Glattauer, Daniel-A hetedik hullám

DANIEL GLATTAUER A HETEDIK HULLÁM

A fordítás alapjául szolgáló kiadás: Daniel Glattauer: Alle sieben Wellen, Goldmann, 2009 Fordította Kajtár Mária Minden jog fenntartva. Copyright © by Deuticke im Paul Zsolnay Verlag, Wien, 2009 Hungarian translation © 2010 Kajtár Mária Magyar kiadás © 2010 Park Könyvkiadó, Budapest Szerkesztette Lendvay Katalin Felelős szerkesztő Szalay Marianne Műszaki szerkesztő Kuha Zulejka A borítót tervezte Gerhes Gábor A belső oldalakat tervezte és tördelte Köböl Vera Készült a Kinizsi Nyomda Kft.–ben Printed in Hungary

ELSŐ FEJEZET Három hét múlva Tárgy: hahó Hahó. Tíz másodperc múlva Vá: FŐGYELEM! E-MAIL CÍMVÁLTOZÁS. A CÍMZETT NEM ÉRHETŐ EL A MEGADOTT CÍMEN. ÚJ E-MAILEK FOGADÁSA AUTOMATIKUSAN TÖRÖLVE. ÉRDEKLŐDÉS ESETÉN A RENDSZERGAZDA ÁLL SZÍVES RENDELKEZÉSÉRE. Fél év múlva Tárgy: nincs Hahó! Tíz másodperc múlva Vá: FŐGYELEM! E-MAIL CÍMVÁLTOZÁS. A CÍMZETT NEM ÉRHETŐ EL A MEGADOTT CÍMEN. ÚJ E-MAILEK FOGADÁSA AUTOMATIKUSAN TÖRÖLVE. ÉRDEKLŐDÉS ESETÉN A RENDSZERGAZDA ÁLL SZÍVES RENDELKEZÉSÉRE. 30 másodperc múlva Re:

Ennek már soha nem lesz vége? Tíz másodperc múlva Vá: FIGYELEM! E-MAIL CÍMVÁLTOZÁS. A CÍMZETT NEM ÉRHETŐ EL A MEGADOTT CÍMEN. ÚJ E-MAILEK FOGADÁSA AUTOMATIKUSAN TÖRÖLVE. ÉRDEKLŐDÉS ESETÉN A RENDSZERGAZDA ÁLL SZÍVES RENDELKEZÉSÉRE. Három nap múlva Tárgy: felvilágosítás kérése Szép jó estét, Rendszergazda úr. Hát hogy s mint van? Hideg a márciusunk, nemde? Persze olyan enyhe telünk volt, hogy most igazán nem szólhatunk egy szót se. Ja igen, alkalomadtán szeretnék felvilágosítást kérni. Van egy közös ismerősünk, Leo Leike. Sajnos elhánytam valahova a jelenlegi e-mail címét. Ha lenne olyan kedves, és esetleg… Köszönöm. Maradok virtuális baráti üdvözlettel Emmi Rothner Tíz másodperc múlva Vá: FŐGYELEM! E-MAIL CÍMVÁLTOZÁS. A CÍMZETT NEM ÉRHETŐ EL A MEGADOTT CÍMEN. ÚJ E-MAILEK FOGADÁSA AUTOMATIKUSAN TÖRÖLVE. ÉRDEKLŐDÉS ESETÉN A RENDSZERGAZDA ÁLL SZÍVES RENDELKEZÉSÉRE. 30 másodperc múlva Re: Szabadna némi kritikát gyakorolnom? Mit mondjak, maga egy kicsit unalmas. Kellemes éjszakai műszakot: Emmi Rothner

Tíz másodperc múlva Vá: FIGYELEM! E-MAIL CÍMVÁLTOZÁS. A CÍMZETT NEM ÉRHETŐ EL A MEGADOTT CÍMEN. ÚJ E-MAILEK FOGADÁSA AUTOMATIKUSAN TÖRÖLVE. ÉRDEKLŐDÉS ESETÉN A RENDSZERGAZDA ÁLL SZÍVES RENDELKEZÉSÉRE. Négy nap múlva Tárgy: csak három kérdés Rendszergazda úr, őszintén szólva kényszerhelyzetben vagyok. Szükségem van„User” úr, vagyis Leo Leike jelenlegi címére. Mindenképpen meg kell szereznem, ugyanis három kérdést akarok feltenni neki, de SÜRGİSEN: 1. Él-e még egyáltalán? 2. Ha igen, akkor még Bostonban? 3. Netán egy új email kapcsolatban? Mert ha az 1.–re igen a válasz, akkor a 2. miatt megbocsátanák neki. De a 3.–ért soha. Ebben az eltelt fél évben felőlem huszonötször nekifuthatott, hogy újrakezdje Marlenével, és felőlem naponta reptethette Bostonba. Felőlem nyugodtan elposványosodhatott valami olcsó bostoni bár plüssfoteljeiben, és felébredhetett minden áldott reggel egy bostoni Barbie-bár butuska bájoskájának a betonkeblei között. Felőlem megnősülhetett akár háromszor is, és bármikor lehetnek hárompetéjű ikrei. Csak egyvalami tilos neki: NEM SZERETHET BELE ÍRÁSBAN EGY MÁSIK NŐBE, AKIT MÉG SOHA NEM LÁTOTT. Nem, azt aztán nem! Ez csak egyszer adassék meg neki az életben! Tudnom kell erről, hogy féligmeddig épségben vészelhessem át az éjszakákat. Itt kitartóan fúj az északi szél. Kedves Rendszergazda, nagyjából el tudom képzelni, hogy mit válaszol. De mégis, nagyon kérem, lépjen át az árnyékán, és adja át üzenetemet Leo Leikenek, akivel egészen biztosan jó viszonyban van. És mondja meg neki, hogy nyugodtan jelentkezhet. Szóljon neki, kérem! Meglátja, mindjárt jobb lesz magának is. Hát így, és most megint rákezdhet a mondókájára, akár egy imamalom. Baráti üdvözlettel: Emmi Rothner Tíz másodperc múlva

Vá: FIGYELEM! E-MAIL CÍMVÁLTOZÁS. A CÍMZETT NEM ÉRHETŐ EL A MEGADOTT CÍMEN. ÚJ E-MAILEK FOGADÁSA AUTOMATIKUSAN TÖRÖLVE. ÉRDEKLŐDÉS ESETÉN A RENDSZERGAZDA ÁLL SZÍVES RENDELKEZÉSÉRE. Három és fél hónap múlva Tárgy: kérem továbbítani Halló, Leo, új lakóid vannak ott legfelül, a 15-ös lakásban? Ha netán Bostonban vagy, akkor ezennel figyelmeztetlek: ne csodálkozz a villanyszámlán. Azok ott a lakásodban egész éjjel égetik a villanyt. Szép napot, szép életet: Emmi Kettő perc múlva Tárgy: nincs Halló? Egy perc múlva Tárgy: nincs Hahó, Rendszergazda úr, hol van? Egy perc múlva Tárgy: nincs Aggódjak, vagy remélhetek? Tizenegy óra múlva Tárgy: haza Bostonból

Kedves Emmi, elképesztő megérzéseid vannak. Nem egészen egy hete vagyok újra itthon. Ami tehát a villanyt illeti: én égetem. Emmi, kívánom neked, ó, de hát mit is kívánhatnék ilyen hosszú idő után? Bármit mondanék, csak közhely lenne. A legjobb, ha öt hónapot előreugrok: Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet. Remélem, jól vagy, legalább kétszer olyan jól, mint én. Agyő, Leo Egy nap múlva Tárgy: tanácstalanul Mi volt ez? Mi volt ez? És ha ez az volt, és tényleg az volt, akkor megint az volt? Ezt nem hiszem el! E. Három nap múlva Tárgy: zavarodottság Leo, Leo, mi lett belőled? Mit tett veled Boston? E. Egy nap múlva Tárgy: befejezésül Kedves Leo, amit öt napja neked köszönhetően érzek, rosszabb mindennél, amit valaha is kaptam tőled, de ebből a neked köszönhető sok rosszból tanultam meg, hogy valójában milyen rossz az, ha rossz érzéseink vannak. (Egyébként voltak jók is.) De ezzel a mostanival még nem találkoztam: úgy érzem, hogy terhedre vagyok. Visszajössz Bostonból, aktivizálod az Outlookodat, élvezed, hogy kitűnő kilátásod nyílik a visszahódított hazai távlevelezésre. Már befutottak az elsőújság-előfizető hölgyek félrement, izgalmas e-mailjei. Új szellemi kaland születhet belőlük névtelen nőkkel, sőt lehet, hogy akad köztük olyan is, aki nem férjezett. És aztán: ó, na lám, ezt egy bizonyos Emmi Rothner írta. Valami dereng, mintha ismerném ezt a nevet. Csak nem az, akit kifinomult virtuális patkányfogó módszerrel írásban már majdnem az ágyadba csalogattál, és aki már majdnem a karjaidba vetette magát? Csakhogy észbeli adottságainak legutolsó reflexével és a sors akaratából ez mégsem sikerült, elvétette az ugrást, de kábulatában majdnem súrolt egy hajszálnyira. Hát igen, eltelt kilenc és fél hónap, réges-rég

elfelejtetted a csalódást és a csajt. És akkor tessék, egyszerre csak jelentkezik, váratlanul felbukkan a postafiókodban. A nyár kellős közepén – nagyon vicces, Leo, és a fénykorodra emlékeztet – kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánsz neki. És szia! Volt neki is egy dobása. De most már ott tülekszenek az újak. A régi csak zavart okoz és idegesít. Tehát a legjobb, ha nem veszel róla tudomást, ugye, Leo? Előbb-utóbb abbahagyja. Máris abbahagyja, ígérem! UŐ.: Gondolod, hogy én „legalább kétszer olyan jól vagyok”, mint te? Sajnos, kedves Leo, fogalmam sincs, hogy te hogy vagy. De ahhoz képest, hogy kétszer olyan jól lehetnék, mint te, legalább tízszer olyan rosszul vagyok. De ebből a továbbiakban ne csinálj gondot magadnak. Legui.: Köszönöm, hogy egyszer még meghallgattál. Most újra rám szabadíthatod a derék rendszergazdádat. Vele legalább zavartalanul társaloghat az ember az időjárásról. Egy óra múlva Vá: Kedves Emmi, nem lett volna szabad válaszolnom. Most (megint) megbántottalak, pedig nem akartam. TE SOHA NEM VAGY A TERHEMRE. Ezt tudod. Különben saját magamnak lehetnék a terhére, ugyanis te a részem vagy. Mindig magammal cipellek, keresztül-kasul a földrészeken és az érzelmek tájain, mint vágyképet, mint a teljesség illúzióját, mint a legeszményibb szerelmet. Így tehát majdnem tíz hónapig velem voltál Bostonban, és most velem együtt hazajöttél. De Emmi, a fizikai életem időközben ment tovább, tovább kellett mennie. Igyekszem valamit összehozni magamnak. Bostonban megismertem valakit. Még túl korai beszélni róla, tudod, miről. De szándékunkban áll tenni egy közös kísérletet… Lehet, hogy sikerül itt állást kapnia, és akkor talán ideköltözik. Azon a rettenetes éjszakán, amikor „első és utolsó” találkozásunk olyan siralmasan kútba esett, amikor kudarcba fulladt az egész, szóval akkor én brutálisan megszakítottam virtuális kapcsolatunkat. Te hoztad meg a döntést – még akkor is, ha máig sem vagy hajlandó beismerni –, de én segítettem a megvalósításban. Nem tudom, hogy állsz Bernharddal és a családoddal. És nem is akarom tudni, mert semmi köze hozzánk, kettőnkhöz. Nekem szükségem volt erre a hosszú hallgatásra. (Valószínűleg soha nem kellett volna véget vetnem neki.) Arra kellett, hogy tartósítsa ezt a mi egészen

különleges élményünket, hogy élethosszig meg tudjuk őrizni bensőséges, meghitt és intim nemtalálkozásunkat. Elmentünk a végsőkig. Tovább nem lehet. Folytatás nincs, már nem is lehet, háromnegyed évvel később különösen nem. Kérlek, Emmi, nézd te is így ezt a mi dolgunkat. Becsüljük meg, ami volt! És maradjunk ennél, különben tönkretesszük az egészet. Leód Tíz perc múlva Re: Leo, ez mestermű volt, valódi ínyencség, rövid idő alatt csúcsformába jössz.„Emmi, te ugyan a Teljesség Illúziója vagy, de nem akarok tőled többé soha, semmit.” Értem. Értem. Értem. Holnap többet. Ettől, sajnos, nem tudlak megkímélni. Jó éjt. A T. I. Másnap Tárgy: méltó befejezés Rendben, megbecsülöm, ami volt. Ennél maradok. Nem teszek tönkre semmit. Tiszteletben tartom az álláspontod, kedves ex-e-mail-”folytatás nincs”-barátom, Leo Leike. Megelégszem vele, ha szépen akarsz megtartani az emlékezetedben, és ugyanígy megtartani a „mi dolgunkat is”. Bár meglehetősen tökéletlennek és illúzióját vesztettnek érzem magam ahhoz, hogy én legyek a „Teljesség Illúziója”, de még mindig én vagyok számodra „az eszményi szerelem”, bár nyilvánvalóan egy másik bolygóról. Mert a bostoni Cindyvel – biztosan Cindynek hívják, látom magam előtt, amikor azt suttogja a füledbe, „I’m Cindy”, kuncog, „but you can call me Cinderella”, kuncog és kuncog –, szóval Cindyvel talán nem lehet megtalálni az elképzelhető legeszményibb szerelmet, de a földhözragadt szerelem különböző variációit igen. Megtalálhatók, és főleg megélhetők. Engem – test és lélek természetes kiegyensúlyozásaképpen – mint „vágyképet” cipelsz magaddal, és természetesen tökéletesen megértem, hogy ügyelned kell rá, ne legyek túlságosan nehéz, nehogy vágyképsérvet kapj. Rendben van, Leo, megkönnyítem „nekünk”, megkönnyíteni neked és nekem a dolgot, abbahagyom, kivonulok az életedből. Nem írok (egyelőre!) több emailt. Megígérem. Szabad a te „vágyképednek” még egyetlenegy vágyát

kifejeznie, a legeslegutolsót? CSAK EGYETLEN, EGYETLENEGY ÓRÁT, egyet szemtől szemben veled! Hidd el, ennél jobb tartósítószere nem lehet a mi közös élményünknek. Mert egy meghitt, bensőséges nem találkozás egyetlen értelmes befejezése a találkozás. Nem kívánok tőled semmit, nem várok tőled semmit. Csak egyszer az életben látnom kell téged, beszélnem kell veled, éreznem kell a közelségedet. Szeretném egyetlenegyszer látni, amint a szád az „Emmi” szót formálja. Látnom kell a szempilládat, ahogy lecsukódik, mielőtt lemegy a függöny. Kedves Leo, igazad van, számunkra nincs értelmes folytatás. De van méltó befejezés. Ezért kérlek, csak ezért! Az kéri, aki számodra a „Teljesség Illúziója”. Három óra múlva Vá: Pamela. Egy perc múlva Re: ??? 30 másodperc múlva Vá: Nem Cindynek hívják, hanem Pamelának. Igen, tudom, nem hangzik valami jól. Soha nem szerencsés, ha az apák adnak nevet a lányuknak. De Pamela egészen másképp néz ki, de tényleg. Jó éjt, Emmi. Leo 40 másodperc múlva Re: Kedves Leo, hát ezért szeretlek annyira! Kérlek, bocsásd meg a feltételezéseimet. Olyan, de olyan erőtlennek érzem magam. Jó éjt, Emmi

MÁSODIK FEJEZET Másnap Tárgy: nem bánom Találkozzunk. Leo Három perc múlva Re: Te mondád. Remek ötlet, Leo. Hol? Egy óra múlva Vá: Egy kávéházban. Egy perc múlva Re: Amelyiknek tíz menekülő útvonala és öt vészkijárata van? Öt perc múlva Vá: Javasolom, hogy a nagy Huber kávéházban. Olyan közel, mint ott, még soha és sehol nem voltunk egymáshoz. (Úgy értem: térbelileg.) 40 másodperc múlva Re: Megint előreküldöd a szép húgodat, hogy megszondázza Emmit? 50 másodperc múlva

Vá: Nem, ezúttal egyedül megyek, nyílt sisakkal és egyenesen hozzád. 3 perc múlva Re: Leo, furcsa tőled ez a nagy elszántság. Te nem ilyen vagy. Mire ez a nagy sietség? Miért akarsz találkozni velem? 40 másodperc múlva Vá: Mert te akarod. 30 másodperc múlva Re: És mert te le akarod tudni. Két perc múlva Vá: Mert azt akarom, hogy te letudd azt a hiedelmet, hogy én le akarom tudni. 30 másodperc múlva Re: Leo, ne köntörfalazz! Te akarod letudni! Egy perc múlva Vá:

Mindketten le akarjuk tudni. És jól akarjuk letudni. A „méltó befejezésről” van szó. Ezek a te szavaid, kedves Emmi. 50 másodperc múlva Re: De én nem akarom, hogy csak azért találkozz velem, hogy letudd. Nem vagyok a fogorvosod. Másfél perc múlva Vá: Bár te gyakran hajszálpontosan eltalálod az ideget. EMMI, KÉRLEK! Ezt most pipáljuk ki. A kifejezett kívánságod volt, és jogos kívánságod. Megígérted nekünk, hogy nem tesszük vele tönkre azt, ami a „miénk”. Én bízom a te „miénked”-ben és az én „miénkem”-ben, és közös „miénkünk”ben is. Találkozzunk szemtől szemben egy órácskára egy kávé mellett. Mikor érsz rá? Szombaton? Vasárnap? Délben? Délután? Három óra múlva Tárgy: nincs Ma már nem kapok választ, Emmi? Ha nem, akkor jó éjszakát! (Ha igen, akkor is jó éjszakát!) Egy perc múlva Re: Leo, érzel még valamit, amikor írsz nekem? Én ugyanis úgy érzem, hogy már semmit nem érzel. És ez az érzés egyáltalán nem jó érzés. Két perc múlva Vá:

Emmi, hatalmas hajókofferek és kincsesládák vannak tele bennem az irántad való érzelmekkel. De a hozzájuk illő kulcs is ott van. 40 másodperc múlva Re: Nem véletlenül Bostonból jön ez a kulcs, és a neve „Pamela”? 50 másodperc múlva Re: Nem, a kulcs nemzetközi, és úgy hívják, hogy „józan ész”. 30 másodperc múlva Re: De ez a kulcs nálad csak egy irányban működik. Csak bezár. És bent, a kofferekben megfulladnak az érzelmeid. 40 másodperc múlva Vá: A józan eszem ügyel rá, hogy mindig elég levegőt kapjanak az érzelmeim. 30 másodperc múlva Re: De ki nem kapaszkodhatnak. Soha nem lesznek szabadok. Leo, hidd el, hogy nagyon is beskatulyázod az érzelmeidet. Ezen még javítanod kell. Így, és most elbúcsúzom mára (ezt tanácsolja a józan eszem), és hagyom, hogy hassanak rám a szavaid, amelyeket az előttünk álló találkozásra vesztegettél vagy nem vesztegettél. Jó éjszakát! 20 másodperc múlva

Vá: Aludj jól, Emmi! Másnap Tárgy: célegyenes Hahó, Leo, tudjuk le: szombaton 2-kor ráérek. Áruljam el, hogy nézek ki, csak hogy ne kelljen sokáig keresgélned? Vagy azt szeretnéd, hogy én találjalak meg, ülsz valahol unatkozva a tömegben, lapozgatsz egy újságot, és arra vársz, hogy megszólítsalak? Kb. ebben a hangnemben: „Bocsánat, szabad az a szék? Ó, nem ön véletlenül Leike úr, a koffernyi bezárt érzelmével? Hát akkor én volnék az Emmi Rothner, örvendek, hogy mégiscsak sikerül megismerkednem önnel, illetve sikerült. És… – belekandikálva az újságodba – …különben mi újság a nagyvilágban?” Két óra múlva Tárgy: sorry Leo, kérlek, bocsáss meg az előző e-mailemért. Olyan, olyan, de olyan… Mindenesetre nem volt valami szép tőlem. Ezért az e-mailért tulajdonképpen megérdemelném a rendszergazdát. Tíz perc múlva Vá: Miféle rendszergazdát? 50 másodperc múlva Re: Ó, semmi, felejtsd el! Ez csak egy kis viccelődés köztem és köztem. Akkor szombaton 2-kor. Rendben? Egy perc múlva

Vá: Szombaton 2-kor. Rendben. Legyen kellemes szerdád, kedves Emmi. 40 másodperc múlva Re: Vagyis: „Kedves Emmi, ezen a szerdán már ne számíts új e-mailre Leótól.” Hét óra múlva Tárgy: nincs Legalább tartod a szavad. Három óra múlva Tárgy: csak úgy Leo, ég még nálad a lámpa? (Nem kell válaszolnod, csak úgy magamtól kérdeztem. És ha magamtól kérdezem, akkor tulajdonképpen akár tőled is megkérdezhetem, nem igaz?) Három perc múlva Vá: Mielőtt téves választ adnál magadnak: igen, Emmi, még ég a lámpa. Jó éjt! Egy perc múlva Re: Mit csinálsz? Jó éjszakát. 50 másodperc múlva Vá:

Írok. Jó éjszakát. 40 másodperc múlva Re: Kinek írsz? Pamelának? Jó éjszakát. 30 másodperc múlva Vá: Neked írok! Jó éjszakát. 40 másodperc múlva Re: Nekem írsz? Mit írsz nekem? Jó éjszakát. 20 másodperc múlva Vá: Jó éjszakát. 20 másodperc múlva Re: Vagy úgy. Értem. Jó éjszakát. Másnap Tárgy: még két nap Kedves Leo, ez az utolsó e-mail, amit elküldök, mielőtt (megelőzve engem) te küldesz egyet. Csak azért írok, hogy ezt tisztázzam veled. Már nem is kell válaszolnod, mert holnapután 2-kor úgyis találkozunk a kávéházban. Az

biztos, hogy nem Leo-fürkésző tekintettel (búcsú)andalgok majd végig a kávéházon. Inkább egy kis asztalnál ülök, és várok, amíg a férfiú, aki két éve bizonyos érzelmeket hozott össze és szórt szét velem írásban, mielőtt eltávozott volna Bostonba, és lezárta volna a hajókofferét, amelyet külön az Emmi iránti érzelmei számára csináltatott, tehát várok, amíg rám talál és leül hozzám, hogy a fejünkben lejátszódott kalandot végre méltóképpen befejezhessük. Ezért nyomatékosan kérlek, hogy igyekezz felismerni. Mint tudjuk, három változatból választhatsz. Ha esetleg már nem emlékeznél rá, hogyan írt le a húgod, szívesen megadok néhány kulcsszót eligazításként. (Vééééééééééé-ééééééletlenül még megvan az akkori mailed.) A. Az ős-Emmi: középtermetű, rövid, barna hajú (másfél év alatt egyébként megnőhetett a haja), fiús, „kimért arroganciával leplezett enyhe bizonytalanság”, büszke fejtartás, finom arcvonások, folyton izeg-mozog, pörgős, temperamentumos. B. Emmi kettő: magas, szőke, nagy mellek, nőies, lassú mozgású. C. Emmi három: középmagas, barna típus, bátortalan, riadt, rosszkedvű. Így, azt hiszem, meg tudsz találni. Válaszolj, vagy mindenesetre lazíts még két napot, kedvesem. És vigyázz a kulcsodra! Emmi Tíz perc múlva Vá: Kedves Emmi, megkönnyítetted, hogy felismerjelek, feltehetően könnyebben, mint ahogy akarnád. Végérvényesen elárultad, hogy az egyes számú Emmi vagy, persze ezt mindig is sejtettem. Akarod tudni, miből? Egy perc múlva Re: Természetesen! Leo, szeretem a benned lakozó, izgatott hobbipszichológust! Ezzel életre lehet galvanizálni a leállt vérkeringésedet, sőt, érzelmileg abszolút bedeszkázott állapotodban is e-mail írásra lehet késztetni téged. Negyedóra múlva Vá:

Kedves Emmi egy! Vééééééééletlenül még nekem is megvannak az emailjeim abból az időből, amikor távdiagnosztizáltuk egymást. A jelzőkből, amelyekkel a húgom jellemezte Emmi kettőt, egyszerűen ejtetted az olyanokat, mint „nagyon független”, „magabiztos, szexis”, „a férfiakra vetett pillantása tökéletesen közömbös”, valamint „hosszú láb”, „szép arc”. Neked csak az volt a fontos, hogy felhívd a figyelmemet a „kicsit lassú mozgására”, a „nagy mellére” (de hiszen ezzel mindig is hadilábon álltál, legalábbis amióta ismerjük egymást). Világos tehát, hogy ezt az „Emmi kettőt” nem különösebben csíped. Vagyis: nem te vagyő. Ugyanez a helyzet „Emmi hárommal”.İ egyáltalán nem érdekel. Kifejezetten a bátortalanságát emeled ki, azt a jellemvonását, amely tőled igencsak távol áll. Egy árva hangot nem szólsz az „egzotikus arcáról”, a „mandulavágású szeméről”, a „fátyolos tekintetéről”, semmiről, ami érdekes lehetne benne. Értékelésedben, kedves Emmi, csak „Emmi eggyel” vagy nagyvonalú. Fontosnak tartod megemlíteni, hogy a haja megnőhetett, idézed „kimért arroganciával leplezett bizonytalanságát”, „büszke fejtartását”, temperamentumosságát. Megemlítetted továbbá, hogy „pörgős”, de hogy „nyugtalan” és „ideges”, arról lazán elfelejtkezel. Ezek azok a tulajdonságok, amelyeket nem nagyon szeretsz magadban. Tehát, kedves barna hajú, büszke fejtartású, pörgős Emmi egy, örülök, hogy szombat délután a kávéházi asztalnál találkozhatom veled. Viszlát, Leo Tíz perc múlva Re: Ha tudtam volna, hogy ilyen eufórikus állapotba kerülsz (írás közben is), amikor azt hiszed, hogy átlátsz valamin, akkor, kedvesem, jobban igyekeztem volna átláthatóbbá tenni magam a számodra. De azért figyelmeztetlek: inkább számolj mindegyik Emmivel. Ki tudja, mit hoz majd az a kinti élet, milyen erősen vagy gyengén tükrözi vissza ezt a bentit, ahol a szavak csak szavakban kereshetik a rejtélyekre a megoldást. Egyébként, drágám, kettőnk közül te vagy az, aki hadilábon áll a kebelméretekkel. A melleknek csak az említése is nyilvánvaló ödipális stresszállapotot vált ki belőled. Mással nem tudom magyarázni, miért lovagolsz folyton a „nagy melleken”, ha szabad ilyen metaforikusán fogalmaznom. Viszlát, Emmi Öt perc múlva

Vá: Ezt majd megbeszélhetjük a kávéházi asztalnál. Különben is, úgy tűnik, hogy a„kebel, igen, nem, nagy, kicsi” témából amúgy sem igen tudunk kikeveredni, kedvesem, drágám, kedves drágám. Tíz perc múlva Re: Jó lenne, ha találkozásunkon az alábbi témák nem kerülnének szóba: 1. Mellek és egyéb testrészek. (Nem szeretnék külsőségekről beszélni, azokat amúgy is látjuk.) 2. „Pam” (és hogy ő hogyan képzeli el a jövőjét Érzelem-ládányi Leo Leike oldalán „a vén Európában”). 3. Valamint Leo Leike valamennyi magán- és Emmi-idegen ügyei. 4. Valamint Emmi Rothner valamennyi magán- és Leo-idegen ügyei. Kérlek, nagyon kérlek, hogy ebben az egy órában ne legyen szó semmi és senki másról, csakis kettőnkről. Meg tudjuk ezt valósítani? Nyolc perc múlva Vá: És akkor valójában miről beszélgessünk? Nem sok teret hagytál rá. Negyedóra múlva Re: Leo, azt hiszem, lassan megint kezdesz beijedni, újra felszínre tör krónikus, szunnyadó szorongásod attól, hogy élő kapcsolatot létesíts Emmivel. Tulajdonképpen nagyon szívesen leragadnál egy „nagy mellek”-kaliberű témánál. Vagy tévedek? Hogy miről beszélgessünk? Mindegy. Beszélgessünk a gyerekkori élményeinkről. Nem fog érdekelni a szöveged tartalma és megfogalmazása, csak az, hogyan ejted ki a szavakat. Leo, LÁTNI akarom, ahogyan beszélsz. LÁTNI akarom, ahogy engem hallgatsz.

LÁTNI akarom, hogyan lélegzek Ilyen hosszú ideig tartó szoros, meghitt, sokat ígérő, lefékezett, szakadatlan, meg-megszakított, beteljesült, beteljesületlen virtualitás után szeretnélek végre, sőt legvégül egy óra hosszat valóságosan LÁTNI. Mást semmit. Hét perccel később Vá: Remélem, nem fogsz csalódni. Mert nem LÁTSZOM különösen izgalmasnak, se amikor beszélek, se amikor másokat hallgatok, és főleg akkor nem, amikor levegőt veszek. (Meg vagyok fázva.) De te akartad így, te akartad a találkozást. Három óra múlva Tárgy: ??? (Már megint) valami rosszat mondtam? Szép estét a továbbiakban. Leo Másnap Tárgy: szorongás Jó reggelt, Emmi. Igen, szorongok. Fontosnak tartottál (és talán részben még mindig annak tartasz), és most attól félek, ennek egyszeriben vége lesz, ha meglátsz. Azt gondolom ugyanis, hogy a képernyőn szebbek a betűim, mint amilyen az arcom, amikor kiejtem őket. Lehet, hogy felszisszensz, hogy kire fecsérelted két éven át a gondolataidat és az érzelmeidet, méghozzá milyeneket! Ez jutott eszembe, amikor tegnap este azt írtam, hogy „te akartad így, te akartad a találkozást”. Remélem, már megértesz. Ha már nem válaszolsz, akkor a holnapi viszontlátásig: Leo Öt óra múlva Re: Igen, most már értelek, tényleg nagyon érthetően fejezted ki magad. Számodra a„mi dolgunk” mindig is azt jelentette, és máig is kizárólag csak

azt jelenti, hogy TE mit jelenthetsz NEKEM. Attól függ ugyanis, hogy ÉN mit jelentek NEKED. Vagyis: ha sokat jelentesz nekem, akkor én is jelentek neked valamit. Ha nem sokat jelentesz nekem, akkor én nem jelentek neked semmit. Nyilvánvaló, hogy ezért tudsz lemondani a fizikai jelenlétemről, és ezért nem érzed úgy, hogy mindenáron találkoznod kell velem, és ezért sem lelkesedsz most valami határtalanul, mert úgy érzed, hogy a találkozásunk kikényszerített találkozás. Mert hogy ÉN valójában ki és mi vagyok, annak nem volt és most sincs jelentősége a számodra. De Leo, ami a szorongásodat illeti, megnyugtatlak: már a találkozásunk előtt a legjobb úton vagyok afelé, hogy előbb-utóbb ne jelentsél nekem semmit. (De bonyolult egy mondat!) Tehát lehetsz olyan, amilyen csak akarsz, drágám. Tíz perc múlva Vá: A legjobb, ha hagyjuk ezt az egész találkozást, drágám. 20 másodperc múlva Re: Igen, hagyjuk. A legjobb lesz, ha most rögtön aktivizálod az automatikus üzenetküldődet, drágám. Tíz perc múlva Vá: Az én hibám. Boston után már nem lett volna szabad válaszolnom neked. Egy perc múlva Re: Az én hibám. Soha nem lett volna szabad megírnom, hogy a 15-ös lakásban hajnali háromkor még ég a villany. Mi közöm nekem a te villanyodhoz? Egyébként nehogy azt hidd, hogy olyan nagyon fontos vagy: aznap csak véletlenül mentem el taxival a ház előtt.

Két perccel később Vá: A villanyomhoz valóban semmi közöd, de azért nagyon kedves tőled, hogy spórolni akarsz vele. Egyébként még ha kettőnk helyzetét illetően nincs is jelentősége: egy taxiból nem látni, hogy fent a 15-ös lakásban ég-e a villany vagy sem. Egy perc múlva Re: Akkor biztosan emeletes busz volt, vagy helikopter. De ma már ez tökéletesen mindegy. Jojcakát. Hét óra múlva Vá: Ha véletlenül éppen arra repültél, láthattad: a 15-ösben ma éjjel megint égett a villany. Nem tudok aludni. Tíz perc múlva Tárgy: fontos Szeretném tisztázni, Emmi: 1. Hogy mit jelentesz nekem, az nekem legalább annyit jelent, mint az, hogy én mit jelentek neked. 2. Épp azért, mert te olyan sokat jelentesz nekem, jelent nekem az sokat, hogy lehetőség szerint én is sokat jelentsek neked. 3. Ha nem jelentenél nekem annyit, mindegy volna, hogy én mit jelentek neked. 4. De mivel ez nekem egyáltalán nem mindegy, ez azt jelenti, hogy nekem oly sokat jelentesz, hogy nem lehet mindegy, mennyit jelentek én neked.

5. Ha tudnád, mennyit jelentesz nekem, akkor megértenéd, hogy miért nem akarom, hogy ne jelentsek neked semmit. 6. Tehát először is: nyilván nem tudtad, hogy mennyit jelentesz nekem. 7. Másodszor pedig: most már talán tudod. 8. Fáradt vagyok. Jó éjszakát! Négy óra múlva Re: Jó reggelt, Leo. Ilyet még senki nem mondott nekem. És nem is hiszem, hogy valaha is mondta volna valaki valakinek. Nem csak azért, mert az ilyesmit kétszer (ilyen körülményesen) nem lehet megfogalmazni. Hanem mert csak igen keveseknek sikerülhet ennyi érzelemmel telítetten gondolkodniuk. Nagyon köszönöm. Fogalmad sincs róla, hogy mit jelent ez nekem!!! Akkor tehát ma kettőkor a kávéházban? Egy óra múlva Vá: Ma kettőkor a kávéházban. Egy perc múlva Re: Tehát négy óra és huszonhat perc múlva. Egy perc múlva Vá: Huszonöt. Egy perc múlva Re:

Huszonnégy. 40 másodperc múlva Vá: És most tényleg eljössz! 50 másodperc múlva Re: Természetesen. Hát te? Két perc múlva Vá: El, természetesen. befejezésünktől”?

Csak

nem

20 perc múlva Re: Az előbbi az utolsó mailed volt? 20 másodperc múlva Vá: Nem. És a te mostanid? 30 másodperc múlva Re: Az sem. Izgulsz?

fosztom

meg

magunkat

a

„méltó

20 másodperc múlva Vá: Izgulok. És te? 25 másodperc múlva Re: Én is, nagyon. 30 másodperc múlva Vá: Fölösleges. Annak, aki először találkozik velem, meglehetősen átlagos, viszonylag unalmas alak vagyok. 20 másodperc múlva Re: Leo, a kármentés már elkésett! Az előbbi az utolsó e-mailed volt? 30 másodperc múlva Vá: Az utolsó előtti, kedves Emmi. 40 másodperc múlva Re: Tőlem ez most az utolsó. A mielőbbi viszontlátásig, kedves Leo. Isten hozott a találkozás szűz földjén!

HARMADIK FEJEZET Aznap este Tárgy: nincs Köszönöm, Emmi. Leo Másnap reggel Tárgy: nincs Nincs mit, Leo. Emmi Tizenkét óra múlva Tárgy: olyan… …rossz volt? Két óra múlva Re: Miért kérdezed, Leo? Tudod, hogy milyen volt. Ott voltál. 67 percig teljes testi valódban ültél szemben azzal, aki számodra a „Teljesség Illúziója”, és a 67 percből legalább 54 percet mosolyogtál rá. Nem kezdem el felsorolni, hogy mi mindent pakoltál bele ebbe a mosolyba, olyan hatalmas volt a program. Mindenesetre látszott rajtad, hogy rendesen zavarban vagy. De nem, rossz nem volt. Egyáltalán nem volt rossz. Remélem, már nem fáj annyira a torkod. Mint mondtam, legjobb a ribizli ízesítésű Isla-Menta pirula és a lefekvés előtti gurgulázás zsályateával. Szép hátralévő estét! Emmi Tíz perc múlva Vá:

„Egyáltalán nem volt rossz.” Akkor milyen volt, kedves Emmi? Egyáltalán, milyen volt? Öt perc múlva Re: Jaj, Leo, mióta teszed föl te az izgalmas kérdéseket? Nem te vagy-e kettőnk közül az izgalmas válaszok felelőse? Tehát: ha nem volt rossz, akkor milyen volt, kedves Leo? Gondolkozz csak nyugodtan. Jó éjszakát, Emmi Három perc múlva Vá: Hogy tud két azonos Emmi ilyen különböző hangnemben írni és beszélni? 50 másodperc múlva Re: Kemény edzéssel, kedves nyelvpszichológus úr! És most aludj jól, álmodj szépet, és lélegezz mélyeket. Egyébként: a „Köszönöm, Emmi”, hát az igencsak gyönge volt. Nagyon gyönge! Jóval alulmúlta a lehetőségeidet. Másnap est Tárgy: az idegen Kedves Emmi, egy teljes órája csak törlöm a félig megírt e-maileket, amelyekben megpróbáltam leírni, hogy éreztem magam a találkozónkon. Képtelen vagyok összeszedni a gondolataimat. Bármit mondanék, banális lenne, csak frázisok, „jóval alulmúlva a lehetőségeimet”. Most megpróbálom másfelől közelíteni meg a dolgot. Elmondom, hogy TE hogy érezted magad a találkozónkon. Megengeded, hogy kivételesen én is olyan ügyes pontokba szedjem, ahogy te szoktad volt? Tehát: 1. Bosszantott, hogy hamarabb voltam ott, mint te.

2. Csodálkoztál, hogy mindjárt felismertelek, mert hiszen tudtad, hogy nem „ezzel” az Emmivel számoltam. 3. Megütköztél rajta, hogy arcon csókoltalak, mintha ez valami évek óta megszokott szertartás volna kettőnk között. (Nem hagytad a másik orcádat is megcsókolni – értettem a jelzést.) 4. Az első másodperctől kezdve úgy érezted, hogy egy idegennel ülsz szemben, aki azt állítja, hogy ő Leo Leike, de adós marad a bizonyítékokkal, hogy valóban ő az. 5. Ez az idegen egyáltalán nem volt ellenszenves a számodra. A szemedbe nézett. Kinyitotta a száját, és akkor csukta be, amikor kellett. Nem bonyolódott bele végeérhetetlen történetekbe. Nem esett pánikba, amikor a társalgás közben hosszabb szünetek álltak be. Nem volt szájszaga és nem rángatózott a szemhéja. Szórakoztató, egyáltalán nem kellemetlen beszélgetőpartner volt, bár egy kicsit rekedt. Te azonban ennek ellenére újra és újra rápillantottál a szép smaragdzöld karórádra – mely valóban kecses csuklót választott magának –, hogy vajon meddig kell még itt ülnöd, színlelve a meghittségét, annak tudatában, hogy a másik is tetteti a meghittségét, aminek még a leghalványabb jele sem volt felfedezhető abban a nyilvános helyiségben. Semmi nem volt rajtam ismerős neked. Semmi meghittet nem találtál rajtam. Semmi nem érintett meg belőlem. Semmi nem emlékeztetett a levelezőpartneredre, Leóra. A postafiókból semmi nem volt átszármaztatható a kávéházi asztalra. Semmi nem teljesült abból, amit vártál, kedves Emmi. És ezért, ami a Leo Leike fejezetet illeti, némileg… nem, nem„csalódott vagy”, ez túl súlyos szó lenne – de kijózanodtál. A kijózanodás találóbb: „Hát tényleg ez az a Leo Leike. Vagy úgy. Na jó.” Most nyilván ezt gondolod. Eltaláltam? Egy óra múlva Re: Hát igen, köszönöm a bókot, kedves Leo. A zöld óra tényleg szép, már évek óta hordom. Lipcsében vettem, egy szerb régiségkereskedőnél. „Megy jól, te látni nappal, látni éjjel pontosan időt” – ígérte. És valóban: bármikor rápillantottam az órára, mindig pontosan mutatta a megfelelő időt. Na és most megint itt a búcsúhoz megfelelő idő. Sok szeretettel, Emmi

Tíz perc múlva Vá: Kedves Emmi, igazán nagyon elegánsnak, sőt kacérnak találom, ahogy kitérsz előlem. De nem gondolod, hogy becsületesebb lenne, ha megmondanád, mi bajod? Akkor éjszaka nem kínlódnék annyit az elalvással, ha érted, hogy mire gondolok. 20 perc múlva Re: Rendben van, Leo, tulajdonképpen jobban érdekelt volna, hogy TE mit gondolsz rólam, és hogy TE mit éreztél vagy éreztél volna (feltéve ha éreztél volna). A találkozásunk utáni indulataimat és érzéseimet egy hajszálnyival mégiscsak jobban ismerem én, mint te. Ezt elhiheted. De kedves tőled, hogy vetted a fáradságot a boncolgatásukhoz. Jó éjszakát. Másnap este Tárgy: a nem létező Kedves Leo, látom már, hogy írás közben mostanában kicsit begörcsölsz. A kávéházban talán némileg túlvállaltad magad a lazaságoddal. De nem akarom elrontani a játékot: elárulom, hogy TE hogy érezted magad a találkozónkon. Tehát: 1. Ragyogóan felkészültél rá, hogy jöjjön bár oda bármelyik Emmi, te tökéletes, jó fellépésű, gáláns, magabiztos, mégis szerény modorú, az e-mail kapcsolatunkat méltóképpen befejező Leo Leike legyél, úgyhogy szinte már mindegy is volt, hogy valójában melyik Emmi megy el a találkozóra. 2. Gratulálok, Leo, alig lehetett észrevenni rajtad a megdöbbenést, hogy menynyire más vagyok, mint ahogy vártad. 3. Gratulálok, Leo, alig lehetett észrevenni rajtad a meglepődést, hogy hogyan lehetek hirtelen középmagas, barna, bátortalan és gátlásos. (A szomorúságot a biztonság kedvéért a ruhatárban hagytam, ez így is volt

rendjén.) 4. Gratulálok, Leo, alig lehetett észrevenni, milyen nehezedre esett kristálytiszta-hegyipatak-színnel keretezett pupilláddal beparkolni a szemembe, és közben megőrizni ártatlan, visszafogottan barátságos bármelyik-Emminek-állok-elébe mosolyodat. 5. Leo, ha rangsorolnom kellene száz olyan rokonszenves ismeretlent, akikkel az összes Emmik 20 és 60 közötti átlaga fenntartás nélkül másodszor is, legalábbis alkalmilag találkozna, garantáltan bekerülnél az első öt közé. (Pontlevonás csakis a futólag foganatosított, némileg elkapkodott arcpuszidért jár, ez még valóban finomításra szorul.) 6. De sajna, sajna, sajna, én nem vagyok az Emmik átlaga, hanem csak az az egy, aki abban a hitben élt, hogy „személyesen” ismer téged, és aki az érzelmek nyitott tárlóinak nappalain és éjszakáin (!) már tudni szerette volna, hogy milyen veled. (Ilyenkor véletlenül mindig az a rekesz is nyitva volt nálad, amelyikben a borosflaskáid sorakoznak.) 7. Nem, kedves Leo, nem voltál te nekem idegen, meg se adtad a lehetőséget, hogy úgy vegyelek szemügyre, mint egy idegent. Te ugyanis, eltekintve a külsőburkodtól, ott sem voltál, te nyilvánosan elbújtál előlem. 8. Hat szóban összefoglalva a találkozásunkat: én félénk voltam, te pedig zárkózott. Kijózanító találkozás volt? Na igen, hogy őszinte legyek, egy kicsit. Az előző két év – beleértve az Emmi előli belső emigrációdat Bostonban – valamivel tartalmasabb volt. Puszi az arcodra. Most fogom a szomorúságomat, és elvonulok vele a zuhany alá. Négy óra múlva Tárgy: Ja igen! Egyébként menő a zakód. Jól áll a kék. És persze jó utat Londonba! (Nem kell többé válaszolnod.) Öt perc múlva Vá: Emmi, kérdezhetek valami „személyeset”?

50 másodperc múlva Re: Na, képzelem, micsoda kérdés lesz! 40 másodperc múlva Vá: Együtt vagy még Bernharddal? 30 másodperc múlva Re: Persze. Együtt. Hát hogyne. Nyilván. Miért kérded? Ó, csak „személyes” érdeklődésből. 20 másodperc múlva Re: Irántam? 30 másodperc múlva Vá: Az életed iránt. 50 másodperc múlva Re: Nocsak, nocsak. Leo, kérdezhetek valami „személyeset”? 20 másodperc múlva

Vá: Kérdezhetsz. 20 másodperc múlva Re: Sajnálod, hogy láttál? 30 másodperc múlva Vá: Kérdezhetek ezzel kapcsolatban valami nagyon „személyeset”, Emmi? 20 másodperc múlva Re: Kérdezhetsz. 30 másodperc múlva Vá: Lehet azt sajnálni? 40 másodperc múlva Re: Válaszoljak erre őszintén és „nagyon személyesen”?Válaszolj. 30 másodperc múlva Re:

Mindig azt gondoltam: nem, azt nem lehet sajnálni. De rólad feltételeztem volna. Jó éjt, én kedves levelezőtársam. 20 másodperc múlva Vá: Mióta láttalak, tízszer jobban becsüllek azért, hogy milyen magabiztosan tudsz gúnyolódni a bizonytalanságodon. Jó éjt, kedves levelezőtársnőm. 40 másodperc múlva Re: Remek, a virtuális Leo megint felülkerekedik benned. Ha bármikor kiszellőztetnéd az érzelemraktáradat: gondolj a te bizonytalanságán magabiztosan gúnyolódó Emmidre 30 másodperccel később Re: „Pam” is Londonban lesz? 40 másodperc múlva Vá: Már ott van. 30 másodperc múlva Re: Ez aztán a praktikus megoldás. Na hát akkor: jó megérkezést, jó éjszakát! 20 másodperc múlva Vá:

Jó éjszakát, Emmi!

NEGYEDIK FEJEZET Egy hónap múlva Tárgy: hahó, Emmi Hahó, Emmi, véletlenségből nem repültél el és fényképeztél tegnap éjszaka a helikopterről a 15-ös lakás előtt? Vagy csak vihar volt? Mindenesetre rád gondoltam, és nem tudtam többé elaludni. Hogy vagy? Szeretettel: Leo Öt óra múlva Re: Hahó, Leo, micsoda meglepetés! Nem gondoltam volna, hogy miután sikerült megemésztened a „találkozást”, és egy hónapig hallgattál, még egyszer összekapod magad, és írsz egy mailt. Kinek írsz te tulajdonképpen? És kire gondolsz olyankor, amikor rám gondolsz? (Mert hogy rám emlékeztet a villámlás és a dörgés – ez nagyon kedves tőled.) Talán az arc nélküli és testetlen régebbi vágyképedre gondolsz, „az eszményi szerelemre”, „a Teljesség Illúziójára”? Vagy arra a fátyolos tekintető bátortalanra ott, a kávéházban? (Ha a következő egy hónapon belül válaszolsz, akkor még egy lépéssel tovább megyek, és megkérdezem: MI az a konkrétum, ami az eszedbe jut, amikor valamelyikünkre gondolsz?) Szeretettel: Emmi Fél óra múlva Vá: Arra az Emmire gondolok, aki az ujjaival, amelyek olyan finomak, hogy az ember azt hinné, mindjárt tovaúsznak tőle, félpercenként a füle mögé simította a szemébe lógó láthatatlan hajtincset, mintha így akarta volna fátyolos tekintete elől elhúzni a fátylat, hogy végre egyszer olyan élesen és tisztán lássa a dolgokat, ahogy leírni már régóta tudja. És én újra és újra azt kérdezem magamtól, hogy vajon boldog-e ez az asszony? Tíz perc múlva

Re: Kedves Leo, naponta egy ilyen e-mail, és én leszek a legboldogabb nő a világon. Három perc múlva Vá: Köszönöm, Emmi. De sajnos a boldogság nem e-mailekből lesz. Egy perc múlva Re: Hanem? Miből lesz a boldogság? Mondd meg, úgy szeretném tudni!!! Öt perc múlva Vá: Biztonságból, meghittségből, közös dolgokból, önzetlen odaadásból, élményekből, megérzésekből, eszmékből, elképzelésekből, kihívásokból, célokból. És a lista még korántsem teljes. Három perc múlva Re: Hőha, ez maga a stressz, a modern tíztusa, sporthetek a boldogságért, a boldogságot megalapozó erények és elrendelések teljesítményének nagy seregszemléje. Akkor már inkább naponta egy e-mailt Leótól, egy kis láthatatlan hajtinccsel. Legyen szép estéd! Jó, hogy még nem felejtettél el. Arcpuszi. Emmi Másnap Tárgy: kérdés

Kedves Leo, ugye tudod, hogy most mit kérdezek tőled! Húsz perc múlva Vá: Amilyen határozottan kitetted a felkiáltójelet, gyanítom. Egy perc múlva Re: Tehát, Leo, mit akarok kérdezni? Három perc múlva Vá: „Milyen volt Londonban?” Egy perc múlva Re: Ugyan, Leo, lehet, hogy te így mondanád. De tudod, hogy én szeretem nevükön nevezni a dolgokat. Tehát: Mi van „Pam”-mel? 50 másodperc múlva Vá: Először is: „Pam” nincs idézőjelben. Másodszor: Pamnek az a neve, hogy Pamela. És harmadszor: Pamela nem valami tárgy! Két perc múlva Re: Szereted?

Három óra múlva Tárgy: nincs Hú, de soká gondolkodol rajta! Tíz perc múlva Vá: Emmi, még túl korai lenne erről beszélni, illetve ezt megbeszélni. Három perc múlva Re: Nagyon ügyesen fogalmazol, kedves Leo. Most tehát találgathatok. Mire gondol Leo: még túl korai beszélni a szerelemről? Vagy: még túl korai megbeszélni Emmivel „Pam”-et, bocsánat, Pamelát? Öt perc múlva Vá: A másodikra mindenképpen, kedves Emmi. Lám, már megint a „Pam”-nél tartasz, és ez arra utal, hogy egyelőre még nem vagy képes megbeszélni velem ezt a dolgot. Ugyanis ki nem állhatod „Pam”-et. Úgy érzed, hogy elveszi tőled az email partneredet. Eltaláltam? Öt óra múlva Tárgy: nincs Hú, kedvesem, de soká gondolkodol most TE azon, hogy mivel cáfold meg ezt a gyanút. Negyedóra múlva Re:

Helyes, igazad van. Nem szeretem, mert először is: nem ismerem, és így máris könnyebb nem szeretni. Másodszor: mert igyekszem olyan utálatosnak elképzelni, amilyennek csak lehet. És harmadszor: ez sikerül is. Negyedszer pedig: igen, mert elvesz téged tőlem, elveszi, ami megmaradt belőled, a levelezőtársamból megmaradt morzsákat, a kevés kis reményt. A reményt arra, hogy…hogy… fogalmam sincs, mire, egyszerűen csak a reményt. De megígérem: ha szereted, megtanulom én is megszeretni. Addig azért ugye szabad még néhányszor azt mondanom, hogy „Pam”? Nem tudom, miért, de olyan jólesik. És, kedvesem, ami még jólesik: ha azt írod nekem, hogy „kedvesem”. Ugyanis szó szerint veszem. Hát igen, még ez is sikerül, nagy néha. Szép álmokat. Három perc múlva Vá: Neked is, kedvesem. Két nap múlva Tárgy: most én írok neked Emmmmmmmmmmmi, részeg vagyok. És magányos. Súlyos hiba. Soha ne legyen az ember a kettő egyszerre, legyen vagy magányos, vagy részeg, de a kettő egyszerre soha. Súlyos hiba. „Szereted Pamet?”, ezt kérdezted. Igen, szeretem, ha velem van. Vagy mondjuk másképp: szeretném, ha velem lenne. De nincs velem. És én sem lehetek vele, mert ő sincs nálam. Érted te ezt, Emmi? Nem szerethetek mindig csak olyan nőket, akik nincsenek nálam, amikor én velük vagyok, és szeretem őket. London? Hogy milyen volt London? Na igen, milyen is volt London? A felkorbácsolt vágy csillapítása öt napig, hat nap szorongás az utána következő vágyakozástól. Ez volt London. Pamela hozzám akar költözni. Hívd csak „Pam”-nek, egész nyugodtan hívd „Pam”-nek. Csak neked szabad így hívni. Pamela hozzám akar költözni. Velem akar élni. Ezt akarja, de vajon meg is teszi-e? Nem élhetek örökké abból, hogy mit akar a nő, aki szeret. Azzal a nővel akarok élni, akit én szeretek. Élni és szeretni, a kettőt egyszerre. Nem az egyiket a másik nélkül. Részegen vagy magányosan, a kettőt egyszerre soha. Mindig csak az egyiket, a másik nélkül. Emmi, érted, mire gondolok? Várj egy kicsit, töltök magamnak még egy pohár bort. Vörösbor, bordeaux-i vörös, a második üveg, Emmi-íze van, mint mindig. Emlékszel? Tudod, Emmi, te vagy az egyetlen.

Az egyetlen, az egyetlen, az egyetlen, aki… Nehéz ezt megfogalmazni. Már részeg vagyok egy kicsit. Te vagy az egyetlen, akit közel érzek magamhoz, még ha nincs is itt nálam, mert én vele vagyok, ha ő nincs is nálam. És még el kell árulnom neked valamit, Emmi. Nem, nem árulom el, családod van. Férjed van, aki szeret. Akkoriban éles kanyart vettél. De mellette döntöttél, jól döntöttél. Lehet, hogy úgy érzed, hiányzik valami. De nem hiányzik neked semmi. Tiéd mind a kettő: az élet is, a szerelem is. Nekem is megvan mind a kettő: a magány is, a részegség is. Súlyos hiba. De mégiscsak elmondom. Annyira, de annyira nem akartam, hogy tessél nekem. Nem akartam. Nem akartam, hogy ne tessél nekem, és nem akartam, hogy tessél. Egyáltalán semmit sem akartam. Nem akartalak látni. Minek is? Neked ott van Bernhard és a gyerekek. Nekem meg Pamela. És ha nincs itt, akkor a bordeaux-i van. De azért most csak elárulom: csodaszép vagy, az arcod például csodaszép. Sokkal ártatlanabbnak látszol, mint ahogy írsz. Nem írsz ártalmasan, azt nem, de néha nagyon keményen, önmagadhoz képest nagyon keményen írsz. Az arcvonásaid viszont lágyak. És szépek. És nem tudom, hogy boldog vagy-e. Nem tudom, nem tudom, nem tudom. De boldognak kell lenned. Egyszerre élhetsz és szerethetsz. Én magányos vagyok, és nem érzem jól magam. És mi jut nekem Pamelából, ha olyan messze van, hogy már nem is érzem, hogy velem lenne? Érted te ezt? Megyek, lefekszem. De még valamit el kell árulnom: tegnap rólad álmodtam, és láttam az igazi arcodat. A melled mindegy nekem, nagy mell, kis mell, közepes mell, tökmindegy. De nem mindegy a szemed és a szád. És az orrod se mindegy. Ahogy rám néztél, és ahogy megszólítottál, és ahogy levegőt vettél, szemben velem. Az nem mindegy. És minden szó, amit leírsz, most már amúgy is az illatod és a tekinteted, és a szád. Akkor most megyek aludni. Elküldöm neked ezt a mailt, aztán lefekszem. Remélem, megtalálom a megfelelő billentyűt. Olyan közel vagy hozzám, megcsókollak. És most megyek aludni. Hol az a billentyű? Öt perc múlva Tárgy: írtam neked Kedves Emmi, küldtem neked egy e-mailt. Remélem, megkaptad. Nem, remélem, nem kaptad meg. Vagy mégis. Úgyis mindegy, megkaptad vagy nem kaptad meg, elolvasod vagy nem olvasod el. És most lefekszem. Egy kicsit bepiáltam.

Másnap este Tárgy: ó, kedvesem! Kedves Leo, tegnap éjjel kaptam tőled egy levelet. Tudsz róla? Elolvastad ma? El is mentetted? Ha nem, akkor elküldöm. Te olyan egy kedves fiú vagy!!! Gyakrabban kellene berúgnod. Ha be vagy rúgva, akkor olyan, olyan, olyan…társ vagy. Egy óra múlva Vá: Köszönöm, Emmi. Reggel fájó fejjel és émelygő gyomorral ébredtem, ami eszembe juttatta, hogy részegségemben mi mindent zúdítottam rád. És, Emmi,„eláruljak valamit”? Furcsa, de egyáltalán nem restellem. Sőt valahogy megkönnyebbültem tőle. Kimondtam, amit régóta cipeltem magamban. Örülök, hogy most kint van. És eláruljak még valamit? Örülök, hogy NEKED mondtam el. Úgy, és most főzök magamnak egy kamillateát. Jó éjszakát, kedvesem. És bocsáss meg, ha túllőttem a célon. Másnap reggel Tárgy: második nekifutás Leo, szeretnék még egyszer találkozni veled. Még egyszer, egy kávéra. Csak igyunk meg valahol egy kávét. Semmi mást. Mondj igent! Sikerülhet jobban is, mint legutóbb. Szép napot, kedvesem. Tíz óra múlva Tárgy: kávéház Hahó, Leo, hol vagy? Remélem, nem vagy megint társtalanul bordeaux-i kómában. Emlékeztetlek, a ma reggeli kérésem: csak még egy kávéházi kísérletet, igen vagy nem? Én az igenre szavazok. Egyenlő szavazatnál az a döntő, hogy ki hord kisebb számú cipőt. Lennél olyan kedves, és elárulnád (akár józanon is) még ma, hogy melyikre szavazol? Szeretném a válaszodat magammal vinni az álmaimba. Arcpuszi a lágy arcvonású Emmitől

Két óra múlva Tárgy: nincs Leo, kérlek, jelentkezz!!! Egy óra múlva Tárgy: nincs Leo, muszáj ezt így? Megőrjít, hogy a nagyon is esedékes válaszaidra várjak! írj egy „igen”-t, írj egy „nem”-et, írd, hogy „bőőő” vagy „bááá”, írj akármit, de írj! Különben hamarosan helikopter landol a 15-ös lakás erkélyén. Én figyelmeztettelek! Emmi Másnap reggel Tárgy: brutális Köszönöm, Leo. Köszönöm a felejthetetlen éjszakát. Le sem hunytam a szemem. Tíz másodperc múlva Vá: FŐGYELEM! E-MAIL CÍMVÁLTOZÁS. A CÍMZETT NEM ÉRHETŐ EL A MEGADOTT CÍMEN. ÚJ E-MAILEK FOGADÁSA AUTOMATIKUSAN TÖRÖLVE. ÉRDEKLŐDÉS ESETÉN A RENDSZERGAZDA ÁLL SZÍVES RENDELKEZÉSÉRE. Három perc múlva Re: Leo, mondd, kérlek, pont most akarsz végtelenül rossz vicceket kiagyalni? Ha azonnal jelentkezel, még az egyszer megbocsátok! Emmi Tíz másodperc múlva

Vá: FIGYELEM! E-MAIL CÍMVÁLTOZÁS. A CÍMZETT NEM ÉRHETİ EL A MEGADOTT CÍMEN. ÚJ E-MAILEK FOGADÁSA AUTOMATIKUSAN TÖRÖLVE. ÉRDEKLŐDÉS ESETÉN A RENDSZERGAZDA ÁLL SZÍVES RENDELKEZÉSÉRE. Egy perc múlva Re: Miért csinálod ezt velem? Tíz másodperc múlva Vá: FŐGYELEM! E-MAIL CÍMVÁLTOZÁS. A CÍMZETT NEM ÉRHETŐ EL A MEGADOTT CÍMEN. ÚJ E-MAILEK FOGADÁSA AUTOMATIKUSAN TÖRÖLVE. ÉRDEKLŐDÉS ESETÉN A RENDSZERGAZDA ÁLL SZÍVES RENDELKEZÉSÉRE.

ÖTÖDIK FEJEZET Másnap este Tárgy: próbaszöveg Halló, Emmi, átment? Fél óra múlva Re: Igen, átjött. De elárulhatok valamit, kedves Leo? Máskor sokkal gyorsabban bejöttél nekem, mint az elmúlt napokban. Mi van veled? Hol voltál? Mit tesztelsz? Micsoda dolog ez? Miért küldöd a nyakamra a rendszergazdádat? Már azt hittem, hogy megint áthelyezted a székhelyed Bostonba. Két perc múlva Vá: Sajnálom, Emmi. Úgy sajnálom! Valószínűleg valami nagyobb szoftverhiba volt. Tévedésből lemondták az Outlookomat. Talán elmulasztottam valami határidőt. Három napja nem jön postám. Te írtál nekem? Tizenkét perc múlva Re: Írtam, Leo. Én írtam neked. Kérdeztem valamit. Két és fél napot vártam a válaszodra. Aggódtam miattad, pont úgy, mint azokban a legszebb órákban, mielőtt elmenekültél volna Amerikába. Sőt fel is hívtalak, de nem is akartam beszélni veled, csak a hangodat akartam hallani, a régi számodon azonban mindig azt mondták be, hogy „nem kapcsolható”. Könnyek nélkül sírtam utánad. Hisztérikusan nevettem miattad. Azt hittem, hogy most másodszor fejeződött be, ami soha el se kezdődött. Ilyen csúcspontjai voltak az én nem túlságosan üdítő életemnek, mialatt a szoftvered a miatt a szörnyen nagy hiba miatt nem működött. Mintha nem volna elég reális okunk a szakításra, most még rátett egy lapáttal a rendszer is, amely átvette fölöttünk az irányítást.

Rémisztő, hogy miféle terepen mozgunk. Most egyszerűen csak kimerült vagyok. Jó éjt. Örülök, hogy újra itt vagy. Örülök, és megnyugtat. Három perc múlva Vá: Kedves Emmi, fáj, hogy fájdalmat okoztam, ezt elhiheted. A felsőbb hatalom volt: a komputertechnika. Amilyen gyorsan összeköt, olyan gyorsan el is választ. Ez ellen mi, érző emberek, tehetetlenek vagyunk. Bocsáss meg, és aludj jól, kedvesem. Másnap reggel Tárgy: a kérdésed Jó reggelt, Emmi. Éppen most beszéltem telefonon egy „szakértővel”: a rendszer megint rendben van. Remélem, kialudtad magad. Ja igen, említetted, hogy kérdeztél tőlem valamit. Mire vagy kíváncsi? Szeretettel, Leo Egy óra múlva Re: Távirati stílusban: ma, 3 óra. A kávéházban. Oké? Fél óra múlva Vá: Jó, de (…). Nem, semmi de. Igen! 20 perc múlva Re: Rendben! Es ehhez a roppant érdekes okozati láncolathoz fél órára volt szükséged, kedvesem? CSAK fél órára? Szabadjon elemeznem a dolgot. Először egy „jó”, ami látszólag határozott beleegyezés. Aztán egy vessző, a várható folytatás miatt. Majd egy „de”, a visszatáncolás beharangozására,

utána egy kerek zárójel az írásbeli formaművészet jegyében. Aztán három pont a titokzatosan sokrétű gondolatok igazolására. Aztán elegendő fegyelem a zárójel bezárásához és a megnevezhetetlen zűrzavar becsomagolásához. Majd egy hagyományos értékeket őrző pont következik a külső rend megőrzésére a belső káoszban. Aztán hirtelen egy akaratos „nem”, a látszólag határozott elutasítás jeleként. Majd újra egy vessző, jelezve, hogy kiegészítés következik. Aztán a „semmi”, kiemelendő a kompromisszum nélküli elutasítást, aztán megint egy „de”, egy önmagában feloldódó „de”, amelyik csak azért van ott, hogy megmutassa, hogy több „de”már nem lesz. Minden kétség tisztázódott. Egyetlen kétség sem mondatott ki. Minden kétség áthárítva. A végén pedig egy bátor „igen”, akaratos felkiáltójellel. Még egyszer, összefoglalva: „Jó, de (…). Nem, semmi de. Igen!” Micsoda pompás rondója a tétovaságodnak. Micsoda elragadó kánonja annak, hogy képes voltál dönteni, és ezt ki is teregeted a nyilvánosság előtt. Ez az ember aztán pontosan tudja, hogy mit nem tud, és hogy mit akar. Aztán ezt a tudást úgy ruházza át arra a másik személyre, akit illet, mint senki más. És mindezt alig fél óra alatt. Zseniális! Nemhiába tanultál nyelvpszichológiát, kedves Leo! Három perc múlva Vá: És te tudod, hogy mit akarsz? 30 másodperc múlva Re: Tudom. 40 másodperc múlva Vá: Mit? 50 másodperc múlva Re:

Téged. (Még egyszer leülni egy kávéra.) ((Láthatod, én is tudok játszani a zárójelekkel.)) 30 másodperc múlva Vá: Minek? Egy perc múlva Re: Mert ugyanazt teszem, amit te, még ha ezt magadnak, zárójel nyit, és nekem, zárójel bezárva, nyilvánvalóan csak részegen vagy képes beismerni. 40 másodperc múlva Vá: És mi lenne az? 30 másodperc múlva Re: Érdeklődöm irántad. 40 másodperc múlva Vá: Úgy van, kedves Emmi. Semmi de, nincs pont, nincsenek zárójelek. Egyszerűen csak így: Igen. Igazad van. Helyes a meglátásod. Érdekelsz. Egy perc múlva Re:

Remek, kedves Leo. Akkor, gondolom, megvannak a feltételei a második kávéházi találkozónknak. Tehát háromkor? 20 másodperccel később Vá: Igen. Zárójel nyit. Felkiáltójel. Felkiáltójel. Zárójel bezárva. Háromkor.

HATODIK FEJEZET Éjfél felé Tárgy: te Kedves Leo, ezúttal én köszönöm meg (először). Köszönöm a délutánt. Köszönöm, hogy megengedted, hogy egy keskeny résen bekukkanthassak érzelmeid tékájába. Amit láttam, meggyőzött róla, hogy te vagy az, aki írsz. Felismertelek, Leo. Újra felismertelek. Te vagy az azonosság. Ugyanaz vagy. Az egy és ugyanaz. Valóban létezel. Nagyon, nagyon bírlak. Szép álmokat. 20 perc múlva Vá: Kedves Emmi, a bal tenyeremen, úgy középtájt, ott, ahol az életvonal a domborulatok közt az ütőér felé kanyarodik, van egy pont. Nézem ezt a pontot, de nem látom. Mereven nézem, de nem tudom lokalizálni. De érzem. Érzem csukott szemmel is. Egy pont. Olyan erősen érzem, hogy beleszédülök. Ha nagyon koncentrálok rá, szétterjed a hatása, egészen a lábujjam hegyéig. Bizserget, csiklandoz, felmelegít, felkavar. Felkorbácsolja a véremet, megadja a pulzusom ritmusát, meghatározza a szívverésem ütemét. És a fejemben, hát ott olyan kábulatot okoz, akár valami drog, módosítja a tudatomat, eltorzítja a látóhatáromat. Egy pont. Nevetni tudnék a boldogságtól, hiszen nagyon jó. Sírhatnékom van az örömtől, mert az enyém, és a legkisebb porcikámig fogva tart és betölt. Kedves Emmi, a bal tenyeremmel, ahol ez a pont van, ma délután, úgy négy óra felé lehetett, egy kávéházi asztalnál történt valami. Meg akartam fogni egy pohár vizet. De ekkor egy másik, gyengéd kéz tovakúszó ujjai elindultak az én kezem felé, megpróbálták lefékezni, megpróbálták eltéríteni, megpróbálták megakadályozni az összeütközést. Majdnem sikerült is. Majdnem. Az egyik tovasiető ujj puha hegye azonban egy másodperc töredékéig hozzásimult a vizespohárért nyúló kezem tenyeréhez. Micsoda gyengéd érintés volt. Elmentettem. Senki nem veheti el tőlem. Érezlek. Felismerlek. Újra felismerlek. Te vagy az azonosság. Az egy és ugyanaz. Valóban létezel. Szép álmokat.

Tíz perc múlva Re: Leo!!! Hogy ez milyen szép volt! Hol lehet ilyesmit tanulni? Most innom kell egy whiskeyt. Ne zavartasd magad. Menj nyugodtan aludni. És ne feledd a pontot. A legjobb, ha ökölbe szorítod a kezed. Az megőrzi. 50 perccel később Tárgy: három whiskey meg én Kedves Leo, még egy darabig fönnmaradtunk, és rólad beszélgettünk, a fizikailag létezőről. (A „mi” azt jelenti, hogy három kis whiskey meg én.) Az első whiskeynek és nekem feltűnt, hogy a jelenlétemben igyekszel minél fegyelmezettebbnek látszani, beszédben, mozdulatokban, nézésben. Az engem jól ismerő első whiskeynek (amit sajnos közben kiittam) az volt a véleménye, hogy erre nem lenne szükség. Az időközben sajnos szintén erősen megfogyatkozott második whiskey annak a gyanújának adott hangot, hogy te már régen eldöntötted, hogy soha nem fogsz közelebb kerülni hozzám a postafiókomnál és egy jól megvilágított, tucatnyi szemtanúval körülvett kávéházi asztalnál. Ehhez képest –a második whiskey véleménye szerint – a társalgásunk ezúttal örvendetesen közvetlen, szívélyes, igazi, személyes, szinte bensőséges volt, mi több, a tervezettnél fél órával tovább tartott. Véleménye szerint jók a kilátások arra, hogy nyugdíjas korunkig folytassuk vasárnaponként az efféle kávéházi találkozókat, majd aztán együtt pasziánszozzunk vagy tarokkozzunk, ez utóbbi esetében feltételezve, hogy a partnereink hajlandók játszani velünk. („Pam” biztosan nagy tehetség.) Nos, a harmadik, már egy kicsit veszélyes whiskey megkérdezte, hogy vajon mit érzel testileg? (A whiskey ezt fellengzősen „libidónak” mondta. Én azt feleltem, hogy azért ennyire nem kell túlozni.) Belőlem akarta kihúzni, hogy vajon tényleg elhiszem-e, hogy csak kb. 3,8 ezrelék bordeaux-itól kezdve találsz vonzónak. Kávé és víz mellett ugyanis semmilyen érdeklődést nem tanúsítasz a külsőm iránt. „Whiskey, ebben biztosan tévedsz – intettem le. – Leo olyan ember, aki az érzelmeit, mindegy, hogy milyenek, erősek-e vagy sem, a tenyere közepén lévő egyetlen pontra képes összpontosítani. Mindenesetre az az ember, akinek soha eszébe se jutna, hogy azt a látszatot keltse egy nőben, aki tetszik neki, hogy az tetszik neki, sőt, hogy egyenesen a szemébe mondja: tetszel nekem! Ezt ő otrombaságnak tartaná.”Erre azt

mondta a harmadik whiskey: „Pamelának bezzeg már legalább ezerszer elmondta.” Tudod-e, kedves Leo, hogy mit csináltam ezután a harmadik whiskeyvel? Eltüntettem. És most megyek aludni. Jó reggelt! Másnap reggel Tárgy: tehát Emmi! Hogy is írtad az első találkozásunk utáni napon? Idézem: „A 'Köszönöm, Emmi', hát az igencsak gyönge volt. Nagyon gyönge! Jóval alulmúlta a lehetőségeidet.” És hogy fejezted ki magad tegnap éjjel a második találkozásunkat illető-en? Idézem: „Kávé és víz mellett ugyanis semmilyen érdeklődést nem tanúsítasz a külsőm iránt.” Hát ez igencsak gyönge volt, kedves Emmi. Nagyon gyönge! Jóval alulmúlta a lehetőségeidet. Három óra múlva Re: Sajnálom, Leo. Igazad van, a mondat idétlen. Ha te írtad volna, mindjárt neked ugrottam volna. Kínos ez az egész e-mailezés. Üres. Tolakodó. Ciki. Iiiiiiii! De kérlek, hidd el: NEM ÉN VOLTAM, AZ A HÁROM WHŐSKEY VOLT! Fáj a fejem. Visszafekszem. Szia! Másnap este Tárgy: Bernhard Sajnálom, Emmi. Kénytelen vagyok még egyszer szembesíteni téged a szavaiddal (és a whiskeykéivel). Így hát a természetemnek megfelelően komolyan és komoran megkérdezlek: ugyan miért érdekeljen, hogy „hogy nézel ki”? Miért kellene a szemedbe mondanom, hogy „tetszel nekem”? Miért kellene közelebb kerülnöm hozzád, mint egy jól megvilágított asztal túloldala egy kávéház közepén? Csak nem akarod, hogy még ráadásul „testileg” is (vagy ahogy az alkohol mondja, libidózusan) beléd szeressek?! Mi hasznod lenne belőle? Magyarázd meg, mert el nem tudom képzelni. Egyáltalán, néhány dolgot nem ártana megmagyaráznod, kedvesem! Kávézás közben megint elegánsan mellébeszéltél. Hónapok óta, sőt Boston óta bujkálsz ez elől a téma elől. De most tudni akarom. Igenis, tudni akarom,

felkiáltójel, felkiáltójel, felkiáltójel, felkiáltójel. Tehát az első kérdéscsoport: Mi a helyzet veled? Hogy áll a dolog Bernharddal? Mit csinálnak a gyerekek? Hogyan élsz? Mi tölti ki az életed? Második kérdéscsoport: Hogyhogy Boston után megint felvetted velem a kapcsolatot? Mi a véleményed ma azokról a dolgokról, amelyek az e-mail kapcsolatunk megszakításához vezettek? Hogy tudtál megbocsátani Bernhardnak? Hogy tudtál megbocsátani nekem? Harmadik kérdéscsoport: Mi bajod? Tehetek érted valamit? Mi a szándékod velem? Mid legyek én? Mi legyen a kettőnk jövője? Folytassuk? Minek? Áruld el nekem! MŐNEK? Ne siesd el, elég, ha csak néhány nap múlva válaszolsz, időnk van elég. Szép estét! Leo Öt óra múlva Tárgy: benyomás és lenyomat Még néhány szót a hiányzó vagy nem felismerhető érdeklődésemhez aziránt,„hogy milyen a külsőd”, kedves Emmi. Általad üzenem a volt és leendő whiskeyjeidnek: „Tetszel nekem.” Ezt 0,000 ezrelék alkohollal a véremben mondom. Jó látni téged. Csodálatos rád nézni. És szerencsére bármikor beléd láthatok. Nemcsak százféle benyomásom van rólad, hanem egy lenyomatom is. Van egy pont a tenyeremen, ahol megérintettél. Ebben elnézegethetlek. Sőt, meg is simogathatlak. Jó éjszakát. Három perc múlva Re: Azt kérdezed: „Mit tehetek érted?” Hiszen épp most válaszoltál rá. Simogass meg, érints meg ott, azon a ponton. Kedvesem! Egy perc múlva Vá: Megérintlek. De nem miattad, hanem magam miatt. Mert ezt a pontot csak én érezhetem, ez a pont az enyém. Kedvesem! 50 másodperc múlva

Re: Tévedés, kedvesem! Az érintéshez mindig ketten kellenek. 1. Akit megérintenek. 2. Aki megérint. Jó éjt. Három nap múlva Tárgy: első kérdéscsoport Fiona tizennyolc lesz. Jövőre befejezi az iskolát. Már csakis angolul és franciául beszélek vele, hogy gyakorolja a nyelveket. Azóta egyáltalán nem áll szóba velem. Stewardess vagy zongoraművésznő akar lenni. Én a kettő kombinációját javaslom neki: zongoraművésznő a repülőn, repülő zongoraművésznő, nem lenne konkurenciája. Csinos, karcsú, középmagas, szőke, fehérbőrű, szeplős, olyan, akárcsak az anyja volt. Fél éve Gregorral jár. Gregorral járni nála annyit jelent, hogy mindenkit „Gregor”-nak hívnak, akivel elüti az éjszakáit, függetlenül attól, hogy az illető hímnemű vagy nőnemő-e. Hivatalosan minden éjszakát nála tölt. Csak sajnos a szegény fiú erről nem tud, és semmi haszna belőle. „Mit csináltok egész idő alatt?” – kérdezem. Fiona ilyenkor olyan kétértelműen mosolyog, ahogy csak bír. A fenti helyzetben a fiatalok számára, akik nem akarnak válaszolni, még mindig a „szex” a legegyszerűbb válasz, ugyanis magáért beszél. Fionának egyetlen szót sem kell vesztegetnie rá. Csak néhány monológot kell végighallgatnia, tele szexuálpedagógiai intelmekkel. Jonas tizennégy. Még gyerek. Érzékeny és ragaszkodó. Anyahiánya van, ezért nagy szüksége van rám. Hihetetlen erőbedobással ő tartja össze a családot. Az iskolához már nincs energiája. Néhány naponként megkérdezi, hogy szeretem-e még az apját. Leo, fogalmad nincs róla, hogy ilyenkor hogy néz rám. Akkor a legboldogabb, ha boldognak lát bennünket, és mindkettőnknek ő a világ közepe. Néha szabályosan belelök az apja karjaiba. Ki akarja kényszeríteni belőlünk az egymás iránti ragaszkodást. Érzi, hogy lassanként egyre jobban távolodunk egymástól. Bernhard. Hát igen, Bernhard. Mit is mondjak, Leo? Miért kell erről beszélnem, és éppen veled? Épp elég nehezemre esik magamnak bevallani. Kicsit elhidegültünk egymástól. A kapcsolatunknak már nincs sok köze a szívhez, pusztán az észhez. Sajnos nem vethetek a szemére semmit. Ő a legjobb és legönzetlenebb ember, akit csak ismerek. Kedvelem. Becsülöm, mert becsületes. Nagyra tartom a figyelmességét. Csodálom a nyugalmáért és a bölcsességéért. De nem, már

nem ő „a nagy szerelem”. Lehet, hogy sohasem volt az. Mégis örömmel játszottuk el, egymás előtt is a „nagy szerelmet”, mert ezzel arra ösztönöztük a másikat is, hogy a gyerekek előtt úgy tegyünk, mintha… Szerettük volna, ha a gyerekek védettnek érzik magukat. Tizenkét évnyi színészkedés után belefáradtunk a tökéletes házaspár szerepébe. Bernhard zenész. Szereti a harmóniát. Szüksége van a harmóniára. Megéli a harmóniát. MŐ együtt éljük meg a harmóniát. Amellett döntöttem, hogy része leszek az egésznek. Ha kivonom magam belőle, mindent romba döntök, amit felépítettünk. Bernhard és a gyerekek már egyszer megéltek egy ilyen összeomlást. Ez másodszor nem történhet meg. Nem tehetem meg velük. Nem tehetem meg MAGAMMAL. Soha nem bocsátanám meg magamnak. Érted? Egy nap múlva Tárgy: Leo? Hahó, kedvesem, megnémultál? Vagy türelmesen várod a családtörténetem második és harmadik részét? Öt perc múlva Vá: Beszélsz vele mindenről, Emmi? Hat perc múlva Re: Nem, vele együtt hallgatok, Leo. Ez fokozza a hatást. Nagyon is jól tudjuk, hogy miről van szó. Megpróbáljuk a legjobbat kihozni belőle. Leo, ne hidd, hogy halálosan boldogtalan vagyok. A főzőm bizalmas ismerősöm. Tartást ad, és megvéd. Csak arra kell ügyelnem, nehogy egy szép nap megfulladjak. Három perccel később Vá: Emmi, 35 éves vagy!

Öt perc múlva Re: Harmincöt és fél. És Bernhard 49. Fiona 17. Jonas 14. Leo Leike 37. Hektor, Krámerné bulldogja 9. Hát Vasziljev, WeiBenbachék kis ékszerteknőse? Ezt meg kell még kérdeznem, emlékeztess rá, Leo! De mit akarsz ezzel mondani? A 35 évemmel nem vagyok még elég öreg ahhoz, hogy következetes legyek? A 35 évemmel nem vagyok még elég öreg ahhoz, hogy továbbra is viseljem a felelősséget? Nem vagyok még elég öreg ahhoz, hogy tudjam, mivel tartozom magamnak és a szeretteimnek, mit kell még elviselnem, hogy hő maradjak önmagamhoz? Négy perc múlva Vá: Mindenesetre még fiatal vagy ahhoz, hogy már most arra kelljen ügyelned, nehogy egy szép napon megfulladj a szoros főződ alatt, kedvesem. Egy perc múlva Re: Amíg Leo Leike e-mailben, sőt néha live a kávéházi asztalnál gondoskodik frisslevegő-szállítmányról, addig nem lesz légszomjam. Két perccel később Vá: Ez jó elterelő hadművelet volt, kedves Emmi. Szabad legyen emlékeztetnem rá, hogy egy csomó kérdésemre még nem válaszoltál. Elmentetted őket, vagy küldjem át még egyszer? Három perc múlva Re:

Kedvesem, mindent elmentettem, amit valaha is írtál nekem. Mára elég. Szép estét, Leo! Jó hallgatóság vagy. Köszönöm. Másnap Tárgy: harmadik kérdéscsoport A te különös második számú kérdéscsoportodra majd a végén válaszolok. Most inkább a jelenről beszélnék. Mi a bajom, Leo? – Te. Az, hogy hiányzol. (Már akkor is így volt, amikor azt sem tudtam, hogy létezel.) Mit tehetsz értem, Leo? – Legyél itt. Írj. Olvasd el, amit írtam. Gondolj rám. Simogasd meg a megérintés pontját. Mi a szándékom veled, Leo? – Az a napszaktól függ. Többnyire azt szeretném, ha a fejemben volnál. Néha alatta is. Mi legyél nekem, Leo? – Ez felesleges kérdés. Már az vagy. Mi legyen a kettőnk jövője, Leo? – Ugyanaz, ami eddig. Hogy folytassuk-e, Leo? – Feltétlenül. Minek? – Semminek. Egyszerűen csak úgy. Te éled az életed, én élem az életem. És ami marad, azt együtt éljük. Tíz perc múlva Vá: De így nem sok marad már „nekünk”, kedvesem. Három perc múlva Re: Az tőled függ, kedvesem. Nekem nagy tartalékaim vannak. Két perc múlva Vá: A beteljesületlenség tartalékai. Nem fogom tudni beteljesíteni őket, kedvesem.

50 másodperc múlva Re: Fogalmad sincs róla, kedvesem, hogy mi mindent tudsz beteljesíteni, és hogy mi mindent teljesítettél már be. Ne feledd: tonnányi nehéz hajókoffereid vannak tele érzelmekkel. Nem kell mást tenned, csak néha kiszellőztetni őket. Negyedóra múlva Vá: Ami érdekelne: a két találkozásunktól változott-e nálad valami, Emmi? 40 másodperc múlva Re: És nálad? 30 másodperc múlva Vá: Először te jössz. 20 másodperc múlva Re: Nem, először te. Egy perc múlva Vá:

Rendben, tehát először: nálam. De ahhoz először még meg kell válaszolnod a kérdéseket, amelyekre még nem válaszoltál. Ez tisztességes ajánlat, kedvesem. Négy óra múlva Tárgy: második kérdéscsoport Rendben van. Intézzük el végre. 1. Hogy miért vettem fel Boston után veled a kapcsolatot? – Mi az, hogy miért? Mert az a háromnegyed év „Boston” a legszörnyűbb háromnegyed év volt, amióta hivatalosan négy negyedévre szabdalták az éveket. Mert a szavak embere szó nélkül kisurrant az életemből. Gyáván, azoknak az elküldött leveleknek a hátsó ajtaján, amely korunk kommunikációjának egyik legrettenetesebb üzenetével volt bereteszelve. A mai napig álmodom a mondattal (és ha a technika rosszindulatú, akkor megint felbukkan a postafiókomban): FŐGYELEM! EMAŐL CÍMVÁLTOZÁS. Blablabla. Leo, a mi „történetünk” akkor még nem fejeződött be. A menekülés soha nem a végpont, mindig csak a tétovázás elnyújtása. Ezt te is nagyon jól tudod. Különben nem válaszoltál volna kilenc és fél hónappal később. 2. Mi a véleményem ma azokról a dolgokról, amelyek az e-mail kapcsolatunk megszakításához vezettek? – Leo, micsoda kérdés ez? Neked lett egyszerre nagyon eleged belőlem, túl sok voltam neked, vagy túl kevés. Túl kevés az érzelmi befektetésedhez, az illuzórikus kiadásaidhoz. Túl sok a gyakorlati nyereséghez, a reális bevételeidhez. Az Emmi nevű vállalkozás már nem volt kifizetődő. Elvesztetted a türelmedet. Hát, kedves Leo, ezek voltak azok a körülmények, amelyek az e-mail kapcsolatunk megszakításához vezettek. 3. És most lesz izgalmas a dolog: hogyan tudtam megbocsátani Bernhardnak? –Leo, ezt a kérdést most legalább hússzor elolvastam. Nem értem, becsületszavamra, nem értem. MIT kellett volna megbocsátanom Bernhardnak? Hogy a férjem? Hogy útját állta az e-mail szerelmünknek? Hogy a létezésével végső soron menekülésre kényszerített? Leo, mire célzói a kérdéseddel? Magyarázd meg!

4. Így, és most befejezésül: hogyan tudtam megbocsátani neked? – O, Leo. Megvesztegethető vagyok. Szép e-mailek jönnek tőled, és máris megbocsátok mindent, sőt a kilenc és fél hónapos mesterséges szünetet is. Ennyi!! Tíz perc múlva Tárgy: nincs Úgy, kedvesem, és most áruld el, hogy a két találkozásunktól változott-e nálad valami? (És természetesen: mi változott?) Arcpuszi és tenyérpontmegérintés. Emmi

HETEDIK FEJEZET Másnap este Tárgy: Leo? Leo? Másnap reggel Tárgy: ébresztő Leo? Leeeooo? Leo eo eo eo eo eo eo eeeeeeeooooooo? Leeeeeeeee eeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeooooooooo??? Tizenegy óra múlva Tárgy: találkozás Kedves Emmi, találkozhatnánk még egyszer? Mondanom kell valamit. Fontos, azt hiszem. Tíz perc múlva Re: „Pam” terhes! Három perc múlva Vá: Nem, Pamela nem terhes. Pamelának semmi köze a találkozásunkhoz. Van egy kis időd valamikor holnap vagy holnapután? Egy perc múlva

Re: Drámaian hangzik! Ha valami jó hírt akarsz ilyen sürgősen közölni velem személyesen, akkor: igen, akkor van „valamikor egy kis időm”. Két perc múlva Vá: Nem jó hír. 40 másodperc múlva Re: Akkor küldd el írásban. De kérlek, még ma! Holnap nehéz napom lesz. Aludnom kell legalább néhány órát. Két perc múlva Vá: Kérlek, Emmi, beszéljünk róla inkább valamelyik nap nyugodtan! És most ne törd a fejed, menj aludni. Jó? 40 másodperc múlva Re: Leo, vigasztalni igen, de áltatni nem hagyom magam. Tőled nem. És nem így. Hogy azt mondod: „Ne törd a fejed, menj aludni.” Hát akkor, ki vele! 30 másodperc múlva Vá: Emmi, kérlek, amit mondani akarok, nem való a jóéjszakát-postafiókba. Szemtől szemben kell beszélnünk róla. És tényleg nem számít, hogy néhány nappal előbb vagy később.

50 másodperc múlva Re: KLL MEMM!!! (Kedves Leo Leike, mondja el most mindjárt!!!) Tíz perc múlva Vá: Rendben van, Emmi: Bernhard tud rólunk. Legalábbis tudott rólunk. Ezért húzódtam vissza. Egy perccel később Re: ??? Leo, micsoda képtelenség ez? Miről tudott Bernhard? Egyáltalán, miről is kellett volna tudnia? És te meg honnan tudod ezt? Ha valakinek egyáltalán tudnia kellene valamit, az leginkább én lennék, gondolom. Leo, te mintha gyártottál volna magadnak valami gyanús összeesküvés elméletet. Magyarázatot kérek! Három perc múlva Vá: Emmi, kérdezd meg Bernhardot! KÉRLEK, BESZÉLJ VELE! Nem nekem kell megmagyarázni ezt a dolgot, hanem neki. Nem tudtam, hogy soha nem szólt neked erről. El nem tudtam volna képzelni. Hihetetlen! Azt hittem, egyszerűen csak nem akarsz velem erről beszélni. De láthatólag tényleg fogalmad sincs róla. Bernhard a mai napig nem mondta el neked. Két perc múlva Re:

Leo, lassan kezdek aggódni érted. Lázad van? Merre bolyong a fantáziád? Az ég szerelmére, miért kell Bernhard-dal beszélnem rólad? És mégis, hogy gondolod?„Bernhard, beszélnünk kell. Leo Leike azt mondja, hogy tudsz róla, és rólam, hogy egész pontos legyek. Ki az a Leo Leike? Nem ismered. Valaki, akit pár nappal ezelőttig magam sem láttam soha, és akiről soha nem beszéltem veled. Tehát nem is ismerheted. Most meg köti az ebet a karóhoz, hogy tudsz róla, hogy tudsz rólunk (…).” Leo, kérlek, szedd össze magad! Az idegeimre mész! Egy perc múlva Vá: Elolvasta a mailjeinket. Aztán írt nekem. Megkért, hogy egyszer találkozzam veled, hogy aztán egyszer s mindenkorra békén hagyjalak. Ezután vállaltam el az állást Bostonban, így történt, röviden összefoglalva. Inkább személyesen mondtam volna el. Három perc múlva Re: Ne, ez hihetetlen. Bernhard nem ilyen. Ilyet soha nem tenne. Mondd, hogy nem igaz. Nem, ez képtelenség. Leo, fogalmad sincs, hogy mit művelsz most. Hazudsz. Mindent tönkreteszel. Szörnyű rágalom, amit mondasz. Bernhard ezt nem érdemelte. Miért csinálod ezt? Miért döntőd romba, ami köztünk létrejött? Vagy blöffölsz? Ez valami vicc? Miféle vicc? Két perc múlva Vá: Kedves Emmi, már nincs visszaút. Gyűlölöm magam ezért, de csak ez a két lehetőségem volt. Vagy visszavonulok, és hallgatok egész életemben. Vagy kimondom az igazságot. Túlságosan későn. Megbocsáthatatlanul későn. Ez megbocsáthatatlan, tudom. Ennek az e-mailnek a csatolmányában elküldöm azt a levelet, amelyet Bernhard több mint egy évvel ezelőtt, június 17-én,

közvetlenül azután küldött, hogy a gyerekekkel töltött dél-tiroli nyaralás közben „keringési zavarral” kórházba került. Tárgy: Leo Leike úrnak Tisztelt Leike úr, nagyon nehezemre esik, hogy írjak Önnek. Bevallom, feszélyez a dolog, és bár én hoztam magam ilyen helyzetbe, a zavarom minden sorral csak nő. Bernhard Rothner vagyok, és azt hiszem, nem kell közelebbről bemutatkoznom. Nagy kéréssel fordulok Önhöz, Leike úr! Meg fog döbbenni, sőt egyenesen sokkolni fogja, ha elmondom, mit kérek. Levelem végén megpróbálom majd kifejteni, hogy mi indított erre a kérésre. Nem vagyok a szavak embere, sajnos nem. De igyekszem ebben a számomra szokatlan formában elmondani mindazt, ami hónapok óta foglalkoztat, amitől az életem fokozatosan kizökkent a megszokott kerékvágásból, az én életem, a családomé, sőt a feleségemé is, ezt, azt hiszem, ennyi év harmonikus házasság után már meg tudom ítélni. Tehát az a kérésem, Leike úr, hogy találkozzon a feleségemmel. Kérem, találkozzon már vele, hogy végre vége legyen ennek a zavaros ügynek! Felnőtt emberek vagyunk, nem írhatok elő Önnek semmit. Csak könyörögve kérhetem: találkozzanak! Szenvedek ettől a megalázó helyzettől és a tehetetlenségemtől. El tudja képzelni, milyen lealacsonyító számomra ilyen levelet írni? Ön viszont a legcsekélyebb mértékben sem járatta le magát, Leike úr. Nincs miért szemrehányást tennie magának. Sőt én, én sem tehetek szemrehányást Önnek, sajnos, sajnos nem tehetek. Egy szellemnek nem tehet az ember szemrehányást. Önt, Leike úr, nem lehet megfogni, megtapintani, Ön valóságosan nem létezik, Ön nem más, mint a feleségem fantáziájának a szüleménye, a végtelen boldogság illúziója, bolyongás távol a világtól, a szerelem utópiája, betűkből felépítve. Ezzel szemben tehetetlen vagyok, nincs más választásom, mint hogy várjak, amíg a sors lesz olyan kegyes, és végre hús-vér embert formál Önből, olyan férfit, akinek vannak körvonalai, akinek gyengéi és gyarlóságai vannak, aki sebezhető. Csak akkor szűnik meg a hatalma a feleségem fölött, ha olyannak látja Önt, amilyennek engem lát: sebezhető, tökéletlen teremtménynek, az emberi gyarlóságok gyűjteményének, szóval csak akkor veszíti el a hatalmát a feleségem fölött, ha szemtől szemben áll vele. Csak ekkor lesz esélyem rá, hogy megmérkőzzek magával, Leike úr. Csak ekkor tudok majd megharcolni Emmáért. „Leo, ne kényszerítsen rá, hogy fellapozzam a családi fényképalbumot”- ezt írta magának valamikor régebben a feleségem. Nos, helyette én érzem úgy, hogy kénytelen vagyok fellapozni a családi fényképalbumot. Amikor megismerkedtünk, Emma 23 éves volt, én zongorát

tanítottam a Zeneakadémián, és tizennégy évvel voltam idősebb nála, jó házasságban éltem, két remek gyerekem volt. Egy közlekedési baleset azonban romhalmazzá változtatta a családunkat, a hároméves fiú komoly lelki megrázkódtatást szenvedett, a nagyobbik, a lányom, súlyosan megsérült, én maradandó károsodásokkal élek tovább, Johanna, a gyerekek anyja, a feleségem, meghalt. Ha nem lett volna a zongorám, ettől a tragédiától atomjaimra hullok szét. De a zene maga az élet, és amíg szól, semmi nem hal meg örökre. Ha az ember zenész, és játszik is a hangszerén, úgy át tudja élni az emlékeket, mintha azok a közelmúlt eseményei lennének. Így tudtam megmaradni. És ott voltak a tanítványaim, akik lekötötték a figyelmemet, volt feladatom, volt értelme az életemnek. Igen, és egyszerre csak ott termett Emma, ez a sziporkázóan szellemes, élénk, csodaszép fiatal nő, hogy eltakarítsa életünk romjait. Csak úgy, magától, semmi érdeke nem főződött hozzá, nem várt tőlem semmit. Az ilyen rendkívüli emberek azért születnek a világra, hogy legyőzzék a szomorúságot. Nagyon kevesen vannak. Nem tudom, mivel érdemeltem ki, de Emma egyszerre csak ott állt mellettem. A gyerekek odafutottak hozzá, én pedig, hát igen, én fülig beleszerettem. És ő? Leike úr, most felteszi magában a kérdést: jó, de Emma? Vajon ez a 23 éves diáklány éppúgy beleszeretett ebbe a majdnem 40 éves búsképű lovagba, akit akkoriban csak a zongora billentyűi és húrjai tartottak össze? Ezt a kérdést sem Önnek, sem magamnak nem tudom megválaszolni. Mennyi volt ebben a zeném iránti csodálat? (Akkoriban elég sikeres, ünnepelt zongorista voltam.) Menynyi volt a sajnálat, a részvét, a segítőkészség, a hajlandóság, hogy mellettem legyen a nehéz órákban? Mennyire emlékeztettem az apjára, aki kiskorában elhagyta? Menynyire bolondult az édes Fionáért és az aranyos kis Jonasért? Mennyire csak a saját elragadtatásom tükröződött vissza benne, hogy csak az én iránta érzett határtalan szerelmemet szerette, és nem engem? Mennyire élvezte azt a biztonságot, hogy soha nem csalnám meg más nőkedvéért, mennyire becsülte, hogy egy életen át rám hagyatkozhat, és hogy ón egy életen át hő leszek hozzá, és ebben biztos is lehet? Higgye el, Leike úr, soha nem mertem volna közeledni hozzá, ha nem éreztem volna, hogy éppoly erős érzelmekkel viseltetik irántam, mint én őiránta. Érthetetlenül és felfoghatatlanul vonzódott hozzám és a gyerekekhez, része akart lenni a világunknak, és lett is, fontos és meghatározó része, a középpontja. Két év múlva összeházasodtunk. Ennek most nyolc éve. (Bocsánat, most megzavartam a bújócskájukat, lelepleztem az ezernyi titkukból egyet: az az „Emmi”, akit ismer, 34 éves.) Nincs nap, amikor ne ámulnék azon, hogy ezt az eleven, fiatal szépséget magam mellett tudhatom. Mindennap szorongva várom, hogy „bekövetkezik”: megjelenik egy fiatalabb férfi, valaki Emma

számos tisztelője és imádója közül. És akkor Emma majd azt mondja: „Bernhard, beleszerettem valakibe. Mi legyen velünk?” Ez a megrázkódtatás elmaradt. Sokkal rosszabb történt. Megjelent Ön, Leike úr, a néma „külvilág. A szerelem illúziója e-mailen, folyton hullámzó érzelmek, egyre felfokozottabb, kielégítetlen szenvedély, mindez csak látszólag reális céllal, a legfőbb céllal, amelynek elérését egyre csak halogatják, ez a cél pedig a találkozások találkozása, amely soha nem fog létrejönni, mert szétfeszítené a földöntúli boldogság dimenzióját, a vég nélküli, tökéletes beteljesülését, a korlátlan, csak a fejekben élő boldogságét. Ez ellen nem tudok mit tenni. Leike úr, mióta Ön van, Emmát mintha kicserélték volna. Szórakozott és tartózkodó velem szemben. Órákig ül a szobájában, és a számítógépére mered, álmai világegyetemére. A „külvilágban” él, Önnel. Ha szórakozottan elmosolyodik, a mosolya már rég nem nekem szól. A gyerekek előtt csak nehezen sikerül lepleznie, hogy igazából nincs jelen köztünk. Látom, milyen kínszenvedés számára, ha hosszabb ideig mellettem kell ülnie. Tudja, Leike úr, hogy ez mennyire fáj? Megpróbáltam nagy türelemmel áthidalni ezt a fázist. Emma nálam soha nem érezheti úgy, hogy be van zárva. Soha nem voltunk féltékenyek egymásra. De eleinte nem tudtam, merre tapogatózzak. Ugyanis nem volt senki és semmi, egyetlen valóságos személy, egyetlen valóságos probléma sem köztünk, nem tolakodott közénk senki – de aztán felfedeztem a változás okát. Majd elsüllyedtem a szégyentől, hogy ide jutottam: kutatni kezdtem Emma szobájában. És végül egy eldugott dobozban találtam egy mappát, egy vastag mappát, tele levelekkel: Emma összegyűjtött e-mailjei voltak, melyeket egy bizonyos Leo Leikevel váltott, szép akkurátusan kinyomtatva, oldalról oldalra, levélről levélre. Reszkető kézzel készítettem másolatot ezekről az írásokról, és néhány hétig sikerült távol tartanom magam tőlük. A portugáliai nyaralás rettenetes volt. A kicsi megbetegedett, a nagy halálosan beleszeretett egy sportoktatóba. A feleségem és én két héten át nem szóltunk egymáshoz, de mindegyikünk megjátszotta a másiknak, hogy minden a legnagyobb rendben, mint ahogy mindig is volt, és lennie is kell, és ahogy a megszokás parancsolta. De aztán nem bírtam tovább. Amikor túrázni mentem a gyerekekkel, magammal vittem a mappát, és önpusztító, mazochista rohamomban egy éjszaka elolvastam az összes emailt. Elhiheti, hogy első feleségem halála óta nem éltem át ennél nagyobb lelki szenvedést. Amikor végeztem az olvasással, már nem tudtam felkelni az ágyból. A lányom kihívta a mentőket, bevittek a kórházba. Onnan hozott haza tegnap este a feleségem. Most már ismeri az egész történetet.

Leike úr, kérem, találkozzon Emmával! És most jutok el megalázkodásom nyomorúságos mélypontjára: igen, találkozzék vele, töltsön el vele egy éjszakát, vegye birtokába! Tudom, hogy szeretné. „Megengedem”, hogy megtegye. Ezzel az írással menlevelet adok Önnek, feloldozom Önt az aggályai alól, nem tekintem úgy, hogy megcsalnak. Érzésem szerint Emma nemcsak a szellemi, hanem a testi kapcsolatot is keresi Önnel, „meg akarja ismerni”, azt hiszi, szüksége van erre, vágyik rá. Ezt az izgalmat, ezt az újdonságot, ezt a változatosságot én nem nyújthatom neki. Akárhány férfi vette is körül és akarta megkapni Emmát, soha nem vettem észre, hogy csak egyikükhöz is vonzódott volna szexuálisan. De miután elolvastam az Önhöz írt e-mailjeit, rájöttem, milyen erős vágyat tud kelteni benne az „igazi”. Leike úr, Ön a kiválasztott. Szinte kívánom, hogy szeretkezzen Emmával. EGYETLENEGYSZER (e szavak leírásakor az erőszakos nagybetűket választom, mint a feleségem). EGYSZER, CSAK EGYETLENEGYSZER! Legyen ez a megvalósult célja írásban felforrósodott szenvedélyüknek. Legyen ez a végpont! Koronázza meg ezzel e-mail kapcsolatukat, és aztán fejezze be. Adja vissza a feleségemet, Ön, aki nem e világról való, Ön, a megfoghatatlan. Engedje el! Hozza vissza megint a földre! Engedje, hogy továbbra is a családé legyen! Tegye meg! Ne az én kedvemért, ne a gyerekeim kedvéért! Emma kedvéért tegye meg! Erre kérem! Lassan befejezem ezt a kínos és kínzó segélykiáltásomat, ezt a szörnyű kegyelmi kérvényt. Még egy utolsó kérés, Leike úr! Ne áruljon el. Hagyjon ki kettejük történetéből. Visszaéltem Emma bizalmával, rászedtem, becsaptam! Elolvastam a bizalmas leveleit. Megbűnhődtem érte. Nem volnék képes többé a szemébe nézni, ha tudná, mit tettem. Egyformán gyűlölné érte saját magát és engem. Kérem, Leike úr, kíméljen meg minket ettől. Ne említse Emmának ezt a levelet. És még egyszer: kérem! És most elküldöm Önnek életem legrettenetesebb levelét. Kiváló tisztelettel: Bernhard Rothner

NYOLCADIK FEJEZET Három nap múlva Tárgy: Emmi? Emmi? (Nem várok választ erre a kérdésre. Csak közölni szeretném veled, hogy minden percben hatvanszor, másodpercenként teszem fel magamnak.) Két nap múlva Tárgy: nincs Lehet, hogy minden szavamért megvetsz, amit valaha is írtam neked. Lehet, hogy gyűlölsz minden betűért, amelyet most elküldök. De nem tehetek mást. Hogy vagy, Emmi? Úgy szeretnék a segítségedre lenni. Úgy szeretnék valami értelmeset tenni érted. Annyira szeretném tudni, mit gondolsz és mit érzel. Nagyon szeretnék együtt gondolkodni és érezni veled. Úgy szeretném levenni rólad ennek az egésznek a felét, akármilyen kellemetlen is. Két nap múlva Tárgy: nincs Ne írjak többet? Egy nap múlva Tárgy: nincs Mit jelentsen ez, Emmi? Azt jelenti: Magad sem tudod, hogy akarod-e, hogy írjak. Mindegy neked, hogy írok-e vagy sem.

Határozottan nem akarod, hogy írjak. Soha többé nem olvasod el egyetlen mailemet sem. Három nap múlva Tárgy: északi szél Rendben van, Emmi, megértettem. Nem írok neked többé. Ha fúj (…) északi szél (…) akkor tudod (…) mindig. Mindig, mindig, mindig, mindig, mindig! Sok szeretettel, Leód Öt óra múlva Re: Halló, Leo, alszol már? Három perc múlva Vá: EMMI!!! KÖSZÖNÖM!!! Hogy vagy? Kérlek, áruld el! Semmi másra nem gondolok. Meg kellett volna írni egy jelentést a kutatásaimról, négy órája ülök a képernyő előtt, és bámulom a Beérkező üzenetek ikonját, és várom a négybetűs csodát. Megérkezett. Hihetetlen. EMMŐ. Hát megint itt vagy! 30 másodperc múlva Re: Elmehetek hozzád? Egy perc múlva Vá:

Mit akarsz, Emmi? Nem hiszek a szememnek! El akarsz jönni „hozzám”? Hozzám, a lakásomra? A 15-ösbe? Miért? Mikor? 20 másodperc múlva Re: Most. 50 másodperc múlva Vá: Drága Emmi, komolyan gondolod? Beteg vagy? Beszélgetésre van szükséged? Természetesen eljöhetsz. De most hajnali két óra van. Ne inkább reggel találkozzunk? Akkor több időnk lesz és tisztább fejünk. (Nekem legalábbis.) 20 másodperc múlva Re: Mehetek vagy nem? Egy perc múlva Vá: Fenyegetően hangzik, de hát jó, világos. Jöhetsz, Emmi. 30 másodperc múlva Re: Van whiskeyd, vagy vigyek? 40 másodperc múlva Vá:

Van whiskeym. Egy üveg még háromnegyedig van. Elég lesz? Emmi, nem akarnád véletlenül elárulni, hogy milyen hangulatban vagy? Csak hogy ráhangolódhassak. 20 másodperc múlva Re: Mindjárt meg fogod látni. A közeli találkozásig! 40 másodperc múlva Vá: Addig is! Másnap este Tárgy: mélypont Nem hiszem, hogy ma jobban vagy, nem vagy jobban, mint tegnap, és nálam sem vagy jobban. Önmagunk sértettsége attól nem lesz kisebb, ha mindenáron annak a nyakába akarjuk varrni, aki esetleg megsértett. Ha megfizetünk valamiért, utána mindig szegényebbek leszünk. A viharos megjelenésed, a félénkséged és szorongásod levetkőzése, „mindent elsöprő szenvedélyed”, amelynek én – és ezzel nagyon is tisztában voltál – nem tudtam és nem is akartam ellenállni, a tökéletesen véghezvitt terved, hogy felűztél a csúcsra, aztán hagytál lezuhanni, mintha az intimitásnak a világon semmi értéke nem volna, jól kiszámított távozásod, professzionális eltűnésed – mindezekkel nem megfizetni akartál, nem, ez nem volt más, csak egyetlen kétségbeesett akció. Utána a tekinteted mintha azt mondta volna: „Ez volt az, amit kezdettől fogva akartál. Hát most megkaptad.”Nem, nem ezt akartam, és ezt te is jól tudod. Még soha nem voltunk egyszerre ilyen közel és ilyen távol egymástól. Ez volt a mélypont. Emmi, nem tudsz becsapni. Te nem vagy olyan független, olyan kúl, hogy a sértéseket így tudnád győzelemmé változtatni. Igazán csak a szótlanságoddal tudtál büntetni. A mai napig a szavak kötöttek bennünket egymáshoz. Emmi, ha még jelentek neked valamit, akkor kérlek, állj velem szóba! Leo

Három óra múlva Re: Szavakat akarsz? Rendben, még van egy csomó, neked ajándékozom őket, már nem tudok mit kezdeni velük. Igazad van, Leo. Bizonyítani akartam Bernhardnak. Bizonyítani akartam neked. Bizonyítani magamnak. Most már tudom: képes vagyok megcsalni valakit. Sőt, meg tudom csalni Bernhardot. Mi több: meg tudom csalni Bernhardot VELED. Még ennél is több, és a legnagyobb teljesítmény: mindeközben egyúttal saját magamat is megcsalom, igen, erre vagyok a leginkább képes. Egyébként köszönöm, hogy a „játszótársam” voltál. Tudom, Leo, nem a féktelenséged volt, hanem az együttérzésed. Felajánlottad, hogy átveszed az érzelmeim felét. Ezt a feladatot tegnap hajnalban, tekintettel a feszült helyzetre, bravúrosan sikerült megoldanod. Megosztott ágy – fél ágy. Megosztott szenvedés – dupla szenvedés. Igazad van, Leo. Egyáltalán nem vagyok ma jobban. Nyomorultabbul vagyok, mint előzőleg bármikor. Nem tudod elképzelni, hogy mit követtetek el ellenem. Úgy érzem, hogy elárultak és eladtak. A férjem és a virtuális szeretőm. Paktumot kötöttek a hátam mögött: hogy ha az egyikük egyszer testi valómban akar érezni, akkor a másik kivételesen szemet huny. Hogy ha aztán az egyik örökre eltűnik, örökre megtarthassam a másikat. Az egyik akár egy talált tárgyat, viszszaad a férjemnek, a jogos tulajdonosnak. A másik ennek fejében engedélyezi „a kézzelfogható találkozást”, a szexuális kalandot egy egyébként virtuális szerelmi fantáziaképpel, mintegy a megtalálónak járó jutalom gyanánt. Korrekt felosztás, tökéletes szétválasztás, aljas terv. És a szellemileg visszamaradt Emmi, aki legalább annyira ragaszkodik a családjához, mint amennyire hajtja a kalandvágy, soha egy árva szót nem fog megtudni. Bizony, bizony. Hogy mit jelent az egész nekem és Bernhardnak, Leo, azt még egyáltalán nem tudom felmérni. Feltehetőleg te sem fogod megtudni. És hogy mit jelent „nekünk”, kettőnknek? Mindjárt megmondom. Neked pedig, akinek úgy kellett volna olvasni a lelkemben, mint senki másnak, neked csak nem lesznek kétségeid, vagy igen…? Leo, ne légy naiv. Nincsenek „négybetűs csodák”. Logikus csak egy négybetűs következmény lehet. Olyan gyakran féltünk tőle. Olyan sokáig tétováztunk, olyan sokáig tettünk úgy, mintha nem volna lehetséges, és csak kerülgettük a leveleinkben, míg aztán most utolért bennünket, és az én dolgom kimondani: VÉGE.

KILENCEDIK FEJEZET Három hónap múlva Tárgy: igen, én Halló, Leo. Sebesült pszichém diplomás ápolónőjének az a véleménye, hogy egyszer még azért megkérdezhetnélek, hogy vagy. Tehát, hogy vagy? Mit mondhatok a gondos pszichológus hölgynek? Csak nem azt, hogy: FIGYELEM! E-MAIL CÍMVÁLTOZÁS (…)? Üdv, Emmi Három nap múlva Tárgy: én, még egyszer Halló, Leo, épp most olvastam be telefonon a pszichológusomnak a neked írt csütörtöki e-mailemet. Véleménye szerint ne csodálkozzak, ha nem kapok választ. Mire én: „Nem csodálkozom.” Mire ő: „De azért tudni szeretné, hogy van?” Én: „Persze.”Ő: „Akkor úgy kell megkérdeznie, hogy lehetőség szerint meg is tudja.” Én: „Vagy úgy. De akkor hogy kérdezhetnék a legjobban?”Ő:„Kedvesen.” Én: „De én nem vagyok kedves kedvemben.”Ő: „Dehogyisnem. Maga kedvesebb, mint ahogy bevallja magának. Csak nem óhajtja, hogy Leo azt gondolja, hogy maga kedves hozzá.” Én: „Tökmindegy, hogy mit gondol.”Ő:„Ezt maga sem gondolja komolyan.” Én: „Igaza van. Maga igazi vesékbe látó asszony.” Ő: „Köszönöm. Ez a dolgom.” Én: „Akkor hát? Mit tegyek?”Ő:„Először is: tegye azt, amiről úgy gondolja, hogy jót tesz magának. Másodszor: kérdezze meg kedvesen, hogy hogy van.” Öt perc múlva Tárgy: én, másodszor is Halló, Leo, akkor most nagyon kedvesen: Hogy vagy? Tudom még kedvesebben is: Halló, Leo, hogy s mint vagy? És tudok még ennél is kedvesebb lenni: Keeeedves Leo, hogy s mint vagy, hoooogysmint vagy, mooondd, hogy vagy, milyen volt a kaaaaarácsony, és mit hoz az úúúúúj év,

hogy éééélsz, hogy állsz a szeeeerelemmel, mit csinál „Pam”,bocsánat, Peeemeeela? A legeslegeslegnagyobb barátsággal, Emmi Két óra múlva Tárgy: én, harmadszor is Halló, Leo, már megint én vagyok. Felejtsd el az elmebajt, amivel előzőleg boldogítottalak. De eláruljak valamit? (Ez az egyik kedvenc Leo-idézetem. Ilyenkor mindig tökrészegnek képzellek el.) Eláruljak valamit? Az írás egyszerűen jót tesz nekem! Holnap megmondom a pszichológusomnak, hogy azt írtam neked, hogy az írás egyszerűen jót tesz nekem. Erre ő majd azt mondja: „De ez csak féligazság.”Én: „Mi lett volna a teljes?”Ő: „Becsületesen meg kellett volna írnia: Ha NEKED írok, az tesz jót nekem.” Én: „De nem is írok másnak. Ha tehát azt írom, hogy az írás egyszerűen jót tesz nekem, akkor automatikusan arra gondolok, hogy ha NEKI írok, az tesz jót nekem.”Ő: „Csakhogy ezt ő nem tudja.” Én:„De. Ismer engem.”Ő: „Ez meglepne. Hiszen maga sem ismeri saját magát, ezért is kötött ki nálam.” Én: „Menynyit kér óránként az efféle sértegetésekért?”Leo, körös-körül minden változóban van, csak a betűk a régiek. Jólesik beléjük kapaszkodnom. Úgy érzem, hogy legalább ebben hő maradtam magamhoz. Nem kell válaszolnod. Sőt azt hiszem, jobb, ha nem válaszolsz. Ami vonatunk már elment. „Boston” (és minden, ami még hozzá tartozott) egyéves késéssel zökkentett ki a kerékvágásból. Egy teljesen új vasúti kocsi homályos fülkéjében ülök, és először is megpróbálok tájékozódni. Fogalmam sincs róla, hova utazom, az állomásokat még nem jelölték meg, egyelőre az irány is bizonytalan. Ha kinézek az apró ablak homályos üvegén a rohanó tájra, akkor alkalmasint szívesen tudatnám veled, hogy felismerek-e valamit, és hogy az mi lehet. Rendben van így? Tudom, hogy az impresszióimat jól megőrzöd. És ha egyszer mesélni akarsz majd a „Pam”-expresszen megtett élményutazásodról, akkor szívesen meghallgatlak. Akkor tehát: szia, és öltözz fel melegen, állítólag visszajön a tél. A hideg léghuzattól megdermed a torok, és a látómező beszőkül. Az ember mindig csak előrenéz, a vélelmezett cél felé, és soha nem oldalra, ahol azok a pillanatok vannak, amelyekért érdemes útra kelni. Emmi Két nap múlva

Tárgy: csak azt áruld el nekem… …hogy vajon az e-mailjeimet a) olvasatlanul kitörlöd b) elolvasod és kitörlöd c) elolvasod és elmented d) meg sem kapod. Öt óra múlva Vá: C Másnap reggel Tárgy: jó választás! A legjobbat választottad, Leo! És milyen alaposan tudtad leírni, megokolni és megfogalmazni! Ó, csak nem kaptál a válaszadástól írásgörcsöt és ínhüvelygyulladást a csuklódba, vagy jön még valami? Baráti üdvözlettel, Emmi Két nap múlva Tárgy: a c) elemzése Halló, Leo, nyilván tudtad, hogy négy hónap óta első és egyetlen betűküldeményed szárnyakat ad a fantáziámnak. Vajon mit akarhatott Leo Leike nyelvpszichológus a válaszával kifejezésre juttatni? Mi lehetett a célja? a) Be akart furakodni rekordjai nálam őrzött könyvébe a világ legapróbb életjelével?

b) Lenyűgözte a gondolat, hogy az e-mailek c-címzettje most majd bizonyára egy óra hosszat töri a fejét a pszichológusával egyetemben azon, vajon mi a különbség a „c” ponttal, és a „c” ponttal és zárójellel és a csupasz „c” között, mely utóbbi természetes állapotában létezik, úgy, ahogy Leike megteremtette. c) Tökéletesen minimalizált módon akart „szót kérni” nálam, hogy (ismét) érdekesebbé tegye magát az adott helyzethez képest? d) Vagy csak pusztán a tartalomról van szó? Azt akarta mondani: igen, elolvasom Emmit, sőt el is mentem a későbbiekre, de úgy döntöttem, hogy többé nem írok neki? És vagyok olyan udvarias, hogy ezt közöljem is vele. Adok életjelet, egy aprócska jelet, amely azért jel, a lehető legkisebb, de mégiscsak – jel. Küldök neki egy tyúkszemápoló gyűrűt, melyből kitéptek egy darabkát. Vagy nem az volt? Baráti várakozással egy további betűre, Emmi Három óra múlva Vá: Ellenkérdés, kedves Emmi: ha te véglegesen azt mondod, VÉGE (mint legutóbb négy hónapja, egy nappal az után, talán még emlékszel, hogy mi után), akkor mit akarsz mondani azzal? a. VÉGE? b. VÉGE? c. VÉGE? d. VÉGE? És akkor miért nem tartod magad sem az a.–hoz, sem a b.–hez, sem a c.–hez, de még a d.–hez sem? Fél óra múlva Re:

1. Mert szeretek írni. 2. Na jó: mert szeretek NEKED írni. 3. Mert a pszichológusnőm azt mondja, hogy jót tesz, éső már csak tudja, ez a szakmája. 4. Mert kíváncsi voltam, meddig bírod ki, hogy ne válaszolj. 5. Mert még kíváncsibb voltam, hogy mi lesz a válasz. (Elismerem: a „c”-re soha nem gondoltam volna.) 6. Mert még ennél is kíváncsibb voltam és vagyok arra, hogy hogy megy sorod. 7. Mert az ilyen kifelé irányuló kíváncsiság jót tesz az itteni helyiség klímájának, az én új, steril, kopár kis lakásom klímájának, ahol néma a pianínó és csupaszok a falak, és ezek folyton tanácstalan kérdőjeleket vágnak az arcomba. Ez a lakás egy pillanat alatt tizenöt évvel vetett vissza a múltba, de ettől még nem lettem tizenöt évvel fiatalabb. Most a harmincöt évemmel megint odalent vagyok, egy húszéves lépcsőházában. Ez azt jelenti, hogy újra fel kell másznom a lépcsőkön. 8. Hol tartottunk? Ja igen, a „végénél”, hogy miért nem tartom magam ahhoz, hogy vége, ha egyszer azt mondom, hogy „vége”: mert néhány dolgot ma egy kicsit másképpen látok, mint négy hónappal ezelőtt. Kevésbé véglegesnek. 9. Mert a vége nem azonos a véggel, nem azonos a véggel, nem azonos a véggel, Leo. Mert minden vég végső soron kezdet is. Szép hátralévő estét. És köszönöm, hogy írtál! Emmi Tíz perc múlva Vá: Elköltöztél, Emmi? Elváltál Bernhardtól? Két óra múlva

Re: Elköltöztem, és némileg visszavonultam. Távolságot tartok Bernhardtól. Most végre annyira vagyunk egymástól, mint amennyi távolságra az elmúlt két évben voltunk. Igyekszem úgy intézni, hogy a gyerekek ne nagyon szenvedjék meg. Ha bármikor szükségük van rám, továbbra is mindig a közelükben akarok lenni. Jonasnak nem tesz jót ez az új helyzet. Látnod kellene, hogy néz rám, amikor megkérdezi: „Miért nem alszol itthon?” Azt válaszolom: „A papa és én pillanatnyilag nem jövünk ki egymással valami jól.” Jonas: „De hát éjjel az mindegy.”Én: „Nem, nem mindegy, ha csak egy vékony fal választ el egymástól.” Jonas:„Hát akkor cseréljünk mi ketten hálószobát. Engem egyáltalán nem zavar, ha csak egy vékony fal van köztem és a papa között.” Mit lehet erre mondani? Bernhard belátja a hibáit és a mulasztásait. Szégyelli magát. Megtört, levert, teljesen kész van. Megpróbálja menteni, ami még menthető. Megpróbálom eldönteni, hogy vajon menthető-e még valami. Sokat beszélgettünk az elmúlt hónapokban, sajnos néhány évvel elkéstünk. Először is benéztünk a kapcsolatunk homlokzata mögé: ott minden dohos és csüggesztő. Soha nem javítgattunk, soha nem takarítottunk, soha nem szellőztettünk ott, minden lepusztult, komoly károk keletkeztek. Vajon rendbe lehet-e hozni valaha? Sokat beszéltünk rólad is, Leo. De erről csak akkor mesélek, ha kíváncsi vagy rá. (Mivel természetesen kíváncsi vagy, maradjunk e-mail kapcsolatban. Így tervezem!) Nem akarlak terhelni, de a pszichológusnőm meggyőzött róla, hogy jót teszel nekem. Szerinte: „Egyáltalán nem értem, miért jön a rendelésemre drága pénzért? A maga Leo Leikejénél mindezt ingyen megkapja. Tehát törje magát érte egy kicsit.” így hát, kedves, Leo, most töröm magam érted egy kicsit. És szeretettel felszólítalak, hogy te is viszonttörd magad értem. Jó éjszakát. Másnap este Tárgy: nincs Kedves Emmi, nagy megtiszteltetés számomra, hogy a pszichológusnőd feltételezi, hogy képes vagyok helyettesíteni. („Ingyen” természetesen túl olcsó lenne, de kedvező árat képeznék számodra.) És természetesen örülök, hogy a pszichológusnőd meg van győződve róla, hogy jót teszek neked. De

kérlek, légy oly kedves, és kérdezd meg, hogy véleménye szerint jót teszel-e TE is nekem? Szeretettel: Leo Egy óra múlva Re: Ő csak arra figyel oda, hogy mi jó nekem, és nem arra, hogy mi jó neked, kedves Leo. Ha nem tudod, hogy neked mi jó, és ha meg akarod tudni, akkor menj el egy pszichológushoz. Egyébként is melegen ajánlanám, de te alighanem sajnálnád a fáradságot. Kellemes estét. Emmi Ui.: Ja igen, Leo, annyira szeretném tudni, hogy vagy. Nem akarnál egyet s mást elárulni róla? Néhány utalást legalább! Kérlek!! Fél óra múlva Vá: Magyarázat egy: Már három hete meg vagyok fázva. Magyarázat kettő: Már csak három hétig vagyok egyedül. Magyarázat kettő kifejtése: Jön Pamela („Pam”). És marad. Tíz perc múlva Re: Ó, ez aztán a meglepetés! Gratulálok, Leo. Igazán megérdemelted! (Természetesen „Pam”-re gondolok, nem a megfázásra.) Üdv, Emmi Öt perc múlva Vá: Most eszembe jutott az a kérdés, amelyet néhány hónapja kölcsönösen feltettünk egymásnak, de soha nem válaszoltunk meg. A kérdés így hangzott: Hoztak-e valami változást az életünkbe a találkozásaink? A magam részéről:

Igen! Amióta soraidat olvasva előttem van az arcod, azóta sokkal gyorsabban rájövök, hogy írás közben éppen milyen volt a hangulatod, és hogy valójában hogy gondoltad, amit írtál, amikor egész biztosan másképp gondoltad, mint ahogy leírva látom. Előttem van az ajkad, ahogy formálja a szavakat. Látom a fátyolos pupilláidat, ahogy kommentálják az eseményeket. Előzőleg azt írtad: „Ó, ez aztán a meglepetés! Gratulálok, Leo. Igazán megérdemelted!” És ezzel azt akarod közölni:„Nahát, micsoda kiábrándító fordulat. De magad tehetsz róla, Leo, ezt érdemelted.” Zárójelben aztán még tréfásan megjegyzed: „Természetesen „Pam”-re értem, nem a megfázásra.” És ez nagyon gonoszul azt jelenti: „Még mindig jobb egy háromhetes megfázás, mint hosszú távra ez a „Pam”!” Eltaláltam? Három perc múlva Re: Nem, Leo, lehet, hogy néha keserű vagyok, de nem keserűen gonosz. Meggyőződésem, hogy „Pam” érdekes nő, és hogy jót tesz neked, jobbat, mint az a szénanátha. Küldesz egy képet „Pam”-ről? Egy perc múlva Vá: Nem küldök, Emmi. 30 másodperc múlva Re: Miért nem? Két perc múlva Vá: Mert nem tudom, hogy mit kezdhetnél vele. Mert számodra semmi jelentősége nincs, hogy hogy néz ki. Mert nem akarom, hogy

összehasonlítgasd magad vele. Mert fáradt vagyok. Mert most lefekszem aludni. Jó éjszakát, Emmi. Egy perc múlva Re: Dacosan és ingerülten írsz, Leo. Miért? 1. Az idegeidre megyek? 2. Nem vagy boldog? 3. Vagy nincs fényképed róla? 20 másodperc múlva Vá: Nem. De. Van. Jó éjszakát!

TIZEDIK FEJEZET Másnap este Tárgy: bocsánat Sajnálom, ha utálatos voltam. Pillanatnyilag nem vagyok a legjobb passzban. Majd jelentkezem. Szeretettel, Leo Két óra múlva Re: Semmi baj. Jelentkezz, ha megint jelentkezel. Egyáltalán nem kell a legjobb passzban lenned. Megelégszem a második legjobb passzoddal is. Emmi Három nap múlva Tárgy: a passzom Kedves Emmi, miért van három napja olyan (magunk közt szólva gyötrő) érzésem, hogy türelmetlenül várod a magyarázatomat, miért nem vagyok épp a legjobb passzban? Üdv, Leo Négy óra múlva Re: Valószínűleg mert szeretnéd megmagyarázni. Ha feltétlenül szeretnéd megmagyarázni, magyarázd el egyszerűen, és ne kerülgesd a forró kását. Tíz perc múlva Vá: Nem, Emmi, egyáltalán nem szeretném megmagyarázni! Ugyanis egyáltalán nem tudom megmagyarázni, mert még magamnak sem tudom

megmagyarázni. Paradox módon mégis azt hiszem, hogy magyarázattal tartozom neked. Ezt mivel magyarázod? Nyolc perc múlva Re: Sejtelmem sincs, Leo. Lehet, hogy hirtelen feltámadt benned a paranoiás vágy, a passzmagyarázkodhatnék. (Ez egyébiránt teljesen új vonásod.) Ha akarod, megkérdezem a pszichológusomat, hátha ismer egy jó passzmagyarázóvágyszakértőt. Görcsoldóként pedig: szükségtelen megmagyaráznod, hogy miért „nem vagy pillanatnyilag a legjobb passzban”. Úgyis tudom. Három perc múlva Vá: Nagyszerű, Emmi! Akkor kérlek, magyarázd meg! 20 perc múlva Re: Zaklatott vagy („…”) miatt, jó rendben van, Pamela. Bostonban vendég voltál nála. Boston után ő volt vendég nálad. Vagy egyszerre és váltakozva vendégek voltatok egymásnál, például Londonban, vagy akárhol, mindegy, hogy hívják a díszletet. Most azonban a földrajzi viszonyok változásával megváltoznak a szerelmi viszonyok arányai is. Ide jön hozzád, és nálad marad. A távkapcsolatból közeli kapcsolat lesz. Vagyis: az emberi kapcsolatok hétköznapjai következnek a saját négy falad között, a „romantikus hétvége teljes ellátással” helyett. Ablakpucolás és a kimosott függönyök felakasztása ahelyett, hogy vágyakozva bámulnátok ki az ablakon a vágyak távoli tájaira. Egyébként nem egyszerűen csak hozzád jön. Miattad jön. Érted jön. Egy lapra tesz föl mindent: terád. Magadra veszed a felelősséget érte. Természetesen már a gondolata is stresszel. Félsz a bizonytalantól, bágyasztó érzés, hogy hirtelen minden megváltozik köztetek. A nyugtalanságod érthető és jogos, Leo. Pillanatnyilag egyáltalán nem is

lehetsz „a legjobb passzban”. Mi várható akkor az utána következő passzodtól, életed ez után következő fejezetétől? Meggyőződésem: fogtok még ti gyereket ringatni! Szeretettel, szép estét kívánva, Emmi Hét óra múlva Tárgy: te napló Hahó, Emmi, már biztosan alszol. Úgy kettő vagy három óra lehet. Pillanatnyilag egyáltalán nem iszom alkoholt, ezért nem is bírom. Ez most csak a harmadik pohár, és minden összefut a szemem előtt. Jó, jó, szép nagy pohár, elismerem. A bor 13 és fél százalékos, ez áll a címkén, ez a 13 és fél százalék alkoholtartalom már mind a fejemben van, a maradék nyolcvanhat vagy nyolcvanhét még az üvegben. Most ezt iszom, mivel már nincs több alkohol az üvegben. Csak a fejemben. De ez már a második üveg, beismerem. Te, Emmi, el kell árulnom valamit: te vagy az egyetlen nő, akinek írok, akinek úgy írok, ahogy írok, amilyen vagyok, amilyen a hangulatom. Te tulajdonképpen a naplóm vagy, csak te nem maradsz olyan csöndben, mint egy napló. Te nem is vagy olyan türelmes. Mindig mindenbe beleártod magad, mindig visszavágsz, vitatkozol és összezavarsz. Arcot, testet és alakot öltött napló vagy. Azt hiszed, hogy nem látlak, azt hiszed, hogy nem érezlek. Tévedsz. Tévedsz. Milyen nagyot tévedsz. Ha írok neked, akkor mindig egészen közel húzlak magamhoz. És ez mindig is így volt. És amióta „személyesen” ismerlek, tudod már, amióta szemközt ültünk egymással, azóta, szerencsére senki nem mérte meg a pulzusomat, azóta… ezt soha nem mondtam el neked, nem is akartam…minek? Te férjnél vagy, a férjed szeret. Súlyos hibát követett el, hallgatott. Ez tulajdonképpen a legsúlyosabb hiba. De meg kell bocsátanod neki. A családodhoz tartozol, ezt nem azért mondom, mert ami az értékeket illeti, konzervatív vagyok, ugyanis egyáltalán nem vagyok értékkonzervatív, de talán egy kicsit mégis értékkonzervatív konzervatív vagyok, de konzervatív nem vagyok, azt nem. Hol is tartottunk? Emmi, ja igen, megvan, te a családodhoz tartozol, mert hozzájuk tartozol, a családhoz. És én Pamelához tartozom, vagy ő tartozik hozzám, tökmindegy. Nem, nem küldök képet róla. Képtelen vagyok rá, ez nekem túlságosan (…) nagyon is kirakatba tenném, megérted, ugye, miért is tenném? Emmi,ő más, mint te, de ő szeret engem, és eldöntöttük, hogy boldogok leszünk, jól

összeillünk, van jövőnk, elhiheted. Nem baj, hogy ezt megírom neked? Most dühös vagy rám? Emmi, neked és nekem már régen abba kellett volna hagynunk, így nem lehet naplót írni, ezt ember ki nem bírja. Nézel rám – te azt írnád: mindig úgy, úgy, úgy, de úgy nézel rám. Én pedig látlak, ahogy rám nézel, amikor azt mondod, hogy úgy, úgy, de úgy, és én mondhatom, amit akarok, hallgathatok, ameddig akarok, csak nézel rám a szemeddel/a szavaiddal. Minden betűd rám kacsint, úgy, úgy, de úgy, hol így, hol úgy, máskor amúgy. Minden szótagban benne van a tekinteted. Emmi, Emmi, pocsék volt ez a tél. Nem volt kellemes karácsony, és boldog újév sem Emmi Rothnertől. Tényleg azt hittem, hogy elmúlt. Azt írtad az után az éjszaka után, hogy VÉGE. Ez az éjszaka, aztán VÉGE, nemcsak vége, hanem VÉGE is, és ez túl sok volt. Leírtalak. Akkor minden elsüllyedt, akkor már nem volt semmi. Napló sem. Nap sem. Csapnivalóan üres időszak volt, elhiheted. De Pamela szeret, ez biztos. Emmi, emlékszel arra az éjszakára? Azt nem lett volna szabad megtennünk. Olyan dühös voltál, olyan elkeseredett, olyan szomorú, és mégis olyan, olyan, olyan (…). A lélegzeted az arcom fölött, a szememben, bevette magát a recehártyám alá. Lehet ennél közelebbi közelség? Milyen gyakran álmodtam erről, mindig ugyanazokat a képeket láttam. Ilyen szoros ölelésben, és aztán örökre megdermedni (…). És már csak a lélegzetedet érezni. De most legjobb lesz, ha nem írok tovább. Egy kicsit bepiáltam, erős ez a bor, mindegy, hogy alkohollal vagy a nélkül. Emmi, még tizenöt éjszaka, aztán jön Pamela. Akkor új élet kezdődik, te azt mondod, fejezet, én azt, élet. De nem vagyok értékkonzervatív, csak egy kicsit. A te életed Bernhard és a gyerekek. Ne fejezd be velük. Aki csak fejezetekben él, annak a számára nincs távlat, nincs lendület, nincs értelme az egésznek. Az tétova, töredezett, semmitmondó részletekben ól. Végül is mindenben megrövidíti magát. Egészségedre! És most, mindegy, most megcsókollak, én naplóm. Kérlek, ne nézz rám így!!! És bocsásd meg az ilyen e-maileket. Pillanatnyilag nem vagyok a legjobb passzban, de még a második legjobban sem. És egy kicsit berúgtam. Nem nagyon, egy kicsit. Hát így. Stop. Ennyi. Elküldeni. Vége, nem VÉGE, csak vége, Leód

Másnap reggel Tárgy: még 14 éjszaka Kedves Leo, ezek a te piás üzeneteid azért nem akármik! Ez utóbbi több volt, mint beszédfolyam, igazi hegyi zuhatag volt, máskor ne töltsd fel ennyire a tározót. De ha az érzelmeid tárháza megreped, és soraid vörösborözönben úsznak ki belőle, akkor néha igazi filozófus vagy. Eszmefuttatásaid az értékkonzervativizmusról és az élet fejezeteiről, hát, ebből még a régi mesterek is meríthetnének ezt-azt. Én még azt sem tudom, hogy kezdjem, mire térjek ki. Még azt sem tudom, egyáltalán kezdjem-e valahol. Érdemes-e tizennégy éjszakáért? Majd megkérdezem erről a pszichológusnőmet. Te pedig takarítsd ki az alkoholszázalékok maradványát a fejedből. Szeretettel: Emmi-naplód, aki soha nem tudja befogni a száját. Kilenc óra múlva Tárgy: a programunk Jó estét, Leo. Már megint éppen betűket olvasgatsz? (Felismered bennük az arcomat?) Mert akkor naplói minőségemben a következő kérdést teszem fel a következő, valószínűleg utolsó kétheti programunkra vonatkozóan: Mit csináljunk? 1. Hallgassunk, hogy nyugodtan készülhess „Pam”-re? (Idézek: „Szeret, eldöntöttük, hogy boldogok leszünk.” Magánjellegű közbevetés: fantasztikus döntés!) 2. Írjunk továbbra is egymásnak, mintha közted és a naplód között soha nem történt volna semmi (és most már csak ezért sem történhet)? És pontosan a bostoni gép megérkezésekor fejezzük be a párbeszédes feljegyzéseket, hogy végre koncentrálhass az eljövendő életedre, mialatt én belevetem magam a következőfejezetembe, vagy a mérsékelt siker miatt megismétlem az előzőt? 3. Vagy találkozzunk még egyszer? Tudod már, egyike a már ismert utolsó találkozásainknak. Azzal a céllal, azzal a céllal, azzal a céllal (…). Ne legyen cél. Egyszerűbb csak úgy. Hogy mondtuk a múlt nyáron? „Méltó befejezés.” Be akarjuk fejezni valóban, méltó módon, és főleg, igazán? Gondold meg, hogy ennek most végérvényesen eljött az ideje.

Másnap este Tárgy: még 13 éjszaka Hahó, Leo, úgy látom, hogy meg sem beszélted a naplóddal, és az 1. mellett döntöttél. Vagy még gondolkodsz? Vagy egyszerűen csak józan és hallgatag vagy? Na ki vele! Emmi Két óra múlva Vá: Józan, hallgatag és tanácstalan. Tíz perc múlva Re: Ha józan vagy, igyál. Ha hallgatag vagy, beszélj. Ha tanácstalan vagy, kérdezz. Erre való a naplód. Öt perc múlva Vá: Mit kérdezzek? Hat perc múlva Re: A legjobb, ha azt kérdezed, amit tudni akarsz. És ha olyan tanácstalan vagy, hogy nem tudod, mit kérdezz, mert nem tudod, hogy mit akarsz tudni, hát akkor kérdezz valami mást. (Az ilyen mondatokat tőled tanultam!) Három perc múlva Vá:

Rendben van, Emmi. Mi van rajtad? Egy perc múlva Re: Remek, Leo. Ahhoz képest, hogy nem tudod, mit akarsz tudni, ez egy remek, jogos, hogy ne mondjam, izgalmas kérdés volt. 50 másodperc múlva Vá: Köszönöm. (Az ilyen kérdéseket tőled tanultam!) Tehát, mi van rajtad most? Öt perc múlva Re: Mit vársz, mit válaszoljak? Semmit? Vagy éppen: „Semmi”? Nos, sajnos, remélem, el tudod viselni az igazságot: szürke flanel pizsamafelső van rajtam, de nem találtam a hozzá való nadrágot, így egy világoskék másik nadrággal helyettesítettem, ami mindig lecsúszik, mert elszakadt a gumija, és nagyon sajnálom ezt a nadrágot, olyan egyedül van, hiszen a hozzá való felsőrész a mosógép kilencven fokján elhagyta, azt hiszem, egy ködös novemberi reggelen. Hogy megkíméljem magam ennek az összeállításnak a látványától, felvettem rá egy Eduscho-féle kávészembarna frottír fürdőköpenyt. Most már jobb? Negyedóra múlva Vá: Ha még egyszer találkoznánk, szerinted milyen lenne? Három perc múlva Re:

Na látod, ennél a kérdésnél már világosan megfigyelhető a minőség javulása. A szerelésem nyilvánvalóan serkentően hat rád. Két perc múlva Vá: Tehát, hogy képzelted volna el? Nyolc perc múlva Re: Leo, nyugodtan mondhatod, hogy „képzelted el”, nem kell kényszeresen a feltételes módot használnod. Enélkül is tudom, hogy már nagyon távol vagy attól, hogy negyedszer is akarjál találkozni velem. És persze meg is értem. „Pam” elő-terében nyilván félsz részemről egy újabb éjszakai szexuális lerohanástól, amely ellen nem is akarhatnál igazán védekezni. (Látod, én is kedvelem a feltételes módot!) Szeretnélek megnyugtatni: ezúttal nem így „képzeltem volna el”, kedvesem! Egy perc múlva Vá: Hanem hogy? 50 másodperc múlva Re: Ahogy te elképzeled. 30 másodperc múlva Vá: De semmit nem képzelek el, Emmi, legalábbis semmi konkrétumot.

20 másodperc múlva Re: Ez pontosan megfelel az én elképzelésemnek. 50 másodperc múlva Vá: Nem tudom, kedves Emmi. Egy „utolsó” találkozást úgy, hogy egyikünknek sincs semmiféle elképzelése róla, őszintén szólva valahogy nem tudok elképzelni. Azt hiszem, legjobb lesz, ha továbbra is az írásnál maradunk. Írás közben jobban szabadjára engedjük a képzeletünket. 40 másodperc múlva Re: Na látod, kedves Leo. Most egyáltalán nem tűnsz olyan tanácstalannak. Hallgatagnak sem. Csak józannak, sajnos. Ezt soha nem fogom megszokni. Jó éjszakát, aludj jól. Most kikapcsolok. 30 másodperc múlva Vá: Jó éjszakát, Emmi Másnap este Tárgy: még tizenkét éjszaka Halló, Leo, a pszichológusnőm kifejezetten és nyomatékosan óvott attól, hogy ebben a szakaszban (amelyik se nem a te legjobb passzod, se nem az én kevésbé legjobb időszakom) még egyszer találkozzam veled. Összebeszéltetek? Két óra múlva

Tárgy: eltaláltam? Itt vagy. Eltaláltam? Elolvastad az e-mailt is. Eltaláltam? Most már csak azt nem tudod, mit mondj. Eltaláltam? Most már ugyanis fogalmad sincs róla, hogy mit kezdj velem. Eltaláltam? Azt gondolod: Istenem, csak múlna már el ez a tizenkét éjszaka! Eltaláltam? 40 perc múlva Vá: Kedves Emmi, bármilyen nehezemre esik, kénytelen vagyok elismerni, hogy sajnos minden szavad igaz. Három perc múlva Re: Ez bizony szomorú! Egy perc múlva Vá: Nem csak neked! 50 másodperc múlva Re: Hagyjuk abba? 30 másodperc múlva Igen, az lenne a legjobb.30 másodperc múlva Re:

Most mindjárt? 40 másodperc múlva Vá: Igen, felőlem akár most mindjárt. 20 másodperc múlva Re: Jó. 15 másodperc múlva Vá: Jó. 30 másodperc múlva Re: Először te, Leo! 20 másodperc múlva Vá: Nem, először te, Emmi! 15 másodperc múlva Re: Miért én? 25 másodperc múlva

Vá: A te ötleted volt! Három perc múlva Re: De a te ihletésedre, Leo! Napok óta ötletekkel látsz el! Te, és a hallgatásod. Te, és a józanságod. Te, és a tanácstalanságod. Te, és a te „Jobb így”-ed. Te, és a te„Jobb, ha többet nem (…)-ed”. Te, és a te „Istenem, csak múlna már el ez a tizenkét éjszaká”-d! Négy perc múlva Az utolsó mondatot te adtad a számba, kedvesem. Egy perc múlva Re: Ha az ember nem adja a szádba a mondatokat, akkor már egyetlenegy sem hagyja el a szádat, kedvesem! Három perc múlva Vá: Csak felidegesít, hogy ilyen melodramatikusan adod elő ezt a búcsú le- és felszámolást, kedves Emmi. Tárgy: még tizennégy éjszaka. Tárgy: még tizenhárom éjszaka. Tárgy: még tizenkét éjszaka. Ez nem más, mint bánattól csöpögő tárgyfetisizmus, jó adag mazochista önsajnálattal. Miért csinálod ezt? Amúgy is elég nehéz, akkor miért nehezíted meg még jobban mindkettőnknek azt, ami elég nehéz azáltal is, hogy úgy van, ahogy van? Három perc múlva Re:

Ha nem nehezíteném meg, akkor sem lenne könnyebb. Hadd számolgassam még az utolsó úgy-ahogy közös éjszakáinkat, kedves Leo. Én így boldogulok velük. Sok már úgy sincs belőlük. És holnap megint kevesebb lesz eggyel. Ami annyit tesz: jó utolsótizenkettőelőtti éjszakát kíván naplód a rendíthetetlen ellentmondás szellemében!

TIZENEGYEDIK FEJEZET Másnap Tárgy: ajánlatom! Jó reggelt, kedves Emmi: teszek egy javaslatot, hogy hogyan alakítsuk ki virtuálisan a következő másfél hetet. Mindegyikünk naponta egyszer feltehet egy-egy kérdést a másiknak, aki válaszol rá. Rendben? 20 perccel később Re: Mikor támadt ez a remek ötleted, drágám? Három perccel később Vá: Ez már a mai kérdésed volt, drágám? Öt perccel később Re: Egy pillanat, Leo, nem mondtam, hogy rendben van. Tudod, hogy szeretek játszani, különben nem ülnék két éve a gép előtt. De ennek a játéknak még nincsenek meg teljesen a szabályai. Mi a teendő például, ha a kérdésemre adott válaszod után visszakérdezek? Egy perc múlva Vá: A kérdést felteheted másnap.

50 másodperc múlva Re: Ez nem fair! De hiszen csak azt akarod, hogy köztem és „Pam” közt gyorsabban teljék az idő, hogy végre meg legyenek számlálva utolsó párbeszédes naplófeljegyzésed napjai. Sajnálom, Emmi. De hát csak így lehet játszani. Ezt egész biztosan tudom, mert én találtam ki. Elkezdjük? Egy perc múlva Re: Pillanat. Lehetséges az is, hogy nem válaszolunk a kérdésre? 50 másodperc múlva Vá: Nem, nem érvényes nem válaszolni. Legfeljebb kitérő választ lehet adni. 30 másodperc múlva Re: Akkor neked előnyöd van, erre gyúrsz már huszonöt hónapja. 40 másodperc múlva Vá: Kedves Emmi, akkor hát elkezdjük? 30 másodperc múlva Re: És mi van, ha nemet mondok?

Két perc múlva Vá: Akkor ez most egyszerre volt a mai kérdésed és a válaszod. És holnap megint olvassuk egymást. Egy perc múlva Re: Ha nem te volnál Leo Leike, akit a saját szememmel láttam szenvedni egy kávéházi asztalnál, és mit meg nem tenni azért, hogy az a hódító legyen, aki felveheti a versenyt a róla alkotott vágyképemmel, akkor azt mondanám: Szadista vagy! Tehát kérdezz! (De nagyon kérlek, csak azt ne, hogy mi van rajtam!) Emmi Három óra múlva Tárgy: első kérdés Még mindig várom a kérdésedet, kedvesem. Nem jut az eszedbe semmi? Egyébként ez még nem a kérdésem. Az a kérdésem: „Kedves Leo, a legelső,téged és P… P… Pa-melát érintő holtrészeg írásbeli kinyilatkoztatásodban azt állítottad, hogy ti ketten jól összeilletek. Mennyire? Kérek részletesebb felvilágosítást.” Öt perc múlva Vá: Az én kérdésem, Emmi, így hangzik: „Megtennéd még egyszer azt?” Negyedóra múlva Re: Nagyon ravasz, Leo, nagyon ravasz. Azt az „azt” tehát nekem kellene valahogy kihalásznom, de jaj, ha nem a jót kapom el, úgy ez az „az” örökké

az én lelkemen szárad, pedig te akartál feltétlenül rákérdezni. Ha nem Leo volnál, hanem egy másik férfi, akkor nyilván nem lenne kérdés, hogy az az „az” semmi mást nem jelenthet, csak szexet. Esetünkben: a nálad tett „látogatásom”, a csalódottságom, a kétségbeesésem, a pusztító dühöm – ez az az „azt”. Ha erre az „azt”-ra gondoltál, akkor a válaszom nem. Nem, soha többé nem tenném meg! Azt kívánom, bár soha ne tettem volna meg! De mivel Leo Leike vagy, azon az „azt”-on természetesen nem a szexet érted, hanem valami mást, valami nagyobbat, valami magasztosabbat, értékesebbet. Ha nem csalódom, akkor ez az „azt” az írásbeli kapcsolatunk. Azt kérdezed, Emmi, megtennéd-e még egyszer? Válaszolnál megint? Másodszor is ezzel a hévvel, ilyen pazarló érzelmekkel mennél bele ebbe a kapcsolatba? Megtennéd-e „azt”, még akkor is, ha tudnád, hogy az az „az” hogyan végződik? Igen, Leo. Bővebben: IGEN! Újra és újra. Így, és most te jössz. 50 perc múlva Re: Tudom, nem nagy öröm válaszolni a kérdésemre. De válaszolnod kell, Leo! Te találtad ki ezt a játékot! Egy óra múlva Vá: A válaszom, kedves Emmi, a következő: „Pamela és én jól összeillünk, mert úgy érzem, hogy összhangban vagyunk. Kapcsolatunk fesztelen és egyszerű. Ha egyikünk azt teszi, amit akar, akkor sem tesz semmi olyat, amit a másik ne akarna. Hasonló a jellemünk, mindketten inkább nyugodtak és megfontoltak vagyunk, nem horzsoljuk fel egymást, csak annyit követelünk a másiktól, mint amennyire az képes, nem akarjuk egymást megváltoztatni, olyannak fogadjuk el egymást, amilyenek vagyunk. Soha nem unatkozunk. Ugyanazt a zenét szeretjük, ugyanazokat a könyveket, filmeket, ételeket és képeket, egyformán gondolkodunk, ugyanolyan a humorunk vagy antihumorunk. Egy szó, mint száz: tudunk és akarunk is együtt élni. Ezt értettem azon, hogy "jól összeillünk"." Jó éjszakát, Emmi Másnap este

Tárgy:??? Halló, Emmi, a mai kérdésem: „Miért nem jelentkezel?” Tíz perc múlva Re: Halló, Leo, a mai (fesztelen és egyszerű) válaszom: „Olvasd el, mit írtál tegnap éjszaka a jó összeillésről, és akkor máris tudni fogod, miért nem jelentkezem.” Negyedóra múlva Tárgy: a nap kérdése Rendben van, tudjuk le. A kérdésem: „Jó felé tapogatózom-e, ha felteszem, hogy egyáltalán nem akarod, hogy kedveljem 'Pam'-et, és hogy esélyt sem adsz rá, hogy rokonszenvvel nézzem a kapcsolatotokat, különben nem olyan képet tálalnál fel kettőtökről, amitől egyszerűen nem tehetek mást, mint hogy bemászom a képernyőmbe, és buzgón sivítom: Júúúúúúúúúúúúúj, ez rettenetes! Ugyanazt a zenét szeretik, ugyanazokat a filmeket, könyveket, ételeket és képeket, egyformán gondolkodnak, egyforma a humoruk, vagy ami még rosszabb: az antihumoruk. Júúúúúúúúúúúúj! Lehet, hogy már néhány hét múlva egyforma világoskékfehér csíkos zokniban masíroznak a golfpályára, és szinkronban végzik az első ütést? De láss csodát:ők ketten soha, soha, soha, de soha nem unják meg egymást. Őrület, vajon hogy csinálják? Nekem rögtön leragad a szemem, ha csak hallgatom, amint Leó leírja, milyen jól összeillenek 'Pam'-mel.” (Megértetted a kérdésemet? Ott volt az elején.) 20 perc múlva Vá: Tombold csak ki, Emmi, a gúnyolódó kedvedet és a cinizmusodat. Soha nem állítottam, hogy érdekes pasas vagyok. Ha leragad a szemed, amikor írok valamiről, akkor legalább megnyugszol egy kicsit, ez csak jót tehet a vérnyomásodnak. Csak egy apró megjegyzés, és kérlek, beszéld meg a

pszichológusnőddel is, hogy egyáltalán nem vezet eredményre, és kissé olcsó fogás is először hagyni, hogy elmenjen egy pasinak a vonata (a te szavaid!), aztán pedig leszedni a keresztvizet arról a nőről, aki együtt utazik vele a fülkében. Így soha, de soha nem vered ki a fejemből, ellenkezőleg, még jó reklámot is csinálsz neki. De hogy rátérjek az érzelmi jégverésedben csaknem elkallódott kérdésed megválaszolására: hogy a „kapcsolatunkat rokonszenvvel nézed-e”, az, Emmi, nem tartozik az én hatáskörömbe. Persze jobban szeretném, ha úgy lenne. De ha neked úgy jobb, ha nem, akkor ám legyen. Elviselem. Ha Pamelával való kapcsolatom esetleg valamiért meglazulna vagy zátonyra futna, akkor száz százalék, Emmi, hogy nem azért, mert te nem „rokonszenveztél vele”. Kellemes hátralévő estét, Leo Tíz perc múlva Re: Leo, ez durva volt. Ha én cinikus vagyok, akkor csak cinikus vagyok. Ha te cinikus vagy, akkor egyből komisz is vagy. Egyébként pedig: nem ÉN hagytam elmenni a vonatot, drágám. Akkoriban azt írtam: „A MI vonatunk már elment.” Ez nagy különbség. Úgy teszel, mintha saját kezűleg állítottam volna pályára a vonatodat, és küldtelek volna a pusztulásba. (Most nem „Pam”-re gondolok!) Leo, a mi vonatunkat mi ketten hagytuk elrobogni, profi munka volt, több hónapig tartó edzés után, hogy hogyan szalasszuk el az állomásokat. Csak hogy tudd! Jó éjt! És bocsásd meg nekem a párocska csíkos zokniját. Tényleg övön aluli volt. Egy perc múlva Vá: De ha egyszer jól szórakoztál rajta. 20 másodperc múlva Re: Persze, remekül!

30 másodperc múlva Vá: Hát akkor elérte a célját. Aludj jól, kedves Csipkelődő! 20 másodperc múlva Re: Te is, aki zsebre vág minden csipkelődést. És különösen becsülöm benned, hogy vevő vagy rá, még akkor is, ha rajtad csattan. 40 másodperc múlva Vá: Mert szeretem, ha nevetsz. És úgy tűnik, semmi nem mulattat jobban, mint hogy rajtam köszörüld a nyelved. 30 másodperc múlva Re: Te, Leo, egyébként szeretem a csíkos zoknit! Nagyon édes lehetsz benne. Még ártatlanabbul nézhetsz ki, mint egyébként. Jó éjszakát! Másnap Tárgy: a kérdésem Kedves Emmi, a mai kérdésem: „Mi lesz veled és Bernharddal?” Öt perc múlva Re: Ne, Leo! Muszáj? Hét óra múlva

Tárgy: Bernhard Na jó. Húsvétkor elrepül velem egy hétre, gyerekek nélkül, a Kanáriszigetekre, La Gomerába. Hangsúlyozom:ő repül velem, nem én vele. De valószínűleg én is elrepülök. Hagyom, hogy megtörténjen. Bernhard részéről bátorság kell hozzá. Nincs mit várnia, és mindent ettől vár. Hisz benne, hogy visszahódíthatja az érzelmeimet, azt hiszi, hogy visszatérhet a nagy szerelem, homokba, sóba, napolajba és kavicsokba ágyazva. Én meg talán leteszem a vitorlás vizsgát. Öt perc múlva Vá: Ez azt jelenti, hogy adsz még egy esélyt a házasságotoknak? Három perc múlva Re: Nyugalom, kedves Leo! Csak egy kérdést naponta! Két perc múlva Vá: Jó, akkor holnap megint megkérdezem. És hol a te kérdésed? Négy perc múlva Re: Azt elteszem az esti főműsoridőre. A mai Tetthelyet már úgyis láttam. Öt óra múlva Tárgy: a kérdésem Íme: „Még mindig érzed őt?”

Két óra múlva Re: Kedves Leo, minden kérdést meg kell válaszolni! Két óra múlva Re: Gyáva vagy! Nyugodtan elismerhetted volna, hogy nem tudod, ki az az „ő”, akit érezned kellene. Ez legalább stílusos körülírása lenne annak, hogy éppenséggel már nem érzed őt. Mert hogyha éreznéd, akkor tudnád, hogy ki az az „ő”. De ha ez megvigasztal: én számoltam ezzel. Már késő van, megyek aludni, jó éjszakát. Még hetet kell aludni, és túl vagyunk rajta. Emmi 20 perc múlva Tárgy: természetesen! Halló, Emmi, épp most érkeztem haza. A kérdésedre: „Igen, természetesen, még mindig érzem őt.” Jó éjt, Emmi. Három perc múlva Re: Leo, állj! Hirtelen megint éber lettem, és sajnos közölnöm kell veled: így nem lopakodhatsz bele csak úgy az alvásba, most nem, azt nem tőrhetem, nem engedi a regula! „Igen, természetesen, még mindig érzem őt”, ez semmi, ezzel nem mondasz semmit, ez nem válasz, még csak nem is kitérő válasz. Semmiféle utalást nem tettél rá, hogy tudod, ki az az ő, akit érezned kell. Szerintem csak blöffölsz, hogy végre nyugton hagyjalak. De sajnálom, kedvesem: az igazi válasszal még tartozol. Negyedóra múlva Vá:

Pont olyan rejtélyesen válaszoltam, mint ahogy te kérdeztél, kedves Emmi. „Őt”nem nevezted a nevén, mert ki akartad próbálni, vajon tudom-e még, ki az az„ő”. Én sem neveztem nevén „őt”, mert ki akartam próbálni, hogy megbízol-e bennem (nem bízol meg), hogy tudom, miről beszélek, mire gondolok és mit érzek, amikor rád gondolok. Például, érzem-e „őt”. Igen, még mindig. Néha jobban, néha kevésbé. Néha először egészen szabaddá kell tennem a középsőujjam hegyével. Néha megsimogatom a másik kezem hüvelykujjával. Legtöbbször saját magától jelentkezik. Akármennyi vizet eresztek rá, nem lehet lemosni, újra és újra felbukkan. Néha ingerel (megcsiklandoz), ilyenkor szoktál nyomban egy cinikus e-mailt írni. És néha nagyon fáj, ilyenkor rettenetesen hiányzol, Emmi, és azt kívánom, bárcsak minden másképp történt volna. De nem akarok hálátlan lenni. „İ” az enyém, a pont, ahol megérinthetlek, ott van a tenyerem közepén. Abban vannak elraktározva az összes emlékek és vágyak. Ebben a pontban egyesül minden, ami Emmi, az összes elképzelhető kellékével együtt az igényes, a vágyak tájainak távolába meredő Leo Leike számára. Jó éjszakát! Hét perc múlva Re: Köszönöm, Leo. Ez szép volt. Most szívesen lennék nálad! Egy perc múlva Vá: Hát ez vagy te! Másnap Tárgy: a kérdésem Halló, Emmi, mint már jeleztem, megismétlem előző napi kérdésemet: „Adsz még egy esélyt a házasságotoknak?” Két óra múlva Re:

Izgalmas! Izgalmas! A romantikus éjszakai Leo után, aki oly nagy beleérzéssel beszél bizonyos megérinthető pontokról, most tehát megint a józan nappali Leo, a postafióklelkész, aki úgy küzd a rábízottak párkapcsolatáért, mintha részesedést kapna a haszonból. Hááát! Közbevetőlegesen az én kérdésem: „Az első levelemben, miután újra beszálltam a Leo-levelezésbe, közöltem, hogy sokat beszélgettünk Bernharddal rólad, és rólunk, kettőnkről. Hogyhogy nem kérdezed meg, mit beszéltünk? Miért akarod Bernhardot magadtól teljesen függetlenül látni? Miért nem fogod fel, hogy a vele való és a veled való kapcsolatom összefügg egymással?” (És kérlek, most ne gyere azzal, hogy ez három kérdés. Három kérdőjel, az volt, de attól még ez egy és ugyanaz a kérdés!) Három óra múlva Vá: Kedves Emmi, nem szeretném, hogy Bernharddal beszélj rólam, vagy legalábbis nem akarok tudni róla. Nem tartozom sem a családotokhoz, sem a baráti körötökhöz. Egyszerűen nem vagyok hajlandó elhinni, hogy a Bernharddal való kapcsolatod összefügg a velem való kapcsolatoddal. Ezt egyszerűen nem akarom! Soha nem akartam küzdeni ellene. Soha nem akartam kiszorítani. Soha nem akartam beférkőzni a házaséletetekbe. Semmit nem akartam elvenni a férjedtől belőled. És fordítva sem viselem el, hogy számodra csak a férjed kiegészítője voltam és vagyok. Számomra kezdettől fogva csak „vagy igen”, „vagy nem”létezik. Vagyis: amikor te magad mondtad, hogy „boldog házasságban” élsz, számomra tulajdonképpen már csak a „vagy nem” létezett. Szép estét, Leo 20 perc múlva Re: Kivételesen replikázom: 1. Akkor ez most két éven át a „vagy nem” volt? De nálad ez a „vagy nem” rendesen kilengett a „vagy igen” oldalára, kedvesem. Ha pedig mint „vagy nem”ennyire „vagy igen” tudsz lenni, akkor elsősorban inkább mégiscsak „vagy igen” vagy?

2. Azt írod: „Semmit nem akartam elvenni a férjedtől belőled.” Látod, Leo, éppen ezt a piszkosul konzervatív alapállást nem bírom benned. Ezzel lealacsonyítasz engem. Nem vagyok valamiféle áru, ami egyetlen ember tulajdona, és ezért nem lehet senki másé. Leo, ÉN SAJÁT MAGAMÉ VAGYOK, nem pedig valakié. Senkitől nem „vehetsz el”, és nincs olyan férj, aki csak úgy „megtarthat”magának. Kizárólag ÉN tartom meg és veszem el magam. Néha ide adom magam, máskor oda adom. De csak ritkán. És nem akárkinek. 3. Leragadtál annál a kifejezésnél, hogy „boldog házasságban” élek-e. Átaludtad, hogy mekkora változáson mentem át az elmúlt évben? Nem kommentáltam elég kimerítően? Nem célozgatok rá újra és újra? 4. Hogy rátérjek alábbi, kenetteljes, katolikus reménységtől átitatott kérdésed megválaszolására, amely kérdés így hangzott: „Adsz még egy esélyt a házasságotoknak?” Hogy adok-e még egy esélyt a házasságunknak? Erre, kedvesem, lenne egy jó válaszom! De egyelőre még megtartom magamnak. Ma csak azt szeretném ehhez leszögezni: Te jó ég, Leo, a házasság intézménye számomra meglehetősen közömbös! Az csak egy váz, amelyben a házasfelek, hitük szerint, szilárdan megkapaszkodhatnak, ha elvesztik lábuk alól a talajt. Csakis az emberek számítanak. Bernhard fontos nekem. Bernhard és a gyerekek. Ezen a téren még van feladatom, igen, még mindig van. Hogy ez a feladat „esély-e a jövőre”,az majd elválik. 5. És holnap bizsergetőbb kérdést szeretnék!!! Már csak hat éjszakánk van, kedvesem. 6. Kellemes estét. Most elmegyek moziba. Másnap este Tárgy: rendben, bizsergető lesz Hahó, Emmi, a kérdésem: „Milyen volt a moziban, mit láttál?” Nem, csak vicceltem! „Eszedbe jut még néha velem kapcsolatban az a szex?” Tíz perc múlva Re:

Ó, köszönöm, Leo! Ezt az ón kedvemért kérdezted, igaz? Hiszen tudod, hogy lelkesen rácuppanok minden efféle kérdésre. Sajnos téged az efféle dolgok csak akkor foglalkoztatnak, ha a bordeaux-i vörös barátod társaságában vagy. De Leo, tényleg, igazán nagyon örülök, hogy úgy teszel, mintha a szex józan állapotban sem volna tabutéma közöttünk. Ezért tisztességes választ érdemelsz:„Nem, nekem nem NÉHA jut eszembe veled kapcsolatban a szex!” Szívesen visszakérdeznélek, de különös módon ekkor közbeszól „Pam”, a hamarosan betoppanó, harmonikus barátnőd. És a szexualitást illetően teljesen egyetértek az én értékkonzervatív levelezőtársammal, a „vagy igen-vagy nem” Leikevel. Puszillak. Emmi Fél óra múlva Tárgy: Pamela Különös. Egyszer leírod, hogy „szex”, vélhetően csíkos zokniban, és én egyből úgy érzem, hogy meg kell innom két pohár whiskeyt. Sajnos ma este nem tudok hasonlóan csábos kérdést felajánlani. Az enyém ez: „Mit tud rólunk Pamela?”(Látod, „Pamelá”-t írtam. Ezért kéretik komolyan válaszolni.) Egy perc múlva Vá: Semmit! Két perc múlva Re: Tényleg semmit? Ez egy kicsit komolytalanul kevés. Tíz perc múlva Tárgy: nincs Kedves Leo, remélhetőleg egyetértünk abban, hogy a „semmit” mint válasz még korántsem minden. A kérdésem ugyanis arra vonatkozóan értendő, hogy

szeretném tudni, MIÉRT tud rólunk „Pam” pontosan annyit, amennyit tud, és ha semmit nem tudna rólunk, akkor, könyörgöm, MŐÉRT nem tud semmit? Ez a mai kérdésem. (Nem, nem a holnapi, a mai!) És figyelmeztetlek, ha nem adod ide önként, akkor odarepülök hozzád a 15-ös lakásba, és elhozom, mármint a választ. Kell nekem, tudni akarom, holnap reggel el kell mesélnem a pszichológusnőmnek! Egy perc múlva Vá: Látlak magam előtt, Emmi! Ha ilyen rámenősen követelsz (tőlem) valamit, akkor félrecsúszik a fátyol a szemed elől, és a pupilláid zöldessárga nyílvesszőkké változnak. Meg tudnál ölni a pillantásoddal. 40 másodperc múlva Re: Jó megfigyelés! És még mielőtt vicsorító fogakkal nekiugranék a nyakadnak, hármat verdesnek a szempilláim. Egy. Kettő. Kettő és negyed. Kettő és fél (…).Leo, választ várok! Tíz perc múlva Vá: Bostonban nem szóltam rólunk Pamelának, mert ezt a „rólunk”-ot már lezártnak tekintettem. Boston után pedig nem szóltam, mert Bostonban sem szóltam neki rólunk. Nem kezdhettem a közepén. Az ilyen eszement történeteket, mint a miénk, az ember vagy az elejétől meséli el, vagy sehogy. Egy perc múlva Re: Bepótolhattad volna. 40 másodperc múlva

Vá: Az igaz, tényleg. 50 másodperc múlva Re: De nem érte volna meg, mert ezt az „eszement” dolgot velem amúgy is olyan gyorsan be akarod fejezni (illetve egyáltalán nem akartad volna újrakezdeni), ahogy csak lehet. 30 másodperc múlva Vá: Nem. 20 másodperc múlva Re: Mit nem? 30 másodperc múlva Vá: Sántít az okoskodásod. 40 másodperc múlva Re: Akkor igazítsd ki! Két perc múlva Tárgy: nincs

Nem, Leo, nem holnap! (Vigyázat! Ugrásra készülök!) Három perc múlva Vá: Nem meséltem neki rólunk, mert nem értette volna meg. És ha megértette volna is, az úgysem az igazság lett volna. Az igazság rólunk ugyanis érthetetlen. Alapjában véve magam sem értem. 30 másodperc múlva Re: Ugyan, Leo, dehogynem érted. Sőt nagyon is jól érted. És legalább olyan jól érted a módját, hogy senkinek ne áruld el. Nem akarod „Pam”-et elbizonytalanítani. 40 másodperc múlva Vá: Lehet. Egy perc múlva Re: De, kedves Leo, nem jó belemenni egy másik kapcsolatba egy eszement történet titkával a tarsolyodban. 50 másodperc múlva Vá: A titok le van zárva, kedves Emmi. Két perc múlva

Re: Hát igen, az érzelmek jégszekrénye. Emmi be. Ajtó csuk. Kulcsot teljesen ráfordítani. Belső hőmérsékletet mínusz húsz fokra állítani. Kész. És néhány hónaponként leolvasztani. Jó éjszakát, bebújok a takaró alá, mert fázom!

TIZENKETTEDIK FEJEZET Másnap este Tárgy: a kérdésem Kedves Emmi, ma már nem kérdezünk egymástól semmit? Vége a játéknak? Mérges vagy? (Három kérdőjel, egy kérdés, a szabályok értelmezésének forrása: Emmi Rothner.) Két óra múlva Tárgy: a kérdésem Leo, valójában mi a helyzet velünk? Negyedóra múlva Vá: Hogy valójában mi? Neked van egy családod, a szíveden viseled a sorsukat, van egy férjed, aki szeret, és van egy még megmenthető házasságod. Nekem van egy kapcsolatom, amelyikre építeni lehet. Mindkettőnknek van – jövője. Csak nekünk, kettőnknek, közösen nincs. Ha reálisak vagyunk, akkor, kedves Emmi, ez az igazság. Három perc múlva Re: Utállak, ha reális vagy! Egyébként éppenséggel nem VELÜNK ez a helyzet, hanem NÉLKÜLÜNK. És Leo, nem fogod elhinni: ezt már tudtam! Már két éve ott bújik meg minden ötödik e-mailedben. Na, és most el kell mennem. Megyek vacsorázni Philip-pel. Philip? Weboldaltervező, fiatal, szingli, jó humora van, rajong értem, és én éppen erre vágyom, nem feltétlenül rá, hanem a rajongására. Ez

a helyzet velem és Philip-pel. Ha esetleg azt tervezed, hogy holnap megkérdezed, milyen volt Philippel, akkor már ma elárulhatom: nagyon üdítő. Szép estét. Hat óra múlva Vá: Halló, Emmi, négy óra van, és nem tudok aludni. Kérdésem a most kezdődő napra: „Látjuk még egymást?” Délelőtt Tárgy: minek? Kedves Leo, meglehetősen későn jutott eszedbe ez a kérdés. Nem egészen két héttel ezelőtt még a nem találkozás irányának voltál radikális szószólója. Idézek:„Egy találkozást úgy, hogy egyikünknek sincs semmiféle elképzelése róla, őszintén szólva valahogy nem tudok elképzelni.” Akkor most egyszerre miért? Csak nem tudsz mégis nagy hirtelen „valami”-t elképzelni róla? Leo, hajói számoltam, még három nap, és itt van „Pam”. Három nap adatik megtalálni azt az esetleges másik, nem az általad meghatározott „realisztikus” igazságot velünk kapcsolatosan. Az igazságot, amelyet bostoni barátnőd, aki semmit nem tud rólunk, valószínűleg nem venne jó néven, amiért is jobb, ha nem tud semmit. Nekünk tehát marad a két utolsó este egy titkos találkozóra. Leo, minek? Igen, ez az én mai kérdésem, hogy úgy mondjam, a harmadik legutolsó: MINEK? 20 perc múlva Vá: Nem kell este találkoznunk, Emmi. Inkább egy délutánra gondoltam a kávéházban. 30 másodperc múlva Re:

Vagy úgy. Ja. Már értem. Leo! Ez igen! Minek? 40 másodperc múlva Vá: Hogy még egyszer láthassalak. 30 másodperc múlva Re: Mi hasznod belőle? 50 másodperc múlva Vá: A jó érzés. Hét perc múlva Re: Ennek ugyan örülök, de sajnos én épp az ellenkezőjét érezném. Találkozni veled: rendben van. „Még egyszer” találkozni veled, még egyszer utoljára: a francba! Leo, másfél éve találkozunk „talán még egyszer, utoljára”. Másfél éve búcsúzkodunk. Mintha csak azért ismerkedtünk volna meg, hogy elbúcsúzzunk. Leo, én ezt már nem akarom. Televanahócipőmabúcsúzkodással, televanahócipőmabúcsúzkodással, televanahócipőmabúcsúzkodással. Kérlek, tűnj el, csak úgy, egyszerűen. Küldd a nyakamra a rendszergazdádat, az legalább megbízható, következetesen mindig tíz másodperc múlva jelentkezik vissza, és ridegen üdvözöl. Te viszont szokj le róla, hogy folyton elbúcsúzol tőlem. És ne is szégyeníts meg azzal, hogy el sem tudsz szebbet képzelni, mint „még utoljára találkozni” velem. Kilenc perc múlva

Vá: Nem azt mondtam, hogy „még utoljára találkozzunk”. Azt mondtam: „Még találkozzunk.” És ez e-mailben ráadásul még drámaibban hangzik, mint a valóságban. Szemtől szemben nem fogod megalázónak tartani. Nem veszíthetlek el csak úgy. Annyi minden van belőled bennem. Mindig úgy éreztem, hogy gazdagodtam általad. Bonusz minden érzéki benyomás Emmiről. Ha búcsút kellene tőled vennem, az azt jelentené, hogy többé nem gondolok rád, és nem is érzek semmit. Hidd el, fényévnyire vagyok attól, hogy elbúcsúzzam tőled. Öt perc múlva Re: Leo, ezek remek landolási feltételek egy olyan nő számára, akivel el tudod képzelni a jövődet. Szegény Pamela! Szerencsére fogalma sincs róla, milyen érzéki benyomásaid vannak Emmivel. És soha ne add elő a kulcsot, amely az érzelmeid szekrényét nyitja, kedvesem. Nagyon megsebeznéd. Tizenkét perc múlva Vá: Az érzelem soha nem megcsalás, kedves Emmi. Csak akkor, ha kiéljük, és ettől a másik szenved, csak akkor jártunk el helytelenül. És még valamit: igazán nem kell sajnálnod Pamelát. Amit irántad érzek, az nem vesz el semmit abból, amit iránta érzek. A kettőnek semmi köze egymáshoz. Nem versenytársai egymásnak. Te egészen más vagy, mint ő. Veled egészen más a kapcsolatom, mint vele. Nincs meghatározott mennyiség az érzelmeimből, amelyet különböző emberek között kellene szétosztanom, akik mind más- és másféleképpen jelentenek nekem valamit. Minden, számomra fontos ember csakis önmaga, és saját helyet foglal el bennem. De hiszen ez nálad sem lehet másképp. Negyedóra múlva Tárgy: megcsalás

Kedves Leo, 1. Nem kell feltétlenül „ember”-t mondanod, mondhatsz nyugodtan „nő”-t is, úgyis tudom, hogy miről beszélsz. 2. Mit jelent az, hogy „kiélni az érzelmeket”? Az érzelmeinket akkor éljük ki, ha érezzük őket. Megcsalni a másikat azt jelenti, hogy eltitkoljuk előle az érzelmek cseréje során másvalakivel kiélt (iránta érzett) érzelmeinket. Vigasztalódj, Leo. Ezt én is csak azóta tudom, amióta kezelésre járok. Megcsaltam veled Bernhardot, nem azon az éjszakán, hanem az előtte lévő háromszáz éjszakán. De ezek az idők elmúltak. Már tud mindent rólad és rólam. Igen, tudja, mi „a helyzet velünk”. Lehet, hogy csak az igazság felét, de az én igazságomét. És ez ma már nem zavar. 3. Természetesen gratulálhatnék neked, és csodálhatnálak a nagy szívedért, hogy mindjárt több érzelemszekrénynek van benne helye több nő számára is. De sajnos már 35 vagyok, tapasztaltam egyet s mást, és bátran állíthatom, a dolog ennél egyszerűbb. Te, igen, te is szereted, ha több nő van a szívedben. Vagy, még jobb, ha úgy fogalmazok: lehetőleg sok (érdekes) nő hordozzon a szívében. Természetesen mindegyik eeegészen máááááááás, mint a többi. Mindegyikben„van valami nagyon különleges”. Mindegyik egyedi eset. Hát persze, Leo, mert TE vagy az, aki mindegyiket egyedül hagyja. Ha az egyikre gondolsz, elfelejted a másikat. Ha kinyitod érzelmeid egyik szekrényét, akkor a másikat erősen bereteszeled. 4. Én más vagyok. Nem tudok párhuzamosan érezni. Lineárisan érzek. És lineárisan szeretek. Egyiket a másik után. De mindig csak egyet. Most éppen – de ezt hagyjuk. Mondjuk, Philipet. Olyan jó Abercrombie & Fitch illata van. 5. Ennyi, és most kikapcsolom a számítógépet, és csak holnap reggel kapcsolom be újra. Kellemes harmadik utolsó délutánt, harmadik utolsó éjszakát, kedvesem. Remélhetőleg ma jobban alszol majd. Emmi Öt óra múlva Tárgy: megrendítő mérleg Kedves Emmi, a. Józanul unalmas vagyok.

b. Akkor sincs humorom, ha ittam valamennyit. c. Két éve edzek, hogy kitérő válaszokat tudjak adni. d. Ha vannak érzelmeim, akkor mindig megcsalok valakit (konkrétan téged Pamelával, Pamelát veled, és mindkettőtöket saját magammal). e. Minden ötödik mailemben alattomban arra emlékeztetlek, hogy te és én „foglaltak” vagyunk, így nincs közös jövőnk. f. Már két éve folyamatosan búcsúzom tőled. g. A testi vonzerőmnek úgyszólván vége. Egyáltalán nem igényled, hogy még egyszer találkozz velem. h. Az életem mottója felejthető: „Lehetőleg sok (érdekes) nő hordozzon a szívében.” (Emmi, elárulhatok valamit? Befogadom a nem érdekeseket is. A fő, hogy sokan legyenek.) i. Férfi vagyok. j. De soha nincs Evercromby vagy fene tudja, milyen Fitch illatom. k. És végül az utolsó előtti kérdésem: MŐÉRT ÍRSZ NEKEM MÉG MŐNDŐG? Másnap reggel Re: Mert válaszolnom kell az utolsó előtti kérdésedre. Mert ez a játék ilyen. Mert nem adom fel közvetlenül a vége előtt. Mert soha nem adom fel. Mert nem tudok veszíteni. Mert nem akarok veszíteni. Mert nem akarlak elveszíteni. Öt perc múlva Tárgy: ezenkívül Ezenkívül olyan édes e-maileket írsz. Néha. És ritkán vagy egyszerre humortalan és unalmas.

Három perc múlva Tárgy: egyébként Nem bánom. Még soha nem voltál unalmas! (Kivéve amikor azt ecseteled, hogy mi a közös benned és ,,Pam”-ben.) És Leo, a külső nem minden. Az egyik régebbi kedvenc mondásod. Emlékszel? Hét perc múlva Tárgy: egyetértek Iiiiigen, iiiiigen, iiiigen. Jól nézel ki! Tudjuk, mindenki tudja! Ez kielégíti a hiúságodat? Egy óra múlva Re: Jól van, Leo, várd csak ki szépen, hogy mindez hasson rád. Két óra múlva Tárgy: utolsó előtti kérdésem Lehet, hogy csak az utolsó előtti kérdésemet várod. Tessék: „Akkor most holnapután abbahagyjuk, vagy továbbra is írunk egymásnak, úgy értem, néha-néha, ha egyikünknek kedve van hozzá? Mert akkor akár szépen el is búcsúzhatunk egymástól, hogy hivatalos legyen a dolog. Már csak 'Pam' miatt is tisztázni kellene a viszonyokat. Ja igen, természetesen 'te fényévnyi távolságra' vagy attól, hogy elbúcsúzz tőlem, egyszerűen csak jegeled az érzelmeidet. Mindegy. Írjunk még? Akarod, hogy mostantól, kvázi 'Pam'-től kezdve ne zavarjalak? Mondd csak meg, akkor nem nyitom ki a magánleveleim postafiókját. Vagy lemondom az internetet, nem, az nem fog menni, van kilenc új kuncsaftom honlap ügyben, akik online szeretnek dolgozni velem. Mindegy. Írjunk még egymásnak, Leo? Lehetséges, 'Pam' ellenére is? Nyugodtan megtehetjük bármikor. De vajon megtesszük-e?” Tíz perc múlva

Vá: Igen, tegyük meg. Azzal a feltétellel, amelyet mindjárt a harmadik sorban említesz: „ha egyikünknek kedve van hozzá”. Hogy őszinte legyek, Emmi, nem tudom megsaccolni, hogy lesz-e kedvem hozzá, amikor kedvem lesz hozzá, és azt sem, hogy milyen gyakran lesz kedvem hozzá. És ha kedvem van hozzá, jó-e, ha írok. Kérlek, ne várj soha e-mailt tőlem! Ha kapsz, akkor volt kedvem hozzá. Ha nem kapsz, akkor talán volt ugyan kedvem hozzá, de aztán inkább nem írtam meg. Ugyanez érvényes fordítva is. Nem szabad soha többé egymást őrjítenünk azzal, hogy azt reméljük, majd ír a másik, vagy hogy lázasan várjuk a válaszát. Ha kedved van hozzá, akkor írj, Emmi. Ha kedvem lesz hozzá, akkor visszaírok. Három perccel később Re: Ez nem volt valami cuki egy mail. De megértettelek. És ehhez tartom magam. Szia, mára elég volt. Most hallgatni van kedvem. Holnap is van nap. Még ha bizonyos értelemben az utolsó is. Másnap reggel Tárgy: utolsó kérdésem Kedves Emmi: hogyan kellett volna akkor viselkednem, mit kellett volna tennem, mi lett volna a legjobb? Akkor, amikor a férjed könyörgött, hogy tűnjek el az életedből, ne tegyem tönkre a házasságotokat, „mentsem” meg a családotokat. Nem „Boston” volt-e az egyetlen értelmes megoldás? Hogy dönthettem volna másképp és jobban? Másfél éve gyötör ez a kérdés. Kérlek, mondd meg! Egy óra múlva Tárgy: utolsó válasz TE egyedül talán nem dönthettél volna jobban. De nem lett volna szabad egyedül döntened. Be kellett volna vonnod ENGEM is a döntésedbe. Be kellett volna avatnod a Bernhard-féle dologba, ha már ő maga túl gyáva volt

hozzá. Nem RAJTAD múlt akkor, hogy „megmenekül-e” a házasságom vagy tönkremegy. Ez rajtam és a férjemen múlt! A vele kötött paktumod és titokzatos menekülésed Bostonba megfosztott még a lehetőségétől is, hogy a megfelelő időben a megfelelőt lépjem. És hát igen, Leo, harcolnod kellett volna értem. Nem mint valami hős, nem mint valami rámenős alak, nem mint egy „talpig férfi”, nem, csak az érzelmeidre kellett volna bíznod magad. Tudom, tudom: nem ismertük egymást, hiszen egyetlenegyszer sem találkoztunk. Na és? Állítom, hogy akkoriban ennél már messzebbre jutottunk. Nem a szó hagyományos értelmében éltünk együtt, de velünk élte az életünket a másik, és ez többet ér. Olyan biztosak voltunk a vonzalmunkban, hogy hajlandók lettünk volna akár vakon is megcsókolni egymást. Ilyen szoros volt a kapcsolatunk. De te, te ezt nem vallottad be magadnak. Hamisan értelmezett lovagiasságból feladtál. Harc nélkül. Hát EZ AZ, amit másképp kellett volna csinálnod, EZ AZ, kedves Leo, amit jobban csinálhattál volna! Tíz perc múlva Vá: Csak a legjobbat akartam neked. Sajnos nem jutott eszembe, hogy én magam lehetnék a legjobb. Kár. Pech. Elszalasztottam. Sajnálom. Annyira sajnálom! Öt perc múlva Tárgy: utolsó kérdésem Leo, eljössz hozzam? Negyedóra múlva Tárgy: nincs Nyugodtan válaszolhatsz. Öt perc múlva Vá: Két nappal ezelőtt, hasonló helyzetben mit is válaszoltál szép, nagybetűkkel: MINEK?

Egy perc múlva Re: Ez nem válasz. Ez kérdés! De sajnos már nincs jogod kérdezni, kedvesem. Minden kérdésedet felhasználtad, részben elpocsékoltad jelentéktelen dolgokra. Most kockáztatnod kellene. Eljössz hozzám? Pontosabban: Eljössz ma hozzám? Igen vagy nem. 20 perc múlva Tárgy: nincs Mondhatom, nagyon derekasan tartod magad, kedves Leo. Se igen, se nem. Pedig ez most tényleg a TE döntésed. Eldöntheted, közben ne gondolj rám egyetlen másodpercig sem. Három perc múlva Vá: De nyilván hogy rád gondolok. Rád, és arra, amit csütörtökön írtál: „Találkozni veled: rendben van. 'Még egyszer' találkozni veled, még egyszer utoljára: a francba!” Ez mintha valahogy éppen az ellenkezője lenne a mai tervednek. Hogyhogy mégis ilyen hirtelen? Hogyhogy elmenjek hozzád? Ha nem válaszolsz a kérdésre, akkor majd megválaszolom én. Egy perc múlva Re: Leo, rosszul okoskodsz! Jó, ha döntöttél, megmondom, miért. Tehát, eljössz hozzám, a Feldgasse 14.–be, a III. emelet 17.–be? Igen vagy nem. Nyolc perc múlva Vá: Megyek.

50 másodperc múlva Re: Tényleg? Biztos vagy benne? 40 másodperc múlva Vá: Ez két meg nem engedett kérdés volt! Ennek ellenére válaszolok: Nem, Emmi, nem vagyok biztos benne. Abszolút nem. Rég voltam ilyen bizonytalan. De megkockáztatom. Két perc múlva Re: Kösz, Leo! Most elfelejtheted az összes rémisztő búcsújelenetet vagy a többi látomásodat. A találkozás rövid lesz. Mondjuk, tíz perc. Szívesen meginnék veled egy whiskeyt. Egyet, csak egyet! (A whiskey helyett kaphatsz egy pohár vörösbort is.) És aztán – és ezért hívtalak meg – adok neked valamit. Az átadás nem tart majd öt másodpercnél tovább. Aztán elengedlek, kedvesem. Egy perc múlva Vá: Mit akarsz adni? Két perc múlva Re: Valami személyes dolgot. Egy emléket. Megígérem: nem lesz semmi pátosz, semmi jelenet, semmi könnyáradat. Csak egy korty whiskey, egy rövid átadás. És: szia. Nem fog fájni. Úgy értem, ahhoz képest, és tekintetbe véve a helyzetet. Gyere hát el!

40 másodperc múlva Vá: Mikor? 30 másodperc múlva Re: Nyolckor? 40 másodperc múlva Vá: Nyolckor. Jó. Nyolckor. 30 másodperc múlva Re: Akkor tehát: nyolckor! 40 másodperc múlva Vá: Nyolckor!

TIZENHARMADIK FEJEZET Két hét múlva Tárgy: életjel Halló, Emmi, hogy vagy? (Miért nincs erre valami más kifejezés is? De milyen?) Nekem iszonyúan jót tenne, ha tudnám, hogy többé-kevésbé jól vagy. Gyakran gondolok rád. Mindig, ha (…), azt hiszem, tudod, mire gondolok. Köszönet érte! Leo Három nap múlva Re: Halló, Leo, örülök, hogy hallok rólad. Volt kedved hozzá? Tényleg volt kedved hozzá? Vagy csak a szokásos hallgatás-megtörő, a válás-miatt-szánó, lelkiismeret-megnyugtató, távolság-áthidaló frázis volt? Igen, Leo, többékevésbé jól vagyok. (Voltaképpen miért tételezed fel, hogy én legfeljebb csak félig-meddig lehetek jól?) Mindenesetre annyira azért nem vagyok jól, hogy viszonzásképpen megkérdezzelek, hogy vagy. Nem vagyok rá kíváncsi. Ugyanis egyáltalán nem tenne iszonyúan jót, ha tudnám, hogy kétszer olyan jól vagy, mintha csak „többé-kevésbé” lennél jól. És én ezt teszem fel. Üdv a távolból, Emmi Egy hét múlva Tárgy: most Kedves Emmi, hát igen, most éppen meglehetős kedvem volt hozzá! Jó éjszakát. Leo Egy nap múlva Re: Örülök neki. Jóccakát. Emmi

Két hét múlva Tárgy: micsoda véletlen Háj, Leo. Lehetséges, hogy „Pam” olyan magas, szőke, hosszú lábú szépség, mint a húgod, Adrienne? Úgy korombeli? Lehet, hogy két-három évvel fiatalabb? Az adótanácsadómnak ugyanis egy sarokkal odébb van az irodája, mint ahol te laksz. (Nem Leo, nem ezért az adótanácsadóm!) És amikor elmentem a kapud előtt, kiviharzott rajta egy olyan colos, mármint nagyra nőtt, csinos, sápadtra sminkelt nő, mint amilyenek a csomagküldő szolgálat téli ruhakollekcióját szokták északamerikai volt, hosszú nyak, világosbarna tornádófaragta, szintén szögletes áll, meg ahogy az állkapcsa mozgott a rágógumizás közben. Ezt garantáltan Bostonban tanulják. Biztos, hogy „Pam” volt. Na, mit mondjak, ugyancsak meglepődtem! Most mondd, hát nem kicsi a világ? Szer. üdv. Emmi bemutatni. Tetőtől talpig cipő,szögletes kézitáska, Három nap múlva Tárgy: mérges vagy? Mérges vagy, Leo? Megnyugtatásodra: az adótanácsadónál csak fél év múlva lesz a következő jelenésem. Egy óra múlva Vá: Kedves Emmi, természetesen semmit nem írhatok elő neked. De nagyon szépen megkérlek, hogy a véletlenre és az adótanácsadásra hivatkozó, a környékemre tett felderítőútjaiddal hagyj fel. Mi hasznod belőle? Szeretettel üdvözöllek, Leo Ui.: Pamela soha nem rágózik, sem észak-amerikai, sem délamerikai módra. Három óra múlva Re:

Akkor éppen egy falat cheeseburger volt a szájában. Leo, legyél egy kicsit könnyedebb. Egyáltalán nem érted a tréfát! Mi történne, ha megismerném„Pam”-et? Vagy ismerném? Talán megkedvelnénk egymást, egy napon kebelbarátnők lennénk, együtt járnánk nyaralni, összehasonlítanánk, amit a naplónkba írtunk Leo Leikeről. Aztán megalapítanánk egy háromtagú lakóközösséget. Vagy egy öttagút, és esténként én vigyáznék a két gyerekre. (…) Jó, jó, abbahagyom. Attól tartok, szerinted ez nem valami vicces. Tulajdonképpen szerintem se, amióta egyre többet jár a fejemben. Kellemes, zavartalan ünnepnapokat kíván a 15-ös lakás tetőteraszán mindkettőtöknek Emmi. Most elutazom! Egy hét múlva Tárgy: a hetedik hullám Halló, Leo, itt ülök La Gomerán, Playa de Alojerában az erkélyemen, és a sötét homokpadokkal szabdalt sziklás öböl felett, amelynek partjait fehéren tajtékzó hullámok nyaldossák, messze kilátok a tengerre, egészen messzire, a világoskék eget a sötétkék tengertől elválasztó vízszintes vonalig. Van fogalmad róla, milyen szép itt? Egyszer feltétlenül el kell repülnötök ide. Ezt a helyet egyenesen friss szerelmespároknak találták ki. Hogy miért írok? Mert kedvem van hozzá. És mert nem akarom szó nélkül várni a hetedik hullámot. Errefelé él egy legenda a makacs hetedik hullámról. Az első hat kiszámítható és kiegyensúlyozott. Meghatározzák egymást, építenek egymásra, nem okoznak meglepetést. Ők a folyamatosság maga. Hat nekifutás, akármilyen különbözőeknek tűnnek is a távolból, akkor is hat nekifutás – és mindig ugyanaz a cél. De vigyázat, jön a hetedik hullám! Ez kiszámíthatatlan. Sokáig fel sem tűnik, benne van az unalmas végjátékban, igazodik az előtte kifutó hullámokhoz. De néha kitör. Mindig csak ő, mindig csak a hetedik hullám. Mert gondtalan, gyanútlan, lázadó, mindent elsöprő, mindent újjáalakító. Számára nincs azelőtt, számára csak a most van. Ami után minden más lesz. Hogy jobb-e vagy rosszabb? Azt csak azok tudják, akiket elragadott magával, akiknek volt bátorságuk szembemenni vele, engedni, hogy a bűvkörébe vonja őket.

Most jó egy órája ülök itt, számolom a hullámokat, és figyelem, hogy mit művelnek a hetedik hullámok. Eddig még egy sem tört ki. De nyaralok, türelmes vagyok, tudok várni. Nem adom fel a reményt! Itt a nyugati partoknál erős, meleg déli szél fúj. Emmi Öt nap múlva Tárgy: hazajöttél? Halló, Emmi, köszönöm tengeri e-mailedet. És? Kitört már az a hetedik hullám? Engedted, hogy magával ragadjon? Sok szeretettel, Leo Három nap múlva Tárgy: minden hetedik hullám A történeted valahogy ismerősnek tűnik, és így utánanéztem a hetedik hullámnak, kedves Emmi. Az egykori fegyenc, Henri Carriere írta le önéletrajzi regényében, a Pillangóban. Miután a Francia Guyana partjaitól nem messze fekvő Ördög-sziget fegyenctelepére száműzve gyakran bámulta hosszasan a tengert, és megállapította, hogy minden hetedik hullám nagyobb, mint a többi, kókuszdiófából ácsolt tutaját az egyik ilyen hetedik hullámra bízta, amelyet „Lisette”-nek nevezett el. Ez kisodorta a tutajt a nyílt tengerre, s a fegyenc így menekült meg. De tulajdonképpen csak azt akartam mondani, Emmi, hogy hiányzol. Egy nap múlva Tárgy: nincs Már rég haza kellett volna jönnöd. Vagy nem? Hat nap múlva Tárgy: szélcsend Kedves Emmi, csak azt szeretném tudni, hogy minden rendben van-e. Nem kell írnod, ha nincs kedved. Csak azt írd meg, kérlek, hogy nincs kedved írni, ha nincs kedved. De ha véletlenül mégis van kedved, akkor írj! Örülnék neki,

sőt nagyon örülnék! Őtt nálam nincsenek hullámok, még az első hat sem. És hetedik aztán egyáltalán nincs. A tenger nyugodt. Csillámlik a tükre, vakít a nap. Nem várok semmire. Minden megvan, minden megy a maga útján. Változás nincs a láthatáron. Szélcsend van. Emmi, írj legalább néhány sort magadról. Kérlek! Leo Három óra múlva Re: Minden rendben, Leo! Néhány nap múlva bővebben írok. Elterveztem néhány dolgot. Emmi Egy hét múlva Tárgy: újrakezdés Kedves Leo, Bernhard és én újabb próbát teszünk egymással. Szép, sőt harmonikus volt a közös nyaralásunk. Hasonló, mint régebben, nem is, voltaképpen egészen más, de mindegy is. Tudjuk, hogy mit jelentünk egymásnak. Tudjuk, mit becsülünk egymásban. Tudjuk, hogy ez nem minden. De már azt is tudjuk, hogy a minden elérhetetlen. Egyetlen ember nem adhat meg mindent a másiknak. Természetesen berendezhetjük úgy az életünket, hogy várjuk, egyszer csak jön valaki, aki mindent megad nekünk. Akkor megvan annak a csodálatos, szédítő, felkavaró, szívet dobogtató mindennek az illúziója, amely elviselhetővé teszi a krónikus hiányérzetben szenvedő életet, mindaddig, amíg az ember fel nem éli, mármint az illúziót. Ekkor aztán már csak a hiányt érzi. Nagyon is jól ismerem ezt az érzést. Már nem töröm magam az ideálokért. A jóból a legjobbat akarom kihozni, ez elég lesz a boldogságomhoz. Hazaköltözöm Bernhardhoz. Jövőre sokat lesz úton, nagy hangversenyturnéi lesznek. Meglehetősen népszerű külföldön. A gyerekeknek szükségük lesz rám. (Vagy nekem lesz szükségem a gyerekekre? Egyáltalán, gyerekek még? Teljesen mindegy.) A kis lakásomat megtartom visszavonulási területnek az „én, egyedül” esetére. És mi ketten, Leo? Sokat gondolkoztam ezen. Bernharddal is beszéltem róla, mindegy, hogy helyesled-e vagy sem. Bernhard tudja, hogy milyen fontos vagy nekem. Tudja, hogy közben néhányszor találkoztunk. Tudja, hogy fizikailag tetszel nekem, igen, úgy is,

egészen normálisan, nem virtuálisan, hanem teljes valódban. Tudja, hogy mindenre kész lettem volna veled. Azt is tudja, hogy még mindig mennyire csüngök a szavaidon, és hogy milyen nagy szükségem van rá, hogy írjak neked. Igen, tudja, hogy még mindig levelezünk. Csak azt nem tudja, hogy MŐRİL. Nem árulom el neki, mert az nem tartozik másra, csak kettőnkre. De szeretném, ha elviselhető lenne számára az is, ha tudná, mit írunk egymásnak, miről folytatunk eszmecserét. Nem akarom többé megcsalni a beteljesületlen vágyaimmal, a mindenvárás illúziójával. Leo, be akarom fejezni veled ezt a szigetlétet. Azt kívánom, amit te, ha becsületesen bevallód magadnak, mindig is kívántál: azt akarom – kíváncsi vagyok, sikerül-e kinyögnöm –, azt akarom, azt akarom, azt akarom (…), hogy maradjunk barátok. (Sikerült!) Levelezőbarátok. Érted? Semmi szívdobogást többé. Semmi görcsöt. Semmi aggódást. Semmi reszketést. Semmi reményt. Semmi vágyat. Semmi várakozást. Egyszerűen csak e-mailek a barátomtól, Leótól. És ha nem kapok tőle maileket, akkor sincs vége a világnak. Ezt akarom! Semmi hetenkénti világvégét! Érted? Sok szeretettel, Emmi Tíz perc múlva Vá: Szóval elragadott a hetedik hullám? Négy perc múlva Re: Nem, Leo, éppen ellenkezőleg. Nem jött a hetedik hullám. Egy hétig vártam rá. Nem jött. És tudod, hogy miért nem? Mert nincs is. Csak „a minden illúziója”volt. Nem hiszek benne többé. Nincs szükségem hullámokra, az első hatra sem, de a hetedikre aztán végképp nem. Inkább Leo Leikevel tartok: „A tenger nyugodt. Csillámlik a tükre, vakít a nap. Nem várok semmire. Minden megvan, minden megy a maga útján. Változás nincs a láthatáron. Szélcsend van.” Lehet így élni. Vagy legalábbis jobban aludni. Három perc múlva Vá:

Emmi, ne várj ettől túl sokat. A gyenge hullámveréshez a megfelelő típus kell. Van, aki a szélcsendet a lélek nyugalmaként éli meg, mások örökös csüggedtségnek. Két perc múlva Re: Pontosan úgy írsz, mintha a csüggedős típus volnál, kedvesem. Egy perc múlva Vá: Én inkább rád gondoltam, kedvesem. Két perc múlva Re: Ez kedves tőled, Leo. De összességében inkább saját magadra gondolj. Magadra, és („…”). Apropó: Tíz hete teljesen új életet élsz, kettesben. Erről még egy szót sem meséltél. Egy árva szót sem szóltál a kapcsolatotokról. PEDIG EZT ELVÁRJA TŐLED A MEGHITT LEVELEZŐ-BARÁTNŐD! Szép estét, Emmi Öt perc múlva Vá: Túl sokat követelsz, Emmi. Valószínűleg nem is tudod, hogy MILYEN SOKAT! Leo Négy nap múlva Nem kétséges, túl sokat. Három nap múlva

Tárgy: Na ki vele, Leo! Mi lesz már, Leo! Kapd össze magad! Gyerünk! Mesélj csak szépen magadról és Pameláról. Kérlek, nagyon kérlek! Milyen vele? Milyen az együttélés? Megszokott itt? Jól érzi magát a 15-ösben? Müzlit reggelizik vagy tonhalas szendvicset? A jobb oldalán alszik vagy a bal oldalán, netán hason, esetleg háton? Hogy megy a munkája? Mit mesél a kollégáiról? Mit csináltok a hétvégeken? Hogyan töltitek az estéket? Tangát visel, vagy bostoni ómama-bugyit? Milyen gyakran szexeltek? Általában ki a kezdeményező? Ki hagyja előbb abba, és miért? Van hendikepje? (Mármint golfozáskor.) Mit csináltok különben? Szereti a bécsi szeletet és az almás rétest? Mik a hobbijai? Rúdugrás? És még milyen cipőket hord? (A bostoni világosbarnán kívül.) Mennyi ideig szárítja a szőke haját? Milyen nyelven beszéltek egymással? Angolul vagy németül mailez-tek? Nagyon szerelmes vagy belé? Egy nap múlva Vá: Reggelire régimódi bostoni tejeskávét iszik sok vízzel, tejjel és cukorral, de kávé nélkül. És wachaui sárgabaracklekváros kenyeret eszik, de a kenyérre nem ken vajat. A jobb arcán alszik, és szerencsére még nem álmodik a munkájáról. De mindezek csak igen kevéssé érdekelnek téged. Eltaláltam? Úgyhogy térjünk inkább a lényegre: Milyen gyakran szexelünk? Folyamatosan, Emmi, ha mondom, hőőőőő, folyamatosan! Többnyire hajnalban kezdjük (szinkronban), és egyszerűen nem hagyjuk abba többé, például már egy hete. Egyáltalán nem egyszerű emellett még plátói leveleket írni Emminek. Az alsóneműre vonatkozó kérdés így tehát felesleges. És a szex ritka szüneteiben térdhajlatig érő, repdeső szőke haját szárítja. Szép délutánt, levelező-barátnőm! Leo Nyolc perc múlva Re: A válasz tulajdonképpen jó volt, Leo. Szellemes! Szóval még mindig telik ilyenre tőled! Hasonlóképpen szép délutánt kívánok, Emmi. Most elmegyek nadrágot venni. Sajnos Jonasszal. Sajnos Jonasnak! Nem jó ez így a divattal:

azok, akiknek új nadrág kell, nem akarnak újat (Jonas). Azoknak, akik új nadrágot akarnak, nincs szükségük rá (én). Ui.: Egyébként még mindig nem tudom, hogy németül vagy angolul maileztek-e? Öt másodperc múlva Vá: Sem-sem. Másnap Re: Oroszul? Tíz óra múlva Vá: Nem e-mailezünk. Telefonálunk. Három perc múlva Re: Ó!!! Öt nap múlva Tárgy: halló, Leo! Te unnál egy levélbeli barátságot, tisztán, csak úgy, ravasz felhangok nélkül. Eltaláltam? Két nap múlva Tárgy: halló, Emmi!

Nem, ebben tévedsz, kedves Emmi. Mióta tudom, hogy számodra nem dől össze a világ, ha nem írok, már nem vagyok olyan gyakran online. Ez az oka a hosszabb szüneteknek. Kérem a megértésedet és a mindenkori türelmedet. Három perc múlva Re: Tehát csak azért írtál nekem két éven át, hogy ne dőljön össze számomra a világ? Nyolc perc múlva Vá: Csodálom, hogy megint kibírtam egy hétig a lélegzetelállító visszalövéseid nélkül, kedvesem! Egyébként van egy kérdésem az első kérdésedhez. Vagyis: Egy kicsit mintha unalmas lenne a szélcsend. Eltaláltam? Négy perc múlva Nem, ebben tévedsz, kedves Leo. Nagyon-nagyon tévedsz! Teljesen laza vagyok, és élvezem a nyugalmat, a belső békét, a hosszúmetéltet folyami rákkal és tejszínes mandulaöntettel. Már nyolc kilót felszedtem magamra. (Vagy legalább 0,8-at.) Tehát: nagyon szerelmes vagy belé? Egy perc múlva Vá: Miért foglalkoztat ez ennyire, levelező-barátnőm? 50 másodperc múlva Re:

Nem foglalkoztat, csak érdekel. Talán azért még érdekelheti az embert a levelezőpartnere meghatározó érzelmi állapota. Vagy nem? 40 másodperc múlva Vá: És ha azt mondom: „Igen, nagyon szerelmes vagyok bele!”? 30 másodperc múlva Re: Akkor azt mondom: „Örülök neki. Miattad is és őmiatta is!” 40 másodperc múlva Vá: Ez az öröm azonban valahogy nem hangzana igazinak. 50 másodperc múlva Re: Ne csinálj magadnak gondot belőle, kedvesem, hogy az örömöm igazi-e vagy sem! Tehát nagyon szerelmes vagy belé? Két perc múlva Vá: Ez már megint az Emmi-féle vallató módszer, kedvesem! Így semmiféle választ nem húzol ki belőlem! De egyszer valamikor elmehetnénk megint egy kávéházba, és cseveghetnénk azokról a dolgokról, amelyek a szélcsend ellenére is foglalkoztatnak. Egy perc múlva

Re: Találkozni akarsz velem? Három perc múlva Vá: Igen. Miért ne? Elvégre barátok vagyunk. Két perc múlva Re: És mit mondanál „Pam”-nek? 50 másodperc múlva Vá: Semmit. 30 másodperc múlva Re: Miért nem? 50 másodperc múlva Vá: Mert amint tudod, nem tud rólunk semmit. Egy perc múlva Re:

Persze, tudom. De történt valami időközben, ami nem tudható? Amit nem szabad tudnia? Azt, hogy levelezőbarátok vagyunk? Két perc múlva Vá: Hogy van egy nő, akinek válaszolok az efféle kérdéseire. 50 másodperc múlva Re: De hiszen épp hogy nem válaszolsz. Másfél perc múlva Vá: Emmi, mit gondolsz, miért ülök itt majdnem fél órája a komputerem előtt? 30 másodperc múlva Jó kérdés. Miért? 50 másodperc múlva Vá: Hogy beszélgessek veled. Egy perc múlva Re: Stimmel. Ezt „Pam” nem értené. Megkérdezné: „Miért nem hív fel? Így megspórolhatnátok az idő négyötödét.” 40 másodperc múlva

Vá: Stimmel. És az efféle megjegyzések után nyugodtan letehetném a kagylót. 50 másodperc múlva Re: Stimmel. De az e-mail türelmesebb, mint a telefon. Ez a szerencsém! 40 másodperc múlva Vá: Stimmel. És az e-maileknél a köztük lévő időt is egymással töltjük. 30 másodperc múlva Re: Stimmel. Épp ez a veszélyes bennük. 40 másodperccel később Vá: Stimmel. És ez tesz függővé is. 50 másodperc múlva Re: Stimmel. Szerencsére sikeres volt az elvonókúra. Épp ezért: Szia, mára, kedves levelezőbarátom. Bernhard főz, a körmére kell néznem. Minden jót! Emmi

TIZENNEGYEDIK FEJEZET Egy hét múlva Tárgy: kávé Halló, Emmi, ne üljünk le egy kávéra? Négy óra múlva Re: Egyheti szélcsendes, mély hallgatás után pont most jut ez az eszébe az én Leómnak, a levelezőbarátomnak. Három perc múlva Vá: Nem akartalak megzavarni benneteket a főzésben és a másik körmére nézésben, kedves Emmi. Két perc múlva Re: Ugyan, Leo, ne légy ilyen álszent, még hogy megzavarsz! A végén még meghívlak ebédre. Természetesen „Pam”-et is szívesen látom. Megeszi a folyami rákot? Egy perc múlva Vá: Ez az új, barátinak kikiáltott kommuna-humorod még a te fogalmaid szerint is erőltetett, kedves Emmi. Tehát: Ne üljünk le egy kávéra?

Öt perc múlva Re: Kedves Leo, tulajdonképpen miért nem azt mondod: „Szeretnék veled (…)?”Miért kérdezed: „Ne üljünk le (…)?” Magad sem tudod, mit akarsz? Vagy arra az esetre, ha én nem szeretnék, fenntartod magadnak a lehetőséget, hogy te se erőltesd? Ötven másodperc múlva Vá: Kedves Emmi, le akarok ülni veled egy kávéra. Akarod te is? Ha nem akarod, nem akarom én sem, mert nem akarok az akaratod ellenére (leülni veled egy kávéra). Tehát: akarjuk? Öt perc múlva Re: Igen, leülhetünk, Leo. Mit javasolsz, mikor és hol? Három perc múlva Vá: Kedden vagy csütörtökön, négy vagy öt óra felé? Ismered a Café Bodingert a Dreisterngassén? 40 másodperc múlva Re: Ismerem. Jó félhomályos hely. 50 másodperc múlva Vá:

Attól függ, hogy hol ülsz. Közvetlenül a nagy csillár alatt éppolyan világos van, mint a másik kávéházban. 30 másodperc múlva Re: És te persze direkt a nagy csillár alatt akarsz ülni. 40 másodperc múlva Vá: Mindegy, hogy hol ülök. 20 másodperc múlva Re: Nekem nem. 40 másodperc múlva Vá: Hol szeretnél ülni, Emmi, a csillár alatt, vagy inkább egy félhomályos sarokban? 30 másodperc múlva Re: Az attól függ, kivel ülök. 20 másodperc múlva Vá: Velem.

Re: Veled? Ezt még meg kell fontolnom, kedvesem. 30 másodperc múlva Vá: Akkor csak fontold meg, kedvesem. Egy perc múlva Re: Rendben van, megfontoltam. Szívesen ülnék veled félúton a bokszok és a nagy csillár alatti asztalok között, ott, ahol a félhomály lassan átmegy világosba. Csütörtökön, fél ötkor? 50 másodperc múlva Vá: Csütörtök, a fél öt tökéletes! Öt perc múlva Re: Ja igen, és mit vársz a mi egy, két, hár (!), négy, ötödik találkozásunktól? Két perc múlva Vá: Mivel minden találkozásunk más volt, mint a többi, azt várom, hogy ez a találkozásunk is más lesz, mint az eddigiek. 50 másodperc múlva Re:

Mert most barátok vagyunk. 30 másodperc múlva Vá: Igen, lehet, hogy ezért is. És mert bizonyos részeink gondosan ügyelnek majd arra, hogy a barátságot lassan átvezessék a „találkozásba”. Öt perc múlva Re: Melyik volt a legjobb találkozásunk, Leo? 50 másodperc múlva Vá: Egyelőre az utolsó, a negyedik. Két perc múlva Re: Nem sokat gondolkoztál rajta! Mert a legrövidebb volt? Mert (meglehetősen) egyértelműen végződött? Mert már el volt döntve a jövőd? Mert „Pam” már ott toporgott az ajtó előtt? 40 másodperccel később Vá: Az „emlék” miatt, amit átadtál. 30 másodperc múlva Re: Ó, hát emlékszel rá?

20 másodperc múlva Vá: Nem kell emlékeznem. Egy pillanatra sem tudom elfelejteni. Mindig velem van. 40 másodperc múlva Re: De nem vesztegettél rá egyetlen szót sem. 30 másodperc múlva Vá: Mert nincs rá szó. 40 másodperc múlva Re: Nálunk eddig mindenre voltak szavak. 30 másodperc múlva Vá: Erre nem. Ehhez nem férkőzhetnek hozzá a szavak. Csak az „azt”. 20 másodperc múlva Re: Tehát ugyanúgy érzed „azt” most is, mint régebben? Vá:

De még mennyire! 40 másodperc múlva Re: Leo, ez nagyon jó!!! (Szünet, szünet, szünet.) így, és most barátok vagyunk újra. 30 másodperc múlva Vá: Úgy, és most elbocsátlak, levelező-barátnőm. Bernhardnak, miközben főz. Kellemes estét!

Körmére

nézhetsz

40 másodperc múlva Re: Jól van, levelezőbarátom, te meg ott lehetsz, amikor „Pam” a haját szárítja. Úgyszintén kellemes estét. 30 másodperc múlva Vá: Ő reggel hét és fél nyolc között szárítja a haját. (Kivéve a hétvégéket.) 50 másodperc múlva Re: Ezúttal egyáltalán nem érdekel a hajszárítás pontos ideje. Négy nap múlva Tárgy: Café Bodinger

Halló, Emmi, marad a ma délután? Szeretettel üdvözöl: Leo Egy óra múlva Re: Halló, Leo. Igen, persze. Csak (…) van egy kis probléma, szervezésileg. De mindegy. Nem, tulajdonképpen nem is igazi probléma. Tehát marad a ma délután, fél öt. Addig is üdv, Emmi Három perc múlva Vá: Nem akarnád (…), bocsánat, akarod, hogy elhalasszuk a találkozót, Emmi? Re: Nem, nem, dehogy. Minden oké. Csak… nem, tulajdonképpen nem is igazi probléma. Addig is, levelezőbarátom, üdv. Örülök, hogy találkozunk! 40 másodperc múlva Vá: Én is! Másnap reggel Tárgy: meglepetésvendég Halló, Leo, nagyon bír téged! Egy óra múlva Vá: Remek.

40 perc múlva Re: Dühös vagy? Leo, nem ment másképp. Elmaradt a műhelygyakorlata, és mindenáron el akart jönni. Meg akart ismerni. Kíváncsi volt rá, hogy néz ki az a pasas, aki az embernek (nem, nem az embernek, hanem az anyjának) két éve e-maileket irkál. Ugyanis némileg perverznek tartja, amit csinálunk, illetve amit nem csinálunk. Olyan voltál a számára, mint egy földönkívüli, és ezért kétszer olyan érdekes. Mit tehettem volna? Mondjam neki azt, hogy „Nem, Jonas, szó sem lehet róla, ez az ember az Outlook nevezető idegen bolygóról csak nekem rendeltetett”? Tíz perc múlva Vá: Úgy van, Emmi, dühös vagyok, méghozzá nagyon. SZÓLNOD KELLETT VOLNA ELŐTTE, hogy magaddal hozod Jonast. Akkor felkészülhettem volna rá. Öt perc múlva Re: Akkor lemondtad volna a találkozónkat. És az nekem csalódás lett volna. Így viszont felnézhetek rád, amiért derekasan álltad a sarat, amiért teljes figyelmeddel oda tudtál fordulni feléje, és olyan kedves voltál hozzá. Ugye hogy jobb volt így? Nagyon jó benyomást tettél Jonasra. Három perc múlva Vá: Na, ennek aztán örül majd a papája! Nyolc perc múlva

Re: Leo, ne becsüld le Bernhardot. Már régóta nem tekint a vetélytársának. Tisztáztuk a kapcsolatunkat. Végre! És ha mégoly illúziórombolóan cseng is a füledben, igen, „a kapcsolatunk ésszerű”. Megint az. És jól mőködik! Ugyanis minden partnerkapcsolat, legyen az hosszú vagy rövid, csakis ésszerű lehet, minden más olyan, olyan, olyan ésszerűtlen, párkapcsolatilag nézve, ha érted, hogy mit akarok mondani. Két perc múlva Vá: És én vagyok a ti ésszerű partnerkapcsolatotok újonnan kiválasztott tagja. Alkalomadtán elárulnád egyszer, mi az én funkcióm abban az ésszerűen megtervezett családszerkezetben? A mama virtuális pátyolgatása után most inkább a fiúcskára koncentráljak? Egy perc múlva Re: Kedves Leo, tényleg olyan szörnyű volt az az egy óra Jonasszal? Hidd el, nagyon jót tett neki, hogy láthatott és beszélgethetett veled. Szerinte király volt, ahogy a középkori kínvallatás módozatait fejtegetted. Kíváncsi a további részletekre. Hét perc múlva Vá: Ennek örülök, Emmi. Igazán helyes kölyök. De ha őszinte vagyok, ha nagyon, nagyon őszinte vagyok, de ezt te valószínűleg nem fogod megérteni, egyetlen ésszerű partnerkapcsolati gyerekekkel ellátott ésszerű partnerkapcsolati feleség sem értené meg, mert hiszen olyan abszurd, pimasz, gőgös, sőt nagyképű, olyan hóbortos, irreális, elszállt, nem e világi, amit mondani akarok – de mindegy, azért mégis elmondom: én tulajdonképpen VELED akartam találkozni, VELED akartam beszélgetni, Emmi. Ezért szerettem volna randevúzni VELED. VELED, kettesben.

Re: De hiszen találkoztunk (nagy örömömre). És a beszélgetést még bepótolhatjuk. Ráérsz a jövő héten? Kedden, szerdán, csütörtökön? Sőt talán egy kicsit hosszabb időre? Három óra múlva Tárgy: halló Hahó, Leo, még mindig a határidőnaplódat tanulmányozod? Öt perc múlva Vá: Jövő héten Bostonba repülök Pamelával. Három perc múlva Re: Ó! Vagy úgy! Aha. Hm. Értem. Valami komoly ügy? Egy perc múlva Vá: Erről például szívesen meséltem volna.40 másodperc múlva Re: Akkor gyerünk, ki vele, tedd azt! Írásban! Tíz perc múlva Tárgy: nincs Kérlek! (Kérlek, kérlek, nagyon kérlek!)

Egy óra múlva Tárgy: nincs Hát jó, ha nem, nem, és sértődj csak meg! Jól áll neked, Leo! Szeretem a sértődött férfiakat. Őrjítően erotikusak. Listavezetők az Erósz-listámon: szandálos férfiak, sörsátor-férfiak és sértődött férfiak! Jó éjt. autóversenyzőférfiak, szagosmise-férfiak, Másnap este Tárgy: a minden illúziója Halló, Emmi, nem egyszerű megmagyarázni a helyzetemet, de megpróbálom. Egy Emmi-idézettel kezdem: „Egyetlen ember nem adhat meg mindent a másiknak.” Igazad van. Nagyon okos felismerés. Nagyon belátó. Nagyon ésszerű. Ezzel az agyunk hátsó részében motozó felismeréssel soha nem tesszük ki magunkat annak a veszélynek, hogy túlságosan sokat várjunk a másiktól. És nyugodt lelkiismerettel nyugtázhatjuk, hogy néha-néha mégis hozzájárultunk a másik boldogságához. Ezzel energiát raktározunk el a nehéz időkre. Így remekül lehet együtt élni. Meg lehet házasodni. Lehet gyerekeket felnevelni, így lehet teljesíteni az ígéreteket, így lehet „ésszerű partnerkapcsolatokat” kialakítani, megszilárdítani, elhanyagolni, felrázni, megmenteni, újrakezdeni, válságokon átsegíteni, keresztülhúzni. Nagy feladat! Leveszem előtte a kalapom, de tényleg! Csakhogy: így én nem tudok, így én nem akarok, én nem így gondolkodom, nem erre a srófra jár az eszem. S bár már felnőttem, sőt még két évvel idősebb is vagyok nálad, de még mindig megőriztem AZT, és még mindig nem vagyok hajlandó lemondani róla: „a minden illúziójáról”. A realitás: egyetlen ember nem adhat meg mindent a másiknak. Az illúzióm pedig: „De akarnia kell. És soha nem adhatja fel, hogy legalább megpróbálja.” Marlene nem szeretett. Szívesen megadtam volna neki „mindent”, de az ajánlatom nem érdekelte különösképpen. Köszönettel vagy kegyesen ugyan elfogadott belőle valamennyit, a többit megtarthattam magamnak. Ez azonban összességében csak féltucatnyi felszállás megkísérléséhez volt elegendő. A leszállás azonban gyors volt, és egyáltalán nem kíméletes, legalábbis a számomra. Pamelával más a helyzet. Ő szeret. Tényleg szeret. Ne aggódj, Emmi, nem foglak megint a közöttünk lévő összhang részleteivel

untatni. A probléma az, hogy Pamela itt nem érzi jól magát. Honvágya van, vágyik a családja, a barátai, a kollégái, a szórakozóhelyei, a régi szokásai után. Ezt azonban alig lehet rajta észrevenni, titkolja előttem, meg akar kímélni, mert tudja, hogy ennek az egésznek semmi köze hozzám, és tisztában van vele, hogy úgysem tudok változtatni rajta. Tehát vettem két repülőjegyet Bostonba, és megleptem velük Pamelát. Örömében elsírta egy évre elegendő könnyét. Azóta mintha kicserélték volna, mintha boldogságdrogot szedne. Azt hiszi, hogy mindössze csak kéthetes „szabadságra megyünk”, de nem tartom kizártnak, hogy lesz abból több is. Nem mondtam neki, de bejelentkeztem több német tanszéken bemutatkozó beszélgetésre, hátha akad számomra hosszabb távra valami munka. Emmi, nem vágyom Bostonba, egyáltalán nem. Úgy szeretnék itt maradni – különböző okokból, nem, nem különböző okokból, egy nagyon is konkrét okból. De ez az ok olyan (…), hogy is mondanád? „Ez az ok olyan, olyan, olyan – oktalan.” Ok nélküli ok. Egy agybaj. Nem, inkább: zsigeri közérzet. Valószínű, hogy a jövőm közös Pameláéval, és ha egyáltalán lesz, akkor néhány ezer kilométerre innen. Azt hiszem, én könnyebben át tudok állni, és hozzászokni egy új környezethez, mint ő. A boldogsága motivál. Szeretném továbbra is olyannak látni, mint amilyen az elmúlt napokban volt. És azt akarom, hogy ő is olyannak lásson a továbbiakban, amilyennek néhány napja lát. Olyan férfinak, aki képes megadni neki „mindent”. Nem, nem képes, csak hajlandó. A kettő között ott az illúzió. Egy darabig még meg akarom őrizni. Mi másért érdemes élni, ha nem „a minden illúziójáért”? Két óra múlva Re: „Ő szeret. Tényleg szeret.” „Mindent” meg akarok adni neki. „Azt hiszem, én könnyebben át tudok állni, és hozzászokni egy új környezethez, mint ő.” „A boldogsága motivál.” „És azt akarom, hogy ő is olyannak lásson a továbbiakban, amilyennek néhány napja lát.” (…) Leo, Leo, Leo! Szeretni alighanem annyit jelent a számodra, mint más boldogságának a sebességváltóját működtetni. DE HOL VAGY TE? Mi van a te boldogságoddal? Mi van a saját vágyaiddal? Vannak egyáltalán? Vagy ugyanazok, mint „Pam” vágyai? Neked csak a zsigeri görcsök maradnak?

Sajnállak. Nem is, magamat sajnálom. Azt sem: mindkettőnket sajnálom. Valahogy szomorú ez a mai éjszaka. Valahogy. Sötét tavaszvég. Szélcsend. Csüggedtség. Most iszom egy whiskeyt. Aztán eldöntöm, hogy iszom-e még egyet. Én ugyanis a saját vágyaim szerint cselekszem. És a SAJÁT boldogságomat keresem. Vagy boldogtalanságomat. Fogalmam sincs. Olyan szeretnivaló vagy, Leo! Tényleg, olyan szeretnivaló! De csak hagyod magad szeretni, vagy te is tudsz szeretni egyszer az életben? Jó éjszakát! Emmi Két nap múlva Tárgy: négy kérdés 1. Hogy vagy? 2. Mikor repültök? 3. Írsz még néhány szót? Három perc múlva Vá: Ez csak három kérdés volt! 30 másodperc múlva Re: Tudom. Csak ki akartam próbálni, hogy itt vagy-e még annyira, hogy utánaszámolj. Nyolc perc múlva Vá: Az 1.–höz: Megvagyok. Másfajta „görcsölést” fogtam ki: valami bélfertőzést. Ha kettesben kell utaznom valakivel, akkor előtte mindig megbetegszem. Ez már Marlenével is így volt.

A 2.–hoz: Holnap délelőtt repülünk (ha a vécékagyló belefér a kézipoggyászomba). A 3.–hoz: Néhány szót? Emmi, nagyon elszomorított a sötét tavaszvégről írt leveled. Nem tudtam, mit válaszoljak rá. Nincs használati utasítás a boldogság domborzatának helyszínrajzához. Mindenki a maga módján keresi, és ott, ahol azt hiszi, hogy a legelőbb megtalálja. De lehet, hogy egyszerűen túl sokat követeltem, amikor bátorító szavakat vártam tőled a „bostoni vállalkozásomhoz”. Fél óra múlva Re: Igazad van, Leo. Bocsáss meg, de a „Boston” nálam egyszerűen valami negatívumot jelent, nem tudok vele mit kezdeni. Hidd el: elismerésre méltónak tartom, hogy egy nőnek „mindent” meg akarsz adni, ez tiszteletet parancsoló, bátor, elragadó szándék. (A „nemes” és „lovagias” szavakat inkább töröltem.) A legjobbakat kívánom és a lehető legnagyobb boldogságot. Eltekintve a használati utasítástól és a helyszínrajztól: mindenki a maga módján határozza meg, hogy mi a boldogság, én inkább magammal kapcsolatosan, te láthatóan „Pam”-mel kapcsolatosan. Remélem, megtalálod a számításodat. Ja igen, a pszichológusnőmnek az volt a véleménye, hogy útravalóul esetleg még informálhatnálak arról, hogy örülök majd, ha visszajössz, mármint két hét múlva. Az a véleménye, hogy nyugodtan bevallhatom, hogy bizonyos fokig várom, hogy visszagyere, mert valahogy olyan, olyan, olyan – valahogy olyan jó, ha itt vagy, ha megint itt vagy, az nagyon jó. Érted? És az útra vigyél magaddal inkább rizslisztes kekszet, és ne banánt. A banán egyáltalán nem segít. A banán a legnagyobb hazugság a hasmenések történetében. Minden jót, kedvesem! Öt perc múlva Vá: És negyedszer? Két perc múlva

Re: Ja, igen, negyedszer! 4. Ha visszajössz, találkozunk egyszer négyesben? Fiona is szeretne megismerni. Jonas azt mondta neki, hogy olyasmi fazon vagy, mint Kevin Spacey, csak az kopasz. Fioná-nak tetszik Kevin Spacey, még kopaszon is. Szerintem is épp a magas homlokától lesz érdekes az arca. De azt hiszem, Jonas összetéveszti Spacey-t azzal a színésszel, aki mindig olyan kispolgári szappanoperákban játszik, azzal a lópofájúval, hogy is hívják? Mindegy. Leo, találkozunk nemsokára? Mondd, hogy igen. Egy perc múlva Tárgy: MONDD, HOGY IGEN Lásd: tárgy, és mondd, hogy igen! 50 másodperc múlva Vá: Igen! Igen! Igen! Bocsánat, épp a vécén voltam. És a következő mondat sem lehet hosszú, mert akkor félbe kéne szakítanom. A mielőbbi viszontlátásig, kedvesem!

TIZENÖTÖDIK FEJEZET Egy hét múlva Tárgy: az otthon „te” vagy Kedves Emmi, Boston egy hete szorosan fogva tart. Ha ez a város egyszer valakit megragadott, akkor többé nem ereszti. Itt, a környéken, ahol lakunk, Pamela minden ötödik családot ismer, és abból minden második meghívott bennünket. Ez azt jelenti, hogy naponta körülbelül nyolcszor eszünk egy-egy ismerősnél. És akkor a rokonlátogatásokat még nem is számoltam. Ez most neked rettenetesen kispolgárinak tűnhet. Én azonban jól érzem magam ilyenkor, megfertőz ezeknek az embereknek a kedvessége. Kora reggeltől késő estig őszinte, mosolygós, sugárzó arcokat látok. Ebből a fényből rám is vetődik. Hiszen tudod, hogy egészen sajátos viszonyom van a boldogsághoz. A boldogság többnyire kívülről ragad rám, és ritkán sugárzik belülről. Ritkán, de azért van, hogy előfordul ez is. Emmi, olyan jó rád gondolni! Ennek a mondatnak még nagyobb súlyt kell adnom: EMMŐ, OLYAN JÓ RÁD GONDOLNŐ! Rettenetesen féltem attól, hogy újból életre kel bennem az a fájó, régi, bostoni érzés: el kell menekülnöm, és el kell rejtőznöm valami búvóhelyen. Nagyon, nagyon köszönöm, hogy nem reteszelted be a hátsó ajtót, amelyen át akkoriban elhagytam „magunkat”. Most már, ilyen nagy távolságból, én is szívfájdalom nélkül tudok „otthon” lenni, az otthon ott van, ahol te vagy, Emmi. Örülök, hogy térbelileg hamarosan megint közelebb leszek hozzád. Örülök a következő találkozásunknak. Hozz el nyugodtan pubertáskorú meglepetésgyerekeidből néhányat. És valamikor elmondok majd valamit rólad, és „arról” és rólam. Így, és most hivatalosak vagyunk dinnerre Maggy Wellingtonhoz, Pamela barátnőjéhez, még az egyetemről. A közeli viszontlátásig: levelezőbarátod, Leo Négy nap múlva Tárgy: megérkezett? Kedves Emmi, néhány napja küldtem neked egy e-mailt innen, Bostonból. Nem tudom, hogy megkaptad-e, hozzám egy hibajelentés futott be. Két pontban összefoglalom a tartalmát:

1. Jól vagyok, de/és hiányzol! 2. Örülök a következőtalálkozásunknak. A közeli viszontlátásig: levelezőbarátod, Leo Három nap múlva Tárgy: megérkeztél? Halló, Leo, megérkeztél? Újra a meghitt 15-ösben vagy? Köszönöm az Államokból küldött, kedves leveleket. Az alábbiakban földrajzi szempontból összefoglalom a keleti partról kapott két leveled tartalmát: 1. Az otthon ott van, ahol Emmi, a levelező-barátnőd van. 2. Boston az a hely, ahol az arcok sugárzóak, és ahol „Pam”-et belülről (és egyidejűleg magadat kívülről) boldoggá tudod tenni. Kérdés: Tudod-e már, hogy hova tartozol? És mikortól? A legszívélyesebb üdvözlet: Emmitől És igen: árulj el valamit „rólad és 'arról' és rólam”! Másnap délelőtt Tárgy: ott ragadtál? Egyből Bostonban maradtál? Hét óra múlva Tárgy: nincs Kedves Emmi, tegnap végzetes hibát követtem el. Beszéltem rólad Pamelának. Amint lehet, megint jelentkezem. Kérlek, ne várj! Szeretettel, Leo Tíz perc múlva Re: Ó, Leo!!! Miért kell neked az ésszerű dolgokat a lehető legésszerűtlenebb idő-pontban megtenned? Rendben van, nem várlak. Szeretettel, Emmi

Egy nap múlva Tárgy: nincs Nem, nem várlak. Egy nap múlva Tárgy: nincs Mint mondtam, nem várlak. Egy nap múlva Tárgy: nincs Nem várlak, nem várlak. Egy nap múlva Tárgy: nincs Nem várlak, nem várlak, nem várlak. Egy nap múlva Tárgy: nincs Nem várlak, nem várlak, nem várlak, nem várlak. Egy nap múlva Tárgy: elég! Elegem van abból, hogy ne várjalak! Várlak! Hat óra múlva Tárgy: Leeeo?

Nem akarsz többé írni nekem, vagy nem tudsz írni, vagy többé már nem is szabad írnod? Mit meséltél neki rólam? MIT? MIT? MIT? Leo, ha a boldogságod szemernyit is függ az én boldogságomtól, akkor tudd, hogy halálosan boldogtalanná teszel. Kérlek, válts sebességet! Beszélj, és ne hallgass, mint macska a forró kása körül! A nagyon elkeseredett Emmi! Egy óra múlva Tárgy: adótanácsadó! Leo, rákényszerítesz: tízig számolok, aztán felhívom az adótanácsadómat, és megállapodok vele holnapra egy időpontban. Tudod, hogy ez mit jelent. És tökéletes amerikai angolt beszélek, ha magánügyekről kell felvilágosítást adnom. Egy. Kettő. Három. (…) Másnap reggel Tárgy: ultimátum Halló, Leo, a pszichológusnőmnek az a véleménye, hogy írjak még neked egy utolsó e-mailt, és mondjam meg, hogy ez tényleg az utolsó, ha nem válaszolsz hamarosan – sőt inkább azonnal, mint hamarosan, és akkor valóban az utolsó email lesz. Ezért kezeskedem! Továbbá az a véleménye: javasoljam, hogy találkozzunk, és mindent beszéljünk meg. És feltétlenül tegyem hozzá, hogy egyáltalán nem óhajtom, hogy „Pam” tudjon erről a randevúról, vagy utána értesüljön róla, mert ez a randevú kettőnk ügye, és nem tartozik senki másra. Most elég világosan fejezte ki magát a pszichológusnőm? Gyors válaszodat várva, Emmi Három óra múlva Vá: Kedves Emmi, kérlek, adj még időt. Pamela teljesen elbizonytalanodott, és visszahúzódik a csigaházába. Vissza kell szereznem a bizalmát, hogy egyáltalán beszélni tudjunk egymással. A pszichológusnőd bizonyára igazat adna nekem abban, hogy először Pamelával kellene tisztába jönnöm, mielőtt

mi ketten, te és én, találkoznánk. Pamela és az én konfliktusom még nincs lezárva, talán még ki sem bontakozott igazán. Várom, hogy Pamela végre megszólaljon, kimondjon mindent, ami bántja, a szemembe nézzen, és elém tárja, hogy mi az, amitől olyan szörnyen szenved, mitől szenved, mit vet a szememre. Egy sötét alagút előtt állok, amelyen végig kell mennem vele. Te nem jöhetsz velünk, kint kell maradnod a szabadban. De ha átjutottam ezen az alagúton, elmesélek neked mindent, mindent, ami téged ós engem illet! Megígérem! Kedves Emmi, kérlek, légy türelmes, és maradj meg nekem! Rég nem éreztem magam ilyen nyomorultul. Egy óra múlva Re: Megmaradok neked, kedves Leo! De TE nem maradsz meg nekem. Végig fogsz menni „Pam”-mel a sötét alagúton, és az út végén majd felragyog a bostoni napfény. Semmi gond, mindent „tisztázol” majd „Pam”-mel. És a „tisztázás” csak egyet jelenthet: semmiféle kapcsolat nem lesz közted és köztem. Ez az egyetlen esélyed, hogy fenntartsd erősen ingadozó „illúziódat a teljességről”. Nekem persze fogalmam sincs, hogy mit meséltél neki rólunk. Nyilván nem azt, hogy régi ismerősök vagyunk, vagy hogy csak olyan futólagos barátok, akik hébe-hóba írnak egymásnak. Ha „Pam” csak egy kis töredékét ismerné a valódi, nagy igazságnak, akkor én az ő helyében egy megafonon percenként üvölteném a füledbe:„Never ever Emma again!”İ valószínűleg ennél félénkebb, óvatosabb, udvariasabb. Csak gondolja az utasítást. De ez mit sem változtat azon, hogy levond a kézenfekvő konzekvenciát: Emmit lezárni. „Pam” ezt követeli tőled. És meg is értem! Te pedig megteszed. Mert ismerlek. Hát így, Leo, és most rengeteg időd van „tisztázni” a dolgokat. Először vele, aztán velem. És egyszer talán saját magaddal is. Ezt kívánom neked a legjobban. Szeretettel, Emmi Három nap múlva Tárgy: Pókember Halló, Leo, Jonas üdvözöl. Moziba szeretne menni veled (és velem is, ha muszáj). A Pókember 3-at akarja megnézni. Ha szédülős vagy, akkor lehet A

jedi visszatér is. Az apukája háromhetes ázsiai koncertturnén van. Mindennap telt ház előtt játszik. És ha Ázsia koncerttermei telt házasok, akkor ötször annyian vannak bennük, mint a mieinkben. De tulajdonképpen csak azt akartam mondani, hogy, ígéretemhez híven, még vagyok neked. Szeretettel, Emmi Tíz perc múlva Vá: Köszönöm, Emmi!!! Egy perc múlva Re: Na, látod, Leo, ennyi már elég nekem! írd azt egy héten egyszer, hogy „Köszönöm, Emmi!!!”, és ne feledd a végéről a három felkiáltójelet – és akkor könnyedén kibírom „a szabadban” még néhány évig. Négy nap múlva Tárgy: kánikula Ugye, ma nagyon meleg van? (Ha nincs időd vagy erőd kitalálni, hogy mit válaszolj, akkor ajánlom: „Igen, nagyon meleg van!!!” vagy „Igyál sok vizet!!!” Kérlek, ne felejtsd el a felkiáltójeleket!!!) Hét óra múlva Tárgy: nincs Kár, ezúttal egészen biztosra vettem, hogy írsz. Másnap este Tárgy: egy kis fény

Még mindig nagyon sötét az az alagút? Vagy látsz már egy kis fényt a horizonton? Izzik? Akkor én vagyok az. (Leégtem a napon.) Másnap reggel Tárgy: pontosan mit? Kedves Leo, tulajdonképpen mit meséltél „Pam”-nek rólunk? Elmondtad neki, hogy milyen bonyolult a dolog? Például: a. Hogy két és fél éve e-mail viszonyunk van. b. Hogy Bostonba menekültél, nehogy tönkretedd a házasságomat. c. Hogy miután visszajöttél, megint egymásra találtunk a hálón, és ötször hálótlanul is találkoztunk. d. Hogy egyszer még volt köztünk szex is. e. Mikor volt a d., milyen körülmények között jött létre a d., és milyen volt számodra a d. f. Hogy még az idetelepülése előtti estén is találkoztunk néhány percre. g. Hogy mit hagytam akkor neked emlékbe? És sikerült legalább félig-meddig jól bevenned a kanyart? Például: h. Hogy a kapcsolatunk immár csak „bensőségesnek, plátóinak és barátinak”mondható. i. Hogy levelezőbarátságunk egyáltalán nem befolyásolja az együttéléseteket. j. Hogy nem veszek el tőled semmit belőle, és tőle semmit belőled. k. Mivel amúgy is visszatértem a családomhoz, hogy példátlanul ésszerű partnerkapcsolatomat a jól megérdemelt pihenő után folytassam. 1. És mert ti ketten belátható időn belül amúgy is kivándoroltok Bostonba. a., b., c, d., e., f., h., i., j., k., l. Egy perc múlva Re:

Mindent? Töviről hegyire? Az egész ábécét? Megőrültél? Az ő helyében csak azért nem küldenélek el a pokol fenekére, mert ott messze lennél ahhoz, hogy egyenként tépkedjem ki a szakálladból a szőrszálakat. 30 másodperc múlva Re: Egyébként tudtam, hogy minderről remekül lehet veled vitatkozni! 40 másodperc múlva Re: Ejha, Leo. Most látom csak: az összesét felsoroltad, kivéve a g.–t. Bár meggyóntad „Pam”-nek, hogy szexuális cselekménybe bonyolódtál velem. Sőt még azt is szemléltetted, hogy mit éreztél közben (illetve mást éreztél-e vagy semmit). De azt nem árultad el neki, mit hagytam neked emlékbe? Miért nem? Egy perc múlva Vá: Mert legalább a legnagyobb és legszebb titkunkat meg kellett őriznem neked és nekem. Két perc múlva Re: Bár kétszer kellett elolvasnom a mondatot, ezt azért nagyon szépen mondtad! Vagy másképpen fogalmazva, a lényeget összetömörítő zsargonodban: köszönöm, Leo!!! Hat nap múlva Tárgy: elvesztél?

Kedves Emmi, elvesztél? Még csak rossz néven sem vehetnem. Egy nap múlva Tárgy: mikor? Leo, kettőnk közül te vagy, aki elhallgatott! Mondd csak: mikor vándoroltok ki Bostonba? Kérlek, Emmi, légy még pár napig türelemmel. Egy héten belül mindent elmondok. MINDENT! Hét perccel később Re: Egy hét múlva SZABAD lesz elmondanod MINDENT? Vagy egy hét múlva el KELL mondanod MINDENT? Tudhatja Pam, hogy egy hét múlva MINDENT elmondasz? Vagy Pam még követeli is, hogy MINDENT elmondj egy hét múlva? Miért éppen egy hét múlva? Mi történik ezen az egy héten? Jó, látom már, hogy csak egy hét múlva fogom megtudni. Szia! Viszlát egy hét múlva! Négy perc múlva Tárgy: Isztria Egyébként pedig: Bernhard egy hét és két nap múlva jön vissza Japánból. És egy hét négy nap múlva megyünk nyaralni a gyerekekkel az Isztriára. Arra az esetre, ha megfordulna a fejedben, hogy előtte még találkozzunk, hogy MINDENT elmondhass, kérlek, tartsd be a határidőt! Sikeres hetet kíván Emmid. Hat nap múlva Tárgy: itt lenne az idő Halló, Leo, holnap vége a hétnek. Mi van a MINDENNEL? Hol az a MINDEN? Mi a MINDEN?

Egy nap múlva Tárgy: minden (nek vége) Kedves Emmi, Pamela és én szakítottunk. Vége. Hétfőn egyedül utazik Bostonba. Ez MINDEN. Tíz perc múlva Re: Kedves Leo, elismerem, ez tényleg elég sok. De még mindig messze nem a MINDEN. Ilyen hirtelen azért mégsem LEHETETT ez a minden. Ezt nem hiszem. Fel a fejjel! Szeretnél velem találkozni? Szeretnéd kiönteni a szíved és kisírni magad? Mostantól, hogy úgy mondjam, a nap huszonnégy órájában korlátlanul a rendelkezésedre állok, méghozzá teljes két napig. Ha találkozni akarsz velem, akkor találkozzunk! Ha nem tudod, hogy akarsz-e találkozni velem, akkor találkozz velem! Ha nem tudod, hogy egyáltalán akarsz-e valakivel találkozni, akkor találkozz velem! Csak ha biztos vagy benne, hogy nem tudod, jó-e neked, ha velem találkozol, mert ezt nem tudhatod, akkor ne találkozz velem. Jaj, dehogynem, találkozzunk akkor is! Ennyi. Pont. Ennél tartózkodóbban már nem tudok ajánlkozni. Erőszakosabban már nem tudok ajánlkozni. És erőszakosabban már nem is fogok soha többé ajánlkozni. Becsszóra! Negyed óra múlva Vá: Kedves Emmi, néhány óra múlva már a hamburgi vonaton ülök. Meglátogatom Adriennét, a húgomat, és nála maradok keddig. Ha nem tévedek, szerdán utazol a családoddal Horvátországba. Ezek szerint csak ez után látjuk egymást. Tudom, Emmi, égsz a vágytól, hogy megtudd, mi történt. Igazad van. És én is szeretném elmondani neked. Becsületszóra! Meg fogod tudni, minden részletében, ígérem. Vegyük hozzá még Hamburgot és Horvátországot. Tisztábban kell látnom a dolgokat! Szükségem van egy kis távolságra – Pamelától és magamtól. Nem tőled, Emmi, hidd el, nem tőled! Nyolc perc múlva

Re: Annál már amúgy sem lehet nagyobb a távolság tőlem, mint amekkora most, kedves Leóm. Leo, megőrjítesz az örökös halogatásoddal, vonakodásoddal, ígérgetéseddel és a szófukar megfutamodásaiddal! Mire visszajövök az Isztriáról, valószínűleg közlöd majd velem, hogy eljegyezted „Pam”-et. De sajnos, minden bizonnyal, még nem fogsz tudni „részleteket” mesélni erről az elhatározásodról. Mert „előbb világosabban kell látnod a dolgokat”. Leo, elegem van! Ne haragudj: akármire vársz is, hogy utána valami fontosat mondj el magadról, én már nem várok tovább. Amióta ismerlek, várok. Ebben a két és fél évben háromszor annyit vártam, mint az előző harmincháromban. Ha legalább azt tudtam volna, hogy mire! Torkig vagyok a várakozással! Szó szerint degeszre vártam magam. Sajnálom! (így, és most majd megint hallgatsz és duzzogsz.) Egy perc múlva Vá: Nem, Emmi, nem hallgatok és nem duzzogok. Elutazom Hamburgba. És visszajövök. És írok neked. És nem értesítelek semmiféle eljegyzésről. Szeretettel, Leo

TIZENHATODIK FEJEZET Öt nap múlva Tárgy: búcsú Pamelától Jó reggelt, kedves Emmi. Üdvözlet a 15-ösből az Adriai-tengerhez! Visszajöttem. Megint vagyok! Megint én vagyok. Ülök a laptopom előtt, a teraszon. Mögöttem egy kopár legénylakás, amelyet épp most hagyott el egy nő. Tegnap beszéltem vele telefonon. Szerencsésen megérkezett, Bostonban esik az eső. Érdekes, megint tudunk beszélgetni egymással, kicsit mereven, csikorgó foggal, közben kiszárad a torkunk, nehezen nyelünk, olyan hangokat adunk ki, mint egy fuldokló, de mégis, beszélgetünk. Még csak egy hete, hogy sikerült végrehajtanunk a bravúrt: minden előzetes bejelentés, különösebb ok nélkül szakítottunk egymással. Én kezdtem: „Pamela, szerintem…”ő folytatta: „…be kellene fejeznünk, igazad van!” Semmivel nem tartozunk egymásnak, mind a ketten kudarcot vallottunk, teljes egészében, elegánsan, végérvényesen, hibátlan tartással,„szinkronban”. Kiteregettük magunk előtt a csalódásainkat, majd összedobtuk, és igazságosan elosztottuk. Mindegyikünk elvette a maga részét. Így mentünk szét. A búcsúnál megöleltük és megcsókoltuk egymást, megveregettük egymás vállát. Közben, bár nem mondtuk ki, „részvétünket nyilvánítottuk”. Mindketten sírtunk, mert megindítottak a másik könnyei. Olyan volt, mint egy temetés, mintha valami közös rokonunkat veszítettük volna el. El is veszítettük! Csak különféleképpen hívtuk. Pamela bizalomnak, én illúziónak. (Folytatás következik, ezt a mailt most elküldöm, és főzök egy kávét. A mielőbbi…!) Tíz másodperc múlva Tárgy: értesítés JELENLEG SZABADSÁGON VAGYOK. E-MAILJEIMET CSAK JÚLIUS 23-TÓL FOGADOM ÚJRA. SZÍVÉLYES ÜDVÖZLETTEL: EMMI ROTHNER Fél óra múlva

Vá: Számoltam ezzel, Emmi. És jó is így! Hiszen fogalmam sincs, hogy meg akarsz-e hallgatni egyáltalán. Ezt leghamarabb másfél hét múlva tudom meg. Nos, akkor tehát most az egyszer zavartalanul bepótolok mindent, kedvesem: Pamela volt az első nő, aki nem emlékeztetett rád, akit nem hozzád mértem, akiben nem volt semmi belőled, az én virtuális vágyképemből, és aki éppen ezért vonzott. Megláttam, és tudtam, hogy bele kell szeretnem. Ez helytelen következtetés volt, hibás döntés: a „kell”, a terv, a szándék, a türelmetlen igyekezetem. Lelkesített az ötlet, hogy beleszeressek. Betöltötte minden gondolatomat. A legutóbbi időkig mindent megtettem érte. Csak egyet nem: nem kérdeztem meg magamtól, hogy vajon tényleg megteszem-e. Pamelával való kapcsolatomnak három szakasza volt. Négy hónap Bostonban: ez volt a legjobb korszakunk, ez volt az ÉN időm, egyetlen napot sem bánok belőle. Amikor a múlt nyáron hazajöttem Amerikából, itt voltál te, Emmi. Már megint, még mindig: TE! A páncélszekrényeim pedig telis-tele gondosan elraktározott érzelmekkel. Milyen naiv voltam, amikor azt hittem, hogy ezek az érzelmek majd maguktól eltűnnek. Nagyon hamar emlékeztettél rá, hogy nincs vég kezdet nélkül. Találkoztunk. Láttalak. MEGLÁTTALAK! Mit mondhattam volna neked akkoriban? Mit mondjak ma erről? A második szakaszban voltam Pamelával: távkapcsolat, amelynek során olykor megrohant a vágy, az izgalmas, új élet utáni vágy, hogy végre egészen normálisan, párosan éljek: kenyeret-tejet vegyünk, időnként kicseréljük a porzsákot. Mivel ütöttem el az időt a jövőmre várakozva? Veled, Emmi. Kinél időztem eközben a téren kívül? Nálad, Emmi. Kivel éltem együtt lelkem belső, titkos bugyraiban? Veled, Emmi. Mindig csak veled. És a legszebb fantáziaképeimnek arcuk is volt. A tiéd. És aztán megjött Pamela, és maradt. Harmadik szakasz. A fejemben átállítottam a főkapcsolót: Emmi kikapcs, Pamela bekapcs. Brutális vállalkozás volt. A legteljesebb koncentráció az „életre szóló nőre”, a kiválasztottra, a szeretni rendekre. „A Teljesség Alkalmazott Illúziója.” Te adtad meg ezt a címszót. Azt hittem, hogy messzebbre jutok vele, mint te és Bernhard a ti „ésszerű házasságotokkal”.Lehet, hogy neked is akartam bizonyítani ezzel. Igyekeztem mindent megtenni azért, hogy Pamela boldog

legyen. Ez eleinte hízelgett neki, és biztonságban érezte magát. Nekem is jót tett, ügyes elterelő hadművelet volt, okos munkaterápia: csak nem magamba, befelé figyelni, csak nem lenni túlságosan sokat Emminél. Minden személyes e-mailért, minden feléd küldött, bensőséges gondolatért azonnal bocsánatot kellett kérnem, és jóvá tennem őket a Pamela iránti elkötelezettség jegyében. Ezzel nyugtattam meg a rossz lelkiismeretemet. Nos, hiába árasztottam el Pamelát szerelmem bizonyítékaival. Hamarosan ingerlékeny lett, úgy érezte, túl sokat követelnek tőle, és megfojtják. Szabad térre, kifutásra, menedékre volt szüksége, hazai pályára. Csak egyetlen ilyen hely volt: Boston. Úgy láttam, hogy az illúziómat csak ezen az egyetlen helyen valósíthatom meg. Olvastad az e-mailjeimet. Tájékozódó ott-tartózkodásunk arra volt jó, hogy elhitessem magammal: új életet akarok kezdeni vele az USA keleti partján. Jövő év elején szándékoztunk „kivándorolni”, váltók átállítva, munka és lakás kilátásba helyezve. De aztán, de aztán, de aztán (…). Igen, aztán meséltem neki rólad, Emmi. Kellemes strandolási! Leo Nyolc óra múlva Re: Miért meséltél neki rólam? Egyébként szia, Leo. Remélem, nem vetted komolyan, hogy most egy hétig hagyom, hogy a megjegyzéseim nélkül teregesd ki a melodramatikus „Pam”korszakod elemzését, csak azért, hogy aztán utólagosan megint hónapokra kifogyj a levegőből. Apropó levegő: éppen egy csodaszép, fekete falú, gondosan elsötétített, mintegy három négyzetméternyi internet-sírboltkávézóban üldögélek, a piercinges, horvát háború utáni, no-future nemzedék tanyáján, ahol üvölt a death metál, és ha már a levegőnél tartunk, itt passzív dohányosként öt perc alatt több füstöt szívok be, mint egy láncdohányos egy óra alatt. Füstfelhővel nihilistává bódított állapotomban utólagos elmélkedéseid „Pam”-ről épp ezért különösen furcsának tűnnek. De rajta, folytasd csak zavartalanul! Szóval, miért meséltél neki rólam? És mi történt utána? Mi lesz tovább? Ebben a remek internetkégliben egyik délután majd megnézem az e-mailjeidet, ha a tüdőm addig fel nem mondja a szolgálatot a sok füsttől. Puszik, Emmi Ui. (merőben klasszikus stílusban): már előre örülök a viszontlátásnak.

Egy nap múlva Tárgy: az érintés pontja Kedves Emmi, örülök, hogy ilyen ragyogó formában vagy. A horvátországi tengeri és síri-sűrű levegő érezhetően nagyon jót tesz az érzékeny vénádnak. 1. Hogy miért meséltem Pamnek, tehát Pamelának terólad? Mert mesélnem kellett. Volt egy pont, amikor nem tehettem másként. Ez a TE pontod volt, Emmi! Egy ízben így írtam le és így határoztam meg: „A bal tenyeremen, úgy középtájt, ott, ahol az életvonal az ütőér felé kanyarodik, van egy pont.” Itt érintettél meg véletlenül a második találkozásunk alkalmával. Ez lett az Emmi-érintés végső, az örökkévalóságig prolongált helye a tenyeremen. Hónapokkal később, azon a nevezetes ötperces találkozásunkon, Pamela megérkezésének előestéjén ott hagytál nálam egy „emléket”, egy „ajándékot”. Tudatában voltál egyáltalán, hogy mekkora jelentősége volt ennek? Sejtetted, hogy mit követtél el? „Psszt!”, suttogtad. „Egy szót se, Leo! Ne mondj semmit!” Megfogtad a bal kezem, felemelted, és megcsókoltad a megérintés pontját. A hüvelykujjaddal még gyengéden meg is simogattad. Majd elbúcsúztál: „Szia, Leo! Minden jót! Ne felejts el!”És becsuktad mögöttem az ajtót. Százszor eljátszottam újra ezt a jelenetet, ezerszer éreztem a csókod helyét a tenyeremen. És mivel a szexuális izgalmi állapot leírása nem tartozik az erősségeim közé, most inkább mellőzöm, hogy mi történt velem ilyenkor. Mindenesetre már képtelen voltam intim együttlétre Pamelával úgy, hogy ne éreztem volna azt a bizonyos helyet, és ne gondoltam volna rád, Emmi. Ezzel sutba dobtam az én nagy hangon világgá kürtölt megcsaláselméletemet. Emlékszel még, hogy mit írtam erről? „Amit irántad érzek, az nem vesz el semmit abból, amit iránta érzek. A kettőnek semmi köze egymáshoz.” Hülyeség! Tarthatatlan! A valóság felülírta. Egyetlenegy pontocska cáfolt rá. Sokáig nem voltam hajlandó tudomásul venni, hogy a bal kezem egyre inkább elhúzódik Pamela testétől, nem akartam látni, hogy védekező állást vesz fel, és hogy mennyire igyekszik ökle rejtekében megőrizni a titkot. Pamela végül persze észrevette. Azon az estén határozottan megfogta az elutasító, ökölbe szorított bal kezemet, és mindenáron ki akarta nyitni, játékosan, erőltetetten nevetett, egyre jobban igyekezett, rátérdelt az alsókaromra. Eleinte megpróbáltam erővel visszatartani. De aztán rájöttem, hogy képtelen vagyok a mi kettőnk teljességét huzamosabb ideig elrejteni előle az összeszorított öt ujjam alatt. Kirántottam a kezem a szorításából,

szétnyitottam az öklömet, odatartottam a kezemet az arca elé, úgy éreztem, hogy nyomorult, kiszolgáltatott, megszégyenített, dühös és megtévesztett vagyok, és ingerülten azt mondtam: „Nesze, nesze, itt van! Most elégedett vagy?” Pamela döbbenten kérdezte, hogy mi történt velem ilyen hirtelen, hogy csak nem mondott vagy tett valami helytelent. Először csak bocsánatot kértem tőle. Pamelának fogalma sem volt, hogy miért. Ezek után nem tehettem mást: meséltem neki rólad. Eleinte voltaképpen csak a neved akartam kimondani, próbaképpen, hogy mit érzek ilyenkor. Erre jó alkalom volt a makacs hetedik hullám története: megemlítettem, hogy nem is olyan régen hozta elő valaki ismét: „Emmi, az egyik jó ismerősöm.” Pamela azonnal gyanút fogott, és megkérdezte: „Emmi? Az ki? Honnan ismered?” Ekkor átszakadt a zsilip, és egy jó óra hosszat csak úgy ömlött belőlem a szó, mindaddig, amíg mindent el nem mondtam rólunk. Ez olyan volt, mint például az egyik hetedik hullám, ahogy leírtad: felcsapó, felhabzó, pusztító – magasra törő hullám, amely mindent megváltoztat, úgy átalakítja a tájat, hogy többé már semmi nem olyan, mint előzőleg volt. Kellemes délelőtti fürdőzést! Leo Három óra múlva Tárgy: búcsú 2. Hogy mi jött ezután? Már nem sok minden. Apály. Pangás. Hallgatás. Zavarodottság. Fejcsóválás. Bizalmatlanság. Hideghullám. Reszketés. Hidegrázás. Az első kérdése: „Miért mondod el ezt az egészet?” Én: „Úgy éreztem, hogy végre tudnod kell.”Ő: „Miért?” Én: „Mert hozzátartozott az életemhez.”Ő:„Micsoda?” Én: „Emmi.”Ő: „Tartozott?” Én hallgattam. Ő: „Számodra vége?”Én: „Barátok lettünk, néha mailezünk. Emmi boldog, megint összebútorozott a férjével.”Ő: „És ha nem lenne boldog?” Én: „De az.”Ő: „Még mindig szereted?” Én: „Pamela. Én téged szeretlek! Elköltözöm veled Bostonba. Ez nem elég bizonyíték?” Pamela mosolygott, és futólag megsimogatta a tarkómat. Nem volt nehéz kitalálnom, mi megy végbe benne. Aztán fölállt, és odament az ajtóhoz. Ott visszafordult, és azt mondta: „Még egy utolsó kérdés: én csak őmiatta vagyok?” Egy kicsit tétováztam, gondolkoztam, majd azt mondtam: „Pamela, semmi nincs előzmények nélkül. Semmi nincs csak úgy magától.” Ekkor kiment a szobából. Ezzel a maga részéről lezárta a témát. Többszöri nekifutásra sem sikerült beszélnem vele erről. Szerettem volna kitárgyalni a dolgot, még egy hatalmas, komoly

károkat okozó jégverés árán is, hogy végre derűs reggelre ébredjünk. Hiába. Pamela elhárított minden beszélgetést. Nem volt veszekedés, nem volt szemrehányás, egyetlen rossz szó nem esett, egyetlen dühös pillantás. Nem, egyáltalán nem volt semmilyen pillantás, csak súroló lövedékek. A hangja mintha magnószalagról szólt volna. Ha megérintett, fájt, és mennél puhábban érintett meg, annál jobban, így tehát továbbra is úgy tettünk, mintha semmi nem történt volna. Heteken át így kínoztuk egymást, így éltünk egymás mellett, közösen, szinkronban. Míg végre megértettem: Pamelának nemcsak a te és az én előtörténetemet meséltem el, hanem egyúttal az ő történetét és az enyémet. És ezt az utóbbit végig. Úgyhogy nem maradt más hátra, csak a búcsú. Másnap reggel Tárgy: olyan, olyan, olyan, de olyan szomorú! Halló, Leo, most valami könnyed hülyeséggel szívesen elterelném mindkettőnk figyelmét az e-mailedről. De ezúttal képtelen vagyok rá. Gyűlölöm az olyan történeteket – különösen kora reggel –, amelyek rosszul végződnek. Megríkattál, és most már nem tudom türtőztetni magam. A fazon a piercinggel a szemöldökében, akit az éjszaka itt felejtett mellettem, az, aki fogszabályozót bökött a szemöldökébe, szolidaritásból csak félig füstölte el a cigarettáját. Leo, amit írsz, és ahogy írod, az olyan, olyan, de olyan szörnyen szomorú! Annyira, annyira, de annyira sajnállak! Most úgy, de úgy átölelnélek, és soha többé nem eresztenélek el! Olyan, olyan, de olyan édes vagy! És mégis annyira, annyira, de annyira tehetségtelen a szerelemben! Mindig mindent rosszkor csinálsz, és ha mégis megfelelő lenne az időpont, akkor garantáltan nem csinálod, vagy ha igen, akkor rosszul. „Pam” és te – abból nem lehetett semmi. Mindjárt tudtam, amikor megláttam. Együtt golfozni, azt igen, az oké, bostoni rokonokat végiglátogatni, karácsonyi pulykát enni, esetleg néha-néha (ha nagyon muszáj) egy kis szex, az még csak hagyján. De hogy együtt élj vele! Így, és most lassacskán le kell higgadnom. Fiona kint vár. A helyi halászfalu bevásárlóutcáján akar nyomulni velem. Már készülődik a következő tragikus fejezet. A mielőbbire, kedvesem. Emmi Két nap múlva

Tárgy: harmadik adag 3. Hogy mi lesz tovább? – Fogalmam sincs, kedves Emmi. Most még csak a címszavakat gyűjtögetem a következő fél évemre. Ha van valami ötleted, kérlek, tudasd. Lehet, hogy a nyár hátralévő részét Hamburgban töltöm, a húgomnál, és az Északi-tengeren várok majd az egyik úttörő hetedik hullámra. Mindenesetre semmi okod szomorkodni vagy aggódni miattam. Bár egy kicsit kimerültnek érzem magam, de örvendetesen valódinak. Keveset látok, de amit látok, azt tisztán látom. Például téged – a horvátországi sírboltkávézóban, és a strandon, zöld bikiniben. (Ne okozz csalódást, és ne mondd, hogy a bikinid kék!) Ha jól számoltam, akkor neked és a családodnak még öt napig tart a nyaralás. A legszívesebben azt kívánnám, hogy zavartalanul élvezd ki még ezt az öt napot. Részemről azzal járulok hozzá, hogy beásom magam a stószokban álló szemináriumi dolgozatokba, és csak akkor írok neked újra, ha már itthon vagy. De köszönöm a füledet, a szemedet, az érintés pontját a tenyeremen. Mindent köszönök! Őrületesen fontos vagy nekem! Olyan, olyan, de olyan nagyon! Leo Re: Hát persze, Leo, van egy remek tippem a számodra. Felvennéd a címszógyűjteményedbe? A jövő csütörtökön, este fél nyolcra az Impressione étteremben, két személyre, Emmi Rothner részére asztal foglalva. Már előre örülök! És bármennyire kimerült vagy is: találkozzunk, kérlek! Nagyonnagyon kérlek! Puszi a sírboltból, Emmi Ui.: Majdnem! A barna-fehér mintás bikini volt rajtam. A zöldet ma veszem fel. Csak hogy tényleg tisztán láss, amikor engem látsz! Három nap múlva Tárgy: Impressione Halló, Leo, még nem mondtál igent a csütörtökre. Nem akarlak sürgetni, csak tudni szeretném, hogy miért aszalódom itt naponta egy órát a napon, körülvéve nyugágy-figurákkal, akiket még egy héttel ezelőtt is szívem mélyéből csodáltam ezért a tespedt, butító tétlenségért. Szeretettel: Emmi

Ui.: Jonas „Pókember” Rothner üdvözöl! Fogadott velem, hogy lelkes híve vagy a sárkányrepülésnek és a szörfözésnek. Én viszont arra tippeltem, hogy jobban szeretsz sétálgatni a homokos parton, kagylót keresni és kavicsokat gyűjteni. Egy nap múlva Tárgy: vallomás Bár nem akarlak terhelni ezzel a nyaralásod alatt, de bevallom, félek a találkozásunktól. Négy óra múlva Re: Ugyan, Leo, nem kell félned. Ez a hatodik találkozónk. Csak a hetedik lesz veszélyes.☺ Ezenkívül – és ezennel módosítom a világmindenség erotikus férfiairól felállított rangsoromat: autóversenyző férfiak, szandálos férfiak, szagosmiseférfiak, sörsátor-férfiak, sértődött férfiak és – félős férfiak. Viszlát, Emmi Három perc múlva Vá: Kedves Emmi, mit vársz a mi „olasz esténktől”? Tudom, a kérdés ismerősnek tűnik, de bennem minden előttünk álló randevú előtt föltolakszik, most meg különösen. Két perc múlva Re: 1. Antipasti di pesce 2. Linguine al limone 3. Panna Cotta 4. Hozzájuk, előttük, közöttük, utánuk, alattuk és a borhoz: Leót! 5. Szemtől szemben, akusztikusán jelen lévőn, hangilag a fülemben, optikailag a

szememben, megfoghatóan közel, kvázi összeérő térdekkel: Leót! (Ha megígéred, hogy szokásodtól eltérően nem sokáig tipródsz, és rögtön válaszolsz, akkor még néhány percig kitartok ebben a füstös barlangban.) Egy perc múlva Vá: Másképp találkozol velem, mint eddig? 30 másodperc múlva Re: Leo, ilyesmit nem kérdez az ember. Az úgyis kiderül. Különben is minden randevúnk más és más. 40 másodperc múlva Vá: Úgy értem, Pamela miatt. Két perc múlva Re: Pontosan tudom, hogy mire gondolsz. Szerintem „Pam” miatt nem fogok másképp találkozni veled. Ha másképp találkozom veled, akkor az miattad lesz. Vagy miattam. Vagy másképpen: ha másképp találkozol velem, akkor én is másképp találkozom veled. Mivel eddig még mindig másképp találkoztál velem, ezúttal is másképp fogsz találkozni velem, és én is megint másképp fogok találkozni veled. Ezenkívül még soha nem vacsoráztunk együtt. Már akkor is másképpen találkozol velem, ha eszel. Én pedig majd válaszolok rá, vagyis visszaeszem, ezt megígérem! Akkor most kimehetek végre a sírboltból a napra? Három perc múlva

Tárgy: kimehetek? Ez azt jelenti, hogy kimehetek a napra? Tehát akkor most kimegyek. Szia, Leo. Jelentkezem, ha otthon leszek. Puszi. Emmi Ugyanakkor Vá: Természetesen. Mielőbbi viszlát. Írj kérlek, ha újra itthon vagy. Szeretettel: Leód Tárgy: szép a bikini Tetszik a bikinid. Szeretem, ha zöldet viselsz! Másnap Re: Nocsak, ez már valami! Két nap múlva Tárgy: először én Halló, Emmi, isten hozott itthon! Kérlek, törölj ki az „erotikus férfiak” listájáról. Jó lesz a holnap esténk, fél nyolckor, az olasznál. Olyan könnyűnek érzem magam. Egyáltalán nem aggódom, hogy a randevúnk (elvárásaink ellenére) félresikerülne. Leo Három óra múlva Re: Íme, az új Leo: fürge, mint a menyét, halálmegvető, kiéhezett, mindenre kész! (Köszönöm a kedves fogadtatást. Hát még ÉN hogy örülök!) Négy perc múlva

Vá: A régi Emmi: egyértelmű – szerencsésen megérkezett! (Köszönet az ÉN-ért!) Másnap délelőtt Tárgy: egészség rendben? Kedves Emmi, akkor marad a ma este? Fél óra múlva Re: Persze, kedves Leo. Ja igen, majd elfelejtettem: Bernhard és a gyerekek is jönnek. Nem baj? Tíz perc múlva Tárgy: tréfa! Leo, ez vicc volt! Csak egy kis tréfa! Egy trééééééééééé-ééééfa! Három perc múlva Vá: Na, jó kis este lesz! Akkor most inkább nem is jelentkezem többé. Viszlát: Leo Egy perc múlva Re: Örülök neked! 30 másodperc múlva Vá:

Én is neked!

TIZENHETEDIK FEJEZET Másnap reggel Tárgy: nincs Kialudtad magad? Öt perc múlva Vá: Még el sem aludtam. Túlságosan sok kép kavarog a fejemben, és függő vagyok: újra és újra szeretném látni őket. Hogy vagy, drága? Egy perc múlva Re: Csak azt kívánom neked, hogy te is úgy érezd magad, ahogy én, drágám. Két perc múlva Vá: Duplázd meg az érzelmeid intenzitását, Emmi, és akkor körülbelül úgy érzed majd magad, mint ahogy én. Három perc múlva Re: Annak a fele, szorozva néggyel, így érzem magam! Tulajdonképpen miért nem kérdezted meg, hogy fölmegyek-e hozzád? 50 másodperc múlva

Vá: Többek között azért, mert nemet mondtál volna, Emmi. 40 másodperc múlva Re: Tényleg? Úgy néztem ki, mint aki nemet mond? Egy perc múlva Vá: Akik nemet mondanak, előzőleg ritkán néznek ki úgy, mint akik nemet mondanak. Különben meg sem kérdeznék őket. 40 másodperc múlva Re: Leo, a nők nagy ismerője számol be imigyen bőséges idevágó tapasztalatairól. És száz kikosarazás után nem kérdez már többé, bár a nők egyáltalán nem úgy néztek ki, mint akik nemet mondanának. 30 másodperc múlva Vá: Emmi, te nemet mondtál volna. Eltaláltam? 40 másodperc múlva Re: És az égvilágon semmi kifogásod nem lett volna az ellen, hogy felmenjek hozzád. Eltaláltam? 30 másodperc múlva

Vá: Miből gondolod? 40 másodperc múlva Re: Aki így csókol és … ó… „ölel”, annak nincs kifogása ellene. 50 másodperc múlva Vá: Erre a következtetésre jutott a férfihódító Emmi, számtalan mintavétele és kóstolója alapján. 40 másodperc múlva Re: Tehát szeretted volna, hogy felmenjek hozzád? 20 másodperc múlva Vá: Hát persze. 30 másodperc múlva Re: Akkor miért nem kérdeztél meg? Igent mondtam volna. Becsületszavamra! 30 másodperc múlva Vá:

Biztos? A fenébe is! 50 másodperc múlva Re: De a kapualji jelenet sem volt rossz, kedvesem. Már sok jó kapualji smúzolást megértem. (Elismerem, a legtöbbet moziban.) Ilyen jót és emlékezeteset csak ritkán. És egyáltalán nem volt hosszú. Úgy éreztem magam, mintha tizenhét éves volnék. 40 másodperc múlva Vá: Lenyűgöző este volt, kedvesem! 50 másodperc múlva Re: Igen, lenyűgöző, az volt! Csak egyet nem értek, kedvesem. 30 másodperc múlva Vá: Micsodát, kedvesem? 20 másodperc múlva Re: Hogy hagyhattál, hogy hagyhattál, hogy hagyhattál? 30 másodperc múlva Vá:

Mondd már ki! 40 másodperc múlva Re: Hogy hagyhattál ott négy darabot abból a hét darab szenzációs penne asparagi e prosciutto in salsa limo-néból? 50 másodperc múlva Vá: A te kedvedért! 30 másodperc múlva Re: Ezt nagyra értékelem. 50 másodperc múlva Vá: Akkor hát, kedves Emmi, most kijelentkezem, becsukom a szemem, megállítom az időt, és álmodom – arról, és még többről. Csók! 40 másodperc múlva Re: Aludj jól, édesem! Este megírom, ami még eszembe jut. Csók vissza! Nem, nem küldöm vissza. Kapsz saját csókot. A tiédet megtartom. Olyat, mint a tiéd, nem mindennap kap az ember. Kilenc óra múlva Tárgy: feltűnő

Leo, ébren vagy már? Tehát: tegnap este egyetlenegyszer sem vetted a szádra a„Bernhard” nevet. 40 másodperc múlva Vá: Te sem, Emmi. 50 másodperc múlva Re: Ebben a vonatkozásban tudok uralkodni magamon. De tőled nem ezt szoktam meg, kedvesem. Nyolc perc múlva Vá: Valószínűleg hozzá kell majd szoknod (vagy hozzászokhatsz), kedvesem. Néha én is tanulékony vagyok: Bernhard a te ügyed, nem az enyém. A te férjed, nem az enyém. Ha megcsókolsz, az a te lelkiismereti kérdésed, nem az enyém. Vagy nem is lelkiismereti kérdés, mert hiszen Bernhard tud rólunk… vagy legalábbis tudhat… vagy számolnia kellene vele… vagy gondolhatná… vagy: fogalmam sincs, már nem ismerem ki magam az ésszerűségi és őszinteségi verzióidban, elvesztettem az áttekintésemet. Nem, még inkább: az érdeklődésemet vesztettem el. Már nem akarok örökké egy Bernhard nevő árnyékot átugorni, amikor rád gondolok. És már Pamela előtt sem kell titokban elsüllyednem, ha rád gondolok. Rád gondolok, ha úgy tartja a kedvem, annyiszor és úgy, ahogy akarok. Semmi nem akadályoz, semmi nem gátol meg benne. Tudod, micsoda felszabadító érzés ez? A tegnapi találkozásunk számomra minőségi ugrás volt. Sikerült úgy látnom téged, mintha csakis az enyém volnál, mintha csakis nekem találtak volna fel, mintha az olasz éttermet külön nekünk nyitották volna ki, mintha az asztalt direkt úgy készítették volna, hogy alatta összeérhessen a lábunk, mintha a ház kapuja előtt a rekettyebokrot kizárólag csak nekünk ültették volna, akkoriban, húsz évvel ezelőtt, azzal a bölcs előrelátással, hogy

épp akkor virágozzék, amikor húsz év múlva előtte csókolózunk és ölelkezünk. Hét perc múlva Re: Teljesen jól láttad, kedvesem. TEGNAP EGYES-EGYEDÜL A TIÉD VOLTAM! És kérlek, nagyon kérlek, őrizd meg magadban a pillantásodat, amelyik csak engem, és csakis engem látott, és körös-körül minden más megszűnt a számára, a pillantásodat, amelyik úgy látja, hogy a sárga virágokat bontó rekettyebokrot csak nekünk ültették és a világot csak nekünk teremtették! Gyakorold elalvás előtt, ismételd el ébredéskor, memorizáld a tükör előtt. Bánj vele takarékosan, ne pazarold el másokra, ne engedd, hogy mások hozzájussanak, és óvd a vakító napfénytől, ne tedd ki semmiféle veszélynek, ügyelj rá, hogy szállításkor össze ne törjön. És majd ha újra találkozunk, csomagold ki! Mert ettől a pillantástól elgyengülök, ez a pillantás megőrjít. Már csak ezért is megérte, hogy két és fél éven át vártam az e-mailjeidre. Leo, így még nem nézett rám soha, senki, így, így, így. Igen. Pontosan így. Ezt még el akartam mondani neked. Ez egyébként bók volt, édesem, egy apró kis bók. Észrevetted? Tíz perc múlva Vá: Tudod, mit, kedves Emmi? Mára fejezzük be. Szebben már nem is lehetne. És talán csak akkor maradhat ilyen szép, ha egy éjszakát hallgatunk róla. Csókollak! Leód. (És most megyek, és gyakorolom az olyan, olyan, de olyan pillantást.)

TIZENNYOLCADIK FEJEZET Másnap este Tárgy: kérdés Kérdés a széprőlhallgatónak: mit gondolsz, meddig hallgassunk még szépmagunkról? 20 perc múlva Vá: Kérdés a szépről hallgatás megtörőjéhez: hogy legyen tovább? Három perc múlva Re: Az tőled függ, kedves Leo. 50 másodperc múlva Vá: Nem inkább tőled, kedves Emmi? Egy perc múlva Re: Nem, nem, kedvesem, ez a te nagy, végzetes tévedésed, ami már a kezdetektől fogva végigkísér, amelyik a bostoni tévútra vitt, amelyik sértetlenül átvészelte a hazautat is, amelyik gyorsan akklimatizálódott, és amelyik olyan jól megszokott melletted. Úgy rád ragadt, mint egy bogáncs. Rázd már le magadról végre!

40 másodperc múlva Vá: Mi az elképzelésed? Kérdezzelek meg, hogy eljönnél-e ma éjjel hozzám, és hogy itt is aludnál-e? 50 másodperc múlva Re: Kedves Leóm, nem arról van szó, hogy mi az én elképzelésem, azt úgyis tudom, és egyáltalán nem is tudod elképzelni, hogy mi mindent el tudok én képzelni, főleg tegnap óta. Ezúttal azonban egyértelműen arról van szó, hogy NEKED mi az elképzelésed. És: kérlek, ne a ma éjszaka felől kérdezz! 20 másodperc múlva Vá: Miért ne? 40 másodperc múlva Re: Mert kénytelen lennék nemet mondani. 40 másodperc múlva Vá: És miért? 50 másodperc múlva Re:

Mert, mert, mert. Mert nem akarom, hogy azt hidd, hogy csak egy kalandot akarok. És, ami szinte még fontosabb: mert semmiféle kalandra nem vágyom veled! Ha erről lett volna szó, akkor megspórolhattunk volna két és fél évet és 37 köbméternyi betűt. 30 másodperccel később Vá: Ha nem kalandot akarsz, akkor mit? 40 másodperc múlva Re: Szeretném, ha kimondanád, hogy TE mit akarsz! 20 másodperc múlva Vá: TÉGED! Másfél perc múlva Re: Bravó, Leo! Ez spontán, zsigerből jött, egész jól néz ki, méghozzá nagybetűkkel. De mi az, hogy TÉGED? Téged olvasni? Megőrizni valahol a tudatalattidban? Magaddal hurcolni érzelemszekrényestől? Pontként birtokolni az ökölbe szorított kezedben? Nem elveszíteni? Tisztelni? Nézni? Hallgatni? Beszívni az illatod? Érezni téged? Megcsókolni? Megragadni? Lerántani? Teherbe ejteni? Felfalni? 50 másodperc múlva Vá:

TÉGED, ÉS EZT MIND! (A teherbe ejtéstől eltekintve – de tulajdonképpen miért is ne?) Egy perc múlva Re: Remek, Leo! Ha nagyon zavarban vagy, akkor néha még vicces is tudsz lenni. De őszintén, ki akadályoz meg abban, hogy megtedd velem mindazt, amit akarsz? Tehát, mondd már meg végre, hogy legyen tovább? Hét perc múlva Tárgy: mondd! Leeeeeooooo! Kérlek! Ne hallgass már megint! Mondd meg! Írd meg! Te tudod! Képes vagy rá! Bízzál magadban! Már majdnem a célba értél! Rendben, ha mindenáron tudni akarod, hogy mit akarok, bár amúgy is tudod: kedves Emmi, nem lenne jó… nem: nem tudnád-e… vagy: el tudnád-e képzelni – jó, jó, nem arról van szó, hogy te mit képzelsz el, hanem arról, hogy ÉN mit képzelek el. Emmi, azt képzelem, hogy szeretnék nekivágni veled! 30 másodperc múlva Re: Minek? 40 másodperc múlva Vá: A jövőnek. Egy perc múlva Re:

Leo, a „jövő” az olyan bizonytalan valami. Először próbálkozzunk inkább az„együttéléssel” – az megfelelőbb, objektívabb és semlegesebb. Az lenne. Esetleg. Talán. 40 másodperc múlva Vá: De Emmi, hiszen tudtam, hogy elsősorban arról van szó, hogy mi a TE elképzelésed! És könyörgöm, mi a különbség a „te” együttélésed és az „én” kalandom között? 50 másodperc múlva Re: Az óhaj, a szándék, a cél. Egy kaland véges valami. Egy együttlét együtt akar maradni, talán hogy egyszer leélhessen együtt egy életet. Három perc múlva Vá: Arra az esetre, ha elképzelt együttlétünk az együtt maradáson túl eljut a végleges együttélésig, abban az esetben, sajnálom, csak meg kell kérdeznem: El tudnád képz… el tudnál szakadni Bernhardtól? El tudnál válni tőle? 20 másodperc múlva Re: Nem. 40 másodperc múlva Vá: Na látod! Felejtsd el! 30 másodperc múlva

Re: Ne mondd, hogy „Na látod! Felejtsd el!”, hanem kérdezd meg: „Miért nem?” 40 másodperc múlva Vá: Miért kérdezzem meg, Emmi? 50 másodperc múlva Re: Ne kérdezd, hogy miért kérdezd meg, hanem kérdezd meg, hogy miért nem akarok elválni. 30 másodperc múlva Vá: Kedves Emmi, nem tőröm, hogy előírd, mit kérdezzek tőled. A kérdéseket még mindig én teszem fel. Tehát: miért nem akarsz elválni? 20 másodperc múlva Re: Mert már elváltam. Két perc múlva Vá: Nem létezik. Tizenkét perc múlva Re:

De. November 17-e 11 óra 33 perc óta elvált vagyok. Durván: egy fél éve. Amennyiben ezt a kellemetlen időszakot már kitörölted az emlékezetedből: ez akkor volt, amikor három hónapig nem írtunk egymásnak, azután, hogy azon a ködös éjszakán meglátogattalak, azután, hogy nagybetűkkel jelentettem ki, hogy VÉGE. Akkor költöztem el. Bernhardnak akkor mondtam el mindent rólunk (illetve történetünk második részét, amelyet még nem ismert). Akkor állapítottuk meg hivatalosan, közös megegyezéssel, nem firtatva, hogy ki a hibás, hogy a házasságunk már egyáltalán nem olyan fantasztikusan jó, és hogy nem tud kimozdulni akkori szerencsétlen holtpontjáról. Akkoriban történt, hogy levontuk a konzekvenciákat. Akkor váltunk el. Igen, ez történt akkor. És jól tettük, hogy megtettük. Fájt, de csak egy kicsit. A gyerekek észre sem vették. Mert a mindennapi életünk nem sokat változott. Továbbra is olyanok voltunk, mint egy család. 40 másodperc múlva Vá: Miért titkoltad ezt előlem? Egy perc múlva Re: Nem titkoltam el, csak nem mondtam meg. Nem volt számomra olyan nagyonnagyon – fontos. Tulajdonképpen csak formalitás volt. Egyszer valamikor el akartam mondani. De akkor közbejött „Pam”. Kvázi ott állt az ajtó előtt. Es úgy éreztem, jobb, ha épp akkor nem mondom el. 40 másodperc múlva Vá: De Emmi, Bernhard és te idilli hetet töltöttetek kettesben a Kanáriszigeteken, hogy kibéküljetek. 30 másodperc múlva Re:

Egyáltalán nem volt idillikus békülő-szabadság, csak kellemes, átlagos szabadság, mint mindig. A jól eltöltött szabadságok rangsorában ez a kétfajta szabadság érzelmileg nagyjából az egymástól legtávolabb eső lehetőségeket képviseli. Tisztában voltunk egymással. 40 másodperccel később Vá: Annyira tisztában, hogy a nyaralás után visszaköltöztél hozzá. Számomra ez akkoriban csalhatatlan jele volt annak, hogy a kapcsolatotok szilárd. Nyolc perc múlva Re: És számomra ez akkoriban csalhatatlan jele volt annak a tulajdonságodnak, hogy képes vagy totál tévesen megítélni a dolgokat, még akkor is, ha már nincs rajtuk mit félreérteni. La Gomera-i ajánlatom egyértelműbb már nem is lehetett volna. De te elutasítottad, elengedted a füled mellett. A hagyományoknak megfelelően hagytad, hogy a vonat elszáguldjon melletted. Mióta csak ismerjük egymást, egyik hetedik hullámot a másik után szalasztottad el, kedvesem. 40 másodperc múlva Vá: És ezért döntöttél Bernhard mellett, és költöztél vissza hozzá. Akkor mit ítéltem meg rosszul? Öt perc múlva Re: Nem, Leo, pusztán arról volt szó, hogy praktikus okokból újra együtt lakunk. Így jobban szem előtt tarthattam a gyerekeket, ha Bernhard turnézott. Ezenkívül így már nem üldögéltem olyan elveszetten a Leo-féle várószobában a fehér falra meredve.

50 másodperc múlva Vá: Ezt nem tudtam. 30 másodperc múlva Re: Tudom. 40 másodperc múlva Vá: Mindez új és szokatlan nekem, de egyértelműen jót tesz, hogy tudom. 30 másodperc múlva Re: Örülök, hogy így érzed. Három perc múlva Vá: És most? 50 másodperc múlva Re: Most egy whiskeyt javaslok magamnak. 30 másodperc múlva Vá:

És aztán? Két perc múlva Re: Aztán még egyszer megkérdezheted, hogy elmegyek-e hozzád. Közben elkezdheted újra gyakorolni rekettyebokor-nézésedet és a hullámok számolását. Öt perc múlva Vá: Eltüntetted a whiskeyt? 30 másodperc múlva Re: El. 20 másodperc múlva Vá: Jössz? 15 másodperc múlva Re: Megyek.

TIZENKILENCEDIK FEJEZET Három hónap múlva Tárgy: nincs Online vagy, édesem? Nem felejtettem ott nálad a mobilomat reggel? Megnéznéd? 1. Fürdőköpeny zsebe. 2. Fekete farmer (a szennyeskosárban van, remélhetőleg még nem mostad ki). 3. Az előszobai komód. Vagy ami még jobb: hívj fel, és fülelj, hogy hol cseng. Csók. E. Két perc múlva Tárgy: nincs Vissza az egész. Már megtaláltam. Őrületesen jó, hogy vagy! Három óra múlva Vá: Hahó, kedvesem, de jó olvasni a leveled! De jó írni neked! Ezt gyakrabban is megtehetnénk. Ezer csók. És legyél farkaséhes! Viszlát. Leo