra​i​nak szel​le​mi​leg gaz​dag, ám gő​gös sza​ko​so​dá​sá​ban, s nem utol​só​sor​ban az ő Te​gu​la​ri​u​sá​nak meg​in​dí​tó s egy​ben ijesz​tő alak​já​ban. Első, ne​héz hi​va​ta​li évé​nek le​jár​tá​val – mi​köz​ben sem​mi​re, a ma​gán​éle​té​re sem tu​dott időt sza​kí​ta​ni – most vissza​tért tör​té​nel​mi ta​nul​má​nya​i​hoz is; első íz​ben mé​lyült el nyi​tott szem​mel Kasz​tá​lia tör​té​ne​té​ben, s köz​ben arra a meg​győ​ző​dés​re ju​tott, hogy a do​log nem úgy áll, ami​ként a Tar​to​mány ön​tu​da​to​san el​kép​ze​li; ugyan​is Kasz​tá​lia kap​cso​la​ta a kül​vi​lág​gal, a köl​csön​ha​tás köz​te és az or​szág éle​te, po​li​ti​ká​ja, mű​ve​lő​dé​se közt év​ti​ze​dek óta ha​nyat​ló​ban van. Ám​bár a Ne​ve​lé​si Ha​tó​ság a Szö​vet​sé​gi Ta​nács​ban még be​le​szólt az is​ko​la- és ne​ve​lés​ügy dol​ga​i​ba, s jól​le​het még min​dig a Tar​to​mány lát​ta el jó ta​ná​rok​kal az or​szá​got, és a tu​do​má​nyos​ság min​den kér​dé​sé​ben meg​őriz​te te​kin​té​lyét: – mind​ez még​is a meg​szo​kás és a gé​pi​es​ség jel​le​gét öl​töt​te. Rit​káb​ban s ke​vés​bé buz​gón je​lent​kez​tek Kasz​tá​lia elit-is​ko​lá​i​ból a fi​a​ta​lok, hogy ön​ként vál​lal​ják a ta​nu​lás szol​gá​la​tát ext​ra mu​ros, egy​re rit​káb​ban for​dul​tak az or​szág ha​tó​sá​gai s a ma​gá​no​sok ta​ná​csért Kasz​tá​li​á​hoz, amely​nek vé​le​mé​nyét a ré​geb​bi idők​ben oly szí​ve​sen kér​ték ki és hall​gat​ták meg pél​dá​ul a fon​tos bí​ró​sá​gi tár​gya​lá​so​kon is. Ha össze​ve​tet​ték Kasz​tá​lia mű​ve​lő​dé​si szín​vo​na​lát az or​szá​gé​val, lát​ni le​he​tett, hogy egy​ál​ta​lán nem kö​ze​led​tek egy​más​hoz, sőt in​kább vég​ze​tes mó​don tá​vo​lod​tak: mi​nél ápol​tabb, sa​já​to​sabb, túl​te​nyész​tet​tebb lett a kasz​tá​li​ai szel​le​mi​ség, an​nál in​kább haj​lott a vi​lág rá, hogy a Tar​to​mányt meg​hagy​ja ön​ma​gá​nak, s ahe​lyett hogy szük​ség​le​té​nek és napi ke​nyér​nek te​kin​te​né, va​la​mi ide​gen test​nek néz​te, egy kis​sé büsz​ke is volt ugyan rá, mint hol​mi ódon ékes​ség​re, amely​től egye​lő​re nem is óhajt meg​vál​ni s nem is nél​kü​löz​he​ti, de azért in​kább tá​vol tar​tot​ta ma​gá​tól, s amely​nek – pon​tos tá​jé​ko​zott​ság hí​ján – olyan lel​ki​sé​get, mo​rált és ön​ér​ze​tet tu​laj​do​ní​tott, hogy az nem il​lett bele töb​bé a va​ló​sá​gos és te​vé​keny élet​be. A pol​gá​rok ér​dek​lő​dé​se a pe​da​gó​gi​ai tar​to​mány éle​te iránt, rész​vé​te​lük an​nak ren​dez​vé​nye​in, fő​leg az üveg​gyöngy​já​té​kon, épp​úgy vissza​eső​ben volt, mint a kasz​tá​li​a​i​ak rész​vé​te​le az or​szág éle​té​ben és sor​sá​ban. Hogy itt van a hiba, ez​zel Knecht ré​gen tisz​tá​ba jött, s

az is ag​gasz​tot​ta, hogy üveg​gyöngy​já​ték-mes​ter​ként a já​té​ko​sok fa​lu​já​ban ki​zá​ró​lag kasz​tá​li​a​i​ak​kal és szak​tu​dó​sok​kal volt dol​ga. Eb​ből fa​kadt az a tö​rek​vé​se, hogy mind​in​kább a kez​dők tan​fo​lya​ma​i​nak szen​tel​je ere​jét, s az a vágy is, hogy le​he​tő​leg fi​a​tal ta​nít​vá​nyai le​gye​nek – mert mi​nél fi​a​ta​lab​bak vol​tak, an​nál szo​ro​sab​ban kö​tőd​tek még a vi​lág és az élet egé​szé​hez, an​nál ke​vés​bé sza​ko​sod​tak s ido​mul​tak Kasz​tá​li​á​hoz. Knecht gya​kor​ta égő vá​gyat ér​zett a vi​lág, az em​be​rek, a naiv élet után – ha ugyan ez még lé​te​zett oda​kint, az is​me​ret​len​ben. Eb​ből a vágy​ból, s eb​ből az üres​ség​ér​zet​ből – a túl​sá​go​san is rit​ka le​ve​gő​ben fo​lyó élet üres​sé​gé​ből – hébe-hóba leg​töb​bünk meg​ér​zett va​la​mit, s a Ne​ve​lé​si Ha​tó​ság is tu​dott er​ről a ne​héz​ség​ről, leg​alább​is időn​kint meg​pró​bált szem​be​néz​ni vele, s kü​lön​bö​ző esz​kö​zök​kel, a test​gya​kor​la​tok és já​té​kok fo​ko​zott ápo​lá​sá​val, va​la​mint min​den​fé​le kéz​mű​ves és ker​ti mun​ká​val kí​sér​le​tez​ve pó​tol​ni a hi​ányt. Ha meg​fi​gye​lé​sünk he​lyes, a Rend ve​ze​tő​sé​ge az újabb kor​ban igyek​szik csök​ken​te​ni jó né​hány túl​zott​nak ér​zett szak​te​vé​keny​sé​get a tu​do​má​nyos mun​ka​te​rü​le​ten, és​pe​dig a me​di​tá​ci​ós gya​kor​lat fo​ko​zá​sá​nak ja​vá​ra. Nem kell két​ke​dő​nek, sö​té​ten lá​tó​nak s a Rend rossz tag​já​nak len​ni ah​hoz, hogy iga​zat ad​junk Josef Knecht​nek, aki már jó​val előt​tünk fel​is​mer​te: köz​tár​sa​sá​gunk bo​nyo​lult és ér​zé​keny szer​ve​ze​te öreg​szik, és sok te​kin​tet​ben meg​új​ho​dás​ra szo​rul. Amint em​lí​tet​tük, hi​va​ta​los mű​kö​dé​sé​nek má​so​dik éve óta Knecht is​mét tör​té​nel​mi ta​nul​má​nya​i​hoz for​dult, és​pe​dig Kasz​tá​lia tör​té​ne​tén kí​vül fő​leg azok​nak a nagy és ki​sebb mun​kák​nak ol​va​sá​sá​val fog​lal​ko​zott, ame​lye​ket Pa​ter Ja​ko​bus írt a ben​cés rend​ről. Du​bo​is úr​ral és az egyik ke​uper​he​i​mi fi​lo​ló​gus​sal, aki tit​kár​ként min​dig je​len volt a Ha​tó​ság ülé​se​in, arra is ta​lált al​kal​mat, hogy ezt a tör​té​nel​mi ér​dek​lő​dé​sét be​szél​ge​té​se​ik​ben ki​él​je avagy fel​élén​kít​se, s ez min​dig jól​eső fel​üdü​lés és öröm volt szá​má​ra. Min​den​na​pos kör​nye​ze​té​ben per​sze hi​ány​zott hoz​zá az al​ka​lom, s e kör​nye​zet kel​let​len​sé​ge a tör​té​ne​lem​mel kap​cso​la​tos min​den fog​lal​ko​zást il​le​tő​en va​ló​ság​gal tes​tet öl​tött ba​rát​ja, Fritz sze​mé​lyé​ben. Ta​lál​tunk töb​bek kö​zött egy no​tesz​la​pot (föl​jegy​zé​se​ket egy ilyen be​szél​ge​tés​ről), ahol is Te​gu​la​ri​us szen​ve​dé​lye​sen ki​fej​ti, hogy a kasz​tá​li​a​i​ak szá​má​ra a tör​té​ne​lem tel​jes​ség​gel mél​tat​lan tár​gya a ta​nul​má​nyo​zás​nak. Bi​zo​nyá​ra le​het szel​le​me​sen, szó​ra​koz​ta​tó​an, szük​ség ese​tén még na​gyon pa​te​ti​kus mó​don is ma​gya​ráz​ni a tör​té​nel​met, böl​csel​ked​ni róla; olyan tré​fa ez, mint min​den más fi​lo​zó​fia, s neki sem​mi ki​fo​gá​sa sincs el​le​ne, ha va​la​ki eb​ben mu​lat​sá​gát leli. De maga a do​log, e tré​fa tár​gya, tud​ni​il​lik a tör​té​ne​lem: olyan ocs​mány, kö​zön​sé​ges és ör​dö​gi, för​tel​mes és unal​mas va​la​mi, hogy ő nem érti, mi​ként is fog​lal​koz​hat vele az em​ber. Hi​szen tar​tal​ma csu​pán az em​be​ri ön​zés és az örök​ké egy​for​ma, ma​gát örök​ké túl​be​csü​lő és di​cső​í​tő har​ca a ha​ta​lo​mért – az anya​gi, dur​va, ál​la​ti ha​ta​lo​mért –, olyas​va​la​mi​ért te​hát, ami Kasz​tá​lia gon​do​lat​vi​lá​gá​ban elő sem for​dul, vagy leg​alább​is sem​mi ér​té​ke sincs. A vi​lág​tör​té​ne​lem: vé​ge​ér​he​tet​len, szel​lem és fe​szült​ség nél​kü​li tu​dó​sí​tás ar​ról, ho​gyan erő​sza​kol​ják meg az erő​seb​bek a gyen​gé​ket, s a va​ló​di tör​té​ne​tet, a szel​lem vol​ta​kép​pe​ni, időt​len tör​té​ne​tét kap​cso​lat​ba hoz​ni ez​zel az ős​ré​gi, os​to​ba ve​re​ke​dés​sel, a becs​vá​gyók ha​tal​mi tö​rek​vé​sé​vel és a tör​te​tők tü​le​ke​dé​sé​vel vagy épp eb​ből ma​gya​ráz​ni: ez már ön​ma​gá​ban a szel​lem el​áru​lá​sa. Őt, Te​gu​la​ri​ust pe​dig egy, a ti​zen​ki​len​ce​dik vagy hu​sza​dik szá​zad​ban el​ter​jedt szek​tá​ra em​lé​kez​te​ti, amely​ről egy​szer me​sél​tek neki, s amely a leg​ko​mo​lyab​ban hit​te: az ősi né​pek ál​do​za​tai az is​te​nek​nek – az is​te​nek​kel, temp​lo​ma​ik​kal és mí​to​sza​ik​kal együtt – egyéb ked​ves dol​gok​hoz ha​son​ló​an, ab​ból kö​vet​kez​tek, hogy ki​szá​mít​ha​tó​an túl ke​vés vagy túl sok volt az éle​lem s a mun​ka, s a mun​ka​bér és a ke​nyér ára közt ki​ala​kult fe​szült​ség​ből jöt​tek lét​re; a mű​vé​sze​tek és val​lá​sok pe​dig csu​pán kül​ső​sé​gek, úgy​ne​ve​zett ideo​ló​gi​ák vol​tak egy olyan em​be​ri​ség szá​má​ra, amely csak az éhe​zés​sel és za​bá​lás​sal fog​lal​ko​zott. Knech​tet mu​lat​tat​ta ez a tár​sal​gás, és fu​tó​lag meg​kér​dez​te: va​jon a szel​lem, a kul​tú​ra, a mű​vé​sze​tek tör​té​ne​te nem tör​té​ne​lem-e, s nincs-e né​mi​leg össze​füg​gés​ben a tör​té​ne​lem egyéb faj​tá​-

já​val? Nincs, ki​ál​tott fel he​ve​sen ba​rát​ja, épp ez az, amit ta​gad. A vi​lág​tör​té​ne​lem ver​seny​fu​tás az idő​ben, ver​sen​gés a nye​re​sé​gért, ha​ta​lo​mért, kin​cse​kért, s köz​ben min​dig min​den azon mú​lik, ki​nek van elég ere​je, sze​ren​csé​je, ki elég al​jas ah​hoz, hogy a kel​lő pil​la​na​tot el ne sza​lassza. A szel​le​mi, a kul​tu​rá​lis, a mű​vé​sze​ti tett en​nek épp az el​len​té​te, min​dig ki​tö​rés az idő szol​ga​sá​gá​ból, az em​ber át​sur​ra​ná​sa ösz​tö​ne​i​nek és lom​ha​sá​gá​nak sa​rá​ból egy má​sik sík​ra, az időt​len​be, az idő​től men​tes​be, az is​te​ni​be, a tel​je​sen tör​té​ne​lem nél​kü​li​be és tör​té​ne​lem​el​le​nes​be. Knecht él​ve​zet​tel hall​gat​ta s még to​váb​bi, ko​ránt​sem öt​let​te​len ér​zel​mi ki​tö​ré​sek​re in​ge​rel​te ba​rát​ját, majd hig​gad​tan ez​zel a meg​jegy​zés​sel fe​jez​te be a be​szél​ge​tést: „Le a ka​lap​pal! Te az​tán sze​re​ted a szel​le​met és tet​te​it!” Csak​hogy a szel​le​mi al​ko​tás olyas​va​la​mi, ami​ben iga​zán nem ve​he​tünk úgy részt, ahogy né​me​lyek hi​szik. Pla​tón​nak egy pár​be​szé​de vagy Hein​rich Isa​ac egyik kó​rus​té​te​le s mind​az, amit mi szel​le​mi tett​nek, mű​al​ko​tás​nak vagy tár​gyi​a​sí​tott szel​lem​nek ne​ve​zünk – vég​ered​mény, a vég​ső kö​vet​kez​mé​nye a meg​tisz​tu​lá​sért és fel​sza​ba​du​lá​sért ví​vott harc​nak, s nem bá​nom, ne​vezzük úgy, ahogy te: ki​tö​rés az Idő​ből az időt​len​be, s a leg​több eset​ben azok a mű​vek a leg​tö​ké​le​te​seb​bek, ame​lyek már mit sem sej​tet​nek a lét​re​jöt​tü​ket meg​elő​ző harc​ból és vi​as​ko​dás​ból. Nagy sze​ren​cse, hogy ilyen mű​vek ma​rad​tak ránk, s mi, kasz​tá​li​a​i​ak, jó​for​mán csak be​lő​lük élünk, hi​szen már csak a föl​újí​tá​suk​ban va​gyunk al​ko​tók, tar​tó​san az időt​len​ség​nek és harc​nél​kü​li​ség ál​la​po​tá​nak ama túl​só szfé​rá​já​ban élünk, amely épp azok​ból a mű​vek​ből áll, s ame​lyet e mű​vek nél​kül nem is is​mer​nénk. S az át​szel​le​mí​tés​ben, vagy ha ne​ked úgy tet​szik, az absz​tra​há​lás​ban még to​vább is me​gyünk: a mi üveg​gyöngy​já​té​kunk​ban a böl​csek és mű​vé​szek ama mű​ve​it ré​sze​i​re szed​jük szét, stí​lussza​bá​lyo​kat, for​mai sé​má​kat, meg​ne​me​sí​tett ma​gya​rá​za​to​kat vo​nunk le be​lő​lük, s úgy bá​nunk ezek​kel az el​vont​sá​gok​kal, mint​ha épí​tő​kö​vek len​né​nek. Nos, mind​ez na​gyon szép, ezt sen​ki sem vi​tat​ja el tő​led. De nem min​den​ki ké​pes egész éle​tén át ki​zá​ró​lag el​vont​sá​go​kat lé​le​gez​ni, enni és inni. Amit egy wal​dzel​li re​pe​ti​tor ér​dek​lő​dé​sé​re mél​tó​nak ta​lál, az​zal szem​ben a tör​té​ne​lem​nek van egy elő​nye: hogy a va​ló​ság​gal van dol​ga. Az el​vont​sá​gok el​ra​ga​dó​ak, de én úgy vé​lem, lé​leg​ze​ni is kell, ke​nye​ret is kell en​nünk. Knecht né​ha​nap​ján tett egy-egy rö​vid lá​to​ga​tást az öreg ze​ne​mes​ter​nél. A tisz​te​let​re mél​tó öreg​úr, aki​nek ere​je most már lát​ha​tó​an ha​nyat​lott, s aki már ré​gen tel​je​sen el​szo​kott a be​széd​től, a vég​ső​kig ki​tar​tott de​rűs össze​sze​dett​sé​ge ál​la​po​tá​ban. Nem volt be​teg, s ha​lá​la sem volt iga​zá​ban hal​dok​lás, in​kább fo​ko​za​tos anya​gi​at​la​no​so​dás, a tes​ti lé​nyeg és a tes​ti funk​ci​ók el​tű​né​se, mi​köz​ben éle​te egy​re job​ban a te​kin​te​té​ben s be​eső ag​gas​tyá​nar​cá​nak sze​líd su​gár​zá​sá​ban sű​rű​sö​dött össze. Mon​te​port leg​több la​kó​já​nak ez jól is​mert s tisz​te​let​tel fo​ga​dott je​len​ség volt, de csak ke​ve​sek​nek, Knecht​nek, Fer​ro​mon​té​nak s a fi​a​tal Pet​rus​nak ada​tott meg, hogy ré​sze​se le​gyen egy tisz​ta és ön​zet​len élet esti su​gár​fé​nyé​nek és fel​ra​gyo​gá​sá​nak. Csak​is ezek​nek a ke​ve​sek​nek si​ke​rült – ha fel​ké​szül​tek rá és össze​szed​ték ma​gu​kat, s a kis szo​bá​ba nyi​tot​tak, ahol az idős mes​ter ka​ros​szé​ké​ben ül​dö​gélt – be​lép​ni​ük ebbe a sze​líd fé​nyű lét​től tá​vo​lo​dás​ba, át​érez​ni​ük a szót​lan​ná vált be​tel​je​sü​lést; mi​ként ha lát​ha​tat​lan su​gár​zá​sok ha​tó​te​ré​ben: bol​dog pil​la​na​to​kat töl​töt​tek en​nek a lé​lek​nek kris​tá​lyos szfé​rá​já​ban, föl​dön​tú​li mu​zsi​ka él​ve​ző​i​ként, s az​tán meg​tisz​tult és meg​erő​sö​dött szív​vel tér​tek vissza hét​köz​nap​juk​ba, akár​csak egy ma​gas hegy​csúcs​ról. El​jött a nap, mi​dőn Knecht hírt ka​pott a Mes​ter ha​lá​lá​ról, si​et​ve oda​uta​zott, s ott ta​lál​ta ágyán a sze​lí​den el​szunnyadt öre​get, aki​nek ki​csinnyé aszott arca szin​te el​tűnt, s va​la​mi​lyen csön​des rú​ná​ba és ara​beszk​be ol​vadt, má​gi​kus alak​zat​ba, amely már ol​vas​ha​tat​lan volt, s még​is mo​soly​ról, be​tel​je​sült bol​dog​ság​ról be​szélt. A sír​nál a ze​ne​mes​ter és Fer​ro​mon​te után Knecht is be​szé​det mon​dott, s nem a zene ih​le​tett böl​csé​ről, nem a nagy ta​ní​tó​ról, a leg​fel​sőbb Ha​tó​ság jó​sá​gos-okos leg​idő​sebb tag​já​ról be​szélt, ha​nem csak​is öreg​sé​ge és ha​lá​la ke​gyel​mé​ről, szel​le​mé​nek hal​ha​tat​lan szép​sé​gé​ről, amely ben​ne vég​ső nap​ja​i​nak tár​sai előtt meg​nyi​lat​ko​zott.

Több nyi​lat​ko​za​tá​ból is tud​juk, hogy sze​ret​te vol​na meg​ír​ni az idős Mes​ter élet​raj​zát, de hi​va​ta​la nem ha​gyott neki időt ilyen mun​ká​ra. Meg​ta​nul​ta, hogy im​már ke​vés te​ret en​ged​jen vá​gya​i​nak. Egyik kor​re​pe​ti​to​rá​nak egy​szer azt mond​ta: „Kár, hogy ti, di​á​kok nem vagy​tok vele tisz​tá​ban, mi​lyen bő​ség​ben és fény​űzés​ben él​tek. De én is így jár​tam ez​zel, ami​kor még diák vol​tam. Az em​ber ta​nul és dol​go​zik, nem he​nyél, azt hi​szi, szor​gal​mas​nak tart​hat​ja ma​gát – de alig érzi, mi min​dent te​het​ne, mit hoz​hat​na lét​re eb​ből a sza​bad​ság​ból. Az​tán hir​te​len kap egy fel​hí​vást a Ha​tó​ság​tól, hogy szük​ség van rá: ta​ná​ri fel​ada​tot kap, kül​de​tést, hi​va​talt, majd on​nan ma​ga​sabb hely​re ke​rül, vá​rat​la​nul a fel​ada​tok és kö​te​les​sé​gek há​ló​já​ba bo​nyo​ló​dik, s ez a háló egy​re szo​ro​sabb és sű​rűbb lesz, mi​nél in​kább mo​co​rog ben​ne. Ön​ma​gá​ban véve csu​pa kis fel​adat, de min​det órá​ra el kell vé​gez​ni, s a hi​va​ta​li nap​nak nincs annyi órá​ja, ahány fel​ada​ta. Ez jól is van így, nem le​het más​ként. Ám ha a tan​te​rem, az ar​chí​vum, a kan​cel​lá​ria, a fo​ga​dó​szo​ba, az ülé​sek és hi​va​ta​los uta​zá​sok sok​fé​le el​fog​lalt​sá​ga köz​ben egy pil​la​nat​ra eszünk​be jut régi és el​vesz​tett sza​bad​sá​gunk, az ön​kén​tes mun​kák, a kor​lát​lan, tág ta​nul​má​nyok sza​bad​sá​ga, ak​kor egy-egy per​cig na​gyon vá​gyód​ha​tunk utá​na, s azt kép​zel​het​jük: ha még egy​szer ilyen sza​ba​dok le​het​nénk, fe​né​kig ki​él​vez​nők sza​bad​sá​gunk örö​me​it és le​he​tő​sé​ge​it.” Ta​nít​vá​nyai és hi​va​tal​no​kai rá​ter​mett​sé​gét a hi​e​rar​chia szol​gá​la​tá​ra kü​lö​nö​sen fi​nom ér​zék​kel ítél​te meg; óva​to​san vá​lasz​tot​ta ki em​be​re​it min​den fel​adat​ra, min​den sze​rep​re, s bi​zo​nyít​vá​nyai és jel​lem​zé​sei ró​luk – ame​lyek​ről köny​vet ve​ze​tett –, na​gyon biz​tos íté​let​re val​la​nak, el​ső​sor​ban min​dig az em​be​ri vo​ná​sok és a jel​lem te​kin​te​té​ben. Ami​kor na​gyon ne​héz jel​le​mek meg​íté​lé​sé​ről s ke​ze​lé​sé​ről volt szó, szí​ve​sen is kér​tek ta​ná​csot tőle. Itt volt pél​dá​ul az a Pet​rus nevű diák, az öreg ze​ne​mes​ter utol​só ked​venc ta​nít​vá​nya. Ez a fi​a​tal​em​ber – egyi​ke a csön​des meg​szál​lot​tak​nak –, a maga sa​já​tos sze​re​pé​ben, mint a Tisz​te​let​re​mél​tó Úr tár​sal​ko​dó​ja, gon​do​zó​ja és imá​dó ta​nít​vá​nya, az utol​só pil​la​na​tig na​gyon jól be​vált. Mi​dőn azon​ban az idős Mes​ter ha​lá​lá​val ez a sze​rep ter​mé​sze​tes vé​get ért, Pet​rus ele​in​te mé​la​bú​ba süp​pedt; gyá​szát meg​ér​tet​ték s egy ide​ig el is tűr​ték – a tü​ne​tek vi​szont ha​ma​ro​san ko​moly gon​dot okoz​tak Lud​wig​nak, Mon​te​port ak​ko​ri ze​ne​mes​te​ré​nek. Pet​rus ugyan​is ra​gasz​ko​dott hoz​zá, hogy to​vább​ra is az el​hunyt la​ká​sá​ban, a ker​ti ház​ban él​jen, őriz​te a há​zi​kót, be​ren​de​zé​sét ez​tán is olyan kí​nos rend​ben tar​tot​ta, mint az​előtt, tud​ni​il​lik a meg​bol​do​gult la​kó​szo​bá​ját s ha​lá​la szín​he​lyét, a ka​ros​szék​kel, a ha​lot​ti ággyal és a csem​ba​ló​val együtt, érint​he​tet​len, az ő gond​já​ra bí​zott szen​tély​nek te​kin​tet​te, s emez erek​lyék kí​nos meg​őr​zé​sén kí​vül nem is​mert más gon​dot és kö​te​les​sé​get, csu​pán a sír​hely gon​do​zá​sát, ahol sze​re​tett mes​te​re pi​hent. Úgy lát​szott, csak arra érez hi​va​tást, hogy eze​ken az em​lék​he​lye​ken a ha​lott tar​tós kul​tu​szá​nak szen​tel​je ma​gát, temp​lom​szol​ga​ként őriz​ze őket, mint szent he​lye​ket, s ta​lán meg​ér​je azt, hogy egy​szer za​rán​dok​he​lyek​ként lás​sa majd őket. A te​me​tés utá​ni első na​pok​ban sem​mit sem evett, majd arra a ke​vés és rit​ka ét​ke​zés​re szo​rít​ko​zott, ami​vel a Mes​ter is be​ér​te utol​só ide​jé​ben; úgy tet​szett, mint​ha ily mó​don a tisz​te​let​re​mél​tó Úr örö​ké​be akar​na lép​ni, s meg akar​na hal​ni utá​na. Mi​vel ezt így so​ká​ig nem bír​ta, vál​toz​ta​tott vi​sel​ke​dé​sén: azt sze​ret​te vol​na, ha ki​je​lö​lik az el​hunyt há​zá​nak és sír​já​nak gon​do​zó​já​vá, az em​lék​he​lyek örö​kös őré​vé. Mind​eb​ből vi​lá​go​san ki​de​rült, hogy az amúgy is ko​nok fi​a​tal​em​ber, aki bi​zo​nyos idő óta egy szá​má​ra von​zó kü​lön​le​ges hely​ze​tet él​ve​zett, min​den​áron meg akar​ta tar​ta​ni ezt a kü​lön​ál​lá​sát, és sem​mi​képp sem akart vissza​tér​ni újra a hét​köz​na​pi szol​gá​lat​ba, amely​re tit​kon nyil​ván nem is érez​te már al​kal​mas​nak ma​gát. „Egyéb​ként az a Pet​rus, aki a né​hai idős Mes​ter mel​lett volt, meg​hib​bant” – köz​li kur​tán és hű​vö​sen Fer​ro​mon​te egyik jegy​ze​te. Nos per​sze a ze​nét ta​nu​ló mon​te​port-i diák ügye nem tar​to​zott a wal​dzel​li Mag​is​ter​re, nem volt érte fe​le​lős, és két​ség​te​le​nül nem érez​te szük​sé​gét, hogy a mon​te​port-iak ügyé​be avat​koz​zék s ez​zel is sza​po​rít​sa a sa​ját mun​ká​ját. A bol​dog​ta​lan Pet​rus azon​ban, akit erő​szak​kal kel​lett el​tá​vo​lí​ta​ni a ker​ti ház​-

ból, nem nyu​go​dott meg, s gyá​szá​ban és za​va​ro​dott​sá​gá​ban az el​szi​ge​te​lő​dés és a va​ló​ság​tól való el​ide​ge​ne​dés olyan ál​la​po​tá​ba lo​val​ta bele ma​gát, amely​ben nem al​kal​maz​hat​ták vele szem​ben a fe​gye​lem​sér​tés ese​tén szo​ká​sos rend​sza​bá​lyo​kat, s mi​vel elöl​já​rói tud​ták, mi​lyen jó​in​du​lat​tal vi​sel​te​tik irán​ta Knecht, a zene mes​ter kan​cel​lá​ri​á​já​tól ké​rés ér​ke​zett Knecht​hez ta​ná​csá​ért és be​avat​ko​zá​sá​ért, mi​köz​ben az en​ge​det​len Pet​rust egye​lő​re be​teg​nek te​kin​tet​ték, s a gyen​gél​ke​dő egyik cel​lá​já​ban meg​fi​gye​lés alatt tar​tot​ták. Knecht elég​gé ked​vet​le​nül bo​csát​ko​zott bele ebbe a fá​rasz​tó ügy​be, ám mi​után ala​po​san vé​gig​gon​dol​ta, s el​szán​ta ma​gát a se​gí​tés kí​sér​le​té​re, erő​tel​je​sen ke​zé​be vet​te a do​log in​té​zé​sét. Fel​aján​lot​ta, hogy pró​ba​kép​pen ma​gá​hoz ve​szi Pet​rust, fel​té​ve, hogy tel​je​sen egész​sé​ges​ként ke​ze​lik, s egye​dül en​ge​dik útra; mel​lé​kelt egy rö​vid, ba​rát​sá​gos meg​hí​vót, amely​ben kér​te az if​jút: ha nél​kü​löz​he​tik Mon​te​port-ban, rö​vid idő​re lá​to​gas​sa meg őt, s je​lez​te, hogy szá​mos fel​vi​lá​go​sí​tást re​mél tőle az idős ze​ne​mes​ter utol​só nap​ja​it il​le​tő​en. A mon​te​port-i or​vos ha​boz​va egye​zett bele, a di​ák​nak át​ad​ták Knecht meg​hí​vá​sát, s ahogy ő he​lye​sen gya​ní​tot​ta: a rossz hely​ze​té​ben ká​tyú​ba ju​tott Pet​rus​nak mi sem jött in​kább ka​pó​ra, mint hogy gyor​san tá​voz​zék nyo​mo​rú​sá​ga szín​he​lyé​ről; így hát Pet​rus azon​nal kö​zöl​te, hogy be​le​egye​zik az uta​zás​ba, vo​na​ko​dás nél​kül jól meg​ebé​delt, ka​pott egy úti iga​zol​ványt, és föl​ke​re​ke​dett. Tűr​he​tő ál​la​pot​ban ér​ke​zett Wal​dzell​be, ahol Knecht uta​sí​tá​sá​ra ügyet sem ve​tet​tek nyug​ta​lan​sá​gá​ra és zi​lált​sá​gá​ra, s az ar​chí​vum ven​dé​gei közt szál​lá​sol​ták el; nem bán​tak vele úgy, mint​ha be​teg vol​na vagy meg kel​le​ne bün​tet​ni, s bár​mi​képp is ki kel​le​ne re​kesz​te​ni a Rend​ből; ő pe​dig nem volt annyi​ra be​teg, hogy ne ér​té​kel​je ezt a kel​le​mes lég​kört, s ne hasz​nál​ja fel a kí​nál​ko​zó le​he​tő​sé​get az élet​be való vissza​té​rés​hez. Igaz, hogy több he​tes ott-tar​tóz​ko​dá​sa so​rán még elég​gé ter​hé​re volt a Mag​is​ter​nek, aki egy ál​lan​dó​an el​len​őr​zött lát​szat​fog​la​la​tos​ság​gal, a volt ze​ne​mes​ter utol​só ze​nei gya​kor​la​ta​i​nak és ta​nul​má​nya​i​nak föl​jegy​zé​sé​vel bíz​ta meg, s köz​ben az ar​chí​vum​ban terv​sze​rű​en ki​sebb ki​se​gí​tő mun​kák​ra szo​rí​tot​ta; meg​kér​ték rá: ha ide​je en​ge​di, se​gít​sen a mun​ká​ban, mert ép​pen sok a dol​guk, és ke​vés a se​gí​tő kéz. Egy​szó​val, ki​sik​lott éle​tét vissza​te​rel​ték a ren​des ke​rék​vá​gás​ba; csak ami​kor már meg​nyu​go​dott, s lát​ha​tó​an kész volt a be​il​lesz​ke​dés​re, ak​kor kezd​te Knecht – rö​vid be​szél​ge​té​sek​ben – köz​vet​len mó​don ne​vel​ni is, és tel​je​sen ki​jó​za​ní​ta​ni ab​ból a rög​esz​mé​jé​ből, hogy az el​hunyt Mes​ter bál​vá​nyo​zá​sa va​la​mi szent és Kasz​tá​li​á​ban le​het​sé​ges do​log. Mi​vel azon​ban Pet​rus nem tud​ta le​győz​ni fé​lel​mét a Mon​te​port-ba való vissza​té​rés​től, ami​kor már gyó​gyult​nak lát​ták, meg​bíz​ták az​zal, hogy a ze​ne​ta​nár se​gí​tő​tár​sa​ként az elit-is​ko​lák egyik alsó fo​ko​za​tá​ban ta​nít​son, s ott tisz​te​let​re mél​tó​an helyt is állt. Még szá​mos pél​dát so​rol​hat​nánk föl Knecht ne​ve​lői és lel​ki​or​vo​si te​vé​keny​sé​gé​ről, s nem ke​vés az olyan fi​a​tal ta​nu​lók szá​ma sem, aki​ket – sze​mé​lyi​sé​ge sze​líd ha​tal​má​val – ha​son​ló​képp ő nyert meg az iga​zi kasz​tá​li​ai szel​lem​ben vett élet​nek, aho​gyan egy​kor őt ma​gát hó​dí​tot​ta meg a ze​ne​mes​ter. Mind​ezek a pél​dák nem af​fé​le kér​dé​ses jel​lem​nek mu​tat​ják a Mag​is​ter Lu​dit: in​kább mind egész​sé​ges fel​fo​gá​sát és ki​egyen​sú​lyo​zott​sá​gát bi​zo​nyít​ják. Csu​pán úgy tet​szik: a tisz​te​let​re mél​tó Mes​ter sze​re​tő fá​ra​do​zá​sa a Pet​rus- vagy Te​gu​la​ri​us-féle ve​szé​lyez​te​tett jel​le​me​kért kü​lön​le​ges éber​ség​re és fi​nom ér​zé​keny​ség​re utal a kasz​tá​li​ai em​ber ilyes​faj​ta be​teg​sé​ge​i​vel és esen​dő haj​la​má​val kap​cso​lat​ban, az első rá​esz​mé​lés​től kezd​ve soha meg nem nyug​vó, nem szunnya​dó fi​gye​lem​ről van szó azok iránt a kér​dé​sek és ve​szé​lyek iránt, ame​lyek ma​gá​ban a kasz​tá​li​ai élet​ben rej​le​nek. Knecht tisz​ta és bá​tor lé​nyé​től tá​vol állt, hogy – mi​ként pol​gár​tár​sa​ink nagy ré​sze te​szi – könnyel​mű​ség​ből és ké​nye​lem​sze​re​tet​ből ne akar​ja meg​lát​ni eze​ket a ve​szé​lye​ket, és va​ló​szí​nű​leg so​ha​sem tet​te ma​gá​é​vá leg​több ha​tó​sá​gi kol​lé​gá​já​nak tak​ti​ká​ját, akik is​me​rik ugyan eze​ket a ve​szé​lye​ket, de alap​ve​tő​en nem lé​te​ző​ként ke​ze​lik, mert őket so​ha​sem fe​nye​get​ték. Knecht lát​ta és el​is​mer​te eze​ket, vagy leg​alább​is jó ré​szü​ket, s oly ott​ho​nos volt Kasz​tá​lia ko​rai tör​té​ne​té​ben, hogy e ve​szé​lyek kö​ze​pet​te harc​nak lát​ta az éle​tet, s még​is

ige​nel​te és sze​ret​te e ve​szé​lyez​te​tett éle​tet, míg szá​mos kasz​tá​li​ai csu​pán idill​nek fog​ta fel e kö​zös​sé​get és éle​tét. Pa​ter Ja​ko​bus​nak a ben​cés rend​ről írt mű​ve​i​ből is jól is​mer​te ezt az el​gon​do​lást, hogy a Rend har​cos kö​zös​ség, s a jám​bor​ság is le​het har​cos ma​ga​tar​tás. „Nin​csen – így mond​ta egy​szer – ne​mes és ma​gasz​tos élet anél​kül, hogy ne tud​nánk az ör​dö​gök​ről és dé​mo​nok​ról, s ne har​col​nánk szün​te​le​nül el​le​nük.” Ki​fe​je​zett ba​rát​ság a leg​ma​ga​sabb hi​va​ta​lok bir​to​ko​sai közt ná​lunk vaj​mi rit​kán for​dul elő, így hát nem cso​dál​kozunk raj​ta, hogy első hi​va​ta​li éve​i​ben Knecht egyet​len​egy tár​sá​val sem ápolt ilyen vi​szonyt. Nagy ro​kon​szen​vet ér​zett a ke​uper​he​i​mi óko​ri fi​lo​ló​gus iránt, s mély​sé​ge​sen tisz​tel​te a Rend ve​ze​tő​sé​gét, de eb​ben a kör​ben szin​te annyi​ra ki​ik​tat​ják a sze​mé​lyes és ma​gán​kap​cso​la​to​kat, annyi​ra tár​gyi​a​sít​ják, hogy a hi​va​ta​los együtt​mű​kö​dé​sen kí​vül alig le​het szó ko​moly kö​ze​le​dés​ről és ba​rát​ko​zás​ról. És még​is: Knecht ezt is át​él​te. Ne​künk nem áll ren​del​ke​zé​sünk​re a Ne​ve​lé​si Ha​tó​ság tit​kos ar​chí​vu​ma; Knecht ma​ga​tar​tá​sá​ról és te​vé​keny​sé​gé​ről eze​ken az ülé​se​ken és sza​va​zá​so​kon csu​pán annyit tu​dunk, amennyi​re a ba​rá​ta​i​nak tett al​kal​mi nyi​lat​ko​za​ta​i​ból kö​vet​kez​tet​he​tünk. Úgy lát​szik, mag​is​ter​sé​ge első ide​jé​nek hall​ga​tag​sá​gát eze​ken az ülé​se​ken ugyan nem min​dig őriz​te meg, de szó​nok​ként azért még​is rit​kán lé​pett fel, ki​vé​ve ha ő maga volt a kez​de​mé​nye​ző, a ja​vas​lat​te​vő. Hi​te​le​sen ta​nú​sí​tott tény, hogy igen gyor​san el​sa​já​tí​tot​ta a ha​gyo​má​nyos tár​sal​gá​si han​got, amely hi​e​rar​chi​ánk csú​csán ural​ko​dik, s azt a ke​cses​sé​get, ta​lá​lé​kony​sá​got s já​té​kos ked​vet, me​lyet e for​mák gya​kor​lá​sá​ban mu​ta​tott. Mint köz​is​mert: hi​e​rar​chi​ánk ve​ze​tői, a mag​is​te​rek és a Rend ve​zér​fér​fi​ai nem​csak gon​do​san meg​tar​tott, ün​ne​pé​lyes stí​lus​ban érint​kez​nek egy​más​sal, ha​nem az is el​ural​ko​dott köz​tük, nem tud​nánk meg​mon​da​ni, mi​óta, hogy haj​la​mo​sak rá – vagy ez va​la​mi tit​kos elő​írás és já​ték​sza​bály ná​lunk? –, hogy an​nál szi​go​rúbb, gon​do​sab​ban ki​fi​no​mult ud​va​ri​as​sá​got ta​nú​sít​sa​nak egy​más iránt, mi​nél na​gyob​bak a vé​le​mény​kü​lönb​sé​gek s mi​nél fon​to​sab​bak a vi​ta​tott kér​dé​sek, ame​lyek​ről szót ej​te​nek. En​nek a rég​óta szo​ká​sos ud​va​ri​as​ság​nak – egyéb le​het​sé​ges sze​re​pén kí​vül – el​ső​sor​ban vé​del​mi rend​sza​bály​ként le​he​tett ren​del​te​té​se: a le​he​tő leg​ud​va​ri​a​sabb hang​nem nem csu​pán a vi​tá​zó sze​mé​lye​ket óvja meg a szen​ve​dély el​fo​gult​sá​gá​tól, se​gít​ve őket tö​ké​le​tes tar​tá​suk meg​őr​zé​sé​ben, ha​nem ezen​kí​vül óvja és védi a Rend és a Ha​tó​ság mél​tó​sá​gát is, rá​ag​gat​ja a szer​tar​tá​sos​ság ta​lár​ját s a szent​ség fáty​la​it – így hát – bár a di​á​kok gyak​ran ki​gú​nyol​ták – en​nek az ud​va​ri​as​ko​dó bó​ko​lás​nak meg​van a maga ér​tel​me. Knecht kor​sza​ka előtt az előd​je, Tho​mas von der Tra​ve mag​is​ter kü​lö​nö​sen cso​dált mes​te​re volt en​nek a mű​vé​szet​nek. Knech​tet eb​ben vol​ta​képp nem ne​vez​het​jük utód​já​nak: ő in​kább a kí​na​i​ak ta​nít​vá​nya volt, ud​va​ri​as​sá​gát nem hang​sú​lyoz​ta annyi​ra, s iró​ni​á​val szőt​te át. De azért tár​sai úgy tar​tot​ták: fe​lül​múl​ha​tat​lan az ud​va​ri​as​ság​ban.

EGY BESZÉLGETÉS Élet​rajz​kí​sér​le​tünk​ben el​ju​tot​tunk ad​dig a pon​tig, ahol tel​jes fi​gyel​mün​ket az a fej​lő​dés köti le, amely a Mes​ter éle​té​nek utol​só éve​i​ben ment vég​be, s amely meg​vá​lás​ra kész​tet​te hi​va​ta​lá​tól és a Tar​to​mány​tól, át​lé​pés​re egy má​sik élet​kör​be, s a ha​lá​lá​hoz ve​ze​tett. Jól​le​het, e bú​csú​zás pil​la​na​tá​ig pél​dás hű​ség​gel lát​ta el hi​va​ta​lát, amely​nek vég​ső nap​já​ig él​vez​te ta​nít​vá​nyai és mun​ka​tár​sai sze​re​te​tét és bi​zal​mát, most, mi​dőn úgy lát​juk: lel​ke leg​mé​lyé​ig be​le​fá​radt ebbe a hi​va​ta​lá​ba, s más cé​lok felé for​dult, le​mon​dunk hi​va​tal​ve​ze​té​se to​váb​bi áb​rá​zo​lá​sá​ról. Vé​gig​jár​ta azok​nak a le​he​tő​sé​gek​nek a kö​rét, ame​lye​ket ez a hi​va​tal erői ki​bon​ta​koz​ta​tá​sá​ra nyúj​tott, s el​ju​tott odá​ig, ami​kor a nagy jel​le​mek el​hagy​ják a ha​gyo​mány s az en​ge​del​mes alá​ren​delt​ség út​ját, s ma​gu​kat a leg​föl​sőbb, meg nem ne​vez​he​tő ha​tal​mak​ra bíz​va, va​la​mi új​jal, még elő nem írt​tal és soha át nem élt​tel kell pró​bál​koz​ni​uk, s érte fe​le​lős​sé​get vál​lal​ni​uk. Ami​kor en​nek tu​da​tá​ra éb​redt, gon​do​san és jó​za​nul vizs​gál​ta meg hely​ze​tét s e hely​zet meg​vál​toz​ta​tá​sá​nak le​he​tő​sé​ge​it. Szo​kat​la​nul fi​a​tal kor​ban ju​tott fel arra a csúcs​ra, ame​lyet egy te​het​sé​ges és becs​vá​gyó kasz​tá​li​ai kí​vá​na​tos​nak és el​érés​re ér​de​mes​nek kép​zel​he​tett, s nem tör​tet​ve és fá​ra​doz​va ju​tott el idá​ig, ha​nem szin​te aka​rat​la​nul, tö​rek​vés és szán​dé​kos al​kal​maz​ko​dás nél​kül, majd​hogy​nem aka​ra​ta el​le​né​re, mi​vel vá​gya​i​nak job​ban meg​fe​lelt vol​na a fi​gye​lem​re sem mél​ta​tott, hi​va​ta​li kö​te​les​sé​gek​nek alá nem ve​tett, ön​ál​ló tu​dó​sé​let. Azok​ból a ne​mes ja​vak​ból és jo​gok​ból, ame​lyek mél​tó​sá​gá​val együtt osz​tály​ré​szé​ül ju​tot​tak, nem mind​egyi​ket be​csül​te egy​for​mán nagy​ra, né​hány ilyen ki​tün​te​tés és ha​tal​mi jog​kör szin​te már rö​vid hi​va​ta​li tény​ke​dé​se után, úgy tet​szik, ked​ve el​le​né​re volt. Ne​ve​ze​te​sen min​dig ter​hes​nek érez​te a po​li​ti​kai és ügy​in​té​zői köz​re​mű​kö​dést a leg​föl​sőbb Ha​tó​ság mun​ká​já​ban, noha per​sze azért nem ki​sebb lel​ki​is​me​re​tes​ség​gel szen​tel​te neki ma​gát. És még az ál​lá​sá​val együtt járó leg​sa​já​to​sabb, leg​jel​lem​zőbb és egye​di fel​ada​ta is: a ki​vá​lasz​tott, tö​ké​le​tes üveg​gyöngy​já​té​ko​sok ne​ve​lé​se is – bár​mi​lyen örö​möt szer​zett is neki időn​kint, s bár​mily büsz​ke volt is ez a vá​lo​ga​tott csa​pat a mes​te​ré​re – tar​tó​san ta​lán in​kább ter​hé​re, mint​sem gyö​nyö​rű​sé​gé​re volt. Csak a ta​ní​tás és ne​ve​lés szer​zett neki örö​möt és ki​elé​gü​lést, s köz​ben azt ta​pasz​tal​ta, hogy örö​me és si​ke​re an​nál na​gyobb, mi​nél fi​a​ta​lab​bak ta​nít​vá​nyai, úgy​hogy hi​ány​nak és ál​do​zat​nak érez​te, hogy hi​va​ta​la foly​tán neki már nem gyer​me​kek és fiúk, ha​nem csu​pán if​jak és fel​nőt​tek ju​tot​tak. De vol​tak még más meg​fon​to​lá​sok, ta​pasz​ta​la​tok és be​lá​tá​sok is, ame​lyek hi​va​ta​li évei so​rán odá​ig jut​tat​ták, hogy bí​rá​ló​vá han​gol​ják sa​ját te​vé​keny​sé​ge s né​hány wal​dzel​li kö​rül​mény el​len, vagy leg​alább​is arra bír​ják, hogy hi​va​ta​lát leg​jobb és leg​ter​mé​ke​nyebb ké​pes​sé​gei nagy-nagy aka​dá​lyá​nak érez​ze. Ezek​ből egyet-mást is​me​rünk, egyet-mást csak gya​ní​tunk. Azt a kér​dést sem boly​gat​juk, hogy Knecht – mi​után meg akart sza​ba​dul​ni hi​va​ta​la ter​hé​től, s va​la​mi je​len​ték​te​le​nebb, de ko​mo​lyabb mun​ká​ra vá​gyott – va​ló​ban jo​go​san bí​rál​ta-e Kasz​tá​lia ál​la​po​tát, s va​jon párt​fo​gó​ja s me​rész har​co​sa volt-e, avagy va​la​mi​fé​le lá​za​dó​nak s szö​ke​vény​nek te​kint​sük – szó​val ezt a kér​dést se boly​gas​suk, hi​szen épp ele​get vi​tat​koz​tak róla; ez a vita egy ide​ig két tá​bor​ra osz​tot​ta Wal​dzellt, sőt az egész Tar​to​mányt, s máig sem csi​tult el tel​je​sen. Ám​bár mi a nagy Mag​is​ter há​lás tisz​te​lő​jé​nek vall​juk ma​gun​kat, eb​ben a kér​dés​ben nem aka​runk ál​lást fog​lal​ni; a Josef Knecht sze​mé​lyét és éle​tét il​le​tő vé​le​ke​dé​sek és íté​le​tek összeg​zé​se már hosszú idő óta fa​ku​ló​ban van. Mi nem aka​runk ítél​kez​ni vagy té​rí​te​ni, ha​nem sze​ret​nénk le​he​tő​leg az igaz​ság​hoz hí​ven el​me​sél​ni tisz​telt mes​te​rünk ha​lá​lát. Csak hát ez tu​laj​don​kép​pen nem is lesz iga​zi tör​té​net, in​kább le​gen​dá​nak ne​vez​nénk, tu​dó​sí​tás​nak, iga​zi hí​rek és szó​szá​tyár​ko​dá​sok ve​gyü​lé​ké​nek, aho​gyan – tisz​ta és za​va​ros for​rá​sok​ból össze​foly​va – kö​zöt​tünk, fi​a​ta​lab​bak közt a Tar​to​mány​ban – ma is köz​-

szá​jon fo​rog. Egy idő​ben, ami​kor Josef Knecht gon​do​la​ta​i​ban már az​zal kez​dett fog​lal​koz​ni, hogy utat ke​res​sen ma​gá​nak a sza​bad​ba, vá​rat​la​nul if​jú​ko​rá​nak egy régi, meg​hitt s az​óta fé​lig el​fe​le​dett alak​ját lát​ta vi​szont, ba​rát​ját, Pli​nio De​sig​no​rit. Ez a haj​da​ni ven​dég​ta​nít​vány, egy ősi, a Tar​to​mány dol​ga​i​ban ér​de​me​ket szer​zett csa​lád fia, kép​vi​se​lő​ként és po​li​ti​kai író​ként be​fo​lyá​sos em​ber, egy na​pon hi​va​ta​los mi​nő​ség​ben buk​kant fel a Tar​to​mány leg​föl​sőbb Ha​tó​sá​gá​nál. Ugyan​is ahogy né​hány év után ese​dé​kes, új​ra​vá​lasz​tot​ták a kasz​tá​li​ai költ​ség​ve​tést el​len​őr​ző kor​mány​bi​zott​sá​got, és De​sig​no​ri e bi​zott​ság egyik tag​ja lett. Ami​kor elő​ször lé​pett fel eb​ben a mi​nő​sé​gé​ben, ülést tar​tot​tak Hirs​land​ban, a Rend ve​ze​tő​sé​gé​nek szék​há​zá​ban, s ezen az ülé​sen az üveg​gyöngy​já​ték-mes​ter is je​len volt; ta​lál​ko​zá​suk erő​sen ha​tott Knech​tre, s nem is ma​radt kö​vet​kez​mé​nyek nél​kül – er​ről sok min​dent tu​dunk Te​gu​la​ri​us és De​sig​no​ri ré​vén, aki éle​té​nek eb​ben a szá​munk​ra nem egé​szen fel​de​rít​he​tő idő​sza​ká​ban ha​ma​ro​san is​mét Knecht ba​rát​ja, sőt bi​zal​ma​sa lett. A fe​le​dés év​ti​ze​dei után amaz első vi​szont​lá​tás​kor az elő​adó szo​kás sze​rint be​mu​tat​ta a mag​is​te​rek​nek az új​já​ala​kult ál​la​mi bi​zott​ság tag​ja​it. Mi​dőn Mes​te​rünk a De​sig​no​ri ne​vet hal​lot​ta, meg​le​pő​dött, sőt szé​gyen​ke​zett, mi​vel​hogy nem is​mer​te fel első pil​lan​tás​ra if​jú​ko​ra hosszú évek óta nem lá​tott baj​tár​sát. Mi​köz​ben most – le​mond​va a hi​va​ta​los meg​haj​lás​ról és üd​vöz​lő for​mu​lá​ról – ba​rá​ti​an nyúj​tott neki ke​zet, fi​gyel​me​sen né​zett az ar​cá​ba, s meg​pró​bál​ta ki​de​rí​te​ni: mi​lyen vál​to​zás okoz​ta, hogy nem is​mer​te fel egy régi ba​rát​ját. Az ülés so​rán is gyak​ran ál​la​po​dott meg te​kin​te​te az egy​kor oly meg​hitt ar​con. Kü​lön​ben is: De​sig​no​ri „önöz​te” és „Mes​ter”-nek cí​mez​ve szó​lí​tot​ta meg, és Knecht két​szer is kény​te​len volt arra kér​ni, mi​előtt Pli​nio rá​szán​ta ma​gát, hogy a régi mó​don szó​lít​sa, és újra te​gez​ze. Knecht för​ge​te​ges és vi​dám, köz​lé​keny és ra​gyo​gó if​jú​ként is​mer​te meg Pli​ni​ót, jó ta​nu​ló​nak és egy​út​tal fi​a​tal vi​lág​fi​nak, aki fö​lény​ben érez​te ma​gát a vi​lág​tól ide​gen ifjú kasz​tá​li​a​i​ak fö​lött, s aki gyak​ran ked​vét lel​te ki​hí​vá​suk​ban. Ta​lán nem volt men​tes a hi​ú​ság​tól, de nyílt​szí​vű volt, nem ki​csi​nyes, és leg​több kor​tár​sa szá​má​ra ér​de​kes, von​zó és sze​re​tet​re mél​tó, sőt so​ka​kat el​va​kí​tott ked​ves meg​je​le​né​se, biz​tos fel​lé​pé​se, s az ide​gen​ség​nek az a lég​kö​re, amely kö​rül​vet​te őt mint ven​dég​ta​nu​lót s a nagy​vi​lág gyer​me​két. Évek múl​va, egye​te​mi éve​i​nek vége felé, Knecht újra vi​szont​lát​ta őt, s ak​kor úgy lát​ta: el​la​po​so​dott, el​dur​vult, s tel​je​sen el​ve​szí​tet​te ko​ráb​bi va​rá​zsát – csa​ló​dott ben​ne. Za​var​tan és hű​vö​sen vál​tak el egy​más​tól. Most vi​szont megint más​va​la​ki​nek mu​tat​ko​zott. Elő​ször is úgy tet​szett: tel​je​sen el​ve​szí​tet​te fi​a​tal​sá​gát és de​rű​jét, ör​ven​de​ző köz​lé​keny​sé​gét, vi​tá​zó ked​vét, te​vé​keny, hó​dí​tó, a kül​vi​lág felé for​du​ló jel​le​mét. Mint ahogy ta​lál​ko​zá​suk​kor nem hív​ta fel ma​gá​ra egy​ko​ri ba​rát​ja fi​gyel​mét, s nem üd​vö​zöl​te el​ső​ként, mint ahogy ne​vük meg​em​lí​té​se​kor sem te​gez​te a Mag​is​tert, s an​nak szí​vé​lyes fel​szó​lí​tá​sát csak vo​na​kod​va vi​szo​noz​ta – ugyan​úgy a ma​ga​tar​tá​sá​ban, a te​kin​te​té​ben, be​széd​mód​já​ban, arc​vo​ná​sa​i​ban és moz​du​la​ta​i​ban is a ko​ráb​bi tá​ma​dó​kedv, nyílt​ság és szár​nya​lás he​lyé​be bi​zo​nyos tar​tóz​ko​dás avagy nyo​mott​ság lé​pett: ta​ka​ré​kos ön​fe​gyel​me​zés, va​la​mi​lyen faj​ta vissza​fo​gott​ság vagy görcs, avagy ta​lán csak fá​radt​ság. Ebbe ful​ladt bele vagy eb​ben hunyt ki a fi​a​tal​ság va​rá​zsa, ám nem ke​vés​bé a fel​szí​nes​ség és a túl​sá​go​san dur​va vi​lá​gi​as​ság vo​ná​sai, mert ezek is el​tűn​tek. Most az egész em​ber, el​ső​sor​ban az arca, a szen​ve​dés je​gyét vi​sel​te, s úgy tet​szett: ez ré​szint szét​ron​csol​ta, ré​szint meg​ne​me​sí​tet​te. S mi​köz​ben az üveg​gyöngy​já​ték-mes​ter fi​gye​lem​mel kí​sér​te a ta​nács​ko​zá​sok me​ne​tét, fél szem​mel min​dig erre a je​len​ség​re is fi​gyelt, s kény​te​len volt el​tű​nőd​ni raj​ta: ugyan mi​fé​le szen​ve​dés le​het az, ami annyi​ra ha​tal​má​ba ke​rí​tet​te s így meg​je​löl​te ezt az ele​ven, szép és élet​vi​dám fér​fit? Úgy lát​ta, va​la​mi ide​gen, szá​má​ra is​me​ret​len fáj​da​lom ez, s mi​nél job​ban át​en​ged​te ma​gát en​nek a ku​ta​tó töp​ren​gés​nek, an​nál több ro​kon​szen​vet és rész​vé​tet ér​zett e szen​ve​dő em​ber iránt, sőt ebbe a rész​vét​be és sze​re​tet​be hal​kan be​le​szólt egy olyan ér​zés is, mint​ha va​la​mi​vel

adó​sa ma​radt vol​na a most oly szo​mo​rú​nak lát​szó if​jú​ko​ri ba​rát​já​nak, s mint​ha va​la​mit jóvá kel​le​ne ten​nie. Mi​után sok​fé​le fel​te​vé​se tá​madt Pli​nio szo​mo​rú​sá​gá​nak oká​ról, és sej​tel​me​it újra meg újra el​ve​tet​te, vé​gül is arra gon​dolt, hogy az ar​cán ülő fáj​da​lom nem kö​zön​sé​ges ere​de​tű – ez ne​mes, ta​lán tra​gi​kus fáj​da​lom, s Pli​nio arc​ki​fe​je​zé​se Kasz​tá​li​á​ban is​me​ret​len; em​lé​ke​zett rá, hogy né​ha​nap​ján ha​son​ló, per​sze so​ha​sem ilyen erő​sen le​bi​lin​cse​lő ki​fe​je​zést lá​tott nem kasz​tá​li​ai, vi​lá​gi em​be​rek ar​cán. Ta​lál​ko​zott már ha​son​ló​val múlt​bé​li em​be​rek arc​ké​pe​in is, sok tu​dós vagy mű​vész arc​ké​pén, ame​lyek​ről meg​in​dí​tó, fé​lig be​te​ges, fé​lig sors​sze​rű gyászt, ma​gá​nyos​sá​got és gyá​mol​ta​lan​sá​got ol​va​sott le. A Mag​is​ter, aki​nek oly fi​nom mű​vé​szi ér​zé​ke volt a ki​fe​je​zés tit​ka​i​hoz s oly éber ne​ve​lői ér​zé​ke a jel​le​mek​hez, már rég​óta tu​dott bi​zo​nyos fi​zi​og​nó​mi​ai is​mer​te​tő​je​lek​ről, s noha rend​szer​be nem fog​lal​ta őket, ösz​tö​nö​sen bí​zott ben​nük; így pél​dá​ul meg​kü​lön​böz​tet​te a ne​ve​tés, a mo​soly​gás, a derű sa​já​to​san kasz​tá​li​ai és sa​já​to​san vi​lá​gi mód​ját, s ugyan​így a fáj​da​lom vagy szo​mo​rú​ság sa​já​to​san vi​lá​gi for​má​ját. De​sig​no​ri ar​cán most, úgy vél​te, ezt a vi​lá​gi szo​mo​rú​sá​got is​me​ri fel, még​pe​dig oly erő​sen és tisz​tán ki​raj​zo​lód​va, mint​ha ez az arc arra ren​del​te​tett vol​na, hogy sok min​dent kép​vi​sel​jen s lát​ha​tó​vá te​gyen, sok min​den tit​kos szen​ve​dést és be​teg​sé​get. Nyug​ta​la​ní​tot​ta és meg​ha​tot​ta ez az arc. Nem​csak azt ta​lál​ta je​len​tős​nek, hogy a vi​lág most ide​küld​te el​ve​szett ba​rát​ját, s Pli​nio és Josef, mint haj​da​ni ta​nu​ló​ide​jük szó​pár​ba​ja​i​ban, most va​ló​ban és ér​vé​nye​sen ré​szint a nagy​vi​lá​got, ré​szint a Ren​det kép​vi​se​lik; még fon​to​sabb​nak és jel​ké​pe​sebb​nek tűnt fel neki, hogy eb​ben a ma​gá​nyos és bá​nat​fel​hőz​te arc​ban a nagy​vi​lág ez​út​tal nem a ne​ve​té​sét, élet​ked​vét, ha​tal​mi örö​mét, dur​va​sá​gát küld​te el Kasz​tá​li​á​ba, ha​nem ín​sé​gét, gyöt​rel​mét. Az is meg​gon​dol​koz​tat​ta, és ko​ránt​sem volt ked​ve el​le​né​re, hogy De​sig​no​ri lát​ha​tó​lag nem ke​res​te, in​kább ke​rül​te őt, s csu​pán las​sacs​kán és nagy el​len​ál​lás után adta meg ma​gát és tá​rul​ko​zott ki előt​te. Egyéb​ként, s ez ter​mé​sze​te​sen se​gít​sé​gé​re volt Knecht​nek, is​ko​la​tár​sa, aki maga is Kasz​tá​li​á​ban ne​vel​ke​dett, nem volt ne​héz​kes, kel​let​len vagy ép​pen​ség​gel rossz​aka​ra​tú tag​ja a Kasz​tá​lia szem​pont​já​ból oly fon​tos Bi​zott​ság​nak, ami​re már volt pél​da a múlt​ban, ha​nem a Rend tisz​te​lői s a Tar​to​mány párt​fo​gói közé tar​to​zott, amely​nek némi szol​gá​la​tot is te​he​tett. Az üveg​gyöngy​já​ték​ról per​sze már hosszú évek óta le​mon​dott. Nem tud​nánk pon​to​sab​ban be​szá​mol​ni róla, mi mó​don nyer​te el a Mag​is​ter las​san​kint újra ba​rát​ja bi​zal​mát; ezt a maga mód​ján kép​zel​he​ti el bár​me​lyi​künk, aki is​me​ri a Mes​ter nyu​godt de​rű​jét és ked​ves elő​zé​keny​sé​gét. Knecht nem tett le Pli​nio meg​nye​ré​sé​ről, s ki bírt vol​na tar​tó​san el​len​áll​ni neki, ha ő ko​mo​lyan vet​te a dol​gát? Vé​gül is, pár hó​nap​pal az első vi​szont​lá​tás után, De​sig​no​ri el​fo​gad​ta Knecht is​mé​telt meg​hí​vá​sát, hogy lá​to​gas​son el Wal​dzell​be. Egy fel​hős-sze​les őszi dél​utá​non, is​ko​lás​ko​ruk és ba​rát​sá​guk haj​da​ni szín​he​lyei felé, a fé​nye​it s ár​nya​it foly​vást vál​to​ga​tó tá​jon át ha​lad​va, Knecht nyu​godt és de​rűs, kí​sé​rő​je és ven​dé​ge vi​szont csön​des, ám nyug​ta​lan volt, mint nap​fény és árny közt a ko​pár föl​dek, a vi​szont​lá​tás örö​me s az ide​gen​né vá​lás bá​na​ta közt ci​ká​zott. A te​le​pü​lés kö​ze​lé​ben ki​száll​tak a ko​csi​ból, s gya​lo​go​san in​dul​tak el a régi uta​kon, amer​re együtt jár​tak di​ák​ként, vissza​em​lé​kez​tek sok baj​tár​suk​ra és ta​ná​ruk​ra s ak​ko​ri be​szél​ge​té​se​ik​re. De​sig​no​ri egy na​pig ma​radt Knecht ven​dé​ge, s Josef meg​ígér​te neki, hogy ezen a na​pon né​ző​ként je​len le​het min​den hi​va​ta​li te​vé​keny​sé​gé​nél és mun​ká​já​nál. E nap vé​gez​té​vel – a ven​dég más​nap haj​nal​ban el akart utaz​ni – együtt ül​tek Knecht la​kó​szo​bá​já​ban, szin​te már is​mét a régi meg​hitt han​gu​lat​ban. Az ide​gen​re nagy ha​tás​sal volt ez a nap, ame​lyen órá​ról órá​ra meg​fi​gyel​het​te a Mag​is​ter mun​ká​ját. Ezen az es​tén hosszú be​szél​ge​tés folyt ket​te​jük kö​zött, ame​lyet De​sig​no​ri, mi​helyt ha​za​tért, tüs​tént föl​jegy​zett. Noha e pár​be​széd egy ré​sze je​len​ték​te​len, s ta​lán né​hány ol​va​sónk​ra za​va​ró​an hat, meg​tö​ri a mi jó​zan áb​rá​zo​lá​sun​kat, még​is sze​ret​nők úgy köz​re​ad​ni, aho​gyan Pli​nio le​ír​ta.

– Annyi min​dent akar​tam meg​mu​tat​ni ne​ked – mond​ta a Mag​is​ter –, s most még​sem ju​tott rá időm. Pél​dá​ul az én ta​ka​ros kis ker​te​met; em​lék​szel még a „Mag​is​ter-kert​re” és Tho​mas mes​ter nö​vé​nye​i​re? – igen, s még annyi más​ra. Re​mé​lem, en​nek is el​jön még az ide​je, nap​ja. Mind​azon​ál​tal teg​nap óta fe​lül​vizs​gál​hat​tad szá​mos em​lé​ke​det, s fo​gal​mat al​kot​hat​tál ma​gad​nak hi​va​ta​li kö​te​les​sé​ge​im és hét​köz​nap​ja​im jel​le​gé​ről. – Há​lás is va​gyok érte mond​ta Pli​nio. – Csak ma kezd​tem sej​te​ni újra, mi is va​ló​já​ban a ti Tar​to​má​nyo​tok, s mi​lyen kü​lö​nös és nagy tit​kai van​nak, jól​le​het, tá​vol​lé​tem éve​i​ben is sok​kal töb​bet gon​dol​tam rá​tok, mint​sem gya​nít​hat​nád. Ma, Josef, be​pil​lan​tást en​ged​tél hi​va​ta​lod​ba és éle​ted​be, re​mé​lem, nem utol​já​ra tör​tént, s még több​ször is be​szé​lünk majd ar​ról, amit itt lát​tam, s ami​ről most még nem tu​dok be​szél​ni. Vi​szont na​gyon is ér​zem, hogy a bi​zal​mad en​gem is kö​te​lez, és tu​dom, hogy ed​di​gi zár​kó​zott​sá​go​mon meg kel​lett üt​köz​nöd. Nos, egy​szer te is meg​lá​to​gatsz majd en​gem, s lát​ni fo​god, hol élek. Ma csu​pán ke​ve​set me​sél​he​tek ne​ked er​ről, mind​össze annyit, hogy újra tisz​tá​ba jöjj ve​lem, s ha ki​be​szél​he​tem ma​ga​mat, le​gyen bár ez szé​gye​nem és bün​te​té​sem is, kis​sé nyil​ván meg​könnyeb​bü​lök tőle. Tu​dod, hogy egy régi, or​szá​gos ér​de​me​ket szer​zett s a ti Tar​to​má​nyo​tok​kal ba​rá​ti vi​szony​ban lévő csa​lád​ból szár​ma​zom, föld​bir​to​ko​sok és ma​gas ran​gú hi​va​tal​no​kok kon​zer​va​tív csa​lád​já​ból. De lá​tod, már ez az egy​sze​rű köz​lés is a tő​led el​vá​lasz​tó sza​ka​dék elé ál​lít! Azt mon​dom, „csa​lád”, s azt hi​szem, ez​zel va​la​mi egy​sze​rűt, ma​gá​tól ér​te​tő​dőt és egy​ér​tel​mű meg​ha​tá​ro​zást ad​tam, de hát így van-e va​jon? Nek​tek itt a Tar​to​mány​ban meg​van a Ren​de​tek és a hi​e​rar​chi​á​tok, csa​lá​do​tok azon​ban nincs, nem tud​já​tok, mi a csa​lád, a vér, a szár​ma​zás, és hal​vány sej​tel​me​tek sincs a csa​lád​nak ne​ve​zett va​la​mi ti​tok​za​tos és ha​tal​mas va​rázsá​ról és ere​jé​ről. Nos hát, alap​já​ban véve így va​gyunk a leg​több szó​val és fo​ga​lom​mal, ame​lyek​kel éle​tünk ki​fe​jez​he​tő: a leg​több, ami ne​künk fon​tos, nek​tek nem az, na​gyon sok min​den a szá​mo​tok​ra egy​sze​rű​en ért​he​tet​len, más dol​gok pe​dig egé​szen mást je​len​te​nek ná​la​tok, mint ná​lunk. És így kell egy​más​sal szót ér​te​nünk! Lásd, ha ve​lem be​szélsz, olyan ez, mint​ha egy kül​föl​di szól​na hoz​zám, ám​bár még​is olyan kül​föl​di, aki​nek a nyel​vét fi​a​tal​ko​rom​ban meg​ta​nul​tam, s ma​gam is be​szél​tem, több​nyi​re meg is ér​tem. Ámde for​dít​va nem ez a hely​zet: ha én szó​lok hoz​zád, te olyan nyel​vet hal​lasz, amely​nek ki​fe​je​zé​se​it csak fé​lig, ár​nya​la​ta​it és rez​ze​né​se​it pe​dig egy​ál​ta​lán nem is​me​red: tör​té​ne​te​ket hal​lasz egy olyan em​be​ri élet​ből, olyan lét​for​má​ból, amely nem a tiéd; a leg​több, még ha ér​de​kel​ne is, ide​gen s leg​föl​jebb fé​lig ért​he​tő ma​rad szá​mod​ra. Em​lék​szel sok szó​csa​tánk​ra s be​szél​ge​té​sünk​re is​ko​lás​ko​runk​ból; ré​szem​ről mind​ez csu​pán kí​sér​let volt, sok kí​sér​le​tem egyi​ke, hogy Tar​to​má​nyo​tok vi​lá​gát és nyel​vét a ma​ga​mé​val össz​hang​ba hoz​zam. Te vagy a leg​nyílt​szí​vűbb, a leg​kész​sé​ge​sebb és leg​be​csü​le​te​sebb mind​azok kö​zül, akik​kel va​la​ha így kí​sér​le​tez​tem; bát​ran vé​del​mez​ted Kasz​tá​lia jo​ga​it anél​kül, hogy kö​zöm​bös let​tél vol​na az én más​fé​le vi​lá​gom s an​nak jo​gai iránt, vagy épp meg​ve​tet​ted vol​na. Ak​ko​ri​ban meg​le​he​tő​sen kö​zel is ke​rül​tünk egy​más​hoz. Nos, erre ké​sőbb még vissza​té​rünk. Mi​vel egy pil​la​na​tig el​töp​ren​gett, hall​ga​tott, Knecht óva​to​san meg​szó​lalt: – Ta​lán nem ál​lunk olyan rosszul ez​zel a meg nem ér​tés​sel. Az biz​tos, hogy két nép és két nyelv so​ha​sem ért​he​ti meg úgy egy​mást, köz​lé​se​i​ben nem le​het olyan ben​ső​sé​ges, mint két egyén, aki ugyan​ah​hoz a nem​zet​hez és nyelv​hez tar​to​zik. De ez nem ok rá, hogy a ma​gunk meg​ér​te​té​sé​ről és a köz​lés​ről le​mond​junk. Akik egy nép​ből va​lók, és egy nyel​vet be​szél​nek, azok közt is van​nak olyan kor​lá​tok, ame​lyek aka​dá​lyoz​zák a tel​jes köz​lést és a tel​jes, köl​csö​nös meg​ér​tést: a mű​velt​ség, a ne​vel​te​tés, a ké​pes​ség, az egyé​ni​ség kor​lá​tai. Mond​hat​nánk, hogy a föl​dön min​den em​ber – el​vi​leg – meg​ér​tet​he​ti ma​gát min​den​ki más​sal, s azt is mond​hat​nánk, hogy a vi​lá​gon egy​ál​ta​lán nincs két olyan em​ber, akik közt iga​zi, hé​zag​ta​lan, meg​hitt

köz​lés és meg​ér​tés le​het​sé​ges vol​na – egyik meg​ál​la​pí​tás épp​oly igaz, mint a má​sik. Ez a Yin és Yang, nap​pal és éj​sza​ka: mind​ket​tő​nek iga​za van, s oly​kor mind​ket​tő​re em​lé​kez​nünk kell, s ab​ban iga​zat adok ne​ked, hogy ter​mé​sze​te​sen én sem hi​szem, hogy mi ket​ten vala is tel​je​sen és ma​ra​dék​ta​la​nul meg​ért​het​nénk egy​mást. De ha te nyu​ga​ti vagy is, én meg kí​nai vol​nék, s ha kü​lön​bö​ző nyel​ven be​szél​nénk is, azért még​is, ha meg​van ben​nünk a jó​aka​rat, na​gyon sok min​dent kö​zöl​he​tünk egy​más​sal, s a pon​to​san kö​zöl​he​tő​kön túl is sok min​dent ki​ta​lál​ha​tunk és meg​sejt​he​tünk egy​más​ról. Min​den​eset​re kí​sé​rel​jük meg. De​sig​no​ri bó​lin​tott és foly​tat​ta: – Elő​ször is sze​ret​ném el​me​sél​ni azt a ke​ve​set, amit tud​nod kell ah​hoz, hogy nagy​já​ból sej​tel​med le​gyen a hely​ze​tem​ről. Szó​val, min​de​nek​előtt itt van a csa​lád, a leg​föl​sőbb ha​ta​lom egy fi​a​tal​em​ber éle​té​ben, akár el​is​me​ri, akár nem. Én jól meg​vol​tam vele, amíg a ti elitis​ko​lá​i​tok ven​dég​ta​nu​ló​ja vol​tam. Ná​la​tok egész éven át jól bán​tak ve​lem, a szün​idők​ben ott​hon ün​ne​pel​tek és el​ké​nyez​tet​tek, én vol​tam az egyet​len fiú. Anyá​mon gyön​géd, sőt szen​ve​dé​lyes sze​re​tet​tel csügg​tem, min​den el​uta​zá​som​kor egyet​len fáj​dal​mam az volt, hogy el kel​lett tőle vál​nom. Apám​mal hű​vö​sebb, de ba​rá​ti volt a vi​szo​nyom, leg​alább​is a ná​la​tok töl​tött gyer​mek- s if​júi éve​im​ben: ő Kasz​tá​lia régi tisz​te​lő​je volt, s büsz​ke rá, hogy a ki​vá​ló​ak is​ko​lá​i​ban ne​vel​ked​het​tem, s lát​hat​ta, hogy olyan fenn​költ dol​gok​ba is be​avat​nak, mint az üveg​gyöngy​já​ték. Ezek az ott​ho​ni szün​idei tar​tóz​ko​dá​sok gyak​ran va​ló​ban emel​ke​dett han​gu​lat​ban s ün​ne​pi​en tel​tek, a csa​lá​dom és én úgy​szól​ván már csak ün​nep​lő​ru​há​ban is​mer​tük egy​mást. Néha, ami​kor ha​za​utaz​tam va​ká​ci​ó​ra, saj​nál​ta​lak is ti​te​ket, itt​ma​ra​dó​kat, akik mit sem tud​tok az ef​fé​le bol​dog​ság​ról. Nem szük​sé​ges so​kat mon​da​nom ar​ról az idő​ről, hi​szen is​mer​tél en​gem, job​ban bár​ki más​nál. Már-már kasz​tá​li​ai vol​tam, kis​sé vi​lá​gi​a​san vi​dám, ta​lán nyers és fel​szí​nes, de bol​dog és fék​te​len, szár​nya​ló és lel​kes. Éle​tem leg​bol​do​gabb kor​sza​ka volt ez, amit ak​kor per​sze nem sej​tet​tem, mert azok​ban a wal​dzel​li évek​ben éle​tem bol​dog​sá​gát és csúcs​pont​ját at​tól az idő​től vár​tam, ami​kor a ti is​ko​lá​i​tok​ból el​bo​csát​va ha​za​tér​he​tek, s a ná​la​tok meg​szer​zett fö​lény se​gít​sé​gé​vel az ot​ta​ni, a kin​ti vi​lá​got meg​hó​dít​ha​tom. Ehe​lyett, mi​után el​bú​csúz​tam tő​led, olyan meg​ha​son​lás kez​dő​dött el, amely máig is tart, s olyan harc, amely​ben nem győz​tem. Mert a szü​lő​föld, aho​vá ha​za​tér​tem, ez​út​tal nem csu​pán szü​le​im ott​ho​ná​ból állt, s egy​ál​ta​lán nem várt öle​lő kar​ral, hogy el​is​mer​je wal​dzel​li elő​ke​lő​sé​ge​met, s az atyai ház​ban is ha​ma​ro​san csa​ló​dá​sok ér​tek, ne​héz​sé​ge​im tá​mad​tak, s ha​mis han​gok ve​gyül​tek az össz​hang​ba. Jó ide​ig el​tar​tott, amíg rá​jöt​tem: naiv bi​zal​mam, gyer​me​kes hi​tem ön​ma​gám​ban és bol​dog​sá​gom​ban óvott, s óvott a tő​le​tek ma​gam​mal ho​zott ren​di er​kölcs, a me​di​tá​ció szo​ká​sa. De mi​lyen csa​ló​dást és ki​jó​za​no​dást ho​zott a fő​is​ko​la, ahol a po​li​ti​kai tan​tár​gya​kat akar​tam ta​nul​má​nyoz​ni! Az egye​te​mis​ták tár​sal​gá​si hang​ne​me, ál​ta​lá​nos mű​velt​sé​gük és tár​sa​sá​gi éle​tük szín​vo​na​la, sok ta​nár sze​mé​lyi​sé​ge – ó, mind​ez mennyi​re el​ütött at​tól, ami​hez ná​la​tok hoz​zá​szok​tam! Em​lé​kez​hetsz rá, ho​gyan vé​del​mez​tem egy​kor a mi vi​lá​gun​kat a ti​é​tek​kel szem​ben, mi​lyen tele száj​jal di​csér​tem sok​szor a tö​ret​len, naiv éle​tet. Ha ez bün​te​tést ér​de​melt, ba​rá​tom, hát én sú​lyo​san meg​bűn​hőd​tem érte. Mert ez a naiv, ár​tat​lan ösz​tön​élet, a naiv em​ber​nek ez a gye​re​kes​sé​ge és ido​mí​tat​lan zse​ni​a​li​tá​sa, le​het, hogy meg​van va​la​hol, ta​lán a pa​rasz​tok, a kéz​mű​ve​sek közt vagy más​hol, de ne​kem nem si​ke​rült szem​től szem​be ta​lál​koz​nom vele vagy ép​pen ré​sze​sül​ni ben​ne. Arra is em​lék​szel, ugye, ho​gyan bí​rál​tam be​szé​de​im​ben a kasz​tá​li​a​i​ak nagy​ké​pű​sé​gét és ter​mé​szet​el​le​nes​sé​gét, ezt az ön​telt és el​pu​hult kasz​tot, kaszt​szel​le​mé​vel és elit-gőg​jé​vel együtt. Nos, a nagy​vi​lág em​be​rei nem ke​vés​bé vol​tak büsz​kék rossz mo​do​ruk​ra, cse​kély​ke mű​velt​sé​gük​re, ot​rom​ba hu​mo​ruk​ra, arra, hogy os​to​bán-ra​va​szul csu​pán gya​kor​la​ti, önző cél​ja​ik​ra kor​lá​toz​ták tö​rek​vé​se​i​ket, ők sem kép​zel​ték ma​gu​kat ke​vés​bé ér​té​kes​nek, Is​ten​nek tet​szőbb​nek és ki​vá​lasz​tot​tabb​nak a ma​guk szű​kagyú ter​mé​sze​tes​sé​gé​ben, mint a leg​ké​nyes​ke​dőbb wal​dzel​li min​ta​di​ák va​la​ha is. Ki​ne​vet​tek vagy vál​lon ve​-

re​get​tek, má​sok pe​dig az ide​gen, ben​nem lévő kasz​tá​li​ai elem​re az​zal a nyílt, ken​dő​zet​len gyű​lö​let​tel re​a​gál​tak, ame​lyet a kö​zön​sé​ges alja nép érez min​den elő​ke​lő​vel szem​ben, s ame​lyet én el​szán​tan, szin​te ki​tün​te​tés​ként fo​gad​tam. De​sig​no​ri egy kis szü​ne​tet tar​tott, s Knech​tre pil​lan​tott, té​to​ván, hogy va​jon nem fá​raszt​ja-e. Te​kin​te​te ta​lál​ko​zott a ba​rát​já​é​val, s ab​ban a mély​sé​ges fi​gyel​mes​ség és ba​rát​ság ki​fe​je​zé​sét lát​ta; ez jól​esett neki és meg​nyug​tat​ta. Lát​ta, hogy Josef tel​je​sen át​ad​ja ma​gát ki​tá​rul​ko​zá​sá​nak, nem úgy hall​gat​ja, aho​gyan va​la​mi cse​ve​gést vagy egy ér​de​kes el​be​szé​lést szo​kás, ha​nem az​zal a ki​zá​ró​la​gos​ság​gal és oda​adás​sal, amellyel az em​ber me​di​tá​lás köz​ben össz​pon​to​sít, s rá​adá​sul tisz​ta, szív​bé​li jó​in​du​lat​tal; Knecht te​kin​te​té​nek ez a ki​fe​je​zé​se meg​ha​tot​ta Pli​ni​ót, annyi​ra szí​vé​lyes​nek és szin​te gyer​me​ki​nek lát​szott, hogy ámu​lat fog​ta el, lát​ván ezt a ki​fe​je​zést an​nak a fér​fi​ú​nak az ar​cán, aki​nek sok​ré​tű napi mun​ká​ját, hi​va​ta​li böl​cses​sé​gét és te​kin​té​lyét az egész nap fo​lya​mán cso​dál​hat​ta. Meg​könnyeb​bül​ve foly​tat​ta: – Nem tu​dom, ha​szon​ta​lan volt-e az éle​tem és merő fél​re​ér​tés, vagy pe​dig ér​tel​me is van. Ha ne​tán van ér​tel​me, ak​kor az ta​lán az vol​na, hogy ko​runk​ban egyet​len​egy konk​rét em​ber a leg​vi​lá​go​sab​ban és leg​fáj​dal​ma​sab​ban fel​is​mer​te és át​él​te: Kasz​tá​lia mennyi​re el​tá​vo​lo​dott szü​lő​ha​zá​já​tól, avagy mi​at​tam akár for​dít​va is: mennyi​re ide​gen és hűt​len lett a mi or​szá​gunk a maga leg​ne​me​sebb Tar​to​má​nyá​hoz és an​nak szel​le​mé​hez, mi​lyen mély sza​ka​dék tá​tong or​szá​gunk​ban test és lé​lek, esz​mény és va​ló​ság közt, mi​lyen ke​ve​set tud​nak s akar​nak tud​ni egy​más​ról. Ha volt va​la​ha az élet​ben fel​ada​tom és esz​mé​nyem, ak​kor az, hogy meg​te​remt​sem sze​mé​lyem​ben a két alap​elv össze​ge​zé​sét, köz​ve​tí​tő, tol​mács és bé​kí​tő le​gyek a ket​tő kö​zött. Meg​pró​bál​tam s be​le​buk​tam. És mi​vel még​sem me​sél​he​tem el ne​ked az egész éle​te​met, s te se ért​het​nél meg be​lő​le min​dent, csu​pán egy olyan hely​ze​tet tár​nék eléd, amely ku​dar​com​ra jel​lem​ző. Fő​is​ko​lai ta​nul​má​nya​im meg​kez​dé​se után a ne​héz​ség nem annyi​ra az volt, hogy túl​te​gyem ma​gam a csip​ke​lő​dé​se​ken és ás​ká​ló​dá​so​kon, ame​lyek​ben mint volt kasz​tá​li​a​i​nak és min​ta​di​ák​nak ré​szem volt. Az a né​hány új tár​sam, aki​nek sze​mé​ben az én elit-is​ko​lai vég​zett​sé​gem ki​tün​te​tés- és iz​ga​tó új​don​ság​szám​ba ment, még több gon​dot oko​zott ne​kem, s a leg​na​gyobb za​var​ba ho​zott. Nem, a ne​héz és ta​lán le​he​tet​len az volt, hogy e vi​lá​gi​as​ság kö​ze​pet​te to​vább foly​tas​sam a kasz​tá​li​ai ér​te​lem​ben vett éle​tet. Ele​in​te alig vet​tem ezt ész​re, a ná​la​tok ta​nult sza​bá​lyok​hoz tar​tot​tam ma​gam, és hosszabb időn át úgy lát​szott, itt is be​vál​nak, mint​ha meg​erő​sí​tet​tek és óv​tak, mint​ha se​gí​tet​tek vol​na, hogy véd​jem és meg​tart​sam de​rű​met és ben​ső egész​sé​ge​met s azt a szán​dé​ko​mat, hogy egye​te​mi éve​i​met egye​dül és ön​ál​ló​an, le​he​tő​leg kasz​tá​li​ai mó​don tölt​sem el, ki​zá​ró​lag a tu​dás​szom​ja​mat olt​sam, és ne kény​sze​rül​jek bele olyan ta​nul​má​nyok​ba, ame​lyek​nek nincs más cél​ja, csak az, hogy a di​á​kot a le​he​tő leg​rö​vi​debb időn be​lül a le​he​tő leg​ala​po​sab​ban sza​ko​sít​sa egy ke​nyér​ke​re​ső hi​va​tás​ra, és ki​öl​je be​lő​le a sza​bad​ság és egye​te​mes​ség min​den sej​tel​mét. Ámde a Kasz​tá​li​á​ból ma​gam​mal ho​zott vé​de​lem ve​szé​lyes​nek és ké​tes​nek bi​zo​nyult, mert hi​szen én nem le​mon​dó​an és re​me​te mód​ra akar​tam meg​őriz​ni lel​kem bé​ké​jét és szel​le​mem me​di​ta​tív nyu​gal​mát: én a vi​lá​got akar​tam meg​hó​dí​ta​ni, meg​ér​te​ni, s kény​sze​rí​te​ni rá, hogy ő is meg​ért​sen en​gem; ige​nel​ni s ha le​het, meg​újí​ta​ni és meg​ja​ví​ta​ni akar​tam a vi​lá​got, a ma​gam sze​mé​lyé​ben össze akar​tam hoz​ni és össze​bé​kí​te​ni a vi​lá​got és Kasz​tá​li​át. Ha egy-egy csa​ló​dás, vita, fel​in​du​lás után vissza​hú​zód​tam a me​di​tá​ci​ó​ba, ez kez​det​ben min​dig jó​té​te​mény volt, ol​dó​dás, mély lé​leg​ze​té​vel, vissza​té​rés a jó, ba​rá​ti ha​tal​mak​hoz. Idő​vel azon​ban ész​re​vet​tem, hogy épp az el​mé​lye​dés, a lé​le​ká​po​lás és lel​ki​gya​kor​lat kü​lö​nít el, et​től lát​nak má​sok oly kel​le​met​le​nül ide​gen​nek, s ez tesz rá en​gem is kép​te​len​né, hogy va​ló​ban meg​ért​sem őket. A töb​bi​e​ket, a vi​lág em​be​re​it – így lát​tam – csak ak​kor tud​nám iga​zán meg​ér​te​ni, ha újra olyan len​nék, mint ők, ha sem​mi elő​nyöm sem vol​na ve​lük szem​ben, még ez az el​mé​lyü​lés​be me​ne​kü​lés sem. Ter​-

mé​sze​te​sen az is meg​le​het, hogy, mi​köz​ben így áb​rá​zo​lom, meg​szé​pí​tem ezt a fo​lya​ma​tot. Ta​lán vagy va​ló​szí​nű​leg, egy​sze​rű​en az tör​tént, hogy a ve​lem egy​for​mán is​ko​lá​zott és egyet​ér​tő baj​tár​sak nél​kül, a ta​ná​rok el​len​őr​zé​se, Wal​dzell vé​del​me​ző és üd​vös lég​kö​re nél​kül las​san​kint el​vesz​tet​tem ön​fe​gyel​mem, tu​nya és fi​gyel​met​len let​tem, nem​tö​rő​döm is, és az​tán ez a rossz lel​ki​is​me​ret pil​la​na​ta​i​ban az​zal men​te​get​te ma​gát, hogy a nem​tö​rő​döm​ség e vi​lág egyik jel​lem​ző vo​ná​sa, és ha át​en​ge​dem ma​gam neki, kö​ze​lébb ju​tok kör​nye​ze​tem meg​ér​té​sé​hez. Ve​led szem​ben iga​zán nincs ér​tel​me sem​mit sem szé​pí​te​nem, de azt sem sze​ret​ném le​ta​gad​ni és el​tit​kol​ni, hogy so​kat fá​ra​doz​tam, tö​re​ked​tem és küz​döt​tem, ak​kor is, ami​kor té​ved​tem. Ko​mo​lyan vet​tem min​dent. De hát – a ma​gam meg​ér​té​sé​nek és ér​tel​mes alá​ren​de​lé​sé​nek kí​sér​le​te akár kép​ze​lő​dés volt vagy sem – min​den​eset​re meg​tör​tént az, ami ter​mé​sze​tes: a vi​lág erő​sebb volt ná​lam, las​san​kint le​győ​zött és el​nyelt; pon​to​san úgy esett, mint​ha az élet sza​va​mon fo​gott vol​na, hogy tel​je​sen a vi​lág​hoz ha​so​nul​jak, amely​nek a he​lyes​sé​gét, na​i​vi​tá​sát, ere​jét és ere​den​dő fö​lé​nyét a mi wal​dzel​li vi​tá​ink​ban annyi​ra di​csér​tem s vé​del​mez​tem a te lo​gi​kád el​len. Em​lék​szel rá. És most va​la​mi más​ra kell em​lé​kez​tes​se​lek, amit nyil​ván ré​ges-rég el​fe​lej​tet​tél, mi​vel szá​mod​ra sem​mi je​len​tő​sé​ge sem volt. Ne​kem azon​ban na​gyon so​kat je​len​tett, ne​kem fon​tos volt, fon​tos és ret​te​ne​tes. Egye​te​mi éve​im be​fe​je​ződ​tek, al​kal​maz​kod​tam, le​győ​zött vol​tam, de ko​ránt​sem tel​je​sen, sőt lel​kem mé​lyén még min​dig kö​zé​tek szá​mí​tot​tam ma​ga​mat, s azt hit​tem: nem le​győ​zött​ként, ha​nem ön​ként vi​se​lem el, mert okos va​gyok, ér​tem az éle​tet – ezt az al​kal​maz​ko​dást, ezt a csi​szo​ló​dást. Így az​tán még ki​tar​tot​tam ifjú éve​im jó né​hány szo​ká​sá​nál és szük​ség​le​té​nél, köz​tük az üveg​gyöngy​já​ték​nál, bár en​nek nyil​ván nem sok ér​tel​me volt, mi​vel ál​lan​dó gya​kor​lás nél​kül s anél​kül, hogy ál​lan​dó​an érint​kez​nék a ve​lem azo​nos tu​dá​sú és fő​leg ná​lam töb​bet tudó já​té​kos​tár​sa​im​mal, sem​mit sem ta​nul​ha​tok, az egye​dül ját​szás leg​föl​jebb olyan pót​lék le​het, aho​gyan a ma​gunk​ban be​szé​lés pó​tol egy va​ló​di, iga​zi be​szél​ge​tést. Te​hát, noha va​ló​já​ban nem tud​tam, mi​ként is ál​lok ma​gam​mal, já​ték​mű​vé​sze​tem​mel, mű​velt​sé​gem​mel, elit-is​ko​lai kép​zett​sé​gem​mel, még​is azon fá​ra​doz​tam, hogy meg​ment​sem eze​ket a ja​va​kat, vagy leg​alább​is egyet-mást be​lő​lük, s ha ak​ko​ri ba​rá​ta​im kö​zül va​la​ki​nek – akik ugyan meg​pró​bál​tak hoz​zá​szól​ni az üveg​gyöngy​já​ték​hoz, de szel​le​mé​ről sej​tel​mük sem volt – fel​vá​zol​tam egy já​té​kos sé​mát vagy ele​mez​tem egy já​ték​té​telt, ezek a tel​je​sen tu​dat​la​nok nyil​ván hol​mi va​rázs​la​tot lát​tak ben​ne. Har​ma​dik vagy ne​gye​dik egye​te​mi évem​ben részt vet​tem egy wal​dzel​li já​ték​tan​fo​lya​mon; vi​szont​lát​ni ezt a vi​dé​ket, a kis​vá​ros​kát, régi is​ko​lán​kat, a já​té​ko​sok fa​lu​ját: ez fáj​dal​mas öröm volt szá​mom​ra, te azon​ban nem vol​tál ott, ak​ko​ri​ban va​la​hol Mon​te​port-ban vagy Ke​uper​he​im​ben ta​nul​tál, és na​gyon tö​rek​vő kü​lönc​nek szá​mí​tot​tál. Ez az én já​ték​tan​fo​lya​mom csu​pán szün​idei kurzus volt a ma​gunk​faj​ta sze​gény vi​lá​gi​ak és mű​ked​ve​lők szá​má​ra, en​nek el​le​né​re csak üggyel-baj​jal vé​gez​tem el, és büsz​ke vol​tam rá, hogy vé​gül is meg​kap​tam a szo​ká​sos „hár​mast”, a bi​zo​nyít​vány​nak azt az „elég​sé​ge​sét”, amely még épp csak arra jó, hogy tu​laj​do​no​sá​nak meg​en​ged​je az ilyen szün​idei tan​fo​lya​mok to​váb​bi lá​to​ga​tá​sát. És ez​tán, megint né​hány év múl​va, még egy​szer össze​szed​tem ma​ga​mat, je​lent​kez​tem egy szün​idei kurzus​ra – az elő​död ide​jén –, s min​dent el​kö​vet​tem, hogy né​mi​képp sza​lon​ké​pes​sé te​gyem ma​gam Wal​dzell sze​mé​ben. Újra vé​gig​bön​gész​tem régi gya​kor​ló​fü​ze​te​i​met, több​ször is meg​pró​bál​tam kis​sé újra ba​rát​koz​ni az össz​pon​to​sí​tás gya​kor​lá​sá​val, egy​szó​val, a ma​gam sze​rény esz​kö​ze​i​vel meg​pró​bál​tam a szün​idei tan​fo​lyam​ra úgy, olyan han​gu​lat​ban és össze​sze​det​ten ké​szül​ni, mint egy iga​zi üveg​gyöngy​já​té​kos a nagy, évi ün​ne​pi já​té​kok​ra. Így vo​nul​tam be Wal​dzell​be, s ott, né​hány évi szü​net után, is​mét jócs​kán el​ide​ge​ned​ve, de egy​út​tal el​bű​völ​ve is, úgy érez​tem ma​gam, mint​ha egy el​ve​szí​tett szép ha​zá​ba tér​nék vissza, amely​nek nyel​vét azon​ban nem be​szé​lem már fo​lyé​ko​nyan. És ez​út​tal tel​je​sült

az az élénk vá​gyam is, hogy újra ta​lál​koz​zam ve​led. Em​lék​szel rá, Josef? Knecht ko​mo​lyan a sze​mé​be né​zett, bó​lin​tott, kis​sé el​mo​so​lyo​dott, de egy szót sem szólt. – Jó – foly​tat​ta De​sig​no​ri –, te​hát em​lék​szel rá. De mi az, ami​re em​lék​szel? Fel​szí​nes vi​szont​lá​tás egy régi is​ko​la​társ​sal, kur​ta ta​lál​ko​zás és csa​ló​dás; az em​ber to​vább​megy, s nem gon​dol töb​bé rá, csak ha, mond​juk, év​ti​ze​dek múl​va a má​sik fél em​lé​kez​te​ti – ud​va​ri​at​la​nul. Nem így van? Más volt ez a ta​lál​ko​zás, több volt szá​mod​ra? Pli​nio – noha ész​re​ve​he​tő​en igye​ke​zett ural​kod​ni ma​gán – nagy iz​ga​lom​ban volt, úgy lát​szott, hogy sok-sok év so​rán föl​gyü​lem​lett, le nem gyűrt ter​het akar le​ráz​ni ma​gá​ról. – Elé​be vágsz a dol​gok​nak – mon​dot​ta Knecht igen óva​to​san. – Hogy ne​kem mit je​len​tett ez a ta​lál​ko​zás, ar​ról majd még be​szé​lünk, ha én ke​rü​lök sor​ra, és szá​mot adok róla. Most a tiéd a szó, Pli​nio. Lá​tom, hogy az a ta​lál​ko​zás nem volt ne​ked kel​le​mes. Szá​mom​ra sem volt az ak​kor. És most me​séld el, mi is volt. Mondd el őszin​tén! – Meg​kí​sér​lem – mond​ta Pli​nio. – Per​sze, sem​mit sem aka​rok a sze​med​re hány​ni. Sőt azt is be kell val​la​nom, hogy te ak​kor ki​fo​gás​ta​la​nul vi​sel​ked​tél ve​lem szem​ben, vagy még an​nál is job​ban. Ami​kor el​fo​gad​tam mos​ta​ni meg​hí​vá​so​dat Wal​dzell​be, ame​lyet má​so​dik szün​idei kurzu​som óta nem is lát​tam, sőt ami​kor a bi​zott​ság vá​lasz​tott tag​ja​ként vál​lal​tam ezt a kasz​tá​li​ai ki​kül​de​tést, az volt a szán​dé​kom, hogy szem​be​néz​zek ve​led és az ak​ko​ri él​mé​nyem​mel, akár kel​le​mes ez ne​künk ket​tőnk​nek, akár nem. És most foly​ta​tom. Én a szün​idei tan​fo​lyam​ra jöt​tem, és a ven​dég​ház​ban szál​lá​sol​tak el. A kurzus rész​ve​vői kö​rül​be​lül ve​lem egy​ko​rú​ak vol​tak, né​me​lyi​kük még je​len​tő​sen idő​sebb is ná​lam; leg​föl​jebb hú​szan vol​tunk, jó​részt kasz​tá​li​a​i​ak, ámde vagy rossz, kö​zöm​bös, le​zül​lött üveg​gyöngy​já​té​ko​sok, vagy pe​dig kez​dők, akik​nek csak ké​sőn ju​tott eszé​be, hogy egy kis​sé meg​is​mer​ked​je​nek a Já​ték​kal is; meg​könnyeb​bü​lés volt, hogy egyi​kü​ket sem is​mer​tem. Jól​le​het, tan​fo​lya​munk ve​ze​tő​je, az ar​chí​vum egyik se​géd​tan​erő​je, de​re​ka​san fá​ra​do​zott, s na​gyon ba​rát​sá​gos volt hoz​zánk, az egész ügy kez​det​től fog​va úgy fes​tett, hogy itt va​la​mi má​sod​ran​gú és ha​szon​ta​lan is​ko​lá​ról, te​szem azt, egy bün​te​tő​tan​fo​lyam​ról van szó, amely​nek vé​let​le​nül össze​ge​reb​lyé​zett rész​ve​vői épp​oly ke​vés​sé hisz​nek a tan​fo​lyam va​ló​di ér​tel​mé​ben és si​ke​ré​ben, mint a ta​ná​rok, még ha ezt sen​ki sem is​me​ri is el. Cso​dál​koz​va kér​dez​het​tük: mi​ért jött itt össze ez a ma​rok​nyi em​ber, hogy ön​ként fog​lal​koz​zék va​la​mi​vel, ami​hez nincs elég ere​je, s nem elég erős az ér​dek​lő​dé​se sem ah​hoz, hogy ki​tart​son s ál​do​za​tot hoz​zon érte – és mi​ért adta rá a fe​jét egy tu​dós szak​em​ber, hogy ok​tas​sa őket, és olyan gya​kor​la​tok​kal fog​lal​koz​tas​sa, ame​lyek​től ő maga sem re​mél​he​tett sok si​kert. Én ak​kor nem tud​tam, csak sok​kal ké​sőbb tud​tam meg a ta​pasz​tal​tab​bak​tól, hogy ha​tá​ro​zot​tan pó​rul jár​tam ez​zel a tan​fo​lyam​mal, és hogy a rész​ve​vők​nek egy kis​sé más össze​té​te​le biz​ta​tó​vá és bá​to​rí​tó​vá, sőt lel​ke​sí​tő​vé te​het​te vol​na. Sok​szor – így mond​ták ne​kem ké​sőbb – ele​gen​dő két részt​ve​vő is, aki lel​ke​sí​ti egy​mást vagy már ré​gebb​ről is​me​rős, és kö​zel áll egy​más​hoz, hogy egy ilyen tan​fo​lyam​nak, összes részt​ve​vő​jé​nek és ta​ná​rá​nak is len​dü​le​tet ad​jon. Üveg​gyöngy​já​ték-mes​ter vagy, is​mer​ned kell ezt. Nos, ne​kem nem volt sze​ren​csém, a mi vé​let​le​nül össze​ve​rő​dött kö​zös​sé​günk​ből hi​ány​zott az a kis él​te​tő sejt, nem me​le​ged​tünk fel, nem jöt​tünk len​dü​let​be, az egész tan​fo​lyam va​la​mi bá​gyadt is​mét​lő​kurzus ma​radt fel​nőtt is​ko​lás​fi​úk szá​má​ra. Múl​tak a na​pok, s na​pon​ta fo​ko​zó​dott a csa​ló​dá​sunk. De hát az üveg​gyöngy​já​té​kon kí​vül is ott volt még Wal​dzell, szent és gon​do​san őr​zött em​lé​ke​im szín​he​lye, s ha a já​ték​tan​fo​lyam cső​döt mon​dott is, meg​ma​radt ne​kem a ha​za​té​rés ün​ne​pe, az érint​ke​zés a haj​da​ni baj​tár​sak​kal, ta​lán an​nak a baj​társ​nak a vi​szont​lá​tá​sa is, aki​ről a leg​több és leg​erő​sebb em​lé​ket őriz​tem, és aki szá​mom​ra min​den​ki más​nál job​ban tes​te​sí​tet​te meg a mi Kasz​tá​li​án​kat: a ve​led való ta​lál​ko​zás, Josef. Ha vi​szont​lát​tam né​hány if​jú​ko​ri is​ko​la​tár​sa​mat, ha jár​tom​ban-kel​tem​ben a szép, olyan​nyi​ra sze​re​tett tá​jon újra ta​lál​koz​tam fi​a​tal

éve​im jó szel​le​me​i​vel, ha ta​lán te is újra kö​zel ke​rül​het​tél vol​na hoz​zám, s a be​szél​ge​té​se​ink​ből, mint ré​gen, vita tá​mad, nem köz​ted és köz​tem, ha​nem in​kább ön​ma​gam és az én Kasz​tá​lia-prob​lé​mám közt, ak​kor nem ve​szett kár​ba ez a szün​idő, ak​kor be​le​nyu​god​tam vol​na a tan​fo​lyam​ba és min​den egyéb​be. Két régi is​ko​la​tár​sam, aki​vel elő​ször fu​tot​tam össze, ár​tat​lan volt, ör​ven​dez​ve vál​lon ve​re​ge​tett, gye​re​kes kér​dé​se​ket tett fel le​gen​dás vi​lá​gi éle​tem​ről. A töb​bi​ek nem mind vol​tak ilyen ár​tat​la​nok, ők a já​té​ko​sok fa​lu​já​ban él​tek, s az elit fi​a​ta​labb kor​osz​tá​lyá​hoz tar​toz​tak, és nem tet​tek fel naiv kér​dé​se​ket, ha​nem, ami​kor a te szen​té​lyed egyik-má​sik he​lyi​sé​gé​ben ta​lál​koz​tunk, s nem tér​het​tek ki elő​lem, csí​pős, eről​te​tett ud​va​ri​as​ság​gal vagy in​kább nyá​jas​kod​va üd​vö​zöl​tek, és nem győz​ték elég​gé hang​sú​lyoz​ni el​fog​lalt​sá​gu​kat, fon​tos és szá​mom​ra meg​kö​ze​lít​he​tet​len te​vé​keny​sé​gü​ket, azt, hogy mennyi​re nincs ide​jük a kí​ván​csis​ko​dás​ra, a rész​vét​re, a régi ba​rát​ság fel​újí​tá​sá​ra. Nos, én nem to​la​kod​tam kö​zé​jük, bé​kén hagy​tam őket, meg​hagy​tam őket olüm​po​szi, de​rűs, gu​nyo​ros, kasz​tá​li​ai nyu​gal​muk​ban. Úgy néz​tem rá​juk s te​vé​ke​nyen de​rűs nap​juk​ra, mint egy fo​goly a rá​cson át, vagy ahogy a sze​gé​nyek, éhe​zők, el​nyo​mot​tak né​zik az arisz​tok​ra​tá​kat, a gaz​da​go​kat, a vi​dá​ma​kat, csi​no​sa​kat, mű​vel​te​ket, jól​ne​vel​te​ket, ki​pi​hen​te​ket, akik jól ápol​ják ar​cu​kat, ke​zü​ket. És ak​kor meg​je​len​tél te, Josef, s öröm és új re​mény​ség éledt ben​nem, ami​kor meg​lát​ta​lak. Át​men​tél az ud​va​ron, már há​tul​ról meg​is​mer​te​lek a já​rá​sod​ról, és tüs​tént a ne​ve​den szó​lí​tot​ta​lak. Vég​re egy em​ber! – gon​dol​tam, vég​re egy ba​rát, ta​lán el​len​fél is, de va​la​ki, aki​vel szót le​het ér​te​ni; igaz ugyan, hogy ős-kasz​tá​li​ai, de raj​ta nem me​re​ve​dett ál​arc​cá és pán​cél​lá a kasz​tá​li​ai jel​leg: em​ber, meg​ér​tő em​ber! Ész​re​ve​het​ted, mennyi​re örül​tem, s mi​lyen so​kat vár​tam tő​led, és csak​ugyan a leg​elő​zé​ke​nyebb, leg​ba​rát​sá​go​sabb vol​tál hoz​zám. Még rám is​mer​tél, még je​len​tet​tem ne​ked va​la​mit, örül​tél, hogy újra lát​hatsz. S így az​tán nem elé​ged​tél meg az​zal a kur​ta, ör​ven​de​ző üd​vöz​lés​sel az ud​va​ron, ha​nem meg​hív​tál ma​gad​hoz, s ne​kem szen​tel​tél, ne​kem ál​doz​tál egy es​tét. De hát, ked​ves Knecht, mi​lyen este volt az?! Mennyit kín​lód​tunk mind a ket​ten, hogy jó​ked​vet mu​tas​sunk, na​gyon ud​va​ri​a​sak és szin​te jó​paj​tá​sok le​gyünk egy​más​hoz, és mi​lyen ne​he​zünk​re esett egyik té​má​tól a má​si​kig von​szol​ni suta be​szél​ge​té​sün​ket! Ha a töb​bi​ek kö​zöm​bö​sek vol​tak irán​tam, ve​led rosszabb volt ez az együtt​lét: ez a fe​szült és hasz​ta​lan fá​ra​do​zás egy va​la​ha volt ba​rát​ság fel​élesz​té​sé​ért sok​kal több fáj​dal​mat oko​zott. Az az este tel​je​sen vé​get ve​tett áb​ránd​ja​im​nak, kö​nyör​te​le​nül vi​lá​gos​sá vált, hogy nem va​gyok ve​le​tek azo​nos cél​ra törő baj​tár​sa​tok, nem va​gyok kasz​tá​li​ai, ve​le​tek egyen​ran​gú em​ber, ha​nem csu​pán egy ter​hes, hoz​zá​tok dör​gö​lő​dző bug​ris, mű​ve​let​len kül​föl​di; s hogy ez olyan ki​fo​gás​ta​lan és szép for​má​ban de​rült ki ró​lam, s a csa​ló​dást és a tü​rel​met​len​sé​get olyan ma​ku​lát​la​nul ál​cáz​tuk, ta​lán ez volt az egész​ben a leg​rosszabb szá​mom​ra. Ha össze​szidsz, és szem​re​há​nyá​so​kat te​szel, ha az​zal vá​dolsz: „Mit lett be​lő​led, ba​rá​tom, hogy züll​het​tél el ennyi​re?”, bol​dog let​tem vol​na, és meg​tört vol​na a jég. De ne is be​szél​jünk mind​er​ről. Lát​tam: sem​mi​re sem me​gyek Kasz​tá​li​á​hoz tar​to​zá​som​mal, irán​ta​tok ér​zett sze​re​te​tem​mel, üveg​gyöngy​já​ték-ta​nul​má​nya​im​mal, ba​rát​sá​gunk​kal. Knecht kor​re​pe​ti​tor fo​gad​ta ter​hes lá​to​ga​tá​so​mat Wal​dzell​ben, egy es​tén át nyűg​lő​dött és unat​ko​zott ve​lem, és a vé​gén a leg​ki​fo​gás​ta​la​nabb for​má​ban, ud​va​ri​as bó​kok​kal újra ki​tes​sé​kelt. Fel​in​dult​sá​gá​val küsz​köd​ve, De​sig​no​ri szü​ne​tet tar​tott, s el​kín​zott arc​cal né​zett a Mag​is​ter​re. Knecht fi​gyel​me​sen, oda​adó​an hall​gat​ta, de ő maga egy csöp​pet sem jött iz​ga​lom​ba, s úgy mo​soly​gott régi ba​rát​já​ra, hogy csu​pa ba​rá​ti rész​vét volt a mo​so​lya. Mi​vel a má​sik nem be​szélt to​vább, Knecht csak néz​te őt, tel​ve jó​in​du​lat​tal, va​la​mi elé​ge​dett, sőt gyö​nyör​kö​dő arc​ki​fe​je​zés​sel; ba​rát​ja egy per​cig vagy még to​vább is ko​mo​ran áll​ta te​kin​te​tét, majd he​ve​sen, de nem ha​ra​go​san ki​fa​kadt: – Te ne​vetsz? Ki​ne​vetsz? Úgy vé​led, mind​ez rend​ben van? – Azt kell mon​da​nom – mo​soly​gott Knecht –, hogy ki​tű​nő​en ír​tad le azt az ese​tet, egé​szen ki​tű​nő​en;

min​den pon​to​san úgy tör​tént, aho​gyan áb​rá​zo​lod, s ta​lán épp erre a ma​ra​dék sér​tő​dött​ség​re és pa​nasz​ra volt szük​ség a han​god​ban ah​hoz, hogy így tisz​tá​zód​jék ez a do​log, s az ak​ko​ri je​le​net újra ilyen tö​ké​le​te​sen meg​ele​ve​ned​jék előt​tem. És noha saj​nos, úgy lát​szik, kis​sé még min​dig az ak​ko​ri sze​med​del né​zed a dol​got, s va​la​mi​képp nem he​ver​ted ki egé​szen, tár​gyi​la​go​san, he​lye​sen me​sél​ted el tör​té​ne​te​det, két, né​mi​leg kí​nos hely​zet​ben lévő fi​a​tal​em​ber tör​té​ne​tét, akik kény​te​le​nek kis​sé szín​lel​ni, s akik kö​zül az egyik – ez vol​tál te – el​kö​vet​te azt a hi​bát, hogy ab​ban a hely​zet​ben szin​tén könnyed vi​sel​ke​dés mögé rej​tet​te va​ló​di és ko​moly szen​ve​dé​sét, s nem tört ki eb​ből az ál​ar​cos já​ték​ból. Sőt, egy kis​sé olyan szí​ne​ze​te van az ügy​nek, mint​ha an​nak a ta​lál​ko​zás​nak az ered​mény​te​len​sé​gét még ma is in​kább ne​kem ró​nád fel s nem ön​ma​gad​nak, jól​le​het, tel​jes​ség​gel raj​tad múlt vol​na a hely​zet meg​vál​toz​ta​tá​sa. Csak​ugyan nem lát​tad ezt? De na​gyon jól ír​tad le, ezt meg kell mon​da​nom. Va​ló​ban újra át​érez​tem an​nak a fur​csa esti órá​nak a nyo​mott és za​vart han​gu​la​tát, per​ce​ken át megint azt hit​tem, küsz​köd​nöm kell, hogy tart​sam ma​ga​mat, s kis​sé szé​gyen​kez​tem is mind​ket​tőnk mi​att. Igen, az el​be​szé​lé​sed pon​tos. Él​ve​zet​tel hall​gat​tam. – Nos – kezd​te Pli​nio ki​csit cso​dál​koz​va, s hang​já​ban még min​dig ott csen​gett va​la​mi​fé​le sér​tett​ség és bi​zal​mat​lan​ság –, ör​ven​de​tes, ha el​be​szé​lé​sem leg​alább egyi​kün​ket szó​ra​koz​tat​ta, mu​lat​tat​ta. Ne​kem ez, tud​nod kell, egy​ál​ta​lán nem volt mu​lat​sá​gos. – Most azon​ban – mond​ta Knecht –, most már te is lát​ha​tod, mi​lyen vi​dá​man gon​dol​ha​tunk erre a tör​té​net​re, amely egyi​künk​nek sem vá​lik ép​pen di​cső​sé​gé​re, nem? Ne​vet​he​tünk raj​ta. – Ne​vet​he​tünk? Ugyan mi​ért? – Mert ez a tör​té​net az ex-kasz​tá​li​ai Pli​ni​ó​ról, aki az üveg​gyöngy​já​ték​kal szor​gos​ko​dott, s el akar​ta nyer​ni haj​da​ni baj​tár​sai el​is​me​ré​sét, már vé​get ért, és tel​je​sen be​fe​je​ző​dött, épp​úgy, mint az ud​va​ri​as kor​re​pe​ti​tor Knech​té, aki – min​den kasz​tá​li​ai for​ma​ság el​le​né​re oly ke​vés​sé bír​ta el​tit​kol​ni za​va​rát az ide​csep​pent Pli​nio előtt, hogy ma, oly sok év múl​tán ezt megint szin​te mint egy tük​röt le​he​tett elé​be tar​ta​ni. Még egy​szer, Pli​nio: ne​ked jó az em​lé​ke​ze​ted, jól be​szél​tél el min​dent, én így nem tud​tam vol​na. Sze​ren​csénk, hogy ez a tör​té​net vég​leg ide​jét múl​ta, s most már ne​vet​he​tünk raj​ta. De​sig​no​ri za​var​ban volt. Kel​le​mes​nek, szív​ből jö​vő​nek érez​te a Mag​is​ter jó​ked​vét, jól is esett neki, s nem is volt ab​ban sem​mi gúny; azt is érez​te, hogy nagy-nagy ko​moly​ság rej​lik a vi​dám sza​vak mö​gött, de el​be​szé​lé​se köz​ben na​gyon is fáj​dal​ma​san érez​te át újra azt a régi ke​se​rű él​ményt, s amit el​mon​dott, túl​sá​go​san is gyó​ná​s​ízű volt, sem​hogy min​den to​váb​bi nél​kül vál​toz​tat​ni tu​dott vol​na ed​di​gi hang​ne​mén. – Ar​ról ta​lán még​is meg​fe​led​ke​zel – mond​ta té​to​ván, bár fé​lig már jobb han​gu​lat​ban –, hogy amit el​me​sél​tem, ne​kem nem ugyan​azt je​len​tet​te, mint ne​ked. Ne​ked leg​föl​jebb kel​le​met​len​sé​get, ne​kem ve​re​sé​get és össze​om​lást, s egyéb​ként is fon​tos vál​to​zá​sok kez​de​tét az éle​tem​ben. Mi​dőn ak​ko​ri​ban – alig​hogy vé​get ért a tan​fo​lyam – el​tá​voz​tam Wal​dzell​ből, úgy dön​töt​tem: so​ha​sem té​rek ide vissza, és már-már meg​gyű​löl​tem Kasz​tá​li​át s mind​nyá​ja​to​kat. Áb​ránd​ja​im ve​szen​dő​be men​tek, s be​lát​tam, hogy már nem tar​to​zom kö​zé​tek, ta​lán már az​előtt sem tar​toz​tam egé​szen hoz​zá​tok annyi​ra, ahogy kép​zel​tem, s iga​zán nem sok híja volt, hogy nem vál​tam re​ne​gát​tá és nyílt el​len​sé​ge​tek​ké. Ba​rát​ja de​rű​sen, de át​ha​tó te​kin​tet​tel né​zett rá. – Bi​zo​nyá​ra így van – mond​ta –, s mind​er​ről, re​mé​lem, leg​kö​ze​lebb be​szélsz is még ne​kem. Je​len​leg azon​ban, úgy lá​tom, hely​ze​tünk a kö​vet​ke​ző: kora if​jú​sá​gunk​ban ba​rá​tok vol​tunk, el​vál​tunk, és na​gyon el​té​rő uta​kon jár​tunk; az​tán is​mét ta​lál​koz​tunk – rosszul si​ke​rült szün​idei tan​fo​lya​mod ide​jén –, te fé​lig vagy egé​szen vi​lá​gi em​ber let​tél, én meg kis​sé el​bi​za​ko​dott, a kasz​tá​li​ai for​ma​sá​gok​ra so​kat adó wal​dzel​li, s ma erre a csa​ló​dást kel​tő és meg​szé​gye​ní​tő ta​lál​ko​zá​sunk​ra em​lé​kez​tünk. Vi​szont​lát​-

tuk ön​ma​gun​kat és ak​ko​ri za​va​ro​dott​sá​gun​kat, el bír​tuk vi​sel​ni ezt a lát​ványt, ne​vet​ni tu​dunk raj​ta, mert hi​szen ma már min​den tel​je​sen meg​vál​to​zott. Azt sem aka​rom véka alá rej​te​ni, hogy ak​kor va​ló​ban na​gyon za​var​ba ho​zott, aho​gyan ha​tot​tál rám, szer​fö​lött kel​le​met​len, ne​ga​tív ha​tás volt ez, nem tud​tam ve​led mit kez​de​ni, vá​rat​lan, meg​döb​ben​tő és fel​zak​la​tó mó​don ki​ala​ku​lat​lan​nak, ér​des​nek, vi​lá​gi​as​nak lát​ta​lak. Fi​a​tal kasz​tá​li​ai vol​tam, nem is​mer​tem s vol​ta​képp nem is akar​tam is​mer​ni a vi​lá​got, te pe​dig, nos, te egy fi​a​tal ide​gen vol​tál, nem is ér​tet​tem iga​zán, mi​ért ke​res fel min​ket ez az ide​gen, mi​ért vesz részt egy já​ték​tan​fo​lya​mon, mert úgy tet​szett: már sem​mi sincs ben​ned a régi ki​vá​ló ta​nu​ló​ból. Ak​ko​ri​ban fel​bor​zol​tad az ide​ge​i​met, mint ahogy én is a ti​é​det. Te vi​szont ér​dem​te​le​nül fenn​hé​já​zó wal​dzel​li​nek lát​hat​tál, per​sze va​la​ki​nek, aki köz​te és egy nem kasz​tá​li​ai, egy di​let​táns já​té​kos kö​zött igye​ke​zett gon​do​san óvni a tá​vol​sá​got. Ne​kem meg te vol​tál va​la​mi​fé​le bar​bár vagy fél​mű​velt em​ber, aki ter​hes és in​do​ko​lat​lan, ér​zel​gős igé​nye​ket tá​maszt ér​dek​lő​dé​sem​re és ba​rát​sá​gom​ra. Vé​de​kez​tünk egy​más​sal szem​ben, kö​zel jár​tunk hoz​zá, hogy meg​gyű​löl​jük egy​mást. Nem te​het​tünk mást, el kel​lett vál​nunk, mert egyi​künk sem ad​ha​tott a má​sik​nak sem​mit, és kép​te​le​nek vol​tunk mél​tá​nyo​sak len​ni egy​más​hoz. – Ma azon​ban, Pli​nio, fel​újít​hat​tuk ezt a szé​gyen​kez​ve el​te​me​tett em​lé​ket, ne​vet​he​tünk azon a je​le​ne​ten s ön​ma​gun​kon is, mert most más em​ber​ként s egé​szen más szán​dé​kok​kal jöt​tünk össze, má​sok a le​he​tő​sé​ge​ink, nem ér​zel​günk, nincs ben​nünk el​foj​tott fél​té​keny​ség vagy gyű​lö​let és ön​telt​ség: hisz mind a ket​ten rég​óta fér​fi​vá ér​tünk. De​sig​no​ri fel​sza​ba​dul​tan mo​soly​gott. De azért még meg​kér​dez​te: – De hát biz​to​sak is va​gyunk eb​ben? Hisz vé​gül is a jó​aka​rat ak​kor is meg​volt ben​nünk. – Re​mé​lem – ne​ve​tett Knecht. – S az​zal a mi jó​aka​ra​tunk​kal el​vi​sel​he​tet​le​nül meg​gyö​tör​tük és túl​ter​hel​tük egy​mást. Ak​kor ösz​tö​nö​sen nem bír​tuk el​vi​sel​ni egy​mást, egyi​künk sem bí​zott a má​sik​ban, za​va​ró​nak, ide​gen​nek és el​len​szen​ves​nek érez​te, és csu​pán va​la​mi el​kö​te​le​zett​ség, va​la​mi össze​tar​to​zás kép​ze​te kény​sze​rí​tett rá min​ket, hogy egy egész es​tén át játsszuk ezt a fá​rasz​tó ko​mé​di​át. Ez​zel már rög​tön a lá​to​ga​tá​sod után tisz​tá​ban vol​tam. Az egy​kor volt ba​rát​sá​gon és az egy​ko​ri el​len​ke​dé​sen ak​kor még egyi​künk sem ju​tott túl iga​zán. Ahe​lyett, hogy hagy​tuk vol​na meg​hal​ni, azt hit​tük: ki kell ás​nunk, s va​la​mi​képp foly​tat​nunk kell. Adó​sá​nak érez​tük ma​gun​kat, s nem tud​tuk, mi​vel fi​zes​sük meg adós​sá​gun​kat. Így van, nem? – Azt hi​szem – tű​nő​dött Pli​nio –, te még ma is kis​sé túl​zot​tan ud​va​ri​as vagy. Ró​lunk „ket​tőnk​ről” be​szélsz, de nem ket​ten ke​res​tük s nem ta​lál​tuk meg egy​mást. A ke​re​sés, a sze​re​tet tel​je​sen az én ügyem volt, s így ne​kem ju​tott a csa​ló​dás és a szen​ve​dés is. Mert, kér​dez​lek én, ta​lál​ko​zá​sunk után mi vál​to​zott a te éle​ted​ben? Sem​mi! Ná​lam vi​szont ez a ta​lál​ko​zás mély és fáj​dal​mas ce​zú​rát je​len​tett, s ezért nem tu​dok ve​led ne​vet​ni raj​ta, mint ahogy te in​té​zed el. – Bo​csáss meg – csi​tít​gat​ta Knecht ba​rát​sá​go​san –, nyil​ván el​si​et​tem a dol​got. De re​mé​lem, idő​vel rá​bír​lak, hogy te is ve​lem ne​vess. Iga​zad van, te ak​kor se​bet kap​tál, nem tő​lem ugyan, ahogy gon​dol​tad, s úgy lát​szik, még min​dig gon​do​lod, ha​nem a köz​te​tek és Kasz​tá​lia közt tá​ton​gó sza​ka​dék és el​ide​ge​nü​lés mi​att, ame​lyet is​ko​lai ba​rát​sá​gunk so​rán mi ket​ten lát​szó​lag át​hi​dal​tunk, s amely most hir​te​len oly ijesz​tő szé​les​ség​ben és mély​ség​ben nyílt meg előt​tünk. Ha sze​mé​lyes hi​bát tu​laj​do​ní​tasz ne​kem, kér​lek, mondd ki nyíl​tan, mi​vel vá​dolsz. – Ó, vád, az so​ha​sem volt. De pa​nasz, az igen. Te ak​kor nem hal​lot​tad meg, s úgy lát​szik, ma sem aka​rod meg​hal​la​ni. Ak​kor mo​sollyal és ud​va​ri​as vi​sel​ke​dés​sel vá​la​szol​tál rá, s ma megint ezt te​szed. Pli​nio, jól​le​het ba​rát​sá​got és mély​sé​ges jó​in​du​la​tot ér​zett a Mes​ter te​kin​te​té​ben, foly​ton ezt hang​sú​lyoz​ta, nem bír​ta ab​ba​hagy​ni; va​la​hogy le kel​lett már dob​nia vál​lá​ról ezt a rég​óta és fáj​dal​ma​san hor​-

do​zott ter​het. Knecht arc​ki​fe​je​zé​se nem vál​to​zott. El​töp​ren​gett egy kis​sé, s vé​gül óva​to​san eze​ket mond​ta: – Iga​zán csak most kez​de​lek meg​ér​te​ni, ba​rá​tom. Ta​lán iga​zad van, és er​ről is be​szél​nünk kell majd. Elő​ze​te​sen csu​pán arra sze​ret​né​lek em​lé​kez​tet​ni, hogy vol​ta​kép​pen csak ak​kor vol​na jo​god el​vár​ni tő​lem a tö​rő​dést az​zal, amit a pa​na​szod​nak ne​ve​zel, ha va​ló​ban ki is mond​tad vol​na, mi ez a pa​na​szod. De hát az tör​tént, hogy te ak​kor, esti be​szél​ge​té​sünk köz​ben a ven​dég​ház​ban ko​ránt​sem pa​nasz​kod​tál, ha​nem, akár​csak én, a le​he​tő leg​ka​ra​ká​nab​bul és bát​ran lép​tél föl, egy​szer​re ját​szot​tad el ne​kem a gáncs​ta​lant és azt, aki​nek egy​ál​ta​lán nincs pa​na​szol​ni​va​ló​ja. Tit​kon azon​ban, amint most hal​lom, el​vár​tad, hogy még​is meg​hall​jam tit​kolt pa​na​szo​dat, s ál​ar​cod mö​gött fel​is​mer​jem iga​zi ar​co​dat. Nos, eb​ből va​la​mit nyil​ván már ak​kor ész​re​ve​het​tem vol​na, ha nem is épp min​dent. De hát – büsz​ke​sé​ged meg​sér​té​se nél​kül – ho​gyan is ér​tet​het​tem vol​na meg ve​led, hogy ag​gó​dom ér​ted, hogy saj​nál​lak? És mi hasz​na lett vol​na ke​ze​met nyúj​ta​nom fe​léd, ami​kor a ke​zem üres volt, s nem ad​hat​tam ne​ked sem​mit, se ta​ná​csot, se vi​gaszt, se ba​rát​sá​got, hi​szen uta​ink annyi​ra el​vál​tak egy​más​tól? Igen, ak​kor a könnyed vi​sel​ke​dé​sed​del lep​le​zett szo​ron​gá​sod és bol​dog​ta​lan​sá​god ter​hes és za​va​ró, őszin​tén szól​va el​len​szen​ves volt ne​kem, olyan igény volt ben​ne a rész​vét​re és együtt​ér​zés​re, amely nem fe​lelt meg a fel​lé​pé​sed​nek volt ben​ne va​la​mi to​la​ko​dó és gye​re​kes vo​nás – én így lát​tam –, s ez csak job​ban el​hi​de​gí​tet​te ér​zé​se​i​met. Igényt tá​masz​tot​tál a baj​tár​si​as​sá​gom​ra, kasz​tá​li​ai, üveg​gyöngy​já​té​kos akar​tál len​ni, s köz​ben olyan fe​gyel​me​zet​len​nek lát​szot​tál, olyan kü​lönc​nek, be​le​vesz​ve ego​is​ta ér​zel​me​id​be! Kö​rül​be​lül így ítél​te​lek meg ak​kor; mert jól lát​tam: a kasz​tá​li​ai szel​lem​ből jó​for​mán sem​mi sem élt to​vább ben​ned, nyil​ván​va​ló​an még az alap​sza​bá​lyo​kat is el​fe​lej​tet​ted. Jó, ez nem tar​to​zott rám. De mi​nek jöt​tél Wal​dzell​be, s mi​ért akar​tál baj​tár​sa​id​ként üd​vö​zöl​ni min​ket? Ez, ahogy mon​dot​tam, bosszan​tott és el​len​szen​ves volt ne​kem, s ne​ked ak​kor tö​ké​le​te​sen iga​zad volt, ha buz​gó ud​va​ri​as​sá​go​mat el​uta​sí​tás​ra ma​gya​ráz​tad. Igen, ösz​tö​nö​sen el​uta​sí​tot​ta​lak, és nem azért, mert a vi​lág gyer​me​ke vol​tál, ha​nem azért, mert azt igé​nyel​ted, hogy kasz​tá​li​a​i​nak szá​mít​sa​nak. Ami​kor az​tán oly sok év múl​tán a mi​nap is​mét fel​buk​kan​tál, eb​ből már sem​mi sem ér​ző​dött raj​tad, vi​lá​gi​as vol​tál, úgy be​szél​tél, mint bár​ki oda​kint​ről, s kü​lö​nö​sen ide​ge​nül ha​tott rám a gyász, a bá​nat vagy a bol​dog​ta​lan​ság ki​fe​je​zé​se ar​co​don; de mind​ez, a ma​ga​tar​tá​sod, a be​szé​ded, sőt még a szo​mo​rú​sá​god is tet​szett ne​kem, szép volt, hoz​zád illő, mél​tó hoz​zád, nem volt ben​ne sem​mi za​va​ró, el tud​ta​lak fo​gad​ni min​den ben​ső el​len​ke​zes nél​kül; ez​út​tal nem volt szük​ség sem​mi​lyen túl​zó ud​va​ri​as​ság​ra és tar​tóz​ko​dás​ra, így hát tüs​tént ba​rát​ként men​tem eléd, s igye​kez​tem ki​mu​tat​ni sze​re​te​te​met és rész​vé​te​met. Hi​szen ez​út​tal in​kább for​dít​va volt, mint haj​dan: ez​út​tal én fá​ra​doz​tam ér​ted, én küz​döt​tem ér​ted, míg te na​gyon is vissza​hú​zód​tál; de azért per​sze, hall​ga​tó​la​go​san, ra​gasz​ko​dá​sod és hű​sé​ged be​is​me​ré​sé​nek tar​tot​tam meg​je​le​né​se​det Tar​to​má​nyunk​ban és ér​dek​lő​dé​se​det a sor​sa iránt. Nos hát, vé​gül is nem​hi​á​ba ost​ro​mol​ta​lak, te en​ged​tél, s most már ott tar​tunk, hogy ki​tár​hat​juk egy​más​nak szí​vün​ket, és re​mé​lem, meg​újít​hat​juk régi ba​rát​sá​gun​kat. Az imént épp azt mond​tad: if​jú​ko​ri ta​lál​ko​zá​sunk ne​ked fáj​dal​mas volt, szá​mom​ra vi​szont sem​mit sem je​len​tett. Er​ről ne vi​tázzunk, le​het, hogy iga​zad van. Mos​ta​ni ta​lál​ko​zá​sunk azon​ban, Ami​ce, ne​kem ko​ránt​sem je​len​ték​te​len do​log, sok​kal töb​bet je​lent szá​mom​ra, sem​hogy ma el tud​nám mon​da​ni, vagy amit te eb​ből egy​ál​ta​lán sejt​hetsz. Hogy csak rö​vi​den je​lez​zem: nem csu​pán egy ré​gen el​vesz​tett ba​rá​tom vissza​té​ré​sét je​len​ti s ez​zel együtt egy el​múlt kor​szak fel​tá​ma​dá​sát, új erő​re ka​pá​sát és szí​ne​vál​to​zá​sát. El​ső​sor​ban is hoz​zám szó​ló fel​hí​vás, elém​be jö​vés, amely utat nyit ne​kem a ti vi​lá​go​tok​ba, s újra a régi kér​dés elé ál​lít: ho​gyan te​remt​het​nénk szin​té​zist köz​te​tek és köz​tünk; és ez, én mon​dom ne​ked, a kel​lő idő​ben tör​té​nik. A hí​vás​ra ez​út​tal nem va​gyok sü​ket, ébe​rebb​nek ta​lál, mint va​la​ha, mi​-

vel vol​ta​képp nem lep meg, nem lá​tom ide​gen​nek és kí​vül​ről jö​vő​nek, hogy ki​tá​rul​koz​hat​nánk előt​te, de el is zár​kóz​hat​nánk elő​le – ha​nem szin​te be​lő​lem, ma​gam​ból jön, vá​lasz egy na​gyon erős és sür​ge​tő​vé vált kí​ván​ság​ra, egy ben​ső szük​ség​le​tem​re és vá​gyam​ra. De er​ről majd más al​ka​lom​mal, ma már ké​sőn van, mind a ket​tőnk​nek pi​hen​nünk kell. Az előbb az én de​rűm​ről és a te szo​mo​rú​sá​god​ról be​szél​tél, és úgy vél​ted – amint én lá​tom –, hogy: még ma sem va​gyok igaz​sá​gos ah​hoz, amit a „pa​na​szod​nak” ne​ve​zel, hi​szen mo​sollyal fe​le​lek erre a pa​nasz​ra. Itt va​la​mit nem ér​tek jól. Mi​ért ne le​het​ne va​la​mi​lyen pa​naszt de​rű​sen hall​gat​ni, mi​ért kel​le​ne mo​soly he​lyett szo​mo​rú​ság​gal vá​la​szol​ni rá? Hogy bá​na​tod​dal és ter​hed​del is​mét Kasz​tá​li​á​ba és hoz​zám jöt​tél, eb​ből, azt hi​szem, arra kö​vet​kez​tet​he​tek, hogy ta​lán épp a mi de​rűnk volt ne​ked né​mi​képp fon​tos. Ha már​most én nem osz​to​zom szo​mo​rú​sá​god​ban és ne​héz​sé​ge​id​ben, nem hagy​ha​tom, hogy ez en​gem is meg​fer​tőz​zön, ez nem azt je​len​ti, hogy nem tar​tom ér​vé​nyes​nek és nem ve​szem ko​mo​lyan. Tö​ké​le​te​sen mél​tány​lom azt az arc​ki​fe​je​zé​se​det, ame​lyet vi​lá​gi éle​ted és sor​sod ala​kí​tott ki: ez il​lik hoz​zád, ez hoz​zád tar​to​zik, s ne​kem ked​ves és be​csü​löm is, ám​bár re​mé​lem, lá​tom majd még más​mi​lyen​nek is. Hogy mi az oka, azt csak sejt​he​tem, ké​sőbb annyit mon​dasz vagy hall​gatsz el róla, amennyit jó​nak látsz. Én most csu​pán azt ol​vas​ha​tom le róla, hogy nyil​ván ne​héz az éle​ted. De mi​ért gon​do​lod, hogy nem aka​rok és nem tu​dok igaz​sá​gos len​ni hoz​zád és ba​ja​id​hoz? De​sig​no​ri arca is​mét el​ko​mo​rult. – Néha – vá​la​szol​ta le​mon​dó​an – úgy rém​lik, mint​ha nem​csak két kü​lön​bö​ző nyel​ven fe​jez​nénk ki ma​gun​kat, ame​lyek kö​zül egyi​ket a má​sik​ra csak jel​zés​sze​rű​en le​het le​for​dí​ta​ni, ha​nem mint​ha ál​ta​lá​ban és alap​já​ban véve is kü​lön​bö​ző lé​nyek vol​nánk, akik so​ha​sem ért​he​tik meg egy​mást. És hogy kö​zü​lünk tu​laj​don​képp ki a tel​jes ér​té​kű és iga​zi em​ber, ti vagy mi, s hogy egy​ál​ta​lán az-e va​la​me​lyi​künk, ez szá​mom​ra újra meg újra két​sé​ges. Vol​tak idő​sza​kok, ami​kor olyan tisz​te​let​tel, ki​sebb​ren​dű​sé​gi ér​zés​sel, iri​gyen néz​tem föl rá​tok, a Rend tag​ja​i​ra és üveg​gyöngy​já​té​ko​sok​ra, mint örök​ké de​rűs, örök​ké ját​szó, ön​nön lé​tü​ket él​ve​ző, a szen​ve​dés szá​má​ra hoz​zá​fér​he​tet​len is​te​nek​re vagy fel​sőbb​ren​dű em​be​rek​re. Más idő​sza​kok​ban hol irigy​lés​re mél​tó​nak, hol meg szá​nal​mas​nak, szin​te meg​ve​ten​dő​nek lát​ta​lak ti​te​ket: he​ré​i​tek​nek, örök gyer​mek​ség​ben mes​ter​sé​ge​sen vissza​tar​tott lé​nyek​nek, gyer​me​ki​nek és gye​re​kes​nek a ti szen​ve​dély​te​len, tisz​tán kö​rül​ke​rí​tett, jól el​ren​de​zett já​ték- és óvo​dai vi​lá​go​tok​ban, ahol min​den​ki gon​do​san ki​fúj​ja az or​rát, és ahol le​csil​la​pí​ta​nak és el​nyom​nak min​den ké​nyel​met​len ér​zés- és gon​do​lat​rez​ze​nést – ahol élet​hosszig​lan ke​cses, ve​szély​te​len, vér​te​len já​té​ko​kat ját​sza​nak, és min​den za​va​ró élet​moz​gást, min​den nagy ér​zést, min​den őszin​te szen​ve​délyt, a szív min​den hul​lám​ve​ré​sét a me​di​ta​tív te​rá​pi​á​val tüs​tént el​len​őriz​nek, el​há​rí​ta​nak és sem​le​ge​sí​te​nek. Va​jon nem mes​ter​kélt, ste​ri​li​zált, is​ko​la​mes​te​ri​en meg​nyir​bált vi​lág, fé​lig-vi​lág és lát​szat​vi​lág ez csu​pán, amely​ben ti gyá​ván ve​ge​tál​tok, bűn nél​kü​li, szen​ve​dély nél​kü​li, éh​ség nél​kü​li vi​lág, se-sava-se-bor​sa-vi​lág, csa​lád nél​kül, anyák, gyer​me​kek nél​kül, sőt szin​te nők nél​kül! Az ösz​tön​éle​tet me​di​tá​ci​ó​val fé​kez​té​tek, a ve​szé​lyes, vak​me​rő és sú​lyos fe​le​lős​ség​gel járó dol​go​kat, mint a gaz​da​ság, a jog, a po​li​ti​ka – nem​ze​dé​kek óta má​sok​ra há​rí​tot​tá​tok, gyá​ván és jól ol​tal​ma​zot​tan, a ter​hes kö​te​les​sé​ge​ket el​há​rít​va, és: így éli​tek he​nye, here éle​te​te​ket, nincs gon​do​tok a meg​él​he​té​se​tek​re, és hogy ez ne vál​jék unal​mas​sá, buz​gón fog​lal​koz​tok ezek​kel a tu​dós kü​lön​le​ges​sé​gek​kel, szó​ta​go​kat és be​tű​ket szá​mol​tok, ze​nél​tek, és játsszá​tok az üveg​gyöngy​já​té​kot, mi​köz​ben kint a vi​lág szennyé​ben a va​ló​di éle​tet élik és va​ló​di mun​ká​kon mun​kál​kod​nak a sze​gény, agyon​haj​szolt em​be​rek. Knecht fá​rad​ha​tat​lan, ba​rá​ti fi​gye​lem​mel hall​gat​ta. – Ked​ves ba​rá​tom – mond​ta meg​fon​tol​tan –, mennyi​re em​lé​kez​tet​nek sza​va​id is​ko​lás​ko​runk​ra s a te ak​ko​ri bí​rá​ló- és tá​ma​dó​ked​ved​re! Csak hát én már nem azt a régi sze​re​pet ját​szom; a mai fel​ada​tom nem a Rend és a Tar​to​mány vé​del​me​zé​se a tá​ma​dá​sa​id el​len, s na​gyon is ked​vem​re való, hogy ez​út​tal sem​mi kö​zöm eh​hez a ne​héz fel​adat​hoz,

amellyel egy​kor túl​eről​tet​tem ma​ga​mat. Ugyan​is kis​sé ne​héz vá​la​szol​nom épp az ilyen pom​pás ro​ha​mo​zás​ra, ami​lyen​be az imént vág​táz​tál bele. Te pél​dá​ul olyan em​be​rek​ről be​szélsz, akik oda​kint a vi​lág​ban „a va​ló​di éle​tet élik, és va​ló​di mun​ká​kon mun​kál​kod​nak”. Ez csak​ugyan fel​tét​le​nül szé​pen és nyílt​szí​vű​én hang​zik, már-már axi​ó​ma​ként; – és ha va​la​ki el​le​ne ha​da​koz​nék, ép​pen​ség​gel mo​dor​ta​la​nul kel​le​ne em​lé​kez​tet​nie rá a szó​no​kot: hi​szen az ő sa​ját „va​ló​di mun​ká​ja” is ré​szint ab​ból áll, hogy köz​re​mű​kö​dik egy Kasz​tá​lia ja​vát és fenn​tar​tá​sát se​gí​tő bi​zott​ság te​vé​keny​sé​gé​ben. De hagy​juk egy pil​la​nat​ra a tré​fát! Ki​ol​va​som sza​va​id​ból, ki​hal​lom hang​sú​lyuk​ból, hogy a szí​ved még min​dig csu​pa gyű​lö​let irán​tunk, s egy​szer​s​mind csu​pa két​ség​be​esett sze​re​tet is; tel​ve irigy​ség​gel, vá​gya​ko​zás​sal. Gyá​vák​nak, in​gyen​élők​nek tar​tasz min​ket, avagy óvo​dá​ban ját​sza​do​zó gyer​me​kek​nek, de né​ha​nap​ján örök​kön de​rűs is​te​ne​ket is lát​tál ben​nünk. Egy​va​la​mit, azt hi​szem, le​szűr​he​tek a sza​va​id​ból kö​vet​kez​te​tés​ként: szo​mo​rú​sá​god​ban, bol​dog​ta​lan​sá​god​ban nyil​ván​va​ló​an nem Kasz​tá​lia a bű​nös – en​nek más​hon​nét kell ered​nie. Ha mi, kasz​tá​li​a​i​ak vol​nánk hi​bá​sak, ak​kor a ne​künk szó​ló szem​re​há​nyá​sa​id és ki​fo​gá​sa​id nem len​né​nek még ma is ugyan​azok, mint ser​dü​lő​ko​runk vi​tá​i​ban. Ké​sőb​bi be​szél​ge​té​se​ink​ben majd töb​bet mon​dasz el ne​kem, s én nem két​lem, hogy ta​lá​lunk rá utat-mó​dot, hogy bol​do​gab​bá, de​rű​seb​bé válj, vagy hogy leg​alább​is fel​sza​ba​dul​tab​bá és kel​le​me​seb​bé te​gyük vi​szo​nyo​dat Kasz​tá​li​á​hoz. Amennyi​re most lá​tom, te ha​mis, kö​tött, ér​zel​gős vi​szony​ban vagy ve​lünk és Kasz​tá​li​á​val, s így a sa​ját fi​a​tal​sá​god​dal és is​ko​lás​ko​rod​dal is; kasz​tá​li​ai és vi​lá​gi rész​re osz​tot​tad a lel​ke​det, s túl​zot​tan so​kat rá​gódsz olyas​mi​ken, ami​kért nem vagy fe​le​lős. Le​het vi​szont, hogy más dol​go​kat, ame​lye​kért fe​le​lős vagy, na​gyon is könnyen fogsz fel. Gya​ní​tom, hogy már hosszabb ide​je nem vé​gez​tél sem​mi​fé​le me​di​tá​ci​ós gya​kor​la​tot. Így van? De​sig​no​ri el​kín​zot​tan ne​ve​tett föl. – Mi​lyen éles az el​méd, Do​mi​ne! Hosszabb ide​je, úgy vé​led? Sok-sok éve már, hogy le​mond​tam a me​di​tá​ció va​rázsá​ról. Most hir​te​len mennyi​re ag​gódsz ér​tem! Ak​ko​ri​ban, ami​kor itt Wal​dzell​ben, szün​idei tan​fo​lya​mok so​rán annyi​ra ud​va​ri​a​san és meg​ve​tő​en bán​tál ve​lem, s oly elő​ke​lő​en uta​sí​tot​tad vissza a ba​rá​ti kö​ze​le​dé​se​met – ak​ko​ri​ban az​zal az el​ha​tá​ro​zás​sal tér​tem haza in​nét, hogy örök​re vég​zek ma​gam​ban kasz​tá​li​ai vol​tom​mal. At​tól kezd​ve le​mond​tam az üveg​gyöngy​já​ték​ról, nem me​di​tál​tam töb​bé, sőt hosszabb idő​re még a ze​né​től is el​ment a ked​vem. He​lyet​te új cim​bo​rák​ra ta​lál​tam, s ők ok​tat​tak a vi​lá​gi gyö​nyö​rű​sé​gek​re. It​tunk és kur​vál​kod​tunk, ki​pró​bál​tunk min​den hoz​zá​fér​he​tő ká​bí​tó​szert, le​köp​tünk min​den il​le​del​met, min​dent, ami tisz​tes​sé​ges, ki​gú​nyol​tunk min​den esz​ményt. Ilyen el​dur​vult​ság​ban per​sze nem tar​tott so​ká​ig – de azért elég so​ká​ig –, hogy az utol​só kasz​tá​li​ai má​zat is vég​leg le​ma​ras​sam ma​gam​ról. S ami​kor az​tán, évek múl​tán, al​ka​lom​ad​tán be​lát​tam, hogy túl​sá​go​san he​ve​sen ve​tet​tem bele ma​gam ebbe az élet​be, s na​gyon is szük​sé​gem vol​na némi me​di​tá​ci​ó​ra, ak​kor már olyan büsz​ke vol​tam rá, hogy nem akar​tam új​ra​kez​de​ni. – Olyan büsz​ke? – kér​dez​te hal​kan Knecht. – Igen, olyan büsz​ke. Idő​köz​ben be​le​me​rül​tem a vi​lág​ba, és vi​lá​gi em​ber let​tem. Nem akar​tam más len​ni, csu​pán egy​va​la​ki kö​zü​lük, nem akar​tam más éle​tet, csak az övé​két, az ő szen​ve​dé​lyes, gyer​me​ki fe​gyel​me​zet​len, bol​dog​ság és szo​ron​gás közt ci​ká​zó éle​tü​ket élni; meg​ve​tet​tem azt, hogy a ti esz​kö​ze​i​tek se​gít​sé​gé​vel sze​rez​zek ma​gam​nak némi meg​könnyeb​bü​lést és elő​nyös hely​ze​tet. A Mag​is​ter éles pil​lan​tást ve​tett rá. – És ki​bír​tad ezt hosszú éve​ken át? Nem hasz​nál​tál fel sem​mi más esz​közt, hogy vé​get vess az egész​nek? – Ó, de​hogy​nem – val​lot​ta be Pli​nio –, ezt is meg​tet​tem, s ma is meg​te​szem. Elő​for​dul, hogy megint iszom, és hogy alud​ni tud​jak, több​nyi​re most is min​den​fé​le al​ta​tók​ra van szük​sé​gem. Knecht, mint​ha hir​te​len el​fá​radt vol​na, egy pil​la​nat​ra le​huny​ta sze​mét, majd is​mét szi​lár​dan szem​mel tar​tot​ta ba​rát​ját. Hall​ga​ta​gon né​zett az ar​cá​ba, elő​ször ko​mo​lyan vizs​gá​lód​va, las​san​kint azon​ban

egy​re sze​lí​deb​ben, ba​rá​tib​ban és de​rű​seb​ben. De​sig​no​ri föl​jegy​zé​se sze​rint: ez idá​ig még soha nem lá​tott ilyen em​be​ri te​kin​te​tet, amely oly für​ké​sző és sze​re​tő, egy​szer​s​mind olyan ár​tat​lan és ítél​ke​ző, oly su​gár​zó​an ba​rá​ti és min​den​tu​dó lett vol​na. Be​is​me​ri, hogy ez a te​kin​tet elő​ször meg​za​var​ta és in​ge​rel​te, az​tán meg​nyug​tat​ta, és las​san-las​san va​la​mi gyön​géd erő​szak​kal ha​tal​má​ba ke​rí​tet​te. De azért még meg​pró​bált vé​de​kez​ni. – Azt mond​tad – szó​lalt meg –, hogy tudsz olyan esz​kö​zök​ről, ame​lyek bol​do​gab​bá és de​rű​seb​bé te​het​nek en​gem. Azt azon​ban meg sem kér​de​zed, hogy én va​jon kí​vá​nom-e ezt. – Nos – ne​ve​tett Josef Knecht –, ha bol​do​gab​bá és de​rű​seb​bé te​he​tünk va​la​kit, ak​kor ezt min​den eset​ben meg is kell ten​nünk, akár ké​rik ezt tő​lünk, akár nem. És te mi​ért ne ke​res​néd és kí​ván​nád? Hi​szen ezért vagy itt, ezért ülünk itt egy​más​sal szem​közt, ezért tér​tél vissza hoz​zánk. Gyű​lö​löd Kasz​tá​li​át, meg​ve​ted, túl​sá​go​san is büsz​ke vagy a vi​lá​gi​as​sá​god​ra és a szo​mo​rú​sá​god​ra, s épp ezért nem akarsz könnyí​te​ni ma​ga​don ésszel és me​di​tá​ci​ó​val – és még​is va​la​mi tit​kos és csil​la​pít​ha​tat​lan vágy ve​ze​tett és von​zott éve​ken át hoz​zánk és a mi de​rűnk​höz, míg vég​re vissza​jöt​tél, és kény​te​len vagy még egy​szer meg​pró​bál​koz​ni ve​lünk. És én azt mon​dom ne​ked: ez​út​tal jó​kor jöt​tél, épp ak​kor, ami​kor én is na​gyon vá​gyód​tam a ti vi​lá​go​tok hí​vá​sá​ra, egy ki​nyí​ló ka​pu​ra... De er​ről majd leg​kö​ze​lebb! Sok min​dent kö​zöl​tél ve​lem bi​zal​ma​san, ba​rá​tom, kö​szö​nöm is ne​ked, és majd meg​lá​tod, hogy ne​kem is lesz szá​mod​ra némi gyón​ni​va​lóm. De most már ké​ső​re jár, te hol​nap haj​nal​ban el​uta​zol, rám pe​dig újabb hi​va​ta​li nap vár, ha​ma​ro​san le kell fe​küd​nünk. Csak egy ne​gyed​órát ad​jál még ne​kem, kér​lek. Föl​kelt, az ab​lak​hoz ment, s föl​fe​lé te​kin​tett, oda, ahol le​be​gő fel​hők kö​zött min​de​nütt a mély​sé​ge​sen tisz​ta, csil​la​gos éj​sza​kai ég​bolt sáv​jai lát​szot​tak. Mi​vel nem tért rög​tön vissza, a ven​dég is föl​állt, s oda​lé​pett hoz​zá az ab​lak​hoz. A Mag​is​ter ott állt, föl​fe​lé néz​ve, és mély rit​mi​kus lé​leg​zet​vé​tel​lel él​vez​te az őszi éj​sza​ka rit​ka, hű​vös le​ve​gő​jét. Föl​mu​ta​tott az égre. – Nézd – mond​ta –, nézd ezt a fel​hő​tá​jat az ég sáv​ja​i​val! Első pil​lan​tás​ra azt hi​het​nők: a mély​ség ott van, ahol a leg​sö​té​tebb, de az​tán tüs​tént ész​re​vesszük: ez a sö​tét​ség, ez a lágy​ság csu​pán a fel​hő​zet, és a vi​lág​űr mély​sé​ge csu​pán e fel​hő​egy​ség szé​le​in és fjord​ja​i​nál kez​dő​dik, s abba a vég​te​len​be me​rül, ahol a csil​la​gok áll​nak, ün​ne​pi​en, mint a tisz​ta​ság és rend leg​fen​sőbb jel​ké​pei szá​munk​ra, em​be​rek szá​má​ra. A vi​lág​nak és tit​ka​i​nak a mély​sé​ge nem ott van, ahol a fel​hők és a fe​ke​te​ség – a mély​ség a tisz​ta​ság​ban, a de​rű​ben van. Ha meg​kér​het​lek rá: le​fek​vés előtt nézz bele még egy da​ra​big ezek​be a sok csil​la​gú öb​lök​be és ten​ger​szo​ro​sok​ba, és ne há​rítsd el ma​gad​tól azo​kat a gon​do​la​ta​i​dat és ál​ma​i​dat, ame​lyek ne​tán köz​ben tá​mad​nak. Pli​nio szí​vén va​la​mi sa​já​tos ér​zés rez​zent át, fáj​da​lom vagy bol​dog​ság, ki tud​ja. Eszé​be ju​tott, hogy egy​kor, el​kép​zel​he​tet​le​nül ré​gen, wal​dzel​li is​ko​lás​ko​ra szép de​rűs ta​va​szán ha​son​ló sza​vak​kal in​tet​ték első me​di​tá​ci​ós gya​kor​la​ta​i​ra. – És en​gedj meg ne​kem még egy-két szót – kezd​te újra hal​kan az üveg​gyöngy​já​ték-mes​ter. – Sze​ret​nék még va​la​mit mon​da​ni a de​rű​ről, a csil​la​go​ké​ról és a szel​lem de​rű​jé​ről és a mi kasz​tá​li​ai de​rűnk​ről. Te vi​szo​lyogsz a de​rű​től, va​ló​szí​nű​leg azért, mert a szo​mo​rú​ság út​ját kel​lett jár​nod, és most úgy lá​tod, hogy min​den​fé​le vi​lá​gos​ság és jó​kedv, fő​leg pe​dig a mi kasz​tá​li​ai de​rűnk, se​ké​lyes és gyer​mek​ded, sőt gyá​va​ság is, me​ne​kü​lés a va​ló​ság bor​zal​ma​i​tól és sza​ka​dé​ka​i​tól a csu​pasz for​mák és for​mu​lák, a csu​pasz el​vont​sá​gok és csi​szolt​sá​gok tisz​ta jói ren​de​zett vi​lá​gá​ba. Ámde ked​ves, meg​szo​mo​ro​dott ba​rá​tom, még ha van is ilyen me​ne​kü​lés, ha van​nak is gyá​va, fé​lénk, pusz​ta for​mu​lák​kal ját​sza​do​zó kasz​tá​li​a​i​ak, sőt még ha ők len​né​nek is több​ség​ben ná​lunk – ez nem csök​ken​ti az ég és a szel​lem iga​zi de​rű​jét, mit sem von le ér​té​ké​ből és ra​gyo​gá​sá​ból. A könnyen elé​ge​det​tek​kel és lát​szat-de​rű​sek​kel köz​tünk má​sok is szem​ben áll​nak: em​be​rek és em​be​rek nem​ze​dé​kei, akik​nek a de​rű​je nem fel​szí​-

nes já​ték, ha​nem ko​moly​ság és mély​ség. Egyi​kü​ket is​mer​tem: ez a mi haj​da​ni ze​ne​mes​te​rünk volt, akit va​la​ha hébe-hóba te is lát​tál Wal​dzell​ben; ez a fér​fiú éle​te utol​só éve​i​ben oly mér​ték​ben el​sa​já​tí​tot​ta a derű eré​nyét, hogy az nap​fény​ként su​gár​zott be​lő​le, jó​aka​ra​tá​val, élet​ked​vé​vel, jó​ke​dé​lyé​vel, bi​zal​má​val árasz​tott el min​den​kit, és to​vább fény​lett min​den​ki​ben, aki ko​mo​lyan fog​ta fel, és ma​gá​ba en​ged​te su​gár​zá​sát. Az ő fé​nyé​ből rám is esett egy su​gár, fé​nyes​sé​gé​ből és szí​ve ra​gyo​gá​sá​ból ne​kem is adott egy ke​ve​set, épp​úgy, mint a mi Fer​ro​mon​te ba​rá​tunk​nak és még má​sok​nak is. Hogy ezt a de​rűt el​ér​jük, ne​kem és sok más tár​sam​nak a leg​főbb és leg​ne​me​sebb cé​lunk. Meg​ta​lá​lod a Rend ve​ze​tő​sé​gé​ben egyik-má​sik atyá​nál is. Ez a derű nem ját​sza​do​zás, nem is tet​szel​gés: ez a leg​ma​ga​sabb ren​dű meg​is​me​rés és sze​re​tet, min​den va​ló​ság igen​lé​se, őr​tál​lás min​den mély​ség és sza​ka​dék szé​lén, a szen​tek és a lo​va​gok eré​nye, meg​za​var​ha​tat​lan, s a kor​ral és a ha​lál kö​zel​sé​gé​vel csak egy​re nö​vek​szik. Ez a Szép​ség tit​ka és min​den mű​vé​szet leg​lé​nye​ge. A köl​tő, aki ver​se​i​nek tánc​lé​pé​sé​ben di​csé​ri az élet nagy​sze​rű​sé​gét és ret​te​ne​tét, a ze​nész, aki tisz​ta je​len​ként csen​dí​ti fel: fény​ho​zó, a derű és öröm sza​po​rí​tó​ja a föl​dön, még ak​kor is, ha előbb könnye​ken és fáj​dal​mas fe​szült​sé​gen ve​ze​tett át min​ket. A köl​tő, aki​nek ver​se el​ra​gad, ta​lán szo​mo​rú, ma​gá​nyos em​ber volt, a ze​nész pe​dig mé​la​bús ál​mo​do​zó – de a műve ak​kor is az is​te​nek és a csil​la​gok de​rű​jé​ben ré​szes. Amit ne​künk ád, az már nem az ő ho​má​lya, szen​ve​dé​se vagy szo​ron​gá​sa, ha​nem a tisz​ta fény, az örök derű egy csepp​je. És ha min​den nép és min​den nyelv pró​bál​ja ki​ku​tat​ni a vi​lág mé​lyét, mí​to​szok​ban, koz​mo​gó​ni​ák​ban, val​lá​sok​ban – a leg​vég​ső és a leg​na​gyobb, amit el​ér​het​nek: ez a derű. Em​lé​kez​zél csak az ősi in​du​sok​ra; a mi wal​dzel​li ta​ná​runk va​la​mi​kor sok szé​pet me​sélt ró​luk: a szen​ve​dés, a té​pe​lő​dés, a bűn​bá​nat, az asz​ké​zis népe; de szel​le​me vég​ső nagy le​le​mé​nye vi​lá​gos és de​rűs volt, a vi​lá​got le​győ​zők és Budd​ha de​rűs mo​so​lya, és de​rű​sek vol​tak még a mély​sé​ges​mély mi​to​ló​gi​ák alak​jai is. Az a vi​lág, ame​lyet ezek a mí​to​szok je​le​ní​te​nek meg, kez​det​ben is​te​ni​en, üd​vö​zül​ten, su​gár​zó​an, ta​va​szi szép​sé​gé​ben je​le​nik meg, arany​kor​ként; ha​ma​ro​san meg​be​teg​szik, s egy​re job​ban tönk​re​megy, el​dur​vul, el​nyo​mo​ro​dik, és az egy​re mé​lyebb​re süllye​dő négy vi​lág​kor​szak vé​gén meg​érik rá, hogy a ne​ve​tő és tán​co​ló Siva el​ta​pos​sa és meg​sem​mi​sít​se – de ez​zel még sem​mi​nek sincs vége: az egész újra kez​dő​dik az ál​mo​dó Vis​nu mo​so​lyá​val, aki ját​szi ke​zek​kel új, fi​a​tal, szép, su​gár​zó vi​lá​got te​remt. Cso​dá​la​tos: ez a nép, ez a mély​re látó és más nép​hez nem is ha​son​lít​ha​tó​an szen​ved​ni tudó nép bor​zad​va és szé​gyen​kez​ve néz​te a vi​lág​tör​té​ne​lem ször​nyű szín​já​té​kát, a mohó vágy és szen​ve​dés örök​kön for​gó ke​re​két, lát​ta és meg​ér​tet​te a te​remt​mé​nyek esen​dő​sé​gét, az em​ber mo​hó​sá​gát és ör​dög​sé​gét, s egy​út​tal mély​sé​ges vá​gyát is a tisz​ta​ság és a har​mó​nia után – és a Te​rem​tés egész szép​sé​gé​re és tra​gi​ku​má​ra néz​vést rá​ta​lált ezek​re a pom​pás ha​son​la​tok​ra, a vi​lág​ko​rok​ról és a Te​rem​tés szét​hul​lá​sá​ról, a ha​tal​mas Si​vá​ról, aki rom​ba ta​pos​sa tán​cá​val a rom​lott vi​lá​got – és a mo​soly​gó Vis​nu​ról, aki ál​mo​san szen​de​reg, és ara​nyos is​te​ni ál​ma​i​ból ját​szi mó​don új vi​lá​got hív élet​re. Ami már​most a mi sa​já​tos kasz​tá​li​ai de​rűn​ket il​le​ti, le​het, hogy ez ama nagy de​rű​nek csu​pán ké​sei és ki​csiny csö​ke​vé​nye, de tel​je​sen jo​gos utó​haj​tá​sa. A tu​do​má​nyos​ság nem min​dig és nem min​de​nütt volt de​rűs, noha an​nak kéne len​nie. Ná​lunk, ahol az igaz​ság kul​tu​sza szo​ro​san kap​cso​ló​dik a szép​ség kul​tu​szá​hoz és ezen​kí​vül a me​di​ta​tív lé​lek​gon​do​zás​hoz, so​ha​sem ve​szít​he​ti el egé​szen a de​rű​jét. Üveg​gyöngy​já​té​kunk pe​dig egye​sí​ti ma​gá​ban mind a há​rom alap​el​vet: a tu​do​mányt, a szép​ség tisz​te​le​tét és a me​di​tá​ci​ót; így hát az iga​zi üveg​gyöngy​já​té​kost úgy kell át​hat​nia a de​rű​nek, ahogy az érett gyü​möl​csöt át​itat​ja édes ned​ve, s el​ső​sor​ban a zene de​rű​jé​nek kell hat​nia ben​ne, a ze​né​nek, amely nem más, mint bá​tor​ság, de​rűs, mo​soly​gó tánc​lé​pés a vi​lág bor​zal​mai és láng​jai kö​zött, ün​ne​pi ál​do​zás. A de​rű​nek erre a faj​tá​já​ra tö​re​ked​tem, ami​óta di​ák​ként és egye​te​mis​ta​ként sej​tőn ér​te​ni kezd​tem, és töb​bé nem is mon​dok le róla, még a bal​sors​ban vagy szen​ve​dés​ben sem.

Most tér​jünk nyu​go​vó​ra, s te haj​nal​ban el​uta​zol. Térj vissza mi​nél előbb, be​szélj töb​bet ma​gad​ról, majd én is el​mon​dok ne​ked sok min​dent, és rá fogsz jön​ni, hogy Wal​dzell​ben és egy Mag​is​ter éle​té​ben is van bő​ven kér​dés, csa​ló​dás, sőt két​ség​be​esés és dém​ónia is. Most azon​ban, el​al​vás előtt, tel​jék meg a fü​led ze​né​vel, ezt vidd ma​gad​dal. Le​fek​vés előtt egy pil​lan​tás a csil​la​gos égre s a fü​led​ben a mu​zsi​ka: ez min​den al​ta​tód​nál töb​bet ér. – Knecht a zon​go​rá​hoz ült, s fi​no​man, egé​szen hal​kan, el​ját​szott egy té​telt ab​ból a Pur​cell-szo​ná​tá​ból, amely Ja​ko​bus atya ked​venc da​rab​ja volt. Arany​ló fény​csep​pen​ként hul​lot​tak, pe​reg​tek a han​gok a csönd​be, oly hal​kan, hogy köz​ben még az ud​var öreg szö​kő​kút​já​nak cso​bo​gá​sát is hal​la​ni le​he​tett. Lá​gyan és szi​go​rú​an, vissza​fo​got​tan és éde​sen ta​lál​koz​tak és fo​nód​tak össze a nyá​jas mu​zsi​ka hang​jai, bát​ran és de​rű​sen lej​tet​ték meg​hitt kör​tán​cu​kat az Idő és a Mu​lan​dó​ság űrén ke​resz​tül, tar​ta​muk rö​vid ide​jé​re vi​lág​mé​re​tű​vé tá​gí​tot​ták a Te​ret és ezt az éji órát, és mi​dőn Josef Knecht el​bú​csú​zott ven​dé​gé​től: Pli​nio arca már egé​szen más volt, su​gár​zott, s a sze​mé​ben könnyek vol​tak.

ELŐKÉSZÜLETEK Knecht​nek si​ke​rült meg​tör​nie a je​get, ele​ven és mind​ket​te​jü​ket fel​fris​sí​tő kap​cso​lat és esz​me​cse​re kez​dő​dött köz​te és De​sig​no​ri közt. Ez a fér​fi, aki hosszú évek óta le​mon​dó mé​la​bú​ban élt, kény​te​len volt iga​zat adni ba​rát​já​nak: va​ló​ban a gyó​gyu​lás, a vi​lá​gos​ság, a kasz​tá​li​ai derű áhí​tá​sa von​zot​ta vissza a Pe​da​gó​gi​ai Tar​to​mány​ba. Most már gyak​rab​ban jött ide meg​bí​za​tás és hi​va​ta​los in​té​zen​dők hí​ján is; Te​gu​la​ri​us fél​té​keny bi​zal​mat​lan​ság​gal fi​gyel​te, Knecht mag​is​ter pe​dig ha​ma​ro​san min​dent meg​tu​dott Pli​ni​ó​ról és éle​té​ről, ami​re csak szük​sé​ge volt. De​sig​no​ri éle​te nem volt olyan rend​kí​vü​li és bo​nyo​lult, aho​gyan Knecht az első ki​tá​rul​ko​zá​sok után gya​ní​tot​ta. Pli​nio if​jú​ko​rá​ban vé​gig​gyöt​rőd​te ra​jon​gó és tet​tek​re szom​ja​zó lé​nyé​nek a már is​mert csa​ló​dá​sát és meg​aláz​ta​tá​sát, nem lett a vi​lág és Kasz​tá​lia közt bé​kí​tő és köz​ve​tí​tő fél, ha​nem ma​gá​nyos és el​ke​se​re​dett kí​vül​ál​ló lett be​lő​le, nem te​rem​tett szin​té​zist szár​ma​zá​sa és jel​le​me vi​lá​gi és kasz​tá​li​ai al​ko​tó​ele​me​i​ből. És még​sem volt egy​sze​rű​en ha​jó​tö​rött, mert – mind​ezek el​le​né​re – ve​re​sé​gé​ben és le​mon​dá​sá​ban is ki​ala​kí​tot​ta sa​ját ar​cát, ki​küz​döt​te sa​ját kü​lön sor​sát. Úgy lát​szott, a kasz​tá​li​ai ne​vel​te​tés nála egy​ál​ta​lán nem vált be, leg​alább​is ele​in​te mást sem ered​mé​nye​zett szá​má​ra, csu​pán el​lent​mon​dá​so​kat és csa​ló​dá​so​kat, s va​la​mi mély​sé​ges, a ter​mé​sze​té​nek ne​he​zen el​vi​sel​he​tő el​szi​ge​te​lő​dést és el​ma​gá​nyo​so​dást. És úgy tet​szett – ha már az el​szi​ge​te​lő​dők és al​kal​maz​kod​ni nem tu​dók e tö​vi​ses út​já​ra tért –, neki ma​gá​nak is min​dent el kel​le​ne kö​vet​nie, hogy el​kü​lö​nül​jön és nö​vel​je sa​ját ne​héz​sé​ge​it. Ne​ve​ze​te​sen: már egye​te​mis​ta​ként ki​bé​kít​he​tet​len el​len​tét​be ke​rült csa​lád​já​val, fő​ként az ap​já​val. Ez az em​ber, ha a po​li​ti​ká​ban nem is szá​mí​tott a vol​ta​kép​pe​ni ve​ze​tők közé, de azért az összes De​sig​no​ri​hoz ha​son​ló​an egész éle​té​ben a kon​zer​va​tív, kor​mány​hoz hű po​li​ti​ka és párt tá​ma​sza volt, el​len​sé​ge min​den újí​tás​nak, el​len​fe​le a hát​rá​nyos hely​zet​ben lé​vők min​den jog- és ré​sze​se​dés​igé​nyé​nek, név- és rang​kü​lönb​ség nél​kül bi​zal​mat​lan az em​be​rek​hez, ál​do​zat​kész híve a régi rend​nek, mind​an​nak, amit tör​vé​nyes​nek és meg​szen​telt​nek lá​tott. Így, noha nem vol​tak val​lá​si szük​ség​le​tei, ba​rát​ja volt az Egy​ház​nak, és – jól​le​het, egy​ál​ta​lán nem hi​ány​zott be​lő​le az igaz​ság​ér​zet, a jó szán​dék és kész​ség a he​lyes cse​lek​vés​re és se​gí​tés​re ko​no​kul és elv​sze​rű​en el​zár​kó​zott a föld​bér​lők ama tö​rek​vé​sé​től, hogy hely​ze​tü​kön ja​vít​sa​nak. Ezt a ke​mény​sé​get – lát​szó​lag lo​gi​ku​san – párt​ja prog​ram​nyi​lat​ko​za​ta​i​val és jel​sza​va​i​val iga​zol​ta, a va​ló​ság​ban per​sze nem meg​győ​ző​dé​se és be​lá​tá​sa ve​zé​rel​te, ha​nem va​kon en​ge​del​mes hű​sé​ge a rang​ja​be​li​ek​hez és csa​lád​ja ha​gyo​má​nya​i​hoz, mint ahogy az is jel​leg​ze​tes tu​laj​don​sá​ga volt, hogy bi​zo​nyos lo​va​gi​as​ság és lo​va​gi be​csü​let jel​le​mez​te, és hang​sú​lyo​zot​tan le​be​csült min​dent, ami mo​dern, ha​la​dó és kor​sze​rű volt. Már​most ezt a fér​fi​út a fia, Pli​nio, az​zal ej​tet​te csa​ló​dás​ba, az​zal in​ge​rel​te föl és ke​se​rí​tet​te el, hogy egye​te​mis​ta​ként egy ha​tá​ro​zot​tan el​len​zé​ki és mo​der​nis​ta párt​hoz kö​ze​le​dett és csat​la​ko​zott. Ak​ko​ri​ban ala​kult meg egy régi pol​gá​ri-li​be​rá​lis párt fi​a​tal bal​szár​nya, ame​lyet Ve​raguth ve​ze​tett: új​ság​író, kép​vi​se​lő, káp​rá​za​tos ha​tá​sú nagy nép​szó​nok, he​ves és né​ha​nap​ján ön​ma​gá​tól is meg​má​mo​ro​so​dó, meg​ha​tó​dó nép​ba​rát és sza​bad​ság​hős, aki a fő​is​ko​lai vá​ro​sok​ban ered​mé​nye​sen hó​dí​tott az aka​dé​mi​ai if​jú​ság kö​ré​ben nyil​vá​nos elő​adá​sa​i​val, és sok egyéb lel​kes hall​ga​tó​ja és híve közt a fi​a​tal De​sig​no​rit is meg​nyer​te. Az if​jút, aki csa​ló​dott a fő​is​ko​lá​ban, s va​la​mi tá​maszt ke​re​sett, pót​lé​kot a szá​má​ra üres​sé vált kasz​tá​li​ai mo​rál he​lyett, va​la​mi új esz​ményi​sé​get és prog​ra​mot, ma​gá​val ra​gad​ták Ve​raguth elő​adá​sai, bá​mul​ta pá​to​szát és tá​ma​dó​ked​vét, szel​le​mes​sé​gét, vád​ló fel​lé​pé​sét, szép meg​je​le​né​sét és nyel​ve​ze​tét, s az egye​te​mis​ták​nak ah​hoz a cso​port​já​hoz csat​la​ko​zott, amely Ve​raguth hall​ga​tó​i​ból ke​rült ki, az ő párt​ján állt s az ő cél​ja​i​ért küz​dött. Ami​kor ezt Pli​nio apja meg​tud​ta, gyor​san el​-

uta​zott fi​á​hoz, s éle​té​ben elő​ször igen-igen ha​ra​go​san för​medt rá, sze​mé​re ve​tet​te, hogy össze​es​kü​vő, el​árul​ja ap​ját, csa​lád​ját és an​nak ha​gyo​má​nya​it, s kur​tán rá​pa​ran​csolt: azon​nal te​gye jóvá hi​bá​ját, és sza​kít​sa meg kap​cso​la​tát Ve​raguth​tal és párt​já​val. Ez az​tán alig​ha volt meg​fe​le​lő mód​ja, hogy hat​ni tud​jon az if​jú​ra, aki most úgy lát​ta: ma​ga​tar​tá​sá​ból va​la​mi​fé​le már​tí​rom​ság ke​let​ke​zik. Pli​nio szem​be​szállt a dör​ge​de​lem​mel, s ki​je​len​tet​te ap​já​nak: nem azért járt tíz évig elit-is​ko​lá​ba és né​hány évig az egye​tem​re, hogy le​mond​jon a sa​ját íté​le​té​ről és be​lá​tá​sá​ról, és hagy​ja, hogy ha​szon​le​ső vi​dé​ki bá​rócs​kák ír​ják elő fel​fo​gá​sát az ál​lam​ról, a gaz​da​ság​ról és az igaz​sá​gos​ság​ról. Eh​hez ka​pó​ra jött neki Ve​raguth is​ko​lá​ja. aki a nagy nép​tri​bu​nu​sok pél​dá​já​ra so​ha​sem vet​te fi​gye​lem​be a sa​ját vagy osz​tá​lya ér​de​ke​it, és a vi​lá​gon sem​mi más​ra sem tö​re​ke​dett, csak​is a tisz​ta, tö​ké​le​tes igaz​ság​ra és em​ber​ség​re. Az öreg De​sig​no​ri ke​se​rű ne​ve​tés​re fa​kadt, és arra kér​te fiát: leg​alább fe​jez​ze be ta​nul​má​nya​it, mi​előtt a fér​fi​ak dol​gá​ba avat​ko​zik, és azt kép​ze​li ma​gá​ról, hogy töb​bet ért az em​be​ri élet​ből és igaz​sá​gos​ság​ból, mint a ne​me​si nem​zet​sé​gek tisz​te​let​re mél​tó ge​ne​rá​ci​ó​i​nak sora, amely​nek ő csak le​zül​lött sar​ja​dé​ka, s me​lyet most áru​lá​sá​val hát​ba tá​mad. Vi​tat​koz​tak, min​den sza​vuk​kal egy​re job​ban el​ke​se​rí​tet​ték és meg​se​bez​ték egy​mást, míg vé​gül az öreg, mint​ha tü​kör​ben pil​lan​tot​ta vol​na meg ha​rag​tól el​torzult ar​cát, hi​de​gen és szé​gyen​kez​ve né​mult el, és szót​la​nul tá​vo​zott. Et​től kezd​ve soha töb​bé nem állt hely​re Pli​nio régi, ár​tat​la​nul meg​hitt vi​szo​nya az atyai ház​zal, mert nem​csak hű ma​radt cso​port​já​hoz és eh​hez az új li​be​ra​liz​mus​hoz, ha​nem még ta​nul​má​nyai be​fe​je​zé​se előtt Ve​raguth köz​vet​len ta​nít​vá​nya, se​gí​tő- és mun​ka​tár​sa s né​hány év múl​va a veje lett. Már​most, ha az elit-is​ko​lák​ban ne​vel​ke​dé​se vagy a vi​lág és szü​lő​föld​je új​ra​meg​szo​ká​sá​nak ne​héz​sé​gei fel​bo​rí​tot​ták De​sig​no​ri lel​ki egyen​sú​lyát, s emész​tő prob​lé​mák​kal tűz​del​ték meg éle​tét ezek az új kap​cso​la​tok rá​adá​sul ve​szé​lyez​te​tett, ne​héz és ké​nyes hely​zet​be hoz​ták. Nyert va​la​mi két​ség​te​le​nül ér​té​ke​set, tud​ni​il​lik egy​faj​ta hi​tet, po​li​ti​kai meg​győ​ző​dést és párt​hoz tar​to​zást, ami ki​elé​gí​tet​te az igaz​sá​gos és ha​la​dó esz​mék​re irá​nyu​ló if​jon​ti igé​nyét, s Ve​raguth sze​mé​lyé​ben ta​ní​tó​ra, ve​ze​tő​re, idő​sebb ba​rát​ra tett szert, akit ele​in​te kri​ti​kát​la​nul cso​dált és sze​re​tett, aki​nek – úgy lát​szott – szük​sé​ge is volt rá, s aki ér​té​kel​te őt; Pli​nio így irányt és célt ka​pott, mun​kát és élet​fel​ada​tot. Ez nem volt ke​vés, ám drá​ga árat kel​lett érte fi​zet​nie. Ha a fi​a​tal​em​ber bele is tö​rő​dött, hogy el​ve​szí​tet​te ter​mé​sze​tes és örök​lött he​lyét az atyai ház​ban – és a rang​ja​bé​li​ek kö​zött –, ha bi​zo​nyos vak​buz​gó vér​ta​nú-öröm​mel vi​sel​te is el ki​ta​szít​ta​tá​sát egy ki​vált​sá​gos kaszt​ból, amely el​le​ne for​dult, akadt egy s más, amit so​ha​sem bírt egé​szen ki​he​ver​ni; fő​leg az a mar​do​só ér​zés, hogy annyi​ra sze​re​tett any​já​nak fáj​dal​mat oko​zott, ké​nyel​met​len és kí​nos hely​zet​be hoz​ta őt köz​te és apja kö​zött, s ez va​ló​szí​nű​leg meg​rö​vi​dí​tet​te az éle​tét. Az anya Pli​nio há​zas​ság​kö​té​se után ha​ma​ro​san meg is halt; el​huny​ta után Pli​nio alig mu​tat​ko​zott töb​bé az atyai ház​ban, s apja ha​lá​la után el is adta a há​zat, az ősi csa​lá​di fész​ket. Van​nak olya​nok, akik ké​pe​sek rá, hogy éle​tük​ben ál​do​za​tok árán el​ért ál​lá​su​kat, egy-egy hi​va​talt, há​zas​sá​got, hi​va​tást, épp ez ál​do​za​tok mi​att annyi​ra meg​sze​re​tik és ma​gu​ké​nak ér​zik, hogy et​től bol​do​gok és elé​ge​det​tek lesz​nek. De​sig​no​ri ese​té​ben más​ként tör​tént. Hű ma​radt ugyan párt​já​hoz és an​nak ve​zé​ré​hez, a párt​ve​zér po​li​ti​kai irány​vo​na​lá​hoz és te​vé​keny​sé​gé​hez, hű a há​zas​sá​gá​hoz, az ide​a​liz​mu​sá​hoz, de idő​vel mind​ez épp​úgy kér​dé​ses​sé vált szá​má​ra, mint ahogy most egész lé​nye is egy​szer​re az lett. If​jú​ko​rá​nak po​li​ti​kai és vi​lág​né​ze​ti lel​ke​se​dé​se le​lo​hadt, az iga​zá​ért ví​vott harc épp​oly ke​vés​sé bol​do​gí​tot​ta tar​tó​san, mint a szem​ben​ál​lás ked​vé​ért ho​zott ál​do​zat és szen​ve​dés, s eh​hez já​rult még a hi​va​tá​sa gya​kor​lá​sá​ban szer​zett ta​pasz​ta​lat, a ki​jó​za​no​dás; vé​gül már ab​ban is ké​tel​ke​dett, hogy va​jon csak​ugyan pusz​tán igaz​ság- és jog​ér​zé​ke tet​te őt Ve​raguth hí​vé​vé, s eb​ben leg​alább​is fé​lig-med​dig nem ha​tott-e köz​re Ve​raguth szó​nok és nép​tri​bun vol​ta, von​zó​ere​je és ügyes​sé​ge a nyil​vá​nos fel​lé​pés​ben, mély zen​gé​sű hang​ja, fér​fi​a​san har​sány ne​ve​té​se, lá​nyá​nak okos​sá​ga és szép​sé​ge?! Egy​re ké​te​-

seb​bé vált, hogy az öreg De​sig​no​ri a maga osz​tály​hű​sé​gé​vel és a bér​lők irán​ti ke​mény​sé​gé​vel va​jon va​ló​ban a nem​te​len ál​lás​pon​tot kép​vi​sel​te-e, s két​sé​ges​sé vált az is: va​jon lé​te​zik-e egy​ál​ta​lán a jó és a rossz, a jog és a jog​ta​lan​ság, s va​jon vé​gül is nem a sa​ját lel​ki​is​me​re​té​nek a sza​va-e az egyet​len el​fo​gad​ha​tó bíró; és ha így van, ak​kor neki, Pli​ni​ó​nak nem volt iga​za, mert hi​szen nem volt bol​dog, nem élt nyu​god​tan és élet​igen​lő​en, bi​za​ko​dón és biz​ton​ság​ban, ha​nem bi​zony​ta​lan​ság​ban élt, ké​te​lyek közt, rossz lel​ki​is​me​ret​tel. Há​zas​sá​ga a szó nyers ér​tel​mé​ben nem volt ugyan bol​dog​ta​lan és el​hi​bá​zott, de még​is tele volt fe​szült​sé​gek​kel, bo​nyo​dal​mak​kal és el​len​ke​dé​sek​kel; ta​lán ez volt a leg​jobb, ami ju​tott neki, de ez sem adta meg azt a nyu​gal​mat, azt a bol​dog​sá​got, ár​tat​lan​sá​got, jó lel​ki​is​me​re​tet, ame​lyet annyi​ra nél​kü​lö​zött. Ez a há​zas​ság sok meg​fon​tolt​sá​got és ön​fe​gyel​met kí​vánt, sok erő​fe​szí​té​sé​be ke​rült, és bá​jos, szép te​het​sé​gű kis Tito fiuk is már ko​rán okot adott a harc​ra és dip​lo​má​ci​á​ra, a ve​tél​ke​dés​re és fél​té​keny​ség​re, míg​nem a mind​két szü​lő sze​ret​te és el​ké​nyez​te​tett fiú egy​re job​ban az any​já​hoz hú​zott, és az ő párt​já​ra állt. De​sig​no​ri éle​té​ben ez volt az utol​só, és úgy lát​szik, a leg​ke​se​rűbb fáj​da​lom és vesz​te​ség. Nem tör​te meg Pli​ni​ót, meg​bir​kó​zott vele, olyan ma​ga​tar​tást ta​lált és őr​zött meg, amely mél​tó tar​tás volt, de ko​moly, ne​héz​kes, mé​la​bús. Mi​köz​ben Knecht las​san​kint, szá​mos lá​to​ga​tás és ta​lál​ko​zás so​rán mind​ezt meg​tud​ta ba​rát​já​tól, cse​ré​ben ő is sok min​dent kö​zölt vele a sa​ját ta​pasz​ta​la​ta​i​ból és prob​lé​má​i​ból, so​ha​sem hagy​ta a má​si​kat olyan hely​zet​be ke​rül​ni, aki gyónt, s ha vál​to​zik az óra vagy a han​gu​la​ta, gyó​ná​sát meg​bán​ja és sze​ret​né vissza​von​ni – ha​nem sa​ját nyílt​sá​gá​val és oda​adá​sá​val nyer​te el és erő​sí​tet​te meg Pli​nio bi​zal​mát. Las​san​kint fel​tá​rult az éle​te a ba​rát​ja előtt; lát​szat​ra egy​sze​rű, egye​nes vo​na​lú, min​ta​sze​rű, sza​bá​lyo​zott élet volt ez egy tisz​tán fel​épí​tett hi​e​rar​chi​kus ren​den be​lül, si​ke​rek​kel és el​is​me​rés​sel teli pá​lya​fu​tás, és még​is in​kább ke​mény, ál​do​za​tos és na​gyon ma​gá​nyos élet; és ha eb​ből sok min​dent nem is ért​he​tett meg egé​szen a kí​vül​ál​ló: a fő áram​la​to​kat és alap​han​gu​la​to​kat ér​tet​te, és sem​mit sem ér​tett és ér​zett át job​ban, mint Knecht vá​gyó​dá​sát a fi​a​tal​ság után, ifjú, még kép​zet​len ta​nít​vá​nyok után, va​la​mi sze​rény te​vé​keny​ség után, a csil​lo​gás és rep​re​zen​tá​lás örö​kös kény​sze​re nél​kül; ilyen lett vol​na, mond​juk, egy al​sóbb fokú is​ko​lá​ban a la​tin- vagy ze​ne​ta​ná​ri te​vé​keny​ség. És Knecht mű​vé​szet​tel gyó​gyí​tó, ne​ve​lő mód​sze​ré​be jól be​le​il​lett, hogy nem csu​pán nagy nyílt​sá​gá​val nyer​te meg ezt a szen​ve​dő em​bert, ha​nem azt is el​hi​tet​te vele, hogy Pli​nio a se​gít​sé​gé​re és szol​gá​la​tá​ra le​het, s ez​ál​tal arra ösz​tö​kél​te, hogy va​ló​ban így is te​gyen. De​sig​no​ri csak​ugyan hasz​ná​ra is le​he​tett egy s más​ban a Mag​is​ter​nek, a fő​kér​dés​ben ugyan ke​vés​sé, an​nál in​kább azon​ban Knecht kí​ván​csi​sá​gá​nak és tu​dás​szom​já​nak ki​elé​gí​té​sé​ben a vi​lá​gi élet száz és száz rész​le​tét il​le​tő​en. Nem tud​juk, Knecht mi​ért vál​lal​ta azt a nem könnyű fel​ada​tot, hogy újra meg​ta​nít​sa mo​so​lyog​ni és ne​vet​ni mé​la​bús if​jú​ko​ri ba​rát​ját, és va​jon eb​ben volt-e egy​ál​ta​lán sze​re​pe an​nak a meg​gon​do​lás​nak, hogy Pli​nio – vi​szont​szol​gá​la​tai ré​vén – a hasz​ná​ra le​het. De​sig​non, te​hát az, aki​nek ezt a leg​in​kább tud​nia kel​lett, nem hitt eb​ben. Ké​sőbb ezt me​sél​te: „Ha meg​pró​bá​lok tisz​tá​ba jön​ni vele, mi​ként kez​dett Knecht ba​rá​tom hat​ni egy olyan re​mény​te​len és ma​gá​ba zár​kó​zott em​ber​re, ami​lyen én vol​tam – egy​re vi​lá​go​sab​ban lá​tom, hogy ez a ha​tás leg​na​gyobb​részt va​rázs​la​ton s azt kell mon​da​nom: némi csa​la​fin​ta​sá​gon is ala​pult. Knecht sok​kal na​gyobb sely​ma volt, mint em​be​rei sej​tet​ték, csu​pa já​té​kos​ság, szel​le​mes​ség, agya​fúrt​ság; él​vez​te a bű​vész​ke​dést, tré​fás szín​le​lést, meg​le​pő el​tű​né​se​it és újrafel​buk​ka​ná​sa​it. Azt hi​szem, ami​kor elő​ször je​len​tem meg a kasz​tá​li​ai Ha​tó​ság​nál, ő már ab​ban a pil​la​nat​ban el​ha​tá​roz​ta, hogy a ke​zé​be ka​pa​rint, s a maga mód​ján be​fo​lyá​sol, vagy​is föl​ráz, és jobb for​má​ba hoz. Leg​alább​is rög​tön az első órá​tól kezd​ve a meg​nye​ré​se​men fá​ra​do​zott. Mi​ért tet​te ezt, mi​ért ter​hel​te ve​lem ma​gát, meg nem mond​ha​tom. Úgy vé​lem, az olyan em​be​rek, mint ő, több​nyi​re ön​tu​dat​la​nul, szin​te ref​lex​sze​rű​en cse​lek​sze​nek; ér​zik, hogy egy fel​adat előtt áll​nak, va​la​mi​fé​le nyo​mo​rú​ság

hívó sza​vát hall​ják, és fon​tol​ga​tás nél​kül en​ge​del​mes​ked​nek a fel​hí​vás​nak. Knecht bi​zal​mat​lan​nak és ri​adt​nak ta​lált en​gem, olyan​nak, aki ko​ránt​sem kész a kar​ja​i​ba omol​ni vagy épp a se​gít​sé​gét kér​ni; csa​ló​dott​nak és zár​kó​zott​nak ta​lált, haj​dan oly nyílt és köz​lé​keny ba​rát​ját, s úgy lát​szik, épp ez az aka​dály, ez a nem kis ne​héz​ség iz​gat​ta. Nem hát​rált meg, bár​mennyi​re me​rev vol​tam is, és hát el is érte, amit akart. Ez​alatt töb​bek kö​zött az​zal a mes​ter​fo​gás​sal is élt, hogy vi​szo​nyun​kat köl​csö​nös​nek tün​tes​se fel, mint​ha az ő ere​jé​nek meg​fe​lel​ne az enyém, az ő ér​té​ké​nek az enyém, mint​ha ő épp​úgy se​gít​ség​re szo​rul​na, mint én. Már az első hosszabb be​szél​ge​tés​kor cél​zott rá, hogy várt va​la​mi olyas​fé​lé​re, mint az én meg​je​le​né​sem, sőt vá​gya​ko​zott rá, s az​tán las​sacs​kán be​ava​tott a ter​vé​be, hogy: le​mond hi​va​ta​li tiszt​sé​gé​ről, és el​hagy​ja a Tar​to​mányt; s min​dig ér​té​sem​re adta, mennyi​re szá​mít a ta​ná​csom​ra, se​gít​sé​gem​re, ti​tok​tar​tá​som​ra, mi​vel oda​kint a vi​lág​ban nin​csen ba​rát​ja raj​tam kí​vül, és ő sem​mi​fé​le ta​pasz​ta​lat​tal sem ren​del​ke​zik. Meg​val​lom, jól​esett hal​la​nom, s ez nem ke​vés​sel já​rult hoz​zá ah​hoz, hogy Knecht meg​nyer​je tel​jes bi​zal​ma​mat, s én bi​zo​nyos mér​té​kig ki​szol​gál​tas​sam neki ma​ga​mat; min​den sza​vát el​hit​tem. Ké​sőbb azon​ban, az idők so​rán ez a hi​tem is​mét két​sé​ges​sé és va​ló​szí​nűt​len​né vált, s egy​ál​ta​lán nem tud​tam vol​na meg​mon​da​ni, va​jon iga​zán várt-e és mennyi​re várt tő​lem va​la​mit, s azt sem, hogy ma​ga​tar​tá​sa, amellyel ha​tal​má​ba ke​rí​tett, ár​tat​lan vagy dip​lo​ma​ti​kus, naiv vagy rej​tett szán​dé​kú, őszin​te vagy mes​ter​kélt és já​té​kos volt-e. Ma​ga​san fö​löt​tem állt, és na​gyon is sok jót tett ve​lem, sem​hogy ezt egy​ál​ta​lán fir​tat​ni me​ré​szel​tem vol​na. Ma már min​den​eset​re merő ud​va​ri​as​ság​nak tar​tom azt a föl​te​vést, hogy a hely​ze​te ha​son​lí​tott az enyém​re, s épp​úgy rá volt utal​va a ro​kon​szen​vem​re és szol​gá​lat​kész​sé​gem​re, mint én az övé​re; meg​nye​rő és kel​le​mes su​gal​ma​zás volt ez, be is há​ló​zott vele, csak azt nem tud​nám meg​mon​da​ni: já​té​ka ve​lem mennyi​re volt tu​da​tos, ki​gon​dolt és szán​dé​kos, s min​den​nek el​le​né​re mennyi​re volt naiv, mennyi​re fa​kadt az ő ter​mé​sze​té​ből. Mert hi​szen Josef mag​is​ter nagy mű​vész volt; egy​részt oly ke​vés​sé bírt el​len​áll​ni a ben​ne rej​lő ne​ve​lői, be​fo​lyá​so​ló, gyó​gyí​tó, se​gí​tő, ki​bon​ta​koz​ta​tó kény​szer​nek, hogy az esz​kö​zök szin​te kö​zöm​bö​sek vol​tak szá​má​ra; más​részt pe​dig kép​te​len volt rá, hogy akár a leg​ki​sebb mun​ká​ját is ne tel​jes oda​adás​sal vé​gez​ze. Az az egy azon​ban biz​tos, hogy ak​ko​ri​ban ba​rá​tom​ként s nagy or​vo​som​ként és ve​ze​tőm​ként vi​selt gon​dot reám, töb​bé nem en​ge​dett el, s vé​gül is annyi​ra föl​éb​resz​tett és meg​gyó​gyí​tott, amennyi​re egy​ál​ta​lán le​het​sé​ges. Ér​de​kes volt és na​gyon il​lett hoz​zá, hogy mi​köz​ben úgy tett, mint​ha az én se​gít​sé​ge​met ven​né igény​be, hogy meg​sza​ba​dul​has​son hi​va​ta​lá​tól, s hig​gad​tan, sőt gyak​ran tet​szés​sel hall​gat​ta sok​szor nyers és naiv bí​rá​la​ta​i​mat, de még a Kasz​tá​li​át il​le​tő ké​te​lye​i​met és szi​dal​ma​i​mat is – mi​köz​ben ő maga azért har​colt, hogy ki​sza​ba​dul​jon Kasz​tá​li​á​ból, gya​kor​la​ti​lag va​ló​já​ban vissza​csa​lo​ga​tott és ve​ze​tett en​gem oda, új​ból rá​vett a me​di​tá​lás​ra, kasz​tá​li​ai ze​né​vel és el​mé​lye​dés​sel, kasz​tá​li​ai de​rű​vel, kasz​tá​li​ai bá​tor​ság​gal ne​velt és ala​kí​tott en​gem, aki, bár vá​gyód​tam utá​na​tok, tel​je​sen anti-kasz​tá​li​ai vol​tam; ő tett újra hoz​zá​tok ha​son​ló​vá, ő tet​te bol​dog​gá irán​ta​tok ér​zett bol​dog​ta​lan sze​rel​me​met.” Így nyi​lat​ko​zott De​sig​no​ri, és cso​dá​ló há​lá​já​ra nyil​ván oka is volt. Ha a fi​ú​kat és if​ja​kat ta​lán nem is olyan ne​héz a mi rég​óta be​vált mód​sze​re​ink se​gít​sé​gé​vel a Rend élet​stí​lu​sá​ra ne​vel​ni, bi​zo​nyá​ra ne​héz fel​adat volt egy, már az öt​ven felé járó fér​fi ese​té​ben, még ak​kor is, ha eb​ben a fér​fi​ban sok jó szán​dék volt. Nem mint​ha De​sig​no​ri tö​ké​le​tes vagy ép​pen min​ta-kasz​tá​li​a​i​vá vált vol​na. De amit Knecht el​tö​kélt ma​gá​ban, az si​ke​rült neki: szo​mo​rú​sá​ga da​cát fel​ol​dot​ta, ke​se​rű​sé​ge sú​lyán eny​hí​tett, újra kö​ze​lebb vit​te a har​mó​ni​á​hoz és de​rű​höz túl​ér​zé​kennyé és fé​lénk​ké vált lel​két, szá​mos rossz szo​ká​sát jóra cse​rél​te. Az üveg​gyöngy​já​ték-mes​ter ter​mé​sze​te​sen nem tud​ta egy​ma​ga el​vé​gez​ni a tö​mér​dek ap​ró​mun​kát, ami​re eh​hez szük​sé​ge volt; a dísz​ven​dég ér​de​ké​ben igény​be vet​te Wal​dzell és a Rend gé​pe​ze​tét, egy idő​re még me​di​tá​ci​ós mes​tert is adott Pli​nio mel​lé, aki Hirs​land​ból, a Rend ve​ze​tő​sé​gé​nek szék​he​lyé​ről jött, hogy ál​lan​dó​an el​len​őriz​ze Pli​nio ott​ho​ni gya​kor​la​ta​it. De a terv és a ve​ze​tés

Josef ke​zé​ben ma​radt. Mag​is​te​ri tisz​té​nek nyol​ca​dik évé​ben tör​tént, hogy – első íz​ben – el​fo​gad​ta ba​rát​ja oly gyak​ran is​mé​telt meg​hí​vá​sát, és meg​lá​to​gat​ta őt há​zá​ban, a fő​vá​ros​ban. Ezt a Rend ve​ze​tő​sé​ge en​ge​dé​lyez​te, amely​nek fő​nö​ke, Ale​xan​der kö​zel állt a szí​vé​hez. Egy ün​nep​na​pot hasz​nált föl erre a lá​to​ga​tás​ra, me​lyet, noha so​kat várt tőle, már egy év óta foly​ton ha​lo​ga​tott, ré​szint azért, mert előbb biz​tos akart len​ni ba​rát​ja fe​lől, ré​szint nyil​ván va​la​mi ter​mé​sze​tes ag​gá​lya mi​att, hi​szen ez volt az első be​lé​pé​se abba a vi​lág​ba, ahon​nét baj​tár​sa, Pli​nio ma​gá​val hoz​ta azt a der​medt szo​mo​rú​sá​got, s amely az ő szá​má​ra sok fon​tos tit​kot tar​to​ga​tott. A mo​dern há​zat, amely​re ba​rát​ja el​cse​rél​te a De​sig​no​ri​ak régi vá​ro​si há​zát, egy te​kin​té​lyes, de​rék, na​gyon okos, tar​tóz​ko​dó hölgy igaz​gat​ta, raj​ta vi​szont csi​nos, kot​nye​les és kis​sé ne​ve​let​len fi​acs​ká​ja ural​ko​dott; itt, úgy lát​szott, min​den a fiú sze​mé​lye kö​rül fo​rog, ő pe​dig az any​já​tól ta​nul​ta el aka​ra​to​san pi​masz, kis​sé meg​alá​zó vi​sel​ke​dé​sét ap​já​val szem​ben. Egyéb​ként itt hű​vö​sen és bi​zal​mat​la​nul fo​gad​tak min​dent, ami kasz​tá​li​ai, még​is, az anya és fia nem so​ká​ig bírt el​len​áll​ni a Mag​is​ter sze​mé​lyi​sé​gé​nek, aki​nek az ő sze​mük​ben rá​adá​sul a hi​va​ta​lát is va​la​mi ti​tok​za​tos​ság, szent ün​ne​pé​lyes​ség és le​gen​dás hír övez​te. Ám azért az első ta​lál​ko​zás igen-igen me​re​ven és kény​sze​re​det​ten zaj​lott le. Knecht csak fi​gyelt, várt, hall​ga​tott, a hölgy hű​vö​sen, kül​ső​leg ud​va​ri​a​san, de be​lül​ről el​uta​sí​tó​an fo​gad​ta, nagy​já​ból úgy, mint​ha egy ma​gas ran​gú el​len​sé​ges ka​to​na​tisz​tet szál​lá​sol​ná​nak be hoz​zá; fia, Tito volt a leg​ke​vés​bé el​fo​gó​dott, ő már elég gyak​ran fi​gyel​he​tett meg ha​son​ló hely​ze​te​ket, ta​lán jól is szó​ra​ko​zott raj​tuk, és hasz​not hú​zott be​lő​lük. Apja in​kább csak ját​szot​ta a ház urá​nak sze​re​pét, de nem lát​szott iga​zán an​nak. Köz​te és fe​le​sé​ge közt gyön​géd, kí​mé​le​tes, kis​sé ag​gá​lyo​san ud​va​ri​as hang​nem – szin​te láb​ujj​he​gyen járó érint​ke​zés ural​ko​dott – s eh​hez az asszony a fér​jé​nél sok​kal könnyeb​ben és ter​mé​sze​te​seb​ben al​kal​maz​ko​dott. Fi​á​val szem​ben Pli​nio igye​ke​zett paj​tás​ko​dón vi​sel​ked​ni, s ezt, úgy lát​szott, a fiú hol ki​hasz​nál​ja, hol meg há​nya​ve​tin el​há​rít​ja ma​gá​tól. Rö​vi​den szól​va: kí​nos, őszin​tét​len, a vissza​foj​tott ösz​tö​nök​től fül​ledt​re fű​tött együtt​lét volt ez, te​lít​ve a za​va​rok​tól és ki​rob​ba​ná​sok​tól való fé​le​lem​mel, tel​ve fe​szült​sé​gek​kel, s a vi​sel​ke​dés és be​széd​stí​lus is, akár​csak az egész ház stí​lu​sa, kis​sé túl​sá​go​san gon​dos és mes​ter​kélt volt, mint​ha egy​ál​ta​lán nem le​het​ne elég​gé szi​lárd, vas​tag és biz​tos vé​dő​sán​cot épí​te​ni az eset​le​ge​sen rá​juk törő erők raj​ta​üté​sei el​len. Knecht va​la​mi mást is meg​fi​gyelt még s meg​je​gyez​te ma​gá​nak: Pli​nio ar​cá​ról nagy​részt is​mét el​tűnt újra vissza​nyert de​rű​je; ő, aki Wal​dzell​ben vagy Hirs​land​ban, a Rend ve​ze​tő​sé​gé​nek há​zá​ban már szin​te tel​je​sen le​vet​kőz​te te​he​tet​len szo​mo​rú​sá​gát – itt, a sa​ját há​zá​ban megint egé​szen ár​nyék​ba ke​rült, ki​hív​ta a bí​rá​la​tot, de rész​vé​tet is kel​tett. A ház szép volt, gaz​dag​ság​ról és ké​nyes íz​lés​ről ta​nús​ko​dott, min​den he​lyi​sé​gét a mé​re​te​i​nek meg​fe​le​lő​en ren​dez​ték be, mind​egyi​ket két-há​rom szín kel​le​mes össze​han​golt​sá​ga jel​le​mez​te, itt-ott egy-egy ér​té​kes mű​tárgy – Knecht él​ve​zet​tel né​zett kö​rül; de amíg sze​mét leg​el​tet​te, vé​gül is úgy lát​ta: mind​ez egy fok​kal szebb a kel​le​té​nél, túl​zot​tan is tö​ké​le​tes és jól át​gon​dolt, nincs ben​ne ala​ku​lás, tör​té​nés, meg​úju​lás, érez​te, hogy a szo​bák​nak és tár​gyak​nak eb​ben a szép​sé​gé​ben is va​la​mi ör​dög​űzés, ol​ta​lom​ke​re​ső moz​du​lat szán​dé​ka rej​lik, s hogy ezek a szo​bák, ké​pek, vá​zák és vi​rá​gok olyan éle​tet ke​re​tez​nek, olyan élet kí​sé​rői, amely har​mó​ni​á​ra és szép​ség​re vá​gyik, de nem tud​ja más​képp el​ér​ni, csu​pán az ilyen össze​han​golt kör​nye​zet ápo​lá​sá​val. En​nek a rész​ben kel​le​met​len be​nyo​má​sok​kal járó lá​to​ga​tás​nak az ide​jén Knecht a ba​rát​ja mel​lé – ott​hon​ra – egy me​di​tá​ci​ós ta​nárt kül​dött. Mi​óta en​nek a ház​nak oly fur​csán nyo​mott és ter​hes lég​kö​ré​ben töl​tött egy na​pot, sok min​dent meg​tu​dott, ami​re egy​ál​ta​lán nem áhí​to​zott, de sok olyas​mit is, amit hi​á​nyolt, és ami után ba​rát​ja ér​de​ké​ben ku​ta​tott. És nem érte be ez​zel az első lá​to​ga​tás​sal, több​ször is meg​is​mé​tel​te; be​szél​ge​té​se​ik​ben, ame​lyek​ben a ne​ve​lés​ről és a fi​a​tal Ti​tó​ról esett szó, a fiú any​ja is élén​ken részt vett. A Mag​is​ter las​san​kint el​nyer​te en​nek az okos és bi​zal​mat​lan asszony​nak a ro​kon​-

szen​vét. Ami​kor egy​szer, fé​lig tré​fá​san, azt mond​ta: kár, hogy a kis​fi​út nem ad​ták ide​je​ko​rán kasz​tá​li​ai ne​vel​te​tés​be – az asszony ko​mo​lyan vet​te, szin​te szem​re​há​nyás​nak érez​te a meg​jegy​zést, és men​te​ge​tő​zött: fe​let​tébb két​sé​ges lett vol​na, va​jon va​ló​ban fel​vet​ték vol​na oda Ti​tót, mert elég​gé te​het​sé​ges ugyan, de ne​héz bán​ni vele, és ő so​ha​sem en​ged​né meg ma​gá​nak, hogy így, a fia aka​ra​ta el​le​né​re be​le​nyúl​jon az éle​té​be, hi​szen épp ez a kí​sér​let egy​kor a fiú ap​já​nál sem si​ke​rült. Arra nem gon​dolt sem ő, sem a fér​je, hogy fiuk ér​de​ké​ben igény​be ve​gyék az ősi De​sig​no​ri-csa​lád elő​jo​gát, mi​után sza​kí​tot​tak Pli​nio ap​já​val s az ősi ház egész ha​gyo​má​nyá​val. S vé​gül, leg​utol​já​ra, fáj​dal​mas mo​sollyal tet​te hoz​zá, hogy amúgy sem, egé​szen más kö​rül​mé​nyek közt sem tud​na meg​vál​ni gyer​me​ké​től, mert hi​szen raj​ta kí​vül nincs más, ami​ért ér​de​mes vol​na él​nie. Ezen az in​kább ön​kén​te​len, mint meg​fon​tolt ki​je​len​té​sen Knecht so​kat gon​dol​ko​dott. Szó​val, az asszony szép háza, amely​ben min​den olyan elő​ke​lő, pom​pás és jól össze​han​golt, a fér​je, a po​li​ti​ka és a párt​ja, egy​kor imá​dott ap​já​nak az örök​sé​ge – ez mind nem elég ah​hoz, hogy éle​té​nek ér​tel​met és ér​té​ket ad​jon, erre csak a gyer​me​ke ké​pes. És in​kább hagy​ta, hogy ez a gyer​mek olyan rossz és ká​ros fel​té​te​lek közt nő​jön fel, ami​lye​nek eb​ben a ház​ban és a há​zas​sá​gá​ban ural​kod​tak, ahe​lyett hogy – a fiú ja​vá​ra – meg​vált vol​na fi​á​tól. Egy ilyen okos, lát​szó​lag hű​vös, olyan​nyi​ra in​tel​lek​tu​á​lis asszony​tól ez bá​mu​la​tos be​is​me​rés volt. Knecht nem se​gít​he​tett raj​ta olyan köz​vet​len mó​don, mint a fér​jén, nem is gon​dolt rá, hogy meg​kí​sé​rel​je. De rit​ka lá​to​ga​tá​sai ré​vén és az​ál​tal, hogy Pli​nio a be​fo​lyá​sa alatt állt, még​is bi​zo​nyos fi​gyel​mez​te​tő mér​ték sza​bá​lyoz​ta az el​fer​dült és za​va​ros csa​lá​di kö​rül​mé​nye​ket. A Mag​is​ter szá​má​ra azon​ban, míg köz​ben min​den al​ka​lom​mal újabb be​fo​lyás​ra és te​kin​tély​re tett szert a De​sig​no​ri-ház​ban, egy​re több rej​tély​ben bő​vel​ke​dett ezek​nek a vi​lá​gi em​be​rek​nek az éle​te, mi​nél job​ban meg​is​mer​te, an​nál in​kább. De hát a fő​vá​ros​ban tett lá​to​ga​tá​sa​i​ról és ar​ról, amit ott lá​tott és át​élt, na​gyon ke​ve​set tu​dunk, meg​elég​szünk az előb​bi uta​lá​sok​kal. A Rend Hirs​land​ban szé​ke​lő ve​ze​tő​sé​gé​nek fő​nö​ké​hez Knecht ez idá​ig csak annyi​ra kö​ze​le​dett, amennyi​re hi​va​ta​li te​en​dői meg​kö​ve​tel​ték. Jó​for​mán csak a Ne​ve​lé​si Ha​tó​ság​nak azo​kon a tel​jes ülé​se​in lát​ta, ame​lye​ket Hirs​land​ban tar​tot​tak, s a fő​nök ott is több​nyi​re az in​kább for​má​lis és dí​szes hi​va​ta​li el​já​rá​sok te​en​dő​it lát​ta el, a kol​lé​gák fo​ga​dá​sát és bú​csúz​ta​tá​sát, míg az ülés​ve​ze​tés fő mun​ká​ja a szó​vi​vő​re há​rult. Az ed​di​gi fő​nö​köt, aki Knecht hi​va​tal​ba lé​pé​se​kor már tisz​te​let​re mél​tó​an idős fér​fiú volt, nagy​ra be​csül​te ugyan a Mag​is​ter Ludi, de so​ha​sem szor​gal​maz​ta a köz​tük lévő tá​vol​ság csök​ken​té​sét; szá​má​ra a fő​nök már-már nem is em​ber, nem sze​mé​lyi​ség volt, ha​nem fő​pap​ként, a mél​tó​ság és szel​le​mi fe​gye​lem jel​ké​pe​ként le​be​gett a Ha​tó​ság és az egész hi​e​rar​chia épít​mé​nye fö​lött, mint an​nak hall​ga​tag csú​csa és ko​ro​ná​ja. Ez a tisz​te​let​re mél​tó fér​fiú meg​halt, s he​lyé​re a Rend Ale​xan​dert vá​lasz​tot​ta meg új fő​nök​nek. Ale​xan​der épp az a me​di​tá​ci​ós mes​ter volt, akit évek​kel ez​előtt a Rend ve​ze​tő​sé​ge a mi Josef Knech​tünk mel​lé ren​delt hi​va​tal​ve​ze​té​sé​nek első ide​jé​re, s a Mag​is​ter az​óta cso​dál​ta és há​lá​san sze​ret​te ezt a pél​dás rend​ta​got, de az is, mi​vel Josef na​pon​kén​ti gon​dos​ko​dá​sa tár​gya volt, ő meg úgy​szól​ván a gyón​ta​tó​aty​ja, szin​tén elég​gé kö​zel​ről fi​gyel​het​te és is​mer​het​te meg az alatt az idő alatt az üveg​gyöngy​já​ték-mes​ter sze​mé​lyi​sé​gét és ma​ga​tar​tá​sát ah​hoz, hogy meg​sze​res​se. Az ed​dig rejt​ve lap​pan​gó ba​rát​ság mind​ket​te​jük​ben tu​da​to​sult, ala​kot öl​tött at​tól a perc​től kezd​ve, ami​kor Ale​xan​der​ből Knecht kol​lé​gá​ja s a Ha​tó​ság el​nö​ke lett, mert most már sű​rűb​ben ta​lál​koz​tak, és kö​zös mun​kát kel​lett vé​gez​ni​ük. Per​sze, ez sem köz​na​pi ba​rát​ság volt, és hi​á​nyoz​tak be​lő​le a kö​zös if​jú​ko​ri em​lé​kek is; mun​ka​tár​si ro​kon​szenv volt ez ma​gas ál​lá​sú fér​fi​ak kö​zött, s meg​nyi​lat​ko​zá​sai arra kor​lá​to​zód​tak, hogy egy ki​csit me​le​geb​ben kö​szön​töt​ték egy​mást, vagy bú​csúz​tak el egy​más​tól, s hé​zag​ta​la​nab​bul, gyor​sab​ban jött lét​re köz​tük a köl​csö​nös meg​ér​tés, és az ülé​sek szü​ne​te​i​ben egy-két per​cig még el is be​szél​get​het​tek egy​más​sal.

Ha a szer​ve​ze​ti sza​bály​zat sze​rint a Rend ve​ze​tő​sé​gé​nek elöl​já​ró​ja, akit a Rend Mes​te​ré​nek is ne​vez​tek, kol​lé​gá​i​nak, a mag​is​te​rek​nek nem is volt a fe​let​te​se, még​is fö​löt​tük állt ama ha​gyo​mány foly​tán, hogy a Leg​fel​sőbb Ha​tó​ság ülé​se​in a Rend Mes​te​re el​nö​költ, s mi​nél me​di​tá​lób​bá és szer​ze​te​sib​bé vált a Rend az utób​bi év​ti​ze​dek​ben, an​nál in​kább nőtt az ő te​kin​té​lye, per​sze nem Kasz​tá​li​án kí​vül, ha​nem csak a hi​e​rar​chi​án és a tar​to​má​nyon be​lül. A Ne​ve​lé​si Ha​tó​ság​ban mind​in​kább a Rend fő​nö​ke és az üveg​gyöngy​já​ték-mes​ter lett a kasz​tá​li​ai szel​lem két tény​le​ges kép​vi​se​lő​je; hi​szen az ős​ré​gi, még a Kasz​tá​lia előt​ti kor​sza​kok​ból ere​dő tu​do​mány​ágak​kal, a gram​ma​ti​ká​val, aszt​ro​nó​mi​á​val, ma​te​ma​ti​ká​val és ze​né​vel szem​ben a Kasz​tá​li​át iga​zán jel​lem​ző ér​ték az el​mél​ke​dés szel​le​mi fe​gyel​me és az üveg​gyöngy​já​ték volt. Így hát meg​volt a je​len​tő​sé​ge an​nak, hogy e szel​le​mi ma​ga​tar​tás két kép​vi​se​lő​je és irá​nyí​tó​ja ba​rá​ti vi​szony​ban volt egy​más​sal; ez mél​tó​sá​guk köl​csö​nös el​is​me​ré​sét és emel​ke​dé​sét je​len​tet​te, éle​tük me​le​gebb és elé​ge​det​tebb lett tőle, to​váb​bi ösz​tön​zést kap​tak fel​ada​tuk tel​je​sí​té​sé​hez, hogy sze​mé​lyük​ben tes​te​sít​sék meg és él​jék azt, ami a kasz​tá​li​ai vi​lág két leg​ben​sőbb szak​rá​lis java és ere​je. Knecht​nek ez te​hát egy kö​te​lék​kel több volt, el​len​sú​lyoz​ta azt az im​már nagy​ra nőtt szán​dé​kát, hogy mind​er​ről le​mond​jon, és át​tör​jön egy má​sik, új élet​kör​be. Mind​azon​ál​tal ez a ten​den​cia fé​kez​he​tet​le​nül to​vább fej​lő​dött. Ami​óta en​nek ő maga is tel​je​sen tu​da​tá​ra éb​redt – hi​va​tal​vi​se​lé​sé​nek kö​rül​be​lül a ha​to​dik vagy he​te​dik évé​ben –, szán​dé​ka meg​erő​sö​dött, s ő, az „éb​ren​lét” em​be​re, fé​le​lem nél​kül fo​gad​ta be tu​da​tos éle​té​be és gon​dol​ko​dá​sá​ba. Úgy vél​jük, ki​mond​hat​juk, hogy at​tól az idő​től fog​va meg​hitt​nek érez​te az el​jö​ven​dő bú​csú​zás gon​do​la​tát, a meg​vá​lást hi​va​ta​lá​tól és a Tar​to​mány​tól – néha olyan​for​mán, ahogy a fo​goly hisz a sza​ba​du​lá​sá​ban, néha meg úgy is, ahogy a sú​lyos be​teg tud​hat​ja, hogy meg​hal. Ezt első íz​ben ak​kor jut​tat​ta ki​fe​je​zés​re, mi​dőn elő​ször be​szél​ge​tett el if​jú​ko​ri baj​tár​sá​val, Pli​ni​ó​val, úgy le​het, csak azért, hogy meg​nyer​je és ki​tá​rul​ko​zás​ra kész​tes​se hall​ga​tag​gá és zár​kó​zot​tá vált ba​rát​ját, de ta​lán azért is, hogy ez​zel a más​hoz in​té​zett első köz​lés​sel együtt​ér​ző tár​sat sze​rez​zen új esz​mé​lé​sé​nek, új élet​ér​ze​té​nek, s meg​te​gye az első lé​pést a kül​vi​lág felé, meg​ad​ja ter​ve meg​va​ló​sí​tá​sá​hoz az első lö​kést. A De​sig​no​ri​val foly​ta​tott to​váb​bi be​szél​ge​té​se​i​ben már a dön​tés fo​ká​ig fej​lő​dött Knecht vá​gya, hogy egy​szer majd sza​kít​son mos​ta​ni élet​for​má​já​val, és meg​koc​káz​tas​sa az át​len​dü​lést egy új élet​be. Köz​ben gon​do​san el​mé​lyí​tet​te ba​rát​sá​gát Pli​ni​ó​val, akit most már nem​csak a cso​dá​lat, ha​nem ép​pen​nyi​re a lá​ba​do​zó és gyó​gyult be​teg há​lá​ja is fű​zött hoz​zá és ez Knecht​nek hi​dat biz​to​sí​tott a kül​vi​lág​ba s an​nak ta​lá​nyok​kal zsú​folt éle​té​be. Hogy a Mag​is​ter csak na​gyon ké​sőn en​ged​te be​pil​lan​ta​ni tit​ká​ba és ter​ve​zett ki​tö​ré​sé​be ba​rát​ját, Te​gu​la​ri​ust, ezen nem sza​bad cso​dál​koz​nunk. Ami​lyen jó szán​dék​kal és se​gí​tő​ké​szen ala​kí​tot​ta min​den ba​rát​sá​gát, olyan ön​ál​ló​an és dip​lo​ma​ti​ku​san tud​ta át​te​kin​te​ni és irá​nyí​ta​ni mind​egyi​ket. Most, hogy Pli​nio újra be​lé​pett az éle​té​be, Fritz​nek ve​tély​tár​sa tá​madt, egy új s még​is régi ba​rát, aki igényt tar​tott Knecht ér​dek​lő​dé​sé​re és szí​vé​re, s Josef alig​ha cso​dál​koz​ha​tott raj​ta, hogy Te​gu​la​ri​us erre elő​ször he​ves fél​té​keny​ség​gel vá​la​szolt; sőt egy da​ra​big, amíg tud​ni​il​lik tel​je​sen meg nem nyer​te és a he​lyé​re nem tet​te De​sig​no​rit, a Mag​is​ter​nek in​kább még ked​vé​re is le​he​tett Fritz duz​zo​gó vissza​hú​zó​dá​sa. Hu​za​mo​sab​ban per​sze fon​to​sabb volt mást is meg​fon​tol​nia. Azt, hogy egy olyan ter​mé​sze​tű em​ber​nek, mint Te​gu​la​ri​us, ho​gyan te​het​né ked​vé​re va​ló​vá és meg​emészt​he​tő​vé azt a vá​gyát, hogy szép las​san ki​von​ja ma​gát Wal​dzell​ből és a mag​is​te​ri mél​tó​ság​ból. Ha Knecht egy​szer ott​hagy​ja Wal​dzellt, ak​kor ez a ba​rát​ja örök​re el​vesz​tet​te; hogy az előt​te álló kes​keny és ve​szé​lyes útra ma​gá​val vi​gye Frit​zet, arra gon​dol​ni sem le​he​tett, még ak​kor sem, ha az, min​den vá​ra​ko​zás el​le​né​re, ked​vet érez​ne hoz​zá, és me​ré​szen el​szán​ná rá ma​gát. Knecht na​gyon so​ká​ig várt, töp​ren​gett, mi​előtt be​avat​ta őt szán​dé​ka​i​ba. Vé​gül még​is meg​tet​te, ami​kor már ré​gen meg​szi​lár​dult el​ha​tá​ro​lá​sa, hogy útra kel. Ter​mé​sze​té​nek túl​sá​go​san is el​lent​mon​dott vol​na, hogy mind​vé​gig tá​jé​ko​zat​lan​ság​ban hagy​ja ba​rát​ját, s né​mi​képp a háta

mö​gött ko​vá​csol​jon olyan ter​ve​ket, és ké​szít​sen elő olyan lé​pé​se​ket, ame​lyek​nek a kö​vet​kez​mé​nye​it Fritz​nek is vi​sel​nie kel​le​ne. Le​he​tő​leg épp​úgy, mint Pli​ni​ót, nem​csak tit​ka tu​dó​já​vá, ha​nem iga​zi vagy akár kép​zelt se​gí​tő és cse​lek​vő tár​sá​vá akar​ta ten​ni, mi​vel​hogy a cse​lek​vés könnyeb​ben el​vi​sel​he​tő​vé tesz min​den hely​ze​tet. Knecht gon​do​la​ta​it a kasz​tá​li​ai lét lé​nye​gét fe​nye​ge​tő ha​nyat​lás​ról ba​rát​ja ter​mé​sze​te​sen rég​óta is​mer​te – már amennyit Knecht haj​lan​dó volt kö​zöl​ni, s Fritz kész volt el​fo​gad​ni be​lő​lük. Ezek​ből a meg​fon​to​lá​sok​ból in​dult ki Knecht, ami​kor el​ha​tá​roz​ta, hogy nyíl​tan be​szél Te​gu​la​ri​usszal. Vá​ra​ko​zá​sa el​le​né​re és nagy meg​könnyeb​bü​lé​sé​re Fritz nem fog​ta fel tra​gi​ku​san a bi​zal​mas köz​lést; úgy lát​szott, in​kább kel​le​me​sen föl​pezs​dí​ti, sőt mu​lat​tat​ja az az el​kép​ze​lés, hogy egy Mag​is​ter oda​ve​ti mél​tó​sá​gát a Ha​tó​ság​nak, le​ráz​za lá​bá​ról Kasz​tá​lia po​rát, és a sa​ját íz​lé​se sze​rint vá​laszt​ja meg éle​tét. Mint ma​gá​nyos kü​lönc és min​den sza​bály el​len​sé​ge, Te​gu​la​ri​us min​dig az egyén ol​da​lán állt a Ha​tó​ság​gal szem​ben; min​dig kap​ha​tó volt rá, hogy el​mé​sen küzd​jön a hi​va​ta​los ha​ta​lom el​len, in​ger​ked​jék vele, rá​szed​je. Knecht most már tud​ta, mer​re in​dul​jon el, föl​lé​leg​zett, s – ma​gá​ban mo​so​lyog​va – azon​nal ka​pott ba​rát​ja re​a​gá​lá​sán. Hagy​ta, hogy Fritz úgy fog​ja föl: a Ha​tó​ság és a vas​ka​la​pos hi​va​tal​no​kok el​le​ni csa​pás​ról van szó, s eb​ben a csíny​ben a be​ava​tott, a mun​ka​társ és cin​kos sze​re​pét osz​tot​ta ki rá. Ki kel​lett dol​goz​ni a Mag​is​ter fo​lya​mod​vá​nyát a Ha​tó​ság​hoz, össze​ál​lí​ta​ni és ki​fej​te​ni mind​azo​kat az oko​kat, me​lyek Knecht​nek a hi​va​tal​tól való vissza​lé​pé​sét meg​ér​tik, s eme ké​re​lem elő​ké​szí​té​se és ki​dol​go​zá​sa fő​ként Te​gu​la​ri​us fel​ada​ta volt. El​ső​sor​ban ma​gá​é​vá kel​lett ten​nie Knecht tör​té​net​fel​fo​gá​sát Kasz​tá​lia ke​let​ke​zé​sé​ről, naggyá vá​lá​sá​ról és mos​ta​ni ál​la​po​tá​ról, majd tör​té​nel​mi anya​got gyűj​te​nie és ez​zel tá​masz​ta​nia alá Knecht kí​ván​sá​ga​it és ja​vas​la​ta​it. Szem​lá​to​mást nem za​var​ta, hogy olyan te​rü​let​re kell be​ha​tol​nia, ame​lyet ed​dig el​uta​sí​tott és le​né​zett: a tör​té​ne​lem​mel kell fog​lal​koz​nia; és Knecht si​e​tett meg​ad​ni neki a szük​sé​ges út​ba​iga​zí​tá​so​kat. Így hát Te​gu​la​ri​us be​le​mé​lyedt új fel​ada​tá​ba, az​zal a buz​ga​lom​mal és szí​vós​ság​gal, amellyel a ma​gá​nyos és kü​lön​le​ges vál​lal​ko​zá​sok​nak szo​kott ne​ki​ve​sel​ked​ni. Nya​kas in​di​vi​du​a​lis​ta lé​vén, va​la​mi fur​csán ádáz él​ve​ze​tet sze​rez​tek neki ezek a ta​nul​má​nyok, me​lyek abba a hely​zet​be hoz​hat​ták, hogy rá​bi​zo​nyít​has​sa a bon​cok​ra és a hi​e​rar​chi​á​ra hi​á​nyos​sá​ga​i​kat és kér​dé​ses​sé​gü​ket, vagy leg​alább​is fel​in​ge​rel​hes​se őket. Eb​ből az él​ve​zet​ből Josef Knecht épp​oly ke​vés​sé vet​te ki ré​szét, mint ahogy ba​rát​ja fá​ra​do​zá​sa​i​nak si​ke​ré​ben sem hitt. El​szán​ta rá ma​gát, hogy szét​tö​ri je​len hely​ze​te bék​lyó​it, sza​bad​dá te​szi ma​gát, hogy el​vé​gez​hes​se az ér​zé​se sze​rint rá váró fel​ada​to​kat, de tisz​tá​ban volt vele, hogy ész​ér​vek​kel nem tud​ja meg​győz​ni a Ha​tó​sá​got, és Te​gu​la​ri​us​ra sem há​rít​hat​ja át egy ré​szét az e té​ren tel​je​sí​ten​dők​nek. Ám azért na​gyon ked​vé​re volt, hogy tud​ta: Fritz​nek van mi​vel fog​lal​koz​nia, s fi​gyel​me is el​te​re​lő​dik arra az idő​re, amed​dig még az ő kö​ze​lé​ben él. Mi​után a leg​kö​ze​leb​bi ta​lál​ko​zá​suk​kor er​ről be​szélt Pli​nio De​sig​no​ri​nak, hoz​zá​tet​te: – Te​gu​la​ri​us ba​rá​tom most el van fog​lal​va, s kár​pót​lást kap azért, amit a te vissza​tér​ted​del el​ve​szett​nek vél. Fél​té​keny​sé​gé​ből már csak​nem ki​gyó​gyult, s hogy ak​ci​ó​ján dol​goz​hat ér​tem és kol​lé​gá​im el​len, ez jót tesz neki, szin​te bol​dog tőle. De ne hidd azt, Pli​nio, hogy te​vé​keny​sé​gé​től va​la​mit is vá​rok, ki​vé​ve per​sze, hogy neki ma​gá​nak ja​vá​ra vá​lik. Tel​jes​ség​gel va​ló​szí​nűt​len, sőt le​he​tet​len, hogy leg​fel​sőbb Ha​tó​sá​gunk jó​vá​ha​gyó​lag fo​gad​ja a ter​ve​zett ké​rel​met – leg​föl​jebb sze​lí​den dor​gá​ló in​te​lem​mel vá​la​szol majd rá. Ami szán​dé​kom és meg​va​ló​sí​tá​sa közé áll, az maga a mi hi​e​rar​chi​ánk alap​tör​vé​nye, s ne​kem sem tet​sze​nék az olyan ha​tó​ság, amely, ha még​oly meg​győ​ző fo​lya​mod​vány ha​tá​sá​ra is, el​bo​csát​ja üveg​gyöngy​já​ték-mes​te​rét, és hol​mi Kasz​tá​li​án kí​vü​li te​vé​keny​sé​get je​löl ki szá​má​ra. Azon​kí​vül ott van Ale​xan​der mes​ter, a Rend ve​ze​tő​sé​ge ré​szé​ről, ő pe​dig haj​lít​ha​tat​lan fér​fi. Nem, ezt a har​cot egye​dül kell majd meg​vív​nom. De hát előbb hagy​juk csak, hadd kö​szö​rül​je Te​gu​la​ri​us az el​me​élét! Ez​zel sem​mit sem ve​szí​tünk, csak egy kis időt, erre meg

amúgy is szük​sé​gem van, hogy ren​de​zet​ten hagy​jak itt hát​ra min​dent, s tá​vo​zá​som ne okoz​zon kárt Wal​dzell​nek. Ne​ked vi​szont köz​ben szál​lás​ról és mun​ka​le​he​tő​ség​ről kell gon​dos​kod​nod szá​mom​ra oda​át ná​la​tok, ha még​oly sze​rény​ről is; szük​ség ese​tén meg​elég​szem egy ze​ne​ta​ná​ri ál​lás​sal is, csak kez​dés​ként, ug​ró​desz​ka​ként van rá szük​sé​gem. De​sig​no​ri úgy vél​te, ilyes​mi biz​to​san adó​dik, s ha el​ér​ke​zik az a pil​la​nat, háza tet​szés sze​rin​ti idő​re nyit​va áll előt​te. Ez​zel azon​ban Knecht nem volt meg​elé​ged​ve. – Nem – mond​ta –, ven​dég​ként hasz​na​ve​he​tet​len va​gyok, kell, hogy mun​kám le​gyen. Ha a há​zad​ban, bár​mily szép is, né​hány nap​nál to​vább tar​tóz​kod​nék, ez csak nö​vel​né a fe​szült​sé​ge​ket és ne​héz​sé​ge​ket. Na​gyon bí​zom ben​ned, s a fe​le​sé​ged is ba​rá​ti​an fo​gad​ja már lá​to​ga​tá​sa​i​mat, de en​nek tüs​tént más ar​cu​la​ta len​ne, ha én töb​bé nem lá​to​ga​tó és Mag​is​ter Ludi, ha​nem me​ne​kült és ál​lan​dó ven​dég vol​nék. – Túl​sá​go​san szi​go​rú​an fo​god fel ezt a dol​got – vél​te Pli​nio. – Biz​ton szá​mít​hatsz rá, hogy mi​helyt el​sza​ba​dulsz in​nét, és a fő​vá​ros​ban laksz, na​gyon ha​mar kapsz majd egy hoz​zád mél​tó ál​lást, leg​alább​is pro​fesszo​ri ka​ted​rát egy fő​is​ko​lán. De az ilyes​mi​hez idő kell, ezt te is tu​dod, s én ter​mé​sze​te​sen csak ak​kor te​he​tek va​la​mit ér​ted, ha már sza​bad le​szel, és vég​leg el​jössz in​nét. – Ez így van – mond​ta a Mes​ter –, de el​ha​tá​ro​zá​som​nak ad​dig ti​tok​ban kell ma​rad​nia. Nem áll​ha​tok a ti ha​tó​sá​ga​i​tok ren​del​ke​zé​sé​re, amíg nem tá​jé​koz​ta​tom az én Ha​tó​sá​go​mat, s az nem dönt; ez ma​gá​tól ér​te​tő​dik. De hi​szen elő​ször​re egy​ál​ta​lán nem is ke​re​sek nyil​vá​nos ál​lást. Sze​ré​nyek az igé​nye​im, sze​ré​nyeb​bek, mint ahogy gya​nít​ha​tó​lag kép​ze​led ró​lam. Egy kis szo​bács​ká​ra van szük​sé​gem s a min​den​na​pi ke​nyér​re, fő​leg pe​dig ta​ná​ri és ne​ve​lői mun​ká​ra és fel​adat​ra, né​hány ta​nít​vány és nö​ven​dék kel​le​ne, aki​vel együtt él​he​tek és aki​re hat​ha​tok; fő​is​ko​lá​ra a leg​ke​vés​bé sem gon​do​lok; épp​ily szí​ve​sen, nem, még szí​ve​seb​ben len​nék egy fiú há​zi​ta​ní​tó​ja vagy va​la​mi ef​fé​le. Amit ke​re​sek, ami​re szük​sé​gem van, az va​la​mi​lyen egy​sze​rű, ter​mé​sze​tes fel​adat, egy em​ber, aki​nek szük​sé​ge van rám. Egy fő​is​ko​lai meg​bí​za​tás kez​det​től fog​va megint be​il​lesz​te​ne hol​mi ha​gyo​má​nyos, szen​te​sí​tett és gé​pi​es hi​va​ta​li szer​ve​zet​be, s én épp az el​len​ke​ző​jé​re só​vár​gok. De​sig​no​ri erre ha​boz​va ho​za​ko​dott elő kí​ván​sá​gá​val, amely már jó ide​je fog​lal​koz​tat​ta. – Vol​na egy ja​vas​la​tom – mond​ta –, s arra kér​lek, leg​alább​is hall​gasd meg és vizs​gáld meg jó​in​du​lat​tal. Ta​lán el​fo​gad​ha​tod, s ez​zel ne​kem is szol​gá​la​tot ten​nél. Te az első nap óta, ami​kor itt a ven​dé​ged vol​tam, sok min​den​ben to​vább​se​gí​tet​tél. Meg​is​mer​ted az éle​te​met és a há​za​mat is, tu​dod, mi​lyen ott a hely​zet. Nem jó, de jobb, mint ami​lyen évek óta bár​mi​kor. A leg​ne​he​zebb: vi​szo​nyom a fi​am​hoz. El​ka​pa​tott és kot​nye​les, ki​vált​sá​go​kat és kí​mé​le​tet ví​vott ki ma​gá​nak ott​ho​nunk​ban, hi​szen ma​gunk kí​nál​tuk föl neki, s könnyen meg is te​het​tük azok​ban az évek​ben, ami​kor még gye​rek volt, s any​ja és én egy​aránt ver​seng​tünk érte. Az​tán ő ha​tá​ro​zot​tan az any​ja párt​já​ra állt, ne​kem meg las​san​kint ki​csú​szott a ke​zem​ből min​den ha​tá​sos ne​ve​lői esz​köz. Be​le​tö​rőd​tem, mint ahogy ál​ta​lá​ban a kis​sé fél​re​si​ke​rült éle​tem​be is. Meg​adás​sal fo​gad​tam. De most, hogy a se​gít​sé​ged​del né​mi​leg újra meg​gyó​gyul​tam, eb​ből is​mét re​ményt me​rí​tet​tem. Lát​ha​tod, mire aka​rok ki​lyu​kad​ni; so​kat ígé​rő​nek érez​ném, ha Tito, aki​nek amúgy is ne​héz​sé​gei van​nak az is​ko​lá​já​ban, egy idő​re olyan ta​nárt és ne​ve​lőt kap​na, aki tö​rő​dik vele. Önző ké​re​lem ez, tu​dom, és hogy vonz-e té​ged ez a fel​adat, nem tud​ha​tom. De fel​bá​to​rí​tot​tál rá, hogy szó​vá te​gyem aján​la​to​mat. Knecht mo​soly​gott és ke​zet nyúj​tott neki. – Kö​szö​nöm, Pli​nio. Nincs olyan aján​lat, amely​nek job​ban örül​nék. Csak a fe​le​sé​ged be​le​egye​zé​se hi​ány​zik. To​váb​bá rá kell szán​no​tok ma​ga​to​kat, hogy ele​in​te tel​je​sen ne​kem en​ged​jé​tek át a fi​a​to​kat. Hogy kéz​be ve​hes​sem, ah​hoz ki kell kap​csol​nunk a szü​lői ház min​den​na​pos be​fo​lyá​sát. Ezt meg kell be​szél​ned a fe​le​sé​ged​del, s rá kell ven​ned, hogy el​fo​gad​ja ezt a fel​té​telt. Óva​to​san fogj hoz​zá, hagy​ja​-

tok rá időt! – És azt hi​szed – kér​dez​te De​sig​no​ri –, hogy jut​hatsz va​la​mi​re Ti​tó​val? – Ó, igen, mi​ért is ne. Jó faj​ta, és jó adott​sá​go​kat örö​költ a szü​le​i​től, csak hi​ány​zik be​lő​le ezek​nek az erők​nek az össz​hang​ja. Az én fel​ada​tom lesz – és szí​ve​sen vál​la​lom –, hogy föl​kelt​sem vagy in​kább meg​erő​sít​sem és vé​gül tu​da​to​sít​sam ben​ne a vá​gyat ez után a har​mó​nia után. Josef Knecht te​hát tud​ta, hogy mind​két ba​rát​ja – kü​lön-kü​lön egé​szen más mó​don – az ő ügyé​vel fog​lal​ko​zik. Mi​köz​ben De​sig​no​ri a fő​vá​ros​ban fe​le​sé​ge elé tár​ta az új ter​ve​ket, s meg​pró​bál​ko​zott el​fo​gad​ta​tá​suk​kal, Wal​dzell​ben Te​gu​la​ri​us a könyv​tár egyik dol​go​zó​szo​bá​já​ban ült, s Knecht uta​sí​tá​sai sze​rint a be​ad​vány​nak szánt írás​mű anya​gát ál​lí​tot​ta össze. A Mag​is​ter jól lép​re csal​ta Frit​zet az elé​be adott ol​vas​ni​va​ló​val; Te​gu​la​ri​us, a tör​té​ne​lem nagy meg​ve​tő​je be​le​kós​tolt és be​le​sze​re​tett a há​bo​rús kor​szak tör​té​ne​té​be. Ő, a Já​ték min​dig szor​gos mun​ká​sa, fo​ko​zó​dó ét​vággyal gyűj​tött jel​leg​ze​tes anek​do​tá​kat ab​ból a kér​dé​ses kor​ból, a Rend ho​má​lyos elő​ide​jé​ből, s annyit hal​mo​zott föl, hogy ba​rát​ja, mi​dőn a mun​ka hó​na​pok múl​va elé​be ke​rült, alig ti​zed​ré​szü​ket hagy​hat​ta csak meg. Eb​ben az idő​ben Knecht több íz​ben meg​is​mé​tel​te lá​to​ga​tá​sát a fő​vá​ros​ban. De​sig​no​ri​né egy​re na​gyobb bi​zal​mat ér​zett irán​ta, hi​szen egy egész​sé​ges, har​mo​ni​kus em​ber gyak​ran könnyen ta​lál utat a ne​héz​sé​gek​kel küz​dők​höz és meg​ter​hel​tek​hez – s fér​je ha​ma​ro​san meg​nyer​te őt ter​vé​nek. Ti​tó​ról tud​juk, hogy az egyik ilyen lá​to​ga​tás​kor kis​sé há​nya​ve​ti mó​don tud​tá​ra adta a Mag​is​ter​nek: a jö​vő​ben ne te​gez​ze, mi​vel őt min​den​ki „ön”-özi, még ta​ná​rai is az is​ko​lá​ban. Knecht na​gyon ud​va​ri​a​san kö​szön​te meg a fi​gyel​mez​te​tést, bo​csá​na​tot kért, és el​mond​ta a fi​ú​nak, hogy az ő Tar​to​má​nyá​ban a ta​ná​rok min​den ta​nu​lót és di​á​kot te​gez​nek, még ha ré​gen fel​nőt​tek is már. Asz​tal​bon​tás után pe​dig arra kér​te, men​je​nek ki együtt egy kis idő​re, s mu​tas​son meg neki va​la​mit a vá​ros​ból. Ezen a sé​tán Tito az Óvá​ros egyik te​kin​té​lyes ut​cá​ján is vé​gig​ve​zet​te, ahol – csak​nem hé​zag​ta​lan sor​ban – az elő​ke​lő, va​gyo​nos pat​rí​ci​us csa​lá​dok év​szá​za​dos há​zai áll​tak. Az egyik ilyen szi​lárd, kes​keny és ma​gas ház előtt Tito meg​állt, a ka​pu​bol​to​zat fö​löt​ti cí​mer​re mu​ta​tott és meg​kér​dez​te: – Is​me​ri ezt? – S mi​dőn Knecht ne​met in​tett, azt mond​ta: – Ez itt a De​sig​no​ri​ak cí​me​re, s ez a mi ősi házunk, há​rom​száz évig a csa​lá​dun​ké volt. Mi pe​dig ab​ban a kö​zöm​bös tu​cat​házunk​ban la​kunk, csak azért, mert a nagy​apám ha​lá​la után apám​nak az a sze​szé​lye tá​madt, hogy el​ad​ja ezt a szép, tisz​te​let​re mél​tó ősi fész​ket, s egy di​va​tos há​zat épít​tes​sen ma​gá​nak, amely egyéb​ként már most sem olyan iga​zán mo​dern. Meg tud​ja ön ér​te​ni az ilyes​mit? – Na​gyon fáj a szí​ve a régi há​zért? – kér​dez​te Knecht ba​rát​sá​go​san, s ami​kor Tito a kér​dés​re szen​ve​dé​lyes igen​nel fe​lelt és meg​is​mé​tel​te, hogy: „Meg tud​ja ön ér​te​ni az ilyes​mit?”, – így vá​la​szolt: – Min​dent meg le​het ér​te​ni, ha meg​vi​lá​gít​juk. Egy ősi ház szép do​log, és ha az új ott állt vol​na mel​let​te, s Tito apja vá​laszt​hat, ak​kor nyil​ván meg​tart​ja a ré​git. De ha mi ma​gunk épít​te​tünk há​zat, az szin​tén szép do​log, és ha egy tö​rek​vő és becs​vá​gyó fi​a​tal​em​ber vá​laszt​hat, hogy ké​nyel​me​sen és en​ge​del​me​sen be​le​ül​jön-e egy kész fé​szek​be, vagy egé​szen újat épít​sen-e ma​gá​nak, ak​kor na​gyon is ért​he​tő, ha az épí​tést vá​laszt​ja. Egyéb​ként, amennyi​re az édes​ap​ját is​me​rem, és én is​mer​tem őt, ami​kor még olyan idős volt, mint maga, és szen​ve​dé​lyes, rá​me​nős em​ber volt, a ház el​adá​sa és el​vesz​té​se sen​ki​nek sem fájt úgy, mint épp neki. Sú​lyos össze​tű​zé​se volt ap​já​val és csa​lád​já​val, és úgy lát​szik, a mi kasz​tá​li​ai ne​ve​lé​sünk nem fe​lelt meg neki tel​je​sen, leg​alább​is nem tud​ta meg​óv​ni né​hány szen​ve​dé​lyes, el​ha​mar​ko​dott cse​le​ke​det​től. Nyil​ván egyik ilyen tet​te volt a ház el​adá​sa is. A csa​lá​di ha​gyo​mány​nak, az egész múlt​nak és sa​ját füg​gő​sé​gé​nek akart ez​zel az ar​cá​ba vág​ni, an​nak üzent ha​dat, s ezt leg​alább​is tel​je​sen ért​he​tő​nek tar​ta​nám. De az em​ber fur​csa lény, s ezért egy​ál​ta​lán nem tet​sze​nék egé​szen va​ló​szí​nűt​len​nek egy má​sik gon​do​lat sem, az a gon​do​lat, hogy a régi ház el​adó​ja ez​zel az el​adás​sal nem

csu​pán a csa​lád​já​nak akart fáj​dal​mat okoz​ni, ha​nem el​ső​sor​ban ön​ma​gá​nak. A csa​lád​ja csa​ló​dást oko​zott neki, el​küld​te a mi elit-is​ko​lá​ink​ba, hogy ott a ma​gunk mód​ján ne​vel​jük, s az​tán, ami​kor ha​za​tért, olyan fel​ada​tok​kal, kö​ve​tel​mé​nyek​kel és igé​nyek​kel fo​gad​ta, ame​lyek​nek nem tu​dott meg​fe​lel​ni. De nem sze​ret​ném foly​tat​ni a lé​lek​ta​ni ma​gya​rá​za​tot. En​nek a ház​el​adás​nak a tör​té​ne​te min​den​eset​re meg​mu​tat​ja: mi​lyen erős ha​ta​lom az apák és fiúk köz​ti el​len​tét, ez a gyű​lö​let, ez a gyű​lö​let​be át​csa​pó sze​re​tet. Élénk és te​het​sé​ges em​be​rek éle​té​ben rit​kán ma​rad el ez a konf​lik​tus, a vi​lág​tör​té​ne​lem tele van ilyen pél​dák​kal. Kü​lön​ben na​gyon jól el tud​nék kép​zel​ni egy ké​sőb​bi fi​a​tal De​sig​no​rit, aki élet​fel​ada​tá​ul tűz​né ki maga elé, hogy min​den​áron vissza​sze​rez​ze a csa​lád bir​to​ká​ba ezt a há​zat. – Nos hát – ki​ál​tott fel Tito –, ön nem adna neki iga​zat, ha ezt ten​né? – Én nem kí​ván​nék a bí​rá​ja len​ni, ifjú uram. Ha egy ké​sőb​bi De​sig​no​ri​nak eszé​be jut nem​zet​sé​ge nagy​sá​ga és az a kö​te​les​ség, amely eb​ből rá​há​rul az élet​ben, ha tel​jes ere​jé​ből szol​gál​ja a vá​rost, az ál​la​mot, a né​pet, a jo​got, a jó​lé​tet, s et​től úgy meg​erő​sö​dik, hogy emel​lett vég​hez​vi​szi a ház vissza​szer​zé​sét, ak​kor be​csü​lés​re mél​tó em​ber, s ka​la​pot eme​lünk előt​te. De ha nincs más cél​ja az élet​ben, csak ez a ház​his​tó​ria, ak​kor az il​le​tő csak meg​szál​lott és sze​rel​mes, a szen​ve​dély em​be​re, na​gyon va​ló​szí​nű​leg olyas​va​la​ki, aki so​ha​sem is​mer​te fel, mit je​len​te​nek az ilyen if​jú​ko​ri apa​konf​lik​tu​sok, s nem hur​col​ta egész éle​tén át, még fér​fi​ko​rá​ban is ma​gá​val őket. Meg​ért​het​jük, saj​nál​hat​juk is, de ő nem fog​ja gya​ra​pí​ta​ni csa​lád​ja hír​ne​vét. Szép, ha egy ősi csa​lád sze​re​tet​tel ra​gasz​ko​dik há​zá​hoz, de meg​if​jo​dá​sa és új nagy​sá​ga csak ab​ból ered​het, hogy fiai a csa​lád cél​ja​i​nál na​gyobb cé​lok​ra tör​nek. Ha e séta köz​ben Tito fi​gyel​me​sen s meg​le​he​tős kész​sé​ge​sen hall​gat​ta is apja ven​dé​gét, más al​ka​lom​mal megint csak el​uta​sí​tó​an és da​co​san vi​sel​ke​dett: a fér​fi​ban, akit – úgy lát​szott – egyéb​ként vi​szály​ko​dó szü​lei mind​ket​ten nagy​ra be​csül​nek, olyan ha​tal​mat szi​ma​tolt meg, amely ve​szély​be so​dor​hat​ja az ő el​ké​nyez​te​tett kö​tet​len​sé​gét, s ezért oly​kor-oly​kor ha​tá​ro​zot​tan mo​dor​ta​lan volt; ezt per​sze min​den eset​ben meg​bá​nás és jó​vá​ten​ni aka​rás kö​vet​te, mert bán​tot​ta az ön​ér​ze​tét, hogy a de​rűs ud​va​ri​as​ság​gal szem​ben, amely sima pán​cél​ként bur​kol​ta be a Mag​is​tert, ő se​bez​he​tő​nek mu​tat​ko​zott. És ta​pasz​ta​lat​lan, kis​sé el​va​dult szí​vé​ben tit​kon érez​te is, hogy ez olyan em​ber, akit ta​lán na​gyon sze​ret​het​ne és tisz​tel​het​ne. Kü​lö​nös​képp érez​te ezt ab​ban a fél​órá​ban, ami​kor az üz​le​ti ügye​i​vel el​fog​lalt ap​já​ra vá​ra​ko​zó Knech​tet egye​dül ta​lál​ta. Amint be​lé​pett a szo​bá​ba, Tito azt lát​ta: a ven​dég fé​lig hunyt szem​mel, moz​du​lat​la​nul ül va​la​mi szo​bor​sze​rű tar​tás​ban, el​mé​lyült​sé​gé​ből csönd és nyu​ga​lom su​gár​zik; s a fiú ön​kén​te​le​nül is halk​ra fog​ta lép​te​it, s láb​ujj​he​gyen ki akart sur​ran​ni. Ám az ülő fér​fi ek​kor ki​nyi​tot​ta sze​mét, ba​rát​sá​go​san üd​vö​zöl​te, föl​kelt, a szo​bá​ban álló zon​go​rá​ra mu​ta​tott, s meg​kér​dez​te, örö​me te​like a ze​né​ben? Igen, mond​ta Tito, noha már hosszabb ide​je nem ka​pott ze​nei ok​ta​tást, és nem is gya​ko​rolt, mert nem áll ép​pen ra​gyo​gó​an az is​ko​lá​ban, s ott ele​get gyö​tör​ték a ta​ná​rai, de min​dig él​vez​te, ha ze​nét hall​gat​ha​tott. Knecht fel​nyi​tot​ta a zon​go​rát, le​ült elé, meg​ál​la​pí​tot​ta, hogy fel van han​gol​va, s el​ját​szot​ta Scarlat​ti egyik an​dan​te-té​te​lét, ame​lyet ezek​ben a na​pok​ban egy üveg​gyöngy​já​ték alap​já​ul vá​lasz​tott. Az​tán szü​ne​tet tar​tott, s ami​kor lát​ta, hogy a fiú oda​adó​an fi​gyel, né​hány szó​val ma​gya​ráz​ni kezd​te: kö​rül​be​lül mi is tör​té​nik egy ilyen üveg​gyöngy​já​ték-gya​kor​lat​ban; al​ko​tó​ele​me​i​re ta​gol​ta a ze​nét, be​mu​tat​ta az elem​zés né​hány faj​tá​ját, ame​lyet al​kal​maz​ni le​het, és utalt rá, mi​lyen mó​don le​het a Já​ték hi​e​rog​li​fá​i​ra for​dí​ta​ni le a ze​nét. Tito elő​ször lát​ta a Mes​tert nem ven​dég​ként, nem tu​dós hí​res​ség​ként, akit el​uta​sí​tott, mert nyo​masz​tó​an ha​tott ön​ér​ze​té​re, ha​nem mun​ká​ja köz​ben, olyan fér​fi​nak, aki mes​ter​ként, egy na​gyon ki​fi​no​mult és pon​tos mű​vé​sze​tet ta​nult és gya​ko​rolt, olyan mű​vé​sze​tet, amely​nek ér​tel​mét Tito csak sejt​het​te ugyan, de amely, úgy lát​szott, egész em​bert és tel​jes oda​adást

kö​ve​telt. Ön​be​csü​lé​sé​nek is jót tett, hogy fel​nőtt​nek és elég​gé okos​nak mi​nő​sül ah​hoz, hogy a bo​nyo​lult dol​gok iránt ér​dek​lőd​jék. El​csön​de​se​dett, s eb​ben a fél​órá​ban sej​tet​te meg: mi​lyen for​rá​sok​ból ered en​nek az ér​de​kes em​ber​nek a de​rű​je és biz​tos nyu​gal​ma. Knecht hi​va​ta​li te​vé​keny​sé​ge eb​ben az utol​só idő​szak​ban majd​nem olyan erő​tel​jes volt, mint egy​kor, a Hi​va​tal át​vé​te​lé​nek ne​héz ide​jén. Szív​ügyé​nek tar​tot​ta, hogy pél​dás ál​la​pot​ban hagy​ja hát​ra kö​te​les​sé​ge​i​nek min​den ügy​kö​rét. Ezt a célt el is érte, ám​bár köz​ben el​vé​tet​te má​sik cél​ját, hogy nél​kü​löz​he​tő​nek vagy leg​alább​is könnyen pó​tol​ha​tó​nak tün​tes​se fel ön​ma​gát. Hi​szen leg​fel​sőbb hi​va​ta​la​ink​ban szin​te min​dig így van ez: a Mag​is​ter úgy​szól​ván csak mint leg​ma​ga​sabb dísz​tárgy, csil​lo​gó jel​vény le​beg hi​va​tal​kö​re bo​nyo​lult sok​fé​le​sé​ge fö​lött; gyor​san jár-kel, könnye​dén, akár egy ba​rát​sá​gos szel​lem, két szót szól, igent bó​lint, egyet​len moz​du​lat​tal utal va​la​mi meg​bí​za​tás​ra, s már​is to​vább​megy, már a kö​vet​ke​ző​nél tart, úgy ját​szik hi​va​ta​li gé​pe​ze​tén, mint ze​nész a hang​sze​rén: lát​szó​lag sem​mi erő​ki​fej​tés, töp​ren​gés – és még​is úgy fo​lyik min​den, ahogy foly​nia kell. De en​nek a gé​pe​zet​nek min​den hi​va​tal​no​ka tud​ja, mit je​lent, ha a Mag​is​ter el​uta​zik vagy be​teg, mit je​lent, ha csak órák​ra vagy egy nap​ra is he​lyet​te​sí​te​ni kell! Mi​köz​ben Knecht még egy​szer vé​gig​vizs​gál​ta a Vi​cus Lu​so​rum egész kis ál​la​mát, és fő​leg arra for​dí​tott nagy gon​dot, hogy „ár​nyé​kát” ész​re​vét​le​nül rá​ve​zes​se; leg​kö​ze​lebb na​gyon ko​mo​lyan kell őt he​lyet​te​sí​te​nie – egy​szer​s​mind azt is meg​ál​la​pít​hat​ta, ben​ső​leg mennyi​re el​ol​dó​dott és el​tá​vo​lo​dott már mind​et​től, mennyi​re nem bol​do​gít​ja, nem köti le már e jól szer​ve​zett kis vi​lág egész ér​té​ke. Már szin​te úgy néz​te Wal​dzellt és a sa​ját mag​is​te​ri tisz​tét, mint​ha rég maga mö​gött hagy​ta vol​na: egy kör​zet​ként, ame​lyen át​ha​ladt, amely so​kat adott neki, és sok min​den​re meg​ta​ní​tot​ta, de most már nem csa​lo​gat​hat ki be​lő​le új erő​ket és tet​te​ket. E las​sú el​sza​ka​dás és bú​csú​zás idő​sza​ká​ban egy​re vi​lá​go​sab​ban lát​ta azt is, hogy ide​gen​né vá​lá​sá​nak és tá​voz​ni aka​rá​sá​nak iga​zi oka vol​ta​képp nem is az, hogy is​me​ri a Kasz​tá​li​át fe​nye​ge​tő ve​szé​lye​ket, s ag​gó​dik a Tar​to​mány jö​vő​jé​ért, ha​nem egy​sze​rű​en az, hogy ön​ma​gá​nak, a szí​vé​nek, lel​ké​nek egy üres és ed​dig nem fog​lal​koz​ta​tott da​rab​ja kö​ve​te​li most jo​gát, s a be​tel​je​sü​lé​sét akar​ja. Ak​kor​tájt még egy​szer ala​po​san át​ta​nul​má​nyoz​ta a Rend al​kot​má​nyát és sza​bály​za​tát is, és lát​ta, hogy sza​ba​du​lá​sa a Tar​to​mány​ból nem olyan ne​héz, nem is olyan le​he​tet​len el​ér​nie, mint kez​det​ben kép​zel​te. Joga volt hoz​zá, hogy lel​ki​is​me​re​ti okok​ra hi​vat​koz​va le​mond​jon tiszt​sé​gé​ről, ugyan​így a Ren​det is ott​hagy​hat​ta, a Rend​nek sen​ki sem tett élet​re szó​ló fo​ga​dal​mat, noha ez​zel a sza​bad​ság​gal csak rit​kán élt egy-egy rend​tag, s a Leg​föl​sőbb Ha​tó​ság tag​jai kö​zül még soha, sen​ki sem. Nem, nem a tör​vény szi​go​ra mi​att lát​szott oly ne​héz​nek ez a lé​pé​se, ha​nem maga a hi​e​rar​chia szel​le​me, a lo​ja​li​tás és szö​vet​sé​ge​si hű​ség mi​att, amely Knecht szí​vé​ben élt. Igaz, hogy – mi​vel nem akart ti​tok​ban el​szök​ni – ter​je​del​mes fo​lya​mod​ványt ké​szí​tett elő sza​bad​sá​gá​nak el​nye​ré​se ér​de​ké​ben, s a Te​gu​la​ri​us gye​rek​nek csak úgy fe​ke​tél​lett min​den ujja a tin​tá​tól. De Knecht nem hitt en​nek a fo​lya​mod​vány​nak a si​ke​ré​ben. Nyug​tat​gat​ni fog​ják, fi​gyel​mez​te​tik, ta​lán üdü​lé​si sza​bad​sá​got aján​la​nak, azt, hogy men​jen el Ma​ria​fels​be, ahol nem​rég halt meg Pa​ter Ja​ko​bus, vagy ta​lán Ró​má​ba kül​dik. De el nem en​ge​dik, eb​ben egy​re biz​to​sabb volt. El​en​ge​dé​se el​lent​mon​da​na a Rend min​den ha​gyo​má​nyá​nak. Ha így jár​na el a Ha​tó​ság, ez​zel el​is​mer​né ké​rel​me jo​gos​sá​gát s azt, hogy a kasz​tá​li​ai élet, bi​zo​nyos kö​rül​mé​nyek közt, még ilyen ma​gas ál​lás​ban sem elé​gít​het ki egy em​bert, le​mon​dást és rab​sá​got je​lent​het szá​má​ra.

A KÖRLEVÉL El​be​szé​lé​sünk vé​gé​hez kö​ze​le​dünk. Mi​ként je​lez​tük is már, tu​dá​sunk er​ről a vég​ről hé​za​gos, és szin​te in​kább mon​dai jel​le​get ölt, nem tör​té​nel​mi tu​dó​sí​tás. Ez​zel kell meg​elé​ged​nünk. An​nál kel​le​me​sebb vi​szont szá​munk​ra, hogy Knecht élet​út​já​nak ezt az utol​só előt​ti fe​je​ze​tét egy hi​te​les do​ku​men​tum​mal tölt​het​jük ki, tud​ni​il​lik az​zal a ter​je​del​mes irat​tal, amely​ben maga az üveg​gyöngy​já​ték-mes​ter tár​ja a Ha​tó​ság elé el​ha​tá​ro​zá​sá​nak oka​it, s kéri, hogy bo​csás​sák el hi​va​ta​li tiszt​sé​gé​ből. Csak per​sze meg kell mon​da​nunk, hogy Josef Knecht – amint rég​óta tud​juk – nem csu​pán nem hitt töb​bé en​nek az oly rész​le​te​sen elő​ké​szí​tett iro​mány​nak a si​ke​ré​ben, ha​nem mi​dőn va​ló​ban idá​ig ju​tott vele, már leg​szí​ve​seb​ben meg sem írta, be sem is nyúj​tot​ta vol​na. Úgy járt, mint min​den​ki más, aki ter​mé​sze​tes és ele​in​te ön​tu​dat​lan mó​don ha​tal​mat gya​ko​rol más em​be​re​ken: ezt a ha​tal​mat nem gya​ko​rol​hat​ja úgy, hogy rá néz​ve is ne vol​ná​nak kö​vet​kez​mé​nyei; s ha a Mag​is​ter örült is neki, hogy Te​gu​la​ri​us ba​rát​ját meg​nyer​te szán​dé​ka​i​nak, s e szán​dé​kok elő​moz​dí​tó​já​vá és így mun​ka​tár​sá​vá tet​te – az, ami tör​tént, im​már erő​sebb volt sa​ját gon​do​la​ta​i​nál és vá​gya​i​nál. Olyan mun​ká​ra fog​ta be vagy csá​bí​tot​ta Frit​zet, amely​nek ér​té​ké​ben ő, az ér​tel​mi szer​ző​je, már nem hitt; de ami​kor ba​rát​ja vé​gül elé​be tet​te, már nem von​hat​ta vissza ezt a meg​bí​zást, a mun​kát sem te​het​te fel​hasz​ná​lat​la​nul fél​re anél​kül, hogy na​gyon meg ne bánt​sa és ki ne áb​rán​dít​sa ba​rát​ját, aki​nek épp ez​zel a mun​ká​val akar​ta el​vi​sel​he​tő​vé ten​ni a vá​lást. Aho​gyan mi tud​ni vél​jük, ab​ban az idő​ben job​ban meg​fe​lelt vol​na Knecht szán​dé​ka​i​nak, ha min​den to​váb​bi nél​kül le​mond tiszt​sé​gé​ről, és köz​li, hogy ki​lép a Rend​ből, ahe​lyett, hogy a sze​mé​ben már-már ko​mé​di​á​nak tet​sző ke​rü​lő​utat vá​lassza ez​zel a „fo​lya​mod​vánnyal”. De te​kin​tet​tel volt ba​rát​já​ra, s ez arra in​dí​tot​ta, hogy egy da​ra​big megint csak úrrá le​gyen tü​rel​met​len​sé​gén. Va​ló​szí​nű​leg ér​de​kes vol​na meg​is​mer​ked​nünk a szor​gal​mas Te​gu​la​ri​us kéz​ira​tá​val. Ez a fő​té​mát il​le​tő​en tör​té​ne​ti anyag​ból állt, ame​lyet Fritz bi​zo​nyí​tá​si vagy szem​lél​te​tő cél​lal gyűj​tött össze, de alig​ha té​ve​dünk, ha föl​té​te​lezzük, hogy egye​bet is tar​tal​ma​zott: szá​mos csí​pő​sen és szel​le​me​sen fo​gal​ma​zott bí​rá​ló ki​té​telt a hi​e​rar​chi​á​ról, a vi​lág​ról s a vi​lág​tör​té​ne​lem​ről. Ámde – ami na​gyon is le​het​sé​ges – még ha fenn is ma​radt vol​na és a ren​del​ke​zé​sünk​re áll​na is ez a több hó​na​pon át rend​kí​vül szí​vós szor​ga​lom​mal ké​szí​tett kéz​irat. ak​kor is le kel​le​ne mon​da​nunk köz​lé​sé​ről, mert nyil​vá​nos​ság​ra ho​za​ta​lá​hoz nem meg​fe​le​lő hely a mi köny​vünk. Ne​künk csu​pán egy a fon​tos: ho​gyan hasz​nál​ta föl a Mag​is​ter Ludi ba​rát​ja mun​ká​ját. Ami​kor Fritz ün​ne​pé​lye​sen át​ad​ta neki, ő a kö​szö​net és el​is​me​rés szív​ből jövő sza​va​i​val vet​te át az írást, s mi​vel tud​ta, hogy ez​zel örö​möt sze​rez ba​rát​já​nak, meg​kér​te: ol​vas​sa föl mű​vét. Te​hát Te​gu​la​ri​us na​po​kon át fél​óra hosszat ül​dö​gélt a Mag​is​ter​rel a kert​ben, mert ép​pen nyár volt, s nagy elég​té​tel​lel ol​vas​ta föl kéz​ira​ta sok-sok lap​ját; a fel​ol​va​sást gyak​ran sza​kí​tot​ta fél​be han​gos ne​ve​té​sük. Jó nap​jai vol​tak ezek Te​gu​la​ri​us​nak. Utóbb az​tán Knecht vissza​vo​nult, s ba​rát​ja kéz​ira​tá​ból jó né​hány részt fel​hasz​nál​va, meg​fo​gal​maz​ta a Ha​tó​ság​hoz cím​zett be​ad​vá​nyát, ame​lyet szó sze​rint köz​lünk, s amely​hez to​váb​bi ma​gya​rá​zat nem szük​sé​ges. A Mag​is​ter Ludi le​ve​le a Ne​ve​lé​si Ha​tó​ság​hoz Kü​lön​fé​le meg​gon​do​lá​sok arra kész​tet​tek en​gem, a Mag​is​ter Lu​dit, hogy eb​ben a kü​lön és bi​zo​nyos mér​té​kig ma​gán​jel​le​gű írás​ban ter​jesszek a Ha​tó​ság elé egy kü​lön​le​ges ké​rel​met, ahe​lyett, hogy be​le​ven​ném ün​ne​pé​lyes be​szá​mo​lóm​ba. Ezt az ira​tot ugyan az ese​dé​kes hi​va​ta​li

be​szá​mo​ló​hoz csa​to​lom, s hi​va​ta​los el​in​té​zé​sét vá​rom, még​is in​kább a mag​is​ter-tár​sa​im​hoz in​té​zett kol​le​gi​á​lis kör​le​vél​nek te​kin​tem. A Mag​is​ter kö​te​les​sé​ge​i​hez tar​to​zik, hogy fi​gyel​mez​tes​se a Ha​tó​sá​got, ha sza​bá​lyos hi​va​tal​ve​ze​té​se aka​dá​lyok​ba üt​kö​zik, vagy azt ve​szé​lyek fe​nye​ge​tik. Nos, bár min​den erőm​mel ipar​ko​dom a Hi​va​talt szol​gál​ni, az én hi​va​tal​ve​ze​té​se​met (úgy lá​tom) olyan ve​szély fe​nye​ge​ti, amely sa​ját sze​mé​lyem​ben rej​lik, de nyil​ván nem​csak ab​ból ered. Leg​alább​is én egy​szer​s​mind tár​gyi​nak és sze​mé​lye​men kí​vü​li​nek is tar​tom azt az er​köl​csi ve​szélyt, hogy gyen​gül sze​mé​lyes rá​ter​mett​sé​gem az üveg​gyöngy​já​ték-mes​te​ri tiszt​ség​re. Hogy egé​szen rö​vi​den fe​jez​zem ki: ké​tel​ked​ni kezd​tem ben​ne, va​jon ké​pes va​gyok-e tel​jes ér​té​kű​en el​lát​ni hi​va​ta​li tisz​te​met, mi​vel​hogy ma​gát a hi​va​ta​lo​mat s a gond​ja​im​ra bí​zott üveg​gyöngy​já​té​kot is kény​te​len-kel​let​len fe​nye​ge​tett​nek tar​tom. E le​vél szán​dé​ka az, hogy a Ha​tó​ság sze​me elé tár​jam: a jel​zett ve​szély fenn​áll, és ép​pen ez a ve​sze​de​lem – mi​után egy​szer fel​is​mer​tem – sür​gő​sen más hely​re hív en​gem, mint ahol most va​gyok. En​ged​tes​sék meg ne​kem, hogy egy ha​son​lat​tal vi​lá​gít​sam meg a hely​ze​tet: va​la​ki egy pad​lás​szo​bá​ban ül​dö​gél, és egy ké​nyes tu​dós mun​kán dol​go​zik, ami​kor ész​re​ve​szi, hogy tűz ütött ki lent a ház​ban. Nem fog​ja fon​tol​gat​ni, hogy az ol​tás az ő dol​ga-e, s nem vol​na-e jobb le​tisz​táz​nia a táb​lá​za​ta​it, ha​nem le​ro​han, és meg​pró​bál​ja men​te​ni a há​zat. Így ülök én a mi kasz​tá​li​ai épü​le​tünk egyik leg​föl​ső eme​le​tén, az üveg​gyöngy​já​ték​kal fog​lal​ko​zom, csu​pa fi​nom, ér​zé​keny szer​szám​mal dol​go​zom, és ösz​tö​nö​sen fel​fi​gye​lek rá, meg​szi​ma​to​lom, hogy va​la​hol lent va​la​mi ég, hogy egész épít​mé​nyün​ket ve​szély fe​nye​ge​ti, s hogy né​kem most nem ze​nét kell ele​mez​nem, vagy já​ték​sza​bá​lyo​kat kü​lön​böz​tet​nem meg, ha​nem oda kell si​et​nem, ahon​nét a füst száll fel. Kasz​tá​lia in​téz​mé​nye, a Ren​dünk, tu​do​má​nyos és ok​ta​tói mun​kánk, az üveg​gyöngy​já​ték​kal s min​den más​sal együtt leg​több rend​ta​gunk​nak olyan ma​gá​tól ér​te​tő​dő, mint mind​annyi​unk​nak a le​ve​gő, me​lyet be​lé​legzünk, és a ta​laj, ame​lyen ál​lunk. Alig gon​dol rá va​la​ki csak egy​szer is, hogy ez a le​ve​gő és ez a ta​laj eset​leg nem is lé​tez​het​ne, hogy egy na​pon le​ve​gőnk el​fogy​hat, s a ta​laj ki​csúsz​hat lá​bunk alól. Olyan sze​ren​csé​sek va​gyunk, hogy vé​det​ten él​he​tünk egy ki​csiny, tisz​ta és de​rűs vi​lág​ban, s nagy több​sé​günk, bár​mily fur​csá​nak tetsz​he​tik is, ab​ban a hi​szem​ben él, hogy ez a vi​lág min​dig meg​volt, s mi be​le​szü​let​tünk. Jó​ma​gam is eb​ben a szer​fö​lött kel​le​mes áb​ránd​ban él​tem le fi​a​ta​labb éve​i​met, ho​lott köz​ben na​gyon is jól is​mer​tem a va​ló​sá​got, azt, hogy: nem Kasz​tá​li​á​ban szü​let​tem, ha​nem a ha​tó​sá​gok küld​tek ide, ők ne​vel​tek, s hogy Kasz​tá​lia, a Rend, a Ha​tó​ság, a tan​in​té​ze​tek, a le​vél​tá​rak és az üveg​gyöngy​já​ték ko​ránt​sem lé​tez​tek min​dig, s nem a Ter​mé​szet műve egyik sem, ha​nem ké​sei, ne​mes és – mint min​den csi​nál​mány – mú​lan​dó al​ko​tá​sa az em​be​ri aka​rat​nak. Mind​ezt tud​tam, de nem érez​tem va​ló​sá​gos​nak, egy​sze​rű​en nem is gon​dol​tam rá, át​néz​tem raj​ta, és tu​dom, hogy több mint há​rom​ne​gyed ré​szük eb​ben a kü​lö​nös ön​csa​lás​ban él és hal meg majd. Ámde, ami​ként év​szá​za​dok és év​ez​re​dek vol​tak Kasz​tá​lia nél​kül, úgy a jö​vő​ben is újra lesz​nek ilyen kor​sza​kok. És ha én ma kol​lé​gá​i​mat és a tisz​te​let​re mél​tó Ha​tó​sá​got erre a tény​re, erre a köz​hely​re em​lé​kez​te​tem, s arra ké​rem: ves​sen egy pil​lan​tást a ben​nün​ket fe​nye​ge​tő ve​szé​lyek​re, ha te​hát egy perc​re vál​la​lom a pró​fé​ta, az intő és bűn​bá​na​tot hir​de​tő nem ép​pen ked​velt és könnyen gú​nyo​ló​dást kel​tő sze​re​pét, ak​kor az eset​le​ges csú​fo​ló​dást is kész​ség​gel el​vi​se​lem, de még​is re​mény​ke​dem ben​ne, hogy a több​sé​ge​tek vé​gig​ol​vas​sa le​ve​le​met, sőt né​hány an itt-ott egyet is fog​nak ér​te​ni ve​lem. Már ennyi is sok vol​na. Az olyan in​téz​ményt, mint a mi Kasz​tá​li​ánk, a szel​lem​nek egy ilyen kis ál​la​mát bel​ső és kül​ső

ba​jok ve​szé​lyez​te​tik. A bel​ső ve​szé​lye​ket vagy leg​alább​is ezek egyi​két-má​si​kát is​mer​jük, fel​fi​gye​lünk rá és le​küzd​jük. Egyes ta​nu​ló​kat új​ból és új​ból vissza​kül​dünk a ki​vá​ló​ak is​ko​lá​i​ból, mert olyan ki​irt​ha​tat​lan tu​laj​don​sá​go​kat és ösz​tö​nö​ket fe​de​zünk föl ben​nük, ame​lyek al​kal​mat​lan​ná és ve​szé​lyes​sé te​szik őket kö​zös​sé​günk szá​má​ra. Leg​több​jük – eb​ben re​mény​ke​dünk – ezért még nem ki​sebb ér​té​kű em​ber, ha​nem csu​pán a kasz​tá​li​ai élet​re al​kal​mat​lan, s ha vissza​tér a vi​lág​ba, ott neki meg​fe​le​lőbb élet​fel​té​te​le​ket ta​lál​hat, és de​rék em​ber le​het be​lő​le. Gya​kor​la​tunk eb​ből a szem​pont​ból be​vált, s nagy​já​ban-egé​szé​ben el​mond​hat​juk kö​zös​sé​günk​ről, hogy ad a mél​tó​sá​gá​ra és ön​fe​gyel​mé​re, s meg​fe​lel fel​ada​tá​nak, hogy egy fel​sőbb ré​te​get, a szel​lem ne​mes​sé​gét kép​vi​sel​ve, azt min​dig meg​újít​sa, újra s meg újra föl​ne​vel​je. Va​ló​szí​nű​leg köz​tünk sem él több mél​tat​lan, tu​nya em​ber, mint amennyi ter​mé​sze​tes és el​vi​sel​he​tő. Már ke​vés​bé ki​fo​gás​ta​lan a hely​ze​tünk, ami a Rend ön​telt​sé​gét, a ren​di gő​göt il​le​ti; erre csá​bít min​den ne​me​si rang, min​den ki​vált​sá​gos ál​lás, és ezt szok​ták az​tán, hol jo​go​san, hol jog​ta​la​nul sze​mé​re is vet​ni min​den​faj​ta ne​mes​ség​nek. A tár​sa​da​lom tör​té​ne​té​ben min​dig a ne​mes​ség ki​ala​kí​tá​sá​nak kí​sér​le​té​ről van szó, ez a tár​sa​da​lom​tör​té​net csú​csa és ko​ro​ná​ja, s úgy lát​szik, min​den tár​sa​dal​mi-ne​ve​lé​si kí​sér​let vol​ta​kép​pe​ni cél​ja és esz​mé​nye – ha nem is min​dig be​val​lot​tan – va​la​mi​fé​le arisz​tok​rá​cia, a leg​job​bak ural​ma. A ha​ta​lom, akár mo​nar​chi​kus, akár név​te​len, min​dig kész rá, hogy egy szü​le​tő​ben lévő ne​mes​sé​get párt​fo​gol​jon, és ki​vált​sá​gok​kal ru​ház​zon fel, akár po​li​ti​kai ne​mes​ség ez, akár más​faj​ta, szü​le​té​si avagy ki​vá​lasz​tá​son és ne​ve​lé​sen ala​pu​ló ne​mes​ség. Az így tá​mo​ga​tott ne​mes​ség e nap​fény​ben min​dig meg​erő​sö​dött – egy bi​zo​nyos fej​lő​dé​si fo​kon túl azon​ban ez a fény​ben für​dés és ki​vált​sá​gos hely​zet min​dig kí​sér​tés​sé vált és a ne​mes​ség meg​rom​lá​sá​hoz ve​ze​tett. Ha már​most a mi Ren​dün​ket ne​mes​ség​nek te​kint​jük, s azt pró​bál​juk vizs​gál​ni: mennyi​re iga​zol​ja vi​sel​ke​dé​sün​ket, kü​lön​ál​lá​sun​kat a nép egé​szé​hez és a vi​lág​hoz vi​szo​nyít​va, mennyi​re ka​pott el már és lett úrrá raj​tunk a jel​leg​ze​tes ne​me​si be​teg​ség, a hüb​risz, az ön​hitt​ség, a ren​di gőg, a min​dent-job​ban-tu​dás, a há​lát​lan ha​szon​él​ve​zés, ak​kor jócs​kán tá​mad​hat ag​gá​lyunk. A mai kasz​tá​li​a​i​ból, úgy le​het, nem hi​ány​zik az en​ge​del​mes​ség, a Rend tör​vé​nye​it meg​tar​tó szor​ga​lom, a kul​tu​rált szel​le​mi​ség; de va​jon nem hi​ány​zik-e be​lő​le na​gyon gyak​ran an​nak meg​ér​té​se, hogy ő is a nép szer​ve​ze​té​be, a vi​lág​ba, a vi​lág​tör​té​ne​lem​be tar​to​zik? Tu​da​tá​ban van-e lé​te​zé​se alap​já​nak, tud​ja-e, hogy egy élő or​ga​niz​mus​hoz tar​to​zik, an​nak a le​ve​le, vi​rá​ga, ága vagy gyö​ke​re? Van-e sej​tel​me róla, mi​lyen ál​do​za​to​kat hoz érte a nép, ami​kor táp​lál​ja, fel​ru​ház​za s le​he​tő​vé te​szi is​ko​láz​ta​tá​sát és sok​ré​tű ta​nul​má​nya​it? És so​kat tö​rő​dik-e lé​tünk és kü​lön​ál​lá​sunk ér​tel​mé​vel, van-e iga​zi el​kép​ze​lé​se Ren​dünk és éle​tünk cél​já​ról? Akad ki​vé​tel, sok és di​csé​re​tes ki​vé​tel – de én haj​la​mos va​gyok mind​ezek​re a kér​dé​sek​re nem​mel vá​la​szol​ni. Az át​la​gos kasz​tá​li​ai ta​lán nem veti meg a vi​lá​gi és nem tu​dós em​bert, irigy​ség és gyű​lö​let nél​kül néz rá, de nem te​kin​ti test​vé​ré​nek, nem lát​ja ben​ne ke​nyér​adó​ját, s a leg​cse​ké​lyebb mér​ték​ben sem érez fe​le​lős​sé​get azért, ami oda​kint a vi​lág​ban tör​té​nik. Éle​te cél​já​nak a tu​do​má​nyok ön​ma​gu​kért való ápo​lá​sát lát​ja, vagy csak azt, hogy él​ve​zet​tel sé​tál​gas​son egy olyan mű​velt​ség kert​jé​ben, amely szí​ve​sen tün​te​ti fel ma​gát egye​te​mes​nek, noha még​sem egé​szen az. Egy​szó​val, ez a kasz​tá​li​ai mű​ve​lő​dés, ez a bi​zo​nyá​ra fenn​költ és ne​mes mű​velt​ség, amely​nek mély​sé​ges há​lá​val tar​to​zom, bir​tok​ló​i​nak és kép​vi​se​lő​i​nek több​sé​gé​ben nem élő szerv és esz​köz, nem cse​lek​vő és cél​tu​da​tos, nem szol​gál tu​da​to​san va​la​mi na​gyob​bat vagy mé​lyeb​bet, ha​nem kis​sé haj​la​mos ön​ma​ga él​ve​zé​sé​re, az ön​di​csé​ret​re, szel​le​mi kü​lön​le​ges​sé​gek ki​ala​kí​tá​sá​ra és ki​te​nyész​té​sé​re. Tu​dom, nagy szám​ban van​nak fedd​he​tet​len s igen ér​té​kes kasz​tá​li​a​i​ak is, akik va​ló​ban csak szol​gál​ni akar​-

nak: a ná​lunk ne​vel​ke​dett ta​ná​rok ők, fő​ként akik künn az or​szág​ban, tar​to​má​nyunk kel​le​mes ég​haj​la​tá​tól és szel​le​mi ké​nyez​te​té​sé​től tá​vol, a vi​lá​gi is​ko​lák​ban vég​zik ön​meg​ta​ga​dó, ám fel​be​csül​he​tet​le​nül fon​tos szol​gá​la​tu​kat. Szi​go​rú​an véve, vol​ta​képp ezek a de​rék kin​ti ta​ná​rok köz​tünk az egye​dü​li​ek, akik iga​zán meg​fe​lel​nek Kasz​tá​lia cél​ki​tű​zé​sé​nek, az ő mun​ká​juk​kal fi​zet​jük vissza az or​szág​nak és a nép​nek azt a sok jót, amit tesz ve​lünk. Leg​főbb és leg​szen​tebb fel​ada​tunk, hogy fenn​tart​suk or​szá​gunk és a vi​lág szel​le​mi fun​da​men​tu​mát, amely igen hat​ha​tós er​köl​csi elem​ként is be​vált: tud​ni​il​lik az igaz​ság​ér​ze​tet, me​lyen töb​bek kö​zött a jog is ala​pul: s ezt ugyan min​den rend​tár​sunk na​gyon jól tud​ja, de némi ön​vizs​gá​lat után a leg​több​jük kény​te​len be​val​la​ni, hogy neki nem a leg​fon​to​sabb, sőt egy​ál​ta​lán nem fon​tos a vi​lág üdve, a szel​lem be​csü​le​té​nek és tisz​ta​sá​gá​nak meg​őr​zé​se ami szé​pen ren​de​zett Tar​to​má​nyun​kon kí​vül is, és mi kész​sé​ge​sen, min​de​nes​tül rá​bízzuk azok​ra a de​rék kin​ti ta​ná​rok​ra, hogy oda​adó mun​ká​juk​kal ők ró​ják le adós​sá​gun​kat a vi​lág​gal szem​ben, s né​mi​képp iga​zol​ják: mi, üveg​gyöngy​já​té​ko​sok, csil​la​gá​szok, ma​te​ma​ti​ku​sok, ze​né​szek mi​ért él​ve​zünk ki​vált​sá​go​kat. A már is​mer​te​tett fenn​hé​já​zás​sal és kaszt​szel​lem​mel függ össze, hogy nem sok gon​dot for​dí​tunk rá: va​jon tel​je​sít​mé​nyünk​kel is ki​ér​de​mel​jük-e ki​vált​sá​ga​in​kat, sőt kö​zü​lünk nem is ke​ve​sen még a Rend kö​ve​tel​te, anya​gi​ak​ban ön​meg​tar​tóz​ta​tó élet​for​mánk​kal is úgy kér​ked​nek, mint​ha ez erény vol​na, és pusz​tán ön​ma​gá​ért gya​ko​rol​nánk, ho​lott ez csu​pán el​enyé​sző el​len​szol​gál​ta​tás azért, hogy az or​szág le​he​tő​vé te​szi kasz​tá​li​ai lé​tün​ket. Meg​elég​szem az uta​lás​sal ezek​re a ben​ső ká​rok​ra és ve​szé​lyek​re; nem je​len​ték​te​len dol​gok ezek, noha nyu​godt idők​ben még so​ká​ig nem ve​szé​lyez​tet​nék fenn​ma​ra​dá​sun​kat. De hát mi, kasz​tá​li​a​i​ak nem​csak a sa​ját er​köl​csi​sé​günk​től és ér​tel​münk​től füg​günk, ha​nem lé​nye​gi​leg na​gyon is az or​szág ál​la​po​tá​tól s a nép aka​ra​tá​tól. Esszük a ke​nye​rün​ket, hasz​nál​juk könyv​tá​ra​in​kat, fej​leszt​jük is​ko​lá​in​kat és le​vél​tá​ra​in​kat – de ha a nép​nek nem lesz töb​bé ked​ve hoz​zá, hogy ezt le​he​tő​vé te​gye ne​künk, vagy ha el​sze​gé​nye​dé​se, há​bo​rú stb. mi​att az or​szág erre kép​te​len lesz, ak​kor ab​ban a pil​la​nat​ban vége az éle​tünk​nek és ta​nul​má​nya​ink​nak. Hogy or​szá​gunk az ő Kasz​tá​li​á​ját s a mi kul​tú​rán​kat egy na​pon fény​űzés​nek te​kin​ti majd, ame​lyet töb​bé nem en​ged​het meg ma​gá​nak, sőt hogy egy na​pon élős​di​ek​nek, kár​te​vők​nek, tév​ta​nok hir​de​tő​i​nek és el​len​sé​gé​nek érez majd min​ket, ahe​lyett, hogy jó​in​du​la​tú​an büsz​ke len​ne ránk, mint ed​dig – ezek a ve​szé​lyek fe​nye​get​nek ben​nün​ket kí​vül​ről. Ha meg​kí​sé​rel​ném eze​ket a ve​szé​lye​ket egy át​la​gos kasz​tá​li​ai sze​me elé tár​ni, el​ső​sor​ban nyil​ván tör​té​nel​mi pél​dák​ra kel​le​ne hi​vat​koz​nom, s eköz​ben bi​zo​nyos passzív el​len​ál​lás​ra ta​lál​nék, bi​zo​nyos, szin​te gye​re​kes​nek ne​vez​he​tő tu​dat​lan​ság​ba és rész​vét​len​ség​be üt​köz​nék. Ná​lunk Kasz​tá​li​á​ban, Önök is tud​ják, vaj​mi gyön​ge az ér​dek​lő​dés a vi​lág​tör​té​ne​lem iránt, a leg​töb​bünk​ből nem​csak az ér​dek​lő​dés hi​ány​zik, ha​nem, azt mond​hat​nám, még a tör​té​ne​lem mél​tá​nyos meg​íté​lé​se, tisz​te​le​te is. A vi​lág​tör​té​ne​lem​mel való fog​lal​ko​zás​nak ez a kö​zönnyel és fel​fu​val​ko​dott​ság​gal ve​gyes el​uta​sí​tá​sa gyak​ran ösz​tö​kélt vizs​gá​ló​dás​ra, és úgy ta​lál​tam: két oka van. Elő​ször is: mi a tör​té​ne​lem tar​tal​mát – ter​mé​sze​te​sen nem a szel​lem és kul​tú​ra tör​té​ne​té​ről be​szé​lek, hi​szen ezt na​gyon is mű​vel​jük – kis​sé ala​csony​ren​dű​nek tart​juk; amennyi​re sej​tel​münk van róla, a vi​lág​tör​té​ne​lem bru​tá​lis har​cok so​ro​za​ta a ha​ta​lo​mért, a ja​va​kért, az or​szá​go​kért, nyers​anya​go​kért, pén​zért, egy​szó​val olyan anya​gi​as és mennyi​sé​gi dol​go​kért, ame​lye​ket mi szel​le​mi​et​len​nek tar​tunk és meg​ve​tünk. Szá​munk​ra a 17. szá​zad: Des​cartes, Pas​cal, Fro​ber​ger, Schütz kora, s nem Crom​wel​lé vagy XIV. La​jo​sé. Má​so​dik oka a vi​lág​tör​té​ne​lem​től való ir​tó​zá​sunk​nak a mi örök​lött és – ahogy én gon​do​lom – nagy​részt jo​gos

bi​zal​mat​lan​sá​gunk egy bi​zo​nyos faj​ta tör​té​ne​lem​szem​lé​let és tör​té​net​írás iránt, amely Ren​dünk ala​pí​tá​sa előtt, a Ha​nyat​lás ko​rá​ban köz​ked​velt volt, s amely​hez ele​ve a leg​cse​ké​lyebb bi​zal​munk sincs: az úgy​ne​ve​zett tör​té​net​fi​lo​zó​fia iránt, mely​nek leg​el​mé​sebb ki​vi​rág​zá​sát s egy​ben leg​ve​szé​lye​sebb ha​tá​sát He​gel​nél ta​lál​juk, s amely a rá kö​vet​ke​ző év​szá​zad​ban a leg​vissza​ta​szí​tóbb tör​té​ne​lem​ha​mi​sí​tás​hoz s az igaz​ság​ér​zet meg​becs​te​le​ní​té​sé​hez ve​ze​tett. Az úgy​ne​ve​zett tör​té​net​fi​lo​zó​fia ked​ve​lé​se a mi sze​münk​ben egyik fő is​mer​te​tő​je​le a szel​le​mi mély​pont s a leg​na​gyobb mé​re​tű po​li​ti​kai-ha​tal​mi har​cok ama kor​sza​ká​nak, ame​lyet néha „a há​bo​rú év​szá​za​dá​nak”, több​nyi​re azon​ban „a tár​ca​iro​da​lom kor​sza​ká​nak” ne​ve​zünk. An​nak a kor​nak a rom​ja​in, szel​le​mé​nek – vagy szel​lem​nél​kü​li​sé​gé​nek – le​küz​dé​sé​ből és fe​lül​mú​lá​sá​ból sar​jadt ki mos​ta​ni kul​tú​ránk, eb​ből jött lét​re a Rend és Kasz​tá​lia. Már​most: szel​le​mi gő​günk​kel függ össze az, hogy mi a vi​lág​tör​té​ne​lem​mel, fő​leg az újab​bal, majd​nem úgy ál​lunk szem​ben, mint pél​dá​id a ré​geb​bi ke​resz​tény​ség​ben az asz​ké​ta és re​me​te a vi​lág​szín​ház​zal. Küz​dő​tér​nek lát​juk a tör​té​nel​met, az ösz​tö​nök és di​va​tok, a mo​hó​ság, kap​zsi​ság és ha​ta​lom​vágy, a gyil​ko​lá​si kedv, az erő​szak, a rom​bo​lá​sok és há​bo​rúk, a becs​vá​gyó mi​nisz​te​rek, meg​vá​sá​rolt tá​bor​no​kok, a szét​lőtt vá​ro​sok küz​dő​te​ré​nek, s na​gyon könnyen fe​led​jük, hogy ez csak egy a tör​té​ne​lem sok né​ző​pont​ja kö​zül. S leg​el​sőb​ben is meg​fe​led​ke​zünk róla, hogy mi ma​gunk is egy da​rab​ka tör​té​ne​lem va​gyunk, va​la​mi, ami lett, és va​la​mi, ami el​ha​lás​ra ítél​te​tett, ha el​ve​szí​ti ké​pes​sé​gét a to​vább​fej​lő​dés​re és ma​ga​vál​to​zá​sá​ra. Mi ma​gunk is tör​té​ne​lem va​gyunk, s ez​zel fe​le​lő​sek a vi​lág tör​té​nel​mé​ért s a ben​ne el​fog​lalt hely​ze​tün​kért. Ez a fe​le​lős​ség​tu​dat na​gyon hi​ány​zik ná​lunk. Ha egy pil​lan​tást ve​tünk sa​ját tör​té​ne​tünk​re, a mai pe​da​gó​gi​ai tar​to​má​nyok ke​let​ke​zé​sé​nek idő​sza​ka​i​ra a mi or​szá​gunk​ban és sok más or​szág​ban is, a kü​lön​fé​le ren​dek és hi​e​rar​chi​ák lét​re​jöt​té​re, ame​lyek​nek egyi​ke a mi Ren​dünk, ha​ma​ro​san rá​jö​vünk, hogy a mi hi​e​rar​chi​án​kat és ott​ho​nun​kat, ked​ves Kasz​tá​li​án​kat nem olyan em​be​rek ala​pí​tot​ták, akik annyi​ra nem​tö​rő​döm​mód és gő​gö​sen néz​ték a vi​lág​tör​té​nel​met, mint mi. Elő​de​ink és ala​pí​tó​ink a há​bo​rús kor​szak vé​gén, egy szétzú​zott vi​lág​ban kezd​tek hoz​zá mű​vük​höz. Meg​szok​tuk, hogy an​nak a kor​nak a vi​lá​gi kö​rül​mé​nye​it, amely kö​rül​be​lül az első, úgy​ne​ve​zett vi​lág​há​bo​rú​val kez​dő​dött, egy​ol​da​lú​an az​zal ma​gya​rázzuk, hogy épp ak​kor​tájt mit sem szá​mí​tott a szel​lem, s csu​pán a ha​tal​mat bir​tok​ló erő​sek egyik al​kal​mi​lag hasz​nált, alá​ren​delt har​ci esz​kö​ze volt, s eb​ben mi a „tár​ca​iro​dal​mi” rot​ha​dás egyik kö​vet​kez​mé​nyét lát​juk. Nos, könnyű meg​ál​la​pí​ta​nunk, mi​lyen szel​lem​te​le​nül és ot​rom​ba-dur​ván vív​ták azo​kat a ha​tal​mi har​co​kat. Ha szel​lem​te​len​nek ne​ve​zem őket, nem azért te​szem, mint​ha nem lát​nám ér​tel​mes​sé​gük és mód​sze​re​ik ha​tal​mas tel​je​sít​mé​nye​it, ha​nem mert meg​szok​tuk és ra​gasz​ko​dunk is hoz​zá, hogy a szel​le​met el​ső​sor​ban az igaz​ság aka​rá​sá​nak te​kint​sük, és amit a szel​lem​ből azok​ra a har​cok​ra pa​za​rol​tak, an​nak per​sze, úgy lát​szik, sem​mi köze sincs az igaz​ság aka​rá​sá​hoz. Bal​sze​ren​csé​jé​re ama kor​nak: sem​mi​fé​le, csak né​mi​képp is szi​lárd er​köl​csi rend sem állt szem​ben az em​be​ri​ség rop​pant gyor​san nö​vek​vő lét​szá​má​ból ere​dő nyug​ta​lan​ság​gal és di​na​mi​ká​val; ha volt is némi ma​rad​vá​nya egy ilyen rend​nek, ki​szo​rí​tot​ták az idő​sze​rű jel​sza​vak, s ama har​cok fo​lya​mán kü​lö​nös és ször​nyű té​nyek​re buk​ka​nunk. Egé​szen ha​son​ló​an a Lu​ther elő​idéz​te, négy év​szá​zad​dal előb​bi egy​ház​sza​ka​dás​hoz, hir​te​len rop​pant nyug​ta​lan​ság töl​töt​te el az egész vi​lá​got, min​den​fe​lé har​ci fron​tok ala​kul​tak, egy​sze​ri​ben min​de​nütt el​ke​se​re​dett, ha​lá​los el​len​sé​ges​ke​dés rob​bant ki fi​a​tal és öreg, haza és em​be​ri​ség kö​zött, vö​rös és fe​hér kö​zött, és mi ma​i​ak töb​bé egy​ál​ta​lán nem tud​juk vissza​idéz​ni, s fő​leg nem tud​juk meg​ér​te​ni és át​érez​ni an​nak a „vö​rös”-nek és „fe​-

hér”-nek a ha​tal​mát és bel​ső moz​ga​tó​ere​jét s mind​ama jel​sza​vak és csa​ta​ki​ál​tá​sok vol​ta​kép​pe​ni tar​tal​mát és je​len​tő​sé​gét. Ugyan​úgy, mint Lu​ther ide​jé​ben, Eu​ró​pa-szer​te, sőt a fél föld​go​lyón azt lát​juk, hogy hí​vők és eret​ne​kek, fi​a​ta​lok és öre​gek, a teg​nap vé​del​me​zői s a hol​na​pért sík​ra​szál​lók lel​ke​sen vagy két​ség​be​eset​ten ron​ta​nak egy​más​nak, a fron​tok gyak​ran tér​ké​pe​ken, né​pe​ken és csa​lá​do​kon hú​zód​nak át, és nem ké​tel​ked​he​tünk ben​ne, hogy a har​co​lók több​sé​gé​nek vagy leg​alább​is ve​ze​tő​i​nek mind​ez na​gyon is mély​ér​tel​mű volt, mint ahogy ama har​cok sok ve​zé​ré​től és szó​vi​vő​jé​től sem vi​tat​ha​tunk el bi​zo​nyos erő​tel​jes jó​hi​sze​mű​sé​get, bi​zo​nyos ide​a​liz​must, ahogy ak​kor ne​vez​ték. Min​de​nütt har​col​tak, öl​tek és rom​bol​tak, s min​de​nütt mind​két ol​da​lon ab​ban a hit​ben, hogy Is​te​nért küz​de​nek, az ör​dög​gel szem​ben. Ná​lunk a nagy lel​ke​se​dé​sek​nek, vad gyű​lö​let​nek és el​mond​ha​tat​lan szen​ve​dé​sek​nek az a vad kor​sza​ka va​la​hogy fe​le​dés​be me​rült, alig is ért​jük, mi​ért, hi​szen oly szo​ro​san függ össze min​den in​téz​mé​nyünk ke​let​ke​zé​sé​vel, s en​nek elő​fel​té​te​le és oka. Egy sza​tí​ra​író ezt a fe​le​dést ah​hoz a fe​le​dé​keny​ség​hez ha​son​lít​hat​ná, ame​lyet a ne​me​si rang​ra emel​ke​dett, si​ke​res ka​lan​do​rok ta​nú​sí​ta​nak szü​le​té​sük és szü​le​ik iránt. Ve​gyük még egy kis​sé szem​ügy​re azt a há​bo​rús kor​sza​kot. Ol​vas​tam szá​mos do​ku​men​tu​mát, s köz​ben nem annyi​ra a le​igá​zott né​pek és fel​dúlt vá​ro​sok ér​de​kel​tek, ha​nem in​kább a szel​lem em​be​re​i​nek ma​ga​tar​tá​sa ab​ban a kor​ban. Ne​héz dol​guk volt, s a leg​több​jük nem áll​ta meg a he​lyét. Akad​tak vér​ta​núk, a tu​dó​sok s a hí​vők közt egy​aránt, s vér​ta​nú​sá​guk és pél​dá​juk még ab​ban a bor​zal​mak​hoz szo​kott kor​ban sem ma​radt ha​tás​ta​lan. Mind​azon​ál​tal – a szel​lem leg​több kép​vi​se​lő​je nem bír​ta el​vi​sel​ni an​nak az erő​szak​kor​szak​nak a nyo​má​sát. Egye​sek meg​ad​ták ma​gu​kat, s a ha​tal​mon lé​vők ren​del​ke​zé​sé​re bo​csá​tot​ták ké​pes​sé​ge​i​ket, is​me​re​te​i​ket és mód​sze​re​i​ket; is​me​re​tes egy ak​ko​ri fő​is​ko​lai pro​fesszor ki​je​len​té​se a Massza​gé​ta Köz​tár​sa​ság​ban: „Hogy mi a két​szer ket​tő, azt nem a fa​kul​tás​nak kell el​dön​te​nie, ha​nem a mi Tá​bor​nok urunk dön​ti el.” Má​sok meg el​len​zék​be vo​nul​tak, amíg egy fé​lig-med​dig vé​dett te​rü​le​ten meg​te​het​ték, és írá​sa​ik​ban til​ta​koz​tak. Egy vi​lág​hí​rű szer​ző ak​ko​ri​ban – ol​vas​suk Zi​e​gen​halss mű​vé​ben – egyet​len év alatt több mint két​száz ilyen til​ta​ko​zást, óvást, a jó​zan ész​hez in​té​zett fel​hí​vást írt alá, ta​lán töb​bet, mint amennyit va​ló​ban el​ol​va​sott. A leg​töb​ben azon​ban meg​ta​nul​ták a hall​ga​tást, meg​ta​nul​ták az éhe​zést és fa​gyos​ko​dást, a kol​du​lást is és a buj​ká​lást a rend​őr​ség elől, idő​nek előt​te meg​hal​tak, s aki meg​halt, azt iri​gyel​ték a túl​élők. Na​gyon so​kan ke​zet emel​tek ön​ma​guk​ra. Iga​zán nem volt töb​bé él​ve​zet és tisz​tes​ség tu​dós​nak len​ni vagy iro​dal​már​nak: aki a ha​tal​mon lé​vők és a jel​sza​vak szol​gá​la​tá​ba állt, an​nak meg​volt ugyan a ke​nye​re és hi​va​ta​la, de leg​jobb kol​lé​gái meg​ve​tet​ték, s több​nyi​re nyil​ván a rossz lel​ki​is​me​ret is fur​dal​ta; aki vo​na​ko​dott et​től a szol​gá​lat​tól, an​nak éhez​nie kel​lett, a tár​sa​dal​mon kí​vül​re szo​rult, s nyo​mor​ban vagy szám​ki​ve​tet​ten halt meg. Ke​gyet​len, hal​lat​la​nul szi​go​rú ros​tá​lást ren​dez​tek. Nem​csak a ku​ta​tás ha​nyat​lott gyor​san – ha nem a ha​tal​mi és há​bo​rús cé​lo​kat szol​gál​ta –, ha​nem az is​ko​lai ok​ta​tás is. El​ső​sor​ban a vi​lág​tör​té​nel​met egy​sze​rű​sí​tet​ték le vég​te​le​nül s át is köl​töt​ték, mi​vel a min​den​ko​ri ve​ze​tő nem​ze​tek mind​egyi​ke ki​zá​ró​lag ön​ma​gá​ra vo​nat​koz​tat​ta; még az is​ko​lák​ban is a tör​té​net​fi​lo​zó​fia és a zsur​na​liz​mus ural​ko​dott. Elég a rész​le​tek​ből. He​ves és vad idők vol​tak azok, zűr​za​va​ros és bá​be​li idők, ami​kor né​pek és pár​tok, öre​gek és fi​a​ta​lok, vö​rös és fe​hér nem ér​tet​ték meg töb​bé egy​mást. A vége az lett, bő​sé​ges vér​on​tás és el​nyo​mo​ro​dás után, hogy egy​re job​ban el​ha​tal​ma​so​dott min​den​ki​ben a vágy az ész​hez​té​rés​re, egy kö​zös nyelv új​ra​meg​ta​lá​lá​sá​ra, a rend​re, er​kölcs​re, ér​vé​nyes mér​té​kek​re, egy olyan ábé​cé​re és egy​szer​egy​re, ame​lyet már nem a ha​tal​mi ér​de​kek dik​tál​nak, s nem vál​-

toz​nak min​den pil​la​nat​ban. Rop​pant nagy igény tá​madt az igaz​ság​ra és jog​ra, a jó​zan ész​re és a zűr​za​var le​küz​dé​sé​re. Ez a lég​üres tér egy erő​sza​kos​ko​dó és tel​je​sen ki​fe​lé irá​nyu​ló kor​szak vé​gén, ez a min​den​ki​ben éle​dő, el​mond​ha​tat​la​nul sür​ge​tő és es​dek​lő​vé nőtt vágy az új​ra​kez​dés, a rend után – ez volt az, ami​nek Kasz​tá​li​án​kat és lé​te​zé​sün​ket kö​szön​het​jük. Az iga​zán szel​le​mi em​be​rek pa​rá​nyi kis bá​tor, fé​lig éhen ve​szett, de haj​lít​ha​tat​lan se​re​ge las​san tu​da​tá​ra éb​redt le​he​tő​sé​ge​i​nek, asz​ke​ti​kus-hő​si​es ön​fe​gye​lem​mel kez​dett hoz​zá, hogy ren​det és al​kot​mányt te​remt​sen ön​ma​gá​nak, ki​csiny és leg​ki​sebb cso​por​tok​ban is​mét dol​goz​ni kez​dett min​de​nütt, le​szá​molt a jel​sza​vak​kal, s tel​je​sen alul​ról kezd​ve újra fel​épí​tett egy szel​le​mi​sé​get, ok​ta​tást, ku​ta​tást, mű​ve​lő​dést. Az épí​tő​mun​ka si​ker​rel járt, sze​gé​nyes, hősi kez​de​te​i​ből las​san​kint pom​pás épü​let ma​ga​so​dott fel, s ez a mun​ka al​kot​ta meg nem​ze​dé​kek so​rán át a Ren​det, a Ne​ve​lé​si Ha​tó​sá​got, az elit-is​ko​lá​kat, a le​vél​tá​ra​kat és gyűj​te​mé​nye​ket, a szak​is​ko​lá​kat, és sze​mi​ná​ri​u​mo​kat, az üveg​gyöngy​já​té​kot, s ma – örö​kö​se​ként és ha​szon​él​ve​ző​je​ként mi la​kunk eb​ben a szin​te túl​sá​go​san is pom​pás épü​let​ben. És, hadd is​mé​tel​jem meg, mi meg​le​he​tő​sen gya​nút​lan és meg​le​he​tő​sen el​ké​nyel​me​se​dett ven​dég​ként la​kunk itt, im​már sem​mit sem aka​runk tud​ni azok​ról a mér​he​tet​len em​ber​ál​do​za​tok​ról, me​lyek​re alap​fa​la​ink épül​tek, sem​mit azok​ról a fáj​dal​mas ta​pasz​ta​la​tok​ról, me​lyek​nek örö​kö​sei va​gyunk, és sem​mit a vi​lág​tör​té​ne​lem​ről, amely épít​mé​nyün​ket lét​re​hoz​ta vagy meg​tűr​te, s meg​tart és meg​tűr min​ket s ta​lán utá​nunk is még sok kasz​tá​li​a​it és mag​is​tert, de egy​szer majd újra le​dön​ti és el​nye​li épít​mé​nyün​ket, mint ahogy min​dent le​dönt és el​nyel, amit fel​nö​vesz​tett. Vissza​té​rek a tör​té​ne​lem​ből, s az ered​mény, a mára és mi​ránk is ér​vé​nyes ta​nul​ság az, hogy rend​sze​rünk és Ren​dünk már túl​ju​tott vi​rág​zá​sa és sze​ren​csé​je csúcs​pont​ján, azon a de​le​lőn, ame​lyet a vi​lág tör​té​né​se​i​nek rej​té​lyes já​té​ka oly​kor meg​en​ged an​nak, ami szép és kí​vá​na​tos. Ha​nyat​ló​ban va​gyunk, s ez ta​lán na​gyon so​ká​ig el​hú​zód​hat még, de min​den​eset​re sem​mi ma​gasz​to​sabb, szebb és kí​vá​na​to​sabb nem jut​hat ne​künk an​nál, ami már a mi​énk volt, utunk le​fe​lé visz; tör​té​nel​mi​leg, azt hi​szem, meg​ér​tünk a le​bon​tás​ra, s ez két​ség​te​le​nül be is kö​vet​ke​zik, nem ma és nem hol​nap, de hol​nap​után. Erre a kö​vet​kez​te​tés​re én nem csu​pán tel​je​sít​mé​nye​ink és ké​pes​sé​ge​ink túl​zot​tan mo​rá​lis meg​íté​lé​se foly​tán ju​tot​tam – még sok​kal in​kább erre kö​vet​kez​te​tek azok​ból a meg​moz​du​lá​sok​ból, ame​lyek​re oda​kint a vi​lág​ban ké​szü​lőd​nek. Vál​sá​gos idők kö​ze​leg​nek, min​den​fe​lé érez​he​tők a je​lei, hogy a vi​lág is​mét vál​toz​tat​ni akar​ja súly​pont​ját. Ha​tal​mi el​to​ló​dá​sok ké​szül​nek, s ezek nem fog​nak há​bo​rú és erő​szak nél​kül vég​be​men​ni, nem​csak a bé​két, ha​nem az éle​tet s a sza​bad​sá​got is ve​szély fe​nye​ge​ti a Tá​vol-Ke​let​ről. Ha or​szá​gunk és po​li​ti​ká​ja sem​le​ges ma​rad​na is, ha egész né​pünk egy​ön​te​tű​en ki​tar​ta​na is ed​di​gi hely​ze​tünk mel​lett (amit nem tesz), és hű akar​na ma​rad​ni hoz​zánk és a kasz​tá​li​ai esz​mé​nyek​hez, hi​á​ba ten​né. Né​mely or​szág​gyű​lé​si kép​vi​se​lőnk al​kal​man​kint már most is na​gyon nyíl​tan ki​mond​ja, hogy or​szá​gunk​nak Kasz​tá​lia kis​sé drá​ga fény​űzés. Mi​helyt ko​moly há​bo​rús fegy​ver​ke​zés​re kény​sze​rü​lünk, akár csak vé​del​mi cél​ból is, és ez ha​mar be​kö​vet​kez​het, nagy​ará​nyú ta​ka​ré​kos​sá​gi in​téz​ke​dé​sek​re ke​rül sor, és bár​mennyi​re jó​in​du​la​tú is hoz​zánk a kor​mány, ezek jó ré​sze ben​nün​ket is sújt majd. Mi büsz​kék va​gyunk rá, hogy Ren​dünk és a szel​le​mi kul​tú​rá​nak az az ál​lan​dó​sá​ga, ame​lyet sza​va​tol, vi​szony​lag sze​rény ál​do​za​tot kö​ve​tel az or​szág​tól. Más ko​rok​kal, fő​leg a tár​ca​iro​da​lom ko​rai sza​ká​val, an​nak pa​za​rul fi​ze​tett, tá​mo​ga​tott fő​is​ko​lá​i​val, szám​ta​lan tit​kos ta​ná​cso​sá​val és fény​űző in​téz​mé​nyé​vel össze​vet​ve, ezek az ál​do​za​tok va​ló​ban nem na​gyok, s el​enyé​sző​en ki​csik azok​hoz ké​pest, mi​lyen össze​ge​ket nyelt el a há​bo​rús év​szá​zad​ban a há​bo​rú és a fegy​ver​ke​zés. De ta​lán ha​ma​ro​san megint épp ez a fegy​ver​-

ke​zés lesz a leg​föl​sőbb pa​rancs, a Par​la​ment​ben megint a tá​bor​no​kok ural​kod​nak majd, s ha a né​pet vá​la​szút elé ál​lít​ják, hogy fel​ál​doz​za-e Kasz​tá​li​át, vagy a há​bo​rú és pusz​tu​lás ve​szé​lyé​nek te​gye ki ma​gát – tud​juk, mire fog sza​vaz​ni. Ak​kor két​ség​te​le​nül tüs​tént len​dü​le​tet kap a há​bo​rús ideo​ló​gia, és fő​leg az if​jú​sá​got ra​gad​ja ma​gá​val – a jel​szó-vi​lág​né​zet, amely sze​rint tu​dós és tu​do​má​nyos​ság, la​tin és ma​te​ma​ti​ka, mű​ve​lő​dés és a szel​lem ápo​lá​sa csu​pán annyi​ban lét​jo​go​sult, amennyi​ben há​bo​rús cé​lok szol​gá​la​tá​ra ké​pes. A hul​lám már út​ban van fe​lénk, s egy​szer el​so​dor min​ket. Ta​lán jó is lesz ez és szük​sé​ges. Előbb azon​ban, igen tisz​telt kol​lé​gá​im, tör​té​nel​mi be​lá​tá​sunk, éber​sé​günk és bá​tor​sá​gunk mér​té​ke sze​rint még ren​del​ke​zünk az​zal a kor​lá​to​zott el​ha​tá​ro​zá​si és cse​lek​vé​si sza​bad​ság​gal, amely az em​ber​nek ada​tott, s ami az Em​ber tör​té​ne​té​vé te​szi a vi​lág​tör​té​nel​met. Ha akar​juk, be​huny​hat​juk a sze​mün​ket, mert egye​lő​re még tá​vo​li a ve​szély; mi, a mos​ta​ni mag​is​te​rek, va​ló​szí​nű​leg mind​annyi​an nyu​god​tan tölt​het​jük be hi​va​ta​li tisz​tün​ket mind​vé​gig, s nyu​ga​lom​ban szen​de​rül​he​tünk örök álom​ra, mi​előtt a ve​sze​de​lem kö​ze​lít, s min​den​ki​nek lát​ha​tó​vá vá​lik. Ámde szá​mom​ra, s nyil​ván nem​csak ne​kem egye​dül, ez a nyu​ga​lom nem len​ne a jó lel​ki​is​me​ret bé​ké​je. Nem sze​ret​ném nyu​god​tan to​vább igaz​gat​ni hi​va​ta​lo​mat és üveg​gyöngy​já​té​ko​kat ját​sza​ni, elé​ge​det​ten az​zal, hogy ami el​jö​ven​dő, az már en​gem úgy​sem ta​lál élet​ben. Nem, ha​nem szük​sé​ges​nek lá​tom, hogy em​lé​kez​zem rá: mi, akik nem po​li​ti​zá​lunk, szin​tén a vi​lág​tör​té​ne​lem​be tar​tozunk, és se​gít​jük ala​ku​lá​sát. Ezért mon​dot​tam le​ve​lem be​ve​ze​tő​jé​ben, hogy hi​va​ta​li rá​ter​mett​sé​gem csök​kent vagy leg​alább​is fe​nye​get​ve van, mert nem gá​tol​ha​tom meg, hogy gon​do​la​ta​im és gond​ja​im nagy ré​szét igény​be ne ve​gye a jö​vő​be​li ve​szély. Kép​ze​le​tem​nek ugyan meg​til​tom, hogy az​zal ját​sza​doz​zék: mi​lyen for​má​kat ölt​het a ránk és rám váró sze​ren​csét​len​ség. De nem zár​kóz​ha​tom el a kér​dés elől: mit kell ten​nünk és mit kell ten​nem, hogy szem​be​néz​hes​sünk a ve​széllyel? Er​ről en​ged​je​nek meg ne​kem még egy-két szót. Nem sze​ret​nék Pla​tón igé​nyé​vel fel​lép​ni, hogy az ál​lam​ban a tu​dós vagy in​kább a bölcs ural​kod​jék. A vi​lág ak​kor fi​a​ta​labb volt. És Pla​tón, noha va​la​mi​fé​le Kasz​tá​li​át ala​pí​tott, ko​ránt​sem volt kasz​tá​li​ai, ha​nem szü​le​tett arisz​tok​ra​ta, ki​rá​lyi szár​ma​zá​sú. Ám​bár mi is arisz​tok​ra​ták va​gyunk és ne​mes​sé​get al​ko​tunk, de ez a szel​lem s nem a vér ne​mes​sé​ge. Nem hi​szek ben​ne, hogy az em​be​rek​nek va​la​ha is si​ke​rül ki​ne​vel​ni​ük a szel​le​mi ne​mes​ség​gel együtt egy vér sze​rin​ti ne​mes​sé​get is, ez vol​na az esz​mé​nyi arisz​tok​rá​cia, de ez csak álom ma​rad. Mi, kasz​tá​li​a​i​ak, le​he​tünk mű​velt és egé​szen okos em​be​rek, de az ural​ko​dás​ra nem va​gyunk al​kal​ma​sak; ha kor​má​nyoz​nunk kel​le​ne, nem ten​nénk ezt az​zal az erő​vel és na​i​vi​tás​sal, amely​re szük​sé​ge van az iga​zi kor​mány​zó​nak, s köz​ben igen ha​mar el is ha​nya​gol​nánk vol​ta​kép​pe​ni mun​ka​te​rü​le​tün​ket és leg​sa​já​tabb gon​dun​kat, a min​ta​sze​rű szel​le​mi élet ápo​lá​sát. Az ural​ko​dás​hoz ko​ránt​sem kell os​to​bá​nak és dur​vá​nak len​ni, ahogy néha a hiú ér​tel​mi​sé​gi​ek vél​ték, de szük​sé​ges hoz​zá a ki​fe​lé for​du​ló te​vé​keny​ség tö​ret​len örö​me, a cé​lok​kal való azo​no​su​lás szen​ve​dé​lye, s bi​zo​nyá​ra kell hoz​zá némi gyor​sa​ság és ag​gály​ta​lan​ság is a si​ker​hez ve​ze​tő utak meg​vá​lasz​tá​sá​ban. Csu​pa olyan tu​laj​don​ság te​hát, amely nem le​het és nincs is meg egy tu​dós​ban – mert bölcs​nek nem akar​juk ne​vez​ni ma​gun​kat –, mi​vel​hogy ne​künk a tett​nél fon​to​sabb a szem​lé​lő​dés, s hogy el​ér​hes​sük cél​ja​in​kat, az esz​kö​zök és mód​sze​rek ki​vá​lasz​tá​sá​ban meg​ta​nul​tuk, hogy olyan ag​gá​lyo​sak és bi​zal​mat​la​nok le​gyünk, amennyi​re csak le​het​sé​ges. Így hát nem a mi dol​gunk a kor​mány​zás, és nem a mi dol​gunk a po​li​ti​zá​lás. Mi a ku​ta​tás, az elem​zés és mé​rés szak​em​be​rei va​gyunk, mi va​gyunk min​den ábé​cé, egy​szer​egy és mód​szer őr​zői és ál​lan​dó fe​lül​vizs​gá​lói, mi va​gyunk a szel​le​mi mér​té​kek és sú​lyok hi​te​le​sí​tői. Bi​zo​nyá​ra még sok egyéb is

va​gyunk, adott kö​rül​mé​nyek kö​zött újí​tók, föl​fe​de​zők, ka​lan​do​rok, hó​dí​tók és át​ér​tel​me​zők is le​he​tünk – első és leg​fon​to​sabb te​en​dőnk azon​ban, amely mi​att a nép​nek szük​sé​ge van ránk, ami​ért tart min​ket: a tu​dás min​den for​rá​sá​nak tisz​tán tar​tá​sa. A ke​res​ke​de​lem​ben, a po​li​ti​ká​ban és bár​hol a tel​je​sít​mény és a zse​ni​a​li​tás al​kal​mi​lag ta​lán je​lent​he​ti azt, hogy egy U-ból X-et csi​nál, ná​lunk azon​ban soha. Ré​geb​bi kor​sza​kok​ban, zak​la​tott, úgy​ne​ve​zett „nagy” idők​ben, há​bo​rú​ban és össze​om​lás​ban al​ka​lom​ad​tán el​vár​ták az ér​tel​mi​ség​től, hogy po​li​ti​zál​jon. Fő​leg a ké​sői tár​ca​iro​da​lom kor​sza​ká​ban volt ez így. A szel​lem át​po​li​ti​zá​lá​sa vagy mi​li​ta​ri​zá​lá​sa után ez is ama kor kö​ve​tel​mé​nye​i​hez tar​to​zott. Ami​ként a temp​lo​mok ha​rang​ja​it ágyú​ön​tés​hez, a még éret​len is​ko​lás​fi​ú​kat a meg​ti​ze​delt csa​pa​tok fel​töl​té​sé​hez hasz​nál​ták föl, ugyan​így ko​boz​ták és té​ko​zol​ták el a szel​le​met is, hadi esz​köz​ként. Mi ter​mé​sze​te​sen nem is​mer​het​jük el ezt a kö​ve​tel​ményt. Hogy szük​ség ese​tén el​visz​nek egy tu​dóst a ka​ted​rá​ja vagy az író​asz​ta​la mel​lől, s ka​to​ná​nak so​roz​zák be, s hogy bi​zo​nyos kö​rül​mé​nyek közt erre ő maga ön​ként is je​lent​ke​zik, to​váb​bá, hogy egy há​bo​rú​tól ki​szi​po​lyo​zott or​szág​ban a tu​dós​nak a vég​ső​kig, egé​szen az éhe​zé​sig mér​sé​kel​nie kell anya​gi igé​nye​it, erre kár is a szót fe​csé​rel​nünk. Mi​nél mű​vel​tebb egy em​ber, mi​nél na​gyobb ki​vált​sá​go​kat él​ve​zett, szük​ség ese​tén an​nál na​gyobb ál​do​za​to​kat kell hoz​nia; re​mél​jük, ezt egy​szer min​den kasz​tá​li​ai ter​mé​sze​tes​nek tart​ja majd. De ha ké​szek va​gyunk is jó​lé​tün​ket, ké​nyel​mün​ket, éle​tün​ket a nép​nek ál​doz​ni, mi​dőn ve​szély​ben van, ebbe nem ér​ten​dő bele az, hogy ké​szek vol​nánk fel​ál​doz​ni ma​gát a szel​le​met is, szel​le​mi​sé​günk ha​gyo​má​nyát és mo​rál​ját a napi ér​de​kek​nek, a nép vagy a tá​bor​no​kok ér​de​ke​i​nek. Gyá​va, aki ki​von​ja ma​gát azok​ból a tel​je​sít​mé​nyek​ből, ál​do​za​tok​ból és ve​szé​lyek​ből, ame​lyek​kel né​pé​nek meg kell bir​kóz​nia. Ám nem ke​vés​bé gyá​va és áru​ló, aki a szel​le​mi élet alap​el​ve​it anya​gi ér​de​ke​kért el​ad​ja, aki te​hát pl. kész​sé​ge​sen át​en​ge​di a ha​ta​lom bir​to​ko​sa​i​nak a dön​tést, hogy mennyi is a két​szer​ket​tő! Az igaz​ság​ér​ze​tet, az in​tel​lek​tu​á​lis be​csü​le​tes​sé​get, a szel​lem tör​vé​nye​i​hez és mód​sze​re​i​hez való hű​sé​get va​la​mi​lyen egyéb ér​dekért – még a haza ér​de​ké​ért is – fel​ál​doz​ni: áru​lás. Ha az ér​de​kek és jel​sza​vak har​cá​ban az igaz​ság abba a ve​szély​be ke​rül, hogy épp​úgy ér​té​két vesz​ti, el​torzul és erő​szak ál​do​za​ta lesz, mint az egyes em​ber, mint a nyelv, a mű​vé​sze​tek, mint min​den szer​ve​sen és mes​ter​sé​ge​sen föl​ne​velt, ki​te​nyész​tett do​log, ak​kor ne​künk egyet​len kö​te​les​sé​günk, hogy el​len​áll​junk, és ment​sük leg​főbb hit​té​te​lün​ket, az igaz​sá​got, vagy​is az igaz​ság​ra tö​rek​vést. A tu​dós, aki szó​nok​ként, szer​ző​ként, ta​ní​tó​ként ha​mi​san nyi​lat​ko​zik meg, tu​da​to​san tá​mo​gat ha​zug​sá​go​kat és ha​mi​sí​tá​so​kat, nem csu​pán szer​ves alap​tör​vé​nyek el​len cse​lek​szik, de ezen​kí​vül – min​den idő​sze​rű​ség lát​sza​ta el​le​né​re nem hasz​nál, ha​nem sú​lyos kárt okoz né​pé​nek, meg​ront​ja le​ve​gő​jét és föld​jét, éte​lét és ita​lát, meg​mér​ge​zi a gon​dol​ko​dást és a jo​got, se​gít​sé​gé​re van min​den go​nosz és el​len​sé​ges erő​nek, amely meg​sem​mi​sü​lés​sel fe​nye​ge​ti a né​pet. A kasz​tá​li​ai te​hát ne le​gyen po​li​ti​kus; szük​ség ese​tén ál​doz​za fel ugyan sze​mé​lyét, de hű​sé​gét a szel​lem​hez soha. A szel​lem csak ak​kor jó​té​kony és ne​mes, ha az igaz​ság​nak en​ge​del​mes​ke​dik; mi​helyt el​árul​ja, mi​helyt le​mond az igaz​ság tisz​te​le​té​ről, meg​vá​sá​rol​ha​tó​vá és tet​szés sze​rint haj​lít​ha​tó​vá vá​lik – po​ten​ci​á​li​san ör​dö​gi​vé is lesz, és sok​kal rosszabb, mint az ál​la​ti, ösz​tö​nös bes​ti​a​li​tás, mert ab​ban még min​dig van va​la​mi a Ter​mé​szet ár​tat​lan​sá​gá​ból. Önök​re bí​zom, tisz​telt kol​lé​gá​im, hogy el​gon​dol​koz​za​nak raj​ta: mi​lyen kö​te​les​sé​gek há​rul​nak Ren​dünk​re, ha az or​szág és a Rend maga is ve​szély​be ke​rül. A fel​fo​gá​sok er​ről kü​lön​böz​nek majd. Ne​kem is meg​van a ma​ga​mé, és so​ká​ig fon​tol​gat​ván min​den itt em​lí​tett kér​dést, a ma​-

gam ré​szé​ről vi​lá​gos el​kép​ze​lé​sem van róla, hogy mi a kö​te​les​sé​gem, s mire kell tö​re​ked​nem. Nos, ez kész​tet arra a sze​mé​lyes ké​re​lem​re, ame​lyet a tisz​te​let​re mél​tó Ha​tó​ság​hoz in​té​zek, em​lék​ira​tom be​fe​je​zé​se​ként. A mag​is​te​rek kö​zül, akik​ből ha​tó​sá​gunk áll, hi​va​ta​lom ré​vén, mint Mag​is​ter Ludi, én ál​lok leg​tá​vo​labb a kül​vi​lág​tól. A ma​te​ma​ti​kus, a fi​lo​ló​gus, a fi​zi​kus, a pe​da​gó​gus és min​den más mag​is​ter olyan te​rü​le​ten dol​go​zik, amely kö​zös a pro​fán vi​lá​gé​val; or​szá​gunk és min​den or​szág nem kasz​tá​li​ai, szok​vá​nyos is​ko​lá​i​ban is a ma​te​ma​ti​ka és a nyelv​ta​ní​tás az ok​ta​tás alap​ja, a vi​lá​gi fő​is​ko​lá​kon is fog​lal​koz​nak csil​la​gá​szat​tal, fi​zi​ká​val, s a tel​je​sen ta​nu​lat​la​nok is a ze​né​vel; mind​eme tu​do​mány​ágak ős​ré​gi​ek, sok​kal idő​seb​bek Ren​dünk​nél, jó​val előt​te lé​tez​tek már, és túl is élik. Egyes-egye​dül az üveg​gyöngy​já​ték a sa​ját ta​lál​má​nyunk, kü​lön​le​ges​sé​günk, ked​ven​cünk, já​ték​sze​rünk, ez a mi sa​já​tos kasz​tá​li​ai szel​le​mi​sé​günk vég​ső, leg​sok​ré​tűbb ki​fe​je​ző​dé​se. Kin​cse​ink közt egy​szer​s​mind ez a leg​drá​gább és leg​ha​szon​ta​la​nabb, a leg​ked​vel​tebb s egy​ben leg​tö​ré​ke​nyebb ék​szer. Ez fog el​ső​ként ve​szen​dő​be men​ni, ha Kasz​tá​lia fenn​ma​ra​dá​sa kér​dé​ses​sé vá​lik; nem​csak azért, mert ön​ma​gá​ban véve is a leg​tö​ré​ke​nyebb tu​laj​do​nunk, ha​nem azért is, mert a la​i​ku​sok sze​rint két​ség​te​le​nül ez Kasz​tá​lia leg​nél​kü​löz​he​tőbb ré​sze. Ha ar​ról lesz szó, hogy az or​szág​nak min​den nél​kü​löz​he​tő ki​adást meg​ta​ka​rít​sunk, ak​kor majd kor​lá​toz​zák az elit-is​ko​lák szá​mát, csök​ken​tik és vé​gül el​tör​lik a könyv​tá​rak és köz​gyűj​te​mé​nyek fenn​tar​tá​sá​ra szánt ala​pít​vá​nyo​kat, meg​szo​rít​ják élel​me​zé​sün​ket, nem lát​nak el töb​bé ru​há​zat​tal, de meg​hagy​ják Uni​ver​si​tas Lit​teraru​munk összes fő tan​tár​gyát, csu​pán az üveg​gyöngy​já​té​kot nem. Ma​te​ma​ti​ká​ra ah​hoz is szük​ség van, hogy új lő​fegy​ve​re​ket ta​lál​ja​nak fel, de azt sen​ki sem hi​szi majd, leg​ke​vés​bé a ka​to​nák, hogy az or​szág​nak és a nép​nek a leg​cse​ké​lyebb kára is szár​maz​nék a Vi​cus Lu​so​rum be​zá​rá​sá​ból és já​té​kunk meg​szün​te​té​sé​ből. Az üveg​gyöngy​já​ték a mi épít​mé​nyünk leg​fel​ső és leg​in​kább ve​szé​lyez​te​tett ré​sze. Ez ta​lán az​zal függ össze, hogy épp a Mag​is​ter Ludi, a mi vi​lág​tól leg​ide​ge​nebb tu​do​má​nyunk elöl​já​ró​ja érzi meg el​ső​ként a jö​ven​dő föld​ren​gé​se​ket, vagy leg​alább​is ő mond​ja ki elő​ször a Ha​tó​ság előtt ezt a meg​ér​zé​sét. Szó​val, po​li​ti​kai és fő​leg há​bo​rús fel​for​du​lá​sok ese​tén el​ve​szett​nek te​kin​tem az üveg​gyöngy​já​té​kot. Ha​mar el fog pusz​tul​ni, ha egyé​ni​leg még​oly so​kan őr​zik is meg irán​ta ra​gasz​ko​dó sze​re​te​tü​ket, és sen​ki sem ál​lít​ja majd új​ból hely​re. Az újabb há​bo​rús kor​szak utá​ni lég​kör nem tűri meg. Épp​úgy el fog tűn​ni, mint a zene tör​té​ne​té​ben bi​zo​nyos rend​kí​vül gyak​ran mű​velt szo​ká​sok, mond​juk: a hi​va​tá​sos éne​ke​sek kó​ru​sai 1600 kö​rül vagy a va​sár​na​pi fi​gu​rá​lis zene 1700 tá​ján a temp​lo​mok​ban. Ak​ko​ri​ban az em​be​rek olyan hang​zó​to​kat hal​lot​tak, ame​lye​ket sem​mi​fé​le tu​do​mány és va​rázs​lat sem idéz​het vissza a ma​guk an​gya​li​an su​gár​zó tisz​ta​sá​gá​ban. És így lesz ez az üveg​gyöngy​já​ték​kal is: nem fog​ják el​fe​lej​te​ni, de vissza sem hoz​hat​ják, s akik majd ak​kor a tör​té​ne​tét, ke​let​ke​zé​sét, vi​rág​ko​rát és vé​gét ta​nul​má​nyoz​zák, fel-fel​só​haj​ta​nak, s iri​gyel​ni fog​nak min​ket, hogy ilyen bé​kés, gon​do​zott, tisz​tá​ra han​golt szel​le​mi vi​lág​ban él​het​tünk. Jól​le​het, most Mag​is​ter Ludi va​gyok, sem​mi​képp sem tar​tom fel​ada​tom​nak (vagy a mi dol​gunk​nak), hogy meg​aka​dá​lyoz​zam vagy kés​lel​tes​sem Já​té​kunk vége​té​ré​sét. A Szép és a Leg​szebb is mú​lan​dó, mi​helyt tör​té​ne​lem​mé és föl​di je​len​ség​gé vált. Ezt tud​juk, s fáj​dal​mat érez​he​tünk mi​at​ta, de nem pró​bál​ha​tunk ko​mo​lyan vál​toz​tat​ni raj​ta: mert ez nem má​sít​ha​tó meg. Ha az üveg​gyöngy​já​ték le​ha​nyat​lik, Kasz​tá​li​át és a vi​lá​got vesz​te​ség éri, de a vi​lág ezt ab​ban a pil​la​nat​ban alig érzi majd, annyi​ra le​fog​lal​ja, hogy a nagy vál​ság​ban ment​se, ami még

ment​he​tő. Üveg​gyöngy​já​ték nél​kül el​kép​zel​he​tő Kasz​tá​lia, de nincs Kasz​tá​lia az igaz​ság tisz​te​le​te s a szel​lem​hez való hű​ség nél​kül. Egy Ne​ve​lé​si Ha​tó​ság Mag​is​ter Ludi nél​kül is el​bol​do​gul​hat. De hát ez a „Mag​is​ter Ludi” – s er​ről majd​nem meg​fe​led​kez​tünk – ere​de​ti​leg és lé​nye​gé​ben nem azt a kü​lön​le​ges va​la​kit je​len​ti, akit mi je​lö​lünk ez​zel a szó​val. A Mag​is​ter Ludi ere​de​ti​leg egé​szen egy​sze​rű​en is​ko​la​mes​tert je​lent. És az is​ko​la​mes​ter​re, a jó és bá​tor is​ko​la​mes​ter​re or​szá​gunk an​nál job​ban rá​szo​rul, mi​nél na​gyobb ve​szély​ben van Kasz​tá​lia, s mi​nél több ér​té​ke avul el és mor​zso​ló​dik le. Min​den​ki más​nál na​gyobb szük​sé​günk van ta​ná​rok​ra, ta​ní​tók​ra, olyan em​be​rek​re, akik meg​ta​nít​ják az if​jú​sá​got a mér​le​ge​lés​re, íté​let​re, s pél​da​ké​pei az igaz​ság tisz​te​le​té​ben, a szel​lem irán​ti en​ge​del​mes​ség​ben, a szó, az ige szol​gá​la​tá​ban. És ez nem​csak és nem is el​ső​sor​ban a ki​vá​ló​ak is​ko​lá​i​ra ér​vé​nyes, hi​szen egy​szer azok is meg​szűn​nek, ha​nem oda​kint a vi​lá​gi is​ko​lák​ra, ahol a pol​gá​ro​kat és pa​rasz​to​kat, a kéz​mű​ve​se​ket és ka​to​ná​kat, a po​li​ti​ku​so​kat, tisz​te​ket és ural​ko​dó​kat ne​ve​lik és ké​pe​zik, ami​kor még gyer​me​kek és ala​kít​ha​tók. Ott van az or​szág szel​le​mi éle​té​nek talp​kö​ve, és nem a sze​mi​ná​ri​u​mok​ban vagy az üveg​gyöngy​já​ték​ban. Mi min​dig el​lát​tuk az or​szá​got ta​ní​tók​kal és ne​ve​lők​kel, s mon​dot​tam már: ők a mi leg​jobb​ja​ink. Ámde az ed​di​gi​ek​nél sok​kal töb​bet kell ten​nünk. Nem ha​gyat​koz​ha​tunk töb​bé arra, hogy a kül​ső is​ko​lák​ból újra meg újra özön​lik majd hoz​zánk a te​het​sé​gek java, és se​gít fenn​tar​ta​ni Kasz​tá​li​án​kat. Fel​ada​tunk leg​fon​to​sabb és leg​meg​tisz​te​lőbb ré​sze​ként kell fel​is​mer​nünk és egy​re job​ban fej​lesz​te​nünk az is​ko​lák​ban, a vi​lá​gi is​ko​lák​ban vég​zett alá​za​tos és sú​lyos fe​le​lős​ség​gel járó szol​gá​la​tun​kat. Ez​zel el​ér​kez​tem sze​mé​lyes ké​rel​mem​hez is, ame​lyet a tisz​te​let​re mél​tó Ha​tó​ság​hoz in​téz​nék. Ezen​nel arra ké​rem a Ha​tó​sá​got: ment​sen fel a Mag​is​ter Ludi hi​va​ta​li tiszt​sé​gé​ből, s bíz​zon rám kint az or​szág​ban egy szok​vá​nyos is​ko​lát, na​gyot vagy ki​csit, és en​ge​dé​lyez​ze, hogy en​nek az is​ko​lá​nak las​san​kint ta​ná​ri után​pót​lást ne​vel​jek fi​a​tal rend​tár​sa​ink​ból, olyan em​be​re​ket, akik​től bi​za​lom​mal vár​ha​tom, hogy hű​sé​ges se​gí​tő​im lesz​nek: se​gí​te​nek hús​sá és vér​ré vál​toz​tat​ni alap​el​ve​in​ket a vi​lá​gi fi​a​ta​lok​ban. Ké​rel​me​met és an​nak in​dok​lá​sát a tisz​te​let​re mél​tó Ha​tó​ság szí​ves​ked​jék jó​in​du​la​tú​an meg​vizs​gál​ni, s utá​na jut​tas​sa el hoz​zám uta​sí​tá​sa​it. Az Üveg​gyöngy​já​ték-mes​ter Utó​irat: En​ged​tes​sék meg ne​kem, hogy eh​hez még hoz​zá​fűz​zem a tisz​telt Ja​ko​bus atya né​hány sza​vát, ame​lyet egyik fe​lejt​he​tet​len ma​gán​órá​ján je​gyez​tem fel: „El​jö​het a ré​mü​let és a leg​mé​lyebb nyo​mor ide​je. De ha a nyo​mor​ban is le​het​sé​ges még va​la​me​lyes bol​dog​ság, az csak szel​le​mi le​het, vissza​for​du​lás az elő​ző ko​rok mű​ve​lő​dé​sé​nek meg​men​té​sé​hez, oda​for​du​lás a szel​lem de​rűs és áll​ha​ta​tos kép​vi​se​lé​sé​hez egy olyan kor​ban, amely kü​lön​ben tel​je​sen az anyag ál​do​za​tá​ul es​het​nék.”

Te​gu​la​ri​us nem tud​ta, mi​lyen ke​vés ma​radt benn az ő mun​ká​já​ból eb​ben az irat​ban; az utol​só meg​fo​gal​ma​zás​ban nem is lát​ta. Igaz, Knecht el​ol​vas​ta​tott vele két elő​ző, sok​kal rész​le​te​sebb fo​gal​maz​ványt. El​küld​te a le​ve​let, és sok​kal ke​vés​bé tü​rel​met​le​nül vár​ta a Ha​tó​ság vá​la​szát, mint ba​rát​ja. Úgy dön​tött, hogy Frit​zet nem avat​ja be to​váb​bi lé​pé​se​i​be; el​zár​kó​zott az ügy min​den to​váb​bi meg​be​szé​lé​-

se elől, és csak arra utalt, hogy a vá​lasz meg​ér​ke​zé​sé​ig két​ség​te​le​nül hosszú idő te​lik el majd. És az​tán, mi​dőn meg​jött ez a vá​lasz rö​vi​debb ha​tár​időn be​lül, mint​sem gon​dol​ta vol​na, Te​gu​la​ri​us mit sem tu​dott róla. A Hirs​land​ból jött le​vél így hang​zott: Ő tisz​te​let​re​mél​tó​sá​gá​nak, a Mag​is​ter Lu​di​nak, Wal​dzell Nagy​ra​be​csült Kol​lé​gánk! A Rend ve​ze​tő​sé​ge, va​la​mint a mag​is​te​rek kol​lé​gi​u​ma nem min​den​na​pi ér​dek​lő​dés​sel vet​te tu​do​má​sul az Ön me​leg​szí​vű és szel​le​mes kör​le​ve​lét. Fi​gyel​mün​ket épp​úgy le​kö​töt​ték a le​vél​ben fog​lalt tör​té​nel​mi vissza​pil​lan​tá​sok, mint a jö​vő​be ve​tett ag​gó​dó pil​lan​tá​sai, s kö​zü​lünk bi​zo​nyá​ra még so​kan to​váb​bi te​ret biz​to​sí​ta​nak gon​do​la​ta​ik​ban ezek​nek a fel​zak​la​tó és rész​ben bi​zo​nyá​ra nem jo​go​su​lat​lan meg​fon​to​lá​sok​nak, hogy hasz​nuk​ra for​dít​has​sák. Öröm​mel és el​is​me​rő​en is​mer​tük fel mind​annyi​an, mi​lyen érzü​let lel​ke​sí​ti Önt: az igaz és ön​zet​len kasz​tá​li​ai szel​lem, ben​ső​sé​ges és má​so​dik ter​mé​sze​té​vé vált sze​re​tet Tar​to​má​nyunk s an​nak éle​te és ha​gyo​má​nyai iránt – ag​gó​dó és ez idő sze​rint kis​sé szo​ron​gó sze​re​tet. Nem ki​sebb öröm​mel és el​is​me​rés​sel ész​lel​tük en​nek a sze​re​tet​nek sze​mé​lyes és je​len​le​gi jel​le​gét és han​gu​la​tát, ál​do​zat​kész​sé​gét, tett​vá​gyát, ko​moly​sá​gát, buz​gal​mát és hősi haj​la​mát. Mind​eme vo​ná​sok​ban rá​is​me​rünk a mi üveg​gyöngy​já​ték-mes​te​rünk jel​le​mé​re, tett​ere​jé​re, tü​zes​sé​gé​re, me​rész​sé​gé​re. Hi​szen annyi​ra il​lik hoz​zá, a hí​res ben​cés atya ta​nít​vá​nyá​hoz, hogy nem tisz​tán vég​ső, tu​do​má​nyos cél​ként s né​mi​képp esz​té​ti​kai já​ték​ként, ér​zé​ket​len szem​lé​lő​ként ta​nul​má​nyoz​za a tör​té​nel​met, ha​nem tör​té​ne​le​m​is​me​re​te köz​vet​le​nül tu​dá​sa azon​na​li fel​hasz​ná​lá​sá​ra, cse​lek​vés​re, se​gí​tő​kész​ség​re ösz​tön​zi! S mennyi​re rá​vall az Ön jel​le​mé​re, Tisz​telt Kol​lé​gánk, az is, hogy sze​mé​lyes vá​gya​i​nak cél​ja oly sze​rény: nem von​zó​dik po​li​ti​kai fel​ada​tok​hoz és kül​de​té​sek​hez, be​fo​lyá​sos és tisz​te​let​re mél​tó ál​lá​sok​hoz, ha​nem csu​pán Ludi Mag​is​ter, is​ko​la​mes​ter óhajt len​ni! Ez az a né​hány be​nyo​más és gon​do​lat, amely az Ön kör​le​ve​lé​nek már első ol​va​sá​sa​kor is ön​kén​te​le​nül föl​ve​tő​dött ben​nünk. A leg​több kol​lé​ga ugyan​így vagy ha​son​ló​an vé​le​ke​dett. Az Ön köz​lé​se​i​nek, in​tel​me​i​nek és ké​rel​me​i​nek to​váb​bi meg​íté​lé​sé​ben vi​szont a Ha​tó​ság már nem tu​dott ilyen egy​ön​te​tű​en ál​lást fog​lal​ni. Az er​ről tár​gya​ló ülé​sen fő​leg azt a kér​dést vi​tat​ták élén​ken: mennyi​re fo​gad​ha​tó el az Ön né​ze​te lé​te​zé​sünk fe​nye​ge​tett vol​tá​ról, va​la​mint az a kér​dés is fel​me​rült: mi​lyen faj​ta, mi​lyen mé​re​tű s idő​ben mennyi​re le​het kö​ze​li a ve​sze​de​lem, s a tag​ság na​gyobb ré​sze lát​ha​tó​lag ko​mo​lyan fog​ta fel eze​ket a kér​dé​se​ket, me​leg ér​dek​lő​dés​sel. Ám – s ezt kö​zöl​nünk kell Ön​nel – a több​ség egyik kér​dés​ben sem sza​va​zott az Ön fel​fo​gá​sa mel​lett. Csu​pán az Ön tör​té​nel​mi-po​li​ti​kai el​mél​ke​dé​se​i​nek kép​ze​lő​ere​jét és szé​les lá​tó​kö​rét is​mer​ték el, kü​lön-kü​lön azon​ban egé​szé​ben egyet​len sej​tel​mét vagy mond​juk, jö​ven​dö​lé​sét sem he​lye​sel​ték s nem fo​gad​ták el meg​győ​ző​nek. Ab​ban a kér​dés​ben is csak ke​ve​sen – s ők is fenn​tar​tás​sal ér​tet​tek egyet Ön​nel, hogy mi​lyen ré​sze van Ren​dünk​nek és a kasz​tá​li​ai rend​szer​nek a szo​kat​la​nul hosszú bé​ke​idő​szak fenn​tar​tá​sá​ban, sőt hogy a mi rend​sze​rünk mennyi​re te​kint​he​tő egy​ál​ta​lán s el​vi​leg a po​li​ti​kai tör​té​net s a köz​ál​la​po​tok té​nye​ző​jé​nek? A több​ség vé​le​mé​nye sze​rint a há​bo​rús kor​sza​kok el​múl​tá​val föld​ré​szün​kön be​állt nyu​ga​lom rész​ben a meg​elő​ző ször​nyű há​bo​rúk kö​vet​kez​mé​nye​ként az ál​ta​lá​nos ki​me​rült​ség és elv​ér​zés szám​lá​já​ra ír​ha​tó, de még in​kább an​nak a kö​rül​mény​nek kö​szön​he​tő, hogy a Nyu​gat ak​kor már nem volt a vi​lág​tör​té​ne​lem gyúj​tó​pont​ja és a he​ge​mó​nia-igé​nyek küz​dő​te​re. Egy csep​pet sem ké​tel​-

ke​dünk a Rend ér​de​me​i​ben, de nem is​mer​het​jük el, hogy a kasz​tá​li​ai gon​do​lat, egy ma​gas​ren​dű szel​le​mi kép​zés gon​do​la​ta az el​mél​ke​dő lé​lek​ne​ve​lés je​gyé​ben vol​ta​kép​pen tör​té​ne​lem​for​má​ló erő vol​na, vagy​is ele​ve​nen hat​na a vi​lág​po​li​ti​kai ál​la​po​tok​ra, s az ilyes​faj​ta tö​rek​vés és becs​vágy ért​he​tő​en tá​vol áll a kasz​tá​li​ai szel​lem egész jel​le​gé​től. A téma né​hány na​gyon ko​moly fej​te​ge​té​se hang​sú​lyoz​ta, Kasz​tá​li​á​nak nincs szán​dé​ká​ban, nem is az a ren​del​te​té​se, hogy po​li​ti​kai ha​tást fejt​sen ki, vagy be​le​szól​jon a béke és há​bo​rú dol​gá​ba, s ilyen ren​del​te​té​sé​ről már csak azért sem le​het szó, mi​vel min​den, ami kasz​tá​li​ai, az ész​re vo​nat​ko​zik, az éssze​rű​sé​gen be​lül ját​szó​dik le, ez vi​szont a vi​lág​tör​té​ne​lem​ről nem​igen mond​ha​tó el, csak ak​kor, ha vissza​esünk a ro​man​ti​kus tör​té​net​fi​lo​zó​fia teo​ló​gi​ai-köl​tői áb​ránd​ja​i​ba, s a ha​tal​mak tör​té​nel​met al​ko​tó egész gyil​ko​ló és meg​sem​mi​sí​tő szer​ve​ze​tét a vi​lág​ér​te​lem mód​sze​ré​nek nyil​vá​nít​juk. Az is vi​lá​gos – ha a leg​fel​szí​ne​seb​ben vesszük is szem​ügy​re a szel​lem tör​té​ne​tét –, hogy a szel​lem leg​vi​rág​zóbb kor​sza​kai alap​já​ban véve so​ha​sem ma​gya​ráz​ha​tók meg a po​li​ti​kai ál​la​po​tok​ból, a kul​tú​rá​nak, a szel​lem​nek vagy a lé​lek​nek meg​van a sa​ját tör​té​ne​te, vagy​is in​kább egy má​so​dik, tit​kos, vér​te​len és szent tör​té​net​ként ha​lad az úgy​ne​ve​zett vi​lág​tör​té​ne​lem​mel, azaz a soha el nem nyug​vó s az anya​gi ha​ta​lo​mért ví​vott har​cok​kal pár​hu​za​mo​san. A mi Ren​dünk​nek csak​is ez​zel a szent és tit​kos vi​lág​tör​té​net​tel van dol​ga s nem a „va​ló​di”, erő​sza​kos, dur​va vi​lág​tör​té​net​tel, és so​ha​sem le​het​ne a fel​ada​ta, hogy a po​li​ti​kai tör​té​ne​ten őr​köd​jék, vagy ép​pen se​gít​se ala​kí​tá​sát. Már​most, akár va​ló​ban úgy áll a vi​lág​po​li​ti​kai hely​zet, ahogy az Ön kör​le​ve​le jel​zi, akár nem: a Rend​nek nincs jo​gá​ban mást ten​ni, mint vá​ra​koz​ni és tü​rel​me​sen fog​lal​ni ál​lást. És így – szem​ben egy-két sza​va​zat​tal – az Ön vé​le​mé​nyét, hogy ezt a hely​ze​tet fel​hí​vás​nak te​kint​sük a cse​lek​vő ál​lás​fog​la​lás​ra, a több​ség ha​tá​ro​zot​tan el​uta​sí​tot​ta. Ami az Ön fel​fo​gá​sát il​le​ti a mai vi​lág​hely​zet​ről s uta​lá​sa​it a leg​kö​ze​leb​bi jö​vő​re – noha ezek lát​ha​tó​lag bi​zo​nyos ha​tás​sal vol​tak a kol​lé​gák több​sé​gé​re, sőt egyik-má​sik úr​nak szen​zá​ci​ó​ként ha​tot​tak –, bár​mennyi​re bi​zony​gat​ta is a leg​több szó​nok az Ön is​me​re​tei és éles​el​mé​jű​sé​ge iránt ér​zett tisz​te​le​tét – eb​ben a pont​ban sem le​he​tett meg​ál​la​pí​ta​ni a több​ség egyet​ér​té​sét Ön​nel, el​len​ke​ző​leg. Sok​kal in​kább haj​la​mos​nak mu​tat​ko​zott rá min​den​ki, hogy ugyan fi​gye​lem​re mél​tó​nak és nagy​mér​ték​ben ér​de​kes​nek, de még​is túl​zot​tan bo​rú​lá​tó​nak ítél​jék az Ön meg​nyi​lat​ko​zá​sa​it. Olyan hang is je​lent​ke​zett, amely azt kér​dez​te: va​jon nem ve​szé​lyes-e, sőt vé​tek vagy leg​alább​is könnyel​mű​ség, ha egy Mag​is​ter az eset​leg kö​zel​gő ve​szé​lyek és meg​pró​bál​ta​tá​sok ilyen ko​mor ké​pe​i​vel akar​ja meg​ré​mí​te​ni Ha​tó​sá​gát? Bi​zo​nyá​ra meg​en​ge​dett do​log egy-egy al​kal​mi in​tés, fi​gyel​mez​te​tés a dol​gok mú​lan​dó​sá​gá​ra, és min​den​ki​nek – áll​jon bár még​oly ma​gas és fe​le​lős posz​ton is – időn​kint föl kell idéz​nie ma​gá​ban a me​men​to mo​rit; azon​ban ennyi​re ál​ta​lá​no​sít​va és ni​hi​lis​ta mó​don jö​ven​döl​ni meg a mag​is​te​rek egész rend​jé​nek, az egész Rend​nek, az egész hi​e​rar​chi​á​nak egy ál​lí​tó​lag kö​ze​li vé​get – ez nem​csak mél​tat​lan ro​ham a kol​lé​gák lel​ki nyu​gal​ma és kép​ze​le​te el​len, ha​nem ma​gá​nak a Ha​tó​ság​nak és tel​je​sí​tő​ké​pes​sé​gé​nek ve​szé​lyez​te​té​se is. Egy Mag​is​ter te​vé​keny​sé​ge mit sem nyer​het vele, ha reg​ge​len​kint az​zal a gon​do​lat​tal kezd mun​ká​já​hoz, hogy hi​va​ta​la, mun​ká​ja, ta​nít​vá​nyai, a Rend irán​ti fe​le​lős​sé​ge, egész éle​te Kasz​tá​li​á​ban és Kasz​tá​li​á​ért – mind​ez hol​nap vagy hol​nap​után meg​sem​mi​sül. Ha a több​ség ezt a han​got nem is erő​sí​tet​te meg, azért némi tet​szés​re ta​lált. Köz​lé​sün​ket rö​vid​re fog​juk. de szó​be​li tár​gya​lás cél​já​ból ren​del​ke​zé​sé​re ál​lunk. Szűk​sza​vú mon​dan​dónk​ból is lát​hat​ja már, Tisz​te​let​re​mél​tó Urunk, hogy kör​le​ve​le nem érte el azt a ha​tást, ame​lyet Ön re​mélt tőle. A si​ker​te​len​ség​nek nagy​részt nyil​ván tár​gyi okai van​nak, tény​be​li

kü​lönb​sé​gek az Ön és a több​ség je​len​le​gi né​ze​tei és kí​ván​sá​gai kö​zött. De kül​ső, ala​ki okok is köz​re​ját​sza​nak. Leg​alább​is mi úgy lát​juk: lé​nye​ge​sen har​mo​ni​ku​sabb és hasz​no​sabb vol​na egy köz​vet​len, szó​be​li vita Ön és a kol​lé​gái közt. És úgy hisszük, nem​csak az írá​sos kör​le​vél​nek ez a for​má​ja ha​tott gát​ló​lag a ké​rel​me ügyé​ben; még in​kább az volt a mi érint​ke​zé​sünk​ben egyéb​ként szo​kat​lan össze​kap​cso​lá​sa egy mun​ka​tár​si köz​lés​nek va​la​mi​lyen sze​mé​lyes üggyel, egy ké​re​lem​mel. A leg​töb​ben hol​mi ba​lul si​ke​rült újí​tá​si kí​sér​le​tet lát​nak eb​ben a ke​vert​ség​ben, egye​sek ke​re​ken il​dom​ta​lan​nak mi​nő​sí​tet​ték. Ez​zel az Ön ügyé​nek leg​ké​nye​sebb pont​já​hoz ér​kez​tünk, ah​hoz a ké​rel​mé​hez, hogy bo​csás​suk el hi​va​ta​li szol​gá​la​tá​ból, és sze​mé​lyét a vi​lá​gi is​ko​lai szol​gá​lat ren​del​ke​zé​sé​re bo​csás​suk. A ké​rel​me​ző elő​re tud​hat​ta vol​na, hogy a Ha​tó​ság nem egyez​het bele egy ilyen vá​rat​lan és sa​já​to​san in​do​kolt ké​rés​be, sem​mi​képp sem fo​gad​hat​ja el, nem hagy​hat​ja jóvá. A Ha​tó​ság vá​la​sza ma​gá​tól ér​te​tő​dő​en: nem. Mi is len​ne a mi hi​e​rar​chi​ánk​ból, ha töb​bé nem a Rend és a Ha​tó​ság fel​ada​ta vol​na, hogy min​den​kit a maga he​lyé​re ál​lít​son?! Mi len​ne Kasz​tá​li​á​ból, ha min​den​ki maga ér​té​kel​né a sa​ját sze​mé​lyi​sé​gét, adott​sá​ga​it és rá​ter​mett​sé​gét, s e sze​rint akar​ná ki​vá​lasz​ta​ni a maga mun​ka​he​lyét?! Mi azt ajánl​juk az Üveg​gyöngy​já​ték-mes​ter​nek: gon​dol​koz​zék el ezen egy​pár per​cig, és meg​hagy​juk neki, hogy to​vább​ra is lás​sa el tisz​te​let​re mél​tó hi​va​ta​lát, amely​nek ve​ze​té​sé​vel meg​bíz​tuk. Ön vá​laszt kért írá​sá​ra, s mi most fe​lel​tünk rá. Nem ad​hat​tunk olyan vá​laszt, ami​lyent re​mélt. De nem hall​gat​hat​juk el, mennyi​re el​is​mer​jük az Ön do​ku​men​tu​má​nak fel​rá​zó és intő ér​té​két. Szá​mí​tunk rá, hogy en​nek tar​tal​má​ról még szó​be​li​leg is tár​gyal​ha​tunk Ön​nel, és​pe​dig nem​so​ká​ra, mert ha a Rend ve​ze​tő​sé​ge úgy véli is, hogy Önre kell ha​gyat​koz​nia, azért ag​go​da​lom​mal töl​ti el írá​sá​nak az a ré​sze, amely​ben to​váb​bi hi​va​tal​ve​ze​té​sé​nek csök​kent ér​té​ké​ről vagy ve​szé​lyez​te​tett​sé​gé​ről van szó.

Knecht kü​lö​nö​sebb vá​ra​ko​zás nél​kül, de na​gyon nagy fi​gye​lem​mel ol​vas​ta el az ira​tot. Hogy a Ha​tó​ság okot ta​lál az „ag​go​da​lom​ra”, ezt nyil​ván gon​dol​hat​ta vol​na, és ezen​kí​vül is kö​vet​kez​tet​he​tett rá egy ha​tá​ro​zott jel​ből. Nem​ré​gi​ben a já​té​kos​fa​lu​ban meg​je​lent egy hirs​lan​di ven​dég, sza​bá​lyos iga​zol​vánnyal s a Rend ve​ze​tő​sé​gé​nek aján​lá​sá​val, né​hány napi ven​dég​jo​got kért, ál​lí​tó​lag le​vél​tá​ri és könyv​tá​ri mun​kák​ra, s azt is kér​te, hogy mint ven​dég, meg​hall​gat​has​sa Knecht né​hány elő​adá​sát; csön​des és fi​gyel​mes volt, már idő​sebb fér​fi; fel-fel​buk​kant a te​le​pü​lés min​den rész​le​gé​ben, szin​te min​den tan​ter​mé​ben, Te​gu​la​ri​us után ér​dek​lő​dött, s több​ször is föl​ke​res​te a wal​dzel​li elit-is​ko​la kö​zel​ben lakó igaz​ga​tó​ját; alig​ha le​he​tett két​sé​ges, hogy meg​fi​gye​lő, azért küld​ték, hogy meg​ál​la​pít​sa, mi a hely​zet a já​té​ko​sok fa​lu​já​ban, va​jon érez​he​tő-e ha​nyag​ság, va​jon a Mag​is​ter egész​sé​ges és a he​lyén áll-e, a hi​va​tal​no​kok szor​gal​ma​sak-e, s nem nyug​ta​la​nok-e a ta​nu​lók? Egy tel​jes hé​tig idő​zött ott, Knecht egyet​len elő​adá​sá​ról sem ma​radt el, s az, hogy min​dent meg​fi​gyelt, és csend​ben min​de​nütt je​len van, két hi​va​tal​nok​nak is fel​tűnt. Te​hát a Rend ve​ze​tő​sé​ge még meg​vár​ta en​nek a hír​szer​ző​nek a je​len​té​sét, mi​előtt el​küld​te vá​la​szát a Mag​is​ter​nek. Már​most mit tart​sunk a vá​lasz​irat​ról, s ki le​he​tett a szer​ző​je? Stí​lu​sa nem árul​ta el, ez az ál​ta​lá​no​san hasz​nált sze​mély​te​len ha​tó​sá​gi stí​lus volt, amit az al​ka​lom meg​kí​vánt. Fi​no​mabb ta​po​ga​tó​zás után azon​ban több sa​já​tos​ság és sze​mé​lyes jel​leg mu​tat​ko​zott az írás​ban, mint ahogy első ol​va​sá​sá​ra gya​ní​ta​ni le​he​tett vol​na. Az egész do​ku​men​tum alap​ja a hi​e​rar​chi​kus ren​di szel​lem, az igaz​sá​gos​ság és

rend​sze​re​tet volt. Vi​lá​go​san lát​ha​tó volt, mennyi​re kel​le​met​le​nül, ké​nyel​met​le​nül, sőt ter​he​sen és bosszan​tó​an ha​tott Knecht fo​lya​mod​vá​nya, s e vá​lasz szer​ző​je biz​to​san már első tu​do​má​sul vé​te​le után, füg​get​le​nül má​sok íté​le​té​től, úgy dön​tött, hogy el​uta​sít​ja. Vi​szont a fel​há​bo​ro​dás​sal és el​uta​sí​tás​sal szem​ben állt egy má​sik in​du​lat és han​gu​lat, va​la​mi érez​he​tő ro​kon​szenv, mind​ama sze​líd és ba​rát​sá​gos íté​le​tek és meg​nyi​lat​ko​zá​sok hang​sú​lyo​zá​sa, ame​lyek Knecht ké​rel​mé​ről az ülé​sen el​hang​zot​tak. Knecht nem ké​tel​ke​dett ben​ne, hogy a vá​lasz szer​ző​je Ale​xan​der, a Rend ve​ze​tő​sé​gé​nek fő​nö​ke. Itt utunk vé​gé​re ér​tünk, s re​mél​jük, hogy hí​rül ad​tunk min​den lé​nye​ge​set Josef Knecht élet​út​já​ról. En​nek az élet​pá​lyá​nak a vé​gé​ről egy ké​sőb​bi élet​rajz​író két​ség​te​le​nül még sok rész​le​tet de​rít​het fel és kö​zöl​het majd. Le​mon​dunk róla, hogy a Mag​is​ter utol​só nap​ja​i​ról mi ma​gunk ad​junk le​írást; mi sem tu​dunk róla töb​bet, mint min​den wal​dzel​li diák, és nem is tud​nánk job​ban meg​ír​ni, mint a „Le​gen​da az Üveg​gyöngy​já​ték-mes​ter​ről”, amely kéz​irat köz​tünk több pél​dány​ban jár kéz​ről kéz​re, és va​ló​szí​nű​leg az el​hunyt né​hány ki​vált​sá​gos ta​nít​vá​nyá​nak a műve. Hadd fe​jezzük be köny​vün​ket ez​zel a le​gen​dá​val.

A LEGENDA Ha baj​tár​sa​ink be​szél​ge​té​sét hall​gat​juk Mes​te​rünk el​tű​né​sé​ről, en​nek oka​i​ról, el​ha​tá​ro​zá​sa és lé​pé​se jo​gos vagy jog​ta​lan vol​tá​ról, sor​sa ér​tel​mé​ről vagy ér​tel​met​len​sé​gé​ről, ez oly kü​lö​nö​sen hat ránk, mint Di​o​do​rus Si​cu​lus fej​te​ge​té​sei a Ní​lus ára​dá​sá​nak gya​nít​ha​tó oka​i​ról, és nem​csak ha​szon​ta​lan​nak, ha​nem jog​ta​lan​nak is lát​nánk újab​bak​kal sza​po​rí​ta​ni eze​ket a fej​te​ge​té​se​ket. Ehe​lyett a szí​vünk​ben óhajt​juk ápol​ni Mes​te​rünk em​lé​két, aki a vi​lág​ba tör​tént rej​tel​mes tá​vo​zá​sa után csak​ha​mar egy még ide​ge​nebb és ti​tok​za​to​sabb Más​lét​be köl​tö​zött át. Hogy a ne​künk oly drá​ga em​lé​ké​nek szol​gál​junk, fel akar​juk je​gyez​ni, ami ezek​ről az ese​mé​nyek​ről a fü​lünk​be ju​tott. Mi​után a Mes​ter el​ol​vas​ta azt a le​ve​let, amely​ben a Ha​tó​ság el​uta​sí​tot​ta ké​rel​mét, könnyű bor​zon​gást ér​zett, haj​na​li hű​vös​sé​get és jó​zan​sá​got, ami je​lez​te neki: el​jött az óra, és most már nem ha​boz​hat, nem té​to​váz​hat to​vább. Ezt a sa​já​tos ér​zést, amit ő „éb​re​dés​nek” ne​ve​zett, éle​te dön​tő pil​la​na​ta​i​ból jól is​mer​te: meg​ele​ve​ní​tő s egy​szer​s​mind fáj​dal​mas ér​zés volt, a bú​csú és az útra ke​lés ke​ve​ré​ke, tu​dat​ta​lan​ja mé​lyét meg​rá​zó, mint a ta​va​szi vi​har. Az órá​ra né​zett, egy óra múl​va ta​ní​ta​nia kel​lett a tan​fo​lya​mon. El​ha​tá​roz​ta, hogy ezt az egy órát a ma​gá​ba szál​lás​nak szen​te​li, és ki​ment a csön​des mag​is​te​ri kert​be. Út​ján né​hány vers​sor kí​sér​te, amely hir​te​len eszé​be ju​tott: Mert min​den kez​det​nek va​rá​zsa van... Mon​do​gat​ta maga elé, s nem is tud​ta, me​lyik köl​tő ver​sé​ben ol​vas​ta ezt elő​ször, de a vers hoz​zá szólt, tet​szett neki, és tel​je​sen meg​fe​lelt az óra él​mé​nyé​nek. A kert​ben le​ült egy her​va​dó le​ve​lek​kel te​le​szórt pad​ra, sza​bá​lyoz​ta lé​leg​zé​sét, küz​dött a ben​ső csen​dért, míg vé​gül meg​tisz​tult szív​vel el​mél​ke​dés​be me​rült, amely​ben éle​te ezen órá​já​nak kons​tel​lá​ci​ó​ja ál​ta​lá​nos, sze​mély fö​löt​ti ké​pek​ké ren​de​ző​dött. De amint vissza​in​dult a kis elő​adó​te​rem felé, is​mét meg​szó​lalt ben​ne az a vers, új​ból el kel​lett tű​nőd​nie raj​ta, s úgy vél​te, kis​sé más​kép​pen kéne hang​za​nia. Em​lé​ke​ze​te vé​gül meg​vi​lá​go​so​dott, és se​gít​sé​gé​re jött. Hal​kan mond​ta maga elé: Mert min​den in​du​lás​ban va​rázs rej​lik. Mely véd min​ket és meg​se​gít, hogy él​jünk. De a vers​so​rok ere​de​té​re csak es​te​fe​lé jött rá, ami​kor már ré​gen meg​tar​tot​ta a tan​fo​lya​mi órát, s el​vé​gez​te min​den egyéb napi mun​ká​ját. Nem va​la​mely régi köl​tő so​rai vol​tak, ha​nem egyik sa​ját ver​sé​ből va​lók, ame​lyet egy​kor is​ko​lás​ko​rá​ban, di​ák​ként írt, s a köl​te​mény ez​zel a sor​ral vég​ző​dött: Hát, raj​ta, szív, bú​csúzz, a gyó​gyu​lás vár. Még ezen az es​tén ma​gá​hoz ren​del​te he​lyet​te​sét, és kö​zöl​te vele, hogy más​nap bi​zony​ta​lan idő​re el kell utaz​nia. Rö​vid uta​sí​tá​sok​kal min​den fo​lya​mat​ban levő ügyet át​adott neki, s ba​rát​sá​go​san és tár​gyi​la​go​san bú​csú​zott el tőle, ahogy más​kor is egy rö​vid hi​va​ta​los út előtt. Az​zal már előbb is tisz​tá​ban volt, hogy Te​gu​la​ri​us ba​rát​ját nem avat​hat​ja be tit​ká​ba, s úgy kell el​hagy​nia, hogy ne ter​hel​je meg a bú​csú​zás​sal. Így kel​lett ten​nie, nem​csak azért, hogy olyan​nyi​ra ér​zé​keny ba​rát​ját meg​kí​mél​je, ha​nem azért is, hogy ne ve​szé​lyez​tes​se egész ter​vét. A vég​hez​vitt cse​le​ke​-

det​be és a tény​be Fritz va​ló​szí​nű​leg be​le​tö​rő​dik majd, vi​szont egy meg​le​pő be​je​len​tés és bú​csú​je​le​net eset​leg kel​le​met​len fe​gyel​me​zet​len​ség​re ra​gad​tat​ná. Knecht egy da​ra​big még arra is gon​dolt: el​uta​zik anél​kül, hogy egy​ál​ta​lán még egy​szer lát​ná Frit​zet. Gon​dol​ko​zott raj​ta, de úgy vél​te, hogy ez na​gyon is úgy fes​te​ne, mint​ha me​ne​kül​ne a ne​héz​ség elől. Bár​mi​lyen okos és he​lyes is vol​na meg​kí​mél​ni ba​rát​ját egy je​le​net​től és hol​mi bal​ga​sá​gok​ra al​kal​mat adó fel​in​du​lás​tól, ön​ma​gát nem kí​mél​het​te ennyi​re. Volt még egy fél​órá​ja az éj​sza​kai nyu​go​vó​ra té​ré​sig, föl​ke​res​het​te Te​gu​la​ri​ust anél​kül, hogy za​var​ta vol​na őt vagy bár​ki mást. Ke​resz​tül​ment a tá​gas bel​ső ud​va​ron, ahol már sö​tét volt. Be​ko​po​gott ba​rát​ja cel​lá​já​ba, az​zal a sa​ját​sá​gos ér​zés​sel, hogy utol​já​ra – és Frit​zet egye​dül ta​lál​ta. Az ol​va​sás köz​ben meg​le​pett Te​gu​la​ri​us öröm​mel kö​szön​töt​te, fél​re​tet​te köny​vét, s hellyel kí​nál​ta lá​to​ga​tó​ját. – Egy régi köl​te​mény ju​tott ma eszem​be – kezd​te a be​szél​ge​tést Knecht –, vagy leg​alább​is né​hány vers​sza​ka. Te ta​lán tu​dod, hol ta​lál​ha​tó meg a tel​jes vers? És idéz​te: „Mert min​den in​du​lás​ban va​rázs rej​lik...” A kor​re​pe​ti​tor​nak nem kel​lett so​ká​ig tör​nie a fe​jét. Rö​vid gon​dol​ko​dás után rá​is​mert a köl​te​mény​re, fel​állt, és az egyik polc​ról le​vet​te Knecht köl​te​mé​nye​i​nek kéz​ira​tát, az ere​de​ti kéz​ira​tot, ame​lyet Josef egy​kor neki aján​dé​ko​zott. Be​le​la​po​zott, s két la​pot hú​zott elő, a vers első le​jegy​zé​sét. Oda​nyúj​tot​ta a Mag​is​ter​nek. – Itt van – mond​ta mo​so​lyog​va –, tes​sék, a Tisz​te​let​re​mél​tó​nak szol​gá​lat​já​ra. Sok-sok év óta az első eset, hogy ezek​re a köl​te​mé​nyek​re em​lé​kez​ni ke​gyes​ke​dik. Josef Knecht fi​gyel​me​sen és nem min​den meg​in​dult​ság nél​kül néz​te a la​po​kat. Di​ák​ként, a Ke​letázsi​ai Ta​nul​má​nyi In​té​zet​ben, ezek​re a la​pok​ra egy​kor vers​so​ro​kat írt, be​lő​lük va​la​mi tá​vo​li múlt te​kin​tett rá: min​den egy majd​nem el​fe​lej​tett in​te​lem​mé vált és fáj​dal​ma​san újra éb​re​dő haj​dan​volt​ról be​szélt, a már kis​sé meg​sár​gult pa​pír, a fi​a​tal​ko​ri kéz​írás, a hú​zá​sok és ja​ví​tá​sok a szö​veg​ben. Úgy vél​te: nem​csak az évre és az év​szak​ra em​lék​szik, ami​kor ezek a vers​so​rok ke​let​kez​tek, ha​nem a nap​ra és az órá​ra is, és egy​szer​s​mind a han​gu​la​tá​ra is, arra az erős és büsz​ke ér​zés​re, amely ak​kor el​töl​töt​te és bol​dog​gá tet​te, s amit ak​kor ezek a vers​so​rok ki​fe​jez​tek. Azok​nak a kü​lö​nös na​pok​nak egyi​kén írta, ami​kor a sa​ját sza​vá​val „éb​re​dés​nek” ne​ve​zett lel​ki él​mény​ben volt ré​sze. A köl​te​mény címe lát​ha​tó​lag előbb volt meg, még mi​előtt a vers első so​rai ke​let​kez​tek. Nagy be​tűk​kel, vi​ha​ros kéz​írás​sal volt oda​vet​ve: „Transz​cen​de​ál​ni!” Csak ké​sőbb, más idő​ben, más han​gu​lat​ban és élet​hely​zet​ben tö​röl​te ezt a cí​met a fel​ki​ál​tó​jel​lel együtt, s he​lyet​te mást írt oda, ki​sebb, vé​ko​nyabb, sze​ré​nyebb be​tűk​kel. Ezt, hogy: „Lép​csők.” Knecht​nek most újra eszé​be ju​tott, hogy ak​kor, el​ra​gad​va köl​te​mé​nye gon​do​la​tá​nak len​dü​le​té​től, ho​gyan is írta oda a „Transz​cen​de​ál​ni!” cí​met, mint fel​hí​vást és pa​ran​csot, in​tel​met ön​ma​gá​hoz, újon​nan fo​gal​ma​zott és meg​erő​sí​tett szán​dék​ként, hogy tet​te​it és éle​tét en​nek je​gyé​be ál​lít​sa és „transz​cen​de​ál​ja”, át​szel​le​mít​se min​den tér, min​den út​sza​kasz el​szán​tan de​rűs vé​gig​já​rá​sá​ba, be​töl​té​sé​be és maga mö​gött ha​gyá​sá​ba. Fél​han​go​san ol​va​sott föl né​hány sort: Te​ret tér után sze​lünk át lo​bog​va, Ne le​gyen ha​zánk, hol szí​ve​sen lak​nánk; A vi​lág​szel​lem nem bi​lin​cset rak ránk: Fel​jebb akar emel​ni fok​ról fok​ra.

– Már sok-sok éve el​fe​lej​tet​tem eze​ket a vers​so​ro​kat – mond​ta –, s ami​kor ma vé​let​le​nül eszem​be ju​tott az egyik, nem is tud​tam már, hon​nét is​me​rős, és hogy tő​lem szár​ma​zik. Mi​lyen​nek lá​tod őket ma? Mon​da​nak még ne​ked va​la​mit? Te​gu​la​ri​us el​tű​nő​dött. – Én ép​pen ez​zel a köl​te​ménnyel min​dig fur​csán vol​tam – mond​ta az​tán. – Ez a vers az ön ke​vés szá​mú ver​sei közé tar​to​zik, ame​lye​ket iga​zá​ban nem sze​ret​tem, va​la​mi ta​szí​tott vagy za​vart ben​nük. Hogy mi volt ez, ak​ko​ri​ban nem tud​tam. Ma már, azt hi​szem, lá​tom. Az ön köl​te​mé​nye, Tisz​te​let​re​mél​tó Uram, amely​nek a „Transz​cen​de​ál​ni!”, me​net​pa​rancs​nak hang​zó cí​met adta, s amely​nek cí​mét ké​sőbb, hál’is​ten​nek, egy sok​kal job​bal cse​rél​te fel, iga​zá​ban so​sem tet​szett ne​kem, mert van ben​ne va​la​mi pa​ran​cso​ló, mo​ra​li​zá​ló vagy is​ko​la​mes​te​ri hang. Ha meg le​het​ne fosz​ta​ni et​től az elem​től vagy in​kább le​mos​ni róla ezt a mázt, ak​kor az ön leg​szebb ver​se​i​nek egyi​ke vol​na, erre épp az imént fi​gyel​tem fel újra. Vol​ta​kép​pe​ni tar​tal​mát nem is jel​zi rosszul a „Lép​csők” cím; de épp​így és még ta​lá​lób​ban ír​hat​ta vol​na fölé cím​nek azt, hogy: „Zene”, avagy „A zene lé​nye​ge”. Mert ha le​von​juk be​lő​le azt a mo​ra​li​zá​ló vagy pré​di​ká​to​ri ma​ga​tar​tást, ez a vers iga​zá​ban el​mél​ke​dés a mu​zsi​ka lé​nye​gé​ről, vagy ha úgy tet​szik, a zene di​cső​í​té​se, di​csé​rő him​nusz a zene ál​lan​dó je​len​va​ló​sá​gá​ról, de​rű​jé​ről és el​szánt​sá​gá​ról, moz​gé​kony​sá​gá​ról és fá​rad​ha​tat​lan el​szánt​sá​gá​ról, s kész​sé​gé​ről a to​vább​ha​la​dás​ra, arra, hogy el​hagy​ja azt a te​ret vagy a tér​nek azt a ré​szét, aho​vá ép​pen az imént lé​pett be. Ha meg​ma​radt vol​na en​nél az el​mél​ke​dés​nél vagy a zene szel​le​mé​nek a di​csé​re​té​nél, ha – nyil​ván​va​ló​an már ak​kor is va​la​mi​lyen ne​ve​lői becs​vágy ha​tá​sá​ra – nem for​mált vol​na eb​ből in​tel​met és pré​di​ká​ci​ót, ak​kor a köl​te​mény tö​ké​le​tes ék​szer len​ne, így, ahogy most előt​tem áll, úgy lá​tom: nem​csak túl​sá​go​san ta​nul​sá​gos, túl​zot​tan ta​ná​ros, ha​nem mint​ha va​la​mi​lyen gon​dol​ko​dá​si hi​bá​ban is szen​ved​ne. Pusz​tán az er​köl​csi ha​tás vé​gett azo​no​sít​ja a ze​nét és az éle​tet, s ez leg​alább​is na​gyon kér​dé​ses és vi​tat​ha​tó, a zene haj​tó​ere​jé​ből, a ter​mé​sze​tes és er​kölcs nél​kü​li mo​tor​ból „éle​tet” csi​nál, amely fel​hí​vá​sok, pa​ran​csok és jó ta​ní​tá​sok ré​vén ne​vel​ni és fej​lesz​te​ni akar min​ket. Egy​szó​val, eb​ben a köl​te​mény​ben meg​ha​mi​sít és ki​hasz​nál egy lá​to​mást, va​la​mi egy​sze​ri, szép és nagy​sze​rű dol​got ta​ní​tói cé​lok​ra for​dít, és ez az, ami en​gem min​dig is el​fo​gult​tá tett vele szem​ben. A Mag​is​ter él​ve​zet​tel hall​gat​ta, s jól​esett lát​nia ba​rát​ját, amint bi​zo​nyos ha​ra​gos hév​be lo​val​ta bele ma​gát, hi​szen ezt sze​ret​te ben​ne. – Le​het, hogy iga​zad van! – mond​ta fé​lig tré​fá​san. – Ab​ban min​den​eset​re, amit a vers és a zene vi​szo​nyá​ról mon​dasz. A „te​rek át​há​gá​sa” és a ver​sem alap​gon​do​la​ta, anél​kül, hogy tud​tam vagy meg​fi​gyel​tem vol​na, csak​ugyan a ze​né​ből ered. Hogy va​jon el​ron​tot​tam-e a gon​do​la​tot, és meg​ha​mi​sí​tot​tam-e a lá​to​mást, nem tu​dom; ta​lán iga​zad van. Ami​kor e vers​so​ro​kat ír​tam, már nem is a ze​né​ről szól​tak, ha​nem egy él​mény​ről, ar​ról az él​mény​ről ugyan​is, hogy a szép ze​nei ha​son​lat az er​köl​csi ol​da​lát for​dí​tot​ta fe​lém, s éb​resz​tő​vé és in​te​lem​mé, élet​hí​vás​sá vált ben​nem. A köl​te​mény pa​ran​cso​ló for​má​ja, ami kü​lö​nö​sen nem tet​szik ne​ked, nem a pa​ran​csol​ni és ta​ní​ta​ni aka​rás ki​fe​je​zé​se, mert azt a pa​ran​csot és in​tel​met nem​csak hoz​zám in​téz​ték. Ezt, ha amúgy is nem tud​nád jól, az utol​só vers​so​rok​ból is lát​hat​nád, ked​ves ba​rá​tom. Szó​val: va​la​mit meg​ér​tet​tem, volt egy fel​is​me​ré​sem, ben​ső lá​to​má​som, és sze​ret​ném en​nek a fel​is​me​rés​nek a tar​tal​mát és mo​rál​ját fel​idéz​ni ma​gam​ban és szí​vem​be vés​ni. Ezért is ma​radt meg em​lé​ke​ze​tem​ben, noha nem is tud​tam róla, ez a köl​te​mény. Már​most akár jók, akár rosszak ezek a vers​so​rok, a cél​ju​kat még​is el​ér​ték, in​tel​mük to​vább​élt ben​nem, és nem fe​lej​tő​dött el. Ma megint újon​nan zeng föl ben​nem: ki​csiny, de szép él​mény, s a csú​fo​ló​dá​sod sem ront​hat​ja el. De ide​je, hogy bú​csúzzunk. Mi​lyen szép idők vol​tak, ba​rá​tom, ami​kor egye​te​mis​ta​ként több​ször is meg​en​ged​het​tük ma​gunk​nak a há​zi​rend ki​ját​szá​sát, s késő éj​sza​ká​ba nyú​ló be​szél​ge​té​se​ket foly​tat​hat​-

tunk. Kár, hogy Mag​is​ter​ként ezt már nem te​he​tem! – Ó – mond​ta Te​gu​la​ri​us –, meg​te​het​néd, csak nincs hoz​zá bá​tor​sá​god. Knecht ne​vet​ve tet​te ke​zét ba​rát​ja vál​lá​ra. – Ami a bá​tor​sá​got il​le​ti, ked​ve​sem, én még egé​szen más csí​nyek​re is ké​pes vol​nék. Jó éj​sza​kát, öreg mor​go​ló​dom! Vi​dá​man jött el a cel​lá​ból, de út​köz​ben, a te​le​pü​lés üres éj​sza​kai fo​lyo​só​in és ud​va​ra​in is​mét el​ko​mo​lyo​dott, a bú​csú ko​moly​sá​ga fog​ta el. A bú​csú​zás min​dig em​lék​ké​pe​ket idéz, s me​net köz​ben most az az első em​lék kí​sér​tet​te, ami​kor még kis​fi​ú​ként, mint újonc ta​nu​ló vo​nult be Wal​dzell​be, és mit sem sejt​ve, nagy re​mé​nyek​kel elő​ször sé​tált vé​gig Wal​dzel​len és a Vi​cus Lu​so​ru​mon, és csak most, az éj​hű​vös, néma fák és épü​le​tek közt jár​ta át a fáj​dal​mas ér​zés, hogy mind​ezt most utol​já​ra lát​ja, utol​já​ra fü​lel​het a nap​köz​ben oly ele​ven te​lep el​csön​de​sü​lé​sé​re, el​szunnya​dá​sá​ra, utol​szor lát​hat​ja a ka​pus há​zá​nak kis lám​pá​sát tük​rö​ződ​ni a kút me​den​cé​jé​ben, utol​szor az éji fel​hők vo​nu​lá​sát a mag​is​te​ri kert fái fö​lött. Las​san jár​ta be a já​té​kos​fa​lu min​den út​ját, min​den zu​gát, vágy éb​redt ben​ne, hogy még egy​szer ki​nyis​sa kert​je ka​pu​ját, és be​lép​jen raj​ta, de nem volt nála a kulcs, és et​től ha​mar ki​jó​za​no​dott, ma​gá​hoz tért. Vissza​ment la​ká​sá​ba, meg​írt még né​hány le​ve​let, köz​tük egyet, amely​ben je​lez​te De​sig​no​ri​nak, hogy a fő​vá​ros​ba ér​ke​zik, majd gon​dos me​di​tá​ci​ó​val meg​sza​ba​dult en​nek az órá​nak a lel​ki hul​lám​ve​ré​se​i​től, hogy más​nap​ra erős le​gyen, s el​vé​gez​hes​se utol​só mun​ká​ját Kasz​tá​li​á​ban: tár​gyal​jon a Rend fő​nö​ké​vel. Más​nap reg​gel a Mag​is​ter a szo​kott órá​ban kelt föl, ko​csit ren​delt és el​uta​zott; útra ke​lé​sét csak ke​ve​sen vet​ték ész​re, sen​ki sem gon​dolt köz​ben sem​mi kü​lö​nös​re. Knecht az első kora őszi kö​dök​től nyir​kos reg​ge​len Hirs​land felé tar​tott, dél​tájt ér​ke​zett meg, s be​je​lent​ke​zett Ale​xan​der mag​is​ter​nél, a Rend ve​ze​tő​sé​gé​nek elöl​já​ró​já​nál. Egy ken​dő​be bur​kolt, szép kis fém​do​bozt vitt ma​gá​val – iro​dá​ja egyik tit​kos fi​ók​já​ból vet​te ki eb​ben vol​tak mél​tó​sá​ga jel​vé​nyei, a pe​csé​tek és a kul​csok. A Rend ve​ze​tő​sé​gé​nek „nagy” hi​va​ta​li szo​bá​já​ban kis​sé meg​le​pőd​ve fo​gad​ták; nem​igen for​dult elő va​la​ha is, hogy itt be​je​len​tés nél​kül vagy hí​vat​la​nul meg​je​lent vol​na egy Mag​is​ter. A rend​fő​nök uta​sí​tá​sá​ra meg​ven​dé​gel​ték, az​tán ki​nyit​tat​ták neki a régi ke​reszt​fo​lyo​só egyik pi​he​nő​cel​lá​ját, s kö​zöl​ték vele, hogy a Tisz​te​let​re​mél​tó​nak re​mél​he​tő​leg két-há​rom óra múl​va lesz ide​je a szá​má​ra. Josef el​kér​te a Rend sza​bály​za​tá​nak egy pél​dá​nyát, le​te​le​pe​dett, vé​gig​ol​vas​ta az egész fü​ze​tet, s még egy​szer utol​já​ra meg​bi​zo​nyo​so​dott szán​dé​ka egy​sze​rű​sé​gé​ről és tör​vé​nyes​sé​gé​ről bár vol​ta​képp még eb​ben az órá​ban is le​he​tet​len​nek lát​ta, hogy sza​vak​ba önt​se e terv ér​tel​mét és ben​ső jo​go​sult​sá​gát. Eszé​be ju​tott a sza​bá​lyok egyik mon​da​ta, amely​ről egy​kor, sza​bad fi​a​tal​sá​ga s egye​te​mi évei utol​só nap​ja​i​ban me​di​tál​nia kel​lett, mi​előtt fel​vet​ték a Rend​be. Újra el​ol​vas​ta ezt a mon​da​tot, el​tű​nő​dött raj​ta, s köz​ben érez​te: mennyi​re más ő eb​ben az órá​ban, mint az a kis​sé ag​gá​lyos ifjú kor​re​pe​ti​tor, aki ak​kor volt. „Ha a ma​gas Ha​tó​ság el​hív egy hi​va​tal be​töl​té​sé​re – így szólt a Sza​bály​zat ama pont​ja –, ak​kor tud​nod kell: min​den föl​jebb há​gás a hi​va​ta​li lét​rán nem a sza​bad​ság, ha​nem a kö​tött​ség felé tett újabb lé​pés. Mi​nél na​gyobb a hi​va​ta​li ha​ta​lom, an​nál szi​go​rúbb a szol​gá​lat. Mi​nél erő​sebb a sze​mé​lyi​ség, an​nál kár​hoz​ta​tan​dóbb az ön​kény.” Mi​lyen vég​ér​vé​nye​sen és egy​ér​tel​mű​en hang​zott mind​ez egy​kor, és még​is, mennyi​re meg​vál​to​zott, sőt visszá​já​ra for​dult az​óta az ő szá​má​ra sok-sok szó je​len​té​se, ki​vált az olyan ké​tes sza​va​ké, min​ta „kö​tött​ség”, „sze​mé​lyi​ség”, „ön​kény”! És még​is, mi​lyen szé​pek, vi​lá​go​sak, fe​sze​sen és bá​mu​la​to​san szug​gesz​tí​vek vol​tak ezek a mon​da​tok, egy fi​a​tal szel​lem szá​má​ra mennyi​re ab​szo​lút​nak, időt​len​nek és min​de​nes​tül igaz​nak tetsz​het​tek! Ó, és ak​kor is ilye​nek let​tek vol​na, ha csu​pán Kasz​tá​lia len​ne a vi​lág, az egész, sok​ré​tű és még​is oszt​ha​tat​lan vi​lág, ahe​lyett hogy csu​pán egy ki​csiny vi​lág a vi​lág​ban, avagy me​rész és erő​szak​kal ki​vá​gott met​sze​te a vi​lág​nak! Ha a föld

egy elit-is​ko​la, ha a Rend min​den em​ber kö​zös​sé​ge vol​na s a Rend fő​nö​ke maga az Is​ten – mi​lyen tö​ké​le​te​sek vol​ná​nak ak​kor ezek a mon​da​tok s az egész Sza​bály​zat! Ó, ha így lett vol​na, mi​lyen nyá​jas, mi​lyen vi​ru​ló és ár​tat​la​nul szép vol​na az élet! És va​la​ha csak​ugyan ilyen is volt, va​la​ha így lát​hat​ta és él​het​te át: a Rend és a kasz​tá​li​ai szel​lem volt az is​te​ni, az ab​szo​lú​tum, a Tar​to​mány a vi​lág, a kasz​tá​li​ai em​ber az em​be​ri​ség, s az egész vi​lág nem kasz​tá​li​ai ré​sze va​la​mi​fé​le gyer​mek​vi​lág, első lép​cső​fok a Tar​to​mány​hoz, a vég​ső kul​tú​rá​ra és meg​vál​tás​ra még vá​ra​ko​zó ős​ta​laj, ahon​nét tisz​te​let​tel néz​tek föl Kasz​tá​li​á​ra, és hébe-hóba olyan sze​re​tet​re mél​tó lá​to​ga​tó​kat küld​tek oda, mint a fi​a​tal Pli​nio. S mi​lyen sa​já​tos hely​zet​be ke​rült most ő maga is, Josef Knecht, és ez​zel együtt mi​lyen fur​csa vál​ság​ba a szel​le​me?! Azt az ő be​lá​tá​sát és fel​is​me​ré​sét, a va​ló​ság​nak azt az át​élé​sét, ame​lyet éb​re​dés​nek ne​ve​zett, ko​ráb​bi idők​ben, sőt még teg​nap is, és lé​pés​ről lé​pés​re való be​ha​to​lás​nak te​kin​tett a vi​lág szí​vé​be, az igaz​ság köz​pont​já​ba, nem tar​tot​ta-e bi​zo​nyos mér​té​kig ab​szo​lút​nak, to​vább​ha​la​dás​nak vagy út​nak, ame​lyen ugyan csak lé​pé​sen​kint le​het to​vább​jut​ni, de amely esz​me​i​leg fo​lya​ma​tos és egye​nes vo​na​lú? Va​la​mi​kor, if​jú​ko​rá​ban, nem érez​te-e éb​re​dés​nek, elő​re​lé​pés​nek, fel​tét​le​nül ér​té​kes​nek és he​lyes​nek, hogy – bár Pli​nio alak​já​ban – el​is​mer​je a kül​vi​lá​got, de tu​da​to​san és pon​to​san el​ha​tá​rol​ja ma​gát tőle, mint kasz​tá​li​ai? És megint csak elő​re​lé​pés és őszin​te, igaz do​log volt, ami​kor éve​kig tar​tó ké​te​lyek után el​szán​ta ma​gát az üveg​gyöngy​já​ték​ra és a wal​dzel​li élet​re. S az​tán megint az is, hogy Tho​mas mes​ter be​so​rol​ta a szol​gá​lat​ba, és a ze​ne​mes​ter köz​re​mű​kö​dé​sé​vel föl​vet​ték a Rend​be, ké​sőbb pe​dig Mag​is​ter​ré ne​vez​ték ki. Ez mind csu​pa ki​sebb-na​gyobb lé​pés volt egy lát​szó​lag egye​nes vo​na​lú úton, s ő most még​is, en​nek az út​nak a vé​gén, ko​ránt​sem volt bent a vi​lág szí​vé​ben s az igaz​ság leg​kö​ze​pé​ben, ha​nem ez a mos​ta​ni éb​re​dé​se is csu​pán pil​la​nat​nyi szem​fel​nyi​tás, ön​ma​gá​ra ta​lá​lás volt egy új hely​zet​ben, be​il​lesz​ke​dés va​la​mi​fé​le új ál​la​pot​ba. Ugyan​az a szi​go​rú, vi​lá​gos, egy​ér​tel​mű, egye​nes vo​na​lú ös​vény, amely Wal​dzell​be, Ma​ria​fels​be, a Rend​be, a mag​is​te​ri hi​va​tal​ba ve​zé​rel​te, most ki​fe​lé irá​nyí​tot​ta lép​te​it. Az éb​re​dés fo​lya​ma​ta​i​nak so​ro​za​ta egy​út​tal a bú​csú​zá​sok so​ro​za​ta is volt. Kasz​tá​lia, az üveg​gyöngy​já​ték, a mag​is​te​ri mél​tó​ság – mind-mind va​ri​á​lan​dó és el​in​té​zen​dő téma volt, olyan Tér, ame​lyen át kel​lett ha​lad​nia, amit át kel​lett szel​le​mí​te​nie. Most már mind​ezt maga mö​gött hagy​ta. És nyil​ván​va​ló​an már haj​da​nán is, ami​kor az el​len​ke​ző​jét gon​dol​ta és tet​te an​nak, amit ma gon​dol és tesz, tu​dott vagy leg​alább​is sej​tett va​la​mit eb​ből a ké​tes tény​ál​lás​ból; vagy hát nem a „Transz​cen​de​ál​ni!” fel​hí​vást írta cí​mül ah​hoz a köl​te​mé​nyé​hez, ame​lyet egye​te​mis​ta ko​rá​ban írt, s amely a fo​ko​za​tok​ról s a bú​csú​zá​sok​ról szólt? Így hát az útja kör​ben járt, avagy el​lip​szis​ben, spi​rál​ban, vagy – mint min​dig – nem​csak egye​ne​sen, mi​vel az egye​nes vo​nal nyil​ván a geo​met​ri​á​hoz s nem a Ter​mé​szet​hez és az élet​hez tar​to​zott. A köl​te​mé​nyé​ben el​hang​zó maga-in​tés​nek és maga-bá​to​rí​tás​nak azon​ban – mi​dőn már ré​gen el​fe​lej​tet​te a ver​set és ak​ko​ri „éb​re​dé​sét” – hű​sé​ge​sen en​ge​del​mes​ke​dett, nem tö​ké​le​te​sen ugyan, nem té​to​vá​zá​sok, ké​te​lyek, múló han​gu​la​tok és har​cok nél​kül – de még​is lé​pés​ről lé​pés​re ha​ladt elő​re, tér​ből tér​be, bát​ran, össze​sze​det​ten és tűr​he​tő​en vi​dám kedv​vel, nem olyan su​gár​zó​an, mint az öreg ze​ne​mes​ter, ámde még​is fá​rad​ha​tat​la​nul, sze​me nem ho​má​lyo​suk el, s ő maga sem bu​kott el, nem is esett hűt​len​ség​be. És ha most, a kasz​tá​li​ai fo​gal​mak sze​rint el is bu​kott és hűt​len​né is vált, ha a Rend min​den er​köl​csi sza​bá​lya el​le​né​re járt is el, lát​szó​lag sa​ját sze​mé​lyi​sé​ge szol​gá​la​tá​ban, te​hát ön​ké​nye​sen, azért ez is a bá​tor​ság és a zene szel​le​mé​ben tör​tént, vagy​is ma​ga​biz​tos volt és de​rűs, bár​mi le​gyen is egyéb​ként a foly​ta​tás. Bár​csak meg​vi​lá​gít​hat​ná és be​bi​zo​nyít​hat​ná a töb​bi​ek​nek is, amit ő maga oly tisz​tán lá​tott: hogy tud​ni​il​lik a mos​ta​ni „ön​ké​nyes cse​lek​vé​se” va​ló​já​ban szol​gá​lat és en​ge​del​mes​ség, s hogy nem va​la​mi​fé​le sza​bad​ság, ha​nem új, is​me​ret​len és fé​lel​mes kö​tött​sé​gek elé​be megy, nem szö​ke​vény, ha​nem el​hi​va​tott, nem ön​fe​jű, ha​nem en​ge​del​mes, nem ura sor​sá​nak, ha​nem ál​do​zat! S az​tán hát mi van

az eré​nyek​kel, a de​rű​vel, a ma​ga​biz​tos​ság​gal, a bá​tor​ság​gal? Meg​csap​pan​tak, de ér​vé​nye​sek ma​rad​tak. Még ha nem is jár​ha​tott már sza​ba​don, ha​nem csak ve​zet​te va​la​mi, ha nem is volt már ön​ké​nyes át​szel​le​mí​tés töb​bé, ha​nem csu​pán a Tér kör​for​gá​sa a kö​ze​pé​ben álló kö​rül, az eré​nyek még​is lé​tez​tek, meg​őriz​ték ér​té​kü​ket és va​rá​zsu​kat, igent mond​tak ta​ga​dás he​lyett, lé​nye​gük az en​ge​del​mes​ség volt, nem a ki​té​rés a kö​te​les​ség elől, s egy kis​sé ta​lán ab​ból is áll​tak, hogy az em​ber úgy cse​le​ke​dett és gon​dol​ko​dott, mint​ha ural​kod​nék és te​vé​keny vol​na, s az éle​tet és az ön​csa​lást, az ön​ren​del​ke​zés és fe​le​lős​ség lát​sza​tá​nak ezt a tük​rö​ző​dé​sét el​len​őri​zet​le​nül fo​gad​ta el, s hogy – is​me​ret​len okok mi​att – alap​já​ban véve in​kább a tett​re, mint a meg​is​me​rés​re, in​kább ösz​tö​nös​nek, mint szel​le​mi​nek szü​le​tett. Ó, ha er​ről el​be​szél​get​het​ne Pa​ter Ja​ko​busszal! Me​di​tá​ci​ó​já​nak utó​hang​jai ilyes​fé​le gon​do​la​tok vagy ál​mo​do​zá​sok vol​tak. Úgy lát​szott, az „éb​re​dés”-ben nem az igaz​sá​gos a meg​is​me​rés, ha​nem a va​ló​ság s an​nak át​élé​se és vál​la​lá​sa volt a fon​tos. Az éb​re​dés​ben az em​ber nem ha​tolt kö​ze​lebb a dol​gok mag​vá​hoz, az igaz​ság​hoz, csu​pán meg​ér​tet​te, vég​re​haj​tot​ta vagy el​szen​ved​te sa​ját én​jé​nek hoz​zá​iga​zí​tá​sát a dol​gok pil​la​nat​nyi ál​la​po​tá​hoz. Eköz​ben nem tör​vé​nyek​re lelt, ha​nem dön​té​sek​re, nem a vi​lág kö​zép​pont​já​ba, ha​nem sa​ját sze​mé​lye kö​zép​pont​já​ba ju​tott el. S amit ez​alatt át​élt, az is ezért volt oly ke​vés​sé kö​zöl​he​tő, ezért esett olyan fur​csán tá​vol a ki​mon​dás​tól és meg​fo​gal​ma​zás​tól; úgy tet​szett: az élet​nek er​ről a te​rü​le​té​ről szó​ló köz​lé​sek nem szá​mí​ta​nak a nyelv ki​fe​je​zé​si cél​jai közé. Ha köz​ben, ki​vé​te​le​sen, egy​szer-egy​szer va​la​ki job​ban meg​ér​tet​te Knech​tet, az a meg​ér​tő fér​fi ha​son​ló hely​zet​ben volt, szen​ve​dő fele vagy tár​sa az éb​re​dés​ben. Fritz Te​gu​la​ri​us egy da​ra​big oly​kor meg​ér​tet​te, s még to​vább ter​jedt Pli​nio meg​ér​té​se. De kü​lön​ben kit em​lít​het​ne még? Sen​kit. Al​ko​nyo​dott már, s ő tel​je​sen be​le​me​rült és be​le​bo​nyo​ló​dott gon​do​lat​já​té​ká​ba, ami​kor ko​pog​tak az aj​ta​ján. Mi​vel nem esz​mélt föl tüs​tént, és nem vá​la​szolt, a kint vá​ra​ko​zó kis​vár​tat​va is​mét meg​pró​bál​ko​zott egy halk ko​pog​ta​tás​sal. Knecht most már fe​lelt rá, föl​kelt és el​ment a kül​dönc​cel, aki a kan​cel​lá​ria épü​le​té​be ve​zet​te, s min​den to​váb​bi be​je​len​tés nél​kül az elöl​já​ró dol​go​zó​szo​bá​já​ba kí​sér​te. Itt Ale​xan​der mes​ter jött elé​be. – Kár – mond​ta –, hogy be​je​len​tet​le​nül jön; így vár​nia kel​lett. Csu​pa vá​ra​ko​zás va​gyok, sze​ret​ném meg​tud​ni, mi hoz​ta ide ilyen vá​rat​la​nul. Csak nincs va​la​mi baj? Knecht ne​ve​tett. – Nem, sem​mi baj sincs. De hát csak​ugyan olyan vá​rat​la​nul ér​ke​zem, s ön egy​ál​ta​lán nem is sej​ti, mi ker​get en​gem ide? Ale​xan​der ko​mo​lyan s ag​gó​dó szem​mel né​zett rá. – Nos – mond​ta –, sej​tek egyet s mást. Pél​dá​ul ezek​ben a na​pok​ban már arra gon​dol​tam, hogy ön bi​zo​nyá​ra nem tart​ja el​in​té​zett​nek a kör​le​ve​le ügyét. A Ha​tó​ság kény​te​len volt kis​sé szűk​sza​vú​an vá​la​szol​ni, és, Do​mi​ne, ta​lán csa​ló​dást kel​tő ér​te​lem​ben és hang​nem​ben. – Nos – mond​ta Josef Knecht –, tu​laj​don​kép​pen nem​igen vár​tam mást, mint amit a Ha​tó​ság vá​la​sza ér​te​lem​sze​rű​en tar​tal​maz. És ami a hang​ne​mét il​le​ti, ép​pen a hang​ne​me esett jól. Ész​re​vet​tem az írás​ból, hogy szer​ző​jé​nek ne​he​zé​re esett, sőt szin​te el​szo​mo​rí​tot​ta, és szük​sé​gét érez​te, hogy a szá​mom​ra kel​le​met​len és kis​sé meg​szé​gye​ní​tő vá​lasz​ba né​hány csepp mé​zet ve​gyít​sen, s ez re​me​kül si​ke​rült is, há​lás va​gyok neki érte. – Így hát, tisz​te​let​re mél​tó uram, el is fo​gad​ta írá​sunk tar​tal​mát? – Tu​do​má​sul vet​tem, igen, s alap​já​ban véve meg is ér​tet​tem s he​lye​sel​tem. A vá​lasz ered​mé​nye nyil​ván nem le​he​tett más, mint ké​rel​mem el​uta​sí​tá​sa, sze​líd in​te​lem​mel egy​be​köt​ve. Kör​le​ve​lem egé​szen szo​kat​lan s a Ha​tó​ság​nak na​gyon ké​nyel​met​len do​log volt, eb​ben so​sem ké​tel​ked​tem. S ezen​kí​vül, amennyi​ben sze​mé​lyes ké​rést tar​tal​ma​zott, va​ló​szí​nű​leg nem is fo​gal​maz​tam meg na​gyon cél​sze​-

rű​en. Alig​ha vár​hat​tam el​uta​sí​tó vá​lasz​nál egye​bet. – Ör​ven​dünk – mond​ta a Rend ve​ze​tő​sé​gé​nek elöl​já​ró​ja egy ki​csit éles hang​súllyal –, hogy ön is így lát​ja, és le​ve​lünk nem lep​het​te meg fáj​dal​mas ér​te​lem​ben. En​nek na​gyon örü​lünk. De egy dol​got még nem ér​tek. Ha ön már le​ve​le meg​fo​gal​ma​zá​sa​kor és el​kül​dé​se​kor sem hitt – ugye, jól ér​tem? – a si​ker​ben és az igen​lő vá​lasz​ban, sőt ele​ve meg volt győ​ződ​ve a ku​darc​ról – ak​kor mi​ért írta vé​gig, mi​ért tisz​táz​ta le és küld​te el kör​le​ve​lét, ami még​is​csak nagy mun​ká​já​ba ke​rült? Knecht ba​rát​sá​go​san né​zett rá, és így fe​lelt: – Elöl​já​ró úr, az én le​ve​lem​nek ket​tős tar​tal​ma, két szán​dé​ka volt, és nem hi​szem, hogy mind a ket​tő tel​je​sen ered​mény​te​len és si​ker​te​len ma​radt. Volt ben​ne egy sze​mé​lyes ké​rés, hogy ment​se​nek fel hi​va​ta​lom​ból, és más he​lyen fog​lal​koz​tas​sa​nak; ezt a sze​mé​lyes ké​rel​me​met vi​szony​lag mel​lé​kes​nek te​kint​het​tem: hi​szen min​den Mag​is​ter​nek le​he​tő​leg hát​tér​be kell szo​rí​ta​nia sze​mé​lyes ügye​it. Ké​ré​se​met el​uta​sí​tot​ták, ebbe bele kel​lett tö​rőd​nöm. De a kör​le​ve​lem​ben még sok egyéb is volt, nem​csak az a ké​rés; té​nyek tö​me​gét tar​tal​maz​ta s rész​ben olyan gon​do​la​to​kat, ame​lyek​ről kö​te​les​sé​gem​nek tar​tot​tam, hogy a Ha​tó​ság tu​do​má​sá​ra ad​jam s fi​gyel​mé​be ajánl​jam őket. Min​den Mag​is​ter vagy leg​alább​is a mag​is​te​rek több​sé​ge ol​vas​ta fej​te​ge​té​se​i​met, hogy ne mond​jam: in​tel​me​i​met, s ha a leg​töb​ben bi​zo​nyá​ra ked​vet​le​nül nyel​ték is le ezt az ételt, s kel​let​le​nül fo​gad​ták is, azért még​is​csak el​ol​vas​ták írá​so​mat, s meg​ér​tet​ték, hogy mit akar​tam mon​da​ni ne​kik. Hogy nem fo​gad​ták tet​szés​sel, az az én sze​mem​ben nem ku​darc, hi​szen én nem tet​szést és he​lyes​lést ke​res​tem, a cé​lom in​kább a nyug​ta​la​ní​tás, a fel​rá​zás volt. Na​gyon bán​nám, ha az ön ál​tal em​lí​tett okok mi​att le​mond​tam vol​na mun​kám el​kül​dé​sé​ről. S már​most akár na​gyobb, akár ki​sebb volt a ha​tá​sa, még​is​csak éb​resz​tő volt, fel​hí​vás. – Bi​zo​nyá​ra – mond​ta té​to​ván az elöl​já​ró –, de et​től még nem ol​dó​dott meg szá​mom​ra a rej​tély. Ha in​tel​me​ket, éb​resz​tőt, fi​gyel​mez​te​té​se​ket akart el​jut​tat​ni a Ha​tó​ság​hoz, mi​ért gyen​gí​tet​te vagy ve​szé​lyez​tet​te ara​nyat érő sza​vai ha​tá​sát az​zal, hogy egy ma​gán​ké​rés​sel kap​csol​ta össze, rá​adá​sul olyan ké​rés​sel, amely​nek tel​je​sí​té​sé​ben és tel​je​sít​he​tő​sé​gé​ben maga sem hitt iga​zán? Ezt egye​lő​re még nem ér​tem. De nyil​ván tisz​tá​zó​dik majd, ha min​dent meg​be​szé​lünk. Min​den​eset​re a kör​le​vél​nek ez a gyen​ge pont​ja: az éb​resz​tő fel​hí​vás össze​kö​té​se a fo​lya​mod​vánnyal, az in​te​le​mé a ké​re​lem​mel. Hi​szen, azt hin​né az em​ber, ön nem volt rá​utal​va, hogy a fo​lya​mod​ványt kö​tő​anyag​ként hasz​nál​ja az intő szó​zat​hoz. Szó​be​li​leg vagy írás​ban elég​gé könnyen el​ér​het​te kol​lé​gá​it, ha úgy vél​te, hogy rá​szo​rul​nak a fel​rá​zás​ra. A fo​lya​mod​vány pe​dig meg​jár​hat​ta vol​na a maga hi​va​ta​los út​ját. Knecht ba​rát​sá​go​san né​zett rá. – Igen – mond​ta könnye​dén –, le​het, hogy iga​za van. Ám​bár – ve​gye csak még egy​szer szem​ügy​re ezt a ké​nyes ügyet! Sem az intő szó​zat, sem a fo​lya​mod​vány ese​té​ben nincs szó hol​mi hét​köz​na​pi, meg​szo​kott és nor​má​lis do​log​ról, ha​nem a ket​tő már csak azért is össze​tar​to​zik, mert szo​kat​lan mó​don és kény​sze​rű​ség​ből ke​let​ke​zett és egy​ál​ta​lán nem szok​vá​nyos. Nem szo​ká​sos és nem is sza​bály​sze​rű, hogy – sür​ge​tő kül​ső in​dí​ték nél​kül – egy em​ber vá​rat​la​nul arra kér​je kol​lé​gá​it: jus​son eszük​be ha​lan​dó vol​tuk s egész lé​tük kér​dé​ses​sé​ge, még ke​vés​bé szo​ká​sos és min​den​na​pi do​log, hogy egy kasz​tá​li​ai Mag​is​ter ta​ná​ri ál​lá​sért fo​lya​mo​dik a Tar​to​má​nyon kí​vül. Ennyi​ben írá​som két mon​da​ni​va​ló​ja na​gyon is jól össze​il​lik. Az olyan ol​va​só, aki va​ló​ban ko​mo​lyan ve​szi ezt az egész le​ve​let, né​ze​tem sze​rint ol​vas​má​nya vég​ső sum​má​ja​ként azt szűr​te vol​na le, hogy itt nem egy kis​sé hó​bor​tos em​ber te​szi köz​zé sej​tel​me​it, és pré​di​kál a kol​lé​gá​i​nak, ha​nem hogy ez a fér​fi ke​se​rű​en ko​mo​lyan ve​szi a gon​do​la​ta​it és ín​sé​gét, és kész fél​re​dob​ni hi​va​ta​lát, mél​tó​sá​gát, múlt​ját, s a leg​sze​ré​nyebb ál​lás​ban elöl​ről kez​de​ni min​dent, hogy tor​kig van a mél​tó​sá​gá​val, a bé​ké​vel, a meg​tisz​tel​te​té​sé​vel és te​kin​té​lyé​vel, el akar​ja vet​ni, sza​ba​dul​ni kí​ván tőle. Eb​ből az ered​mény​ből az​tán – még min​dig iro​má​nyom ol​va​só​i​nak he​lyé​be pró​bá​lom kép​zel​ni ma​ga​mat –, úgy rém​lik, két​fé​le kö​vet​kez​te​tést

le​he​tett vol​na le​von​ni: en​nek az er​kölcs​pré​di​ká​ci​ó​nak az író​ja, saj​nos, kis​sé ke​le​kó​tya, te​hát Mag​is​ter​ként már amúgy sem ve​he​tő fi​gye​lem​be – vagy pe​dig: en​nek a kel​le​met​len szent​be​széd​nek az író​ja lát​ha​tó​an nem bo​lond, ha​nem ép​eszű és egész​sé​ges, pré​di​ká​ci​ói és bo​rú​lá​tá​sa mö​gött nyil​ván több rej​lik hol​mi sze​szély​nél és bo​ga​ras​ság​nál, tud​ni​il​lik va​la​mi va​ló​ság, va​la​mi igaz​ság. Va​la​hogy így kép​zel​tem el ezt a fo​lya​ma​tot az ol​va​sók fe​jé​ben, s be kell is​mer​nem, hogy eb​ben el​szá​mí​tot​tam ma​ga​mat. Ahe​lyett, hogy ké​rel​mem és fel​hí​vá​som tá​mo​gat​ta és erő​sí​tet​te vol​na egy​mást, egyi​ket sem vet​ték ko​mo​lyan, s mind​ket​tőt fél​re​dob​ták. Ez az el​uta​sí​tás nem na​gyon szo​mo​rít el, s vol​ta​képp nem is lep meg, mert tu​laj​don​kép​pen, s ezt meg kell is​mé​tel​nem, min​de​nek el​le​né​re ezt vár​tam, és tu​laj​don​kép​pen el​is​me​rem, meg is ér​de​mel​tem az el​uta​sí​tást. Fo​lya​mod​vá​nyom ugyan​is, amely​nek si​ke​ré​ben nem hit​tem, csu​pán amo​lyan ürügy volt, egy gesz​tus vagy for​ma​ság. Ale​xan​der mes​ter még ko​mo​lyabb lett, és arca szin​te el​ko​mo​rult. De nem sza​kí​tot​ta fél​be a Mag​is​tert. – Nem úgy fes​tett a hely​ze​tem – foly​tat​ta Knecht –, hogy ké​rel​mem el​kül​dé​se​kor ko​mo​lyan re​mél​het​tem vol​na a ked​ve​ző vá​laszt, és örül​het​tem vol​na neki, ám úgy sem, hogy kész let​tem vol​na en​ge​del​me​sen el​fo​gad​ni – fel​sőbb dön​tés​ként – az el​uta​sí​tó vá​laszt. – Nem volt kész el​fo​gad​ni az ön ha​tó​sá​ga vá​la​szát, mint fel​sőbb dön​tést, jól hal​lot​tam, Mag​is​ter? – sza​kí​tot​ta fél​be az elöl​já​ró, éle​sen hang​sú​lyoz​va min​den sza​vát. Nyil​ván​va​ló​an csak most is​mer​te fel tel​je​sen a hely​zet ko​moly​sá​gát. Knecht könnye​dén meg​ha​jolt. – Bi​zo​nyá​ra, jól hal​lot​ta. Úgy volt, hogy alig hi​het​tem ké​rel​mem si​ke​ré​ben, még​is úgy vél​tem: be kell ter​jesz​te​nem fo​lya​mod​vá​nyo​mat, hogy ele​get te​gyek a rend​nek és a for​ma​sá​gok​nak. Ez​zel mint​egy le​he​tő​sé​get ad​tam rá a tisz​telt Ha​tó​ság​nak, hogy kí​mé​le​te​sen in​téz​ze el az ügyet. Ha a Ha​tó​ság nem haj​lan​dó erre a meg​ol​dás​ra, én per​sze már ak​kor el​ha​tá​roz​tam: nem ha​gyom ma​gam vissza​uta​sí​ta​ni és meg​nyug​tat​ni, ha​nem cse​le​ked​ni fo​gok. – És mi​ként cse​lek​szik? – kér​dez​te hal​kan Ale​xan​der. – Ahogy a szí​vem és ér​tel​mem elő​ír​ja. El​ha​tá​roz​tam, hogy le​mon​dok hi​va​ta​lom​ról, s akár a Ha​tó​ság meg​bí​zá​sa vagy sza​bad​sá​go​lá​som nél​kül is, Kasz​tá​li​án kí​vü​li te​vé​keny​ség​re vál​lal​ko​zom. A Rend fő​nö​ke le​huny​ta sze​mét, s úgy lát​szott, nem is hall​gat már rá; Knecht fel​is​mer​te, hogy most azt a kény​sze​rű gya​kor​la​tot hajt​ja vég​re, amely​nek se​gít​sé​gé​vel a rend​ta​gok a vá​rat​lan ve​szély és fe​nye​ge​tett​ség ese​te​i​ben ön​ural​mu​kat és lel​ki nyu​gal​mu​kat pró​bál​ják biz​to​sí​ta​ni; ez a gya​kor​lat a lé​leg​zet két​sze​ri na​gyon hosszú vissza​tar​tá​sá​ból áll, ki​lé​leg​zés után üres tü​dő​vel. Lát​ta, hogy a fér​fi arca, aki​nek kel​le​met​len hely​ze​té​ben bű​nös​nek érez​te ma​gát, kis​sé el​sá​pad, majd – las​sú hasi lég​zés​sel kez​dő​dő be​lé​leg​zés​től – újra meg​szí​ne​se​dik, lát​ta, hogy az ál​ta​la oly nagy​ra be​csült, sőt sze​re​tett fér​fiú újra ki​nyí​ló sze​me egy pil​la​na​tig me​re​ven és szó​ra​ko​zot​tan bá​mul, de rö​vi​de​sen fel​élén​kül és erő​re kap; csen​des ije​de​lem​mel lát​ta, hogy en​nek a fér​fi​ú​nak – aki egy​aránt nagy volt az en​ge​del​mes​ség​ben és pa​ran​cso​lás​ban – tisz​ta, fe​gyel​me​zett, aka​ra​tá​nak min​dig en​ge​del​mes​ke​dő sze​me most rá​sze​ge​ző​dik és hig​gadt-hű​vö​sen nézi, mé​re​ge​ti, meg​íté​li. S hossza​san, né​mán kel​lett tűr​nie ezt a pil​lan​tást. – Azt hi​szem, most már meg​ér​tem önt – mond​ta vé​gül Ale​xan​der nyu​godt han​gon. – Már hosszabb ide​je be​le​fá​radt a hi​va​ta​lá​ba vagy Kasz​tá​li​á​ba, vagy a vi​lá​gi élet utá​ni vágy gyö​tör​te. El​ha​tá​roz​ta hát, hogy in​kább en​nek a han​gu​lat​nak en​ge​del​mes​ke​dik, sem​mint a tör​vé​nyek​nek és a kö​te​les​sé​ge​i​nek. An​nak sem érez​te szük​sé​gét, hogy ránk bíz​za ma​gát, s a Rend​nél ke​res​sen ta​ná​csot és tá​mo​ga​tást. Te​hát, hogy ele​get te​gyen egy for​ma​ság​nak, és könnyít​sen a lel​ki​is​me​re​tén, ezért in​téz​te hoz​zánk azt a ké​rel​mét, amely​ről tud​ta, hogy szá​munk​ra el​fo​gad​ha​tat​lan, de ön hi​vat​koz​hat rá, ha sor ke​rül az ügy meg​vi​ta​tá​sá​ra. Té​te​lezzük fel, hogy okai vol​tak erre a szo​kat​lan ma​ga​tar​tás​ra, és a szán​dé​ka be​csü​le​tes és

tisz​te​le​tet ér​dem​lő volt, mint ahogy más​képp el sem kép​zel​he​tem. De ak​kor hogy le​het, hogy ön, szí​vé​ben ilyen gon​do​la​tok​kal, vá​gyak​kal és el​ha​tá​ro​zá​sok​kal, lé​lek​ben már szö​ke​vény​ként, oly so​ká​ig szó nél​kül meg​ma​radt a hi​va​ta​lá​ban, s azt lát​szó​lag hi​bát​la​nul ve​zet​te to​vább? – Azért va​gyok itt – mond​ta vál​to​zat​la​nul ba​rát​sá​go​san az üveg​gyöngy​já​ték-mes​ter –, hogy mind​ezt meg​be​szél​jem ön​nel, min​den kér​dé​sé​re vá​la​szol​jak, s föl​tet​tem ma​gam​ban – ha már egy​szer az ön​fe​jű​ség út​já​ra lép​tem –, hogy nem ha​gyom el Hirs​lan​dot s az ön há​zát, amíg va​la​mennyi​re meg nem ér​te​tem ön​nel a hely​ze​te​met és azt, amit te​szek. Ale​xan​der mes​ter el​tű​nő​dött. – Úgy ért​sem, hogy ön azt vár​ja tő​lem: va​la​ha is he​lye​sel​ni fo​gom a vi​sel​ke​dé​sét és a ter​ve​it? – kér​dez​te az​tán té​to​ván. – Ó, he​lyes​lés​re egy​ál​ta​lán nem gon​do​lok. Csak azt re​mé​lem és vá​rom, hogy meg​ért, és meg​tart​ha​tom némi ma​ra​dék be​csü​lé​sét, ha el​me​gyek in​nét. Ez az egyet​len bú​csú​zá​som a mi Tar​to​má​nyunk​tól, amit még el kell in​téz​nem. Wal​dzellt és a já​té​ko​sok fa​lu​ját ma örök​re el​hagy​tam. Ale​xan​der né​hány má​sod​perc​re is​mét le​huny​ta a sze​mét. En​nek az ért​he​tet​len em​ber​nek a köz​lé​sei meg​döb​ben​tet​ték. – Örök​re? – kér​dez​te. – Te​hát nem szán​dé​ko​zik töb​bé vissza​tér​ni az ál​lá​sá​ba? Meg kell mon​da​nom, ön az​tán ért a meg​le​pe​té​sek​hez. Egy kér​dés, ha meg​en​ge​di: tu​laj​don​kép​pen üveg​gyöngy​já​ték-mes​ter​nek tart​ja még ma​gát vagy sem? Josef Knecht a ma​gá​val ho​zott kis lá​di​kó​ért nyúlt. – Teg​na​pig az vol​tam – mond​ta –, s úgy vé​lem, ma meg​sza​ba​dul​tam et​től a tiszt​sé​gem​től, ami​kor is vissza​adom a Ha​tó​ság​nak, az ön ke​zé​be, a pe​csé​te​ket és kul​cso​kat. Sér​tet​le​nek, s ön a já​té​kos​fa​lu​ban is ren​det ta​lál majd, ha el​len​őr​zés vé​gett oda​megy. A Rend fő​nö​ke most las​san föl​emel​ke​dett szé​ké​ből, fá​radt​nak lát​szott, s mint​ha hir​te​len meg​öre​ge​dett vol​na. – Mára a kis lá​di​ká​ját itt hagy​juk – mond​ta szá​ra​zon. – Ha a pe​csé​tek át​vé​te​le egy​út​tal az ön hi​va​ta​li el​bo​csá​tá​sát je​len​ti, ak​kor én amúgy sem va​gyok il​le​té​kes, eh​hez je​len kel​le​ne len​nie a tel​jes Ha​tó​ság leg​alább egy​har​mad ré​szé​nek. Ön​nek az​előtt oly sok ér​zé​ke volt a régi szo​ká​sok és for​mák iránt, én nem tu​dok ilyen gyor​san al​kal​maz​kod​ni eh​hez az új​faj​ta gya​kor​lat​hoz. Ta​lán kér​he​tem ön​től azt a ba​rá​ti gesz​tust, hogy hol​na​pig időt hagy ne​kem, mi​előtt to​vább be​szél​get​nénk? – Tel​jes mér​ték​ben a ren​del​ke​zé​sé​re ál​lok, tisz​te​let​re mél​tó uram. Is​mer en​gem, s azt is tud​ja, mennyi​re tisz​te​lem már évek óta; higgye el ne​kem: eb​ben sem​mi sem vál​to​zott. Ön az egyet​len, aki​től el​bú​csú​zom, mi​előtt tá​vo​zom a Tar​to​mány​ból, és ez nem​csak az ön hi​va​ta​los ál​lá​sá​nak, a Rend ve​ze​tő​sé​ge fe​jé​nek szól. Ami​ként az ön ke​zé​be ad​tam vissza a pe​csé​te​ket és kul​cso​kat, ak​ként re​mé​lem azt is ön​től, Do​mi​ne, hogy mi​helyt vég​le​ge​sen meg​be​szél​tünk min​dent, fel fog ül​döz​ni a Rend tag​ja​ként tett fo​ga​dal​mam alól is. Szo​mo​rú​an és für​ké​szőn né​zett Knecht sze​mé​be Ale​xan​der, és egy só​hajt foj​tott el. – Hagy​jon most ma​gam​ra, nagy​ra be​csült uram, a gond s a gon​dol​koz​ni​va​ló, ami​vel erre a nap​ra meg​ter​helt, na​gyon is ele​gen​dő ne​kem. Mára hagy​juk abba. Hol​nap majd to​vább be​szél​ge​tünk, jöj​jön vissza ide kö​rül​be​lül egy órá​val dél előtt. Ud​va​ri​as kéz​moz​du​lat​tal bú​csú​zott el a Mag​is​ter​től, s ez a gesz​tu​sa csu​pa le​mon​dás volt, szán​dé​kolt, s már nem is a kol​lé​gá​nak, ha​nem egy tel​je​sen ide​gen va​la​ki​nek szó​ló ud​va​ri​as​ság, ami a sza​va​i​nál is job​ban fájt az üveg​gyöngy​já​ték-mes​ter​nek. A fa​mu​lus, aki egy ki​csi​vel ké​sőbb va​cso​ráz​ni hív​ta Knech​tet, egy ven​dé​gasz​tal​hoz ve​zet​te és je​len​tet​te, hogy Ale​xan​der mes​ter hosszabb lel​ki​gya​kor​lat​ra vo​nult vissza s fel​té​te​le​zi: a Mag​is​ter úr

sem kí​ván​ko​zik ma már tár​sa​ság​ba; az egyik ven​dég​szo​ba a ren​del​ke​zé​sé​re áll. Ale​xan​dert tel​je​sen meg​le​pe​tés​sze​rű​en érte az üveg​gyöngy​já​ték-mes​ter lá​to​ga​tá​sa és köz​len​dő​je. Ami​óta meg​szer​kesz​tet​te a Ha​tó​ság vá​la​szát a ké​re​lem​re, nyil​ván szá​mí​tott rá, hogy Josef al​ka​lom​ad​tán meg​je​le​nik itt, s hal​vány nyug​ta​lan​ság​gal gon​dolt vár​ha​tó vi​tá​juk​ra. De azt tel​je​sen le​he​tet​len​nek tar​tot​ta, hogy a pél​dá​san en​ge​del​mes, a for​ma​sá​gok​ra gon​do​san ügye​lő, sze​rény és szí​ve mé​lyé​ig ta​pin​ta​tos Knecht mag​is​ter egy na​pon be​je​len​tés nél​kül lá​to​gat​ja meg, ön​ké​nye​sen, anél​kül, hogy elő​ző​leg meg​be​szél​te vol​na a Ha​tó​ság​gal, le​mond hi​va​ta​lá​ról, s ilyen meg​döb​ben​tő mó​don csap ar​cul min​den szo​kást és ha​gyo​mányt. Ám​bár meg kell hagy​ni, Knecht fel​lé​pé​se, be​szé​dé​nek hang​ne​me, ki​fe​je​zés​mód​ja, csep​pet sem to​la​ko​dó ud​va​ri​as​sá​ga most is a régi volt, mint min​dig, ámde mi​lyen ször​nyű és bán​tó, mennyi​re új és meg​le​pő, s ó, mi​lyen tö​ké​le​te​sen Kasz​tá​lia-el​le​nes volt köz​lé​se​i​nek tar​tal​ma és szel​le​me! Sen​ki, aki lát​ta és hall​gat​ta a Mag​is​ter Lu​dit, nem gya​nú​sít​hat​ta vol​na az​zal, hogy ne​tán be​teg, agyon​dol​goz​ta ma​gát, in​ge​rült és nem ura tel​je​sen ön​ma​gá​nak; hi​szen a Ha​tó​ság még nem​ré​gen is pon​tos meg​fi​gye​lé​se​ket vé​gez​te​tett Wal​dzell​ben, s ezek​ből sem de​rült ki a za​var, ren​det​len​ség vagy ha​nyag​ság leg​ki​sebb jele sem a já​té​kos​fa​lu éle​té​ben és mun​ká​já​ban. És most még​is itt állt ez a ret​te​ne​tes em​ber, teg​na​pig a leg​ked​ve​sebb kol​lé​gá​ja, mint hol​mi uta​zó​tás​kát tet​te le elé​be a hi​va​ta​li jel​vé​nye​it tar​tal​ma​zó lá​di​kát, s kö​zöl​te, hogy to​vább nem lesz Mag​is​ter, nem lesz a Ha​tó​ság tag​ja, nem lesz rend​tag és kasz​tá​li​ai, s épp csak azért jött el hoz​zá, még ha​mar​já​ban, hogy el​bú​csúz​zék tőle. Ez volt a leg​ször​nyűbb, leg​ne​he​zebb és leg​gyű​lö​le​te​sebb hely​zet, amely​be hi​va​ta​la va​la​ha is kény​sze​rí​tet​te, mint a Rend ve​ze​tő​sé​gé​nek elöl​já​ró​ját; nagy fá​rad​sá​gá​ba ke​rült, hogy meg​őriz​ze ön​ural​mát. És most mit te​gyen? Nyúl​jon erő​sza​kos esz​kö​zök​höz, eset​leg vé​tes​se házi őri​zet​be a Mag​is​ter Lu​dit, és tüs​tént, még ezen az es​tén küld​jön sür​gős ér​te​sí​tést a Ha​tó​ság min​den tag​já​nak, és hív​ja össze őket? Mi szól ez el​len, nem ez-é a leg​nyil​ván​va​lóbb és leg​he​lye​sebb el​já​rás? S va​la​mi a lel​ké​ben még​is el​le​ne szólt. Vol​ta​képp mit is ér​het​ne el ilyen rend​sza​bá​lyok​kal? Knecht mag​is​tert csak meg​aláz​ná, Kasz​tá​lia sem​mit sem nyer​ne, leg​föl​jebb ő maga, az elöl​já​ró men​te​sül​ne né​mi​képp ter​hé​től, s könnyí​te​ne lel​ki​is​me​re​tén, mert nem kel​le​ne töb​bé egye​dü​li fe​le​lős​ként néz​nie szem​be ez​zel az el​len​szen​ves és ne​héz üggyel. Ha eb​ben a vég​ze​tes do​log​ban egy​ál​ta​lán jó​vá​te​he​tő va​la​mi, ha le​het​sé​ges még Knecht be​csü​let​ér​zé​sé​re hi​vat​koz​ni, s ta​lán el​kép​zel​he​tő, hogy a Mag​is​ter meg​vál​toz​tat​ja szán​dé​kát, ak​kor ezt csak​is négy​szem​közt le​het el​ér​ni. Ne​kik ket​tő​jük​nek, Knecht​nek és Ale​xan​der​nek kell meg​vív​ni​uk ezt a ke​se​rű har​cot, sen​ki más​nak. S ami​kor erre gon​dolt, el kel​lett is​mer​nie, hogy Knecht alap​já​ban véve he​lye​sen és ne​me​sen járt el, mi​dőn ki​tért a Ha​tó​ság elől, ame​lyet már nem is​mert el il​le​té​kes​nek, vi​szont vál​lal​ta a vég​ső har​cot vele, az elöl​já​ró​val, s azt is, hogy el​bú​csúz​zék tőle. Ez a Josef Knecht, még ha til​tott és gyű​lö​le​tes dol​got mű​velt is, ma​ga​biz​tos és ta​pin​ta​tos volt. Ale​xan​der mes​ter úgy dön​tött, hogy eb​ben a meg​fon​to​lá​sá​ban bíz​va, ki​hagy​ja a já​ték​ból az egész hi​va​ta​li szer​ve​ze​tet. Mi​után erre az el​ha​tá​ro​zás​ra ju​tott, csak most kez​dett el töp​ren​ge​ni az ügy rész​le​te​i​ről, s el​ső​sor​ban is azt a kér​dést tet​te föl ma​gá​ban: vol​ta​képp jo​gos-e vagy jog​ta​lan a Mag​is​ter el​já​rá​sa, hi​szen Knecht fel​lé​pé​se tel​jes​ség​gel úgy ha​tott, hogy ő meg van győ​ződ​ve tu​laj​don fedd​he​tet​len​sé​gé​ről és hal​lat​lan lé​pé​se jo​go​sult​sá​gá​ról. Mi​dőn most va​la​mi​lyen for​mu​lá​ba pró​bál​ta fog​lal​ni az üveg​gyöngy​já​ték-mes​ter me​rész szán​dé​kát, s a Rend tör​vé​nye​i​nek tük​ré​ben kezd​te fe​lül​vizs​gál​ni – eze​ket nála benn​fen​te​sebb​ként sen​ki sem is​mer​te –, arra a meg​le​pő ered​mény​re ju​tott, hogy Josef Knecht a szó sze​rint vett rend​sza​bá​lyo​kat va​ló​já​ban nem szeg​te meg, vagy nem volt szán​dé​ká​ban meg​szeg​ni őket, mi​vel ama szó sze​rin​ti szö​veg, amely​nek fenn​tart​ha​tó vol​tát per​sze év​ti​ze​dek óta nem vizs​gál​ták felül, el​is​me​ri, hogy min​den rend​tag​nak min​den​kor joga van hoz​zá, hogy ki​lép​jen a Rend​ből, ha egy​út​tal le​mond it​te​ni jo​ga​i​ról és Kasz​tá​lia élet​kö​zös​sé​gé​ről. Ha Knecht vissza​ad​ta pe​csét​jét,

be​je​len​tet​te, hogy ki​lép a Rend​ből, s a kin​ti vi​lág​ba tá​vo​zik, ez​zel ugyan va​la​mi em​ber​em​lé​ke​zet óta nem hal​lott, szo​kat​lan, ijesz​tő és ta​lán na​gyon hely​te​len dol​got kö​ve​tett el, de ez betű sze​rint nem üt​kö​zött a Rend re​gu​lá​i​ba. Hogy ezt az ért​he​tet​len, for​ma​i​lag azon​ban ko​ránt​sem tör​vény​el​le​nes lé​pést nem a rend​fő​nök háta mö​gött akar​ta meg​ten​ni, ha​nem szem​től szem​be vele, ez több volt, mint ami​re a tör​vény be​tű​je kö​te​lez​te. De hát ho​gyan ju​tott idá​ig ez a tisz​telt fér​fiú, a hi​e​rar​chia egyik osz​lo​pa? Szán​dé​ká​hoz, amely mind​ezek el​le​né​re a zász​ló cser​ben​ha​gyá​sa, ho​gyan ve​het​te igény​be az írott sza​bály​za​tot, ami​kor pe​dig száz írat​lan, ám nem ke​vés​bé szent és ma​gá​tól ér​te​tő​dő kö​te​lék​nek ezt az ő szá​má​ra til​ta​nia kel​lett vol​na? Hal​lot​ta, hogy az óra egyet üt, ki​ra​gad​ta ma​gát hasz​ta​lan té​pe​lő​dé​se​i​ből, meg​für​dött, tíz per​cen át gon​dos lég​zé​si gya​kor​la​to​kat vég​zett, s el​vo​nult me​di​tá​ci​ós cel​lá​já​ba, hogy el​al​vás előtt még egy óra hosszat erőt és nyu​gal​mat gyűjt​sön, s az​tán reg​ge​lig ne is gon​dol​jon töb​bé erre az ügy​re. Más​nap egy fi​a​tal fa​mu​lus a Rend ve​ze​tő​sé​gé​nek ven​dég​há​zá​ból az elöl​já​ró​hoz kí​sér​te Knecht mag​is​tert, s ta​nú​ja volt, ho​gyan kö​szön​ti egy​mást a két em​ber. Noha meg​szok​ta már a me​di​tá​ció és ön​fe​gye​lem mes​te​re​i​nek lá​tá​sát, hi​szen kö​zöt​tük élt, még​is fel​tűnt neki va​la​mi kü​lö​nös, új vo​nás, va​la​mi szo​kat​lan, igen ma​gas fokú össze​sze​dett​ség és át​szel​le​mült​ség a két Tisz​te​let​re​mél​tó meg​je​le​né​sé​ben, ma​ga​tar​tá​sá​ban s egy​mást kö​szön​té​sé​ben. Ez, így me​sél​te ne​künk, nem egé​szen az a szo​ká​sos üd​vöz​lés volt két ma​gas ran​gú tiszt​ség​vi​se​lő közt, amely asze​rint, hogy egy de​rű​sen és könnye​dén el​ját​szott szer​tar​tás​ról vagy egy vi​dám, ün​ne​pi ak​tus​ról volt szó, al​ka​lom​ad​tán bi​zo​nyos ve​tél​ke​dés is le​he​tett az ud​va​ri​as​ság​ban, alá​ren​delt​ség​ben és hang​sú​lyo​zott alá​zat​ban. Most nagy​já​ból úgy ha​tott az egész, mint​ha itt egy ide​gent, egy messzi​ről ide​uta​zott nagy jó​ga​mes​tert fo​gad​ná​nak, aki azért jött, hogy hó​dol​jon a rend​fő​nök előtt, és meg​mér​kőz​zék vele. Sza​va​ik és moz​du​la​ta​ik na​gyon sze​ré​nyek és ta​ka​ré​ko​sak vol​tak, mind​két mél​tó​ság te​kin​te​té​ben és ar​cán azon​ban csönd, hig​gadt, fe​gyel​me​zett nyu​ga​lom s köz​ben va​la​mi tit​kolt fe​szült​ség lát​szott, mint​ha fény vi​lá​gí​ta​ná át őket, vagy elekt​ro​mos​ság​gal te​lí​tőd​tek vol​na. Adat​köz​lőnk töb​bet nem lát​ha​tott, nem hall​ha​tott a ta​lál​ko​zó​ból. Azok ket​ten el​tűn​tek a bel​ső he​lyi​sé​gek​ben, va​ló​szí​nű​leg Ale​xan​der mes​ter dol​go​zó​szo​bá​já​ban, s ott ma​rad​tak órá​kon át, sen​ki​nek sem volt sza​bad za​var​ni őket. Ami be​szél​ge​té​sük​ből ránk ha​gyo​má​nyo​zó​dott, az De​sig​no​ri kül​dött úr al​kal​mi el​be​szé​lé​se​i​ből szár​ma​zik, mert neki Josef Knecht el​mon​dott er​ről egyet-mást. – Teg​nap meg​le​pett en​gem – kezd​te az elöl​já​ró –, és csak​nem ki​ho​zott a sod​rom​ból. Idő​köz​ben el​gon​dol​kod​tam kis​sé a dol​gon. Ál​lás​pon​tom ter​mé​sze​te​sen nem vál​to​zott, a Ha​tó​ság​nak és a Rend ve​ze​tő​sé​gé​nek tag​ja va​gyok. Ön​nek, a sza​bály​zat betű sze​rin​ti ér​tel​mé​ben joga van be​je​len​te​ni ki​lé​pé​sét s le​mon​da​ni hi​va​ta​lá​ról. Odá​ig ju​tott, hogy ter​hes​nek érzi a hi​va​ta​lát, és szük​sé​ges​nek lát​ja, hogy meg​pró​bál​koz​zék a Ren​den kí​vü​li élet​tel. S ha én most azt ja​va​sol​nám: koc​káz​tas​sa meg ezt a kí​sér​le​tet, ha nem is épp az ön he​ves el​ha​tá​ro​zá​sá​nak ér​tel​mé​ben, de mond​juk, egy hosszabb vagy akár ha​tár​idő nél​kü​li sza​bad​ság for​má​já​ban? Hisz vol​ta​képp a fo​lya​mod​vá​nyá​val is ilyes​fé​le cél​ja volt. – Nem egé​szen – mond​ta Knecht. – Ha ké​rel​me​met jó​vá​hagy​ják, ak​kor itt ma​rad​tam vol​na ugyan a Rend​ben, de nem a hi​va​ta​lom​ban. Amit ön oly ba​rá​ti​an ja​va​sol, ki​bú​vó len​ne. Egyéb​ként Wal​dzell​nek és az üveg​gyöngy​já​ték​nak sem hasz​nál​na so​kat egy olyan mag​is​ter, aki so​ká​ig, meg​ha​tá​ro​zat​lan ide​ig sza​bad​sá​gon, tá​vol van, s aki​ről nem tud​ni, va​jon vissza​tér-e vagy sem. S még ha vissza is jön​ne, egy év, két év múl​va, ak​kor is, ami a hi​va​ta​lát és tu​do​má​nyát il​le​ti, csak el​fe​lej​te​né a ta​nul​ta​kat, és sem​mi​vel sem gya​ra​pí​ta​ná tu​dá​sát. Ale​xan​der: – Ta​lán még​is sok min​dent ta​nul​na. Ta​lán meg​ta​pasz​tal​ná, hogy a vi​lág oda​kint más, mint ami​lyen​nek gon​dol​ta, s neki épp​oly ke​vés​sé van szük​sé​ge a vi​lág​ra, mint an​nak őrá, s meg​nyu​god​va tér​ne vissza, örül​ne, hogy is​mét a régi és jól be​vált kör​ben tar​tóz​kod​hat.

– Ön na​gyon jó hoz​zám. Há​lás va​gyok érte, s még​sem fo​gad​ha​tom el jó​sá​gát. Én nem annyi​ra kí​ván​csi​sá​go​mat aka​rom ki​elé​gí​te​ni, nem is a vi​lá​gi élet utá​ni só​vár​gá​so​mat csil​la​pí​ta​ni, ha​nem a fel​té​tel nél​kü​li lé​tet ke​re​sem. Nem óhaj​tok úgy men​ni ki a vi​lág​ba, hogy csa​ló​dás ese​té​re va​la​mi​lyen vi​szont​biz​to​sí​tás le​gyen a zse​bem​ben, mint az óva​tos uta​zó​nak, aki egy ki​csit kö​rül​néz a vi​lág​ban. El​len​ke​ző​leg, koc​ká​zat​ra, ne​héz​sé​gek​re és ve​szé​lyek​re vá​gyom, éhe​zem a va​ló​ság​ra, a fel​ada​tok​ra és tet​tek​re, a nél​kü​lö​zé​sek​re és szen​ve​dé​sek​re is. Meg​kér​he​tem rá, hogy ne ra​gasz​kod​jék jó​sá​gos ja​vas​la​tá​hoz, s egy​ál​ta​lán kí​sér​le​té​hez, hogy meg​in​gas​son és vissza​csa​lo​gas​son? Ez​zel sem​mi​re sem men​nénk. Az ön​nél tett lá​to​ga​tá​som ér​té​ke és ün​ne​pé​lyes​sé​ge ve​szen​dő​be men​ne szá​mom​ra, ha ké​rel​mem utó​la​gos és ré​szem​ről már nem is kí​vánt jó​vá​ha​gyá​sát ered​mé​nyez​né. Én az óta a fo​lya​mod​vá​nyom óta nem áll​tam meg; az az út, amely​re lép​tem, most már az én utam és min​de​nem, a tör​vé​nyem, az ott​ho​nom, a szol​gá​la​tom. Ale​xan​der só​haj​tott, rá​hagy​ta. – Fo​gad​juk el te​hát – mond​ta tü​rel​me​sen –, önt va​ló​ban nem le​het meg​lá​gyí​ta​ni és át​han​gol​ni, min​den lát​szat el​le​né​re ön sü​ket, sem​mi​fé​le te​kin​tély​re, ész​érv​re, jó​aka​rat​ra nem hall​ga​tó ámok​fu​tó vagy meg​va​dult em​ber, aki​nek nem sza​bad az út​já​ba áll​ni. Egye​lő​re hát le​mon​dok róla, hogy jobb be​lá​tás​ra té​rít​sem, és hat​ni pró​bál​jak ma​gá​ra. De ak​kor leg​alább most kö​zöl​je ve​lem, mi a mon​da​ni​va​ló​ja, mi​ért jött ide, me​sél​je el párt​üté​sé​nek tör​té​ne​tét, vi​lá​gít​sa meg ne​kem tet​te​it és dön​té​se​it, ame​lyek​kel úgy meg​ré​mí​tett min​ket! Akár gyó​nás, akár ön​iga​zo​lás vagy vád, én meg​hall​ga​tom. Knecht bó​lin​tott. – Az ámok​fu​tó há​lás és örül. Sem​mi​fé​le vád​dal sem ál​lok elő. Amit mon​da​ni sze​ret​nék – ha nem vol​na olyan ne​héz, olyan hi​he​tet​le​nül ne​héz sza​vak​ba fog​lal​nom –, az né​kem va​la​mi​képp ön​iga​zo​lás, de ön gyó​nás​nak is te​kint​he​ti. Hát​ra​dőlt ka​ros​szé​ké​ben, és föl​te​kin​tett a mennye​zet​re, ahol a bolt​íve​ken még haj​da​ni fres​kók hal​vány ma​rad​vá​nyai kí​sér​tet​tek, Hirs​land ko​los​to​ri ide​jé​ből: álom​sze​rű​én vé​kony vo​na​lak és szí​nek sé​mái, vi​rá​gok és dí​szít​mé​nyek. – Az a gon​do​lat, hogy az em​ber tor​kig le​het egy mag​is​te​ri hi​va​tal​lal, és le is mond​hat róla, első íz​ben már ak​kor eszem​be ju​tott, ami​kor ki​ne​vez​tek üveg​gyöngy​já​ték-mes​ter​ré, il​let​ve né​hány hó​nap​pal ké​sőbb. Egy na​pon az én haj​dan hí​res elő​döm, Lud​wig Was​ser​ma​ler egyik kis köny​vecs​ké​jét la​poz​gat​tam, amely​ben ő, a hi​va​ta​li év me​ne​tét hó​nap​ról hó​nap​ra kö​vet​ve, uta​sí​tá​so​kat és ta​ná​cso​kat ad utó​da​i​nak. Itt ol​vas​tam azt az in​tel​mét, hogy ide​jé​ben kell gon​dol​nunk a jövő évi nyil​vá​nos üveg​gyöngy​já​ték​ra, és ha ne​tán nem érez hoz​zá ked​vet az em​ber, s nin​cse​nek öt​le​tei, ak​kor han​gol​ja rá ma​gát össz​pon​to​sí​tó gya​kor​la​tok​kal. Mi​dőn mint leg​if​jabb Mag​is​ter, erőm tel​jes ér​ze​té​ben ol​vas​tam ezt az in​tel​met, kis​sé „okos fi​a​tal​ként” meg​mo​so​lyog​tam az öreg​úr gond​ja​it, aki ezt írta, ámde még​is va​la​mi ko​moly ve​szélyt jel​ző, fe​nye​ge​tő és nyo​masz​tó in​tés csen​dült ki sza​va​i​ból. El​gon​dol​koz​tam raj​ta, s arra az el​ha​tá​ro​zás​ra ju​tot​tam: ha va​la​ha el​jön az a nap, ami​kor a leg​kö​ze​leb​bi ün​ne​pi Já​ték​ra gon​dol​va öröm he​lyett gon​dot ér​zek s büsz​ke​ség he​lyett szo​ron​gást, ak​kor nem gyöt​rő​döm to​vább fá​rad​sá​go​san egy új ün​ne​pi já​ték​kal, ha​nem vissza​vo​nu​lok, és vissza​adom hi​va​ta​li jel​vé​nye​i​met a Ha​tó​ság​nak. Ez volt az első eset, hogy ilyen gon​do​lat fog​lal​koz​ta​tott, és per​sze ak​ko​ri​ban – mi​dőn ép​pen nagy erő​fe​szí​tés​sel dol​goz​tam bele ma​ga​mat a Hi​va​ta​lom​ba, és ki​bon​tott vi​tor​lá​val száll​tam –, a lel​kem mé​lyén még nem na​gyon hit​tem an​nak a le​he​tő​sé​gé​ben, hogy egy​szer én is meg​öreg​szem, be​le​fá​ra​dok a mun​ká​ba, az élet​be, és egy​szer még kel​let​le​nül és za​var​tan fo​ga​dom azt a fel​ada​tot, hogy a ka​bá​tom uj​já​ból ráz​zak ki új öt​le​te​ket új üveg​gyöngy​já​té​kok​ról. Még​is, ez a dön​té​sem ak​kor ke​let​ke​zett. Hi​szen ön ab​ban az idő​ben na​gyon is jól is​mert en​gem, tisz​te​let​re mél​tó uram, ta​lán job​ban is, mint ahogy én is​mer​tem ma​ga​mat, ön volt az én ta​nács​adóm és gyón​ta​tó​a​tyám az első, ne​héz hi​va​ta​li éve​im​ben, és

csak nem sok​kal ez​előtt tá​vo​zott Wal​dzell​ből. Ale​xan​der vizs​gá​lód​va né​zett rá. – Rit​kán volt még ilyen szép fel​ada​tom – mond​ta –, és ak​kor ön​nel is, ma​gam​mal is elé​ge​dett vol​tam, ez pe​dig rit​ka do​log. Ha igaz, hogy az élet​ben min​den kel​le​mes do​lo​gért fi​zet​ni kell, nos, hát én most bűn​hő​döm az ak​ko​ri ke​vély​sé​ge​mért. Ak​ko​ri​ban én iga​zán büsz​ke vol​tam önre. Ma már nem le​he​tek az. Ha a Rend csa​ló​dott ön​ben, és Kasz​tá​lia meg​ren​dült ön mi​att, ezért én is fe​le​lős​nek ér​zem ma​ga​mat. Ta​lán ak​kor, ami​kor az ön kí​sé​rő​je és ta​nács​adó​ja vol​tam, né​hány hét​tel to​vább kel​lett vol​na ott ma​rad​nom az ön já​ték​te​le​pü​lé​sé​ben, avagy egy kis​sé még ke​mé​nyeb​ben fog​nom, még job​ban el​len​őriz​nem önt. Knecht de​rű​sen vi​szo​noz​ta pil​lan​tá​sát. – Ne le​gye​nek ilyen ag​gá​lyai, Do​mi​ne, kü​lön​ben em​lé​kez​tet​nem kel​le​ne szá​mos in​tel​mé​re, amellyel még ak​kor volt kény​te​len fi​gyel​mez​tet​ni en​gem, mi​dőn a leg​fi​a​ta​labb Mag​is​ter​ként túl​sá​go​san ter​hes​nek érez​tem a hi​va​ta​lo​mat s an​nak kö​te​le​zett​sé​ge​it és fe​le​lős​sé​gét. Ön azt mond​ta ne​kem, s ez ép​pen most, egy ilyen órá​ban jut is​mét eszem​be: ha én, a Mag​is​ter Ludi, go​nosz​te​vő vagy al​kal​mat​lan vol​nék, és csu​pa olyas​mit ten​nék, amit egy Mag​is​ter​nek nem sza​bad ten​nie, sőt ha szán​dé​ko​san azon mes​ter​ked​nék, hogy ma​gas ál​lá​som​ban a le​he​tő leg​több kárt okoz​zam, ez sem za​var​hat​ná és érint​het​né mé​lyeb​ben a mi ked​ves Kasz​tá​li​án​kat, mint egy tóba do​bott ka​vics. Né​hány kis hul​lám és víz​gyű​rű, s már vége is. Olyan szi​lárd, olyan biz​tos a mi kasz​tá​li​ai ren​dünk, oly érint​he​tet​len a szel​le​me. Em​lék​szik rá? Nem, ön bi​zo​nyá​ra nem te​het az én kí​sér​le​tem​ről, hogy meg​pró​bá​lok mi​nél rosszabb kasz​tá​li​ai len​ni, s amennyi​re le​het, kárt okoz​ni a Rend​nek. És azt is tud​ja, hogy egy​ál​ta​lán nem si​ke​rül, nem si​ke​rül​het ko​mo​lyan meg​za​var​nom az önök bé​ké​jét. De hadd me​sél​jem to​vább. Hogy már hi​va​ta​li mű​kö​dé​sem ele​jén arra az el​ha​tá​ro​zás​ra jut​hat​tam, és hogy ezt az el​ha​tá​ro​zá​so​mat nem fe​lej​tet​tem el, ha​nem most a meg​va​ló​sí​tá​sá​ra ké​szü​lök, az egy bi​zo​nyos faj​ta lel​ki él​ménnyel függ össze, amely idő​ről idő​re meg​is​mét​lő​dik, s amit én éb​re​dés​nek ne​ve​zek. De hát er​ről már ön is tud, be​szél​tem róla ön​nek egy​szer, még ak​kor, ami​kor a párt​fo​góm és gu​rum volt, és azt is el​pa​na​szol​tam, hogy hi​va​tal​ba lé​pé​sem óta el​ke​rül, és egy​re job​ban a tá​vol​ba tű​nik. – Em​lék​szem rá – hagy​ta hely​ben az elöl​já​ró –, s ak​kor kis​sé meg is hök​ken​tett, hogy ön ilyes​fé​le él​mény​re ké​pes, ná​lunk ez kü​lön​ben rit​kán for​dul elő, s oda​kint a vi​lág​ban na​gyon kü​lön​bö​ző for​má​kat ölt: elő​for​dul pél​dá​ul a gé​ni​usz​nál, fő​leg ál​lam​fér​fi​ak​nál és had​ve​zé​rek​nél, de gyön​ge, fé​lig-med​dig be​te​ges és egész​ben véve in​kább gyen​ge ké​pes​sé​gű em​be​rek​nél is, jó​sok​nál, te​le​pá​ti​á​val fog​lal​ko​zók​nál, mé​di​u​mok​nál. Eh​hez a két em​ber​faj​tá​hoz, a há​bo​rús hő​sök​höz meg a lát​no​kok​hoz és va​rázs​vesszős ku​ta​tók​hoz, úgy lát​tam, ön​nek sem​mi köze sincs. Sőt ak​ko​ri​ban és teg​na​pig jó rend​tag​nak lát​szott, in​kább hig​gadt​nak, vi​lá​gos fe​jű​nek, en​ge​del​mes​nek. Úgy vél​tem, se​ho​gyan sem il​lik ön​höz, hogy ti​tok​za​tos han​gok, is​te​ni, dé​mo​ni han​gok vagy a sa​ját lel​ke hang​jai kí​sér​jék és ural​kod​ja​nak önön. Épp ezért az „éb​re​dés​nek” azt az ál​la​po​tát, ame​lyet ön ne​kem le​írt, egy​sze​rű​en sze​mé​lyes nö​ve​ke​dé​se al​kal​mi tu​da​to​su​lá​sá​nak te​kin​tet​tem. Eb​ből ter​mé​szet​sze​rű​leg adó​dott az is, hogy azok a lel​ki él​mé​nyek ak​kor​tájt hosszabb ide​ig ki​ma​rad​tak: hi​szen ön ép​pen ak​kor lé​pett hi​va​tal​ba, s olyan fel​ada​tot vál​lalt, amely még túl​sá​go​san bő kö​peny​ként lö​työ​gött: előbb bele kel​lett nő​nie. De mond​ja csak: hit​te-e va​la​ha is, hogy ezek az éb​resz​té​sek ma​ga​sabb ha​tal​mak af​fé​le ki​nyi​lat​koz​ta​tá​sai, egy ob​jek​tív, örök és is​te​ni igaz​ság köz​lé​sei avagy fel​hí​vá​sai? – Ez​zel – mond​ta Knecht – el​ju​tot​tunk pil​la​nat​nyi fel​ada​tom​hoz és ah​hoz a ne​héz​ség​hez, hogy tud​ni​il​lik sza​vak​kal fe​jez​zem ki azt, ami min​dig ki​von​ja ma​gát a sza​vak kö​ré​ből: éssze​rű​vé ten​ni, ami nyil​ván​va​ló​an túl van az észen. Nem, egy is​ten vagy dé​mon, egy ab​szo​lút igaz​ság meg​nyi​lat​ko​zá​sá​ra so​sem gon​dol​tam „éb​re​dé​se​im” köz​ben. Ezek​nek az él​mé​nyek​nek sú​lyát és meg​győ​ző ere​jét nem igaz​ság​tar​tal​muk, égi ere​de​tük, is​te​ni vol​tuk vagy ilyes​mi adja, ha​nem a va​ló​sá​guk. Hi​he​tet​le​nül va​ló​sá​-

go​sak, úgy, mint, mond​juk, va​la​mi he​ves tes​ti fáj​da​lom avagy egy meg​le​pő ter​mé​sze​ti ese​mény, vi​har vagy föld​ren​gés, ez egé​szen más​képp ter​hel meg min​ket va​ló​ság​gal, je​len​va​ló​ság​gal, ki​ke​rül​he​tet​len​ség​gel, mint a meg​szo​kott idők és kö​rül​mé​nyek. A szél​ro​ham, amely meg​elő​zi a zi​va​tar ki​tö​ré​sét, és sür​gő​sen ha​za​za​var min​ket, sőt még házunk ka​pu​já​nak ki​lin​csét is meg​pró​bál​ja ki​tép​ni ke​zünk​ből – avagy egy erős fog​fá​jás, amely mint​ha a vi​lág min​den fe​szült​sé​gét, fáj​dal​mát és konf​lik​tu​sát az áll​kap​csunk​ban össz​pon​to​sí​ta​ná –, ezek olyan dol​gok, ame​lyek​nek a va​ló​ság​ban vagy je​len​tő​sé​gé​ben mi​at​tam ké​sőbb akár ké​tel​ked​ni is le​het, hogy​ha ilyen tré​fák​ra haj​la​mo​sak va​gyunk, de az él​mény órá​já​ban sem​mi​fé​le ké​telyt nem tűr​nek, és a re​a​li​tás​tól szin​te ki​csat​tan​nak! A fel​fo​ko​zott va​ló​ság egyik ilyen faj​tá​ja szá​mom​ra az én „éb​re​dé​sem”, hi​szen a ne​vét is et​től kap​ta; az ilyen órák​ban ez olyan va​ló​sá​gos ne​kem, mint​ha rég​óta álom​ban vagy fél​álom​ban szen​de​reg​tem vol​na, most pe​dig olyan éber és tisz​tán látó s fo​gé​kony va​gyok, mint még soha. A nagy fáj​dal​mak és meg​ren​dü​lé​sek pil​la​na​ta​i​nak, még a vi​lág​tör​té​ne​lem​ben is, meg​van a ma​guk meg​győ​ző szük​ség​sze​rű​sé​ge, a szo​ron​ga​tó idő​sze​rű​ség és fe​szült​ség ér​zé​sét lán​gol​tat​ják föl. S ami a meg​ren​dü​lés kö​vet​kez​té​ben tör​té​nik, egy​aránt le​het az​tán szép és ra​gyo​gó vagy bo​lond és sö​tét do​log; min​den eset​ben a nagy​ság, szük​ség​sze​rű​ség és fon​tos​ság lát​sza​tát vi​se​li majd, s az, ami tör​té​nik, kü​lön​bö​zik és elüt a hét​köz​na​pi tör​té​né​sek​től. – De en​ged​je meg – foly​tat​ta egy lé​leg​zet​vé​tel​nyi szü​net után –, hogy egy má​sik ol​da​lá​ról nyúl​jak még eh​hez a kér​dés​hez. Em​lék​szik-e még Szent Kris​tóf le​gen​dá​já​ra? Igen? Szó​val ez a Chris​to​pho​rus na​gyon erős és bá​tor fér​fi volt, de nem akart úr len​ni és pa​ran​csol​ni, ha​nem szol​gál​ni, a szol​gá​lat volt az ere​je és mű​vé​sze​te, eh​hez ér​tett. Ám nem volt neki mind​egy, ki​nek szol​gál. An​nak a leg​na​gyobb, a leg​ha​tal​ma​sabb Úr​nak kel​lett len​nie. És ha egy olyan úr​ról hal​lott, aki ha​tal​ma​sabb volt az elő​ző​nél, ak​kor an​nak kí​nál​ta fel szol​gá​la​tát. Ez a nagy szol​ga min​dig tet​szett ne​kem, s ta​lán egy kis​sé ha​son​lí​tok is rá. Leg​alább​is éle​tem​nek ab​ban az egyet​len kor​sza​ká​ban, ami​kor ren​del​kez​het​tem ma​gam​mal, az egye​te​mi éve​im​ben, so​ká​ig ke​res​tem, té​to​váz​va, hogy mi​lyen úr​nak szol​gál​jak. Az üveg​gyöngy​já​ték​kal szem​ben, amely​ről rég​óta fel​is​mer​tem, hogy Tar​to​má​nyunk leg​drá​gább és leg​sa​já​to​sabb gyü​möl​cse, éve​ken át vé​de​kez​tem, s bi​zal​mat​lan vol​tam irán​ta. Be​kap​tam a csa​lit, és tud​tam, hogy nincs iz​ga​tóbb és ki​fi​no​mul​tabb do​log a föl​dön, mint át​ad​ni ma​gun​kat a Já​ték​nak; s már meg​le​he​tő​sen ko​rán ész​re​vet​tem azt is, hogy ez az el​ra​ga​dó Já​ték nem naiv ün​ne​pes​ti já​té​ko​so​kat kí​ván, ha​nem azt, aki egy da​ra​big a ma​gá​é​vá tet​te, tel​jes szív​ből áhí​tot​ta, és a maga szol​gá​la​tá​ba ál​lí​tot​ta. És hogy én min​den erőm​mel és ér​dek​lő​dé​sem​mel örök​re el​kö​te​lez​zem ma​gam en​nek a va​rázs​nak, ez el​len til​ta​ko​zott ben​nem va​la​mi ösz​tön, va​la​mi naiv ér​zés, az egy​sze​rű​ség, az Egész és az Egész​sé​ges irán​ti ér​zék, amely meg​óvott a wal​dzel​li Vi​cus Lu​so​rum szel​le​mé​től, et​től a sza​ko​sí​tott és vir​tu​óz-szel​lem​től, at​tól a szel​lem​től, amely na​gyon kul​tu​rált, gaz​da​gon ki​mű​velt szel​lem ugyan, de el​vált az egész élet​től és em​be​ri​ség​től, s gő​gös ma​gány​ba süllyedt. Éve​kig té​pe​lőd​tem és töp​reng​tem, amíg dön​té​sem meg​ér​le​lő​dött, és min​de​nek el​le​né​re a Já​ték​ra szán​tam ma​gam. Azért tet​tem, mert ép​pen ak​kor az a tö​rek​vés élt ben​nem, hogy meg​pró​bál​jam be​tel​je​sí​te​ni a le​he​tő leg​na​gyob​bat, és csak​is a leg​na​gyobb Úr​nak szol​gál​jak. – Ér​tem – mond​ta Ale​xan​der mes​ter. – De bár​ho​gyan is né​zem, s bár​ho​gyan adja is elő ön, min​dig az ön kü​lönc​sé​ge​i​nek ugyan​ar​ra az oká​ra buk​ka​nok. Ön túl​sá​go​san so​kat érez a sa​ját sze​mé​lyé​vel kap​cso​lat​ban, vagy a tőle való füg​gő​sé​gé​ből, s ez ko​ránt​sem ugyan​az, mint nagy sze​mé​lyi​ség​nek len​ni. Le​het va​la​ki – ké​pes​sé​gét, aka​rat​ere​jét, ki​tar​tá​sát te​kint​ve – első nagy​ság​ren​dű csil​lag, ámde oly jól a köz​pont​hoz iga​zít​va, hogy a rend​szer​rel, amely​hez tar​to​zik, min​den súr​ló​dás és ener​gia​pa​zar​lás nél​kül együtt re​zeg. Más​va​la​ki​nek is le​het​nek ugyan​ilyen nagy adott​sá​gai, ta​lán még szeb​bek is, de pá​lyá​já​nak ten​ge​lye nincs pon​to​san a cent​rum​ban, s ő ere​jé​nek fe​lét csa​pon​gó moz​gá​sok​ra pa​za​rol​ja, me​lyek

őt ma​gát is gyen​gí​tik, és meg​za​var​ják kör​nye​ze​tét. Ön nyil​ván eh​hez a faj​tá​hoz tar​to​zik. Csak per​sze el kell is​mer​nem, hogy ki​vá​ló​an ér​tett en​nek el​tit​ko​lá​sá​hoz. Úgy lát​szik, a baj most csak an​nál he​ve​seb​ben rob​bant ki. Ön Szent Kris​tóf​ról me​sél ne​kem, s én kény​te​len va​gyok azt mon​da​ni: ha van is va​la​mi nagy​sze​rű és meg​in​dí​tó az ő alak​já​ban, sem​mi​kép​pen sem pél​da​ké​pe a mi hi​e​rar​chi​ánk szol​gá​ló​já​nak. Aki szol​gál​ni akar, an​nak az úr​nak kell szol​gál​nia, aki​re föl​es​kü​dött, élet​re-ha​lál​ra, és nem az​zal a tit​kos fenn​tar​tás​sal, hogy mi​helyt nagy​sze​rűbb urat ta​lál, föl​cse​ré​li vele. A szol​ga ez​zel ura bí​rá​já​vá eme​li ma​gát, és ön is pon​to​san ezt te​szi. Ön min​dig csak a leg​föl​sőbb Úr​nak akar szol​gál​ni, és olyan nyílt​szí​vű, hogy sa​ját maga dönt az ön ál​tal ki​vá​lasz​tott urai rang​já​ról. Knecht fi​gyel​me​sen hall​gat​ta, de köz​ben át​fu​tott ar​cán a szo​mo​rú​ság ár​nyé​ka. Újra meg​szó​lalt: – Tisz​te​let, be​csü​let az ön íté​le​té​nek, nem is vár​hat​tam mást. De hadd me​sél​jem még to​vább, egy kis ide​ig. Te​hát üveg​gyöngy​já​ték-mes​ter let​tem, és jó da​ra​big va​ló​ban meg vol​tam győ​ződ​ve róla, hogy min​den urak kö​zül a leg​föl​sőbb​nek szol​gá​lok. Leg​alább​is De​sig​no​ri ba​rá​tom – párt​fo​gónk a Szö​vet​sé​gi Ta​nács​nál – egy íz​ben na​gyon szem​lé​le​te​sen írta le ne​kem, mi​lyen fel​fu​val​ko​dott, döly​fös, el​tom​pult já​ték​vir​tu​óz és „elit-cso​da​szar​vas” vol​tam egy​kor. De azt is el kell még mon​da​nom ön​nek, hogy egye​te​mi éve​im óta mit je​len​tett szá​mom​ra – és „éb​re​dé​sem” óta is – a „transz​cen​de​á​lás” szó. Azt hi​szem, egy fel​vi​lá​go​sult fi​lo​zó​fus ol​va​sá​sa köz​ben és Tho​mas von der Tra​ve mes​ter ha​tá​sá​ra röp​pent föl agyam​ban ez a szó, és az​óta, az „éb​re​dés​hez” ha​son​ló​an, iga​zi va​rázs​igé​vé vált, kö​ve​te​lő​vé és ösz​tön​ző​vé, vi​gasz​ta​ló​vá és ígé​re​tes​sé. Az éle​tem​nek – va​la​hogy így ha​tá​roz​tam el ma​gam​ban – transz​cen​de​á​lás​nak kell len​nie, elő​re​lé​pés​nek fok​ról fok​ra, hogy egyik Te​ret a má​sik után lép​je át és hagy​ja maga mö​gött, aho​gyan a zene té​mát téma után, tem​pót tem​pó után in​téz el, ját​szik le, fe​jez be és hagy maga mö​gött, so​ha​sem fá​rad bele, so​ha​sem szunnyad el, min​dig éber, min​dig tel​je​sen je​len​va​ló. Az éb​re​dés él​mé​nye​i​vel kap​cso​lat​ban vet​tem ész​re, hogy van​nak ilyen fo​ko​za​tok és te​rek, és hogy egy élet​sza​kasz utol​ján min​dig je​lent​ke​zik a her​va​dás és hal​ni aka​rás va​la​mi​lyen ár​nya​la​ta, amely az​tán át​vált egy új Tér​be, éb​re​dés​hez, új kez​det​hez ve​zet. Ezt az el​kép​ze​lést a transz​cen​de​á​lás​ról, ezt is köz​löm ön​nel, ta​lán se​gít​sé​gé​re le​het éle​tem ér​tel​me​zé​sé​ben. Hogy az üveg​gyöngy​já​ték mel​lett dön​töt​tem, fon​tos lép​cső​fok volt, s nem ke​vés​bé az volt az első érez​he​tő be​il​lesz​ke​dé​sem a hi​e​rar​chi​á​ba. Mag​is​te​ri hi​va​ta​lom​ban is át​él​tem még ilyen fo​ko​za​to​kat. A leg​jobb, amit hi​va​ta​lom nyúj​tott, az a föl​fe​de​zés volt, hogy nem​csak a ze​né​lés és az üveg​gyöngy​já​ték le​het bol​do​gí​tó te​vé​keny​ség, ha​nem a ta​ní​tás és a ne​ve​lés is. És las​san​ként még arra is rá​jöt​tem, hogy a ne​ve​lés​ben an​nál több örö​möm te​lik, mi​nél fi​a​ta​lab​bak és kép​zet​le​neb​bek a ta​nít​vá​nya​im. Ez is, mint sok egyéb, az évek so​rán oda​ve​ze​tett, hogy fi​a​tal és egy​re fi​a​ta​labb ta​nít​vá​nyok után vá​gyód​tam, s a leg​szí​ve​seb​ben kez​dő​ket ta​ní​tot​tam vol​na, egy​szó​val: a kép​ze​le​te​met időn​kint olyan dol​gok fog​lal​koz​tat​ták, ame​lyek már kí​vül es​tek hi​va​ta​li mun​ká​mon. Egy kis pi​he​nőt tar​tott. Az elöl​já​ró meg​je​gyez​te: – Egy​re in​kább ámu​lat​ba ejt, Mag​is​ter. Az éle​té​ről be​szél, és alig esik más​ról szó, mint egyé​ni ma​gán​él​mé​nyek​ről, sze​mé​lyes vá​gya​i​ról, sze​mé​lyes fej​lő​dé​sé​ről és dön​té​se​i​ről! Iga​zán nem tud​tam, hogy egy ilyen ran​gú kasz​tá​li​ai így néz​he​ti ön​ma​gát és a sa​ját éle​tét. Hang​ja fé​lig szem​re​há​nyó​an, fé​lig bá​na​to​san csen​gett, s ez fájt Knecht​nek; ám össze​szed​te ma​gát, és jó​ked​vű​en mond​ta: – De tisz​te​let​re mél​tó uram, hi​szen je​len​leg nem Kasz​tá​li​á​ról be​szé​lünk, nem a Ha​tó​ság​ról és a hi​e​rar​chi​á​ról, ha​nem csak​is ró​lam, egy olyan em​ber lé​lek​ta​ná​ról, aki saj​nos, kény​te​len volt ko​moly kel​le​met​len​sé​ge​ket okoz​ni ön​nek. Nem va​gyok il​le​té​kes rá, hogy hi​va​tal​ve​ze​té​sem​ről, kö​te​les​ség​tel​je​sí​té​sem​ről, ér​té​kem​ről vagy ér​ték​te​len​sé​gem​ről nyi​lat​koz​zam mint kasz​tá​li​ai és mint mag​is​ter. Hi​va​tal​ve​ze​té​sem, akár​csak egész éle​tem kül​ső fo​lyá​sa, nyíl​tan és el​len​őriz​he​tő​en áll ön

előtt, sok bün​te​ten​dőt nem ta​lál​hat ben​ne. Itt va​la​mi egé​szen más​ról van szó, tud​ni​il​lik ar​ról, hogy lát​ha​tó​vá te​gyem ön​nek azt az utat, ame​lyet ma​gá​nyo​san jár​tam vé​gig, s amely most ki​ve​ze​tett Wal​dzell​ből, és hol​nap ki​ve​zet Kasz​tá​li​á​ból. Hall​gas​son meg egy kis ide​ig még, le​gyen olyan jó! Hogy ne​kem tu​do​má​som volt a mi kis tar​to​má​nyun​kon kí​vül lé​te​ző vi​lág​ról is, azt nem a ta​nul​má​nya​im​nak kö​szön​he​tem, hisz ben​nük az a vi​lág csak tá​vo​li múlt​ként je​lent meg, ha​nem el​ső​sor​ban ta​nu​ló​tár​sam​nak, De​sig​no​ri​nak, aki kül​ső ven​dég volt itt, majd ké​sőbb a ben​cés atyák​nál és Pa​ter Ja​ko​bus​nál való tar​tóz​ko​dá​som​nak. Sa​ját sze​mem​mel na​gyon ke​ve​set lát​tam a vi​lág​ból, de az a fér​fi meg​sej​tet​te ve​lem, mit ne​ve​zünk tör​té​ne​lem​nek, s úgy le​het, már ez​zel is meg​ala​poz​tam azt az el​kü​lö​nü​lést, amely​be vissza​té​ré​sem után ke​rül​tem. Ha​za​jö​ve​te​lem a ko​los​tor​ból azt je​len​tet​te, hogy egy csak​nem tör​té​ne​lem nél​kü​li or​szág​ba jöt​tem vissza, tu​dó​sok és üveg​gyöngy​já​té​ko​sok tar​to​má​nyá​ba, na​gyon elő​ke​lő és na​gyon kel​le​mes tár​sa​ság​ba – de úgy lát​szott: tel​je​sen egye​dül va​gyok köz​tük a vi​lág​ról ér​zett sej​tel​me​im​mel, a vi​lág irán​ti kí​ván​csi​sá​gom​mal és rész​vé​tem​mel. Elég​gé sok min​den volt itt, ami ezért kár​pó​tol​ha​tott; akad​tak itt né​há​nyan, aki​ket na​gyon tisz​tel​tem, s hogy a tár​suk le​he​tek, meg​szé​gye​ní​tő és bol​do​gí​tó tisz​tes​ség volt, és tö​me​gé​vel akad​tak itt jól ne​velt és na​gyon kép​zett em​be​rek, mun​ka is volt épp elég, no meg na​gyon sok te​het​sé​ges és sze​re​tet​re mél​tó ta​nu​ló. Csak hát, amíg Ja​ko​bus atyá​nál ta​nul​tam, arra is rá​jöt​tem, hogy én nem​csak kasz​tá​li​ai va​gyok, ha​nem em​ber is, és hogy a vi​lág​hoz, az egész vi​lág​hoz is kö​zöm van, s a vi​lág is igény​li, hogy együtt él​jek vele. Eb​ből a föl​fe​de​zés​ből szük​ség​le​tek, vá​gyak, kö​ve​tel​mé​nyek, el​kö​te​le​zett​sé​gek szár​maz​tak, s ne​kem nem volt sza​bad ezek​nek meg​fe​le​lő​en él​nem. A vi​lá​gi élet, aho​gyan a kasz​tá​li​ai nézi, va​la​mi el​ma​ra​dott és ala​cso​nyabb ren​dű élet, ren​det​len és nyers, a szen​ve​dé​lyek és a zi​lált​ság éle​te, nincs ben​ne sem​mi szép és kí​vá​na​tos. A vi​lág és a vi​lá​gi élet azon​ban vég​he​tet​le​nül na​gyobb és gaz​da​gabb azok​nál az el​kép​ze​lé​sek​nél, ame​lye​ket egy kasz​tá​li​ai al​kot​hat róla; teli van ala​ku​lás​sal, tör​té​ne​lem​mel, kí​sér​le​te​zés​sel és min​dig meg​úju​ló kez​det​tel; ta​lán zűr​za​va​ros, de ő a szü​lő​je és anya​föld​je min​den sors​nak, min​den föl​emel​ke​dés​nek, min​den mű​vé​szet​nek, min​den em​ber​ség​nek – ő hoz​ta lét​re a nyel​ve​ket, a né​pe​ket, az ál​la​mo​kat, a kul​tú​rá​kat, a mi Kasz​tá​li​án​kat és min​ket is ő te​rem​tett, ő fog​ja lát​ni és túl​él​ni is mind​ezek ha​lá​lát. Ta​ná​rom, Ja​ko​bus olyan sze​re​te​tet éb​resz​tett ben​nem e vi​lág iránt, amely ál​lan​dó​an nö​ve​ke​dett és táp​lá​lé​kot ke​re​sett, s Kasz​tá​li​á​ban sem​mi sem volt, ami táp​lál​hat​ta vol​na, itt kí​vül él​tünk a vi​lá​gon, az em​ber maga is egy ki​csiny, tö​ké​le​tes és töb​bé nem ala​ku​ló, töb​bé nem nö​vek​vő vi​lág volt. Mé​lyet lé​leg​zett, és egy kis ide​ig hall​ga​tott. Ami​kor az elöl​já​ró mit sem vá​la​szolt, és csak vá​ra​ko​zó​an né​zett rá, töp​reng​ve bó​lin​tott és foly​tat​ta: – Így hát ket​tős ter​het kel​lett hor​da​nom, jó né​hány éven át. Egy nagy hi​va​talt kel​lett irá​nyí​ta​nom, vi​sel​nem a fe​le​lős​sé​gét, és va​la​hogy bol​do​gul​nom ez​zel a má​sik sze​re​te​tem​mel. A hi​va​tal​nak – ezt kez​det​től fog​va vi​lá​go​san tud​tam – nem volt sza​bad ká​ro​sod​nia e sze​re​te​tem mi​att. El​len​ke​ző​leg, úgy gon​dol​tam, nyer​nie kell be​lő​le. Ha va​la​mi​vel ke​vés​bé tö​ké​le​te​sen és ma​ku​lát​la​nul vé​gez​ném is mun​ká​mat, mint ahogy az egy mag​is​ter​től el​vár​ha​tó – de re​mél​tem, hogy nem így lesz –, azt azért tud​tam, hogy ébe​rebb és ele​ve​nebb a szí​vem, mint né​mely ma​ku​lát​lan kol​lé​gá​mé, s hogy tu​dok egyet-mást nyúj​ta​ni ta​nít​vá​nya​im​nak és mun​ka​tár​sa​im​nak. Fel​ada​to​mat ab​ban lát​tam, hogy a ha​gyo​mánnyal való sza​kí​tás nél​kül las​san​kint és sze​lí​den ki​tá​gít​sam és föl​me​le​gít​sem a kasz​tá​li​ai éle​tet és gon​dol​ko​dást, a vi​lág​ból és a tör​té​ne​lem​ből friss vért ára​mol​tas​sak belé, és a jó​sors úgy akar​ta, hogy ugyan​eb​ben az idő​ben oda​kint az or​szág​ban egy vi​lá​gi em​ber ugyan​ezt érez​te és gon​dol​ta, s Kasz​tá​lia és a vi​lág össze​ba​rát​ko​zá​sá​ról és egy​más​ra ha​tá​sá​ról ál​mo​dott: ez volt Pli​nio De​sig​no​ri. Ale​xan​der mes​ter kis​sé el​húz​ta a szá​ját, s meg​je​gyez​te: – No per​sze en​nek a fér​fi​nak az önre gya​ko​rolt ha​tá​sá​tól so​sem vár​tam sok ör​ven​de​te​sei, épp​úgy nem, mint az ön fél​re​csú​szott vé​den​cé​től, Te​gu​-

la​ri​us​tól. Szó​val vé​gül is De​sig​no​ri vet​te rá, hogy sza​kít​son a Rend​del? – Nem, Do​mi​ne, de hoz​zá​se​gí​tett, rész​ben úgy, hogy nem is tu​dott róla. Némi le​ve​gő tört be vele a csen​dem​be, az ő ré​vén is​mét kap​cso​lat​ba ke​rül​tem a kül​vi​lág​gal, és így első íz​ben vált le​he​tő​vé szá​mom​ra, hogy be​lás​sam és ön​ma​gám​nak is be​vall​jam: it​te​ni pá​lya​fu​tá​som vé​get ért, mun​kám​ban vol​ta​képp nem te​lik már örö​möm, s ide​je, hogy vé​get ves​sek gyöt​rő​dé​sem​nek. Megint ma​gam mö​gött hagy​tam egy lép​cső​fo​kot, ke​resz​tül​ha​lad​tam egy Té​ren, s a Tér ez​út​tal Kasz​tá​lia volt. – Fur​csán fe​je​zi ki ma​gát! – je​gyez​te meg fej​csó​vál​va Ale​xan​der. – Mint​ha Kasz​tá​lia tere nem vol​na elég nagy ah​hoz, hogy so​ka​kat egész éle​tük​ben mél​tó​képp fog​lal​koz​tas​son! Ko​mo​lyan azt hi​szi, hogy vé​gig​jár​ta ezt a Te​ret, és túl​ju​tott raj​ta? – Ó nem – ki​ál​tott fel élén​ken a má​sik –, ilyes​mit sose hit​tem. Ha azt mon​dom, hogy e Tér ha​tá​rá​ig ju​tot​tam, csak arra gon​do​lok: meg​tet​tem, amit ezen a posz​to​mon egy em​ber meg​te​he​tett. Egy idő óta el​ju​tot​tam ad​dig a ha​tá​rig, ami​kor üveg​gyöngy​já​ték-mes​te​ri mun​kám örö​kös is​mét​lés​sé, üres gya​kor​lat​tá és for​ma​ság​gá vá​lik, s öröm​te​le​nül, lel​ke​se​dés nél​kül, sőt néha hi​tet​le​nül vég​zem. Ide​je volt, hogy ab​ba​hagy​jam. Ale​xan​der só​haj​tott. – Ez az ön vé​le​mé​nye, de nem a Rend s nem a sza​bály​zat ál​lás​pont​ja. Hogy egy rend​tag​nak han​gu​la​tai van​nak, hogy időn​kint be​le​fá​rad mun​ká​já​ba, eb​ben nincs sem​mi új és kü​lön​le​ges. A rend​sza​bá​lyok ilyen​kor is utat mu​tat​nak neki ah​hoz, hogy vissza​nyer​je a har​mó​ni​át, és újra össz​pon​to​sít​sa ma​gát. Er​ről meg​fe​led​ke​zett? – Nem hi​szem, tisz​te​let​re mél​tó uram. Hi​szen ön bár​mi​kor be​pil​lant​hat hi​va​tal​ve​ze​té​sem​be, és ép​pen a mi​nap, ami​kor meg​kap​ta kör​le​ve​le​met, el​len​őriz​tet​te a já​té​kos​fa​lut és en​gem. Meg​ál​la​pít​hat​ta, hogy a mun​kát el​vé​gez​tük, a kan​cel​lá​ria és a le​vél​tár rend​ben van, a Mag​is​ter Ludi nem be​teg, nem is sze​szé​lyes. Ép​pen azok​nak a sza​bá​lyok​nak kö​szön​he​tem, ame​lyek​be ön egy​kor oly mes​te​ri​en ve​ze​tett be, hogy ki​tar​tot​tam, és nem vesz​tet​tem el sem erő​met, sem hig​gadt​sá​go​mat. De ez na​gyon nagy fá​rad​sá​gom​ba ke​rült. És most, saj​nos, nem ki​sebb fá​rad​sá​gom​ba ke​rül meg​győz​nöm önt ar​ról, hogy nem han​gu​la​tok, nem sze​szé​lyek vagy ér​zé​ki vá​gyak ösz​tö​nöz​nek. De hát akár si​ke​rül, akár nem, leg​alább​is ah​hoz ra​gasz​ko​dom, hogy ön el​is​mer​je: sze​mé​lyem és tel​je​sít​mé​nyem ki​fo​gás​ta​lan és hasz​nál​ha​tó volt ad​dig a pil​la​na​tig, ami​kor ön utol​já​ra el​len​őr​zött. Va​jon túl sok-e, ha ennyit el​vá​rok ön​től? Ale​xan​der mes​ter kis​sé gu​nyo​ro​san hu​nyor​gott. – Kol​lé​ga úr, ön úgy be​szél ve​lem, mint​ha ma​gán​sze​mé​lyek vol​nánk, akik kö​tet​le​nül tár​sa​log​nak. Ez azon​ban csak önre ér​vé​nyes, hi​szen ön most va​ló​ban ma​gán​sze​mély. Én vi​szont nem va​gyok az, s amit gon​do​lok és mon​dok, nem én mon​dom, ha​nem a Rend ve​ze​tő​sé​gé​nek fő​nö​ke, ő pe​dig min​den sza​vá​ért fe​lel Ha​tó​sá​gá​nak. Amit ön itt ma mond, an​nak nem lesz​nek kö​vet​kez​mé​nyei; bár​mily ko​mo​lyan gon​dol​ja is, ez még​is egy ma​gán​em​ber meg​nyi​lat​ko​zá​sa ma​rad, aki a sa​ját ér​de​ké​ben szól. Szá​mom​ra vi​szont to​vább​ra is fenn​áll hi​va​ta​li kö​te​le​zett​sé​gem és fe​le​lős​sé​gem, és kö​vet​kez​mé​nyek​kel jár​hat, amit ma mon​dok vagy te​szek. Ön​nel és ügyé​vel szem​ben a Ha​tó​sá​got kép​vi​se​lem. Már​most, hogy a Ha​tó​ság el​fo​gad​ja-e vagy ne​tán el is is​me​ri majd az ese​mé​nye​ket il​le​tő​en az ön fej​te​ge​té​sét, ez nem kö​zöm​bös. Ön te​hát úgy adja mind​ezt elő, mint​ha – jól​le​het, min​den​fé​le kü​lö​nös gon​do​lat​tal a fe​jé​ben – teg​na​pig ki​fo​gás​ta​lan, hi​bát​lan kasz​tá​li​ai és Mag​is​ter lett vol​na: át​él​te ugyan a hi​va​ta​li fá​radt​ság el​szo​mo​rí​tó ro​ha​ma​it, de rend​sze​re​sen úrrá lett raj​tuk, le​küz​döt​te őket. Te​gyük fel, hogy így volt, el​fo​ga​dom, de hát ak​kor ho​gyan ért​sem meg azt a ször​nyű​sé​get, hogy a ki​fo​gás​ta​lan, fedd​he​tet​len Mag​is​ter, aki teg​nap még min​den sza​bályt be​tar​tott, ma hir​te​len de​zer​tál? Ak​kor már könnyebb egy olyan mag​is​ter he​lyé​be kép​zel​nem ma​gam, aki lé​lek​ben hosszabb ide​je meg​vál​to​zott és meg​be​te​ge​dett, és – mi​köz​ben még min​dig jó kasz​tá​li​a​i​nak tar​tot​ta ma​gát – va​ló​já​ban már rég​óta nem volt az. Az a kér​dés is föl​me​rül ben​nem, hogy vol​ta​képp mi​ért tart​ja

olyan fon​tos​nak, mi​ért szö​ge​zi le, hogy a leg​utób​bi idő​kig kö​te​les​ség​tu​dó mag​is​ter volt? Ha már egy​szer meg​tet​te ezt a lé​pést, meg​ta​gad​ta az en​ge​del​mes​sé​get, és de​zer​tált, az ef​fé​le meg​ál​la​pí​tá​sok​nak az ön szá​má​ra már nem le​het fon​tos​sá​guk. Knecht til​ta​ko​zott. – En​ge​del​mé​vel, mé​lyen tisz​telt uram, mi​ért ne vol​na ez fon​tos ne​kem? A hí​rem​ről és ne​vem​ről van szó, az em​lé​kem​ről, amit itt hát​ra​ha​gyok. S ez​zel an​nak a le​he​tő​sé​gé​ről is, hogy oda​kint te​hes​sek va​la​mit Kasz​tá​li​á​ért. Nem azért va​gyok itt, hogy a ma​gam szá​má​ra ment​sem a ment​he​tőt, vagy el​ér​jem lé​pé​sem jó​vá​ha​gyá​sát a Ha​tó​ság​nál. Szá​mol​tam vele és be​le​nyug​szom, hogy kol​lé​gá​im a jö​vő​ben két​ked​ve néz​nek rám, és kér​dé​ses je​len​ség​nek te​kin​te​nek majd. Azt azon​ban nem aka​rom, hogy áru​ló​nak vagy bo​lond​nak néz​ze​nek, ezt az íté​le​tet nem fo​gad​ha​tom el. Olyas​mit tet​tem, amit ön​nek hely​te​le​ní​te​nie kell, de azért tet​tem, mert meg kel​lett ten​nem, mert ez a fel​ada​tom, ez a ren​del​te​té​sem, amely​ben hi​szek, s ame​lyet jó​aka​rat​tal vál​la​lok. Ha ön ezt sem is​mer​he​ti el ró​lam, ak​kor ve​re​sé​get szen​ved​tem, és hi​á​ba be​szél​tem ön​nek. – Min​dig csak ugyan​ar​ról van szó – vá​la​szol​ta Ale​xan​der. – Be kel​le​ne is​mer​nem: bi​zo​nyos kö​rül​mé​nyek közt az egyes em​ber​nek is joga le​het hoz​zá, hogy át​hág​ja a tör​vé​nye​ket, ame​lyek​ben hi​szek, s ame​lye​ket kép​vi​sel​nem kell. Nem hi​he​tek azon​ban úgy a mi ren​dünk​ben, hogy egy​út​tal még ab​ban is higgyek: ön​nek egyé​ni joga e rend meg​sze​gé​se. Ké​rem, ne sza​kít​son fél​be. Meg kell hagy​nom: ön, min​den lát​szat sze​rint, meg van győ​ződ​ve jo​gá​ról és vég​ze​tes lé​pé​se ér​tel​mé​ről, és hi​szi el​hi​va​tott​sá​gát arra, ami​re ké​szül. Nyil​ván nem vár​ja el, hogy én ma​gam he​lye​sel​jem a lé​pé​sét. Azt vi​szont min​den​eset​re el​ér​te, hogy le​mond​tam kez​de​ti szán​dé​kom​ról: nem pró​bá​lom vissza​nyer​ni önt és meg​vál​toz​tat​ni el​ha​tá​ro​zá​sát. El​fo​ga​dom ki​lé​pé​sét a Rend​ből, és át​adom a Ha​tó​ság​nak je​len​té​sét ar​ról, hogy ön​ként vá​lik meg hi​va​ta​lá​tól. En​nél elő​zé​ke​nyebb már nem le​he​tek ön​höz, Josef Knecht. Az üveg​gyöngy​já​ték-mes​ter be​le​tö​rő​dő kéz​moz​du​lat​tal le​gyin​tett. Majd csön​de​sen ezt mond​ta: – Kö​szö​nöm, elöl​já​ró úr. A lá​di​kát már önre bíz​tam. Most át​adom ön​nek a Ha​tó​ság ré​szé​re né​hány föl​jegy​zé​se​met is a wal​dzel​li hely​zet​ről, el​ső​sor​ban a kor​re​pe​ti​to​rok​ról és azok​ról a sze​mé​lyek​ről, akik​ről azt hi​szem, hogy hi​va​ta​li utó​dom​ként szá​mí​tás​ba jö​het​nek. Né​hány össze​haj​to​ga​tott pa​pír​la​pot hú​zott elő a zse​bé​ből, és az asz​tal​ra tet​te őket. Az​tán fel​állt, s az elöl​já​ró is föl​kelt. Knecht oda​lé​pett hoz​zá, hossza​san és ba​rá​ti​an, szo​mo​rú​an né​zett a sze​mé​be, meg​ha​jolt és azt mond​ta: – Arra akar​tam kér​ni, hogy bú​csú​zó​ul nyújt​sa ne​kem a ke​zét, de er​ről most már le kell mon​da​nom. Ön min​dig kü​lö​nö​sen drá​ga volt ne​kem, s ezen a mai nap sem vál​toz​ta​tott. Is​ten ön​nel, ked​ves és tisz​telt ba​rá​tom. Ale​xan​der csön​de​sen állt ott, kis​sé sá​pad​tan; egy pil​la​na​tig úgy lát​szott, mint​ha fel akar​ná emel​ni a ke​zét, hogy a tá​vo​zó​nak nyújt​sa. Érez​te, hogy könny​be lá​bad a sze​me; az​tán le​haj​tot​ta fe​jét, vi​szo​noz​ta Knecht meg​haj​lá​sát, és út​já​ra bo​csá​tot​ta. Ami​kor a tá​vo​zó be​csuk​ta maga mö​gött az aj​tót, az elöl​já​ró moz​du​lat​la​nul állt még, a tá​vo​lo​dó lép​te​ket fü​lel​te, s mi​dőn az utol​só lé​pés is el​hang​zott és töb​bé már sem​mi sem volt hall​ha​tó, egy da​ra​big föl-le jár​kált a szo​bá​ban, amíg kint​ről is​mét lép​tek hal​lat​szot​tak, s az aj​tón halk ko​pog​ta​tás. A fi​a​tal szol​ga lé​pett be, és je​len​tet​te, hogy egy lá​to​ga​tó óhajt be​szél​ni vele. – Mondd meg neki, hogy egy óra múl​va fo​gad​ha​tom, s ké​rem, fog​ja rö​vid​re mon​dan​dó​ját, mert sür​gős in​téz​ni​va​lóm van. Nem, várj meg! Eredj a kan​cel​lá​ri​á​ba, és kö​zöld az első tit​kár​ral: azon​nal és sür​gő​sen hív​ja össze hol​nap​után​ra a Ha​tó​ság tel​jes ülé​sét, meg​je​gyez​ve, hogy szük​sé​günk van a tel​jes lét​szám​ra, és a hi​ány​zás csak sú​lyos be​teg​ség ese​tén ment​he​tő. Utá​na szólj a ház​mes​ter​nek, hogy hol​nap haj​nal​ban Wal​dzell​be kell utaz​nom, hét órá​ra áll​jon ké​szen a ko​csi... – En​ge​del​mé​vel – mond​ta az ifjú –, a Mag​is​ter Ludi ko​csi​ja ren​del​ke​zé​sé​re áll.

– Hogy​hogy? – A tisz​te​let​re mél​tó Mag​is​ter teg​nap ko​csin ér​ke​zett. Épp most hagy​ta el a há​zat, s úgy tá​jé​koz​ta​tott, hogy gya​lo​go​san megy to​vább; a ko​csi​ját itt​hagy​ja, és a Ha​tó​ság ren​del​ke​zé​sé​re bo​csát​ja. – Jól van. Ak​kor hát reg​gel a wal​dzel​li ko​csi​val me​gyek. Is​mé​teld el, kér​lek. A szol​ga el​is​mé​tel​te: – A lá​to​ga​tó fo​ga​dá​sa egy óra múl​va, s fog​ja rö​vid​re mon​da​ni​va​ló​ját. Az első tit​kár hív​ja össze hol​nap​után​ra a Ha​tó​sá​got, tel​jes lét​szám szük​sé​ges, ment​ség csu​pán va​la​mi sú​lyos be​teg​ség le​het. Hol​nap, ko​rán reg​gel hét​kor uta​zás Wal​dzell​be a Mag​is​ter Ludi ko​csi​já​val. Ale​xan​der mes​ter fel​lé​leg​zett, mi​kor a fi​a​tal​em​ber el​ment. Az asz​tal​hoz lé​pett, ahol Knecht​tel együtt ült, és még fü​lé​ben cseng​tek en​nek a meg​fog​ha​tat​lan em​ber​nek a tá​vo​lo​dó lép​tei, akit min​den​ki más​nál job​ban sze​re​tett, s aki oly nagy fáj​dal​mat oko​zott neki. Ama na​pok óta, hogy a szol​gá​la​tá​ra állt, sze​ret​te ezt az em​bert, és sok egyéb tu​laj​don​sá​ga kö​zül ép​pen Knecht já​rá​sát is ked​vel​te: ha​tá​ro​zott és biz​tos üte​mű, de könnyű, sőt szin​te le​be​gő já​rás volt ez, fé​lig mél​tó​ság​tel​jes, fé​lig gyer​me​ki, pa​pos meg tán​cos is, sa​ját​sá​go​san sze​re​tet​re mél​tó és elő​ke​lő já​rás, amely ki​vá​ló​an il​lett Knecht ar​cá​hoz és hang​já​hoz. S nem ke​vés​bé il​lett kü​lö​nös faj​ta kasz​tá​li​ai vol​tá​hoz és mag​is​ter​sé​gé​hez, úri és de​rűs ma​ga​tar​tá​sá​hoz, amely oly​kor kis​sé előd​jé​nek, Tho​mas mes​ter​nek arisz​tok​ra​ti​kus, ki​mért vi​sel​ke​dé​sé​re, más​kor meg az öreg ze​ne​mes​ter egy​sze​rű és a szí​ve​ket meg​nye​rő lé​nyé​re em​lé​kez​te​tett. Most hát útra kelt már, si​e​tő​sen, gya​log, ki tud​ja, hová, és va​ló​szí​nű​leg soha töb​bé nem lát​ja vi​szont, nem fog​ja hal​la​ni ne​ve​té​sét, s nem lát​ja töb​bé, amint szép, hosszú ujjú keze fel​pin​gál​ja egy üveg​gyöngy​já​ték hi​e​rog​li​fá​it. Ale​xan​der az asz​ta​lon he​ve​rő pa​pír​la​po​kért nyúlt, s be​le​fo​gott ol​va​sá​suk​ba. Rö​vid vég​in​téz​ke​dés volt ez, na​gyon tö​mör és tár​gyi​as, gyak​ran csak ve​zér​sza​vak he​lyet​te​sí​tet​ték a mon​da​to​kat, és az volt a cél​juk, hogy meg​könnyít​sék a Ha​tó​ság mun​ká​ját a já​té​kos​fa​lu kö​zel​gő el​len​őr​zé​sé​ben és az új Mag​is​ter meg​vá​lasz​tá​sá​ban. Fi​nom, apró be​tűk​kel íród​tak az okos meg​jegy​zé​sek, a sza​va​kat és a kéz​írást egy​aránt Josef Knecht egye​dül​ál​ló és össze​té​veszt​he​tet​len lé​nye jel​le​mez​te, mint ahogy ar​cát, hang​ját, já​rá​sát is. A Ha​tó​ság ne​he​zen ta​lál még egy ilyen ran​gú fér​fit, hogy az utód​já​vá te​gye; hi​szen igen​csak rit​kák vol​tak az iga​zi urak, a va​ló​di sze​mé​lyi​sé​gek, s min​den ilyen​va​la​ki: sze​ren​cse és aján​dék volt, még itt, Kasz​tá​li​á​ban, az elit-tar​to​mány​ban is.

Josef Knecht örö​mét lel​te út​já​ban: már évek óta nem járt gya​log. Sőt ha job​ban el​gon​dol​ko​zott raj​ta, úgy rém​lett: utol​só iga​zi gya​lo​gos ván​dor​lá​sa az volt, ami​kor a ma​ria​fel​si ko​los​tor​ból Kasz​tá​li​á​ba, Wal​dzell​be tért vissza arra az évi ün​ne​pi Já​ték​ra, ame​lyet oly sú​lyo​san meg​ter​helt volt „Őmél​tó​sá​ga”, Tho​mas von der Tra​ve ha​lá​la, aki épp őt tet​te meg utód​já​vá. Egyéb​ként, ha egye​te​mi éve​i​re és a bam​busz​li​get​re gon​dolt vissza, min​dig úgy érez​te, mint​ha va​la​mi​lyen jó​zan, hű​vös kam​rá​ból tág, de​rű​sen nap​fé​nyes vi​dék​re te​kin​te​ne ki, a vissza​hoz​ha​tat​lan​ra, va​la​mi​re, ami az em​lé​ke​zés pa​ra​di​cso​má​vá lett; ez az em​lé​ke​zés, ha nem is járt fáj​da​lom​mal, min​dig na​gyon tá​vo​li, na​gyon más​fé​le va​la​mi volt: ti​tok​za​tos-ün​ne​pi mó​don kü​lön​bö​zött a má​tól és a hét​köz​nap​tól. Most azon​ban, e de​rű​sen su​gár​zó szep​tem​be​ri dél​utá​non, a kö​zel​ség erős szí​ne​i​ben s a tá​vol lá​gyan pá​rál​ló, álom​fi​nom, kék​ből ibo​lyá​ba ját​szó tó​nu​sa​i​ban, a ké​nyel​mes ban​du​ko​lás és tét​len szem​lé​lő​dés kö​ze​pet​te, az oly ré​gen át​élt gya​log​tú​ra nem tá​vo​li pa​ra​di​csom​ként pil​lan​tott vissza a le​mon​dó je​len​be, ha​nem ez a mai uta​zás és a mai Josef Knecht test​vé​ri​en ha​son​lí​tott az ak​ko​ri​hoz, min​den megint új, rej​té​lyes, so​kat ígé​rő volt: vissza​tér​he​tett min​den, ami el​múlt, s ezen​fe​lül sok új is jö​he​tett még. Így már rég​óta nem te​kin​tett rá a nap és a vi​lág: ilyen súly​ta​la​nul, szé​pen és ár​tat​la​nul. A sza​bad​ság és ön​ren​del​ke​zés bol​dog​sá​ga erős szesz​ként áram​lott át ere​in; mi​lyen rég​óta nem érez​te már ezt az ér​zést, ezt a sze​líd és el​ra​ga​dó áb​rán​dot!

El​tű​nő​dött, és eszé​be ju​tott az az óra, mely​ben an​nak ide​jén eh​hez a drá​ga ér​zés​hez hoz​zá​nyúl​tak és meg​bék​lyóz​ták; Tho​mas mag​is​ter​rel be​szél​get​tek ak​kor, az ő ba​rá​ti​an-iro​ni​kus te​kin​te​te sze​ge​ző​dött rá, és Josef jól em​lé​ke​zett an​nak az órá​nak a ké​nyel​met​len ér​zé​sé​re is, ami​kor el​ve​szí​tet​te sza​bad​sá​gát. Tu​laj​don​képp nem fáj​da​lom volt ez, nem ége​tő szen​ve​dés, ha​nem in​kább szo​ron​gás, könnyű bor​zon​gás a nyak​szirt​jén, a re​kesz​iz​má​ban va​la​mi óva intő re​me​gés, va​la​mi vál​to​zás a test​hő​mér​sék​le​té​ben s fő​leg élet​ér​zé​se rit​mu​sá​ban. Ama sors​dön​tő órá​nak ag​gá​lyos, szo​ron​ga​tó, tá​vol​ról ful​la​dás​sal fe​nye​ge​tő ér​zé​sé​ért ma kár​pót​lást ka​pott vagy meg is gyó​gyult. Knecht elő​ző nap, Hirs​land felé utaz​tá​ban el​ha​tá​roz​ta: bár​mi tör​tén​jék is ott, sem​mi eset​re sem fog​ja meg​bán​ni. Az​nap​ra meg​til​tot​ta ma​gá​nak, hogy az Ale​xan​der​rel foly​ta​tott be​szél​ge​té​sé​nek rész​le​te​i​re gon​dol​jon, vi​as​ko​dá​sá​ra vele és az ő vi​as​ko​dá​sá​ra érte. Tel​je​sen ki​tár​ta ma​gát az ol​dó​dás és sza​bad​ság ér​zé​sé​nek, amely úgy töl​töt​te be, mint el​vég​zett napi mun​ká​ja után a pa​rasz​tot az ün​ne​pi este ér​ze​te; tud​ta, hogy biz​ton​ság​ban van; nincs sem​mi kö​te​le​zett​sé​ge, tud​ta, hogy pil​la​nat​nyi​lag tel​je​sen nél​kü​löz​he​tő és min​den​ből ki​kap​cso​ló​dott, nem kö​te​lez​he​tik sem​mi​fé​le mun​ká​ra, gon​dol​ko​dás​ra, és a fény​lő, szí​nes nap​pal lágy su​gár​zás​sal vet​te kö​rül, csu​pa kép, csu​pa je​len az egész, kö​ve​tel​mé​nyek nél​kül, teg​nap és hol​nap nél​kül. Elé​ge​dett​sé​gé​ben néha egy-egy in​du​lót züm​mö​gött, dú​dol​ga​tott maga elé, ame​lyet haj​dan esch​hol​zi kis​is​ko​lás​ként a ki​rán​du​lá​so​kon há​rom-négy szó​lam​ban éne​kel​tek, és éle​té​nek ab​ból a de​rűs haj​na​lá​ból tisz​ta kis em​lék​fosz​lá​nyok és zeng​ze​tek röp​pen​tek fel üde ma​dár​csi​cser​gés​ként. Egy cse​resz​nye​fa már bí​bor​szín​ben ját​szó lomb​ja alatt meg​állt, és le​ült a fűbe. Za​kó​ja bel​ső zse​bé​be nyúlt, s elő​hú​zott va​la​mit, ami​ről Ale​xan​der mes​ter​nek sej​tel​me sem volt, tud​ni​il​lik egy kis fa​fu​ru​lyát, s bi​zo​nyos gyön​géd​ség​gel né​ze​get​te. Nem na​gyon rég​óta, ta​lán egy fél éve volt a bir​to​ká​ban ez a naiv és gyer​me​ki​nek ható hang​szer, és jól​eső ér​zés​sel em​lé​ke​zett arra a nap​ra, ami​kor a tu​laj​do​ná​ba ke​rült. Mon​te​port-ba uta​zott ak​kor, hogy meg​be​szél​jen né​hány ze​ne​el​mé​le​ti kér​dést Car​lo Fer​ro​mon​té​val; köz​ben bi​zo​nyos régi ko​rok fa​fú​vós hang​sze​re​i​re te​re​lő​dött be​szél​ge​té​sük, és ő meg​kér​te ba​rát​ját, mu​tas​sa meg neki a mon​te​port-i hang​szer​gyűj​te​ményt. Él​ve​zet​tel jár​tak vé​gig né​hány ter​met, amely tele volt régi or​go​nák​kal, hár​fák​kal, lan​tok​kal, zon​go​rák​kal, s az​tán egy rak​tár​ba ér​tek, ahol az is​ko​lai hang​sze​re​ket őriz​ték. Ott Knecht egy egész lá​dá​ra való ilyen kis fu​ru​lyát lá​tott, meg​néz​te és ki​pró​bál​ta az egyi​ket, majd meg​kér​dez​te ba​rát​ját, ma​gá​val vi​het-e egy ilyen fu​ru​lyát. Car​lo ne​ve​tett, fel​szó​lí​tot​ta, hogy vá​lasszon ki ma​gá​nak egyet, ne​vet​ve írta alá róla a nyug​tát, de az​tán na​gyon pon​to​san el​ma​gya​ráz​ta neki a hang​szer fel​épí​té​sét, ke​ze​lé​sét és já​ték​tech​ni​ká​ját. Knecht ma​gá​val vit​te a ked​ves kis já​ték​szert, és mi​vel esch​hol​zi gye​rek​ko​ra óta, ami​kor block​flö​tén ját​szott, nem vett a ke​zé​be fú​vós hang​szert, és már több​ször el​ter​vez​te, hogy újra meg​ta​nul ját​sza​ni va​la​me​lyi​ken, néha-néha gya​ko​rolt is raj​ta. A ská​lá​zá​son kí​vül egy régi dal​fü​ze​tet is fel​hasz​nált, ame​lyet Fer​ro​mon​te adott ki a kez​dők szá​má​ra, és hébe-hóba a kis fu​ru​lya sze​líd, édes hang​ja hal​lat​szott ki a mag​is​te​ri kert​ből vagy Knecht há​ló​szo​bá​já​ból. Még ko​ránt​sem volt mes​te​re a hang​sze​ré​nek, de szá​mos ko​rá​it és dalt ta​nult meg, fej​ből ját​szot​ta őket, s né​me​lyik​nek a szö​ve​gét is tud​ta. Most eszé​be ju​tott az egyik ilyen dal, amely na​gyon is il​lett eh​hez az órá​hoz. Né​hány vers​so​rát maga elé dünnyög​te: Fe​jem s min​den ta​gom le​csuk​lott lan​ka​ta​gon, de talp​ra áll​tam de​rű​sen és vi​dá​man, s égre eme​lem újra ar​com.

Az​tán aj​ká​hoz il​lesz​tet​te a hang​szert, el​fúj​ta raj​ta a dal​la​mot, a sze​lí​den ra​gyo​gó messzi​be né​zett, a tá​vo​li ma​gas​hegy​ség felé, hal​lot​ta, amint a de​rű​sen jám​bor dal édes fu​vo​la​han​gon to​va​zeng, s egy​nek érez​te ma​gát az ég​gel, a heggyel, a dal​lal, a nap​pal, és elé​ge​dett volt. Él​ve​zet​tel ér​zé​kel​te uj​jai közt a sima, göm​bö​lyű fát, és arra gon​dolt, hogy a raj​ta lévő ru​há​ján kí​vül ez a kis fu​ru​lya az egyet​len tu​laj​do​na, amit ma​gá​val ho​zott Wal​dzell​ből. Az évek so​rán sok min​den gyü​lem​lett fel kö​rü​löt​te, ami töb​bé-ke​vés​bé sze​mé​lyes jel​le​gű volt, a tu​laj​do​na: fő​leg fel​jegy​zé​sek, jegy​zet​fü​ze​tek és ef​fé​lék; mind​ezt maga mö​gött hagy​ta, a já​té​ko​sok fa​lu​ja tet​szé​se sze​rint fel​hasz​nál​hat​ja. A fu​ru​lyát azon​ban ma​gá​val hoz​ta, és örült, hogy vele van; sze​rény és sze​re​tet​re mél​tó úti​társ volt. Más​nap a ván​dor be​ért a fő​vá​ros​ba, és be​ál​lí​tott De​sig​no​ri há​zá​ba. Pli​nio le​jött elé a lép​csőn, és meg​in​dul​tan ölel​te át. – Na​gyon vár​tunk és na​gyon ag​gód​tunk ér​ted – mond​ta. – Nagy lé​pést tet​tél, ba​rá​tom, bár​csak mind​annyi​unk​nak ja​vá​ra vál​nék. Node... hogy el​en​ged​tek! So​sem hit​tem vol​na. Knecht ne​ve​tett. – Lát​ha​tod, itt va​gyok. De er​ről al​ka​lom​ad​tán még mon​dok ne​ked egyet-mást. Most leg​elő​ször is sze​ret​ném üd​vö​zöl​ni a ta​nít​vá​nyo​mat, s ter​mé​sze​te​sen a fe​le​sé​ge​det is, és meg​be​szél​ni ve​le​tek, ho​gyan is le​szünk ez​zel az én új hi​va​ta​lom​mal. Na​gyon sze​ret​nék már​is hoz​zá​lát​ni. Pli​nio be​hív​ta az egyik cse​léd​lányt, és uta​sí​tot​ta, hogy tüs​tént ke​rít​se elő a fiát. – A fi​a​tal​u​rat? – kér​dez​te a lány, szem​lá​to​mást el​cso​dál​koz​va, de az​tán gyor​san ki​sza​ladt; köz​ben a há​zi​úr a ven​dég​szo​bá​ba kí​sér​te ba​rát​ját, és buz​gón tá​jé​koz​tat​ni kezd​te el​gon​do​lá​sai és elő​ké​szü​le​tei fe​lől Knecht ér​ke​zé​sé​vel és a fi​a​tal Ti​tó​val foly​ta​tan​dó éle​té​vel kap​cso​lat​ban. Min​dent Knecht kí​ván​sá​ga sze​rint ren​dez​te​tett be, és némi vo​na​ko​dás után Tito any​ja is meg​ér​tet​te eze​ket a kí​ván​sá​go​kat, és al​kal​maz​ko​dott hoz​zá​juk. Van egy nyá​ri​la​kuk Bel​punt​ban, a he​gyek közt, tó​par​ti, szép fek​vé​sű ház, ele​in​te ott él​het​ne Knecht a ta​nít​vá​nyá​val, egy idős szol​gá​ló gon​dos​kod​nék ró​luk, aki már ezek​ben a na​pok​ban oda​uta​zott, hogy min​dent be​ren​dez​zen. Ez per​sze csak rö​vid idő​re szó​ló ott-tar​tóz​ko​dás len​ne, leg​föl​jebb a tél be​áll​tá​ig, de épp erre az első idő​szak​ra bi​zo​nyá​ra kí​vá​na​tos vol​na ez az el​szi​ge​telt​ség. Ő, Pli​nio an​nak is örül, hogy Tito na​gyon ked​ve​li a he​gye​ket és azt a bel​pun​ti há​zat, úgy​hogy örül​ni fog az ott​la​kás​nak, és nem el​len​zi majd, hogy oda​men​je​nek. De​sig​no​ri​nak eszé​be ju​tott, hogy van egy fény​kép​al​bu​ma a ház​ról és a kör​nyé​ké​ről; be​vit​te Knech​tet a dol​go​zó​szo​bá​já​ba, si​et​ve meg​ke​res​te az al​bu​mot, s mi​helyt meg​ta​lál​ta és ki​nyi​tot​ta, már​is mu​to​gat​ni kezd​te ven​dé​gé​nek a há​zat, tü​ze​te​sen le​ír​ta a pa​raszt​szo​bát, a cse​rép​kály​hát, a lu​ga​so​kat, a tó​par​ti für​dő​he​lyet, a víz​esést. – Tet​szik ne​ked? – kér​dez​te az​tán fu​tó​lag. – Jól ér​zed majd ott ma​ga​dat? – Mi​ért ne? – mond​ta Knecht hig​gad​tan. – De hát hol ké​sik Tito? Már jó ide​je, hogy érte küld​ték Még egy ke​ve​set be​szél​get​tek, majd lé​pé​sek hal​lat​szot​tak kint​ről, nyílt az ajtó, s va​la​ki be​lé​pett, de nem Tito, s nem is az érte kül​dött cse​léd​lány. Tito any​ja, De​sig​no​ri​né jött be. Knecht fel​állt, hogy üd​vö​zöl​je, az asszony ke​zet nyúj​tott neki, ba​rát​sá​go​san, de kis​sé kény​sze​re​det​ten mo​soly​gott rá, s Josef lát​ta, hogy ez az ud​va​ri​as mo​soly némi gon​dot vagy bosszú​sá​got ta​kar​gat. Alig mon​dott né​hány üd​vöz​lő szót, már​is a fér​jé​hez for​dult, s he​ve​sen kö​zöl​te vele, ami a szí​vét nyom​ta. – Iga​zán kí​nos – mond​ta –, kép​zeld csak, a gye​rek el​tűnt, és se​hol sem ta​lál​ják. – Nos, nyil​ván ki​ment va​la​ho​vá – nyug​tat​ta meg Pli​nio. – Majd meg​jön. – Saj​nos, ez nem va​ló​szí​nű – mond​ta az any​ja –, ugyan​is ko​rán reg​gel el​ment. Már haj​nal​ban ész​re​vet​tem. – És én ezt mért csak most tu​dom meg? – Azért, mert ter​mé​sze​te​sen én min​den órá​ban vár​tam, hogy vissza​jön, és nem akar​ta​lak fö​lös​le​ge​-

sen fel​iz​gat​ni. Ele​in​te nem is gon​dol​tam sem​mi rossz​ra, azt hit​tem, sé​tál​ni ment. Csak ak​kor kezd​tem ag​gód​ni, ami​kor dél​ben is tá​vol ma​radt. Te ma nem ebé​del​tél itt​hon, kü​lön​ben már dél​ben meg​tud​hat​tad vol​na. De még ak​kor is el akar​tam hi​tet​ni ma​gam​mal, hogy csak ha​nyag​ság​ból vá​ra​koz​tat ilyen so​ká​ig. De hát nem így volt. – En​ged​jen meg egy kér​dést – mond​ta Knecht. – A fi​a​tal​em​ber tu​dott az én kö​ze​li ér​ke​zé​sem​ről s az önök szán​dé​ká​ról vele és ve​lem kap​cso​lat​ban? – Ma​gá​tól ér​te​tő​dik, Mag​is​ter úr, s úgy lát​szott: szin​te elé​ge​dett is a ter​ve​ink​kel, leg​alább​is szí​ve​seb​ben ve​szi, hogy önt kap​ja ta​ní​tó​já​ul, mint​sem még egy​szer va​la​mi​lyen is​ko​lá​ba küld​jük. – Nos – vél​te Knecht –, ak​kor hát min​den jól van. Az ön fia, Sig​no​ra, na​gyon is sok sza​bad​ság​hoz szo​kott, ki​vált az utób​bi idő​ben, így hát az a ki​lá​tás, hogy ne​ve​lőt és fe​gyel​me​ző mes​tert kap, ért​he​tő mó​don nyo​masz​tó szá​má​ra. Ezért ab​ban a pil​la​nat​ban, mi​előtt még át​ad​ták vol​na új ne​ve​lő​jé​nek, ke​re​ket ol​dott, ta​lán nem is ab​ban a re​mény​ben, hogy va​ló​ban el​fut​hat sor​sa elől, ha​nem in​kább úgy gon​dol​ta: a ha​lasz​tás​sal sem​mit sem veszt​het. És ezen​kí​vül va​ló​szí​nű​leg egy kis dö​fést akart adni szü​le​i​nek és az ál​ta​luk ide​ren​delt is​ko​la​mes​ter​nek, hogy ki​fe​jez​ze da​cát a fel​nőt​tek egész vi​lá​gá​val és a ta​ní​tók​kal szem​ben. De​sig​no​ri örült, hogy Knecht oly ke​vés​sé tra​gi​ku​san fog​ja föl az ese​tet. Ő maga azon​ban csu​pa gond és nyug​ta​lan​ság volt, sze​re​tő szí​ve le​het​sé​ges​nek ér​zett min​den​fé​le ve​szélyt, ami fe​nye​get​he​ti fi​á​val kap​cso​lat​ban. Ta​lán, gon​dol​ta, egé​szen ko​moly a szö​ké​se, sőt ta​lán arra is gon​dolt, hogy kárt tesz ma​gá​ban?! Ó, úgy lát​szik, most min​den meg​bosszul​ja ma​gát, amit a fiú ne​ve​lé​sé​ben el​mu​lasz​tot​tak és el​hi​báz​tak, s épp ab​ban a pil​la​nat​ban, ami​kor re​mél​ték, hogy jó​vá​te​szik. Ra​gasz​ko​dott hoz​zá, Knecht ta​ná​csa el​le​né​re, hogy va​la​mi tör​tén​jék, te​gye​nek va​la​mit; úgy érez​te, kép​te​len rá, hogy tét​le​nül tűr​je és fo​gad​ja el ezt a csa​pást, tü​rel​met​len​ség​be, ide​ges iz​ga​lom​ba lo​val​ta bele ma​gát, s ez na​gyon nem tet​szett a ba​rát​já​nak. El​ha​tá​roz​ták, hogy üze​ne​tet kül​de​nek né​hány csa​lád​nak, ahol Tito oly​kor paj​tá​sai közt idő​zött. Knecht örült, ami​kor De​sig​no​ri​né ki​ment, hogy er​ről ren​del​kez​zék, s ő egye​dül ma​rad​ha​tott ba​rát​já​val. – Pli​nio – mond​ta –, olyan ar​cot vágsz, mint​ha a fi​a​dat hol​tan hoz​ták vol​na haza. Tito már nem kis​gye​rek, alig​ha ke​rült egy ko​csi alá, és nem is evett bo​lond​gom​bát. Szó​val, szedd össze ma​gad, ked​ves ba​rá​tom. Mi​vel a fi​acs​kád nincs itt, en​gedd meg ne​kem, hogy egy per​cig he​lyet​te té​ged ok​tas​sa​lak. Kis​sé fi​gyel​te​lek, és úgy lá​tom, nem vagy ép​pen jó for​má​ban. Ab​ban a pil​la​nat​ban, mi​helyt egy at​lé​tát va​la​mi vá​rat​lan csa​pás ér, vagy szo​ron​ga​ni kezd, az izom​za​ta szin​te ma​gá​tól te​szi meg a szük​sé​ges moz​gá​so​kat, ki​tá​gul vagy össze​hú​zó​dik, és se​gít neki, hogy úrrá le​gyen hely​ze​tén. Így kel​lett vol​na ne​ked is, Pli​nio ta​nu​ló, ab​ban a perc​ben, mi​dőn a csa​pást kap​tad – vagy azt, amit némi túl​zás​sal csa​pás​nak vél​tél – a leg​el​ső vé​de​ke​zést al​kal​maz​nod lel​ki tá​ma​dá​sok ese​tén, és ügyel​ned a las​sú, gon​do​san fe​gyel​me​zett lé​leg​zés​re. Ehe​lyett úgy lé​le​gez​tél, mint a szí​nész, aki​nek a meg​ren​dült​sé​get kell áb​rá​zol​nia. Nem ké​szül​tél fel elég​gé jól, ti, vi​lá​gi em​be​rek, úgy lát​szik, kü​lö​nös mó​don véd​te​le​nek vagy​tok a szen​ve​dés​sel és gon​dok​kal szem​ben. Van eb​ben va​la​mi gyá​mol​ta​lan és meg​in​dí​tó, s néha, tud​ni​il​lik ami​kor iga​zi szen​ve​dés​ről van szó, s a vér​ta​nú​ság​nak ér​tel​me van, va​la​mi nagy​sze​rű is. De hét​köz​na​pi hasz​ná​lat​ra ez a le​mon​dás a vé​de​ke​zés​ről nem fegy​ver; én majd gon​dos​ko​dom róla, hogy a fiad egy​szer, ha szük​sé​ge lesz rá, job​ban fel le​gyen vér​tez​ve. És most, Pli​nio, légy olyan jó, és csi​nálj ve​lem együtt né​hány gya​kor​la​tot, hogy lás​sam: va​jon csak​ugyan el​fe​lej​tet​tél-e min​dent. A lé​leg​zé​si gya​kor​la​tok​kal, ame​lye​ket szi​go​rú​an rit​mi​kus ve​zény​sza​vak​kal irá​nyí​tott, jó​té​ko​nyan el​te​rel​te ba​rát​ja ön​kín​zó gon​do​la​ta​it, s az​tán Pli​nio már kész​sé​ge​sen hall​ga​tott az éssze​rű ér​vek​re, és el​múl​tak az ije​del​mei és gond​jai. Föl​men​tek Tito szo​bá​já​ba; Knecht él​ve​zet​tel néz​te az össze​vissza do​-

bált gyer​me​ki hol​mi​kat, az ágy mel​let​ti éj​je​li​szek​ré​nyen he​ve​rő könyv után nyúlt, s lát​ta, hogy egy da​rab​ka be​lé​du​gott pa​pír áll ki be​lő​le, s no lám: egy cé​du​la volt, raj​ta az el​tűnt hír​adá​sa. Oda​nyúj​tot​ta a pa​pír​la​pot De​sig​no​ri​nak, és ne​ve​tett, s Pli​nio arca is újra föl​de​rült. A cé​du​lán Tito kö​zöl​te szü​le​i​vel: ma haj​nal​ban ko​rán kelt, és egye​dül uta​zik a hegy​ség​be, ahol Bel​punt​ban vár​ja be új ta​ná​rát. En​ged​jék meg neki, mi​előtt megint oly ter​he​sen kor​lá​toz​zák sza​bad​sá​gát, ezt a kis örö​möt, mert le​küzd​he​tet​len el​len​szen​vet érez az​iránt, hogy a ta​ná​ra kí​sé​re​té​ben, már fel​ügye​let alatt és fo​goly​ként te​gye meg ezt a kis utat. – Na​gyon is ért​he​tő – vél​te Knecht. – Én te​hát majd hol​nap utá​na​me​gyek, és nyil​ván ott ta​lá​lom a hét​vé​gi ház​ban. Most azon​ban elő​ször is menj a fe​le​sé​ged​hez, és kö​zöld vele a hírt. A nap hát​ra​lé​vő ré​szé​ben de​rűs és ol​dott volt a han​gu​lat a ház​ban. Este, Pli​nio un​szo​lá​sá​ra, Knecht rö​vi​den el​me​sél​te az utób​bi na​pok ese​mé​nye​it, és fő​leg két be​szél​ge​té​sét Ale​xan​der mes​ter​rel. Ugyan​ezen az es​tén egy fur​csa kis ver​set is le​írt egy cé​du​lá​ra, amely ma Tito De​sig​no​ri bir​to​ká​ban van. Ez​zel a kö​vet​ke​ző​képp ál​lunk: A há​zi​úr va​cso​ra előtt egy óra hosszat ma​gá​ra hagy​ta. Knecht meg​lá​tott egy szek​rényt, tele régi köny​vek​kel, s ez föl​kel​tet​te kí​ván​csi​sá​gát. Ez is olyan él​ve​zet volt, ame​lyet a sok​évi ön​meg​tar​tóz​ta​tás so​rán el​fe​lej​tett, sőt szin​te em​lé​ke​ze​té​ből is ki​tö​rölt, és most ez a szek​rény meg​hit​ten em​lé​kez​tet​te egye​te​mi éve​i​re: mi​lyen jó is itt áll​ni, is​me​ret​len köny​vek előtt, ta​lá​lom​ra kö​zé​jük nyúl​ni, s in​nét-on​nét ki​ha​lász​ni egy kö​te​tet, amely​nek az ara​nyo​zá​sa vagy szer​ző​jé​nek a neve, alak​ja vagy bőr​szí​ne meg​tet​szik. Él​ve​zet​tel fut​tat​ta vé​gig te​kin​te​tét elő​ször is a cí​me​ken, a köny​vek ge​rin​cén, s meg​ál​la​pí​tot​ta, hogy mind​egyik csu​pa ti​zen​ki​len​ce​dik és hu​sza​dik szá​za​di szép​iro​dal​mi mű. Vé​gül egy meg​fa​kult vá​szon​kö​té​sű köny​vet hú​zott elő, amely „A brah​man böl​cses​sé​ge” cím​mel csa​lo​gat​ta. Előbb áll​va, majd ülve la​poz​ga​tott a könyv​ben, amely sok száz tan​köl​te​ményt tar​tal​ma​zott, s fur​csa egy​ve​le​ge volt a tu​dá​lé​kos bő​be​szé​dű​ség​nek és a va​ló​di böl​cses​ség​nek, a nyárs​pol​gá​ri​ság​nak és az iga​zi köl​tő​i​ség​nek. Eb​ből a kü​lö​nös és meg​in​dí​tó könyv​ből – úgy rém​lett neki – egy​ál​ta​lán nem hi​ány​zott az ezo​te​ri​kum, de nyers és há​zi​sü​te​tü bu​rok​ban rej​lett, és nem azok a köl​te​mé​nyek vol​tak ben​ne a leg​job​bak, ame​lyek​ben csak​ugyan va​la​mi​lyen ta​ní​tás és böl​cses​ség pró​bált ala​kot öl​te​ni, ha​nem azok, ame​lyek​ben a köl​tő ke​dé​lye, sze​rel​mes haj​la​ma, be​csü​le​tes​sé​ge és em​ber​sze​re​te​te, pol​gá​ri​an de​rék jel​le​me fe​je​ző​dött ki. Mi​köz​ben a tisz​te​let és a mu​lat​ság sa​já​to​san ve​gyes ér​zé​sé​vel igye​ke​zett be​le​mé​lyed​ni a könyv​be, sze​mé​be öt​lött egy vers; ezt a ver​set elé​ge​det​ten és he​lyes​lő​en fo​gad​ta be a lel​ké​be, mo​so​lyog​va bó​lin​tott rá, mint​ha neki küld​ték vol​na és épp erre a nap​ra: Drá​ga na​pok tűn​tét is könnyű el​vi​sel​nünk, ha si​ke​rül drá​gább, érett öröm​re lel​nünk: rit​ka nö​vényt ha a kert​ben nö​vés​re bí​runk, ha fiút ne​ve​lünk, s egy köny​vecs​két ha írunk. Ki​húz​ta az író​asz​tal fi​ók​ját, egy pa​pír​la​pot ke​re​sett és ta​lált, s fel​ír​ta rá ma​gá​nak a ver​set. Ké​sőbb meg​mu​tat​ta Pli​ni​ó​nak és hoz​zá​fűz​te: – Ezek a vers​so​rok tet​szet​tek ne​kem, van ben​nük va​la​mi kü​lö​nös: oly szá​ra​zak s egy​szer​s​mind oly ben​ső​sé​ge​sek! És olyan jól il​le​nek rám, s pil​la​nat​nyi hely​ze​tem​re és han​gu​la​tom​ra. Ha nem is va​gyok ker​tész, és nem is aka​rom va​la​mi rit​ka nö​vény​nek szen​tel​ni nap​ja​i​mat, még​is​csak ta​nár és ne​ve​lő va​gyok, s úton fel​ada​tom​hoz, a gyer​mek​hez, akit ne​vel​ni aka​rok. Mennyi​re örü​lök neki! Ami pe​dig ezek​nek a ver​sek​nek a szer​ző​jét, Rüc​ker​tet, a köl​tőt il​le​ti, gya​nít​ha​tó​lag meg​volt ben​ne mind​há​rom ne​mes szen​ve​dély, a ker​té​szé, a ne​ve​lőé és az íróé, s nyil​ván épp ez

az utób​bi fog​lal​ta el nála az első he​lyet: utol​só​nak s a leg​je​len​tő​sebb he​lyen em​lí​ti, és annyi​ra sze​rel​mes szen​ve​dé​lye tár​gyá​ba, hogy gyen​géd​dé vá​lik, s nem könyv​nek, ha​nem „köny​vecs​ké​nek” ne​ve​zi. Ez olyan meg​ha​tó. Pli​nio ne​ve​tett. – Ki tud​ja – vél​te –, hogy a ked​ves ki​csi​nyí​tő kép​ző nem csu​pán a rím​ko​vács fo​gá​sa-e, aki​nek itt az egy​szó​ta​gos szó he​lyett egy több​szó​ta​gos​ra volt szük​sé​ge. – Azért csak ne be​csül​jük le – vé​de​ke​zett Knecht. – Az az em​ber, aki vers​so​rok tíz​ez​re​it írta le éle​té​ben, nem hagy​ná, hogy egy ósdi met​ri​kai kény​szer a sa​rok​ba szo​rít​sa. Nem, hall​gass csak ide, mi​lyen gyön​gé​den s kis​sé szé​gyen​lő​sen is cseng ez: „s egy köny​vecs​két ha írunk”! Ta​lán nem is csu​pán a tárgy sze​re​te​te csi​nált a „könyv​ből” „köny​vecs​két”. Ta​lán meg​szé​pí​tő, meg​bé​kí​tő is volt ez a gon​do​lat. Ta​lán, sőt va​ló​szí​nű​leg oly oda​adó​an te​vé​keny​ke​dő volt ez a szer​ző, hogy hébe-hóba ő maga is va​la​mi​fé​le szen​ve​dély​nek és bűn​nek érez​te könyv​írá​si haj​la​mát. Így a „köny​vecs​ke” szó​nak nem​csak sze​rel​mes csen​gé​se és ér​tel​me vol​na, ha​nem meg​szé​pí​tő​en, el​te​re​lő​en, men​te​ge​tőz​ve is hang​za​nék, aho​gyan a já​té​kos is gon​dol​ja, ami​kor nem já​ték​ra, ha​nem csak „egy kis játsz​má​ra” in​vi​tál, s az iszá​kos, ha még egy „po​hár​kát” vagy „egy kor​tyot” kér. Nos, ezek ta​lál​ga​tá​sok. Min​den​eset​re én tel​je​sen egyet​ér​tek és együtt​ér​zek az éne​kes​sel, aki gyer​me​ket akar ne​vel​ni és egy köny​vecs​két akar írni. Mert nem​csak a ne​vel​ni vá​gyás szen​ve​dé​lyét is​me​rem, nem, a könyv​írás szen​ve​dé​lye sem áll na​gyon tá​vol tő​lem. És most, hogy meg​sza​ba​dul​tam a hi​va​ta​lom​tól, megint csá​bí​tó, drá​ga gon​do​lat, hogy egy​szer, sza​bad időm​ben és jó​ked​vem​ből egy köny​vet ír​jak, nem: egy köny​vecs​két, va​la​mi kis írás​mű​vet ba​rá​ta​im​nak és a ve​lem ro​kon gon​dol​ko​dá​sú​ak​nak. – És mi​ről? – kér​dez​te De​sig​no​ri kí​ván​csi​an. – Ó, az mind​egy, a tárgy nem szá​mít. Az csak al​kal​mat adna rá, hogy be​gu​bóz​zam, s él​vez​zem a bol​dog​sá​got: mi​lyen sok sza​bad időm van. Ne​kem a hang​nem vol​na fon​tos, va​la​mi meg​fe​le​lő kö​zép​út, tisz​te​let és meg​hitt​ség, ko​moly​ság és já​té​kos​ság közt, nem hol​mi ok​ta​tó hang, ha​nem ba​rát​sá​gos köz​lés és be​szél​ge​tés er​ről-ar​ról, ami​ről azt hi​szem, hogy át​él​tem és meg​ta​nul​tam. Az a mód, aho​gyan ez a Fried​rich Rüc​kert ke​ve​ri a ver​se​i​ben a ta​ní​tást és a gon​dol​ko​dást, a köz​lést és a cse​ve​gést, nyil​ván nem az én stí​lu​som len​ne, és még​is va​la​mi sze​re​tet​re​mél​tót ér​zek eb​ben a mű​faj​ban, hi​szen olyan sze​mé​lyes és még​sem ön​ké​nyes, já​té​kos és még​is szi​lárd for​mai sza​bá​lyok​hoz kö​tő​dik, s ez tet​szik ne​kem. Nos, egye​lő​re nem ju​tok hoz​zá a köny​vecs​ke-írás örö​me​i​hez és gond​ja​i​hoz, most más​va​la​mi​hez kell össze​szed​nem ma​ga​mat. Ké​sőbb azon​ban egy​szer, gon​do​lom, még fel​vi​rul​hat ne​kem is a szer​ző​ség bol​dog​sá​ga, aho​gyan előt​tem le​beg a dol​gok kel​le​mes, bár gon​dot oko​zó meg​ra​ga​dá​sa, nem csu​pán ma​gá​nyos gyö​nyö​rű​sé​gem vé​gett, ha​nem min​dig arra a né​hány ke​vés jó ba​rá​tom​ra és ol​va​sóm​ra gon​dol​va. Más​nap reg​gel Knecht út​nak in​dult Bel​punt​ba. De​sig​no​ri elő​ző nap je​lez​te neki, hogy el akar​ja kí​sér​ni, de Josef ezt ha​tá​ro​zot​tan el​uta​sí​tot​ta, és ami​kor Pli​nio még meg​pró​bál​ta rá​be​szél​ni, szin​te rá​ri​pa​ko​dott. – A fi​ú​nak – mond​ta rö​vi​den – elég baja lesz az​zal, hogy fa​tá​lis új ta​ná​rá​val ta​lál​koz​zék, s ezt meg​eméssze, nem sza​bad te​téz​nünk még apja lát​vá​nyá​val is, ami ép​pen most alig​ha sze​rez​ne neki örö​möt. Mi​köz​ben a Pli​nio bé​rel​te uta​zó​ko​csi​ban el​in​dult a friss szep​tem​be​ri reg​ge​len, vissza​tért a teg​na​pi jó uta​zó​ked​ve. Gyak​ran el​be​szél​ge​tett a ko​csis​sal, néha meg​ál​lí​tot​ta vagy azt mond​ta: hajt​son las​sab​ban, ha a táj von​zot​ta, s több​ször ját​szott is a kis fu​ru​lyá​ján. Szép és le​bi​lin​cse​lő uta​zás volt ez, a fő​vá​ros​ból és a la​pály​ról az elő​he​gyek és még to​vább a ma​gas​hegy​ség felé, s az út ugyan​ak​kor a vége felé kö​zel​gő nyár​ból egy​re job​ban az ősz​be ve​ze​tett. Dél​tájt az utol​só emel​ke​dő nagy ka​nya​rok​kal már a gyé​rü​lő tű​le​ve​lű er​dőn át ha​ladt, hab​zó, szik​lá​kon zúgó he​gyi pa​ta​kok közt, hi​da​kon át, s ma​gá​nyos,

sú​lyos kő​ből ra​kott, kis​ab​la​kú ta​nyák mel​lett, egy​re bel​jebb, a kö​ves, min​dig szi​go​rúbb és nyer​sebb he​gyi vi​lág​ba, amely​nek ke​mény​sé​gé​ben és ko​mor​sá​gá​ban két​sze​re​sen ked​ves volt a sok kis vi​rág​pa​ra​di​csom vi​ru​lá​sa. A kis vi​dé​ki vil​la, aho​vá vé​gül meg​ér​ke​zett, egy he​gyi tó part​ján állt, szür​ke szik​lák közt rej​tőz​ve, s alig emel​ke​dett ki kö​zü​lük. Amint meg​pil​lan​tot​ta, az utas rög​tön meg​érez​te en​nek a ri​deg ma​gas​hegy​ség​hez illő épí​tés​mód​nak a szi​go​rú​sá​gát, sőt ko​mor​sá​gát; de az​tán tüs​tént de​rűs mo​soly fény​lett föl ar​cán, mert a ház nyi​tott aj​ta​já​ban meg​lá​tott egy ala​kot: egy ifjú állt ott szí​nes uj​jas​ban és rö​vid​nad​rág​ban, s ez csak ta​nít​vá​nya, Tito le​he​tett; s ám​bár Knecht vol​ta​képp nem ag​gó​dott iga​zán ko​mo​lyan a szö​ke​vény mi​att, még​is föl​sza​ba​dul​tan és há​lá​san lé​leg​zett fel. Ha Tito itt van, s a ház kü​szö​bén kö​szön​ti ta​ná​rát, ak​kor min​den rend​ben van, és tárgy​ta​lan​ná vá​lik né​hány bo​nyo​da​lom, ami​nek a le​he​tő​sé​gé​vel min​den​eset​re szá​molt út​köz​ben. A fiú elé​be jött, mo​so​lyog​va, ba​rát​sá​go​san és egy kis​sé za​var​tan, ki​se​gí​tet​te a ko​csi​ból és azt mond​ta: – Nem akar​tam rosszat az​zal, hogy hagy​tam: egye​dül utaz​zék ide. – És mi​előtt még Knecht vá​la​szol​ha​tott vol​na, bi​zal​ma​san hoz​zá​tet​te: – Azt hi​szem, meg​ér​tet​te a szán​dé​ko​mat. Kü​lön​ben bi​zo​nyá​ra ma​gá​val hoz​ta vol​na apá​mat. Neki már meg​ír​tam, hogy sze​ren​csé​sen meg​ér​kez​tem. Knecht ne​ve​tett, ke​zet szo​rí​tott a fi​ú​val, aki be​ve​zet​te a ház​ba; ott a cse​léd​lány is üd​vö​zöl​te őt, s meg​ígér​te, hogy ha​ma​ro​san el​ké​szül a va​cso​ra. Ami​kor most Josef, va​la​mi szo​kat​lan szük​ség​ér​zet​nek en​ged​ve, va​cso​ra előtt egy kis idő​re le​pi​hent, tu​da​tá​ra éb​redt, hogy ez a szép ko​csi​zás fur​csa mó​don ki​fá​rasz​tot​ta, sőt ki​me​rült tőle; és mi​köz​ben vé​gig​be​szél​get​te az es​tét ta​nít​vá​nyá​val, és meg​mu​tat​tat​ta vele vi​rág- és lep​ke​gyűj​te​mé​nyét – ez a fá​radt​sá​ga még fo​ko​zó​dott, sőt amo​lyan szé​dü​lés​fé​lét ér​zett, va​la​mi ed​dig so​sem ész​lelt üres​sé​get a fe​jé​ben, és kel​le​met​len gyön​ge​sé​get, egye​net​len​sé​get a szív​ve​ré​sé​ben. De azért Ti​tó​val ma​radt a le​fek​vés meg​be​szélt idő​pont​já​ig, és igye​ke​zett nem ész​re​vé​tet​ni rosszul​lé​tét. Ta​nít​vá​nya kis​sé cso​dál​ko​zott raj​ta, hogy a Mag​is​ter egy szót sem szól a ta​nu​lás meg​kez​dé​sé​ről, az óra​terv​ről, az ő utol​só bi​zo​nyít​vá​nya​i​ról és más ef​fé​le dol​gok​ról, sőt ami​kor Tito meg​kí​sé​rel​te ki​hasz​nál​ni ezt a jó han​gu​la​tot, s más​nap​ra egy na​gyobb sé​tát ja​va​solt, hogy ta​ní​tó​ját meg​is​mer​tes​se új kör​nye​ze​té​vel, Knecht ba​rát​sá​go​san el​fo​gad​ta a ja​vas​la​tot. – Örü​lök en​nek a sé​tá​nak – fűz​te hoz​zá Knecht –, és mind​járt meg is ké​rem egy szí​ves​ség​re. Mi​köz​ben a nö​vény​gyűj​te​mé​nyét né​ze​get​tem, lát​tam, hogy ön a he​gyi nö​vé​nyek​ről töb​bet tud ná​lam. Együtt​lé​tünk​nek töb​bek kö​zött az is a cél​ja, hogy ki​cse​rél​jük és össze​han​gol​juk is​me​re​te​in​ket; kezd​jük az​zal, hogy ön fe​lül​vizs​gál​ja cse​kély bo​ta​ni​kai tu​dá​so​mat, és va​la​mi​vel előbb​re se​gít ezen a te​rü​le​ten. Ami​kor jó​éj​sza​kát kí​ván​tak egy​más​nak, Tito na​gyon elé​ge​dett volt, tele csu​pa de​rék el​ha​tá​ro​zás​sal. Ez a Knecht mag​is​ter megint na​gyon tet​szett neki. Anél​kül, hogy nagy sza​vak​kal élt vol​na, s a tu​do​mány​ról, erény​ről, szel​le​mi ne​mes​ség​ről s ilyes​fé​lék​ről be​szélt vol​na, ahogy az is​ko​lá​ban a ta​ná​rok oly szí​ve​sen tet​ték, en​nek a de​rűs, ba​rát​sá​gos fér​fi​nak a lé​nyé​ben és be​szé​dé​ben volt va​la​mi, ami kö​te​le​ző​en ha​tott, és a ne​mes, a jó, a lo​va​gi, a ma​ga​sabb ren​dű tö​rek​vé​se​ket és erő​ket hív​ta elő. Él​ve​zet, sőt ér​dem le​he​tett rá​szed​ni és be​csap​ni egy akár​mi​lyen is​ko​la​mes​tert, de ez előtt a fér​fiú előtt ilyen gon​do​la​tok eszé​be sem jut​hat​tak az em​ber​nek. Ő olyan... igen, ki​cso​da és mi​lyen is hát? Tito el​tű​nő​dött: mi is tet​szik neki, mi hat rá annyi​ra eb​ben az ide​gen​ben, s úgy ta​lál​ta: a ne​mes​sé​ge, az elő​ke​lő​sé​ge, az úri mi​vol​ta. El​ső​sor​ban ez von​zot​ta. Ez a Knecht úr elő​ke​lő volt, úr volt, ne​mes​em​ber, jól​le​het, sen​ki sem is​mer​te a csa​lád​ját, s az apja akár egy ci​pész​mes​ter is le​he​tett. Knecht ne​me​sebb és elő​ke​lőbb volt, mint a leg​több em​ber, akit Tito is​mert, az ő ap​já​nál is elő​ke​lőbb. Az ifjú, aki csa​lád​ja pat​rí​ci​us ösz​tö​ne​it és ha​gyo​má​nya​it nagy​ra be​csül​te, és nem bo​csá​tot​ta meg ap​já​nak, hogy el​sza​kadt tő​lük, itt most elő​ször ta​lál​ko​zott a szel​le​mi, a ki​ne​velt ne​mes​ség​gel, az​zal a ha​ta​lom​mal, mely sze​ren​-

csés kö​rül​mé​nyek kö​zött al​ka​lom​ad​tán ké​pes arra a cso​dá​ra, hogy ősök és nem​ze​dé​kek hosszú so​rát át​ugor​va, egyet​len em​ber​éle​ten be​lül egy ple​be​jus​gye​rek​ből fő​ne​mest csi​nál​jon. A tü​zes és büsz​ke if​jú​ban meg​moc​cant a sej​te​lem, hogy az ef​faj​ta ne​mes​ség​hez tar​to​zás és en​nek a szol​gá​la​ta ta​lán neki is kö​te​les​sé​gé​vé és be​csü​le​té​re vál​hat, s hogy ta​lán – en​nek a ta​ní​tó​nak az alak​já​ban meg​je​len​ve és meg​tes​te​sül​ve, aki min​den sze​líd​sé​ge és ba​rát​sá​gos​sá​ga mel​lett is ízig-vé​rig úr – itt éle​te ér​tel​me kö​ze​lít felé, és az a ren​del​te​té​se, hogy cé​lo​kat tűz​zön ki elé. Knecht, mi​után a szo​bá​já​ba kí​sér​ték, nem fe​küdt le azon​nal, bár na​gyon kí​ván​ta már. Ez az este ki​fá​rasz​tot​ta, s a fi​a​tal​em​ber előtt, aki két​ség​te​le​nül jól meg​fi​gyel​te, ne​he​zé​re esett és ter​hes volt úgy össze​szed​nie ma​gát be​széd​ben, ma​ga​tar​tás​ban és hang​ban, hogy a fiú sem​mit se ve​gyen ész​re az ő sa​já​tos, köz​ben még nö​vek​vő fá​radt​sá​gá​ból, rossz han​gu​la​tá​ból vagy be​teg​sé​gé​ből. Min​de​nest​re, úgy lát​szik, ez si​ke​rült. Most azon​ban szem​be kel​lett néz​nie ez​zel az üres​ség​gel, rosszul​lét​tel, szo​ron​gó szé​dü​let​tel, ez​zel a ha​lá​los fá​radt​ság​gal, amely egy​út​tal nyug​ta​lan​ság is volt, s úrrá kel​lett len​nie raj​ta, el​ső​sor​ban úgy, hogy fel​is​mer​je és meg​ért​se. Ez meg​le​he​tő​sen könnyen si​ke​rült, még ha bele is telt némi idő​be. Rá​jött, hogy a be​teg​sé​gé​nek nincs más oka, csak a mai uta​zás, ame​lyet oly rö​vid idő alatt tett meg a sík​ság​ról jó két​ezer mé​ter ma​gas​ba. Kora if​jú​sá​gá​ban tett né​hány rit​ka ki​rán​du​lá​sa óta el​szo​kott tőle, hogy ilyen ma​gas​ság​ban tar​tóz​kod​jék, és most ne​he​zen vi​sel​te el a gyors emel​ke​dést. Va​ló​szí​nű​leg még leg​alább egy-két na​pig szen​ved et​től a rosszul​lét​től, és ha csak​ugyan nem mú​lik el az​tán sem, nos ak​kor haza kell tér​nie Ti​tó​val és a ház​ve​ze​tő​nő​vel, s Pli​nio ter​ve a ked​ves-szép Bel​punt​tal meg​bu​kik. Kár len​ne, de nem nagy sze​ren​csét​len​ség. Mi​után ezt vé​gig​gon​dol​ta, le​fe​küdt, de nem so​kat aludt, az éj​sza​kát ré​szint az​zal töl​töt​te, hogy át​te​kin​tet​te uta​zá​sát a wal​dzel​li bú​csú​zá​sá​tól kezd​ve, ré​szint pe​dig igye​ke​zett meg​nyug​tat​ni a szív​ve​ré​sét és fel​iz​ga​tott ide​ge​it. Ta​nít​vá​nyá​ra is so​kat gon​dolt, tet​szés​sel, de ter​vez​ge​té​sek nél​kül; jobb​nak lát​ta, ha ezt a ne​mes, de be​tö​ret​len csi​kót pusz​tán jó​in​du​lat​tal és szok​ta​tás​sal sze​lí​dí​ti meg, itt sem​mit sem sza​bad el​si​et​ni, és kény​szert sem al​kal​maz​hat. Úgy gon​dol​ta: las​sacs​kán majd ké​pes​sé​gei és erői tu​da​tá​ra éb​resz​ti a fiút, s egy​út​tal táp​lál​ja ben​ne azt a ne​mes kí​ván​csi​sá​got, azt a ne​mes elé​ge​det​len​sé​get, amely erőt ád a tu​do​má​nyok, a szel​lem és a Szép sze​re​te​té​hez. A fel​adat szép volt, a ta​nít​vá​nya pe​dig nem akár​mi​lyen ifjú te​het​ség, akit fel kell éb​resz​te​ni és „for​má​ba hoz​ni”; egy be​fo​lyá​sos és va​gyo​nos pat​rí​ci​us egyet​len fia volt, maga is jö​ven​dő​be​li úr, az or​szág és a nép tár​sa​dal​mi és po​li​ti​kai ala​kí​tó​i​nak egyi​ke, aki​nek pél​dát kell mu​tat​nia, és ve​zet​nie kell má​so​kat. Kasz​tá​lia en​nek az ősi De​sig​no​ri-csa​lád​nak va​la​mi​vel adó​sa ma​radt; en​nek a Ti​tó​nak va​la​ha rá​bí​zott ap​ját nem ne​vel​te elég​gé ala​po​san, nem tet​te elég​gé erős​sé ah​hoz, hogy el​vi​sel​je a vi​lág és a szel​lem köz​ti ne​héz hely​ze​tét, és emi​att nem​csak a te​het​sé​ges és sze​re​tet​re mél​tó ifjú Pli​nio vált bol​dog​ta​lan​ná, ki​egyen​sú​lyo​zat​lan és rosszul irá​nyí​tott élet​vi​te​lé​vel, ha​nem még az egyet​len fia is ve​szély​be ke​rült, és be​le​bo​nyo​ló​dott ap​já​nak a meg​ol​dat​lan kér​dé​se​i​be. Itt volt va​la​mi gyó​gyí​ta​ni- és jó​vá​ten​ni​va​ló, va​la​mi​fé​le bűnt kel​lett le​ve​ze​kel​ni, s Josef​nek örö​möt szer​zett, és ér​tel​mes do​log​nak is lát​ta, hogy ez a fel​adat épp neki, az en​ge​det​len​nek és lát​szó​lag sza​ka​dár​nak ju​tott osz​tály​ré​szül. Reg​gel, ami​kor már érez​te, hogy a ház​ban éb​re​de​zik az élet, föl​kelt, s az ágyán egy für​dő​kö​penyt ta​lált, könnyű há​ló​ru​há​já​ra te​rí​tet​te, és aho​gyan Tito elő​ző este meg​mu​tat​ta neki, a ház egyik hát​só ka​pu​ján ki​lé​pett arra a fé​lig nyi​tott fo​lyo​só​ra, amely a há​zat a für​dő​ház​zal és a tó​val össze​kö​töt​te. Szür​kés​zöl​den és moz​du​lat​la​nul te​rült el előt​te a kis tó, túl​ol​dalt egy me​re​dek, ma​gas szik​lás hegy​ol​dal, éles, csor​ba hegy​ge​rinc, be​le​vág​va a rit​kás, zöl​des, hű​vös reg​ge​li ég​bolt​ba, nyer​sen és hi​deg ár​nyé​kok​kal. De a hegy​ge​rinc mö​gött már érez​he​tő​en ke​lő​ben volt a nap, fé​nye itt-ott meg-meg​csil​lant, pa​rá​nyi szi​lán​kok​ban, egy-egy kő éles pe​re​mén, már csak per​ce​ken múlt, s a hegy or​ma​in meg​je​le​nik,

s el​áraszt​ja fé​nyé​vel a ta​vat és a völ​gyet. Knecht fi​gyel​me​sen és ko​moly​ra vál​tan néz​te ezt a ké​pet, amely​nek csönd​jét, ko​moly​sá​gát és szép​sé​gét nem érez​te kö​zel ma​gá​hoz, és még​is sze​mé​lyé​hez szó​ló in​te​lem​nek érez​te. Ilyen erő​sen még a teg​na​pi uta​zás köz​ben sem érez​te a ma​gas​hegy​ség sú​lyát, hű​vö​sét és mél​tó​ság​tel​jes ide​gen​sé​gét, amely nem elő​zé​keny az em​ber​rel szem​ben, nem hív​ja, sőt nem is igen tűri meg. És kü​lö​nös​nek, je​len​tős​nek lát​ta, hogy első lé​pé​se a vi​lá​gi élet új sza​bad​sá​gá​ba épp ide, ebbe a csön​des és hi​deg nagy​ság​ba ve​zet​te. Tito je​lent meg, für​dő​nad​rág​ban, ke​zet nyúj​tott a Mag​is​ter​nek, és a szem​köz​ti szik​lá​ra mu​tat​va mond​ta: – A leg​jobb​kor jön, mind​járt föl​kel a nap. Ó, iga​zán pom​pás itt fönn. – Knecht ba​rát​sá​go​san bic​cen​tett rá. Rég​óta tud​ta, hogy Tito ko​rán​ke​lő, futó, bir​kó​zó és ter​mé​szet​já​ró, már csak til​ta​ko​zás​képp is apja ha​nyag, egy csep​pet sem ka​to​nás, ké​nyel​mes ma​ga​tar​tá​sá​val és élet​vi​te​lé​vel szem​ben, és ugyan​ezért meg​ve​ti a bor​ivást is. Ezek a szo​ká​sai és haj​la​mai ugyan né​ha​nap​ján pó​zo​lás​ra kész​tet​ték, a szel​lem meg​ve​té​sé​re és fe​ne​gye​re​kes​ke​dés​re – a túl​zá​sok​ra való haj​lam, úgy lát​szik, vele szü​le​tett min​den De​sig​no​ri​val –, Knecht azon​ban ezt is öröm​mel üd​vö​zöl​te, s el​ha​tá​roz​ta, hogy a sport​ba​rát​sá​got is fel​hasz​nál​ja esz​köz​ként a tü​zes ifjú meg​nye​ré​sé​re és meg​sze​lí​dí​té​sé​re. Egyi​ke volt ez a töb​bi esz​kö​zök​nek, s nem is a leg​fon​to​sabb – a ze​né​vel pél​dá​ul sok​kal több​re men​né​nek. Ter​mé​sze​te​sen arra nem gon​dolt, hogy a test​gya​kor​la​tok​ban egyen​lő le​het​ne a fi​ú​val, vagy ép​pen fe​lül​múl​hat​ná. Ta​lán elég vol​na va​la​mi ár​tat​lan együtt​mű​kö​dés is ah​hoz, hogy meg​mu​tas​sa az if​jú​nak: a ne​ve​lő​je sem gyá​va, ott​hon​ülő szo​ba​tu​dós. Tito fe​szül​ten fi​gyel​te a szem​köz​ti ko​mor szik​la​há​tat, amely mö​gött haj​na​li fény​ben hul​lám​zott az ég​bolt. Most a kö​ves hegy​hát egy da​rab​ká​ja he​ve​sen fel​vil​lant, mint az izzó és ép​pen ol​va​dó​ban lévő érc, a hegy​ge​rinc el​mo​só​dot​tá és hir​te​len mint​ha ala​cso​nyab​bá vált vol​na, ol​v​adón le​ros​kadt, s az izzó rés​ből va​kí​tó​an kelt föl a nap csil​la​ga. És azon​nal fény árasz​tot​ta el a föl​det, a há​zat, a für​dő​ka​bint és a tó​part in​nen​ső ol​da​lát, meg az erős su​gár​zás​ban álló két ala​kot, aki nem​so​ká​ra már e fény jól​eső me​le​gét is érez​te. A fiú, akit be​töl​tött a pil​la​nat ün​ne​pi szép​sé​ge s a maga fi​a​tal​sá​gá​nak és ere​jé​nek bol​do​gí​tó ér​zé​se, rit​mi​kus kar​moz​du​la​tok​kal nyúj​tó​zott, majd egész tes​te kö​vet​te e moz​du​la​to​kat, hogy vé​gül is el​ra​gad​ta​tott tánc​cal ün​ne​pel​je a nap​föl​kel​tét, s így fe​jez​ze ki mély​sé​ges egyet​ér​té​sét a kö​rü​löt​te hul​lám​zó és su​gár​zó ele​mek​kel. Lép​tei ör​ven​de​ző hó​do​lat​tal re​pül​tek a győz​tes nap felé, tisz​te​let​tu​dó​an hát​rál​tak meg elő​le, ki​tárt kar​jai a szí​vé​re von​ták a he​gyet, a ta​vat és az eget, le​tér​delt, mint​ha a föld​anyá​nak hó​dol​na, ke​zét szét​tár​va a tó vi​zét kö​szön​te​né, és ön​ma​gát, if​jú​sá​gát, sza​bad​sá​gát s a szí​vé​ből fel​lán​go​ló élet​ér​zé​sét ün​ne​pi ál​do​zat​ként aján​la​ná fel a Ha​tal​mak​nak. Bar​na vál​lán a nap​fény csil​lo​gott, a káp​rá​zat​tól fé​lig le​huny​ta sze​mét, fi​a​tal arca meg​der​medt, szin​te ál​arcsze​rű​vé vált a lel​kes, már-már meg​szál​lott ko​moly​ság​tól. Maga a Mag​is​ter is meg​ha​tó​dott és meg​in​dult volt a pir​ka​dó nap​nak et​től az ün​ne​pi szín​já​té​ká​tól eb​ben a hall​ga​tag, szik​lás ma​gány​ban. De a lát​vány​nál is job​ban meg​ra​gad​ta és le​nyű​göz​te a sze​me előtt le​ját​szó​dó em​be​ri ese​mény: ta​nít​vá​nyá​nak a haj​nalt és a na​pot kö​szön​tő ün​ne​pi tán​ca, amely a fé​lig még éret​len, fe​gyel​me​zet​le​nül sze​szé​lyes if​jút szin​te az is​ten​tisz​te​let ko​moly​sá​gá​ig emel​te föl, s neki, a né​ző​nek épp​oly vá​rat​la​nul, su​gár​zó​an és lep​le​zet​le​nül tár​ta föl egy pil​la​nat alatt leg​mé​lyebb és leg​ne​me​sebb haj​la​ma​it, ké​pes​sé​ge​it és ren​del​te​té​sét, aho​gyan a föl​ke​lő nap tág​ra nyi​tot​ta és be​vi​lá​gí​tot​ta ezt a hi​deg, ko​mor völ​gyet és he​gyi ta​vat. Erő​sebb​nek és je​len​tő​sebb​nek lát​ta a fi​a​tal​em​bert, mint ami​lyen​nek ed​dig gon​dol​ta, de ke​mé​nyebb​nek is, meg​kö​ze​lít​he​tet​le​nebb​nek, a szel​lem​től tá​vo​libb​nak, po​gá​nyabb​nak. A Pán má​mo​rá​tól meg​szál​lott fi​ú​nak ez az ün​ne​pi és ál​do​za​ti tán​ca több volt, mint va​la​ha az ifjú Pli​nio be​szé​dei és ver​sei, jó né​hány fok​kal ma​ga​sabb​ra emel​te Ti​tót, de egy​út​tal ide​ge​nebb​nek, meg​fog​ha​tat​la​nabb​nak, hívó szó​val alig el​ér​he​tő​nek lát​tat​ta.

Ma​gát a fiút úgy ra​gad​ta el ez a lel​kes ra​jon​gás, hogy nem is tud​ta, mi tör​tént vele. Ed​dig ő sem is​mer​te, nem is tán​col​ta, meg sem pró​bál​ta el​jár​ni ezt a tán​cot; nem volt ez nála va​la​mi szo​ká​sos, ál​ta​la ki​ta​lált, a na​pot ün​nep​lő haj​na​li szer​tar​tás, és – ahogy va​la​mi​vel ké​sőbb ma​gá​tól rá​jött – tán​cá​ban és má​gi​kus meg​szál​lott​sá​gá​ban nem csu​pán a he​gyi le​ve​gő, a nap​fény, a reg​gel és a sza​bad​ság​ér​zés ját​szott köz​re, ha​nem épp​így fi​a​tal éle​té​nek rá váró for​du​la​ta és kö​vet​ke​ző fo​ko​za​ta, amely a Mag​is​ter ba​rát​sá​gos és egy​szer​s​mind tisz​te​le​tet kö​ve​te​lő alak​já​ban je​lent meg előt​te. Ezen a haj​na​li órán sok min​den ta​lál​ko​zott össze a fi​a​tal Tito sor​sá​ban és lel​ké​ben, ami ezer más órá​nál ma​gasz​to​sab​bá, ün​ne​pib​bé, meg​szen​tel​teb​bé tet​te ezt az órát. Nem tud​ta, mit csi​nál, bí​rá​lat nél​kül, gya​nút​la​nul tet​te azt, amit a bol​dog pil​la​nat kí​vánt tőle, el​tán​col​ta áhí​ta​tát, imád​ko​zott a Nap​hoz, oda​adó moz​du​la​tok​kal, tag​lej​té​sek​kel val​lot​ta meg örö​mét, hi​tét az élet​ben, áhí​ta​tát és hó​do​la​tát, tán​cá​ban büsz​kén és meg​adó​an aján​lot​ta fel hívő lel​két ál​do​za​tul a Nap​nak és az is​te​nek​nek, s nem ke​vés​bé a cso​dált és fél​ve tisz​telt fér​fi​ú​nak is, a bölcs​nek és ze​nész​nek, a má​gi​kus Já​ték ti​tok​za​tos kö​re​i​ből ér​ke​zett mes​te​ré​nek, jö​vő​be​li ne​ve​lő​jé​nek és ba​rát​já​nak. Mind​ez, akár a nap​kel​te fény​má​mo​ra, csak per​ce​kig tar​tott. Knecht meg​ha​tot​tan néz​te a cso​dás szín​já​té​kot, amely​ben ta​nít​vá​nya a sze​me lát​tá​ra ala​kult át és lep​lez​te le ma​gát, s új és ide​gen em​ber​ként, vele tel​je​sen egyen​ran​gú​ként lé​pett elé​be. A gya​log​ös​vé​nyen áll​tak a ház és a kuny​hó közt, a ke​let​ről ára​dó fény​ben fü​röd​ve, s az előb​bi él​mény szé​dü​le​té​től mé​lyen fel​in​dul​va, mi​dőn Tito, alig​hogy be​fe​jez​te utol​só tánc​lé​pé​sét, föl​ocsú​dott bol​dog ká​bu​la​tá​ból, meg​állt, mint egy ma​gá​nyos já​té​ka köz​ben raj​ta​ka​pott ál​lat, s rá​esz​mélt, hogy nincs egye​dül, s nem​csak va​la​mi szo​kat​lan dol​got élt át és mű​velt, ha​nem köz​ben né​ző​je is volt. Vil​lám​gyor​san en​ge​dett a leg​el​ső öt​le​té​nek, amely le​he​tő​vé tet​te, hogy ki​lá​bal​jon ab​ból a hely​zet​ből, mely​ről ha​mar​já​ban úgy vél​te: va​la​mi​képp ve​szé​lyes és meg​szé​gye​ní​tő rá néz​ve; eré​lye​sen át akart tör​ni ezek​nek a fur​csa pil​la​na​tok​nak a va​rá​zsán, ame​lyek olyan​nyi​ra be​há​lóz​ták és le​igáz​ták. Imént még kor​ta​lan, ál​arcsze​rű​en szi​go​rú arca va​la​mi gyer​me​kes és kis​sé bá​va​tag ki​fe​je​zést öl​tött, mint azé, akit na​gyon is hir​te​len ri​asz​ta​nak föl mély ál​má​ból, ki​csit még ru​gó​zott a tér​dén, maf​lán bá​mult ta​ní​tó​ja ar​cá​ba, majd vá​rat​lan-si​e​tő​sen, mint​ha ép​pen most jut​na eszé​be va​la​mi fon​tos do​log, amit már-már el​mu​lasz​tott, ki​nyúj​tott jobb kar​já​val a tó túl​só part​ja felé mu​ta​tott, amely, akár​csak a tó fele – még mély sö​tét​ség​ben volt, noha a haj​nal​fény ost​ro​mol​ta szik​la​csúcs las​san​kint egy​re szű​kebb​re von​ta az ár​nyé​kot a hegy lába kö​rül. – Ha na​gyon gyor​san úszunk – ki​ál​tott fel iz​ga​tot​tan és kis​fi​ús hév​vel –, még épp meg​előz​het​jük a na​pot a túl​só par​ton. Alig ej​tet​te ki e sza​va​kat, alig adta ki a jel​szót, hogy ússza​nak ver​senyt a nap​pal, Tito egy ha​tal​mas fe​jes​ug​rás​sal már​is el​tűnt a tó​ban, mint​ha – akár gőg​jé​ben, akár za​va​rá​ban – nem is tud​na elég​gé gyor​san ke​re​ket ol​da​ni, s fo​ko​zott te​vé​keny​ség​gel fe​led​tet​ni az előbb le​zaj​lott ün​ne​pé​lyes je​le​ne​tet. A víz fel​fröccsent és össze​csa​pott fö​löt​te, né​hány má​sod​perc múl​va is​mét fel​buk​kant a fiú feje, vál​la, kar​ja, és lát​ni le​he​tett, amint gyor​san tá​vo​lo​dik a ké​kes​zöld víz​tük​rön. Knecht​nek, ami​kor ide​jött, esze ágá​ban sem volt a für​dés meg az úszás, túl​sá​go​san hű​vös volt a haj​nal, s ő a fé​lig-med​dig be​te​gen töl​tött éj​sza​ka után egy csep​pet sem érez​te jól ma​gát. Most, a szép nap​sü​tés​ben, fel​aj​zot​tan at​tól, amit épp az imént lá​tott, s mert nö​ven​dé​ke oly baj​tár​si​a​san hív​ta, már ke​vés​bé ta​lál​ta ijesz​tő​nek a koc​ká​za​tot. Fő​leg azon​ban at​tól félt, is​mét a sem​mi​be me​rül, ve​szen​dő​be megy, amit ez a haj​na​li óra ígért és ké​szí​tett elő, ha ő most ma​gá​ra hagy​ja a fiút, és csa​ló​dást okoz neki, mi​vel hű​vös, fel​nőt​tes jó​zan​ság​gal vissza​uta​sít​ja az erő​pró​bát. Óva in​tet​te ugyan va​la​mi bi​zony​ta​lan​ság​ér​zet és az a gyen​ge​ség, amely gyors he​gyi uta​zá​sa köz​ben el​fog​ta, de ta​lán épp erő​szak​kal és

ke​mény el​szá​nás​sal le​het​ne a leg​ha​ma​rább le​gyűr​ni ezt a rosszul​lé​tet. A hívó szó erő​sebb volt az intő hang​nál, az aka​rat erő​sebb az ösz​tön​nél. Si​et​ve le​ve​tet​te könnyű reg​ge​li kön​tö​sét, mély lé​leg​ze​tet vett, s ugyan​azon a he​lyen ug​rott a víz​be, ahol ta​nít​vá​nya a hul​lá​mok közé me​rült. A gleccser​vi​zek táp​lál​ta tó, amely még a leg​me​le​gebb nyár​ban is csak na​gyon edzet​tek​nek el​vi​sel​he​tő, met​sző​en el​len​sé​ges, je​ges hi​deg​gel fo​gad​ta. Josef szá​mí​tott ugyan hol​mi ala​pos di​der​gés​re, de nem ilyen maró hi​deg​ség​re, amely szin​te lo​bo​gó lán​gok​kal nyal​dos​ta kö​rül, s egy pil​la​nat​nyi ége​tő hő​hul​lám után már-már a csont​já​ig ha​tolt. Víz​be ug​rá​sa után gyor​san föl​me​rült, újra meg​lát​ta Ti​tót, aki már nagy előnyt szer​zett, messze előt​te úszott; Knecht érez​te, mi​lyen ke​ser​ve​sen gyöt​ri a je​ges, vad, el​len​sé​ges elem, de azt hit​te, még min​dig a tá​vol​ság csök​ken​té​sé​ért, a ver​seny​úszás cél​já​ért, a fiú be​csü​lé​sé​ért, ba​rát​sá​gá​ért és lel​ké​ért küzd, ho​lott már a ha​lál​lal vi​as​ko​dott, amely meg​ál​lí​tot​ta, át​ka​rol​ta és bí​rók​ra hív​ta. Tel​jes ere​jé​ből küsz​kö​dött, ki​tar​tott, amíg csak vert a szí​ve. A fi​a​tal úszó több​ször is hát​ra​né​zett, s elé​ge​det​ten ész​lel​te, hogy a Mag​is​ter kö​vet​te őt a víz​be. Majd is​mét hát​ra​kém​lelt, s már nem lát​ta a má​si​kat, nyug​ta​la​nul für​kész​te a vi​zet, ki​ál​tott Knecht​nek, vissza​for​dult, hogy se​gít​sé​gé​re si​es​sen. Nem ta​lált rá, s úsz​va és le-le​buk​va ad​dig ke​res​te az el​me​rült Mag​is​tert, míg a ke​ser​ves hi​deg​ben az ő ere​je is el​fo​gyott. Tá​mo​lyog​va és ki​ful​lad​va ka​pasz​ko​dott ki vé​gül a part​ra, lát​ta, hogy ott he​ver für​dő​kö​pe​nye, föl​kap​ta, és gé​pi​e​sen dör​zsöl​get​te vele tes​tét, és vég​tag​ja​it, amíg el​gém​be​re​dett bőre újra föl nem me​le​ge​dett. Szin​te ká​bul​tan ült le a na​pon, a víz​be me​redt; a víz hű​vös ké​kes​zöld​je most fur​csán üre​sen, ide​ge​nül és ádázul né​zett vissza rá, s Ti​tót el​fog​ta a ta​nács​ta​lan​ság, a mély​sé​ges szo​mo​rú​ság, mint​ha a tes​ti gyön​ge​ség el​tűn​té​vel vissza​tér​ne ön​tu​da​ta s a tör​tén​tek okoz​ta ré​mü​let. Ó, jaj, gon​dol​ta el​ször​nyed​ve, az én bű​nöm, hogy meg​halt! És csak most, mi​dőn már nem kel​lett töb​bé büsz​ke​sé​gét óv​nia és el​len​áll​nia – meg​ret​tent szí​ve fáj​dal​má​ban csak most érez​te: mennyi​re meg​sze​ret​te ezt az em​bert. És mi​köz​ben – min​den el​len​érv​vel szem​ben – vét​kes​nek érez​te ma​gát a Mes​ter ha​lá​lá​ban, szent bor​zon​gás​sal töl​töt​te el a sej​te​lem, hogy ez a vé​tek majd őt is és az éle​tét is át​for​mál​ja, és sok​kal na​gyobb dol​go​kat kö​ve​tel tőle, mint amit ed​dig va​la​ha is el​várt ön​ma​gá​tól.

Josef Knecht hátrahagyott írásai A TA​NU​LÓ ÉS AZ EGYE​TE​MI HALL​GA​TÓ KÖL​TE​MÉ​NYEI[5]

Panasz Lét nem ju​tott ne​künk. Fo​lyam gya​nánt Min​den for​má​ba kész​ség​gel fo​lyunk: Éjen, na​pon, bar​lan​gon, dom​bon át Áram​lunk, mert a lét​re szom​ja​zunk. For​má​ra for​mát öl​tünk szün​te​len, S egyik sem lesz ha​zánk, jó vagy bal vég​ze​tünk, Min​dig utas va​gyunk, ven​dég​sze​ren, Nem hív eke, nem nő ke​nyér ne​künk. Nem tud​juk, Is​ten min​ket mire szán, Ját​szik ve​lünk, agyag va​gyunk neki, Kép​lé​keny, néma, sem bús, sem vi​dám, Bár meg​gyúr jól, de nem éget​ne ki. Egy​szer len​nénk me​redt kő! Hely​hez köt​ve! Ez az, ami​re vá​gyunk egy​re un​szol, De bor​zon​gás ma​rad ben​nünk örök​re, És nem lesz soha nyug​vó​hely utunk​ból.

Előzékenység Az örök ren​dü​let​le​nek s a tom​pák Két​sé​ge​ink per​sze nem szí​ve​lik. A vi​lág sima, ezt is​mé​te​lik. S hogy ha​lan​dzsá​ié a mély​ről szó​ló mon​dák. Mert ha a régi meg​hitt ket​tő mel​lett Még más di​men​zi​ók is lé​tez​né​nek, Mi​ként ta​lál​nánk lak​ni biz​tos tel​ket, Ho​gyan le​het​ne gond​tól ment az élet? Hogy bé​ké​ben le​hes​sen itt örül​ni, Hagy​ja​tok egy di​men​zi​ót tö​rül​ni! Mert ha ren​des a ren​dü​let​len dol​ga, és mély​be néz​ni ve​szé​lyes va​ló​ba: Nincs szük​ség har​ma​dik di​men​zi​ó​ra.

De titkon szomjazunk Mint​ha éle​tünk ara​besz​ke​sen Kel​tem és szel​lem​ben tün​dért mód​ra Lágy tánc​ban a sem​mi kö​rül fo​rog​na, Hogy azzá le​gyen a lét és je​len. Álom​szép​ség, szen​de já​ték csu​pán, Olyan ki​fi​no​mult-le​hel​le​tes: Vi​dám fel​szí​ned alatt izz​va les A vágy az éj, vér, bar​bár​ság után. Éle​tünk űr​ben fo​rog sza​ba​don, Ját​sza​do​zás​ra min​dig kap​ha​tó, De tit​kos szom​junk vá​gya a való Szü​lés és nem​zés, ha​lál s fáj​da​lom.

Betűk Al​kal​mi​lag meg​ra​gad​juk a tol​lat, Egy lap​ra róni fe​hér be​tű​ket; Je​len​tik ezt meg azt is, köz​tu​dot​tak, Já​ték csak, mely sza​bá​lyo​kat kö​vet. De ha egy hold​la​kó vagy egy vad néz​ne Vizs​gál​va egy ilyen la​pot, ilyen Rú​na​ba​ráz​dást, a kép, mely sze​mé​be Me​red​ne, a vi​lág​tól ide​gen, Ide​gen ké​pek el​va​rá​zsolt ter​me. Lát​ná Á-t s B-t, mint em​bert s ál​la​tot, Sze​mek, nyel​vek, ta​gok​ként te​ke​red​ve Me​reng​ve itt, ösz​tön​től hajt​va ott; Ol​vas​ná, mint var​jú​nyo​mot ha​von: Együtt itt fu​tás, fá​jás, nyu​ga​lom, S min​den le​het​sé​ges te​rem​tést lát​na Kí​sér​te​ni kö​vült sö​tét je​lek közt, Át​sik​la​ni dús be​tű​fo​lyan​dár​ba, Lát​na sze​rel​mi iz​zást, kín​zó esz​közt, Ka​cag​na, sima, ámul​na, va​cog​na, Mert az írás be​tű​rá​csa mö​gött a Vi​lág mint va​kult to​lon​gó se​reg Je​len​ne meg, tör​pít​ve, jel​be​tűk​ben Va​ráz​zsal kö​tött lé​nyek, ame​lyek Olyan egy​for​mák me​rev me​ne​tük​ben, Hogy élet s ha​lál, kín​juk s ké​jük őket Test​vér​ré te​szik, alig kü​lön​böz​nek... S bír​ha​tat​lan rém​ség​től nyű​gö​zöt​ten Ál​do​zat​tü​zet szít​na a vad​em​ber, S hom​lok​ve​rés, li​tá​ni​á​zás köz​ben A rú​ná​kat el​éget​né a tűz​ben. S érez​ve tán, míg​nem rá​száll a szen​der, Hogy ez a va​rázs, ez a nem-vi​lág, Ez a bír​ha​tat​lan a Soh​se-volt​ba Mint szív​ja vissza vé​gül ön​ma​gát, Só​haj​ta​na, ne​vet​ne s meg​gyó​gyul​na.

Egy régi bölcselő olvasásakor Mi teg​nap még von​zó volt és ne​mes, Sze​melt esz​mék gyü​möl​cse szá​za​dok​ból, Je​len​tést veszt egy​szer​re, szür​ke lesz, Mint kot​ta, hol az in​dás hang​so​rok​ból Tö​röl​tek kul​csot s ke​resz​tet; ki​hull Az épü​let​ből a má​gi​kus súly​pont, Da​dog​va dü​löng, tá​masz​ta​la​nul, Mi össz​hang​nak tűnt, mely örök​re uj​jong. Így gyű​rőd​het össze egy va​la​ha Bölcs öreg arc, mit cso​dál​va sze​ret​tek, S ha​lál​ra érett szel​lem​su​ga​ra Ránc​já​ték​ká ku​szál​tan így re​meg​het. Így züll​het ben​nünk egy ér​zés csö​mör​ré, Alig érez​tük ma​gas​la​ta​it, Mint​ha bel​ső tu​dá​sa rég gyö​tör​né, Hogy min​den rot​had, her​vad, meg​hal itt. És még​is ront​ha​tat​lan, bár​ha kín​ba Tör​ve, a hul​lák völ​gye fölé fák​lyát Emel a vágy​telt szel​lem, és ki​vív​ja A ha​lál el​len hal​ha​tat​lan​sá​gát.

Az utolsó üveggyöngyjátékos Keze já​ték​kal, gyönggyel van tele, Gör​nyed​ten ül, az or​szág kö​rű​ié Had- és pes​tis​dult, rom​ja​it be​nőt​te A rep​kény, züm​mö​gő mé​hek kö​zöt​te. A tes​pe​dő bé​ké​be hullt vi​lág​ból Le​foj​tott zsol​tár búg, halk ag​gas​tyán​kor. A vén szám​lál​ja tar​ka gyön​gye​it, Itt egy fe​hér​re, ott egy kék​re lel, Majd egy na​gyot vá​laszt, majd egy ki​csit, S a já​ték​hoz gyű​rű​vé fűzi fel. Nagy volt egy​kor, jel​kép​tor​nán ha ját​szott, Sok mű​vé​szet​ben, sok nyelv​ben volt mes​ter, Vi​lág​ván​do​ra vi​lág​is​me​ret​tel, Be​jár​ta híre or​szá​got-vi​lá​got. Sza​vá​ra haj​dan ta​nít​vány és társ várt. Maga ma​radt most, el​ag​gott, ko​pott, Ifjú je​lölt ma nem kér tőle ál​dást, Nem hív​ja ma​gisz​ter vi​tá​ra őt; Már nin​cse​nek, sem a könyv​tá​rak, temp​lo​mok, Kasz​tá​li​á​ban nincs is​ko​la... Rom​me​zők Közt ül az agg, ke​zé​ben gyön​gyei, Hi​e​roglyp​hek, egy​kor so​kat mond​tak, Ma már nem töb​bek tar​ka üveg​cser​pek​nél, Hull​nak hal​kan a nagy​kor​ra ju​tott​nak Ke​zé​ből, lent a ho​mok el​nye​li...

Bach egy toccatájához Ős csend me​red... A sö​tét​ség az úr... Fel​hő ré​sén át su​gár tőre szúr, Vak nem​lét​ből mar​kol​va vi​lág-mé​lyet, Te​re​ket épít, fénnyel éjbe ás, Csú​cso​kat sej​tet, lej​tőt, ha​sa​dást, Lég​ben híg ké​ket, föld​ben sű​rű​sé​get. Tet​té s harc​cá oszt​ja te​remt​ve szét A su​gár a csi​rá​val-ter​he​set: A ri​adt vi​lág gyúl​tan fel​ra​gyog. Új rend​be áll, hová a fény​ma​gok Hull​nak, min​den, és fen​nen zen​ge​nek, Hogy győz a te​rem​tő és szép a lét. És to​vább, is​ten​iránt leng​ve vissza, Át​ha​tol min​den te​remt​mé​nyen, tet​ten A nagy ösz​tön, az Atyát áhí​tó. Gyö​nyör lesz és szük​ség, kép, ének, tisz​ta szó. Vi​lá​gok fölé dóm-ívet haj​lít​va, Szel​lem​ben, harc​ban, sors​ban, sze​re​tet​ben.

Egy álom Egy he​gyi ko​los​tor ven​dé​ge​ként, Mi​kor a ba​rá​tok imá​ra men​tek, Be​lép​tem egy könyv​tár​te​rem​be. Esti fényt Tük​röz​tek ezer​szám a per​ga​men​tek, Ge​rin​ce​i​ken cso​dás cím​irat​tal. Tele tu​dás​szomj​jal és áhí​tat​tal Egyet ke​zem ta​lá​lom​ra le​vett: „Kör​négy​szö​ge​sí​tés vég​ső foka.” Vi​szem, gon​dol​tam, ez jó is​ko​la. Egy arany​ve​re​tes bőr fó​li​áns Ge​rin​cén apró be​tűk​kel ez állt: „Adóm a má​sik fá​ból hogy evett.”... Má​sik​ból. Me​lyik​ből? Az éle​té​ből! Így Ádám hal​ha​tat​lan. Hát evég​ből Va​gyok itt lám, s sze​mem egy könyv​re té​vedt, Me​lyen a ge​rinc, a met​szés, az élek Su​gá​roz​tak, szi​vár​vány​szín​be fon​va. Raj​ta a címe kéz​zel fest​ve mond​ta: „A szín és hang ér​tel​mi egye​zé​se. Bi​zo​nyí​tás, hogy min​den szín​tö​rés​re És szín​re egy-egy hang​nem adna vá​laszt.” O, mily szik​rá​zó ígé​re​tet áraszt Ez a szín-kó​rus! S meg​sej​tet​tem ak​kor, Mert új s új le​let iga​zol​ta ot​tan: Könyv​pa​ra​di​csom az, hová ju​tot​tam; Min​den kér​dés​re, mely za​vart szí​vet nyom, Min​den​re, mi tik​kasz​tó is​me​ret​szomj, Volt vá​lasz itt, s a szel​lem ke​nye​re Várt min​den éhest. Mert ha hir​te​len Vizs​lán egy köny​vet kér​de​zett sze​mem, A cím​ben min​dig ígé​re​tet kap​tam, Min​den baj or​vos​lást nyert ele​ve. Itt min​den gyü​möl​csöt le​sza​kít​hat​tam, Mit va​la​ha ta​nít​vány agg​va sej​tett, Mi va​la​ha mes​tert vággyal meg​ej​tett. Böl​cses​ség​ben, tu​dás​ban, köl​té​szet​ben Ez volt a bel​ső, tisz​ta ér​te​lem, Kér​de​zé​sünk​ben, mint va​rázs, je​len Volt, kulccsal, szó​tár​ral; itt volt a szel​lem Fi​no​mult pár​la​ta, ti​tok​tu​dó​ra

Váró mes​ter​könyv zá​rai alatt, Itt volt min​den rej​télyt őrző la​kat Kul​csa, s csak az, ki​nek a va​rá​zsó​ra Ke​gye nyúj​tot​ta, él​he​tett vele. Egyi​ket, a ke​zem resz​ket​ve fog​ta, Így tet​tem elém ol​va​só pol​com​ra, Ki​be​tűz​tem má​gi​kus kép​le​tét, Ahogy az em​ber játsz​va nem-ta​nul​tat Pró​bál ál​má​ban – és övé a tét. S már​is szár​nyal​tam fent a csil​lag​ú​tak Szel​lem​te​ré​ben az Ál​lat​kor ré​sze​ként, Hol min​den, mit ki​nyi​lat​koz​ta​tás​ban Né​pek sej​tel​me kép​ként lát​ni vélt, Év​ez​re​des vi​lág​ta​pasz​ta​lás​ban Min​dig össz​hang​zó​an az új kö​tés​től Ta​lál​ko​zott, utal​va jel​re jel, Új is​me​ret​ből, jel​kép​ből, le​lés​ből Új szó szállt if​jan a ma​gas​ba fel, Úgy​hogy ol​vas​va – perc vagy óra volt csak Az em​ber út​ját újra jár​tam ott, Hogy leg​vé​nebb s leg​if​jabb ada​tok​nak Együt​te​sé​ben ér​tel​met ka​pott. Ol​vas​tam és a kép​írá​sos áb​rák Egy​be forr​tak s egy​mást megint ki​zár​ták, Kör​tánc​cá ren​de​ződ​tek, szét​sza​kad​tak, Hogy ki​ala​kul​jon az új alak​zat, Jel​kép​fi​gu​rák​ból ka​le​i​do​szkóp, Ki nem me​rü​lő, új ér​tel​met osz​tó. S mi​kor a né​zés​től már el​káp​rá​zott, Pi​hen​tet​ni fel​emel​tem sze​mem, Lát​tam: van egy más ven​dég is je​len, A könyv​so​rok felé for​dul​va állt ott; Egy agg, a könyv​tá​ros alig​ha​nem, Ko​mo​lyan, hi​va​tá​sát gya​ko​rol​va Mun​kál​ko​dott, s ne​kem kü​lö​nö​sen Fon​tos volt tud​ni, hogy mun​ká​ja mód​ja S ér​tel​me mi​cso​da. Ott az öreg Fi​nom ag​gas​tyán ke​zé​vel ki​vett Egy köny​vet, néz​te kö​zel​ről, hogy lás​sa, Há​tán mi áll, fakó száj​jal le​helt A cím​re rá – mily cím az uj​jon​gás​ra,

Bol​dog ol​va​só-órá​kért fe​lelt! – Majd ujja le​tö​röl​te, bölcs-ha​mis Mo​sollyal egy má​si​kat irt he​lyé​be, Egé​szen más cí​met, az​tán ke​zé​be Új köny​ve​ket vett, in​nen s on​nan is. Tö​rül​te cí​mét s má​sat irt he​lyé​be. Za​var​tan néz​tem hosszan s vissza​tér​tem, Mert nem akar​ta ér​tel​mem, hogy ért​sem, Köny​vem​hez, mely​ből ed​dig csak fa​lat​kát Ol​vas​tam, de már vissza nem ta​lál​tam A kép​sor​ra, mely el​bű​völt elébb még, Le​vált és tő​lem egy​re tá​vo​labb szállt A jel​vi​lág, amely​be épp be​lép​tem S oly dús ér​tel​met tárt elém a lét​ben; In​gott, ke​rin​gett, fel​hő​szín​re vál​tan Szét​foly​tá​ban nem hagy​va hát​ra mást, Csak üres per​ga​men​tek szür​ke​sé​gét. Egy kéz érin​tet​te meg vál​la​mat. Fel​néz​tem, mel​let​tem a szor​gos agg Állt; fel​emel​ked​tem. Ő köny​ve​met El​vit​te elő​lem. En​gem hi​deg Bor​zon​gás járt át. Mint szi​vacs sza​ladt Az ujja raj​ta. És a tisz​ta bőr​re Új cí​me​ket ve​tett, kér​dés​sel, Ígé​ret​tel, Öreg kér​dé​se​ket ifjú tö​rés​ben tett fel, Míg tol​la gon​do​san ha​ladt elő​re. Majd könyv​vel, tol​lal el​tűnt hall​ga​tag.

Szolgálat Kez​det​ben ama jám​bor fe​je​del​mek, Föl​det, ga​bo​nát, ekét szen​te​lők, Ural​kod​tak, hogy jog s mér​ték előtt Meg​ha​jol​jon az em​be​ri nem, mely​nek Szom​ja a Lát​ha​tat​la​nok tör​vé​nyes Kor​má​nya, mely tart hol​dat és na​pot, Mert nincs kö​zük a kín s ha​lál völ​gyé​hez, Mi​vel örök​ké fény​lő ala​kok. Az is​ten​fi​ak szent sora már ré​gen Ki​hunyt, s az em​ber egye​dül ma​radt, Bó​dul​tan kín és kéj sú​lya alatt, Lét​től-sza​kadt szent​ség​te​len le​vés​ben. De a va​ló​di lét sej​tel​me át​hat Még, s hi​va​ta​lunk, hogy a sor​va​dó Kor​ban jel​já​ték, ének, pél​da​szó Őriz​ze, mire int a szent szol​gá​lat. Ta​lán, hogy majd el​osz​lik a sö​tét, Ta​lán, hogy majd az idők meg​for​dul​nak, A nap át​ve​szi új​ból örö​két És ke​ze​ink​ből ál​do​za​ta​in​kat.

Szappanbuborékok Ta​nul​má​nyok​ból és gon​do​la​tok​ból Pá​rol​ta le öreg​ko​ri mű​vét Haj​dan egy agg: in​dá​san sző​ve ott volt Ben​ne a ját​szó édes böl​cses​ség. Vi​ha​ro​san egy buz​gó ta​nu​ló, Ki nagy könyv- és le​vél​tá​rak​ban ülve Iz​zik a becs​vágy​tól, pa​pír​ra ró Egy láng​eszűn-mély if​jú​ko​ri mű​vet. Egy fiú ül, és szal​ma​szál​ba fű, A szí​nes szap​pan​bu​bo​ré​kok száll​nak, Mind tün​dök​lő, zsol​tá​rá​hi​ta​tú, Egész ma​gát át​ad​ja a fu​vás​nak. S agg, diák, fiú – mind, ki itt le​he​li – Vi​lá​gok Maya-hab​já​ból te​remt meg Egy va​rá​zsál​mot, mely mit​sem je​lent​het, Amely​ben még​is ön​ma​gá​ra lel Az örök fény, s ví​gab​ban lob​ban el.

A Summa contra Gentiles olvasása után Egy​kor, úgy tű​nik, va​lóbb volt az élet, Ren​de​zet​tebb a lét, a szel​lem épebb, Tu​dás, böl​cses​ség nem ha​sadt még ket​té. Te​libb élet volt ama ré​gi​ek​nél. Kik​ről Pla​tón, a kí​na​i​ak s má​sok Írás​ba fog​lal​tak oly sok csu​dá​sat – S ó, va​la​hány​szor Ak​vi​nói Szen​tünk Jól​ki​mért Sum​ma-temp​lo​má​ba men​tünk, Úgy tet​szett, mint​ha lel​künk édes-érett, Ki​tisz​tult igaz​ság érin​te​né meg. Át volt itat​va ott a ter​mé​szet szel​lem​mel, Is​ten​től Is​ten​hez ha​ladt az em​ber, Tör​vény és rend, szép for​mu​lák​ba szed​ve, Egésszé áll​va, tö​ret​len ke​rek​be. Úgy tet​szett vi​szont, mi ké​sőn szü​let​tünk, Pusz​tán bo​lyong​ni kár​ho​zat​ra let​tünk, Két​ke​dő és fa​nyar iro​ni​kus​nak: Az űző vágy jut osz​tá​lyul ne​künk csak. Ám ha uno​ká​ink​kal is meg​es​ne, Ami ve​lünk; mint meg​di​cső​ül​tek​re Néz​nek ránk, bol​do​gok​ra, éle​tünk​nek Ku​sza pa​na​szos kar​da​lá​ból ün​nep Össz​hang​ja cseng csak, szép me​sé​jű mí​tosz, Utó​hang el​ham​vadt hős har​ca​ink​hoz. S a kö​zöt​tünk leg​in​kább csüg​ge​dőt, Ki leg​töb​bet kér​dett és két​ke​dett, Mert az idő​nek így ad ih​le​tet, Tisz​te​lik pél​da​ként ma​guk előtt, S őt, ki tele volt maró ké​te​lyek​kel, Ta​lán mint bol​do​got irigy​lik egy​szer, Akit a baj és fé​le​lem nem té​pett, Ki​nek ko​rá​ban gyö​nyör volt az élet, S bol​dog volt, mint a gyer​me​ki re​mény. Mert örök szel​lem ben​nünk is lo​bog, S az idők​ben test​vér​re lel​ni fog: Ő éli túl a mát, nem te meg én.

Lépcsők Ahogy a vi​rág her​vad, s ahogy hát​rál Az if​jú​ság az öreg​ség​nek, min​den Élet​fok, böl​cses​ség adott ko​rá​nál To​vább nem tart​hat, re​mé​nye se fut​ja. Le​gyen kész, hogy bú​csúz​zék s újra kezd​jen Min​dig a szív, me​lyet az élet el​hív, Hogy szi​lár​dan, fáj​da​lom nél​kül tud​ja Meg​köt​ni bár​mi​kor egy új kö​té​sünk. Mert min​den in​du​lás​ban va​rázs rej​lik, Mely véd min​ket és meg​se​gít, hogy él​jünk. Te​ret tér után sze​lünk át lo​bog​va, Ne le​gyen ha​zánk, hol szí​ve​sen lak​nánk; A vi​lág​szel​lem nem bi​lin​cset rak ránk: Fel​jebb akar emel​ni fok​ról fok​ra. Alig​hogy el​fo​gad​tunk ott​ho​nun​kul Egy élet​kort, re​ánk fek​szik a rest​ség, Csak aki kész, hogy fel​kel s út​nak in​dul, Bé​ní​tó nyű​gö​ket csak az tör​het szét. Tán ha​lá​los óránk is min​den If​jí​tóbb új te​ret te​rít elé​bünk, Örök hí​vó​szót küld az élet ér​tünk... Hát raj​ta, szív, bú​csúzz, a gyó​gyu​lás vár.

Az üveggyöngyjáték A Mind ze​né​je s Mes​te​rek ze​né​je Hall​ga​tá​sá​ra ké​szü​lünk ma itt fel, Meg​idéz​ni a tisz​ta ün​ne​pély​re Ál​dott ko​ro​kat nagy szel​le​me​ik​kel. Emel​jen min​ket má​gi​kus jel​ké​pek Tit​ka, for​mu​lá​ik igé​ze​tén A part​ta​lan, a vi​har​zó, az élet Ha​son​lat lett, gyé​mánt​ke​mény. Csil​lag​zat​ként kris​tá​lyos han​got ad​nak, Szol​gá​la​tuk​ban tel​je​sül a lét, És kö​re​ik​ből sen​ki sem zu​han​hat Más​ho​va, mint a szent Kö​zép.

A három életpálya AZ ESŐCSINÁLÓ Több ezer éve már en​nek, s ak​ko​ri​ban a nők ural​kod​tak: a törzs​ben és a csa​lád​ban az anyá​kat és nagy​anyá​kat tisz​tel​ték, ne​kik en​ge​del​mes​ked​tek, s ha lány szü​le​tett, az sok​kal töb​bet ért egy fi​ú​nál. Élt a fa​lu​ban egy ős​anya, száz​éves vagy több is le​he​tett tán, min​den​ki ki​rály​nő​ként tisz​tel​te és félt tőle, noha már em​ber​em​lé​ke​zet óta a kis​uj​ját sem moz​dí​tot​ta, és egy szót sem szólt. Na​po​kon át csak ül​dö​gélt kuny​hó​ja be​já​ra​ta előtt, szol​gá​ló ro​ko​nok kí​sé​re​te vet​te kö​rül, és a falu asszo​nyai hó​dol​ni já​rul​tak elé​be, elő​ad​ták neki ügyes-ba​jos dol​ga​i​kat, meg​mu​tat​ták gyer​me​ke​i​ket, hogy meg​áld​ja őket; el​jöt​tek hoz​zá a ter​he​sek, kér​ték, érint​se meg tes​tü​ket, s ad​jon ne​vet a vár​va-várt​nak. Az Ős​anya oly​kor ál​dó​an föl​emel​te ke​zét, oly​kor csu​pán bó​lin​tott vagy a fe​jét ráz​ta, vagy meg sem moz​dult. Szó csak rit​kán hagy​ta el aj​kát; ép​pen csak ott volt; ott volt és kor​mány​zott, ott ült és őszes​sár​ga haja laza tin​csek​ben ló​gott, be​ke​re​tez​ve ki​aszott ar​cát, messzi​re látó sas​sze​mét; csak ült és fo​gad​ta a hó​do​la​tot, az aján​dé​ko​kat, ké​ré​se​ket, hí​re​ket, tu​dó​sí​tá​so​kat, pa​na​szo​kat – ül​dö​gélt, és min​den​ki úgy is​mer​te, hogy hét le​ány any​ja, nagy​any​ja és déd​any​ja sok-sok uno​ká​já​nak és déd​uno​ká​já​nak; csak ült ott, és éles vo​ná​sú rán​cai s bar​na hom​lo​ka mö​gött ott élt a böl​cses​ség, a ha​gyo​mány, a jog, a falu er​köl​cse és tisz​tes​sé​ge. Ta​va​szi este volt, fel​hős, ko​rán al​ko​nyo​dó. A vá​lyog​kuny​hó előtt nem maga az Ős​anya ült, ha​nem a lá​nya, s ő is majd​nem olyan ősz és mél​tó​ság​tel​jes volt s nem is sok​kal fi​a​ta​labb, mint az Ős​anya. Ott ült és pi​hent, ülő​he​lye a kü​szöb volt, egy la​pos szik​la​kő, me​lyet hi​deg idő​ben ál​lat​bőr​rel bo​rí​tot​tak be, és tá​vo​labb fél​kör​ben, a föl​dön, ho​mok​ban vagy fű​ben né​hány gye​rek, egy-két asszony és fiú gug​golt; azért gug​gol​tak itt min​den este, ami​kor nem esett vagy fa​gyott, mert hal​la​ni akar​ták az Ős​anya lá​nyát, a me​sé​it, a tör​té​ne​te​it, vagy bölcs mon​dá​sa​it. Ré​geb​ben maga az Ős​anya be​szélt, de most már túl​sá​go​san öreg volt, töb​bé nem köz​lé​keny, és az ő he​lyén ku​por​gott és me​sélt a lá​nya, és – mint ahogy a déd​any​já​tól örö​köl​te min​den tör​té​ne​tét és bölcs mon​dá​sát – a hang​ját is tőle kap​ta, az övé volt alak​ja, tar​tá​sa, moz​du​la​tai és be​szé​dé​nek csön​des mél​tó​sá​ga is, és a hall​ga​tók fi​a​ta​labb​jai is job​ban is​mer​ték őt, mint az any​ját, és szin​te már sem​mit sem tud​tak ar​ról, hogy va​la​ki más​nak a he​lyén ül, és a törzs tör​té​ne​te​it és böl​cses​sé​ge​it köz​li ve​lük. Szá​já​ból es​tén​kint a Tu​dás for​rá​sa folyt, fe​hér haja alatt a tör​zse kin​csét őriz​te, lá​gyan ba​ráz​dált idős hom​lo​ka alatt az em​lé​ke​zés és a te​le​pü​lés szel​le​me la​ko​zott. Ha va​la​ki tu​dott a bölcs mon​dá​sok​ról és tör​té​ne​tek​ről, az tőle tud​ta. Raj​ta és az Ős​anyán kí​vül csak még egy tu​dós va​la​ki volt a törzs​ben, ő azon​ban rejt​ve ma​radt: egy ti​tok​za​tos és na​gyon hall​ga​tag em​ber: az Idő​já​rás- vagy Eső​csi​ná​ló. A hall​ga​tók közt ott ku​por​gott Knecht, a kis​fiú is, és mel​let​te egy kis​le​ány, akit Adá​nak hív​tak. Ezt a kis​lányt sze​ret​te, kí​sér​get​te, és gyak​ran ol​tal​maz​ta is, vol​ta​képp nem sze​re​lem​ből – er​ről még sem​mit sem tu​dott, hisz ő maga is gyer​mek volt –, ha​nem azért, mert az Eső​csi​ná​ló lá​nya volt. Őt, az Eső​csi​ná​lót Knecht na​gyon tisz​tel​te és cso​dál​ta, az Ős​anyán és lá​nyán kí​vül sen​ki mást ennyi​re. De azok nők vol​tak. Tisz​tel​ni és fél​ni le​he​tett őket, de sen​ki​nek sem tá​mad​ha​tott olyan gon​do​la​ta és kí​ván​sá​ga, hogy azzá vál​jék, amik ők vol​tak. Az idő​já​rás-ala​kí​tó vi​szont meg​le​he​tő​sen hoz​zá​fér​he​tet​len em​ber volt, egy fi​ú​nak nem volt könnyű a kö​ze​lé​ben tar​tóz​kod​nia; ke​rü​lő uta​kon kel​lett jár​nia, és az Eső​csi​ná​ló​hoz ve​ze​tő ke​rü​lő utak egyi​ke volt, hogy gond​ját vi​sel​te a gyer​me​ké​nek. Ami​lyen gyak​ran csak te​-

het​te, ma​gá​val vit​te őt az Eső​csi​ná​ló kis​sé fél​re​eső kuny​hó​já​ból, hogy es​tén​kint az öreg​anyó kuc​kó​ja előtt ül​hes​se​nek, és me​sé​lé​sét hall​gas​sák, az​tán is​mét ha​za​vit​te a kis​lányt. Ma is így tett, s most ép​pen mel​let​te gug​golt a ho​mály​ba me​rü​lő csa​pat​ban, és hall​gat​ta az anyót. Az Ős​anya ma a bo​szor​kány​fa​lu​ról me​sélt. És így me​sélt: – Hébe-hóba egy-egy fa​lu​ban akad egy asszony, aki go​nosz ter​mé​sze​tű, és sen​ki​nek sem akar jót. Az ilyen asszo​nyok​nak több​nyi​re nem szü​le​tik gye​re​kük. Ezek közt az asszo​nyok közt né​me​lyik olyan go​nosz, hogy a fa​lu​ban töb​bé nem akar​ják meg​tűr​ni. Ilyen​kor éj ide​jén el​vi​szik az asszonyt, a fér​jét meg​kö​tö​zik, őt ma​gát meg​vessző​zik, s az​tán messzi​re ki​űzik az er​dők​be és mo​csa​rak​ba, át​kot mon​da​nak rá, és ott hagy​ják. A fér​fi kö​te​lé​ke​it az​tán is​mét fel​ol​doz​zák, és ha nem túl​sá​go​san öreg, ak​kor más asszonnyal áll​hat össze. A ki​űzött asszony azon​ban, ha el nem pusz​tul, to​vább bo​lyong az er​dő​ben és mo​csa​rak​ban, meg​ta​nul​ja az ál​la​tok nyel​vét, és ha so​ká​ig kó​szált és ván​do​rolt, egy na​pon egy kis fa​lut ta​lál, ame​lyet „Bo​szor​kány​fa​lu​nak” hív​nak. Ott él együtt min​den go​nosz asszony, akit a fa​lu​já​ból ki​űz​tek, ott gyűl​tek össze és fa​lut te​rem​tet​tek ma​guk​nak. Ott él​nek, al​jas​kod​nak és va​rá​zsol​nak, és mi​vel ne​kik nincs gyer​me​kük, szí​ve​sen csa​lo​gat​nak ma​guk​hoz gyer​me​ke​ket az iga​zi fal​vak​ból, és ha egy gyer​mek el​té​ved az er​dő​ben, és soha töb​bé nem ke​rül elő, ak​kor ta​lán nem is a mo​csár​ba ful​ladt bele, vagy a far​kas tép​te szét, ha​nem egy bo​szor​kány ve​zet​te tév​út​ra, s ő csá​bí​tot​ta ma​gá​val a Bo​szor​kány​fa​lu​ba. An​nak ide​jén, ami​kor még kis​lány vol​tam, és a nagy​ma​mám volt a leg​öre​gebb a fa​lu​ban, egy lány egy​szer má​sok​kal együtt az áfo​nyás​ba ment, és ahogy a bo​gyót szed​te, el​fá​radt, el​aludt; ki​csi lány volt még, a ha​raszt be​fed​te, s a töb​bi gye​rek to​vább​ment, mit sem vett ész​re, és csak ami​kor is​mét a fa​lu​ban vol​tak s már be​es​te​le​dett, ak​kor lát​ták, hogy a kis​lány nin​csen már ve​lük. Fi​a​tal le​gé​nye​ket küld​tek ki az er​dő​re, akik késő éj​sza​ká​ig ke​res​ték és ki​ál​toz​tak utá​na, az​tán vissza​jöt​tek, mert nem ta​lál​tak rá. A kis​lány azon​ban, mi​kor már ele​get aludt, egy​re mé​lyeb​ben bo​lyon​gott el az er​dő​ben. S mi​nél job​ban félt, an​nál gyor​sab​ban fu​tott, de már rég​óta nem tud​ta, mer​re jár, és csak egy​re tá​vo​labb​ra ke​rült a fa​lu​tól, egé​szen odá​ig, ahol még soha sen​ki sem járt. Nya​ká​ban egy háncs​fo​ná​lon lógó vad​ka​na​gyart vi​selt, apja aján​dé​koz​ta neki, a va​dá​szat​ról hoz​ta ma​gá​val, s egy kő​szi​lánk​kal lyu​kat fúrt belé, ezen le​he​tett át​húz​ni a fo​na​lat, s elő​ző​leg a vad​kan vé​ré​ben há​rom​szor ki​főz​te az agya​rat, és jó va​rázs​igé​ket kán​tált köz​ben; az ilyen vad​ka​na​gyar sok go​nosz va​rázs​lat​tól meg​véd​te tu​laj​do​no​sát. Most egy asszony jött elő a fák kö​zül, egy bo​szor​kány, nyá​jas ar​cot vá​gott és így szólt: „Kö​szönt​lek, ked​ves gyer​me​kem! El​té​ved​tél? No, gye​re csak ve​lem, én ha​za​visz​lek.” A gyer​mek vele tar​tott. De eszé​be ju​tott, mit mon​dott neki any​ja és apja: hogy ide​gen​nek so​ha​sem sza​bad meg​mu​tat​nia a vad​ka​na​gya​rat, s ezért me​net köz​ben ész​re​vét​le​nül le​ol​doz​ta a háncs​fo​nál​ról, és ru​há​ja övé​be dug​ta. Az ide​gen asszony órá​kon át ment-men​de​gélt a kis​lánnyal, már éj​sza​ka volt, ami​kor a fa​lu​ba ér​tek, de nem a mi fa​lunk​ba ám, ha​nem a Bo​szor​kány​fa​lu​ba. Itt a kis​lányt be​zár​ták egy sö​tét is​tál​ló​ba, a bo​szor​kány meg nyu​go​vó​ra tért a kuny​hó​já​ban. Reg​gel azt kér​dez​te a bo​szor​kány: „Nincs ná​lad egy vad​ka​na​gyar?” A gyer​mek azt fe​lel​te, nincs, volt ugyan, de el​ve​szí​tet​te az er​dő​ben, s meg​mu​tat​ta a bo​szor​kány​nak háncs​sza​lag​ját, ame​lyen már nem ló​gott ott az agyar. Ek​kor a bo​szor​kány elő​vett egy kő​fa​ze​kat, amely​ben föld volt, s a föld​ben há​rom​fé​le nö​vény. A gyer​mek rá​né​zett a nö​vé​nyek​re, és meg​kér​dez​te, mit je​lent​sen ez. A bo​szor​kány az első nö​vény​re mu​ta​tott és azt mond​ta: „Ez a te anyád éle​te.” Majd a má​so​dik​ra mu​ta​tott és azt mond​ta: „Ez az apád éle​te”. Az​tán a har​ma​dik nö​vény​re mu​ta​tott: „Ez pe​dig a te éle​ted. Amíg ezek a nö​vé​nyek zöl​dell​nek és nö​vek​sze​nek, ad​dig ti is él​tek és egész​sé​ge​sek vagy​tok. Ha va​la​me​lyi​kük her​vad, ak​kor az, aki​nek az éle​tét je​len​ti, meg​be​teg​szik. Ha egyet ki​tép​nek kö​zü​lük, mint ahogy én most ki fo​gok tép​ni egyet, ak​kor meg kell hal​nia an​nak, aki​nek az éle​tét jel​ké​pe​zi.” S meg​ra​gad​ta az apa éle​tét je​len​tő nö​vényt, húz​ni kezd​te, s mi​dőn már egy kis​sé ki​húz​ta, és lát​ha​tó​vá vált a fe​hér gyö​-

kér egy da​rab​ja, a nö​vény na​gyot só​haj​tott... Ezek​től a sza​vak​tól úgy ug​rott föl Knecht mel​lől a kis​lány, mint​ha kí​gyó mar​ta vol​na meg, fel​si​kol​tott, s ha​nyatt-hom​lok el​ro​hant. So​ká​ig küsz​kö​dött a tör​té​net okoz​ta szo​ron​gá​sá​val, de most már nem bír​ta to​vább. Egy öreg​asszony ne​ve​tett. A hall​ga​tó​ság​ból so​kan épp​úgy fél​tek, mint a kis​lány, de tür​tőz​tet​ték ma​gu​kat és ülve ma​rad​tak. Knecht vi​szont, mi​helyt föl​esz​mélt a me​se​hall​ga​tás és szo​ron​gás ál​má​ból, szin​tén föl​pat​tant és utá​na ira​mo​dott a lány​nak. Az Ős​anya to​vább me​sélt. Az Eső​csi​ná​ló kuny​hó​ja a falu ha​las​ta​vá​nak kö​ze​lé​ben állt, s Knecht is eb​ben az irány​ban ke​res​te az el​sza​ladt kis​lányt. Hí​vo​ga​tó, meg​nyug​ta​tó dünnyö​gés​sel, ének​szó​val és züm​mö​gés​sel pró​bál​ta csa​lo​gat​ni, olyan han​gon, aho​gyan a nők hív​ják a tyú​ko​kat, hosszan el​nyújt​va, éde​sen, meg​bű​vö​lé​sük szán​dé​ká​val. – Ada – ki​ál​toz​ta és da​lol​ta: – Ada, Adács​ka, jer ide. Ada, ne félj, én va​gyok az, Knecht. Így da​lolt újra és újra, és mi​előtt még egy sza​vát hal​lot​ta vagy lá​tott vol​na va​la​mit a lány​ból, hir​te​len a ke​zén érez​te a gyer​mek puha kis ke​zét. Ada az úton állt, hát​tal a kuny​hó fa​lá​nak tá​masz​kod​va, s őt vár​ta, mi​óta meg​hal​lot​ta ki​ál​to​zá​sát. Föl​lé​le​gez​ve csat​la​ko​zott, si​mult hoz​zá, hi​szen nagy​nak és erős​nek, már-már fér​fi​nak lát​ta. – Meg​ré​mül​tél, ugye? – kér​dez​te Knecht. – Nem kell fél​ned, sen​ki sem bánt, Adát min​den​ki sze​re​ti. Gye​re, ha​za​me​gyünk. – A kis​lány még kis​sé resz​ke​tett és hüp​pö​gött, de már nyu​god​tabb volt, s há​lá​san és bi​za​lom​mal ment vele. A kuny​hó aj​ta​já​ból gyen​gén pi​ros​ló fény de​ren​gett, bent az Eső​csi​ná​ló a tűz​hely fölé ha​jolt, le​ló​gó ha​ján vi​lág​ló vö​rö​sen csil​lant a fény; éget​te a tü​zet, és két kis csu​por​ban va​la​mit fő​zött. Knecht, mi​előtt Adá​val be​lé​pett, kí​vül​ről kí​ván​csi​an néz​te né​hány pil​la​na​tig; rög​tön lát​ta, hogy itt nem va​la​mi ételt főz​nek, hi​szen azt más edé​nyek​ben szok​ták, s kü​lön​ben is eh​hez már túl ké​ső​re járt. De az Eső​csi​ná​ló már meg​hal​lot​ta. – Ki az ott az aj​tó​ban? – ki​ál​tott fel. – Tes​sék! Be​fe​lé! Te vagy az, Ada? – Fö​dőt tett csup​ra​i​ra, pa​rázs​ba és ha​mu​ba tet​te őket, s az​tán meg​for​dult. Knecht még min​dig a ti​tok​za​tos csup​rok felé san​dí​tott, kí​ván​csi volt, tisz​te​let​tel​jes és el​fo​gó​dott, mint min​dig, ha be​lé​pett ebbe a kuny​hó​ba. Annyi​szor tet​te ezt, ahány​szor csak tud​ta, min​den​fé​le in​dí​té​kot és ürü​gyet föl​hasz​nált, de köz​ben foly​ton a csön​des szo​ron​gás​nak ez a fé​lig csik​lan​dós, fé​lig óva intő ér​zé​se fog​ta el, amely​ben a só​vár kí​ván​csi​ság és öröm a fé​le​lem​mel vi​as​ko​dott. Az öreg nyil​ván lát​ta, lát​nia kel​lett, hogy Knecht rég​óta kö​ve​ti, s min​de​nütt föl​buk​kan a kö​ze​lé​ben, ahol ott​lé​tét gya​nít​hat​ja, s va​dász​ként jár a nyo​má​ban, és szol​gá​la​ta​it, tár​sa​sá​gát né​mán kí​nál​ja föl neki. Turu, az Eső​csi​ná​ló, fény​lő ra​ga​do​zó​ma​dár-szem​mel né​zett rá. – Mit akarsz itt? – kér​dez​te hű​vö​sen. – Ez, fiam, nem a meg​fe​le​lő idő, hogy ide​gen kuny​hó​ba lá​to​gas​sál. – Adát hoz​tam haza, Turu mes​ter. Az Ős​anyá​nál vol​tunk, hall​gat​tuk, hogy me​sél a bo​szor​ká​nyok​ról, s Ada egy​szer csak meg​ré​mült, fel​si​kol​tott, s ak​kor én ha​za​kí​sér​tem. Az apa a kis​lány​hoz for​dult: – Gyá​va kis nyu​szi vagy, Ada. Okos lá​nyok​nak nem kell fél​ni​ük a bo​szor​ká​nyok​tól. És te okos kis​lány vagy, nem? – Az hát. De a bo​szor​ká​nyok min​den​fé​le go​nosz va​rázs​la​tot tud​nak, és ha va​la​ki​nek nincs vad​ka​na​gya​ra... – Úgy, szó​val vad​ka​na​gya​rat sze​ret​nél, mi? Majd meg​lát​juk. De én tu​dok va​la​mit, ami an​nál is jobb. Is​me​rek egy gyö​ke​ret, olyat ho​zok ne​ked, ősszel majd meg​ke​res​sük és ki​ás​suk, ez az okos kis​lá​nyo​kat min​den va​rázs​lat​tól meg​óv​ja, sőt még csi​no​sab​bá is te​szi őket. Ada mo​soly​gott és örült, már meg​nyu​go​dott, mi​óta a kuny​hó sza​ga és az a kis tűz​fény vet​te kö​rül. Knecht té​to​ván kér​dez​te: – Nem ke​res​het​ném meg én azt a gyö​ke​ret? Ha le​ír​nád ne​kem... Turu össze​húz​ta sze​mét. – Ezt sok kis​fiú sze​ret​né tud​ni – mond​ta, de a hang​ja nem volt rossz​in​du​la​-

tú, csak kis​sé gú​nyos. – Még rá​érsz. Ta​lán ősszel. Knecht vissza​hú​zó​dott, és el​tűnt a fiúk háza irá​nyá​ban, ahol alud​ni szo​kott. Szü​lei nem él​tek már, árva volt, és ezért is érez​te olyan va​rá​zsos​nak Adát és a kuny​hó​ját. Turu, az Eső​csi​ná​ló nem sze​ret​te a sza​va​kat, nem szí​ve​sen hall​gat​ta sem a má​sok, sem a maga sza​va​it; so​kan fur​csá​nak, má​sok mo​gor​vá​nak tar​tot​ták. Egyik sem volt. Ami kö​rü​löt​te tör​tént, ar​ról min​den​eset​re töb​bet tu​dott, mint amennyit – tu​dós és ma​gá​nyos szó​ra​ko​zott​sá​ga alap​ján – neki tu​laj​do​ní​tot​tak. Töb​bek kö​zött pon​to​san tud​ta, hogy ez a kis​sé ter​hes, de ked​ves és nyil​ván​va​ló​an okos fiú fut utá​na és fi​gye​li őt; kez​det​től fog​va ész​re​vet​te, hi​szen már egy éve, sőt ré​geb​ben így volt. Azt is pon​to​san tud​ta, hogy ez mit je​lent. So​kat je​len​tett ez az if​jú​nak, és so​kat je​len​tett neki is, az öreg​nek. Azt je​len​tet​te, hogy ez a kö​lyök sze​rel​mes az idő​csi​ná​lás​ba, és a leg​hőbb vá​gya, hogy meg​ta​nul​ja. Min​dig is akadt egy-egy ilyen fiú a te​le​pü​lé​sen. So​kan jöt​tek már így hoz​zá. So​kan ha​mar vissza​ri​ad​tak és el​bá​tor​ta​la​nod​tak, má​sok nem, s kö​zü​lük ket​tő éve​ken át Turu ta​nít​vá​nya és ina​sa volt, de az​tán más, messzi​re eső fal​vak​ba há​za​sod​tak el, s ott vol​tak eső​csi​ná​lók vagy gyógy​nö​vény-gyűj​tők; az​óta Turu ma​gá​ra ma​radt, s ha va​la​ha még ta​nu​lót fo​gad​na föl, csak azért ten​né, hogy le​gyen majd utód​ja. Így volt ez min​dig, így volt he​lyén​va​ló, s nem is le​he​tett más​ként; újra és újra föl kel​lett buk​kan​nia egy te​het​sé​ges fi​ú​nak, utá​na kel​lett fut​nia an​nak a fér​fi​ú​nak és kö​tőd​nie hoz​zá, akit mes​ter​sé​ge tö​ké​le​tes urá​nak lá​tott. Knecht te​het​sé​ges volt, meg​volt ben​ne, ami szük​sé​ges, s volt né​hány olyan jel is, amely aján​lot​ta őt: el​ső​sor​ban für​ké​sző s egy​szer​s​mind éles és ál​mo​do​zó te​kin​te​te, tar​tóz​ko​dó és hall​ga​tag lé​nye, s arc​ki​fe​je​zé​sé​ben, fej​tar​tá​sá​ban va​la​mi vizs​la​tó, szi​ma​to​ló, éber, a za​jok​ra és sza​gok​ra fi​gye​lő, va​la​mi ma​dár​sze​rű és va​dá​szat​ra val​ló jel​leg. Bi​zo​nyos, eb​ből a fi​ú​ból le​het​ne eső​csi​ná​ló, ta​lán még má​gus is, hasz​nál​ha​tó fiú va​ló​ban. De mi​nek el​si​et​ni: hi​szen még na​gyon fi​a​tal, és sem​mi​képp sem sza​bad ki​mu​tat​ni előt​te, hogy fel​is​mer​ték rá​ter​mett​sé​gét, nem sza​bad túl​zot​tan meg​könnyí​te​ni a dol​gát, hadd jár​jon vé​gig min​den utat. Ha meg​fé​lem​lít​he​tő, el​ijeszt​he​tő, le​ráz​ha​tó, el​bá​tor​ta​la​nít​ha​tó, ak​kor nem kár érte. Vár​jon csak és szol​gál​jon, ólál​kod​jék kö​rü​löt​te, és igye​kez​zék meg​nyer​ni őt. Knecht meg​elé​ge​det​ten és jól​eső iz​ga​lom​mal bak​ta​tott be​fe​lé a fa​lu​ba a le​szál​ló éj​sza​ká​ban, a fel​hős ég alatt, ame​lyen csak két-há​rom csil​lag ra​gyo​gott. Azok​ból az él​ve​ze​tek​ből, szép​sé​gek​ből és fi​nom​sá​gok​ból, me​lyek ne​künk, mai em​be​rek​nek ma​gá​tól ér​te​tő​dő​ek és nél​kü​löz​he​tet​le​nek, s még a leg​sze​gé​nyebb​nek is ki​jut​nak, az ő te​le​pü​lé​sük még sem​mit sem is​mert, nem tu​dott a mű​velt​ség​ről és a mű​vé​sze​tek​ről, nem is​mert más​fé​le há​za​kat, csak a maga roz​zant vá​lyog​ka​lyi​bá​it, nem tu​dott a vas- és acél​szer​szá​mok​ról, is​me​ret​len volt szá​má​ra még a búza és a bor is, s az olyan ta​lál​má​nyok, mint a gyer​tya vagy a lám​pa, su​gár​zó cso​dát je​len​tet​tek vol​na ezek​nek az em​be​rek​nek. Knecht éle​te és kép​ze​let​vi​lá​ga azért sem​mi​vel sem volt ke​vés​bé gaz​dag: vég​he​tet​len ti​tok​ként és ké​pes​könyv​ként vet​te őt kö​rül a vi​lág, amely​nek min​den új na​pon egy-egy újabb kis da​rab​ká​ját hó​dí​tot​ta meg, az ál​la​tok éle​té​től s a nö​vé​nyek nö​ve​ke​dé​sé​től kezd​ve a csil​la​gos égig, és a néma, rej​té​lyes Ter​mé​szet meg az ő ma​gá​nyos, szo​ron​gó fi​ú​keb​lé​ben lé​leg​ző lé​lek közt tel​jes volt a ro​kon​ság, mind​az​zal a fe​szült​ség​gel, szo​ron​gás​sal, kí​ván​csi​ság​gal és hó​dí​tó vággyal együtt, ami​re csak ké​pes az em​be​ri lé​lek. Ha az ő vi​lá​gá​ban nem is lé​te​zett írott tu​dás, tör​té​ne​lem, könyv, ábé​cé, ha tel​je​sen is​me​ret​len és el​ér​he​tet​len volt is szá​má​ra mind​az, ami há​rom-négy órá​nyi​ra volt fa​lu​já​tól, kár​pót​lá​sul egé​szen és tö​ké​le​te​sen ben​ne élt, együtt élt fa​lu​já​val, az ő fa​lu​já​val. A falu, a szü​lő​föld, az anyák ve​zet​te tör​zsi kö​zös​ség min​dent meg​adott neki, amit nép és ál​lam ad​hat az em​ber​nek: a ta​lajt, ezer gyö​kér​rel, me​lyek szö​ve​vé​nyé​ben ő maga is egy szál volt és min​de​nek ré​sze​se. Elé​ge​det​ten ban​du​kolt, a fák közt sut​to​gott az éji szél, hal​kan meg​reccsent egy-egy ág, a nyir​kos föld, a nád s az iszap sza​ga ter​jen​gett, fé​lig zöld, ki​vá​gott fák il​la​ta, zsí​ros és kis​sé édes​kés il​lat,

amely min​den más​nál in​kább a szü​lő​föl​det je​len​tet​te, és vé​gül, ami​kor a fiúk kuny​hó​já​hoz kö​ze​le​dett, ez a szag már a fiúk sza​ga volt, fi​a​tal em​be​ri tes​tek sza​ga. Hang​ta​la​nul kú​szott be a gyé​kény​aj​tó alatt a me​leg, lé​leg​ző sö​tét​ség​be, le​fe​küdt a szal​má​ra, s a bo​szor​kány​tör​té​net​re gon​dolt, a vad​ka​na​gyar​ra, Adá​ra, az Eső​csi​ná​ló​ra és csup​ra​i​ra a tűz​he​lyen, míg vé​gül el​aludt. Turu csak na​gyon ki​mért lép​tek​kel kö​ze​le​dett a fiú felé, nem könnyí​tet​te meg a dol​gát. A fi​a​tal​em​ber azon​ban min​dig a nyo​má​ban járt, va​la​mi az öreg után húz​ta, gyak​ran maga sem tud​ta, ho​gyan. Oly​kor, ha az öreg va​la​hol az erdő leg​mé​lyebb rej​te​kén, a lá​pon vagy a pusz​tán csap​dát ál​lí​tott, ál​lat​nyo​mot szi​ma​tolt, egy gyö​ke​ret ásott ki vagy mag​va​kat gyűj​tött: hir​te​len ma​gán érez​het​te a fiú te​kin​te​tét, aki órák óta né​mán és lát​ha​tat​la​nul kö​vet​te és meg​les​te őt. Turu ilyen​kor néha úgy tett, mint​ha sem​mit sem ven​ne ész​re, néha meg zsör​tö​lő​dött is, s ba​rát​ság​ta​la​nul el​uta​sí​tot​ta kö​ve​tő​jét; hébe-hóba ma​gá​hoz in​tet​te, s egész nap maga mel​lett tar​tot​ta, igény​be vet​te szol​gá​la​tát, meg​mu​ta​tott neki ezt-azt, hagy​ta, hogy kér​de​zős​köd​jék, pró​bá​ra tet​te, meg​ne​ve​zett neki egyes nö​vé​nye​ket, vi​zet ho​za​tott vele, vagy meg​gyúj​tat​ta a tü​zet, és min​den te​vé​keny​ség köz​ben tu​dott olyan for​té​lyok​ról, elő​nyök​ről, tit​kok​ról, for​mu​lák​ról, ame​lyek​nek a ti​tok​ban tar​tá​sát a fiú lel​ké​re kö​töt​te. És vé​gül, mi​dőn Knecht már na​gyob​bacs​ka lett, egé​szen ma​gá​nál tar​tot​ta, ta​nít​vá​nyá​nak nyil​vá​ní​tot​ta, és ma​gá​val vit​te a fiúk há​ló​há​zá​ból a sa​ját kuny​hó​já​ba. Ez​zel Knecht ki​je​lölt​té vált az egész nép előtt: töb​bé nem fiú volt, ha​nem inas az Eső​csi​ná​ló​nál, s ez azt je​len​tet​te: ha ki​tart és ha ér va​la​mit, az utód​ja lesz. Et​től az órá​tól fog​va, ami​kor az öreg be​fo​gad​ta Knech​tet a kuny​hó​já​ba, le​om​lott köz​tük a kor​lát, nem a tisz​te​let és en​ge​del​mes​ség, ha​nem a bi​zal​mat​lan​ság és a tar​tóz​ko​dás kor​lát​ja. Turu meg​ad​ta ma​gát, meg​hó​dí​tot​ta Knecht szí​vós tö​rek​vé​se; most már sem​mi mást nem akart, csak jó eső​csi​ná​lót és utó​dot fa​rag​ni be​lő​le. Eh​hez az ok​ta​tás​hoz nem áll​tak ren​del​ke​zé​sé​re fo​gal​mak, sem​mi​fé​le ta​ní​tás, mód​szer, írás, még szá​mok sem, és csak na​gyon ke​vés szó, és a Mes​ter Knecht​nek in​kább az ér​zé​ke​it ne​vel​te, mint ér​tel​mét. Ar​ról volt szó, hogy nem csu​pán hasz​nál​ni és gya​ko​rol​ni, de to​vább is kell adni a ha​gyo​mány és ta​pasz​ta​lat nagy kin​csét, az ak​ko​ri em​ber tel​jes tu​dá​sát a Ter​mé​szet​ről. A ta​pasz​ta​la​tok, meg​fi​gye​lé​sek, ösz​tö​nök és ku​ta​tá​si szo​ká​sok nagy és zsú​folt rend​sze​re tá​rult fel las​san és de​reng​ve az ifjú előtt, s eb​ből szin​te sem​mit sem le​he​tett fo​gal​mi​lag ki​fe​jez​ni, csak​nem min​dent az ér​zé​kek​kel kel​lett meg​érez​ni, meg​ta​nul​ni, ki​pró​bál​ni. E tu​do​mány alap​ja és kö​zép​pont​ja pe​dig a hold is​me​re​te volt. a fá​zi​sa​i​ról és ha​tá​sa​i​ról való tu​dás, hogy mi​képp nő újra és újra és fogy el is​mét, be​né​pe​sít​ve a hol​tak lel​ke​i​vel, aki​ket új​já​szü​let​ni küld ki, hogy he​lyet te​remt​sen újabb ha​lot​tak​nak. Mi​ként az az este – a ha​za​té​ré​sé a me​se​mon​dó nő​től az öreg tűz​he​lyé​nek fa​ze​ká​ig –, egy má​sik óra is be​vé​ső​dött Knecht em​lé​ke​ze​té​be, egy éj​sza​ka és haj​nal köz​ti óra, ami​kor a Mes​ter éj​fél után két óra​kor föl​kel​tet​te, s ki​ment vele a mély​sé​ges sö​tét​ség​be, hogy meg​mu​tas​sa neki a fo​gyó hold​sar​ló utol​só fel​jöt​tét. So​ká​ig vá​ra​koz​tak ott, az er​dei dom​bok kö​zött, egy elő​re​ug​ró szik​la​fenn​sí​kon, ő meg a Mes​ter, né​mán, moz​du​lat​la​nul, a fiú kis​sé fé​lő​sen és ki​al​vat​lan​sá​gá​ban di​de​reg​ve, amíg a Mes​ter ál​tal elő​re meg​je​lölt he​lyen s az ál​ta​la elő​re le​írt alak​ban és fo​gyat​ko​zott​ság​ban ki​buk​kant a vé​kony hold, eny​hén ívelt vo​nal​ként. Szo​rong​va és el​bű​völ​ten me​redt Knecht a las​san föl​ke​lő égi​test​re, amely a sö​tét fel​hők kö​zött sze​lí​den úszott az ég​bolt egyik de​rült szi​ge​te felé. – Nem​so​ká​ra meg​vál​toz​tat​ja az alak​ját, és újra nőni kezd, ak​kor jön el a haj​di​na ve​té​sé​nek ide​je – mond​ta az Eső​csi​ná​ló, s az uj​ja​in szá​mol​ta ki a na​po​kat. Majd is​mét az előb​bi hall​ga​tás​ba me​rült; Knecht mint​egy ma​gá​ra ma​rad​tan ku​por​gott a har​mat​tól csil​lo​gó kö​vön, resz​ke​tett a hi​deg​től, s az erdő mé​lyé​ről el​nyúj​tott ba​goly​hu​ho​gás hal​lat​szott. Az öreg hossza​san tű​nő​dött, majd föl​kelt, Knecht ha​já​ra tet​te ke​zét, s hal​kan szó​lalt meg, mint​ha ál​má​ban be​szél​ne: „Ha meg​ha​lok, szel​le​mem a hold​ba re​pül. Te ak​kor már fér​fi le​szel, fe​le​sé​ged lesz a le​á​nyom. Ada lesz a fe​le​sé​ged. Ha fia szü​le​tik tő​led, a

szel​le​mem majd vissza​tér, a ti fi​a​tok​ban la​ko​zik, és te Tu​ru​nak ne​ve​zed, mint ahogy en​gem is Tu​ru​nak hív​nak.” A ta​nít​vány ál​mél​kod​va hall​ga​tott, egy szót sem mert szól​ni, a kes​keny ezüst hold​sar​ló fel​szállt, és már fé​lig el​nyel​ték a fel​hők. A fi​a​tal​em​bert fur​csán érin​tet​te meg a sej​te​lem: a sok​fé​le össze​füg​gé​sé és kap​cso​ló​dá​sé, is​mét​lő​dé​sé és ke​resz​te​ző​dé​sé a dol​gok és tör​té​né​sek kö​zött, fur​csá​nak ta​lál​ta, hogy mint né​zőt és egy​ben együtt​ját​szót oda​ál​lí​tot​ták ez elé az ide​gen, éj​sza​kai ég​bolt elé, ame​lyen – a vég​he​tet​len er​dők és dom​bok fö​lött, a Mes​ter​től pon​to​san elő​re je​lez​ve – föl​tűnt az éles, vé​kony hold​sar​ló; cso​dá​la​tos​nak lát​ta a Mes​tert, s ezer ti​tok​ba bur​ko​ló​zó​nak, őt, aki a sa​ját ha​lá​lá​ra gon​dolt, őt, aki​nek a szel​le​me a hold​ban időz majd, s a hold​ból vissza​tér egy em​ber​be, aki Knecht fia lesz, és a né​hai Mes​ter ne​vét kell vi​sel​nie. Kü​lö​nös​nek tet​szett, akár a föl​sza​ka​do​zott s he​lyen​kint át​lát​szó​vá vált fel​le​ges ég, a jövő, a sa​ját sor​sa, és hogy tud​hat róla, meg​ne​vez​he​ti és be​szél​het róla – hogy mint​egy ki​te​kin​tést nyer a cso​dák be​lát​ha​tat​lan és még​is ren​de​zett te​re​i​be. Egyet​len pil​la​nat​ra úgy rém​lett, mint​ha min​dent fel​fog​na a szel​le​me, mint​ha min​dent tud​na, meg​les​het​ne, a csil​lag​za​tok könnyed, biz​tos já​rá​sát oda​fenn, az em​be​rek és ál​la​tok éle​tét, kö​zös​sé​ge​i​ket és el​len​sé​ges​ke​dé​sü​ket, ta​lál​ko​zá​sa​i​kat és har​ca​i​kat, min​den nagy és ki​csiny dol​got, a min​den élő​ben ben​ne rej​lő ha​lál​lal együtt – mind​ezt va​la​mi első, sej​tel​mes bor​zon​gás​ban tel​jes egész​nek érez​te, s ma​ga​ma​gát is be​le​ren​dez​te és be​le​von​ta min​de​nes​tül, a rend​be he​lye​zett, tör​vé​nyek ural​ta s a szel​lem​nek hoz​zá​fér​he​tő va​la​ki​ként. Ez volt az első sej​te​lem a nagy tit​kok​ról, mél​tó​sá​guk​ról és mély​sé​gük​ről épp​úgy, mint tud​ha​tó​sá​guk​ról, amely eb​ben az éj​je​li-haj​na​li er​dő​hű​vös​ben ott a szik​lán az ezer​nyi su​so​gó lomb​ko​ro​na fö​lött szin​te szel​lem​kéz​ként érin​tet​te meg az if​jút. Nem tu​dott róla be​szél​ni, ak​kor sem és egész éle​té​ben sem, de sok​szor kel​lett még rá gon​dol​nia, sőt to​váb​bi ta​nu​lá​sa és ta​pasz​ta​la​tai so​rán min​dig je​len​va​ló volt ez az óra, és ez az él​mény. „Gon​dolj rá – in​tet​te ez az óra –, gon​dolj rá, hogy mind​ez lé​te​zik, hogy köz​ted, a hold és Turu és Ada közt su​ga​rak és áram​lá​sok jön​nek-men​nek, hogy ha​lál is van, meg a lel​kek or​szá​ga s a vissza​té​rés on​nét, és hogy a vi​lág min​den ké​pé​re és je​len​sé​gé​re van a szí​ved mé​lyé​ben fe​le​let, hogy min​den fon​tos ne​ked, s hogy min​den​ről annyit kel​le​ne tud​nod, amennyit az em​ber egy​ál​ta​lán tud​ni ké​pes.” Va​la​hogy így szólt ez a hang. Knecht​tel első íz​ben for​dult elő, hogy így hal​lot​ta a szel​lem hang​ját, csa​lo​ga​tó, kö​ve​te​lő hang​ját, má​gi​kus hí​vá​sát. Jó né​hány​szor lát​ta már az égen ván​dor​ló hol​dat, és sok​szor hal​lot​ta az éj​sza​kai ba​goly​hu​ho​gást – a Mes​ter szá​já​ból is, bár​mennyi​re nem volt be​szé​des –, hal​lott már sok ősi, bölcs szót avagy a ma​gá​nyos el​mél​ke​dés sza​va​it, de a mai órá​ban ez új és más volt, a tel​jes​ség sej​tel​me ta​lál​ta szí​ven, az össze​füg​gé​sek és vo​nat​ko​zá​sok ér​zé​se, a Ren​dé, amely őt is ma​gá​ba fog​lal​ta és fe​le​lős​sé tet​te. Aki​nek eh​hez meg​vol​na a kul​csa, az nem​csak arra vol​na ké​pes, hogy fel​is​mer​jen a láb​nyo​ma​i​ból egy ál​la​tot, a gyö​ke​ré​ből vagy mag​vá​ból egy nö​vényt, ha​nem fel​fog​hat​ná a vi​lág egé​szét: a csil​la​go​kat, a szel​le​me​ket, az em​be​re​ket, ál​la​to​kat, a gyógy​sze​re​ket és mér​ge​ket, min​dent a maga tel​jes​sé​gé​ben fog​hat​na föl, és min​den rész​ből és jel​ből le​ol​vas​hat​na min​den más rész​le​tet. Vol​tak jó va​dá​szok, akik egyet​len nyom​ból, a vad ürü​lé​ké​ből, egy szőr​szál​ból vagy ma​ra​dék​ból töb​bet is​mer​tek fel, mint má​sok: né​hány pa​rá​nyi szőr​szál​ból nem​csak azt is​mer​ték föl, hogy mi​lyen faj​ta ál​lat​tól szár​ma​zik, ha​nem azt is, hogy öreg vagy fi​a​tal, hím avagy nős​tény. Má​sok meg egy fel​hő​ala​ku​lat​ból, a le​ve​gő sza​gá​ból, az ál​la​tok vagy nö​vé​nyek kü​lö​nös vi​sel​ke​dé​sé​ből na​pok​kal elő​re meg​mond​ták az idő​já​rást; Knecht mes​te​re eb​ben utol​ér​he​tet​len és már-már té​ved​he​tet​len volt. Megint má​sok​ban volt va​la​mi ve​lük szü​le​tett ügyes​ség: akad​tak fiúk, akik a kő​vel har​minc lé​pés​ről is el​ta​lál​tak egy ma​da​rat: nem ta​nul​ták, egy​sze​rű​en csak tud​ták, nem fá​ra​doz​tak érte, ha​nem va​rázs​lat vagy ke​gye​lem ál​tal tör​tént, ke​zük​ből a kő ma​gá​tól röp​pent el, ta​lál​ni akart a kő, és a ma​dár el​ta​lál​tat​ni. Akad​hat​tak má​sok is, akik vi​szont elő​re tud​ták a jö​vőt; hogy egy be​teg meg​hal-e vagy sem, hogy egy

ter​hes nő fiút vagy le​ányt szül-e majd; er​ről volt hí​res az Ős​anya lá​nya, és ahogy mond​ták, az Eső​csi​ná​ló​nak is volt va​la​mi ilyes​fé​le tu​dá​sa. Már​most – Knecht​nek ab​ban a pil​la​nat​ban így rém​lett – az össze​füg​gé​sek óri​á​si há​ló​já​ban kell len​nie egy kö​zép​pont​nak, ahon​nét ki​in​dul​va tud​ni le​het min​dent, elő​re lát​ni és ki​ol​vas​ni min​den múl​tat és min​den el​jö​ven​dőt. Ah​hoz a va​la​ki​hez, aki eb​ben a kö​zép​pont​ban áll, úgy ro​han a tu​dás, mint völgy​be a víz s mint nyúl a ká​posz​tá​hoz – a sza​va éle​sen és té​ved​he​tet​le​nül ta​lál, mint a mes​ter​lö​vész ke​zé​ből a kő, s ő a szel​lem ere​jé​nél fog​va egye​sít​he​ti és mű​köd​tet​he​ti ma​gá​ban az egyes cso​dás adott​sá​go​kat és ké​pes​sé​ge​ket: ilyen vol​na a tö​ké​le​tes, bölcs, fe​lül​múl​ha​tat​lan em​ber! Olyan​ná vál​ni, mint ő, kö​ze​lí​te​ni hoz​zá, út​ban len​ni felé: ez az utak útja, ez a cél, ez ad az em​ber éle​té​nek fel​szen​te​lést és ér​tel​met. Kö​rül​be​lül így érez​te Knecht, s amit mi a szá​má​ra is​me​ret​len fo​gal​mi nyel​vün​kön er​ről mon​da​ni pró​bá​lunk, sem​mit sem ké​pes kö​zöl​ni bor​zon​gá​sá​ról s él​mé​nye iz​zá​sá​ról. Az éj​sza​kai föl​ke​lés, vé​gig​ve​zet​te​té​se a sö​tét, ve​széllyel és ti​tok​kal teli néma er​dőn, a vá​ra​ko​zás a haj​na​li hi​deg​ben fönt a kö​ves fenn​sí​kon, a vé​kony hold kí​sér​te​té​nek fel​tű​né​se, a bölcs fér​fiú gyér sza​vai, az egye​dül​lét a Mes​ter​rel egy rend​kí​vü​li órá​ban – Knecht mind​ezt ün​nep​ként és misz​té​ri​um​ként élte át s őriz​te meg, mint a be​ava​tás ün​ne​pét, mint fel​vé​te​lét egy szö​vet​ség​be és kul​tusz​ba, szol​gá​ló, de meg​tisz​te​lő vi​szony​ba ke​rül​ve a Ne​vez​he​tet​len​nel, a Vi​lág​ti​tok​kal. Gon​do​la​tok​ká vagy ép​pen​ség​gel sza​vak​ká nem vál​ha​tott ez az él​mény és sok más ha​son​ló sem, s még tá​vo​lab​bi, min​den más​nál le​he​tet​le​nebb lett vol​na, mond​juk, ez a gon​do​lat: „Csu​pán egye​dül én te​rem​tem meg ma​gam​nak ezt az él​ményt, vagy pe​dig ob​jek​tív va​ló​ság? Va​jon a Mes​ter is ugyan​azt érzi, mint én, vagy mo​so​lyog raj​tam? Amit er​ről az él​mény​ről gon​do​lok, új, sa​já​tos, egy​sze​ri gon​do​la​tok-e, avagy a Mes​ter s előt​te még so​kan má​sok egy​kor pon​to​san ugyan​ezt él​ték át és gon​dol​ták?” Nem, ezek a tö​ré​sek és kü​lönb​ség​te​vé​sek nem lé​tez​tek, min​den va​ló​sá​gos volt, a va​ló​ság itat​ta át és te​lí​tet​te, mint a ke​nyér​tész​tát az élesz​tő. Fel​hők, hold s a vál​to​zó mennyei szín​tér, a nyir​kos, hi​deg mész​kő​ta​laj me​zí​te​len lába alatt, a hal​vány éj​sza​kai lég​ben a ned​ve​sen csö​pö​gő har​mat, az ott​ho​ni tűz​hely-füst​nek és lom​ba​lom​nak vi​gasz​ta​ló sza​ga a Mes​ter ma​gá​ra ve​tett prém​ru​há​já​ban, a mél​tó​ság és zen​gés nyers hang​já​ban az öreg​ség és ha​lál​ra kész​ség halk mel​lék​zön​gé​jé​vel – mind​ez va​ló​ság​fe​let​ti volt, és szin​te erő​sza​ko​san tört be az ifjú ér​zé​ke​i​be. S ez mély​sé​ge​sebb táp​ta​la​ja az em​lé​kek​nek és az ér​zé​ki be​nyo​má​sok​nak, mint a leg​jobb ok​ta​tá​si rend​sze​rek és gon​dol​ko​dás​mód​sze​rek. Az Eső​csi​ná​ló ugyan ama ke​ve​sek közé tar​to​zott, akik​nek hi​va​tá​suk volt, s akik va​la​mi kü​lön​le​ges mű​vé​sze​tet és ké​pes​sé​get ala​kí​tot​tak ki ma​guk​ban, de a min​den​na​pi éle​te – kül​ső​re – nem na​gyon tért el má​so​ké​tól. Ma​gas tiszt​sé​get vi​selt, te​kin​tély​nek ör​ven​dett, jut​ta​tá​so​kat és mun​ka​dí​jat is ka​pott a törzs​től, va​la​hány​szor a kö​zös​sé​gért tett va​la​mit, de ez csak ki​vé​te​les al​kal​mak​kor for​dult elő. Jó​val fon​to​sabb és ün​ne​pé​lye​sebb, sőt szent te​en​dő​je volt, hogy ta​vasszal ki​je​löl​je min​den​fé​le gyü​mölcs és nö​vény ve​té​sé​nek nap​ját; ezt úgy vé​gez​te, hogy pon​to​san fi​gye​lem​be vet​te – ré​szint örök​lött sza​bá​lyok sze​rint, ré​szint sa​ját ta​pasz​ta​la​ta alap​ján – a hold fá​zi​sa​it. A ve​tés meg​kez​dé​sé​nek ün​ne​pi vég​re​haj​tá​sa azon​ban, az első te​nyér​nyi mag ki​szó​rá​sa a kö​zös föl​dön, már nem az ő hi​va​ta​li dol​ga volt, ilyen ma​gas rang egy fér​fit sem il​le​tett meg; ezt min​den év​ben maga az Ős​anya vagy a leg​idő​sebb ro​ko​nai vé​gez​ték. A falu leg​fon​to​sabb sze​mé​lyé​vé olyan ese​tek​ben vált a Mes​ter, ami​kor csak​ugyan eső​csi​ná​ló​ként kel​lett mű​köd​nie. Ez olyan​kor esett meg, ami​kor hosszú szá​raz​ság, ned​ves​ség vagy hi​deg lep​te meg a föl​de​ket, és éh​ín​ség fe​nye​get​te a tör​zset. Turu ilyen​kor al​kal​maz​ta azo​kat az esz​kö​zö​ket, ame​lye​ket a szá​raz​ság és a rossz ter​més el​len is​mert: az ál​do​za​to​kat, fo​ga​dal​ma​kat, bú​csú​já​rá​so​kat. A mon​da sze​rint, ha ma​kacs szá​raz​ság vagy vé​ge​ér​he​tet​len eső​zés ide​jén min​den más esz​köz cső​döt mon​dott, és a szel​le​me​ket sem​mi​lyen rá​be​szé​lés​sel, es​dek​lés​sel vagy fe​nye​ge​tés​sel sem le​he​tett ked​ve​ző​re han​gol​ni, volt még egy utol​só té​ved​he​tet​len esz​köz, ame​lyet az anyák és nagy​anyák ide​jé​ben

még gyak​ran al​kal​maz​tak: az, hogy a kö​zös​ség ma​gát az Eső​csi​ná​lót ál​doz​ta fel. Az Ős​anya, így mond​ták, ezt még meg​él​te és vé​gig​néz​te. Az idő​já​rás gond​ján kí​vül a Mes​ter​nek volt még va​la​mi​fé​le ma​gán​pra​xi​sa is, mint szel​lem​idé​ző​nek: ő ké​szí​tet​te az amu​let​te​ket és va​rázs​sze​re​ket, bi​zo​nyos ese​tek​ben or​vo​solt, ha ezt nem az Ős​anyá​nak tar​tot​ták fenn. Egyéb​ként pe​dig Turu mes​ter épp​úgy élt, mint má​sok. Ha rá ke​rült a sor, se​gí​tett meg​mű​vel​ni a kö​zös föl​det, és kuny​hó​ja mel​lett neki is meg​volt a maga kis ve​te​mé​nyes​kert​je. Gyü​möl​csöt, gom​bá​kat, tű​zi​fát gyűj​tött, és el is rak​tá​roz​ta. Ha​lá​szott, va​dá​szott, s tar​tott egy vagy két kecs​két. Pa​raszt​ként olyan volt, mint bár​ki más, va​dász​ként, ha​lász​ként és gyógy​nö​vény​ke​re​ső​ként vi​szont sen​ki hoz​zá mér​he​tő nem volt: ma​gá​nyos kü​lönc és zse​ni volt, úgy hír​lett, hogy tö​mér​dek ter​mé​sze​tes és má​gi​kus for​télyt, fo​gást, trük​köt és se​géd​esz​közt is​mer. Ha ő font va​la​mi vessző​csap​dát, azt tar​tot​ták, egyet​len fog​lyul esett ál​lat sem me​ne​kül​he​tett el, a hal-csa​lit va​la​mi kü​lön​le​ges mó​don il​la​tos​sá és íz​le​tes​sé tud​ta ten​ni, ér​tet​te, hogy ma​gá​hoz csa​lo​gas​sa a rá​ko​kat, és vol​tak em​be​rek, akik hit​ték, hogy még az ál​la​tok nyel​vét is érti. Leg​sa​já​to​sabb te​rü​le​te azon​ban még​is a má​gi​kus tu​do​má​nya volt: a hold és a csil​la​gok meg​fi​gye​lé​se, az idő​já​rás je​le​i​nek is​me​re​te, a rossz idő és a ter​més elő​re meg​ér​zé​se, fog​lal​ko​zás mind​az​zal, ami a má​gi​kus ha​tá​sok se​géd​esz​kö​ze​ként szol​gált. Így nagy is​me​rő​je és gyűj​tő​je volt a nö​vény- és ál​lat​vi​lág ama kép​ződ​mé​nye​i​nek, ame​lyek, mint gyógy​sze​rek és mér​gek, va​rázs​lat hor​do​zói, ál​dást és vé​del​met je​len​tet​tek a ször​nyű​sé​gek​kel szem​ben. Is​mert és meg​ta​lált min​den nö​vényt, a leg​rit​káb​bat is, tud​ta, hol és mi​kor vi​rág​zik, mag​zik, mi​kor jön el az ide​je a gyö​ke​re ki​ásá​sá​nak. Is​mer​te és föl​lel​te a kí​gyók és va​ran​gyos​bé​kák min​den faj​tá​ját, tisz​tá​ban volt a szar​vak, pa​ták, kar​mok, szőr​ze​tek fel​hasz​ná​lá​sá​val, el​iga​zo​dott a torz nö​vé​sű, korcs és kí​sér​te​ti​es szörny​alak​za​tok közt, a fán, a lom​bon, a dión, a szar​von és a pa​tán lévő cso​mók, gö​csök, du​do​rok dol​gá​ban is. Knecht​nek in​kább az ér​zé​ke​i​vel, lá​bá​val és ke​zé​vel, sze​mé​vel, ta​pin​tá​sá​val, fü​lé​vel és szag​lá​sá​val kel​lett ta​nul​nia, mint az ér​tel​mé​vel, és Turu sok​kal több​re ta​ní​tot​ta a pél​dá​já​val és a dol​gok meg​mu​ta​tá​sá​val, mint sza​va​i​val és ok​ta​tá​sá​val. Rit​kán esett meg, hogy a Mes​ter egy​ál​ta​lán össze​füg​gő​en be​szélt, s sza​va​i​val ak​kor is csak arra tett kí​sér​le​tet, hogy még vi​lá​go​sab​bá te​gye rend​kí​vül ki​fe​je​ző gesz​tu​sa​it. Knecht ta​nonc​ko​dá​sa csak ke​vés​sé kü​lön​bö​zött at​tól a ta​nonc​ko​dás​tól, ame​lyet mond​juk, egy fi​a​tal va​dász vagy ha​lász vé​gez egy jó mes​ter​nél, s ez nagy örö​met szer​zett neki, mert csu​pán azt ta​nul​ta meg, ami már amúgy is ben​ne rej​lett. Meg​ta​nult les​ben áll​ni, fü​lel​ni, lo​pa​kod​ni, meg​fi​gyel​ni, ré​sen len​ni, éber​nek len​ni, szi​ma​tol​ni és meg​érez​ni; de az a vad, amely​re ő és a mes​te​re le​sett, nem​csak róka és borz volt, vid​ra és va​ran​gyos béka, ma​dár és hal, ha​nem a Szel​lem, az Egész, az ér​te​lem, az össze​füg​gés. Azért tör​ték ma​gu​kat, hogy meg​ha​tá​roz​zák, fel​is​mer​jék, ki​ta​lál​ják és elő​re tud​ják a vál​to​zé​kony, sze​szé​lyes idő​já​rást, fel​is​mer​jék a bo​gyók​ban és a kí​gyó​ma​rás​ban rej​te​ző ha​lált, meg​les​sék a tit​kot: ho​gyan függ​nek össze a fel​hők és vi​ha​rok a hold fá​zi​sa​i​val, s ho​gyan hat​nak a ve​tés​re és nö​ve​ke​dés​re, va​la​mint az élet ér​le​lő​dé​sé​re és pusz​tu​lá​sá​ra, em​ber​ben és ál​lat​ban egy​aránt. Eköz​ben vol​ta​képp nyil​ván ugyan​ar​ra a cél​ra tör​tek, mint a ké​sőb​bi év​ez​re​dek tu​do​má​nya és tech​ni​ká​ja: hogy ural​kod​ja​nak a Ter​mé​sze​ten, és játsz​has​sa​nak tör​vé​nye​i​vel, de ezt tel​je​sen más mó​don csi​nál​ták. Nem sza​kad​tak el a Ter​mé​szet​től, nem pró​bál​tak erő​szak​kal be​ha​tol​ni tit​ka​i​ba, so​ha​sem for​dul​tak el​len​sé​ge​sen szem​be vele, min​dig is a Ter​mé​szet ré​sze vol​tak, és alá​zat​tal ad​ták át neki ma​gu​kat. Bi​zony, meg​le​het, hogy job​ban is​mer​ték, és oko​sab​ban bán​tak vele. Egy​va​la​mi pe​dig tel​jes​ség​gel le​he​tet​len volt szá​muk​ra, még leg​me​ré​szebb gon​do​la​ta​ik​ban sem for​dult elő, hogy: szo​ron​gás nél​kül le​gye​nek hí​vei és alatt​va​lói a Ter​mé​szet​nek és a szel​le​mek vi​lá​gá​nak, vagy ép​pen fö​lé​nye​sek le​gye​nek vele szem​ben. Ez a hüb​risz el​kép​zel​he​tet​len volt szá​muk​ra, és kép​te​len​ség​nek tűnt vol​na, hogy a ter​mé​sze​ti erők ha​tal​ma​i​hoz, a ha​lál​hoz, a dé​mo​nok​hoz más le​gyen a vi​szo​nyuk, ne a szo​ron​gás. Az em​be​rek éle​-

tén a szo​ron​gó fé​le​lem ural​ko​dott. Le​küz​dé​se le​he​tet​len​nek lát​szott. De hogy meg​sze​lí​dít​sék, for​mák​ba szo​rít​sák, ki​fog​ja​nak raj​ta és ál​cáz​zák, be​il​lesszék a tel​jes élet rend​jé​be, erre szol​gál​tak az ál​do​za​tok kü​lön​fé​le mó​do​za​tai. Szo​ron​gás nyo​masz​tot​ta ezek​nek az em​be​rek​nek az éle​tét, s e nél​kül az erős nyo​más nél​kül hi​ány​zott vol​na ugyan éle​tük​ből a ré​mü​let, de a fe​szült​ség is. Aki​nek si​ke​rült rész​ben hó​do​lat​tá ne​me​sí​te​nie fé​lel​mét, az so​kat nyert vele; az ef​fé​le em​be​rek, akik​ben a szo​ron​gás jám​bor​ság​ra vált, ezek vol​tak ama kor de​rék és ha​la​dó em​be​rei. Sok​szor és sok​fé​le for​má​ban ál​doz​tak, s ezek​nek az ál​do​za​tok​nak és szer​tar​tá​sa​ik​nak egy bi​zo​nyos ré​sze az Eső​csi​ná​ló hi​va​tá​sá​nak kö​ré​be tar​to​zott. Knecht mel​lett nőtt fel a kuny​hó​ban a kis Ada, bá​jos gyer​mek, az öreg ked​ven​ce, s ami​kor Turu el​ér​ke​zett​nek lát​ta az ide​jét, fe​le​sé​gül adta őt ta​nít​vá​nyá​hoz. Et​től fog​va Knecht az Eső​csi​ná​ló se​gí​tő​tár​sá​nak szá​mí​tott, Turu a ve​je​ként és utód​ja​ként mu​tat​ta be a falu any​já​nak, s több el​já​rás​ban és hi​va​ta​los tény​ke​dés​ben vele kép​vi​sel​tet​te ma​gát. Las​sacs​kán, év​sza​kok és évek so​rán az agg Eső​csi​ná​ló tel​je​sen be​le​me​rült az ag​gas​tyá​nok ma​gá​nyos szem​lé​lő​dé​sé​be, egész hi​va​ta​lát át​en​ged​te Knecht​nek, s mi​dőn meg​halt, hol​tan gub​basz​tott a tűz​hely fö​lött, má​gi​kus fő​ze​tek, fa​ze​kai fölé ha​jol​va, s ősz ha​ját már meg​per​zsel​te a tűz, ak​kor már rég​óta az ifjú Knech​tet, ta​nít​vá​nyát is​mer​ték a falu eső​csi​ná​ló​já​nak. Knecht a falu ta​ná​csá​tól meg​tisz​te​lő te​me​tést kért ta​ní​tó​mes​te​re szá​má​ra, és ne​mes, drá​ga gyógy​nö​vé​nyek, gyö​ke​rek gar​ma​dá​ját éget​te el ál​do​zat​ként a sír​ján. Mind​ez szin​tén rég el​múlt már, és a Knecht gye​re​kek kö​zött, az Ada mi​at​tuk mind szű​keb​bé vált kuny​hó​ját to​vább szű​kí​tet​te egy Turu nevű fiú: az ő tes​té​ben tért vissza az öreg Turu a ha​lá​los hold​ba​uta​zás​ból. Knecht úgy járt, ahogy haj​da​ná​ban a ta​ní​tó​ja. Fé​lel​me rész​ben jám​bor​ság​gá vált és át​szel​le​mült. If​jú​ko​ri tö​rek​vé​sé​nek s mély​sé​ges vá​gya​ko​zá​sá​nak egy ré​sze ele​ven ma​radt, más ré​sze el​halt, el​ve​szett a mun​kál​ko​dó öre​ge​dés​ben, Ada és a gyer​me​kek irán​ti sze​re​tet​ben és gon​dos​ko​dás​ban. Leg​hőbb sze​re​te​te és leg​szív​bé​libb ku​ta​ko​dá​sa min​dig a hold​nak szólt, a hold be​fo​lyá​sá​nak az év​sza​kok​ra és idő​vál​to​zá​sok​ra; eb​ben utol​ér​te s vé​gül felül is múl​ta Tu​rut, a mes​te​rét. És mi​vel a hold nö​ve​ke​dé​se és fo​gyá​sa oly szo​ro​san füg​gött össze az em​be​rek el​ha​lá​lo​zá​sá​val és szü​le​té​sé​vel, és mert mind​ama fé​lel​mek kö​zül, me​lyek​ben az em​be​rek él​nek, a leg​mé​lyebb a meg​ha​lás kény​sze​re, ezért nyert a hold​tisz​te​lő és hold-is​me​rő Knecht a hold​hoz való kö​ze​li és ele​ven vi​szo​nya ré​vén va​la​mi​lyen meg​szen​telt és meg​tisz​tult kap​cso​la​tot a ha​lál​hoz. Éret​tebb éve​i​ben ke​vés​bé félt a ha​lál​tól, mint má​sok. Tisz​te​let​tu​dó​an be​szél​ge​tett a hold​dal, hol es​de​kel​ve, hol gyön​gé​den, tud​ta, hogy fi​nom szel​le​mi kap​cso​la​tok kö​tik össze vele, na​gyon pon​to​san is​mer​te a hold éle​tét, s ben​ső​sé​ge​sen részt vett vál​to​zá​sa​i​ban és sor​sá​ban, vele élte át fo​gyá​sát és meg​úju​lá​sát, mint egy misz​té​ri​u​mot, vele szen​ve​dett, és meg​ret​tent, ha be​kö​vet​ke​zett a ször​nyű​ség, és úgy tet​szett: a hold meg​be​teg​szik, ve​szé​lyek, vál​to​zá​sok és ká​ro​so​dá​sok pré​dá​ja, el​vesz​ti fé​nyét, meg​vál​toz​tat​ja szí​nét, s majd​nem a ki​hu​nyá​sig el​sö​té​tül. Az ilyen idők​ben per​sze min​den​ki együtt ér​zett a hold​dal, resz​ke​tett érte, el​sö​té​te​dé​sé​ben fe​nye​ge​tést ér​zett s va​la​mi sze​ren​csét​len​ség kö​ze​led​tét, s ag​gód​va me​redt ős​öreg, be​teg​re vált ar​cá​ba. De ép​pen ilyen​kor mu​tat​ko​zott meg, hogy Knecht, az Eső​csi​ná​ló ben​ső​sé​ge​seb​ben kö​tő​dik a hold​hoz, s töb​bet tud róla, mint má​sok; sor​sát ugyan vele együtt szen​ved​te, a szí​ve is el​szo​rult és ag​gó​dott, de éle​seb​ben és gon​do​sab​ban em​lé​ke​zett ha​son​ló él​mé​nyek​re, bi​zal​ma meg​ala​po​zot​tabb volt, hite pe​dig na​gyobb az örök​ké​va​ló​ság​ban és vissza​té​rés​ben, ab​ban, hogy a ha​lál ki​ja​vít​ha​tó és le​győz​he​tő; és oda​adá​sá​nak foka is na​gyobb volt; az ilyen órák​ban kész volt rá, hogy le​ál​do​zá​sá​ig és új​já​szü​le​té​sé​ig vé​gig​él​je a hold sor​sát, sőt oly​kor még va​la​mi ar​cát​lan, va​la​mi vak​me​rő bá​tor​sá​got és el​ha​tá​ro​zást is ér​zett, hogy szel​le​me ré​vén da​col​jon a ha​lál​lal, és úgy erő​sít​se meg én​jét, hogy va​la​mi em​ber​fö​löt​ti vég​zet​nek szán​ja oda. Eb​ből va​la​mi át​ment a lé​nyé​be is, amit a töb​bi​ek szin​tén meg​érez​het​tek: tu​dós és jám​bor em​ber​-

nek tar​tot​ták, na​gyon nyu​godt, a ha​lál​tól ke​vés​sé félő fér​fi​ú​nak, olyas​va​la​ki​nek, aki jó​ban van a Ha​tal​mak​kal. Eze​ket az adott​sá​ga​it és eré​nye​it sok ke​mény pró​bán iga​zol​ta. Egy íz​ben a rossz ter​més​nek és el​len​sé​ges idő​já​rás​nak egy olyan sza​ka​szát kel​lett vé​gig​küz​de​nie, amely két évig tar​tott, ez volt éle​te leg​na​gyobb meg​pró​bál​ta​tá​sa. Ak​ko​ri​ban a kel​le​met​len​sé​gek és rossz elő​je​lek már a ve​tés is​mé​telt el​ha​lasz​tá​sá​val kez​dőd​tek, s az​tán min​den el​kép​zel​he​tő baj és kár érte a ve​té​se​ket, s vé​gül szin​te tel​je​sen tönk​re is tet​te őket; a kö​zös​ség iszo​nyú​an éhe​zett, vele együtt Knecht is, és már az is na​gyon nagy szó volt, hogy túl​él​te azt a ke​ser​ves évet, s hogy ő, az Eső​csi​ná​ló nem ve​szí​tet​te el min​den be​fo​lyá​sát s a belé ve​tett hi​tet, és se​gí​te​ni tu​dott a törzs​nek, hogy alá​zat​tal s né​mi​képp hig​gad​tan vi​sel​je el a sze​ren​csét​len​sé​get. Mi​dőn az​tán egy ke​mény és ha​lá​lo​zá​sok​ban gaz​dag tél után, a kö​vet​ke​ző év​ben is meg​is​mét​lő​dött az el​múlt év min​den baja és nyo​mo​rú​sá​ga, ami​kor a kö​zös​ség föld​je nyá​ron a tar​tós szá​raz​ság​tól ki​szik​kadt és meg​ha​sa​do​zott, s ret​te​ne​te​sen el​sza​po​rod​tak a me​zei​e​ge​rek, ami​kor az Eső​csi​ná​ló ma​gá​nyos szel​lem​idé​zé​sei és ál​do​za​tai épp​úgy ered​mény​te​le​nek vol​tak, s kö​nyör​gé​sei ugyan​úgy nem ta​lál​tak meg​hall​ga​tás​ra, mint az egész kö​zös​ség nyil​vá​nos szer​tar​tá​sai, a dob​kó​ru​sok, a kör​me​ne​tek, ami​kor oly bor​zal​ma​san mu​tat​ko​zott meg, hogy az Eső​csi​ná​ló ez​út​tal nem tud esőt elő​idéz​ni, ak​kor már nem cse​kély​ség​ről volt szó, s kü​lönb​nek kel​lett len​ni egy hét​köz​na​pi em​ber​nél a fe​le​lős​ség vi​se​lé​sé​hez s ah​hoz, hogy meg​áll​jon a lá​bán a ré​mült és föl​boly​dult nép​pel szem​ben. Két vagy há​rom hé​ten át Knecht tel​je​sen egy szál maga volt, s vele szem​ben ott állt az egész kö​zös​ség, az éh​ség és a két​ség​be​esés, ott volt az ősi nép​hit, hogy: csak​is az Eső​csi​ná​ló fel​ál​do​zá​sa bé​kít​he​ti meg is​mét a Ha​tal​ma​kat. Knecht az en​ge​dé​keny​sé​gé​vel győ​zött. Egy​ál​ta​lán nem sze​gült szem​be az ál​do​zat gon​do​la​tá​val, ön​ként kí​nál​ko​zott fel ál​do​za​tul. Ezen​kí​vül hal​lat​lan erő​fe​szí​tés​sel és oda​adás​sal mű​kö​dött köz​re az ín​ség eny​hí​té​sé​ben, újra és újra vi​zet fe​de​zett föl, fel​ku​ta​tott egy-egy for​rást, cser​melyt, meg​aka​dá​lyoz​ta, hogy az ín​ség e te​tő​fo​kán el​pusz​tul​jon az egész mar​ha​csor​da, és fő​leg: eb​ben a sa​nya​rú idő​szak​ban se​gít​sé​gé​vel, ta​ná​csa​i​val, fe​nye​ge​tés​sel, va​rázs​lás​sal és imá​val, pél​da​mu​ta​tá​sá​val és meg​fé​lem​lí​tés​sel meg​óv​ta az össze​rop​pa​nás​tól s min​den​fé​le esz​te​len cse​le​ke​det​től a falu ak​ko​ri Ős​any​ját, akit vég​ze​tes két​ség​be​esés és lel​ki gyön​ge​ség ke​rí​tett ha​tal​má​ba. Ak​kor​tájt ki​de​rült, hogy a nyug​ta​lan​ság és az egye​te​mes gond kor​sza​ka​i​ban an​nál hasz​na​ve​he​tőbb egy fér​fi, mi​nél in​kább a szel​le​mi​re és sze​mély​fö​löt​ti​re irá​nyít​ja éle​tét és szel​le​mét, mi​nél job​ban meg​ta​nul​ta a tisz​te​le​tet, meg​fi​gye​lést, imá​da​tot, a szol​gá​la​tot és az ál​do​zat​ho​za​talt. A két fé​lel​me​tes év, amely majd​nem ál​do​zat​tá tet​te, és meg is sem​mi​sít​het​te vol​na Knech​tet, vé​gül is nagy te​kin​télyt és bi​zal​mat szer​zett neki, nem ugyan a fe​le​lőt​le​nek tö​me​gé​ben, ha​nem ama ke​vés fe​le​lős em​ber kö​zött, aki he​lye​sen tud​ta meg​ítél​ni az ef​faj​ta fér​fit. Ilyen és sok más meg​pró​bál​ta​tás kö​ze​pet​te élte éle​tét, amíg el​ér​te az érett fér​fi​kort s éle​te de​le​lő​jén állt. Se​gí​tett el​te​met​ni a falu két Ős​any​ját is, el​ve​szí​tet​te egy bá​jos, hat​éves kis​fi​át, far​kas ra​gad​ta el, ide​gen se​gít​ség nél​kül, ön​ma​ga or​vo​sa​ként, át​vé​szelt egy sú​lyos be​teg​sé​get. Szen​ve​dett éh​ség​től és fagy​tól. Mind​ez je​le​ket ha​gyott az ar​cán, de a lel​kén is. Azt is meg​ta​pasz​tal​ta, hogy a szel​lem em​be​rei bi​zo​nyos fur​csa bot​rán​ko​zást és el​len​szen​vet vál​ta​nak ki má​sok​ból, s bár tá​vol​ból be​csü​lik, és szük​ség ese​tén igény​be ve​szik, ám sem​mi​képp sem sze​re​tik őket, nem ér​zik ma​guk​faj​tá​jú​nak, s in​kább ki​tér​nek elő​lük. Azt is ta​pasz​tal​ta, hogy a be​te​gek és sze​ren​csét​le​nek az okos ta​nács​nál sok​kal szí​ve​seb​ben fo​gad​ják a ha​gyo​má​nyos vagy sza​ba​don ki​ta​lált rá​ol​va​sá​so​kat és va​rázs​igé​ket, hogy az em​ber in​kább a bajt és a kül​ső​sé​ges ve​zek​lést vál​lal​ja, mint​sem lel​ké​ben meg​vál​toz​zék vagy akár csak meg​vizs​gál​ja: va​jon nem könnyeb​ben hisz-e a va​rázs​lás​ban, mint az ész​ben, a for​mu​lák​ban, mint a ta​pasz​ta​la​tok​ban. Csu​pa olyan do​log ez, ami az az​óta el​telt né​hány ezer év​ben gya​nít​ha​tó​lag nem vál​to​zott

olyan so​kat, mint ahogy szá​mos tör​té​ne​lem​könyv ál​lít​ja. Knecht azon​ban azt is meg​ta​nul​ta, hogy a ku​ta​tó, szel​le​mi em​ber​nek nem sza​bad el​ve​szí​te​nie a sze​re​te​tet, fenn​hé​já​zás nél​kül kell szem​be​néz​nie az em​be​rek vá​gya​i​val és bal​ga​sá​ga​i​val, és nem hagy​hat​ja, hogy ezek úrrá le​gye​nek raj​ta, s hogy a bölcs​től a sar​la​tá​nig, a pap​tól a szem​fény​vesz​tő​ig, a se​gí​tő fe​le​ba​rát​tól az élős​kö​dő ha​szon​él​ve​ző​ig min​dig csak egy lé​pés​nyi a tá​vol​ság, és az em​be​rek alap​já​ban véve sok​kal szí​ve​seb​ben fi​zet​nek meg egy szél​há​most, en​ge​dik ki​hasz​nál​ni ma​gu​kat egy vá​sá​ri ki​ki​ál​tó​tól, mint​sem – el​len​szol​gál​ta​tás nél​kül – el​fo​gad​ják az ön​zet​le​nül nyúj​tott se​gít​sé​get. Nem szí​ve​sen fi​zet​nek bi​za​lom​mal és sze​re​tet​tel, ha​nem in​kább pénz​zel és áru​val. Be​csap​ják egy​mást, és el​vár​ják, hogy őket is be​csap​ják. Meg kel​lett ta​nul​nia, hogy gyön​ge, önző és gyá​va lény​nek lás​sa az em​bert, s azt is be kel​lett lát​nia, hogy sa​ját ma​gá​ban is ott lap​pang min​den rossz tu​laj​don​ság és ösz​tön, és még​is hi​het ab​ban, és erőt me​rít​het be​lő​le a lel​ke, hogy az em​ber szel​lem és sze​re​tet is, hogy olyas​va​la​mi la​ko​zik ben​ne, ami szem​be​sze​gül az ösz​tö​nök​kel, és a meg​ne​me​sí​té​sü​ket ál​lít​ja. Ámde ezek a gon​do​la​tok már nyil​ván túl​sá​go​san el​von​tak és „túl​fo​gal​ma​zot​tak” ah​hoz ké​pest, ami​re Knecht ké​pes lett vol​na. Mond​juk úgy: út​ban volt fe​lé​jük, s útja egy​szer majd hoz​zá​juk és raj​tuk át ve​zet. Mi​köz​ben ezt az utat jár​ta, gon​do​la​tok​ra só​vá​rog​va, s még​is sok​kal in​kább az ér​zé​ki va​ló​ság​ban élve, a hold​tól el​bű​völ​ve és el​va​rá​zsol​va egy nö​vény il​la​tá​tól, egy gyö​kér sós ízé​től, egy fa kér​gé​től, a gyógy​nö​vé​nyek ter​mesz​té​sé​től, a ke​nőcs-fő​zés​től, az idő​já​rás​sal és a lég​kör​rel való oda​adó fog​la​la​tos​ság​tól, sok​fé​le ké​pes​sé​get fej​lesz​tett ki ma​gá​ban, olya​no​kat is, ame​lyek​kel mi, ké​sei utó​dok már nem ren​del​ke​zünk, és csak fé​lig-med​dig ért​he​tők szá​munk​ra. A leg​fon​to​sabb ilyen ké​pes​ség ter​mé​sze​te​sen az eső​csi​ná​lás volt. Még ha jó né​hány kü​lön​le​ges eset​ben ri​deg ma​radt is az ég, és úgy tet​szett, ke​gyet​le​nül meg​csú​fol​ja fá​ra​do​zá​sa​it: Knecht azért száz​szor is fa​kasz​tott esőt, és szin​te min​den al​ka​lom​mal kis​sé más mó​don. Jól​le​het, az ál​do​za​to​kon s a kö​nyör​gő me​ne​tek, a szel​lem​idé​zé​sek, a dob​ze​ne rí​tu​sán nem mert vol​na sem​mit sem vál​toz​tat​ni vagy bár​mit is el​hagy​ni be​lő​le. De hát ez te​vé​keny​sé​gé​nek csu​pán tiszt​ség​be​li nyil​vá​nos ré​sze volt, ki​fe​lé mu​ta​tott hi​va​ta​los és papi ol​da​la; és bi​zo​nyá​ra na​gyon szép, fenn​köl​ten di​a​dal​mas ér​zés volt, ha egy ál​do​za​tok​kal és kör​me​net​tel el​töl​tött nap után es​té​re meg​ad​ta ma​gát az ég, a lá​tó​ha​tár be​fel​hő​sö​dött, ned​ves sza​ga lett a szél​nek, s le​hul​lot​tak az első eső​csep​pek. De még ek​kor is el​ső​sor​ban az eső​csi​ná​ló mű​vé​sze​té​re volt szük​ség, hogy jól vá​lassza meg a na​pot, s ne vak​tá​ban tö​re​ked​jék a ki​lá​tás​ta​lan​ra; sza​bad volt ugyan es​de​kel​ni a Ha​tal​mak​hoz, sőt akár ost​ro​mol​ni is őket, de csak ér​zés​sel és mér​ték​kel, aka​ra​tuk​ba való be​le​nyug​vás​sal. Ám a si​ker​nek és meg​hall​gat​ta​tás​nak eme szép, di​a​dal​it​tas él​mé​nye​i​nél is ked​ve​seb​bek vol​tak szá​má​ra bi​zo​nyos egyéb él​mé​nyek, me​lyek​ről csak ő tu​dott, sen​ki más, és ő maga is csu​pán bá​tor​ta​la​nul s in​kább ér​zé​ke​i​vel, sem​mint ér​tel​mé​vel véve ró​luk tu​do​mást. Elő​for​dul​tak olyan idő​já​rá​si hely​ze​tek, a le​ve​gő​nek és a me​leg​nek olyan fe​szült​sé​gei, fel​hő​sö​dé​sek és sze​lek, víz-, föld-, és po​ril​la​tok, jöt​tek az idő​já​rás dé​mo​na​i​nak olyan fe​nye​ge​té​sei vagy ígé​re​tei, han​gu​la​tai és sze​szé​lyei, ame​lye​ket Knecht a sa​ját bő​rén, ha​ján, min​den ér​zék​szer​vé​ben elő​re és be​lül​ről ér​zett meg, úgy​hogy nem ér​het​te sem​mi meg​le​pe​tés, sem​mi csa​ló​dás: az idő​já​rást – vele együtt rez​dül​ve – ön​ma​gá​ba sű​rí​tet​te, s oly mó​don hor​doz​ta ma​gá​ban, hogy ké​pes volt pa​ran​csol​ni a fel​hők​nek és sze​lek​nek; per​sze, nem ön​ké​nye​sen és tet​szé​se sze​rint, ha​nem emez össze​tar​to​zás és kö​tő​dés foly​tán, amely tel​je​sen föl​ol​dot​ta a kü​lönb​sé​get köz​te és a vi​lág, a ben​ső és a kül​ső vi​lág kö​zött. Ilyen​kor el​ra​gad​tat​va állt és fü​lelt, el​ra​gad​tat​va ku​por​gott, min​den pó​ru​sa ki​tá​gult, s lel​ké​ben már nem​csak át​érez​ni volt ké​pes, ha​nem irá​nyí​ta​ni és lét​re​hoz​ni is a lég​ára​mok és fel​hők éle​tét, va​la​hogy úgy, aho​gyan mi is fel​idéz​he​tünk és rep​ro​du​kál​ni tu​dunk egy olyan ze​nei mon​da​tot, ame​lyet pon​to​san is​me​rünk. Ilyen​kor csu​pán a lé​leg​ze​tét kel​lett vissza​foj​ta​nia – s el​állt a szél, vagy meg​szűnt a menny​dör​gés, csak bó​lin​ta​nia kel​lett vagy meg​ráz​nia a

fe​jét – és le​zú​dult vagy el​ma​radt a jég​eső, csak egy mo​sollyal kel​lett ki​fe​je​ző​dést ad​nia a ben​ne har​co​ló erők ki​egyen​lí​tő​dé​sé​nek – s oda​fönt már​is szét​sza​ka​doz​tak a fel​hők, s ki​vi​lág​lott az ég kes​keny kék sáv​ja. A kü​lö​nö​sen tisz​ta rá​han​golt​ság és ren​de​zett lel​ki​ál​la​pot egyes idő​sza​ka​i​ban, pon​to​san és csal​ha​tat​la​nul tud​ta elő​re, ma​gá​ban hor​doz​ta a kö​vet​ke​ző na​pok idő​já​rá​sát, mint​ha a vé​ré​be író​dott vol​na az egész par​ti​tú​ra, amely sze​rint oda​kint le kell ját​szód​nia min​den​nek. Ezek vol​tak a jó, a leg​jobb nap​jai: ju​tal​ma és gyö​nyö​rű​sé​ge. Ha azon​ban ez a ben​ső​sé​ges kap​cso​la​ta a kül​vi​lág​gal még​is meg​sza​kadt, ha bi​zal​mat​lan, ért​he​tet​len és ki​szá​mít​ha​tat​lan volt az idő​já​rás és a vi​lág, ak​kor a lel​ké​ben is meg​za​va​ro​dott a Rend, el​akad​tak az áram​lá​sok, s ilyen​kor úgy érez​te: nem is iga​zi eső​csi​ná​ló ő, s ter​hes​nek és meg nem ér​de​melt​nek érez​te hi​va​tá​sát s fe​le​lős​sé​gét az idő​já​rá​sért és az ara​tá​sért. Ilyen idő​sza​ka​i​ban há​zi​as volt, en​ge​del​mes​ke​dett Adá​nak, és se​gí​tett neki, se​ré​nyen dol​go​zott vele együtt a ház​tar​tás​ban, já​té​ko​kat és szer​szá​mo​kat fab​ri​kált a gye​re​kek​nek, or​vos​sá​go​kat koty​vasz​tott, sze​re​tet​re szom​ja​zott, s arra ér​zett ösz​tön​zést, hogy le​he​tő​leg mi​nél ke​vés​bé kü​lön​böz​zék má​sok​tól, tel​je​sen be​il​lesz​ked​jék a szo​ká​sok​ba, a törzs er​köl​csé​be, és meg​hall​gas​sa fe​le​sé​gé​nek és a szom​széd​asszo​nyok​nak – szá​má​ra egyéb​ként ter​hes – me​sél​ge​té​se​it is a töb​bi​ek éle​té​ről, hogy​lé​té​ről és vi​sel​ke​dé​sé​ről. Jó kor​sza​ka​i​ban vi​szont rit​kán lát​ták ott​hon, olyan​kor csa​tan​golt és künn járt, hor​gá​szott, va​dá​szott, gyö​ke​rek után ku​ta​tott, le​he​ve​re​dett a fűbe, avagy fá​kon gub​basz​tott, szi​ma​tolt, le​sel​ke​dett, ál​la​tok hang​ját utá​noz​ta, kis tü​ze​ket gyúj​tott, s össze​ha​son​lí​tot​ta a füst s az ég fel​hő​i​nek alak​za​ta​it, bőre és haja köd​del, eső​vel, le​ve​gő​vel, nap- vagy hold​fénnyel ita​tó​dott át, s köz​ben, ahogy mes​te​re és előd​je, Turu tet​te egész éle​té​ben: olyan dol​go​kat gyűj​tött, ame​lyek​ben a lé​nyeg és a meg​je​le​né​si for​ma lát​szó​lag kü​lön​bö​ző te​rü​le​tek​hez tar​to​zott, s ame​lyek​ben a Ter​mé​szet böl​cses​sé​ge vagy sze​szé​lye mint​ha el​árult vol​na va​la​mics​két já​ték​sza​bá​lya​i​ból, s al​ko​tá​sa tit​ka​i​ból is – tár​gya​kat, me​lyek na​gyon is tá​vo​li dol​go​kat egye​sí​tet​tek ha​son​lat​sze​rű​en ma​guk​ban, pél​dá​ul: em​ber- és ál​lat​ar​cú fa​gö​csö​ket, víz​csi​szol​ta kö​ve​ket, olyan ere​zet​tel, mint​ha fá​ból vol​ná​nak, az ős​vi​lág meg​kö​ve​sült ál​lat​for​má​it, torz​szü​lött vagy iker​ként ala​kult gyü​mölcs​mag​va​it, vese vagy szív ala​kú kö​ve​ket. Le​ol​vas​ta egy fa​le​vél raj​zo​la​ta​it, egy kucs​ma​gom​ba fe​jén a há​ló​za​tos vo​na​la​kat, és köz​ben va​la​mi rej​té​lyes, szel​le​mi, a jö​ven​dő​ben le​het​sé​ges dol​got ér​zett: a je​lek má​gi​á​ját, szám és írás elő​re​sej​té​sét, a vég​te​len és ezer ala​kú va​ló​ság be​le​igé​zé​sét az egy​sze​rű​be, a rend​szer​be, a fo​ga​lom​ba. Mert hi​szen, a szel​lem ré​vén, nyil​ván ben​ne rej​let​tek a vi​lág meg​ra​ga​dá​sá​nak mind​ezek a le​he​tő​sé​gei, név​te​le​nül s meg​ne​ve​zet​le​nül ugyan, de nem le​he​tet​len​ként, nem sejt​he​tet​le​nül, csí​rá​ban és bim​bó​ban még, de lé​nye​gé​ből fa​kad​va, a sa​ját​ja​ként és szer​ve​sen nö​ve​ked​ve ben​ne. És ha mi, túl ezen az Eső​csi​ná​lón s a szá​munk​ra ko​ra​i​nak és pri​mi​tív​nek tet​sző kor​sza​kon, még to​váb​bi év​ez​re​de​kig me​het​nénk vissza, úgy hisszük: az em​ber​rel együtt rá​ta​lál​nánk min​de​nütt a szel​lem​re is, a szel​lem​re, amely​nek nincs kez​de​te, s már ele​ve min​dent, min​dent ma​gá​ba fog​lal, amit ké​sőbb va​la​ha is lét​re​hoz. Az Eső​csi​ná​ló szá​má​ra nem úgy ren​del​te​tett, hogy meg​örö​kít​hes​se és kö​ze​lebb​ről bi​zo​nyít​has​sa akár egyet​len sej​tel​mét is, s erre neki nem is igen volt szük​sé​ge. Nem lett a sok fel​ta​lá​ló egyi​ke: sem az írá​sé, sem a geo​met​ri​áé, sem az or​vos​tu​do​má​nyé vagy az aszt​ro​nó​mi​áé. A lán​co​lat​ban is​me​ret​len lánc​szem ma​radt, de épp​oly nél​kü​löz​he​tet​len, mint a töb​bi; to​vább​ad​ta, amit ka​pott, s újon​nan ki​küz​dött, ki​har​colt tu​dást adott hoz​zá. Mert neki is vol​tak ta​nít​vá​nyai. Az évek so​rán két ta​nu​ló​ját ké​pez​te ki eső​csi​ná​ló​vá, s egyi​kük ké​sőbb az utód​ja lett. Hosszú éve​ken át foly​tat​ta há​bo​rí​tat​la​nul a mes​ter​sé​gét, te​vé​keny​ke​dett egye​dül, s ami​kor – nem sok​kal egy na​gyon rossz ter​més és éh​ín​ség után – első íz​ben lá​to​gat​ta, fi​gyel​te és les​te meg, tisz​tel​te és kö​vet​te őt egy fiú, va​la​ki, akit ösz​tö​ne az eső​csi​ná​lás​hoz és a Mes​ter​hez űzött – csak ak​kor moc​cant

meg fur​csán, fáj​dal​ma​san a szí​ve: úgy érez​te, vissza​tér és visszá​já​ra for​dul if​jú​ko​rá​nak az a nagy él​mé​nye, s eköz​ben elő​ször fog​ta el az a dél​idei, szi​go​rú s egy​szer​re szo​rí​tó és esz​mél​te​tő ér​zés, hogy: vége az if​jú​sá​gá​nak, a de​le​lőn is túl​ju​tott, a vi​rág​ból gyü​mölcs lett. És amit so​ha​sem gon​dolt vol​na: ugyan​úgy vi​sel​ke​dett a fi​ú​val szem​ben, aho​gyan egy​kor az öreg Turu őve​le bánt, s ez a ri​deg, el​uta​sí​tó, vá​ra​ko​zó, ha​lo​ga​tó vi​sel​ke​dés tel​je​sen ma​gá​tól jött, tel​je​sen ösz​tö​nös volt, nem a ha​lott Mes​ter után​zá​sa, s nem is er​köl​csi és ne​ve​lői meg​fon​to​lá​sok​ból eredt, mond​juk ab​ból, hogy egy fi​a​tal​em​bert előbb hossza​san pró​bá​ra kell ten​ni, va​jon elég​gé ko​moly-e a szán​dé​ka, és sen​ki​nek sem kell meg​könnyí​te​ni, in​kább na​gyon is meg kell ne​he​zí​te​ni a tit​kok​ba való be​ava​tá​sát, s más ef​fé​lék. Nem, Knecht egé​szen egy​sze​rű​en úgy bánt a ta​nít​vá​nya​i​val, ahogy min​den – kis​sé már öre​ge​dő – ma​gá​nyos és tu​dós kü​lönc vi​sel​ke​dik tisz​te​lő​i​vel és a ta​nu​lók​kal szem​ben: za​var​tan, ri​ad​tan, el​há​rí​tó​an, me​ne​kü​lés​re ké​szen, mi​vel fél​ti szép ma​gá​nyát és sza​bad​sá​gát, kó​szá​lá​sát a va​don​ban, ma​gá​nyos, sza​bad va​dá​sza​ta​it és gyűj​tö​ge​té​sét, ál​ma​it és vá​ra​ko​zá​sa​it a le​sen, s fél​té​keny sze​re​tet​tel ra​gasz​ko​dik min​den szo​ká​sá​hoz és kedv​te​lé​sé​hez, tit​ka​i​hoz és ré​vü​le​te​i​hez. Ko​ránt​sem ölel​te keb​lé​re a bá​tor​ta​lan if​jút, aki tisz​te​lő kí​ván​csi​ság​gal kö​ze​le​dett hoz​zá, ko​ránt​sem se​gí​tet​te át ezen a fé​lénk​sé​gen, nem bá​to​rí​tot​ta, ko​ránt​sem érez​te öröm​nek és ju​ta​lom​nak, el​is​me​rés​nek és kel​le​mes si​ker​nek, hogy a töb​bi​ek vi​lá​ga most vég​re hír​nö​köt küld hoz​zá, sze​re​te​te ki​nyil​vá​ní​tó​ját, s hogy va​la​ki kö​rül​ra​jong​ja, ked​ves​ke​dik neki, és ro​kon lé​lek​kel, hoz​zá ha​son​ló​an hi​va​tást érez a tit​kok szol​gá​la​tá​ra. Nem, ele​in​te csu​pán ter​hes​nek, za​va​ró​nak érez​te, be​le​nyú​lás​nak jo​ga​i​ba és szo​ká​sa​i​ba, rab​ló​tá​ma​dás​nak füg​get​len​sé​ge el​len, amely​ről csak most lát​ta, mennyi​re sze​re​ti; ber​zen​ke​dett el​le​ne, s egy​re ta​lá​lé​ko​nyabb lett a rá​sze​dés​ben, rej​tőz​kö​dés​ben, nyo​mai el​tün​te​té​sé​ben, a ki​té​rés​ben és el​me​ne​kü​lés​ben. De ez​zel is úgy járt, aho​gyan egy​kor Turu: az ifjú hosszas, néma ost​ro​ma las​san​kint meg​lá​gyí​tot​ta a szí​vét, las​san-las​san ki​fá​rasz​tot​ta, fel​őröl​te el​len​ál​lá​sát, és mi​nél na​gyobb te​ret nyert az ifjú, an​nál in​kább rá​jött, hogy las​san, lé​pé​sen​kint ha​lad​va felé kell for​dul​nia, ki kell tá​rul​koz​nia előt​te, jóvá kell hagy​nia kí​ván​sá​gát, el​fo​gad​nia „ud​var​lá​sát”, és a ta​ní​tás, a ta​nít​vány​ne​ve​lés új, sok​szor oly ter​hes kö​te​les​sé​gé​ben meg​lát​nia a sors ado​má​nyát és a szel​lem aka​ra​tát. Fok​ról fok​ra el kel​lett bú​csúz​nia az ál​mo​do​zás​tól, a vég​te​len le​he​tő​sé​gek, az ezer​ar​cú jövő meg​ér​zé​sé​től és él​ve​ze​té​től. A vég​he​tet​len ha​la​dás​nak, a böl​cses​sé​gek sum​má​já​nak álma he​lyett most egy ta​nu​ló állt előt​te, va​la​mi ki​csiny, kö​ze​li, kö​ve​te​lő​ző va​ló​ság, egy be​to​la​ko​dó és bé​ke​bon​tó csend​za​va​ró, ámde el nem uta​sít​ha​tó és el​há​rít​ha​tat​lan, az egye​dü​li út az iga​zi jö​vő​be, az egyet​len, leg​fon​to​sabb kö​te​les​ség, az egye​dü​li kes​keny út, ame​lyen az Eső​csi​ná​ló éle​te és tet​tei, érzü​le​te, gon​do​la​tai és sej​tel​mei meg​óv​ha​tok a ha​lál​tól, és egy pa​rá​nyi új bim​bó​ban to​vább él​het​nek. Só​hajt​va, fog​csi​kor​gat​va és mo​so​lyog​va vál​lal​ta. És még hi​va​tá​sá​nak eb​ben a fon​tos, ta​lán leg​fe​le​lő​sebb ré​szé​ben, a ha​gyo​mány to​vább​adá​sá​nak s az utó​dok ne​ve​lé​sé​nek dol​gá​ban sem men​te​sült az Eső​csi​ná​ló egy na​gyon sú​lyos, ke​se​rű ta​pasz​ta​lat​tól és csa​ló​dás​tói. Az első ta​nít​vá​nyát, aki a ke​gyé​ért ver​sen​gett, és hosszú vá​ra​ko​zás, el​uta​sí​tás után a mes​te​ré​nek mond​hat​ta, Ma​ró​nak hív​ták, és egé​szen soha ki nem he​ver​he​tő csa​ló​dást oko​zott neki. Maró alá​za​tos volt és hí​zel​gő, hosszú időn át fel​tét​le​nül en​ge​del​mes​nek mu​tat​ko​zott, de hi​ány​zott be​lő​le egy s más, fő​leg a bá​tor​ság: félt ugyan​is az éj​sza​ká​tól és a sö​tét​ség​től, s ezt meg​pró​bál​ta el​tit​kol​ni; ami​kor Knecht még​is ész​re​vet​te, so​ká​ig af​fé​le gye​rek​ko​ri ma​rad​vány​nak vél​te, ami majd el​mú​lik. De nem múlt el. Eb​ből a ta​nu​ló​ból tel​je​sen hi​ány​zott az az adott​ság is, hogy ön​zet​le​nül és ön​kén​te​le​nül en​ged​je át ma​gát a fi​gye​lés​nek, a hi​va​tás​sal járó in​téz​ni​va​lók​nak és el​já​rá​sok​nak, a gon​do​la​tok​nak és sej​tel​mek​nek. Okos volt, tisz​ta, gyors ész​já​rá​sú és meg​ta​nul​ta, könnyen, biz​to​san, amit meg le​het ta​nul​ni oda​adás nél​kül. Ám mind​in​kább meg​mu​tat​ko​zott, hogy önző szán​dé​kai és cél​jai van​nak, s ezért akar​ja meg​ta​nul​ni az eső​csi​ná​lást. El​ső​sor​ban is va​la​ki akart len​ni, sze​re​pet ját​sza​ni és hat​ni má​sok​ra, a te​-

het​sé​ges, de nem az el​hi​va​tott em​ber hi​ú​sá​ga volt ben​ne. Tet​szés​re tö​re​ke​dett, kér​ke​dett kor​tár​sai közt első is​me​re​te​i​vel és mű​vé​sze​té​vel – s ez még min​dig le​het gyer​me​kes, s ta​lán ja​vul is. Ő azon​ban nem​csak tet​szés​re tö​re​ke​dett, ha​nem ha​ta​lom​ra és fö​lény​re is má​sok fe​lett; mi​dőn a mes​ter ész​re​vet​te ezt, meg​ret​tent, s las​san​kint meg​von​ta az if​jú​tól szív​bé​li bi​zal​mát. Két-há​rom íz​ben is sú​lyos vét​kek bi​zo​nyul​tak rá a fi​ú​ra, mi​után már több éven át Knecht​nél ta​nult. En​ge​dett a csá​bí​tás​nak, hogy ön​ké​nye​sen, mes​te​re tud​ta és en​ge​dé​lye nél​kül, aján​dé​kok fe​jé​ben, hol egy be​teg gyer​me​ket ke​zel​jen or​vos​sá​gok​kal, hol rá​ol​va​sá​so​kat tart​son va​la​me​lyik kuny​hó​ban a pat​kány​vész el​len, és ami​kor min​den fe​nye​ge​tés és ígé​ret el​le​né​re megint csak ilyen mes​ter​ke​dé​se​ken kap​ta raj​ta: a mes​ter el​bo​csá​tot​ta, az ügyet je​len​tet​te az Ős​anyá​nak, s meg​pró​bál​ta ki​tö​röl​ni em​lé​ke​ze​té​ből a há​lát​lan és hasz​nál​ha​tat​lan fi​a​tal​em​bert. A két ké​sőb​bi ta​nít​vá​nya az​tán kár​pó​tol​ta, ki​vált​képp a má​so​dik: a sa​ját fia, Turu. Ezt a leg​fi​a​ta​labb és utol​só ta​nít​vá​nyát na​gyon sze​ret​te, s úgy hit​te, nála ma​gá​nál is több le​het be​lő​le, szem​lá​to​mást a nagy​aty​ja szel​le​me tért vissza ben​ne. Knecht meg​él​te azt a lé​lek​erő​sí​tő elég​té​telt, hogy to​vább örö​kít​het​te tu​dá​sá​nak és a jö​vő​be ve​tett hi​té​nek sum​má​ját, s ta​lált egy olyan em​bert – két​sze​re​sen is a fiát –, aki​nek bár​mely na​pon át​ad​hat​ta hi​va​ta​lát, ha az már túl​sá​go​san fá​rasz​ta​ná. De azt a rossz útra té​vedt első ta​nu​lót még​sem si​ke​rült vég​képp szám​űz​nie éle​té​ből és gon​do​la​ta​i​ból: nem ép​pen tisz​telt, de a fa​lu​ban so​kak ál​tal igen ked​velt és meg​le​he​tő​sen be​fo​lyá​sos fér​fi lett be​lő​le, meg​nő​sült, nép​sze​rű is volt af​fé​le kók​ler​ként és tré​fa​mes​ter​ként, sőt a dob​kó​rus​ban fő​do​bos volt, és tit​kos el​len​sé​ge, iri​gye ma​radt az Eső​csi​ná​ló​nak, aki​től kény​te​len volt sok ki​sebb-na​gyobb sé​rel​met el​szen​ved​ni. Knecht so​ha​sem volt a ba​rát​ko​zás, az együtt ül​dö​gé​lé​sek em​be​re, neki ma​gány és sza​bad​ság kel​lett, so​sem küz​dött el​is​me​ré​sért vagy sze​ré​té​i​ért, ki​vé​ve haj​dan, kis​fiú ko​rá​ban, Turu mes​ter​nél. Most azon​ban még​is​csak érez​ni kezd​te: mi az, ha az em​ber​nek el​len​sé​ge, gyű​lö​lő​je van; éle​te szá​mos nap​ját ron​tot​ta el ez. Maró az a faj​ta ta​nu​ló volt, az a na​gyon te​het​sé​ges faj​ta, ame​lyik jó ké​pes​sé​ge el​le​né​re min​den kor​ban kel​le​met​len és ter​hes a ta​ní​tó​i​nak, mert a tá​len​tu​ma nem alul​ról és ben​ső​leg nö​ve​ke​dett és meg​ala​po​zott, szer​ves erő, a jó ter​mé​szet, be​csü​le​tes vér és de​rék jel​lem gyön​géd, ne​me​sí​tő stig​má​ja, ha​nem mint​egy rá​ra​gadt, eset​le​ges, sőt bi​to​rolt vagy lo​pott va​la​mi. Egy gyön​ge jel​le​mű, de na​gyon ér​tel​mes vagy ra​gyo​gó kép​ze​le​tű ta​nu​ló el​ke​rül​he​tet​le​nül za​var​ba ejti ta​ní​tó​ját: meg kell ta​ní​ta​nia en​nek a ta​nu​ló​nak az örök​lött tu​dást és mód​szert, s ké​pes​sé kell ten​ni őt a szel​le​mi élet​ben vég​zen​dő kö​zös mun​ká​ra, és köz​ben érez​nie kell, hogy a tu​laj​don​kép​pe​ni, ma​ga​sabb kö​te​les​sé​ge épp a tu​do​má​nyok és mű​vé​sze​tek meg​óvá​sa vol​na a csak-te​het​sé​ge​sek to​la​ko​dá​sá​tól; mert a ta​ní​tó nem a ta​nít​vány​nak kell szol​gál​jon, ha​nem mind​ket​ten – a szel​lem​nek. Ez okoz​za, hogy a ta​ní​tók bi​zo​nyos káp​ráz​ta​tó te​het​sé​gek​től meg​ri​ad​nak és iszo​nyod​nak; min​den ef​fé​le ta​nu​ló fél​re​sik​lat​ja a ta​ní​tói mun​ka egész ér​tel​mét és szol​gá​la​tát. Egy, bár ra​gyog​ni, de szol​gál​ni nem ké​pes ta​nu​ló elő​me​ne​te​lé​nek min​den​fé​le se​gí​té​se alap​já​ban véve a szol​gá​lat meg​ká​ro​sí​tá​sát je​len​ti, a szel​lem va​la​mi​lyen el​áru​lá​sát. Jó né​hány nép tör​té​ne​té​ben is​me​rünk olyan pe​ri​ó​du​so​kat, ame​lyek​ben a szel​le​mi ér​ték​rend mély​re​ha​tó meg​za​va​ro​dá​sa ide​jén, a csak-te​het​sé​ge​sek úgy​szól​ván meg​ro​ha​moz​ták a köz​sé​gek, is​ko​lák, aka​dé​mi​ák, ál​la​mok ve​ze​tő poszt​ja​it, és min​den hi​va​tal​ban rop​pant te​het​sé​ges em​be​rek ül​tek, akik mind kor​má​nyoz​ni akar​tak, de szol​gál​ni nem tud​tak. Bi​zo​nyo​san na​gyon ne​héz az ilyen te​het​sé​ge​ket idő​ben fel​is​mer​ni, még mi​előtt egy szel​le​mi hi​va​tás alap​ál​lá​sa​it ha​tal​muk​ba ke​rí​tik, ne​héz a szük​sé​ges ke​mény​ség​gel vissza​kül​de​ni őket más utak​ra, a nem szel​le​mi hi​va​tá​sok​hoz. Knecht is hi​bá​zott, túl so​ká​ig volt tü​rel​mes Ma​ró​hoz, a ta​nít​vá​nyá​hoz, kár volt rá​bíz​nia szá​mos adep​tus-böl​cses​sé​get egy tör​te​tő, fel​szí​nes va​la​ki​re. Ez sú​lyo​sabb kö​vet​kez​mé​nyek​kel járt szá​má​ra, mint​sem gon​dol​ta vol​na.

Jött egy év – Knecht sza​kál​la már jócs​kán őszült –, ami​kor úgy lát​szott: szo​kat​lan ere​jű és ál​nok dé​mo​nok bo​lon​dí​tot​ták és za​var​ták meg az ég és föld kö​zöt​ti ren​det. Ezek a za​va​rok ősszel kez​dőd​tek, fé​lel​me​sen és fen​sé​ge​sen, a lel​ke mé​lyé​ig meg​ret​tent​ve és szo​ron​gás​sal tölt​ve el min​den​kit, mind​járt a nap​éj​egyen​lő​ség ide​je után, amit az Eső​csi​ná​ló min​dig bi​zo​nyos ün​ne​pé​lyes​ség​gel s hó​do​la​tos áhí​tat​tal fi​gyelt meg, és fo​ko​zott éber​ség​gel élt át. Ak​kor jött egy este, könnyű, sze​les, kis​sé hű​vös este, az ég üveg​tisz​ta volt, ki​vé​ve né​hány nyug​ta​lan fel​hőcs​két, amely na​gyon ma​ga​san le​be​gett, és szo​kat​la​nul so​ká​ig őriz​te a le​nyu​go​dott nap ró​zsás fé​nyét: ka​var​gó, laza, taj​té​kos fény​nya​lá​bok a hi​deg, szín​te​len vi​lág​űr​ben. Knecht egy​pár nap óta már ér​zett va​la​mit, erő​sebb és kü​lö​nö​sebb ér​zés volt ez an​nál, ami ilyen​kor, a rö​vi​dül​ni kez​dő na​pok ide​jén min​den év​ben el​fog​ta: a Ha​tal​mak mű​kö​dé​se volt ez az égi tér​ség​ben, a föld, a nö​vé​nyek és ál​la​tok szo​ron​gá​sa, va​la​mi nyug​ta​lan​ság a le​ve​gő​ben, va​la​mi vál​to​zé​kony​ság, vá​ra​ko​zás, foj​tott és sej​tel​mes fe​szült​ség az egész Ter​mé​szet​ben; s hoz​zá​já​rul​tak még eh​hez az esti órá​nak hosszú vo​nag​lá​sok közt fel-fel​lán​go​ló kis fel​hői is, csa​pon​gó moz​gá​suk​kal, amely nem iga​zo​dott a föl​dön fújó szél​hez, és es​dek​lő, a ki​hu​nyás el​len las​san és gyá​szo​san vé​de​ke​ző vö​rös fé​nyük​kel, amely​nek ki​hű​lé​se és el​enyé​szé​se után hir​te​len lát​ha​tat​lan​ná vál​tak. A fa​lu​ban nyu​ga​lom ho​nolt, az Ős​anya kuny​hó​ja elől már ré​gen el​tűn​tek a lá​to​ga​tók és gyer​me​ke​ik, csu​pán egy-két fiú ker​ge​tő​zött, han​cú​ro​zott még, kü​lön​ben már min​den​ki a kuny​hó​já​ba tért, s ré​gen meg​va​cso​rá​zott. So​kan már alud​tak is, az Eső​csi​ná​lón kí​vül alig akadt va​la​ki, aki a vö​rös​lő esti fel​hő​ket fi​gyel​te. Knecht le-föl jár​kált a kuny​hó​ja mö​göt​ti kis ve​te​mé​nyes​ben, fe​szül​ten és nyug​ta​la​nul té​pe​lő​dött az idő​já​rá​son, néha rö​vid pi​he​nő​ül le​ült a csa​lá​nok közt álló fa​tönk​re, ame​lyen fát szo​kott ha​so​gat​ni. Az utol​só fel​hő​gyer​tyák ki​lob​ban​tá​val a még min​dig vi​lá​gos és zöl​des fény​ben csil​lo​gó ég​bol​ton a csil​la​gok egy​szer​re vi​lá​go​sab​ban lát​szot​tak, és gyor​san nö​ve​ke​dett szá​muk és fé​nyes​sé​gük; ahol az imént még csak ket​tő-há​rom volt lát​ha​tó, most már tíz, húsz is föl​tűnt. Kö​zü​lük sok, cso​port​juk​kal és a csa​lád​juk​kal együtt jól is​mert volt az Eső​csi​ná​ló szá​má​ra, sok száz​szor lát​ta őket; vál​to​zat​lan vissza​té​ré​sük​ben volt va​la​mi meg​nyug​ta​tó, a csil​la​gok vi​gasz​ta​ló​ak vol​tak, tá​vo​li​an és hi​de​gen áll​tak ugyan oda​fent, nem su​gá​roz​tak me​le​get, de meg​bíz​ha​tó, szi​lárd so​ra​ik​kal ren​det hir​det​tek, tar​tós​sá​got ígér​tek. Noha lát​szó​lag oly ide​ge​nek és tá​vo​li​ak, annyi​ra el​len​té​tei vol​tak a föl​di élet​nek, az em​be​rek éle​té​nek, s annyi​ra nem érin​tet​te őket a föl​di lét me​le​ge, sok​fé​le rán​gat​ta​tá​sa, szen​ve​dé​se és má​mo​ra, s hi​deg, elő​ke​lő fen​sé​gük​ben és örök​ké​va​ló​sá​guk​ban szin​te a gú​nyo​ló​dá​sig fö​lé​nye​sek vol​tak – a csil​la​gok még​is kap​cso​lat​ban vol​tak ve​lünk, ta​lán irá​nyí​tot​tak és kor​má​nyoz​tak min​ket, és ha va​la​mi​lyen em​be​ri tu​dást, szel​le​mi bir​to​kot, a szel​lem biz​ton​sá​gát és fö​lé​nyét si​ke​rült el​ér​ni és szi​lár​dan tar​ta​ni a mú​lan​dó​ság fe​lett: ez a csil​la​gok​ra ha​son​lí​tott, hű​vös nyu​ga​lom​mal su​gár​zott, mint ők, hű​vös bor​zon​gás​sal vi​gasz​talt, örök​ké​va​ló s kis​sé gu​nyo​ros pil​lan​tás​sal. Ilyen​nek tűn​tek gyak​ran az Eső​csi​ná​ló sze​mé​ben, és bár a csil​la​gok​kal ko​ránt​sem volt ab​ban a kö​ze​li, iz​ga​tó, az ál​lan​dó vál​to​zás és vissza​té​rés foly​tán ere​jét pró​bá​ra tevő vi​szony​ban, mint a hold​dal, a naggyal, a kö​ze​li​vel, ez​zel a nyir​kos, va​rá​zsos kö​vér hal​lal az égi óce​án​ban – azért mély​sé​ge​sen tisz​tel​te őket, és sok​fé​le hi​e​de​lem​mel kö​tő​dött hoz​zá​juk. Gya​kor​ta szin​te für​dő​ként és gyógy​ital​ként ha​tott rá, ha so​ká​ig néz​te őket, át​ad​ta ma​gát ha​tá​suk​nak, s fel​kí​nál​ta csön​des, hi​deg te​kin​te​tük​nek okos​sá​gát, me​leg​sé​gét, szo​ron​gá​sát. Ma is úgy pil​lan​tot​tak le rá, mint min​dig, csak na​gyon fé​nye​sen, éle​sen ki​raj​zo​lód​va a fe​szült, gyér le​ve​gő​ben, de ő nem volt elég nyu​godt, hogy át​ad​ja ma​gát ne​kik, is​me​ret​len te​rek​ből va​la​mi​fé​le ha​ta​lom von​zá​sát érez​te, ott saj​gó​it a pó​ru​sa​i​ban, szív​ta a sze​mét, csön​de​sen és foly​vást ha​tott rá, mint va​la​mi áram​lat, fi​gyel​mez​te​tő re​me​gés. Mel​let​te a kuny​hó​ban ho​má​lyos-vö​rö​sen iz​zott a tűz​hely me​leg, gyön​ge fé​nye, foly​do​gált a me​leg kis élet, egy-egy ki​ál​tás, ne​ve​tés, ásí​tás hal​lat​szott, em​ber​szag, bőr​me​leg, anya​i​ság, gyer​mek​szu​szo​gás le​helt, s úgy tet​szett: ár​tat​lan kö​zel​sé​ge még job​ban el​mé​lyí​ti a

be​kö​szön​tő éj​sza​kát, még messzebb​re űzi vissza a csil​la​go​kat a meg​fog​ha​tat​lan tá​vol​ba és ma​gas​ba. És most, mi​köz​ben Knecht bent​ről a kuny​hó​ból Ada hang​ját hal​lot​ta, ahogy egyik gyer​me​két nyug​tat​gat​va, dal​la​mo​san züm​mög és du​do​rá​szik, most tört ki az égen az a ka​taszt​ró​fa, amely​re az​tán a falu még éve​kig em​lé​ke​zett. A csil​la​gok csön​des, fény​lő há​ló​já​ban itt-ott csil​log​ni, lo​bog​ni kez​dett va​la​mi, mint​ha e háló más​kor lát​ha​tat​lan szá​lai fel​lán​gol​ná​nak, egyes csil​la​gok – fel​iz​zón és gyor​san ki​al​vón – el​ha​jí​tott kö​vek​ként zu​han​tak át ha​ránt a Té​ren, emitt egy, amott ket​tő, majd még egy-ket​tő, s még el sem ve​szett szem elől az első hul​ló​csil​lag, Knecht szí​ve a lát​vány​tól meg​kö​vül​ve még alig kez​dett újra do​bog​ni, ami​kor a ré​zsú​tos és eny​hén gör​bült vo​nal​ban az égen át hul​ló vagy szer​te​szórt fé​nyek már tu​cat​já​val, száz​szo​ros raj​ban, szám​lál​ha​tat​la​nul zú​dul​tak át a néma éj​sza​kán, mint​ha óri​á​si vi​har so​dor​ná Őket, mint​ha va​la​mi​lyen Vi​lá​gősz tép​ne le her​vadt le​vél​ként a Vi​lág​fá​ról min​den csil​la​got, és hang​ta​la​nul űzné tova a Sem​mi​be. Fonnyadt le​vél​ként, szál​lon​gó hó​pely​hek​ként me​ne​kül​tek, ez​ré​vel és ez​ré​vel, bor​zon​ga​tó csönd​ben zá​po​roz​tak le va​la​ho​vá a fe​ne​ket​len mély​ség​be, s el​tűn​tek a dél​ke​le​ti er​dős he​gyek mö​gött, ahol em​ber​em​lé​ke​zet óta még soha egyet​len csil​lag sem nyu​go​dott le. Der​medt szív​vel, ide-oda ci​ká​zó szem​mel állt ott Knecht, hát​ra​ve​tett fej​jel, ré​mült és még​is tel​he​tet​len te​kin​tet​tel néz​ve föl a meg​vál​to​zott és el​va​rá​zsolt égre: nem hitt a sze​mé​nek, de na​gyon is biz​tos volt ben​ne, hogy va​la​mi ször​nyű​ség tör​té​nik. Mint min​den​ki, aki ré​sze​se volt en​nek az éj​sza​kai lát​vány​nak, ő is azt hit​te: ma​guk​nak a jól is​mert csil​la​gok​nak a meg​in​gá​sát, szét​por​lá​sát és le​zu​ha​ná​sát lát​ja, s azt vár​ta, hogy az ég​bolt – ha​csak őt ma​gát előbb el nem nye​li a föld – ha​ma​ro​san el​fe​ke​tül és ki​ürül. Egy kis idő múl​va per​sze rá​jött, ami​re má​sok nem vol​tak ké​pe​sek rá​jön​ni, hogy a jól is​mert csil​la​gok itt is, ott is, min​de​nütt meg​van​nak még, és a csil​lag​hul​lás nem a régi, meg​hitt csil​la​gok közt űzi ször​nyű ga​ráz​dál​ko​dá​sát, ha​nem a föld és ég kö​zöt​ti tér​ben, és ezek a hul​ló vagy el​ha​jí​tott, új, gyor​san fel​tű​nő és gyor​san el​tű​nő fé​nyek né​mi​leg más szí​nű tűz​ben iz​za​nak, mint a régi, az iga​zi csil​la​gok. Ez meg​vi​gasz​tal​ta és se​gí​tet​te, hogy ma​gá​ra ta​lál​jon, de még ha új, mú​lan​dó, más​fé​le csil​la​gok för​ge​te​ge volt is, ez töl​töt​te be a le​ve​gőt: ak​kor is iszo​nyat, rossz jel, sze​ren​csét​len​ség és rend​el​le​nes​ség volt, s Knecht ki​szá​radt tor​ká​ból mély só​ha​jok sza​kad​tak fel. Le​né​zett a föld​re, kör​be fü​lelt, hogy meg​tud​ja, va​jon csak neki tűnt fel ez a kí​sér​te​ti​es szín​já​ték, vagy má​sok is lát​ják. Nem​so​ká​ra nyö​gé​se​ket, ri​ká​cso​lást, a ré​mü​let jaj​ki​ál​tá​sa​it hal​lot​ta a töb​bi kuny​hó fe​lől; te​hát má​sok is lát​ták az égi je​len​sé​get, to​vább​ad​ták hí​rét, föl​ri​asz​tot​ták a mit sem sej​tő al​vó​kat, s szem​pil​lan​tás alatt ret​te​gés​be és pá​nik​ba es​het tán az egész falu. Knecht mély só​haj​jal vál​lal​ta ma​gá​ra ezt a ter​het. El​ső​sor​ban őt érin​tet​te ez a sze​ren​csét​len​ség, őt, az Eső​csi​ná​lót; őt, aki bi​zo​nyos mér​té​kig fe​le​lős volt az ég és a lég​kör rend​jé​ért. Ez idá​ig min​dig elő​re fel​is​mer​te vagy meg​érez​te a nagy ka​taszt​ró​fá​kat: az ára​dást, jég​esőt, nagy vi​ha​ro​kat, min​den al​ka​lom​mal elő​ké​szí​tet​te és fi​gyel​mez​tet​te az anyá​kat és a vé​ne​ket, el​há​rí​tot​ta a leg​sú​lyo​sabb ba​jo​kat, tu​dá​sá​val, bá​tor​sá​gá​val s a fel​ső Ha​tal​mak​ba ve​tett bi​zal​má​val ő maga állt a falu és két​ség​be​esés közé. Mi​ért nem tud​ta ez​út​tal is elő​re, mi​ért nem ren​dez​te el a dol​go​kat? Mi​ért nem szólt sem​mit egy lé​lek​nek sem ar​ról a sö​tét, intő elő​ér​ze​té​ről, amely pe​dig ott élt ben​ne? Föl​lib​ben​tet​te kuny​hó​ja be​já​ra​ti gyé​kény​füg​gö​nyét, s hal​kan a ne​vén szó​lí​tot​ta fe​le​sé​gét. Az asszony ki​jött, leg​ki​sebb gyer​me​ké​vel a keb​lén; Knecht el​vet​te tőle a ki​csit, le​fek​tet​te a szal​má​ra, meg​fog​ta Ada ke​zét, s aj​ka​i​ra szo​rít​va uj​ját, hall​ga​tást pa​ran​csol​va, ki​ve​zet​te a kuny​hó​ból, s lát​ta, hogy a nő tü​rel​mes, csön​des arca csak​ha​mar el​torzul a szo​ron​gás​tól, ré​mü​let​től. – A gyer​me​kek​nek alud​ni​uk kell, ők ezt nem lát​hat​ják, hal​lod? – sut​tog​ta he​ve​sen. – Egyi​kü​ket se en​gedd ki, Tu​rut sem. És te is oda​benn ma​radsz. Ha​bo​zott, nem tud​ván, hogy mennyit mond​jon, mennyit árul​jon el gon​do​la​ta​i​ból, majd szi​lár​dan hoz​zá​tet​te: – Ne​ked és a gyer​me​kek​nek sem​mi ba​jo​tok sem lesz.

Ada azon​nal hitt is neki, ám​bár ar​cá​ról még nem tűnt el az át​élt ré​mü​let, s ke​dé​lye sem csil​la​po​dott le. – Ez mi​cso​da? – kér​dez​te, s fér​je mel​lett megint az égre bá​mult. – Na​gyon rossz? – Rossz – mond​ta Knecht sze​lí​den –, sőt azt hi​szem, na​gyon rossz. De nem ne​ked és a ki​csik​nek. Ma​rad​ja​tok a kuny​hó​ban, húz​zá​tok be jól a gyé​kényt. Ne​kem az em​be​rek közé kell men​nem, hogy be​szél​jek ve​lük. Eredj be, Ada. Be​tusz​kol​ta fe​le​sé​gét a kuny​hó aj​ta​ján, gon​do​san be​húz​ta a gyé​kény​füg​gönyt, pár lé​leg​zet​vé​tel​nyi idő​re még meg​állt, arc​cal a még min​dig tar​tó csil​lag​eső felé for​dul​va, az​tán le​haj​tot​ta fe​jét, ne​héz szív​vel újra föl​só​haj​tott, s gyor​san meg​in​dult az éjen át a fa​lu​ba, az Ős​anya kuny​hó​já​hoz. Itt már a fél falu össze​se​reg​lett, tom​pa zsi​vaj​gás​ban, a ret​te​net és a két​ség​be​esés, szo​ron​gás bé​ní​tot​ta csak fé​lig el​nyo​mott ká​bu​la​tá​ban. Akad​tak asszo​nyok és fér​fi​ak, akik szin​te dü​hödt kéj​jel ad​ták át ma​gu​kat a ré​mü​let és a kö​ze​li pusz​tu​lás ér​zé​sé​nek, s mint​egy ré​vü​let​be esve me​re​ven áll​tak, vagy el​ve​szít​ve ural​mu​kat tag​ja​ik fe​lett, össze​vissza ha​do​nász​tak; volt, aki​nek hab​zott a szá​ja, egy​ma​gá​ban tán​colt va​la​mi két​ség​be​esett s egy​út​tal trá​gár tán​cot, s köz​ben cso​mós​tul tép​te ki hosszú ha​ját. Knecht lát​ta: már min​den ne​ki​ló​dult, úgy​szól​ván min​den​ki be​le​ve​szett a má​mor​ba, meg​ba​bo​ná​zó​dott és meg​őrült a hul​ló csil​la​gok​tól, s ta​lán a té​boly, a dü​hön​gés és az ön​pusz​tí​tó kedv or​gi​á​ja kö​vet​ke​zik: iga​zán ide​je, hogy maga köré gyűjt​sön né​hány bá​tor és hig​gadt em​bert, és lel​ket önt​sön be​lé​jük. A vén​sé​ges vén Ős​anya nyu​godt volt; azt hit​te, el​kö​vet​ke​zett min​den​nek a vége, de nem vé​de​ke​zett el​le​ne, és majd​nem gú​nyos​nak lát​szó ar​cot mu​ta​tott a sors​nak, szi​lár​dan, ke​mé​nyen, ri​deg-vissza​hú​zó​dón. Knecht rá​vet​te, hogy hall​gas​sa meg. Meg​pró​bál​ta be​bi​zo​nyí​ta​ni neki, hogy még most is meg​van​nak az ősi, min​dig lé​te​ző csil​la​gok, de az Ős​anya nem tud​ta fel​fog​ni, vagy azért, mert en​nek fel​is​me​ré​sé​hez a sze​me már nem volt elég erős, vagy azért, mert el​kép​ze​lé​se a csil​la​gok​ról és sa​ját hoz​zá​juk való vi​szo​nyá​ról na​gyon is el​tért az Eső​csi​ná​ló el​kép​ze​lé​se​i​től, s ezért nem ért​het​ték meg egy​mást. A fe​jét csó​vál​ta, és meg​ma​radt ar​cán a hősi vi​gyor, ám ami​kor Knecht kö​nyör​gött neki, hogy ne hagy​ja ma​guk​ra az em​be​re​ket ret​te​gő má​mo​ruk​ban, ne en​ged​je át őket a dé​mo​nok​nak, tüs​tént egyet​ér​tett vele. Kö​rü​löt​te és az Eső​csi​ná​ló kö​rül egy kis cso​port kép​ző​dött: szo​ron​gó, de nem eszük​vesz​tett em​be​rek, akik ké​szek vol​tak el​fo​gad​ni a ve​ze​tést. Knecht a fa​lu​ba ér​ke​zé​se előtt egy pil​la​na​tig még re​mény​ke​dett, hogy pél​da​mu​ta​tás​sal, jó​zan ésszel, szó​nok​lat​tal, ma​gya​rá​zat​tal és rá​be​szé​lés​sel meg​fé​kez​he​ti a pá​ni​kot. De már az Ős​anyá​val foly​ta​tott kur​ta be​szél​ge​tés be​lát​tat​ta vele, hogy ez​zel el​ké​sett. Ab​ban re​mény​ke​dett, hogy a töb​bi​e​ket is ré​szel​tet​he​ti él​mé​nyé​ben, aján​dék​ká te​he​ti szá​muk​ra s át​ru​ház​hat​ja rá​juk, re​mél​te, hogy sza​vai nyo​mán min​de​nek​előtt meg​ér​tik: nem ma​guk a csil​la​gok hul​lot​tak le, vagy leg​alább​is nem mind​egyi​ket so​dor​ta el a vi​lág​vi​har, s az​ál​tal, hogy a gyá​mol​ta​lan ré​mü​let​től és ámu​lat​tól előbb​re lép​nek a te​vé​keny fi​gye​lé​sig: helyt​áll​hat​nak meg​ren​dült​sé​gük​ben. Ámde rög​tön lát​ta: az egész fa​lu​ban csak na​gyon ke​ve​sek​hez fér​kőz​het​ne hoz​zá az ef​fé​le be​fo​lyá​so​lás​sal, és mire akár csak őket is meg​nyer​né, a töb​bi​ek már tel​je​sen eszü​ket vesz​te​nék. Nem, ez​út​tal, mint oly sok​szor, mit sem le​he​tett el​ér​ni az ésszel, az okos sza​vak​kal. Sze​ren​csé​re kí​nál​koz​tak más esz​kö​zök is. Ha a ha​lá​los szo​ron​gást le​he​tet​len volt is az ér​te​lem lat​ba​ve​té​sé​vel fel​ol​da​ni, az még min​dig le​het​sé​ges volt, hogy irá​nyít​sák, meg​szer​vez​zék, for​mát és ar​cot ad​ja​nak neki, és a meg​há​bo​ro​dot​tak re​mény​te​len zűr​za​va​rá​ból szi​lárd egy​sé​get, a fé​ke​vesz​tett, vad egyé​ni han​gok​ból kó​rust hoz​za​nak lét​re. Knecht rög​vest mun​ká​hoz lá​tott, tüs​tént fel​hasz​nál​ta ezt az esz​közt. Ki​állt az em​be​rek elé, han​go​san mon​da​ni kezd​te a jól is​mert imá​kat, ame​lyek​kel más​kor a nyil​vá​nos gyász​ün​nep​sé​ge​ket és bűn​bá​na​ti gya​kor​la​to​kat nyi​tot​ták meg, mint a ha​lott​si​ra​tást egy ős​anyá​ért, vagy az ál​do​za​ti és bűn​bá​na​ti ün​ne​pet ál​ta​lá​nos ve​szély, szá​raz​ság vagy ára​dás ese​tén. Üte​-

me​sen ki​ál​tot​ta a sza​va​kat, és tap​so​lás​sal erő​sí​tet​te a rit​must, s ugyan​eb​ben az ütem​ben, ki​ál​toz​va és tap​sol​va csak​nem a föl​dig ha​jolt, újra föl​egye​ne​se​dett, újra le​ha​jolt, föl​emel​ke​dett, s már​is tí​zen-hú​szan csi​nál​ták vele együtt eze​ket a moz​du​la​to​kat, a vén​sé​ges Ős​anya fel​áll​va, rit​mi​ku​san mor​mol​ta a sza​va​kat, s kis meg​haj​lá​sok​kal je​lez​te a ri​tu​á​lis moz​gást. Aki még ez​u​tán ér​ke​zett a töb​bi kuny​hó​ból, min​den to​váb​bi nél​kül be​il​lesz​ke​dett a szer​tar​tás üte​mé​be és szel​le​mé​be, a né​hány tel​je​sen meg​szál​lott ha​ma​ro​san ki​me​rült, s vagy össze​esett és moz​du​lat​la​nul he​vert, vagy ma​gá​val ra​gad​ta őket és együtt​moz​gás​ra kész​tet​te az is​ten​tisz​te​le​ti cse​lek​mény haj​lon​gó rit​mu​sa és a kó​rus mor​mo​lá​sa. Si​ke​rült. Té​bo​lyul​tak két​ség​be​esett hor​dá​ja he​lyett ál​do​zat​ra és bűn​bá​nat​ra kész nép áhí​ta​tos se​re​ge állt itt, s min​den​ki​nek ja​vá​ra vált, meg​erő​sít​ve szí​vét, hogy ha​lál​fé​lel​mét és ré​mü​le​tét nem kell ma​gá​ba foj​ta​nia vagy egy​ma​gá​ban ki​üvöl​te​nie, ha​nem be​il​lesz​ked​het a so​ka​ság ren​de​zett kó​ru​sá​ba, egy szel​le​me​ket bű​vö​lő szer​tar​tás ré​sze​se​ként. Az ilyen gya​kor​lat​ban sok tit​kos ha​ta​lom ha​tá​sa ér​vé​nye​sül, leg​erő​sebb vi​gasz ben​ne az egy​ön​te​tű​ség, amely meg​ket​tő​zi a kö​zös​sé​gi ér​zést, s leg​té​ved​he​tet​le​nebb or​vos​ság a mér​ték és a rend, a rit​mus és a zene. Mi​köz​ben még az egész éj​sza​kai eget el​bo​rí​tot​ta a hul​ló csil​lag​tör​me​lé​kek hada, mint va​la​mi hang​ta​la​nul zu​ho​gó fény​víz​esés, amely még jó két órán ke​resz​tül to​vább té​ko​zol​ta nagy, vö​rös​lő tűz​csepp​je​it, a falu bor​za​dá​lya meg​adás​ba és hó​do​lat​ba for​dult át, fo​hász​ra és bűn​bá​nat​ra vált, és a rend​jé​ből ki​zök​kent ég​gel szem​ben rend​ként és kul​ti​kus har​mó​ni​a​ként for​dult szem​be az em​be​rek fé​lel​me és gyön​ge​sé​ge. Mi​előtt még ki​fá​radt és gyé​reb​ben özön​lött vol​na a csil​lag​eső, a cso​da már vég​be​ment, s gyó​gyí​tó erőt su​gár​zott, s mi​dőn úgy lát​szott: las​sacs​kán le​csil​la​pul s fel​épül be​teg​sé​gé​ből az ég, a ha​lá​lo​san fá​radt ve​zek​lők el​tel​tek az​zal a meg​vál​tó ér​zés​sel, hogy gya​kor​la​tuk​kal meg​sze​lí​dí​tet​ték a Ha​tal​ma​kat, és is​mét rend​be hoz​ták az eget. A ré​mü​let éj​sza​ká​ját nem fe​lej​tet​ték el, még egész ősszel és té​len er​ről be​szél​tek, de ha​ma​ro​san már nem sut​tog​va és meg​igéz​ve, ha​nem hét​köz​na​pi hang​nem​ben és az​zal az elég​té​tel​lel, aho​gyan egy de​re​ka​san le​küz​dött csa​pás​ra, egy si​ke​re​sen le​gyűrt ve​sze​de​lem​re te​kin​tünk vissza. Fel​üdül​tek az egyes moz​za​na​tok​tól, min​den​kit a maga mód​ján le​pett meg ez a hal​lat​lan ese​mény, min​den​ki az első föl​fe​de​ző​je akart len​ni, egy-két kü​lö​nö​sen fé​lénk és le​kó​kadt em​be​ren még mu​lat​tak is, és még so​ká​ig volt bi​zo​nyos iz​ga​lom a fa​lu​ban: va​la​mit át​él​tek, nagy do​log tör​tént, va​la​mi meg​in​dult. Eb​ben a han​gu​lat​ban s a nagy ese​mény las​sú fe​le​dés​be me​rü​lé​sé​ben Knecht​nek sem​mi ré​sze sem volt. Szá​má​ra ez a nyug​ta​la​ní​tó él​mény fe​led​he​tet​len in​te​lem ma​radt, töb​bé so​ha​sem nyug​vó ösz​tö​ké​lés, és az​zal, hogy túl​él​ték, meg kör​me​net​tel, imád​ság​gal és ve​zek​lés​sel meg​lá​gyí​tot​ták, még ko​ránt​sem in​téz​ték vagy há​rí​tot​ták el. Sőt: mi​nél ré​geb​bi​vé vált, an​nál na​gyobb​ra nőtt szá​má​ra a je​len​tő​sé​ge, mert meg​töl​töt​te ér​te​lem​mel, té​pe​lő​dött raj​ta, és ma​gya​rá​za​tát ke​res​te. Neki már az ese​mény ön​ma​gá​ban, a cso​dá​la​tos ter​mé​sze​ti szín​já​ték is vég​te​le​nül nagy és sú​lyos prob​lé​ma volt, szá​mos pers​pek​tí​vá​val; aki ezt lát​ta, egy éle​ten át tű​nőd​he​tett raj​ta. A fa​lu​ban csak egy​va​la​ki volt, aki ugyan​olyan fel​té​te​lek közt és ugyan​olyan szem​mel lát​hat​ta vol​na a csil​lag​hul​lást, mint ő – a sa​ját fia és ta​nít​vá​nya, Turu, és Knecht szá​má​ra csak​is en​nek az egyet​len ta​nú​nak az iga​zo​lá​sa vagy he​lyes​bí​té​se lett vol​na ér​té​kes. De egyet​len fi​á​nak al​vást pa​ran​csolt, s mi​nél to​vább töp​ren​gett raj​ta, hogy vol​ta​képp mi​ért is tet​te, mi​ért mon​dott le a hal​lat​lan ese​mény köz​ben az egyet​len ko​mo​lyan ve​he​tő ta​nú​ról és meg​fi​gye​lő​ről, an​nál in​kább meg​erő​sö​dött hite, hogy jól és he​lye​sen cse​le​ke​dett, s va​la​mi bölcs in​te​lem​nek en​ge​del​mes​ke​dett. Meg akar​ta óvni az övé​it et​től a lát​vány​tól, még a ta​nít​vá​nyát és tár​sát is, őt kü​lö​nös​kép​pen, mert sen​ki​hez sem von​zó​dott annyi​ra, mint hoz​zá. Azért tit​kol​ta és sik​kasz​tot​ta elő​le el a csil​lag​hul​lást, mi​vel elő​ször is: hitt az al​vás, fő​leg a fi​a​tal​ko​ri álom jó szel​le​me​i​ben, az​u​tán meg, ha em​lé​ke​ze​te nem csal, vol​ta​képp már tüs​tént ab​ban a pil​la​nat​ban, ahogy az égi je​lek meg​kez​dőd​tek, nem

annyi​ra egy mind​nyá​ju​kat fe​nye​ge​tő élet​ve​szély​re gon​dolt, in​kább egy elő​jel​re, a jö​vő​ben je​lent​ke​ző sze​ren​csét​len​ség​re, még​pe​dig olyan baj​ra, amely sen​kit sem érint kö​ze​lebb​ről, mint őt ma​gát, az Eső​csi​ná​lót. Va​la​mi volt a le​ve​gő​ben, ve​sze​de​lem és fe​nye​ge​tés ab​ból a szfé​rá​ból, amellyel hi​va​ta​la össze​kö​töt​te, és ez, mind​egy, mi​lyen alak​ban, el​ső​sor​ban és ki​fe​je​zet​ten neki szólt. Ébe​ren és el​szán​tan for​dul​ni majd szem​be ez​zel a ve​széllyel, lé​lek​ben föl​ké​szül​ni rá, el​fo​gad​ni, de nem en​ged​ni, hogy kis​hi​tű​vé te​gye és le​aláz​za: ilyen in​tel​met és el​ha​tá​ro​zást szűrt le a nagy elő​jel​ből. Ez az el​jö​ven​dő sors érett és bá​tor fér​fit kö​ve​tel, ezért nem lett vol​na jó be​le​von​ni a fiát, hogy vele együtt szen​ved​jen, vagy akár csak tud​jon a do​log​ról, mert bár​mi​lyen jó vé​le​ménnyel volt róla, még​is​csak bi​zony​ta​lan, va​jon egy fi​a​tal és ta​pasz​ta​lat​lan em​ber meg​érett-e mind​er​re. Turu, a fia, per​sze na​gyon elé​ge​det​len volt, ami​ért el​mu​lasz​tot​ta és át​alud​ta a nagy szín​já​té​kot. Ér​tel​mez​het​ték így vagy úgy, min​den​eset​re nagy do​log volt, s ta​lán egész éle​té​ben sem mu​tat​ko​zik töb​bé eh​hez ha​son​ló: egy él​mény​től, egy vi​lág​cso​dá​tól fosz​tot​ták meg, s emi​att jó ide​ig duz​zo​gott is ap​já​ra. Nos, ezen a dur​cás​sá​gon túl​ju​tott, mert az öreg sok​szo​ro​san gyön​géd fi​gyel​mes​ség​gel kár​pó​tol​ta, és job​ban be​von​ta hi​va​tás​be​li te​vé​keny​sé​gé​be, mint ed​dig, és – a jö​ven​dő elő​ér​ze​té​ben – szem​lá​to​mást fo​koz​ta fá​ra​do​zá​sa​it, hogy le​he​tő​leg tö​ké​le​tes és be​ava​tott utó​dot ne​vel​jen Tu​ru​ból. Ha ar​ról a csil​lag​eső​ről csak rit​kán be​szélt is vele – vi​szont fenn​tar​tás nél​kül egy​re in​kább be​avat​ta tit​ka​i​ba, fo​gá​sa​i​ba, tu​dá​sá​ba és ku​ta​tá​sa​i​ba –, el​kí​sér​tet​te vele ma​gát út​ja​i​ra, pró​bál​ko​zá​sa​i​ra, ter​mé​szet​meg​fi​gye​lé​se​i​re, ho​lott ez idá​ig sen​ki​vel sem osz​tot​ta meg. Be​állt a tél, és el is múlt; nyir​kos, de in​kább eny​he tél volt. Csil​lag nem hul​lott töb​bé, nem tör​tén​tek nagy és szo​kat​lan dol​gok, a falu meg​nyu​go​dott, a va​dá​szok szor​go​san jár​tak zsák​mány után, a kuny​hók fölé nyú​ló ru​da​kon, a sze​les, fa​gyos idő​ben min​de​nütt föl​ag​ga​tott, me​rev​re fa​gyott ál​lat​bő​rök kö​te​gei zö​rög​tek, si​má​ra fa​ra​gott, hosszú ha​sáb​fá​kon húz​ták haza a ha​von az er​dei fát. Épp a fagy rö​vid idő​sza​ká​ban halt meg a fa​lu​ban egy öreg​asszony, akit nem tud​tak rög​tön el​te​met​ni; több na​pon át, amíg a ta​laj is​mét föl​en​ge​dett egy kis​sé, a meg​fa​gyott holt​test a kuny​hó aj​ta​ja mel​lett gub​basz​tott. A ta​vasz iga​zol​ta elő​ször rész​ben az Eső​csi​ná​ló bal​jós sej​tel​me​it. Ha​tá​ro​zot​tan rossz, a hold​tól cser​ben​ha​gyott, ked​vet​len ta​vasz volt, sar​ja​dzás és ned​vek nél​kül, a hold min​dig fo​gyó​ban, a kü​lön​fé​le je​lek so​ha​sem vág​tak egy​be, ho​lott szük​ség volt rá​juk a ve​tés nap​já​nak ki​je​lö​lé​sé​hez, sze​gé​nye​sen vi​rul​tak a va​don vi​rá​gai, hol​tan csügg​tek a be​zárt bim​bók az ága​kon. Knecht, bár nem mu​tat​ta, na​gyon ag​gó​dott, csu​pán Ada és fő​leg Turu lát​ta, mennyi​re emész​ti ma​gát. Nem​csak a szo​ká​sos rá​ol​va​sá​so​kat vet​te elő, ha​nem sze​mé​lyes ál​do​za​to​kat is be​mu​ta​tott: a dé​mo​nok szá​má​ra jó il​la​tú, ké​je​sen ható ká​sá​kat és fő​ze​te​ket koty​vasz​tott, rö​vid​re vág​ta sza​kál​lát, s új​hold éj​sza​ká​ján el​éget​te, méz​gá​val és ned​ves fa​ké​reg​gel ke​ver​ve, hogy sűrű füst ke​let​kez​zék. Amíg csak le​he​tett, ke​rül​te a nyil​vá​nos szer​tar​tá​so​kat, a kö​zös ál​do​za​tot, a kö​nyör​gő me​ne​te​ket, dob​kó​ru​so​kat – amíg egy​ál​ta​lán le​he​tett, meg​hagy​ta sze​mé​lyes gond​já​nak e go​nosz ta​vasz át​ko​zott ide​jét. Még​is, ami​kor már jó​val túl​lép​ték a ve​tés meg​szo​kott ha​tár​ide​jét, kény​te​len volt je​len​tést ten​ni az Ős​anyá​nak; és lám, itt is bal​sze​ren​csé​re és visszás​sá​gok​ra ta​lált. Az idős Ős​anya, aki jó ba​rát​ja volt, és szin​te anya​i​lag ér​zett irán​ta, nem fo​gad​ta; rosszul érez​te ma​gát, ágy​nak esett, min​den kö​te​les​sé​gét és gond​ját a hú​gá​ra hagy​ta, az meg na​gyon hű​vö​sen bánt az Eső​csi​ná​ló​val; ő nem volt olyan szi​go​rú, egye​nes jel​lem, mint a nén​je, né​mi​képp haj​lott a szó​ra​ko​zá​sok​ra és ját​sza​do​zá​sok​ra, s ez a haj​la​ma a do​bos és kók​ler Ma​ró​hoz ve​zet​te, aki ér​tett hoz​zá, hogy kel​le​mes órá​kat sze​rez​zen és hí​ze​leg​jen neki, már​pe​dig Maró Knecht el​len​sé​ge volt. Knecht mind​járt az első meg​be​szé​lés​kor meg​szi​ma​tol​ta a hű​vös el​uta​sí​tást, noha egy szó​val sem mond​tak neki el​lent. Fej​te​ge​té​se​it és ja​vas​la​ta​it – hogy tud​ni​il​lik vár​ja​nak még a ve​tés​sel s az eset​le​ges ál​do​za​tok​kal és kör​me​ne​tek​kel is – jó​vá​hagy​ták és el​fo​gad​ták, de az öreg​asszony hi​de​gen bánt vele, mint​ha alatt​va​ló​ja

vol​na, s el​uta​sí​tot​ta azt a kí​ván​sá​gát, hogy lát​has​sa a be​teg Ős​anyát, vagy leg​alább or​vos​sá​got ké​szít​hes​sen neki. Szo​mo​rú​an és szin​te sze​gé​nyeb​ben, rossz száj​íz​zel tért haza Knecht er​ről a meg​be​szé​lés​ről, és egy fél hold​cik​lu​son át a maga mód​ján azon fá​ra​do​zott, hogy olyan idő​já​rást idéz​zen elő, amely meg​en​ge​di a ve​tést. Ámde az idő​já​rás, amely oly gyak​ran egy irány​ba folyt lel​ke áram​lá​sa​i​val, most ko​no​kul csú​fon​dá​ros és el​len​sé​ges volt, nem se​gí​tett sem a va​rázs​lás, sem az ál​do​zás. Az Eső​csi​ná​ló nem te​he​tett mást: megint csak el kel​lett men​nie az Ős​anya hú​gá​hoz, s ez​út​tal szin​te kö​nyör​gött tü​re​le​mért, ha​la​dé​kért; és tüs​tént ész​re​vet​te, hogy az öreg​asszony Ma​ró​val, ez​zel a pap​ri​ka​jan​csi​val be​szél​he​tett róla és ügyé​ről, mert ami​kor szó​ba ke​rült a ve​tés nap​já​nak ki​je​lö​lé​se vagy a nyil​vá​nos kö​nyör​gő szer​tar​tá​sok szük​ség​sze​rű el​ren​de​lé​se, az öreg​asszony na​gyon is a min​den​tu​dót ját​szot​ta, s né​hány olyan ki​fe​je​zést hasz​nált, ame​lyet csak Ma​ró​tól, az egy​ko​ri eső​csi​ná​ló-inas​tól hall​ha​tott. Knecht még há​rom na​pot kért, majd új​nak és ked​ve​zőbb​nek jel​le​mez​te az egész kons​tel​lá​ci​ót, s a har​ma​dik hold​ne​gyed első nap​já​ra tűz​te ki a ve​tés ide​jét. Az anyó be​le​egye​zett, és el​mond​ta hoz​zá a ri​tu​á​lis igé​ket; a dön​tést ki​hir​det​ték a fa​lu​ban, s min​den​ki fel​ké​szült a ve​tés ün​ne​pé​re. Ám most, mi​dőn egy idő​re megint min​den rend​ben​lé​vő​nek lát​szott, a dé​mo​nok újra ki​mu​tat​ták rossz​aka​ra​tu​kat. Épp egy nap​pal az áhí​tott és elő​ké​szí​tett ve​té​si ün​nep előtt meg​halt az idős Ős​anya, el kel​lett ha​lasz​ta​ni az ün​nep​sé​get, hogy he​lyet​te be​je​lent​sék és elő​ké​szít​sék a te​me​té​sét. El​ső​ran​gú ün​nep​ség volt; a falu új Any​ja, hú​gai és lá​nyai mö​gött volt az Eső​csi​ná​ló he​lye, a nagy kö​nyör​gő me​ne​tek dísz​kön​tö​sé​ben, ma​gas, csú​csos ró​ka​prém sap​ká​já​ban, s a fia, Turu se​géd​ke​zett neki, a két​han​gú ke​mény​fa ke​rep​lőt ráz​va. Az el​hunyt​nak, va​la​mint hú​gá​nak, az új Ős​anyá​nak nagy tisz​te​let​tel adóz​tak. Maró az ál​ta​la ve​ze​tett do​bo​sok​kal az elő​tér​be nyo​ma​ko​dott, s fi​gyel​met és tet​szést kel​tett. A falu sírt és ün​ne​pelt, él​vez​te a jaj​ve​szé​ke​lést meg az ün​nep​na​pot, a dob​ze​nét s az ál​do​za​tot, szép nap volt ez min​den​ki​nek, de a ve​tést megint el​ha​lasz​tot​ták. Knecht mél​tó​ság​tel​je​sen és hig​gad​tan állt, de mély ag​go​da​lom​ba me​rül​ve, úgy rém​lett: az Ős​anyá​val éle​te leg​szebb nap​ja​it te​me​ti el. Nem sok​kal ez​u​tán, az új Ős​anya kí​ván​sá​gá​ra, kü​lön​le​ges nagy​sze​rű​ség​gel meg​tör​tént a ve​tés. A me​net ün​ne​pé​lye​sen jár​ta kö​rül a föl​de​ket, az öreg​asszony ün​ne​pé​lye​sen szór​ta az első ma​rék​nyi ma​got a kö​zös föld​be, két​ol​dalt mel​let​te ha​lad​tak test​vé​rei, mind​egyik egy-egy ta​risz​nya mag​gal, amely​ből ő, a leg​idő​sebb me​rí​tett. Knecht kis​sé föl​lé​leg​zett, ami​kor vég​re be​fe​je​ző​dött ez a mű​ve​let. Ámde az oly ün​ne​pi​en el​hin​tett ve​tés nem ho​zott örö​möt és ara​tást, ez az év ir​gal​mat​lan volt. Vissza​esés​sel kez​dő​dött, vissza a tél​be és fagy​ba, s az idő​já​rás ezen a ta​va​szon és nyá​ron min​den el​kép​zel​he​tő fur​fang​gal ki​mu​tat​ta el​len​sé​ges vol​tát, s ami​kor vég​re va​la​mi gyér, fél​ma​gas, so​vány ter​més bo​rí​tot​ta be a föl​de​ket, be​kö​vet​ke​zett a vég​ső és leg​rosszabb csa​pás: ak​ko​ra szá​raz​ság, ami​lyen em​ber​em​lé​ke​zet óta nem volt. Hét​ről hét​re fe​hé​ren izzó pá​rá​ban főtt a nap, a ki​sebb pa​ta​kok ki​apad​tak, a falu ta​va​i​ból nem ma​radt más, csak hol​mi isza​pos mo​csár, a szi​ta​kö​tők és tö​mér​dek szú​nyog pa​ra​di​cso​ma, a ki​szá​radt föld mé​lyen meg​ha​sa​do​zott, lát​ni le​he​tett, hogy be​teg​szik meg és szik​kad ki a föld. El​vét​ve össze​gyűlt né​hány fel​hő, de a zi​va​tar szá​raz ma​radt, s ha egy​szer-egy​szer le is hullt egy kis eső, nap​hosszat szik​kasz​tó ke​le​ti szél kö​vet​te, a vil​lám sok​szor be​le​vá​gott a ma​gas fák​ba, ame​lyek​nek fé​lig el​szá​radt ko​ro​nái elég​tek a gyor​san el​lob​ba​nó tűz​ben. – Turu – mond​ta Knecht egy na​pon a fi​á​nak –, en​nek a do​log​nak nem lesz jó vége, min​den dé​mon el​le​nünk for​dult. A csil​lag​hul​lás​sal kez​dő​dött. Azt hi​szem, ez az éle​tem​be ke​rül. Je​gyezd meg jól: ha föl kell, hogy ál​doz​za​nak, ak​kor még ab​ban az órá​ban te lépsz a he​lyem​be, s el​ső​ként azt kí​vá​nod, hogy éges​sék el a tes​te​met, s ham​va​i​mat szór​ják szét a föl​de​ken. Éh​ín​sé​ges te​le​tek lesz. De ez​zel az​tán meg​tö​rik a bal​sors ere​je. Gon​dos​kod​nod kell róla, hogy a kö​zös​ség ve​té​sét sen​ki ne bánt​sa, ezért ha​lál​bün​te​tés jár. A jövő év jobb lesz, és azt fog​ják mon​da​ni: jó, hogy új, fi​a​tal Eső​csi​ná​lónk van.

A fa​lu​ban el​ural​ko​dott a két​ség​be​esés, Maró lá​zí​tott, s az Eső​csi​ná​lót gyak​ran fe​nye​ge​tő, át​ko​zó​dó sza​vak​kal il​let​ték. Ada meg​be​te​ge​dett, há​nyá​sok gyö​tör​ték, és láz​ban ver​gő​dött. A kör​me​ne​tek, az ál​do​za​tok, a hosszas, szí​vet re​meg​te​tő dob​kó​ru​sok már sem​min sem se​gít​het​tek. Knecht ve​zet​te őket, ez volt a hi​va​tá​sa, de ha az em​be​rek megint szét​szé​led​tek, ma​gá​ra ma​radt, ke​rül​ték őt. Tud​ta, mire van szük​ség, s azt is tud​ta, hogy Maró már az ő fel​ál​do​zá​sát kö​ve​tel​te az Ős​anyá​tól. Be​csü​le​te és fia ked​vé​ért meg​tet​te az utol​só lé​pést: fel​öl​töz​tet​te Tu​rut a nagy dísz​kön​tös​be, ma​gá​val vit​te az Ős​anyá​hoz, utód​ja​ként aján​lot​ta, ő maga pe​dig le​mon​dott tiszt​sé​gé​ről, s fel​ajánl​ko​zott ál​do​za​tul. Az Ős​anya egy kis ide​ig kí​ván​csi​an mé​re​get​te, az​tán bó​lin​tott és igent mon​dott. Az ál​do​zást még az​nap vég​re​haj​tot​ták. Részt vett vol​na raj​ta az egész falu, de so​kan meg​be​te​ged​tek vér​has​ban, Ada is sú​lyos be​teg volt. Turu dísz​kön​tö​sé​ben és csú​csos ró​ka​prém sap​ká​já​ban majd​nem hő​gu​tát ka​pott. Min​den te​kin​té​lyes és tiszt​ség​vi​se​lő em​ber – ha nem fe​küdt be​te​gen – el​jött, az Ős​anya és két húga, az idő​seb​bek, s a dob​kó​rus ve​ze​tő​je, Maró. Mö​göt​tük ren​det​len so​rok​ban a tö​meg. Sen​ki sem szi​dal​maz​ta az Eső​csi​ná​lót, na​gyon hall​ga​ta​gon és el​fo​gó​dot​tan vi​sel​ked​tek. Az er​dő​be vo​nul​tak, s ott egy nagy, ke​rek tisz​tást ke​res​tek föl, ezt maga Knecht je​löl​te ki a cse​lek​mény szín​he​lyé​ül. A leg​több fér​fi ma​gá​val hoz​ta kő​bal​tá​ját, hogy részt ve​gyen a mág​lya el​ké​szí​té​sé​ben. Amint a tisz​tás​ra ér​kez​tek, az Eső​csi​ná​lót a kö​zép​re ál​lí​tot​ták, és egy kis kört for​mál​tak kö​rü​löt​te, kí​vü​lebb na​gyobb kör​ben állt a tö​meg. Mi​vel mind​annyi​an ha​tá​ro​zat​la​nul és za​var​tan hall​gat​tak, maga az Eső​csi​ná​ló szó​lalt meg: – Az Eső​csi​ná​ló​tok vol​tam – mond​ta –, és sok-sok éven át olyan jól vé​gez​tem a dol​go​mat, aho​gyan csak tud​tam. Most a dé​mo​nok el​le​nem for​dul​tak, sem​mi sem si​ke​rül már ne​kem. Ezért aján​lot​tam fel ma​ga​mat ál​do​za​tul. Ez ki​bé​kí​ti a dé​mo​no​kat. A fiam, Turu lesz az új Eső​csi​ná​ló​tok. Most hát öl​je​tek meg, s ha meg​hal​tam, kö​ves​sé​tek pon​to​san a fiam elő​írá​sa​it. Ég ve​le​tek! És ki öl meg? Én Ma​rót, a do​bost aján​lom, ő lesz rá az al​kal​mas em​ber. El​hall​ga​tott, és sen​ki sem moc​cant. Turu, a ne​héz prém​sap​ka alól bí​bor​vö​rö​sen, el​kín​zot​tan né​zett kör​be, apja meg gú​nyo​san el​húz​ta a szá​ját. Vé​gül az Ős​anya dü​hö​sen top​pan​tott, oda​in​tet​te Ma​rót és rá​ki​ál​tott: – Elő​re hát! Fogd a bal​tát és raj​ta! – Maró, ke​zé​ben a bal​tá​val, oda​állt haj​da​ni ta​ní​tó​mes​te​re elé, most még job​ban gyű​löl​te, mint egyéb​ként, az öreg szá​ján ez a gu​nyo​ros vo​nás ke​se​rű fáj​dal​mat oko​zott neki. Föl​emel​te a bal​tát, meg​ló​bál​ta a feje fö​lött, cél​zott vele, és még min​dig csak fönt le​beg​tet​te, az ál​do​zat ar​cá​ba me​redt és azt vár​ta, hogy le​huny​ja sze​mét. Knecht azon​ban nem tet​te ezt, ren​dü​let​le​nül nyit​va tar​tot​ta sze​mét, és szin​te ki​fe​je​zés​te​le​nül né​zett a bal​tás fér​fi​ra, de ha ar​cán va​la​mi​lyen ki​fe​je​zés még​is lát​szott, az a rész​vét és a gúny közt in​ga​do​zott. Maró dü​hö​sen el​dob​ta a bal​tát. – Én nem te​szem meg – mor​mol​ta, át​tört a tisz​te​let​re mél​tó öre​gek kö​rén, és el​tűnt a tö​meg​ben. Egye​sek hal​kan ne​vet​tek. Az Ős​anya el​sá​padt a ha​rag​tól, a gyá​va, hasz​nál​ha​tat​lan Maró mi​att épp​úgy, mint a gő​gös Eső​csi​ná​ló mi​att. In​tett az egyik öreg​nek, egy tisz​te​let​re mél​tó, csön​des fér​fi​nak, aki bal​tá​já​ra tá​masz​kod​va állt, s lát​ha​tó​lag szé​gyell​te az egész kel​le​met​len je​le​ne​tet. Az öreg előbb​re lé​pett, kur​tán és ba​rát​sá​go​san in​tett az ál​do​zat​nak – kis​fiú ko​ruk óta is​mer​ték egy​mást –, és most az ál​do​zat kész​sé​ge​sen le​huny​ta sze​mét, szo​ro​san le​huny​ta, s egy kis​sé a fe​jét is le​haj​tot​ta. Az öreg rá​súj​tott a bal​tá​val, s Knecht le​ro​gyott. Turu, az új Eső​csi​ná​ló egy szót sem tu​dott szól​ni, csu​pán kéz​moz​du​la​tok​kal ren​dez​te el a szük​sé​ges ten​ni​va​ló​kat, és nem​so​ká​ra föl​hal​moz​ták a mág​lyát, s rá​fek​tet​ték a ha​lot​tat. A tűz​csi​ho​lás ün​ne​pi ri​tu​á​lé​ja – a két fel​szen​telt fa​da​rab​bal – ez volt Turu első hi​va​ta​los tény​ke​dé​se.

A GYÓNTATÓATYA Az idő tájt, ami​kor Szent Hi​la​ri​on még élet​ben volt, noha már ma​gas kort ért meg, élt Gaza vá​ro​sá​ban, egy Josep​hus Fa​mu​lus nevű em​ber, aki har​minc​éves ko​rá​ig vagy még to​vább vi​lá​gi élet​mó​dot foly​ta​tott, s a po​gány köny​ve​ket ta​nul​má​nyoz​ta, majd egy asszony ré​vén, akit ül​dö​zött, meg​is​mer​ke​dett az is​te​ni tan​nal és a ke​resz​tény eré​nyek édes​sé​gé​vel, alá​ve​tet​te ma​gát a szent ke​reszt​ség​nek, meg​ta​gad​ta bű​ne​it, éve​ken át vá​ro​sa pres​bi​te​re​i​nek lá​bá​nál ül​dö​gélt, s fő​leg a jám​bor si​va​ta​gi re​me​ték​ről szó​ló köz​ked​velt el​be​szé​lé​se​ket hall​gat​ta, míg egy na​pon, kö​rül​be​lül har​minc​hat éves ko​rá​ban, ő is arra az útra tért, ame​lyen Szent Pál és An​tal járt előt​te, s ame​lyen az​óta annyi jám​bor hívő in​dult el. Va​gyo​na ma​ra​dé​kát át​ad​ta a vé​nek​nek, hogy osszák ki a gyü​le​ke​zet sze​gé​nyei közt, a vá​ros​ka​pu​nál el​bú​csú​zott ba​rá​ta​i​tól, és ki​ván​do​rolt a vá​ros​ból a pusz​tá​ba, a hit​vány vi​lág​ból a ve​zek​lők sze​gé​nyes éle​té​be. Hosszú éve​kig per​zsel​te és aszal​ta a nap, tér​dét szik​lán s ho​mo​kon fel​hor​zsol​va imád​ko​zott, böj​töl​ve vár​ta a nap​le​men​tét, hogy az​tán el​rág​csál​jon egy-két szem da​to​lyát; ha rá​tá​mad​tak s csú​fon​dá​ro​san, kí​sért​ve gyö​tör​ték az ör​dö​gök, imá​val, ve​zek​lés​sel ön​fel​ál​do​zás​sal győz​te le őket, ami​ként mind​ezt meg​ír​va ta​lál​juk az üd​vö​zült egy​ház​atyák élet​raj​za​i​ban. Sok-sok éj​sza​kán át né​zett föl a csil​la​gok​ra is álom​ta​la​nul, s a csil​la​gok is bán​tot​ták és za​var​ták; le​ol​vas​ta a csil​lag​ké​pe​ket, ame​lyek​ből egy​kor meg​ta​nul​ta ki​ol​vas​ni az is​te​nek tör​té​ne​tét és az em​be​ri ter​mé​szet jel​ké​pe​it, s amely tu​do​mányt a pres​bi​te​rek ir​tó​zat​tal uta​sí​tot​tak el, ám őt po​gány kor​sza​ká​nak kép​ze​te​i​vel és gon​do​la​ta​i​val még so​ká​ig kí​sér​te. Min​den​fe​lé, ahol azo​kon a tá​ja​kon egy for​rás, egy ma​rok​nyi zöld, ki​sebb vagy na​gyobb oá​zis sza​kí​tot​ta meg a ko​pár, ter​mé​ket​len si​va​ta​got, re​me​ték él​tek ak​ko​ri​ban, egye​sek tel​je​sen ma​gá​nyo​san, má​sok kis test​vé​ri kö​zös​sé​gek​ben – aho​gyan a pi​sai Cam​po San​to egyik képe áb​rá​zol​ja őket a sze​gény​sé​get és a fe​le​ba​rá​ti sze​re​te​tet gya​ko​rol​ták, mint be​ava​tott​jai egy​faj​ta só​vár​gó Ars mori​en​di​nek, a meg​ha​lás mű​vé​sze​té​nek, a vi​lág​tól és sa​ját én​jük​től való el​ha​lás​nak, hogy ha​lá​luk​kal át​ol​vad​ja​nak a Meg​vál​tó​ba, a fény​be és a múl​ha​tat​lan​ság​ba. An​gya​lok és ör​dö​gök lá​to​gat​ták őket, ők pe​dig him​nu​szo​kat köl​töt​tek, dé​mo​no​kat űz​tek, gyó​gyí​tot​tak és ál​dást osz​tot​tak, s úgy tet​szett: ma​guk​ra vál​lal​ják, hogy a lel​ke​se​dés és oda​adás ha​tal​mas hul​lá​má​val, a vi​lág​ról való le​mon​dás va​la​mi​lyen ra​jon​gó több​le​té​vel te​gyék jóvá szá​mos el​múlt és még sok jö​ven​dő év​szá​zad vi​lá​gi él​ve​ze​tét, dur​va​sá​gát és kéj​vá​gyát. Kö​zü​lük so​kan nyil​ván bir​to​ká​ban vol​tak a meg​tisz​tu​lás ősi, po​gány gya​kor​la​ta​i​nak, az át​szel​le​mü​lés – Ázsi​á​ban év​szá​za​dok óta ma​gas​ra fej​lesz​tett – el​já​rá​sa​i​nak és mód​sze​re​i​nek, ám er​ről nem be​szél​tek, s eze​ket a mód​sze​re​ket és jó​ga​gya​kor​la​to​kat nem hall​gat​ta, oda​adó​an meg​nyi​tot​ta előt​te fü​lét és szí​vét, ma​gá​ra vet​te s ma​gá​ba rej​tet​te az il​le​tő fáj​dal​mát és gond​ját, s meg​könnyeb​bült, meg​nyu​go​dott em​ber​ként bo​csá​tot​ta el. Las​san​kint, hosszú évek so​rán, tel​je​sen ha​tal​má​ba ke​rí​tet​te ez a hi​va​tal, esz​köz​zé tet​te, fül​lé, amely​be bi​za​lom​mal gyón​tak. Bi​zo​nyos tü​re​lem, bi​zo​nyos be​fo​ga​dó passzi​vi​tás és nagy ti​tok​tar​tás: ezek vol​tak az eré​nyei. Egy​re sű​rűb​ben jöt​tek hoz​zá em​be​rek, hogy ki​önt​sék a szí​vü​ket, meg​sza​ba​dul​ja​nak fel​gyü​lem​lett szo​ron​gá​sa​ik​tól, és so​kan, még ha hosszú utat kel​lett is meg​ten​ni​ük Josef nád​kuny​hó​já​ig, meg​ér​ke​zé​sük és az üd​vöz​lés után sem mer​tek elég​gé sza​ba​don és bát​ran val​la​ni, ha​nem hí​mez​tek-há​moz​tak és rös​tel​ked​tek, bű​ne​i​ket csak ta​ka​ré​ko​san so​rol​ták fel, só​haj​toz​tak, és hossza​san, órá​kig hall​gat​tak, Josef pe​dig mind​egyi​kük​kel egy​for​mán bánt, akár szí​ve​sen, akár vo​na​kod​va, akár fo​lyé​ko​nyan, akár aka​doz​va be​szél​tek, akár őr​jöng​ve ve​tet​ték el ma​guk​tól tit​kos bű​ne​i​ket, akár fon​tos​kod​tak ve​lük. Neki egyik em​ber olyan volt, mint a má​sik, akár Is​tent, akár ön​ma​gát vá​dol​ta

is, akár na​gyob​bí​tot​ta, akár ki​csi​nyel​te vét​ke​it és szen​ve​dé​se​it, akár gyil​kos​sá​got, akár csak pa​ráz​na​sá​got gyónt meg, avagy hűt​len sze​re​tőt, ne​tán az el​ját​szott lel​ki​üd​vét pa​na​szol​ta. Josefet nem ré​mí​tet​te meg, ha va​la​ki a dé​mo​nok​kal való meg​hitt érint​ke​zé​sé​ről me​sélt, s úgy lát​szott, te​ge​ző​dik az ör​dög​gel, s az sem bosszan​tot​ta, ha va​la​ki hosszan és sok min​dent me​sélt, s köz​ben szem​lá​to​mást hall​ga​tott a fő kér​dés​ről, s at​tól sem vált tü​rel​met​len​né, ha va​la​ki rög​esz​mé​sen köl​tött bű​nök​kel vá​dol​ta ma​gát. Mint​ha csak mind​az, amit pa​nasz, val​lo​más, vád és lel​ki​fur​da​lás for​má​já​ban elé​be hord​tak, úgy folyt vol​na át a fü​lén, ahogy a si​va​ta​gi ho​mo​kon a víz, mint​ha nem is ítél​kez​ne ró​luk, s nem érez​ne sem rész​vé​tet, sem meg​ve​tést a gyó​nó iránt, és még​is vagy ta​lán ép​pen ezért úgy lát​szott: amit meg​gyón​tak neki, nem az üres le​ve​gő​ben hang​zott el, ha​nem az el​mon​dás​ban és meg​hall​gat​ta​tás​ban át​ala​kult, könnyű​vé vált és fel​ol​dó​dott. Josef csak rit​kán ej​tett el egy-egy in​tel​met vagy fi​gyel​mez​te​tést, még rit​káb​ban adott ta​ná​csot vagy ép​pen pa​ran​csot; ez mint​ha nem az ő fel​ada​ta lett vol​na, s lát​ha​tó​an a be​szé​lők is érez​ték, hogy ez nem az ő dol​ga. Az ő hi​va​tá​sa az volt, hogy bi​zal​mat kelt​sen és fo​gad​jon el, tü​rel​me​sen és sze​re​tet​tel hall​gas​sa meg a hoz​zá jö​vőt, s ez​ál​tal se​gít​sen vég​le​ge​sen ki​ala​kí​ta​ni a még kész for​mát nem ka​pott gyó​nást, ki​ára​dás​ra buz​dít​sa, be​fo​gad​ja és hall​ga​tás​ba bur​kol​ja mind​azt, ami a lel​kek​ben fel​duz​zadt vagy el​kér​ge​se​dett. Csak ép​pen: min​den gyó​nás vé​gén, akár ször​nyű volt, akár ár​tat​lan, akár tö​re​del​mes, akár hi​val​ko​dó, maga mel​lé tér​del​tet​te a gyó​nót, el​imád​koz​ta a Mi​atyán​kot, s mi​előtt el​bo​csá​tot​ta a bű​nöst, hom​lo​kon csó​kol​ta. A ve​zek​lés és bün​te​tés ki​ro​vá​sa nem az ő tisz​te volt, a vol​ta​kép​pe​ni papi fel​ol​do​zás​ra sem ér​zett föl​ha​tal​ma​zást, nem tar​to​zott rá a bűn​nek sem el​íté​lé​se, sem meg​bo​csá​tá​sa. Mi​köz​ben min​dent meg​hall​ga​tott és meg​ér​tett, úgy tet​szett, részt vál​lal a bűn​ből, és se​gít hor​do​zá​sá​ban. Mi​köz​ben hall​ga​tott, úgy lát​szott: mély​re süllyesz​ti s a múlt​nak adja át a hal​lot​ta​kat. Mi​köz​ben a gyó​nás után együtt imád​ko​zott a gyó​nó​val, olyan volt, mint​ha test​vé​re​ként, ma​gá​hoz ha​son​ló​nak fo​gad​ná és is​mer​né el. Mi​köz​ben meg​csó​kol​ta: mint​ha nem is papi, ha​nem test​vé​ri, nem ün​ne​pé​lyes, in​kább gyön​géd mó​don ál​dot​ta vol​na meg. Híre el​ter​jedt Gaza egész kör​nyé​kén, szé​les kör​ben is​mer​ték, és időn​kint még a tisz​telt, nagy gyón​ta​tó atyá​val és re​me​té​vel, Dion Pu​gil​lal is együtt em​le​get​ték, aki​nek hír​ne​ve pe​dig már tíz év​vel ré​geb​bi volt, és egé​szen más ké​pes​sé​ge​ken ala​pult, mert Dion atya ép​pen ar​ról volt ne​ve​ze​tes, hogy a lel​kek​ben, akik rá​bíz​ták ma​gu​kat, még éle​seb​ben és gyor​sab​ban ol​va​sott, mint a ki​mon​dott sza​va​ik​ban, úgy​hogy egy-egy té​to​va gyó​nót nem​rit​kán az​zal le​pett meg, hogy a fe​jé​re ol​vas​ta még meg sem gyónt vét​ke​it. Ez a lé​lek​is​me​rő, aki​ről Josef szá​zá​val hal​lot​ta me​sél​ni a bá​mu​la​tos tör​té​ne​te​ket, s aki​hez so​ha​sem me​ré​szel​te vol​na ha​son​lí​ta​ni ma​gát, a té​vely​gő lel​kek nagy te​het​sé​gű ta​nács​adó​ja is volt, nagy bíró, bün​te​tő és ren​del​ke​ző: ve​zek​lé​se​ket, ön​sa​nyar​ga​tá​so​kat és za​rán​dok​lá​so​kat rótt ki, há​zas​sá​go​kat szer​zett, el​len​sé​ge​ket ki​bé​kü​lés​re kény​sze​rí​tett, s ak​ko​ra te​kin​té​lye volt, akár egy püs​pök​nek. As​ka​lon kö​ze​lé​ben élt, de a hoz​zá fo​lya​mo​dók még Je​ru​zsá​lem​ből, sőt tá​vo​lab​bi he​lyek​ről is föl​ke​res​ték. Josep​hus Fa​mu​lus, mi​ként a leg​több re​me​te és ve​zek​lő, hosszú éve​ken át szen​ve​dé​lyes és lé​lek​őr​lő küz​del​met har​colt vé​gig. Ha oda is hagy​ta vi​lá​gi éle​tét, fel is adta va​gyo​nát és há​zát, s el​hagy​ta a vá​ros sok​fé​le vi​lá​gi és ér​zé​ki kí​sér​té​sét, ön​ma​gát ma​gá​val kel​lett vin​nie, és meg​volt ben​ne a test és lé​lek min​den olyan ösz​tö​ne, amely kí​sér​tés​be vi​het és nyo​mo​rú​ság​ba dönt​het egy em​bert. Ő leg​el​sőb​ben is a test el​len küz​dött, szi​go​rú​an és ke​mé​nyen bánt vele, hoz​zá​szok​tat​ta a hő​ség​hez és hi​deg​hez, éh​ség​hez és szom​jú​ság​hoz, seb​he​lyek​hez és el​kér​ge​se​dés​hez, míg​len las​sacs​kán el​fonnyadt és ki​szik​kadt a tes​te, de még eb​ben a szi​kár asz​ké​ta​test​ben is ké​pes volt az ősi Ádám őt szé​gyen​le​te​sen meg​lep​ni és fel​in​ge​rel​ni a leg​esz​te​le​nebb só​vár​gá​sok​kal és ér​zé​ki vá​gyak​kal, ál​mok​kal és szem​fény​vesz​tés​sel; hi​szen tud​juk, hogy az ör​dög egé​szen kü​lö​nös gond​dal fi​gyel a vi​lág​tól el​vo​nult re​me​ték​re és ve​zek​lők​-

re. Ami​dőn az​tán hébe-hóba vi​gasz​ra és gyó​nás​ra vá​gyók ke​res​ték föl, eb​ben há​lá​san is​mer​te fel a ke​gye​lem sza​vát, s egy​szer​s​mind könnyebb​nek érez​te ve​zek​lő éle​tét is: raj​ta túl​mu​ta​tó ér​tel​met és tar​tal​mat nyert, va​la​mi hi​va​tás ju​tott osz​tály​ré​szé​ül, szol​gál​ha​tott má​sok​nak, avagy Is​ten esz​kö​ze le​he​tett, hogy lel​ke​ket vonz​zon ma​gá​hoz. Ez cso​dá​la​tos és iga​zán föl​eme​lő ér​zés volt. Ámde a dol​gok fo​lyá​sá​ban meg​mu​tat​ko​zott, hogy még a lé​lek ja​vai is a föl​di vi​lág​hoz tar​toz​nak, s kí​sér​té​sek​hez és csap​dák​hoz ve​zet​het​nek. Ugyan​is gya​kor​ta, ha egy ilyen gya​lo​gos vagy lo​vas ván​dor ér​ke​zett, s meg​állt az ő szik​la​bar​lang​ja előtt, kért egy korty vi​zet, s utá​na gyó​ná​sa meg​hall​ga​tá​sát, ak​kor a mi Josefun​kat va​la​mi elé​ge​dett​ség és jól​eső ér​zés fog​ta el: a hi​ú​ság és ön​sze​re​tet ön​ma​gá​ban tet​szel​gő jó​ér​zé​se, amely​től, mi​helyt föl​is​mer​te, mély​sé​ge​sen meg​ret​tent. Gyak​ran tér​den áll​va kér​te Is​ten bo​csá​na​tát, s azért kö​nyör​gött, hogy hoz​zá, a mél​tat​lan​hoz töb​bé sen​ki se jöj​jön gyón​ni, sem a szom​szé​dos ve​zek​lő test​vé​rek kuny​hó​i​ból, sem a vi​lág fal​va​i​ból és vá​ro​sa​i​ból. Ezen​köz​ben, ha a gyó​nók időn​kint csak​ugyan el​ma​rad​tak, nem érez​te job​ban ma​gát, s ha az​tán megint so​kan jöt​tek, újabb vét​ken kap​ta raj​ta ma​gát: az tör​tént vele, hogy egyik-má​sik val​lo​más meg​hall​ga​tá​sa​kor hi​deg​ség és sze​re​tet​len​ség, sőt meg​ve​tés ér​zé​se moc​cant meg ben​ne a gyó​nó iránt. Só​hajt​va vál​lal​ta eze​ket a har​co​kat is, és vol​tak idő​sza​kok, mi​dőn min​den egyes meg​hall​ga​tott gyó​nás után az alá​zat és ve​zek​lés ma​gá​nyos gya​kor​la​ta​i​nak ve​tet​te alá ma​gát. Ezen​kí​vül tör​vény​ként szab​ta maga elé, hogy ne csak test​vé​re​ként, ha​nem bi​zo​nyos kü​lön​le​ges tisz​te​let​tel bán​jék min​den gyó​nó​já​val, és​pe​dig an​nál in​kább, mi​nél ke​vés​bé tet​szik neki az il​le​tő sze​mé​lye: Is​ten kö​ve​te​ként fo​gad​ta, aki az ő pró​ba​té​te​lé​re kül​de​tett. Így az​tán évek múl​tán, elég​gé ké​sőn, már öre​ge​dő fér​fi ko​rá​ban, élet​mód​ja bi​zo​nyos mér​té​kig ki​egyen​sú​lyo​zó​dott, s akik a kö​ze​lé​ben él​tek, fedd​he​tet​len fér​fi​ú​nak lát​ták, aki bé​ké​jét Is​ten​ben meg​ta​lál​ta. Vi​szont a bé​kes​ség maga is va​la​mi ele​ven do​log, s mint min​den​nek, ami él, neki is nő​nie és fogy​nia kell, al​kal​maz​kod​nia, pró​bá​kon át​es​nie és vál​to​zá​so​kon át​men​nie; így volt ez Josep​hus Fa​mu​lus bé​ké​jé​vel is, in​ga​tag volt, hol lát​ha​tó, hol nem, néha kö​ze​li, mint egy kéz​ben tar​tott gyer​tya, néha tá​vo​li, mint egy csil​lag a téli ég​bol​ton. És idők múl​tá​val a bűn és a kí​sér​tés va​la​mi kü​lön​le​ges új faj​tá​ja tet​te egy​re gyak​rab​ban ne​héz​zé az éle​tét. Ez nem az ösz​tö​nök va​la​mi​fé​le erős, szen​ve​dé​lyes moz​du​lá​sa, lá​za​dá​sa vagy fel​in​du​lá​sa volt, in​kább az el​len​ke​ző​jé​nek lát​szott. Olyan ér​zés, amely első fo​ko​za​ta​i​ban könnyen el​vi​sel​he​tő, sőt alig ész​re​ve​he​tő, tu​laj​don​kép​pe​ni fáj​dal​mak​tól és nél​kü​lö​zé​sek​től men​tes ál​la​pot, egy​faj​ta la​pos, lan​gyos, unal​mas lel​ki​ál​la​pot, ame​lyet va​ló​já​ban csak ne​ga​tí​van jel​le​mez​he​tünk, mint az öröm il​la​ná​sát, csök​ke​né​sét és vég​le​ges hi​á​nyát. Ahogy van​nak na​pok, ami​kor nap sem süt, eső sem esik, ha​nem az ég csön​de​sen ma​gá​ba süp​ped és be​gu​bó​zik, szür​kén, de nem fe​ke​tén, fül​led​ten, de nem zi​va​ta​ros​ra fe​szül​ten, las​sacs​kán ilyen​né vál​tak az öre​ge​dő Josef nap​jai; egy​re ke​vés​bé le​he​tett meg​kü​lön​böz​tet​ni a reg​ge​le​ket az es​ték​től, az ün​nep​na​po​kat a hét​köz​na​pok​tól, a len​dü​let órá​it a lan​ka​dá​sé​tól, min​den va​la​mi lom​ha, bé​nult fá​radt​ság​ban és ked​vet​len​ség​ben folyt tova. Ez az öreg​ség, gon​dol​ta szo​mo​rú​an. Szo​mo​rú volt, mert az öre​ge​dés​től s az ösz​tö​nök és szen​ve​dé​lyek las​sú ki​ha​lá​sá​tól éle​te föl​de​rü​lé​sét s meg​könnyeb​bü​lé​sét re​mél​te, egy to​váb​bi lé​pést a vá​gyott har​mó​ni​á​ig és érett lel​ki nyu​ga​lo​mig, és mert most úgy lát​szott: az öreg​ség is meg​csal​ja és meg​té​vesz​ti, hi​szen nem hoz neki mást, csak ezt a fá​radt, szür​ke, öröm​te​len si​vár​sá​got, a gyó​gyít​ha​tat​lan te​lí​tett​ség​nek csö​mör​ér​zé​sét. Tor​kig volt már min​den​nel: a pusz​ta lét​tel, a lé​leg​zés​sel, az éj​sza​kai al​vás​sal, a maga éle​té​vel itt a bar​lang​ban a kis oá​zis szé​lén, az örö​kös es​te​le​dés​sel és haj​na​lo​dás​sal, az uta​zók és za​rán​do​kok, a teve és sza​már​haj​csá​rok vo​nu​lá​sá​val, s fő​ként azok​kal, akik​nek jö​ve​te​le és lá​to​ga​tá​sa neki szólt: ama bal​ga, szo​ron​gó s egy​út​tal oly gyer​me​ki​en hívő em​be​rek​kel, akik szük​sé​gét érez​ték, hogy el​me​sél​jék neki éle​tü​ket, bű​ne​i​ket és fé​lel​me​i​ket, bán​tal​ma​i​kat és ön​vád​ja​i​kat. Néha oly​bá tűnt: ami​ként az oá​zis​ban össze​gyű​lik a kis for​rás vize egy kő​me​den​cé​ben, majd át​foly​va a fü​vön ki​csiny pa​ta​kot al​-

kot, az​tán ki​fo​lyik a ho​mok​si​va​tag​ba, s ott rö​vid fu​tá​sa után el​apad és vé​get ér, épp​így foly​nak be az ő fü​lé​be is tu​cat​já​val, szá​zá​val ezek a min​dig új és új gyó​ná​sok, bűn​lajst​ro​mok, ezek az élet​utak, lel​ki​fur​da​lá​sok, ki​seb​bek, na​gyob​bak, ko​mo​lyak vagy hi​val​ko​dó​ak. De ez a fül nem volt ha​lott, mint a si​va​tag ho​mok​ja, ez a fül ele​ven volt, s nem iha​tott, nyel​he​tett és szív​ha​tott be ál​lan​dó​an min​dent: fá​radt​nak, meg​erő​sza​kolt​nak, te​lí​tett​nek érez​te ma​gát, arra vá​gyott, hogy szűn​jék meg már egy​szer a sza​vak, a val​lo​má​sok, gon​dok, pa​na​szok, ön​vá​dak ára​dó cso​bo​gá​sa, hogy e vé​ge​lát​ha​tat​lan fo​lyás he​lyé​be egy​szer már nyu​ga​lom, ha​lál és csend lép​jen. Igen, Josef a vé​gét kí​ván​ta, el​fá​radt, ele​ge, na​gyon ele​ge volt min​den​ből, ízet​len és ér​ték​te​len lett az éle​te, és odá​ig ju​tott, hogy oly​kor el​fog​ta a kí​sér​tés: ves​sen vé​get éle​té​nek, bün​tes​se meg és olt​sa ki ön​ma​gát, ahogy Jú​dás, az áru​ló tet​te, ami​kor ma​gát fel​akasz​tot​ta. Az ör​dög, ami​ként Josef ko​ráb​bi éle​té​nek ve​zek​lő stá​di​u​ma​i​ban az ér​zé​ki​ség és vi​lá​gi​as​ság vá​gya​it, el​kép​ze​lé​se​it és ál​ma​it csem​pész​te be lel​ké​be, most az ön​gyil​kos​ság kép​ze​te​i​vel kí​sér​tet​te, úgy​hogy egy fa min​den ágát asze​rint mé​re​get​te: al​kal​mas-e, hogy föl​akassza rá ma​gát? – s a vi​dék min​den me​re​dek szik​lá​ját meg asze​rint: elég me​re​dek és ma​gas-e ah​hoz, hogy róla a ha​lál​ba ves​se ma​gát. El​len​állt a kí​sér​tés​nek, küz​dött, nem en​ge​dett, de éj​jel-nap​pal az ön​gyű​lö​let és ha​lál​vágy tü​zé​ben égett, éle​te el​vi​sel​he​tet​len​né és gyű​lö​le​tes​sé vált. Hát idá​ig ju​tott Josef. Mi​dőn egy na​pon megint az egyik ilyen szik​la​há​ton állt, lát​ta, hogy a messze​ség​ben, a föld és ég kö​zött két-há​rom pa​rá​nyi alak je​le​nik meg, nyil​ván​va​ló​an uta​zók, ta​lán za​rán​do​kok, ta​lán olyan em​be​rek, akik föl akar​ják ke​res​ni, hogy meg​gyón​ja​nak nála, és hir​te​len el​len​áll​ha​tat​lan vágy fog​ta el, hogy mi​ha​ma​rabb, a leg​sür​gő​seb​ben tá​voz​zék in​nét, men​jen el er​ről a hely​ről, eb​ből az élet​ből. Ez a vágy olyan ha​tal​ma​san és ösz​tön​sze​rű​en ra​gad​ta meg, hogy le​ro​hant, és fél​re​sö​pört min​den meg​gon​do​lást, el​len​ve​tést és töp​ren​gést, mert per​sze, ezek sem hi​á​nyoz​tak; ho​gyan is kö​vet​he​tett vol​na egy jám​bor ve​zek​lő lel​ki​fur​da​lás nél​kül ilyen ösz​tönt? Már fu​tott is, már vissza​tért bar​lang​já​ba, oly sok vé​gig​har​colt éve lak​he​lyé​re, meg​annyi föl​emel​ke​dé​se és ve​re​sé​ge szín​te​ré​re. Szin​te ön​kí​vü​let​ben, si​et​ve ké​szí​tett elő né​hány ma​rok​nyi da​to​lyát, meg​töl​tött víz​zel egy tök​cso​bo​lyót, be​le​gyö​mö​szöl​te régi ta​risz​nyá​já​ba, vál​lá​ra akasz​tot​ta, fog​ta bot​ját, és el​hagy​ta kis ott​ho​ná​nak zöld bé​ké​jét, szö​ke​vény​ként, nyug​ta​la​nul me​ne​kült Is​ten és az em​be​rek elől, és fő​ként at​tól me​ne​kült, amit egy​kor a leg​jobb​nak, hi​va​tá​sá​nak és kül​de​té​sé​nek tar​tott. Ele​in​te úgy ro​hant, mint​ha haj​szol​nák, mint​ha azok a tá​vol​ban föl​buk​ka​nó ala​kok, aki​ket a szik​lá​ról lá​tott, va​ló​ban ül​dö​zői és el​len​sé​gei vol​ná​nak. De ván​dor​lá​sa első órá​já​nak fu​tá​sá​ban el​múlt szo​ron​gó si​et​sé​ge, a moz​gás jó​té​ko​nyan ki​fá​rasz​tot​ta, és már az első pi​he​nő ide​jén, ami​kor is egy fa​la​tot sem evett – meg​szen​telt szo​ká​sá​vá vált, hogy nap​le​men​te előtt nem ét​ke​zik –, a ma​gá​nyos gon​dol​ko​dás​ban gya​kor​lott el​mé​je már​is újra fel​élén​kült és vé​le​ményt al​ko​tan​dó, kezd​te le​ta​po​gat​ni ösz​tön​sze​rű cse​lek​vé​sét. És bár​mennyi​re nem lát​szott éssze​rű​nek, nem hi​báz​tat​ta tet​tét, ha​nem in​kább jó​aka​ra​tú​an néz​te, mi​vel jó ide​je elő​ször ta​lál​ta ár​tat​lan​nak a cse​lek​vé​sét. Me​ne​kü​lés volt, ami​re el​szán​ta ma​gát, hir​te​len és meg​gon​do​lat​lan me​ne​kü​lés, de nem szé​gyen​le​tes. Egy olyan posz​tot ha​gyott el, amely​re már nem volt al​kal​mas, el​fu​tá​sá​val ön​ma​gá​nak s an​nak is, aki ne​tán lát​hat​ta, be​val​lot​ta csőd​jét, le​mon​dott egy na​pon​ta is​mét​lő​dő, hasz​ta​lan harc​ról, s el​is​mer​te, hogy le​győ​ze​tett és alul​ma​radt. Ez – így vél​te az ér​tel​me – nem volt nagy​sze​rű, hő​si​es és szent​hez mél​tó tett, de be​csü​le​tes volt, és el​ke​rül​he​tet​len​nek lát​szott; most in​kább azon cso​dál​ko​zott, hogy olyan ké​sőn szán​ta rá ma​gát erre a me​ne​kü​lés​re, hogy olyan so​ká​ig, na​gyon so​ká​ig ki​tar​tott. Küz​del​mét és da​cos​sá​gát, amellyel oly hossza​san helyt​állt az el​vesz​tett posz​ton, most té​ve​dés​nek érez​te, vagy még in​kább ön​zé​se, régi Ádám​ja vi​as​ko​dá​sá​nak és gör​csé​nek, s úgy vél​te, most meg​ér​ti már: mi​ért ve​ze​tett ez a dac olyan rossz, sőt ör​dö​gi kö​vet​kez​mé​nyek​hez, olyan zi​lált​ság​hoz és ked​vé​nek el​er​nye​dé​sé​hez, sőt a ha​lál és az ön​gyil​kos​ság vá​gyá​nak dé​mo​ni meg​szál​lott​sá​gá​hoz. Egy ke​resz​tény bi​zo​-

nyá​ra nem el​len​sé​ge a ha​lál​nak, egy ve​zek​lő és szent bi​zo​nyá​ra min​de​nes​tül ál​do​zat​nak te​kin​ti az éle​tét; de az ön​kén​tes ha​lál gon​do​la​ta tel​jes​ség​gel ör​dö​gi, és csak​is olyan lé​lek​ben ke​let​kez​he​tett, amely​nek mes​te​rei és őr​zői már nem Is​ten an​gya​lai, ha​nem a go​nosz dé​mo​nok vol​tak. Josef egy ide​ig egé​szen el​ré​ved​ve és za​va​ro​dot​tan ül​dö​gélt, vé​gül már po​rig sújt​va és meg​ren​dül​tén, s köz​ben né​hány mér​föld​nyi ván​dor​lá​sa táv​la​tá​ból lát​ha​tó​vá vált és tu​da​to​sult ben​ne éle​té​nek leg​utób​bi idő​sza​ka, egy öre​ge​dő fér​fi két​ség​be​esett és űzött éle​te, aki el​hi​báz​ta cél​ját, és ál​lan​dó​an gyö​tör​te a ré​mes kí​sér​tés, hogy föl​akassza ma​gát egy fa ágá​ra, mint az Üd​vö​zí​tő áru​ló​ja. Ha annyi​ra bor​zadt az ön​kén​tes ha​lál​tól, eb​ben a bor​za​dás​ban per​sze ott kí​sér​tett még a sa​ját kora előt​ti, a ke​resz​tény​ség előt​ti, régi po​gány tu​dás ma​rad​vá​nya is, tu​do​más egy ős​ré​gi szo​kás​ról, az em​ber​ál​do​zat​ról, amely​re a ki​rályt, a szen​tet, a törzs ki​vá​lasz​tott​ját sze​mel​ték ki, s ame​lyet ezek​nek nem​rit​kán ön​kezű​leg kel​lett vég​re​haj​ta​ni​uk. Nem csu​pán az kel​tett ben​ne bor​za​dályt, hogy ez a kár​ho​za​tos szo​kás a po​gány elő​idők​ből szár​ma​zik, ha​nem sok​kal in​kább az a gon​do​lat, hogy vég​ső so​ron a Meg​vál​tó ke​reszt​ha​lá​la sem volt más, mint ön​ként vég​re​haj​tott em​ber​ál​do​zat. És va​ló​ban: ha jól meg​gon​dol​ta, en​nek a tu​dás​nak a sej​té​se ben​ne volt már mint da​cos-go​nosz, vad tö​rek​vés sa​ját ön​gyil​kos vá​gyá​nak azok​ban a meg​moz​du​lá​sa​i​ban is, me​lyek ön​ma​ga fel​ál​do​zá​sá​ra kész​tet​ték, hogy ez​zel vol​ta​képp meg​en​ged​he​tet​len mó​don utá​noz​za a Meg​vál​tót, avagy meg​en​ged​he​tet​le​nül je​lez​ze, hogy Őne​ki nem si​ke​rült tel​je​sen a meg​vál​tás műve. Josef mély​sé​ge​sen meg​ret​tent et​től a gon​do​lat​tól, de azt is érez​te, hogy ama ve​szély​től im​már meg​me​ne​kült. Hossza​san szem​lél​te ezt a ve​zek​lő Josefet, aki​vé vált, és aki most ahe​lyett, hogy Jú​dást vagy a Meg​fe​szí​tet​tet kö​vet​né, a me​ne​kü​lést vá​lasz​tot​ta, s ez​zel is​mét Is​ten ke​zé​be adta ma​gát. An​nál job​ban nö​ve​ke​dett ben​ne a szé​gyen és a bá​nat, mi​nél vi​lá​go​sab​ban föl​is​mer​te a pok​lot, ame​lyet el​ke​rült, s vé​gül tor​kát foj​to​ga​tó fa​lat​ként el​vi​sel​he​tet​len​né nőtt a nyo​mo​rú​sá​ga, s hir​te​len az​zal ért vé​get és ju​tott el a meg​vál​tá​sig, hogy könnyek​re fa​kadt, s ez cso​dá​la​to​san jól​esett neki. Ó, mi​lyen rég​óta nem tu​dott már sír​ni! Foly​tak a könnyei, a sze​me már sem​mit sem lá​tott, de a ha​lá​los ful​dok​lás fel​ol​dó​dott, és ami​kor ma​gá​hoz tért, sós ízt ér​zett az aj​ka​in, és rá​esz​mélt, hogy sír, mint​ha egy pil​la​na​tig megint gyer​mek lett vol​na, és mit sem tud​na a rossz​ról. Mo​soly​gott, kis​sé szé​gyell​te a sí​rá​sát, az​tán vé​gül fel​állt, és foly​tat​ta ván​dor​lá​sát. Bi​zony​ta​la​nul érez​te ma​gát, nem tud​ta, hová ve​ze​ti me​ne​kü​lé​se, és mi lesz vele, szin​te gyer​mek​nek lát​ta ma​gát, de már nem volt ben​ne sem​mi küsz​kö​dés és aka​rat, meg​könnyeb​bült, s úgy érez​te: va​la​mi tá​vo​li hang ve​ze​ti, hív​ja és csa​lo​gat​ja, mint​ha útja nem is me​ne​kü​lés, ha​nem ha​za​té​rés vol​na. El​fá​radt, s úgy​szin​tén az ér​tel​me is, amely hall​gat​va pi​hen​te ki ma​gát, vagy ép​pen nél​kü​löz​he​tő​nek lát​szott. Az ita​tó​he​lyen, ahol Josef éj​sza​ká​zott, né​hány teve áll​do​gált; mi​vel a kis uta​zó tár​sa​ság​ban két asszony is volt, csu​pán egy kéz​moz​du​lat​tal kö​szön​töt​te őket, s ki​tért a be​szél​ge​tés elől. Vi​szont, mi​után al​ko​nyat​tájt meg​evett egy-két szem da​to​lyát, imád​ko​zott és le​fe​küdt, vé​gig​hall​gat​hat​ta két fér​fi – egy idős és egy fi​a​ta​labb – halk be​szél​ge​té​sét, mert a köz​vet​len kö​ze​lé​ben fe​küd​tek. Pár​be​szé​dük​ből csu​pán egy da​rab​kát hall​ha​tott, a vé​gét már csak sut​tog​ták. De az a kis tö​re​dék is föl​kel​tet​te fi​gyel​mét és rész​vé​tét, s fél éj​sza​kán át el​gon​dol​koz​tat​ta. – Jó, rend​ben van – hal​lot​ta az öreg hang​ját –, jól te​szed, hogy el akarsz men​ni gyó​nás​ra egy jám​bor fér​fi​ú​hoz. Ezek az em​be​rek, én mon​dom ne​ked, min​den​fé​lé​hez ér​te​nek, töb​bet is tud​nak, mint ke​nye​ret enni, és né​me​lyi​kük jár​tas a va​rázs​lás​ban is. Ha csak egy szót szól a rá​ug​ró orosz​lán​nak, az a rab​ló meg​la​pul, be​húz​za a far​kát és el​som​po​lyog. Én mon​dom ne​ked; ezek az orosz​lánt is meg tud​ják sze​lí​dí​te​ni; sőt egyi​kük​nek, aki kü​lö​nö​sen szent em​ber volt, sze​líd orosz​lán​jai ás​ták meg a sír​ját, ami​kor meg​halt, s szé​pen össze​ko​tor​ták fö​löt​te a föl​det, és hosszú időn át éj​jel-nap​pal min​dig két orosz​lán ült

és őr​kö​dött a sír​já​nál, hisz nem​csak az orosz​lá​nok meg​sze​lí​dí​té​sé​hez ér​te​nek ezek az em​be​rek. Egyi​kük egy​szer az imá​já​ba fog​lalt egy ró​mai szá​za​dost, egy iszo​nya​to​san vad​ál​la​ti ka​to​nát, egész As​ka​lon leg​na​gyobb ku​ra​fi​ját, s úgy meg​gyúr​ta azt a go​nosz szí​vét, hogy a fic​kó ki​csi​vé zsu​go​ro​dott s fé​lén​ken osont el tőle, mint egy egér, s csak egy lyu​kat ke​re​sett, ahol el​búj​hat. Ké​sőbb az​tán szin​te rá sem is​mer​tek a fic​kó​ra, olyan csön​des és ki​csi lett. Per​sze, és ez el​gon​dol​koz​ta​tó, az em​be​rünk nem​so​ká​ra meg​halt. – A szent fér​fiú? – Ó nem, a szá​za​dos. Var​ró​nak hív​ták. Ami​óta a ve​zek​lő össze​mor​zsol​ta őt, és föl​éb​resz​tet​te a lel​ki​is​me​re​tét, meg​le​he​tős gyor​san meg​rop​pant, két​szer is láz​ro​ha​mot ka​pott, s egy ne​gyed​év múl​tán már ha​lott volt. No, nem kár érte. De azért én gyak​ran gon​dol​tam arra is: a ve​zek​lő nem​csak az ör​dö​göt űzte ki be​lő​le, ha​nem nyil​ván va​la​mi át​kot is rá​ol​va​sott, s ez vit​te őt a sír​ba. – Egy ilyen jám​bor em​ber? Nem tu​dom el​hin​ni. – Hidd el vagy ne hidd el, ked​ves ba​rá​tom. De at​tól a nap​tól fog​va az az em​ber meg​vál​to​zott, hogy ne mond​jam: meg volt bo​szor​ká​nyoz​va, és egy ne​gyed​év múl​va... Egy kis ide​ig csönd volt, az​tán a fi​a​ta​labb fér​fi újra meg​szó​lalt: – Van itt egy ve​zek​lő, ál​lí​tó​lag va​la​hol itt a kö​zel​ben él, egy kis for​rás mel​lett la​kik egye​dül, a Gaza felé vivő út men​tén, Josep​hus​nak hív​ják, Josep​hus Fa​mu​lus​nak. So​kat hal​lot​tam róla. – Jó, az​tán mit? – Ál​lí​tó​lag bor​zasz​tó​an jám​bor, s fő​ként: so​ha​sem né​zett asszony​ra. Ha né​ha​nap​ján egy pár teve ha​lad el fél​re​eső zu​go​lya előtt, s az egyi​ken nő ül – ha még​oly sűrű is a fáty​la –, ő há​tat for​dít, és ha​ma​ro​san el​tű​nik az odú​já​ban. So​kan jár​tak hoz​zá gyón​ni, na​gyon so​kan. – Nem le​het olyan rossz, kü​lön​ben már én is hal​lot​tam vol​na róla. És mit tud ő, a te Fa​mu​lu​sod? – Ó, hát gyón​ni jár​nak hoz​zá, és ha nem len​ne jó​sá​gos, és sem​mit sem ér​te​ne meg, nem fut​ná​nak hoz​zá úgy az em​be​rek. Egyéb​ként azt mond​ják róla, alig szól egy szót, sen​kit sem szid meg, nem ri​pa​ko​dik rá, nem szab ki bün​te​tést és ef​fé​lé​ket, sze​líd, sőt fé​lénk em​ber. – Igen, de hát ak​kor mit csi​nál, ha nem is szid, nem is bün​tet, és a szá​ját sem nyit​ja ki? – Csu​pán oda​hall​gat, cso​dá​la​to​san só​haj​to​zik, és ke​resz​tet vet. – Ugyan már! Szép kis zug-szen​te​tek van! Csak nem le​szel olyan egy​ügyű, hogy ez után a hall​ga​tag bá​csi után fus​sál?! – De igen, ezt aka​rom. Meg fo​gom ta​lál​ni, nem le​het messze in​nét. Hisz ma este itt állt egy ilyen sze​gény test​vér az ita​tó​nál, majd reg​gel meg​kér​de​zem, mert ő is ve​zek​lő​nek lát​szik. Az öreg ne​ki​tü​ze​se​dett. – Hadd ezt a te for​rás men​ti ve​zek​lő​det! Gub​basszon csak a bar​lang​já​ban! Mi​fé​le fér​fi az, aki csak hall​gat és só​haj​to​zik, fél az asszo​nyok​tól, és sem​mit sem tud, sem​mit sem ért! Nem, én meg​mon​dom ne​ked, hogy ki​hez kell men​ned. Igaz, hogy messze van in​nét, As​ka​lo​non is túl, de vi​szont ő a leg​jobb ve​zek​lő és gyón​ta​tó​a​tya, aki csak lé​te​zik. Di​on​nak hív​ják, s Dion Pu​gil​nak is ne​ve​zik, vagy​is ököl​har​cos​nak, mert meg​bir​kó​zik min​den ör​dög​gel, és ha va​la​ki meg​gyón​ja neki a gya​lá​za​tos tet​te​it, ak​kor, ked​ve​sem, Pu​gil nem só​haj​to​zik, és nem fog​ja be a szá​ját, ha​nem rá​kezd, és úgy le​sze​di ró​lad a rozs​dát, hogy meg​néz​he​ted. Egye​se​ket ál​lí​tó​lag el is vert, volt, akit egész éj​sza​ka kö​ve​ken tér​del​te​tett, s vé​gül még arra kény​sze​rí​tett, hogy negy​ven ga​rast ad​jon a sze​gé​nyek​nek. Ez az​tán fér​fi, kis ba​rá​tom, meg​lá​tod és el​ámulsz; ha úgy iga​zán rád néz, a cson​to​dig meg​re​meg​sz, ke​resz​tül-ka​sul át​lát raj​tad. Itt nin​csen só​haj​to​zás, ez már ilyen em​ber, és ha va​la​ki nem tud alud​ni, vagy rossz ál​mai, lá​to​má​sai van​nak s más ef​fé​le, ez a Pu​gil az ilyet is hely​re​bil​len​ti, én mon​dom. Nem azért mon​dom, mert asszo​nyok fe​cse​gé​sét hall​gat​tam. Azért mon​dom, mert ma​gam is vol​tam nála.

Igen, én ma​gam, akár​mi​lyen sze​gény ör​dög va​gyok is, egy​szer föl​ke​res​tem a ve​zek​lő Di​ont, a baj​ví​vót, Is​ten em​be​rét. Nyo​mo​rult​ként men​tem hoz​zá, tele szé​gyen​nel és szennyel a lel​ki​is​me​re​tem​ben, és su​gár​zó​an, tisz​tán tá​voz​tam tőle, mint a haj​nal​csil​lag, olyan igaz, mint ahogy Dá​vid​nak hív​nak. Je​gyezd meg: Di​on​nak hív​ják, Pu​gil a má​sik neve. Őt ke​resd fel, mi​helyt te​he​ted, cso​dát élsz meg. Pre​fek​tu​sok, vé​nek, püs​pö​kök kér​tek már tőle ta​ná​csot. – Igen – mond​ta a má​sik –, ha egy​szer megint azon a vi​dé​ken já​rok, majd meg​fon​to​lom. De ma, épp ma van s az ott, az meg itt, s mi​vel ma itt va​gyok, s a kö​zel​ben kell len​nie an​nak a Josep​hus​nak, aki​ről olyan sok jót hal​lot​tam... – Sok jót hal​lot​tál! Mi​től bo​lon​dul​tál bele annyi​ra ebbe a Fa​mu​lus​ba? – Meg​tet​szett, hogy nem sza​pul és nem va​dul. Ne​kem ez tet​szik, meg kell mon​da​nom, hi​szen én nem va​gyok szá​za​dos és püs​pök sem; kis​em​ber va​gyok és in​kább fé​lénk, nem bír​nék el​vi​sel​ni sok tü​zet és kén​kö​vet; Is​ten tud​ja, nincs el​le​nem​re, ha in​kább sze​lí​den bán​nak ve​lem, én már csak ilyen va​gyok. – Ezt so​kan sze​ret​nék. Sze​líd bá​nás​mód! Ha már meg​gyón​tál és ve​ze​kel​tél, ma​gad​ra vet​ted a bün​te​tést, ak​kor, nem bá​nom, ta​lán he​lyén​va​ló, hogy sze​lí​den ke​zel​je​nek, de nem ak​kor, ami​kor tisz​tá​ta​la​nul és bűz​lő sa​kál​ként állsz gyón​ta​tó​a​tyád és bí​rád elé! – Na jó, jó. Ne be​szél​jünk olyan han​go​san, az em​be​rek alud​ni akar​nak. Hir​te​len elé​ge​det​ten kun​co​gott fel. – Egyéb​ként, me​sél​tek róla ne​kem va​la​mi bo​lon​dos dol​got. – Ki​ről? – Róla, a ve​zek​lő Josep​hus​ról. Szó​val, az a szo​ká​sa, hogy ha va​la​ki el​me​sél​te neki a dol​ga​it és meg​gyónt, ak​kor bú​csú​zó​ul el​kö​szön tőle és meg​áld​ja, s csó​kot nyom az ar​cá​ra vagy a hom​lo​ká​ra. – Ezt te​szi? Fur​csa szo​ká​sai van​nak. – És az​tán, tu​dod, olyan ri​adt, ha asszonyt lát. Egy​szer ál​lí​tó​lag egy fér​fi​ru​há​ba öl​tö​zött rin​gyó jött hoz​zá a kör​nyék​ről, ő meg sem​mit sem vesz ész​re, meg​hall​gat​ja a nő ha​zug tör​té​ne​te​it, s ami​kor az vé​gez a gyó​ná​sá​val, ő meg​haj​lik előt​te, s ün​ne​pé​lye​sen meg​csó​kol​ja. Az öreg har​sány ne​ve​tés​ben tört ki, a má​sik gyor​san le​pisszeg​te, és Josef egye​bet már nem is hal​lott, csak még egy da​ra​big ezt a fé​lig el​foj​tott ne​ve​tést. Föl​te​kin​tett az égre, éle​sen és vé​ko​nyan le​be​gett a hold​sar​ló a pál​mák ko​ro​ná​ja fö​lött, s ő meg​di​der​gett az éj​sza​kai hi​deg​ben. Mint​egy tor​zí​tó tü​kör​ben, fur​csán és még​is ta​nul​sá​go​san tár​ta sze​me elé a te​ve​haj​csá​rok esti be​szél​ge​té​se a sa​ját sze​mé​lyét és sze​re​pét, amely​hez hűt​len​né vált. Esze​rint hát ilyen tré​fát űzött vele egy szaj​ha. Nos, nem ez volt a leg​rosszabb, ám​bár ez is elég​gé rossz. Hossza​san el kel​lett gon​dol​koz​nia a két ide​gen fér​fi be​szél​ge​té​sén. És ami​kor vé​gül, na​gyon ké​sőn, el bírt alud​ni, csak azért si​ke​rült neki, mert töp​ren​gé​se nem volt hi​á​ba​va​ló. Ered​mény​re ve​ze​tett, el​ha​tá​ro​zás​ra, s szí​vé​ben ez​zel a friss el​ha​tá​ro​zás​sal aludt mé​lyen s za​var​ta​la​nul, egé​szen haj​nal​ha​sa​dá​sig. Épp arra az el​ha​tá​ro​zás​ra ju​tott, ami​re a fi​a​ta​lab​bik te​ve​haj​csár nem tud​ta ma​gát rá​szán​ni. Úgy dön​tött, meg​fo​gad​ja az idő​seb​bik ta​ná​csát, és föl​ke​re​si a Pu​gil​nak ne​ve​zett Di​ont, aki​ről már ré​gen tu​dott, s aki​nek di​csé​re​tét ma oly nyo​ma​té​ko​san zeng​ték neki. Ez a hí​res gyón​ta​tó​a​tya, a lel​kek bí​rá​ja és ta​nács​adó​ja nyil​ván az ő szá​má​ra is tud ta​ná​csot, íté​le​tet, bün​te​tést, va​la​mi​lyen utat; elé​be fog áll​ni, mint Is​ten meg​bí​zott​ja elé, hogy kész​sé​ge​sen el​fo​gad​ja, amit ren​del majd róla. Más​nap már ak​kor el​hagy​ta a pi​he​nő​he​lyet, ami​kor a két fér​fi még aludt, s fá​rad​sá​gos ván​dor​lás​sal még ezen a na​pon el​ér​ke​zett egy hely​re, amely​ről tud​ta, hogy jám​bor test​vé​rek lak​ják, s ahon​nét, re​mél​te, el​jut​hat az As​ka​lon felé vivő szo​ká​sos útra. Es​te​fe​lé, amint oda​ér​ke​zett, egy kis zöld oá​zis né​zett vele szem​be ba​rát​sá​go​san, nyur​ga fá​kat lá​tott, s egy kecs​ke me​ke​gé​sét hal​lot​ta, a zöld ár​nyék​ban mint​ha kuny​hó​te​tők kör​vo​na​la​it fe​dez​te vol​na föl és

em​ber​kö​zel​sé​get szi​ma​tol​na, s mi​dőn té​to​váz​va kö​ze​lebb ment, úgy érez​te, egy te​kin​tet irá​nyul rá. Meg​állt, kö​rül​né​zett, és ek​kor, az első fák alatt, az egyik fa tör​zsé​nek tá​masz​kod​va, meg​lá​tott egy ülő ala​kot; egye​ne​sen ülő öreg​em​ber volt, sza​kál​la hó​fe​hér, arca mél​tó​sá​gos, de szi​go​rú és me​rev, őt néz​te és már jó ide​je raj​ta tart​hat​ta sze​mét. Az öreg​em​ber te​kin​te​te szi​lárd és éles volt, de ki​fe​je​zés​te​len, mint az olyan em​be​ré, aki fi​gye​lés​hez szo​kott, de nem kí​ván​csi, és nem vesz részt sem​mi​ben, kö​zel en​ge​di ma​gá​hoz a dol​go​kat, s meg​pró​bál​ja meg​is​mer​ni, de nem vonz​za és nem hív​ja őket. – Di​csér​tes​sék a Jé​zus Krisz​tus – mond​ta Josef. Az öreg mor​molt va​la​mit vá​la​szul. – En​ge​del​mé​vel – mond​ta Josef –, ön is ide​gen itt, mint én, vagy en​nek a szép te​le​pü​lés​nek a la​kó​ja? – Ide​gen va​gyok – mond​ta a fe​hér​sza​kál​lú. – Tisz​te​let​re mél​tó uram, ak​kor ta​lán meg​mond​hat​ná ne​kem, el​jut​ha​tok-e in​nét az as​ka​lo​ni útra? – El​jut​hat – mond​ta az öreg. És most las​san, kis​sé me​rev ta​gok​kal föl​állt: szi​kár óri​ás volt. Ott állt és ki​fe​lé bá​mult az üres messze​ség​be. Josef érez​te, hogy en​nek az agg óri​ás​nak nincs sok ked​ve a be​szél​ge​tés​hez, de azért még​is meg akart koc​káz​tat​ni egy kér​dést. – En​ged​jen meg még egy kér​dést, ó. Tisz​te​let​re​mél​tó – mond​ta ud​va​ri​a​san, s lát​ta, hogy a fér​fiú te​kin​te​te is​mét vissza​tér a tá​vol​ból. Hű​vös és fi​gyel​mes szem​pár né​zett rá. – Is​me​ri ne​tán azt a he​lyet, ahol Dion atya ta​lál​ha​tó, akit Dion Pu​gil​nak ne​vez​nek? Az ide​gen kis​sé össze​húz​ta szem​öl​dö​két, s pil​lan​tá​sa még hű​vö​seb​bé vált. – Is​me​rem – mond​ta kur​tán. – Is​me​ri? – ki​ál​tott fel Josef. – Ó, ak​kor mond​ja meg ne​kem, mert oda. Dion atyá​hoz visz az utam. A ma​gas öreg​em​ber für​kész​ve né​zett le rá. So​ká​ig vá​rat​ta vá​la​szá​val Josefet. Majd vissza​lé​pett a fa tör​zsé​hez, las​san le​eresz​ke​dett újra a föld​re, s le​ült a fa​törzs​nek dől​ve, ugyan​úgy, ahogy elő​ző​leg is ült. Egy kis kéz​moz​du​lat​tal fel​szó​lí​tot​ta Josefet, hogy szin​tén ül​jön le. Josef en​ge​del​mes​ke​dett az in​tés​nek, s amint le​ült, egy pil​la​na​tig nagy-nagy fá​radt​sá​got ér​zett tag​ja​i​ban, de ha​ma​ro​san meg​fe​led​ke​zett róla, hogy min​den fi​gyel​mé​vel az ag​gas​tyán felé for​dul​jon. Az, úgy lát​szott, el​mé​lyül​ten töp​reng, va​la​mi el​uta​sí​tó​an szi​go​rú vo​nás je​lent meg mél​tó​ság​tel​jes ar​cán, de erre még va​la​mi más ki​fe​je​zés, sőt más arc fe​szült rá át​tet​sző ál​arc​ként, régi és ma​gá​nyos szen​ve​dés ki​fe​je​zé​se, amely​nek a büsz​ke​ség és mél​tó​ság nem en​ged​te, hogy meg​nyi​lat​koz​zék. So​ká​ig tar​tott, amíg a Tisz​te​let​re​mél​tó te​kin​te​te is​mét Josef​re irá​nyult. Ez a pil​lan​tás most is na​gyon éle​sen vizs​gál​gat​ta őt, az​tán az öreg egy​szer​re pa​ran​cso​ló han​gon kér​dez​te: – Ki vagy te, em​ber? – Ve​zek​lő va​gyok – mond​ta Josef –, hosszú évek óta vissza​vo​nult éle​tet él​tem. – Azt lá​tom. De azt kér​dem, ki vagy? – Josef​nek, a Fa​mu​lus​nak hív​nak. Mi​dőn Josef meg​ne​vez​te ma​gát, az öreg, aki egyéb​ként meg sem moc​cant, annyi​ra össze​húz​ta szem​öl​dö​két, hogy a sze​me egy pil​la​nat​ra szin​te nem is volt lát​ha​tó, meg​döb​bent​nek, ré​mült​nek vagy csa​ló​dott​nak lát​szott Josef köz​lé​se mi​att; avagy ez ta​lán csak a szem fá​radt​sá​ga volt, va​la​mi fi​gye​lem​ki​ha​gyás, a gyön​ge​ség va​la​mi​lyen kis ro​ha​ma, ahogy ez öreg​em​be​rek​kel meg​esik. Min​den​eset​re tö​ké​le​te​sen moz​du​lat​la​nul vá​ra​ko​zott, a sze​mét egy ide​ig be​huny​va tar​tot​ta, s ami​kor újra ki​nyi​tot​ta, a pil​lan​tá​sa meg​vál​to​zott, vagy ha le​het​sé​ges, még öre​gebb​nek lát​szott, még ma​gá​nyo​sabb​nak, meg​kö​vül​tebb​nek és vá​ra​ko​zóbb​nak. Las​san nyíl​tak ki aj​kai a kér​dés​re: – Hal​lot​tam ró​lad. Te vagy az, aki​hez az em​be​rek gyón​ni men​nek? Josef za​var​tan mon​dott igent, nem​kí​vá​na​tos le​lep​le​zés​nek érez​te, hogy fel​is​mer​ték, és már má​sod​szor szé​gye​nült meg a sa​ját hí​ré​vel való ta​lál​ko​zás​tól.

Az öreg megint csak meg​kér​dez​te a maga ve​lős mód​ján: – És most te​hát Dion Pu​gilt aka​rod föl​ke​res​ni? Mit akarsz tőle? – Gyón​ni sze​ret​nék neki. – Mit re​mélsz et​től? – Nem tu​dom. Meg​bí​zom ben​ne, sőt úgy rém​lik, mint​ha egy fel​ső hang ve​zet​ne, kül​de​ne hoz​zá. – És ha már meg​gyón​tál neki, utá​na mi lesz? – Ak​kor azt te​szem, amit pa​ran​csol ne​kem. – És ha va​la​mi té​ve​set ta​ná​csol vagy pa​ran​csol? – Nem vizs​gál​ga​tom, hogy té​ves-e vagy sem, ha​nem en​ge​del​mes​ked​ni fo​gok. Az ag​gas​tyán egy szót sem szólt töb​bé. A nap mély​re haj​lott már, a fa lomb​já​ban egy ma​dár ri​kol​tott. Mi​vel az öreg hall​ga​tott, Josef föl​kelt. Vissza​tért té​to​ván még egy​szer kí​ván​sá​gá​ra. – Azt mond​tad, is​me​red azt a he​lyet, ahol Dion atya ta​lál​ha​tó. Meg​kér​het​lek rá, hogy ne​vezd meg ezt a he​lyet, és írd le az oda​ve​ze​tő utat? Az öreg szá​ja hal​vány mo​soly​ra hú​zó​dott. – Azt hi​szed – kér​dez​te sze​lí​den –, hogy szí​ve​sen lát majd? Josef​ben fur​csa ije​del​met kel​tett a kér​dés, nem vá​la​szolt. Za​var​tan állt. Majd azt mond​ta: – Re​mél​he​tem leg​alább, hogy vi​szont​lá​tom? Az öreg​em​ber üd​vöz​le​tét in​tett, és azt fe​lel​te: – Itt al​szom, és nap​kel​té​ig ma​ra​dok. Eredj most, fá​radt és éhes vagy. Josef tisz​te​let​tu​dó​an kö​szön​töt​te, to​vább​ment, s az al​ko​nyat be​áll​tá​val a kis te​le​pü​lés​re ért. Itt, akár​csak egy ko​los​tor​ban, úgy​ne​ve​zett el​vo​nul​tak él​tek, kü​lön​bö​ző vá​ro​sok​ból és hely​sé​gek​ből való ke​resz​té​nyek, akik itt a re​me​te​ség​ben épí​tet​tek haj​lé​kot, hogy za​var​ta​la​nul szen​tel​hes​sék ma​gu​kat a csen​des el​mél​ke​dés egy​sze​rű, tisz​ta éle​té​nek. Enni, inni ad​tak Josef​nek, éj​sza​ká​ra el​szál​lá​sol​ták, s mert lát​ták, mi​lyen fá​radt, meg​kí​mél​ték a kér​dé​sek​től és a be​szél​ge​tés​től. Egyi​kük el​mon​dott egy esti imát, a töb​bi​ek térd​re bo​rul​va hall​gat​ták, s együtt mond​ták rá az áment. Más al​ka​lom​mal él​mény és öröm lett vol​na Josef​nek e jám​bor hí​vők tár​sa​sá​ga, de most csak egy do​log járt a fe​jé​ben, és kora haj​nal​ban vissza​si​e​tett oda, ahol teg​nap el​hagy​ta az öreg​em​bert. A föl​dön fek​ve ta​lál​ta, egy vé​kony pok​róc​ba bur​ko​lóz​va aludt, ő meg le​ült ol​dalt a fák alá, hogy meg​vár​ja, míg az öreg fel​éb​red. Az alvó nem​so​ká​ra nyug​ta​lan​ná vált, föl​éb​redt, ki​bon​ta​ko​zott a ta​ka​ró​ból, ne​héz​ke​sen föl​kelt, ki​nyúj​tóz​tat​ta el​me​re​ve​dett tag​ja​it, majd le​tér​delt és el​mond​ta imá​ját. Ami​kor is​mét föl​egye​ne​se​dett, Josef kö​ze​lébb ment hoz​zá, és szót​la​nul meg​ha​jolt. – Et​tél már? – kér​dez​te az ide​gen. – Nem. Úgy szok​tam, hogy csak na​pon​ta egy​szer, nap​le​men​te után eszem. Ön éhes, tisz​te​let​re mél​tó atyám? – Ván​dor​úton va​gyunk – mond​ta az öreg –, és már egyi​künk sem fi​a​tal​em​ber. Jobb, ha eszünk egy fa​la​tot, mi​előtt to​vább​me​gyünk. Josef ki​nyi​tot​ta ta​risz​nyá​ját, meg​kí​nál​ta da​to​lyá​val az öre​get, s a kö​les​le​pényt is meg​osz​tot​ta vele, ame​lyet azok​tól a ba​rát​sá​gos em​be​rek​től ka​pott út​ra​va​ló​nak, akik​kel éj​sza​ká​zott. – Me​he​tünk – mond​ta az öreg az ét​ke​zés után. – Ó, hát együtt me​gyünk? – ki​ál​tott fel öröm​mel Josef. – Per​sze. Hi​szen arra kér​tél, ve​zes​se​lek Di​on​hoz. Nos hát, gye​re ve​lem. Josef el​ámul​tan és bol​do​gan né​zett rá. – Ó, mi​lyen jó​sá​gos! – ki​ál​tott fel, és kö​szö​ne​tét akart mon​da​ni. Ám az ide​gen egy nyers kéz​moz​du​lat​tal el​né​mí​tot​ta.

– Jó​sá​gos egye​dül az Is​ten – mond​ta. – Most már gye​rünk. És te​gezz en​gem, aho​gyan én is te​gez​lek. Mire jók a for​ma​sá​gok, az ud​va​ri​as​ko​dás két vén ve​zek​lő közt? A ma​gas fér​fi jócs​kán ki​lé​pett, Josef​fel a sar​ká​ban, már haj​na​lo​dott. Ve​ze​tő​je, aki szem​lá​to​mást biz​tos volt az irány​ban és az út​ban, azt ígér​te: dél​táj​ban egy ár​nyé​kos hely​re ér​nek, ott a leg​na​gyobb hő​ség ide​jén meg​pi​hen​het​nek. Út​köz​ben töb​bet nem is szól​tak egy​más​hoz. Csak ami​kor a for​ró órák után el​ér​tek a pi​he​nő​hely​hez, és a ha​sa​do​zott szik​lák ár​nyé​ká​ban ki​pi​hen​ték ma​gu​kat, Josef ak​kor szó​lí​tot​ta meg újra ve​ze​tő​jét. Meg​kér​dez​te, hány napi gya​log​lás​ra van még szük​sé​gük ah​hoz, hogy Dion Pu​gil​hoz ér​kez​ze​nek. – Ez csak raj​tad mú​lik – mond​ta az öreg​em​ber. – Raj​tam? – ki​ál​tott fel Josef. – Ó, ha raj​tam múl​nék, ak​kor már ma előt​te áll​nék. Az öreg​em​ber​nek, úgy lát​szik, most sem volt ked​ve a be​szél​ge​tés​hez. – Majd meg​lát​juk – mond​ta kur​tán, ol​da​lá​ra fe​küdt, és le​huny​ta sze​mét. Josef ké​nyel​met​len​nek érez​te, hogy meg​les​se szen​der​gé​se köz​ben, hal​kan fél​re​hú​zó​dott kis​sé, és le​fe​küdt, majd vá​rat​la​nul ő is el​aludt, ho​lott ed​dig egész éj​sza​ka éb​ren volt. Ve​ze​tő​je éb​resz​tet​te föl, ami​kor el​ér​ke​zett az in​du​lás ide​je. Késő dél​után ér​kez​tek el egy tá​bor​hely​re, ahol víz is volt, meg fák és zöld fű – itt meg​mo​sa​kod​tak, it​tak, s az öreg​em​ber úgy dön​tött, hogy itt ma​rad​nak. Josef ez​zel nem ér​tett egyet, s fé​lén​ken el​le​ne szólt. – Te ma azt mond​tad – vé​le​ke​dett –, hogy csak raj​tam mú​lik, mi​lyen ko​rán vagy ké​sőn ér​ke​zem meg Dion atyá​hoz. Kész va​gyok rá, hogy még sok-sok órá​ig men​jek, ha már ma vagy hol​nap csak​ugyan el​ér​he​tem őt. – Ó nem – mond​ta a má​sik –, mára épp ele​get jár​tunk. – Bo​csáss meg – mond​ta Josef –, de hát nem ér​ted meg a tü​rel​met​len​sé​ge​met? – Meg​ér​tem. De ez mit sem hasz​nál ne​ked. – Hát ak​kor mért mond​tad, hogy csak raj​tam mú​lik? – Úgy van, ahogy mond​tam. Mi​helyt biz​tos vagy ab​ban, hogy gyón​ni akarsz, s kész​nek és érett​nek ér​zed ma​gad a gyó​nás​ra, meg​te​he​ted. – Már ma is? – Már ma is. Josef cso​dál​koz​va né​zett az öreg csön​des ar​cá​ba. – Le​het​sé​ges ez? – ki​ál​tott fel le​nyű​göz​ve. – Te ma​gad vagy Dion atya. Az öreg bó​lin​tott. – Pi​hend ki ma​gad itt a fák alatt – mond​ta ba​rát​sá​go​san –, de ne aludj, ha​nem szedd össze ma​gad; én is pi​he​nek és össze​sze​dem ma​ga​mat. Az​tán majd el​mond​ha​tod, amit sze​ret​nél el​mon​da​ni ne​kem. Így hát Josef egy​szer​re ott lát​ta ma​gát a cél​nál, s most már alig fog​hat​ta fel: hogy​hogy nem is​mer​te föl s nem ér​tet​te meg előbb a tisz​te​let​re mél​tó fér​fi​út, aki​nek egész nap az ol​da​lán gya​lo​golt. Vissza​hú​zó​dott, le​tér​delt, imád​ko​zott, az​tán min​den gon​do​la​tát arra irá​nyoz​ta, amit a gyón​ta​tó​a​tyá​nak mon​da​ni akart. Egy óra múl​tán vissza​tért, s meg​kér​dez​te, Dion fel​ké​szült-e. És most már gyón​ha​tott. Aj​ka​i​ról most el​be​szé​lés​ként, pa​nasz​ként, kér​dés​ként, ön​vád​ként folyt mind​az, amit évek óta meg​élt, s ami hosszú ide​je lát​szó​lag egy​re in​kább el​vesz​tet​te ér​té​két és ér​tel​mét, ke​resz​té​nyi és ve​zek​lő éle​té​nek egész tör​té​ne​te, ame​lyet meg​tisz​tu​lá​sá​nak és meg​szen​te​lő​dé​sé​nek vélt, és ezért vál​lal​ta, s amely a vé​gén oly nagy za​va​ro​dott​ság​gá, sö​té​te​dés​sé és két​ség​be​esés​sé vált. A leg​fris​sebb él​mé​nyét sem hall​gat​ta el: me​ne​kü​lé​sét s a meg​ol​dás​nak és re​mény​nek azt az ér​zé​sét,

amit ez a me​ne​kü​lés ho​zott meg neki, el​ha​tá​ro​zá​sa ke​let​ke​zé​sét, hogy Di​on​hoz uta​zik, ta​lál​ko​zá​sát vele, s azt, hogy – ám​bár ha​ma​ro​san bi​zal​mat és sze​re​te​tet ér​zett irán​ta, az idő​sebb iránt – e nap fo​lya​mán őt több íz​ben is hi​deg​nek és kü​lö​nös​nek, sőt sze​szé​lyes​nek ítél​te. A nap már ala​cso​nyan járt, ami​kor vé​gé​re ért mon​dan​dó​já​nak. Az öreg Dion fá​rad​ha​tat​lan fi​gye​lem​mel hall​gat​ta, s tar​tóz​ko​dott min​den fél​be​sza​kí​tás​tól és kér​dés​től. S hogy a gyó​nás vé​get ért, még most sem szólt egy szót sem. Ne​héz​ke​sen föl​tá​pász​ko​dott, na​gyon ba​rát​sá​gos pil​lan​tást ve​tett Josef​re, oda​ha​jolt hoz​zá, hom​lo​kon csó​kol​ta, és ke​resz​tet ve​tett rá. Josef​nek csak ké​sőbb ju​tott eszé​be, hogy hi​szen ez ugyan​az a néma, test​vé​ri s az ítél​ke​zés​ről le​mon​dó gesz​tus volt, amellyel ő is oly sok gyó​nót bo​csá​tott el. Nem sok​kal ez​u​tán meg​va​cso​ráz​tak, el​mond​ták az esti imát, és le​fe​küd​tek. Josef egy da​ra​big még el​mél​ke​dett és té​pe​lő​dött; vol​ta​képp kár​hoz​ta​tást és kor​ho​ló pré​di​ká​ci​ót várt, s még​sem volt csa​ló​dott vagy nyug​ta​lan, Dion te​kin​te​te és test​vé​ri csók​ja ki​elé​gí​tet​te, lel​ke el​csön​de​se​dett, s ha​ma​ro​san jó​té​kony álom​ba me​rült. Reg​gel, anél​kül, hogy szót fe​csé​rel​tek vol​na, az öreg ma​gá​val vit​te; ezen a na​pon, meg​le​he​tő​sen hosszú utat tet​tek meg, s még négy vagy öt na​pig ment ez így to​vább, az​tán meg​ér​kez​tek Dion re​me​te​sé​gé​hez. Most itt lak​tak, Josef se​gí​tett Di​on​nak az apró napi mun​kák​ban, meg​is​mer​ke​dett az atya min​den​na​pi éle​té​vel, s meg​osz​tot​ta vele – nem na​gyon tért el ez at​tól az élet​től, ame​lyet ő maga is sok éven át foly​ta​tott. Csak​hogy most már nem volt egye​dül, más​va​la​ki​nek az ár​nyé​ká​ban és ol​tal​má​ban élt, te​hát még​is tö​ké​le​te​sen más élet volt ez. És a kör​nye​ző te​le​pü​lé​sek​ről, As​ka​lon​ból és még messzebb​ről újra meg újra jöt​tek a ta​ná​csot ké​rők és gyón​ni szán​dé​ko​zók. Josef ele​in​te, ha ilyen lá​to​ga​tók ér​kez​tek, min​dig si​et​ve vissza​vo​nult, és csak ak​kor mu​tat​ko​zott is​mét, ha tá​voz​tak. Dion azon​ban egy​re sű​rűb​ben vissza​hív​ta, ahogy egy szol​gát hív​nak, vi​zet ho​za​tott vagy va​la​mi ki​se​gí​tő mun​kát vé​gez​te​tett vele, és mi​után ez egy ide​ig így folyt, Josef hoz​zá​szo​kott, hogy hébe-hóba maga is vé​gig​hall​gas​son egy gyó​nást, ha a gyó​nó nem ber​zen​ke​dett el​le​ne. So​kak​nak vi​szont, sőt a több​ség​nek nem volt el​le​né​re, hogy nem egye​dül kell szem​ben áll​ni​uk, ül​ni​ük vagy tér​del​ni​ük a fé​lel​mes Pu​gil​lal, ha​nem ott volt ve​lük ez a csön​des, ba​rát​sá​gos te​kin​te​tű és szol​gá​lat​kész se​gí​tő​társ is. Josef így las​san​kint meg​ta​nul​ta: mi mó​don hall​gat​ja Dion a gyó​ná​so​kat, ho​gyan vi​gasz​tal, ho​gyan ren​del​ke​zik, in​téz​ke​dik, ho​gyan bün​tet és ad ta​ná​csot. Csak rit​kán en​ge​dett meg ma​gá​nak egy-egy kér​dést, mint pél​dá​ul ak​kor is, mi​dőn egy át​uta​zó​ban lévő tu​dós vagy szép​lé​lek ele​gye​dett szó​ba ve​lük. En​nek, mi​ként be​szá​mo​ló​já​ból ki​tűnt, ba​rá​tai vol​tak a má​gu​sok és csil​lag​jó​sok kö​zött; pi​he​nőt tart​va el​ül​dö​gélt egy vagy két órát a két idős re​me​te közt, ud​va​ri​as és be​szé​des ven​dég volt, hossza​san, tu​dós​ként és szé​pen be​szélt a csil​la​gok​ról, s ar​ról a ván​dor​út​ról, ame​lyet az em​ber is​te​ne​i​vel együtt egy vi​lág​kor​szak kez​de​té​től a vé​gé​ig meg​tett az Ál​lat​öv min​den há​zán ke​resz​tül. Be​szélt Ádám​ról, az első em​ber​ről, s ar​ról, hogy Ádám azo​nos a meg​fe​szí​tett Jé​zus​sal, s a meg​vál​tást Ádám ván​dor​lá​sá​nak ne​vez​te a Tu​dás fá​já​tól az Élet fá​já​ig, a pa​ra​di​cso​mi kí​gyót pe​dig a szent ős​for​rás ama sö​tét mély​ség őr​ző​jé​nek ne​vez​te, amely​nek éji vi​ze​i​ből szár​ma​zik min​den alak​zat, min​den em​ber és is​ten. Dion fi​gyel​me​sen hall​gat​ta ezt az em​bert, aki​nek szír be​szé​de erő​sen meg volt tűz​del​ve a gö​rög​gel, és Josef fö​löt​tébb cso​dál​ko​zott, sőt meg​bot​rán​ko​zott azon, hogy Dion atya ezt a po​gány té​vely​gőt nem uta​sít​ja el buz​gó ha​rag​gal, nem mond neki el​lent, és nem át​koz​za ki, ha​nem szem​lá​to​mást szó​ra​koz​tat​ják és együtt​ér​zés​re in​dít​ják a so​kat tudó za​rán​dok okos mo​no​lóg​jai, mert nem​csak oda​adó​an fi​gyelt rá, ha​nem mo​soly​gott is, és több íz​ben rá​bó​lin​tott a be​szé​lő egy-egy sza​vá​ra, mint​ha tet​sze​ne neki. Ami​kor ez az em​ber el​ment, Josef he​ve​sen, szin​te szem​re​há​nyó han​gon kér​dez​te: – Hogy le​het az, hogy olyan tü​rel​me​sen hall​gat​tad en​nek a hi​tet​len po​gány​nak a tév​ta​na​it? Sőt ne​kem úgy rém​lett, nem​-

csak tü​re​lem​mel, ha​nem ép​pen​ség​gel együtt​ér​zés​sel és bi​zo​nyos él​ve​zet​tel hall​gat​tad. Mi​ért nem száll​tál szem​be ve​lük? Mi​ért nem pró​bál​tad meg, hogy el​lent​mondj en​nek az em​ber​nek, meg​bün​tesd, és a mi Urunk hi​té​re té​rítsd? Dion a fe​jét csó​vál​ta – so​vány, rán​cos volt a nya​ka –, és így fe​lelt: – Nem mond​tam neki el​lent, mert sem​mi hasz​na sem lett vol​na, s azért sem, mert nem is let​tem vol​na ké​pes rá. A be​széd​ben, a kom​bi​ná​lás​ban s a mi​to​ló​gia és a csil​la​gok is​me​re​té​ben ez az em​ber két​ség​te​le​nül fe​lül​múl en​gem, nem hoz​hat​tam fel sem​mit el​le​ne. És az​tán, fiam, nem az én dol​gom, s a tiéd sem, hogy egy em​ber hi​té​vel azt a meg​ál​la​pí​tást sze​gezzük szem​be: csa​lás és té​ve​dés, ami​ben hisz. Én, be​val​lom, bi​zo​nyos gyö​nyö​rű​ség​gel hall​gat​tam ezt az okos fér​fi​út, s ezt te is ész​re​vet​ted. Gyö​nyö​rű​sé​get szer​zett ne​kem, mert ki​tű​nő​en be​szélt és so​kat tu​dott, fő​leg azon​ban azért, mert a fi​a​tal​ko​rom​ra em​lé​kez​te​tett, mi​vel​hogy if​jú​ko​rom​ban épp​ilyen ta​nul​má​nyok​kal és is​me​re​tek​kel fog​lal​koz​tam. A mi​to​ló​gia dol​gai, ame​lyek​ről ez az ide​gen oly ked​ve​sen cse​ve​gett, ko​ránt​sem té​ve​dé​sek. Egy olyan hit el​kép​ze​lé​sei és ha​son​la​tai, amely​re ne​künk már nincs szük​sé​günk, mert el​nyer​tük a Jé​zus​ba, egyet​len meg​vál​tónk​ba ve​tett hi​tet. Azok​nak vi​szont, akik még nem lel​tek rá a mi hi​tünk​re, s ta​lán so​ha​sem is lel​nek rá, a ma​guk hite, mely atyá​ik ősi böl​cses​sé​gé​ből szár​ma​zik, jo​go​san tisz​tel​ni való. Ked​ve​sem, a mi hi​tünk bi​zo​nyá​ra más, egé​szen más. Ám azért, mert a mi hi​tünk nem szo​rul rá a csil​la​gok​ról és eo​nok​ról, az ős​vi​zek​ről és vi​lág-ős​anyák​ról szó​ló tan​ra s mind​eme ha​son​la​tok​ra, azok a ta​ní​tá​sok ön​ma​guk​ban még ko​ránt​sem té​ve​sek, nem ha​zug​sá​gok vagy csa​lá​sok. – De hát – ki​ál​tott fel Josef – még​is​csak a mi hi​tünk a jobb, és Jé​zus min​den em​be​rért meg​halt; te​hát, akik őt is​me​rik, azok​nak har​col​ni​uk kell az el​avult ta​nok el​len, hogy he​lyük​re az újat, a he​lye​set ál​lít​sák. – Hi​szen ezt már ré​gen meg​tet​tük, te és én, és még so​kan má​sok – mond​ta Dion hig​gad​tan. – Mi hí​vők va​gyunk, mert meg​ra​ga​dott min​ket a Meg​vál​tó ha​tal​ma s az ő vált​ság​ha​lá​la. Ama töb​bi​e​ket azon​ban, az Ál​lat​öv és a régi ta​nok mi​to​ló​gu​sa​it és teo​ló​gu​sa​it még nem ra​gad​ta meg ez a ha​ta​lom s ne​künk nem ada​tott meg, hogy rá​juk kény​sze​rít​sük a meg​ra​ga​dott​sá​got. Nem vet​ted ész​re, Josef, hogy ez a mi​to​ló​gus mi​lyen ked​ve​sen és szer​fö​lött ügye​sen cse​ve​gett, mi​lyen szé​pen il​lesz​tet​te össze ké​pei já​té​kát, s köz​ben mi​lyen jól érez​te ma​gát, mi​lyen bé​ké​sen és har​mo​ni​ku​san él ké​pei és ha​son​la​tai böl​cses​sé​gé​ben? Nos, ez jel​zi, hogy ezt az em​bert nem nyo​maszt​ja sem​mi​lyen sú​lyos szen​ve​dés, elé​ge​dett, s jól megy a sora. De az olya​nok​nak, akik​nek jól megy a sora, a ma​gunk​faj​ta mit sem mond​hat. Hogy egy em​ber szük​sé​gét érez​ze a meg​vál​tás​nak s a meg​vál​tó hit​nek, hogy el​ve​szít​se gon​do​la​ta​i​nak böl​cses​sé​gé​ből és har​mó​ni​á​já​ból ere​dő örö​mét, és ma​gá​ra ve​gye a meg​vál​tás cso​dá​já​ba ve​tett hit nagy koc​ká​za​tát, elő​ször is rosszul, na​gyon rosszul kell men​jen a sora, fáj​dal​mat és csa​ló​dást, ke​se​rű​sé​get és két​ség​be​esést kell át​él​nie, a tor​ká​ig kell ér​nie az ára​dat​nak. Nem, Josef, hagy​juk meg ezt a po​gány tu​dóst a maga jó köz​ér​ze​té​ben, hagy​juk meg böl​cses​sé​ge, gon​dol​ko​zá​sa és szó​no​ki mű​vé​sze​te bol​dog​sá​gá​ban! Ta​lán hol​nap, ta​lán egy év, tíz év múl​va olyan fáj​da​lom éri, amely szétzúz​za mű​vé​sze​tét és böl​cses​sé​gét, ta​lán agyon​ütik a fe​le​sé​gét, akit sze​ret, vagy az egyet​len fiát, avagy meg​be​teg​szik és el​sze​gé​nye​dik; ha ak​kor majd újra ta​lál​kozunk vele, a párt​fo​gá​sunk​ba vesszük, s el​mond​juk neki, mi mó​don pró​bál​tunk meg mi úrrá len​ni a fáj​dal​mon. És ha ak​kor azt kér​de​né tő​lünk: „Mi​ért nem teg​nap, mi​ért nem tíz év​vel ez​előtt mond​tá​tok ezt ne​kem?”, ak​kor majd azt fe​lel​jük: „Ab​ban az idő​ben még nem ment elég rosszul a so​rod.” El​ko​mo​lyo​dott, s egy da​ra​big hall​ga​tott. Az​tán, mint​egy em​lé​ke​ze​te ál​ma​it idéz​ve, hoz​zá​tet​te: – Egy​kor ma​gam is so​kat ját​sza​doz​tam és szó​ra​koz​tam atyá​ink böl​cses​sé​gé​vel, s mi​dőn már a Ke​reszt út​já​ra tér​tem, a te​o​lo​gi​zá​lás még gya​kor​ta örö​möt, no meg per​sze elég sok bá​na​tot is szer​zett ne​kem.

Gon​do​la​ta​im​ban több​nyi​re a vi​lág te​rem​té​sé​vel fog​lal​koz​tam s az​zal, hogy a te​rem​tés mű​vé​nek be​vé​gez​té​vel tu​laj​don​kép​pen min​den​nek jó​nak kel​lett vol​na len​nie, hi​szen írva va​gyon: „És látá Is​ten, hogy min​den, amit te​rem​tett vala, imé igen jó.” Va​ló​já​ban azon​ban csu​pán egy pil​la​na​tig volt jó és tö​ké​le​tes, a Pa​ra​di​csom pil​la​na​tá​ban, s már a kö​vet​ke​ző pil​la​nat​ban bűn és átok ke​ve​re​dett a tö​ké​le​tes​ség​be, mi​vel​hogy Ádám evett a til​tott fa gyü​möl​csé​ből. Már​most vol​tak olyan ta​ní​tók, akik azt mond​ták: az az is​ten, aki lét​re​hoz​ta a te​rem​tést, s vele Ádá​mot és a Tu​dás fá​ját, nem az egyet​len és leg​főbb Is​ten, ha​nem csak egy ré​sze neki vagy egy alá​ren​delt is​ten, a de​mi​ur​gosz, és a te​rem​tett vi​lág nem jó, ha​nem fél​re​si​ke​rült, és most egy vi​lág​kor​sza​kon át el van át​koz​va, pré​dá​ul vet​ve a Go​nosz​nak, míg​nem Ő maga, az Egy-Szel​lem-Is​ten el​ha​tá​roz​za, hogy fia ré​vén vé​get nem vet en​nek az el​át​ko​zott vi​lág​kor​szak​nak. Et​től fog​va, így ta​ní​tot​ták, s én is így gon​dol​tam, meg​kez​dő​dik a de​mi​ur​gosz​nak és al​ko​tá​sá​nak hal​dok​lá​sa, s a vi​lág las​san​kint el​hal és her​vad, amíg egy új vi​lág​kor​szak​ban nem lesz töb​bé te​rem​tés, vi​lág, nem lé​te​zik a hús ger​je​del​me és vét​ke, nem lesz tes​ti nem​zés, szü​lés és ha​lál, ha​nem egy tö​ké​le​tes, szel​le​mi és meg​vál​tott vi​lág ke​let​ke​zik, amely meg​sza​ba​dul Ádám át​ká​tól, a vágy, a nem​zés, szü​lés és ha​lál örök át​ká​tól és kény​sze​ré​től. In​kább a de​mi​ur​goszt tet​tük fe​le​lős​sé a vi​lág ak​ko​ri ba​ja​i​ért s nem az első em​bert; úgy vél​tük: a de​mi​ur​gosz​nak, ha va​ló​ban ő maga volt Is​ten, könnyű lett vol​na más​ként te​rem​te​nie Ádá​mot, vagy meg​kí​mél​nie őt a kí​sér​tés​től. S kö​vet​kez​te​té​se​ink vég​ered​mé​nye​ként két is​te​nünk volt: a te​rem​tő is​ten és az atya​is​ten, s nem ri​ad​tunk vissza at​tól, hogy az előb​bi​ről el​íté​lő​en nyi​lat​kozzunk. Sőt olya​nok is akad​tak, akik egy lé​pés​sel to​vább men​tek, s azt ál​lí​tot​ták, a te​rem​tés egy​ál​ta​lán nem Is​ten, ha​nem az ör​dög műve volt. Azt hit​tük, okos​sá​gunk​kal se​gít​sé​gé​re le​he​tünk a Meg​vál​tó​nak s a szel​lem el​jö​ven​dő kor​sza​ká​nak, így hát el​ren​dez​tük ma​gunk​ban az is​te​ne​ket, vi​lá​go​kat és vi​lág​ter​ve​ket, vi​táz​tunk és te​o​lo​gi​zál​tunk, míg egy na​pon va​la​mi​lyen láz​tól ha​lá​los be​teg let​tem, s láz​ál​ma​im​ban ál​lan​dó​an a de​mi​ur​gosszal bir​kóz​tam, ha​da​koz​nom kel​lett és vért on​ta​nom, és a lá​to​má​sok és szo​ron​gá​sok egy​re ször​nyűb​bek let​tek, míg​len egy na​gyon lá​zas éj​sza​kán azt hit​tem: meg kell öl​nöm a sa​ját anyá​mat, hogy újra ki​olt​sam tes​ti szü​le​té​se​met. Azok​ban a láz​ál​ma​im​ban az ör​dög összes ku​tyá​ja haj​szolt. De föl​épül​tem, s ré​geb​bi ba​rá​ta​im csa​ló​dá​sá​ra úgy tér​tem vissza az élet​be, mint os​to​ba, hall​ga​tag és szel​lem​te​len em​ber, aki ugyan tes​ti ere​jét ha​ma​ro​san vissza​nyer​te, de már nem telt örö​me a fi​lo​zo​fá​lás​ban. Mert a lá​ba​do​zás nap​ja​i​ban és éj​sza​ká​in, ami​kor azok a bor​zasz​tó láz​ál​mok el​múl​tak, és szin​te min​dig alud​tam, min​den éber per​cem​ben ma​gam mel​lett érez​tem a Meg​vál​tót, érez​tem, hogy erő árad be​lő​le én​be​lém, s mi​dőn újra egész​sé​ges let​tem, el​szo​mo​rod​tam ami​att, hogy töb​bé nem ér​zem ezt az ő kö​zel​sé​gét. He​lyet​te vi​szont nagy vá​gyat érez​tem ama má​sik kö​zel​ség után, és most ki​de​rült: mi​helyt megint a vi​tá​zók közé tar​toz​tam, érez​tem, mi​lyen ve​szély​be ju​tott ez a vá​gyam – ak​ko​ri leg​drá​gább kin​csem –, ho​gyan tű​nik el, ho​gyan foly​do​gál bele a gon​do​la​tok​ba és sza​vak​ba, min​ta ho​mok​ban fel​szí​vó​dó víz. Elég, ked​ves ba​rá​tom; ez​zel vé​get ért okos​sá​gom és teo​ló​gi​ám. Az​óta az egy​ügyű​ek​hez tar​to​zom. De aki ért a böl​cse​let​hez és a mi​to​ló​gi​á​hoz, aki ké​pes azo​kat a já​té​ko​kat ját​sza​ni, ame​lyek​kel egy​kor én is meg​pró​bál​koz​tam, azt nem sze​ret​ném eb​ben meg​gá​tol​ni, sem le​be​csül​ni. Ha egy​kor be kel​lett ér​nem az​zal, hogy a de​mi​ur​gosz és a szel​le​mi is​ten, a te​rem​tés és a meg​vál​tás a maga meg​fog​ha​tat​lan össze​fo​nó​dá​sá​ban és azo​nos​sá​gá​ban meg​ol​dat​lan rej​tély ma​rad szá​mom​ra, ak​kor az​zal is meg kell al​kud​nom, hogy a fi​lo​zó​fu​so​kat nem vál​toz​tat​ha​tom hí​vők​ké. Ez nem az én dol​gom. Egy​szer, mi​dőn va​la​ki egy gyil​kos​sá​got és há​zas​ság​tö​rést gyónt meg, utá​na Dion azt mond​ta se​gí​tő​tár​sá​nak: – Gyil​kos​ság és há​zas​ság​tö​rés, ez így fe​let​tébb el​ve​te​mült, nagy​sza​bá​sú bűn​nek hang​zik, s bi​zony elég​gé csú​nya ügy is, na igen. De én azt mon​dom ne​ked, Josef, hogy ezek a vi​lá​gi em​be​rek va​ló​já​ban nem iga​zi bű​nö​sök. Va​la​hány​szor meg​kí​sér​lem, hogy tel​je​sen be​le​él​jem ma​gam a gon​do​la​ta​ik​-

ba, tisz​tá​ra gyer​me​kek​nek lá​tom őket. Nem de​rék em​be​rek, nem jók, nem ne​me​sek, bi​zonnyal ön​zők, kéj​só​vá​rak, gő​gö​sek, ha​rag​vók, de vol​ta​képp és alap​já​ban véve ár​tat​la​nok, ár​tat​la​nok oly mó​don, aho​gyan ár​tat​la​nok a gyer​me​kek. – De még​is – mond​ta Josef –, sok​szor eré​lye​sen kér​dő​re vo​nod őket, és a pok​lot fes​ted sze​mük elé. – Épp ezért. Gyer​me​kek ők, és ha ter​he​li va​la​mi a lel​ki​is​me​re​tü​ket, és gyón​ni jön​nek hoz​zám, ak​kor azt akar​ják, hogy ko​mo​lyan ve​gyem őket, és ko​moly lec​kéz​te​tést is akar​nak. Leg​alább​is ne​kem ez a vé​le​mé​nyem. Te a ma​gad ide​jé​ben ezt per​sze más​ként csi​nál​tad. Nem szid​tál, nem bün​tet​tél, sen​ki​re sem rót​tál ki ve​zek​lést, ha​nem ba​rát​sá​gos vol​tál, s egy​sze​rű​en test​vé​ri csók​kal bo​csá​tot​tad el az em​be​re​ket. Én ezt nem aka​rom kár​hoz​tat​ni, nem, de kép​te​len vol​nék rá. – Jó – mond​ta ha​boz​va Josef. – De mondd meg, ami​kor én meg​gyón​tam ne​ked, mi​ért nem bán​tál ve​lem is úgy, mint a töb​bi​ek​kel, mi​ért csó​kol​tál meg né​mán, mi​ért nem mond​tál egyet​len bün​te​tő szót sem? Dion Pu​gil rá​sze​gez​te át​ha​tó te​kin​te​tét. – Nem volt he​lyes, amit tet​tem? – kér​dez​te. – Nem mond​tam, hogy nem volt he​lyes. Bi​zo​nyá​ra he​lyes volt, kü​lön​ben nem tett vol​na ne​kem olyan jót az a gyó​nás. – Nos, hát nyu​godj bele. Hi​szen ak​kor én szi​go​rú és hosszú ve​zek​lést rót​tam ki rád, noha sza​vak nél​kül. Ma​gam​hoz vet​te​lek, szol​gám​ként bán​tam ve​led, s vissza​ve​zet​te​lek ah​hoz a hi​va​tás​hoz – rá​kény​sze​rí​tet​te​lek! –, amely​ből ki akar​tad von​ni ma​gad. Fél​re​for​dult, el​le​né​re volt a hosszas be​szél​ge​tés. Josef azon​ban ez​út​tal ko​no​kul ki​tar​tott. – Te már ak​kor elő​re tud​tad, hogy en​ge​del​mes le​szek, meg is fo​gad​tam ezt még a gyó​nás előtt, még mi​előtt is​mer​te​lek vol​na. Nem, mondd meg: va​ló​ban csak ez volt az oka, hogy így bán​tál ve​lem? A má​sik né​hány lé​pést föl-le jár​kált, meg​állt Josef előtt, vál​lá​ra tet​te a ke​zét, és azt mond​ta: – A vi​lág em​be​rei gyer​me​kek, fiam. És a szen​tek – nos, ők nem jön​nek hoz​zánk gyón​ni. Mi azon​ban, te meg én és a ma​gunk​faj​ták, mi ve​zek​lők, ke​re​sők és a vi​lág​tól me​ne​kü​lők, mi nem va​gyunk gyer​me​kek, nem va​gyunk ár​tat​la​nok, és min​ket nem le​het bün​te​tő pré​di​ká​ci​ók​kal rend​be hoz​ni. Mi, mi va​gyunk az iga​zán bű​nö​sök, mi, a tu​dók és gon​dol​ko​dók, akik et​tünk a Tu​dás fá​já​nak gyü​möl​csé​ből; mi te​hát nem bán​ha​tunk egy​más​sal úgy, mint a gye​rek​kel, akit meg​vessző​zünk, az​tán hagy​juk újra fut​ká​roz​ni. Hi​szen mi egy-egy gyó​nás és ve​zek​lés után nem fu​tunk vissza a gyer​me​ki vi​lág​ba, ahol ün​ne​pe​ket ül​nek, üz​le​tel​nek, és időn​kint agyon​ve​rik egy​mást; mi a bűnt nem kur​ta, rossz álom​ként él​jük át, ame​lyet a gyó​nás​sal és ál​do​zat​tal újra le​rázunk ma​gunk​ról: mi a bűn​ben idő​zünk, so​ha​sem va​gyunk ár​tat​la​nok, min​dig bű​nö​sök va​gyunk, a bűn​ben és lel​ki​is​me​re​tünk tü​zé​ben égünk, és tud​juk, hogy so​ha​sem fi​zet​het​jük meg nagy adós​sá​gun​kat, ha​csak nem ak​kor, mi​kor el​köl​tö​zé​sünk után az Is​ten ke​gye​sen te​kint ránk, és be​fo​gad ke​gyel​mé​be. Ez az oka, Josef, hogy mi​ért nem tart​ha​tok ne​ked és ma​gam​nak pré​di​ká​ci​ó​kat, mi​ért nem ró​ha​tok ki ve​zek​lést. Ne​künk nem ez​zel vagy az​zal a ki​sik​lás​sal, go​nosz​tet​tel van dol​gunk, ha​nem min​dig ma​gá​val az ere​den​dő bűn​nel; épp ezért a kö​zü​lünk való csu​pán a kö​zös tu​dás​ról és test​vé​ri sze​ré​té​i​ről biz​to​sít​hat​ja a má​si​kat, de nem gyó​gyít​hat​ja meg hol​mi bün​te​tés​sel. Hát nem tud​tad ezt? Josef hal​kan vá​la​szol​ta: – így van. Tud​tam. – Ak​kor hát ne fe​cseg​jünk ha​szon​ta​la​nul – mond​ta kur​tán az öreg, és a kuny​hó​ja előt​ti kő felé for​dult, ahol imád​koz​ni szo​kott. El​telt né​hány év, s Dion atyát idő​ről idő​re el​fog​ta a gyön​ge​ség, úgy​hogy Josef​nek reg​ge​len​kint se​gí​te​nie kel​lett neki, mert egye​dül nem bírt föl​kel​ni. Az​tán imád​koz​ni ment, s az ima után sem tu​dott föl​áll​ni egye​dül. Josef​nek kel​lett se​gí​te​ni, majd az öreg csak ül​dö​gélt egész nap, és a messze​ség​be bá​-

mult. Ez a na​pok több​sé​gé​ben így volt, más na​po​kon az öreg​em​ber maga is bol​do​gult a föl​ke​lés​sel. Gyó​nást sem tu​dott min​den​nap hall​gat​ni, s ha va​la​ki Josef​nél gyónt. Dion utó​lag oda​hív​ta Josefet, s azt mond​ta neki: – A vé​gét já​rom, gyer​me​kem, a vé​gét já​rom. Mondd meg az em​be​rek​nek: ez a Josef az utó​dom. – És ha Josef til​ta​koz​ni vagy köz​be​szól​ni pró​bált, az ag​gas​tyán az​zal a ret​te​ne​tes te​kin​tet​tel né​zett rá, amely jég​hi​deg su​gár​ként ha​tolt belé. Egy na​pon, mi​dőn se​gít​ség nél​kül kelt föl, s erő​sebb​nek lát​szott, ma​gá​hoz hív​ta Josefet, s kis kert​je szé​lén egy hely​re ve​zet​te. – Ez az a hely – mond​ta –, ahol el​te​metsz. A sírt együtt ás​suk meg, még van rá egy kis időnk. Hozd az ásót. Most min​den​nap ás​tak egy ke​ve​set a kora reg​ge​li órák​ban. Ha Dion erő​sebb​nek érez​te ma​gát, ő is ki​emelt né​hány teli la​pát föl​det, nagy üggyel-baj​jal, de né​mi​képp de​rű​sen, mint​ha örö​me tel​nék a mun​ká​ban. S ez a bi​zo​nyos de​rűs ele​ven​ség az​tán nem is hagy​ta el egész nap; ami​óta a sír​ját ás​ták, min​dig jó​ked​vű volt. – Ül​tess majd egy pál​ma​fát a sí​rom​ra – mond​ta egy​szer mun​ká​juk köz​ben. – Ta​lán még ehetsz a gyü​möl​csé​ből. Ha nem, ak​kor más​va​la​ki. Én el​ül​tet​tem néha-néha egy-egy fát, de na​gyon ke​ve​set, túl​sá​go​san is ke​ve​set. So​kan azt mond​ják: az em​ber nem hal​hat meg úgy, hogy ne ül​tes​sen egy fát, és ne hagy​jon hát​ra egy fiú​gyer​me​ket. Nos, én ha​gyok ma​gam után egy fát, és itt​hagy​lak té​ged, te vagy a fiam. Nyu​godt volt és de​rű​sebb, mint ami​lyen​nek Josef is​mer​te, és egy​re in​kább azzá vált. Egyik este – már be​sö​té​te​dett, meg is va​cso​ráz​tak, és be​fe​jez​ték imá​ju​kat – fek​vő​he​lyé​ről han​go​san hív​ta Josefet, s meg​kér​te, ül​jön mel​lé még egy kis idő​re. – El aka​rok me​sél​ni ne​ked va​la​mit – mond​ta ba​rát​sá​go​san, s nem lát​szott sem fá​radt​nak, sem ál​mos​nak. – Em​lék​szel még rá, Josef, mi​lyen rossz idő​ket él​tél át ott Ga​zá​ban, a re​me​te​sé​ged​ben, s hogy tor​kig vol​tál az éle​ted​del? S hogy az​tán mi​ként szán​tad me​ne​kü​lés​re ma​ga​dat, el​ha​tá​roz​ván, hogy meg​ke​re​sed az öreg Di​ont, s el​be​szé​led neki tör​té​ne​te​det? Em​lék​szel, ho​gyan ta​lál​tál rá a re​me​ték ta​nyá​ján arra az öreg​em​ber​re, aki​től meg​kér​dez​ted, hol la​kik Dion Pu​gil? Igen. És nem va​la​mi cso​da​fé​le volt-e, hogy az az öreg​em​ber maga Dion volt? Most el​me​sé​lem, hogy tör​tént a do​log; ugyan​is szá​mom​ra szin​tén kü​lö​nös volt, szin​te cso​da. Tu​dod, mi​lyen az, ha egy ve​zek​lő- és gyón​ta​tó​a​tya meg​öreg​szik, s vé​gig​hall​gat​ta a gyó​ná​sát a soksok bű​nös​nek, akik őt bűn​te​len​nek és szent​nek tart​ják, s nem tud​ják, hogy ná​luk is na​gyobb bű​nös. Ilyen​kor ha​szon​ta​lan​nak és hi​á​ba​va​ló​nak rém​lik egész te​vé​keny​sé​ge, s ami egy​kor szent​nek és fon​tos​nak lát​szott a sze​mé​ben, hogy ugyan​is Is​ten erre a hely​re ál​lí​tot​ta, s mél​tó​nak ítél​te, hogy meg​hall​gas​sa az em​be​re​ket, lel​kük tisz​tá​ta​lan​sá​gát, szennyét, és könnyít​sen raj​tuk, most, egy​szer​re, nagy, túl​sá​go​san nagy te​her​ré, sőt átok​ká vá​lik szá​má​ra, s vé​gül már bor​zad min​den sze​gény​től, aki gye​re​kes vét​ke​i​vel hoz​zá for​dul, el​kí​ván​ja a kö​ze​lé​ből, sőt ma​gát is el​kí​ván​ja, ha más​ho​vá nem, hát egy kö​tél​re egy fa ágán. Ez tör​tént ve​led. És most el​jött az én gyó​ná​som órá​ja is, meg​gyó​nom hát ne​ked: én is úgy jár​tam, mint te, én is ha​szon​ta​lan​nak, szel​le​mi​leg ki​hunyt​nak érez​tem ma​ga​mat, s nem bír​tam töb​bé el​vi​sel​ni, hogy az em​be​rek egy​re-más​ra bi​za​lom​mal já​rul​tak elém, s hoz​zám hord​ták az em​ber​élet min​den mocs​kát és bű​zét, ami​vel nem bol​do​gul​tak, s ami​vel töb​bé én sem bol​do​gul​tam. Már​most ak​ko​ri​ban gyak​ran hal​lot​tam em​le​get​ni egy Josep​hus Fa​mu​lus nevű ve​zek​lőt. Hoz​zá is, így ér​te​sül​tem, szí​ve​sen jár​tak gyón​ni az em​be​rek, és so​kan szí​ve​seb​ben men​tek hoz​zá, mint hoz​zám, mert ál​lí​tó​lag sze​líd, ba​rát​sá​gos em​ber volt, s úgy hír​lett, sem​mit sem kí​ván az em​be​rek​től, nem kor​hol​ja

őket, úgy bá​nik ve​lük, mint test​vé​ré​vel, csu​pán meg​hall​gat​ja, s egy csók​kal bo​csát​ja el min​det. Ez nem az én mód​sze​rem volt, tu​dod, s ami​kor első íz​ben hal​lot​tam er​ről a Josep​hus​ról, el​já​rá​sát in​kább bal​gá​nak és na​gyon gye​re​kes​nek lát​tam; most azon​ban, mi​dőn olyan kér​dé​ses​sé vált szá​mom​ra: va​jon ér-e va​la​mit a ma​gam mód​sze​re, meg​volt rá min​den okom, hogy tar​tóz​kod​jam Josef mód​sze​ré​nek el​íté​lé​sé​től s at​tól, hogy a ma​ga​mét több​re tart​sam. Mi​lyen erők le​het​nek eb​ben az em​ber​ben? Tud​tam, hogy fi​a​ta​labb ná​lam, de azért már ő is kö​zel jár az agg​kor​hoz, ami tet​szett ne​kem; egy fi​a​tal​em​ber​ben nem bíz​tam vol​na meg olyan könnyen. Róla azon​ban úgy érez​tem, von​zó​dom hoz​zá. Így hát el​szán​tam ma​gam rá, hogy el​za​rán​do​ko​lok Josep​hus Fa​mu​lus​hoz, be​val​lom neki nyo​mo​rú​sá​go​mat, és ta​ná​csot ké​rek tőle, vagy ha nem ad ta​ná​csot, ta​lán vi​gaszt és erő​sí​tést ka​pok tőle. Már a pusz​ta el​ha​tá​ro​zás is jót tett és meg​könnyeb​bí​tett. Ne​ki​vág​tam hát az út​nak, s a felé a hely felé za​rán​do​kol​tam, ahol, mint mond​ták, az ő re​me​te​odú​ja van. Eköz​ben azon​ban Josef test​vér ugyan​ezt élte át, mint én, s ugyan​azt tet​te, mint én; mind​egyi​künk me​ne​kü​lés​re adta a fe​jét, hogy a má​sik​nál lel​jen ta​nács​ra. Ami​kor az​tán, még mi​előtt meg​ta​lál​tam vol​na kuny​hó​ját, szem​től szem​ben áll​tam vele, már az első be​szél​ge​tés​kor fel​is​mer​tem: olyan​for​ma volt, mint az a fér​fiú, aki​re vár​tam. De ő is me​ne​kü​lő​ben volt, rosszul ment a sora, olyan rosszul, mint ne​kem, vagy még rosszab​bul, és sem​mi​képp sem szán​hat​ta rá ma​gát a gyón​ta​tás​ra, in​kább ő maga is gyón​ni kí​vánt, hogy egy ide​gen kéz​be te​gye le nyo​mo​rú​sá​gát. Ez ne​kem ak​kor, ab​ban az órá​ban kü​lö​nös csa​ló​dás volt, na​gyon el​szo​mo​rod​tam. Mert ha ez a Josef is, aki en​gem nem is​mert, be​le​fá​radt szol​gá​la​tá​ba, és ké​tel​ked​ni kez​dett éle​te ér​tel​mé​ben – va​jon nem azt je​lent​het​te-é, hogy egyi​künk sem ju​tott sem​mi​re, mind​ket​ten hasz​ta​la​nul él​tünk, és zá​tony​ra fu​tot​tunk. Ar​ról me​sé​lek ne​ked, amit már úgy​is tudsz, hadd fog​jam hát rö​vid​re. Azon az éj​sza​kán ma​gam ma​rad​tam a te​le​pü​lé​sen, amíg te szál​lás​ra ta​lál​tál a test​vé​rek​nél, el​mé​lyül​ten me​di​tál​tam, be​le​kép​zel​tem ma​gam en​nek a Josef​nek a hely​ze​té​be, s azt gon​dol​tam: mi​hez kezd, ha más​nap meg​tud​ja, hogy hi​á​ba me​ne​kült el, s hi​á​ba ve​tet​te bi​zal​mát Pu​gil​ba, s ha meg​tud​ja, hogy Pu​gil is szö​kés​ben lévő és meg​tá​ma​dott em​ber? Mi​nél job​ban be​le​kép​zel​tem ma​ga​mat, an​nál in​kább meg​saj​nál​tam Josefet, s an​nál in​kább úgy tet​szett: Is​ten küld​te őt ne​kem, hogy meg​is​mer​jem és meg​gyó​gyít​sam, s vele együtt ma​ga​mat is. Most már el bír​tam alud​ni, a fele éj​sza​ka is el​múlt. Más​nap ve​lem ván​do​rol​tál to​vább, és a fiam let​tél. Ezt a tör​té​ne​tet akar​tam el​me​sél​ni ne​ked. Hal​lom, hogy sírsz. Sír​jál csak, ez jót tesz ne​ked. És ha már ilyen il​let​le​nül fe​cse​gő let​tem, hát légy hoz​zám olyan ked​ves, és hall​gasd meg még ezt is, fo​gadd a szí​ved​be: az em​ber fur​csa lény, vaj​mi ke​vés​sé meg​bíz​ha​tó, ezért nem le​he​tet​len, hogy egy​szer majd új​ból rád tör​nek azok a fáj​dal​mak és bán​tal​mak, s meg​pró​bál​nak le​gyűr​ni. Bár kül​de​ne né​ked ak​kor a mi Urunk egy épp​oly ba​rát​sá​gos, tü​rel​mes és vi​gasz​ta​ló fiat, ne​velt gyer​me​ket, ami​lyet ben​ned adott né​kem! Ami pe​dig azt a fa​ágat il​le​ti, amely​ről ak​kor a Kí​sér​tő ál​mod​ni kész​te​tett, s a sze​gény Is​ka​ri​o​tés Jú​dás ha​lá​lát, csak egyet mond​ha​tok ne​ked: nem csu​pán bűn és bal​ga​ság ilyen ha​lált szán​ni ma​gunk​nak, ám​bár Meg​vál​tónk​nak ki​csi​ség az ilyen bűnt is meg​bo​csá​ta​nia. De ezen​fe​lül is si​ral​mas kár, ha egy em​ber két​ség​be​es​ve hal meg. A két​ség​be​esést Is​ten nem azért kül​di ránk, hogy meg​öl​jön, ha​nem azért, hogy új élet​re éb​resszen min​ket. Ámde ha a ha​lált kül​di el ér​tünk, Josef, ha meg​sza​ba​dít ben​nün​ket a föld​től és a test​től, s ma​gá​hoz hív, ak​kor az nagy öröm. Mi​kor már sza​bad el​alud​ni, ha fá​radt az em​ber, s le​dob​ni ma​gunk​ról egy túl​sá​go​san so​ká​ig hor​do​zott ter​het, fel​sé​ges, cso​dá​la​tos do​log. Ami​óta meg​ás​tuk a sírt – ne fel​edd a pál​ma​fát, ame​lyet oda ül​tetsz majd –, ami​óta el​kezd​tük a sírt ásni, elé​ge​det​tebb és bé​ké​sebb let​tem, mint annyi sok éven át vol​tam. So​ká​ig fe​cseg​tem, fiam, fá​radt le​hetsz. Eredj alud​ni, menj a kuny​hód​ba. Is​ten áld​jon!

Más​nap Dion nem je​lent meg a reg​ge​li imá​nál, és nem is hív​ta Josefet. Ami​kor ez ag​gód​ni kez​dett, s hal​kan be​lé​pett Dion kuny​hó​já​ba, és a fek​he​lyé​nél meg​állt, az öreg már el​aludt, s gyer​me​ki, lá​gyan su​gár​zó mo​soly fény​lett az ar​cán. Josef el​te​met​te, el​ül​tet​te sír​ján a pál​ma​fát, és még meg​ér​te azt az évet, ami​kor a fa meg​hoz​ta első gyü​möl​csét.

INDIAI ÉLETRAJZ Vis​nu, vagy in​kább az ő Rá​ma​ként em​be​ri tes​tet öl​tött ré​sze, a dé​mon​ki​rá​lyok​kal ví​vott egyik vad csa​tá​ban hold​sar​ló-nyi​lá​val meg​öl​te őket, de egyi​kük em​ber alak​já​ban is​mét be​lé​pett a lé​nyek kör​for​gá​sá​ba, Ra​vá​ná​nak hív​ták, és har​ci​as fe​je​de​lem​ként élt a nagy Gan​gesz part​ján. Ő volt Dá​sza aty​ja. Dá​sza any​ja ko​rán meg​halt, s utód​ja, egy szép és becs​vá​gyó asszony, mi​helyt fiút szült a fe​je​de​lem​nek, már úgy érez​te: a kis Dá​sza út​já​ban van; az volt a szán​dé​ka, hogy he​lyet​te, az el​ső​szü​lött he​lyet majd az ő fiát, Na​lát szen​tel​jék fel egy​kor ural​ko​dó​nak, így hát tu​da​to​san el​ide​ge​ní​tet​te Dá​szát ap​já​tól, és el​ha​tá​roz​ta, hogy az első adan​dó al​ka​lom​mal el​té​te​ti őt láb alól. Ra​vá​na ud​va​ri bráh​man​jai közt azon​ban volt egy Va​szu​dé​va nevű ál​do​zó​pap, előt​te nem ma​radt ti​tok​ban szán​dé​ka, s az okos fér​fiú meg tud​ta hi​ú​sí​ta​ni. Saj​nál​ta a fiút, meg az​tán úgy lát​ta: a kis her​ceg jám​bor haj​la​mot és igaz​ság​ér​ze​tet örö​költ any​já​tól. Szem​mel tar​tot​ta Dá​szát, ne​hogy va​la​mi tör​tén​jék vele, és csu​pán az al​ka​lom​ra várt, hogy meg​ment​se a fiút mos​to​ha​any​já​tól. Már​most Ra​vá​ná​nak, a rá​dzsá​nak volt egy Brah​má​nak szen​telt te​hén​csor​dá​ja; a te​he​ne​ket szent​nek tar​tot​ták, s te​jü​ket és va​ju​kat gyak​ran ál​doz​ták az is​ten​ség​nek. Az or​szág leg​jobb le​ge​lői ne​kik vol​tak fenn​tart​va. Egy na​pon e Brah​má​nak szen​telt te​he​nek egyik pász​to​ra a vá​ros​ba jött, hogy be​szál​lít​son egy ra​ko​mány va​jat, és je​lent​se: azon a vi​dé​ken, ahol ed​dig a csor​da le​gelt, szá​raz​ság vár​ha​tó, s a pász​to​rok meg​egyez​tek ben​ne, hogy a hegy​ség felé te​re​lik a gu​lyát, ott a leg​szá​ra​zabb idő​szak​ban sem lesz hi​ány for​rás​víz​ben és friss ta​kar​mány​ban. Ezt a pász​tort, akit rég​óta is​mert, a bráh​man bi​zal​má​ba fo​gad​ta, ba​rát​sá​gos és hű​sé​ges em​ber volt, és ami​kor más​nap Ra​vá​na fia, a kis Dá​sza el​tűnt, s nem tud​tak töb​bé rá​ta​lál​ni, egye​dül Va​szu​dé​va és a pász​tor tu​dott el​tű​né​se tit​ká​ról. Dá​szát pe​dig a pász​to​rok ma​guk​kal vit​ték a dom​bok közé, ott buk​kan​tak rá a las​san ván​dor​ló csor​dá​ra, s Dá​sza szí​ve​sen és ba​rát​sá​go​san csat​la​ko​zott a gu​lyá​hoz és pász​to​ra​i​hoz, gu​lyás​boj​tár​ként nőtt fel, se​gí​tett a csor​da őr​zé​sé​ben és te​re​lé​sé​ben, meg​ta​nult fej​ni, el​ját​sza​do​zott a bor​jak​kal, a fák alatt he​ve​ré​szett, édes te​jet ivott, s te​hén​trá​gya ta​padt me​zí​te​len lá​bá​ra. Na​gyon jól érez​te így ma​gát, meg​is​mer​te a pász​to​ro​kat, a te​he​ne​ket s éle​tü​ket, meg​is​mer​ke​dett az er​dő​vel, az erdő fá​i​val és gyü​möl​cse​i​vel, sze​ret​te a man​gót, a vad​fü​gét és a va​rin​ga-fát, zöld er​dei ta​vak​ból ha​lász​ta ki az édes ló​tusz​gyö​ke​ret, ün​nep​na​po​kon az er​dei láng​vi​rág vö​rös vi​rá​gá​ból font ko​szo​rút tett a fe​jé​re, meg​ta​nul​ta, hogy ré​sen le​gyen az er​dei va​dak​kal szem​ben, ke​rül​je a tig​rist, meg​ba​rát​koz​zék az okos mun​gó​val s a de​rűs sün​disz​nó​val, s a ho​má​lyos me​ne​dék​kuny​hó​ban vár​ja ki az esős év​szak vé​gét; itt a fiúk ját​szot​tak, ver​se​ket éne​kel​tek, vagy ko​sa​rat és gyé​kény​sző​nye​get fon​tak, szőt​tek. Dá​sza nem fe​lej​tet​te el egé​szen elő​ző ott​ho​nát és éle​tét, ám ez ha​ma​ro​san álom​má vált szá​má​ra. És egy na​pon – a csor​da más vi​dék​re vo​nult – Dá​sza az er​dő​be ment, mi​vel mé​zet akart ke​res​ni. Ámul​va sze​ret​te az er​dőt, ami​óta meg​is​mer​te, s ez itt rá​adá​sul kü​lön​le​ge​sen szép er​dő​nek lát​szott: a lom​bo​kon, ága​kon át arany kí​gyó​ként te​ke​reg​tek a nap su​ga​rai, s aho​gyan a han​gok, a ma​dár​dal, a lomb​su​so​gás, a maj​mok ri​ká​cso​lá​sa is mind nyá​jas, sze​líd szö​ve​dék​be fo​nó​dott, ke​resz​tül-ka​sul, akár​csak a fák közt a fény – úgy jöt​tek, össze​ve​gyül​tek s megint szét​vál​tak a sza​gok is, a vi​rá​gok, fák, le​ve​lek, vi​zek, a moha, az ál​la​tok, gyü​möl​csök, a föld és kor​ha​dás sza​ga, nyers és édes il​la​tok, vad és meg​hitt, ser​ken​tő és al​ta​tó, vi​dí​tó és nyo​masz​tó szag​ára​dat. Időn​kint va​la​me​lyik lát​ha​tat​lan er​dei szur​dok​ban fel​mo​raj​lott a víz zu​bo​gá​sa, néha egy-egy bár​sony​zöld, fe​ke​te és sár​ga pettyes pil​lan​gó tán​colt a fe​hér er​nyő​vi​rág​za​to​kon, hébe-hóba meg​reccsent egy ág a kék ár​nyé​kú cser​jés mé​lyén, sú​lyo​san om​lott a lomb a lomb​ba, avagy fel​bő​gött egy vad a sö​tét​ben, ne​tán egy ci​va​ko​dó nős​tény ma​jom szi​dal​-

maz​ta a tár​sa​it. Dá​sza meg​fe​led​ke​zett a méz​ke​re​sés​ről, és mi​köz​ben meg​le​sett né​hány tar​ka tol​lú tör​pe​m​ada​rat, meg​lát​ta, hogy a nagy er​dő​ben szin​te sű​rűbb kis er​dő​ként álló ma​gas páf​rá​nyok közt egy nyom vész el, va​la​mi út​fé​lé, kes​keny, ki​csiny gya​log​ös​vény, s mi​köz​ben hang​ta​la​nul és óva​to​san nyo​mult elő​re, kö​vet​ve az ös​vényt, egy sok​tör​zsű fa alatt pa​rá​nyi kuny​hót fe​de​zett föl, amo​lyan csú​csos te​te​jű sát​rat, páf​rány​ból épít​ve és fon​va, s a kuc​kó mel​lett a föl​dön ülve egye​nes tar​tás​ban egy moz​du​lat​lan em​bert, aki ke​reszt​be tett lába közt nyug​tat​ta ke​zét, és fe​hér haja, szé​les hom​lo​ka alól a föld​re sze​gez​te csön​des, pil​lan​tás​ta​lan sze​mét, nyíl​tan, de még​is be​fe​lé né​zőn. Dá​sza meg​ér​tet​te, hogy ez egy szent em​ber, jógi; nem ő volt az első, akit lá​tott: tisz​te​let​re mél​tó s az is​te​nek ke​gyel​te em​be​rek vol​tak, he​lyes do​log volt meg​aján​dé​koz​ni őket és tisz​te​le​tet ta​nú​sí​ta​ni irán​tuk. Ámde ez itt, aki olyan szép és jól el​rej​tett páf​rány​kuny​hó​ja előtt ült, egye​nes tar​tás​ban, csön​de​sen le​eresz​tett kar​ral, és me​di​tá​lás​ba mé​lyült, job​ban tet​szett a fi​ú​nak, s úgy tet​szett, kü​lö​nö​sebb és tisz​te​let​re mél​tóbb, min​tá​zok, aki​ket ed​dig lá​tott. Ezt a fér​fit, aki szin​te le​beg​ve ült ott, és el​ré​vedt te​kin​te​té​vel még​is mint​ha min​dent lá​tott és tu​dott vol​na, a szent​ség au​rá​ja vet​te kö​rül, a mél​tó​ság va​rázs​kö​re, az össze​sze​dett iz​zás és jó​ga​erő hul​lá​ma és láng​ja – s ezt a fiú nem me​ré​szel​te vol​na át​lép​ni vagy akár szó​val át​tör​ni, még egy üd​vöz​let​tel sem. Alak​ja mél​tó​sá​ga és nagy​sá​ga, az ar​cán ra​gyo​gó, be​lül​ről fa​ka​dó fény, arc​vo​ná​sa​i​nak fe​gyel​me​zett​sé​ge és ren​dít​he​tet​len nyu​gal​ma su​gár​zó hul​lá​mok​ban áradt be​lő​le, ő pe​dig hold​ként tró​nolt e su​ga​rak kö​zép​pont​já​ban, és a ben​ne föl​hal​mo​zott szel​le​mi erő, csönd​ben össze​fo​gott aka​rat olyan bűv​kört vont köré, hogy érez​he​tő volt: ez a fér​fi, ha ki sem nyit​ja a sze​mét, ak​kor is ké​pes a pusz​ta óha​já​val és gon​do​la​tá​val meg​öl​ni és újra élet​re kel​te​ni bár​kit. A fá​nál is moz​du​lat​la​nab​bul – mert a fa még​is​csak mo​zog, lomb​já​val, ága​i​val lé​leg​zik –, oly moz​du​lat​la​nul ült he​lyén a jógi, mint egy kő​ből fa​ra​gott is​ten​szo​bor, és a fiú, at​tól a pil​la​nat​tól fog​va, hogy ész​re​vet​te őt, épp​ily moz​du​lat​la​nul vá​ra​ko​zott, föld​be gyö​ke​rez​ve, le​nyű​gö​zöt​ten a va​rá​zso​san von​zó lát​vány​tól. Ott állt, és a Mes​tert bá​mul​ta, lát​ta, hogy egy fok​nyi nap​fény csil​lan meg a vál​lán, egy fok​nyi nap​fény egyik nyug​vó ke​zén, lát​ta, amint ezek a fény​fol​tok las​san ván​do​rol​nak, majd újab​bak ke​let​kez​nek, s áll​tá​ban és ámu​la​tá​ban ér​te​ni kezd​te, hogy eh​hez a fér​fi​ú​hoz sem​mi kö​zük a nap​su​ga​rak​nak, sem az er​dő​ből kö​rös-kö​rül fel​hang​zó ma​dár​dal​nak, ma​jom​ri​ká​cso​lás​nak, de még an​nak a bar​na er​dei méh​nek sincs köze hoz​zá, amely a me​di​tá​lás​ba me​rült jógi ar​cá​ra szállt, a bő​rét szag​lász​ta, egy da​ra​big ott mász​kált raj​ta, s az​tán megint el​re​pült, s nincs köze hoz​zá az erdő egész sok​szí​nű éle​té​nek sem. Dá​sza érez​te: amit a szem lát, a fül hall, ami szép vagy csú​nya, ked​ves vagy fé​lel​met kelt, mind​az sem​mi​lyen kap​cso​lat​ban sincs a szent em​ber​rel, ő nem fáz​na, nem is bosszan​kod​nék az eső​ben, tűz sem éget​het​né meg, kö​rü​löt​te fel​szín​né és je​len​tő​ség​nél​kü​li​vé vált az egész vi​lág. Hogy ta​lán az egész vi​lág va​ló​ban csu​pán já​ték és fel​szín le​het, csu​pán szél​fu​va​lom és hul​lám​fod​ro​zó​dás is​me​ret​len mély​sé​gek fö​lött, ez a sej​te​lem nem gon​do​lat​ként, ha​nem tes​ti bor​zon​gás​ként és könnyű szé​dü​let​ként su​hant át a szem​lé​lő​dő pász​tor-her​ce​gen, mint va​la​mi ir​tó​zat és ve​szély​ér​zet, s egy​út​tal só​vár​gó vá​gyat kel​tő von​zás. Mert, így érez​te, a jógi a vi​lág fel​szí​nén, a fel​szín vi​lá​gán át le​me​rült a Lét mé​lyé​be, min​den dol​gok tit​ká​ba, át​ha​tolt az ér​zé​kek va​rázs​há​ló​ján, a fény, a za​jok, a szí​nek, az ér​zé​sek já​té​ka​in, le​hán​tot​ta őket ma​gá​ról, s erős gyö​ke​ret ereszt​ve idő​zik ab​ban, ami lé​nye​ges és vál​to​zat​lan. A fiú, noha egy​kor bráh​ma​nok ne​vel​ték, s a szel​lem fé​nyé​nek egy​né​mely su​ga​rá​val aján​dé​koz​ta meg, ezt nem az eszé​vel ér​tet​te meg, s sza​vak​kal mit sem tu​dott vol​na mon​da​ni róla, de érez​te, aho​gyan egy ál​dott órá​ban az is​te​ni kö​zel​sé​gét érezzük, hogy bor​zon​gó tisz​te​let és cso​dá​lat éb​red ben​ne irán​ta, sze​re​tet a fér​fi iránt, és vá​gya​ko​zás arra az élet​re, ame​lyet ez a me​di​tá​ci​ó​ba me​rült em​ber él. És – az öreg ré​vén fur​csa mó​don vissza​em​lé​kez​ve szár​ma​zá​sá​ra, her​ceg vol​tá​ra és a ki​rály​ság​ra – Dá​sza meg​in​dult szív​vel állt a páf​rány​va​don szé​lén, hagy​ta, hadd röp​köd​je​nek a ma​da​rak, hadd foly​-

tas​sák hal​kan sut​to​gó be​szél​ge​té​sü​ket a fák, hagy​ta, hogy az erdő erdő le​gyen és csor​da a tá​vo​li csor​da; át​en​ged​te ma​gát a va​rázs​lat​nak, és néz​te a me​di​tá​ló re​me​tét, meg​ej​tet​te a jógi alak​já​nak meg​fog​ha​tat​lan csönd​je és érint​he​tet​len​sé​ge, ar​cá​nak fény​lő nyu​gal​ma, tar​tá​sá​nak erős fe​gyel​me, szol​gá​la​tá​nak tö​ké​le​tes oda​adá​sa. Utó​lag nem tud​ta vol​na meg​mon​da​ni, va​jon két-há​rom órát vagy na​po​kat töl​tött an​nál a kuny​hó​nál. Mi​dőn újra föl​en​ge​dett az igé​zet, mi​dőn né​mán osont vissza a páf​rá​nyok köz​ti ös​vé​nyen, az er​dő​ből ki​ve​ze​tő utat ke​res​ve, és vé​gül is​mét ki​ért a nyílt ré​tek​re, a legelő​re s a gu​lyá​hoz, ezt úgy tet​te, hogy nem is tud​ta, mit csi​nál, a lel​ke még bű​vö​let​ben volt, s csak ak​kor esz​mélt föl, ami​kor az egyik pász​tor rá​ki​ál​tott. Ez a gu​lyás jól le​szid​ta hosszas el​ma​ra​dá​sa mi​att, de mi​kor Dá​sza tág​ra nyílt szem​mel, cso​dál​koz​va né​zett rá, mint​ha nem ér​te​né sza​va​it, a pász​tor tüs​tént el​hall​ga​tott, olyan szo​kat​lan, ide​gen volt a fiú te​kin​te​te és ün​ne​pé​lyes ma​ga​tar​tá​sa, hogy el​ámult raj​ta. Egy kis idő múl​va pe​dig meg​kér​dez​te: – De hát hol jár​tál, ked​ves fiam? Ta​lán va​la​mely is​ten​sé​get lát​tál, vagy egy dé​mon​nal ta​lál​koz​tál? – Az er​dő​ben vol​tam – mond​ta Dá​sza –, va​la​mi oda von​zott, mé​zet akar​tam ke​res​ni. De az​tán meg​fe​led​kez​tem róla, mert meg​lát​tam egy fér​fit, egy re​me​tét; ott ült, és el​mél​ke​dés​be vagy imád​ko​zás​ba me​rült, s ami​kor meg​lát​tam, és azt is, ho​gyan ra​gyog az arca, meg kel​lett áll​nom, és hosszú ide​ig néz​nem őt. Sze​ret​nék este el​men​ni oda, és ado​mányt vin​ni neki; szent em​ber. – Tedd meg – mond​ta a pász​tor –, vi​gyél neki te​jet és édes va​jat; a szen​te​ket tisz​tel​ni kell és ada​koz​ni ne​kik. – De ho​gyan szó​lít​sam meg? – Nem kell meg​szó​lí​ta​nod, Dá​sza; csak ha​jolj meg előt​te, tedd le elé​be az ado​mányt, több​re nincs szük​ség. Így tett hát. El​tar​tott egy da​ra​big, amíg újra rá​ta​lált arra a hely​re. A kuny​hó előt​ti tér​ség üres volt, a kuny​hó​ba meg nem mert be​lép​ni, ezért le​rak​ta ado​má​nyát a kuny​hó aj​ta​ja elé a föld​re és el​tá​vo​zott. Amíg a pász​to​rok te​he​ne​ik​kel e hely kö​ze​lé​ben ma​rad​tak, Dá​sza min​den este aján​dé​kot vitt oda; s egy íz​ben, mi​kor nap​pal járt újra arra, is​mét el​mél​ke​dés​be me​rül​ve ta​lál​ta a tisz​te​let​re mél​tó jó​git, s ez​út​tal sem állt el​len a csá​bí​tás​nak, hogy bol​dog szem​lé​lő​ként ma​gá​ba fo​gad​ja a szent ere​jé​nek és bol​dog​sá​gá​nak egy-egy su​ga​rát. És mi​után el​hagy​ták azt a vi​dé​ket, és Dá​sza új le​ge​lő​kön se​gí​tett te​rel​ni a csor​dát, hosszú ide​ig nem tud​ta el​fe​lej​te​ni er​dei él​mé​nyét, s ahogy ez a gye​re​kek szo​ká​sa: né​ha​nap​ján, ha egye​dül volt, ál​mo​do​zá​sá​ban re​me​té​nek és jó​gi​nak lát​ta ma​gát. Az em​lék és az az álom​kép azon​ban idő​vel el​hal​vá​nyult, már csak azért is, mi​vel Dá​sza most gyor​san ser​dült, erő​tel​jes if​jú​vá nőtt, s vi​dám buz​ga​lom​mal vett részt a vele egy​ko​rú​ak já​té​ka​i​ban és har​ca​i​ban. Ám lel​ké​ben to​vább élt va​la​mi hal​vány sej​te​lem, hogy el​ve​szí​tett her​ceg​sé​gé​ért és fe​je​de​lem​sé​gé​ért egy​szer majd kár​pó​tol​ni fog​ja a jógi-élet mél​tó​sá​ga és ha​tal​ma. Egy na​pon, ami​kor a vá​ros kö​ze​lé​ben tar​tóz​kod​tak, az egyik pász​tor azt a hírt hoz​ta on​nét, hogy óri​á​si ün​nep​ség​re ké​szü​lőd​nek: Ra​vá​na, az öreg fe​je​de​lem, akit el​ha​gyott egy​ko​ri ere​je és meg​rok​kant, ki​tűz​te azt a na​pot, ame​lyen fia, Nala lép örö​ké​be, és fe​je​de​lem​mé ki​ált​ják ki. Ezen az ün​ne​pen Dá​sza ott akart len​ni, hogy egy​szer már meg​lás​sa azt a vá​rost, amely​ről lel​ké​ben csak gyer​mek​ko​ri em​lé​ke​i​nek hal​vány nyo​ma élt, s hogy hall​has​sa a ze​nét, vé​gig​néz​hes​se az ün​ne​pi me​net vo​nu​lá​sát, a ne​me​sek pár​vi​a​da​la​it, s lát​has​sa egy​szer a vá​ro​si em​be​rek​nek és a na​gyok​nak azt az is​me​ret​len vi​lá​gát, me​lyet oly gyak​ran áb​rá​zol​tak a mon​dák​ban és me​sék​ben, s amely​ről tud​ta – ez is mon​da vagy mese volt, vagy an​nál is ke​ve​sebb –, hogy va​la​ha, ko​ráb​ban az ő sa​ját vi​lá​gá​nak kel​lett len​nie. A pász​to​rok​hoz pa​rancs ér​ke​zett, hogy az ün​nep​nap ál​do​zá​sa​i​hoz vi​gye​nek be egy szál​lít​mány va​jat az Ud​var szá​má​ra,

és Dá​sza – örö​mé​re – a közé a há​rom pász​tor​fiú közé tar​to​zott, aki​ket a ju​hász​boj​tá​rok fő​nö​ke meg​bí​zott ez​zel a fel​adat​tal. Hogy el​jut​tas​sák a va​jat, már elő​ző este be​ál​lí​tot​tak az Ud​var​hoz, és Va​szu​dé​va bráh​man át is vet​te tő​lük, mert ő ve​zet​te az ál​do​za​ti szol​gá​la​tot; de nem is​mer​te meg az if​jút. Az​tán a há​rom pász​tor mohó kí​ván​csi​ság​gal vett részt az ün​ne​pen, már kora reg​gel lát​ták, amint a bráh​ma​nok ve​ze​té​sé​vel meg​kez​dőd​nek az ál​do​za​tok, az ara​nyo​san csil​lo​gó vaj gar​ma​dá​já​ba a tűz be​le​kap, s égig csa​pó lán​go​lás​sá vá​lik; ma​gas​ba, a vég​te​len​ség​be csa​pott fel a lo​bo​gá​sa és a zsír​ral te​lí​tett füst: kel​le​mes il​lat a há​rom​szor tíz is​ten​nek. Lát​ták az ün​ne​pi me​net​ben az ele​fán​to​kat, há​tu​kon az ara​nyo​zott fe​de​lű emel​vé​nyek​kel, ahol haj​tó​ik ül​tek, lát​ták a vi​rá​gok​kal dí​szí​tett ki​rá​lyi hin​tót és a fi​a​tal Nala rá​dzsát, s hal​lot​ták a ha​tal​ma​san zen​gő üst​dob​ze​nét; mind​ez nagy​sze​rű, pom​pás volt, s kis​sé ne​vet​sé​ges is, leg​alább​is így tet​szett az ifjú Dá​szá​nak; el​ká​bult és el volt ra​gad​tat​va, sőt meg​má​mo​ro​sí​tot​ta a zaj, a sok ko​csi és dí​szes ló, mind​ez a pom​pa és kér​ke​dő pa​zar​lás, el​bű​völ​ték a tán​cos​nők, akik a fe​je​del​mi hin​tó előtt ha​lad​tak tán​col​va, kar​csún és olyan ru​ga​nyos ke​mény test​tel, mint a ló​tusz szá​ra, el​ámult a vá​ros nagy​sá​gá​tól és szép​sé​gé​től, és még​is mind​ezek el​le​né​re, má​mo​rá​ban és örö​mé​ben is az egé​szet kis​sé an​nak a pász​tor​nak a jó​zan eszé​vel szem​lél​te, aki alap​já​ban véve meg​ve​ti a vá​ro​si​a​kat. Arra nem is gon​dolt, hogy vol​ta​képp ő az el​ső​szü​lött, s hogy itt, a sze​me előtt ke​nik fel, szen​te​lik fel és ün​ne​pük mos​to​ha​test​vé​rét, Na​lát, aki​re már nem is em​lé​ke​zett, s vol​ta​képp neki, Dá​szá​nak kel​le​ne he​lyet​te ab​ban a vi​rág​dí​szes hin​tó​ban ül​nie. Vi​szont egy​ál​ta​lán nem tet​szett neki ez a fi​a​tal Nala, úgy lát​ta: os​to​ba, go​nosz és el​ké​nyez​te​tett, duz​za​dó ön​imá​da​tá​val el​vi​sel​he​tet​le​nül hiú; szí​ve​sen kö​ve​tett vol​na el ez​zel a fe​je​del​met ját​szó if​jú​val szem​ben va​la​mi csínyt, lec​két adott vol​na neki, de erre nem volt al​kal​ma, s ha​mar meg is fe​led​ke​zett róla a sok lát​ni-, hal​la​ni-, ne​vet​ni-, él​vez​ni​va​ló kö​ze​pet​te. A vá​ro​si asszo​nyok csi​no​sak vol​tak, ki​hí​vó, iz​ga​tó volt a te​kin​te​tük, min​den moz​du​la​tuk, a be​széd​mód​juk; a há​rom pász​tor hal​lott né​hány olyan szót, amely még so​ká​ig csen​gett a fü​lük​ben. Ezek​nek a sza​vak​nak ugyan volt némi csú​fon​dá​ros mel​lék​zön​gé​jük, mert a vá​ro​si úgy van a pász​tor​ral, mint a pász​tor a vá​ro​si​val: köl​csö​nö​sen le​né​zik egy​mást; de azért a vá​ro​si asszo​nyok​nak na​gyon tet​szet​tek a szép, erős, tej​jel és sajt​tal táp​lált és szin​te az egész év​ben sza​bad ég alatt élő if​jak. Mi​dőn Dá​sza vissza​tért er​ről az ün​nep​ség​ről, már meg​fér​fi​a​so​dott, lá​nyok után járt, és szá​mos ne​héz ököl​har​cot, tu​sát kel​lett vív​nia a töb​bi fi​a​tal​lal. Ek​ko​ri​ban megint egy má​sik vi​dék​re ér​kez​tek, la​pá​lyos le​ge​lők​re, ál​ló​vi​zek​hez, me​lyek tele vol​tak ká​ká​val és bam​busszal. Itt meg​lá​tott egy Pra​va​ti nevű le​ányt, s esz​te​len sze​re​lem​re gyűlt a szép nő iránt. Egy bér​lő​nek a le​á​nya volt, és Dá​sza annyi​ra be​le​sze​re​tett, hogy min​den mást el​fe​lej​tett és fél​re​do​bott, csak hogy el​nyer​je őt. Ami​kor a pász​to​rok egy idő múl​va újra tá​voz​tak ar​ról a vi​dék​ről, nem hall​ga​tott in​tel​me​ik​re és ta​ná​csa​ik​ra, ha​nem el​bú​csú​zott tő​lük és a pász​tor​élet​től, ame​lyet oly na​gyon sze​re​tett, le​te​le​pe​dett, és annyi​ra vit​te, hogy meg​kap​ta fe​le​sé​gül Pra​va​tit. Mű​vel​te apó​sa kö​les- és rizs​föld​je​it, se​gí​tett a ma​lom​ban és az er​dőn a fa​vá​gás​ban, bam​busz​ból és agyag​ból kuny​hót épí​tett asszo​nyá​nak, s ott tar​tot​ta be​zár​va. Óri​á​si ha​ta​lom le​het az, ami egy fi​a​tal​em​bert arra ösz​tö​nöz, hogy le​mond​jon ad​di​gi örö​me​i​ről, ba​rá​ta​i​ról és szo​ká​sa​i​ról, meg​vál​toz​tas​sa éle​tét, és ide​ge​nek közt vál​lal​ja az após ve​jé​nek nem épp irigy​lés​re mél​tó sze​re​pét. Pra​va​ti olyan gyö​nyö​rű volt, oly nagy és csá​bí​tó volt a ben​ső​sé​ges sze​rel​mi gyö​nyör ígé​re​te, mely ar​cá​ról és alak​já​ból su​gár​zott, hogy Dá​sza vak lett min​den egyéb​bel szem​ben, tel​je​sen oda​ad​ta ma​gát en​nek az asszony​nak, és va​ló​ban nagy bol​dog​ság​ra lelt kar​ja​i​ban. Sok is​ten​ről és szent​ről me​sél​nek olyan tör​té​ne​te​ket, hogy egy el​ra​ga​dó nő​től el​bű​völ​ten, na​po​kon, hó​na​po​kon és éve​ken át tar​tot​ták őt át​ölel​ve, és eggyé ol​vad​tak vele, tel​je​sen el​me​rül​tek a gyö​nyör​ben, fe​led​tek min​den más ten​ni​va​lót. Dá​sza is ilyen sor​sot és sze​rel​met kí​vánt vol​na ma​gá​nak. Ám köz​ben más ren​del​te​tett szá​má​ra, és bol​-

dog​sá​ga nem tar​tott so​ká​ig. Kö​rül​be​lül egy évig tar​tott, és még ezt az időt sem töl​töt​te ki csu​pa bol​dog​ság, ma​radt hely bő​ven sok egyéb​nek is: az após ter​hes kí​vá​nal​ma​i​nak, a só​go​rok csip​ke​lő​dé​se​i​nek, a fi​a​tal​asszony sze​szé​lye​i​nek. De va​la​hány​szor mel​lé fe​küdt az ágy​ra, mind​ez fe​le​dés​be me​rült és sem​mi​vé vált, oly va​rázs​la​to​san von​zot​ta Pra​va​ti mo​so​lya, olyan édes volt si​mo​gat​ni kar​csú tag​ja​it, annyi ezer bim​bó​val, il​lat​tal és ár​nyék​kal vi​rult ifjú tes​tén a gyö​nyö​rök kert​je. A bol​dog​ság még nem is ért meg egy tel​jes évet, ami​kor nyug​ta​lan​ság és lár​ma tört be a vi​dék​re. Lo​vas hír​nö​kök tűn​tek föl, és be​je​len​tet​ték az ifjú rá​dzsa ér​ke​zé​sét, s meg​je​lent ő maga is, Nala, az ifjú rá​dzsa, fér​fi​ak​kal, lo​vak​kal és egész kí​sé​re​té​vel, hogy itt a kör​nyé​ken ren​dez​zen va​dá​sza​tot; itt is, ott is sát​ra​kat ál​lí​tot​tak föl, lo​vak hor​ka​ná​sa​it le​he​tett hal​la​ni és kürt​szót, Dá​sza nem tö​rő​dött ez​zel, künn dol​go​zott a föl​dön, el​lát​ta a mal​mot, s ki​tért a va​dá​szok és ud​va​ri em​be​rek elől. De ami​kor az egyik ilyen na​pon ha​za​tért kuny​hó​já​ba, s nem ta​lál​ta ott fe​le​sé​gét, aki​nek a leg​szi​go​rúb​ban meg​til​tot​ta, hogy eb​ben az idő​ben on​nét ki​lép​jen – va​la​mi szí​ven ütöt​te, és meg​sej​tet​te, hogy baj tor​nyo​sul a feje fölé. Apó​sá​hoz si​e​tett, Pra​va​ti ott sem volt, és ál​lí​tó​lag sen​ki sem lát​ta. Szí​vé​ben nőt​tön-nőtt a szo​ron​gó nyo​más. Vé​gig​ku​tat​ta a ká​posz​tás​ker​tet, a me​ző​ket, egy na​pig, két na​pig úton volt a maga és az apó​sa kuny​hó​ja közt, le​sel​ke​dett a szán​tó​föl​dön, le​eresz​ke​dett a kút​ba, imád​ko​zott, a fe​le​sé​ge ne​vét ki​ál​toz​ta, hí​vo​gat​ta, át​ko​zó​dott, láb​nyo​ma​it ke​res​te. Vé​gül is a leg​fi​a​ta​labb só​go​ra – még kis​fiú – el​árul​ta neki, hogy Pra​va​ti a rá​dzsá​nál van, a sát​rá​ban la​kik, s lát​ták őt lo​va​gol​ni a rá​dzsa lo​ván. Dá​sza kör​be​cser​kész​te Nala sá​tor​tá​bo​rát, el​dug​va nála volt a pa​rittyá​ja, ame​lyet egy​ko​ron pász​tor​ként hasz​nált. Mi​helyt, éj​jel vagy nap​pal, őri​zet​len​nek lát​szott a fe​je​del​mi sá​tor, oda​o​sont, ám min​dig ha​ma​ro​san fel​buk​kan​tak az őrök, s neki me​ne​kül​nie kel​lett. Egy fá​ról, amely​nek a lomb​jai közé rej​tőz​ve le​né​zett a tá​bor​ra, lát​ta a rá​dzsát, aki​nek arca már ama vá​ro​si ün​nep óta is​me​rős és el​len​szen​ves volt neki; lát​ta, amint lóra száll és ki​lo​va​gol, majd órák múl​va vissza​tér, le​ug​rik lo​vá​ról, és ami​kor fél​re​hajt​ja a sá​tor füg​gö​nyét, Dá​sza egy fi​a​tal​asszony moz​gá​sát lát​ta a sá​tor ho​má​lyá​ban, amint üd​vöz​li a ha​za​té​rőt – és kis hí​ján le​zu​hant a fá​ról, mi​dőn eb​ben a fi​a​tal​asszony​ban Pra​va​tit, a fe​le​sé​gét is​mer​te föl. Most már min​den​ről meg​bi​zo​nyo​so​dott, és a szí​vé​re még erő​sebb nyo​más ne​he​ze​dett. Ha sze​rel​mi bol​dog​sá​ga Pra​va​ti​val nagy volt, nem ke​vés​bé nagy, sőt na​gyobb volt most a fáj​dal​ma, a dühe, a vesz​te​ség és a sé​re​lem ér​zé​se. Így van ez, ha va​la​ki egyet​len​egy tárgy​ra össz​pon​to​sít​ja sze​rel​mi kész​sé​gét; ha el​ve​szí​ti, ez​zel min​de​ne össze​om​lik, s ő sze​gé​nyen áll a ro​mok kö​zött. Egy na​pon és egy éj​sza​kán át bo​lyon​gott Dá​sza a kör​nyék er​de​i​ben, s ha el​fá​radt is, min​den kur​ta pi​he​nő​jé​ből újra föl​zak​lat​ta szí​ve nyo​mo​rú​sá​ga, fut​nia kel​lett és mo​zog​nia, úgy érez​te: fut​nia és ván​do​rol​nia kell a vi​lág vé​gé​ig és éle​te vé​gé​ig, amely el​vesz​tet​te ér​té​két és ra​gyo​gá​sát. Még​sem fu​tott el a tá​vol​ba és is​me​ret​len​be, ha​nem min​dig bol​dog​ta​lan​sá​ga kö​ze​lé​ben ma​radt, kör​be​jár​ta kuny​hó​ját, a mal​mot, a szán​tó​föl​de​ket, a fe​je​del​mi va​dász​sát​rat. Vé​gül újra meg​bújt a sá​tor fö​löt​ti fá​kon, ott gub​basz​tott és le​sel​ke​dett, ke​se​rű​en és föl​he​vül​ten, mint egy éhes ra​ga​do​zó a lom​bok rej​te​ké​ben, amíg el nem jött az a pil​la​nat, amely​re vég​ső, meg​fe​szí​tett ere​jét tar​to​gat​ta: ami​kor is a rá​dzsa ki​lé​pett a sá​tor​ból. Dá​sza ek​kor csönd​ben le​sik​lott a fa​ág​ról, len​dü​le​tet vett, meg​ló​bál​ta pa​rittyá​ját, s a kő​vel hom​lo​kon ta​lál​ta gyű​lölt el​len​fe​lét, aki le​ro​gyott és el​te​rült ha​nyatt, moz​du​lat​la​nul. Úgy lát​szott, sen​ki sincs je​len; a kéj és a bosszú gyö​nyö​ré​nek vi​ha​rán, ami átzú​gott Dá​sza ér​zé​ke​in, egy perc​re ijesz​tő és fur​csán mély csönd ha​tolt ke​resz​tül. És mi​előtt még han​gos ki​ál​to​zás tá​madt vol​na az agyon​ütött kö​rül, s nyü​zsög​ni kezd​tek vol​na a szol​gák, Dá​sza már el is tűnt az er​dő​ben és a völgy​höz csat​la​ko​zó bam​busz​va​don​ban. Mi​köz​ben le​ug​rott a fá​ról, mi​köz​ben – tet​te má​mo​rá​ban – meg​ló​bál​ta pa​rittyá​ját, és ha​lált kül​dött vele, úgy rém​lett, mint​ha ez​zel a maga éle​tét is ki​ol​ta​ná, mint​ha utol​só ere​jét adná ki ma​gá​ból, és a

gyil​kos kő​vel együtt re​pül​ve ő maga is a meg​sem​mi​sü​lés sza​ka​dé​ké​ba vet​né ma​gát, be​le​tö​rőd​ve a pusz​tu​lás​ba, hogy a gyű​lölt el​len​ség leg​alább egy pil​la​nat​tal előbb esik el. Most azon​ban, ami​kor tet​té​re a csönd​nek az a nem várt pil​la​na​ta volt a vá​lasz, a nyílt sza​ka​dék szé​lé​ről vissza​húz​ta az élni vá​gyás – amely​ről az imént mit sem tu​dott –, ér​zé​ke​i​nek és tag​ja​i​nak ősi ösz​tö​ne arra kész​tet​te, hogy az er​dőt és a bam​busz​sű​rű​sé​get ke​res​se, azt pa​ran​csol​ta, hogy me​ne​kül​jön és lát​ha​tat​lan​ná vál​jék. Csak ak​kor éb​redt tu​da​tá​ra, hogy mi is tör​tént vele, ami​kor el​ért egy rej​tek​he​lyei, s túl volt az első ve​szé​lyen. Mély​sé​ge​sen ki​me​rül​ve ros​kadt össze, lé​leg​ze​tért kap​ko​dott, s mi​köz​ben ere​jét veszt​ve a tett má​mo​ra el​múlt, hogy he​lyet ad​jon a ki​jó​za​no​dás​nak, elő​ször ér​zett csa​ló​dást és vi​szoly​gást ami​att, hogy élet​ben ma​radt és el​me​ne​kült. De alig​hogy le​csil​la​po​dott a lé​leg​ze​te, s meg​szűnt a ki​me​rült​ség szé​dü​le​te, a bá​gyadt és kel​le​met​len ér​zés he​lyé​be da​cos élni aka​rás lé​pett, és megint csak vissza​tért szí​vé​be a tet​te mi​att ér​zett vad öröm. Ha​ma​ro​san ele​ven moz​gás tá​madt a kö​ze​lé​ben, meg​kez​dő​dött a haj​tó​va​dá​szat a gyil​kos után, egész nap tar​tott, és Dá​sza csak úgy me​ne​kült meg, hogy né​mán meg​bújt rej​tek​he​lyén, aho​vá a tig​ri​sek mi​att sen​ki​nek sem volt ked​ve mé​lyen be​ha​tol​ni. Aludt egy ke​ve​set, majd megint le​sel​ked​ve he​vert, to​vább​kú​szott, újra meg​pi​hent, s a tet​te utá​ni har​ma​dik na​pon már túl​ju​tott a domb​lán​co​la​ton, és fel​tar​tóz​tat​ha​tat​la​nul ván​do​rolt to​vább, a ma​ga​sabb hegy​ség felé. Ez a hon​ta​lan élet ide-oda ve​zet​te, ke​mé​nyeb​bé és kö​zöm​bö​seb​bé, oko​sab​bá és le​mon​dób​bá tet​te, de éj​je​len​te min​dig újra Pra​va​ti​ról s haj​da​ni bol​dog​sá​gá​ról ál​mo​dott, vagy amit an​nak ne​ve​zett; sok​szor ál​mo​dott ül​döz​te​té​sé​ről és me​ne​kü​lé​sé​ről is, iszo​nyú és szív​szo​rí​tó ál​mai vol​tak, mint pél​dá​ul ez: me​ne​kül az er​dő​kön ke​resz​tül, mö​göt​te az ül​dö​zők do​bo​lá​sa, va​dász​kürt​jei, s ő az er​dőn és mo​csá​ron, bo​zó​ton meg tö​re​de​ző, kor​hadt hi​da​kon át va​la​mi ter​het ci​pel, be​ta​kar​ga​tott, be​bu​gyo​lált is​me​ret​len cso​ma​got, amely​ről csak azt tud​ja, hogy ér​té​kes, és sem​mi​lyen kö​rül​mé​nyek közt sem sza​bad ki​ad​nia a ke​zé​ből; va​la​mi drá​ga és ve​szé​lyez​te​tett hol​mi ez, ta​lán lo​pott kincs, egy ken​dő​be gön​gyöl​ve, szí​nes, bar​nás​vö​rös és kék min​tá​jú a ken​dő anya​ga, ami​lyen Pra​va​ti ün​ne​pi ru​há​ja volt – szó​val ő ez​zel a cso​mag​gal, zsák​mánnyal vagy kinccsel ter​hel​ve, ve​szé​lyek és fá​ra​do​zá​sok kö​ze​pet​te me​ne​kül, s gör​nyed​ten lo​pa​ko​dik mély​re csüg​gő ágak és fö​lé​be lógó szik​lák alatt, kí​gyók mel​lett és szé​dí​tő​en kes​keny ös​vé​nye​ken a kro​ko​di​lok​tól hem​zse​gő fo​lyók fö​lött, s vé​gül is agyon​haj​szol​tan és ki​me​rül​tén meg​áll, a cso​mó​kat bab​rál​ja, me​lyek​kel össze​bo​goz​ta cso​mag​ját, sor​ra ki​bont​ja őket, szét​te​rí​ti a ken​dőt – és a kincs, ame​lyet most elő​vesz, és resz​ke​tő ke​zé​ben tart: a sa​ját feje. Rej​tőz​köd​ve élt és kó​bo​rolt, vol​ta​képp nem me​ne​kült már az em​be​rek elől, in​kább csak ke​rül​te őket. És egy na​pon dús füvű domb​vi​dé​ken ván​do​rolt, ame​lyet szép​nek és de​rűs​nek lá​tott, s amely mint​ha is​me​rős​ként kö​szön​töt​te vol​na: hol egy völ​gyi rét sze​lí​den hul​lám​zó vi​rá​gos fü​vé​re, hol egyegy fűz​fa​cso​port​ra is​mert rá, s az egész táj arra a de​rűs és ár​tat​lan kor​sza​ká​ra em​lé​kez​tet​te, ami​kor még mit sem tu​dott a sze​re​lem​ről és fél​té​keny​ség​ről, gyű​lö​let​ről és bosszú​ról. Ezen a réti tá​jon őriz​te egy​kor tár​sa​i​val a csor​dát, s ez volt if​jú​sá​ga leg​vi​dá​mabb kora, amely a vissza​hoz​ha​tat​lan​ság tá​vo​li mély​sé​gé​ből né​zett vissza rá. Szí​vé​ben va​la​mi édes szo​mo​rú​ság fe​lelt az őt üd​vöz​lő han​gok​ra, a su​so​gó, ezüs​tös fűz​fa​lom​bot le​gyez​ge​tő szél hang​já​ra, a kis pa​ta​kok víg, gyors in​du​lóze​né​jé​re, a ma​da​rak éne​ké​re és a don​gók arany​ló, mély züm​mö​gé​sé​re. Me​ne​dék​ként, szü​lő​föld​ként zen​gett és il​la​to​zott itt min​den, és ő, aki meg​szok​ta a kó​bor pász​tor​éle​tet, még so​ha​sem ér​zett ennyi​re hoz​zá​tar​to​zó​nak és ott​ho​ni​as​nak egyet​len más vi​dé​ket sem. Lé​lek​ben e han​gok​tól kí​sér​ve és ve​zet​tet​ve, mint aki ha​za​tér, olyan ér​zé​sek​kel ván​do​rolt ke​resz​tül a ba​rát​sá​gos tá​jon, ször​nyű hó​na​pok óta most elő​ször nem ide​gen​ként, nem mint ül​dö​zött me​ne​kü​lő és ha​lál​ra​ítélt, ha​nem sem​mi​re sem gon​dol​va, sem​mi​re sem vá​gyód​va, ki​tárt szív​vel, tel​je​sen át​ad​va ma​-

gát a csön​des, de​rűs je​len​nek, a kö​zel​ség​nek, há​lá​san s kis​sé cso​dál​koz​va ön​ma​gán, ezen az új, szo​kat​lan, első íz​ben és el​ra​gad​ta​tás​sal át​élt ál​la​po​ton, ezen a vágy​ta​lan nyílt​sá​gon, ezen a fe​szült​ség nél​kü​li jó​ked​ven, a szem​lé​lő​dő él​ve​zet​nek ezen a fi​gyel​mes és há​lás faj​tá​ján. A zöld me​ző​kön át va​la​mi az erdő felé von​zot​ta, a fák alá, a nap​fény pa​rá​nyi folt​ja​i​val be​szórt de​ren​gés​be, és itt meg​erő​sö​dött a ha​za​té​rés​nek és ott​ho​nos​ság​nak az az ér​zé​se, s olyan utak​ra ve​zé​rel​te, me​lyek​re szin​te ma​gá​tól ta​lált rá a lába – míg vé​gül egy páf​rány​va​do​non át, a nagy erdő kö​ze​pén levő sűrű, ki​sebb er​dőn ke​resz​tül egy ap​rócs​ka kuny​hó​hoz ér​ke​zett, és a kuc​kó előtt a föl​dön ott ült a moz​du​lat​lan jógi, akit egy​szer meg​le​sett, s aki​nek te​jet ho​zott. Dá​sza úgy állt meg, mint aki fel​éb​red. Itt min​den ugyan​az volt, mint haj​dan, itt nem múlt az idő, nem gyil​kol​tak és nem szen​ved​tek; itt, úgy tet​szett, az idő és az élet meg​állt, oly szi​lár​dan, csönd​ben és örök​ké​va​lón, akár a kris​tály. Dá​sza né​ze​get​te az öre​get, és szí​vé​be vissza​tért az a cso​dá​lat, sze​re​tet és vá​gya​ko​zás, amit ré​gen, az öreg első meg​pil​lan​tá​sa​kor ér​zett. Majd a kuny​hó​ra né​zett, és arra gon​dolt: bi​zo​nyá​ra rá​fér​ne egy kis ta​ta​ro​zás még a kö​vet​ke​ző esős év​szak be​áll​ta előtt. Az​u​tán meg​koc​káz​ta​tott né​hány óva​tos lé​pést, be​lé​pett a kuny​hó bel​se​jé​be, és für​kész​te, mi van oda​bent; nem sok volt, majd​nem sem​mi: egy lomb​nyo​szo​lya, egy tök​héj​csé​sze, ben​ne ke​vés víz, és egy üres háncs​sza​tyor. A szaty​rot ma​gá​hoz vet​te s el​ment, en​ni​va​lót ke​re​sett az er​dő​ben, gyü​möl​csöt és édes fa​be​let ho​zott, majd újra el​ment, s meg​töl​töt​te friss víz​zel a csé​szét. Most már meg​tet​te, amit itt ten​nie le​he​tett. Ilyen ke​vés​re volt szük​sé​ge va​la​ki​nek az élet​hez. Dá​sza le​ku​po​ro​dott a föld​re, és ál​mo​do​zás​ba me​rült. Elé​ge​dett volt ez​zel a hall​ga​tag er​dei nyu​ga​lom​mal és ál​mo​do​zás​sal, elé​ge​dett volt ön​ma​gá​val, elé​ge​dett lel​ki hang​já​val, amely ide ve​zé​rel​te, ahol egy​kor már if​jú​ként is va​la​mi​fé​le bé​két, bol​dog​sá​got és ott​hont ér​zett. Így hát ott ma​radt a hall​ga​tag öreg​gel. Fel​fris​sí​tet​te a lom​bal​mot, en​ni​va​lót ke​re​sett mind​ket​te​jük​nek, majd ki​ja​vít​gat​ta a régi kuny​hót, s hoz​zá​kez​dett egy má​so​dik épí​té​sé​hez, ame​lyet kis​sé tá​vo​labb a maga szá​má​ra ál​lí​tott fel. Az öreg, úgy lát​szott, meg​tű​ri, de vol​ta​képp nem le​he​tett tud​ni, hogy ész​re​vet​te-é egy​ál​ta​lán. Ha föl​kelt el​mé​lye​dé​sé​ből, csak azért tet​te, hogy alud​ni tér​jen a kuny​hó​ba, egy fa​la​tot egyen, vagy egy rö​vid sé​tát te​gyen az er​dő​ben. Dá​sza szin​te szol​ga​ként élt a Tisz​te​let​re​mél​tó mel​lett, ahogy egy nagy em​ber kö​ze​lé​ben él a szol​ga, vagy még in​kább úgy, ahogy egy kis há​zi​ál​lat, egy sze​líd ma​dár vagy mun​gó él az em​be​rek mel​lett, szol​gá​lat​ké​szen és alig ész​re​ve​he​tő​en. Mi​vel hosszú ide​ig me​ne​kü​lő​ben és rej​tez​ked​ve élt, bi​zony​ta​lan​ság​ban, rossz lel​ki​is​me​ret​tel, és min​dig ül​döz​te​tés​re szá​mí​tott – a nyu​godt élet, a könnyű mun​ka és egy olyan em​ber szom​széd​sá​ga, aki lát​szó​lag ügyet sem ve​tett rá, egy da​ra​big na​gyon jót tett neki, szo​ron​gó ál​mok nél​kül aludt el, s fél vagy egész na​pok​ra el​fe​led​te, ami tör​tént. Nem gon​dolt a jö​vő​jé​re, és ha el​töl​töt​te va​la​mi vágy vagy kí​ván​ság, ak​kor hát az, hogy itt​ma​rad​has​son, a jógi be​fo​gad​ja és be​avas​sa ma​gá​nyos éle​té​nek tit​ká​ba, s ő maga is jógi le​hes​sen, a jó​gi​élet büsz​ke ag​gály​ta​lan​sá​gá​nak ré​sze​se. Több​ször is el​kezd​te utá​noz​ni a Tisz​te​let​re​mél​tó tar​tá​sát, hogy ke​reszt​be ve​tett láb​bal moc​ca​nat​la​nul ül​jön, mint Ő, be​pil​lant​has​son egy is​me​ret​len és va​ló​ság​fö​löt​ti vi​lág​ba, mint Ő, és Hoz​zá ha​son​ló​an ér​zé​ket​len​né vál​jék kör​nye​ze​te iránt. Köz​ben több​nyi​re na​gyon ha​mar el​fá​radt, tag​jai el​me​re​vül​tek, meg​fáj​dult a háta, szú​nyo​gok zak​lat​ták, vagy fur​csa ér​zé​sek, visz​ke​tés és egyéb in​ge​rek bi​zser​get​ték a bő​rét, s arra kény​sze​rí​tet​ték, hogy újra meg​moz​dul​jon, va​ka​róz​zék, s vé​gül is föl​kel​jen ül​té​ből. Né​hány​szor azon​ban más​va​la​mit is ér​zett, tud​ni​il​lik va​la​mi ki​üre​se​dést, meg​könnyeb​bü​lést és le​be​gést, ahogy ez az em​ber​nek néha ál​má​ban si​ke​rül, ami​kor csak rit​kán s egé​szen könnye​dén érin​ti a föl​det, s lá​gyan el​ru​gasz​ko​dik tőle, hogy az​tán is​mét toll​pi​he​ként le​beg​jen. Ezek​ben a pil​la​na​ta​i​ban némi sej​tel​me tá​madt ar​ról, mi​lyen is le​het​ne az ef​fé​le tar​tós le​be​gés, ho​gyan is dob​hat​ná le ma​gá​ról tes​te és lel​ke sú​lyát, ho​gyan leng​het​ne együtt egy

na​gyobb, tisz​tább, nap​fé​nyes élet lé​leg​ze​té​vel, ha föl​emel​né és ma​gá​ba szív​ná va​la​mely túl​vi​lág, egy időt​len és nem vál​to​zó lét. De ezek a pil​la​na​tok csak pil​la​na​tok és sej​tel​mek ma​rad​tak. És ha az ilyen per​cek​ből csa​ló​dot​tan zu​hant vissza a rég meg​szo​kott​ba, arra gon​dolt: el kel​le​ne ér​nie, hogy a Mes​ter a ta​ní​tó​já​vá le​gyen, be​ve​zes​se gya​kor​la​ta​i​ba és tit​kos mű​vé​sze​té​be, s be​lő​le is jó​git fa​rag​jon. De hogy jut​hat idá​ig? Sem​mi sem mu​tat​ta, mint​ha az öreg va​la​ha is ész​re​ven​né őt, s bár​mi​kor is szót vált​hat​ná​nak egy​más​sal. Úgy tet​szett: az öreg, ami​ként túl volt a na​pon és az órán, az er​dőn és kuny​hón, túl van a sza​va​kon is. És egy na​pon még​is​csak szólt egy szót. Olyan idő​szak jött el most, ami​kor Dá​sza éj​sza​ká​ról éj​sza​ká​ra megint ál​mo​do​zott, néha za​va​ró​an éde​set, néha meg za​va​ró​an ször​nyűt, vagy asszo​nyá​ról, Pra​va​ti​ról, vagy me​ne​kü​lő éle​te ret​te​ne​té​i​ről. És nap​köz​ben nem ha​ladt előbb​re, nem so​ká​ig bír​ta az ül​dö​gé​lést és ön​fe​gyel​me​ző gya​kor​la​to​kat, nők​re és sze​re​lem​re kel​lett gon​dol​nia, so​kat kó​szált az er​dőn. Ta​lán az idő​já​rás is vét​kes volt eb​ben: fül​ledt na​pok jár​tak, for​ró szél​ro​ha​mok​kal. És most megint ilyen rossz nap​ra vir​radt, a szú​nyo​gok sur​rog​tak, Dá​szá​nak éj​sza​ka is​mét ne​héz, szo​ron​gó és nyo​masz​tó álma volt; tar​tal​má​ról ugyan nem tu​dott már, de éb​re​dés​kor oly​bá tűnt neki, mint hol​mi si​ral​mas és vol​ta​képp meg​en​ged​he​tet​len, mély​sé​ge​sen meg​szé​gye​ní​tő vissza​esés ko​ráb​bi ál​la​po​tá​ba és élet​sza​ka​sza​i​ba. Egész nap ko​mo​ran és nyug​ta​la​nul lo​pa​ko​dott és ku​por​gott a kuny​hó kö​rül, el​ját​sza​do​zott ez​zel vagy az​zal a mun​ká​val, több​ször is le​ült a me​di​tá​ció s gya​kor​lat​hoz, de az​tán min​den al​ka​lom​mal rög​tön lá​zas nyug​ta​lan​ság fog​ta el, rán​ga​tóz​tak a tag​jai, visz​ke​tett, mint​ha a lá​bán han​gyák mász​kál​ná​nak, égett a nyak​szirt​je, pil​la​na​to​kig is alig tar​tott ki, s fé​lén​ken és szé​gyen​kez​ve né​zett az öreg​re, aki tö​ké​le​tes test​tar​tás​ban gug​golt, s az arca – be​fe​lé for​dult te​kin​te​té​vel – érint​he​tet​len, csön​des de​rű​ben le​be​gett, mint egy vi​rág kely​he. Mi​dőn ezen a na​pon a jógi föl​állt, és kuny​hó​ja felé in​dult, Dá​sza, aki rég​óta les​te a kel​lő pil​la​na​tot, út​já​ba állt, és a szo​ron​gó em​ber bá​tor​sá​gá​val meg​szó​lí​tot​ta: – Tisz​te​let​re​mél​tó – mond​ta –, bo​csásd meg, hogy be​to​la​kod​tam nyu​gal​mad​ba. Bé​két ke​re​sek, nyu​gal​mat ke​re​sek, sze​ret​nék úgy élni, mint Te, s olyan​ná vál​ni, mint Te. Lásd, én még fi​a​tal va​gyok, de már sok szen​ve​dést kel​lett meg​íz​lel​nem, bor​zasz​tó já​té​kot ját​szott ve​lem a sors. Her​ceg​nek szü​let​tem, s ki​ta​szí​tot​tak a pász​to​rok közé, pász​tor let​tem, fel​nőt​tem, vi​dá​man és jó erő​ben, mint egy fi​a​tal tu​lok, ár​tat​lan szív​vel. Az​tán rá​nyílt a sze​mem az asszo​nyok​ra, és ami​kor elém ke​rült a leg​szebb, az ő szol​gá​la​tá​ra szán​tam éle​te​met, be​le​hal​tam vol​na, ha nem ka​pom meg őt. El​hagy​tam tár​sa​i​mat, a pász​to​ro​kat, meg​kér​tem Pra​va​ti ke​zét, meg is kap​tam, az apja veje let​tem, szol​gál​tam, ke​mé​nyen kel​lett dol​goz​nom, de Pra​va​ti az enyém volt és sze​re​tett, vagy leg​alább​is azt hit​tem, sze​ret – min​den este az ő kar​já​ba tér​tem haza, az ő szí​vén pi​hen​tem el. Lásd, ek​kor oda​ér​ke​zik a kör​nyék​re a rá​dzsa, ugyan​az, aki mi​att egy​kor, gyer​mek​ként el​űz​tek, oda​jött és el​vet​te tő​lem Pra​va​tit, az ő kar​ja​i​ban kel​lett lát​nom hit​ve​se​met. Ez volt a leg​na​gyobb fáj​da​lom, amit ta​pasz​tal​tam, tel​je​sen meg​vál​toz​tat​ta éne​met és éle​te​met. Ha​lál​ba küld​tem a rá​dzsát, gyil​kol​tam, s a go​nosz​te​vő, az ül​dö​zött éle​tét él​tem, min​den mö​göt​tem ma​radt, egyet​len órá​ig sem vol​tam biz​tos az éle​tem fe​lől, amíg ide nem ju​tot​tam. Bal​ga em​ber va​gyok, ó, Tisz​te​let​re​mél​tó, gyil​kos va​gyok, ta​lán még el is fog​nak majd, és fel​né​gyel​nek. Nem bí​rom töb​bé el​vi​sel​ni ezt a bor​zal​mas éle​tet, sze​ret​nék meg​sza​ba​dul​ni tőle. A jógi, nyu​god​tan, le​hunyt szem​mel hall​gat​ta ezt a ki​tö​rést. Most fel​pil​lan​tott, s Dá​sza ar​cá​ra sze​gez​te te​kin​te​tét; tisz​ta, át​ha​tó, szin​te el​vi​sel​he​tet​le​nül szi​lárd, fe​gyel​me​zett és ra​gyo​gó te​kin​te​te volt, s amíg Dá​sza ar​cát néz​te, és vé​gig​gon​dol​ta kap​ko​dó el​be​szé​lé​sét, szá​ja las​san mo​soly​ra hú​zó​dott, ne​ve​tés​re; hang​ta​la​nul ne​vet​ve csó​vál​ta fe​jét, és ne​vet​ve mond​ta: „Maya! Maya!” Dá​sza tel​je​sen meg​za​va​rod​va és szé​gyen​kez​ve állt ott; a má​sik, ét​ke​zé​se előtt, még egy ke​ve​set sé​-

tált a páf​rá​nyok köz​ti kes​keny ös​vé​nyen, ki​mér​ten és ma​ga​biz​to​san jár​kált le s föl, né​hány száz lé​pés után vissza​tért és be​ment a kuny​hó​já​ba – az arca megint olyan volt, mint min​dig: más​ho​vá for​dult, nem a je​len​sé​gek vi​lá​ga felé. De hát mi​fé​le ne​ve​tés volt az, amely eb​ből az ál​lan​dó​an egy​for​mán moz​du​lat​lan arc​ból a sze​gény Dá​szá​nak vá​la​szolt?! Hossza​san töp​reng​he​tett raj​ta. Jó​in​du​la​tú volt avagy csú​fon​dá​ros ez az ijesz​tő ne​ve​tés, Dá​sza két​ség​be​esett és es​dek​lő val​lo​má​sá​nak pil​la​na​tá​ban, vi​gasz​ta​ló vagy el​íté​lő, is​te​ni vagy dé​mo​ni? Va​jon csu​pán az agg​kor ci​ni​kus me​ke​gé​se, ami már sem​mit sem ké​pes ko​mo​lyan ven​ni, avagy a bölcs mu​lat így a tőle ide​gen dő​re​sé​gen? El​uta​sí​tás, bú​csú​zás, me​nesz​tés volt?! Vagy ta​lán ta​nács, fel​hí​vás, hogy ő is így te​gyen, és vele együtt ne​ves​sen? Nem tud​ta ki​bo​goz​ni a rej​télyt. Még késő éj​sza​ka is ezen a ne​ve​té​sen tű​nő​dött, hisz úgy lát​szott: en​nek az öreg​nek ne​vet​sé​ges​sé vált az ő éle​te, bol​dog​sá​ga és nyo​mo​ra; gon​do​la​tai ezen a ne​ve​té​sen rá​gód​tak, mint egy ke​mény gyö​ké​ren, amely azon​ban va​la​mi​től még​is íz​le​tes és il​la​to​zó. És ép​pen így rá​gó​dott és töp​ren​gett, fá​ra​do​zott an​nak a szó​nak az ér​tel​mén, ame​lyet az öreg oly vi​dá​man, vi​lá​go​san mon​dott ki, ért​he​tet​le​nül elé​ge​det​ten, ne​vet​ve: „Maya! Maya!” Hogy kö​rül​be​lül mit je​lent ez a szó, fé​lig tud​ta, fé​lig sej​tet​te, és aho​gyan a ne​ve​tő öreg ki​ej​tet​te, an​nak is mint​ha lett vol​na va​la​mi ér​tel​me. Maya – ez volt a Dá​sza éle​te, if​jú​ko​ra, édes bol​dog​sá​ga és ke​se​rű nyo​mo​ra – Maya volt a szép Pra​va​ti, Maya a sze​re​lem gyö​nyö​re, Maya az egész élet. Dá​sza éle​te és min​den em​ber éle​te – az öreg jógi sze​mé​ben mind​ez Maya volt, amo​lyan gye​rek​ség​fé​le, szín​já​ték, szín​ház, kép​ze​lő​dés, tar​ka bőr​ben a sem​mi, szap​pan​bu​bo​rék, va​la​mi, amin némi él​ve​zet​tel ne​vet​ni le​het s egy​út​tal meg​vet​ni is, de sem​mi​képp sem ve​he​tő ko​mo​lyan. De ha az öreg jógi az​zal a ne​ve​tés​sel és a „Maya” szó​val el is in​téz​te s a maga szá​má​ra be​fe​jez​te Dá​sza éle​tét – Dá​sza szá​má​ra ez nem volt így, mert bár​mennyi​re vá​gyó​dott is rá, hogy ő maga is ilyen ne​ve​tő jógi le​gyen, és a sa​ját éle​té​ben csak a „Ma​yát” is​mer​je fel –, e nyug​ta​lan na​pok és éj​sza​kák óta még​is újra fel​éledt és meg​ele​ve​ne​dett ben​ne mind​az, amit itt a me​ne​dé​ké​ben, a me​ne​kü​lé​sé​nek ki​me​rült idő​sza​ka után már-már el​fe​lej​tett. Úgy lát​szott, na​gyon ke​vés rá a re​mé​nye, hogy egy​szer va​ló​ban meg​ta​nul​hat​ja a jóga mű​vé​sze​tét, avagy ne​tán azt is el​ér​he​ti, amit az öreg. De hát ak​kor mi ér​tel​me még, hogy to​vább időz​zék eb​ben az er​dő​ben? Me​ne​dék​hely​re ta​lált itt, egy kis​sé fel​lé​leg​zett és erőt gyűj​tött, kis​sé esz​mé​le​té​re tért, ez is ért va​la​mit, sőt so​kat is. És oda​kint az or​szág​ban köz​ben ta​lán ab​ba​hagy​ták a haj​tó​va​dá​sza​tot a fe​je​de​lem gyil​ko​sá​ra, ő pe​dig na​gyobb ve​szély nél​kül to​vább ván​do​rol​hat​na. Úgy dön​tött: ezt te​szi, s más​nap föl is akart ke​re​ked​ni; a vi​lág nagy, ő nem ma​rad​hat örök​ké itt, ezen a bú​vó​he​lyen. El​ha​tá​ro​zá​sa né​mi​leg meg​nyug​tat​ta. Kora haj​nal​ban akart útra kel​ni, de ami​kor, hosszú al​vá​sa után, föl​éb​redt, a nap már ma​ga​san járt az égen, s a jógi már meg​kezd​te me​di​tá​ci​ó​ját, és Dá​sza nem me​he​tett el bú​csú nél​kül, meg az​tán volt még egy kí​ván​sá​ga is. Így hát várt, vá​ra​ko​zott órá​kon át, míg vég​re a fér​fi föl​kelt, nyúj​tóz​ko​dott, s el​kez​dett le-föl jár​kál​ni. Ek​kor út​já​ba állt, meg​ha​jolt, és nem tá​gí​tott ad​dig, amíg a jó​ga​mes​ter kér​dőn rá nem sze​gez​te te​kin​te​tét. – Mes​ter – mond​ta alá​za​to​san –, én to​vább​me​gyek uta​mon, nem za​va​rom töb​bé nyu​gal​ma​dat. De ez egy​szer, ó, Tisz​te​let​re​mél​tó, még en​gedj meg ne​kem egy ké​rést. Ami​kor az éle​tem​ről me​sél​tem. Te ne​vet​tél, és azt mond​tad: „Maya!” – Kö​nyör​gök, árulj el va​la​mi​vel töb​bet a „Ma​yá​ról”! A jógi a kuny​hó felé for​dult, te​kin​te​té​vel pa​ran​csol​ta csak Dá​szá​nak, hogy kö​ves​se. Az öreg a vi​zes csé​szé​ért nyúlt, oda​ad​ta Dá​szá​nak, hogy mos​sa meg a ke​zét. Az​u​tán a Mes​ter a tök​héj tar​tó​ból a páf​rány​ra ön​töt​te a ma​ra​dék vi​zet, oda​tar​tot​ta az if​jú​nak az üres csa​na​kot, s rá​pa​ran​csolt, hogy hoz​zon neki friss vi​zet. Dá​sza en​ge​del​mes​ke​dett, ro​hant, s a szí​vé​ben bú​csú​ér​zel​mek ci​káz​tak, mi​dőn utol​já​ra ment vé​gig ezen a kis gya​log​ös​vé​nyen a for​rá​sig, utol​já​ra vit​te el a könnyű, sima, le​ke​re​kí​tett szé​lű

csé​szét a kis víz​tü​kör​höz, amely​ben szar​va​sok nyel​ve, a fák ko​ro​ná​já​nak bol​to​za​ta és szét​szórt fé​nyes pon​tok​ban az ég kék​je tük​rö​ző​dött, s amely most, ha fö​lé​be ha​jolt, utol​já​ra vé​gül a sa​ját ar​cát is vissza​ad​ta, bar​nás de​ren​gés​ben. Töp​reng​ve és las​san me​rí​tet​te bele a csé​szét a víz​be, bi​zony​ta​la​nul érez​te ma​gát, és nem tu​dott tisz​tá​ba jön​ni vele, mi​től van ez a fur​csa ér​zé​se, és ha már egy​szer el​szán​ta ma​gát a ván​dor​lás​ra, mi​ért fáj neki, hogy az öreg nem hív​ta: ma​rad​jon még itt, ma​rad​jon ta​lán örök​re. Ott gug​golt a for​rás szé​lén, ivott egy korty vi​zet, óva​to​san föl​kelt, hogy egy csep​pet se loccsant​son ki, és in​dul​ni akart a ha​za​fe​lé vivő úton, ami​kor hang ütöt​te meg a fü​lét, el​ra​ga​dó és ijesz​tő hang, az a hang, ame​lyet ál​ma​i​ban sok​szor hal​lott, s amely​re éber órá​i​ban annyi​szor gon​dolt a leg​ke​se​rűbb vággyal. Éde​sen hang​zott, éde​sen, gyer​me​ki​en és sze​rel​me​sen csa​lo​gat​ta az erdő ho​má​lyán át, úgy​hogy a szí​ve meg​bor​zon​gott a ret​te​net​től és a kéj​től. Pra​va​ti​nak, a fe​le​sé​gé​nek a hang​ja volt. – Dá​sza! – hí​vo​gat​ta. Hi​tet​le​nül né​zett kö​rül, ke​zé​ben még a vi​zes csa​n​ak​kal, s lám a fa​tör​zsek kö​zött fel​buk​kant ő, kar​csún, ru​ga​nyo​san, hosszú lá​bá​val, Pra​va​ti, a ked​ves, a fe​lejt​he​tet​len, a hűt​len. Dá​sza el​ej​tet​te a csé​szét és oda​fu​tott hoz​zá. Mo​so​lyog​va és kis​sé szé​gyen​kez​ve állt előt​te a nő, föl​pil​lan​tott rá nagy őzi​ke​sze​mé​vel, és Dá​sza csak most, kö​zel​ből lát​ta meg azt is, hogy a szan​dál​ja vö​rös bőr​ből van s ru​há​za​ta na​gyon szép és gaz​dag, a kar​ján arany kar​pe​rec, és fe​ke​te ha​já​ban szí​nes, drá​ga ék​kö​vek csil​log​nak. Dá​sza vissza​hő​költ. Hát Pra​va​ti még min​dig a fe​je​de​lem ágya​sa? Hát nem ütöt​te agyon ezt a Na​lát?! A nő még min​dig az aján​dé​ka​i​val jár​kál?! Ho​gyan is lép​het elé​be, ho​gyan hív​hat​ja a ne​vén, ezek​kel az ék​sze​rek​kel és drá​ga​kö​vek​kel dí​szít​ve?! Ámde Pra​va​ti szebb volt, mint va​la​ha, és mi​előtt még kér​dő​re von​hat​ta vol​na, még​is​csak át kel​lett ölel​nie, ha​já​ba te​met​nie hom​lo​kát, ma​gá​hoz von​nia ar​cát, s meg​csó​kol​nia a szá​ját – s mi​köz​ben ezt tet​te, úgy érez​te: min​den vissza​tér hoz​zá s újra az övé, ami va​la​ha bir​to​ká​ban volt, a bol​dog​ság, a sze​re​lem, a kéj, az élet​kedv, a szen​ve​dély. Gon​do​la​ta​i​ban már tá​vol járt et​től az er​dő​től, és az öreg re​me​te, az erdő, a ma​gány, a me​di​tá​ció és a jóga sem​mi​vé vált, el​fe​lej​tő​dött; a régi vi​zes​csa​nak​ra sem gon​dolt már, ame​lyet az öreg​nek kel​lett vol​na vin​nie. Az ott ma​radt a for​rás​nál, mi​dőn Dá​sza Pra​va​ti​val az erdő szé​le felé igye​ke​zett. És a nő seb​ti​ben el​kez​dett me​sél​ni neki: ho​gyan ke​rült ide, és ho​gyan is tör​tént mind​ez. Bá​mu​la​tos volt, amit me​sélt, bá​mu​la​tos, el​ra​ga​dó és me​se​sze​rű, Dá​sza úgy ira​mo​dott be új éle​té​be, mint va​la​mi me​sé​be. Nem​csak Pra​va​ti volt új​ból az övé, nem​csak az a gyű​lölt Nala halt meg, s gyil​ko​sa ül​dö​zé​sé​vel rég​óta fel​hagy​tak, ezen​kí​vül Dá​szát, a pász​tor​rá lett haj​da​ni her​ceg​fi​út jo​gos örö​kös​nek és fe​je​de​lem​nek nyil​vá​ní​tot​ták a vá​ros​ban; egy öreg pász​tor és egy idős bráh​man fel​idéz​te ki​vet​te​té​sé​nek szin​te már el​fe​le​dett tör​té​ne​tét, és köz​hír​ré tet​te, s azt a fér​fit, akit Nala gyil​ko​sa​ként egy ide​ig min​de​nütt ke​res​tek, hogy kín​pad​ra von​ják és ki​vé​gez​zék, most or​szág​szer​te még buz​gób​ban ke​res​ték, hogy be​ik​tas​sák rá​dzsá​nak, s ün​ne​pé​lye​sen vo​nul​has​son be a vá​ros​ba és aty​ja pa​lo​tá​já​ba. Olyan volt ez, mint egy álom, és ami a meg​le​pett Dá​szá​nak a leg​job​ban tet​szett, az a szép, sze​ren​csés vé​let​len volt, hogy a kö​rös-kö​rül kó​szá​ló sok hír​nök kö​zül ép​pen Pra​va​ti ta​lált rá és kö​szön​töt​te őt el​ső​ként. Az erdő szé​lén sát​rak áll​tak, füst és vad​pe​cse​nye sza​ga ér​ző​dött. Pra​va​tit han​go​san kö​szön​töt​te kí​sé​re​te, és csak​ha​mar nagy ün​nep​ség kez​dő​dött, ami​kor be​mu​tat​ta fér​jét, Dá​szát. Volt ott egy em​ber, aki Dá​sza tár​sa volt a pász​to​rok közt, s Pra​va​tit és kí​sé​re​tét ő ve​zet​te ide, ko​ráb​bi éle​te egyik szín​he​lyé​re. Elé​ge​det​ten ne​ve​tett, ami​kor fel​is​mer​te Dá​szát, oda​fu​tott hoz​zá, és nyil​ván ba​rát​sá​go​san vál​lon ve​re​get​te vagy át​ölel​te vol​na, de hát a paj​tá​sá​ból im​már rá​dzsa lett, fut​tá​ban meg​tor​pant, mint​ha meg​bé​nult vol​na, majd las​sab​ban és tisz​te​let​tu​dó​an ment elé, és mély meg​haj​lás​sal kö​szön​töt​te. Dá​sza föl​emel​te, át​ölel​te, gyön​gé​den a ne​vén ne​vez​te, és meg​kér​dez​te, mi​vel aján​dé​koz​hat​ná meg. A

pász​tor egy bor​jat kí​vánt, s hár​mat is küld​tek neki a rá​dzsa leg​jobb csor​dá​já​ból. És az új fe​je​de​lem elé egy​re újabb em​be​re​ket ve​zet​tek, hi​va​tal​no​ko​kat, fő​va​dá​szo​kat, ud​va​ri bráh​ma​no​kat, ő fo​gad​ta üd​vöz​lé​sü​ket, la​ko​mát tá​lal​tak fel, do​bok, gi​tár és orr​síp ze​né​je har​sant föl, s mind​ez az ün​ne​pi pom​pa olyan volt Dá​szá​nak, mint egy álom; nem tu​dott ben​ne iga​zán hin​ni, szá​má​ra el​ső​sor​ban csak Pra​va​ti volt iga​zi va​ló​ság, az ő fi​a​tal asszo​nya, akit a kar​ja​i​ban tar​tott. Napi kis út​sza​ka​szok​ban kö​ze​le​dett a me​net a vá​ros felé, fu​tá​ro​kat küld​tek elő​re, akik ter​jesz​tet​ték az öröm​hírt: meg​ta​lál​ták a fi​a​tal rá​dzsát, s épp be​vo​nu​ló​ban van; és mire lát​ha​tó​vá vált a vá​ros, már zen​gett is a gon​gok​tól és do​bok​tól, s ün​ne​pé​lye​sen, fe​hér​be öl​tö​zöt​ten jött szem​be a bráh​ma​nok me​ne​te, élén az utód​já​val an​nak a Va​szu​dé​vá​nak, aki egy​ko​ron, jó húsz év​vel ez​előtt a pász​to​rok​hoz küld​te Dá​szát, és csak nem​ré​gi​ben halt meg. Üd​vö​zöl​ték Dá​szát, him​nu​szo​kat éne​kel​tek, és a pa​lo​ta előtt, aho​vá ve​zet​ték, né​hány nagy ál​do​za​ti tü​zet gyúj​tot​tak, Dá​szát a há​zá​ba vit​ték, itt is új kö​szön​té​sek fo​gad​ták: hó​do​lat, ál​dás és is​ten​ho​zott. Oda​kint késő éj​sza​ká​ba nyú​ló öröm​ün​ne​pet ült a vá​ros. Két bráh​man ok​tat​ta na​pon​ta, s így rö​vid idő alatt meg​ta​nul​ta a nél​kü​löz​he​tet​len​nek lát​szó tu​do​má​nyo​kat, je​len volt az ál​do​zá​so​kon, bí​rás​ko​dott, s gya​ko​rol​ta ma​gát a lo​va​gi és har​ci mes​ter​sé​gek​ben. Go​pa​la bráh​man be​ve​zet​te a po​li​ti​ká​ba; el​mond​ta neki, mi a hely​zet vele, há​zá​val és an​nak jo​ga​i​val, jö​ven​dő fiai igé​nyé​vel, s mi​lyen el​len​sé​gei van​nak. Itt el​ső​sor​ban Nala any​ját kel​lett em​lí​te​nie, aki egy​kor meg​fosz​tot​ta jo​ga​i​tól Dá​sza her​ce​get, s az éle​té​re tört, és aki Dá​szá​ban most nyil​ván még fia gyil​ko​sát is gyű​lö​li. Ő el​me​ne​kült, a szom​széd fe​je​de​lem, Go​vin​da ol​tal​má​ba he​lyez​te ma​gát, s az ő pa​lo​tá​já​ban él, és ez a Go​vin​da és háza kez​det​től fog​va ve​sze​del​mes el​len​ség, már Dá​sza őse​i​vel is há​bo​rú​zott, s igényt tá​masz​tott or​szá​ga bi​zo​nyos ré​sze​i​re. Déli szom​széd​ja, Ga​ipa​li fe​je​de​lem vi​szont jó ba​rát​ság​ban volt Dá​sza ap​já​val, és so​ha​sem áll​hat​ta az el​pusz​tult Na​lát; az ő föl​ke​re​sé​se, meg​aján​dé​ko​zá​sa és meg​hí​vá​sa a leg​kö​ze​leb​bi va​dá​szat​ra fon​tos kö​te​les​ség volt. Pra​va​ti asszony már tö​ké​le​te​sen be​le​nőtt ne​me​si rang​já​ba, ér​tett hoz​zá, hogy fe​je​de​lem​né mód​já​ra vi​sel​ked​jék, s szép ru​há​i​ban, fel​ék​sze​rez​ve, egé​szen cso​dá​la​tos volt, mint​ha nem is lett vol​na ala​cso​nyabb szü​le​té​sű fér​jé​nél és urá​nál. Bol​dog sze​re​lem​ben él​tek év​ről évre, bol​dog​sá​guk bi​zo​nyos fényt és ra​gyo​gást köl​csön​zött ne​kik, mint az olya​nok​nak, aki​ket ke​gyel​nek az is​te​nek, úgy​hogy a nép tisz​tel​te és sze​ret​te őket. És mi​dőn – az​u​tán, hogy már na​gyon rég​óta hi​á​ba várt rá –, Pra​va​ti Dá​szá​nak egy szép kis​fi​út szült, akit ő ap​já​ról Ra​vá​ná​nak ne​ve​zett el, a bol​dog​sá​ga tö​ké​le​tes volt, és min​de​ne, or​szá​ga és ha​tal​ma, há​zai és is​tál​lói, te​jes​kan​nái, gu​lyá​ja és mé​ne​se, a sze​mé​ben most két​sze​re​sen je​len​tős és fon​tos lett, fo​ko​zott fényt és ér​té​ket ka​pott: mind​eme bir​to​ka ed​dig azért volt szép és ör​ven​de​tes, mert kö​rül​ve​het​te vele Pra​va​tit, öl​töz​tet​het​te, éke​sít​het​te, hó​dol​ha​tott neki, most pe​dig még en​nél is szebb, ör​ven​de​te​sebb és fon​to​sabb volt, mint fi​á​nak, Ra​vá​ná​nak az örök​sé​ge és jö​ven​dő bol​dog​sá​ga. Ha Pra​va​ti fő​ként az ün​nep​sé​gek​ben, föl​vo​nu​lá​sok​ban, pom​pá​za​tos ru​hái bő​sé​gé​ben, ék​sze​re​i​ben és a nagy szol​ga​sze​mély​zet​ben lel​te gyö​nyö​rű​sé​gét, Dá​sza in​kább a kert​jé​ben ta​lált örö​möt, aho​vá rit​ka és ér​té​kes fá​kat, vi​rá​go​kat ül​te​tett, pa​pa​gá​jo​kat és egyéb tar​ka ma​dár​se​re​get te​le​pí​tett, amely​nek ete​té​se s a ve​lük való szó​ra​ko​zás napi szo​ká​sa​i​hoz tar​to​zott. Emel​lett von​zot​ta a tu​dós fog​la​la​tos​ság is; a bráh​ma​nok há​lás ta​nít​vá​nya​ként sok ver​set és bölcs mon​dást ta​nult, meg az ol​va​sás és írás mű​vé​sze​tét is, és volt egy ír​no​ka, aki ér​tett hoz​zá, hogy a pál​ma​le​vél​ből író​te​ker​cset ké​szít​sen, s aki​nek gyön​géd ke​zei kö​zül las​san​kint egy kis könyv​tár ke​rült ki. Itt a köny​vek közt, egy ér​té​kes he​lyi​ség​ben, amely​nek ne​mes fá​ból ké​szült fa​la​in az is​te​nek éle​té​nek ala​kok​ban dús​ká​ló és rész​ben ara​nyo​zott dom​bor​mű​ve​it fa​rag​ták ki, oly​kor arra kér​te a meg​hí​vott bráh​ma​no​kat, a tu​dós pa​pok és gon​dol​ko​dók leg​ja​vát, hogy szent té​mák​ról vi​táz​za​nak egy​más​sal: a vi​lág te​rem​té​sé​ről és a nagy Vis​nu Ma​yá​já​ról, a

szent Vé​dák​ról, az ál​do​za​tok ere​jé​ről és a ve​zek​lés még na​gyobb ha​tal​má​ról, mely​nek ré​vén egy ha​lan​dó odá​ig emel​ked​het, hogy az is​te​nek re​meg​nek előt​te fé​lel​mük​ben. A leg​job​ban be​szé​lő, vi​tá​zó és ér​ve​lő bráh​ma​nok te​kin​té​lyes aján​dé​ko​kat kap​tak, né​me​lyi​kük egy-egy győz​tes dí​ja​ként egy szép te​he​net vitt el, s oly​kor né​mi​képp ne​vet​sé​ges volt és egy​ben meg​in​dí​tó, ami​kor a nagy tu​dó​sok, akik az imént még ép​pen a Vé​dák bölcs mon​dá​sa​it sza​val​ták és ma​gya​ráz​ták, és oly jól tá​jé​ko​zód​tak az összes egek​ben és a vi​lág​óce​á​no​kon, büsz​kén és fel​fu​val​kod​va vo​nul​tak el ki​tün​te​tő aján​dé​kuk​kal, vagy fél​té​ke​nyen haj​ba is kap​tak mi​at​ta. Dá​szá​nak, a fe​je​de​lem​nek, gaz​dag​sá​ga, bol​dog​sá​ga kö​ze​pet​te, kert​jé​ben és köny​vei kö​zött né​mely​kor ál​ta​lá​ban min​den, ami az élet​hez és az em​ber lé​nyé​hez tar​to​zik, fur​csá​nak és ké​tes​nek, meg​in​dí​tó​nak s egy​út​tal ne​vet​sé​ges​nek is tet​szett, akár​csak azok a hiún-bölcs bráh​ma​nok, s egy​szer​re lát​szott de​rűs​nek és ko​mor​nak, kí​vá​na​tos​nak és meg​ve​ten​dő​nek. Ha kert​je ta​vá​nak ló​tusz​vi​rá​ga​in, pá​vái, fá​cán​jai, orr​szar​vú ma​da​rai tol​la​za​tá​nak ra​gyo​gó szín​ját​szá​sán, a pa​lo​ta ara​nyo​zott fa​ra​gá​sa​in leg​el​tet​te sze​mét: néha szin​te is​te​ni​nek lát​ta eze​ket a dol​go​kat, mint​ha örök élet​től iz​za​ná​nak, más​kor meg, sőt egy​ide​jű​leg va​la​mi va​lót​lant, meg​bíz​ha​tat​lant, kér​dé​se​set ér​zett ben​nük, haj​la​mot a mú​lan​dó​ság​ra és fel​bom​lás​ra, kész​sé​get arra, hogy vissza​me​rül​je​nek az alak​ta​lan​ság​ba, a ká​osz​ba. Mint ahogy ő maga, Dá​sza, a fe​je​de​lem, her​ceg volt, s pász​tor​rá lett, gyil​kos​sá és tör​vé​nyen kí​vü​li​vé süllyedt, s vé​gül is​mét fe​je​de​lem​mé emel​ke​dett, nem tud​ni, mi​fé​le ha​tal​mak ve​zér​le​té​vel és ösz​tö​ké​lé​sé​vel, bi​zony​ta​lan​ság​ban a hol​nap és hol​nap​után fe​lől – ugyan​így fog​lal​ta ma​gá​ban az élet Maya-já​té​ka min​de​nütt egy​szer​re a ma​gasz​to​sát és az alan​tast, az örök​lé​tet és a ha​lált, a nagy​sá​got és a ne​vet​sé​gest. Né​ha​nap​ján még a sze​re​tett nő, még a szép​sé​ges Pra​va​ti is egy-egy pil​la​nat​ra va​rá​zsát vesz​tet​te, és ne​vet​sé​ges​nek tűnt neki: túl sok kar​kö​tőt vi​selt, túl sok ke​vély​ség és di​a​dal csil​lo​gott sze​mé​ben, túl so​kat fá​ra​do​zott azon, hogy já​rá​sa mél​tó​ság​tel​jes le​gyen. Dá​szá​nak még a kert​jé​nél és köny​ve​i​nél is ked​ve​sebb volt Ra​vá​na, a kis​fia, sze​rel​mé​nek és lé​té​nek be​tel​je​sü​lé​se, gyön​géd​sé​gé​nek és gon​dos​ko​dá​sá​nak cél​ja: fi​nom, szép gyer​mek, iga​zi her​ceg, őz​sze​mű, mint any​ja, s töp​ren​gés​re és ál​mo​do​zás​ra haj​ló, mint apja. Ha néha meg​lát​ta, hogy a kis​fiú hossza​san áll​do​gál a kert​ben egy dísz​fa előtt, vagy egy sző​nye​gen ku​po​rog, s el​mé​lyül​ten, kis​sé föl​hú​zott szem​öl​dök​kel s csön​des, kis​sé tá​vol​ba me​re​dő szem​mel bá​mul egy kö​vet, egy fa​ra​gott já​ték​szert vagy egy ma​dár​tol​lat, úgy érez​te: ez a fiú na​gyon ha​son​lít rá. Hogy mennyi​re sze​re​ti, azt ak​kor is​mer​te föl, ami​kor elő​ször kel​lett bi​zony​ta​lan idő​re el​hagy​nia. Egy na​pon ugyan​is gyors​fu​tár ér​ke​zett azok​ról a vi​dé​kek​ről, ahol Dá​sza or​szá​ga ha​tá​ros volt szom​széd​já​val, Go​vin​dá​é​val, és je​len​tet​te, hogy Go​vin​da em​be​rei be​tör​tek oda, jó​szá​got ra​bol​tak, és fog​lyul ej​tet​tek, el​hur​col​tak szá​mos em​bert. Dá​sza ha​la​dék​ta​la​nul fel​ké​szült az útra, ma​gá​val vit​te a test​őr​ség ez​re​de​sét meg né​hány tu​cat lo​va​sát, s a rab​lók ül​dö​zé​sé​re in​dult; s ami​kor az in​du​lás előt​ti pil​la​nat​ban kar​já​ba kap​ta és meg​csó​kol​ta fi​acs​ká​ját, szí​vé​ben tü​zes fáj​da​lom​ként lob​bant föl a sze​re​tet. És eb​ből a tü​zes fáj​da​lom​ból, amely​nek ere​je meg​lep​te, és szin​te az is​me​ret​len​ből jövő in​te​lem​ként érte, a hosszú lo​vag​lás so​rán va​la​mi​lyen fel​is​me​rés, meg​ér​tés is tá​madt ben​ne. Lo​vag​lás köz​ben ugyan​is azon té​pe​lő​dött, mi ok​ból is ült lóra, mi​ért vág​tat or​szá​gán ke​resz​tül ilyen zor​dul és si​e​tő​sen; vol​ta​képp mi​lyen ha​ta​lom is az, amely ilyen cse​lek​vés​re és fá​ra​do​zás​ra kény​sze​rí​ti? El​gon​dol​ko​dott raj​ta, és rá​jött, hogy szí​ve mé​lyén nem fon​tos neki, és nem okoz fáj​dal​mat, ha va​la​hol a ha​tá​ron jó​szá​got és em​be​re​ket ra​bol​nak el tőle; a tol​vaj​lás és fe​je​del​mi jo​ga​i​nak meg​sér​té​se nem vol​na elég​sé​ges ok rá, hogy ha​rag​ra gyűl​jön és cse​le​ked​jék – s job​ban il​lett vol​na hoz​zá, hogy rész​ve​vő mo​sollyal in​téz​ze el a mar​ha​lo​pást. Ez​zel vi​szont, tud​ta, rop​pant mél​tány​ta​la​nul jár​na el a hír​nök​kel szem​ben, aki a vég​ki​me​rü​lé​sig nyar​galt, s nem ke​vés​bé azok​kal szem​ben, aki​ket el​ra​bol​tak, el​fog​tak, el​vit​tek, s a

szü​lő​föld​jük​ről és bé​kés éle​tük​ből ide​gen​be és rab​szol​ga​ság​ba hur​col​tak. Sőt igaz​ság​ta​lan lett vol​na töb​bi alatt​va​ló​já​hoz is, akik​nek egy haj​szá​la sem gör​bült meg, ha le​mond a har​ci bosszú​ál​lás​ról; – ne​he​zen vi​sel​ték vol​na el, és meg sem ér​te​nék: mi​ért nem ol​tal​maz​za or​szá​gát job​ban a fe​je​del​mük, s ezért, ha egy​szer raj​tuk is ilyen erő​szak​té​tel esne, nem szá​mít​hat​nak bosszú​ra és se​gít​ség​re. Be​lát​ta, hogy kö​te​les​sé​ge ez a bosszú​ál​ló lo​vas​por​tya. De hát mi az a kö​te​les​ség? Hány​fé​le kö​te​les​ség van, amit gyak​ran és szív​szo​ron​gás nél​kül el​mu​lasz​tunk! Hát ak​kor most min múlt, hogy ez a kö​te​les bosszú​ál​lás egy​ál​ta​lán nem volt kö​zöm​bös, és ő nem mu​laszt​hat​ta el, s nem is ha​nya​gul és fél​szív​vel, ha​nem buz​gón és szen​ve​dé​lye​sen tel​je​sí​ti?! Alig me​rült föl ben​ne a kér​dés, a szí​ve már​is vá​la​szolt rá az​zal, hogy megint föl​saj​gott ben​ne a fáj​da​lom, amit Ra​vá​ná​tól, a her​ceg​től bú​csúz​tá​ban ér​zett. Ha a fe​je​de​lem – erre éb​redt rá most – en​ged​né, hogy el​ra​bol​ják jó​szá​gát és em​be​re​it, s nem ta​nú​sí​ta​na el​len​ál​lást, ak​kor or​szá​ga ha​tá​ra​i​hoz egy​re kö​ze​lébb nyo​mul​na a rab​lás és erő​szak, s vé​gül köz​vet​le​nül előt​te áll​na az el​len​ség, és ott se​bez​né meg, ahol ő a leg​na​gyobb és leg​ke​se​rűbb fáj​dal​mat ké​pes érez​ni: a fi​á​ban! El​ra​bol​nák a fiát, az utód​ját, el​ra​bol​nák és meg​öl​nék, ta​lán kí​nok kö​zött – s ez vol​na a leg​gyöt​rőbb szen​ve​dés, amit va​la​ha is ta​pasz​tal​hat​na, még rosszabb, sok​kal rosszabb, mint ma​gá​nak Pra​va​ti​nak a ha​lá​la. Ezért ült hát olyan se​ré​nyen lóra, ezért volt olyan kö​te​les​ség​tu​dó fe​je​de​lem. Nem azért, mert ér​zé​ke​nyen érin​tet​te jó​szá​gai és föld​je el​vesz​té​se, nem azért, mert ő jó​sá​gos az alatt​va​ló​i​hoz, nem becs​vágy​ból, hogy mél​tó le​gyen aty​ja fe​je​del​mi ne​vé​hez, ha​nem e gyer​mek iránt ér​zett he​ves, fáj​dal​mas, esz​te​len sze​re​te​te mi​att, és at​tól a fáj​da​lom​tól való he​ves, esz​te​len fé​lel​mé​ben, amit e gyer​mek el​vesz​té​se okoz​na neki. Ed​dig ju​tott el az esz​mél​ke​dés​ben azon a lo​vas​por​tyán. Egyéb​ként nem si​ke​rült utol​ér​nie és meg​bün​tet​nie Go​vin​da em​be​re​it, akik zsák​má​nyuk​kal egér​utat nyer​tek; s hogy meg​mu​tas​sa szi​lárd aka​ra​tát, és be​bi​zo​nyít​sa bá​tor​sá​gát, most ő maga volt kény​te​len át​tör​ni a ha​tá​ron és fel​dúl​ni szom​széd​ja egyik fa​lu​ját, el​haj​ta​ni né​hány szar​vas​mar​hát és né​hány rab​szol​gát. Több na​pig ma​radt tá​vol, de győz​tes​ként ha​za​té​rő​ben is​mét mély töp​ren​gés​be me​rült, s na​gyon csön​de​sen és szin​te szo​mo​rú​an tért haza, mert tű​nő​dé​se köz​ben rá​jött: mi​lyen tar​tó​san és a me​ne​kü​lés min​den re​mé​nye nél​kül ke​rí​tet​te be és kö​töz​te meg egész lé​nyét és tet​te​it egy alat​to​mos háló. Mi​köz​ben nőt​tön-nőtt haj​la​ma a gon​dol​ko​dás​ra, igé​nye a csön​des szem​lé​lő​dés​re s a cse​lek​vés​te​len és ár​tat​lan élet​re, más​részt – mi​vel sze​ret​te Ra​vá​nát, fél​tet​te és ag​gó​dott érte, az éle​té​ért és jö​vő​jé​ért – épp​így nö​ve​ke​dett a cse​lek​vés és a bo​nyo​dal​mak kény​sze​re, a gyön​géd​ség​ből vi​szály, a sze​re​tet​ből há​bo​rú sar​jadt; még ha csu​pán azért is, hogy igaz​sá​got te​gyen és bün​tes​sen, el​ra​bolt egy nyá​jat, ha​lá​los fé​le​lem​be haj​szolt egy fa​lut, és erő​szak​kal el​hur​colt sze​gény, ár​tat​lan em​be​re​ket, s eb​ből ter​mé​sze​te​sen újabb bosszú és erő​szak fa​kad majd, és egy​re így to​vább, míg​len egész éle​te és egész or​szá​ga már egyéb sem lesz, csak há​bo​rú, erő​szak és fegy​ver​csör​gés. Ak​kor, ha​za​té​ré​se köz​ben, ez a fel​is​me​rés vagy lá​to​más tet​te olyan csön​des​sé, et​től lát​szott szo​mo​rú​nak. És el​len​sé​ges érzü​le​tű szom​széd​ja va​ló​ban nem hagy​ta nyug​ton. Meg​is​mé​tel​te be​tö​ré​se​it és rab​ló​had​já​ra​ta​it. Dá​sza, hogy vé​de​kez​zék és bün​tes​sen, kény​te​len volt ki​vo​nul​ni, s ha az el​len​ség ki​tért elő​le, tűr​nie kel​lett, hogy ka​to​nái és va​dá​szai újabb ká​ro​kat okoz​za​nak szom​széd​já​nak. A fő​vá​ros​ban egy​re több és több lo​vast és fegy​ve​rest le​he​tett lát​ni, szá​mos ha​tár men​ti fa​lu​ban most ál​lan​dó ka​to​nai őr​ség ál​lo​má​so​zott, hadi ta​nács​ko​zá​sok és elő​ké​szü​le​tek tet​ték nyug​ta​lan​ná a na​po​kat. Dá​sza kép​te​len volt be​lát​ni, mi ér​tel​me és hasz​na le​het en​nek az örö​kös cse​te​pa​té​nak; fáj​lal​ta az érin​tet​tek szen​ve​dé​se​it, a le​gyil​kol​tak éle​tét, fáj​lal​ta a kert​jét és köny​ve​it, ame​lye​ket egy​re gyak​rab​ban kel​lett nél​kü​löz​nie, fáj​lal​ta nap​jai és szí​ve el​vesz​tett bé​ké​jét. Go​pa​lá​val, a bráh​man​nal gyak​ran be​szélt er​ről, s né​hány​szor a fe​le​sé​gé​vel, Pra​va​ti​val is. Arra kel​le​ne tö​re​ked​ni​ük, mond​ta, hogy meg​hív​ják dön​tő​bí​ró​-

nak va​la​me​lyik te​kin​té​lyes szom​széd fe​je​del​met, s az sze​rez​zen bé​két; ő a maga ré​szé​ről szí​ve​sen be​le​egyez​nék, hogy en​ge​dé​keny​ség​gel és né​hány le​ge​lő és falu oda​csa​to​lá​sá​val se​gít​sen lét​re​hoz​ni azt. Csa​ló​dott és kis​sé bosszús is volt, ami​kor lát​ta, hogy er​ről sem a bráh​man, de Pra​va​ti sem akar tud​ni. Né​zet​el​té​ré​se Pra​va​ti​val na​gyon he​ves össze​tű​zést, sőt, meg​ha​son​lást ered​mé​nye​zett. Szív​hez szó​ló​an és kö​nyö​rög​ve kö​zöl​te vele in​do​ka​it és gon​do​la​ta​it, fe​le​sé​ge azon​ban úgy érez​te, mint​ha nem a há​bo​rú és a hasz​ta​lan gyil​ko​lás el​len, ha​nem egyes-egye​dül az ő sze​mé​lye el​len irá​nyul​na min​den sza​va. Hi​szen – így okí​tot​ta fér​jét izzó hév​vel és bő​be​szé​dű​en – az el​len​ség szán​dé​ka ép​pen az, hogy a maga elő​nyé​re hasz​nál​ja ki Dá​sza jó​lel​kű​sé​gét és bé​ke​sze​re​te​tét (hogy azt ne mond​juk: fé​lel​mét a há​bo​rú​tól), s rá fog​ja bír​ni, hogy bé​két béke után kös​sön, és min​den egyes bé​ké​ért apró te​rü​let- és né​pes​ség-el​csa​to​lá​sok​kal fi​zes​sen, és a vé​gén ko​ránt​sem elég​szik meg ennyi​vel, ha​nem mi​helyt Dá​sza kel​lő​képp meg​gyen​gült, át​tér a nyílt há​bo​rú​ra, és utol​só bir​to​kát is el​ra​bol​ja tőle. Itt nem nyá​jak​ról és fal​vak​ról, elő​nyök​ről és hát​rá​nyok​ról van szó, ha​nem az egész​ről, a fönn​ma​ra​dás​ról vagy a meg​sem​mi​sü​lés​ről. És ha Dá​sza nem tud​ja, mi​vel tar​to​zik a mél​tó​sá​gá​nak, fi​á​nak és fe​le​sé​gé​nek, ak​kor neki kell őt meg​ta​ní​ta​nia rá. Pra​va​ti sze​me lán​golt, hang​ja re​me​gett, Dá​sza rég​óta nem lát​ta ilyen szép​nek és szen​ve​dé​lyes​nek, de csak bá​na​tot ér​zett. Köz​ben foly​ta​tód​tak a ha​tár​sér​té​sek és bé​ke​sze​gé​sek, csu​pán az esős év​szak ve​tett ne​kik át​me​ne​ti​leg vé​get. Dá​sza ud​va​rá​ban pe​dig most két párt volt. Az egyik, a béke párt​ja, egé​szen ki​csiny volt, ma​gán Dá​szán kí​vül csak ke​ve​sen tar​toz​tak ide, az idő​sebb bráh​ma​nok, tu​dós és me​di​tá​ci​ó​ik​ba ga​ba​lyo​dott fér​fi​ak. A há​bo​rús párt, Pra​va​ti és Go​pa​la párt​ja, vi​szont ol​da​lá​ra ál​lí​tot​ta a pa​pok több​sé​gét és min​den ka​to​na​tisz​tet. Buz​gón fegy​ver​kez​tek, és tud​ták, hogy oda​át ugyan​ezt te​szi az el​len​sé​ges szom​széd. A gyer​mek Ra​vá​nát nyi​la​zás​ra ok​tat​ta a fő​va​dász, any​ja meg ma​gá​val vit​te min​den csa​pat​szem​lé​re. Ez idő tájt Dá​sza néha vissza​em​lé​ke​zett az er​dő​re, ahol haj​dan egy da​ra​big sze​gény me​ne​kült​ként él​de​gélt, és a fe​hér hajú öreg​re, aki ott az el​mé​lye​dés​nek élt. Sok​szor gon​dolt rá, és vá​gyat is ér​zett, hogy föl​ke​res​se, vi​szont​lás​sa, és meg​hall​gas​sa ta​ná​csát. De nem tud​ta, él-e még az öreg, s azt sem, va​jon meg​hall​gat​ná-e és adna-e neki ta​ná​csot: és ha va​ló​ban élet​ben vol​na is még, és ta​náccsal lát​ná el, ak​kor is a maga út​ján men​ne to​vább min​den, s ezen vál​toz​tat​ni mit sem le​het. El​mé​lyü​lés és böl​cses​ség, ezek jó, ezek ne​mes dol​gok vol​tak, de úgy tet​szett: csu​pán tá​vol, az élet pe​re​mén te​nyész​nek, s aki az élet ár​já​ban úszik, és hul​lá​ma​i​val küsz​kö​dik, an​nak tet​tei és szen​ve​dé​sei sem​mi​re sem jut​nak a böl​cses​ség​gel, ma​guk​tól adód​nak, vég​zet​sze​rű​en meg kell ten​ni és el kell szen​ved​ni őket. Az is​te​nek sem él​nek örök bé​ké​ben és örök böl​cses​ség​ben, is​me​rik ők is a ve​szélyt és fé​lel​met, a har​cot és csa​tát, ezt sok el​be​szé​lés​ből tud​ta. Így hát Dá​sza meg​ad​ta ma​gát, nem vi​as​ko​dott töb​bé Pra​va​ti​val, ki​lo​va​golt a csa​pat​szem​lé​re, lát​ta a há​bo​rú kö​ze​led​tét, ideg​őr​lő éj​sza​kai ál​ma​i​ban elő​re meg​érez​te, s mi​köz​ben egy​re so​vá​nyo​dott, s arca egy​re ko​mo​rabb lett, lát​ta: mi​ként fonnyad és hal​vá​nyul el éle​te bol​dog​sá​ga és örö​me. Csak a fia iránt ér​zett sze​re​te​te ma​radt meg, ez együtt nőtt gond​já​val, a fegy​ver​ke​zés​sel és a csa​pat​gya​kor​la​tok​kal, pusz​tu​ló kert​jé​ben ez volt a pi​ro​san égő vi​rág. El​cso​dál​ko​zott raj​ta, mennyi üres​sé​get és öröm​te​len​sé​get ké​pes el​vi​sel​ni az em​ber, mennyi​re hoz​zá​szok​hat a gond​hoz és ked​vet​len​ség​hez, s azon is cso​dál​ko​zott, hogy egy lát​szó​lag szen​ve​dély​te​len​né vált szív​ben mi​lyen égőn és min​de​nen ural​kod​va ké​pes vi​rá​goz​ni az ilyen szo​ron​gó és ag​gó​dó sze​re​tet. Ha éle​te ta​lán ér​tel​met​len volt is, még​is volt mag​va és kö​zép​pont​ja: a fia irán​ti sze​re​te​te kö​rül for​gott. Mi​at​ta kelt föl reg​gel fek​vő​he​lyé​ről, s töl​töt​te nap​ját kü​lön​fé​le fog​la​la​tos​ság​gal és fá​ra​do​zás​sal, me​lyek​nek mind​egyi​ke, lé​vén a há​bo​rú a cél​juk, el​len​szen​ves volt neki. Mi​at​ta irá​nyí​tot​ta tü​re​lem​mel a ve​ze​tők ta​nács​ko​zá​sa​it, és csak annyi​ban sze​gült el​le​ne a több​ség ha​tá​ro​za​ta​i​nak, hogy leg​alább vár​ja​nak, és ne

ugor​já​nak fe​jest tel​je​sen meg​gon​do​lat​la​nul a ka​land​ba. Aho​gyan las​san​kint az élet​örö​me, a kert​je, a köny​vei ide​gen​né és hűt​len​né vál​tak hoz​zá, vagy ő lett hűt​len hoz​zá​juk, úgy lett ide​gen és hűt​len hoz​zá az is, aki oly sok éven át éle​te bol​dog​sá​ga és örö​me volt. A po​li​ti​ká​val kez​dő​dött, és ak​kor, mi​dőn fe​le​sé​ge, Pra​va​ti azt a szen​ve​dé​lyes szó​nok​la​tot tar​tot​ta, amely​ben az ő bé​ke​sze​re​te​tét csak​nem nyíl​tan ki​gú​nyol​ta, mint gyá​va​sá​got, és pi​ros​ra gyúlt arc​cal, izzó sza​vak​kal be​szélt a fe​je​del​mi be​csü​let​ről, hő​si​es​ség​ről és az el​szen​ve​dett gya​lá​zat​ról, ak​kor döb​ben​ten és szin​te el​szé​dül​ve hir​te​len meg​érez​te és lát​ta, mi​lyen messzi​re tá​vo​lo​dott tőle a fe​le​sé​ge, vagy ő az asszo​nyá​tól. És az​óta mé​lyült köz​tük a sza​ka​dék, és csak egy​re mé​lyebb lett, és egyi​kük sem tett sem​mit azért, hogy ezt meg​aka​dá​lyoz​za. Job​ban mond​va: Dá​sza lett vol​na rá il​le​té​kes, hogy va​la​mi ef​fé​lét te​gyen, mert vol​ta​képp csak ő lát​ta a sza​ka​dé​kot, s ez a kép​ze​le​té​ben egy​re in​kább a sza​ka​dé​kok sza​ka​dé​ké​vá, vi​lág​sza​ka​dék​ká vált fér​fi és nő, igen és nem, lé​lek és test kö​zött. Ha vissza​gon​dolt rá, úgy vél​te, tel​je​sen tisz​tán lát min​dent: ho​gyan tet​te őt egy​kor sze​rel​mes​sé a va​rázs​la​to​san szép Pra​va​ti, ho​gyan ját​szott vele, amíg ő el nem vált tár​sa​i​tól és ba​rá​ta​i​tól, a pász​to​rok​tól s az el​ad​dig oly de​rűs pász​tor​élet​től, s a nő ked​vé​ért ide​gen​ben és szol​ga​ság​ban élt, apó​sa ve​je​ként, rossz​in​du​la​tú em​be​rek há​zá​ban, akik arra hasz​nál​ták ki sze​rel​mes vol​tát, hogy szá​muk​ra dol​goz​tas​sák. Az​tán meg​je​lent az a Nala, és el​kez​dő​dött az ő bol​dog​ta​lan​sá​ga. Nala a ha​tal​má​ba ke​rí​tet​te asszo​nyát, a gaz​dag, dél​ceg rá​dzsa, szép ru​há​i​val és sát​ra​i​val, lo​va​i​val és szol​gá​i​val, el​csá​bí​tot​ta a sze​gény, pom​pá​hoz nem szo​kott asszonyt, hi​szen ez nem sok fá​rad​sá​gá​ba ke​rül​he​tett. De va​jon csak​ugyan olyan gyor​san és könnyen csá​bít​hat​ta vol​na el, ha Pra​va​ti a lel​ke mé​lyén hű és er​köl​csös? Nos hát, a rá​dzsa el​csá​bí​tot​ta, avagy ép​pen​ség​gel el​vet​te tőle, s neki, Dá​szá​nak a leg​rú​tabb fáj​dal​mat okoz​ta, amit az ide​ig át​élt. Ő pe​dig bosszút állt, meg​öl​te bol​dog​sá​ga tol​va​ját, s ez egy pil​la​na​tig fen​sé​ges di​a​dal volt. Ámde alig​hogy ez meg​tör​tént, me​ne​kül​nie kel​lett; na​po​kig, he​te​kig és hó​na​po​kig élt a bo​zót​ban és ná​da​sok​ban, tör​vé​nyen kí​vül, egyet​len em​ber​ben sem bíz​va. És mit csi​nált eb​ben az idő​ben Pra​va​ti? Er​ről so​ha​sem esett kö​zöt​tük sok szó. Min​den​eset​re: nem me​ne​kült utá​na, csak ak​kor ke​res​te és ta​lál​ta meg, ami​kor szár​ma​zá​sa foly​tán fe​je​de​lem​mé ki​ál​tot​ták ki, és Pra​va​ti​nak reá volt szük​sé​ge, hogy vele a trón​ra lép​hes​sen, és be​köl​töz​hes​sen a pa​lo​tá​ba. Ak​kor fel​buk​kant, ma​gá​val vit​te őt az er​dő​ből, a tisz​te​let​re mél​tó re​me​te szom​széd​sá​gá​ból; szép ru​hák​kal éke​sí​tet​ték föl, meg​tet​ték rá​dzsá​nak, s mind​ez hiú ra​gyog​vány és bol​dog​ság volt – de va​ló​já​ban: mit ha​gyott el ak​kor, és mi​vel cse​rél​te föl? Cse​ré​be meg​kap​ta a fe​je​de​lem ra​gyo​gá​sát és kö​te​les​sé​ge​it, olyan kö​te​les​sé​ge​ket, ame​lyek kez​det​ben könnyű​ek vol​tak, s az​óta egy​re ne​he​zeb​bek és ne​he​zeb​bek let​tek; cse​ré​be vissza​kap​ta szép fe​le​sé​gét s vele az édes, sze​rel​mes órá​kat, majd a fiát kap​ta, a sze​re​te​tet irán​ta és a nö​vek​vő ag​gó​dást a fiú fe​nye​ge​tett éle​té​ért és bol​dog​sá​gá​ért, mint​hogy most a ka​puk előtt állt a há​bo​rú. Ezt hoz​ta neki Pra​va​ti, mi​dőn ak​kor ott az er​dő​ben, a for​rás​nál rá​ta​lált. Vi​szont mit ha​gyott el és adott oda ezért? El​hagy​ta az erdő, a jám​bor ma​gány bé​ké​jét, oda​ad​ta egy szent jógi szom​széd​sá​gát és pél​dá​ját, oda​ad​ta a ta​nít​vány​ság és utód​lás, a bölcs mély, su​gár​zó, ren​dít​he​tet​len lel​ki nyu​gal​má​nak re​mé​nyét, a sza​ba​du​lást az élet har​ca​i​tól és szen​ve​dé​lye​i​től. El​csá​bí​tot​ta Pra​va​ti szép​sé​ge, az asszony be​há​lóz​ta, és meg​fer​tőz​te becs​vá​gyá​val, így hát el​hagy​ta azt az egye​dü​li utat, ame​lyen el​ér​he​tő a sza​bad​ság és a bé​kes​ség. Ilyen​nek lát​ta ma az éle​te tör​té​ne​tét, és va​ló​ban egé​szen könnyen le​he​tett így ér​tel​mez​ni, csu​pán némi si​mít​ga​tás​ra és ki​ha​gyás​ra volt szük​ség, hogy így lás​sa. Töb​bek közt ki​hagy​ta azt a kö​rül​ményt, hogy még egy​ál​ta​lán nem volt an​nak a re​me​té​nek a ta​nít​vá​nya, sőt már szán​dé​ká​ban állt, hogy ön​ként ott​hagy​ja. Vissza​te​kin​tés​kor így torzul​nak el könnyen a dol​gok. Pra​va​ti egé​szen más​ként lát​ta eze​ket a dol​go​kat, noha fér​jé​nél sok​kal ke​vés​bé adta át ma​gát ilyen gon​do​la​tok​nak. Arra a Na​lá​ra egy​ál​ta​lán nem is gon​dolt. Ez​zel szem​ben, ha em​lé​ke​ze​te nem csalt,

egye​dül ő volt az, aki meg​ala​poz​ta és elő​idéz​te Dá​sza sze​ren​csé​jét, is​mét rá​dzsá​vá tet​te, fi​ú​val aján​dé​koz​ta meg, el​hal​moz​ta sze​re​lem​mel és bol​dog​ság​gal, hogy vé​gül úgy ta​lál​ja: Dá​sza nem nőtt fel az ő nagy​sá​gá​hoz, és mél​tat​lan az ő büsz​ke ter​ve​i​re. Mert ő tisz​tán lát​ta, hogy az el​jö​ven​dő há​bo​rú csak​is az ő ha​tal​muk és bir​to​kuk meg​dup​lá​zó​dá​sá​ra és Go​vin​da meg​sem​mi​sü​lé​sé​re ve​zet​het. Dá​sza azon​ban ahe​lyett, hogy örül​ne en​nek, s a leg​buz​gób​ban ezen dol​goz​na, el​le​ne volt a há​bo​rú​nak és hó​dí​tás​nak, és (elég​gé fe​je​del​mi​et​le​nül, ahogy Pra​va​ti lát​ta) a leg​szí​ve​seb​ben tét​le​nül öre​ged​ne meg vi​rá​gai, fái, pa​pa​gá​jai és köny​vei kö​zött. Mi​lyen más em​ber Vis​va​mit​ra, a lo​vas​ság fő​pa​rancs​no​ka, Pra​va​ti mel​lett a kö​ze​li há​bo​rú és győ​ze​lem leg​he​ve​sebb pár​to​ló​ja és híve. Dá​sza és köz​te az ő ja​vá​ra dőlt el min​den össze​ha​son​lí​tás. Dá​sza jól lát​ta, mennyi​re meg​ba​rát​ko​zott fe​le​sé​ge ez​zel a Vis​va​mit​rá​val, mennyi​re cso​dál​ja, és ma​gát is cso​dál​tat​ja et​től a vi​dám és bá​tor, ta​lán kis​sé fel​szí​nes, ta​lán nem is na​gyon okos ka​to​na​tiszt​től, aki har​sá​nyan ne​vet, szép, erős foga és ápolt sza​kál​la van. Ke​se​rű​en és egy​út​tal meg​ve​tő​en, gú​nyos kö​zönnyel néz​te, ami​vel csak ön​ma​gát ámí​tot​ta. Nem kém​ke​dett, s nem óhaj​tot​ta tud​ni, hogy e két em​ber ba​rát​sá​ga túl​lé​pi-e a meg​en​ge​dett és tisz​tes​sé​ges ha​tárt avagy sem. Hogy Pra​va​ti be​le​sze​re​tett a csi​nos lo​vag​ba, haj​lan​dó​sá​gát, hogy előny​ben ré​sze​sí​tet​te a na​gyon is ke​vés​sé hő​si​es férj​jel szem​ben, Dá​sza úgy néz​te, az​zal a kül​ső​leg kö​zö​nyös, be​lül​ről azon​ban ke​se​rű nyu​ga​lom​mal, amely​re rá​szok​tat​ta ma​gát, hogy néz​zen min​den ese​ményt. Mind​egy volt, va​jon hűt​len​ség és áru​lás az, ami​nek el​kö​ve​té​sé​re, úgy lát​szik, a fe​le​sé​ge el​szán​ta ma​gát, vagy pe​dig csu​pán Dá​sza ér​zel​me​i​nek le​be​csü​lé​se, de így volt, és fej​lő​dött, nö​ve​ke​dett, nőtt mint a há​bo​rú ve​szé​lye s a vég​zet, nem volt rá or​vos​ság, és más ma​ga​tar​tás sem adó​dott, csak az el​fo​ga​dá​sé, a hig​gadt el​vi​se​lé​sé; tá​ma​dás és hó​dí​tás he​lyett, most már csak ennyi​ből állt Dá​sza fér​fi és hős mi​vol​ta. Nos, akár be​lül volt a jó er​kölcs és a meg​en​ge​dett ha​tá​rán Pra​va​ti cso​dá​la​ta a lo​vas​ka​pi​tány iránt, meg azé irán​ta, akár nem: Pra​va​ti – ezt meg​ér​tet​te Dá​sza – ke​vés​bé volt bű​nös, mint ő. Ő, Dá​sza, a gon​dol​ko​dó és két​ke​dő ugyan fö​löt​tébb haj​lott rá, hogy to​va​tűnt bol​dog​sá​gá​ért a nőt hi​báz​tas​sa, vagy leg​alább őt is fe​le​lős​sé te​gye azért, hogy mind​eb​be be​le​esett és be​le​ke​ve​re​dett: a sze​re​lem​be, a becs​vágy​ba, a bosszú​csele​ke​de​tek​be és rab​lá​sok​ba, sőt gon​do​lat​ban az asszonyt, a sze​rel​met és a gyö​nyört tet​te fe​le​lős​sé min​de​nért a föl​dön, a szen​ve​dé​lyek és vá​gyak, a há​zas​ság​tö​rés, ha​lál, gyil​kos​ság, há​bo​rú egész tán​cá​ért, haj​szá​já​ért. De köz​ben na​gyon jól tud​ta, hogy nem Pra​va​ti a bű​nös és az ok, ha​nem maga is ál​do​zat, nem te​het a szép​sé​gé​ről s az ő irán​ta ér​zett sze​rel​mé​ről, egy​ál​ta​lán nem fe​le​lős érte, s hogy csak egy por​szem a nap​su​gár​ban, hul​lám az ára​dat​ban, és csak​is az ő, Dá​sza dol​ga lett vol​na, hogy el​von​ja ma​gát az asszony​tól és a sze​re​lem​től, a bol​dog​ság éh​sé​gé​től és a becs​vágy​tól, vagy ma​rad​jon elé​ge​dett pász​tor a pász​to​rok közt, vagy a jóga ti​tok​za​tos út​ján le​győz​ze ön​ma​gá​ban az Elég​te​lent. El​mu​lasz​tot​ta, cső​döt mon​dott, nem volt el​hí​vat​va a nagy​ság​ra, vagy nem volt hű​sé​ges az el​hi​va​tá​sá​hoz, és a fe​le​sé​gé​nek vé​gül is iga​za volt, ha a gyá​vát lát​ta ben​ne. Vi​szont tőle kap​ta ezt a fiát, ezt a szép, zsen​ge fiút, aki​ért annyi​ra ag​gó​dott, s aki​nek léte még min​dig ér​tel​met és ér​té​ket adott az éle​té​nek, sőt nagy bol​dog​ság volt, fáj​dal​mas és szo​ron​gó bol​dog​ság ugyan, de még​is​csak bol​dog​ság, az ő bol​dog​sá​ga. Ezt a bol​dog​sá​got most szív​bé​li fáj​da​lom​mal és ke​se​rű​ség​gel fi​zet​te meg, a há​bo​rú​ra és ha​lál​ra való fel​ké​szü​lés​sel, és az​zal a tu​dat​tal, hogy elé​be megy a vég​ze​té​nek. Oda​át az or​szá​gá​ban ült Go​vin​da rá​dzsa, akit an​nak az agyon​ütött Na​lá​nak, an​nak a rossz em​lé​ke​ze​tű csá​bí​tó​nak az any​ja lá​tott el ta​náccsal, és tá​mo​ga​tott; s köz​ben egy​re gya​ko​rib​bá és szem​te​le​neb​bé vál​tak Go​vin​da be​tö​ré​sei és ki​hí​vá​sai; csak​is a ha​tal​mas Ga​ipa​li rá​dzsá​val való szö​vet​ség te​het​te vol​na elég erős​sé Dá​szát ah​hoz, hogy bé​két és szom​szé​di szer​ző​dé​se​ket kény​sze​rít​hes​sen ki. De ez a rá​dzsa, ám​bár jó szív​vel volt Dá​sza iránt, ro​kon​ság​ban volt Go​vin​dá​val, és a leg​ud​va​ri​a​sab​ban el​há​rí​tott min​den kí​sér​le​tet,

hogy Dá​szá​val szö​vet​sé​get kös​sön. Nem volt im​már ki​té​rő, re​mény az ér​te​lem​re és em​be​ri​es​ség​re, kö​ze​le​dett a vég​zet, s el kel​lett vi​sel​nie. Most már maga Dá​sza is szin​te vá​gyott a há​bo​rú​ra, a föl​gyűlt vil​lá​mok ki​tö​ré​sé​re s az ese​mé​nyek meg​gyor​sí​tá​sá​ra, ame​lye​ket már úgy​sem le​he​tett meg​előz​ni. Még egy​szer föl​ke​res​te Ga​ipa​li fe​je​del​met, ered​mény​te​le​nül ud​va​ri​as​kod​ták egy​más​sal, mér​sék​le​tet és tü​rel​met ta​ná​csolt, de már rég​óta re​mény​te​le​nül; egyéb​ként fegy​ver​ke​zett. A vita a Ta​nács​ban most már csak ar​ról folyt: va​jon az el​len​ség leg​kö​ze​leb​bi be​tö​ré​sé​re az​zal vá​la​szol​ja​nak-e, hogy be​vo​nul​nak az or​szá​gá​ba, és há​bo​rút in​dí​ta​nak, avagy meg​vár​ják az el​len​ség fő tá​ma​dá​sát, hogy így az ma​rad​jon a nép és az or​szág és az egész vi​lág szí​ne előtt a bű​nös és bé​ke​sze​gő?! Az el​len​ség, mit sem tö​rőd​ve az ef​fé​le kér​dé​sek​kel, vé​get ve​tett a fon​tol​ga​tás​nak, ta​nács​ko​zás​nak és té​to​vá​zás​nak, s egy na​pon oda​vá​gott. Ren​de​zett egy na​gyobb rab​ló​tá​ma​dást, amely sür​gő​sen a ha​tár​ra csal​ta Dá​szát a lo​vas​ság ka​pi​tá​nyá​val és leg​jobb em​be​re​i​vel együtt, s amíg ők úton vol​tak, Go​vin​da a fő​ere​jé​vel be​tört az or​szág​ba, köz​vet​len Dá​sza vá​ro​sá​ba, el​fog​lal​ta a tor​nyo​kat, és meg​száll​ta a pa​lo​tát. Ami​kor Dá​sza ezt meg​tud​ta, tüs​tént vissza​for​dult, mert tud​ta, hogy fe​le​sé​ge és fia be van zár​va a fe​nye​ge​tett pa​lo​tá​ba, az ut​cá​kon pe​dig vé​res har​cok foly​nak, és a szí​ve ször​nyű fáj​da​lom​ban szo​rult össze, ha az övé​i​re és arra a ve​szély​re gon​dolt, amely​ben fo​rog​nak. Most már nem kel​let​len és óva​tos had​ve​zér volt, fáj​da​lom és düh bo​rí​tot​ta láng​ba, vad si​et​ség​gel vág​tá​zott ha​za​fe​lé em​be​re​i​vel, a csa​ta már min​den ut​cán tom​bolt, át​ve​re​ked​te ma​gát a pa​lo​tá​ig, meg​ál​lí​tot​ta az el​len​sé​get, s úgy küz​dött, mint egy őr​jön​gő, míg vé​gül a vé​res nap al​ko​nyán ki​me​rül​tén és több seb​ből vérez​ve össze​ros​kadt. Ami​kor újra ma​gá​hoz tért, fog​ság​ban ta​lál​ta ma​gát, a csa​ta el​ve​szett, a vá​ros és a pa​lo​ta az el​len​ség ke​zé​ben volt. Meg​kö​töz​ve vit​ték Go​vin​da elé, aki gú​nyo​san üd​vö​zöl​te, és egy szo​bá​ba ve​zet​te őt; ez az a fa​ra​gott írá​sok​kal és ara​nyo​zott fa​lak​kal dí​szí​tett szo​ba volt. Itt ült egy sző​nye​gen egye​nes de​rék​kal s meg​kö​vült arc​cal – a fe​le​sé​ge, Pra​va​ti, fegy​ve​res őrök​kel a háta mö​gött, s az ölé​ben fe​küdt a fiú: mint egy le​tört vi​rág fe​küdt ott gyön​géd alak​ja, hol​tan, szür​ke arc​cal, vér​rel át​ita​tott ru​há​ban. Az asszony meg sem for​dult, ami​kor be​ve​zet​ték a fér​jét, rá sem né​zett, sze​me csak a kis ha​lott​ra me​redt ki​fe​je​zés​te​le​nül; Dá​sza úgy lát​ta: fur​csán meg​vál​to​zott, és csak egy idő múl​va vet​te ész​re, hogy a haja, ame​lyet na​pok​kal ez​előtt még sö​tét-fe​ke​té​nek is​mert, min​de​nütt ősze​sen csil​log. Már rég​óta ül​he​tett így, ölé​ben a fi​ú​val, me​red​ten, az arca mint egy ál​arc. – Ra​vá​na! – ki​ál​tott fel Dá​sza. – Ra​vá​na, gyer​me​kem, vi​rá​gom! – Le​tér​delt, arca a ha​lott fe​jé​re bu​kott; szin​te imád​koz​va tér​delt a néma asszony és a gyer​mek előtt, mind​ket​tőt si​rat​va s mind​ket​tő​nek hó​dol​va. Be​szív​ta a vi​rág- és ha​lálil​la​tot, mely​be an​nak a vi​rág​olaj​nak az il​la​ta is be​le​ve​gyült, amellyel a gyer​mek ha​ját meg​ken​ték. Pra​va​ti fa​gyos te​kin​tet​tel bá​mult le mind​ket​te​jük​re. Va​la​ki meg​érin​tet​te Dá​sza vál​lát, Go​vin​da egyik fő​em​be​re volt, aki föl​ál​lí​tot​ta és el​ve​zet​te. Egy szót sem szólt Pra​va​ti​hoz, az sem hoz​zá. Meg​kö​töz​ve tet​ték föl egy ko​csi​ra, s Go​vin​da vá​ro​sá​ban egy töm​löc​be zár​ták, kö​te​lé​kei egy ré​szét meg​ol​dot​ták, egy ka​to​na vi​zet ho​zott neki, a kor​sót a kő​pad​ló​ra ál​lí​tot​ta; ma​gá​ra hagy​ták, be​csuk​ták és el​re​te​szel​ték az aj​tót. A vál​lán ka​pott sebe éget​te, mint a tűz. A vi​zes​kor​só után ta​po​ga​tó​zott, s meg​ned​ve​sí​tet​te ke​zét és ar​cát. Iha​tott vol​na, de nem tet​te; azt gon​dol​ta, így ha​ma​rább hal meg. Med​dig fog ez még tar​ta​ni, mi​lyen so​ká​ig! Úgy vá​gyó​dott a ha​lál​ra, aho​gyan ki​szá​radt tor​ka a víz után. Csak a ha​lál​lal ér​het vé​get szí​vé​ben a gyöt​re​lem, csak ak​kor huny ki majd ben​ne az anyá​nak és ha​lott gyer​me​ké​nek képe. Ám kín​jai kö​ze​pet​te meg​kö​nyö​rült raj​ta a fá​radt​ság és gyen​ge​ség, le​ro​gyott és el​szunnyadt. Ami​kor fel​ocsú​dott eb​ből a kur​ta szen​der​gés​ből, ká​bul​tan meg akar​ta dör​zsöl​ni a sze​mét, de nem tud​ta; a két keze már el volt fog​lal​va va​la​mi​vel, amit szi​lár​dan tar​tott; ne​ki​bá​to​ro​dott s ki​nyi​tot​ta sze​mét, nem töm​löc​fa​lak vet​ték kö​rül, ha​nem erős zöld fény áradt el a lom​bon és mo​hán; Dá​sza so​ká​ig

hu​nyor​gott, a fény hang​ta​lan, de he​ves ütés​ként érte, bor​zon​gás, vo​nag​ló fé​le​lem fu​tott vé​gig nya​kán és há​tán, megint csak hu​nyor​gott, szin​te pi​tyer​gős​re fin​to​ro​dott az arca, az​tán tág​ra nyi​tot​ta sze​mét. Egy er​dő​ben állt, ke​zé​ben víz​zel teli csé​szét tar​tott, lába előtt bar​nán és zöl​den tük​rö​ző​dött egy for​rás me​den​cé​je, s tud​ta, hogy túl​nan a páf​rány​sű​rű mö​gött áll a kuny​hó, és vár​ja őt a jógi, aki ví​zért küld​te, aki oly fur​csán ne​ve​tett, s akit arra kért: ér​tes​sen meg vele va​la​mit a Ma​yá​ból. Dá​sza nem ve​szí​tett el sem csa​tát, sem fiút, nem volt sem fe​je​de​lem, sem apa; a jógi azon​ban tel​je​sí​tet​te kí​ván​sá​gát, s ki​ok​tat​ta a Ma​yá​ról: pa​lo​ta és kert, könyv​tár és ma​dár​te​nyész​tés, fe​je​del​mi gon​dok és apai sze​re​tet, há​bo​rú és fél​té​keny​ség, a Pra​va​ti iránt ér​zett sze​re​lem és he​ves bi​zal​mat​lan​ság, mind​ez Sem​mi volt – nem, nem Sem​mi, ez volt a Maya! Dá​sza meg​ren​dül​ten állt, ar​cán könnyek cso​rog​tak, keze re​me​gett, és meg​bil​lent ben​ne a csé​sze, ame​lyet épp az imént töl​tött tele a re​me​té​nek, túl​csor​dult a víz a pe​re​mén, s a lá​bá​ra loccsant. Úgy érez​te, mint​ha le​vág​ták vol​na egyik tag​ját, el​tá​vo​lí​tot​tak vol​na va​la​mit a fe​jé​ből, üres​ség volt ben​ne, el​vet​ték tőle az át​élt hosszú éve​ket, óvott kin​cse​it, él​ve​zett örö​me​it, el​szen​ve​dett fáj​dal​ma​it, tűrt szo​ron​gá​sát, ha​lál​kö​zel​sé​gig meg​íz​lelt két​ség​be​esé​sét – ez mind ki​hunyt és sem​mi​vé lett –, és még​sem sem​mi​sült meg! Mert itt volt az em​lé​ke​zet, a ké​pek meg​ma​rad​tak ben​ne, még lát​ta Pra​va​tit s hir​te​len meg​őszült ha​ját, amint der​med​ten ül, ölé​ben fi​á​val, mint​ha ő maga foj​tot​ta vol​na meg, mint va​la​mi zsák​mány fe​küdt ott a fiú, tag​jai er​nyed​ten lóg​tak le any​ja tér​dén. Ó, mi​lyen gyor​san, mi​lyen gyor​san és mi​lyen bor​zasz​tó​an, mi​lyen ke​gyet​le​nül, mi​lyen ala​po​san vi​lá​go​sí​tot​ták föl a Ma​yá​ról! Min​den el​moz​dult a he​lyé​ről, sok, él​mé​nyek​kel teli év pil​la​na​tok​ká zsu​go​ro​dott, álom volt mind​az, ami nem​ré​gen még sür​ge​tő va​ló​ság​nak lát​szott, s ta​lán álom volt min​den egyéb is, ami az​előtt tör​tént, a her​ceg Dászá​ról szó​ló tör​té​ne​tek, az ő pász​tor​éle​te, há​zas​sá​ga, bosszú​ál​lá​sa Na​lán, ol​ta​lom​ra le​lé​se a re​me​té​nél, ké​pek vol​tak ezek, ami​lye​ne​ket meg​cso​dál​ha​tunk egy pa​lo​ta fal​fa​rag​vá​nya​in, ahol vi​rá​gok, csil​la​gok, ma​da​rak, maj​mok és is​te​nek lát​ha​tók fák lomb​jai kö​zött. És va​jon, amit ép​pen most élt át, s ami a sze​me előtt volt, ez a föl​éb​re​dés a fe​je​de​lem​ség​ből, ha​da​ko​zá​sok​ból és be​bör​tön​zés​ből, ez az áll​do​gá​lás a for​rás​nál, ez a vi​zes​csa​nak, amely​ből épp az imént loccsan​tott ki egy ke​ve​set, s a gon​do​la​tai is – mind​ez vé​gül is nem ugyan​ab​ból az anyag​ból van-e, nem álom, káp​rá​zat, Maya? És amit még átél majd a jö​vő​ben, a sa​ját sze​mé​vel lát, és ke​zé​vel ta​pint, egé​szen va​la​mi​ko​ri ha​lá​lá​ig – az más anyag​ból való, más​fé​le? Já​ték és lát​szat, taj​ték és álom, Maya, az élet​nek ez az egész szép és iszo​nyú, el​ra​ga​dó és két​ség​be​ej​tő kép​já​té​ka, égő gyö​nyö​re​i​vel, ége​tő fáj​dal​ma​i​val. Dá​sza még min​dig szin​te ká​bul​tan és bé​nul​tan állt. Megint meg​bil​lent ke​zé​ben a csé​sze, és ki​loccsant a víz, hű​vö​sen csör​gött le láb​uj​ja​i​ra, és el​folyt. Mit kel​le​ne ten​nie? Tölt​se meg újra a csé​szét, vi​gye vissza a jó​gi​hoz, és ne​vet​tes​se ki ma​gát vele mind​azért, amit ál​má​ban szen​ve​dett? Ez nem csá​bí​tot​ta. Ki​ön​töt​te a vi​zet, s a csé​szét a mo​há​ba dob​ta. Le​ült a fűbe, és ko​mo​lyan gon​dol​koz​ni kez​dett. Ele​ge volt, túl​sá​go​san is ele​ge eb​ből az ál​mo​do​zás​ból, eb​ből a dé​mo​ni fo​na​dé​ká​ból az él​mé​nyek​nek, örö​mök​nek és szen​ve​dé​sek​nek, me​lyek az em​ber szí​vét nyo​maszt​ják, meg​ál​lít​ják az ér​ve​ré​sét, s az​tán hir​te​len Maya lesz be​lő​lük, s bo​lond​ként ott​hagy​ják az em​bert; ele​ge volt min​den​ből, nem vá​gyott töb​bé asszony​ra, gyer​mek​re, sem trón​ra, sem győ​ze​lem​re vagy bosszú​ra, sem bol​dog​ság​ra, okos​ság​ra, sem ha​ta​lom​ra, sem erény​re. Sem​mi​re sem vá​gyott, csak nyu​ga​lom​ra, csak a vég​re, nem kí​vánt mást, csak azt, hogy meg​ál​lít​sa ezt az örök​kön for​gó ke​re​ket, s ki​olt​sa a ké​pek vég​te​len so​rát. Nyu​gal​mat akart ma​gá​nak és ki​ol​ta​ni ön​ma​gát, mint ahogy ak​kor is ezt kí​ván​ta, ami​kor ab​ban az utol​só csa​tá​ban az el​len​ség közé ron​tott, vag​dal​ko​zott, se​be​ket osz​tott és ka​pott, amíg össze nem ro​gyott. De hát mi jön az​tán? Az​tán az ájult​ság, a szen​der​gés vagy a ha​lál szü​ne​te jön. S rög​tön utá​na is​mét az éber ál​la​pot, az, hogy át kell en​ged​nünk az élet ára​mát szí​vün​kön, s megint be kell fo​gad​nunk sze​münk​be a fé​lel​mes, szép, bor​zon​ga​tó kép​ára​da​tot, vé​ge​ér​he​tet​le​nül, me​nek​vés nél​kül, a leg​kö​ze​leb​bi

áju​lá​sig, a kö​vet​ke​ző ha​lá​lig. Ami ta​lán egy kis szü​net, kur​ta, röp​ke pi​he​nő, fel​lé​leg​zés, de az​tán to​vább fo​lyik min​den, s az em​ber újra egyi​ke az ezer​nyi alak​nak az élet vad, má​mo​ros, két​ség​be​ej​tő tán​cá​ban. Ó, nincs ki​hu​nyás, nincs vége sem​mi​nek, soha. Nyug​ta​la​nul szök​kent újra talp​ra. Ha már úgy sincs pi​he​nés eb​ben az át​ko​zott kör​tánc​ban, ha egyet​len hő vá​gya nem tel​je​sül​het, nos, ak​kor akár meg is tölt​he​ti is​mét vi​zes​csa​nak​ját, és el​vi​he​ti en​nek az öreg​em​ber​nek, aki ezt pa​ran​csol​ta neki, noha vol​ta​képp nem is volt szá​má​ra sem​mi​lyen pa​ran​csa. Szol​gá​lat volt, amit kí​ván​tak tőle, meg​bíz​ták va​la​mi​vel, en​ge​del​mes​ked​he​tett és vég​re​hajt​hat​ta fel​ada​tát, ez jobb volt, mint ül​dö​gél​ni és mód​sze​re​ket agyal​ni ki ön​ma​gunk meg​ölé​sé​re; egy​ál​ta​lán; en​ge​del​mes​ked​ni és szol​gál​ni sok​kal könnyebb és jobb, sok​kal ár​tat​la​nabb és hasz​no​sabb az ural​ko​dás​nál és a fe​le​lős​ség​nél, ennyit már tu​dott. He​lyes, Dá​sza, fogd hát a csé​szét, töltsd meg szé​pen víz​zel, és vidd át a gaz​dád​nak. Ami​kor a kuny​hó​hoz ért, a Mes​ter kü​lö​nös te​kin​tet​tel fo​gad​ta, a meg​ér​tés könnye​dén kér​dő, fé​lig rész​ve​vő, fé​lig vi​dám pil​lan​tá​sá​val, ahogy, mond​juk, egy idő​sebb fiú te​kint a fi​a​ta​labb​ra, aki va​la​mi​lyen fá​rasz​tó és kis​sé meg​szé​gye​ní​tő ka​land​ból, egy rá ki​rótt erő​pró​bá​ról tér vissza. Ez a pász​tor-her​ceg, ez a hoz​zá me​ne​kült sze​gény fic​kó csu​pán a for​rás​tól jött ugyan, vi​zet ho​zott, és alig egy ne​gyed​órát volt tá​vol; mind​azon​ál​tal a töm​löc​ből is jött, el​ve​szí​tett egy asszonyt, egy fiút és egy fe​je​de​lem​sé​get, vé​gig​élt egy em​ber​éle​tet, s egy pil​lan​tást ve​tett a for​gó Ke​rék​re. Ez a fi​a​tal​em​ber ré​geb​ben egy​szer vagy egy​né​hány​szor va​ló​szí​nű​leg föl​éb​redt már, s be​lé​leg​zett egy korty va​ló​sá​got, kü​lön​ben nem jött vol​na ide, és nem ma​radt vol​na itt ilyen so​ká​ig; most azon​ban úgy lát​szott, iga​zán fel​éb​redt, s meg​érett rá, hogy rá​lép​jen a hosszú útra. Jó né​hány évre lesz szük​ség, hogy akár csak a he​lyes tar​tás​ra és lé​leg​zés​re meg​ta​nít​sa. Csu​pán ez​zel a te​kin​tet​tel, amely​ben ott volt a jó​in​du​la​tú rész​vét nyo​ma s az uta​lás egy kö​zöt​tük lét​re​jött kap​cso​lat​ra, a Mes​ter és Ta​nít​vány kap​cso​la​tá​ra – csu​pán ez​zel a pil​lan​tás​sal vé​gez​te el a jógi a ta​nít​vány fél​fo​ga​dá​sát. Ez a pil​lan​tás ki​űz​te a ha​szon​ta​lan gon​do​la​to​kat a ta​nít​vány fe​jé​ből, s ne​ve​lés​be és szol​gá​lat​ba vet​te őt. Egyéb el​be​szél​ni​va​lónk nincs Dá​sza éle​té​ről, a töb​bi már a ké​pe​ken és tör​té​né​se​ken túl folyt le. Dá​sza nem hagy​ta el töb​bé az er​dőt.

Utószó KUL​TÚ​RA-KRI​TI​KA ÉS UTÓ​PIA KÖ​ZÖTT Az üveg​gyöngy​já​ték-ot az utó​pis​ta re​gé​nyek kö​ré​be szo​kás so​rol​ni. Hi​vat​ko​zá​si ala​pul eh​hez az szol​gál, hogy a re​gény​ből ki​ol​vas​ha​tó jel​zé​sek sze​rint a tör​té​nés ide​je hoz​zá​ve​tő​le​ge​sen 2200 tá​já​ra te​he​tő, he​lye pe​dig egy kép​ze​let​be​li tu​dós​ál​lam. Ez a mi​nő​sí​tés azon​ban fél​re​ve​ze​tő le​het, sőt, a lé​nyeg​ről te​rel​he​ti el a fi​gyel​met. Hes​se re​gé​nye ugyan​is a szó​nak csak na​gyon kor​lá​to​zott ér​tel​mé​ben utó​pis​ta re​gény. Sem​mi​kép​pen sem tu​do​má​nyos-fan​tasz​ti​kus re​gény, amint ma​nap​ság, e re​gény​faj​ta nagy di​vat​ja óta, min​den olyan el​be​szé​lő mű​vet így szo​kás ne​vez​ni, amely kép​ze​let​be​li jö​vő​ben ját​szó​dik. De mint lát​ni fog​juk, ab​ban az ér​te​lem​ben sem mond​ha​tó iga​zán utó​pis​ta re​gény​nek, amely​ben Mo​rus Utó​piá-ja óta így mi​nő​sí​tik az el​kép​zelt esz​mé​nyi tár​sa​da​lom re​gé​nyes lá​to​má​sa​it. Első és fe​lü​le​tes ol​va​sás​ra is fel​tű​nik Az üveg​gyöngy​já​ték-ban, hogy Kasz​tá​li​á​ban és a Kasz​tá​li​á​nak ott​hont adó, meg nem ne​ve​zett ál​lam​ala​ku​lat​ban a tech​ni​ka fej​lett​sé​gi szint​je nem​hogy nem fan​tasz​ti​kus, de szin​te an​nak is alat​ta ma​rad, ami a re​gény írá​sá​nak idő​pont​já​ban már hét​köz​na​pi va​ló​ság volt. Már amennyi​re a tech​ni​ká​nak, a mű​sza​ki be​ren​de​zé​sek​nek egy​ál​ta​lán sze​re​pük van a tör​té​net​ben. Né​hány ap​ró​ság​tól el​te​kint​ve ugyan​is mint​ha nem is lé​tez​né​nek. Knecht „gyors​pos​tá​val” uta​zik egy ülés​re, „ké​szü​lé​ken” hall​gat meg egy díj​ki​osz​tást, de au​tó​ról, te​le​ví​zi​ó​ról, elekt​ro​ni​ká​ról, au​to​ma​ti​zá​lás​ról, leg​alább​is tech​ni​kai va​ló​sá​guk​ban, nincs szó a re​gény​ben. Kasz​tá​lia és anya​or​szá​ga po​li​ti​kai szem​pont​ból se igen lé​tez​nek, po​li​ti​kai utó​pi​át pe​dig vég​képp nem tes​te​sí​te​nek meg. Az üveg​gyöngy​já​ték 1943-ban je​lent meg Zü​rich​ben, és maga Hes​se is a délsváj​ci Mon​tag​no​lá​ban élt 1919-től ha​lá​lá​ig, 1962-ig le​gen​dás re​me​tei el​vo​nult​ság​ban. Ha va​la​mennyi​re lo​ka​li​zál​ha​tó egy​ál​ta​lán po​li​ti​kai té​ren Kasz​tá​lia és anya​or​szá​ga, mo​dell​jé​ül leg​in​kább a li​be​rá​lis, sem​le​ges, a há​bo​rú​ban szi​get​nyi me​ne​dé​kül kí​nál​ko​zó Sváj​cot vél​het​jük. A re​gény​be​li tá​jak, hely​szí​nek is va​la​mi​fé​le ide​a​li​zált, a ci​vi​li​zá​ció ár​tal​ma​i​tól men​tes Sváj​cot idéz​nek. A ci​vi​li​zá​ci​ó​nak ez a kö​vet​ke​ze​tes ki​kü​szö​bö​lé​se a re​gény​ből már-már múlt​ba for​du​ló utó​pia gya​nú​ját kel​ti fel. Az üveg​gyöngy​já​té​ko​sok „rend​je” a szer​ve​ze​tét, mű​kö​dé​si sza​bá​lya​it te​kint​ve túl​sá​go​san is em​lé​kez​tet a nagy kö​zép​ko​ri szer​ze​tes​ren​dek​re és ko​los​to​ra​ik​ra. Az üveg​gyöngy​já​ték té​ren és időn kí​vü​li​nek szánt vi​lá​ga árul​ko​dó​an ha​son​lít a Nar​ziss és Gold​mund című elő​ző Hes​se-re​gény le​gen​da​sze​rű​vé sti​li​zált kö​zép​ko​ri vi​lá​gá​ra. Hogy Az üveg​gyöngy​já​ték jö​vő​be ve​tí​tett utó​pia, ezt a be​nyo​mást el​ső​sor​ban az a vissza​pil​lan​tás su​gal​maz​za, ame​lyet a tá​vo​li jö​vő​be​li el​be​szé​lő sze​re​pét fel​öl​tő Hes​se sa​ját je​le​né​re, a „tár​ca​iro​da​lom kor​sza​ká​ra” vet. A tár​ca​iro​da​lom di​a​da​lá​ból Hes​se a szel​lem le​ala​cso​nyí​tá​sá​nak, meg​vá​sá​rol​ha​tó​sá​gá​nak, ön​fel​adá​sá​nak pél​dá​it ol​vas​sa ki. Azét a szel​le​mét, amely​nek sza​bad​ság​har​ca jel​le​mez​te Eu​ró​pa szel​le​mi éle​tét a kö​zép​kor vége óta. A szel​lem nagy​já​ból meg​nyer​te ezt a har​cot a ró​mai egy​ház el​len. „Hogy va​jon ez a nye​re​ség meg​ér​te-e a szám​ta​lan ál​do​za​tot, s va​jon szel​le​mi éle​tünk mai rend​je elég​gé tö​ké​le​tes-e és elég so​ká​ig tart-e ah​hoz, hogy vé​gül ér​tel​mes ál​do​zat​nak lás​sék mind​ama szen​ve​dés, sok-sok görcs, az eret​nek​pö​rök, mág​lyák kín​ja, kép​te​len​sé​ge s az éle​tü​ket té​boly​ban vagy ön​gyil​kos​ként vég​ző »gé​ni​u​szok« sora – ez a kér​dés szá​munk​ra meg​en​ged​he​tet​len. (Mán és a töb​bes szám első sze​mé​lyen itt ter​mé​sze​te​sen a jö​vő​be​ni je​len és a fik​tív el​be​szé​lő kor​tár​sai ér​ten​dő​ek.) A tör​té​ne​lem meg​tör​tént – s hogy jó volt-e vagy jobb lett vol​na, ha el​ma​rad, s hogy el​is​mer​het​jük-e »ér​tel​mét«, en​nek nincs je​len​tő​sé​ge. Így hát to​vább foly​tak a szel​lem »sza​bad​sá​gá​ért« ví​vott har​cok is, és

ép​pen eb​ben a ké​sei, tár​ca​iro​da​lom-kor​szak​ban azt ered​mé​nyez​ték, hogy a szel​lem va​ló​ban hal​lat​lan s már ön​ma​gá​nak is el​vi​sel​he​tet​len sza​bad​sá​got él​ve​zett, mint​hogy az egy​ház gyám​sá​gát tö​ké​le​te​sen s az ál​la​mét rész​ben le​ráz​ta ugyan ma​gá​ról, de iga​zi, maga fo​gal​maz​ta és tisz​te​let​ben tar​tott tör​vény​re nem lelt, va​ló​di, új te​kin​télyt és le​gi​ti​mi​tást még min​dig nem mu​tat​ha​tott fel.” A mér​té​két vesz​tett, utat té​vesz​tett, ma​gát ki​áru​sí​tó szel​lem tár​ca​iro​dal​mi kor​sza​ká​nak ké​pé​ben nem ne​héz Hes​se és a II. vi​lág​há​bo​rú után is​mert​té váló Az üveg​gyöngy​já​ték ol​va​só​já​nak je​le​né​re is​mer​ni. „Hogy a szel​le​mi élet ilyen ké​tes és ál​sá​gos volt ab​ban a kor​szak​ban, amely egyéb​ként sok szem​pont​ból tett​erő​ről és nagy​ság​ról ta​nús​ko​dott, ezt mi ma​i​ak a ré​mü​let tü​ne​te​ként ér​tel​mezzük: a szel​lem meg​ret​tent, ami​kor lát​szó​la​gos győ​zel​me és ér​le​lő​dé​se kor​sza​ká​nak vé​gén vá​rat​la​nul a Sem​mi​vel ta​lál​ta szem​ben ma​gát: nagy-nagy anya​gi ín​ség​gel, po​li​ti​kai és há​bo​rús för​ge​te​gek pe​ri​ó​du​sá​val és az​zal, hogy szin​te egyet​len éj​sza​ka alatt ő maga is bi​zal​mat​lan​ná vált ön​ma​ga, a sa​ját ere​je és mél​tó​sá​ga, sőt a sa​ját léte iránt is.” Az üveg​gyöngy​já​ték-ot be​ve​ze​tő kul​tú​ra-kri​ti​kai trak​tá​tus mind meg​ál​la​pí​tá​sa​i​ban, mind esszé​be​tétjel​le​gé​ben em​lé​kez​tet Her​mann Broch​nak „Az ér​té​kek szét​hul​lá​sá​ról” szó​ló esszé​jé​re, ame​lyet a har​min​cas évek ele​jén meg​je​lent Az al​va​já​rók című re​gény​tri​ló​gi​á​já​ba il​lesz​tett be. Hes​se is az au​ten​ti​kus vi​lág he​lyé​be lépő lát​szat​vi​lág​ról be​szél. „Ki​tar​tó​an ta​nul​ták az au​tó​ve​ze​tést, a ne​héz kár​tya​já​té​ko​kat, ál​mo​doz​va szen​tel​ték ma​gu​kat a rejt​vény​fej​tés​nek – mert úgy​szól​ván véd​te​le​nek vol​tak a ha​lál​lal, a szo​ron​gás​sal, a fáj​da​lom​mal, az éh​ség​gel szem​ben, az egy​há​zak már nem nyújt​hat​tak vi​gaszt, a szel​lem sem ta​ná​csot. Ők, akik annyi cik​ket ol​vas​tak, annyi elő​adást hall​gat​tak meg, arra nem for​dí​tot​tak időt és fá​rad​sá​got, hogy erőt gyűjt​se​nek a fé​le​lem el​len, le​küzd​jék ma​guk​ban a szo​ron​gást a ha​lál​tól, vég​vo​nag​lás​ban él​tek, s nem hit​tek a hol​nap​ban.” „Vég​vo​nag​lás”, hi​tet​len​ség, re​mény​te​len​ség, a szel​le​mi ér​té​kek tra​gi​kus de​val​vá​ló​dá​sa – ez a II. vi​lág​há​bo​rú​ba sod​ró​dott Eu​ró​pa ál​la​po​ta, ér​tel​mi​sé​gé​nek köz​ér​ze​te. Broch​nak e vég​pont előz​mé​nye​i​ről szó​ló, de ma​gát a vég​pon​tot is lát​no​ki​an elő​re​ve​tí​tő Az al​va​já​rók-ja és még szá​mos ko​ra​be​li kul​tú​rakri​ti​kus mű mel​lett Az üveg​gyöngy​já​ték-kal kí​sér​te​ti​e​sen egy​ívá​sú re​gény je​lent meg nem sok​kal a há​bo​rú után is – Tho​mas Mann Dok​tor Faus​tus-a, amely szin​tén a vég​pon​ton, a há​bo​rún túl​ról, csak Hes​sé​nél va​ló​ság​hoz kö​ze​libb ál​lás​pont​ból vizs​gál​ja az eu​ró​pai kul​tú​ra, a pol​gá​ri esz​mé​nyek csőd​jét. Tho​mas Mann a Dok​tor Faus​tus írá​sa köz​ben „szin​te ré​mül​ten” kons​ta​tál​ta ezt a ro​kon​sá​got: „A fik​tív élet​rajz​nak ugyan​ez az esz​mé​je – a pa​ró​dia be​üté​se​i​vel, ezek együtt jár​nak ez​zel a for​má​val. Ugyan​az a kap​cso​lat a ze​né​vel. Szin​tén kul​tú​ra- és kor​kri​ti​ka, bár ál​mo​do​zóbb kul​tú​ra-utó​pia és – fi​lo​zó​fia, tra​gé​di​ánk meg​ál​la​pí​tá​sa​ként és kri​ti​kus-fáj​dal​mas ki​fa​ka​dás​ként.” Hes​se maga is tisz​tá​ban volt a Tho​mas Mann​hoz fű​ző​dő ro​kon​sá​gá​val, s ami en​nél fon​to​sabb, a re​gé​nyé​ben áb​rá​zolt prob​le​ma​ti​ka Tho​mas Mann-i vo​nat​ko​zá​sa​i​val. Ezt mi sem bi​zo​nyít​ja job​ban, mint hogy Tho​mas von der Tra​vét, akit Josef Knecht vált fel Kasz​tá​lia já​ték​mes​te​ré​nek tisz​té​ben mint „a klasszi​kus for​ma és iró​nia hő​sét”, Tho​mas Mann​ról min​táz​ta. Kü​lö​nö​sen meg​je​le​né​sük ide​jén érez​ték az ol​va​sók a két re​gényt szel​le​mi ro​ko​nok​nak. En​nek meg​fe​le​lő​en Az üveg​gyöngy​já​ték-nak el​ső​sor​ban a kul​tú​ra-kri​ti​kai tar​tal​má​ra re​zo​nál​tak. És itt nem​csak a tár​ca​iro​dal​mi kor​szak​ra ve​tett vissza​pil​lan​tás​ra kell gon​dol​ni, il​let​ve e kor​szak és Josef Knecht ko​rá​nak je​len​tő​ség​tel​jes​nek vélt, de mint lát​ni fog​juk, iga​zá​ban csak lát​szó​la​gos el​len​té​té​re, ha​nem Knecht​nek a rend ha​tó​sá​ga​i​hoz in​té​zett kör​le​ve​lé​re is, amely a kasz​tá​li​ai szel​lem és gya​kor​lat ve​szé​lye​i​re fi​gyel​mez​tet. Ha ezt a kör​le​ve​let a re​gény össze​füg​gé​se​i​ből ki​emel​ve ol​vas​suk el, s mi​vel ez is esszé​be​tét, nem el​len​ke​zik ez​zel kü​lö​nö​seb​ben a re​gény, az üveg​gyöngy​já​té​ko​sok rend​jén min​den to​váb​bi nél​kül ért​het​jük Hes​se ko​rá​nak kul​tú​ra elit​jét, tu​dó​so​kat és mű​vé​sze​ket, azo​kat az „írás​tu​dó​kat”, akik​nek er​köl​csi fe​le​lős​sé​ge olyan​nyi​ra fog​lal​koz​tat​ta an​nak ide​jén a kor nagy​ja​it Ju​li​en Ben​dá​tól Né​-

meth Lász​lón át Tho​mas Man​nig. A szel​lem „ne​mes​sé​gé​ről” be​szél Knecht eb​ben a kör​le​vél​ben, s Hes​se nyil​ván​va​ló​an a kora szel​le​mét kép​vi​se​lő ér​tel​mi​sé​gi elit​re is cé​loz. „Ha már​most a mi Ren​dün​ket ne​mes​ség​nek te​kint​jük, s azt pró​bál​juk vizs​gál​ni: mennyi​re iga​zol​ja vi​sel​ke​dé​sün​ket, kü​lön​ál​lá​sun​kat a nép egé​szé​hez és a vi​lág​hoz vi​szo​nyít​va, mennyi​re ka​pott el már és lett úrrá raj​tunk a jel​leg​ze​tes ne​me​si be​teg​ség, a hüb​risz, az ön​hitt​ség, a ren​di gőg, a min​dent-job​ban-tu​dás, a há​lát​lan ha​szon​él​ve​zés, ak​kor jócs​kán tá​mad​hat ag​gá​lyunk. A mai kasz​tá​li​a​i​ból, úgy le​het, nem hi​ány​zik az en​ge​del​mes​ség, a Rend tör​vé​nye​it meg​tar​tó szor​ga​lom, a kul​tu​rált szel​le​mi​ség; de va​jon nem hi​ány​zik-e be​lő​le na​gyon gyak​ran an​nak meg​ér​té​se, hogy ő is a nép szer​ve​ze​té​be, a vi​lág​ba, a vi​lág​tör​té​ne​lem​be tar​to​zik?” Az üveg​gyöngy​já​ték ter​mé​sze​te​sen több, mint ak​tu​á​lis ér​vé​nyű kul​tú​ra-kri​ti​ka, még ha első ol​va​sói, a há​bo​rú tra​u​má​já​tól súj​tot​tan, a szel​lem ha​tal​má​ból ki​áb​rán​dul​tan, így ol​vas​ták is, és ha ér​tel​me​zé​sé​hez e ko​ra​be​li stig​má​ját ma sem hagy​hat​juk fi​gyel​men kí​vül. Hes​se re​gé​nye utó​pia is ab​ban az ér​te​lem​ben, hogy fel​té​te​les mód​ban ki​fej​leszt egy le​he​tő​sé​get, és az iro​da​lom gya​kor​ló​te​re​pén pró​bá​ra te​szi en​nek hasz​nál​ha​tó​sá​gát. A kul​tú​ra-kri​ti​kai in​dít​ta​tás​nak ezt az iro​dal​mi és gon​do​la​ti to​vább​fej​lesz​té​sét Hes​se egy​részt ma​gá​nak az üveg​gyöngy​já​ték​nak mint fo​ga​lom​nak és cse​lek​mény​e​lem​nek ki​dol​go​zá​sá​val, más​részt for​mai fo​gá​sok​kal old​ja meg. A for​mai fo​gá​sok mind a fel​té​te​les mód meg​te​rem​té​sé​re szol​gál​nak. Már a cím is fi​gye​lem​re​mél​tó. Hes​se összes fon​tos ko​ráb​bi mű​vé​nek a fő​sze​rep​lő vagy va​la​mi reá uta​ló jel​zés adta a cí​mét. Ez​út​tal a fő​sze​rep​lő neve az al​cím​be ke​rült, fö​lé​je pe​dig egy ti​tok​za​tos, tár​gyi​as fo​ga​lo​mé. A szer​ző vagy va​la​mely sze​rep​lő hang​sú​lyos je​len​tő​sé​gét, szub​jek​tív ér​de​kelt​sé​gét to​váb​bi fo​gá​sok ha​tály​ta​la​nít​ják. Hes​se úgy tesz, mint​ha a mű nem az ő szép​írói al​ko​tá​sa vol​na, sőt, nem fik​ció, nem re​gény, s a Knecht élet​raj​zát köz​re​adó Hes​se sem vol​na azo​nos az is​mert író​val. Ez per​sze csak já​ték, régi, is​mert já​ték, Jean Paul és Im​mer​mann is élt vele, hogy csak Hes​se ked​velt né​met elő​de​it em​lít​sük. Ez az ala​kos​ko​dás azon​ban át​fo​gó és tar​tal​mi je​len​tő​sé​gű szer​ke​zet​té épül ki. Egy élet​rajz „kí​sér​le​té​ről” be​szél az al​cím a for​rás​kri​ti​ká​hoz iga​zo​dó tör​té​né​szi mo​dor​ban. Az első fe​je​zet cí​mé​ben és tör​té​ne​ti be​ve​ze​tő mi​vol​tá​ban is je​lent​ke​zik a tu​dós​ko​dó at​ti​tűd. Vég​ered​mény​ben a cím​től a fe​je​zet​cí​me​ken át a re​gény egész mí​mel​ten tu​do​má​nyos bio​grá​fia jel​le​gé​ig, do​ku​men​tu​mok​ra hi​vat​ko​zó ret​ros​pek​tív szem​szö​gé​ig min​den azt az ar​cha​i​zá​ló kró​ni​ká​si jám​bor​sá​got és sem​le​ges​sé​get su​gall​ja, amely megint csak a Dok​tor Faus​tus-t jut​tat​ja eszünk​be, de​rék Se​re​nus Zeit​blom​já​val. E his​to​ri​zá​ló, iro​ni​kus el​tá​vo​lí​tás cél​ja nyil​ván​va​ló​an a kor​tár​si kri​ti​ka re​la​ti​vi​zá​lá​sa, kor​hoz kö​tött ér​vé​nyé​nek fel​füg​gesz​té​se (mi​után az óha​tat​la​nul meg​tet​te ak​tu​á​lis ér​vé​nyű ha​tá​sát), hogy az író meg​sza​ba​dul​has​son a kri​ti​kus kor​rajz nyűg​nek ér​zett kö​ve​tel​mé​nye​i​től, sza​bad iro​dal​mi és szel​le​mi tér​be jut​has​son ki. Alf​red Döb​lin, Hes​se ne​ve​ze​tes kor​tár​sa is írt Ber​ge, Me​ere und Gi​gan​ten (He​gyek, ten​ge​rek és gi​gá​szok) cím​mel egy jobb hí​ján utó​pis​tá​nak mon​dott re​gényt, és egye​bek kö​zött ezt írta róla: „A je​len​nel nem le​he​tett mit kez​de​ni; én nem va​gyok sem Zola, sem Bal​zac. Üres tér​re volt szük​sé​gem et​től az idő​től fog​va. Te​hát a jö​vő​re. Ez volt a te​vé​keny​ség és kép​ze​let leg​nagy​sze​rűbb te​re​pe.” Hes​se maga pe​dig ezt írta: „Ez az »utó​pia«-do​log, tud​nil​lik ez a jö​vő​be-he​lye​zés, ez ter​mé​sze​te​sen csak se​géd​esz​köz.” Egy le​ve​lé​ben pe​dig, ame​lyet a re​gény írá​sa köz​ben írt, Kasz​tá​li​át „a szel​le​mi élet egy le​he​tő​sé​gé​nek” ne​vez​te. Az üveg​gyöngy​já​ték a szel​lem egyik lap​pan​gó, de már​is ki​ve​he​tő, sőt, adott​nak ve​he​tő le​he​tő​sé​gét fej​lesz​ti ki a re​gény kö​ze​gé​ül vá​lasz​tott üres szel​le​mi tér​ben, kép​ze​le​ti vi​lág​ban, amely​nek jövő mi​vol​ta és a vele járó tu​dós​ko​dó, ar​cha​i​zá​ló ret​ros​pek​tív jel​leg iro​dal​mi se​géd​esz​köz​ként, azaz for​mai fo​gás​ként ér​ten​dő. Csu​pán a be​ava​tot​tak előtt le​lep​le​ző​dő, csa​la​fin​ta for​mai fo​gás, de egy​út​tal a re​gény ér​tel​me​zé​sé​-

nek kul​csa a mot​tó. „Mot​tó​já​nak”, írja Hes​se egy 1944 ja​nu​ár​já​ban kelt le​ve​lé​ben re​gé​nyé​ről, „meg​van az az elő​nye, hogy haj​szál​pon​to​san rá il​lik, és ez nem nagy do​log, mert a né​met szö​veg az enyém, és szer​ző​jét, Al​ber​tust én ta​lál​tam ki; a sko​lasz​ti​kus la​tin vál​to​za​tot Schall ké​szí​tet​te és Col​lo​fi​no (Fe​in​hals) re​vi​de​ál​ta, ezért is em​lí​tem meg ket​tő​jü​ket há​lá​san a for​rás​meg​je​lö​lés​ben.” (Schallt itt Clang​or né​ven em​lí​ti la​ti​no​san.) E mot​tó​ban „jó​ra​va​ló és lel​ki​is​me​re​tes tör​té​net​író​ról” be​szél Hes​se a maga te​rem​tet​te te​kin​télyt, Al​ber​tus Se​cun​dust idéz​ve, s olyan vál​lal​ko​zást em​le​get, amely nem lé​te​ző dol​go​kat je​le​nít meg szó​ban: azaz sa​ját mű​vé​re cé​loz, amely a tör​té​net​írói lel​ki​is​me​ret​nek iga​zá​ban el​le​ne kel​le​ne hogy sze​gül​jön. De nem azért ké​szült mé​ret​re ez a fik​tív mot​tó, hogy ne épp Hes​se szán​dé​kát iga​zol​ja: „...még​is mit sem szük​sé​ge​sebb úgy (azaz szó​ban) az em​be​rek sze​me elé ál​lí​ta​ni, mint az olyas​fé​le dol​go​kat, me​lyek​nek lé​te​zé​se nem bi​zo​nyít​ha​tó s nem is va​ló​szí​nű, de épp az​ál​tal, hogy jó​ra​va​ló és lel​ki​is​me​re​tes em​be​rek bi​zo​nyos mér​té​kig lé​te​ző dol​gok​ként tár​gyal​ják őket, egy lé​pés​sel kö​ze​lebb visz​nek lé​tük​höz és meg​szü​le​té​sük le​he​tő​sé​gé​hez.” Ez a bi​zo​nyos nem bi​zo​nyít​ha​tó és nem is va​ló​szí​nű lé​te​zé​sű, de lé​te​ző va​la​mi​ként tár​gyalt do​log: maga az üveg​gyöngy​já​ték és a mű​ve​lé​sé​re lé​te​sü​lő Rend. Mi is hát tu​laj​don​kép​pen ez az üveg​gyöngy​já​ték? Kéz​zel​fog​ha​tó meg​je​le​né​si for​má​it nem​igen ír​hat​juk le a re​gény alap​ján, mint​hogy konk​rét, tár​gyi va​ló​sá​gá​ban maga Hes​se sem is​me​ri, nem is​mer​he​ti, lé​vén nem lé​te​ző do​log. Annyit min​den​eset​re meg​tu​dunk, hogy leg​in​kább ze​né​ből és ma​te​ma​ti​ká​ból le​ve​zet​he​tő va​la​mi. Ma​guk a dró​tok​ra fű​zött üveg​gyön​gyök nem a já​ték tech​ni​kai mű​kö​dé​sé​nek alap​ele​me​i​ként, ha​nem csak név​adó szel​le​mi ősök​ként ér​ten​dők. Az üveg​gyöngy​já​ték el​ső​sor​ban absz​trakt esz​me. „Já​ték kul​tú​ránk min​den tar​tal​má​val és ér​té​ké​vel; úgy ját​szik ve​lük, ahogy, mond​juk, a mű​vé​sze​tek vi​rág​ko​ra​i​ban egy fes​tő ját​sza​doz​ha​tott pa​let​tá​ja szí​ne​i​vel. Amit az em​be​ri​ség meg​is​mert, ami fen​sé​ges gon​do​la​tot és mű​re​me​ket lét​re​ho​zott al​ko​tó kor​sza​ka​i​ban, amit a tu​dós szem​lé​lő​dés kö​vet​ke​ző pe​ri​ó​du​sai fo​ga​lom​má szűr​tek, és el​ménk bir​to​ká​vá tet​tek: a szel​le​mi ér​té​kek​nek mind​eme rop​pant anya​gán az üveg​gyöngy​já​té​kos úgy ját​szik, mint or​go​nán az or​go​nis​ta... ezen a hang​sze​ren, el​mé​le​ti​leg, el​játsz​ha​tó a vi​lág egész szel​le​mi tar​tal​ma.” Az üveg​gyöngy​já​ték fenn​költ, tisz​ta, ne​mes szel​le​mi ri​tu​á​lé​já​nak lát​szó​lag sem​mi köze az el​se​ké​lye​se​dett szel​le​mű tár​ca​iro​dal​mi kor​szak​hoz. De Hes​se is utalt rá, hogy Kasz​tá​lia „a szel​le​mi élet egy le​he​tő​sé​ge”. És mi​fé​le szel​le​mi éle​té le​het​ne, ha nem a mi​én​ké, az eu​ró​pai kul​tú​ráé, be​le​ért​ve ha​nyat​ló​nak te​kin​tett pol​gá​ri sza​ka​szát? A szel​lem egye​te​me​sü​lé​sé​nek és el​ide​ge​ne​dé​sé​nek ko​runk​be​li ten​den​ci​ái tel​je​sed​nek be Kasz​tá​li​á​ban. A tár​ca​iro​dal​mi kor​szak jel​lem​zé​se so​rán Hes​se meg​ál​la​pít​ja, hogy an​nak ide​jén túl​táp​lál​ták tu​dás​anyag​gal az em​be​re​ket, és en​nek egyik meg​nyil​vá​nu​lá​sa volt a ke​reszt​rejt​vény kul​tu​sza. „Ak​ko​ri​ban ezer és ezer, több​sé​gé​ben ne​héz mun​kát vég​ző s ne​héz éle​tet élő em​ber gör​nyedt sza​bad órá​i​ban be​tűk​ből álló négy​ze​tek és ke​resz​tek fölé, hogy hé​za​ga​i​kat bi​zo​nyos já​ték​sza​bá​lyok sze​rint ki​tölt​se.” A ke​reszt​rejt​vény​fej​tés mint szel​le​mi mű​ve​let pri​mi​tív fo​kon ugyan​olyan ön​cé​lú, mint ma​ga​sabb szin​ten a sak​ko​zás: a ve​le​já​ró kom​bi​ná​ci​ók és asszo​ci​á​ci​ók nem hoz​nak lét​re új és ön​ál​ló szel​le​mi ér​té​ket. Az üveg​gyöngy​já​ték tu​laj​don​kép​pen nem egyéb, mint vir​tu​óz bá​nás​mód az em​be​ri​ség tel​jes kul​túr​kin​csé​vel ke​reszt​rejt​vény​fej​tés mód​já​ra, csak emen​nél össze​ha​son​lít​ha​tat​la​nul bo​nyo​lul​tabb fo​kon, elv​ben az is​me​re​tek és in​ven​ció fe​lül​múl​ha​tat​lan tö​ké​lyű mű​köd​te​té​sé​vel. Alig​ha gon​dol​ta Hes​se, hogy az üveg​gyöngy​já​ték hi​po​te​ti​kus fo​gal​ma nem csu​pán az​ál​tal ke​rül kö​ze​lebb lé​té​hez és meg​szü​le​té​se le​he​tő​sé​gé​hez, hogy „jó​ra​va​ló és lel​ki​is​me​re​tes em​be​rek bi​zo​nyos mér​té​kig lé​te​ző dol​gok​ként tár​gyal​ják őket”, ha​nem egy bi​zo​nyos vo​nat​ko​zás​ban s ko​ránt​sem a tá​vo​li jö​vő​ben kéz​zel​fog​ha​tó va​ló​ság​gá is vá​lik. Az üveg​gyöngy​já​té​ko​sok tud​ni​il​lik af​fé​le szá​mí​tó​gé​pek.

Vég​te​len sok kul​tu​rá​lis in​for​má​ci​ót ké​pe​sek be​fo​gad​ni és tá​rol​ni, és kom​bi​ná​ci​ó​ik​kal bra​vú​ros mu​tat​vány​szám​ba menő mű​ve​le​te​ket el​vé​gez​ni. A szá​mí​tó​gép az az or​go​na, amely​nek „bil​len​tyű​ze​te és pe​dál​ja le​ta​po​gat​ja a tel​jes szel​le​mi koz​moszt, re​gisz​te​rei csak​nem szám​lál​ha​tat​la​nok; ezen a hang​sze​ren, el​mé​le​ti​leg, el​játsz​ha​tó a vi​lág egész szel​le​mi tar​tal​ma”. Az üveg​gyöngy​já​ték ki​ber​ne​ti​kus jel​le​ge vi​lá​go​san jel​zi, mennyi​re ko​runk​be​li le​he​tő​ség ki​fej​lesz​té​se Kasz​tá​lia. De van eb​ben a tu​dós​ál​lam​ban és rep​re​zen​ta​tív fog​la​la​tos​ság​ban más is, ami az üveg​gyöngy​já​té​kot több​re hí​vat​ná, mint ami​re a kom​pu​te​rek ké​pe​sek. Ezek ugyan​is csak ab​ból tud​nak gaz​dál​kod​ni, ami be​lé​jük van táp​lál​va. Az üveg​gyöngy​já​té​ko​sok el​len​ben Hes​se szán​dé​ka sze​rint al​ko​tó mű​vé​szek, akik a sakk​ha​son​lat​hoz vissza​tér​ve új​faj​ta lé​pés​kom​bi​ná​ci​ók​ra is ké​pe​sek. Tu​do​mány​nak és mű​vé​szet​nek ez a prog​ram​sze​rű egy​be​ol​vasz​tá​sa ro​man​ti​kus ha​gyo​mány. No​va​lis han​goz​tat​ta pél​dá​ul, hogy a tu​do​mány be​tel​je​sült for​má​ja „po​é​ti​kus” kell, hogy le​gyen. Nos, az üveg​gyöngy​já​té​ko​sok bra​vú​ros szel​le​mi mu​tat​vá​nyai ál​lí​tó​lag nem​csak for​má​li​sak, ha​nem a mű​vé​szi szép​ség és ere​de​ti​ség va​rá​zsá​val is hat​nak. E ha​tás mi​ben​lé​te ho​má​lyos Hes​sé​nél. A mű​vé​szi har​mó​ni​át kel​tő tu​do​má​nyos tel​je​sít​mény mind​azon​ál​tal ön​cé​lú és med​dő, vér és va​ló​ság nél​kül való Kasz​tá​li​á​ban – erre jön rá las​san​ként Josef Knecht, mi​után ki​tű​nő ze​nei ér​zé​kű kis​di​ák​ból a tu​dós​ál​lam nagy te​kin​té​lyű és pa​zar tu​dá​sú já​ték​mes​te​ré​vé fej​lő​dik, és ezért for​dít há​tat tisz​té​nek és Kasz​tá​li​á​nak. A gyö​ke​re​i​től, a vé​res és va​ló​sá​gos élet​től el​vá​gott, ön​ma​ga tö​ké​lyé​ben tet​szel​gő szel​lem, bár​mily va​rázs​la​tos és le​nyű​gö​ző is, ha​nyat​lás​ra van ítél​ve. Knecht fel​is​me​ré​sé​nek és dön​té​sé​nek ta​nul​sá​ga azon​ban nem egy​ér​tel​mű. Bio​grá​fi​á​ja jó​val ha​lá​la után ké​szül a hoz​zá​fér​he​tő do​ku​men​tu​mok és ta​nú​val​lo​má​sok alap​ján, mint​egy „szent​té ava​tá​sa” ér​de​ké​ben, a Rend meg​bí​zá​sá​ból. A Rend te​hát to​vább​ra is fenn​áll, vi​rág​zik, sőt, in​teg​rál​ja „val​lá​sá​ba”, ha​gyo​mány​rend​sze​ré​be az eret​nek Knecht le​gen​dá​ját. Knecht rém​lá​tá​sai esze​rint meg​ala​po​zat​la​nok vol​tak? A Rend el​há​rí​tot​ta a rá le​sel​ke​dő ve​szé​lye​ket? Hogy Knecht oda​kint oly ha​mar el​pusz​tul, még ma​gya​ráz​ha​tó vol​na az​zal, hogy a Rend ke​be​lé​ben tra​gi​ku​san „el​szo​kott” a min​den​na​pi élet meg​pró​bál​ta​tá​sa​i​tól. Ez csak az iga​zát tá​masz​ta​ná alá. Csak​hogy Hes​se maga oly mé​lyen gyö​ke​re​zik az elit​gőg​re és – el​kü​lö​nü​lés​re haj​la​mos eu​ró​pai kul​tú​rá​ban, a szel​lem szép​ség​kul​tu​szá​ban, hogy nem tud​ja és nem is akar​ja meg​ta​gad​ni nosz​tal​gi​kus szí​ne​ze​tű ro​kon​szen​vét at​tól a Rend​től, amely a szel​lem mű​ve​lé​sét ál​lam​val​lás​sá avat​ta. A Pla​tón óta kí​sér​tő ér​tel​mi​sé​gi rög​esz​me ölt is​mét tes​tet Kasz​tá​lia gyön​géd, meg​bű​völt áb​rá​zo​lá​sá​ban. Az eszé​vel tud​ja ugyan már Hes​se, hogy a pla​tó​ni ál​lam-álom il​lú​zió, de az ér​zel​me​i​vel, az ösz​tö​ne​i​vel még el​idő​zik a ké​pén elé​gi​kus han​gu​lat​ban. Az üveg​gyöngy​já​ték fáj​dal​mas bú​csú a min​den​ha​tó​nak hitt eu​ró​pai szel​lem​től. Eu​ró​pa​it kell újra meg újra mon​da​ni, mert az Eu​ró​pán kí​vü​li kul​tú​rák​hoz mint​ha még fűz​ne re​mé​nye​ket Hes​se. Ezt nem is annyi​ra Az üveg​gyöngy​já​ték ta​nú​sít​ja, mint Hes​se más mű​vei, de nyo​ma​it itt is meg​ta​lál​juk, és​pe​dig a Josef Knecht hát​ra​ha​gyott írá​sai közt kö​zölt A há​rom élet​pá​lyá-ban. Ez a há​rom élet​pá​lya nem egy​sze​rű füg​ge​lék, bár ép​pen​ség​gel a fik​tív élet​rajz ke​re​te​i​be így is be​le​il​le​ne. Ugyan​ak​kor nem vé​let​le​nül kö​vet​kez​nek Knecht élet​tör​té​ne​te után, mint​egy azt to​vább​sző​ve. Ha nem vol​na ilyen dra​ma​ti​kus sze​re​pük, in​do​kol​tabb lett vol​na oda be​ékel​ni őket, aho​vá Knecht fej​lő​dés​tör​té​ne​té​ben tar​toz​nak, a meg​írá​suk idő​sza​ká​ról szó​ló rész​be. Így töb​bé-ke​vés​bé olyan funk​ci​ót töl​te​né​nek be a mű​ben, mint Goe​the Wil​helm Meis​ter ván​dor​évei című re​gé​nyé​ben a be​té​tel​be​szé​lé​sek, an​nál is in​kább, mert Az üveg​gyöngy​já​ték egye​nes ági le​szár​ma​zott​ja en​nek a Goe​the-mű​nek. Ab​ban is sze​re​pel utó​pisz​ti​kus pe​da​gó​gi​ai tar​to​mány, és Knecht ma​gya​rul „szol​gát” je​len​tő neve min​den bi​zonnyal so​kat​mon​dó, ref​lek​tá​ló vi​szony​ban van Wil​helm Meis​ter „mes​tert” je​len​tő ne​vé​vel. Knecht ugyan​is leg​fő​kép​pen ab​ban kü​lön​bö​zik a klasszi​kus in​di​vi​du​a​lis​ta mű​ve​lő​dé​si​esz​mény bű​vö​le​té​ben

for​má​ló​dó Wil​helm Meis​ter​től, hogy a szol​gá​ló tett​ben, az ál​do​zat​ban is​mer új kö​zös​sé​gi esz​mény​re. Már amennyi​re rá​is​mer, s nem​csak Hes​se la​tol​gat​ja-e té​to​ván ilyen irá​nyú új​faj​ta esz​mei ori​en​tá​ció ér​té​két, esé​lye​it. Ez az új​faj​ta esz​mekor Ke​let val​lá​sa. A mű aján​lá​sa A Nap​ke​let uta​zó​i​nak szól. A há​rom élet​pá​lya mind​egyi​ke az eu​ró​pai kul​túr​kö​rön kí​vül eső mi​ti​kus tárgy fel​dol​go​zá​sa. És mind​há​rom az ál​do​zat té​má​ját va​ri​ál​ja, a kö​zös​sé​gért ho​zott, a kö​zös​ség lé​té​be be​ol​va​dó ál​do​za​tét. Hes​se alig​ha​nem a ke​resz​tény​ség ha​son​ló szel​le​mű alap​esz​mé​jét is ide​gen​nek tart​ja az eu​ró​pai ha​gyo​mány​tól, és a há​rom élet​pá​lya egyi​ke tör​té​ne​te​sen ős​ke​resz​tény le​gen​da is le​het​ne. A nem annyi​ra le​zá​ró, mint in​kább új táv​la​to​kat nyi​tó be​fe​je​zés el​le​né​re, Az üveg​gyöngy​já​ték elé​gi​kus, le​mon​dó han​gu​la​tú mű, bi​zo​nyos fo​kig maga is „üveg​gyöngy​já​ték”. Pla​tón​tól a ba​rokk ze​ne​kul​tú​rán és a ro​man​ti​ka Ab​szo​lú​tu​ma​in át a kü​lön​fé​le kul​túr​pesszi​mis​ta né​ze​te​kig és „nap​ke​le​ti”, misz​ti​cis​ta ki​út​ke​re​sé​se​kig min​den​fé​le örök​lött kul​tu​rá​lis ele​mek bo​nyo​lult lé​pés​kom​bi​ná​ci​ó​i​ból épül fel a re​gény (ha az egy​ál​ta​lán, Hes​se ugyan​is kí​no​san ke​rü​li azt a meg​ne​ve​zést), és ilyen ér​te​lem​ben üveg​gyöngy​já​ték Joy​ce Ulys​ses-e, Mu​sils tu​laj​don​sá​gok nél​kü​li em​ber-e, Broch Ver​gi​li​us ha​lá​la című műve is, vagy a már em​lí​tett Dok​tor Faus​tus. Amint ezek, Az üveg​gyöngy​já​ték is igyek​szik túl​lép​ni ön​nön „üveg​gyöngy​já​ték mi​vol​tán”. Joy​ce és Mann a pa​ró​dia, Mu​sil és Broch az új misz​ti​ka, Hes​se pe​dig an​nak fáj​dal​ma​san bölcs és iro​ni​ku​san am​bi​va​lens su​gal​ma​zá​sa felé, hogy ár​nyé​kát ki-ki nem lép​he​ti át, üveg​gyöngy​já​té​kos mást, mint üveg​gyöngy​já​té​kot nem​igen ír​hat. GYÖR​FFY MIK​LÓS

JEGYZETEK [1] Te​het​sé​ge rend​kí​vü​li, szor​gal​ma nem cse​kély, jel​le​me ked​ve​ző. (la​tin) [2] Igen te​het​sé​ges, na​gyon tö​rek​vő, szor​gal​má​val elé​ge​det​tek va​gyunk. (la​tin) [3] A kasz​tá​li​ai tu​do​má​nyok​ról (a mű​vé​szet​ről) tar​tott ma​gán​kol​lé​gi​um​ra. (la​tin) [4] Kasz​tá​lia na​gyobb di​cső​sé​gé​re. (la​tin) [5] A köl​te​mé​nye​ket Vaj​da End​re for​dí​tá​sá​ban kö​zöl​jük.

TARTALOM Az üveggyöngyjáték Josef Knecht Magister Ludi életrajza AZ ELHIVATÁS WALDZELL TANULÓÉVEK KÉT REND A KÜLDETÉS MAGISTER LUDI A HIVATALBAN A KÉT PÓLUS EGY BESZÉLGETÉS ELŐKÉSZÜLETEK A KÖRLEVÉL A LEGENDA Josef Knecht hátrahagyott írásai Panasz Előzékenység De titkon szomjazunk Betűk Egy régi bölcselő olvasásakor Az utolsó üveggyöngyjátékos Bach egy toccatájához Egy álom Szolgálat Szappanbuborékok A Summa contra Gentiles olvasása után Lépcsők Az üveggyöngyjáték A három életpálya AZ ESŐCSINÁLÓ A GYÓNTATÓATYA INDIAI ÉLETRAJZ Utószó JEGYZETEK