Emma Merritt - A Szerelem Rabjai
May 10, 2017 | Author: Rudolf Róka | Category: N/A
Short Description
Emma Merritt - A Szerelem Rabjai...
Description
Emma Merritt
A szerelem rabjai
Emma Merritt – A szerelem rabjai
A mű eredeti címe: Viking Captive Copyright © 1992 by Emma Merritt All rights reserved! A fordítás a Zebra Books 1992. évi kiadása alapján készült Fordította: Békési József Hungarian translation and edition © 1992 by LAP-ICS
Kiadja: LAP-ICS KÖNYVKIADÓ ISBN: 963 7677 363 Nyomás a debreceni Kinizsi Nyomdában 1992. évben Felelős vezető: Illyés Sándor Felelős kiadó: LAP-ICS KÖNYVKIADÓ
3
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Első fejezet Az új világ vad és szelídítetlen volt, akárcsak az előtte álló barbár. Izmos lábát puha, barna bőrből készült nadrág és térdig érő csizma borította, melynek hajtását színes üveggyöngyök és sárgásbarna rojtok díszítették. A rojtos, barna ing kiemelte nyakának bronz oszlopát, szoborszerű arcát. Magas és széles vállú volt, számtalan harcostól eltérően, akik a hosszú, nyírfakéreg csónakokból özönlöttek ki, hogy körülvegyék Keldát és vikingjeit. – Mi, irokézek, sokáig vártunk visszatérésedre, viking. – A barbár norvégul beszélt, s hangjában megvetés csengett. Kelda szíve nagyot dobbant, amint saját nyelvén hallotta megszólalni az idegent. Ő és vikingjei biztosan jó helyen jártak, hiszen épp ezeket az embereket keresték. – Várakozásod nem nekem szólt – felelte a lány. – E földön most járok először. Talán Keldának máris sikerült megtalálnia a skrelling ivadékot? Ez a barbár akár Thoruald jarl fia is tehet, akit akkor nemzett, amikor harminc téllel ezelőtt vikingjeivel meglátogatta e partokat. Ő a törvényes bátyja. Kicsit feljebb emelte fehér pajzsát. – Kelda vagyok, ezen vikingek főnöke, Thoruald jarl fogadott leánya. Vikingjeim és én békében jöttünk. Te parancsolsz ezeknek a harcosoknak? 4
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Harci főnök vagyok, nem a nagyfőnök. – Beszélnem kell a nagyfőnökkel! – mondta a lány. A férfi nem válaszolt, hanem gőgösen végigmérte, nem is annyira a pajzsát, annál inkább a lány haját. Kelda nem csodálkozott, hogy a haja lenyűgözte a barbárt. Összes éke közül ez volt a leggyönyörűbb, és a legfeltűnőbb. Gyermekkorában anyja gyakran vette ölbe, és a haját fésülgette, s közben azt mondogatta, mennyire szerencsés, mert fürtjei erősek, göndörek és aranyszőkék, mint a nap. S őt valóban kegyeibe fogadta Sol, a Nap istennője. Ezért viselte Kelda a napkorongot talizmánként. Megérintette a melltűt, a nap képmását, ami köpenyét fogta össze a nyaka körül. Kelda életének huszonegy éve alatt a haját dicsérték legtöbbet. A fiatal nők irigyelték, a férfiak csodálták. Férjének büszkesége és dicsősége lenne... míg meg nem halna. Érezte a barbár tekintetét, ahogy az lassan, megfontoltan végigpásztázta öltözékét: a bőujjú fehér inget, a sárga bőrzekét, a szorosan testhez simuló barna nadrágot, a térdig érő, puha bőrcsizmát. A férfi alig láthatóan elmosolyodott. – Harcosnak nevezed magad. Ezek szerint tudod forgatni a válladon átvetett kardot és az öveden lógó tőrt. – Igen, tudom. – Akkor miért nem védekeztél és miért nem védekeztek az embereid, amikor körülvettünk benneteket?
5
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Békében jöttünk. – Ismét felemelte a fehér pajzsot, s folytatta: – Az embereim és én a parthoz közel vitorláztunk az elmúlt pár hét alatt, remélve, észrevesztek és előbújtok. Ez a küldetés könnyebbik része, gondolta, hiszen sokkal nehezebb lesz meggyőzni a skrellingeket, hogy valóban békével jöttek, különösen azután a pusztító támadás után, amit a vikingek két évvel ezelőtt követtek el falvaik ellen. – Ha ez a terved, akkor sikerült. – A férfi nyilvánvalóan nem hitte Kelda szavait. – Igen, ezt terveztem – vágta rá hirtelen Kelda, de azonnal megbánta. – Hát... ez nem jó terv volt, viking. A férfi még egyszer rápillantott, majd hátat fordított, és parancsokat osztogatott embereinek saját nyelvén. A lány látta, amint számos skrelling ugrik a hajójába. Kelda feltételezése szerint a barbár ellenőriztette, nem bújt-e el több viking rajta. A lent maradt skrellingek azonnal bekerítették a lány harcosait és szoros gyűrűt vontak köréjük. – Engedjétek el őket! – parancsolta a férfi, s újabb parancsokat osztogatott. Harcosai lefegyverezték a vikingeket, és eltaszigálták őket Kelda közeléből. – Adjátok vissza a fegyvereiket! – kiáltotta a lány, és a csoport felé indult. A barbár biccentett, és az egyik embere megragadta a lányt. Hiába rugdolózott, nem tudott kiszabadulni a szorításból. A vikingek az öklüket rázva szidták a skrellingeket. Kelda érezte emberei vádló tekintetét, mert őt okolták a kellemetlen helyzetért, amibe kerültek. 6
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– A béke fehér pajzsa alatt szálltunk partra – hördült fel Kelda, még mindig fogvatartójának erős szorításában vergődve. A férfi ujjai a húsába mélyedtek. – Azonnal adjátok vissza a fegyvereiket! – ismételte meg. Egyetlen viking sem akarta elveszíteni fegyverét, különösen a kardját nem. Karddal a kezükben akartak meghalni, hogy magukkal vihessék azt a Walhallába. Azzal, hogy csatában veszítik el fegyverüket, meg tudnak békélni, mert még mindig dicső halált halhatnak, ám szégyen, ha harc nélkül veszik el tőlük. – Harci főnök! – kiáltotta Kelda. A barbár megfordult, szeme mohón habzsolta a látványt. A reggeli szél a lány homlokába fújta fürtjeit, mögötte a napsugarak áttörtek a hajnal páráján, hogy ragyogó tűzbe borítsák haját. – Ha nem hallottad volna... – Hallottam – válaszolta lágyan a férfi. – Elég hangosan kiabáltál, mert az erdő összes lakója meghallotta. Ha nem fogtad volna fel, én vagyok az egyetlen, aki itt parancsokat adhat, nem pedig te. A lány egyenesen a barbár szemébe nézett, s képtelen volt meghatározni annak színét, mivel csak a sötétséget és a felé sugárzó nyílt gyűlöletet érezte. – Mi a neved? – kérdezte a lány. – Hol tanultad meg a nyelvünket? – Az, hogy mi a nevem és hol tanultam meg a nyelvedet, nem tartozik rád, viking.
7
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Tekintete lesiklott a lányról és egy távoli pontra szegeződött; más kötötte le figyelmét. Intett egyik harcosának. – Nincs igazad! – kiáltotta Kelda. – Én és vikingjeim azért jöttünk Skrellingföldre, hogy... A fekete szempár a lányéba fúródott. A férfi feszülten figyelt, s egy biccentésére a harcos elengedte a lányt, és odébb lépett. – Skrellingföld! A barbárok földje! – A harci főnök hangja mély volt és fegyelmezett, tekintete azonban sötét dühvel izzott. – Nem vagyunk barbárok. Mi az Ongwanonsionnik vagyunk... a Nagy Wigwam Népe. Az irokéz törzs fiai... az erdő népeinek leghatalmasabb szövetsége. Kelda sok hatalmas termetű vikinget látott már, de még sohasem találkozott ilyen megjelenésű férfival, mint ez a barbár. Pár centire állt tőle, s ilyen közelről még magasabbnak és izmosabbnak tűnt, mint mikor először meglátta. Kelda mellette kicsinek és törékenynek érezte magát, pedig az ő teste is erőt és hatalmat sugárzott. – Ti vagytok a barbárok a fehér pajzsaitokkal és békét hirdető szavaitokkal. Amikor két éve idejöttetek, azt mondtátok, békében jöttök, de hazudtatok, becsaptatok minket. – Én nem jártam itt két éve. Én nem hazudok neked, nem is csaplak be. Lehet, hogy mások megtették, de én nem. Tekintetük összefonódott. A férfi szeme, feketén és kifürkészhetetlenül ragyogott; majd hirtelen gyűlölködővé
8
Emma Merritt – A szerelem rabjai
vált. Pillantásának ereje megrémítette a lányt. Nem látott mást mögötte, csak erőt, hatalmat és gőgöt. Ugyanez tükröződött a lány szemében is. A férfi számára az idegen jelképezte azokat a zord hegységeket, melyek, hajlíthatatlanul és rendíthetetlenül hidalták át hazáját. A szélfutta tengerpartot, a hosszú, fényes sárkányhajót, a tenger szürke és gőgös meghódítóját. Akár a hegyekben, akár a szélfutta tengerpartban, és a sárkányhajóban, benne is veszélyes erő lakozott. Nem lesz könnyű meggyőzni jöttük békés mivoltáról. A legrosszabbat akarja hinni róluk, gondolta a lány. – Én, Kelda, a viking, igazat beszélek. Szavamat adom rá. – Nem hiszek én semmilyen viking beszédnek, különösen az ígéreteiteknek nem, viking asszony. Nem lesz lehetőségetek arra, hogy még egyszer becsapjatok bennünket – fogadkozott a férfi. – Én, Brander, az irokézek harci főnöke ígérem ezt neked. Brander! A neve norvég. Ez is csak azt erősíti, ő az a leszármazott, akit keres? – Segíts, hogy választ kapjak a kérdéseimre! – kérte Kelda –, és vikingjeimmel elhagyom e partokat, és nem okozok több gondot neked. A férfi felnevetett, hangja élesen, gúnyosan csengett. – Nem te döntőd el, maradsz-e vagy mész, asszony! Míg a falu vénei másképp nem döntenek, addig te és embereid a mi... vendégeink vagytok. – Úgy érted, a foglyaitok – helyesbített Kelda. – És azután? Rabszolgaság, vagy halál? 9
Emma Merritt – A szerelem rabjai
A férfi tekintete forrón és mohón pásztázta a lány testét, megállapodott mellén, majd végül visszatért arcára és tekintete ajkán pihent meg. – A rabszolgaság ötlete tetszik – bólintott. – De a halál nem. Túl sok élet van a testedben. Nem vagy annyira ifjú, mint azt az ember remélné, de épp eléggé fiatal vagy és még mindig jól nézel ki. Sok kellemes hónapot tölthetünk még együtt. – Noha nem sok hitelt adsz egy viking szavainak – sziszegte Kelda –, de jobb, ha megszívleled, amit most mondok! Esküszöm, sohasem adom neked a testemet, sem annak bármily örömét! – Nem is számítottam arra, hogy kapjak, viking. Elveszem, amit akarok. A szellő felerősödött, s kicibálta a lány haját a fejpánt alól, arca és nyaka köré tekerve a hosszú fürtöket. Kelda felemelte kezét, hogy félresöpörje azokat; a férfi is ugyanezt tette, s ujjhegyeik összeértek. A lány úgy hőkölt hátra, mintha megégették volna, mégsem engedte le a kezét. Tekintetét Branderre szögezte. Az irokéz arckifejezése nem változott meg, miközben félrehúzta a lány kezét. Kelda oldalán lógó tőr fölött tartotta kezét. A szél ismét feltámadt, s újra arcába fújta haját, orrát és az ajka feletti bőrt csiklandozva. Kelda tudta, hogy a férfi a haját akarja megérinteni, a kósza fürtöket félresimítani arcából. Mély lélegzetet vett, majd megfeszült és kezét lazán fegyvere markolatára fektette.
10
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Megöli ezt a barbárt, mielőtt pogány kezét rátehetné, mielőtt megérinthetné őt. Ujjait a tőr markolatára fonta. Brander keze a kézfejére simult. A férfi közelebb lépett, és addig szorította a lány kezét, míg Kelda szeme könnybe nem lábadt. – Ne ránts tőrt, viking! Végzetes hiba lenne! Ha nem én sebezlek vagy öllek meg, akkor az embereim. Azért hagytam meg a fegyvereidet, lássam, milyen játékot űzöl velem. Nyugodj bele, megmondtam a harcosaimnak, figyeljenek és ügyeljenek arra, hogy ne csinálj bolondságot. Nem akarva, hogy a férfi a gyengeség bármi jelét észrevegye rajta, Kelda visszanyelte könnyeit és kihúzta magát. Szeme sarkából látta, amint a legközelebbi skrelling harcosok előkészített íjjal állnak. Tekintete az embereit őrző indiánok felé terelődött. Senki sincs, aki megvédhetné. Az embereit pedig csak ő mentheti meg. Kétségbeejtő helyzetbe kerültek – az ő hibájából. – Én vagyok az egyetlen a társaim közül, aki élve akar téged – mondta Brander. – Ők szívesebben állnának bosszút rajtad és vikingjeiden. Szeretnék az embereidet lassan megkínozni, fokozatosan megcsonkítani. Végül ugyanazt tennék veled is, de előtte megerőszakolnának. Nem csak egy, hanem mind, egyenként, egymás után. Így fizetnék vissza azt, amit a te néped tett az enyémmel. Brander lefejtette a lány ujjait a tőrről. Kelda azt hitte, el akarja törni ujjait, hogy használhatatlanná tegye fegyverforgató kezét. 11
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Az ilyen kínzás lassú, fájdalmas halálhoz vezet. Még ha túl is élnéd, akkor is gyűlölettel és önutálattal telnél meg. A fájdalom annyira erősen kínozta, hogy a szavak alig jutottak el a lány tudatáig. – Minduntalan ugyanaz a szenvedés várna rád, újra és újra! – Végre enyhült a szorítás. Kelda kiengedte a visszatartott levegőt, majd végignézett a skrellingeken. A barbár minden szavát elhitte. Minden irokéz harcosnak ugyanazt látta az arcán: gyűlöletet és megvetést. Brander egyik kezével továbbra is fogva tartotta a lány jobbját, a másikkal pedig félresimította a lány haját. Ujjai súrolták Kelda bőrét. Noha az érintés lágy volt, a lány egész testében megremegett. Egyszerre dühítette és vágyott rá. A férfi arcvonásai, melyeket mintha kőből faragtak volna, meg sem rezdültek. – A hajad igazán csodálatos. – Elengedte a lány megfeszített karját. – Arany, mint a nap. És a szemed... kék, mint az ég. – Úgy tűnt, a szavak vonakodva jönnek a férfi szájára. – Igen, jó rád nézni, viking Kelda, még harcos öltözékben is. Tenyerét felfelé fordítva kinyújtotta karját, úgy gyönyörködött a hajfürtökben. Ujjai között simogatva a tincseket mondott valamit harcosainak. A legközelebb állók bólintottak. A barbár a lány füle mögé simította haját, majd az arcára tette tenyerét. Kelda nem mozdult, mert félt. Tiszta tűz lángolt ereiben. – A színed is kellemes, viking asszony. Olyan fehér vagy az én sötét bőrömhöz képest. 12
Emma Merritt – A szerelem rabjai
A férfi hangja úgy csengett, mintha csak szeretők dédelgetnék egymást. Ám kettejük között nem létezett szerelem. A lány megfeszült, majd hátrálni kezdett. Brander keze gyorsabban mozdult, mint ő, megmarkolta haját, aztán meghúzta. Kelda fejbőrébe égető fájdalom nyilallt. – Ez nem volt bölcs dolog. Erősebben húzva a lány haját közelebb vonta magához őt. Olyan közel, hogy Kelda a bőrén érezte az irokéz férfi leheletének forróságát, láthatta bőrének apró pórusait, s saját arcának tükörképét a kemény, ébenfekete szempárban. – Engedd el a hajamat! – préselte ki összeszorított fogai közül. – Te itt nem parancsolsz! – jelentette ki Brander. – Ne küzdj ellenem, én csak jót akarok neked! Újra szólt harcosainak, mire azok felnevettek. Mosolygott. A mosoly meglágyította szemének keménységét, s az éjfélre emlékeztette Keldát, arra a pillanatra, amikor az éj és a reggel találkoznak, hogy eggyéváljanak, amikor a kék és a fekete egy színné lesz, egy titokzatos, szellemeket idéző színné. – Ha nem lenne rád szükségem, skrelling – átkozódott Kelda –, ebben a pillanatban megölnélek. Még várok, és amikor elpusztíthatlak, nagyon boldog leszek. A férfi gúnyosan felnevetett. – Ha elpusztítasz, viking, az tiszta gyönyör lesz, nem egyéb. Az a gyönyör, amit egy nő akkor nyújt egy férfinak, amikor szeretkezik vele. – Soha! – szakadt ki Keldából. – Soha? 13
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Brander elengedte a haját, majd végighúzta ujjait a fehér arcon. Bizonytalan érzés futott át a lány testén, mely annyira vadnak és kiszámíthatatlannak tűnt, mint ez a vadon, és ez a vadember. Üresnek és magányosnak érezte magát, amikor az irokéz elhúzta a kezét. A férfi, mintha olvasott volna a lány gondolataiban, mintha ismerte volna érzéseit, felnevetett. Kelda ösztönösen meghátrált. – Nem vagyok ingóság, s nem vagyok egy férfi tulajdona sem! – kiáltotta. – Kelda vagyok, ezen vikingek főnöke! – Az enyém vagy! Igen, ez a nő az övé! Bosszújának eszköze. Megfizet azért, amit a vikingek tettek vele, amiért mindent elvettek, és megtagadtak tőle. Brander szíve megkeményedett, ő sohasem engedett be egyetlen norvégot sem szívének legbelsőbb kamráiba. A viking asszony bátran viselkedett, és ő szerette az ilyen nőket. Bátorság, erély, erő, dac. Mindezek Kelda lényeges alkotórészei voltak, ahogy sudáran és büszkén állt a napfényben. Ezek a jellemvonások, melyek felkeltették a férfi érdeklődését, amik még gyönyörtelibbé teszik majd bosszúját. – Egy jarl lánya vagyok! – közölte Kelda. – Jobban tennéd, ha egy főnököt megillető tisztelettel bánnál velem! Brander érezte a lány szavait átható, lüktető dühöt, a haragot. – Ha főnökként viselkedtél volna, akkor tisztelnélek. Ám te hagytad, hogy harc nélkül bekerítsünk. Engedted fogságba 14
Emma Merritt – A szerelem rabjai
esni embereidet, még a kardjukat sem emelhették föl. Megvetlek téged, mert azt állítod, a főnökük vagy. És megvetem őket is, mert egy olyan embert követtek, mint te. – Gyakorlott harcos vagyok és jó vezető! – kiáltotta Kelda. – A jarlom parancsait követem. Most pedig követelem, vigyél a nagyfőnökhöz! Nem fecsérlem tovább az időmet rád. Brander a dühös, kék szempárba nézett. A napfény megcsillant a hosszú, sötét szempillákon. Látta a harag pírját a lány arcán. Felemelte és kinyújtotta kezét, hogy újra megérintse a fehér bőrt, de a nő elugrott előle. Ám Brander újra megragadta, és magához húzta. Anyanyelvén suttogott hozzá. – Pár nap múlva... mielőtt végeznék veled, viking, már nem fogsz meghátrálni előlem, és nem fogod elfecséreltnek tartani azt az időt, amit velem töltesz. Könyörögni fogsz az érintésemért, az ölelésemért. A sors küldött erre a földre, hogy megbosszulhassam rajtad szeretteim halálát! Tekintete lassan vándorolt a lány ajkáról az arcára, majd végül az aranyszínű hajára. Megérintette, s az ujjai között lévő fürtök finomak voltak, mint a kristálytiszta víz, simák, mint a frissen nyílott virág bársonyos szirmai. Ismét irokéz nyelven beszélt. – Nem csak aranyhajadat és arcod fehér húsát fogom érinteni! Tested minden porcikáját uralni és birtokolni fogom! Úgy foglak érinteni és hatalmam alá vonni, ahogy sohasem álmodtad! Bár a lány nem értette a szavakat, de amikor a férfira pillantott, gyűlölet és dac kavargott hatalmas kék szemében. 15
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Vigyél a nagyfőnökhöz! – Máris – felelte Brander norvégul, gúnyos mosollyal ajkán. – Odaviszlek, viking. Odaviszlek, abban biztos lehetsz!
16
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Második fejezet – Mit csinálunk a vikingekkel? – kérdezte Brandertől az egyik irokéz harcos. – A faluba visszük őket, ahogy terveztük – felelte a másik. – Ott fogunk bosszút állni. – Igen, Fekete Medve. – Brander ismét Keldára nézett, pillantása végigpásztázta a lányt a feje búbjától csizmás lábának talpáig. – A viking nő a tiéd – állapította meg Fekete Medve. Brander bólintott. – Rányomod a bélyegedet? – Aha. A harcos felnevetett saját tréfáján, hiszen tudta, Brander neve norvégul „Bélyegzőt” jelent. Tekintete végigsiklott a lányon, a vállára akasztott nagy kardtól a hátán keresztül a derekán lógó tőrig. – Nem kétlem, meg fogod bélyegezni, főnököm, de vigyázz, ez a viking nő jobban élvezné, ha inkább ő hagyhatná jelét rajtad. – Nem – felelte Brander lágyan. – Nincs asszony, akinek elég ereje lenne hozzá. Én megszerzem, adom és veszem a gyönyört, de engem sohasem érint meg asszonyi szív. Soha. – Hátrafordult, és kiáltott egyet: – Kövér Hód! Az embereiddel vidd a foglyokat, térjetek vissza a faluba a kenukkal! A nő velem utazik. 17
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Az irokézek csendesen, takarékos mozdulatokkal hajtották végre Brander parancsát. Kelda megragadta a férfi karját. – Vissza kell mennem a hajómra! Valamit magamhoz kell vennem! A férfi nem válaszolt. – A barátság jelképét – magyarázta a lány. – Az ajándékot, amit a mi nagyfőnökünk, Thoruald jarl küldött a ti nagyfőnökötöknek. – A legmegfelelőbb szavakat használtad, viking – viszolygott a férfi. – Az ajándékotok nem több, mint csak jelképe a barátságnak. Mi azonban a barátságot keressük, nem a jelét. – Kell az ajándék – mondta a lány nyomatékosan. – Tudatnom kell a nagyfőnökötökkel, tiszteljük. Ezt jelenti a béke ajándéka. Brander a lehorgonyzott hajóra pillantott. Fenségesnek tűnt az oldalára aggatott vörös és sárga pajzsokkal. Noha a vitorlát leengedték és egy keresztrúdon nyugodott, ugyanazok a csillogó színek ragyogtak rajta, mint a pajzsokon. Az irokéz még magasabbra nézett, hogy lássa a szélben lobogó sárga zászlót. Egy nagy, vörös napkorong volt ráhímezve. – Elhozhatom az ajándékot? – kérdezte a lány. – Legyen – bólintott Brander. Néhány harcosával a hajóhoz kísérte Keldát. A lány először a zászlót vonta be, keresni kezdte a bőrzsákot, amelyben az ajándékot rejtegették.
18
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Egy kis csapatot hátrahagyva a hajó őrzésére, a skrellingek vízre lökték az utasokkal zsúfolt, hosszú nyírfakéreg kenuikat. Brander állt az élre, két társával és a fogoly Keldával egy kenuban. Keresztülvágtak a keskeny öblön, végül egy kisebb folyó felé fordultak. Amikor partot értek, Brander kiadott néhány csendes parancsot, harcosai pedig sietve engedelmeskedtek. Megragadták a kenuikat, és felfordítva a partra húzták azokat. A többiek a vikingeket őrizték, elszigetelve és távol tartva őket Keldától. Miután Brander felderítőket küldött előre, az erdőbe vezette a csapatot. Közvetlenül mögötte haladt Kelda és három harcos. Őket követték a kenukat cipelők, aztán a vikingek, akik összekötözve, szoros őrizet alatt vágtak neki az útnak. Kelda és emberei hozzá szoktak már a gyalogláshoz, de a skrellingek laza futásban haladtak. A lány egy óra múlva alig kapott levegőt. A hátamögött hallotta a vikingek morgását és szitkait. Tudta, néhány szitkot, ha nem is az összeset, neki szántak. Brander nem nézett hátra, rendületlenül vezette a csapatot a keskeny ösvényen. Egy órai kocogás után, amit sok kerülőút tarkított, Kelda szerint azért, hogy ne találjanak vissza a hajóhoz, ha esetleg sikerülne megszökniük, a barbár felemelte kezét és jelezte, megpihennek. Intett az őröknek, foglyaikat vezessék arrébb, hogy a lány ne tudjon beszélni velük. Igyekezett Keldát maga mellett tartani.
19
Emma Merritt – A szerelem rabjai
A lány a puha, dús levelű növényzetre rogyott, ami vastagon benőtte a tisztást. Hátradőlt, hogy élvezze a lombok hűsét és a testét frissítő szellőt. Az egyik skrelling könnyedén megbökte lándzsája hegyével, és a folyóra mutatott, kezével jelezve, hogy igyon. Kelda megrázta a fejét. Fáradt volt, pihenni akart. A férfi otthagyta. A lány lerakta pajzsát, szétterítette köpenyét és rátelepedett. A magas, méltóságteljes fákat nézte, melyek ágait vastag, zöld lombozat fedte. Körülötte az erdő hangjai hallatszottak; a közeli patak csobogása, a madarak csiripelése, az apró emlősök neszezése. Ez a buja, új világ szinte hemzseg azoktól a dolgoktól, amire népének szüksége lenne. Víz a közlekedéshez, fa a hajókhoz és a házakhoz, mosur fa az edényeknek, vad élelemnek. Felemelt egy maroknyi sötét földet; és gazdag termőtalaj a vetőmagoknak. Kelda behunyta szemét, és hátrahajtotta fejét, köpenyének vastag csuklyáján nyugtatva azt. Ez a legbékésebb hely, ahol az elmúlt hetekben járt. A vízcsobogás erősebb és csábítóbb lett. Szerette a vizet, és ez friss, tiszta víznek tűnt, amiben megmosakodhat és megmoshatja a haját is anélkül, hogy a só beleragadna. Az erdő hangjai hirtelen elhalkultak, és Kelda megérezte a férfi jelenlétét. Brander nesztelenül járt a leveleken, így a lány nem hallhatta meg közeledését, de érezte anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét, a barbár tart felé. Lassan felemelte szemhéját, és a férfi lábát pillantotta meg, ahogy az 20
Emma Merritt – A szerelem rabjai
terpeszben állt fölötte. Tekintete felkúszott a combon, a törzsön, végül az arcon állapodott meg. Úgy tűnt, a férfi nem mozdul, ám a következő pillanatban a férfi megragadta köpenyét a nyakánál és talpra rángatta öt. A gyűlölet és megvetés mély, fekete barlangjaiba pillantott, mikor a barbár szemébe nézett. Olyan volt, mint a többi skrelling, és mégis különbözött tőlük. A lány arra a játékra gondolt, amit a napfény űzött a férfi hajával; a vöröses árnyalatra, ami feketén fénylett, s társaiénál magasabb termetére és szélesebb vállára. Jobban szemügyre véve a pihenő csapatot, még több eltérést vett észre a harcosok és főnökük között. Brander teljesen simára borotválta arcát, mégis látszott a szőrszálak halovány árnyéka. A többi skrelling arca teljesen tisztának tűnt, s egyáltalán nem nőtt szakálluk. – Miért nem iszol? – kérdezte a férfi. – Először pihenni akartam. – Először engedelmeskedsz a parancsaimnak! – Hideg, fekete szempár ragyogott a lányra. – Népem szokása, az engedetlen rabszolgákat és foglyokat nyilvánosan megkorbácsolják. Javaslom, engedelmeskedj, ha nem akarod, hogy veled is ez történjen! Igyál! Szükséged lesz az erődre a hátralévő úton. Noha a férfi szavai keményen hangzottak és a lány zokon vette az ilyen bánásmódot, Brander titokzatos tekintete fogva tartotta. Szerette volna elfordítani tekintetét, de valami megfoghatatlan erő vonzotta a férfihoz.
21
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Csalódást és haragot érzett. Épp elég megalázó fizikailag a férfi fogságában lenni, de a látvány és az érzés is lebilincselte, s ez egyenesen lealacsonyítónak hatott. A barbár a folyóhoz vezette. – Igyál! A lány ránézett. Lényének egyik fele nem akart engedelmeskedni a parancsnak, nem törődve azzal, hogy testének mire van szüksége. Azonban bölcsessége tudta, meg kell őriznie erejét. – Engedj el és iszok. A férfi levette nyakáról a kezét. A lány egy dacos mozdulattal megdörzsölte az elengedett testrészt, mintha a férfi érintését akarná letörölni magáról. Elrendezte köpenyének csuklyáját, mielőtt letérdelt volna a patak partjára, majd tenyeréből vizet ivott. Amikor befejezte, felegyenesedett. Szemtől szembe álltak egymással, s Kelda ismét a férfi pillantásának kereszttüzébe került. – Visszafelé is ráncigálni akarsz? – kérdezte gúnyosan. Látta, ahogy az izmok megfeszülnek a barbár arcán. Az irokéz főnök kinyitotta száját, mintha mondani akarna valamit; aztán ismét becsukta. Megmerevedett és másfelé fordította tekintetét. Valami nem tetszett neki. Noha teste nem mozdult, fejét sem fordította el, szeme a környéket pásztázta. Kelda is körülnézett. A táborba vezető út ugyanolyannak tűnt, mint korábban, de valami feszültséget érzett, mely eddig nem jelentkezett. Az irokéz harcosok is érzékelték a változást. Szorosan összeterelték a vikingeket, és a fák közé rejtették őket. Kelda 22
Emma Merritt – A szerelem rabjai
bizonytalanul nézelődött, nem tudta pontosan, mi történik, aggódott emberei biztonságáért. Brander lágyan füttyentett; a hang a korábban hallott madárhangra emlékeztette Keldát. Még több madár hangja hangzott fel, a férfi pedig szemmel láthatóan megnyugodott. Néhány pillanat múlva feltűntek a felderítők, akiket az út kezdetekor előreküldött, s megállás nélkül egyenesen Branderhoz mentek. Suttogva váltottak néhány szót. Brander bólintott, majd intett, mire harcosai visszakísérték a vikingeket a tisztásra. A felderítők a folyóhoz mentek inni, Brander pedig lehajolt, letépett egy fűszálat, és rágcsálni kezdte, majd a lány felé fordult. – Falubelieink fognak hozzánk csatlakozni. – Kiköpte a levelet, majd hozzátette: – Több napos vadászatról tértek vissza. Ismerve az irokéz főnök vikingek iránti gyűlöletét Kelda azon csodálkozott, miért foglalkozik azzal, hogy elmondja neki az eseményeket. Gúnyos mosoly bujkált a férfi szájának sarkában. – Már megkezdődtek az előkészületek a norvégok foglyul ejtésének alkalmából rendezett lakomára és ünnepségre. Az asszonyok szintén készen állnak. Szokásaink szerint ők veszik át a foglyokat, büntetést mérnek ki rájuk. Néhányat lassan, fájdalmasan halálra kínoznak. A többiekből rabszolga lesz. A legbátrabbat pedig befogadjuk a törzsbe. – Inkább rabszolga leszek, vagy meghalok, semhogy befogadjatok magatok közé. – Kelda szinte kiáltotta a szavakat a férfi felé. Tudta, a barbár célja rosszindulatú.
23
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Biztosíthatlak, igen jók az esélyeid, hogy kívánságod teljesüljön, viking. Levélzörgés keltette fel Kelda figyelmét. Amikor megfordult, négy irokéz harcost látott a tisztásra lépni. Kettejük vállán hosszú rúd nyugodott, s egymás mögött lépdeltek. A rúdon néhány állat lógott. Vezetőjük Branderhoz lépett, és mondott neki valamit. Amikor Kelda először találkozott Branderral, hallotta a vikingek nyelvén beszélni és amikor megtudta, hogy a neve is norvég, akkor izgatott lett. Azt hitte, máris megtalálta a jarl fiát. Most viszont azon töprengett, vajon hány irokéz lehet félig norvég. Ez a vadász sem lehet más, gondolta Kelda. Copfba font haja gesztenyeszínű, akárcsak a szakáll árnyéka az arcán. Lehet, hogy ő a jarl fia, akit keres. A beszélgetés hevesebb lett, ahogy a vadász pillantása Branderról Keldára siklott. Felhúzta a szemöldökét, s folytatták a beszélgetést. A vadász végül felnevetett, és hátba veregette a főnököt. Odasétált Keldához. – Rauthell a nevem, az irokézek fia. – Kelda vagyok – válaszolta a lány. Pillantása végigfutott Rauthellen. Jól választottak neki nevet: Vörös Pokol. Az egész ember vörös! Rauthell, még mindig norvégul, hátraszólt válla fölött: – Azt mondod, testvérem, az Élet Ura megáldotta a vadászatomat. Szerintem inkább téged áldott meg. Az én trófeám három döglött szarvas, egy medve, néhány mókus, s 24
Emma Merritt – A szerelem rabjai
ezek mind el fognak fogyni a holnapi nap végéig. A tiéd viszont egy bájos nő, ki sok hónapon keresztül betölti majd magányos éjszakáidat. Rauthell sötét szeme a lány haja fölött repkedett, ugyanúgy, mint a Branderé annak idején. – Egy bájos viking asszony, aranyszínű hajjal, aki ráadásul harci főnök. Mit szólnál egy üzlethez? Az ágyam üres. Brander gúnyosan elmosolyodott. – Mivel az én ágyam is üres, valami nagyon értékeset kellene felajánlanod cserébe, barátom. – Nem vagyok a tulajdonod, hogy csereberélj! – kiáltotta Kelda, mit sem törődve azzal, hogy elárulja dühét. Elfordította fejét Brandertól, ám arca megrándult, ahogy a férfi belemarkolt a hajába, és visszarántotta. A lány felkiáltott: – Ne beszéljetek rólam úgy, mintha itt sem lennék! Egyszer már legyűrte szavaival a férfi. Most nem fogja. Soha többé nem fogja! – Csend! Brander lágyan mondta ki ezt az egy szót, de Kelda érezte haragját. Az irokéz főnök a hajánál fogva magához rántotta, és arcuk szinte összeért. Olyan erősen húzta haját, hogy a lány feje fájni kezdett. A férfi forró lehelete, mely illatozott az elrágcsált gyógynövénytől, a lány bőrét simogatta, még inkább a ráébresztette Keldát a férfi jelenlétére, s valahogy megszűntette a fejében lüktető fájdalmat. – Az enyém vagy! Soha többé ne szólj hozzám ebben a hangnemben! Nem hiszek a foglyok végkimerülésig tartó 25
Emma Merritt – A szerelem rabjai
korbácsolásában, de ha nyilvánosan megsértesz, akkor nem hagysz más lehetőséget! Egyetlen nő sem fog... különösen pedig egy viking nő nem... megszégyeníteni a harcosaim előtt! Kelda a férfira meredt, aki úgy beszélt vele, mint a rabszolgájával vagy a kutyájával. Életének huszonegy tele alatt sok férfit meggyűlölt már, de egyiket sem annyira, mint most ezt a... ezt a... ezt a barbárt! Rauthell komoran helyeselt. – Komolyan gondolja, ami mond, viking! Érdeked, hogy engedelmeskedj neki. – Biztatóan mosolygott. – Majd meglátod, Tüzes Bélyeg nem lesz olyan kegyetlen urad, ha kedves leszel hozzá. – Tüzes Bélyeg, ha! A lány a földre köpött; alig hibázva el Brander mokaszinját. Majd beszélni kezdett. – Ha van egyáltalán valami közöd a tűzhöz, skrellingek főnöke, akkor te a legkisebb üszök vagy, amit könnyen elfúj egy szellő, vagy elvisz a legjelentéktelenebb madár a csőrében. A férfi egy pillanatig Keldát szemlélte. Végül szája megrándult és szeme veszített valamit dühéből. A lány haját elengedve ajka halvány mosolyra húzódott. – Illik rám a nevem, és jól teszed, ha ezt eszedbe vésed! – Rám is illik a nevem, skrelling. Kelda vagyok, a tiszta forrásvízről neveztek el. – A férfi arcába bámult. – Én vagyok az egyetlen, aki kioltja a tüzet. Jól teszed, ha te pedig ezt tartod észben! 26
Emma Merritt – A szerelem rabjai
A férfi hosszan hallgatott, végül így szólt: – Igen, nem fogom elfeledni, viking asszony. – Hangja meglágyult. – Ígérem, te leszel az egyetlen, aki kiolthatja Tüzes Bélyeg lángjait. Még ha a vének el is engedik harcosaidat, én akkor is magam mellett foglak tartani. Jó szórakozást nyújtasz majd nekem. – Valóban. – Kelda félelem nélkül nézett a férfi szemébe. – Jó szórakozást ígérek. Meg foglak ölni. – Ezt már mondtad korábban is, viking. Ám én kétlem, hogy képes lennél rá. Több kell ahhoz egy egyszerű nőnél, hogy megölje Tüzes Bélyeget. – Ha elég sokáig leszel mellettem életben, skrelling, rá fogsz döbbenni, sokkal több vagyok, mint egy „egyszerű nő”. Brander mosolygása kacagásba csapott át, zengő, forró és vidám hahotába. Őszintén nevetett. Kelda láthatta az arcán és a szemében. – Csak nem a derekadon fityegő játékszerrel akarod kioltani Tüzes Bélyeg lángjait? A férfi keze kettejük teste közé siklott. Kelda ruházatának vastagsága nem volt elég ahhoz, hogy megóvja az érintés perzselő melegétől. Brander kihúzta a tőrt a tokjából, és hegyét a lány nyakának szegezte. – Ezzel? – Thorra! – Kelda felsóhajtott, győzelme gyorsabban illant el, mint ahogy jött. – Most azt kívánom, bár sohasem esküdtem volna meg Thorualdnak, hogy megkeresem a fiát! Megmutatnám, mit tudok azzal a kis játékszerrel... ha már így nevezted... skrelling! 27
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Hadd mutassam meg, én mit tudok vele! – A férfi hangja vészjóslóan mélynek hangzott. Fogta a kést, és végighúzta Kelda állának körvonalán, le a nyakáig. Jéghideg volt a penge, halálosan hideg. – Egy vágás innentől idáig... – húzta végig a kést a lány egyik fülétől a másikig – ...és halott vagy. Kelda, érveit elfeledve, mélyeket lélegzett. Az irokéz főnök szeme, feketébben villogott a kátránynál, amivel kenukat festik, s könyörtelen tőrként fúródott az övéibe. – Ne nevezz skrellingnek többé! – Felemelte a tőrt, és végigcirógatta vele a lány ajkát. – Mostantól számodra is Brander vagyok, az irokézek főnöke! – Kényszeríthetsz, hogy Brander főnöknek szólítsalak – motyogta a lány nyugalmat erőltetve reszkető hangjára –, de ez még nem tesz téged főnökké, és nem jelenti azt, hogy akként tisztellek. Nem számít, miként nevezlek, tudod jól, barbárnak tartalak. Számomra te örökké csak egy barbár maradsz. Brander néhány végtelen pillanatig csak nézte, majd ellökte magától, és végigfuttatta hüvelykujját a pengén. Vékony vércsík serkent a vágásból. – A játékszered elég éles ahhoz, hogy elcsendesítsen egy dacos nyelvet. – A nyelvemet kivághatod, Brander főnök, de a dacomat nem! Amíg lélegzik a testem, addig harcolni fogok, hogy az lehessek, akinek születtem... szabad viking és szabad nő! Nem vagyok senki ingósága, különösen a tiéd nem!
28
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Nem az „ingóság” szót használnám azokra a szolgáltatásokra, amiket előreláthatólag nyújtani fogsz nekem, viking Kelda. Mint már többször is megtette, végigfuttatta tekintetét Kelda testén, megállapodva először a lány mellén, majd az ajkán. Könnyedén végighúzta a tőrt a lány telt keblén. Kelda félt a férfitől, ám az érintés mégis feldúlta érzelmeit. Mellbimbója megkeményedett és a puha ingnek feszült. Lélegzete elnehezült. Brander lágyan és gúnyosan kuncogott. – Hadd tisztázzak egy dolgot, viking! Te az enyém vagy! Az irokéz főnök oly halkan mondta ki e szavakat, hogy Keldának előre kellett dőlnie, hogy meghallja, de nem kételkedhetett a szavakban rejlő fenyegetésben és ígéretben. – Már most meg kellene téged ragadni, és bebizonyítani. A lány mellkasa szaporán emelkedett és süllyedt. Brander megérintette arcát ujjhegyeivel, mire a lány erőszakosan megrázta fejét. Az ujjak végigsiklottak a nyakán, majd a melle fölé simultak, a lágy halmokat cirógatva. A hüvelykujjak ritmikus köröket írtak le a mellbimbók körül. Kelda alig kapott levegőt. Lecsillapítva testének borzongását, a vele szemben álló férfira bámult. Hallott már azon érzésekről, melyek egy férfi és egy nő között létezhetnek, de most tapasztalta először, mit is jelentenek valójában. Ragnarral határozottan nem érezte ezt. Ő a barátja volt, nem a szeretője, és meghalt, mielőtt férj és feleség lehettek volna.
29
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Most még csak a tested az enyém – suttogta Brander visszacsúsztatva a tőrt a tokjába –, de hamarosan a lelkedet is birtokolni fogom.
30
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Harmadik fejezet – Elfogtad a vikingeket. Egy őszülő, idősebb asszony lépett előre. Mögötte egy nagy csoport nő és gyerek tolongott, bunkókkal és különböző fegyverekkel kezükben. Az asszony először Keldára nézett, majd a viking férfiakra, akiket a falu bejáratához közel őriztek. Intett, mire az ellenséges csoport egy része csatlakozott hozzá. Tekintetét Brander felé fordította. – Nem bántottad a foglyokat? – kérdezte vádlóan. – Honnan fogják tudni, hol a helyük a törzsben, ha nem fegyelmezzük őket? Meg kell őket törni, és akkor jó rabszolgák lesznek! Szürke Hajnal többször körbejárta Keldát, majd kinyújtotta kezét, hogy megérintse. A nőre pillantva Kelda közelebb húzódott Branderhoz. Az irokéz főnök meglepődött a lány reakcióján, s azon töprengett, vajon a viking tudatában van-e annak, épp nála keres oltalmat, a gyűlölt barbárnál. Látta, amint az egyik viking összevonja szemöldökét, és nekilódul, hogy Kelda segítségére siessen. Azonban az egyik őr dárdája nyelével homlokon vágta a harcost. Vér serkent az ütés nyomán, s lecsorgott a férfi arcán, majd a szőke szakállba ragadva állapodott meg. Kelda megrándult, mintha oda akarna futni, azonban Brander megragadta a karját, és maga mellé kényszerítette. A lány rápillantott, s gyűlölet szikrázott a szemében. 31
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Vesszőt kell futniuk! – döntött Szürke Hajnal. Brander feltartotta a fehér pajzsot, hogy a falu minden lakója láthassa. – Ezzel jöttek. – Nem érdekel, hogy a fehér pajzzsal jöttek! – kiáltotta Szürke Hajnal. – A foglyaink, és a szokásaink szerint bánunk velük. – Állj! – Egy fiatalabb nő lépett előre. – Én, a Vetés Asszonya, követelek egy férfit a férjem helyébe, akit két téllel ezelőtt megöltek a vikingek. Az egyik viking a rabszolgám lesz. Kelda harcosaira pillantott, aggódó tekintete a sebesültet kereste, s nyugtalanság árnya borult arcára. – És én is követelek! – kiáltotta valaki más. – Nekem két rabszolga kell. Az egyiket fiamként befogadom a családba. – A Vének Tanácsa elé visszük a vikingeket – harsogta Brander. – A vének joga eldönteni, mi legyen velük. Ha úgy határoznak, hogy foglyok, akkor ti rendelkeztek velük. – Nekünk már van egy hagyományunk – jelentette ki Szürke Hajnal. – A foglyokkal mi rendelkezünk... az asszonyok. – Én, Brander, az irokézek harci főnöke, beszéltem. Majd a Tanács előtt érvelhetsz, miután mindenről beszámoltam nekik. Szürke Hajnal arrébb lépett, de az arcán még mindig harag és megvetés ült. Kinyújtotta kezét, és Kelda hajába markolt, s úgy tartotta tőrét, mintha le akarná vágni. A lány megfeszült.
32
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Maradj nyugton, vagy levágom a hajad! – parancsolta Brander lágyan, norvégul, tekintetét az irokéz nő arcára szegezve. – Ha egyetlen tincset is levágsz... – fonta Kelda ujjait tőrére – ...személyesen fogom elintézni vele a dolgot, és nem leszek könyörületes! – Enyém lesz a nő haja! – kiáltotta Szürke Hajnal. A nők és a gyerekek egyetértően felkiáltottak. – El a kezekkel! Szürke Hajnal gyilkos pillantással mérte végig Brandert, mikor az félreütötte kezét Kelda hajától. Karját a lány dereka köré fonva Brander közel húzta magához Keldát. A viking nő az övé. Senki, még a falu asszonyai sem vehetik el tőle. Nem engedi, hogy hozzányúljanak. Szürke Hajnal duzzogott. – Beszélni fogok a Vének Tanácsával – ismételte meg Brander, most már a harag erejével szemében. – Ha valami ellen kifogásotok van, nekik mondjátok el! Ők hozzák a végső döntést az Erdő Népe számára. Az asszonyok és gyerekek dühösen morgolódva odébb álltak. A vikingek az irokézeket átkozták. – Gyere velem és hagyj fel az ellenkezéssel! – utasította Brander Keldát, ahogy elindultak. Egy csapat harcosnak, aki mellett elmentek, további parancsokat kiáltott anyanyelvén. Kelda hátranézett, és látta, amint a vikingeket az ellenkező irányba terelik.
33
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Hauk, Kelda tanítója, tanácsadója és helyettese megvetette a lábát. A vágás a homlokán még mindig vérzett, az egyik irokéz mégis a hátára csapott egy rövid bőrkorbáccsal. Hauk megrándult. Mégsem mozdult. A harcos dühösen kiáltott egyet, majd keményen verni kezdte. Csapás, csapást követett. – Állj! – kiáltotta Kelda Brander karját megragadva. – Mondd neki, hagyja abba! Brander megfordult, és csodálkozva meredt a lányra. Lesöpörte annak ujjait a karjáról, és szorosan megmarkolta azokat. – Túl sokat engedsz meg magadnak, viking asszony! – közölte. – Túl messzire mentél. Az asszonyoknak igazuk volt. Tisztába kell lenned azzal, hol a helyed a faluban. – És azt miként éred el, Brander főnök? – kérdezte gúnyosan Kelda. Brander az egyik kezével megragadta a haját, a másikkal előhúzta tőrét. – Úgy, hogy levágom a hajad, viking. A hajamat ne! Kelda sikítani szeretett volna. – Vagy úgy, hogy megverlek, és megbélyegezlek. Kelda összerezzent az utolsó szavak hallatán és jobb csuklójához kapott. Hüvelykujjával megdörzsölte a kis heget. – Talán mind a három által. Kését magánál tartva Brander elengedte a lány haját, és megragadta a csuklóját. Hosszú léptekkel indult meg egy mocskos úton. Kelda mögötte bukdácsolt, batyuja combját dörzsölte, s előre-hátra himbálózott. A válla fölött hátranézett, s meglátta a skrellingeket, ahogy embereit a falu másik vége felé terelik. Mellette a nők és a 34
Emma Merritt – A szerelem rabjai
gyerekek futkároztak nevetve és gúnyolódva. El-elhajították fegyvereiket, a tomahawkok éle alig-alig hibázta el a lányt. Kelda erős vágyat érzett, hogy kínzói ellen forduljon. Tudta, azok hatalmas túlerőben vannak, de megalázónak érezte, hogy el kell szenvednie a bántalmazásokat. Ugyanúgy tudta, mint a barbár, hogy fegyverei semmit sem érnek. Békével jött, nem harcolni. Meg kell találnia Thoruald jarl fiát. – Hová viszel? – kérdezte. Brander tovább ráncigálta az úton. Kelda megvetette lábát, és visszarántotta karját. Ellenállása nem zavarta a férfit. Még csak meg sem botlott. – Tudni akarom, hová viszel! Az irokéz főnök keményen rántott rajta egyet, mire a lány majdnem elesett. Mivel nem lassított, Keldának futnia kellett, hogy lépést tudjon tartani vele. A nők és a gyerekek a barbárt biztatták. Kelda viszont átkozta őt, hogy valaha is megszületett, de az nem figyelt rá. Végül egy kunyhóhoz értek. – Gondját viselem a viking nőnek – jelentette be a nagyközönségnek. – Látni akarjuk, ahogy kínzod! – rikoltotta Szürke Hajnal. – Tudni akarjuk, miként töröd meg! – Tudni fogjátok. – Honnan? – kérdezte az öregasszony. – Egy megtört nőt láttok és hallotok majd, amikor kihozom – válaszolta Brander, és Keldára nézett. – Esküszöm neked,
35
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Szürke Hajnal, kevesen gyűlölik közületek annyira a vikingeket, mint én. – Hó! – kiáltotta az öregasszony, és bólintott. – Sok bánatot okoztak neked, fiam, Tüzes Bélyeg. – Több bánatot fogok okozni nekik, mint ők okoztak nekem, öreganyám. A nő bólintott, és megfordult, a tömeget pedig eloszlatta a háztól. Brander megragadta Keldát, és minden ceremónia nélkül betuszkolta, majd az előtér fala mellett lévő padra lökte. Megállt fölötte, karját összefonta mellkasánál. Arca és tekintete sötét haragot fejezett ki. – Arra számíthatsz, viking asszony, hogy ebben a faluban senki sem szereti a norvégokat, különösen nem a két téllel ezelőtti dúlásuk óta. Akkor mindenki elveszített valakit vagy valamit, és éheznek... lihegnek... a bosszúért. Kinyúlt egy bőrszíjért, ami egy falba vert pöckön lógott. Ezzel akar megütni!, gondolta Kelda a rátörő pánikkal küzdve. – A nők bizonyára gyűlölni fognak, mert más vagy, mint ők, s így a falu férfiai vonzódni fognak hozzád. Brander hátrahúzta kezét. Meg akar ütni! A szíj Kelda mellett csattant a falon, a hang keresztülsüvített a kunyhón. A lány felugrott, majd azonnal megbánta, amiért reagált a fenyegetésre. Jobban bánta, mint amennyire a férfi örült a mozdulatnak. Kelda leeresztette szemhéját, hogy a barbár ne láthassa a félelmet a szemében. A szíj körülötte sziszegett, ismét a falon 36
Emma Merritt – A szerelem rabjai
csattant. A viking lány most már megfeszítette magát és elfojtotta félelemkiáltását. Akkor sem kiáltott volna, ha Brander megüti. Sohasem mutatna félelmet előtte vagy népe előtt. – Irigyek lesznek a testedre és a hosszú, aranyszínű hajadra. Kelda belül remegett, de remélte, közönyösnek látszik, s a ruháját kezdte tanulmányozni. A padra könyökölve először ingét, majd a vállán lévő köpenyt igazgatta meg. Kisimította oldaltáskáját, majd a nadrágján lévő piszkot kezdte dörzsölgetni. Brander gyors, folyamatos mozdulatokkal ütötte a falat, a szíj Kelda füle mellett süvített, visszhangot keltve a szobában. A lány most már nem reagált. Az irokéz kinyújtotta karját, ujjai fájdalmasan mélyedtek a lány arcába és nyakába. – Rám figyelj, ha hozzád beszélek! – Figyeltem, amikor beszéltél – válaszolta csendesen a lány, érezve a férfi közelségét, az arcát dörzsölő szíjat. A cserzett bőr szaga betöltötte orrlyukait. – Csak a falat csapkodtad körülöttem, mert meg akartál félemlíteni. Csakhogy én nem adom meg neked ezt az örömet, barbár. – Nem félted az életedet? – De – felelte Kelda. – De igen. Remélem, te is. A férfi lazított szorításán, de nem húzta el kezét. A lány még mindig érezte a szíj durva anyagát az arcán. Semmi mást nem látott, csak a puha bőrkabát fedte széles vállakat.
37
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Annyira ártatlannak látszol – suttogta a férfi. – De én tudom, hogy nem vagy az. – Sejtem, mit gondolsz... – kezdte Kelda. – Nem! – csattant fel a főnök. – Fogalmad sincs arról, mit gondolok. Fogalmad sincs arról, mekkora pusztítást vitt végbe a néped két téllel ezelőtt, amikor megtámadta a falut. Kezét elvette a lány arcáról, és a karján lévő pántra tette. Talpra állította Keldát, és ismét érezte a férfi hatalmas erejét. Csizmája belegabalyodott a földre lógó köpenyébe, és Brander karjába esett. Tenyerét a férfi mellkasának feszítette, mert nem akart a földre esni. A bőringen keresztül is érezte az irokéz testének melegét. Egész testében érezte keménységét. Ismerve a legsötétebb félelmet, elhúzódott tőle. – Nekem köszönheted, hogy nem vágták le a hajad és nem vertek meg, viking – suttogta Brander. – A nők ezt akarták tenni, de megtiltottam. Megígértem, engedelmes rabszolga leszel, és ha meg akarod tartani arany fürtjeidet és el akarod kerülni a verést, akkor így is lesz. Megígértem nekik, hogy megtörlek. Hát legyen! Kelda megfeszülve várta az ütéseket. Brander meglengette a szíjat, és a köpeny vastag anyagán keresztül könnyedén meglegyintette a lány fenekét. – Ez egy becsületes figyelmeztetés. – Nem tudsz megijeszteni! – vágott vissza Kelda. – Akkor bolond vagy. A falu véneihez akarlak vinni, de ígérem, nem foglak megvédeni a nőktől, akik le akarják vágni a hajad és meg akarnak kínozni. 38
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Ütemesen csapkodni kezdte egyik tenyerét a szíjjal. A lány tudta, ez figyelmeztetés. – Még egy szó, még egy alkalom, amikor nyilvánosan dacolsz velem, s odavetlek nekik, és példa leszel népednek, mi történik az engedetlen foglyokkal. Kelda tett egy lépést hátra, hogy növelje a kettejük közötti távolságot. A haja volt a büszkesége és az öröme, de csak átmeneti szégyen lenne, ha levágnák. Hamar visszanőne. Félelme nem Brander fenyegetéseinek szólt. Azok semmit sem jelentettek neki, örömmel küzdött volna meg az asszonyokkal. A saját testétől félt, a barbárhoz való vonzódásától. A férfi az ajtó felé indult, Kelda utána kiáltott. – Várj! – Nem mondtam el egyértelműen, hogyan kell viselkedned? – Kérlek! A férfi bólintott. – Hauk a helyettesem – hadarta a lány. – Szeretném, ha velem lehetne. Fontos, hogy mindent tudjon, arra az esetre, ha... ha történne velem valami. Akkor neki kell majd vezetni az embereket. És ő segíthet nyugton tartani a vikingjeimet. – A mi érdekünkben? – kérdezte Brander gúnyosan. – Egyelőre az övékben – válaszolta Kelda. – De a tiétekben, ha egyszer visszaszerzik a fegyvereiket. Brander egy pillanatig töprengett, majd így szólt: – Gondolkozni fogok a kéréseden. Amikor kiléptek a házból, visszaszólt: 39
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Gyere pár lépéssel mögöttem, ahogy egy rabszolgához illik. Így az asszonyok és gyerekek tudni fogják, a megfelelő módon bántam veled. Kelda a fogát csikorgatta, de elhatározta, engedelmeskedik, míg be nem végezte küldetését. Ahogy az úton haladtak, a szíj egyszer csak Brander lábára tekeredett. A falubeliek mutogattak és nevettek. Kelda először arra gondolt, most megtudják, a férfi nem verte meg. Aztán elhessegette magától a gondolatot. Ő is a szíjra meredt. Bolondság lenne, ha elárulná, és így megalázná a barbárt. Amikor a főutcára értek, Brander kiáltott valamit a saját nyelvén egy csapat harcosnak. Az egyikük eltűnt, majd rövidesen Haukkal tért vissza. Ahogy a viking közelebb ért, Kelda megkönnyebbülve látta, arcát megmosták. A seb csupán felületi sérülés volt, csak a homloka kékült meg tőle. Brander norvégul odaszólt: – A nő kérésére megengedem, hogy mellette maradj. – Én is ezt akartam – válaszolta Hauk. – Én is Keldával akarok maradni! – Egy ösztövér férfi nyomakodott keresztül az őrökön és állt meg Kelda mellett. Őszülő haja ritkult, akárcsak szakálla. – Canby vagyok, a törvények felolvasója, és magas rangot élvezek népemnél. Keldának szüksége lehet a szolgálataimra. Brander szája gúnyos mosolyra húzódott. – Csak egyikőtök jöhet vele. – Akkor én leszek az – döntötte el Canby, fejét előreszegezve, tenyerével kisimítva köpenyét és ingét, mintha
40
Emma Merritt – A szerelem rabjai
a Herred-thing, a Norvég Törzsi Gyűlés, a törvényes gyűlés találkozójára készülne. – Engem küldött Thoruald, hogy... – Nem, öreg – reccsent rá Brander. – Ha szüksége van valamelyikőtökre, akkor a harcos az, nem a törvények tudója. A mi földünkön vagytok, ahol a mi törvényeink érvényesek. Jól teszed, ha megjegyzed ezt! A többiekkel maradsz! – Kelda! – kiáltotta Canby. – Magyarázd meg neki! Mondd meg neki, hogy nekem ott kell... Brander csendre intette Keldát, aki épp szólásra nyitotta száját. – Amit mondtam, megmondtam – jelentette ki. – És így is lesz. – Biztonságban leszek, Canby – győzködte Kelda a férfit. – Kérlek, ne aggódj! Nyugtasd meg az embereket, minden rendben lesz! Ha hallotta is szavait, Canby nem adta jelét. Branderre meredt. – Thoruald meg fog ölni téged, ha valami baja esik fogadott leányának. Brander felnevetett. – Előre is örülök a próbálkozásának. Brander intett az egyik őrnek, vigye vissza a vikinget a többi fogolyhoz. Aztán Hauk felé fordult. – Te velünk jössz! Ahogy továbbmentek újra bunkókkal felfegyverkezett asszonyok és gyerekek rohangáltak körülöttük, megvetően és gúnyosan bámulva őket. Azonban nem próbálták bántalmazni a foglyokat. Brander és a két viking elhaladt néhány 41
Emma Merritt – A szerelem rabjai
öregember mellett, akik az út szélén ülve nyílhegyeket faragtak. Azok kíváncsian nézték őket, de egy pillanatra sem hagyták abba a munkát. Az út végén egy nagyobb ház állt. Két férfi és két nő ült előtte. Az egyik férfi irokéz volt, a másiknak fakóvörös haja és ugyanolyan színű bozontos szakálla volt. Bizonyára ő Delling, a rabszolga, akit Thoruald hagyott itt, gondolta Kelda megkönnyebbült szívvel. Ez az ember biztos segíteni fog rajta. Végül is norvég. Közülük való. Ahogy közelebb értek, Brander üdvözlésre emelte kezét. – Ho, Magas Fa, irokézek főnöke! – köszöntötte. – Ho, Brander, irokézek harci főnöke. Dicső győzelemmel tértél hát vissza. – Viking foglyokkal – emelte fel Kelda pajzsát. – És elhoztam a béke jelét is velük. Az irokéz bólintott. – Ülj le, meséld el tetteidet! Amikor Brander leült a vének közé, Hauknak és Keldának intett, maradjanak állva. Kelda a köréjük gyűlt tömeget bámulta. Gyűlölték a vikingeket. Látta a megvetést az arcokon; a gyűlöletet, ami átitatta az egész falut. Megnyugtatásképpen, ujjait végighúzta az anyjától kapott melltűn. Lusta érdeklődést színlelve tanulmányozni kezdte az előtte lévő, élénk színű gyékényeken ülő csoportot. Érdeklődve nézte a mellettük heverő tárgyakat, melyek legtöbbjének rendeltetését nem ismerte. Brander beszélt, hangja határozottan és tisztán csengett. Először Keldára, majd a fehér pajzsra mutatott. Valaki 42
Emma Merritt – A szerelem rabjai
válaszolt. A párbeszéd felforrósodott. Brander a fejét rázta. A legidősebb férfi, akit Brander üdvözölt érkezésükkor és aki Kelda sejtése szerint a nagyfőnök lehetett, halkan mondott valamit. Ahogy a vita veszített hevéből, Kelda figyelme elkalandozott. Ismét környezetét kezdte tanulmányozni. A legérdekesebb tárgy a középen ülő vén előtti állványon hevert. Hosszú, furulyaszerű eszköz volt, az egyik végén egy kis fejjel. Mivel gyöngyökkel, tollakkal, szalagokkal díszítették és rendkívül gazdagon faragták, Kelda úgy gondolta, valami hangszert lát. Mellette bőrzacskó és vékony fapálca feküdt. Amikor észrevette a játéktáblát a szakállas férfi mellett, nem kellett töprengenie, mi az. Ismerte. Rengeteg téli estét töltött azzal, hogy hnefatafl-t játszott Thorualddal, Ragnarral vagy Haukkal. „Habár ez harci játék két jarl között”, mondta Thoruald, amikor először oktatgatni kezdte, „megtanít majd gondolkodásra és türelemre. Soha ne siess a játékban, kölyök! Ez a stratégia játéka, amiben az győz, aki a legjobban gondolkodik. Csak az egyik jarl győzhet. Nem a legerősebb, hanem a legagyafúrtabb.” Nem a legerősebb, hanem a legagyafúrtabb. Attól az estétől kezdve a szívében csengtek Thoruald szavai, és addig gyakorolta a játékot, míg mesterévé nem vált. Végül Brander Kelda és Hauk felé fordult, és norvégul szólalt meg.
43
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Üljetek le mellém. Kelda a jobb, Hauk a bal oldalamra! Magas Fa, az irokézek főnöke beszélt a Vének Tanácsával. A sorsotokról napkeltekor fogunk dönteni. Addig a foglyaink vagytok. Kelda és Hauk elfoglalták helyüket. – Te nem hiszel békét hirdető szavaimnak? – kérdezte Kelda. – Óvatos vagyok. Túl jól emlékszem arra, amit a vikingek tettek velem – felelte Brander hidegen. – A Vének Tanácsa sokkal elnézőbb, mint én, de nekik annak is kell lenniük. Nekem viszont nem kell elnézőnek lennem. Én a harci főnök vagyok. – Te győzted meg őket, hogy fogolyként bánjanak velünk? – Igen. Ékesszólóan beszéltem – ismerte el a férfi. – Szavaim bölcsek voltak, ők pedig meghallgatták azokat. Amíg valamelyikőtök olyat nem tesz, ami felizgatja vagy felingerli a falubelieket, addig biztonságban vagytok. A harcosaidat egy nagyobb házban helyezzük el. Ott kapnak reggel enni, és ott kell tartózkodniuk, míg engedélyt nem adunk arra, hogy a faluban mozogjanak. De állandóan őrökkel lesznek körülvéve. – És mi lesz Haukkal és velem? – kérdezte Kelda. Brander rövid hallgatás után válaszolt. – Mivel ti a vagytok a vezetők, a Vének Tanácsával ehettek. Rauthell Branderre nézett, mintha azt várná, hogy mond még valamit. Amikor az nem tette, Rauthell rosszallóan
44
Emma Merritt – A szerelem rabjai
ráncolta szemöldökét. Kelda azon töprengett, a főnök elhallgat-e valamit. És ha igen, akkor mit? Magas Fa kinyitotta a bőrzacskót, és egy barna, leveles anyagot gyömöszölt a furulyaszerű tárgy fejébe. Kántálva a tűzbe tartotta a vékony pálcát, a tárgyat pedig a szájához emelte. A két viking lenyűgözve bámulta, ahogy a lángot a feje fölé tartja és mélyet szippant. Égő levelek édes illata szállt Kelda felé. Mélyen beszívta, miközben Magas Fát nézte, aki füstöt fújt ki száján. – A pipa – magyarázta Brander – a béke záloga és a testvériség jele. Megerősítjük szavunkat, miszerint nem esik bántódásotok addig, míg holnap reggel a Vének döntést nem hoznak. Magas Fa kis füstpamacsokat fújt különböző irányokba, ugyanúgy kántálva, mint eddig, minden pamacsnál magasra tartva a pipát. – Esküt teszünk az Élet Urának, a Napnak, aki a fényt adja, a Földnek és a Víznek, akik táplálnak. A négy szélnek is küldünk egy-egy füstfelhőt. Nem fogjuk megszegni szavunkat, viking. Magas Fa leült, és egy utolsót szívott a pipából, mielőtt Keldának nyújtotta volna. A lány zavartan nézett Branderre. – Bele kell szippantanod – utasította a férfi –, ezzel tudatod az irokézekkel, megértetted bölcs szavait, s meggyőzöd őket, miszerint te és embereid elfogadjátok törvényeinket, amíg a földünkön vagytok. Kelda a szájához emelte a hosszú, vékony csövet, és füstöt szívott a szájába. Nem volt biztos abban, mit kell tennie, s 45
Emma Merritt – A szerelem rabjai
lenyelte. Szeme és mellkasa rögtön égni kezdett, köhögnie kellett. A Vének felnevettek. – Most – mondta Brander – tartsd a szádban, hogy ki tudd fújni, mint a Szellemeknek szánt áldozatot. Kelda ránézett, miközben könnyeit törölgette arcáról. Azonban elégedett volt magával, amikor másodszorra sikerült kifújni egy adag füstöt anélkül, hogy rosszul lett volna. – Most pedig add tovább! – szólt Brander. – Mindannyian bele fogunk szívni, így megerősítjük ígéretünket az Élet Szellemeinek. Amikor a pipa ismét Magas Fához került, Kelda felegyenesedett. Meglazította a bőrszíjat mely a táskáját tartotta, majd előhúzott egy vörös palástot, és Magas Fa felé nyújtotta. – Ezt neked ajándékozom, nagyfőnök. Ez a barátság jele, amit főnököm, Thoruald jarl küldött. A Vének elégedetten mormogtak, többen kinyújtották karjukat, hogy ujjaikkal megtapogassák az anyagot. – Elfogadom az ajándékot – kanyarította vállára a palástot Magas Fa, amikor Brander lefordította neki Kelda szavait. – A vörös a varázslat színe az irokézek között. Hatalmas mágiát, és amellett meleget is fog nekem nyújtani, amikor Északi Szél nagyapánk meglátogat. Főnököd barátságának jeleként értékeljük ezt az ajándékot. Reméljük, harcosai bizonyítják megbízhatóságukat. Feje fölé emelte a pipát, és kántálva lezárta a szertartást. Miután kiürítette a hamut, eltűnt a házban. A többiek ülve maradtak. 46
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Ki visz minket a házunkhoz? – kérdezte Kelda. – Rauthell visszakíséri Haukot az embereidhez. Te velem jössz. – Miért? – Mert az enyém vagy – felelte Brander halkan.
47
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Negyedik fejezet – A tiéd vagyok?! Kelda meghökkent a hír hallatán. Tisztában volt vele, hogy megkínozhatják és foglyul ejthetik, de a valóság sokkal szörnyűbbnek bizonyult. Elképzelhetetlen, hogy ez a barbár rendelkezzen fölötte! Elfogadhatatlan! – Inkább lennék az asszonyoké! – Ordította, nem palástolva dühét. – Ebben biztos vagyok – válaszolta a férfi. – De miért pont a tiéd? – Győztes főnökként jogom van egy kérést terjeszteni a Vének elé, és nekik teljesíteniük kell azt. Megesküdtem, bosszút állok a vikingeken azért, amit két évvel ezelőtt velem tettek; ezért kértem, hogy te a rabszolgám légy. Ha ezt megtagadták volna, azzal a törvényt szegik meg. – Ez azt jelenti, nem térhetek vissza az otthonomba? – Azt – válaszolta a férfi. Keldával mit sem törődve Hauk felé fordult. – Ma van a Tavaszünnep utolsó éjszakája. Minden lakomát és ünneplést a délutáni játékok előznek meg. A Vének Tanácsa úgy akarja, embereid versenyezzenek a mieinkkel. Kelda emelt hangon szólalt meg. – Meglehet, a ti törvényeitek szerint a rabszolgád lettem, ám a mieink szerint én vagyok az embereim főnöke. Én beszélek a nevükben. 48
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Brander a lány felé fordította fejét, pillantása ismét végigsiklott a kardon és a tőrön. – Nincs szükség válaszra, viking. A Vének Tanácsa már döntött. Felvett egy gallyat, és a földbe szúrta. – Te meg az embereid kaptok időt, hogy pihenjetek és fürödjetek. Amikor a bot árnyéka ideér – húzott egy vonalat a porba –, elviszünk benneteket egy helyre, ahol gyakorolhattok a játékokra. A falubeliek végignézhetik majd, és így tudni fogják, kire fogadjanak. – Előre meg fogjuk tudni, milyen játékokban kell majd versenyeznünk? – kérdezte Kelda. – Vagy a Vének Tanácsa már úgy döntött, hogy ezt titokban tartjátok? – Meg fogjuk mondani. Mivel Rauthell beszéli a nyelveteket, ő lesz a vikingek segítője. Minden esélyt megadunk neked és harcosaidnak a győzelemre. Csak a méltó ellenfélen aratott győzelmet lehet élvezni. Rauthell és egy irokéz nő kíséretében – aki Kelda becslése szerint körülbelül ötven telet láthatott – Magas Fa hagyta el a házat, hogy a többiekhez csatlakozzon. – Majd beszélünk még a játékokról – közölte Brander. – Most itt az ideje a reggeli evésnek. Miután mindannyian leültek, Magas Fa az ég felé emelte kezét, és hálaadó imát mutatott be. A könyörgést tapssal fejezte be. Több kislány sietett ki a házból. Egyikük gyékényt terített a vének és a vendégek elé; egy másik kéregtálakat és fakanalakat adott mindenkinek. Kelda és Hauk másfajta 49
Emma Merritt – A szerelem rabjai
kanalat kapott, mint a többiek, olyat, ami szaruból volt faragva, hasonlóan ahhoz, amit a vikingek otthon használtak. – Ezek különleges kanalak – magyarázta Rauthell. Úgy tűnt, ő Brandertól eltérően nem táplál mély gyűlöletet a vikingek iránt, barátságosnak mutatkozott. – Régebben cseréltük őket. Bölényszarvból faragták. Kelda lenyűgözve hallgatta, ahogy a férfi leírta a bölényeknek nevezett hatalmas vadállatokat, amik szabadon kószálnak a Síkföld törzseinek területén. Rauthell csak egyszer látta őket, mesélte, amikor gyerekként megengedték neki, hogy egy kereskedő útra elkísérje nagybátyját. Míg elmesélte a történetet, hatalmas tálakban gőzölgő ételeket hoztak és kezdték felszolgálni. A hús illata csiklandozta Kelda orrát és eszébe juttatta, milyen régen evett utoljára. Rauthell felemelte tálját, mélyen belélegezte az étel illatát, de nem kezdett enni. – Mindig a nagyfőnök kezdi az evést – magyarázta. – Utána következnek a férfiak. Magas Fa merítette először kanalát táljába és evett néhány falatot. Asszonyára pillantva így szólt: – Ez finom, feleségem. Köszönöm, hogy ezt készítetted nekem és vendégeinknek. Az összes férfi megkóstolta az ételt, bólogatva és mormogva fejezték ki elégedettségüket és köszönetüket. Aztán Magas fa felemelt egy nyársat, amin őzhúst sütöttek, és egy darabot a tűzbe vetve így szólt: – Tűz nagyapánk, ezt neked adom, hálából a lángokért, amin az ételt készítjük. 50
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Majd a nyárson maradt falatba harapott, megrágta és lenyelte, aztán a mellette térdepelő asszonyra mosolygott. – Ez porhanyós, feleségem. Vendégeinket és engem megtisztel a gondoskodásod. Köszönet néked. – A falubeliekhez fordult. – Együnk. Ma nagy versenyt élvezhetünk. Éjszaka pedig lezárjuk a Tavaszünnepet. Rauthell a szájához emelt egy kanálnyit a levesből és a fekete húsból. – Ah, meleg étel! – sóhajtott. – Két napja nélkülöztük. A medvezsírban sütött őzhús a kedvencem. Néhány falat után Hauk helyeselt. – Valóban, ez remek étel. Az otthon sütött vastag húsokra emlékeztet, úrnőm. Egyél! Nem kell mondanom, mit hozhat a mai és a holnapi nap, szükséged lesz az erődre. – Ó, igen, úrnőm – utánozta finoman Brander, úgy, hogy csak a lány hallja, miközben Hauk és Rauthell elmerültek a társalgásban. – Egyél! Biztosan szükséged lesz az erődre. Ahogy Kelda a levesbe mártotta kanalát, a férfi közel hajolt hozzá és a fülébe suttogott. – A játékok, amiket az irokézek játszanak, izgalmasak és kimerítőek. Ahogy az óceán hullámai ostromolták a lány szeretett otthonának partjait, úgy kezdte felőrölni Kelda tartását Brander gúnyolódása. Ugyanakkor tudhatta, amikor önként jelentkezett a küldetésre, a lehetséges végkimenetelek között szerepel a halál és a fogság is. A halált a legtöbb viking elfogadja, de a fogságot gyűlöli. Kelda egyszer már élt rabszolgaként, s nem vágyott rá, hogy 51
Emma Merritt – A szerelem rabjai
újra az legyen. Tudata mélyén már induláskor ott lapult az aggodalom, hogy meggyalázhatják, ám arra nem számított, hogy ezt épp egy félvér norvég teszi majd vele. Amikor befejeződött az étkezés, Magas Fa kezdett beszélni, Brander pedig fordította szavait. – Kelda, vikingek vezére, az irokézek hallani kívánják, miért vagy itt. Kelda felegyenesedett. Úgy érezte, mintha otthon lenne, Thoruald mulatozó harcosaival zsúfolt stofájában, egy jó történetet követelve. Noha népe már bizonyára sokszor hallotta történeteit, sohasem akarták, hogy lerövidítse azt. A skald pedig minden elmondáskor csak még jobban kicifrázta. Nos, Kelda nem akart körülményes lenni, de egyetlen egy apró momentumot sem volt hajlandó elhallgatni az irokézek elől. Leírta a wendeket, a kalózokat, akik megtámadták faluját és megölték a főnök fiát, a főnököt pedig megsebesítették, így a bánat sújtotta főnök, Thoruald jarl vérszerinti örökös nélkül maradt. – Ha a jarl meghal – szögezte le Kelda, s Brander hangja visszhangozta a fordítást –, a főnökség, amit a Talon, a Sólyom kardja jelképez, Asgautnak, Thoruald házasságon keresztüli unokaöccsének kezébe kerül. Noha Asgaut bátor harcos, aki egykor üldözőbe vette a wendeket, Thoruald nem hiszi, hogy jó vezére lenne népünknek. Thoruald nem bízik Asgaut törzsről szőtt álmaiban, mert gyenge álmok és nem áldották meg az istenek.
52
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Az irokézek bólogattak és mormogtak. Az álmokat értették, és hittek is bennük. – Mielőtt Asgaut elindult volna küldetésére – folytatta Kelda –, ajándékot adott Thoruald háztartásának: egy irokéz rabszolgát... egy tizenkét év körüli gyermeket... akit nem sokkal azelőtt szerzett az irokéz partok dúlása közben. – Hol – kiáltotta az egyik öreg összecsapva tenyerét. Kelda abbahagyta a beszédet, Magas Fa pedig kérdezett valamit Branderen keresztül. – A te viking Asgautod az irokéz partok fosztogatásának történetével tért vissza Norvégiába? Kelda bólintott. – A te vikingjeid közül járt itt valaki Asgauttal? – Nem. – Honnan tudtad, melyik parton kell keresned a falunkat? – Asgaut skálájától – felelte a lány. – Asgaut bárdja elmondta nekünk a történetet, leírva a tájat, ahol keresgélnünk kellett. – Veled van ez a mesemondó? – Nincs, de velem van az én skaldom. A neve Ulmer. Magas Fa elégedetten bólintott. – Jól van. Meg fogjuk őt hallgatni ittlétetek alatt. A Vének helyeslőén bólogattak. A Magas Fához legközelebb ülő nő súgott valamit a főnöknek. Ő így szólt: – Thoruald, a jarlod volt a falutok főnöke, mikor Asgaut, a viking, embereivel feldúlta a falunkat? – Igen – válaszolta Kelda.
53
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Akkor Thoruald ugyanolyan bűnös falunk felégetésében, asszonyaink, gyermekeink és öregeink legyilkolásában, mint Asgaut! – kiáltotta Rauthell. – Igen. Igen. – A Vének hevesen bólogatva, egyetértőén mormogtak. – Igaz, hogy Thoruald volt a falu főnöke – mondta Kelda kissé zavarodottan, amiért Thorualdot vádolják Asgaut támadásáért –, de nincs hatalma az erős viking főnökök fölött, akik saját harcosaikat gyűjtik maguk köré. Épp ezért van szükségünk egy erőskezű utódra. Ha Thoruald jarlnak nincs vérszerinti örököse, akkor Asgaut... ugyanaz az ember, aki a falutok elleni támadást vezette... lesz a vikingek jarlja. Nem hangzott el megjegyzés vagy magyarázat, a Vének hátradőlve fontolóra vették szavait. Végül Magas Fa szólalt meg, ismét Brander tolmácsolására támaszkodva. – Hallani akarom a történeted hátralévő részét! Tudni szeretném, miért hiszi Thoruald azt, hogy vérszerinti örököse van az irokézek között. Megint Keldán volt a sor. – Egy nap a beteg főnök észrevette az irokéz fiú karján lévő pántot és azonnal felismerte, hogy az egykor az övé volt. Megkérdezte a gyereket, aki azt felelte, az erszényében találta, amikor magához tért a hajón... További kérdések – magyarázta Kelda – felfedték, a rabszolga nem tudja, hogyan került hozzá, mivel semmire sem emlékszik, ami elfogatása előtt történt vele. Kioldotta az övén lógó erszényt, elővette a karpántot, és feltartotta, hogy mindenki láthassa. 54
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Ezt valaha a főnököm birtokolta. Harminc és két téllel ezelőtt szerezte egy nyakpánttal együtt, nevét finoman a rúnák közé karcolták. Röviddel azután, hogy hozzá került az ékszer, Thoruald ezekre a távoli partokra hajózott, ahol szerelmes lett egy irokéz szűzbe, akit feleségül is vett. Amikor eljött az idő, hogy Thorualdnak mennie kellett, a lány úgy döntött, népével marad. Kelda szünetet tartott és egyik Vénről a másikra nézett. Azok arckifejezése közömbös maradt, az érdeklődés legcsekélyebb jelét sem mutatták. – Thoruald a feleségének ajándékozta az ékszereit és itt hagyott egy Delling nevű rabszolgát, hogy gondját viselje az asszonynak. Thoruald jarl, örökbefogadó apám tudni akarta, vajon az irokéz fogoly fiú valóban az unokája-e. Nem kapott választ. – Azt is tudni szeretné, van-e itt fia vagy lánya. Most sem feleltek. – Köztetek van a felesége? Kelda tekintete végigpásztázta a Véneket. Várt. Valakire, aki válaszol. Valakire, aki megszólal. Valamire, hogy történjen. Végül Magas Fa szólalt meg. – Miért épp téged választottak, hogy a földünkre vezesd ezeket a férfiakat? – Tartoztam ennyivel apámnak. Miután a családom pestisben elpusztult, Thoruald jarl befogadott és a gyámleánya lettem. Amikor a kalózok megtámadtak minket, ő megsebesült, majdnem meghalt, s lesújtotta fiának halála. 55
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Akkor én... – habozott, s úgy döntött, kihagy egy pár részletet, különösen azokat, amelyek az örökbefogadásra és az ő szent esküjére vonatkoznak – ...én beleegyeztem, eljövök ide és megkeresem a családját. Magas Fa intett Keldának, üljön le. A lány úgy tett. Ekkor Magas Fa engedélyt adott Brandernek, beszéljen a Vénekhez. Kelda nem kételkedett abban, hogy a férfi meggyőző és ékesszóló szónok. Amikor beszélt, az összes Vén figyelt rá; szavait bólintásokkal és fejingatásokkal nyugtázták. Amikor befejezte, a Tanács tagjai egymás közt beszélgettek egy darabig, majd a nagyfőnök Keldára nézve megszólalt. – Magas Fa látni szeretné a karpántot – fordította Brander. Kelda odanyújtotta a tárgyat az irokéz harci főnöknek, aki sokáig tartotta a kezében, tanulmányozta, ujjhegyeivel követve a véseteket; majd többször körbeforgatta, mintha vonakodna megválni tőle. Keze egyszer az inge alatt lévő nyakláncra tévedt. Amikor észrevette, hogy Kelda figyeli, gyorsan odaadta az ékszert a mellette ülő Vénnek. Keldának úgy rémlett, hogy abban a rövid pillanatra, míg tekintetük összetalálkozott, mintha szomorúságot és bánatot látott volna a férfi szemében. Mielőtt megbizonyosodhatott volna erről, Brander elfordította fejét és mereven maga elé bámult. A Vének sorra megvizsgálták a karpántot, mindegyiküknél legalább olyan hosszú ideig volt, mint Brandernél. Miközben egymás közt társalogtak, a karpánt megkezdte útját vissza a lányhoz. Kelda visszajelzésre várt, egy jelre, hogy a fiú 56
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Branderé vagy Rauthellé, vagy akárkié, aki Thoruald fia. Azonban hiába várt. Várakozva tekintett a szakállas férfiról Rauthellre, majd Branderre. Egyikük sem szólalt meg. Az a nő beszélt, aki utoljára csatlakozott a Vének köréhez. Szavait Brander fordította. – Sámánunk, az Álmok Asszonya tudni akarja, mi volt a gyermek neve. – Nem emlékezett irokéz nevére – magyarázta Kelda. – Mi Kolbynak neveztük el, ami a mi nyelvünkön a sötét vagy fekete külsőre utal. – Volt valami megkülönböztető jel a gyereken, aki a karpántot viselte? – kérdezte a nő. – Igen, egy kis tetoválás a felső karján, mely egy sólymot ábrázolt. Kelda visszagondolt, milyen izgatott lett Thoruald, amikor felfedezte a sólymot. A tetoválás győzte meg a jarlt arról, hogy a fiú az ő unokája és hogy Odin bölcsessége vezérelte a falujukba. – Amikor viselte a karpántot, az eltakarta a sólymot. Magas Fa szólalt meg. – A Vének Tanácsa meg fogja fontolni szavaidat. Holnap, a Tavaszünnep után ismét találkozunk, és akkor választ kapsz. A nagyfőnök összeütötte kezét, és Rauthell felé fordult. – Már eldöntöttük, a vikingek összemérik ügyességüket az irokézekkel. Te fogod segíteni az irokéz kapitányt, hogy a legjobb harcosokat válassza csapatába. Rauthell lefordította Magas Fa szavait. 57
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Az embereid, viking, a mieinkkel fognak versenyezni, egy-egy ellen. Mindkét csapatnak lesz egy bajnoka, a kapitány. Döntetlen esetén a bajnokok pontjai fognak számítani. Az ő eredményük dönti majd el, ki lesz a játékok győztese. Az első játék akkor kezdődik, amikor a Nap pályájának csúcsán áll; és még napnyugta előtt befejeződik a versengés. Akkor összegyűlünk a Nagy Házban a Tavaszünnep utolsó éjszakájára, amikor is a nők elmesélik álmaikat és látomásaikat. Bár Keldának tetszett a versengés gondolata, küldetésének teljesítése jobban érdekelte. Mivel szerette volna minél előbb tisztázni az irokéz fiú és a karpánt ügyét, a drága idő pazarlásának érezte a játékokat. Azonban, ha ezek az emberek csak egy kicsit is olyanok, mint az övéi, akkor nem fogják elsietni a döntést. Semmit sem fog megtudni a torna végéig. Nem is akarta felbosszantani őket türelmetlenségével. Csak addig van lehetősége megszerezni az információt, amíg jóindulatúak irányában. Gondolataiban elmerülve alig hallotta Rauthellt, aki épp a játékok szabályait vázolta fel. – Mindkét csapat kapitánya bemutatkozik a Vének Tanácsának, mielőtt még a játékok elkezdődnének. Szokásainkhoz híven ezek a bajnokok értékes ajándékokat fognak kapni a Vénektől tudásuk elismeréseként, és szintén szokásaink szerint a vesztesnek egy értékes ajándékot kell adnia a győztesnek, még mielőtt a Vének lezárnák a versenyt.
58
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Amikor az irokéz befejezte a beszédet, Magas Fa összeütötte tenyerét, majd felállt. A Vének ugyanúgy tettek, aztán mindegyik más-más irányba távozott. – Gyere! – mordult rá Brander. – Elviszlek a szállásodra. Hauk, te a többi vikinggel maradsz, hogy gyakorolhassatok a versenyre. – Fogadhatnak a törzsbeliek a harcosaimmal? – kérdezte a viking. Brander bólintott. – Mindkét csapat tart majd egy bemutatót délután, hogy a falubeliek minden résztvevőt láthassanak. Aztán közvetlenül a játékok előtt ti is fogadhattok. – Nagyszerű! – dörzsölte a kezét Hauk, ahogy elindultak. – Régóta nem élvezhettük a sport örömeit. Oldalt és valamivel mögöttük sétálva Kelda szólalt meg. – Nekem nem kellene készülődnöm a játékokra? Brander nem lassította lépteit. – Abba a versenyszámba szállsz be, amelyikbe akarsz. Majd kiderül, lesz-e valaki, aki móresre tanítson. Rauthell! – parancsolta. – Kísérd Haukot a többiekhez! Kelda feldühödött Brander durva viselkedésén. – Ugyanaz lesz a segítőm, mint a harcosaimnak, és gyakorolni is velük fogok. Brander lekicsinylőén nézett rá. Majd vállat vont. – Ám legyen! De most aztán gyere! – emelte föl a hangját. – Itt az ideje, hogy a szállásodra vigyelek. A te házadba, gondolta Kelda, ahogy elváltak Rauthelltől és Hauktól. 59
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Amíg a Tavaszünnep véget nem ér – közölte Brander, mintha csak a lány gondolataiban olvasott volna –, addig nem hálhatok nővel; így hát egy kisebb wigwamban alszol majd az enyém mellett. – Hogy ügyelhess rám! – vágta rá Kelda vádlóan. – Igen. Vadvirág gondjaira foglak bízni, arra a nőére, aki a gyűlésen beszélt. Ő majd kijelöl valakit a szolgálatodra. – Tudok gondoskodni magamról. – Azt teszed, amit mondok. Az út hátralévő részét csendben tették meg. A férfi egy kis kunyhóba vezette Keldát, ami a falu szélén állt, közel a folyóhoz. – Itt fogsz lakni, míg át nem viszlek a kunyhómba – közölte Brander. – Az mikor lesz? – kérdezte Kelda. – Az ünnepség után. – Már ma éjszaka, miután a nők elmondták álmaikat, vagy csak holnap, a játékok után? – erősködött a viking lány. – Légy türelmes, rabszolgám! – intette le Brander fakó mosollyal ajkán. Kinyújtotta kezét, és ujjai hegyét finoman végighúzta a lány orrán. – Ennyire régen háltál már férfival? – Még ha erőszakkal a kunyhódba viszel is – sziszegte Kelda elhajolva a férfi keze elől –, akkor sem mondhatom majd el, hogy férfival leszek. – Tapasztalatlanságod beszél belőled – jegyezte meg csendesen a férfi, s szeme összeszűkült a haragtól. – Majd meglátjuk, akkor miként beszélsz, ha már a magamévá tettelek. 60
Emma Merritt – A szerelem rabjai
A fal egyik nyílásától a másikig sétált, feltekerve és rögzítve a bőrdarabokat. A napfény beáramlott a szobába. – Van tiszta ruhád az ünnepségre? – A hajómon – felelte a lány. – Elküldöm érte az egyik harcosomat – bólintott Brander. – írd le, melyiket kell elhoznia. – Vigye magával néhány emberemet! – javasolta Kelda. – Ők tudni fogják, melyik az én poggyászom, és meglehet, nekik is szükségük lesz az övéikre. Persze csak akkor, ha ez nem ellenkezik a szokásaitokkal – tette hozzá gúnyosan. Brander odalépett hozzá, és ismét megérintette az arcát. Kelda megfeszült, és elhúzódott tőle. A férfi arcvonásai megkeményedtek. Ujjait a lány nyaka köré fonta, s belemélyesztette a puha húsba, ahogy közel húzta magához. – Harcolj ellenem, ha szükségét látod, viking, de tudd, a végén úgyis az enyém leszel! Kelda szeme meg sem rebbent, ahogy tekintetük összefonódott. Hangja nyugodtan csengett. – Tiéd lehet a testem, skrelling, mivel fizikailag erősebb vagy nálam, de sohasem leszek teljesen a tiéd. Behatolhatsz a testembe, de a lelkembe soha. Az az enyém, és örökké az is marad. A férfi lehajtotta fejét, arca a lányéhoz ért. Szeme először Kelda tekintetét ejtette fogságba, aztán magát Keldát. Ő a bársonyos mélység foglyaként engedelmesen sodródott abba a vad, titokzatos világba, amit Brander, az irokéz képviselt. A pár másodperce oly hevesen kijelentett elutasítás hamuvá lett. Olyan hamuvá, amit Magas Fa vert ki 61
Emma Merritt – A szerelem rabjai
erőfeszítés nélkül a békepipából, hamuvá, mit a legkisebb szellő is elfújt. Minden ellenállás nélkül adta meg magát a barbárnak. Kelda megmerevedett a dühtől, hogy ilyen könnyen legyőzték. Ahogy a férfi ajka az övéhez ért, elfordította fejét. Brander megfogta az arcát, ujjai a finom húsba mélyedtek. Szája a Keldáéra tapadt, forrón, súlyosan, követelően. Míg Ragnar csókjai édesek és gyengédek voltak, ezé a férfié tüzesek és erőszakosak. Ragnar az ártatlan szüzet imádta; Brander a nőt kívánta. Kelda a férfi mellkasának feszítette karját. Az minden erőfeszítés nélkül tartotta ölelésében, foglyává téve a lányt, karját lebéklyózva használhatatlan fegyverekké tette azokat. Testét teljes hosszában a lányéhoz préselte, s ő megérezte férfiasságát. Kelda megremegett. Vergődött az acélos szorításban. A fejét rázta, de az irokéz szorosan tartotta. Nem engedte, hogy a lány elhúzza ajkát. Az ellenállásra tett erőfeszítések lassan felőrlődtek a heves támadások alatt. Válaszul a férfi ajka az övére tapadt. Brander nyelve a lány csukott száját ostromolta. Kelda gyűlölte ezt a férfit, de különös dolgok történtek testével és érzékeivel. Felemelte lábát, ám Brander azonnal észrevette szándékát. Egyik lábát a lány combja köré kulcsolta, s mindketten a földre zuhantak. Az irokéz került alulra, de villámgyorsan fordított a helyzeten.
62
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Kelda mélyeket lélegzett és forró zsibongást érzett legbelül, és ilyenről még csak a falubéli asszonyoktól hallott. Annak a nőnek a forrósága lenne ez, aki kíván egy férfit? Csak az lehet, semmi más! Ez csak az az érzés, amit egy férfi és egy nő oszt meg egymással, és amiről az anyja is beszélt neki, amikor eljött az ideje. Amikor egy férfi és egy nő érdeklődik egymás iránt, akkor valamilyen szinten vonzaniuk kell egymást. Egy férfi képes reagálást kicsikarni a nőből, még akkor is, ha az nem szereti és nem is kívánja őt. Ugyanezt megteheti egy nő is egy férfival. Kelda megijedt, amikor Brander a késsel gúnyolta; mert még az a finom érintés is reagálásra késztette testét. És ha ez így igaz, akkor hogyan tarthatna távolságot? Miért is győzködte annak idején Thorualdot, hogy neki kell erre a távoli földre jönnie, felkutatni családját, egyetlen élő örökösét? Brander keze végigsiklott Kelda testén. Borzongás járt a nyomában. Az istenek segítenek neki! Kelda gyűlölte ezt az embert, az mégis pattanásig feszítette érzékeit. Sürgetést érzett alsó testrészében, oly vágyat, aminek semmi köze sincs a szerelemhez. Nem kívánta Brandert. De mégis, akarta, akarta őt! Egy pillanatra meggyűlölte magát gyengeségéért, amiért behódol ennek a férfinak. Valami arra ösztönzi, hogy nyíljon meg neki, de ha ezt megteszi, akkor megnyitja testét és végül a lelkét is. Akkor pedig tényleg az övé lesz.
63
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Értelmetlen lenne harcolni ellene, minél inkább küzd, a férfi annál felajzottabb lesz. Az ellenkezés csak táplálja a vágy tüzét. Fogait összeszorítva Kelda felhagyott minden ellenállással. Nem tudta csillapítani ziháló légzését, amikor a férfi elhúzta ajkát, és pihekönnyű csókokat nyomott arcára és homlokára. Mikor Brander ajka a szeméhez ért, Kelda hidegnek érezte testét a férfi karjában. Brander szorítása megenyhült, Kelda érezte, ahogy elhúzódik tőle. Kinyitotta szemét, és egyenesen a sötét, nyers arcba nézett. Az irokéz főnök harsányan nevetett. – Nem vagy érzéketlen az érintésemre, viking. Hallom a választ a lélegzetedben. Érzem a szívdobogásodban. Az ajkadon. – Na igen, a testemre hatottál – ismerte el a lány, boldogan, hogy hangját nem hallja remegni –, de a szívemre nem! – Idővel az is az enyém lesz. – Miért akarod ennyire? – Hogy bánthassalak, ahogy a néped bántott engem. – Sohasem fogod megérinteni a szívem, skrelling. És bármi mást akarsz, erővel kell elvenned tőlem. – Sokkal kellemesebb lenne neked, viking, ha önként behódolnál. – A lány bőrét perzselő lehelete növelte a benne tomboló érzelmeket. – Akkor leszel az enyém, amikor csak akarom, de sokkal jobb lenne mindkettőnknek... különösen neked... ha együttműködnél. – Soha nem adom meg magam! 64
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Dehogynem – ígérte Brander, szeme feketébben csillogott, mint a kunyhó mögött hömpölygő folyó partját szegélyező kövek. – Eljön még az az idő, amikor könyörögni fogsz az érintésemért. – Az erdő összes fájának összes levelét megszámolhatod, mire az a nap eljő. A férfi felnevetett. – Amikor beköszönt a tél, megismételtetem veled ezeket a szavakat. Északi Szél nagyapánk az összes lombot elfújja a fákról, meztelenül hagyja őket. Akkor könnyű lesz megszámolni a leveleket.
65
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Ötödik fejezet Brander visszatért kunyhójába. Nem tudta kirekeszteni gondolatai közül a lányt. Eszébe jutott a karja között vergődő teste, s az összeszorított ajka. Bár nem tervezte megcsókolni, és arra sem számított, hogy összefonódott testük a földön köt ki; nem tudta kitörölni magából a lány puha testének érzetét. Akarta ezt a nőt, akarta, hogy az övé legyen. De nem pusztította-e el önmagát, miközben a lányt ölelte? – töprengett. A bosszú mindig is része volt az irokéz hagyományoknak és szokásoknak; a törvény megköveteli egy férfitól, hogy bosszút álljon a rajta vagy családján esett sérelemért. Azonban Brander rájött, hatalmas árat fizet az is, aki végrehajtja. Nem a norvégokon való bosszúállás gondolata zavarta. Viszont az az égő vágy, amit a nő iránt érzett, a kényszer, hogy behódoltassa őt, önutálattal töltötte el. Soha, egyetlen nő sem – még a felesége sem – ébresztett benne ily mélységű érzelmeket. A tágas helyiség közepén állva épp a viking nővel való kapcsolatán tűnődött, amikor halk kopogtatást hallott. – Lépj be! – kiáltotta. A nyíló ajtón Vadvirág lépett be. – Fekete Medve üzeni, hogy találkozni akar veled a játéktéren. Brander bólintott. 66
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Találkozni fogunk, amint elküldtem valakit a viking nő holmijáért. Vadvirág felhúzta egyik szemöldökét. Brander vállat vont. – Szeretne ruhát váltani a ma esti ünnepségre. Vadvirág még mindig kételkedően nézett rá. – Én is azt akarom, hogy átöltözzön. – Tetszik neked? – Gyönyörű nő – ismerte el Brander vonakodva. Nem akarta beismerni, hogy a viking nő bűvöletébe került. És azt sem állt szándékában elárulni, hogy megcsókolta a lányt és még tovább is ment volna, ha nem kellene átesnie a Tavaszünnep utolsó éjszakája előtt a megtisztulási rítuson. – De számomra semmit sem jelent – válaszolta Brander hidegen. – Olyan elszántan harcoltál érte a Vének Tanácsa előtt... – Akarom őt – ismerte el Brander –, de csak mint eszközt, ami segít bosszúm végrehajtásában. – Ugyanezt mondtad a Véneknek is. Brander hangja megkeményedett. – Anyámtól eltérően én nem táplálok gyengéd érzelmeket a norvégok irányában. – Nem egy norvégról beszélünk, fiam – mondta a nő lágyan –, hanem egy bizonyos norvég nőről. Brander a szoba másik végébe ment, és leakasztotta a kampóról az íját. Ellenőrizte a húr feszességét, majd a fa rugalmasságát és erősségét. Ezt követően felemelte a tegezt,
67
Emma Merritt – A szerelem rabjai
és megvizsgálta nyílvesszőit, ujjait finoman végighúzva a nyílhegyeken. – A gyermek Eirik – mondta Vadvirág. Hátat fordítva a nőnek Brander letette az íjat. – Amikor a mészárlás után nem találtuk meg, reménykedtem, hogy él. Imádkoztam érte – folytatta Vadvirág. – Ő vér a véredből, fiam. – Mióta meghallottam a nő történetét – mondta Brander, olyan erősen szorítva a nyílvessző szárát, hogy az eltört –, azért imádkozom, bárcsak ne élne. Ha nincsenek emlékei, jobb, ha halott. – A földre lökte a tönkretett nyílvesszőt. – Csakhogy a fiú él, Brander. Mindig is gyanítottam, s ő nem gyengeelméjű. Meséltem neked az álmomról. Eirikből hatalmas harcos lesz, akárcsak az apjából és a nagyapjából. – Hallottad a nőt. Ott voltál a gyűlésen. A fiúnak nincsenek emlékei előző életéről... az irokéz életéről. Csak a norvég rabszolgaéletét ismeri. Az utolsó szavak keserűen csengtek. Egész életében csak megvetést érzett a norvégok iránt, különösen az iránt, aki harminc téllel ezelőtt a földjükre hajózott, találkozott az anyjával és feleségül vette, majd elhagyta, amikor ő még gyerekként tipegett. Örökségként kapott pár ékszert. Meglazította az ingét összefogó szíjakat, félrehúzta a szarvasbőr inget, és megérintette a pántot, amit azóta viselt, mióta férfi lett, mióta joggal nevezték az irokéz nép harcosának. Büszkén hordta, de nem az apja miatt, hanem mert annyira sokat jelentett anyjának és mert népe nagyra tartotta az ékszert. 68
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Két éve a norvégok iránt érzett megvetés és utálat vad dühbe csapott át; amit az idő múlása csak fokozott. A vikingek békét hirdetve érkeztek és megtámadták a falut, míg a férfiak vadászaton voltak. A hazatérő irokézek pusztulást és halált találtak. Meghalt Brander két lánya, viselős felesége; s a fia – egyetlen fia, örököse – eltűnt. – Itt az ideje, fiam, hogy elmenj Norvégiába, a vikingek földjére. Brander megpördült és a vele szemben álló asszonyra meredt. Ő volt a legszebb és legbátrabb nő, akit valaha is ismert. Az álmok asszonyaként nagy tiszteletnek örvendett az irokéz nép körében. Sok törzs vágott át az Erdők Földjén, hogy az asszony gyógyítsa őket és megfejtse álmaikat. – Még mindig szereted őt, ugye? – kérdezte Brander, s nem volt képes arra, hogy elrejtse a hangjában csengő keserűséget és megvetést. – Harminc tél eltelte után még mindig szereted? – Igen – felelte Vadvirág. – Szeretem. Ezért nem választottam soha másik társat, fiam. Megtaláltam Thorualdot. Nem tudnék más férfit szeretni, és nem is élnék mással. – Anyám, nem számít, mit mondanak álmaid, nem számít, a sors mit rendelt el, én nem fogok Norvégiába menni! – jelentette ki Brander ugyanolyan lágyan, mint ahogy a nő beszélt. – Tudom, miért ragaszkodtál ahhoz, hogy Delling megtanítson a norvég nyelvre, ábécére és szokásokra, de én irokéz vagyok. Nem pedig norvég. Nem Thoruald, a viking
69
Emma Merritt – A szerelem rabjai
fia vagyok. Én Brander vagyok, az irokéz Vadvirág gyermeke. Vadvirág odalépett fiához, és a vállára tette kezét. – Büszke vagyok rád, Brander, ám a te utad az irokézekkel hamarosan véget ér. Itt az ideje, hogy a vikingek útjára lépj. – Soha. Brander elhúzódott a nőtől, és a kunyhó másik végébe sietett, mintha menekülne a prófétikus szavak elől. Nem akarta hallani ezeket a szavakat, mert tudta, valóra válhatnak. Anyjának megadatott ez az ajándék. Túl gyakran volt tanúja ilyesminek ahhoz, hogy ne higgyen benne. A szellemekben nem nagyon hitt, de az anyjában igen. – Elmehettem volna az apáddal – folytatta Vadvirág. – Kért, hogy tartsak vele, de én túl fiatal voltam ahhoz, hogy megértsem: ő a jövőm, akárhová is megy. Vadvirág megérintette a nyakában lógó orvosságoszacskót. – Megrémültem az ismeretlentől – folytatta. – Az irokéz bátor nép, szeretjük a magasságokat, amelyek közelebb visznek minket az Élet Teremtőjéhez. Szeretjük a tengert és a szárazföldet, de sohasem akartunk elmenni imádott földünkről. Itt mindenünk megvan, amit csak akarhatunk. Brander visszaakasztotta az íjat a falra. – A vikingek másak – mondta Vadvirág. – Az ő földjük nem adja meg nekik azt, amire szükségük van. Ezért kell idegen földekre hajózniuk, hogy zsákmánnyal térhessenek haza. Ám eközben egy részük az idegen földek részévé válik. Amiért te nem ismered el, hogy te norvég vagy, ez még tény marad. 70
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Brander megragadta tomahawkját, ujjait a nyél köré szorította. – A szívedben ott a vágy, hogy a látóhatáron túlra utazz – mondta a nő –, mert látni akarod, mi van a Nagy Vízen túl. Felkészítettelek, hogy közöttük élj. Brander nem erősítette meg és nem is cáfolta anyja szavait. Ehelyett így szólt: – Nem tudjuk, hogy a gyerek Eirik-e. A mészárlásban bárki felvehette a karpántot. – Eirik az – kardoskodott Vadvirág. – A lány látta a karján lévő tetoválást. Ezt nem tagadhatod. Láttam a fiút tegnap éjszaka álmomban. Téged hívott, Brander. Azt akarja, menj el hozzá. – Nem emlékszik, anyám. Hogyan hívhatna? – Az emlékezet nélküli gyerek csak egy kis része Eiriknek. A te fiad az egész... a fizikai és szellemi lény. Ő az, aki az apját hívja. Kezét Brander felé nyújtotta, könyörögve, hogy hallgasson rá, s értse meg. – A gyermek sorsa nincs megpecsételve, fiam. Vissza fogja nyerni emlékezetét és hatalmas harcos lesz, akárcsak az apja. Most a te segítségedre van szüksége. Nélküled sohasem fog magához térni. Brander szorosan megmarkolta a tomahawk nyelét, majd megrázta a fejét. – Nem, nem fogok Norvégiába menni.
71
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Ha meg is tagadod norvég véredet, attól az még ott csörgedezik az ereidben. Egy napon találkozni fogsz a sorsoddal, fiam. Brander felnevetett. – És én fogok győzni, anyám. Jó tanára voltál fiadnak. Ő a legjobb irokéz harcos. Vele együtt nevetve Vadvirág odament hozzá és anyáskodó mozdulattal beletúrt a hajába. – Néha egy kicsit beképzelt, de mindig becsületes. A sors viszont erősebb bármely halandónál. Mindig győz. Emlékezz erre, fiam. Kelda kinyitotta az ajtót és az irokéz asszony arcába nézett. Az Álmok Asszonya, ahogy Brander nevezte. Dús fekete haját középen elválasztva két copfba fonta, mely vállát verdesték. Fehér szarvasbőr ruháját sárga és zöld ábrák díszítették. A mandulaszínű arcból hatalmas fekete szem nézett ünnepélyesen Keldára. – Vadvirág vagyok – mondta a nő bizonytalan norvégsággal. – Adnom kell neked egy rabszolgát, hogy segítsen felkészülni a versenyre. Kelda már nem lepődött meg azon, milyen sok irokéz beszél norvégul. Belenyugodott abba, hogy Thoruald leszármazottját nehéz lesz megtalálnia. A norvégok nem tagadták meg maguktól a nők nyújtotta örömöket. Thoruald emberei szemmel láthatóan szabadon házasodtak az irokéz szüzekkel. Kelda kitárta az ajtót és beljebb tessékelte az asszonyt.
72
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Brander azt mondta, ott kell lennem az ünnepségen ma éjjel. – Igen – helyeselt Vadvirág. – Tetszeni fog. A Tavaszünnep egyike a legnagyobb és legfontosabb ünnepeinknek. A szobába lépve a nő egy nagy bőrtarisznyát tett az egyik fal melletti priccsre, ami nappal ülő-, éjjel fekvőhelyként szolgált. – Elmúlt a tél és új élet kezdődött. Négy napon és éjjelen át ünnepeljük ezt, hogy köszönetet mondjunk az Élet Urának az életért, a Napnak a fényért, a Földnek és a Víznek az élelemért. Aztán imádkozunk és áldozatokat mutatunk be, és áldásukat kérjük a következő évre. – Nekünk is van egy tavaszi szertartásunk, amit körülbelül ugyanebben az időben tartunk – szólt Kelda. – Sirgblotnak, vagy a Sikeres Áldozás ünnepének nevezzük, ami nagyon hasonlóan hangzik a tiétekhez. Áldozatokat mutatunk be az Isteneknek, jó termésért és sikeres portyázásért imádkozunk. Kelda érezte, ahogy elvörösödik az arca, mikor rádöbbent, mit is mondott. – Mivel a ti ünnepetek annyira hasonló a miénkhez – mondta Vadvirág nem megsértődve Kelda szavain –, nem fogod idegennek találni a szertartást. Ez az éjszaka a nőké. Elmondhatják majd álmaikat és meg is magyarázhatják őket, ha tudják, vagy megkérhetnek valakit, fejtse meg. – Te vagy az Álmok Asszonya – suttogta Kelda, kíváncsian, vajon milyen szerepet játszik Vadvirág a szertartáson. 73
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Igen, én vagyok a sámán, aki az Élet Urának áldásából láthatja a saját álmait és megértheti a másokét. Mivel enyém ez a hatalom, egyedül élek – magyarázta Vadvirág. – Időm legnagyobb részét az Élet Urával való társalgással és az általa teremtett világ tanulmányozásával töltöm, hogy megtudjam, milyen növények adnak életet és egészséget. – Mégis folyékonyan beszélsz norvégul – jegyezte meg Kelda. – Delling ragaszkodik hozzá, így tartsa meg emlékezetében anyanyelvét. – Szóval a szakállas férfi Delling, a rabszolga, akit Thoruald hagyott itt – suttogta Kelda. – Ő az – felelte Vadvirág. – Ismered Thoruald feleségét? – kérdezte Kelda. – Igen. A lány izgatott lett. – Kérlek, mondd meg, ki ő! Ajándékot hoztam neki Thorualdtól. – Ezt nem említetted, mikor elmesélted történetedet a Véneknek – szólt Vadvirág, megzavarva Kelda gondolatait. – Nem, ez csak rá tartozik. – Ahogy annak lennie kell – bólintott Vadvirág. – A Vének Tanácsa már döntött, s én nem beszélhetek arról a nőről. Holnap választ fogsz kapni. Kelda felsóhajtott. Mintha nem is esett volna szó Thoruald feleségéről, Vadvirág folytatta. – Delling elég sok időt tölt velem, mikor gyógynövényeket gyűjtök. Közeli barátok lettünk. – Ő is egy sámán? 74
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Vadvirág bólintott. – Bölcs férfi, hatalmas tudással a Nagy Vízen túli világról. Tanítóink egyike. – Sohasem akart visszatérni hazájába? – Nem tudok róla – válaszolta Vadvirág. – De ez olyan kérdés, amit neki kellene föltenned. Ott rabszolgaként kezelték. Itt, a faluban megbecsült férfi. A Vének Tanácsának tagja. Azonban eleget beszéltünk Dellingről. Nézd, mit hoztam neked. Leült az ágyra, és kibontotta a tarisznyát. Kelda közelebb lépett, s lenyűgözte a cserépedények és a kicsi, fonott kosarak választéka, amiket Vadvirág előszedett. – Gyógynövények és arcra kenhető kenőcsök. Úgy gondoltam, talán gyönyörű akarsz lenni az ünnepségen. – Igen, mi is használunk arc- és szemszínezőket – felelte Kelda. Vadvirág felsorakoztatta az edényeket, majd kinyitotta az egyiket. A zsákból elővett egy kis ecsetet és egy hosszú, bolyhos növényt. – A pamacsokat édes gumiágakból és macskafarokból készítjük – magyarázta. Fogta a macskafarok ecsetet és előbb a nyitott edénybe, majd Kelda orrára nyomta. – Ez a por megvédi az arcodat a napfénytől. – Miért van erre szükség? – kérdezte Kelda. – Brander akarja így – mosolygott a nő.
75
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Brander akarja így... Mindaddig, míg a férfi birtokolja őt, ez lesz az egyetlen magyarázata annak, ami vele történik. A szavak viharos tengerként dübörögtek Kelda agyában. Nem tudta feledni a férfi csókját; nem törölhette le érintését a bőréről. És ami a leglényegesebb, nem tudott megbocsátani magának, amiért akarta a férfit, amiért többet akart a csókjainál. – Gyere! – nógatta Vadvirág. – Itt az ideje, hogy megfürödj. Mikor kész leszel, rabszolgám, Csendes Asszony kifesti az arcodat, és gyönyörű leszel ma Brandernek. – Nem értem, hogy ő, vagy bárki miért várja el tőlem, hogy gyönyörű legyek. Kelda követte Vadvirágot. – Csak én lettem valaki tulajdona az összes viking közül. Brander foglya lettem. – Erre büszkének kellene lenned. Érezd magad megtisztelve, hogy Brander harcolt érted a Vének előtt. – Te büszke lennél, ha egy férfi azért harcolna érted, hogy a rabszolgájává tegyen? – Egy dolgot meg kell tanulnod az irokézekről, Kelda. Mégpedig azt, ők a szívükből beszélnek és cselekednek. Ne hidd mindig el azt, amit a szemed lát vagy a füled hall. A Brander kunyhója mögötti fás területen átvezető keskeny ösvényen haladtak. – Brander jól bánik a foglyaival – magyarázta a sámán. – Ezért kellene kedvesnek lenned hozzá. Ha kedves vagy, ő szelídebben bánik veled.
76
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Kelda szótlanul töprengett az imént hallottakon. Kedvesnek kellene lennie a férfihoz, hogy még elfogadhatóbbá tegye rabszolga mivoltát. – Ha megajándékoznád egy fiúval, nagyon hálás lenne, talán még a szabadságodat is visszaadná – vélte Vadvirág. – Igen, viking Kelda, szeretném, ha megajándékoznád az irokézek harci főnökét egy fiúval. – Semmi örömöt nem találnék benne – jelentette ki Kelda. – Nem könnyű őt szeretni – latolgatta Vadvirág –, de te boldog lehetsz vele. Brander erős férfi, akinek erős nőre van szüksége. Mint harci főnöknek, fontos posztja van a faluban, és sok lány megirigyelne érte. – Senkivel sem leszek boldog, amíg fogolyként tartanak. – Akkor, viking Kelda, csak rajtad áll, hogy Brander ne fogolyként tartson téged. Kelda, Vadvirág szavain töprengett, ahogy az izzasztóház felé lépkedtek. Bár kíváncsi volt Branderre, ugyanolyan kíváncsi volt Thoruald feleségére is. Már elképzelte Thoruald ládáját a főnök hálószobájának sarkában. Míg a házban élt, állandóan zárva volt. A házi rabszolgák rendszeresen leporolták, de sohasem nyitották ki, és nem mozdították el a jarl ágyának végéből. Gyakran töprengett, vajon mit rejthet a láda, de annak tartalma örök titok maradt. Férje, Ragnar egyszer azt mondta, a főnök első, messzi utazásának emlékei vannak benne. Talán irokéz feleségének emlékei? – töprengett Kelda. Mióta megjelent az irokéz gyerek, azóta Thoruald még töprengőbb lett. Amikor a jarlok játékát játszották, a főnök 77
Emma Merritt – A szerelem rabjai
egyre gyakrabban veszített. Gyakran emelte fel a sólyom figuráját és csak nézte, távoli ragyogással szemében. Rögeszméjévé vált, hogy megtalálja skrelling családját. A feleségének szánt ajándékot csak közvetlenül az indulás előtt adta oda Keldának. A két nő megállt az izzasztóház előtt. Az épület körül egyforma, legömbölyített kövek halmai és vizeskorsók álltak. Egy asszony – nyilvánvalóan Vadvirág rabszolgája – apró léptekkel sürgölődött körülöttük. – Ismered gőzfürdőinket? – kérdezte Vadvirág. – A tieiteket nem – felelte Kelda. – De nekünk is vannak otthon. Tudom, mit kell tennem. – Akkor itt hagylak rabszolgámmal, Csendes Asszonnyal. Ha kész vagy a fürdéssel és az öltözködéssel, ő majd elkísér vikingjeidhez. Vadvirág megfordult, tett néhány lépést, majd megállt, s visszafordult Keldához. – Örülök, hogy itt vagy a földünkön. – Ezt Thorualdnak jarl köszönheted – felelte Kelda. – Nem. – Vadvirág fürkészően nézte Kelda arcát, mintha fel nem tett kérdésekre keresne válaszokat. – A sorsnak köszönöm. Ő az, aki idehozott, gyermekem. Ahogy kimondta ezeket a szavakat, az irokéz sámán sarkon fordult, és elindult vissza a faluba. – Segíteni fog a sors, hogy megtaláljam Thoruald családját? – kiáltott utána Kelda. – Nem tudok válaszolni neked – mondta Vadvirág anélkül, hogy lassított volna. 78
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Kelda belépett a kunyhóba, és levetkőzött. Boldogan, hogy köpenyét a kunyhóban hagyta, ruháit odaadta az asszonynak, aztán lefeküdt a priccsre és lehunyta szemét. A felforrósított kövekre öntött víz sistergett és fröcskölt, miközben a gőz ellepte a helyiséget. Egyre melegebb lett és Kelda testét hamarosan fénylő izzadtság borította. Lassan ellazulva ült, s mélyen beszívta a gyantás ágak és a rabszolga által szétszórt virágok illatát. Az idő múlt, az asszony többször is hozott még vizet, s a hőség már majdnem elviselhetetlenné vált. Kelda haja a testéhez tapadt. Amikor már úgy érezte, hogy nem bírja tovább, Csendes Asszony kinyitotta az ajtót és félrehúzta a függönyöket az ablakok elől, hogy beengedje a hideg levegőt a szobába. Amikor az összes gőz szétoszlott, a rabszolga két nagy vizeskorsót hozott be. Intett Keldának, itt az ideje hajat mosni. Amikor elkészültek, a nő Kelda egész testét leöntötte hideg vízzel, haját pedig nagy kendőbe csavarta. Miután Kelda felállt, Csendes Asszony bő köpenyt terített vállára és puha bőrcipőt adott lábára. Kelda ekkor vette észre a tetoválást a nő homlokán. Nem tudta megállni, hogy meg ne érintse a virágot, amit a nő bőrére véstek. Vadvirág totemje. Kelda visszahúzta kezét, s a rabszolga elmosolyodott. Felhúzta ruhája ujját, és büszkén mutatott Keldának még két jelet. Olyan volt, mintha a szépség, és nem a rabszolgaság jeleinek tekintette volna őket.
79
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Kiléptek a ház ajtaján. Kelda még mindig a tetoválásokon gondolkodva vette fel ruháit, ellenőrizve, kardja és tőre megvan-e még. Aztán követte a rabszolgát, míg el nem értek a szállásig. Mivel az idő kellemesen hűvös, az erdő pedig gyönyörű volt, Kelda nyitva hagyta a kunyhó ajtaját. Elmerülten hallgatta a fák között száguldó szél sóhajait és a madarak énekét. Csendes Asszony intett neki, hogy üljön le. A következő néhány percben Kelda lenyűgözve ült, ahogy a rabszolga megmutatta neki, hogyan mélyítheti el szemének színét, ha kifesti őket, és meghosszabbítja szempilláit, miként színezheti ki ajkát különböző kenőcsökkel, melyeket növényekből, gyökerekből és fakéregből készítettek, a bogyók, amiket arcához és nyakához nyomott, lágy fényt adtak bőrének, és a por, egy bizonyos fa őrölt kérge, eltűntette az izzadtságot. Amikor Csendes Asszony elment, Kelda egyedül maradt. Elnyúlt a priccsen és lehunyta szemét. Gondolataiba ismét visszatértek Vadvirág szavai. A sorsnak köszönöm, ő az, aki idehozott téged. Kelda meg akarta cáfolni az állítást, de nem tudta. Attól a pillanattól kezdve, hogy megismerte az arany kar- és nyakpánt történetét és látta a tetovált sólymot az irokéz fiún, tudta, a sors avatkozott bele az ő és Thoruald életébe. Nem tudott ellenállni a vágynak, hogy eljöjjön erre az új földre, és felfedje a fiú múltját. Valami vonzotta, és őszintén szólva nem a szent eskü volt az.
80
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Rövidesen egy irokéz harcos lépett be az ajtón a lány holmijával a vállán. Szó nélkül letette a kunyhó közepére, megfordult és kiment. Reggel, amikor Brander a faluba vezette őket, Kelda gyanította, azért írnak le köröket, hogy nehezebben találjanak vissza a hajójukhoz, ha megszöknének. Most már egészen biztos volt ebben. Egyébként lehetetlen lett volna ilyen hamar elhozni a holmiját. Felemelte köpenyét, és eltávolította róla a melltűt, amely mindig a nyaka köré fogta. Aztán letérdelt a csomagja mellé, kinyitotta és kivette belőle ékszeresdobozát. Arany Nap. Ez volt a talizmánja. Az anyja adta neki, amikor ő a tízedik telét is betöltötte, és megfogadta, sehová sem megy nélküle. Bezárta a dobozt, és visszatette a holmijai közé. Kutatott, s megtalálta kedvenc ruháját, azt, amelyiket Ragnartól kapott, mielőtt megölték. Maga elé tartotta a puha, kék anyagot, és visszagondolt, milyen régen viselte utoljára. Azon a mulatságon, amikor Ragnar bejelentette, hogy eljegyzik egymást. A ruha ujja inkább csak rojtokból állt, s fedetlenül hagyták karját, vállát és félig a dús keblét is. Az arany nyakék és a hosszú fülbevaló, amit Ragnartól kapott jegyajándékként, ragyogóan mutatott a ruhával. Elgondolkodva nézte az öltözéket, és tudta, képtelen lenne Brander előtt viselni azt. Sebezhetőnek érezné magát a férfi tüzes tekintetének lángjaiban. Ragnarral kapcsolatban sohasem érezte ezt. Brander egyszerre öntötte el forrósággal és jéggel. Pillantása tüzében félelem és izgalom kapcsolódott
81
Emma Merritt – A szerelem rabjai
össze és futott végig testén, lehetetlenné téve számára a józan gondolkodást. Elképzelte, milyen lenne az élete Branderrel. Arra emlékeztette, amit akkor érzett, amikor gyermekkorában egy szirt keskeny párkányán sétált és onnan nézett le a fjord fűrészfogas szikláira. Egy rossz lépés, és lezuhan. Mégsem zavarta, milyen veszélyes a hely, újra és újra visszatért, s egyensúlyozott a szirteken. Remélte, nem ő lesz az a nő, aki ezt a sorsot Branderral megosztja. Valami mégis azt súgta, hogy végzete az irokézhoz köti. – Befejezted a fürdést? Brander szólalt meg mögötte. Kelda villámgyorsan ledobta a ruhát, felállt, és szembefordult vele. Pír öntötte el arcát, s remélte, a férfi nem vette észre. A hangja, a megjelenése teljesen kizökkentette nyugalmából. – Kifestetted az arcodat – suttogta a férfi. – Jó. Tetszik. Tekintete tetőtől talpig végigsöpört a lányon. Noha Kelda teljesen fel volt öltözve, mégis úgy érezte, mintha ez a pillantás levetkőztetné és meztelenül állna. A férfi pillantása annyira forrónak hatott, hogy a lány érezte, amint melle megkeményedik és mellbimbója a puha bőrnek feszül. – Ha felöltöztél, Csendes Asszony majd elvisz a rétre, ahol a harcosaid gyülekeznek. Kelda bólintott. A férfi hosszan és keményen nézte, tekintete lassan vándorolt a lány le arcáról a mellére. Hirtelen megfordult, és az ajtóhoz sietett. Hátra sem pillantva a lányra, kissé rekedt hangon szólalt meg. 82
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Erős mágiád lehet, viking Kelda. Szükséged is lesz rá, mert az én mágiám is különösen erős. Sohasem hagyott még cserben. – Erős mágiára lesz szükségem – helyeselt Kelda –, de neked még erősebbre, irokéz Brander. A férfi szó nélkül kiment a kunyhóból. Miután távozott, Kelda bezárta az ajtót. Be is reteszelte volna, de nem talált rajta semmiféle keresztrudat vagy pántot. Arcát és tenyerét az ajtónak támasztva előredőlt egy pár másodpercre, és mélyeket lélegzett. Amikor visszatért az erő a lábába, odament a holmijához, és keresett benne egy inget, egy nadrágot meg egy köpenyt. Bezárta a csomagot, aztán hirtelen újra kinyitotta, és kivette belőle ékszerdobozát. Valóban erős mágiára lesz szüksége, és ez a birtokában is van. A tenyerébe vette anyja melltűjét, s a kunyhóba beszűrődő napfény megvillant az aranykorongon. Az ajtóhoz ment, hogy megfürödjön a nap melegében. Abban a pillanatban sötét felhő úszott elé, elhomályosítva a fénysugarak ragyogását és az arany csillogását. Előjel? – töprengett Kelda. A rossz előérzet, akárcsak a felhők, lehangolták. Az a gyanúja támadt, nem lesz elég ereje ahhoz, hogy megvédje magát ettől a férfitól, s örökre az övé marad, megbélyegezve. Összezárta kezét, olyan erősen szorítva a korongot, hogy az tenyerének puha bőrébe mélyedt. Ma viking harcos lesz.
83
Emma Merritt – A szerelem rabjai
S ma éjszaka pedig... Kelda gyorsan visszament a csomagjához és annak mélyére süllyesztette látomásainak kék ragyogását. Aztán összehúzta a zsákot, és szorosan bekötötte száját. Ma éjszaka is viking harcos marad.
84
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Hatodik fejezet Ma éjszaka övé lesz a viking nő. Brander behunyt szemmel feküdt az izzasztóház padján. Kinyújtotta kezét, és letörölte homlokáról az izzadtságot. Hallotta a forró kövekre öntött víz csobbanását; érezte a gőz forróságát, ahogy az befedte testét. Megtisztulás a testnek, az agynak és a léleknek! – gondolta keserű gúnnyal. Többre lenne szükség, mint a párás hőségre, hogy teste és elméje megtisztuljon a viking nő lényétől. Hamar a rögeszméjévé vált. Visszagondolt haja puhaságára, ahogy a vállaira omlott, színaranyként csillogva a napfényben. Elképzelte meztelenül, ahogy tejfehéren az ő barnaságának feszül, ahogy testének melegét és puhaságát érinti kutató kezével. Ismét érezte ajkának, s testének édes ízét. Képzeletében érzékelte a lány remegését és gyötrődését, ahogy a beteljesedés felé vitte. Édes öröm öntötte el, amint elképzelte a büszke nőt, amint megszelídíti a szenvedély, és újra könyörög a szerelméért. De nem a nő kielégülése fogja az igazi örömet okozni, gondolta. Bosszújának beteljesedése lesz az igazi gyönyör. Brander két éve nem érintett nőt. Két éve kívánt valakit. Most sürgetést érzett testében, nehézséget ágyékában, amit csak akkor szüntethet meg, amikor magáévá teszi ezt az
85
Emma Merritt – A szerelem rabjai
aranyhajú nőt. Örült, hogy a mai az ünnepély utolsó éjszakája. Az övé lesz! Megfordult, mélyen belélegezte a mennyezetre függesztett ág édes illatát, majd mindkét tenyerét a kunyhó falának nyomta. Hogy lehet ilyen kevés akaratereje, amikor erről a nőről van szó? Az Élet Ura által neki adományozott harmincegy tél alatt sok tragédiát átvészelt, de mindig erősebbnek bizonyult, mint azok. Mindig diadalmaskodott. Egész életében csak azt bizonyította, hogy egy félvér norvég van olyan jó, mint egy tiszta vérű irokéz. Egyetlen harcos sem dicsekedhet azzal, hogy jobb, mint ő. Nem számít, hogy éppen vadász, futó, vezető vagy harcos, ő a bajnok. Nem félt sem embertől, sem állattól, de ez a nő felkavarta. Annak ellenére, hogy gyűlöli a norvégokat, és feltett szándéka megbosszulni családja halálát, vonzotta a nő, amióta csak először meglátta hosszú aranyhaját. Ezt a vonzódást gyengeségnek tartotta, amit gyűlölt norvég vére okoz. Dühítette Kelda képessége, s olyan húrokat érintett meg benne, amelyeket soha senki más. Fekete Medve kigúnyolta, mikor azt mondta, ha ő rajtahagyja bélyegét a nőn, akkor is rajta hagyja majd az övét. De nem így lesz. Ő nem olyan gyenge, mint az anyja volt. Az övé lesz az aranyhajú viking nő, de ő nem adja el a szívét. Ezt megfogadta magának. A viking Kelda ma harcos volt. 86
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Ma éjszaka az ő asszonya lesz. Brander és Fekete Medve az asszonyok mezejére sétáltak és csatlakoztak a falubeliekhez, akik a gyakorló vikingeket figyelték. Brander sehol sem látta Keldát, így a harcosokat kezdte figyelni, akik egymással versengtek, késeiket vagy céltáblákba, vagy a földbe dobálva. Harci bárdokkal is gyakoroltak. A fegyvereik nagyobbak voltak, mint amit az irokézek használtak, és a fejek vasból, nem pedig kőből készültek. Aztán Rauthell hozott nekik néhány tomahawkot. Brander csak nevetett első ügyetlen próbálkozásaikon, de a vikingek elszántan és ügyesen gyakoroltak. Rövidesen ráéreztek a fegyverekre, és egyre többször találtak a céltábla közepébe. – Ügyesek – morogta Fekete Medve. – Erős mágiára lesz szükségünk, barátom. Igazán erős mágiára. – Igen – suttogta Brander, de gondolatai nem a vikingek ügyessége vagy mágiája körül jártak. A viking nőre koncentrált, aki épp akkor ment ki a gyakorlótérre. Kikapcsolta a köpenyét tartó melltűt, és megforgatta a vörös anyagot a levegőben, mielőtt leterítette volna a földre. Hosszú haját pánt szorította a homlokára. – Gyönyörű ez a viking nő – állapította meg Fekete Medve. – Igazán kívánatos rabszolga. – Nézheted – figyelmeztette barátját Brander –, de ne érintsd! Fekete Medve felnevetett. 87
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Idősebb vagyok, mint te, barátom. Nincs türelmem, se elszántságom betörni egy olyan vad nőt, mint ez az aranyhajú viking. Ezt inkább rád hagyom. Beérem azzal, hogy nézem. Kelda élénkszínű inge jól illett dús formáit kihangsúlyozó fekete nadrágjához. Noha Brander már a karjában is tartotta, s össze is simult vele, eddig még nem vette észre, milyen magas és karcsú a nő. Finoman kerekded feneke, s hosszú lába igazán figyelemre méltó volt. Amikor a lány körülnézett és meglátta Brandert, felkiáltott. – Kémkedsz utánam, Brander főnök? – Nem – morogta Fekete Medve csak Brander fülei számára hallhatóan. – Brander főnök a tulajdonán tartja sasszemét, viking asszony. Kissé megbántottan barátja gúnyolódásától Brander figyelmen kívül hagyta annak szavait, és Kelda felé indult. – Látni akartam, mit tudsz – mondta. – Egymáshoz illő ellenfelek leszünk – ígérte a lány. – Eldöntötted már, te és embereid milyen játékokban akartok versenyezni? – kérdezte Brander. – Kés- és tomahawkhajítás, illetve íjászat – felelte Kelda. – Jobban bánunk ugyan a harci bárddal, de a ti tomahawkjaitok hasonlítanak a mi rövid nyelű bárdjainkra. Úgy hisszük, elég jól boldogulunk vele. – Én is azt hiszem – vélte Brander szárazon. – Láttam gyakorolni az embereidet. Kelda megajándékozta egy halvány mosollyal, de aztán gyorsan a vikingekre irányította figyelmét.
88
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Nem, Einar – kiáltotta és a mezőre lépett. – A tomahawk sokkal kisebb, mint a mi bárdunk. Inkább úgy bánj vele, mint egy borjúval, semmint egy felnőtt bikával. Ahogy a lány távolodott, Brander gyönyörködve nézte csípőjének enyhe ringását. Amikor megcsókolta, biztos volt abban, hogy felizgatta. Máskor tisztában volt vele, a lány nagyon is tudatában van a köztük lévő feszültségnek – annak a feszültségnek, ami akkor keletkezik, amikor egy férfi és egy nő kívánja egymást. Most úgy tűnt, a lány teljesen közömbös iránta. De miért kellene ennek zavarnia őt? Semmilyen körülmények között nem akarta, hogy visszautasítsák. Nem akarta, egy élettelen nő feküdjön az ágyában, aki épp csak eltűri a szeretkezést. Olyan nőt akart, aki tele van élettel, aki ugyanúgy tud adni, mint kapni. Amióta harcossá vált, a nők kedvence lett. Felesége halála után válogathatott volna a szüzek között. Tulajdonképpen a Vének is győzködték, nősüljön meg újra. Szerintük már túl idős ahhoz, hogy gyermektelenül éljen. Keze ökölbe szorult. Lettek volna fiai és lányai és felesége, ha nincsenek a norvégok. Egyetlen csapással elvették tőle egész családját. És most még van képük érte jönni. Ugyanaz az ember, aki a családja haláláért felelős, most Brander nyaka köré fonja ujjait és azt ígéri, a vikingek főnökévé teszi, ha elmegy az ő országába. Ha ő elmenne, megölné Thorualdot azért, amit a családjával tett. Aztán fogná a fiát, hazajönne, és imádkozna,
89
Emma Merritt – A szerelem rabjai
hogy anyja álmai valóra váljanak és Eirik ismét épeszű legyen. Brander felsóhajtott. Sok nehéz és gondterhelt gondolatot okozott neki a viking nő. Kelda közeledett. – Lassan itt az ideje, hogy elkezdődjenek a játékok. Brander bólintott. – Mivel te nő vagy, a bíráink úgy döntöttek, másképp pontoznak, mint a többi harcost. Nem vagy olyan erős, mint egy férfi. Kelda ráförmedt. – Ugyanazokat a pontokat fogom kapni. Ha veszítek, akkor veszítek. De nem fogtok különleges kegyeket adni nekem azért, mert nő vagyok! – Nem szereted az asszonyi létet? – De szeretem – felelte a lány –, azonban nem nőként jöttem ide. Viking harcos vagyok. Brander tetőtől talpig végigmérte, különös tekintettel a vonzó halmokra és hajlatokra, amelyek határozottan nőiesnek látszottak. – Megpróbálhatod szétválasztani a két dolgot – mondta szárazon –, de nem tudod. Harcos is vagy és nő is. Az egyik azért, mert az Élet Ura így akarta. A másik pedig a te akaratodból. – Akkor nem akarom, hogy bármely más harcostól eltérően bánjanak velem.
90
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Legyen hát! – felelte Brander, miközben barátja felé indult. – Megmondom Fekete Medvének, ugyanolyan szabályok szerint versenyzel, mint a férfiak. A mező túlvégén Rauthell kiáltott fel: – Vikingek, ideje elkezdeni a versenyt! A norvégok felkiáltottak örömükben, összeszedték fegyvereiket, és elindultak Rauthell után. Elragadtatásuk azt mutatta, igencsak készen állnak. – Kelda! – Egy fiatal, pehelytollas állú fiú jött futva. – Igen, Ulmer? – Lehet, hogy Egilnek sok történetet tud a skrellingekről, de egyik sem fog felérni azokkal, amiket én mesélek majd, amikor visszatértünk a jarl stofájába. – Szürke szeme ragyogott, s rendetlen vörös haj keretezte arcát. – Igaz – helyeselt a lány. – Asagut skaldja átkozni fogja azt a napot, amikor kijelentette, hogy nem tudod rendesen előadni a történeteidet, ugye? Ulmer hevesen bólogatott. – Igaz, hogy még csak tíz és hat nyarat láttam, de én leszek a legjobb skald. Egil irigyelni fog, amikor visszatérünk. Most mennem kell. A harcosokkal akarok lenni, amikor elfoglalják helyüket a játéktéren. Brander odalépett Keldához. – Ki ez a fiú? – Ulmer – felelte a lány –, a mesemondóm. – Szintén harcos? – Nem. Az ő fegyvere az a képesség, hogy memorizálni tudja történelmünket és továbbadja gyermekeinknek, hogy 91
Emma Merritt – A szerelem rabjai
azok ismerjék, megértsék és büszkék legyenek az örökségükre. – Ugyanígy van nálunk is – vont vállat Brander. Elcsendesedve sétáltak egymás mellett a mező felé, ahol a játékokat rendezték. Karjuk minden lépésnél egymáshoz ért, s Kelda biztosan tudta, ezek a véletlennek tűnő érintések nagyon is szándékosak. Teste folyamatosan reagált az ősi jelzésre. Ezekben a pillanatokban úgy tűnt, hogy tulajdonképpen bátorítja a férfit. De most nem lehet. Tiszta fejre van szüksége ahhoz, hogy kiállhasson ellene a versenyen. – Gondolom, hamarosan kiderül, mennyire járatosak a harcosaid a fegyvereik forgatásában – szólalt meg Kelda, hogy megtörje a csendet. Brander felnevetett, a hang mélyen és reszelősen jött torkából. A lány teste ettől kellemesen megborzongott. – Jók vagyunk. Jól teszed, ha ránk fogadsz. – Nem én – válaszolta a lány. – A legtöbb viking imádja a fogadásokat és komolyan is veszi őket, de én nem. – Mit nem? – kérdezte Brander. – Nem fogadsz, vagy nem veszed komolyan? – Nem fogadok – felelte a lány. Sötét és fájdalmas emlékek törtek Keldára, ahogy eszébe jutott a rabszolgaárverés. Részeg vikingek, akik fogadásokat kötnek arra, melyikük szerzi meg őt, miközben az ár egyre feljebb kúszik. Aztán nőnek a fogadások összegei is. Pástétom és sör, amit ráfröcskölnek. Mocskos kezek tépik le ruháját, míg ott nem áll előttük meztelenül. 92
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Mivel szűz volt és gyötrői ismerték ezt a tényt, az ár egyre feljebb és feljebb kúszott. Aztán megjelent Ragnar meg Hauk, és kiszabadították. Ragnar mindenkinél többet ígért, gyengéden a köpenyébe burkolta, és elvitte apjához, Thoruald jarlhoz. Kelda minden egyes nap megköszönte Odinnak, hogy Ragnar megmentette őt, és amiért Thoruald örökbefogadta, kimentve így a rabszolgaságból. – Most itt hagylak – mondta Brander. – Remélem erős a mágiád, viking asszony. – Az. Kelda lehajolt, és felvette köpenyét, keresztülszúrva anyja melltűjét az anyagon. Keze végigsimította a régi ékszert, ujjhegyei érezték a rávésett szimmetrikus sugarakat. Magabiztossággal töltötte el, ami eltűnni látszott, mikor az irokéz főnökkel volt. Amikor Kelda a játéktérre érkezett, a falubeliek már odagyűltek, világossárga, zöld és vörös pokrócokon üldögélve, amelyeket oposszumbőrből készítettek, ahogy Rauthell magyarázta. A falubeliek durván nevettek és beszélgettek, miközben fogadásokat kötöttek. A mező egyik végében, egy faemelvényen ültek a Vének. Vadvirág tűnt fel, valamiféle port hintve szét a mező széltében-hosszában. Aztán a vének elé sétált, és az ég felé emelte karjait. Az ima után zenészek, táncosok és énekesek özönlöttek a rétre, hogy szórakoztassák a nézőket.
93
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Amikor a táncosok és az énekesek egy folyosót formálnak majd előttetek, akkor a bajnokotoknak a mező közepére kell mennie – magyarázat Rauthell. Az irokéz Kelda öreg barátja és tanítója felé fordult. – Hauk, te joggal lehetsz a vikingek bajnoka. A nő és Hauk a fejüket rázták. Kelda meglepetten nézett egyikről a másikra. – Vezérnek mindenképpen lennie kell – közölte Rauthell. Kelda lenyelte a torkában keletkezett csomót. Nem állt szándékában a vikingek bajnokaként fellépni. Semmiképp sem győzheti le az irokézt, a vereség viszont lehangolná az embereit. – Brander tudta ezt, amikor megengedte, hogy versenyezzek – jegyezte meg vádlóan. – Hallgatásával szándékosan félrevezetett. – Nem hiszem – vont vállat Rauthell. – Ez nem vallana Branderre. – Talán más-más Brandert ismerünk te meg én – vélte Kelda. A tánc és az éneklés tovább folytatódott, de Kelda alig hallott belőle valamit. Mélyen a gondolataiba merült, azon töprengve, hogyan tudná kihúzni harcosait abból a csávából, amibe miatta kerültek. Bárcsak gondolkodott volna, mielőtt kierőszakolta a részvételt. Fel-alá járkált, a választ kutatva. Lennie kell egy megoldásnak. Canby sétált mellé, karját összekulcsolta a háta mögött.
94
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Kitaláltál valamit, aminek segítségével megnyerhetjük ezt a versenyt? – kérdezte a férfi. Kelda megrázta a fejét. – Mondtam Thorualdnak, ezt az utat elátkozták, még mielőtt elkezdődött volna – morgott Canby. – Hogyan állíthatja egy férfi azt, hogy ezek közül a barbárok közül az egyik a fia? Kelda pillantása Branderre tévedt. – Miért állítja ezt? – rágódott tovább Canby. – Megtudtál valamit erről az utódról? Tudva, hogy Hauk mindenről beszámolt a vikingeknek ami a tanácsban történt, Kelda el akarta engedni a füle mellett Canby kérdését, de nem tette, mert nem akart összetűzésbe kerülni a férfival. Teljes együttműködésre volt szüksége, hogy az embereket nyugton tartsa. Röviden beszámolt arról, ami a skrellingföldi küldetésükkel, az arany nyakpánttal, Thoruald leszármazottjával kapcsolatban történt. Canby aggodalmas arccal simogatta szakállát. – Gondolod, hogy a skrellingek holnap elengednek bennünket, Kelda? – Nem látok beléjük – felelte a lány. – Várnunk kell, aztán majd meglátjuk. Lehet, hogy titeket szabadon engednek, gondolta, de kétlem, hogy Brander hagyna engem is elmenni. Megeskette Haukot, titokban tartja rabszolga mivoltát. Nem akarta, hogy Canby még idegesebb legyen, és tudta, a férfi képtelen lenne elfogadni ezt, és azt sem, hogy nem térhet haza.
95
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Hauk tartott feléjük, cserzett arcán komor mosollyal. Óvatosan megérintette a homlokán lévő sebet. – Az embereink jól mutatkoztak be, úrnőm, de nem elég jól ahhoz, hogy megnyerjük a versenyt. A lány barátja vállára tette kezét. – Ki fogok találni valamit. – Igen – mondta a férfi. – Bízom benned. Bólintott, majd visszatért a tér szélére. Canby morogva és panaszkodva követte. Gondolkodj, Kelda! Gondolkodj! Az irokéz erősebb mint te, de te bizonyára okosabb vagy nála. Ha sikerül legyőznöd, akkor te leszel a bajnok. Valami rémlett neki, de nem emlékezett rá. Valami, amire emlékeznie kellett volna. Két, egymással szemben lévő táncosokból és énekesekből álló sor formált egy felé tartó folyosót. Hagyta, hogy a mező közepére sodorják. A Vének előtt állt. Magas Fa bólintott, a falubeliek tapsoltak és kiabáltak. Kelda egyenesen állva néhányszor körbefordult, hogy mindenki láthassa. Pillantása összeakadt a Haukéval. A férfi mosolygott és rákacsintott. A dobok hangos dübörgésbe kezdtek, a táncosok és énekesek pedig a ritmusra táncolva az irokéz oldal felé mentek. Kelda halványan látott valakit. Brander? – töprengett, ahogy a táncosok közrefogták a férfit és mezőre vezették. Énekelve és tollas botjaikat rázva lassan kezdtek elhátrálni az alak mellől. Kelda még mindig nem látta, ki az. Brander lenne?
96
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Hetedik fejezet Brander volt! Kelda szívverése felgyorsult. Amikor először látta, bámulatosnak, majdnem lenyűgözőnek találta a férfit. Most fenségesnek tűnt a megjelenése. Nem viselt inget, a napfény megcsillant a bronzszínű, izmos karokon, a tűzvörös mellszőrzeten, ami dúsan benőtte testét, egészen a világossárga nadrág derekáig. Lábán térdig érő szárú mokaszint viselt. Kelda már tudta, a férfi emberfölötti erővel dicsekedhet, széles vállával, boltozatos mellkasával, izmos combjával. Most azt is láthatta, hogy hasa lapos, s feszesen izmos. A lány arca elvörösödött. Brander szélesen mosolygott és a falubeliek felé integetett. Brander, az irokézek harci főnöke igazi bajnok. Kelda láthatta ezt a testtartásából, a mosolyából és a büszkeségéből. Látott már ilyet a falujában. Ez a viselkedés nyilván minden férfira egyformán jellemző. Aztán Brander megfordult, így szembekerült Keldával. Tekintetük összefonódott. Minden gondolat, minden egyéb eloszlott a semmibe. A lány dühe, bosszúvágya időlegesen feledésbe merült, mélyen a férfi titokzatos szemébe nézett, mintha a gondolataiban vagy a lelkében akarna olvasni. Vadvirág állt fel és ment oda Keldához. Valamit mondott irokéz nyelven, és a lány kezébe nyomott egy kosarat.
97
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Fogd! – utasította Brander, majd lefordította a nő szavait. – Ez a Vének Tanácsának ajándéka. Ne nyisd ki, míg a másik bajnok is meg nem kapja ajándékát. Míg beszélt, Delling emelkedett fel és ment oda hozzá. – Csak az a személy adhatja át az ajándékot – folytatta Brander –, aki a Vének Tanácsát képviseli. Vadvirág felemelte a kosár fedelét, és egy arany nyakpántot vett ki belőle. A világ egy pillanatra meglódult Keldával. A nyakpánt, a karpánt párja. Vadvirág felé nyújtotta az ékszert, Magas Fa pedig mondott valamit. Delling fordította szavait. – Azt az arany nyakpántot keresed, ami valaha Thorualdé volt. Mi, az Erdősföldek irokézei, neked ajándékozzuk a pántot. Nem a nyakpántért jöttem! – akarta sikoltani Kelda. Az utódjáért jöttem. Thoruald fiát akarom... és nem kételkedett abban, a leszármazott fiú, Brander. Kelda megrázta fejét. – Nem fogadhatom el. – De igen – kiáltotta Canby oldalról. Hauk a vállánál fogva tartotta vissza a férfit, hogy be ne rohanjon a mezőre. – Visszavihetjük Thorualdnak, és ez bizonyítja majd, hogy nincs itt a fia – folytatta a kiabálást Canby. – Ezzel teljesítjük a küldetésünket. Vedd el a nyakpántot! Hauk Canby szájára tapasztotta a tenyerét, és hátrahúzta a tömegbe.
98
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– El kell fogadnod – erősködött Brander. – Ez a szokás. Ha visszautasítod, akkor a Vének Tanácsával ellenkezel, ami azt jelenti, a Szellemekkel szemben vagy tiszteletlen, akik a földi és az azontúli életünket irányítják. – Te vagy tiszteletlen velük szemben. A férfi egy pillanatra elhallgatott, majd lágyan így szólt: – Ha te teszed ezt, viking, akkor az a biztos halál számodra. Kelda még mindig nem nyúlt az ékszerért. – Fogd a pántot! – förmedt rá Brander keményen. Megragadta a lány csuklóját és kényszerítette, hogy kinyújtsa kezét. Kelda vonakodva elvette az ajándékot. Delling kinyitotta a nála lévő kosarat és kivett belőle egy kis elefántcsontszobrot. – Ez a tiéd, Brander. Az irokézek törzsének Vének Tanácsa azt akarja, hogy erős talizmánod legyen, egy olyan, ami a totemedet jelképezi. Neked ajándékozom ezt a szobrot. A sólyom feje. Brander kinyújtotta kezét az ajándékért, Kelda pedig lenyűgözve bámulta felkarja izmainak játékát. A férfi egy széles karpántot viselt. Vajon egy sólyom tetoválása van alatta, mint az irokéz rabszolgának? – töprengett Kelda. Aztán a férfi tenyerében lévő kis elefántcsontfaragványra pillantott. Az összecsukta kezét, szorosan megmarkolta a szobrot. Arcán sötét dühvel az anyja felé fordult. Mivel irokézül
99
Emma Merritt – A szerelem rabjai
szólalt meg, Kelda nem értette, mit mond, de hangja lágy volt és érzelemmel teli, teljes ellentétben arckifejezésével. Vadvirág közelebb lépett fiához, közben mondott neki valamit. Megrázta csörgőjét, finom por szállt belőle Brander vállára. Lágyan kántált, majd odasétált Keldához. Miután őt is behintette, Vadvirág norvégul szólalt meg. – Viking Kelda, boldogok vagyunk, hogy az Élet Ura a partjainkra hozott, és békés küldetésben jársz. Ha választ kapsz kérdésedre, megtudod, semmi sem történik az életben véletlenül. Mindennek oka van. – Köszönöm – felelte Kelda, de hangja üresen csengett. – Az aranypántot rád bízzuk – mondta Vadvirág. – Add annak, akit megillet. Kelda Branderre pillantott. – Ezt fogom tenni – felelte, és visszatette az ékszert a kosárba. – Vigyáznál rá, amíg vége nem lesz a játékoknak? – Igen. Most a harcosaidhoz vezetlek, és elkezdődhet a verseny. – Egy pillanat, viking Kelda – mondta Brander –, én is szeretnélek megajándékozni valamivel. Vadvirág és Delling összerezzentek, meglepetten néztek az irokéz főnökre, akárcsak Kelda. Brander előrenyújtotta nyitott tenyerét, és Kelda meglátta az apró szobrot. A férfi eddig olyan szorosan markolta, hogy az vörös nyomokat hagyott bőrén. Mivel már sok hasonlót látott, a lány fölismerte, egy játékfigura az. Thoruald sólyma! Csak Thoruald használt sólymot a játékban az arabok elefántja vagy az európaiak lovagja 100
Emma Merritt – A szerelem rabjai
helyett. Ő a saját totemét választotta. A sólyom a legbölcsebb, érvelt. Lehetséges, hogy ez is a Thorualdé volt, mint az ékszerek? – Noha nem szokás, hogy az egyik bajnok megajándékozza a másikat, én szeretném ezt neked adni – folytatta Brander. – Ne vedd el, Kelda! – szólt oda Vadvirág norvégul. – Nem fogadhatod el. Brandernek nincs joga, elajándékozni. Ez az övé, az Élet Ura, a Nap, a Föld és Víz áldásával. A négy szél szentelte meg. Ha azt akarja, hogy mágiája legyen, akkor meg kell tartania. – Anyám, tudtad, amikor Delling nekem adta a figurát, én nem akartam elfogadni. Azt akarom, semmi közöm ne legyen a norvégokhoz. – A földre köpött. – Ezt teszem velük. Ez a vikingeké. Ő a lány jarlja, a lány apja. Brander megfogta Kelda kezét, markába nyomta a szobrocskát és ráhajtogatta a lány ujjait. – A sólymot a viking nőnek adtam. Kész. Vadvirág megtántorodott, Delling tartotta meg karjában. A tömeg elnémult, a csend nehéz volt. Minden tekintet a mezőn játszódó jelenetre szegeződött. Magas Fa felállt és felkiáltott. Delling odament hozzá és mondott neki valamit. Kelda a szeme sarkából látta, ahogy Rauthell a vikingeknek magyarázza, mi történik. Brander szólalt meg, hangja erős volt és tiszta. – Viking Kelda, az Élet Ura áldjon meg és adjon neked erős mágiát. Úgy sújts le, mint ahogy a sólyom csap le áldozatára. Legyen tiéd az ő dicsősége, Sólyom fogadott leánya. Joggal tiéd a szobor. 101
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Kelda feje megfájdult, nem igazán értette, mi történik körülötte. Nem volt benne biztos, hogy a szobrocska valaha a Thorualdé volt-e, de tudta, mikor Brander a sértő kifejezéseket tette, akkor a norvégokat és Thorualdot gyalázta. De nem csak a vikingek becsületébe gázolt bele, hanem vétett az irokézek szokásai ellen is. Megszegte az isteni törvényeket! Kelda a köpenye zsebébe tette a figurát. – Gyere, Kelda! – Vadvirág szorosan átölelte a kosarat. Arca színtelen volt, hangja mély és fájdalommal telt. – Elviszlek harcosaidhoz. A játékok megkezdődtek. Mikor Kelda a mező szélére ért, harcosai lázasan beszélgettek egymás között. Ugyanezt tették a falubeliek is. – Megváltoztatják a fogadásaikat – magyarázta Rauthell. – Úgy gondolják, Brander mágiája gonosz lett, most, hogy ellenszegült a szokásoknak. Azt hiszik, a tiéd a jó mágia. Ebben a pillanatban Brander hangja hallatszott a nézők feje fölött. A tömeg elcsendesedett, hallani akarták bajnokuk szavait. A vikingek Rauthell köré tömörültek, aki folyamatosan fordította nekik a főnök szavait. – Népem, s a mágiám erős – kiáltotta Brander, és megmarkolta a nyakában függő láncot. Mindig is különbözött törzsének tagjaitól. Mindig jobban hitt magában, mint a külső, szellemi erőkben. Nem volt mély vallásos meggyőződése. Türelmetlen volt a dogmákkal szemben. Ha volt is valamilyen mágikus ereje a pántnak, akkor az meggyengült, mikor Eiriket fogságba ejtették a vikingek, és a 102
Emma Merritt – A szerelem rabjai
karpánt messze került tőle. A vikingek eljöttével és kérésével – mit kérésével, követelésével! –, hogy Thoruald fia menjen velük Norvégiába, a totem ereje teljesen eltűnt. – A mágiám erős – ismételte meg. A feje fölé tartotta a láncot és körbesétált vele a mezőn, hogy mindenki láthassa. – Új totemet viselek, amit kifejezetten Brandernek, az irokéznek készítettek. Ezt a nyakláncot az Álmok Asszonya áldotta meg. Az ő mágiáját hordozza, testvéreim. – Halljuk! Halljuk! – biztatta a tömeg. – Nem számít, mi a talizmánom, nem vagyok hajlandó a norvégok totemét viselni. Nincs mágiája az irokézek számára. Emlékezzetek a Gonoszra, amit a partjainkra és a falunkba hozott. – Halljuk! Halljuk! – kántálta ismét a tömeg, és az irokézek összeütögették botjaikat. – Harminc téllel ezelőtt elvették asszonyainkat, hogy az ő feleségeik legyenek, azután mikor a sárkányhajóikkal elvitorláztak, itt hagyták a viselős nőket, a gyerekeket, akiket nem akartak, a gyerekeket, akikben együtt áramlik a viking és az irokéz vér. – Halljuk! Halljuk! – Aztán két téllel ezelőtt ismét eljöttek, hogy fosztogassanak és fogságba ejtsék gyermekeinket, talán a saját gyermekeiket, hogy a rabszolgáikká tegyék őket. Népem, Brander kijelenti, hogy az ő vére irokéz. Győzelmet aratunk ma a norvégok fölött. Beszéde annyira magabiztos, annyira tüzes volt, hogy az irokézek megtapsolták és megéljenezték. Hamar elfeledték 103
Emma Merritt – A szerelem rabjai
vétkét. Összeütögették botjaikat és a nevét kiabálták. Meggyőzte őket mágiájáról. Hittek Tüzes Bélyegben, az irokézben. Elkezdődtek a játékok, izgalommal telt meg a levegő. Mindenki nyert egy-egy fordulót, az irokézek és a vikingek fej-fej mellett haladtak. Kelda, mikor épp nem versenyzett, azt a futó gondolatot kereste. Tudta, hogy a fejében van. Bárcsak emlékezne rá! Kelda a vonal mögött állt, ahonnan az íjászok lőttek. Kezében hosszú íj volt, s karjára egy bőrszíjat kötött. Ráhelyezett a húrra egy nyílvesszőt és megcélozta a nagy fatáblát. Noha a távolság sokkal nagyobb volt, mint amihez hozzá volt szokva, tudta, hat próbálkozásból legalább háromszor el tudja találni a céltábla közepét. Elengedte az első lövést, a nyíl egyenesen a cél közepébe fúródott. Nyilat nyíl után lőtt, karja minden megfeszítéssel fáradtabb lett. Négyszer sikerült a tábla közepét eltalálnia. Amikor tegeze kiürült hátralépett, meglazította a bőrpántot karján és rámosolygott a falubeliekre, akik megtapsolták és megéljenezték. Brander lépett oda hozzá. – Jól bánsz a fegyvereddel, viking. – Minden viking nőnek tudnia kell bánni velük. Amikor a férfiak tavasszal és nyáron portyázni mennek, akkor a nők vigyáznak a falura. Meg kell tudni védeni magunkat. Ugyanúgy, ahogy a kard, a tőr, az íj használatára megtanították, Hauk és Ragnar ügyességi és szellemi játékokat is tanított neki. Mindketten tudták, egy nő nem 104
Emma Merritt – A szerelem rabjai
rendelkezik egy férfi fizikai erejével, tehát szüksége van valami másra is, hogy megvédhesse magát. Brander helyét a vonal mögött elfoglalva hat nyilat lőtt el. Mindegyik kettéhasította Kelda egy-egy nyílvesszőjét. Amikor a hangos éljenzés közepette leengedte íját, fensőbbségesen Keldára mosolygott. A következő szám a tomahawkdobás volt. A kijelölt távolságból Keldának nem volt esélye. A fegyver szokatlan volt számára, és hiányzott a fizikai ereje is hozzá. Az irokézek, akiknek fizikuma sokkal szívósabb volt, mint a vikingeké, ragyogóan szerepeltek. Hatalmas távolságokból is pontosan dobtak, csak ritkán fordult elő, hogy valamelyikük nem a cél közepét találta el. Mindannyiuk között Brander volt a bajnok. Dicsekvése nem üres fecsegés volt. Kelda képtelen volt levenni róla a szemét, nézte, ahogy hátrahúzza a kezét és eldobja a tomahawkot, aminek nyele könnyedén csúszott nyitott tenyeréből, pont úgy, mintha a férfi, azaz egy képzett harcos testrésze lett volna, keresztülsüvített a levegőn és a céltábla kellős közepébe vágódott egy éles csattanással. A férfi hatszor dobott, hatszor találta el ugyanazt a kört. Büszkén mosolygott a lányra, miközben lement a mezőről. Noha a férfi gőgösen viselkedett, Kelda visszamosolygott rá. Megérdemelte, jól szerepelt. A vikingek és az irokézek fej-fej mellett haladtak, amikor már csak egy szám maradt hátra, a késdobás. Csak Kelda és
105
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Brander volt már versenyben. A férfi dobott először. Kelda rögtön utána. Mindkét kés a cél közepébe fúródott. Pontjaik egyenlőek voltak az utolsó dobásig. Most jött el az ideje, hogy Kelda „megmutassa az irokézek harci főnökének, miként bánik a késsel. Talán a végelszámolásban alulmarad, de ebben a számban ő fog győzni. Végigfuttatta ujjait anyja melltűjén, hogy szerencsét hozzon. A penge hegyét ujjai közt egyensúlyozva eldobta a kést. Az keresztülsüvített a levegőn, majd rezgő markolattal a földbe állt. Olyan közel dobta a Branderéhez, hogy az kifordult helyéből. Amikor pontokat összeszámolták, az irokézek és a vikingek döntetlenre álltak. A számlálóknak nem kellett összeszámlálni Kelda pontjait, hogy eldöntsék, ki győzött. Teljesítménye messze elmaradt Branderétől. Harcosai szomorúan morogtak, de ő semmit sem tehetett. Az irokézek büszkén ujjongtak. Izgatottan rohangáltak a mezőn, nyereményeiket szedték össze. Kelda középre ment Branderhez. – Te a vagy a bajnok – mondta, mert tudta, a férfi nem hitt ebben. – Erős a mágiád. A vesztesnek meg kellett ajándékoznia a bajnokot. Kelda előhúzta a tőrét és markolatával előre a férfi felé nyújtotta. – Neked adnám a kardomat, az íjamat, vagy a bárdomat – mondta –, de kisebbek, mint amivel a férfiak harcolnak. Így a tőrömet adom, kedvenc fegyveremet, amivel a legjobban bánok, és amit nagyon hasznosnak fogsz találni. 106
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Brander ragyogó szemmel vette el a fegyvert, hüvelykujját óvatosan végighúzta az élén. – Köszönöm, viking Kelda. Magasra emelte a tőrt, hogy a falubeliek mind láthassák az ajándékot. Míg azok tapsoltak és éljeneztek, addig Kelda visszament szomorú harcosaihoz. Kezét a köpenye zsebébe dugta, és megérezte a parányi szobrot, a játékfigurát. A figura! Hnefatafl! Miért nem jutott ez korábban eszébe?! Canbyhez és Haukhoz fordult. – Megvan! – kiáltotta és visszament a mező közepére. Hangját felemelve így szólt: – Brander, irokézek főnöke, teljesítsd egy kérésemet! A férfi felé fordult. – Elfogadtam a kihívásodat és a te játékaidat játszottam. Most azt szeretném, ha te fogadnád el az én kihívásomat. Brander meglepetten nézett rá. A hír gyorsan terjedt az irokézek között. Közelebb húzódtak a mezőhöz. Kíváncsian bámulták Brandert és Keldát. Figyelemmel hallgatták a párbeszéd fordítását, várva, hátha újabb fogadásokat köthetnek. – Mi a kihívás? – kérdezte a férfi. Kelda felmutatta a figurát. – Szeretnélek kihívni egy hnefatafl játékra. Brander nem szólt semmit. A tömeg biztatta. – Szoktál játszani, nem? – De igen – felelte Brander. – Félsz, hogy legyőzlek? Lehetséges az, hogy egy nő a te szabályaid szerint játsszon, te pedig ne játssz az ő szabályai 107
Emma Merritt – A szerelem rabjai
szerint? Biztos vagyok benne, Tüzes Bélyeg, az irokéz, nem fél egy egyszerű nőtől. – Ahogy kezdelek megismerni, viking, azt kell mondanom, több vagy, mint egyszerű nő. Kelda felnevetett. – Biztosítalak, megtartom az ígéretemet, skrelling. Ez azt jelenti, hogy elfogadod a kihívást? A férfi bólintott. – Mik a feltételek? – Visszakapom a tőrömet, én leszek a nap bajnoka, és visszaadod a szabadságomat. – Az első két dologba beleegyezem, a harmadikba nem. Te hadizsákmány vagy, és hozzám tartozol. Nem engedlek el. – Szavaiból kiérződött, alkunak nincs helye. – Halljuk! Halljuk! – Az irokézek kórusban kiabáltak és összeütögették botjaikat. Kelda mindhárom feltételét ki akarta erőszakolni, de nem lehetett. Ennél messzebb nem jut Branderrel. Ha a nap bajnoka lenne, az örömmel töltené el harcosait, és visszakapná szeretett tőrét is. Más módot kell kitalálnia, hogy szabadságát visszaszerezze, és ki is fogja találni. – Rendben van – mondta, olyan hangosan, hogy a nézők is hallhassák. Egyetértő moraj jutott el füléig. Majd hozzátette, úgy, hogy csak Brander hallja: – Tudod, hogy a küzdelem még csak most kezdődik. És azt is tudod, az én mágiám az erősebb.
108
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Erős – értett egyet Brander –, de nem olyan erős, mint amilyet én teremtettem magamnak. Kelda kinyújtotta kezét, tenyerén ott hevert az elefántcsont figura. – Amíg a sólyom az én kezemben van, addig én irányítom. Összeszorította ujjait és elmosolyodott. – És most nem tud repülni.
109
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Nyolcadik fejezet – Nem volt jogod elajándékozni a figurát! Vadvirág fel s alá járkált Brander kunyhójában. Annyira zaklatott volt, hogy keze remegett, ahogy a nyakában lógó orvosságoszacskót babrálta. – Te, a fiam, egy halandó, a Szellemek orra alá dörgölted saját törvényeiket. Dühösek lesznek rád. Ellened fognak fordulni. – Arra még sohasem gondoltál, anyám, talán büszkék rám a tetteim miatt? Büszkék arra, hogy kiálltam magamért és megteremtettem a világot, amire vágytam? – Hallgass, Brander! – szisszent fel Vadvirág. – Ne dühítsd tovább őket. Nem tiszteled a szokásainkat? – Melyik szokásokat? Az irokéz vagy a norvég szokásokat? Annyira tele vagyok mind a kettővel, hogy kezdenek összemosódni, és nehéz megkülönböztetni őket. Brander anyjának háttal a fal egyik nyílása előtt állt. A kárpit fel volt tekerve, így a késő délutáni napsugár melegen tűzött a kis helyiségbe. Hallotta a falubeliek távoli zsivaját, ahogy a közte és a viking közti játékra kötötték a fogadásokat. Vadvirág megragadta fia karját és maga felé fordította őt. – Mi van veled, fiam? Miért teszed ezt magaddal? Brander lerázta magáról anyja kezét és ellépett tőle.
110
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Te, anyám, Vadvirág, mindig is áldott voltál, mert tudod, ki és mi vagy. Csak irokéz vér van az ereidben. – Én is ketté vagyok hasítva – tiltakozót Vadvirág. – Én vagyok a sámán, az irokézek egyetlen sámánja, mégis magányos vagyok. – Igen – értett egyet Brander. – Te vagy az Álmok Asszonya. Te akartál az lenni. De te sohasem hasonlottál meg amiatt, hogy két néphez tartozol, és sohasem lehetsz biztos abban, hogy ki vagy. – Tudtam, hogy így lesz – mondta Vadvirág. – Ezért... – Ezért neveltél egyszerre irokéznek és norvégnak! – kiáltotta Brander. – Kevés volt neked, hogy csak irokéz legyek, anyám. – Brander... Azonban a férfit nem lehetett leállítani. – Az álmaid miatt kellett norvégnak is lennem. Amikor még túl kicsi voltam, hogy dönthessek, amikor még a te bölcsességed vezetett, Dellinggel megtaníttattad nekem norvég szokásokat. Letépte karpántját, heves mozdulattal eldobta és a karján lévő tetoválásra mutatott. – A bélyeg, amit nekem adtál, az sem az enyém. Ez Thoruald sólyma, nem az én karvalyom. Minden, ami én vagyok... minden jelképem Thorualdé. A fiamnak ugyanaz a talizmánja, és ő is Thoruald része lett. Brander előhúzta Kelda tőrét és a csuklójához tartotta. – Felvágnám az ereimet és az összes norvég vért kifolyatnám az ereimből, ha tudnám, de ha ezt tenném, akkor 111
Emma Merritt – A szerelem rabjai
az irokéz vérem is kifolyna. Ahhoz, hogy megöljem a norvégot, meg kell ölnöm az irokézt is. Vadvirág arcán könnyek patakzottak. – Fiam, ez mellékes, a vér nem tesz különbséget. Nem ismer fajokat. Mindenkinek életet ad, megkülönböztetés nélkül. Sajnálom, hogy szenvedést okozol magadnak és nem tudod elfogadni azt, hogy más vagy. Letörölte könnyeit. – Mindig azt hittem, ez a másság kiemel a többiek közül, bizonyítva, hogy te vagy a jobb. Azért taníttattalak Dellinggel, mert tudtam, a sorsod az, hogy átkelj a Nagy Vízen. – Az álmaid részben talán igazak voltak – mondta Brander. – A fiam, Eirik, akit a vikingek Kolbynak hívnak, velük él. Már ott van Thoruald jarl... norvég nagyapja... háztartásában. Felvette a földről a karpántját, és végigsimította a belevésett jeleket. – Az Élet Ura talán kegyes volt hozzá, mikor kitörölte irokéz emlékeit. A fiam most norvég, anélkül, hogy úgy érezné, elárulta a népét. Ő nem fog két nép között ingadozni, mint én. Nem fogja az egyik vért gyűlölni, a másikat szeretni. – Sajnálom, fiam, hogy ilyen szomorúvá teszed magad – mondta Vadvirág –, de nem sajnálom, hogy így döntöttem a nevelésedről akkoriban. Most sem tennék másképp. – Még egy irokéz apát sem adnál nekem? Vadvirág megrázta fejét. – Azt a legkevésbé, fiam. Nincs olyan irokéz, sem olyan norvég harcos, aki megajándékozhatott volna Branderrel, a 112
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Tüzes Bélyeggel. Ami vagy, az Thoruald és miattam vagy. Senki mást nem fogadnék el fiamnak, csak téged. Egy nap majd rájössz, senki mást nem fogadnál el szüleidnek, csak Thorualdot és engem. Brander dühének egy része elpárolgott. Hangja meglágyult – Áldottnak érzem magam, hogy te vagy az anyám. Nem kellene senki más, csak te. – Köszönöm, fiam. – Vadvirág az ajtóhoz lépett. – Most megyek. Ha az árnyék a jelhez ért, találkozunk a játéknál. – Ott leszek – mondta Brander. A kunyhó előtt lévő napórára pillantott. Az árnyék közeledett a jelhez, az időponthoz, mikor ő és Kelda a jarlok játékát fogja játszani, amikor még egy játékban egymás ellen feszülnek. Ezúttal a stratégia játékában. Az irokézek ellen mindig nyert, de az nem volt igazi küzdelem. Minden bizonnyal a nőnél is jobb. Be kellett ismernie – ha vonakodva is –, a viking nő okos. Ragaszkodott hozzá, hogy megküzdjenek egy szellemi játékban is, ami azt tükrözte, a norvégok élnek és harcolnak. Semmi köze sem volt Brander irokéz örökségéhez. Úgy kellett játszania, mint egy norvégnak. Vadvirág lassan sétált kunyhója felé, amely távolabb állt a falutól. Még ha a szokások nem így kívánták volna is, akkor is egyedül élt volna. Míg a főzeteit készítette, addig volt ideje gondolkodni. Megállt egy fa mellett és letérdelt, hogy megvizsgáljon egy növényt. Ujjait óvatosan végighúzta a leveleken, s megnézte, 113
Emma Merritt – A szerelem rabjai
vajon le lehet-e már tépni. Úgy döntött, hogy korai lenne még. Tekintete a fa tövében növő pitypangra tévedt. Kedvenc virága. Letépte a sárga növényt és az orrához emelte. Beszívta illatát és visszaemlékezett arra a napra, mikor Thoruald szedett neki egy csokorral. Ismét sírni kezdett, a könnyek lecsorogtak arcán és elmosták emlékeit. Thoruald nem irokéz feleségére gondolt, amikor vikingjeit erre a földre küldte. Az utódját kereste. Még mindig a kezében tartva a pitypangot Vadvirág a kunyhója felé indult. Tudta, milyen következményekkel jár az, ha visszautasítja Thorualddal való együttélését Norvégiában. Jóképű férfi volt, nem tarthatott sokáig, hogy egy másik asszonyt találjon magának. Vadvirágot nem zavarta, hogy Thorualdnak más nő is van az életében. Elfogadta és megértette, ez egy szükséges része az életnek, de gyakran töprengett, vajon képes-e a férfi ismét igazán szeretni valakit. Szeretett volna Keldával Thorualdról beszélgetni. Tudni akarta, hogy néz ki a férfi élete telén. Vajon megőszült-e aranyvörös haja és szakálla? Még mindig robosztus harcos, magas, hatalmas, izmos? Mit küldött oly régen elhagyott feleségének? – Hát itt vagy. – Delling hangja félbeszakította merengését. – Üdv, Delling! – mondta Vadvirág. – Szomorú vagy. – A férfi figyelmesen nézte a nő arcát.
114
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Na igen – felelte Vadvirág. – Azon gondolkodom, épp harminc tavasz telt el azóta, mióta Thorualdtól elváltam. Most itt az ideje, hogy a fiamtól is elváljak. – Gondolod, elmegy Norvégiába? – kérdezte Delling. – Igen – felelte Vadvirág és elindultak a kunyhója felé. – Láttam álmomban, Delling. Menni fog, de boldogtalan lesz, hogy mennie kell. Harcolni fog ez ellen és a viking nő ellen. Rengeteg boldogtalanság vár a fiamra, mielőtt révbe érne. – Láttál mást is álmodban, ami elszomorított? – kérdezte Delling. Vadvirágot, mint mindig, most is lenyűgözte Delling érzékenysége. Ismét rátörtek emlékei, ahogy a kezében tartott virágra nézett. – Nem tudom, rossz előjel-e – válaszolta végül –, de ma éjszaka minden irokéznek elmondom. Tettek néhány lépést, mielőtt Vadvirág újra megszólalt volna. – Azt hiszem, Delling, először, mióta az istenek megajándékoztak ezzel a képességgel, nem vagyok biztos az álom jelentésében. Az Élet Ura azt mondta, más fogja megfejteni nekem. Megállt, barátja felé fordult és megragadta annak karját. – Lehet, hogy nem kellett volna Brandernek adnom a figurát. Delling, negyven és nyolc telet láttam. Sohasem rémisztett meg a jövő. Most igen. Delling megfogta a nő kezét és megszorította. – Ne aggódj, barátom. Az Élet Ura nem hagyott el. Bármit is hoz a jövő, bárhová is sodort téged, az Élet Ura veled lesz. 115
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Köszönöm, Delling – mondta Vadvirág. – Nem tudom, mit csináltam volna nélküled. Kitűnő tanítvány voltál. Mágiád napról napra erősebb. – Mert jól tanítottál – felelte a férfi és elmosolyodott. – Most megyek. A játékoknál találkozunk. – Igen, én viszem Keldát, ahogy te Brandert. Delling lágyan felnevetett. – Ő tényleg Thoruald fia. – Igen, ő a Sólyom fia. – Brander a Sólyom fia – szögezte le Kelda. – Tudom, Canby. Kelda a vikingek szállása előtt állt egy nagy fa árnyékában. – Ez csak egy megérzés – érvelt Canby. – Nem lenne szerencsés ezt a hírt úgy megvinni Thorualdnak, hogy nem tudjuk bizonyítani. – Igen – sóhajtott Kelda. – És senki sem hajlandó erről beszélni. Brander egyenesen azt mondta, hogy holnap sem fogok többet tudni, mint ma. Canby idegesen járkált ide-oda. – Thoruald és én gyermekkorunk óta ismerjük egymást. Képtelen vagyok megérteni, miért lett a rögeszméje, hogy itt van egy fia. – Nem tudod megérteni? – mondta Kelda finom gúnnyal. – Ha Thoruald helyében lennél, te szeretnéd, hogy Asgaut örökölje a vezérséget? Canby beletúrt a hajába.
116
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Nem, nem hiszem – felelte. – De lehetne rosszabb is. El tudod képzelni, milyen lesz az életünk, ha egy skrelling visszatér velünk, és követeli Talont, a Sólyom kardját? – Bizonyítania kell majd – emlékeztette Kelda az öreget. – Sem a falu, sem Thoruald nem fogadná el próba nélkül. Canby könnyes szemmel nézett rá. – Nem érintett, ugye? – Megpróbált rám ijeszteni – ismerte el Kelda –, de nem bántott. – Ne felejtsd el, hogy Asgauthoz tartozol. A jegyese vagy. – Igen. – Szándékosan rekesztette ki agyából Asgauttal való jegyességét, de nem feledte el Thorualdnak tett szent esküjét. – Asgaut jó ember, úrnőm. Szép fiakat fog adni neked, akik majd uralják a Sólyom házát. – Asgaut nem ember – mondta Kelda. – Ő csak egy harcos. Canby lehajtotta fejét és megint a szakállát kezdte cibálni. – Örülök, hogy eszedbe jutott kihívni a skrellniget a jarlok játékára. Jól játszol, és azt hiszem, győzhetsz. – Győznöm kell – mondta Kelda. A játéktábla a földön feküdt Brander és Kelda között. Mindketten ezt nézték. Körülöttük csendben figyelve ültek a falubeliek és vikingek. Régóta nézték őket. Egyik oldalukon Vadvirág és Delling, a másikon Hauk, Canby és Ulmer ült. Vadvirág a fiát és az őt kihívó nőt tanulmányozta. Mindketten mélyen a tábla fölé hajtották fejüket; az egyik sötét volt, a másik világos. Ugyanúgy, mint annyi téllel
117
Emma Merritt – A szerelem rabjai
ezelőtt, mikor a szerelme itt volt. Mindketten elmélyedtek a játékban. Még mindig Thorualdra gondolva, Vadvirág az erdő felé nézett. A délutáni napfény áttört a fák vastag lombjának résein. A sugarak egy misztikus, arany folyosót alkottak, ahogy az égről a föld felé táncoltak. A folyosó végén Vadvirág közeledni látott valakit. Idő Nagyapa sétált visszafelé. Egy harcost látott. Az ő viking harcosát! Vörös haja és szakálla arany tűzként ragyogott, ahogy felé közeledett. Magas férfi volt, válla széles. Karizmai kidolgozottak voltak a sok, karddal és bárddal való gyakorlatozástól. De ma csak egy nagy csokor pitypangot hozott. Annyira nem illettek harcos szerelméhez. – Thoruald – suttogta Vadvirág tört norvég nyelven, azon a nyelven, amit a férfi tanított neki –, te vagy az? – Igen, úrnőm, én – felelte a férfi, kék szeme végigsiklott a nő testén, mielőtt megállapodott volna az arcán. Felé nyújtotta a virágcsokrot. – Ezt neked hoztam. Vadvirág elvette a csokrot és lehajtotta fejét, hogy a virágok illatába és szépségébe temetkezzen. A férfi még nem mondta meg, miért jött, de ő tudta. És nehéz volt a szíve. – Szomorú dolog miatt jöttem. – Tudom – suttogta Vadvirág. Még mindig nem emelte föl arcát a virágokról, s nem nézett abba a szempárba, mely a Nagy Víz színében tündökölt.
118
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Te és az embereid elhagyjátok partjainkat. Visszatértek a saját földetekre. – Igen – válaszolta a férfi. Kérges tenyere, mely annyira hozzáedződött az erőszakhoz és a harchoz, lágyan megérintette a nő állát és felemelte fejét, hogy tekintetük találkozhasson. – Honnan tudod? – Tegnap éjjel megálmodtam – mondta Vadvirág. Mást is látott álmában, de nem tudta elmondani Thorualdnak. Nem akart a férfi országába menni, és ha az tudta volna, hogy a méhében hordozza a gyermekét, ragaszkodott volna ahhoz, hogy vele menjen. Elrabolná, ha kellene. – Azt akarom, hogy velem gyere, mint a feleségem – mondta Thoruald. – Tudom, más lesz az ország és a szokások, de szeretni fogod a hazámat és a népemet. Vadvirág kinyújtotta a kezét és megérintette a szikár arcot, amit jobban szeretett, mint bármi mást, azt az arcot, amit az emlékezetébe kell vésnie, mert más nem marad vele, ha a férfi elmegy. Aranyvörös hajával és szakállával a nap fenségére emlékeztette. – Nem hagyhatom el népemet, Thoruald. Én vagyok az Álmok Asszonya. Én vagyok a sámánjuk. Nem hagyhatom el őket. – Tehát engem hagysz el? – kérdezte a férfi. Kezeik összekulcsolódtak. A harcos tenyerének ráncai érdesen dörzsölték Vadvirág húsát.
119
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Az Élet Ura értük adta nekem ezt az ajándékot – suttogta, ahogy a vágy fellángolt testében. Senki más nem izgatta fel, csak Thoruald; senki más nem érintette meg szívét és lelkét, csak Thoruald. Ahogy ott állt, talán utoljára látva a férfit, tudta, soha, senki más nem fogja felizgatni, vagy megérinteni. Senki más! Thoruald volt életének egyetlen szerelme. – Nem hagyhatom el őket. – Én meg nem maradhatok, népem miatt – mondta Thoruald szomorúan. Kikapcsolta a köpenyét tartó csatot és leterítette a díszes ruhadarabot a földre. Mindketten leültek. A férfi elővette az arany nyak- és karpántot, és a nő ölébe tette őket. – Ez a tiéd – mondta. – Szerelmed jeleként? – kérdezte Vadvirág. – Nem, úrnőm – mondta Thoruald, s szeme elhomályosult. – Szerelmem jele az óceán szélessége, az éj mélysége és magassága. Olyan örök, mint a Nap és a Hold. De nem adhatom neked azt, ami az Isteneké. Csak azt adhatom, ami az enyém. A szívem és a lelkem már a tiéd. Minden, ami maradt, ez az ékszer. Az összes közül ez a kettő a legfontosabb és legértékesebb számomra. Azt akarom, hogy viseld őket. – Köszönöm, szerelmem. Viselni fogom. Thoruald előrehajolt, ajkuk összeforrt. A csók először bizonytalan volt és lágy, de amikor Vadvirág közelebb csúszott a férfihoz, szenvedélyük vadul fellángolt.
120
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Vadvirág meghajlította hátát a férfi hatalmas kezének gyengéd érintésére. Forróság futott le mellén keresztül gyomrába. Bizsergető érzés öntötte el testét egészen lábujjáig, hogy aztán combjának találkozásánál forrjon tovább. Végül Thoruald szakította félbe a csókot, erős és forró ajka fürgén végigkúszott a lány szája körül, s pillangóként érintették az arcát, majd visszatért ajkára. Az erős szakáll és bajusz dörzsölte Vadvirág bőrét. A férfi keze keblének halmaira borult. Vadvirág felnyögött és felemelte a kezét, hogy visszafogja a férfit. Gyomra remegett, majd összeszorult a vágytól. Legyőzték az érzések, amelyeket csak Thoruald volt képes felébreszteni benne. Mint mindig, most is hevesek és szenvedélyesek voltak. Könnyű, bátortalan csókokat lehelt a férfi nyakára és szorosan erős testéhez simult. Amikor keze az ing nyílásán át a puha mellkasra simult, érezte a férfi szívének heves dobogását. Thoruald keze édes kínban csúszott fel Vadvirág karján, át a vállán, le a hátára. Forró, perzselő csókokat nyomott a lány nyakának gödrébe, a szarvasbőr ruha kivágásában lévő finom bőrre. Érintése ellenállhatatlan vággyal töltötte el Vadvirágot. Ahogy simogatása lassan egész testét elborította, gyöngéden felnyögött, megadva magát annak a szenvedélyes varázslatnak, amit ez a férfi mindig körészőtt. Örömmel adta meg magát annak a részegítő gyönyörnek, ami a testét uralta. 121
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Csak annyi időre váltak szét, míg levetkőztek, aztán újra összeölelkeztek. Vadvirág a bronzszínű, izmos vállakra, majd a keskeny csípőre pillantott. – Te vagy a legcsodálatosabb férfi, Thoruald – mondta. – És te, Vadvirágom, a leggyönyörűbb nő. Vadvirág keze végigsimította a férfi mellkasát, majd megállapodott a mellbimbón. Thoruald a szabadjára engedett vágy hörgésével hajolt előre és gyengéden, de követelőzve csókolgatta a lány mellét. Végül felemelkedett és a köpenyre fektette Vadvirágot. Mikor már mindketten feküdtek, a férfi ajka forró, nedves csókkal tapadt a lányéra. Keze lassan, magabiztosan vándorolt testén, míg Vadvirág szét nem nyitotta lábát. Thoruald fölé emelkedett, s a csókok között gyengéd szavakat suttogott. Vadvirág felemelte csípőjét, hogy magába fogadja őt. Felnyögött, ahogy vágyakozva, s szenvedélyesen beléhatolt a férfi. Ajkuk egy hosszú, mély csókban forrt össze, majd a férfi finoman ölelkezni kezdtek. Vadvirág érezte, ahogy Thoruald ujjai lent, az érzékeny húsba mélyednek. Megragadta és szorosan magához húzta a lányt. Thoruald az ajkát, a nyakát, a mellét csókolgatta. Vadvirág testében a szenvedély ellenállhatatlan tüze robbant ki. Vére lángoló vággyá változott, égette ereit. Szíve hevesen vert. Lélegzete rövid, kéjes nyögdécselések sorozatává vált. Testének minden egyes idegszála megfeszült, s elérte beteljesülés édes gyönyörét. 122
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Csak ekkor temette Thoruald az arcát a lány hajába, ugyanúgy, mint ahogy mélyen belétemetkezett eddig. Elengedte magát. Hátára fordult, s csendesen feküdtek egymás mellett. Vadvirág Thoruald mellkasán nyugtatta fejét. Érezte, ahogy a férfi szívverése és légzése újra megnyugszik. – Nem tudtam, hogy ennyire gyönyörteli lehet egy férfival – mondta. – Soha, senkivel sem volt ilyen gyönyörű – ismerte el Thoruald. A férfi szakállával játszadozva Vadvirág a köpeny szélén heverő ékszereket nézte. Thoruald búcsúajándéka. A napfény melegében, a falutól távol, együtt feküdtek, egymást átölelve. Nem beszéltek, nem volt szükség szavakra. Együttlétük önmagában elég volt. Mindketten tudták, ez volt az utolsó szeretkezésük. De egyikük sem mondta ki hangosan. Később a jarlok játékát játszották, amire Thoruald tanította meg a lányt, a játékot, amit annyira szeretett. Vadvirág eddig még nem nyert, de egyre jobban játszott. Elmélyülten figyelte a táblát. – A jarl – mondta a férfi és a figurára mutatott. – Ez vagyok én. – Egy másik figura. Elmosolyodott. – A jarl hölgye. Ez vagy te. Még ha ezt is mondta, a lány tudta, sohasem lesz a jarl felesége. Itt marad, hogy ő legyen a sámán, az Álmok Asszonya – egy asszony, akinek az a sorsa, hogy egyedül élje
123
Emma Merritt – A szerelem rabjai
le életét, a természettel és az Élet Szellemeivel való meditálásban. – És a sólyom – csatlakozott a férfihoz, felemelve a harmadik figurát. – Ez is te vagy. – Igen, szerelmem – mondta Thoruald lágyan. – A sólyom és én egyek vagyunk. Az arabok és India népei szerint, akik a saját katonai stratégiájuk alapján alkották meg a játékot, ennek elefántnak kellene lenni, mivel ők elefántokkal is harcolnak. Thoruald felvette a sólymot és tűnődve figyelte ujjai között tartva. – Az európai szokások szerint lovagnak kellene lennie. Nekem, Thoruald Eirikssonnak, Talon, a Sólyom kardja örökösének, a leendő jarlnak, a sólyom a legbölcsebb minden élőlény közül, a legjobb stratéga a ragadozók között; ezért választottam őt ennek a figurának. Thoruald Vadvirág kezébe helyezte a sólyomfigurát és ráhajtotta ujjait. Tenyerébe fogta a lány öklét. – Itt hagyom veled a sólymot, szerelmem, remélve, egy nap majd visszahoz hozzám. – Hiányos lesz nélküle a készleted – mondta Vadvirág. – Igen, mint a szívem nélküled. Örökké meg fogom őrizni, szerelmem, hogy irokéz feleségemre emlékeztessen. Vadvirág torkát könnyek kaparták. Elvesztette a jarlját! – El fogod veszíteni a jarlodat – mondta Brander, felriasztva Vadvirágot látomásából, visszahozva őt a jelenbe. Vadvirág pislogva nézett körül. A napóra árnyéka két jelet haladt előre. Fáklyákat helyeztek el Brander és Kelda körül 124
Emma Merritt – A szerelem rabjai
magas póznákon, arra az esetre, ha a játék az éjszakába nyúlna. Noha a fából faragott figurák nem olyanok voltak, mint amilyet Vadvirág és Vének Tanácsa adott Brandernek a nap folyamán, a lovag helyén itt is sólyom szerepelt. Delling saját két kezével faragta a táblát és a figurákat. Brander Thoruald tehetségével játssza a hnefatafl-t, gondolta Vadvirág. Brander sohasem ismerte apját, és nem is ő tanította, mégis Thoruald kedvenc megnyitását alkalmazta, és ugyanaz volt a taktikája a középjátékban is. Vadvirág ezt is Dellingnek tulajdonította. Ő tanította meg Brandert a jarlok játékára, ő pedig magától Thorualdtól tanult. Brander és Kelda közel álltak a játszma végéhez. A férfi megfogta az egyik figurát. – Csak az egyik jarl győzhet – mondta Brander, és odébb rakta a bábut. – Igen. – Kelda felegyenesedett, hogy kisöpörje szeméből a haját. Brander sikeresen megállította előrenyomulását és elvágta a hátországától. Csak egy pár harcosa maradt a jarl védelmére. Közel volt a tábla másik végéhez, de messze a győzelemtől. – Be vagy kerítve, hölgyem, és nem tudsz kitörni – mondta a férfi lágyan, gúnyosan, ahogy felemelte a lány jarlját. – Feladod? – Feladni? – ismételte meg Vadvirág halkan. Nem, sem Brander sem Kelda nem adhatja fel. Mindketten túl büszkék, túl rátartiak. Egyikük sem fogja feladni. 125
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Vadvirág természetesen megértette ezt. Ugyanez volt vele és Thorualddal. Felállt és az árnyékba sétált. Időre és egyedüllétre volt szüksége, hogy harcosára gondoljon, és eltűnődjön álmán. – Lehet, hogy nem hallottad? – kérdezte Brander. – Hallottam – vágott vissza Kelda. – Azt akartad, hogy adjam fel. Felemelte fejét és a tábla másik oldalán ülő harcosra nézett. Szempillája hosszú és erős volt. Félig lezárva elrejtették szemet az övéi elől. Nem csak a játékra értette azt, amit mondott, hanem rá is. Kelda figyelte, ahogy a figurával játszik, az ujjai között forgatva azt. – Nos? – Tudnod kell, Brander főnök, hogy nem tehetem. – Azt hiszed, nem teheted. – A csata még nem veszett el. Adj időt, hogy tanulmányozhassam a helyzetet. – Jarl nélkül ritkán győznek a harcosok – gúnyolódott a férfi. – Ezek fognak – ígérte Kelda. Brander hátradőlt és könyökére támaszkodott. A lányra meredt, ajkán gúnyos mosoly látszott. Kelda kényszerítette gondolatait, hogy térjenek vissza a férfiról a táblára és megmaradt figuráira. A jarlját elvesztette, és azt a keveset, ami maradt, körülvette Brander egyébként is számbeli fölényben lévő ereje. Mégis lennie kell egy kiútnak. Lovagjának – a sólyomnak – ebben az esetben át kellene vennie az emberei vezetését. Ahhoz, hogy megmentse erőit, 126
Emma Merritt – A szerelem rabjai
elérje a másik oldalt és megnyerje a játszmát, fel kellene áldoznia egyik harcosát. Fáradt volt, háta és nyaka elzsibbadt a sok üléstől. Meg volt rémülve. Brander sokáig hárította sikeresen támadásait. A következő lépés életbevágóan fontos; ez lehet a játszma fordulópontja. A táblát tanulmányozta; megjegyezte Brander figuráinak helyét. Megszemlélte saját bábuit, azon töprengve, melyiket használhatja, melyik hozza el a győzelmet. Gondolatban mindegyiket végigpróbálta, tanulmányozta a következményeket; aztán tovább fontolgatott. Miközben fejét törte, meggyújtották a fáklyákat. A lángok táncoló fénye megvilágította a nagy táblát. Kezét felemelve megdörzsölte anyja melltűjét. Döntött, és lépett harcosával. Brander lágyan felnevetett. Lusta testhelyzetétől nem zavartatva magát kinyúlt és arrébb rakta egyik figuráját, levéve a lány feláldozott harcosát. Szorosan megmarkolta és Keldára vigyorgott. Ulmer felsóhajtott szomorúságában; Hauk szája egy keskeny vonallá préselődött. Canby, aki eddig le nem vette szemét a tábláról, most Keldára nézett és elvigyorodott. Élvezve a diadal pillanatát, Kelda Canbyre majd Branderre vigyorgott. Aztán fogta sólymát, keresztülhúzta a táblán, levette Brander jarlját, és megállt vele a tábla túlsó végén. Ulmer izgatottan fészkelődött, Canby és Hauk szélesen mosolygott a lányra.
127
Emma Merritt – A szerelem rabjai
- Sajnálom, Brander főnök... – hivalkodott győzelmével magasra tartva a férfi jarlját, hogy mindenki lássa – ...csak az egyik győzhet. És én győztem. Brander a levegőbe tartott figurára meredt. Majd visszanézett a táblára és a lány sólymára, amely a kijelölt mezőn állt. Vadvirág rohant be a megvilágított területre. Elmosolyodott, mikor meglátta Keldát, ahogy a levegőbe tartja a jarl figuráját. Igen, gondolta, a sólyom győzött!
128
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Kilencedik fejezet – A viking győzött – jelentette ki végül Brander. Felállt, és előhúzta a lány tőrét övéből. – A megállapodás értelmében visszaadom tőrét és kikiáltom a nap bajnokának. A vikingek ujjongása és az irokézek csalódott morgása közepette felállt Kelda. – Elfogadom a tőrt, és a megtiszteltetést, hogy a nap bajnoka lehetek. Miután Magas Fa lezárta a tornát, a falubeliek szétoszlottak, az őrök visszakísérték a vikingeket szállásukra. Vadvirág odament Keldához. – Nagy tudással játszottad a játékot – jegyezte meg az idősebb nő. – Megérdemelted, hogy bajnok legyél. Kelda Brander hátát nézte, ahogy az a Vénekkel a házba sétált. – Dühös? Vadvirág elmosolyodott. – Azt hiszem. Ritkán fordul elő, hogy fiamat, Tüzes Bélyeget bármilyen játékban legyőzzék. És valószínűleg ez volt az első vereség, amit egy nőtől szenvedett el. – A te fiad? – suttogta Kelda. – Tudhattam volna. Annyira hasonlít rád. – Köszönöm. Apja vére is csörgedezik ereiben, hogy színesítse egyéniségét és jellemét.
129
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Kelda most már biztosan érezte, Brander, Thoruald fia, Vadvirág pedig a felesége! Elmosolyodott. – Nincs még itt az ideje, hogy részt vegyünk a Tavaszünnep utolsó éjszakáján? – De igen – felelte Vadvirág. – Gyere velem! Miközben a falu legnagyobb háza felé tartottak, Vadvirág így szólt: – Ez a Nagy Ház. Évente kétszer használjuk, a Tavasz- és az Aratásünnepen. Ahogy beléptek a keleti ajtón, Kelda tekintete végigpásztázta az egész épületet, és az északi oldalon álló emelvényen állapodott meg. A falu Vénei már összegyűltek és elfoglalták helyüket. Magas Fa vörös köpenyét viselte, Brander még mindig félmeztelenül ült ott, ugyanabban a bőrnadrágban és mokaszinban, amiben versenyzett. Tekintetük találkozott és egy pillanatig egymásra meredtek. Majd a férfi, mintha észre sem vette volna, mereven maga elé nézett. – Ott ülnek majd a Vének és a falu vendégei – mutatta Vadvirág, és Kelda követte a képzeletbeli vonalat addig a helyig, ahol Brander ült. Mily gőgös és hajthatatlan! Kelda e pillanatban egyetlen lágy vagy kedves vonást sem talált az irokéz főnök arcán. – Ott fogsz ülni azon a padon, Brander alatt – közölte Vadvirág. Kelda levette tekintetét Branderről, s az emelvény alatti hosszú padokra pillantott. Brander alatt, gondolta. Mindig 130
Emma Merritt – A szerelem rabjai
alárendelt helyzetben. Mindig arra emlékeztetve, hogy a rabszolgája, a tulajdona vagyok. Megbélyegezve, mint Csendes Asszony. A földpadlót száraz fűvel szórták fel, a falak mellett hosszú fatörzsek hevertek, amelyeken a gyülekező irokézek foglaltak helyet. Kelda lenyelve epés gondolatait leült, és folytatta a nézelődést. A ház tágas volt. Körülbelül tizenkét méter hosszú és három méter széles, nyeregtetővel. A két oldalán embermagasságú, középen kétszer olyan magas volt. A falakat és a tetőt fakéreggel vonták be. Két nyílás volt a tetőn, amin át a két szertartási tűz füstje távozott. Az egyetlen díszítmény a középen álló két oszlop volt, melyek a tetőt tartották. A két oszlopra nagy gonddal egy-egy arcot faragtak. – Ezeket az Igaz Arcoknak hívjuk – intett arrafelé Vadvirág. – Az Élet Urának két arcát jelképezik... az életet és a halált, a gonoszat és a jót. Az irokézek hite szerint minden ember arra születik, hogy meghaljon, és mindenki a jó és a rossz keveréke. Kinyitotta orvosságoszacskóját, és elővett egy kis csörgőt. Megrázta a pad körül, ahol ültek. Porfelhő szállt körülöttük, tüsszentésre ingerelve Keldát. – A Tavaszünnepen Déli Szél Nagyanyánk visszatértét ünnepeljük. Az erdő zöld lesz, kertjeinket bevetjük. Eldobjuk a régi ruhákat és felvesszük az újakat, amiket akkor készítettünk, mikor Északi Szél Nagyapánk arra kényszerített bennünket, hogy kunyhóinkban maradjunk.
131
Emma Merritt – A szerelem rabjai
A két fal mentén további faragott oszlopok álltak, melyek a mennyország különböző szintjeit ábrázolták, és a tető keretének alátámasztására szolgáltak. Kelda mozgást érzett maga mögött az emelvényen, és egy pillanatra felgyorsult a szívverése, felszökött a pulzusa. Azt hitte, Brander jött le mellé, de csak Delling volt az. – Elfoglalhatod a helyed a Vének között – mondta Vadvirágnak norvégul, anélkül, hogy Keldára pillantott volna. – Köszönöm – biccentett Vadvirág. – Majd irányítod Keldát, mit kell tennie. Nincs több időm, hogy eligazítsam. – Amit tennem kell! – kiáltott fel Kelda. – Nem mondtátok, hogy szerepem lesz az ünnepélyen. – Brander csak most kérte – vont vállat Vadvirág. Kelda felnézett oda, ahol a férfi ült. – Akkor még visszavonhatja kérését. Nem fogok bolondot csinálni magamból csak azért, mert ő dühös a veresége miatt. Brander dühét mindössze az állkapcsán megfeszülő kis izom jelezte. Leszökkent a padhoz, ahol a lány ült. Amikor Kelda elhúzódott tőle, megragadta fejét, és visszahúzta magához. Mellkasuk egymásnak feszült. Száját a lány füléhez préselte. – Nem vagyok dühös, mert megnyerted a jarlok játékát. Nem érdekel, mikor csinálsz magadból bolondot, de velem nem tehetsz ilyesmit. A rabszolgám vagy, azt csinálsz, amit mondok. Az asszonyom vagy... az ágyasom... és úgy is fogsz viselkedni.
132
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Akkor is, ha nem tudom, mit kell tennem? – ellenkezett Kelda. – Delling elmagyarázza – vágott vissza Brander. – Nem olyan nehéz, hogy ne tudnád megtenni. – Miért nem szóltál hamarabb? A férfi még mindig szorosan tartotta, de Kelda felemelte a fejét és az arcába bámult. Néha félt tőle, de még félelmében sem volt hajlandó meghunyászkodni. Lehet, hogy a rabszolgája, de akkor sem fog ellenállás nélkül mindent megtenni neki. – Felelj neki, fiam! Vadvirág mosolyogva sétált fel az emelvényre, és ült le Magas Fa mellé. Mikor Brander nem válaszolt, Kelda szólalt meg. – Ha bolondot csinálok magamból a néped előtt, akkor belőled is bolondot csinálok. Hasonlóan hozzád, Brander főnök, engem sem érdekel, hogy téged kinevetnek-e vagy sem, de magamat nem fogom nevetségessé tenni. Brander szorítása meglazult, és Kelda elhúzódott tőle. Még mindig halkan, hogy csak a lány hallja, a férfi így szólt: – Magas Fa és a Vének Tanácsa szólt. Ha meg akarlak tartani, nyíltan ki kell jelentenem, hogy az asszonyom vagy. Ha most nem teszem meg, akkor a nők jogosan követelhetnek foglyuknak. – Talán jobb lenne, ha az övék lennék! Brander megfogta hajának egy fürtjét és hagyta, hogy kihulljon ujjai közül. 133
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Nem ölhetnek meg a Vének engedélye nélkül, de biztosan le fogják vágni a hajad. Azt pedig nem engedem meg, viking asszony. Szeretem a hosszú aranyhajadat. – És a nőt, aki viseli? Brander lágyan felnevetett, forró lehelete a lány égő bőrének csapódott. Tiszta volt és friss az illata, és Kelda azon töprengett, vajon ismét gyógynövényeket rágott-e a férfi, mint ahogy az erdőben tette. – Ha azt szeretnéd, hogy a nőt is szeressem, akkor úgy is kellene viselkedned – mondta a férfi. – Mindaddig, míg a harcos... – Ha ma éjszaka nem engedelmeskedem neked... – vágott közbe Kelda. Hallani akarta, a férfi mit gondol róla, mint harcosról. – ...akkor a nőknek adnak? Brander egy pillanatig tanulmányozta a lány arcát, mielőtt bólintott volna. Kelda elmosolyodott. – Brander főnök, ülj le az emelvényen fenntartott tisztelethelyedre és gondolkozz, vajon mit fog tenni a rabszolgád. Gondolkozz, vajon kit választ majd urának. Brander öklével finoman megérintette a lányt az álla alatt. – Te döntesz, viking, de sokkal jobban jársz velem. Ha az asszonyok tulajdonába kerülsz, minden férfi rendelkezhet veled. A falu ringyója leszel éjszaka, a nők rabszolgája nappal. – És nagyobb dicsőség, ha a te ringyód vagyok, mint ha az egész falué? – kérdezte Kelda. – Szerintem a ringyó, az ringyó, és kész. 134
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Brander arckifejezése vészjósló lett. – Bölcsen gondolkozz, mielőtt döntenél, viking. Ha a nőket választod, én már nem tudlak megvédeni. Leengedte kezét, és visszament a helyére. Ismét mereven maga elé nézett, mintha a beszélgetés meg sem történt volna, mintha egy cseppet sem érdekelné, hogy a lány milyen döntést hoz. Kelda mélyet sóhajtott. – Jól teszed, ha hallgatsz Branderre – mondta Delling. – Sokkal fényesebb lesz a jövőd vele, mint az asszonyokkal. – Az asszonyok is megbélyegeznek? – Igen. De sokkal nagyobb esélyed van rá, hogy embereiddel visszatérj hazádba, ha a Branderé vagy – felelte Delling. – Az asszonyok sohasem adnák vissza a szabadságodat. – Mit kell tennem? – kérdezte a lány. – Miután a szertartásnak vége, táncolni fogunk. Elvárják tőled, hogy Branderrel táncolj, mivel az övé vagy. – Semmit sem tudok a zenétekről és a táncaitokról. – Könnyen megtanulhatod. Figyeld a többieket és utánozd őket! A zenészek elfoglalták helyüket a nyugati ajtónál lévő tűz mellett, a dobosok finoman ütögetni kezdték szarvasbőr dobjaikat. Magas Fa felállt és odasétált az egyik szertartási tűzhöz. Meggyújtotta pipáját és füstáldozatot mutatott be az Élet Szellemeinek. – Ó, hatalmas Orenda... Élet Szellemei! – imádkozott, s szavait Delling fordította halkan Keldának – Áldásotokat kérem az elvetett magvakra! Adjatok bő termést! 135
Emma Merritt – A szerelem rabjai
A dob dübörögni kezdett és mindenki kántált: – Ho-o-o-o! Magas Fa fogta csörgőjét – ami teknősbékapáncélból készült –, és táncolni kezdett. A tüzek körül különböző helyekről fiúk és férfiak álltak fel, szintén csörgőket rázva. Majd egy asszony kelt fel és táncolt a ház közepére, egy másik asszony követte őt, külön vonalat alkotva a férfiaktól. – Nézd meg jól azt a nőt az élen! – mutatta Delling. – Ő Földasszony, Magas Fa felesége. Nézd, hogyan használja a sarkait és a lábujjait. Sarok. Lábujj. Vissza. Előre. Billenés. Figyeld a kezét! Kelda tanulmányozta a nő mozdulatait, a lábát, a kezét, a fejét. Továbbra is figyelve, lábával topogni kezdett a ritmusra és memorizálta a táncot. Miután az irokézek néhányszor körbetáncolták a tüzeket, a férfiak és a Vének Tanácsa visszatértek a helyükre, a nők pedig kisétáltak az épületből. Mindenki leült, csak Magas Fa maradt állva. – Erdősföldi Magas Fa mindnyájatokat üdvözöl a Tavaszünnep negyedik, utolsó éjszakáján. Az Élet Szellemei megáldották e napot. Felidézte Brander tetteit, a vikingek elfogását és az azt követő versenyt. Elmondta, hogy Kelda nyerte meg a jarlok játékát. – A mágiája erős – foglalta össze, és a feje fölé emelte csörgőjét. – Ho-o-o! A mágiája erős – kántálták a többiek, és megrázták csörgőiket. 136
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– A Tavaszünnep utolsó éjszakáján – folytatta Magas Fa – a nők elmondják látomásaikat. Vadvirág és Magas Fa egy-egy kosarat tartva odamentek a tűzhöz, és zöld cédrusleveleket szórtak a lángokba. – Ez a megtisztulási rítus utolsó része – magyarázta Delling. Az épület illatos füsttel telt meg. Kelda szeme könnybe lábadt, s köhögni kezdett. Mikor teste már görcsbe rándult, Delling így szólt: – Gyere, már megtisztultál. Itt az ideje, hogy kimenj! Megfogta Kelda kezét és kivezette a lányt az épületből. Kelda még akkor is köhögött, mikor Magas Fa felesége egy kis agyagedényt adott neki, és a sor elejére vezette. Kelda könnyeit letörölte, s a fekete és vörös kenőcsökre meredt. – Mit kell tennem ezekkel? – kérdezte Dellinget. – Ki kell festened Brander arcát. Figyeld Földasszonyt, és csináld, amit ő. – Mi van akkor, ha nem jól csinálom? – kérdezte Kelda. – Jól fogod, vagy Branderre hozol szégyent. Az irokéz nők megragadták vállát, és berángatták a sorba. Amikor a dobok ritmusa megváltozott, a nők kántálni kezdtek és lassan besétáltak a Nagy Házba. Földasszony vezette a sort, Kelda másodikként lépkedett mögötte. Az idősebb nő megállt, amikor férje elé ért. A többiek szétszóródtak, övéik felé tartva. Kelda megállt Branderrel szemben. Földasszony irokéz nyelven mormogva a vörös festékbe mártotta ujjait, és elkezdte kifesteni Magas Fa arcának egyik felét. A többi asszony ugyanígy tett. 137
Emma Merritt – A szerelem rabjai
A válla fölött Kelda látta Dellinget és még egy férfit, ahogy a két Igaz Arcot festik ki, az egyik felüket vörösre, a másikat feketére. Kelda érezte, ahogy Brander vasmarka megragadja csuklóját. A férfi norvégul szólalt meg. – Elfelejted, ki vagy és mit kell tenned, rabszolga?! Kelda lassan visszafordította fejét, és a férfira meredt. – Nem, uram. Csak tanulok a többi asszonytól. Kiszabadította csuklóját a férfi szorításából, és a kenőcsbe mártotta ujjait. Felemelte kezét. Először arra gondolt, hogy az Igaz Arcok festése helyett csúnyán kimázgálja Brander arcát, de ahogy pillantásuk találkozott, gyorsan elhessegette a gondolatot. Beszívta a férfi gyógynövényillatát, amely az izzasztóházbeli ágak illatára emlékeztette. Vajon a nők külön fürdenek? – töprengett. Lehet, hogy ugyanazon a padon feküdtek. A gondolat, hogy meztelenül együtt vannak az izzasztóházban, s úgy felborzolta érzékeit, mint a férfi tapintása. Kissé remegő kézzel érintette meg. Brander bőre forró volt, arca érdes a kiütköző szakálltól. Érezte a leheletét a kezén. A férfi behunyta szemét, szempillái vastag, sötét félholdat formáltak napbarnította bőrén. Olyan sötét, gondolta Kelda, és olyan jóképű. Annyira más, mint a vikingek, akik közt eddig élt. Elsimította a vörös festéket a férfi szeme körül, az arcán és a halántékán. Ismét bemártotta ujjait, kiszínezte a férfi
138
Emma Merritt – A szerelem rabjai
homlokának egyik felét, aztán végighúzta ujját az orrán, hogy kifesse állát és arca alsó részét is. – A vörös a jó mágia jelképe – közölte Brander mély hangon –, az élet két arcának egyike. Képtelenül arra, hogy kikerülje a problémát, Kelda végigfuttatta mutatóujja hegyét a férfi fél ajka fölött, egészen a szája sarkáig. Brander kinyitotta a száját és fogaival finoman elkapta a lány egyik ujját. Kelda szívverése felgyorsult, ahogy az ébenfekete szempár az övébe fúródott, és a férfi lehelete finoman érte keze fejét. Gyengeség tört rá, remegni kezdett. Brander felnevetett és Kelda visszahúzta kezét. – A fekete – mondta a férfi –, a sötét mágiát jelképezi. – És az élet sötét oldalát – suttogta Kelda. Átvette az edényt a másik kezébe és tiszta ujjait belemártotta a fekete festékbe. – Igen, a sötét oldal. Az életnek az az oldala, ami minket a legjobban érdekel és amire a leginkább kíváncsiak vagyunk. – A félelmetes oldal – mondta Kelda. – Az izgalmas – helyesbített Brander. – A fekete felhők a vihar előtt, a villám és a mennydörgés. – Mind halálos – vélte Kelda. – Csak ha valaki fél tőlük. Ha nem, akkor izgalmasak és lelkesítőek. Amikor Kelda befejezte a festést, hátralépett és a férfira nézett, a hátborzongató és félelmetes maszkra, mely az arcát fedte. Ez a férfi, aki jó és rossz részre oszlik, kijelentette, ő az
139
Emma Merritt – A szerelem rabjai
övé. Nem volt biztos abban, melyik része tehette ezt; attól tartott, a sötét oldal volt az. Az ébenfekete szempár őt nézte, mintha olvasna a gondolataiban. Mint amikor a kovácstűzhelyen izzított vasrúd vége vörösen parázslik, Kelda úgy érezte, a férfi tekintete megbélyegzi őt. Érezte a hozzá való tartozás fájdalmát és gyönyörét. Szemét Brander arcán tartva Kelda elvette a mohacsomót, amit egy irokéz asszony nyomott a kezébe és letörölte ujjairól a festéket. Földasszony megfogta Kelda egyik kezét, egy másik irokéz nő pedig a másikat. A helyiség közepére mentek, és táncolni kezdtek, körben az oszlopok körül. Kelda még mindig a férfit bámulta, aki kijelentette, hogy az övé – a férfit, akiről legutolsó tettével elismerte, hogy az ura. Már csak a bélyeg hiányzott. Nem ismerve a lépéseket Kelda először esetlennek érezte magát, de a dobok ritmusa hamar magával ragadta, és elkezdte ismételni a „sarokról-a-lábujjhegyre” mozdulatot. Az asszonyok végül megálltak, egymás kezét fogva, a gyülekezettel szemben, háttal az oszlopoknak. A dobok dübörgése halkult, ritmusuk hevessége eltűnt. A zenétől rabul ejtett Kelda tekintete találkozott Branderéval. Ebben a pillanatban ébredt rá, a végzet a sorsát ehhez a jóképű barbárhoz kötötte. A nők elengedték egymás kezét és mindegyik a párját kezdte keresni az épületben. Amikor megtalálták, mindenki adott a férfiaknak egy-egy apró ajándékot. Kelda a helyén maradt, s még mindig Brandert nézte, akinek az arcán a 140
Emma Merritt – A szerelem rabjai
fáklyafény szörnyű árnyakat keltve táncolt. Nem volt ajándéka a férfi számára. Senki sem szólt neki az ajándékról. A dobok hangja ismét felerősödött, ahogy a férfiak csatlakoztak feleségeikhez az épület közepén. Kelda ott állt megszégyenülve. Dühös volt. Keze ökölbe szorult, de nem mozdult. Boldognak kellett volna lennie, de nem volt az. Megértette a megszégyenítést. Lassan a pad felé indulva, ahol Brander ült, felemelte kezét és kioldotta köpenyét. Levette magáról, majd a férfinak nyújtotta azt. Helyeslő moraj tört fel a jelenlévőkből. A gazdag vörös anyag élénk színben ragyogott a fáklyafényben. - Neked – suttogta. – A vörös a jó mágia jelképe. A férfi megérintette a köpenyt, s le sem vette szemét a lányról. Kelda Brander vállára terítette a ruhadarabot, aztán letérdelt, hogy anyja melltűjével összefogja. A férfi most felállt, a köpeny az egyik vállára hullott, kiemelve mellkasának szélességét. Kezével megérintette a melltűt. – Ezt sok télen át viselték – mondta. – Noha a faragás lassan már lekopik róla, még mindig tükrözi a Nap sugarainak szépségét. – Igen – suttogta Kelda, majdnem sírva. – Az arany Sol. – Láttam, hogy ma a versenyen többször is megérintetted. A talizmánod? – Igen, az anyámé volt. Tíz éves koromban adta nekem. – Megtisztelő, hogy elfogadhatom.
141
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Brander megfogta a lány kezét, a szorítás forró volt és gyengéd; e primitív férfi egy másik arcát fedte fel Kelda előtt. Brander a ház közepére vezette, ahol csatlakoztak a többi táncoshoz. – Nem zavarja anyádat, hogy viking harcosokkal utazgatsz és a Nagy Vízen túli országokba vitorlázol? – Anyám meghalt – felelte Kelda. – Pestisjárvány tört a falunkra, az egész családom elpusztult. – Akkoriban fogadott Thoruald a házába testőrének? – Nem, akkor mi más udvarházban éltünk. Ez csak később történt, hogy Thoruald megnyitotta előttem a szívét és házának ajtaját. Hauk és Ragnar vitt el hozzá. – Megbízol ebben a Hauk nevű emberben? – Igen. Kelda elmosolyodott, ahogy a kérges öreg harcosra gondolt. Valaha ő volt a mentora és védelmezője; most a helyettese. Sohasem hagyta szívesen magára Keldát. Amikor tudomást szerzett a skrellingföldi küldetésről, könyörgött neki, hogy ne menjen, de megértette Kelda szent esküjét is, amit a Herred-thing előtt pecsételt meg, mikor Thoruald a lányává fogadta. Hauk beleegyezett abba, hogy a lánnyal tartson, megesküdve Odinra, akár a saját élete árán is megvédelmezi a Keldáét. Mindig mellette állt, hogy bizonyítsa hűségesküjét. – Most, amikor már hozzám tartozol, már nincs szükséged bajnokra. – Te vagy a bajnokom? – kérdezte a lány. – A jó gazda mindig törődik a tulajdonával. 142
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Brander ismét finoman a helyére tette Keldát. A mosoly eltűnt a lány arcáról. A zene tovább szólt, de Kelda számára véget ért a tánc gyönyöre. Megfordult, mintha el akart volna menni, de Brander megragadta. – Mit csinálsz? – Elmegyek – felelte a lány. – Itt maradsz és befejezed, amit elkezdtél. – Amit te kezdtél el – pontosított Kelda –, és bolond voltam, hogy belementem. – Mi a baj? – kérdezte a férfi kedvesen, tekintetével a lány arcát fürkészve. – Mindent csak azért teszel értem, mert a rabszolgád vagyok. – Igen – felelte Brander –, ennek így kell lennie. Jó gazda vagyok. Örülnöd kellene ennek. – Nem értesz – mondta Kelda. – Nem számít, milyen jó vagy gondos a gazda, attól ő még mindig a gazda, és a rabszolga az ő tulajdona. – Itt maradsz, Kelda, és befejezed a táncot. – A szavak lágyan hangzottak el, de egyszerre parancsot is kifejeztek. Kelda és Brander egy pillanatra egymásra meredt mielőtt a lány elfoglalta volna helyét a belső körben, háttal a két Igaz Arc oszlopainak. A férfiak az asszonyokkal szemben, a külső körben álltak. A nézők a szarvasbőr dobok ritmusára kántáltak. A nők tenyerükkel felfelé kinyújtották karjukat; párjaik tenyerükkel lefelé a sajátjukat. Kelda távolabb akart kerülni Brandertól, de ugyanabban a pillanatban megérezte az erőt 143
Emma Merritt – A szerelem rabjai
kettejük között, ami a férfi felé húzta, s összeláncolta őket. Dühe lassan elpárolgott. Elfelejtette az okát. Ahogy a dobok lassú ritmusára mozogtak, a lány érezte Brander tenyerének érzéki dörzsölését; aztán a megrázó érzés ugyanolyan gyorsan eltűnt, mint ahogy jött. A férfiak körözni kezdtek a helyükön maradó nők körül. Kelda a hatalmas termetű harcost figyelte, ahogy az fürgén körbement a körön, hogy visszatérjen hozzá. A fáklyafény megcsillant a haján, kiemelve azt a jól ismert vöröses árnyalatot. Amikor ismét egymással szemben álltak, a lány tekintete az örvénylő hajzuhatagra szegeződött. A férfi megfogta Kelda kezét, az egyetlen testrészt, amelyet megérinthetett. A lány a feje búbjától a lábujja hegyéig megremegett. Noha senki más nem tette, Kelda kinyújtotta kezét és megérintette Brander arcának sötét oldalát. – A zűrzavar örvénye vagy, Brander főnök. – Igen – felelte komoran, kezét a lányéra fektetve. – Szabadon kellene engednem téged, viking. – Igen, ezt kell tenned. – De nem tudom megtenni. – Akkor meg fogok szökni. – Nem, nem fogsz! – tiltakozott Brander. – Nem nagy kaland valakit erőszakkal fogva tartani. – Nem kell erőszakhoz folyamodnom. Amiatt fogsz maradni, amit kettőnk között érzel, viking. Mindketten vonzódunk egymáshoz. Kezdettől fogva. Igen, kezdettől fogva vonzódunk egymáshoz! 144
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Egymást nézve táncoltak az Igaz Arcok oszlopai körül. Emberektől körülvéve, egyedül voltak; eggyé váltak. Mintha csak a hálószobájukban lettek volna, Brander udvarolt. Birtokolta a lányt. Amikor a dobok elhallgattak, vége lett a táncnak. Kelda és Brander egymást nézve álltak. A lány végighúzta nyelvét száraz ajkán. Brander kinyújtotta kezét, és megérintette ujja hegyével. A férfi legkisebb érintése is vággyal töltötte el Kelda testét. – Tetszel nekem, viking. – Van nevem – mondta a lány. – Sokakat hívnak vikingnek. Az én nevem egyetlen ember neve. Ez tesz önálló lénnyé. – Igaz... Tetszel nekem... Kelda. Lágy csókot nyomott a lány ajkára, mielőtt visszatért volna helyére; egy csók, amit Kelda szeretett volna elmélyíteni, és bárcsak örökké tartott volna. Kezét szájához emelve, mintha megőrizhetné az érzést, Kelda egy pillanatig bódultan állt. Aztán a többiek példáját követve visszatért helyére Delling mellé. Mindenki csendben ült a padokon. Végül Magas Fa emelkedett fel, s szakította meg a hosszú hallgatást. – Most pedig körbeadjuk a teknősbékát mindenkinek, aki el akarja mondani látomásait – mondta, és odanyújtotta teknősbékapáncélból készült csörgőjét feleségének. Földasszony lassan megrázta a csörgőt. A dobos felvette a ritmust, az asszonyok pedig körben táncoltak, egyszerű éneket kántálva. Mindenki őket figyelte.
145
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Delling fordította Keldának, de ő nem hallotta. Nem tudta kiverni a fejéből Brandert. Életének huszonegy tele során most először érzett vágyat férfi iránt. Amikor Földasszony elmesélte álmát, azt mondta: – Ho-o-o-o! – és abbahagyta a csörgő rázását. – Ho-o-o! – visszhangozta a hallgatóság, miközben a zenész tovább verte a dobot. Visszaadva a csörgőt Magas Fának, Földasszony leült. A férfiak és a nők felálltak, és a két tűz köré gyűltek, hogy néhány csipet dohányt elszívjanak pipáikban. Brander lement a padhoz, és leült Kelda mellé. – Az irokézek hite szerint a dohányfüst a szellemek kedvére van – mondta. – Te mégsem hordasz magadnál pipát. Kelda a szeme sarkából a férfi arcának fekete felét látta. Vészjóslónak és gonosznak tűnt, teljesen ellentétben hangjának lágyságával. – Nem. Kelda semmit sem értett meg ebből az emberből, akit Thoruald fiának gondolt. A vikingeket úgy ismerték, mint a legvadabb harcosokat, de még ők sem tagadták meg az Isteneket. – Nem félsz az Istenektől – suttogta. – Nem ismerem az Isteneket, akiktől félnem kellene – felelte a férfi. – Az irokézeknek is vannak Isteneik és a norvégoknak is. Mindegyik azt állítja, az övé az igazi. Melyikben kellene hinnem? 146
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Miben hiszel? Kelda a férfi felé fordult, az árnyakat tanulmányozva, amelyek kifestett vonásain táncoltak, ami még groteszkebbé tette kinézetét. – Magamban hiszek. – Majd hosszú szünet után így szólt: – Köszönöm a köpenyt és a melltűt. Tetszenek. – Nem azért adtam, mert örömet akartam okozni – felelte Kelda. – Csak arra gondoltam, mi a legjobb nekem. – Ezt bölcsen tetted. Többet nem szólt a lányhoz, de mellette maradt a szertartás végéig. A nők egymás után rázták meg csörgőiket és mondták el látomásaikat. Vadvirágot gyakran kérték meg, hogy magyarázza meg jelentésüket. Aztán hosszú idő elteltével Vadvirág fogta meg a csörgőt. – Tegnap éjszaka, ahogy a fekvőhelyemen hevertem, látomásom volt. – Vadvirág szünetet tartott. Amikor megszólalt, hangja rekedt volt az érzelmektől. – Egy sólymot láttam, ahogy a Nagy Víz fölött repült, csőrében áldozatával. Brander elkezdte fordítani a szavakat, de aztán hirtelen abbahagyta. Arckifejezése megkeményedett. – Mit mond? – kérdezte Kelda. Delling kezdett el fordítani neki. – Nem láttam, mi volt az – folytatta Vadvirág. – Aztán a sólyom eltűnt a napban. Aztán egy hatalmas kígyót láttam kiemelkedni a Nagy Vízből. Ez volt az ura a napnak és a sólyomnak is, s egy távoli földre szállította azokat. Úgy ébredtem fel, nem tudtam, mit jelent az álmom. 147
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Delling állt föl, felvette a csörgőt, és beszélni kezdett. Vadvirág leült Kelda mellé. Arca sápadt volt. – Mit mond? – kérdezte Kelda. – Mi a baj, Vadvirág? – Te! – kiáltotta dühösen Brander. – Te és a vikingjeid, a kutatásod Thoruald fia után! – Mit mondott Delling? – makacskodott Kelda. Vadvirág végül válaszolt. – A Nagy Víz fölött repülő sólyom Thoruald jarl Norvégia földjéről, ő, a Sólyom, elküldte hírvivőjét a sárkányhajón. A hírvivő most itt van a gyűlésen. A Sólyom nem az áldozatát, hanem a családját viszi a csőrében. A sólyomnál egy sárga virág van, ami irokéz feleségét jelképezi, és egy sárga bimbó, ami pedig a leszármazottjára utal. Brander felállt, és a helyiség közepére ment. – A sólyom ragadozómadár – jelentette ki keményen – és ha Thoruald jarlt jelképezi Norvégia földjéről, akkor földünket és népünket jött elejteni. Irokéz feleségét harminc téllel ezelőtt elhagyta. Nincs leszármazottja azok között, akiket ő skrellingeknek nevez. Vadvirág ugyanabban a tónusban fordította le fia szavait Keldának. Ami Vadvirág hangjából hiányzott, azt kiegészítette Brander viselkedése. Kelda érezte a férfi dühét a hangjából; látta a mozgásán. – A jarl harminc éven át senkit sem küldött, hogy felkutassa feleségét vagy gyermekét itt az irokézek között. Újra megnősült és lett egy másik családja. Csak akkor kezdett el emlékezni a skrellingek között lévő feleségére, amikor fiát megölték és meglátta a rabszolgafiút az arany karpánttal. 148
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Most, hogy már túl öreg ahhoz, hogy fiakat nemzzen, közöttünk akarja megtalálni leszármazottját. Brander szünetet tartott és körbefordult, szeme mindenkivel kapcsolatot teremtett, aki ott ült a gyűlésen. – Azt mondom, várnunk kell, és gondolkoznunk az Álmok Asszonyának látomásán. Nem lehetünk biztosak abban, hogy Delling értelmezése a helyes. Őt befogadták az irokézek és nem hamis a nyelve, de uralmuk alá hajthatták a vikingek gonosz szellemei. Ezek a szellemek helytelen értelmezést adhattak neki. – Halljuk! Halljuk! – kiáltotta a jelenlévők többsége, kezét összeütve. Magas Fa állt fel. – Delling és Brander bölcsen beszéltek. Itt az ideje, hogy elgondolkodjunk Vadvirág álmán. Imádkoznunk kell a helyes magyarázatért, hogy élete áldott legyen. – Halljuk! Halljuk! – kiáltották az emberek, egyetértőén bólogatva. Kelda kinyitotta erszényét, elővett két fésűt, melyeket Thoruald küldött el vele. Odanyújtotta őket Vadvirágnak. – Ezek a tieid – mondta. – Thoruald küldte, hogy a hajadban viseld őket. – Nem irokéz menyasszonyának küldte? – kérdezte Vadvirág. Kelda bólintott. Vadvirág elvette a fésűket, és mindkét nő a faragásra meredt, ami egy sólymot ábrázolt, csőrében egy teljesen kinyílt sárga virággal és egy bimbóval. 149
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Talán nem én vagyok a nő, akit keresel – mondta Vadvirág, ám mégis végigsimította a virág körvonalait. – Te vagy az. – Kelda erről teljesen meg volt győződve. Brander felé fordult, aki továbbra is a Vének alatti hosszú padon ült. – És ő a fiú, akit Thoruald keres. Vadvirág szintén Branderre nézett. – Thoruald egy fiút keres – ismételte meg, majd töprengve hozzátette: – de nem fog találni. Túl sok év, túl sok emlék választja el az apát és a fiút. Brander Keldáról anyjára, majd ismét Keldára nézett. Még a vörös és fekete festésen keresztül is látható volt a düh az arcán. Kelda a férfi testében is érezte. Brandernek nem volt kedvére az álom és az ajándék. Intett Keldának, hogy menjen közelebb hozzá. A gazdának jogában áll, gondolta a lány keserűen. Lassan közelebb ment hozzá. A férfi nem vett tudomást róla. Ehhez szintén joga van a gazdának! Magas Fa felállt. Körbeadott egy köteg felfűzött kagylópénzt, mindenki levett néhány darabot. Aztán mély hangon megszólalt. – Az álmok elmondásával bezárom a gyűlést. Négy napig és éjszakáig tartott. Most lakomázzunk, táncoljunk és mulassunk. A keleti ajtót egy keresztrúd zárta le; az emberek a nyugatin sorjáztak ki. Amikor már csak ők ketten maradtak az épületben, Brander felállt. – Gyere – mondta –, itt az idő! 150
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Mihez? – kérdezte Kelda. – Hogy az enyém légy.
151
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Tizedik fejezet – Hogyan leszek a tiéd? – kérdezte Kelda. A férfi kíváncsian mosolyogva megállt, és a lány felé fordult. – Tréfálsz? Kelda megrázta fejét. – Ami itt történt ma éjszaka... Ennyi az egész szertartás? Mi most egyszerűen...? A férfi mosolya lágy nevetésbe csapott át. Végül így szólt: – Soha, semmit nem csinálok egyszerűen. – Szünetet tartott, aztán kíváncsian megkérdezte: – Nem voltál még férjnél? – Voltam, de a férjem... – Tehát tudod, mi történik egy férfi és egy nő között? – Igen, de nem ezt kérdeztem. Meg fogsz bélyegezni? – Csendes Asszonyra és az arcán lévő tetoválásokra gondolt. Kelda azt hitte, a férfi elszomorodott, de a festés eltorzította az arcvonásait, így nem tudhatta biztosan. – Így fejezzük ki a birtoklást – mondta. – Nem elég, hogy az ágyasod leszek? Muszáj fizikailag is megjelölnöd? – Igen. – Hogyan? Egy vörösen izzó vassal?
152
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Nem, gyengéd leszek hozzád. A sámán ide fogja tetoválni a jelemet. – Megérintette a lány homlokát. – Azt akarom, mindenki lássa és tudja, az enyém vagy. Kelda nem érzett ilyen keserű dühöt vagy tehetetlenséget, mióta anyja meghalt. Zavartan pislogott, nem értette az érzéseket, amelyek végigfutottak testén. Amióta találkozott ezzel a barbárral, szörnyű vívódások zajlottak bennsőjében. Vonzotta a férfi, és mégis taszította. Testében sürgetést érzett, s mégis iszonyodott a gondolattól, hogy az övé legyen. – A tetoválás nem olyan nagy megpróbáltatás – folytatta Brander lágy hangon. – Kapsz majd egy gyógynövényt, mielőtt Vadvirág hozzákezd a szurkáláshoz. Ez majd csillapítja a fájdalom nagy részét. Akár annyit is kaphatsz, hogy átaludd az egész műveletet. Kelda megérintette homlokát, elcsúfítására gondolva. A vikingek is megjelölték a rabszolgákat, de az ő jele csak egy fehér egyenruha és egy kis pánt volt, amit a karja köré forrasztottak. Keze csuklójára tévedt, és elkezdte dörzsölni az érzékeny belső oldalt. Ez a barbár arról beszélt, hogy megjelölik a bőrét – egy jellel, amit soha többé nem lehet eltávolítani, ami örökké ott lesz, hogy mindenki lássa. – Ennyire rossz számodra a megjelölés? – Igen. A férfi megfogta a lány állát, felemelte a fejét, és a szemébe nézett. – A védelmedet szolgálja. Senki sem bánthat, míg viseled a jelem.
153
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Voltál már valaki másé? – kérdezte Kelda, nem törődve azzal, hogy szemét könnyek öntik el. Brander megrázta fejét. – Én már voltam, és gyűlöltem az lenni. Ugyanúgy, mint a gazdámnak, nekem is volt egy életem és egy azonosságom. Voltak álmaim és céljaim. De mindent megtagadtak tőlem. Mert valaki másé voltam, az életem és azonosságom az övék lett; az álmaim és céljaim nem jelentettek semmit. Brander megfogta Kelda kezét, és kivezette az épületből. De nem a játékok mezején lévő hatalmas máglya felé indultak, ahol a falubeliek gyülekeztek. – Hogy lettél rabszolga? – kérdezte Brander. – Nem vagy született viking? – De az vagyok – felelte a lány, boldogan, hogy a férfi hagyja beszélni, és a sötétben sétálnak, távol a falubeliektől. – A szüleim karlok voltak. Harould jarlnak dolgoztunk – Karlok...? – Szabad kereskedők – magyarázta Kelda. – Az apám kardokat készített. Saját majorunkban éltünk, nem olyan hatalmasban, mint Thoruald jarl stofája. A tizenkettedik telemen a pestis elvitte a szüleimet. Egyedül én éltem túl. Elküldtek, és apám húgának családjával kellett élnem. Megtettek egy kis utat, mielőtt Kelda ismét megszólalt volna. Fájdalmasak voltak az emlékek, és még soha, senkinek sem beszélt róluk. Az elmúlt kilenc évben a szívében őrizte őket. A sors fintora, hogy akinek elmondja, az éppen az, aki rabszolgaságba veti.
154
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Állítólag csinos voltam, és a nagybátyám többször is megpróbálta rám erőltetni vonzalmát, de mindig sikerült elhárítanom. Az érdeklődése miatt a nagynéném gyűlölni kezdett. Mélyet lélegezve Kelda továbbhaladt, mielőtt folytatta volna. – Az egyik éjszakán a nagybátyám, Oscar a stofában ünnepelt a harcosokkal, akik épp egy nagyon sikeres nyári portyáról tértek vissza. Ittak, játszottak és fogadásokat kötöttek. Oscar mindenemet eljátszotta, a házat, az állatokat, anyám ékszereinek nagy részét. – Kivéve anyád melltűjét – szólt közbe Brander. – Azt, és még néhány darabot, amit elrejtettem előle – bólintott Kelda. – Eltökéltem, hogy azok az enyémek lesznek. Ez volt minden, amit anyám rám hagyott. – Később Oscar megpróbált erőszakoskodni velem. Amikor ellenálltam, majdnem félholtra vert. Meg akart erőszakolni, de én megragadtam egy konyhakést, és belédöftem – Mindig is jól bántál a tőrökkel. – Ez volt az egyetlen fegyver, amit találtam – magyarázta Kelda. – Megöltem volna, de túlságosan legyengültem a veréstől, ő pedig túl nagy és erős volt. – Vett egy mély lélegzetet. – Mikor felépült a sebesüléséből, a Herred-thing, a helyi gyűlés elé vitt, azzal vádoltak, hogy erőszakosan közeledtem felé. Mivel ő visszautasított, én dühös lettem és megtámadtam. Azt is hazudta, hogy értékes dolgokat és egy lovat loptam tőle, el akartam menekülni. 155
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Elérték a Brander kunyhója mögötti folyót. A holdfény beezüstözte a víztükröt. A férfi köpenyét félretette az útból, letérdelt a partra, vizet merített tenyerébe és lemosta a festést az arcáról. – Egy férfi lovának ellopásáért halál a büntetés – folytatta Kelda. – De Oscar azzal érvelt a Herred-thing előtt, hogy félelemből és bűntudatból menekültem. Nem kérte a halálbüntetést, mert a feleségének voltam az unokahúga. Szűz voltam és csinos, ágyasrabszolgának akart eladni. A pénz amit értem kapott volna, fedezte volna az ellopott dolgok árát és a személyes sérülést, amit okoztam neki. Brander víztől csöpögő arccal felegyenesedett és odament a lányhoz. A víz ezüst könnycseppként csillogott a holdfényben. A férfi arcvonásai megkeményedtek. – Ágyas lettél? – kérdezte Brander. – Oscar árverésre bocsátott – felelte Kelda, összefonva karját mellkasa előtt, mintha a körülötte nyüzsgő férfiak hadonászó kezei ellen védekezne. – Felállított egy asztalra, és a férfiak licitálni kezdtek. Még fogadásokat is kötöttek, hogy melyikük fog megvenni. Minél többet ittak, annál kevésbé voltak hajlandóak emelni az ajánlatokat; látni akarták az árut. Letépték rólam a ruháimat, és meztelenül álltam előttük. – Igen – mondta Brander lágyan –, amikor valaki vásárol valamit, ragaszkodik ahhoz, hogy megnézze az árut. – Egy embert sohasem lehet árunak tekinteni – tiltakozott Kelda. – Soha!
156
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Brander a karjába zárta a lányt, és magához szorította. Kelda érezte az arcán a puha mellkasát, mely nedves volt a férfi arcáról lecsorgó víztől. – Delling mégis azt mondta nekem, hogy a norvégok hírhedtek a rabszolga-kereskedelmükről. – Igen – sóhajtott Kelda. – Thoruald jól bánik rabszolgáival, a legtöbbjük nem akar szabad lenni. Akik mégis szeretnének, azok is néhány éven belül felszabadulnak. Én mégsem hiszek a rabszolgaságban és mindent meg fogok tenni, amit csak tudok, hogy eltöröljük ezt a szokást népem körében. Brander nyugtatólag végigsimította a lány hátát. – Még nem válaszoltál a kérdésemre. Ágyas lettél? – Nem – suttogta Kelda, örülve a férfi ölelésének. – Ragnar és Hauk időben érkeztek, és megmentettek. Ragnar megvett, és apja falujába vitt. Thoruald befogadott a házába és néhány télig a rabszolgájuk voltam. Thoruald a lányaként szeretett. Végül visszaadta a szabadságomat, és... miután Ragnar meghalt, örökbefogadott. – Ez a Ragnar Thoruald fia? – kérdezte Brander. – Igen, és ő volt a férjem is. – Olyasféle ártatlanság leng körül, amitől ügy tűnik, még sohasem voltál férfival. Kelda felemelte fejét, és Branderra nézett. – Számítana ez neked valamit? – Nem – felelte Brander. – Úgyis az enyém leszel. – Ez barbárság, nem? – Itt ilyen az élet. 157
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Kelda becsukta szemét, mikor a férfi ujjai végigsiklottak arcán, halántékán. Brander többször beletúrt a lány hajába. Érintése olyan gyengéd volt, mint a szél fuvallata, mikor Kelda a fjord fölötti szirten állt; olyan forró volt, mint a parázsló széndarabok reggelente a tűzhelyen. Keldát annyira megigézte ez a férfi, s foglyul ejtette varázsa, hogy a lány szándékosan figyelmen kívül hagyta tudatának figyelmeztetéseit. Jólesett elfeledni azt a tényt, miszerint a férfi rabszolgája és a tulajdona, s azt kell tennie, amit ura kíván. Ebben a pillanatban Kelda elfogadta azt az arcot, amit Brander be akart mutatni neki, a kedveset, a biztonságot nyújtót. E pillanatban Kelda sajátjaként fogadta el a férfi életmódját. Mégis, tudta, a szakadék szélén sétál; egyetlen rossz lépés és lezuhan az alatta lévő éles sziklákra. De most ez nem érdekelte. – Barbárság. Barbár – morogta Brander. – Ezeket a fogalmakat te folyamatosan kapcsolatba hozod velem, viking. Ez lenne az, ami vonzó számodra bennem? Ujjai lágyan megsimították a lány fejbőrét, így erotikus bizsergést küldve le a hátgerincébe. – Dacolsz velem, mikor a torkodhoz tartom a kést. Nem engedelmeskedsz nekem, hogy magad mellett tartsd a bajnokodat – morogta a férfi. – Mégis megremegsz, amikor átölellek, amikor megsimítom a hajad. – Más vagy, mint a férfiak, akiket eddig ismertem – vallotta be Kelda. Két tenyere közé fogta a férfi arcát. – 158
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Láttad, mikor elfogtad harcosaimat, mindegyik szakállat visel. A te arcod az első simára borotvált, amit életemben láttam. Brander felnevetett. – Ah, édes Kelda, a te vonzalmad nem csak egy simára borotvált arcnak szól. A remegésed azt jelzi, engem kívánsz, a férfit. – Nem – suttogta a lány. – Miért kívánnálak? Hiszen gyűlöllek. – A szeretet és a gyűlölet olyan, mint az Igaz Arcok két oldala. Nehéz eldönteni, hol végződik az egyik és hol kezdődik a másik. A festés nélkül egymásba olvadnak; ezért festjük mi ki magunkat, hogy emlékeztessen arra, valójában két külön érzésről van szó. Kelda végigsimította a férfi arcát, s ujjhegyei a nedves fekete hajba mélyedtek. Brander magához vonta a lányt, csípőjük szorosan összesimult. A férfi egy mélyről feltörő sóhajjal lehajtotta fejét, hogy ugyanabban a pillanatban érintse ajkaival a lányét, mikor az a mellkasához nyomta mellét. Brander nyelve szelíd erőszakkal szétnyitotta a lány ajkát, s keze a hátát simogatta. Azután a keze Kelda csípőjére tévedt, ahol aztán a nadrág dereka alá siklott. Ahogy a kérges tenyerek finoman simogatták a lány fenekének lágy kerekségét, Kelda megborzongott és átölelte a férfit. Igaza volt, gondolta. Lenyűgözte a férfi vadsága, és az övé akart lenni. Ajka a férfién táncolt, örömmel fogadta nyelvét. Brander ujjai fenekének érzékeny bőrén játszottak, arra 159
Emma Merritt – A szerelem rabjai
késztetve Keldát, szorosabban hozzásimuljon, és érezze ágyékának feszülni. Kelda a saját vonzerejéért könyörgött magában és más nem is érdekelte. Brander elvette ajkát a lányéról, és kihúzta kezét a nadrág alól. – Itt az ideje, hogy bemenjünk, s teljesen megismerjük egymást – mondta lágyan. Karjába vette a lányt. Kelda arcát a puha mellére hajtva a férfi szívverését figyelte. Érezte mellkasának emelkedését és süllyedését. Érezte illatukat, a férfiét és a sajátját. Brander a hálófülkéjébe vitte a lányt. A falakon lévő kárpitok fel voltak tekerve, hogy a holdfény megvilágítsa a szobát. Tavaszi szellő hűtötte le a levegőt. Az ágy már meg volt vetve, és Brander a puha medvebőr takarókra fektette, amelyek a vastag kukoricahéj-matracot fedték. Brander az ágy szélére ült, sötét szeme izzott. Keze, mely olyan hatalmas és erős volt, most lágyan félresöpörte a lány arcából az odahullott hajfürtöket. Mutatóujjával végigsimította Kelda telt ajkát. – Te voltál a legszebb a ma esti ünnepségen – mondta. – Büszke voltam, hogy az enyém vagy. Az összes férfi irigyelt. Kezét a lány ajkairól az orrára, majd a szemöldökére csúsztatta. Kibontotta az inget és félrehúzta. Az éjszakai levegő megérintette Kelda izzó bőrét. Majd Brander keze a mellére siklott, hüvelykujjai a mellbimbót dörzsölték. Kelda úgy érezte, villámcsapás fut keresztül egész testén, égetve, forrva bennsejében. Minden egyes mozdulat növelte 160
Emma Merritt – A szerelem rabjai
izgalmát, vágyát, hogy megismerje azokat a bennsőséges titkokat, amelyeket egy férfi és egy nő oszt meg szeretkezés közben. – Amikor táncoltál, már akkor el akartalak vinni. Azt akartam, teljesen az enyém légy – vallotta be Brander rekedt hangon, miközben keze még mindig egy csodálatos, varázslatos módon simogatta a lány testét. – Éreztem a többi harcos sóvárgó szemét a rabszolgámon, és senki, senki sem fogja birtokolni az én tulajdonomat. Valaha Ragnarhoz és Thorualdhoz tartoztál, de most az enyém vagy, viking. Az enyém vagy. A szavak értelme durva volt, de lágyan hangzottak el, hiszen a vágy fűtötte őket. Nemhogy lerombolták volna a bensőséges hangulatot, de inkább fokozták azt. – A rabszolgádként – suttogta Kelda – a kötelességem, hogy a kedvedre tegyek? – Igen, minden esetben. – Fel kell melegítenem az ágyad és tested? Brander halkan felnevetett. – Lehet, hogy egy öregember melegséget keres, gyönyörű Keldám. Egy fiatal férfi többet akar... sokkal többet. Kelda küzdött, el ne ragadja az érzelmek örvénye, ami az értelmét és öntudatát fenyegette. – A legendák szerint az ember nem mindig kapja meg azt, amit akar. A férfi hűvös ajka megérintették mellét, újra tűzbe hozva vágyait. Kelda olyan helyen érzett gyönyört, ahol sohasem
161
Emma Merritt – A szerelem rabjai
képzelte volna. Bizsergette ez a tudat, s megremegett a vágytól. – Talán a mi legendáink bölcsebbek, mint azok, amiket te hallottál. A mieink azt mondják, ha valaki elég hosszan és kitartóan keres, akkor megtalálja azt, amire vágyik. Mélyeket lélegezve, elfojtva az édes gyönyöröket, Kelda így szólt: – Soha nem leszek önszántamból a tiéd. Nem zavar, hogy az akaratom ellenére teszel magadévá? A férfi ajka a mellbimbóra tapadt, s nyelvével simogatni kezdte azt. – Jobban zavarna, ha nem lehetnél az enyém. – Forró lehelete szétterjedt a lány már amúgyis izzó bőrén. – Egyáltalán nem érdekel, én mire vágyom? – kérdezte Kelda. – De igen, ezért teszlek gyengéden magamévá. Bármelyik férfi meg tud erőszakolni egy nőt. A szexuális képesség próbája ez, finoman szeretkezni, ugyanazt a vágyat felépíteni a nőben, mint ami benned áramlik. Kelda beletúrt a férfi hajába. Szerette az érzést, ahogy a durva fürtök végigcsúsznak az ujjai között. – Nagyképű vagy – mondta gyöngéden. – Nem. – Keze a lány mellére tapadt, a mellbimbója még mindig a szájában volt, s finoman izgatta. – Csak férfi vagyok... férfi, aki biztos abban, hogy minden ellenállásodat meg fogja törni, rabszolgám. Óvatosan harapdálni kezdte a lány mellét, s Kelda felnyögött; becsukta a szemét, ahogy a vágy keresztülnyilallt 162
Emma Merritt – A szerelem rabjai
a testén. Érezte a könnyek szúrását szemhéja mögött, s ajka remegett. A tudatában nem akarta odaadni magát a férfinak. Gyűlölte. De a teste akarta. Vágyott az érintésére. Tudni akarta, milyen az, mikor teljesen az övé egy férfi. Kívánta őt! De nem tehette.
163
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Tizenegyedik fejezet – Miért akarsz engem? – kérdezte Kelda. – Mert más vagyok, mint az asszonyaitok? Mert világosabb a bőröm és aranyszínű a hajam? – Mert gyönyörű vagy. Mert a tested könyörög, hogy szeressék. Legfőképpen mert az én testemnek szüksége van rád. – Lennie kell egyéb oknak is – erőszakoskodott Kelda. A férfi pillantása a lány arcát fürkészte, mielőtt megszólalt volna. – Talán, de nem fogunk beszélni róla. – Elmosolyodott. – Most nincs több kérdés, és nem halogatod tovább az elkerülhetetlent. Felállt, kibújt köpenyéből és felakasztotta a mennyezetről lelógatott ruhatartó-rúdra, aztán levette karpántját és nyakláncát, majd egy falba rögzített kampóra tette őket. A szobában álló padra ülve levetette mokaszinját. Tekintetük összetalálkozott. A lány szándékosan figyelte, hogyan vetkőzik le. Brander felállt, kioldotta nadrágjának övét és kibújt a ruhadarabból. Kelda felkönyökölt. Nem kellett volna néznie, de le nem vette a szemét a férfiról. Még sohasem látott teljesen meztelenül egy férfit, és talán jobb lenne, ha zavarba jönne, de nem tudott. A rabja volt a férfinak, aki előtte állt.
164
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Tetőtől talpig domborodó izmokkal, a férfi teste izzott a holdfényben. Kelda követte szemével a kemény vonalat hasától a férfiasságáig. Brander nem mozdult, de Kelda tudta, mi a célja. A holdfény meglágyított és megszépített mindent, amit megérintett, de a férfi arcvonásain semmit sem lágyított. – Azt mondtad, gyengéden fogsz a magadévá tenni – emlékeztette Kelda. – Igen. – Hogyan ígérheted ezt? A gyengédség csak a törődésből jön, és te nem törődsz velem, a viking Keldával. Kérlek, ne tedd ezt! Add vissza a szabadságomat! – Már túl késő. – Hadd térjek vissza a népemhez! – Most én vagyok a néped. – Egyikünk sem akarja így – érvelt a lány. – Levetkőzöl, vagy én tegyem meg? Kelda a fejét rázva a fekvőhely sarkába húzódott, mintha megszökhetne a férfi elől. – Sokkal kellemesebb lesz – mondta Brander –, ha nem ellenkezel. Gyengéd leszek hozzád. – Nem akarlak sem téged, sem az élvezetet, amit adhatsz, sem a gyengédséget! – átkozódott Kelda. – Ha értékesek számodra a ruháid, levetkőzöl – mondta Brander halkan. – Ha nem, én veszem le őket, a lehető legegyszerűbb módon. – Kinyújtotta kezét, és a mellette lévő polcról levett egy kést. Kelda szeme elkerekedett. 165
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– A tőröm! – kiáltotta, hirtelen megrémülve a férfitól. – Miért van nálad? A kunyhómban hagytam. – Minden holmidat áthozattam az én házamba – mondta Brander. – Most pedig, ha nem vagy hajlandó levetkőzni, levágom a ruhát a testedről. – És ha megvágsz közben? – kérdezte Kelda. – Azt nem szeretném – mondta Brander. Egymásra meredtek a holdfényes árnyakon keresztül. Keldának kellett engednie. Felült és levette csizmáit. Kicsatolta nadrágját és hagyta, hogy lecsússzon lábán, majd a fehérneműi kerültek le. Ott állt a férfi előtt meztelenül, remegve, ahogy az lassan végigjártatta rajta tekintetét. – Valóban gyönyörű vagy – suttogta Brander. – Amilyennek képzeltelek. Ledobta a kést, és odalépett a lányhoz. Fejét lehajtva szájával az egyik mellbimbó körül körözött. Lágyan harapdálni kezdte, és Kelda érezte, amint a vágy szörnyű fájdalma kiújul testében, gyomra alsó részében foglalva el helyét. Megpróbált ellenállni a szenvedélynek, amit a férfi érintése váltott ki benne, de a teste volt az uralkodó, és egy férfi legteljesebb, legtökéletesebb érintését kívánta. – Azt mondod, nem akarsz engem, viking? – gúnyolódott a férfi, miközben ajka a lány mellének feszült, forró lehelete pedig a hasát simogatta. – Igen.
166
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Brander, a lány melléhez dörzsölte száját, nyelve a bimbót izgatta. – Azt mondod, nem akarod a gyönyört, amit adhatok neked? – Szája nedvességben fürösztötte Kelda mellét. – Igen. – A lány becsukta a szemét és beletúrt a férfi hajába, ujjhegyeivel a fejbőrét masszírozva. Brander lefektette az ágyra, ő mellé feküdt, testét egész hosszában a Keldáéhoz nyomva. Ajkuk összeforrt, a férfi keze pedig forrón ölelte és simogatta a lányt. Brander Kelda combjára, majd a köztük lévő melegségre tette kezét. A lány azonnal reagált, amint ujjai az érzékeny területre tévedtek. Kelda behajlította karját és kettejük közé feszítette, s próbálta eltolni magától a férfit. Vonaglott Brander alatt, de nem lehetett megállítani. Akarta a lányt, és a magáévá is fogja tenni. Lábával lefogta a lányét, megállítva ezzel a kapálózást. Megemelkedett, majd visszaengedte magát, úgy, hogy mellkasa a lány mellét érintette. Felhúzta Kelda kezét a feje mellé, vasmarokkal szorítva csuklóit. – Nem akartad sem a gyengédséget, sem a gyönyört, amit ígértem – suttogta –, mindkettőt meg fogom adni neked. Ajkával végigsimította a lány nyakát, egészen a kulcscsontokig, oda és vissza, leheletfinom érintéssel, amiről tudta, hogy kínzóan izgatóak. A szája követelte a lány bőrét, s nyelve a merev mellbimbót kereste. Szabad kezével végigsimította Kelda mellét, hasát, köldökét, majd ujjai megérintették a nőiesség puha 167
Emma Merritt – A szerelem rabjai
aranyszínű szépséget, ami úgy csábította, mint az érett gyümölcs az ágon, készen arra, hogy leszakítsák. Mikor megérintette a lány legrejtettebb pontját, Kelda felnyögött és megvonaglott. – Hogy lehet ez – suttogta. – Gyűlöllek, skrelling. Gyűlölöm azt, amit teszel velem, mégis tűzben égek. – Ilyen az élet, gyönyörű vikingem – mormogta a férfi. – A jó és a gonosz összeolvadása, hogy az egyik ne legyen bűn, a másik erény. Együtt alkotnak egy egészet. Érzékelve a lány megadását, Brander elengedte kezét, amivel Kelda azonnal beletúrt a férfi hajába. Meggörbítette testét, s melle a Brander mellkasához préselődött. Amikor Brander a lány legtitkosabb rejtekébe akart hatolni, Kelda meghajlította hátát, hogy magába fogadja őt. De a férfi visszahúzódott. – Azt akarom, teljesen kész legyél rá – suttogta Brander. Ujjai a lány lába közé siklottak, hogy újra és újra megérintsék. Kelda nyöszörgött gyönyörében, felemelve testét, úgy vágyott a férfi után. – Ne hagyd abba! – kiáltotta. – Jó, nem fogom – ígérte a férfi. Brander a lány testére engedte súlyát, térdével széttárta lábát, keze továbbra is combja belső oldalát simogatva. Gyötrődve a vágytól, Brander gyengéden beléhatolt. A lány megfeszült. – Gyengéd leszek – ígérte Brander.
168
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Keze megnyugtatóan simogatta Keldát. Érezte a szorítást, az akadályt. Az akadály! A lány még szűz! Körülvette a nedves forróság; körülötte lüktetett. Nem tudta – nem akarta abbahagyni, s figyelmen kívül hagyta, hogy a lány még szűz. Ez még élvezetesebbé tette a birtoklását. A viking nő az övé... csak az övé. Kelda felnyögött, amikor testében megérezte a férfit. Könnyek futottak le az arcán. – Nem – mondta a férfi, megfogva és felemelve a lány fejét. – Nem lesznek könnyek. Ez az élvezet pillanata, nem a szomorúságé. – Neked – suttogta a lány. – Nem nekem. Brander ugyanabban a pillanatban csókolta meg, amikor szelíden birtokba vette a lányt, és keze simogatni kezdte mellét. Keldának rá kellett jönnie, hogy a férfi túl sok gyönyört okoz ahhoz, hogy ellenállhasson neki. Karját összezárta Brander körül, ujjai a hátába mélyedtek. Belekapaszkodott, és a férfi vágya és szenvedélye egyre hevesebbé vált. Kelda magába fogadta őt. A keze, az ajka, a szavai mind arról beszéltek, hogy Brandernek szüksége van rá és akarja őt. Ezek beszéltek Keldának a férfi gyönyöréről, miközben megérintette és szerette őt.
169
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Kelda tudta, amint szenvedélye egyre fokozódik, úgy fog lángra lobbanni, mint egy darab száraz fa, amibe belevág a villám. Elhúzta ajkát a Branderétől, félrefordította a fejét, s teste megfeszült. Brander teste is görcsbe rándult. A lány felsikoltott, Brander felhördült, amikor eljutottak az édes beteljesülésig. Megborzongott és szorosan magához szorította Brandert. Arcát a férfi vállába temette, fogai lágyan belemélyedtek a forró húsba, ujjai belevájtak a hátába. Érezte a barbár forró bőrén a kis izzadtságcseppeket, amint arcát a férfi nedves mellkasához dörzsölte. – Ilyen az, amikor egy férfi és egy nő együtt van? – suttogta. Brander felemelkedett, és félresöpörte a lány arcába hullott hajtincseket. – Igen. Most már nő vagy. Kelda lágyan felnevetett. – Milyen beképzelt vagy te, barbár, hogy azt hiszed, mert elvetted a szüzességemet, már asszonyt csináltál belőlem. – Még ha gúnyolódott is, Kelda tudta, nem csak a szüzességét vette el, hanem a szívét is rabul ejtette. Brander meglepetten nézett le rá. – Komolyan azt hiszed, annak a kis gátnak az áttörése, amit bármelyik férfi meg tud tenni a testével, jelenti azt, hogy valaki nő? – E gátnak az áttörése ébreszti rá a nőt a felnőttségére. Kelda elgondolkodott a férfi szavain, aztán megkérdezte: – Maga a tett, vagy a férfi viselkedése számít? 170
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Hogy érted ezt? – Brander teljesen össze volt zavarodva. – Ha a férfi szereti a nőt – felelte a lány, óvatosan kifejtve gondolatait –, akkor a nő kivirágzik nőiességében, mert így kívánja; el akarja venni azt, amit a női lét kínál neki. Brander elmosolyodott. – A testi gyönyörre is van valami hasonlóan nehézkes magyarázatod? – Igen – felelte Kelda komolyan. – Ha a férfi vágyik a nőre, akkor a nő önvédelemből válik asszonnyá, hogy biztos legyen abban, semmi ilyesmi nem fog vele még egyszer történni, vagy meg kell birkóznia azzal, ami történt és történni fog vele. – Miként érzel most szeretkezésünkkel kapcsolatban? – Igazán élveztem – ismerte el Kelda. – Örülök, amiért gyengéd voltál velem, de sok mindent hiányoltam belőle. A férfi hátrahajolt, és a lányra meredt. – Biztos többet jelent asszonnyá válni, mint ez! Ahogy a nők beszélni szoktak róla, azt hittem, valami különleges. Ahogy keze újabb izgalmat indított el a lány testében, Brander felnevetett, s a rekedt hang betöltötte a szobát. – Ah, viking nőstényem, többet kívánsz, ugye? Ennek örülök. Előttünk az egész éjszaka, és bebizonyítom, amit teszünk, tényleg különleges. Holnap el kell vigyelek Vadvirághoz, hogy elhelyezhesse rajtad a tetoválását. – Szükséges ez? – suttogta Kelda. – Már megbélyegeztél, ez olyan biztos, mintha tüzes vasat nyomtál volna a bőrömre. Elvetted a szüzességem.
171
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Ez nem fog megvédeni téged – felelte a férfi. – Viselned kell a jelemet, és mindenki tudja, Branderhez, az irokézek harci főnökéhez tartozol. – Már van egy jelem a rabságról – mondta Kelda. – Az nem elég? – Milyen jel? – kérdezte Brander, hangja durva volt. – Gyújts fáklyát! Megmutatom. Brander kicsusszant az ágyból, levett egy fáklyát a falon lévő tartóból, és a sötét szoba közepére ment, ahol egy mélyedésben parázs izzót. Amikor visszament, meggyújtotta a falon lévő fáklyát, az elsőt pedig visszatette a helyére. Amikor leült az ágy szélére, Kelda tenyérrel felfelé odanyújtotta neki jobb karját. – Itt – mutatott csuklójára. Brander megfogta a kezét és közelebb húzta magához. – Megégették, mikor rámforrasztották a pántot. Nem tudtam meggyógyítani, mert a pánt állandóan feldörzsölte a sebet. Brander finoman végighúzta ujját a forradáson. – Megölném, aki ezt tette veled. Kelda megdöbbenve nézett rá. – Mégis ugyanezt akarod tenni velem te is. – Nem. – Megcsókolta a lány csuklóját. – Én a szépség jelét akarom neked adni, amit büszkén viselhetsz. A tetoválások nem olyan csúnyák, mint az égések forradásai. Azok művésziek. – Nem büszkén viselem ezt a forradást – felelte Kelda. – Mindig arra fog emlékeztetni, hogy valaha rabszolga voltam, 172
Emma Merritt – A szerelem rabjai
hogy nem voltam szabad. Ugyanezt fogom látni a te jeledben is, irokéz. – A forradás gyönyörű – mondta Brander, gyengéden magával húzva a lányt az ágyba –, mert a részed. – Gyönyörű, vagy sem, nem akarok még egyet. Nem jelölhetsz meg másképpen? Talán egy ékszerrel, ami jelezné, hogy a tiéd vagyok. – Elhagyhatod, vagy elvehetik tőled. Jobb a tetoválás. Kelda kinyitotta száját, hogy tiltakozzon, de a férfi befogta tenyerével. – Nincs több vita. Döntöttem. Kiszállt az ágyból, és felállította a lányt is; aztán levette a szennyes felső takarót, összehajtogatta és az ajtó melletti kosárba tette. – Azt a takarót, amin egy szűz szeretkezett, ki kell mosni – mondta. – Majd holnap megcsinálhatod. Vadvirág elmagyarázza majd, mik a feladataid. Visszatérve a szobába leemelt egy bőrzacskót a polcról. Azt a kezében tartva karjába vette Keldát. – Amikor egy férfi elveszi egy nő szüzességét, akkor vér szivárog. Elviszlek a folyóhoz, hogy megmosakodhassunk. Kelda nem küzdött ellene. Szembenézett az elkerülhetetlennel, és azon töprengett, miként fogja visszaszerezni szabadságát ettől a férfitól. Ha azt mondaná, többé nem a rabszolgája, ő akkor hozzá lenne bilincselve. Ha megszökne tőle, akkor is az övé maradna. Igen, ahogy azt az előbb bevallotta magának, amikor a férfi szeretkezett vele, akkor többet vett el, mint a szüzeségét. 173
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Elvette a szívét. Tornyosuló erejének fedezékében feküdt, érezve a testét, ahogy mozgott. Bezárta szemét, arcát a férfi mellkasára hajtotta. Brander bevitte a folyóba, és megállította a szélében. Kinyitotta a bőrzacskót és kivett belőle néhány növényt. Összedörzsölte két tenyerét, hogy egy illatos folyadékot nyerjen belőlük. Aztán gyengéden elkezdte megmosni a lány két lába közötti területet. – Ez nyugtatólag hat – mondta –, és eltűnteti a fájdalom nagy részét. Brander megmosakodott, aztán bevezette a lányt a mély vízbe, hogy leöblítsék magukat. Majd ismét a karjába vette Keldát, és kivitte a vízből. Visszatért vele a hálószobába. Egy szarvasbőrrel megszárította, és lefektette az ágyba. Miután maga is megszárítkozott, eloltotta a fáklyákat és csatlakozott a lányhoz. Ahogy egymás mellett feküdtek, Brander Kelda szüzességére gondolt. Arra gondolt, a lány ragaszkodásán kívül volt-e más ok, ami miatt magáévá tette. Volt. A bosszú. És az még édesebb volt, mert tudta, féltestvére volt a lány első férje, és mégis ő, Brander vette el a szüzességét. Amikor Kelda elmondta, ő Thoruald fogadott lánya, Brander észrevette az iróniát abban, hogy a rabszolgájává teszi, és elveszi szüzességét, majd őt és gyermekét maga mellett tartja. A gyerek irokéz lesz, és messze fog élni Thoruald hatalmától. Amint befejezi a szopást, el fogja venni 174
Emma Merritt – A szerelem rabjai
a rabszolgájától, és egy nőnek fogja adni –, egy irokéz nőnek – akit majd feleségül fog venni. A felesége majd örökbe fogadja a csecsemőt, és az a klán tagja lesz. – Hogy lehet az, Kelda, hogy férjnél voltál és mégis szűz vagy? – A kalózok ugyanazon a napon támadták meg a falunkat, amikor Ragnar és én összeházasodtunk. Megölték, mielőtt az övé lettem volna. – Ha Ragnaré lettél volna, és teherbe esel tőle – töprengett Brander –, akkor talán nem utaztál volna erre a földre. – Nem – felelte Kelda. – Akkor most lenne Thorualdnak egy örököse, aki átvehetné tőle Talont, a Sólyom kardját. Hirtelen belényilallott a gondolat Kelda agyába, ami sok rossz emléket kitörölt, ami a fogságára vonatkozott. A férfitól lehet, hogy teherbe esik. Talán Freya rámosolygott. Ha nem viheti vissza Thorualdnak a fiát, akkor az unokáját fogja, a második unokáját. Így lesz utódja a jarlnak. És akkor Thoruald fel fogja menteni a szent eskü alól, ami kötelezi, hogy hozzámenjen Asgauthoz. – Talon – ismételte meg Brander. – Az Thoruald kardja? – A kard, amit nemzedékeken át adtak kézről kézre Thoruald családjában – felelte Kelda. – Ez a Sólyom klán vezérének a kardja... Te vagy a Sólyom fia? – Én vagyok a Sólyom – felelte a férfi. – Ezek a kalózok gyakran megtámadják a falutokat? – Nem. Azelőtt sohasem történt ilyen. Azért nem tudtunk hatékonyabban védekezni. Teljesen váratlanul ért a támadás. Egy pillanatnyi gondolkodás után Kelda folytatta. 175
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Nyilvánvaló volt, hogy ismerik a viking harcmodort. – A saját taktikátokat használták ellenetek? Kelda bólintott. – Az egyik pillanatban Ragnar még élt és mellettem ült. A következő pillanatban az ölembe dőlt, vére a menyegzői ruhámra folyt. Biztosra vettem, hogy Thoruald is meghalt. – Szerencséd volt, hogy nem fogtak el – töprengett Brander. – Sem a nőket, sem a gyermekeket nem rabolták el – magyarázta Kelda. – Csak Thoruald személyes vagyonának nagy részét. Brander felnevetett. – Jobban kellene törődnie a vagyonával, és el kellene rejtenie azt egy titkos helyre. Thoruald lassan túl öreg és puhány lesz, és nem tudja a vikingeket vezetni. Talán itt az ideje, hogy Asgaut átvegye a vezetést. – Soha – mondta Kelda. – Asgaut gyenge ember, nincsenek tervei a falu népe számára. Csak a harcra és a fosztogatásra tud gondolni. – Azért kritizálod, amit minden viking csinál? – vádolta Brander. – Hogy lehet ez, mikor te magad is harcos vagy, kardot és tőrt hordasz magadnál? – Hauk és Ragnar ragaszkodott hozzá, hogy megtanuljam használni őket. Ezeket Ragnar kifejezetten a számomra készítette. Életének ez a szakasza annyira távolinak, és rég elmúltnak tűnt, mintha soha többé nem lehetne valóság. Mennyire másnak ígérkezett a jövő. 176
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Most rabszolga volt, kevesebb, mint egy fogoly, kevesebb, mint egy ágyas. A szomorkodás semmit sem old meg. Fáradtnak és álmosnak érezte magát. Az oldalára fordult. Brander mellette feküdve hozzásimult. Egyik karját átvetette a lányon, nem hagyva kétséget tulajdonjoga felől. Hozzá vagyok láncolva életem hátralévő részére, gondolta Kelda. Vagy amíg meg nem szököm. A menekülés gondolatával nyugtatta meg magát. De hova menne? Ha a vikingek visszatérnek szülőföldjükre, akkor ez lesz az egyetlen biztonságos hely számára. Nem számít, hogy milyen messzire futsz, győzködte egy halk belső hang, sohasem futhatsz elég messzire. Könnyek törtek elő csukott szemhéja alól. Brander meg akarta jelölni, hogy mindenki észrevegye, az ő rabszolgája. Nem volt szükség rá. A szeretkezéssel már örök életére megjelölte. Egyetlen gondolata akörül forgott, hogy talán már megfogant benne Brander gyermeke. A gyermekük.
177
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Tizenkettedik fejezet Másnap reggel Kelda a vízesés alatt állt, s arcát a lezúduló vízsugár alá tartotta, mintha le akarná mosni a barbár érintését testéről. Megérezte Brander jelenlétét és kinyitotta a szemét. A férfi meztelenül állt a parton, háttal a reggeli napnak. A szellő fekete haját borzolta. A hatás, amit a férfira tett, nyilvánvaló volt. Brander belelépett a vízbe és odament Keldához. – Miért nem ébresztettél fel? – Egyedül akartam lenni – felelte a lány. – Veled akarok lenni. A férfi felé nyújtotta a kezét, de Kelda hátralépett. Brander utánament és karjába zárta, gyengéden, de birtoklóan. – Soha ne feledd el, az enyém vagy. A férfi keze a lány hajába túrt, lehajtotta fejét, hogy feligya a vízcseppeket a melléről. Aztán a szája az egyik megkeményedett mellbimbóra zárult és harapdálni kezdte azt. Kelda felnyögött. – Nem volt elég tegnap éjjel? – kérdezte, miközben egyszerre akarta elutasítani és ismét birtokolni a férfit. – Soha! Brander elengedte a mellét és letérdelt, szája forró csókokat nyomott a lány hasára és köldökére. Kelda megremegett. 178
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Gyűlölte a férfit, amiért képes ennyire izgalomba hozni. Gyűlölte magát, úgy reagál a közeledésére, mint egy tüzelő szuka. Elgyengülve a vágytól a vízbe siklott a férfival, nyöszörögve, mikor annak keze combja belső oldalára kúszott. Az ujjak egyre feljebb és feljebb araszoltak, kínozva őt, a végsőkig fokozva vágyát. Megremegett, ujjai a férfi hajába túrtak. Brander fölé került, ajka hosszú csókot nyomott az övére. Elmerültek a hideg vízben, a vízben, mely nem hűtötte le felhevült vágyukat. Amikor Kelda már nem bírta visszatartani a lélegzetét; gyötörte az édes kín a lábai között, feldobta magát a felszínre és levegő után kapkodott. Érezte, amint Brander ágyékának nyomódik, majd felemelte csípőjét, hogy magába fogadja. A férfi olyan könnyedén siklott bele, mint ahogy az előbb a vízbe. Mozgása addig fokozta a lány gyönyörét, amíg Kelda úgy nem érezte, apró darabokra robban szét, s darabjai a levegőben keringenek fölötte, mintha egyedül lenne az égbolton. Később, mikor az ágyon feküdtek, Kelda a könyökére támaszkodott és ráfeküdt Branderre. Végighúzta ujját a férfi karján, míg el nem érte a tetoválást. Erről elfelejtkezett. – A sólymot viseled – suttogta. – Igen – felelte Brander. – Ez a talizmánom. – Te vagy Thoruald fia – mondta Kelda. 179
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Mondod te – tért ki Brander. – Miért nem fogadod el, hogy félig norvég vagy? A férfi lustán elmosolyodott, és kinyújtotta kezét, megérintette a lány szemöldöke között lévő barázdát. – Szerinted ezt kellene tennem? – Miért nem jelentetted ki, az irokéz rabszolga a fiad? Ugyanez a tetoválás van a felsőkarján. Brander félrelökte Kelda kezét és felállt. Odament a rúdhoz, melyen a ruhák lógtak, és levett róla egy nadrágot. Miután felvette azt és mokaszinját, kinyújtotta kezét karpántjáért és nyakláncáért. Kelda kiugrott az ágyból és odament hozzá. Meztelen testével a férfihoz simult, öröme fokozódott, mikor az szorosan átölelte. – Kérlek, gyere vissza velem Norvégiába! – könyörgött. – Te sem fogsz visszamenni – szólt lágyan. – Itt maradsz velem. – Brander, gondolj Thorualdra! Öreg és sebesült; nincs örököse. Kérlek, fontold meg és gyere el hozzá! Brander keze simogató mozdulatokkal járt le s fel a lány hátán. – Nem, Kelda, nem fogom megfontolni. Nem fűz semmi ahhoz az emberhez, aki azt állítja, hogy ő nemzett engem. Nekem nincs apám. – Van egy fiad. Brander visszavezette Keldát az ágyhoz, és leültette. – Nincs se fiam, se lányom, sem feleségem. Asgaut tett róla, amikor feldúlta a falunkat. – Arca elsötétült, szeme 180
Emma Merritt – A szerelem rabjai
izzott. – Elvittem a férfiakat vadászni, hogy együtt lakomázhassunk a vikingekkel. Amikor két nap múlva visszatértünk, lerombolva találtuk a falut. Az élelmet elrabolták, a kunyhókat felégették. A fiatalokat és az öregeket megölték. A halottak közt ott volt a feleségem, aki gyermeket várt, és a két lányom. A fiamat, Eiriket nem találtuk. – Ő a Thorualdnál lévő gyerek – mondta Kelda. – Ugyanaz a tetoválás van rajta, mint rajtad, Brander. Nála volt az arany karpánt. Biztos, hogy ő a fiad. – Nem – felelte Brander szomorúan. – Van egy irokéz fiútok, akit Kolbynak hívtok, és ez az, ami belőle maradt. Eirik, a fiam, elment. . – Hogy mondhatsz ilyet? Semmit sem érzel a saját gyereked iránt? – kiáltotta Kelda. – Te mondtad, hogy az irokéz fiúnak nincsenek emlékei az elfogása előtti életéről. Kelda bólintott. – Az irokéz hit szerint, ha valakinek nincsenek emlékei, az őrült. Őt is elmebetegnek tartanánk. Ha visszahoznám, sajnálattal és törődéssel bánnának vele, de számkivetett lenne. Nem engednék meg, hogy megnősüljön, vagy bármilyen szerepet játsszon a falu életében. – Akkor maradj vele Norvégiában! – javasolta Kelda. – Mindkettőtöket befogad a népem, és végül mindketten jarlok lesztek. Brander kuncogott. – Megfigyeltem, milyen jól fogadnak el minket a vikingjeid, különösen az a Canby nevű. 181
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Ő a törvények olvasója, egyike Thoruald legközelebbi barátainak és tanácsadóinak – magyarázta Kelda. – Talán azt hiszi, Thoruald sebláza megártott az agyának. Canby attól fél, Thoruald kettőtök valamelyikét fogadja el utódjának Asgaut helyett. – Nem tud Thoruald egy másik vikinget kijelölni helyette? Kelda megrázta fejét. – A vezérség a legkiválóbb harcosra száll. Ebben az esetben ez Asgaut, aki másra is hivatkozhat. Thoruald egy távoli unokahúgát elvette, s így a rokona lett a jarlnak. A Herred-thing szó nélkül neki adná a Sólyom kardját. Kopogás szakította félbe a beszélgetést. Kelda keresztülsurrant a szobán ruháiért. Brander a bejárati szobába ment. – Lépj be! – kiáltotta. Vadvirág lépett be, Csendes Asszonnyal a nyomában. Mikor meglátta az összehajtogatott takarót a kosárban, felvonta szemöldökét. – Egy szűz takarója – magyarázta a férfi. – Mondd el a rabszolgámnak, mit kell tennie vele! – Boldogan, fiam. Nagy megtiszteltetés, hogy megtaníthatom, miként szerezzen neked örömet és hogyan szolgáljon. Anyja kérdéseket akart feltenni, de Brander leintette. Nem volt kedve kielégíteni anyja kíváncsiságát. Vadvirág egy kis bőrzacskót adott neki. – Add oda ezeket a gyökereket Keldának, és a tetoválás előtt egy órával rágcsálja el őket! Bizonyosodj meg róla, 182
Emma Merritt – A szerelem rabjai
nyelje le a levét, egyébként nagy fájdalmai lesznek. Hozd a kunyhómba, ha készen álltok a megjelölésre. Várni fogok – mondta Vadvirág. Amikor Vadvirág elment, Brander visszatért a hálóba, ahol Kelda fel-alá járkált. A lány csizmát, nadrágot és inget viselt. Zekéje a rúdon lógott a köpeny mellett, amit előző este Brandernek adott. Kelda az anyja melltűjét nézte, amit kezében tartott. – Van itt néhány növény számodra, amit el kell rágcsálnod a megjelölés előtt – mondta a férfi és kinyújtotta kezét. – Segítenek elviselni a fájdalmat. – Mit csinálnak velem? – Ha elég sokat lenyelsz a levéből, akkor elalszol. Mire felébredsz, már túl leszel az egészen. – Az irokézek szoktak növényeket enni, mikor tetoválják őket? – Nem szégyen használni őket – magyarázta Brander. – A népemet gyermekkorától arra tanítják, ne mutassák, ha fájdalmat éreznek. – Az népemet is – felelte Kelda. – Nem fogom megenni őket. Teljesen ébren és tudatában akarok lenni annak, ami a testemmel történik. Brander odament hozzá, hogy megölelje, de Kelda ellépett előle. – Mikor csináljátok? – Most. Szeretnéd magaddal hozni anyád melltűjét? Kelda megrázta a fejét, és keresztülszúrta a bross tűjét a vörös anyagon. 183
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Neked adtam tegnap éjszaka. Egy rabszolgának nincsen talizmánja; az ő jele az, ami az uráé. Amikor a lány a kardjáért nyúlt, Brander elkapta a hüvelyt. Fejét rázva visszatette a fegyvert a polcra. Kelda dacosan a tőréért nyúlt és az övébe tűzte azt. – Egy rabszolgának nincs fegyvere – gúnyolódott Brander finoman. – Az ő védelme az ura. – Te az ellenségem vagy! – A lány kimasírozott a szobából. – Kelda! Mikor a folyosóra ért, Brander elkapta. – Nem engedem, hogy elcsúfítsanak. – Minden jel, ami az engedélyem nélkül kerül a testemre, elcsúfítás – mondta a viking lány hidegen. Kirántotta karját a férfi szorításából, és kinyitotta az ajtót. Ismét érezte a férfi ujjait, ahogy a húsába mélyednek és megpördítik. – Amíg a kunyhóban vagy, addig szabadon beszélhetsz arról, mi tetszik, és mi nem, de amint átlépted a küszöböt, az engedelmes rabszolga vagy. És egy rabszolga nem megy elöl, hanem követi urát. Kelda előtt kilépett az ajtón. A lány dühösen várt egy pillanatig, mielőtt követte volna. Végigmentek az izzasztóház mellett elvezető ösvényen. Hogy elérjék Vadvirág kunyhóját, át kellett menniük a fatörzshídon. Brander gyorsan átért, Kelda viszont megállt megcsodálni a halakat. A híd külső széleit vastag zöld moha fedte, Kelda
184
Emma Merritt – A szerelem rabjai
nem vette észre ezt. Teljesen a szélére ment, hogy jobban lásson. Jobb lába megcsúszott a mohán és a lány elvesztette egyensúlyát. Karjával a levegőben kalimpálva felsikoltott. Fenékre esett, majd belecsobbant az alatta hömpölygő hideg vízbe. Amikor kibukkant a felszínre, levegőért kapkodott és kisöpörte szeméből vizes haját. Brander a parton állva nevetett. Nem lágyan, együttérzően, hanem hangosan és gúnyosan. Kelda kiúszott a sekélybe, ahol lábra állt, és kicsavarta hajából a vizet. Ruhája a testére tapadt. Brander még mindig nevetve odament hozzá és kinyújtotta felé a kezét. Kelda dühösen nézett a férfira és félreütötte a karját. Tett néhány lépést a meredek parton, majd visszacsúszott. Meg akarta állítani zuhanását, és néhány lelógó faág után kapott, de elvétette a fogást. Belekapaszkodott egy kis bokorba, de az túl gyönge volt. Súlya gyökerestől kitépte a laza talajból. Legurult a parton, és egy nagy kő állította meg. Felnyögött, mikor megérezte, hogy az éles szikla kihasítja ingét. Levegő után kapkodva ült, miközben vizes, piszkos és sáros haját próbálta kisimítani arcából. – Legközelebb fogadd el a segítségemet, és akkor nem teszel magadban kárt. Brander lenézett a lányra, egyik lábát szilárdan megvetve mellette, kezét felé nyújtva. Visszautasítva a férfi segítségét Kelda feltápászkodott.
185
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– A gazda természetesen nem akarja, a tulajdonának bármi baja essék. – A férfi nem akarja, hogy egy nőnek baja essék – mondta Brander. Közelebb lépett, s keze finoman vizsgálgatta a lány testét. – Megsérültél? – Csak a büszkeségem – felelte a lány. Víz csöpögött ruháiból, sáros tócsát alkotva lábánál. – Szándékosan csináltad, hogy késleltesd a tetoválást? – kérdezte Brander. – Ha elterveztem volna – utasította vissza a vádat Kelda – akkor valami olyasmit tettem volna, amiben több a méltóság. – Semmi előre eltervezett nem lehetett volna ennél hatásosabb – mondta a férfi rekedt hangon. Úgy tűnt, tekintete a lány testének minden hüvelykjét megérinti; Kelda csak ekkor vette észre, nedves ruhája mennyire felfedi alakját. Brander kinyújtotta kezét, és meg akarta érinteni az ing szakadásán át kikandikáló mellét. – Állj! Kelda kettejük közé emelte kezét. Ugyanabban a pillanatban felemelte a lábát és térdével keményen a férfi lába közé rúgott. Brander felüvöltött. Egyensúlyából kibillenve lecsúszott a parton és a sekély vízben kötött ki. Szájából kiköpve a vizet, nedves fekete hajával az arcában, meglepetten nézett a lányra. Kelda nevetett. – Játszani akarsz? – sziszegte Brander. Arca elsötétült. 186
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Kelda megragadta a legközelebbi faágat és felhúzta magát. Nem törődve nedves ruhájával és állandóan az arcába csapó hajával befutott az erdőbe. Hallotta... nem, érezte a férfit maga mögött. Addig rohant, míg szíve kalapácsként nem vert, s lába fájni nem kezdett, majd tüdeje teljesen ki nem merült. Egyre mélyebbre és mélyebbre vágott az erdőben, egyre messzebb és messzebb a házak csoportjától. Végül teljesen az erdő zöld sötétségébe érve megállt kifújni magát. Karját behajlított lába köré fonva körülnézett. Seholsem látta a férfit, de érezte a jelenlétét. Tudta, a közelben van. Még egyszer körülnézett rémületében, aztán ismét futni kezdett. Nekiment valami szilárdnak és keménynek. Valami mozdíthatatlannak. Bilincsszerű kezek ragadták meg felkarját. Érezte a férfi érintésének nyers erejét, barbáran izmos testének remegését. Brander nagyon dühös volt, és Kelda az életét kezdte félteni. Felemelte a fejét. A férfi arca kemény, fagyos és vészjóslóan nyugodt volt. Szeme egyszerre volt tűz és jég; beleégtek a lány tekintetébe; megfagyasztották őt. Mindketten kapkodták a levegőt, s csöpögött róluk a víz. – Eddig kedves voltam hozzád, viking – mondta Brander két levegővétel között. – De nem hallgattál rám. Itt az ideje, hogy móresre tanítsalak. Kelda óvatosan tőre markolatára csúsztatta kezét. Az irokéz szokások szerint lehet, hogy a férfié, de ő nehézzé fogja tenni ezt a birtoklást. 187
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Itt az ideje, hogy megkapd azt a verést, amit a nők követeltek. Kelda előrántotta a tőrt, és a férfi hasának szegezte a hegyét. – Az irokézeknek megszokott, hogy verik az asszonyaikat, de én nem tűröm, hogy egy férfi megüssön. – A rabszolgákat szoktuk verni, nem az asszonyokat – helyesbített Brander. – És azt tanácsolom, úrnőm, jól gondold meg, mielőtt tőrt szegezel egy harci főnök hasának. – Meggondoltam. Felhasítalak, mielőtt megalázol – felelte Kelda, egy kicsit erősebben nyomva a tőrt. – Tudod, jól bánok a fegyverrel, és gyorsabban beléd márthatom, mint ahogy megmozdulnál. – Oscart is csak megsebesítetted – gúnyolódott Brander. – Miből gondolod, velem többre jutsz? – Sokat tanultam mióta Oscart leszúrtam. Most már tudom, hová kell szúrnom, s milyen sebeket okozhatok. Megfogadtam, Oscar után senki sem fogja rám kényszeríteni az akaratát. Brander lágyan felnevetett. – Azt akarod mondani, vik... Kelda, te engedted meg nekem, hogy szeretkezzem veled? – Igen – felelte a lány. – Én. Tudni akartam, milyen egy férfival lenni. Brander keze megmozdult, Kelda mélyebbre nyomta a tőrt a húsába. A férfi eltávolított egy nedves hajfürtöt a lány arcából.
188
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– A vágyat már felébresztettem benned – mondta. – Azt is el fogom érni, hogy szeress. – Nem, a vágy egy férfi és egy nő között természetes. Része a túlélésnek. Ez a vágy olyan, mint az állatoké. A szerelem más. Az anyám és az apám közt megvolt. Oscar és a nagynéném között nem. – Szerelmet akarsz? – kérdezte Brander. – Igen, adni és kapni. – Ez lehetséges kettőnk között – mondta Brander. Kivette a lány kezéből a tőrt és visszacsúsztatta a tokjába. Kelda megrázta a fejét. – Addig nem, amíg te az úr vagy, én meg a rabszolgád. Könnyek folytak le Kelda arcán, képtelen volt visszafolytani őket. Érzelmi harcon ment keresztül tegnap és az éjszaka folyamán; ennyire még egyetlen harc sem demoralizálta, mint ez a belső konfliktus. Brander felemelte a kezét és gyengéden megdörzsölte ujjával a lány arcát és orrát. Lehajtotta fejét és megcsókolta a könnyek nyomát. Felsóhajtott. – Menj vissza a kunyhóba, ott megmoshatod a hajadat és felvehetsz egy száraz ruhát. – Mi lesz a tetoválással? – kérdezte Kelda. – Majd később megbeszéljük – mondta a férfi. – Te is vizes vagy. Egy végtelen pillanatig egymásra meredtek, mielőtt Brander sarkon fordult és eltűnt az erdőben. Kelda lassan követte saját nyomait a folyóig, ahol leöblítette magáról és 189
Emma Merritt – A szerelem rabjai
ruhájáról a rátapadt sarat. Aztán visszament a férfi kunyhójába átöltözni és megszárítani a haját. Most Brandernek fogja felvenni a ruhát, a kéket, Ragnar kedvencét. Brandernek kifestette az arcát. Amikor meghallotta, amint a férfi belépett a kunyhóba, szívverése felgyorsult. – Megyünk ma a játékokra? – kérdezte Kelda. Brander belépett a hálószobába. – Igen. Háttal a lánynak addig turkált egy kosárban, míg nem talált egy másik nadrágot és mokaszint. – Versenyzel? – Nem. Mintha Kelda ott sem lett volna, Brander levetette vizes ruháit és átöltözött. Szó nélkül kiment a szobából. – Brander! – szaladt utána Kelda. A férfi tovább ment a játéktér felé az utcán, Keldának futnia kellett utána. – Brander, válaszolj! Mi lesz a tetoválással? A férfi megállt és megfordult. – Hallgass, Kelda! Fáradt vagyok. Majd később beszélünk. Nem várva meg a lány válaszát ismét elindult. Kelda addig széles hátát nézte, míg oda nem értek a Vének emelvényéhez. A lány a Brander alatti színes gyékényre ült. A vikingek egy kis csoportban ültek a mezőn, távol Keldától, szoros őrizet alatt. A lány a labdajátékot figyelte, de annyira lekötötte gondolatait Brander hirtelen
190
Emma Merritt – A szerelem rabjai
hangulatváltozása, hogy alig tudta követni, mi történik a pályán. A szertartás után, amin a bajnokok megkapták ajándékaikat, Magas Fa összehívta az ünnep utolsó tanácsülését. Rauthellt elküldték Haukért. Amikor visszatértek, Hauk Kelda mellé ült. Magas Fa nem sietett. Elvégezte az ima és áldozat szokásos rituáléját, mielőtt a tanácskozás megkezdődött volna. Az irokézek órákig tárgyaltak egymás között, a társalgás néha felforrósodott és kemény hangnembe váltott. Sok tanácstag állt fel, hangos és élénk gesztusokkal kísérve kifejtette álláspontját. Végül mindenki elcsendesedett és Magas Fa szólalt meg. Delling fordította szavait. – Te és harcosaid azért jöttetek a partjainkra, hogy kiderítsétek, nevelőapádnak van-e egy fia a mi népünk tagjai között – mondta Magas Fa. – Igen, van. Ő Brander, a Tüzes Bélyeg, aki a Sólymot viseli talizmánként. Thoruald harminc téllel ezelőtt itthagyott felesége Vadvirág. Brander megfontolta kéréseteket, miszerint veletek tartson-e Norvégia földjére, és elutasította azt. Kelda Branderre pillantott. Arckifejezése csak egyszer változott a gyűlés alatt, amikor felszólalt. Beszéde ismét meggyőző és ékesszóló volt, ha Kelda jól következtetett a Vének reakcióiból. – És mi van a fiával? – kérdezte Kelda. – Otthagyja Norvégiában Thorualddal?
191
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Nem tudta elhinni, hogy Brander ezt akarja! Hallotta, amikor Brander elmagyarázta, miként értékelik az irokézek Eirik emlékeinek eltűnését, de nem tudta elhinni, hogy Brander lemond a fiáról. Odafordult a férfihoz. – Biztos vagyok benne, nem érezhetsz akkora gyűlöletet apáddal szemben, hogy az elválasszon a fiadtól. Hagyod, hogy Thoruald ellopja tőled a saját fiadat, anélkül, hogy harcolnál ellene? Magas Fa összeütötte tenyerét és mondott valamit. – Maradj csendben – mondta Delling. – Nincs szavad a gyűlésen, csak ha Magas Fa felszólít a beszédre. Kelda magában füstölgött, dühös volt Branderre és a körülményekre, amik a jelenlegi helyzetet kialakították. – Napfelkeltekor – fordította Delling Keldának és Hauknak – felgyújtjuk a hajótokat. – Nem! – kiáltotta Kelda. A hajómat ne! Brander intett, és azonnal harcosok álltak a lány és Hauk mögé. – Sem te, sem az embereid nem fogtok visszatérni Norvégiába. – Ezt nem teheted! – nézett Kelda Branderre. Delling a lány szájára tapasztotta a tenyerét. Az lerázta magáról a kezet. – Engem rabszolgaként tarthatsz, Brander, de nem teheted ezt az embereimmel. Ne engedd, hogy elégessék a hajómat! – A mi földünkön azt csináljuk, ami nekünk tetszik, viking – válaszolta Brander. – A saját törvényeink szerint élünk. 192
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– A fehér pajzs alatt hoztam ide a vikingeket – mondta a lány. – Én nem engedtem, hogy harcoljanak. – Ahogy már mondtam, ez a gyengeséged jele – mondta Brander. – Engedd elmenni őket! Hadd menjenek vissza Thorualdhoz az arany nyakpánttal és a hírrel, miszerint a fiú az unokája. Brander megrázta a fejét. – Ha nélküled térnének haza, Thoruald, Asgaut vagy mindkettő újabb expedíciót küldene a felkutatásodra. Ha nem ezen a nyáron, akkor jövőre, vagy azután. – Amiért itt tartasz minket, nem fogod megakadályozni, hogy eljöjjenek – érvelt Kelda. – Tudom, Thoruald addig nem nyugszik, míg vissza nem térek. Addig fogja küldeni a hajókat, míg választ nem kap kérdésére. Az embereimnek nem fog tetszeni ez a bánásmód. Mintha nem is hallotta volna a lány szavait, Brander szólalt meg. – Az embereid visszakapják a szabadságukat, amint elégett a hosszú hajó. Ha azt választják, a törzs tagjai lehetnek. Vagy harcolhatnak ellenünk, és rabszolgákká válhatnak. Az övék a választás. Ismét Magas Fa beszélt. – A gyűlésnek vége – jelentette be Brander, majd Haukhoz fordult. – Elmondhatod a híreket a többi harcosnak. Az öreg viking bólintott. – Elhozhatjuk majd a holminkat a hajóról, mielőtt felgyújtjátok? 193
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Még napnyugta előtt elküldöm az embereimet – felelte Brander. – Velük mehetsz. – Keldához fordult. – Itt az ideje visszatérnünk a kunyhóba. – A hajóhoz akarok menni az embereiddel és Haukkal – mondta Kelda nehéz szívvel. – Legyen – felelte Brander. Csendben mentek a kunyhó irányába. Kelda elmerült gondolataiban, a Vének Tanácsa döntésén és a hajója felgyújtásán rágódott. A zászlója nála volt, de meg akarta menteni a vitorlát és a személyes holmiját is. – Fogadok, Asgaut el fog ide jönni – mondta Brander. – Ezt már mondtad egyszer, de nem tudom elképzelni, miért jönne el ismét. Kincseket keres és rabszolgákat. Míg valóban szükségünk van természeti kincsekre, mint az erdő, a folyó és a termőföld, addig ő csak az aranyat, ezüstöt és elefántcsontot látja. Ezek a dolgok Európában és Arábiábán találhatóak, nem itt. – Addig, míg tudja, hogy Thoruald egyik gyermeke él, jönni fog. A vezérsége addig nem szilárdul meg, míg a gyanú árnyékát is szét nem oszlatja. Maga miatt kell megtalálnia, ha Thoruald egyszer őt jelöli ki utódjául. Kelda egy másodpercig gondolkodott, aztán így szólt: – Fogadjunk. Brander felhúzta a szemöldökét. – Az a viking akar fogadni, aki nem szokott fogadni? Kelda megállt vele szemben. – Igen, fogadjunk a szabadságomba. Ha meg tudlak győzni, hogy visszatérj velünk Norvégiába, mielőtt a hajót 194
Emma Merritt – A szerelem rabjai
felgyújtanátok, akkor visszaadod a szabadságomat. Ha nem, akkor életem hátralévő részében engedelmes és szolgálatkész rabszolgád leszek, és mindent meg fogok tenni, amit csak tudok, hogy az embereim békésen elfogadják sorsukat. Brander lágyan felnevetett és beletúrt a lány hajába. – Kelda, miért hiszem azt, hogy van valami rejtett értelme ennek a fogadásnak? A lány vállat vont és vele együtt nevetett. – Minden teljesen nyitott. Rajtad áll, fogadsz-e. – Semmiképpen sem nyerhetsz – figyelmeztette a férfi –, és már most is a rabszolgám vagy. – De nem vagyok engedelmes – mondta Kelda. – Ha nem én döntök úgy, hogy bilincsekbe veretem magam, akkor meg fogok szökni tőled. – Elpusztulsz az erdőben. – Meg fogom ragadni a lehetőséget. – Inkább a halált választod, mint az oltalmam és otthonom nyújtotta biztonságot... és a szerelmem gyönyörét. – A szerelem a legjobb esetben is keserédes gyönyör, ha valaki rabszolga. Csak ha mindkettő szabadon adhat és kaphat, akkor lehet igazi a szerelem, s okozhat igazi gyönyört. Brander megfogta a lány kezét és közelebb vonta magához. – Miként akarsz meggyőzni, hogy menjek veled Norvégiába? Kelda végighúzta ujjai hegyét a férfi ajkán, majd előredőlt és könnyedén megcsókolta.
195
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Nem sportszerű azt kérdezned, milyen taktikát fogok alkalmazni – suttogta. – Sokkal nagyobb élvezet lesz, ha megleplek vele. Brander a lány tőrére nézett. – Kellemes meglepetés! – morogta, és mindketten felnevettek. – A meglepetéseid néha inkább fájdalmasak, mint kellemesek, Kelda. – Ez az Igaz Arcok két ábrázata, Brander, irokézek harci főnöke. – Most engem idézel. A lány ajka, melyet bogyók levével festett pirosra, ahogy azt Csendes Asszony tanította neki, provokatív mosolyra húzódtak; kék szeme szikrázott. Brander azon vette észre magát, teljesen a nő hálójába került. Igaz, bosszújának eszköze volt, de élvezte a vele való együttlétet. A sötétség két hosszú éve után a lány hozta el neki a nevetés fényét. Kelda elpördült a férfitól, haja és ruhája a teste körül lebegett. – Észre sem vetted a ruhámat. – De igen – mondta Brander. – Gyönyörű, akárcsak te. Kelda elpirult. – Köszönöm – suttogta. – Tetszeni akartam neked. – Tetszel is – felelte a férfi. – Olyannyira, hogy nem is foglak megbélyegeztetni. – Nem fogsz?! – kiáltott fel Kelda. – Nem. Azt hiszem, mindenki észre fogja venni, hogy az aranyhajú nő hozzám tartozik. 196
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– A hajam. Nem tudom gondolok-e rá, mint rabszolgaságom jelére. – A tetoválást is választhatod. – Nem – suttogta a lány – ez sokkal jobb annál. A háta mögött lévő nap keresztülvilágított ruhája vékony anyagán. A ruhán át körvonalazódó lába és combja ösztönző volt; a lány testének gyönyörére emlékeztették Brandert. Feszességet érzett ágyékában. Éjszaka és reggel is szeretkeztek, mégis ismét akarta a nőt, egy olyan férfinak a vágyával, aki már régóta meg volt fosztva az asszonyoktól. Ez meglepte. – Ma este én főzök neked – mondta a lány. – Van valami ennivalód a kunyhóban? – Nincs, a Vénekkel szoktam enni. – Honnan szerezhetnék? – Vadvirág majd segít – felelte Brander. – Először elmegyünk a hajóhoz és elhozzuk a holmidat. – Nem – suttogta Kelda – a kunyhóba megyünk és megpecsételjük a fogadást. Ma éjszaka egyáltalán nem kell a hajóhoz mennünk. Holnap reggel is kiszedhetjük a holminkat belőle, mielőtt felgyújtanátok. Végighúzta kezét a férfi mellkasán, majd becsúsztatta a nadrágba. Megsimitotta Brander férfiasságát, és azonnal megérezte annak vágyát. – De előbb téged gyújtalak fel, harci főnök.
197
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Tizenharmadik fejezet – Akarom, hogy gyújts fel! – suttogta Brander, s szeme izzott a vágytól. Kivette a lány kezét a nadrágjából, átölelte és lehajolt, hogy foglyul ejtse ajkait. Teljesen átadva magát a csóknak, Kelda fáradhatatlanul simogatta a férfi mellkasát, meg-megállva, hogy megbirizgálja a lapos mellbimbót. Majd a háta következett, tanulmányozta a férfi gerincének vonalát az izomkötegek között, ismét élvezve, hogy Brander karja köré fonódik, és ajka az övére tapad. Szemét becsukva felsóhajtott, a hosszú, erős izmokat simogatta Brander hátán, nyíltan ízlelgetve a férfi testének hőjét és erejét. Aztán Brander karja lehullott róla. Kezét a lány vállára tette és eltolta magától. – Segítenem kell a harcosaimnak előkészíteni a kenukat a hajó holnap reggeli felgyújtásához – mondta a férfi, hangja rekedt volt a szenvedélytől. – Többet akarok belőled! – suttogta Kelda. – Többet akarok adni neked – felelte Brander. A lány keze kettejük közé siklott, és a nadrág anyagán át megtapintotta a férfi kemény, sóvár húsát. Gyengéden megszorította, mire Brander felnyögött. Megragadta a lány kezét, felemelte és megcsókolta ujjhegyeit, tenyerét, majd keményen a mellkasához szorította azt. 198
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Én vagyok a harci főnök, nekem kell vezetnem az embereimet, egyébként elfordulnak tőlem. – Persze – suttogta Kelda, teljesen megértve a vezér szerepét a harcosok között. – Megyek Vadvirághoz, hogy segítsen nekem a vacsora elkészítésében. – Leengedte kezét, futó csókot nyomott a férfi ajkára. – Sóvárogva várom majd a visszatérésedet, főnököm. Brander elment. Kelda bement a kunyhóba, és elkezdte az előkészületeket a vacsorához. Megvizsgálta a középső szobában a fal melletti pad alatt álló kosarak tartalmát. A gondos kutatás eredménye egy tányér és egy kanál volt. Se edényeket, se fazekakat nem talált. Nem csak élelmet kell szereznie, hanem konyhai eszközöket is. Bement a hálószobába, és átnézte holmiját, mit cserélhetne el. Mikor megtöltött egy bőrtarisznyát a megfelelő tárgyakkal, átment az erdőn Vadvirág kunyhójához. – Élelmet és főzőedényeket akarok cserélni – mondta a sámánnak, mikor leültek a középső szobában. – Vacsorát akarok készíteni Brandernek. Fel sem nézve a színes kukoricahéjak osztályozásából, Vadvirág felmordult. – Ilyen könnyen megtörték a dacos rabszolgát? – A Vének Tanácsa meghozta döntését – felelte Kelda. – Én nem tudok változtatni ezen. Ha már itt kell élnem, akkor olyan boldog akarok lenni, amennyire csak tudok. És a boldogságom abból fakad, ha az uram elégedett.
199
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Vadvirág félretette munkáját és Keldára nézett. A lány arcát tanulmányozta, majd elmosolyodott. – Legalábbis ezt mondod. Kelda csodálta és tisztelte az idősebb nőt, és sajnálta, hogy neki kell egymástól elszakítani az anyát és fiát. Le akarta sütni a szemét. Úgy érezte, ha Vadvirág továbbra is a szemébe néz, akkor megtudja a terveit. Mégsem tudták levenni egymásról tekintetüket. Végül is maga Vadvirág szakította félbe merengésüket. Felsóhajtott, felvett egy kukoricahéjat, kezével megpuhította és kisimította mielőtt beledobta volna egy kosárba. – Segítek neked, Kelda. Szeretném boldognak látni a fiamat. Vajon boldog lesz-e? – töprengett Kelda, de akár igen, akár nem volt a válasz, neki a kijelölt utat kellett járni. Mint ahogy azt járta, mióta felszállt a hajóra és elvitorlázott skrellingföldre. Nem tudta – nem akarta – most megváltoztatni. Azzal érvelt magában, ha Brander vissza akarna térni hazájába, miután találkozott Thorualddal, akkor majd adnak neki egy hajót. Mindig lesznek kalandszerető vikingek, akik a zsákmány ígérete nélkül, a tenger iránt érzett szenvedélyes szeretetüktől hajtva vállalkoznak az útra. – Segíthetek valamiben? – kérdezte Vadvirágot. Vadvirág bólintott. – Ezek fedik a kukoricát, amit termelünk. Sok mindenre használjuk. Ezekből, amiket már megfestettem... – mutatott az elkülönített sárga, zöld, kék és piros halmokra –
200
Emma Merritt – A szerelem rabjai
...gyékényeket fogunk szőni, amin eszünk és ülünk. A bejárat melletti kosárban lévőkkel matracokat fogunk kitömni. Kelda maga elé húzott egy halom kukoricahéjat és Vadvirág példáját követve színek szerint külön kupacokba válogatta őket, aztán kisimította, mielőtt beletette volna a megfelelő kosárba. Miközben dolgozott, Vadvirág lehajtott fejére pillantott. Középen elválasztott és két copfba font hajában egyetlen ősz szál sem volt. Thoruald két fésűjével tűzte fel a be nem font tincseket, hogy ne hulljanak arcába. Kelda a fésűk faragását tanulmányozta, és visszagondolt Vadvirág álmára. A Sólyom a sárga virággal és a kis sárga bimbóval tér vissza Norvégiába. Thoruald, Vadvirág és Brander? – töprengett. Vagy Thoruald, Vadvirág és Eirik lenne az? – Gyönyörűek a hajadban a fésűk, amiket Thoruald küldött – mondta. Vadvirág végigsimított az egyiken. – Thoruald mindig is tudta, miként szerezzen örömet nekem. – Szeretted őt? – kérdezte Kelda. – Igen. – És nem tértél vele vissza Norvégiába? – Nem – felelte Vadvirág. – Az Élet Szellemei hatalmas ajándékot adtak nekem, és azt a népem javára kellett felhasználnom. Úgy éreztem, nem hagyhatom el őket. – Rövid szünet után hozzátette: – Ő sem akart velem maradni. Az Istenei szóltak hozzá, és tudta, sorsa a Nagy Víz túlsó partjára szólítja. 201
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Az egyik kukoricahéjat a kezében tartva Kelda végighúzta ujját a bordázott roston. – Sohasem bántad meg, hogy így döntöttél? Vadvirág befejezte a válogatást mielőtt válaszolt volna. – De igen. Többször azt kívántam, bárcsak együtt lehetnénk Thorualddal. Bárcsak látta volna a fiát férfivá érni. Örült volna, ha látja, hogyan nő ki az első szakálla. – Elmosolyodott. – Amíg csereberélünk, addig én mesélek neked arról a Thorualdról, akit én ismertem, te pedig mesélsz nekem arról, akit te ismersz. Vadvirág visszarakta a kosarakat a helyükre, a pad alá és egy másikat vett elő, amelyekből néhány konyhaedényt és hosszúnyelű fakanalat vett elő. – Beszélsz majd arról a Branderről is, akit ismersz? – Elmondom, amit tudok, de néha azt hiszem, talán Thorualdot jobban ismertem, mint Brandert. Brander olyan férfi, akit két nép, és két szokásrendszer tart fogva. Nem jutott még el addig, hogy elfogadja, ő mindkettő, és nem lehet meg az egyik a másik nélkül. – És így nem fogadja el, hogy norvég? – Igen. Vadvirág felállt és levette bőrtarisznyáját a fali kampóról. – Gyere, menjünk csereberélni. Egy órával később a két nő, élelmiszerektől duzzadó kosarakkal – gabona, zöldségek, gyógynövények és egy frissen megölt, megnyúzott nyúl – belépett Brander kunyhójába. Vadvirág tüzet rakott a középső szobában, míg
202
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Kelda kipakolta az edényeket. Felkapta a nagy vizeskorsót és leszaladt a folyóhoz. Lejjebb látta Brandert, amint néhány harcossal fáklyákat erősít a kenukra. Háttal állt a lánynak, nem volt rajta ing. Mikor megragadta az egyik kenut, Kelda látta megfeszülni és kiduzzadni hátának, vállának és karjának izmait. A férfi az ellentmondást hordozta magában. Milyen erős! S mégis milyen gyengéd tud lenni a lánnyal! Mintha csak megérezte volna magán Kelda tekintetét, letette a kenut és megfordult. Haja, melyet egy fejpánt szorított le, ragyogó feketén csillogott, mint egy holló a délutáni napfényben; izzadtság borította arcát és testét. Egymásra meredtek, és a fizikai távolság ellenére egyek voltak. A férfi elmosolyodott; a lány is. A lány integetett; a férfi is. Az egyik harcos rákiáltott. Brander továbbra is Keldát bámulta. A harcos most valami mást kiáltott, és a többiek harsány nevetésben törtek ki. Brander is velük vigyorgott, mondott valamit és visszatért munkájához. A korsót megtöltve vízzel, Kelda visszament a kunyhóba. Vadvirág elárulta, a nyúl az egyik kedvenc ételük, és Brander nagyon fog örülni, ha azt készíti el neki. Elmondta a különböző élelmiszerek nevét is, amiket cseréltek, és elmagyarázta, hogyan készítse el őket, hogy finomak, jóillatúak legyenek és kiegészítsék az ételt, amit Kelda készít. – Gondolod, megnyerheted ezt a fogadást Branderrel? – kérdezte Vadvirág, miközben figyelte, ahogy Kelda felvágja a nyulat és beledobja egy tál vízbe. 203
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Igen, meg kell nyernem. A szabadságomat tettem fel az ellen, meg tudom-e győzni, jöjjön velem Norvégiába. – Brander ravasz férfi – felelte Vadvirág. – Remélem, meg tudod győzni, de attól tartok, gyermekem, ez hiábavaló küzdelem lesz, és mindenképpen hálátlan. – A meggyőzésnek néha erőszakosnak kell lenni; máskor lehet szelíd – válaszolta Kelda. Vadvirág a kukoricalisztből készük tészta vékony csíkjait egy kosárba dobta, kukoricaleveleket téve közéjük, hogy ne ragadjanak össze, mielőtt még a levesbe tenné őket. Amikor lefedte a kosarat, felállt, odament a fal egyik nyílásához és a kenukon dolgozó férfiakat kezdte figyelni. Kelda kinyitott néhány kisebb kosarat és beléjük nézett. Az ételek nagy része új volt számára, s nem tudta biztosan, hogy kell elkészíteni őket. Ezeket a padlóba vájt hűvös tárológödörbe tette. Azokat, amiket fel akart használni, kinyitva felsorakoztatta maga előtt. – Amíg a szenvedély új – mondta Vadvirág –, felhasználhatod saját előnyödre, de nem bölcs dolog így visszaélni a vágyakkal. Ha visszaélsz velük, nem örömmé válnak, hanem az irányítás fegyverévé. Ki kell építened egy alapot, a bizalomét, a Branderrel való élethez. – A fiad meglehetősen tele van szenvedéllyel mostanság – vélte Kelda. – Az egyetlen alap, amit akar, az az ágy. Vadvirág felnevetett. – Nagyon hasonlít az apjára. Thoruald életerős férfi volt. – Még most is az – bólintott Kelda. – Mindig gyanítottam, hogy volt egy titkos szerelme az életében. Amikor tudomást 204
Emma Merritt – A szerelem rabjai
szereztem az itteni családjáról, már biztos voltam benne. Azt hiszem, Thoruald még mindig szeret téged. – Nem – sóhajtott fel Vadvirág. – Thoruald és én nagyon hasonlítunk rád és Branderre. Ő kívánt engem; én szerettem őt. Kelda abbahagyta a munkáját és Vadvirágra pillantott. – Azt mondod, hogy én szeretem Brandert? – Igen – felelte Vadvirág. – Ő kíván téged, te pedig szereted őt. A te iránta érzett szerelmed az, amitől én függök. Csak azt remélem, sikerül végrehajtanod a terved, bármi is legyen az. – Nincs semmilyen tervem – tiltakozott Kelda. Vadvirág elmosolyodott. – De van, Kelda, különben nem fogadtál volna Branderrel. De óvatosnak kell lenned vele. Ravasz ember. Ő is tudja, hogy készülsz valamire. – Akkor nekem okosabbnak kell lennem, mint Tüzes Bélyegnek. – Keldának eszébe jutott a szarvasbőr takaró. – Brander azt mondta, te majd megmutatod, hogyan tisztítsam ki a takarót. Vadvirág bólintott. – Később majd elmegyek a kunyhómba néhány tisztító növényért. – Velünk tartasz a vacsoránál? – invitálta Kelda. – Nem – mondta Vadvirág. – Miután mindent elmagyaráztam neked a nappal kapcsolatban, magatokra hagylak benneteket. Gondolkodni fogok az álmomon ma este.
205
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Kelda rég főzött utoljára, és most élvezte a munkát. A fövő nyúl húsának illata hamar betöltötte a helyiséget. Vadvirág elment a tisztító növényekért. Kelda zöldségeket vágott fel; illatos gyökereket tisztított meg, különböző fűszereket méricskélt, medvezsírt olvasztott. Még több zöldséget vágott fel. Vadvirág visszatért, és ketten kitisztították a takarót, majd kiakasztották egy állványra a kunyhó mellett. Elmentek az erdőbe illatos növényeket gyűjteni. Vadvirág mindegyiknek elmondta a nevét és a felhasználási módját. A nap már alacsonyan járt, mire végeztek, s Vadvirág visszatért kunyhójába. Miután ellenőrizte az ételt, Kelda bement a hálószobába és újra kifestette magát, majd megfésülködött. Visszatért a középső szobába, és ott várta Brandert. Fejét lehajtva a levest szaglászta mikor a férfi belépett. Annyira halkan járt, hogy a lány nem hallotta, de megérezte a jelenlétét; tudta, ott van. Felnézett, mikor Brander belépett a középső szobába. Ismét rabul ejtette a tekintete, arcvonásainak csodálatos szelídsége – a szelídség, ami Kelda érzése szerint csak neki volt fenntartva. – Egy feleségre emlékeztetsz – mondta a férfi. – Úgy is érzem magam... – De nem vagyok az! – Jó illata van a vacsorának. – Köszönöm. – Kelda szégyenlősen elmosolyodott. – Remélem, az íze is ilyen jó. Anyád segített elkészíteni. Kértem, tartson velünk, de elutasította. – Anyám bölcs asszony. 206
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Brander leült Kelda mellé és elvette a tányért, amit a lány felé nyújtott. Először a zöldségeket kóstolta meg, aztán evett egy darab húst. – Köszönöm, hogy főztél nekem – mondta. – Megtisztelsz engem és házamat a jelenléteddel és munkáddal. Úgy tűnt, Brander bókja megolvasztja Kelda szívét és keresztülfut az egész testén. – Örülök, amiért eljötél a partjainkra – mondta a férfi. – Boldog emberré tettél. Először, amióta ismerte, Kelda sebezhetőnek érezte Brandert, és ez miatta volt. Abban a pillanatban érezte hatalmát a férfi fölött és felidézte magában Vadvirág szavait. Nem használhatja fel a kettejük közti gyönyörű érzést becstelen célok érdekében. – Köszönöm – suttogta és lesütötte szemét, a saját ételére nézve. Az étvágya hirtelen elment. – Sok szempontból te is boldoggá tettél engem. Brander halkan felnevetett, és egyik kezét a lány álla alá téve felemelte fejét. – Az én bátor vikingem szégyelli magát előttem? Kelda megrázta a fejét, s képtelen volt a férfi csillogó szemébe nézni. Ez a kedvesség, ez a törődés visszafogná. Abban a pillanatban ügy bánt vele Brander mint egy feleséggel, s nem úgy, mint egy rabszolgával. – Jó leszek hozzád, Kelda. Nem lesz semmi panaszod. – Nem, nem lesznek panaszok – mondta a lány szomorúan. Csendben ettek, Kelda nem túl lelkesen, de úgy tűnt, Brander nem veszi ezt észre. A lány elmosta az edényeket, 207
Emma Merritt – A szerelem rabjai
majd visszatette őket kosarukba, a fal melletti pad alá. Brander a földön ülve nézte. Amikor a lány kész volt, rámosolygott a férfira. – Játsszunk egyet vagy menjünk a hálószobába? – kérdezte Kelda. Brander megfogta a kezét és két tenyere közé vette, a szorítás, kezének melege, felért egy simogatással. – Azt hiszem, viking, te már most valami játékot játszol velem.
208
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Tizennegyedik fejezet – Igen, uram – suttogta Kelda. – Ez az az ősi játék, amit a férfiak és nők évezredek óta játszanak. Továbbra is fogva a férfi kezét Kelda felállt és talpraállította Brandert. – A verseny nagyszerű volt; a jarlok játéka feszült és izgalmas. Mindkettőben csak az egyikünk nyerhetett. Abban a játékban, amit én ígérek, mindketten győzhetünk. Brander csak állt és a lány arcát nézte. – Azt hiszem, Kelda, élvezni fogom ezt a játékot veled. Sokat ígér. – Én ígérek sokat, uram – suttogta a lány. – Igen. – Es olyan sokat is adok, meg még többet. Együtt mentek át a másik szobába. Amikor Brander eloltotta az utolsó fáklyát, ott maradt a fal mellett. Kelda az ágy előtt állt. Egymást nézték a homályban. Megszabadulva ruhától a lány odasétált a férfihoz. Az ránézett. A holdfény megvilágította az arcát, vállát, gyönyörű ezüst lepelbe burkolva mellét, kiemelve a bimbók körvonalát. – Igaz az, hogy egy nő ugyanolyan könnyen fel tud izgatni egy férfit, mint egy férfi egy nőt? Végigcsúsztatta tenyerét a férfi mellkasán, körbe a nyakán, majd beletúrt hajába. – Igaz. 209
Emma Merritt – A szerelem rabjai
És az is igaz volt, hogy félt a viking nőtől. Amikor végignézte, ahogy kiszáll a hajóból, tudta, valami megváltozik az életében. Mivel a nő norvég és Thoruald küldte, mindazt jelképezte, ami ellen ő egész életében küzdött. A változások, amiket a nő követelt, azok voltak, amiktől egész életében félt, és amiket igyekezett elkerülni. A lány hozzásimult. Hozzádörzsölte mellét. Keze a férfi hasára siklott. – Kezdő vagyok még – suttogta, száját az egyik mellbimbó felé emelve –, de gyorsan tanulok. Te ugyanezt tetted velem és gyönyört okozott nekem. Meg akarom tudni, rád ugyanaze a hatása. Nyelvével körbejárta a kemény bimbót, és így suttogott: – Lehet, hogy a rabszolgád vagyok, de én is a rabszolgámmá foglak tenni. – Soha. – Brander erőltetten felnevetett; megfeszítette hasizmait. Nem akarta, hogy ez a viking nő uralja a helyzetet. – Soha? – kérdezte a lány, megismételve a férfi reggeli kérdését. Brander megragadta Kelda vállát és eltolta magától a lányt. A bőre forró és sima volt. A nő azt mondta, ő más, mint azok a vikingek, akik két téllel ezelőtt feldúlták a faluját, de mégsem. Ugyanúgy, ahogy a többiek dúlni jöttek, ő is. Feltett szándéka elvinni Thoruald leszármazottját Norvégiába. Emlékeznie kell, ez csak egy játék a lánynak. Nem adta fel. Kelda felnevetett. – Lehet, hogy a harcos nem annyira bátor, mint hitte. – Lehet, hogy a rabszolga nem annyira bölcs, mint hiszi. 210
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Brander tudta, a viking nő nem fogja ilyen könnyen feladni. Felismerte a hasonló lelket, ha találkozott vele. – A rabszolga nem hisz – felelte Kelda. – Csak az ura kérésére reagál. Nem okoz örömet urának? Nem tetszik urának? – De igen – suttogta a férfi, tekintete végigsiklott a lány testének gyönyörűségén, melyet ellágyított az ezüstös holdsugár. – Mindkettő igaz, viking, és még sokkal több is. Ez a több volt az, ami zavarta. A nő volt az élő lánc az ő világa és az ország, a kultúra és az apa között, amiket el akart feledni. A norvég gondolkodásmód szerint ő volt a hiányzó láncszem, és a férfi, aki nemzette, azt akarta, térjen vissza Norvégiába. – Többet teszek – ismerte el a lány. – Egyébként nem érdekelnélek. Egyébként nem szálltál volna szembe a Vénekkel, hogy a tiéd lehessek. – Honnan tudod, hogy harcoltam érted? – Vadvirág mondta el. A férfi nézte, ahogy a lány visszament az ágyhoz. Az ezüst fény kiemelte feneke lágy ívét, lábának sudárságát. A holdfény misztikus szépséggel vonta be. A nő egy pillanatra megállt az ágy mellett. Háttal a férfinak mélyet sóhajtott, háta meghajolt. Brander nem tudott másra gondolni, csak mellének puhaságára, édességének ízére. – Valójában én vagyok a Sólyom prédája. A testvéred felesége voltam. Brandernek harcolnia kellett a vágy ellen, hogy tiszta fejjel gondolkodhasson. Sóvárogva nézte a lány mellét. 211
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Nekem nincs testvérem. Mintha nem is hallotta volna a szavakat, a lány folytatta. – Thoruald örökbefogadott lánya vagyok. Most pedig a te rabszolgád... a te asszonyod. A rabszolgája, de nem az asszonya. A Thorualdé. Thoruald küldte szerezze meg őt, mert azt akarta, fia foglalja el helyét; Thoruald akarta őt, most, hogy nem maradt több fia. Ez csak elmélyítette Branderben az apja iránt érzett gyűlöletét. Ez nem érdekelte a vikinget. Feltett szándéka, Thorualdnak adni őt, adósságának kiegyenlítéseként. Brander megfordult és Keldára nézett; a lány az ágy mellett állt. Melle telt és kerek volt, ízes a szájnak, gyönyörű az érintésnek. Tekintete lejjebb vándorolt, és annyira kívánta, s meg akarta ismerni ezt a testet, hogy az szinte fájt. – Férjhez mentél ugyan valakihez – mondta Brander –, de nem lettél a felesége. Nem lettél az asszonya. – Megtanítasz ezekre a dolgokra? – A feleség dolgára nem – felelte a férfi. – Az asszonyéra igen. Meg fogja tanítani Thorualdnak, miként küldjön egy nőt egy férfi feladatára. Itt fog maradni az Erdősföldön, magánál tartva a jarl lányát. Testvérének özvegye a rabszolgája lesz. Igen, fel fogja gyújtani a hajót. A nő csak azzal menekülhetne és térhetne vissza hazájába. Kelda megfordult, kinyújtotta kezét és hívogatóan intett a férfinak. – Akkor itt az ideje elkezdeni a leckét. Lefekszünk, uram? 212
Emma Merritt – A szerelem rabjai
A férfi elmosolyodott és engedelmeskedett. Egy kar fonódott a nyaka köré és a lány hozzányomta testét. – Úgy akarlak megérinteni, ahogy te engem, hogy gyönyört adjak neked. Érezte a forró nedvességet a férfi bőrén. Felemelte fejét és ajkával gyöngéden megérintette a férfiét, míg másik keze lassan siklott lefelé, a mellbimbó körül körözve, lassan merevvé téve azt. Aztán a keze folytatta útját lefelé a férfi ágyékáig. Érezte, ahogy a férfi megremeg a simogatástól. – Te megparancsoltad, vetkőzzem le neked – suttogta –, de a rabszolgád le fog vetkőztetni téged. Ujjai fürgén meglazították a nadrágot, majd szétnyitották azt, s a puha bőr lecsúszott a férfi lábán. Brander megérintette. – Ne! – suttogta Kelda. Most az ő keze érintette meg a férfi legérzékenyebb pontját. Kínozta a férfit az érintésével, amely annyira közel volt növekvő vágya beteljesüléséig, de mégsem elég közel. – Nem tudom távoltartani tőled a kezem, gyönyörű rabszolgám. – Brander a lány csípője köré zárta karját, foglyul ejtve erejével. Kelda ujjai mégsem nyugodtak meg. Amikor a férfi szájának nyomása hátrahajlította a fejét, amikor az ajka kinyitotta az övét és a nyelve a szájába hatolt, akkor a férfiassága köré hajlította ujjait. Elhúzva száját a férfi ajkától, így suttogott: – Tetszik, uram? Brander nyögései a fájdalom és gyönyör hörgésévé változtak. Térdre esett, magával húzva Keldát. A lány 213
Emma Merritt – A szerelem rabjai
lehajtotta a fejét, és a szájába vette a férfi egyik mellbimbóját. Úgy ingatta a fejét, hogy haja Brander testét simogassa. Nyelvével áttért a másik mellbimbóra. Az egyik keze a sűrű hajba tűrt, a másik finoman simogatta a legintimebb testrészeket. Ahogy Brander egyre nehezebben lélegzett, Kelda lehajolt, haja és ajka a hasát kezdte cirógatni. Nyelve a feszes hasizmokon táncolt. – Kelda – suttogta Brander a vágytól elvékonyult hangon. – Elgyengültem, annyira akarlak. Azt hiszed, sokat szeretkeztem, mióta találkoztunk, de két éve öleltem utoljára nőt. Te vagy az első, amióta a... mióta... Kelda szívének titkos rekeszébe zárta a vallomást. Teljesen ledőltek a földre. – Most én adok neked. – Felemelte a fejét és ránézett a férfira. – Bármit adsz nekem, én elfogadom. Viszont ma éjszaka én akarok adni. Nem tudom, mit hoz számunkra a reggel. A férfi megragadta Kelda vállát, és a karjába vonta. Az lehajtotta fejét, s végigcsókolta a hasát, ujjai a combokon kalandoztak. Lenyomta a férfit a földre, úgyhogy az ismét csak feküdt. Kelda felállt. A holdfénybe burkolózva hagyta, hogy Brander nézze. – Gyere! – parancsolta Brander. Kelda terpeszben felé állt, várt egy kicsit, majd lassan letérdelt. – Kelda! Kelda! – Brander hangja elvékonyodott. – Nagyon kívánlak. 214
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Amikor tenyerén megtámaszkodva előrehajolt, talpával végigsimította a férfi lábát, majd kinyújtotta őket, s hozzátapadt. Brander a szájába vette a lány egyik mellbimbóját, majd ahogy finoman mozogni kezdett, mindkét kezével megragadta a fenekét. Gyönyört akart adni és kapni. Kelda együttműködött vele, testük ugyanabban a ritmusban mozgott. – Csókolj meg, Brander! – suttogta végül Kelda. A férfi elengedte a mellét, hogy kezébe vegye az arcát és magához húzza az ajkát. A lány felnyögött és megfeszült, mikor a nyelve a férfi szájába nyomult. Aztán a szerelem, az agresszió párbajában, a férfi nyelve került az ő szájába. Teljesen kitöltve ura által, Kelda nyöszörgött gyönyörében, egyre gyorsabban és hosszabbakat mozogva. Ahogy közeledtek a beteljesülés felé, Kelda levegőért kapkodott gyönyörében, de nem engedte el Brander száját. Inkább megragadta a férfi fenekét, mint ő az övét, és együtt jutottak el a szenvedély és a vágy tetőfokára. Kelda kimerülten terült el a férfin, nehezen lélegzett, remélte, a szenvedélyt most már levegő váltja fel testében. Lehunyta szemét és elmerült az édes utójátékban. Élvezte, ahogy Brander kisöpri arcából a nedves tincseket, fülét és mellét simogatja, s a fenekét csiklandozza. Később felmentek az ágyra, és a lány a férfi mellkasára fektette fejét. – Jó éjszakát! – suttogta. – Ez volt a próbálkozásod, hogy meggyőz? 215
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Kelda kuncogott. – Ha igen, sikerrel járt? – Nem – felelte a férfi lágyan. – Tovább tartana, mint az életed, ha így akarnál meggyőzni, viking Kelda. – Akkor ki kell találnom valamit napkelte előtt, nemde, uram? A válasz csak a férfi mellkasának egyenletes emelkedése és süllyedése volt, ahogy mély álomba zuhant. Kelda egy jó darabig nem mozdult. Nem akarta megkockáztatni, hogy felébreszti. Végül kicsússzam az ágyból és magára vette nadrágját, ingét és csizmáját. Odament a fal nyílásához és az árnyas erdőre nézett. Lényének egy része itt akart maradni skrellingföldön és el akarta fogadni azt, amit Brander kínált neki. A másik arra ösztönözte, emlékezzen arra, miért van itt, és noha Brander tudott kedves is lenni néha, attól ő még a rabszolgája. A tulajdona, aki azt teszi, amit az ura akar. Bármelyik pillanatban megváltozhatnak az érzelmei. Puszta szeszélyből azt tehet vele amit akar, megverheti vagy eladhatja. Nem, nem mert ekkora kockázatot vállalni. Elfordult a nyílástól, odament a polchoz, kardját a vállára, tőrét a derekára csatolta. Letérdelt az ágy mellé, és így suttogott: – Elmegyek egy kis időre, Brander főnök. Vissza fogok jönni, és megnézem, működik-e a meggyőzőerőm. Lehajtotta fejét, és lágyan megcsókolta a férfi arcát, majd félresöpört egy hajtincset a homlokából. Egy darabig az ütemes légzést figyelte. Azt kívánta, bárcsak más lenne, 216
Emma Merritt – A szerelem rabjai
könnyebb a férfi visszatérése Norvégiába, de Brander kényszerítette, hogy drasztikus eszközökhöz folyamodjon. Nem volt sokat együtt a Tüzes Bélyeggel, de tudta, egyszer még fizetnie kell azért, amit tesz. – Ha minden jól megy, holnap reggel már úton leszünk Norvégia felé – sutttogta.
217
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Tizenötödik fejezet Mindennek jól kell menni. Kelda csendesen ismételgette a szavakat, imáját, reményét, ahogy a ház felé tartott, ahová harcosait zárták. Az őrök látókörét gondosan kerülve az egyik oldalra surrant. Tőrével lyukat vágott az egyik falba, és beosont a házba. Hallotta, ahogy valaki megfordul. Belesimult az árnyékba, lélegzetet is alig mert venni. A holdfényben nehéz lesz azonosítani Haukot, de őt kell legelőször felébresztenie. Nem hibázhat. Túl nagy a tét. – Állj! Ki az ott? – Kelda – felelte. – Kelda! – kiáltotta visszafojtott hangon Hauk. Felállt, lába nekicsapódott a padlónak. – Mit csinálsz itt, úrnőm? – Elkábítottam Brandert. – Kelda szintén halkan beszélt. – Mély álomban hever a kunyhójában. Meg kell terveznünk a szökésünket. – Köszönet Thornak! – kiáltotta a férfi. – Azt hittem, az istenek elhagytak minket és jövőnk ehhez a földhöz és ezekhez az emberekhez van kötve. – Nem, ha sikerül a tervem – felelte Kelda. – Ki beszél itt? – jött egy másik hang a ház mélyéről. – Hauk, van veled valaki?
218
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Canby – suttogta Hauk, és odament a másik ágyhoz. Tenyerével befogta a törvénytudó száját. – Kelda az – suttogta. – Azért jött, hogy kiszabadítson minket. Gyere, segíts! Ki kell találnunk egy tervet, hogyan vigyük el ezt az irokézt a hajónkra még napkelte előtt. Canby lefeszítette Hauk kezét a szájáról. – Odinra, a saját szökésünket kellene megterveznünk, és el kellene felejtenünk ezt a vadembert. – Kiugrott az ágyából, és odament, ahol Kelda és Hauk ültek. – Sohasem kellett volna erre a pogány földre tennünk a lábunkat. – Nem számít, mit kellett vagy mit nem kellett volna csinálnunk. Itt vagyunk – mondta Hauk –, és ki kell találnunk, hogyan menjünk el innen. – A félreértések elkerülése végett, Canby, magunkkal fogjuk vinni Brandert – mondta Kelda. – Honnan szerezted az altató füveket? – kérdezte Hauk. – Brander meg akart ma bélyegezni – magyarázta a lány. – A sámán adta nekem. Este, mikor a vacsoráját csináltam, beleaprítottam a növényeket az ételébe. Most úgy alszik a kunyhóban, mint egy csecsemő, de nem tudom, meddig. Ki kell találnunk valamit, hogy a hajóra vigyük, és hajnal előtt útra kell kelnünk. – Az egyik ágy keretén – javasolta Hauk. – levehetjük a falról és rákötözhetjük Brandert. Két ember könnyedén elhozza. – Lelassítana minket – morogta Canby. – Ne törődjünk az irokézzel! Nálunk van az arany nyakpánt. Thorualdnál van az unokája. Bizonyítékunk van rá, a gyerek Branderé. Ez épp 219
Emma Merritt – A szerelem rabjai
elég. Mentsük magunkat, amíg van esélyünk. Az istenekre, ha magunkkal visszük ezt a férfit, csak bajt hoz ránk! – Megígértem Thorualdnak, hogy elviszem hozzá a leszármazottját – felelte Kelda. – Tartanom kell a szavam, Canby. Ez a törvény. – Igen – értett egyet kelletlenül a másik. – Így fogod visszafizetni a tartozásodat. – Kedvesen rámosolygott a lányra. – Én sem gondolom másképp, kölyök. Minden, ami mostanában történt... a falu megtámadása, Ragnar halála, Thoruald sebesülése, ez az út skrellingföldre, és Thoruald utódjának keresése... ez mind rám tartozik. – Mindnyájunkra – felelte Kelda lágyan. – Hamarosan minden úgy lesz, mint valaha. Hazamegyünk. – Hazamegyünk – ismételte meg Canby –, de már a haza sem lesz olyan, mint egykor. – És az élelem? – vágott közbe Hauk. – Ha a skrellingek nem vitték el a miénket a hajóról, akkor elég lesz a visszaútra. De ha igen... – hangja elhalkult. – Ha elvitték a miénket – mondta Kelda –, akkor kénytelenek leszünk az övékből venni. – Mi van a fegyvereinkkel? – kérdezte Hauk. – Nem tudom, hol vannak – felelte a lány –, de megkeressük őket. – Úgy van – bólintott Hauk, az ágy elé lépve. – Fegyverek nélkül semmire sem megyünk. Canby odament a ház bejáratához és körülnézett. Amikor visszament az ágyhoz, megkérdezte: – Több őr is van, vagy csak azok, akik a bejáratot őrzik? 220
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Kelda megrázta a fejét. – Majd én foglalkozom velük. Hozok nekik az ételből, egy órán belül aludni fognak. Ha minden jól megy, pár óra múlva már úton vagyunk. – Igen – aggodalmaskodott Canby –, ha minden jól megy. – Ébreszd fel az embereket! Öltözzenek fel – parancsolta Kelda –, míg én meg Hauk megszerezzük a fegyvereket és elintézzük az őröket. Ne csapjatok zajt! Ne próbáljátok kiszabadítani magatokat. Várjatok meg engem! Canby bólintott, miközben szakállát húzogatta. Kelda levetette kardját, és odaadta Hauknak. Mosolyogva így szólt: – Tudom, hogy nagyon kicsi neked, de jobb, mintha egyáltalán nem lenne fegyvered, és én sokkal jobban bánok a tőrrel, mint a karddal. Hauk beletúrt vörös hajába és elvigyorodott. – Ah, úrnőm, jó érzés ismét kézbe venni egy kardot, még ha kisebb is, mint az enyém, a Vindicator. – Elég a beszédből! – morgott Canby. – Menjetek! Szeretnék olyan gyorsan eltűnni innen, amilyen gyorsan csak lehet. Kelda és Hauk kisurrantak a kunyhó oldalába vágott lyukon, majd visszahelyezték a kéregdarabot. Hamar eltűntek az erdő sötétjében. Hauk szorosan Kelda mögött haladt. – Mivel Brander a kunyhójában alszik – suttogta a lány –, ott fogunk az ágyából egy hordágyat csinálni.
221
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Amiatt nem aggódom – mondta Hauk. – Azon töprengek, hogyan fogjuk visszaszerezni a fegyvereket, mikor egyikünk sem tudja, hol őrzik őket. – Vadvirág tudja – jegyezte meg Kelda. – Gondolod, segít majd elrabolni a saját fiát? – Nem lesz más választása – mondta Kelda. – Megígértem Thorualdnak, hogy visszaviszem neki a fiát, és így is teszek. Mindketten elcsendesedtek, amint közelebb értek a kunyhókhoz. Körbeosontak rajtuk, a mögöttük lévő fás területre. Figyelmeztetve Haukot a mohára, óvatosan átmentek a folyó fölötti hídon, és odaértek Vadvirág kunyhójához. Mivel halvány fáklyafény szűrődött ki a bejáraton, Kelda sejtette, Vadvirág még ébren van. Meggyőződött róla, hogy tőre a hüvelyében nyugszik. – Vadvirág! – szólt be finoman. – Gyere be, Kelda! Intve Hauknak, hogy maradjon kint, Kelda bement a középső szobába. Vadvirág a színes kukoricahéjból font gyékényeket. Felnézett, elmosolyodott, majd figyelmét ismét munkájára összpontosította. – Milyen volt a vacsora? – Brandernek nagyon ízlett – felelte Kelda. – Most alszik. Még mindig mosolyogva Vadvirág ismét rápillantott. – Igen, képzelem. Befejezve a gyékényt, amin dolgozott, Vadvirág elkötötte, és egy kis csontkéssel elvágta a végét. Lerakta a kést, és a gyékényt a már elkészült halom tetejére tette. 222
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Szépek – mondta Kelda. – Mindet te fontad? – Igen, amikor gondolkodom, akkor szoktam dolgozni rajtuk, és gyorsan dolgozom. Mindig egy csomó ajándékot kell adnom a barátaimnak. Meg foglak tanítani, hogyan kell készíteni őket. Neked és Brandernak szükségetek lesz rájuk a kunyhótokban. – Örülnék neki, ha megtanulhatnám – mondta Kelda, képtelenül arra, hogy elmondja Vadvirágnak, miért jött. Vadvirág a különböző kosarakból összeválogatta a következő gyékényhez való színes héjakat. Anélkül, hogy felnézett volna, így szólt: – Látom, átöltöztél. – Igen – suttogta Kelda, feladata nehezebbnek bizonyult, mint képzelte. Szerette és tisztelte Vadvirágot. – Már nem a csábító vagy, hanem a harcos – mondta a sámán. – Igen. – Kelda gyorsan, gazdaságos mozdulatokkal Vadvirág háta mögé került, kését a hátának szegezte, másik kezével szorosan befogta a nő száját. – Egyetlen hang – figyelmeztette –, és halálos sebet ejtek rajtad. Én és az embereim hazamegyünk ma éjszaka. – Branderrel vagy Brander nélkül? – kérdezte Vadvirág orrhangon. A kérdésen meglepődött Kelda szorítása meglazult. – Branderral. – Ő tudja?
223
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Nem, gyorsan elaludt. Megetettem vele a növényeket, amiket a tetováláshoz adtál. – Szünetet tartott. – Szükségem van a segítségedre, mert meg kell találnom a fegyvereinket. – Arra kérsz, segítsek neked elrabolni a fiamat, és megtalálni a fegyvereket, amelyeket te és harcosaid a népem ellen használhattok? – Nem – felelte Kelda. – Ha segítesz, senkinek sem esik bántódása. Ha nem, attól tartok, Brander biztosan megsérül, talán meg is hal. – Vedd el a kezed a számról és a tőrödet a hátamból – mondta Vadvirág. – Segítek neked. Nem azért, mert kényszerítesz, hanem azért, mert az Élet Szellemei megmutatták álmomban, hogy Brandernak Norvégiába kell mennie. Eirik hívja, és Brander az egyetlen, aki megmentheti. – És Thoruald? – Akárcsak én, Thoruald is tudta, mivel jár, mikor harminc téllel ezelőtt elhajózott ezekről a partokról. Nem tudom, mi fog történni apa és fia között, de nem az lesz, amire bármelyikük is számít. Azt akarom, Brander kapja vissza a fiát. Mivel Thoruald sohasem formált rá jogot, Brander túlságosan közelkerült a gyermekeihez. – Bárcsak másképp lenne, Vadvirág! – De nem lehet – felelte a nő szomorúan. – Brandernek meg kell találnia a saját sorsát. Vedd el a tőröd. – Bízhatom benned, hogy nem vered fel a falut? – Szavamat adom. Kiléptek a kunyhóból, és mikor Kelda jelzett, Hauk csatlakozott hozzájuk. 224
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Van még az ételből, amit Branderrel megetettél? – kérdezte Vadvirág. Mikor Kelda bólintott, így szólt: – Először megmutatom, hol vannak a fegyvereitek. Aztán adok az ételből az őröknek. Tőlem kérdezősködés nélkül elfogadják. Szükségünk lesz egy órára, míg hatni kezd. Emlékezz, megígérted, senkinek nem esik bántódása. – A szavamat adtam – mondta Kelda. – Ugyanúgy megbízhatsz bennem, mint én benned. Vadvirág körbevezette őket a falun egy kis kunyhóhoz, ami közel volt a falu bejáratához. – Nem őrzik – mondta –, így könnyen visszaszerezhetitek a fegyvereket. Imádkozzatok, hogy Brander foglyul ejtése is ilyen könnyű legyen. Visszamentek Brander kunyhójába, ahol a férfi még mindig mélyen aludt. Míg Vadvirág elkészítette az őrök számára az ételt, addig Kelda és Hauk levette a falról az egyik ágyat, és rákötözte Brandert. – Megbízol ebben az asszonyban? – kérdezte Hauk. – Igen – felelte Kelda. – Ő az Álmok Asszonya, egy asszony, aki lát. Hisz az álmokban és látomásokban. – Igen – morogta Hauk –, megkülönböztették az istenek. Egy csomót meghúzva, Kelda bólintott. – Hiszi, az Élet Szellemei a felelősek azért, hogy Brander Norvégiába megy. Azt akarja, hogy apa legyen a fiával. Hauk Brander köré tekerte az utolsó hurkot, aztán ellenőrizte a többit, hogy elég szorosak-e. – Kész.
225
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Nem – mondta Kelda –, még nincs kész, de nemsokára az lesz. A viking felállt és körbement a szobán, vállára vetve Brander íját és teli tegezét. Megfogta a tomahawkot, egyszerkétszer megmarkolva a nyelet, hogy érezze a fegyvert. Aztán beletűzte nadrágja övébe. – Az emberek nem bánthatnak egyetlen skrellinget sem – figyelmeztette Kelda. – A feladatunk az, hogy Brandert visszavigyük Norvégiába, nem pedig a skrellingeken való bosszúállás. – Nehéz lesz, amilyen dühösek az emberek – motyogta Hauk. – Jó lenne, ha tudnánk valami zsákmányt adni nekik. – Tudták, mikor elindultunk, hogy az egyetlen fizetség amit kapnak az lesz, amit Thoruald fizet majd nekik, ha visszatértünk, vagy a fiával, vagy hírekkel. Önként vállalkoztak, elfogadva a feltételeket. Be fogják tartani az ígéretüket. Annak ellenére, amit mondott, Kelda tudta, hogy Hauknak igaza van. Az azonnali zsákmány segítene, mivel Canby felizgatta az embereket. Ahhoz, hogy meg tudjanak szökni, és Brandert el tudják vinni Norvégiába, Keldának szüksége volt harcosai együttműködésére. Csettintett és lágyan felnevetett. – Meg kell ígérnünk nekik, mikor Thoruald meghallja, hogy mimindenen mentek keresztül, akkor még nagyobb jutalmat ad nekik. Bőségesen fog fizetni, mert visszahozták a fiát, és az ígéretéért, hogy az nem jár semmi bajjal.
226
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Vadvirág lépett be a szobába és nézett le alvó fiára. Letérdelt, hogy kisöpörjön egy hajfürtöt a férfi homlokából. Irokéz nyelven suttogott hozzá. – Kérlek, bocsáss meg, fiam, amiért részese lettem a tervnek, hogy elvigyenek téged a norvégok földjére... arra a földre, amit gyermekkorodtól kezdve gyűlölsz... egy férfihoz, akiről szintén azt hiszed, gyűlölöd. Fájdalommal és szomorúsággal vagyok teli, amiért elhagysz, de láttam az álmokat. Hallottam a hangokat. Amikor az Élet Szellemei szólnak hozzám, engedelmeskednem kell szavaiknak. Egy nap talán majd megérted ezt, és megbocsátasz nekem. Megcsókolta a férfi homlokát; aztán kinyitotta erszényét és növényi port szedett ki belőle, amit szétszórt fia körül. Aztán így szólt: – Rövidesen visszajövök. Megyek, megetetem az őröket. Kelda bólintott. – Hauk és én beosonunk és eligazítjuk az embereket. – Szólok majd, ha az őrök alszanak – mondta Vadvirág. Pár órával később Kelda és emberei – vállukon tengerészládákkal, négyen Brandert cipelve – csendesen haladtak az erdőben Vadvirágot követve, aki elvezette őket hajójukhoz. – Mi lesz a skrellingekkel, akik őrzik? – kérdezte Canby. – Majd én gondjukat viselem – mondta Vadvirág. Az egyik vállán egy nagy bőrzsákot hozott, a másikon egy kosarat. – Nem lesz szükség erőszakra. A zsákot Keldánál hagyta. A kosárban az étel és az edények voltak, amit magával vitt a hajóhoz. Brander 227
Emma Merritt – A szerelem rabjai
felnyögött álmában, Kelda körülnézett. Nem tudta, meddig tart a növények hatása, ideges volt, és az is maradt, amíg biztonságban hajóra nem szállnak és útra nem kelnek. Leengedve a hordágyat az emberek leültek. Kelda és Hauk fel-alá járkáltak. Canby magában morgott. Türelmetlenül várták Vadvirág visszatértét. Még több suttogás, járkálás, morgás Canbytól. Végül zörgés hallattszott a bokrokból. Azonnal felriadva mindenki a fegyveréhez kapott. – Alszanak – jelentette be Vadvirág. – Biztonságban hajóra szállhattok. Az aggódás türelmetlenséggé vált. Az aggódó szemöldökráncolások mosolyokba és halk nevetésbe csaptak át. Megújult kedvvel kapták fel csomagjaikat és szaladtak le az öbölbe. Keldának még sohasem tűnt ilyen gyönyörűnek egy hajó. Az ő hajója! Ő és emberei egy rövid pillanatra megálltak, mielőtt futni kezdtek volna. Kelda maga előtt látta győztes visszatérésüket a faluba, a hangos imákat, a jarl jutalmát, amiért elhozták neki a fiát. Mikor hajóra szálltak és odakötözték Brandert az orrgerendához, Kelda megparancsolta, gyújtsanak egy fáklyát. Kibontva poggyászát elővette zászlaját. Az emberei éljeneztek, ahogy kigöngyölítette. A selyem fényes, sárga anyagát bámulva Vadvirág megkérdezte: – Mi ez?
228
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– A zászlóm – felelte Kelda, és a gyönyörűen hímzett vörös napra mutatott. – Ez a saját jelképem. Az Arany Nap. Ez a hajóm neve is. – A hajód... álmomban a tenger kígyója... az Arany Nap? – suttogta Vadvirág hitetlenkedve. Kelda bólintott. – Bárcsak láthatnád, hogyan lobog, mikor a tengeren vagyunk. Vörös és sárga csíkos. Igazán dicső látvány. – Igen. Mindenki azt nézte, hogy az egyik viking felhúzza a zászlót. A kora reggeli sötétségben egy égen lobogó árnynak tűnt. – Köszönöm a segítséget – mondta Kelda Vadvirágnak. – Hiányozni fogsz. – Nem – felelte az irokéz. – De igen – mondta Kelda, közel a síráshoz. – Nagyon megkedveltelek. – Az jó – felelte Vadvirág –, de nem fogok hiányozni, mert veletek megyek a ti földetekre. Kelda meglepetten nézett rá. A nő tekintete a zászlóra siklott. – Lehet, hogy Thoruald a fiáért küldött, de megkapja skrelling menyasszonyát is.
229
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Tizenhatodik fejezet Hajnal hasadt, fénye gyöngyházas rózsaszínben pompázott. Az Arany Nap habfelhőt és zöld vízpárát hagyott maga után, gőgös sólyomfeje – borostyánszínben izzó szemmel – büszkén emelkedett ki a fényes és megtört víztükörből. Három sátrat állítottak fel a hatalmas hajón. Az egyik a hajófarban Vadvirág magányát biztosította. Egy nagyobb sátor, amelyet a tartógerendákhoz erősítettek, a hajó középső részét borította, megvédve a víztől és a naptól az élelmiszert. A harmadik, a hajóorrban, a Keldáé volt. Kelda néhány lépésre állt sátrától, lábát keményen nekivetette a hajóorrnak. Fejét magasra tartva élvezte a szél csodálatos hevességét, amint az az arcát csapdosta. Büszke volt a hajóra, és örült, hogy ismét a fedélzetén lehetett. Itt ő az úrnő. – Jó a langskip fedélzetén lenni, arccal Norvégia partjainak – sóhajtotta Canby, kezét összekulcsolva háta mögött és odatartva arcát a sós permetnek. – Nem mehetünk olyan gyorsan, mint szeretném. – Igen – mormolta Kelda. Imádta a tengert és a hajót. Ez volt az otthona. – Összetűzésre számítasz a skrellinggel? – kérdezte Canby. Kelda tekintete a hajó középső részén felhúzott, vidám színekkel kifestett sátorra siklott, ahol Brander feküdt egy
230
Emma Merritt – A szerelem rabjai
rakás puha takarón. Kelda egyetlen vigasza az volt, hogy Hauk odakötözte a férfit a keresztrúdhoz. – Igen – válaszolta. – Másképpen nem lehet a Sólyom fia. – Azt hiszem, Thoruald megbánja majd azt a napot, amikor egy skrellinget hozott haza, hogy fiává fogadja és a vezérünkké tegye. Asgaut sokkal jobb lenne, mint ez a barbár. – Majd rövid szünet után Canby így folytatta: – Nem kellett volna megengedned a nőnek, hogy velünk tartson. Kelda a sátor fölött a Haukkal a hajófarban álló Vadvirágra pillantott. Királynői jelenség volt pompásan díszített szarvasbőr ruhájában. Annak ellenére, hogy negyvennyolc telet élt már, még most is szép volt. – Thoruald őt is akarja – mondta Kelda. – Másképpen nem küldött volna fésűket neki. – Ugyan! – csúfolódott Canby. – Igen nagy feneket kerítesz kettejük ügyének. Jobban ismerem Thorualdot, mint bárki, és tudom, ő nem egy érzelgős vén bolond. Ha igazán érdekelte volna a nő, már több téllel ezelőtt skrellingföldre hajózott volna. Ugyanez a gondolat gyötörte Keldát is, de nem adott hangot neki. – Thorualdnak egy vezető fejével kellett gondolkodnia – emlékeztette Canbyt. – Hatalma embereinek és alattvalóinak hűségétől függ. Az utazás skrellingföldre túl hosszú és veszélyes lett volna ahhoz, hogy zsákmány nélkül térjen vissza. Elveszítette volna az embereit. Emiatt akarja Thoruald megváltoztatni az erkölcsöket, meggyőzni a norvégokat,
231
Emma Merritt – A szerelem rabjai
hogy megtiszteltetés farmernek lenni, virágzó városokat építeni és kereskedés útján meggazdagodni. – Ezért lesz Asgaut jobb vezér – mormogta Canby. – Ő olyan norvég, aki érti a mi életünket. Ő nem akar megváltoztam minket, hogy európaikká legyünk. Asgaut büszke viking harcos, akit az emberek boldogan fognak követni. Az a skrelling se nem viking, se nem norvég. Embereink sohasem fogják önként követni. – Majd elválik – válaszolta Kelda. – Érdekelve vagy az ügyében? – kíváncsiskodott Canby. – Nem, de ő sok mindenben hasonlít Thorualdra. Emlékezz, miként befolyásolta Brander a tömeget, amikor a játékokon beszélt. – De az a saját népe volt, nem vikingek. – Nem, Canby, nem csupán skrellingek voltak. Láttam a vikingeket. Jóllehet egy szót sem értettek abból, amit beszélt, teljesen lenyűgözte őket. Úgy gondolom, ez olyan erő, amivel számolni kell. Canby morogva megfordult és elment. Örülve az egyedüllétnek, Kelda hamarosan elfelejtette az öregember elégedetlenkedő szavait. Környezete teljesen lekötötte figyelmét. Ránézett a piros-sárga csíkos, félgyapjú, félpamut szövetből készült vitorlára, melyet kifeszített a szél, színei, mint a napé. Az árbócon vidám színű lobogója repdesett a szélben, amelyre a saját jelképe volt hímezve: Sol, a Nap. A hajófar jobb oldalán, kormányrúddal a kezében Hauk osztogatta parancsait. Hosszú évek tapasztalatának pontosságával, a vikingek – most tengerészek, a legjobbak, 232
Emma Merritt – A szerelem rabjai
akik a tengereket járják – bemerítették evezőiket a vízbe, előrehajtva a hajót. Mások a vitorlánál és a kötélzetnél dolgoztak. Beszélgettek és nevetgéltek egymás között. A hullámverés, a vitorla csapkodása a szélben, a vízbe merülő evezők, az emberek beszélgetése és nevetése, mindmind ismerős hangok voltak Keldának, és boldog volt, hogy újra hallja. Nem is olyan rég még csodálta volna, ha ismét tengerre szálhat. A Föld ezüst nyakláncára, ahogy számos bárd leírta már. Egy változó és érdekes hely, a tenger felszínén hullámhegyek és hullámvölgyek mozogtak. Az egyik szilárd, kékeszöld kristályhegy volt. Fénye és színe gyorsan változott a zöldtől a bíboron át a kékig és az ezüstig, majd megint vissza. Ez volt a tenger, melyet ismert és szeretett. Kedves hangjai eltöltötték. A kötélzetet babráló szél kedves zümmögése, a vitorlák csattogása és sóhajtása odafönt, a víz susogása a hajóorr alatt, és a magasan repülő sirályok vijjogása. Ismét szabad. Pajzsát magasra emelte az árboc felé és tisztelgett a Napnak. Győzött. Kelda mosolygott, amint arra gondolt, milyen nagy látvány lesz, amikor behajóznak a falu kikötőjébe. Mikor elérkezik az ideje, megparancsolja majd a vitorlahuzat felvonását, amely egy bársonyszerű, pellnek nevezett anyagból készült. Egyik oldala tündöklő sárga, a másik piros. A sárgára egy hatalmas, vörös Napot hímeztek. A vikingek a váltakozó színek felé 233
Emma Merritt – A szerelem rabjai
emelik majd pajzsukat, az ő színei, a sárga és piros felé. A Nap színei. Micsoda dicsőséges kikötés lesz! – Viking! Kelda felijedt. Brander! A kiáltás, melyre azóta várt, hogy hajóra szálltak. Jóllehet Brander az ő foglya, kiáltása parancs volt. Hiába a foglya ez a férfi, megremegett, amikor az szólította. Megfordult, és látta, amint Hauk feléje vigyorog a hajó másik végéből. Nem tudta megállni, hogy ne vigyorogjon vissza. A barbár most a lábánál hevert. Most ő az, aki a parancsokat osztogatja. A sátorba sietett, ahol Brander hevert a keresztrúdhoz kötözve. – Viking! A sátorajtó lebegve szétnyílt és Kelda szemben találta magát az álló Branderrel – egy tajtékzó bikával. A szél a hajával játszott. Jóvágású arca dühös volt, szemöldökét összeráncolta. Szeme, feketébbek a viharos égboltnál, telítve lappangó veszedelemmel, Keldára szegeződtek. Noha nem volt viharedzett tengerész, lába biztosan tapadt a fedélzethez, és rendíthetetlenül állt, szorosan a nő mellett. – Hogy oldoztad el magad? – suttogta Kelda. Csupán négy órája keltek tengerre; túlságosan korai tehát a szabadulása. Még visszatalálhatna a falujába. Kelda előhúzta tőrét. Szeme sarkából látta a vikingeket, amint kardokkal és bárdokkal fegyverkeznek fel.
234
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Tedd félre ezt a játékszert! – parancsolta Brander eltolva Kelda kezét a tőr tokjától. Nem válaszolt a kérdésre. – Elegem van a játékból. Megdörzsölte homlokát, majd néhányszor pislantott. Az altató füvek utóhatása, gondolta Kelda. – Az étel és a szeretkezés – mondta Brander félig kábán, félig elragadtatva –, mind része volt a tervednek, hogy elrabolj engem. Az altató füvek, amelyeket Vadvirág adott neked a tetováláshoz. – Igen – válaszolta Kelda, de csak az igazság egy részét mondta el. Főzni akart, s szeretkezni vele. A füvek a szükséges rossz szerepét töltötték be. Még most is érezte, amint elgyöngül a barbár láttán. A férfi erős vonásai kérlelhetetlenül és markánsan jóképűnek mutatták. Noha csupán bőrnadrágot és mokasszint viselt, teljesen különbözött a többiektől. – Hanyag voltam téged illetően, viking. Ha nem vagyok megértő, leigáztalak volna, amikor Szürke Hajnal parancsolta – mélázgatott Brander. – Meg kellett volna tennem. – Meg bizony – felelte Kelda –, mert nem lesz többé alkalmad rá. Nem vagyok többé a rabszolgád. – Nem becsületes úton nyerted meg a fogadást – ellenkezett Brander. – A fogadás nem számít, skrelling – válaszolta Kelda, arra kényszerítve magát, hogy minden bensőséges érzelmet kitöröljön kettejük kapcsolatából. – Most már a foglyom vagy. Amikor a faludban voltam, megmutattad, hogy a te
235
Emma Merritt – A szerelem rabjai
szabályaid uralkodnak fölöttem. Most te vagy az én területemen. Viking törvények uralkodnak fölötted. – Igen – szólt Brander –, de egyetlen kis különbség van. Én nem vagyok a te rabszolgád, mint ahogy te az voltál. Vezéretek a fiának akar engem, és én akár akarom ezt, akár nem, senki sem merne kezet emelni rám! Kelda két ujja közé csúsztatta tőre élét. – Ne kényszeríts rá! Brander hátrahajtotta fejét, és nevetni kezdett. Hangja szemtelenül csengett a levegőben. – Aj, viking asszony, ne képzelj engem teljesen hülyének. Az egyetlen jutalom, amit harcosaid ezért az útért kapnak, az vezéred pénzesszekrénye. És ő egyetlen uncia aranyat vagy ezüstöt sem fog fizetni „megrongált” javakért... különösen nem a fiáért, akit örökösének akar megtenni, és akitől azt várja, még több utódot csináljon neki. – Biztosíthatlak, irokéz Brander, embereim erőszakhoz folyamodhatnak, amennyiben megpróbálsz elmenekülni. Nem ölhetnek meg téged, de azon kívül bármit tehetnek. Velünk kell jönnöd Norvégiába! – Értsd meg, viking, sem te, sem pedig az embereid nem tudnának visszatartani, ha el akarnék szökni. De nem akarok. Kissé inogva megindult a hajóorr felé, Kelda követte. – Kíváncsi vagy, apád hazájára? – Nem, inkább a fiamra vagyok kíváncsi. Vadvirág álmodott róla, és azt hiszi, visszakaphatja emlékezetét. Ha így történik, visszavihetem az otthonába, a népéhez. – És mi van, ha nem akar visszatérni? – kérdezte Kelda. 236
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Vissza fog jönni – felelte Brander. – Irokéz harcos ő, nem viking. Nekitámaszkodott a korlátnak és a hullámzó tengerbe bámult. – Nem volna jobb Norvégiában hagyni őt, amennyiben nem nyeri vissza emlékezetét? – kérdezte Kelda. – Még ha vissza is térsz a szülőföldedre, nyugodtan élhetsz abban a tudatban, hogy fiadnak, mint a vezér unokájának, dicső sorsa lesz harcosként, sokkal dicsőségesebb, mint ami a Nagy Vizen túl várja őt. Brander nem válaszolt, a csönd befészkelte magát kettejük közé. Végül ennyit mondott: – Árulásod miatt nem kell megvárnom, míg Asgaut eljön hozzám. Én keresem fel őt. – Hogy bosszúd után kutass – mormolta Kelda. – Sőt, be is végzem azt. Mennyivel édesebb lett volna bosszúja, ha tudja, hogy Kelda Asgaut jegyese. A Herred-thing ígérte őt oda neki. Ha tudta volna, hogy Asgaut tulajdonát mocskolja be. Hauk, átadva valakinek a kormányt, csatlakozott Keldáékhoz a hajóorrban. – Brander úr – mondta –, a szolgád vagyok. Örömömre szolgál, hogy megtaníthatlak a tenger titkaira. – Örömöd, vagy kötelességed? – Örömöm. – A vezér parancsa miatt?
237
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Nem, ez a tenger törvénye – felelte Hauk. – Mindenkinek dolgozni kell, aki a hajón utazik, mivel rengeteg a tennivaló. A legfontosabb a hajó épsége, illetve az elkopott vagy megrongálódott felszerelések állandó karbantartása. – Engedelmeskedem a természet törvényeinek. Hajlandó vagyok tanulni – mondta Brander. – Amúgy is szükségem lesz ismeretekre, mikor Eirikkel visszatérek az Erdősföldre. – Ha visszatérsz a tieidhez – kérdezte Hauk – megtanítod majd őket, hogyan építsenek olyan hajókat, mint amilyenek a mieink? – Igen, de nincsenek még erre felkészülve – mondta Brander. – Eddig semmi szükségünk nem volt erre a tudásra. Ha valaki tanulni szeretne, valami indoknak kell lenni. Brander tekintete végigpásztázta a hajót, megállapodva a vitorlát javító tengerészeken. – Az én népem teljesen más, mint a vikingeké – mondta lassan. – Ők nem akarnak más népeket és földeket meghódítani. Hisznek abban, a föld mindenkié és az Élet Szelleme rendelkezik vele. Nem, nagy Erdősföld népe nincs felkészülve a hajóépítésre. Canby még épp idejében érkezett, s meghallotta Brander magyarázatát, majd megvetően kérdezte: – Komolyan azt hiszed, amint megérkeztünk szabadon engedünk, és elhagyhatod Norvégiát? Brander is lenézően nézett vissza rá és válaszolt. – Senkitől sem kell engedélyt kérnem, öreg, ha el akarok menni. Azt teszem, amihez kedvem van.
238
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Igen – gúnyolódott Canby –, pontosan ezért vagy az Arany Nap fedélzetén. Megengedted nekünk, hogy foglyul ejtsünk. – Neked, öreg, semmi közöd ahhoz, hogy én itt vagyok. Sokkal különb ember... vagy asszony kellett ehhez – mondta Brander. – Gyere, Canby! – szólt Hauk. – Ideje lepihenned. Hamarosan felváltod Rollót. Amikor a két férfi elment, Kelda és Brander egyedül maradtak. Csendben álltak, mindketten az előttük elterülő tengert bámulták. Kelda izzott még Brander Canbynek adott válaszától, ugynakkor idegesen feszengett amiatt, hogy kettesben maradtak. Nem tudta, mit mondjon a férfinak, nem ismerte a gondolatait. – Ravasz harcos vagy, viking – szólalt meg végül Brander. – Nem is sejtetted, hogy felhasználom a füveket? – kérdezte Kelda, és elégedettséggel töltötte el, amint látta, hogy Brander haragja elpárolgott. – Valójában teljesen megfeledkeztem róluk – vallotta be Brander. – Haragszol még rám? – Igen, de ugyanakkor tisztellek is. A helyedben én is így tettem volna. – Lassan Kelda felé fordította fejét. – Bántottad az embereimet, mikor megszöktél? – Nem. – Akkor hogyan sikerült? – Én segítettem neki. Brander megpördült. 239
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Vadvirág! – Igen, fiam. – Thorualdhoz mész? – Igen. – Hogy térhetsz vissza egy olyan emberhez, aki elhagyott és soha meg sem kísérelte, hogy újra lásson? Aki sohasem akarta tudni, van-e családja, vagy nincs? Vadvirág felemelte a fejét. Ugyanígy tett Brander és Kelda is. Mindhárman a szélben lobogó zászlóra néztek. – Az Arany Nap – suttogta Brander. – Sohasem akartam látni ezt a napot, anyám. – A Szellemek akarták így – mondta Vadvirág. – Álmok és látomások által irányították utamat. De más oka is van, amiért én is veled jövök. Valaha szerettem Thorualdot. Úgy érzem, még most is szeretem. Újra látni akarom őt. Kelda látta a részvétet Brander szemében, és érezte a hangjában is, amikor megszólalt. – Remélem, anyám, egyszer majd én is találkozom egy olyan asszonnyal, aki olyan hűséggel és szenvedéllyel fog szeretni engem, mint te Thorualdot. – Biztosan úgy lesz, Brander – sóhajtotta Vadvirág – ígérem. – Talán Thoruald hasonló szenvedéllyel akar téged – mondta Brander lágyan. Majd megfordult, ellépett az asszonyoktól és hátrament Haukhoz a hajófarba. Lehet, hogy te is úgy akarsz engem, mint ahogy én téged, gondolta Kelda, amint a távolodó Brander után nézett. Majd így szólt: 240
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Attól tartottam Brander sokkal dühösebb lesz. Talán hozzászokott már a gondolathoz, hogy velünk jön Norvégiába. – Ne hitegesd magad! – szólt rá Vadvirág. – Még most is mérges, de mindig tudja, mikor fordítsa saját hasznára dühét. Csak a megfelelő pillanatra vár. A türelem az irokézek erénye, fiatalkorukban tanulják meg, és egész életükben hasznát veszik. Hátulról Hauk hangja hallattszott. – Igen, az Arany Nap hatalmas hajó. Az egész falu irigyli Keldát, mert ez a legnagyobb az összes között – mondta Brandernek. – A hajótest tizenkilenc láb hosszú, tizenhat láb széles és hat láb mély. Tölgyből készült, hihetetlenül erős és tartós. A negyven láb magas árboc fenyőből van. Nem olyan nehéz, és könnyebben kezelhető, mint a tölgy. – Brander mindent megtanul majd, és a saját hasznára fogja fordítani a tudást – mondta Vadvirág.
241
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Tizenhetedik fejezet Kelda számára lassan telt az idő. Úgy érezte szabadulása nem volt becsületes. Brander teljesen mellőzte őt, éjjel nappal Haukkal volt. Szüntelen a hajózásról és a tengerészeiről tanult. Úgy tűnt, bensőséges kapcsolatuk már a múlté. Brander alig szólt hozzá, mihelyt közeledett felé, a férfi azonnal odébbállt. Éjszaka elővette prémmel bélelt bőr hálózsákját és a hajó ellenkező oldalán aludt. Keldának nagyon hiányzott az irokéz főnök. Hiányzott durvasága és kedvessége, hiányzott hűvössége és melegsége. Branderen viszont cseppet sem látszott, hogy hiányolná a nőt. Igazán összebarátkozott Haukkal. Az öreg harcos nap mint nap tanította. Ez a barátság az idő múlásával kezdett terhessé válni Keldának. Ahogy a hajóorrban állt, amikor a vitorlákat javította, vagy amikor éppen vizet mert, elcsípett néhány foszlányt beszélgetésükből. – Igen – mondta Hauk –, így kell helyesen tartani a kormányrudat. Gyengéden szorítsd, akár egy nőt, és ahogy a nők, a kormány is arra vezeti a hajót, amerre te akarod. Kelda visszagondolt, miként tartotta Brander karjában, és hogyan szorította magához. Ahogy teltek a napok, az irokéz főnök jelenléte a hajón kegyetlenül kísértette. Nagyon közel volt hozzá, és mégis távol. Brander szerelme most a hajó volt és a tenger.
242
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Napkeltétől napnyugtáig, Brander és Hauk a hajó egyik végétől a másikig járkáltak, majd megint vissza, ismételgetve közben a tanultakat. Mindig Kelda körül járkáltak, de mégis kikerülve őt. Padlózat. Bordák. Keresztgerendák. Matróz. Gerinc. Hajóépítőállvány. – A hajónak kemény tölgyfapadlózata van. A deszkák össze vannak szegecselve, és kötéllel vannak ráerősítve a bordákra. Ez a szerkezet rugalmasságot biztosít viharos időben. Belső hajógerinc. Matróz. Árboc. Hajóorr. Orrszobor. – A gerinc alacsonyan húzódik, ami erőssé és könnyen kormányozhatóvá teszi a hajót – mondta Hauk. Kormánylapát. Kormányrúd. Forgócsap. Evezők. – A kormánylapát egyetlen darab tölgyből van. A tat emelt részéhez erősítik, olyan magasságban, hogy a kormányosnak kényelmes legyen. Evezőtartók. Horgonyok. Kötelek. – A hajófar elnevezése lypting. Innen a kapitány mindent szemmel tarthat, ami a hajón, illetve a tengeren történik. Vitorlák. Vízmerő edények. – Igen, a kis csónakot faeringnek nevezik. Kikötőhíd. Amikor a szél fújt, az emberek halászással, úszással és más játékokkal töltötték a napot. Brander részt vett a mulatozásban, mindaddig, míg Kelda nem csatlakozott a csapathoz, ilyenkor mindig visszavonult. Amikor a tenger csöndes volt, a matrózok párban eveztek. 243
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Egy este erős szél fújt, keményen kifeszítve a vitorlákat. Valamennyien füstölt heringet ettek, savanyú fekete kenyérrel, vajjal és sajttal. Mindezt több korsó világos sörrel öblítették le. Miután az est leszállt, és nem tudtak tovább játszani, elővették hálózsákjaikat, és Ulmert szólították, hogy meséljen nekik. A bárd a hajófarban állt Hauk előtt, és belekezdett meséjébe. A Sólyom röptéről, és Talonról, a Sólyom kardjáról mesélt. A vikingek közelebb húzódtak, háttal a hajóorrnak. Jóllehet Kelda, akárcsak a többi viking, szerette a meséket újra és újra hallani, különösen azokat, amelyek Thoruald erényeiről szóltak, most azonban nem mutatott érdeklődést a történet iránt. A hajóorrban maradt, közel sátrához. Magányos volt, teste Brander birtoklásáért sóvárgott. Igen, Brander valóban nem bélyegezte meg fizikailag, de Kelda magán viselte nyomát. Bárcsak érzelmeit küzdhetné le olyan sikeresen, mint ahogy a megbélyegzés ellen küzdött egykor! Meg kellett azonban tanulnia, hogy könnyebb megbélyegezve élni, mint Brander gyöngédségét nélkülözni. Sátra előtt összekuporodva ült a hálózsákján, és várta az idő múlását. A sötétkék égbolt tele volt szórva szikrázó csillagokkal. Telehold volt. Ezüstös árnyak népesítették be a hajót. A csodálatos égboltra nézve Kelda nehezen hitte el, hogy vihar készülődik. Hauk szólt neki délután, mert ő megérezte a levegőből.
244
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Kelda nekitámasztotta fejét a korlátnak és a vikingek körvonalait bámulta, akik hátul, a farban üldögéltek, és Ulmert hallgatták. Noha a csoportot ezüst lepel borította, Kelda tisztán kivette Vadvirág alakját, aki szintén magában üldögélt Hauk mellett. Ez utóbbi Vadvirág bajnokának kiáltotta ki magát. Mindemellett az Arany Nap legénysége tisztelte az Álmok Asszonyát, és eszükbe sem jutott volna bántani őt. Jóllehet, az asszony istenei különböztek az övéiktől, megérezték rajta a kiválasztottságot. Az asszony fiával már óvatosabbak voltak, vonakodva bár, de neki is megadták a kellő tiszteletet. Őt próbára teszik majd, mielőtt teljesen megbíznának benne. Egyikük felemelkedett és Kelda felé indult. Brander volt az. Nem kétséges. Toronymagas, szélesvállú, keskeny csípőjű, erős izomzatú Walhalla-harcos. Lerítt róla, hogy Thoruald fia. A vikingekhez hasonlóan magabiztosan járt-kelt a hajón. Úgy uralta a hullámokat, mintha a tengeren született volna. Rátermettsége ösztönös volt. A vikingektől eltérően, képessége nem hosszú évek tapasztalatából fejlődött ki. Tudását néhány hét alatt szerezte meg. Kelda gyűlölte őt, mint urát és parancsolóját; imádta, mint szeretőjét. Most egyik sem volt meg neki. Ahogy Brander közeledett, Kelda szíve hevesebben kezdett verni. – Nem érdekel a bárd meséje? – kérdezte a férfi, mikor leült mellé. – Már ezerszer hallottam. Régi történet. 245
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Brander lágyan felnevetett. – Igen. Azt hiszem, Hauk személyesen nekem szánta. Thoruald ifjúkori híres tetteiről szól. Az öreg a vezért tiszteli bennem, noha én sohasem vágytam erre. Kelda felsóhajtott és lehunyta szemét. Szerette volna, ha Brander nem ül oly közel hozzá. Most nem tudta elviselni közelségét. – Miért üldögélsz itt magadban? – Egyedül akartam lenni. Brander kuncogott. – Mire jók ezek a mély gondolatok, viking? Kelda odafordult és mélyen a férfi szemébe nézett. Bár a hold fényesen világított, Brander szemét beárnyékolta valami. Tekintetét Kelda magán érezte, végig a testén. Megremegett. Brander megfogta kezét és gyöngéden megszorította: – Fázol? – Nem – suttogta Kelda. Továbbra is kéz a kézben ültek. Olyan halkan, hogy a lányon kívül senki sem hallhatta, Brander megkérdezte: – Eljött már az ideje, hogy megtudd, terhes vagy-e? Ez hát az oka, hogy idejött mellém! – Igen. Csendben ültek, aztán Brander beszélni kezdett. – Önző voltam, amikor a hazámban akartalak tartani. Igazad volt. Első alkalommal, mikor szeretkeztünk, bosszút akartam állni. De szándékomat hamarosan félretettem. Azután már azért szeretkeztem veled, mert kívántalak. – Brander... – suttogta Kelda. 246
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Hagyj beszélni, viking! Mióta elhagyták skrellingföldet, a férfi még nem szólította a nevén. Újra vikingnek nevezte. Akárcsak a faluban, ahol ezzel mindig rabszolga mivoltát juttatta eszébe. Különállásukat és különbözőségüket hangsúlyozta a viking elnevezéssel. – Én voltam az, aki rávettem a Vének Tanácsát, hogy elégessék hajódat, és embereiddel együtt fogságba ejtsenek. – Miért? – kérdezte Kelda. – Mert magamnak akartalak. Tetszettél nekem, és én sem voltam közömbös számodra. – De hát miféle életünk lett volna, te a gazdám, én a rabszolgád? – Elvettelek volna feleségül. – Soha nem mondtad ezt nekem. Kelda szívében sajnálat ébredt azután, ami az övék lehetett volna; de boldogsága, mellyel jövőjükre gondolt, feledtette ezt az érzést. – Meg akartam mondani – szólt Brander –, de szeretkezni kezdtünk, és utána én elaludtam. – Most is lehetséges. Most még inkább... – mondta Kelda. Brander ujjait a Keldáéba fűzte, aztán maga felé fordította a lány kezét, és nyelve hegyével végigsimította a tenyerét, kellemes borzongást idézve elő testében. – Nem – szólt Brander. – Ha a hazámban maradunk, vitathatalanul akartalak volna téged is, meg gyermekeinket is. Hiszen valamennyien irokézek lettek volna. Azt örökölték volna, amit én adtam nekik. Mindez Norvégiában lehetetlen. 247
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Te Thoruald fogadott lánya vagy, én vér szerinti fia. Ha teherbe esel tőlem, unokája egyszerre lesz fogadott és vér szerinti. Sohasem fogom elismerni, hogy Thoruald fia vagyok, és nem fogok neki unokákat nemzeni. Soha! Kelda boldogsága rövid életű lett. – Tehát továbbra is bosszúd eszköze vagyok? – kérdezte. Brander megrázta fejét. – Ha gyermeket szülnél nekem, úgy el kellene vinnem magammal, amikor elhagyom az országodat. Mert amilyen mélyen érzel hazád és Thoruald iránt, számolnom kell azzal, hogy nem jöhetsz velem. Nem akarlak azzal bántani, hogy elviszem a gyermekedet. – Nem is engedném – felelte Kelda, és könnyezni kezdett. – Ó, Brander, miért kell ilyen űrnek lenni közöttünk, mert te irokéznek születtél, én meg norvégnak? – Erre nem tudok válaszolni. – Miért kívánlak én annyira? – sóhajtotta Kelda. – Ez már igazán beteges. – Igen, ezt én is érzem – vallotta be Brander. – Olyan messzire igyekeztelek elkerülni, amilyenre csak tudtalak. Óráimat munkával töltöttem, hogy testemet és gondolataimat megszabadítsam az irántad érzett vágyakozástól. – És sikerült? Mielőtt Kelda ráébredhetett volna, mi is történik valójában, Brander karjában találta magát. A férfi ujjai haját simogatatták, majd erősen magához szorította. Ajkát a lányéra tapasztotta, majd nyelvével végigsimítva arra kényszerítette, hogy szétnyissa őket. A lány megtelt a férfi 248
Emma Merritt – A szerelem rabjai
ajkának és nyelvének forró vágyával. Brander szomjazott, mintha a lány lelkét itta volna magába. Kelda úgy érezte, hogy a férfi a maradék erejét is elveszti. Anélkül, hogy a száját elvette volna a lányétól, Brander ezt suttogta: – Nem akartam hozzád érni, de nem tudom lefékezni a vágyat magamban, viking, csak tested tudja kielégíteni azt. – Én is így vagyok ezzel – vallotta be Kelda. Szájuk újra összefonódott. Brander tenyere Kelda telt keblére simult. A lány felsikoltott, mikor a férfi ujjai végigsiklottak a lágy halmokon. Addig simogatta, dörzsölgette, míg mellbimbója megkeményedett, és feszesen előre meredt. Kelda halkan nyögdécselt a gyönyörtől. Megállt az idő. A hely csak az övék volt. Senki sem láthatta meg őket, mert árnyékban ültek. – Viking – suttogta Brander. A szó oly lágy volt, akár a vitorlák susogása odafent. Az alig kimondott sóhaj ezúttal nem a lány neve volt, hanem becézgetés. – Nagyon kívánlak. Szeretnék újra veled lenni. – Mindez csak vágyakozás? – kérdezte Kelda. – Igen. Egyetlen hatalmas kéj vagyok. Mielőtt a lány csalódottságát kifejezhette volna, Brander hüvelykujjával még egyszer végigsimította a feszes bimbót. Aztán szétnyitotta a lány ingét, és becsúsztatta kezét Kelda mellére.
249
Emma Merritt – A szerelem rabjai
A lány tudta, vissza kellene utasítania a férfi érintését. Ezt szerette volna tenni, de a gyönyör akaratlanul is végigfutott testén. A férfi érdes tenyere, amint mellbimbóját becézgette, lassan égő tüzet gyújtott benne. A tűz lefelé tartott, mélyen a belsejébe. Combja között érezte a perzselő vágyat. Kelda keze végigsimította a férfi mellkasát. Ugyanazt a tüzet érezte tenyere alatt, a férfi vágyának heves lüktetését. Brander ajka elvált a lányétól, majd újra hozzátapadt, mindaddig, míg a lány ajka megduzzadt és lélegzete szaggatottá vált. Kelda úgy csüggött a férfin, mint aki sohasem akarja elengedni. Izzott a levegő körülöttük. A férfi lassan, követelőzően végigsimította ajkával a lány arcát, egészen a fülcimpájáig. Kelda előbb fülében, aztán nyakán érezte Brander perzselő leheletét. – Vajon túl leszünk valaha is ezen az elképesztő vágyon? – kérdezte Kelda, s gyomra émelyegni kezdett, annyira kívánta Brandert. – Igen. Nehezen lélegezve, Brander eltolta magától Keldát. Fejét nekitámasztotta a hajótestnek. Karját a korlátra fonta, és felemelkedett. Onnan nézett le a lányra. – Sohasem kellett volna megérintenem téged – szólt fojtott hangon. Kelda megigazította ingét és felállt. – Sajnálom, amiért én is megengedtem, hogy megérints – halkította le hangját, hogy a többiek ne hallják, és mély fájdalma se érződjön ki belőle. – Gyenge voltam ez alkalommal. De a jövőben keményebb leszek. 250
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Szeretném, ha cselekvés is oly könnyű lenne, mint a beszéd. – Hangjából fáradt beletörődés érződött ki. Kelda könnyes szemmel így szólt: – Erősnek kell lennem, skrelling. Nem tudom elviselni, hogy így játsszál az érzelmeimmel. Megígérem, a jövőben nem fogok úgy hízelegni, mint egy pórázra kötött öleb. Brander utánanyúlt, de a lány félrehajolt. Megfordult, bemászott sátrába és bebújt a hálózsákba. Düh és csalódottság könnye folyt le arcán. Teste a férfi után sóvárgott, szíve szerelméért sírt. Már tudta, mit kell tennie. Fájdalmas dolog, de meg kell tennie.
251
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Tizennyolcadik fejezet Minden homályba borult. Csöndes, baljós sötétség ereszkedett le. Túl a csenden, túl a feketeségen, fénylő villámok cikáztak az ólomszínű égen. Mennydörgés csattant odafönt. Őrjöngött, üvöltött a szél. Durván nekifeszült a sárga-vörös vitorlának. Fütyülve süvített a kötélzet között. Haragudtak az istenek! Az Arany Nap merészen lemerült, aztán a hullámok tetejére emelkedett, megtagadva a vad tengertől függetlensége feladását. Lábát a hajóorrnak támasztva, karját mellén összefonva, Brander meglovagolta a vihart, szenvtelenül és magabiztosan, akár a hajó. A szél a haját cibálta, sós habokat vágott arcába és bőrruhájára. Karmazsin palástja sátorponyvaként lebegett. Előretekintett a hatalmas viharfelhőkre és a hegy magasságú hullámokra. – Odin lovagol az égen keresztül, nyolclábú harci paripáján – morogta Hauk. – Nagyon dühös ma. – Imádkozzunk az életünkért – aggodalmaskodott Canby. – Odin játszadozik velünk. Villámai égő lángcsóvák, s úgy tűnik, mindjárt elégeti a hajónkat. Mindezt a hitetlenek miatt. Nem kellett volna a fedélzetre engedni őket. – Körbehordozta félelmetes tekintetét.
252
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Nincsenek hitetlenek a hajón, öreg – mondta Brander, tekintetét Canbyre szegezve. – Nem hiszek a te Odin, vagy Thor nevű isteneidben, de hiszek magamban és Vadvirágban. Ő pedig az Élet Szellemeiben hisz. Bárcsak jól fejbe rúgna téged az a nyolclábú harci mén, öreg. – Odinra! – szitkozódott Canby. – Vigyázz a nyelvedre, skrelling! Magunkra haragítod az összes isteneket. – Örömömet lelném benne – mondta Brander. – Még ha léteznek is az isteneid, túlságosan jelentéktelen vagy ahhoz, hogy figyelemre méltassanak. Hauk felnevetett, Canby káromkodva odébbállt. Léhaságuk – úgy tűnt – nem elégíti ki az elemeket. A szél ádázul csapkodta a habokat, mintegy büntetésképp. Úgy dobálta a hajót, mintha az egy gally, vagy egy marék fű lett volna. A víz egyre szilajabbá vált. Hauk a kormányrúddal küzdött. Bár teljes erejével nekifeszült, úgy tűnt, nem ér el semmit. Brander sietett segítségére. Együttes erővel végül sikerült a kormánylapátot a hajó oldalához erősíteni. Miután végeztek, Brander egy pillanatra megállt, vett egy mély lélegzetet és megropogtatta fájó ujjait. Erős csattanás hallatszott. Tűzcsóva sistergett. Füst gomolygott. Kiáltás harsant. – Odin ránk sújtott! Brander idejében fordult meg, s meglátta az égből kígyózó villámot; lángja aranyszínű és halálos volt. Villám és árboc eggyé vált, az árboc lángra lobbant és kettéhasadt. A kötélzet és a vitorla őrülten pengett a levegőben. A hajó 253
Emma Merritt – A szerelem rabjai
megemelkedett, a fedélzetre tántorítva a matrózokat és szanaszét szórva a rakományt. – Vikingek, középre! Biztosítsátok a rakományt! – vezényelt Hauk. A hajó volt egyetlen menedékük. Brander a farból odarohant a vikingekhez, akik egy emberként próbálták menteni a hajót. Az orrból Kelda szökkent középre, a padlózatot alkotó gerendákra. – Ne, viking! – ordította túl Brander a vihart. A szél körbenyaldosta alakját, messzire elfújva szavait. – Maradj ott! Megcsinálom én. Túl veszélyes számodra. Kelda vagy nem hallotta a férfit, vagy elengedte a füle mellett szavait. Kék köntöse repdesve nyílt szét, amint a vizeskorsóhoz sietett, amely bizonytalanul ingott talpán. A leszorító kötelek már a végsőkig feszültek. A korsó a hajó következő oldalra dőlésénél minden bizonnyal felborult volna, és odaveszett volna az ivóvizük. – Kelda, azonnal menj onnan! – kiáltotta Brander, szavai azonban elvesztek az üvöltő szélben. Az evezősök között kanyarogva a lány felé indult. Teste nekifeszült a szélnek, guruló hordóknak és élelmiszeres ládáknak ütközött. – Kelda! – kiáltotta ismét. A lány haja kibomlott a szélben, szemét a férfira szegezte. – A vizeskorsó! – Megrántotta a kötelet, mely a hatalmas edényt rögzítette. – Meg kell menteni az ivóvizet! Hauk ment keresztül a fedélzeten, parancsokat osztogatva a tomboló viharban.
254
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Nagyobb csatákat is megnyertünk már, vikingek. Most is győzhetünk. – Igaz! – kiáltottak vissza azok, akik hallották szavait és megkettőzték erőfeszítéseiket, hogy megmentsék a tartalékokat. A szél belekapott Kelda hajába. Időnként testéhez tapasztotta köntösét, máskor a háta mögött lobogtatta. Meggyorsította lépteit a dülöngélő hordók és a csúszkáló rakomány felé. Ulmer csatlakozott hozzá, s mindketten átgázoltak a fedélzeten lévő vízen, hogy ellenőrizzék a rakományt, amely eddig biztonságban volt. Egy láda széttörött, tartalma kiömlött a fedélzetre. Ulmer sietve a vállára kapott egy élelmiszeres zsákot, és a hajófarba vitte. Egy felborult hordó elvonta Brander figyelmét Keldáról és Ulmerről. A hajótestnek ütközve a hordó dongái szétestek, forgácsokra hullottak és szétszálltak a szélrózsa minden irányába. Az egyik abroncs a bárd felé tartott. – Ulmer! A szél elnyomta Brander kiáltását. Az ifjú nem lassította lépteit a hajófar irányába. Brander előrelépett, abban a reményben, hogy elhúzhatja Ulmert a száguldó vasdarab útjából, de a bárd túl messze volt tőle. A töredezett szélű vaskarika áthatolt a zsákon és a fiú hátába fúródott. Ulmer felüvöltött. Az élelem kiszóródott a zsákból. A finom port belélegezve Brander felköhögött, de elkapta a lehanyatló testet. Vére beszennyezte ruháját, a folt egyre csak nőtt.
255
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Meg fogok halni? – kérdezte a fiú fájdalomtól elcsukló hangon. – Ha meghalni nem is fogsz – mondta Brander, mindkét kezével megragadva a vasdarabot –, úgy fogod érezni, mert ki kell szednem belőled ezt a vacakot, és ez nagyon fog fájni. – Igen. – Ulmer sóhaja félelmetes üvöltésbe csapott át, amikor Brander kitépte a repeszdarabot hátából. – Ezzel végeztünk – közölte Brander. – Odaviszlek Vadvirághoz, ő majd ellátja a sebed. Finoman a karjába vette a fiút és megindult vele a hajófarba. Brander anyja, vállán az orvosságos tarisznyával, letérdelt, s megnézte a sebet. – Súlyos? – motyogta a fiú. – Hadd lássam – szólt gyengéden Vadvirág. Brander segítségével levágta a bárdról a ruhát, majd ujjaival vizsgálgatni kezdte a hátát. – Nem, tiszta a seb. Kissé kényelmetlen lesz, de legalább anyagot szolgáltat egy újabb történethez, skald. – Lehet – motyogta Ulmer halkan. – De pillanatnyilag nem érzem úgy, hogy énekelni szeretnék. – Hamarosan fogsz – ígérte Vadvirág. Brander továbbment a fedélzeten, egy lelógó kötélbe kapaszkodva. Lassan haladt Kelda felé. Valamiben megbotlott, lenézett. Canby volt az. Megvizsgálva rájött, hogy az öreg eszméletlenül fekszik, arcán vér folyik végig. Brander megfordította a testet, és homlokán egy piszkos horzsolást, és egy duzzanatot látott. Arcán hosszú vágás tátongott. 256
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Brander a vállára vette, és lassan, óvatosan a hajófarba vitte, ahol Vadvirág már várta az újabb sebesültet. Hátára fektette az öreget. Brander meghallotta a hangos recsegést. Kutató tekintete észrevette Keldát, amint felfelé bámul. Ő is felnézett. Egy vékony, de erős szál tartotta mindössze a vitorlát, hogy le ne zuhanjon a keresztgerendáról. Vékony varrótűként állt a halálos fegyver. A vitorla egyetlen tűzgolyó volt az egyik végén, kihegyezett lándzsa a másikon. A szél meg-megingatta az egészet. Kelda felkiáltott; Brander káromkodott egyet. Keresztülgázolt a rakományon. Félrelökte a matrózokat, akik a vizet merték, a kötelekbe kapaszkodtak vagy az evezőket kezelték. A hajó féloldalra billent, földobva a vizeskorsót a levegőbe. Mikor az visszaesett, ezernyi darabra tört szét. Az értékes ivóvíz pillanatok alatt beszivárgott a padlózat deszkái közé. A szél belekapott a kötelekbe, és kíméletlenül cibálta őket a levegőben. Mintha vizikígyók lennének, a kötelek körültekeredtek Keldán, és majdnem megfojtva őt a fedélzetre döntötték. Kelda hevesen küzdött az egyik kötélbe kapaszkodva. Megfordult és fölnézett. A törött vitorla, valódi fáklyaként, vészjóslóan átfordult a keresztgerendán. Az eltört. A lángoló tömeg a fedélzetre zuhant. – Menj el onnan, Kelda! – üvöltötte Brander, miközben a lány felé sietett. 257
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Kelda megfordult volna, de teljesen beszorult a hajókorlát és egy hordó közé, melynek dongái szétváltak és darabokra törtek. A tűzgolyó éppen az értékes élelmiszertartalékokra zuhant, amelyet eddig sikerült épségben és szárazon megőrizniük. A lángok hamarosan körül nyaldosták a kiszáradt zsákokat és hordókat, a gabonamagvak abban a pillanatban porrá égtek, mikor a lángok hozzájuk értek. Brander mindössze egy kivehetetlen alakot látott, amit kék köpeny borított. A hajó nyikorgott, az orra az égnek emelkedett. Haragos hullámok csapdosták mindkét oldalról. Hirtelen átbillent, és most a hajófar került a magasba. Még több faláda és hordó szabadult meg kötelékeitől és kezdett el össze-vissza csúszkálni a fedélzeten. A tengerészek kínlódtak, hogy megmentsék őket; az élelmiszert és a hajót. Ujjaival és cipőorrával kapaszkodva Kelda megpróbált kiszabadulni fogságából. De csak az üres levegőt fogta meg minduntalan. Keményen küzdött, de nem tudott elmozdulni helyéből. A vitorlák szakadoztak, a hullámok tajtékot vetettek, a gerendák recsegtek, töredeztek. A vitorlarúd körbefordult, homlokon vágta Keldát, majd nekilökött egy hatalmas élelmiszeres ládát; a hajótestnek szorítva a lányt. – Mindez a hitetlenek miatt van! – kiáltotta az egyik viking, miközben ezüstös haja az égnek meredt. Őrjöngőnek tűnt, mint a körülötte tomboló elemek. – Kelda, Canby és Ulmer miattuk haltak meg! Kelda kábultan hevert a padlózaton. Keze a homlokán volt. Vér csörgött le ujjai között. 258
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Félre az útból! – kiáltotta Brander és utat tört magának. Végigküzdötte magát a csattogó vitorlák, hulló árbocok és gerendák között. – Kelda, állj fel és menj innen! – Nem tudok! – kiáltotta Kelda. – Beszorultam a láda és a hajótest közé! A szél félelmetesen kavargott körülötte. A hajó a szél és a hullámok kénye-kedvére forgott, imbolygott és hánykolódott. A vikingek szétszórtan álldogáltak. Hauk parancsokat osztogatott. Az egyik gerenda, beleakadva a kötélzetbe, veszedelmesen pörgött, kihegyezett vége a levegőben lógott. Ha leesik, súlyosan megsebzi Keldát. Brander a lángok között törtetett előre. Egyetlen gondolata volt csak: megmenteni a lányt. Előrehaladását azonban erősen gátolták a lehullott fadarabok, gerendák. Felmászott rájuk, kiés megkerülte, ide-oda rángatta őket. Imádkozott. Minden irokéz és norvég istenhez. A vitorla betakarta. Zihálva félretolta és folytatta útját. A lángok Kelda felé terjedtek. Mindenbe belekapva egyre közelebb kerültek hozzá. Kelda megtaszította a gerendát, mely fogva tartotta. Megemelte testét. Életösztöne arra késztette, csúszva-mászva próbáljon szabadulni. Köntösébe belekapott a tűz. – Kelda, dobd le a köpenyed! – ordította Brander. Kelda megpróbálta kioldani a csatot, amely összefogta nyaka körül a ruhadarabot. – Nem tudom! – sikoltotta, és szaggatni kezdte magáról az anyagot. – Az eséstől elgörbült a csat. 259
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Kegyetlen falként kettejük között, a lángok egyre magasabbra és magasabbra csaptak. És egyre közeledtek a lány felé. A szél szemközt vágta Brandert. Elátkozta a vikingek isteneit. Haragosan összevonta szemöldökét és felnézett az elfeketedett égre. Dacolt a cikázó villámokkal. Kihívta őket. Semmibe vette a vihar tombolását. Rákiáltott előbb az istenek seregére, aztán magára Odinra: – Vikingek Odinja, ha ez minden, amire képes vagy, nem érdemled meg, hogy a viking istenek urának nevezzenek. Én, Brander, az irokéz Tüzes Bélyeg, kihívlak téged. Meg fogom menteni a vikinget. Brander fejére húzta karmazsin köpenyét és bevetette magát a lángok közé. Átesett a széttörött hordón, egy abroncs bőrruháján áthatolva átdöfte lábikráját. Félrerúgta, és átugrott egy ládán. Odament a vizeskorsóhoz, hogy leöntse Kelda lángoló köpenyét. De csak a cserépdarabokat találta. Az utolsó kötéldarabok is lehullottak, s rátekeredtek Brander lábára. Megbotlott. Egy vasdarab hegye beleakadt szarvasbőr nadrágjába, és másodszor is kihasította. Ujjait belemélyesztette a padló hasadékába és továbblökte magát. A bőr lehorzsolódott ujjairól. A szél az arcába fújt egy darabot a leszakadt vitorlából. Ismét az arcába csapta, megvakítva, s lelassítva Brandert. Oda kell érnie. Mintha saját erejében gyönyörködne, egy hatalmas villám cikázott át az égen. A vihar tombolt.
260
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Végül sikerült kiszabadítania lábát, és odavonszolta magát az arccal a padlón fekvő Keldához. A lány arca egy vértócsában nyugodott a deszkapadlón. – Kelda! A lány nem mozdult. – Itt vagyok – nyugtatgatta. – Megmentelek. Közelebb kúszott a lányhoz, hogy elkapja köpenyét és letépje testéről az égő anyagot. A lángok egyre közelebb értek. Reszkető kezét Kelda felé nyújtotta. Életben kell lennie. Muszáj. Kisimította a hajat a lány arcából, sebesült ujjának vére a lányéval keveredett. Végigsimította Kelda homlokát. A horzsolás. A vágás. Nem volt túlságosan mély, de be kellett volna kötözni, nehogy seb kiszélesedjen és bepiszkolódjon. Ujját finoman végighúzta a dudoron. – Ne aggódj, kis viking, megmentelek. Kelda lassan kinyitotta szemét. Ajka szétnyílt. – Igen, tudom – motyogta, és halvány mosoly jelent meg ajkán. – Beszorultam. Nem tudom megmozdítani a lábam. Nem tudja megmozdítani a lábát! Félelem villant át agyán. – Érzed egyáltalán? – kérdezte Brander. Kelda bólintott. – Akkor jó.
261
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Tizenkilencedik fejezet Kelda vállára téve kezét Brander még egy pillanatig ott térdelt mellette, hogy megbizonyosodjon róla, a lány tényleg él. Mélyet sóhajtott és félretolt egy gerendát, ami egy kötélen fennakadva himbálózott a levegőben. – Brander! – sikoltott Kelda. – Vigyázz! Brander felnézett. Félrehúzódott. Hallotta egy fadarab halálos süvítését, amely ingaként pendlizett feje fölött. Kelda megpróbált felegyenesedni. Felüvöltött fájdalmában és visszahanyatlott a padlóra. – A lábam – sírta. – Még mindig nem tudom mozgatni. Brander copfba csavarta Kelda haját és begyűrte a lány inggallérja alá. Lecsatolta anyja melltűjét és odaadta Keldának. – Mit csinálsz? – kérdezte a lány. Brander komoran elmosolyodott. – Odaadom a talizmánodat, szerencsét hoz. Szükségünk lesz rá, ha ki akarunk szabadulni a tűzből. A lángok másik oldalán a matrózok vedrekben vizet hoztak. A tűz egyelőre még dacolt velük, táncolt a víz körül. Brander levette köpenyét, bebugyolálta vele a lányt és karjába vette. – Ne, Brander! – szólt Kelda. – Inkább magadat mentsd. – Azt teszem. Jusson eszedbe, viking, én és a tűz egyek vagyunk. 262
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Átevickéltek a lángokon. Mihelyt a hajóorrba értek, a férfi lefektette Keldát és letérdelt mellé; testét köhögés rázta. A farban Vadvirág Ulmert és Canbyt kezelte. Brander szorosan Kelda mellé húzódott, aztán végigsimította a lány arcát tenyerével, hogy megbizonyosodjék, sebe nem veszélyes. Letörölte a kormot Kelda arcáról és csókokkal borította el. – Hogy van? – kérdezte egy viking harcos. – Megsebesült, egy mély vágás, és egy ütés van a homlokán – felelte Brander, ahogy a lány sátra felé tántorgott. Vakító fény hasította ketté az égboltot és eleredt az eső. Brander hangosan, diadalittasan felnevetett. Kelda csak halkan nevetgélt. Mindketten odatartották arcukat a megtisztító esőcseppeknek. Az eső összemosta Kelda arcán a vért a korommal, de Brander még sohasem látta ilyen szépnek. Maga előtt tartotta a lányt, szorosan átölelve. Másodpercekig, percekig, majd órákig ölelte. Aztán ismét eszébe jutott a lány lába. Lehúzta róla a csizmát, és óvatosan megvizsgálta. – Eltört valamije? – térdelt melléjük Vadvirág. – Nem hiszem – felelte Brander –, csak horzsolásokat szenvedett. Canby? – Eléggé megviselte a dolog, pedig a sérülése jelentéktelen – válaszolta Vadvirág. Az eső végigpermetezte a fedélzetet; a vikingek arca felderült. 263
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Vadvirág tudós keze alaposan megvizsgálta a lányt. Brander figyelt, nem mozdult onnan. Fogta a lány kezét. Az pedig végigsimított a férfi arcán. – Köszönöm, amiért értem jöttél – mondta Kelda, és szemét Branderre függesztette. Brander mosolygott, és eltávolította a nedves hajszálakat Kelda arcáról. – Hogy érzi magát? – kérdezte Hauk. – Életben marad – válaszolt neki Vadvirág, miközben esővízzel mosta le a megalvadt vért Kelda homlokáról. Erős remegések futottak végig a lány testén. – De a sebet majd össze kell varrni. Brander, óvatosan vidd be a sátorba, az még száraz. Füveket fogok neki adni. Brander fölemelte a lányt, bevitte a sátorba, ahol levetette róla vizes ruháit, és kidobta őket a fedélzetre. Felragadott egy törölközőt és szárazra törölte Kelda reszkető testét. Becsavarta egy száraz hálózsákba, aztán kinyitotta a lány bőrtarisznyáját, és addig keresgélt benne, míg egy fehér, könnyű anyagból készült ruhát nem talált. – Hadd adjam rád ezt a ruhát. – Szétnyitotta a hálózsákot és fölemelte a lányt. Áthúzta a ruhát a fején és vállán, majd fenekére simította azt. Kelda törékenynek tűnt a férfi kezei között. Brander tartotta már karjában dühösen és szenvedélyesen is, de fogalma sem volt, hogy a lány ennyire gyönge lehet. Bosszút akart állni rajta, de ugyanakkor kívánta is. Most vigasztalni és megnyugtatni szerette volna. Egyszerűen csak a karjában akarta tartani, biztosan tudni, hogy a lány jól van, és hogy 264
Emma Merritt – A szerelem rabjai
ugyanezt magáról is elmondhassa. Gondosan betakarta lányt és melléje térdelt. Vadvirág libbentette fel a sátor ajtaját. – Szeretném, ha elrágnád ezt a gyökeret, Kelda – szólt a lánynak. – Szívd ki a levét, és amikor már semmi nem jön, kiköpheted a rostot. Kelda tagadólag megrázta a fejét. – Vedd el nyugodtan – szólt rá Brander kissé nyersen, de nem mogorván. – Jobban fogsz pihenni, míg tart a vihar. Kelda elvette a gyökeret és rágni kezdte. Amikor megérezte avas, fanyar ízét, összeszorította ajkát és visszaadta a gyökeret. – Nem. – Brander ismét odanyújtotta a csodagyökeret. – Harapj nyugodtan bele, és rágj még egy kicsit belőle. – Hamarosan visszajövök – mondta Vadvirág. – A sebet össze kell varrni, és be kell kötözni, hogy elállítsuk a vérzést, és akkor elkerüljük egy csúnya heg keletkezését. Kelda kelletlenül rágta tovább a gyökeret, miközben a férfit bámulta. Amikor Brander meggyőződött, hogy a lány eleget evett belőle, elvette tenyerét a szájától, hogy kiköphesse a rostokat. – Ahogy most visszagondolok, mennyire aggódtam a tetoválás miatt, azt kell mondanom, ez még rosszabb annál – vélte Kelda. – Lehet, kis vikingem, de más az, ha a tenger, és nem egy férfi bélyegez meg. Ebben a pillanatban Kelda nem tudott csodálatosabbat elképzelni, mint azt, hogy ez az ember a karjában tartja. Egy 265
Emma Merritt – A szerelem rabjai
férfi – aki nemrég még csendesen sétált az erdőben, majd haláltmegvető bátorsággal törtetett a lángok között, hogy megmentse őt. Egy férfi, aki úgy ringatja most karjában, mintha legdédelgetettebb gyermeke lenne. Egy férfi, aki úgy jár-kel a hajón, mintha ő lenne a kapitány. Halványan még emlékezett rá, hogy Brander Keldának szólította, amikor kimentette a lángokból. Kelda, s nem viking. Egész teste sajgott a fájdalomtól, de szíve boldogan dobogott. – Ez a különbség a viking és az irokéz asszony között. Egy irokéz jobban szereti, ha egy férfi bélyegezi meg, mint a tenger. – Ahhoz hogy az enyém légy, irokéz Brander – suttogta elhaló hangon Kelda, szemhéját nehezen mozgatva –, el kellene fogadnom, hogy a te tulajdonod vagyok, esetleg megvédesz, de szeretni vagy becézgetni sohasem fogsz. – Miért, a kettő nem ugyanaz? – kérdezte Brander. – Nem. Birtokolni annyi, mint elvenni. Szeretni és dédelgetni annyi, mint adni. Egyikőjük sem beszélt többet. Az idő nem volt alkalmas a vitatkozásra. – A nadrágod elszakadt, köpenyed cafatokban lóg – szólt Kelda. – Igen, de te biztonságban vagy, kis viking. Kelda nekitámasztotta arcát és kezét a férfi mellkasának. Brander szabályos szívverése megnyugtatta. Ebben a pillanatban annyira hitt benne, mint saját isteneiben. Talán még jobban. Életével bízott benne. 266
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Mire Vadvirág visszatért, Kelda már majdnem aludt. Megérezte az asszony lágy érintését, amint végigsimított homlokán néhányszor; a sértett és felhorzsolt bőrt tapogatva. – Be kell varrnom – mondta Vadvirág. – Igen. – Brander a sátornyíláshoz lépett. – Maradj itt. Szükségem lehet rád – mondta Vadvirág. Aztán tűt és varróínt vett elő zsákjából. – Ez bizony fájni fog – mondta Keldának – de valahogy majd csak elviseled. Képes vagy rá. A fű segíteni fog. – Miért gondolod, hogy a vikingek gyengébbek, mint az irokézek? – kérdezte Kelda. – Nem erről van szó – mondta Vadvirág, és átszúrta tűjével a bőrt. Csinos öltésekkel varrt. – Nem értem, miért kellene bárkinek is szenvednie, ha nem muszáj. Az altatófű nincs rossz hatással a szervezetedre. A föld adta nekünk, és mindaddig, míg nem visszük túlzásba, csak jót tehet. Kelda teste forró lázban égett. Homloka szinte lángolt. Teste görcsbe rándult, de nem hátrált meg a borzalmas fájdalom elől. A homlokán heg fog keletkezni az öltések nyomán, de ebben a pillanatban ez nem számított. A legfontosabb az volt, hogy a fájdalom enyhüljön, és ő álomba szenderüljön. Megrántotta Brander kezét, amint egy újabb fájdalomhullám rázta meg testét. – Készen vagyunk – jelentette ki Vadvirág. Kelda halványan mosolygott, mélyeket lélegzett és becsukta szemét. Mielőtt az álom hatalmába kerítette, gyengéd ujjakat érzett homlokán. 267
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Elaludt – szólt Brander. Végighúzta ujjait a lány nedves haján. – Nem sokáig – közölte vele Vadvirág. – Nincs elég füvem ahhoz, hogy hosszú álomba merüljön. Keress a zsákomban valami száraz ruhát magadnak. – Amint elhagyom a sátrat, megint vizes leszek – felelte Brander. – De szinte az összes ruhád leszakadt rólad a viharban – ellenkezett Vadvirág. – Utasítottam Haukot, hogy éjjel Keldával maradhass. Azt akarom, hogy legyen valaki mellette, mikor felébred. Én, a hitetlen, pedig újabb sebesülteket fogok ellátni – mosolygott fiára az irokéz asszony. Brander kivette a ruhákat. Zöld gyapotinget, barna nadrágot és sötétbarna mokaszint vett magára. Szemöldökét ráncolva anyjára nézett. – Olyan sietve hagytuk el a falut, hogy nem volt időm magammal hozni a ruháidat. Muszáj lesz ezeket viselned. – És mi lesz akkor, ha nekem nem felelnek meg? – Meg fognak felelni, míg újakat varrok neked. Ha lenne feleséged, nem nekem kellene foglalkoznom a ruháiddal. – Feleségem is volt, családom is volt – válaszolta Brander és összegyűrte a markában tartott inget. – De a vikingeknek köszönhetően mindannyian elmentek. – Alapíts másikat – emlékeztette Vadvirág. – Igen – motyogta Brander –, alapítsak egyet. Remélem, az Élet Szellemei nem csapnak be téged, anyám.
268
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Soha nem hazudnak – válaszolta Vadvirág. – Néha becsapjuk önmagunkat, és olyankor őket szidjuk. De ők képviselik az igazságot. Hiszek bennük. Brander elmosolyodott. – Én meg benned bízom. Vadvirág átvetette vállán zsákocskáját és kiment a sátorból. Brander a sarokban ruhát cserélt, örülve a száraz ruhák melegének. A puha anyag lágyan simogatta bőrét. Kelda görcsösen mocorgott. Álmában többször is megfordult. Teste rázkódott, fogai vacogtak. Rendkívül forró volt, mikor Brander megsimogatta homlokát. Becsússzam mellé a hálózsákba és remegő testét szorosan magához szorította. Kívánta, bárcsak nyugodtabb lenne álma, és megpróbált átadni valamennyit testmelegéből, erejéből a lánynak. Fekve hallgatta az eső dobolását a fedélzeten és a sátor nehéz anyagán. Hallotta az emberek neszezését, amint a fedélzetet takarították, ellátták a sebesülteket, majd végül lefeküdtek. Érezte a hajó himbálózását, imbolygását és küszködését, amint bátran szembeszegült a hullámokkal. Végül elaludt, de felriadt, mikor Kelda hozzábújt. Még mindig sötét volt odakinn; de ez már az éjszaka sötétje volt. Brander észlelte a különbséget. – Elült a vihar – suttogta Kelda. – Igen. A hajó most kecsesen siklott a hullámokon. A szél nem üvöltött és sivított többé. A vihar elcsendesedett. A villámlás elmúlt. 269
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Velem aludtál? – kérdezte Kelda. – Igen. – Brander szorosan tartotta a lányt, mellkasát az arcához szorította. – Nem kellett volna. – Kitornászta magát Brander karjából. De igen, kellett. Ez az a hely, ahová tartozott... a férfi ágya, a férfi karja. – Mit fog gondolni Canby, amikor megtudja? – Mi köze van neki ehhez? – kérdezte Brander. – Ő a törvények tudója – felelte Kelda. – Thoruald után a második ember. Ő képviselt a Herred-thing előtt kérésemmel, mikor Ragnar meghalt és Thoruald megsebesült. – Mit kellett kérnie a nevedben a Nagygyűléstől? – kérdezte Brander. Kelda habozott egy pillanatig, majd így szólt: – Hosszabb időt szerettem volna a gyászra, mint amennyit ők biztosítottak. Mivel a házasság még nem volt érvényesítve, csak a fele időt akarták biztosítani. Én három telet akartam. – Ennyire szeretted Ragnart, viking? Már megint visszatért a régi megszólításhoz. – Szerettem őt – hagyta rá Kelda –, és ha úgy élhettem volna vele, mint a férjemmel, még jobban szerettem volna. A válasz nem tetszett Brandernek. – Mégsem nyújtott soha annyit, mint én. Azt az élvezetet nem kaptad meg tőle. – Nem – suttogta Kelda –, de más dolgok is vannak az életben, mint a kéjelgés, skrelling. – Az lehet, de amíg az a más megérkezik, addig én megelégszem az élvezetekkel is – válaszolta Brander. 270
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– De én nem. – Kelda felkelt és észrevette magán hálóruháját. – A hálóingem – motyogta erőtlenül. – Nem emlékszem, hogy felvettem volna. – Keze a homlokára siklott, és a forradást kutatta. – De hát sok mindent elfelejtettem tegnap óta. – Nem, tényleg nem te vetted magadra – mondta Brander. – Te? – Kelda elpirult, s örült, amiért a férfi nem vette észre színváltozását. Brander bólintott, ujját a lány orrhegyének nyomta. – Miért vagy ilyen szégyenlős? – kérdezte. – Úgy teszel, mintha még sohasem lettünk volna a bensőségesebb kapcsolatban egymással. Kelda hátat fordított neki. – Az egy másik helyen volt, egy másik időben. Brander végigsimította a lány haját. – De ugyanazok az emberek maradtunk, viking. Ez soha nem fog megváltozni. – De nem maradtunk meg ugyanazoknak – mondta Kelda. – Megváltoztunk, mint ahogy a körülmények is. Kérlek, ne érints meg, Brander. – Elhúzta vállát a férfi keze elől. – Talán kellemetlen az érintésem? – Túlságosan is kellemes – válaszolta Kelda, és kivett utazóládájából egy kicsi, díszes dobozt. – Nagy élvezet számomra, hogy betegen is részesülhettem belőle. Kinyitotta a dobozkát és kivette belőle fésűjét. Végighúzta haján, majd elkezdte szépen kifésülni fürtjeit. – Igen zavart vagyok, és nem tudok mit kezdeni azokkal az érzésekkel, amiket együttlétünk váltott ki belőlem. 271
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Brander kivette kezéből a fésűt. A lány ellenkezés nélkül tűrte, hogy megfésülje. – Megígérted, hogy olyan vágyat keltesz bennem, amit csak te tudsz csillapítani – szólt a lány. – Nem tudom, hogy csak te csillapíthatod-e, de a vágy megvan bennem. Az az egyedül nem jelent élvezetet számomra. Brander félretette a fésűt, és megölelte a lányt. Erősen magához szorította, de Kelda nem nézett a szemébe. – Amikor ezt ígértem, a lelkem keserűséggel volt tele – mondta Brander. – Most már nem úgy érzek. Szerettelek volna nem megérinteni... mivel ugyanazokat a vágyakat éreztem felkorbácsolódni magamban is. A vihar elült ugyan, de a sátorban izzott a feszültség. – Viking... – Amikor a hazádban voltunk – szólt Kelda –, még lehetett volna közös jövőnk. De most már nincs. A te sorsod az, hogy visszatérj Skrellingföldre, nekem pedig kötelességeim vannak népemmel szemben. Kelda szünetet tartott és mélyet lélegzett. – A legfontosabb az, hogy megígérted, sohasem lesznek fiaink vagy lányaink. Figyelmeztettél, ha gyereket szülök tőled, akkor megpróbálod majd elvenni tőlem. Azt pedig sohasem engedném meg. Előbb halnál meg. Kelda keserűen mosolygott. – Most pedig, ha elmennél, szeretnék ruhát cserélni. Biztos vagyok benne, Hauk szárazföldet keres, hogy megjavíthassuk a hajót, és friss vizet illetve élelmet vehessünk fel.
272
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Brander el volt csüggedve Kelda hirtelen pálfordulása miatt, de nem várhatta el a lánytól, hogy másképp viselkedjen. Ő maga volt a felelős ezért a változásért. Ő mondta neki, hogy nincs együtt jövőjük, nem veheti feleségül, és nem lehet gyerekük sem. Kimászott a sátorból és fölegyenesedett. Az éjszaka nyugodt szépsége nézett le rá. A csillagok és a hold ismét felékesítették az égboltot. Sohasem hitte volna, hogy a tenger ennyire békés lehet egy félelmetes vihar utáni hajnalon. Egy fáklya tündökölt fényesen, Branderre vetve szikrázó fényét. Canby odasétált. Egy hosszú, vékony vágás húzódott homlokán. Horzsolások borították egész arcát. – Hauk mondta, hogy megmentetted az életemet. – Igen. – Szeretném megköszönni. Brander bólintott. – Hogy van Kelda? Nadrágba és ingbe öltözve maga a lány mászott ki a sátorból. – Egy vágás, egy ütés, és egy förtelmes lüktetés a fejemben – válaszolta. Canby ránézett, aztán Branderre, végül megint Keldára. – Együtt aludtatok? – Olyasmit kérdezel, amit nincs jogod megtudni – válaszolta Brander hűvösen. Canby szeme elkerekedett a meglepetéstől.
273
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Canbynek joga van tudni – vágta rá Kelda nyugodtan. – Amint az előbb már mondtam, ő képviselt a Herred-thing előtt. – És nem csak az – szólt közbe Canby is –, elfogadtam érte a menyasszonypénzt is. – És ezek miatt jogod van tudni Kelda magánéletének legrejtettebb titkait is? – füstölgőit Brander. – Teljesen nevetségesnek tartom, főleg, hogy a férje rég halott. – Canby nem Ragnarról beszél, hanem a jegyesemről. – A... jegyesed? – Igen. Asgaut.
274
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Huszadik fejezet – Asgaut jegyese – ismételte meg Brander szokatlanul csöndes hangon. Összefonta karját a mellkasa előtt, és sarkonfordult, hogy Keldára nézhessen – Egy részletet elfelejtettél elmondani nekem, viking. Kelda viszonozta a férfi pillantását, reményei szerint önbizalmat mutatva. – Megtudhatnám, mit kaptál nászajándékul? – kérdezte Brander. – A hajómat. – Ezt a hajó? – Igen. Az Arany Napot. Kelda annyira biztosan tudta, mire gondol Brander, mint amennyire biztosan a fejük felett csillogott a Hold. – Élvezed, hogy annak a férfinak a hajóján viszel Norvégiába, aki lemészárolta a családomat, elrabolta és rabszolgává tette a fiamat? – Nem volt még életemben ilyen nehéz és megalázó feladatom – válaszolta Kelda. – Bárcsak felgyújtottam volna a hajót akkor este, ahelyett, hogy játékokat játszottam veled. – Brander csikorgatva ejtette ki a szavakat. – Jobb lett volna, mint a te fogságodba esni, viking. Asgautot szolgálod; ti ketten nagyon hasonlóak vagytok: csalók és árulók.
275
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Engem vádolsz gyalázatossággal – fakadt ki Kelda –, amikor te, skrelling, engem akartál felhasználni, hogy bosszúd véghezvidd? És most is ezt teszed. – Kelda csúfondárosan felnevetett. – Szerintem azért vagy ennyire dühös, mert beleestél a csapdámba, nem is egyszer, hanem kétszer. – Tényleg? – mormogta Brander, furcsa fénnyel szemében. A fáklya megvilágította kőkemény, jeges arcvonásait. – Meglátjuk, ki lesz a győztes, viking. Brander ellépett a hajóorrból, és elindult hátra, a tatba, messze, minél távolabb Keldától. – Veszélyes fickó, igen, az. Tartok tőle, hogy még bajt hoz ránk – suttogta Canby. – Remélem, azért Thoruald olyannak találja majd, amilyennek elképzelte. – Igen – felelte Kelda, de túlságosan fájdalmas volt Branderről beszélni, különösen Canbyvel. – Csak megtaláljam Asgautban azt, amit keresek. Ebben a pillanatban igen elszomorodott, hogy Branderben találta meg azt, amit keresett. Bosszantotta, hogy a férfi olyan vágyakat ébresztett benne, amiket senki más iránt nem érzett soha. – Biztos megtalálod – felelte csöndesen Canby. Kezét nyugtatólag Kelda vállára tette. – Tudom, rettenetesen nehéz volt neked Ragnar halálakor és Thoruald sebesülésekor, de hamar összeszedted magad. Büszke vagyok rád. – Köszönöm, Canby – mondta Kelda lenyelve könnyeit. – Mint Thoruald fogadott lánya, ez volt a legkevesebb, amit megtehettem. 276
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Egyetlen lány sem tehetett volna többet – felelte Canby. – De igen. Megígértem, hogy megkeresem neki a skrelling trónörököst – válaszolta Kelda. – Többet ígértél neki – mondta a törvények tudója. A lány megrázta a fejét, szerette volna, ha Canby nem emlékezteti erre. Az öreg elégedetlennek tűnt, hogy a lány elfelejtette ígéretét. Ki is mondta: – Az örökbefogadási szertartáson az áldozati ökör vérére esküdtél, hogy feleségül mész Asgauthoz, és örököst szülsz neki, hogy Thorualdnak legyen utódja rajtad... fogadott gyermekén... keresztül is. Kelda hirtelen felidézte magában a szertartást. A hároméves ökör leölése. Thoruald csizmája, amit az ökör hátsó lábának bőréből készítettek, és ami a stofa közepén maradt végig a szertartás alatt. Thorualdot magas láz kínozta, és túlságosan le volt gyöngülve ahhoz, hogy egyedül járkáljon. Ezért Haukra támaszkodva jelent meg a Nagyteremben. Beöntötte az áldozati vért a csizmába, aztán fölhúzta azt a lábára. Amikor az egész falu előtt kijelentette, örökbe kívánja fogadni Keldát, kihúzta lábát a csizmából, és a lányét helyezte bele. Megfogva a kezét, vér szerinti gyermekévé fogadta, Talon, a Sólyom kardja örökösévé, ha nem lesz Thorualdnak más, vér szerinti örököse. – Megígérted Thorualdnak, hogy kardja egyszer majd valamelyik unokájára száll – tette hozzá Canby. – Remélem, vér szerinti fiára vagy unokájára fog maradni – szólt Kelda, majd hozzátette: – Imádkozom, Thoruald 277
Emma Merritt – A szerelem rabjai
életben legyen, mikor hazaérünk, Canby. Osztozni akarok az örömében, amikor meglátja Vadvirágot és Brandert. – Csak boldogságot kívánhatok öreg barátomnak – mondta a törvények tudója –, de nem hiszem, hogy megtalálja azt a skrellingben. Az istenek segítsenek, ha igazam van! Megrázta fejét, és végighúzta ujját a vágott seben. – Most, minden gyanakvásunkat félretéve, hálával tartozunk neki, gyermekem. Megmentette az életünket. De minek? – töprengett Kelda. Azért, hogy egy emberöltőnyit szenvedjen egy olyan ember mellett, akivel nem ért egyet, akinek az az egyetlen szenvedélye, hogy fosztogasson, portyázzon, raboljon és öljön. Egy ember mellett, akinek már két felesége – az egyik Thoruald unokahúga – és számtalan ágyasa van. Asgaut csak egyetlen okból kifolyólag akarta Keldát: hogy jogot formálhasson a Sólyom kardjára. Branderhoz hasonlóan Asgaut is csak birtokolni akarta, nem szeretni vagy becézgetni. Kelda rettenetes fejfájással vonult be sátrába pihenni. Mielőtt lefeküdt volna, elővette ékszeres dobozát, és megbámulta azt az arany nyakpántot, amely egykor Thorualdé volt, aztán Branderé. Most viszont az övé... de vissza kell adnia a jogos tulajdonosnak. Brandernek, vagy talán a fiúnak? – kérdezte magában. Aztán egy játékfigurát vett ki a dobozból, és visszatette a kazettát a ládába. Végigfeküdt a puha takarókon, hogy enyhítse testének fájdalmait és agyának lüktetését.
278
Emma Merritt – A szerelem rabjai
A hajó és a hullámok végül álomba ringatták, és mindaddig nem is ébredt föl, míg valaki meg nem érintette homlokát. Szemét kinyitva Vadvirágot látta meg. Hűvös ujjak vizsgálták finoman a seb körüli bőrfelületet. – Hogy van a fejed? – Vacakul – dünnyögte Kelda. Összeszorította ajkát és behunyta szemét, hogy kirázza magából az álmot. – Lázad van, de ez természetes egy ilyen sebesülés után – mondta Vadvirág. – Mire felkel a nap, jobban leszel. Hozok vizet. – Vadvirág csöndben kiment a sátorból. Kelda nem tudta, hogy valaha is jobban fogja-e magát érezni, vagy sem. Ahogy távolodott skrellingföldtől, úgy közeledett otthona felé... Asgaut és a házasság felé. Összeszorította az öklét és érezte, ahogy a játékfigura a húsába mélyed. Fölemelte, és ránézett a faragott sólyomra. Olyan biztos volt magában és sorsában, mikor elhajózott Norvégiából. Most egyáltalán nem volt az. Amit legjobban akart – Brandert és a gyermekét – nem volt az övé. A sors csúnya játékot űzött vele. Teljesen fölébredve kinézett a sátornyíláson. A szürke égbolton a hajnal gyönyörű ezüst sugarai húzódtak végig. Hamarosan a tenger fölé emelkedik a Nap is. Az ég tiszta kék lesz, leheletnyi fehér felhőkkel. Azon gondolkodott, mit tartogat számára ez az új nap. Vadvirág jött vissza. – Itt van, idd ezt meg. – Karját Kelda háta alá csúsztatta és ülő helyzetbe segítette a lányt. 279
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Miután az csillapította szomját, kezével félretolta az ivóedényt. Egy odasuttogott „Köszönöm” után kényelmesen elhelyezkedett, és Vadvirág felé nyújtotta tenyerét, amelyen ott hevert a játékfigura! – Ezt szeretném neked adni. Vadvirág kezébe vette a sólymot, s kedvtelve nézegette. – Thoruald hagyta nekem, remélve, egyszer majd elvisz hozzá. – Ami most be is következik – tette hozzá Kelda. Továbbra is a szobrocskát nézegetve, Vadvirág megkérdezte: – És mi van, ha nem is akarja igazán irokéz menyasszonyát? Kelda most először volt tanúja Vadvirág érzékenységének. – Nem küldte volna a fésűket, ha nem akarta volna igazán, hogy eljöjj. – Nem, ajándékokat könnyű adni, Kelda. Ami igazán nehéz: saját magadat odaadni valakinek. – Ujja hegyét végighúzta a figurán. – Az emberek hajlamosak arra, hogy emlékezetüket alakítgassák. Ami nem tetszik nekik, attól eltekintenek, csak a szép dolgokat hagyják meg emlékeikben. Az évek során... meggyőződésem... Thoruald és én ezt tettük. Személyes találkozásunk majd elsöpri az általunk teremtett illúziókat, és szembeállít majd az igazsággal. – Vadvirág elfordította a fejét, és kinézett a sátornyíláson. Kelda megérintette a karját. – Nevelőapám örülni fog, hogy ismét láthat. – Hamiskásan rákacsintott Vadvirágra. – Egyszer egy okos asszony azt 280
Emma Merritt – A szerelem rabjai
mondta nekem, tudatosítsam Branderban, nem vagyok a foglya. Most én mondom annak a bölcs asszonynak, érzékeltesse Thorualddal, hogy ő az a gyönyörű fiatal menyasszony, akit elhagyott. Az asszony dolga felkelteni Thoruald szenvedélyét, amelyet évekkel ezelőtt érzett iránta. Vadvirág halkan így szólt: – A szenvedély kevésnek bizonyult harminc téllel ezelőtt. Gondolod, most elég lesz? Kelda nagyon is jól értette, mire célzott Vadvirág, és bátorítólag megszorította a kezét. Vadvirág Keldára nézett, aztán néhány tincset félresöpörve homlokából szomorúan elmosolyodott. – Jól beszéltél, Kelda. De most hagylak. Pihenj, míg megállunk valahol kijavítani a károkat és élelmet szerezni. Miután Vadvirág elment, Kelda visszafeküdt a takarókra és ismét kinézett a sátorból. Azon rágódott, vajon milyen lesz az élete, miután megérkeznek a faluba. Árnyék suhant el a sátor mellett. Lépések zaja hallatszott a fedélzeten. Könnyű bőrcsizmák – norvég csizmák – borították a lábfejet és az izmos lábszárakat. Barna nadrág. Brander. Megismerné őt, fizikumát, járását, bárhol és bármikor. A kora hajnali fényben Brander a hajóorrba ment, háttal Keldának. Mindössze széles válla látszott, melyen a köpenyt finoman lengette a tengeri szellő. Néhány pillanatig, melyek lassú hetek múlására emlékeztették Keldát, Brandert bámulta, kiéhezett, majdnem vad szemekkel.
281
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Mintha megérezte volna, hogy figyelik, a férfi lassan megfordult, tekintete találkozott a lányéval. Szeme hűvös volt és zord, arca zárkózott. Keldának eddig is hosszú volt az út Norvégiába. De most úgy tűnt, még hosszabb lesz. – Az eljegyzés nem az ő ötlete volt – suttogta Hauk. – Kelda nem szereti Asgautot. Brander semmilyen megjegyzést nem fűzött az elhangzottakhoz, tovább ment Haukkal az erdőben. Szarvasra és őzre vadásztak az esti étkezéshez és az éléskamra feltöltéséhez, míg a többi viking a hajót javította. Brander tekintete végigfutott a fákon és szembenézett a lenyugvó nappal, melynek sugarai áttűztek a levelek között. – Azt hitte, Thoruald meg fog halni, ezért tett szent fogadalmat, mint gyermek a szülőnek – folytatta lassan Hauk. – Amellyel majd együtt kell élnie – szúrta közbe Brander. Megfeszítette íját, és egy pillanat múlva csattanás hallatszott, amint zsákmánya a földre hullott. – És neked is – mondta Hauk. – Neked is vele kell élned majd. Brander leengedte íját, és az erdő mélye felé indult a hang irányába sétálva. – Azt tette, amit tennie kellett. Thoruald örökbe fogadta őt. Brander megállt és farkasszemet nézett az öreggel. – Nem érdekel a történet, viking. Hauk mélyen Brander szemébe nézett.
282
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Dehogynem – morogta –, nagyon is érdekel, skrelling. Úgy marja a bensődet, mint egy halálos betegség a beleidet. Brander megállt, és egy hatalmas fa alatt lehajolt, és fölvett a mókust. Hauk tenyerével a fatörzsnek támaszkodott és úgy folytatta: – Ha nem óhajtod őt asszonyodnak, hozzámegy Asgauthoz, akinek fiúkat fog szülni, akik egyszer majd a Sólyom kardjának örökösei lesznek. Brander elvágta a mókus nyakát, és lefelé fordította, hogy a vér kicsorogjon belőle. – Miért kellene törődnöm a nővel? – kérdezte később. Hauk megrándította a vállát, íja nekiütődött a nyílvesszőknek, tekintete a fák koronáját kutatta. – Nem csak a nőre gondoltam – felelte. – Hanem a fiúkra is, akiket szülni fog, és akik a norvég törvények értelmében ugyanolyan jogos örökösei lehetnek a Sólyom kardjának, mint te, vagy a te fiaid. Egy fürge mozdulattal ellökte magát a törzstől, megfeszítette íját és kilőtte a nyílvesszőt; a nyüszítés betöltötte az erdőt, amikor eltalálta a másik mókust. – Van egy módja annak, miként lehetne megszabadítani Asgauttól. – Leeresztette íját és elindult a megsebesített állat felé. Brander éppen a saját mókusát nyúzta. – Ó! – A viking elégedetten sóhajtott néhány lépésről. – Halálos ponton találtam el. – Branderre nézve elmosolyodott. – Igen, Brander, irokéz nagyfőnök, halálos ponton. 283
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Brander nem értette, mit akar ezzel Hauk mondani. Türelmetlenül hallgatta a fütyörésző viking harcost, miközben mókusát nyúzta. Hauk igazat beszélt, a vágyakozás Kelda után olyan volt, mint egy halálos kór a belekben. Marta belülről, kerge gondolatokba és álmatlan éjszakákba sodorta. Nem értette önmagát és a bensőjében zajló ellentmondásos érzelmeket. Mielőtt találkozott volna a nővel, életét az értelem irányította, és nem a szenvedély; ez törvényszerű. Most egyre inkább úgy érezte magát, mint a hajó a hatalmas viharban. Az egyik pillanatban fölszállna az égbe, a másikban pedig elsüllyedne a legszürkébb kétségbeesés mélységeibe. Mindez egy nő miatt? Emiatt a viking nő miatt? Na nem, ő erősebb férfi annál. De most sem szerette volna, hogy Kelda Asgauthoz menjen feleségül, illetve ugyanezen okból, bárkihez is. A gondolat, miszerint rajta kívül más férfi is elveheti a lányt, nyugtalanná tette. Kelda az övé. Egészen biztosan. Ő volt az, aki ráébresztette nőiességére. És mégsem szabad szeretnie a lányt. Nem akart... nem tudott... gyermeket nemzeni Thoruald számára. Brander szavai a lányhoz rendkívül durvák voltak, de a szíve nem. Ismerte Keldát, tudta, nem mehetne majd el a gyerekével. Most ébredt tudatára annak, hogy nem akarja... nem tudja megengedni, hogy a lány másé legyen. 284
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Talán egy idő múlva meg tudja majd győzni, hogy boldog lehetne az Erdősföldön. Talán jövő tavasszal visszatérhetne vele otthonába. Igen, talán...
285
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Huszonegyedik fejezet Egy kimerítő, hajójavítással töltött nap után a vikingek sült vadhúst és zöldségeket lakmároztak. Ahogy a nap eltűnt a nyugati égboltról, elővették a húst és kinyitottak egy hordó sört. Néhány korsó sör és az ínycsiklandozó vadpecsenye jó éjszakai pihenést ígért. Gondolataiban Branderrel elfoglalva Kelda nem akart résztvenni a mulatozásban. A folyóhoz sétált, amitől nem messze egy nagy szikla állt. Arcát fölhúzott térdére támasztva bámulta a csillogó vízfelületet. Tekintete néha a pompás esti színekbe öltözött égboltot kutatta. – Mit csinálsz itt egyedül? Brander! – Gondolkodom – válaszolta Kelda. – Miért jöttél ide? – Fürödtem. – Végighúzta kezét nedves haján, és közelebb húzódott a lányhoz. – Hogy van a sebed? – Egy kicsit fáj még – felelte Kelda –, de hamarosan meggyógyulok. – Aha. A lány érezte, amint Brander tekintete végigfutott a bevarrt vágáson. – Miért nem szóltál hamarabb, hogy eljegyezted magad Asgauttal? Kelda a hajával babrált, s kisöpörte a nyakából azt.
286
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Semmit sem változtatott volna a dolgon. Te már az elején eldöntötted, hogy a szajhád leszek. – Szajha – túl durva ez a szó. – Igen. Durva. De az élet is durva volt, amit ígértél nekem. – Az volt? – A férfi kérdése és tekintete a lányt kereste. – Azt is terveztem, feleségül veszlek. Ha nem kábítottál volna el a füvekkel, megláthattad volna. Noha Kelda szíve fájt a férfi vallomásától, elfordította tekintetét, és így szólt: – Ezek csak üres szavak, amelyeknek már semmi értelme. Meg van átkozva az életed, arra vagy kényszerítve, hogy az apádon állj bosszút. – Te és néped a kezdetektől pusztulással fenyegettetek, viking. – Kelda! – tört ki a lányból a sikoly, és arcához emelte kezét. Villámló fájdalom cikázott át az agyán, és megbánta kifakadását. – Szólíts a nevemen! És nem ócsárolhatsz egész életedben olyasmiért, amit te vagy képtelen elfogadni. – Tényleg férjhez mész ahhoz az Asgauthoz? – Igen, miért ne? – felelte Kelda. – De miért igen? Nem szereted őt. Hauk ma mondta nekem, két felesége és tucatnyi ágyasa van. Igen, ez a tény gyötörte Keldát is, amióta a Herred-thing szentesítette eljegyzésüket. Anyjához hasonlóan egyetlen felesége akart lenni a férfinak, kedvesének, szeretőjének. – Csak azért beszélsz a házasságról, mert élvezed, hogy kigúnyolhatsz amiatt, amit elvesztettem. A szeretet sohasem volt része kettőnk kapcsolatának – mondta szomorúan, s
287
Emma Merritt – A szerelem rabjai
elpárolgott belőle a harci kedv. – Miért számítana hát Asgaut esetében? Brander közelebb lépett a lányhoz. A naplemente fényében Kelda látta szeme csillogását és szájának kemény, keskeny vonalát. – Te hozzám tartozol, egyedül hozzám. – Nem – válaszolta Kelda. – Tested egy része ezt gondolja, skrelling, de nem igaz. Egyes egyedül önmagamhoz tartozom. – Hát akkor mondd el magadnak, mit akarsz. – Brander hangja lágy volt és becéző, mint egy selyemből készült takaró. Melegség áradt kezéből is, amikor a lány vállára tette, s maga felé fordította. Ajkával gyengéden megérintette a homlokát a seb fölött. – Én másképp tudom. Ráadásul Asgaut nem szereti a beszennyezett javakat. Kelda kurtán felnevetett. – Lehet, hogy Asgaut nem szereti a beszennyezett javakat, ahogy finoman megfogalmaztad, de engem el fog venni, bármi legyen is az ára. Miközben testemet kívánja, jobban értékeli azt a tényt, hogy Thoruald fogadott lánya vagyok. Házasságunk feljogosítaná arra, ő legyen a trónkövetelő. Gyermekem biztosítaná neki, hogy apja legyen a Sólyom leszármazottjának. – Keserűen nevetett. – Az a tulajdona lennék Asgautnak, amit még Brunhild sem vetne meg. – Brunhild? – kérdezte Brander. Kelda bólintott. – Thoruald egykori feleségének unokahúga és Asgaut első, legidősebb felesége. Jelenleg igen erős kézzel uralkodik. 288
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– És mégis hozzá akarsz menni feleségül? – Szent esküt tettem Thorualdnak – suttogta Kelda úgy fordítva a fejét, hogy tekintete Brander ajkára essen. Tudta a férfi ajka határozott, lágy és meleg. Ajka, mely vágyat ébresztett kiéhezett testében. – Igen, skrelling – mondta rekedten. – Asgaut mindenáron el fog venni feleségül. Brander sötéten nézte a lány arcát. – Nem engedem, hogy Asgaut elvegyen. – És miként akadályozod meg? – kérdezte Kelda, s remegés futott végig testén. – Magamnak követeltelek, mikor irokéz törvények uralkodtak fölöttünk. Ugyanezt fogom tenni norvég törvények alatt is. Brander határozott tekintete, amint Kelda szemébe nézett, heves érzelmeket indított meg a lány testében. Brander maga volt a Nap, a lány pedig a rügyező bimbó, amelyet az belelövelt aranyló melegébe. – Hogyan? – kérdezte Kelda. – Az eingigi! – Megküzdesz értem életre-halálra?! – A mondat egyszerre volt felkiáltás és kérdés. – Igen. – Elengedte a lány vállát, kezét az arcára tette ujjával ajkát simogatta. Kelda attól a pillanattól kezdve, hogy Brandert meglátta irokézeknél, tudta, a sors egymásnak teremtette őket. Időnként... és most is... szerelmet akart kapni és adni. Tudta, ő adhat szerelmet a férfinak, de nem volt biztos abban, hogy 289
Emma Merritt – A szerelem rabjai
megkapja ugyanazt. Kezdetben lehetségesnek tartotta, de minél több időt töltött Branderrel, annál inkább világos lett, hogy norvégok iránti gyűlölete riasztotta el, talán mindörökre. Kelda változatlanul akarta a férfit, pedig az utálatosan és keményen beszélt vele. Bármit elfogadott volna tőle. Többet akart, más után sóvárgott, mint a férfi érintése ajkán. Előrehajolt. Brander csöndes sóhajjal fogadta el a felkínált ajkat. Karját kinyújtva felemelte a lányt a szikláról és egész testét magához szorította. Csókjuk elmélyült, a férfi nyelve keményen és édesen játszadozott Kelda szájában. Brander mellkasa megemelkedett, amikor egy mélyet lélegzett, de szája nem engedte el a nőét. Leengedte Keldát a földre, de ő annyira elgyengült, hogy vállával továbbra is Brandernek támaszkodott. Az izgalom kegyetlenül gyűrűzött Keldában, s a forró csók nem bizonyult elegendőnek. Többet akart a férfiból. Ahogyan nyelvét befogadta, úgy akarta teljesen magába fogadni a férfit. Amikor az megpróbált eltávolodni, Kelda felnyögött, és közelebb vonta magához. Sóvárgását azonnal megérezte a férfi. Finoman összecsukta fogait, mintegy csöndes könyörgésként, hogy a férfi ne vegye el ajkát az övétől. Ismét beleborzongott ölelésébe. Méginkább kívánta és kiéhezve birtoklására, kezét becsúsztatta a férfi nadrágjába és alsótestét saját medencéjéhez szorította. Figyelmeztette a férfit vágyaira, erősen kívánva, hogy befogadja őt. 290
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Brander felsóhajtott. Kezét a lány testére csúsztatta, rábukkant mellére és masszírozni kezdte, forró kéjhullámokat keltve. A lány felnyögött, kinyitotta a száját, és fejét hátrahajtotta, mintegy megadva magát. Ezáltal előretolta mellét, és a férfi mohón szájába vette. Simogatása felerősödött, míg a lány teste teljes egészében remegni nem kezdett. Brander végigcsúsztatta forró ajkát a lány mellén, fel a nyakáig. Végül egy erős csókkal ismét rátalálta lány ajkára. Valamikor, amikor szüzességét elvette, teljesen birtokolta a lányt. Most egyetlen csókkal, úgy tűnt, a lelkét is birtokába vette. Kelda elfordította tőle arcát, de ajkán még érezte a férfi forró leheletét. Szaggatottan lélegzett. Küzdött, amikor feladta ártatlanságát, de akkor csupán egyetlen dolog választotta el az asszonnyá éréstől. De most a férfi lelkét akarta. Amikor ez sikerült neki, az övé lesz... mindörökké. Brander ajka megint arcára tévedt, amint kezével a melle után kutatott. Simogató ujjai addig izgatták mellbimbóját, amíg megmerevedett. Amikor ujjaival finoman sodorgatni kezdte őket, Kelda egyetlen remegő vággyá vált, a feje búbjától a talpáig. – Brander – suttogta Kelda. – Dacod az enyém, mint ahogy megadásod is az – mondta Brander. Meg akarta magát adni, de lelkét is odaadja? Azt mégsem teheti meg. 291
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Kinyitotta szemét és férfira nézett. Hogyan is láthatta valaha ezeket a szemeket elutasítónak és hidegnek? A férfi szemének forró mélységében saját képmását látta. És érezte, olyan biztosan, mint ahogy a férfi tartotta, hogy lelke már az övé. Megadta magát. Azért nem merte még bevallani neki. – Soha nem adom meg magam – suttogta. Hátrahajtotta fejét, haja a férfi ölelő karjára borult. – Kölcsönös szükség, kölcsönös vágy. A férfi keze még egyszer finoman végigsimította a lány gömbölyű fenekét, majd felkúszott válláig, majd ismét vissza csípőjéhez. A lány boldogan követte a férfi kézmozdulatait, amint csípőjét férfiasságához szorította. Mosolygott és dorombolt – tiszta élvezet, mely a mélyből jött, belülről. Kelda körkörösen mozgatta csípőjét a férfién. Brander felnyögött a vágytól, karjával mintha satuba szorította volna kettejük testét. Az ő csípője is fölvette a lány ritmusát, követte ebben a furcsa, érzéki táncban. Együtt és egyszerre mozogtak, mindegyik magának, mindegyik a másiknak, élvezetük eggyé vált. Kelda ívbe feszülve hátrahajtotta fejét. A férfi megcsókolta puha nyakát, az arca mellett, egészen a fülcimpája alatt. Minden alkalommal, amikor ajkával a lány után nyúlt, Kelda kacagva fordította el fejét tőle. Csókjait így nyaka hátsó részén, fülén, sőt, halántékán érezte. – Tartsd ide a szád! – mondta Brander követelőzően. Kelda vidáman nevetett. Kacagása, úgy tűnt, szunnyadó tüzeket ébresztett újra a férfiban. Szerelmes simogatásai
292
Emma Merritt – A szerelem rabjai
felerősödtek, őrültté, és követelőzővé váltak. De a lány még mindig elfordította tőle a fejét. – Újra szeretkezni akarok veled – mondta Brander, és forró nyelvét végighúzta a lány nyakán. – Én is akarok – mondta Kelda, és csípőjét félreérthetetlenül a férfiéhoz szorította. – Így. – A férfi megfogta a lány arcát, és ajkát az övéhez szorította. És csak akkor súgta oda: – Csak így lehet, ez az egyetlen mód. A lány visszahőkölt. – Nem, irokéz főnököm. Már megtanítottál, miként lehet egy férfi egészen a nőé. – Az ajkadat, azt add ide nekem! – parancsolta Brander. Szenvedélye csúcsára érve Kelda felnevetett, de azért odatartotta ajkát. A csók mély volt és őrjítő. A lány most az egyszer nem vágyott gyöngédségre. Karjával szorosabban ölelte a férfit, egyre jobban hozzádörgölőzve. A férfi is erősen szorította, még akkor is, amikor leengedte a lányt a puha fűre és nyelvével tágabbra tárta a száját. Amikor végül befejezte a csókot, fölemelte fejét. Ujjával megérintette a lány nyakát. – A tested őrülten remeg, viking. Miattam? Kelda bólintott. Most megérintette kőkemény mellbimbóját, mely majd átdöfte ingét, és a kéjhullám ismét végiggyűrűzött Kelda testén. – Miattad. Érted – suttogta elhaló hangon.
293
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Megfogadtam, hogy távol tartom testemet tőled – mondta Brander, és rábukott a lány mellére. Ajka megérintette azokat, és Kelda érezte az anyagon keresztül forró, nedves leheletét. – Nem akarlak megérinteni, de úgy látszik, nem tudok ellenállni. – Örülök, hogy ez olyan fogadalom, amelyet nem tudsz betartani – suttogta Kelda, és szavai elfojtott sóhajba torkollottak, amikor Brander fogai körülharapdálták mellbimbóját. Egyik kezével átölelte a férfi nyakát, és még közelebb húzta. Magába szerette volna fogadni. – Azt ígérted, hogy megkínzol, viking, és tényleg azt teszed. Szeretem, amit teszel velem. De gyűlölöm és megvetem, amiért megteheted. – Vetkőztess le, skrelling – suttogta Kelda, kezével végigsimítva a férfi haján és nyakát, – Szeretkezz velem! – És mi van a sebeddel? – kérdezte Brander. Kelda elmosolyodott. – A vágy, amit lángra lobbantottál bennem, több figyelmet igényel, mint a sebesülésem. Ha kielégítetlen maradok, az sokkal nagyobb fájdalmat és gyötrelmet okoz nekem. Brander keze a lány derekára siklott. Néhány mozdulattal levette a lány ruháját, és előbukkant telt melle, mely lüktetett és sóvárgott a vágytól. Erősen megmarkolta, és Kelda ismét érezte a vágy perzselő érzését. A férfi valamennyi érintése eszébe juttatta, milyen üres nélküle, és hihetetlenül kívánja őt. Mielőtt tudta volna, hogy a férfi mit csinál, Brander lehajolt és lehúzta a lány lábáról a csizmát. Aztán derekához 294
Emma Merritt – A szerelem rabjai
csúsztatta kezét és eloldozta a lány nadrágját, majd levette alsóneműjét is. Érezte a tavaszi levegő áramlását, ahogy az meztelen és vágyakozó testét simogatta. Brander, még mindig a lány lábánál, kezébe vette a talpát. Mily nagynak tűnt a férfi tenyere és mily kicsi volt a lány lába. Ujjával ábrákat rajzolt Kelda talpára. A bizsergető meglepetéstől a lány felsikoltott; ez idáig nem tudta, hogy talpa és bokája ennyire érzékeny. A simogatások folytatódtak, egyre fokozva a lány vágyát. Vonaglott és nyöszörgött. Brander becéző szavakat suttogott. Amikor Kelda úgy érezte, hogy ezt a kéjes simogatást nem bírja tovább elviselni, Brander a talpát az arcához szorította. Csókokkal borította el, azután borostás arcát lábfejéhez szorította. Kelda szaggatottan lélegzett, visongott, hozzásimult a férfihoz. Brander ujjhegyével égető vonalakat húzott a térdhajlatába. A lány medencéje kitörő vulkánként izzott. Ürességet érzett. Olyan ürességet, amelyet csak Brander tudott kitölteni. Lába megremegett, ahogy felnyögött gyönyörében. – Brander – kérlelte, kezével a férfi haját babrálgatva. – Kérlek, tégy magadévá. Kérlek... Brander leengedte a lány lábát és csókokkal borította el lábszárát, végig a combját, csípőjét és mellét. Azután nyakát kezdte csókolgatni. Szájával végigsimította a lány ajkát, vére lüktetésétől kidudorodó nyaki ereit, aztán mellbimbóját kereste. Kelda ellágyulva nyögdécselt.
295
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Amikor hosszú, forró csókban egyesült szájuk, Brander rászorította tenyerét Kelda csípőjére. Érintése olyan kéjes volt, hogy Kelda felsikoltott a gyönyörtől; kiáltása újabb csókba fulladt. Brander finoman becsúsztatta kezét a lány lába közé, ujjait óvatosan mélyebbre és mélyebbre dugta a lány perzselő testében. Kelda sóhajtozva rángatta ide-oda csípőjét. Kelda valaha tüzes napnak nevezte a férfit, magát pedig kinyílt bimbónak. De Brander nem volt az. Ő a villámcsapás volt a fekete égen. Tüzével megégette a lányt, kéjt küldött szét minden egyes porcikájába. Közelebbről megismerkedve az erős szenvedéllyel, Kelda nem is tudta igazán, hogyan kezelje. Felsóhajtott és elfordította fejét a férfi újabb csókja elől. – Brander – szava könyörgés volt. – Igen, kicsinyem – suttogta Brander. Kelda forró könnycseppeket érzett lefolyni az arcán. – Soha nem volt ilyen jó. Brander megcsókolta mindkét szemét, nagyon lágyan, csodálatosan. – Még csak most kezdjük el fölfedezni az élvezeteket – ígérte a férfi. Finom cirógatása ismét elkezdődött, ezúttal Brander Kelda egyik mellbimbóját vette szájába. Nyelvével keményen simogatta, míg ujjaival egyre beljebb hatolt a lányba, egyre gyorsabban. Kellemes villámcsapások voltak ezek, tüzük erős, férfias; folyékony áramlatok indultak meg a lány
296
Emma Merritt – A szerelem rabjai
testében hatásukra. Bármelyik pillanatban lángra lobbanhatott. A lángok elemészthették volna testét. Kelda teste kígyóként vonaglott. Belesikoltott a férfi szájába és hátrahajtotta fejét. Teste már ellenőrizhetetlen görcsökben rángott. Tetőtől talpig elöntötte az izzadtság, de olyan belső nyugalom töltötte el, amilyet még sohasem érzett. Brander visszahúzta kezét és karjába szorította a lányt. – Az én asszonyom – ismételgette újra meg újra. – Az enyém vagy, viking Kelda. Amilyen élvezetet nyújtott érintése az imént, olyan simogatóak voltak most becéző szavai. Ismét nevén szólította. Asszonyának nevezte – ezúttal a norvég törvények szerint. Életre-halálra fog küzdeni érte! Nagyobb megtiszteltetés nőt nem érhet. – Biztos vagy benne, hogy asszonyodnak akarsz? – kérdezte Kelda, kezével a férfi testét simogatva. – Igen. – Brander ajkához emelte a lány kezét. – Asgaut egy Jomsviking – mondta Kelda – igen erős fegyelmű harci iskolát járt ki. Csak egy másik Jomsviking hívná ki őt párbajra. Brander lágyan felnevetett. – Meg akarsz ijeszteni? Kelda megrázta a fejét. – Nem csak kihívom, de le is fogom győzni őt. – Minden áron? – Akár az életem árán is, ha szükség lesz rá – jelentette ki a férfi – de Asgautot nem fogom megölni. A büntetése az lesz, hogy szégyenben éljen. 297
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Ajkával megérintette a Keldáét, és kezét tarkójára kulcsolta, hogy minél közelebb tarthassa magához a lány fejét. Ahogy pillanatokkal ezelőtt Brander nyelve járta be a Kelda testét, most az övé kalandozott a férfién. Leengedte karját és megsimogatta Brander hasát. Érezte a férfi göndör szőrzetének puhaságát tenyerén, amikor kezét lejjebb csúsztatta, hogy kioldja a nadrág széles bőrövét. Kezét a nadrág alá csúsztatta, ujjhegyével simogatni, cirógatni kezdte a forró, selymes bőrt. Ahogy tenyere alatt érezte a férfi ágaskodó vágyát, ismét belehasított az ismerős érzés és megremegett. Brander megállította kezét. – Ne – suttogta, gyengéden megérintve ajkával a heget a lány homlokán. – A mai éjszaka a tiéd volt. – De mi lesz veled? – kérdezte Kelda. – Később, nekem jó lesz akkor is. Még rengeteg módozatára meg kell tanítsalak annak, hogyan szerezhet egy férfi és egy nő örömet egymásnak, kis vikingem. – Ujjával gyengéden végigsimította a lány homlokát. – Visszajönnél velem tavasszal az én hazámba? – kérdezte Brander. Kelda továbbra is karjában maradt. – Szent esküt tettem Thorualdnak – mondta. – És ha feloldoznának alóla? – Akkor gondolkodhatnék azon, hogy visszatérek-e veled – mondta Kelda – de lelkem mélyén érzem, nem hagyhatom el Norvégiát. Ez az otthonom, a hazám; ide tartozom én is... meg... gyermekeim is. 298
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– És mi van velem? – kérdezte Brander. – Norvégiához tartozol te is, szerelmem. Brander felsóhajtott. – Aludjunk. Szorosan a férfi karjába zárva, megvédve a környező vad világtól, az Asgauttal közös jövő rémképétől, Kelda elmosolyodott és megnyugodott; csodálatos álomba szenderedett, amelyből csak napkeltekor ébredt fel. Nem tudta, mi ébresztette fel, de kinyitotta szemét, hogy megnézze Brandert maga mellett. – Jó reggelt! – suttogta a férfi. – Ideje visszamenni a táborba. – Igen – mondta Kelda, tenyerével végigsimítva a férfi állán. Élvezte, ahogy a borosta a tenyerét dörzsölte. – Szeretném, ha viselnéd a totememet – kérlelte Brander. – Melyiket? – kérdezte Kelda és megérintette a férfi nyakláncát. – Az arany nyakpántot – felelte Brander. Kelda úgy érezte, szíve széthasad a boldogságtól. – Nagy megtiszteltetés, hogy viselhetem. – A nyakpántot fogod viselni, nem a bélyegemet. – A tetoválás, akárcsak a fehér egyenruha, a nyakban hordott szalag és a megbélyegzett kar, a rabszolgaság jele volt – mondta Kelda. – Ó, igen – hagyta helyben Brander, majd mosolyogva hozzátette: – Teljesen természetes, hogy viseled a Sólyom arany ékszerét, azt az ékszert, amit a fogadott apád – az én vér szerinti apám – magának csináltatott. 299
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Igen – felelte Kelda fojtott hangon. – Hol tartod? – kérdezte Brander. – Az ékszeres kazettában, az utazóládában. – Amíg megfürdesz és felöltözöl, ide hozom neked – mondta Brander. Később, mikor Kelda befejezte reggeli tisztálkodását, Brander a parton várt rá. Kelda büszkén odalépdelt hozzá. Mindig is a legvonzóbb férfinak tartotta Brandert, akit valaha is látott. De most már a legbátrabb is ő volt, akit valaha ismert. Tényleg látszott rajta, hogy Thoruáld fia; a férfi, aki egyszer örökölni fogja Talont, a Sólyom kardját. Branderben minden megvolt, amit egy asszony egy férfitól kívánhatott, amit férjében szeretett volna. Egyik kezében a száradó ruhákat tartva Brander kisegítette Keldát a vízből. Szétnyitott egy hatalmas ruhát, és felitatta a vizet a lány testéről; ujjait néha végighúzva a bársonyos bőrön. Amikor Kelda teljesen felöltözött, Brander elővette az ékszert. Kelda remegett, mikor bőrén érezte az arany hűvösét. Brander a nyakára kulcsolta a kezét és becsatolta a pántot. Kelda beleborzongott a gondolatba, hogy most már a Branderé. Most már mindketten a Sólyom kardjának örökösei. Milyen remek fiaik és lányaik lesznek! – Mostantól kezdve, Keldám, az enyém vagy – mondta Brander és előrehajolt, és megcsókolta Kelda bőrét a lánc körül. – Igen – suttogta Kelda.
300
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Kéz a kézben sétáltak vissza a táborba. Hauk felnézett a tányérból, amit a kezében tartott. Tekintete az egyikről a másikra vándorolt. A többiek is kíváncsi pillantásokat vetettek rájuk, de senki sem szólt semmit. Canby lépett most a tisztásra, pillantása összekulcsolt kezükről az arany nyakpántra siklott, amely Kelda nyakán volt. Mint aki nem hisz a szemének, megrázta fejét, de ismét rájuk nézett. – Mit csinálsz azzal a hitetlennel? – Hangja messze erősebb volt egy sóhajtásnál. Öklét rázta. – Miért, mit gondolsz? – gúnyolódott Brander. – A norvég törvényeknek megfelelően az asszonyomnak akarom őt. Canby láthatóan elképedt. – Elveszed feleségül? Kelda visszafojtotta nevetését. Alig várta Brander válaszát. – Nem – felelte a férfi. Kelda keze elernyedt Brander szorításában, tátott szájjal bámult a férfira. Brander szája sarkában különös, szomorkás mosoly bujkált. – Szeretőmnek akarom – mondta. Hideg gyűlölet öntötte el Keldát. Ki akarta rántani a kezét, de Brander keményen tartotta, és nem engedte el. Másik kezével a pántot akarta letépni nyakáról, de a férfi lefogta. – A szeretőd! – sziszegte Canby. – Viseli a bélyegemet – mondta Brander – az arany nyakpántot, mely egykor Thorualdé volt, azután az enyém. Most a szeretőmön van. 301
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Hauk eldobta tányérját és felemelkedett. Nem szólt semmit, de hitetlenkedve nézett Branderre. Vadvirág, kissé elpirulva, szintén csodálkozva nézett rájuk. – Fel tudod fogni, hogy Kelda Thoruald fogadott lánya és törvényes örököse? – kérdezte Canby. – Igen, tudja – felelte Kelda Brander helyett, és maga is csodálkozott hangja nyugodtságán. És ő tudta az igazságot, legalábbis annak egy részét. Abban a pillanatban értette meg Brander szándékát, és olyan biztos volt benne, mintha előzőleg megbeszélték volna az egészet. – Azért is akar magának. Az a szándéka, hogy ne születhessenek fiaim és lányaim, akik nem az ő gyermekei, hogy örökölhessék a Sólyom kardját. – Más okok miatt akarlak szeretőmnek – mondta Brander Keldára nézve. – Persze, rabszolgának, szeretőnek, mindennek, csak feleségnek nem – felelte dühösen Kelda. – Megmagyaráztam már. Meg kell értened a feltételeimet. Kelda Brander tekintetét kereste. – Nem tudom. – Asgaut kinyír téged – ígérte meg Canby. – Darabokra fog szaggatni. Brander felnevetett. – Próbálja meg. – Mivel meggyaláztad jegyesét – mondta Canby – párbajoznod kell vele, és a fegyvert ő választhatja meg.
302
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Mindaddig, míg az asszonyt választhatom, a másik választás joga illesse őt meg. Szüksége lesz erre az előnyre – felelte Brander. Könnyek égették Kelda szemét, de valahogy visszatartotta sírását. Miközben Brander összetörte szívét, szétfoszlatta álmát, hogy a felesége lehessen és gyermekeket szülhessen neki, addig másfelől biztosította, hogy megszabadítja Asgauttól. Attól nem félt, hogy Asgaut nyeri meg a viadalt. De félt kissé Thoruald reakciójától, amikor az megtudja, hogy ő belegyezett abba, hogy Brander szeretője legyen. Meg fogja vajon érteni, hogy ő – a fogadott lánya – miért ment bele egy ilyen egyezségbe? Egy része igen, gondolta. A másik nem. Biztos, azt akarja majd, hogy ő és Brander összeházasodjanak, és akkor gyermekeik – unokái – kétségtelenül és törvényesen a Sólyom kardjának örökösei lesznek. De hát nekik nem lehetnek gyermekeik! Ezt viszont Thoruald soha, soha nem fogja megérteni és elfogadni. – Kelda! Hátrafordult és Canbyt látta, aki összeráncolt szemöldökkel nézett rá. – Már harmadszor szólítalak. Figyelj rám, és fontold meg jól szavaimat. Hogyha a saját jószántadból odaadod magad ennek az embernek, akkor bűnt követsz el Asgaut ellen. A Herred-thing ki is végeztethet emiatt. Ha Brander erőszakkal vesz magához, akkor bízhatsz Asgaut és a Herred-thing kegyelmében. – Igen, Canby, ismerem a törvényt – mondta Kelda. 303
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Aztán Branderre pillantott. Fájdalma keserű haraggá nőtt. Brander nem volt különb a többi férfitól. Neki egy nő mindössze vagyontárgynak számított. Játékszernek. Kelda csak azért kellett neki, hogy bosszúját bevégezze. Már nem érezte magát Brander rabszolgájának; de mégis az volt. Azért, hogy Asgauttól megszabaduljon, Brander mellett kellett maradnia. Ő akart Kelda bajnoka lenni. Fel akarta cserélni a szerepeket. Ő szerette volna játékszernek tekinteni Brandert. Egyenesen a férfi ébenfekete szemébe nézve elmosolyodott. – Canby, igen alaposan megfontoltam szavaidat, és megmondom neked az igazat. A múlt éjjel együtt feküdtünk a parton ezzel az emberrel, a saját akaratomból. És már akkor tudtam, hogy nem ajánlhatja fel a hitvesi ágyat. Jószántamból lettem a szeretője. Jószántamból maradok az. Mosolya elbűvölő volt, mikor észrevette Brander arckifejezésén a meglepődést. A férfi szorítása enyhült, így Kelda kiszabadíthatta kezét és megérinthette a nyakpántot. – Szabad akaratomból viselem a skrelling jelét. Canby dühös arccal nézett a vakmerő lányra. – Thoruald mindent meg fog tudni – fenyegetőzött. – Igen – válaszolta lágyan Kelda –, mindent.
304
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Huszonkettedik fejezet – Norvégia... – suttogta Kelda a szót, melyet litániaként ismételgetett skrellingföld felé és vissza, a hosszú úton. – Igen – mondta Hauk. – Az otthonunk, úrnőm. A hajnal előtti ezüstös szürkületben Kelda a hajóorrban állt Haukkal, Branderrel és Vadvirággal, s fejük egy vonalban volt a díszes orrszoborral. Hauk, lábával erősen a padlózatnak támaszkodva, kezét hátrakulcsolta erős teste mögött. Vadvirág közvetlenül mellette állt. Brander egyik kezével a faragott sólyomfejnek támaszkodott, a szél a haját cibálta és köntösével játszott. Kelda a másik oldalon állt, a sólyom nyakát átölelve. Valamennyien a távolba néztek. Hauk ajka elégedett mosolyra húzódott. – Érzem az anyaföld szagát, úrnőm. Az istenek diadalmas bevonulást ígérnek a kikötőbe. – Igen. A vihar jelei eltűntek már, a háborgó hullámok is elültek, helyettük sima tengerkék víztükrön haladunk. Amikor ilyen színű a tenger, mindig eszembe jut a köpenyem színe, amit Ragnartól kaptam nászajándékba. Gyönyörű keveréke a kéknek és a zöldnek. Brander Kelda felé fordult. A lány felfigyelt a mozdulatra és észbekapott, hogy mit is mondott az imént. Kezével megérintette az arany nyakpántot – kemény, hűvös bizonyítékát annak, hogy ő ennek az embernek a szeretője. Ő,
305
Emma Merritt – A szerelem rabjai
egy szabad nő, a törzsfő fogadott lánya, de valójában ennek a férfinak a foglya. – Sohasem voltam még ilyen kíváncsi a Sólyom lakára – mondta a tapasztalt harcos. Kelda tekintete találkozott a Branderéval. – Igen – szólt a lány és kiszáradt szájjal folytatta: – Boldog leszek, ha meglátom a hegyfokot. – Milyen a falu? – kérdezte Vadvirág. – Sólyomtanya a jarl birtoka – válaszolta Kelda. – Meglehetősen sok munkás és alattvaló lakik ott. – Olyan, mint egy falu? – kérdezte ismét Vadvirág. – Igen, de más, mint az irokézeké – magyarázta Kelda. – A vezér birtokolja a földeket, a többiek pedig neki dolgoznak. A dolgozók szabad, viking születésű emberek, a kézműveseket és a rabszolgákat a portyákon gyűjtjük be. Vadvirág a vikingeket nézte, akik a hajót a kikötőbe kormányozták. – Ezek az emberek mind a jarlhoz tartoznak? – Nem, ők szabadok, akik felesküdtek a vezérre, nagyon hasonlóan ahhoz, ahogy az irokéz harcosok Branderre – válaszolta Kelda. – Soknak közülük saját földje van, de javaik kevesebbet tesznek ki, mint a jarlé. Annyiban függnek a vezértől, hogy ő adja a hajókat és a terveket nekik a fosztogatáshoz és portyázáshoz. – És mivel ez az út nem számított portyának, zsákmány sincs, ki fizeti meg az embereit? – kérdezte Vadvirág. Kelda, magán érezve Brander szúrós tekintetét, mélyet lélegzett. 306
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Thoruald. – Ő fizetett, hogy skrelling utódját hazahozzák neki? – kérdezte a sámán. Kelda bólintott. – Mennyit fogtok kapni? – kérdezte Brander. – Sokat – felelte Kelda, és nem érezte hibásnak magát. – Thoruald büszke lesz majd arra, hogy itt vagytok. Élvezni foglya az énekeket és verseket, amelyeket Ulmer fog előadni a fortélyomról, amivel megszereztelek benneteket. Az érkezési ünnepségen nyilvánosan megdicsérnek az emberek előtt. Hauk figyelmeztető pillantást vetett Keldára, de a lány nem vette észre. Pillanatnyilag győztesnek érezte magát, és belefáradt már Brander érzéketlen bánásmódjába. Ki akarta élezni kissé a helyzetet, meg akarta végre táncoltatni a férfit. – Olyan fontos ez neked? – kérdezte Brander. – Igen. Hauk, hogy sietve megtörje a kettejük közötti feszült csendet, így szólt: – Mihelyt megérkeztünk Sólyomtanyába, megtudhatjuk, hogy a Sólyom fjordban járunk, amely a birtok bejáratának számít. Ez az új otthonod, uram. – Úgy látom, a jarl mindent megjelölt a partvonalon. – Brander visszafordult Haukhoz. – Van itt egyáltalán valami, ami nem viseli a Sólyom nevet? Hauk felnevetett, úgy tűnt, semmi bántót nem fedezett fel a kérdésben. – Sőt, Brander főnök, ha nem Sólyom, akkor Thoruald. 307
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Kelda ismét megérintette a nyakpántot. A Sólyom fiának jelét viselte magán. Norvégia népe törzsfőként tisztelte Thorualdot. Annyi hőstette volt, hogy a skaldok sok stofában énekelték meg őket szerte az országban. Sokan, akik haragjának célpontjai voltak, igencsak féltek tőle. De senki sem látta még a Sólyom utódját. Mindketten félelmetes harcosok voltak, délcegek megjelenésben és harcban. Az világos volt, ez sötét. Az egyiket civilizáltnak mondták, a másikat barbárnak. Az egyik a nappal, a másik az éjszaka. Mindketten Sólymok. Mindketten félelmetesek voltak. Önfejűek. Arra kárhoztatva, hogy mindketten saját útjukat járják. De csak az egyikük győzhetett... a jarlok játékának alapszabálya volt ez. És a győztes nem az erősebb, hanem az okosabb lesz! Kelda arra gondolt, hogy a mérkőzés izgalmasnak ígérkezik. Talán jobb lenne, ha ő kívülállóként nézhetné az egészet, és nem játékosként. De a sors nem teljesítette ezt a kívánságát. Kelda a kezdettől fogva tudta, a sors ehhez a színesbőrű, jóképű barbárhoz köti majd. De hogy hová, merre vezeti majd őket? Ezt senki sem tudta. – Visszamegyek a hajófarba a kormánylapáthoz – mondta Hauk. – Én fogom bekormányozni az Arany Napot a kikötőbe. – Veled megyek – mondta Vadvirág. – Te is jössz, Brander? – hívta a viking.
308
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Nem, itt maradok – szólt az, majd hozzátette: – Innen sokkal jobb a kilátás. Hauk barátságosan megveregette a vállát. – Égsz a kíváncsiságtól, hogy új otthonodat láthasd, igaz, fiú? Fiú. A szó feltűnt Keldának. Akaratlanul is elnevette magát, amikor arra gondolt: Brander, az irokézek főnöke. Brander szélesen rámosolygott a furfangos harcosra. – Úgy gondolod, elfogadom hazámnak, igaz, Hauk? – Igen. Ez itt a hazád. – Hauk végigmérte Brandert, mielőtt az megszólalhatott volna. – Sok ifjút tanítottam, hogy hogyan bánjon a fegyverekkel, és hogyan hajózzon a langskippel, de téged, Brander, kevesebbet kellett tanítanom. Máris tapasztalt hajós vagy. Úgy jársz a tengeren, mintha arra születtél volna. És, fiú, én hiszem is, hogy arra születtél. Kelda észrevette a pillantást, amit az anya váltott a fiával, mielőtt a fiú ismét előre fordult volna. Hauk hátrakísérte Vadvirágot a hajófarba, magukra hagyva a fiatalokat az orrban. – Te is osztod Hauk véleményét? – kérdezte Brander. – Mire vonatkozóan? – kérdezett vissza Kelda, tekintetét szándékosan a horizontra függesztve. Brander közelebb lépett hozzá és beletúrt a lány hajába. – Ne játszd nekem az együgyűt, Kelda. – Egyáltalán nem játszom veled, uram – válaszolta a lány, és azt kívánta, bárcsak elmenne már a férfi onnan. – Egyszerűen csak nem tudok olvasni a gondolataidban, uram, és bátorságom sincs válaszolni egy ilyen nagy horderejű kérdésre. 309
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Meddig akarsz még duzzogni? – kérdezte lágyan Brander és játékosan megcsavart egy fürtöt a lány hajában. – Nem duzzogok – válaszolta Kelda, és lassan megfordította fejét, és belenézett a férfi arcába. – Először is, elismerem, hogy bejelentésed erősen meglepett. Többet vártam tőled, mivel azt hittem, hogy jelentek neked valamit. Ügyelt, hogy arca rezzenéstelen maradjon, amikor a férfi szorítása megerősödött. – Érdekelsz, viking, és azt tettem, amit kellett, hogy megmentselek. A lány szkeptikusan kérdezte: – Kitől, vagy kinek? – Én is érdekellek téged – mondta Brander. – Ha eljön az ideje, remélem, szeretnél majd visszatérni velem Erdősföldre. Addig is megvédelek. – Védelem. Ugyan! – kiáltott fel Kelda. – Kegyetlen, önző alak vagy. Szabadjára engedted testemben a női éhséget, aztán megígérted, hogy semmiképpen sem fogod teljesíteni vágyaimat, mert attól tartasz, gyerekünk lesz. – Ez csak részben igaz – felelte lassan Brander. – Azt nem mondtam, hogy visszatartom magam az örömszerzéstől, kis viking. Vagy attól, hogy te ne adj nekem örömöt. Ha visszagondolsz, azt mondtam egyszer, rengeteg módja van annak, hogy egy férfi és egy nő örömet szerezzen egymásnak. Mi még csak most kezdtük el keresni ezeket az örömöket. – Nem, uram – válaszolta Kelda lágyan. – A mi felfedező utunk máris véget ért. A következő férfi, akivel szeretkezni akarok, én választom ki. 310
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Jól beszéltél – gúnyolódott Brander. – Őszintén gondoltam. – Ünnepélyesen nézett az ébenfekete szempárba. – Most, amikor hozzászoktam a gondolathoz, hogy a szeretőd vagyok, igazán boldog vagyok vele. Bármi is történjen, én mindig Thoruald fogadott lánya maradok. Ezért, bárkinek a gyermekét is hordjam a méhemben, az az ő unokája lesz, a Sólyom kardjának törvényes örököse. – Nem fogsz gyermeked hordani a hasadban, sem tőlem, sem mástól. – De igen, egyszer. – Igen elégedett volt, amikor Brander összevonta szemöldökét, és így folytatta: – A te szeretődként különleges helyzetben vagyok. – Magyarázd meg, kérlek! – parancsolta Brander sürgetően. Kelda elmosolyodott. – Mindaddig, míg a szeretőd vagyok, nem kell igyekeznem, hogy a figyelmedet magamra vonjam. Brander egy pillanatig rámeredt, aztán hátravetette a fejét és nevetni kezdett. – Senkinek sem kell igyekeznie – mondta Kelda. – És azt is tudom, hogy vissza akarsz menni skrellingföldre, amint csak teheted, s ez leghamarabb tavasszal lehetséges. Addigra már megküzdesz Asgauttal, sőt le is győzöd, így felbontod eljegyzésünket. Brander arca higgadt volt, amint ujjhegyével megérintette az arany nyakpántot. – De továbbra is a szeretőm maradsz.
311
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Csak addig, míg a jegyességem fel nem bomlik, Asgaut halála, vagy más révén. – És mi van akkor, ha meggondolom magam, és magammal viszlek? – A férfi szeme tágra nyílt. Most Keldán volt a nevetés sora. – A szeretőd vagyok a szabad akaratomból, nem a rabszolgád. Szabad asszony vagyok, aki azt tesz az életével, amit akar. Amikor néhány akadályt elhárítottál az utamból, az lesz az első dolgom, hogy tőled megszabaduljak. Kis szünetet tartott, Brander arcát vizsgálgatta, hogy milyen hatással voltak szavai a férfira. Az eredmény kiábrándító volt. Brander arcán semmiféle érzelem nem látszott. – Természetesen nem térek vissza veled a hazádba, skrelling – ígérte meg Kelda. – Thoruald haláláig fog küzdeni értem. És nem számít, mennyire gyűlölöd apádat, nem fogsz ellene harcolni. – Olyan biztos vagy ebben? – Igen. Mihelyt elmentél innen, társat választok magamnak és utódokkal ajándékozom meg. – Szépen elmagyaráztad a helyzetedet – jegyezte meg Brander. – Rengeteg időm volt gondolkozni rajta – vágott vissza Kelda. Meg volt elégedve válaszaival és érveivel, de mégis fájt a szíve. Kelda ismét előre nézett, tekintetét az óceán végtelen szépségében fürdette. A hajnal előre küldte rózsaszínű követeit, pírja beleolvadt a felhőkbe és az óceánba, de 312
Emma Merritt – A szerelem rabjai
semmivel sem tudta felvidítani Kelda keserű lelkét. Aranyló napsugarak cikáztak keresztül-kasul az égbolton, mint millió fényáramlat. A sugarak Keldát is bearanyozták. Brander még sokáig a lány mellett állt, mielőtt elment volna. Kelda mosolygott, annak ellenére, hogy szíve nehéz volt. Úgy érezte, ez volt az első pillanat, mikor ő mondta ki az utolsó szót, mióta bejelentette a vikingeknek és Canbynek, hogy Brander szeretője. Az otthon közelsége önbizalmat adott neki és magabiztosságot, amit Branderrel való találkozása óta nélkülözött. Nem számít, mit hoz a jövő, úgy érezte, a kezében tudja tartani... Hamarosan beköszöntött a reggel. A nap ragyogása elhalványította a hajnalpír fényét. Egy csillogó tengeri madár kezdett el körözni a hajó körül. Izgalom gyűrűzött az emberek között. A parti madár látványa, csodálatos dolog volt. Jó jel. Az evezők erősebb ütemben merültek a vízbe. A fáradt arcok mosolyra fakadtak. – Sólyomtanya – suttogta Kelda és előrelépett. A mormogás tovább gyűrűzött a harcosok között. Brander nem mozdult. Dél volt. A reggel nyomai eltűntek. – Ott! Arra! – kiáltotta Kelda. Norvégia! A szó úgy hangzott el a vikingek ajkáról, mintha imádság lett volna az istenekhez. A látóhatáron Kelda látta a partvonalat. A távolság elmosta a részleteket, de az emlékezet aprólékosan lefestette őket. – Norvégia. – Kelda belélegezte a szót. 313
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Már látta a szárazföldet. Számlálhatatlanul sok sziget. Egy csapat madár szegődött a hajó kíséretéül. Késő délután Hauk kitámasztotta a kormányrudat, elhaladtak a Sólyomtanya mellett, és befutottak a fjordba. Az emberek üdvözölték a kikötőt. A figyelőállásban kürt szólalt meg, mely riasztotta az embereket a kikötőben. – Húzzátok le a vitorlát! – kiáltotta Kelda. – Készüljetek a védőlemezek kirakására! A tömeg mihelyt észrevette a zászló színeit, tudta, az Arany Nap és legénysége győzedelmesen tért haza.
314
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Huszonharmadik fejezet Thoruald egy kiszögellő földnyelv csúcsán álldogált, Sólyomtanya fölött, ahonnan a fjordot kémlelte. Az Arany Nap visszatérését várta, és a leszármazottait. Talán a fiát. De azt sem bánta már, ha csak a lány lesz az. Ha Kolby az unokája, akkor már eleve van egy örököse. Ha nem, akkor a lány még elég fiatal ahhoz, hogy más rakoncátlan kölyköt hozzon világra. Természetesen akkor, ha elfogadja őt és Norvégiát. Odinhoz imádkozott, hogy legyen egy utódja, vagy legalább Kelda hozza meg a biztos hírt, hogy Kolby az ő unkája és törvényes örököse. Thoruald lelke mélyén tudta, ez így van, de azt akarta, megérzése valóra váljon. A fiú az unokája kell hogy legyen! – hiszen Thoruald máris úgy szerette, mintha az lenne. Csak a víz hangja törte meg a késő délután csendjét, amint a sziklákat csapdosta odalenn. A nap néhány órája már lenyugodott, most komor árnyak kezdtek kirajzolódni a szaggatott csúcsú fjordok oldalain. Thoruald finoman megérintette hasfalát. Jóllehet, sebe már gyógyulófélben volt, még mindig sajgott, és érzékeny volt. Még most is belázasodott néhányszor, és hamar elfáradt. A fájdalom állandó társa volt. Sokkal kevesebbet mozgott, mint azelőtt, és minden erejét megfeszítve tudta csak felemelni kardját – ezt ugyan még senkinek nem vallotta be. 315
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Mélyet sóhajtva leengedte kezét és a fekete hajú ifjúra pillantott, aki mellette üldögélt. Thoruald nem mert eddig reménykedni, de most muszáj volt. A remény maradt az egyetlen megmentője. – Megjön ma a sárkányhajó, uram? – Igen, Kolby, megérkezik – suttogta az öreg. – És újra láthatjuk Haukot és Keldát? Thoruald elmosolyodott és beletúrt a fiú hajába. – Ismét látni fogod őket, megfelelő időben. Ne feledd, nemsokára vissza kell menned Jarl Gannarhoz, hogy folytassátok a tanulást. A szokások szerint a fiút nevelőszülők nevelik, hogy a családot a másikhoz kössék ezáltal, gondolva a háborúra vagy testvéri ellenségeskedésre. Thorualdnak volt még egy másik, igen nyomós oka is, hogy Kolbyt távol tartsa magától. Félt, hogy elveszíti a fiút, akit máris unokájaként kezdett szeretni. Kolby, skrellingföldi emlékei nélkül, a Thorualdé volt, és ő norvég harcost akart nevelni belőle. Amennyiben ezek az emlékek visszatérnének, a fiú eltávolodna Thorualdtól, talán meg is gyűlölné. Thoruald nem akarta megkockáztatni, hogy a fiú emlékei visszatérjenek, mikor Kelda megérkezik az utódjával, és Kolby megpillantja egyik földijét, különösen ha az apját vagy anyját. Thorualdnak tudnia kellett, hogy az utódja – ha van neki – barátja-e, vagy sem. Thoruald megfogadta, ha ellensége, akkor megvédi a fiút. Nem fogja elengedni Kolbyt. Kolby akkor is az unokája! A tetovált sólyom a fiú karján bizonyítja ezt. Odin küldte neki ezt a gyermeket. Kolby volt 316
Emma Merritt – A szerelem rabjai
ezentúl az élete értelme; Thorualdnak életben kellett maradnia, hogy átvezesse a fiút a férfikorba. Nem fogja elveszíteni a gyermeket. – Hogyan haladsz az idrottir elsajátításával? – kérdezte Thoruald, utalva azokra a követelményekre, amit egy vikingnek meg kellett tanulnia, hogy művelt embernek tartsák. Kolby felsóhajtott. – Elég jól, nagyapa. Majdnem mindenkit le tudok már győzni a jarlok játékában. – Felemelte fejét, s kis arcára mosoly ült ki. – Már téged is majdnem le tudnálak győzni, uram. – A majdnem az nem elég, Kolby. Türelmet kell tanulnod; meg kell tanulnod az eszedet használni, és azt, hogy ne az izmaidban és az erődben bízz. Jusson eszedbe fiam, a jarlok játékát – vagy akár az életét – nem az erősebb nyeri, hanem az okosabb. Kolby felsóhajtott. – Igen, nagyapa. Már nagyon sokszor elmondtad ezt nekem. – És még nagyon sokszor el fogom mondani – szólt Thoruald. – De ahhoz, hogy hozzád hasonló félelmetes viking legyek, izmokra van szükségem. Thoruald felsóhajtott. – Szeretném, ha félelmetes viking harcos lennél, de csak akkor lehetsz az, ha rendesen megtanulod az idrottirt.
317
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Kolby sokáig hallgatott, aztán tűnődve így szólt: – Sokkal jobban szeretek solymászni és birkózni, mint balladákat írni és hárfán játszani. Thoruald felnevetett. – Igen, de a vezérnek tanult embernek kell lennie. Meg kell tanulnod ezeket a dolgokat, hogy széles látókörű légy, és meglásd az élet szép és csúnya oldalát egyaránt. Jól haladsz a rúnák olvasásával? – Igen – felelte Kolby. – Hauk megígérte, uram, hogy személyesen tanít meg a kardforgatásra, és saját lovat ad nekem. Thoruald bólintott, és gondolataiban visszament az időben. Öreg barátja Ragnar és Kelda mentora volt, és ő adta nekik az első lovaikat is. – Nekem úgy tűnik, uram, eltelik a nyár, mire Kelda és Hauk visszatérnek. – Nem – szólt Thoruald. – Hauk még idejében visszatér ahhoz, hogy elvigyen téged a legelőre, és kiválasszátok a neked megfelelő lovat. – Uram, tudom, az a terved, hogy Jarl Gannarral menjek, és én el is akarok menni a tanyájára. De szeretnék előbb Haukkal és Keldával találkozni. Majd elmegyek, miután megérkeztek. Thoruald felnevetett. – Nem, öcskös, nem te fogod megmondani, hogy mit akarsz, és mit nem... legalábbis egyelőre. Követni fogod a parancsaimat. Mihelyt megjön Gannar szolgája, vele mész. Kolby felemelte fejét és bátran Thoruald szemébe nézett. 318
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Nem akarod, hogy találkozzam a skrellinggel, ha az a hajón van, igaz? Thoruald, mint mindig, elégedett volt és egy kicsit meglepett a fiú eszétől. Minél többet volt körülötte, Thoruald annál biztosabb volt abban, hogy az ő unokája. – Igen, öcskös. Komor arca mosolyra húzódott, fekete szeme titokzatosan csillogott, majd Kolby megragadta az öreg kezét. – Úgy teszek, ahogy mondtad, uram. De egy télen majd... hamarosan... én fogok parancsokat adni, és nem én fogok engedelmeskedni. – Igen – szólt Thoruald, és az arany karpántra pillantott, ami Kolby a felsőkarján viselt. – De addig nem, amíg én állok a lábamon, és amíg meg nem tanultál egy csomó leckét. Ezt ne feledd el, fiacskám. Mindketten elnevették magukat, aztán csendben ülve a fjordot figyelték. Thoruald igazán sajnálta, amikor a szolga lóháton eljött a fiúért. Nagyon megszerette az utóbbi hónapokban, hiányozni fog a társasága. Kürt harsant. Thoruald tudta, hogy hajó érkezik a kikötőbe. Imádkozott, bárcsak Kelda érkezett volna meg az Arany Nappal. Még sokáig kint maradt és bámulta a délután sziporkázását. Aztán meglátta a hajót. Előbb csak egy pont volt látható, aztán a pont csillogó képzetté nőtt – egy hatalmas vörös nappá, aranysárga mezőben. Az Arany Nap. Kelda visszatért. 319
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Ahogy a sárkányhajó közelebb ért, Thoruald látta a kerek pajzsokat, amelyeket a harcosok tartottak a korlát fölött egyenes sorban. Színeik piros és sárga között váltakoztak. A nap színei. Kelda színei a győzelmet jelentették. Vajon a skrelling vele van-e? Vagy híreket hozott utódjáról? Melyik kettő közül, töprengett Thoruald. A vikingek sürgető kiáltásai közepette az egyik tengerész ingre-gatyára vetkőzve átmászott a fedélzeti korláton és kinyújtott evezőkön lépkedve körbejárta a hajót. Ez az egyik kedvenc időtöltése volt a vikingeknek, amely bemutatta ügyességüket és fürgeségüket, mivel a mutatvány jó időzítési képességet és biztos lábat igényelt. Thoruald felnevetett. Ő maga is sokszor gyakorolta ezt a mutatványt, valahányszor győztesen hozta be hajóját a kikötőbe. Ezzel fejezte ki örömét bajtársainak és szeretteinek, akik a mólóról bámulták őt. Valaki leengedte az evezőt, a tengerész beleesett a vízbe. Hangos nevetés és vidám kötekedés zaja töltötte be a levegőt. Tréfálkozás tette a délutánt még csodálatosabbá. Hauk mászott át a korláton, hogy megkezdje sétáját az evezőkön. Milyen jó újra látni Haukot! – gondolta Thoruald. Újra itthon tudni őt, Canbyvel együtt. Hauk öreg róka volt. Sikeresen körbement a hajón. – Igen, Hauk – suttogta Thoruald és elnézte közeledő öreg barátját, vállai kissé meggörnyedve, de a fejét magasra tartva – tudtam, hogy meg tudod csinálni. De most egy újabb feladattal bíználak meg. Ha van egy skrelling fiam, téged akarlak megkérni, tanítsd meg a viking 320
Emma Merritt – A szerelem rabjai
életmódra. De ezt te tudtad előre, nem? Szeretném, ha Kolby mestere lennél, mint ahogy Ragnaré és Keldáé is voltál. Újabb kiáltások hangzottak fel a hajóról; egy karmazsinvörös palástot látott, s a szél lobogtatta szárnyait. Egy másik harcos ugrott át a korláton. Sugárnyalábok tükröződtek fekete haján, mely a szent holló színében tündökölt. A hosszú évek tapasztalata megtanította Thoruald arra, hogy elfojtsa érzelmeit, de most gombócot érzett a torkában, s könnyeket a szemében. Az az ember a skrelling. Vajon az ő fia-e? Amilyen hatalmas volt a férfi, olyan fürgén ugrált végig az evezőkön. A fedélzeten lévők köszöntötték és biztatták, akárcsak azok, akik a parton voltak. Mélyeket lélegezve, kissé kifulladva az evezőkön való futás után, Brander visszatért a fedélzetre. Hátravetette fejét és kisöpört néhány fekete tincset a szeméből. – Hol tanultad ezt? – kérdezte Kelda. – Nem nagy dolog – válaszolta Brander. – Egyensúlyozás kérdése az egész. Még alig tudtam járni, amikor már futónak készültem. Az edzésem egy része az volt, hogy akadályfutást tanultam, és a folyóba dobott fatörzseken kellett átugrálnom a túlsó partra. Az ügyesebbek egy ilyen fatörzs mindkét végére ráálltak, így állandóan ellenőrizni tudták a víz hullámzását. Amikor hiba nélkül végigfutottuk a távot, anélkül, hogy beleestünk volna a vízbe, jutalmat kaptunk. – Jók lehettek azok az erőpróbák, fiú. – Hauk átkarolta Brander vállát. 321
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Te sem voltál semmi, ahogy végigugráltál az evezőkön! – Brander meleg barátsággal nézett az öregre. – Igen, de nekem már egy kicsit tovább tart, míg megteszek egy kört. Kelda felnevetett. – Figyeld meg, Brander, hogy szerénykedik. Kész lenne akár fogadni is veled. Jó néhányszor körbe tudja futni az evezősort, anélkül, hogy megpihenne vagy elvesztené egyensúlyát. És képes arra is, hogy közben három kést dobáljon a levegőben. – Egy szép napon majd kihívlak egy versenyre – mondta Brander. – Jó – felelte Hauk, egy kis komolysággal hangjában. – Legjobb részemmel fogsz megismerkedni, fiú, másképpen jövőd igen sivár lesz. Brander még sokáig gondolkozott a viking szavain, miután az visszatért a kormánylapáthoz. Igen, rengeteget kell majd tanulnia, míg ebben az idegen országban időzik. Sok tennivalója lesz. Eirik. A fiára gondolt, mint annyiszor az utazás során. Lényének egyik része örömmel telve várta a találkozást. A másik része viszont félt. Szemével végigpásztázta a rengeteg szigetet és a sziklás, csipkézett partot. Olyannak tűnt, mint amilyennek képzelte: hegyek, melyek belefutnak a tengerbe. Sivár. Kihalt. Erdősfölddel összehasonlítva Norvégia kietlen volt és csúnya. A honvágy éles tüskéje szúrt belé. – Szép, ugye? – suttogta Kelda. 322
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Más – felelte Brander. A férfi szíve még nehezebb lett, amikor a hajó befutott a partot tagoló sok kis öböl egyikébe. Meredek sziklafalak emelkedtek mindenütt. – A Sólyom fjord – mondta Kelda büszkén. Miután elmentek néhány vízesés mellett, csipkézett szirtek között, a langskip megkerült egy hegyfokot. Emberek rohantak le a hegyoldalba vágott ösvényen, mások a parton várakoztak. Brander kíváncsian szemlélte a tömeget. A férfiak és nők majdnem mindannyian annyira szőkék voltak, mint amennyire feketék az irokézek. Noha valamennyi nőnek hosszú, szőke haja volt, egyik sem volt olyan szép, mint Kelda. Hajuk sem volt olyan aranyszínű, és szemük kékje sem olyan tiszta. Kelda maga volt a Nap, a többiek halvány utánzatok. Brander az embereket nézte, akik integettek és köszöntötték a norvégokat, akik éppen a part felé kormányozták a hajót. A fedélzeten megélénkültek a vikingek. A tömeg mozdulatlanul állt. A vitorla lobogott, csapkodott a szélben. Hauk a fából készült móló felé kormányozta a hajót, a kikötést csak egy tompa puffanás jelezte. A vikingek bevonták az evezőket, azután kezdték eloldozni az utazóládákat. Mozdulataik sietősek voltak ugyan, de azért fegyelmezettek. Az utazásnak vége, otthon voltak. Brander a mólóra lépett, egy pillanatra megingott, míg ismét biztos talajt érzett a talpa alatt. A tömeg a kilépő 323
Emma Merritt – A szerelem rabjai
vikingek körül tolongott. Jóllehet, túláradó boldogsággal borultak szeretteik nyakába, kíváncsian méregették Brandert. Látta szemükben a kérdést: Ez lenne Jarl Thoruald skrelling fia? A sóhajtozó tömeg visszahúzódott. Kissé eltávolodtak és egy hatalmas viking királyian lépdelve közeledett Brander felé. Bíbor palástja hatalmas csattal volt vállára erősítve, hátul a bokáját súrolta járás közben. Magas volt, széles vállú. Termete erőt sugárzott. Félelemmel töltött el bárkit. Akár a föld, mely felett uralkodott, arca kemény volt és rettenthetetlen. Bár mintha valamiféle fájdalom tükröződött volna rajta. Kék szempár nézett Branderra, s tetőtől talpig végigmérte. Brander egy pillanatra úgy vélte, mintha valami örömet fedezett volna fel a szempárban, de valószínűleg tévedett. Most megint olyan kemény volt, mint az arc. – Hogy hívnak, kinek nevezzelek? – kérdezte a férfi mély, parancsoló hangon. – Ki akarja megtudni? – kérdezett vissza Brander. A kék szempár tágra nyílt. A száj haragosan összepréselődött. – Thoruald Eiriksson, ennek a falunak a jarlja. Eirik! Brander atyai nagyapja után nevezte el fiát. Egy pillanatra ezzel az emberrel és falujával szemben érzett gyűlölete kiterjedt Vadvirágra is. Ő volt az a bölcs asszony, aki kiválasztotta fia nevét. Feláldozta saját kultúráját, hogy helyet adjon a norvégnak.
324
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Semmilyen elhatározás nem lett volna elég erős, hogy Brander feladja a norvégokkal szembeni távolságtartását. A körülmények sem itt, sem otthon, Erdősföldön sem kedveztek annak, hogy távol tarthassa magát atyja örökségétől. – Válaszolj! – mennydörögte Thoruald. – Különben megbüntetlek! – Megpróbálhatod – mondta Brander nyugodtan –, de aligha hiszem, hogy sikerülni fog, viking. Lehet, neked csak egy skrelling vagyok, de ugyanakkor harcos is és bárkit kiállíthatsz ellenem, magadat is beleértve; különb vagyok nálatok. Brander kihívásban élte le életét. Még egy verekedés nem számított. Megvetően nézett a viking vezérre. Megvárta, míg a jarl állkapcsa összeszorul mérgében, és egy ér lüktetni kezdett halántékán. – Nem fogom még egyszer megkérdezni – mondta Thoruald. Rendíthetetlen arckifejezése elszürkült, és grimaszba torzult. Miért? – csodálkozott magában Brander. Düh, helytelenítés... talán fájdalom? – Kétszeri felszólítás elegendő. Brander vagyok, az irokézek harci főnöke. – Igen. A Bélyeg. Neved találó. – Thoruald kelletlen tisztelettel beszélt. Úgy tűnt, a viking megnyugodott, de szeme még mindig vészjósló volt. Átnézett a csoporton, amely a hajóból özönlött felé. Keldát kereste tekintetével. Amikor megtalálta, szeme felderült, szája mosolyra húzódott. 325
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Lányom – mondta, és széttárta karját. – Jó, hogy ismét itthon vagy, biztonságban. Kelda hozzásietett és ölelésébe vetette magát. – Jó itthon lenni, uram, és látni, hogy szépen gyógyulsz. – Kissé hátrahúzta fejét, és megkérdezte: – Ugye jobban érzed már magad? – Igen – válaszolta az öreg, és hozzátette: – Győztesként tértél haza. – Igen, hazahoztam a fiadat – bólintott Kelda. – Jó – motyogta Thoruald, rábiccentve a fejével is. – Ő az én fiam. – De hol van az én fiam? – kérdezte Brander. – Távol – válaszolta Thoruald. – Azonnal látni akarom – követelte Brander. – Majd idővel – mondta Thoruald. – Szokásainknak megfelelően egy másik jarlhoz vittük, aki tanítani fogja és norvég harcost nevel belőle. Azt mondtam a fiúnak, a hazatérési ünnepségre eljöhet majd. Brander nemigen törődött azzal, hogy apja iránt érzett gyűlölete meglátszik-e szemében, vagy sem. Ebben a pillanatban az isteneket is utálta. A gondviselést is gyűlölte, amiért a lány ellene szövetkezett. Szerette volna viszontlátni a fiát, hogy megmutathassa neki a norvégok milyenségét. És az az ember, akit gyűlölt, nem csak fölötte és anyja fölött rendelkezett, de fiát is birtokolta és norvégnak neveltette.
326
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Thoruald egyenesen Brander szemébe nézett. Szikrák pattogtak közöttük, de egyik sem tudta megfélemlíteni a másikat. – Mikor lesz az ünnepség? – kérdezte Brander. – Ma éjjel kezdődik – válaszolta Thoruald –, de szóltam Gannarnak, hogy csak holnap reggel hozza a gyereket. – Ekkor a jarl megpillantotta Haukot. – Uram – mondta Hauk és odalépett Thorualdhoz. A két férfi átölelte egymást. – Örülök, hogy újra látlak. – Én is boldog vagyok, barátom, hogy visszatértél. Hiányoztál. – Thoruald! – Morcos, sötét arccal Canby furakodott át a tömegen. – Beszélnem kell veled. – Canby! – mosolygott Thoruald, és karját Canby vállára tette. – Mi ez a megnyúlt ábrázat? Ma éjjel rendkívüli esemény lesz a Sólyom házában. Canby megvetően nézett Branderre. – Négyszemközt akarok veled beszélni Keldáról és a skrellingről. Sok mindent meg kell tudnod róluk. – Majd később beszélünk – mondta Thoruald. – Most boldog vagyok, mert itt az ideje az ünneplésnek. – Felkiáltott: – Emberek, falunk lakói, ma éjjel megünnepeljük az Arany Nap hazatérését. Megünnepeljük Brander érkezését, aki a jarl vér szerinti fia. Canby megragadta Thoruald ingének ujját. – Uram, csak egy percet kérek tőled. Bölcs szavakat akarok váltani veled. Brander közel állt apjához, s gyanakodva nézett rá. 327
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Négyszemközt – mondta Canby. – Nem itt, és nem most – utasította Thoruald. Canby félrevonta. – Uram, hatalmas és végzetes hibát követsz el, ha ezt a skrellinget a fiadnak kiáltod ki. Ő barbár és idegen a mi szokásainkhoz. Gyűlöl minket és gyűlöletéből nem is csinál titkot. Miért ő... – Nem – szakította félbe Thoruald az öreget – ő félig norvég, miért gyűlölné saját fajtáját? – Thoruald – a kétségbeesés erőszakossá tette Canby hangját, szeme vérben forgott –, féltem népem jövőjét és a falu sorsát, ha Brandert jarllá teszed. – Hagyd rám az aggódást, barátom – mondta Thoruald. – Te megtetted a kötelességedet. Bölcs szavakat mondtál nekem, és én meghallgattalak. – De nem tulajdonítasz különösebb jelentőséget nekik. – De igen – válaszolta Thoruald. Canby tekintete Keldára siklott, és kissé felemelte hangját. – Még valamit el kell mondanom, Thoruald, de azt már igazán négyszemközt. Amikor Brander látta, hogy Kelda elpirul, így szólt: – Mások dolgába ütöd az orrod, Canby. Azt tanácsolom, siess otthonodba, és hagyj békén engem és a dolgaimat! Canby ránézett, arca izzott a haragtól. Gyűlölettől fröcsögve megfordult és ujját Thorualdra szegezte. – Figyelmeztetlek, Thoruald, néped el fogja utasítani Brandert. Fel fognak lázadni ellened és fiad ellen. Vezérséged elveszíted, Brander aláássa a hatalmadat.
328
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Thoruald összevonta szemöldökét, hangja megkeményedett, bár ajkán még mindig halvány mosoly látszott. – Fáradt lehetsz, barátom. Ha kipihented magad, majd beszélünk még az ügyről. Azután ismét embereihez fordult. – Ma éjjel, derék harcosok, egy ökröt áldozok Thornak, hogy megköszönjem neki fiam és Kelda sikeres hazatérését. Az ökröt a Nagy Hall bejáratánál lévő emelvényen áldozom fel. Aztán nagy jutalmat fogtok kapni, amiért hazahoztátok a jarl fiát. Az ünnepséget hatalmas lakomával zárjuk. – Keldához fordult. – Most pedig, lányom, a házunkba megyünk, és felkészülünk az ünnepségre. Szeretném, ha mesélnél is valamit az utatokról. – Boldogan osztom meg veled élményeimet, uram, és ma éjjel Ulmer fogja szórakoztatni népünket énekkel és verssel – válaszolta Kelda az öregnek. – Az a kölyök, aki verseket akar írni és énekelni? – tudakolta Thoruald. – Az a kölyök, aki verseket ír és énekel, – mondta Kelda. – Az a kölyök, aki nagyszerű harcosnak bizonyult az út során. – Szeretném meghallgatni a történetét – mondta Thoruald. Mihelyt a móló kiürült az emberektől, Brander hátrafordult és meglátta anyját, amint egyedül álldogált a hajóorrban. Míg Thoruald Keldával és Haukkal beszélgetett, addig ő visszament és partra segítette anyját. – Az Álmok Asszonya miért maradt hátra? – kérdezte lágyan. – Talán megbánta, hogy ilyen messzire került hazájától? 329
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Nem. Csak a sorára várt éppen. Nem szeretne egy ember lenni a sok közül, amikor megszólal. Mindig azt választja, amikor egyedül lehet, és külön élhet a többiektől – felelte Vadvirág. – Még ha ennyi norvég is van itt – mondta Brander anyjának –, te akkor is külön állsz tőlük. Neked olyan sötét szépséged van, ami messze túlhaladja az ő sápadtságukat. Vadvirág elmosolyodott. – Köszönöm, fiam, de szeretném, ha előítéletek nélkül beszélnél. Hisz szeretsz engem. – Igen, anyám, tiszta szívemből szeretlek. Te voltál az, aki karodban tartottad a kisfiút, és megnyugtattad, amikor félt, lesimítottad borzas tollazatát, büszkeséget és határozottságot tápláltál belé. Nélküled nem lenne semmiféle Brander, semmiféle harci főnöke az irokézeknek. Sokkal tartozom neked, sok mindent kaptam tőled, asszonyom. Olyan kedvességgel szeretném ezt viszonozni, mint amilyennel tőled kaptam egykoron. – Köszönöm, fiam – suttogta Vadvirág. Brander lehajolt és homlokon csókolta anyját. – Most pedig, anyám, beszélj a vikingeddel. Vadvirág tett néhány lépést előre, és hangosan így szólt: – Uram, egy játékfigurát kell neked visszaadnom. Thoruald megtorpant. Vadvirág szétnyitotta tenyerét. A szobrocska tisztán látszott.
330
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Egy faragott sólyomfigurát bíztál rám harminc téllel ezelőtt. Azt hiszem, teljessé teszi készletedet, amit egy távoli piacon vásároltál egy kézművestől. Thoruald megfordult, s hitetlenkedve nézett Vadvirágra. – Istenemre – suttogta – te vagy az? Hát lehetséges?
331
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Huszonnegyedik fejezet – Thoruald Eiriksson! – rebegte Vadvirág. A férfi volt az ő lovagja. Az ő viking bajnoka! Behunyta szemét és mélyet lélegzett, hogy lecsendesítse remegő testét. A múlt volt ez, vagy a jelen, álom, vagy valóság? Nem merte kinyitni a szemét, attól tartott, a férfi eltűnik előle. Úgy, mint harminc téllel ezelőtt. Rettegett attól, hogy ismét az emlékekkel maradjon. De meg kellett tudnia. Lassan kinyitotta a szemét. A férfi ott volt; éppen felé közeledett. Könnyek gyűltek szemébe, majd végiggördültek arcán. Thoruald vörös haja arany tűzként lángolt a napsütésben. Hatalmas, magas ember volt még mindig, de arcára barázdákat vésett az évek felelősségteljes tapasztalata. A keménység maszkja mögött Vadvirág sebezhetőséget fedezett fel, amely fiatalkorában nem volt a férfi jellemzője. Ajka és szeme szürkesége fájdalomról árulkodott. Kissé előregörnyedt válla, és ahogy fegyverét közel tartotta testéhez – ösztönösen védelmezve a hasát –, azt fejezte ki, hogy sebe igen nagy kínokat okozhat neki. – Te vagy az, uram? – rebegte Vadvirág. – Igen, úrnőm, én, Thoruald Eiriksson. Vadvirág igyekezett magába inni a látványt, de nem tudott betelni vele.
332
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Már nem is mertem remélni – szólt Thoruald, tekintete pontosan olyan szomjasan itta magába Vadvirág sziluettjét, mint az imént az asszonyé. Kinyújtott ujjával elmorzsolt egy könnycseppet arcán. – Tudhattad volna, ha az utódodért küldesz, akkor kaphatsz vele egy anyát is – mondta Vadvirág és megpróbálta valahogyan visszafojtani a boldogság könnyeit. Boldog volt, amiért ismét láthatta a férfit, és szomorú, hogy elvesztegettek harminc évet. – Nem voltam biztos benne, hogy az anya még él. – Ha ismét meglátogattad volna a falunkat, meggyőződhettél volna erről – mondta lágyan és szomorúan Vadvirág. – Igen, úrnőm, ez bizony igaz. – A kék szempár elsötétült, karját erősebben szorította testéhez. – Gyönyörű vagy. – Mint amilyen jóképű te – mosolygott Vadvirág. – Mit szólsz a fiadhoz? Thoruald grimaszt vágott, s kisfiúsán vigyorgott. – Remek fiút nemzettünk, úrnőm, makacs és önfejű. Úgy érzem, életemet pokollá fogja változtatni idejövetele. – Azt ígérte, a pokolnál is rosszabb lesz, és én hiszek neki, uram. És neked is azt tanácsolom, higgy neki. Atyja összes képességével rendelkezik... messze túl is szárnyalja őket. Thoruald felnevetett. – Az irokézek harci főnöke! Büszke vagyok rá. Vadvirág a fiára tekintett, aki éppen feléjük sandított. – Én is nagyon büszke vagyok rá úgy, mint te.
333
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Thoruald behajlította karját, Vadvirág pedig belekarolt. Tenyere alatt lüktetett a férfi izomzata és sziklakemény húsa. Az ingén keresztül érezte teste melegét. Noha a férfi érintéseit immár harminc éve nem érezte, úgy tűnt, mintha csak tegnap lett volna. Amint kisétáltak a kikötőből és felfelé haladtak a faluhoz vezető ösvényen, Vadvirág így szólt: – Az unokámat is szeretném látni, uram. – Majd fogod – felelte Thoruald. – Holnap reggel hozzák ide a stofába. – Megállt és Vadvirág felé fordult. – Az unokád nem fog megismerni. Nincsenek emlékei skrellingföldről. Vadvirág bólintott. – Kelda már elmagyarázta, de én azt álmodtam, hogy visszanyeri emlékezetét, amelyet egykor elvesztett. Majd újra együtt lesz az apjával, úgy, ahogy te sohasem leszel együtt a fiaddal. – Rejtvényekben beszélsz – mondta Thoruald. – Nem – mondta Vadvirág. – Arról van szó, hogy harminc évnyi űrt nem lehet evéssel, ivással és vágyakozással kitölteni. A fiúi lét hosszú együttélés eredménye, és nem csupán annyi, hogy az ember egy gyermeket nemz. – Sokat gondolkodtam ezen – mondta Thoruald. – Nincsenek ez irányban illúzióim. Nem azt akarom visszakapni, ami Brander meg köztem elveszett. Csupán kapcsolatot szeretnék kiépíteni két ember közt, amely közös célokon és kölcsönös tiszteleten alapul. Szeretnék valakit, aki örökölné azt, amit építettem, valakit, aki a nevemet és a nemzetségemet tovább vinné. 334
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Kis szünet után így folytatta: – Úrnőm, én harminc téllel ezelőtt fiatal harcos voltam, aki idegen országokat és népeket hódított meg. Mára már egy kiélt öregember vagyok, aki csak arra vár, hogy kardját fia kezébe adhassa, és jarli címét örökül hagyhassa rá. Vadvirág szelíden mosolygott. – Mindkettőnk fölött eljárt az idő, uram, de mégsem neveznélek kiéltnek. Azt hiszem, sokkal jobban illene rád a tapasztalt vagy érett szó. Thoruald is elmosolyodott, szeme csillogott. – Úrnőm, új életet adsz nekem... egy új élet kezdetét, ha követsz engem. – Követlek, uram – rebegte Vadvirág és elpirult. – A javadat akarom... – Köszönöm – mondta Thoruald, és nevetése még csillogóbbá tette szemét. – Branderrel együtt – fejezte be Vadvirág. Arca teljesen felforrósodott. – Minden erényt megtalálsz majd benne, de azt nem akarja, hogy fiadnak tekintsd. – Azt mondod, hogy van egy kihívásom? – Igen, uram, egy kihívásod – válaszolta Vadvirág. – Nem egy fiad vagy egy feleséged. Thoruald arcát kín torzította el, meggörnyedt és gyomrához kapott. – Mi a baj? – kérdezte Vadvirág. A férfi arca kissé kitisztult, megpróbált mosolyogni, de Vadvirág látta a szemében és szája sarkában a fájdalom jeleit. – A sebed kínoz – állapította meg Vadvirág. 335
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Mélyet lélegezve Thoruald így válaszolt: – A fiatalok hamarabb gyógyulnak, mint az idősebbek. A gyógyító azzal biztat, a fájdalom idővel el fog múlni. – Már szélesebben mosolygott és könnyebben vette a levegőt is. – Mindenesetre, hölgyem, az idő olyan fényűzés, ami nekem már nincs meg. Hatalmas javaim vannak, földek, házak állatok és szolgák. Mindezt fiamra hagyom... és feleségemre. – Ez a föld mind Thorualdé? – kérdezte Brander, miközben tekintete a falut vizsgálta. Egyszobás házak, melyek a szolgáké lehettek. A marhaistálló. A lóistálló. A disznóól. A raktárak és hombárok. A fürdőház. A kovácsműhely. – Igen – válaszolta Kelda, és továbbmentek. – Nagyon gazdag ember. Néhány fehér egyenruhába öltözött rabszolga földre terített bőrdarabokat munkált meg, ugyanúgy, mint az irokéz asszonyok. Egy férfi egy disznót hajkurászott. Egy másik fát hasogatott és a hosszú lakóház oldalába hordta rakásba. Hosszú gerendákon különböző állatbőrök és száradni kitett élelem csüngött. – Thorualdnak sok hektárnyi földje és számos rabszolgája van. Ezek a mezőkön dolgoznak. A kátránygödörben kátrányt nyernek a gyantás fákból. Ezzel kenik be a hajókat, kezelik a köteleket és a háztetőket. A sófőzők sót vonnak ki a tengervízből, vagy az elégetett moszatból. Rengeteg kézművest alkalmaz; fémmegmunkálókat, ácsokat, favágókat és patkolókovácsokat. Hatalmas serege van, remek harcosokkal, akik hűek hozzá. 336
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Továbbmentek a térdmagasságú kőmellvéd mentén. Kelda kinyitotta a kaput és beléptek az egyik udvarba. – Ez a veteményeskert – magyarázta, és rámutatott a különböző növényekre, amelyekről beszélt. – Cékla, répa, káposzta, zöldborsó és bab. Nemigen különböznek a tieitektől. Brander fejbólintással tudatta, hogy megértette miközben Kelda tovább magyarázott. – A mező hatalmas és különböző szántókra van osztva a zabnak, a rozsnak, az árpának és a búzának. Aratásra pont beérik minden. A magtár igen nagy, a magokból lisztet őrölünk és elraktározzuk télére. Brander a hatalmas épületre nézett, mely külön állt a lakóházaktól. Egy másik kézmozdulattal Kelda így folytatta: – A kaszálók elegendő szénát biztosítanak állataink számára, száz marhát eltarthatunk belőle. Ezért olyan hatalmas a pajtánk. Amint látod, Thoruald hatalmas falu ura. Norvégia egyik legmódosabb törzsfőnöke. A király szívesen látná hatalmát megtörve. – Gondolkoztál már azon, hogy a király esetleg kalózokat küld, hogy megtámadják falutokat? – kérdezte Brander. – Thoruald gondolt erre, de az aggodalom fölöslegesnek bizonyult. – Kelda! Isten hozott. Jó tudni, hogy Thor megáldotta utadat.
337
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Igen – válaszolta Kelda egy fehérruhás fiatal rabszolgának, aki két vödör vizet vitt a veteményeskertbe, a lakóház háta mögé. Brander és Kelda kiléptek a kapun. – Milyen a veteményes, Larsen? – kérdezte a lány. – Igen jó, úrnőm. – Dolgoztál a szerszámaiddal, míg távol voltam? – Igen – válaszolta a fiú. Kelda bevezette Brandert egy nagy házba, és ő maga is belépett, hogy megvizsgálja a szerszámokat. Brander figyelmesen hallgatta, amint a fura berendezésekről beszélt. Az ekék, a trágyafoltos nyelekkel, két középső fogantyúval, és fémből készült, formázott ekevasakkal. Aztán Kelda átsétált az épület másik oldalára, és szemügyre vette a kaszákat és a sarlókat, az ásókat, kapákat, gereblyéket, szénavillákat és az éles fametsző késeket. Larsen az ajtóban állt. – Mit látsz, úrnőm? Brander mosolygott magában. Tudta, a fiút nem a fészer vagy a szerszámok szemrevételezése érdekli. A viking nyíltan és kíváncsian nézett rá. – Olyasmit, ami tetszik nekem – válaszolta Kelda. – Meg foglak jutalmazni, amiért ilyen jó munkát végzel. – Köszönöm, űrnőm. Amint Brander és Kelda tovább sétáltak a faluban, rengeteg dolgozó ember köszöntötte őket, szabadok és rabszolgák egyaránt. Brander sokat mulatott reakcióikon.
338
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Miközben érdeklődést mutattak Kelda és az utazása iránt, kíváncsi pillantásokat vetettek rá – a jarl skrelling fiára. – Milyen sötét – suttogta Asa, a fő varrónő, és kék szemével Branderre nézett. Kelda kinyitotta száját, hogy elmondja, Brander beszél norvégul, de a férfi egyetlen kézmozdulattal leállította és tagadólag megrázta a fejét. – Igen – hagyta helyben a kovács és így szólt: – Úgy hallottam, egy skrelling asszony is veletek utazott, Kelda. A jarl felesége, azt beszélik. – Az volt, a jarl felesége – szólalt meg Brander. Ahogy meghallották a saját nyelvükön beszélni, a nő és a férfi hátrahőkölt, álluk leesett a meglepetéstől. Brander csendesen folytatta. – Thoruald akkor vette feleségül, amikor az én hazámban járt, harminc téllel ezelőtt. Feleségét és még meg nem született gyermekét hagyta ott, amikor hazahajózott. Brander az idős házaspárra nézett. – Rabszolgák vagytok, vagy karloki – Karlok – válaszolták egyszerre. – Kézművesek, akiket a jarl szerződtetett ide a faluba dolgozni. – Nos, ha továbbra is itt szeretnétek dolgozni, jó asszony és kovács, akkor a saját érdeketekben ne nagyon tárgyaljatok fölöslegesen az irokéz asszonyról. – Igen, uram – megint egyszerre válaszoltak és fejet hajtottak. – Hiba volt, és többet nem fordul elő, uram.
339
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Majd megismételve bocsánatkérésüket, elhátráltak, odaszaladtak sátrukhoz, aggódó pillantásokat vetve a harcosra válluk fölött. – Nem kellett volna így bánnod velük – mondta Kelda. – Még nem vagy jarl. – És valószínűleg soha nem is leszek az, de a fölösleges pletykát le kell állítani, még mielőtt fájdalmassá válna. Csendben mentek tovább, míg a falu legnagyobb épületéhez nem értek. – A Nagy Hall – mondta Kelda. Benyomta a súlyos ajtókat, amelyek a fal távolabbi végébe voltak beágyazva, és beléptek a stofába. Brander könnyedén nekitámaszkodott a súlyos ajtónak, bőrén érezve a vas hideg érintését. Hátrébb lépett, hogy tanulmányozza az ajtót díszítő domborművet. – Sólyom – mormogta. Kelda bólintott. – Thoruald hisz abban, hogy jószerencséje a talizmán erejében rejlik. Brander betaszította az ajtót, belépett a bejáraton, és ott találta magát a Nagy Hallban. Tekintete lassan körbejárt a teremben, aztán megállapodott a középen lobogó hatalmas tűznél. Két férfi, egy idősebb és egy fiatalabb, asztalokat állított fel a falak mentén húzódó padok elé. Egy fiatal nő követte őket és gyönyörűen hímzett abroszokat terített az asztalokra. Mindhárman elmosolyodtak, amikor meglátták Keldát. – Thor szerencsésen hazahozott – mondta a nő. 340
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Igen, Tove – válaszolta Kelda. – Áldozatot mutattunk be, hogy épségben hazatérj – tette hozzá Tove. Az idősebb férfi közelebb lépett. – Igen, úrnőm, ezt tettük. Örülünk, hogy fényesen és boldogan ismét köztünk vagy a faluban. – Én is örülök, hogy hazajöttem, Sweyn – válaszolta Kelda. – Szeretném, ha mindhárman megismerkednétek Branderrel, a jarl fiával. Brander, ők házunk három legmegbízhatóbb rabszolgája, Sweyn, Tove és Wray. – Ahogy nevükön nevezte őket, rájuk mutatott és mindegyik előrelépett. – Nagy tisztesség, uram, hogy megismerhetünk – szólt Sweyn. – Isten hozott a Sólyom házában. – Köszönöm – mondta Brander. – Örvendünk, hogy itthon van a jarl fia – mondta a fiatal lány. Brander szünetet tartott, felhúzta szemöldökét, végül így szólt: – Köszönöm. Wray mosolyogva félresöpört egy tincset a homlokából. – Nagyon megtisztelve érezném magam, uram, ha a személyes szolgálatodba szegődhetnék. Kelda Branderre nézett és megrázta fejét, de a férfi nem vette észre figyelmeztetését. – Gondodat fogom viselni, uram – mondta Wray. – Bármit kérsz, szívesen megteszem. – Tartozol-e már valakihez? 341
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– A jarlé vagyok – válaszolta Wray – de neki már van személyes szolgája Sweyn személyében. Egy fiatal harcost szeretnék szolgálni, uram, akitől megtanulhatok férfi lenni. Ily módon, uram, visszanyerhetem a szabadságomat, mint ahogy oly sokan Thoruald főnök szolgái közül így tettek már. Eddig Hauk tanított engem. Most vívni tanulok, az íjjal és a harci bárddal már boldogulok. Brander végigmérte a fiút; őszinte szemét, széles vállát, a fejlődő izomzat keménységét. Vágyat és határozottságot vélt felfedezni a fiúban, szinte sugárzott belőle. Hauk öreg volt már, túl öreg ahhoz, hogy Eirikkel foglalkozzon. A fiatal fiú viszont pontosan megfelelt volna a gyerek mentorának és társának. – Lehetsz a személyes rabszolgám, Wray. – Köszönöm, uram – válaszolta a fiú. – Én... én nem tudom, mit fog az egészhez Thoruald szólni – mormogott Sweyn. – Ő adta mellém ezt a fiút, hogy könnyítsen a munkámon. – Majd elintézem, hogy a jarl adjon egy másikat melléd – ígérte Brander. – Igen, uram. – Most pedig – mondta Kelda – munkára, mindhárman. Wray, most még Sweyn és Tove mellett maradsz. Szükségük van a segítségedre. – Branderre kacsintott. – Elengedi őt, uram? – Igen. Brander továbbment, otthagyva Keldát, hogy utasításokat adjon az előkészületekre. Úgy tett, mintha a stofát 342
Emma Merritt – A szerelem rabjai
tanulmányozná, de igen nagy gondban volt. Egyrészt utált itt lenni ebben az országban. Másrészt mintha egy űrt fedezett volna fel magában. Amíg partra nem szálltak Norvégiában, soha nem gondolt arra, hogy több lehet egy irokéznél. Most pedig azt vette észre, hogy azonosul ezekkel az emberekkel, ezekkel a sápadt arcú, különös emberekkel. Felfedezése zavarba hozta. Tekintete végigfutott az épületen. Két falat faburkolat borított, amelyet a mennyezettől a padlóig gyönyörű falikárpitok díszítettek. A másik kettőt átfedő pajzsok borították és szögekre akasztott fegyverek, amik arannyal és ezüsttel voltak díszítve, melyek csillogtak a tűz fényében. Közelebb lépett hozzájuk, hogy megcsodálja a kézművesmunkát és a fegyverek szépségét. – Thoruald gazdagságának jelei – mondta Kelda. – Gondoltam. Meg az asztalok is, amiket az esti ünnepségre állítanak fel – mondta Brander. – Igen, ezek a tárgyak mind jelen lesznek az ünnepségen. – Hogy elkápráztassák skrelling fiát – mondta Brander cinikusan. – Részben – felelte Kelda. – Thoruald megjutalmazza a harcosokat, akik elmentek, hogy megkeressék a magot és elhozták neki azt. Kelda bólintott. – Kiosztja a jutalmakat, de azt megtehette volna az ünnepség nélkül is. Az egészet azért csinálja, mert boldog, és szereti a társaságot. Minden norvég szereti a szórakozást, különösen a hosszú, sötét téli hónapokban.
343
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Brander egy díszesen faragott székhez lépett, mely a nyugati falnál állt, a felkelő nappal szemben. Egy emelvényen állt, melynek két oszlopa a padlótól a mennyezetig futott a szék háta mögött. Ugyanúgy voltak faragva, festve és aranyozva, mint a szék. – A Magas Szék Oszlopai – magyarázta Kelda. – A jarl trónusa. Brander végigsimította a faragásokat – sárkányok, kígyók, kúszónövények, levelek és sólymok. Megint a székre nézett, és figyelmesen megvizsgálta a díszítését. Aztán megvizsgálta a damaszttal bevont párnát. – Csak a jarl ülhet itt. Senki más – mondta Kelda. – A megtiszteltetés helye ez. A magas rangot jelképezi. Mintha Kelda szavai meghívásként hangzottak volna, Brander helyet foglalt. Tove felkiáltott és leejtett egy tányért a padlóra. Sweyn a falnak tántorodott, mintha azt várta volna, hogy Thoruald, vagy akár isten megjelenjen és végezzen Branderrel. Wray olyan tágra nyitotta szemét, hogy Brander attól tartott, a padlóra esik. – Azonnal kelj fel abból a székből – parancsolta Kelda és szétnézett a teremben. Elképzelte Thoruald reakcióját, ha éppen erre jár és észreveszi, hogy valaki beleült székébe. – Már mondtam, kizárólag a jarl ülhet a trónuson. Nem elég, hogy aláástad a tekintélyét azzal, hogy Wrayt személyes szolgáddá fogadtad? Muszáj megkérdőjelezni a hatalmát azzal, hogy a székébe ülsz? – Sohasem tulajdonítottam neki hatalmat, amivel büszkélkedhetne, és oda ülök, ahova akarok – mondta 344
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Brander, miközben karját a szék karfájára tette, hogy kényelmesebben üljön. Még kissé hátra is tolta a széket. Megint végig mustrálta a termet. – Mi van az ajtó mögött? – mutatott a helyiség végébe. – A konyha – mondta Kelda, a bejárati ajtót kémlelve –, ahol a sütés-főzés folyik. A mellette lévő ajtó pedig a tejcsarnokba vezet, ahol a teheneket fejik. – Követte Brander tekintetét a harmadik ajtó felé, és így folytatta: – Az a budoár, vagy a női szoba. Ott varrnak, szőnek, hímeznek és kötnek az asszonyok. – A kovács felesége is ott van? – kérdezte Brander. – Asa, így hívják, igaz? Kelda bólintott. – Ő a fő varrónőnk. Ő oktatja ki a női személyzetet a ruhakészítésben és varrásban. Kérlek, Brander, kelj fel abból a székből. Brander halálosan unta a falu mindennapi életével való ismerkedést. Felkelt, keresztülment a termen a stofa másik végébe. Többet szeretett volna megtudni a falu úrnőjéről, Keldáról. A lány követte őt. Megállt egy ajtó előtt, megragadta a kilincset és benyitott. – Mik ezek a szobák? – A hálószobák – válaszolta Kelda. – Ez a Thorualdé. Brander szétnézett a hatalmas szobában. A távolabbi fal mellett egy széles, keretes ágy állott, élénk színű takarókkal és nagy párnákkal. Egy kerek asztal körül két szék volt elhelyezve. Három láda is volt a szobában, az egyik az ágy végénél, a második az ágy fejénél. A harmadik egy utazóláda, 345
Emma Merritt – A szerelem rabjai
az ajtó mögött a falnál állt. Arany fáklyatartókban meggyújtásra kész fáklyák voltak. Az egyik falon egy kardot pillantott meg, közelebb ment, hogy tanulmányozza. Még sohasem volt a kezében ilyen gyönyörű mestermunka. Arany és ezüst verte vissza a nyitott ablakon beáramló napsugarakat. Megérintette, végigfuttatta ujjait a rúnákon és a gravírozáson. Végigsimította a markolatot díszítő egyik karmot. – Talon, a Sólyom kardja – rebegte Kelda. Brander tekintete egy arany-fekete sisakon akadt meg, ami az egyik ládán állt. A sólyom feje díszítette és fényesre, csillogóra volt tisztítva. – Ha itt maradsz – szólt Kelda – örökölni fogod a kardot és a sisakot. Brander egyetlen szó nélkül kiment a szobából és becsukta az ajtót. – Melyik szobában alszol? – kérdezte. – A következőben. Brander a második ajtóhoz lépett. – Az én szobám nagyon kicsi – mondta Kelda idegesen, amint utána lépett. – Egynek is alig van hely benne, nemhogy kettőnek. Az enyém mellett vannak Ragnar szobái, és van még néhány a stofa feletti padlástérben is, minden sarokban. Azok a külső lépcsőn közelíthetőek meg. Hauk és Ulmer lakik ott. Brander kinyitotta az ajtót, és belépett a tágas szobába. A falakat gazdag faburkolat borította, az ablaktáblák nyitva voltak, a késő délutáni szél fuvallatai érződtek a szobában. A 346
Emma Merritt – A szerelem rabjai
padlón elhelyezett virágok friss, különleges illatot adtak a szobának. Akárcsak Thorualdnál, a falon aranyból és ezüstből készült gyertyatartók voltak. A közelebbi falnál hatalmas ágy állt, két személynek bőven elegendő hellyel. Brander gúnyosan nézett Keldára. – Bocsánattal legyen mondva, úrnőm, hogy nézhet ki egy tágas szoba?
347
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Huszonötödik fejezet – Itt több láda már nem fér el – mondta Kelda –, sokkal nagyobb helyre lesz szükséged, mint amekkora az én szobámban van. – Pillanatnyilag – válaszolta a férfi szárazon –, csak annyi ruhám van, amennyit most is viselek. – Lesz még több is – ígérte Kelda. – Beszélni fogok erről Asával. Mint a jarl fia... A férfi elkapta pillantását. – Úgy értem, megkapod az irokézek harci főnökét megillető öltözéket. Brander elvigyorodott. – Igen, Kelda, meg kell kapnom. Továbbsétált a szobában, pillantása az egyik ládáról a másikra vándorolt. – Azokban az én ruháim vannak – motyogta a lány. A férfi pillantása most az asztalra és a két végén lévő székekre esett. – Ezt akkor használom, ha a szobában reggelizek. Mint nálatok – magyarázta Kelda –, nálunk is két étkezés van, reggel és este. Általában a vacsoránál szoktunk többen együtt lenni, ilyenkor látunk másokat is vendégül, és a Nagy Hallban étkezünk. Brander bólintott. A vikingeknél és irokézeknél ez közös szokás. De ez nem elég ahhoz, hogy kényelmesen érezze 348
Emma Merritt – A szerelem rabjai
magát, ahhoz pedig egyenesen kevés, hogy igazán otthon legyen. A szoba közepe felé indult, hogy megvizsgáljon egy bútordarabot, amelyet sohasem látott még, és rendeltetését sem ismerte. Az ismeretlen tárgy fémből készült, festése szép volt és díszes, négy láb tartotta. Az alja zárt volt, teteje lyukas. – Szénserpenyő a szoba fűtésére. Thoruald vette egy arab kalmártól egyik útján. – A lány levette a serpenyő tetejét. – Itt teszed be a tüzelőt, s ez sugározza szét a meleget a szobában. Nem kell tűzhelyet építeni és nem kell lyukat ütni a mennyezeten, hogy a füst el tudjon távozni. Ha becsukjuk az ablakot, melegen tartja a szobát az alváshoz. Brander odament az ágyhoz, leült, és élvezte a matrac puhaságát. – Ez puhább, mint azok a fekhelyek, amelyeken nálad aludtunk – mondta a lány –, mert a matrac hangával van töltve. Brander most nem a matrac, hanem a nő puhaságára gondolt. Elképzelte, amint a lány fekszik az ágyon, aranyszínű haja legyezőként szétterül a párnán, s ő végigsimítja a ragyogó színű ágytakarót. Testében őrült vágyat érzett a nő iránt és nem tudta, hogyan tartsa be magának tett fogadalmát. Egy férfi oly sokszor tud örömet adni egy nőnek anélkül, hogy ő maga is kapna belőle. – Velem fogsz lakni ebben a szobában – jelentette ki kéjesen nyújtózkodva.
349
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Kelda nyugtalanul járkált föl-alá a szobában. Megállt az egyik láda előtt és azt mondta: – Ez az a szoba, amelyikben... – Amelyikben te és Ragnar laktatok – fejezte be Brander, miközben feje mögött összekulcsolta kezét és lábát keresztbe vetette egymáson. Az egyetlen dolog, ami megóvta attól, hogy gyűlölje halott féltestvérét, az a tudat volt, hogy Kelda sohasem lett a Ragnaré. Brander tudta, hogy nincs értelme, mégis féltékeny volt a halottra. – Ha ketten kényelmesen tudtatok lakni ebben a lyukban – mondta enyhe gúnnyal –, akkor vagy sokkal kisebb lehetett, mint én, vagy neki sem volt sok ruhája. Kelda tekintete a férfira villant. – Ne szomorkodj, úrnőm. Ezentúl velem osztod meg a szobádat. Kicserélted az egyik testvért a másikra. A világosat a sötétre – mondta férfi. – Az Igaz Arcok két oldala – motyogta a lány –, a jó és a gonosz. Brander könnyedén felnevetett. – Nem, úrnőm, nem hasonlítom össze magamat Ragnarral jóság és gonoszság kérdésében. Én csak azt mondtam, ő szőke volt, én pedig sötét vagyok. Nagy különbség van a két összehasonlítás között. – Megveregette a matracot. – Gyere, feküdj mellém! Kelda megpördült, és kisietett a szobából, miközben válla fölött csak ennyit mondott: – Sok a dolgom, uram. Nincs időm játszadozásra.
350
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Brander lába tompa puffanással ért talajt, átrohant a szobán, és elkapta Kelda karját. – Nem, hölgyem, ilyet nem játszunk. Amikor parancsolok neked valamit, nem viccelek. Komolyan mondtam. Szeretnék lefeküdni veled. A kék szem az övébe merült. – Dolgoznom kell, uram. Én vagyok a falu úrnője, és most, hogy utamról visszatértem, nekem kell a szolgákat irányítanom. Kiszabadította magát a szorításból. – Hát akkor, uram, ha nem haragszol? A férfi addig nézett a lány szemébe, amíg egyszer csak azt nem érezte, hogy megsemmisül a kék mélységben. Szerette a feleségét is, de azt össze sem lehetett hasonlítani azzal, amit a viking nő iránt érzett. Állandóan boldog volt, vagy bánatos; dühös, vagy elbűvölt; zavart, vagy épp nyugodt. A nő befészkelte magát az életébe. És most épp a szívén kezdett áthatolni. Óvatosnak kell lennie. Nem akar Erdősföldre egy összetört és üres szívet magával vinni. – Törődj hát a házi teendőkkel – mondta. Kelda még egy másodpercig a szemébe nézett, mielőtt eltávozott. A férfi követte a stofába, és nekidőlt a tetőt tartó oszlopok egyikének. A lány az asztalhoz lépett, hogy segítsen Tovénak elrendezni az evőeszközöket. A férfira nézett, de nem szólt semmit. Az tovább leste őt egy darabig, aztán ellökte magát az oszloptól és járkálni kezdett a szobában, szemügyre véve a falakat díszítő bonyolult mintájú kárpitokat. 351
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Hozzak be még több édes illatú nádat a padlóra, úrnőm? – Tove hangja a férfihoz is eljutott. – Igen – válaszolta Kelda –, megyek a konyhába, s megnézem, hogy halad a főzés? – Minden rendben – felelte Tove huncutul mosolyogva. – A sütőház már teljesen felmelegedett és Olga hangosan panaszkodott. Kelda elnevette magát. – Remélem, semmit sem adtál neki, ami javít a kedvén? Tove együtt nevetett Keldával. – De igen. Fogalmad sincs, úrnőm, hogy egy-két kupa sör mennyire javítja a hangulatot. – De aztán figyelj rá, nehogy túl sokat igyon! – figyelmeztette Kelda. – Ne aggódj, úrnőm – nyugtatta Tove. – Most mennem kell. Tove a konyhán keresztül kisurrant a teremből, majd kinyílt a bejárati ajtó. Thoruald és Vadvirág lépett be a Nagy Hallba. Amikor odaértek Keldához, Thoruald megszólalt. – Látom, komolyan veszed a teendőidet, lányom. – Elnevette magát. – Örülök. A szolgák jobban szeretik hallani a te lágy hangodat, mint a jarl mogorva dörmögését. Az igazat megvallva, ha látom, hogy minden rendben megy, akkor hagyom, hadd kószáljanak a faluban. Ahogy ezt korábban Brander is tette, Vadvirág érdeklődve körbement a termen, megérintve a berendezést, csodálva annak szépségét.
352
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Vidd Vadvirágot a szobádba! – parancsolta Thoruald Keldának. – Vele fogsz lakni. – Nem – vágott közbe Brander. Thoruald székében ült, jobb lábát hanyagul átvetette a balon. Thoruald megfordult. Abban a pillanatban nézett Branderre, mint Kelda. Brander elmosolyodott, amikor látta, hogy apjának elakad a lélegzete és eltorzul az arca a dühtől. Thoruald dühödt lépésekkel közeledett felé. Keldát a sírás folytogatta. – Én fogok ott lakni Keldával – jelentette ki Brander. – Házasok vagytok talán? – Nem. Csak együtt hálunk. – Brander gyönyörködni látszott Thoruald megszégyenítésében. A hirtelen döbbenettől Thorualdnak a földbe gyökerezett a lába. Végül összeszedte magát és az egyik oszlopnak támaszkodott. Vadvirág mögéje lépett, és a vállára tette kezét. Kelda hirtelen részvétet érzett az ember iránt, akit apjaként szeretett. Amikor Ragnarral eljegyezte magát, azt hitte, hogy senki sem lehet olyan erős, mint Thoruald. Egészen biztosan tudta, hogy nevelőapja örökké fog élni. – A fogadott lányommal hálsz, házasságon kívül? Elvetted a szüzességét? – Igen, apám – mondta Kelda. Thorualdból mintha hirtelen kiszállt volna a lélek, és a lány szemtanúja lehetett emberi mivoltának, halandóságának. Bár még mindig széles vállú férfi volt, már lassabb és óvatosabb lett a mozgása. Még mosolygás közben is feszes maradt az arca és szája.
353
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Ha választani kell, hát a szeretője vagyok. – Kelda szavai visszhangoztak a Nagy Hallban. Brander felállt, odament Keldához, és megérintette a lány ingének nyakkivágását. Az elhúzódott tőle. Ő maga fogta meg és húzta félre az inget. – Viselem a totemjét. – Le kellett csillapítania Thoruald fájdalmát, hogy enyhítsen valamelyest azon a szégyenen, hogy saját fiának a nevelt lánya a szeretője. – Tudom, hogy felismered – mondta Brander. – Ez az a jel, amit anyámnál hagytál, amikor harminc téllel ezelőtt visszatértél Norvégiába. – A szolgákat szokták megbélyegezni – kiáltotta Thoruald –, nem a szeretőket! – Nem bélyegzett meg, apám – válaszolta Kelda lágyan, bár tudta, hogy ez nem teljesen igaz. Brander a magáévá tette. – Csak az amulettjét hordom. – Azt a nyakpántot hordod, amely mindenki előtt kinyilvánítja, hogy a szeretője vagy! – csattant fel Thoruald. – Jogában van bármikor levenni, amikor csak akarja – szólt közbe Brander. Kelda a szemébe nézett. – De nem fogja ezt tenni – folytatta a fiatal férfi –, mert örül, hogy viselheti. Örül annak, hogy én vagyok a bajnoka. És mindaddig, amíg én vagyok a bajnoka, és addig, amíg kiállok érte egy másik férfival életre-halálra, a falu minden lakójának, a környező falvak minden lakójának tudnia kell, hogy a jarl fogadott lánya az én szeretőm.
354
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Ez az, amit Canby el akar nekem mondani? – kérdezte Thoruald. – Igen – felelte Brander. Thoruald vizsgálgató pillantást vetett Keldára, de közben Branderhez beszélt. – Amikor elvetted a szüzességét, tudtad, hogy Asgaut jegyese? – Tudta – válaszolta Kelda. Thoruald újra Branderhez szólt. – Megérted hát azt, hogy... – Igen – szakította félbe Brander –, és ki is fogom őt hívni. Thoruald bólintott. – Igen, biztosan párbaj lesz. De hogy te hívod ki őt, abban nem lennék olyan biztos. – Hol van most? – kérdezte Brander. – Még nem tért vissza a kalózok utáni hajszából. Remélem, még a tél beállta előtt megjön. – Thoruald kiegyenesedett, és járkálni kezdett a stofában, közben töprengve simogatta a szakállát. Egy kicsivel ezután megállt, és Keldára nézett. – Talán mégsem lesz ez olyan nehéz, mint gondoltam. – Nem, apám – mondta a lány gyengéden, és felnézett, egy csendes üzenetet küldve Brandernek, hogy ne szóljon most semmit. A viking törzsfőnök jeges kék pillantást vetett Branderra. A pillantás ijesztően átható volt, és a fiú tudta, hogy sokan rettegnek tőle, de ő nem. Egy norvég sem tudott félelmet ültetni szívébe, főleg ez az ember nem.
355
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Ha rosszul bánsz a lányommal, velem gyűlik meg a bajod! Brander elkapta Kelda felsőkarját. Az, hogy a lánynak kötelességei vannak, az egy dolog. Az, hogy Thoruald megfenyegette, az egy másik. Nem akart tovább egy szobában maradni a vikinggel. És nem akarta magát bűnösnek érezni, Keldára és az anyjára pillantva. – Menjünk a szobánkba! Fáradt vagyok és pihenni szeretnék a vacsora előtt. – Kelda! – szólt Thoruald. – Ne aggódj! – mondta a lány lágyan, kiszabadítva magát Brander szorításából. Odalépett az apjához. Kezét Thoruald alkarjára tette. – Erős nő vagyok, és meg tudom oldani a problémát. Így lesz a legjobb. Brander meg fog minket szabadítani Asgaut veszélyétől. – Igen – mormogta Thoruald szinte csak maga elé –, Asgaut veszélyétől. Egy ember, aki az utódom akar lenni, de nincs hozzá elég esze. – Megfordult és Branderre nézett. – Az az ember, akinek az esze, a bátorsága és az ereje megvan hozzá, nem akar főnök lenni. Úgy látszik, az istenek örömüket lelik abban, hogy eltorzítják az életünket, igaz, lányom? – Lehet, hogy ez az Asgaut nem is olyan rossz vezér, mint amilyennek képzeled – jegyezte meg Vadvirág. – Nem, úrnőm – mondta Thoruald –, sokkal rosszabb. Egy olyan ember, akinek nincsenek saját gondolatai. Őt mások vezetik, nem ő vezet másokat. Amíg Canby a tanácsadója, addig nem aggódom. Canby csak jó tanácsokat ad Asgautnak. 356
Emma Merritt – A szerelem rabjai
De Canby öreg, neki már nem sok tele van hátra. Én Asgaut következő tanácsadójától félek. – Ne aggódj, apám – mondta Kelda –, ha Asgaut nincs többé, el tudom dönteni, mit kezdjek az életemmel. Nekem nem lesz többé szükségem bajnokra, és neked kell majd attól tartanod, hogy Asgaut veszi át az öröködet. – Gyere! – parancsolta Brander. Unta már, hogy a lány minden lépését megmagyarázza. Emiatt ismét csak bűnösnek érezte magát. Sohasem kérdőjelezték még meg a tetteit. Soha, senkinek nem engedte még meg, hogy tetteinek helyességét kétségbe vonja. Kelda elvált nevelőapjától és követte Brandert a hálószobába. A férfi bezárta az ajtót, és a helyére tolta a reteszt. – Félsz, uram? – gúnyolódott Kelda. – Csak egyedül akarok lenni. – Kioldotta köpenyét, és a melltűvel együtt az egyik közeli ládára dobta. Grimaszt vágott, miközben végighúzta kezét az arcán és az állán. – Szeretnék megfürdeni, hogy lemossam magamról a sót. Soha életemben nem éreztem még ilyen mocskosnak magam. – Mi szombaton szoktunk fürödni – mondta Kelda. – Nem érdekel, mikor fürödnek a vikingek – válaszolta a férfi –, az irokéz most akar fürdeni. Kelda bólintott. – Használhatod a mosdót, de előkészíttethetem neked a fürdőházat is, uram. – A mosdót? – kérdezte a másik. A lány bólintott. 357
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– A stofának ezen az oldalán a legutolsó szoba. Gyere, megmutatom! Brander követte őt egy másik helyiségbe. A fal mellett emelvényeken kádak sorakoztak az egész kicsitől, amelyben csak arcot lehetett mosni, az egészen nagyig, amelyben egy ember fürödhetett. Minden kád fölött fogantyú lógott. Ha meghúzták az egyik irányba, akkor a víz a kádba folyt. A mosdóban volt két kőfalú csatorna is, az egyik egy kis patakot vezetett át a szobán, és a másikon a használt vizet vezették el. Kelda egy nagy ládára mutatott. – Itt tartjuk a fürdéshez és törölközéshez használt ruhákat. Ha meleg vízben akarsz fürdeni, szólok Tovének, hogy melegítsen. Wray majd szól, ha minden kész. – Biztos vagyok abban, te legalább olyan koszos vagy, mint én – jegyezte meg Brander. – Szeretném, ha velem fürdenél. – Szívesen követném a parancsodat – válaszolta Kelda –, de amint már az előbb is mondtam, oda kell figyelnem a konyhaszemélyzetre a ma esti vacsora előkészületeinél. Thorualdnak ez nagyon fontos. Majd később megfürdök. Brander odalépett a lányhoz, és ujjaival a hajába túrt. – Viking, jó lenne, ha engedelmeskednél nekem és parancsaimnak. Te már nem Thorualdhoz tartozol, hanem hozzám. Az én akaratom a tiéd, nem az övé. – Amíg meg nem töröd Asgaut hatalmát – suttogta Kelda – , addig nem tartozom neked semmivel.
358
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Brander elmosolyodott, és ujját végighúzta a lány ajkán. Érezte, ahogy az megremeg érintése nyomán. – De igen, Kelda, még mindig a véreddel tartozol majd az életed megmentéséért. Még hosszú-hosszú ideig adósom leszel, úrnőm. – Ha látni akarod a gyermekedet, akkor jobb ha a Thoruald kedvében járok ma este. Minél boldogabb, annál hamarabb fog érte küldeni. Brander megmozdította a kezét és felsóhajtott. – Menj! Készíttesd elő a fürdőmet és nézz a konyhai dolgok után! Kelda a konyha felé indult, amikor zajt hallott. Megfordult, és egy nagytestű asszonyt látott az egyik oszlopnak támaszkodni. – Brunhild – motyogta, miközben Asgaut első feleségére, Thoruald unokahúgára nézett. A viking asszony, szája sarkában rosszindulatú mosollyal, ellökte magát az oszloptól, és Kelda felé indult. – Hallottam a szóbeszédet. Kelda nem szólt semmit. – Te és a skrelling együtt háltok. – A szeretője vagyok – mondta Kelda lágyan. Az asszony arca eltorzult a dühtől és a gyűlölettől. – Asgaut jegyese voltál. – Voltam. – Megszegted a szent esküt. – Nem. Azt fogadtam Thorualdnak, ha nem tudom megtalálni az utódját vagy bebizonyítani, hogy a rabszolga, 359
Emma Merritt – A szerelem rabjai
akit Kolbynak hívnak, az unokája, hozzámegyek Asgauthoz, hogy a jarlnak legyen örököse. Brunhild rábámult. – Az nem fog olyan könnyen menni. Még a szép arcoddal és a hajaddal sem. Én vagyok az egyetlen, akihez Thoruald fordulhatott volna. Rokona vagyok, az anyám a felesége testvére volt. Engem kellett volna örökbe fogadnia. De nem, ő téged, egy rabszolgát vett a házába. Nem csak felszabadított, de formálisan és törvényesen örökbe fogadott. – Amíg beszélt, az ajka megremegett. – Azt hiszed, mert nem vagy többé rabszolga és mert Thoruald fogadott lánya lettél, már mindnyájunknál különb vagy? Eljön még a leszámolás napja. Kelda döbbenten nézte az asszonyt. – Azt hittem, örülni fogsz, hogy eggyel kevesebb nő lesz Asgaut életében, akitől tartanod kell, Brunhild – mondta Kelda. – Nem félek tőled – az asszony szinte köpködte a szavakat. – Jobban félek Asgaut ír ágyasától, mint tőled. – Azt akartad, hogy Asgaut elvegyen engem? – kérdezte Kelda meglepetten. – Ez csak természetes! Ha szülsz egy fiat Asgautnak, neki nem lesz többé szüksége rád. Többé nem venné semmi hasznod. Mint első feleség, én irányítanám a házat, s én viselném gondját a te gyerekednek... Thoruald unokájának. Brunhild keze ökölbe szorult s Kelda felé araszolt. – Én lehettem volna a falu legfontosabb asszonya. Végül Asgaut és én örököltük volna a Sólyomtanyát. Mi lettünk 360
Emma Merritt – A szerelem rabjai
volna a falu ura és úrnője. És most te mindezt megpróbálod lerombolni, de nem fog sikerülni! Kelda sohasem szerette Brunhildet, és azt nem tudta, hogy az asszony ennyire gyűlöli őt. Legszívesebben hátrált volna, és kitért volna az útjából, de nem akarta, Brunhild észrevegye, mennyire megijedt tőle. A szürke szempár furcsán csillogott. – Ha Asgaut visszajön, ki fogja hívni az indiánodat. Ha győz, te ismét az övé leszel. Gondolkodj el azon, amit mondtam, Kelda! Az asszony sarkon fordult, és az ajtóhoz lépett. Tenyerével a kemény fának támaszkodva így szólt: – Ma este nem érzem jól magam, nem megyek az ünnepségre. Kérlek, ments ki a nagybátyámnál! Biztosan meg fogja érteni. – Ó, igen – motyogta Kelda –, biztosan. – Nem, uram – mondta Vadvirág kacagva –, nem érdekel, hogy veled kell aludnom. Ha a padláson kell aludnom, akkor elalszom egyedül is. – Nem érdekel? – kérdezte Thoruald összehúzva a szemöldökét. – Lehet, hogy azt kellett volna mondanom, nem merek. – Hölgyem, te csúfolódsz. Vadvirág még hangosabban nevetett. – Tégy próbára, uram! Thoruald kérdően nézett rá, aztán megkérdezte: – Akarsz a falu úrnője lenni? 361
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Az úrnő feladata a főzés, a takarítás és a szolgák felügyelete? – kérdezte Vadvirág. Thoruald bólintott. – Ilyesmi is. – Nem, akkor szó sem lehet róla. Csinálja csak Kelda. Ha vendég vagyok, akkor kiszolgálnak, ha úrnő, akkor dolgoznom kell. Thoruald hátravetette a fejét és nevetésben tört ki. – Úgy örülök, hogy itt vagy. Meghoztad nekem az örömöt, amelyet már harminc tél óta nem éreztem – mondta, miután lecsillapodott, majd összeütötte a tenyerét. – Szeretném, ha az asszonyom lennél. – Nincs még itt az ideje, hogy erről beszéljünk, uram – motyogta Vadvirág. – Sokat kell még gondolkodnom ezen. Kérlek, vezess a szobámba! Szeretnék még az ünnepség előtt lepihenni. – Van egy másik szoba a Nagy Hallban is – mondta Thoruald –, de mielőtt megmutatnám, elviszlek az asszonyok szobájába, és bemutatlak a fő varrónőnek. Majd varr neked néhány ruhát, amíg itt vagy. Átkísérte Vadvirágot a termen és bekopogott az ajtón. Amikor Kelda felelt, összevonta a szemöldökét. – Azt hittem, hogy az ir... – Hogy Branderrel vagyok – egészítette ki hűvösen Kelda. – Vele voltam, igen, de még sok a dolgom, ha méltóképpen akarunk ma este ünnepelni. Azt is látni akartam, hogy haladnak Asa és az asszonyok a téli ruhák varrásával.
362
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– És gondolom, azt is meg akartad tudni, a ma esti ünnepségre készült-e neked ruha? – Igen. – Asa kotkodácsoló nevetése hangzott fel Kelda háta mögül. Több ruhával a karján a szoba közepére sétált, és letette azokat az asztalra. – Ezek azok az új ruhák, amiért jött, de nem csak neki kellenek. Keress ruhát a fiadnak is, uram! – Van az is? – kérdezte Thoruald. – Igen – felelte az öregasszony –, találtam néhány olyat, ami egészen jól megteszi. Fejedelmien fog kinézni az ünnepségen, uram. Büszke leszel rá. Kibámult a nyitott ajtón. – Uram, vendéget hoztál? – Igen, ő Vadvirág – mondta Thoruald. – Szeretném, ha varrnál neki pár ruhát, amíg itt van. Asa az ajtóhoz csoszogott és kíváncsian nézett Vadvirágra. – Beszélsz norvégul is? – érdeklődött. Vadvirág bólintott. Asa kézen fogta, behúzta a szobába és bezárta az ajtót. – Viszlát, uram – mondta elég hangosan ahhoz, hogy Thoruald meghallja az ajtó másik oldalán –, be kell zárnom az ajtót, ha azt akarod, hogy ma estére ruha legyen. Munkához kell látnom. Az ablakhoz vezette Vadvirágot és többször körbeforgatta. Elővett egy szalagot a zsebéből, több helyen mértéket vett Vadvirágról, közben magában motyogott. – Úrnőm – szólt Keldához –, van egy ruha, amit neked varrtam. Egy kis átalakítással ööö... – Hívj Vadvirágnak – mondta az irokéz nő. 363
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Asa bólintott és elmosolyodott. – Szóval átalakíthatnám Vadvirág úrnőnek a fogadásra – folytatta Keldához fordulva. – Arról a sárga anyagról lenne szó. Az igazat megvallva, sohasem hittem, hogy mutatós lenne rajtad. Jobban mutat az ő sötét bőrével és hajával. – Akkor hát alakítsd át neki – válaszolta Kelda. – Igen – dünnyögte Asa –, gyönyörűen fog rajta állni. A virágokra fog emlékeztetni, amik tavasszal a mezőn nyílnak. – Elnevette magát. – Úrnőm, Vadvirág olyan lesz, mint egy igazi sárga vadvirág. Vadvirág lehunyta szemét, de nem tudott megszabadulni a harcos képétől, aki felé közeledik, karján sok-sok pitypannggal, szemében sok-sok szerelemmel. Visszatartotta könnyeit. Hol van vége az álmoknak, és hol kezdődik a valóság?
364
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Huszonhatodik fejezet – A jarl fia egészségére! A kiáltás messzire hangzott az emberekkel teli teremben. A vikingek a falak mentén hosszú padokon ültek. A jarl egy magas széken ült az emelvényen, mellette egy kincsesláda. Mindkét oldalán feltűnően üresek voltak a székek, melyeket Brandernek és édesanyjának készítettek elő. Jobbján, Vadvirág széke mellett ült a mogorva Canby, aki mintha söröskupájának mormogott volna valamit. – Igen – visszhangozták a többiek. – Egészségére! Thoruald nevetve felállt. – Most, hogy megjutalmaztalak benneteket, ideje pohárköszöntőt mondani, de legyetek még egy kis türelemmel, harcosaim. Várjatok, amíg a jarl fia és másik kedves vendége megérkezik. – Megjelenik egyáltalán a jarl fia? – bömbölte egy marcona harcos a terem másik végéből. – Lehet, hogy fél tőlünk. – Igen – kiáltották többen, de hangjukat elnyomta a kitörő rekedt röhögés, és a tréfák a skrelling gyávaságáról. Kelda nevelőapja mögé lépett. Megragadva az öreg kupájának fülét, teletöltötte azt sörrel. Thoruald kemény pillantásokat vetett embereire. Amikor a lány a vállára tette a kezét, érezte a feszültséget, amely a jarl testében izzott, és érezte a dühöt is. Brander szándékosan bosszantotta 365
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Thorualdot. Kelda nem tudta, meddig tűri még, meddig tudja dühét visszafojtani. Az is érdekelte, meddig fogja még Brander váratni őket. Annyira elfoglalt volt, mióta hazaérkezett, hogy alig látta a férfit. Amíg fürdött, Kelda elment Asához, szerezett neki ruhát, és letette azt a Hauktól kapott ékszerekkel együtt az ágyra. Az ékszereket Hauk Thoruald egyik sikeres portyáján szerezte. Amikor később visszatért a szobába, a ruhák és az ékszerek még mindig az ágyon voltak, de Brander nem volt sehol. Azóta sem látta a férfit. Kelda azt is tudni szerette volna, mi tartja fel Brander anyját. Amikor megállt Vadvirág szobájánál, és felajánlotta, hogy segít az öltözködésben és a fésülködésben, az asszony megnyugtatta, minden rendben, és nemsokára megjelenik az összejövetelen. Egy hangos megjegyzés a skrellingről, amely viharos nevetésre fakasztotta a közönséget, magához térítette, és újra az ünnepségről kezdett el gondolkodni. Újra megtöltötte Thoruald, majd Canby kupáját. A tréfálkozás folytatódott, a csúfolódás erősödött. – Szeretném már látni ezt a skrellinget, azt a férfit, akiről Ulmer énekel. Azt, aki szembeszáll az istenekkel. – Az egyik viking egyszer csak felállt. Ürücombját belevágta a tányérjába, és kezét a nadrágja szárába törölte. – Úgy van, Baldur! – kiáltották többen is. Karját végighúzta zsírtól csepegő szakállán, aztán tele kupáját meglengette a levegőben.
366
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Úgy nyomnám agyon a hüvelykujjammal, mint egy hangyát – És ha alkalom adódik rá, hogy ezt meg is tedd? Kelda felkapta fejét, és látta, amint Brander besétál a stofába, mögötte Hauk. Thorualdból hirtelen eltűnt az idegesség. Egy nagy sóhaj kíséretében felemelte kupáját, és egyetlen húzással kiürítette. A tivornya abbamaradt, csak Brander és Hauk lépteinek zaját lehetett hallani, ahogy végigmentek a Nagy Hallon. Minden szem Brandert kísérte. Ugyanúgy, ahogyan Kelda eltervezte győzelmes bevonulását a kikötőbe, Brander is megrendezte a maga megjelenését a nagyteremben. Teljesen ura volt önmagának és a teremben lévők reakcióit is ő irányította. Haját arcából hátrafésülte, s a fekete zuhatag széles válláról lazán lelógó köpenyének csuklyáját súrolta. Lila és arany szálakkal átszőtt, díszekkel kirakott fehér inge, feszes, fekete nadrágja, és könnyű bőrből készült fekete csizmája elegánsabb volt, mint bármi, amiben Kelda eddig látta. Senki sem szólalt meg azóta, amióta feltette a kérdést. De még senki sem felejtette el a benne rejlő kihívást. A viking letette szarvkupáját, felemelte kezét, ingujjával megtörölte száját és szakállát. Szeme összeszűkült, ahogy Brander közeledett felé. Thoruald felemelkedett székéből, és frissen teletöltött kupáját a levegőbe emelte. – Igyunk Branderra, a Tüzes Bélyegre, a jarl fiára!
367
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Többen csatlakoztak hozzá, és hangos kiáltással felkeltek ülőhelyükről, azonban Brander csendre intette őket. – Nem, Thoruald. A pohárköszöntőnek még nincs itt az ideje. A vikingednek még felelnie kell a kérdésemre. – Brander egy sötét pillantással szinte a falhoz szegezte a másik férfit. – Szeretnéd, ha agyonnyomhatnál, mint egy hangyát? A viking egyhelyben állt, tekintete gyorsan járt föl-le Brander öles termetén. – Kihívlak egy vetélkedésre, viking – mondta Brander –, és csak azért választok békés küzdelmet, mert ez ünnepi alkalom a falu urának és úrnőjének, és nem akarok ünneprontó lenni. – Kelda úrnő nem a falu nagyasszonya – válaszolta végül Baldur. – Nem is róla beszélek, hanem Vadvirágról, az irokéz úrnőről. – Brander megfordult, és kinyújtotta a kezét. – Elkísérem helyére, a jarl mellé, aztán, viking, rögtön visszatérünk a mi ügyünkre. Vadvirág kilépett az árnyékból a fényre, és Keldának, csakúgy, mint Thorualdnak, elakadt a lélegzete. Vadvirág bőre, haja és szeme színe tökéletesen illett a lámpafényben csillogó sárga selyemhez. A viking szokás szerint elöl mélyen kivágott ruha felfedte keblét és testéhez tapadt, kiemelve magas termetét. Haját mesteri fonatba fonták, csillogó tűk tartották a helyén, fejét diadém ékesítette. Hosszú, ízléses fülbevalók és az aranyból és gyöngyből készült nyaklánc takarta nyakát.
368
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Thoruald felemelkedett székéből, így Keldának meg kellett őt kerülnie, hogy lássa anya és fia káprázatos bevonulását. Jöttek, fejüket magasra tartva, királyi járással. Brander apjához vezette Vadvirágot. Kezét Thoruald kezébe helyezte. – Igazán csodálatos vagy, úrnőm – mondta halkan a viking törzsfőnök, s képtelen volt betelni az asszony szépségével. – Köszönöm, uram. – Vadvirág megfogta Thoruald kezét. A Vadvirág háta mögötti fény átvilágította ruhája anyagát, és látni engedte, karcsú testének körvonalait. Thoruald mélyet sóhajtott, és a nő testének csodálatos titkaira gondolt. Ismét meg akarta őket ismerni, most részletesebben, finomabban. – Hát, az biztos, hogy megéri várni rád – suttogta. – Számítottam rá, hogy így gondolod, uram. Elnevette magát, hangja lágy volt és dallamos. Felizgatta Thorualdot és rádöbbentette, milyen régen volt utoljára nővel, és milyen régen kívánt utoljára egy nőt igazán. – Az irokéz lányt izgalmasnak találtam – vallotta be Thoruald –, az irokéz asszony viszont rabul ejtett. Megbabonáztál. – Remélem is – súgta Vadvirág –, és ez is a szándékom. Teljesen a hatalmamba akarlak keríteni, úgy, hogy addig tartozz hozzám, amíg el nem utazol Odin csarnokába. És még akkor is azt akarom, hogy ne egy valkűrrel légy boldog, hanem várd ki, amíg én is megérkezem. – Miért akarna az ember egy mennyei szüzet, amikor téged is megkaphat – mondta Thoruald –, lángra lobbantottál. Lehetséges, hogy olyan lassan, hatásosan oltottad ki a tüzet, ahogy megraktad? 369
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Az majd elválik a maga idejében. – Vadvirág elfordította a fejét, és a törvénytudóra mosolygott. – Örülök, hogy újra látlak, Canby. Hogy vagy, mióta hazaértünk? – Nem túl jól, úrnőm – felelte Canby szórakozottan. Kupáját két kézre fogva, félig szájához emelve az öreg Brandert figyelte, aki az asztal előtt állt, karját melle előtt összefonva. Canby inkább szemlélődött, mint ivott. Thoruald figyelme is Brander felé fordult. Büszke volt fiára, nagyon büszke, hogy független és lázadó. Csak egy magabiztos ember vezethette a hatalmas vikingeket. Thoruald népének olyan emberre volt szüksége, mint Brander. Egy kicsit azonban lejjebb kellene adnia gőgjéből. Túlzottan büszke. A jó vezért néha az alázat is jellemzi. – És te, skrelling, szintén arra számítottál, hogy egy asszony megjelenése felkelti a férfiak figyelmét? – kiáltotta Thoruald. Nevetéshullám söpört végig a termen. – Hacsak nem akarsz megszégyeníteni ezzel a névvel az alattvalóid és harcosaid előtt, Thoruald jarl, ne hívj többé skrellingnek. Mondhatod, hogy irokéz vagyok, de azt nem, hogy barbár. Az ébenfekete szempár, melyekben kék forgácsok voltak, Thoruald szemébe fúródott. Lázadást, kihívást jelentett. Brander megfordult, köpenyének szárnyai suhogtak a levegőben. – Ha meghallom, hogy valaki az anyámat skrellingnek, vagy más csúfnéven szólítja, velem gyűlik meg a baja. Tudjátok meg, vikingek, én nem csak irokéz, de viking 370
Emma Merritt – A szerelem rabjai
harcos is vagyok. Ha legyőznek is... nem győznek le könnyen. Sok mindenkit magam elé küldök az örök vadászmezőkre. Brander most arra a vikingre nézett, aki a terem közepén állt. – Kiválasztottad már, miben mérkőzünk meg? – Igen – felelte Baldur kissé megszégyenülten, és Brander felé tántorgott. – Karviadalban. Alig mondta ki ezeket a szavakat, a vikingek máris köréjük gyűltek – arcukon vigyor jelent meg, ami ellenfele erejére figyelmeztetett. Hauk utasított néhány harcost, hogy hozzanak be egy asztalt a terem közepére. Az asztal két szemközti oldalára egy-egy széket helyeztek. Amikor Brander Baldurral szemben leült az asztalhoz, Hauk elmondta a szabályokat. Mindkét fél felgyűrte az inge ujját, könyöküket az asztalra tették, jobb kezük egymásba kulcsolódott. Fogásuk egyre szorosabb lett. Megfeszítették izmaikat és kezdetét vette a küzdelem. Baldurnak nem került nagy erőfeszítésébe, hogy félig lenyomja Brander kezét. Brander arca elvörösödött; homlokán kidagadtak az erek. Fogait összeszorította, vicsorgott, minden erejével megpróbálta visszanyomni Baldur kezét. A viking nagyon erős volt. Brander meg sem tudta mozdítani a karját. Röhögés visszhangzott a teremben. Mindenki azt hitte, Baldur könnyű győzelmet arat. Hirtelen, nagy erőfeszítéssel Brandernek sikerült visszanyomni a viking karját. Baldur nyögött, vicsorgott, s 371
Emma Merritt – A szerelem rabjai
újra lejjebb nyomta Brander kezét. Veszélyesen közel járt az asztal lapjához, de még nem érte el azt. Kelda, ugyanúgy, mint mindenki a teremben, visszatartotta a lélegzetét. Mindnyájan tudták, Baldur a vikingek közt bajnoka a játéknak. Senkinek sincs olyan erős karja, mint az övé. A viking nagy levegőt vett, röfögött, vicsorgott, és iszonyatos nyomást gyakorolt Brander karjára. Az irokéz keményen tartotta magát. Lassacskán visszanyomta a viking karját; a két kar most merőleges volt az asztalra. Hauk körülöttük mászkált, közelről figyelve őket. Egy hirtelen, nagy levegővétellel Brander Baldur kezét az asztalra nyomta, és az örömtől zihálva ott tartotta. Hauk az asztalra csapott. – Az irokéz főnök győzött! Baldur egy másodpercig villámsújtottan ült, hitetlenkedve nézett Branderre. Aztán hátravetette fejét, és felröhögött. – Főnök, kihívlak majd egy újabb küzdelemre, ha nem leszek ilyen részeg. Ígérem, keményebb ellenfél leszek. – Rendben. Brander a vikingek éljenzése közepette felemelkedett. Odament a neki fönntartott üres székhez. Mielőtt leült volna, teli söröskupáját a levegőbe emelte. – Brander, az irokéz, szeretne pohárköszöntőt mondani a jarl és asszonya egészségére. Thoruald sötét pillantást vetett rá, de felállt, kezét Vadvirág felé nyújtotta. Kupáját a levegőbe emelte és viszonozta a köszöntőt. 372
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Mindnyájan csatlakoztak hozzá, még Brander is ivott egy kortyocskát a pocsék ízű löttyből. Csodálkozott, hogy bírnak a vikingek annyit vedelni belőle. Nem csoda, hogy gyorsan legyőzte ellenfelét. Biztos elnyomta az érzékeit az ital. – Akkor – kiáltotta Thoruald – most igyunk a jarl fiára! Mindnyájan visszhangozták szavait, aztán egy kivételével ittak. Brander kupája érintetlen maradt. Kelda állt meg mögötte. – Elhatároztad, hogy megszégyeníted apádat és anyádat, ugye? – Ne akard megsebezni ezzel a szívem, úrnőm. – Brander megfogta a lány kezét, ujjaik összefonódtak. – Gyönyörű vagy ma este, de jobban szeretném, ha leengednéd a hajad, és nem copfban hordanád. – Nem vagyok már szűz – mondta Kelda –, azért hordom így, hogy tudtára adjam mindenkinek, nem vagyok eladósorban. Brander pillantása Kelda ruhájának mély kivágására tévedt. A ruha majdnem teljesen fedetlenül hagyta krémszínű keblét. – Ha a hajad ezt sugallja, úrnőm, a ruhád ellentmond neki. Ez ugyanis pont arra csábít majd minden férfit, hogy megpróbáljon megszerezni magának. A jövőben szeretném, ha nem viselnél olyan ruhákat, amelyek ennyit mutatnak a testedből. Kelda elhúzta a kezét, de a férfi nem engedte el. – Hol a széked? – kérdezte Brander. – A nők nem ülnek együtt a férfiakkal – válaszolta a lány. 373
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Az anyám Thoruald mellett ül. – Ő az apám kedves vendége – felelte Kelda –, mint a ház úrnőjének, az én kötelességem kiszolgálni Thoruald vendégeit. – Örömömre szolgálna, ha csak engem szolgálnál ki, és mellém ülnél. – Leülhetek a lábadhoz – válaszolta Kelda. – És az asztal alá bújsz, mint egy kutya – gúnyolódott a férfi. – Olyan helyre ülj, ahol a szépségedet láthatom, ne olyanra, ahol rugdoshatlak. Kelda elmosolyodott, mintha élvezte volna, hogy Brandert a szokásaikkal traktálhatja. – Azt nem lehet, uram. Brander hátratolta székét, kiment a stofából, át a hálószobába. Azt nem lehet, gondolta. Nem tud ez a viking nő semmit arról, milyen elszánt vagyok, és meddig fogok elmenni jogaim érvényesítésében. Kelda elámult, amikor Brander a szobájuk egyik székével tért vissza a terembe. Ugyanolyan elszántan, ahogy kiment. A széket hangos puffanással tette le a sajátja mellé. Maga mellé állította a lányt. – Én, Brander, az irokézek harci főnöke, Keldát, a jarl fogadott lányát a hölgyemmé teszem. Mellettem fog ülni, mert én így kívánom. Az én arany nyakpántomat viseli, hogy mindenki lássa, hozzám tartozik. Bár Kelda tudta, a hír már elterjedt a faluban, ez most hivatalos bejelentés volt. Látta, ahogy a meglepetés kiül az arcokra, a pletykából tény, a tettből kihívás lett. Fejek 374
Emma Merritt – A szerelem rabjai
fordultak egymás felé, suttogás hallatszott, de senki sem szólalt meg hangosan. – Kihívok bárkit, aki azt mondja, hogy nem hozzám tartozik, vagy hogy nem lenne szabad hozzám tartoznia – mondta Brander. Baldur nagyot nevetett, kezét újra a levegőbe lendítette, úgy, hogy a sör kiloccsant a kupából. – Lehet, hogy az előbb legyőztél, de egy férfi jegyesének az elvétele nem játék a faluban. Egyikünkkel sem kell szembeszállnod, mert ez a te ügyed és a Keldáé. De meg kell majd mérkőznöd a Jomsvikinggel, és ő nem könnyű ellenfél. Közülünk senki sem merné kihívni. Kelda érezte, ahogy Brander karja a dereka köré fonódik, ujjai a csípőjére kulcsolódnak. – De én nem tartozom közétek, és a jegyesét akarom. Így hát kihívom. – Te mit szólsz ehhez, Thoruald? – kérdezte egy másik viking. Kelda átpillantott az asztal felett és látta, amint Vadvirág szomorúan néz fiára. Thoruald maga elé meredt. Nagyot kortyolt söréből, letette a kupát az asztalra, aztán végignézett alattvalóin. – Én azt mondom, a párbaj kimenetele legyen a megoldás ebben az ügyben. Győzzön a jobbik. – Törvény tudójához fordult. – Van valami mondanivalód, Canby? A törvények olvasója felállt, és elmondta a párbajra és a paráznaságra vonatkozó viking törvényeket. Szavai után
375
Emma Merritt – A szerelem rabjai
először súlyos csend ereszkedett a teremre, majd elégedetlen moraj hallatszott. Ahogy az előbb Thoruald, most Canby nézett csendesen a gyülekezetre. – Megbeszéltem ezt a kérdést a jarllal és megegyezésre jutottunk. Mint sok más dolgot, ezt is próbára bocsátjuk, legyen a párbaj eredménye az igazság. A győztes megkapja a nőt. Ekkor vagy letörölheti a nevéről a szégyent, vagy megbüntetheti... halállal. – De – mondta Hauk, aki az egész este folyamán most állt fel először –, ő a jarl lánya. Egészen biztos, Canby... A törvénytudó csendre intette kezével. – A törvény minden vikingre vonatkozik, nem csupán egyesekre. Kelda felállt, tekintete szintén a tömeget fürkészte. – Magam választottam az utat, amin járok. Bármi is legyen a következménye, el kell fogadnom. A szeme sarkából Thorualdot figyelte, amint feje lebukik és sóhajt egyet. Sebe és fiának halála megöregítette. Olyan gyengeség – vagy inkább sebezhetőség – látszott rajta, amit azelőtt az utolsó út előtt nem lehetett észrevenni. Szeretett volna odarohanni hozzá, és megmondani neki, hogy minden rendben lesz. De erre nem volt szükség. Vadvirág a főnök karjára tette a kezét, mandulaszínű bőre éles kontrasztot alkotott a fehér anyaggal. Megérintette a férfi fejét és súgott neki valamit. Thoruald elmosolyodott és bólintott. Kelda örült, hogy az asszony meg tudta nyugtatni. 376
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Thoruald felállt és sörrel teli kupáját a levegőbe emelte. – Igyunk, vikingek, vigadjunk ma este! – Így van! – kiáltották egyszerre a többiek, újabb köszöntőre emelve a kupákat, és újabbra és újabbra... A mulatozás folytatódott, de Brander nem vett részt benne. Hátradőlt székében és félig csukott szemmel figyelte a norvégokat. Végül Keldához hajolt. – Nem lehetne visszavonulnunk? – kérdezte. – Nem vallana jómodorra, ha ilyen korán tennénk – jelentette ki a nő. – Az jobb modorra vall, ha ülve elalszol? – vágott vissza a férfi. – Én nem alszom el, uram – mondta Kelda édesen mosolyogva. – Még csak most következik a legérdekesebb esemény. A kiabálás és röhögés hirtelen megszakadt. Ulmer sétált a terem közepére, rikító színű ing és nadrág volt rajta, kezében egy lantot tartott. Arcán széles mosollyal megállt Kelda előtt és meghajolt. – Egy viking hősről fogok énekelni – kiáltotta, ujjait végighúzva a hangszer húrjain. A terem megtelt finom hangokkal. – Akinek bátorsága és ravaszsága révén sikerült megmenteni a vikingjei életét és foglyul ejteni a jarl skrelling fiát. Taps és éljenzés közepette Ulmer megfordult és a skrellingföldi útról kezdett zengeni. Az egybegyűltek elbűvölt csendben hallgatták.
377
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Ulmer nagy költő – súgta oda Kelda Brandernek. – Erre az énekre az emberek évekig emlékezni fognak. Brander sötéten nézett rá, mire Kelda elnevette magát. – Nem élvezed túlzottan a költő előadását, uram. Amikor Ulmer előadta, hogyan altatta el Brandert, és hogyan rabolta el, a vikingekből, Thorualddal egyetemben harsány röhögés tört ki. Kelda és Vadvirág elmosolyodott... s végül Brander is. A nevetés annyira hangos volt, hogy Ulmer abbahagyta az éneklést. Kezét magasba emelte. – Csend legyen! – kiáltotta. – Még nem fejeztem be a történetet. Lantját letette a mellette lévő asztalra és elkezdett föl-alá járkálni, tekintetét végigjáratva az arcokon, mintha keresett volna valakit. Megállt Kelda és Brander előtt. – Most egy másik hősről szóljon az énekem, Branderről, az irokézek harci főnökéről, a jarl fiáról. Ulmer kihúzta ingét nadrágjából, majd a hátulját felemelve így szólt: – Nézzétek a vállamon lévő sebet. – Fel és alá mászkált a teremben, élvezve a figyelmet, a sebhelyet mutogatva. – Ha nincs az irokéz főnök, a skald nem énekelne ma este nektek. Nem hallanátok ezt a hősi regét. Leeresztette ingét, az asztalhoz lépett, felvette lantját és újra játszani kezdett. Hangja egyre emelkedett, ahogy előadta a férfi bátor tetteit, aki szembeszállt az istenekkel.
378
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Kelda székében hátradőlve nézte a vikingek arckifejezését, amint az éneket hallgatták. Úgy látszott, tényleg félnek a férfitól. Ulmer végighúzta ujját a húrokon, megvárta, míg elhalkul a zene, majd megszólalt. – Ez a harcos az egyetlen, aki ki meri hívni a Jomsvikinget. Ők valóban összetartoznak Keldával. Egyikük sem fél a haláltól. Bár az irokéz nem hisz az istenekben, Odin, a harcosok istene látja hatalmas tetteit, és elvezeti őt és a viking Keldát a Walhallába, miután beléptek a halottak csarnokába. Amikor a zene utolsó hangjai is elhaltak és Ulmer szavait sem lehetett már hallani a teremben, a vikingek éljenzésben törtek ki. Örömükben az asztalt csapkodták. Thoruald belenyúlt a ládába és néhány ékszert vett ki belőle. – A jutalmad, skald – mondta, és átadott Ulmernek két gyűrűt, egy melltűt, egy karperecet és egy nyakláncot. – Megérdemled. Maradj velünk, hátha újabb énekeket akarunk még hallgatni. A vikingek újra megtöltötték kupáikat és ittak a skald tiszteletére. Még mindig kiabáltak és tapsoltak. A Nagy Hall ajtaja olyan hangos csattanással nyílt ki, hogy áthallatszott a teremben lévő zajon, de csak egy pillanatra szakította azt meg. Egy asszony egy másik nőt vonszolt Thoruald asztala elé. – Brunhild – súgta Kelda Brandernek. – Asgaut első számú felesége? – kérdezte a férfi. Kelda bólintott. 379
Emma Merritt – A szerelem rabjai
A fehérruhás foglyot a földre lökve az asszony megállt, keményen megvetette lábát, kezét széles csípőjére tette. – Igazságot akarok, Jarl Thoruald! A vendégsereg most elcsendesedett és feszülten figyelte a jarl és az alattvaló beszélgetését. Brander résztvevő pillantást vetett a jarl lába előtt heverő kicsiny asszonyra. Szép volt, sötét haja megkülönböztette a vikingektől. – A nő ír – közölte Kelda. – Asgaut a legutóbbi portyájáról hozta. Amióta az ágyasává tette, a faluban mindenki irigyli. – Na igen – válaszolta Brander szárazon –, el tudom képzelni. Kelda mindig is szépnek tartotta Lindet, de ma este teljesen másképp nézett rá, talán úgy, ahogy egy férfi. Kicsi volt, sötét és érzéki. Nagy, kerek melle majdnem kibuggyant ruhája alól. Kelda még sohasem látta egy rabszolga fehér ruháját ennyire csábítónak. – A férfiak versengtek, hogy az ágyasukká tehessék, de úgy látszik, Asgaut szerelmes belé. Nem adná el sem aranyért, sem ezüstért. Az a hír járja, ő lesz a legújabb jegyese. – Ennek az Asgautnak nem lehet túl sok esze – mondta Brander –, de félelmetes lehet a fegyvere, amellyel ennyi nőt ki tud elégíteni. Kelda lágyan felnevetett. – Brunhild – szólalt meg Thoruald –, légy üdvözölve az ünnepségen. Kelda azt mondta, betegek vannak a házadban. – Igenis, uram – válaszolta az asszony –, amíg elláttam a betegeket, ez a hálátlan gonoszságot művelt. 380
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Thoruald a rabszolganőre nézett. – Ez nem Lind, a szolgád? – De igen – mondta Brunhild –, az egyik karlom kapta el, mikor megpróbált megszökni Asgaut kedvenc harci ménjén. A gyülekezet felmorajlott. A lopás súlyos bűnnek számított. Lólopásért halálbüntetés járt. Egy pillanatnyi csend után Thoruald megszólalt. – Lind, igaz ez? – Nem vagyok bűnös, uram. – Könnyek csorogtak le az arcán. – Én szeretem az uramat. Sohasem szöknék meg tőle, annak ellenére sem, hogy az asszonyom rosszul bánik velem, amikor az úr portyázni van. A kedvenc harci ménjét pedig főleg nem kötném el. – A lólopás halálos bűn! – kiáltotta Brunhild. – De nem szökött el a lóval – szögezte le Thoruald. – Az életét akarom. Halállal kell lakolnia a bűnért, amit elkövetett! Canby előrehajolt, és halkan megszólalt. – Brunhild, nem azért gyűlölöd te ezt a lányt, mert Asgaut ágyasa? – De így van, ez tény. – Miért nem fogadod el a wergildet és hagyod a rabszolgát élni? Hiszen nem sikerült megszöknie a lóval. – Megkísérelte elkötni – kötötte az ebet a karóhoz Brunhild. – Törvényeink szigorúak és könyörtelenek, amikor egy férfi lováról van szó.
381
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Asgaut dühös lesz rád, ha visszajön és őt holtan találja – jelentette ki Canby. – Olyan dühös lesz, hogy téged fog hibáztatni, – Igaz – ismerte el Brunhild –, ez így van. De ki venne meg egy rabszolgát, aki lótolvaj? Egy norvég sem. Brunhild szavai még visszhangzottak a teremben, az asszony Branderre nézett. A többiek figyelme is az irokéz főnök felé fordult. – Főnök – mondta Brunhild –, hatalmadban áll, hogy megmentsd ezt a bájos gyermeket. Azzal, hogy férjem jegyesét a szeretőddé tetted, már kihívtad Asgautot. Miért nem harcolsz akkor már két nőért egyszerre? Kelda, akárcsak Lind, Branderre nézett. A rabszolganő arcához emelte apró kezét és letörölte könnyeit. Úgy mozdult, hogy – legalábbis Kelda szerint – laza ruhája teljesen felfedje domborulatait. – Kérlek, uram – könyörgött a nő –, jó szolgád leszek. Asgautnak is megfeleltem, olyannyira, hogy ágyasává tett. – Igen – mondta Brander –, azt elhiszem. Mennyi a wergild? – Amíg Brunhild gondolkodik, addig megyek és hozom a mérleget. – Canby felállt, és a széke mögötti emelvényre lépett. Kelda dühös volt, mert Brander érdeklődést mutatott a rabszolganő iránt. Odahajolt a férfihoz. – Hogy merészelsz megszégyeníteni az egész falu előtt? – súgta.
382
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Már miért szégyenítenélek meg? – kérdezte Brander ugyanolyan halkan, mint a lány. – Ha már egyszer a szeretőd vagyok, minek kell neked még egy ágyas is? Brander felnevetett, és megsimogatta Kelda nyakát. – Ha meg is veszem, viking, nem szükségszerű, hogy az ágyasommá tegyem. – Ha így van, ha nem – felelte Kelda dühösen –, itt mindenki azt fogja gondolni. – Akkor mit akarsz, mit tegyek? – kérdezte a férfi. – Engedjem, hogy megöljék, csak azért, mert az úrnője féltékeny? Kelda közelebb hajolt hozzá. – Megfogadtam magamnak, én leszek a férjem egyetlen felesége. Nem osztozom sem ágyasokkal, sem szeretőkkel. És amíg nem leszek az egyetlen felesége, addig az egyetlen szeretője akarok lenni. Nem vagyok hajlandó megosztani Linddel a hálókamrámat. Brander ismét csak nevetett, odahajolt Keldához, és könnyedén megcsókolta. Kelda lehunyta szemét és arra gondolt, bárcsak keményebb tudna lenni ezzel az irokéz harcossal. Az egyik fele ki akarta vonni magát a férfi érintése alól. A másik fele pedig többet akart, mint megcsókolni. Be akarta neki bizonyítani, nincs szüksége ágyasra. – Nyisd ki a szemed! – parancsolta a férfi. A nő kinyitotta a szemét. – Gyönyörű vagy, kis vikingem, amikor szikrázik a szemed a dühtől. 383
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Nem düh, uram. Féltékenység. Olyan érzelem volt ez, ami ezelőtt teljesen ismeretlen volt a lány számára, egészen ma estig, látta Brandert amint Lindet bámulja, és azt is, hogy Lind miként próbálta testével elcsábítani. Kelda kihúzta magát székében, és egyenesen előre nézett. – Amit mondtam, megmondtam.
384
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Huszonhetedik fejezet – Mennyit kérsz a rabszolgáért, Brunhild? – kérdezte a törvénytudó. Rá sem nézve az asszonyra fémsúlyokat rakott a mérlegre. Brunhild közölte az árat – ami Kelda szerint borzalmasan sok volt egy ilyen kis nőért –, és rávigyorgott Branderra. Keldán dühhullám futott végig, amikor látta, hogy Brander az ékszereit piszkálgatja. Azokat az ékszereket, amiket Hauk a saját ládájából adott neki. – Nos, skrelling – kérdezte Brunhild, miközben szemével hol Keldát, hol Brandert leste –, megveszed a nőt? A csend olyan súlyosan ült a termen, mint egy takaró nyáron. Szinte fullasztó volt a levegő. Kelda lélegzetvisszafojtva várta Brander döntését. – Brunhild! – kiáltotta Thoruald, kinek hangja mennydörgött a csendben. – Megveszem tőled a rabszolganőt. Az asszony szeme elkerekedett a csodálkozástól. A főnökre bámult. – Nem, uram – kiáltotta –, ezt nem teheted. A férfi összevonta a szemöldökét. – Mi az, hogy nem tehetem? – Thoruald, kedves bátyám, kérlek gondold meg még egyszer. Te norvég vagy. – Karjával körbemutatott a termen.
385
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Ezek a te embereid. Felnéznek rád és tisztelnek bölcsességedért. – Amit mondtál, az igaz. Norvég vagyok. Én vagyok a jarl. Ezek pedig a harcosaim, akik tisztelnek. – Thoruald komor ábrázattal felállt, és Brunhildre nézett. – Amíg én vagyok a jarl, a főnök, addig azt teszem, amit jónak látok, persze betartva a törvényeket. Ha az embereim nem értenek egyet velem, tudják, mit kell tenniük. Brunhild félve, mégis reménykedve nézett körbe a termen. Senki sem kelt védelmére. – Sajnálom, uram. Nem akartalak megbántani. – Megveszem a szolgát Vadvirágnak, úgy is szüksége lesz valakire, aki segít ellátni személyes teendőit. A rabszolganőimnek megvan a maguk feladata, nem akarom őket túlterhelni. – Thoruald leült, belenyúlt ládájába, s néhány ezüstgyűrűt nyújtott át Canbynek. – Mérd meg ezeket. Brunhild, ideje visszatérned a házadba a betegeidhez! – Igenis, uram – motyogta a viking asszony, s gyilkos pillantást vetve Keldára, kisietett a teremből. Kelda érezte, amint egész testében egy mosoly fakad, majd teljesen kivirágzik. Brander halkan kuncogott és kezével végigsimította a lány haját. Lind csalódott pillantást vetett Branderre, majd megállt Vadvirág előtt. – Gyere – mondta Brander Keldának –, menjünk lefeküdni! Fáradt vagyok, és nem élvezem különösebben ezt a tivornyát. – Én még maradnék. A mulatság csak most kezdődött.
386
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Nem, úrnőm – gúnyolódott Brander. Ujjait Kelda csuklójára kulcsolta és gyengéden cibálni kezdte. – A mulatság csak most fog kezdődni, és nem a nagyteremben lesz. – Én maradok – mondta Kelda lágyan. – Thoruald megharagszik, ha hamar elmegyünk. – Megfogta Brander kezét. – Tudom, mi a véleményed az apádról, de kérlek, maradj még. A férfi megrázta fejét. – Én le akarok feküdni, Kelda. Ha akarsz, velem jössz, vagy itt maradhatsz apáddal. Választhatsz. Brander Lindre nézett, aki visszamosolygott a férfira. Kiegyenesedett, melle büszkén kidomborodott ingében. Mellbimbója láthatóan megkeményedett. Pilláit félig leeresztve érzékien körbenyalta ajkát. – A szolga kíván téged – mondta Kelda. Brander elvigyorodott. – Úgy tűnik. – És mi van a te vágyaiddal, uram? Brander vigyora még szélesebb lett. – Gyönyörű és izgató nőnek tartom – válaszolta –, de azt hiszem, te valamiféle ultimátumot akarsz benyújtani nekem. Kelda megérintette arany nyakpántját. – A szeretőd vagyok, mert téged választottalak bajnokomnak, és azt akarom, szabadíts meg Asgauttól. De nem vagyok hajlandó megosztani téged egy másik asszonnyal. Lehet, hogy nem vagyok a feleséged, de az Istenekre mondom, Brander, semmiképp sem osztozom 387
Emma Merritt – A szerelem rabjai
mással. Akkor inkább a Herred-thinget vagy Asgautot választom. Brander a lány kezével játszott, hüvelykujjával a Kelda tenyerét birizgálta. Kelda vigasztalanul nézett Brander szemébe. – Meg akarod határozni, mit kell tennem, úrnőm? – Csak megszabom a feltételeket, amelyek mellett a szeretőd maradok. Brander elengedte a lány kezét és felállt. – Gondolkoznom kell a dologról, űrnőm. Nem szoktam meg, hogy bárki is megmondja nekem, mit szabad, vagy mit nem szabad tennem. Kelda oda sem fordította a fejét, de hallotta a férfi lépteit, ahogy végigment a stofán. Nem érzett sajnálatot az irokéz harcos iránt. Pillanatnyilag saját magát sajnálta. Ebben a kérdésben nem szabad feladnia elhatározását. – Uram – szólalt meg Lind, és sietett, hogy utolérje Brandert Thoruald asztalánál. A férfi megállt és megvárta. Kelda úgy szorította a széke karfáját, hogy ujjai belefájdultak, és a faragások szinte a húsába mélyedtek. Amikor látta, hogy a féltékeny emberek hogyan viselkednek, mindig megvetette ezt az érzést. És most őt is ez az érzés emésztette, és vissza kellett fognia magát, nehogy felugorjon és nekimenjen Lindnek. El akarta szakítani Brandertől és ki akarta tépni a haját. Az ajkához emelte a söröspoharat és ivott. Nem érdekelte, józan marad-e vagy sem. Valóban, lehet egy kis sör enyhítené a fájdalmat, amit érez. 388
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Az is zavarta Keldát, hogy Asgaut, amellett, hogy őt eljegyezte, Lindet is el akarta venni feleségül. Nem azért, mert féltékeny volt rá, hanem azért, mert nem akarta a férjét egy másik nővel megosztani. De akkor, az adott körülmények között nem tehetett mást. És most úgy tűnt, ugyanezzel kell szembenéznie. Csak ez számít igazán. Ez valahol belül... nagyon fájt neki. Kelda a poharat továbbra is az ajkához tartotta és hosszúkat kortyolt az erős italból. Újra megtöltötte poharát és tovább ivott, remélve, hogy ez majd enyhíti fájdalmát. De nem így történt. Szeme sarkából figyelte, ahogy a szolgáló Branderhez dörgölőzik. A nő a férfihoz hajolt, és kezével mellkasát simogatta. Brander megfogta a nő kezét, és megállította. Valamit mondott neki, majd mindketten Keldára néztek. Tove csatlakozott hozzájuk, Brander mondott neki valamit, mire a két szolga eltűnt a terem egyik árnyékos sarkában. Brander odament anyja székéhez, odahajolt hozzá, valamit súgott neki, majd visszament Keldához. Megállt mögötte, kezét a szék karfáján nyugtatva. – Nos, megfontoltad, amit mondtam? – kérdezte Kelda. – Vagy azt akarod, ugyanúgy tüntessek bájaimmal, mint Lind? Brander felnevetett. Amikor a lány megint az ajkához emelte poharát, elvette tőle és az asztalra tette. – Amilyen sokat iszol – mondta –, elveszted az érzékeidet. Olyan nevetségesen fogsz viselkedni, mint az apád harcosai. – Válaszolnál a kérdésemre? – dőlt hátra Kelda a székében.
389
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Gondolkodtam azon, amit mondtál – suttogta a férfi –, és bár szeretném, ha tüntetnél a bájaiddal, azt nem itt akarom, édes. Azt szeretném, ha a hálókamrában tennéd azt. – És a szolga? – Ő megérti, nekem az úrnőm kell, hogy melegen tartsa az ágyamat és a testemet, és nincs szükségem ágyasra. Kelda nem tudta elrejteni a mosolyt, ami kiült szája szegletébe. Szívét most még könnyebbnek érezte, mint amikor Brander bejelentette Canbynek, hogy a szeretője. – Már szóltam az anyámnak, és Lindet a szobájába küldtem, hogy ott várjon úrnőjére. Kelda tudta, Brander igazat beszélt. – Visszavonulhatunk, uram – mondta Kelda, s mosolya egyre szélesebb lett, amikor hallotta Brander mély lélegzetét és látta szemében érzelmei mélységét. Épp Thoruald és Vadvirág mögött álltak, hogy jó éjszakát kívánjanak, amikor a terem ajtajai kivágódtak és belépett egy testes harcos. Nevetve és integetve egyenesen Thoruald felé sietett. – Rögtön jöttem, ahogy megkaptam az üzenetet, Thoruald. Egy egész napot kellett lovagolnom. – Ó, Gannar, kényelmetlenséget okoztam neked – mondta Thoruald –, ezért elnézésedet kérem, de nem mondom, hogy sajnálom. Egy fiatal fiú lépett be a terembe, két oldalán egy-egy vikinggel. Haja és bőre sötét volt, s ez a két világos hajú és bőrű viking kísérője mellett még jobban kitűnt. Fekete haját norvég szokás szerint rövidre vágták. 390
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Karmazsinvörös köpenye, melyet borostyán melltű fogott össze, a lábszáráig lógott le hátul, elől pedig szétnyílt és látni engedte fehér ingét és barna nadrágját. A főnöki székre nézve elmosolyodott. – Úrnőm, látni akarta az unokáját – mondta Thoruald. – Ő az, akit Kolbynak nevezünk – szólalt meg Kelda. Brander előrelépett, s pillantása a fiúra tapadt. A Nagy Hall elcsendesedett. A levegő szinte fullasztóvá vált, ahogy érezhetően nőtt a feszültség. Kelda merően nézte Brandert. Meg akarta érinteni a férfit, hogy megnyugtassa, de tudta, Brander úgyis visszaverne minden ilyen próbálkozást. – Eirik! – kiáltott fel Brander, minden szeretetét ebbe az egy szóba sűrítve. – Eirik – ismételte Thoruald. – Úgy hívják, mint az apámat? – Igen – felelte Vadvirág. – Mindig hatalmas, mindig erős, mint apái voltak és mint fiai lesznek. A fiú a főnöki székre nézett, és ismét elmosolyodott. – Uram – mondta, és az emelvényhez sietett. – Eirik. – Brander utána eredt. A fiú egy pillanatra megállt, és kíváncsian vizsgálgatta. A felismerés legcsekélyebb jele nélkül megkerülte Brandert és továbbsietett, hogy megölelje nagyapját és Keldát. – Úgy örülök, hogy hazajöttél, Kelda – mondta az ifjú. – Nekem és nagyapának is hiányoztál. – Te is hiányoztál nekem – felelte a lány.
391
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Kelda látta Brander kétségbeesett arcát, és szíve megesett a férfin. Néha kételkedett abban, hogy Brander szereti-e a fiát, de most már biztosan tudta. Kolby Branderról Vadvirágra pillantott, majd ismét Keldára. – Két skrellinget is hoztál magaddal? – Skrellinget! – A szó most úgy hangzott, mint egy baljós mennydörgés és halálos volt, mint egy villámcsapás. Brander megfogta a fiú vállát. – Hát nem tudod, hogy te is skrelling vagy? Nem Kolby a neved, hanem Eirik? A fiú pillantása még sötétebb lett. Brander arcába nézett, aztán a férfi válla fölött Thorualdra. – Uram, igazat mond ez az ember? – Igen – felelte Thoruald. – A nevem Eirik. – Úgy tűnt, mintha ízlelgetné a számára ismeretlen nevet. – Igen – mondta a viking főnök –, az apám után hívnak így, aki büszke harcos volt, a vikingek hős vezére. A fiú elmosolyodott. – Ezentúl Eiriknek fognak hívni. – Branderre nézett. – Vedd le rólam a kezed, skrelling! Én Jarl Thoruald unokája vagyok, a Sólyom kardjának örököse. – Ne nevezz skrellingnek – oktatta ki Brander –, vagy megbánod! Lehet, hogy a jarl unokája vagy, de egyúttal az én fiam is. Eirik szeme elkerekedett a csodálkozástól. – Nagyapa, tényleg az... 392
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Ne kérdezd tőle ezt még egyszer, Eirik – mondta Brander. – Nem hazudok. A jarl mellett az az asszony Vadvirág, a nagyanyád, az Álmok Asszonya. Eirik mindkettőjüket szemügyre vette. – Nem emlékszem rátok. – Gyere – mondta Brander, megragadva Eirik vállát –, menjünk a szobámba! Beszédem van veled. Eirik megrázta a fejét. – Nem akarok veled menni. Itt akarok maradni a nagyapámmal. – Menj apáddal! – nógatta kedvesen Thoruald. Eirik hosszan nézett nagyapjára, mielőtt bólintott volna. Brander kinyújtotta kezét, majd látva, hogy a fiú nem fogadja el, megmerevedett. Kelda megfogta a karját. – Ne keseredj el! – súgta. – Adj neki időt, hogy újra megismerhessen. – Melyik kamrában alszol? – kérdezte Eirik. – Az enyémben – felelte Kelda. A fiú megfordult és átment a termen. Brander és Kelda követték. Amikor az ajtó becsukódott, Brander Eirikhez fordult, de nem érintette meg újra. – Mit akartál mondani nekem? – kérdezte Eirik. Az irokéz fiú, akit Brander ismert, már nem létezett. Egy viking gyermek állt vele szemben. – A jobb felkarodra – mondta Brander –, egy sólyom van tetoválva. Ez az én totemem, és akkor tetováltattam rád, amikor irokéz harcos lettél. Amikor még Erdősföldön éltél,
393
Emma Merritt – A szerelem rabjai
ezen a kezeden egy arany karpántot viseltél. Ugyanolyat, mint amilyen a Kelda nyakában van. – Nem vagyok irokéz. Viking vagyok, mint a nagyapám – szólt Eirik, de közben közelebb lépett Keldához, és vizsgálgatni kezdte az ékszert. Brander feltűrte az ingujját, hogy megmutassa a sólymot a karján. – Gyűrd fel te is az ingujjadat – parancsolta –, és hasonlítsd össze a két ábrát! Eirik közelebb lépett, és kíváncsian nézett a tetoválásra. Hátralépett, felhúzta ingujját és levette karpántját, hogy megnézhesse saját ábráját. – Nem emlékszem. Valaki kopogott, Kelda ajtót nyitott. Vadvirág lépett be a szobába, kezében bőrzsákjával. – Elhoztam néhány dolgodat Erdősföldről, hátha ez majd segít az emlékezésben – mondta Eirikre mosolyogva. – Te vagy a nagyanyám? – kérdezte a fiú. Vadvirág bólintott, és elővett néhány tárgyat a zsákból, melyek valaha Eiriké voltak. – Hogyan lehetsz te a nagyanyám? – Thoruald felesége voltam – válaszolta az asszony. – Brander pedig a mi fiúnk, és a te apád. – Egy nyakláncot tett le az asztalra. – Ez volt a kedvenced. A fiú megfogta, de nem ismerte fel. – A kis békepipa, amit Delling adott neked. Eirik felvette, ujjaival babrálta, többször meg is forgatta. – Ez mire való? 394
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Egymás után mutatták neki a különféle tárgyakat, de egyikre sem emlékezett. Kelda félrepillantott Branderre, aki vállával a falnak támaszkodott és fiát nézte. A lány látta arckifejezésén, hogy vereséget szenvedett. Vadvirág néhány játékfigurát vett elő és az asztalra tette őket. A zsákjában kotorászott, mikor Eirik felvette az egyiket és tanulmányozni kezdte. Az asszony elővette a szögezett táblát is, és a figurák mellé tette. A fiú elmosolyodott és elkezdte felrakni a bábukat a táblára. Egy kivételével minden figura a helyén volt, és Vadvirág tovább kotorászott a zsákban. – Ne keresd! – mondta Eirik. – Elvesztettem. Akartam egy másikat faragni, de... – De én megígértem neked, hogy majd megcsinálom – szólt Brander reménnyel teli hangon. – Emlékszel, Eirik? Együtt mentünk vadászni, hogy találjunk... Eirik vadul megrázta a fejét, és elhátrált az asztaltól. Pillantása körbejárt Vadvirágon, Branderen és Keldán. Kelda látta ébenfekete szemében a félelmet, és feléje nyúlt, de Brander közéjük lépett. Letérdelt a fiú elé, és megfogta a vállát. – Érted jöttem, Eirik, hogy hazavigyelek. – Nem! – kiáltotta Eirik –, nem akarok Skrellingföldre menni. Ez az otthonom. Norvég vagyok, nem skrelling. – Tenyerét Brander mellkasának feszítette és ellökte magát a férfitól. – Nem vagy az apám! Nem vagy az. Megyek a nagyapámhoz.
395
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Eirik kirohant az ajtón. Brander utána akart menni, de Kelda visszatartotta. – Ne! – mondta a lány. – Hagyd, Brander! Ne erőltesd annyira a dolgot, mert meggyűlöl! – Igaza van – csatlakozott hozzá Vadvirág –, csak az idő és a szeretet gyógyíthatja meg Eirik emlékezetét. Egy új életet fogadott el, amely jövetelünkkel veszélybe került. Elveszettnek és zavartnak érzi magát. Brander az ablakhoz lépett és kinézett rajta. A szellő fölföllibbentette homlokáról a hajfürtöket. Kelda odalépett hozzá. – Nem ismer meg – motyogta a férfi. – Még nem – mondta Vadvirág. Kelda Brander hátára tette a kezét és lágyan megsimogatta. – Emlékezett a hiányzó játékfigurára. Légy vele türelmes. Emlékezni fog rád. – Mire emlékezni fog, már norvég lesz, nem irokéz. – Brander öklét az ablakkerethez nyomta. – A norvégokhoz kötődik, és nem vágyik arra, hogy hazajöjjön. Vadvirág, miután visszatette Eirik dolgait a zsákba, felállt. – Fiam, akár elfogadod, akár nem, a te sorsod is a Nagy Víznek ehhez a partjához kötődik. – Nem, anyám. – Megyek, megkeresem a fiút, és megkérdezem Thorualdot, hogy a faluban maradhat-e, míg hozzánk szokik. Az asszony a nyitott ajtóban állt, amikor megjelent Thoruald oldalán Eirikkel.
396
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Hallottam, mit mondtál – szólt a főnök –, Eirik itt maradhat velünk. Vadvirág gyengéden a fiúra mosolygott és kinyújtotta kezét, hogy megsimogassa a fejét. – Ha neked nincs ellenvetésed, szeretném, ha a szobámban aludna, a kis ágyon – szólt halkan Vadvirág. Thoruald titokzatosan mosolygott, mielőtt megszólalt volna. – Velünk aludhat, úrnőm. – Gyere, Eirik! – mondta Vadvirág. – Későre jár, ideje lefeküdni. Eirik nyugodtan nézett rá. – Hogyan szólíthatlak? – Egyelőre – felelte a nő –, hívj asszonyomnak. Talán ha jobban megismersz, akkor nagyanyádnak is szólíthatsz. – Igen, asszonyom – szólt a fiú –, szeretném. Amikor Eirik és Vadvirág elmentek, Brander Thorualdra nézett, szeme izzott a gyűlölettől. – Te vagy a felelős azért, hogy a fiam sem az apját, sem a nagyanyját nem ismeri meg. Most azt hiszed, a jövőd biztosítva van, mert itt az unokád, de ne légy túl magabiztos. Tavasszal fogom Eiriket és visszaviszem Erdősföldre. Visszaviszem a hazájába, a népéhez. – Nem! – kiáltotta Thoruald. – Odin adta nekem ezt a fiút és hamarabb fogsz a pokolra jutni, semhogy elvedd őt tőlem. – Nem félek az isteneidtől, viking – felelte Brander –, nincs elég erejük ahhoz, hogy elvegyék tőlem a fiamat.
397
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Lehet, hogy nem félsz az Isteneimtől – mondta Thoruald –, de jobb, ha félsz tőlem, skrelling! Megvan hozzá a hatalmam, hogy itt tartsam a fiút, és föl is fogom használni, ha kell. Nem fogod elhagyni Sólyomtanyát. Megparancsolom, ne adjanak neked hajót, és megölöm, aki segíteni próbál neked. – Nem tarthatsz itt erőszakkal! Thoruald hosszasan nézte fiát, majd elvigyorodott. – Nem, Brander, nem tartalak itt erővel. Úgy foglak itt tartani, ahogy idehoztalak. Mindketten Keldára néztek. Thoruald lágyan felnevetett, és becsukta az ajtót. Bár a Nagy Hallban folytatódott a mulatság, a hálószoba csendes volt. A nyitott ablakon keresztül hallani lehetett a szélsodorta levelek zaját. Keldának háttal, Brander a sötétséget bámulta. A lány odament hozzá, karjával átölelte a férfi derekát, arcát a hátához nyomta. Szerette volna lecsillapítani indulatát, megnyugtatni, hogy minden rendben lesz Eirikkel kapcsolatban, de nem jöttek szavak a szájára. Csak azt tudta, hogy a férfi helyett is szenved. A férfi helyett, akit karjában tartott. – Gyűlölöm Thorualdot – mondta Brander, és Kelda érezte, mennyire ideges. – Tönkretette az életemet. – Nem, Brander – szólt Kelda lágyan. – Nem, szerelmem. Ő adott neked életet. Sohasem akart neked ártani. Bárcsak megpróbálnád jobban megérteni őt.
398
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Mint mindig, most is Thoruald pártját fogod – mondta keserű megvetéssel Brander. – Nem – válaszolta Kelda és elengedte a férfit. – Veled vagyok, Brander. A férfi megfordult. – Amikor a szeretőd lettem, azt hittem, azért teszem ezt, hogy megszabaduljak a szent eskü kötelezettsége alól, és meg is szabadultam. De azt azért akartam, mert... Kelda elhallgatott, és vágyakozva nézte szerelmese komor arcát. A férfi vastag, fekete szemöldökének körvonalát vizsgálgatta és félresöpörte arcából a szemébe lógó hajtincseket. Tenyerét Brander arcára szorította, s élvezte annak melegét. – Azért akartam, mert szerelmes vagyok – suttogta. – Te vagy az életem. Még most is, mikor szerelmet vallott, a lányt kísértették Vadvirág szavai. Thoruald kívánt engem, s én szerettem őt. Kelda tudta, ez igaz rá és Branderre is, de a férfi lelkében most egy mély, nagyon mély seb tátongott. Mindent elvettek tőle, ami valaha is kedves volt neki. Még az a biztonságérzet sem adatott meg neki, hogy otthon legyen, az övéi között. A férfi szeme most arra a pillanatra emlékeztette Keldát, amikor először látta. Színük ugyanaz a rejtélyes szín volt, ami valahol a fekete és az éjfél színének határán lebegett. Kutató volt, mert Brander hinni akart, de nem mert. – Szeretlek, Brander, irokézek harci főnöke. Sohasem leszel egyedül. Soha.
399
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Kelda pontosan tudta, milyen a magány, milyen, mikor az embert elszakítják családjától. Őt is odadobták egy idegen kultúrába, nagynénjének és Oscarnak. Csendben gyászolta szülei elvesztését, és szenvedett Oscar megszégyenítő közeledésétől. Önmagát okolta, amiért annyira felkeltette a férfi figyelmét, és a nagynénje is őt okolta, mert szép volt és kívánatos, míg nagynénje pont az ellenkezője volt. Életének legmélyebb pontja volt az az éjjel, amikor Ragnar és Hauk megmentette. Élvezte, hogy Ragnar szereti és megmenti. Ragnar mindent önzetlenül tett érte. Nem várt cserébe szívességet. Ma éjjel ő is tiszta, önzetlen szerelmet kínált Brandernek. – Szerelmes vagyok beléd, te jóképű barbár. A férfi ajka mosolyra húzódott. Tekintete meglágyult. – Szeretlek, szépséges vikingem. A lány nem ezeket a szavakat várta, vagy szerette volna hallani, de még mindig közelebb álltak a szerelmi vallomáshoz, mint bármi, amit a férfi eddig mondott. A szeretet a kezdet. Bizonyos esetekben a szeretet elég is. Brander a lány hajába túrt, ujjaival fésülte az aranyszínű fürtöket. Kedvesen, de szomorúan elmosolyodott. Igen, bár körülményeik különböztek Branderrel, érzelmeik alapjában véve azonosak voltak. Megértette a férfi fájdalmát és bánatát. Átérezte veszteségét. Ő is elhagyatottnak, magányosnak érezte akkor magát. Kelda azt hitte, az istenek hagyták el. Brander pedig azt, hogy az emberek. De ez nem számított, mindketten ugyanazt érezték.
400
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Brandernek most támaszra van szüksége és szerelemre. A férfinak most hallania kellett a szavakat, a bennük rejlő ígéretet, a reményt. Kelda azt akarta, hogy a másik tudja, feltétel nélkül adja érzelmeit. A férfi kezét a lányén nyugtatta és félig leeresztett szemhéja mögül figyelte. – Visszajössz velem és Eirikkel Erdősföldre? Kelda könnyektől elhomályosult szemeivel nem tudott a férfira nézni. Tudta, hogy Erdősföld gazdag természeti kincsekben, de sohasem gondolt arra, hogy ott éljen. Mindig azt hitte, a norvégok meg fogják hódítani és fel fogják használni kincseit. És most a férfi, akit az életénél is jobban szeretett, kérte, menjen vele vissza az idegen földre, legyen a felesége, fogadja el sajátjának az ottani szokásokat és embereket. Szomorú lenne, ha el kellene hagynia népét, de még jobban fájna, ha Brandert kellene elhagynia. Boldogabb lenne Branderrel Erdősföldön, mint nélküle Norvégiában. – Igen, uram – válaszolta a lány –, visszatérek Eirikkel és veled Erdősföldre. Szomorúságot látott a férfi szemének mélyén. – Uram, ha tavaszra Eirik nem nyeri vissza az emlékezetét, beleegyezel abba, hogy itt hagyd őt nagyszüleivel? – Arra kérsz, hogy cserébe a fiamért, téged vigyelek magammal? A sötét szemek most megint kutatni kezdték a lány tekintetét. A nő megrázta a fejét. 401
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Ha Eirik nem nyeri vissza az emlékezetét, akkor boldogtalan lesz Erdősföldön. Ahogy mondtad, a te néped gyengeelméjűnek tartaná. Itt ő a jarl unokája. Ő fogja örökölni a Sólyom kardját. Itt nagy jövő és boldog élet vár rá, családja van, akinek szüksége van rá és szeretik. – Olyan biztos vagy benne, hogy Vadvirág itt marad? – kérdezte a férfi. – Szereti Thorualdot. – Ahogy én téged. – Mint a főnök feleségét és az Álmok Asszonyát, népem nagyon fogja tisztelni. Ha Thorualddal valami történne, ő fogja egyengetni Eirik útját, hogy jarl legyen. Brander a karjába kapta Keldát és magához szorította. Szorosan ölelte, fejét a lány nyakának hajlatába fúrta. – Akár felismer engem Eirik, akár nem, nem tudod elképzelni, mennyire fáj, hogy itt kell őt hagynom. A lány karja köré fonódott és testét a férfi testéhez szorította. Át akarta neki adni melegségét, életét, és szerelmét. Enyhíteni akarta fájdalmát és bánatát. – Azért, mert itt hagyod Norvégiában Thoruald jarllal? – Nem, azért, mert saját életemmel szakítok. Mert magamat hagyom itt. Kelda ujjait a férfi hajába csúsztatta, hogy felemelje fejét a válláról. Amikor az arcába pillantott, könnyek nyomait fedezte fel rajta, s ettől ő is elérzékenyült és még inkább szerette. Brander egyszer bevallotta neki, hogy az irokézek sohasem mutatják ki érzelmeiket idegenek előtt. Ő tehát nem idegen. Azóta, mióta megismerte, Brander mindig elrejtette előle 402
Emma Merritt – A szerelem rabjai
belső énjét. Ebben a pillanatban feltárta a lány előtt sebezhetőségét, és megmutatta, képes szeretni. Kelda megkereste a férfi ajkát, s megérezte könnyeinek sós ízét, ahogyan kemény, határozott száját kóstolgatta. Csókjuk hosszú volt, tele követelőző vággyal. Brander mohón fogadta a lány ajándékát. Kelda szándékosan adta neki magát. Amikor ajkuk eltávolodott egymástól, megsimította a férfi arcát. Érezte a könnyek nedvességét. – Tudom, a norvégok sokmindent elvettek tőled – suttogta, nem szégyellve, hogy együtt sír a férfival –, és sohasem tudom visszaadni a családodat. Nem tudom soha kitölteni helyüket a szívedben. De új szerelmet és új családot adok neked. Sohasem hagylak el, egyetlenem. Brander magához szorította. A lány azt hitte, megfullad, a férfi olyan szorosan ölelte, de egy szóval sem tiltakozott. A férfi végül mélyet sóhajtott. Megmozdította a száját és a lány szemébe nézett. Könnyedén nevetve viccelődni kezdett a lánnyal, kacagásának fátyolos hangja betöltötte a szobát. – Ha azt tervezed, hogy ma éjjel elcsábítasz, nincs rá szükség. – Tényleg nincs rá szükség – vallotta be Kelda –, de erős késztetést érzek, hogy megtegyem. – Kihúzta a férfi ingét a nadrágjából, s kezével hátának meleg, izmos domborulatait simogatta. Ő is évődni kezdett. – Be akarom bizonyítani neked, uram, mellettem nincs szükséged másik ágyasra. – Soha nem is kellett ezt bebizonyítani, szépséges vikingem. – A férfi kedvesen mosolygott, és beletúrt a lány 403
Emma Merritt – A szerelem rabjai
hajába. – Azóta tudom ezt, amióta megláttalak a parton, Erdősföldön. Karjába vette a lányt, finoman, mintha törékeny lenne, mint az üvegkupa, amelyből Thoruald a sörét issza. Odavitte az ágyhoz és letette. Brander állt, háttal a fáklyának, és nézte a fekvő nőt. – Asgautnak lehet, hogy több feleségre és ágyasra van szüksége, de nekem csak egyre. – A nő mellé siklott a matracra. Kelda elmosolyodott és lehunyta szemét, érezte a mellette nyújtózó test melegét. Bár a férfi még nem vallott neki szerelmet, jól tudta szereti. – Ma éjjel, Kelda kedvesem... Kelda kedvesem. Még sohasem becézte így. A boldogság zsibongott a lány ereiben. – ...meg szeretném neked mutatni egy új, finomabb módját a szerelemnek. – Nem, uram, ma én mutatom meg neked a szerelem egy új módját. Felhúzta a férfi ingét, föléhajolt és nedves nyelvével a forró testén kalandozott. Brander felnyögött, amint a lány szája mellkasáról nyakára, majd végül fülére és arcára siklott. Ajka körbejárta a férfi száját, de nem értek hozzá. – Csókolj meg! – súgta Brander, közelebb húzta magához, mellük egymáshoz ért, a lány csípője merev férfiasságának feszült. – Csókolj most meg! – Igenis, uram – súgta a nő mély torokhangon. Száját a férfiéra tapasztotta, hogy vele együtt szavait is megízlelje, s 404
Emma Merritt – A szerelem rabjai
keze Brander nadrágjába tévedt. – Most én adom neked azt, amit te adtál nekem.
405
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Huszonnyolcadik fejezet Vadvirág felült az ágyon, nem tudva biztosan, mi is ébresztette fel. Hosszú haja lazán omlott vállára. Újra hallotta a hangot és rájött, egy csendes kopogtatás riasztotta föl. Fehér hálóingében, melyet Asától kapott, sietve eleget tett a hívásnak, mielőtt Eirik felébredne. Résnyire nyitva az ajtót, Haukot pillantotta meg, akinek aggódó arcát felfedte fáklyájának lobogása. – Úrnőm – suttogta –, a jarlnak szüksége van rád. A teste lázban ég és nagy fájdalmak gyötrik. Nem tér magához, és attól tartok, meg fog halni. Vadvirág felrántotta az ajtót. A fényben, mellyel Hauk fáklyája halványan bevilágította a szobát, megkereste orvosságos tarisznyáját. Kezében a zsákkal átöltözés nélkül kiment a szobából. Becsukta az ajtót, és követte Haukot Thoruald kamrájába. Egy falikarban égő fáklya a falu jarljára vetette fényét. A hátán feküdt, egy takaró éppen csak befedte teste alsó részét. Nehezen lélegzett, feje és oldala néha megrándult. Egyik keze ökölbe szorult, a másik erőtlenül csüngött az ágy mellett. Vadvirág megérintette a testét; lázban égett. Hasán hatalmas, fogazott szélű seb látszott, a hús vörös és dagadt volt körülötte. Vadvirág finoman hozzá ért. Az érintés helyén a bőr még forróbb volt, mint a test többi részén. A seb belülről nem gyógyult. 406
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Egy ládán egy korsó és néhány pohár volt. Vadvirág kivett tarisznyájából egy kicsi, fonott kosárkát, kinyitotta és valamilyen port öntött az egyik pohárba. Addig keverte, míg sűrű, homályos keveréket nem kapott. – Segíts felemelni – mondta –, ezt meg kell innia! Ez majd leviszi a lázát. Hauk átkarolta Thoruald testét a válla alatt és óvatosan ülő helyzetbe emelte. Kettejük közt tartva a teste, leerőltetett néhány kortyot a beteg torkán. Vadvirág visszatette a poharat a ládára. – Jó sok vászonra lesz szükségem, mert kitisztítom és bekötöm a sebet, meg egy nagy tál vízre, és több kis edényre, a keveréshez – utasította a férfit. Hauk bólintott és csendben eltűnt a szobából. Vadvirág leült az ágy szélére, és kisimította Thoruald arcából láztól átizzadt haját. Tekintete a férfi dús szőrzettel borított mellkasára esett. Thoruald felnyögött, lábát és karját meglendítette, lelökve a takarót testéről, de kézfejét nem nyitotta szét. Vadvirág óvatosan visszahelyezte a takarót, felállt és az asztalhoz ment. Kinyitotta tarisznyáját, és keresgélni kezdett a gyökerek és füvek között. De már amikor kipakolta őket, és elrendezte eszközeit, tudta, az orvosság nem lesz elég, hogy megmentse a harcos életét. Kinézett a nyitott ablakon az éj sötétjébe. A szél hidegen megérintette az arcát. A holdra nézett, a gyönyörű, ezüst korongra, mely finom, halvány fényét a falura vetette. Néhány mély lélegzet után az Élet Szellemeit kezdte 407
Emma Merritt – A szerelem rabjai
szólítani. Beszélnie kellett velük, hogy megtudja, miként mentheti meg Thoruald életét. Mivel az Élet Szellemei ott lakoznak minden dologban, Vadvirág nem szokta az élőket nézni. Inkább a füveket, amelyekre szüksége lehet a betegeknek. Egy látomásban látta önmagát, amint kinyitja tarisznyáját és kiönti gyógyfüveit az asztalra. Megérintette mindegyiket és keze átmelegedett, amikor a megfelelőhöz ért. Bár ez sokkal inkább szellemi, mint valós cselekvés, Vadvirág tökéletesen megbízott benne. Örült, hogy ezeket a füveket hozta magával. Magába mélyedve maga elé képzelte Thoruald sebét, és azt kérte az Élet Szellemeitől, hogy láthassa a bőrfelület alatti területet. Épp amikor meglátta a gyulladást, összerezzent, és elvesztette a koncentrálás fonalát. Az első alkalom, hogy olyasvalakit kezelt, aki ennyire közel állt a szívéhez, s aki ennyire közel állt a halálhoz. Az első alkalom, mióta sámán lett, és nagyon féltette betege életét. Kételkedett, hogy képességei elégségesek-e a férfi élete megmentéséhez. Ő az egyetlen, aki megmentheti. Mélyebben lélegezve és ellazulva újra behunyta a szemét és imádkozott a látomásért és az útmutatásért. Mikor bizonyossá vált, hogy mit kell tennie, kinyitotta a szemét és munkához látott. Harmadszor vagy negyedszer vette számba gyógynövényeit, amikor Hauk belépett a szobába. Karján átvetve a vásznakat egy tégelyekkel teli tálcát egyensúlyozott egyik kezében, a másikban a fáklyát tartotta. Vadvirág átvette a vásznakat és a tálcát, hogy az asztalra tegye. 408
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Meg tudod menteni? – kérdezte Hauk. – Igen – válaszolta Vadvirág, miközben keze gyakorlottan keverte a porokat és kenőcsöket. – Egy kisebb tűzre lesz szükségem. Hauk bólintott és elment, hogy teljesítse a kívánságokat. Rövid idő múlva visszatért egy alacsony peremű agyagedénnyel, amelyet a szoba közepére helyezett. Ugyanilyen gyorsan aprófát tett bele, parazsat csinált és lángra lobbantotta a rakást. Vadvirág letérdelt és vizet öntött néhány edénybe, majd a tűzhely szélére helyezte őket, hogy felmelegedjenek. Egy hosszú, keskeny tőrt tartott a lángokba. – Kösd az ágyhoz Thorualdot! – rendelkezett. Hauk kérdően nézett rá. – Nem hiszem, hogy ez tetszene a jarlnak, úrnőm. Vadvirág fel se pillantott. – Ha eszméleténél lenne, kikérném a beleegyezését. Megengedném, hogy a harcos sorsát válassza. De mivel öntudatlan a láztól, nem tehetem. – Felemelte a fejét, és az aggódó harcos szemébe nézett. – Nem engedhetem, hogy megmozduljon. Ki kell égetnem a sebét. Hauk ránézett a tőrre. – Ezzel akarsz behatolni a hasába? – Igen. A mérget ki kell égetni, a gyógyulás csak ezután jöhet. – Honnan tudod? – kérdezte Hauk. – Kezeltél már ilyen sebet valaha? Vadvirág lassan megrázta a fejét. – Az Élet Szellemei mutatták meg. 409
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Úrnőm! – szólt Hauk, szemében és hangjában félelemmel. – Ha Thoruald jarl meghal, az életed... – Tudom – mondta Vadvirág –, az irokézeknél ugyanígy van. Ha a beteg meghal, akkor a sámán is. Hosszú, kimért tekintet után Hauk felállt. – Odakötözöm az ágyhoz. Vadvirág folytatta a füvek keverését, miközben Hauk a háta mögött tevékenykedett. Végül visszatért, és leguggolt a nő mellé. – Meg van kötve. – Hozz néhány fáklyát az ágy fölé – utasította Vadvirág –, amíg én odaviszem a kenőcsöket! Csendben dolgoztak, Hauk épp az utolsó fáklyát gyújtotta meg, amikor Vadvirág leült az ágyra Thoruald mellé. A ládákat úgy állította, hogy félkört formáztak körülötte, szerszámai, gyógyszerei, a tisztító és kötözővásznak mind keze ügyébe estek. Bemártott egy rongyot egy tál vízbe, kicsavarta és letörölte Thoruald arcát és mellét. Finoman megnyomogatta a seb környékét. – Szörnyű – morogta Hauk, aki az ágy másik oldalán állva nézte a jarlt. – Láttam már rosszabbat is – felelte a nő. – Örülhetünk, hogy a jarl ilyen erős ember, és küzd az életéért. Sólyomtanyának szüksége van rá, akárcsak fiának és unokájának. – Segítek – mondta az öreg harcos. – Mondd, mit kell tennem! 410
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Fogd a tőrt! – utasította Vadvirág. Fejét Thoruald füléhez hajtotta. – Szerelmem, most felvágom a sebet. Fájni fog, de mihelyt elmúlik a fájdalom, jobban leszel. Megszűnik a lázad, és a sebed begyógyul. Higgy nekem! Kicsavart egy másik ruhát és a férfi homlokára helyezte. Thoruald szemhéja felnyílt, és láztól üveges kék szemek meredtek a nőre. – Vadvirág – motyogta, s nyelvével körbenyalta száraz, repedezett ajkát. A nő összenyomott egy rongyot, s a vízcseppek Thoruald szájába hullottak. Vadvirág finoman az ajkához érintette a vásznat. – Igen, szerelmem, ellátom a sebedet. – Meggyógyítod? – Igen, ígérem. Thoruald tekintete a nőre rebbent, ajka remegett, mintha mosolyogni próbálna. Lassan lecsukódott a szemhéja. Kinyitotta öklét, s valamit a földre ejtett. Vadvirág ajkát a férfiéhoz érintette, s egy finom, megnyugtató csókban forrt össze. Vadvirág imádkozott az Élet Szellemeihez, megköszönve az útmutatást. Ezután felvágta a sebet, s egy gyenge nyomással eltávolította belőle a váladékot. Thoruald arca megvonaglott a fájdalomtól, de nem mozdult, s egy tiltakozó szót sem mondott, mintha tudatában lenne, hogy együtt kell működnie. Vadvirág letörölte a kiszivárgott gennyes folyadékot, s örült, mikor végre megpillantotta a tiszta vér sötét folyását. 411
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– És most, űrnőm? – kérdezte Hauk, elvéve a szennyes rongyokat, amiket a nő adogatott neki, és azonnal tisztára cserélte őket. – Kérem a fekete kenőcsöt és a kötözőanyagot. Hauk a ládához ment, s kiválasztotta a gyógyírt. Tartotta a tégelyt, amíg Vadvirág a sebet tisztogatta. Ezután Hauk eloldozta Thorualdot, hogy bekötözhessék. Mire az egészen túljutottak, Thoruald teste izzadtságban fürdött. – Szűnik a láza – közölte Hauk. – Igen – felelte Vadvirág, mert nem akarta elárulni, hogy a legnehezebb órák még csak ezután következnek. Kisimította haját az arcából. – Menj aludni! Én majd virrasztók mellette. A férfi bólintott. – Elvigyem a fáklyákat? – Csak az ajtó mellettit hagyd égve – mondta a nő. – Elég fényt ad az. – Úrnőm, ma inkább a nagyteremben alszom, mint a padláson, ha esetleg szükséged lenne rám. – Köszönöm, Hauk. A viking elhagyta a szobát, finoman becsukva az ajtót. Még mindig feszülten, Vadvirág elrendezte a gyógyszereket, visszatette a fel nem használt gyökereket és füveket a bőrzacskójába. Visszament az ágyhoz, s megállt, tanulmányozni a férfit, aki békésen pihent a takarók alatt. Arca nyugodtabb lett, légzése kevésbé nehézkes. Meglendítette a kezét, úgy, hogy az most tenyérrel felfelé feküdt az ágyon, a másik a mellén pihent. Vadvirágnak 412
Emma Merritt – A szerelem rabjai
eszébe jutott, hogy az előbb a férfi kiejtett valamit a kezéből. Letérdelve végighúzta kezét a deszkapadlón. Megérzett valamit az ujja hegyével. Közelebb húzódott. Ujjai egy apró tárgy köré záródtak. Kiegyenesedett, és kinyitotta a kezét. Tenyerében az az apró játékfigura pihent, amelyet Thoruald adott neki harminc téllel ezelőtt. Kezében tartva tért aludni. Szemét könny homályosította el és az ágy melletti ládára állította a figurát. Kicsavart egy újabb rongyot, és még egyszer végigtörölte Thoruald testét. Jobb kezébe zárva a figurát, becsusszant Thoruald mellé az ágyba. Óvatosan közelebb helyezkedett, fejét és öklét a férfi mellére hajtotta... úgy ahogyan arról harminc tél óta álmodott. Hallgatta szívverésének határozott ütemét és az Élet Szellemeihez imádkozva kérte segítségüket, hogy a férfi életben maradjon. – Igaz, hogy a fiadnak és az unokádnak szüksége van rád – suttogta –, de az asszonyod is akar téged. Már harminc tél óta szeret a távolból. Most már másként akar szeretni. Álmait és emlékeit az érintésedre cserélné, szerelmes szavaidra, nevetésedre, boldogságodra. Igen, Thoruald jarl, az asszonyod szeret téged. Becsukta a szemét, és elmosolyodott. Az erdőben a napfényes folyosón állva hallotta a harcos, az ő szerelme azt mondja: Itt hagyom neked ezt a sólyomfigurát, szerelmem, remélve, egy napon majd visszahoz téged hozzám.
413
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Vadvirág érezte a finom mozgást a homlokán, és elmosolyodott. Lába szőrös lábakra talált. Szemhéja felnyílt, s parázslóan kék szembe nézett. – Jó reggelt, úrnőm! – Jó reggelt, uram! – suttogta. Félt megmozdulni, attól tartva, hogy fájdalmat okoz Thorualdnak. A férfi kifésülte Vadvirág haját arcából. – Látom, nem tudtál várni, hogy egy ágyba bújhass velem. Vadvirág elmosolyodott. – Bármivel magyarázhatnám, de a legvalószínűbb az, hogy elláttam a sebedet. – Csak annyira emlékszem, hogy egyszer csak megláttalak és te megígérted, hogy meggyógyítasz. Óvatosan megérintette a kötést. – Már nem lüktet az oldalam, és sokkal jobban érzem magam. Keze a nő ajkára tévedt. – Annyival még nem jobban, uram. Biztosnak kell lennem benne, hogy teljesen meggyógyultál. – Most, hogy itt vagy, szerelmem, tudom, tökéletesen meg fogok gyógyulni. Te egy okkal több vagy erre. Vadvirág felült az ágyban, és kinyitotta a kezét, hogy megmutassa a férfinak a figurát. – Ez volt a kezedben, uram. – Igen, testem is, lelkem is nagy gyötrelmeket állt ki. – Lehúzta magáról a takarót, és lábát kilendítette az ágyból. – Ne! – kiáltotta Vadvirág, mire a férfi morogva visszafeküdt. 414
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Jobban érzed magad, uram, de nem vagy elég erős, hogy ugrándozz. – Igaz – sóhajtotta Thoruald. – Pihenj ma! A férfi óvatosan visszafeküdt, s néhányszor mélyet sóhajtott, míg vonásai ki nem simultak. – Tegnap, amikor nyugovóra tértem, végiggondoltam az éveket. – Nem lehet őket meg nem történtté tenni, így hát, higgy csak a gyöngéd emlékekben, gondolkodj, uram! – mondta Vadvirág. – Tanulj a hibákból, de csak a jövő felé tekints, még akkor is, ha a jövő sötétnek tűnik! – Brander sohasem lesz a fiam – motyogta Thoruald, és elismételte utolsó beszélgetésüket. – És egy napon elveszi tőlem Eirik-Kolbyt. – Ha az istenek el akarják venni tőled Brandert és Eiriket, úgy legyen – mondta Vadvirág –, adnak majd egy másik fiút, aki elfoglalja helyüket. Thoruald keze ökölbe szorult, hangja megkeményedett. – Egy vér szerinti fiút, Vadvirág. Egy vér szerinti örököst, aki átveheti a Sólyom kardját. Kezét sebére tapasztva lassan felemelkedett. – Uram – szólt Vadvirág. – Én a helyedben... – Hagyj engem, asszony! – mondta a férfi legyűrve fájdalmát. – Nem tudnék csak úgy heverészni. Lassan lecsúsztatta a lábát az ágy mellett és egy percig levegőért kapkodott. Óvatosan arra a helyre ment, ahol a
415
Emma Merritt – A szerelem rabjai
kardja függött a falon. Teste még mindig rendkívül izmos volt, nem látszottak rajta az eltelt évek. – Nem akarok másik fiút. – Ez jó, uram, mert nem hiszem, hogy adhatnék neked még egyet. Félek, termékeny éveim elmúltak, és nem szeretném azt hinni, hogy csak azért udvarolsz nekem, mert örököst szülhetnék neked. – Nem, érzéseim csak neked szólnak, s nem annak, amit adhatsz. Ez alkalommal, Vadvirág, én akarok adni. Vadvirág felmelegedett szavaitól. – Segítenél felöltözni, úrnőm? – Igen. – Vadvirág kiszállt az ágyból. – Abban a ládában találsz nadrágot és alsóneműt – mondta, és odamutatott. A nő segítségével belebújt ruháiba és az ágy végénél lévő ládához sétált. Újra sebére szorítva kezét kinyitotta a fedelet és felemelte. – Mutatnék valamit – mondta. Vadvirág letérdelt a padlóra. – Nézd! – mutatott fel Thoruald egy játéktáblát, és lehajolt, megrezzenve a mozdulattól, majd fölmutatta az egyik figurát. – A készlet, amelyet Erdősföldön használtál – suttogta Vadvirág a kis szobrot tanulmányozva. – Igen, megőriztem az évek során. Emlékszel még, mit mondtam neked? Vadvirág bólintott.
416
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Nélküled a szívem épp úgy nem lenne teljes, mint ez a játék. Most mindkettő az. Köszönöm, hogy eljöttél, Vadvirág. Nagyon boldoggá tettél. – Köszönöm, uram. Thoruald leült székére és megérintette Vadvirág állát, úgy tartva kezében fejét, hogy belenézhessen a nő szemébe. – Szebb vagy most, mint akkor voltál, szerelmem. Bár gyenge vagyok a sebem miatt, a testem kíván. Nem csupán szeretkezni, de melletted akarok lenni. Szomjazom a nevetésedre és a beszélgetéseinkre. Még a vitákra is. – Még a vitákat is? – A sírás határán Vadvirág a férfira mosolygott. – Lehet, hogy úgy tettem, mintha bántana a vitatkozásod, de élvezettel hallgattam az érveidet. Elgondolkodtattak. Felráztak, szerelmem. – Igen – suttogta Vadvirág. Mindketten emlékeikbe merültek. Végül Thoruald szólalt meg. – Kutasd át a ládát! Nézd meg, mi egyebem van még! – A békepipa, amit valaha adtam. Kezében tartva megfordult, és a földre siklott. – Miért nem tértél vissza soha Erdősföldre? – kérdezte a választ várva, valahogy azonban mégsem akarta hallani. Thoruald felemelte a nő ruhájának egy rojtját, és végighúzta kezében. – Sokszor gondoltam erre, szerelmem, de én vagyok a jarl. Az embereimre és a falura kellett gondolnom. Hogy a falu megmaradjon, meg kellett tartanom hűségemet harcosaim 417
Emma Merritt – A szerelem rabjai
iránt. Hogy az ő hűségüket megtartsam, el kellett látnom őket zsákmánnyal. – Ezek közül egyik sem található meg Erdősföldön. Thoruald felsóhajtott és megrázta fejét. – Csak kívántál – szólt Vadvirág –, de sohasem szerettél. – A fiú, aki bennem élt, azt gondolta, ez az egész csupán szenvedély. Amikor ez az énem meggyógyult, és férfivá érett, felismerte, hogy szeretett, és csak téged szeretett – vallotta be a férfi. Vadvirág szíve dalolt. – De addigra megházasodott és családja volt. De azért mindig rád gondolt. – Thoruald hátravetette haját és a pipájáért nyúlt és megforgatta kezében. – Mindig a következő nyárra gondoltam. Mindig a következőre, míg életem nyara és ősze elrepült felettem. Így hamar életem telében találtam magam. – Szeretted a feleséged? – kérdezte Vadvirág. – Nem. – Aztán a nő szemébe nézett, és megvallotta: – Bár mondhatnám, hogy nem volt azóta nő az életemben, de sok volt. Rajtad kívül viszont egyiket sem szerettem. Mindig a te arcodra és testedre vágytam, mindig a te bölcsességedet kerestem, ha egy nővel beszéltem. Senki másban nem találtam ezeket a tulajdonságokat. – Tudta a felséged, hogy nem szereted? Thoruald felnevetett. – Nem is törődött vele. Azért jött hozzám, mert egy gazdag jarl voltam. Egy fiút akart adni, s ez meg is történt. És ez volt
418
Emma Merritt – A szerelem rabjai
minden érdeklődése irántam. Az ő élete a falu volt, az enyém Ragnar. – A fiad? – A második fiam. Jó harcos volt, de nem olyan erős, mint Brander. Nem volt meg benne az, amit Brander tőled örökölt. Büszke vagyok a fiamra, Vadvirág, és azt akarom, hogy itt maradjon és átvegye a falu vezetését. – Ahogyan Brandernek meg kellene értenie Eiriket, neked is meg kellene értened Brandert – mondta Vadvirág. – És te? – kérdezte Thoruald. – Visszatérsz a hazádba jövő tavasszal? – Nem, uram. Én itthon vagyok. Tekintetükben összekötve Vadvirág térdre ereszkedett és lassan Thoruald lábai közé könyökölt. Finoman megcsókolta. – Gyere hozzám feleségül! – kérte a férfi. – Addig nem, míg megfelelően körbe nem udvarolsz. – Úrnőm – ígérte a férfi csókok között –, vedd úgy, hogy körül vagy udvarolva. Vadvirág megmozdult, meglökve a ládát, melynek fedele visszhangzó csattanással lecsapódott. Thoruald és Vadvirág felnevettek. Kopogtattak. – Úrnőm, segíthetek? – Nem, Hauk – kiáltotta Vadvirág, de a szó vége hangos sóhajtásba fúlt, ahogy Thoruald keze hálóinge alá csúszott, hogy mellét megérintse –, minden rendben. – Thoruald! – szólt a viking harcos.
419
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Ne aggódj, barátom! – kiáltotta Thoruald. – Sohasem éreztem magam jobban! Hangját halkabbra fogva csak Vadvirághoz szólt. – És sohasem éreztem ennél szebbet.
420
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Huszonkilencedik fejezet Meleg, arany napsütés ragyogta be a szobát. Kelda kinyitotta a szemét, majd becsukta és még mélyebbre csúszott a takarók alá. Távolról hallotta, ahogy a munkások beszélgetnek és nevetnek. Közelről a levelek susogása hallatszott, ahogy a reggeli szellő járt a fák között. Madarak csiripeltek az ágakon. Igen, gondolta, otthon van, saját hálókamrájában. Mosolyogva kinyújtózott, kezét végighúzta az ágyon. Üres volt, de nem kellett volna annak lennie. Kinyitotta a szemét és felegyenesedett. Brander teljesen felöltözve ült az egyik széken és őt nézte. – Jó reggelt! – mondta, és lassan mosolyra húzta ajkát. – Jó reggelt! – suttogta a lány, s a takaró a derekára csúszott. Ahogy Brander tekintete megcirógatta mellét, Kelda az előző éjszakai simogatásokra gondolt, a férfi kedvességére. Ami úgy kezdődött, mint a lány ajándéka, s kölcsönös ajándékozássá alakult. Kelda tudta, a férfi nem bízik ígéretében, hogy visszatér vele Erdősföldre. Szeretkeztek és megosztották bensőséges élvezeteiket, de a férfi már nem vette olyan komolyan, mint rabszolga korában. Még mindig félt attól, hogy gyereke lesz Keldától. Bár élvezetet adott és kielégülést, a lányt bántotta, hogy nem bízik benne. Kelda ki akarta várni az időt, hogy elnyerje 421
Emma Merritt – A szerelem rabjai
bizalmát. Addig is feltétel nélkül szerette. Megígérte ezt a múlt éjjel, és meg is akarta tartani szavát. – Jól aludtál? – kérdezte Brander. – Igen – felelte Kelda, s tekintetét sóváran járatta a férfi lábán, amelyek egy zsámolyon nyugodtak. – És te, uram? A férfi mosolya erősebb lett. – Lehet, úrnőm, hogy az ágy újra hívogat. – Tekintetét a lány mellére szegezte. – Csak az ágy hívogat? – kérdezte Kelda. – Az igazat megvallva az ágyon ülő nő hívogat – válaszolta a férfi. – Kívánom, és ezt a vágyat nem lehet kielégíteni. Nem törődve meztelenségével Kelda kibújt az ágyból és odament Branderhoz. Letérdelt elé. Megérintette az arcát, és csodálkozott, hogy vonásai már nem olyan durvák és elutasítóak. – A nő is kíván, uram. Ajkát finoman a férfiéhoz érintette, ahogy annak keze keblére simult. Nem látta az erőszakot az arcán, csak egy olyan férfi őszinte vágyát, aki valami becses, törékeny dolgot érint. Nem is értette, hogyan képzelhette valaha is érzéketlen, primitív vadembernek. – Visszabújunk az ágyba? – suttogta Kelda. – Nagyon szeretném, de amíg aludtál, üzentem Tovénak, hozza fel a reggelinket a szobába. Kelda felsóhajtott és karját Brander dereka köré fonta, arcát mellkasára hajtotta. 422
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Ó, uram, az élet néha az élvezetek akadályává válik, nemde? – Igen, de ezek az akadályok késztetnek arra, hogy a következő élvezetet várjuk. Kelda mosolyogva eltolta magától, és felállt. Az ágyhoz lépett, és a takarók között turkálva hálóingét kereste. Brander felemelkedett, és az ágy mellé ment. Lehajolt. – Ezt keresed? – kérdezte, és felemelte a hálóinget. A lány érte nyúlt, de ő eltartotta tőle. Az ágy szélén ülve átölelte és finoman megcsókolta mellét. Nyelvével addig simogatta, amíg a bimbó meg nem keményedett. Tüzes mozdulatokkal játszott vele, míg Kelda felnyögött. – Belőled sohasem elég – suttogta a férfi. – Amikor látlak, minden alkalommal egyre szebb leszel. Amikor ízlellek, minden alkalommal egyre zamatosabb vagy. – Mindig így legyen, uram – suttogta a lány, s kezével elfedte Brander arcát. Magához vonta a fejét, s ajkuk hosszú, mély csókban forrt össze. – Bárcsak itt maradhatnánk egész nap, és többet tudhatnánk meg egymásról. – Én is erre vágyok – mondta Brander –, de tegnap este Hauk megígérte hogy ma gyakoroljuk a kardforgatást és a lovaglólecke is ma lesz. – Igen – sóhajtott Kelda –, fel kell készülnöd Asgaut ellen. A fegyverválasztás joga az övé, és ha a kardot választja, nagy hátrányban leszel. Kopogás hallatszott. – Tove a reggelivel – mondta Brander, és segített Keldának belebújni a hálóingbe. 423
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Brander átment a szobán és kinyitotta az ajtót. Lind lépett be ételükkel a tálcán s rámosolygott a férfira. – Tove megkért, hozzam ezt a szobátokba – mondta. – Nagyon el vagyunk foglalva ma reggel a konyhában. – Jól beilleszkedtél Sólyomtanya életébe? – kérdezte Brander barátságosan. – Igen – felelte Lind. – Egy szolga mindig szeret a faluban lenni. Thoruald jarl nagyon kedvesen bánik a rabszolgáival, és lehetőséget ad, hogy fölszabadítsák magukat. Én is így vagyok ezzel, mióta hozzá és az úrnőhöz tartozom. Miközben beszélt, sóvár tekintete lassan végigmérte Brander testét, megállapodva ágyékánál. Kelda kitalálta a lány gondolatait, s azok egyáltalán nem voltak ínyére. Felkelt az ágyból. – Köszönjük, Lind. Tedd a tálcát az asztalra, és elmehetsz! – Hallottatok a járlról? – kérdezte Lind, tekintetével még mindig Brandert fürkészve, miközben teljesítette Kelda parancsát. – Majdnem meghalt az éjjel. – Micsoda? – kiáltott fel Kelda. Lind lágyan felnevetett. – Nem kell aggódnod, úrnőm. Mára már jobban van. Hauk mondta, hogy Vadvirágnak látomása támadt. Az istenek megmutatták neki, miként mentheti meg. – Oda kell mennem. – Kelda félrelökte Lindet, hogy elérje a kilincset. – Nem szükséges – mondta a szolga. – Hauk azt mondta, a jarl fel fog épülni. Még mindig a szobájában pihen. Vadvirág úrnő vele van. Ahogyan egész éjjel vele volt. 424
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Ajkát mindentudó mosolyra húzta. Kelda elengedte a kilincset. – Ezért nem hozhatta Tove a reggelit – folytatta Lind. – Az övéket vitte. Kelda az ajtónak dőlt, és remélte, Lind hírei igazak. Ha Thoruald teljesen felépülne sebéből, nem habozna követni Brandert Erdősföldre. Egyébként épp múlt éjjel gondolkodott Thorualdon és Vadvirágon. Vadvirág még fiatal. Ha nem múltak el termékeny évei, akkor megajándékozhatja Thorualdot egy gyermekkel. Ez a gondolat megelégedéssel töltötte el. – Uram, Hauk azt üzeni, hogy a stofában vár rád. Csatlakozz hozzá, mihelyt megreggeliztél! Most megyek – mondta Lind. – Csak tudassátok, miként szolgálhatlak a legjobban benneteket, uram és úrnőm! Mikor az ajtó becsukódott Lind mögött, Kelda megszólalt. – Úgy szolgálhat a legjobban, ha távol tartja magát tőled, uram. Brander elvigyorodott. – Csak nem vagy féltékeny, szerelmem? – Egy kicsit. – Igazán nem kell annak lenned. Egyetlen nő érdekel, és az te vagy. – Köszönöm, uram. Kelda az asztalhoz ment és leült a Branderral szemközti oldalra, s csendesen ettek. – Miért vagy olyan töprengő ma reggel? – kérdezte végül a lány. 425
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Brander vállat vont, kanalát a zabkásával félig telt edénybe ejtette, majd megvajazott egy szelet kenyeret. – Anyád és Thoruald jár az eszedben? – Nem. Anyám maga választotta azt az ösvényt, amin jár. Őszintén sikert kívánok neki. – Eirik? Brander a tányérjára dobta a vajaskenyeret és hátradőlt a székén. – Sem Eirik, sem én nem választottuk ezt az ösvényt. Mindkettőnket erőszakkal hoztak erre a helyre. Ennek eredményeként a fiamnak nincsenek emlékei eredeti hazájáról. Egyedül én akarok visszamenni Erdősföldre. Kelda a kezére tette az övét. – Én is visszatérek veled. Brander Kelda arcát tanulmányozta. – Elhiszem, hogy komolyan gondolod, Kelda, de nem tudom, eljöhetsz-e. Szent eskü köt... – Nem számít. – Térdre ereszkedett, és Brander kezét a sajátjába fogta. Fontos volt, hogy meggyőzze a férfit őszinteségéről, hogy bízzon benne. – Megkérem Thorualdot, oldjon fel alóla. – És ha nem teszi? – Nem számít, mindenképpen veled megyek. Brander kedvesen mosolygott, és kezébe fogta Kelda arcát. – De igenis számít, kedves kis vikingem. Én vagyok hűtlen, nem te. Egész életemben dacoltam az istenekkel. Te nem. – Mosolya szomorúvá vált. – Talán ha nem szakadtam volna szét két kultúra között, úgy lennék az istenekkel, mint 426
Emma Merritt – A szerelem rabjai
te. Néha szeretnék hinni bennük, valamiben önmagamon kívül. – Brander... – Ne kínozd magad, kedvesem! Biztosan találunk valami megoldást kettőnk számára. Megfogta a kezét, hüvelykujjával könnyedén játszott a nő tenyerén. Forró, fekete szem nézett Keldára. – Kelda, leszel az asszonyom? – Az asszonyod? – ismételte, amint egész teste megremegett a meglepetéstől. – Gondolkodj a dolgon! – mondta Brander. – Amíg a szeretőm vagy, tisztelni foglak és gondodat viselem. A bajnokod leszek, és a halálig fogok harcolni, hogy feloldozzalak az Asgauttal kötött eljegyzésed alól. Felemelkedett a székről, és magához húzta a nőt. – Amíg a szeretőm vagy, jogod van itt maradni, ha visszatérek a szülőföldemre, és ha hozzám jössz, elvárom, hogy velem tarts. Ez lesz az ígéreted. – Nem kell gondolkodnom rajta – mondta Kelda. – Hozzád megyek. – Gondold át! – Átgondoltam és... Brander az ajka elé emelte az ujját. – Nem gondolkodtál eleget, kis vikingem. Nem akarlak egy érzelmi kitöréssel befolyásolni. Távol tartom magam tőled, hogy legyen időd gondolkodni. Amikor átgondoltad és választ adsz, már ahhoz kell tartanod magad.
427
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Brander elvette az ujját, hogy egy élvezetes csókot adjon Keldának. – Egyetértesz? – Igen. Karja a lány dereka köré fonódott, és közelebb húzta magához. – Most mennem kell. Hauk vár. Kelda felnevetett. – Mi lesz az érzelmi kitörésekkel, uram? Brander elmosolyodott. – Mint egyszer mondtam neked, a szavak mindig könnyebbek, mint a tettek. Miután Brander elment, Kelda komótosan felöltözött, és lement a folyosón Thoruald szobájához. Halkan kopogott. – Apám, én vagyok az. – Lépj be! – szólt Thoruald. Kelda kinyitotta az ajtót, és látta, amint apja és Vadvirág az asztal mellett ülnek. Thoruald csupán egy nadrágot viselt, Vadvirág hálóinget. A reggeli edényeket már elpakolták és most a jarlok játékát játszották. – Jó reggelt, apám! – köszönt. Pillantása az irokéz nőre esett, aki körül csodálatosan izzott a levegő. – És neked is, úrnőm. Vadvirág mosolygott. – Csinos vagy, Kelda. Jól áll neked a kék szín. A szemed színe.
428
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Köszönöm – válaszolta Kelda, majd kötekedve megjegyezte: – Jól illik hozzád a hálóing. Amikor Vadvirág elpirult, Thoruald gyorsan közbelépett. – Mi hozott ilyen korán a szobámba, lányom? – kérdezte. – A szívmelengető történet, amit Lind mesélt, azt sejtetné, hogy ágyban talállak benneteket – mondta Kelda, s tekintete Thoruald kötésére tévedt. – Ha nem Vadvirágon múlik, több lenne, minthogy csak az ágyban legyünk, lányom. Áthajolt az asztalon és megfogta Vadvirág kezét. – Ellátta a sebemet, eltávolította a mérget a testemből, ami megakadályozta a gyógyulásomat. Új életet, új erőt adott nekem. – Szerelmes és emlékező pillantást váltottak, ami mindenki mást kizárt a körből. Kelda türelmesen várt, míg végül Thoruald odafordult hozzá. – Hogy mennek a dolgok ezen a szép reggelen? Kelda boldogan felnevetett. – Ez egy jó nap a számomra. Rengeteg dolgot elintézek majd a faluban. Brander és Eirik Haukkal vannak. – Szeretem Brandert, és te meg Vadvirág végül mégiscsak szerelembe estek. – Igen – mondta Thoruald szárazon. – És itt van Wray. Sweyntől megtudtam, Brander úgy kezeli a fiút, mint a saját tulajdonát. Ők hárman azért gyakorolnak, hogy norvég harcosok legyenek. Kelda bólintott. – Wray szeretné megváltani a szabadságát. 429
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Thoruald bólintott, és szakállát simogatta. – El fogja érni. Nagyon leleményes fiú. – Apám, szeretnék veled négyszemközt beszélni – mondta Kelda. – Talán tudsz ma időt szakítani rám. Thoruald elgondolkodva nézett, és már azon volt, hogy megrázza a fejét, mikor Vadvirág felállt. – Miért nem most, uram? Fel kell öltöznöm... – Muszáj, úrnőm? – nyafogott Thoruald. Vadvirág elmosolyodott és ujjai végét állának támasztotta. – Felöltözöm, uram, és ti ketten addig magatok lehettek. – Vadvirág... – emelkedett fel Thoruald. – A szobámban leszek. Küldj értem, ha befejezted a beszélgetést. Még mikor kettesben maradt nevelőapjával, Kelda akkor sem tudta, hogy közelítse meg a problémát. Tudta, Brander vonakodik elfogadni, hogy vele menjen Erdősföldre. Érvei igazak voltak. Egyedül kellett döntenie. Thoruald nem bátorította a beszédre. Ehelyett csak ült székén és nézte őt. Végül Kelda szólalt meg. – Feleségül akarok menni Branderhez, apám. Thoruald ujjaival a szék díszes karfáján dobolt. – Tudod, hogy vissza akar térni szülőföldjére jövő tavasszal? – Igen. Thoruald ismét gondolkodóba esett, s végül így szólt: – Azt szeretnéd, ha a Sólyom gyermekét hordoznád méhedben? 430
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Nem, uram, szeretem. – Ez nem jó. – Thoruald összeráncolta a szemöldökét. – Mi lesz, ha visszatér tavasszal Erdősföldre? – Vele megyek. – És a szent eskü? – Megkérlek, oldozz fel alóla! – mondta Kelda. – Múlt éjjel Brander megígérte, ha Eiriknek nem tér vissza az emlékezete, akkor itt hagyja veled és Vadvirággal Sólyomfaluban. – Nem kétlem, hogy Brander betartja a szavát – mondta Thoruald –, de ha Vadvirág látomásaiban a gyermek visszanyerte emlékezetét, akkor elhiszem, hogy vissza fogja nyerni. Ha te, Brander és Eirik visszatértek Skrellingföldre, akkor nem lesz örökösöm. – Vadvirág még fiatal. Talán még nincs túl a termékeny évein és adhat neked egy másik gyermeket. – Ezt az esélyt nem akarom kihasználni – szólt Thoruald, se megerősítve, se megcáfolva Kelda szavait. – Ilyen könnyen itthagynád az örökséged? – Nem, uram, ez nem lenne könnyű. Kettészakadok, de azzal a férfival tartok, akit a szívem választott. – Szeret téged? Vadvirág szavai csengtek a fülébe, megerősítést adva Keldának. Ne hidd el mindig, amit a szemed lát, vagy a füled hall. Hallgass a szívedre. – Hiszem, hogy szeret, de akár így van, akár nem, vele akarok lenni életem hátralévő részében. Szerelmet akarok adni neki. 431
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– És fiakat meg lányokat. – Igen. Thoruald felemelkedett. Orrlukai kitágultak, arca elsötétült a dühtől. Ökle lecsapott az asztalra. – Elfelejted, hogy én szabadítottalak fel a rabszolgasorból. A házamba fogadtalak és vér szerinti lányommá emeltelek. Nem gázolhatsz keresztül rajtam, Kelda! Nem engedem. Nem oldozlak fel szent esküd alól. Az örökbefogadási szertartáson megesküdtél a szent ökör vérére, hogy férjhez mész és gyereket szülsz. Kelda szíve nehéz volt. Szerette apját és megértette haragját. Azt is tudta, hogy nehéz választás előtt áll, de nem kételkedett, mit fog választani. – Az istenek el fognak átkozni, Kelda. – Ha nem megyek Branderral, mindenképpen el leszek átkozva, apám.
432
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Harmincadik fejezet A napokból gyorsan hetek lettek, a hetekből hónapok. Thoruald ideje javát Vadvirággal töltötte. Kelda felügyelt a falura, szabadidejében kijárt a legelőre, hogy megnézze Haukot, amint Brandert, Eiriket és Wrayt tanítja lovagolni és a fegyverekkel bánni. Brander egy vad, vörös csődört választott magának, amit Tüzes Bélyegnek nevezett el. Hauk segített megszelídíteni és betörni a lovat. Most arra tanította, hogyan kell megülni és bánni vele. Brander és a csatamén igazán illenek egymáshoz, gondolta Kelda egy nap, amikor látta Brandert lovagolni. Mindketten erősek és energikusak: hódítók. Minden nappal közelebb kerültek egymáshoz Branderral, bár még nem jutottak el addig a pontig, ahol a férfi igazán elhitte volna, hogy Kelda valóban vele tart Erdősföldre. Nem is beszéltek róla. Élvezték a jelen pillanatait és gyümölcseit. Eirik és Wray között erős bizalom és barátság szövődött. Bár Eirik egyre barátságosabb lett Branderhez, még mindig idegenkedett tőle, hogy elfogadja irokéz voltát. Inkább azt akarta hinni, hogy Brander a norvég. Eirik elsősorban nagyapja irányában volt hűséges. Amikor Kelda megérkezett, Brander és Hauk vattakabátban karddal párbajoztak. Ha nem tudta volna, hogy Hauk a mester és Brander a tanítvány, azt hitte volna, igazi
433
Emma Merritt – A szerelem rabjai
küzdelmet lát. A csapások kemények és határozottak voltak. Mindegyik teljes erővel ért célba, átszakítva a vattakabátokat. – Ez az, uram! – kiáltotta Hauk, kardját Brander mellének csapva, kiszorítva belőle a szuszt. – Van benned valami, amikor küzdelemre kerül a sor. Igazi bajnok vagy! Brander visszanyerte lélegzetét, megperdült, és mindkét kezét használva felemelte kardját. Egy csatakiáltással kettészelte a levegőt, s egy végső ütést mért Haukra, ledöntve a lábáról. A harcos kardja mesze repült. Kelda tapsolt, Wray és Eirik Brander köré gyűltek, hogy gratuláljanak neki. A férfi mosolyogva levette a vattakabátot és odasétált Keldához, aki egy fa alatt várta. – Mi hozott ki a legelőre épp ma, úrnőm? – kérdezte, szemhéját leeresztve merészen hunyorított, ami rendkívüli módon tetszett a lánynak. – Még kérdezed, uram? – A lány kinyitotta kosarát és kitöltött a férfinak egy pohár vizet. – Azt hittem, talán szükséged van egy kis frissítőre. Brander kacsintott. – Valóban szükségem van rá. Amíg ez oltja az egyik szomjat, addig a másikat nem. – Kelda. – kiáltott Eirik, amint ő és Wray csatlakoztak hozzájuk. A két fiú is párnázott kabátba öltözött. – Láttad Brandert? – Igen – felelte a lány. – Meglehetősen elbánt Haukkal. – Így van – ismerte el Hauk, odalépve hozzájuk, kibújva védőöltözetéből. – Az ütései olyanok, amilyeneket Asgautnak
434
Emma Merritt – A szerelem rabjai
kell majd adnia, ha győzni akar. – A viking beletúrt izzadtságtól nedves hajába. – Azt beszélik, Asgaut útban van hazafelé – mondta Kelda. – Gannar jarltól jött egy hírnök, az mondta, látták a sárkányhajóját. Brander ivott egy korty vizet, kiöblítette vele a száját, majd kiköpte. – Az jó – morogta. – Az ősz jó évszaknak ígérkezik számomra. Hamarosan útra kelek hazafelé. – Elviszel magaddal a hazádba? – kérdezte Wray, megtörölve homlokát, majd Branderra sandított. – Velem akarsz jönni? Wray lesütötte a szemét, és egy kavicsot kezdett rugdosni csizmája orrával. Végül felemelte a fejét és így szólt: – Ha van egyáltalán szavam a kérdésben, akkor én inkább itt maradnék. De mivel a rabszolgád vagyok, hűségesen engedelmeskednem kell neked. – Addig vagy a rabszolgám, amíg itt tartózkodok – felelte Brander. – Amikor elindulok Erdősföldre, visszaadom a szabadságodat, ha már hamarabb meg nem kapod. Wray szeme felcsillant. – Még nem kezdted el visszanyerni a szabadságodat – hűtötte le Hauk. – Sok kívánnivalót hagy maga után, ahogy a karddal bánsz, fiú. – Jól bánok vele, viking – válaszolta Wray. – Ezt épp ma mondtad. – Most mást mondok. Gyerünk, mutassátok meg Eirikkel, mit tudtok! 435
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Kiürítve kupáikat Wray és Eirik felnevettek. Megragadták kardjukat, és a tisztásra szaladtak, hogy gyakorolni kezdjenek. – Nem mondta a jarl, mikorra érkezik Asgaut? – kérdezte Hauk – Egy héten belül várják – felelte Kelda. – Gannar azt mondja, úgy tűnik, mintha rakománya lenne. – Nemigen hiszem, hogy Asgaut a kalózokat hozná haza – vélte Hauk. – Bizonyára egész útján fosztogatott. – Úgy tűnik, visszaérkezését a Vetrarblotra időzítette – mondta Kelda, a Téli Áldozat aratási ünnepségére gondolva, visszaemlékezve az irokézek Aratásünnepére. – Itt az ideje, hogy a közeledő télre gondoljunk – mondta Hauk. – Sok imát és áldozatot kell küldenünk az Isteneknek, remélve, a tél rövid lesz és enyhe. – Üres poharát odaadta Keldának. – Köszönöm, úrnőm. Megyek, megnézem a fiúkat. – Egy pillanat, Hauk! – kiáltotta Kelda. A viking megállt, és visszanézett. – Thoruald kéri, azonnal menj hozzá, ha befejezted az oktatást. Van néhány híre, amit négyszemközt akar megbeszélni veled. Az öreg harcos elmosolyodott. – Igenis, úrnőm. Azt hiszem, tudom miről van szó. Thoruald és Vadvirág úrnő össze fognak házasodni a Vetraerbloton. Hauk nevetetve kacsintott. – Láttam Asát, ahogy kiterítette és lemérte a vörös bársonyt. – Kuncogva indult tovább, majd megállt. – Úrnőm, 436
Emma Merritt – A szerelem rabjai
azt hiszem, két ruhára is elegendő anyagot láttam, lehetséges ez? Kelda érezte, hogy elpirul mesterének pillantásától. – Elég – válaszolta helyette Brander, szelíd mosollyal ajkán. – Meglátjuk, hogyan végződik a párviadal, barátom, mielőtt bejelentenénk a dolgot. – De ha így tesztek – erősködött Hauk –, akkor esküvő lesz? – Igen – felelte Brander –, Kelda megígérte, hogy hozzám jön. – Szóval Asának két vörös menyasszonyi ruhát kell készítenie – morogta Hauk. – Az jó. – Egy pillanatig tanulmányozta őket, majd sarkon fordult és odament a vagdalkozó fiúkhoz. – A kovács látni szeretne – mondta Kelda. Brander bólintott. – Üzent a kovács! – kiáltott oda Hauknak a férfi. – Elkészült a lószerszámommal. Megyek, megnézem. – Maradj csak nyugodtan! – kiáltott vissza Hauk. – A fiúknak sok gyakorlásra van ma szükségük. Azt akarom, hogy felkészülten menjenek a Téli Áldozat játékaira. Brander és Kelda kéz a kézben mentek keresztül a falun a kovácsműhelyig. – Üdv, Brander. – A bőrkötényes férfi felnézett, és üdvözölte őket, miközben egy vörösen izzó vasdarabot tett az üllőre. – A kardod – mondta. – Be akarom fejezni a Téli Áldozatig.
437
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Lehet, hogy hamarabb el kell készülnöd vele – mondta Brander és odament az épület közepén egy nyitott kőtűzhelyben égő tűzhöz. – Jarl Gannar üzent, hogy látták Asgaut sárkányhajóját hazafelé tartani. – Igen, itt az ideje, hogy visszatérjen – felelte a kovács. Fejével a közeli asztal felé intett. – Nézd meg, megfelelnek-e az elvárásaidnak! Kelda és Brander odamentek az asztalhoz, amin a lószerszámok hevertek. Ahogy Kelda a nyereg és a kantár bronz, ezüst és arany berakásaira pillantott, rögtön elfeledkezett a tűz elviselhetetlen hőjéről és a szikrák pattogásáról. A kovács melléjük lépett. – A sarkantyúk vasból készültek, arany és ezüst futtatással. így nemcsak gyönyörűek, de időtállóak is. Kelda végighúzta ujjait a ragyogó fém fölött. – Jó munkát végeztél, kovács. – Igen – suttogta Brander –, Tüzes Bélyeg lesz a legszebben feldíszített ló a faluban. – Akárcsak a gazdája, uram. – Mikor tudnád a stofába küldeni ezeket? – kérdezte Brander. – Reggelre. – A kovács meghúzta a kötényét tartó madzagot. – A kardban nem vagyok biztos, uram. Ezen fog múlni az életed, gondos munkát kell végeznem. – Igaz. Csináld hát addig, míg szükséges, kovács – mondta Brander.
438
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Körbement a műhelyen, az asztalokra és a falakra helyezett fegyvereket nézegetve. Kelda követte tekintetét, s rengeteg új dolgot fedezett fel. Kardokat, csatabárdokat, kopjákat, alabárdokat, hajítóbárdokat, csonttörőket és fémhegyű nyilakat. – Az ősapám kovácsolta Talont, a Sólyom kardját, uram – mondta a mester. – Az egy mágikus fegyver. Sajgott a szívem, mikor arra gondoltam, hogy az Asgauté lesz. Még sohasem volt érdemtelen kézben. Imádkozom az istenekhez, hogy ne is legyen. Kelda megérintette az egyik serpenyőt, ami a nyelénél felakasztva lógott a falon. – Asgaut nem fogja megkapni a Sólyom kardját – ígérte Brander. Gyengéden átölelte Kelda derekát. – Most, jó kovács, itt az ideje, hogy az úrnő és én a Nagy Hallba menjünk. Reggel találkozunk. Brander és Kelda lassan sétáltak a nagyterem felé, és amikor odaértek az ajtajához, egy rabszolga rohant oda hozzájuk a konyha felől. – Uram! – kiáltotta. – Uram, gyere gyorsan! Csavargók támadták meg Haukot! – Szólj a jarlnak! – utasította Brander. – A szobájában van. Gyakorlókardját megragadva Brander átvágott a konyhán, ki a házból, a rét felé rohanva, ahol korábban Haukkal küzdött. Kelda mögötte futott. Amikor odaért, Eiriket látta Hauk fölé hajolni. A fiú arcát és ingét vér borította. Wray nyögdécselve feküdt mellettük.
439
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Brander! – kiáltotta Eirik. – Hauk és Wray megsebesültek. Azt hiszem, haldokolnak. – Te megsérültél? – Csak egy karcolás, uram. Hauk... – hangja elcsuklott. – Nézd meg Haukot! – mondta Kelda Brandernek. – Én gondját viselem Wraynek. Brander letérdelt Hauk és Eirik mellé, először is végigfuttatva kezét Eirik testén, hogy megbizonyosodjon arról, hogy a fiú tényleg nem sebesült-e meg komolyan; aztán a viking harcosra fordította figyelmét. Hauk szájából vér szivárgott, s nehezen lélegzett. – Csapdába csaltak, uram – mondta. – Az utolsó pillanatig azt hittük, barátok. – Ne beszélj! – mondta Brander, tekintete végigsiklott Hauk testén, megállva a gyomrán tátongó seben. – Beviszünk a Nagy Hallba, ahol Vadvirág ellátja a sebed. – Nem, uram, ez az én utolsó csatám volt. – Jobb kezébe szorította kardját. – Nálam volt a Vindicator, és én szégyent hoztam rá, uram. – A rabszolga azt mondta, csavargók tették. Felismerted őket? – kérdezte Brander. – Nem. Eiriket akarták – válaszolta Hauk. – Ha nincs Wray, uram, akkor megölték volna a fiadat. – Úgy érzem, barátom, ha te nem vagy, mindkét fiút megölték volna – ragadta meg Brander a viking vállát. – Hogy van Wray? – kérdezte Hauk. – Rendbe fog jönni – felelte Kelda. – Hála Odinnak, a teljes védőfelszerelése rajta volt. 440
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Mi lett a tiéddel? – kérdezte Brander Hauktól. – Levettem, mert túl meleg volt és én egész nap küzdöttem. Hauk felköhögött, és még több vért köpött ki, aztán kezét Brander karjára szorította. – Uram, én úgy szeretem Kelda úrnőt, mintha a saját lányom lenne. Vigyázz rá! – Úgy lesz – ígérte Brander. Hauk hangja fájdalmas suttogássá vált. – Szeresd őt! – Igen – mondta Brander. A távolból izgatott hangok moraját és kapuk nyitódását hallotta. – Mi történt? – kiáltotta Thoruald. Brander felemelte fejét, és látta, hogy apja az oldalát fogva lassan közeledik a réten. Vadvirág lépdelt mellette. – Nagyapa! Úrnőm! – kiáltotta Eirik, és a jarl meg Vadvirág felé futott. – A fiú levegőért kapkodott. – Csavargók támadtak meg minket, amikor Wrayjel küzdöttem. – Hadarva beszélt, szavai egybefolytak. – Elkergettük őket. – Nézd meg Haukot! – kiáltotta Kelda Vadvirágnak. – Wray csak könnyebben sérült. Majd mi elállítjuk karja vérzését. Brander, Thoruald és Eirik figyelték, miként vizsgálja meg Vadvirág az öreg harcost. Mielőtt még befejezte volna, Wray és Kelda is odajöttek. Vadvirág végül levette kezét a harcosról és könnyek csorogtak le arcán. Hauk megfogta a kezét. 441
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Ne gyötörd magad, úrnőm. Tudom, hogy a sebem halálos. Kész vagyok csatlakozni a mennyei szüzekhez és belépni a Halottak Csarnokába. – Nem, öreg barátom – mondta Thoruald –, Vadvirág meggyógyít. – Most már nem – mondta Hauk. – A sors döntött. Vadvirág bólintott. – Nem – sírt Kelda –, ez nem igaz. Vadvirág, mondd neki, hogy nem igaz! Brander a karjába vette Keldát. – Úrnőm – mondta Hauk, könnyes szemét Keldára fordítva –, nagyszerű tanítványnak bizonyultál. Büszke vagyok, hogy veled hajózhattam Skrellingföldre. – Örülök, hogy te voltál a tanítóm és mesterem, Hauk. – Kelda visszanyelte könnyeit. – Jó mester voltál. – Az Arany Nap igazán gyönyörű sárkányhajó, úrnőm – suttogta a férfi. – Hálás vagyok, amiért megengedted, hogy kormányozzam. – Ismét kormányozni fogod – suttogta Kelda. – Egészen a Holtak Csarnokáig. Hauk kipréselt egy vigyort. – Jó lenne. Sőt, szeretném látni Asgaut arcát, amikor megtudja. Lehunyta szemét és nehezen lélegzett. Végül szemhéja felemelkedett, Thorualdot kereste tekintetével. – Uram, hosszú ideje ez volt az első csata, amit nélküled vívtam. – Igen. 442
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Jól tanítottam a fiad. Elég képzett ahhoz, hogy megküzdjön a Jomsvikinggd és legyőzze. – Hauk megrándult fájdalmában, vett egy mély lélegzetet, aztán így szólt: – Azt az ellenséget, akit észreveszünk és látunk, sokkal könnyebb legyőzni, mint azokat, akikkel mi itt harcoltunk, uram. Akik megtámadtak, nem közönséges csavargók voltak. Ismét csak azt mondom, hogy Eiriket akarták. – A családomat – lélegzett Thoruald nehezen. – Valaki ki akarja irtani a Sólyom családját. Először Ragnar. És most Eirik. – És te, uram. Neked is meg kellett volna halnod. Légy óvatos, uram. Én melletted harcoltam egész életemben. Most valaki másra lesz szükséged. Hauk csillogó szemmel felült, kardjával a levegőbe sújtott. – Odin, itt vagyok. Küldd el értem mennyei szüzeidet! A viking harcos egy pillanatig győzedelmesen ragyogó arccal, csillogó szemmel ült. Karja lehullott, de erősen szorította kardját. Arcán egy mosollyal a földre hanyatlott. Thoruald hosszasan nézte barátját, mielőtt a körülötte lévő, szomorú kis csapatra emelte volna szemét. – Halott. Noha Hauk halála súlyos teherként nehezedett a törzsfő szívére, Thoruald felállt és parancsot adott: – Készítsétek elő a temetési szobát. A jarl szólott.
443
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Harmincegyedik fejezet – Hogy tűrhetted el, hogy ez történjen velem? – kiáltotta Asgaut, fel-le sétálva a jarl magas széke előtt. – A sárkányhajó az enyém volt. – Keldának adtad nászajándékba – felelte Thoruald. – Nem volt joga hozzá, hogy Haukot abba temesse! – Asgaut hangja lüktetett a haragtól. – Csak a leggazdagabbakat temetik langskipbe. Hauk csak egy harcos volt. – Nem csak egy harcos – vágta rá Kelda. – Apám legjobb barátja és legmegbízhatóbb harcosa volt. Megérdemelte, hogy az Arany Nap vigye a Holtak Csarnokába. Asgaut ujjával megfenyegette Keldát. – Meg fogsz fizetni azért a hajóért, te asszony! Nem én leszek a vesztes. Brunhild a férje mellett állva bólintott. – Most, uram – mondta a Jomsviking –, egy fontos dolgot szeretnék megbeszélni veled. – Nem várhatnál ezzel, Asgaut? – kérdezte Thoruald. Bal felől Vadvirág közelebb lépett hozzá, kezét vállára tette. – Hauk még alig... – Nem, ezt nem lehet ilyen egyszerűen elintézni. Hauk most a Walhallában van, uram, és ideje, hogy a holtakról az élőkre terelődjön a figyelmünk.
444
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Canby kilépett az árnyékból, Thoruald mögé oldalgott, és a fülébe súgott valamit. Thoruald bólintott, és arrébb tolta a széket. – Mondd, mi bánt, Asgaut? A Jomsviking Keldára szegezte tekintetét. – A lányod bolonddá tett. Megszégyenített. Arcán a düh maszkjával, gyűlölettől égő szemével Asgaut először Thorualdra bökött. – Mikor tisztára mostam a becsületem, Keldát a Herredthing elé fogom vinni. – Úgy lesz, uram – mondta Brunhild beleegyezően, előbb Thorualdra nézve, majd undokul Keldára mosolyogva. – Jogodban áll – felelte Canby. – De szükségtelen kiabálnod, Asgaut. Mindannyian jól hallunk téged. – Kelda a jegyesem. – Asgaut halkabban beszélt, de hangja szinte szikrázott az indulattól. – A Herred-thing előtt szentesítettük jegyességünket. Követelem, adjátok őt vissza nekem. – A lányom nem akar visszatérni hozzád – felelte Thoruald. Asgaut arca még dühösebb kifejezést öltött, és megrázta fejét, s aranybarna haja lobogott a levegőben. – Kihívom a fiadat, Thoruald, és megmérkőzöm vele. Brander előrelépett. – Elfogadom a kihívást. – Az eingigit vagy a holmgangát választod, Asgaut? – kérdezte Thoruald.
445
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– A holmgangát – felelte a Jomsviking. – A fegyverek közül a kardot választom. Az ötödik hajnalon találkozunk. – Miért olyan későn? – érdeklődött Canby. – Pihenni és mulatozni hagyom a harcosaimat a párbaj előtt. Asgaut Branderre szegezte hideg kék szemét. Testtartása és tekintete egyaránt az irokézzel szembeni gyűlöletét és megvetését tükrözte. – Mikor végeztem veled, skrelling, te és a fiad vissza fogtok térni a hazátokba. Úgy nyerem vissza a becsületemet, hogy a tieteket mocskolom be. Vadvirág sápadtan hallgatta Asgaut fenyegetőzését. – Megkettőzöm a szégyenedet, azzal a tudattal hagylak életben, hogy egy Jomsviking győzött le és vette el tőled az asszonyt, akit a magadénak vallottál, de az a Jomsviking nem vette el az életedet. Úgy megsebesítelek, hogy egész életedre nyomorék maradsz. – Remélem, meg tudod tenni mindezt, viking... – felelte Brander. – Jomsviking! – helyesbített Asgaut. – Viking – ismételte Brander, majd úgy folytatta, mintha félbe sem szakították volna. – Remélem, meg is teszed mindezt, különben szégyened akkora lesz, hogy nem maradsz meg ezen a földön. Asgaut ismét Thorualdhoz intézte szavait. – Öreg és elpuhult vagy már, jarl. – Ne merészelj így beszélni a jarloddal, Jomsviking! – förmedt rá Canby. – Add meg neki a kötelező tiszteletet! 446
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Asgaut mereven a törvénytudóra nézett. – Én vagyok az a vezér, akire a vikingjeinknek szükségük van, s aki a Sólyomfalu nevet újból félelmetessé teszi az európaiak számára. Ismét győzelemre vezetem a vikingeket, még akkor is, ha ez azzal jár, hogy meg kell ölnünk örököseinket, uram; így hát jogom van a Sólyom kardjára. Thoruald ismét sóhajtott. – Ez az, amitől félek, Asgaut. – Beszéltem. – A Jomsviking sarkon fordult, zöld köpenye lábszárvédőjét verdeste. Brunhild követte Asgautot, eszelős nevetése visszhangzott a Nagy Hallban. – Uram, feltételezed, hogy az ellened és Eirik ellen elkövetett támadások és Ragnar halála kapcsolatban vannak Asgauttal? – kérdezte Canby. – Itt elhangzott szavai erre utalnak – felelte Thoruald. – Több őrt kell rendelnem Eirik köré. – Lehet, hogy nagyobb biztonságban lenne Gannar jarl mellett – javasolta Kelda. – Nem ismerem ezt a Gannart – felelte Brander. – Ha bárhová is megy Eirik, akkor én leszek az, aki elviszi. Csak Thoruald és én fogjuk tudni, hol rejtőzött el. Csak Thorualdra bízhatom Eirik életét. – Ez bölcs döntés. – Thoruald felemelkedett székéről és fel-alá járkált. – Mivel én csak egy közönséges halandó vagyok, nem érthetem az istenek szándékát, de valahogy úgy érzem, nevetnek Sólyomfalvi Thorualdon. Elvették az egyik fiamat, és elvennék a másik kettőt is. – Hirtelen megfordult. 447
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Vajon örökös nélkül maradok? Nem marad senki, aki a Sólyom kardját örökölje, csak az az ember, aki dicső dolognak tartja, ha Európa ostora lehet? – Uram – mondta Vadvirág –, ne engedd, hogy feldühítsen az az ember. – Senki sem gondol a hazára, Norvégiára? – kérdezte a férfi. – A norvégok már nem rohanhatják le többé a falvakat, nem portyázhatnak, nem fosztogathatnak és garázdálkodhatnak büntetlenül. Ideje, hogy megtanuljunk békében élni. – Uram – szólt Canby –, éveken keresztül vitáztam veled, mióta ezt a gondolatot először hallottam tőled. De már kezdem belátni, hogy hazánkat és népünket csak így menthetjük meg. – Igen, törvénytudó. – Thoruald játékosan megveregette Canby vállát. – Belülről kell megmentenünk magunkat. – Uram – szólította Brander Thorualdot. – Kelda azt mondja, hogy a kalózok, akik a falutokat megtámadták, a vikingek taktikája szerint küzdöttek. Thoruald bólintott. – Gondolod, norvégok voltak? – Először azt hittem – felelte Thoruald –, de nem láttam az összefüggést. Az egyetlen ember, akinek, úgy tűnik, hasznára válna az én és családom halála, az Asgaut. – Vagy Brunhild – tette hozzá halkan Kelda. Másodpercnyi hallgatás után Thoruald bólintott. – Vagy Brunhild.
448
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Neheztel rád, uram – mondta Kelda –, mert felszabadítottál a rabszolgasorból és leányoddá fogadtál. Ő úgy gondolta, ezt vele kellett volna megtenned, hogy az ő gyerekei legyenek a Sólyom kardjának örökösei. – Így van, Thoruald – mondta Canby. – Emlékezz vissza, miként bánt Brunhild Linddel, hogyan noszogatta a fiadat, hogy vegye meg. – Asgautot és Brunhildet egyaránt szemmel fogjuk tartan– mondta Thoruald. – Egyikük... vagy mindkettőjük... a Sólyom házának örökösei ellen szőtt merénylet hátterében állnak. – Ha Asgaut azt akarja, hogy meghaljak – mondta Brander –, akkor miért választotta a holmgangát a halálos párviadal helyett? – Mindkét párviadalban megölhet téged – felelte Canby. – Ez a fajta bármelyikőtöknek lehetővé teszi, hogy szerencsésen kikerüljön belőle. Ha vereséget szenvedsz, Kelda az övé lesz. Életben maradsz, és végig kell majd nézned, hogyan vezeti őt a Herred-thing elé és kér fejére ítéletet. Győzhet anélkül, hogy te meghalnál. Canby a szakállát simogatta. – Tulajdonképpen nagyobb győzelmet arathat így, mint egy halálos párviadalban. Az emberek téged gúnyolnának és őt éltetnék. – A törvénytudó bólintott. – Okosan választott. – Valóban – felelte Brander elgondolkodva –, valóban okosan választott.
449
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Később, este, a stofa megtelt Thoruald vikingjeivel, akik az esti étkezésre gyűltek össze. Brander a jarl mögött ült. Kelda és Vadvirág a felszolgálásra felügyeltek. – Aggódom a fiam életéért – mondta Brander. – Rám bíznád a fiút? – kérdezte Thoruald. – Természetesen – felelte Brander. – Tudom, hogy anyámat is, fiamat is úgy szereted, mint én magam. De én a te életedért is aggódom. Thoruald lassan az asztalra tette üvegkorsóját. – Szeretném, ha jobban ismernélek – mondta. – Sajnálom, hogy nem... – Igen, uram, én is sajnálom – vágott közbe Brander. – Ha meghalnék a párbajban, kérlek, legyen gondod Keldára. Nem akarom kiszolgáltatni őt sem Asgautnak, sem Brunhildnek. – Vigyázni fogok rá – ígérte Thoruald. – Engedélyezed, hogy Wray legyen az ő és az Eirik védelmezője, uram? – Wray még fiatal és tapasztalatlan – felelte Thoruald. – De Hauk neveltje és intelligens fickó. – Hát jó – egyezett bele Thoruald. – Legyen. – Köszönöm. – Brander felállt. – Ha megengeded, uram, szeretnék egyedül lenni és gondolkodni. Felnyergelem Tüzes Bélyeget, és kilovagolok az éjszakába. – Ismered a saeterhez vezető utat? – A hegyi legelőhöz? – Igen. Van ott egy kunyhónk.
450
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Igen, Hauk elvitt oda, mikor elkezdett a kardforgatásra tanítani. – Brander karja megfeszült a szék támláján, ahogy halott barátjára és tanítójára gondolt. – Egy egész nap az út odáig, de ott legalább megtalálod a magányt, amire vágysz. – Oda fogok menni. – Odatalálsz egyedül? – kérdezte Thoruald. – Igen. Anélkül, hogy Keldának beszámolt volna szándékáról, megparancsolta Wraynek, nyergelje fel Tüzes Bélyeget. Pillanatok alatt kijutott a Nagy Hallból a konyhán keresztül, a testére szíjazott fegyverekkel együtt, és ennivalóval töltött zsákot készíttetett elő Tovéval. Kezében a zsákkal az istállókhoz indult. – Veled mehetek, uram? – kérdezte Wray. Brander átölelte a fiú vállát. – Jó lenne, ha elkísérnél, mert bízom benned és karod erejében – mondta neki –, de nagyobb szükségem van rád itt a faluban. Azt akarom, hogy vigyázz Eirikre. Ha róla van szó, ne bízz meg senkiben, Keldán, Vadvirágon és Thorualdon kívül. Valaki ebből a faluból holtan szeretne látni engem és a fiamat. Wray bólintott. Az őszi éjszaka sötétjében Tüzes Bélyeg kivágtatott az istállóból, a falun keresztül, fel a hegyekbe. Wray az istállóajtóban állva nézett a lovas köpenyének lobogó körvonala után.
451
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Néhány óra múlva, a vacsora végeztével Kelda odament Thorualdhoz. A mellette lévő hely üres volt. – Hol van Brander? – kérdezte. Thoruald ujjaival korsójának peremén körözött. – Magára akart maradni egy kis időre – felelte. – A hegyekbe ment. – A saeterbe – suttogta Kelda. – Igen. Nélkülem ment ki a hegyi levegőre. Hauk halála fásulttá tette Keldát. Egyetlen vigasza Brander maradt. Bánatában hozzá fordult. Mikor sírt, ő átölelte, s haját simogatva csitítgatta. Erős szívfájdalmat érzett. A szükség órájában Brander magába fordult és nélküle lovagolt ki. Kelda a Nagy Hallból szobájába vonult vissza, onnan nézett ki az őszi éjszakába. Halk kopogást hallott. – Bejöhetsz – szólt ki. Az ajtó kinyílt, de ő nem fordult hátra. – Thoruald úgy gondolta, itt vagy – mondta Vadvirág. – Brander nélkülem ment a saeterbe – felelte Kelda. – Megígértem neki, hogy vele megyek Erdősföldre. Mindent megtettem, hogy bebizonyítsam, mennyire szeretem, mégsem volt elég. Nincs szüksége rám. Nincs szüksége senkire. Vadvirág csendesen átvágott a szobán és karjába zárta Keldát. – Brandernek igenis szüksége van rád – állította. – De azt hiszem, ő jobban megért téged, mint te magadat. – Ezt hogy érted? 452
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Tegnap Brander azt mondta nekem, hogy a havasi virágokra emlékezteted őt, kis viking, azokra a virágokra, amelyek a hegyektől távol nem képesek életben maradni. Ő attól félt téged, hogy nem tudnál Erdősföldön élni. – Nélküle nem tudnék élni – mondta Kelda. – Szeretem őt, és nem fogok lemondani róla. Kibontakozott Vadvirág karjából és a ládájához sietett. Felnyitva a fedelét, addig keresgélt, míg talált egy nadrágot és egy inget. – Elmegyek hozzá, Vadvirág – mondta, miközben ruháját levetette. Az út hosszú volt, így Brander csak a következő nap késő délutánján érkezett meg a kunyhóba. A kétszobás épület magánya örömmel töltötte el. A kis, csendes lak Erdősföldi otthonára emlékeztette. Az alkonyi órákban tüzelőt vágott és halomba rakta a kunyhó belsejében. Mikor az est leszállt, tüzet rakott, hogy elűzze a hideget, majd kolbászt, vajat és kenyeret evett vacsorára. Hosszú ideig állt az ablaknál és bámult a sötétségbe. Mikor először látta a vikinget, már tudta, hogy visszavonhatatlanul meg fogja változtatni az életét. De ez a változás keserédes volt. Soha, senkit nem szeretett annyira, mint Keldát. Boldogan meghalt volna azért, hogy megszabadítsa őt Asgauttól. Semmi sem volt olyan értékes számára, mint Kelda szerelmi vallomása, és ígérete, hogy a felesége lesz és vele tart majd Erdősföldre.
453
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Kicsikarta belőle ezt az ígéretet, tudva, hogy Kelda nem szegi meg adott szavát, de szíve mélyén tudta, hogy nem fogja őt ígérete megtartására kényszeríteni. Szüksége volt arra, hogy Kelda kimondja ezt, mert így érezhette, milyen sokat jelent a lánynak. Az elmúlt éjszaka a magányt keresve hagyta el a Nagy Hallt, mert gondolkodni akart, és önzetlenül kellett gondolkodnia. Nem dönthet már úgy, hogy csak a saját szempontját veszi figyelembe. Azt kellett tennie, ami Eiriknek és Keldának a legjobb. Kelda sohasem lenne boldog Erdősföldön. Tengereivel és hegyeivel Norvégia az ő otthona. Csak itt élhet boldogan. Brander hátrafordult, hogy az asztalon fekvő hervadt virágra nézzen. Napközben szedte, mert Keldára emlékeztette; Kelda is haldokolna természetes környezetéből kiszakítva. Ugyanez érvényes Eirikre is. Ő már norvéggá vált, a Sólyom kardjának igazi örökösévé. Brander átsétált a másik szobába; egy közeli asztalra tette fegyvereit és köpenyét. Ledőlt az ágyra, de nem tudott aludni. Fájt a szíve Keldáért, azért, ami sohasem valósulhat meg kettejük között. A teste érte sóvárgott. A kialvófélben lévő tüzet nézte a külső szobában. A lángok hipnotikus hatására szemhéja elnehezedett. Lehunyta szemét, remélve, el tud aludni. De elkerülte az álom. Még mindig arra a nőre gondolt, aki a szívét birtokolta. Percek, vagy talán órák múlva egy furcsa zaj riasztotta fel merengéséből.
454
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Felült és feszülten figyelt. Csendesen az ablakhoz lopakodott, gondosan ügyelve, nehogy ráessen a holdfény. Gallyak reccsentek, ágak hajlottak meg és csattantak vissza a helyükre. Bárki is volt az, aki közeledett, nem törődött azzal, hogy zajt csap. Lehet, hogy a pásztorok egyike. De az is lehet, hogy az egész csak trükk, mely azt a célt szolgálja, hogy lefegyverezze őt. Brander nem lehetett biztos semmiben. Egy ló és lovasa bukkant ki az erdőből; mindkettőnek csak a körvonalai látszottak. A lovas köpenyt viselt, így nem lehetett eldönteni, férfi-e, vagy nő. Talán a törvényenkívüliek, akik merényletet kíséreltek meg Eirik ellen! Brander keze kardjának markolatára szorult; az asztalhoz ment, amelyre fegyvereit tette. Nadrágjának övén meglazította a tőrt, majd a kunyhó külső szobájába osont. Minden csendes volt. Hallotta az istálló ajtaját kinyílni, majd becsukódni. Irokéz harcosként szerzett tudását felhasználva feszülten hallgatózott, míg erőfeszítéseit siker koronázta. Kunyhóhoz közeledő halk lépéseket hallott. Kopogtak az ajtón. – Brander! Keldal Ökölbe szorított keze elernyedt, kitárta az ajtót, hogy szembenézhessen a lánnyal. – Mit csinálsz ott kint, kis bolond? A tűz halvány fényében Kelda látta kezében a kardot és övén a tőrt. 455
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Meg is ölhettelek volna! Kiképzésének szabályaival szöges ellentétben a földre dobta kardját, lerántotta a tőrt az övéről, és az asztalra hajította. Becsapva az ajtót, karjába kapta Keldát. – Az istenekre, Kelda, meg is ölhettelek volna! – Nem, szerelmem – suttogta a lány, ajkát Brander szájára tapasztva.
456
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Harminckettedik fejezet – Ott kellett hagynom téged – duruzsolta Brander két forró csók között. – El kellett ide jönnöm utánad – felelte Kelda. Szeme csillogott a szerelemtől, hátradőlt Brander karjában, hogy arcát az övéhez emelhesse. – Csak jelenünk, van Brander, semmi biztosítékunk a jövőre. Kérlek, használjuk ki azt, amink van. – Igen – hangzott a válasz. Gyöngéden elengedte a nőt, és becsukta az ajtót. Visszafordult, ölébe kapta, mintha nem lenne súlyosabb annál a tőrnél, amit az előbb az asztalra dobott; bevitte a hálószobába és letette az ágyra. Hűvös éjjeli levegő hatolt a szobába; Brander az ablakhoz ment és behúzta a zsalut. Visszatért az ágyhoz és a lány fölé hajolt, két tenyerére támaszkodva. Gyöngéden megcsókolta Keldát, azt suttogva: – Hadd szítsam fel a tüzet a kunyhóban, s aztán felszítom magunkban, úrnőm. Még egy hosszú csók, miközben a lány keze a férfi haját simogatta. – Fordított sorrendben is lehetne – mondta a férfi –, de fogalmam sincs, hogy a kettőnk esetében ez mennyi ideig tartana. – Mindörökké, uram – felelte Kelda.
457
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Igen. – Hosszú ideig nézte a lányt, majd felállt és kiment a külső szobába. Odament a tűzhelyhez és felélesztette a tüzet; az égő fahasábok hamarosan recsegni-ropogni kezdtek. A lángok aranyfénye bevilágította mindkét szobát; a meleg csábítóan ölelte körül őket. Mikor Brander odanézett, meglátta, hogy Kelda meztelenül ül az ágy szélén, ruhái kupacba dobálva a földön. Odament hozzá. – Láttalak már meztelenül – mormolta a férfi –, de olyan, mintha most látnálak először. Gyönyörű vagy, Kelda. – Örülök, hogy annak tartasz, uram. Miattad akarok gyönyörű lenni. A férfi végighúzta kezét Kelda hátának és vállának gyöngyfényű hajlatán, a bőr bársonyos érintésében tobzódva. – Jól ismerem már a tested, ma éjjel mégis úgy érzem, mintha először érintenélek. Kezével Kelda arcát simogatta, ajkát a magáéhoz közelítette, és egy határtalanul édes csókban egyesültek, mely ígérettel volt teli. – Most fogunk először szeretkezni – suttogta. Kezét a lány csípőjére csúsztatta, majd a fenekére, és érezte annak remegését. – Szeretlek, Kelda. – Rég vártam már, hogy kimondd, uram. – Soha még egy nőnek sem mondtam ezt – vallotta be a férfi. – Még a feleségednek sem? 458
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Kedveltem őt, de a mi házasságunkat tulajdonképpen a Vének Tanácsa hozta létre. Boldogok voltunk együtt, de ő sohasem ébresztett bennem olyan mély érzéseket, mint te, kis vikingem. Lehajtotta fejét, hogy ismét lágyan birtokba vegye Kelda ajkát; de a lány átölelte a nyakát és sürgetően hozzápréselte testét. Érezte a karját a hátán, ahogy szorította és simogatta, fel-le gerince mentén. Mikor a lány melle felemelkedett és hozzáért, fellángolt benne a szenvedély. Addig csókolta az ajkát, míg az tűzben nem égett. – Igen – suttogta a lány. Brander eltávolodott tőle. Előrehajtotta fejét és csókolni kezdte mellét, majd elengedte és figyelte, ahogy a mellbimbó megkeményedik. Újból megragadta a szájával, nyelvét végigfuttatta megmerevedett hegyén, ízlelgetve és simogatva. Fogaival csipegette, cirógatta. Kelda zihált ettől az érzéstől, a férfi fejét simogatta, s vállát ívben meggörbítve megfeszült, hogy közelebb férkőzzön hozzá. – Kérlek, tégy a magadévá! – nyögdécselt Kelda. – Kérlek! – Megteszem, szerelmem – felelte Brander. Kelda megérintette a férfi arcát, száját a magáéhoz húzta, ugyanabban a pillanatban, amikor az végigsimította a mellét. Gyöngéden simogatta, úgy bánt vele, mint egy értékes kinccsel. Kelda leválasztotta ajkát a férfiéról és a fülébe suttogta kívánságait, miközben annak keze mellét cirógatta. A lány
459
Emma Merritt – A szerelem rabjai
feje ismét hátrahanyatlott, amint átadta magát a férfi forró érintésének. A teljes birtoklás ígérete volt ez. Mikor ajkuk szétvált, Brander hátradőlt, hogy lássa a lányt. A tűz aranyló fényében szenvedély ömlött el arcvonásain. Szempillái sötét holdsarlóként árnyékolták bearanyozott arcát. Ajka szétnyílt, ahogy kapkodva lélegzett. A hirtelen lüktető keménységet és valami sürgető nyomást érzett ágyékában. Kelda felült, megragadta Brander fejét és melléhez igazította száját. Ahogy az ajkak ismét rácsukódtak mellbimbójára, a lány újból felnyögött. Hol az egyik, hol a másik került sorra, míg a lány szerelmi kiáltásai be nem töltötték a szobát, míg a férfi úgy nem érezte, hogy nem várhat tovább, magáévá kell őt tennie. Kelda kezdeményezett, Brander arcát a kezébe fogva. Fejét lehajtotta, ajka a férfi ajkát követelte, sürgetően nyitogatva, hogy nyelvét befogadja. Brander felmordult, átölelte a lányt, vállát, hátát és ajkát birtokolva. Mikor végre kiszabadult, Brander remegett az erős izgalomtól. Mióta az eszét tudta, ez volt az első alkalom, hogy nem félt feltétlenül szeretni. Szerelmet akart adni és kapni. – Szeretlek – suttogta újra és újra. – Szeretlek – felelte újra és újra a lány, majd így folytatta: – Tégy a magadévá, uram!
460
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Igen, szerelmem, igen, életem. – Lélegzetével együtt jöttek a szavak. – Eddig csak elfogadtam, de ettől az éjszakától kezdve csak adni fogok neked a szerelemben. Ellépett tőle és gyorsan megfosztotta magát a ruháitól. Meztelenül tért vissza az ágyba, és úgy feküdtek egymás mellett, hogy a mellkasa a lány melléhez ért, lábukat egymás mellett kinyújtva. Karjának szoros, meleg ölelésébe vonta a lányt. A nő illatával volt tele a feje, és a nő szenvedélyének tüze felgyújtotta az övét is. A mellét simogatta a lány keze, s ő meg-megremegett, amint az érzékeny részekhez ért. A lány keze lefelé mozgott mellének szőrzetén, az ujjak cirógatták. Brander elkapta a lány kezét és a hátára fordította őt. Föléje hajolt, kezével megragadta a nő kezét és a feje fölött tartotta, miközben úgy vizsgálgatta testének minden egyes porcikáját, mintha most tenné életében először; mintha teljesen szűz, birtokolatlan területen járna. A lány lélegzete felgyorsult, míg végigsimította kulcscsontjától az oldalán keresztül a derekáig, a csípőcsontoktól végig a lábán a bokájáig. Megremegett, amint keze könnyedén érintette combjának belső felét, újra és újra visszatérve a legérzékenyebb pontig. Brander tudta, hogy úgy szereti Keldát, ahogy még soha senkit sem szeretett, és ma éjszaka annyit ad magából, amennyit még soha senkinek nem adott. Szeretkezni fog vele és remélheti, hogy egy gyönyörű gyermek fogan meg, aki a kettőjüké lesz.
461
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Hónapokig sóvárogtam az érintésed után – suttogta Kelda. – És én a tiéd után, kedvesem. – Szája a lány mellétől a rekeszizmán keresztül a köldökéig siklott, majd lejjebb, hogy felkészítse a behatolásra. Kelda vonaglott alatta. Ujjaival a férfi hajába túrt. Legteljesebb érintésére vágyott. Brander felemelkedett, teljes testsúlyával a lányra ereszkedett. Térdével gyengéden szétválasztotta lábát és nőiességét határozott férfiassággal érintette. Kelda még jobban széttárta combját és előretolta csípőjét, hogy befogadja. Amint a férfi belemerült, zihálva nyitotta tágra szemét, hogy láthassa az arcát. Brander lassan, mélyen mozgott, majd megállt, hogy hagyja a lány melegségét szétnyílni és lüktetni maga körül. Ajka megragadta a lányét és egy hosszú, kielégítő csókban forrt össze, miközben ismét mozogni kezdett. A lány szenvedélye a magasba csapott. A férfi hallhatta hangos légzéseit és sikolyait. Ő is szükségét érezte már a megnyugvásnak. A lány sikolyaitól és mozdulataitól sarkallva mélyen, gyorsan és vadul lemerült. Mindketten a szenvedély önfeledt lázában égtek. Brander egész teste sajgott a gyötrő vágytól ami körülfogta. Hallotta, amint a lány lélegzet után kapkod, majd megfeszül és görcsösen remeg a karjában. A lágy testrész, ami körülvette, megrezzent. Egy kiáltás hagyta el ajkát; arcát a lány vállának édes illatába temette. Kelda szorosan tartotta őt. 462
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Később csendesen pihentek egymás mellett. Kelda fejét Brander mellkasán nyugtatta. A férfi a hajával játszott. – Szeretlek – suttogta. – Szeretlek – felelte Brander, a zsalu egyik résén át a kinti sötétségbe bámulva. – Kétségeid vannak a párbajjal kapcsolatban? – kérdezte Kelda. – Nem, Asgautnak a saját elképzelése lesz a veszte és az én előnyöm. – Mesélj nekem, milyen az élet Erdősföldön! – kérte a lány, miközben összekuporodott mellette. Brander halkan felnevetett. – Mit szeretnél tudni? – Mindent – felelte Kelda. – Milyen lesz az életem, ha majd házasokként térünk oda vissza? Brander sokáig mesélt neki, leírva Erdősföld mindennapjait, de beszéd közben észrevette, hogy mind kevesebbet és kevesebbet gondol a Nagy Vízen túli életére. Ez majd megváltozik, ha megvív Asgauttal és Eirik visszanyeri az emlékezetét. – Megkérted Thorualdot, hogy oldozzon fel szent esküd alól? – kérdezte. – Igen. – És mit válaszolt? Kelda nem szólt semmit, de ez épp elég válasz volt a férfinak. – Tartottam attól, hogy nem fog feloldozni, szerelmem. Kelda felkönyökölt, és ránézett. 463
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Nem számít, Brander, úgy is elmegyek veled Erdősföldre. Nem akarok úgy járni, mint anyád, aki az egész életét úgy élte le, hogy távol volt attól a férfitól, akit szeretett. Szeretlek, és veled akarok lenni. Átölelte a lányt és mellkasához szorította arcát. – Igen, szerelmem, hiszek neked. – Másképpen nem szeretkeztél volna velem – mormolta a lány álmosan. – Gondold el, szerelmem, lehet, hogy gyermekünk lesz. – Igen – mondta Brander, kifésülve Kelda haját homlokából –, gondoltam erre. Boldoggá tenne, ha lenne egy gyermekünk? – Ó, igen. – Megint felkönyökölt, tenyerébe támasztva állát. – Sok gyerekünk lesz, fiúk is, lányok is. Erősek és egészségesek. – Mindegyik lány az anyjára fog hasonlítani – mondta Brander. – A fiúk meg az apjukra. Brander még ébren volt, mikor Kelda már rég aludt. Részt vett a lány álmodozásában, kívánta, hogy valóra váljon. De szíve mélyén tudta, hogy nem lehet. Gondolatai ismét a hervadt virágra terelődtek, mely a másik szobában hevert az asztalon. Drága szerelme nem maradna életben Erdősföldön. Ennek tudatában szeretkezett a lánnyal. A testéből adott neki, remélve, hogy születni fog egy gyermek, az ő gyermekük. Nem számított már, hogy az ő fia Thoruald unokája lesz. Csak az számított, hogy a Kelda meg az ő gyermeke lesz. 464
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Brander tudta azt is, hogy nem fog Norvégiában maradni. Mikor eljön a tavasz, vissza fog térni Erdősföldre és egyedül. Keldát és Eiriket itt hagyja, éljék azt az életet, amit ismernek és szeretnek. Nem kételkedett abban, hogy Thoruald mindkettőjükre vigyázni fog, mert apja is úgy szerette mindkettőjüket, akárcsak ő. De még nem készült fel arra, hogy bevallja ezt Keldának. Azt akarta, hogy az együtt eltöltött idő nagyon szép legyen. Egész életében erre kell majd emlékeznie. Az anyjához hasonlóan ő is arra ítéltetett, hogy életének hátralévő részét szerelmétől külön élje le. Kimászott az ágyból, és a külső szobába ment, hogy felélessze a tüzet. Mikor már a levegőben táncoltak a lángok, visszatért a hálószobába, felvette nadrágját és csizmáját. A tűz mellé ült és a pattogó lángokba bámult. Az Élet Szellemei... az istenek... a sors... bármi is volt, nagy csapást mért rá. Valóban, úgy látszott, ugyanaz a sorsa, mint az anyjáé. Egész életében egy férfit szeretett. Ő meg egész hátralévő életében egy nőt fog szeretni. Anyja is, ő is vikinget szerettek, és ha ebben az egy dologban kegyes lesz hozzá a sors, akkor mindketten egy félig norvég gyermek szülei lesznek. Brander átvetette karját a szék támláján. Remélte... sőt imádkozott azért, hogy egy gyermeket hagyhasson itt Keldával. Az ő gyermeküket. Kelda és Brander kellemes napokat töltött a kunyhóban, és szomorúak lettek, mikor eljött a hazatérés ideje. Mintha 465
Emma Merritt – A szerelem rabjai
vonakodnának megválni emlékeiktől, lassan haladtak a hegyekből a falu felé. Mikor megérkeztek, Wray sietett elsőnek üdvözölni őket. – Gyere be, uram, és nézd meg, mit hozott ma neked a kovács! – A lószerszámomat – találgatta Brander. – És még valamit – tette hozzá a fiatal harcos. – A kardomat! – Igen. A szobádba tettük, az asztalra, uram. – Halló, Brander! – szólította meg Thoruald, amint belépett a Nagy Hallba. – Mondta már Wray, hogy mi újság? – Igen. Brander csizmája csattogott a padlón, miközben szobájába vonult. Kelda követte. Mire keze a kard markolatára kacsolódott, Thoruald, Vadvirág, Eirik és Wray is bent voltak már a szobában. Brander néhányszor meglóbálta a kardot a levegőben; a napfényben csak úgy csillogott rajta az arany meg az ezüst. Szeretettel simította végig a pengéjét, lapját, élét. Hol megszorította, hol ellazította rajta a kezét. Megsuhogtatta a levegőben. Thoruald ránézett, és mindketten felnevettek. – Milyennek érzed? – kérdezte Thoruald. – Jól illik a kezembe – felelte Brander. – Igen, ez egy nagyon jó kard. Hogy fogod nevezni? – kérdezte Thoruald. – Megtorlónak. – Ezzel a karddal állsz ki a Jomsviking ellen? – kérdezte Eirik. 466
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Ezzel – felelte Brander. – Fogadásokat kötnek, uram – mondta Eirik. – A falu népéből sokan azt gondolják, semmi esélyed sincs Asgaut ellen. Brander felnevetett. – Ha fogadsz, Eirik, akkor rám fogadj! Asgaut sohasem lesz nálam jobb. – Biztos vagy ebben, uram? Brander Eirik sötét szemébe nézett. – Sohasem voltam biztosabb. – Akkor jó – sóhajtotta Eirik. – Ugyanis az arany karpántomat tettem fel arra, hogy győzni fogsz, uram. Brander felvonta szemöldökét, és apjához fordult; összemosolyogtak. Brander abban a pillanatban jött rá, hogy nem gyűlöli már Thorualdot. Nem szerette őt úgy, mint apját, de már kikopott belőle az az égő gyűlölet. Azután anyjára nézett. Vadvirág rámosolygott, mintha olvasott volna a gondolataiban. Eirik közelebb húzódott az apjához, és megérintette a kardot. – Uram – mondta, felnézve és egy hajtincset kisimítva arcából –, én... én büszke vagyok arra, hogy te vagy az apám, még akkor is, ha nem emlékszem az eddigi életünkre. Brander érezte, amint könnyek gyűlnek a szemébe. Lehajtotta a fejét és úgy tett, mintha a kardot nézegetné. – Köszönöm, Eirik – felelte. – Én pedig büszke vagyok arra, hogy a fiam vagy. – Én leszek a fegyverhordozód, uram. 467
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Brander felemelte a fejét. – Igen. Szeretném, ha te lennél. – Reméltem, hogy ezt fogod mondani, uram. – A fiú elmosolyodott. – Míg te Keldával a hegyi saeterben jártál, én kiválogattam neked a pajzsokat. – A szemben lévő falra mutatott. – Oda akasztottam őket. Brander közelebb ment, hogy megvizsgálja a színes, kerek pajzsokat. Megérintette az egyiket, visszaemlékezve az utolsó pajzsra, ami ezelőtt a kezében volt: Kelda fehér békepajzsára. – Ez Hauké volt, uram – közölte Eirik. – Nagy mágikus ereje van, meg fog védeni téged Asgaut csapásaitól. És ez a kettő... – Eirik továbblépett. – Az egyik Thoruald jarlé. Brander a sólymot nézte, amit a pajzs középpontjába véstek. – A mi talizmánunk, uram – mondta Eirik. – A mi családunk talizmánja, a Sólyom-házé. Ennek is nagy mágikus ereje van. A szobában szokatlan csend volt, és Brander tudta, hogy mindenki az ő reakciójára kíváncsi. Elfordította fejét, előbb Keldára, majd anyjára, végül apjára nézett. Tekintetük összekapcsolódott. – Ez az a pajzs, amit a csatákban viseltél? – kérdezte Brander. – Igen – felelte a viking törzsfő. Brander fejét lehajtva Eirikre mosolygott. – Ezt is használni fogom. – A harmadik, uram – mondta Eirik –, egy új pajzs. Még senki sem próbálta ki csatában, de ezt én terveztem neked. 468
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Brander közelebb lépett, hogy megvizsgálja. – Az úrnő beszélt nekem Erdősföldről, uram, és én képeket festettem róla. Nézd a fát a héjával. – Igen – mondta Brander –, látom. Ez az a fa, ami a kunyhónk mellett állt. Emlékszel rá? Eirik homlokráncolva felelte: – Nem, uram, nem emlékszem, de úgy látszik, ismerem a fát, és tudom, hogy a pajzsnak különleges mágikus ereje lesz. Az úrnő mondta ezt nekem. Ez a pajzs csak Branderé, a Tüzes Bélyegé. Ma kipróbálhatod. – Igen – felelte Brander. – Eldöntötted már, milyen sorrendben használjam őket? – Nem, ezen még szeretnék gondolkodni. Azt akarom, hogy a mágikus erőd az egész párviadal alatt jó legyen. Azt akarom, hogy győzz, uram. – Én is győzni akarok – vágta rá Brander.
469
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Harmincharmadik fejezet – Állj! – Kelda keresztülfurakodott a tömegen és átlépte a kőkorlátot, mely körülvette a fémcölöpökkel földhöz rögzített hatalmas medvebőrt. Brander, mindössze fekete nadrágját és csizmáját viselve, a bőr egyik oldalán állt. A másik oldalon állt Asgaut, szintén csak nadrágban és csizmában. Kelda a sarokba ment, hogy Brander beszéljen. Levéve nyakáról a pántot, így szólt: – Visszaadom a talizmánodat, uram. Neked kell most viselned, nem nekem. Az ékszer aranya csillogott a reggeli napfényben és meleg volt, ahogy a férfi a nyaka köré csatolta. A lány a mellkasára fektette a kezét és lágyan elmosolyodott. – Azt akarom, hogy veled legyen a mágiája. – Köszönöm – suttogta a férfi. Brander az égkék szemekbe nézett és könnyek nyomát fedezte fel benne. Egész éjjel a karjában tartotta a lányt, arról győzködve, hogy minden rendben fog menni, de azt kívánta, bárcsak több ideje lett volna. Egy könnycsepp folyt végig a lány arcán. – Emlékszel, mit mondott anyád a nyakpánttal kapcsolatban? – kérdezte Kelda. Brander bólintott. 470
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Vissza kell adnod jogos tulajdonosának. – Ezt tettem. Végigcsókolta a nyaklánc körvonalát, ajka forrón tapadt Brander bőrére. A férfi szerette volna, ha örökké tart ez a pillanat. – Ugyanúgy szerepelj ebben a viadalban, mint a vikingek elleni versenyen – suttogta a lány. A reggeli szél az arcába fújt néhány hajfürtöt. Félresöpörve ezeket, Brander ujjai végigsimították az arcot, visszaemlékezve a réges-régi napra, amikor először találkoztak, s először néztek egymás szemébe. Sok minden megváltozott azóta a nap óta. A szerelem és a megértés elsöpörte a norvégok iránt érzett megvetését és előítéleteit. – Szeretlek, viking Kelda. – Szeretlek – suttogta a lány. – Uram! – Eirik lépett a küzdőtérre, világos színű nadrágba, ingbe és köpenybe öltözve, magára vonva Brander figyelmét. – Nekem is van egy talizmánom, amit szeretnék odaadni neked. – Lehúzta felkarjáról a karpántot és apja csuklójára csúsztatta. – Az egyiknek jó a mágiája. A kettőnek együtt még nagyobb. Brander elmosolyodott és gyengéden meg akarta simogatni fia haját. De nem tehette. A fia már nem gyerek. Egy fiatal harcos, egy jövendő vezér, egy jarl... ha itt marad Norvégiában. És itt is marad. Ez Eirik-Kolby jövője. Ahogy a nappal követi az éjszakát, olyan biztos, a sors hozta Eiriket erre a földre, hogy norvég legyen. 471
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Mire gondolsz, uram? – kérdezte Eirik. Hogy mennyire örülnék, ha apádnak neveznél. – Jó érzés, hogy a csuklómon van a pánt. Brander felemelte karját, és a pántot nézve megfeszítette kezét. Sok tél elmúlt azóta, hogy viselte, de jó érzés volt, újra viselni. Még jobb érzés volt, hogy a fia adta neki vissza. – Hiszel a nyak- és a karpánt mágiájában, ugye? – kérdezte Eirik. – Igen – felelte Brander. – Hiszek. Bár Eirik még mindig nem ismerte el apjának, kezdte elfogadni őt. Barátság szövődött közöttük. – Azt hittem, fogadtál vele – mondta Brander. Eirik bólintott és elvigyorodott. – Igen, de aztán amikor azon gondolkodtam, milyen sorrendben használd a pajzsaidat, meggondoltam a fogadást. Azt a pipát tettem fel helyette, amit az úrnő hozott Erdősföldről. – Kezdjük el a viadalt! – követelte Asgaut vicsorogva. Brander Kelda és Eirik mögé nézett, hogy lássa a Jomsvikinget, amint gőgösen mászkál a medvebőrön. Izmos férfi volt, biztos abban, hogy győzni fog. Talán túlságosan is biztos. Ha így van, akkor ez egy kis előnyt jelent a törzsfőnöknek. – Minden jót, szerelmem! – suttogta Kelda és megcsókolta még egyszer, utoljára. Eirik, fejét felemelve kisöpört egy tincset az arcából. – Én is minden jót kívánok neked... apám!
472
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Brander szíve elszorult, és küzdenie kellett magával, hogy karjába ne kapja a gyereket és körbe ne táncolja vele a küzdőteret. Komoran, mint férfi a férfihoz szólt: – Köszönöm, fiam. A vikingek összeütögették kezüket, és egyetértően kiabáltak. Canby ment a küzdőtér közepére, és csendet kérve feltartotta kezét. – A törvényeink szerint a harc a két résztvevő, Brander és Asgaut között a párbajbőrön fog lezajlani. Egyikük sem léphet le róla. – A küzdőteret határoló kövekre mutatott. – Van fegyverhordozód, Brander? – Igen. – Brander a fiára mutatott. – Eirik. – Mutasd fel pajzsaidat, Eirik! – parancsolta a törvénytudó. Eirik a küzdőtér közepére ment, és egymás után a magasba tartott a pajzsokat. Dicsérő moraj hangzott fel, ahogy a tömeg a rúnákat és az ábrákat tanulmányozta. – Lépj félre! – parancsolta Canby. Ugyanezen a rítuson ment keresztül Asgaut is. A felmutatás után a törvénytudó így szólt: – Amikor egy pajzs eltörik, ki lehet cserélni egy másikra, míg mind a három tönkre nem megy. Ezután a pajzs nélküli harcosnak addig kell folytatnia a küzdelmet, míg le nem győzik. A törvénytudó szünetet tartott, hogy a küzdők végiggondolhassák szavait.
473
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Most, hogy láttátok mind a hat pajzsot, amit a harcosok használni fognak – jelentette be –, itt az ideje, hogy felmutassák fegyvereiket. Fegyverkovács, megvizsgáltad a kardokat? – Igen, törvénytudó – felelte a férfi, kezében a két karddal a küzdőtér közepére menve. – Egyforma nehezek és hosszúak. Canby bólintott. – Minden feltétel kielégíttetett. A kovács először Asgautnak adta oda kardját. Amikor a Megtorlót átnyújtotta Brandernek, mosolyogva így szólt: – Ennél jobb kardot nem használhat férfi. Tűzben van edzve, mint te, uram, és ki fogja állni a próbát. – Elég – parancsolta Canby. A kovács kiment a küzdőtérről, ismét egymással szemben hagyva a harcosokat. Canby a tömeghez kiáltott: – Tud bárki valami okot, ami miatt a párviadalnak nem szabad elkezdődnie? Csak a szél süvöltött a fák között. – Akkor legyen. A kihívott félé az első csapás. Brander felemelte pajzsát. A legújabbat választották elsőnek, mert ezt még nem próbálták ki, és ennek mágiája lehetett a leggyengébb, ahogy Eirik magyarázta, de Brander ereje és kitartása lesz a legerősebb. Új pajzsát védekezőén a melle elé tartva Brander felemelte jobb kezével kardját, és a küzdőtér közepére ment, hogy
474
Emma Merritt – A szerelem rabjai
elvégezze az első csapást. Asgaut pajzsának hangos csattanása jelezte a tömegnek, hogy a viadal elkezdődött. A biztatások és gúnyolódások közepette Brander és Asgaut csapást csapás után mért. Mindketten jól küzdöttek. Noha Asgaut sokkal több tapasztalattal bírt, Brander volt kettejük közül a gyorsabb, a könnyedebb. Néhány kemény csapás bevitele után eltáncolt Asgaut kardja elől. Ő volt a hidegebb fejű is. Asgaut üvöltözött és obszcén dolgokat kiabált. Brander csendben mozgott a bőrön, szemét le nem véve Asgautról. Mindig ellenfele mozgását méricskélte és a sajátját számította. Brander egyértelműen győzhetett, ha sikerül túljárnia a Jomsviking eszén. Ahogy a bőrön köröztek, mindketten meggörnyedtek és helyén tartották pajzsukat. Kardjuk a halál hírnökeként suhogott a levegőben. Brander tekintete Keldára tévedt. A lány arca sápadt volt és aggodalmas, de rámosolygott. A férfi arca izzadt és feszült, de visszamosolygott. Kelda nem emlékezett, hogy valaha is ennyire ideges lett volna. Még akkor sem, amikor Oscar árverésre bocsátotta. A körözés olyan gyorsan állt le, ahogy elkezdődött. Asgaut rontott előre, kardja megvillant a napfényben, és villámgyorsan Brander pajzsának csapódott. Kelda nézte, ahogy Asgaut újra és újra lesújt, addig késztetve hátrálásra Brandert, míg a lány azt hitte, le fog lépni a küzdőtérről. Ám az irokéz mindig visszaszökkent az arénába.
475
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Múlt az idő, az acélnak csapódó acél, a pajzsnak csapódó kard hangja, és a kiáltások és morgások visszhangoztak a tisztáson. Amikor Brander első pajzsa eltört, Kelda felsikoltott, és a szájának nyomta az öklét. Hátratántorodva, a férfi sarka a kőkorlát belső szélének ütközött. Először került ilyen közel ahhoz, hogy kiessen a küzdelemből. Gyorsan felkapta, és felcsatolta második pajzsát. Asgaut gonosz csillogással a szemében rontott neki, de Brander összeszedte minden erejét. Hárította a csapást, és visszaszökkent a küzdőtér közepére, maga mögött hagyva Asgautot. Csakhogy a Jomsviking gyors volt és biztos. Közvetlenül Brander mögé ugrott, pengéje a férfi felső karját érte. Vér csörgött le csuklóján és ujjain, hogy tócsába gyűljön a földön a kifeszített bőr és a kövek között. Asgaut elől hátrálva Brander megbotlott egy cölöpben. Ahogy megpróbálta visszanyerni egyensúlyát, önkéntelenül leengedte pajzsát. Asgaut lecsapott, megsebesítette Brander másik karját és eltörte a második pajzsot is. Kelda felsikoltott. A törött pajzs Brander lábához hullott, a vér gyorsan elöntötte karját, hogy onnan a bőrre hulljon. – Állj! – kiáltotta Canby, karját felemelve. Egyszerre rohantak be Eirikkel a küzdőtérre. Brandernek címezve szavait, a törvénytudó így szólt: – Megsebesültél és véred a medvebőrre hullt. Visszavonulhatsz a harctól, és nem esik becsületeden csorba.
476
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Nem a becsületem itt a tét – mondta Brander. – Mi lesz Kelda sorsa? – Ismét Asgaut jegyese lesz. Brander elvette a köpenyt, amit Eirik nyújtott neki, és letörölte a vért karjáról. – A halálig harcolok, mielőtt Asgautnak adnám őt. – Legyen hát. – Canby kiment a küzdőtérről, és így kiáltott: – Folytatódjon a harc! – Jól vagy? – kérdezte Eirik. Brander bólintott. Eirik odanyújtotta apjának a harmadik pajzsot, és biztonságos helyre futott. – Ennek a legnagyobb a mágiája, uram – kiáltotta –, mert ez egyesíti a Sólyom családját. – Igen – felelte Brander. Kelda Brander gondolatain töprengett, de kíváncsisága hamar elrepült. A férfi még alig csatolta fel a pajzsot, mikor Asgaut már felé tartott, kardját meglendítve, hogy keményen a pajzs bal, majd jobb oldalára csapjon. Bal és jobb. Újra és újra. Brander hátrált a gyors roham elől, mielőtt elhelyezett egy csapást, ami hátratántorította Asgautot. Az hanyatt esett, lába a levegőben kalimpált, pajzsa eltörött. Mielőtt Brander ismét lesújthatott volna, a Jomsviking arrébb gördült, ledobta a fém pajzsgyűrűt karjáról, és küzdőállásba helyezkedett. Amíg Asgaut felvette második pajzsát, Kelda Brander mellkasának zihálását figyelte, ahogy levegő után kapkodott.
477
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Letörölte az izzadtságot homlokáról. De egy pillanatra sem vette le szemét Asgautról. – Odin, harcosok istene – imádkozott Kelda –, oltalmazd meg őt! Thoruald, mellette állva, nyugtatólag a vállára tette a kezét. – Ne aggódj, lányom! – mondta. – Brander túljár ennek a bolondnak az eszén. – Talán – kételkedett Canby –, de nem hiszem. Asgaut sokkal erősebb. Thoruald lágyan felnevetett. – Canby, barátom, oly régóta ismerjük egymást, és még mindig nem tanultad meg, hogy nem mindig az erősebb győz, hanem az okosabb? Nem tagadhatod, hogy Brander az okosabb. Kelda meglátta a küzdőtér másik oldalán Brunhildet, akinek az arcán undok mosoly ragyogott. Amikor tekintete lesiklott Branderről, akkor Keldára, vagy Lindre emelte, aki Vadvirág mellett állt. A pillantás annyira rosszindulatú volt, hogy Kelda elkapta a tekintetét és megremegett. Egy óra múltán Brander és Asgaut lelassultak. Csapásaik nem voltak olyan súlyosak, gyorsak, és határozottak. Mindketten számos vágást és horzsolást szenvedtek el, és a medvebőr már csupa vér lett. Mégsem adta fel egyikük sem. Mindketten győzni akartak. Mindketten Keldát akarták. A lány attól félt, a harc halálos kimenetelű lesz. Asgaut előreszökkent, s Brander hátralépett. A Jomsviking felemelte kardját, és teljes erejével lesújtott. A csapás Brander sebesült karját találta el, szörnyű fájdalmat küldve 478
Emma Merritt – A szerelem rabjai
szét testében. Thoruald pajzsa ketté hasadt, a fa reccsenése hangosan visszhangzott, ahogy a két darab a bőrre esett. Zsibbadt baloldalával Brander az ájulás ellen küzdött. Mélyeket lélegzett és folyamatosan hátrált, kitért Asgaut kemény csapásai elől. A sorozatos ütések közepette Asgaut kardlapja eltalálta Brander másik karján a nyílt, vérző sebet. Ismét halálos fájdalom bénította meg Brandert. A Megtorló a levegőbe repült, és a kőkorláton ért földet. Szomorú kiáltás hagyta el azok ajkát, akik Brandert szerették volna győztesen látni. Harmadik pajzsa és kardja is elveszett. Mindenféle védelem nélkül kell folytatnia a harcot a Jomsviking ellen, eltekintve eszétől és leleményességétől. Asgaut diadalmasan felkiáltott. Kardját ölésre emelve, szemében és arcvonásain szándékával lassan Brander felé indult. A fájdalom valamelyest csökkent. Brander kezét az egyik cölöpre kulcsolta, mely a bőrt szegezte a talajhoz. Oldalára fordult, megrántotta a fémrudat, felnyögött, és ismét megrántotta, végre kiszabadítva a fölből. – Azt hiszed, így talán győzhetsz, skrelling? – gúnyolódott Brunhild. – Egy kis tüskével egy kard ellen? Egy barbár egy Jomsviking ellen? Kelda szíve dübörögve vert, lélegzete fájdalmas volt és szapora. A cölöp annyira kicsinek látszott a kardhoz hasonlítva. Felállva, az éles fémmel egyik kezében, Brander leengedte karját, hogy a használhatatlan pajzstartó a bőrre essen. Asgaut lassan körözött körülötte. 479
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– A csata az enyém, skrelling – gúnyolódott. – Most megízleled a szégyent. – Lehet, hogy felszolgáltad az ételt – felelte Brander –, de még nem ettem meg, viking, és nem is fogom. – Úgy gondoltam, csak megsebezlek – folytatta Asgaut, még mindig lassan körözve –, de ahogy töprengtem, rájöttem, örökké az ellenségem leszel, skrelling. És amíg életben vagy, addig Kelda mindig gyengéd érzelmeket fog táplálni irántad. Azt pedig nem engedhetem. – Öld meg, Asgaut! – kiáltotta Brunhild. – Hagyd abba a fecsegést! Ha hallotta is feleségét, a Jomsviking nem adta jelét. – Igaz, ha életben hagylak, bármikor a Herred-thing elé vihettek, és törvényen kívülivé tehettek. Akkor bárkinek joga lesz megölni téged, de magamnak akarom ezt a gyönyört. Asgaut abbahagyta a körözést és előrelépett. Felnevetett és hagyta, hogy pajzsa egy kicsit lejjebb csússzon. Épp elég. Brander erre a pillanatra várt. A törzsfőnök hátralendítette karját és eldobta a cöveket, a fém keresztülsüvített a levegőn, majd belefúródott Asgaut vállába. Tisztán, mint egy kés, a rúd áthasította a Jomsviking húsát, fájdalmas kiáltásra kényszerítve azt, ahogy a vér a pajzson keresztül a bőrre fröcskölt. Asgaut megrettent. A pajzs a földre csúszott, Asgaut a sebet bámulta. Lassan felemelte fejét és hitetlenkedve nézett Branderre. Eldobta kardját, térdre esett, kezét sebére szorította. Arca fehér volt, vére fröcskölt az ujjai között. Nem tudta levenni szemét Branderről. 480
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Haldoklik! – kiáltotta valaki. – A skrelling megölte. – Talpra, gyáva – kiáltotta Brunhild Asgautnak –, küzdj mindhalálig! Asgaut megfogta a cövek végét, és meghúzta, de nem tudta eltávolítani. Arca fájdalmasan megvonaglott, ahogy ismét megrántotta. – Öld meg a skrellinget! – kiáltotta Brunhild megint. – Ez lehetetlen – suttogta Canby. – Asgaut Jomsviking. – Egy legyőzött és megszégyenített Jomsviking – mondta Thoruald. – Meghal? – suttogta Kelda. – Nem – válaszolta Vadvirág. – Nem halálos a sebe. Brander tudja, hogyan kell megbénítani vagy megölni valakit. Ha nem élve akarná a Jomsvikinget, akkor az már halott lenne. Senki sem mozdult. Hitetlenkedve nézték Asgautot és Brandert. – Menj a küzdőtérre! – utasította Thoruald Canbyt. – Lássuk, mit csinál most Asgaut. Canby bólintott és lassan, mint aki kábult, a medvebőr közepére ment. Vér fröcskölt Asgaut sebéből nadrágjára és csizmájára. – A harcnak tovább kell folytatódnia – mondta Canby –, vagy a párviadal győzelme a... a jarl fiáé lesz. Egyik kezével a sebén Asgaut a kardjáért nyúlt. Arca eltorzult, mélyet lélegzett, aztán felnyögött. A bőrre dőlt, és fájdalommal telt hangon így kiáltott: – Neki adom, törvénytudó. 481
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Canby hosszasan bámult a Jomsvikingre, mielőtt megszólalt volna. – A jarl fia a bajnok. – Hozzatok egy javasembert – könyörgött Asgaut –, mielőtt elvérzek! Brander magasra tartotta kardját a levegőbe. – Visszavonod Keldára vonatkozó igényedet, viking? – Igen – nyögte Asgaut –, feloldozom az eljegyzés alól. – Nekiadod a jegyajándékodat is? – Nem – kiáltotta Brunhild. – A Herred-thing elé vihetjük. Tartozik nekünk a hajóval. Nem volt joga Haukot elhamvasztani benne. – Csend legyen, te bolond! – reccsent rá Canby. – Igen – hörögte Asgaut –, Keldának ajándékozom a sárkányhajót. Nem tartozik érte fizetséggel. Te vagy a bajnok. – Igen, én. – Brander kinyitotta a száját, hogy folytassa, de kiáltások, taps és fütty nyomta el hangját. Csendet kérve feltartotta a kezét. Keldára nézett. – Én, Brander, menyasszonyomul kérem Keldát. – Igen, uram – felelte Kelda, és nem bánta, hogy a boldogság könnyei folynak végig az arcán. – Úrnőm engedélyével bejelentem, hogy a Téli Áldozat ünnepén összeházasodunk. – Igen, szerelmem – felelte a lány. Viharos taps és éljenzés köszöntötte Brander bejelentését. Ismét csendre intette a tömeget.
482
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Még egy dolgot el kell intézni. Asgaut kihívására harcoltam és győztem. Most én hívom ki Asgautot. Úgy tűnt, a tömeg egy emberként hördül fel. – Megbosszulom családom halálát, amit ez a férfi okozott. – A vikingek csendben figyeltek, és Brander elmesélte nekik, hogyan fosztotta ki Asgaut a faluját, hogyan mészárolta le az embereket és ölte meg családját. – Miután meggyógyult, életre-halálra megküzdünk. Mikor lelépett a medvebőrről, Kelda nyakába vetette magát, nem törődve azzal, hogy ruhája véres lesz. Brander karjába vette, de nem engedte el kardját. – Szeretlek, uram – suttogta a lány újra és újra. – És én is téged – felelte a férfi. – Féltettem az életedet – sírt Kelda. Brander gyengéden elmosolyodott. – Mikor tanulsz már meg hinni bennem, viking? A lány zavartan nézett rá. – Már régen megmondtam neked, hogy én vagyok a legjobb. – Igen, uram... – Kelda vele együtt mosolygott –, ...megmondtad. Az ezt követő zűrzavarban Asgautot elvitték a medvebőrről és Thoruald mindenkit meghívott a Nagy Hallba, a napnyugtakor tartandó ünnepségre. – Valóban nagy harcos vagy – mondta Wray, Brander felé nyomakodva. – Egy nap, uram, ugyanolyan jó leszek, mint te. – Igen – mondta Brander, és fáradtan védencére mosolygott. 483
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Én is, uram – sietett közölni Eirik. – Az leszel – felelte Brander. – Amikor öröklöd a Sólyom kardját, nekem adod majd a Megtorlót? Brander előbb a kardra nézett, a bronz, ezüst és arany berakás csillogott a napfényben, majd fiára. – Ha végeztem vele, a tiéd lehet. – Uram! – Ulmer kiáltott. A skald arca mosolyba gyűrődött, utat tört magának Brander felé. – Egész Norvégiában én leszek a legkeresettebb skald. A falunknak új hőse van, és hamarosan új dalt fogok énekelni tetteiről a Nagy Hallban. – Nem hiszem, hogy hős lennék, Ulmer – jegyezte meg Brander szárazon. Ulmer rákacsintott. – Az leszel, uram, amint elmondom a történetemet. Egyetlen skaldnak, sem lesz olyan története, mint az enyém. Egil, Asgaut skaldja, ma éjszaka a sörébe fogja lógatni a fejét és csöpögtetni könnyeit, uram, mert a gazdája olyan szegényesen szerepelt. Hatalmas irigységgel fogja majd az én történetemet hallgatni. – Igen. – Brander felnevetett, és vállon veregette Ulmert. – Most pedig, skald, én és a hölgyem szeretnénk a stofába menni. – Talán azért, hogy az úrnő felpróbálja esküvői ruháját? – Talán inkább azért, hogy megfürödjek – vágott vissza Brander, majd csatlakozott családja nevetéséhez, melyben részt vett Wray és a skald is. 484
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Karjával még mindig Keldát ölelve, Brander keresztülvezette a lányt a tömegen Thorualdhoz és Vadvirághoz. Emberek nyomódtak neki, veregették vállát mosolyogva és a győzelemhez gratulálva. Megköszönte nekik, míg oda nem értek szüleihez. – Jól harcoltál – dicsérte Thoruald. – Idővel és sok gyakorlással még fejlődhetsz. Brander csendesen felnevetett. – Azt mondod, jobban csináltad volna? – Nem mondanám, hogy jobban – felelte Thoruald megfontoltan. – Jobban forgatom a kardot, mint te, de nem vagyok olyan ügyes és hajlékony. Megjegyeztem azt a napot, amikor az evezőkön sétáltál. Hátborzongató egyensúlyérzéked van, ami többször is megmentett a párviadal alatt. Apa és fia tisztelettel kezdtek egymásra nézni. – Csak te győzhettél a Jomsviking ellen – jelentette ki végül Thoruald. – Köszönöm, uram – mondta Brander, még mindig mosolyogva. Kezdte megérteni a viking törzsfőnököt, az apját. Tisztelte, mint harcost és vezért, és kezdte megszeretni, mint barátot. – Nem volt kétséges számomra, hogy győzni fogsz – tette hozzá Thoruald. – Az én fiam vagy. – Az vagyok? – kérdezte Brander lágyan, kételkedően. – Igen, és ha majd el tudod fogadni ezt, akkor megbékélsz magaddal és a világgal.
485
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Brander a fegyverére nézett. Megszorította a markolatot, és arra gondolt, milyen jól illik a fegyver a kezébe. Minden fegyver közül csak ezt választaná. Azonban a kard nem irokéz fegyver. Felemelte fejét, és ismét apjára nézett. Thoruald bólintott, mintha megértette volna Brander gondolatait. Végül megtörte a csendet. – Gyerünk! Menjünk a házba, ünnepeljük meg az eljegyzéseteket Keldával!
486
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Harmincnegyedik fejezet – Ahhoz képest, hogy mennyi vért vesztettél – mondta Vadvirág, miközben bekötözte Brander utolsó sebét is –, boldog vagyok, amiért sebeid nem olyan veszélyesek. Gyorsan be kell gyógyulniuk. – Köszönöm, anyám – mondta Brander. Felállt a székről, amin eddig ült a fürdőben, míg anyja megvizsgálta és ellátta sebeit. Vadvirág a vállára vetette orvosságoszacskója zsinórját és az ajtóhoz ment. – Feküdj le, fiam, pihenj egy darabig! Brander bólintott, és szorosabbra húzta magán a fürdőlepedőt. Anyjával együtt kimentek a fürdőből. A nő Thorualdéba, Brander a saját szobájába ment. – Uram! – szólította meg egy fiatal férfihang. Brander egy fiatal férfit látott közeledni. – Szeretnék beszélni veled. – Hogy hívnak? – kérdezte Brander. – Egilnek – felelte a kölyök. – Én vagyok Asgaut skaldja. Az ifjú, akivel Ulmer folyton összemérte magát, gondolta Brander. – Miről akarsz beszélni velem? A skald körülnézett. Halkan így szólt: – Nem beszélhetnénk négyszemközt?
487
Emma Merritt – A szerelem rabjai
A fiú látogatásától összezavarva Brander kinyitotta a szobája ajtaját, és belépett; egyenesen a ruhásládájához sietett. – Beszélj! – utasította a fiút, mikor az becsukta maga mögött az ajtót. – Féltem az uram életét. – Még nem kell féltened – mondta Brander. Észrevette, milyen merev és törődött, mikor lehajolt, hogy kivegye ruháit a ládából. – A sebe nem halálos. Ebben biztos vagyok. – Nem, uram. Én nem ettől a sebtől félek, hanem talán egy másiktól. Egy olyantól, ami halálosabb. – Rejtvényekben beszélsz – mondta Brander. – Kihívtad az uramat életre-halálra, hogy megbosszuld családod halálát, amelyet egy skrellingföldi vikingdúlás okozott – mondta Egil. Alsóruhájába bújva Brander bólintott. – Ő a felelős a dúlásért. – Nem, uram. Brander becsatolta övét, és közelebb lépett Egilhez. – Mit beszélsz, skald? – Nem Asgaut vezette a dúlást, uram. Brander rámeredt. – Asgaut és vikingjei Kaupangba hajóztak, uram, hogy találkozzanak egy másik norvég csoporttal, akik épp akkor tértek vissza egy portyáról. A rabszolgáikat a piacon adták el, és köztük volt a fiú, akit te Eiriknek nevezel. Azért, hogy elkápráztassa Sólyomtanya népét, és azt higgyék, ő is portyázni volt, Asgaut megvette a fiút. Megparancsolta, addig 488
Emma Merritt – A szerelem rabjai
gyakoroljam ennek a kitalált portyának a történetét, amíg szóról szóra el nem tudom ismételni. – Lehet, hogy hazudsz, mert meg akarod védeni uradat – vádolta Brander. Visszament az ágyhoz, felvette az ingét, és belebújt. – Az igazat mondom. – Rendszeresen szokott Asgaut így csalni? – kérdezte Brander. – Nem, uram. Ő tényleg Jomsviking, és jó harcos. Egil történetétől megzavarodva és azon töprengve, hogy vajon igaz-e, Brander a nadrágjába húzta az inget. – Miért találkozott ezekkel a vikingekkel? – Nem tudom, uram. Csak azt tudom, hogy azon az éjszakán, mielőtt Asgaut elhajózott volna, ő és az úrnő ellovagoltak a faluból és találkoztak valakivel. Késő volt, amikor visszatértek, de én ébren feküdtem a házban. Hallottam, hogy egy üzenetről beszélnek, amit kézbesíteniük kell. Kíváncsi voltam, átkukucskáltam a függönyök között, és láttam, ahogy egy asztal fölé görnyedve egy rúnavesszőt tanulmányoznak a fáklyafényben. – Hol van ez a vessző? – Asgaut odaadta a rablónak Kaupangban. – Egy rúnavessző – morogta Brander. – Mi volt az üzenet? – Nem tudom – felelte a kölyök. – És nem hinném, hogy Asgaut vagy Brunhild tudta volna, mivel egyikük sem ismeri a futharkot. – Nem ismerik a norvég ábécét? – hitetlenkedett Brander. – Így van, uram. 489
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Miért mondod ezt el nekem? Egil lehajtotta a fejét, és csizmája orrára bámult. – Beszélj, skald! Ezért jöttél hozzám – parancsolta Brander. – A gazdámnak magas láza van és önkívületében Brunhildról mond dolgokat. Azt hiszi, a nő meg fogja ölni. Fél, hogy a törvénytudó rájön, hogy mit tett, és a Herredthing elé viszi. – Mit akarsz, mit csináljak? – kérdezte Brander. – Helyezd Asgautot a jarl védőőrizetébe, és elviszlek Kaupangba, ahol megtalálhatod azt az embert, aki feldúlta a faludat. Meg fogom ismerni, uram, ha látom, és ha eddig is árult ott rabszolgákat, akkor most is fog. – Lehet, hogy hazudsz – vádolta Brander ismét a fiút –, félre akarsz állítani, hogy időt nyerjen gazdád. Ha csalt a falum ellen vezetett támadásnál, akkor máskor is csalhat. – Nem hazudok – kötötte az ebet a karóhoz Egil. Brander hitt a fiúnak, de sok minden zavarta a történetben. Ha azonban igaz, az Asgaut elleni harca véget ért. Csak az érdekelte, hogy megtalálja azt az embert, aki pusztulást hozott falujára és családjára. – Felismernéd ezt a rablót, ha ismét látnád? Egil bólintott. – Egy hosszú forradás futott végig a homlokán és az orrnyergén, uram. Félelmetesen nézett ki. – Milyen üzenetet küldött vissza Asgauttal? – kérdezte Brander.
490
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Nem tudom, uram. Alighogy visszatértünk, a falut megtámadták a kalózok. – Felismertél valakit ezek közül a kalózok közül? – Nem – felelte Egil. – Menj vissza a házba! – mondta Brander. – Beszélni fogok a jarllal arról, amit mondtál. Miután a skald távozott, Brander lassan befejezte az öltözködést, és a stofába ment, hogy csatlakozzon Thorualdhoz és Canbyhez. Mialatt elmondta Egil történetét a férfiaknak, megérkezett Vadvirág és Kelda is. – Ha ez tényleg igaz – mondta Canby –, akkor Asgautnak igaza van abban, hogy a dolgot a Herred-thing elé fogom vinni. De nem tudom, hihetek-e a skald meséjének. Brander szólt apjához: – Nem ártana, uram, ha védőőrizetbe vennéd Asgautot és elengednél engem Kaupangba Egillel. Thoruald nem válaszolt, elmerült gondolataiban. – Ha Asgaut élete veszélyben van, ez megmenti őt – erősködött Brander. – Ha nincs, akkor sem veszítünk semmit. – Igaz – morogta Thoruald. – Ez azt jelenti, hogy Brander Kaupangba fog utazni? – kérdezte Kelda. Thoruald elmosolyodott. – Úgy érzem, lányom, el fog menni, akár megengedem, akár nem. – Megyünk, Brander? – kérdezte a lány. Brander felhúzta a szemöldökét. – Megyünk? 491
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Veled akarok menni – erősködött Kelda. – Akarok néhány dolgot szerezni a városban. – Meg sem fordult a fejemben, hogy nélküled utazzak – válaszolta a férfi. – Mit szólnál ahhoz, ha Eiriket is magunkkal vinnénk? – Örülne neki. – Kelda megcsókolta a férfit, és így szólt: – Vissza kell térnem a munkámhoz, uram. Rengeteg a tennivalóm, elő kel készülni a ma esti mulatságra, ami te győzelmednek szól. – És az eljegyzésünk hivatalos bejelentésére? – Igen – felelte a lány. Asa nyitotta ki a varrószoba ajtaját és lépett a terembe, behajlított karjain több méter vörös bársonnyal. – Ha meg kell varrnom ezeket a ruhákat a Téli Áldozatra – mondta Keldának –, akkor neked és Vadvirág úrnőnek fel kell próbálni őket. Brander megérintette az anyagot. – Milyen ragyogó szín – suttogta. – Igen, a menyasszony színe. – Mágikus szín – felelte Brander, visszagondolva arra a beszélgetésre, amit akkor folytatott Keldával, mikor az kifestette az arcát. – Igen – suttogta a lány –, valóban mágikus szín, uram.
492
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Harmincötödik fejezet Szaggatott, hamis hang hagyta el a szarvkürtöt; felriasztva a Nagy Hall vendégeit. Azok zavartan néztek egymásra. A hang ismét megszólalt, ezúttal szörnyű, disszonáns véget érve. Thoruald talpra ugorva így kiáltotta Keldának: – Vidd biztonságos helyre a nőket! – A Nagy Hall bejáratához rohant. Brander, a Megtorlóval kezében kirohant a házból apja mellett. Wray és Eirik, kezükben fegyverrel, követték őket. A partra futottak, ahol két hajóból kalózok özönlöttek a partra és nyomultak a faluba vezető ösvény felé. – Azok, akik a múltkor megtámadtak bennünket – kiáltotta Thoruald. – Felismerem a zászlót. Harcra, vikingek! Brander, mint aki hozzá van szokva ahhoz, hogy apja oldalán harcoljon, mint aki megszokta, hogy parancsokat fogadjon el tőle, harci alakzatot vett fel a többi harcossal. Mindig Thoruald volt az élen, parancsokat üvöltözve. Brander mellette harcolt. Most már harcosként, Wray és Eirik a jarl és fia mellett küzdöttek. A falu ismét a harc zaját hallotta. Kardok, csatabárdok és dárdák villogtak a napfényben, szépségük halálos célokat hordozott. Fémhegyű nyilak repültek úgy a védők, mint a támadók íjaiból.
493
Emma Merritt – A szerelem rabjai
A harc hevében Brander észrevett néhány kalózt, akik átcsusszantak soraikon, és stofa felé tartottak. Azonnal Keldára gondolt. Ha Egil igazat mondott, akkor ezek a banditák vették el tőle feleségét és családját. Nem akarta, hogy ez újból megtörténjen. Tekintete ebben a pillanatban az apjáéval találkozott, és Thoruald bólintott. Brander egy ugrással a ház felé indult, Eirikkel a nyomában. – Láttad őket, uram? – kiáltotta a fiú. – Igen – felelte Brander. Brander és Eirik a konyhán keresztül mentek be a stofába. Tenyerét az ajtóra helyezve a férfi így szólt: – Maradj mellettem és várj a parancsaimra! A fiú bólintott. Brander óvatosan belépett a Nagy Hall távolabbi végébe, Eirik követte. A falhoz simulva az árnyékban maradtak. Pillanatnyilag biztonságban voltak, mivel a támadók más dolgokra koncentráltak és háttal álltak a konyhának. – Öljük meg őket? – kiáltotta egy idegen férfihang. – Mindkettő gyönyörű, jó árat kapunk értük Kaupangban vagy Hedebyben. – Holtan akarom látni őket! – visszhangzott Brunhild hangja az épületben. – Brunhild – suttogta Eirik. – Ő a felelős az egészért, uram?
494
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Brander vállat vont és az ajkára tette az ujját. Vadvirágot megkötözték, száját betömték és az egyik kalóz őrizte. Egy másik Brunhild mellett állt, a harmadik Keldát tartotta fogva. Brander az íjára vágyott. Ha nála lett volna, könnyen, csendesen leszedhetett volna egy vagy két embert, mielőtt felfedezték volna jelenlétét. Zűrzavart okozhatott volna, ami talán lehetővé tette volna, hogy Kelda megszökjön, mielőtt megkötözik. De csak viking fegyverei voltak, és a lehető legjobban kellett használnia őket. Intelligenciájára és ügyességére kell támaszkodnia. Brunhild, kezében egy hosszú tőrrel, odalépett Keldához. Végighúzta a pengét a lány nyakán. – Thoruald hibát követett el, amikor helyettem téged fogadott örökbe – mondta. – Elterveztük, hogy megöljük Ragnart, de arra nem számítottunk, hogy Thoruald téged fog örökbe fogadni. Sokkal jobb, mi több, bölcsebb választás lett volna, ha engem választ. Még mindig én uralnám a Sólyom házát. – Mindannyiunkat meg kell majd ölnöd – mondta Kelda. Megvonaglott, amikor a férfi megragadta a haját, és hátrarántotta fejét. Brunhild felnevetett. – Szándékomban áll, Kelda. Ezért vannak itt az én harcosaim. Reméltem, Asgaut megnyeri a párviadalt, hogy megtakarítsa nekem ezt a gondot és kiadást, de gyávának bizonyult. Azzal az ürüggyel, hogy áldozatot mutatok be az isteneknek, üzentem az embereimnek, jöjjenek. – A közelben horgonyoztak? – kérdezte Kelda. 495
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Brunhild bólintott, és a tőr hegyét Kelda nyakának fő verőerére csúsztatta. Brander összerezzent, egyetlen rossz mozdulat, és Kelda halott. Brunhild ismét megszólalt. – Tudtam, hogy ez lesz a legjobb időpont a támadásra, amikor a férfiak és a nők a párviadal után mulatoznak. Csökkentették az őrséget. – Ezek az emberek a te parancsaidnak engedelmeskednek? Az árnyékból egy férfihang hallatszott: – Nem egészen. – Canby! – kiáltott fel Kelda. A stofábán zajló eseményekre figyelve Brander nem vette észre, hogy a bejárati ajtó kinyílott, és a törvénytudó beléptével sarokba szorult. – Igazán sajnálom, hogy ennek meg kellet történnie, Kelda – szabadkozott a törvénytudó. – De te és Thoruald elszántan kerestétek a vér szerinti örököst, és elhoztátok Norvégiába. Megpróbáltalak lebeszélni benneteket, de nem lehetett. – Azt tudtam, hogy gyűlölöd Brandert – mondta Kelda –, de nem tudom elhinni, hogy részed van ebben, Canby. A saját faludat rombolod le. – Nem az enyémet és már nem is a Thorualdét – sziszegte Canby. – Ez már a skrellingeké. – Igen. – Brunhild ellépett Keldától, és visszatette a tőrt a hüvelyébe. – Asgaut tette ezt biztossá, amikor elbukott. A hülye ökör! De én gondját viseltem. Feláldoztam az isteneknek. – Megölted Asgautot? – kérdezte Kelda. 496
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Brunhild bólintott. – Igen. Amikor visszajött a házba, öntudatlan lett a láztól és mindenkihez beszélni kezdett, aki meghallgatta. Noha a története zavaros volt, bárki összerakhatta, ha gondolkodott egy kicsit. Elárulta, hogy Canby és én terveltük ki Ragnar halálát. – Brander ismeri az igazság nagy részét – mondta Kelda. – Egil elmondta neki. Ördögi mosoly jelent meg Brunhild ajkán. – Igen, a skald elmondta utolsó meséjét. – Te... te őt is megölted? – Igen. Nem engedhettem, hogy felismerje az embereket, akik feldúlták a falut. – Brunhild és én attól tartottunk, hogy ha Brander megtalálja ezeket az embereket, ráveszi őket, hogy beszéljenek, és ők elárulnának minket – magyarázta Canby. – Tudod, drága Kelda, az ilyen emberek annak ajánlják fel hűségüket, aki többet fizet. Brunhild felröhögött. – Itt volt az ideje, hogy Asgaut meghaljon. Csak az utunkban állt és már semmire sem lehetett használni. Szükségem volt valakire, akinek ugyanaz az álma, mint az enyém... hogy uralhassam a Sólyom házát. – Igen – felelte Canby, karját körbefonva Brunhild derekán, és közelebb húzva magához a nőt. – Brunhild és én mindig is hasonló megvilágításban láttuk a dolgokat, de csak ma vettük észre, hogy mennyire.
497
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Canby és Brunhild! Brander hitetlenkedve meredt a különös párosra. – Miért? – kérdezte Kelda. – Miért teszitek ezt? – Én igazán nem akartam – mondta Canby. – Én csak meg akartam ölni Ragnart, hogy Asgaut legyen a jarl Brunhilddel az oldalán. – És te egykor Thoruald régi barátja? – Igen – morogta Canby. – Ezért nem hagyhatom, hogy a pusztulásba vezessen bennünket. Sólyomtanyának egy olyan bölcs emberre van szüksége, mint amilyen én vagyok. – És egy olyan nőre, mint én, hogy fiakat adjak neked – tette hozzá Brunhild. – Igen. Mikor az egész rombolásnak vége, meg fogjuk találni holttesteteket. Mindannyian királyi temetésben részesültök a Sólyom Szárnyán, ragyogóbban, mint amit te rendeztél Hauknak, és egész Sólyomtanya gyászolni fog. Brunhild és én össze fogjuk gyűjteni az embereket és továbbvisszük a Sólyom házát. – Te és Brunhild – mondta Kelda. – Soha, egyikőtök sem... – Nem – mondta Canby –, a szükség hozott össze bennünket. Szükségünk van egymásra. Canby mosolygott, Brunhild nevetett. – Én leszek a vezér – kiáltotta a férfi. – A Sólyom kardja az enyém lesz. – Beszéd közben a törvénytudó leült a trónra. – Ugyanabból a székből fogok kormányozni, mint Thoruald. Brunhild, menj a házamba és hozd el a kincsesládikát! Ki kell fizetnünk ezeket a vikingeket a munkájukért. – Igen, uram. – A nő kisurrant a stofából. 498
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Canby intett az embereknek. – Kötözzétek meg Keldát, aztán öljétek meg a skrellinggel együtt. Eiriket közel húzva magához Brander így suttogott: – Amíg én elvonom az emberek figyelmét, szabadítsd ki a nagyanyádat! Eirik bólintott. Brander a kardját előre tartva egy csatakiáltással berontott a Nagy Hallba. – A skrelling! – kiáltotta Canby. – Öljétek meg! A két férfi, akik épp Keldát kötözték, ledobták a köteleket és kardot rántottak. A Vadvirágot őrző a földre lökte a nőt, hogy csatlakozzon barátaihoz. Az acél csattogása visszhangzott a teremben, ahogy Brander rárontott a három banditára. Eirik közelebb kúszott a nőkhöz. Mielőtt azonban elérhette volna őket, Canby megragadta Keldát. – Figyelmeztetlek, Canby – kiáltotta Brander, figyelmét megosztva a küzdelem és a nők között –, ne nyúlj Keldához! A lány egyik karját a háta mögé csavarva Canby maga elé tartotta Keldát, mint egy élő pajzsot. Lassan hátrált, míg Vadvirág mellé nem ért. Brander látta, mi történik, de a három vikingtől feltartva nem érhette el Canbyt. Újult erővel egyre gyorsabban és keményebben harcolt, végül szíven döfve az egyik támadót. Most már csak kettővel nézett szembe. – Engedd el Keldát! – Brander a levegőbe lendítette kardját. – Neki semmi köze ehhez.
499
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Canby homlokán izzadtság csörgött. Előhúzta kését, és Kelda torkához tartotta. – Én parancsolok! – kiáltotta. – Add meg magad, vagy megölöm! Canby Kelda húsába nyomta a pengét, a lány levegő után kapkodott. Vérfagyasztó irokéz csatakiáltást hallatva Eirik rontott ki az árnyékból, és mindkét kezével megragadta a Megtorlót. – Az átkozott vikingek megölték az anyámat – kiáltotta irokéz nyelven, a törvénytudó felé rohanva –, de te nem ölöd meg Keldát! Megállítalak! Canby rémülten elengedte Keldát, aki elesett, és arrébb gurult a férfitól. A kavarodásban Canby elejtette kését. Vadul körülnézett, aztán a falhoz rohant, és letépett róla egy csatabárdot. A feje fölé lendítette, készen arra, hogy kettéhasítsa Eirik koponyáját. Kelda talpra ugrott, és Canby hátára vetette magát, körmei a férfi arcába mélyedtek. Az átkozódva megtántorodott, és egyik kezével vakon a levegőbe lendítette a bárdot. Brander látta Eirik és Kelda küzdelmét Canbyvel, de nem fért hozzájuk. Megölte második ellenfelét is. Mégis, a harmadik – a legjobb és a legerősebb kardforgató – lefegyverezte, és sarokba szorította. Ismét összeszorult a szíve a gondolatra, hogy második családját ugyanazok ölik meg, mint az elsőt. Új erő öntötte el testét, új bátorság. Brander letépett egy dárdát a falról, és azzal hárította a férfi ördögi támadásait, miközben Thoruald szobájának ajtaja felé hátrált. 500
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Brander! – sikoltotta Kelda. – Tarts ki, szerelmem! – kiáltotta Brander. – Megmentelek! – Ezt te csak hiszed! – A kalóz elvigyorodott, és lassan közeledett, fenyegetően körözve kardjával a levegőben. – Most megöllek! Brander megragadta a kovácsoltvas kilincset, és kinyitotta az ajtót. Thoruald szobájának távolabbi falához rohant, és Talonért, a Sólyom kardjáért nyúlt. Mikor keze a markolatra zárult, mintha villám sújtotta volna testét. Megfordult, győztes pózba helyezkedett. Két, három, négy acélcsengés, és a csavargó vértócsában hevert a földön. Brander átugrotta a fekvő testet, és berontott a stofába. Kelda ernyedten feküdt a padlón. Nem halhatott meg! Canby sarokba szorította Eiriket, mindkét kezével markolva a csatabárd nyelét. – Hagyd békén, Canby! – kiáltotta Brander. – Te engem akarsz! Intézd el velem! Canby tekintete rémülten tapadt Branderre, ahogy az lassan közeledett felé, kezében a Sólyom kardjával. A törvénytudó szeme egy hisztérikus pillantással kitágult. – Az az én kardom! – kiáltotta Canby, és elfordult Eiriktől. – Dehogyis – gúnyolódott Brander. – Az enyém. Én vagyok a Sólyom-ház következő Sólyma. – Nem! – kiáltotta Canby, szeme a kardra szegeződött. – Nem, nem lehet a tiéd. A kard az enyém. A Sólyom öröksége az enyém. 501
Emma Merritt – A szerelem rabjai
Kitágult szeme elsötétült, és rávetette magát Branderre, de megbotlott a trónban, és elvágódott. Egyensúlyát elveszítve súlya és ereje nem volt elég ahhoz, hogy megtartsa a csatabárdot. Elejtette és rázuhant, a penge a gyomrába fúródott. Fájdalmában felsikoltott, zihált, és a gyomrához kapott. Ujjai a trón lábára kulcsolódtak, és a padlón vonszolta testét, véres sávot húzva maga után. Halálfájdalomban rángó arccal megragadta a trón támaszát, és felkapaszkodott. – Az enyém! – Hangja szaggatott suttogás volt. Keze a földre hullott. Teste megrándult, aztán csendben feküdt saját vérében. – Nézd meg a nagyanyádat! – utasította Brander Eiriket, miközben letérdelt Kelda mellé. Egy gyors vizsgálódás meggyőzte arról, hogy a lány csak megsebesült. Ahogy a karjába vette, Kelda felnyögött és kinyitotta szemét. – Eirik? – suttogta. – Rendben van – felelte Brander. – Ő mentett meg – mondta a lány. – Igen, igazi harcos. A bejárati ajtó kinyílt, és Thoruald lépett be Wrayjel. – Vadvirág? – kiáltotta Thoruald, a trón felé sietve. – Jól vagyok, uram – felelte a nő, a kötelek nyomát dörzsölgetve kezén. – A fiad és az unokád megmentettek. Thoruald megállt, amikor Canby testéhez ért. – Barátom – suttogta. – Érted halt meg?
502
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Nem, uram, az ellenséged! – ábrándította ki Brander. – Ő a felelős a fiad haláláért. – A kisebbik fiam haláláért – helyesbített Thoruald, tekintete a Brander kezében lévő kardra siklott. – Brunhild! – kiáltotta Kelda. – Elment Canby kincsesládájáért! – Elkaptuk, úrnőm – közölte Wray. – Mikor meglátott minket, megölte magát a tőrével. Asgaut és Egil is halott. – A többi kalóz, uram – kérdezte Vadvirág –, hol vannak? – Bezártuk őket az egyik pajtába – felelte Thoruald –, és ott is maradnak, míg a Herred-thing elé nem viszem őket. Leült a legközelebbi székre, és ölébe vonta asszonyát. – Szomorú vagyok emiatt – mondta. – De talán a gonosz, ami rávetette falunkra árnyékát, most eltűnt. – Igen, uram – felelte Brander, s csak most jutott eszébe, hogy Eirik irokéz nyelven beszélt, mikor megtámadta Canbyt. A fiára nézett. – Eirik... – Apám! – A fiú az apja nyakába vetette magát. Brander könnyes arccal dobta le kardját és ölelte át fiát. Most már a fia, nem a harcos, nem a jövendő jarl. – Azt hittem, sohasem fogsz emlékezni rám. – Én... én nem tudtam megmenteni anyámat és a húgaimat – sírt a fiú. – A vikingek olyan hatalmasak és félelmetesek voltak, apám. A kardjukat és csatabárdjukat lengették, bezúzták a koponyákat és szinte kettészelték a testeket. Most, hogy az emlékezetem visszatért, apám, meg akarom bosszulni családom halálát.
503
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Nem, Eirik – mondta Brander. – Vége. A bosszút az istenekre hagyjuk. Ma bizonyítottad, hogy bátor harcos vagy, és szükség van rád, hogy a falu, sőt, Norvégia népét a béke ösvényén vezesd. Brander letette a fiút, és lecsatolta az arany nyak- és karpántot. – Ezek a te jogos tulajdonaid – mondta, felcsatolva őket Eirikkre. – Az apám hagyta rám őket. Most én hagyom rád. – Mi lesz veled, apám? – kérdezte a fiú. Brander tekintete a földön heverő kardon táncolt, mielőtt hosszan, jelentőségteljesen apjára nézett volna. – Most már enyém a Sólyom kardja – felelte. Eirik szeme elkerekedett az örömteli meglepetéstől. – Itt maradunk, apám! – Igen – állt fel Brander, és Kelda felé nyújtotta kezét, hogy családja körébe hívja. Elmosolyodott. – Mi a véleményed arról, Eirik-Kolby, hogy két irokéz főnökből két viking főnök legyen? – Szeretném, apám. – Lehajolt, és felvette a Sólyom kardját. – Ez azt jelenti, hogy a Megtorló most már az én kardom? Brander bólintott. – A Megtorló a tiéd, fiam. Bölcsen és ügyesen forgattad. Eirik odaadta apjának a Sólyom kardját, és kinyújtotta kezét a Megtorlóért. Abban a pillanatban Wray parádézott oda hozzájuk. – Uram! – kiáltotta Wray – Ha Eirik egy nap viking törzsfő lesz, akkor itt az ideje, hogy elkezdje a tanulmányait. 504
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Igen – bólintott Brander büszkén. – Valóban megmutatta ma, milyen ügyes, de a kardforgatása még sok kívánnivalót hagy maga után. – Igen – biccentett Brander, elharapva mosolyát és arra gondolva, mennyire haukosan beszélt most Wray. – Te fogsz gondoskodni a neveléséről. Wray bólintott. Karját Eirik vállára téve kivezette a fiút a házból. – Nos, Brander, mit fogsz csinálni az ünnepségig? – kérdezte Thoruald. Brander rávigyorgott Keldára, majd felnézett Thorualdra. – Apám, ez nem volt egy illedelmes kérdés. De azt hiszem, szívem hölgye és én ugyanazt fogjuk csinálni, mint te és szíved hölgye. Vadvirág kicsusszant Thoruald öléből, és odament fiához. Könnyek ragyogtak ébenfekete szemében. Kinyújtotta kezét, és megcibálta fia haját. – Mindig is nagyképű voltál, fiam. Most már szemtelen is. – De mindig őszinte, anyám. – Karjába kapta a nőt, és megpördült vele, majd könnyedén megcsókolta a homlokát, mielőtt letette volna. – Igen – suttogta Vadvirág –, mindig őszinte. – Most pedig átadlak az idősebb úrnak, anyám, és remélem, ő majd jobban kordában tud tartani, mint én. – Brander ismét apjához fordult. – Apám, attól tartok, nagyon elfoglalt leszel ezzel a nővel. Thoruald kuncogott, és átölelte Vadvirágot.
505
Emma Merritt – A szerelem rabjai
– Remélem is, fiam. A kezem... nem, az életem túl sokáig volt üres. Brander Keldához fordult. – Szerelmem, visszavonulunk a szobánkba? – kérdezte lágyan. A lány ragyogó szemekkel suttogta: – Igen, szerelmem.
506
View more...
Comments
