Hájas Mária, dr - Gyökérzöldségek termesztése

Gyökérzöldségek termesztése

Dr. Hájas Mária

Gyökérzöldségek termesztése

Mezőgazdasági Kiadó Budapest, 1976 •

A retek c. fejezetet irta; Dr. Nagy József

Az egyes gyökérzöldségek betegségeiről szóló részt írta: Dr. Glits Márton

Az állati kártevőiről szóló részt irta: Dr. Sass Béla

Lektorálta: Dr. Nagy József Tiborcz György

a növényvédelmi részeket: Szentgyörgyi László

© Dr. Hájas Mária, 1976

ISBN: 963 230 512 4 ETO: 635.1

Sárgarépa

A sárgarépa az árnyékot tűrő növények közé tartozik. Nagy a tápanyagigénye, a tápanyagot jól hasznosítja. Nagy terméseredményeket azokon a vidékeken lehet elér­ ni, ahol a tenyészidő folyamán legalább 400 mm csapadék­ ra számíthatunk. A jó hozam előfeltétele ennek hiányában a 2—3-szori öntözés. Várható hozam megfelelő körülmé­ nyek között — fajtától függően — 300—500 q/ha. Mag­ termesztésével is érdemes foglalkozni.

Gazdasági jelentősége Elsősorban karotintartalma jelentős. Mint levesízesítő, az állandóan fogyasztott zöldségfélék közé tartozik. Konzervipari feldolgozásá­ val (szörp, gyermektápszer, diétás készítmények, szárított és vegyes zöldség stb.) fontossága egyre növekszik. Termesztése nálunk csak a szabadföldre korlátozódik. Hajtatásá­ val főleg a nyugat-európai országokban foglalkoznak. Hazai, kora nyári szükségletünket a korai szabadföldi termesztésből, az ún. cso­ mózott répából elégítjük ki. Ezt követően jelenik meg a piacon a da­ rabos áruként szedhető félhosszú, majd a hosszú tenyészidejű sár­ garépa. Ez utóbbiak téli tárolásával oldjuk meg a folyamatos ellá­ tást az újig. A lakosság évi szükséglete 30—35 ezer t körül van és hasonló meny­ nyiséget igényel a konzervipar is. Termelésünk 10 éves átlagban, amint azt a grafikonon is bemutatjuk, erősen ingadozik. Ezt befo­ lyásolja részben az egyes évek termésátlag-ingadozása, amely orszá­ gosan gyakran a 100 q/ha-t is felülmúlja. Másik oldalról pedig az egyes években jelentkező többlettermés eladhatatlansága után bekö­ vetkező termőterület-csökkenés. A termelést és ezzel az egyenletes ellátást szolgálják a szerződéses termeltetések, a termelési rendsze­ 5

ezer t

rek kialakítása, valamint az utóbbi években minő­ ségileg nagy javullást mu­ tató fajtaválaszték. Exportunk friss áruból kizárólag csomózott sár­ garépára szorítkozik. Ez több éves átlagban 1000 t körül van. Ugyanakkor a konzervipar által feldol­ gozott kész- vagy félkész termékek túlnyomó több­ sége szintén exportra ke­ rül (szárítva, mélyhűtve, zakuszkának stb.). Sárgarépa-termeszté­ sünk megoszlását mutat­ juk be a mellékelt térké­ peken. Az ún. termelési körzetek az 1968-as és 1974-es évek területi el­ helyezkedése mellett ér­ zékeltetik a termelés vo­ lumenét is. A térképen csak a nagyüzemekben termelt, illetve az állami szervek által felvásárolt A sárgarépa országos terméshozama 1965-től sárgarépa szerepel. 1974-ig Ugyanakkor, mint min­ den országban, nálunk a sárgarépa és a petrezselyem a házikertek­ ből sem hiányozhat. Azok a számok tehát, amelyek a lakosság fo­ gyasztását jellemzik, nem adhatnak pontos képet az egy főre eső fogyasztásról (5,4 kg/fő), mert lényegében csak a városi és a kerttel nem rendelkező lakosságra korlátozódnak. Táplálkozási jelentősége. Fogyasztása kedvezően hat az anyagcse­ rére, azonfelül növeli a fertőző betegségekkel szembeni ellenállósá­ got. 6

Sárgarépa-termesztő körzetek járási bontásban, 1973-ban

Sárgarépa-termesztő körzetek járási bontásban, 1974-ben

7

Schupan 1969-ben közzétett vizsgálatai a sárgarépagyökér illó­ olaj-tartalmával kap­ csolatban azt igazol­ ják, hogy az étkezési sárgarépa szaga és íze az illóolaj-keveréken alapul, amely főleg terpéneket tartalmaz. Az íz kialakításában ki­ egészítésképpen cuk­ rok is részt vesznek.

A beltartalmi anyagok ala­ kulása két sárgarépafajta fejlődése folyamán (W. Schu­ pan, 1969. nyomán)

1. táblázat. A sárgarépa táplálkozási értéke (Tarján—Linder, 1959) (100 grammra vonatkoztatva) Kalóriaérték Fehéije Zsír Szénhidrát Víz Hamu Vitaminok: Karotin B„-vitamin

8

98 1,2 g 0,2 g 9,1 g 88,5 g 1,0 g 7,0 mg 0,2 mg

Bj-vitamin Bj-vitamin Nikotinsav C-vitamin Ásványi anyagok: Kalcium Vas Foszfor Hamualkalitás

80,0 ug 100,0 ug 1,5 mg 2,0 mg 44,0 mg 1,3 mg 50,0 mg + 5,8 —

Származása és elterjedése A sárgarépa a Daucus nemzetséghez tartozik. Fajai mindenekelőtt Délnyugat-Ázsiában és a Földközi-tenger vidékén fordulnak elő. Megtalálható azonban a trópusi Afrikában, Ausztráliában, Új-Zélandon és az amerikai kontinensen is. Thellung az Európában ismert összes termesztett és vadformákat a Daucus carota L. fajhoz számítja. Ezeket azután két alfajcsoport­ ra osztja, úm. az Eucarota csoportra és a Gummiferi csoportra. Az Eucarota csoportba tartoznak: maritimus (a Földközi-tenger nyu­ gati részén), carota (egész Európában és Dél-Ázsiában), major (Bal­ kánon), sativus (a termesztett sárgarépa), maximus (a Földközi-tenger vidékétől Iránig). A Gummiferi csoportba tartoznak: a communatus, hispanicus, gummifer (a nyugati Földközi-tenger vidékén), fontanesi (Algériában) és a bocconei (a Földközi-tenger középső vidékén). Míg az Eucarota csoport az egy- vagy kétéves alfajokat foglalja magában, addig a Gummiferi csoport tagjai gyakran évelők, de ha virágot hoznak, a virágzás után elhalnak. Zagorodszkikh viszont az összes ázsiai és európai vadformákat a Daucus carota L. fajba egyesíti, de mind az Ázsiában, mind a nyu­ gaton kifejlődött termesztett változatokat a Daucus sativus fajba foglalja össze. Ezek szerint a sativus faj öt alfajra oszlik, úm.: afganicus (Ázsia, Afrika és Európa), syriacus (Szíria, Palesztina, Irak, Irán, Afrika), cilicicus (Szicília), mediterraneus (a nyugati kultúrformák), japonicus (Japán). Európában az étkezési sárgarépa viszonylag régi keletű. A római­ ak is fogyasztottak sárgarépát. Erről Dioskurides tesz említést az i. sz. I. században. A XVI. századi Európában még csak a lila és a sárga színű répá­ kat termesztették. Az első narancsszínű répákat a XVII. és a XVIII. században holland kertészek valószínűleg a sárga fajtából állították elő. Ázsiában, Kis-Ázsiában, Egyiptomban még mindig a lila színű répákat termesztik. A sárga színű répák fokozatosan kiszorultak az európai termesztésből, illetve a narancsszínű répák terjedésével már csak állati takarmányozásra használták. 9

Lehetséges, hogy már korábban is volt narancsszínű répa, de az emberi táplálkozásra alkalmatlan volt. Minden későbbi — étkezési célra megfelelő — narancsszínű répa közvetve vagy közvetlenül a Hollandiából nyert típusokból fejlődött ki.

Növénytani jellemzése Kétéves növény. Az első évben fejleszti ki vegetatív részeit, így húsos gyökerét és tőleveleit, a második évben hozza a virágszárat, virágot és magot, vagyis a generatív szerveket. Húsos gyökeréért — répatestéért — termesztjük, amely a karó­ gyökér és a szik alatti szár megvastagodásából jön létre. A fiatal magoncnak két hosszú, keskeny sziklevele van, egy világosan kivehető szik alatti szára és karógyökere. A főgyökérből elágazó gyökérágak igen vékonyak és a gyökérrészen vannak. Ezek az ún. hajszálgyö­ kerek, főleg a második évben tűnnek ki erősebben. A gyökér húzó­ ereje által a későbbiek folyamán a szik alatti szár a föld felszíne alá kerül, egyes takarmányrépáknál azonban részben a föld felszí­ nén marad. Ezt a hajlamot az étkezési sárgarépáknál nemesítéssel, illetve szelekcióval küszöbölték ki. Ennek a kedvezőtlen tulajdonságnak következtében ugyanis a répa földből kiálló „feje” a fény hatására zöld vagy lila színű lesz. Meg­ felelő vetéssel és megfelelő növényállománnyal védekezhetünk a fej színeződése ellen a zöldfejűségre kevésbé hajlamos fajtáknál. A fejlődő répa változik alakban, nagyságban, színben egészen ad­ dig, amíg a fajtára jellemző tulajdonságokat el nem éri. A fajtajelleg­ nek megfelelő nagyság elérését a vetőmag csírázási energiája, a ren­ delkezésre álló növekedési idő, a talaj szerkezete, minősége, hőmér­ séklete, tápanyaga és vízellátottsága befolyásolja. Vegetatív állapotból a generatív állapotba a mérsékelt klíma alatt a sárgarépa a hőmérséklet hatására megy át. Virágzása a második évben következik be. Előfordul, különösen hűvös tavaszi és nyári időjárás esetén, de normális körülmények között is, hogy egy bizonyos százalék már az első évben magszárba megy. Ezt az idő előtti magszárba szökkenést szigorú szelekciós munkával ki lehet küszöbölni. 10

Ahhoz, hogy a sárgarépa a második évben a maghozó, vagyis a generatív szakaszba menjen át, egy bizonyos fejlettségi stádium is szükséges, a hőmérsékleti hatásokon kívül. Például, ha az Amsterdami fajtát szeptember 10. előtt vetettük el, a következő tavasszal magszárba ment. Ugyanilyen körülmények között az október 10. után elvetett Amsterdami fajta viszont már nem hozott magszárat. A második évben a kiültetett répákon először a tőlevelek fejlődnek ki, majd ezután három-négy hét múlva a maghozó hajtások. A nö­ vényeken egy vagy több magszár és elágazás képződik. Ezek lassúbb vagy gyorsabb fejlődése az időjárási viszonyoktól függ. Bizonyos tör­ vényszerűség nyilvánul meg abban, hogy az elsőrendű elágazások a kiültetés után 50—60 nap múlva, a másodrendű elágazások 60—70 nap múlva jelennek meg. A leveles virágszár merevszőrös. A fajta növekedési intenzitásá­ tól függően, 100—150 cm-re is megnőhet, és az első-, másod-, harmad- stb. rendű elágazások is virágernyőben végződnek. A főernyőn csak hímnős virágok vannak. Az oldalhajtások er­ nyőiben különböző arányban fordulnak elő hímnős és hím virágok. Ritkán, de találunk hímsteril és ivartalan virágokat is. A főernyő vi-

II

Sárgarépa-levéltípusok (Fotó: Hanzséros P.)

12

rágzása általában júniusban kezdődik és 1—2 hét múlva követik az első-, majd másodrendű ernyők. A virágzási időnek ez a differenci­ álódása természetszerűleg visszatükröződik a magképzés időpont­ jában, a mag nagyságában és életképességében. Az ernyők és ernyőcskék különböző zónáiból származó magvak biológiai értéke nem egyforma. A legértékesebb magvak az ernyő belső részén képződnek. Legjobb csírázóképességűek a fő és első­ rendű ernyők magjai. A másodrendű ernyők magjából kisebb, a harmadrendűekéből pedig igen kicsi csírázóképességű magot nye­ rünk. Annak ellenére, hogy a főernyő sok magot ad, a vetőmag 90%-át az első- és másodrendű ernyőkből kapjuk. Egy-egy ernyő virágzása általában 5—8 napig tart. Minden ernyő több nyeles ernyőcskéből tevődik össze és minden ernyőcske több virágból áll. Az egyes virágok nagyon kicsik. A virágok szerkezetére az ötös szám jellemző. A sziromlevelek színe fehér, de a virágzat közepén néha található néhány sötétebb, bíborszínű virág is, amely visszaütés a vad formára. A megtermékenyítést rovarok végzik. A pollen előbb érik be, mint a bibe. Normális körülmé­ nyek között minden pol­ lenjét elveszíti a virág, mielőtt a bibe beérne, vi­ szont ugyanazon a növé­ nyen egy másik ernyőről is beporzódhat. A sárgarépa tehát idegentermékenyülő, és en­ nek a magtermesztésnél van különös fontossága, az egyes fajták közötti izolációs távolság betar­ tása miatt. Termése ikerkaszat, két termésből, illetve magból a) a sárgarépa virágszerkezete, áll. Abban különböznek b) A vadmurok virágszerkezete 13

Sárgarépamag, dörzsöletlen (Fotó: Kováts Zné)

Sárgarépamag, dörzsölt (Fotó: Kováts Zné)

a többi ernyősvirágú növény ikerkaszatjától, hogy a magon három alacsony és négy magasabb tüskés ér húzódik végig, amelyeknek tövében illó olajat tartalmazó sejtek találhatók. A mag alakja lapított tojásalak, amelynek hossza 2—4 mm, széles­ sége 1—1,5 mm. A tüskék 2 mm hosszúak és vastagságuk 0,4— 1,0mm. A magvakról a tüskék dörzsöléssel eltávolíthatók, s az ilyen dörzsölt mag gördülékenyebb és könnyebben vethető. A tüskék általában a dörzsöletlen mag súlyának 30—40%-át teszik ki. Az érett mag színe szürkésbarna. A magvakban aránylag nagy endospermium van, amely keményítőt egyáltalán nem, viszont sok olajat tartalmaz, s ez okozza a sárgarépamag jellegzetes illatát. A dörzsöletlen mag ezermagsúlya 2—2,4 g; a dörzsölté 1,2—1,5 g. Csíraképességét 3—4 évig tartja meg. Csírázás ideje 12—20 nap. A gyökér szövettani felépítése A gyökér keresztmetszetén három jellegzetes zónát különböztethe­ tünk meg. Legbelül van a farész, amelyet a gyakorlatban „szívnek” neveznek. Parenhymatikus szövetből áll. Gyorsan fásodik, sokkal kevesebb színanyagot tartalmaz, mint a kéreg, kisebb a szárazanyagés diszacharid-tartalma is. A sárgarépa minősége szempontjából na­ gyon fontos, hogy a szívrész, vagyis a farész és a kéreg között minél kisebb legyen a különbség, főleg színben. A kéregtől, amely sötétebb színű és raktározó szöveteiben festék- és tápanyagokat tartal14

maz, egy világosabb színű vonal választja el. Ez a kambium, vagyis a növekedési zóna. Innen indul ki a répa vastagodása, vagyis innen indulnak ki egyrészt befelé az új fasejtek, másrészt kife­ lé az új háncssejtek. Legkívül pedig a bőr­ szövet van. A gyökér narancsvörös színét a karotin adja, a sárgarépafej megzöldülését a kloro­ fill okozza. A sárgarépa szövettani felépítése A: fiatal növény; B: hosszmetszet; C: a répatest vázlatos ke­ resztmetszeti képe; lr=tőlevélrózsa; hí—hipokotil: fgy=főgyö­ kér; ogy=oldalgyökér; f=fatest, ,,szívrész”9; ef=elsődleges fa­ test; eh=elsődleges háncs; k=másodlagos kéreg; bsz=másod­ lagos bőrszövet. (Terpó, 1965 nyomán)

Biológiai igénye Hőigénye. A hidegtűrő növények közé sorolható. Markov és Haev a fejlődés hőoptimumát 16 ± 7-ben állapítják meg. A fejlődés addig optimális, amíg a felső határ a 23 °C-ot és az alsó határ a 9 °C-ot nem lépi túl. Ha az eltérés mind a felső, mind az alsó határnál hoszszabb ideig a megengedett kétszerese, akkor fejlődési rendellenes­ ség lép fel. Az egyes fejlődési stádiumban a növényeknek, így a sár­ garépának is más és más a hőigénye. • Csírázáshoz — a fentiek alapján — az optimális hőmérséklet 23 °C. A vetést a gyakorlatban azonban 12—14 °C körül kezdjük és minimális hőmérsékletnek a +4 °C-t tartjuk. Laboratóriumi vizsgálatok is alátámasztották azt a megállapítást, hogy a legjobb csírázást változó hőmérsékletnél érjük el, és a fény növekedésével ez a kedvező hatás fokozódik. 15

A sárgarépamag a szabadföldben sekélyen vetve egyrészt elegen­ dő fényt kap, másrészt pedig változó hőmérsékletnek van kitéve. Éjszaka a hőmérséklet alacsony lehet, és nappal a napfény hatására, a talaj felső rétegében fekvő mag elegendő hőt kap. A késői vetések­ nél, amikor a meglehetősen magas hőmérséklet a csírázást meggyor­ sítja, egyéb gátló tényezők hathatnak, pl. nedvességhiány. A fenti elvek alapján a szikleveles fejlődési szakasz optimális hő­ igénye kisebb, vagyis 9—10 °C körül van, míg a vegetatív szakaszé ismét nagyobb, 22—23 °C. A sárgarépa fejlődésében a különböző környezeti tényezők és köztük a hőmérséklet nagy hatással vannak a formára, a színre, a nagyságra és egyúttal a minőségre is. Azt, hogy a hőmérséklet mennyire befolyásolja az érési egyensúlyt, legjobban Banga és tsai (1955) igazolták. Ha a növekedés alacsony, pl. 8 °C-on megy végbe, és emellett a sárgarépának még sok helye is van a növekedéshez és bőséges víz áll rendelkezésére, akkor a répa ugyan nagy lesz, de formában és színben éretlen marad, halvány lesz. Magas hőmérsékleten, kis térállásnál és csekély vízellátásnál a sárgarépa rövid marad, azaz a répa gyorsan vastagszik. Fajtától függően többé-kevésbé henger alakúra nő, és gyorsan kezd színe­ sedni. Ennek magyarázata abban rejlik, hogy az érési egyensúly el­ tolódik, mert a magas hőmérséklet elősegíti az érést, ez azonban egyúttal magával hozza a vegetatív növekedés visszaszorítását. Ter­ mészetesen ilyen esetben is többféle variáció lehetséges. Az érési egyensúly változhat a fej­ lődés folyamán a szélsőséges eseteken be­ lül is. Nyilvánvaló, hogy a hőmérséklet és a vele együtt jelentkező többi tényező, mint pl. a Sárgarépa-metszetek tenyészterület nagysága és a vízellátás, befo­ Balra Chantenay R. C. 16— lyásolják a sárgarépa érési egyensúlyát. 21°C-on fejlődik. Jobbra ugyanaz a fajta 16—21 °C-on A termesztő a hőmérséklet erős befolyá­ nőtt addig, míg a gyökérvas­ sát bizonyos mértékig tudja szabályozni. tagodás elkezdődött, majd 4,5—10 °C-on nőtt tovább. Egyrészt hozzá alkalmazkodva és kihasznál­ (Bames in Banga, 1936 nyo­ va, másrészt pedig bizonyos agrotechnikai, mán) 16

művelési eljárásokkal a hőmérséklet kedvezőtlen hatását csökkentheti, pl. megfelelő talaj kiválasztásával. A sötét színű talaj több hőt nyel el, mélyebben melegszik fel, míg a világosabb színű talajok sok hőt vernek vissza, de a felső rétegek erősebben melegednek fel és ez kedvezőbb a koraiak vetéséhez. A talajok hőgazdálkodását a talajok tömöttsége is befolyásolja. Pl. tavasszal megfelelő felületi műveléssel gyorsíthatjuk a talaj felmelegedését, nyáron viszont a talaj művelésével, lazításával csök­ kenthetjük. Befolyásolja a talaj hőgazdálkodását a talaj nedvességtartalma és nem kevésbé a növényállomány sűrűsége is. A Nantes-i sárgarépafajtával vézett kísérletek szerint a levélzet megtartotta optimális növekedését 28 °C-ig, míg a gyökérérés már 20 °C fölött lassult. A fejlődés alsó határát tekintve a gyökérzet növekedése 12 °C alatt erősen csökken, 10 °C alatt pedig már a le­ vélzet fejlődése is vontatott. A nagy meleg szárazsággal párosulva hátráltatja a gyökerek fej­ lődését és egyben elöregedett, durva rostú és deformált gyökerek képződnek. A sárgarépa ha a lombja takarja, a rövid ideig tartó - 3... - 5 °Cot is károsodás nélkül kibírja. A sárgarépa hőmérsékleti igényét tekintve nagyon alkalmazkodóképes. Minél finomabb konzisztenciájú azonban a répa, annál ke­ vésbé bírja a szélsőséges hőmérsékleti ingadozásokat. Az alkalmaz­ kodóképességben nagy szerepe van a fajtatulajdonságoknak. Vízigénye. Csírázás kezdetén sok nedvességet kíván, mint minden olajtartalmú aprómag. A répák a legtöbb nedvességet az érés, illetve a szedés előttihónapokban igénylik, augusztustól szeptember közepéig. Nagy terméseredményeket azokon a vidékeken lehet elérni, ahol a tenyészidő folyamán legalább 400 mm csapadékra számíthatunk. Megfelelő piacképes árut csak jó vízellátás mellett kaphatunk. Amennyiben a tenyészidő folyamán a szükséges csapadék hiányzik, azt öntözéssel pótoljuk. A csapadék vagy az öntözés termésnövelő hatása nem kétséges. Igaz ugyan, hogy bőséges csapadék vagy öntö­ zés hatására a sárgarépák karotintartalma csökken, azonban a ter­ mésnövekedéssel a területegységre eső karotintartalom nő. A maghozó évben vízigénye a kiültetés idején és virágzás előtt a 2 Gyökérzöldségek termesztése

17

legnagyobb. A száraz talajba kiültetett dugványok begyökeresedése elmarad. Ennek megelőzésére, amilyen korán csak lehet, ültessük ki a dugványokat, hogy a korai talajnedvességet kihasználhassuk és hasznosíthassuk. A növény vízfogyasztását, vagyis a vízfogyasztás hatékonyságát a transzspirációs együttható fejezi ki, amely megmutatja, hogy egy súlyrész szárazanyag előállításához hány súlyrész víz szükséges. Cselőtei vizsgálatai szerint a sárgarépa vízfogyasztása, vagyis transz­ spirációs együtthatója: 1955-ben mért adat szerint 282, 1965-ben mért adat szerint 225—263. A vízfogyasztást tehát a transzspiráció mértéke határozza meg. Ez a növény vegetációja folyamán változó. A változás oka egyrészt a növény fejlődése, másrészt pedig a transzspirációra ható környe­ zeti tényezők, úm. a hőmérséklet, fény, szél, valamint a talaj felve­ hető víztartalma. A sárgarépa napi vízpárologtatása 10—420 g között változik, a növény fejlettségétől és a fenti környezeti tényezőktől függően. Gaz­ daságosan használja fel a rendelkezésére álló vizet. Ezt elősegíti szab­ dalt levélzete is. Nálunk általában a gyökérzöldségféléket szántóföldön nem ön­ tözik. Ezért kell a vetési időt, a talajt, a termesztéstechnikát és a többi tényezőt úgy megválasztani, hogy az optimális legyen a nö­ vény vízgazdálkodása szempontjából is. Fényigénye. A gyökérzöldségfélék, így a sárgarépa is az ún. árnyé­ kot tűrő növények közé tartozik. Fényigényük tehát nem nagy. Gyen­ gébb fényben is jól fejlődnek. A fényigény a naphosszúsággal van összefüggésben. A sárgarépák azonban a mérsékelt klíma alatt fej­ lődtek ki és a hőmérséklet hatására képeznek virágszerveket. Való­ színű, hogy eredetileg az arab országokból behozott termesztett vál­ tozat még érzékeny volt a naphosszúságra. Az állandó és követke­ zetes szelekció következtében azonban továbbszaporításra csak a fel nem magzá tövek maradtak meg, így érzékenysége a naphosszú­ sággal szemben nyilvánvalóan csökkent. Ma már a termesztett fajtáinknál ez az idő előtti — első évben tör­ ténő — magszárba szökkenés csak a különösen hűvös tavaszokon

és nyarákon lép fel. Természetesen adódnak normális körülmények között is magszárba menő egyedek, de ennek oka a nem elégséges szelekcióban rejlik. A sárgarépa árnyékot tűrő képességét, vagyis azt a tulajdonságát, hogy szórt fényben is jól fejlődik, a hajtatásban lehet érvényesíteni. Megfigyeléseink szerint azonban kevés fény hatására a lombja jóval gyengébb lesz, és a szedésnél könnyen szakad. A sárgarépa a káliigényes növények közé tartozik. A fényerősség változásainak hatása a kálium felvételére köztudott, vagyis csökkenő fénnyel csökken a kálium felvétele is.

Nemesítésének helyzete Nemesítési munkánk többnyire a honosításra és a fajták fenntartá­ sára szorítkozott. Új fajták előállításával csak az utóbbi években, a gépesítés elterjedésével, a feldolgozó ipar növekvő igénye miatt fog­ lalkozunk. A termesztésben szereplő fajták többsége külföldi ere­ detű, főleg holland és német nemesítésből származik. • A fajták fenntartásánál mind nálunk, mind külföldön alkalma­ zott módszer a családtenyésztés. Ennek lényege, hogy meghatáro­ zott számú egyedet kiválasztunk, ezeket együtt ültetjük ki izoláto­ rok alá, és méhek vagy legyek betelepítésével poroztatjuk össze. Az egyes egyedek magjait külön-külön szedjük meg, és a következő év­ ben egymás mellé vetve értékeljük. Az ebből kiválasztott anyagot továbbszaporítjuk és azon évben állítjuk törzskísérletbe, amikor elegendő magmennyiséggel rendelkezünk az egyes törzsekből. Ez lassú, de megbízható módszer a fajták tisztán tartására és javítására. • A családtenyésztéses módszert össze lehet kapcsolni beltenyész­ tett vonalak kiválasztásával, mert a sárgarépa könnyen öntermékenyülő. Az egyszerűség kedvéért az izolátorok alatti egyedek közül egyeseken 2—3—4 ernyőt külön izolálunk és külön poroztatjuk össze legyekkel nagy méhekkel. Ezt követően külön szedjük le az ön­ termékenyített és külön a nem öntermékenyített egyedek magjait. Ezzel a módszerrel az egyedek további összehasonlítására is van le­ hetőség. • Az új fajták előállításának jelenlegi iránya mind a külföldi, 19

mind a hazai nemesítésben a hibridizáció. Az első hazai heterózis fajtát 1973-ban állítottuk elő. A hibridek előállításának biológiai feltételei az ernyősöknél az erősen fejlett idegenbeporzás (dichogamia) következtében kedvező­ ek. A porzók napokkal előbb szórják ki virágporukat, mint ahogy a bibék fogékonysága kifejlődik. Egy összetett ernyőben ez a folyamat egyidőben következik be. A kombinációs nemesítésben ezt a dichogámiát ki lehet használni, de a tömeges keresztezéshez hímsteril ál­ lományra van szükség. Az 50-es évek óta ismert citoplazmás génikus meghatározottságú hímsteril fonnák öröklődési mechanizmusát bár még nem tisztázták végérvényesen, a gyakorlatnak elég volt a hímsteril fenntartó szülőpárok kialakítása. Az eddig ismert két típus közül az egyik, a „petaloid” pártája zöld színű, ezért a beporzó rovarokat nem vonzza kellőképpen. A másik típus virágai normális megjelenésűek, csak a porzók léhák és megbámulva lehullanak a portokok felrepedése előtt. A hibridmag előállításához tehát hímsteril anyai szülőt használunk, amennyiben a dugványokat sávokban 3 :1 arányban ültetjük ki az apai beporzó szülővel. A hibrid szülők nagyfokú uniformitása, amit óvatos beltenyésztéssel érhetünk el, biztosítéka a hibrid uniformitásának. A hibridhatás ellensúlyozza az Fi hibridben a szülőkben tapasztalható beltenyésztéses leromlást. A hibrid fajták előállítása egyelőre költséges és ezáltal elterjedé­ sük is lassú. Megfontolandó azonban az a minőségi előny, amelyet a hibrid fajták a felhasználás számára jelenthetnek. • Új távlatokat nyit meg a sárgarépából a szövettenyésztéssel megoldható klónozás. A sárgarépaszövetek kivételesen jó regenerá­ lódó képessége miatt a fajt már évtizedek óta használják tesztnö­ vényként szövettenyésztéses kísérletekben. A korábban csak elmé­ leti céllal végzett kutatások tapasztalatai önként kínálkoznak gya­ korlati alkalmazásra; így a szövettenyésztés hatékony eszköznek lát­ szik a sárgarépa klónszelekciós, szelekciós és mutációs nemesítései területén egyaránt.

20

A termesztett fajták értékelése A sárgarépafajtákat többféleképpen csoportosíthatjuk. • Tenyészidejük szerint vannak: rövid, közép- és hosszú tenyész­ idejű, vagyis korai, közép- és kései érésű fajták. • Alakjuk szerint: — gömbölyödésre hajlamos, rövid fajták, főleg hajtatási célra: Párizsi vásár, Párizsi hajtató, Duwicki; — henger alakúak, ezen belül vannak koraiak, mint az Amsterdami típusok: Erstling, Gonsenheimi, Amsterdami, Amsterdami hajtató. Középhosszú tenyészidejűek a Nantes-i típusok: MarktgSrtner, Nantes-i. Hosszú tenyészidejűek a Lange Rote típusok: Keszthelyi hengeres, Lange Rote St. o. H.; — széles vállú, lefelé keskenyedő, de tompa végű formák. Ezen belül közép-tenyészidejűek a Chantenay típusok: Rotherz, Chantenay Red Cored. Hosszú tenyészidejűek, megnyúltabbak a Flakker típusok: Rialtó, Rote Riesen, Formula; — megnyúlt és hegyben végződő formák a hosszú, vékony tí­ pusok: Bauers K. R. Széles vállú, rövidebb, vaskosabb forma: Fertődi vörös. • Felhasználásuk szerint is csoportosíthatók a fajták: — korai, friss fogyasztás céljára a rövid tenyészidejű fajták. — konzervcélra a hosszú tenyészidejű fajták; — kettős hasznosításra alkalmasak a közép-tenyészidejű fajták.

A fajta értékét befolyásoló tényezők A fajták értékét és ezen túlmenően felhasználhatóságukat meghatá­ rozzák: a hozam, az érés koraisága és a minőség. A minőségen belül befolyásoló tényezőként szerepel a külső és belső forma, a szín, a karotin-, a szárazanyag-tartalom, a hús finomsága, cukortartalma és a megfelelő íz. A hozamnál fontos szerepet játszik a forma, a hosszméret és a szárazanyag-tartalom. Minél hosszabb a répa, annál nagyobb a hozam. A hosszúságnak azonban határt szabnak a különböző minőségű talajok, a szállítha­ 21

tóság, a tárolhatóság és a gépi szedés. A hengeres répák beltartalmi értéke általában nagyobb (finomabb struktúra, nagyobb cukortar­ talom), viszont a hegyben végződő répák erősebbek és könnyebben szedhetők. Nagy hozamra nemesítették ki a kettő közötti alakot, a lefelé kissé elvékonyodó, de tompa végű formát, a Flakker típust. A szárazanyag-tartalom a sárgarépa fontos értékmérő tulajdon­ sága, amely a termőhely alapján változik, összefügg a koraisággal, a gyors növekedéssel és a finom hússal. A nagy szárazanyag-tarta­ lommal rendelkező sárgarépák lassan nőnek és szárazak. A normá­ lis szárazanyag-tartalom 10—12%, a nagy pedig 14% felett van. Ezek általában a hosszú tenyészidejű sárgarépák, amiket a feldolgo­ zó ipar számára — béltartalom vagyis karotin- és szárazanyag-tar­ talma miatt — termelnek. A nagy szárazanyag-tartalmú sárgarépák főzve nem törnek, nem mennek szét, könnyen szeletelhetők, koc­ kázhatok stb. Szállításnál nem esnek úgy össze, mint a kisebb szárazanyag-tartalmú fajták. A szárazanyag-tartalom többek között a környezeti tényezőktől, a talajtól, a talajnedvességtől és a klímától is függ. A minőség összefügg a külső formával, amint arra már a hozam tárgyalásánál is rámutattunk. Hogy a fajtára jellemző forma kiala­ kulhasson és felülete ne gyűrűzött, ráncos, hanem sima legyen, a növekedési és érési egyensúlynak megfelelőnek kell lennie. Mindez pedig erősen függ a biológiai igényeknek leginkább megfelelő kör­ nyezettől. A belső formával kapcsolatos követelmény, hogy a szív és a hús színe lehetőleg minél kevésbé térjen el egymástól, a szív jól nőjön össze a hússal. A szív nagysága nem döntő, ha az színben nem elütő. A kis szív a gyenge lombbal van összefüggésben, és azoknál a faj­ táknál, amelyeknél fontos az erős lomb, nem lehet kis szívre szelek­ tálni. Természetesen ezen a téren is van középút. • A sárgarépa narancsvörös színe a karotin jelenlététől függ, amely béta- és alfa-karötinból áll. Mindkét karotin az A-vitamin provitaminja és tápértékük nagy. Ebben a tekintetben a p-karotin kétszer olyan aktív, mint az a-karotin. Az emberi szervezet a meg­ főtt sárgarépa karotinjából csak egy kis részt vesz fel. Ennek oka valószínűleg, hogy a legtöbb sejtfal főzés által nem roncsolódik szét. Ezen segíthetünk pl. egy turmixkeverővel, amely 3 perc alatt szét­ 22

roncsolja a sejtfalakat, és ezáltal a szervezet könnyebben hozzájut a karotinhoz. Az élénk, jó, a szívvel és a hánccsal egyszínű répa a konzervipari feldolgozásnál, de főleg a szárításnál nagyon fontos. Minél nagyobb a répa karotintartalma, annál intenzívebb a színe. A nagy karotintartalom együtt jár a nagy szárazanyag-tartalommal, erre példa a Bauers Kieler Rote és a Fertődi vörös. Szép, narancsvörös színűek, aránylag jó karotintartalmúak a Chantenay Red Cored a közép­ hosszú és a Danvers 126 a Flakker típusok közül. Finom húsú és aránylag nagy karotintartalma van a rövid tenyészidejű Amst