George R. R. Martin - Az álneves lovag

George R. R. Martin Az Álneves Lovag a Tűz és Jég dalának előzmény novellája Történetek a Hét királyságból [1] Original publication: The Mystery Knight , in: Warriors anthology 2010, Fordította, az előszót és a jegyzeteket írta GyZ 2012

ELŐSZÓ George R. R. Martin epikus léptékű története, a Tűz és Jég dala az HBO sorozatának köszönhetően a fantasy rajongótáborán kívül szélesebb körben is ismertté és elismertté válhatott. Népszerűségére jellemző, hogy a mindennapokban ma már senki nem ütközik meg, ha valaki a Lannistereket, vagy a Starkokat emlegeti, szinte alternatív történelmet alkotott meg regényeiben a szerző. Martin rendkívül alapos és minden részletet aprólékosan kidolgozó szerző. Az alternatív történelemhez alternatív kultúrákat, mitológiákat, földrajzot, sőt, alternatív időjárást is kidolgozott. A Tűz és Jég dalát olvasva Umberto Eco Széljegyzetek A Rózsa nevéhez című cikkéből az a részlet jut eszembe, amelyben azt taglalja, hogy milyen volt részleteiben kidolgozni A Rózsa neve című regénye világát: „Az első munkaévet regényem világának a megalkotására szántam. Hosszú lajstromok készítésére: miféle könyvek fordulhatnak elő egy középkori könyvtárban. Névlistákra, sok olyan személy anyakönyvi lapjának az elkészítésére is, aki végül kimaradt a történetből. Tudniillik azzal is tisztában kellett lennem, kik a többi szerzetesek, azok, akik a könyvben nem szerepelnek; nem volt fontos, hogy az olvasó is tudjon róluk, de nekem ismernem kellett őket.” Biztos vagyok benne, hogy szereplők százai élnek egyedül Martin fejében, mert neki ismernie kell őket, hiszen a rivaldafényben állók történetét befolyásolják cselekedeteik. A kötetek végén található felsorolás önmagában is elég hosszadalmas lajstroma a világot benépesítő szereplőknek, azonban Martin ennél jóval többre vállalkozott: fejében készen áll Westeros történelme is. Erre a kötetekben számtalan utalás található, amelyből végül összeállhat az olvasó fejében a kép. A szerző azonban - eddig három alkalommal, de a tervek szerint legalább hat novellára számíthatunk - időnként szélesebbre tárja a kaput és mélyebb bepillantást ad ebbe a szövevényes történelembe. 1998-ban, amikor már készen állt A Tűz és Jég dala első két kötete, váratlanul 90 évet tekert vissza a történelemben és megírta Dunk, a kóbor lovag történetét. Dunk alacsony sorból származó, műveletlen legény, kiválóan alkalmas szereplő arra, hogy az ő kívülálló szemén keresztül fedezzük fel ezt a részletgazdag világot. Meggyőződésem, hogy Martinnak az a célja, hogy minden olvasó külön-külön ismerje meg ezeket a részleteket, apró utalásokat és saját maga állítsa össze ezt a nagy tablót, azonban a realitás az, hogy bár sokakat magával ragad a történet, mégis keveseknek van meg az ideje erre. Nekik kívántam segíteni azzal, hogy lábjegyzetekkel láttam el a történetet azokon a helyeken, ahol szerintem fontos utalások vannak. Fordítás közben igyekeztem minden korábbi munkát figyelembe venni, azonban Dunk korábbi történeteinek magyarításai annyira különböztek egymástól, hogy lehetetlen feladatnak bizonyult. Végül úgy döntöttem, hogy mindhárom történetet közös nevezőre hozom, azonban szigorúan lábjegyzetelek minden módosítást, ami miatt az eredeti fordítókat nem érheti semmilyen kritika. Az ötödik kötethez mellékelt térképet alapul véve készítettem az ittenit. Mivel Martin nagyjából körülírja, hogy merre található Fehérsánc (az Istenszem tó Kőszentélytől nézve túloldalán, közelebb Szűztóhoz, mint Királyvárhoz), ezért - be kell ismernem, hogy némileg önkényesen – a Királyi Út és a partvonal közé félútra helyeztem. Mivel A Tűz és Jég dala történetének idején ez a vár már nem áll, aligha fog bonyodalmat jelenteni. Végül bevezetésként egy pár mondatot írnék a történet elé. Az Aegon Hódítását követő 212. évben játszódik a történet. Dunk és Egg északra tart, hogy meglátogassák a Falat. Dunk egyszer utalt rá, hogy az apja talán az Éjjeli Őrségben lehet, ezért is szívesen utazik északra. A Tyrellek földjét már maguk mögött hagyták, most a Tully-k fennhatósága alá tartozó Kőszentélybe értek, ahol új kaland kezdődik. *** Gyengén szitált a nyári zápor, ahogy Dunk és Egg elhagyta Kőszentélyt. Dunk öreg csatalovát, Mennydörgést lovagolta, oldalán Egg az élénk fiatal poroszkán, akit Esőnek

nevezett el, kötőféken Mesterrel, az öszvérrel. Mester hátára szíjazták Dunk páncélját, Egg könyveit, a derékaljaikat, sátrukat, ruháikat, néhány oldal sózott marhahúst, fél kancsó mézsört és két teli vizestömlőt. Egg régi szalmakalapja - széles és kajla - óvta az öszvér fejét az esőtől. A fiú lyukakat vágott rajta Mester füleinek. Új szalmakalapja saját fején pihent - a lyukaktól eltekintve Dunk nem sok különbséget látott a kalapok között. Ahogy a városkapuhoz értek, Egg megállította az állatokat. A kapu fölött egy kivégzett feje volt vastüskére tűzve. Még frissnek látszott, a húsa inkább rózsaszín, mint zöld, de a varjak már megtépázták. A halott ajkai és orcái tépettek voltak, szemei helyén két barna nyílás sírt vörös könnyeket, ahogy az esőcseppek elkeveredtek az alvadt vérrel. A halott szája nyitva állt, mintha szónokolt volna a kapun áthaladó vándorokhoz. Dunk már látott hasonlót. - Királyvárban, amikor még gyerek voltam egyszer elloptam egy fejet a tüskéről. - mondta Eggnek. Igazából Menyét volt, aki felmászott a falra és ellopta a fejet, miután Rafe és Tökfej azt állította, hogy nem merné, de amikor az őrök futva megérkeztek, ledobta és Dunk volt, aki elkapta. - Valami lázadó uraság, vagy rablólovag lehetett. Vagy csak egy közrendű gyilkos. A fej csak fej. Mind ugyanúgy néznek ki néhány nap után a tüskén. [2] Ő és három barátja Bolhavégen a lányokat riogatták a fejjel. A sikátorokon keresztül hajkurászták őket és csak akkor szabadulhattak, ha megcsókolták a fejet. Emlékei szerint jó sok csókot kapott az a fej, mert nem volt lány Bolhavégen, aki gyorsabban tudott volna futni, mint Rafe. Talán jobb, ha erről nem mesél Eggnek. Menyét, Rafe és Tökfej. Kis ördögök voltak mindhárman és én voltam a legrosszabb. A barátaival egészen addig megtartotta a fejet, amíg megfeketedett és oszlásnak indult. Ez elvette a lányok hajkurászásának örömét, ezért egy éjjel betörtek egy kifőzdébe és egy üstbe dobták a maradványt. - A varjak először mindig a szemeket vájják ki - mondta Eggnek - Azután az arc beesik, a hús megzöldül… - Felnézett. - Várj csak, én ismerem ezt az arcot. [3] - Valóban, ser. - mondta Egg - Három napja láttuk. A púpos septon, akit Vérholló nagyúr ellen hallottunk prédikálni. Már emlékezett. A Hétre felesküdött szent ember volt, még ha árulást is prédikált. - A keze testvére és unokaöccsei vérétől vöröslik - hirdette a púpos a piactéren összegyűlteknek. - Egy [4] árny jött a hívására, hogy megfojtsa Valarr herceg fiait anyjuk méhében. Hol van az Ifjú Hercegünk? Hol van a testvére, áldott Matarys? Hova lett jó királyunk, Daeron és a rettenthetetlen Lándzsatörő [5] Baelor ? A sír mindet elvette egyenként, de túlélte őket ez a fakó madár, ki véres csőrével Aerys [6] király fülébe károg. A kárhozat jelét viseli az arcán, az süt üres szemeiből, aszályt, dögvészt és [7] gyilkosságot hozott a fejünkre. Mondom nektek, ébredjetek, és emlékezzetek a tengeren túli igaz királyotokra. Hét isten van, hét királyság és a Fekete Sárkány hét fiat nemzett! Ébredjetek, urak és hölgyek! Ébredjetek, bátor lovagok és katonák és törjétek le Vérhollót, az aljas boszorkánymestert, nehogy gyermekeitek és azok gyermekei is örökké átkozottak legyenek! Minden szava árulást hirdetett. Ennek ellenére megdöbbentette, hogy itt látja, lyukakkal a szemei helyén. - Tényleg ő az, - mondta Dunk - és ez még egy jó ok, hogy itthagyjuk ezt a várost. A sarkantyújával indulásra ösztökélte Mennydörgést és Egg kíséretében átlovagolt Kőszentély kapuja alatt, miközben a könnyű zápor hangjaira fülelt. Vajh Vérholló nagyúr szeminek száma mennyi lehet? szólt a találós kérdés. Számolhatsz egyet, s másik ezeret. Voltak, akik szerint a Király Segítője a sötét tudományok ismerője volt, meg tudta változtatni az arcát, képes volt egyszemű kutyához hasonlatossá

változni, sőt, még köddé válni is. Kísérteties szürke farkasok falkái vadászták le ellenségeit, szólt a pletyka és varjak kémkedtek számára titkokat suttogva a fülébe. Dunk tudta, hogy a legtöbb pletyka csak pletyka volt, de senki nem kételkedett benne, hogy Vérhollónak mindenfelé vannak besúgói. Egyszer saját szemével is látta a férfit, még Királyvárban. Folyami Brynden bőre és haja fehér volt, mint a hó és a szeme - mert csak egy volt neki, a másikat elvesztette féltestvére, Keserűacél által a Vörösfű mezőn - vörös volt mint a vér. Arcán és nyakán vörös anyajegyet viselt, amelyről a nevét kapta. Amikor a várost már messze maguk mögött hagyták, Dunk megköszörülte torkát és megszólalt. - Helytelen dolog egy septont lefejezni. Csak prédikált és a szó elszáll. - A szó elszáll, az árulás nem. - Egg sovány volt, csupa könyök és térd, de a szája a helyén volt. - Úgy beszélsz, mint egy kis hercegecske. Egg sértésnek vette, mint ahogy az is volt. - Lehet, hogy septon volt, de hazugságokat prédikált, ser. Az aszály nem Vérholló nagyúr hibája, mint ahogy a Nagy Tavaszi Kór sem. - Talán így van, de ha elkezdjük a bolondok és hazugok fejeit lecsapkodni, gyorsan kiürül a Hét Királyság városainak fele. *** Újabb hat nappal később az eső már csak múló emlék volt. Dunk levetette a zekéjét, hogy a napfény melegét érezze a bőrén. Amikor egy kis szél kerekedett - hűs, friss és illatos, mint egy szűz lehelete - felsóhajtott. - Víz, - mondta - érzed? A tó már nem lehet messzire. - Én csak Mester szagát érzem, ser. Bűzlik. - Egg nagyot rántott az öszvér kötőfékén. Mester megállt, hogy az út menti fűből legeljen, ahogy rendszerint tette. - Van egy régi fogadó a tóparton. - Dunk egyszer már járt ott, amikor még az öreg apródja volt. - Ser Arlan azt mondta, hogy finom barna sörük van. Talán megkóstolhatnánk, amíg a révészre várunk. Egg reménykedő pillantást vetett rá. - Hogy leöblítsük a vacsorát, ser? - Miféle vacsoráról beszélsz? - Egy szelet sült? - mondta a fiú. - Egy kis kacsa, egy tál pörkölt? Bármi, amilyük van, ser. Utoljára három napja ettek meleg ételt. Azóta azt ették, amit találtak, meg pár szelet sózott marhahúst, mely kemény volt, mint a kő. Jó lenne igazi étellel tömni meg a hasunkat, mielőtt északnak fordulunk. Messze még a Fal. - Az éjszakát is ott tölthetnénk - javasolta Egg. - Talán tollpihés ágyat óhajt, nagyuram? - A szalma éppúgy megteszi, ser. - mondta Egg sértődötten. - Nincs pénzünk ágyakra. Huszonkét krajcárunk van, három csillag, egy szarvas és az a csorba gránátkő, ser. Dunk hegyezte a fülét. - Azt hittem két ezüstünk van. - Volt is, amíg meg nem vettük a sátrat. Most már csak egy van. - Egy sem marad, ha elkezdünk fogadókban megszállni. Ugyanabban az ágyban aludnál, mint amelyikben bármely jöttment vigéc? Azt akarod, hogy a bolháik ébresszenek fel? - fortyant fel Dunk. - Én nem. Megvannak a saját bolháim és ők nem szeretik a konkurenciát. A csillagok alatt fogunk aludni. - A csillagok jók - engedett Egg - de a föld kemény, ser, és néha jó érzés egy párna a fejünk alatt. - A párnák hercegeknek valók. Egg olyan jó apród volt, amilyet csak egy lovag kívánhat, de gyakran túlságosan nagyúri volt az észjárása. A fiú a sárkány vére, sose feledd. Dunk ereiben viszont egy koldus vére folyt… vagy

legalábbis ezt mondták neki Bolhavégen, amikor éppen nem azzal fenyegették, hogy biztos a kötélen végzi. - Talán megengedhetünk magunknak egy kis sört és egy meleg vacsorát, de nem pazarlom a pénzt ágyra. Spórolnunk kell a révészre. Amikor legutóbb átkelt a tavon, a révész csak pár rezet kért, de ez már hat, vagy hét éve volt. Azóta minden megdrágult. [8] - Talán - mondta Egg - használhatnánk a csizmám , hogy átkeljünk. - Használhatnánk - mondta Dunk - de nem fogjuk. A csizmát veszélyes volt használni. Elterjedne a szóbeszéd. Mindig elterjed. Az apródja nem véletlen volt kopasz. Eggnek ősi, lila valyriai szemei voltak és a haja úgy csillogott, mint az ezüstszállal átszőtt vert arany. Egy háromfejű sárkányos csattal fogná össze a haját, ha hagyná megnőni. Veszélyes idők jártak Westeroson és… hát a legjobb volt nem kockáztatni. - Még egy szó az átkozott csizmádról és úgy fültövön váglak, hogy átrepülsz a tavon. - Akkor inkább úsznék, ser. - Egg jól úszott, de Dunk nem. A fiú hátrafordult. - Ser? Valaki jön mögöttünk az úton. Hallod a lovakat? - Nem vagyok süket. - Dunk a port is látta. - Egy nagyobb csapat. És elég sietős nekik. - Gondolod, hogy törvényenkívüliek, ser? - Egg inkább kíváncsian, mint félve ágaskodott fel a nyeregben. Bátor fiú volt. - A törvényenkívüliek csendesebbek lennének. Csak földesurak csapnak ekkora zajt. - Dunk megcsörgette a kardját a hüvelyében, hogy meglazítsa. - Letérünk az útról és hagyjuk elmenni őket. Urak… Sosem árt óvatosnak lenni. Az utak már nem olyan biztonságosak, mint amikor a jó Daeron király ült a Vastrónon. Mindketten egy tövisbokor mögé rejtőztek. Dunk megszorította a pajzsát és a karjára csatolta. Öreg és nehéz darab volt, trapéz-formájú, fenyőfából készült acéllal kiverve. Kőszentélyben vette ahelyett, amit [9] Hosszúhüvelykes darabokra zúzott, amikor párbajoztak. Dunknak nem volt ideje, hogy kifestesse a szilfájával és hullócsillagával, ezért még az előző tulajdonosa címere volt rajta: egy akasztott ember hintázott egy akasztófán. Nem olyan címer volt, amit magának választott volna, de a pajzs legalább olcsó volt. Az első lovasok néhány pillanat múlva elvágtattak, két fiatal úrfi egy pár gyors lovon. A pej lovon ülő nyitott aranyozott sisakot viselt, három hosszú tollal: egy fehér, egy piros és egy arany. Hasonló tollak díszítették a lova fejdíszét is. A fekete csődör mellette kékbe és aranyba volt öltöztetve. A takarója csak úgy lobogott a szélben, ahogy száguldott. A lovasok fej-fej mellett vágtattak el, nagyokat nevetve és kurjongatva, hosszú köpenyeik lobogtak mögöttük. Egy harmadik nemes sokkal higgadtabban követte őket, egy hosszú oszlop élén. Két tucat ember követte, lovászok, szakácsok és szolgálók a három lovag szolgálatára, mellettük katonák, lovas íjászok és egy tucat jól megrakott szekér a páncélokkal, sátrakkal és élelemmel. Az úr nyergéről pajzsa lógott, narancs alapon három fekete vár. Dunk ismerte a címert, de honnan? A nemes, aki használta idősebb férfi volt, búskomor ember tövig nyírt őszülő szakállal. Talán ott volt Hamugázló mezején, gondolta Dunk. Vagy szolgáltunk a kastélyában, amikor Ser Arlan fegyvernöke voltam. Az öreg kóbor lovag annyi különböző várban és kastélyban szolgált az évek alatt, hogy Dunk a felét se tudta felidézni. A férfi hirtelen megállt, szemét a tövisbokorra szegezte. - Te, a bokorban! Lépj elő! Mögötte két számszeríjász helyezett nyilat a fegyverébe. A többiek továbbhaladtak. Dunk előlépett a magas fűben, bal karján a pajzsával, jobb keze kardja markolatán pihent. Az arca vörösesbarna maszkká vált a lovak által felvert portól, felsőteste meztelen volt. Tudta, hogy ápolatlannak tűnik, de a magassága meglepte a másikat.

- Nem akarunk bajt, uram. Csak ketten vagyunk, én és a fegyverhordozóm. - Fegyverhordozód? Azt állítod lovag vagy? Dunknak nem tetszett, ahogy a másik méregette. Azok a szemek átlátnak az emberen. Bölcsnek tűnt levenni a kezét a kardja markolatáról. - Kóbor lovag vagyok, szolgálatba akarok állni. - Minden rablólovag ezt mondta, mielőtt felakasztattam. A címered profetikus lehet, ser... már ha ugyan lovag vagy. Akasztófa és akasztott ember. Ez lenne a címered? - Nem, uram. A pajzsot még át kell festetnem. - Miért? Egy hulláról loptad? - Jó pénzen vásároltam. - Három fekete vár narancs alapon… hol láttam korábban? - Nem vagyok rabló. A nemes szemei kemények maradtak. - Hogy szerezted azt a forradást az arcodra? Egy korbács nyoma? - Egy tőré, bár semmi közöd az arcomhoz, uram. - Én döntöm el, hogy mihez van közöm. Ekkorra a két ifjabb lovag visszaügetett, hogy lássa mi késlelteti az útitársukat. - Hát itt vagy, Gormy - szólította meg a fekete lovon ülő borotvált, kellemes arcú sovány fiatalember. Fekete haja csillogón omlott gallérjára. Zekéje sötétkék selyemből készült, arany szaténnal díszítve. A mellkasán hímzett arany kereszttel negyedelt címer, első és harmadik negyedében arany hegedű, második és negyedik negyedében arany kard. Sötétkék szeméhez illett zekéje színe, és most vidámság csillogott benne. - Alyn attól tartott, hogy leestél a lovadról. Nyilvánvaló kifogás szerintem, miután éppen lehagytam. - Ki ez a két bandita? - kérdezte a pej lovasa. Egg dühbe gurult a sértéstől. - Nem nevezhetsz banditának, uram. Amikor megláttuk, hogy közeledtek, azt hittük talán ti vagytok törvényenkívüliek. Ez az egyetlen oka, hogy elrejtőztünk. Ő Ser Duncan, a Magas és én az apródja vagyok. Az uracsok annyit sem törődtek vele, mint egy béka brekegésével. - Azt hiszem ez a legmagasabb mamlasz, akit valaha láttam - mondta a három tollas lovag. Kövérkés arca volt, sötét méz színére emlékeztető göndör hajjal. - Fogadok, hogy megvan hét láb magas. Mekkorát nyekken majd, ha a sárba gurul. Dunk érezte, hogy elvörösödik. Elvesztenéd a fogadásod, gondolta. Amikor utoljára megmérték, Egg bátyja, Aemon úgy találta, hogy egy hüvelyk híján hét láb magas. - Ez a csatalovad, Ser Óriás? - kérdezte a tollas úrfi. - Azt hiszem levághatnánk a húsáért. - Lord Alyn gyakran megfeledkezik az udvariasságról - mondta a fekete hajú lovag. - Kérlek bocsásd meg a bárdolatlan beszédét, ser. Alyn, bocsánatot fogsz kérni Ser Duncantől. - Ha annyira fontos… megbocsátasz nekem, ser? Meg sem várta a választ, megfordította a lovát és elügetett az úton. A másik habozott. - A menyegzőre jöttetek, ser? Valami volt a hangjában, amitől Dunk legszívesebben megragadta volna az üstökét. Ellenállt a csábításnak és megszólalt: - A révészre várunk, uram. - Ahogy mi is… de az urak itt csak Gormy és az a semmirekellő, aki épp elvágtatott, Alyn Cockshaw. Én is kóbor lovag vagyok, mint te. Úgy hívnak, hogy Ser John, a Kobzos. Ez pont olyan név volt, amilyet egy kóbor lovag választott volna magának, de Dunk még sosem látott egyetlen kóbor lovagot sem ilyen pompás felszereléssel. Az árokpart arany lovagja, gondolta. - Tudod a nevem. A fegyverhordozómat Eggnek hívják.

- Örülök, hogy találkoztunk, ser. Jöjj velünk Fehérsáncba és törj pár lándzsát, hogy Lord Butterwell méltó módon ünnepelhesse az új házasságát. Fogadok, hogy szépen mutatkoznál be. Dunk Hamugázló mezeje óta nem tört lándzsát. Ha tudnék nyerni egy díjat, jókat ehetnénk útközben északra, gondolta, de a háromváras pajzsú lovag megszólalt: - Ser Duncannek a maga útját kell követnie, ahogy nekünk is. John, a Kobzos nem foglalkozott az idősebb férfival. - Boldog lennék, ha veled vívhatnék, ser. Már harcoltam sok országbéli férfival, de egy sem volt akkora, mint te. Apád is ilyen magas volt? - Nem ismertem apámat, ser. - Szomorúan hallom. Én is korán elvesztettem az apámat. - A Kobzos a háromváras lovaghoz fordult. Meg kellene kérnünk Ser Duncant, hogy csatlakozzon vidám társaságunkhoz. - Nincs szükségünk a fajtájára. Dunk szóhoz se jutott. Pénztelen lovagokat nem gyakran kértek fel magas születésű urak, hogy együtt utazzanak. Jobban hasonlítok a szolgáikhoz. A menetoszlop hosszából ítélve Lord Cockshaw és a Kobzos lovászokat hozott a lovaik gondozására, szakácsokat, hogy főzzenek rájuk, fegyvernököket, hogy tisztítsák a páncéljaikat és még őröket is, hogy védjék őket. Dunknak viszont csak Egg volt. - A fajtájára? - a Kobzos felnevetett - Milyen fajta lenne az? A nagy fajta? Nézd a nagyságát. Szükségünk van erős emberekre. A fiatal kardok többet érnek az öreg neveknél. Gyakran hallottam ezt a mondást. - Bolondoktól. Túl keveset tudsz erről az emberről. Lehet bandita, vagy Vérholló nagyúr kéme is. - Nem vagyok senki kéme - mondta Dunk. - És uram, ha kérhetem ne beszéljen úgy rólam, mintha süket volnék, vagy alulról szagolnám az ibolyát. Az a kemény pillantás újra végigmérte. - Az pont jó hely volna neked, ser. Szívesen utadra bocsátalak. - Ne is törődj vele, - mondta a Kobzos. - Megkeseredett öreg lelke van, mindenkire gyanakszik. Gormy, jó előérzetem van ezzel a fickóval kapcsolatban. Ser Duncan, eljönnél velünk Fehérsáncba? - Uram, én… - Hogy tudna együtt táborozni ilyen emberekkel? A szolgáik felvernék a pavilonjaikat, a lovásszaik gondját viselnék a lovaiknak, a szakácsaik kappannal vagy marhasülttel szolgálnának nekik, amíg Dunk és Egg a sózott húst rágnák. - … én nem tehetem. - Láthatod. - mondta a háromváras lovag - Tudja a helyét és az nem mellettünk van. - Visszafordította a lovát az útnak. - Lord Cockshaw már fél mérföldre elhaladhatott mostanra. - Majd újra utolérem - A Kobzos bocsánatkérő mosolyt vetett Dunkra. - Talán egy nap újra találkozunk. Nagyon remélem. Kipróbálnám a lándzsám rajtad. Dunk nem tudta mit mondjon. - Jó szerencsét, ser. - mondta végül, de addigra Ser John már ellovagolt a menetoszlop után. Az idősebb nemes követte és Dunk örült, hogy a hátát látja. Nem szerette az átható tekintetét, sem Lord Alyn arroganciáját. A Kobzos elég kellemes volt, de valami furcsa volt benne is. - Két hegedű és két kard, kereszttel negyedelt pajzsban. - mondta Eggnek, ahogy a távozásuk által felvert port nézte. - Melyik ház az? - Egyik sem, ser. Sosem láttam ezt a pajzsot egyik címertani könyvben sem. Talán tényleg kóbor lovag. Dunk is maga találta ki saját címerét Hamugázló mezején, amikor egy bábjátékos, akit „Tanselle, a Túl Magas”-nak neveztek megkérdezte, mit fessen a pajzsára. - Az idősebb nemes a Frey-házból való? - A Freyek címerében is várak voltak és a földjeik nem messzire innen terültek el. Egg a szemét forgatta. - A Frey címer két kék torony híddal összekötve, szürke mezőben. Ezek meg három vár volt, fekete, narancs mezőben. Láttál hidat?

- Nem. – Csak azért csinálja, hogy bosszantson. - És ha legközelebb nekem forgatod a szemed, úgy fültövön váglak, hogy visszaforognak a fejedbe. Egg megszeppent. - Nem úgy értettem… - Nem érdekel, hogy értetted. Csak mondd el, ki volt! - Gormon Peake, Csillagcsúcs ura. - Az a Síkvidéken van, délen, ugye? Tényleg három vára van? - Csak a pajzsán, ser. A Peake-háznak egykor három vára volt, de kettőt elveszített. - Hogy lehet elveszíteni két várat? - Úgy, hogy a Fekete Sárkányért harcol az ember, ser. - Ó. - Dunk hülyének érete magát. A régi nóta. A birodalom már kétszáz éve Hódító Aegon és húgai leszármazottainak uralma alatt állt, aki a Hét Királyságot és a Vastrónt egybekovácsolta. A királyi címer a Targaryen-ház háromfejű sárkánya volt, vörös színű, fekete mezőben. Tizenhat éve, IV. Aegon fattyú fia, akit Daemon Blackfyre-nak hívtak fellázadt törvényes születésű testvére ellen. Daemon is háromfejű sárkányt használt címerként, de megfordította a színeket, ahogy sok fattyú teszi. A lázadása a Vörösfű mezején ért véget, ahol Daemon és két ikerfia meghalt Vérholló nagyúr nyilainak záporában. Azok a lázadók, akik túlélték a csatát és térdet hajtottak megbocsátást nyertek, de elvesztették birtokaik egy részét, néhány címet, némi aranyat. Mindannyian túszokat adtak, hogy bizonyítsák jövőbeli hűségüket. Három vár, fekete, narancs mezőben. - Már emlékszem. Ser Arlan sosem szeretett mesélni a Vörösfű mezei csatáról, de egyszer részegségében beszélt arról, hogy hogyan halt meg a nővére fia. - Szinte újra hallotta az öregember hangját, érezte a bor szagát a leheletén. - Krajcárfai Roger, ez volt a neve. A fejét egy buzogány zúzta szét, amit egy lovag forgatott, három várral a pajzsán. Lord Gormon Peake. Az öreg sosem tudta meg a nevét. Vagy sosem akarta megtudni. Eddigre Lord Peake és John, a Kobzos csapata már csak egy messzi vörös porfelhő volt. Tizenhat éve volt. A Trónkövetelő meghalt, és a követői vagy száműzetésbe vonultak, vagy megadták magukat. Bárhogy is, nekem semmi közöm ehhez. Egy ideig szótlanul lovagoltak, a madarak panaszos dalát hallgatva. Fél mérfölddel arrébb Dunk megköszörülte a torkát és megszólalt. - Butterwell, ezt mondták. Közel vannak a földjei? - A tó túloldalán, ser. Lord Butterwell volt a pénzmester, amikor Aegon király ült a trónon. Daeron király pedig Segítőjévé nevezte ki, de nem sokáig. A címere zölddel, fehérrel és sárgával hullámosan vágott, ser. - Egg imádta fitogtatni a heraldikai tudományát. - Apádnak barátja? Egg savanyú arcot vágott. - Apám sosem kedvelte. A Lázadásban Lord Butterwell második fia a Trónkövetelőért, idősebbik fia a királyért harcolt. Így mindenképp a győztes oldalon állt. Lord Butterwell maga senkiért nem harcolt. - Sokan bölcs dolognak tartanák. - Apám gyáva dolognak tartja. Hát persze. Maekar herceg kemény ember volt, büszke és gőgös. - Fehérsánc mellett kell elmennünk, hogy elérjük a Királyi utat. Miért ne töltenénk meg a bendőnket? Már a gondolattól is megkordult a gyomra. - Talán az egyik vendégnek szüksége lesz kíséretre a hazaúton. - Azt mondtad, hogy északra megyünk. - A Fal nyolcezer éve áll, még kibírja egy kicsit. Ezer mérföldre van innen és jól jönne pár ezüst az erszényünkbe. Dunk szinte látta magát, ahogy legázolja a búsképű öregedő lovagot, pajzsán a három várral. Az csodás

lenne. - Az öreg Ser Arlan fegyverhodozója győzött le - mondhatnám neki, amikor jön kiváltani a fegyvereit. - A fiú, aki annak a helyére lépett, akit megöltél. - Az öregnek tetszene ez. - Azon gondolkozol, hogy a sorompóba lépsz, ugye ser? - Talán itt az ideje. - Nincs itt, ser. - Talán itt az ideje, hogy jól fültövön vágjalak. - Csak két összecsapást kellene megnyernem. Ha két váltságdíjat begyűjtenék és csak egyet fizetnék, egy évig királyként ehetnénk. - Ha kézitusa lesz, abba talán beszállok. Dunk nagysága és ereje jobban szolgálná a kézitusában, mint a sorompónál. - Nem szokás kézitusát tartani egy menyegzőnél, ser. - De ünnepelni szokás. Még hosszú út áll előttünk, miért ne töltenénk meg egyszer jól a bendőnket? *** Rátért már a nap a nyugati pályájára, mire megpillantották a tavat. A víz vörös és arany színekben csillogott, fényesen, mint a frissen vert rézlemez. Amikor megpillantották a fogadó tornyait a fűzfák fölött, Dunk újra felvette átizzadt zekéjét és megállt, hogy meglocsolja az arcát. Amennyire csak tudta lemosta róla az út porát, és nedves ujjaival átfésülte napszítta haját. A magasságával, vagy a forradásával nem tudott mit csinálni, de mindent megtett, hogy kevésbé tűnjön egy ádáz rablólovagnak. A fogadó nagyobb volt, mint amire számított, szürkén terpeszkedett gerendáival és tornyaival, a fele cölöpökre épült a víz fölé. Durván faragott lécekből készült út vezetett a sáros tópartra a révész kikötőjéhez, de sem a komp, sem a révész nem volt ott. Az út túloldalán nádfedeles istálló állt. Az udvart száraz kőfal kerítette, de a kapu nyitva állt. Odabenn találtak egy kutat és egy itatót. - Gondoskodj az állatokról, - mondta Dunk Eggnek - de figyelj rá, hogy ne igyanak túl sokat. Én kérek némi ételt. A kocsmárost a lépcsőről lejőve pillantotta meg. - A komphoz jöttetek? - kérdezte a nő. - Elkéstetek. A nap már lenyugvóban és Ned nem szeret éjszaka átkelni, hacsak nincs telihold. Csak reggel jön majd vissza. - Tudod, hogy mennyi a díja? - Három krajcár fejenként és tíz a lovakért. - Két lovunk van és egy öszvér. - Az öszvér is tíz krajcár. Dunk összeadta a fejében és az eredmény hat és harminc krajcár lett - több mint amiben reménykedett. - Legutóbb amikor erre jártam csak fejenként két krajcár volt, és a lovakért hat. - Ezt Nednek mondd, semmi közöm hozzá. Ha ágy kellene, akkor nem tudok adni, Lord Shawney és Lord Costayne kibérelte a kíséretének. Telt ház van. - Lord Peake is itt van? - Ő ölte meg Ser Arlan apródját. - Lord Cockshaw-val és Johnnal, a Kobzossal volt. - Ned átvitte őket az utolsó fuvarral. - Végigmérte Dunkot. - Ti is a kíséretükhöz tartoztok? - Csak megismertük őket az úton. - Jó illat szállt a fogadó ablakaiból. - Szeretnénk enni abból, amit sütsz, hacsak nem túl drága. - Vadkan - mondta a nő - jól megszórva borssal, hagymával, gombával és tört répával tálalva. - Jó lesz répa nélkül is. Pár szelet a húsból és egy kupa a jó barnasörödből elég lesz nekünk. Mennyit kérsz érte? És talán elalhatnánk az istállódban? Ez hiba volt. - Az istálló a lovaké, ezért hívjuk istállónak. Te ugyan nagy vagy, mint egy ló, ezért megengedhetném, de csak két lábadat látom. - lendítette felé a seprűjét, hogy elhessentse - Nem várhatod el, hogy az egész

Hét Királyságot etessem. A vadkan a vendégeimé, ahogy a sör is. Nem mondhatom az uraknak, hogy kifogytam ételből-italból, mielőtt jóllaknának. A tó tele van hallal és táborozik pár csavargó a rönköknél. Kóbor lovagok, már ha elhiszed nekik. - A hangja nyilvánvalóvá tette, hogy ő nem hitte. - Talán nekik van ételük. Nekem semmi közöm ehhez, most távozzatok, sok dolgom van. Az ajtó nagy csattanással zárult be mögötte, mielőtt Dunk meg tudta volna kérdezni, hogy hol is találja ezeket a rönköket. Egg az itatóvályú szélén ült, lábát a vízben áztatta és arcát nagy, kajla kalapjával legyezte. - Disznót sütnek, ser? Disznóhús illatát érzem. - Vadkant, - mondta Dunk rosszkedvűen - de ki akarna vadkant, amikor itt a jó sózott húsunk? Egg savanyú képet vágott. - Megehetném inkább a csizmámat, ser? A sózott húsból tudnék egy új párat készíteni. Keményebb. - Nem. - mondta Dunk igyekezve elfojtani a nevetését - Nem eheted meg a csizmád. Még egy szó és az öklöm kerül a szádba. Vedd ki a lábad a vályúból! - Leakasztotta a sisakját az öszvérről és Egg kezébe nyomta. - Húzz vizet a kútból és áztatsd bele a húst. - Hacsak nem áztatták elég sokáig, a sózott hús ki is törhette a fogaikat. A legjobb akkor volt, ha sörben áztatták, de a víz is megteszi. - Ne használd a vályút, nem akarom a lábad porát kóstolni. - A lábam csak javítana az ízén, ser. - mondta Egg megmozgatva a lábujjait, de tette, amit parancsolt. A kóbor lovagokat nem volt nehéz megtalálni. Egg meglátta a tábortüzüket az erdőben, a part mentén, ezért arra indultak, az állatokat kötőféken vezetve. A fiú egyik hóna alatt Dunk sisakját vitte, minden lépésével ki-kilöttyintve a vízből. Ekkorra a nap már vörös emlék volt nyugaton. Hamarosan szétváltak a fák és egy egykori varsafaberek helyén találták magukat. Csak a körben álló fehér rönkök és a csontfehér gyökerek mutatták, hogy hol álltak a fák, amikor még az erdő gyermekei uralták Westerost. A varsafa csonkok között két férfit találtak guggolva a tábortűz mellett, egy tömlőből felváltva bort kortyolva. A lovaik legelték a füvet a berken túl és fegyvereiket, páncéjukat szép gúlákba rakták. Egy sokkal fiatalabb fiú ült távolabb a kettőtől, hátát egy gesztenyefának vetve. - Örülök, hogy találkoztunk, urak. - Dunk harsányan köszöntötte őket. Sosem bölcs dolog fegyveres embereket meglepni. - Engem Ser Duncannek, a Magasnak hívnak. A fiú Egg. Megosztanátok a tüzeteket velünk? Egy erős, középkorú férfi emelkedett fel, hogy köszöntse őket, pompázatos, de rongyos ruhába öltözve. Rikító sárgásvörös pofaszakáll keretezte az arcát. - Örülök, hogy találkoztunk, Ser Duncan. Te aztán tényleg magas vagy… és örömmel fogadjuk természetesen a fiút is, Egg, ugye? Milyen fajta név ez, könyörgöm? - Rövid fajta, ser. Egg tudta, hogy nem kellene elmagyaráznia, hogy Egg az Aegon rövidítése. Ismeretleneknek különösen. - Bizony. Mi történt a hajaddal? Tetvek, gondolta Dunk. Mondd, hogy tetves voltál, fiú. Ez volt a legbiztonságosabb történet, ezt mondták leggyakrabban… bár időnként Egg a fejébe vette, hogy gyerekes játékokat űzzön. - Leborotváltam, ser. Megfogadtam, hogy kopasz maradok, amíg ki nem érdemlem a sarkantyúimat. - Nemes eskü. A nevem Ser Kyle, Misty Moor Macskája. A gesztenyefa alatt ser Glendon ööö… Ball ül. És itt van a jó Ser Maynard Plumm. Egg felkapta a fejét a névre. - Plumm... rokonod Lord Viserys Plumm, ser? - Távoli. - válaszolt Ser Maynard, egy magas, vékony, görnyedt vállú férfi, hosszú, egyenes lenszőke hajjal - Bár kétlem, hogy Őlordsága elismerné. Azt mondják, hogy ő az édes Plummok közül való, míg én [10] a keserűek közül. Plumm köpenye lila volt, ahogy nevéhez illett, bár a széle már rojtosodott és eléggé kifakult. Egy

tyúktojás nagyságú holdkő kapocs fogta össze a vállán. Ezen túl még sötétbarna darócot és foltos barna bőrt viselt. - Van sózott marhánk. - mondta Dunk. - Ser Maynardnak van egy tarisznya almája. - mondta Kyle, a Macska - És én szereztem tojást és hagymát. Ha mindent összedobunk, lakomát csaphatunk. Foglalj helyet, ser. Szép választék áll rendelkezésedre rönkökből. Mi holnap délelőttig maradunk, hacsak nem tévedek. Csak egy komp van és nem elég nagy, hogy mindannyiunkat elvigyen. Az urak és kíséretük kel majd át először. - Segíts a lovaknál. - mondta Dunk Eggnek. Ketten leszerszámozták Mennydörgést, Esőt és Mestert. Dunk csak azután fogadta el a borostömlőt, amit Ser Maynard kínált neki, miután az állatokat megetették, itatták és kipányvázták az éjszakára. - Még a keserű bor is jobb a semminél - mondta Kyle, a Macska. - Jobb borokat iszunk majd Fehérsáncban. Lord Butterwell azt mondogatja, hogy az Arbortól északra neki van a legjobb bora. Egykor ő volt a Király Segítője, ahogy nagyapja is az volt korábban, azt mondják kegyes és igen gazdag ember. - A gazdagsága a tehenekből jön - mondta Maynard Plumm. - Egy duzzadt tőgyet is bele kellene raknia a címerébe. Ezeknek a Butterwelleknek még az ereikben is tej folyik és a Freyek sem különbek. Ez a menyegző marhatolvajok és vámszedők közt köttetik, az egyik szarházi pénzeszsák elveszi a másikat. Amikor felkelt a Fekete Sárkány, ez a marhalord az egyik fiát Daemonhoz, a másikat Daeronhoz küldte, hogy biztos legyen, hogy a győztes oldalon áll. Mindkettőt megölték a Vörösfű mezején, a legkisebb fia [11] meg meghalt a Tavassszal . Ezért köt újabb házasságot. Ha a felesége nem szül neki fiat, a Butterwell név kihal vele. - Úgy is kell - Ser Glendon Ball végighúzta a fenőkövet kardja pengéjén - A Harcos gyűlöli a gyávákat. A hangjából hallatszó megvetés Dunkot arra késztette, hogy jobban végigmérje. Ser Glendon ruhái szép darabok voltak, de viseltesek és össze nem illőek, mintha kidobott ruhákból válogatta volna. Sötétbarna haja csimbókokban lógott vas félsisakja alól. Alacsony és izmos volt, kis, alig résre nyitott szemekkel, vaskos vállakkal és izmos karokkal. A szemöldöke bozontos volt, mint két hernyó, orra gömbölyű, álla fenyegető. És fiatal volt. Talán tizenhat. De nem több tizennyolcnál. Dunk talán fegyvernöknek nézte volna, ha Ser Kyle nem szólítja sernek. Arcán pattanások voltak, szakáll helyett. - Mióta vagy lovag? - kérdezte tőle Dunk. - Elég régóta. Fél éve lesz, ha kitelik a hold. Ser Morgan Dunstable avatott lovaggá, két tucat ember szeme láttára, de születésem óta készülök a lovagi életre. Hamarabb lovagoltam, mint jártam, hamarabb kivertem egy felnőtt férfi fogát, mint hogy a saját első tejfogamat elvesztettem volna. Hírnevet szerezni megyek Fehérsáncba, és megszerezni a sárkánytojást. - Sárkánytojást? Az lesz a bajnok díja? Tényleg? - Az utolsó sárkány fél évszázada pusztult el. Ser Arlan egyszer látta egy fészekalj tojását. Kemények voltak, mint a kő, mondta, de gyönyörűség volt rájuk nézni, mesélte az öregember Dunknak. - Hogy juthatott Lord Butterwell egy sárkánytojáshoz? - Aegon király adta a tojást a nagyapjának, miután egy éjszakára vendégül látta a régi várában. - mondta Ser Maynard Plumm. - Ajándék volt valami szolgálatért? - kérdezte Dunk. Ser Kyle kuncogott. - Vannak akik annak neveznék. Állítólag az öreg Lord Butterwellnek három fiatal szűz leánya volt, amikor Őfelsége megérkezett. Reggelre mindháromnak királyi fattyú növekedett a hasában. Kemény éjszakai munka lehetett. Dunk hallott már ilyen történeteket. Méltatlan Aegon ágyba vitte a birodalom szűzeinek felét és sok fattyat nemzett állítólag. A legrosszabb, hogy az öreg király mindet legalizálta a halálos ágyán, a közrendű [12] szülék gyermekeit: fogadóslányokéit, szajhákéit és pásztorlányokéit. És persze a Nagy Fattyakat , akiknek anyjuk nemes hölgy volt.

- Ha ezeknek a meséknek csak a fele is igaz lenne, akkor mind Aegon király fattyai volnánk. - És ki mondja, hogy nem azok vagyunk? - vágott vissza Ser Maynard. - El kellene jönnöd Fehérsáncba, Ser Duncan - unszolta Ser Kyle - A magasságod biztosan felkelti valamelyik úrfi érdeklődését. Talán jó szolgálatra lelnél ott. Én tudom, hogy fogok. A menyegzőn ott lesz Joffrey Caswell is, Keserűhíd ura. Amikor még három éves volt, én készítettem az első kardját. Fenyőből faragtam méretre, hogy a kis kezébe tudja fogni. Fiatalabb koromban a kardom az apjának volt felesküdve. - Az is fenyőből volt faragva? - kérdezte Ser Maynard. Kyle, a Macska elég vidám volt, hogy nevessen. - Az a kard jó acélból volt, biztosítalak. Boldog lennék, ha még egyszer a kentaur szolgálatában forgathatnám. Ser Duncan, még ha nem is akarsz bajvívni, gyere velünk a menyegzőre. Énekesek és muzsikusok lesznek ott, zsonglőrök és akrobaták és egy csapat vicces törpe. Dunk ráncolta a homlokát. - Eggnek és nekem hosszú utunk van még. Északra tartunk, Deresbe. Lord Beron Stark fegyvereseket [13] bérel, hogy a krakeneket jó időre elűzze a partjaitól. - Túl hideg van odafenn nekem - mondta Ser Maynard - Ha krakeneket akarsz ölni, menj nyugatnak. A Lannisterek hajókat építenek, hogy visszaűzzék a vasembereket a hazájukba. Így végezhetsz Dagon Greyjoy-jal. Szárazföldön értelmetlen harcolni vele, visszasiklik a tengerre. A vízen kell legyőzni. Ebben volt igazság, de a kilátás, hogy a vasemberekkel a tengeren harcoljon nem lelkesítette Dunkot. Már belekóstolt ebbe, amikor Dorne-ból Óvárosba hajózott a Fehér Hölgy fedélzetén, felöltötte a páncélját, hogy segítse a legénységet visszaverni a kalózokat. A harc heves és véres volt, egyszer majdnem leesett a fedélzetről. Az a halálát jelentette volna. - A Vastrón tanulhatna a Starkoktól és a Lannisterektől - jelentette ki Ser Kyle, a Macska - Ők legalább harcolnak. De mit csinálnak a Targaryenek? Aerys király a könyvei mögé bújik, Rhaegel herceg meztelenül páváskodik a Vörös torony termeiben, Maekar herceg meg Nyárodúban kotlik. Egg egy gallyal megbolygatta a tüzet, szikrákat szórva az éjszakába. Dunk elégedetten látta, hogy elengedi a füle mellett, hogy az apja nevét emlegetik. Talán végre megtanulta tartani a száját. - Én Vérhollót hibáztatom - folytatta Ser Kyle - Ő a Király Segítője, mégse tesz semmit, miközben a krakenek tűzbe és rettegésbe borítják a Napnyugati tengert. Ser Maynard vállat vont. - A szeme Tyroshon van, ahol Keserűacél ül számüzetésben, Daemon Blackfyre fiaival szövögetve terveket. Ezért tartja rövid pórázon a király hajóit, nehogy átkeljenek a tengeren. - Bár így lenne, - mondta Ser Kyle, - sokan üdvözölnék Keserűacél visszatérését. Vérholló minden bajunk okozója, az a fehér féreg a birodalom szívét rágja. Dunk elítélte ezt a beszédet, visszaemlékezve a púpos septonra Kőszentélyben. - Az ilyen szavak az ember fejébe kerülhetnek. Sokan azt mondanák, hogy árulás ez a beszéd. - Hogy lehetne árulás az igazság? - kérdezte Kyle, a Macska - Daeron király idejében az embernek nem kellett félnie kimondani a véleményét, de most? - Felhorkantott. - Vérholló ültette Aerys királyt a Vastrónra, de mennyi időre? Aerys gyenge és ha meghal, véres háború lesz Vérholló és Maekar herceg között a koronáért, a Segítő a trónörökös ellen. - Megfeledkeztél Rhaegel hercegről, barátom. - Ser Maynard nyugodt hangon vetett ellene. - Ő a következő a trónöröklési sorban Aerys után, nem Maekar és utána meg a gyermekei. - Rhaegel bolond. Nincs bennem harag ellene, de olyan mintha halott lenne és az ikerfiai is, mindegy, hogy Maekar buzogánya, vagy Vérholló praktikái végeznek majd velük. A Hét óvjon bennünket, gondolta Dunk, amikor Egg élesen és hangosan megszólalt. - Maekar herceg Rhaegel herceg testvére. Szereti őt. Sosem bántaná sem őt, sem az övéit. - Maradj csendben, fiú! - mordult rá Dunk - Ezek a lovagok nem kíváncsiak a véleményedre.

- Beszélek, ha akarok! - Nem! - szólt Dunk - Nem beszélhetsz. - A nagy szád egyszer a sírba visz majd. És engem is, valószínűleg. - Az a sózott hús már eleget ázott, azt hiszem. Hozz egy csíkot mindegyik barátunknak, de ajánlom, szedd a lábad! Egg elvörösödött és egy pillanatra Dunk attól tartott, hogy visszaszól. Ehelyett morcos pillantást vetett és úgy fortyogott, ahogy csak egy tizenegy éves fiú tud. - Igen, ser. - mondta Dunk sisakjában kotorászva. Borotvált feje vörösen csillogott a tűz fényében, ahogy kiosztotta a sózott húst. Dunk elvette a magáét és aggódott miatta. Az áztatás a húst fa-állagúból bőrszerűvé változtatta, de semmi több. Ahogy egy sarkát a szájába vette és megérezte a só ízét, megpróbált nem gondolni a vadkanra, ahogy ropogósra sül a zsírjában a fogadóban. Ahogy leszállt a sötétség, legyek és szúnyogok jöttek a tóról. A legyek inkább a lovakat bosszantották, de a szúnyogok az emberi vér ízére vágytak. Az egyetlen mód, hogy távol tartsa őket az volt, ha közel ül a tűzhöz és belélegzi a füstöt. Megsülök, vagy felfalnak, gondolta rosszkedvűen Dunk, eközül választhat egy koldus. Kinyújtotta a lábát és közelebb ült a tűzhöz. A borostömlő újra körbejárt. A bor keserű és erős volt. Dunk jól meghúzta, majd továbbadta a tömlőt, miközben Misty Moor Macskája arról kezdett beszélni, hogy hogyan mentette meg Keserűhíd urának életét a Blackfyre-felkelés idején. - Amikor Lord Aramond zászlótartója elesett, leugrottam a lovamról, körülöttem mindenütt árulók… - Ser, - mondta Glendon Ball - kik voltak ezek az árulók? - Blackfyre embereire értettem. A tűz fénye csillogott az acélon Ser Glendon kezében. A pattanások az arcán vöröslöttek, mint a nyílt fekély és minden izma pattanásig feszült, mint az íj húrja. - Apám a Fekete Sárkányért harcolt. Ugyanaz a nóta, bosszankodott Dunk. Veres vagy Fekete? Nem az a kérdés volt, amit feltehettél bárkinek. Ez mindig bajt okozott. - Tudom, hogy Ser Kyle nem akarta megsérteni apádat. - Nem. - értett egyet Ser Kyle. - Ez csak egy régi mese, a Veres Sárkány és a Fekete. Semmi értelme, hogy összevesszünk most emiatt, fiú. Mi itt mind kóbor testvérek vagyunk. Ser Glendon latolgatni látszott a Macska szavait, hogy lássa, kigúnyolták-e. - Daemon Blackfyre nem volt áruló. Az öreg király neki adta a kardot. Ő látta, hogy méltó utódja [14] Daemon, bár csak fattyúnak született. Mi másért adta volna a Setétlángot az ő kezébe, Daeroné helyett? Úgy akarta, hogy a királyság is az övé legyen. Daemon volt a jobb ember. Csend hullott rájuk. Dunk hallotta a tűz ropogását. Érezte a szúnyogokat mászni hátul a nyakán. Odacsapott, miközben Egget figyelte, készen állva arra, hogy lecsendesítse, ha kell. - Gyerek voltam, amikor Vörösfű mezején harcoltak - mondta, amikor úgy tűnt, senki más nem akar megszólalni - de apródja voltam egy lovagnak, aki a Veres Sárkányért harcolt, később szolgáltam egy másiknak, aki a Feketéért. Mindkét oldalon bátor emberek voltak. - Bátor emberek. - visszhangozta kissé erőtlenül Kyle, a Macska. - Hősök. - Glendon Ball megfordította a pajzsát, így mind láthatták a címert, ami rá volt festve: éjfekete mezőben tűzgolyó izzik vörösben és sárgában. - Egy hős véréből származom. - Te Tűzgolyóbis fia vagy. - mondta Egg. Ekkor látták először elmosolyodni Ser Glendont. Ser Kyle, a Macska végigmérte a fiút. - Hogy lehet ez? Hány éves vagy? Quentyn Ball meghalt… - … mielőtt megszülettem. - fejezte be a mondatot Ser Glendon. - De bennem újra él. - Visszalökte a kardját hüvelyébe. - Megmutatom majd nektek Fehérsáncban, amikor megszerzem a sárkánytojást.

*** Következő nap igazolást nyert Ser Kyle jóslata. Ned kompja semmiképpen sem volt elég nagy, hogy minden átkelni vágyót átszállítson, ezért Lord Costayne és Lord Shawney ment először a kíséretükkel. Ez több fordulót is igényelt, mindegyik egy óráig tartott. Óvatosan kellett mozogni a sáros parton, a lovakat és kocsikat lehozni a pallókon, itt feltölteni a hajót, majd a túlparton lerakodni. A két lord még tovább lassította a dolgot, amikor összevesztek az elsőbbségen. Shawney volt az idősebb, de Costayne jobb születésűnek tartotta magát. Dunk nem tehetett mást, mint várt és izzadt a melegben. - Mi mehettünk volna elsőnek, ha engeded, hogy használjam a csizmám. - mondta Egg. - Mehettünk volna - válaszolt Dunk - de nem mentünk volna. Lord Costayne és Lord Shawney már előttünk itt voltak. Emellett ők urak. Egg savanyú képet vágott. - Lázadó urak. Dunk haragosan pillantott rá. - Ezt hogy érted? - A Fekete Sárkányért harcoltak. Lord Shawney személyesen, Lord Costayne-nek az apja. Aemon és én gyakran újrajátszuk a csatát ólomkatonákkal Melaquin mester zöld asztalán. Costayne címere negyedelt, fekete mezőben ezüst kehely és arany mezőben fekete rózsa. Ez a zászló balra állt Daemon csapatától. Shawney jobb oldalon volt Keserűacéllal és majdnem belehalt a sérüléseibe. - Régi, unalmas történet. Most itt vannak, nem? Térdet hajtottak és Daeron király megbocsátott nekik. - Igen, de… Dunk összecsípte a fiú ajkait ujjaival. - Tartsd a nyelved! És Egg tartotta a nyelvét. *** Odalenn amint az utolsó kompnyi ember is elment Lord Shawney kíséretéből, Lord és Lady Smallwood érkezett meg a kikötőhöz a saját kíséretével, ezért ismét várakozni kényszerültek. Egyértelműen kiderült, hogy kóbor lovagok testvérisége nem élte túl az éjszakát. Ser Glendon magába zárkózott tüskés komorságában. Kyle, a Macska úgy ítélte, hogy dél lesz, mire felszállhatnak a kompra, ezért elvált a többiektől és megpróbálta behízelegni magát Lord Smallwoodnak, akit már ismert korábbról. Ser Maynard beszélgetéssel töltötte el az idejét a fogadóban. - Kerüld el őt! - figyelmeztette Dunk Egget. Volt valami Plummban, ami zavarta őt. - Rablólovag is lehet, amennyit tudunk róla. A figyelmeztetés úgy tűnik Ser Maynardot csak érdekesebbé tette Egg számára. - Sosem találkoztam még rablólovaggal. Gondolod, hogy el akarja rabolni a sárkánytojást? - Lord Butterwell jól fogja őriztetni a tojást, ebben biztos vagyok. - Dunk megvakarta a szúnyogcsípéseket a nyakán. - Gondolod, hogy bemutatja a menyegzőn is? Szeretnék egyet látni. - Megmutatnám az enyémet, ser, de Nyárodúban van. - A tiédet? A te sárkánytojásodat? - Dunk rámeredt a fiúra, azon tűnődve, hogy vajon csak gúnyolódike vele. - Honnan van? - Egy sárkánytól, ser. A bölcsőmbe tették. - Akarsz egy fülest? Már nincsenek sárkányok! - Sárkányok nincsenek, de tojások igen. A utolsó sárkány hagyott ötöt egy fészekaljban és van még több

[15] is Sárkánykőn, régiek, még a Tánc előttről. A testvéreimnek is van, kivétel nélkül. Aerioné úgy néz ki, mintha aranyból és ezüstből készült volna, tüzes erezettel. Az enyém fehér és zöld, sűrű erezettel. - A te sárkánytojásod… - A bölcsőjébe tették. Dunk annyira hozzászokott Egghez, hogy néha elfelejtette, hogy Aegon herceg volt. Hát persze hogy sárkánytojást raktak a bölcsőjébe. - Hát, ne emlegesd ezt a tojást, ha bárki is meghallhatja. - Nem vagyok bolond, ser. - Egg elmélyítette a hangját. - Egy nap a sárkányok visszatérnek. A bátyám, Daeron álmodott róla és Aerys király olvasta egy próféciában. Talán az én tojásom lesz, amely kikel. Az pompás lenne. - Tényleg? - Dunknak megvoltak a kétségei. De Eggnek nem: - Aemon és én gyakran játszottuk, hogy a miénk kel ki. Ha megtörténik, sárkányháton repülhetünk az [16] égen át, mint az első Aegon és a húgai. [17] - Persze, és ha a birodalom összes lovagja meghal, én leszek a Királyi Testőrség parancsnoka. Ha ezek a tojások tényleg olyan értékesek, miért ajándékozza el Lord Butterwell? - Hogy megmutassa a birodalomnak, hogy milyen gazdag? - Feltételezem. - Dunk ismét megvakarta a nyakát és rápillantott Ser Glendon Ballra, aki épp a nyerge hevedereit húzta meg, ahogy a kompra várt. Az a ló haszontalan. Ser Glendon lova egy csapott hátú gebe volt, kicsi és öreg. - Mit tudsz az apjáról? Miért hívják Tűzgolyóbisnak? - A forrófejűsége és a vörös haja miatt. Ser Quentyn Ball volt a Vörös torony fegyvermestere. Ő tanította apámat és nagybátyáimat harcolni. A Nagy Fattyakat is. Aegon király megígérte neki, hogy a Királyi Testőrségbe emeli, ezért Tűzgolyóbis a néma nővérek közé küldte a feleségét az első adandó alkalommal. Aegon király meghalt és Daeron király Ser Willam Wylde-ot választotta helyette. Apám szerint Tűzgolyóbis legalább annyira bíztatta Daemon Blackfyre-t a lázadásra, mint Keserűacél. Meg is mentette őt, amikor Daeron a Testőrséget küldte, hogy letartóztassák. Később Tűzgolyóbis Lannisrév [18] kapujánál megölte Lord Leffordot és az Ősz Oroszlánt visszakergette Casterly-hegyre elbújni. A Manderen való átkeléskor egymás után levágta Lady Penrose fiait, csak a legfiatalabbat hagyta életben, az anyjának tett gesztusként. - Ez lovagias volt tőle. - jegyezte meg Dunk - Ser Quentyn Vörösfű mezején halt meg? - Még előtte, ser. - válaszolt Egg - Egy íjász átlőtte a torkát, ahogy leszállt a lováról egy patak partján inni. Egy közember, senki sem tudja ki. - Azok a közemberek veszélyesek lehetnek, ha a fejükbe veszik, hogy lordokat és bajnokokat kezdenek gyilkolni. - Dunk látta, ahogy a komp lassan átúszik a tavon. - Itt jön. - Elég lassú. Fehérsáncba megyünk, ser? - Miért ne? Látni szeretném azt a sárkánytojást. - mosolygott Dunk - Ha megnyerem a tornát, mindkettőnknek lesz sárkánytojásunk. Egg kételkedően nézett rá. - Miért nézel így rám? - Elmondhatnám, ser, - mondta a fiú megjátszott komolysággal - de meg kell tanulnom tartani a számat. *** Vacak helyekre ültették a kóbor lovagokat, közelebb voltak az ajtókhoz, mint a díszemelvényhez. Fehérsánc a kastélyok között majdhogynem új volt, alig negyven éve emeltette a jelenlegi lord nagyapja. A közemberek Tejháznak hívták, mert a falai, bástyái és tornyai jól faragott fehér kövekből épültek, amit a Völgyben fejtettek és nagy költséggel szállítottak át a hegyeken. Belül a padló és a pillérek tejfehér

márványból készültek, amelyet arannyal díszítettek, a boltozat gerendáit csontfehér varsafa-törzsekbők faragták. Dunk el sem tudta képzelni, mibe kerülhetett ez az egész. A lovagterem ellenben nem volt olyan nagy, mint azok közül néhány, amiket már látott. De legalább beengedtek a tető alá, gondolta Dunk, ahogy helyet foglalt a padon Ser Maynard Plumm és Kyle, a Macska között. Bár nem hívták őket, mindhármukat elég jól fogadták a menyegzőn; a babona szerint balszerencsét hoz megtagadni a lovagias vendégszeretetet az esküvő napján. Az ifjú Ser Glendonnak azonban nehezebb dolga volt. „Tűzgolyóbisnak sosem volt fia!” hallotta Dunk, ahogy hangosan kimondta Lord Butterwell segédintézője. A legény hevesen válaszolt, Ser Morgan Dunstable nevét is megemlítette néhányszor, de az intéző hajthatatlan maradt. Amikor Ser Glendon kardja markolatára csapott, egy tucat fegyveres jelent meg lándzsával a kezében és egy percre úgy tűnt, hogy vérfürdő lesz. Csak egy nagydarab szőke lovag, Kirby Pimm oldotta meg a helyzetet. Dunk túl messzire állt, hogy hallhassa, de látta, hogy Pimm átöleli a segédintéző vállát és nevetve a fülébe suttog. Az intéző homlokráncolva mondott valamit Ser Glendonnak, amitől a fiú arca elvörösödött. Úgy néz ki, mint aki mindjárt elsírja magát, gondolta Dunk. Elsírja magát, vagy megöl valakit. Mindezek után a fiatal lovagot végül beengedték a lovagterembe. Szegény Egg már nem volt ilyen szerencsés. - A lovagterem csak a lordoknak és a lovagoknak van fenntartva. - tájékoztatta egy intéző dölyfösen, amikor Dunk megpróbálta a fiút bevinni. - A várudvaron állítottunk fel asztalokat az apródoknak, lovászoknak és katonáknak. Ha fogalmad lenne róla, hogy ki, akkor a díszemelvényre ültetnéd egy párnázott trónra. Dunknak nem tetszett a többi fegyverhordozó. Egy pár Eggel egykorú fiú volt, de a legtöbb idősebb, harcedzett ember volt, akik inkább szolgáltak egy lovagot, mint hogy maguk legyenek azok. Volt egyáltalán választásuk? A lovagsághoz több kellett, mint jó lovas- és vívótudomány. Kellett hozzá ló, kard és páncél is, és mindez drága volt. - Tartsd a szád! - mondta Eggnek mielőtt ebben a társaságban hagyta. - Ezek felnőtt emberek, nem tűrik a szemtelenséged. Ülj, halgass és egyél, talán megtudsz valami érdekeset. Maga részéről Dunk boldog volt, hogy bemehetett a forró napsütés elől, egy kupa borral maga előtt ült, a hasa megtömésében reménykedve. Még egy kóbor lovag is beleun, ha minden falatot fél óráig kell rágnia. Itt, a nagyoktól távol az étel inkább egyszerű lesz, mint különleges, de legalább bőségesen van belőle. Ez a hely pont megfelelt Dunknak. De ami a parasztnak kitüntetés, az az úrnak megaláztatás, szokták mondani az öregek. - Ez nem lehet az én helyem! - mondta hevesen Ser Glendon Ball a segédintézőnek. A menyegzőre egy tiszta zekét vett fel, csinos, de öreg ruhadarabot aranycsipkés hajtókával és gallérral, vörös szarufán a [19] Ball-ház fehér lepényesei voltak a mellére hímezve. - Tudod, hogy ki volt az apám?! - Nemes lovag és erős lord, ezt nem kétlem - mondta a segédintéző - de ez itt sokakra igaz. Kérlek, fogadd el a helyed, vagy távozz, ser. Nekem mindegy. A végén a fiú leült közéjük a száját konokul összeszorítva. A hosszú fehér terem megtelt, ahogy újabb lovagok tolakodtak a padokra. A tömeg nagyobb volt, mint amire Dunk számított és a külsejéből ítélve néhány vendég nagyon messziről érkezett. Ő és Egg nem látott ennyi lordot és lovagot Hamugázló mezeje óta és nem mert találgatni, ki jelenik még meg. Kinn kellett volna maradnunk az utakon, fák alatt aludnunk. Ha felismernek… Amikor a felszolgáló egy vekni fekete kenyeret helyezett a terítőre mindegyikük elé, Dunk boldognak érezte magát a kerülőért. Hosszában felvágta a veknit, kivájta az alsó felét, hogy egy tálat formázzon és megette a tetejét. Már száradóban volt, de a sózott húshoz képest puha volt, mint a puding. Legalábbis nem kellett sörbe, tejbe, vagy vízbe áztatnia, hogy megrághatóvá puhítsa. - Ser Duncan, úgy tűnik felkeltetted magadra a figyelmet. - Ser Maynard Plumm figyelte, ahogy Lord

Vyrwel és a kísérete teljes díszben elhaladt mellettük a díszemelvény megtiszteltetést jelentő helyei felé. Azok a lányok az emelvényen nem tudják levenni rólad a szemüket. Fogadok, hogy nem láttak még ilyen nagy embert. Még ülve is fél fejjel magasabb vagy, mint bármelyik férfi a teremben. Dunk megvonta a vállát. Megszokta, hogy megbámulják, de ez nem jelentette azt, hogy kedvelte is. - Hadd nézzenek. - Az ott az Öreg Ökör, odalenn, az emelvény alatt - mondta Ser Maynard. - Azt mondják hatalmas ember, de szerintem a pocakja a legnagyobb rajta. Te egy óriás vagy mellette. - Csakugyan, ser - mondta az egyik padtársuk, egy sápadt, komor ember, szürkébe és zöldbe öltözve. A szemei aprók és fátyolosak voltak, közel ültek a keskeny, ívelt szemöldöke alatt. Elegáns fekete szakáll keretezte száját, hogy ellensúlyozza ritkuló haját. - Ebben a mezőnyben a nagyságod önmagában az egyik legfélelmetesebb ellenféllé tesz. [20] - Azt hallottam, hogy Brutális Bracken talán eljön - mondta egy másik ember, kissé távolabb a padról. - Nem hiszem. - mondta a zöld-szürkébe öltözött ember. - Ez csak egy kis lovagi torna, hogy megünnepeljük a Lord menyegzőjét. Egy viadal az udvaron, hogy jelképezze a viadalt a lepedőn. Aligha érdekes egy Otho Brackennek. Ser Kyle, a Macska felemelt egy pohár bort. - Fogadok, hogy a mi Lord Butterwellünk sem lép sorompóba. Az árnyékos lelátóról fog szurkolni a bajnokainak. - Akkor majd látja elbukni a bajnokait - hencegett Ser Glendon Ball - és a végén átadja a tojását nekem. - Ser Glendon a Tűzgolyóbis fia. - mutatta be Ser Kyle az új embereknek - Megtisztelnél a neveddel, ser? - Ser Uthor Underleaf. Senki fia. - Underleaf ruházata szép, tiszta és rendben tartott volt, de egyszerű szabású. Egy csiga formájú ezüst csat rögzítette a köpenyét. - Ha a lándzsát is úgy forgatod, mint a nyelved, Ser Glendon, talán még ennek a nagydarab fickónak is kihívást jelentesz. Ser Glendon rápillantott Dunkra, ahogy kitöltötték a bort. - Ha találkozunk, elbukik. Nem törődöm vele, hogy mekkora. Dunk figyelte a szolgálót, ahogy megtöltötte a kupáját. - Jobb vagyok a karddal, mint a lándzsával - ismerte be - és még jobb a szekercével. Lesz bajvívás is itt? - A nagysága és ereje jobban szolgálná a bajvívásban, és tudta, hogy ebben minden képességét megmutathatná. A lovagi torna már más tészta. - Bajvívás? Egy menyegzőn? - kérdezte Ser Kyle döbbenten. - Hallatlan dolog lenne. Ser Maynard kuncogott. - A házasság bajvívás, bármelyik házasember elmondhatja neked. Ser Uthor is elmosolyodott. - Csak lovagi torna lesz, attól tartok. De a sárkánytojás mellett Lord Butterwell harminc aranysárkányt ígért az utolsó viadal vesztesének és fejenként tízet a lovagoknak, akiket az előző fordulóban ütnek ki. Tíz sárkány nem is rossz. Tíz sárkányon tudnék venni egy poroszkát, így Dunknak nem kellene annyira vigyázva lovagolnia Mennydörgésen. Tíz sárkányon tudna venni egy rend lemezpáncélzatot Eggnek és egy komplett lovagi sátrat ráhímezve Dunk fájával és hullócsillagával. Tíz sárkány sült libát, sonkát és galambpástétomot jelentene. - Ott van még a váltságdíj is, azoknak, akik legyőzik az ellenfeleiket. - mondta Ser Uthor, miközben kivájta a „tányérját” - És azt hallottam rebesgetni, hogy páran fogadnak is a viadalokra. Lord Butterwell maga sem fél kockáztatni, de a vendégei között vannak, akik nagyobb tétekben fogadnak. Amint elhallgatott, Ambrose Butterwell érkezett meg, a galériákon elhelyezett trombitások fanfárjától kísérve. Dunk behúzta a lábát a többiekkel együtt, ahogy Butterwell karján felkísérte fiatal menyasszonyát

egy mintázott myri szönyegen az emelvényre. A lány tizenöt éves volt, éppen kivirágzott, míg férje ötven és éppen megözvegyült. A lány rózsaszín, a férfi szürke volt. A menyasszony maga után húzta köpönyegét, amely zöld-fehér-sárga színekben pompázott. Annyira melegnek és súlyosnak látszott, hogy Dunk azon tűnődött, hogy tudja egyáltalán magán tartani. Lord Butterwellnek is melege volt és ő is súlyosnak tűnt, orcái lógtak és szőke haja erősen ritkult. A menyasszony apja közvetlenül mögöttük jött, kézen fogva vezetve kisfiát. Lord Frey, az Átkelő Ura [21] vékony ember volt, elegánsan kékbe és szürkébe öltözve. Örököse csapott állú négyéves fiú volt, orra folyamatosan csepegett. Utánuk Lord Costayne és Lord Risley jött feleségeikkel, Lord Butterwell első házasságából született lányaival. Frey lányai követték őket férjeikkel. Azután jött Lord Gormon Peake; Lord Smallwood és Lord Shawney; különböző kisebb urak és birtokos lovagok. Közöttük pillantotta meg Dunk Johnt, a Kobzost és Alyn Cockshawt. Lord Alyn úgy tűnt máris felöntött a garatra, noha a lakodalom még igazán el sem kezdődött. Mire mind felsétáltak az emelvényre, a díszasztal körül helyet foglalók olyan sűrűn ültek, mint a lenti lenti padokon. Lord Butterwell és menyasszonya tömött, puha párnákra ültek az aranyozott tölgyfa kettős trónon. A többiek szépen faragott karú magas székekbe foglaltak helyet. Mögöttük a falon két hatalmas zászló lógott a gerendákról, a Frey-ház szürke alapon kék ikertornyai és a Buttervellek zölddel, fehérrel és sárgával hullámosan vágott zászlaja. Lord Freynek jutott, hogy elsőként tósztot mondjon. - A királyra! - kezdte egyszerűen. Ser Glendon korsóját a vizestál fölé tartotta, Dunk saját korsóját nekikoccintotta, majd Ser Uthorénak és a többiekének is. Megitták. - Lord Butterwellre, nagylelkű vendéglátónkra! - folytatta Frey - Az Atya áldja meg hosszú élettel és sok fiúgyermekkel! Újra ittak. - Lady Butterwellre, szűz leányomra, az Anya tegye őt termékennyé! - Frey rámosolygott a lányra. Unokát szeretnék még az év vége előtt, ikreket, az jobban illik hozzám. Jó habosra verd hát ma éjjel a [22] vajat, kedvesem! A nevetés a gerendákig harsogott és a vendégek újra ittak. A bor sűrű, vörös és édes volt. Azután ismét Lord Frey szólalt meg. - Ezt ürítem a Királyi Segítőre, Folyami Bryndenre. A Vénasszony lámpása világítson neki a bölcsességhez vezető úton! Magasra emelte kelyhét és Lord Butterwellel, annak feleségével és az emelvényen ülőkkel együtt fenékig ürítette. Odalenn Ser Glendon lefelé fordította korsóját és a földre öntötte tartalmát. - A jó bor értelmetlen pocsékolása. - mondta Maynard Plumm. - Nem iszom rokongyilkosokra. - mondta Ser Glendon. - Vérholló nagyúr boszorkánymester és fattyú. - Fattyúnak született, - értett egyet szelíden Ser Uthor - de királyi atyja törvényesítette a halálos ágyán. Fenékig ürítette korsóját, ahogy Ser Maynard és sokan mások is a teremben. Legalább ennyi azonban leeresztette kupáját, vagy lefelé fordította, ahogy Ball is tette. Dunk korsója súlyosan ült kezében. Vajh Vérholló nagyúr szeminek száma mennyi lehet? szólt a találós kérdés. Számolhatsz egyet, s másik ezeret. Tósztok követték egymást, néhányat Lord Frey, a többit mások mondták. Ittak a fiatal Lord Tullyra, Lord [23] Butterwell hűbérurára, aki kimentette magát a menyegzőről. Ittak Hosszútövis Leo, Égikert Ura egészségére, aki a hírek szerint beteg volt. Ittak az elhalt lovagokra. Jó, gondolta Dunk, visszaemlékezve. Szívesen iszom rájuk. Ser John, a Kobzos mondta az utolsó tósztot. - Bátor testvéreimre! Tudom, hogy ma éjjel ők is mosolyognak!

Dunk nem tervezte, hogy ilyen sokat iszik a torna előtti napon, de a korsókat újratöltötték minden tószt után és szomjas is volt. „Soha ne utasíts vissza egy korsó bort, vagy egy kupa sört” mondta Ser Arlan egyszer neki, „talán egy évig sem jutsz hozzá újra.” Udvariatlanság lett volna nem inni a menyasszonyra és a vőlegényre, gondolta magában, és veszélyes lett volna nem inni a királyra és a Segítőre, idegenek szeme előtt. Szerencsére a Kobzos tósztja volt az utolsó. Lord Butterwell nehézkesen köszönetet mondott nekik, hogy eljöttek és jó tornát ígért másnapra. - Kezdődjék hát a lakoma! A díszasztalnál szopós malacot szolgáltak fel, egy egészben sült pávát a tollaiban és egy nagy csukát tört mandulával borítva. Egy falat sem jutott belőle a távoli asztalokhoz. Szopós malac helyett sózott disznóhúst kaptak, mandulatejben áztatva és gazdagon borsozva. A páva helyett kappant, ropogósra sütve, barnán, hagymával, fűszerekkel, gombával és sült gesztenyével körítve. A csuka helyett pedig fehér húsú tőkehalat kaptak, tésztaágyon valamilyen ízletes barna szósszal, amit Dunk nem tudott felismerni. Volt még borsófőzelék, vajjal elkészített petrezselyem, mézzel leöntött répa és egy érett fehér sajt, ami úgy szaglott, [24] mint Barna Pajzsos Bennis . Dunk jót evett, de végig azon tűnődött, hogy vajon mit kap Egg az udvaron. A biztonság kedvéért egy fél kappant a köpenye zsebébe csúsztatott pár karéj kenyérrel és egy kis darab büdös sajttal. Ahogy ettek furulyák és hegedűk töltötték meg a levegőt éteri melódiákkal és a szó a másnapi tornára tért. - Ser Franklyn Freyt nagyon megbecsülik a Zöld ág mentén. - mondta Uthor Underleaf, aki úgy tűnt jól ismeri ezeket a vidéki hírességeket. - Ő az, az emelvényen, a menyasszony nagybátyja. Lucas Nayland Kockakősárról, őt sem szabad lebecsülni. Ugyanígy Ser Mortimer Boggsot, Hasadt Révről. Tőlük eltekintve ez a torna a szolgáló lovagoké és a falusi bajnokoké. Kirby Pimm és Zöld Galtry a legjobb közülük, de egyik sem versenghet Lord Butterwell vejével, Fekete Tom Heddle-lel. Elég félelmetes fickó. Úgy nyerte el a kezét a Lord legidősebb lányának, hogy megölte mindhárom kérőjét, azt mondják, hogy egyszer még Casterly-hegy urát is lelökte a lováról. - Mi? A fiatal Tyboltot? - kérdezte Ser Maynard. - Nem, az Ősz Oroszlánt, aki meghalt a Tavasszal. Így emlegették az emberek azokat, akiket a Nagy Tavaszi Kór vitt el. Meghalt a Tavasszal. Tízezrek haltak meg tavasszal, köztük a király és két fiatal herceg. - Ne becsüld alá Ser Buford Bulwert sem. - mondta Kyle, a Macska. - Az Öreg Ökör a Vörösfű mezején negyven embert vágott le. - És ez a szám minden évvel csak növekszik. - mondta Ser Maynard. - Bulwer napja már leáldozott. Nézz csak rá, elmúlt hatvan, löttyedt, kövér és a jobb szemével alig lát. - Ne fáradjatok azzal, hogy végigkutatjátok a termet a bajnokért. - a hang Dunk mögül szólt. - Itt állok, lovag urak, megcsodálhattok. Dunk odafordult, hogy Ser Johnt, a Kobzost pillantsa meg félmosollyal az ajkán. A fehér selyemzeke vörös szaténnal csíkozott volt, olyan hosszan, hogy a végük leért a térde alá. Egy nehéz ezüstlánc lógott mellkasára, hatalmas sötét ametiszttel, amely jól illett a szeméhez. Csak magában az ametiszt többet ér, mint minden vagyonom, gondolta Dunk. A bortól kipirult Ser Glendon orcája és a pattanásai is vöröslöttek. - Ki vagy te, hogy így hencegj? - Úgy hívnak, hogy John, a Kobzos. - Muzsikus lennél, vagy harcos? - Egyformán szép dalokat tudok lándzsával, vagy vonóval, ahogy éppen kell. Minden menyegzőre kell egy énekes és minden tornára kell egy álneves lovag. Csatlakozhatnék hozzátok? Butterwell volt olyan jó,

hogy az emelvényre ültetett, de jobban kedvelem a lovagtársaim társaságát, mint a kövér, rózsaszín hölgyekét, vagy az öregemberekét. - A Kobzos rácsapott Dunk vállára. - Légy jó cimbora, és húzódj arrább, Ser Duncan. Dunk arrább furakodott. - Túl későn jöttél a vacsorához, ser. - Nem baj, tudom merre vannak Butterwell konyhái. Remélem, van még egy kis bor. - a Kobzos citromés narancsillatába valami különös keleti fűszeré is vegyült. Szerecsendió talán. Dunk inkább nem mondta ki. Mit is tudott ő a szerecsendióról… - Arcátlanul hencegsz. - mondta Ser Glendon a Kobzosnak. - Valóban? Akkor könyörögnöm kell a bocsánatodért, ser. Sosem szeretném megsérteni Tűzgolyóbis egyik fiát sem. Ettől lecsillapodott a fiú. - Te tudod, hogy ki vagyok? - Apád fia, remélem. - Nézzétek! - szólt Ser Kyle, a Macska - Az esküvői torta. Hat kukta tolta át az ajtón egy kerekes kocsin, a torta barna, ropogós és óriási volt. A belsejéből zajok szűrődtek ki: vijjogás, rikoltozás és dobogás. Lord és Lady Butterwell leszállt az emelvényről egy karddal a kezükben. Amikor felvágták félszáz madár szabadult ki és repült szét a teremben. Más menyegzőkön Dunk már látott tortákat, amelyeket galambokkal és énekesmadarakkal töltöttek meg, de ebben szajkók, pacsirták, galambok, gerlék, poszáták, fülemülék, kis barna verebek és egy nagy vörös papagáj voltak. - Egy és húsz fajta madár. - mondta Ser Kyle. - Egy és húsz fajta madárürülék. - szólt Ser Maynard. - Nincs költészet a szívedben, ser. - Neked meg szar van a válladon. - Így kell megtölteni egy tortát. - mondta Ser Kyle, miközben szimatolva tisztította a ujjasát. - A torta a házasságot szimbolizálja és egy igazi házasságban sokféle dolog van: öröm és bánat, fájdalom és boldogág, szerelem, bujaság és hűség. Ezért töltik meg ennyi fajta madárral. Senki sem tudja igazán, hogy mit hoz neki egy új feleség. - A pináját, - mondta Plumm – vagy mi más lenne a lényeg? Dunk visszahúzódott az asztaltól. - Kell egy kis friss levegő. - igazából vizelnie kellett, de egy ilyen finom társaságban, mint ez, udvariasabb volt a levegőről beszélni. - Kérem, bocsássatok meg. - Siess vissza, ser. - mondta a Kobzos. - Még jönnek a zsonglőrök és ne mulaszd el az ágybavitelt se. Odakinn az éjjeli szél úgy nyalta körbe, mint valami nagy szörnyeteg nyelve. Az udvar keményre döngölt földje mozogni látszott a talpa alatt… vagy talán ő dülöngélt. A sorompókat a külső udvar közepén állították fel. Egy háromszintes fastandot emeltek a falak alá, így Lord Butterwell és az előkelő vendégei árnyékos helyen ülhettek a párnázott székeikre. A sorompók mindkét végén sátrak voltak, ahol a lovagok magukra ölthetik a páncéljaikat, mellettük az állványok tele tornalándzsákkal. Amikor a szél megemelte a zászlókat, Dunk érezte a friss mész illatát a küzdőtér sorompóiról. Keresni kezdte a belső udvart, hogy megtalálja Egget és elküldje a fiút a játékok mesteréhez, hogy felírassa. Ez az apródok feladata volt. Dunk nem ismerte Fehérsáncot és valahogy eltévedt. A kenneleknél találta magát, ahol a kutyák kiszimatolták és ugatni, vonyítani kezdtek. Ki akarják tépni a torkom, gondolta, vagy legalábbis a kappan kellene nekik a köpenyemből. Visszaindult a szentély mellett az úton, amerről jött. Egy nő futott el mellette, kifulladva a nevetéstől, ahogy egy kopasz lovag kergette. A férfi botladozott, amíg végül a nő vissza nem jött, hogy felsegítse. Be kellene szöknöm a szentélybe és imádkozni a Héthez, hogy ez a

lovag legyen az első ellenfelem, gondolta Dunk, de ez káromlás lett volna. Nem imára van szükségem, hanem egy árnyékszékre. Néhány bokor volt kéznél a közelben, egy világos kőlépcső alatt. Ez megteszi. Kitapogatta az utat mögéjük és meglazította a nadrágját. A hólyagja pattanásig feszült, a vizelet bőségesen megindult. Valahol odafenn egy ajtó nyílt. Dunk léptek hangját hallotta a lépcsőkön, csizmák surlódását a kövön. - … koldus képében mutattad előttünk. Keserűacél nélkül… - A fenébe Keserűacéllal! - jelentette ki egy ismerős hang - Egyetlen fattyúban sem lehet megbízni, még benne sem. Egy pár győzelem gyorsan visszahozza majd őt a tengerentúlról. Lord Peake. Dunk visszatartotta a lélegzetét… és a vizeletét. - Könnyebb beszélni a győzelmekről, mint véghezvinni őket. - a beszélőnek mélyebb hangja volt, mint Peake-nek, a basszus hangba haragos él vegyült. - Az Öreg Tejvérű arra számít, hogy a fiúnak sikerülni fog és a többiek ugyanígy. A sima beszéd és a kellem nem lesz elég. - De egy sárkány igen. A herceg szerint a tojás ki fog kelni. Megálmodta, ahogy egykor megálmodta a fivérei halálát is. Egy élő sárkány megnyeri számára az összes kardot, amit csak akar. - A valódi sárkány egy dolog, egy álomsárkány más. Biztosítalak, Vérholló nem álmodozik. Nekünk egy harcos kell, nem egy álmodozó. Méltó fia az apjának? - Csak végezd el azt, amit megígértél, hadd törődjek a többivel én. Ha miénk lesz Butterwell aranya és a Frey-ház kardjai, Harrenhall is csatlakozni fog, majd a Brackenek. Otho tudja, hogy nem reménykedhet az ellenállásban… A hangok elhalkultak, ahogy a beszélők távolodtak. Dunk vizelete újraindult. Megrázta kakasát és bekötötte a nadrágját. - Apja fia - morogta. Kiről beszéltek? Tűzgolyóbis fiáról? Amire kikászálódott a lépcső alól a két lord már átvágott az udvaron. Majdnem utánuk kiáltott, hogy mutassák meg az arcukat, de aztán jobban meggondolta. Egyedül volt, fegyvertelenül és félig részegen. Talán jobban is, mint félig. Egy percig rosszallóan álldogált ott, majd visszasétált a terembe. Odabenn az utolsó fogást már felszolgálták és a mulatság már elkezdődött. Lord Frey egyik lánya hárfán elég rosszul a „Két Szív Egyként Dobban”-t játszotta. Néhány zsonglőr égő fáklyákat dobált egymásnak egy ideig és az akrobaták cigánykerekeket hánytak. Lord Frey unokaöccse „A Medve És A Szép Hölgy”[25] et énekelte, miközben Ser Kirby Pimm az ütemet verte egy fakanállal az asztalon. Mások is csatlakoztak, amíg már az egész terem együtt bömbölte: "A medve! A medve! Csupa szőr, barna meg fekete!" Lord Caswell kidőlt az asztalnál, arca egy tócsa borban landolt és Lady Vyrwel pityeregni kezdett, bár senki nem tudta mi az oka a bánatának. Eközben a bor csak folyt. A gazdag arbori vörösek helyére helyi borok kerültek, vagy legalábbis a Kobzos ezt mondta, az igazat megvallva Dunk nem érezte a különbséget. Volt kevert bor is, meg kellett kóstolnia egy kupával. Talán egy évig sem jutok hozzá újra . A többi kóbor lovag, mindegyik cimborája [26] ismerős nőkkel elegyedett szóba. Dunk hirtelen arra gondolt, hogy hol lehet Tanselle . Azt tudta, hogy [27] hol volt Lady Rohanne - ágyban Hűsárok várában, mellette az öreg Ser Eustace horkol a bajuszán keresztül - ezért próbált nem gondolni rá. Vajon én eszükbe jutok? tűnődött. Mélabús tűnődését durván félbeszakították, amikor egy csapat kifestett törpe ugrott ki egy kerekes fadisznó hasából, hogy az asztalok körül kergessék Lord Butterwell bolondját felfújt hólyagokkal náspágolva. Hangosat szólt, amikor egyik-másik kidurrant. Évek óta nem látott ilyen vicceset Dunk és a többiekkel együtt jót kacagott rajta. Lord Frey fiát annyira elragadta a bohóckodás, hogy csatlakozott hozzájuk, az egyik törpétől kölcsönvett hólyaggal a püfölni kezdte a vendégeket. A fiúnak olyan irritáló nevetése volt, amit Dunk még életében nem hallott: magas, éles csuklásszerű hangja miatt legszívesebben elfenekelte, vagy egy aknába lökte volna. Ha engem is megüt a hólyaggal, akkor talán meg is teszem.

- Íme a fiú, akinek az esküvőt köszönhetjük. - szólt Ser Maynard ahogy a csapott állú lurkó visítva elrohant melletük. - Hogyan? - a Kobzos felemelt egy üres boroskupát és egy arra járó szolga megtöltötte. Ser Maynard az emelvényre pillantott, ahol a menyasszony cseresznyével etette a férjét. - Nem Őlordsága lesz az első, aki megvajazza a süteményét. Azt beszélik, hogy a menyasszonya szüzességét egy mosogatófiú vette el az Ikrekben. Leszökött a konyhába, hogy találkozzanak. Azonban egy éjszaka a kisöccse utánasettenkedett. Amikor meglátta, ahogy enyelegnek, felkiáltott és a szakácsok és az őrök berohantak, rajtakapva a miladyt és a mosogatófiút ahogy azon a márványlapon hancúroztak, amelyen a szakácsok a tésztát nyújtják. Mindketten anyaszült meztelenek voltak és tetőtől-talpig lisztesek. Ez nem lehet igaz, gondolta Dunk. Lord Butterwellnek hatalmas földjei voltak és több üstnyi sárga aranya. Miért venne el egy lányt, akit meggyalázott egy mosogatófiú és adná ki a kezéből a sárkánytojást? Az Átkelőből való Freyek nem előkelőbbek a Butterwelleknél. Nekik hídjuk volt tehenek helyett, csak ennyi volt a különbség. Lordok, ki tudná megérteni őket? Dunk evett egy kis diót és azon tűnődött, amit vizelés közben hallott. Részeges Dunk, mit hiszel, mit hallottál? Ivott még egy kupa kevert bort, mert az első ízlett neki. Ezután lehajtotta fejét a karjára és egy pillanatra behunyta a szemét, hogy pihentesse a füsttől. *** Ismét kinyitva a szemét azt látta, hogy, a vendégek fele talpon állt és azt skandálta: „Az ágyba! Az ágyba!” Olyan hangosan kiabáltak, hogy felébresztették Dunkot egy kellemes álomból, amelyben Túl Magas Tanselle és a Vörös Özvegy is szerepelt. „Az ágyba! Az ágyba!” hangzottak a kiáltások. Dunk felült és megdörzsölte a szemét. A menyasszonyt Ser Franklyn Frey tartotta a karjában és a fal mellett ment vele, körülöttük fiúk és férfiak nyüzsögtek. A hölgyek az emelvényen Lord Butterwellt vették körül. Lady Vyrwel már túllépett a bánatán és éppen Őlordságát igyekezett felhúzni a székéből, miközben a lord lányainak egyike kioldotta csizmáját és a Frey-nők éppen a zekéjét rángatták le. Butterwell nevetett és hiábavalóan hadonászott. Dunk látta, hogy részeg és Ser Franklyn még részegebb volt… annyira, hogy majdnem elejtette a menyasszonyt. Mielőtt Dunk felfogta volna, hogy mi történik, John, a Kobzos talpra rántotta. - Ide! - kiáltotta el magát. - Hadd vigye az óriás! A következő dolog, amire emlékezett, hogy a torony lépcsőjén megy felfelé, karjában az izgő-mozgó menyasszonnyal. A lány meg nem állt volna és a férfiak mind körülöttük nyüzsögtek, obszcén vicceket sütve el arról, hogy hogyan kellene belisztezni és megdagasztani, miközben a ruháit rángatták le róla. A törpék is csatlakoztak, ott rohangáltak Dunk lábai körül, kurjongatva és nevetve csapkodták vádlijait a hólyagokkal. Alig tudta elkerülni, hogy eltapossa őket. Dunknak fogalma sem volt, hogy merre lehet Lord Butterwell hálószobáját, de a többiek addig taszigálták és lökdösték, amíg oda nem talált. Addigra a menyasszony vörös fejjel vihogott, majdnem teljesen pucéran, csak a bal lábán maradt a harisnyája, ami ki tudja hogy úszta meg az utat. Dunk is vörös volt, de nem az erőfeszítéstől. Az izgalmának oka nyilvánvaló lett volna, ha valaki ránéz, de szerencsére mindenki a menyasszonnyal törődött. Lady Butterwell egyáltalán nem hasonlított Tanselle-re, de ahogy félpucéran a karjában tartotta, eszébe juttatta Dunknak. Tanselle, a Túl Magas volt a neve, de nem volt túl magas hozzám. Azon tűnődött, hogy látja-e még valaha. Voltak éjszakák, amikor azt gondolta, hogy biztosan csak álmodta. Nem, dinka, csak azt álmodtad, hogy tetszettél neki. Amikor megtalálta Lord Butterwell hálószobája hatalmasnak és pompásnak bizonyult. Myri szőnyegek borították a padlót, száz illatos gyertya égett a sarkokban és a zugokban, illetve egy drágakövekkel kivert arany étkészlet is oda volt készítve az ajtó mellé. Még saját árnyékszék is volt egy kőboltív alatt a külső falon.

Amikor Dunk végre a nászágyba huppantotta a menyasszonyt egy törpe ugrott be mellé és ragadta meg az egyik mellét, hogy megsimogassa. A lány felsikoltott, a férfiak durván röhögtek. Dunk megragadta a törpét a gallérjánál fogva és elrántotta a milady mellől. Átvitte a szobán, hogy kihajítsa az ajtón, amikor meglátta a sárkánytojást. Lord Butterwell fekete bársonypárnára helyezte egy márványtalapzat tetején. Sokkal nagyobb volt, mint egy tyúktojás, de nem volt olyan nagy, mint amekkorának képzelte. Finom vörös mintázat borította, ékszerként ragyogott a lámpák és gyertyák fényében. Dunk letette a törpét és felvette a tojást, hogy közelről megnézze. Nehezebb volt, mint amire számított. Be lehet verni vele egy férfi fejét és még csak meg sem reped a héj. Az erezet finom és mély volt az ujjai alatt, a gazdag vörös árnyalat csillogni látszott, ahogy a kezében forgatta a tojást. Vér és láng, gondolta de aranypöttyek is látszottak az éjfekete sávok mellett. - Hé te! Mit képzelsz, mit csinálsz, ser? - Egy ismeretlen lovag bámulta mereven, egy nagydarab férfi szénfekete szakállal. Bár dühös volt, inkább a hangja volt megdöbbentő: mélyen, haragosan zengett. Ő volt az, a férfi Peake-kel, ismerte fel Dunk, ahogy a férfi rászólt. - Tedd azt le. Megköszönném, ha távol tartanád a szutykos kezedet Őlordsága kincsetől, különben a Hétre mondom, megbánod. A másik lovag közel sem volt olyan ittas, mint Dunk, ezért bölcsnek tűnt engedelmeskedni. Óvatosan visszatette a tojást a párnára és megtörölte a kezét az ingujjában. [28] - Nem akartam rosszat, ser. - Dinka Dunk, oly sötét akár az éji várfal. Azután elment a fekete szakállas mellett és kilépett az ajtón. A lépcsőház zajos volt, örömteli kurjongás és női kacaj töltötte meg. A nők éppen felhozták Lord Butterwellt a menyasszonyához. Dunk nem akart találkozni velük, ezért felfelé indult, ahelyett hogy lement volna és a torony tetején a csillagok alatt találta magát. A világos vár ragyogott a holdfényben körülötte. Szédült a bortól, ezért nekidőlt a mellvédnek. Megbolondultam? Miért kellett megfogni azt a sárkánytojást? Emlékezett Tanselle bábelőadására és a fasárkányra, ami minden baj okozója lett Hamugázlónál. Az emlék bűntudatot ébresztett Dunkban, ahogy mindig is tette. Három jó ember halt meg, hogy megmentse egy kóbor lovag irháját. Nem volt értelme, soha nem is lesz. Tanulj ebből, dinka. Nem a te dolgod, hogy a sárkánytojásokkal foglalkozzál. - Majdnem olyan, mintha hóból építették volna. Dunk megfordult. John, a Kobzos állt mögötte mosolyogva arany selyemruhájában. - Mi épült hóból? - A kastély. Ezek a fehér kövek a holdfényben. Voltál már a Nyakon túl, Ser Duncan? Azt mesélték nekem, hogy még a nyáron is esik ott a hó. Láttad már a Falat? - Nem, uram. - Miért beszél a Falról? - Oda mentünk, Egg és én. Északra, Deresbe. - Lehet, hogy csatlakozom hozzátok. Megmutathatnád az utat. - Az utat? - ráncolta a homlokát Dunk - Csak egyenesen fel a Királyi úton. Ha nem térsz le az útról és észak felé haladsz, el sem ronthatod. A Kobzos elnevette magát. - Gondolom, hogy nem… bár meg lennél lepve, hogy az emberek mi mindent képesek elrontani. Odalépett a mellvédhez és keresztülnézett a kastélyon. - Azt mondják, hogy az északiak barbár népség és az erdeik tele vannak farkasokkal. - Uram, miért jöttél ide fel? - Alyn keresett és nem akartam, hogy megtaláljon. Elég fárasztóvá válik, ha iszik. Láttam, hogy kisurransz abból a szörnyű hálószobából és utánad jöttem. Túl sokat ittam, elismerem, de nem eleget, hogy lássam Butterwellt meztelenül. - Talányosan elmosolyodott. - Álmodtam rólad, Ser Duncan, mielőtt még találkoztunk. Amikor megláttalak az úton, azonnal felismertem az arcod, mintha régi barátok lennénk. Dunknak furcsa érzése volt, mintha mindez már megtörtént volna egyszer. Azt mondta, hogy álmodott

rólam. Az én álmaim nem olyanok, mint a tieid, Ser Duncan. Az enyémek igazak. - Rólam álmodtál? - mondta a bortól reszelős hangon. - Miféle álom volt az? - Miféle? - kérdezte a Kobzos. - Azt álmodtam, hogy tetőtől talpig fehérben voltál, hosszú fehér köpönyeg lógott a vállaidról. Egy Fehér Kard voltál, ser, a Királyi Testőrség felesküdött testvére, a Hét Királyság legnagyobb lovagja és életcélod semmi más nem volt, mint hogy őrizd, szolgáld és boldoggá tedd királyodat. - Egyik kezét Dunk vállára tette. - Te is álmodtad már ugyanezt, tudom. Így volt, igazat mondott. Amikor az öregember először megengedte, hogy megfogjam a kardját. Minden fiú arról álmodik, hogy a Királyi Testőrségben szolgál. - Mégis felnőve csak heten viselhetik majd a fehér köpenyt. Boldoggá tenne, ha egy lennél közülük? - Én? - Dunk megvonta a vállát, hogy lelökje az úrfi kezét, ami szorítani kezdte a vállát. - Talán. Vagy mégsem. - A Testőrség lovagjai élethosszig szolgáltak és megesküdtek, hogy nem vesznek feleséget és nem birtokolnak földeket. Talán egyszer megtalálom Tanselle-t. Miért ne lehetne feleségem és fiaim? Nem számít, mit álmodok. Csak egy király avathat fel egy lovagot testőrré. - Azt hiszem, akkor ez azt jelenti, hogy meg kell szereznem a trónt. Megtanítanálak hegedülni. - Részeg vagy. - Bagoly mondja verébnek. - Csodálatosan részeg. A bor mindent lehetségessé tesz, Ser Duncan. Jól állna neked a fehér, azt hiszem, de ha nem tetszik ez a szín, talán inkább lord lennél? Dunk az arcába nevetett. - Nem. Hamarabb nőnek nagy kék szárnyaim és tudok majd repülni. Ugyanakkora az esély mindkettőre. - Gúnyolódsz velem. Egy igaz lovag sosem gúnyolódik a királyával. - A Kobzos hangja sértetten csengett. - Remélem jobban hiszel abban, amit mondok neked, majd amikor a sárkány kikel. - Kikel egy sárkány? Egy élő sárkány? Itt? - Megálmodtam. Ezt a fehér kastélyt, téged, a sárkányt, ahogy kikel a tojásból, mindent megálmodtam, ahogy a fivéreim halálát is. Tizenkét évesek voltak, én csak hét, hát kinevettek és meghaltak. Most kettő és húsz vagyok és hiszek az álmaimban. Dunk visszaemlékezett a másik tornára, emlékezett rá, ahogy a könnyű tavaszi esőben egy másik herceggel sétált. Álmomban téged láttalak és egy halott sárkányt, mondta Egg bátyja, Daeron neki. Egy hatalmas, óriási fenevadat, akkora szárnyakkal, hogy az egész mezőt be tudta volna teríteni velük. Rád zuhant, de te éltél, a sárkány pedig halott volt. És pont így történt, szegény Baelor. A csalóka álmokra nem lehetett építeni. - Ahogy mondod, uram. - mondta a Kobzosnak. - Kérlek bocsáss meg. - Miért hagysz itt, ser? - Aludni megyek az ágyamba. Kutyául vagyok. - Légy az én kutyám, ser. Ez az éjszaka életben tartja a reményt. Ha együtt vonyítanánk, felébresztenénk az isteneket is. - Mit akarsz tőlem? - A kardod. Az én emberem lennél és én magasra emelnélek. Az álmaim nem hazudnak, Ser Duncan. Fehér köpenyes leszel és nekem kell az a sárkánytojás. Kell, az álmaim ezt nyilvánvalóan megmutatták. Talán a tojás kikel, vagy… Kivágódott az ajtó mögöttük. - Itt van, uram. Két fegyveres lépett a tetőre. Lord Gormon Peake jött mögöttük. - Gormy - szólt a Kobzos - Mit csinálsz itt, a hálószobámban, lordom? - Ez a tető, ser, és túl sok bort ittál. - Lord Gormon heves mozdulatot tett és az őrök közelebb jöttek. Engedd, hogy az ágyadba segítselek. Holnap lándzsát törsz majd, emlékezz rá, kérlek. Kirby Pimm veszélyes ellenfél lehet. - Azt reméltem, hogy a jó Ser Duncannel török lándzsát.

Peake ellenségesen méregette Dunkot. - Később talán. De az első ellenfeled Ser Kirby Pimm lesz. - Akkor bukjon Pimm! Ahogy a többi is mind! Az álneves lovag legyőzi minden kihívóját és csodálatot kelt! - A fegyveresek megragadták a Kobzost a karjánál fogva. - Ser Duncan, úgy tűnik el kell válnunk. mondta, ahogy lesegítették a lépcsőn. Csak Lord Gormon maradt a tetőn Dunkkal. - Kóbor lovag - morogta - anyád nem tanított arra, hogy sose dugd a karod a sárkány szájába? - Sosem ismertem anyámat, uram. - Így érthető. Mit ígért neked? - Lordságot. Fehér köpenyt. Nagy kék szárnyakat. - Itt az én ígéretem: három láb hideg acél a bordáid közt, ha egy szót is elárulsz abból, ami itt történt. Dunk megrázta a kobakját, hogy kitisztuljon a feje. Nem segített. Hirtelen összegörnyedt és hányni kezdett. A hányás egy része ráfröccsent Peake csizmájára. A lord káromkodott. - Kóbor lovagok… - kiáltotta undorodva - Nincs itt hely számodra. Egyetlen igazi lovag sem lenne olyan otromba, hogy hívatlanul megjelenjen, de ti, csavargók… - Sehol sem kellünk, mégis mindenhol feltűnünk, uram. - A bor meggondolatlanná tette Dunkot, különben tartotta volna a száját. Megtörölte a száját a kézfejével. - Próbálj emlékezni arra, amit mondtam, ser. Bajba kerülsz, ha nem teszed. - Lord Peake lerázta a hányást a csizmájáról, majd elment. Dunk ismét nekidőlt a mellvédnek. Azon tűnődött, hogy melyik őrültebb, Lord Gormon, vagy a Kobzos. Mire visszament a terembe, csak Maynard Plumm maradt a társaságából. - Lisztes volt a csecse, amikor letépted az alsóruháját? - akarta tudni. Dunk megrázta a fejét, töltött magának egy újabb kupa bort, belekóstolt, majd úgy döntött, hogy már eleget ivott. *** Csak az uraknak és a hölgyeknek adtak a várban szobákat Butterwell intézői, kíséreteik a barakkok ágyaiban aludhattak. A többi vendég választhatott: egy szalma derékaljon tért nyugovóra a pincében, vagy a nyugati falnál állította fel a pavilonját. Az egyszerű vitorlavászon sátor, amit Dunk Kőszentélyben vásárolt nem volt pavilon, de távol tartotta az esőt és a tűző napot. Némelyik szomszédja még ébren volt, pavilonjaik selyemfala színes lámpásként derengett az éjszakában. Nevetés hallatszott egy kék pavilonból, amit napraforgók borítottak és szeretkezés hangjai egy fehér-lila csíkoséból. Egg a többiekétől kissé távolabb állította fel a sátrukat. Mester és a két ló a közelben volt kipányvázva, Dunk fegyverzete és páncélzata pedig pontos rendben volt a kastély falának támasztva. Amikor bemászott a sátorba, apródját törökülésben találta, ahogy gyertyafénytől csillogó fejjel tanulmányozott egy könyvet. - Az olvasás a gyertyafény mellett majd elveszi a szemed világát. - Az olvasás rejtély maradt Dunk számára, noha a fiú próbálta megtanítani. - Szükség van a fényre, hogy lássam a szavakat, ser. - Akarsz egy fülest? Miféle könyv az? - Dunk élénk színeket látott az oldalakon, kis festett címereket, ahogy a betűk közt rejtőztek. - Heraldikai lexikon, ser. - Keresed a Kobzost? Nem fogod megtalálni, nem tesznek kóbor lovagokat a lexikonba, csak urakat és bajnokokat. - Nem őt kerestem. Láttam pár másik címert az udvarban… Lord Sunderland is itt van, ser. A címere három sápadt női fej, zölddel és kékkel hullámosan vágott pajzson.

- A Nővérekről? Tényleg? - A Három Nővér egy szigetcsoport volt a Harapás-öbölben. Dunk egy septontól azt hallotta, hogy a szigetek a bűn és a kapzsiság fészkei voltak. Nővérfalva a legelvetemültebb csempészbarlangnak számított Westeroson. - Messziről jött. Biztos a rokona Butterwell új feleségének. - Nem az, ser. - Akkor a lakomára jött. A Három Nővéren csak halat esznek, ugye? Az ember belebetegszik a halba. Kaptál eleget enni? Hoztam neked egy fél kappant és sajtot. - Dunk kipakolta a köpenye zsebét. - Oldalassal etettek meg bennünket, ser. - Egg orra mélyen a könyvbe lógott. - Lord Sunderland a Fekete Sárkánnyal harcolt, ser. - Mint a vén Ser Eustace? Ő sem volt rossz ember, ugye? - Nem, ser. - mondta Egg - De… - Láttam a sárkánytojást. - Dunk elpakolta az ételt a száraz kenyerük és sózott húsuk közé. - Nagyrészt vörös volt. Vérholló nagyúrnak is van sárkánytojása? Egg leengedte a könyvet. - Miért lenne? Hiszen közrendű. - Fattyú, nem közrendű. - Vérholló a takaró rossz végén született, de mindkét oldalról nemesi származású volt. Dunk éppen mesélni akart arról, amit odafenn látott, amikor észrevette a fiú arcát. - Mi történt az ajkaddal? - Csak egy verekedés, ser. - Hadd lássam! - Alig vérzett. Öntöttem rá egy kis bort. - Kivel verekedtél? - Pár másik apróddal. Azt mondták… - Ne törődj vele, mit beszélnek. Mit mondtam neked? - Hogy tartsam a szám és ne keveredjek bajba. - A fiú megérintette felhasadt száját. - Apámat testvérgyilkosnak nevezték. Az is, fiú, de nem hiszem, hogy szándékosan. Dunk legalább félszázszor elmondta, hogy ne vegye a szívére az ilyen szavakat. Te tudod az igazat, legyen ez elég. Hallottak ilyen szóbeszédet korábban borkimérésekben, olcsó kocsmákban és az erdők tábortüzei mellett. Az egész birodalom tudta, hogy Maekar herceg hogyan ütötte meg buzogányával Ládzsatörő Baelort Hamugázló mezején. A pletykák várhatóak voltak. - Ha tudnák, hogy Maekar herceg az apád, sosem mondanának ilyen dolgokat. - A hátad mögött persze igen, de sosem a szemedbe. - És te mit mondtál ezeknek az apródoknak, ahelyett hogy tartottad volna a szád? Egg zavartnak tűnt. - Hogy Baelor herceg halála baleset volt. Csak amikor azt mondtam, hogy Maekar herceg szerette a bátyját, Baelort, Ser Addam fegyvernöke azt mondta, hogy halálra szerette és Ser Mallor apródja szerint ugyanezt a szeretetet érzi másik fivére, Aerys iránt. Ezért ütöttem meg. Jó nagyot kapott. - Neked kellene jó nagyot kapni. Egy feldagadt fül jól illene az ajkadhoz. Apád is ezt tenné a helyemben, ha itt lenne. Gondolod, hogy Maekar hercegnek arra van szüksége, hogy egy kölyök védje meg? Mit mondott neked, amikor elengedett velem? - Hogy hűségesen szolgáljalak apródként és ne hátráljak meg semmilyen feladattól vagy nehézségtől. - És még mit? - Hogy engedelmeskedjek a király törvényeinek, a lovagiasság szabályainak és neked. - És még mit? - Hogy borotváljam, vagy fessem a hajam - mondta a fiú vonakodva - és hogy senkinek ne mondjam el a valódi nevem. Dunk bólintott.

- Mennyi bort ivott az a fiú? - Árpasört ivott. - Érted már? Az árpasör beszélt belőle. A szó elszáll, Egg, csak hagyd elmenni a füled mellett. - Vannak szavak, amik elszállnak. - A fiú csökönyös volt. - De vannak szavak, amik árulást hordoznak. Ez egy áruló tornája, ser. - Mindenki áruló lenne? - rázta meg a fejét Dunk. - Ha ez igaz volt is valaha, az régen volt. A Fekete Sárkány halott és akik vele harcoltak vagy elmenekültek, vagy kegyelmet kaptak. És ráadásul nincs is igazad. Lord Butterwell fiai mindkét oldalon harcoltak. - Ettől csak félig áruló, ser. - Tizenhat éve volt. - Dunk bor okozta mámora odalett. Mérges volt és majdnem teljesen józan. - Lord Butterwell intézője a játékok mestere, egy Cosgrove nevű ember. Keresd meg és írasd fel a nevem a jelentkezők közé. Mégsem, várj csak… inkább ne add ki a nevem. - Ennyi lovag közül talán néhány emlékszik Ser Duncanre Hamugázló mezejéről. - Írass fel Akasztófás Lovagként. A nép imádta, ha egy álneves lovag tűnt fel egy tornán. Egg megsimogatta dagadt ajkát. - Az Akasztófás Lovag, ser? - A pajzs miatt. - Igen, de… - Menj és tedd amit mondtam. Már eleget olvastál erre az éjszakára. - Dunk kioltotta a gyertyát az ujjaival. *** Zabolázhatatlan forrón és keményen tűzött a nap. A hő hullámokban áradt a kastély fehér köveiből. A levegőben a forró, kiszáradt föld és a szakadt fű illata keveredett. Nem mozgatta meg szél a zöld-fehér-sárga zászlókat, amiket a vár és a kapu tetejére tűztek. Mennydörgés olyan nyugtalan volt, amilyennek Dunk ritkán látta korábban. A csataló jobbra-balra dobálta fejét ahogy Egg meghúzta a nyereg szíjait. Még a fogát is kivicsorította a fiúra. Annyira meleg van, gondolta Dunk, túl meleg az embereknek, vagy a lovasoknak. Egy csatalónak egyébként sincs nyugodt természete. Még maga az Anya is megbolondulna ebben a hőségben. Az udvar közepén a két résztvevő éppen új menetre indult. Ser Harbert egy aranyszín, feketével vértezett lovon ült, melyet a Paege-ház vörös és fehér kígyói díszítettek. Ser Franklyn egy vörösön ült, melyet szürke selyem borított a Frey-ház ikertornyaival. Amikor összecsaptak a vörös és fehér lándzsa kettőbe tört, a kék szilánkokra robbant, de egyik férfi sem bukott ki a nyeregből. Bíztatás hallatszott a lelátóról és a falakon álló őrök felől, de rövid, szórványos és gyenge volt. Még szurkolni is túl meleg van. Dunk letörölte az izzadságot az arcáról. Túl meleg van a tornához. A feje lüktetett. Hadd nyerjem meg ezt a menetet és még egyet, és elégedett leszek. A lovagok megfordították a lovukat a sorompók végén és ledobták lándzsáik csonkját, már a negyedik párat törték össze. Hárommal több, mint kellene. Dunk addig halasztgatta páncélja felöltését, ameddig csak lehetett, de máris érezte, hogy alsóruhája bőrére tapad az acél alatt. Van rosszabb is, mint verejtékben úszni, mondogatta magának és próbált visszaemlékezni a harcra a Fehér Hölgy fedélzetén, amikor a vasemberek átrajzottak a fedélzetre. Akkor vérben úszott, mire a nap véget ért. Az új lándzsákkal a kézben Paege és Frey újra megsarkantyúzták lovaikat. A száraz föld minden lépéssel nagy darabokban szakadt fel a lovaik patái alól. Az összetörő lándzsák reccsenésétől megvonaglott Dunk arca. Túl sok bort ittam tegnap este és túl sokat is ettem. Halvány emlékei voltak arról, hogy a menyasszonyt felvitte a lépcsőn és a tetőn találkozott Johnnal, a Kobzossal és Lord Peakeke l . Mit kerestem a tetőn? Úgy emlékezett, hogy valami beszélgetés folyt sárkányokról, vagy

sárkánytojásról, vagy ilyemiről, de… Egy zaj szakította félbe ábrándozását, félig üvöltés, félig nyögés. Dunk látta az arany lovat lovas nélkül ügetni a sorompók végénél, miközben Ser Harbert Paege erőtlenül forgolódott a földön. Még kettő az én fordulóm előtt. Minél hamarébb lelöki a lováról Ser Uthort, annál hamarébb levetheti a páncélját, ihat valami hideget és pihenhet. Legalább egy órája lesz, mielőtt ismét előre hívják. Lord Butterwell pocakos heroldja a lelátó tetejére mászott, hogy bejelentse a következő párt. - Ser Argrave, a Dacos - hívta elő - egy lovag Nunny-ból, Lord Butterwell fehérsánci szolgálatában. Ser Virágos Glendon, a Fűzbarka lovagja. Lépjetek elő és bizonyítsátok vitézségetek! Nevetés futott át a lelátón. Ser Argrave vékony, inas férfi volt, egy zsoldos lovag horpadt szürke páncélban, vértezetlen lovon. Dunk ismerte a fajtáját régről, az ilyen emberek szívósak, mint a fagyökerek és tudják a dolgukat. Ellenfele a fiatal Ser Glendon volt hitvány gebéjén, láncingbe öltözve, fején nyitott sisak. Pajzsán apja tüzes címere volt látható. Mellvért kellene neki és egy jó sisak, gondolta Dunk. Egy találat a fején, vagy a mellén megölheti ilyen vértezetben. Ser Glendon nyíltan dühös volt a bemutatása miatt. Mérgesen körbefordult lovával, úgy kiáltotta: - Én Glendon Ball vagyok, nem Virágos Glendon! Ha rajtam gúnyolódsz, bajba kerülsz, herold! Figyelmeztetlek, egy hős véréből származom. - A herold nem méltóztatott válaszolni, de a fiatal lovag tiltakozása még több nevetést gerjesztett. - Miért nevetik ki? - csodálkozott Dunk hangosan. - Akkor fattyú lenne? - A Virágos vezetéknevet a Síkvidék nemesi családjaiban született fattyaknak adták. - És mi volt ez a fűzbarka? - Kideríthetem, ser. - mondta Egg. - Nem. Ez nem ránk tartozik. Nálad a sisakom? Ser Argrave és Ser Glendon meghajtották lándzsáikat Lord és Lady Butterwell előtt. Dunk látta, hogy Butterwell oldalt hajol és valamit a felesége fülébe súg. A lány felkuncogott. - Igen, ser. - Egg felvette kajla kalapját, hogy beárnyékolja szemét és védje kopasz fejét a naptól. Dunk szerette ugratni a fiút a kalappal, de most azt kívánta, hogy bárcsak neki is lenne egy hasonló. Jobb a szalma, mint az acél a tűző napon. Kifésülte a haját szeméből, sisakját két kézzel fejére húzta és nyakvértjéhez rögzítette. A bélés régi izzadságtól bűzlött és a vas teljes súlyát nyakán és vállain érezte. A feje lüktetett a tegnap esti bortól. - Ser, - mondta Egg - még nem késő visszalépni. Ha elveszted Mennydörgést és a páncélod… Akkor vége a lovagi életnek. - Miért kellene elvesztenem? - követelte Dunk. Ser Argrave és Ser Glendon a sorompók átellenes [29] oldalára lovagoltak. - Ez nem olyan, mintha Nevető Viharral néznék farkasszemet. Van itt egyáltalán lovag, aki gondot okozhat nekem? - Majdnem mindegyik, ser. - Tartozom neked ezért egy fülessel. Ser Uthor tíz évvel öregebb nálam és fele akkora mint én. Ser Argrave leengedte a sisakellenzőjét. Ser Glendonnak nem volt ellenzője. - Nem törtél lándzsát Hamugázló mezeje óta, ser. Arcátlan kölyök. - De gyakoroltam. - Nem annyira eltökélten, mint kellett volna. Amikor lehetősége volt rá, pár kört gyakorolt forgóbábukon vagy gyűrűkön. Néha felparancsolta Egget egy fára és egy pajzsot, vagy hordót lógatott le vele egy ágról, hogy azon gyakoroljon. - Jobb vagy karddal a kézben, mint lándzsával. - mondta Egg. - Egy szekercével, vagy buzogánnyal a kézben kevesen érnek fel az erődhöz. Elég igazság volt a szavaiban ahhoz, hogy felbosszantsa vele Dunkot. - Nincs torna vívóknak. - mutatott rá, miközben Tűzgolyóbis fia és Ser Argrave, a Dacos elindultak. -

Hozd a pajzsom! Egg savanyú képet vágott, majd elment a pajzsért. Az udvar túloldalán Ser Argrave lándzsája eltalálta Ser Glendon pajzsát és lecsúszott róla, mély [30] barázdát hagyva az üstökös képén. De Ball lándzsájának koronája olyan erővel találta el ellenfele mellvértjét, hogy elszakította a nyergének hevederét. A lovag nyergestől zuhant a porba. Dunk el volt ragadtatva, a helyzete ellenére. A fiú majdnem olyan jól tör lándzsát, mint ahogy a nyelvét forgatja. Arra gondolt, hogy ez majd leállítja a rajta kacarászókat. Trombita harsant elég hangosan ahhoz, hogy Dunk elfintorodjon. A herold ismét felmászott a lelátóra. - Ser Jay a Caswell-házból, Keserűhíd ura és a Gázlók védelmezője. Ser Kyle, Misty Moor Macskája. Lépjetek elő és bizonyítsátok vitézségetek! Ser Kyle páncélzata jó minőségű volt, de régi és kopott, sok horpadással és karcolással. - Az Anya legyen kegyes hozzám, Ser Duncan. - mondta Dunknak és Eggnek, ahogy a sorompók közé indult. - Lord Caswell ellen indulok, az egyetlen ember ellen, aki miatt idejöttem. Ha valaki a mezőnyben ezen a reggelen rosszabbul érezhette magát, mint Dunk, az Lord Caswell volt, aki az esti lakomán eszméletlenre itta magát. - Csoda, hogy képes lóra ülni a tegnap este után. - mondta Dunk. - A győzelem a tiéd, ser. - Ó, nem. - Ser Kyle szelíden mosolygott. - A macskának, amelyik egy csupor tejszínre pályázik tudnia kell, hogy mikor doromboljon és mikor mutassa ki körmeit, Ser Duncan. Ha Őlordsága lándzsája csak súrolja is a pajzsom, a földre kell zuhannom. Azután ha odaviszem a lovam és páncélom neki, bókolni fogok Őlordságának, hogy milyen derék harcossá növekedett, amióta az első kardját csináltam neki. Erről visszaemlékszik majd rám és mielőtt a nap lemegy, ismét a Caswellek embere leszek, Keserűhíd egyik lovagja. Ez nem becsületes, mondta ki majdnem Dunk, de inkább a nyelvébe harapott. Nem Ser Kyle lenne az első kóbor lovag, aki feladja a becsületét egy tűzhely melegéért. - Ahogy mondod - morogta. - Sok szerencsét neked… vagy inkább balszerencsét, ha arra vágysz. Lord Joffrey Caswell cingár húszéves ifjú volt, kétségkívül jobban mutatott a páncélzatában, mint előző éjjel arccal lefelé a borostócsába bukva. Egy sárga kentaur volt a pajzsára festve, ahogy íjat feszít. Ugyanez a kentaur volt látható a lova fehér selyem szerszámán és csillogott aranyozva a sisakja tetején. Egy olyan embernek, akinek a címere egy kentaur ennél sokkal jobban kellene lovagolnia. Dunk nem tudta, hogy Ser Kyle hogy bánik a lándzsával, de ahogy Lord Caswell a lovon ült, abból az látszott, hogy egy hangosabb köhögéstől is leesne. A Macskának elég lenne csak gyorsan ellovagolni mellette. Egg tartotta kezében Mennydörgés kantárját, ahogy Dunk nehézkesen a magas nyeregbe lendült. Ahogy ott ült várakozva, magán érezte a tekinteteket. Azon gondolkoznak, hogy jó-e a magas kóbor lovag. Dunk maga is ezen tűnődött. Rövidesen kiderül. Misty Moor Macskája igazat mondott. Lord Caswell lándzsája összevissza imbolygott a pályán keresztül és Ser Kyle motiválatlan volt. Mindkét lovas csak ügetésig gyorsított. A Macska annak ellenére a porba zuhant, hogy Lord Joffrey lándzsája csak véletlenül ütötte meg a vállát. Azt hittem, hogy a macskák mindig talpra esnek, gondolta Dunk, ahogy a lovag a porban gurult. Lord Caswell lándzsája el sem tört. Ahogy a lovával körbejárt, újra és újra a magasba emelte, mintha csak Hosszútövis Leót, vagy a Nevető Vihart lökte volna ki a nyeregből. A Macska lehúzta a sisakját és elindult visszahozni a lovát. - A pajzsomat! - mondta Dunk Eggnek. A fiú feladta a kezébe. A bal karját a szíjba csúsztatta és a fogantyúra zárta ujjait. A trapéz-pajzs súlya megnyugtató volt, bár a hossza miatt nehezen volt kezelhető. Az akasztott ember látványa kényelmetlen érzéssel töltötte el. Az rossz sorsot hozó címer. Emlékeztette magát, hogy amihelyt lehet, újrafestesse. Adjon nekem a Harcos tiszta pályát és gyors győzelmet, imádkozott, ahogy Butterwell heroldja újra felmászott a lépcsőkön. - Ser Uthor Underleaf. - csengett a hangja. - Az Akasztófás Lovag. Lépjetek elő és bizonyítsátok

vitézségetek! - Légy óvatos, ser! - figyelmeztette Egg, ahogy átadta a tornalándzsát, egy kúp alakú tizenkét láb hosszú farudat, aminek a végén kerek, zárt ököl formájú vaskorona volt. - A többi apród szerint Ser Uthor jól ül a nyeregben és gyors. - Gyors? - horkant fel Dunk. - Egy csiga van a pajzsán. Milyen gyors lehet? Mennydörgés oldalába mélyesztette sarkantyúit és a lovat lassan előreléptette, lándzsáját magasra emelve. Egy győzelem és marad minden a régiben. Kettő győzelem viszont előbbre visz bennünket. És két győzelem nem túlzott remény ebben a társaságban. Legalább a sorshúzásban szerencsés volt. Könnyen Öreg Ökröt, Ser Kirby Pimmet, vagy valamelyik helyi bajnokot is húzhatta volna. Dunk elgondolkozott azon, hogy a játékok mestere nem-e szándékosan párosította egymással a kóbor lovagokat, így egyetlen úrfinak sem kellett elszenvednie azt a szégyent, hogy valamelyik ellen az első körben veszít. Nem számít. Egyszerre csak egy ellenfél, ezt mondta mindig az öreg. Ser Uthoron kívül másra most nem kell gondolnom. A lelátó alatt találkoztak, ahol Lord és Lady Butterwell ültek párnáikon a falak árnyékában. Lord Frey ült mellettük taknyos orrú fiát hintáztatva a térdén. Egy sor szolgálólány legyezte őket, de Lord Butterwell damasztzekéjének hónalja már foltos volt és a hölgy haján is látszott a nedvesség. Látszott, hogy melege van, unatkozik és kényelmetlenül érzi magát, de amikor meglátta Dunkot kidomborította a mellét, amitől Dunk elvörösödött a sisakja alatt. Meghajtotta lándzsáját neki és a férjének. Ser Uthor ugyanígy tett. Butterwell mindkettejüknek szerencsét kívánt, a felesége megnyalta az ajkát. Eljött az idő. Dunk visszaügetett a sorompók déli végéhez. Nyolcvan lábnyira tőle az ellenfele szintén elfoglalta a helyét. Szürke csődöre kisebb volt, mint Mennydörgés, de fiatalabb és tüzesebb. Ser Uthor zöldre lakkozott lemezpáncélt és ezüst láncinget viselt. Zöld és szürke szalagok lobogtak kerek sisakján és zöld pajzsán ezüst csiga látszott. A jó páncél és jó ló jó váltságdíjat jelent, ha kilököm a nyeregből. Egy trombita hangja harsant. Mennydörgés lassan ügetni kezdett. Dunk balra lendítette a lándzsáját és leengedte, így a ló feje és az elválasztó sorompó fölött keresztben állt. Pajzsa testének baloldalát védte. Előredőlt, lábát mereven megvetette, ahogy Mennydörgés előre haladt. Egyek vagyunk. Ember, ló, lándzsa, egy vérből, fából és vasból való szörnyeteg. Ser Uthor keményen jött, porfelhő szállt szürkéje patái alól. Negyven lábnyira Dunk vágtába sarkantyúzta Mennydörgést és lándzsája végét egyenesen az ezüst csigára irányozta. A sivár nap, a por, a hőség, a vár, Lord Butterwell és felesége, a Kobzos és Ser Maynard, lovagok, apródok, lovászok, közemberek, mind eltűntek. Csak az ellenfél maradt. Újra sarkantyúzott, Mennydörgés kirobbant. A csiga robogott felé, a szürke minden lépésével egyre nagyobb lett… de előtte jött Ser Uthor lándzsája, végén a vasököllel. A pajzsom erős, a pajzsom állja a csapást. Csak a csiga számít. Eltalálom a csigát és enyém a győzelem. Amikor tíz lépésre járt, Ser Uthor megemelte lándzsája végét. Reccsenést hallott Dunk, ahogy a lándzsája eltalálta ellenfelét. Érezte az ütést a karjában és vállában, de nem látta a találatot. Uthor vasökle egyenesen a szemei közt kapta el, mögötte a férfi és lovának minden ereje feszült. *** Odafenn egy dongaboltozat kőgerendáit pillantotta meg Dunk, amikor a hátán fekve felébredt. Egy pillanatra nem tudta, hogy hol van, vagy hogyan került oda. Hangok visszhangzottak a fejében és arcok lebegtek el mellette: az öreg Ser Arlan, Tanselle, a Túl Magas, Barna Pajzsos Bennis, a Vörös Özvegy, [31] [32] Lándzsatörő Baelor, Aerion a Fényes Herceg , az öreg és szomorú Lady Vaith . Azután hirtelen

beugrott a torna, a hőség, a csiga és a vasököl, ahogy az arcába csap. Felnyögött és a könyökére fordult. A mozgástól lüktetni kezdett a feje, mint valami óriás harci dob. Legalább mindkét szemével látott. Nem tapintott lyukat a fején, ami újabb jó hír volt. Látta, hogy valamiféle pincében van, borosflaskák és sör a falak mentén. Legalább hűvös van itt, gondolta, és ital is van a kezem ügyében. Vér ízét érezte a szájában. Belehasított a félelem. Ha leharapta a nyelvét, olyan néma lesz, mint amilyen nagydarab. - Szép napot - szólt rekedten, csak hogy hallja a hangját. A szavak visszhangzottak a boltozatról. Dunk megpróbált felkelni, de az erőfeszítéstől forogni kezdett vele a világ. - Lassan, lassan. - szólalt meg mellette egy reszketeg hang. Egy görnyedt öregember jelent meg az ágya mellett, olyan szürkébe öltözve, mint a haja. A nyaka körül egy mester sokféle fémből készült lánca volt. Arca vén és ráncos volt, horgas orra mentén mindkét oldalon beesett az orcája. - Maradj veszteg, hadd lássam a szemed. - Belebámult Dunk bal szemébe, majd a jobb szemébe is, hüvelyk- és mutatóujja segítségével tágra nyitva őket. - Fáj a fejem. - Örülj neki, hogy még a helyén van, ser. Tessék, ez talán segít valamit. Idd meg. Dunk kényszerítette magát, hogy minden kortyát lenyelje az ocsmány italnak anélkül, hogy kiköpné. - A torna. - mondta, kézfejével megtörölve a száját. - Mondd el, mi történt? - Ugyanaz a bolondság, ami mindig az ilyen verekedéseken. Emberek lökik le egymást rudakkal lovak hátáról. Lord Smallwood unokaöccse eltörte a csuklóját és Ser Eden Risley lába a lova alá csavarodott, de eddig még nem halt meg senki. Bár miattad aggódnom kellett, ser. - Leestem a lóról? - a feje még mindig olyan volt, mintha kóccal lenne kitömve, különben nem kérdezett volna ilyen bolondságot. Dunk azonnal visszaszívta volna, ahogy a szavak elhagyták az ajkát. - Akkorát estél, hogy a legnagyobb bástyák is megremegtek. Akik rád fogadtak teljesen összezavarodtak és az apródod is magánkívül volt. Még mindig itt ülne veled, ha nem kergetem ki. Nincs szükségem gyerekekre a lábam alatt. Emlékeztettem a kötelességére. Dunk úgy találta, hogy neki is szüksége van az emlékeztetőre. - Milyen kötelességére? - A lovad, ser. A fegyvereid és a páncélod. - Igen - jutott eszébe Dunknak. A fiú jó apród volt, tudta, hogy mit kell tennie. Elvesztettem az öreg kardját és a páncélt, amit Acél Pate készített nekem. - A kobzos barátod is érdeklődött utánad. Azt mondta, hogy a legjobb ápolásra van szükséged. Őt is kihajítottam. - Mióta foglalkozol velem? - Dunk behajlította a kardforgató keze ujjait. Úgy tűnik mindegyik rendben van. Csak a fejem fáj és arra meg Ser Arlan úgyis azt mondta, hogy sosem használom. - A napóra szerint négy órája. Négy óra, az nem is olyan rossz. Egyszer hallott egy történetet egy lovagról, akit olyan erősen ütöttek fejbe, hogy negyven évig aludt és amikor felébredt már öreg és aszott volt. - Nem tudod, Ser Uthor megnyerte a második menetét? Talán a Csiga megnyeri a tornát. Ez csökkentené a vereség keserűségét, Dunk azt mondhatná magának, hogy a legjobb lovag ellen veszített. - Az? Persze hogy megnyerte. Ser Addam Frey, reményteli fiatal lovag, a menyasszony unokatestvére ellen. Őladysége elájult, amikor Ser Addam elbukott. Vissza kellett vinni a szobájába. Dunk lábra kényszerítette magát, kóválygott, ahogy felállt, de a mester segített talpon maradni. - Hol vannak a ruháim? Mennem kell. Kell, mert… - Ha nem jut eszedbe miért, akkor nem lehet olyan sürgős. - A mester haragos mozdulatot tett. - Azt javasolnám, hogy kerüld a nehéz ételeket, erős italokat és az újabb csapásokat a szemeid közé… de már rég megtanultam, hogy a lovagok nem hallgatnak az értelmes szóra. Menj, menj! Vannak más bolondok is,

akiket ápolnom kell. *** Látott egy sólymot odafenn körözni a kék égen, amikor kiért. Irigyelte. Keleten felhők gyülekeztek, olyan sötéten, mint Dunk kedve. Ahogy visszatalált a torna helyszínére vezető útra, a napsütés úgy csapott le a fejére, mint egy kalapács az üllőre. A földet mozogni érezte a talpa alatt… vagy csak ő volt aki dülöngélt. Kétszer majdnem el is esett a pince lépcsőjén felfelé jövet. Eggre kellett volna vigyáznom. Lassan botorkált a külső udvaron át, megkerülve a nézők tömegét. Kinn, a mezőn a testes Lord Alyn Cockshaw sántikált két apród között, a fiatal Glendon Ball legújabb „áldozata”. Egy harmadik apród vitte a sisakját, három büszke tolla törötten lógott. - Ser John, a Kobzos. - kiáltotta a herold. - Ser Franklyn a Frey-házból, az Ikrek lovagja, felesküdve az Átkelő Urának. Lépjetek elő és bizonyítsátok vitézségetek! Dunk csak állt és nézte, ahogy a Kobzos nagy feketéje kiüget a mezőre, kék selyemtakaróján arany kardok és hegedűk. A mellvértje is kékre volt lakkozva, ahogy a lábvértjei, könyökforgója, sípcsontvédője és nyakvértje. Alatta aranyozott láncinget viselt. Ser Franklyn egy ezüstsörényű almásderest lovagolt, hogy illeszkedjen a szürke selyemhez és a páncélja ezüstjéhez. Pajzsán és köpönyegén a Frey-ház ikertornyait viselte. Újra és újra összecsaptak. Dinka Dunk, oly sötét akár az éji várfal, szidta magát. Egy csiga volt a pajzsán. Hogy veszíthettél egy olyan emberrel szemben, akinek csiga van a pajzsán? A közönség felmorajlott. Amikor Dunk felnézett, azt látta, hogy Franklyn Frey a földön hever. A Kobzos leszállt lováról, hogy elbukott ellenfelét lábra segítse. Egy lépéssel közelebb került a vágyott sárkánytojásához, gondolta Dunk, és én hol tartok? Amikor odaért a hátsó kapuhoz, Dunk összefutott a tegnap éjszakai törpékkel, akik éppen távozni készültek. Éppen befogták a pónikat a kerekes fadisznójuk és egy másik, sokkal szokványosabb szekér elé. Hatan voltak, egyik kisebb és torzabb volt, mint a másik. Némelyik talán még gyerek volt, de mind olyan alacsonyak voltak, hogy nehéz lett volna eldönteni. Nappalra lóbőr nadrágot és darócból készült csuklyás köpönyeget vettek, kevésbé tűntek viccesnek, mint bohócruhában. - Szép napot nektek! - mondta Dunk udvariasan. - Útra akartok kelni? Keletről felhők jönnek, lehet, hogy elered az eső. Az egyetlen válasz egy átható pillantás volt a legcsúnyább törpétől. Talán ő volt, akit leszedtem Lady Butterwellről múlt éjjel? Közelről a kisember úgy bűzlött, mint egy árnyékszék. Egy szippantás elég volt Dunknak, hogy megszaporázza a lépteit. Úgy tűnt neki, hogy a séta a Tejházon keresztül annyi ideig tartott, mint annak idején átkelni Dorne sivatagán. Mindig fal mellett ment és időről-időre nekidőlt pihenni. Minden alkalommal, ha elfordította a fejét, a világ lebegni látszott. Inni kellene, gondolta. Vizet kellene inni, különben összeesek. Egy arra járó lovász elmondta, merre találja a legközelebbi kutat. Ott találta Kyle-t, a Macskát csendesen beszélgetve Manard Plumm társaságában. Ser Kyle vállai lógtak bánatában, de felnézett Dunk érkezésekor. - Ser Duncan? Azt hallottuk, hogy meghaltál, vagy éppen haldokolsz. Dunk megdörzsölte a halántékát. - Csak kívánom, hogy bár úgy lenne. - Jól ismerem ezt az érzést. - sóhajtott Ser Kyle. - Lord Caswell nem ismert meg. Amikor elmeséltem neki, hogy faragtam neki az első kardját úgy nézett rám, mintha megbolondultam volna. Azt mondta, hogy nem volt hely Keserűhídon olyan gyenge lovagoknak, amilyennek én mutatkoztam. - A Macska keserűen felnevetett. - Elvette a fegyvereimet, a páncélomat, még a lovamat is. Most mit tegyek? Dunknak nem volt válasza. Még egy szabad lovasnak is szüksége volt lóra, egy zsoldosnak is kellett

kard. - Majd találsz másik lovat. - mondta Dunk, ahogy felhúzta a csöbröt. - A Hét Királyság tele van lovakkal. Találsz más nagyurat, aki majd felfegyverez. - Begörbítette az ujjait, a vízbe merítette és ivott a tenyeréből. - Másik nagyúr. Persze. Esetleg ismersz egyet? Én már nem vagyok olyan fiatal és erős, mint te. Se akkora. Nagy emberekre mindig szükség van. Lord Butterwell is szereti, ha a lovagjai nagyok. Nézd meg Tom Heddle-t, láttad lándzsát törni? Legyőzte minden ellenfelét. Tűzgolyóbis fia is ugyanezt tette. A Kobzos is. Bárcsak ő lett volna, aki kivet a nyeregből engem is. Nem kér váltságdíjat. Azt mondja, hogy semmi más nem kell neki, csak a sárkánytojás… a tojás és a legyőzött ellenfelek barátsága. Maynard Plumm felnevetett. - A lovagság hegedűje, gondolod róla. Hát ez a fiú olyan vihart húz majd a talpunk alá, hogy jobb elmenni innen, mielőtt kitör. - Nem fogad el váltságdíjat? - kérdezte Dunk. - Nagylelkű gesztus. - Könnyű nagylelkűnek lenni, ha tele az erszény arannyal. - mondta Ser Maynard. - Itt egy tanács neked, Ser Duncan, ha ugyan elég eszed van megfogadni. Még nem késő elmenned. - Elmenni? Hová? Ser Maynard vállat vont. - Akárhová. Deres, Nyárodú, Asshai. Nem számít, amíg nem itt vagy. Fogd a lovad és a páncélod és surranj ki a hátsó kapun. Senkinek nem fogsz hiányozni. A Csigának ott a következő ellenfél, azon jár az esze, a többieket meg leköti a torna. Egy fél pillanatra elfogta Dunkot a kísértés. Amíg fegyvere és lova volt, lovag maradt. Nélkülük csak egy koldus lett volna. Egy nagydarab koldus, de akkor is csak egy koldus. De a fegyverei és a páncélzata már Ser Uthoré lett. Ugyanígy Mennydörgés. Jobb koldusnak lenni, mint tolvajnak. Mindkettőben volt része, amikor Bolhavégen élt és együtt szaladgált Menyéttel, Rafe-fel és Tökfejjel, de az öreg megmentette ettől a fajta élettől. Tudta, hogy Krajcárfai Ser Arlan mit válaszolna Plumm javaslatára. Mivel Ser Arlan halott volt, Dunk mondta ki helyette. - Még egy kóbor lovagnak is van becsülete. - Halott lennél szívesebben, tiszta becsülettel, vagy élő, de bemocskolva? Nem, tartsd meg a választ, tudom mit mondanál. Fogd a fiút és menekülj, akasztófás lovag. Mielőtt a címered a végzeteddé válik. Dunk dühbe gurult. - Honnan tudod a végzetem? Te is álmodtál, mint John, a Kobzos? Mit tudsz Eggről? [33] - Azt tudom, hogy a tojás jobb, ha elkerüli a serpenyőt . - mondta Plumm. - Fehérsánc nem egészséges környék a fiúnak. - Hogy boldogultál a saját viadalodban, ser? - kérdezte Dunk. - Ó, nem neveztem a tornán. Az előjelek rosszra fordultak. Szerinted ki fogja megszerezni a sárkánytojást? Nem én, gondolta Dunk. - A Hét tudja, nem én. - Akkor találgass, ser. Két jó szemed van. Elgondolkodott egy pillanatra. - A Kobzos? - Nagyon jó. Megindokolnád a választásod? - Én csak… van egy előérzetem. - Ahogy nekem is. - mondta Maynard Plumm. - Rossz előérzet minden férfira vagy fiúra, aki a Kobzos útjába áll.

*** Tajtékzó lovát, Mennydörgést csutakolta Egg a sátruk mellett, de a szemei a semmibe meredtek. A kölyök nagyon szívére vette a bukásomat. - Elég. - szólt rá Dunk. - Ha tovább csinálod Mennydörgés is olyan kopasz lesz, mint te. - Ser? - Egg kezéből kiesett a kefe. - Tudtam, hogy egy hülye csiga nem tud megölni téged, ser. Átölelte. Dunk elcsente a fiú szalmakalapját és a saját fejére rakta. - A mester azt mondta, hogy elhoztad a páncélomat. Egg dühösen visszavette a kalapját. - Lesúroltam a láncingedet, kifényesítettem a lábvértedet, nyakvértedet és a mellvértet, ser, de a sisakod eltört és behorpadt, ahol Ser Uthor eltalált. Ki kell kalapáltatnod egy kováccsal. - Majd Ser Uthor kikalapáltatja. Már az övé. - Se ló, se kard, se páncél. Talán azok a törpék befogadnak a társulatukba. Vicces látvány lesz, ahogy hat törpe egy óriást náspágol disznóhólyagokkal. - Mennydörgés is az övé. Gyere, elvisszük neki és sok szerencsét kívánunk a többi viadalára. - Máris, ser? Nem váltod ki Mennydörgést? - Mivel, kölyök? Kaviccsal és juhganéval? - Gondolkoztam ezen, ser. Kölcsön is kérhetnél. Dunk leállította. - Senki sem adna ennyi pénzt nekem, Egg. Miért is tenné? Mi vagyok? Egy nagy mamlasz, aki lovagnak nevezi magát, amíg valami csiga egy rúddal majdnem leszakítja a fejét. - Hát, - mondta Egg - akkor a tiéd lesz Eső, ser. Én majd Mesterre ülök. Elmegyünk Nyárodúba. Te beléphetsz apám udvartartásába. Az istállói tele vannak lovakkal. Lehet egy új paripád és egy poroszkád is. Egg jót akart, de Dunk nem akarta visszavinni Nyárodúba, hogy bekönyörögje magát. Így nem, pénztelenül, legyőzve, szolgálatot keresve, kard nélkül, amit felajánlhatna. - Kölyök, - mondta - tudom, hogy jót akarsz, de nekem nem kellenek morzsák apád asztaláról, vagy istállóiból. Talán ideje szétválnunk. Dunk még mindig eloldaloghatna Lannisrévbe vagy Óvárosba, csatlakozhatna a városi őrséghez, ott szeretik a nagydarab embereket. Bevertem a fejem minden kocsma mennyezetébe Lannisrévtől Királyvárig, talán ideje is, hogy a magasságom egy kis pénzt is hozzon nekem, ne csak púpokat. De az őröknek nem voltak apródjaik. - Megtanítottalak, amire tudtalak, sajnos kevésnek bizonyult. Sokkal többre jutsz, ha egy igazi fegyvermester veszi át a kiképzésed, valami ádáz öreg lovag, aki tudja melyik végét kell a lándzsának megfogni. - Nem akarok igazi fegyvermestert. - mondta Egg. - Téged akarlak. Mi lenne, ha használnánk a… - Nem, ezt ne! Nem is akarom hallani. Menj, gyűjtsd össze a fegyvereim. Át kell adnunk Ser Uthornak a gratulációnkkal együtt. A nehéz dolgok a halogatással csak még nehezebbek lesznek. Egg belerugott a földbe, arca olyan kókadt volt, mint a nagy szalmakalapja. - Igen, ser. Ahogy kívánod. *** Átlagosan egyszerű volt kívülről Ser Uthor sátra: nagy szögletes doboz tarka vitorlavászonból, kenderkötéllel kifeszítve. Egy ezüst csiga volt a tetején egy hosszú szürke zászló alatt, de ez volt az egyetlen dísz. - Várj itt! - mondta Dunk Eggnek. A fiú tartotta Mennydörgés kantárját. A nagy barna csatalóra volt

rakva Dunk páncélja és fegyverei, még a régi-új pajzsa is. Az Akasztófás Lovag. Micsoda kiábrándító álneves lovagnak bizonyultam. - Nem tart sokáig. Lehajtotta a fejét és lehajolt, hogy belépjen a sátorlapon. A sátor külseje megtévesztőnek bizonyult a belső kényelmet illetően. A talajt a lába alatt gazdagon színezett myri szövött pokrócok borították. Egy díszes kecskelábú asztal állt középen, körülötte tábori székek. A tollas ágyat puha párnák borították és vas parázstartóban illatos tömjén égett. Ser Uthor az asztalnál ült, egy kupac arany és ezüst mögött, könyökénél egy kancsó borral. Az apródjával - esetlen fickó, nagyjából Dunkkal egy idős - éppen a pénzt számolta. Időről időre a Csiga beleharapott egy érmébe, vagy külön rakta. - Látom, még sokat kell tanulnod, Will. - hallotta Dunk beszélni. - Ez az érme körül lett nyírva, a másikból leborotváltak. És ez? - Egy aranypénz táncolt keresztül az ujjain. - Nézd meg az érméket, mielőtt elfogadod. Itt van, mondd el mit látsz! A sárkány átrepült a levegőn, Will megpróbálta elkapni, de kipattant az ujjai közül és a földre esett. Le kellett térdelnie, hogy megtalálja. Amikor sikerült, kétszer is megfordította, mielőtt megszólalt. - Ez jó pénz, uram. Egyik oldalán egy sárkány, a másikon egy király… Underleaf Dunkra pillantott. - Az Akasztott Ember. Jó látni, attól féltem, hogy megöltelek. A kedvemért megtennéd, hogy kitanítod az apródomat a sárkányok természetére? Will, add Ser Duncannek az érmét! Dunknak nem volt választása, el kellett vennie. Lelökött a lovamról, most meg még ugráltatnia is kell? Rosszkedvűen mérlegelte markában az érmét, mindkét oldalát megvizsgálta, meg is ízlelte. - Arany, nem borotvált, nem körülnyírt. A súlya rendben lévőnek tűnik. Én is elfogadnám, uram. Mi a gond vele? - A király. Dunk közelebbről is megnézte. Az arc az érmén fiatal volt, borotvált és jóképű. Aerys királyt szakállal ábrázolták az érméin, ugyanúgy, ahogy az öreg Aegon királyt is. Daeron király, aki kettejük közt uralkodott borotvált volt ugyan, de ez nem ő volt. Az érme nem tűnt elég kopottnak, hogy Méltatlan Aegon előttről származzon. Dunk a szót vizslatta a fej alatt. Hat betű. Olyannak tűntek, mint amit más sárkányokon látott. DAERON, olvasta a betűket, de Dunk ismerte Jó Daeron arcát és ez nem ő volt. Amikor ismét megnézte valami furcsát látott a negyedik betű formáján, ez nem az volt… „Daemon” silabizálta ki. - Azt írja: Daemon. Soha nem volt Daemon nevű királyunk, hacsak nem… - … a Trónkövetelő. Daemon Blackfyre saját érméket veretett a lázadás alatt. - De ez is arany - vitatkozott Will. - Ha arany, akkor ugyanolyan jónak kell lennie, mint a többi sárkánynak, uram. A Csiga pofon vágta. - Kretén. Igen, ez arany. A Lázadó aranya. Az Áruló aranya. Árulás egy ilyen érmét birtokolni és kétszeres árulás terjeszteni. Be kell ezt olvasztatnom. - Újabb pofon. - Tűnj a szemem elől. Ennek a jó lovagnak és nekem megbeszélnivalónk van. Will nem késlekedett a távozással. - Foglalj helyet. - mondta Ser Uthor udvariasan. - Kérsz bort? Itt a sátrában Underleaf más embernek tűnt, mint a lakomán. A csiga a házába bújik, emlékezett vissza Dunk. - Nem, köszönöm. - Visszapöccintette az aranyat Ser Uthorhoz. Az Áruló aranya. Blackfyre aranya. Egg mondta, hogy ez egy áruló tornája, de nem hallgattam rá. Tartozott a fiúnak egy bocsánatkéréssel. - Csak fél kupával. - kínálta Underleaf. - A hangod alapján szükséged van rá. - Megtöltött két kupát borral és az egyiket Dunknak adta. Páncélja nélkül inkább kereskedőnek tűnt, mint lovagnak. - A váltságdíj ügyében jöttél, feltételezem. - Igen. - Dunk elvette a bort. Talán segít a feje lüktetésén. - Elhoztam a lovam, a fegyvereim és a

páncélzatom. Vedd őket és a gratulációmat. Ser Uthor mosolygott. - És itt jön az, amikor azt mondom, hogy gálánsan harcoltál. Dunk arra gondolt, hogy a gáláns talán az udvarias kifejezés arra, hogy ügyetlen. - Kedves tőled, hogy ezt mondod, de… - Azt hiszem félreértettél, ser. Nem lenne túlzott udvariatlanság, ha megkérdem, hogy hogyan lettél lovag, ser? - Krajcárfai Ser Arlan talált meg engem Bolhavégen, disznókat kergetve. A régi apródját levágták Vörösfű mezején, ezért kellett neki valaki, aki törődik a lovával és tisztítja a láncingét. Megígérte, hogy ha a szolgálatába állok megtanít vívni, lándzsát törni, és hogy hogyan kell lovagolni, ezért megtettem. - Elbűvölő történet… bár a helyedben elhagynám a disznók felemlítését. Hol van most a te Ser Arlanod? - Meghalt. Magam temettem el. - Értem. Hazavitted Krajcárfára? - Nem tudtam merre van. - Dunk sosem látta az öreg Krajcárfáját. Ser Arlan szinte sosem beszélt róla, nem többet, mint Dunk szokott Bolhavégről. - Egy domboldalon temettem el, nyugatra nézve, így nézheti a naplementéket. A tábori szék figyelmeztetően megreccsent a súlya alatt. Ser Uthor megigazította a székét. - Van saját fegyverzetem és jobb a lovam a tiédnél. Mihez kezdenék valami vén fáradt gebével, egy zsáknyi horpadt páncéllal és egy rozsdás láncinggel? - Acél Pate készítette azt a páncélt. - mondta Dunk dühbe gurulva. - Egg jól gondját viselte. Nincs egy rozsdafolt sem a láncingemet és az acél is jó és erős. - Erős és nehéz, - vitatkozott Ser Uthor. - ráadásul túl nagy bármelyik átlagos emberre. Szokatlanul nagy vagy, Duncan, a Magas. A lovad pedig túl öreg, hogy lovagoljak rajta és túl inas, hogy megegyem. - Mennydörgés már nem olyan fiatal, mint volt - ismerte el Dunk - és a páncélom is nagy, ahogy mondtad. De el tudod adni. Lannisrévben, Királyvárban sok kovács van, aki szívesen megvenné tőled. - Az értéke tizedéért talán. - mondta Ser Uthor. - És csak azért, hogy beolvassza a fémet. Nem, én friss ezüstöt akarok, nem öreg vasat. A birodalom pénzét. Nos, vissza akarod váltani a fegyvereid, vagy nem? Dunk a boroskupát vizsgálgatta. Tömör ezüst volt egy sor arany csigával a szája körül. A bor is jó volt és mámorító. - Ha lenne pénzem, fizetnék. Örömmel. Csakhogy… - … nincs két ezüstszarvasod. - Ha esetleg… esetleg kölcsönadnád a lovamat és a páncélzatom, később kifizethetném a váltságdíjat. Mihelyt sikerült pénzt szereznem. A Csiga jól szórakozott. - Könyörgöm, hol szereznéd meg? - Szolgálatba állhatnék valamelyik úrnál, vagy… - nehéz volt kipréselni a szavakat. Úgy érezte, mintha koldulna. - Talán pár évbe beletelik, de kifizetném neked. Megesküszöm rá. - Lovagi becsületszavadra? Dunk elpirult. - Alá is írhatok egy pergament. - Egy kóbor lovag macskakaparása egy darab papíron? - Ser Uthor a szemét forgatta. - Arra lenne csak jó, hogy a seggem kitöröljem vele. Semmi többre. - Te is kóbor lovag vagy. - Most meg sértegetsz. Oda megyek, ahova akarok és nem szolgálok senkit, csak magamat, ez igaz… de sok év eltelt azóta, hogy a csillagos ég alatt aludtam volna. A fogadókat sokkal kényelmesebbnek találom.

Én torna-lovag vagyok, a legjobb akivel csak találkozhattál. - A legjobb? - Az arroganciája feldühítette Dunkot. - A Nevető Vihar talán nem értene veled egyet, ser. Vagy Hosszútövis Leo, vagy Brutális Bracken. Hamugázló mezején senki sem emlegetett csigákat. Miért is, ha ennyire híres tornabajnok vagy? - Mikor hallottad, hogy bajnoknak neveztem magam? Akkor híressé válnék. Inkább legyek vérbajos, mint bajnok, köszönöm, de nem. A következő menetet még meg kell nyernem, igen, de a döntőben el kell buknom. Butterwell harminc sárkányt ad a második helyezett lovagnak, az nekem épp elég… persze a váltságdíjakkal és a megnyert fogadásaimmal. - mutatott az ezüstszarvasok és aranysárkányok halmára az asztalon. - Te egészséges fickónak látszol, és hatalmas vagy. A nagyság mindig elvakítja a bolondokat, pedig alig jelent valamit a lovagi tornákon. Will képes volt három az egyhez fogadni rám. Lord Shawney öt az egyhez fogadott ellenem, a bolond. - Felkapott egy ezüstszarvast és megpörgette az asztalon hosszú ujjaival. - Az Öreg Ökör lesz a következő, akit porba taszítok. Utána jön a Fűzbarka lovagja, ha eljut odáig. A szentimentalizmus miatt jó oddsot kapok mindkettejük ellen. A köznép imádja a helyi bajnokait. - Ser Glendon egy hős fia. - bökte ki Dunk. - Ó, remélem is. Egy hős fia pont jó lesz kettő az egyhez. Egy szajha fia rosszabb oddsot jelent. Ser Glendon minden alkalommal az állítólagos apjáról beszél, de észrevetted, hogy sosem említi az anyját? Jó oka van rá. Egy tábori szajha fia. Penny Jenny, csak így hívták Vörösfű mezejéig. A csata előtti éjjel annyi férfival baszott, hogy azután Vörösfű Jennyként volt ismert. Nem vonom kétségbe, hogy Tűzgolyóbis korábban hált vele, de ugyanígy vagy száz másik férfi is. Nekem úgy tűnik, hogy a barátunk, Glendon túl sokat épít feltételezésekre. Még csak nem is vörös a haja. Egy hős vére, gondolta Dunk. - Azt mondja, hogy lovag. [34] - Ó, ez azért igaz. A kölyök és a húga egy bordélyban nőtt fel, amit Fűzbarkának hívnak. Miután Penny Jenny meghalt, a többi szajha nevelte őket és a fiú fejét teletömték a mesékkel, amit az anyja agyalt ki arról hogy Tűzgolyóbis fia. Egy öreg fegyvernök, aki a közelben lakott megtanította a fiút fegyverrel bánni, cserébe hol egy kis sört, hol egy ingyen menetet kapott, de fegyvernökként nem tudta lovaggá ütni a kis fattyat. Fél éve azonban egy csapat lovag botlott bele a bordélyba és egy bizonyos Ser Morgan Dunstable tett egy részeg ígéretet Ser Glendon húgának. Amikor ez történt, a lány még szűz volt és Dunstable-nek nem volt elég pénze kifizetni a szüzességét. Így ütötték nyélbe az alkut. Ser Morgan a bátyját lovaggá ütötte a Fűzbarkában, húsz szemtanú előtt, majd a hugica felvitte az emeletre és hagyta, hogy leszakítsa a virágát. És íme, tényleg lovag. Bármely lovag lovaggá üthetett bárkit. Amikor Ser Arlan apródja volt, Dunk történeteket hallott olyan emberekről, akik a lovagi címüket kedveskedéssel, fenyegetéssel vagy egy erszény ezüsttel szerezték meg, de olyat sosem, hogy húguk szüzességével. - Ez csak egy pletyka - hallotta magát megszólalni. - Nem lehet igaz. - Én Kirby Pimmtől hallottam, aki azt mondja hogy jelen volt a lovaggá ütés egyik szemtanújaként. - Ser Uthor megvonta a vállát. - Hős fia, szajha fia, mindegy. Ha velem áll szemben úgyis el fog bukni a kölyök. - A sorsolás talán másik ellenfelet ad neked. Ser Uthor felvonta a szemöldökét. - Cosgrove szereti az ezüstöt. Garantálom neked, hogy az Öreg Ökröt fogom húzni, utána pedig a fiút. Esetleg szeretnél fogadni rá? - Nem maradt semmim, amibe fogadhatnék. - Dunk nem tudta, mi szomorította el jobban, az hogy a Csiga lefizette a játékok mesterét, hogy a kiválasztott ellenfeleket kapja, vagy az, hogy a férfi maga választotta ki őt. Felállt. - Elmondtam, amiért jöttem. A lovam és kardom a tiéd a páncélommal együtt. A Csiga összeérintette ujjhegyeit. - Talán van más megoldás. Nem vagy teljesen tehetségtelen. Te tudsz legszebben felbukni. - Ser Uthor

ajkai fénylettek, ahogy mosolygott. - Kölcsönbe visszaadom a lovad és páncélod… ha a szolgálatomba lépsz. - Szolgálatodba? - Dunk nem értette. - Milyen jellegű szolgálatba? Van már apródod, egy helyőrség kell egy váradba? - Talán kellene, ha lenne váram. Az igazat megvallva egy jó fogadót többre becsülök, a várakat sokba kerül fenntartani. Nem, a szolgálat, amire szükségem van tőled az az, hogy pár tornán még állj ki ellenem. Húsz alkalom elég lesz. Ennyit igazán megtehetsz. Megkapod a győzelmeim díjának tizedét és megígérem, hogy a jövőben a széles mellkasodra célzok, nem a fejedre. - Csak azért vinnél magaddal, hogy lelökj a lóról? Ser Uthor kedélyesen kuncogott. - Olyan jókötésű fickó vagy, hogy senki sem gondolná, hogy valami csapott vállú csigás pajzsú öregember képes lenne lelökni. - Megdörzsölte az állát. - Új felszerelésre lenne szükséged mellesleg. Az akasztott ember elég fenyegető, elismerem, de… hát, mégis csak lóg, nem igaz? Halott és legyőzött. Valami ádázabb kellene. Esetleg egy medvefej. Egy koponya, talán ez még jobb is. Egy csecsemő lándzsára tűzve. És persze meg kellene növesztened a hajad és a szakállad, minél vadabb és ápolatlanabb, annál jobb. Több ilyen kis torna van, mint képzelnéd. Az oddsokkal, amit kapok eleget nyernék ahhoz is, hogy vegyünk egy sárkánytojást mielőtt… - … rájövök, hogy milyen mélyre süllyedtem? A páncélzatom veszett el, nem a becsületem. Tiéd Mennydörgés és a fegyverzetem, de semmi több. - Szégyellős koldusnak üres a tarisznyája, ser. Sokkal rosszabb munkád is lehetne, mint hogy nekem szolgálj. Végülis megtaníthatnálak egy-két lándzsatörő trükkre, amiről most még fogalmad sincs. - Bolondot csinálnál belőlem. - Azt már megtettem. De még a bolondoknak is enniük kell. Dunk szívesen letörölte volna a vigyort a képéről. - Már értem miért van csiga a pajzsodon. Te nem vagy igazi lovag. - Úgy beszélsz, mint egy mamlasz. Olyan vak lennél, hogy nem látod a téged fenyegető veszélyt? - Ser Uthor félrerakta a kupáját. - Tudod, hogy miért ott találtalak el, ahol, ser? - Felállt és megérintette Dunk mellkasát középen. - Ha itt ütlek meg, ugyanolyan gyorsan a porba küldtelek volna. A fej kisebb célpont, sokkal nehezebb eltalálni… bár sokkal valószínűbb, hogy végzetes. Lefizettek, hogy a fejedre célozzak. - Lefizettek? - Dunk hátralépett előle. - Mit értesz ezen? - Hat sárkányt kaptam előre, még négyet ígértek, ha belehalsz. Potom pénz egy lovag életéért, légy hálás emiatt. Ha többet ajánlanak, akkor talán a sisakod szemnyílásába döföm a lándzsát. Dunk ismét megszédült. Miért fizetne bárki is, hogy megöljenek? Fehérsáncban senkinek nem ártottam. Senki nem gyűlölte annyira, mint Egg bátyja, Aerion, de a Fényes Herceg száműzetésben volt, a Keskeny tengeren túl. - Ki fizetett neked? - Egy szolga hozta az aranyat napkeltekor, nem sokkal azután, hogy a játékok mestere kiszögezte a párosítást. Az arcát csuklya takarta és nem mondta el gazdája nevét. - De miért? - kérdezte Dunk. - Nem kérdeztem. - Ser Uthor ismét megtöltötte a kupáját. - Azt hiszem, több ellenséged van, mint gondolnád, Ser Duncan. Miért is ne? Vannak páran, akik azt mondanák minden bánatuk okozója te vagy. Dunk szívét jeges marok szorította össze. - Mondd ki, hogy mire gondolsz! A Csiga vállat vont. - Lehet, hogy nem voltam Hamugázló mezején, de a lovagi torna a kenyérkeresetem. Úgy követem a távoli tornákat, mint a mesterek a csillagok járását. Tudom, hogy egy bizonyos kóbor lovag hogyan lett okozója egy Hetes Próbának Hamugázló mezején, aminek az eredménye Lándzsatörő Baelor halála lett,

fivére, Maekar kezétől. - Ser Uthor leült és kinyújtotta a lábát. - Baelor herceg népszerű volt. A Fényes Hercegnek szintén vannak barátai, olyan barátok, akik nem felejtették el számüzetése okát. Gondolkodj el az ajánlatomon, ser. A csiga talán nyálkás nyomot hagy maga után, de egy kis nyálka nem árt az embernek… míg ha a sárkányokkal táncolsz, számíts rá, hogy halálra égsz. *** Napnyugtára lépett ki Dunk a Csiga sátrából. A keleti felhők egyre növekedtek és a nap nyugat felé süllyedt, hosszú árnyékokat vetve az udvaron át. Dunk látta, hogy az apród, Will éppen Mennydörgés lábait vizsgálja. - Hol van Egg? - kérdezte tőle. - A kopasz gyerek? Honnan tudnám? Valahova elrohant. Talán nem tudott elbúcsúzni Mennydörgéstől, gondolta Dunk. A sátraknál lesz a könyveivel. De nem volt. A könyvek ott voltak, pedánsan bebugyolálva Egg derékalja mellett, de a fiúnak nyoma sem volt. Valami nem stimmelt, érezte Dunk. Nem vallott Eggre, hogy elcsászkáljon az engedélye nélkül. Pár őszülő fegyveres iszogatott árpasört egy csíkos pavilon előtt a közelben. - …hát én leszarom, ha egyszer elegem van. - morogta az egyik. - Igen, a fű zöld volt még napkeltekor… - Félbehagyta, amikor a másik oldalba bökte, ekkor vetett csak pillantást Dunkra. - Ser? - Láttátok az apródom? Eggnek hívják. A férfi megdörzsölte borostás arcát. - Emlékszem rá. Kevesebb haja van, mint nekem és háromszorosan nagy szája. Páran az apródok közül verekedtek vele, de az még tegnap éjjel volt. Azóta nem láttam, ser. - Talán elijesztették. - mondta a társa. Dunk haragosan ránézett. - Ha visszajönne, mondjátok neki, hogy itt várjon rám. - Igen, ser, úgy lesz. Talán csak a sorompókhoz ment bámészkodni. Dunk elindult a torna helyszíne felé. Ahogy elhaladt az istállók mellett belefutott Ser Glendon Ballba, aki egy szép vörös csatalovat csutakolt le. - Láttad Egget? - kérdezte tőle. - Pár perce rohant el itt. - Ser Glendon egy répát húzott ki a zsebéből és megetette a lóval. - Tetszik az új lovam? Lord Costayne elküldte az apródját, hogy kiváltsa, de azt mondtam neki, hogy tartsa meg az aranyát. Inkább megtartom magamnak. - Őlordságának nem fog tetszeni. - Őlordsága azt mondta, hogy nincs jogom a tűzgolyót a pajzsomra festetni. Azt mondta, hogy a felszerelésemen egy halom fűzbarkának kellene lennie. Őlordsága bekaphatja. Dunk elmosolyodott. Neki is ugyanez jutott ki, ugyanezeket a keserű falatokat kellett lenyelni, amiket a Fényes Herceg és Ser Steffon Fossoway kedvéért tálaltak fel neki. Azt érezte, hogy sok közös van benne és az ingerlékeny fiatal lovagban. Amennyire tudom, az én anyám is szajha lehetett. - Hány lovat nyertél el? Ser Glendon vállat vont. - Már nem is számolom. Mortimer Boggs még mindig tartozik eggyel. Azt mondta, hogy inkább megeszi a lovát, mint hogy valami szajha fattya lovagoljon rajta. Kalapáccsal esett a páncéljának, mielőtt átküldte volna. Tele van lyukakkal. Gondolom még így is kaphatok valamit a fémért. - Inkább szomorúnak tűnt, mint mérgesnek. - Volt egy istállója a… fogadónak, ahol felnőttem. Ott dolgoztam gyerekként és amikor csak tudtam, elcsentem a lovakat, amíg a gazdáik el voltak foglalva. Mindig jól értettem a lovakhoz. Heréltek, hátaslovak, poroszkák, söröslovak, igavonók, csatalovak, mindegyiken lovagoltam. Még egy

dorne-i homokparipán is. Az öreg, akit ismertem megtanított, hogy hogyan készítsek lándzsát magamnak. Azt hittem, hogy ha megmutatom nekik, hogy milyen jó vagyok, akkor nem marad más választásuk, mint hogy elismerjék, hogy apám fia vagyok. De nem fogják. Még most sem, egyszerűen csak nem. - Páran sosem fogják. - mondta Dunk - Nem számít, mit csinálsz. Mások ellenben… nem mind ugyanolyanok. Én találkoztam jó emberekkel is. - Elgondolkozott egy percre. - Amikor vége a tornának, Egg és én északra akarunk menni. Deresben keresünk szolgálatot, a Starkokért akarunk harcolni a vasemberek ellen. Velünk jöhetnél. - Észak mindig is külön világ volt, mondogatta Ser Arlan. Odafenn senkit sem érdekel Penny Jenny és a Fűzbarka lovagjának története. Senki sem nevetne rajtad odafenn. Csak a kardodról ismernének és erről ítélnék meg, mennyit érsz. Ser Glendon gyanakodva nézett rá. - Miért tenném azt? Azt akarod mondani, hogy fussak és rejtőzzek el? - Nem, csak arra gondoltam… két kard jobb, mint egy. Az utak már nem olyan biztonságosak, mint egykor. - Ez tényleg igaz, - ismerte be a fiú vonakodva - de apámnak egykor megígértek egy helyet a Királyi testőrségben. Én meg akarom szerezni azt a fehér köpenyt, amit ő sosem viselhetett. Annyi esélyed van a fehér köpenyt viselni, mint nekem, mondta ki majdnem Dunk. Te egy tábori szajha fia vagy, én meg Bolhavég csatornáiból másztam elő. A királyok nem halmozzák el ranggal a mifélénket. A fiú azonban nem fogadta volna jól az igazságot. Ehelyett csak ezt mondta: - Akkor kívánom, hogy legyen elég erős a karod. Csak pár lépést mehetett, amikor Ser Glendon utánaszólt. - Ser Duncan, várj. Én… nekem nem kellett volna olyan durván szólnom. Egy lovagnak udvariasnak kell lennie, ezt mondogatta édesanyám. - A fiú láthatóan kereste a szavakat. - Lord Peake megkeresett az utolsó menet után. Egy helyet ajánlott Csillagcsúcsban. Azt mondta, hogy vihar jön, méghozzá akkora, hogy Westeros nemzedékek óta nem látott ilyet. Szüksége van kardokra és olyan emberekre, akik tudnak bánni vele. Hűséges emberekre, akik tudnak engedelmeskedni. Dunk alig tudta elhinni. Gormon Peake nyíltan kimutatta, hogy megveti a kóbor lovagokat, az úton és a tetőn is, de az ajánlat nagylelkű volt. - Peake nagyszerű úr - mondta óvatosan - de… de azt hiszem, nem olyan ember akiben megbíznék. - Nem. - vörösödött el a fiú - Ára is volt ennek. Azt mondta, hogy felvenne a szolgálatába, de… de először bizonyítanom kellene a hűségemet. Látta, hogy a következő ellenfelem a barátja, a Kobzos és azt akarta, hogy esküdjek meg, hogy veszíteni fogok ellene. Dunk elhitte neki. Tudta, hogy meglepettnek kellene lennie, de nem volt az. - És te mit válaszoltál? - Azt mondtam, hogy talán még akkor sem tudnék veszíteni a Kobzos ellen, ha próbálnék. Sokkal jobb ellenfeleket győztem le, mint ő, ezért a sárkánytojás az enyém lesz, mire leszáll a nap. - Ball halványan elmosolyodott. - Ez nem az a válasz volt, amire számított. Bolondnak nevezett és figyelmeztetett, hogy jobb lesz, ha hátrafelé is figyelek. A Kobzosnak sok barátja van, mondta, míg nekem egy se. Dunk megszorította a vállát. - Egy van, ser. Kettő is lesz, amint megtalálom Egget. A fiú a szemébe nézett és úgy mondta: - Jó tudni, hogy még vannak igaz lovagok. *** Ahogy Egget a küzdőtér menti tömegben kereste, Dunk először vehette jobban szemügyre Ser Tommard Heddle-t. Erős felépítésű és széles, mellkasa, mint egy hordó. Lord Butterwell veje fekete páncélt viselt a bőrruhája felett és díszes sisakja valami démonhoz hasonló külsőt adott neki. A lova három marokkal

magasabb volt, mint Mennydörgés és nehezebb is, igazi szörnyeteg láncingszerű takaróval. A sok vas súlya lelassította, ezért Heddle sosem gyorsította könnyű vágtán túl, de ez nem akadályozta meg, hogy gyorsan végezzen Ser Clarence Charltonnal. Ahogy Charltont levitték egy hordágyon a mezőről, Heddle levette démonsisakját. A feje széles és kopasz volt, a szakálla fekete és szögletes. Mérges vörös kelések borították az arcát és a nyakát. Dunk felismerte az arcát. Heddle volt a lovag, aki rámordult a hálószobában, amikor megfogta a sárkánytojást, a mély hangú férfi, akit Lord Peake-kel hallott beszélgetni. Kusza szavak jutotta az eszébe: … koldus képében mutattad előttünk… méltó fia az apjának?... Keserűacél… kell a kard… az Öreg Tejvérű arra számít… méltó fia az apjának ?... biztosítalak, Vérholló nem álmodozik… méltó fia az apjának?... A lelátón bámészkodott, arra gondolva, hogy Egg talán úgy döntött, hogy elfoglalja jogos helyét a kiválóságok közt. Azonban a fiúnak nyoma sem volt. Butterwell és Frey is hiányzott, bár Butterwell felesége most is a székében ült, láthatóan unott és bosszús volt. Ez furcsa, gondolta Dunk. Ez Butterwell kastélya, az ő menyegzője és Frey volt a menyasszony apja. A torna a tiszteletükre folyt. Hova mehettek? - Ser Uthor Underleaf -mennydörgött a herold. Egy árnyék futott át Dunk arcán, ahogy a nap elé felhő úszott. - Ser Theomore a Bulwer-házból, az Öreg Ökör, Feketekorona lovagja. Lépjetek elő és bizonyítsátok vitézségetek! Az Öreg Ökör félelmetesen nézett ki vérvörös páncéljában, sisakjából fekete bikaszarvak ágaskodtak. Ennek ellenére egy erős fegyvernöknek kellett a lovára segíteni és ahogy a fejét folyton forgatta lovaglás közben azt erősítette meg, hogy Ser Maynardnak igaza lehetett a szemével kapcsolatban. Mégis erős éljenzést kapott a férfi, ahogy a mezőre léptetett. Nem úgy a Csiga, aki - semmi kétség - pont ezt akarta. Az első rohamban mindkét lovag elvétette. A másodikban az Öreg Ökör lándzsája Ser Uthor pajzsán csattant, amíg a Csiga elvétette. Ugyanez történt a harmadik rohamban és ezúttal Ser Uthor úgy himbálózott, mint aki mindjárt leesik. Csak színlel, ismerte fel Dunk. Elhúzza a viadalt, hogy növelje a következő oddsokat. Elég volt körbepillantania, hogy lássa Willt, ahogy fogadásokat köt gazdájának. Csak ekkor jutott eszébe, hogy talán ő is megtölthette volna az erszényét, ha feltesz egy kis pénzt a Csigára. Dinka Dunk, oly sötét akár az éji várfal. Az Öreg Ökör az ötödik rohamban bukott el, oldalra lökte a lándzsa, ahogy lecsúszott a pajzsáról, eltalálva a mellkasát. Ahogy lezuhant, a lába beleakadt a kengyelbe és negyven lépést vonszolta a lova, mire az emberei megállították. A hordágy ismét előkerült, hogy a mesterhez vigyék. Amikor Bulwert elvitték, az eső elkezdett szitálni, a cseppek ott sötétlettek köpenyén. Dunk minden reakció nélkül nézte, gondolatai Egg körül forogtak. Mi van, ha a titokzatos ellenségem elfogta? Ennek is volt annyi esélye, mint bárminek. A fiú ártatlan, ha bárkinek gondja van velem, nem rajta kellene számon kérnie. Ser John, a Kobzos éppen a következő összecsapásra készült, amikor Dunk rátalált. Nem kevesebb, mint három apród segédkezett körülötte, felcsatolták a páncélját és a lova szerszámát vizsgálták át, miközben Lord Alyn Cockshaw a közelben ült vizezett bort iszogatva. Elég meggyötörtnek és sértődöttnek tűnt. Amikor elkapta Dunk tekintetét, Lord Alyn köpött egyet, kilöttyintve egy kis bort a mellkasára. - Hogyhogy még mindig itt sétafikálsz? A Csiga beverte a képed. - Acél Pate jó erős sisakot készített nekem, uram. És a fejem is kemény, mint a kő, ahogy Ser Arlan szokta volt mondani. A Kobzos felnevetett. - Ne foglalkozz Alynnal. Tűzgolyóbis fattya kiütötte a nyeregből arra a vaskos hátsójára, ezért úgy döntött, hogy utálja az összes kóbor lovagot. - Az a hitvány pattanásos kölyök nem Quentyn Ball fia - fejtette ki Alyn Cockshaw. - Nem is lett volna szabad engedni, hogy nevezzen. Ha ez az én lakodalmam lenne, megkorbácsoltatnám a pimaszságáért. - Ugyan, milyen szűz menne hozzád? - kérdezte Ser John. - És Ball pimaszsága sokkal kevésbé idegesítő, mint a te duzzogásod. Ser Duncan, esetleg barátja vagy a Zöld Galtry-nek? Sajnálattal ugyan, de

mindjárt le kell löknöm a nyeregből. Dunk nem kételkedett ebben. - Nem ismerem őt, uram. - Kérsz egy kupa bort? Kis kenyeret, olivát? - Csak egy szót kérek, uram. - Minden szót megkaphatsz, amit csak kívánsz. Vonuljunk a pavilonomba. A Kobzos nyitotta ki a sátorlapot neki. - Neked nem, Alyn. Ha igaz, amit mondanak, te ehetnél kevesebb olivabogyót is. Odabenn a Kobzos Dunkhoz fordult. - Tudtam, hogy Ser Uthor nem ölt meg. Az álmaim sosem csapnak be. És a Csiga rövidesen velem fog szembenézni. Amint legyőzöm, visszaszerzem a fegyvered és páncélod. A lovad is, bár jobb hátast érdemelnél. Elfogadnál egyet ajándékba? - Én… nem… nem tehetem. - A gondolat kényelmetlen volt Dunknak. - Nem akarok hálátlan lenni, de… - Ha a váltságdíj zavar, akkor felejtsd el. Nem kell az ezüstöd, ser, csak a barátságod. Ló nélkül hogy lehetnél az egyik lovagom? Ser John lehúzta a páncélkesztyűjét és megtornáztatta ujjait. - Eltűnt az apródom. - Talán elszökött egy lánnyal? - Egg túl fiatal a lányokhoz, uram. Sosem hagyna el saját akaratából. Még ha haldokolnék is, addig maradna, míg ki nem hül a tetemem. A lova még itt van, ahogy az öszvérünk is. - Ha kívánod, megkérhetem az embereimet, hogy kutassák fel. Az embereim. Dunknak nem tetszett, ahogy ez hangzott. Egy torna árulóknak, gondolta. - Te nem kóbor lovag vagy. - Nem. - A Kobzos mosolya kisfiús bájt kölcsönzött az arcának. - De ezt már a kezdettől tudtad. Uramnak szólítasz, amióta csak találkoztunk az úton, vajon miért? - Ahogy beszélsz, ahogy nézel, ahogy viselkedsz. - Dinka Dunk, oly sötét akár az éji várfal. - Odafenn a tetőn tegnap éjjel mondtál dolgokat… - A bortól túl sokat fecsegek ugyan, de minden szót komolyan gondoltam. Mi ketten összetartozunk, te és én. Az álmaim nem hazudnak. - Az álmaid nem hazudnak, - mondta Dunk - de te igen. A John nem az igazi neved, ugye? - Nem. - A Kobzos szemei dévajul szikráztak. Olyan szemei vannak, mint Eggnek. - A valódi nevét időben elmondjuk azoknak, akiknek tudniuk kell. - Lord Gormon Peake sötét ábrázattal lépett a sátorba. - Lovag, figyelmeztettelek… - Ó, állj már le, Gormy! - mondta a Kobzos. - Ser Duncan velünk van, vagy rövidesen velünk lesz. Megmondtam neked, álmodtam róla. - Odakinn a herold trombitája harsant, a Kobzos odafordult. - Hívnak a sorompókba. Kérlek, bocsáss meg, Ser Duncan. Folytatjuk a beszélgetésünket, miután kiütöttem Ser Zöld Galtry-t. - Legyen elég erős a karod! - mondta Dunk, pusztán udvariasságból. Lord Gormon maradt, miután Ser John kiment. - Az álmai mindannyiunkat a sírba visznek majd. - Mibe került lefizetni Ser Galtry-t? - hallotta magát Dunk. - Beérte ezüsttel, vagy aranyra volt szükség? - Látom, valakinek eljárt a szája. - Peake leült a tábori székre. - Egy tucat emberem van odakinn. Csak be kell hívnom őket és elvágják a torkod, ser. - Akkor miért nem teszed? - Őfelségének nem tetszene. Őfelsége. Dunk úgy érezte, mintha valaki gyomron vágta volna. Egy újabb fekete sárkány, gondolta.

Egy újabb Blackfyre-felkelés. És rövidesen egy újabb Vörösfű-mező. A fű még nem volt vörös napkeltekor. - Miért van ez a menyegző? - Lord Butterwell egy új, fiatal feleséget akart, hogy melegítse az ágyát és Lord Freynek volt egy kissé használt lánya. A menyegzőjük hihető hátteret biztosított pár hasonló gondolkodású úrnak, hogy találkozzanak. A legtöbb meghívott egykor a Fekete Sárkányért harcolt. A többinek meg oka van, hogy ellenezze Vérholló uralmát, vagy saját sérelmeket és ambíciókat ápol. Sokunk gyerekeit Királyvárba vitték, hogy biztosítsák a hűségünket, de a legtöbb túsz meghalt a Nagy Tavaszi Kórban. A kezünk többé már nincs megkötve, eljött a mi időnk. Aerys gyenge könyvmoly, nem harcos. A köznép alig ismeri és amit mégis tud róla, az nem tetszik nekik. A lordok még kevésbé kedvelik. Apja is gyenge volt, ez igaz, de amikor a trónja veszélyben forgott, voltak fiai, akik a csatamezőre mentek helyette. Baelor és Maekar, a pöröly és az üllő… De Lándzsatörő Baelor már nincs többé és Maekar herceg Nyárodúban kotlik farkasszemet nézve a királlyal és a Segítővel. Igen, gondolta Dunk, és most egy bolond kóbor lovag tálcán hozta ide kedvenc fiát ellenségei markába. Soha jobb alkalom, hogy biztosítsák, hogy a herceg sose hagyja el Nyárodút. - Ott van Vérholló. - mondta - Ő nem gyenge. - Nem, - értett egyet Lord Peake - de senki sem kedvel egy boszorkánymestert és a rokongyilkosok is átkozottak az istenek és emberek szemében. A gyengeség vagy kudarc legkisebb jelére Vérholló emberei úgy tűnnek majd el, mint a hó nyáron. És ha a herceg álma is igazzá válik és egy élő sárkány fog kikelni itt, Fehérsáncban… Dunk befejezte helyette. - A trón a tiétek. - Az övé. - mondta Lord Gormon Peake. - Én csak egy alázatos szolga vagyok. - Felállt. - Meg ne próbáld elhagyni a kastélyt, ser. Ha megtennéd, azt az árulás bizonyítékának tekinteném és életeddel felelnél érte. Túl messzire mentünk már, nincs visszaút. *** Az ólomszín égbolt esőt könnyezett, ahogy John, a Kobzos és Ser Zöld Galtry új lándzsát vett át a küzdőtér átellenes végén. Néhány vendég visszasétált a nagyterembe, köpenyébe burkolózva. Ser Galtry egy fehér csődört lovagolt. Egy zöld dísztoll díszítette sisakját, ugyanilyen volt a lova fejét borító vérten is. Köpenye folt hátán folt volt, mindegyik más árnyalatú zöld színű. Lábvértjén és páncélkesztyűjén arany berakások csillogtak, pajzsa kilenc jáde halat ábrázolt póréhagymazöld mezőben. Még a szakállát is zöldre festette, ahogy a tyroshi férfiak közt szokásban volt a Keskeny tengeren túl. Ő és a Kobzos kilencszer futottak neki és egyformán jónak bizonyultak, kilencszer törte össze lándzsáját egymáson a zöld foltos lovag és az ifiúr az arany kardokkal és hegedűkkel. A nyolcadik rohamra a talaj felázott és a csatalovak már vizet vertek fel a tócsákból. A kilencedikben a Kobzos majdnem kiesett a nyeregből, de visszanyerte az egyensúlyát. - Jól céloztál, - szólt nevetve - majdnem kiütöttél, ser. - Majd rövidesen! - kiáltott át az esőn a zöld lovag. - Nem, azt hiszem nem. - A Kobzos eldobta lándzsája csonkját, egy apród egy újat adott a kezébe. A következő roham lett az utolsó. Ser Galtry lándzsája hatástalanul csúszott le a Kobzos pajzsáról, amíg Ser John majdnem a mellkasa kellős közepén találta el a zöld lovagot és kilökte a nyeregből. Nagy, barna csobbanással ért földet a sárban. Dunk keleten egy távoli villámlás fényét látta. A lelátó gyorsan ürülni kezdett, ahogy a köznép és az urak tülekedve menekültek a nedvesség elől. - Nézd hogy futnak. - morogta Alyn Cockshaw, ahogy Dunk mellé lépett. - Pár csepp eső és az összes vakmerő nagyúr tetőért nyafog. Kíváncsi vagyok, hogy mit tesznek majd, ha igazán rákezd a vihar?

Az igazi vihar. Dunk tudta, hogy Lord Alyn nem az időjárásról beszél. Vajon mit akarhat? Hirtelen úgy döntött, hogy megbarátkozik velem? A herold ismét megmászta az emelvényt. - Ser Tommard Heddle, lovag Lord Butterwell fehérsánci szolgálatában! - üvöltötte, miközben a távolban mennydörgött. - Ser Uthor Underleaf. Lépjetek elő és bizonyítsátok vitézségetek! Dunk időben pillantott Ser Uthorra, hogy lássa lehervadni a Csiga arcáról a mosolyt. Ez nem az a párosítás volt, amiért fizetett. A játékok mestere keresztbetett neki, de miért? Valaki más közbeavatkozott, valaki, akire Cosgrove inkább hallgat, mint Uthor Underleafre . Dunk elgondolkozott ezen egy kicsit. Nem tudják, hogy Uthor nem akar győzni, jött rá. Fenyegetésnek tekintik, ezért Fekete Tomhoz fordultak, hogy távolítsa el a Kobzos útjából . Heddle maga is benne volt Peake összeesküvésében, rá lehet számítani, hogy veszíteni fog, amikor szükség lesz rá. Így nem marad más, csak… Ekkor hirtelen Lord Peake rohant át a sáros mezőn, hogy felmásszon a herold emelvényére, köpenye nedvesen csattogott mögötte. - Elárultak! - kiáltotta - Vérholló kéme van közöttünk. Ellopták a sárkánytojást! Ser John, a Kobzos megfordította a lovát. - A tojásomat? Ez hogy lehetséges? Lord Butterwell éjjel-nappal őröket állított a szobája elé. - Gyilkosság árán, - mondta Lord Peake - de az egyik ember megnevezte gyilkosát a halála előtt. Úgy érti, hogy engem vádol? tűnődött Dunk. Egy tucat ember látta múlt éjjel, ahogy megfogta a sárkánytojást, amikor Lady Butterwellt férje ágyába vitte. Lord Gormon ujja vádlón mutatott lefelé. - Ott áll: a szajha fia. Fogjátok el! A küzdőtér másik végén Ser Glendon Ball zavartan nézett fel. Egy pillanatra úgy tűnt, hogy nem fogta fel, mi történik, amíg meg nem látta a minden irányból feléje rohanó embereket. Akkor viszont gyorsabban mozgott, mint Dunk gondolta volna. Félig rántotta ki kardját, mire az első ember hátulról nyakát átkarolva fojtogatni kezdte. Ball kitört a fogásából, de addigra két másik is rajta volt már, nekirontottak és a sárba rántották. Újabb emberek rajzottak oda, üvöltöztek és Ballt rugdosták. Akár én is lehetnék a helyében, ismerte fel Dunk. Olyan reménytelenül érezte magát, mint Hamugázlónál azon a napon, amikor azt mondták neki, hogy le kell vágni egy kezét és egy lábfejét. Alyn Cocksaw visszahúzta. - Maradj ki ebből, ha viszont akarod látni az apródod. Dunk odafordult. - Ezt hogy érted? - Talán tudom, hogy merre van a fiú. - Merre? - Dunknak nem volt kedve barkochbázni. A mező túlsó végén Ser Glendont durván lábra állították, megbéklyózva állt két láncinges fegyveres között. Barna sár borította deréktól lefelé, arcát eső és vér áztatta. Egy hős vére, gondolta Dunk, ahogy Fekete Tom leszállt lováról a fogoly előtt. - Hol a tojás? Vér csöpögött Ball szájából. - Miért lopnám el a tojást? Hisz épp most fogom megnyerni! Igen, gondolta Dunk, és ez az, amit nem hagyhatnak. Fekete Tom páncélkesztyűs öklével Ball arcába vágott. - Kutassátok át a nyeregtáskáit! - parancsolta Lord Peake. - Fogadok, hogy ott találjuk elrejtve a sárkánytojást. Lord Alyn lehalkította a hangját. - És így is lesz. Gyere velem, ha meg akarod találni az apródod. Nem lesz jobb alkalom a mostaninál,

amikor el vannak foglalva. - Nem várt a válaszra. Dunknak követnie kellett. Három hosszú lépéssel az úrfi mellé ért. - Ha bármi kárt tettél Eggben… - Nem a fiúk érdekelnek. Erre! Gyorsan gyere! Át egy bolthajtáson, le egy sor sáros lépcsőn, majd egy sarkon befordulva követte Dunk tócsákon át, ahogy zuhogott körülöttük az eső. Közel maradtak a falhoz, az árnyékokba burkolóztak, végül egy zárt udvaron álltak meg, ahol a macskakövek simára voltak koptatva. Minden oldalról épületek vették körül, de a fenti ablakok zárva voltak és be is voltak függönyözve. Az udvar közepén egy kút állt, alacsony kőkávával kerítve. Elhagyatott hely, gondolta Dunk. Kellemetlen előérzet fogta el. Régi ösztöntől hajtva a kardja markolatáért nyúlt, mielőtt eszébe jutott volna, hogy a Csiga elnyerte a kardját. Ahogy a derekánál kotorászott, ahol a kardhüvelyének kellett volna lógni, kés hegyét érezte a veséjénél. - Ha felém fordulsz, kivágom a veséd és odaadom Butterwell szakácsainak, hogy süssék meg a lakomára. A kés átszúrta Dunk bőrmellényét. - A kúton túl, csak semmi hirtelen mozdulat, ser. Ha behajította Egget abba a kútba, több kell mint egy kés, hogy visszatartsa. Dunk lassan lépkedett előre. Érezte, ahogy a harag növekszik a gyomrában. A kés hegye eltűnt. - Most már felém fordulhatsz, kóbor lovag. Dunk megfordult. - Uram, ezt a sárkánytojás miatt teszed? - Nem. A Sárkány miatt. Azt hiszed, hogy félreállok és hagyom, hogy elfordítsd tőlem? - Ser Alyn arca rángatózott. - Több eszem is lehetett volna, mint hogy bízok abban, hogy az a nyamvadt Csiga meg fog ölni. Visszaveszem majd az aranyamat tőle, mind egy szálig. Ő? gondolta Dunk. Ez a hízott, pástétomképű illatosított uracska lenne a titokzatos ellenségem? Nem tudta, hogy nevessen, vagy sírjon. - Ser Uthor megérdemelte az aranyat. Kemény fejem van. - Úgy tűnik. Lépj vissza! - Dunk egy lépést hátralépett. - Megint! Megint! Még egyet! Még egy lépés és a kút kávájához ért. A kövek nekinyomódtak a derekának. - Ülj le a káván. Ugye nem félsz egy kis fürdőtől? Úgysem lehetsz nedvesebb, mint amilyen már úgyis vagy. - Nem tudok úszni. - Dunk a kútra tette a kezét. A kövek nedvesek voltak, az egyik mozgott a tenyere súlya alatt. - Milyen kár. Magadtól ugrasz, vagy le kell szúrjalak? Dunk lepillantott. Látta, ahogy az esőcseppek gyűrűznek a vízen, jó húsz lábnyi mélységben. A kút falát vékony algaréteg borította. - Sosem ártottam neked. - És nem is fogsz. Daemon az enyém. Én leszek a Királyi testőrség parancsnoka. Te méltatlan vagy a fehér köpenyre! - Sosem mondtam, hogy méltó lennék. - Daemon. A név átfutott Dunk fején. Nem John. Daemon, mint az apja. Dinka Dunk, oly sötét akár az éji várfal. - Daemon Blackfyre hét fiút nemzett. Kettő meghalt Vörösfű mezején, egy ikerpár… - Aegon és Aemon. Nyamvadt, ostoba szájhősök, pont mint te. Amikor gyerekek voltunk, örömüket lelték abban, ha engem és Daemont gyötörthettek. Sírva fakadtam, amikor Keserűacél száműzetésbe vitte, és ismét, amikor Lord Peake elmondta, hogy végre hazajön. De azután meglátott téged az úton és azt is elfelejtette, hogy a világon vagyok. - Cockshaw fenyegetően meglengette a tőrét. - Így is a vízbe

kerülhetsz, vagy úgy is, hogy a véred ontom. Melyik legyen? Dunk a laza kő köré zárta ujjait. Kevésbé lazának bizonyult, mint remélte. Mielőtt kiszabadíthatta volna, Ser Alyn előrelendült. Dunk oldalra pördült, így a penge hegye bal karját hasította végig. Ekkor szabadult ki a kő. Dunk Őlordsága szájába verte és érezte, ahogy a fogai kitörnek a csapástól. - A kútba, ugye? - Újra szájba vágta a fiatalurat, majd ledobta a követ, megragadta Cockshaw csuklóját és addig csavarta, amíg a csontja nem reccsent és a tőr nem zuhant a kőre. - Csak utánad, uram. Oldalra lépve megrántotta a férfi karját és a vékonyába rugott. Lord Alyn fejjel zuhant a kútba. Csobbanás hallatszott. - Ügyesen csináltad, ser. Dunk megfordult. Az esőn keresztül csak egy csuklyás alakot és egy magányos fakófehér szemet látott. Miután közelebb jött a férfi, az árnyékolt sötét arc Ser Maynard Plumm ismerős vonásait öltötte. A fakó szem nem más volt, mint a holdkő kapocs, ami vállán összefogta köpönyegét. Lenn a kútban Lord Alyn hangosan csapkolódott és segítségért kiabált. - Gyilkos! Valaki segítsen! - Megpróbált megölni. - mondta Dunk. - Ez megmagyarázza a vért. - Vért? - Lepillantott. Bal karja vörös volt a vállától a könyökéig, az ujjasa a bőrére tapadt. - Ó! Dunk nem emlékezett arra, hogy elesett volna, de hirtelen a földön találta magát, az esőcseppek az arcába hullottak. Hallotta, hogy Lord Alyn nyöszörög a kútban, de a csapkodás már gyengült. - Be kell kötöznünk azt a kart. - Ser Maynard saját karját Dunk alá csúsztatta. - Most kelj fel, nem tudlak egyedül felemelni. Használd a lábaid! Dunk használta a lábait. - Lord Alyn. Meg fog fulladni! - Senkinek sem fog hiányozni. A legkevésbé a Kobzosnak. - Nem az, - zihált Dunk fájdalmasan - nem egy kobzos. - Nem. Ő Daemon a Blackfyre-házból, a Második ezen a néven. Vagy legalábbis így címezné magát, ha valaha is a Vastrónra kerülne. Meglepődnél, ha tudnád, hogy hány lord kedveli jobban a bátor és bolond királyokat. Daemon fiatal és ragyogó, ráadásul jól mutat lóháton. A hangok a kútból alig hallhatóvá halkultak. - Nem kellene ledobnunk egy kötelet Őlordságának? - Megmenteni most, hogy később kivégezzék? Nem hiszem. Hadd egye meg, amit neked főzött. Gyere, támaszkodj rám. Plumm átvezette az udvaron. Ilyen közelről valami nagyon furcsának tűnt Ser Maynardban. Minél jobban nézte Dunk, annál kevésbé tűnt látni. - Figyelmeztettelek, hogy menekülj el, emlékezz, de te többre tartottad a becsületed az életednél. Egy dicső halál tényleg szép és jó, de ha nem a saját életed teszed kockára, akkor mi a helyzet? Akkor is ugyanezt mondanád, ser? - Kinek az élete forog kockán? - A kútból egy utolsó csobbanás hallatszott. - Eggé? Eggre értetted? Dunk megszorította Plumm karját. - Hol van?! - Az istenekkel. És azt hiszem te azt is tudod, miért. A fájdalom, amit Dunk érzett mélyen belül, elfeledtette a karját. Felsóhajtott. - Megpróbálta használni a csizmáját. - Igen, úgy hiszem. Megmutatta a gyűrűt Lothar mesternek, aki Butterwell színe elé vitte, aki kétségtelenül behugyozott a láttára és elkezdett azon gondokozni, hogy talán mégis a rossz oldalt választotta. Azon is, hogy vajon Vérholló mennyit tud az összeesküvésről. Az utóbbira egyébként a válasz az, hogy „elég sokat”. - Plumm kuncogott. - Ki vagy te?

- Jóbarát. - mondta Maynard Plumm. - Valaki, aki figyelt rád és csodálkozott a jelenléteden ebben a kígyófészekben. Most maradj csendben, amíg rendbe nem hozlak. Mindketten az árnyékokban maradva mentek vissza Dunk kis sátrába. Odabenn Ser Maynard tüzet gyújtott, megtöltött borral egy tálat majd a tűzre tette felforralni. - Tiszta vágás és legalább nem a kardforgató karod. - mondta, ahogy átvágta Dunk zekéjének véráztatta ujját. - A döfés nem ért csontot, de így is ki kell mosnunk, különben elveszítheted a karod. - Nem számít. - Dunk gyomra háborgott, úgy érezte, hogy bármelyik pillanatban elhányja magát. - Ha Egg meghalt… - …tiéd a felelősség. Távol kellett volna tartanod innen. De azt nem mondtam, hogy halott a fiú, csak annyit, hogy az isteneknél van. Van tiszta vásznod, vagy selymed? - Az ujjasom, a jobbik, amit Dorne-ban vettem. Hogy érted azt, hogy az isteneknél van? - Majd idejében, a karod az első. A bor gyorsan felforrt. Ser Maynard megtalálta Dunk selyemujjasát, gyanakodva megszagolta, majd előhúzta tőrét és elkezdte felvágni. Dunk visszanyelte tiltakozását. - Ambrose Butterwell sosem volt eltökéltnek nevezhető. - mondta Ser Maynard, ahogy három csík selymet dobott a borba. - Kétségei voltak ezzel az összeesküvéssel a kezdetektől fogva. Kétségek, amik tovább nőttek, amikor megtudta, hogy nincs a fiúnál a kard. És ma reggel a sárkánytojás is eltűnt, mint ahogy bátorsága utolsó szilánkai. - Nem Ser Glendon lopta el a tojást. - mondta Dunk - Egész nap az udvaron volt, vagy nézte a tornát, vagy maga is szerepelt. - Mindegy, Peake meg fogja találni a tojást a nyeregtáskájában. - A bor felforrt. Plumm egy bőrkesztyűre húzta az edényt és figyelmeztette Dunkot. - Próbáld kibírni kiáltás nélkül. - Ezután kihúzott egy selyemcsíkot a forró borból és elkezdte kimosni a vágást. Dunk nem kiáltott. Összeszorította a fogát, a nyelvébe harapott és öklét a szájához szorította olyan erősen, hogy nyomott hagyott, de nem kiáltott. Ser Maynard az ujjas maradékából kötést készített és szorosan a karjára tekerte. - Hogy érzed magad? - kérdezte, amikor kész lett. - Pocsékul. - reszketett Dunk. - Hol van Egg? - Az isteneknél, ahogy már mondtam. Dunk a jobb kezével felnyúlt és elkapta Plumm nyakát. - Csak a lényeget mondd, elegem van a kitalálósdiból. Mondd el, hogy hol találom a fiút, vagy kitöröm a nyakadat, akár barát vagy, akár nem. - A szentélyben. Jobb lesz, ha felfegyverkezve vágsz neki. - mosolygott Ser Maynard - Ez elég lényegretörő volt, Dunk? *** Először Ser Uthor Underleaf pavilonjához ment. Amikor Dunk belépett, csak Willt, az apródot találta odabenn egy teknő felett, amiben gazdája ruháit mosta. - Te vagy az megint? Ser Uthor a lakomára ment. Mit akarsz? - A kardom és a pajzsom. - Elhoztad a váltságdíjat? - Nem. - Akkor miért adnám oda neked? - Szükségem van rá. - Ez nem elég jó indok.

- Akkor próbálj megállítani és meghalsz! Willnek elkerekedett a szeme. - Ott vannak. - mutatta. *** Dunk megállt a kastély szentélye előtt. Könyörgök istenek, csak nehogy késő legyen. A kardöve a megszokott helyén volt, szorosan a dereka köré fűzve. Az akasztófás pajzsot sérült karjára szíjazta, a pajzs súlya minden lépéssel a fájdalom hullámait indította el. Attól tartott, ha valaki útjába áll, felüvöltene. Jobb kezével kinyitotta az ajtót. Odabenn a szentély homályos és csendes volt, csak gyertyák égtek a Hét oltárán. A Harcos előtt égett a legtöbb, ahogy számítani is lehetett rá egy lovagi torna közben. Sok lovag jön ide, hogy erőt és bátorságot kérjen, mielőtt sorompóba lépne. Az Anya és az Atya előtt is tucatnyi, a Kovács és a Szűz előtt valamivel kevesebb. És az Idegen előtti gyertyák alatt térdelt Lord Ambrose Butterwell, a fejét lehajtva imádkozott csendben bölcsességért fohászkodva. Nem volt egyedül. Amint Dunk elindult felé, két fegyveres zárta el az útját, az arcuk kemény volt félsisakjuk alatt. Mindkettő láncinget viselt a Butterwell-ház zöld-fehér-sárga színeire festett köpenyeik alatt. - Vissza, ser! - szólt az egyik. - Neked itt nincs keresnivalód. - Dehogy nincs. Figyelmeztettelek titeket, hogy úgyis megtalál. - A hang Eggé volt. Amikor Egg előlépett az Atya előtti árnyékból a gyertyafényben ragyogó kopasz fejével, Dunk boldog kiáltással majdnem odarohant hozzá, hogy karjaiba ölelje. De volt valami Egg hangjában, ami visszatartotta. Inkább mérgesnek tűnik, mint ijedtnek és még sosem láttam ilyen komornak. Butterwell is térdel. Valami nagyon furcsa itt. Lord Butterwell nehézkesen lábra állt. Még a bizonytalan gyertyafényben is látszott, hogy sápadt és kiveri a hideg verejték. - Engedjétek be! - parancsolta az őreinek. Amikor visszaléptek, magához intette Dunkot. - Nem ártottam a fiúnak. Ismerem az apját régről, amikor még a Királyi Segítő voltam. Maekar hercegnek tudnia kell, hogy ez nem az én ötletem volt. - Tudni fogja. - ígérte Dunk. Mi folyik itt? - Peake volt az, mindent ő csinált. Megesküszöm a Hétre. - Lord Butterwell egyik kezét az oltárra helyezte. - Sújtsanak le az istenek, ha hazudok. Ő mondta nekem, hogy kit kell meghívnom, és kit nem, még a trónkövetelőt is ő hozta ide. Én sosem akartam részt venni semmilyen árulásban, hinned kell nekem. Nem tagadom, Tom Heddle viszont megpróbált bevonni. A vejem, a legidősebb lányom férje, de nem fogok hazudni a cinkosságáról. - A te bajnokod. - mondta Egg. - Ha ő benne volt, akkor te is. Maradj csendben, akarta Dunk morogni. A nagy szád egyszer a sírba visz majd mindkettőnket. Butterwell csüggedtnek látszott. - Uram, te ezt nem érted. Heddle parancsol a helyőrségemnek. - Lennie kell hűséges katonáidnak. - Ezek itt, meg még néhány. - mondta Lord Butterwell. - Túl hanyag voltam, ezt elismerem, de sosem váltam árulóvá. Frey és én a kezdettől kételkedtünk Lord Peake trónkövetelőjében. Nincs nála a kard! Ha az apja fia lenne, Keserűacél felfegyverezte volna a Setétlánggal. És ez a fecsegés egy sárkányról, őrültség… őrültség és bolondság. - Őlordsága kesztyűjével törölte le az izzadságot az arcáról. - És most megszerezték a tojást, a sárkánytojást, amit nagyatyám kapott személyesen a királytól hű szolgálatáért. Reggel ébredtem és az őreim megesküdtek, hogy senki nem járt a hálószobámban. Talán Lord Peake lefizette őket, meg nem mondhatom, de a tojás eltűnt. Náluk kell lennie, különben…

Különben kikelt a sárkány, gondolta Dunk. Ha egy élő sárkány jelenne meg ismét Westeroson, az urak és a köznép aköré gyűlne, amelyik herceg magáénak tudhatja. - Uram, - mondta - egy szót váltanék az… az apródommal, ha lennél olyan jó. - Ahogy kívánod, ser. - Lord Butterwell ismét letérdelt imádkozni. Dunk félrevonta Egget és letérdelt, hogy arcuk egy magasságba kerüljön. - Úgy fültövön váglak, hogy a fejed hátrafordul és egész életedben hátrafelé fogsz nézni! - Igazad van, ser. - Egg zavartnak látszott. - Sajnálom, csak egy hollót akartam apámhoz küldeni. Hogy lovag maradhassak. A kölyök jót akart. Dunk az imádkozó Butterwellre pillantott. - Mit csináltál vele? - Megijesztettem, ser. - Igen, azt látom. Kisebesedik a térde, mire feljön a nap. - Nem tudtam mit mást tehetnék, ser. A mester hozzájuk vitt, amint meglátta apám gyűrűjét. - Hozzájuk? - Lord Butterwellhez és Lord Freyhez, ser. Őrök is voltak velük, mindenki hargos volt, mert valaki ellopta a sárkánytojást. - Remélem nem te? Egg megrázta a fejét. - Nem, ser. Tudtam, hogy baj van, amikor a mester megmutatta a gyűrűmet Lord Butterwellnek. Arra gondoltam, hogy azt mondom majd, hogy loptam, de nem hitt volna nekem. Azután eszembe jutott, hogy egyszer hallotam ahogy apám azt mesélte, hogy Vérholló nagyúr mit mondott arról, hogy jobb ijesztgetni, mint megijedni. Így azt mondtam nekik, hogy apám küldött ide bennünket, hogy kémkedjünk neki, meg hogy úton van ide egy sereggel, meg hogy ha Őlordságának jobb lenne elereszteni engem és felhagyni az árulással, mert a fejébe fog kerülni. - Szégyellősen elmosolyodott. - Jobban működött, mint gondoltam volna, ser. Dunk legszivesebben addig rázta volna a vállánál fogva a fiút, amíg össze nem koccannak a fogai. Ez nem játék, morogta volna. Ez élet-halál kérdés. - Lord Frey is hallotta? - Igen. Sok boldogságot kívánt Lord Butterwellnek a házasságához és bejelentette, hogy haladéktalanul visszatér az Ikrekbe. Ezután hozott ide Őlordsága imádkozni. Frey elmenekülhet, gondolta Dunk, de Butterwellnek nincs rá lehetősége és előbb-utóbb észreveszi, hogy Maekar herceg és a serege nem jön. - Ha Lord Peake megtudná, hogy a kastélyban vagy… A szentély külső ajtaja egy reccsenéssel kinyílt. Ahogy Dunk odafordult, Fekete Tom Heddle-t látta láncingben és mellvértben feltűnni, ázott köpenyéből kis tócsákba gyűlt lábánál a víz. Egy tucat fegyveres jött vele, lándzsákkal és szekercékkel felfegyverkezve. A villámlás kék-fehérbe öltöztette az égboltot mögöttük, rövid életű árnyékokat vetve a világos kőpadlóra. Egy nedves szélfuvallat megtáncoltatta a szentély gyertyáinak lángját. Ó, átkozott hét pokol, csak ennyit tudott gondolni Dunk, mielőtt Heddle megszólalt. - Ott a fiú! Fogjátok el! Lord Butterwell lábra állt. - Nem! Állj! A fiút nem bánthatjátok. Tommard, mit jelentsen ez? Heddle arca rángatózott a megvetéstől. - Nem mindannyiunknak folyik tej az ereinkben, uram. A fiú az enyém! - Te nem érted ezt. - Butterwell hangja magassá és reszketeggé vált. - Nekünk annyi. Lord Frey elment és a többiek is követni fogják. Maekar herceg sereggel jön! - Eggyel több ok, hogy a fiút túszul ejtsük. - Ne, ne! - mondta Butterwell. - Elegem van Lord Peake-ből és a trónkövetelőjéből. Nem fogok

harcolni. Fekete Tom fagyosan nézet urára. - Gyáva. - köpött felé - Mondj amit akarsz, vagy harcolsz, vagy meghalsz, uram. - Eggre mutatott. - Egy szarvast kap az első, aki vérét ontja. - Ne, ne! -fordult Butterwell a saját őreihez. - Állítsátok meg őket, halljátok? Megparancsolom, hogy állítsátok meg őket! - De az összes fegyveres zavartan álldogált, nem tudván, hogy melyiküknek engedelmeskedjen. - Magamnak kell megtennem? - Fekete Tom kihúzta pallosát. Dunk ugyanígy tett. - Állj mögém, Egg! - Mindketten tegyétek el a kardotok! - visította Butterwell. - Nem lesz vérfürdő a szentélyben! Ser Tommard, ez az ember a herceg testőre. Megöl téged. - Csak ha rám esik. - Fekete Tom egy fintorral kivicsorította fogait. - Láttam a tornán. - Karddal a kézben jobb vagyok. - figyelmeztette Dunk. Heddle egy horkantással felelt és támadott. Dunk durván hátralökte Egget és ellene fordult. Jól hárította az első vágását, de a csapás a pajzsát érte és a bekötözött seb fájdalma a karjába hasított. Válaszként Heddle fejére mért csapást, de Fekete Tom félreugrott előle és ismét támadott. Dunk éppen időben tudta a pajzsát odakapni. Fenyőszilánkok repültek szét, Heddle röhögve támadott, mélyen és magasan, mély és magas… Dunk mindet hárította a pajzsával, de minden csapás pokoli fájdalmat okozott és hátrálni volt kénytelen. - Kapd el, ser! - hallotta Egg kiáltását. - Kapd el, kapd el, ott van előtted! Dunk a vér ízét érezte szájában, de ami rosszabb, a sebe ismét felnyílt. Elfogta a szédülés. Fekete Tom pengéje szilánkokra zúzta a pajzsát. Te tölgy és vas őrizzetek szépen, hogy ne égjek még ma pokolnak [35] tüzében. , gondolta Dunk, mielőtt eszébe juthatott volna, hogy a pajzsa fenyőből készült. Amikor a háta az oltárnak ütközött, féltérdre esett és felismerte, hogy nincs hova hátrálni. - Te nem vagy lovag. - mondta Fekete Tom. - Könnyeket látok a szemedben, fajankó? A fájdalom könnyeit. Dunk felállt és pajzsának maradványával ellenfele képébe vágott. Fekete Tom hátrafelé botladozott, de valahogy megőrizte az egyensúlyát. Dunk utána rontott és folyamatosan pajzsával csépelte, súlyával és erejével elérte, hogy visszalökdöste a szentély közepére. Ekkor félrevonta a pajzsot és lecsapott a kardjával. Heddle felordított, ahogy az acél gyapjún és izmon át mélyen a combjába hatolt. Vadul meglendítette saját kardját, de a csapás kétségbeesett és esetlen volt. Dunk hagyta, hogy a pajzsa felfogja az ütést és minden erejét beleadta a válaszba. Fekete Tom visszalépett egyet és rémülten nézte, ahogy az alkarja a padlóra esik az Idegen oltára elé. - Te, - zihálta - te, te… - Figyelmeztettelek. - szúrta keresztül Dunk a torkát. - Karddal a kézben jobb vagyok. *** Két fegyveres kimenekült az esőbe, ahogy Fekete Tom vére kiömlött a testből. A többiek leengedték a lándzsáikat és tanácstalanul pillantgattak Dunk felé, ahogy várták, hogy uruk megszólaljon. - Ez… ez hiba volt. - bökte ki végül Butterwell. Dunkhoz és Egghez fordult. - El kell hagynunk Fehérsáncot, mielőtt az a kettő elviszi a hírt Gormon Peake-nek. Attól tartok, hogy a vendégek közt neki több híve van, mint nekem. A hátsó kapu az északi falon, ott kell kiszöknünk… gyerünk, sietni kell! Dunk hüvelyébe csúsztatta kardját. - Egg, menj Lord Butterwellel. - Átölelte a fiú vállát és lehalkította a hangját. - Ne maradj vele a feltétlenül szükségesnél tovább. Sarkantyúzd meg Esőt és lépj meg Őlordságától, mielőtt újra köpönyeget

fordít. Szűztó felé menj, közelebb van Királyvárnál. - És veled mi lesz, ser? - Te csak ne törődj velem! - Az apródod vagyok. - Pontosan. - mondta Dunk. - És azt teszed amit mondok, vagy kapsz egy jó nagy fülest. *** Egy kisebb csoport éppen elhagyta a lovagtermet, megálltak, hogy csuklyáikat felhúzzák, mielőtt kilépnek az esőbe. Az Öreg Ökör is köztük volt és a beteges külsejű Lord Caswell, ismét részegen. Mindketten széles utat hagytak Dunknak. Ser Mortimer Boggs kíváncsian megbámulta, de jobbnak látta hallgatni. Uthor Underleaf nem volt szégyellős. - Elkéstél a lakomáról, ser. - mondta miközben felhúzta a kesztyűit. - És ahogy látom ismét viseled a kardod. - Megkapod a váltságdíjat, ha csak ez izgat téged. - Dunk nem hozta magával a szétvert pajzsát és sérült karját köpenyébe burkolta, hogy elrejtse a vért. - Hacsak meg nem halok. Akkor megkapod a beleegyezésem, hogy kirabold a hullám. Ser Uthor elnevette magát. - Vajon a lovagiasság, vagy a bolondság beszél belőled? A kettő megtévesztően hasonlít egymásra, ahogy emlékszem. Még mindig nem késő elfogadni az ajánlatom, ser. - Már az, jobban is, mint hinnéd. - figyelmeztette Dunk. Nem várt Underleaf válaszára, inkább faképnél hagyta a dupla ajtón keresztül. A nagyterem sörtől, füsttől és nedves gyapjútól bűzlött. A fenti galérián pár zenész lágyan muzsikált. Nevetés hallatszott a díszemelvény alól, ahol Ser Kirby Pimm és Ser Lucas Nayland egy ivós játékot játszott. Magán az emelvényen Lord Peake komolyan tárgyalt Lord Costayne-nel, miközben Ambrose Butterwell új felesége elhagyatva árválkodott a trónszékén. Messzire az előkelőségektől találta Dunk Ser Kyle-t, aki bánatát Lord Butterwell sörébe fojtotta. Fatányérja főtt hússal volt teli, amit a tegnapi esti maradékkal tálaltak. Egy „tál barna”, így hívták az ilyen kosztot a királyvári kifőzdékben. Ser Kyle-nak nyilvánvalóan nem volt gyomra hozzá. A hús érintetlenül hült ki, fagyott zsír csillogott a barna tetején. Dunk leült a padra mellé. - Ser Kyle. A Macska biccentett. - Ser Duncan. Kérsz egy kis sört? - Nem. - A sör volt a legutolsó dolog, amire most szüksége volt. - Rosszul vagy, ser? Bocsáss meg, de ahogy kinézel… - … az még jobb, mint ahogy érzem magam. - Mit csináltak Glendon Ballal? - Levitték a tömlöcbe. - Ser Kyle megrázta a fejét. - Szajha vére, vagy sem, de a fiú nem kelti tolvaj benyomását bennem. - Nem is az. Ser Kyle rásandított. - A karod… hogyan… - Egy tőr. - Dunk vádlón az emelvényre nézett. Egy napon belül kétszer játszotta ki a halált. Ez elég lett volna a legtöbb embernek, akit ismert. Dinka Dunk, oly sötét akár az éji várfal. Felállt. - Felség! - mondta hangosan. Páran a közeli padokon lerakták kanalaikat, félbeszakították a beszélgetést és feléje fordultak. - Felség! - mondta újra Dunk, hangosabban. Elindult az emelvény felé a myri szőnyegen. - Daemon!

Most már a fél terem rá fülelt. A díszasztalnál az ember, aki a Kobzosnak nevezte magát rámosolygott. Dunk látta, hogy lila ujjast húzott a lakomára. Lilát, hogy kiemelje a szemei színét. - Ser Duncan. Boldog vagyok, hogy csatlakozol hozzánk. Mit kívánsz tőlem? - Igazságot - szólt Dunk - Glendon Ball részére. A név visszhangzott a falakról és egy szívverésnyi időre mintha minden férfi, nő és gyerek kővé vált volna a teremben. Azután Lord Costayne öklével az asztalra csapott, úgy üvöltötte: - Halált érdemel, nem igazságot! Egy tucatnyi hang értett egyet vele és Ser Harbert Paege ki is jelentette: - Fattyúnak született. Minden fattyú tolvaj, vagy még rosszabb. A vér szava dönt. Egy pillanatra kétségbeesett Dunk. Egyedül állok itt. De akkor Ser Kyle, a Macska is ibolyogva lábra állt. - A kölyök talán fattyú, uraim, de Tűzgolyóbis fattya. Ahogy Ser Harbert mondta, a vér szava dönt. Daemon haragos tekintetet vágott. - Senki nem becsüli nálam jobban Tűzgolyóbist! - mondta - Nem hinném, hogy ez a hamis lovag a fia lenne. Ellopta a sárkánytojást és közben levágott három jó embert. - Semmit nem lopott el és senkit nem ölt meg. - ragaszkodott hozzá Dunk. - Ha három embert levágtak, akkor máshol keresd gyilkosukat. Felséged ugyanúgy tudja, mint én, hogy Ser Glendon egész nap az udvaron volt, egyik lándzsát a másik után törte. - Igen - ismerte be Daemon - Ezen magam is csodálkoztam. De a sárkánytojást az ő dolgai közt találták. - Valóban? Hol van most? Lord Gormon Peake tekintete hideg és ellentmondást nem tűrő volt. - Biztonságban és szoros őrizet alatt. És neked mi közöd van ehhez? - Hozzátok elő. - mondta Dunk. - Szeretnék még egy pillantást vetni rá, uram. Az előző éjszaka csak egy pillanatra láttam. Peake szeme résnyire szűkült. - Felség, - mondta Daemonnak - nekem úgy tűnik, hogy ez a kóbor lovag Ser Glendonnal együtt hívatlanul jött Fehérsáncba. Talán ő is a cinkosa. Dunk figyelmen kívül hagyta. - Felség, a sárkánytojást, amit Lord Peake talált Ser Glendon dolgai között pont ő helyezte oda. Hozasd elő, ha lehetséges. Vizsgáld ki magad, fogadok, hogy nem más, mint egy festett kődarab. A lakoma káoszba fulladt. Legalább száz hang szólalt meg egyszerre és egy tucat lovag ugrott fel. Daemon legalább olyan fiatalnak és elveszettnek tűnt, mint Ser Glendon volt, amikor megvádolták. - Részeg vagy, barátom? Bár az lennék. - Vért ugyan veszítettem - engedett Dunk - de az eszemet nem. Ser Glendont ártatlanul vádolták meg. - Miért? - követelte Daemon zavartan. - Ha Ball nem tett rosszat, ahogy bizonygatod, akkor Őlordsága miért mondaná és próbálná valami festett kőtojással bizonygatni? - Hogy félreállítsa az utadból. Őlordsága lefizette a többi elenfeled arannyal, vagy más ígéretekkel, de Ball nem volt megvehető. A Kobzos elvörösödött. - Ez nem igaz. - De igen. Küldess Ser Glendonért és kérdezd ki magad. - Pont ezt fogom tenni. Lord Peake, azonnal hozasd fel a fattyat. És hozd ide a sárkánytojást is, szeretném közelebbről megnézni. Gormon Peake kelletlen pillantást vetett Dunkra. - Felség, a fattyú vallatása már folyik. Pár óra és meglesz a beismerése, nem kétlem. - A vallatáson Lord Peake kínzást ért. - mondta Dunk. - Pár óra és Ser Glendon beismeri, hogy megölte

felséged édesapját és testvéreit is. - Elég! - Lord Peake arca lilára váltott. - Még egy szó és tövestől tépem ki a nyelved! - Hazudsz, uram. - mondta Dunk. - Ez már két szó. - És mindkettőt meg fogod bánni! - ígérte Peake. - Fogjátok el ezt az embert és leláncolva vigyétek a tömlöcbe! - Ne. - Daemon hangja fenyegetően halk volt. - Az igazat akarom tudni. Sunderland, Vyrwel, Smallwood, menjetek az embereitekkel a tömlöcbe és keressétek meg Ser Glendont. Hozzátok elém azonnal és ügyeljetek rá, hogy ne érje semmi bántódás. Ha bárki is meg akarná akadályozni, mondd neki, hogy a király parancsára jársz el. - Ahogy parancsolod. - válaszolt Lord Vyrwel. - Úgy fogom ezt lerendezni, ahogy apám tenné. - mondta a Kobzos. - Ser Glendont súlyos bűnökkel vádolják. Lovagként joga van párbajban megvédeni magát. Kiállok vele lándzsát törni és az istenekre bízom, hogy eldöntsék: bűnös, vagy ártatlan. *** Akár hős, akár szajha vére folyik ereiben, tűnődött Dunk, amikor Lord Vrywel két embere a lábaira eresztették a meztelen Ser Glendont, de egy biztos, sokkal kevesebb maradt neki, mint korábban volt. A fiút durván összeverték. Az arca összezúzódott és feldagadt, több foga is törött volt, vagy teljesen hiányzott, jobb szeméből vér csordogált és felhasított mellén a hús vöröslött, ahol izzó vassal égették össze. - Most már biztonságban vagy - morogta Ser Kyle. - Senki más nincs itt, csak kóbor lovagok és az istenek tudják, hogy mi ártalmatlan népség vagyunk. Daemon átadta nekik a mester kamráját és megparancsolta, hogy kötözzék be Ser Glendon sebeit és vizsgálják meg, képes-e kiállni ellene. Dunk látta, miközben a vért mosta le a fiú arcáról és kezéről, hogy a bal kezén kitépték három körmét. Ez jobban aggasztotta, mint a többi sérülés együtt. - Meg tudsz tartani egy lándzsát? - Egy lándzsát? - Vér és nyál csorgott Ser Glendon szájából, ahogy beszélni próbált. - Megvan minden ujjam? - Mind a tíz - mondta Dunk - de csak hét köröm. Ball biccentett. - Fekete Tom éppen le akarta vágni az ujjaimat, de elhívták. Vele kell megküzdenem? - Nem. Őt már megöltem. Ettől elmosolyodott. - Valakinek meg kellett tennie. - A Kobzossal kell lándzsát törnöd, de az igazi neve… - … Daemon, igen. Elmondták már. A Fekete Sárkány. - Ser Glendon elnevette magát. - Apám érte halt meg. Boldogan lettem volna az embere. Harcoltam volna érte, gyilkoltam volna érte, meghaltam volna érte, de nem veszíthetek érte. - Férefordította a fejét és kiköpött egy törött fogat. - Kaphatnék egy kupa bort? - Ser Kyle, hozd a tömlőt! A fiú hosszan ivott, majd megtörölte a száját. - Nézzetek rám: reszketek, mint egy lány. Dunk rosszallóan nézett rá. - Meg tudsz ülni egy lovat? - Segíts megmosdani, hozd ide a pajzsom,a lándzsám és a nyergem, - mondta Ser Glendon - és

megláthatod, hogy mire vagyok még képes. *** Már hajnalodott, amikor az eső eléggé elcsendesült ahhoz, hogy az öszecsapást megtarthassák. A kastélyudvar amely a híg sár ingoványává változott, csillogott a száz fáklya fényében. A mezőn túl szürke ködoszlop emelkedett, kísértetiesen nyújtózkodott a fakó kőfalak mentén, hogy megragadja a kastély oromzatát. Az eltelt órák alatt sok vendég tűnt el, de akik maradtak ismét felmásztak az emelvényre és helyet foglaltak az esőáztatta fenyődeszkákon. Közöttük állt Ser Gormon Peake, körülötte egy csomó kisebb úr és lovag. Csak pár év telt el azóta, hogy Dunk még Ser Arlan apródjaként szolgált. Még nem felejtette el a dolgát. Meghúzta a szíjakat Ser Glendon rosszul álló páncélján, nyakvértjéhez rögzítette a sisakját, segített a nyeregbe szállni és kezébe adta pajzsát. A korábbi rohamok mély barázdákat hagytak a fán, de a lángoló tűzgolyó még kivehető volt. Olyan fiatalnak látszik, mint Egg, gondolta Dunk. Egy megfélemlített, de elszánt kölyök. Vörös kancája vértezetlen és ideges volt. Inkább a saját lován kellett volna maradnia. A vörös ló talán jobban idomított és fürgébb, de a lovas azon a lovon ül legjobban, amit jól ismer és ezt nem ismeri. - Kérek egy lándzsát. - szólt Ser Glendon. - Egy csatalándzsát. Dunk az állványhoz ment. A csatalándzsák rövidebbek és nehezebbek voltak a tornalándzsáknál, amit a korábbi összecsapásokban használtak. Nyolc láb masszív kőrisfa, a végén vasheggyel. Dunk kiválasztott egyet és kihúzta, majd végigfuttatta a tekintetét rajta, hogy megbizonyosodjon róla, hogy nem repedt. A sorompók túloldalán Daemon egyik apródja egy ugyanilyen lándzsát kínált gazdájának. Már nem volt kobzos. A kardok és hegedűk helyébe csatalova takaróján a vörös mezőben lévő háromfejű fekete Blackfyre-sárkány került. A herceg kimosta a fekete festéket a hajából, úgy hullott a vállára, mint egy ezüst és arany vízesés, fémesen csillogva a fáklyafényben. Eggnek is ilyen haja lenne, ha hagyná megnőni, gondolta Dunk. Nehezen tudta így elképzelni, de egy nap majd meg kell barátkoznia, ha mindketten megérik. A herold ismét felmászott az emelvényére. - Ser Glendon, a Fattyú, tolvajlással és gyilkossággal vádolva. - jelentette be. - Azért áll ki, hogy testi épsége kockáztatásával bizonyítsa ártatlanságát. Daemon a Blackfyre-házból, ezen a néven Második, az Andalok, Rhoynar és az Elsők Királya, a Hét Királyság Ura és a Birodalom Védelmezője, lépj elő és bizonyítsd a fattyú Glendon elleni vádak igazát. Ekkor hirtelen tovatűntek az évek és Dunk ismét Hamugázló mezején találta magát, ahogy Lándzsatörő Baelort hallgatja, mielőtt csatát vívni készül az életéért. Visszarakta a helyére a csatalándzsát és helyette kivett egy tizenkét lábnyi hosszú, karcsú tornalándzsát a következő tárlóból. - Ezt használd! - mondta Ser Glendonnak. - Ezt használtuk Hamugázlón, a Hetes Próbán. - De a Kobzos csatalándzsát választott. Meg akar ölni. - Ahhoz előbb el kell találnia. Ha jól célzol, a hegye sosem ér hozzád. - Nem is tudom… - De én igen. Ser Glendon elvette tőle a lánczsát, hátrafordult és a sorompók felé ügetett. - Akkor a Hét óvjon mindkettőnket! Valahol keleten villám cikázott át a sápadt rózsaszín égen. Daemon arany sarkantyúival elindította lovát és előreszökellt, mint a mennydörgés, csatalándzsája halálos hegyét alacsonyan szegezve. Ser Glendon felemelte pajzsát és felé vágtatott, lándzsája ott himbálózott kancája feje fölött az ifjú trónkövetelő mellének szegezve. Sár fröcskölt lovaik patái alól és a fáklyák fényesebben tűntek világítani, ahogy a két lovag elrobogott mellettük.

Dunk behunyta a szemét. Egy reccsenést, egy kiáltást és egy huppanást hallott. - Nem! - hallotta Lord Peake elgyötört kiáltását. - Neeeeeem! Egy fél pillanatra Dunk majdnem megsajnálta. Újra kinyitotta a szemét. A fekete csődőr lovasa nélkül ügetésbe lassított. Dunk odaugrott és megragadta a kantárjánál. A sorompók túloldalán Ser Gledon Ball megfordította kancáját és a magasba emelte a törött lándzsát. Az emberek berohantak a mezőre, ahol a Kobzos mozdulatlanul feküdt arccal a sárban. Amikor lábára állították tetőtől talpig sáros volt. - A Barna Sárkány! - kiáltotta valaki. A nevetés söpört végig az udvaron, ahogy a hajnal megvilágította Fehérsáncot. Alig pár pillanattal később, amikor Dunk és Ser Kyle lesegítette Glendon Ballt a lováról megszólalt egy kürt és az őrszemek a falon riadót fújtak. Egy hadsereg tűnt fel a kastély falainál, a reggeli ködből kibontakozva. - Egg mégsem hazudott. - mondta Dunk döbbenten Ser Kyle-nak. *** Szűztóból Lord Mooton, Hollófáról Lord Blackwood, Alkonyvölgyből Lord Darklyn jött. A Királyvár körüli uradalmakból Hayfordok, Rosbyk, Stokeworth-ök, Massey-k és a király saját lovagjai jöttek, a Királyi testőrség három lovagjának vezetésével. Háromszáz Hollófogas harcos erősítette őket, hosszú fehér varsafa íjakkal felszerelve. Őrült Danelle Lothston úrnő maga lovagolt ide elátkozott vára, Harrenhal erőivel, fekete páncélt viselt vaskesztyűvel, hosszú vörös haja lobogott mögötte. A felkelő nap fénye ötszáz lándzsa és tízszer annyi dárda hegyén ragyogott. Az éjszaka szürke zászlai félszáz rikító színben születtek újjá. És mind felett lobogott két királyi sárkány éjfekete mezőben: I. Aerys Targaryen hatalmas háromfejű tűzvörös szörnyetege és egy haragos fehér, vörös tüzet okádva. Végül nem Maekar jött, értette meg Dunk, amikor meglátta a zászlókat. Nyárodú hercegének zászlaja négy háromfejű sárkányt ábrázolt, II. Daeron Targaryen király negyedszülött fia címereként. Az egyfejű fehér sárkány a Királyi Segítő, Folyami Brynden nagyúr jelenlétét hirdette. Vérholló személyesen jött Fehérsáncba. Az első Blackfyre-felkelés vérben és dicsőségben a Vörösfű mezején ért véget. A második Blackfyrefelkelés csak egy nyöszörgéssel. - Nem ijeszthetnek meg! - jelentette ki az ifjú Daemon a várfalon, miután látta az acélgyűrűt, ami körülfogta őket. - Az igazság az ügyünk mellett áll! Átvágunk rajtuk és Királyvárba vágtatunk! Szóljanak a harci kürtök! Ehelyett azonban a lovagok és az urak egymás közt halkan motyogtak, egy páran elkezdtek elszivárogni az istállók, a hátsó kapu, vagy egy remélt titkos kijárat felé, amin keresztül elmenekülhetnek. És amikor Daemon kivonta a kardját és feje fölé emelte, mindenki látta, hogy nem a Setétláng az. - Újabb Vörösfű mezejét rendezünk ma! - ígérte a trónkövetelő. - Szard már le, kobzos! - kiáltotta egy őszülő apród mögötte. - Én inkább életben maradnék. Végül a második Daemon Blackfyre egyedül lovagolt ki, a királyi vendég előtt megállva párbajra hívta ki Vérholló nagyurat. - Megvívok veled, vagy a gyáva Aerysszel, vagy bármely bajnokkal, akit megnevezel! Ehelyett Vérholló nagyúr emberei körülvették, lehúzták lováról és arany béklyóba verték. A zászlót, amit magával vitt a sáros földbe tűzték és felgyújtották. Sokáig égett, bodor füstfelhőt eregetve, amit messziről látni lehetett. Az egyetlen vérontás akkor következett be, amikor Lord Vrywel egyik szolgája azzal kezdett büszkélkedni, hogy Vérholló egyik kéme és rövidesen megjutalmazzák. - Egy holdtölte múlva már szajhákkal fogok enyelegni és dorne-i vöröset fogok inni. - mondta állítólag, mielőtt Lord Costayne egyik lovagja elvágta a torkát.

- Ezt idd meg! - mondta Vrywel emberének, ahogy az megfulladt saját vérében. - Ez ugyan nem dorne-i, de legalább vörös! Végül egy baljós, hallgatag menetoszlop hagyta el Fehérsánc kapuit, hogy fegyvereiket csillogó halomba dobálják, mielőtt megkötözték és elvezették őket, hogy Vérholló nagyúr ítéletére várjanak. Dunk különvált tőlük, Ser Kyle, a Macska és Glendon Ball társaságában. Ser Maynardot is keresték, hogy csatlakozzon, de Plumm az éjszaka elpárolgott. Késő délutánra járt, mikor Ser Roland Crakehall a Királyi testőrségből megtalálta Dunkot a többi fogoly között. - Ser Duncan, hol a hét pokolban bújkáltál? Folyami nagyúr már órák óta utánad kérdezősködik. Jöjj velem, kérlek. Dunk mellészegődött. Crakehall hosszú köpönyege csapkodott mögötte a szél minden fuvallatára, fehér volt, mint a holdfény a havon. A látványtól eszébe jutottak a szavak, amiket a Kobzos mondott a tetőn. Azt álmodtam, hogy tetőtől talpig fehérben voltál, hosszú fehér köpönyeg lógott a vállaidról. Dunk felhorkantott. Igen, és arról is álmodtál, hogy sárkányok keltek ki a tojásokból. Az egyik pont olyan valószínű, mint a másik. A Segítő pavilonja fél mérföldre állt a kastélytól, egy terebélyes szilfa árnyékában. Egy tucat tehén legelte a füvet a közelben. Királyok emelkednek fel és buknak el, gondolta Dunk, de a tehenek és az egyszerű emberek csak járják tovább a maguk útját. Ezt is az öreg mondogatta neki. - Mi lesz velük? - kérdezte Ser Rolandot, ahogy elmentek egy csoport füvön üldögélő fogoly mellett. - Királyvárba mennek, hogy ítéljenek felettük. A lovagok és a fegyveres őrök kevéssel megússzák. Ők csak az uraikat követték. - És az urak? - Néhányan kegyelmet kapnak, ha elmondják az igazat és egy fiukat vagy lányukat túszként adják. Azoknak, akik Vörösfű után is kegyelmet kaptak, most nehezebb sorsuk lesz. Börtönbe kerülnek vagy elvesztik jószágaikat. A legrosszabbak a fejüket is. Vérholló már el is kezdte a munkát, látta meg Dunk, ahogy a pavilonhoz ért. A bejárat mellett Gormon Peake és Fekete Tom Heddle feje volt lándzsára tűzve, pajzsuk alájuk támasztva. Három vár, fekete, narancs mezőben. A férfi, aki levágta Krajcárfai Rogert. Lord Gormon szemei még halálában is kemények és könyörtelenek voltak. Dunk lezárta őket ujjaival. - Ezt meg miért tetted? - kérdezte az egyik őr. - Úgyis rövidesen a varjaké lesz. - Ennyivel tartoztam neki. Ha Roger nem hal meg aznap, az öreg sosem nézte volna ki magának Dunkot, amikor azt a disznót kergette Királyvár sikátoraiban. Holmi vén király egy kardot az egyik fiának adott a másik helyett, ezzel kezdődött az egész. És most én itt állok, szegény Roger meg a sírjában fekszik. - A Segítő vár. - hívta Roland Crakehall. Dunk belépett mellette, Folyami Brynden nagyúr, fattyú, boszorkánymester és Királyi Segítő sátrába. Egg állt előtte, frissen mosakodva és hercegi eleganciában, ahogy a király unokaöccséhez illik. A közelben Lord Frey ült egy tábori széken egy kupa borral a kezében és gusztustalan örökösével ölében. Lord Butterwell is ott volt… térdelve, sápadtan, reszketve. - Az árulás nem kevésbé aljas, ha az áruló gyávának bizonyul. - mondta Rivers nagyúr. - Meghallgattam a hebegésedet, Lord Ambrose és tízből csak egy szót hiszek belőle. Ezért úgy döntöttem, hogy a vagyonod tizedrészét tarthatod meg. Megtarthatod a feleséged is, remélem örömöd leled benne. - És Fehérsánc? - kérdezte Butterwell reszkető hangon. - Elkobzom a Vastrónnak. Szándékomban áll földig lerombolni, kőről kőre és sóval bevetni a helyét. Húsz év múlva senki nem fog emlékezni rá, hogy valaha létezett. Vén bolondok és ifjú elégedetlenkedők zarándokolnak még mindig Vörösfű mezejére, hogy virágot ültessenek arra a helyre, ahol Daemon Blackfyre elesett. Nem fogom tűrni, hogy Fehérsánc is a Fekete Sárkány emlékművévé váljon. - Fakó

kezével intett egyet. - Most tűnj el, csótány. - A Segítő kegyes hozzám. - Butterwell kibotorkált, bánatában olyan vakon, hogy észre sem vette Dunkot, amikor elment mellette. - Te is távozhatsz, Lord Frey. - parancsolta Folyami nagyúr. - Később majd újra beszélünk. - Ahogy nagyuram kívánja. - Frey kivezette a fiát a pavilonból. Csak ezután fordult a Király Segítője Dunkhoz. Idősebb volt, mint ahogy Dunk emlékezett rá, arca ráncos és szigorú volt, de a bőre ugyanolyan kísértetiesen fehér, arcán és nyakán a csúnya anyajegy, ami egyesek szerint hollóra hasonlított. Csizmái feketék voltak, ujjasa vörös. Füstszín köpenyt viselt, vaskéz formájú kapoccsal rögzítve. Haja a vállaira omlott, hosszú, fehér és egyenes volt, előre fésülve, hogy elrejtse hiányzó szemét, azt amelyet Keserűacél szúrt ki Vörösfű mezején. A maradék szeme vörös volt. Vajh Vérholló nagyúr szeminek száma mennyi lehet? Számolhatsz egyet, s másik ezeret. - Nem kétlem, hogy Maekar hercegnek jó oka volt elengedni a fiát egy kóbor lovag mellé apródnak, mondta - bár nem tudom elképzelni, hogy közöttük van az is, hogy elvidd egy pártütésre készülő árulókkal teli várba. Hogy lehet, hogy az unokaöcsémet egy kígyófészekben találtam, ser? Lord Bunkówell azt akarta elhitetni velem, hogy Maekar herceg küldött ide, hogy szaglásszatok ezen lázadás után egy álneves lovag álcájában. Tényleg így volt? Dunk letérdelt. - Nem uram… mármint igen, uram. Ezt mondta neki Egg… mármint Aegon… Aegon herceg. Ez a rész igaz, bár talán nem az, amit te a valódi igazságnak neveznél. - Értem. Szóval rájöttetek ketten a korona elleni összeesküvésre és úgy döntöttél, hogy magad akadályozod meg, így történt? - Még ez sem igaz teljesen. Mi csak véletlenül belebotlottunk, az hiszem így mondanád. Egg karba tette a kezét. - Ser Duncan és én jól kézben tartottuk a dolgokat, mielőtt feltűntél a seregeddel. - Kaptunk segítséget is, uram. - tette hozzá Dunk. - Kóbor lovagoktól. - Igen, uram. Ser Kyle, a Macska és Maynard Plumm. És Ser Glendon Ball, ő lökte le a lováról a Kobz… a trónkövetelőt. - Igen, ezt a történetet már vagy száz szájból hallottam. A Fűzbarka Fattya. Egy szajha és egy áruló gyermeke. - Egy hős gyermeke. - jelentette ki Egg. - Ha a foglyok közt van, azt akarom hogy keressék meg és engedjék el. Sőt, jutalmazzák meg. - És te ki vagy, hogy megmondd a Király Segítőjének, hogy mit tegyen? Egg nem hátrált meg. - Jól tudod, hogy ki vagyok, kuzin. - Az apródod felettébb arcátlan, ser. - mondta Vérholló nagyúr Dunknak. - Ezt ki kellene náspágolnod belőle. - Próbáltam már, uram, de ő egy herceg. - Ő egy sárkány. - mondta Vérholló. - Állj fel, ser. Dunk felállt. - Mindig is voltak Targaryenek, akik megálmodták a jövendőt, még a Hódítás előtt is. - mondta Vérholló. - Nem kell meglepődnünk, hogy ha időről időre egy Blackfyre is bírja ezt az adományt. Daemon egy sárkányról álmodott, amely Fehérsáncban születne, és így is történt. A bolond csak a színét tévesztette el. Dunk Eggre nézett. A gyűrű, látta meg. Apja gyűrűje. Az ujján viseli, nem a csizmája orrába tömve. - Az egyik felem azt gondolja, hogy vissza kellene vinnem magammal Királyvárba - mondta Folyami nagyúr Eggnek - és az udvaromban tartani, mint… vendéget.

- Apám ezt nem venné jónéven. - Feltételezem, hogy nem. Maekar herceg természete meglehetősen… tüskés. Talán vissza kellene küldenem Nyárodúba. - A helyem Ser Duncan mellett van. Az apródja vagyok. - A Hét óvjon benneteket. Legyen kívánságod szerint, szabadon elmehettek. - Megyünk is, - mondta Egg - de előbb kellene pár arany. Ser Duncannek ki kell fizetnie a Csigának a váltságdíjat. Vérholló nevetett. - Mi lett abból a szerény kisfiúból, akivel valaha Királyvárban találkoztam? Ahogy kívánod, hercegem. Megparancsolom a kincstárnokomnak, hogy annyi aranyat adjon, amennyit kívánsz. Észszerű keretek között. - Csak kölcsönbe - jelentette ki Dunk - Vissza fogom fizetni. - Mihelyt megtanulsz lándzsát törni, kétségkívül. - Folyami nagyúr intésével elbocsátotta őket, kigöngyölt egy pergamentekercset és egy tollal neveket kezdett kipipálni. Megjelöli a kivégzendőket, ismerte fel Dunk. - Nagyuram… - mondta - láttuk a fejeket odakinn. Ez azt jelenti… hogy a Kobzos… Daemon… ő is elveszíti a fejét? Vérholló nagyúr felnézett a tekercsből. - Ezt Aerys király dönti el… de Daemonnak négy öccse és húgai is vannak. Ha olyan bolond lennék, hogy megszabadítom a csinos fejétől, akkor annyit érnék el, hogy az anyja meggyászolná, a barátai rokongyilkosként átkoznának el és Keserűacél megkoronázná az öccsét, Haegont. Holtan az ifjú Daemon hős lenne. Ha életben marad, akadály a féltestvérem terveiben. Aligha tudna egy harmadik Blackfyrekirályt megkoronázni, amíg a második ilyen kényelmetlen módon életben van. Emellett egy ilyen nemes fogoly emeli udvarunk fényét és élő bizonyítéka őfelsége Aerys király kegyének és jóindulatának. - Nekem is van egy kérdésem. - mondta Egg. - Kezdem már megérteni, hogy apád miért vált meg olyan könnyen tőled. Mi mást kívánsz tőlem, kuzin? - Ki lopta el a sárkánytojást? Az ajtónál őrök álltak, további őrök a lépcsőn, egyszerűen senki nem juthatott Lord Butterwell hálószobájába észrevétlenül. Folyami nagyúr mosolygott. - Ha találgatnom kellene, én azt mondanám, hogy valaki talán felmászott az árnyékszék kürtőjében. - A kürtő túl szűk, hogy valaki felmásszon rajta. - Egy férfinak tényleg. De egy kölyöknek nem. - Vagy egy törpének. - bökte ki Dunk. Egy és ezer szeme van. Miért ne tartozna pár közülük egy csapat törpe mutatványoshoz? VÉGE

[1]

A „Mystery Knight” kifejezés azt a lovagot jelenti, aki egy tornára álnéven és nem a saját címerét viselve jelentkezik. A Kardok vihara című kötetben szerepel, hogy a „tornákon gyakran jelentek meg rejtélyes lovagok, akiknek a sisakja elrejtette arcukat, pajzsuk pedig vagy üres volt, vagy valami ismeretlen jel díszítette. Ezek néha híres bajnokok voltak álruhában. A Sárkánylovag (Aemon Targaryen, IV. Méltatlan Aegon öccse, a Királyi Testőrség lovagja) egyszer a Könnyek Lovagjaként aratott diadalt, s a húgát kiáltotta ki a szépség és a szerelem királynőjének a király szeretője helyett. Maga Bátor Barristan kétszer is öltött ilyen rejtélyes álruhát, először tízéves korában.” Ennek a kifejezésnek nem találtam jó magyar megfelelőjét, a „rejtélyes lovag” nem tetszett, ezért az álneves és álruhás között ingadozva végül az előbbit választottam. [2] A főváros, Királyvár nyomornegyede. [3] Folyami Brynden, IV. Aegon király és Mylessa Blackwood legalizált fattya. II. Daeron király (Egg nagyapja) féltestvére. A történet idején uralkodó I. Aerys nagybátyja és Segítője. A Varjak lakomája című kötetből kiderül, hogy Aemon mesterrel együtt ment a Falhoz és

később az Éjjeli Őrség parancsnoka is lett. Ott a fordító nevét Véres Hollónak fordította, ebben az egy esetben azonban eltértem a hivatalos fordításokban megjelent névvariációtól, mert egy szóból álló névre volt szükség. Így inkább Nagy Atilla Felesküdött kard-béli fordítását, a Vérhollót választottam. [4] II. Daeron unokája, apja, Lándzsatörő Baelor halála után trónörökös lett, de egy járvány elvitte öccsével, Matarys herceggel együtt. Haláluk után nagybátyjuk, Aerys herceg lett a trónörökös, majd rövidesen a király is, miután ugyanaz a járvány végzett II. Daeronnal. [5] Lándzsatörő Baelor, Sárkánykő hercege, II. Daeron király legidősebb fia. Híres lovag volt, melléknevét a lovagi tornákon aratott győzelmeivel érdemelte ki. Saját öccse, Maekar (Egg édesapja) ölte meg egy lovagi tornán (lásd: Kóbor lovag). [6] I. Aerys, Egg nagybátyja, a történet idején uralkodó király. [7] II. Daemon Blackfyre, a Fekete Sárkány fia. IV. Aegon király legalizálta törvénytelen gyermekeit, akik halála után fellázadtak törvényes féltestvérük, II. Daeron ellen. A felkelést Daemon Blackfyre, (Setétláng, ezt a melléknevet híres valyriai acélkardjáról kapta) a Fekete Sárkány (ez a neve onnan származik, hogy címerében megfordította a Targaryen színeket: vörös pajzson fekete sárkány lett a jelképe) vezette, csatlakozott hozzá féltestvére, Folyami Aegor (Keserűacél) és a nemesség egy része is. Daemon kiváló harcos, megnyerő megjelenésű lovag volt, sokan alkalmasabbnak tartották az uralkodásra törvényes féltestvérénél, II. Daeronnál. Daemon ráadásul anyai ágon is Targaryen volt, édesanyja Daena, III. Aegon lánya volt. Vérholló nagyúr nem csatlakozott a felkeléshez, kiállt a törvényes uralkodó mellett. A felkelés döntő csatáját Vörösfű mezején vívták, ahol Vérholló íjászaival megölte a Fekete Sárkányt és két ikerfiát, Aegont és Aemont, ezzel a felkelés elbukott. (A csatát Eustace Osgrey meséli el a Felesküdött kard c. történetben.) A Fekete Sárkány életben maradt gyermekei és testvére, Keserűacél a Keskeny tengeren túlra menekültek. Keserűacél száműzött társaival megalapította az Arany Kompániát, egy zsoldossereget (lásd: Sárkányok tánca), míg a Fekete Sárkány gyermekei fenntartották trónigényüket. Az utolsó Blackfyre-trónkövetelőt, Rettenetes Maelyst Ser Barristan Selmy ölte meg (lásd: Kardok vihara) a Kilenckrajcáros Királyok Háborújában. [8] Lásd: A Felesküdött kard [9] Ser Lucas Inchfield, más néven Hosszúhüvelykes, a Vörös Özvegy udvarnagya volt. Párviadalt vívott Dunk ellen, aki megölte. Lásd: Felesküdött kard [10] Szójáték, a Plumm szilvát jelent. [11] A Nagy Tavaszi Kórnak nevezett járványban, ez vitte el Lándzsatörő Baelor fiait és magát II. Daeron királyt is. A járvány történetünk előtt néhány évvel történt, közvetlenül a Kóbor lovag című novella története után. A járvány megkímélte Dorne-t, ahol Dunk és Egg vándoroltak akkoriban. [12] Daena Targaryen fia: Daemon Blackfyre (Fekete Sárkány), Mylessa Blackwood fia: Folyami Brynden (Vérholló nagyúr), Barba Bracken fia: Folyami Aegor (Keserűacél nagyúr). [13] A kraken a Vas szigetek urának, Dagon Greyjoynak a címerállata, Dunk természetesen a sziget kalózaira utal. [14] Setétláng (Blackfyre): a Targaryen-ház alapítója, Hódító Aegon legendás valyriai kardja. A kard a mindenkori uralkodóé volt, IV. Aegon nem törvényes fiának, hanem a fattyú Daemonnak adta halálos ágyán. Ezzel aláásta II. Daeron legitimitását és utat nyitott a lázadásnak. A kardot Daemon Blackfyre halála után féltestvére, Keserűacél nagyúr átvitte magával a Keskeny tengeren. A kard későbbi sorsa ismeretlen, Keserűacél halála után lehet, hogy az Arany Kompánia féltett kincse lett belőle, azonban Martin eddigi írásaiban ezt a kérdést még nyitva hagyta. [15] A Sárkányok Tánca polgárháború volt, 77 évvel ezen történet előtt. A háború oka I. Viserys két házasságából származó gyermekei trónigényének ütközése volt. Az első házasságból származó Rhaenyra hercegnő és a második házasságból származó Aegon herceg (II. Aegon) között robbant ki a harc. A háború során a legtöbb sárkány elpusztult, végül Rhaenyra II. Aegon fogságába esett, aki megetette őt a sárkányával Rhaenyra fia, az ifjú Aegon herceg szeme láttára. Mivel II. Aegonnak nem volt gyermeke, halála után ellenfele fia lépett trónra, III. Aegon néven, aki anyja haláláért gyűlölte a sárkányokat és a szóbeszéd szerint ő mérgezte meg az utolsót, ezért a Sárkányok Átka melléknéven emlegették. Két fia is követte a trónon (I. Daeron és Áldott Baelor), de örököseik híján végül öccsére, II. Viserysre szállt a trón, aki Egg ükapja volt. [16] Az első Aegon valyriai hódító volt, aki húgaival, Visenyával és Rhaenysszel három sárkány hátán érkezett Westerosra és foglalt el a kontinens hét királysága közül hatot, ezen történet előtt 212 évvel. Aegon kettős testvérházasságával alapította meg a Targaryen dinasztiát, amely azóta uralja a Hét Királyságot (I. Daeron óta Dorne is része lett a birodalomnak.) [17] Ironikus, hogy Dunk, a kóbor lovag valóban a Királyi Testőrség parancsnoka lesz, miután Egg trónra kerül 21 évvel később V. Aegon néven. [18] Damon Lannister, Casterly-hegy ura, szerepelt a Kóbor lovag című történetben is. [19] A szarufa a címertanban a címerpajzson lévő fordított V alakú mintát jelöli, a lepényes pedig a korong alakú minta jele. A Ball-ház címere fehér pajzson vörös szarufa, a vörös szarufán három fehér lepényes. A címertanban a fehér szín általában az ezüst színt jelöli, de a szerző itt fehéret írt a szövegben és a Martin történeteiben szereplő címerek nem mindig felelnek meg a klasszikus heraldikai szabályoknak. [20] Ser Otho Bracken kevéssé hízelgő becenevét onnan kapta, hogy egy királyvári tornán egy bárddal megölte Quentyn Blackwoodot (lásd: Kóbor lovag). A Bracken és a Blackwood család régi rivalizálása ettől egyre elkeseredettebb küzdelemmé vált, ami még a

Targaryeneket is utolérte: Vérholló nagyúr édesanyja Blackwood-lány, míg Keserűacélé egy Bracken-lány volt, kettejük gyűlölködése is egyik oka volt a Blackfyre-felkelésnek. A két család ellenségeskedése később sem csillapodott, lásd: Sárkányok tánca. [21] Ez a kisfiú, Walder Frey a Tűz és Jég dalának egyik fontos szereplője, a Dunk és Egg kalandjait bemutató történetek eddigi szereplői közül azon három személy egyike, akiről tudható, hogy megéli a mintegy 90 év múlva játszódó regényciklust. (A másik kettő Aemon, Egg bátyja és Vérholló nagyúr, aki a Sárkányok tánca című kötetben tűnik fel újra.) [22] Pajzán szójáték Lord Butterwell nevével, ami vajforrást, vajkutat jelent. [23] Leo Tyrrell, Égikert Ura, híres lovag, a Kóbor lovag című történet egyik szereplője. [24] Kóbor lovag Ser Eustace Osgrey szolgálatában, lásd: Felesküdött kard [25] A dal szövege a Kardok vihara című kötetben olvasható. [26] Tanselle egy báboslány, akivel Dunk Hamugázló mezején találkozott. A lány tetszett neki, de el kellett menekülnie Egg bátyja elől és Dunk azóta sem találta meg újra. Lásd: Kóbor lovag [27] Lady Rohanne Webber, a Vörös Özvegy, más néven Pók Úrnő. Dunk az öreg Ser Eustace Osgrey szolgálatában ismerte meg a Felesküdött kard című történetben. [28] Dunk gazdája, Krajcárfai Ser Arlan szavajárása volt ez. [29] Ser Lyonel Baratheon, híres lovag, részt vett a hamugázló-mezei tornán és Dunk mellett harcolt a Hetes Próbán, lásd: Kóbor lovag [30] Lovagi tornákon a lándzsák végére koronákat húztak, hogy tompák legyenek. Csak lelökni akarták az ellenfelet, nem sérülést okozni. [31] Dunk kegyetlen és arrogáns bátyja, a Kóbor lovag című történet egyik fontos szereplője. Jelenleg száműzetésben él a Keskeny tengeren túl, Lys városában. A Sárkányok Tánca című kötetben Barna Ben Plumm említi, hogy a Második Fiak nevű zsoldosseregben szolgált száműzetése alatt. [32] Dunk és Egg a Kóbor lovag és a Felesküdött kard története között találkozott vele, a Felesküdött kard-ban említés szintjén szerepel. [33] Szójáték, egg angolul tojást jelent, egyben Aegon beceneve. [34] Angolul Pussywillows. Lefordíthatatlan szójáték, a pussy egyszerre jelent barkát és női nemiszervet. [35] Régi mondóka, még Ser Arlan tanította meg Dunknak, mind a Kóbor lovag, mind a Felesküdött kard című elbeszélésben szerepel.