Gacsári Krónika

A FÜZESGYARMATI Helvéciai Hitvallású SZENT EKLÉZSIÁNAK KRÓNIKÁJA

1

2

Gacsári István

A FÜZESGYARMATI Helvéciai Hitvallású SZENT EKLÉZSIÁNAK KRÓNIKÁJA Közreadó: Nagy László András muzeológus

3

Lektorálta: Héjja Julianna Erika fõlevéltáros, MNL Békés Megyei Levéltára

4

A GACSÁRI KRÓNIKA HARMADIK KIADÁSA ELÉ

Gacsári

István füzesgyarmati református lelkész 1838-ra elkészült krónikája, Füzesgyarmat elsõ és egyetlen településtörténeti leírása. Nemcsak a Füzesgyarmat múltját kutató történész és néprajzos, hanem a múltjuk, családtörténetük iránt érdeklõdõ helyiek számára is jelentõs mû. A krónika elsõként nyomtatásban a Békésvármegyei Régészeti és Mivelõdéstörténelmi Társulat Évkönyvében, folytatólagosan, három részletben, három egymást követõ évkönyvben (1879, 1880, 1881) jelent meg. A kiadványban a krónika teljes szövege betûhíven került közlésre. 1974-ben Miklya Jenõ és Tokaji Gyula adtak közre belõle válogatást. Jelen kiadás szükségességét számos alapvetõ és lényeges szempont indokolja, melyek hosszasan sorolhatók. Ezek közül legfontosabb talán mégis az eredeti szöveg ma már nehezen emészthetõ régies nyelvezete. Legfõbb célunk e nehézség áthidalása, mérséklése volt. A krónika eredeti nyelvezetét, helyesírását, mondatszerkesztését korunk szabályaihoz, értelmezéséhez közelítettük, oly módon, hogy ez lehetõség szerint csekély változtatással járjon. Kizárólag az értelemzavaró, vagy a ma embere számára nehezen követhetõ részleteket dolgoztuk át. Végig arra törekedtünk, hogy ahol ez lehetséges, a szöveg régies íze megmaradjon. Az általunk eszközölt változtatások, sehol, semmilyen mértékben sem torzítják vagy változtatják meg a krónika eredeti jelentését. Fordításra kerültek a latin és német nyelvû szövegrészek, az idegen vagy régies szavakat, kifejezéseket, és fogalmakat pedig minden esetben magyarázzuk. A rövidítések túlnyomórészt eleve feloldva kerültek közlésre. Az eredeti kézirat alapján javítottuk a nyomdahibákat, valamint ahol ez lehetséges volt, a kézirat tévesztésit, elírásait is helyesbítettük. Az évkönyvben megjelent változat azon magyarázó jegyzeteit, melyek az eredeti kéziratnak nem részei meghagytuk. Csakúgy, mint a krónika eredetijébe a Szilágyi Márton re5

formátus lelkész által késõbb, az 1880-as évek végén tett bejegyzéseket. Ezen túl Szilágyi a Gacsári krónika felépítését alapul vevõ, azt késõbbi adatokkal és eseményekkel kiegészítõ egyháztörténeti összefoglalásának vonatkozó részleteit is közöljük a megfelelõ részek jegyzeteiben. Szilágyi nevezett mûve a Debreceni Protestáns Lap 1898. 22–30. számaiban folytatásokban jelent meg „Adatok a füzesgyarmati ev. ref. egyház történetébõl” címmel. Írása amellett, hogy fontos többletinformációkat tartalmaz, a Gacsári krónika keletkezése utáni hat évtized eseményeirõl is tudósít. A települések közül kizárólag a mai országhatárokon túl elhelyezkedõket magyaráztuk és lokalizáltuk, illetve azokat melyek a szövegben nem a mai hivatalos névalakjukban szerepelnek vagy elpusztult települések lévén mára csak az írott forrásokban vagy határnevekként léteznek. A szómagyarázatok a szöveg végén abc rendben kerültek közlésre, a szövegközlést névmutatóval is kiegészítettük megkönnyítve ezzel az egykori füzesgyarmati lelkészek, tanítók, kurátorok, esküdtek, bírók, jegyzõk, illetve egyéb kisebb jelentõségû helyi tisztségviselõk, egyházi és községi alkalmazottak visszakeresését.

6

A FÜZESGYARMATI helvéciai hitvallású SZENT EKLÉZSIÁNAK KRÓNIKÁJA melyet hiteles kútfõkbõl sok keresgélés után gondos szorgalommal összeszedegetett, és a találtathatott dátumok vezetése után legrégibb idõktõl fogva a jelen idõig aláhozva az említett eklézsia mostani és jövendõ tagjainak számára hazafiúi buzgóságból önnön saját kezével leírt

GACSÁRI ISTVÁN hazafi prédikátor 1838.

7

8

ELÕSZÓ Kedves Hazámfiai! Sajnálkozva látván én már régtõl fogva azon vastag homályt, mely fedi többnyire minden eklézsiáknak és helységeknek eredetét, nevezetesebb történeteit, viszontagságait. Hajdankori jeles férfiainak, kik a közjó mellett buzogva éltek és munkálkodtak, hálás emlékre méltó, s a maradékot mindig többekre, s nagyobbakra ösztönözhetõ érdemeiket – és pedig egyedül a szükséges irományok, és jegyzékek hiánya miatt. Mert írások nélkül – Si chartae sileant,1 – amint Horátz mondja, ugyan mit is tudhatnánk mi az elmúltakról? Ezek lévén egyedül, amik mintegy varázserõvel elõteremthetik nékünk a mi képzeletünkben azokat, mintha azok most is jelen idõnkben történnének, a deák poétának ama szavai szerint: „Scripta ferunt annos: scriptis Agamemnona nosti, Et quisquis conrta, vel simul arma tulit. Quis Thebas, septemque Duces sine carmine nosset? Et quidquid post haec, quidquid et ante fiut?” P. Ovidii de Ponto Libr. IV. Eleg. VIII.2

Látván különösen a mi eklézsiánkra nézve ezt a nagy fogyatkozást, mely keveset tudtunk mi mind ekkoráig e mi kedves hazánkról, FÜZESGYARMATRÓL, melynek édes ölében pillantottuk meg elõször a nap jótékony világát, s melynek anyai keblében élünk most is. Hol vette magát ez? Hol, s mikor fundáltatott? Hogy, és micsoda viszontagságok 1 Ha az írások hallgatnak… Quintus Horatius Flaccus: Ódák. IV. könyv 8. óda 21. A közreadó fordítása. 2 / Az írások túlélik az éveket: Agamemnont az írásokból ismered / ahogy azt is, ki vele vagy ellene viselte a fegyvert. / Ki ismerné a dal nélkül Thébát s a hét hadvezért ki ellene tört / és mindazt, ami ezután és elõtte volt? / – Ovidius: Levelek Pontusból, IV. könyv VIII. elégia. 51–52. A közreadó fordítása.

9

közt állott fent mindezideig? Kik voltak ennek eleitõl fogva birtokosai és földesurai? Kik egyházi és iskolai tanítói? Kik fõbírói és egyéb igazgatói, s elöljárói? Látván, hogy egy-két embernyomnál is alig emelkedhetik feljebb e felõli szûk ismeretünk, holott a körülöttünk lévõ helyek, mint Szerep és Szeghalom3 már még a magyarok e földre jövetelét megelõzõ idõbõl – a Mén Marót korából – ott állanak elõttünk nyilván kijelentetve a Magyar Sunádban (Anonymus Belae Regis Nótárius Annalisaiban)4 a 62. lapon. 3 Mikor az Árpád fejedelem fõvezérjei, Tas és Szabolcs ezen a vidéken legelõször kémlelve megfordultak, már akkor is meg volt Zerep (Szerep) a régi helyén – mert ma már más helyen fekszik – és Zeguholmu (Szeghalom), mely annyit tészen, mint Barnahalom. A magyar nevezetbõl okoskodván, hihetõ, hogy ezek a helységek még az Attila király magyarjaitól, vagy a hunnusoktól építtettek. A Berettyó vize az Ér vizével együtt Humusouer (Homosóérnek) alább Turu, vagy Túr vizének, a Körös vize Crisnek, a Sebes-Körös, különösen Tekereu (Tekerõ) vizének, a Kórógy vize pedig Courougnak neveztetett. Késõbb Uttzubú (Õsbõ) és Velek magyar vezérek foglalták el ezt az egész vidéket a Tiszától fogva a Körösig, sõt Marosig, megvévén az Attila maradékjaival, a székelyekkel együtt Bihar (Byhor) várát, hol lakott akkor ennek az egész vidéknek fejedelme, a Bolgár Ménu Morout (Ménmarót). (Gacsári István eredeti jegyzete) Ma már tudjuk, hogy az Anonymus gesta forrásértéke erõsen megkérdõjelezhetõ, csak saját korának földrajzi viszonyait tekintve van létjogosultsága. A névtelen jegyzõnek semmilyen forrása nem volt arra nézve, hogyan zajlottak le a honfoglalás harcai háromszáz évvel korábban. Regényes történetében a korábbi irodalmi alkotásokra és a szájhagyományra támaszkodik. Gestájában 200 évvel késõbbi korának viszonyait és saját földrajzi ismereteit vetíti vissza a múltba. A forráskritikát és a krónika keltezését tekintve lásd: Györffy György: Anonymus Gesta Hungarorumának kora és hitelessége In.: Irodalomtörténeti közlemények 1970. 1. sz. 1–13. o. A témára vonatkozó irodalom összefoglalása: Kristó Gyula: Békés megye a honfoglalástól a törökvilág végéig. Békéscsaba, 1981. 10–11. o. A Szeghalom-barnahalom jelentésegyeztetés csak az egyik névetimológia elmélet a három közül, és nem is a legvalószínûbb. Az pedig, hogy a település nevének bármi köze lenne Attila hunjaihoz, minden alapot nélkülöz, csakúgy, mint a hun-magyar rokonság, illetve azonosság. Ennek elsõ felvetését Anonymusnál találjuk, késõbb Kézai részletesebben taglalja. Mindez azonban csupán irodalmi alkotás, a középkor tudatos találmánya, ami semmivel sem igazolható. A témát részletesen tárgyalja Horváth János: A hun-történet és szerzõje címû cikke I.n.: Irodalomtörténeti közlemények 1963. 4. sz. 446–476. o. 4 Béla király névtelen jegyzõjének évkönyveiben. Anonymus Gesta Hungarorumáról van szó. Gacsári feltételezhetõen tanulmányozta a korszak irodalmát. A magyarok krónikája latinról magyarra fordítva nyomtatásban is megjelent 1799-ben, Magyar Sunád, avagy I. Béla királynak nevetlen íródeákja: Kit Ösi édes emlékezet oszlopáúl az õ hét fõ magyar vezérekrõl írt deák históriából magyarba õltöztetve elõállatott Tekintetes Szathmár vármegye egy legkisebb hites tagja M. M. I.– Nyomtatta Szigethy Mihály, 1799, Debrecen. A mû nem csak a krónikát közli, hanem Anonymus személyének rejtélyével is foglalkozik, az eredeti mûvet pedig jegyzetekkel is értelmezi. „…Magyar Sunád: …mely nevezetnek eredetét onnan vészem: mivel a magyar királyoknak író-

10

Ez az ok indított engemet arra, hogy úgy is, mint hazafi, hazánkfiainak javára, de úgy is, mint a tudományoknak, a régiségeknek különös kedvelõje, kezdjek Dávidként gondolkodni a régi napokról, és az elmúlt idõknek esztendeirõl (Zsoltárok könyve, 77. fejezet 6. vers). Azért, hogy a fellelhetõ dokumentumok világánál valami bizonyost, vagy ha csak keveset is e részben felfedezhetnék, mindaddig elõ felé tapogatózzak, nyomozzak, és menjek, ameddig csak mehetek. Aminthogy sok tapogatózásaim után sikerült is végre 600 és egynéhány esztendõnyi idõkre felvergõdnöm.5 Azokat a derék, s nagyérdemû férfiakat pedig, kiket Isten az itt megtelepedett népnek belsõ-külsõ igazgatására és vezérlésére idõfokonkint elõállított – a több nagyobb és kisebb hivatalokat viselt személyekkel együtt –, akik többnyire könynyezetlenül és ismeretlenül elhamvadva szenderegnek ott lenn a halál setét éjjelében: „_ _ _ illacramabiles Urgentur, ignotique longa Nocte_ _ _”6 Horat: Carm. Libr. Ode IX.

Ezen bármely csekély szerkezetû s kevés sorokra telt feljegyzésekkel, melyek által amint szól a poéta: „_ _Spiritus et Vita redit bonis, Post mortem ducibus”7 a feledékenység homályából kiragadjam, és a maradék emlékezetetének átalbocsássam. Mivégre semmi fáradságot nem kíméltem, még szorgos dolgaim s hivatalos foglalatosságaim közepette sem. Minddeákjai ezen névvel neveztettenek éppen IV. Béla király idejéig: Sunád és Notarius… mely… annyit tett, mint íródeák vagy kancellárius…” Azt, hogy Gacsári ezt az írást használhatta forrásul, megerõsíteni látszik az a tény, hogy az említett kiadvány az általa hivatkozott krónikarészletet pontosan a 62. lapon közli. 5 Az idõben 600 évvel ezelõtti idõszakig visszamenni. 6 Szó szerint: könnytelen, sûrû, ismeretlen, hosszú éjben. A horatiusi óda hivatkozott sorai: / „Vixere fortes ante Agamemnona / multi; sed omnes illacrymabiles / urgentur ignotique longa / nocte, carent quia vate sacro.” „Férfiak Agamemnon elõtt is éltek sokan / Hõsök, kiknek híre-hatalma ma már csak kis halom sírdombjuk alatt / Sûrû, végtelen éjben alszanak, el nem siratva, ismeretlen / Nincs bárd ma már, ki zenghetné tetteik…” / Quintus Horatius Flaccus: Ódák. IV. könyv 9. óda. 25–28. A közreadó fordítása. 7 A jó vezéreknek haláluk után megújul szellemük és életük. Quintus Horatius Flaccus: Ódák. IV. köny, 8. óda. 14–15. A közreadó fordítása.

11

azt, ami csak itt helyben eklézsiánkat s városunkat érintve valaha írásba tétetett, s megkapható volt, a legutolsó elrongyolódott por s penész-lepte levéltöredékekig, úgy a külsõ históriai kútfõkbõl is – melyeket a maguk helyén majd mind meg is nevezek –, mindazt, ami e célra felvilágosítással szolgálhatott, búvári vizsga szemekkel össze meg összefürkészvén felkutattam, kijegyezgettem, s idõk folytonos sorai szerint elrendeztem. És így származott, így született aztán lassanként e gyûjtemény, a FÜZESGYARMATI KRÓNIKA nevezet alatt, melyet íme, nektek szeretett hazánkfiai mintegy szent ereklyéül, s testamentumul átalnyújtok. Hagyom és ajánlom azzal a szíves kérésemmel, hogy ezt, mint eklézsiátok drága kincsét gondosan megõrizzétek, az idõrõl idõre az én utánam elõállandó tisztelendõ lelkipásztoraitok által folytassátok. Ti magatok is pedig gyakran olvassátok, vizsgáljátok, eltelve mindannyiszor érzékeny hálával a Jóisten iránt, ki ezt a helyet a sok egymást érõ romlások, pusztulások és háborús viszontagságok között is mindezideig csudálatosan fenntartotta. Hálával és tisztelettel a felséges ausztriai ház iránt, melynek hatalmas védõkarjai alatt a kegyetlen török igától örökre megmenekedve, mind polgári, mind vallásbeli helyzeteteknél fogva teljes bátorságban, csendességben és nyugodalomban lakhattok e földön. Hálával és szeretettel a ti földesuraitok iránt, akik eleitõl fogva hathatós gyámolítói voltak eklézsiátoknak. Kiknek köszönhetitek egyedül Isten után ama legdrágább kincseteket, az evangélium szerint reformált vallásotok világosságának itt helyben legelsõ szerencsés feltûnését. Kiknek szelíd kegyelme azóta is mindenkor veletek volt, és a késõ jövendõkre is a legbiztosabb reménysugarak vetülnek rátok. Hálával és tisztelettel elhunyt atyáitok iránt, kik a kormányon ülve hasznosan dolgoztak érettetek, mint utódjaikért, hogy ti is az õ nyomdokaikba hágva ezt az eklézsiát, ezt a várost, melyet õk csekély kezdetbõl az isteni kegyelem által apródonként ennyire vittek, hovatovább mind jobban és jobban növelni, öregbíteni és minél dicsõbb fényre emelni törekedjetek! Mely hogy úgy légyen, édes hazámfiai! Buzgó szívvel, s forró indulattal óhajtja a tiérettettek élte fogytáig hõ kebellel dobogó, értetek élõ és haló, sõt legkésõbbi maradékaitokra is a maga békességét és papi áldását hagyó, hû hazátok fia Gacsári István prédikátor m. k. 12

„Tudakozzál régi idõkrõl, a melyek voltak te elõtted,” (Mózes 5. könyve, 4. fejezet 32. vers)

„Megnyitom az én számat, és nagy bõséggel szólok a régi titkos dolgokról, amelyeket hallottunk és tudunk; és amelyeket a mi atyáink beszéltek minékünk. Nem titkoljuk el azokat azoknak fiaitól és maradékitól, beszélvén az Úrnak dicséretét, és az õ erejét, és az õ csuda dolgait, melyeket cselekedett mi vélünk. Hogy megtudják azokat az õ utánuk valók, és amely fiak születnek, felkelvén beszéljék el azokat az õ fiaiknak. Hogy az Istenbe vessék az õ reménységüket, és el ne felejtkezzenek az erõs Istennek dolgairól; hanem az õ parancsolatit megtartsák.” (Zsoltárok könyve 78. fejezet 2, 3, 4, 6, 7. vers)

„Írattassék meg ez, a következendõ nemzedéknek hasznára, hogy a megújíttatott nép dicsérje az Urat.” (Zsoltárok könyve 102. fejezet 19. vers)

13

14

A Krónika egész tartalmának MUTATÓ TÁBLÁJA XVI. fejezetekben 1. Neve a helynek, ahol települt az eklézsia 17–21. lap 2. A helység legelsõ és legrégibb megülésének ideje 22–43. lap 3. Második vagy újabb, és mostani megülése ennek a helynek, az itt megtelepedett famíliáknak jegyzékeivel, mint szintén azon helyeknek neveivel együtt, ahonnan ideszármaztak vagy szakadtak 43–55. lap 4. Az eklézsiához tartozó épületekrõl, úgymint a templomokról, tornyokról, az azokban lévõ harangokról, óráról, a parókiáról, az oskolákról és végre toldalékul a temetõhelyekrõl 55–75. lap 5. Az eklézsiai vagy belsõ személyekrõl, úgymint a prédikátorokról és oskolai kisebb és nagyobb fiúés leánytanítókról 75–106. lap 6. A többi eklézsiához tartozó személyekrõl, úgymint a kurátorokról és egyházfiakról 107–116. lap 7. Az alsóbb osztályú eklézsiai személyekrõl, a harangozókról és bábákról 117–119. lap 8. Az eklézsia javairól 120–127. lap 9. A eklézsia jövedelmeirõl 128–134. lap 10. Az eklézsia népességérõl 135–136. lap 11. A helységrõl vagy késõbbi nevezet szerint városról, melyben vagyon az eklézsia. Itt van általános leírása Gyarmatnak a jelen idõ szerint, ahol egyszersmind a régi idõkbõl részint határában, részint körülötte volt, de már elpusztult helységek is elõadódnak 136–144. lap 12. A helységnek, késõbb városnak régibb és újabb birtokosairól vagy földesurairól 145–148. lap 13. A helység és város fõbíráiról 148–156. lap 14. A helység és város nótáriusairól vagy jegyzõirõl 156–160. lap

15

15. A hely nevezetesebb viszontagságairól, melyek azt olykor érintették: úgymint a földindulásokról, árvizekrõl, szárazságról, tüzekrõl vagy gyulladásokról, marhadögrõl és pestisrõl vagy döghalálról, hol az 1831. és 36. évi kolera bõven, egész kiterjedésben leíródik 160–178. lap 16. Némely nevezetességekrõl, melyek az én prédikátorságomnak idejében történtek 179–183. lap

16

A FÜZESGYARMATI HELVÉCIAI HITVALLÁSÚ EKLÉZSIÁNAK KRÓNIKÁJA 1. §. Neve a helynek, ahová települt az eklézsia A Gyarmat nevezet oly régi a magyar nemzet nyelvén, hogy arra már a IX. században rátalálhatunk a históriában. Még minekelõtte a mi hajdankori édes elõdeink az õ hatalmas Józsuéjuknak, Árpádnak vezérlése alatt beléptek volna Dáciába, melybe õket idõvel sok vérengzõ harcaik után letelepítette a magyarok istene, ismeretes volt ez õelõttük. Constantinus Porphyrogenneta – egy a legrégibb magyar históriaírók közül – nyilván mondja, hogy a magyarok az õ eredeti hazájukból, Ázsiának belsõ részeibõl napnyugat felé zarándokolván a 884. esztendõben, Atelkuzu vagy Atelköz tartományban, azaz a Dnyeper, Dnyeszter és Pruth vizei közt fekvõ Kiowiai Palatinátusnak egy részében, továbbá Ukrajnában, Besszarábiában és Moldvában 8 különbözõ famíliák neve alatt megtelepedvén, ott ugyanannyi különbözõ osztályokban vagy helységekben laktak, melyek közül mindegyik helység vagy letelepülésnek helye a maga tulajdon famíliájáról neveztetett. Ezen 8 família települései közül az egyik a görög írás módja szerint KurtuGermat vagy magyarosan Kürt-Gyarmat volt. Lásd Budai: Magyarország históriáját, 1. rész, a 87. és 88. oldalon.8 Hol vette magát ez a Gyarmat nevezet? Ezt Szirmay Antal, császári királyi tanácsos, koszorús poéta és híres magyar literátorunk Hungaria in Parabolis nevû könyvében,9 mely8 Budai Ézsaiás: Magyarország históriája a mohácsi veszedelemig, 1805. Debrecen. 9 Hungaria in Parabolis: Magyarország szóképekben. A korai magyar közmondáskutatók sorába tartozik Szirmay Antal (1747–1812) Zemplén megyei fõúr. Két kiadásban, 1804-ben és 1807-ben megjelent latin nyelvû mûve, a magyar mûvelõdéstörténet egyik elsõ, félig tudományos összefoglalása. A szerzõ elsõsorban irodalmi és levéltári dokumentumok alapján, címszavakba rendezve értekezik a magyar nép és a nemzetiségek karakterérõl, helyneveinek történetérõl, viseletérõl, életmódjáról, szokásairól, nyelvi és tárgyi kultúrájáról.

17

ben sok régi magyar elnevezéseket s a szólások formáit etimologice felfejtegeti, a 138. lapon, a járástól és gyártástól származtatja.10 „Minthogy – úgymond – az új lakó helyeknek megülése (kivált a közép századokban, a nemzetek költözködése alkalmával) sok járással, keléssel, azaz utazással, mint szinte sok gyarattal, vagy gyártással, azaz: munkával, építéssel esett, innen vették sok új ülések, a Gyarak és Gyarmat nevezetet. E szerint hát Jármat a járástól, vagy Gyarmat a gyarattól és gyártástól, nem egyéb, mint sok járás-kelés és sok munka s építés után letelepített új ülés, vagy új szállás, deákul: kolónia.” De kérdés: vajon nem jobb, s könnyebb volna-e ezt a Gyarmat nevezetet a gyarapodásból hozni le? Melynek különben is gyöke (primitiva radix) bizonyosan a gyar. Ha ebbõl: folyni, folyamodni lehet folyamat – futni, futamodni: futamat – állni, állapodni, állapmat, vagy rövidebben euphoniae caussa a „p” kihagyódván: államat, vagy még ennél is rövidebben: állat. Szubsztancia, mint mikor mondjuk: egy az Isten az õ állatjában vagy állatja szerint: in szubsztancia.11 Hát ebbõl gyarni, gyarapodni, miért ne lehetne Gyarapmat, vagy a p hasonló okból kihagyódván: Gyaramat, rövidebben: Gyarmat? – Annyi bizonyos, hogy ez a származtatás (deriváció) nem jár oly nagy erõltetéssel, mint a másik, de a kolónia nevezetnek is szintúgy megfelel, tevén inkrementumot, argumentumot, azaz olyan helyet, mely mindig többrõl többre növekedett és szaporodott.12 De hátha bizonyos lenne Kurtu Germat nevezetbõl, hogy ezt a Gyarmat szót még Ázsiából hozták ki magukkal együtt kacagányos apáink, így a velük szomszédságban élõ, s nyel10

„Járt, vagy Járat – így ír Szirmay – Járt a magyarban az útnak a jelzõje; gyárat, gyártat pedig munkálkodást, alkotást jelent. A gyapjú vagy gyapotmunkáról azt mondják, hogy gyártják vagy gyaratják. Mesterembereink között vannak kötélgyártók, szíjgyártók, kerékgyártók. Ahol új telepet alapítottak, azt gyaraknak hívták, mert az út sok fárasztó munkával járt, szolgálataiért egy ilyen nevû bihari faluról kapta Grassalkovich herceg a Gyaraki elõnevet. Több más is származott a gyar gyökérbõl: Balassagyarmat – Colonia Ducis Balassa – Balassa vezér faluja, Fehérgyarmat – Colonia Alba – Fehérfalu, Feketegyarmat – Kolónia nigrae legionis – Feketefalu, Füzesgyarmat – Kolónia ad Salices – Füzesfalu.” A közradó fordítása. (Gacsári István eredeti jegyzete). Az eredeti szövegben a jegyzet teljes egészében latinul szerepel. Talán mondanunk sem kell, hogy a Gyarmat elnevezésnek a gyártás és jár szavakból való etimológiai származtatása minden alapot nélkülöz. 11 Egy az isten az õ lényege szerint. 12 A Gyarmat szó, gyarapodásból való eredeztetése is nélkülöz mindenféle tudományos megalapozottságot.

18

vükkel is rokon káldeusok nyelvébõl magyarázzuk ennek jelentését? Így tudniillik ezekbõl a két összetett káldaeai szókból: a gér vagy másképpen gijjor mely jövevényt, vándor, bujdosót (peregrinus) jelent. Ahonnan maga ez a nevezet is: „móger” vagy magyar nem egyéb, mint bujdosó. És ebbõl: meta, mely ezt teszi: jött, jutott, érkezett (advenit, pervenit, pertigit). Így, és eszerint: gérmeta, vagy másképp gijjormeta olyan helyet jelent, ahová valamely jövevény és vándornép jött, jutott, érkezett, és ugyanott bujdosásai után letelepedett.13 A Gyarmat név ilyen származtatása tetszik nékem a legjobban. Mégpedig azért, mert a Gyarmat név a legrégibb könyvekben és irományokban is ehhez hasonlóbban fordul elõ ezen kitételekben: Germat, Garmat, Gijormat, Gijormata. Mindazért, mert ez a deák kolónia nevét és jelentését is tökéletesen kimeríti. Mert ez alatt mindenkor egy iminnenamonnan érkezett, bujdosókból és vándorlókból összegyûlt új telepítvény vagy szállítvány értetik. Nem köttetvén meg azonban senkinek szabadsága, hogy az én értelmezésemhez csatlakozzék, és a három rendbeli származtatások közül azt, amelyiket meggyõzõ okoknál fogva jobbnak, s helyesebbnek ítél, ne választhassa. Akárhonnan ered azonban ez a Gyarmat nevezet, akár a gyártásból, vagy gyaratból, akár a gyarapodásból, akár a káldeusok nyelvén elõforduló germatból, vagy gijjormetából: annyi bizonyos, hogy újabb magyar literátoraink anyanyelvünkön már annyira civilizálták ezt a szót, hogy ezzel széltire élnek könyveikben, folyóirataikban a deák kolónia helyett, és alatta mindenkor új ülést, új szállást, új letelepedést értenek. Hát a FÜZES név mint ragadt rá a mi Gyarmatunkra? Már erre sokkal könnyebb a felelet, és maga a dolog megmagyarázza magát. Mivel ugyanis több ilyen gyarmatok, vagy új ülések voltak, egyáltalában szükséges volt az, hogy ezek egymástól megkülönböztessenek, és más-más jelekkel, epithetonokkal s predikátumokkal neveztessenek el. Vétetvén ezen megkülönböztetések részint maguknak ezen gyarmatoknak legelsõ megfundálóitól, s földesuraitól, mint Balassagyarmat, Nógrád vármegyében Gróf Balassától (Colonia Ducis, vel Comitis Balassa). Vagy a színektõl, mint a folyó vizek is, Fehér-, Fekete-Körös, stb., mint sok más helységek is: Fejértó, Fekete-tó, Fejérvár, Vörösvár, Fejéregyháza, Veres-Berény, 13

Szintén minden alapot nélkülözõ elmélet.

19

Veres-Egyháza stb., Fejér Gyarmat (Kolónia Alba), Fekete Gyarmat (Kolónia Nigra). Részint fekvésüknek minémûségétõl, mint Füzes Gyarmat, a benne lévõ sok fûzfáktól vagy füzesektõl, (Kolónia ad salices, Kolónia salicetosa, vel salictis abundans).14 Azt, hogy a Nagy-Hont vármegyében fekvõ hasonnevû mezõvárost, Füzesgyarmatot a füzesektõl nevezték-e így, azt nem tudom. A mi Gyarmatunkra nézve azonban erõsen hiszem, mert ennek városi pecsétjében is mintegy címerül ott áll a fûz, az itt elterült rétséget ábrázoló nádkötetekkel. Hiszen csak kevéssel ezelõtt is az én érésemre, amint reá jól emlékezem, oly bõséggel voltak itt a fûzfák, hogy a Berettyó szakadékának, mely Nagy-ér nevezet alatt a várost keresztülfolyja, s két részre hasítja, mindkét partja azokkal, s helybe-közbe szép nyárfákkal sûrûn be voltak nõve. Úgyhogy erre nézve méltán el lehetett mondani deák poétának ama szavait: „Cana salicta dabant, nutritaque populus unda Sponte sua natas ripis declivibus umbras.” Ovid: Metamorph.15 14 Fûzfával benõtt települések, fûzfás helyek vagy fûzfákban bõvelkedõ lakott hely (latin). A közreadó fordítása. 15 Ott a fehér fûzfák, habtáplált nyárfai lombok / adtak a vízbeveszõ partnak természetes árnyat. / Ovidius: Átváltozások, V. könyv, Arethusa, Devecseri Gábor fordítása. Forrás http://mek.oszk.hu/03600/03690/03690.pdf. 99.o. Az elektronikus átirat alapjául szolgáló eredeti kiadvány: Publius Ovidius Naso – Átváltozások (Metamorphoses), Bp., 1982.

20

Mind a Gyarmat pedig, mind a hozzá mellékelt, s elibe függeszett Füzes név akárhonnan származott légyen, én nem vitatom. Elég az hozzá, hogy tetszett ezt a helyet a mi itt elõször letelepedett atyáinknak, FÜZES GYARMATnak nevezni, és lõn ennek neve: FÜZESGYARMAT mind e mai napiglan. „Verba valent, sicut nummi,16 azt mondja a deák. — — —„licuit, semperque licebit, Signatum praesente notâ producere nomen.” Horat: de Arte Poética.17

16

A szavak olyanok, akár a pénz (latin). A közreadó fordítása. Mindig jogosak a jelen bélyegét viselõ szavak. Horatius: A költészet mûvészetérõl 58–59. A közreadó fordítása. 17

21

2. §. A Hely legelsõ, és legrégibb megülésének ideje A régiség homályos igazságainak kitapogatásában egyedül világító s vezetõ lámpások a dokumentumok. Sajnálni lehet, hogy a mi régi, elhunyt eleink vagy õseink nem csak a tudásra méltó, s elmét gyönyörködtetõ, de még a leginteressánsabb dolgokról is vagy általában semmilyen, vagy legalábbis felette kevés és ki nem elégítõ dokumentumot bocsátottak átal nekünk, a maradékoknak. Vagy azért, mivel talán azokban a sötétebb századokban jóformán írni sem tudtak, vagy azért, mivel talán nem tartották a történt dolgokat megírásra méltónak. Abban a boldog hiedelemben lévén, hogy azok a szájról szájra való átadásnál (oralis tradícióknál) fogva is átal fognak menni e késõbb idõkre. Vagy végre azért, mivel talán eszükbe sem jutott az õ utánuk idõvel felállandó embernyom, amely azt a földet fogja taposni, melyen õk vontak sátort legelõször, és amely majd bangó tûnõdések közt fog visszanézni azokra az eltûnt idõkre, szomjúhozván az azokban történt dolgoknak véka alá rejtett igazságait. Ebbõl a nagy fogyatkozásból, a dokumentumok nem létébõl van aztán az, hogy többnyire minden városoknak és helységeknek eredete vagy egyáltalában bizonytalan, vagy sokszor még babonás költeményekkel és csupa nevetséges mesékkel teljes „poëticis magis decora fabulis, quam incoruptis rerum gestarum monumentis”. Livius in Praefatione Historiae Romanae pag. 7.18 Innen van az, hogy még maguk az igazságot szeretõ krónikaírók is, mivel kénytelenek sötétben tapogatózni, sokszor a minden erõlködéssel, s áldott heuréka örvendéssel feltaláltnak látszó igazság képében, azzal egészen ellenkezõ csalárd képet ölelnek meg (Jovem pro Junone, arundinem pro Syringe amplectuntur. Ovid: Metam).19 Így 18 Inkább költött mágikus mesék, mint valós történelmi tények. Livius Róma történetének elõszavában 7. oldal. A közreadó fordítása (Titus Livius: A római nép története a város alapításától). 19 Jupiterrõl és Júnóról, a náddá változó Syring ölelésérõl Ovidius: Átváltozások. A közreadó fordítása. Gacsári itt a történeti források mitológiai magyarázatokkal való helyettesítését kifogásolja. Ovidius az Átváltozásokban a következõképpen adja elõ a szóban forgó mitológiai eseményeket: Jupiter, hogy felesége, Júnó haragját elkerülje, tehénné változtatta Iót, azt a szüzet, akit éppen a szerelmével üldözött. Júnó a tehénné változtatott Ió

22

aztán az csupa hipotézis, nem pedig valóságos dátumokon fundált szilárd történeti felépítmény, s akár a fövenyen épült ház, önnön magában összerogy. Meg kell azonban vallanunk, ha igazságosan akarunk ítélni, hogy a dokumentumok nemlétét nem lehet csak egyedül és kizárólagosan a mi régen elhunyt atyáink hibájának, s gondatlanságának tulajdonítani. Így nem csak azoknak boldogult árnyékai ellen vétenénk, hanem a históriában való tudatlanságunkat is elárulnánk. Sok dolgok lehettek írásba téve s voltak is, amelyeket a mostoha és háborús idõk viszontagságai magukkal a városokkal és helységekkel együtt megemésztettek. „Debemur fato nos, nostraque — — — — — — mortalia facta peribunt.” Horat. De Arte Poet.20 Ha meggondoljuk, hogy ama gyászos és soha eléggé meg nem siratható mohácsi veszedelemnek ideje óta, midõn országunknak hajdani dicsõsége egyszerre hasra esett, ereje az oszmán dühös erõ alatt megtöretett, egész a kuruc háborúnak a szatmári compositió általi lecsendesítéséig, azaz 1526-tól fogva az 1711. esztendeig majd 200 esztendõn keresztül szakadatlan revolucióknak, külsõ és belsõ háborúknak nézõ piaca volt ez a szegény haza. Ha meggondoljuk, hogy ezekben a villongós félelmes idõkben a közönséges bátorság s csendesség még csak nevérõl sem esmértetett – a föld népe szüntelen való riadásban, rebengésben volt – ha ma, tulajdon házának falai közt megvonulhatott, már holnap –, mint õrzésével a 100 szemû Argust bízta meg. Jupiter kérésére Merkur megölte Argust, miután elaltatta a nádsípján játszott dallamokkal. Argus félálomban látva, hogy a síp még új, megkérdezte Merkurt, hogyan készítette azt. Merkur ekkor mesélte el Syring, a vízinimfa történetét. Syring, Ládón folyóisten lánya a legszebb nimfa volt, akibe emiatt Pán beleszeretett. A szûzi életmódot folytató lány azonban nem viszonozta az isten közeledését, hanem ijedtében menekülni kezdett elõle. Végsõ kétségbeesésében a vízbe ugrott, és arra kérte apját, változtassa el vesztét okozó szép alakját. Apja teljesítette kérését, és leányát náddá változtatta. Pán utána ugrott, de már csak a nádszálakat ölelhette meg. A nádszálak között zúgó szél hangját hallva, Pánban felötlött a gondolat, hogy a nádszálakból hangszert (pánsípot) készítsen. 20 „Mûvünkkel együtt a sors prédáivá leszünk— — —, emberi mû maradandó nem lehet.” Horatius: A költészet mûvészetérõl. A közreadó fordítása. Gacsári idézetével ellentétben Horatius eredeti szövegében a fato (sors) szó helyett a morti (halál) szó szerepel.

23

egykor a római nép, a „Hannibal ad portas!”21 szavakra – futni, szaladni, és magát a mocsáros, rétes helyekre, mint legbátorságosabb azílumokba vonni kénteleníttetett. Ha meggondoljuk, hány város és falu omlott ekkor szomorú ruderákba, melyeknek már ma csak az imitt-amott fennálló csonka tornyok, s roskadt tégla darabok tartják fenn puszta neveiket. Hány közönséges archívumok, vármegyék, kommunitások, traktusok és eklézsiák protokollumai s matrikulái lettek a pusztító ellenség dühének, s a mindent megemésztõ tûznek áldozativá, prédáivá, martalékivá? Nagy szerencse valóban, hogy az elõidõ szent ereklyéi közül csak azon kevesekkel is bírhatunk, amelyekkel jelenleg bírunk. Már valamint más eklézsiáknak, úgy ennek a mi füzesgyarmati eklézsiánknak is megvan az a szerencsétlensége, hogy a dokumentumok nemléte felõl panaszkodhatunk. Tettek-e valamit írásba a mi itt elõször megtelepedett, s rég elhamvadott atyáink? Nem tudom, de ha tettek is, annyi bizonyos, hogy az mihozzánk átal nem jött. Az itt lévõ kommunitás archívumában semmi régibb történetekre mutató oklevél nem találtatik egy, az 1737. esztendõn kezdõdõ elrongyollott protokollumon kívül, melybe a bírák elõtt lefolyt némi törvénykezések foglaltatnak. Az eklézsia matrikulája pedig az 1750. esztendõn felül nem megy, mert amint hallomásból tartják némelyek, a régibb matrikula valamely szerencsétlenség által megégett. A megye archívuma sem rejt számunkra semmi kincset. Ily bizonytalan ügyünkben tehát hová megyünk dokumentumért? Bizonyosan a Nagykunsági Venerabilis Traktushoz,22 melynek kebelében volt mindenkor egész 1822. esztendeig a mi eklézsiánk.23 Lampe Adolf utrajectumi professzor volt, 21

Szállóige: Hannibál a kapuk elõtt van. Azaz közvetlen veszély fenyeget

(latin). 22 A Heves-Nagykunsági Református Egyházmegye a tiszántúli kerület része volt, nevének kunsági, nagykunsági, túri változatait is használták. Sok egyházközsége tartozott Heves és Külsõ Szolnok vármegyéhez. Egyházainak megfogyatkozása miatt 1598-tól 1635-ig összevonták a békési egyházmegyével „alföldi” név alatt, a XVII. század végén hasonló okból a debreceni egyházmegyéhez csatolták. 1701-ben még nem engedte meg a kerület, hogy esperest válasszon, de 1702-ben ismét önállóvá lett, 1733-ban a korábbi 17-tel szemben már 27 anyaegyház volt a területén. Mint ahogy azt a késõbbiekben Gacsári is említi, Füzesgyarmat a két másik sárréti településsel együtt 1822-ben került át a Békés-Bánáti Egyházmegyéhez. 23 Füzesgyarmat a szeghalmi és körösladányi eklézsiákkal 1822-ben szakasztódott el a Túri vagy Nagykunsági Traktustól, csatolódván a Körös-Marosközi vagy Békés-Bánátusi Egyházi Vidékhez. (Gacsári István eredeti jegyzete)

24

aki a Magyar és Erdély országi reformáta eklézsiák históriáját egy nagyhírû református hazai prédikátorunknak, Debreceni Ember Pálnak24 bizonyos kútfõkbõl és fáradhatatlan szorgalmatossággal összeszedett manuscriptuma után a múlt század elején kinyomtattatta.25 Ezen munkájában beszélvén többek között a túri vagy nagykunsági traktusról, a 642. lapon világosan mondja, hogy ennek a tiszteletes traktusnak matrikulája elveszett, „Matrikula Venerabilis Tractus deperiit”. Innen is kiszorulván tehát nincsen egyéb hátra, hanem hogy az újabb és idõben közelebbi irományokhoz és tudósításokhoz, ezeken kívül pedig a még ma jelenleg is látható, s tapasztalható dolgokhoz, emlékjelekhez folyamodjunk. Azokból okoskodjunk a régibb idõkre, amennyiben ezen okoskodásunk a lehetõséggel megegyezik. Azután pedig, mivel ezen az úton még nem igen mehetünk messzire, tudakozódjunk és kereskedjünk ezen kívül is mindenfelé, ahol csak valami dokumentumot sejdíthetünk. A história írott könyveiben, krónikákban és egyéb régi irományokban, amelyekben netalántán valahol a Füzesgyarmat név elõfordulhatna, mert mély kútba van elrejtve, valamint az igazság úgy a régiség is, és csak hosszas kereskedés, huzamos vizsgálódás után lehet azt kifürkészni és megtalálni. Kétfélék lesznek hát dokumentumaink: I. belsõk, vagy itt helyben találhatók, és II. külsõk, vagy kívülrõl keresettek.

24 Debreceni Ember Pál (1661–1710) református lelkész. Debreceni tanulmányai befejeztével lelkésszé választása után Thököly Imre támogatásával külföldre ment, a leideni, és a franekeri egyetemen tanult. Mûvének latin nyelvû kézirata vejének, Szathmári Paksi Mihálynak 1725-ig terjedõ kiegészítéseivel Fridrich Adolf Lampe (1683-1729) utrechti egyetemi tanárhoz került, aki azt Kocsi Csergõ Bálintnak a gályarab prédikátorokról írt rövid elbeszélésével kibõvítve a saját neve alatt jelentette meg 1728-ban. 25 „Historiae Ecclesiae Reformatae is Hungarisa, et Transylnavia a Friderico Adolpho Lampe S. S. Theologiae Doctore ejusdem, et Historiae Ecclesiasticae in Academia Ultrajectina Professiore Ordinario Trajecti ad Rhenum.” (Magyarul: A magyarországi és erdélyi református egyház története – Fridrich Adolf Lampe a teológia, az egyháztörténet és az Utrechti Akadémia rendes professzora. A közreadó fordítása) – Ez a munka már 1707-ben készen volt, de Lampe csak késõbb, 1728-ban bocsátotta azt nyomtatásban világosságra. (Gacsári István eredeti jegyzete)

25

I. Belsõ, vagy helybeli dokumentumaink, e következõ kútfõkbõl meríthetõk: Elsõ kútfõ Azon egynéhány sorokból álló jegyzés, melyet egykori ide való prédikátor, néhai tiszteletes tudós Szilágyi György úr az 1750. esztendõben az akkor kezdõdött, és így a régibb matrikula elveszése után most elsõnek mondható matrikula végén emlékezetül írásba tett. Szóról szóra ide teszem a boldogult tisztelendõ atyának szavait: „A templom – úgymond – renováltatott 1750-ben.” Emlékezetének okáért ide tette fel az akkori prédikátor, Szilágyi György, hogy a mi reformáta vallásunkon lévõk lakták Füzesgyarmatot, és azok is bírták mindig ezt a templomot,26 aminthogy jól emlékeztek felõle akkor élõ öregemberek: Csató Benedek, Sipos István, Balogh András stb. mintegy 70 esztendõtõl fogva. De Sipos István még mikor ifjú volt, most pedig már circiter 80 esztendõs ember azt mondotta, hogy hallotta az öreg Vidától, aki már akkor 100 esztendõsnél több volt27, és ennek a földnek minden háborúságaiban azóta lakosa volt: „Tudom, száz esztendeje van, mióta mindig vallásunkon való magyarok28 lakták ezt a helyet, és bírták ezt a templomot.” 26 Annak mutogatása, hogy itt, vagy akárhol is reformáta valláson lévõk laktak, és a templom azoknak tulajdona volt, igen szükséges volt mind magukra az akkor élõkre, mind az õ maradékaikra nézve az akkori pápizmus idejében, és ez volt fõ oka ezen feljegyzett kevés tudósításoknak is. – „Sic, quae nocent, docent.” (Gacsári István eredeti jegyzete) – Így, ami fáj, az egyben tanít. Latin szállóige. 27 Füzesgyarmaton nem ritkaság a hosszú életû emberek példája, kiket a halottak protokollumában feljegyezve találhatunk. Ilyenek, nevezetesen a következõk: 1753-ban Keszi János meghalt 102 esztendõs korában – 1759-ben öreg Pálfi Mátyásné 100 esztendõn túl, ugyanazon évben Sipos István 90 – 1764-ben Gacsári Jánosné 91 – 1779-ben Mészáros Péter 90, ugyanakkor Ács Istvánné 97 – 1783-ban Szõke Györgyné 92, Szabó Mihály 90, Zsoldi István 95 – 1784-ben Kövér Istvánné 100, Bondár Jánosné 95 – 1803-ban Zsíros Pál 100 – 1816-ban Lakatos István 90 – 1801-ben özv. Lakatos Istvánné 107 – 1827-ben Végh Péterné Kéki Ilona 90, ugyanazon évben Pengõ Istvánné Zsoldi Katalin 97 – 1828-ban özvegy Barkóczi Györgyné Czikora Erzsébet 97 – 1831-ben özvegy Tolcsvai Istvánné Zsoldi Ilona 91 stb. esztendõs korukban haltak meg, hogy a 70 s 80 esztendõsöket, vagy azon is felül valókat a 90-ig ne említsük, kik nagy számmal vannak. (Gacsári István eredeti jegyzete) 28 Reformáta valláson lévõk és magyarok: ezen kifejezés az akkori idõ stílusa szerint mind csak egyet tett azon az okon, mivel a Luther szerint való elsõ reformációt ezen a vidéken, a Körös és Berettyó mentében, sõt az egész tiszántúli kerületben is csakhamar felváltván a Zvinglius és Calvinus

26

Aminthogy ezt fiának fia, Vida János uram nékem is beszélte, aki 1750-ben bíró volt Füzesgyarmaton. Ha ezt a tudósítást fundamentumul tesszük, ebbõl következik: 1. Hogy Füzesgyarmatnak már a XVII. századnak elején, az 1610. és 1620. esztendõk táján fent kellett állani, mert ha felszámítjuk, hogy Csató Benedek, Sipos István, Balog András, stb. az 1750. esztendõn felül, 76 esztendõtõl fogva emlékeztek a füzesgyarmati lakosokra és azoknak templomára, így az 1680. esztendõig mehetünk vissza. Ha még ezen túl ismét ide tesszük az öreg Vida 100 esztendõre terjedõ emlékezetét, de ebbõl ki kell venni mintegy 30 vagy 40 esztendõt, mint a Sipos István ifjúságának idejét (mert mikor ifjú volt, akkor hallotta ezt az öreg Vidától), – így egész az 1610. vagy legalábbis az 1620. esztendeig lehet vissza mennünk. Sõt mi több, következik ebbõl: 2. Hogy Füzesgyarmatnak 1610. és 1620. esztendõk körül nem csak fent kellett már állani, hanem jókora, meglehetõs helynek is kellett lennie, mert az öreg Vida 100 esztendõk leforgása alatt mindig tudott itt templomot. „Tudom – úgymond –, 100 esztendeje van, mióta mindig vallásunkon való magyarok lakták ezt a helyet, és bírták ezt a templomot” – mintegy ujjal mutatván a még akkor is fennálló templomra. Ha templom volt tehát, prédikátornak vagy papnak is lennie kellett, így hát valamely más eklézsiához tartozó fília, de legfõképpen valamely pusztaságban és lakosok nélkül heverõ hely semmiképpen sem lehetett. Hanem bizonyos feles számú lakosokkal bíró, maga erejébõl önmagát fenntartó, templomot építeni, prédikátort vagy papot tartani tudó eklézsia volt.29 értelme szerint való második, vagy újabb reformáció. Az igaz született magyarok mind ezt az újabbikat, a Calvinusét vették fel, a Lutherana vallásban pedig csak a németek és tótok maradtak meg. Innen van aztán mind a mai napig is, hogy a Calvin szerint való református vallás magyar vallásnak, a református templom magyar templomnak, a református prédikátor magyar papnak neveztetik. – Lásd Tóth Ferencz, Magyar és Erdély országi protestáns eklézsiák históriáját. (Gacsári István eredeti jegyzete) Az említett mû pontos könyvészeti adatai a következõk: Tóth Ferentz: A Magyar és Erdély országi protestáns eklésiák históriája. Komárom, 1808. 29 Igaz ugyan, hogy az öreg Vidának elõadása sem látszik egészen elégségesnek a históriai erõsségre, mert õ csak egyetlenegy tanú ebben a dologban, de miért csak egyetlenegy tanú? Azért, mivel már az õvele egykorú és egy öltõbeli emberek elhalván, senki õrajta kívül életben nem volt, aki vele együtt bizonyságot tehetett volna az igazságról. Aztán jóllehet, egyetlenegy, de igenis hiteles tanú, úgymint aki – amint a jegyzésben áll – ennek a földnek minden háborúságiban oly sok esztendõktõl fogva lakosa volt, és így „non ignarus ante malorum” (nem járatlanul a bajban) / „… ignari

27

3. Hogy a füzesgyarmati régi lakosok – az öreg Vida érésére – a XVII. század elején mind református valláson lévõk voltak, afelõl ugyan nem is kételkedhetik senki. A Magyarországi protestáns eklézsiák históriájából30 tudjuk, hogy a reformációnak a magyar hazába lett bejövetele után csakhamar, mindjárt az 1522. esztendõben, így annak második esztendejében a Brandenburgiai Marchio Györgynek – aki bírta ekkor a gyulai várat és várost –, nemkülönben ama Maros és Körös vizek között fekvõ tájékok nagybirtokú földesurainak: Nadányi Istvánnak, és Jaxit Péter özvegyének, Annának szárnyai alatt. Gálszécsi István – vagy Lampe szerint Gálszécsi Tamás –, a gyulai eklézsiának és oskolának legelsõ tanítója, majd ismét azután 1531 táján a nagyságos Massai famíliának és Mágotsi Gáspárnak, a gyulai vár commendánsának védelme alatt. Továbbá Ozorai Imre és Literáti Lukács nevû református prédikátorok által szembetûnõ elõmenetellel terjedt el az egész Békés vármegyében a református vallás,31 elõször ugyan a Luther értelme szerint. Csaksumus ante malorum…”/ (a bajt ismerve eléggé) Vergilius: Aeneis, Elsõ ének, 198. (A közreadó fordítása.) Mennél veszedelmesebbek és keservesebbek voltak valamely körülmények, melyekben részt vettünk, annál elevenebb és édesebb szokott lenni idõvel az azokra való visszaemlékezés. Annál többször, annál nagyobb örömmel és elragadtatással szoktunk azokról beszélni, kivált minekutána azokon szerencsésen keresztül estünk. Az öreg Vida sem egyszer-kétszer újíthatta meg azoknak emlékezetét a maga elméjében. Nem csak Sipos István elõtt, nem csak a fiának fia, Vida János elõtt beszélt õ ezekrõl, hanem valahányszor a régi idõkrõl való beszéd felkerült – mert jól esett már most neki azokra visszaemlékezni, az õ nyomorúságának napjai után, és az esztendõk után, melyekben sok gonoszt látott. „illum — — — hoc olim meminisse javabat, Post varios casus, post tot discrimina rerum”. („ma — — — öröm lesz tán gondolni ezekre,/ ezer vész és válság után”/ Vergilius Aeneis, Elsõ ének, 203–204. A közreadó fordítása) (Gacsári István eredeti jegyzete) 30 Lásd 28. lábjegyzet 31 Lásd mindezekbõl fõtiszteletû Tóth Ferencz úr: Magyar és Erdély országi protestans eklésiák históriáját 1. rész, 33. és 34. pag. (lásd 28. lábjegyzet) – Így adja elõ ezeket Lampe is, a már feljebb említett munkájában, a 68. lapon (lásd 25. lábjegyzet) és Nadányi János, Florus Hungaricus nevû könyvében Libro IV Cap. I. pag 216, (Johannes Nadányi: Florus Hungaricus. Amszterdam, 1663/4. könyv I. fejezet 216. oldal), noha egy kevés változtatással. Ezzel tudniillik, hogy ezen utolsók a Jaxit Péter özvegyérõl, Mágotsi Gáspárról és a Massai famíliáról hallgatnak, és azok helyett egy Melius Gervasius nevût említenek, Gálszécsi Istvánt pedig Tamásnak nevezik. Hac eadem aetate (ugyanaz a korosztály, latin) úgymond tudniillik anno 1527. Melius Gervasius et Stephanus Nadányi, Emericum Ozorai, Thomas Gálszécsi, Lucam Literátum, caeterosque inter Chrysium et Marisum Fluvios Pastores Evangelicos patientia tutati sunt. (Nadányi,-Mélius Gyárfás és István, Ozorai Imrét, Gálszécsi Tamást, Literáti Lukácsot és más, a Körös és Maros folyó között levõ evangélikusokat türelmesen oltalmaztak. A közreadó fordítása) (Gacsári István eredeti jegyzete)

28

hamar azonban Szegedi Kis Istvánnak – ki elébb a gyulai, majd a mezõtúri, majd ismét a békési oskolák és eklézsiák halhatatlan emlékezetû tanítója volt – fáradhatatlan törekvései, s tanításai által a Zvinglius és Calvinus értelme szerint. Kivált pedig minekutána az 1567. esztendõben a debreceni zsinat alkalmával a túl a Tiszán lévõ esperességek közül több, a makói és túri traktusok is aláírták neveiket a helvetica confessiónak, attól az idõtõl fogva mind a Maros és Körös mentében, mind a Berettyó és Túr vidékein minden magyar eklézsiák reformaták, vagy helvéciai vallástételt követõek lettek. Akármikor ülték tehát meg Füzesgyarmatot, akár elõtte, akár utána a reformációnak, mivel itt post hominum memoriam32 mindenkor magyarok laktak mind a mai napig, bizonyos, hogy ennek lakosai is reformátusok, vagy helvéciai vallástételt követõek voltak. Második kútfõ Melybõl a Füzesgyarmat régiségét meríthetjük, és amely az öreg Vida állítását, Sipos István hallomását szembetûnõen megerõsíteni és hitelessé tenni látszik: Az az Úrasztalához való pohár, amely mind a mai napig megvan, és használtatik a mi eklézsiánkban. Ez, amint a rajta lévõ és világosan olvasható metszés megmutatja, az 1635. esztendõben készült, mely ha szinte nem oly régi is, mint ahová a Vida szava után való számítás vezet bennünket (1610–1620), legalábbis igen közel jár azokhoz az idõkhöz. A poháron való metszés így van: —VA: SA: ISTVÁN 1635. Mit jelenthetnek ezek a betûk? A készíttetõnek vagy ajándékozónak nevét-e, vagy pedig a kezdõ betûk alá egész szavak rejtõzvén, az akkori írás módja szerint valami mást, mint példának okáért: „VAs SAcrum In Sacrum Templi Vsum Anno”33 nem bizonyos. Elég, hogy az esztendõszám rajta 1635. Magára a pohárra nézve is nagy és fontos nehézségek, s kifogások ötlenek elõnkbe, amelyek: 32

Emberemlékezet óta (latin). A közreadó fordítása. Szent edényt a szent templom használatára… évben (latin). A közreadó fordítása. 33

29

1. Hogy a poháron nincsen rajta Füzesgyarmat neve, csak egy F. Gy, az is csak vakarítással,34 így ezért ebbõl a füzesgyarmati eklézsia régiségére nem okoskodhatunk. Mégis inkább egészen ellenkezõleg kell okoskodnuk, így tudniillik, hogy ez nem is a füzesgyarmati eklézsia tulajdona volt eredetileg, hanem bizonyosan valami más eklézsiából kerülhetett ide. Ahogy van is arra példa bõven, hogy némely eklézsiákban találtatnak olyan Úrasztalához való edények, sõt terítõk is, melyek eredetileg más eklézsiához tartoztak, vagy háborús idõkben való futáskor, vagy más különös alkalmatossággal vivõdtek oda. Azután nagyobbrészt azoknak az eklézsiáknak lakosai maguk is, vagy legalábbis ezen edények készíttetõi idõvel ott telepedtek le. 2. Hogy tiszteletes Szilágyi György úr az õ általa 1750. esztendõben kezdett matrikulának elsõ levelén elõszámlálván az Úrasztalához tartozó edényeket, errõl a pohárról egyáltalán nem tesz említést. Ami lehetetlen feltevés egy ilyen gondos prédikátorról, aki midõn mindent oly szorgalmatosan feljegyzett, azok között ezt is írásba ne tette volna, ha már akkor meg lett volna. Sõt mi több, ugyanazon jegyzésében világosan írja a nevezett tiszteletes úr, hogy az õ ideje elõtt (1750. esztendõ elõtt tudniillik) az Úrasztalához tartozó edények mind cserepek voltak, és egy nagy ón kannánál (mely ma is meg van) nem volt több érc-edény azelõtt. Annyi bizonyos, hogy a tiszteletes Pápai János úr idejében megvolt ez a pohár, mert az eklézsia javait elõszámlálván, a matrikula végén, az Úrasztalához tartozó készületek között a 9. numerus alatt egy ezüstös aranyos pohárról emlékezik, ezért úgy lehet okoskodnunk, hogy ennek a pohárnak az említett két prédikátoroknak ideje között, úgymint 1750 és 1764 között kellett valahonnan idekerülnie. Megvallom, hogy mindezek méltó nehézségek, de nem olyanok azonban, melyeket el ne háríthatnánk. Próbáljunk csak felelni mindegyikre. a. Az elsõre felelem: az igaz, hogy ha az említett poháron rajta volna az F. Gy betû, vagy a Füzesgyarmat neve, úgy semmi kétség sem lehetne többé afelõl, hogy ez eleitõl fogva a füzesgyarmati eklézsia tulajdona volt, és ugyanennél fogva a Gyarmat régisége is egyszerre eldõlne, kivilágosodna. De hát ezen név vagy inskripció nélkül nem szintúgy a 34 Nem eredeti véset, csak karcolt. Ez arra utal, hogy nem készítésekor került rá.

30

gyarmati eklézsiáé lehet az, mint inskripcióval? Ha van egy marhám vagy más valami jószágom, és vagy elfelejtem, vagy nem is akarom bélyegem rásüttetni, vajon azért nem szintúgy az enyém marad-e az minden bélyeg nélkül, mintha nem tudom, mennyi bélyeget süttettem volna arra? Abból pedig, hogy némely eklézsiákra nézve elõfordul az az eset, hogy az Úrasztalához tartozó edények másunnan kerültek hozzá, nem következik, hogy az említett pohár dolgában a füzesgyarmati eklézsiára nézve is úgy volna a dolog. Hanem csak ez következik: meglehet, hogy ez is más eklézsiából került, de a lehetõség nem bizonyosság, ez tehát semmit el nem dönt. Álljon elõ az az eklézsia, amely ezt a saját tulajdonának vindikálja, és mutassa meg õ is ezen a maga nevét és bélyegét, ha teheti; mindaddig pedig, míg ezt nem teheti, mi a magunkénak tartjuk, és ismerjük ezt. b. A másikra viszont, hogy tudniillik tiszteletes Szilágyi György úr az Úrasztalához tartozó edények sorában errõl a pohárról teljességgel nem emlékezik, sõt nyilvánvalóan írja, hogy az õ ideje elõtt „nem volt egy ón kannánál több érczedény,” felelem a következõket: 1. Tiszteletes Szilágyi György úr nem csak errõl a pohárról, de egyáltalában semmilyen pohárról sem emlékezik. Már pedig lehetetlen feltenni azt, hogy a füzesgyarmati eklézsiában sem azelõtt, sem az õ idejében semmi Úrasztalához való pohár ne lett volna, anélkül ugyanis az Úri szentvacsora ki nem szolgáltatódhatott volna. Valamint szintén azt is lehetetlen feltenni, hogy ha már az õ idejében a cserépkannák helyett érc-kannák szereztettek, mégpedig csakhamar egymás után négy érc-kannák, Úrasztalához tartozó ércpoharat is ne szereztek volna, ha ez a pohár akkor még nem lett volna meg. Hiszen erre a pohárra sokkal nagyobb szükség volt, mint a kannákra. Különben azt kellene mondanunk, hogy a füzesgyarmati eklézsiában egészen a tiszteletes Pápai János úr idejéig nem volt egy pohár se, vagy ha volt, az a pohár csak cseréppohár volt, még azután is, miután a kannák ércekre változtatódtak. Mind a kettõ pedig képtelenség. 2. Hogy tiszteletes Szilágyi György úr errõl a pohárról nem emlékezik, annak az oka a következõ: õ csak azokat az edényeket számlálja elõ, melyek az õ idejében szereztettek, amint ez megtetszik az õ tulajdon jegyzéseibõl is, mely így vagyon: „Anno 1750 d. 24-a Apr. Vett Nemzetes Vida János Uram Bíróságában az Ekklésiából 3 szép Ón Kannákat, egyik keresztelõ, Kettõ pedig az Úr Asztalához tartozó. Szilágyi 31

György Prédikátor is, ajándékozott egy szép Ón Tányért, azon szent végre. Ismét egy Ón Tálat a Kenyér alá. – ismét Anno 1752 15-ta August. Az Úr Asztalára Két Ón Kannákat magam vettem, a Szent Ekklésia Collectájából, s publicatiójából35 e szent végre, és már mindösszve az Úr asztalához tartozó edények, amelyek az én idõmben szereztettek, a Cserepek helyett ezek: Négy Ón Kannák, ötödik a Keresztelõ. Egy Ón Tál, és Tányér is, egy, melyet én ajándékoztam. Keresztelõ tálat is a Collectából vettem.” Ezen sorok után ezt mondja az említett tiszteletes úr: „…A nagyobbik Ón Kannánál nem volt több Ércz-Edény az elõtt…” Látni való, hogy azt csupán csak a kannákra érti, melyeket elõszámlál. Mintha mondaná: az én idõm elõtt mind cserépbõl voltak itt az Úrasztalához tartozó kannák, kivéve a legnagyobbikat, mely már akkor is megvolt. A cserép kannák helyett pedig én készítgettettem itt az eklézsia pénzébõl az érc-kannákat, ilyen sorrendben stb. 3. Ha a tiszteletes Szilágyi György úr ideje elõtt kanna is volt már egy ércbõl való, amit legközelebb látánk, hát pohár hogy ne lett volna, ami sokkal szükségesebb a kannánál? 4. Tiszteletes Szilágyi György úr ezen jegyzése után így szól: „Hála légyen pedig Istennek érette, hogy a Szent Eklésia jó kedvébõl adakozott e végre, a cserepeket változtatta ércz edényekre. Bírja békességgel örök idõkre, mint sajátját!” – Ismét: „Hála légyen a Fõ Bölcsességnek érette, hogy az õ Házát és Asztalát az én idõmben így meg építette!” Ezekbõl látni való – hogy a tiszteletes Szilágyi György úr idejében az Úrnak asztala egészen megépült, és az azelõtt volt cserépedények mind érc-edényekké változtatódtak, minthogy pedig a pohárról sehol nem emlékezik –, hogy ez az õ idejénél régibb. Itt újra egy másik nehézség gördül elõnkbe, mely az elébbenieknél még fontosabb, és fogósabb. Ha ugyanis olyan régi Füzesgyarmat, mint ahogy ez az Úrasztalához való pohár mutatja, és az öreg Vida is állítja, miért nem említi azt meg Lampe a Magyarországi reformáta eklésiák históriájában?36 Holott Szeghalomról, Ványáról, Körösladányról, Tarcsáról, Berényrõl, Vésztõrõl, Békésrõl, s más körül belül fekvõ helységekrõl világosan emlékezik. Csupán csak Füzesgyarmat 35 36

32

Itt felajánlás, adakozás (latin). Lásd 25. lábjegyzet.

az, amely a Békés vármegyei eklézsiák közül kimarad, sõt a dezolált, vagy elpusztult pusztaságban lévõ eklézsiák közt sem említtetik, sem a Körös-Maros közi, vagy makói, sem a nagykunsági vagy túri traktusokban, amelyek közül pedig valamelyikhez tartoznia kellett? Vajon nem egészen ellenkezõjét mutatatja-e ez a Gyarmat régiségének? Nem azt mutatja-e, hogy Füzesgyarmat még a múlt század elején, az 1708. esztendõ körül sem állott föl, amely esztendõben írta Ember Pál a Lampe által késõbben kiadatott históriát? Ami ezt a nehézséget illeti, még ez sem ronthatja le teljességgel azt a hitet, hogy Füzesgyarmat már azokban a régibb idõkben is megvolt. Ugyanis Lampénak, vagyis inkább Ember Pálnak ezen sokszor említett munkája egyáltalában nem tökéletes, sõt felette sok fogyatkozásokkal teljes. Maga mondja mindjárt a III. résznek prefációjában, az 1. §-ban, pagina: 563., hogy õ csak annyiban adhatja elõ a Magyarországban levõ reformáta eklézsiákat, amennyiben a hazának zûrzavaros állapota miatt azoknak katalógusait összeszedhette. („Hungariae Ecclesias Reformatas, in quantum carum Catalogum, in mediis hisce Patriae turbis, colligere licuit, exhibebo.”)37 Azután ismét a 2. §-ban az 564. oldalon így szól: „Sperare non possum, me ob has miseras Patriae tempestates, perfectum singularum Diocesium dare posse catalogum, quam vis literarias quaquavorsum, Super isthoc negotio ad Venerandos Ecclesiarum nostrarum Antistites, fecerim expeditiones: id, qud Deo dante possum, faciam, si quae reliqua erunt suppleant alii.”38 Ahonnan ha külön-külön minden traktust megvizsgálunk Lampénak ezen munkájában, talán egyetlen egy traktusnak eklézsiái sincsenek ott tökéletesen elõadva. Majd mindenikre nézve ilyen kifejezéseket találhatunk: „Nomina Ecclesiarum hujus, et hujus Tractus, quae compilare potui, quae expiscari, et cruderare mihi licuit, quae ad 37 Az elõzõ magyar mondat latinul. A magyar református eklézsiák kimutatása az ország középsõ vidékén, amennyire az a katalógusok alapján lehetséges. A közreadó fordítása. 38 „Nem remélhetem, hogy hazánk mostani szerencsétlen állapota miatt elkészíthetem minden egyes egyházmegye teljes névjegyzékét. Ennek érdekében minden gyülekezet tisztelendõ elöljárójának írtam, hogy amit meg tehetek, Isten segítségével meg is teszem, a többit pedig pótolhatják mások.” A közreadó fordítása.

33

notitiam meam, ob injuriam temporum pervenire potuerunt, ut ex quodam V. D. Ministro audivi. – Tractus hic, et hic complectitur, Ecclesias plurimas hic non assignatas. – Exhibere licet Catalogum ex memoria, Venerandi cujusdam senis. – Sunt et aliae Ecclesiae bene multae, quarum Nominum reminisci, idem Reverendus Senex, ob imbecillitatem memoriae, non potuit. – Ecclesiarum Catalogus, quem habere potui – ut Cómpilatori relatum est, est sequens”39 stb. Mindezek mely tökéletlen elõadások, akárki láthatja. Így lévén a dolog, éppen nem csoda, hogy sok eklézsiák nevei kimaradtak a Lampe munkájából. Mint ahogy a bihari traktusból példának okáért kimaradt sok eklézsia, melyekre az öreg tiszteletes atya, akinek memoriájából írta le ezt a traktust, feledékenysége miatt nem emlékezhetett. Mint továbbá a makói vagy Maros-közi traktusból kimaradt Fás, és kivált Szarvas (Cervopolis), mely amint Hellebranth János a Szarvas városa leírásában40 említi, a reformáció elõtt is híres erõsség volt, a reformáció után pedig csakhamar református eklézsiává lett, és az 1567. esztendõben tartatott debreceni zsinat által kidolgoztatott katalógusban, a makói esperességben, mint református eklézsia tétetik ki. (pagina 5.) De még jobban is átláthatjuk annak az okát, hogy Lampe miért nem említi Füzesgyarmatot, ha az õ tulajdon szavait közelebbrõl megtekintjük. Azt mondja õ a túri vagy nagykunsági traktusba helyeztetett eklézsiák elõadásában: a. „Matrikula Venerabilis Taractus deperiit”41 és így nem hiteles kútfõbõl, nem matrikulából, nem dokumentumból írja le a traktusban lévõ eklézsiák neveit, hanem csak privát tudósításokból, amelyekben igen könnyen hiba, tévedés eshetik. Kivált, ha meggondoljuk, hogy Gyarmat az itten elterült rétség miatt egy igen félrevonult, és a nagykunsági traktus39 „Az eklézsiák nevei ebben és ebben az egyházmegyében, melyeket összegyûjthettem, kihalászhattam, s a nagy nehézségek ellenére kikutathattam, amennyire a viszontagságos idõk azt lehetõvé tették, és ahogy azt egy bizonyos idõs tiszteletes emlékezete alapján nekem felidézte. – Itt és itt elterülõ egyházmegyében számos eklézsia neve nem szerepel, az alább felsoroltakat emlékezetbõl idézte fel nekem az idõs nagytiszteletû úr. Ehhez az egyházmegyéhez tartozik még sok más egyházközség is, de ezek nevét az öreg tiszteletes emlékezõképességének meggyengülése miatt már nem tudta felidézni. – Az eklézsiák jegyzéke, melyekrõl tudomásom van – s ahogy azokat az adatgyûjtõ kivonatolta és a rendelkezésemre bocsátotta.” A közreadó fordítása. 40 Hellebranth János: Szarvas városáról értekezett ugyan azon város’ százados ünnepi alkalmatosságára. Pest, 1822. 41 Az egyházmegye anyakönyve elveszett. A közreadó fordítása.

34

ból fekvésére nézve egészen izolált hely – egy valóságos Ithaca –, mely a privát tudósítónak ennél fogva egykönnyen eszébe sem juthatott. b. Azt mondja Lampe: „Ecclesiarum ante funestas has Patriae Turbas floridarum Catalogus mecum communicatus est” azaz: azoknak az eklézsiáknak katalógusa, vagy lajstroma közöltetett énvélem a nagykunsági traktusból, amelyek a hazának ezen gyászos zavarai elõtt, tudniillik a tatárok és rácok pusztításai elõtt virágzó állapotban voltak. Ebben a katalógusban tehát nem voltak feljegyezve a kisebb és csekélyebb eklézsiák, hanem csak a virágzók, azaz csak a nagyobbak és nevezetesebbek. Így tehát abból, hogy Füzesgyarmat ebben a nagykunsági eklézsiák katalógusában nem említtetik, nem következik, hogy már a tatárok és rácok pusztításai elõtt is meg ne lett volna, hanem csak az, hogy virágzó állapotban nem volt. Nagyon hihetõ, hogy valamint Gyarmat, úgy Pázmán, Kisharang, Nagyharang, Cséfány, Ösvény, Bucsa, Ecseg s több környékbeli helységek és eklézsiák is azért nem említtetnek ebben a lajstromban, mivel mindezek igen apró helységecskék voltak – amint azt az õ egymáshoz közel való fekvésük is nyilvánvalóan mutatja. Hogy pedig még a dezolált, vagy pusztaságban lévõ eklézsiák közt sem említi Lampe sem ezeket a fent érintett helységeket, apró falucskákat, sem Füzesgyarmatot, ez sem csuda. Mert ahogy a fennálló eklézsiák közül is csak a virágzó állapotban levõk nevei jegyeztettek fel, úgy a dezolált eklézsiák közül is csak némelyek nevei közöltettek véle, amit így teszen ki Lampe: „Nonnullarum pridem desolatarum Ecclesiarum Catalogus mecum communicatus est.”42 A dezolált vagy elpusztult eklézsiák, melyeket õ említ: Móric, Turgony, Csorba, Kisújszállás, Kenderes, Kakat, Kolbász, Asszonyszállás, Szentmiklós, Ködszállás, Kápolnás, Örs, Bossány, (Vajon nem Bucsa-e?) Várkony, és ezek után ezt teszi: et. caet. et. caet. Vajon nem ezek alatt az etceterák vagy és a többik alatt lappang-e Gyarmat? Nem ezek alatt lappanganak-e a többi, valamikor a környéken fekvõ apró helységek és eklézsiák? Ezek szerint tehát minden imént említett nehézségeink példának okáért: 1. Hogy az öreg Vida szavára, mint históriai erõsségre nem lehet építeni. 2. Hogy az 1635. esztendõben készült pohár nem a Füzesgyarmat tulajdona volt eleitõl 42 Közölték velem néhány korábban elpusztult eklézsia jegyzékét. A közreadó fordítása.

35

fogva. 3. Hogy Lampe a Magyarországi reformata eklésiák históriájában Füzesgyarmatról nem emlékezik szerencsésen és fontos okoknál fogva elhárítódván, látni való, hogy a fent érintett két kútfõknek hitelességét, és Füzesgyarmatnak ezekre épülõ régiségét sokkal könnyebb és bátorságosabb verifikálni, mint meghamisítani. Harmadik kútfõ Egyfelõl a már említett régi irományokból, másfelõl pedig a még most jelenleg is látható s tapasztalható dolgokból való okoskodás. 1. Okoskodás a Csató Benedek, Sipos István és Balog András írásba tett vallomásaiból. Íme, ezekrõl világosan mondja a tiszteletes Szilágyi György úr tulajdon szájuk vallomása után feljegyeztetett írásában, hogy az 1750. esztendõtõl 70 évre visszamenõleg nem csak emlékeztek, hanem affirmative és minden kétséget kirekesztve jól emlékeztek mind a füzesgyarmati lakosokra, mind azoknak templomára. Így bizonyos, és eldisputálhatatlan igazság az, hogy már az 1680. esztendõben volt itt templom. Az a templom pedig nem éppen abban az esztendõben épülhetett – aminthogy a históriai tudósítások szerint sem akkor, sem akörül nem épülhetett –, hiszen az I. vagy Nagy Leopold ideje alatt lévén a legrettenetesebb vallásbeli üldöztetése a magyarországi protestánsoknak. De felteszem (posito; sed non concesso),43 hogy éppen akkor és abban az esztendõben épült, de tudni való, hogy a helység megülésének sokkal régibbnek kell lenni a templomnál. Nem egyszerre mehet arra valamely helység, hogy mihelyt megtelepedik, azonnal templomot építsen, és formális eklézsiává legyen, hanem csak lassan-lassan, és sok nehézségek s akadályok legyõzése után. Kiváltképpen pedig olyan villongós és háborús idõkben, amilyenek a XVIII. században voltak, nem csak a polgári, hanem a vallást illetõ dolgokra nézve is. 2. Okoskodás Füzesgyarmat természeti fekvésébõl (situatió). Már csak ennél fogva sem lehetett volna Gyarmat lakosok nélkül. Ugyanis azokban a régibb idõkben szüntelen való háborúk s üldöztetések lévén, kinek-kinek a maga és famíliája jobb voltáért, biztonságos, és az elbúvásra, rejtezésre, lappangásra alkalmatos lakhelyrõl kellett gondoskodni. Erre 43

36

Feltéve, de el nem fogadva (latin). A közreadó fordítása.

nézve semmi sem lehetett alkalmatosabb, mint az itt szélesen elterjedt Sárrét vidéke, ahol ki-ki természet szerint sokkal bátorságosabban lappanghatott, mint a szabad és minden oltalom nélkül való mezõségeken. És talán éppen ez volt az oka annak, hogy a Sárrét mindkét oldala oly sûrûn be volt rakva helységekkel, hogy azok csaknem egymást érték, mert a föld népe körül belül a nagyobb bátorság kedvéért mind ide vonta magát. 3. Okoskodás a temetõhelyekbõl. Füzesgyarmatnak eddig az ideig négy rendbéli temetkezõ helyei voltak már, ugyanannyi különbözõ idõkben, amint majd alább meg fogjuk látni a maga helyén. A mostani, vagy legújabb temetõbe – mely a benne lévõ Mihály halmáról mihályhalmi temetõnek is neveztetik – közel 70 esztendeje már, mióta Gyarmat temetkezik, tudniillik 1771-tõl fogva. Ha most, midõn természet szerint sokkal népesebb ez a hely, mint régen volt, ily sok ideig tud temetkezni egy helyre, sõt még amint a temetõnek fekvése mutatja, ezután is temetkezhetik egy ideig, mégis azelõtt, mikor még a hely sokkal kisebb, sõt úgyszólván többnyire csak kezdõdõ félben volt, ezen mostani temetõ elõtt három különbözõ temetõre volt szüksége. Ha mindeniknek tartósságára csak 50 esztendõt teszünk is a proportione: vajon nem vezet-e bennünket ez a kalkulus is a Vida idejére, sõt a Vida idejénél régebbi idõkre – holott meglehet, hogy akkor a nép igen kevés lévén, 50 esztendõnél is tovább beérte egy temetõvel. Negyedik kútfõ Az a közönséges hír, melyet a mai öltõbeli idõsebb emberek széltére emlegetnek, mint az õ régi atyáiktól maradt tradíciót, hogy Füzesgyarmat a mostani megülés elõtt 40 esztendeig állott pusztaságban. A mostani megülés – amint alább meg fogjuk látni – az 1712. esztendõ táján kezdõdik, és így, ha azelõtt 40 esztendeig állott pusztaságban, úgy az 1672. esztendõben kellett neki elpusztulni.44 Ha pedig el44 Ezeknek a vidékeknek elpusztulása hihetõen az 1660. esztendõben esett, amikor II. Rákóczi György fejedelem ellen dühösködvén a felmérgesedett török Szejdi Amhát basa Tömösvárról Szarvason keresztül a Hortobágynak tartott, és tûzzel-vassal mindeneket pusztítva ezen a tájékon, mint egy Isten ostora keresztülment, mindeneket rontva, tiporva, a föld népét rabszíjakra fûzve. És így eszerint nem 40, hanem 50 vagy 52 esztendeig is kellett Gyarmatnak pusztulásban lenni, aminthogy megfundálásának ideje is nem

37

pusztult, szükségképpen már azelõtt fent kellett neki állani, mert semmi sem pusztulhat el, hanem csak az, ami már az elõtt is meg volt.

bizonyosan meghatározott számmal tevõdik ki ebben, s ebben az esztendõben, tudniillik 1712-ben, hanem csak annak táján; de a 40 esztendõ is csak csupa certus numerus (biztos számítás) lehet, pro incerto (pontatlan, bizonytalan). (Nem teljesen egyértelmû, de valószínûsítjük, hogy Gacsári itt arra utal, hogy a legkisebb idõtartam, a legszigorúbb számítások szerint is a hagyomány alapját képezõ 40 év. Tehát minimum 40, de valószínûleg több, az viszont, hogy mennyivel több, nem határozható meg pontosan.) Azonban magát az elpusztulásnak idejét sem úgy kell érteni, mintha az 1660-tól fogva egész az 1712. esztendõ tájáig szüntelen egyfolytában tartott volna, és így mintha ezen egész idõ alatt Gyarmat minden lakosok nélkül lett volna, mert hiszen úgy az öreg Vida nem lehetett volna ennek a földnek minden háborúságában lakosa (amint maga vallotta). Sem Nyiregyházi Bálint nem lett volna itt prédikátor 1675-ben, ami pedig bizonyos a fõtiszteletû szuperintendencia jegyzõkönyvébõl, amint oda alább meg fogjuk látni. (lásd 75-76. oldal) Hanem úgy, hogy az ellenség elmenetele után azok, akik megmaradtak, elszéledezéseikbõl visszavándoroltak elpusztult helyeikbe. Egy másik ellenség jövén ismét – most a tatárok, és törökök, majd késõbben az ifjú Rákóczi Ferenc támadásakor az ezen a tájékon az 1700-as évek elején fel s alá kóborló és kegyetlenül pusztító bácskai rácok –, megint szétoszlottak, az egyik egy, a másik másfelé, ki merre látott, keresett magának búvó helyet, és menedéket. Lásd a püspökök életében (Tóth Ferentz: A’ helvétziai vallástételt követõ túl a’ tiszai superintendentziában élt református püspökök élete, e jelen való idõkig lehozva. Gyõr, 1812.) Nógrádi Mátyást, aki éppen ezen pusztulásnak idején püspök és egyszersmind bajomi prédikátor is volt itt a Sárréte melletti szomszédságunkban. Mindezeket az eddig felhordott disceptációkat, okoskodásokat immár összevetvén a Füzesgyarmat régiségére – legrégibb és legelsõ megülésének idejére nézve –, a nevezett kútfõk után ezeket állapithatjuk meg: 1. Hogy Füzesgyarmatnak – amint az öreg Vida állítja – már a XVII. század elején, az 1610. és 1620. esztendõk körül csakugyan valósággal fel kellett állnia. 2. Hogy jóllehet Füzesgyarmat már azokban a régibb idõkben felállott, mindazáltal mégsem fundálódhatott meg tökéletesen az akkori háborús idõk viszontagságai miatt, hanem többnyire csak dezolációban vagy pusztulásban volt. Valamint minden egyéb városok és helységek is ezen a vidéken, amit Lampe is bizonyít, ezen szavaiban: „Ecclesiae Senioratus Thuriensis, hodie vulgo Cumaniensis, ob frequentes Tartarorum, in istam plagam incursione, et ab olim; proxime vero triennio (1705–1707) ob immanem et vesanam ingratissimae gentis, Rasccianae rabiem, majori ex parte, sunt in desolatione, et lugubri dispersione.” – ( A túri, vagy ahogy általában nevezik kunsági esperesség eklézsiái nagyobbrészt elpusztultak, vagy siralmas szétszórtságban élnek a tatárok régóta tartó gyakori betörései miatt, a legutóbbi három év (1705–1707) alatt pedig a leghálátlanabb népnek, a rácoknak szörnyû és esztelen dühöngése miatt. A közreadó fordítása.) – (Gacsári István eredeti jegyzete)

38

II. Külsõ, vagy kívülrõl keresett dokumentumaink Melyek nem csak az eddig mondottaknak igazságát erõsítik meg és világosítják fel, de még az említett idõnél is – melyet mindeddig csak a matrikulában talált egy két sorok után egyetlen egy kezünk között lévõ emlékjel, a puszta okoskodás és hallomás után sok küzdéssel tapogattunk – sokkal távolabb és régibb idõkre vezetnek bennünket e következõk: Elsõ kútfõ Nemes Békés megyénk archívumában található azon konskripció, mely az 1561. esztendõrõl nyilván kimutatja, hogy akkor Brankovich Péter és Nadányi Gyárfás özvegye voltak Füzesgyarmatnak birtokos földesurai, és ki-ki közülük mennyi portát bírt itt, s portájától mennyi summát fizetett királyi subsidiumba?45 – amint ezt oda alább meg fogjuk látni a Gyarmat földesurainak címe alatt.46 Ez hát már egész a XVI. század közepe tájáig vezet. Második kútfõ Ezen titulusú könyv: A nagyváradi püspökség és káptalan megfundáltatásának és viszontagságainak históriája, mely az 1806. esztendõben deák nyelven, ezen cím alatt adatott ki: „Compendiaria Descriptio Fundationis, ac Vicissitudinum Episcopatus, et Capituli M.: Varadinensis, concinnata per Josephum Aloysium Keresztúri, Artium Liberalium et Philosophiae Doctorem, atque in Academia Regia M: Varadinensi, Historiarum Professorem Publicum Ordinarium. Magno-Varadini, Typis Antonii Gottlieb Maramarosiensis, 1806.”

45 Ezt a dokumentumot – minekutána magam hiába tudakozódtam több ízben a megye archívumában mibenléte felõl – késõbb kaptam meg nagytiszteletû esperes Kis Bálint úrtól, azért írtam oda feljebb, hogy a megye archívuma sem rejt számunkra semmi kincset. (Gacsári István eredeti jegyzete) 46 Lásd 145-146. oldal

39

Ebben a könyvben a 179. oldaltól fogva a 187. oldalig elõadván az auktor tiszteletes Pray György munkája után47 ezen titulus alatt: „Fragmentum Collectionis Decimae Pontificiae, seu solutionis quarti anni.”,48 hogy az 1351. esztendõben a nagyváradi püspökség alá esõ mindenik archidiakonátusból vagy fõesperességbõl – úgymint a bihari, vagy amint ott íratik byhori, a homroki, vagy az ottani írás szerint humruki, a kulezeri (hihetõen köleséri), kalathai, zeghalmi és békésiekbõl – miképpen, és micsoda mennyiségben fizette be mindegyik pap (sacerdos) a nevezett dézsmát. Világosan írja, hogy a szeghalmi fõesperességhez tartozó Gyarmat részérõl János nevû pap 5 azaz öt garasokat fizetett evégre49 (az akkori pénz neme, és számlálás módja szerint). Az egész szeghalmi fõesperesség eklézsiáival és azok befizetéseinek summájával együtt így van elõadva abban a könyvben, pagina: 184.50

47 Georgii Pray Hist. Parte II-a pag. 139. Pray György háromkötetes és 1577 lapos munkája, a Historia regum Hungariae (A Magyar Királyság története, 1801). II. rész 139. o. 48 Részlet a pápai tizedjegyzékbõl, avagy a negyedik éves befizetés az 1351. évbõl. A közreadó fordítása (amint lentebb kifejtjük, valójában az itt közölt lista 1335-re datálható). 49 Ezek a garasok az I. vagy Róbert Károly idejében tisztán ezüstbõl veretett garasok, az úgy mondatott luxus grossusok. Grossusoknak nevezõdtek az õ vastagságukért (crassus), mivel az elõbbeni dib-dáb pénzeknél vastagabbak voltak, latusoknak pedig az õ szélesebb voltukért. Egy ilyen széles garas (latus grossus) tett az akkori becs szerint 6 dénárt, 6 garast a mostani rézpénzben és valamicskével többet, és ebbõl lett idõvel a máriás azon az okon, mivel ezekre a széles ezüst garasokra a Szûz Mária képe verettetett. Ezen széles garasok, vagy idõvel máriások közül 15 tett egy aranyforintot. (Gacsári István eredeti jegyzete) 50 Az itt közölt lista valójában a váradi püspökséget teljes részletességgel érintõ 1332–1337-es Pápai tizedjegyzék. Ebben az idõintervallumban teljes képet kapunk a szeghalmi esperességhez tartozó települések azon egyházi tisztségviselõivel kapcsolatban, akik a szentföldi költségekhez adományaikkal hozzájárultak. Az itt közölt lista azonban valamiképpen összekeveredhetett. Az elsõ 7 település adatai Gyarmattól Kulcsig tökéletesen megegyeznek az 1335. évi, tehát a negyedik éves befizetések listájával. Az utolsó négy település Cséfántól Symáig (itt Lyma) az 1336. évi, tehát az ötödik éves befizetések listájának második szakaszával azonos, annyi különbséggel, hogy Iragd (azonosítása bizonytalan, Orod, Ürögd és Iráz egykori településekkel való azonosítására is találunk példát) és Szeghalom (Zeghalom) közt még Ványa (ott Jana) is feltüntetésre került.

40

Archidiaconatus de Zeghalom (Szeghalmi Fõesperesség) Sacerdos (pap) Joannes Thómas Nicolaus Gregorius Valentinus Dionysius Abbas Fabianus Stephanus Gregorius Dominicus

Ecclesia (egyházközség) Grossi (garas) Gyarmath (Gyarmat) 5 Chekmo (Csökmõ) 5 Nadány (Körösladány) 10 Paznán (Pázmány) 5 Zeg 7 51 Jona (Vajon nem Gyoma-é?) 3 Kulch 15 52 Chepani (Cséfány) 3 Irugd 6 Zeghalom 7 53 Lyma 6

Ihol, ezen dokumentumnál fogva ismét mennyivel rukkolhatunk vissza az idõlajtorjában egész 212 esztendõvel. Túl sokkal a reformáción is, a régi pápizmus idejére, a XIV. század kellõ közepéig, I. Nagy Lajos uralkodásáig! Ihol már ekkor is (1351-ben) fennállott Gyarmat, s nem csak fennállott, hanem papja is, és annál fogva temploma is volt! Hátha az a Vida idejebeli templom is még ennek a régi katoliciz51

Valójában Vana, tehát Dévaványáról van szó. Páznán vagy Pázmány és Chepani vagy Cséfány (régen hihetõen a rómaiak idejében Villa Scevaei) (Nem világos, mire is utalhat ezzel Gacsári. Úgy véljük, talán bibliai párhuzam, és a Skéva nevû fõpap nevébõl vezeti le Cséfán település elnevezését: „… Elkezdték pedig némelyek a lézengõ zsidó ördögûzõk közül az Úr Jézus nevét hívni azokra, akikben gonosz lelkek valának, mondván: Kényszerítünk titeket a Jézusra, kit Pál prédikál. Valának pedig némelyek Skévának, egy zsidó fõpapnak fiai heten, akik ezt mívelik vala. Felelvén pedig a gonosz lélek, monda: A Jézust ismerem, Pálról is tudok; de ti kicsodák vagytok? És reájok ugorván az az ember, akiben a gonosz lélek vala, és legyõzvén õket, hatalmat võn rajtuk annyira, hogy mezítelenen és megsebesülve szaladának ki abból a házból…” Az apostolok cselekedeteti 19. fejezet 13–16. vers. Feltevésünket megerõsítheti, hogy az idézett bibliai korszak egyben a római birodalom kora is. Mindamellett ez a névmegfeleltetés is teljes egészében légbõl kapott.) Gyarmat mellett vannak amaz elsõbb határjában és birtokában, napkeletre a Csiffi puszta mellett, eme másik pedig, noha a gyarmati földek között, de Heves vármegyéhez tartozó napnyugat felõl árendás puszta, a méltóságos Almásy família örökje. Mindkettõrõl lészen szó bõvebben oda alább, az elpusztult helységek soraiban (lásd 141–142. oldal). (Gacsári István eredeti jegyzete) 53 Valójában Syma, tehát Sima. 52

41

musnak maradványa volt, melyet minekutána a református vallásra átaltértek, mint önnön tulajdonukat használták az akkori lakosok? Harmadik kútfõ A Nagyváradon tartott tüzes vas ítéletének (Judicium ferri candentis) regestruma,54 melynek a 112. §-ban világosan fel van jegyeztetve, hogy az 1210. esztendõben Gormot (Gyarmat) helységébõl való Chequeu (Csekõ) nevû pristaldus55 vizsgálta meg a Chytmeu (Csökmõ) helységébõl való Eureusnak (Erõs) és Bedának ugyancsak ezen helységbõl való Thumas és Mauog ellen indított perét. Akik aztán Váradra érve magukba szállván nem adták magukat a tüzes vas ítélete 54 A tüzes vas ítélete deákul: judicium, vagy examen ferri candentis egy igen különös, és iszonyú módja volt az igazság kikeresésének a régi idõkben. Más országokban is ugyan, de különösen magyar hazánkban, egész az I. vagy Róbert Károly király idejéig, aki ezt a babonás és kegyetlen szokást eltörölvén, ahelyett egy sokkal okosabb törvénykezés útját és módját állította fel, mely mind e mai napig is megvan. Ez abban állott, hogy ha a bírák az egymással perlekedõ emberek dolgát el nem tudták igazítani, tüzes vasnak hordozása által való próbatételhez nyúltak. Sok formalitások végbe vétele után oda ment ki, hogy ha a bevádoltatott embernek kezét a tüzes vas meg nem égette, ártatlannak, ha pedig megégette, bûnösnek ítéltetett. De ezt a próbát nem mindenütt, hanem csak a lakóhelyeiben lehetett véghezvinni. Különösen pedig Nagyváradon volt ez legnagyobb divatjában, és immár az ezen Nagyváradon tartott tüzes vas ítélete alá került emberek neveinek regestruma vagy lajstroma az (kiadódva ezen Titulus alatt: „Ritus explorandae veritatis per Judicium ferri Candentis”), amelybõl van vétetve az említett dokumentum. (Gacsári István eredeti jegyzete) Az említett forrás pontos adatai a következõk: Ritus explorandae veritatis seu iudicium ferri candentis, Editio, post Claudiopolitanam a. MDL. secunda. Posonii, 1735. Forráskiadványa a Bél Mátyás által válogatott tizenkét történelmi emléket tartalmazó Adparatus ad historiam Hungariae sive collectio miscella, monumentorum ineditorum partim, partim editorum, sed fugientium. A kiadvány a szóban forgó váradi regestrumot a 191–278. oldalon közli. 55 Pristaldus. Közép idõbeli szó, mely annyit tett, mint perest-oldó. Ahonnan látni való, hogy ez a perlekedõ felek ügyének vizsgálója valami törvénykezési vallató, ítélõ vagy egyetértõ és békéltetõ bíró lehetett a tüzes vas ítélet alkalmával. Ilyen a patvarista név is: a patvartól. Lásd: Századunk 78-dik szám 1838. (Gacsári István eredeti jegyzete) (pristaldus = poroszló. Eredete valószínûleg a szláv pristav szó, melynek jelentése jelenlévõ. A peres felek kísérõje, valamint az ítéletek eredményének hivatalos tanúja volt. A patvarista jelentése a nép körében a veszekedés, pereskedés kifejezésére szolgál. Régi jogunk patvarkodásnak a konok perlekedést nevezte, amikor valaki csalárd módon indított pert az ellenfél vagy a bíróság bosszantására, vagy ha tevékenysége kizárólag a per elhúzására irányult. Büntetése bírság volt. Patvaristának a megyei vezetõ állású tisztviselõ vagy az ügyvéd mellett mûködõ gyakornokot, ügyvédbojtárt nevezték.)

42

alá, hanem megegyeztek. Íme, ezen dátumnál fogva ismét micsoda régi korszakba jutottunk már – feljebb újra majd másfél századdal – egész a XIII. század elején az Árpád famíliájából való II. vagy Jeruzsálemi András királynak idejére! Már ekkor is nemcsak hogy fennállott Gyarmat, mint helység, hanem pristaldus is lakott benne, és dicséretére legyen mondva a régi jóféle gyarmatiaknak, hogy közülük egy se került Váradra a tüzes vas ítéletére. De idõben ennél visszább már nem mehetvén a Füzesgyarmat régiségének vizsgálatában, míg valahol több, s meszszebb vezetõ dokumentumokra nem találhatunk, addig ezekkel kell megelégednünk. Vizsgálódjon, és tapogatózzon a majdan a mi nyomunkba álló maradék is, és az általam tört úton haladjon elõbbre.

3. §. Második vagy újabb, és mostani megülése ennek a helynek A hosszas hazai villongásoknak, különösen a II. Rákóczi Ferenc fejedelem által támasztott és soha eléggé meg nem siratható kuruc háborúnak véget vetvén valahára a szatmári compositió az 1711. esztendõben, minekutána már azelõtt 1686-ban, amaz országunkat oly sok esztendõn keresztül tûzzel-vassal pusztító, s magát köztünk megfészkelõ törökség is Nagy Leopold alatt végképp kiveretett, egészen újjászületett a magyar haza, az áldott hon. Ekkor kezdtek, amint általában az egész országban, úgy különösen ezen a vidéken is a félelmes idõk miatt elrettent lakosok bujdokoló helyeikbõl az áldott békesség szelíd szárnyai alatt elhagyatott hazájukba visszaszállongani. Ekkor kezdtek a sok felperzselt, s porrá égetett városok, helységek és eklézsiák fõnix módjára poraikból s hamvaikból felelevenedni, új életre jönni, úgyhogy ezt az idõt méltán nevezhetjük közönségesen a magyarországi városok és helységek újonnan való születésének, epochájának. Füzesgyarmat is tehát a több helységek, s letiportatott faluk sorában, ebben az idõben kezdett régi romladozásaiból lassan-lassan felépülni, ekkor kezdett tökéletesen lábraállni és megfundáltatni, aminthogy a Venerabilis Nagykunsági Traktus matrikulája is ezen idõn kezdõdik, és 43

ugyanabban nyilvánvalóan íratik, hogy Füzesgyarmat régi pusztulásaiból felépülvén, már 1712 táján valóságos mater eklézsia volt. Eszerint tehát az 1712. esztendõ az, amelyet úgy nézhetünk, mint Füzesgyarmat második vagy újabb, és a mostani Gyarmat megülésének kezdetét. Kik, és honnan szakadt emberek ülték meg ezt ennek a második ülésnek alkalmatosságával? Mivel ez a mostani Gyarmat leginkább azokról a famíliákról ágazik, íme, a famíliáknak nevei, azon helységeknek vagy legalább – ahol ezeket nem tudnánk – a tájékoknak és vidékeknek neveivel együtt, ahonnan szakadtak, s ide erre a földre elvándorlottak. Amennyire szorgos vizsgálódásom után kitapogattam, az alfabétumnak (ábécé) rendje szerint emlékezetnek okáért ide feljegyezgettem, hogy azokat idõvel a késõ maradék is tudhassa és láthassa. Két rendben teszem fel ezeket: I. Elõadom a legrégibb törzsökös famíliákat (aborigines), kik közül sokan már még az elsõ ülésben is itt lakhattak, mint a Vida nemzettség, de ide való szakadásuknak, s letelepülésüknek ideje bizonytalan. II. A késõbb jötteket és újabb idõkben települteket. I. Régi törzsökös lakosok vagy famíliák, kik még ma is megvannak Famíliák:

Hely ahonnan szakadtak: A

Antal. B Balog família már az elsõ ülésben is itt lakott. Balás família jött a Szilágyságból. Bálint família Papiból, Csáth mellõl, Borsod vármegyébõl. Igazi neve más volna, a Bálint csak ragadt név. Barna. Barkóczi família kétféle: 1. Túl a gáti Barkócziak már az elsõ ülésben és a pusztuláskor is itt laktak. 2. Hajnal utcai Barkócziak – igazi néven Csiriklaiak, Túrkevibõl eredtek. 44

Barta. Bátori família Nyírbátorból, igazi neve Bécsi. Beke família kétféle: 1. Zugi Bekék jöttek Gáborjánból. 2. Túl a gáti Bekék Mezõtúrról eredvén azon Beke Istvántól, kinek felesége Gyulai Ilona, az itteni leányoskolánkban öt esztendeig, 1743-tól 1748-ig volt tanító asszony. Béres. Berki família igazi nemes volna, armálisa is van, régi família itten, de származása nem bizonyos. Bondár família, Nagybégányból, Bereg vármegye helységébõl. Nemes família volna, és nemesi fundusok van most is Földesen. Bökfi família, Nagybégányból, Bereg vármegye helységébõl, hol máig is laknak Bökfiek; a Bondárokkal együtt szakadtak ide, legelõször Kamuton laktak. Budai família Debrecenbõl. Bereczki família már itt megszûnt, elszakadván innen Rittbergbe, Temes vármegyébe. C. Cs. Cz. Csák família kétféle: 1. Nagy Csákok jöttek Bajomból, az Erdõháton is laknak még ma is, Tenkén és Bélfenyéren, de akik római katolikusok; ezek közül való volt nagyváradi kanonok, Csák Ferenc. 2. Kisebb Csákok, úgymint: F. csák. B. Csák, Juhász Csák. V. csák. Ugyancsak Bajomból56. Csató família már az elsõ ülésben is itt lakott, a pusztulás ideje alatt bujdosott Tiszasasra, onnan Bajomba, Ványára, és ismét vissza. Nemes família volna. Cseke família Bihar városából. Nemes família volt, igazi neve Bánhegyesi. Czeglédi família: igazi nemes, és most is nemesi szabadsággal bír. Ceglédrõl szakadtak Ugocsa vármegyébe, Mátyfalvára, Mátyfalváról ide Gyarmatra. Vitkán, Mátyfalván és Péterfalván, az említett vármegyében most is megvannak nemesi 56 Jegyzés a Csák famíliára. Ezek összességgel mind a nagyok, mind a kisebbek ugyanazon egy ág. Kilencen voltak együtt férfitestvérek a Csákok; 8-an közülük itt Gyarmaton telepedtek le, és ezektõl származtak a most itt lakó minden Csákok, a 9. pedig közülük katolizált, vagy pápistává lett, és errõl állanak ismét azok, kik még ma is az Erdõháton, Tenkén és Bélfenyéren laknak, s valóságos római katolikusok. (Gacsári István eredeti jegyzete)

45

fundusaik, de zálog alatt. Szakadt innen közülük egy Dombegyházára is, Csanád vármegyébe. D. Daru família Rábéról szakadt ide még az elsõ ülésben, a pusztulás alatt ment Mácsára, onnan ismét ide vissza. Danka família Sámsonból, Debrecen mellõl, ezelõtt mintegy 90 esztendõkkel. Dávid. Dadai família valóságos nemes most is, Lagmatról, Zemplén vármegye helységébõl eredõ, ahol van most is nemesi fundusa. Tiszteletes Dadai András úrnak édesatyja szakadt onnan Dadára, s onnan ragadt rá a dadai nevezet. Dadáról jött az említett tiszteletes úr idõvel ide Gyarmatra, mint prédikátor, igazi neve: Oláh. Nemességét III. Ferdinánd királytól nyerte 1654-ben. Derecskei família szakadt Debrecenbõl. Dienes família nemes, szakadt Siterbõl, ahonnan neveztetett Siterinek is. Diviki família Kassáról – hol eleiknek egyike prédikátor volt – Bajomba, Bajomból ide. E. Eke família már az elsõ ülésben és pusztulásakor is itt lakott. Éles família Bajomból. Erdõs família a legrégibb idõktõl fogva, már az elsõ ülésben is itt lakott; a ványai nemes Erdõsökkel nincs semmi atyafisága. F. Fekete família kétféle: 1. A Balkányi és Gulyás Feketék jöttek Beregszászból a Nyírbe, s a Nyírbõl ide. Igazi nevük Arató, de mivel barna vagy fekete színûek voltak, innen neveztettek Feketéknek. 2. A Fekete András fiai Komádiból. Fodor família Félegyházáról, Bihar vármegye helységébõl. Földesi família Rácfehértóról, Szabolcs vármegyébõl, innen vándoroltak Tetétlenre és ide ismét vissza. Nemes família volna, és most is közülük élnek nemesi jussukkal Földesen, Bajomban és Ványán. 46

Fülöp família Debrecenbõl szakadt ide Gyarmatra és Zsákára is, laknak közülük még most is Debrecenben. G. Gacsári família Gacsályból, Szatmár vármegye helységébõl szakadt Dévaványára, Ványáról Gyarmatra. Gidai família Bajomból. Gulya família Szovátról, igazi neve: Meggyesi. Gyõri família Vésztõrõl Fásra, Fásról ide, igazi neve: Török, a Gyõri név anyáról ragadt. Gyáni família kétféle: 1. Az igazi Gyániak, úgymint: Samu, Bojti és Kandiai Gyániak. Jöttek Berébõl, Szatmár vármegyébõl, hol máig is laknak azon nevûek, és nemesi jussal bírnak. 2. A csak névvel Gyániak, de igazi néven: Fórizsok, Gyánról. Gyõrösi família Nagyszalontáról (vagy talán hihetõbben Gyõrösrõl, mely éppen Szalonta vidékén esik). H. Hati família Bajomból Ványára, Ványáról Gyarmatra. Nemes família volna, és Sápon vannak most is 16 nemesi telkeik. Hajdú família Hódosról. Hegyesi família Bajomból: igazi neve: Abai. Hegedûs família kétféle: 1. Nagy Hegedûsök jöttek Udvariból. 2. Kis Hegedûsök Érmihályfalváról, hol szépapjuk postamester volt. Igazi nevük: Nagy, és nemes família volna. Hegedûsöknek a hegedûsségrõl neveztettek. Hiti família az elsõ ülésben is itt lakott. Homoki família jött Beregszászból, Bereg vármegye fõvárosából (vagy talán hihetõbben Homokról, mely helység Beregszásszal épen határos). Huszár família Széplakról, Kraszna vármegye helységébõl. I. Ibrányi família a Nyírségbõl.

47

K. Kádár família Fehérgyarmatról, Szatmár vármegyébõl. Igazi neve: Nagy, és a Hajnal utcai Molnár famíliával ugyanazon egy. A Kádár nevezet anyáról ragadott. Karas. Karakas família Ároktõrõl, Heves vármegyébõl, ahol máig is laknak Karakasok, mint szinte Tokajban és Kunhegyesen is. Szakadtak közülük Rittbergbe is. Kardos. Károlyi famila Diószegrõl Ványára, Ványáról Gyarmatra a sok Tótokkal együtt. Katona família már az elsõ ülésben is itt lakott. Kéki família. Kertész famíliának egy része Komádiból, a másik Gyuláról. Kis família sokféle: 1. Túl a gáti Kis Pálok, de akik Dombegyházára szakadtak innen. Övék volt itt a második kunyhó e mostani ülésben. 2. T. Kisek, vagy Vántus Kisek Udvariból. 3. Kis Ferenc Bálintok Hódosról. 4. Kis András félék, úgymint Szûcs Kis Ferenc és testvérei: András, Péter, István, Pál stb. Már a pusztításkor is itt laktak. 5. A Kis Ferenc félék, úgymint Kis F. István, Kis F. János, mint szintén Kis F. Péter és Katona Kisek – nem tudják származásukat; hihetõ hogy az elsõ ülésben is már itt laktak. 6. K. Vagy Kötélverõ Kisek, ahonnan jönnek ki a Kis László néven lévõk is. Jöttek Tasnádról a Szilágyságban, hol a nagyharangot is az õ szépapjuk öntette. 7. Kondás Kisek, de akik a Szabó famíliához tartoznak. Kóti família: Nagy és Kis Kóti Udvariból. Nemes família volna, és Sápon van most is nemesi telkük. Kontra família Nagylétáról. A Kontra, vagy régibb nevezet szerint: Kontrás önként választott név, jobbágyságból való elszökésük titkolására. Igazi nevük: Sebestyén. Kovács família háromféle: 1. Nagy Kovácsok, úgymint: Nagy utcai Gyáni és temetõszéli Kovácsok Kovácsiból Bakonszeg mellõl. Nemesi família. 2. Irhóczi Kovácsok Darvasról. 3. Bondár Kovácsok, Szabolcs vármegye Káva nevû helységébõl. Másképpen Tóth nevûek, jobbágyság elõl szöktek odavaló földesuruk, Balog Miklós, Zsigmond és István testvérek elõl, kiktõl – utánuk jõvén – itt helybe 108 rénes forintokon váltották meg magukat örök áron 1745-ben no48

vember 27-én Hegyesi László bíróságában és Szõke György nótáriusságában, mintezt máig is meglévõ redemptionalis levelük nyilván mutatja. Bondároknak anyáról nevezõdtek, mint szinte a másik rendû Kovácsok, Irhócziaknak a mostoha atyjukról. Körei família Szoboszlóról. Kövér família kétféle: 1. A Túl a gáti, és igazi nevû Kövérek jöttek Bajomból. 2. Nagy utcai Kövérek, kiknek igazi nevük: Bálint. Ladányi família az elsõ ülésben is itt lakott. Lakatos família Keresztesrõl Bajomba, Bajomból ide. Láposi família a Szilágyságból jött Bajomba, Bajomból ide. Lázár família a Berekböszörménybõl. M. Macsári família Földesrõl, hol máig is laknak Macsáriak, és igazi nemesek. Makai família Kamutról. Makra família a Nyírségbõl a Sárrét vidékére, Udvariba, és onnan ide. Matolcsi. Mészáros família Léváról, Bars vármegyébõl jött Ványára, és onnan ide; igazi neve Fáy és valóságos nemes família. A Mészáros név a mészáros mesterségrõl ragadt rá. Molnár família kétféle: 1. Hajnal utcai Molnárok jöttek Fehérgyarmatról, Szatmár vármegyébõl; a molnár mesterségrõl neveztetvén így, igazi nevük: Nagy. 2. Tapasztó Molnárok. Ezeknek is igazi nevük: Nagy. Hihetõ, hogy amazokkal ugyanazon egy ág. Muszka família jött Debrecenbõl. N. Nagy família sokféle: 1. E. Nagyok, kik közé tartoznak a Zsíros, és H. Nagyok is Bajomból. 2. Malmos Nagy Péterek. 3. Vízalji, Abádi, Csikós, és Hatos Nagyok Váncsodról. 4. Nagy Györgyök ugyancsak Bajomból. 5. G. vagy Gábor Nagyok Furtáról. 6. Molnár Nagyok, és Bába Nagyok, Irinybõl. Molnároknak a molnárságról, Bábáknak pedig a bábaságról neveztettek. 49

7. Füsti Nagyok, ezen második ülésben csakhamar itt laktak kunyhójukban, és az ugyanott való gyakori füstöléstõl vették nevüket, de ez a família a férfiágon mind egészen kihalt. 8. K. vagy Kuli Nagyok. Németi família Vámosatyából, Bereg vármegyébõl, igazi neve Zsoldi. Németinek neveztetett Szatmárnémeti városáról, hol egy közülük vargaságot vagy csizmadiaságot tanult. Vargának ismét a varga mesterségrõl. Nyilas família Udvariból. Nyíri família Csökmõrõl, mostohaatyjukról neveztettek Borbélyoknak is. O. Oláh família, melybõl származott a híres fõbíró, Oláh János, aki Csiffen lakott. Szépapjuk magyar volt, de szépanyjuk oláh származású. Meghalván a férfiú, az asszony visszament nagy Oláhországba, de két gyermekei onnan ismét ide visszaszöktek, s innen neveztettek Oláhoknak. Igazi nevük más volna. A török basa egy leányt ezen Oláhok közül elvitt innen magának ágyasul Konstantinápolyba. Ettõl egészen különbözõ az F. vagy Fogas Oláh família, noha már az elsõ ülésben, s a pusztuláskor ez is itt lakott. P. Pál família Beregszászból, a Homokiakkal együtt. Nemes família, és máig is laknak ott Pálok, nemesi jussban, s szabadságban. Pálfi família Bajomból: igazi nemes família volt, sõt birtokos is Nagyszalontán. Armálisa is megvan. Pápai família Madarasról, a Nagykunságból, igazi neve Hegyi. Lásd tiszteletes Pápai János úr életét.57 Pardi família: Szentesrõl Szeghalomra, Szeghalomról Gyarmatra. Pataji família Bajomból. Nemes família volna, van máig is nemesi fundusuk. Pengõ família kétféle: 1. Túl a gáti Pengõk jöttek Udvariból. 2. Zugi Pengõk Rábéról. Mind a két Pengõ ugyanazon egy ág. Puskás família Nagykárolyból, és nemes família volna. 57

50

Lásd 79-80. oldal

S. Sári família Földesrõl Ványára, Ványáról a Szõkékkel és Gacsáriakkal jöttek ide. Gyarmaton nemes família volna. Sárándi família Álmosdról, Bihar vármegye Érmelléki vidékérõl; sok ideig Keszi névvel is neveztetett. Szarka família Püspökibõl, Bihar vármegyébõl. Szabó família sokféle: 1. Szabó Gergelyek, Göndör, Katona és Gulya Szabók, hol ez a nemzetség még ma is igazi nemes, a Zsíros Szabó nevezet alatt. 2. R. vagy Réta Szabók – Vámosatyából, Bereg vármegyébõl. 3. Kurta Szabók (mivel egy közülük kurta, rövid és alacsony termetû ember volt) mai nevezet szerint Kurtuly Szabók Zsákáról. 4. G. vagy Gatyás Szabók, így neveztetvén azért, mivel õk az akkori régi mód szerint nem kékbeli ruhában, vagy nadrágban, mint mások, hanem puszta gatyában jártak. Származásuknak helye58. 5. Csikós Szabók: Bélfenyérrõl jöttek ide mindjárt ezen második, vagy mostani megülésnek kezdetében. Bélfenyéren ma is laknak atyjukfiai nemesi szabadságban. 6. K. vagy Kacska Szabók, eredtek Debrecenbõl. Igazi nevük Debreceni, Szabóknak a szabómesterségrõl neveztettek. 7. P. vagy Pótrás Szabók, a Tõkés Szabókkal együtt eredtek Derecskérõl. Ezek anyáról atyafiak a Kacska Szabókhoz, mint szintén a Kondás Kis família is, melynek igazi neve: Szabó. Szécsi família két különbözõ nemzetség: 1. Nagy utcai Szécsiek jöttek Vámosatyából, Bereg vármegyébõl a Zsoldiakkal együtt. 2. Hajnal utcai Szécsiek Gálszécsbõl szökve jöttek el, igazi nevük: Nagy. Szilágyi família a Szilágyságból. Sós família Darvasról. Szõke família Dévaványáról, a Gacsáriakkal és Sáriakkal együtt. Szúdi família Nagy-Hont megyének Bori nevû helységébõl, ezelõtt mintegy 76 esztendõvel, hol még mai napig is laknak Szúdiak. Szakadtak közülük Tiszaföldvárra is. 58

A család származási helye az eredeti kéziratban sem szerepel, bár láthatóan ki van hagyva a hely az adat késõbbi pótlásának érdekében, ezek szerint ez a késõbbiekben sem történt meg.

51

Szûcs família Bajomból: igazi neve: Kis, a Szûcs név pedig valamely szûcsmesterséget gyakorlott õsérõl maradt reá. Sütõ família Darvasról. Egy közülük – G. Sütõ – elszakadt innen régebben Rittbergbe, Temes vármegyébe. T. Tolcsvai família Debrecenbõl. Tóth família sokféle: 1. Sok Tótok, kikhez tartoznak a Bota és Sima, vagy Juhász Tótok is, jöttek a Nyírségbõl Ványára, Ványáról ide. 2. Kétszer Tótok Ugráról Derecskére, és onnan ide. Igazi nevük: Száraz. Nemes família volna, és az armálisa is megvan. Ezekkel ugyanazok az Á. Tótok, vagy régibb nevezet szerint Haska, és Vízi Tótok. 3. Fási Tótok, szakadtak Fásról. 4. Z. Tótok Derecskérõl. 5. K. vagy Kis Tótok Bajomból, a Kis anyai név. Tõkés família szakadt Derecskérõl. Török família négyféle: 1. Répási Törökök és öreg Török János elei szakadtak Bajomból. 2. A Török Pál fiúk elei Komádiból. 3. Zsoldi és Kis Törökök Vésztõrõl Fásra, onnan ide a pestis után; a Zsoldi név anyáról ragadt. Ezzel ugyanazon egy a Gyõri nemzetség. 4. L. vagy Laponyag Törökök Bajomból. U. Ungi família Szatmár vármegyébõl Ványára, Ványáról ide; igazi neve Kis. Az Ungi név anyáról ragadt. V. Vári família Keresztesrõl jött, oda pedig Tiszaváriból ment, és onnan neveztettek Váriaknak. Igazi nevük: Szegedi. Varjú família Bojtról. Végh família Széplakról, Kraszna vármegyébõl. Vida família a legrégibb, s legtörzsökösebb az egész Gyarmaton, mely már a pusztulás elõtt is jóval itt lakott az elsõ ülésben, s a második ülésben is. Igen nevezetes és elõkelõ família volt, övék volt itt a legelsõ kunyhó is. 52

Vincze família Fehérgyarmatról, Szatmár vármegyébõl jött, hol még máig is vannak Vinczék nemesi szabadságban. Vitáris família Nyíregyházáról, és valóságos nemes família is volna. Az armálisában ez a nemzetség Vitaliusnak és Vitályosnak is neveztetik. Z. Zsadányi família Zsadányból Váncsodra, Váncsodról ide. Igazi neve Nemes, és valóságos nemes família is volna, az armálisa is megvan. Zsíros família Bajomból, övék volt a harmadik kunyhó Gyarmaton, igazi nevük Kis. Zsírosoknak a zsíros haj kenésérõl neveztettek. Zsoldi família Vámosatyából, Bereg vármegye helységébõl, Bárczi nevû uraság elõl szökött. Íme, ezek az itt fenn írottak a régi törzsökös famíliák, amelyek még ma is megvannak. Voltak még többek is, melyek ebben a második ülésben megvoltak, s virágzottak, de már végképpen elmúltak. Mint példának okáért: a Juhos, Ács, Nyúzó, Dúró, Fehértói, Ábrán vagy Ábrahám, Perti, Poják, Farkas, Nemes, Téruzs, Pap, Szénás, Mónos, Nyitrai, Kállai, Fegyverneki, Takács, Bota, Fórizs, Egri, Veres, Dobsa, Böszörményi, Csiszár, Helmeczi, Halász, Eõszi, Nánási, Irhóczi, Hideg, Darányi, Vetési, Rákos, Kéri, Lepsényi, Sólyom, Karasi és más famíliák. Meglehet, hogy ezek közül némelyek máshová is költöztek. Vannak ellenben mások, kik újabban jöttek ide, és telepedtek meg, kiknek neveik most mindjárt következnek. Egyik nemzetség eljõ és a másik elmégyen, egyiket elsepri a mindenható, másikat elõhozza, így volt ez, s lesz is mindenkor a nap alatt, hol minden múlandóság. II. Késõbben jött, és újabb idõkben települt famíliák Famíliák:

Hely, honnan szakadtak:

Aggod família Bakonyi família Balog nemes família Bagdi família Barát família

Karcagról. Debrecenbõl. Dévaványáról. Mezõsasról. Gáborjánból. 53

Batári família Békési família Bodó família Csatári família Csillag família Csõsz família Demeter família Engelman família Erdélyi família Eröss família Eszenyi família Földi família Füleki família Galambos família Gonda família Horváth família Fábi família Kelemen família Gubás Kovács família Kis família Kocsis família Korda família Magits família Mányi família Méhes família Mezõ família Munkácsi família Pap família Pécsi família Polgári família Rácz família Rósos família Sárvári família Salya família Szánthó família Szekeres família Szombati, Ujfalusi família 54

Csáthról. Szereprõl. Udvariból, de ez már a férfiágon kihalt. Berettyóújfaluból. Péterszegrõl. Kecskemét városából. Bajomból. Szeghalomról. Körösszegapátiból. Körösladányból. Udvariból. Békés városából. Dévaványáról: laknak közülük Túron, Geszten, Földesen és Vásárhelyen is. Darvasról. Szeghalomról. Vencsellõrõl Ványára, onnan ide. Püspökibõl. Debrecenbõl. Köröstarcsáról. Püspökibõl. Rácfehértóról Túrra, Túrról ide, ahonnan Túriaknak is neveztetnek. Kunszentmiklósról, a Kiskunságból. Körösladányból. Gyomáról. Gyomáról, másik Pap família görög származású, Marjából. Debrecenbõl. Darvasról. Gyuláról. Zsákáról. Bajomból, hol ez a nemzetség máig is nemesi jussal bír. Nemes. Debrecenbõl. Vésztõrõl Kecskemétre és onnan ide. Püspökibõl.

Váradi família Végh família Varga família K. Kuli Varga Vizes família

Hosszúpályiból. Nagyharsányból, Bihar Vármegyébõl, igazi nemes família volna. Rábéról. Mezõsasról. Körösladányból.

Ezeken kívül: Molnár Nagy famíliának egy része: Tiszaszõlõsrõl, másik pedig Igarról. Törzsök Nagy Berettyószentmártonból. Zsiga Nagy: Darvasról. Nyári: Zsákáról. Pusztai: Magyarkakucsról. Elek: Karcagról. Szûcs: oláh származású, de már református, Körösszegapátiból. Ily sokfelõl csoportozott, iminnen-amonnan jött s gyûlt lakosokból áll tehát e mi lakhelyünk és eklézsiánk. Óh, mely méltó neve ennek, erre a második megülésre nézve is az a káldeai Germat vagy Gijjormat vagy Gyarmat, azaz: a bujdosók szállása, bujdosókból és jövevényekbõl álló telepítvény! De minekutána ekképpen elõadtuk Füzesgyarmatnak mind nevét, mind régibb és újabb megülését, s lakosainak eredetét, menjünk átal már a többi, eklézsiát illetõ dolgokra a következõ paragrafusokban.

4. §. Az eklézsiához tartozó épületekrõl, úgymint: A templomokról, tornyokról, az azokban lévõ harangokról, óráról, a parókiákról és oskolákról, végre toldalékul a temetõhelyekrõl I. A templomokról A füzesgyarmati eklézsiában eddig – amint a kezünk közt lévõ irományok vezetnek bennünket – három templomok voltak, nem számítván ide azokat, melyek a régi katolicizmus idejében, vagy késõbb a reformáció elején is lehettek, de amelyekrõl semmi dokumentumaink nincsenek. 1. Elsõ templom az, mely amint oda feljebb láttuk, már az öreg Vida idejében is fennállott,59 és amelyrõl Csató Benedek, Sipos István és Balog András is az 1750. esztendõn 59

Lásd 26. oldal

55

felül, mint egy 70 esztendõktõl fogva jól emlékeztek. Mikor épülhetett? Nem tudatik. Annyi bizonyos, hogy még a pusztulás ideje alatt is fennállott, és nem elébb, hanem az 1750. esztendõben renováltatott tiszteletes Szilágyi György úr prédikátorságában. Ennek renováltatását így írja le a tiszteletes atya a régi matrikula végén tett feljegyzésében: „1750-dik esztendõben, Vida János uram bíróságának idejében épült régi romladozásából a templom fala, fedele, és portikusa nemzetes Gál István uram költségével, ki is akkor jött ide lakni Mezõtúr városából.”60 A templomnak északi oldalára belül, ezt az egy strófát emlékezetnek okáért írtam: Ez az imádságnak háza régi gyászból Hetven esztendõs két kormos zsák ruhából61 Kiöltözék szegény, s özvegy állapotból Ezer hét száz után jubilust ért abból. Ugyanazon esztendõben – így szól továbbá – Vida János uram bíróságában épült az éneklõ kórus, napkelet felõl való végében a templomnak. „Vivat hujus memoria, et bona hujus memoria excitet posteritates ad plura et majora!” – Éljen ennek (a Vidának) emlékezete, és ennek jó emlékezete, serkentse a maradékokat többekre és nagyobbakra! Ezen elõadásból megtetszik: a. Milyen volt ennek az elsõ templomnak fekvése. Tiszteletes Szilágyi György úr északi oldalt és napkelet felõl való 60 Nemzetes Gál Istvánnak ezen Isten háza iránti buzgóságát feleségének hasonló kegyességével együtt a matrikula elején is említi tiszteletes Szilágyi György úr, ahol ezt írja: „Szaporította Isten köztünk a jótevõket; mert nemzetes Gál István uram a Szent Eklésiát a Templom építésében sokkal segítette, az õkegyelme kegyes párja, Olasz Kata asszony egy arannyal varrott fehér patyolat keszkenõt is ajándékozott az Úr Asztalára. Asztalra való materiát is. 1753. ismét az isten oltárához, szokott kegyességektõl indíttatván nemzetes Gaál István kegyes Dorkásával együtt (Bibliai hasonlat Gaál István felesége kapcsán, aki szintén részt vett az adakozásban: „Joppéban pedig vala egy nõtanítvány, névszerint Tábitha, mely megmagyarázva Dorkásnak, azaz zergének mondatik: ez gazdag vala jó cselekedetekben és alamizsnákban, melyeket osztogatott.” Apostolok cselekedetei 9. fejezet 36. vers), a keresztelõ kannára fedelül sok színû selyembõl álló ritka ékességet ajándékozott. „Vegye Isten kedves áldozatul a többekkel együtt. Adja Isten, hogy ezeknek buzgó indulatjok sokakat közülünk a jótéteményre felindítson!” (Gacsári István eredeti jegyzete) 61 A két kormos zsák ruhákon vagy az avulásban volt templomot a portikusával, vagy a kettõnek falait a fedelezetjeivel, s tetejeivel érti tiszteletes Szilágyi úr. (Gacsári István eredeti jegyzete)

56

véget említvén látni való, hogy véggel napkeletre és napnyugatra nyúlt, oldalai pedig északnak és délnek feküdtek, így egészen ellenkezõ fekvése volt, mint a mostani templomunknak. A napnyugati végében volt a nagyobbik kar vagy folyosó (a), a napkeleti, ovális kerekségû végében pedig a kisebbik kar vagy az éneklõ kórus (b). A mostani öreg emberek elõadása szerint a portikust nem tudják, jóformán hol lehetett. b. Megtetszik innen, hogy tiszteletes Szilágyi György úr az öreg Vida szavának elég hitelt nem adván, a füzesgyarmati templomnak régiségét egyenesen az akkor élõ öreg embereknek: Csató Benedeknek, Sipos Istvánnak, és Balog Andrásnak emlékezetére építette, mert 70 esztendõsnek teszi a templomot, mely 70 esztendõktõl fogva jól emlékeztek arra a fent említett öregek. De hogy ez a templom nem csak 70 esztendõs volt, és így nem 1680-ban, hanem jóval azelõtt épült, minden kételkedés nélkül el lehet hinni. Ugyanis ami az akkori villongós környülállásokat illeti, az 1680. esztendõ táján nemcsak hogy új templomot nem lehetett építeni a helvéciai vallástételt követõ hitünk sorsosainak – akkor lévén a legiszonyúbb üldöztetésük a vallás dolgában –, de még a régen épült templomok is elszedõdtek. A prédikátorok és oskolai tanítók közül pedig sokan az országból is kiküldettek, és gályákra vitettek.62 Bár ha a soproni diétán63 1681-ben 62 A gályákra vitt református prédikátoroknak históriáját is bõven leírja Lampe, a már sokszor említett Históriájában (lásd 25. lábjegyzet). (Gacsári István eredeti jegyzete) 63 Soproni országgyûlés. 1681. április 28-án I. Lipót hívta össze, annak kezdete után alig egy héttel a kurucok levélben fordultak a tanácskozókhoz, melyben azt jelezték, elvárják, hogy olyan határozatok szülessenek, amelyek a bujdosók számára is elfogadhatóak. Júniusban a frissen megválasztott Esterházy Pál nádortól meghívás érkezett a kurucok részére az országgyûlésen való részvételre. Õk azonban arra hivatkozva, hogy az összegyûlt képviselõk nem elsõ helyen tárgyalják a protestánsok ügyét, elutasították a részvételt.

57

lágyult is valamennyire a protestánsok dolga, de abban is tevõdtek olyan klauzulák, melyeknek ereje szerint az új templomok, parókiák és oskolák felállítása csak bizonyos és meghatározott helyekhez volt kötve. Azonban ami több, ez a vidék és így Füzesgyarmat is már 1680-ban pusztulásban volt, akkor hát templom nem építõdhetett. Sokkal hihetõbb, hogy a bécsi, nikolsburgi és linci pacificátiók64 ideje táján, 1606–1622–1645 esztendõk körül épültek a protestáns eklézsiáknak templomai, és így azok között a füzesgyarmati templom is, ha ugyan a reformáció idejében épült. Amikor – amint a históriából tudjuk – a protestáns vallás gyakorlásának tökéletes szabadság engedtetett az országban, és kivált ezen a vidéken, a vallásunkat követõ erdélyországi fejedelmek: Bocskai, Bethlen és a Rákócziak stb. szárnyai alatt szemlátomást virágzottak a protestáns eklézsiák, maguk a földesurak is ott körülbelül úgy, mint nálunk a Nadányiak, reformátusok, a református vallásnak hatalmas védõi, s buzgó pártolói lévén. Leghihetõbb pedig, hogy ez még a régi katolicizmusnak idejében épült, ami megtetszik annak formájából és elbontott falainak tégláiból is, melyeknek mindegyikén – amint közönségesen beszélik – egy-egy kereszt volt. Bõvebb ismeretet vehetünk magunknak errõl az elsõ templomról abból a bizonyságlevélbõl (testimonium), melyet a Mária Terézia uralkodásának idejében, az 1770. esztendõben ezen templom helyett más új és bõvebb templomot építeni, és ugyanez iránt a felséges kegyelmes engedelemért folyamodni akaró füzesgyarmati lakosoknak alázatos kérelmekre, oculata revisio végett kiküldött Békés vármegyei deputáció kiadott, és amely mind e mai napig is eklézsiánk archívumában látható. Ebben a testimóniumban ennek a templomnak ideje így tevõdik ki: „Oratorium ab immemorabili tempore usitatum” (emlékezhetetlen idõtõl fogva bírt, vagy használt templom). Matériája így: „e coctis tegulis erectum” (égetett téglából épült). Formája így: „tam in interna, 64 Bécsi, nikolsburgi és linzi béke. Az 1606-os bécsi béke Bocskai István és II. Rudolf császár közötti megegyezés, amely lezárta a Bocskai által vezetett felkelést. Feltételei szerint a katolikus vallás és a királyi hatalom megmarad, ezek fenntartásával azonban a protestantizmus is elismerésre kerül. A nikolsburgi béke II. Ferdinánd és Bethlen Gábor erdélyi fejedelem között 1621. december 31-én köttetett. A linzi béke a III. Ferdinánd és I. Rákóczi György erdélyi fejedelem közt 1645-ben jött létre. Többek közt biztosította a vallásgyakorlat teljes szabadságát, a földesurak, városok, községek és – elsõ ízben – a jobbágyok számára, de elrendelte a háború alatt jogtalanul elfoglalt protestáns templomok visszaszolgáltatását is.

58

quam in externa sui structura, formam Romano-Catholicae Ecclesiae praeferens” (mind belsõ, mind külsõ alkottatására nézve római katolikus templom formáját mutató). Ihol, mi áll hát ellent annak hívésében, hogy ez még a pápistaság idejében épült? Mekkorasága vagy kapacitása, így: „tam quoad longitudinem, quam vero latitudinem, adeo Angustum, ut ultra quadringentas personas, recipere non possit” (Mind hosszúságára, mind pedig szélességére nézve oly szûk vagy keskeny, hogy 400 személyeknél több benne el nem férhet.) 2. Második, a bõvített templom. Két ízben bõvíttetett pedig, úgymint: Elõször tiszteletes Pápai János úr prédikátorságában, amirõl íme, ekképpen tészen emlékezetet a tiszteletes atya: „1776-dik esztendõben, aug. 15. napján, Felséges Asszonyunk Mária Therézia kegyelmes koronás királyunk engedelmébõl tettük le fundamentumát a templomnak itt Nemes Békés Vármegyében, Füzes Gyarmaton, amidõn ezt a helyet mind Helvetica Confessión lévõk laknák; de csak a délre nyúló portikusnak, a tekintetes Nemes Vármegye uraitól kiméretett hely szerint, Hegyesi Sámuel uram fõbíróságában. Épült 1777-dik Esztendõben, Diviki János uram fõbíróságában, és ugyanakkor még az õkegyelme idejében, 1778-ban februarius havának a közepén el is végeztetett, Huszár István Uram kurátorságában, idõsebbik Pápai János65 prédikátorságában. Két portikus engedtetett vala pedig az építésre a Felséges Királytól, és a Tekintetes Nemes Vármegye uraitól, a népnek számos voltához képest; de csak az egyiket építettük meg, mivel a Hatalmas Isten földünket terméketlenséggel, barmainkat kelletlenséggel meglátogatta. Melyet ide feljegyeztem azért, hogy jövendõben a mi maradékaink okosodjanak ebbõl maguknak, ha a Templomnak megbõvíttetését akarják. A Felséges Király kegyelmes engedelmének párja pedig a templomnak (azaz a portikusnak) délfelé nyúló részének tetejére feltétetett bádog gombba vagyon bezárva, egy kék rosólisnak való üvegbe bepecsételtetve. Idem, qui supra, Pápai János prédikátor mk.”66

65 Idõsebb Pápai Jánosnak neveztetik ezen prédikátor, a hasonnevû fiára, ifjabb Pápai Jánosra nézve, ki idõvel preceptor lett itt Gyarmaton, amint meg fogjuk látni (lásd 94. oldal). (Gacsári István eredeti jegyzete) 66 Ugyanaz, mint fent (latin) Pápai János prédikátor, saját kezével.

59

Ebbõl az elõadásból megtetszik: a. Hogy a templomnak akkori bõvítése csak igen csekély volt, mely mindössze is csak abban állott, hogy az elsõ vagy régi templomnak dél felõl való oldalához egy kisdedszerû portikus toldatott. Hogy pedig mégis az egész munka oly soká ment véghez, s oly sok költséget kívánt, erre nézve tudni kell, amit tiszteletes Pápai János úr feljegyezni elfelejtett, de Lévai János, akkori nótárius 1777-ben írásba tett. Aláírva bíró Diviki János és az esküdtek vagy bírák neveivel, mely írás eklézsiánk archívumában van, hogy ugyanakkor és ezen idõ alatt az elsõ vagy régi templomunk erõtelen falai is egészen kiigazíttattak, sõt annak a teteje vagy fedelezetje is, mint szinte a benne lévõ székek, más szükségesekkel együtt megújíttattak. Épült ez a munka derecskei ácsok: Orbán Mihály, István és Péter, kõmíves: debreceni Baklonger Antal, és asztalos: ugyancsak debreceni, Lovas Mihály mesterek által. b. Megtetszik, mely nyomorult állapotban volt ekkor Gyarmat, úgymint amely a felséges királynak azon engedelme mellett is, hogy két portikusokat építtessen, és azáltal templomát bõvíthesse, csak arra a kevésre sem mehetett rá, nemhogy egészen új templomot építsen, amint arra törekedett. Aminek ugyan én azt az okát találom, hogy mivel látták õk a régi templom falainak erõtelen voltát, és éppen azért akartak volna egy egészen új templomot is építeni, mert az már a régiség miatt elerõtelenült, s megavult. Bárha azt a vármegye urai minden hiba nélkül valónak deklarálták is, de látták másfelõl azt is, hogy az új templomépítés semmiképpen meg nem engedtetik. A megengedtetett két portikus által is pedig csak igen kevés bõvítést nyerhetnének, inkább szerették a régit konzerválni, s költségeiket annak általános kiigazitására s megújítására fordítani, mint haszontalanul költekezni. A felséges királyi resolutiónak67 párja megvan nálunk, aláírva ezen nevekkel: „Comes Johannes Csáky, Franciscus Skedledy, Micháel Preczeky”, melyben az oculata revisio után az az ok adódik az új templom építésének tiltására, hogy annak – kemény materiálékból lévén épülve – különben is semmi baja nincs, hanem csupán csak a bõvítést kívánja a templom, vagy oratórium; sõt amint a lakosok 67

60

Itt királyi válasz (resolutio regia) (latin). A közreadó fordítása.

kérik, hogy új templomot építhessenek, avégre semmi elegendõ költséget nem mutathatnak elõ.68 „Cum Oratorium istud, ex solidis Materialibus subsistens, nullo coeteroquin vitio laboratet, sed praecise Extensionem requireret, imo pro Novo (uti petitur) erigendo, nec sufficiens Sumptuum fundus, remonstrari quiret: hinc clementer resolvere dignata est Summefata Sua Majestas, ut Oratorium quidem in sua integritate conservetur; duae Porticus tamen recipiendi Populi capaces, ex solidis Materialibus Oratorio adjungendae, ex Speciali Gratia CaesareoRegia, adhuc pro hac vice Lisdem admittantur.”69 c. Megtetszik, hogy csak kevéssel ezelõtt is, a Mária Terézia uralkodásának vége felé mely nehéz volt templomot, sõt csak valamely templomi formát mutató portikust, vagy oratóriumot is építeni a mi református vallásunkon lévõknek, úgymint akiknek arra magától a királyi felségtõl, sõt a vármegye uraitól, bizonyosan pedig római katolikusoktól kellett engedelmet nyerni. Mely sok elõre-hátra való futkározást, a vármegye uraihoz, szuperintendenshez, debreceni professzorokhoz való folyamodást, és ennek csak a puszta lehetõségéért is mely sok költségeket tettek e mieink körmöci aranyokban. Az, hogy név szerint micsoda lakosoknak ajánlásiból teltek ki ezek a sárga körmöciek, megvan nálunk írásban.70 Óh, 68

Voltak ugyan – ha valamikor, akkor – szép fundusai az eklézsiának, készpénzben is, marhákban is, 20 és több köbölnyi vetésekben is, amint oda alább meg fogjuk látni; és a készpénzen kívül – a marhák kelletlensége és a föld terméketlensége miatt – a többiekhez nem igen lehetett bizakodni, aminthogy ily szorult állapotukban békési prédikátor, tisztelendõ Szikszai Benjamin úrhoz kellett pénzért folyamodniuk, ki rajtuk szívesen segített is 50 aranyakkal. (Gacsári István eredeti jegyzete) 69 A korábban magyarul összefoglalt templomépítési tiltás, és az azt megalapozó érvelés, valamint a két portikus megépítését Mária Terézia által jóváhagyó uralkodói engedély fent szintén részletesen kifejtett eredeti latin szövege. A közreadó fordítása. 70 Szilágyi Márton református lelkész a Gacsári krónika felépítését alapul véve, azt a késõbbi adatokkal és eseményekkel kiegészítve szintén összefoglalta az egyházközség történetét. Ez folytatásokban jelent meg a Debreceni Protestáns Lap 1898. 22–30. számaiban „Adatok a Füzesgyarmati Ev. Ref. Egyház történetébõl” címmel. Szilágyi írása amellett, hogy fontos többletinformációkat tartalmaz, a Gacsári krónika keletkezése utáni hat évtized eseményeirõl is tudósít. Megítélésünk szerint adatai nem csak itt, hanem a megfelelõ szövegrészeknél a továbbiakban is közlésre érdemesek. Forrásként az alábbi kiadványt használtuk: A Füzesgyarmati Ev. Ref. Egyház története, Szilágyi Márton ev. ref. lelkész s egyházmegyei jegyzõtõl. Külön lenyomat a „Debreczeni Protestáns Lap” 18. évf. 22. és következõ számaiból, Debrecen, 1898. A körmöci aranyak kapcsán így ír: „Ide vonatkozólag érdekesnek tartom a következõ okmányt egész terjedelmében közölni: Alább írtak praesen-

61

mennyivel boldogabbak, s jobb sorsra jutottak vagyunk mi a mi eleinknél, kik efféle akadályokkal többé nem küszködünk, hanem teljes szabadságban élve mind fejedelmeink szelíd uralkodásukkal s igaz atyai szívükkel, mind sérthetetlen vallásbeli jussainkkal, s ezekbõl folyó boldogságunkal büszkélkedve dicsekedhetünk! Hála, örök forró hála, az idõk szellemének! Második bõvítés, az elébbi után csakhamar következett, mihelyt a halhatatlan emlékezetû II. Jószef császár három esztendõvel ezután, 1781-ben október 13-án kiadta a tolerantiale edictumot, vagy a vallásbeli türelemrõl szóló parancsolatot. Melynek ereje szerint megengedtetett a protestánsoknak, mind az augusztai mind a helvéciai vallástételt követõknek, hogy mindenütt az egész magyar korona alatt fekvõ tartományokban, ahol csak 100 família, vagy háznép találtatik, ha telik tõlük, és módjukban van, imádság házait (oratoriumokat) építhessenek. Ekkor azonnal – csakúgy, mint más református eklézsiák lakosai, úgy e miénk is – a gyarmatiak szent örömre hevülve e különös fejedelmi kegyelmen, éltek minél elébb az oly régtõl fogva epedve várt s óhajtott arany szabadsággal. Mire nézve elbontván, s szétszedvén azon módon a Pápai idejében épült portikust a régi templom déli oldalával együtt, mint szintén annak napkeletre nyúló ovális kerekségû végét is. tium per vigorem recognoscaljuk és attestáljuk, hogy anno die que infra notatis (személyes jelenlétünkben hitelesítjük és tanúsítjuk, hogy az alább jelzett évben és napon. A közreadó fordítása.) felindulván, templomunk újonnan leendõ építtetése szándékában, minthogy az ilyetén dolog kiváltképpen való költség nélkül véghez teljességgel nem mehet, mind belsõ, mind külsõ elöljárók egybegyûltünk, és tõlünk telhetõképpen tanácskozván, egyenlõképpen meghatározva elvégeztük, hogy akiket ezen bajunkban megkeresni szükségesnek ítéltünk, azoknak az alább specificalt summa pénzt honorariumban (az alább részletezett pénzösszeget tiszteletdíjul. A közreadó fordítása.) adjuk s adtuk is. Tudni illik: viceispán úrnak adódott 6 körmöci arany, Angyal úrnak 5, szolgabíró úrnak 5, tekintetes gyulai plébános úrnak…, esküdt úrnak…, tekintetes püspök Szilágyi Sámuel úrnak 2. Mely summa pénzt hogy eképpen rendeltünk és kezekben adtuk hisce ismételten recognoscaljuk és attestáljuk (hangsúlyozva ismételten hitelesítjük és tanúsítjuk. A közreadó fordítása.), és nagyobb erõsségnek okáért magunk kezünk keresztvonásával is ezen dolgot megbizonyítjuk. Signatum in domo publica die 1771 (Aláíratott a községházánál …nap, 1771. A közreadó fordítása.) Tekintetes Simai úrnak és ágens úr számára 5 aranyok adattak. Oláh János fõbíró, Diviki János törvénybíró, Pengõ Mihály, Nagy István, Ibrányi Mihály, Gacsári János, Sipos György, Sári Péter, Nagy András, Lázár István, Kállai Sámuel, Katona László, Hegyesi Sámuel, Daru István esküdtek. Nagy Péter, Erdõs Péter, Vida János, Kovács János, Szõke Mihály, Nyilas Bálint, Sárándi Bálint közönséges emberek.” Szilágyi Márton idézett mûve 18–19. oldal.

62

Olyanformán vitték fel ezt az épületet, hogy a templomnak eddigi északi oldalát végének fordították, a napnyugati végét pedig bizonyos hosszaságra kitoldván oldallá formálták, és a cathedrát is azon oldalba középre helyeztették. A napkeleti vég helyett is oldal, dél felõl pedig vég lett, újonnan alkotva ilyen formán: Az I. szám jelenti az elsõ vagy régi templomot, a II. a t. Pápai úr idejében épült portikust, a III. szám az újonnan alakult templomot. Az elsõ templomnak mindenkor nádfedele volt, de már ez sendellyel fedetett. Mennyezete deszkából, kék színre festve. Eközött, és az utána épült mostani új templom között – mert ez is csak kevés ideig tartott, mivel ez részint az elõbbinek helyére építtetett – 1798-tól fogva 1803-ig egy deszkaoldalú és nádtetejû templom volt a fatoronyhoz ragasztva dél felõl. Ebbe jártam én is oskolás gyermekkoromban, de ezt az itt lerajzolt templomot is tudom még 1797-ben. Harmadik és az elébbenieket mind nagyságára, mind pompájára nézve sokkal felülhaladó az a mostani legújabb templom, amely isten kegyelmességébõl köztünk áll, és eklézsiánkat valóban díszesíti, minekutána ugyanis mind az itt megtelepedett famíliák maradékai hovatovább mindjobban szaporodtak, úgyhogy az elébbeni templom minden bõvítései mellett is a népnek számos voltához képest így már nem lett volna elegendõ. Az 1791. esztendõi diéta az eddig József császár alatt is csak tolerált, vagy eltûrt református vallást a szelíd II. Leopold alatt (articulus 26.) közönségesen gyakorolható, és a bécsi s linczi pacifikációk megújított értelme szerint tökéletes szabadsággal bíró vallássá emelte. Az akkori elöljáróságnak mind a szükséghez, mind a jó 63

alkalmassághoz képest elkerülhetetlen kötelessége vala egy újabb és alkalmatosabb templomról ismét gondoskodni. Nem is múlt ez a szent kötelesség sem az akkori buzgó elöljárókon, sem a köznépen, kik – az avégre reájok repartiálandó summának lefizetésére magukat önként ajánlván s kötelezvén, más egyéb fundusaikhoz is támaszkodva, költségeiket a Krisztus szavai szerint felszámítva – az 1798. esztendõben tiszteletes Bonyhai Sándor úr prédikátorságában, Hegyesi István fõbíróságában egyesült erõvel letették azon talpkövet, melyen 5 esztendõk alatt, 1798-tól 1803-ig önnön költségeiken felállították, s létrehozták ama köztünk díszlõ, ékes, bámulatos, különös remek idomú templomot ahhoz illõ tornyával együtt, mely mindeneknek figyelmét, s megtekintését megérdemli. Építõi voltak: Fischer Ágoston, kecskeméti kõmíves mester, ki azt a kecskeméti nagy katolikus templomnak formája szerint rajzolta, s készítette. Ács mestere: Novák Gergely. Az asztalos munkák készítõje: Czere István, nagyváradi asztalos mester. Festõ, aranyozó: Piringer János. A repartiált summák inkasszátora vagy perceptora: Gacsári János, ki sok esztendõkig törvénybírája, két esztendeig pedig fõbírája is volt ennek a helynek. Építtetõ kurátorok: Sárándi Bálint és Gyáni János, ki hasonlóképpen több esztendõkig fõbíróságot, esküdtséget, és késõbb ismét kurátorságot viselt. Felvigyázó és napszámosokra ügyelõ: öreg Z. Tóth Pál. Különös elõmozdítói voltak e szent célnak: G. Nagy István, aki – akkortájban is, de késõbb is – mindössze 14 esztendeig volt fõbíró; Daru Mihály, ugyancsak fõbíró, és Csala Sámuel nótárius, késõbben uradalmi kasznár. A templom leírása: néz ez homlokkal délre, és nyúlik északra. Hossza 22 öl;71 szélessége 9 öl és 2 láb.72 Bolthajtásra épült 6 egyenlõ idomban, mindegyik bolthajtásról öt-öt aranyozott csillagok függnek, és mindenik bolthajás alatt van egy-egy ablak keletre és nyugatra. Körül van mindenütt egyszeres karral vagy folyosóval, a karok alatt ismét bolthajtásokkal, mint felül – kivévén az északi bolthajtásokat, melyeken felül csak egy nagy bolthajtás terül el, hol annál fogva szabad kilátású, tágas és téres kar van az ifjúság számára. A délfelõl esõ karban vagy a homlokrészben, a torony alatt a középsõ két oszlopok között elõre kanyaruló fronttal hely vagyon hagyva orgonának, de most csak a kántor, és több 71 72

64

Bécsi öl. Bécsi láb.

belsõ személyek foglalnak helyet ott az oskolás gyermekekkel. Cathedrája sárga fehérrel vegyes gyöngyszínû, és ékes aranyozású fából készült. Ugyanolyan színû és aranyozású a prédikátorszék is, mindkettõ a templomnak nyugati oldalában, középen.73 Az Úrasztala cancellussal bekerítve és szõnyeggel beterítve. A közönséges székek mind fenyõbõl, az említett színre festve, elölrõl hasonló aranyozásokkal. A keresztelõhely az Úrasztalának cancellusán belül, az északi részen.74 Nyugati oldalán van egy portikus székekkel, melynek két ajtaji vannak, egyik a prédikátornak északra, másik a köznép számára dél felõl. Homlokrészén van a fõajtó, a torony alatt keletre is és nyugatra a portikusból befelé egy-egy ajtó, mely mindenike kétfelé nyíló; úgyszinte a déli és északi karokba is kívülrõl két ajtó, az északi karba belülrõl is van már most hagyva egy másik ajtó, hogy a kommúniókor a karbeliek a külsõ levegõre menni ne kényteleníttessenek. A pádimentom deszkázva van, a templom fedelezetje sindelyes. A férfiak az északi, az asszonyok a déli részen foglalnak helyet. Közbül ülnek a tanácsbeli elöljárók, vagy a bírák a katedrával és Úrasztalával szemközt. Homlokrészén a templomnak a fõ ajtó felett ezen felülírás olvastatik: „A TELYES SZENT HÁROMSÁG EGY ÖRÖK ISTENNEK Tiszteletére a Füzes Gyarmati Helv: Conf. lévõ Ekklésia tulajdon költségén épittette az ISTEN-nek ezen Házat, ÚR Születésének MDCCCIII-dik Eszt. Isten! ki Vezérünk vagy minden szándékban. Dicsõitsd-meg Magad e Földi Hajlékban”.75 73 A cathedra elõször a napkeleti oldalban volt, de onnan csakhamar a nyugatiba tétetett át. (Gacsári István eredeti jegyzete) 74 A cathedra, valamint a papszék és az ülõszékek is sárga fehérrel vegyes gyöngyszínû festéssel, ékes aranyozással voltak ellátva. Azért mondom, hogy „voltak”, mert ma már nem ilyen színûek, 1891-ben ugyanis az összes templomi bútorok újonnan festettek sötétbarnára a katedrán és az Úrasztalán, ennek körkerítésén kívül, mert ezek márványszínre vannak festve a keresztelõmedencével együtt, megmaradván mindenik, sõt megújíttatván az aranyozások is. Szilágyi Márton idézett mûve 21. oldal. 75 Homlokrészén a templomnak a torony alatti fõajtó felett 1891-ig ily felirat állott: „A TELYES SZENT HÁROMSÁG EGY ÖRÖK ISTEN-nek/ Tiszteletére a Füzes-Gyarmati Helv. Conf. lévõ Ekklé-/ sia tulajdon költségén épitette az ISTEN-nek/ ezen Házat ÚR születésének MDCCCIII-dik Eszt:/ „Isten, ki Vezérünk vagy minden szándékban/ Dicsõitsd meg Magad e Földi Hajlékban”/ Mely felirat azonban az imént jelzett idõben templom és torony kívül-belül újíttatván, ily módosítást s bõvítést nyert: A teljes szentháromság egy örök Isten tiszteletére/ építtette a Füzesgyarmati Helv. Hitvallású

65

Felszenteltetett ez a templom a mondott 1803. esztendõben október 15. napján, nagytiszteletû Földváry József debreceni, és nagytiszteletû Lévai Bálint mezõtúri prédikátorok által, a Debreceni Református Kollégiumból is hozattatván harmóniával éneklõ ifjak, vagy úgy neveztetett kántor deákok.76 Ugyanez alkalommal kereszteltettek az új templomban 7 személyek, kiknek neveiket meg lehet látni a keresztségi matrikula 171. lapján. Esketés nem volt. Úr vacsorája osztatott a szokás szerint. Ugyanakkor volt a legelsõ vásár Füzesgyarmaton, akkor nyervén meg az abbeli privilégiumát a mezõvárosi nevezettel együtt.

II. A tornyokról A régibb idõkben a protestánsok templomai tornyok nélkül épültek. Részint azért, mert azoknak építése a királyi resolutióknál77 fogva nem volt szabad, részint pedig mivel a mi eklézsiánk a szakadatlan zûrzavarok és vallásbeli egyenetlenségek közt különben is felette nagy üggyel-bajjal fundálódhatván meg, elégségesnek tartották, ha csak templomot építhettek is, tartozván leginkább és közelebbrõl az isteni tisztelet gyakorlására. De ellenállott ebben sok eklézsiákra nézve a népnek csekély volta, és annál fogva s több okokra nézve is a költségnek nem léte. Akármi okból esett légyen pedig a templomoknak tornyok nélkül való építtetése, elég az hozzá, hogy a füzesgyarmati eklézsiában a régibb idõkben semmi torony nem volt. Legelsõbben az 1759. esztendõben, tiszteletes Szilágyi György úr prédikátorságának vége felé, Oláh János bíróságában épült itt egy fatorony, hosszú sugárral, egy a templomEgyház saját/ költségén 1798–1803./„Óh Urunk Istenünk! a te szemeid e házra nézze-/ nek éjjel és nappal, hallgasd meg a te szolgáldnak és a/ te népednek könyörgését, akik imátkozandanak e helyen,/ és meghallgatván légy kegyelmes!”/ I. Kir. VIII. 28. 29. 30./ Megújíttatott 1867., 1881. és 1891. években. Sziágyi Márton idézett mûve. 22. oldal. 76 A krónika fenti sorait Szilágyi Márton késõbbi füzesgyarmati református lelkész a lap aljára írt jegyzetében a következõképpen pontosította: „A templom szentelés ideje, illetõleg napja tévedésbõl van itt október 15-re téve, mert azon anyakönyv 171. lapján a szentelés alkalmával megkeresztelt hét gyermek keresztelési idejéül október 19. napja van beírva. Október 15-én pedig keresztelés egy sincsen bejegyezve. Szilágyi Márton.” 77 Itt határozat, döntés (latin).

66

tól külön lévõ helyen, közel mellette. Kezdték építeni május 21-én, és elvégezték ugyanazon esztendõben, novemberben. Építõmestere volt Oláh József úr, akkor szeghalmi malommester, amint a tiszteletes Szilágyi György úr jegyzésébõl láthatni az elsõ matrikula végén. Második torony ez a mostani nagy kõtorony, mely a templomnak déli részén, azzal összeragadva és ékes frontjával a piacra nyúlva, annak falaiból 22 klasternyi magasságra emelkedik. A kõfal magassága 14, a tetõ 8 ölnyi, két rendbeli – alsóbb és felsõbb, mindenütt 4-4 gombos – kelepcés és csillagos fiókokkal. A tetõ észak felõl való sugárja az 1819. esztendõben, július 28. napján délután 3 és 4 órák közt éppen a közönséges istentisztelet ideje alatt égi tûz által megüttetvén (nagy szerencse, hogy száraz volt a menykõ, és nem gyújtott), és ekképpen egyik oldala – tudniillik az északi – csaknem egészen a nagy félgombig letörettetvén. 78 De egyéb részeiben is mind azelõtt, mind kivált ekkor a nagy rázattatás miatt megrongáltatván, szükségessé tette a reparációt, mely akkor hirtelenjében csak deszkákkal pótoltatván a romlás, meg is lett mindjárt a következõ 1820-ban, amikor aztán a templom is egészen reparáltatott. A toronytetõ az elavult sindelyek helyett új sindelyekkel boríttatott, és az eddig volt hamuszín festék 78 Ehhez a szövegrészhez Szilágyi Márton lelkész a következõ megjegyzést tette: „1867-ben is július 28-án délután 3-4 óra közt istentisztelet alatt érte a tornyot oly erõs szélvihar, mely az egész farészbõl álló területet lehántotta, sõt kelet felõl még a kõfalból is egész az órakörzet aljáig kiborította a téglázatot. Sz. M.” A már idézett mûvében ennél részletesebb leírást is olvashatunk: „1867-ben szintén július 28-án ismét a délutáni istentisztelet idején oly erõs vihar érte a tornyot, hogy annak egész tetõzete mindenestõl ledõlt, sõt kelet felõl még a kõfalból is az órakörzet aljáig a téglarakás is kiszakíttatott. Szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy a nyugatról támadt szélroham keletre, az üres piactérre vetette a toronytestet, mert ha akár északi, akár déli irányú vihar dúl vala, a rombolás és kár többszörös lett volna. Elsõ esetben a templom tövében lévõ tanítói lakot, az utóbbiban a templomtetõt is összezúzván, esetleg emberi életben is kárt tehetvén. Az istentiszteleten volt, s templomban rekedt gyülekezet tagjait az óriási zuhanás zaja, az esõ és porfelleg folytáni sötétség oly kétségbeejtõ félelemmel lepte meg, hogy lelkészükkel együtt a portikusba húzódtak össze, s itt várták rettegve a vihar elmúlását. Az iskolás gyermekek pedig kántorjuk vezetése alatt a karból – hol a bolthajtás tégladarabjai is szakadozni kezdtek – reszketve és sírva menekültek a toronybejárat ajtaja mögé. Néhány közülük félelmében kiszaladt, s vissza akart az iskolába futni, de a vihar hol felkapta õket, hol a földre vetve görgette 25–30 ölnyire, s úgy találták meg õket egy árokban. Gondolhatni, hogy e rendkívüli vihar az épületekben, kerítésekben, élõfákban is tömérdek kárt okozott a lakosságnak.” Szilágyi Márton idézett mûve. 24. oldal.

67

helyett zöld színû festékkel, mint állandóbbal vonattatott be nemzetes Vári János fõbíróságában. Reparátora az ácsmunkában volt gyulai ácsmester, Ziegler úr, építtetõ kurátor Nagy P. István. 1834-ben ismét – október 15-én reggeli 7 óra elõtt mintegy 2 fertállyal – irtóztató földindulás által rázattatván meg mind a torony, mind a templom elannyira, hogy a harangok maguktól összeverõdvén szólottak, de a templom falai és bolthajtásai is sok helyeken megrepedeztek. A torony és templomon lévõ zsindelyek is – már megavultak lévén – a következett 3 esztendõkben mind kívül, mind belül ismét általán fogva reparáltattak, Huszár István és Nagy P. János fõbíróságában. Építtetõ kurátor volt Daru Mihály. A templom tetejét sindelyezték helybeli molnármesterek, a torony tetejét festésével együtt Balthasár Dániel, az óramutatót kifestette újra Kádár Dávid, a templomot belül reparálták gyulai kõmívesek, kívül pedig a toronnyal együtt Jakó Gábor, derecskei kõmíves mester.

III. A harangokról Elõször az eklézsia csekély és kisded voltához képest, amikor még torony sem volt, elég volt csak egy bizonyos falábakon álló kicsinyszerû harang is, amellyel jel adódjon az istentiszteletre – és bárcsak ez a harang még ma is megvolna! Ez is sokat segíthetne bennünket a Gyarmat régiségének bizonyosabb ismeretében. 1750-ben Szilágyi György prédikátorságában öntetett emellé Budán akkori fõbíró, Vida János az eklézsia költségén egy másik, és ennél nagyobb harangot – amint íratik a matrikula végén –, amely még ma is megvan, és most már kis harangnak neveztetik. A rajta lévõ inskripció felül német nyelven ez: „Goss mich in Ofen Joseph Steinstoch,” azaz: Steinstoch József öntött engemet Budán; azután magyar nyelven így: „Ezt a Harangot öntette a Füzes Gyarmati Reformata Szent Ekklésia, önnön maga saját költségével, Istennek dicsõségére, Anno Domini 1750, die 16-ta Julii.” 1750-ben tehát két harangja volt már a füzesgyarmati eklézsiának: egyik az a régibb és kisebb, másik az újonnan öntetett, és még most is meglévõ, abban az idõben nagyobb, most pedig már kisebb harang. 1766-ban szeptember hónapban Kovács János fõbíróságában ismét készíttetett az eklé68

zsia a maga költségén egy új harangot, hihetõen az elsõ harang ebbe öntetett, és azért nincs már ma meg. Ez az újonnan öntetett harang nem soká tartott, mert az 1794. esztendõben G. Nagy István fõbíró abból egy nagyobb és szebb szavú harangot öntetett Budán, és ez a mostani nagy harang.79 A rajta lévõ inskripció ez: „A Tellyes Szent Háromság Egy Örök istennek tiszteletére öntetett ez a Harang, a 79 E két harang alkalmaztatott az új toronyban is, de hogy ezt nem tartották elegendõnek a templom és toronyépíttetõ elõdök, azzal mutatták ki, hogy mintegy állandó figyelmeztetõül az utódoknak, a haranglábak készíttetése alkalmával középen egy harmadik és nagyobb harangnak helyét nyitva hagyták, mindazonáltal csaknem száz éven át szolgált e két harang. 1886 elején a közbirtokosság két derék – már néhai – tagja: Bondár Péter és V. Nagy János indítványt tettek a községi képviselõk gyûlésén a meglévõkhöz egy nagyobb, esetleg három egészen új harangnak beszerzése iránt oly formán, hogy ezek költségeinek fedezésére három vagy négy éven keresztül az úgynevezett fekete ugar fordulóból engedne át a közbirtokosság tengeri vetés alá 100–120 holdnyi olyan jobb minõségû földterületet, mely a legeltetés általi javítás hiányát meg nem érzi. Az indítvány majdnem minden ellenzés nélkül elfogadtatott, s a régiek beváltásának feltétele mellett három új harangra vasállványokkal együtt Pozdech József utódai: Thuri János és fiai budapesti harangöntõ céggel a szerzõdés meg is köttetett. Szeptember 19-én – éppen vasárnapon – húzattak fel a toronyba nagy közönség lelkes örömnyilvánulásai között – visszaemlékezés okáért nagyobbára iskolás növendékek által – a koszorúkkal és pántlikákkal díszített harangok, elõttük künn a szabadban elébb én tartván alkalmi beszédet, állványra helyeztetésük, egyenkénti megszólalásuk és összehúzatásuk után pedig bent a templomban tiszteletes Papp Lajos rektor és segédlelkész mondván szép alkalmi imát. A nagy harang súlya 21 bécsi mázsa és 50 font, hangja: Es; középsõé 13 bécsi mázsa és 13 font, hangja: Ges; s kisebb harang súlya: 6 bécsi mázsa 88 font, hangja: B. A három harang vasálványokkal együtt került 6281 forint 60 krajcárba. Egyesek önkéntes adományából gyûlt 605 forint 78 krajcár. Mindhárom harangon közös köriratul ez áll: „A teljes szentháromság egy örök Istennek dicsõítésére, az élõknek buzdítására, a holtaknak megsiratására öntette a füzes-gyarmati ev. ref. vallású közbirtokosság Szilágyi Márton lelkész B. nagy Sándor gondnok idejében 1886-ik év nyarán.” Ezen kívül – vallásos jelszó gyanánt mintegy – a nagy harang oldalán elöl, öntött betükkel ez van írva: „Mi Atyánk! Szenteltessék meg a te neved!” A középsõén: „Jöjjetek el imádjuk az urat!” A kis harangén pedig ez: „Az Úrnak dicsõség adassék!” Felül a harangok nyakán bevésetett mindegyiknek súlya is. A nagy haranghoz külön tûzjelzõ készülék, s sárgaréz kalapács van alkalmazva. Szép és zengzetes szavú harangjaink ékesen beszélõ nyelvei tornyunknak! Hirdessék a jelenben élõ nemzedék buzgóságát, mely titeket közkincsekül szerzett, hirdessék az utódoknak is szívhez szóló s többre buzdító hatással. Ne légyen alkalmatok soha tûz, víz, vagy bármely veszedelem hírüladására rémes hangon kiáltani le hozzánk, hanem a teljes szentháromság egy örök Isten tiszteletére zengjenek ajkaitok évszázadokon keresztül nemzetségrõl nemzetségre! Köszönet a közbirtokosságnak áldozatkészségéért, az egyeseknek szíves adományaikért, a már jobblétre szenderült indítványozóknak pedig áldott legyen emlékezetük!” Szilágyi Márton idézett mûve 25– 26. oldal.

69

Füzes Gyarmati Helvética Confessión levõ Szent Eklésia közönséges költségével Budánn, 1794-dik Esztendõbenn, G. Nagy István Uram Fõ Bíróságában.” Legalul a harang kerületén ez a német írás van… „Goss mich Josef Brunner in Ofen, 768 font” azaz Brunner József öntött engemet Budán, 768 font,80 7 mázsa és 68 font.81

IV. Az óráról Óra legelõször az 1785. esztendõben készült az 1759-ben épült fatoronyban túri órás, Steiner András és Dadai Oláh Pál által, E. Nagy István kurátorságában; mégpedig elõször csengetõs óra82 volt ez, mely aztán 1798-ban fordíttatott fertályos órává83 ugyancsak Dadai Pál által. 1785 elõtt nem lévén toronybeli óra, hihetõen ezért vevõdtek mind a parókiális házba, mind az oskolarektoréba faliórák az eklézsia által (amint a kurátori számadásokból látható), hogy így mind a harangoztatás a prédikátor részérõl, mind a gyermekek tanításának kiszabott ideje az oskolai tanítók részérõl annál inkább observáltathassék.84 Az oskolás gyermekek kedvéért állítódott fel pedig bizonyosan az oskola udvarán volt csengettyû egy fa oszlopon, hogy azáltal az oskolába való feljövetelnek ideje hallatós szavánál fogva kijelentessen, mint szintén az oskolából vala hazaeresztésnek ideje is, mind a fiú, mind a távolabb esõ leányoskolabeliekre nézve. Ez hihetõ, a csengetõs óra megszûnése után is megvolt, hogy legalább a csengettyûnek vegye valami hasznát az eklézsia. De mivel egészen célaránytalan volt ez, kivált akkor, már mikor különben is volt óra, mégpedig fertályos óra a toronyban, sõt sok skandalumot is okozott – minden rend nélkül, vagy kellett, vagy nem húzattatván a gyermekektõl –, az én idõmben végképpen cassáltatott, és most már az eklézsia granáriumában áll, s hallgatásba van. Ez az óra különbözõ idõkben, különbözõ személyek, néha lakatos mesterek, néha leány, néha fiúoskolabeli tanítók, néha harangozók által is igazgattatott. Leghuzamosabban igazgatta annak készítõje, 80 81 82 83 84

70

Magyar, másnéven bécsi font. Bécsi mázsa. A csengettyûs vagy csengetõs óra csak óránként ütött. A fertályos óra már negyed óránként ütött. Itt betartassék (latin).

Dadai Oláh Pál és ennek fiai. 1836-ban reparálta egészen idevaló lakatos mester, ki bánik is vele azóta.85 85

Szilágyi Márton református lelkész bejegyzése: „1891. november hó végén a régi óra nyugalomba tétetett, mivel helyette Homoki F. Péter presbiter és fiai egy egészen új toronyórát készíttettek a maguk költségén 800 osztrák értékû forintért. Ez az új óra helyi születésû, nagyváradi lakatos és toronyórás Dadai József által készíttetett. Jegyzet: Szilágyi Márton lelkipásztor.” Az óráról a már idézett közlésében a fentieknél részletesebben ír, továbbá számos, az orgonával kapcsolatos adatra is fény derül: „Ezt az órát túri órás, Steiner András és helybeli lakos, Dadai Oláh Pál készítették – a negyedórák ütésére történt átalakítását pedig ez utóbbi egymaga eszközölte. Ez óragépezet helyeztetett fel az újonnan épült toronyba is – és sokrendbeli javítás, koronként némely egyes vagy több részeinek is egész újból készítése, alakítások stb. mellett egész 1891-ig volt használatban. Ekkor a templom és torony reparációja alkalmával egy nemes szívû presbiter – a ma is élõ Homoki F. Péter és fiai – egy teljesen új, modern szerkezetû, sárgaréz kerekekkel ellátott, por ellen tok és üvegfedél alá helyezett pontosan (irányítható) járó toronyórával ajándékozták meg egyházunkat, illetve az egész lakosságot, 805 forint fizetvén készítõjének s tornyunkba állítójának helybeli születésû nagyváradi lakos mûlakatos és toronyórás Dadai Oláh Józsefnek. Ez az óragépezet egy mutatótáblán a templomban is jelzi az idõt. Mindnyájunk hálás elismerésében, az utódok áldó emlékében s magában az adományozás erkölcsi értékében találják meg egyházunk eme derék tagjai méltó jutalmukat. Orgona: Régi és közóhajtása volt gyülekezetünk többségének egy templomunk szépségét, éneklésünk ájtatosságát emelõ orgona szerzése s beállítása. De mivel e célra – különösen az iskolák és tanerõk rohamos szaporítása, azoknak az oktatás ügyének a kor színvonalára emelése folytán elõállott tetemes kiadások miatt – az egyház rendes bevételeibõl elszakítani vagy félretenni csak egy fillért sem lehetett, a hívõk áldozatkészsége – mint egyedüli forrás – volt tehát igénybeveendõ. Még 1874-ben egy mozgalom indult meg orgonaalap létrehozására, bármily szerény összegbõl álljon is az kezdetekben. S tartatott egy zártkörû táncmulatság, melynek jövedelmébõl 169 forint 40 krajcárból 60 forint 45 krajcárt kiadásra levonván, a tiszta maradvány 108 forint 95 krajcár az egyházi elnökség gondozása alá tétetett át azon biztató reménnyel, hogy ez a kisded alap kamatjaival egyes nemes lelkû hívek idõnkénti esetleges adományaival lassanként kinövekedi magát oly összeggé, melybõl az egyház orgonáját egykor megépíttetheti. Ez volt tehát az elsõ alap, ez volt azon kicsiny kezdet, mely szép eredménnyel végzõdött, mert ennek alapján, mint elvetett magból az óhajtott gyümölcs, állott elõ végre templomunk ékessége: orgonánk! E most említett 1874. évi orgonaalap az egyházi elnökség által s a presbitérium ellenõrzése mellett a legbiztosabb egyéneknél lett elhelyezve. Kamatos kamatjaival aztán fokonként növekedett a pénztári állomány. Minden új évben szószékbõl kihirdettetett azon kegyes adományozók neveivel együtt, kik koronként az orgonaalap növeléséhez bármily összeggel hozzájárultak. Midõn 2100 forintra nõtt az alapösszeg, egyháztanácsunk azon reményben, hogy a még hiányzó pénz házankénti megkeresés folytán egyházunk buzgó tagjai által összehozható lesz, szerzõdésre lépett 1893. április havában nagyváradi orgonaépítõ Friedl Lipót úrral egy tizennégy változatú orgona beállítására 3600 forintért. Ki is vállalatának megfelelve, Isten dicsõségére a közhasználatnak mûvét 1895. május 26-án nagyszámú templomi közönség jelenlétében ünnepi istentisztelet tartása mellett adta át. Méltónak tartom megörökíteni e helyen is azon jótevõ adakozók neveit, kik az Úr háza iránti szeretetbõl a

71

V. A parókiákról és oskolákról Mind a parókiák, mind az oskolák az õ természeti rendeltetésüknél fogva mindenkor a templomnak szomszédjában, vagy legalább közelében voltak, noha különbözõ idõkben különbözõ helyeken. A régi parókiális ház a mostani parókiális udvarnak lábjában, az északi részén, a templomnak északnyugatra esõ dombon volt épülve, elkülönözve és félreesve az utcától, hová a mostani fiúoskola háta megett volt a bejárás egy sikátoron, és így egészen ellenkezõ helyzetben a mostani parókiával, mely annak ellenébe épült a déli részen, a piac felõl a Nagygát felé vivõ utcára. Formája L forma görbe épület, olyformán, hogy az L nek talpa esik délre az utca felõl, 2 kõkéményekkel, nádtetõvel, tûzfallal az utca felõl esõ rész napkeleti végén, északi vége deszkázott, belül 3 szobákkal, úgymint: tanuló-, tiszta-, és lakó-, s egyszersmind cselédszobával, egy konyhával, kamarával és kõpincével egy fedél alatt. Belsõ hosszúsága: 11 öl, 5 láb, külsõ hosszúsága 7 öl, szélessége 4 öl, 4 láb. Építtetett 1807-ben idõsebb Daru Mihály kurátorságában. Vályogépület egészen, kivévén a tafent említett összeg kiegészítéséhez buzgó adományaikkal jelentékenyebben hozzájárultak, ilyenek: 1879. évben Bergmann József 100 forint. – 1887. évben orgonaalap javára adott bál tiszta jövedelme 108 forint 12 krajcár. – 1888. évben orgonaalap javára adott bál 96 forint 6 krajcár. – 1889. évben az iparos ifjúság által az orgonaalap javára adott bál tiszta jövedelme 12 forint, idõsebb Kontra János 10 forint, özvegy Homoki Péterné 10 forint, Gyáni István 50 forint. – 1891-ben orgonaalap javára adott bál tiszta jövedelme 19 forint 40 krajcár, az iparos ifjúság által tartott bál tiszta jövedelme 22 forint 41 krajcár, néhai B. Nagy János hagyománya 100 forint, Czeglédi István 10 forint, néhai Fülöp István 50 forint, néhai Szakács Imréné Nagy Zsuzsánna nagyváradi lakos hagyománya 100 forint, id. K. Nyilas Sándorné 10 forint, Zs. Nagy Sándorné 50 forint, néhai Kóti Judit hagyománya 100 forint. – 1892. évben özv. Erdõs Mihályné Oláh Judit és összes unokái 100 forint, Zsíros Istvánné 10 forint. – 1894. évben Nagy Á. Imre 10 forint, özv. Sóffy Lászlóné 20 forint, Huszár Sándor és neje 20 forint, Sárándi Sándor 10 forint. Az iparos ifjúság által adott mûkedvelõ színielõadás tiszta jövedelme 35 forint. Néhai Pardi Lajos 10 forint, gr. Vécsei Blankenstein V. (minden bizonnyal Gróf Vécsey Edéné Blanckenstein Vilma) 200 forint. A kereskedõ ifjak által adott bál tiszta jövedelme 30 forint, Borsothy Géza 25 forint, özv. Borsothy Józsefné 25 forint, Hegyessi István és neje 10 forint, Szõke Márton 50 forint, Gyáni András és neje 50 forint, Szilágyi Márton lelkész 20 forint, Szilágyi Mártonné született Szabó Ida 10 forint, Sz. Homoki János 10 forint, Eke András 10 forint, Cs. Hegyesi István 10 forint. Ezen kívül 10 forinttól le egészen 3-4 krajcárig igen számosan adakoztak e szent célra. Kevés egyháztag maradt el, ki hacsak pár fillért is ne áldozott volna az orgonaalap javára. A jókedvû adakozót szereti az Isten!” Szilágyi Márton idézett mûve. 26–28. oldal.

72

nulóház elébe északra húzott kõfalat és az említett tûzfalat, s pincét. Van a parókia udvarán több szükséges épületekkel együtt (úgymint istálló, sertés és tyúkólakkal, s egy kamarával együtt) az eklézsiának egy 6 öles hosszú és 3 öles szélességû granáriuma is. Tégla fundamentumú, de vastag vályog oldala mindkét végén tûzfallal épült, cseréppel fedett, 2 osztályos86 – alsó és felsõ –, melynek egy része a prédikátor, másik ismét az eklézsia használatára van rendelve. Az utcára nyíló kettõs ajtó az eklézsiába, a belsõ ajtó pedig a parókiális udvarból a prédikátoréba vezet. Épült ez Mészáros István kurátorságában, 1825-ben. A fiúoskoláknak is itt a templom körül különbözõ helyeik voltak. A régibb idõkben ott volt ez, ahol most az uradalmi mészárszék van a Nagygát melletti innensõ Érparton egész 1773-ig, amikor Huszár István kurátorságában éppen a templom szomszédjába, a mostani udvarára tétetett átal – ekkor épülvén itt egy görbe vagy L formájú oskola. Ez tartott 1790-ig, amikor Lázár Mihály kurátorságában ismét egy másik, egyenes hosszúságú oskola építtetett. A mostani – ismét L formájú – oskolának napnyugatra esõ hosszú része egy rektori szobával a déli végén s konyhával együtt, ismét egy preceptori szobával és konyhával az északi végén, közbül 2 classisok, mindenik classis ajtajával szemközt a maga tanítója házának ajtajával. 1815-ben 2 fiú preceptorok introdukáltatván a tanuló gyermekek számos voltához képest. Akkor mindjárt az oskola nem bõvíttetett, hanem azzal átalellenben, az utcának másik szegletén, a Lévay féle házban – mely ekkor a város birtokában volt, s ugyancsak szomszédságában a városházának – tanította hol egyik, hol másik preceptor a maga tanítványait egész az 1828. esztendeig, amikor már az azelõtti esztendõben (1827) elvégzõdvén az oskolának bõvítése – dél felõl L formára kinyújtatván az a piac felõl való szegletig – Mészáros István kurátorságában. Azóta a fiúoskola 3 tanítói mind itten laknak: az oskolarektor egy deszkával kipádimentomozott szobában a piac felõl való végen, melyhez egy oldalház is vagyon ragasztva, a 2 preceptorok pedig a rektor házával átalellenben, együtt egy külön szobában. A régi rektori kvártély az utcáig kitoldatván az L talpának végéig, classissá fordíttatott, a régi preceptori lak pedig a rektor granáriumává. Az egész épület náddal fedett, 3 kõkéményekkel s deszkázott végekkel. Belsõ hosszúsága az 86

Kétosztatú, kétszintes.

73

egész oskolának 19 öl és 2 láb, szélessége 3 öl és 4 láb. Külsõ hosszúsága 10 öl 4 láb, szélessége 4 öl 2 láb. Az oskola udvarán semmi épület sincs. Körül a templom felõl deszkával kerített, egy nagykapuval. A leányoskolának is szinte ily különbözõ helyei voltak. Elõször volt ez a már nevezett Piac utca túlsó szegletén, a városháza mellett (mely idõvel a Lévay háza, majd a városé, majd késõbb az egyik fiúoskola helye és preceptor lak lett, most pedig már az én tulajdonom), késõbb tevõdött átal mostani helyére, de mikor, s mely esztendõben, nem tudatik. Annyi bizonyos, hogy már 1780-ban Beke Pál kurátorságában nem csak itt volt, hanem ezen a helyen ki is toldatott. Hihetõen az 1774. esztendõben történt ez, és így mindjárt a fiúoskola ezen mostani helyére hozattatása utáni esztendõben, mert a Nyilas Bálint kurátori számadásában nyilvánvalóan olvasható, hogy a Pékes Mátyással cserélt tanítóházért fizetõdött 20 vonásforint. Eszerint hát Pékes (vagy más névvel Princz vagy Piksz) Mátyás jött csere útján az elõbbeni leányoskolába, mint maga házába; a leánytanító pedig ide a Pékes Mátyás házába, és ez bizonyosan nem elégséges lévén a tanítónak és leánytanulóknak szükségükre, úgy bõvíttetett aztán a nevezett 1780-ban. Ezen mostani formájában épült 1793-ban Sári Péter kurátorságában. Hossza 14 öl 3 láb, szélessége 3 öl 3 láb. Nevekedvén apródonként a várossal együtt a tanuló leánygyermekeknek száma is. 1809. esztendõben egy másik oskoláról is kezdett gondoskodni az akkori elöljáróság, azt határozván, hogy az innen a gáton lakó leánygyermekek ugyan ezután is a régi oskolában maradjanak s taníttassanak, de már túl a gáton lakóknak számára egy azon a részen esõ, valami más, avégre alkalmatos ház és udvar vevõdjön oskolának. Így vevõdött meg ekkor az a nagy gáton keresztül vezetõ utca nyelvében feküdt I. Kovács András háza és udvara, hol 1816-ban épült a másik leányoskola a cantorialis házzal együtt – így neveztetvén az új tanító, Bálint Péter úrról, ki a leányok tanítása mellett azóta egyszersmind a kántorságot is viszi. Ettõl az idõtõl fogva tehát (1809) 2 leányoskolák vannak Füzesgyarmaton, melyek az õ fekvésüknél és idejüknél fogva innen a gáti vagy régibb, és túl a gáti vagy újabb leányoskoláknak neveztetnek. Ennek a túl a gátinak hossza: 12 öl 3 láb, szélessége 3 öl. Épült Lázár István kurátorságában. Itt következik toldalékul: 74

VI. A temetõhelyekrõl Eddig az ideig 4 különbözõ helyekre temetkezett Gyarmat, ugyanannyi különbözõ idõkben, amint feljebb érintetett. 1. Temetkezõ hely volt itt is – mint másutt mindenütt a régibb idõkben – a templom udvara vagy környéke, ahonnan mikor a mostani templomunk épült, sok embercsontok és koponyák, sõt selyemruha darabok is ásattattak ki, s ma is elég számmal találtatnak ugyanott az ásás után. 2. Volt a helység napkeleti szélén – ahol már most egész utca van hosszú sorba nyúló házakkal –, és a temetõkert nevet mind e mai napig fenntartja, mert elébb temetõ, azután pedig szõlõskert is volt itt. 3. A helység déli szélén, de amely már most a városba jól bent esik, a Nagy utca jobbik oldalán, ott, ahol a méltóságos földesuraság kettõs malma van. 4. És a mostani – ugyancsak a város déli szélén –, az úgynevezett mihályhalmi temetõ, 1771. július 9-tõl fogva, amely napon Csák János, 75 esztendõs és Hajdú Mihály felesége, 17 esztendõs temettettek oda legelõször.

5. §. Az eklézsiai vagy belsõ személyekrõl, úgymint a prédikátorokról és oskolai – nagyobb és kisebb – fiú és leánytanítókról I. A prédikátorokról 1. Az elsõ és régibb megülésben kik lehettek a füzesgyarmati eklézsiának prédikátorai? Nem tudhatni, mivel amint oda feljebb mondódott: „a Nagykunsági Venerabilis Traktus matrikulája elveszett,”87 és az nem régebben, mint az 1712. esztendõkön kezdõdik, azaz a pusztulás után következett második, vagy mostani megülésen. De a fõtiszteletû szupertintendenciánk archívumában lévõ régi protokollumban88 találtatik ezen esztendõbõl feljegyeztetve, hogy Nyiregyházi Lásd 25. és 34. oldal. Ezt a dokumentumot is nagytiszteletû esperes, Kis Bálint úr közlötte velem, aki azt magából az eredeti protokollumból írta ki. (Gacsári István eredeti jegyzete) 87 88

75

Bálint, ki 1675-ben a Debrecenben tartott synoduson ordináltatott89 ide Gyarmatra prédikátornak, amidõn ugyanazon alkalommal Körösladányba Hiripi Márton, Bélmegyerre Pércsi Pál, Kamutra, mely oláh helység volt,90 Várallai György rendeltettek. Ahonnan látnivaló, hogy már 1675-ben nem volt pusztulásban Gyarmat, mert különben nem lett volna szüksége prédikátorra. Hanem amint oda feljebb is említettem,91 olyanformán kell gondolkodni a tradíciónál fogva máig is fennforgó 40 esztendei pusztulást, hogy a Szejdi Amhát basa pusztításától fogva, mely 1660-ban történt, az 1712. esztendeig lefolyt idõbõl ki kellett venni az 1675. esztendõ körüli 10 vagy 12 esztendõket, amikor az elszéledett lakosok ismét visszatérvén megtelepedtek itt, és itt is laktak. Istentiszteletet is gyakorlottak mindaddig, míg újfent egyfelõl az 1680. esztendõ kürül dühösködõ törököktõl és tatároktól, másfelõl pedig késõbb a Rákóczi Ferenc zenebonája alatt feltámadt bácskai rácoktól végképp elpusztíttattak. 2. A második, vagy mostani megülésben – amint azoknak neveiket tiszteletes Szilágyi György úr a Venerabilis Nagykunsági Szent Traktusnak matrikulájából pro memoria kiírta – én pedig azoknak puszta neveiket és itt viselt hivataluknak idejét – sok keresgélés és utána való járás által a feltalálható kútfõkbõl, amennyire lehetett – sok más egyébb szükséges jegyzésekkel is megtoldottam, ezek voltak: I. Helmeczi Mihály, az 1712. esztendõ táján, de errõl a puszta nevénél egyebet nem tudunk. II. Szentandrási György, 1716–1720. Amint a Debreceni Református Kollégium matrikulájából vagy subscriptionale protokollumából láthatni, deákká lett az 1708. esztendõben. Onnan ment Szentesre oskolamesternek, azután lett füzesgyarmati prédikátorrá, innen pedig ment karcagi prédikátornak. 89

Itt rendeltetett. Hogy régen még az oláh, vagyis óhitû eklézsiákba, mint példának okáért Kamut, református prédikátorok rendeltettek, arra elég példa van az ekkori idõbõl, tudniillik a Nógrádi Mátyás püspök életébõl, ki az õ püspöksége alatt (1665–1681) tartott 17 zsinatok alkamatosságával sok ízben cselekedte és gyakorlotta ezen szokást. Így rendelõdtek õalatta Tatárosi János Csetelekre, Kövesdi Péter Mónuspetribe stb. Lásd A püspökök életében, (lásd 44. lábjegyzet) Nógrádi Mátyás pag. 140. Így rendelõdött hát ekkor is, 1675-ben ugyancsak õalatta Kamut nevû oláh helységbe Várallai György. (Gacsári István eredeti jegyzete) 91 Lásd 37-38. oldal és ugyanott 44. lábjegyzet. 90

76

Jegyzés: Az eközött, és Helmeczi Mihály közt való idõbõl a nevezett fõtiszteletû szuperintendencia régi protokollumában említtetik még egy másik prédikátor is, tudniillik Szathmári Sámuel, ki 1713-ban a Csatárban tartott synoduson ordináltatott ide Gyarmatra, ugyanakkor rendeltetvén Gellára Ujlaki János; de én követvén a nagykunsági traktus matrikuláját, s azután a tiszteletes Szilágyi György úr jegyzését, e szerint raktam fel a numerusokat. III. Õri József, 1720–1724. Errõl semmi egyebet nem tudunk. IV. Túri Sebestyén, 1724–1732. A Debreceni Református Kollégium matrikulájába, mint deák 1710-ben írta be magát, mégpedig elsõ volt a grádusában. Akadémiákról lejõvén, ide való prédikátorrá lett, és ugyanitt is halt meg 1732-ben. V. Kállai István, 1732–1742, deákká lett 1722-ben. VI. Pap Ferenc, 1742–1750. Deákká lett 1730-ban. Ennek idejében mondják, hogy megégett az eklézsia matrikulája. VII. Szilágyi György, 1750-tõl 1761. február 23-ig, így rekesztvén be a matrikulát: „Claudite jam rivos pueri, sat prata biberunt.”92 Ez a derék tiszteletes férfiú volt az itteni matrikuláknak legelsõ kezelõje, és minden eklézsiánkra tartozó dolgoknak szorgalmatos feljegyzõje, sok tekintetben pedig úgymint aki – amint oda feljebb is láttuk – Vida János bíróval együtt az Isten házát – az elsõ, vagy régibb templomot – régi romladozásiból kiépíttette, szennyébõl kivetkeztette.93 A templom mellé tornyot is építtetett, azt haranggal ellátta, az Úrasztalát is annak méltóságához illõ készületekkel felruházta és ékesítette, az azelõtti cserépedényeket mind ércedényekké változtatta, volt e mi gyarmati eklézsiánknak mintegy státora és második megfundálója. A feljebb említett Pap Ferenccel együtt ugyanazon 1730. esztendõben subscribált a debreceni anyaoskolában. Onnan ment a hajdúböszörményi oskola rektorságra, majd ismét ennek végeztével a külsõországi akadémiákra. Onnan visszatérvén elébb karcagi, majd késõbb e füzesgyarmati lelkipásztorságra, innen – amint a tradíció tartja – ment ismét Törökszentmiklósra. Kár, hogy ezen nagyérdemû lelkiatya, kinek oly sokat köszönhet eklé92 „Ám zsilipeljük az árkot már, fiúk: ittak a földek” Vergilius, III. Ecloga, Lakatos István fordítása. Forrás: http://mek.oszk.hu/06500/06540/ 06540.pdf, 13.o. Az elektronikus átirat alapjául szolgáló eredeti kiadvány: Vergilius összes mûvei 1967. Budapest. 93 Lásd 55–57. oldal.

77

zsiánk, tovább is ennek kebelében meg nem tartatott. Õ égõ és világos szövétnek vala, de Gyarmat csak kevés ideig örült az õ világosságának! Éljen hát legalább, éspedig örök áldásban éljen drága emlékezete az utókornál, áldásban még a sír fenekén elhamvadva is becses poraiban! Ennek fia volt az a Szilágyi György, ki 1760-ban subscribált, és lett elõbb derecskei rektor, majd tépei prédikátor, amint jegyezve találtam a kollégium matrikulájában, hol füzesgyarmatinak neveztetik az õ akkor itt prédikátorságot viselt édesatyjáról. Itt Gyarmaton 5 gyermekei születtek, amint a matrikula mutatja, úgymint: Zsófia, kinek 1752-ben, február 15-én történt halálát nagy lamentációk között írja le: „Az én Leányom Sófia Csak kilencz napi vala: Sok kínok közt meg hala. Tanítás a Szüzekrõl, Búcsúzás a Szüléktõl, Hólt teste felett vala: a II. Korintusi levél 11. fejezet 2. versébõl T. P. F. által.” Hihetõen antecessora, tiszteletes Pap Ferenc úr által prédikáltatva el – aki vagy pihenésben volt itt, vagy valamely közel való eklézsiában lakott. Továbbá: József, István – ki idõvel híres karcagi fõbíró volt –, Juliánna és Mária. VIII. Oláh Dadai András, 1761–1763. Subscribált 1737-ben, lévén a grádusában a 7. Született nemes szüléktõl Dadán, ahonnan ragadt rá és famíliájára a Dadai nevezet. Volt ugyancsak Hajdú- vagy Rácböszörményi rektor, azután prédikátorságra lépvén elõször Dévaványán 6 esztendeig, azután Körösladányban ismét 6 esztendeig, itt pedig Füzesgyarmaton 2 évig viselte azon szent hivatalt, 1763. április hónapjáig, amikor meghalt, ugyancsak itt a mi eklézsiánknak kebelében. Ez a tiszteletes úr volt a még most itt virágzó nemes Dadai Oláh famíliának törzsöke. Tulajdon fia volt nemes dadai Oláh Pál lakatos és órás mester, ki itt megtelepedvén, sok ideig igazgatta a toronybéli órát, melyet Steinerrel együtt õk készítettek. Ennek fiai ismét: Sándor, Pál, József, Lõrincz és Dániel. IX. Mogyorósi Sámuel,94 1763–1764, ki magát a matrikula végén Lévay Mogyorósi Sámuelnek is írja. Volt csak egy 94 Mogyoróssy Sámuel Lévai Mogyoróssy Zsigmond, komádi prédikátornak testvére (?) lehetett. Sámuel 1755-ben az utrajekti akadémián tanult (minthogy a birtokombeli egykori könyvében neve saját kezûleg van beírva). Említett Lévai Mogyoróssy Zsigmondról azt tudom, hogy Léváról szakadt Biharba, Komádiba, s ott prédikátor volt. Eme Zsigmond a Neoaquistica Commissio elõtt õsi nemességét meghiteltetett tanúkkal igazolta (mely okmány irattáramban megvan), melybõl felderül, hogy édesatyjuk, Mogyoróssy Zsigmond kapitány volt, Léván lakott, s halálát a lováról való leesése

78

esztendeig, 1764. május 2-ig. Errõl többet nem tudunk; hihetõ, hogy csak valami interimalis prédikátor volt. Különös, hogy a halottak protokollumában minden meghaltnak neve után jó epithetont tett: „jó ember, jó asszony, jó legény, jó leány stb.”, mintha az õ idejében csak a jókra került volna a halál, vagy talán az élõk is mind jók lehettek akkor (?). X. Pápai János, vagy egész nevével – amint maga is sokszor írja – Pápai Hegyi János 1764–1779, exklusive,95 amint õmaga kifejezi, ezt tévén utána: „Aris ergo dehinc nostris abscedito.”96 Született Madarason, a Nagykunságban. Debrecenbe menvén deákká lett 1735-ben, a nagyhírû szuperintendens, fõtiszteletû Szilágyi Sámuellel együtt egy grádusban. A kollégiumból ment a karcagi oskola rektorságára, azután akadémiákról hazajötte után prédikátorrá lévén, az abádi eklézsiában a Tisza mellett 16, a füzesgyarmatiban 15 esztendõkig szolgált, mégpedig mint hatalmas szavú és elõadású lelkipásztor, oly nagy hírrel és dicsérettel, hogy õtet a mai élõ öreg emberek szinte elragadtatással emlegetik. Volt amelokozta. Léván lakott saját telkén, és a családág amonnat neveztetett Lévai Mogyoróssynak. Örök emlékül jegyzem eme tájékoztatást ide idõsebb Mogyoróssy János m. m. (múzeum) igazgató. Megjegyzendõ az is, hogy a komádi református szentegyházi szószéket – mely e század negyedik évtizedében még fenn állott – Mogyoróssy Zsigmond prédikátor saját költségén építtette. (Ez a szövegrész nem eredeti Gacsári jegyzet, hanem a szöveget elsõként nyomtatásban a Békésvármegyei Régészeti és Mivelõdéstörténelmi Társulat évkönyvében közreadó Zsilinszky Mihályé. A jelek szerint a Gyulai Múzeumot megalapító, és a témában személyesen is érintett Mogyoróssy János közlése. A dolog érdekessége, hogy miután a Gacsári krónika három egymást követõ évkönyvben évenként egy-egy részletben, nyomtatásban megjelent (1879, 1880, 1881), néhány évvel késõbb az eredeti kéziratba a következõ széljegyzet került Szilágyi Márton, füzesgyarmati lelkész tollából: ”Amint a Debreceni Protestáns Lap 1887. évi 6. számában közölve lett, a Tiszántúli Evangélium szerint Reformált Egyházkerület 1764. május 2-án tartott gyûlésében Mogyoróssy Sámuel, mint a traktus határozatának ellenszegülõ, az egyházból kirekesztetett, s így e végbõl kellett elhagynia lelkészi állomását is. Jegyz. Szilágyi Márton lelkész.” 95 Itt kizárólag (latin). 96 „Elhagyom immár oltárainkat.” Az állítólagos utolsó szibillai jóslat befejezõ sora. A klasszikus görög szibillák sorát a hagyomány szerint a latin nyelven jósoló utolsó szibilla zárja. A monda szerint Augustus császár jóslatot kért tõle, de az áldozat bemutatása után a jósnõ továbbra is néma maradt, majd így válaszolt: /„Me puer Hebraeus Divos Deus ipse gubernans/ Cedere sede jubet, tristemq; redire sub orcum;/Aris ergo dehinc tacitus discedito nostris.” /”Egy zsidó gyermek, az istenek istene, /az alvilágba parancsolt engem vissza újra / Elhagyom hát csendben oltárainkat”/. A közreadó fordítása. A középkorban és késõbb is egyesek Jézus eljövetelét elõrejelzõ jóslatnak tekintették, csakúgy, mint Vergilius IV. eclogáját, melyben az eljövendõ aranykort jósolja meg, s a gyermekrõl beszél, aki elhozza azt.

79

lett nagy és magas termetû, mely által külsõképpen is növelte tekintélyét. Ugyancsak itt nálunk prédikátorságának lemondása után97 19 esztendõket töltött pihenésben, önmaga házában, de azonban úgy, hogy azon idõ alatt a szakramentumok kiosztásában az utána következett lelkipásztorokkal részt vett halála órájáig, mely történt 1798-ban, március 26-án, 80 esztendõs korában. Két rendbéli feleségei voltanak. Elsõ: Besnyõ Judit, ki már itt Gyarmaton laktában temettetett el 33 esztendõs korában, 1765-ben december 6-án, kettõs tanítással. Egyik actor volt felette tiszteletes Tatai István úr, ki a Zsidókhoz írt levél 12. fejezet 7. versébõl; másik tiszteletes Lovasi József úr, kik Jób könyvének 27. fejezet 2-6. versébõl prédikáltak felette. Ettõl a feleségétõl még Tiszaabádon születtek ezen gyermekei: ifjabb Pápai János, ki 1766-ban subscribált, 1768-ban lett ide való preceptorrá, s itt egy esztendeig szolgált. Megházasodván ez 1781-ben február 2-án, Molnár Máriát vette feleségül, kivel Udvariban copuláltatott. Meghalván pedig õ itt helyben, 1789-ben 39 esztendõs korában, özvegyét, Molnár Máriát Deák István, a körösladányi leányok tanítója vette el 1790-ben december 15-én. Másik fia volt Pápai Márton, ki subscribált 1774-ben, lett tiszalöki rektorrá, azután udvari, majd püspökladányi leányok tanítójává, és ott is halt meg. Pápai Sára ide való lakos, néhai Szõke Márton volt felesége. Második felesége volt Sárándi Ilona helybeli közlakos, Sárándi Bálint leánya, kit elõbb ide való rektor, és késõbb nótárius Pataki István vett el, ennek halála után pedig õ özvegységében vette el. Ettõl ismét születtek itt helyben 6 gyermekei. Dániel, ki 1766-ban született s idõvel itt közlakos lett, vévén feleségül Körösladányból Marti Sárát. Ettõl való unokagyermekei most is köztünk élnek. Zsuzsánna, helybeli lakos, néhai Bálint István volt felesége, ettõl is van köztünk egy unokagyermeke, ifjú Bálint István. Judit, kit 1794-ben túrkevi kántor, Szerzõ János vett el. Benjámin, ki születése után csakhamar meghalt. Benjámin és Rákhel, kettõs gyermekei, kik hasonlóan csakhamar elhaltak. XI. Szondi György, 1779–1790. Eredetét vette ugyanazon nevû édesatyjától, ki Szikszón viselt rektori hivatalának és akadémiai pályafutásának elvégzése után elõször kenderesi, azután törökszentmiklósi, majd mezõtúri prédikátorrá, és 97

Tiszteletes Pápai úr resignationalis levele, most is megvan, és látható eklézsiánk archívumában. Ismét kár, s fájdalom, hogy a derék lelkipásztornak ez lõn a sorsa! (Gacsári István eredeti jegyzete)

80

végre a nagykunsági traktus esperesévé lett. Deákká lett 1762-ben. Akadémiáról való hazajövetele után lett elõször tiszaszentimrei prédikátorrá, azután ismét idevalóvá a mondott idõ alatt. Ez is igen hatalmas szavú, és Pápaihoz hasonló derék prédikátor volt. Esztendeig – hivatalából való kitétele után98 – pihenésben volt itt Gyáni András házánál. Innen ment Burára prédikátornak, és ott is halt meg. Felesége volt Négyesi Klára, kitõl született még Tiszaszentimrén Lajos fia, ki berettyóújfalusi rektorrá, azután vésztõi, majd kisperegi prédikátorrá lett. Itt helyben születtek ismét 2 gyermekei, úgymint: György, ki csakhamar meghalt, és Mária 1789-ben. XII. Bonyhai Sándor, 1790–1818. Született Debrecen városában. A tógátus deák ifjak közé 1775-ben írta fel magát, hol eltöltött deákságának esztendeje után lett a kisújszállási oskola rektorává, majd az erlangai akadémiáról visszajõvén, a nevezett idõben e füzesgyarmati eklézsiának 28 esztendõkig lelkipásztorává, egyszersmind a nagykunsági egyházvidéknek idõvel assessorává lett. Ennek idejében épültek az új templom és torony, nemkülönben a mostani parókia és a túl a gáti leányoskola. Hitvesétõl, Kádár Juliannától születtek 6 gyermekei. Sándor 1791-ben, ki csakhamar meghalt, 1795-ben tanítván felette tiszteletes Bátorkeszi József úr, körösladányi prédikátor, búcsúztató verseket mondván szeghalmi rektor, Jezerniczky Ferenc. József 1793-ban, a Debreceni Kollégiumban – hol esküdt deák is volt – végezvén tanulását, itt helyben füzesgyarmati rektorrá lett, most tiszafüredi prédikátor. Julianna 1796-ban, ki csakhamar meghalt, 1799-ben prédikálván felette tiszteletes Ángyán János úr szeghalmi prédikátor és búcsúztatván helybeli rektor, Marjai Sámuel úr. Terézia 1798-ban, ez is csakhamar elhalt 1802-ben, prédikálván ismét tiszteletes Ángyán úr és búcsúztatván helybeli rektor, Farkas János úr. Julianna ismét, 1802-ben, ki hasonólan meghalt 1803-ban, prédikálván ugyancsak tiszteletes Ángyán úr, búcsúztatván helybeli rektor, Keresztes János úr. Benjamin 1805-ben, október 17-én. Lett idõvel mezõberényi nótáriussá, és azon hivatalt viseli most is. – Hivataláról önként lemondván a tiszteletesatya (1818-ban) nyugalomban élt ugyanitt önnön házában, a szakramentumok kiosztásában részt vevén, 17 esztendõkig. Most Mezõberényben lakik kisebbik fiának, 98

Az eklézsiának tiszteletes Szondi György úr ellen való panasza, és a nagykunsági traktusnak az õ elmozdíttatásáról szóló szentenciája megvan az eklézsia archívumában. (Gacsári István eredeti jegyzete)

81

nótárius Bonyhai Benjamin úrnak (ki magát Simon Bonyhainak is írja) társaságában. XIII. Gacsári István, 1818-tól fogva e jelen idõig, melyben ezeket írom. Származásomat vettem ezen füzesgyarmati szent eklézsiának kebelében, 1791-ben decemberben, néhai Gacsári András és mostan is élõ, s férjnél ugyancsak itt való lakos, nemes Czeglédi Péternél lévõ Gyáni Erzsébet szüleimtõl, s amint a kereszteltettek elsõ vagy régibb matrikulájában, a 123. oldalon, a legutolsó sorban látható: megkereszteltetvén ugyanazon hónap 27-én, antecessorom, tiszteletes Bonyhai Sándor úr által. (Nevezetes, hogy a régi matrikula épen rajtam végzõdik). Oskolába feladatván az alsóbb classisban Kozma Ferenc preceptor, a nagyobbikban pedig Farkas János és Keresztes János rektorok; amaz 3, ez pedig 1 esztendeig voltak tanítóim. Kiktõl a deák nyelv tanulásában egész a syntaxisig szerencsésen bevezettetvén, sõt abban is esztendeig szorgosan gyakoroltatván, 1804-ben ellenállhatatlan önnön indításomból, édesanyámnak s tutoromnak világos ellenzése ellen a Debreceni Kollégiumba mentem, és ott az akkori classisokra ügyelõ professzor tiszteletes tudós (most fõtiszteletû szuperintendens) Budai Ézsaiás úr által megcenseáltatván, a 2. esztendõs syntaxisták99 közé a grádus legelejére bevétettem, mely grádust mindvégig megtartottam. Közönséges tanítóim a syntactiában, mint szinte az elsõbb retorika classisban100 tiszteletes tudós Balogh Mihály, néhai nagykõrösi professzor; a poétikában101 fõtiszteletû Polgár Mihály, kecskeméti prédikátor és dunamelléki fõtiszteletû szuperintendenciának generális nótáriusa; a 2. vagy felsõbb retorikában néhai tiszteletes tudós Gáti András, szatmári prédikátor urak voltak. Magános tanítóim – mint szinte a két utóbbi classisokban – tiszteletes tudós Szánthó Dániel hegyköziszentimrei, tiszteletes tudós Benedek Mihály és nemes nemzetes Szánthó Pál, itteni füzesgyarmati nótárius urak. Végezvén ezen classisokat, 1807-ben subscribáltam, és a szokott deákruhába azonnal felöltöztem, tanulván a felsõbb tudományok compendiumát az akkori enciklopédikus kurzus szerint 2 99 A Tiszántúli Református Egyházkerület nevelési-oktatási szabályzatát a Gacsári által is említett Budai Ézsaiás állította össze. Ez a latin iskolát két tagozatra osztja: a négyosztályos grammatikai (1. elsõéves grammatista, 2. másodéves grammatista, 3. elsõéves syntaxista, 4. másodéves syntaxysta) és az utána következõ háromosztályos retorikai és poétikai tagozatra. 100 Elsõbb retorika classis: a hároméves felsõ tagozat 1. osztálya. 101 A hároméves felsõ tagozat 2. osztálya.

82

esztendõkig. Az elsõben ugyancsak néhai tiszteletes tudós Gáti András, a másodikban pedig nagytiszteletû Dobos József, dunapataji prédikátor és a dunamelléki fõtiszteletû szuperintendenciában elsõ vicegenerális nótárius urak alatt, mint úgymondatott praesesek alatt. Ezen felsõbb tudományoknak bõvebb tanulására menvén átal, a filozófiában tekintetes Ercsey Dániel, a matézisben és fizikában nagytiszteletû Sárvári Pál, a históriában, deák és görög literatúrában tiszteletes tudós Magyar Mihály, a zsidó és görög exegézisben (mely két nyelveket elsõesztendõs deák koromtól fogva egész deákságom ideje alatt az azokat tanító professzor rendelésébõl, különös gonddal s szorgalommal tanultam)102 * nagytiszteletû tudós Varga István, a teológiában és annak minden ágaiban fõtiszteletû Budai Ézsaiás professzor urakat hallgattam. Hat esztendõs deák koromban, minekutána azelõtt sok számos tanítványokat, fõképp a poétika és retorikai classisokból valókat privátim103 tanítottam volna,** a tekintetes Böszörményi Pál úr (sok ideig nagyhírû, s nagy tudományú debreceni szenátor, végre fõbíró)104 fiai, László és Imre mellé egy esz102

*, **, ***, **** Az ezen csillagokkal megjegyzett tanítói pályámon sok szépelméjû, s jeles tehetségû tanítványaim voltak, kik megannyi dicsekedésem, s örömeim nékem. Ilyenek kiszemezve a többek sorából: nagytiszteletü Báthori Gábor úr, nagykõrösi elsõ prédikátor, a kecskeméti traktus fõesperese és a Dunamelléki Fõtiszteletû Szuperintendencia második vicegenerális nótáriusa, kivel már akkor is, mint tanító a tanítványával szoros barátságban élvén, a görög nyelvben annyira mentünk, hogy Homérosz manuálisunkat követve azon metrum szerint széltére görög verseket írogattunk. S magát a fõtiszteletû szuperintendens Báthori Gábor urat is ilyen görög versekkel hívtuk meg az examenre, ki le is jött örömmel. Továbbá tekintetes Sárvári Jakab úr, a méltóságos derecskei uradalomnak fiskálisa, kit ugyancsak nagytiszteletû Báthory Gábor úrral együtt tanítottam. Benedek Lajos, hajdúböszörményi prédikátor, fõtiszteletû szuperintendens Benedek Mihály úr atyafi öccse, Domokos Zigmond és László testvérek. Poétáim közül: Vajdai Dobozy Mihály, Sárvári Dániel, fiskális, Lengyel Imre, a remek elméjü ifjú, debreceni preceptor, néhai nagytiszteleteû professzor és a híres poéta, Lengyel József, hozzá illõ fia, Irsai Irsay Károly, Felsõ Kubini Kubinyi Ágoston, Fodor, Lóczi, Tunyogi, a két Papszászok, kik közül József a tekintetes nemes Heves vármegyének alispánja, Urai Pál, Bereg vármegye fõszolgabírája. Praesességem alatt valókból: tiszteletes Elek Sándor madarasi, tiszteletes Szeél Sámuel hódmezõvásárhelyi, tiszteletes Bethlen Dániel püspökladányi, tiszteletes Juhász Antal makói, tiszteletes Kis András csurgói prédikátorok. stb. (Gacsári istván eredeti jegyzete) 103 Privát tanítók, délelõtt és délután 1–1 órát tartottak. 104 A szabad bíró és esküdtválasztás jogával 1361 óta élõ Debrecenben 1694 elõtt a kerületeket, késõbb az utcákat képviselõ nagytanács által választott 13 tagú szenátus gyakorolta a bíráskodást. A testületet 12 szenátor és a fõbíró alkották.

83

tendeig a professzorátustól instruktornak*** rendeltettem. 7. esztendõs deák koromban a poéták preceptora105 **** és esküdt deák; 8.-ban (a még akkor is fennálló enciklopédikus kurzus alatt) a 2. esztendõs deákok közönséges tanítója, vagy úgymondatott praeses; ugyanannak végén contrascriba, 9.- ben végre szenior lettem, azon 145 tanulótársaim közül, kikkel subscribáltam, egyedül maradván. Szeniorságomat végezvén, 1816-ban szeptember hónapban circulatió közben itt hazámban is megfordulván és prédikálván, az akkori elõljáróságtól prédikátornak e szent eklézsiába meghívattam. Mely hivatalomba – minekutána elébb a göttingai híres akadémiában (hol a teológiában és ecclesiastica históriában a nagyhírû Staudlint, a zsidó és görög exegézisben a nem kevesebb hírû Eichornt, a homileticában, s cura pastoralisban David Julius Pottot hallgattam) egy esztendõt töltöttem, s több külsõ országi akadémiákat is, mint a marpurgit és heidelbergit meglátogattam volna – 1818-ban március 15-én (mely akkor éppen virágvasárnapja volt) a nagytiszteletû nagykunsági traktus megegyezésével, sõt magának a fõtiszteletû Szuperindenciának különös ajánlása után is beállottam, mint legelsõ hazai prédikátor, töméntelen számú, nemcsak helybeli, hanem külföldi gyülekezeteknek is jelenlétében, beköszöntõ prédikációmat tartván Az apostolok cselekedetei 10. fejezet 29. versébõl „Minden ellentartás nélkül eljöttem a hivatalra: azt kérdem azért, mért hívattatok engem.” Ugyanazon esztendõben, augusztusban a fõtiszteletû szuperintendencia debreceni gyûlésén akkori püspök, fõtiszteletû Benedek Mihály úr által többekkel együtt a papi hivatalra felszenteltettem. 1819. március 8-án házasságra léptem berettyóújfalusi prédikátor, tiszteletes tudós Tóth György úr hajadon leányával, Erzsébettel, kitõl születtek 5 gyermekeim, kik mindnyájan életben vannak: Károly, most 3. esztendõs deák Debrecenben, Rozália, Eszter, Mária és Jusztina.106

105 Valószínûleg úgynevezett publicus preceptor (osztálytanító), akik délelõtt és délután 2-2 órát tartottak. 106 Fent említett munkájában így folytatja Szilágyi a lelkészek felsorolását: Gacsári István 1818–1847, a Füzesgyarmati Krónika írója, buzgó és szorgalmas lelkész. Bán Zsigmond 1847–1848, helyettes lelkész. Csánki Benjámin 1848–1884, Fekete Gyula 1884–1885, helyettes lelkész. Szilágyi Márton 1885-tõl jelenlegi lelkész. Szilágyi Márton idézett mûve 7. oldal.

84

II. Az oskolai tanítókról 1. A fiúoskolabeliekrõl a. A rektorokról vagy oskolamesterekrõl107 A régibb idõkben kik lehettek itt oskolai tanítók, a matrikula elveszése és a dokumentumok nemléte miatt bizonytalan. Még maga a különben igen kuriózus tiszteletes Szilágyi György úr sem jegyzette fel ezeket, hanem csak a maga idejebelieket, kiknek rendje az 1750. esztendõktõl fogva így következik: 1. Józsa András, hozatott a Debreceni Kollégiumból, hol 1745-ben subscribált, valamint a többiek is õ utána mindnyájan onnan hozattak. Ez csak egy esztendeig szolgált, 1750-ben. 2. Kállai János, ismét 1 esztendeig, 1751-ben, subscribált 1747-ben. 3. Pataki István, 5 esztendeig, 1752–1757; subscribált ez is 1747-ben, és második volt a grádusban. Rektorból nótáriussá lett ugyanitt helyben, és itt is halt meg 1763-ban, május 15-én, 40 esztendõs korában, nótáriusi hivatalában (protokollum funerum). Patakiról több jegyzések oda alább lesznek a nótáriusok sorában108 4. Szeles Péter, 1757–1760. Subscribált 1751-ben. 5. Géresi László, 1760–1762. Hibásan van 3 esztendõre téve a tiszteletes Pápai úr jegyzésében, vagy az antecessorai közül valamelyik kevesebb ideig volt, mert a következõ rektornak, Kádár Istvánnak ideje igen bizonyos. Subscribált 1754-ben, ahonnan látni való, hogy már akkor is nagy aetású deákok hozattak ide rektoroknak. 6. Kádár István, 1 esztendeig, 1762. március 12-tõl fogva. Egy esztendõt töltvén a rektorságban, a helység nótáriusának állott – amint kitevõdik a matrikula végén –, és így lett a fent nevezett nótárius Pataki helyébe, aki 1763-ban halt meg májusban. Subscribált 1758-ban. Születésére nézve kecskeméti volt, és idõvel 3 leányai után törzsöke az itt 107 Ez egyházban a felsõ fitanítói állomás egészen 1874 õszéig úgynevezett „rektória vagy akadémika promóció” volt, mely mindenkor a debreceni fõiskolából teológiát végzett, vagy a tanfolyam végén állott ifjakkal töltetett be. Szilágyi Márton idézett mûve 7. oldal. 108 Lásd 157. oldal.

85

megtelepedett hivatalbeli emberek famíliájának. Nagyobbik leányát, Juditot Csala Sámuel, elébb nótárius, aztán uradalmi kasznár; másikat, Juliánnát tiszteletes Bonyhai Sándor úr; a harmadikat, Zsuzsánnát Kozák György – ki Csala helyébe állott nótáriusnak – vévén feleségül. Mezõberénybe ment innen nótáriusnak, és ott halt meg. 7. Szödényi József, (Josephus N. Szödényi), 1763–1766. Született Nádudvaron, és az N nevezet hihetõen vagy Nádudvarról, vagy nemességérõl (nobilis) ragadt rá. Subscribált 1757-ben. Rektorsága után dobozi prédikátorrá lett. 8. Madarasi Imre, 4 esztendeig, 1766. április 15-tõl 1770-ig. Született Madarason, subscribált 1758-ban, végezvén rektorságát akadémiákra ment, de hol lehetett prédikátorrá, nem tudatik. Annyi bizonyos, hogy igen jó és reguláris109 tanító volt, amint a mai öregemberek, kik tanítványai voltak, emlegetik. Kisdedszerû, alacsony és igen barna ember. 9. Bereczki Márton, 3 esztendeig, 1770. március 28-tól 1773-ig. Született Kémeren, deákká lett 1762-ben, rektorsága után ment akadémiákra. A rektori pátense ma is megvan. 10. Szilágyi János, másképp Szilágyi Tseh János, 3 esztendeig, 1773. február 13-tól 1776-ig. Született Szilágycsehen, subscribált 1765-ben, ment hasonlóképpen akadémiákra. 11. Gál Sámuel, vagy Gaal Sámuel 3 esztendeig, 1776– 1779. Született Gyomán, ment akadémiákra, s lett szatmári prédikátorrá. Õmiatta sok ízetlenségei és háborúságai voltak tiszteletes Pápai János úrnak, mely ügy a traktus székén is fennforgott. 12. Szathmári Ferenc, 4 esztendeig, 1779. március 4-tõl 1783-ig. Született Hajdúböszörményben, prédikátorrá lett. 13. Gál Gábor, 3 esztendeig, 1783. március 8-tól 1786-ig. Született Szentesen, prédikátorrá lett Körmenden, Vas vármegyében. Igen tréfás, elmés és mulattató ember volt, amirõl mind itt helyben, mind másutt sokak elõtt, mind e mai napig nevezetes. De valamint Gál Sámuel miatt tiszteletes Pápai úrnak, úgy õmiatta is akkori prédikátor tiszteletes Szondi úrnak sok bajai s kedvetlenségei voltak, amelyeket ugyan õ – mind a traktus elõtt magáról adott reverzálisában, mind a tiszteletes úrhoz intézett különös könyörgõ deák levelében – keservesen megbánt. Lásd az eklézsia archívumát. 14. Sárközi Sámuel, 3 esztendeig, 1786–1789. Született Kecskeméten, prédikátorrá lett Élesden, mely hivatalban szá109

86

Itt a rendet betartató, szigorú (latin).

mos esztendõket töltvén nyugodalomra lépett, és most Nagyváradon, önnön házában lakik. Prédikátorsága kezdetében feleségül vette magának ide való születésû Nyíri Annát. 15. Zilahi János, 4 esztendeig, 1789–1793, született Hajdúböszörményben. Lett békési prédikátorrá, s idõvel ezen nagytiszteletû Békés-Bánáti egyházi vidéknek assessorává. Mint jó tanítót, máig is háládatosan emlegetik volt tanítványai. 1818-ban a prédikátorságot letévén, azóta ugyancsak ott helyben, Békésen a maga házában pihenésben él. Vannak két gyermekei: leánya, kit gyomai prédikátor, tiszteletes tudós assessor Dávidházi Sámuel úr tart nõül, és János fia, ki a Szilágyban dobrai rektorságát végezvén, most gyomai segédlelkipásztor s egyszersmind a leányok tanítója. 16. Megyeri Ferenc, 3 esztendeig, 1793–1796. Született Komádi helységében, deákká lett 1785-ben. Végezvén rektorságát, hazájába ment, s ott minden hivatal nélkül él. 17. Marjai Sámuel, 3 esztendeig, 1796–1799. Született Túrkeviben, oda való prédikátor és nagykunsági esperes, Marjai Albert édesatyjától. Deákká lett 1788-ban, a híres poéta, Csokonai Vitéz Mihály és túl a dunai püspök, fõtiszteletû Tóth Ferenc grádusában. Rektorsága után Debrecenben telepedett le, hol idõvel esküdtté110 lett, és városgazdai hivatalokat viselt, s ott is halt meg. 18. Farkas János, 4 esztendeig, 1799–1803. Született Losoncon, Nógrád vármegyében. Akadémiákról lejõvén, a túrkevi népes eklézsiának prédikátora lett, hol csakugyan több esztendõkig viselt hivatala után most már pihenésben él. Subscribált 1793-ban. Házasság nélkül élt mindeddig. 19. Keresztes János, 2 esztendeig, 1803–1805. Deákká lett 1796-ban. Született Erdõhegyen. Rektorsága végeztével a Szilágyságba ment prédikátornak Krassóba, és ugyanott is halt meg. Ezeknek a 2 utóbbiaknak, Farkasnak és Keresztesnek idejében volt a legvirágzóbb a füzesgyarmati oskola, ami megtetszik avagy csak onnan is, hogy ebben az idõben még a deák nyelvnek syntaxisa is, éspedig fundamentumosan s dicséretesen taníttatott itten, ami az elõtt soha nem történt. Amaz elsõbbnek keze alól került ki ama jeles tálentumú ifjú, nemes Dadai Oláh József, ki a Debreceni Kol110 Debrecenben a választott testület, a nagytanács tagja, amely széles körben tárgyalhatta a város ügyeit, de jogszabályt önállóan nem alkothatott. Tagjai választották a szenátorokat, de az igazán lényeges döntéseket a szenátus hozta.

87

légiumnak egy idõben valóságos dísze, esküdt deák és a veteránus rétorok111 preceptora is volt, de csak fél esztendeig. A nagy reménységû ifjú elbetegesedvén s élete 22. évében szárazbetegségben – melyet huzamos szorgalma, de azt meg nem gyõzhetõ gyenge testi alkata által vont magára – elhalálozván 1815. február hónak végén. Epitáfiumot deák nyelven én készítettem neki.112 „Ezeknek köszönhetem én is 111

Idõsebb szónokok. A három éves felsõ tagozat 3. osztálya. Néhai Dadai József valamint itt a helybeli oskolában, úgy a Debreceni Kollégiumban is mindenkor tõszomszédom volt. Õ mindenkor, itt is, ott is elsõ volt a grádusban, én pedig második, és ez igen jeles vetélkedési ösztönre adott mind a kettõnknek alkalmatosságot. Szerfelett sajnáltam mindig halálát, mint sajnálom azt is, hogy a neki általam készített epitáfiumot csak töredékül írhatom le ide, melyet régi hányt-vetett írásaim közt, szerencsémre – darabokban – megtaláltam: „Heu spes fallaces, et inania vota futuri /Óh Jaj! A jövõ csalfa remény, csupán, üres ígéret/ Quae rotat ambigua trux Libitina colo!* /Kegyetlen szeszélye fordult, Libitina ölel már téged!/ Sicue JOSEPHE ergo, prima fraudate juventa /Ily ifjan József, élted kezdetén egybõl/ Fers DADAY! Nondum debita membra solo. /Tûrj Dadai, tarts ki! Ne add még tested a földnek./ Quem FÜZES-GYARMAT primis excepit in ulnis /Mit FÜZESGYARMAT még most vont keblére elõször/ Debrecii faciles excoluere Deae. /S légies múzsa, Debrecen tanított./ Tu miser heu Juvenis! – liceat modo rumpere fata /Ó szegény, ifjú! Engedett megtörni sorsod/ Spes patris, et patrie magna futures eras. /Miképpen atya vagy szülõföld, úgy várt tágas jövendõd/ Ast dum annis auges quatuor tua Lustra duobus, /De négy évedbõl mégis, le csak kettõ pergett/ Palladis e gremio te rapit atra dies /S egy komor nap Pallasz karjából kitépett/ Sic, ubi pacatum, tangit prope Navita portum: /Úgy rontott rád, mint hûs kikötõben/ Ictus ad aequoreas praecipitatur aquas. /Hajósra sújt le gyilkos szökõár/ Lilia sic Campi tenero vernantia flore /Földmûves ádáz kaszája alatt hull így, Agricolae infesta falce recisa cadunt. /zöld mezõ zsenge virága/ At Tu! sic positum jam corpus inane / Ahogy végsõ búcsúmkor fekszik elõttem tested/ Valeto / Béke veled/ Et tua pacatis, sedibus ossa cubent!” /csontjaid óvja a föld/ *Volvunt que ambiguis abdita fata rotis (Mit szeszélyes sorskerék forgat titokban). A közreadó fordítása. – újabban talált írásomban így van, és ez jobb is. – Több versek is voltak az eredeti epitáfiumon, de már azokra nem emlékezem, s írásim között sem találom. – Temettetett a tekintetes Böszörményi Pál úr házától, hol utánam és tiszteletes Bozik és Aranyi urak után idõvel instruktorrá lett. Prédikálta fõtiszteletû püspök Benedek Mihály úr, a Prédikátor könyve 9. fejezet 14. versébõl (Gacsári István eredeti jegyzete) 112

88

Isten után gyermeki elmémnek legelsõ szerencsés kifejlõdését. – Áldott lelkek! Kedves tanítóim! – Nulla dies unquam memori vos eximat aevo!”113 Ezek voltak tanítói tiszteletes Bonyhai József úrnak is, ki itt idõvel rektorrá, majd tiszafüredi prédikátorrá lett. 20. Horváth Dániel, 3 esztendeig, 1805–1808. Született Bicskén, subscribált 1798-ban. Rektorsága után lett csákvári prédikátorrá, ugyanott idõvel tractualis assessorrá. Egy volt ez is oskolánk legjelesebb tanítói közül, ki a szokott tudományokon kívül a deák nyelvet, és a harmóniával való éneklést is szorgalmatosan tanította, és ama két elsõbbek által kezdett szorgos tanítás módját hasonló tûzzel folytatta. Ahonnan az õ keze alól is jó készületû ifjak kerültek a Debreceni Kollégiumba, akik tudományuk alapját õtõle vették, mint Hati Sándor és Szõke György, kik közül idõvel amaz ugyanitt rektorrá, eme pedig a méltóságos uradalomnál ispánná lett. 21. Rácz István, 2 és fél esztendeig, 1808-tól 1810 õszéig. Volt a Debreceni Kollégiumban esküdt deák és a novitius syntaxisták preceptora,114 de amely hivatalból fél esztendõ múlva bizonyos okokra nézve kitevõdött. Restes tanításáért is, de bizonyos külföldi asszonyszemélyekkel való botránkoztató társalkodásáért is a szokott idõ elõtt elbocsáttatván, Debrecenbe ment, és ott egy Hegyiné nevû özvegyasszonyt vevén feleségûl, ott lakott minden hivatal nélkül, mértéktelen élete miatt nem sok idõ múlva meghalálozván. Semmi magzatot maga után nem hagyott. 22. Peleskei Miklós, ismét 2 és fél esztendeig, 1810 õszétõl fogva 1813-nak tavaszáig. Született Mátészalkán oda való prédikátor és a szathmári egyházvidék sok ideig volt esperesétõl, nagytiszteletû Peleskei Miklós édesatyjától. Subscribált az 1804. esztendõnek elsõbb grádusában. (Ebben az esztendõben változván a tanítás rendje a Debreceni Kollégiumban, két grádus subscribált egyszerre, ezen nevezet alatt: „Gradus Anni 1804 prior és gradus ejusdem anni posterior”)115 Ez is antecessorának példája szerint hasonló hibái miatt idõ elõtt elbocsáttatott. Lett idõvel a Nyírségen, elébb Ópályiban, azután Gyulajban prédikátorrá, és ugyanitt végezte be életét is hirtelen halállal. Ennek, és az elõtte volt Rácz Istvánnak 113

Nem múlik nap emlékük nélkül. A közreadó fordítása. Az elsõ éves syntaxisták, azaz a 3. osztályosok tanítója. 115 1804. évi elsõbbeni és 1804. évi késõbbeni évfolyam. A közreadó fordítása. 114

89

idejében volt legrosszabb állapotban a füzesgyarmati oskola, és nagy kár, hogy amaz elõttük volt három derék tanítók után ilyenek következtek, s amazoknak fényére homályt vetettek. 23. Szondi József, 3 esztendeig, 1813–1816. Született Mezõtúron, deákká lett 1805-ben. Rektorságát végezvén, a német nyelv kedvéért Pozsonyban és Bécsben darab ideig múlatott, onnan lejövén elõször itt helyben, tiszteletes Bonyhai Sándor úr mellett az én hazajövetelemig s hivatalba való beállásomig káplánkodott; azután lett karcagi káplán, végre 1823-ban burai prédikátor, vévén feleségül túrkevei prédikátor, tiszteletes Bonyhai József úr egyik leányát, és ott lakik most is. Volt ez szelíd és jámbor erkölcse mellett egyszersmind jó és serény tanító. 24. Bonyhai József, 3 esztendeig, 1816-tól 1819. március 12-ig. Született itt helyben tiszteletes tudós Bonyhai Sándor úr édesatyjától és Kádár Julianna édesanyjától. Rektorságát végezvén Pozsonyban, és Bécsben is megfordult, idõvel tiszafüredi prédikátor lett, hol lakik most is. Feleségül vette a Nyírségrõl nemes Nagy Juliannát, kitõl születtek 5 gyermekei. (Subscribált 1808-ban, volt esküdt deák is.) 25. Hati Sándor, 3 esztendeig, 1819-1822. Született ez is a mi füzesgyarmati eklézsiánknak kebelében, sok ideig esküdti és fõbírói hivatalt is dicséretesen viselt Hati János édesatyjától és Pataji Sára édesanyjától. Deákká lett 1811-ben. Végezvén rektori pályáját, világi hivatalra adta magát: lévén elõször Csegén, a méltóságos Vay Miklós úr jószágában számtartóvá 1823-ban, amikor meg is házasodott, vévén hitveséül ide való kántor, s hazánkfia, Bálint Péter úr Oláh Sára asszonytól való egyetlenegy leányát, Teréziát. Majd késõbb lõn Arad vármegyében, Segenthau vagy Dreyspitz nevû német helységben az Atzél família birtokában ispánná, aztán ismét hazájához közelebb jövén: Körösladányban, s ismét azután a mezõberényi uradalomban ugyancsak ispánná, mely hivatalát máig is viseli. Gyermekei közül életben vannak hárman, úgymint Sándor, Károly és Ludovika. 26. Bakos Mihály, 3 esztendeig, 1822–1825. Született Kispaládon, Szatmár vármegyében, oda való prédikátor, néhai tiszteletes Bakos István úr édesatyjától és Budai Borbála édesanyjától. Volt elsõbben szigeti tanuló, késõbb debreceni, hol az 1813-i grádusba subscribálván bienniumban tanítványom volt, idõvel a quinta classis preceptora lett. Füzes90

gyarmati rektorságát végezvén, elébb békési, továbbá udvari káplán; aztán berettyóújfalusi feles prédikátor lett, majd gáborjáni prédikátor. Feleségül vette Soltész Krisztinát Derecskérõl, kitõl vannak 3 gyermekei: Katalin, Antal és Mária. Igen nyájas, szelíd, amellett fáradhatatlan szorgalmú, s jó lelkiismeretû tanító volt, kinek emlékezetét áldani fogják mindenkori tanítványai, akiket valamint õ maga szeretett, azoktól viszont szerettetett. Ennek idejében formáltattak, s taníttattak itt Hegyesi Mihály és Tóth Bálint, kik közül amaz érkeserûi, emez pedig helyben füzesgyarmati rektorokká lettek. A deák nyelvet egész a syntaxisig nagy szorgalommal tanította. 27. Tóthfalusi Péter, 3 esztendeig, 1825–1828. Született Szatmár vármegyében, tanult Sárospatakon, majd Debrecenben, honnan nyolc esztendõs deák korában hozattatott ide. Értelmes és világos tanítású, amellett tanítványai közt regulát és fenyítéket tartani tudó tanító volt. Valamint pedig másokat tanítani ügyes volt, úgy maga is tanulni igen szeretett, kivált a hazai tudományokban, a magyar história- és törvénytanulásban nagy gyönyörûségét találta. Jól értett a poézishez is, amint azon nyomtatott verseibõl, melyeket az ifjabb méltóságos liber báró Vécsey Miklós úr õnagysága, Szatmár vármegye fõispánja helytartói hivatalába lett beiktatása alkalmára, 1829-ben patvarista korában készített, világosan megtetszik. Világi hivatalra adta magát, és elébb Pesten feleesküdvén Nagykárolyba jött tekintetes Szatmár vármegye törvényszékéhez, patvariára. Most uradalmi fiskális. 28. Nagy István, 3 esztendeig, 1828–1831. Született Félegyházán, Bihar vármegyében, tanult Diószegen, azután Debrecenben, hol esküdt deákká és a szolgák inspektorává tétetett. Nem a legjobb elõadású, és ugyanazért nem is nagy sikerû tanító volt, és azt a tekinélyt, melyet Tóthfalusi egész méltósággal fenntartott tanítványai elõtt, õ távolról sem közelítette. Lett idõvel prédikátorrá, és az most is. 29. Surányi Nagy Gedeon, 2 esztendeig, 1831–1833. Született Szatmár városában, nemes szüléktõl. Tanult Szatmáron, azután Debrecenben, hol esküdt diák és a zsidó nyelvben praeses volt. Valamint maga igen jó tanuló volt második lévén a grádusban, úgy a reábízatott tanítványokat is értelemmel és bámulásra méltó elõmenetellel tanította, elannyira, hogy talán hozzáfogható tanító abban az idõben nem is volt. Legalábbis ügyesebb, s alkalmatosabb tanítót már kívánni 91

sem lehetett, magát a várakozást meghaladta. Annyival inkább fájlalhatni azért, hogy bizonyos erkölcsi hibája miatt, mely a borral s szeszes italokkal való mértéktelen élésben, és az azzal párhuzamosan járó kicsapongásban állott, hozzájárulván egy kriminális eset is – melyre fátyolt húzat velem szent vallásunk iránt való tiszteletem –, mindezen jelességei bemocskoltattak, még sokkal inkább pedig azt, hogy egy ily remek tanítót a nyilvános botránkoztatás elhárítása végett lehetetlen volt el nem bocsátanunk eklézsiánk kebelébõl. Rendelõdött idõvel – tekintetbe vevõdvén a derék ifjúnak szerencsétlensége, s ifjúi gondatlansága; de a tett is egész világosságban napfényre nem hozattatván a nagytiszteletû traktus atyai kegyelmébõl – a gyulai oskola rektorságára. Mely mellett egyszersmind káplánságot is folytatott szinte 4 esztendeig, amikor a mértéktelen ital miatt tüdõsorvadásban meghalt, 1837-ben augusztus 12-én. Maga rendelte el halála elõtt temetése módját, maga csináltatott koporsót is, sõt epitáfiumot is önnön maga készített magának.116 Amilyen jó tanító volt Gyarmaton, éppen olyan rossz lett Gyulán, úgyhogy utoljára keze alatt az egész oskola hasra esett, s szinte elpusztíttatott. 30. Szabó Menyhárt, 2 esztendeig, 1833–1835. Született Halason, a Kiskunságban, oda való segédlelkipásztor, T. Szabó István és Zseni Erzsébet szüleitõl. Tanult Halason, azután Debrecenben, hol esküdt deák és a legalsó nemzeti oskolában117 preceptor volt. Mivel világi hivatalra szándékozott, az akkori országos diétát használni akarván a maga tökéletesítésére, hivataláról lemondott a nevezett 1835. évben, tavasszal. A diéta végével Pestre jött, hol tabularis prókátornak felesküdött, s ott lakik most is. 116

A Surányi Nagy Gedeon epitáfiumát emlékezetül ide feljegyzettem: Remény alatt

E Sírhalom néma hantja zárja Ah! az Ész, s szív híven bírt javában Surányi Nagy Gedeon hamvát Az égi gyújtó fény megszûnt. Ki jobb sorsát jó lélekkel várja, Elhervadt, mint féregrágta virág Hol a szentség osztja jutalmát Ott keresd hát már nyert honában; 28 éve legszebb szakában A porra szálljon: Nyugodj! kívánság, A baj-dús létbõl jobbra tûnt: Míg fellebeg ég hajlékában! (Gacsári István eredeti jegyzete) 117 Kisebb magyar fiúoskola – a falusi, úgynevezett triviális elemi iskolának felel meg. Ellentétben a nagyobb magyar fiúoskolával – amely a városi elemi iskolákra jellemzõ bõvebb tananyagot oktatott.

92

Igen hirtelen esvén Szabó Menyhártnak hivataláról való lemondása – oly idõben, mikor már a kollégiumi ifjúság a húsvéti ünnepekre szétoszlott –, hogy az oskola oly hosszú ideig, a deákok visszatéréséig rektor nélkül ne légyen, a nagytiszteletû esperes, Juhász István úr konszenzusa mellett, sõt ajánlására akkor elsõbb preceptor, ügyes tanításáról s jámbor erkölcsérõl ismeretes ifjú Gál Sándor helyeztetõdött be interimaliter azon hivatalba. Az lévén különben is rendelése a nagytiszteletû traktusnak, hogy minden kebelében lévõ rektoriák ezután õsszel változzanak a debreceni kollégiumi esztendõ normája szerint. Ezt a nevezett fél esztendõt hát tavasztól õszig Gál Sándor vitte ki, de aki, mint nem rendes rektor, a többi rektorok számozásából kihagyatott. 31. Tóth Bálint, 1835-nek õszétõl fogva e jelen idõig. Született itt helyben Füzesgyarmaton, most ez idõ szerint is az eklézsiánkban presbiterséget viselõ, egykor pedig kurátorságot is dicséretesen viselt Tóth Sándor és ugyancsak életben lévõ Csák Sára szüleitõl, megkereszteltetvén 1814-ben április 20-án (matrikula, 218. pagina). Rektor tiszteletes Bakos Mihály úr keze alól a Debreceni Kollégiumba vitetvén, az elsõ esztendõs syntaxisták közé vétetett. Deákká lett 1829-ben. Az egész presbitériumnak közmegegyezésébõl, specifikáció118 mellett hozatott ezen hivatalra, melyet azóta mindezidáig különös dicsérettel és közkedveltséggel visel, s oskoláinkat szembetûnõ sikerrel virágoztatja a deák nyelvnek syntaxisát is tanítván.119

118 Itt részletes feltételek alapján, pontos elképzeléseknek, elõírásoknak megfelelõen. 119 Tóth Bálint – helybeli születésû – 1835–1838, késõbb sámsoni prédikátor. Borsothy József 1838–1840, rektóriája bevégzése után itt telepedett meg, mint ügyvéd, volt e községnek bírája, és sok ideig fõjegyzõje. Gacsári Károly 1840–1841, itteni prédikátor Gacsári István fia; Kenézi Lajos 1841–1844; Papp Károly 1844–1847, a szabadságharc után a középiskola tanítójául ismét visszajött Gyarmatra, de alig félévi hivataloskodása után 1852. szeptember havában elfogatott, mint politikai fogoly a neugebeudba vitetett, honnan egy év múlva megszabadulván, idõvel körösladányi jegyzõ lett, s ott halt el. Szõke István 1847–1853, helybeli születésû, késõbb mezõtúri gimnáziumi tanár; Csató József 1853–1856, lett margitai pap; Szegedi Károly 1856–1862, békési lelkész; Vásárhelyi István 1862–1865; Csányi Barna 1865–1867; Szilágyi Márton 1867–1871; Bélteki Lajos 1871–1873, pocsaji lelkész; Vadon Miklós 1873–1874, zsákai lelkész. Ez év õszén a rektorista állandósíttatván, erre tiszteletes Papp Lajos, volt segédlelkész és vésztõi rektor hívatott meg, ki mindezideig buzgalommal és sikerrel müködik. Szilágyi Márton idézett mûve 8–9. oldal.

93

b. A preceptorokról vagy alsóbb fiútanítókról Preceptorok is voltak már az 1750. esztendõtõl fogva, kiknek rendje ím ez: 1. Pap András, 1 esztendeig, 1750–1751. 2. Simon Miklós, 3 esztendeig, 1751–1754. 3. Luka Sándor, 3 esztendeig, 1754–1757. Lásd alább Lukács Sándort, a leányoskolai tanítók között.120 4. Török Mihály, 10 esztendeig, 1757–1767. Innen ment Csökmõre a leányok tanítójának, és ugyanott is halt meg. 5. Szathmári István, 1 esztendeig, 1767–1768. 6. Pápai János, 1 esztendeig, 1768–1769. Ez volt az ide való prédikátor tiszteletes, Pápai János úr fia, kirõl oda feljebb bõvebben értekeztem121 7. Szombati József, 1 esztendeig, 1769–1770. 8. Laki Márton 4 esztendeig, 1770–1774. 9. Szecsei Józef, 3 esztendeig, 1774–1777. 10. Nagy István, 2 esztendeig, 1777–1779. Békési nótáriussá lett, Kádár Istvánnak, ki a rektorok sorában említtetett, sógora.122 11. K. Hajdú András, 2 esztendeig. 1779–1781. Kisújszállási születésû, ahonnan ragadhatott rá bizonyosan a K nevezet. 12. Szûcs Péter ideje 5 esztendõre tevõdik a matrikulai bejegyzésben, holott pedig a kurátori számadásokból világos, hogy õ még 1786-ban is egész esztendõben itt lakott, s fizettetett. Eszerint 6 esztendõ az õ preceptorságának ideje, 1781– 1787. Laki születésû volt, ide való rektor, tiszteletes Zilahi János úrral egy grádusban. Jegyzés: aligha van a többi preceptorok ideje is pontosan feltéve, mert Szecsei József is még 1777-ben, mikor a templom portikusa építtetett, június hónapban is, és így hihetõen még azon egész esztendõben itt lakott, amint ezt meg lehet látni a nótárius Lévai János írásában, mely az archívumban van. 13. Kabai Ferenc. Ennek ideje ismét hibásan tétetik fel a matrikulai jegyzésben, mert ez csak 1 esztendõre tevõdik, mégpedig ami több, a Szûcs Péter idejére (1786–1787), de a successoráról is (Kis Gáborról) bizonyos a nálunk máig is meglévõ preceptori pátensébõl, hogy õ 1790-ben jött ki a 120 121 122

94

Lásd 102. oldal. Lásd 79–80. oldal. Lásd 85-86. oldal.

füzesgyarmati preceptorságra. Eszerint hát vagy a Kabai ideje volt hosszabb: nem egy, hanem 3 esztendõre kiterjedõ, vagy még Kabai és Kis Gábor között egy másik preceptornak is kellett lenni, de akinek neve fel nem jegyeztetett. Kabai idõvel az Érmelléken lett rektorrá, felesége volt Rásó Erzsébet. 14. Kis Gábor, 1 esztendeig, 1790–1791. Született Szikszón, onnan Debrecenbe menvén subscribált 1789-ben, ami csak maga is megmutatja, hogy õ 1790-nél elébb nem lehetett itt preceptor. Egy esztendõ múlva visszament a kollégiumba, és volt idõvel a szolgák inspektora is. 7 esztendõs deák korában kiment rektornak Püspökladányba, azután konyári prédikátorrá lett, hol meg is halt. Özvegye Péntek Zsuzsánna 4 gyermekivel: Zsuzsánna, mikepércsi prédikátor, J. Kovács Dániel úr hitvese, Lydia, Benjamin, berettyóújfalusi rektor és József, ingenieur practicans. 15. Tar Zsigmond, 1 esztendeig 1791–1792. Subscribált 1790-ben. Lett csökmei rektorrá, ugyanott ispánná, és ott is halt meg. Ennek fia volt Tar Áron, jeles tehetségû ifjú, ki a Debreceni Kollégiumban esküdt deák és novitius syntaxisták preceptora; azután kisújszállási rektor, végre nagyváradi káplán lett, és ugyanott halt meg szerencsétlenül, forrónyavalyájában megtébolyodva, egy kútba ugorván vagy esvén, szinte mint már azelõtt egy Csata Ferenc nevû ottani professzor is. 16. Jánki Mihály, 5 esztendeig, 1792–1797. Született a Nyírségen, Mihálydiban nemes szüléktõl. Subscribált 1791ben. Preceptorsága után visszament Mihálydiba, a maga nemesi jószágába, s gazdává lett. 17. Kozma Ferenc, 5 esztendeig, 1797–1802-ig elsõ ízben. Született Félegyházán, Bihar vármegyében. Subscribált 1796ban. Ezen 5 esztendõk után hazájába visszamenvén, kevés ideig pihenésben élt, de csakhamar ismét rágondolta magát a hivatalra, és különbözõ helyeken, úgymint: Árpádon, Darvason és Berettyószentmártonban rektoroskodott. Ismét ráunván a tanításra, utazásra adta magát, és a felsõbb vármegyéket meglátogatván, a Tiszán Szolnokig lejött, onnan Pestet, Budát, Pozsonyt, sõt Bécset is a tapasztalás kedvéért bejárta, és hazájában ismét pihenésben élt. Az 1811. évben ide való leányoskolabeli tanító – a nagyérdemû tisztes öreg Méhes János úr meghalálozván, a szent eklézsia közmegegyezésével azon hivatalra meghívattatott, melyet el is fogadott, s viselte azt 4 esztendeig, 1811-1815-ig; de mivel a fõtiszteletû szuperintendencia nõtlen leánytanítókat semmiképpen nem engedett az akkor tájban hozott új törvény szerint, 95

ismét a fiúoskolába vitetett preceptornak, amint oda alább meg fogjuk látni.123 Volt ez áldott jó lelkû, és talpig becsületes férfiú, egykor pedig az én hajdani, legelsõ tanítóm is, legyenek áldottak porai! 18. Kis János, 1 esztendeig, 1802–1803. Makói születésû, subscribált 1801-ben. 19. Marosi Sándor, 3 esztendeig, 1803–1806. Subscribált 1802-ben. 20. Szalai István, 4 esztendeig, 1806–1810. Született Nagykárolyban, subscribált 1805-ben. Innen preceptorságából ment a békési kántorságra, onnan ismét a dobozi leányoskolai tanítóságra, s ott letelepedvén, mivel semmi gyermekei nincsenek, minden hivatal nélkül él, s gazdálkodik. 21. Nagy Sámuel, 3 esztendeig, 1810–1813. Vámospércsi születésû, subscribált 1808-ban, innen ment balmazújvárosi leányok tanítójának, s ugyanazon hivatalban él most is. Házasodott Szeghalomról.124 22. Kádas András, 1 esztendeig, 1813–1814. Subscribált 1811-ben. 23. Karakas Péter, mindössze 1 és negyed esztendeig, 1814 tavaszától 1815 õszéig. Született itt Füzesgyarmaton, Karakas András és Nagy Sára szüleitõl. Minekutána több apróbb helyeken preceptoroskodott volna, az akkori elöljáróságtól könyörületességbõl ide a hazájába hozattatott, megégvén valamelyikben azon eklézsiák közül, amelyekben szolgált; de rendetlen élete miatt, valamint másutt, úgy itt sem sokáig lakhatott. Sõt a hivatalra egyáltalában alkalmatlan lévén, elbocsáttatott. Azóta az egész szuperintendenciában szerte peregrinált, és sanyarú kéregetése által éldegélt mindaddig, míg végre 1837-ben, szeptember 25-én, élte 52. évében Váradolasziban hideglelésben meghalálozott. Temettetvén énekszóval, amint oda való református káplán, tiszteletes Lovas József úr attestátuma megmutatja. Elsõbb felesége téglási születésû volt, mely helyen volt elõször preceptor. Második pedig (törvényes volt-e, vagy hit nélkül való, nem tudatik) Fekete Erzsébet, kit Közép-Szolnok vármegyében, Sámson125 helységében vett el, amint õ maga állította. Négy neveletlen, s szánakozásra méltó árvái maradtanak. Lásd 97. oldal. Az eredeti kéziratban az alábbi hiányos mondat található: házasodott, Szeghalomról feleségül vévén Elek (A feleség keresztneve teljes egészében lemaradt.) 125 Szilágysámson. 123 124

96

Az 1815. esztendõben tavasszal két preceptorok introdukáltattak a fiúoskolába, és itt kezdõdnek már ezen mostani nevezetek: elsõbb vagy nagyobb, és második vagy kisebb preceptorok,126 kik a könnyebb felvehetés végett kollateraliter127 elõadódva így következnek: Elsõbb vagy nagyobb preceptorok 24. Kozma Ferenc, ki már oda feljebb is sub numero 17. említtetett,128 valamint oda alább a leányok tanítói közt is fog említtetni.129 A leányoskolában ugyanis a fõtiszteletû szuperintendencia tilalma által tovább lenni nem engedõdvén nõtlensége miatt, úgy hozatott vissza ismét a fiúoskolába, s szolgált ekkor ismét egyvégtében 4 esztendeig, 1815-tõl 1819-ig. 25. Précsényi István, 3 esztendeig, 1819–1822. Született Nagykõrösön, subscribált Debrecenben, 1816-ban. 3 esztendõt töltvén itt, vitetett Ceglédre a leányok tanítójának, s abban a hivatalban van most is. 26. Újvári József précsényi elmenetelével promóveáltatott elsõbb preceptorságra a kisebb oskolából, és itt is, valamint ott nagy dicsérettel töltött 3 esztendõket (1822–1825). Ekkor, mint állandóbb statióra a csökmei fiúoskolába vitetett rektornak, hol megházasodott, feleségül vevén bojti prédikátor tiszteletes, Imre József úr leányát, Juliannát, kitõl vannak gyermekei. Most is Csökmõn lakik azon hivatalban. Igen jó és értelmes tanító volt, s fájlalva eresztettük ki eklézsiánkból. A legjobb lábon állott alatta oskolánk, sok derék fiakat nevelt, kik mindenkor áldani fogják. 27. Sárosi Szabó János, 1 esztendeig, 1825. április 24-tõl 1826. április 24-ig. Ekkor a tanítók változása már Gergely napról Szent György napra vivõdött a nagytiszteletû traktus rendelésébõl. Nagykõrösi születésû, 3 esztendõs deák korában jött ki, s egy esztendõt töltvén, katonává lett. 28. Jeremiás vagy egész nevén: Surányi Jeremiás Lajos, 2 esztendeig, 1826–1828. Balkányban született nemes szülék126 Tehát az alsó vagy kisebb fiúiskola, és a felsõ vagy nagyobb fiúiskola tanítói. 127 Az eredeti kéziratban a kisebb és nagyobb preceptorok valóban egymás mellett kerültek felsorolásra. A könnyebb áttekinthetõség érdekében ezeket sorrendben közöljük. 128 Lásd 95-96. oldal. 129 Lásd 105. oldal.

97

tõl. Jó tanító volt, és hazájába visszamenvén, ottan nótáriussá, késõbb katonává lett. 29. Porkoláb Lajos, 1 esztendeig, 1828–1829. Tiszalöki születésû, Nánáson és Debrecenben tanult. Innen visszament a kollégiumba. 30. Huszti István, 1829 tavaszától fogva 1830 Gergely napjáig. Rendetlen életéért, szüntelen való dorbézolásáért, korhelykedéséért, részegeskedésért még Szent György napja elõtt, kisebb preceptor Kolozsvárival együtt elbocsáttatott. Igen rossz lábon állott mindkettõjük alatt az oskola. Ez a Huszti már itt laktában egyszer katonának csapott fel borozás közben a csapszékben, és az elöljáróság által váltatott ki. Kár volt annyiban nem hagyni a dolgot, amint azt a következmények is mutatták. Innen kimozdíttatván a hazájába, Máramaros vármegyébe visszament. Ennél, és Kolozsvárinál alkalmatlanabb s méltatlanabb tanító az én idõmben nem volt. 31. Kötélverõ János, 1830-tól 1832 õszéig, és így 2 és fél esztendeig. Érsemjéni születésû, hol az édesatyja sok ideig nevezetes fõbíró volt. Minekutána itt dicséretesen szolgált volna, ment a köröstarcsai fiúoskolába preceptornak, onnan ismét egynéhány esztendõ múlva kóji rektornak. 32. Siró Dániel, mint nagyobb fiú preceptor szolgált ismét 1832-nek õszétõl fogva 1833-nak tavaszáig, amikor – amint oda alább meg fogjuk látni – az innen a gáti leányoskolába vitetett tanítónak. 33. Gál Sándor, 2 esztendeig, 1833-tól 1835 tavaszáig. Született Tiszanagyréven, tanult Nagykõrösön, azután Debrecenben, ahonnan 3 esztendõs deák korában vitetett Szentesre correctornak. Onnan a nagytiszteletû traktus által ajánltatott ide való nagyobb preceptornak Siró Dániel helyébe, és ez a legelsõ példa, hogy fiúoskolabeli tanító nem a Debreceni Kollégiumból hozattatott, hanem a venerabilis traktus által ajánltatott. 1835 tavaszán Szabó Menyhárt hirtelen lemondván rektori hivataláról – amint oda feljebb láttuk130 –, ez a Gál Sándor, mint igen alkalmatos és jeles erkölcsû tanító helyeztetõdött bé abba interimaliter, és vitte azt fél esztendeig, tudniillik 1835 õszéig, amikor állandóbb hivatalt nyervén a nagytiszteletû traktustól, Köröstarcsára rendeltetett a leányok tanítójának, s ott lakik most is. Még itt laktában megházasodott preceptori fõvel, vévén feleségül Szentesrõl özvegy Szabó Jánosné hajadon leányát, Juliannát, kitõl 130

98

Lásd 92-93. oldal.

született itt helyben egy Krisztina nevû leánya. Itt ismét az elsõ példa, hogy Füzesgyarmaton preceptorból tevõdött rektor, mégpedig feleséges rektor, így hozván azt ekkor a környülállások. 34. Kerekes Károly, vagy másképp egész nevével Vásárhelyi Kerekes Károly, 1835-tõl fogva lett nagyobb preceptorrá, és azóta példás szorgalommal, s közkedveltséggel viselte azon hivatalát egész 1838 tavaszáig, amikor Szentesre vitetett preceptornak. Született Nádudvaron, ottani kántor, nemes Vásárhelyi Kerekes Sámuel édesatyjától, ki az 1831-i kolerában meghalálozott. 35. Tóth István, 1838. április 24- tõl fogva e jelen idõig. Második vagy kisebb preceptorok 1. Karakas Péter, mint kisebb preceptor csak fél esztendõt töltött, 1815 tavaszától fogva õszig. 2. Molnár Antal, 3 és fél esztendeig, 1815 õszétõl 1819 tavaszáig. Volt disznóshorváti fi, szikszói particulista, s aztán Debrecenben subscribálván elébb püspöki, majd füzesgyarmati kisebb preceptor. Idõvel az uradalomnál kancellista, bucsai és varga-zugi ispán, késõbb Váradra ment ispánnak, s onnan Szõllõs nevû faluba ment lakni. 3. Újvári József, 3 esztendeig, 1819–1822. Született Nagykerekiben, nemes szüléktõl. 4. Szabó József (Csiffi Szabó), 1 és fél esztendeig, 1822 tavaszától 1823 õszéig. Ingenieurrá lett. 5. Nagy Balázs, 1 és fél esztendeig, 1823 õszétõl fogva, 1825 tavaszáig. Lett idõvel a hegyközszentmiklósi leányok tanítója. Ott lakik most is, ugyanazon hivatalban. 6. Sós Ferenc, 1 esztendeig, 1825-tõl 1826. április 24-ig. Körösladányi születésû, odavaló leányok tanítójának, néhai Sós Dánielnek fia. Innen visszament a kollégiumba, és azután a kisújszállási oskolában lett preceptorrá, idõvel correctorrá. Amilyen selejtes és restes tanító volt itten, olyan jóvá, sõt híressé lett Kisújszálláson, elannyira, hogy ügyes tanítói tálentumáért Debrecenbe vitetett idõvel a leányok tanítójának. 7. Sárközi István 1 esztendeig, 1826–1827. Lett ingenieurré. 8. Járai Péter, 1 esztendeig, 1827–1828. Visszament a Debreceni Kollégiumba, és ott idõvel nagyidejû deákká lett. 9. Varga József, fél esztendeig, 1828 tavaszától fogva ugyanazon esztendõ õszéig. Ekkor betegeskedése miatt hivatalát félbeszakasztani kényteleníttetvén, a szüleitõl hazavitetett Földesre, hol az édesatyja kántor volt. 99

10. Huszti István, fél esztendeig, 1828 õszétõl fogva az 1829 tavaszáig. Kitöltvén a Varga idejét, s akkor az elsõbb preceptorságra mozdíttatván, lett helyibe. 11. Kolozsvári Mihály, 1 esztendeig, 1829-tõl 1830 Gergely napjáig. Ez kollégájával, Husztival együtt szüntelen dorbézolván, s elõ-hátra csavarogván, idõ elõtt forma szerint elmozdíttatott. Testimónium sem adatott egyiknek se, bármennyire kérték is, nehogy más eklézsiát is megrontsanak. Volt ez hajdúböszörményi születésû. 12. Siró Dániel, mint kisebb preceptor szolgált 2 és fél esztendeig nagy dicsérettel, 1830-tól 1832 õszéig. Akkor Kötélverõ helyébe, mint ügyes, alkalmatos tanító elsõbb preceptorságra promoveáltatott. Lásd oda alább a leányoskola tanítói között.131 13. Kerekes Károly vagy egész nevével Vásárhelyi Kerekes Károly, 1832 õszétõl fogva 1835 tavaszáig, és így 2 és fél esztendeig, mint kisebb preceptor. Akkor jeles tanítói tálentumáért elsõbb preceptornak promoveáltatván, lett helyébe Nagy Sándor. 14. Nagy Sándor, 1 esztendeig, 1835–1836. Madarasi születésû. Négy esztendõs deák korában jött ide, s egy esztendõt töltvén dicséretesen, ismét visszament a kollégiumba, hol tanul most is. 15. Tóth István, 1836-tól fogva, mint kisebb preceptor, 1838-nak tavaszáig, április 24-ig. Született Szikszón, ottani lakos, Tóth István és Sovány Borbála szüleitõl. Tanult ugyanott, majd Debrecenben. Volt elébb dévaványai preceptor, majd ismét annak végeztével a Debreceni Kollégiumba bémenvén hozatott onnan ide Füzesgyarmatra. 16. Makra Mihály, 1838 tavaszától fogva ismét e jelen idõig.132 Lásd 106. oldal. Szilágyi Márton így folytatja a tanítók felsorolását, nem különböztetve meg a kisebb és nagyobb fiútanítókat: Kerekes Károly 1832–38, Tóth István 1836–40, Makra Mihály 1838–39, Ármós Bálint 1840–42, ügyvéd lett. Pásztohai Benjámin 1839–40, Hegedûs János 1840–43, Nemes Ferenc 1842– 43, Horog Jakab 1843–44, Ivánka Sámuel 1843–45, mint sárospataki fõiskolai zenetanár halt el. Szabó Lajos 1844–48, Kiss Ferenc 1845–52, Csató Sándor 1848–52, helybeli születésû, a forradalomban Domokos József szolgált helyette 1849 õszéig. Huszti Mihály 1852–53, késõbb ref. kovácsházai pap lett. Kémeri Gábor fél évig, színész lett. Tóth Bálint 1852–57, Hagyó Sándor 1857–69, Berke Péter 1853–86, Nagy Lajos 1869–74, Cirják Gyula 1874–75, Sipos János 1875–83, Nagy János 1883-tól máig, orgonista is. Szilágyi Márton idézett mûve. 9–10. oldal. 131 132

100

c. A leányoskola tanítóiról A leányoskolában valamint másutt átaljában, úgy minálunk is eleinte asszonyok voltak a tanítók, ellenkezõleg a Szent Pál apostoli hagyományával (Pál elsõ levele Timóteushoz 2. fejezet 12. vers: „az asszonyi állatnak nem engedem meg, hogy tanítson”), ha ezt felsõbb értelemben, az eklézsiában vagy templomban való közönséges tanításról vesszük. Kiknek egész tiszteletbéli s megszólítási nevük az együgyû asszonyom titulusban állott, s ez az oka, hogy még ma is a tanítók feleségei a tanítványoktól rendesen asszonyom névvel neveztetnek és szóllíttatnak, valamint azoknak férjeik, vagy a mai férfiútanítók a leányoskolában tanító embereknek hívattatnak, megkülönböztetõdve a régi asszonytanítóktól, vagyis inkább tanítóasszonyoktól. Még a matrikulában is sok helyen láthatni, hogy a leányok tanítójának titulusa így tevõdik ki: tanítóember, vagy tanítóember uram. Mikor kezdõdött itten a legelsõ leányoskola, nem bizonyos. Annyi nyilvánvaló, hogy már 1738-ban a leányoknak itten külön oskolájok volt a fiúktól, és külön tanítójuk, mert a törvénykezési protokollumban azon esztendõrõl íratik, hogy Erdõs István és több fiatalok a tanítóasszony udvarának, vagy amint in contextu kitevõdik, a leányoskolának kerítésit felvonták, és a pincében feltüzelték. Szintígy a tanítók nevei is bizonytalanok. a) A tanítóasszonyok Amint a matrikula végén a tiszteletes Szilágyi György úr által tétetett jegyzésben világosan láthatni, hogy az 1750. esztendõtõl fogva – a régibbekrõl semmi jegyzés nem lévén – ezek voltak: 1. Nagy Mihályné, vagy amint ott íratik: „Nagy Mihályné asszonyom”, 4 esztendeig, 1750–1754. 2. Szûcs Györgyné, vagy amint ott íratik: „Szûcs Györgyné asszonyom,” ismét 4 esztendeig, 1754–1758.133

133 Mezõtúrról szakadt néhai Beke István özvegye, Gyulai Ilona – kirõl eredtek a túl a gáti Bekék – még régibb tanítóasszony volt ezeknél, 5 esztendõkig szolgálván itt (1743–1748), amint ezt 1748-ban október 19-én kiadott bizonyságevele bizonyítja, aláírva Hegyesi István fõbíró és Szõke György nótárius, mint szinte prédikátor Pap Ferenc neveikkel. (Gacsári István eredeti jegyzete)

101

b) A tanító emberek vagy helyesebben A leányoskolának férfiú tanítói 1. Lukács Sándor (uram). Ez a Lukács Sándor egy és ugyanaz azzal a Luka Sándorral, aki oda feljebb a fiúoskolabeli preceptorok sorában sub numero 3. említtetett.134 Mert amint tiszteletes Bonyhai Sándor úr állítja, az õ igazi neve csakugyan Luka volt, és máig is az, hanem itt gyarmaton bérmáltatott135 el Lukácsnak. Ami annál is hihetõbb, hogy az õ leányoskolabeli tanítósága éppen ott kezdõdik, ahol amannak, tudniillik Luka Sándornak fiú preceptorsága végzõdik. 1758-ban március 15-én megházasodván – az így tétetik ki a matrikulában: „Lukács Sándor uram, leányok tanítója vette Szilágyi Ferenc leányát, Katát.” A következõ, 1759. esztendõben március 23-án Sára nevû leánya is kereszteltetett néki, mint tanítóembernek. Hivatalának terminusa – meddig szolgált légyen itten – feltéve nincsen, de ezen épen nem ütközhetünk meg, mert erre nézve csak azt kell meggondolni, hogy tiszteletes Szilágyi György úr – ki elébb, tudniillik 1761-ben változott hivatalából, mint a fennforgó tanítóember Lukács Sándor – elmenetele után nem jegyezhette fel azt. A successora pedig vagy elfelejtette, vagy nem is tudakozódott iránta. Egyébiránt Lukács, vagyis inkább Luka Sándor, mint tanítóember, még 1764-ben is itten lakott. Ez bizonyos az említett matrikulának 25. lapjától, ahol ez íródik: „Tanító ember Lukács Sándor leánya, Susanna, kereszteltetett 1764-ben, március 13-án.” Azelõtt az 1760. és 1762. esztendõkben is, mint tanítóembernek, úgy kereszteltettek néki gyermekei (pagina: 17. és 23.) tudniillik ezen utóbbiban Mária nevû leánya, amaz elébbiben pedig, 1760-ban József nevû fia. És a tiszteletes Bonyhai Sándor úr bizonysága szerint és hiteles állítása után ez volt az a Luka József, ki elébb köröstarcsai, vagy ladányi, késõbb pedig mezõtúri nótárius lett, és akinek ismét gyermekei voltak: Luka Sándor, dobozi és békési volt nótárius, továbbá debreceni prédikátor, tiszteletes tudós Márton József úr hitvese, és tiszteletes Luka József mezõtúri rektor és pocsaji volt prédikátor. Hogy Lásd 94. oldal. Katolikus egyházi szertartás. Erre az alkalomra a bérmálkozó úgynevezett bérmanevet kap, ez gyakran a bérmaszülõ, vagy annak védõszentjének nevével azonos. A fent említett tanítót csak a gyarmatiak nevezték („keresztelték” el) Lukácsnak, valódi neve Luka. 134 135

102

1765-ben is itt lakott Lukács, vagyis Luka Sándor – bár gyermeket nem kereszteltetett is, hogy a matrikulából annál fogva megtudhatnánk –, nem hagy felõle kételkedni tiszteletes Pápai János úr, aki ha más lett volna utána abban az esztendõben, bizonyosan írásba tette volna azt, mint egyebeket is írásba tett. De csak a matrikulát kell megnézni, azonnal eloszlat ez minden kétséget, s teljes bizonyosságra vezet bennünket. Az íródik ugyanis az õ successoráról, Méhes Jánosról a halottak matrikulájában, hogy õ 45 esztendeig viselte itt a lányok tanítóságát, 1811 februárjában halt meg, és így Lukács, vagyis inkább Luka Sándornak még 1765-ben is itt kellett tanítónak lennie, Méhes János pedig 1766-ban lett azzá. Ez a Luka Sándor – amint tiszteletes Bonyhai úr mondja – innen Szeghalomra ment leányok tanítójának. 2. Méhes János, 45 esztendeig, 1766-tól 1811-ig, amint a halottak protokollumában világosan feljegyeztetett. Született ez a nagyérdemû, és egy egész embernyomnak máig is tisztelettel s hálás szeretettel emlegettetni szokott, feledhetetlen, s áldott emlékezetû tanítója Kiskunszentmiklóson. Hivatalába lépvén feleségül vette Madarasról Gõz Katalin asszonyt, kitõl születtek számos gyermekei, úgymint név szerint: 1. Sára, 1767-ben, madarasi lakos, Borsi János felesége. 2. János, 1768-ban, de ez meghalt. 3. Erzsébet, 1770-ben szeghalmi lakos, Bagoly Mihály volt felesége. 4. István, hódmezõvásárhelyi lakos, és compactor volt, kinek fia a most Gyulaváriban lévõ prédikátor, tiszteletes Méhes László. 5. János ismét, 1777-ben március 22-én, ki lett szeghalmi nótáriussá. Ennek elsõbb feleségétõl, madarasi születésû nemes Nagy Zsuzsannától való gyermekei: Terézia, borossebesi volt prédikátor, tiszteletes Szilágyi József néhai hitvese, szentandrási nótárius Duda...136 volt társa, és Imre, tanuló. Második feleségétõl, nemes Halász Juliannától, semmi gyermeke nem maradt. 6. Zsuzsanna, 1780. szeptember 1-jén, hitvese Sárközi Istvánnak, volt rektor Sárközi Sámuel testvérjének, ki több helyeken: Tordán, Darvason, Hegyközpályiban stb. rektoroskodván, most Nagyváradon maga házában lakik, s nyugodalomban él. 7. József, 1783. május 8-án. 8. Sámuel, 1785. augusztus 22-én, helybeli lakos és szûcsmester, ki az 1836. évi kolerában halálozott meg. 9. Márton, 1788. november 28-án, madarasi lakos és csizmadiamester. 10. Sándor, 1792. szeptember 18-án, de aki csakhamar, 1794-ben meghalt. 136

Az eredeti kéziratban a keresztnév szintén hiányzik.

103

Méhes János minekutána – amint a halottak protokollumában feltétetett – hivatalát ebben a gyülekezetben, mint leányok tanítója 45 esztendeig dicséretesen és fáradhatatlan hûséggel, s példás elõmenetellel folytatta szinte haláláig, harmadnapig tartott nyavalyája után (a szánról ledülvén, halálos ütést kapott, mely miatt mindjárt akkor szava is elállott) kimúlt szélütésben, 68 esztendõs korában, temettetvén prédikációval. Béke nyugodjon becses porain. Már még a megboldogult Méhes János úr idejében, az 1809. esztendõben állított fel az akkori eklézsiai elöljáróság – amint oda feljebb az oskolák rubrikájában láttuk – egy másik leányoskolát is a városnak túl a gáton fekvõ részében, és itt következnek már ezen nevezetek: innen a gáti vagy régibb, és túl a gáti vagy újabb leányoskola. Mivel a túl a gáti leányoskolabeli tanítónak ideje két egész esztendõvel elõzi meg a Méhes János úr után következett innen a gáti vagy régibb oskolabéli tanítónak idejét, a jobb rend kedvéért amazon kezdem; különbenis örök idõkre egyenlõnek maradván mind a két oskolának, és az azokban való s leendõ tanítóknak tekintete és méltósága. 1. Túl a gáti vagy újabb leányoskolában Bálint Péter, 1809-tõl fogva a jelen idõig. Született itt helyben, e mi füzesgyarmati eklézsiánkban 1774-ben (megkereszteltetvén mácius 25-én) Bálint Mihály és Szécsi Erzsébet szüleitõl (pagina matrikula 45). Tanult a helybeli oskolában, K. Hajdú András preceptorsága, és Szathmári Ferenc s Gál Gábor rektorsága alatt. Debrecenbe vitetvén a grammatica classisba vevõdött bé, s ott folytatta tanulását, mígnem a karcagi oskolába vitetett preceptornak, ahonnan, mint particulista subscribált a Debreceni Kollégiumban, 1794-ben. Onnan 1799-ben ment Szentmihályra kántornak, s lett egyszersmind a leányok tanítója is, vévén feleségül ugyanott laktában Oláh Sára asszonyt, kivel máig is él házasságban. 1808-ban hazájába visszatérvén, vitte akkor mindjárt akkori rektor, Rácz István helyett a kántorságot, s közkedvességet találván mindenekelõtt szép svádájú, ékes hangú éneklése által, úgy helyeztetõdött be ide a következett 1809 esztendõben állandó és rendes kántornak, egyszersmind az újabb vagy a túl a gáti leányoskolabéli tanítónak, mely mindkét hivataljait attól fogva szorgalmatosan viszi. Még Szentmihályon laktában született Terézia leánya, kit idõvel itt volt rektor, 104

s késõbb uradalmi tiszt, Hati Sándor úr vett el, mint oda feljebb láttuk.137 Itt laktában született Károly nevû fia, ki csakhamar, egyesztendõs és 4 hónapos korában meghalt, 1810-ben június 28-án.138 2. Innen a gáti vagy régibb leányoskolában 1. Kozma Ferenc. Meghalálozván a tisztes öreg Méhes János úr, azonnal õáltala, mint a feljebbihez hasonló, jólelkû és serény, s alkalmatos tanításáról már azelõtt eléggé ismeretes tanító által kívánta annak helyét betölteni az elöljáróság. Aminthogy a hivatalt el is fogadván, vitte azt nagy dicsérettel 4 egész esztendõkig, 1811-tõl 1815-ig. Amikor a fõtiszteletû szuperintendencia azon tilalmánál fogva, hogy nõtelen személyeknek nem engedõdik meg a leányok tanítósága, ismét a fiúoskolába transferáltatott, amint oda feljebb láttuk.139 2. Szántai György, 4 esztendeig, 1815-tõl 1819-ig. Született Debrecenben, subscribálván 1809-ben. Ide hozatott a szeghalmi fiúk preceptorságából. Innen elmenvén, különbözõ helyeken folytatta tanítói pályáját: Ártándon, Váncsodon stb., most a hosszúpályi leányoskolának tanítója. Három rendbéli feleségei voltak: Varga Zsuzsánna, kit Darvasról vett el, s el is temetett csakhamar itt helyben, 1816-ban január 12-én, 19 esztendõs korában. Sáhi Zsuzsánna Ártándról, ki hasonlóan hamar meghalt, harmadik és mostani felesége Udvariból való Lukáts nevû. 3. Sófi András, 14 esztendeig, 1918-tól 1833-ig. Született Csengerben, Szatmár vármegyében. Tanult Debrecenben, subscribálván velem együtt 1807-ben. Lett elsõben dévaványai preceptorrá, s ott is házasodott meg, vévén feleségül oda való nemes Dékány Juliannát. Innen visszament hazájába, Csengerbe, s kevés idõ múlva vitetett rektornak Vetés nevû helységbe. Onnan idõvel ismét visszajött Dévaványára preceptornak, Ványáról pedig Szántai helyébe hozatott ide Füzesgyarmatra 1819-ben, hol dicséretesen, s igen jelesen szolgált egész 1833-ig, amikor a rektor Surányival nagy comLásd 90. oldal. Elsõ tanítója volt e túl a gáti leányiskolának Bálint Péter 1809–40-ig, amikor lemondott, csupán a tanítóságával egybekötve viselt kántori állást tartván meg haláláig, mely 1848. augusztus havában következett be. Máig is emlegetik kitûnõ ékes hangjáról. Szilágyi Márton idézett mûve. 11. oldal. 139 Lásd 97. oldal. 137 138

105

plicitásba volt leánya, Zsuzsánna kázusának következésében. Bár õtet magát az eklézsia igen szerette, s továbbra is örömest megtartotta volna, hivataláról lemondott, s ment Gyulaváriba a leányok tanítójának, hol lakik azóta, most ez idõ szerint is. Gyermekei, kik különbözõ helyeken születtek, ezek: Lajos, asztalos mesterséget gyakorló, Zsuzsánna, kit idõvel feketegyarmati rektor, Baksai János vett el, Julianna, László, ki Hódmezõvásárhelyen tanul, és Eszter. 4. Siró Dániel, 1833-tól fogva a jelen idõig. Született 1807-ben Nagybégányban, Bereg vármegyében, nemes Siró László és nemes Váradi Borbála szüleitõl. Tanult Mezõkaszony városában a syntaxisig, ahonnan ment Debrecenbe, hol subscribált 1828-ban. Onnan jött ide 1830-ban, és a kisebb s nagyobb fiúpreceptorságban 3 esztendõket igen dicséretesen töltvén, mint alkalmatos, ügyes tanító, közmegegyezésbõl, s a nagytiszteletû egyházi vidék Consistoriumának engedelmével a leányoskolai tanítóságra mozdíttatott. Házassági életre lépett 1834-ben január 22-én akkori túrkevi kántor, most pedig nótárius Bányai Lajos úr Tóth Rákheltõl való leányával, Rákhellel, kitõl vannak 2 gyermekei, Eszter és Kálmán. Ezeknek az eklézsiai vagy belsõ személyeknek szokott rendes fizetéseik (conventionalisaik) – mindösszeségesen – megláthatók az eklézsia presbyteriale protokollumában, ugyanazért azokat ide fel sem jegyeztem. 140 140 Szilágyi Márton így folytatja a leánytanítók felsorolását, nem különböztetve meg az innen és túl a gáti iskolák tanítóit: Siró Dániel 1833–75, igen kedves és népszerû tanítója, emellett Bálint Péter után szintén ékesszavú kántora volt a közönségnek; özvegye, Bányai Rákhel ma is él községünkben. Tóth István 1840–56, csonka idejét 1857 tavaszáig Rácskai László töltötte ki, amikor is eddigi fitanító, Tóth Bálint lett utódjává, s félszázados tanítóságához közel állva ma is mûködik. Nagy János 1875–83, ekkor a közép fiiskola tanítójává alkalmaztatott, lásd fentebb (lásd 100. oldal 132. lábjegyzet). Koppányi György 1883-tól, ma is állásban van. Berke Péter fitanítóságról helyeztetett át 1886 tavaszán, õ is közel félszázadot tölt a tanítói pályán. Az iskolákkal kapcsolatban számos fontos adatot közöl a továbbiakban is: Újabb idõkben, különösen midõn az 1868. évi országos népiskolai törvények a kötelezõ iskoláztatást kimondták, s a tankötelesek szorgalmas iskolába járatását a szülõk bírságolásának terhe mellett hatóságilag is mindinkább ellenõrizték, sürgették, de meg a lakosság szaporodása folytán is, mind a fi-, mind a leányiskolákban a növendékek létszáma rohamosan emelkedett. Úgyannyira, hogy az egyháztanács belátta, akaratlanul is érezte, hogy az iskolák és azokban a tanerõk szaporításának szükségessége elodázhatatlanná vált. Hogy tehát iskoláink a kor színvonalán megállhassanak, s azok berendezése, az osztályok beosztása a népiskolai törvényeknek megfelelõ legyen, evégbõl a 80-as évek elején oly irányú mozgalom indult meg, mely újabb tanítói állomások létesítését, iskolák építését, a város két részére való tekintettel,

106

6. §. A többi eklézsiához tartozó személyekrõl, úgymint a kurátorokról és egyházfiakról I. A kurátorokról Kurátorokat legelõször tiszteletes Pápai János úr kezdett tétetni az eklézsiában, amint maga írja a matrikula végén. Kétségkívül a fõtiszteletû szuperintendenciának az eklézsia alamizsnákról szóló azon rendelésének következésében, mely könnyebb hozzájuthatás szempontjából a kisebb növendékekre nézve paralel osztályok felállítását tûzte maga elé célul, kapcsolatosan a „szabad iskolázás” intézményével együtt. Ily nagy és nemes cél elérése, miután az egyház minden eddigi jövedelmei, bevételei a megfelelõ kiadások által felemésztettek, nem mehetett egyszerre és nagyobb áldozathozatal nélkül. Az iskola iránti buzgóságnak, áldozatkészségnek soha el nem felejthetõ példáját mutatja fel még a maradék elõtt is az a lelkesültség, mellyel az 1883. évi május 3-án tartott egyházközségi közgyûlés nagyobb részben ma is élõ derék tagjai – számba sem vehetõ kisebbségel szemben – a szabad iskolázás intézményének behozatalát örömmel kimondották. S a tanerõk, iskolák szaporítására a következõ egyházi és iskolai új adókulcsot állapították meg: „Minden pár vagyoni különbség nélkül eddigi adóján kívül – mely már régi idõk óta birtokaránylagos és eddig is jelentékeny volt – 8 liter búzát, 8 liter árpát, s 60 krajcár pénzt fizet, ezen kívül állami egyenes adójának minden forintja után 3 krajcárt. Továbbá az eddig meg nem adóztatott földek közül egynegyed telek „réti” föld után fizet 5 liter búzát, 5 liter árpát, „teljes pascum” után 4 liter búzát, 2 liter árpát, „nem teljes pascum” után holdanként 1 liter búzát, fél liter árpát” (lásd egyházkerületi jegyzõkönyv 1887. augusztus 22-tõl 27-ig, a 83–84. lapjain). E gyûlésen történt az, hogy a határozat kimondása után a lelkész-elnök, boldogult Csánki Benjámin elõdöm örömkönnyeket hullatva kiáltott fel: „Mint az õsz Simeon, mert látták az õ szemei az Idvezítõt, én is örömmel halok meg immár, mert 35 évi lelkészkedésem alatt táplált vágyamnak: a szabad iskolázás elvének megvalósulását elértem”. Fájdalom, sejtelme be is teljesült a következõ év április 1-jén, hirtelen elhalván. E váratlan eseménynek tulajdonítható éppen, hogy a szabad iskolázás kedvezményének életbeléptetése, s az új adókulcsa alapjáni kivetés a vacantia idején egy-két szóvivõ ember önzésébõl támadt némi ellenmozgalom miatt voltaképpen csak az én idõmben, 1887-ben történhetett meg. Mindemellett is már 1884. szeptember 1-jén a gáton inneni városrészen új iskola állíttatott: I-II. osztályú, paralel leányiskola, mely azonban két év múlva nem szerint növendékeket cserélt, szintén ilyen osztályú paralel fiiskolává változtatván át, s tanítójául Esztárból Fekete János választatott, kit az egyházi elöljáróság a betegeskedõ Siró Dániel melletti segédkezése idejébõl különben is személyesen, s igen elõnyösen ismert. Szépen jellemzi e szorgalmas, és ritka ügyességgel párosult tanmodorú férfiút azon többek elõtt, s nem egyszer tett õszinte nyilatkozata: „Ha még egyszer születnék, akkor is csak tanítóvá lennék”. Ritka hang a mai világban!

107

éppen az õ prédikátorságának elején történt, és amely – ugyancsak a matrikula végén – a kurátori esküvésnek formájával együtt még ma is látható, s melyben a következõ numerusok alatt rendeltetik: „5. Mindenféle alamizsnát az eklézsiának kurátora vegyen kézhez a templom ajtajai elõtt lévõ perselyekbõl. Evégre minden eklézsiákban eklézsia kurátora vagy gondviselõje legyen a város vagy helység bíráján kívül.” Ahonnan látni való, hogy régen az eklézsiának egész gondja a prédikátoron kívül a város vagy helység bíráján 1887-ben az iskolai év kezdetével a túl a gáti városrészen is megnyílt az elsõ másodosztályú paralel fiiskola, melynek elsõ tanítója ifjabb Peleskei Dániel volt, akinek helyére 1889. szeptember 1-jén – helybeli születésû – Lázár Gergely jött Konyárról, kitûnõ kertész s az egyház faiskolájának megteremtõje, sikeres kezelõje. E hét iskolában már a finövendékek osztályai teljesen rendezve, a leányiskola alsóosztályai elég célszerûen beosztva lettek, de még mindig nagy hátránya volt a tanügy sikerének, hogy a nagyobb leányiskolában Koppányi György vezetése alatt a III-VI osztály volt összezsúfolva, melynek növendékeit a tanterem nem volt képes befogadni sem. Még egy tanerõre, meg egy iskolára volt égetõ szükség. Ennek költségei fedezésére ismét módosítani, emelni kellett az eddigi adókulcsot, minden párra kivétel nélkül 20 krajcárral és az állami egyenes adóforint után 1%-kal. (lásd a Szegeden 1894. május 22–23-án tartott egyházmegyei közgyûlés jegyzõkönyve 24. szám) E nyolcadik tanerõ is beállíttatott 1894. szeptember 1-jén, a Vajnából jött Lázár István személyében, ki jelenben a nagyobb leányiskola IV., V., VI., osztályainak tanítója, s egyszersmind egyik orgonista is. Íme, ily tevékenységet fejtett ki, ily elismerésre méltó áldozatot hozott rövid idõ alatt a tanügy oltárára egyházközségünk, megértve, követve az apostol intését: „Mindenek ékesen és jó renddel legyenek tiközöttetek!” Van még egy fiókegyháza is a gyarmati anyaegyháznak az úgynevezett „Nagy-bucsai Újülésen”, hol a közelebbi tíz év alatt a szomszédos és távolabbi községekbõl több mint 300 evangélium szerint reformált vallású lélek telepedett le ugyanannyi római katolikus és más vallásúakkal együtt. Itt a község állíttatott iskolát, az anyaegyház pedig a református vallású tanítónak növendékei vallás és énektanításáért külön díjazást ád. (40 forint, 2 köböl búza, 2 köböl árpa) Tanítók: Németh Lajos 1892–95; Varga Károly 1895-tõl máig is. Ez az újülés Gyarmattól 25 kilométernyi távolságra van. Minthogy az egyházi és iskolai adó címén évenként úgy pénzben, mint terményben befolyó összegnek teljes kétharmadát a tulajdonképpeni iskolai célok emésztik fel, itt találom helyénlevõnek annak feljegyzését, hogy vagyoni állásuk szerint mennyire megy ezidõk szerint az egyes egyháztagoknak teljes évi egyházadója, valamint belhivatalnokok javadalma is. 1. Lakó pár fizet: 1 forint 20 krajcárt, 12 liter búzát, ugyanannyi árpát. 2. Házzal bíró pár: 1 forint és 30 krajcárt, 16 liter búzát, ugyanannyi árpát. 3. egy nyolcad telekfölddel (itteni elnevezés szerint félfertály) és házzal bíró pár 1 forint 35 krajcárt 24 liter búzát, ugyanannyi árpát. 4. egynegyed telek földdel (fertály) és házzal bíró pár 1 forint 40 krajcárt 40 liter búzát, ugyanannyi árpát és így tovább ezen skála szerint. Az egy fertály földnél többel bíró házaspár – mégha özvegy volna is – minden negyed telekföld után fizet 10 krajcárt, 32 liter búzát, ugyanannyi árpát. 5. Végül minden pár – még az özvegy is – állami egyenes adója után fizet 4 krajcárt. Ezen kívül, akiknek úgynevezett zsellér, váltó vagy pascum, nemkülönben újabb idõben szerzett, s a szabad iskolázás behozatala elõtt meg nem adóztatott – úgynevezett „vettréti” –

108

feküdt. Ez az oka, hogy mindenütt az eklézsiai jegyzésekben csak az õ neve fordul elõ ennek s ennek bíróságában, mert a bíró volt akkor az eklézsiának egyedül kurátora. „6. Minden eklézsiában eklézsia ládája legyen. 8. Az eklézsia ládája nem a város vagy helység házánál, hanem a parókiában a prédikátornál, a láda kulcsa pedig a kurátornál álljon” stb. Eszerint hát a tiszteletes Pápai János úr idejétõl, vagyis az 1764. esztendõtõl kezdve – amint kinek-kinek közülük szolgálatjuknak ideje alatt feljegyeztetett, de sokaknak meglévõ földjük van, a fentebb már említett kulcs szerint fizetik az arra esõ gabonamennyiséget. A lakó és csak házzal bíró özvegyekre nézve azon kedvezmény van gyakorlatban, hogy az 1. és 2. alatti összegnek felét fizetik, a földdel bíró özvegyek pedig a fenti kulcs szerinti összegbõl 4 liter búza, 4 liter árpa és 60 krajcárral adnak kevesebbet. Ha már a legtöbb és legkevesebb egyházi adózót, illetve ha ezek adóösszegét a 4 krajcáros százalékbevétellel együtt összehasonlítjuk, az arány így áll: legkevesebbel adózik a lakópár, mivel állami adója nincs. Vagyis a gabonát is pénzértékben (búzájának literje 5 krajcár, árpának 3 krajcár) véve fel 2 forint 16 krajcárt. A legvagyonosabb egyházi tag pedig, akinek 8 fertály földje, 157 és fél hold vett-rétje, 60 hold váltóföldje és 428 forint állami adója van, fizet 451 és fél liter búzát, 451 és fél liter árpát, állami adója után 17 forint 12 krajcárt, vagy a gabonát is pénzért számítva 55 forint 34 krajcárt. 1. Lelkész javadalma: 200 forint készpénz, 96 hold, vagyis egy telek (sessió) föld; 40 köböl búza, 40 köböl árpa; 2 öl kemény tüzifa és a stólák. 2. Felsõ fitanítói vagy rektori javadalom: készpénz 122 forint, legátusok ellátására 15 forint; 30 köböl búza, 21 köböl árpa, kétnegyed telek föld az után járó legelõilletõséggel együtt, mely tesz 48 holdat, 1 öl kemény tüzifa. 3. Közép fiiskola tanítói állomásának javadalma: készpénz 84 forint 68 krajcár, 20 köböl búza, 16 köböl árpa; egy negyed telek föld a legelõilletõséggel együtt, mely tesz 30 holdat. Ez állomás tanítója kántororgonista is lévén, mint ilyennek fizetése készpénz 50 forint, 5 köböl búza, 5 köböl árpa és az általa temettetett halottak stólája. 4. Gátinneni kisebb fitanító javadalma: készpénz 100 forint 20 köböl búza, 20 köböl árpa, 20 hold föld egy tagban. 5. Túl a gáti kisebb fitanító javadalma: készpénz 300 forint, 20 köböl búza, 20 köböl árpa. 6. Gátinneni nagyobb leányiskola tanítójának javadalma: 300 forint, búza 20 köböl, árpa 20 köböl. Minthogy ez állomás tanítója szintén kántororgonista is, mint ilyennek javadalma: készpénz 50 forint, 5 köböl búza, 5 köböl árpa, és az általa eltemettetett halottak stólája. 7. Közép leányiskola tanítójának javadalma: készpénz 100 forint, 20 köböl búza, 10 köböl árpa, egynegyed telek föld az utána járó legelõilletõséggel, mely tesz 30 holdat. 8. Túl a gáti kisebb leánytanítói állomás javadalma: készpénz 100 forint, 20 köböl búza, 10 köböl árpa, egynegyed telek föld, mely tesz a legelõilletõséggel 30 holdat. 9. Gátinneni kisebb leányiskola tanítójának javadalma: készpénz 76 forint 6 krajcár, 22 köböl búza, 15 köböl árpa, egynegyed telek föld az utána járó legelõilletõséggel együtt, mely tesz 30 holdat. A földek holdja 1200 négyszögölével számítandó mindenütt. Minden belhivatalnoknak három, lelkészeknek négy szobából álló, kamra, konyha helyiségekkel, melléképületekkel, kerttel, némelyiknél pincével is ellátott tisztességes lakása van, egynek van csak két szobája, de ez mindkettõ szép és tágas padolt szoba. Szilágyi Márton idézett mûve. 11–15. oldal.

109

számadásaik és lajstromaik is nyilván megmutatják – ily renddel voltak e mi eklézsiánkban a kurátorok: 1. Diviki János, 2 esztendeig, 1764–1765. Nem tudhatni bizonyosan, mikor kezdõdött a kurátori esztendõ, az esztendõ elején-e éppen, vagy Szent György nap tájban, mint most, a matrikulában csak esztendõk említtetnek. Ennek idejében épült egy parókia, az, amelyben tiszteletes Pápai úr és a többiek laktak a templom mellett lévõ dombon. 2. Mészáros István, 2 esztendeig, 1766–1767. 3. Gacsári János, 3 esztendeig, 1768–1770. 4. Huszár István, 3 esztendeig, 1771–73. Hogy Huszár István már 1771-ben kurátor volt, a még most is meglévõ számadó könyve megmutatja. Ez alatt épült az új fiúoskola a mostani helyén a templom mellett legelõször, 1773-ban. 5. Nyilas Bálint, 1 esztendeig, 1774-ben. 6. Gyáni András, 2 esztendeig, 1775–1776, amint a máig is meglévõ számadása megmutatja. 7. Huszár István ismét, 3 esztendeig, 1777–1779, és így a régi vagy elsõ templom elsõbb megbõvítésének idejében. 8. Beke Pál, 1 esztendeig, 1780-ban. Számadása megvan. Ez toldatta ki a Pékes Mátyástól cserélt, mostani régibb vagy innen a gáti leányoskolát. 9. Gyáni István, 1 esztendeig, 1781-ben. Számadása mutatja. 10. Gyáni János, 1 esztendeig, 1782-ben. 11. Erdõs Péter, 1 esztendeig, 1783-ban. 12. E. Nagy István, 3 esztendeig, 1784–1786. Számadása megvan. Ennek idejében, 1785-ben készült a fatoronyban a legelsõ csengetõs óra, mint oda feljebb is láttuk.141 13. Zsadányi Mihály, 3 esztendeig, 1787–1789. Számadása megvan. 14. Lázár Mihály, 3 esztendeig, 1790–1792. Számadása megvan. Ennek idejében épült ismét a fiúoskolának azon régibb része, mely késõbb, 1827-ben L formára kitoldatott, és a másodszor bõvített templomnak kerítése. Különös kegyességû, jó keresztyén ember volt, ki több ízben jó summákat adakozott az eklézsiának; különösen pedig az oskolás árva gyermekek könyveinek szükségére 1810-ben adott 50 forintokat. 15. Sári Péter, 2 esztendeig, 1793–1794. Ennek idejében épült a mostani formában máig is meglévõ innen a gáti leányok oskolája. 141

110

Lásd 70. oldal.

16. Vári András, 1 esztendeig, 1795-ben. 17. Sári István, 2 esztendeig, 1796-tól usque 1798. március 12-ig. 18. Daru Mihály, 1 esztendeig, 1798-tól 1799. március 12-ig. 19. Sárándi Bálint, 5 esztendeig, 1799–1804. Ennek idejében épült a mostani új templom és torony. Segédkurátor volt ezen építési idõ alatt mellette Gyáni János. Hihetõ, hogy Hajdú Mihály is ilyen másik segéd volt, ki az 1800. esztendõrõl kurátornak írattatik. 20. Gyáni János (az, aki segédkurátor volt Sárándi Bálint mellett), 3 esztendeig, 1804–1807. 21. Daru Mihály ismét, 1 esztendeig, 1807–1808. Ennek idejében épült az újabb és mostani parókia. 22. Lázár András, 3 esztendeig, 1808–1811. 23. Bondár György, 1 esztendeig, 1811–1812. 24. Nemes Ceglédi János, 2 esztendeig, 1812–1814. 25. Lázár István, 3 esztendeig, 1814–1817. Ennek idejében épült a túl a gáti vagy újabb leányoskola. A 3 Lázárok: Mihály, István és András nevû kurátorok mind testvérek voltak. Istvánt én temettem cum textu; János evangéliuma: 11. fejezet 11. vers: „Lázár, a mi barátunk aluszik; de elmégyek, hogy felköltsem õtet.” 26. H. Nagy István, 2 esztendeig, 1817–1819. 27. Ibrányi Péter 2 esztendeig, 1819–1821. Az 1836. évi kolerában halt meg, s temettetett általam augusztus 24-én, cum textu: Filippiekhez írt levél: 1. fejezet 21. vers: „Énnekem mind életemben, mind halálomban nyereségem a Krisztus.” 28. B. Tóth Sándor (Bota Tóth – mostani rektor Tóth Bálint úrnak édesatyja), 2 esztendeig, 1821–1823. Ennek idejében, 1823-ban volt itt Gyarmaton a legelsõ tractualis gyûlés (dislocatoria sedes), most is presbiter. 29. Mészáros István, 5 esztendeig 1823–1828. Ennek idejében toldatott ki L formára a fiúoskola, 1827-ben ugyanennek idejében épült az eklézsia granáriuma is, 1825-ben. Most is presbiter. 30. Gyáni János, ugyanaz, akit feljebb numero 19 és 20 láttunk, 4 esztendeig, 1828–1832. Lásd alább a fõbírók között.142 31. Sári János, 1 esztendeig, 1832–1833. 32. Homoki András, 3 esztendeig, 1833–1836. 142

Lásd. 153. oldal.

111

33. Vitáris Pál, 1836-tól fogva, mindezideig.143

II. Az egyházfiakról Egyházfiak 1750-tõl fogva szakadatlanul voltak (az elõtt is lehettek, s voltak is), ily renddel, amint a tiszteletes Pápai János úr jegyzéseiben feltaláltatik, csupán csak szolgálatjaiknak idejével. Így tudjuk, ki-ki mennyi ideig szolgált, de hogy mely években, azt nem. 1750-tõl kezdve ezen a renden 1779-ig 143 Szilágyi Márton az ezt követõ idõszakról így tudósít a „Kiválóbb gondnokok, építkezések, ingatlanok szerzése és egyébb pénzügyi mozzanatok” címû fejezetben: 1836-tól 1843-ig Vitáris Pál, az õ idejében emeltetett feljebb a papilak, s egy szobával s egy pitvarral megtoldatott. Erdõs János gondnok volt 1849-tõl 18551-ig. Ekkor készíttettek zsaluk a torony felsõ négy ablakára négyszáz forint költséggel. 1851-tõl 1861-ig Kéki András volt gondnok, ritka becsületes, fáradhatatlan szorgalmú s takarékos hivatalnok, kinek szolgálati ideje alatt épültek egyházi épületeink romladozásaikból ki. Nevezetesen 1852-ben épült a nagyobb fiiskola a piactéren, itt van két tanterem, a rektori és a közép fiiskoláé, északi részén pedig a rektor 3 szobából álló, kamrával, pincével ellátott lakása van. Került ez az épület 4843 váltóforint 14 krajcárba. A pince késõbben, 1888-ban építtetett a rektori lak kamarája alá. A fentebb említett „állandó kassza” vagy tartalékalap összes pénzkészlete ez iskola és tanítói lakás építésének költségeire fordíttatott, így a tartalékalap is megszûnt, s fájdalom: újabb nem létesíttetett. 1854-ben a templom teteje újonnan zsindelyeztetett 100.000 zsindely használtatván fel, a hibás fedélfák is kijavíttattak, került 2790 váltóforint 45 krajcárba. 1855-ben a régi, ócska, kisebb fiiskola utcára esõ része feljebb emeltetvén, s tanítói lakká fordíttatván, egy tanteremmel s kamrával megtoldatott, s új tetõ alá vétetett 1128 váltóforint 23 krajcár költséggel. Ugyanezen évben a folyási temetõben csõszház építtetett. 1856-ban az imént említett kis fiiskola udvarán istálló, s a gyermekek részére szükséghely építtetett, az iskola udvara deszkakerítés közé vétetett. 1857-ben a templom kívül-belül kimeszeltetett, a toronynak zsindelyteteje zöld színre festetett, a templom környéke téglaburkolattal körülvétetett 3655 váltóforint 11 krajcár költséggel. 1859-ben a templom keleti oldala mellett esõ Andrássi-féle ház árverésen megvétetett, s lelkészlakká alakíttatott 2208 osztrák értékû forint 57 krajcár kiadással. Az eddigi lelkészlak leányiskolává alakíttatott, s ma a közép-leányiskola tantermét s a tanítói lakását foglalja magában. 1861-ben vétetett meg a Csák féle féludvar 200 osztrák értékû forinton, s építtetett a nagy fiiskola udvarán az ól. 1862-ben Kiss Gábor gondnokságában vétetett meg a Csák féle udvar másik fele, ára nincs megnevezve. Ekkor tartatott itt az egyházmegyei gyûlés is. 1863-ban épült a lelkészlakon az istálló s kamara, költség nincs megnevezve. Az 1863. évi nagy szárazság szülte ínséges évben az egyház belhivatalnokait nem lévén képes mibõl fizetni, a magyar földhitelintézettõl kölcsönzött e célra 1500 forintot, melyet 5 év alatt azonban letörlesztett. 1867-tõl 1872-ig gondnok volt Varju János; mindjárt elsõ évében történt, hogy tornyunk teteje vihar által július 28-án ledöntetett, amely rézzel fedve s aranyozással díszítve november 23-ra fel is építtetett, került 5652 osztrák értékû forint 3 krajcárba. Ez összeg kivetés útján jött be az egyháztagoktól, ily kulcs alapján: minden fertály föld után fizettetett 5 forint, zsellérlegelõ után 2 forint, legelõ nélkül házzal bíró 1 forint, csupán

112

jöhetünk le, tudniillik a nevezett tiszteletes úr hivatalának végzõdéséig. Czeglédi Ferenc, 1 esztendeig. Sárándi Márton, 3 esztendeig. Csató György, 2 esztendeig. Szabó Mihály, 2 esztendeig. Sárándi Márton, ismét, 4 esztendeig. Diviki János, 1 esztendeig. szõlõfölddel bíró egyháztag 40 krajcárral rovatott meg. 1868-ban épült a gáton túli leányiskola, s tanító lak 4000 osztrák értékû forintért. Ezt és a toronytetõt is Cziffrai József nevû szolnoki ács s vállalkozó építette. 1872– 73-ban a Csák féle udvaron a kántortanítói lak felépíttetett 1802 osztrák értékû forintért, a nagyobb fi- és két leányiskola növendékei részére szükséghely készíttetett. 1874-tõl 1876-ig gondnok Gacsári András volt. Az õ idejében építtetett az egyház magtára 581 forint 70 krajcárért. 1877-ben gondnok Kontra János, idejében a papilak fedélzete újonnan készíttetett 955 forint 34 krajcárért. 1881-ben Csató István gondnokságában a templom tetõzete egészen újonnan készíttetett, s zsindelyeztetett 4725 forint krajcárért. Ez építési költségben, mely különben kivetés útján folyt be, használtatott fel úgy a néhai Bondár István végrendeleti 100 forint, mint néhai özvegy Kardos Andrásné szintén végrendeleti 300 forint hagyományösszege. 1882-ben fizettetett meg a debreceni fõiskola javára „átalakítási költség” címén még 1852-ben tett ajánlata az egyháznak: 1325 pengõ forint. 1884-ben a hatodik tanítói állomás létesítvén, tanítói lakul megvétetett a Balogh Sándor féle ház és telek 2100 forinton, s különálló tanterem építtetett: 1388 forint 85 krajcár. 1886-ban B. Nagy Sándor gondnok idejében épült a gondnoki szoba a magtár épületéhez ragasztva. Ide fordíttatott a néhai Csató Sándor özvegye néhai Fodor Rebeka 100 forint hagyománya. 1887-ben felállíttatván a hetedik tanítói állomás. A növendékek egy évig egy ideiglenesen vett házban helyeztettek el, számukra, s tanítói lakásul 1888-ban Homoki István gondnokságában emeltetett új épület, az úgynevezett Erdõs Mihályné féle telken, túl a gáton, vételár és építési költség 4691 forint, 61 krajcár. Ugyanitt tehén- és disznóól épült 505 forintért. 1890–91-ben a templom boltozata és ívei, melyek még az 1834. évi földrengés folytán megrepedeztek s már-már életveszéllyel fenyegetõ nyílásúakká válván, vasbekötések által – és sikeresen – megerõsíttettek a fáradhatatlan és lelkiismeretes buzgalmú Homoki István gondnoksága idejében, ki ma is gondnok már másodízben. A templom belül fehérre meszeltetett, a fedélzet körül cinkcsatornát, a torony és a templom villámhárítót nyert; a kõburkolat kijavíttatott, a feljárók a torony alatt vasrostélyos, keleti oldalon pedig fából készült, csinos rostélyú s festett ajtókkal láttattak el. A kisebb vasrostélyú ajtót Berg József ágostai hitvallású bérlõ saját költségén 50 forintért készíttette, a nagyobbik árához Homoki József akkori presbiter 35 forinttal járult. Belül a templomban a székek újonnan festettek, úgyszintén a szószék, Úrasztala és a papszék is aranyozással díszítve. Homoki János, akkori községi bíró az elöljárók székének külsõ flóderozását saját költségén eszközölte, Huszár Sándor és neje a keresztelõ medencét 25 forint kiadással újonnan készíttették és aranyoztatták. A szószéket Szilágyi Márton lelkész és neje, Szabó Ida 35 forint 71 krajcárba került rojtos bársonyterítõvel vonatták be, szóval az egész templom és torony kívül és belül e gyökeres javítás által egészen új ábrázatot öltött. Került e nagy-

113

Sárándi Márton, ismét, 1 esztendeig. Zsíros Pál, 2 esztendeig. Barta Péter, 1 esztendeig. Beke János, 2 esztendeig. Beke Pál, 1 esztendeig. Végh Péter, 1 esztendeig. Szabó Mihály, 4 esztendeig. Sárándi Bálint, 1 esztendeig. Ifjú Szõke István, 1 esztendeig. Csató Péter, 1 esztendeig, 1776. Sárándi Bálint, 1 esztendeig. Szõke István, 1 esztendeig, 1777. Szabó Mihály meghalt, a veje, Tóth Pál töltötte ki helyette, 1778-ban. Ez bizonyosan hibás leírás, mivel ugyanazon nevek többször jönnek elõ benne. A többieknek neveiket a számadó lajstromokból keresgéltem ki, amennyire reájok akadhattam. 1778-ban volt Tóth Pál bizonyosan, amint lajstroma megmutatja. 1780-ban Csató Péter, amint igen elnyûtt s elrongyollott lajstromából valamennyire kivehettem. 1783-ban Gyáni Péter, lajstroma mutatja. 1784-ben Kovács Gy. János, lajstroma mutatja. 1785-ben Ladányi István, lajstroma mutatja. 1786-ban Pataji János, lajstroma mutatja. szabású javítás 8626 forint 47 krajcárba. Ez összeg fedezésére, az egyháztagokra vagyoni állásukhoz mérve kivettetett templomjavítási adóból befolyt 5557 forint 33 krajcár. A még fedezetlenül maradt 2949 forint 14 krajcárt a lelkes közbirtokosság az ugar földbõl elszakasztott terület haszonbérébõl – mint a harangok beszerzésénél is tette – törlesztette le. Bevégeztetvén e két nyarat igénybe vett templomjavítási munkálat, e sorok írója tartott 1891. november 15-én hála- és örömünnepélyt, alkalmi beszédének alapigéjéül a torony homlokzatára írt, s fentebb már jelzett bibliai szavakat véve fel (lásd 65. oldal 75. lábjegyzet). 1892-ben épült a lelkészudvaron egy különálló csinos kápláni szoba, s magtár Nagy A. János gondnokságában, 1003 forint kiadással, mely összeghez alulírott lelkész a sajátjából 200 forintal járult. 1894-ben a nyolcadik tanítói állomás létesítvén, lakásul vétetett közel a lelkészlakhoz Tossál féle ház és telek 2150 forintért, különálló, és az újabb kívánalmaknak teljesen megfelelõ tanterem építtetett 1875 forintba kerülve. Ugyanez évben Gyáni Ferenc gondnokságában építtetett a kisebb leányiskola, gondnoki szoba, s magtár között eddig haszon nélkül hevert kis területen egy bolthelyiség, 350 forintért. Az egyház faiskolájának egész területe is ez évben vétetett körül léckerítéssel 150 forint kiadással. 1896-ban a gáton inneni kisebb leányiskola udvarán épült egy cserépfedelû ól, és szükséghely az iskolás gyermekek részére: 598 forint 80 krajcár. Szilágyi Márton idézett mûve 37–41. oldal.

114

1787-ben Hegyesi István, lajstroma mutatja. 1788-ban P. Szabó István, lajstroma mutatja. 1789-ben Z. Tóth Péter, lajstroma mutatja. 1790-tõl fogva mindezideig tökéletes bizonyossággal, feljegyeztettek ily renddel: 1790-ben F. Csák István. 1791-ben Hegedûs Mihály. 1792-ben Török János. 1793-ban Szabó István. 1794-ben Csató Mihály. 1795-ben Eke Péter. 1796-tól fogva népesedvén az eklézsia, 2 egyházfiak kezdtek tevõdni ezen nevezet alatt: innen a gáton és túl a gáton. Innen a gáton: Lakatos Mihály, Kóti János, Diviki József, Kiss András, Kiss András ismét, Nyilas Mihály, Vári F. István, B. Nagy Mihály, Kiss Mihály, Kiss Ferenc, Csák Ferenc, Z. Pengõ Pál, Bökfi Péter, Kiss P. Péter, Kiss P. Péter ismét, Kiss F. János, Molnár Mihály, K. Tóth István, Kiss F. János ismét, Homoki Pál, Zugi Sárándi Bálint, Erdõs András,

Túl a gáton: Barna János, 1796–1797 Zsadányi Pál, 1797–1798 Zsadányi Péter, 1798–1799 Csató István, 1799–1800 Hegedûs János, 1800–1801 Mészáros Mihály, 1801–1802 Hati Ferenc, 1802–1803 Homoki János, 1803–1804 Tóth Sándor, 1804–1805 Gyáni Pál, 1805–1806 Homoki Péter, 1806–1807 Sári P. Gergely, 1807–1808 Pardi István, 1808–1809 Barna István, 1809–1810 Csató Ferenc, 1810–1811 Nagy Gy. István, 1811–1812 Kontra János, 1812–1813 Vincze János, 1813–1814 Borbély (Nyíri) János, 1814–1815 Homoki Sándor, 1815–1816 Borbély (Nyíri) István, 1816–1817 Nagy Gy. István ismét, 1817–1818

115

E következõk az én idõmben voltak: Nagy Gy. János István, Zugi Szûcs János, Makai András, Beke József,

Zsadányi Péter, 1818–1819 Pálfi Péter, 1819–1820 Lázár Mihály, 1820–1821 Hati János, 1821–1822

Ezután többnyire mesteremberekbõl kezdtek tétetni: Makra János, tímár

Hegedûs János, csizmadia 1822– 1823 Vári Sándor, csizmadia Erõss Gábor, asztalos 1823–1824 Szabó János, tímár Kóti Sándor, 1824–1825 Hegedûs Ferenc, tímár Bökfi József, szûcs 1825–1826 K. Kiss János, csizmadia Batári János, tímár 1826–1827 Hegedûs Péter, tímár K. Tóth András, csizmadia 1827– 1828 Kis Hajdú János, Váradi János, kovács 1828–1829 csizmadia Ungi András, Kéki András, tímár. Ez elbetegeskedvén, hivatalos esztendejének felét Kardos Sándor tímár vitte ki. 1829–1830 Csató András szûcs, Diviki Péter, csizmadia 1830–1831 F. Tóth Sándor, Tolcsvai Sándor, korsós 1831–1832 csizmadia Bálint László, szûcs R. Szabó Mihály, csizmadia 1832– 1833 Csák János, kovács Fekete Mihály, tímár 1833–1834 K. Tóth Sándor, Makai József, 1834–1835 Kóti János, Makai József ismét, 1835–1836 Szabó G. András, szûcs Sári István, csizmadia 1836–1837 Nemes Dadai Oláh Kontra András csizmadia, 1837– Mihály, szûcs 1838

116

7. §. A többi alsóbb osztályú eklézsiai személyekrõl – a harangozókról és bábákról I. A

HARANGOZÓKRÓL

A régibb idõkben a fiúoskolabeli preceptorok voltak egyszersmind harangozók – amint a kurátori számadásokból látható – egész a tiszteletes Bonyhai Sándor úr idejéig, az 1790. esztendeig, amikor ezen szolgálatra – amint sokkal célirányosabb s illendõbb is volt – egészen más rendeltetésû emberek, tudniillik közlakosok választattak és fogadtattak, ily renddel: 1. Egyes harangozók: bizonyosan feleségeikkel vagy gyermekeikkel együtt 1. Varjú Mihály, 1790–1793. 2. Csák János (közönségesen Sánta Csák János, mivel sánta ember volt – ahonnan még maradékai is mind e mai napig Harangozó Csákoknak neveztetnek), 1793–1799. 3. Puskás István, feleségével együtt, 1799–1811. 4. K. Szabó János, 1811–1815. 2. Két harangozók: 1815-tõl fogva 1. K. Szabó János

és Szabó (Sándor) Péter, 1815– 1817 2. K. Szabó János ismét, és Balog János, 1817–1819 3. Balog János, Hegyesi Gáspár, 1819–1835 4. Balog János, Láposi Mihály, 1835-tõl fogva, mind e jelen idõig. Jegyzés: A templomseprésre és tisztításra – míg még a preceptorokból teltek a harangozók – bizonyos asszonyszemélyek fogadtattak, mint a kurátori számadások után, név szerint: 1775-tõl fogva Ladányiné, 1781-tõl fogva Erdõs Sára. 1786-tól fogva Gábor Molnár Jánosné, ki egy idõben a helység gazdasszonya is volt. Az egyes harangozók idejében a ha117

rangozó feleségének tiszte volt ez, a két harangozók idejében pedig valamelyikõjük felesége fogadtatott meg evégre bizonyos fizetésért, mint K. Szabó Jánosné, Sárvári Rebeka, Hegyesi Gáspárné, Láposi Ilona, Láposi Mihályné, Bökfi Sára.

II. A bábákról Amennyire a matrikulákból végére mehettem, s hallomásból is értettem (értesültem), e következõ személyek viseltek bábai hivatalt: 1. Ballainé, kit 1750-ben keresztesi lakos, Vékony Mihály vett el, március 23-án. (Özvegy Ballainét, a bábát: házasok matrikulája.) 2. Nagy Barabás Zsigmondné, ki 1773-ban, január 1-jén temettetett 65 esztendõs korában (halottak protokolluma). 3. Egy névtelen bába, ki csak bábaasszonynak tétetik ki a halottak protokollumában, temettetett 1775-ben július 30-án 60 esztendõs korában, tanítással. Ez hihetõen az lehetett, kit közönségesen csak tarka bábának hívtak. 4. Bába Nagy Istvánné (a fent említett Nagy Barabás Zsigmondnénak leánya, Nagy Barabás Sára, kinek maradékai még mind e napig is Bába Nagyoknak neveztetnek), ki 1798-ban október 29-én temettetett 70 esztendõs korában, prédikációval. (Lásd halottak protokolluma.) 5. Sárándi Mártonné, ki Bába Nagy Istvánnéval együtt szolgált, mint bába, de ezen bábai nevezet alatt a matrikulában sehol nem fordul elõ. 6. Vincze Anna, Varjú Mihály felesége, ki 1801-ben temettetett december 18-án, 48 esztendõs korában, szárazbetegségben halván meg. (Halottak protokolluma.) 7. Vesszõs Mihályné Török Ilona, 1785-tõl fogva mind e mai napig, bábai szolgálatjának jubileumát144 is 3 esztendõkkel már felülmúlta, s most nyugodalomban él. Az én idõmben ezek voltak a fent nevezett Vesszõsnén kívül: 8. Török Rebeka Rósos Istvánné (Vesszõs Mihálynénak testvére), ki férje halála után, mely 1831-ben történt, Gyulára ment férjhez, és ugyanott halt meg. 9. Kovács Sára Bak Mihályné, ki 1825-ben november 15-én halt meg dagadozásban 69 esztendõs korában, s temettetett 144

118

50. évfordulóját.

általam cum textu: I. Péter levél. 4. fejezet: 10. és 11. vers. Húsz esztendeig viselte hivatalát, 1805-tõl 1825-ig. Az 1822. esztendõben a feljebbieknek kevés, a város népének pedig számos voltához képest más két új bábák készíttettek és taníttattak a város költségén, a tekintetes nemes vármegye fõorvosának rendelésébõl s felügyelése alatt, választatva a presbitérium által, úgymint: 10. Nagy Rebeka Cseke Péterné, ki 8 esztendõkig és 8 hónapokig tartott hû szolgálatja után 1831-ben március 25-én halt meg fulladozásban, 47 esztendõs korában, temettetvén általam prédikációval, Zsoltárok könyve 39. fejezet 5. vers. – igen hirtelen esvén halála, és éppen hivatalos foglalatosságában. 11. Kovács Katalin Csák Jánosné, ki az 1831. évi kolerában véletlenül múlt ki, azelõtt való napnak estéjén is nálam megfordulván, s gyermeket kereszteltetvén. Temettetett szeptember 3-án többekkel együtt, cum textu: Jób könyve 38. fejezet 17. és 21. vers. Az 1832. esztendõben ismét három bábák készíttettek, s taníttattak a szükséghez képest, úgymint: 12. Debreceni Mária E. Nagy Sándorné, késõbb Gyáni Istvánné, most pedig özvegy. 13. Budai Rebeka Juhász Tóth Jánosné, ki meghalt az 1836. évi kolerában augusztus 31-én, temettetett általam hetedmagával együtt, prédikációval. 14. Vesszõs Rebeka, elõbb Daru Mihály, most Fábi János felesége, az öreg Vesszõs Mihályné, jubilált bábaasszonynak egyetlenegy leánya. Az 1837. esztendõben a szükséghez képest ismét négy bábák készíttettek és taníttattak, választva a presbitérium által, úgymint név szerint: 15. Csák Zsuzsánna Tímár Makra Jánosné. 16. Szécsi Ilona Zugi Szûcs Jánosné. 17. Szécsi Mária Makai Péterné. 18. Török Zsuzsánna V. Zsadányi Jánosné.

119

8. §. Az eklézsia javairól Azokon kívül, melyeket már oda feljebb említettünk: úgymint a templomon, tornyon, harangokon, órán, parókiális és oskolai épületeken s udvarokon kívül ide jönnek még e következõk: I. Az Úrasztalához tartozó edények s készületek (a keresztséghez tartozó edényekkel együtt) ily renddel: 1. Egy tarka, zöld s fekete színû szõr szövetû asztaltakaró szõnyeg, (tapet) mely mindenkor az Úrasztalán áll. 2. Alsó gyolcsabrosz, virágos, sávos. 3. Két kendõ, virágos szövetû. 4. Egy virágokkal kivarrott nagy zöld, atlasz matériájú, körül veres selyemrojtú terítõabrosz, melynek szélein réz islóggal (schlag) kivarrva ezen betûk vannak, mutatván az azt kegyesen ajándékozott nagy lelkû méltóságnak nevét: „Ad majorem Dei Gloriam, Illustrissima Domina Vidua e Liberis Baronibus de Wenckheim, nata Baronissa a Rosenfeld, suo, et Haeredum nomine, pro Ecclesia Füzes Gyarmat Reformatorum fieri curavit, Anno MDCCC.”145 5. Egy ezüstös tányér, kenyérosztásra. 6. Egy óntányér, tiszteletes Szilágyi György úr ajándéka, amint a rajta levõ metszés megmutatja: „Sz: G: P: A FÜ. GY: SZ: Ek: 1750.” 7. Egy nagyobb cin tányér, kenyér alá való, ezen metszéssel: „A’ FÜ: GY: SZ: EK: 1750”, melyet – amint tiszteletes Szilágyi György úr írja a régi matrikula elején – nemzetes Vida János vett bíróságában az eklézsiáéból, 1750-ben augusztus 12-én. 8. Két poharak, melyeknek mindegyike ezüstös, aranyos. Egyik fenékig mély, s felül kissé öblösebb, kívülrõl sokféle figurákkal, s egyhelyt ezen világosan olvasható metszéssel: „Va: SA: „ISTVÁN: „1635.”

145

Isten nagyobb dicsõségére tekintetes szabad báró Wenckheim özvegye, született Rosenfeld bárónõ gyermekei és örökösei nevében a füzesgyarmati református eklézsia számára készíttette 1800. évben. A közreadó fordítása.

120

Ez az, amelyrõl van szó a tiszteletes Pápai úr által a matrikula végén elõadott „Szent Edények Laistroma”-ban a 11. numerus alatt. Ez az, amelyet már mi is oda feljebb, a Gyarmat régiségének megmutatására elõhoztunk.146 Másik, alulról völgyes talpú, derékban sugár szárú, srófos, felül kerekded öblû, talpán vagy alsó részén ezen metszéssel: „A’ N: FÜZES GYARMATI EKKL. A maga költségén készíttette, Anno 1779.” 9. Hét ónkannák, különbözõ nagyságúak, idejek szerint ily renddel: a. Egy mintegy öt iccés forma, melyen oldalról ezen metszés olvasható; „Bikés Vármegyében lévõ Gyarmati Szent Ekklésiához való Kanna 1731. 9 Octris.” Ez az, amelyrõl szólt tiszteletes Szilágyi György úr a régi matrikula elsõ levelén, azt mondván, hogy a nagyobbik kannánál nem volt több ércedény az õ ideje elõtt, tudniillik 1750 elõtt. b. Mintegy 3 iccés, ezen metszéssel a felsõ részén: „A FÜZES GYARMATI SZ: EKKLÉ’SIÁÉ, MDCCL.” c. Mintegy egy iccés, ezen metszéssel felül: „A’ FÜ: GYARMATI SZ. EKKLÉ’SIÁÉ, 1750.” Ezen 2 kannák (b és c) tiszteletes Szilágyi György úr idejében vétettek akkori bíró, nemzetes Vida János által a keresztelõ kannával együtt, amint írja a régi matrikula elején, legfelülrõl. d. Mintegy 3 iccés, ezen metszéssel a felsõ részén: „A’ F: GYARMATI SZ: EKKLÉ’SIÁÉ, 1752.” e. Ismét ezzel mindenekben egyenlõ kanna, ugyanazon metszéssel: „A’ F: GYARMATI SZ: EKKLE’SIÁÉ, 1752.” Ezeket ismét (d és e) tiszteletes Szilágyi György úr vette 1752-ben, augusztus 16-án a szent eklézsia collectájából s publicátiójából, amint írja ugyanott. f. A legnagyobb kanna mintegy 6 iccés, ezen metszéssel felül: „1778-dik Eszt: FÜZES GYARMATI Rfta Sz. Ekklésia tsináltatta MAGA költségén.” g. Mintegy 5 iccés, ezen metszéssel felül: „G: NAGY ISTVÁN MAGA költségén tsináltatta 1780-dik Eszt: Bíróságába, adván a’ Füzes Gyarmati R: Sz: Eklézsiának.” Ezekhez járulnak még 3 nagy orrosok cserépbõl,147 ketteje zöld, egy pedig tarka mázolással, melyekben szállíttatik a bor az Úrasztalához. Lásd 29. oldal. Szilágyi Márton ezek közül már csak kettõt említ: Két cserép orros, egyik 9, a másik 10 literes. Szilágyi Márton idézett mûve 30. oldal. 146 147

121

Idetartoznak a keresztelõedények is, úgymint: a. Egy iccés forma ónkanna, felül a fedelén ezen metszéssel:

Ez az, melyet bíró Vida János vett, a feljebb említett két ónkannákkal együtt az eklézsiáéból 1750-ben, és attól fogva mind e mai napig a templomban való keresztelésre használtatik. b. Egy keresztelõtál, kannával együtt, mindkettõ sárgarézbõl, mely most a feljebbi esztendõben vevõdött a háznál való keresztelés végett, s ugyanazért a parókális háznál tartatik. Jegyzés: A régibb idõkben az Úrasztalához sok szép készületei voltak itt az eklézsiának – amint tiszteletes Pápai János úr az 1764. esztendõrõl elõszámlálja –, melyek vagy az eklézsia költségén szereztethettek, vagy a hívek önkéntes buzgalmából ajándékoztattak. Csak kendõket vagy keszkenõket 8 rendbélieket említ, úgymint 1.) Egy veres selyemmel és arannyal varrott fehér patyolat keszkenõt (ez lehetett az, amelyet 1751-ben nemzetes Gál István felesége, Olosz Kata ajándékozott) – 2. és 3.: Két fehér patyolat, tiszta arannyal varrottakat. 4. Egy fehér patyolat, fehér selyemmel és ezüsttel varrottat. 5. és 6.: Egy fehér gyolcskendõt, kék selyemvarrással, és egy másik gyolcs kendõt, veres selyemmel és rézfonallal. 7. és 8. Egy kék selyem, és egy zöld kendõt. Abroszt is kettõt, egy fehér sávost, és egy csipkés gyolcsabroszt. A késõbbi idõkben is szépen adakoztak evégre a hívek, mint példának okáért 1767-ben március 17-én Kovács János, akkori bíró ajándékozott egy szép dufla sárga virágú selyem keszkenõt. 1785-ben december 13-án Vári András egy veres szélû kanavátz keszkenõt. 1791-ben június 6-án Zugi Csák Jánosné egy arany csipkés szélû, fehér tafota, jó nagyságú keszkenõt, tulajdon neve rávarrásával. 1792-ben február 26-án G. Nagy István, akkori fõbíró egy fehér tintuck keszkenõt. De mindezek már a régiség miatt megavulván, s haszonvehetetlenekké lévén, e mostani idõkre átal nem jutottak, valamint maga azon almárium sem, melyet 1764-ben márciusban kurátor Diviki János csináltatott volt az úrvacsorájához való ezen clenódiumok tartására, helyheztetõdvén az a pa122

rókiális ház múzeumába, Lévai Mogyorósi Sámuel prédikátorságában. A kegyes híveknek, s jótevõknek csak a neve van már meg, és eklézsiánk könyvében él, serkentvén a mai maradékot dicséretes példájokkal hasonló buzgóságra. Lehet az is, hogy az új templom felszentelõdése után eladódtak ezek, s más újabbak szereztettek helyettük. (Aminthogy az 1803. évi kurátori számadásban csakugyan láthatni is, hogy az Úrasztalához vett az eklézsia egy sávos abroszt, az ócskák pedig eladódtak). Ugyanekkor adódtak el a régi templomban volt papszék és cathedra is a darvasi eklézsiának, mint szinte az Úrasztala öreg Gyáni Andrásnak. Az az Úrasztalára való finumezüst, megaranyoztatott tányér pedig, mely nemzetes Oláh János bíróságában az 1762. esztendõben készíttetett, abba az 1779. esztendõben készült pohárba öntetett, melyrõl oda feljebb a 8. numerus alatt szólottunk148 – amint láthatni a tiszteletes Pápai úr által elõszámlált edények 8. numerusára tett jegyzés alatt, bizonyítva a bírótól és esküdtektõl 1782. március 27-i dátummal.149 II. A parókiális házban és a fiú- s leányoskolákban levõ mobíliákat, úgymint: asztalok, karszékek, nyoszolyák, könyves és más használatú tékák, tálasok, korsószékek, csengettyûk, fogasok és egyéb szükséges dolgok, melyek mivel idõrõl idõre változni szoktak, elkopnak, és helyettük mások készíttetnek, vagy újabbak is szereztetnek, numerusonként ide fel nem jegyzettem. Elég, ha az eklézsia kurátorai azokra ügyelnek, s számon tartják azokat.150 III. Az archívum a parókiális háznál, mely éppen e most folyó 1838. esztendõben, sokszori sürgetéseim után készült, s általam már el is rendeztetett ily móddal: egy nagy zár alatt lévõ téka középen kettészakasztva vagy két egyenlõ részekre osztva vagyon, melynek Lásd 121. oldal. A Szilágyi Márton által felsorolt terítõk valamint úrasztali és keresztelõedények szinte kivétel nélkül megegyeznek a Gacsári által itt leírtakkal. Különbséget csak az alábbi tételekben találunk: 1. Egy fehér vászon rojtos abrosz alsó terítõül…. 3. Egy virágos kávészínû asztalterítõ piros és zöld rojttal, ugyanilyen színû lecsüngõ négy bojttal középen, ezen betûkkel: „BODNÁR ISTVÁN s NEJE VINCZE JUDIT AJÁNDÉKA FÜZESGYARMAT 1860”. Ez szokott a szent asztalra teríttetni vasárnapokon. 4. Többféle színû „berlinbõl” kötött fekete rojtos terítõ, ajándékozta 1887-ben MELICHÁR JÁNOSNÉ római katolikus vallású nõ. Hétköznapokon ez szolgál asztalterítõül. Szilágyi Márton idézett mûve 29–30. oldal. 150 Szilágyi Márton az itt felsorolt ingóságok mellett az alábbiakat tartotta még említésre méltónak: 1893-ban szerzett az egyház egy Wertheim szekrényt 122 forint 20 krajcárért. Szilágyi Márton idézett mûve. 31. oldal. 148 149

123

A. Egyik felében, jobb felõl négy különbözõ rekeszekben állanak a különféle tárgyú protokollumok, vagy jegyzõkönyvek, úgymint: 1. Matrikulák, öt darabokban. a. Az elsõ darab, mely mind a születetteket és megkereszteltetteket, mind a meghaltakat, mind a házasultakat egy summában magába foglalja. Kezdõdik az 1750. esztendõn, és megy az 1792. esztendõig, ily titulus alatt: „Élõknek, Hóltaknak, Házasodtaknak emlékezetekre szereztetett Számtartó könyv, melyben a T. Prédikátoroknak, Oskola Mestereknek, Tanító Asszonyoknak, Egyházfiaknak is neveik fel-irattak, még a’ Bábáké, és Poenitenseké is. SZILÁGYI GYÖRGY’ Prédikátorságában, és VIDA JÁNOS Uram’ Fõ Bíróságában, MDCCL-dik Esztendõben, Szent György Havának 20-dik napján, FÛZES GYARMATON.” A kereszteltek közt legelsõ helyen áll Fekete János leánya, Erzsébet, legutolsó helyen pedig én, helybeli prédikátor, Gacsári István. A meghaltak közt legelsõ Sebestyén Andrásné, ki 70 esztendõs korában temettetett tanítással, legutolsó pedig D. Nagy Ferenc leánya, Kata, ki félesztendõs korában temettetett énekszóval. A házasodtaknak nevei közt elsõ Keresztesen lakó Vékony Mihály, ki vette feleségül Özvegy Ballainét, a bábát, utolsó pedig Pataji István, ki vette feleségül Nagy Sárát. b. A második darab kezdõdik az 1792. esztendõn, és magába foglalja hasonlóképpen mind a születetteknek vagy megkereszteltetteknek, mind a meghaltaknak, mind a házasultaknak neveit. A születettekét ugyan 1830-ig, Gyáni Pál fiától, Jánostól fogva Kovács Csák István leányáig, Juliannáig; a meghaltakét 1827-ig Török Mihály fiától, Józseftõl fogva Katona János fiáig, Jánosig. A házasultakét ismét 1830-ig, csökmõi Nagy Pétertõl fogva kisújszállási özvegy Kiss Andrásig. Mind az elsõ, mind a második darab igen elrongyollott lévén, az 1835. esztendõben újra beköttettem Homoki András kurátorságában. A következõ 3 darabok külön-külön adják elõ: egyik a kereszteltettek, másik a meghaltak, harmadik a házasultak neveit: így tudniillik: c. Harmadik darab: a kereszteltettek matrikulája, mely kezdõdik az 1830. esztendõn, elsõ benne Diviki Péter leánya, Rebeka. d. Negyedik darab: a meghaltak matrikulája, mely kezdõdik az 1827. esztendõn, elsõ benne Károlyi Pál. 124

e. Ötödik darab: a házasultak matrikulája, mely kezdõdik ismét az 1830. esztendõn, elsõ benne Ibrányi Péter, ki vette Á. Nagy Sárát.151 2. Currentale protokollumok, melyekben részint a nagyméltóságú Királyi Helytartó Tanácstól (Consilium Regium Locumtenentiale Hung) költ, s az eklézsiákat illetõ kegyelmes királyi parancsolatok, részint a Tiszán túl lévõ fõtiszteletû szuperintendenciának, részint ismét a nagytiszteletû egyházi vidéknek (traktus) végzései, rendelései és hivatalos tudósításai renddel feljegyeztettek három darabokban így: a. Az 1. darab, 1791-tõl fogva 1815-ig. b. A 2. darab, 1815-tõl fogva 1837-ig. c. A 3. darab, 1837-tõl fogva….. 3. Presbiteriale protokollumok, vagy azon könyvek, melyekbe a helybeli eklézsia közgyûlésének (presbitériumnak) végzései s határozásai foglaltatnak bé 2 darabokban: a. Az 1.darab kezdõdik... 152 és megyen 1836-ig. b. A 2. darab, 1836-tól fogva…153 4. Az állandó kassza könyve, melyrõl oda alább, az eklézsiai jövedelmek alatt fogunk látni.154 5. Az eklézsia krónikája, azaz: e jelen könyv. B. Másik felében az archívumnak, bal felõl, 8 külön rekesztett fiókokban állanak ezek: 151 Szilágyi Márton az anyakönyvekrõl a következõképpen tudósít: Rendes anyakönyve az egyháznak 1750-ben kezdõdik Szilágyi György prédikátorságában negyedrét ívekkel, s terjed 1792-ig, I. kötet. A II. kötet már egész ívekbõl kötve, terjed 1792-tõl 1830-ig. E két kötet mindegyike a szülöttek, meghaltak és házasultak neveit együtt foglalja magában. Ezután mind a keresztelési, mind a halotti és esketési anyakönyvek külön-külön kötetet képeznek. III. kötet keresztelési anyakönyv 1830–1857; III. kötet halotti anyakönyv 1827–1857. III. kötet esketési anyakönyv 1837–67. IV. kötet keresztelési anyakönyv 1858–75; IV. kötet halotti anyakönyv 1858–71; IV. kötet esketési anyakönyv 1868-tól 1885. augusztusig. V. kötet keresztelési anyakönyv 1876-tól 1886. június haváig; V. kötet halotti anyakönyv 1872-tõl máig; esketési anyakönyv V. kötet 1885. szeptembertõl 1893. októberig. VI. kötet keresztelési anyakönyv 1886. június havától 1890-ig; VI. kötet esketési anyakönyv terjed 1893. októbertõl máig. VII. kötet keresztelési anyakönyv terjed 1891-tõl máig. Betûrendes névmutató 4 darab papírfüzetben a keresztelési anyakönyvekhez, kezdõdik az 1823. évben, és szól 1886-ig; mindhárom nemû anyakönyvhöz 1886-tól máig keménykötésben. Szilágyi Márton idézett mûve 15-16. oldal. 152 Az évszám hiányzik. 153 Szilágyi Márton: Körleveles jegyzõkönyve van a füzesgyarmati egyháznak 6 kötetben 1791-tõl, és presbiteri jegyzõkönyve 3 kötetben 1800-tól máig. Szilágyi Mártom idézett mûve 16. oldal. 154 Lásd 133. oldal.

125

a. Elsõ fiókban legfelül: eklézsiánkat illetõ mindenféle régibb irományok. Nevezetes ezek közül a felséges Mária Teréziának a templomépítés iránt folyamodó eklézsiánk könyörgõ levelére adott resolutiója, mely kelt az 1773. esztendõrõl január 28-án, és ismét a szuperintendens Zoványi György választólevele, melyben 1756-ban füzesgyarmati Török Istvánt feleségétõl, Kádár Erzsébettõl a Zilahon tartott synoduson, június 2-án elválasztja, s több effélék. b. Második fiókban: házasságot tárgyazó írások, keresztségi, özvegységi, vagy szabadszemélységi és hirdetési bizonyítványok, dispensatiók, és katonai házasságról szóló engedelemlevelek. (Heiraths Licenz) c. Harmadikban: hivatalos levelek az eklézsiához, szuperintendenciától, traktustól, vármegyétõl, helybeli uradalomtól, kollégiumtól, egyes személyektõl, vagy akárhonnan. d. Negyedikben: halotti bizonyítványok, chirurgustól, halottinspektoroktól, katonai commandótól (Todtenschein), mint szintén a más vallásúnak temethetése iránt adott engedelemlevelek. e. Nyugtatványok (quietantiák) az eklézsia részérõl átadott alamizsnákról, contractusok, testamentumok, földesúri resolutiók. f. Eklézsiagyûlés, vagy presbiterium elõtt forgott ügyes bajos dolgokat mutató levelek, s az ugyanitt megfordult kérelmek, s memóriálisok. g. Rektori és preceptori testimoniumok s obligatoriák, legátusi credentionálisok, szeniori és kollégiumi pátensek. h. Az oskolás gyermekek nevei a kommúnióra készített s confirmált fiúk és leányok neveivel együtt minden esztendõrõl. C. Az archívumnak ezen kétfelé szakasztott, s különféle hézagokra és fiókokra osztott része alatt van még legalulról egy tágas rekesz két kifelé húzó karikákkal, melyben a kurátorok számadásai és a régibb, már számoláson keresztülment, egyházfiaknak lajstromai tartatnak. A kurátori számadások megvannak 1771-tõl, az egyházfiak lajstromai pedig 1778-tól fogva.155 155 Ma az egyházközségi irattár a régi parókián található, ahol a Gacsári Krónika eredeti példányát is féltve õrzik. Az anyakönyvek hiánytalanul vannak meg napjainkig. A presbiteri jegyzõkönyvek 1809-tõl lelhetõk fel, de az 1870 és 1945 közötti anyag hiányzik, ezek kutathatók. A levelek nagy része, valamint a személyes vonatkozású iratok, engedélyek, pörös ügyek stb. melyek elég szép számmal vannak, a Tiszántúli Református Egyházkerület

126

IV. Szántóföldek s kaszálók a belsõ személyek, vagy eklézsiai hivatalosok használatára. Prédikátor részére egy egész sessió, az oskola rektorának fél sessió vagy négynyolcad, a többieknek, úgymint a két fiúoskolabeli preceptoroknak, és a leányoskolák tanítóinak egynegyed rész sessió, vagy amint itt szoktak szólani: egy-egy fertály egyenként. Összesen tehát 2 és fél sessió szántóföld, s ugyanannyi kaszáló 3 fordulóban, melyeknek kettejét minden esztendõben használják, egyiket õszi, másikat tavaszi mag alá. Mindnyájan maguk míveltetik felében.156 Az eklézsiának magának semmi tulajdon szántóföldje s kaszálója még eddig nincs a maga használására. V. Granárium, a belsõ személyek kifizetése után megmaradt búza és árpabeli eklézsiai tartozások összeszedésére és tartására. VI. Szükséges hordók a szüretkor szokásban lévõ bor kantációra. VII. A templomban öt perselyek az alamizsnák összegyûjtésére. VIII. Hivatalos pecsétnyomó, mely az 1830. esztendõben készíttetett a nagyméltóságú Magyar Királyi Helytartótanács parancsolatjából, valamint más eklézsiákban, úgy itt is e körülírással: „Sigillum Parochiale in Ecclesia Helveticae Confessionis Füzes Gyarmatinensi.: Iehovah lux nobis, 1830.157” IX. Szarvasmarhák hol több, hol kevesebb számmal, most ezidõ szerint (is) vannak az eklézsiának. Levéltárában, Debrecenben találhatók. A Debreceni Református Kollégium levéltárán kívül annak könyvtárában és adattárában is találunk helyi iratanyagot. Az egykori archívum ma is fellelhetõ darabjaira vonatkozó fenti információk Tóth Zoltán lelkész szíves közlésén, illetve az alábbi kiadvány ide vonatkozó adatain alapulnak: Baráth Béla Levente szerk.: Krónika az ezredfordulón, Debrecen–Füzesgyarmat, 2003. 156 Feles mûveléskor a munkák elvégzésének fejében a földmûvelõt a termés fele illette meg. 157 A Helvéciai Hitvallású Füzesgyarmati Parókia pecsétje. Jehova fényeskedjél nékünk. 1830. A közreadó fordítása. Az eredeti kéziratban lapszéli jegyzetként a következõ bejegyzés olvasható Szilágyi Márton lelkész tollából: Egy másik pecsétnyomó 1852-ben készíttetett, ily körirattal: „a Füzesgyarmati Helv. Hitv. Papi Hivatal pecséte.” Közepén: „Isten a mi várunk 1852.” Van még egy még újabb idõbeli, s festékhez (a tushoz) készült pecsétnyomó is, ily körirattal: „A Füzesgyarmati Helv. Hitvall. (középen) Papi Hivatal.” Bejegyezte: Szilágyi Márton 1886. márc. 24. A nyomtatásban megjelent szövegben két ilyen pecsétnyomót említ: Újabb idõben szereztetett még két festékhez használható pecsétnyomó is, egyik a lelkészi hivatal, másik az egyház részére. Amaz ily körirattal: „A FÜZESGYARMATI HELV; HITV. – középen – PAPI HIVATAL”, emez pedig: „A FÜZESGYARMATI EV. REF. EGYHÁZ – 1886. – PECSÉTJE”. Szilágyi Márton idézett mûve 31. oldal.

127

9. §. Az eklézsia jövedelmeirõl Az eklézsiai jövedelmeknek sokkal bõvebb, s gazdagabb forrásai voltak a régibb idõkben, mint már most vannak, avagy lehetnek. Akkor – abban a boldog világban –, amikor még nagy területû határaink semmi földosztások által nem reguláztattak, hanem – amint közmondásban fennmaradt – maguk mérték eleink szakállal a földet, vagy legalábbis igen olcsó áron árendálhattak legelõket, réteket, szántóföldeket. Annyit foghattak fel maguknak is, az eklézsiának is, amenynyit akartak, szánthattak, vethettek, kaszálhattak, marhákat tenyészthettek, szóval gazdálkodhattak. Szembetûnõ a kurátori számadásokban, micsoda szerencsés lábon állott akkor az eklézsia ökonómiája mind a marhatartásra, mind a gabonatermesztésre nézve. 1771-ben Gacsári János kurátor 32 darab szarvasmarhát adott átal új kurátor Huszár Istvánnak; Huszár István alatt már 1773-ban 51 darab szarvasmarhája volt az eklézsiának, így: tehén 8, harmadfû üszõ 2, harmadfû bika 2, harmadfû ökör, tinó 36, tavalyi borjú 3. 1774-ben Nyilas Bálint kurátorságában volt 49 darab. Gyáni András kurátor alatt 52 darab, stb. Ezeknek számára kaszáltattak is az említett kurátorok: Huszár István 23 boglya szénát, Nyilas Bálint 27 boglyát, stb. Vetettek is az eklézsia részére: Gacsári János 5 köblöt, már Huszár István Akasztószigetben 14 és fél köblöt, tavaszi búzát, s a nyomtatás részén kívül percipiált belõle 100 köblöt. Nyilas Bálint elvettetetett 18 köböl õszi búzát, s percipiált a termésibõl 147 köblöt. Tavaszi búzát pedig vettetett 11 köblöt stb. E. Nagy István kurátor csak egyszerre adott el 121 köböl búzát, és 122 pozsonyi mérõ árpát, stb. A késõbbi idõkben is, mikor a cséfányi pusztát bírták árendába lakosaink, szép jövedelmet vettek be az eklézsia részére kiszakasztott földbõl a kurátorok. Még 1810-ben is az onnan került gabonaeladásából 1106 forint került be. 1815-ben ismét Lázár István kurátor vett be abból 1252 forintot. Így volt ez darab ideig, mígnem egyszer 1817 körül végképp megszûnt. Annyi bizonyos, hogy az én idõmben már az eklézsiának soha semmi vetése nem volt. De a pascuatióból, vagy a más vidéki marhák itten való legeltetésébõl is szép summát adott átal a helység bírája egy idõben a kurátoroknak. 1790-tõl 1792-ig 3 esztendõ alatt G. Nagy István fõbíró adott átal abból az eklézsiának 232 forin128

tot és 22 krajcárt. 1793-ban ismét G. Nagy István fõbíró pascuatio pénzt adott átal, 88 forintot, 1795-ben 116 forintot, 1796-ban 127 forintot. 1800-ban jött be ismét abból 50 forint, de ez a jövedelem is lassanként elenyészett. Megjegyzésre méltó az is, hogy egyfelõl a kurátorok különös gondoskodásból mindig gyûjtögettek bizonyos pénzt az eklézsia részére (hihetõ, gazdálkodás útján). Így példának okáért 1776-ban Gyáni András kurátor gondoskodása által gyûlt be 116 vonás forint és 47 krajcár, 1780-ban Beke Pál kurátor gondoskodása által 24 forint 39 krajcár, stb., másfelõl pedig a lakosok is boldogabb helyzetükhöz képest jobban adhattak, s adtak is buzgóságuk kijelentésére az eklézsiának. Csak egyszerre 1792-ben 47 darab marhát adakoztak a lakosok. Név szerint kik? Fel van jegyezve az 1793. évi kurátori számadásban. Szinte így pénzt is 100 forintjával és summásabban is tettek össze mind az eklézsia, mind az oskolák szükségére. Az a földesúri charitativum név alatt adatni szokott 20 váltóforintnyi summa is, mely az 1817. esztendõtõl fogva, mint a város pincéjének árendájához toldatott mennyiség mindenkor rendesen fizettetett, az új urbárium ideje óta158 – maga használván a város a csapszéket – egészen elmaradt. Az eklézsiának most ezidõ szerinti jövedelmei ezek: 1. Az úgynevezett ágybér, miszerint minden ágytól fizettetik bizonyos meghatározott mennyiség pénzben és termékekben (naturálék), búzában, árpában és nádban, ily módon: minden ágy fizet 50 krajcárt váltóban. A földes emberek pedig ezen kívül még minden fertály földtõl coquia pénz neve alatt (mert minden földes ember tartozott régen fõzni az oskolai tanítóknak, amint a számadásokban is látható) 16 krajcárt, és így 1 váltóforintot és 6 krajcárt. Továbbá minden ágyszám különbség nélkül minden fertály földtõl fizetõdik 1 véka búza és 1 véka árpa. A földetlen emberek pedig minden háztól fizetnek egynegyed véka búzát és ugyanannyi árpát. Nád minden különbség nélkül, földestõl, földetlentõl fizettetik a házak száma szerint 7 kéve.159 Az ágyak száma pedig összesen 900-on túl van. Az urbariális földek mennyiségérõl oda alább lesz szó, a városról való tractatusban.160 158

Mária Terézia korábbi úrbéri rendeletét 1836. évben emelte törvénnyé az országgyûlés. 159 Ez az adókulcs volt érvényben 1887-ig. Szilágyi Márton idézett mûve 34. oldal. 160 Lásd 138. oldal.

129

Ezekbõl a beszedett eklézsiai tartozásokból fizeti az eklézsia a belsõ személyeket és más eklézsiai szolgálatban lévõket, ami pedig azon túl megmarad, az az eklézsia más szükségeire fordíttatik. 2. A perselyekbe gyûlni szokott adakozásoknak egy része – mert bizonyos része ismét más végre fordíttatik, tudniillik ágenciára, recurrens eklézsiák szükségeire, oskolákra, s több effélékre. 3. Az eladott gabonákból, búzából, árpából, nádból és szarvasmarhákból bejövõ pénz. 4. Bor kantáció. Szüret alkalmával, mely szokás – amint a kurátori számadásokból kivehetni – legelõször 1793-ban kezdõdött, és sokszor szép summa gyûlögetett belõle, eladódván s pénzzé tevõdvén a begyûlt boralamizsna. Így példának okáért 1793-ban gyûlt abból 48 forint, 1806-ban 53 forint 16 krajcár, 1810-ben 75 forint, 1811-ben 69 forint stb. Már ma ezen bornak csak egy része adattatik el, a többi a szent kommúnióra fordíttatik. Akkor a régibb idõben egészen eladódhatott, mivel voltak bizonyos személyek, fõképp az elöljárók közül, kik a kommúnióra valamint kenyeret, úgy bort is állandóul ajánlottak. Mint példának okáért 1809-tõl kezdve a nagyböjti kommúnióra: Gacsári János kenyeret, tiszteletes Bonyhai Sándor úr bort, húsvéti kommúnióra: Hati János kenyeret, Fülöp Péter bort, pünkösdi commúnióra: Lázár András kenyeret, nemzetes kasznár Csala Sámuel úr bort. Új kenyérre: Barna István kenyeret, öreg Daru István bort, karácsonyi kommúnióra: Gyáni János kenyeret, Daru Mihály bort. Vannak most is ezeknek maradékai közül, kik az ajánlott jótéteményt kegyesen folytatják, mint Gyáni János fia, Ferenc és özvegy Daru Mihályné, nemes Kabai Mária asszony; kántor Bálint Péter úr már régtõl fogva húsvéti kommúnióra kenyeret is, bort is szokott adni. A prédikátor is állandóan ad bort új borra való kommúniókor.161 5. A halottakért való harangozások, miszerint aki nagy haranggal akar csendíttetni halottjának, és ezen csendítéstõl, vagy jeladástól fogva a temetés idejéig idõközben is, vagy rendkívül minden templom után, reggel és délben harangoztatni kíván, egy harangért ugyan 30 krajcárokat, két ha161 Szilágyi Márton a következõket jegyzi meg a témáról: Mikor szûnt meg ezen bor kantáció, feljegyezve nem találom. Annyi bizonyos, hogy közvetlen elõdöm idejében már nem volt szokásban. Szilágyi Márton idézett mûve 34. oldal.

130

rangért pedig 1 váltó forintot köteles az eklézsia kasszájába fizetni. Idegen vallásúak, kik eklézsiánkhoz nem tartoznak, és a harangban semmi pénzük nincs, mindenkor duplumot fizetnek. Ez a szokás legelõször az 1802. június 6-án tartatott eklézsiai gyûlésben állíttatott fel, és azóta szép jövedelmet hajt esztendõnként az eklézsiának. Közelebbi idõben 1835-ben gyûlt be ebbõl 95 forint és 20 krajcár, az 1836. évi kolerás esztendõben 161 forint és 55 krajcár stb. A kis haranggal a szegényebb sorsúaknak ingyen harangoznak, sõt mind a kettõvel is csendítéskor gyûlõre és kivitelkor, azaz a rendes idõben.162 6. Önkéntes ajánlások és adakozások.163 7. Kegyes hagyományok vagy testamentumok,164 mely mindkét rendbéliek a kurátori számadásokban idõrõl idõre láthatók. Jegyzés: Ezen 3 utóbbi (sub numero 5. 6. és 7.) által említett jövedelmekre nézve. Az én azon régtõl fogva sokszor megújított sürgetõ elõterjesztéseimre: „Mely jó, és hasznos volna szegény eklézsiánknak valamely kis fundust alapítani, melynek úgyis eleitõl fogva, mint más eklézsiáknak, soha semmi szántóföldje, semmi szõleje, malma, vagy egyéb hasznot hajtó fekvõ jószága nem volt.” Hozzájárulván ezen óhajtásomhoz némely velem összehangzó gondolkozású s rokon érzelmû elöljárók s közlakosok kinyilatkoztatása, mint szintén a nagytiszteletû visitatiónak165 is nemcsak megegyezése, 162 Szilágyi Márton lelkészsége alatt a harangdíj: egy haranggal való harangozásért 30 krajcár, két haranggal 1 váltó forint, déli harangozásért külön 2 forint. Idegen vallásúak mindenkor a megszabott díjnak kétszeresét fizették, s fizetik ma is. Szilágyi Márton idézett mûve 34. oldal. 163 Az önkéntes ajánlásokra nézve említést érdemel mostan is élõ Balog Rebeka asszony, Csató András felesége, ki önként való buzgóságától indíttatván 1835-ben eklézsiánknak adott 1 körmöci aranyat. (Gacsári István eredeti jegyzete) 164 A kegyes hagyományokra nézve pedig e két rendbéliek: 1. özvegy Zsíros Györgyné, ki 1779-ben mag nélkül halván el minden vagyonát eklézsiánkra hagyta, mely eladódván, gyûlt belõle 251 vonás forint és 5 krajcár, melybõl a temetési költség kivonatván maradt 238 vonás forint és 36 krajcár. Ennek felét az eklézsia alázatos instanciájára a méltóságos földesuraság az eklézsiának engedte, úgymint 119 váltóforintokat és 18 krajcárokat, a másik felét pedig az uradalom magának tartotta. Lásd a kurátori számadást azon esztendõrõl. 2. Fülöp János és Péter testvérek, kiknek kegyes hagyománya sokkal több summára telt, amint oda alább meg fogjuk látni (lásd 132–133. oldal, ugyanott a 166. lábjegyzet valamint a 133-134. oldal 169. lábjegyzet). (Gacsári István eredeti jegyzete) 165 Hivatali vizsgálat. Az egyházközségnél általában az esperes vagy tanács bírói által.

131

hanem mintegy kérve parancsoló meghagyása is, az a rendelés tétetett végre eklézsiai gyûlésünkben 1835-ben, hogy azok a többi eklézsiai jövedelmektõl külön választatván ezentúl egy külön állandó fundust tégyenek. Az eklézsia rendes szükségei pótoltassanak a többiekbõl, melyek úgyis egyenesen avégre rendeltettek, de elégségesek is arra, ha pontosan minden esztendõben lefizettetnek és kivált a sok kinnmaradozott restanciák is az elöljáróság által beszedetnek. Ez az állandó fundus pedig ne csak tõkében maradjon, hanem jó s biztos helyekre, interesre kiadatván gyümölcsözzön is, és hasznot hajtson mindaddig, míg ez egy nagy summára nevelkedvén apránként valami nagy célra – vagy orgona készítésére, vagy az elrongyollott parókia és oskolák újonnan és csinosan leendõ felépíttetésére – fordíttathatik, vagy más, idõvel elõfordulható, s meg sem gondolható nagy szükségeknek fedezésére, avagy pótlására elõvétethetik. Evégre ezen határozás szerint legelsõben is alapul tevõdött azon 250 váltóforint, mely a méltóságos uradalomtól a Peterke mellett kevéssel ezelõtt kegyesen ajándékoztatott szõlõföldnek eladásából bejött, ehhez hozzá tétetvén az azon esztendõtõl begyûlt halotti harangozások ára, és némely önkéntes adakozások s kegyes hagyományok, már mindjárt a legelsõ esztendõben, 1835-ben lett a kasszában 376 váltóforint és 35 krajcár. A második esztendõben, 1836-ban a nevezett jövedelmekbõl – a halotti harangozásokból és némely kegyes hagyományokból – begyûlt summa a feljebbi summával együtt: 3083 váltóforint és 6 krajcár. Csak maga a Fülöpök testamentuma166 166 A Fülöpök testamentuma aszerint, amint azt a két boldogult testvérek: János és Péter forma szerint írásba tették az arról szóló bizonyítvánnyal együtt, hogy mindaz, amirõl õk rendelkeztek, önnön maguk szerzeménye és keresménnye volt, megvan nálunk az archívum 5. fiókjában. Mint szinte az erre nézve tett hivatalos irományok is, úgymint: 1. Az eklézsia eziránti elsõ folyamodó levelére tett válasza õméltóságának, méltóságos gróf Blankenstein Keresztély úrnak, mint a méltóságos uradalmi família tutorának, melyben a szántóföldeken kívül lévõ minden vagyonnak vagy örökségnek csak felerésze engedtetett átal az eklézsiának, 1836. december 15-én. 2. Az eklézsiának ugyanez iránti második folyamodó levele, mely általam német nyelven íratott, s küldetett Wischauba, a nevezett méltóságos grófhoz azon okoknak elõszámlálásával, melyeknél fogva mi az említett hagyományt sürgetjük, és kérjük in tota summa, a szántóföldet is ideértve. Postára téve felküldtük 1837. január 24-én. 3. A méltóságos grófnak ezen folyamodó levélre adott újabbi resolutiója, melyben a szántóföldön kívül az egész örökséget mind eklézsiánknak engedi. Ezt uradalmi fiskális tekintetes Augusz János úr által nagy háladatossággal vettük s fogadtuk. De a méltóságos gróf úr nagybecsû levele is, melyet személyesen hozzám intézett, nyilvános tanúja nagy lelkének, s eklézsiánk iránti jó szívének, mit háládatosságból s örök emlékül a túlsó lapon feljegyeztem. A méltóságos gróf tutor Blancken-

132

összesen 2463 váltóforintokra és 6 krajcárokra ment. A harmadik esztendõben, 1837-ben ismét szaporodván, lett a kasszában: 3159 váltóforint és 6 krajcár, ide nem számítván a kiadott, vagy még kinnlévõ pénzeknek rendes kamatait vagy intereseit. Ím, ahol ezelõtt semmi sem volt, nem csak egy fillér, ott 3 esztendõk alatt Isten kegyelmébõl ugyanannyi ezrek nevelkedtek! Ez már az állandó kassza (cassa permanens) és az abban lévõ pénzekrõl szóló diarium,167 az állandó kassza könyve, melyrõl oda feljebb szólottunk.168 Nevelje az Isten közöttünk a Fülöpökhöz169 hasonló kegyes stein Christian õnagyságának az ezen testamentumi egész örökség iránt folyamodó alázatos kérelmemre írott kegyes resolutiója szóról szóra így van: Felülírás: „Wischau: Seiner Hochwürden Herrn Stephan Gacsári, Pfarrer, in Füzes Gyarmath.” Maga a Levél: „Euer Hochwürden! Ihr, und der Gemeinde Bittgesuch von 23-ten Jaenner 1837. habe ich erhalten, und muss Ihnen mittheilen, dass Sie darüber die Relation, durch den Herrn Fiscal von Augusz empfangen werden. Was ich für das Wohl der Gemeinde reform. Kirche zu thun wermõgend bin, thuc ich mit allem Vergnügen; und um auch hier zu beweisen, dass ich nicht abgeneigt seye, das Gesuch zu willfahren, mögen sich Euer Hochwürden, aus der zu überkommenden Resolution überzeigen. Indem ich ersuche, unsere Familie, in Ihr Gebeth um Erhaltung der Wohlfahrt einzuschliessen, habeich die Ehre, mit ausgezeichneter Hochachtung, und Verehrung zu seyn, Euer Hochwürden, Wischau, am 4-ten Febr. 1837. ergebener Graf Blanckenstein mpb. Major. Wischau” – Nagytiszteletû Gacsári István lelkész részére, Füzesgyarmat. Nagytiszteletû úr és az egyházközség 1837. január 23-án kelt levelét megkaptam. Ezzel kapcsolatos állásfoglalásomról Augusz fiskális úr tájékoztatja. A református egyházközséget örömmel támogatom, amennyiben is hajlandó vagyok kérésének eleget tenni, ahogyan azt az alábbi határozat is tanúsítja. Kérem, mondjon el egy imát családunk bõségéért. Tisztelettel és nagyrabecsüléssel õszinte híve, Gróf Blanckenstein õrnagy, sajátkezû aláírás, Wischau, 1837. február 4. A közreadó fordítása. (Gacsári István eredeti jegyzete) 167 Napló, itt naplófõkönyv. 168 Lásd 125. oldal. 169 A Fülöp testvérek mindketten – János és Péter – mag nélkül halván el, minden vagyonukat eklézsiánknak hagyták, melyeknek summája numerusonként meglátható az állandó kassza könyvében. Fülöp János, a kisebbik testvér elébb halt meg, 1827-ben temettetvén általam március 10-én, 69 esztendõs korában, prédikációval. Cum textu: Ézsaiás könyve 57. fejezet 1. vers. „Az igaz elvész, és nincsen senki, ki eszébe venné; az irgalmasság tévõ emberek elszedetnek, és senki meg nem gondolja, hogy a következendõ veszedelem elõl vétetik el az igaz.” Az öregebb testvér, Fülöp Péter, ki sok ideig presbiterséget is viselt, késõbben, 1834-ben halt meg november 3-án 84 esztendõs korában. Textusa volt: Példabeszédek könyve 16. fejezet 31. vers. „Igen szép ékes korona a vénség, mely az igazságnak útjában találtatik..” Feleségeik mindkettõjöknek az 1836. évi kolerában haltak el. A Péteré, özvegy Huszár Sára asszony szeptember 28-án, 72 esztendõs korában, kinek méltó tiszteletére halotti beszédet tartottam, az Apostolok cselekedetei 9. fejezet 36–42. versébõl. „Joppéban vala egy tanítványi asszonyi állat, kinek neve vala Tábitha: ez gazdag vala jó cselekedetekkel, és alamizsnákkal, melyeket osztogat vala” stb. A János felesége, özvegy Szõke Judit asszony azután 3

133

jótevõket, és az eklézsia java mellett buzgólkodó elöljárókat! A nagyméltóságú grófi famíliát pedig tartsa meg örökké virágzó állapotban, és hajtsa tovább is irántunk való kegyelmességre, s könyörületességre!170 nappal, szeptember 30-án temettetett 73 esztendõs korában negyedmagával együtt. Mindnégyõjüknek tiszteletére, a harangok déli 12 órakor is meghúzattak. (Gacsári István eredeti jegyzete) 170 Szilágyi Márton az egyház jövedelmeit a következõképpen írja le: Ma az egyház és iskolák fenntartására következõ jövedelemforrások szolgálnak: 1. Egyházi és iskolai adó, melyet fentebb már bemutattam (lásd a 140. lábjegyzet 107–109. oldalra esõ, egyházi és iskolai adóra vonatkozó részletét). Fizetõ egyháztagok (házasok, özvegyek, nem házasok) száma 1886. 2. 100 illetõleg 105 hold föld 1200 négyszögölével számítva – az úgynevezett „Egyeszugi dülõben” egy tagban. E föld mennyiségbe 1861-ben a commasatio alkalmával a volt földesuraság által adományoztatott legelõilletõségül 70 hold, a közbirtokosság által pedig kiegészíttetett 100 holdra, és az 5 hold egy tanítói lakásul vásárolt ugynevezett „Csák féle” udvar után járó pascum képpen jött az egyház birtokába. E földek 5-6 évre árverés mellett adatnak haszonbérbe többeknek, az innen folyó bevétel – mint az árverés természetébõl következtethetõ – koronként hullámzó összeget képez. 3. Temetõk. Három temetõ helyisége van az egyháznak. Egy a község keleti oldalán úgynevezett „Nagygyepi” temetõ 7 és fél hold, a másik a nyugati oldalon, úgynevezett „Folyási temetõ” 5 holdnyi területû – mindkettõ használatban és befásítva, körülárkolva van – és a harmadik a déli oldalon 7 hold. Ez már régóta bezárva lévõ ócska temetõ, mely a benne lévõ kimagasló halomról „Mihály-halmi”-nak neveztetik. Tulajdonképpen ebbõl veszen az egyház némi jövedelmet, amennyiben szintén árverés mellett 5-6 évre adatik ki egyeseknek here alá. 4. A gondnoki szoba mellett egy kis bolthelyiség, mely azonban mivel a középületek közé van építve, gyúlékony vagy robbanó anyagokat is árusítható üzlethelyiségül ki nem adathatván, csekély haszonbért ad. 5. Faiskola – okszerûen berendezve és kezelve 1890 óta. 6. Halotti harangoztatások díjai (kis harangért 20 krajcár, középsõért 40 krajcár, két kisebbért együtt 60 krajcár, három harangért 1 forint, déli harangozásért három haranggal 2 forint; pompaharangozásért – szintén három haranggal – minden meghúzás 2 forint.) Idegenek vagy más vallásúak – régi szokás szerint – e harangdíjaknak kétszeresét fizetik. Temetkezéseknél a jobbmódú és egyházias érzületû felek szoktak a harangdíjon felül átlagosan egy-tíz forintig, ritkább esetekben nagyobb összegû adományt is tenni az egyház részére. A halotti harangozások, s ez alkalommali adományok oly szép jövedelmet adnak be évenként (5–600 forint), hogy ha egyházunknak ez a bevétele nem volna, kiadásait újabb kivetés nélkül nem lenne képes fedezni. Ebbõl törleszti 1888-ban a Magyar Földhitelintézettõl iskolaépítési célra felvett 5000 forintos kölcsönének tõkekamatjait is, minden évben 250 forintot. 7. Perselypénz. Idejegyzem a múlt 1896. évi bevétel és kiadás mérlegét: Bevétel pénzben 7526.04 forint, kiadás 7419.04 forint, maradvány: 107.00 forint. Bevétel búzában 487.08 hektoliter, kiadás 487.08 hektoliter. Bevétel árpában 465.28 hektoliter, kiadás 428.28 hektoliter, maradvány: 37.00 hektoliter. Ebbõl látnivaló, hogy mi különbség van a „hajdan és most” között! S méghozzá iskoláinkra vonatkozólag a törvényhozás és hatóságok is mindig újabb igényekkel, követelményekkel, például tanterem-nagyobbítás, felemelés vagy újbólépítés, korpótlék, 15 krajcáros nyugdíj stb. lépnek fel; földmíveléssel foglalkozó híveink pedig hovatovább nyomasztóbb mezõgazdasági viszonyok és teherviselések súlya alatt nyögnek! Szilágyi Márton idézett mûve 35–37 oldal.

134

10. §. Az eklézsia népességerõl Ennek átallátására ideteszem a közelebb lefolyt 5 esztendõben születteknek, meghaltaknak és házasultaknak számát, az akkori lelkek számával együtt: 1833-ban: Születtek száma: 232. Kik közül fiúgyermek 121. Leány 111. Meghaltak száma: 152. Férfi nemen levõk 76. Asszony 76. Házasultak száma: 40 pár. – Lelkek száma: 4270. 1834-ben: Születtek száma: 197. Fiúgyermek 111. Leánygyermek 86. Meghaltak száma: 138. Férfi nem 77. Asszonyi nem 61. Házasultak száma: 46 pár. – Lelkek száma: 4329. 1835-ben: Születtek száma: 184. Fiúgyermek 100. Leánygyermek 84. Meghaltak száma: 146. Férfi nem 74. Asszonyi nem 72. Házasultak száma: 56 pár. – Lelkek száma: 4447. 1836-ban: Születtek száma: 191. Fiúgyermek 96. Leánygyermek 95. Meghaltak száma: 243. Férfi nem 130. Asszonyi nem 113. (Kolera) Házasultak száma: 46 pár. – Lelkek száma: 4398. 1837-ben: Születtek száma: 178. Fiúgyermek 103. Leánygyermek 75. Meghaltak száma: 159. Férfi nem 83. Asszonyi nem 76. Házasultak száma: 59 pár. – Lelkek száma: 4417. Ideteszem az oskolás gyermekek számát is, mely az 500-hoz igen közel áll, sõt már némelykor el is érte azt.171 171

A rektor oskolájában van rendesen 100 tanuló gyermek a deák nyelvet tanulókon kívül, az úgynevezett 4. és 3. nemzeti oskolában. Az elsõ preceptor oskolájában vagy a 2. nemzeti oskolában 70 és 80 közt. A kisebb preceptor classisában vagy az 1. nemzeti oskolában rendesen 100, néha több is. A leányoskolában, innen a gáton 100-nál mindenkor több. Túl a gáton 90 és 100 közt. A bucsai fíliában (itt leányiskola, tagiskola) is van jelenleg 20. (Gacsári István eredeti jegyzete)

135

Az ágyak számát is láttuk feljebb, hogy a 900-on túl van.172

11. §. A helységrõl vagy késõbbi nevezet szerint városról, melyben vagyon az eklézsia 1. Fekvése. Fekszik Békés vármegyének szélsõ északi csúcsán a Sárréte mellett, mely vármegyéhez tartozott eleitõl fogva. Határos északra…173 2. Felosztása. Osztatik a Berettyóból a Sárréten keresztül kiszakadó, és rajta keresztül folyó Nagy-ér nevû víz által két részekre, melyek közül az egyik napnyugatról túl a gátnak, másik pedig napkeletrõl innen a gátnak (a Nagy-éren lévõ gátról) neveztetik. Mind a két rész ismét két-két tizedekre oszlik,174 úgymint 1) Túl a gáton délre: 1. Az elsõ vagy Kandiai tized, a Kandia, Kereszt-ér, vagy Újülés, és a Kéki sarka nevû utcákkal 2. Második, vagy Kovács-éri tized északra Kovács-Érhát, Mihály, Folyás és Párizs utcáival. A két tized 172 Szilágyi Márton a népesség késõbbi alakulásáról így ír: Ettõl kezdve 1850-ig nem mutatható ki az évi lélekszám, noha régi szokás szerint újév elsõ reggelén ki kellett annak hirdettetnie; bizonyára elhányódtak a hirdetési ívek. 1850-tõl azonban az ívek pontosan megõriztetvén, a népesség minden évrõl kimutatható a szülöttek és halottak számának egybevetésébõl származó, s a szaporulatnak vagy fogyásnak az elõzõ évi létszámhoz adott eredményeként. Talán felesleges munkát végzek – némelyek véleménye szerint –, de mégis, részemrõl nem tartom mellõzendõnek, ha emlékezet okáért, a néphullámzás s a statisztika érdekessége iránti tekintetbõl is ide iktatom 1851-tõl máig – habár csak 5 évenként – az egyházközség létszámának kimutatását, elhagyván inkább a szülöttek, halottak s házasultak számának külön kitüntetését. 1851-ben lélekszám 4890, 1856-ban 4996, 1861-ben 4960, 1866-ban 5175, 1871-ben 5415, 1876-ban 5185, 1881-ben 5579, 1886-ban 5922, 1891-ben 6708, kik közül a községünkhöz tartozó gazdasági és uradalmi területeken 1502 református vallású lélek lakik. 1896-ban 6995. Ily gyors szaporulat, mint az utóbbi tíz év alatt, évtizedeken át nem tapasztalható. Oka ennek az a körülmény, hogy a volt Sárrét szántófölddé válván annak nagy területén okszerûen berendezett gazdasági majorok állottak elõ, benépesíttetvén cselédekkel. Iskolakötelesek száma 668, iskolába járt 518, ismétlõ tanköteles 305, iskolába járt közülük 209. Szilágyi Márton idézett mûve 42. oldal. 173 Az eredeti kéziratban sincs folytatva. 174 A tizedeknek ezen numerusok szerint való elnevezése a legközelebbi földosztáskor kezdõdött, a nyílhúzáskor kijött tizedek szerint. Azelõtt a Hajnal utcai tized volt az elsõ, a Nagy utcai a második, a Kandiai a harmadik, a Kovács-éri a negyedik vagy utolsó. (Gacsári István eredeti jegyzete)

136

közt hosszan nyúló egyenes utca Zsinór utcának hívatik. 2) Innen a gáton északra 3. A harmadik vagy Hajnal utcai tized, a Zug, Tószél, Temetõkert, Hajnal és Csonkérhát utcákkal. 4. Délre a negyedik, vagy Nagy utcai tized, Nagy utca (mely fõ és legszebb utcája Gyarmatnak, a toronytól vagy piactól fogva, kifelé egész az uradalmi kastélyig hosszan elnyúlva és feltöltve), Kis utca és Gyepsor nevezetek alatt. 3. Házak száma. A méltóságos uradalom házaival együtt – kivévén magát az uradalmi kastélyt – 651. A lakosok házai rendesen vályogból épülvén nádfedél alatt, az uraságéi kemény matériákból és cseréptetõre. Nevezetes az uradalmi kastély a város végén, a déli részen. 3 szépen rendezett angol- virágés konyhakertekkel, egy ügyes kertész felügyelete alatt. Az angolkertben középen egy üvegház, végrõl pedig egy 3 emeletû granárium 3 sor ablakokkal. A tisztilakokon kívül a schweitzereyhoz tartozó épületek is – közel a kastélyhoz – csinos készületûek, mint szinte a varga-zugi emeletes kastély is, mely ispáni lak. A közlakosok házai is már most csinosabban épülnek, véggel az utcára, a reguláció175 szerint. Ispotály van benne egy, a 3. vagy Hajnal utcai tizedben a tó mellett, melyet a város építtetett az ügyefogyott szegények befogadására, kik részint munkáikkal keresik élelmüket, részint a lakosok jótéteményeibõl élnek. Csapszék van 3, egy a városé a városháza mellett, mely Nagypincének hívatik közönségesen, kettõ az uradalomé. Egyik a Nagy utcán, másik a Csonka-érháton, melynek neve cseréppel fedett tetejérõl Cserepes, címerérõl pedig Nyulas. Vendégfogadó is van egy, kívül a városon a kastélyon túl, a serházzal egy fedél alatt. Neve rendszerint csárda, másképpen bozsód. Lisztmalmok vannak 9-en, 7 az uradalomé, 2 a kommunitásé. Kásamalom 2, egy az uraságé, a kettõs malom. Egyike a Nagy utcán, másik – a gyepszélen a kastély felé – közlakosé. Olajmalom is 2, mindenik közlakosé. Posvány a városban nincs, kivévén, hogy a Nagy-ér árka, mióta a folyása eltöltetett, esõs vizes idõben megtelik, és szabadon nem folyhatván, megbûzhödik. Tó van egy, de csak vizes idõben, egyébkor száraz. 175 Itt szabályrendelet. A rendelet a tolvajok elleni védekezést célozta, a házak eszerint véggel az utcára épültek, a padlásfeljáró és az utcára nyíló padlásajtó így könnyebben ellenõrizhetõ volt. A falut járó éjjeliõrök ezt hosszú botra akasztott lámpásukkal idõrõl idõre meg is tették.

137

4. A határjának földje. Általában lehet mondani, hogy az egész határ többnyire szikes fehér föld. Találtatnak benne telekes és fekete mocsáros lapály földek is, munkája mindkettõnek nehéz, termékenysége jó mívelés után elég bõ. A földnek felsõ színe, vagy fekete része (Stratuma) nem vastag, kút ásásakor csakhamar sárga földre és sárga agyagra találni. 5. Szántóföldjei, s kaszálói. Urbarialis sessió van 130. Ezeken kívül ismét 10 sessio immunitált vagy szabad földek az eklézsiai, városi és uradalmi hivatalt viselõk használatára. A lakosok többnyire 1 vagy 2 fertályosok, vannak közöttük néhányan 3-ad fél és 3 fertályosok is, de sessiós gazda csak egy. A föld szántatik rendesen kétszer, ugarnak és vetés alá, de most már egynéhány esztendõ óta a keverés is nagyon divatba jött. Az idõjárás szerint a termés rendkívüli szokott lenni: vagy nagyon bõ, mint 1837-ben, vagy igenis gyér, kivált a tavaszi vetésre nézve, úgyhogy az árpát sokszor nyövik is. Búzán, árpán és zabon kívül termesztenek kölest is keveset a kaszálókban, kukoricát vagy tengerit nem, hanem csak váltott földben. A kaszálók urbarialiter vannak felosztva, kinek-kinek a telke minémûségéhez képest. Terem bennük bodorka, tippan, fenyer, a laposabb helyeken pedig sás és egyéb gazos takarmány. Mesterséges kaszáló nincsen. Árendálni is szoktak, hol többet, hol kevesebbet szántás és kaszálás végett. Ezelõtt a cséfányi pusztát a méltóságos Almásy famíliától 46 esztendeig bírták egyfolytában, egész 1835-ig, ugyanott válthatnak most is szántó és kaszálóföldeket. A föld több ízben mérettetett föl. Elsõbben az 1786. és következõ esztendõkben Dobos ingenieur által, másodszor 1814-ben Thessedik176 által, mely ugyancsak remensuratió volt. Harmadszor és közelebb 1826-ban és a következõ esztendõkben, Bodoki Mihály megyei ingenieur által. 6. Szõlõskertjei. Keletre, délre és nyugatra a város körül 4 különbözõ nevezetek alatt ezek: Csuka, Kun-ér, Csárda vagy Bánom és Kovács kertek. Az uraságnak is van egy szõlõskertje a Gorzsás-halomnál, délre a városnak az Abajd-ér és Peterke között. A bora – szikesek lévén a szõlõföldek – jó iható, és jó pincében kiállja a nyár melegét is, mind maguk költik el a lakosok. A legjobb termésben 3–4000 akóra lehet tenni. 176 Ifjabb Tessedik Sámuel (1777–1821) földmérõ, vízszabályozó mérnök, a híres szarvasi evangélikus lelkész, az iskolaalapító, pedagógus, pedagógiai és gazdasági szakíró Tessedik Sámuel fia.

138

Gyümölcstermõ fái: leginkább meggy, alma szilva, dió és barackfák, de semmi nemesebb gyümölcs nincs, az oltást igen kevesen gyakorolják. Epres kert is volt régen, a Kovácskert déli oldalán felül, ott, ahol most a Lázár András fiainak és az R. Szabók házai vannak, de ez már az én érésemre elpusztult. 7. Füzesei. Erdõ a határban nincs, hanem a kommunitásnak van egy füzese Macskás és Dágó-szigetekben, közel a városhoz, a rét szélén. Bucsán kezd az uradalom ültetni makkerdõt, minõ sikerrel, az idõ fogja megmutatni. 8. Folyóvizei. A Berettyó folyó vize napkeletrõl északnak, lefelé nyugatra határozza, ott fordulván délre Bucsán, a határán keresztül folyik. Ebbõl délnek több fokok, erek és derekak177 jönnek ki, milyenek a Csuka-derék, Csonka-ér vagy Csonkér és Jósi-fok, mely kettõ egy,178 és a város napkeleti részén folyik el; a Jósi fok délre is elkanyarodván, ahol rajta a Nagy utca végén kõhíd épült; a Nagy-ér, mely a várost keresztülhasítja, már ugyan el van töltve, és csak kanális formájában látható. Úsztató és folyás (az úsztatón keresztül is egy töltött gát, hol azelõtt híd volt): Dágó-derék, Macskásér, Kettõs-ér, Jány-ér, Kert alatt való, Halád, Ösvény-derék, Kónya-fok, Monostor-derék, Kecskés-ér, Antal-ér, Töviskesér. Bucsán túl a Hortobágy vize is itt a bucsai pusztán szakad a Berettyóba, Nagy- és Kis Hortobágy név alatt. Napkeletrõl a Sebes-Körös és Berettyó árjából szakad ki a Csík-ér, Abajd-ér, és Peterke (hol hasonlóképpen derék kõhíd épült, az Abajd-éren töltött gát van most, hol azelõtt híd volt), de ezek csak nagy árvíz idején vannak megtelve, egyébiránt a legjobb kaszáló földek. Mindezek – a Berettyóból vévén eredetüket – kiáradnak, és a Berettyó nagyobb vagy kisebb árjától függ ezeknek is árjok. Ezeken a vizeken semmi vízimalmok nincsenek, mint régen, a vármegyei, vagyis vízi reguláció179 által eltöröltetvén. A Nagy-ér Sárrét felõl esõ felsõ részén, a helység északi végén volt az én érésemre is egy derék vízimalom. 177 Fok, ér, derék: idõszakos vízfolyások, a folyószabályozások elõtti Sárrét jellegzetes képzõdményei. 178 Tehát a vízfolyás egy és ugyanaz, csak a különbözõ szakaszok elnevezése különbözik egymástól. 179 Vízszabályozás. Itt nem a lecsapolási munkákról van szó, hanem a megyei ellenõrzés által a vizeket visszaduzzasztó, és ezért károsnak ítélt malmok megszüntetésérõl.

139

A vizeket árendába bírják a halászok, kik mikor az idõ szolgál, szerencsés halászatokat is tesznek, Nagyváradra szállítván a fogott halakat, télen pedig a Nagy-Sárrétében, nagyobb-kisebb szerencsével csíkásznak; ez a fogdosás is többnyire Nagyváradra kerül. Bucsán a Berettyóban rákot is néha keveset fognak, tavasszal és nyár elején pedig tekenõsbékák számosan foghatók. A nadályok keresgetése is magas árukhoz képest nagy divatban van. A halaknak nemei leginkább: potyka, csuka, harcsa igen kevés, compó vagy cigányhal, kárász és keszeg. Találtatnak néha vidrák is, a vízimadaraknak pedig minden nemei, mint példának okáért gémek és azoknak minden fajai: oláhpap (Ardea Nychticorax, Ardea purpurea) stb., vadlúd, vadruca, szárcsa, sirály vagy csüllõ és a schnepfeknek egyéb fajai, búvár, vízityúk, vízibika, saska, vöcsök s több effélék. Van kevés hattyú és kócsag is, melyeknek tollai igen szépek, s drágák. Nagy árvíz idején találtatnak gödények is, ahonnan a Nagy-Sárrétében egy tiszta, ahol tojni szoktak, Gödényes-tisztának neveztetik. A gólyák, fecskék, darvak és túzokok iszonyú sereggel vannak, õsszel pedig az úgy mondott lillikek, melyek vadludaknak fajai, és az õszi vetésben sokszor nagy károkat tesznek. 9. Kanálisai és töltései. Kanális van egy Bucsán, mintegy 2000 ölnyi hosszúságú és három ölnyi szélességû szárazon víve, és a Sárréte közepére az úgynevezett Nagy- és Kis halas álló tavakba felirtva, a víznek hamarábbi lefolyása végett. Töltés is van egy nevezetes, a Berettyó és Sebes-Körös árjának feltartására és elszorítására Csökmõ felõl, mely az uradalom által készíttetett. Azonban a Sárrétbõl kijövõ minden derekaknak, ereknek és fokoknak megzárására is vannak külön töltések, kisebbek és nagyobbak, melyeket részint az uraság, részint a lakosok tartanak. 10. Dombok és halmok. A város alatt kettõ: délre a Mihály-halma, hol van a közönséges temetõ, és napnyugatra a Folyás-halom. Kívül a városon széjjel a határban ezek: napkeletre Bárda- Korhány- és Mester-halmok, a Kun-éri és Kontra laponyagokkal. Napnyugatra: Tátika- Kettõs- Jányhalom, Sütött-halom, Pap-halom, Tóth-laponyag, (így neveztetvén az arról a gyolcsos tótról, aki magát a Kovács-kertben felakasztván, az akkori szokás szerint ott a határban lévõ laponyagban temettetett el, az azelõtti neve Pap-laponyag volt) Búzás- és Csuka-halom. Délre a Gorzsás-, Für-ér, és Marton-halmok. 140

11. Elpusztult helységek, vagy legalább azoknak fennmaradt neveik, s jeleik a határban és a körül. Sok apró helységek voltak itt hajdan, amint a tradíció tartja. Így példának okáért: a. Pázmány vagy Páznán, napkelet felé Gyarmatnak, Csíffel határos. Ennek csak a neve és telekje van meg, de semmi emlékjel nem találtatik rajta. Hogy hajdan valósággal helység volt, bizonyítja nyilvánvalóan a feljebb említett „A nagyváradi püspökség és káptalan históriája”, melyben az 1351. esztendõrõl íratik, hogy a Szeghalmi Archidiakonátushoz tartozott, és az akkori ide való pap, Gergely (Gregorius sacerdos) 5 garast (latus grossust) fizetett a püspöki dézsmába (lásd 39–41. oldal). Nevezetes és megjegyzésre méltó itt, hogy a Sárrétnek egy bizonyos része Pázmánytól Nagyrábé felé – noha náddal már most sûrûbben be van nõve, mint egyébütt – mind e mai napig Király útjának neveztetik. Errõl azt beszélik, hogy a Berettyón itt lett volna keresztül a járás Rábé felé a régi idõben, amit a neve is igen hitelesít. (Via Regia = Király útja, vagy országút). b. Nagy és Kis Harang, közel a városhoz napnyugat felé, továbbá ezeken túl ugyancsak nyugatra: c. Ösvény (de mindezeknek csak puszta telekjeiknek neve van meg). Hogy Ösvény valóságos helység volt, a mellette esõ és mind e mai napig is Kertalattvaló név alatt ismeretes puszta eléggé bizonyítja, mert ez azt mutatja, hogy hajdan kertnek kellett lenni, tudniillik az ösvényi lakosok kertjének, és az az alatt fekvõ mezõség úgy vette onnan a Kertalattvaló nevet.180 Ugyancsak nyugatra ezen túl: d. Kõdomb-sziget, hol egy laponyagon találtatnak még ma is valamely régi épületnek téglamaradványi. Végre ezen túl: e. Bucsa, melyrõl az a hír, hogy ez régen nagy, népes helység volt, ami hihetõ avagy csak abból is, hogy ennek igen nagy telekje van. De akár nagy, akár kicsiny volt, bizonyos, hogy helység volt, onnan, hogy itt a Berettyó árkában vagy medrében nagy szárazságok alkalmával igen régi és mély kutak találtattak, melyeket bizonyosan a bucsai lakosok ástak, s készítettek. Ugyanezt erõsíti egy, az uradalmi perben elõforduló asszonynak azon fassiója vagy vallomása, hogy õtet Bucsára vitték, mint menyasszonyt, és szõlõsszigeti bor volt 180

Ösvény lakott település volt 1598-ban pusztult el.

141

lakodalmában, hol még máig is találtatnak szõlõfák a rétben. Mikor pusztulhatott el, bizonyosan nem tudhatni, hihetõ akkor, mikor Gyarmat 1660-ban Szejdi Amhát basa törökjei és tatárjai által, vagy még hihetõbben 1700-nak az elején, a Rákóczi zenebonájakor felzendült rácság által, mivel az emberek a rácoknak ide Bucsára marhák lopása és gulyák elhajtása végett való járásaikról s béütéseikrõl beszélnek. Bucsa most ez idõ szerint közös legelõ. Van rajta a méltóságos uradalomnak szép majorsága több gazdasági épületekkel, egy tiszti lakkal, több béresek és egyéb cselédek házaival. Van ezeknek számokra egy lisztmalom is, a Berettyó túlsó partján egy csapszék, most már ebben az esztendõben maguktól egy oskolát is állítottak, melyben 20 gyermekek vesznek tanítást egy maguktól fogadott tanító alatt. A tanító neve Kóti Gábor, ki hazánkfia és már ezelõtt több helyeken viselt tanítóságot. A határ körül is vannak két elpusztult helységeknek nyomai: a. Cséfány,181 mely noha a gyarmati földek közt esik, de Heves vármegyéhez tartozó árendális puszta, a méltóságos Almásy famíliának birtoka. Hogy itt helység volt régen, bizonyítják a még ma is ottan a belsõ telken található kõépületeknek maradványai. De világos A nagyváradi püspökség és káptalan históriájából is, hol nyilvánvalóan íratik, hogy 1351-ben182 Chepani, Cséfány a Szeghalmi Archidiakonátushoz tartozott, és az akkori ide való pap, Fábián, (Fabianus sacerdos) 3 garast (ti.: Latus grossust) fizetett a püspöki dézsmába.183 b. Ecseg, Bucsán túl a túrkevi földön, melynek temploma nemrég pusztult el, és düledékei s romjai most is látszanak. Olykor-olykor határunkon találtatnak régi római arany és rézpénzek is. Hadriánus és Juliánus császárok idejebelit magam is láttam. 12. Városi neve a helynek. Ezt vásári privilégiummal együtt nyerte az 1803. esztendõben oly móddal, hogy a vásárok négyszer: úgymint a József napját, úrnapját, apos181

Jegyzés a Cséfány névre: Minthogy Cséfány már 1351-ben is Chepan, vagy Chepani névvel íratott a Villa Scevaei alatt, melyrõl feljebb egy schólionban szólottunk, az én értelmem szerint nem ez, hanem inkább Csiff vagy a mostani Csiffi puszta értetik. A v betû szintúgy és még többször változván f-fé, mint a p betû, mely ha úgy van, aligha a mai csiffiek nem a régi római scewaeusoknak maradéki (Lásd 41. oldal 52. lábjegyzet). 182 Valójában 1336. 183 Lásd 39–41. oldal.

142

tolok oszlását és Szent Gál apát úr napját megelõzõ csötörtökön tartassanak. Legelsõ vásár volt a nevezett 1803. esztendõben, októberben, éppen a mostani templom felszentelése alkalmával, amidõn roppant sokadalom gyûlt össze. Eleinte két vagy három esztendeig népesek voltak vásárjai, de lassanként alább-alább szállnak, s most már csak a belsõ piacon tartatnak. 13. Lakosai. Vallásukra nézve általán fogva reformátusok vagy helvéciai vallástételt követõk, találtatnak kevés számmal római katolikusok és görög nem egyesült, vagy óhitûek is. 1832-tõl fogva a zsidók is laknak itt, de akik nem helyes lakosok, hanem részint mészárszéknek, s csapszéknek árendátorai, részint kocsmárosok, sakterek stb. Származásukra vagy famíliájukra nézve csak kevesen vannak nemesek, mindössze is mintegy 4 vagy 5 família, kiknek tulajdon hadnagyuk van. Állapotjokra, vagy életek módjára nézve többnyire földmívelõk, kik szántás-vetés, marha- s juhtartás, szõlõmívelés és nádvágás által keresik élelmüket. Vannak közöttük jó számmal mesteremberek is, úgymint: csizmadiák, tímárok, és szûcsök, kik 1830-ban együtt közös céhet állítottak fel, nyervén maguknak cehale privilégiumot, és azóta rendes céhtársaságban élnek egy helybeli commissárius184 felügyelése alatt. Ezen céhbeli mestereknek száma a 40-et meghaladja. Vannak még ezeken kívül számosan több mesteremberek is, de minden céh nélkül, úgymint: kovácsok, lakatosok, kerékgyártók, asztalosok, molnárok, ácsok, korsócsináló, és rokkás is egy. Ezeken kívül ismét holmi apróbb, s a hely mivoltához képest szükséges mesterséget ûzõk: házrakók, nádkötõk, faragók, tapasztók, kemencecsinálók, gyékény- és vesszõszedõk, gyékényszövõk, kosárfonók, pákászok, halászok, marhakuruzsolók, herések stb.185 184 Itt céhbiztos. Az elöljáróság vagy a földesúr kinevezése alapján a hatóság részérõl a céhek mûködését ellenõrzõ személy. 185 Bár nem tartozik szorosan a témához, mégis érdekes adalékokkal szolgál számunkra a korszakról, és az azt követõ hat évtizedrõl Szilágyi Márton írásának valláserkölcsi élet címû fejezete: „Mint az anyakönyvek elsõ kötetének végén 1790-tõl 1819-ig szóló feljegyzések mutaják, a paráznák, házasságtörõk, részegeskedõk, veszekedõk, templomkerülõk, ünneprontók ellen szigorúan alkalmaztatott az egyházi fenyíték, mely erkölcsi feddésben s poenitentia tartásban állott. Az egyházi fenyítékkel sújtottak között egymással hit nélkül élt pár neve is olvasható. Ekkor még talán csak egy ilyen volt az egész egyházközségben! Bezzeg ma van százig menõ is! 1819-tõl kezdve azonban nem találtam ily nemû feljegyzésekre. Hihetõleg ezután is gyakoroltatott az, de úgy látszik, a XIX. század ébredõ szellemének terjedésével, és annak hatása

143

14.) A lakosok egészségi állapotjára megkívántató hivatalok. Doctor, chirurgus, patikárius, valamint baromorvosok is nincsenek, hanem a tekintetes nemes vármegye processualis tisztjei által pótoltatik minden ebbéli hiány. Egy idõben, 1808-tól fogva mintegy 1820-ig volt már itt egy Borsós Benjámin nevû chirurgus rendes fizetéssel, de azóta ez a hivatal is megszûnt. A himlõoltás különös gonddal gyakoroltatik, melynek jótékony következése az, hogy itt a himlõnek már régtõl fogva semmi nyoma nincs. alatt mindinkább lazult a botrányos életûek valláserkölcsi ellenõrzése, s velük szemben az egyházi fegyelem alkalmazása, mígnem végre teljesen meg is szûnt. Az egyéni szabadság jogai, s ezek alapján annak nagyon is túlhajtott érzete az ilyen eljárást véleményem szerint ma már lehetetlenné is tette. Újabb idõben, különösen a legutóbbi 15-20 év alatt sok gyom és tövis burjánzott fel a valláserkölcsi élet mezején, sok az elszomorító, megbotránkoztató látomány e téren. De az árnyak mellett fénypontok is vannak. Egyházam tagjainak nagy többsége isteni félelem, vallásosság, egyházias érzület, földmívelõkhöz illõ puritán erkölcsök szempontjából a mai állapotokhoz képest kifogás alá nem jöhet. Mire mutat az az áldozatkészség, mellyel csak a közelebbi években is a szabadiskoláztatásra, iskolák és tanerõk szaporítására, új harangok beszerzésére, templomunk gyökeres javítására és szépítésére, orgonaépíttetésre stb. annyi ezrekre rúgó összeget áldoztak híveink, hogy az apáiktól öröklött buzgóság, az egyház iránti szeretet szíveikben még elevenen lüktet. Az egyházi élet felvirágoztatására, az iskolai ügyek elébbvitelére nem sok egyház tett és áldozott annyit, mint rövid 10 év alatt a füzesgyarmati. Facta loquuntur! (A tények beszélnek! – latin. A közreadó fordítása.) Adja Isten, hogy ez a vallásos szellem, tettekben nyilvánuló áldozatkészség soha ne lankadjon közöttünk, soha ki ne haljon a keblekbõl! Igaz, hogy az állami s mindennemû folyton szaporodó teherviselés, a mezõgazdasági lehangoló viszonyok napjainkban éppen nem kedveznek, sõt bénítólag hatnak az Úr Sionának építése körüli buzgóságra. Az anyagiság, a testiség háttérbe igyekszik szorítani a vallás idealizmusát, az erkölcsök tisztaságát, a divatba jött szektáskodás megbontani célozza szép és dicsõ multú egyházunk egységét, de erõs hitben vagyok afelõl, hogy mindezen fenyegetõ bajok és jelenségek csak idõszerûek. S ha egyházunk jobbjait õseink buzdító példái lelkesítik ezutánra is; ha az önfentartás küzdelmeiben megedzett erõink kifejtése, a józan protestáns szellem, az evangéliumi szabadság s tiszta meggyõzõdés, hit, remény és szeretet – párosulva az önzetlen hazafisággal – lesznek továbbra is fenn és összetartó erényeink, jellemzõ tulajdonságaink, szent és erõs kapcsok közöttünk; akkor ezen a mi egyházunkon, általában evangélium szerint reformált anyaszentegyházunk egyetemén, mint amely különben is egy szabadelvû, egy felvilágosodott, mûvelt jogállam keretében leginkább beillik. Annak céljaival összeütközésbe nem jõ, sõt vele párhuzamosan haladni igyekszik – a mi evangélium szerint reformált egyházunk egyetemén, s abban a mi egyházunkon is – mondom – csapkodják azt a kornak akármily ellenes áramlatai, „a pokol kapui sem vehetnek diadalt”. Még csak azt említem meg, hogy az új egyházpolitikai törvények életbe lépése óta 3-4 eseten kívül minden új házaspár eljött az Úr oltára elé is, hogy szíve választottjával megkötött frigyére a holtig tartó hûségre és szeretetre kötelezõ vallásos esküvel tegye fel az ékes és szép koronát. Elõzõleg a templomi szószékbõl való szokásos hirdetést sem mellõzik el híveim, jeléül

144

12. §. A helységnek, késõbb városnak régibb és újabb birtokosairól vagy földesurairól Amennyire a nyilvános dátumok szerint felmehettem, ezekre nézve ennyit írhatok: Az 1561. esztendõben a Földvári István által véghezvitt, és a bécsi Császári Bibliotékában lévõ Liber Regiusba beírt konskripció szerint Füzesgyarmatnak földesurai ezek voltak: Brankovich Péter, aki itten bírt 37 portát, s fizetett királyi subsidiumba 40 forintot és 60 dénárt.186 Másik pedig volt: Nadányi Gyárfás (Gervasius) özvegye, aki a 13 porta birtokától fizetett 15 forintot és 40 dénárt, amikor Körös Nadányt (mely már ma L-lel íródik az N helyett Körösladánynak, noha pecsétjén is mind e mai napig Nadány vagyon) bírták: Nadányi János és a Nadányi György özvegye. Ez a konskripció annak, hogy vallásukhoz, szeretett egyházunkhoz mindhalálig hûek kívánnak maradni bármilyen emberi s világi intézkedésekkel szemben is. Nem is keresztyén az, nincsen abban ép és romlatlan szív, ki életének legkomolyabb, legfontosabb lépését Isten és az õ áldásának óhajtása és vétele nélkül elég vakmerõ megejteni. Az ilyennek házassága szószerinti értelemben „Isten nélkül való” az ilyen házasfelek nem mondhatják joggal egymásnak õsi szokás szerint „én hites társam vagy te,” mert hitet s ennek alapján vallásos esküt nem tettek, holott esküt a királytól kezdve le a legutolsó csõszig minden ember tenni szokott. Bezárom mostmár eme munkálatomat, melynek adatait gyarló erõvel bár, de híven igyekeztem összeállítani, s mely adatok nagy részének a múltra vonatkozó följegyzéséért tudós és serény elõdöm, Gacsári István munkás emlékének tartozom köszönettel. Folytassák majd az utódok. Én, mint ezidõ szerinti õrállója az Úr e helyen épült Sionának, azon forró óhajtással teszem le a tollat: adja Isten, hogy az egyház minden tagját, nagyjait és kicsinyeit, tehetõsebbjeit és szegényeit egyaránt az a vallásos buzgalom, az az erõs kálvinista hit, az az összetartás, tevékenység és áldozatkészség lelke hassa át és élessze a jövõben is, mellyel apáink tündököltek elõttünk az egyházi élet minden ügyei körül. S mellyel a jelen nemzedéknek sincs oka idáig pirulni az õsök szelleme elõtt, mert tõle telhetõleg követni sietett azt az alkotás és haladás terén, hogy így – mikor mi már, mostani halandók csak porok és hamvak leszünk – egy század, vagy több idõk múltával utódaink a mostaninál szebb, vonzóbb és nagyobb erõteljességre valló képben mutathassák be e mi kedves örökségünket: drága egyházunkat a nyomunkba lépõ maradékok elõtt! Isten védje, oltalmazza, tartsa és virágoztassa fel az õ lélekben és igazságban imádóinak e gyülekezetét! Füzesgyarmat, 1898. június 27.” Szilágyi Márton idézett mûve 43– 45. oldal. 186 Ezek a forintok hihetõen arany forintok voltak a Róbert vagy I. Károly idejébõl valók, melyekbõl egy: 15 latus grossust vagy máriást foglalt magában, dénár számra pedig 90 vagy valamivel több dénárokat. Gacsári István eredeti jegyzete.

145

megvan a Békés vármegyei archívumban. Idõvel miért és mi módon, nem tudom, de elvesztette Gyarmatot több békés vármegyei helységekkel együtt a Nadányi família, és szállott az akkor a királyi kamarára; a király pedig ismét másnak, tudniillik Haruckern Györgynek adta azt mixta donatióval, azaz érdemeiért is, melyet mint élelem szállításra felügyelõ fõbiztos (ober proviant-commissaer) szerzett magának a török háborúban, de pénzért is egyszersmind. Láthatni ezt az említett Békés vármegye archívumában, ahol ez a jegyzés találtatik: „1715-ben, július 23-án Békés Vármegye generális gyûlésében, Körösnadányi nemes Nadányi Miklós ellene mond a királyi fiscusnak, és eltiltja azt Gyarmat, Szeghalom, Körösnadány, Gerla, és Vésztõ megnépesíttetett helységeknek elfoglalásától. Melyek mind a Nadányi família birtokai voltak, de amelyeket a király, (III. Károly) pénzen eladott Haruckern Györgynek, több békés vármegyei helységekkel és pusztákkal együtt.” De láthatni ezt ebben a könyvben is: Articuli Diaetales Posiniense Anni MDCCXV.187 Ahol az utolsó, vagy CXXIX. articulusban Haruckern Györgynek Brokhausen Wilhelm Jánossal együtt a magyar indigenátusra vagy hazafiúságra való felemeltetése okaival együtt elõadattatik. Ettõl az idõtõl fogva tehát Haruckern György lett utódjaival együtt Gyarmatnak a többi helységekkel együtt örökös birtokosa és földesura. (Georgius ab Haruckern Sacri Romani Imperii Eques. Sacre Caesareae Regiaeque Majestatis Camerae Aulicae Consiliarius, et Rei Annonariae Vice-Colonellus.)188 A Haruckern örökösei közül elvevén egyet báró Wenckheim, szállott idõvel Gyarmat a báró Wenckheim famíliára, nevezetesen a fent említett bárónak 2 fiai közül Báró Wenckheim Xaverius Ferencre, ki 1794-ben, mint feld marschall lieutenant, egy gyalog regement tulajdonosa, és Mária Terézia Katona Rendjének Keresztes Vitéze189 a fran187 Az pozsonyi országgyûlés törvénycikkei az 1715. évbõl. Valójában a Harruckern János György honfiúsítását célzó 129. törvénycikket nem az idézett 1715. évi, hanem az 1723. évi országgyûlés iktatta törvénybe. 188 Haruckern György a római szent birodalom lovagja, szent császári és királyi õfelsége udvari kamarai tanácsosa, élelmezésügyi alezredes. 189 Mária Terézia által a hétéves háborúban, 1757-ben Kolin mellett vívott ütközetben III. Frigyes porosz seregén aratott osztrák gyõzelem megörökítésére alapított katonai érdemrend. A birodalom, majd a monarchia fennállása idején elérhetõ legmagasabb, s igen ritka, 1757–1931 között csupán mintegy 1240 esetben odaítélt katonai érdemrend. Nagykereszt, középkereszt, lovagkereszt fokozata létezett.

146

cia háborúban elesett,190 éltét a hazáért s királyért feláldozván. Ennek hitvesétõl, született báró Rosenfeld Carolina asszony õméltóságától,*191 voltak 5 gyermekei, úgymint: 1. Báró Wenckheim József, ki az 1809. és 1813. esztendõben a felkelõ nemes seregnél (insurrectio) mint ezredes kapitány szolgált. 1817-ben tekintetes nemes Krassó Vármegye Fõispáni Hivatalának helytartójává (administrator), 1825-ben tekintetes nemes Arad vármegyének fõispánjává lett, 1824-ben pedig királyi commissarius is volt. Volt Gyarmatnak is egy ideig igen kegyelmes, és hû jobbágyaitól méltán szeretett s tiszteltetett földesura, a méltóságos báró Haruckern successorok között pedig szenior famíliae. Meghalt Pesten 1830-ban március elsõ napján, élte 52. esztendejében.** 2. Carolina, méltóságos gróf Blanckenstein Henrich õnagyságának hitvese. 3.) Henrica, Horgosi Kárász Miklós septemvir és császári királyi tanácsos õméltóságának hitvese. 4. Terézia. 5. Francisca, méltóságos gróf Tolnai Festetics Vincéné. A famíliai osztály192 alkalmával, 1814-ben jutott Füzesgyarmat báró Wenckheim Carolina asszony õméltóságának, és ezután vagy ennek jussán méltóságos gróf Blanckenstein Henrich császári királyi kamarás és ezredes kapitány*** (óberster) úr õnagy190

A forradalmi Franaciaország 1792. ápr 20-án üzent hadat a Habsburg birodalomnak. A Nagy-Britannia által létrehozott elsõ franciaellenes koalíció csapatai 1794. május 18-án, Tourcoing mellett csaptak össze a francia erõkkel, Wenckheim Ferenc itt vesztette életét. 191 *, **, ***) Mind a 3 csillaggal megjegyzett, idvezült méltóságos személyeknek megadtuk igaz jobbágyi hûséggel, vallásunk ceremóniái szerint az utolsó halotti tisztességet, mindegyiket vasárnapokon, a templomban, az egész jobbágyság jelenlétében. Méltóságos Wenckheim Ferencné, báró Rosenfeld Carolina asszony õxelenciája felett halotti beszédet tartottam: Jeremiás siralmai 5. fejezet 16. vers. „Elesett a mi fejünknek koronája!” Alkalmaztatván ezen szavakat mind a méltóságos famíliára, mind a jobbágyságra, kiknek mindkét részrõl díszes koronája volt az idvezült. A jobbágyok ugyan soha nem felejtik el azon kegyességet, mellyel hozzájuk leereszkedõleg viseltetett, panaszaikat nyájasan meghallgatta, szükségeikben szívesen segítette, az Úrasztalát drága terítõvel felékesítette, az oskolákat gyakorta meglátogatta, könyvekkel megajándékozta, a jó igyekezetû tanuló gyermekeket buzdította, a szegény sorsúakat mind szóval, mind jutalmakkal serkentette. Méltóságos báró Wenckheim József õnagysága felett tanítást tettem Sámuel második könyve 3. fejezet 38. versébõl: „Nem tudjátok-e, hogy fõember, és pedig nagy fõember esett ma el az Izrael népe közül?” Méltóságos gróf Blanckenstein Henrik õnagysága felett prédikáltam: Sámuel második könyve 3. fejezet 31. és 32. versébõl: „Monda Dávid Joábnak, és mind az egész népnek, mely õ vele vala: Szaggassátok meg ruháitok és öltözzetek zsákba, és sírjatok Abner elõtt, — — —„, és mind az egész sokaság igen síra. (Gacsári István eredeti jegyzete) 192 Az elõzetesen felméretett birtokot az öt örökös közt 1814-ben felosztották.

147

ságának birtokába. Méltóságos grófunk – mint szinte az egész méltóságos gróf Blanckenstein família a felséges ausztriai ház, és különösen nemes magyar hazánk iránt kitüntettetett nagy haditetteiért – az 1792. esztendõ 21. törvénycikkely értelme szerint õfelségétõl, néhai I. Ferenctõl és az ország rendeitõl magyar indigenátussal, vagy hazafiúsággal tiszteltetett meg. Nagy fájdalmára a méltóságos grófi famíliának s minden hû jobbágyainak, kimúlt ín-gutaütésben 1833-ban január 27-én, élte 59. évében, a Morvaországban fekvõ grófi jószágában, Battelau mezõvárosában, hol a famíliai sírboltban nyugosznak áldott porai. Hátrahagyván örömünkre s vigasztalásunkra maga helyett valamint birtokainak, úgy személyes erényeinek s jobbágyai iránti kegyes szeretetének is 4 örököseit: Francisca és Wilhelmina grófkisasszonyokat; a királyért és a hazáért méltóságos eleiknek dicsõ példája szerint a hadipályán szolgáló Károly és György grófokat, kiket a mindenható Isten hû tutorukkal, méltóságos gróf Blanckenstein Christián, császári és királyi kamarás, Szent Lázár és Móric rendének keresztes vitéze és fõstrázsamester úr õnagyságával eklézsiánk s városunk boldogítására, sokáig éltessen!

13. §. A helység vagy város fõbíráiról A városnak egy protokolluma, melyben a bírák széke elõtt lefolyt ügyes-bajos dolgok és törvénykezések193 felíródtak, kezdõdik az 1737. esztendõn, és így 13 esztendõvel 193

A törvénykezések módja igen különösen ment végbe a régi idõben, amint ez a protokollum megmutatja. A bíró mindenkor rendelt valamely prókátort, hihetõen az esküdtek közül a beidéztetett vétkesek ellen, vagy talán ez a prókátor lehetett a törvénybíró. 1738-tól fogva igen nevezetes ilyen prókátor volt egy Pengõ István nevû. Mindenkor ezt rendeli vagy constituálja a bíró prókátornak és mondhatni, az egész protokollum teljes az õ nevével. Sokszor még a bíró ellen is prókátort rendelt a peres fél, mint 1740-ben június 20-án in conventu ordinario (az idézett rendelésébõl. A közreadó fordítása) Kis András constituálja prókátornak maga atyját, Kis Jánost bíró uram ellen. Ismét azon esztendõben Szõke Miska constituálja prókátornak édesatyját, Szõke Istvánt bíró uram ellen stb. Ha valaki a szentenciával meg nem elégedett, s tovább akarta vinni a perét, az így tevõdött ki: Megadatik a napvitel egy hétig vagy ennyi, s ennnyi napig. A tanács végzése mindenkor ezen szavakkal íratik: „Deliberatum est” (ítéltetett. A közreadó fordítása). Néha az uraság tisztjei is jelen voltak a bírák gyûléseiben. Nem egy helyen lehet

148

régibb, mint az eklézsia matrikulája. Ebbõl – noha már igen megrongyollott – világosan ki lehet venni a nevezett esztendõtõl fogva 1748-ig a bírók neveit, kik is ily renddel következnek, esztendõszám szerint: 1737-ben: Erdõs György volt bíró. 1738-ban: Juhos Márton. 1739-ben: Ács István. Sok helyen jön elõ a neve a protokollumban „Coram me Stephano Ács, Judice Primario. Judex Stephanus Ács, cum „suis juratis Assesoribus.”194 Ez volt, amint beszélik, az a hatalmas bíró, aki – éppen akkor az õ idejében lévén a nagy pestis – nyilván195 szembeszállott a vármegye uraival a falu bezáratásáért, és azt, mint szinte a holttesteknek koporsó nélkül való eltemettetését is erõsen ellenezvén, szüntelen hordatta Bajomból a Sárréten keresztül hajókon a deszkát. Sõt utoljára a templom pádimentomát is felszaggattatta, csakhogy senki koporsó nélkül el ne temettessen. Ennek idejében volt már helység gazdája is, Makai János nevû. A nagy pestis 3 egész esztendeig tartott az országban: 1737–38–39-ben. Itt Gyarmat táján leginkább az utolsó, 1739. esztendõben dühösködött. 1740-ben: Nagy György (Judex Possessionis Georgius Nagy)196 Ekkori esküdtek voltak Juhos Márton, Varga István, Csató Benedek, Kovács István, stb. 1741-ben: Csató Benedek (Judex Primarius Benedictus Csató).197 E volt egyik azon régi öregek közül, kiket tiszteletes Szilágyi György úr 1750-ben a Gyarmat régisége iránt megkérdezett. 1742-ben: Fegyverneki László (Fegyverneki László uram bíróságában.) olvasni: „In praesentia Spani Dominalis” (uradalmi ispán úr jelenlétében. A közreadó fordítása) vagy nemzetes ispán úr praesentiájában végeztetett. „Deliberatum est in praesentia Generosi Domini Michaelis Kállai, qua Spani Dominalis.” (Végeztetett nemes Kállai Mihály uradalmi ispán úr jelenlétében. A közreadó fordítása) 1757-ben nemzetes Séner, vagy németesen írva: Schéner volt a tiszttartó, ispán pedig Belitzay Mihály. Mindezek az uradalmi tisztek Gyulán laktak. A vármegye tisztjei pedig vagy a magistratualis tisztek rendesen így említtetnek: tekintetes nemes N. N. uraink, az urak õ kegyelmek. (Gacsári István eredeti jegyzete) 194 Hitelesítve általam Ács István, fõbíró. Ács István bíró és hites esküdtjei. A közreadó fordítása. 195 Itt határozottan, nyíltan, egyértelmûen. 196 Nagy György községbíró. A közreadó fordítása. 197 Csató Benedek fõbíró. A közreadó fordítása.

149

1743-ban: Cseke András (Judex Andreas Cseke et tota Communitas).198 Ez a Cseke Gyuláról jött ide lakni, és veszekedõs, háborgós ember volt. Az õ idejében esküdtek voltak Károlyi Pál és Balog István. Kisbíró (parvus judex) Zsíros György, Borbíró is volt már 1743-ban. 1744-ben: Károlyi Pál. 1745-ben: Hegyesi László. 1746-ban: Hegyesi László ismét, mert ezek a betûk: B: H: L és tanács, bizonyosan Bíró Hegyesi Lászlót teszik a tanácsával. 1747-ben: Hegyesi István (Stephanus Hegyesi Judex, cum coeteris juratis Assessoribus).199 Itt már a protokollummal együtt megszakad a bírók neve is egész 1757-ig. De az eklézsia matrikulájában található jegyzés valamennyire segít rajtunk, ahonnan olvassuk, hogy: 1750-ben: Vida János volt a fõbíró. Olvassuk azt is, hogy ez abban az idõben igen nevezetes ember, és különös kegyességû s buzgó keresztyén volt, úgymint aki az elsõ templomot régi romladozásaiból újra felépíttette, abban éneklõ kórust csináltatott, harangot öntetett stb. De famíliájára nézve is ugyancsak törzsökös lévén, annak az oda feljebb oly sokszor említett öreg Vidának, aki még az elsõ ülésben is itt lakott, unokája.200 Nagyon hihetõ, hogy õ több esztendõkben egymás után megtevõdött bírónak. Sõt hihetõ, hogy ezt az egész decenniumot 1747-tõl fogva 1757-ig õ vitte ki bírói fõvel, mint másokat is fogunk látni oda alább, kik egyfolytában sok esztendõkig bíróskodtak. Annyi bizonyos, hogy 1755-ben Vida Jánosnak úgy kereszteltetett János nevû fia, mint bírónak, amint láthatni a matrikulának az azon esztendõrõl szóló jegyzéseiben. 1757-ben: Hegyesi István, amint a városnak egy másik protokollumában látható. 1758-ban: Bizonytalan, ismét ki lehetett a bíró, hanem ha az ezután oly sokszor következõ Oláh János. Az Oláh família is igen híres, gazdag és elõkelõ família volt Gyarmaton. Az 1737. esztendõrõl úgy említtetik a régi protokollumban. Oláh János az é vagy inkább talán ennek atyja? Nem bizonyos. Mint igen nagy tekintetû ember, egész tisz198 199 200

150

Cseke András a teljes község bírája. A közreadó fordítása. Hegyesi János bíró és községi esküdtei. A közreadó fordítása. Lásd 26–27. oldal.

telettel egy helyt egyenesen tekintetes, nemes és vitézlõ – Ribiczey Pál urunk után, aki hihetõen valami vármegyei tiszt volt –, másutt ismét nemzetes Oláh János urunknak íratik. 1759-ben: Oláh János. Az õ ezen esztendei bíróságában épült a fatorony. 1760-ban: Oláh János ismét. Ekkor vette, ex communi,201 a cathedrára való szõnyeget. Lásd a matrikula végén. 1761-ben: Bizonytalan, hanem ha ismét Oláh János volt. Ezután a többi esztendõktõl mind bizonyosok a bírók dátumokból mind e mai napig. 1762-ben Oláh János. Ekkor vétetett mind a fiú, mind a leányoskolák számára egy Biblia az õ bíróságában. Lásd matrikula végén. 1763-ban: Oláh János ismét. 1764-ben: Oláh János ismét. 1765-ben: Oláh János ismét. 1766-ban: N. Kovács János. Ekkor készíttetett egy új harangot. 1767-ben: N. Kovács János ismét. Az Úr asztalára ekkor ajándékozott egy szép dufla, sárga virágú selyem keszkenõt. 1768-ban: Diviki János. 1769-ben: Oláh János újra. 1770-ben: Oláh János ismét. 1771-ben: Oláh János ismét 1772-ben: Oláh János ismét. 1773-ban: Oláh János utószor. 1774-ben: Hegyesi Sámuel. 1775-ben: Hegyesi Sámuel ismét. 1776-ban: Hegyesi Sámuel utószor. 1777-ben: Diviki János újra. 1778-ban: Diviki János ismét. Ezen õ 2 esztendei bíróságában épült a 2. templom, vagyis inkább a királyi kegyes engedelemnél fogva ekkor bõvíttetett egy portikussal az elsõ templom, mely ugyanakkor egészen ki is igazíttatott, amint feljebb láttuk.202 1779-ben: Szõke Mihály. 1780-ban: G. Nagy István, ki a matrikulában Malmos Nagy Istvánnak is íratik, mivel malommal bíró ember volt. 201 202

A közösbõl, az egyházközség pénzén. A közreadó fordítása. Lásd 59–62. oldal.

151

Ekkor ajándékozott egy nagy kannát az Úrasztalára, mely ma is megvan. A G az õ nevében Gábort jelent. 1781-ben: G. Nagy István ismét. 1782-ben: G. Nagy István ismét. 1783-ban: G. Nagy István ismét. 1784-ben: Sári Péter. 1785-ben: Diviki János utószor. Ez a Diviki volt az elsõ kurátor Gyarmaton, 1764–1766. 1786-ban: Huszár István. 1787-ben: Huszár István ismét. 1788-ban Huszár István utószor. Ez kurátorságot viselt 3 esztendeig, 1771–1774-ig, mégpedig igen nagy haszonnal és dicsérettel. 1789-ben: Gacsári János, a török háború203 alkalmával katonafogdosáskor, s mikor a föld népe is a szükséges háborús élelmek szállítására, a gránitzra szakadatlanul rendeltetett. 1790-ben: G. Nagy István újra. Ekkor építtette a mostani fiúoskolának napnyugati részét. 1791-ben: G. Nagy István ismét. 1792-ben: G. Nagy István ismét. Ekkor ajándékozott az Úrasztalára egy fehét tintuck keszkenõt, a templom költségén vett 2 gombot.204 Ugyanekkor egy üszõborjút is adott az eklézsiának. 1793-ban: G. Nagy István ismét. Ekkor építette a mostani leányoskolát innen a gáton. 1794-ben: G. Nagy István ismét. Ekkor öntette a mostani nagyharangot Budán, amint a neve is rajta megmutatja. 1795-ben: G. Nagy István ismét. 1796-ban: G. Nagy István ismét. 1797-ben: G. Nagy István ismét. 1798-ban: Hegyesi István. Ennek bíróságában tevõdött le a mostani templomnak fundamentuma. 1799-ben: Daru Mihály. 1800-ban: Daru Mihály ismét. 1801-ben: G. Nagy István újra. 1802-ben: G. Nagy István utószor. Bíróságának hosszas ideje alatt pascuatio pénzt is igen summásan adott átal a kurátorok kezébe az eklézsia boldogulására. Az új templom és torony, mint szinte a város részérõl a nagy pince és a 203 A szisztovói békével lezáruló 1787–91 között vívott utolsó Habsburg-török háború. 204 Toronygömbökrõl van szó.

152

városházánál lévõ cancellária is, és így majd minden közönséges épületeink205 az õ gondoskodása és igazgatása által építtettek. Meghalt ez a példás kegyességû és Isten dicsõsége mellett fáradhatatlanul buzgó, áldott emlékezetû fõbíró, ez a valóságos Nehémiása eklézsiánknak 1820-ban, 83 esztendõs korában, április 22-én. Nagy tisztességgel és érdemeihez méltó pompával temettetett, rendkívüli harangozások, prédikáció és búcsúztató által, az egész belsõ és külsõ elöljáróságnak jelenlétében. Textusa volt: Nehémiás könyve 5. fejezet 19. vers „Emlékezzél meg én rólam én Istenem, énnékem jómra, és mindazokról melyeket én e néppel cselekedtem”, hol az õ számos érdemeit serkentõ például elõadtam. Nyugodjon csendesen, s legyenek áldottak porai! 1803-ban: Hati János. 1804-ben: Hati János ismét. 1805-ben: Hati János ismét. 1806-ban: Hati János ismét. 1807-ben: Hati János ismét. 1808-ban: Gyáni János. 1809-ben: Gyáni János ismét. 1810-ben: Gyáni János utószor. Ez a nagyérdemû férfiú kurátori hivatalt is mindössze 11 esztendõkig, esküdtséget is számos ideig dicséretesen viselt. A templomépítés körül, mint arra felügyelõ egyik kurátornak kitüntetett buzgósága hálára buzdíthatja a maradékot. Meghalt 1833-ban 73 esztendõs korában, február 29-én temettetvén általam ezen textusról: Zsoltárok könyve 112. fejezet 5–10. vers. „A jó férfiú az õ dolgait igazán viseli” stb. Tiszteletére déli 12 órakor is a harangok meghúzattak. 1811-ben: Hati János újra. 1812-ben: Hati János ismét. 1813-ban: Hati János utószor. Meghalt ez a nagyérdemû és fõbíróságot 8 esztendõkig viselt hû elöljáró 1817-ben július 23-án, 64. esztendejében. 1814-ben: Gacsári János másodízben, a francia háború súlyán, ugyancsak katonafogdosáskor. Törvénybírói és esküdti hivatalt igen számos esztendõkig viselt, mint szintén az eklézsia részérõl templomunk építésekor perceptorságot. G. Nagy István, Hati János és Gyáni János fõbírók idejében mindig együtt ült velük a kormányon, mint törvénybíró, sõt 205

Középület.

153

a Daru Mihály idejében is. Kimúlt 1821-ben, élte 74. évében hideglelésben, augusztus 27-én. Temettetvén általam – édesatyámnak ezen testvérbátyja, nekem pedig árvaságomban gyámatyám – ezen textusról: János evangéliuma 17. fejezet 4. és 5. vers: „Atyám, én dicsõítettelek téged e földön, elvégeztem a dolgot, melyet én reám bíztál volt, hogy elvégezzem azt” stb. Béke s áldás nyugodjon hamvai felett! 1815-ben: Daru Mihály újra. 1816-ban: Daru Mihály ismét. 1817-ben: Ladányi János. 1818-ban: Daru Mihály utószor. Ez a nagyérdemû elöljáró is bíróságán kívül esküdti és kurátori hivatalokat sok ideig, összesen 30 esztendõkig viselt. Meghalt 1825-ben 73. esztendejében, szeptember 28-án temettetvén általam, tanítással, ezen textusról: Zsoltárok könyve. 112. fejezet 6. vers, utóbbi cikkely: „Örök emlékezetben lész az igaz!” Búcsúztató verseket mondott felette akkori rektor, Tóthfalusi Péter úr. 1819-ben: Vári János. 1820-ban: Vári János ismét, ekkor renováltatott elõször a mostani templom és torony. 1821-ben: E. Nagy Mihály. Néhai b.e.206 kurátor, E. Nagy Istvánnak fia. 1822-ben: E. Nagy Mihály ismét. 1823-ban: Huszár István a fentebb említett kurátor és fõbíró, Huszár Istvánnak fia. 1824-ben: Huszár István ismét. 1825-ben: Hajdú Mihály. 1826-ban: Hajdú Mihály ismét. 1827-ben: Hajdú Mihály ismét. 1828-ban: Hajdú Mihály ismét. Ekkor volt a legközelebbi földosztás. 1829-ben: K. Homoki Péter. A K betû annyit tészen, mint Keresztéri. 1830-ban: K. Homoki Péter ismét. 1831-ben: K. Homoki Péter ismét. Ekkor volt az elsõ kolerai pestis. 1832-ben: Vári János újra. A templom tövei ennek gondoskodása által újfent kiigazíttattak, s becementeztettek. Most a presbitériumnak egyik érdemes tagja. 1833-ban: Huszár István újra. 1834-ben: Huszár István ismét. 206

154

Talán a belsõ eklézsiai rövidítése, feloldása – bizonytalan.

1835-ben: Huszár István ismét. 1836-ban: Huszár István utószor. Ekkor volt a második, és az elébbinél sokkal dühösebb kolera. Az új urbárium is ekkor publikáltatott.207 1837-ben: Hajdú Mihály választatott újra, s fõbírói hivatalába be is iktattatott ezen esztendõre még 1836-nak novemberén, mindszent napkor a szokás szerint, de csakhamar – november 17-én – meghalálozván,208 választatott belyébe a candidatusok közül Nagy P. János. Ekkor választattak elõször az új urbárium IX. törvénycikkelye 1. §-ának értelme szerint bírák vagy esküdtek a törvénybíróval együtt, közlakosok által.209 Választott törvénybíró volt Gacsári Péter. Esküdtek: F. Csák Mihály, Kis Ferenc, Sári Gergely, M. Nagy Sándor, P. Szabó István, N. Kovács János, Gyáni Péter, B. Kovács István, Hati István, G. Nagy Péter és Hegyesi István. 1838-ban: Nagy P. János ismét. Mostani törvénybíró: Nemes Ceglédi István. Esküdtek pedig azok helyébe, kik a feljebbi esztendõben voltak közül önként lemondottak: Hati Mihály, Barna János, Gyáni Pál János, Török Sándor. A tanácsbeliek mindnyájan egyszersmind a presbitériumnak is felesketett tagjai, kiken kívül még a közlakosok részérõl is rendesen hatan szoktak lenni, mint állandó presbiterek. Ilyenek ezidõ szerint: öreg Mészáros István, ki több esztendõkig viselt kurátorságot, Vári János, ki sok ideig esküdti, 3 esztendeig pedig fõbírói hivatalt is viselt. B. Tóth Sándor, ki két esztendeig volt eklézsiánknak kurátora, azóta pedig szaka207 Az 1832–36. évi országgyûlésen történt meg a Mária Terézia-féle úrbéri rendelet törvénnyé emelése. Az 1836. évi törvény törvénycikkei részletesen szabályozzák a jobbágy és földesúr közti viszonyt. 208 Hajdú Mihály gyengélkedõ egészséggel és erõtlenségének nyilvános érzésével, s ugyanazért, mintegy szabadkozva és erõltetve vállalta fel a bíróságot. Mire nézve annak súlya alatt csakhamar leverettetvén, méltán ráillettek Mózesnek, az Izrael bírájának ama szavai, melyeket a felette tartott halotti beszédemnek matériájává tettem: Mózes 4. könyve 11. fejezet 11, 12, 14. és 15. vers: „Monda Mózes az Úrnak: Miért nyomorítád meg ilyen módon a te szolgádat? És miért nem találék kegyelmet a te szemeid elõtt, hogy az egész népnek terhét énreám vetéd? Avagy én tõlem fogantatott-e mind ez egész nép? Avagy én szültem é õtet, hogy azt mondád énnékem: Hordozd õtet a te kebeledben, miképpen hordozni szokta a dajka a szopó gyermeket? – Nem viselhetem én mind ez egész népet; mert erõm felett vagyon. Ha így cselekszel te énvelem, kérlek, ölj meg engemet, ölj meg, ha te elõtted kedves vagyok, és ne lássam én nyavalyámat.” Meghalt 53 esztendõs korában, ínhidegben. Temettetett nagy tisztességgel november 19-én. (Gacsári István eredeti jegyzete) 209 A IX. törvénycikk a községek belsõ igazgatásának mikéntjét, a tisztviselõk választását és azok feladatait írta elõ.

155

datlanul presbiter, Daru János és kurátor Vitáris Pál; egy hibádzik. Az idõmben volt állandó presbiterek közül elhaltak ezek: Gyõrösi András, D. Nagy Ferenc, Csató Péter, Fülöp Péter, Gyáni János és Ibrányi Péter.

14.§. A város nótáriusairól vagy jegyzõirõl A legelsõ és legrégibb tudva levõ nótárius Füzesgyarmaton, amint a városnak említett törvénykezési protokollumában látható volt: 1. Szõke György. Ebben a könyvben az 1740. esztendõrõl világosan olvashatjuk ezen szavakat: „Jurátus nótárius Georgius Szõke, pm.”,210 ismét azon esztendõrõl Hegyesi László ügyében aláírás: „mostani helység nótáriusa Szõke György.” Mikor kezdhette hivatalát, és meddig vitte? Nem bizonyos, hanem igen hihetõ, hogy õ már 1740 elõtt is, 37-ben, 38-ban és 39-ben, sõt 1740 után is egész 1749-ig nótárius volt itt, mert a törvénykezési protokollumban levõ írás az említett esztendõkrõl mindenütt egyenlõ és ugyanaz. A többi nótáriusoknak nevei a városházánál nem találtatnak, hanem azokat hitelesen az eklézsia matrikulájából jegyeztem ki így, numero: 2. Izsáki Szabó István 1751-tõl 1758-ig. 1750-ben is lehetett õ mindjárt Szõke György után, mivel az 1749-tõl fogva való írás az említett protokollumban egy és ugyanaz az 1751.-kel, és az azután valóval. Hogy 1751-ben már valósággal nótárius volt, megtetszik a keresztségi matrikulából, melyben ugyanazon esztendõrõl, szeptember 22-rõl ez áll feljegyeztetve: „Izsáki Szabó István nótárius úr fia, István kereszteltetett.” Azután is egész 1757-ig mindenütt így említtetik õ, mint nótárius ugyanazon keresztségi matrikulában, hol gyermekeinek kereszteltetése elõfordul, mint nevezetesen: 1753. október 13-án kereszteltetett leánya, Mária. – 1755-ben, október 17-én leánya, Erzsébet. – 1757-ben, szeptember 22-én leánya, Sára. – Bizonyosan innen máshova ment nótárius210 Szõke György hites jegyzõ sajátkezûleg (pm = propria manu: sajátkezûleg – latin. A közreadó fordítása.).

156

nak, és nem itt halt meg, mert halála a halottas protokollumban feljegyeztetve nincs. Helyébe lett: 3. Pataki István 1758-tól 1763. május 15-ig. Ugyanaz, akirõl láttunk oda feljebb az oskola rektorok között.211 Még 1757-ben május 11-én, és így mindjárt rektorsága végével feleségül vette Sárándi Ilonát, ide való közlakos, Sárándi Bálintnak leányát, kitõl születtek 3 gyermekei, úgymint: 1. Erzsébet 1758. november 24-én. 2. Zsuzsánna 1762-ben május 25-én. 3. István 1763-ban június 25-én, és így ez posthumus, azaz atyja halála után született mintegy 5 héttel. Elsõ leányát, Erzsébetet feleségül vette idõvel, 1779-ben november 8-án tiszteletes Letse István úr, békési prédikátor. Özvegyét pedig, Sárándi Ilonát, tiszteletes Pápai János, helybeli prédikátor úr, amint oda feljebb láttuk.212 Itt temettetett el a fent nevezett idõben, 1763. május 15-én. 4. Kádár István 1763. június 23-tól fogva 1765 tavaszáig; ugyanaz, aki a rektorok között említtetett feljebb.213 Nem egyezhetvén akkori fõbíró Oláh Jánossal, elment, és lett elõször körösladányi, majd késõbb mezõberényi nótáriussá, és ugyanott is halt meg. Körösladányi nótárius korában házasodott meg, vévén feleségül nemes Juhász Juditot, akitõl születtek 3 leánygyermekei: Judit, Juliánna és Zsuzsánna, mint láttuk oda feljebb. Élt vele mindössze 31 esztendeig. Elmaradott özvegye még ezután 17 esztendõkig itt Gyarmaton lakott a vejeinél, Csala és Kozák uraknál mind haláláig, mely történt 1813. augusztus 8-án, 64. esztendejében. Temettetett prédikációval és búcsúztatóval. 5. Lévai János 1765-tõl 1785-ig, amint a halottas protokollumban feljegyeztetett. Két rendbeli feleségei voltanak. 1. Czeglédi Ilona Bajomból való, kitõl születtek 5 gyermekei, úgymint 1. János, 1767. január 29. 2. Ilona, 1768. május 28. 3. István 1770. április 6. 4. Erzsébet, 1771. április 26. 5. István ismét, 1773-ban október 11-én. Ezek közül János és István még apró korukban elhaltak. Ilona hová lett, nem tudatik, Erzsébetet idõvel Nagy István nevû tépei nótárius, majd ugyanott ispán vette feleségül. Lévai elsõbb felesége 1775-ben július 30-án, 28 esztendõs korában meghalálozván, második házasságra lépett Gombos Rákhellel, kitõl született ismét egy János nevû fia, 1781-ben október 10-én, 211 212 213

Lásd 85. oldal. Lásd 80. oldal. Lásd 85-86. oldal.

157

de az is – nyomorék lévén – 20 esztendõs korában meghalt 1801. december 11-én – mint szintén ennek édesanyja is, Gombos Rákhel, még 1781-ben október 10-én, hihetõ ezen gyermekének szülésében, 21 esztendõs korában. Maga pedig az öreg Lévai nagy vénségben halt meg, 1809-ben június 15-én, 85. esztendejében, minekutána nótáriusi hivatalban itt helyben 20 esztendõket, azon kívül pedig hivatal nélkül 24 esztendõket töltött volna önnön házánál a Piac utca szegletén (hol most az én házam van, a városháza szomszédságában), nagy szegénységben és elvettetett állapotban. 6. Csala Sámuel 1785-tõl 1801-ig. Született Mezõtúron, tanult ugyanott és Debrecenben. Rektor volt Tiszaszõlõsön, azután lett nótáriussá itt, a mondott idõ alatt. Feleségétõl, a feljebb is érintett Kádár István nótárius elsõ leányától, Judittól született egyetlenegy leánya, Terézia, 1791-ben október 15-én. Kit idõvel a gyulai domínium sós tisztje, nemes Bottyán János úr vett feleségül, és ugyanott halt is meg gyermekszülésben, az 1811. esztendõ végén, midõn Imre fiát szülé, ki hasonlóképpen meghalt 20 hetes korában itt Füzesgyarmaton 1812. március 12-én. 1800-ban mindszent napkor lemondván nótáriusi hivataláról, ezen méltóságos füzesgyarmati uradalomnak kasznárjává lett, mely hivatalt egynéhány esztendõkig viselvén, Debrecen városában telepedett le. Házat szerezvén ott magának a Piac utcán, mint szintén a veje, Bottyán is oda ment lakni. Onnan ismét visszatért idõvel Békés vármegyébe, és jött lakni Mezõberénybe, s ott halt meg privátus életben, az 1834. esztendõben. Utána csakhamar felesége is elköltözött. Nagy befolyású lévén a gyarmati dolgokban, kivált kasznárságának idejében, sokat köszönhet néki a füzesgyarmati eklézsia, templomának s tornyának építésére nézve. Ugyancsak az õ idejében nyerte Füzesgyarmat helység (possessió) a városi (oppidum) nevet is, a városi privilégiummal együtt 1803-ban. 7. Kozák György 1801-tõl 1819 novemberéig. Debreceni születésû, a feljebb említett Csala Sámuelnek, és akkori prédikátor tiszteletes Bonyhai Sándor úrnak sógora, s Kádár Istvánnak veje, vévén feleségül annak legkisebbik leányát, Zsuzsannát. Volt elõször Udvari helység nótáriusa, s onnan hozatott ide a nevezett idõben. Egyetlen egy fiacskája, Dániel még 6 és fél esztendõs korában meghalt, 1806-ban július 1-jén. Prédikálván felette udvari prédikátor, tiszteletes Sápi Sámuel úr ex loco: Prédikátorok könyve 12. fejezet 3. vers. Búcsúztatván pedig helybeli rektor, Horváth Dániel úr. 158

Felesége, Kádár Zsuzsánna még jóval korábban elhalt hoszszas hervadozásban, 1803. május 8-án 25 esztendõs korában. Prédikálván felette tiszteletes tudós Kolláth Mihály, vésztõi és tiszteletes tudós Ángyán János, szeghalmi prédikátor urak. Sok ideig özvegységben élvén szeretett napának társaságában. Ennek halála után, 1816-ban új házasságra lépett karcagi chirurgus Szikszai úrnak özvegy leányával, Tábithával, ki elébb mikepércsi nótárius Kovács úrnak felesége volt, és ugyanettõl volt egy mostohaleánya, Kovács Krisztina. 1819-ben távozván innen, Karcagra ment lakni feleségének ottani házába, és ugyanott is halt meg. 8. Szánthó Pál 1819-tõl fogva a jelen idõkig. Született 1786-ban tekintetes nemes Pest Pilis és Solt törvényesen egyesült vármegyék kebelében fekvõ Tök camerális helységben, ottani prédikátor, néhai tiszteletes tudós Szánthó Pál édesatyjától és néhai nemes Balog Sára asszony édesanyjától. Kisebb oskoláit tanulta Kecskeméten. 1803-ban a Debreceni Kollégiumban lett tógátus deákká, ahol 7 és fél esztendõkig tanult. Viselt praebitorságot és a quarta classisban preceptorságot, volt esküdt deák is. 1810-ben ment a békési oskola rektorságára, hol 3 esztendõket eltöltvén, 1813-ban április hónapban ment a Pozsonyi Királyi Akadémiába,214 és ott a hazai törvényeket repetálta. 1814. esztendõben, június hónapban ismét a tekintetes nemes Pest vármegye cancelláriájára, onnan ugyanabban az esztendõben Békésre hívattatott nótáriusnak, és oda szeptember 20-án el is menvén, viselte azon nótáriusi hivatalt 5 esztendõkig és 5 hetekig. 1819-ben november 2-án jött Békésrõl ide Füzesgyarmatra, és azon idõtõl fogva közkedveltséggel viszi azon hivatalt, lévén egyszersmind eklézsiánknak is nótáriusa, árvák tutora, nemesek hadnagya,215 és a helybeli céhnek commissáriusa. Még Békésen laktában, 1819. augusztus 9-én házassági életre lépett borossebesi volt tiszttartó, néhai nemes Sárossy Lajos úr elmaradott özvegyével, nemes Halász Katalin asszonnyal. Ki után vannak 2 mostoha gyermekei, úgymint: nemes Sárossy Veronika asszony, helybeli uradalmi ingenieur nemes és nemzetes Kis József úr hitvese, és nemes Sárossy Lajos, ki igen jelesen végzett oskolai tanulmányai után most ez idõ szerint tekintetes nemes Sáros vármegyének tiszteletbeli jegyzõje. Tulajdon gyermekei voltak: 1. Eleonóra, ki 1828-ban 7 esztendõs 214 215

Királyi Jogi Akadémia. A nemesek maguk közül választott helyi elöljárója.

159

és 5 kónapos korában múlt ki torokgyulladásban, április hó 16-án temettetvén általam Lukács evangéliuma: 8. fejezet 41, 42, 49–53. verseibõl. 2. Adalbert, aki a helybeli oskolán kívül Szarvason, Mezõberényben és Eperjesen tanulván, most a kecskeméti anyaoskolában 2. évi philosophus.

15. §. A hely nevezetesebb viszontagságairól A mostani második megülésben – megköszönhetetlen hála a Mindenhatónak! – semmi ellenség nyoma földjét nem taposta, sem bel-, sem külháborúk viharja rajta át nem ment, az azóta folyt török és francia háborúknak súlyát is csak távolról érezte. Egyedül a természeti elemek dühöngõ pusztításai, s elkerülhetlenül megjelenni szokott ostromai azok, melyek olykor-olykor – noha ezek is csak szenvedhetõleg – érdekelték, mint példának okáért:

I. Földindulások 1789-ben a török háború idején, midõn éppen nagyszámú katonaság feküdt itt a helységben elkvártélyozva, emlegetik, hogy egy éjszakán erõs földindulás volt itt, mely minden házakat megrázkódtatott, de semmi szembetûnõ károkat nem tett. Az én prédikátorságomnak idejében eddigelé 3 ízben történtek itt földindulások, úgymint: 1. 1823-ban június 9-én 2 ízben egy nap egymás után: elõször reggeli 9 és 10 óra között, majd tovább másodszor délben 12 és 1 órák között. Az elsõ csak valamely siket menydörgéshez hasonló tompa moraj volt, de emez utóbbi sokkal erõsebb, mely a házak ajtajait kinyitotta, a házfalakat megrázta, a közel ülõket hozzájok csapta, a rajtuk függött edényeket összekocogtatta, a szárnyas állatokat a földrõl, s fészkeikbõl felröppentette, a lovakat megszalasztotta, a marhákat bõgésre és a kutyákat félelmetesen vonító ugatásra kényszerítette. Az ezen történetet követett vasárnapon ahhoz intéztetett alkalmatossági (casualis) tanítást216 tettem Jób könyve 9. fejezet 5–11. verseibõl: „Az Isten az õ haragjának 216 Kazuális, alkalmazott vagy eseti igehirdetés, mindig aktuális eseményhez kapcsolódik, legáltalánosabban keresztelés, esketés vagy temetés alkalmával.

160

idején, a hegyeket felforgatja és a földet helyébõl kimozdítja, úgyannyira, hogy az õ oszlopi megrendüljenek” stb. 2. 1829-ben július 1. napján, délután 4 és 5 órák között. Ekkortájban Európának majd minden országaiban szerteszéjjel esvén földindulások, amint az újságlevelekbõl lehetett olvasni. Kivált pedig Spanyolországnak Murcia és Valencia tartományaiban, a tengerpartokon sok helységek és városok, a többek között Orihuela és Quardamár egészen elsüllyedvén. Tanítottam a környülállásokhoz nagyon illõen Máté evangéliuma. 24. fejezet 7. versének utolsó cikkelyébõl: „Lésznek földindulások minden helyeken.” 3. 1834-ben október 15-én reggeli 7 és 8 órák között éppen 2 fertálykor.217 Iszonyú volt ez, és sokkal nagyobb mértékben mutatkozó, mint minden eddigiek. Elannyira, hogy a toronyban a harangok maguktól összeverõdvén megmegszólaltak, és folyvást szólottak, mintha sebes ütésekkel félreverõdtek volna. A torony kõrakása és teteje, mint a nádszál, ide s tova ingott, a templom bolthajtásai sok helyeken összerepedeztek, s a rajtok lévõ meszet a cementezéssel együtt lehullatták, a templom északi végén lévõ ablakban egy keresztvasat kettészakasztott, a tetõn levõ zsindelyek pedig irtóztató módon recsegtek, mintha mind le akartak volna omladozni. Az emberek közül igen sokan elszédültek, s a földhöz sújtattak. Ekkor a következett vasárnapon tanítást tettem: Máté evangéliuma 12. fejezet 41. versébõl: „A Ninivébeliek az ítélet napján, feltámadnak e nemzetesség ellen, és kárhoztatják ezt, hogy õk megtértek a Jónás prédikálására; és imé! Nagyobb vagyon ez helyen Jónásnál!”

II. Árvizek Ezek miatt, mivel éppen a Sárrét mentében fekszik hoszszant a határja, maga a határ különbözõ idõkben sokat szenvedett. De a helység vagy város magasabb helyen lévén épülve, nem annyira érzette a károkat, kivévén a Rétség felõl esõ házakat s udvarokat, mint szinte a Nagy-ér partjaira fekvõ udvarok lábjait is vizes idõben sokszor felvetette, s elöntötte az árvíz. Különösen a Temetõkert utcának lakosai már gyakorízben ilyenkor csak hajókon jöhettek be a város belrészeibe, a tó melletti gáton vagy töltésen keresztülfoly217

Tehát pontosan fél nyolckor.

161

ván az áradás, és járhatatlanná tévén, vagy el is szakasztván azt. Nevezetesebb árvizek voltak ezek: 1. 1777-ben, amikor éppen takarás tájban a vetéseknek nagy részét elseperte. Ekkor volt az, hogy az eklézsiának is a templom bõvítése alkalmával az avégre fundusul218 kiszakasztott földön, Bucsán, mintegy húsz köbölrõl való szép vetését semmivé tette. 2. 1811-ben a Tátra hegyének egy bizonyos része meghasadván – vagy amint akkor közönségesen szólottak, valami tengerszem nyilván ott –, az abból iszonyúan özönlõ temérdek víztömegek szerte az egész országot, e mi Alföldünket is elborították, hallatlan ínséget és pusztulást hagyván maguk után.219 3. 1816-ban, az örökre emlékezetes nagy fergeteg után bekövetkezvén a hóolvadás, tavasszal oly árvíz lett abból, melynél nagyobbra ez az öltõbeli ember nem emlékezik; hozzájárulván ehhez a föld árja is, mely alulról a házakat ellepte, és a lakosokat belõlük kiszorította,220 sõt a kutakból is a vizek kifelé folytak. 4. 1830-ban is volt árvíz nagymértékben. Még az 1829. esztendõ november 18-án leesett nagy hó párosulva a mindig többekkel és újabbakkal, úgyannyira, hogy az országutak szinte járhatatlanok voltak. Ez a hó a szakadatlanul csikorgó, erõs és zúzos téllel együtt, mely a kertségeken sok élõ fákat és szõlõvesszõket s lugasokat kivesztett, tartott egész az 1830. esztendõ március hónapjának utolsó feléig, amikor a temérdek tömeg 3 nap alatt oly csudálatosan elolvadt, hogy abból még csak legkisebb sár sem lett. Hanem aztán késõbb, 218

Tehát az itt betakarított, késõbb eladásra került gabona ára képezte volna a templombõvítés anyagi fedezetét, alapját. 219 Jól emlékszem rá, hogy a debreceni prédikátorok abban az idõben sok ízben tartottak tanítást a természetnek ezen rendkívüli jelenségérõl. Magam is már ekkor teológus deák lévén, írtam ennek emlékezetére egy prédikációt, mely máig is nálam megvan, ezen textusról: Ámos könyve 4. fejezet 6–13. vers. Célozás tevõdvén ebben ezen ritka tüneményen kívül az akkortájban össze csoportozott más egyébb csapásokra is, úgymint a nagy szárazságra és abból következett terméketlenségre, a francia háború ínségeire, s a debreceni nagy tûzre, melyek mind ugyanazon idõben estek. (Gacsári István eredeti jegyzete) 220 Ekkor volt az, hogy a Debreceni Kollégiumnak is az alsó egész részét elöntötte a föld árja, s kiszorította onnan a deákságot. Magam is éppen contrasciba lévén ekkor, kiszorultam a contrascribális házból, mely az ócska kollégiumban alulról volt; nem is volt állandó kvártélyom mindaddig, míg az új kollégiumban elkészíttetvén a senioralis házat, abba ugyanazon esztendõ május hónapjában, mint elsõ senior, éppen áldozócsütörtökön oda lakni felmentem. (Gacsári István eredeti jegyzete)

162

április utolsó napjaiban a hegyekrõl szakadó, s mindenfelõl toluló nagy árvíz 24 óra alatt úgy ránk tódult (elszaggatván az a Tiszánál a dobi gátakat és töltéseket), hogy az egész Bucsát merevül elborította, s feljött pusztító árjaival egész a cséfányi pusztára. Ekkor történt az, hogy a túri tavaszi vásár alkalmával véletlenül ez a szörnyû kiáltozás hallatott mindenfelõl: „Szaladjon, és takarodjon minden ember, aki tud, mert jön a rettentõ árvíz!” – és amint az emberek szaladtak, már akkor a fokokon és ereken úgyannyira felnõtt a víz árja, hogy egy Kabai nevû dévaványai nemesembert lovával s szekerével, mint szinte a rajta ülõ zsidóasszonnyal, s gyermekével együtt ragadva elsodrotta, s mindnyájukat halva fogták ki. 5. Az 1838. évi árvíz is nevezetes, melyet – hasonlóul az 1837-nek utolján és 1838-nak elején – nagy és állandóul havas tél elõzött meg. Már tél végén kezdett olvadni a hó, és egész a Sárrétig el is jött az árvíz. Ekkor ugyan még fagyok jövén az olvadásra, az árvíz feltartóztatódott, de az idõ ismét lágyulván, s a megfagyott víz újra felolvadván s más új árvíz jövén reá, a lakatos-szigeti gátat elszakasztotta, és a városra annyira rátódult, hogy a szélen esõ épületeket jobbára felvetette, s elöntötte. És ez így tartott mindaddig, míg csak a mindenfelõl összetolult víznek a földeken, nevezetesen az úsztatón a város népe közös erõvel utat nem nyitott, ahol aztán az lassanként szépen elfolydogált, s elszállongott. Az ösvényi forduló lévén ekkor éppen tavaszi vetés alá való, a rétre ledûlõ szántóföldekben az árvíz miatt jókor nem vethettek, a kaszálókat pedig azon a részen ebben az esztendõben egészen haszonvehetetlenekké tette. Ugyanekkor a hó vize is, szinte mint 1830-ban, a szántóföldek közt lévõ semlyékekben és az erekre lenyúló vetésekben sok károkat tett.

III. Szárazság A török háborúbeli (1787–1790) havas telek után csakhamar, 1790-tõl fogva kezdõdtek a nagy szárazságok, kivált pedig az 1794. és 1795. esztendõkben. Oly fokra hágott ez, hogy ivóvíz nem volt sehol a marhák számára, így a bucsai major alatt lévõ Berettyó árkában kellett kutakat ásni. És ekkor történt az, amirõl oda feljebb is emlékeztem a Bucsa leírásában, hogy az ásás közben 3 kutakra találtak a Berettyó fenekén, de amelyekrõl nem emlékezett senki az akkor élõk közül, mikor csinálhatták vagy készíthették azokat – ahon163

nan úgy okoskodhatunk, hogy még a régi bucsai lakosok által készíttettek azok.221 A kutak hordókból voltak csinálva;222 kettõt ki tudtak tisztítani, és azokban vasfazekakat és vederre való vas abroncsokat találtak, de a harmadikat a kiállhatatlan hidegség miatt ki nem tisztíthatván, abbahagyták. Idehaza a helységben is az ivóvíz dolgában oly nagy szorultság volt (nem lévén még akkor ivókutak, mint most), hogy a rétségeken szerte, a láplyukakat kellett keresniük, és csak azokból kaphattak maguknak messzirõl ivóvizet. Ezen nagy szárazságokban is azonban itt a rétes helyeken termett elég takarmány, úgyhogy Szentesrõl, és más vidéki helyekrõl széltire jöttek ide akkor marhákat teleltetni. 1817-ben az árvizek megszûnvén, ismét szárazra kezdett az idõ fordulni, és apránként annyira kiszáradt a Berettyó, hogy 1824-ben a Berettyó árkának közepette a tekintetes nemes vármegye egy kanálist készíttetett a víznek a rétbõl leendõ lecsapolására, a közel esõ helységekbõl hajtatván e munkára a lakosokat. Ugyancsak az 1824. és 1825. esztendõkben a Sárrét túlsó részére fekvõ Bihar vármegyei helyek Bakonszegtõl fogva egész Bucsáig a réten keresztül 3–4 öles irtásokat tettek a vizek szabad lefolyására. Ezek a szárazabb esztendõk tartottak 1830-ig, amikor ismét nagy havazások lettek. 1836-ban ismét rettentõ szárazság volt, de csak a takarmányra és termésre nézve. A takarmányra nézve különösen oly nagy volt ez, hogy a Sárrétet általában kaszálták, és nádból kellett kévékbe kötött takarmányt csinálni, másutt pedig az egész határban sehol sem lehetett kaszálni, aminek aztán ismét micsoda veszedelmes következése lett marháinkra nézve, oda alább meg fogjuk látni, a marhadögrõl szólandó numerus alatt.223 A termés is a rekkenõ és tartós aszály miatt igen-igen szûk és silány volt. Csordáink és gulyáink is csaknem végsõ pusztulásra jutottak, sok helyeken pedig a legelõ nemléte miatt széjjel is verõdtek. Egyébiránt a Berettyó ekkor nem száradt ki, és a kanálisokban volt elég víz. Jegyzés az 1817. esztendõre: Ekkor nemcsak nagy szükség, hanem nagy drágaság is volt, úgyhogy a búzának köble általában 80, késõbb pedig 100 forinton is ment. Lásd 141. oldal. A fabélésû kutak több korszakban is készültek. Hordóhoz való hasonlatossága miatt valószínûleg boronatechnikával illesztett, csapolt deszkabélelésû, úgynevezett rováskútról lehet szó. 223 Lásd 167. oldal. 221 222

164

IV. Tüzek, vagy gyulladások Ezek szerencsére nagymértékben, vagy úgy, hogy egyszerre sok házak – annyival inkább, mint sok helyen megesik –, egész utcák megégtek volna, soha nem történtek, többnyire csak egyes épületekben estek olykor-olykor szerencsétlenségek. 1815-ben sokszori gyújtogatások voltak itten, de amelyeknek okai soha ki nem tudódhattak, és ekkor is csak egyes házak lettek e lángoknak martalékai. Ennek következése lett aztán egyfelõl a kettõs harangozók felállítása, kiknek szoros köteleségükké tevõdött (és az óta mind e mai napig is gyakorlatban van), hogy egymást felváltva egész éjszakákon keresztül a toronyban vigyázzanak, és minden fertályokat megsípoljanak.224 Másfelõl pedig az éraljai gyalogösvény utaknak cassáltatása, s elzáratása, hogy minden gazda a maga garádját egészen a part szélére kirakja, ezen garádjákbeli dudvás levelek miatt vesztek ki aztán azok a sok szép fûzfák, melyek azelõtt az Ér partjain hosszában sûrûn állottak vala. Égitûz által is olykor estek gyulladások, de amelyek szerencsébõl soha más házakra el nem terjedtek. Nevezetes az 1819. évi égitûz, mely tornyunkat július 28-án délutáni 3 és 4 órák közt érte, és annak sugárjának északi oldalát a felsõ gombtól fogva az alsó nagy félgombig letörte, de amely hála az isteni gondviselésnek, száraz lévén, nem gyújtott! Az óraház ugyan nagyon füstölt, amint az ott jelenlévõ harangozó, Balog János – kit magát is ért a mennykõcsapásnak szele – kiáltozta, de semmi tûz abból nem támadt. A harangokat keresztülfutván a villanyos erõ, a templom gerincén szaladt végig, és ott a templom végén lévõ gombot helyébõl kipattantván s félredûtvén, ott ment ki, és enyészett el. A következett vasárnapon ezen történethez alkalmaztatott volt a tanítás a Jeremiás Siralmai 2. fejezet 18. és 19. verseibõl: „Oh Sion leányának Kõfala! Éjjel és nappal folyjanak a te könnyhullatásid, mint a folyó víz, meg ne szûnjél, meg ne nyugodjék a te szemednek fénye. Kelj fel, és kiálts, öntsd ki szívedet, mint a vizet az Úr elõtt, emeld fel kezeidet hozzá!” Mely valóságos poenitentiára serkentõ tanítás volt, annak végével pedig közönséges hálaadó imádságot mondottam az egész gyülekezettel együtt a bennünket ily közelrõl fenyege224 1837 tavaszától fogva 1838-nak tavaszáig még nappal is minden fertályokat meg kellett sípolni a harangozóknak az elöljáróság rendelésébõl. (Gacsári István eredeti jegyzete.) A harangozók tûzõrséget láttak el, negyedóránként sípolással jelezve az idõ múlását.

165

tett irtóztató veszedelemnek szerencsés elfordíttatásáért. Nevezetes az 1829-ben augusztus végén történt égiháború is, mely egész éjszakán keresztül irtóztató durrogások közt, szakadatlanul tartott. Több helyeken csapott le az égitûz, de csak két helyen gyújtott: egyfelõl a Nagy utcán, presbiter Daru János udvarán, hol egy kéve nádat ütött meg, másfelõl Kovács A. János házát a Folyás felé, mely egészen leégett. Ekkor egész éjszaka szólottak a félrevert harangok.

V. Marha dög. Ezek közül nevezetesebbek e következõk: 1. Az 1811. évi nagy marhadög. 2. 1816-ban, amaz országszerte híres nagy fergeteg miatt juhoknak és marháknak iszonyú veszedelme. Kezdõdött ez a fergeteg a nevezett esztendõ január hónap 27. napjának estéjén igen hideg és erõs északi széllel, csípõs és szikrázó esõvel elegy havazásokkal. Az esõ ahová leesett, azonnal odafagyott, a szikrázó havat a dühös szél mindenfelé hordta, és a házak s istállók tetején a legkisebb lyukakon és nyílásokon is keresztülfújta, kívülrõl pedig szerte mindenfelé irtóztató hófúvásokat torlasztott. Így tartott ez több napokig egyfolytában, mindaddig, míg végre a házakat és utcákat egészen elborította, az országutakat járhatatlanokká tette, a töméntelen számú juhokon és marhákon kívül – melyeknek még csak feléjek sem lehetett menni a rakoncátlanul dühösködõ zivatar s hófúvások miatt, hogy az ember azokat kiszabadíthassa és megtarthassa – sok helyeken, a pusztasági tanyákon, majorokban és országutakon emberek is számosan találtattak megfagyva.225 Ezt a nagy csapást nyomban követte tavasszal a másik, tudniillik az a hallatlan árvíz és a föld árja, melyrõl oda feljebb szóllottunk.226 3. 1829-ben ismét elõkerült a marhadög, melyben közel 500 darab marhája veszett el lakostársainknak. A nyavalyá225

Legalább ez Debrecenben úgy történt, ahol éppen contrascriba és egyszersmind substitutus senior lévén a kollégiumban (tiszteletes Gyárfás Pál úr helyett, aki ekkor seniori fõvel Derecskére menvén papolni, 2 egész hétig oda szorult a fergeteg miatt) – az ottani szokás szerint a halottakat mind én jegyzettem fel, kik között számos fagyott emberek jelentettek be. A hó oly nagymértékben volt Debrecenben, hogy a kollégiumnak alsó részét egész az emeletig elborította, egy egész hétig pedig a templomba sem mehetett a deákság, mígnem a városi tanács rendelésébõl a hó a piacon levõ hídról eltakaríttatott. 226 Lásd 162. oldal.

166

nak neve, melyben döglöttek: „százrétû pacal fene” (lues omasi)227 volt. 4. 1835-ben még ennél is nagyobb mértékben uralkodott ugyanazon nevû nyavalya, úgyhogy az ekkor eldöglött marháknak száma 844 darabra ment, ezen kívül pedig az uraságéi közül elveszetteknek száma is a 100-at meghaladta. 5. Az 1836. és 1837. évi télen következett ismét – részint az azon esztendõbéli rekkenõ szárazság által okoztatott takarmányban nagy szükség, részint a rossz, gazos nádas takarmányon való tengõdés és rossz élés miatt – mindenféle marháknak, kivált pedig a lovaknak, juhoknak és birkáknak rüh által való ellepettetése, mely miatt mindenik fajból igen nagy számmal döglöttek el. A juhoknak úgymondván csak mintegy fele része maradt meg, melyeknek száma 6 vagy 7000 körül volt. Micsoda sûrû, és sokszoros csapások egymás után! „Non tam creber agens hyemem ruit aequore turbo. Quam multae pecudum pestes.” – Virgil. Georg. Lib. III. 470. v.228 Most már újfent, e folyó évben (1838) a sertésekre került a sor, melyeknek nagyja, apraja a gugában széltire hullt. „— — — quatit aegros. Tussis anhela sues, et faucibus angit obesis.” V. 497.229

VI. Pestis vagy döghalál Amint a históriából tudjuk, az 1712. és 1719. esztendõkben pestis uralkodott az országban. Amaz elsõbb miatt kellett nevezetesen szétoszlani a pozsonyi diétának, mely a III. Károly magyar királlyá való koronáztatásakor gyûlt vala egybe; errõl az utóbbíról pedig olvassuk a Túl a tiszai református püspö227 Marhapestis, keleti marhavész (a latin megjelölés szószerinti fordítása pacal pestis, pacal-dögvész). 228 Annyi sebes vihar ártva sosem tör dúlni a tengert,/ Mennyi baj éri a birkákat./ Vergilius. Georgicon, 3. könyv 470. Lakatos István fordítása. Forrás: http://mek.oszk.hu/06500/06540/06540.pdf, 65. o. Az elektronikus átirat alapjául szolgáló eredeti kiadvány: Vergilius összes mûvei 1967. Budapest. 229 „… quatit aegros./Tussis anhela sues, ac faucibus angit obesis.” „… hörgõ köhögéstõl./ Fullad a senyvedezõ sertés tengernyi tokája.” Vergilius. Georgicon, 3. könyv, 497. Lakatos István fordítása. Forrás: http:// mek.oszk.hu/06500/06540/06540.pdf, 66. o. Az elektronikus átirat alapjául szolgáló eredeti kiadvány: Vergilius összes mûvei 1967. Budapest.

167

kök életében,230 hogy „Szatmári Paksi István püspök a pestisben született 1719-ben.” Noha már ekkor Gyarmat ezen második vagy mostani ülésében fennállott – Helmeczi Mihály és Szentandrási György lévén itten prédikátorok –, de mivel a régi s azon idõkrõl szóló matrikula elveszett, sem más egyéb dokumentumaink nincsenek, nem tudhatjuk, hogy itt nálunk uralkodott-e avagy sem. A tudva lévõ pestisek ezek: 1. Az 1739. évi nagy pestis, mely iszonyú pusztítást tett Ács István bíróságában, amint ezt a tradíciónál fogva máig is széltire emlegetik az emberek. Lásd feljebb Ács István alatt a bírók között.231 Az egész országban 3 esztendeig tartott ez a pestis 1737–1738 és 1739-ben. Attól az idõtõl fogva egész 1831-ig nem hallottunk semmi pestisrõl, kivévén, hogy a hólyagos és vereshimlõk mérge gyakorízben irgalmatlanul öldöste rakásra a szegény ártatlan kisdedeket, ami õreájok nézve valóságos pestis volt. Kivált pedig, amint a matrikula mutatja, 1786, 1798–1799, 1802, 1805–1806 és 1811. esztendõkben mutogatta ez a maga dühösen pusztító erejét, ahonnan látni való, mely megköszönhetetlen hasznú isteni jótétemény a himlõoltás mesterségének találmánya, annak országunkba való behozattatása és szorgalmatos gyakoroltatása, mely lassanként ennek a szörnyû gonosznak csaknem egészen nyakát szegte. Legelõször 1798-ban kezdett ez behozattatni az országba, itt nálunk pedig még késõbben, és sok elfogult elméjû szülék makacs ellenszegülése miatt csak nehezen, és sok akadályok s balítéletek legyõzése után jöhetett általános divatba és gyakorlatba. Úgyhogy még az én prédikátorságom elején is darab ideig kellett arra serkentgetni és mintegy unszolva kényszeríteni a szüléket az efféle textusú tanításokkal: Jeremiás könyve 8. fejezet 22. vers: „Nincsen e balsam olaj Gileádban? Nincsen é ott orvos? Miért nem gyógyíttatott meg az én népem leánya?” Továbbá: Jeremiás siralmai 4. fejezet 3. vers. „Még a sárkányok is kivetik az õ emlõjöket, szoptatják az õ kölykeiket: az én népem leánya pedig kegyetlen, mint a pusztában való strucc madarak.” És ismét: Lukács evangéliuma 9. fejezet 1. és 2. vers: „Ada Jézus a tanítványoknak erõt és hatalmat minden ördögök ellen, és minden betegségnek meggyógyítására,” stb. Most már minden szülék meggyõzettetve lévén a himlõoltás csalhatatlan sikerû jótékony hasznairól, önként s minden kényszerítés 230 231

168

Lásd 44. lábjegyzet. Lásd 149. oldal.

nélkül sietik beoltatni kisdedeiket, és hála Istennek, nincsen is köztünk se híre se nyoma a hólyagos himlõnek. Nagy dicséretet és köszönetet érdemel ebben processulais chirurgus N. Paczek István, és helybeli nótárius, N. Szánthó Pál uraknak fáradhatatlan szorgalmatossága. 2. 1831-ben a kolera nevû pestises nyavalya elsõbb ízben, melyet, hogy még a késõ maradék is annál könnyebben felvehessen és megérthessen, e következõ numerusok alatt terjesztek elõ. A. Neve a pestises nyavalyának: cholera (kolera), melynek tulajdonképpen való és betûszerinti jelentése nem egyéb, mint epefolyás ezen két görög szókból összetétetve: cholé deákul: fel, bilis magyarul: epe, és ebbõl az igébõl: rheo, deákul: fluo, magyarul: folyok. Ahonnan van aztán a reuma is, mely tészen magyarul fõbõl mellbe lefolyó nedvességet, folyó náthát vagy hurutot és köhögést. Más egyéb nevei, melyek vagy a nyavalya természetétõl, vagy származásának helyétõl vétettek ezek: „epekórság, epemirigy, görcsmirigy, napkeleti cholera.” B. A nyavalyának egész mivolta, természete, minémûsége és megismertetõ jele. A nyavalya hirtelen kezdõdik szédüléssel, hasmenéssel, égéssel és nyomással a gyomorban, émelygéssel és hányással. Mind a hányás, mind a hasmenés vizes, az utolsó különösen olyan, mint a savó. Sem a hányásban, sem a hasmenésben az epének semmi nyoma sincsen, a nyelv többnyire fehér, mocskos, a hasban nagy morgások, korgások és rágások (sokszor igen kínosak, sokszor csekélyek) vannak. A lábikrákat, ujjakat, késõbben a combokat, karokat és kezeket is kínos görcsök húzzák és szaggatják; a vizelet elakad, annyira, hogy 30 s több órákig is a beteg egy csepp vizeletet sem ereszt. Elébb a kezek és lábak, de csakhamar az egész test is meghidegszik, és olyan lesz, mint a jég, a bõr az ujjakon, kezeken és lábakon úgy megráncosodik, mintha forró vízbõl vették volna ki. Ugyanezen részek, sõt gyakran több részek is megkékülnek, az ábrázat elváltozik, összeesik és halottat mutat, a pulzus vagy vérverés gyenge és vékony, mint a cérnaszál s csakhamar elvész, s érezhetetlenné lesz. A lélegzetvétel gyakori, mély sóhajtozásokkal szaggatódik, a betegnek hangja elváltozik, rekedt, siket és siránkozó lesz. A szemek mélyen beesnek, és kékes karikával vannak körülvéve. Mindezekkel együtt jár az életerõknek hirtelen és végképpen való leverettetése, rettenetes elgyengülése, melyre néha 5, 6, de többnyire 169

12 vagy 24 óra múlva elkövetkezik a halál, néha kínos rángatózások közt, néha pedig csendesen. C. Származásának vagy eredetének oka. Nem egyformák voltak errõl a vélemények. Némelyek napkeletrõl hozatott és ragadás által terjedett új nyavalyának tartották ezt, és ugyanazért lett ennek a napkeleti kolera neve is; mások ismét az akkori rendkívüli idõjárásból s a levegõég megromlásából származtatták, azt állítván, hogy magában a levegõégben volna az a miasma, mely azokat a testeket, melyeknek arra nézve nagyobb fogékonyságuk (receptivitásuk) volt, hamarább meglepte. Melyik véleménynek higgyen inkább az ember a kettõ közül? Igen nehéz meghatározású feladat mind e mai napig, mert az egyiknek szintúgy, mint a másiknak hívésére egyaránt alapos okaink vannak. Amaz elsõbbre nézve tudjuk, hogy a muszka vagy orosz nemzetnek éppen az ezelõtti esztendõkben volt háborúja napkeleten, egyfelõl a perzsa ellen, Paszkievics fõvezér alatt; másfelõl pedig a török ellen, túl a Balkán (Haemus) hegyén, Diebitsch alatt. Azonban a lengyel revolúció éppen ezen idõtájban kiütvén, annak lecsendesítésére ugyanezen napkeleten harcolt muszka seregek jöttek, és ezek között ütött ki legelõször a kolera – maga a fõvezér, Diebitsch is ebben halt meg a lengyel földön. Innen Lengyelországból terjedt aztán ez elõször e mi országunkra, innen ismét Ausztriába, német, francia, angol, s a többi országokba, mígnem az egész Európát bejárta. De a másikra nézve is tudjuk, hogy ha valaha, akkor igazán rendkívüli volt az idõk járása: nappal szüntelen rekkenõ hévség és forróság, éjszakákon átal ismét hûvös csípõs hideg, ami több, ebben az egész esztendõben semmi villámlás és menydörgés; sõt ami ennek helyét valamennyire kipótolhatta volna, a szeleknek is szokott rendes fúvása nem volt. Amibõl szükségesképpen következett a levegõégnek megbûzhödése és megromlása, ahonnan közönségesen tapasztalt dolog volt, hogy a zöld penész mindent ellepett, a kerti veteményeket, füveket, kenyereket, házak falait megfogta, sokan pedig a természetvizsgálók közül messzelátó csöveken keresztül fedezték fel sok olyan apró, láthatatlan férgeknek iszonyú sokaságát, melyek azelõtt nem tapasztaltattak. Egyébiránt a kolerának valamint az õ egész természete és minémûsége, úgy igazi származási és eredeti oka, ragadós, vagy nem ragadós volta sincs még egészen kifejtve, és minden ellenvetéseken felülemelve. Majd csak a késõbbi idõ, és a huzamosabb vizsgálódás fogja ezt közelebbrõl megismertetni és a maga egész valóságában feltün170

tetni. Itten szükség megjegyezni a tudósok véleménye mellett a tudatlanabb köznép egy részének balga hiedelmét is, hogy hát ez – valamint minden más országokban, úgy e mi hazánkban is – hol kereste ezen rendkívüli történetnek okát. Ahelyett, hogy sanyarú helyzetében a mindenhatóhoz emelkedett volna gondolataival, s meghunyászkodott volna az Úr ítélei alatt, melyek igazságra tanítják a Földnek lakóit, méginkább az Istenrõl való elfelejtkezésre, a törvénynek, igazságnak, rendnek, függésnek eltapodására, zavargásra, lázadásra és zenebonára vett ebbõl magának alkalmatosságot. Azt hitetvén el magával, hogy ez a föld népének ily sûrûn való hullása nem egyéb volna, mint a felsõségeknek és uraságoknak – az orvosokkal egyetértõleg – odavaló célzása, hogy a vizeknek, kutaknak és orvosságul beadott italoknak (melyeket az õ nyomorult sorsukon szánakozólag nyújtottak vala) megmérgesítése által veszejtsék el õket. Amiben méginkább megerõsödtek, midõn egyfelõl látták, hogy csak a szegényebb sorsú aljnép lett inkább a halál áldozatja; másfelõl pedig még katonaság is jelent meg szerte az országban a szükséges kordon (cordon) tartása végett, amint oda alább meg fogjuk látni232 Ez a zavargás és lázadás – nagy szerencsére! – csak az országnak felsõbb részén, Szepes és Zemplén vármegyékben történt, ahol némely ottani földesurakon és vármegyei tisztviselõkön minemû iszonyú kegyetlenségeket és gyilkolásokat követtek el a felbõszült lakosok, a legaljasabb nép sorából valók. Megírta ezt iszonyodás nélkül nem olvasható könyvében, és világosságra bocsátotta Balázsházy János úr, a Magyar Tudós Társaság egyik tagja, ki akkor, mint magistralitualis tiszt azon a részen e zavaros dolgokban hivatalánál fogva benne forgott. D. Kezdõdése a kolerának. Az országba berontott legelõször június 23-án. Vármegyénkben kiütött július 22-én, elsõbben is Orosházán, itt pedig városunkban augusztus 14-én. Legelsõ, ki a kolerának nyilvánságos jeleivel halálozott meg: öreg T. Kiss Péterné, Vántus Rebeka, 70 esztendõs. E. Rendelések, melyek a kolera terjedésének lehetõ meggátlására és megfojtására nézve tétettek: Kis József. a. Felsõségi rendelések. Mihelyt a kolera közelgésének híre hallatszott, azonnal a felsõbb rendelések szerint Erdélytõl kezdve a Berettyó bal partján le a Körösökig és tovább a Tiszáig, sõt mindenütt az egész országban katonai kordon 232

Lásd ugyanezen oldal a. pontját.

171

vonatott, és éppen ide, Füzesgyarmatra Ercz-Hertzeg Károly regimentjebeli dzsidások vagy ulánusok rendeltettek számszerint 40-en, Gering József fõkapitány úr alatt. b. Vármegyei rendelések. Ezekben rendeltetett általán fogva minden számosabb összejöveteleknek a környülállásokhoz képest való megszüntetése, továbbá a kolerába beleesettekre nézve, hogy az a ház, melyben az ilyen betegek találtatnak, tüstént a legkeményebb õrizettel bezárattasson oly formán, hogy abból senki ki, és abba senki be ne bocsáttasson 20 napokig. Végre a kolerában meghaltakra és azoknak temettetésekre nézve, hogy azok minden temetési pompa és összegyülekezést hirdetõ harangszó, koporsó és pap nélkül, mezítelenül, és mély (7–8 lábnyi233 mélységû) sírokba, minden kísérõk nélkül, külön sírásók által s külön temetõbe, és ha csak van, oltatlan mésszel egy tenyérnyire behintve temettessenek. A meghaltaknak pedig mindennemû ruháit, fehérnemûit és ágybelijeit is bizonyos ember jelenlétében meg kell égetni, és azoknak még hamuját is mélyen eltemetni, a házat pedig melyben feküdtek, megtisztítani. c. Orvosi rendelések. Fõképpen a testnek melengetése és izzadásba való hozása, külsõképpen a meleg ecetes vízbe, borba, vagy kámforos pálinkába mártott posztóval, flanerrel, vagy pokróccal való dörgölés, mint szintén a meleg- vagy gõzfürdõk által. Belsõképpen pedig a melegítõ italok, különösen a fodormenta, citromfû és szíkfûvirágból készült teák által, mely módot leginkább tiszabábolnai plébános, tisztelendõ Morvay úr hozott leginkább gyakorlatba, és általa igen sokakat gyógyítván ki, arany érdempénzzel jutalmaztatott meg a felségtõl. Egyébiránt sokan egészen ellenkezõ metódus által gyógyultak meg, és csak idõ folytával lesz az, hogy ezen nyavalya ellen is, mint a himlõ ellen csalhatatlanul bizonyos óvó eszközt fog mutatni az isteni gondviselés. Praeservativumul ezek rendeltettek: a házaknak és lakószobáknak gyakori szellõztetése és klórmésszel, vagy ecettel való füstölése, a testnek tisztántartása, ecettel való gyakori mosogatása, a meghûléstõl való õrizkedés és meleg ruháknak viselése, a könnyû és egészséges eledelekkel való élés, a tobzódásnak és mértéktelenségnek kerülése, s több effélék. d. Helybeli rendelések. Az elöljáróság jónak látván – a félelmes környülállásokhoz képest – jóelõre gondoskodni a közbátorságról, elvégezte, hogy a város népét minden más 233

172

Bécsi láb.

helybeliektõl elzárja, mivégre a határvonalakon: Szeghalom, Csökmõ és Darvas felé minden lakosok minden különbség nélkül tartoztak éjjel és nappal szüntelen strázsálni sor szerint, egész a kolera szünetéig. Ugyancsak az elöljáróság – arra az esetre, ha a kolera városunkba beütne – fogadott bizonyos fizetésért 5 bátrabb és önként ajánlkozott asszonyszemélyeket, kik a kolerába esteket a már elõre megtanított mód szerint ápolgatnák, és ezek sokakat meg is szabadítottak. e. Szuperintendenciális rendelések. A fõtiszteletû szuperintendenciáról is jöttek több ízben hivatalos körlevelek, melyekben minden eklézsiáknak lelkipásztorai felszólíttattak, hogy az elfélemlett népet a jelen idõhöz alkalmaztatott tanításaik által bátorítsák, és az Istenben való bizadalomra, a nyavalya elfordítása végett a polgári felsõség által tétetett közhasznú intézetek iránt való kész engedelmességre, és az országos fõorvos által készített, s mindenfelé szétküldözött nyomtatásbeli utasítás szerint a szükséges orvosi szerekkel való élésre hathatósan serkentsék. Mindenekfelett pedig a pusztító kolerának megszûnéséért szakadatlanul buzgó esedezéseket tegyenek. Mindezek késõn érkeztek meg sok helyekre, azok között mihozzánk is – mikor már a csapáson túl is voltunk –, de azért minden felszólítás nélkül is örömest és önként tette azt minden lelkipásztor, amit tenni kötelessége volt. Már még mikor a kolera beütésének legelsõ híre hallatott, ily célból tettem én ama tanítást Sámuel 2. könyve 24. fejezet 10–16. verse szerint, melyben a Dávid idejebeli pestist vagy döghalált, mint szintén az azelõtt volt, és az attól fogva mindezideig történt nevezetesebb pestiseket a históriai dokumentumok szerint sorról sorra felfejtegetvén s e jelen idõre lejõvén, azt mutattam meg, hogy a pestis éppen nem valamely új és szokatlan jelenés a világon. És bármely nagy gonosz legyen is magába gondoltatván, de természeti és szükségképpen való, sõt az egészre, tudnillik az emberi nemzetségre nézve jóltévõ és használatos gonosz. De más csapásokkal összevetve is kisebb és könnyebb ez, úgyhogy ha szabad választás engedtetne nekünk is, mint Dávidnak, inkább kellene ezt választanunk, mint vagy a huzamos éhséget, vagy az ellenség elõtt való futást és háborús idõket, amaz õ mondása szerint: „Hadd essünk inkább az Úr kezébe: mert az õ irgalmassági nagyok!” stb. Mire nézve nem illõ, s nem is kell hát attól félni és megijedni, hanem Istenben bízni, aki valamint bölcs célból bocsátja azt az emberekre, úgy az õ bölcsessége és jósága szerint el is fordítja stb. 173

Majd ismét a pestisnek közelebb érkezésekor ezen lecke szerint: Lukács evangéliuma 21. fejezet 34–37. vers: „Megoltalmazzátok magatokat, hogy valami módon meg ne nehezedjenek a ti szíveitek tobzódásnak, részegségnek miatta, és nagy hirtelen reátok jöjjön ama nap. Mert mint egy tõr, úgy vészen környül mindeneket, kik az egész földnek színén lakoznak. Vigyázzatok azért…” stb. Elõadtam, hogy kell magunkat a bennünket fenyegetõ, s reánk jöhetõ veszedelmek ellen felfegyverkeztetnünk és jó elõre elkészítenünk; akkor pedig, mikor már azok valósággal is megjelennek, hogy kell magunkat azok között viselnünk. Majd ismét, a pestis beütése után: Jakab levele 5. fejezet 14. és 15. vers „Beteg é valaki közöttetek? Hívassa az egyházi szolgákat” etc. etc. A többi tanítások is, mint szintén a könyörgések is, ezen egész idõ alatt a jelen környülállásokhoz alkalmaztattak voltak. Végre az ezen kolerás esztendõt követett 1832-i újesztendõ elsõ reggelén ama méltán ide illett textusról prédikáltam: Jeremiás siralmai 3. fejezet 19–24. vers. „Megemlékezem az én nyomorúságimról, és az én siralmimról. Az Úrnak nagy kegyelmessége, hogy teljességgel meg nem emésztettünk; mert nem fogyatkoztak el az õ irgalmassági” stb., melyben elõadtam, hogy a lefolyt esztendõ gonoszaira való visszanézés, és az azokban megdicsõíttetett isteni irgalmasság mikre kötelezi az okos keresztyén embert. Ez egy közönséges hálaadó imádsággal berekesztetett. F. Temetkezés módja a kolera alatt. Sok helyeken valamint általában minden istentisztelet megszûnt, és a templomok bezárattattak, mint példának okáért Debrecenben július 25-tõl fogva szeptember 23-ig, másutt is számtalan helyeken úgy a temetkezés is minden vallásos ceremónia, pompa és tisztességtétel nélkül ment véghez. Így történt ez e mi Békés vármegyénkben is sok helyeken, Gyulán, Orosházán és kivált Csabán, hol a vármegye kemény parancsolatjához képest a kolerában meghaltak eleinte minden tisztesség nélkül nagy gödrökbe, oltatlan mésszel behintve, mezítelen hordattak s ásattak rakásra, mindaddig, míg végre a mész is elfogyván, a nép is szerfelett zúgván, ez a temetés módja abbanmaradt. Itt nálunk, Gyarmaton valamint az istentisztelet úgy a temetkezés is mindenkor rendesen ment, éppen úgy, mint máskor, aminek oka az volt, hogy a nép ezen borzasztó temetkezés módjától iszonyodván, tagadta és titkolta hozzátartozóinak kolerában lett meghalálozását. Azonban senki sem volt, aki arról bizonyos vizsgálatot tett volna, a vármegye is 174

a környülállások nehézségéhez képest jobbnak látta az egész temetkezést csak a papra hagyni. Ez az oka, hogy a halottas protokollumban egy meghaltnak neve után sem tétetett fel az, hogy kolerában halt volna meg, noha sokan valósággal abban haltak el. G. Tartóssága a kolerának. Az egész országban tartott ez június 13-tól fogva egész az esztendõ végéig, sõt tovább is. Egyes helyeken pedig többnyire 5 hetekig, úgyhogy azon túl aztán csak szemenként találtattak olyanok, akik abban meghaltak. Legdühösebb volt a 3. hétben. H. Száma a kolerában meghaltaknak. Az egész országban – 90 jurisdictióban234 4177 helységekben s városokban dühösködvén az – június 13-tól fogva az esztendõ végéig elragadott egy summában 201021 embereket, amint az akkori német újság után (Ofner Pester Zeitung)235 hitelesen feljegyzettem (numero 103). Debrecenben szám szerint mintegy 2090-en hullottak el, lásd Szoboszlai Pap István kolerai prédikációit. Csabán, e mi megyénkben csak egy nap, augusztus 8-án 124 halott feküdt egyszerre. Itt nálunk mindössze csak mintegy 50-en haltak el augusztus 14-tõl fogva október közepe tájáig, de akiknek neveik után sehol nincs utána téve a nyavalya rubrikájában a kolera nevezet a feljebb említett okokból. A temetkezésben semmi elváltozás nem volt a rendes szokástól, kivévén, hogy a koporsóknak prédikáció alatt nem szabad volt a halottas házakból kihozattatni, mely szokás még a kolera megszûnése után is tovább egy esztendõnél gyakorlatban volt. I. Némely megjegyzésre méltó különösségek ezen kolera körül. a. Hogy némely helyeken, mint például a Nagykunságban, Karcagon és Kisújszálláson a kolera nyavalyája nevetéssel volt összeköttetve. b. Hogy noha a nyavalya orvoslására egyedül meleg italok rendeltettek gyógyszerül, a hideg vízital pedig a legkeményebben tiltatott, mint felette ártalmas és halált okozó eszköz, mégis sokan egyenesen ezáltal épültek ki. Sokan pedig a parasztok közül önnön maguk által talált, ecetes fok234 Jurisdictio = törvényhatóság (latin). A szerzõ itt valószínûleg járás (törvényhatósági körzet) értelemben használja 235 Ofner und Pester Zeitung (1811-tõl Vereinigte Ofner und Pester Zeitung) 1800–1845-ig megjelenõ német nyelvû politikai lap, 1845-ben beolvadt a Pester Zeitungba.

175

hagymával való dörzsölés és kenekedés által gyógyították ki magukat szerencsésen. c. Hogy mihelyt a katonai kordon megszûnt, azonnal megszûnt az egész országban a kolera is, ahonnan látni való, hogy az nemhogy bátorítására, de sõt inkább rettentésére volt a föld népének. d. 1836-ban ismét kiütött a kolera második ízben, de nem mindenütt az egész országban, hanem csak némely helyeken, különösen e mi vidékünkön, mégpedig sokkal nagyobb mértékben és dühösebben, mint az elébbeni. A szomszéd helységekben, Szeghalmon és Ványán iszonyúképpen dühöngött. Szeghalmon 5 vagy 6 hetek alatt többen omlottak rakásra 300-nál, kik utoljára csoportosan szekerekre rakatván, minden pompa nélkül temettettek. Itt nálunk mindössze 90-en vannak feljegyeztetve a halottas protokollumban augusztus 11-tõl fogva szeptember 24-ig, de bizony többen voltak azok 100-nál is, még ekkor is eltitkoltatódván ahol csak lehetett azoknak nyavalyájok, a tisztesség nélküli temettetéstõl való félelemnek miatta.

Ekkori környülállások a. Nem volt semmi kordon, semmi elzárás és strázsálás, mint 1831-ben, sõt a vármegye a pestises nyavalyának kiütését jelentõ tudósításon kívül bele sem szólott az egész dologba, sem senki más által semmi rendelés nem tétetett, hanem az egész tehernek súlyossága a prédikátorokra hárult, ezeknek volt is dolguk. Az orvoslás módja iránt ugyan megjelent a tekintetes nemes vármegye fõorvosának rendelése ezúttal is, amint az archívumban látható. b. Az eklézsia a múlt koleráról okoskodva, jóelõre deszkákat szállíttatott Nagyváradról, hogy a koporsókban fogyatkozás ne lenne, és maga az az esküdt ember is, aki ezeket szállíttatta – Csák Ferenc –, ugyancsak a kolerában meghalálozott. c. A temetkezés módja így volt: Eleinte, míg még lassanként haldogáltak az emberek, rendesen a halottasházaknál tartattak a prédikációk, szintúgy, mint egyébkor, kivévén, hogy a holttestek a házakban bennmaradtak. Majd tovább, mikor már sûrûbben omlottak, egy nap 4, 5, 6, 7, 8, 9 halott is volt, azok mind egy helyre vivõdtek össze, és egy prédikáció alatt temettettek. Az összevitelnek helye a lakosok kívánságára és az elöljáróság rendelése szerint a templom elõtti 176

térség volt, a prédikációk pedig benn a templomban tartattak. Hogy pedig ide a templom elébe rakásra hordódjanak, arra okot és bátorságot adott a tekintetes nemes vármegye fõorvosától körlevél által publikált azon nyilatkoztatás, hogy a kolera éppen nem ragadós nyavalya. Majd ismét ez veszedelmesnek ítéltetvén némelyektõl, az összevitel a halottas házak közül valamelyiknél történt, amelyik arra nézve alkalmatosabbnak ítéltetett. Mivel pedig efelett is sok torzsalkodások estek – mert mindenik meghaltnak szerettei a maguk udvarán szerették volna a temetési tisztesség tartását, és a más udvarára hordozni halottját egyik sem örömest akarta –, végre eklézsiai gyûlést hirdetvén e tárgyban, azt rendeltük (mit én már az elõtt is, még a kolera kiütésekor akartam, s javasoltam), hogy a temetési tisztességtételre nézve készítõdjön bizonyos sátor, vagy alkalmatos hely mind a prédikátornak, mind a hallgatóknak számára, és minden halottak odavivõdjenek, s az egy nap meghaltak egy prédikáció alatt temetõdjenek a temetésnek rendes idejévé tétetvén reggeli 9 óra. Ennek következésében tehát a temetõ mellett lakó Pengõ Mihály udvara választatott evégre, és minden ezutáni több halottak együtt való temetési pompája itt ment véghez. Vége felé, mikor már csak egyes emberek haltak a kolerában, ismét a házaknál tétettek rendesen és a szokott mód szerint a tanítások. Hála légyen pedig az én Istenemnek, aki nékem ily terhes környülállásaim, éjjeli-nappali szakadatlan törõdéseim között mindezeknek minden mások segítsége nélkül való végbevitelére erõt nyújtott, és kegyelmét nem vonta meg tõlem; ezen veszedelmes helyeztetésemben meg is õrzött engem a kegyetlenkedõ dögtõl és a pusztító döghaláltól, hogy az engemet nem illetett és énhozzám nem közelített! d. Valamint pedig a temetkezés, úgy a közönséges istentiszteletnek gyakorlása is ezen egész idõ alatt rendesen folyt, kivált a vasárnapokon való prédikálás. Ha valamikor, ekkor lévén igazán szükség az elfélemült népnek egyfelõl bátorítására, másfelõl oktatására és tanácslására. Ily célból tanítottam én már mindjárt a kiütött kolerának legelsõ hírehallásakor – melyhez még ama másik ínség, az igen szûk és sovány aratás miatt való aggodalom is hozzájárult – az Istenbe vetett bizodalomnak a félelmes környülállások közt bátorító erejérõl és minemûségérõl, ama textus szerint: Ézsaiás könyve 41. fejezet 10. vers: „Ne félj! Mert én te veled vagyok; meg ne rettenj! Mert én vagyok a te Istened, ki téged megerõsítlek, annak felette megsegítlek” stb. Majd ismét az Istentõl kimu177

tatott óvó eszközökkel s orvosi szerekkel való élésnek szükséges voltáról, Krisztusnak ama szavai szerint: Máté evangéliuma 4. fejezet 7. vers: „Ne kísértsd a te Uradat Istenedet.” A többi tanítások is mind a jelen idõkhöz, s a félelmes környülállásokhoz voltak alkalmaztatva. Eljövén végre szeptember utolja, mely az iszonyúan pusztító dögvésznek véget vetett. Közönséges hálaadó ünnepet rendeltem és hirdettem október 2. napjára, melyen az összegyülekezett hívek elõtt tanítást tettem. Részint a mi megtartatott életünkért, részint viszanyert egészségünkért tartozó háládatosságul, és annak mind szükséges és méltó voltáról, mind minemûségérõl amaz igék szerint: Zsoltárok könyve: 30. fejezet 2–6. vers. „Felmagasztallak téged Uram! Mert felemeltél engemet. – Én uram Istenem! Te hozzád kiáltottam, és meggyógyítottál engemet. Uram! Kihoztad a koporsóból az én lelkemet, megelevenítettél engemet, holott egyebek a koporsóba szállottanak. Dicsérjétek az Urat õ hívei, és dicsérjétek az õ szentségének emlékezetit!” stb. Az elõretett hirdetés következésében oly számosan jelentek meg a hallgatók, amilyen számúakra régtõl fogva nem emlékeznek az itt lévõk. Nemcsak az, hogy az egész templom dugva és tömve volt – még az oskolákból is a székek kihordatván –, hanem még a templomon kívül is zsúfolva volt az összetolakodott népnek sokasága. Ez egy igazán szívbõl származott hálaadás volt, és valóban örült az embernek lelke, mikor ennyi lelkeket ezen szent célra egyesülve és a közös ájtatosság által egy szívvel-lélekkel a teremtõhöz felemelkedve együtt láthatott. e. Megjegyzésre méltó különösség ezen második koleráról, hogy az a városnak csak némely bizonyos részén, a napkeleti és napnyugati szélein dühösködött, középen pedig és a déli s északi végeken senki abban meg nem halt, sõt beteg sem volt. Nagy matéria a tudósoknak a vizsgálódásra!

178

16. §. Némely nevezetességekrõl, melyek (az elsõn kívül) az én prédikátorságomnak idejében történtek 1. A reformáció harmadik százados örömünnepe, mely az ausztriai császári királyi birodalomban lévõ protestáns eklézsiákban miképpen tartatott légyen, bõven megírta és közrebocsátotta bécsi professzor tiszteletes Márton József úr 1818ban.236 E mi Tiszán túl lévõ Fõtiszteletû Szuperintendenciánkban december 7. napjára volt határozva ezen ünnep, oly móddal, hogy csak egyedül Debrecenben tartassanak az említett célhoz alkalmaztatott tanítások. A többi számos eklézsiákban pedig ugyanazon napon csak ama közönséges hálaadó imádságnak elmondása rendeltetett, melyet akkor szuperintendens fõtiszteletû Benedek Mihály úr készített, amint ezt a currentale protokollum II. darabjában, a 207. és következõ oldalakon szóról szóra láthatni. Noha a közös öröm és háládatos buzgóság nem engedvén magát ennyire megköttetni, az többnyire majd minden eklézsiánkban ahhoz illõ tanítások által ment véghez. Ugyanezen ünnep a külsõ protestáns országokban is mindenütt nagy dísszel és pompával tartatott. 2. A háromnapos ünnepek 3. napjának eltöröltetése. Ez történt 1819-ben a fõtiszteletû szuperintendencia végzésébõl, amint ezt annak kihirdetésének formulájával együtt meg lehet látni a currentale protokollum II. darabjának 217. és 218. lapjain. Legelõször a mondott esztendõ húsvétján kezdõdött ez, amikor az ezt megelõzött vasárnapon egy ahhoz illõ tanítást tettem az I. Korinthusi levél 5. fejezet 8. versébõl: „Innepet szenteljünk, nem régi kovászban; sem nem gonoszságnak, és álnokságnak kovászában; hanem a tisztaságnak és igazságnak kovász nélkül való kenyereiben.” Majd ismét a pünkösdöt megelõzött vasárnapon Ámos könyve 5. fejezet 20–25. verseibõl: „ Avagy nem setétségnek napja é az Úrnak napja ti közöttetek, és nem világosságnak? – Gyûlöltem, megve236

Jakob Glatz: Az ausztriai tsász. kir. birodalomban 1817-ben tartatott reformátzió harmadik százados öröminnepének elõadása. Némely közönséges észrevételekkel együtt, melyek a protestánsoknak a nevezett birodalomban lévõ egyházi állapotjokat illetik. Fordította Márton József. Bécs, 1818.

179

tettem a ti innepeiteket, és nem szaglom a ti Innepeiteken való jó illatitokat. – Vidd el én elõlem a te sok éneklésidet. – Hanem folyjon, mint a víz az ítélet, és az igazság, mint a sebes patak.” Valamint minden újítás, úgy ez is nehezen ment elõször, és különféle akadályokra talált, úgyhogy nem kevés számmal voltak olyanok, akik zúgtak, sõt akik minden tilalom ellenére is meg akarták húzni a harangokat a 3. napon. De az elõre tett rendelés és vigyázás semmivé tette szándékukat, idõvel lassanként hozzászokott a nép, és semmi egyéb következtetése nem lett, hanem hogy valamint másutt, úgy itt e mi eklézsiánkban is a legáció alább szállott, kevesebbet prédikálván a legátus, kevesebb fizetés is gyûlt ezután számára. 3. Az új énekeskönyvnek behozattatása. Ez történt 1820-ban október 15-én, amidõn templomunknak és tornyunknak legelõszöri reparációja elvégeztetett. Ez sem esett könnyedén és minden nehézségek nélkül, mert sokan, kivált az idõsebbek közül annyira ragaszkodtak a már megszokott régi énekeskönyvhöz, mint Rákhel és Mika az õ bálványaikhoz, és erõvel csak amellett akartak megmaradni, mint a II. Fridrik idejekor hasonló esetben a prussiai köznép. Itt, és ezen tárgyban is szükséges lévén hallgatóimat minden elõítéleteknek tönkretételével felvilágosítani, és a fõtiszteletû szuperintendencia által hathatósan ajánltatott új énekeskönyvnek elfogadására meggyõzõ okoknál fogva rábírni, tettem evégre egy ahhoz illõ tanítást a Zsoltárok könyve 96. fejezet 1. versének ezen elsõbb cikkelye szerint: „Énekeljetek az Úrnak új éneket!” – melyben megmutattam, mennyire szükségesek voltak eleitõl fogva, s szükségesek még ma is az okos és célirányos jobbító újítások valamint általában minden dolgokban, úgy különösen az isteni tiszteletek ezen egyik sarkalatos részében, az énekekben. Így kívánván ezt egyfelõl azok a sok fogyatkozások és hiányosságok, melyek a régiben vannak, másfelõl pedig ennek az újnak ama felett való becse és méltósága. A tisztább nemzeti ízlés, az idõ szelleme, mellyel együtt magunknak is elébb-elébb kell haladnunk mindig a tökéletesebbülés útján, maguknak ezen énekeknek is értelmesebb a jelen idõkhöz illõbb, a szív indítására és buzdítására alkalmatosabb, de az egész istentiszteletnek is sokkal okosabb és épületesebb volta. Ezeket az új énekes könyveket a lakosok számára több exemplárokban békési compactor, Végh József úr által szállíttatta az eklézsia. A régi énekes könyv pedig – mely a prédikátori székben állott – minekutána ekképpen a 180

többiekkel együtt kiszolgálta a maga idejét, az eklézsia archívumába tétetett általam, hogy azt idõvel a maradék is láthassa, és megítélhesse, mely szükséges volt már a helyett egy másik, jobb és alkalmatosabb énekes könyvet hozni be az eklézsiákba. Az új énekes könyvben lévõ énekeknek szerzõit is ide pro memoria feltettem, hogy ezeket is a maradék tudhassa. Tiszteletes tudós Keresztesi József, szalacsi prédikátor úr készítette ezeket az (szám szerint 37) énekeket: sub numeris 2, 12, 14, 18, 31, 32, 38, 52, 56, 79, 96, 97, 98, 99, 100, 101, 102, 103, 104, 105, 106, 150, 151, 159, 164, 169, 178, 183, 186, 191, 197, 201, 219, 223, 226, 228, 230. Tiszteletes tudós Lengyel József – elébb a Debreceni Református Kollégiumban a filozófa professzora, majd késõbb nagyváradi, szalontai és szalacsi lelkipásztor – készítette ezen (szám szerint 40) énekeket: Invocatio vasárnap reggelre numero 3, Vasárnap délesti numero 1, Köznap reggel 2, 3, 4, Estve numero 3. Az énekekbõl: 1, 13, 19, 30, 39, 55, 66, 67, 68, 78, 80, 82, 84, 91, 94, 95, 147, 158, 168, 185, 192, 196, 220, 221, 222, 227, 231, 233. Tekintetes Szentgyörgyi József úr, Debrecen városának elsõ rendes phisicusa készítette sub numeris: 77, 83, 92, 160, 236, 152. A többiek íróit nem tudom. Annyit tudok, hogy Hajdúböszörményben volt prédikátor, s késõbb generális nótárius, nagytiszteleteû Nagy István úrnak is vannak ebben több szép énekei. A 170. éneket egy Zámbori nevû siketnéma írta, amint a versfõkbõl is nevének elsõ 4 betûi mutatják.237 A régi énekes könyvbõl megmaradtak ezek: 5, 8, 16, 17, 25, 26, 29, 35, 36, 37, 42, 48, 63, 64, 65, 70, 71, 72, 73, 74, 75, 76, 81–137, 138–146, 153–157, 162, 163, 165, 166, 171, 172, 173, 176, 177, 179, 190, 200, 229. NB.238 A régi halottaskönyv helyett is új halottaskönyv nyomtattatott Debrecenben, 1819-ben. Az írók neveit nem tudom, az 57. szám alatt lévõ tiszteletes tudós Dorka Ilyés, kisújszállási prédikátor úr által készíttetett. 237 Nagytiszteletû Háló Kovács József úr – elébb nagykõrösi, azután halasi prédikátor – remek poéta és Vergilius Aeneisének fordítója, szerzette a 148., 149., 151., és 161. énekeket. Lásd a Dunamelléki Fõtiszteletû Szuperintendenciának egyházi almanachját az 1836. esztendõrõl, a 92. lapon. (Gacsári István eredeti jegyzete.) 238 Nota bene: megjegyzés (latin).

181

4. Te deum laudamus tartása felséges urunk seregeinek a nápolyi pártosokon báró Frimont alatt nyert fényes gyõzedelméért,239 1821-ben. Prédikálván ez alkalommal a Zsoltárok könyve 46. fejezet 8–12. verseibõl: „A seregeknek Ura vélünk vagyon, a Jákobnak Istene mi Várunk! Õ szállítja le a hadakat,…” stb. 5. A traktusok elszaggattatása, s újabbani elrendezése, és ugyanez alkalommal eklézsiánknak is a nagykunsági traktustól való elszakasztása és a Békés–Bánátusi Egyházi Vidékhez való csatoltatása 1822-ben. Lévén akkor esperesek amott a nagykunsági traktusban nagytiszteletû Fazekas István madarasi, itt pedig a békés–bánátusiban nagytiszteletû Juhász István, öcsödi prédikátor urak. Coadjutor kurátorok pedig amott nagykun kerületi kapitány,240 tekintetes Illésy János, itt pedig Csanád vármegye fõpénztárnoka, s több tekintetes nemes vármegyék táblabírája, tekintetes Kis Jókai Saátor János urak. 6. A traktus helyosztó gyûlésének (dislocatoria sedes) itt e mi füzesgyarmati eklézsiánkban való tartása 1823-ban áprilisban. Már most leginkább Hódmezõvásárhelyen tartatnak ezen gyûlések, ott lévén a traktusnak archívuma, de a gyûlés tartására is egy evégre készült alkalmatosabb helyen, néha a környülállásokhoz képest tartatnak a békési eklézsiában is. 7. I. Ferenc császár és király 4. vagy utolsó hitvesének, Carolina Augusta õfelségének koronázási örömünnepe, mely eklézsiánkban is megtartatott 1825-ben. Tanítást tévén ez alkalommal az I. Timóteus levél 2. fejezet 1, 2, 3. verseibõl: „Intelek mindeneknek elõtte, hogy légyenek könyörgések, kérések, imádkozások, hálaadások minden emberekért, de kivált a királyokért.” stb.

239 1820–21-ben I. Ferdinánd nápolyi-szicíliai király kérésére a bécsi kormány császári katonaságot küldött a nápolyi és piemonti forradalmak leverésére. A katonai beavatkozás mindkét királyságban rövid idõ alatt elfojtotta a felkelést. 240 A IV. Béla idején kollektív nemességet szerzõ kunok és jászok kiváltságaikat a török uralom végére elvesztették. 1745-ben Mária Terézia engedélyezte a Jászkun kerület (Kiskunság, Jászság, Nagykunság) földjének és szabadságának megváltását. Ezután a kerület önálló törvényhatóság lett, lakói valamennyien személyes szabadságot kaptak, földesúri alávetettségük megszûnt. A kapitányok az egyes kerületek legfõbb választott tisztségviselõi, a helyi szabályozást irányították és országos ügyekben is eljártak. A Nagykun kerület élén kunkapitányként 1749-tõl egészen 1872-ig az Illéssy család férfitagjai álltak.

182

8. Méltóságos gróf Blankenstein Henrik kegyelmes földesurunk õnagyságának névnapi ünnepe – önmaga személyes jelenlétében, vallásos szertartással vitetett véghez 1824-ben július 12-én, amidõn egy ahhoz illõ beszédet tartottam a jobbágyoknak az õ földesuraik iránt tartozó kötelességeikrõl, a Kolosse levél 3. fejezet 22-25 versei szerint. „Ti szolgák, (jobbágyok) engedelmesek légyetek mindenekben azokban, akik néktek uraitok test szerént, nem csak szem elõtt szolgálván, mint akik embereknek igyekeznek kedveskedni, hanem tiszta szívvel, félvén az Istent, és valamit cselekszetek szívetek szerént cselekedjétek” stb. 9. Katonai újoncok állítása (statutio) 1831-ben a feljebbi esztendõbeli diétakor meghatároztatott mód szerint. E mi városunknak 13 újoncokat kellett kiállítani, és ugyanekkor én is a tekintetes nemes vármegye requisitójára és s a fõtiszteletû szuperintendenciának is rendelésébõl hivatalom szerint az ifjúságot a katonaságra serkentettem, tanítást tévén Sámuel I. könyve: 25. fejezet 13. versének elsõbb cikkelyébõl: „Monda Dávid az õ vitézinek: Kösse fel minden az õ fegyverét! És felköté minden az õ fegyverét, és Dávid is felköté az õ fegyverét” mely igék szerint megmutattam, hogy a katonaságtól és fegyverviseléstõl éppen nem illik, s nem kell iszonyodni, idegenkedni akárkinek is; sõt inkább úgy kell azt nézni, mint legtisztességesebb állapotot, és legszentebb polgári kötelességet. 10. I. Ferenc õcsászári királyi apostoli felségének exequiája, vagy végsõ tisztességtétele, mely a fõtiszteletû szuperindenciának rendelésébõl minden ennek kebelében lévõ eklézsiákban az 1835. esztendõ áprilisának 15. napján tartatott.

183

184

Név- és szómagyarázatok I. (Nagy) Leopold: I. Lipót magyar király és német-római császár (1640–1705) I. Ferenc császár: I. Ferenc (1768–1835), magyar és cseh király 1792-tõl 1835-ig, II. Ferenc néven német-római császár 1792-tõl 1804-ig, I. Ferenc néven osztrák császár 1804-tõl 1835-ig I. Nagy Lajos: magyar király (1342–1382) II. (jeruzsálemi) András: Árpád-házi magyar király (1205–1235) II. Fridrik: II. Frigyes porosz király (1712–1786) II. Jószef császár: (1741–1790) német-római császár, 1780-tól magyar és cseh király II. Leopold: II. Lipót osztrák fõherceg, magyar és cseh királyi herceg, 1790-tõl 1792-ig magyar király és német-római császár II. Rákóczi Ferenc: magyar fõnemes, a Rákóczi-szabadságharc vezetõje, erdélyi fejedelem (1676–1735) II. Rákóczi György: II. Rákóczi György (1621–1660. június) erdélyi fejedelem 1648 és 1660 között, megszakításokkal III. Ferdinánd király: Habsburg-házból származó osztrák fõherceg, 1637-tõl német-római császár, magyar és cseh király (1608–1657) III. Károly: III. Károly magyar király, VI. Károly néven németrómai császár, II. Károly néven cseh király (1685–1740), osztrák fõherceg, Ausztria uralkodó fõhercege, 1711–1740-ig magyar király Abád: lásd Tiszaabád aborigines: eredeti lakos, õslakó (latin) actor: elõadó, szónok (latin) administrator: helytartó (latin) fõispáni helytartó: officii supremi comitis administrator. Amenyiben a fõispán a megyei adminisztrácót nem tudta ellátni (akár más tisztsége, például magas kormányhivatal, vagy a király által adományoztt örökös, azaz a családi ágon örökölhetõ fõispáni cím birtokosának kiskorúsága, vagy más okból bekövetkezett alkalmatlansága miatt), feladatát az adminisztrátor vagy fõispáni helytartó vette át. advenit: megérkezik (latin) aetas: idõtartam, kor (latin) nagy aetású deák: a tanulmányait már régóta folytató, képzett diák affirmative: megerõsítve, bizonyosan állítva (latin) ágencia: ügyvitel, ügyintézés (latin) ágens: ügyintézõ, közvetítõ, megbízott, ügynök (latin) ágostai hitvallású: az evangélikus (lutheránus) egyház alapvetõ hitvallása (Augsburg német város régi magyar nevérõl, Ágostáról) 185

akadémika promóció: academica promotio vagy rektória, közös neve mindazoknak az anyagi hozzájárulásoknak, melyek a magyarországi protestáns lelkészjelöltek külföldi tanulmányait segítették elõ. Ezt az egyetemek alapítmányain kívül hazai fõurak, nemesek, polgárok, lelkészek vagy egyes városok adományai finanszírozták. Gyakori volt az is, hogy mint a fenti esetben az ifjak, mint akadémikus rektorok gyûjtötték össze a szükséges összeget. A késõbbiekben, az adományozások visszaszorulásával kizárólag ezt nevezték academica promotio néven. akó: folyadék, általában a bor mérésére szolgáló régi ûrmérték. Területenként és koronként változó mennyiséget jelöl. Itt valószínûleg a pesti, másnéven pozsonyi vagy magyar akóról van szó, ami 53, 72 liter. alamizsna: adomány (görög eredetû) alfabétum: ábécé (görög) alispán: lásd ispán almanach: évkönyv (arab eredetû szó) almárium: szekrény (latin eredetû) antecessor: elõd (latin) apostolok oszlása: július 15. archidiakonátus: fõesperesség (latin) archívum: levéltár (latin) Ardea Nychticorax: lásd oláhpap Ardea purpurea: vörös gém árendál: bérel (arenda = bérlemény, haszonbér, latin) argumentum: megnyilvánulás, tanúbizonyság armális: nemeslevél (latin) Ároktõ: település; ma nem Heves, hanem Borsod-Abaúj-Zemplén megye Árpád: románul Arpãºel, falu Romániában, Bihar megyében articulus: törvénycikk, cikkely (latin) assessor, tractualis assessor: bíró, egyházmegyei tanácsbíró (latin) Asszonyszállás: 1683-ban elpusztult nagykun helység Atelkuzu, vagy Atelköz: Etelköz atlasz matériájú: szatén; sima fényes felületû szövet attestátum: bizonyságlevél, tanúsítvány (latin) auktor: szerzõ (latin) azílum: menedék, menhely, mentsvár. Az ókorban és késõbb a keresztény világban is a templomok töltötték be ezt a szerepet (görög, latin) Bajom: Biharnagybajom balítélet: elõítélet, tévhit bangó: bamba, merengõ, együgyû, ámult Battelau: Batelov, kisváros Csehországban, Jihlavai járás, Vysočina kerület, német neve Orihuela: valenciano nyelven Oriola; város Spanyolországban Alicante tartományban 186

bécsi font: 0,5606 kg bécsi láb: 0,31608 m bécsi mázsa: 100 bécsi font = 56,06 kg bécsi öl: 1,89648 m Bélfenyér: románul Belfir, ma Románia, Bihar megye, közigazgatásilag Tenkéhez tartozik Bere: ma Románia, Szatmár megye, románul Berea Beregszász: ukránul Berehove, oroszul Beregovo, németül Bergsaß, Lampertshaus történelmi város Ukrajnában, Kárpátalján Berény: Mezõberény Berettyószentmárton: 1970-ig önálló település, ma Berettyóújfalu része berlin, berliner: vastag gyapjúfonal bibliotéka: könyvtár bienniumban: másodévesként, biennium = két év, két éves idõszak (latin) Bihar városa: Bihar, románul Biharia, községközpont Romániában, a Párciumban, Bihar megyében bíró: a település elsõ tisztviselõje, a községi elöljáróság feje. Feladatai közé tartozott a községi szabályrendeletek és határozatok valamint az állam és a vármegye törvényeinek, végrehajtása és betartatása. Korlátozott rendõrhatósági és magánjogi bíráskodást is végzett. A községi bíró önállóan, vagy elöljárótársaival együttesen intézkedett. (lásd még esküdt) bodorka: a szikes gyepeken tenyészõ herefélék összefoglaló neve borbíró: a települési közigazgatás általában esküdtek közül választott képviselõje, aki a szeszes italok (fõként a bor) kocsmáltatását ellenõrizte (lásd még esküdt) Bori: ma Szlovákia, Nyitrai kerület, Lévai járás, szlovákul Bory Borossebes: románul Sebiº vagy ªebiº város Romániában, Arad megyében Bossány: 1683-ban elpusztult nagykun helység Bucsa: a török idõkben elpusztult sárréti település; a XIX. században újratelepült, 1941-ig Füzesgyarmathoz tartozott, azóta önálló település Bura: Tiszabura Calvinus: Kálvin János (1509–1564). Jean Calvin francia származású svájci reformátor, keresztény tudós, a kálvinizmus névadója. Elsõsorban teológiai és egyházszervezõi munkássága miatt nevezetes. Az általa felállított genfi egyházszervezet Európaszerte mintaként szolgált a református egyházak megalakulásához. 1535-ben Svájc francia részén, Bázelban írta világhírû mûvét A keresztény vallás rendszere címmel. Kálvin fõ tanítása a predesztináció, az eleve elrendelés elve. Még az üzleti siker is az eljövendõ megváltás jele. Az ember köteles erkölcsös és tevékeny életet élni. Kálvin a reformáció új irányzatát vitte sikerre Genfben, amelynek alapján a református egyházak világ187

szerte ma is mûködnek. Rendszerét és a református egyházat kálvinizmus néven is szokás emlegetni. camerális helység: a bécsi Császári Kamara igazgatása alatt lévõ település cancellária: írnok szoba, íróház írnoki hivatal (latin) cancellus: rács, korlát (latin) candidatus: jelölt (latin) cantorialis ház: kántorlak Carolina Augusta: Sarolta Auguszta Karolina bajor királyi hercegnõ (1792–1873). I. Ferenc negyedik feleségeként 1816-tól 1835-ig Karolina Auguszta néven osztrák császárné, magyar és cseh királyné cassal: eltöröl, megsemmisít (latin) cathedra: szószék (latin) cehale privilégium: céhszabadalom. A céhek mûködésüket az illetékes hatóság által kiadott, idõnként megújítandó privilégium, más szóval céhszabadalom alapján a testületileg hozott határozati pontok szerint fejtették ki, a szabálypontokat a mindenkori világi és egyházi szabályokhoz igazítva. censeáltatván: megmérettetve (latin) charitativum: segély, támogatás, kegyesség (latin) chirurgus: seborvos, felcser; processulais chirurgus: járási seborvos (latin) circiter: körülbelül (latin) circulatio: itt a vándorló diák egyetemjárását (peregrináció) jelenti (latin). classis: osztály (latin) clausula: záradék (latin) clenódiumok: eredeti jelentése kincs, ereklye, itt a szentségek kiszolgáltatásához használt tárgyak összességét jelöli (latin eredetû) coadjutor kurátor: segédgondnok (latin) collecta: templomi adomány, gyûjtés, perselyezés (latin) commasatio: tagosítás, földbirtokrendezés (latin) commendans: parancsnok (latin) commissarius: biztos, megbízott (latin); királyi commissarius: királyi biztos compactor: nyomdász (latin) compendium: tömör, lényegretörõen összefoglalt tudásanyag, kézikönyv, mely az adott tudományágat csak fõbb vonalaiban tárgyalja complicitás: összeütközés, ellentét (latin) compó: pontyféle; nyálkás compó (Tinca vulgaris Cuv.) confirmáció: lásd konfirmáció Consilium Regium Locumtenentiale Hung: Consilium Regium Locumtenentiale Hungaricum: Magyar Királyi Helytartótanács (latin) 188

Constantinus Porphyrogenneta: VII. Bíborban született Konstantin (905–959) bizánci császár. Egyik legfontosabb mûve a De administrando imperio (A birodalom kormányzásáról) címû, amelyben a Bizánccal kapcsolatba kerülõ népekrõl és államokról elmélkedik, így a magyarokról is. constituál: constituo = alkalmaz, rábíz, kirendel (latin) contractus: szerzõdés, elismervény, kötelezvény (latin) contrascriba: kollégiumi íródeák, itt a diákság által évenként választott diákvezetõség második legfontosabb tisztségviselõje, a diákközösség ellenõre, az iskolaszék jegyzõje, a fegyelmi ügyek felelõse, a szenior helyettese (latin) copulál: itt házasságot köt (latin) coquia: koszt, fõzés, élelemmel való ellátás, kosztoltatás (latin). corrector: itt a rektor helyettese (conrector, konrektor) aligazgató, iskolamester helyettes (német) credentionális: meghatalmazás, meghatalmazó levél (latin) cum textu: szövegével, szövege szerint, ilyen igeolvasással, igehirdetéssel. Textus: alapige, az igehirdetés bibliai része (latin) cura pastoralis: lelkipásztori gondoskodás (latin) currentale protokollum: körleveles jegyzõkönyv (latin) császári királyi kamarás: az uralkodói lak elõtermében udvari szolgálatot ellátó személy; személyes szolgálat lévén, különleges megtiszteltetésnek számított. Csatár: Hegyközcsatár, románul Satul Cetariu, Cetariu, település Romániában, Bihar megyében Csáth: Mezõcsát Cséfány, Cséfán: a török idõkben elpusztult sárréti település, nevét mára csak határnév õrzi Csege: Tiszacsege Csetelek: valószínûleg Cséhtelek, románul Ciutelec, falu Romániában, Bihar megyében Csiff: elpusztult település Darvas és Zsáka közt. Neve ma már csak határnévként ismert. A Tiszántúli Egyházkerület egyházközségei között az 1782–86 évben lezajlott összeírásban a bihari egyházmegye települései közt, mint Darvas fíliája szerepel. Csorba: 1683-ban elpusztult nagykun helység csüllõ: háromujjú sirály (Rissa tridactyla) Dácia: a trák eredetû ókori nép, a dákok hazája; központja a késõbbi Erdély területére tehetõ Dada: Tiszadada deák: 1. latin, deákul: latinul, 2. diák decennium: évtized (latin) declarál: kijelent, nyilvánít (latin) deputáció: küldöttség (latin) derivatio: származtatás, levezetés (latin) dezolált: elpusztult, elhagyott (latin) 189

dézsma: tized (decima), a jövedelem tizedrészének „felajánlása” Diebitsch: gróf Hans Karl Friedrich Anton von Diebitsch (1785– 1831) német származású orosz tábornagy; az 1828–29-es orosztörök háború idején a balkáni orosz seregek fõvezére, az 1830– 31-es lengyel felkelés leverõje diéta, diaeta: országgyûlés (latin eredetû szó) Diószeg: Bihardiószeg, románul Diosig, községközpont Romániában, Bihar megyében disceptátió: fejtegetés, okoskodás dislocatoria sedes: helyosztó gyûlés; ezeken az üléseken helyezték át máshová (dislocálták) a helyben nem marasztalt, illetõleg a távozni kívánó prédikátorokat és rektorokat dispensatió: felmentés (latin) Disznóshorvát: ma Izsófalva, Borsod-Abaúj-Zemplén megye Dob: Tiszadob Dobra: Ma Románia, Szatmár megye Dombegyháza: Dombegyház domínium: uradalom (latin) Dreyspitz: lásd Segenthau dufla: kettõs, kétszeres, dupla dzsidások: lándzsás könnyûlovasság, dzsida = lándzsa (oszmán török eredetû szó) ecclesiastica história: egyháztörténet (latin) Ecseg: a török idõkben elpusztult sárréti település, nevét mára csak határnév õrzi egyházfi: protestáns egyházakban a templom és a lelkészi hivatal körüli teendõk ellátását végzõ személy; a tisztség feladatkörei helyenként a fentiektõl eltérõen vagy azok mellett egyéb tevékenységeket is magukba foglalhattak, az istentiszteletek rendjének fenntartásától egészen az egyházigazgatási, vagyonkezelési, ügyintézési teendõk ellátásáig eklézsia: egyházközség (latin) eldisputálhatatlan: vitathatatlan Élesd: ma város Romániában, Bihar megyében, románul Aleºd elkvártélyozva: beszállásolva (kvártély: szállás, lakás, németbõl átvett francia eredetû szó) elkvártélyozva: beszállásolva, lásd még kvártély embernyom: emberöltõ, kb. 25–35 év enciklopédikus kurzus: a filozófiaoktatás részeként, annak megerõsítésére, nem kizárólag szaktudományi jellegû, hanem enciklopédikus, azaz általános mûveltségi elemeket is oktattak filozófiai szabatossággal epitáfium: sírfelirat, sírvers, díszes sírtábla epitheton: díszítõ jelzõ (latin) epocha: korszak (görög) Ercz-Hertzeg Károly regement: Károly fõherceg ezred, Erzherzog Carl regiment 190

Erdõhát: Erdõhát románul Dumbrava, falu Romániában, Erdélyben, Hunyad megyében Erdõhegy: ma Kisjenõ, (Chiºineu-Criº) településrésze, Románia, Arad megye érés, érésére, érésemre: a szövegben többször is elõforduló kifejezés, személyesen átélt esemény, élmény, tapasztalat jelentéssel Érkeserû: ma Románia, Bihar megye, románul Cheºereu Erlangai Akadémia: erlangeni egyetem Érmihályfalva: románul Valea lui Mihai, ma kisváros Romániában, Bihar megyében Érsemjén: ma Románia, Bihar megye, románul ªimian esküdt deák: az esküdt deákkar (primariusok) tagjai azok lehettek, akik az akadémiai tagozaton jelessel fejezték be a tanulmányaikat, valamint sikeresen letették a nagyon nehéz és hosszú esküdti vizsgát is; közülük kerültek ki a köztanítók és az akadémia segédtanárai (praeses) és a diákközösség vezetõ tisztségviselõi is esküdt: a bíró munkáját segítõ testület tagja. A bíróhoz hasonlóan az esküdteknek is tehetõs gazdáknak kellett lenniük, azonban ez nem volt elég a megválasztásukhoz. Általános feladataik közé tartozott, hogy a bíróval együtt döntsenek a mindennapi ügyekben. Lefolytatták a mezei kárbecsléseket, mezsgyevita esetén méréseket is folytathattak, tanúskodtak a végrendelkezéseknél, adásvételeknél, vagyonbecsûket, hagyatéki leltárakat készítettek, közremûködtek a licitációkon, kiadatták a különféle tanúsító leveleket. Közremûködtek az adó beszedésében, a kisebb falvakban a büntetések végrehajtásában is. A fõbírót távollétében helyettesítõ személy tisztségének elnevezései: elsõ esküdt, másodbíró, törvénybíró. A fõbíró és a törvénybíró után következõ fontosabb esküdt tagja a tanácsnak az adószedõ vagy perceptor. A specializált irányítási és ellenõrzési feladatkört ellátó választott esküdtek által betöltött tisztségek közül a szövegben a borbíró és a kisbíró említésével is találkozunk. esküdtek: a bíró munkáját segítõ választott tisztségviselõk, tanácsnokok; általában a tehetõsebb gazdák közül kerültek ki etcetera, et. caet. et. Caet: és a többi, és a többi (latin) etyomologice: itt eredetmagyarázat szerint euphoniae caussa: A zengzetesség okán, a széphangzás kedvéért (latin) ex loco: hely szerint (itt a szentírás megnevezett részébõl) examen: vizsga (latin) exegézis: szövegmagyarázat, értelmezés, a bibliai szövegek magyarázata (görög eredetû) exemplár: példány (latin) Fás: 1749-ben néptelenedett el; lakói Körösladányba költöztek, területét fele-fele arányban Körösladány és Szeghalom kapta meg feld marschall lieutenant: altábornagy (német) 191

Félegyháza: Biharfélegyháza, románul: Roºiori. Község Romániában, Bihar megye északnyugati részén feles prédikátor: segédlelkész fenyer: fehér tippan fertály: negyed (latin eredetû) fília: leányegyház egy másik anyaegyház felügyelete alatt (latin) finumezüst: a kor törvényei által meghatározott finomságúra tisztított és szabályozott arányban kevert (általában 0,900 fimoságú) ezüst; tisztább, mint az úgynevezett közönséges vagy kereskedelmi ezüst fiscus: királyi fiscus, királyi kamara, kincstár (latin) fiskális, uradalmi fiskális: a jogi ügyek intézõje, ügyvéd (latin) flaner: flanel; vékony gyapjú vagy pamutszövet forduló: a nyomásos gazdálkodási rendszerben a faluhatár azonos mûvelésû része; a háromnyomásos gazdálkodásnál a faluhatár három: õszi és tavaszi vetésû valamint ugarfordulóra van osztva forrónyavalya: tífusz fõbíró: lásd bíró fõispán: lásd ispán földosztás: a falusi földközösségekben a szántókat és réteket minõségük, és a falutól való távolságuk alapján sorolták be, amibõl minden jogosult egyenlõ arányban részesedett; a földeket sorsolással, azaz nyílhúzással osztották szét, s két-három évenként újraosztották õket fõstrázsamester: õrnagy Frimont: Johann Maria Philipp Frimont (1759–1831) tábornok, a velencei tartományok hadparancsnoka, a nápolyi forradalom elnyomására küldött osztrák sereg vezetõje fundál: alapít fundamentum: alap fundamentumos: alapos fundus (nemesi fundus): telek, föld, házhely, kisnemesi birtok fundus: alap (latin) fundust alapítani, fundust tenni: alapítványt tenni Gálszécs: ma Szlovákia, Kassai kerület Tõketerebesi járás, szlovákul Sečovce garádja: kerítés (gyakorta trágyából és földbõl), sövény, gát, töltés Gella: Gerla. generális gyûlés: közgyûlés (latin) generális nótárius: fõjegyzõ (latin) gér: jelentése a héber nyelvben: betért; a zsidó vallásra áttérõ idegen személyt jelöli Gergely nap: március 12. Gerla: egykori község, 1984 óta Békéscsaba városrésze Göttinga: Göttingen grádus: fokozat, egyetemi fokozat; jelenthet, mint itt is, osztály vagy évfolyambeli sorrendet, tanulmányi elõmeneteli, de egyéb 192

szempont szerinti sorrendet, osztályt, évfolyamot is; Gacsári tendenciózusan osztály, évfolyam értelemben használja granárium: magtár (latin) gránitz: gránic: országhatár (német) Gyán: nem dönthetõ el egyértelmûen, hogy Kötegyán, Mezõgyán és Vizesgyán közül melyik településrõl is van szó gyolcsos tót: szláv nemzetiségû (túlnyomórészt szlovák) vándor szövetárus; gyolcs = finom, vékony vászon Gyoma: ma Gyomaendrõd Gyõrös: Feketegyörös, románul Giriºu Negru falu Romániában, Bihar megyében, a párciumban Gyulavári: 1977 óta Gyula része Hadrianus császár: Publius Aelius Hadrianus (7–138) 117-tõl 138-ig római császár Haemus: Balkán hegység Halas: Kiskunhalas halottinspektor: halottkém hanem ha: alighanem, ha csak nem a... harmadfû: kétéves növendékállat harmóniával éneklés: többszólamú éneklés Hegyköziszentimre: ma Románia, Bihar megye, románul Sântimreu Hegyközpályi: románul Paleu, település Romániában, Bihar megyében Hegyközszentmiklós: ma Románia, Bihar megye, románul Sânnicolau de Munte Heidelberga: Heidelberg Heiraths Licenz: házassági engedély (német) Helvécia: Svájc latin neve helvéciai vagy Helvét hitvallás: Helvetica Confessio néven két hitvallási irata is van a református egyháznak. A korábbi eredetû elsõ helvéciai hitvallást (l. Baseli hitvallás) 1536-ban Svájc református kantonjai fogadták el Baselben tartott gyûlésükön hitvallásként. A magyar reformátusok a második Baseli hitvallást tartják számon hivatalos hitvallás gyanánt. Henrik Bullinger zürichi lelkipásztor írta meg 1562-ben a zürichi egyház részére. A II. Helvét Hitvallást hamarosan aláírták a svájci református kantonok. III. Frigyes német református választófejedelem, a birodalmi gyûlés elõtt igazhitû keresztyén voltának igazolására 1566-ban a II. Helvét Hitvallást kérte el a helvéciai reformátusoktól és azt terjesztette a birodalmi gyûlés elé. 1566 márciusában nyomtatásban is megjelent. A birodalmi gyûlés el is fogadta, mint a német reformátusok hitvallását. Ettõl kezdve különböztetik meg elnevezésük szerint a Helvét hitvallású evangélikusokat a lutheránusoktól, azaz ágostai hitvallású evangélikusoktól. helység gazdasszonya: A község „házvezetõnõje,” „szakácsnéja” 193

heuréka: megtaláltam (görög). Szállóige. Vitruvius szerint így kiáltott fel Archimedesz görög bölcs, amikor a róla elnevezett törvényt feltalálta. hideglelés: bármilyen magas lázzal járó betegség hipotézis: feltevés (görög) história: történelem (latin) Hódos: pontos azonosítása az adatok hiányában, valamint a települések névazonossága miatt nem járt sikerrel hólyagos himlõ: bárányhimlõ Homérosz manuális: versgyakorlat a homéroszi verselés ritmusára homiletica: igehirdetéstan (görög eredetû szó) Homok: ma Mezõhomok, Beregdéda (ukránul Deyda, Gyidove, Didove, oroszul Gyedovo) egy része, az egykor különálló település Mezõhomok elnevezése ma már csak a szóhasználatban él; Ukrajna, Kárpátalja, Beregszászi járás Horátz: Quintus Horatius Flaccus (Kr. e. 65–8.) római költõ icce: régi magyar ûrmérték, 0,84 liter; helyenként és koronként változó, általában 7–8 dl folyadékot jelölt; a magyar icce 0,848 a pozsonyi icce 0,839 egy kis (erdélyi) icce 0,707 liter ûrtartalmú volt Igar: valószínûleg Tiszaigar immunitált: tehermentes, mentesített, felmentett (latin) in contextu: a szövegben, szó szerint (latin) in tota summa: a teljes összeget, teljes egészében (latin) incassátor: beszedõ (latin) incrementum: növekedés, gyarapodás, fejlõdés. (latin) indigenátus: honfiúsitás, honosítás ingenieur practicans: mérnökgyakornok, praktikant = gyakornok ingenieur: mérnök, régies népi kifejezéssel inzsellér (francia, német) ín-gutaütés: gutaütés: az elõjel nélküli hirtelen elhalálozás összefoglaló elnevezése, általában agyvérzés vagy infarktus; ínláz: tífusz ínhideg: tífusz, malária, vagy más magas lázzal járó betegség inskripció: felirat (latin) inspektor: felügyelõ (latin), a szolgák inspektora = a szolgák felügyeletével megbízott személy instancia: kérés, folyamodvány, kérvény (latin) instructor: nevelõ, oktató, házitanító (latin) insurrectio: nemesi felkelés; a nemesek hadba vonulási kötelezettsége az ország megtámadása esetén interes: kamat (latin) interessáns: érdekes interimalis: idiglenes (latin) interimaliter: ideiglenesen (latin) introdukál: bevezet, beiktat (latin) invocatio: Isten segítségül hívása, könyörgés (latin) 194

Iriny: románul Irina, ma falu Romániban, Szatmár megyében Irugd: azonosítása bizonytalan, Orod (a mai Orosi puszta Zsákától nyugatra), Ürögd (Bihar megyében; három ilyen nevû település is létezett, egyikük a mai Biharugra környékén, neve ma már csak határnévként ismert; a másik kettõ Kis- (Chiºirid) és Nagyürögd (Nojorid), ma is létezõ települések Romániában, a Párciumban, Bihar megyében) és Iráz (ma puszta Zsadánytól északnyugatra) egykori településekkel való azonosítására is találunk példát. islóg: a hímzés közé vagy fölé, ritkábban egymás mellé varrott vékony fémkorongok ispán: 1. uradalmi ispán: az uradalom gazdasági ügyeinek szervezõje, irányítója 2. fõispán: a nemesi vármegye elsõ, a király személyét képviselõ tisztségviselõje. 3. viceispán, alispán: a fõispán helyettese, 1548. után a vármegye beleegyezése kellett a megválasztásához, 1723-tól a fõispán négy jelöltje közül a vármegyei közgyûlés választotta meg ispotály: kórház, menház, itt az utóbbi (latin eredetû) Ithaca: Itaka. Karsztos mészkõsziget Görögország nyugati partján, a Jón-tengeri szigetcsoport tagja. Odüsszeusz hazájának tartják. izolált: elzárt, elszigetelt (latin) Józsué: bibliai személy. Mózes utódja, a nép vezetõje, akinek megadatott, hogy 40 év után az ígéret földjére lépjen. Kánaán meghódítója. jubilus: ujjongás, vagy szöveg nélküli ünnepi ujjongást kifejezõ dallam (latin) Julianus császár: Flavius Claudius Julianus, Julianus Apostata (331– 363) 361–363-ig római császár kacagány: nyakba akasztható vagy köthetõ, a hátat borító prémes állatbõr, szabott és szabatlan formában is viselték; az elõbbit a bõr legszebb háti részébõl készítették; a szabatlan megõrizte a bõr természetes formáját; a mellsõ lábak nyakkötõül, a hátsók derékkötõül szolgáltak, a farkat dísznek szánva hagyták rajta; krónikásaink szerint honfoglaló eleink is viselték a nemes vadak bõrébõl készült kacagányt Kakat: 1683-ban elpusztult nagykun helység káldeusok: a kháldok vagy kháldeusok egy ókori mezopotámiai sémi félnomád nép voltak. Az i. e. 9. században, tûnnek fel elõször az asszír forrásokban. Késõbb õk adták az Újbabiloni birodalom vezetõ rétegét. Valójában nem önálló nép, hanem az arámiak egyik törzse, amely Dél-Mezopotámiában telepedett le. A népnév a babiloni Haldû országnévbõl keletkezett, mint annak lakóira vonatkoztatott jelzõ. A biblia bizonyos szövegrészei, mint pl. Dániel és Esdrás könyve, az ún. bibliai arámi nyelven íródtak. A régiesebb irodalmi szóhasználatban, tudományos munkákban, bibliamagyarázatokban ezt nevezik 195

káld, vagy káldeusi nyelv (chald, chaldeus) néven. A bibliai arámi a bibliai héber közeli rokon nyelve, habár nem egy alcsaládba tartoznak. kalkulus: számítás (latin) kanális, canális: csatorna (latin) kanavátz: kanavász; durvább minõségû, rácsos szerkezetû lenvászon kancellista: hivatalnok, írnok, kancelláriai alkalmazott (latin) kantáció: adománygyûjtés (latin) kántor: feladata az orgonálás, valamint a templomi és a templomon kívüli énekes szertartásokon való elõéneklés, az énekkar betanítása, kották beszerzése és másolása stb.; a falusi kántorok általában a tanítók illetve a tógátus diákok közül kerültek ki káplán: segédlelkész Kápolnás: 1683-ban elpusztult nagykun helység kásamalom: a köles hántolását és õrlését végzõ malom kasznár, uradalmi kasznár: gazdatiszt, uradalmi intézõ katonai commandó: parancsnokság, fõparancsnokság, kirendeltség (latin, német) katonai házasságról szóló engedelemlevél: az egyházi joghatóság gyakorlása (szentségek kiszolgáltatása, temetés, esketés stb.) a mozgó hadsereghez tartozó katonáknál a tábori lelkészeket, míg az álló hadsereghez besoroltak esetében a polgári jogállású egyházmegyés papokat illette; a katonai házassághoz a felettes tiszt engedélyére is szükség volt Káva: egyetlen Káva nevû településünk Pest megyében található, így valószínûleg Gáva, a mai Gávavencsellõ Szabolcs-SzatmárBereg megyében kázus: casus = eset (latin) Kémer: ma Románia, Szilágy megye, románul Camãr Keresztes: valószínûleg Mezõkeresztes keverés: keverõszántás porhanyítás, gyomtalanítás céljából; az elõzõ szántás irányára merõlegesen, keresztirányban történik Kevi: lásd Túrkevi Kiowiai Palatinátus: Kijevi fejedelemség királyi commissarius: lásd comissarius kisbíró: a 18. század közepén egyes településeken, mint választott tisztségviselõ tûnik fel a bíró helyetteseként, másodbíróként; a század végére ezeken a helyeken is megváltozik a feladatköre, ami ekkor fõként a hivatali helyiségek tisztántartása, fûtése, küldemények kézbesítése, rendelkezések közzététele volt, lásd még esküdt Kisharang: A török idõkben elpusztult sárréti település, nevét mára csak határnév õrzi Kiskunszentmiklós: Kunszentmiklós Kispereg: ma Románia, Arad megye, románul Peregu Mic klaster: bécsi öl 196

Kój: 1920 után Kágya (románul Cadea) része, a bihari Érmellék települése Kolbász: 1683-ban elpusztult nagykun helység kollateraliter: egymás mellett (latin) kolónia: település (latin) kommúnió, communio: úrvacsora (latin) kommunitás, communitas: választott testület, önkormányzat, közönség, önkormányzattal bíró település, település, község (latin) konfirmáció, confirmáció: a konfirmáció (latinul confirmatio) szó jelentése megerõsítés; a protestáns egyházak értelmezésében az úrvacsorát megelõzõ felkészítõ tanítás, amelynek célja a hitbeli megerõsítés, bõvebb értelemben az úgynevezett keresztségi szövetség fiatalkori megerõsítése; az egyházi oktatásban felnövõ gyermekek és az ifjúság vallásos nevelésének célja a konfirmáció ünnepi eseménye, amelynek során a konfirmandus személyes vallástételt tesz, döntést hoz Krisztus és az egyház mellett konskripció: összeírás (latin) Konstantinápoly: a mai Isztambul konszenzus: consensus = egyetértés (latin) koronázási örömünnep: a koronázás évfordulójának ünnepe kórus: a templomban az a tér, ahol az énekkar foglalt helyet (latin) Kovácsi: Hegyközkovácsi község, románul Cauaceu. Románia, Bihar megye. köböl: régi magyar ûr- és területmérték, az egyköblös föld az egy köböl vetõmagot befogadni képes földterületet jelentette Ködszállás: 1683-ban elpusztult nagykun helység körmöci arany: elsõként Károly Róbert által bevezetett firenzei mintájú aranypénz, a körmöci aranyforint, késõbb dukát évszázadokon keresztül a legértékállóbb pénzek közé tartozott; a legutolsó dukátot 1865 végén bocsátották ki környülállás: körülmények (összetett szó) közbátorság: közbiztonság közös legelõ: a földesúr és a jobbágyok által egyaránt használt legelõterület községbíró: lásd bíró Krassó: Szamoskrassó, ma Románia, Szatmár megye, románul Cãrãºeu kriminális: bûnügyi (latin) Kulch: valószínûleg Csolt kurátor: egyházgondnok, gondnok, intézõ (latin) kuriózus: alapos (latin) kvártély: lakás, szállás (németbõl átvett francia eredetû szó) Lagmat: valószínûleg Lagmóc, ma Ladmóc, Ladamóc, szlovákul Ladmovce; község Szlovákiában, Kassai kerület, Tõketerebesi járás 197

lamentáció: siránkozás, panasz lapály föld: a környezeténél mélyebben fekvõ terület láplyuk: a lápban természetes úton képzõdött mély kürtõ, lápkútnak is nevezték; ezeket nem nõtték be a vízinövények, és szárazság idején is maradt bennük víz laponyag: kisebb kiemelkedés, alacsony domb legáció: ünnepkövetség (latin), melynek alkalmával nagyünnepek (sátoros ünnepek) alatt a kollégiumból diákok mentek a gyülekezetekbe, igehirdetés, adománygyûjtés céljából legátus: ünnepkövet, lásd még legáció Léva: szlovákul Levice, németül Lewenz, város Szlovákiában, a Nyitrai kerület Lévai járásának székhelye liber báró: szabad báró: eredetileg a közvetlenül az uralkodónak alárendelt földterület birtokosa, szabad bíráskodási joggal és hatalommal, a XVII. század folyamán Magyarországon a grófi cím elterjedése után a báró a grófoknál alacsonyabb rangú fõrendiek címévé alakult liber regius: királyi könyv. A hiteleshelyek által kiállított regiszterkönyv a középkorban az oklevelek másolatait tartalmazta. Az ezekbõl királyi parancsra kiállított okleveles másodpéldány teljes mértékben pótolta az eredetit. A késõbbiekben a regiszterkönyvekkel kapcsolatos feladatokat az udvari kancellária látta el. Fõként a birtokadományozásra, nemesítésre vonatkozó iratanyagot tartalmaz. Libitina: az antik róma istennõje, a holtak pártfogója, a tetem õrzõje, feladata a háborítatlan nyugalom biztosítása a méltó végtisztesség megadásáig literátor: tudós, író (latin) literatúra: irodalom (latin) Losonc: szlovákul Lučenec, németül Lizenz, ma város Szlovákiában, Besztercebányai kerület, Losonci járás Luther: Martin Luther, magyarosan Luther Márton (1483–1546) a protestáns reformáció szellemi atyja, lelkész, reformátor. Ágoston-rendi szerzetesként lett teológus és professzor, a wittenbergi egyetem bibliatanára. Követõi alapították meg az elsõ protestáns gyülekezetet. Nyelvi és írói képességei valamint karizmatikus személyisége széles visszhangot váltottak ki, ami véget vetett a katolicizmus középkori európai egyeduralmának. Az általa lefordított Luther-Biblia a német nyelvterületen ma is az egyik legfontosabb Biblia-fordítás. lutherana vallás, lutheránus: az evangélikus kereszténység, lutheranizmus vagy evangélikus vallás a protestantizmushoz tartozó keresztény felekezet, amely a Luther Márton által indított reformáció során jött létre Németországban a 16. században; követõi az evangélikusok vagy lutheránusok, akik szervezetileg a különbözõ önálló evangélikus egyházak tagjai; ezeket az egyházakat 198

együttesen az evangélikus egyház vagy az ágostai hitvallású evangélikus egyház névvel szokás jelölni m. k.: a maga kezével Mácsa: pontos azonosítása egyéb adatok hiányában, valamint a számos névazonosság miatt nem járt sikerrel Madaras: Kunmadaras magistratualis tiszt: megyei tisztviselõ magyar font: lásd bécsi font Magyarkakucs: Nagykakucs, ma Románia, Bihar megye, románul Cacuciu Nou manuscriptum: kézirat (latin) Máramarossziget: románul Sighetu Marmaþiei, megyei jogú város Romániában, Máramaros megyében Margita: Margitta, Románul Marghita, németül Margarethen megyei jogú város Bihar megye területén, Romániában Mária Terézia: 1740–1780 közt magyar és cseh királynõ, I. Ferenc német–római császár felesége, a Habsburg–Lotaringiai-ház õsanyja Marja: Kismarja Marpurg: Marburg mater eklézsia: anyaegyház (latin) matéria: anyag (latin) matézis: számtan, mennyiségtan (görög) matrikula: anyakönyv (latin) Mátyfalva: ruszinul Matyijovo, Matijovo, ukránul Matyijovo, Matiyovo, oroszul Matyijevo, Matievo, falu Ukrajnában Kárpátalján a Nagyszõlõsi járásban memoria: emlékezet, visszaemlékezés memóriális: emlékeztetõ feljegyzés (latin) Mén Marót: Mén Marót, Ménrót, Némrót, Nimród Kézai krónikájában a hunok és a magyarok õsapja. Anonymus szerint a honfoglalás korában a Biharvár területén uralkodó Kazár vezér, aki elõször ellenállt a honfoglaló magyaroknak, de végül behódolt. Árpáddal kötött egyezsége alapján lánya Árpád Zolta nevû fiával kötött házasságot, õ pedig miután elismerte Árpád fejedelem fennhatóságát, továbbra is megtarthatta a bihari területeket. metódus: módszer, eljárás (görög eredetû szó) metrum: ütem, versmérték (görög, latin) Mezõkaszony: ukránul Koszony, Koson’, 1995 elõtt Koszinó, Koson’, oroszul Koszino, Kosino; ma falu Ukrajnában, Kárpátalja, Beregszászi járás miasma: a fertõzések olyan fajtája, mely nem egyik élõ szervezetrõl terjed a másikra, hanem a környezet, talaj, víz vagy levegõ által (görög eredetû szó) Mihálydi: Nyírmihálydi 199

mindszent nap: november 1. mixta donatió: vegyes adomány (latin) mobíliák: ingóságok (latin) Mónuspetri: Monospetri, románul Petreu, település Romániában, Bihar megyében Móric: 1683-ban elpusztult nagykun helység Nagybégány: ukránul Velika Bihany, Velyka Bigan, oroszul Velikaja Begany, Velikaja Began’, ma Ukrajna, Kárpátalja, Beregszászi járás Nagyharang: a török idõkben elpusztult sárréti település, nevét mára csak határnév õrzi Nagyharsány: Körösnagyharsány Nagykároly: románul Carei, korábban Careii Mari, németül Großkarol, megyei jogú város Romániában, Szatmár megyében nagytiszteletû egyházi vidék consistoriuma: egyháztanács Nánás: Hajdúnánás napa: a meny vagy võ anyja naturálé: természetbeni juttatás, fõként termény (latin) Nehémiás: Bibliai alak, I. Artaxerxész perzsa uralkodó fõpohárnoka, a fogságból visszatért nép megújítója, a lerombolt Jeruzsálem újjáépítõje nemzeti oskola: magyar oskola; az úgynevezett magyar vagy nemzeti oskola négy oszályában magyarul folyt az oktatás, a tanulók nem tanultak kötelezõen latint, a tananyag egyébként a latin iskoláéhoz hasonlóan arra irányult, hogy a tanulók a korabeli alapismereteket, elsõsorban az írást, olvasást, számolást és vallási ismereteket elsajátítsák; a 3. és 4. osztályban mindazok számára, akik tovább akartak tanulni, a latin oktatás szabadon választható volt Neoaquistica Commissio: újszerzeményi bizottság, a törököktõl visszafoglalt területeken rendezte újra a földbirtokviszonyokat; a bizottság elõtt kétségtelen hitelességû okmányokkal kellett mindenkinek õsi birtokjogát igazolni, valamint hogy azt 100 évig háborítatlanul birtokolta Neugebeud: Neugebäude = Újépület (német). Egykori hírhedt épület Pesten, a Lipótvárosban. Építésére II. József adott utasítást, ami 1786-ban kezdõdött, de csak 1814-ben zárult le véglegesen. Egyes részeit már három év múlva is használták, 1793–96 közt börtönként, 1814-tõl tüzérlaktanyaként mûködött. Az 1848– 49-es forradalom és szabadságharc bukása után tömegével zárták ide a magyar hazafiakat. 1849. október 6-án az épület falánál végezték ki Batthyány Lajos grófot, az elsõ független magyar kormány miniszterelnökét, az aradi vértanúk kivégzésével azonos napon. A kivégzés emlékét õrzi az egykori épület északkeleti sarkának helyén emelt Batthyány-örökmécses. Az épület mellett végezték ki 1849. október 10-én Csány László kormány200

biztost, közlekedési minisztert, majd október 24-én Perényi Zsigmondot, a felsõház másodelnökét is. nótárius: jegyzõ (latin) numero, numerus: szám, sorszám (latin) Nyír: Nyírség nyomtatás: a szemnyerés módszere; a szérûre terített, ágyásba rendezett gabonából állati erõvel, fõként lovakkal tapostatták ki a magot nyövik: nyûvik, tövestõl tépik ki, kézzel szakítják ober proviant-commissaer: élelmezési fõbiztos (német) oberster: óbester, ezredes (német) obligatoria: kötelezvény (latin) oculata revisio: helyszíni szemle (latin) oeconómia: gazdálkodás, gazdaság (latin) óhitû: görög keleti, ortodox oláhpap: bakcsó (Nycticorax nycticorax, Ardea Nychticorax) oralis tradíció: szájhagyomány oratórium: imaterem, imaház, kápolna orros: kancsó osztrák értékû forint: 1858-ban váltotta fel a konvenciós forintot, 1 osztrák értékû forint = 100 krajcár Ovidius: Publius Ovidius Naso (i. e. 43 – i. sz. 17. vége vagy 18) római költõ ökör: igavonásra használt négy évesnél idõsebb, herélt szarvasmarha Örs: a Nagykunsági Egyházmegyéhez tartozó település, a XVIII. századi ellenreformáció és a neoaquistica (újszerzeményezési) törvény következtében semmisült meg Ösvény: a török idõkben elpusztult sárréti település, nevét mára csak határnév õrzi pacificátió: békeszerzõdés, béke (latin) pádimentom: pádimentum: padló, padozat (latin) pag., pagina: lap (latin) Papi: Hejõpapi Pápizmus, papismus: Szûkebb értelemben a katolikus egyház, tágabb értelemben minden vallási felekezet, amelyik elismeri a pápa fennhatóságát. Az 1500-as évek elsõ felétõl Magyarországon is megjelenõ reformáció az ország egyes vidékein jelentõs mértékben, vagy teljesen kiszorította a korábban egyeduralkodó katolikus egyházat. A sárréti településeket a török háborúk alatt és után is szinte kizárólagosan református magyarság népesítette be. A háború után a katolikus hit és egyház mellett elkötelezett Habsburg uralkodók, egészen II. József 1781-ben kiadott türelmi rendeletéig, gátolni próbálták a reformáció terjedését és általában véve az egyházközségek mûködését, ahogyan ezt a Gacsári Krónika sorai is bizonyítják. paralel: párhuzamos (görög) 201

parókia: paplak, lelkészlakás, lelkészi hivatal (görög, latin) particulista: A partikuláris iskola valamelyik anyaiskolához, általában a Debreceni Református kollégiumhoz csatlakozott. A partikula tanulói tanulmányaik befejezése után az anyaiskolában folytatták tanulmányaikat, akik ezáltal bekerülve a partikulista rendszerbe, elõbb deákok lettek az anyaiskolában, majd pedig ha rászorultak, tanulmányaikat megszakítva kimentek valamelyik partikulába preceptornak, azaz deákként tanító növendéktanítónak, miközben õk maguk is tanultak a partikula magasabb szintjein a rektor, vagy ha rektor nem volt és a lelkész tanított, akkor a lelkész vezetésével. pascuatió: legeltetés (latin) pascum: legelõ (latin) Paszkievics: Ivan Fjodorovics Paszkievics (1782–1856) orosz tábornagy, Jereván grófja, varsói helytartó, az 1848–49-es szabadságharc ellen fellépõ cári hadsereg fõparancsnoka; az 1828–29-es orosz-török háborúban Törökország kisázsiai birtokai ellen folytatott hadmûveleteket pátens: parancs, rendelet, engedélyirat, nyílt levél (latin) patvaria: joggyakorlat patvarista: egyszerre jelent joggyakornokot, ügyvédjelöltet és fontos politikai személy mellett jogi kérdésekhez értõ titkárt Pázmán, Pázmány: a török idõkben elpusztult sárréti település, nevét mára csak határnév õrzi perceptor: adószedõ, beszedõ (latin) percipiál: beszed, begyûjt (latin) peregrinált: vándorolt (latin) peregrinus: vándor, jövevény, bujdosó (latin) pertigit: elér, odaér, érkezik (latin) pervenit: elér, elnyer, megvalósít (latin) Péterfalva: Tiszapéterfalva, ukránul Pijterfolvo, korábban Petrove falu Ukrajnában, Kárpátalján, a Nagyszõlõsi járásban Péterszeg: Szentpéterszeg phisicus: hatósági fealadatokat ellátó orvos, tisztifõorvos poenitens: bûnbánó, bûnbánatot tartó (latin) poenitentia: penitencia, bûnbánat (latin) poétika: verselés, költészet (latin) portikus: protestáns templom elõcsarnoka (latin) potyka: ponty Pozsony: németül Pressburg, hagyományos szlovák elnevezéssel Prešporok, helyenként Prešporek vagy Wilsonovo mesto, 1919-tõl használt csehszlovák, majd szlovák elnevezéssel Bratislava. Hagyományos magyar koronázóváros, jelenleg a Szlovák Köztársaság fõvárosa pozsonyi mérõ: 62,5 liter praebitor: az étkezéseknél a kenyér osztását végzõ diák, praebeo: ad, nyújt, kínál (latin) 202

praedicatum: elõnév (latin) praefatio: elõszó (latin) praesentia: jelenlét (latin) praeservativum: megelõzés (latin) praeses: vezetõ személy a tanuló ifjúság körében, a tanulócsoport vezetõje (latin) preceptor: segédtanító (latin) preceptori pátens: segédtanítói kinevezés prédikátorszék: papiszék, a lelkész ülõhelye presbiter: az egyházi elöljáróság, az egyháztanács tagja; a presbitereket és az egyháztanács világi vezetõjét, a kurátort vagy gondnokot a gyülekezet tagjai választották az egyházközség tehetõsebb, általában idõsebb, tekintélyesebb tagjai közül presbiteriale protokollum: presbiteri jegyzõkönyv (latin) presbitérium: egyháztanács, az egyházközség lelkészébõl és világi tagjaiból, a presbiterekbõl álló vezetõ testület presbyteriale protokollum: presbiteri jegyzõkönyv (latin) primitiva radix: õsgyök, eredeti szógyök (latin) privátim: magánúton (latin) privátus: magán (latin) priviligium (Privilégium): jog, elõjog (latin) pro memoria: az emlékezet okáért (latin) processualis tiszt: járási tisztviselõ (latin) processulais chirurgus: járási seborvos prókátor: ügyvéd, védõ, szószóló promóveál: elõléptet, kiemel, átmegy (latin) proportione: arányosan (latin) protokollum funerum: halotti anyakönyv (latin) protokollum: jegyzõkönyv (latin) Prussia: Poroszország publikál: kihirdet, közread (latin) Püspöki: valószínûleg Biharpüspöki, ma Nagyvárad része Quardamár: Guardamar del Segura, város Spanyolországban, Alicante tartományban quarta classis: negyedik osztály (latin) quinta classis: ötödik osztály Rábé: valószínûleg Nagyrábé Rácböszörmény: Hajdúböszörmény Rácfehértó: ma Újfehértó rebengés: félelem szülte reszketés, remegés recurrens: folyamodványt benyújtó, kérvényezõ (latin) redemptionalis levél: váltságlevél (latin) Ref. Kovácsháza: Reformátuskovácsháza, ma Mezõkovácsháza része regement: ezred (latin) regula: rend, fegyelem, szabály, rendszabály (latin) reguláz: szabályoz (regulatio = szabályozás, rendezés, latin) 203

rektor: iskolamester, tanító, 3 évre kiküldött iskolavezetõ, aki külföldi akadémiára készül (latin) rektori pátens: tanítói kinevezés, megbízólevél rektória: lásd akadémika promóció rektoriák: tanítói hivatalok remensuratió: újramérés (latin) rénes forint: vagy rajnai forint, 60 rézkrajcárt érõ német (osztrák) ezüstforint renovál: felújít, megújít, renovare = felújítani (latin) reparáció: javítás (latin) repartial: kivet, kioszt (latin) repetál: ismétel (latin) requisitó: felkérés, requisitio = felkérés, megkeresés (latin) resignationalis levél: lemondó, elbocsátó levél resolutió: határozat, döntés, válasz restancia: tartozás (latin) rétor: szónok (latin) retorika: szónoklat, szónoklattan (latin) reverzális: írásos ígéret, kötelezvény, nyilatkozat (latin) revolució: fordulat, ugrásszerû változás, forradalom (latin) Rittberg: Végvár, Tormac, ma Románia, Temes megye Róbert Károly király: I. Károly (1288–1342), Károly Róbert néven 1301–42-ig magyar király Róbert vagy I. Károly: lásd Róbert Károly rosólis: fûszeres likõr rudera: rom, elpusztult terület vagy település (latin) sakter: a zsidó hitközség alkalmazottja, aki a háziállatok rituális, vallási elõírások szerinti úgynevezett kóser-vágását és feldarabolását végzi Sámson: Hajdúsámson Sáp: szinte bizonyosan az egykori Nagy-Sárrét településérõl van szó saska: batla, ibisz (Plegadis falcinellus) scandalum: botrány (latin) schlag: sujtás (ruhán) (német) schnepf: szalonka (német) schólion: itt jegyzet, megjegyzés, magyarázat (görög) schweitzerey: svájceráj, alpesi mintára létrehozott, sok esetben svájci tenyészállatokkal és nem ritkán svájci, illetve német szakemberekkel mûködtetett uradalmi fejõstehenészet Segenthau: Németság, németül Segenthau, Dreispitz, románul Sagu. Ma Románia, Arad megye semlyék: vizenyõs, idõszakosan vízborította mélyedés, rét, szikesedõ vizenyõs terület sendely: zsindely septemvir: a nádor fellebbezési bíróságának, a hétszemélyes táblának tagja sessió, sessio: egy jobbágytelek szántóval és réttel (latin) 204

Sima: a török idõkben elpusztult település, ma puszta Gyomától északnyugatra Siter: Ma Románia, Bihar megye, közigazgatásilag Hegyközcsatárhoz tartozik, románul ªiºterea. situatio: helyzet, elhelyezkedés (latin) sós tiszt: sótiszt: a só kereskedelmét felügyelõ tisztviselõ srófos: csavaros (német) statio: itt állás, hivatal (latin) státor: támasza, felállítója, megszilárdítója (latin) statutio: újoncállítás, statuo = állít, felállít, kiállít (latin) stóla: latin eredetû szó, egyaránt jelenti a papi ruha szalagját, de papi illetéket is; stólapénz: bizonyos egyházi szolgáltatásokért, például keresztelésért, esketésért, temetésért fizetendõ díj stratum: réteg (latin) sub numeris: valahányadik számúak, szám alattiak (latin) sub numero: valahányadik számú, valahányadik pontban, szám alatt, (latin) subscribál: aláír (latin) subscriptionale protokollum: felvételi jegyzõkönyv (latin); a kollégiumba felvételt nyertek a jegyzõkönyv (subscriptionale protokollum) aláírásával kötelezték magukat a kollégium törvényeinek betartására és betartatására; a subscribálás (aláírás) után tekintendõk a tanulók a kollégium diákjainak subsidium: támogatás, segély (latin) substitutus: helyettes (latin) successor: elõd (latin) synodus: zsinat (latin, görög eredetû) syntaxis: mondattan (görög) szabadszemélységi bizonyítvány: amennyiben a házasulandó felek eltérõ gyülekezet tagjai, a területileg illetékes református lelkipásztor a házasság kapcsán hivatalos elbocsátó levelet állít ki szakramentumok: szentségek (latin) szárazbetegség: pontos azonosítása bizonytalan, elerõtlenedéssel, legyengüléssel járó állapot, valószínûleg tüdõbaj Szatmár városa: a késõbbi Szatmárnémeti, Szatmár és Németi 1715-ben egyesült, lásd ott szatmári compositió: itt megállapodás, egyezmény (latin). A Rákóczi szabadságharcot lezáró szatmári béke, 1711 Szatmárnémeti: köznapi nevén Szatmár, románul Satu Mare, a román népnyelvben Sãtmar, németül Sathmar, héberül és jiddisül Szákmér illetve Szátmér; város Romániában, a Párciumban; az egykori Szatmár vármegye és a mai Szatmár megye névadója Szejdi Amhát: Szejdi Ahmed (?–1660) budai pasa, az õ nevéhez fûzõdik az úgynevezett Szejdi-dúlás, vagy Szejdi-járás, amely óriási pusztítást okozó török-tatár támadás volt Magyarország tiszántúli területei, illetve Erdély ellen 1660-ban 205

szélütés: agyvérzés Szenior famíliae: A család legidõsebb tagja. A fõrendi családok vagyoni romlását, az önkényes vagyonelidegenítést, tékozlást szándékozó úgynevezett hitbizomány egy fajtája volt az idõsebbiségi hitbizomány vagy szeniorátus. Ebben az esetben az alapító kikötései alapján egy vagy több nemzedék alatt a szenior birtokolta a tulajdonképpeni fõtulajdont, s kezelte a család vagyonát. Az örökségbõl kizárt családtagokról pedig éves jövedelem, évpénz, apanázs útján gondoskodott. szenior: öregebb diák, itt a diákközösség feje; a diákság eltartására rendelt jövedelmek az alumniák (természebeni és pénzbeli jövedelmek) legfõbb adminisztrátora (latin) Szent Gál apátúr napja: október 16. Szent György nap: április 24. Szent Móric és Lázár rend: 1816-ban Viktor Emánuel szárd király által alapított érdemrend Szentandrás: pontos azonosítása egyéb adatok hiányában, valamint a számos névazonosság miatt nem járt sikerrel szentencia: sententia = ítélet (latin) Szentmihály: pontos azonosítása egyéb adatok hiányában, valamint a számos névazonosság miatt nem járt sikerrel Szentmiklós: 1683-ban elpusztult nagykun helység szép svádájú: jó beszédkészségû, jó hangú, ékesen szóló Széplak: ma Szamosszéplak, románul Aluniº, 1926-ig Sãplac, Románia, Szilágy megye Sziget: lásd Máramarossziget Szilágycseh: románul Cehu Silvaniei, ma város Romániában, Szilágy megyében Szilágysámson: románul ªamºud, falu Romániában, Szilágy megyében Szoboszló: Hajdúszoboszló Szovát: valószínûleg Hajdúszovát Szõllõs: talán Nagyvárad-Szõlõs, ma a város része szubsztancia: (substantia) valaminek a lényege, in szubsztancia: az õ lényegében, lényegét tekintve szuperintendencia (fõtiszteletû szuperintendencia): egyházkerület szuperintendens: püspök táblabíró: a nemesi vármegye följebbviteli bírója; régi bírósági szervezetünkben a négy kerületi tábla (Dunán inneni, Dunán túli, Tiszán inenni, Tiszán túli) egyikének bírája tabularis prókátor: táblabíró, táblai ügyvéd, ügyész tafota: vászonkötésû viszonylag merev selyemszövet takarás: kaszás aratás, rendre vágás tálentum: tehetség (latin) tapet: terítõ (német) Tarcsa: Köröstarcsa 206

Tasnád: ma romániai város, Szatmár megye, románul Tãºnad, németül Tressenberg, vagy Trestenburg Te deum laudamus: Hálaadó istentisztelet. A „Te deum laudamus” („Isten téged dícsérünk…”) egy a katolikus egyházban hálaadó istentiszteleteken és körmeneteken használatos dicsõítõének kezdõ sora és elnevezése is. téka: kisszekrény, általában a falra függesztették, de léteztek padon illetve földön álló lábastékák is telekes föld: jó minõségû, szántásra alkalmas föld Tenke: románul Tinca, község Romániában, Bihar megyében. Nagyváradtól délre, a Fekete-Körös mellett terminus: itt idõtartam (latin) testamentum: végakarat, végrendelet; az egyházi irodalomban a Biblia két fõ részét, az Ó- és Újszövetséget is nevezik Ó- és Újtestamentumnak; a latin testamentum elnevezést az elõbbi módon a vulgata, azaz a Biblia latin nyelvû fordítása nyomán alkalmazzák, ebben az esetben azonban nem a testamentum szó eredeti értelme szerinti jelentéssel bír, hanem Isten Izraellel és a keresztény egyházzal kötött szövetségét jelenti; ugyanakkor a testamentum elnevezés az írások szent hagyaték voltát is kifejezi. testimónium: bizonyságlevél, bizonyítvány, igazolás (latin) tinó: három éves, vagy annál fiatalabb herélt szarvasmarha tintuck: fátyolszövet tippan: vörösnadrág csenkesz, vöröscsenkesz Tiszaabád: ma Abádszalók része Tiszanagyrév: ma Nagyrév Tiszántúli Fõtiszteletû Szuperintendencia: Tiszántúli Egyházkerület Tiszavári: minden valószínûség szerint a mai Vári Ukrajnában, Kárpátalján a Beregszászi járásban. Ukránul Vari, Vary, szlovákul Variová Titus Livius: ókori római történetíró (i. e. 59–i. sz. 17); fõ mûvében a város alapításától tekinti át a római történelmet a Kr. u. I. századig todtenschein: halotti jegyzõkönyv, halotti anyakönyvi kivonat (német) tógátus deák: a református kollégiumokban 1848 elõtt a fõiskola növendékeit jellegzetes ruhájukról, a tógáról tógátus diákoknak nevezték, õk voltak a teológus tanulók, õk alkották a coetust, a diákok közösségét, amelynek vezetõit saját maguk közül választották; a tógátus diákokból kerültek ki a külföldön is tanult akadémistáka tolerantiale edictum: türelmi rendelet Torda: valószínûleg Bihartorda Tömösvár: Temesvár törvénybíró: a városban vagy községben a tanács vagy elöljáróság azon tagja, aki a feudális idõkben a lakosság között felmerült vitás polgári peres ügyekben és büntetõ ügyekben ténylegesen ítélkezett, lásd még esküdt 207

tractatus: könyv, kiadvány, itt szövegrész (latin) tractualis gyûlés: egyházmegyei közgyûlés tradíció: hagyomány (latin) traktus: terület, táj, itt református egyházmegye (latin) transferáltatott: áthelyeztetett, átvitetett (latin) Túr: Mezõtúr Turgony: 1683-ban elpusztult nagykun helység Túrkevi: Túrkeve tutor: pártfogó, gyám, árvagyám (latin) Udvari: minden valószínûség szerint Sárrétudvari ugar: olyan szántóföld, amelyet a termény betakarítása után egy egész éven keresztül vetetlenül hagynak, de mûvelik Ugra: Biharugra ulánusok: lándzsás könnyûlovasság, ulan = lándzsás lovaskatona (német) Ultrajectum: Utrecht uradalmi fiskális: uradalmi tiszttartó, az adminisztráció, hivatali és jogi ügyek intézõje uradalmi ispán: lásd ispán urbariális föld: úrbéres föld, az a földterület (házhely, szántóföld és rét), mely után a jobbágy a földesúrnak különféle szolgáltatásokkal tartozott urbarialis sessió: úrbéres telek, úrbéri terheket hordozó föld, melynek mûvelõje a földesúrnak különféle szolgáltatásokkal tartozott urbarialiter: az úrbéri földek arányában urbárium: törvény, mely a jobbágyok szolgáltatásait szabályozta (latin) úrnapja: pünkösd vasárnapja után két héttel usque: körülbelül (latin) üszõ: nõivarú szarvasmarha, amelyik még nem ellett vacantia: üresedés, gazdátlanság, üres állás (latin) Vajna: 1899-ig Vajnatina, szlovákul Vojnatina, ma község Szlovákiában a Kassai kerület Szobránci járásában, Ung megyében váltóforint: 60 váltókrajcár = 20 garas. 1817-tõl 2,5 váltóforint = 1 konvenciós forint Ványa: Dévaványa Váradolaszi: Érolaszi vagy Váradolaszi, románul Olosig falu Romániában, Bihar megyében városgazda: vezetõ városi tisztségviselõ, a gazdasági ügyek intézõje Vásárhely: pontos azonosítása egyéb adatok hiányában, valamint a számos névazonosság miatt nem járt sikerrel véka: szemestermény, gabona mérésére használt régi ûrmérték, területileg és korszakoként változó ûrtartalommal; általában a mérõ fele, negyede, vagy harmada, ha a pozsonyi mérõbõl indulunk ki, amely mindig két vékával volt egyenlõ, 31,5 liter körüli mennyiség lehetett 208

Vencsellõ: Gávavencsellõ venerabilis traktus: nagytiszteletû egyházmegye (latin) veres himlõ: kanyaró Vergilius: Publius Vergilius Maro (i. e. 70–i. e. 19.) római költõ verificál: igazol, bizonyít (latin) veteránus: itt idõs, idõsebb Vetés: ma Románia, Szatmár megye, románul Vetiº vicegenerális nótárius: helyettes fõjegyzõ (latin) viceispán: alispán, lásd még ispán vindicál: magának követel, magáénak tulajdonít (latin) visitatió: látogatás, szemle, vizsgálat (latin) Vitka: 1979-ig önálló település, ma Vásárosnamény része vizibika: bölömbika (Botaurus stellaris) vonás forint: 0,85 rénes vagy rajnai forint wertheim szekrény: páncélszekrény Wischau: történelmi város Dél-Morvaországban, Csehország Olmützi kerületében, cseh elnevezése Vyskov, a Blanckenstein család ezen a környéken jelentékeny birtokok felett rendelkezett Zeg: Zeg(halm), Szeghalom Zilah: románul Zalãu, németül Zillenmarkt, korábban Waltenberg, megyei jogú város Romániában, Szilágy megyében Zvinglius: Ulrich Zwingli (1484–1531) svájci reformátor, a református egyház egyik alapítója, aki Lutherrel egyidõben lépett fel az egyházi reformokért. Miután 1523-ban eretneknek nyilvánították, a zürichi városi fõtanács 600 egyházi és világi személy részvételével nyilvános vitát hirdetett Zwingli és ellenfelei között. A konstanzi püspök képviselõje itt Zwingli tételei ellenében csupán a hagyomány és a zsinatok tekintélyét állította szembe, ezért a fõtanács Zwinglit nyilvánította gyõztesnek. Reformátori tanítása Luther tanaival jórészt egyezett, azonban egyes pontokban voltak közöttük eltérések is. A fõ eltérés az úrvacsorai tanára nézve volt, valamint a szertartásokat és az egyházkormányzatot illetõen. Prédikációi hatására a reformáció ügye nemcsak Zürichben, de Bernben és a gazdagabb és mûveltebb német kantonban is nagy lendületet vett. 1531-ben háború tört ki a katolikus és a reformokat támogató kantonok között. Az ütközetben a katolikusok gyõztek, és Zwingli is elesett a csatatéren, a reformáció általa megindított térhódítása azonban folytatódott.

209

210

Névmutató241 Ács István, bíró: 149, 168. oldal B. (Bota) Tóth Sándor, kurátor, presbiter: 93, 111, 155. oldal B. Kovács István, esküdt: 155. oldal B. Nagy Mihály, egyházfi (innen a gáton): 114. oldal Bakos Mihály, rektor: 90, 93. oldal Bálint László, szûcs, egyházfi (innen a gáton): 116. oldal Bálint Péter, túl a gáti leánytanító, kántor: 74, 90, 104, 105. oldal 138. lábjegyzet, 106. oldal 140. lábjegyzet, 130. oldal Ballainé, bába: 118, 124. oldal Balog István, esküdt: 150. oldal Balog János, harangozó: 117, 165. oldal Barna István, egyházfi (túl a gáton): 115, 130. oldal Barna János, egyházfi, esküdt (túl a gáton): 115, 155. oldal Barta Péter, egyházfi: 114. oldal Batári János, tímár, egyházfi (túl a gáton): 116. oldal Beke János, egyházfi: 114. oldal Beke József, egyházfi (innen a gáton): 116. oldal Beke Pál, kurátor, egyházfi: 74, 110, 114, 129. oldal Bereczki Márton, rektor: 86. oldal Bondár György, kurátor: 111. oldal Bonyhai József, rektor: 89, 90. oldal Bonyhai Sándor, református lelkész: 64, 81, 82, 86, 90, 102, 117, 130, 158. oldal Borbély (Nyíri) István, egyházfi (túl a gáton): 115. oldal Borbély (Nyíri) János, egyházfi (túl a gáton): 115. oldal Bökfi József, szûcs egyházfi (túl a gáton): 116. oldal Bökfi Péter, egyházfi (innen a gáton): 115. oldal Budai Rebeka, Juhász Tóth Jánosné, bába: 119. oldal Czeglédi Ferenc, egyházfi: 113. oldal Csák Ferenc, esküdt, egyházfi (innen a gáton): 115, 176. oldal Csák János, harangozó: 117. oldal Csák János, kovács, egyházfi (innen a gáton): 116. oldal Csák Zsuzsánna, Tímár Makra Jánosné, bába: 119. oldal Csala Sámuel, nótárius: 64, 86, 130, 158. oldal Csató András, szûcs, egyházfi (innen a gáton): 116. oldal Csató Benedek, bíró, esküdt: 26, 27, 36, 55, 57, 149. oldal 241 Részleges névmutató. A szövegben többször, különféle minõségben elõforduló személyek, lelkészek, tanítók, kurátorok, esküdtek, bírók, jegyzõk, illetve egyéb kisebb jelentõségû helyi tisztségviselõk, egyházi és községi alkalmazottak stb. könnyebb visszakereshetõségét szolgálja.

211

Csató Ferenc, egyházfi (túl a gáton): 115. oldal Csató György, egyházfi: 113. oldal Csató István, egyházfi (túl a gáton): 115. oldal Csató Mihály, egyházfi: 115, oldal Csató Péter, presbiter, egyházfi: 114, 156. oldal Cseke András, bíró: 150. oldal D. Nagy Ferenc, presbiter: 156. oldal Daru István, esküdt: 62. oldal 70. lábjegyzet, 130. oldal Daru János, presbiter: 156, 166. oldal Daru Mihály, esküdt, fõbíró, kurátor: 64, 72, 111, 130, 152, 154. oldal Daru Mihály (ifjabb), kurátor: 68. oldal Debreceni Mária, E. Nagy Sándorné, bába: 119. oldal Diviki János, fõbíró, törvénybíró, kurátor, egyházfi: 59, 60, 62. oldal 70. lábjegyzet, 110, 113, 122, 151, 152. oldal Diviki József, egyházfi (innen a gáton): 115. oldal Diviki Péter, csizmadia, egyházfi (túl a gáton): 116. oldal E. Nagy István, kurátor: 70, 110, 128, 154. oldal E. Nagy Mihály, bíró: 154. oldal Eke Péter, egyházfi: 115. oldal Erdõs András, egyházfi (innen a gáton): 115. oldal Erdõs György, bíró: 149. oldal Erdõs Péter, kurátor, esküdt: 62. oldal 70. lábjegyzet, 110. oldal Erõss Gábor, asztalos, egyházfi (túl a gáton): 116. oldal F. Csák István, egyházfi: 115. oldal F. Csák Mihály, esküdt: 155. oldal F. Tóth Sándor, csizmadia, egyházfi (innen a gáton): 116. oldal Farkas János, rektor: 81, 82, 87. oldal Fegyverneki László, bíró: 149. oldal Fekete Mihály, tímár, egyházfi (túl a gáton): 116. oldal Fülöp Péter, presbiter: 130, 133. oldal 169. lábjegyzet, 156. oldal G. Nagy István, fõbíró: 64, 69, 70, 122, 128, 129, 151, 152, 153. oldal G. Nagy Péter, esküdt: 155. oldal Gacsári István, református lelkész: 82-84, 124. oldal Gacsári János, esküdt, törvénybíró, fõbíró, kurátor, a templom építésénél perceptor: 62. oldal 70. lábjegyzet, 64, 110, 128, 130, 152, 153. oldal Gacsári Péter, törvénybíró: 155. oldal Gál Gábor, rektor: 86, 104. oldal Gál Sámuel, rektor: 86. oldal Gál Sándor, nagyobb preceptor, ideiglenes rektor: 93, 98. oldal Géresi László, rektor: 85. oldal Gyáni András, kurátor: 81, 110, 123, 128, 129. oldal Gyáni István, kurátor: 110. oldal Gyáni János, esküdt, fõbíró, kurátor, segédkurátor, presbiter: 64, 110, 111, 130, 153, 156. oldal 212

Gyáni Pál, egyházfi (túl a gáton): 115. oldal Gyáni Pál János, esküdt, presbiter: 155. oldal Gyáni Péter egyházfi: 114. oldal Gyáni Péter esküdt: 155. oldal Gyõrösi András presbiter: 156. oldal Gyulai Ilona tanítóasszony: 45, 101. oldal 133. lábjegyzet H. Nagy István kurátor: 111. oldal Hajdú Mihály segédkurátor, bíró: 111, 154, 155, 155. oldal 208. lábjegyzet Hati Ferenc egyházfi (túl a gáton): 115. oldal Hati István esküdt: 155. oldal Hati János esküdt, fõbíró: 90, 130, 153. oldal Hati János egyházfi (túl a gáton): 116. oldal Hati Mihály esküdt: 155. oldal Hati Sándor rektor: 89, 90, 105. oldal Hegedûs Ferenc tímár, egyházfi (innen a gáton): 116. oldal Hegedûs János egyházfi (túl a gáton): 115. oldal Hegedûs János csizmadia, egyházfi (túl a gáton): 116. oldal Hegedûs Mihály egyházfi: 115. oldal Hegedûs Péter tímár, egyházfi (innen a gáton): 116. oldal Hegyesi Gáspár harangozó: 117. oldal Hegyesi István bíró: 101. oldal 133. lábjegyzet, 150. oldal Hegyesi István egyházfi, fõbíró: 64, 115, 152. oldal Hegyesi István esküdt: 155. oldal Hegyesi László bíró: 48-49, 150, 156. oldal Hegyesi Sámuel esküdt, fõbíró: 59, 62. oldal 70. lábjegyzet, 151. oldal Helmeczi Mihály református lelkész: 76-77, 168. oldal Homoki András kurátor: 111, 124. oldal Homoki János egyházfi (túl a gáton): 115. oldal Homoki Pál egyházfi (innen a gáton): 115. oldal Homoki Péter egyházfi (túl a gáton): 115. oldal Homoki Sándor egyházfi (túl a gáton): 115. oldal Horváth Dániel rektor: 89, 158. oldal Huszár István (ifjabb) fõbíró: 68, 154-155. oldal Huszár István kurátor, fõbíró: 59, 73, 110, 128, 152. oldal Huszti István nagyobb és kisebb preceptor: 98, 100. oldal Ibrányi Mihály esküdt: 62. oldal 70. lábjegyzet Ibrányi Péter kurátor, presbiter: 111, 156. oldal Ifjú Szõke István egyházfi: 114.oldal Izsáki Szabó István nótárius: 156. oldal Jánki Mihály preceptor: 95. oldal Járai Péter kisebb preceptor: 99. oldal Józsa András rektor: 85. oldal Juhos Márton bíró, esküdt: 149. oldal K. Hajdú András preceptor: 94, 104. oldal K. Homoki Péter bíró: 154. oldal K. Kiss János csizmadia, egyházfi (innen a gáton): 116. oldal K. Szabó János harangozó: 117. oldal 213

K. Tóth András csizmadia, egyházfi (túl a gáton): 116. oldal K. Tóth István egyházfi (innen a gáton): 115. oldal K. Tóth Sándor egyházfi (innen a gáton): 116. oldal Kabai Ferenc preceptor: 94–95. oldal Kádár István rektor, nótárius: 85-86, 94, 157, 158. oldal Kádas András preceptor: 96. oldal Kállai István református lelkész: 77. oldal Kállai János rektor: 85. oldal Kállai Sámuel esküdt: 62. oldal 70. lábjegyzet Karakas Péter preceptor, kisebb preceptor: 96, 99. oldal Kardos Sándor tímár, egyházfi (túl a gáton): 116. oldal Károlyi Pál bíró, esküdt: 150. oldal Katona László esküdt: 62. oldal 70. lábjegyzet Kéki András tímár, egyházfi (túl a gáton): 116. oldal Kerekes Károly (Vásárhelyi) nagyobb és kisebb preceptor: 99, 100. oldal, 100. oldal 132. lábjegyzet Keresztes János rektor: 81, 82, 87-88. oldal Kis Ferenc esküdt: 155. oldal Kis Gábor preceptor: 94, 95. oldal Kis Hajdú János csizmadia, egyházfi (innen a gáton): 116. oldal Kis János preceptor: 96. oldal Kiss András egyházfi (innen a gáton): 115. oldal Kiss F. János egyházfi (innen a gáton): 115. oldal Kiss Ferenc egyházfi (innen a gáton): 115. oldal Kiss Mihály egyházfi (innen a gáton): 115. oldal Kiss P. Péter egyházfi (innen a gáton): 115. oldal Kolozsvári Mihály kisebb preceptor: 98, 100. oldal Kontra András csizmadia, egyházfi (túl a gáton): 116. oldal Kontra János egyházfi (túl a gáton): 115. oldal Kóti János egyházfi (innen a gáton): 115, 116. oldal Kóti Sándor egyházfi (túl a gáton): 116. oldal Kovács Gy. János egyházfi: 114. oldal Kovács István esküdt (1): 149. oldal Kovács István esküdt (2): 155. oldal Kovács Katalin, Csák Jánosné bába: 119. oldal Kovács Sára, Bak Mihályné bába: 118. oldal Kozák György nótárius: 86, 158-159. oldal Kozma Ferenc preceptor, nagyobb preceptor, innen a gáti leánytanító: 82, 95-96, 97, 105. oldal Kötélverõ János nagyobb preceptor: 98. oldal Ladányi István egyházfi: 114. oldal Ladányi János bíró: 154. oldal Lakatos Mihály egyházfi (innen a gáton): 115. oldal Laki Márton preceptor: 94. oldal Láposi Mihály harangozó: 117. oldal Lázár András kurátor: 111, 130. oldal 214

Lázár István kurátor: 74, 111, 128. oldal Lázár István esküdt: 62. oldal 70. lábjegyzet Lázár Mihály egyházfi (túl a gáton): 116. oldal Lázár Mihály kurátor: 73, 110. oldal Lévai János nótárius: 60, 94, 157-158. oldal Luka Sándor: Lásd Lukács Sándor Lukács Sándor preceptor, leánytanító: 94, 102. oldal M. Nagy Sándor esküdt: 155. oldal Madarasi Imre rektor: 86. oldal Makai András egyházfi (innen a gáton): 116. oldal Makai János a helység gazdája: 149. oldal Makai József egyházfi (túl a gáton): 116. oldal Makra János tímár, egyházfi (innen a gáton): 116. oldal Makra Mihály kisebb preceptor: 100. oldal, 100. oldal 132. lábjegyzet Marjai Sámuel rektor: 81, 87. oldal Marosi Sándor preceptor: 96. oldal Megyeri Ferenc rektor: 87. oldal Méhes János leánytanító: 95, 103-104, 105. oldal Mészáros István kurátor, presbiter: 73, 111, 155. oldal Mészáros István kurátor: 110. oldal Mészáros Mihály egyházfi (túl a gáton): 115. oldal Mogyorósi Sámuel református lelkész: 78, 79, 79. oldal 94. lábjegyzet, 123. oldal Molnár Antal kisebb preceptor: 99. oldal Molnár Mihály egyházfi (innen a gáton): 115. oldal N. Kovács János bíró: 151. oldal N. Kovács János esküdt: 155. oldal Nagy András esküdt: 62. oldal 70. lábjegyzet Nagy Balázs kisebb preceptor: 99. oldal Nagy Barabás Sára, Bába Nagy Istvánné bába: 118. oldal Nagy Barabás Zsigmondné bába: 118. oldal Nagy Gy. István egyházfi (túl a gáton): 115. oldal Nagy Gy. János István egyházfi (innen a gáton): 116. oldal Nagy György bíró: 149. oldal Nagy István esküdt: 62. oldal 70. lábjegyzet Nagy István preceptor: 94. oldal Nagy István rektor: 91. oldal Nagy Mihályné tanítóasszony: 101. oldal Nagy P. István kurátor: 68. oldal Nagy P. János fõbíró: 68, 155. oldal Nagy Rebeka, Cseke Péterné bába: 119. oldal Nagy Sámuel preceptor: 96. oldal Nagy Sándor kisebb preceptor: 100. oldal Nemes Ceglédi János kurátor: 111. oldal Nemes Ceglédi István törvénybíró: 155. oldal Nemes Dadai Oláh Mihály szûcs, egyházfi (innen a gáton): 116. 215

oldal Nyilas Bálint kurátor: 62. oldal 70. lábjegyzet, 74, 110, 128. oldal Nyilas Mihály egyházfi (innen a gáton): 115. oldal Nyiregyházi Bálint református lelkész: 38. oldal 44. lábjegyzet, 7576. oldal Oláh Dadai András református lelkész: 46, 78. oldal Oláh János fõbíró: 50, 62. oldal 70. lábjegyzet, 66, 72, 123, 151, 157. oldal Õri József református lelkész: 77. oldal P. Szabó István egyházfi: 115. oldal P. Szabó István esküdt: 155. oldal Pálfi Péter egyházfi (túl a gáton): 116. oldal Pap András preceptor: 94. oldal Pap Ferenc református lelkész: 77, 78. oldal, 101. oldal 133. lábjegyzet Pápai (Hegyi) János református lelkész: 30, 31, 50, 59, 63, 59. oldal 65. lábjegyzet 60, 63, 79-80, 85, 86, 103, 107, 109, 110, 112, 121, 122, 123 157. oldal Pápai János (ifjabb) preceptor: 59. oldal 65. lábjegyzet, 80, 94. oldal Pardi István egyházfi (túl a gáton): 115. oldal Pataji János egyházfi: 114. oldal Pataki István rektor, nótárius: 80, 85, 157. oldal Peleskei Miklós rektor: 89-90. oldal Pengõ Mihály esküdt: 62. oldal 70. lábjegyzet Porkoláb Lajos nagyobb preceptor: 98. oldal Précsényi István nagyobb preceptor: 97. oldal Puskás István harangozó: 117. oldal R. Szabó Mihály csizmadia, egyházfi (túl a gáton): 116. oldal Rácz István rektor, kántor: 89, 104. oldal Sárándi Bálint kurátor, egyházfi: 64, 111, 114. oldal Sárándi Mártonné bába: 118. oldal Sári Gergely esküdt: 155. oldal Sári István csizmadia, egyházfi (túl a gáton): 116. oldal Sári István kurátor: 111. oldal Sári P. Gergely egyházfi (túl a gáton): 115.oldal Sári Péter esküdt, kurátor, bíró: 62. oldal 70. lábjegyzet, 74, 110, 152. oldal Sárközi István kisebb preceptor: 99. oldal Sárközi Sámuel rektor: 86-87, 103. oldal Sárosi Szabó János nagyobb preceptor: 97. oldal Simon Miklós preceptor: 94. oldal Sipos György esküdt: 62. oldal 70. lábjegyzet Siró (Síró) Dániel nagyobb és kisebb preceptor, innen a gáti leánytanító: 98, 100, 106. oldal, 106-107. oldal 140. lábjegyzet 216

Sófi András innen a gáti leánytanító: 105- 106. oldal Sós Ferenc kisebb preceptor: 99. oldal Surányi Jeremiás Lajos nagyobb preceptor: 97-98. oldal Surányi Nagy Gedeon rektor: 91-92. oldal, 92. oldal 116. lábjegyzet, 105-106. oldal Szabó (Sándor) Péter harangozó: 117. oldal Szabó G. András szûcs, egyházfi (innen a gáton): 116. oldal Szabó István egyházfi: 115. oldal Szabó János tímár, egyházfi (innen a gáton): 116. oldal Szabó József kisebb preceptor: 99. oldal Szabó Menyhárt rektor: 92-93, 98. oldal Szabó Mihály egyházfi: 113, 114. oldal Szalai István preceptor: 96. oldal Szántai György innen a gáti leánytanító: 105. oldal Szánthó Pál nótárius: 82, 159, 169. oldal Szathmári Ferenc rektor: 86, 104. oldal Szathmári István preceptor: 94. oldal Szathmári Sámuel református lelkész: 77. oldal Szecsei Józef preceptor: 94. oldal Szécsi Ilona, Zugi Szûcs Jánosné bába: 119. oldal Szécsi Mária, Makai Péterné bába: 119. oldal Szeles Péter rektor: 85. oldal Szentandrási György református lelkész: 76, 168. oldal Szilágyi (Tseh) János rektor: 86. oldal Szilágyi György református lelkész: 26, 30, 31, 32, 36, 56, 56. oldal 60. lábjegyzet, 57, 66, 67, 68, 76, 77, 78, 85, 101, 102, 120, 121, 124, 125. oldal 151. lábjegyzet, 149. oldal Szombati József preceptor: 94. oldal Szondi György református lelkész: 80-81. oldal, 81. oldal 98. lábjegyzet, 86. oldal Szondi József rektor, káplán: 90. oldal Szödényi József rektor: 86. oldal Szõke György nótárius: 49, 101. oldal 133. lábjegyzet, 156. oldal Szõke István egyházfi: 114. oldal Szõke Mihály bíró: 151. oldal Szûcs Györgyné tanítóasszony: 101. oldal Szûcs Péter preceptor: 94. oldal Tar Zsigmond preceptor: 95. oldal Tarka bába: 118. oldal Tolcsvai Sándor korsós, egyházfi (túl a gáton): 116. oldal Tóth Bálint rektor: 91, 93, 93. oldal 113. lábjegyzet, 111. oldal Tóth István nagyobb és kisebb preceptor: 99, 100, 100. oldal 132. lábjegyzet, 106. oldal 140. lábjegyzet Tóth Pál egyházfi: 114. oldal Tóth Sándor egyházfi (túl a gáton): 115. oldal Tóthfalusi Péter rektor: 91, 154. oldal 217

Török Ilona, Vesszõs Mihályné bába: 118. oldal Török János egyházfi: 115. oldal Török Mihály preceptor: 94. oldal Török Rebeka, Rósos (Rozsos) Istvánné bába: 118. oldal Török Sándor esküdt: 155. oldal Török Zsuzsánna, V. Zsadányi Jánosné bába: 119. oldal Túri Sebestyén református lelkész: 77. oldal Újvári József nagyobb és kisebb preceptor: 97, 99. oldal Ungi András egyházfi (innen a gáton): 116. oldal Váradi János kovács, egyházfi (túl a gáton): 116. oldal Varga István esküdt: 149. oldal Varga József kisebb preceptor: 99. oldal Vári András kurátor: 111, 122. oldal Vári F. István egyházfi (innen a gáton): 115. oldal Vári János esküdt, fõbíró, presbiter: 68, 154, 155. oldal Vári Sándor csizmadia, egyházfi (innen a gáton): 116. oldal Varjú Mihály harangozó: 117. oldal Végh Péter egyházfi: 114. oldal Vesszõs Rebeka, Daru Mihályné bába: 119. oldal Vida János bíró, fõbíró: 27, 28. oldal 29. lábjegyzet, 31, 56, 68, 77, 120, 121, 122, 124, 150. oldal Vincze Anna, Varjú Mihályné bába: 118. oldal Vincze János egyházfi (túl a gáton): 115. oldal Vitáris Pál kurátor, presbiter: 64, 64. oldal 143. lábjegyzet, 92 Z. Pengõ Pál egyházfi (innen a gáton): 115. oldal Z. Tóth Pál felvigyázó: 64. oldal Z. Tóth Péter egyházfi: 115. oldal Zilahi János rektor: 87, 94. oldal Zugi Sárándi Bálint egyházfi (innen a gáton): 115. oldal Zugi Szûcs János egyházfi (innen a gáton): 116. oldal Zsadányi Mihály kurátor: 110. oldal Zsadányi Pál egyházfi (túl a gáton): 115. oldal Zsadányi Péter egyházfi (túl a gáton): 115, 116. oldal Zsíros György kisbíró: 150. oldal Zsíros (Siros) Pál egyházfi: 114. oldal

218