Em Hedon - Külöbort

Emily Hendrickson KÜLÖNÖS HÓBORT Amikor Nympha Herbert felkerekedik, hogy meglátogassa jómódú nagynénjét, nem számít másra, mint egy hosszú, unalmas és fárasztó útra. De aztán a sors úgy hozza, hogy egy hintóban kell utaznia Lord Nicholasszal, egész Anglia kibírhatatlan férfijával. Csak hogy egyszeriben a lord már nem is tőnik olyan elviselhetetlennek és kiállhatatlannak. Mi több, kiderül róla, hogy kifejezetten szórakoztató és magával ragadó egyéniség... Lord Nicholast sokkal inkább leköti a mások által különös hóbortnak vélt golfpályája építése, mintsemhogy feleséget keressen magának. Ráadásul azzal, hogy a fivérének már útban van az utóda, az örökség várományosáról való gondoskodás terhe is lehullott válláról. Mégis, amikor egy véletlen folytán együtt utazik a plébános bájos lányával, úgy érzi, kötelessége megmenteni egy hozományvadásztól, és meggyızni arról, hogy élete hátralevı részében mindvégig mellette a helye...

A mő eredeti címe: Lord Nick's Folly Copyright ©Doris Emily Hendrickson, 2002 Ali rights reserved A fordítás a Penguin Books 2002. évi kiadása alapján készült

Fordította: Váradi Judit Hungárián translation ©Váradi Judit, 2004

Borító: ©Aquila

1. kiadás ©AQUILA KÖNYVKIADÓ, 2004

Az Aquila Könyvkiadó a LAP-ICS Kft. tulajdona Az Aquila Könyvkiadó hivatalos honlapja: www.aquila.hu

ISBN: 963 679 202 X ISSN: 1418-5954 Felelıs vezetı: Labancz László ügyvezetı Mőszaki szerkesztı: Jámbor Mariann

2

Bevezetés – Menned kell, drágám, ha tetszik, ha nem. – Mrs. Herbert felnézett az ölében heverı ruháról, és szigorú pillantást küldött másodszülött lánya felé. – Letitia néném nemcsak nagyon kedves hölgy, de igen tehetıs is. Nem mondhatjuk neki azt, hogy nem mégy – mondta, s hogy jelezze, ellentmondást nem tőr, biccentett egyet a fejével, minek következtében egy ısz hajtincse kihullott fehér csipkés vászonkalapja alól. – Igen, mama – mondta Nympha Herbert, és alig észrevehetıen elhúzta a száját, miközben kisimította az alsószoknyát, amit varrt. Egy csipkeszegély elkelt volna rá, de azt egy plébános lánya még akkor sem engedhette meg magának, ha az édesapja a papi fizetésén kívül más jövedelemmel is rendelkezett, mert a feleség és a hat gyermek nagyon sokban volt. – Szerintem Letitia néni Drunak sokkal nagyobb hasznát venné, mint nekem. Neki nagyobb gyakorlata van a betegápolásban, és különben sincs kedvem sehová se menni. Priscilla kedvesen a nıvérére mosolygott. – Legfıbb ideje, hogy elfelejtsd azt a férfit. Tudhattad volna, hogy Lord Stanhope nemesi származású hölgyet fog elvenni. Hátha Letitia néninél összehoz a sors egy helyes

3

fiatalemberrel. Nottinghamshire-ben biztosan sok van, ugye, mama? – Talán – mondta az édesanyjuk, miközben elmélyülten szemügyre vette a térdén a ruhát. – Remélem, ami az öltözködést és a divatot illeti, nem túl kifinomult az ízlésük. Nagyon igyekeztem, de ez a ruha mégsem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, kislányom. – Nekem tökéletesen megfelel, mama. Amelyik férfinak pedig nem tetszik a ruhám, nos, az le van sajnálva… – Nympha hátrasimított egy göndör, szıke tincset az arcából. Feltőnt neki, milyen fáradt az édesanyja. Talán valóban jót tenne neki, ha egy ideig egy gyerekkel kevesebbrıl kellene gondoskodnia. Öt eladósorban lévı lány és egy iskolás fiú nagy anyagi terhet rótt a plébánosra és feleségére. Bár Claudia már férjhez ment, még mindig öt gyerek élt otthon. Ha azzal, hogy egy idıre a nénikéjéhez költözik, csökkentheti a család kiadásait, bármennyire is a világ végének tőnt a szemében Nottinghamshire és Mansfield, úgy érezte, el kell mennie. – Vigyázz a szádra, Nympha. Letitia néninél jobban meg kell válogatnod a szavaidat. – Mrs. Herbert rosszallóan nézett a lányára. – Több szempontból is jól jöhet még ez az út számodra. Édesapád említette, hogy a fiatalember, aki a városunkban idızik, északra készül egy barátjához. Lord Byronhoz, ha jól emlékszem. A Newstead apátság nincs messzire onnan, ahol Letitia néni lakik. – Mrs. Herbert egy nagy sóhajtás kíséretében megrázta a ruhát, amit varrt, majd félretette.

4

Jól tudván, hogy édesanyja a költı egyetlen versét sem olvasta, és nem venné jó néven, ha bármelyik lánya rajongana érte, Nympha az idegenre gondolva azt mondta: – Rendes fiatalembernek látszik. – Az még nem jelent semmit. – Az, hogy Lord Byronra vagy a Lord Nicholasnál vendégeskedı férfira gondolt-e Mrs. Herbert, nem derült ki. Ami azt illeti, az édesanyja a szomszédságukban tartózkodó idegenrıl különös módon még említést sem tett, pedig, ahogy az édesapja szavaiból kivette, Mr. Jared Milburn kellemes ember lehetett. De az ilyesmit sohasem lehet tudni. A látszat néha csal. – Igen, mama. – Nympha úgy döntött, jobb lesz az édesanyja figyelmét elterelni az idegenrıl, ezért azt kérdezte: – Hány nap az út? Le merném fogadni, hogy nagyon messze van ide Mansfield. Egyáltalán az utak járhatóak már ilyenkor tél végén? – İszintén szólva nem tudom, de te azzal ne törıdj. Mindegy, milyen messze van Mansfield, a kocsi kényelmes lesz, és Letitia néni állja a költségeket, ha esetleg meg kell szállnod útközben valahol. És természetesen édesapád sem enged el pénz nélkül. Úgy tudom, Letitia néni közel lakik Nottinghamhez, ha esetleg Mansfieldben nem tudnál vásárolni, ott bizonyára mindent megkapsz, amire szükséged lehet. Tabithának, a család legfiatalabb tagjának felcsillant a szeme. – És közel a sherwoodi erdıhöz is. Talán összefutsz egy romantikus hıssel, egy Robin Hood-félével, aki levesz a lábadról.

5

– Aligha valószínő – mondta Mrs. Herbert, és szúrós szemmel nézett legkisebb lányára. – Esetleg izgalmas kalandba keveredsz az úton. – Tabitha nem adta fel. Ragaszkodott az elképzeléséhez, mely szerint nıvérével biztosan fog történni valami, amitıl kezdve az élete új fordulatot vesz. – Letitia néni a levelében azt írta, hogy hintót is küld értem. Feltételezem, hogy az legalább olyan elıkelı lesz, mint ı maga. Nem hiszem, hogy akár csak egy jó érzéső és nemes lelkő fiatalemberbe is belebotlanék útközben. – Nympha legfiatalabb húgára mosolygott. Tabitha igazi romantikus lélek volt. – Én akkor is azt mondom, hogy jót tenne neked, ha elutaznál egy idıre. – Priscilla úgy nézett Nymphára, hogy a tekintete mindent elárult, de többet egy szóval sem említette Nympha reménytelen szerelmét, amit édesapjuk patrónusának fia iránt érzett. Miután Lord Stanhope feleségül vette Lady Harrietet, Nympha minden álma összetört. És most, hogy már az örökös is útban volt, Nympha belátta, nem lenne helyes, ha továbbra is a közelében maradna. Egy nı sem szereti, ha a tévedésére emlékeztetik! Lord Stanhope-ot attól a pillanattól kezdve, hogy elıször meglátta Lady Harrietet, soha senki más nem érdekelte, Nympha hiába vágyódott utána. – Jót tesz majd a változás – biztatta saját magát Nympha, miközben szomorúan nézett Priscillára. – Ugye Nottinghamben készítenek csipkét? Talán veszek egy keveset, és rávarrom erre az alsószoknyára. Olyan silány így nélküle. Még szerencse, hogy nincs a láthatáron 6

egyetlen jóravaló és helyes fiatalember sem! – mondta kuncogva, ahogy eljátszott a gondolattal, majd Priscilla és Tabitha is csatlakozott hozzá. – Milyen jóravaló és helyes fiatalember kíváncsi a te alsószoknyádra? – kérdezte Drusilla, miközben belépett a szalonba, ahol, nagyobb helyiség híján, a család nıtagjai alkalmanként összegyőltek. – Drága, kedves Dru, semmilyen fiatalember! Senki. Egyedül megyek Mansfieldbe. Egyedül fogok unatkozni egész úton – vágta rá Nympha, és kedvesen mosolygott korban legközelebb álló testvérére. – Ne is törıdj vele! Ide nézz, mit hoztam neked! Mrs. Wyndham kölcsönadta a La Belle Assemblée legújabb számát, hogy megnézzük. Némi változtatással megvarrhatnánk neked belıle azt a rózsaszín kreppruhát. Nem hiszem, hogy szeretnéd, ha túl cifra lenne – mondta, és átnyújtotta Nymphának a magazint, aki pontosan a szóban forgó ruhánál nyitotta ki. – Egek! Én egy ilyen elegáns ruhát soha nem tudnék megvarrni! – Hosszasan tanulmányozta a rózsaszín kreációt, majd nagyot sóhajtott. – Még nem varrok olyan jól. – Lapozott egyet, és megakadt a szeme egy másik képen. – Ez a fehér ruha viszont egész egyszerőnek tőnik. Ezzel a rövid puffos ujjal és talán egy kis sujtással a szélén én is boldogulnék. Nem szeretnék Letitia néni szemében túl vidékiesnek vagy rosszul öltözöttnek tőnni. Bár a rózsaszínő ruhát sokkal jobban szeretném. Az édesanyja Nympha válla fölött megnézte a kérdéses ruhadarabot. – Szerintem túl mély a kivágása. 7

Nympha és Drusilla némán egymásra néztek. – Jót sétáltál ma reggel? – érdeklıdött Dru. – Láttalak

Lord Nicholas hóbortja és új háza felé tartani. Mit talált ki már megint? – Drusilla készen állva a hosszúra nyúló beszámolóra, letelepedett Nympha mellé egy székre. Lord Nicholas golfpályáját csak egy költséges hóbortnak tartották a falubeliek, amilyet csak a magafajták engedhetnek meg maguknak. – Kívülrıl már majdnem kész a ház. A golfpályájára néz, ahogy ı nevezi azt a különös földterületet. Ott vannak rajta homokbuckák és vizesárkok, ahol arra a legkevésbé számítasz. Figyeltem egy rövid ideig. Biztonságos távolságból, nyugodt lehetsz – tette hozzá, mivel Dru kétkedve nézett rá. – Bevallom, kíváncsi vagyok, milyen lehet belül. Azt, hogy Lord Nicholasszal nem akart találkozni, nem is említette. A testvérei mind jól tudták, hogy ı nem érdekelte. Néha ugyan idırıl idıre segített neki, de ezt kizárólag csak azért tette, hogy láthassa a fivérét, Lord Stanhope-ot, s nem pedig azért, hogy együtt legyen a világ legkiállhatatlanabb és legudvariatlanabb férfijával, Lord Nicholasszal. Ugyanakkor Lord Nicholas sem volt elragadtatva Nymphától. Úgy tekintette, mint egy csapást, akivel csak azért sújtja az ég, hogy ıt bosszantsa. Nem, lehet hogy a ház érdekelte, de ez a dölyfös és kibírhatatlan fiatalember nem. Ha Lord Nicholas belépett valahová, ott megfagyott a levegı. Aligha illett egy elıkelı szalonba! El sem lehetett róla képzelni, hogy képes meghajolni valaki elıtt vagy bókolni egy nınek! Hát még táncolni! Nympha még a gondolatba is beleborzongott. 8

– Mr. Milburn golfozik? – tudakolta Tabitha. – Láttam ma reggel a pályán, de nem játszott. Egy másik,

tıle kicsit idısebb úrral volt, és a játékon vitatkoztak. Legalábbis azt hiszem. Úgy tőnik, a férfiak gyakran vitatkoznak a pontokon vagy miken – fintorgott Nympha. – Nos, véleményem szerint nagyon kedves a márkitól, hogy földet adott Lord Nicholasnak, és megengedte, hogy felépítse rá a saját házát és azt a golfpályát. – Mrs. Herbert felállt, és a kezébe vette a ruhát, amin dolgozott. – Gyere, Nympha. Szeretném, ha felpróbálnád. Remélem, jó lesz rád. Olyan sokat fogytál mostanában. Nympha örömmel tett eleget édesanyja kérésének. Már alig várta, hogy megszabadulhasson a testvérei csípıs nyelvétıl. Ami pedig a ruhát illette, abban reménykedett, hogy ha az jó lesz rá, az édesanyja segít majd neki elkészíteni annak az egyszerő fehér ruhának a szabásmintáját, amit a magazinban látott. Az édesanyja mindent meg tudott csinálni. Nick házának bejárati ajtajában állt, és a szeme elé táruló tájban gyönyörködött. A késı februári nap sugarai melegen simogatták az arcát; az ajtókeretnek támaszkodott, és elmélyülten nézte a birtokát. Az enyhe szellı, mely a haját borzolta, korai tavaszkezdettel biztatott. A napsütötte föld illata, a vörösbegyek éneke és az üde zöld levelek a fák ágain arra ösztökélték, hogy fogja a golfütıjét, és üssön néhányat. A pályán épp juhok legelésztek – okos megoldás: a füvet nem kell nyírni, és birkahúsért sem kell a boltba menni. Talán játszania kellene egyet? Felvesz valami meleg 9

holmit a hővös szél ellen, gondolta, és semmi akadálya a játéknak. A kilenclyukú golfpályája látványa megelégedéssel töltötte el. Egy alkalommal, amikor ellátogatott a híres St. Andrews pályára, az egyik helybeli segítségével, ahogy tudta, lerajzolta. Bár szinte lehetetlen volt a méretét megduplázni, megpróbálta. Talán nagyobb pályája soha nem lesz, és a saját barátain kívül más soha nem fog rajta játszani, de ı így is büszke volt rá. Nıtlen ember lévén nem volt, aki korholja a különleges hobbijáért. Egyre szélesebben mosolygott magában, mivel a bátyja és a felesége épp babát vártak, így az örökség várományosáról való gondoskodás terhe is lehullott a válláról. Természetesen az utód lány is lehetett, de mivel Philip meg volt róla gyızıdve, hogy a baba Mark lesz, Nicknek efelıl semmi kétsége nem volt. – Jól haladunk, Lord Nicholas – mondta Mr. Heron, kezében a ház terveinek tekercsével, miközben megállt a bejárati ajtónál, Nick közelében. – Hamarabb megérkezett a szállítmány, mint reméltem. Idıben kész leszünk, nekem elhiheti. Esetleg a könyvtárral még várhat is egy kicsit, míg eldönti, milyen burkolatot szeretne. Én a tölgyre szavazok, de természetesen azt választ, amit akar. Nick megígérte, hogy gyorsan dönteni fog. A munkások abban maradtak, hogy a nyár végére kész a ház. Pericles Heron, az építész, aki a terveket készítette és a munkálatokat felügyelte, mindig úgy intézte, hogy az építési anyagok és a mesterek idıben rendelkezésre álljanak. Az építkezést az elızı évben kezdték el, és már a belsı munkálatok is majdnem kész voltak. 10

Az alapján, amilyen ütemben a munkások dolgoztak, nagyon is valószínő volt, hogy Heron be tudja tartani az ígéretét. Nicknek már elege volt abból, hogy Lanstone Hallban, a családi rezidencián lakjon. Bár a szülei még mindig Olaszországban tartózkodtak, Nick már türelmetlenül várta, hogy elkészüljön a saját háza, és azt a saját ízlése és kedve szerint rendezhesse be. Hirtelen a golfpálya túlsó végében mozgásra lett figyelmes. Az egyik embere – feltehetıen Otway, a fıkertésze – sietett a pázsiton keresztül. Volt valami nyugtalanító abban, ahogyan közeledett felé. Nick leszaladt a lépcsın, hogy elébe siessen. – Valami baj van? – A kocsifeljáró végén megállt, és türelmesen várta, hogy az egyik legmegbízhatóbb embere, aki alig kapott levegıt, megnyugodjon egy kicsit. A férfi mélyeket lélegzett, hogy visszanyerje nyugalmát, majd nagy levegıt vett, és belekezdett a mondókájába. – Nos, azt hiszem, a következı történt, méltóságos uram. Láttam két embert nem sokkal korábban a pályán. Nem tulajdonítottam nekik különösebb jelentıséget. Gondoltam, biztosan az ön barátai, és golfoznak. Nick Otway mellé lépett és elindultak vissza a pályára. Nem siettek, ütemesen lépkedtek, míg Nick nem tudta, mi a baj. – És? – Késıbb, amikor körülnéztem, nem láttam senkit, így meg is feledkeztem az egészrıl. Tudja, hogy van ez, az ember teszi a dolgát és belefeledkezik. – És mi a baj mindezzel, ha szabadna végre megtudnom?

11

– Nos, egyszer csak látom, hogy az egyik birka a hetedik lyuk körül szaglászgat. Gondoltam, megnézem, mi az, mert normális esetben a birka a homokban nem keresgél. – Az elgyötört férfi félig Nick felé fordult, hogy lássa a reakcióját. – És mit talált? – kérdezte Nick halkan, miközben megszaporázta a lépteit. Most már rosszat sejtett. Az a tény pedig, hogy ennek a rossz dolognak köze van a golfpályájához, csak még jobban idegesítette. – Egy embert. – Otway drámai kijelentésével megdöbbenést váltott ki az urából. – És van valami baja annak a férfinak? Megsérült? Segítségre van szüksége? Vagy… vagy talán halott? Nick nem tudta, miért, de úgy gondolta, hogy az ember, akire a birka rábukkant, csakis férfi lehet. – Azt hiszem, halott. Semmi jele az életnek rajta. Én nem ismerem. Talán ön? Az utolsó szavai inkább kérdésként mintsem kijelentésként hatottak. Nick azon töprengett, ki lehetett az a két férfi, aki vitatkozott. Kié lehet a holttest a homokban? És miért a homokban fekszik? Beletelt kis idıbe, mire elértek arra a helyre, ahol a hulla arccal lefelé feküdt a homokban. Nick gyorsan megállapította, hogy a férfi valóban halott. Menthetetlen. – Meggyilkolták. – Nick térdre ereszkedett, miután felfedezett a halott férfi fején egy sérülést. Kissé émelygett attól, amit látott. Vér szivárgott a sebbıl, és sötétre színezte a homokszemeket. – Ismeri? – kérdezte Otway.

12

– Az arca ismerısnek tőnik, de fogalmam sincs, hogy hívják. – Nick tanulmányozta a helyszínt, ahol a férfit találták. A fejsérülésen kívül mást nem fedeztek fel. A ruhája, öltözéke legalább rendben volt, civakodásnak semmi jelét nem lehetett felfedezni rajta. Egyetlen ütés a fejére okozta a halálát. Nehéz tárggyal üthették le, és erıs ember lehetett, aki fejbe vágta. – Uram, nem az öné ez az ütı? – Otway felemelte Nick egyik favégő golfütıjét. Úgy tőnik, mintha az enyém lenne – ismerte el Nick. Biztos volt benne, hogy az övé az ütı, és arra is emlékezett, hogy Skóciában rendelte meg. Azt azonban, hogy hogyan kerülhetett egy gyilkos kezébe, nem tudta. Közvetett bizonyíték, gondolta. Ha az övé is volt az ütı, azt számtalan ember eltulajdoníthatta tıle. Mégis, ha az esküdtszék tagja lett volna, azt gondolta volna, hogy több mint valószínő, az ütı tulajdonosa követte el a bőncselekményt. – És úgy tőnik, az ütés okozta a halálát – motyogta Otway. – A fején lévı sebbıl ítélve igen. Azt hiszem, a legjobb lesz, ha azonnal orvost hívunk. Szükségünk van valamiféle bizonyítványra, okmányra. Nem is tudom, nem voltam még ilyen helyzetben. – Nick felegyenesedett. – Vagy talán inkább a rendırbírót hívjuk? Nick átkutatta a halott férfi zsebeit, azt remélve, hogy talál bennük valamit, ami az idegen kilétére utal. Az egyikben talált egy papírcédulát, valami blokkfélét, amit az üzletekben adnak az embernek. A bolt neve Binch rövidárukereskedés volt Mansfieldben, Nottinghamtıl északra. 13

– Mansfield? Mi az ördögöt kereshetett itt egy férfi az országnak abból a részébıl? – gondolkodott hangosan. – A legjobb lesz, ha ügyvédet hívok. – Nos, ha akarja, elmegyek én Sir Williamért. Ha nem az ı dolga, tudni fogja, kihez kell fordulni – ajánlotta fel Otway a segítségét. – Nem, jobb lesz, ha magam megyek. De azért köszönöm. Kérem, keressen valamit, amivel letakarhatjuk. – Kiadott még néhány utasítást, aztán elindult az istállóba a lováért. Nem telt bele hosszú idı, és már Sir William Tabard rendırbíró háza felé vágtatott a kavicsos kocsifeljárón. Sir William végighallgatta, és közben feljegyzést készített az elhangzottakról. Aztán csatlakozott Nickhez, és együtt visszamentek a golfpályára. Útközben tovább beszélgettek a gyilkosságról. Nick számára megkönnyebbülést jelentett, hogy végre elszállították a holttestet. Tudta, hogy a nyomozást sehogy sem kerülheti el, de elhatározta, hogy mihelyt teheti, elmegy Mansfieldbe, hogy megtudjon valamit az ismeretlen férfiról. A faluba ugyan bement, de nem lett sokkal okosabb. Senki sem látta és senki sem hiányolta az idegent. A fogadós sem tudott semmit. De vajon akkor hol szállt meg? Kinél töltötte az éjszakát? És akinél megszállt, miért nem jelentette a vendége eltőnését? Teltek-múltak a napok, s a nyomozást is lezárták. Megállapítást nyert, hogy az idegen férfi halálát a fejére mért ütés okozta, de a bőntény elkövetıjének kilétérıl semmi sem derült ki. Az, hogy a titokzatos idegent senki 14

sem kereste, és semmit nem lehetett tudni róla, nem könnyítette meg Nick dolgát. Nick megtárgyalta az ügyet Sir Williammel. – Mihelyt lehetıség nyílik rá, elutazom északra, hogy megtudjak valamit. Amennyire tılem telt, lerajzoltam a férfi arcát. – Nick Sir Williamre nézett, aki megértıen bólintott. – Kíváncsi vagyok. Szeretnék kideríteni errıl az emberrıl mindent, amit csak lehet. – Remélem tudja, hogy önt senki sem gyanúsítja a tett elkövetésével. Gyermekkora óta jól ismerjük önt. Szép dolog öntıl, hogy megpróbálja kideríteni, ki volt ez az ember. Nem sokan vennék a fáradságot. – Fürkészıen nézett Nickre. – Azt gondolom, hogy ha sikerül kiderítenem, ki volt, arra is fény derülhet, ki ölte meg. Sir William bölcsen bólintott. – És bajba is kerülhet. Aki egyszer már ölt, az nem riad vissza a gyilkolástól másodszor sem, ha érti, mire gondolok. Nick értette. – Mégis meg kell tennem. Az utak egyelıre még nem járhatóak, de mihelyt nem merül a kocsi tengelyig a sárba, útnak indulok. – És magában eldöntötte, hogy ha már úgyis arra jár, Skóciába is elmegy. Újra ellátogat a St. Andrews pályára. S talán gazdagodik néhány újabb jó tapasztalattal.

15

Elsı fejezet – Micsoda szégyen, hogy ilyesmi megeshet a falunkban, és hogy az a szerencsétlen fiatalember senkinek sem hiányzik, senki sem keresi. – Tabitha hirtelen megfordult a kanapén, amivel mindenki figyelmét magára vonta. – Drágám, biztos vagyok afelıl, hogy a hatóságok mindent megtesznek, amit ilyenkor szükséges. – Mrs. Herbert mérges volt a legfiatalabb lányára. – Ez nem olyasmi, amivel egy fiatal lánynak törıdnie kellene. Gyilkosság! Nymphának a szó hallatán végigfutott a hideg a hátán. Eszébe jutottak a sötét, suhanó árnyak az éjszakában, a szellemek, minden, amirıl a regényekben olvastak Tabithával. – Mindjárt március lesz. Vajon Letitia néni mikor küldi a kocsit? – Nympha kisimította a fehér kreppruha szegélyét, ami sokkal jobban sikerült, mint remélte. Priscilla fodrot is varrt az aljára, hogy még csinosabb legyen, és Nympha Mansfieldben is mindenkiben jól öltözött nı benyomását keltse. Elvégre ha Letitia néni felépül, biztosan meglátogatja majd egy-két barátját és megjelenik néhány társasági összejövetelen. Élt arrafelé néhány fınemes, na nem mintha arra számított volna, hogy a Portland vagy Newcastle hercegével vagy Manvers idısebbik earljével

16

találkozik, de azért utánanézett az édesapja könyvtárában annak, hogy milyen fıméltóságok laknak azon a vidéken. Lord Byron természetesen nagyon fiatal volt, és túl kapós. Még az a fiatalember is, aki a szomszédságukban vendégeskedett, Mr. Jared Milburn is azt mondta, hogy szándékában áll egy kis idıt a Newstead apátságban tölteni. Jól hangzott. Egy apátság. Nympha agyában ismét képek villantak át Tabitha kedvenc könyveibıl, melyeket esténként hangosan olvastak. Kísértetjárta, borostyánnal benıtt romok. De biztosan akadnak ott más fiatalabb és nıtlen férfiak is. Kell, hogy legyen valaki, aki tisztességes, jó családból való és feleséget keres! Férjhez kell mennie, ez vitathatatlan! Márpedig az is igaz, hogy a környékükön egyetlen partiképes fiatalemberrıl sem tudott. – Nympha! Hallod? Egy hintó állt meg a parókia elıtt. Gondolod, hogy… – Priscilla az ablakhoz szaladt. – Igen, méghozzá nem is akármilyen hintó! Úrilányhoz méltón fogsz utazni. És így is lett. Másnap Nympha útnak indult. Ideges volt, nem tudta, mi vár rá, de kíváncsian nézett elébe a hosszú útnak. A hintó már a parókia kocsifeljáróján gurult, de a fülében még mindig ott csengett, amint a családtagjai a lelkére kötik, hogy azonnal írjon, ha megérkezik, jó utat kívánnak neki és reményüket fejezik ki az iránt, hogy ezzel az úttal szerencsés fordulatot vesz az élete. Vele szemben, a csodálkozástól tágra nyílt szemmel Annie, a szobalány ült, aki addig Priscillát és Nymphát közösen szolgálta. Ugyanaznap reggel a golfpályája mellett Nick is kocsiba szállt, s szokás szerint vele szemben az inasa foglalt helyet.

17

Egy ilyen hosszú úton a jó inas nélkülözhetetlen volt – gondoskodott az ennivalóról, tiszta ruháról, megfelelı szállásról, jó lovakról és végül, de nem utolsósorban szórakoztatta a gazdáját. Nick másképp el sem tudta képzelni az utazást. Aznap egy harmadik, kis sárga kocsi is elhagyta a falut, és nekivágott a messzi északnak. A lovak nem a legjobb istállóból valók voltak, a kocsis is bérelt volt, és nem repesett az örömtıl, hogy egy szeszélyes urat kellett szállítania. A mogorva, barátságtalan, de örömittas utas kényelmesen elterpeszkedett az ülésen, és elıre nevetett a markába, pedig még nem volt minek örülnie. Nympha kihúzódott az ülés szélére, úgy simogatta a puha bársonykárpitot, és csodálta nénikéje hintajának felszereltségét. Az édesanyja azt mondta, hogy a nagynénjének nagyon sok pénze van. Ez valószínőleg igaz is volt, ha ilyen hintóval járt. Annie elképedt arccal ült vele szemben. Alig talált szavakat arra, amit látott. Egy kis vázára mutatott. – Virágok, kisasszony! Igazi virágok! Ezt nevezem! – Hát nem gyönyörő?! Nem hinném el, ha nem a saját szememmel látnám. Ha ilyen a hintója, milyen lehet a háza!? Ezen mindketten elgondolkodtak, de nem sokáig mélyedhettek a gondolataikba, mert az úton annyi minden vonzotta a tekintetüket, hogy nem gyızték kapkodni a fejüket. Farmok, virágok, fák, állatok, hol egy falu jobbról, hol egy falu balról, amin átsuhantak. Néhány röpke percre megálltak egy fogadónál, és magukhoz vettek némi enni és innivalót. Az elıkelı

18

hintónak köszönhetıen rendkívül figyelmes és udvarias kiszolgálásban volt részük. Nympha ezt módfelett élvezte, és végigkóstolt szinte minden ételt, ami az étlapon szerepelt, s miközben a finomabbnál finomabb falatokat ízlelgette, arra gondolt, ez igen, így érdemes utazni. Késı délutánra járt, amikor a következı történt: egy nagyon hepehupás, gidres-gödrös útszakaszhoz értek. Bár a kocsis minden tıle telhetıt megtett, a kocsi megbillent, aztán úgy tőnt, hogy visszanyeri az egyensúlyát, majd újra megdılt, s lassan az oldalára borult. – Uramisten! – kiáltotta Annie, aztán egy kalapdoboz a fejére zuhant, és elhallgatott. – Annie, megsérültél? Ó, istenem! – siránkozott Nympha, miközben megpróbálta kinyitni a föld felé esı hintóajtót. A másik ablakból az eget látta, ezért azt gondolta, arrafelé nehezebb kijutni. Amikor az ajtó végre kinyílt, Nympha kibukfencezett, a fejét beverte egy kıbe, a szoknyája pedig a nyakába hullott. Annie egyenesen rázuhant. Nympha feje sajgott. Annie nehéz volt. A szeme önkéntelenül is lecsukódott. Fájt mindene. Hangfoszlányokat hallott, de túlságosan nagy volt a fájdalma ahhoz, hogy ügyet vessen rájuk. Aztán valaki gyengéden a karjaiba vette, érezte, amint a teste egy meleg, de erıs férfitesthez simul. Arra még emlékezett, hogy berakták egy kocsiba, de aztán minden elsötétült elıtte. Amikor magához tért, odakint már besötétedett. Valaki ágyba bújtatta. Már nem fájt annyira a feje.

19

– Annie! Itt vagy? – Bízott benne, hogy hozzá hasonlóan már a szobalány is jobban érzi magát. Még egy kicsit szédült, de úgy érezte, kis segítséggel fel tud kelni. – A szobalánya sajnos megsérült. Kificamodott a karja. A patikus bekötözte, és adott neki nyugtatót. Jelenleg alszik. Tudok önnek segíteni? Nympha a szoba másik vége felıl érkezı erıs, de szép férfihang irányába fordította a fejét. Amint meglátta, kihez tartozik a hang, újra becsukta a szemét. Ez nem lehet! A sors nem lehet ilyen kegyetlen! – Lord Nicholas! – Pontosan – felelte a férfi szárazon. – És a fogadós felesége ott ül ön mellett. Nyugodjon meg és ne féljen, nincs mitıl vagy kitıl tartania. – Ezt nem hiszem el! – suttogta Nympha. Ez az út nem jól kezdıdik, egyáltalán nem jól.

Második fejezet Az alsószoknyája! Az utolsó emlékképe arról a borzalmas ruhadarabról, amit annyira nem szívelt, az volt, hogy az arcára hullott, miközben kizuhant a kocsiból. Bárki is volt az, aki megmentette és oltalmat adó, erıs mellkasához tartotta, látnia kellett. De szörnyő! Sejtette, ki lehetett az illetı, aki látta öltözékének eme legkevésbé közszemlére

20

való darabját, nem beszélve a fehér selyemharisnyájáról és kék csipkés bırpapucsáról. – Köszönettel tartozom önnek, uram, amiért nem hagyott magamra a bajban – mondta merı udvariasságból. – Ez csak természetes. Ha más került volna ilyen helyzetbe, ugyanezt tettem volna. – Nick továbbra is a kandallópárkánynak támaszkodva állt, egyik lábát lezseren keresztezve a másik elıtt, és úgy nézte, mint ahogy a vándorsólyom figyeli áldozatát. Nympha senki mást nem ismert, akinek olyan sötét szeme és kifürkészhetetlen tekintete lett volna, mint Lord Nicholasnak. A haja olyan elegánsan zilált külsıt kölcsönzött neki, olyat, amilyenre akkoriban a legtöbb fiatalember vágyott, de csak keveseknek sikerült elérniük. Emellett az is megkülönböztette a többi korabeli, fiatal férfitól, hogy jelenlétével sajátos, csak rá jellemzı légkört teremtett. Miért volt ennek a nyavalyás alaknak olyan csodálatosan bársonyos hangja, amitıl bizsergést érzett, ha meghallotta? Furcsa módon ez korábban nem tőnt fel neki. Talán az ütésnek volt ez betudható, ami a fején esés közben érte. Elhúzta a száját, mire a vendéglıs felesége frissen keményített kötényének ropogása közepette azonnal egy pohár vizet nyújtott oda neki. A lord tekintélyt parancsoló nézésének hatására Nympha kényszeredetten ivott egy kortyot, majd visszaengedte a fejét a párnára. – Mikor indulhatunk? – Hogyan?! Ilyen esıben minden út járhatatlan. Attól tartok, amíg fel nem szárad a sár, itt kell maradnunk. Ezenkívül a szobalánya sincs olyan állapotban, hogy útra

21

kelhetne, és a hintója sem készült még el. – Lord Nicholas az állát vakargatta, és úgy nézett rá, mint aki nem tudja, mit is kezdjen vele. – Csak azért, mert a lelkésze lánya gyengélkedik egy kicsit, önnek még nem muszáj itt vesztegelnie. – Legszívesebben kerek perec megmondta volna neki, hogy folytassa az útját, de nem hitte, hogy a lord a legkevésbé is adna arra, amit ı mond. Neki senki nem mondhatta meg, hogy mit tegyen. Most, hogy így belegondolt, arra a következtetésre jutott, hogy Lord Nicholas megjelenése és viselkedése pontosan olyan arisztokratikus volt, mint a fivéréé, a márki örököséé. – Azt hiszem, itt többrıl van szó, mint gyengélkedésrıl. – Attól, ahogy félrehúzta a száját, Nympha szívében különös érzés támadt. Csakugyan nagyon megüthette a fejét. Hosszú-hosszú évek óta ismerte Lord Nicholast, és még sohasem volt rá ilyen hatással. Az is igaz persze, hogy korábban nem maradt kettesben vele soha. A fogadós feleségét nem számította. A nı csak ült ott mozdulatlanul és némán, s úgy figyelte ıket kikeményített fıkötıje alól, mintha teniszmérkızést nézne. – Mire észreveszi, már itt sem leszek – jelentette ki Nympha, mint aki mindenre elszánta magát. – A nénikém számít rám Mansfieldben. Nem szeretném megvárakoztatni. – Ott marad abban az ágyban, amíg azt nem mondom, hogy felkelhet – parancsolta a lord szigorúan. – Biztos vagyok benne, hogy a nénikéje tisztában van vele, hogy az idıjárás nem teszi lehetıvé az utazást. Nympha makacsul összeszorította a száját, és dühösen nézett rá.

22

– Majd meglátjuk.

Lord Nicholas a vendéglıs feleségére nézett, majd határozottan azt mondta: – Tartsa rajta a hölgyön a szemét, kérem. Mr. Herbert nagy tiszteletben álló plébános, s a kisasszony a szeme fénye. Eh, bosszankodott Nympha, miért kell úgy beszélnie, mintha nem értené, az édesapja miért szereti rajongással a gyermekeit, legfıképp ıt. Az ágy mellett ülı nı hódolatteljes engedelmessége némileg nyugtatóan hatott megtépázott idegeire, pedig gyanította, hogy a mélységes tisztelet inkább az elegáns úriembernek, mintsem a plébánosnak vagy annak a lányának szólt. – Megnézem, hogy áll a hintója. Ha a megfelelı fa rendelkezésre áll, a javítás nem vehet sok idıt igénybe. A tengely szinte teljesen kettétört. Az nyilvánvaló, hogy borzalmasak az utak, de hogy annyira rosszak lennének, hogy ilyen balesetet okozzanak, aligha hiszem. Mondja csak, van magának ellensége? A lord fürkészıen nézte. – Nem tudok róla, hogy lenne – vetette oda hetykén, de ı ezt nem érezte. Vagy mégis lenne olyan, aki rosszat akarna neki? Teljes képtelenség. Lord Nicholas nem szólt a kijelentésére. Megígérte, hogy késıbb még benéz hozzá, majd elhagyta a szobát. Különös, de milyen üresnek tőnt a helyiség az idegesítı személye nélkül!? Nympha a párnán pihentette a fejét, és közben azon gondolkodott, mennyi tollra lehet itt szükség ahhoz, hogy megtömjék. Ez jobb volt, mint azon tőnıdni,

23

vajon mivel lehet Lord Nicholas arcára mosolyt csalni – egy ıszinte, szívbıl jövı mosolyt. Amikor megpillantotta az egyik széken heverı szánalmas gyolcs alsószoknyáját, hirtelen elszégyellte magát, és igazságtalanságnak érezte, hogy ilyen ruhadarabban kellett járnia. Mihelyt lehetısége lesz rá, csipke után néz, határozta el magában. Biztosra vette, hogy Lord Nicholas is észrevette az egyszerő, és szépnek egyáltalán nem nevezhetı alsószoknyáját. Biztosan megvolt a vélemény róla, gondolta, és ez a felismerés végtelenül elszomorította. Azt kívánta, bárcsak az édesanyja mellette lenne. Még soha nem utazott egyedül, és balesetet sem szenvedett. És most, ilyen szörnyő körülmények között egyedül van Lord Nicholasszal! Ennek ellenére bizonyos tekintetben kalandosnak is mondhatta az útját. Ó, Tabitha szeme hogy elkerekedik majd, amikor elmeséli neki! A gondolatra elmosolyodott. – Úgy látom, jobban érzi magát, Miss Herbert. Ha nincs ellene kifogása, hoznék önnek egy tányér zabkását a tetején a saját tejszínünkkel, egy kis vajjal és cukorral. Garantálom, mindjárt még sokkal jobban lesz tıle. – A fogadósné felpattant a székrıl, és mint aki már egy percig sem tud várni, az ajtóhoz sietett. Nympha vegyes érzelmekkel nézte, amint elhagyja a szobát. Az ajtó alighogy bezárult, máris újra kinyílt. Annie lépett be. Felkötött karjával és az egyik szeme alatt a szivárvány minden színében játszó foltokkal meglehetısen lehangoló látványt nyújtott.

24

– Sajnálom, hogy beütötte a fejét, Miss Nympha. – A szolgálólány az ágyhoz lépett, és ép kezével kisimította rajta a takarót. Kék szemében aggodalom tükrözıdött, és remegett a keze. – Én jól vagyok. Te szegény viszont jól megjártad. Remélem, jól bánnak veled! – Igen, kisasszony, jól. Gondoskodnak rólam. Ha engednék, hogy felkeljek, utánanéznék a dolgoknak. Remélem, a hintót megjavították és hamarosan folytathatjuk utunkat. Szeretnék minél elıbb megérkezni a néni házába. – Nympha letörölt egy könnycseppet az arcáról. Nem akart sírni. Soha nem sírt. De most elveszettnek és kiszolgáltatottnak érezte magát ezen az idegen helyen, és zavarta, hogy Lord Nicholas segítségére szorul. Annie megpaskolta a kézfejét. – Igen, én is jobb szeretnék már ott lenni. Ó, jut eszembe, az a fiatalember a faluból, akit az édesapja bemutatott önnek, ı is itt van a fogadóban. Ugye milyen kicsi a világ? Nympha halkan adott hangot csodálkozásának. – Milyen különös. – Nem volt nagyon elragadtatva a fiatalembertıl, de érdekelte, hova tarthatott. Egy rövid ideig, míg Nympha ezen a furcsa véletlenen elmélkedett, és Annie a holmijait rendezgette, az esı csapkodásán kívül az ablakon semmi mást nem lehetett hallani a szobában.

Lord Nicholas megállt egy pillanatra Miss Herbert ajtaja elıtt. Azon töprengett, hogyan tovább. A bognár ígéretet tett rá, hogy megtesz minden tıle telhetıt, de ha bármi

25

közbejön, néhány napig is eltarthat a javítás. Arra, hogy miként bánjon egy akaratos, fiatal nıvel, aki nem különösebben kedvelte, nem szívesen gondolt. A legfurcsább az volt benne, hogy az ellenszenvét még csak meg sem próbálta leplezni. Nem ehhez volt szokva. Az eladósorban lévı leányok és a nık általában nem ilyen magatartást tanúsítottak vele szemben. Bár ı csak a második fiú volt a családban, sok anya szemében jó partinak számított. Mindig akadtak nık, akik szívesen keresték a társaságát. Ezzel szemben Nympha Herbert úgy viselkedett, mint aki mindent elkövet, csak hogy minél távolabb tudja magát tıle, és ez módfelett dühítette. Nem tőrhette. Elindult a lépcsı felé. – Lord Nicholas! Micsoda véletlen! Nem is gondoltam volna, amikor elhagytam Lanstone Hallt, hogy ilyen hamar újra találkozunk. Nick megfordult, és megpillantotta az ismerıs arcot. Meglepıdött. Nem tudta, mi járatban lehet észak felé a vendég, akitıl alig néhány órája búcsúzott el. – Milburn! Örülök, hogy látom, de ıszintén szólva nem nagyon értem, mit keres errefelé. Azt hittem, Londonba igyekszik. Az utak állapotát elnézve nem igazán alkalmas az utazásra az évszak. Sohasem lehet tudni, mikor esik annyi esı, hogy a kocsik nem tudnak továbbmenni. – A lépcsıfeljáró tetején világító ablak felé intett, ahol az esı kopogtatta az üveget. – Ez igaz. És önt mi késztette arra, hogy maga mögött hagyja az otthonát és kedvenc golfpályáját? Csak nem Skóciába igyekszik? Gondolta, újra szemügyre veszi a St. Andrews pályát? – Milburn önelégülten vigyorgott.

26

– Talán oda is ellátogatok. Ki tudja? – Nick nem osztotta meg alkalmi vendégével a terveit. Semmi köze hozzá, és a különös halálesetrıl sem számolt be neki, ami a pályáján történt. – Elıször is gondoskodom róla, hogy az egyik szomszédom lánya és a szolgálója biztonságban eljusson az úticéljáig. Tudomásom szerint, a nagynénjénél készül eltölteni egy kis idıt valahol északon – válaszolta Nick, és kezével észak felé mutatott. – Úgy érti, ápolni? – Nem egészen. Herbert atya lánya, információim szerint, látogatóba készül az édesanyja nagynénjéhez. – Hát persze, ezt mondják. Tehetıs ez a nagynéni? A nagy tiszteletben tartott nagynénik mindig azok, fıként ha özvegyek. – Milburn Nick oldalán lépdelt lefelé a lépcsın. Puhatolózása enyhén szólva tolakodó volt. De Nick nem törıdött vele, válaszolt neki, bár a válaszával a kíváncsiskodó nem sokra ment. – Nos, mint tudjuk, az idıs rokonok gyakran olyanok, mint a kisgyerekek. Sok törıdést és odafigyelést igényelnek – mondta, és folytatta útját a lépcsın, Milburn mindvégig a nyomában. A bognár sajnálatát fejezte ki, de a tengelyt legnagyobb igyekezete ellenére sem tudta elkészíteni másnapig. A hintó elsı osztályú anyagból készült, nem lehetett akármilyen fából megjavítani. A kocsis ragaszkodott hozzá, hogy a legjobb fajta fából készítsék el a tengelyt, és a bognár volt az egyetlen az egész környéken, aki értett az ilyesfajta javításokhoz. – Ezek az utak kétségbeejtıek – jegyezte meg Milburn, miközben a fogadós legjobb esernyıje alatt elhagyták a

27

bognár mőhelyét. – Azt beszélik, hogy valaki már elkészítette a terveket, amelyek alapján megjavítják az utakat. Ha ez így igaz, hamarosan már nem kell minden esı után térdig gázolni a sárban. – Hmm – motyogta Nick. – McAdam az illetı neve, ha jól emlékszem. A felújítás egy része már kész is van, de feljebb északon. – Beszélgetıtársát elnézve azon tőnıdött, mi zavarhatja. Nick nem ismerte, az igaz, de úgy tőnt neki, hogy jól szabott ruhája és fényes cipıje ellenére valami miatt kellemetlenül érzi magát. Nick nem csinált problémát abból, hogy váratlanul felbukkant nála és szállást kért. Felajánlott neki egy szobát a családi rezidencián, de arra már nem vállalkozott, hogy szórakoztassa is. Volt neki elég dolga az épülı házával, ezért úgy gondolta, hogy a hívatlan vendég keressen magának elfoglaltságot. – Kár, hogy Miss Herbert hintója ilyen szerencsétlenül járt. Nagyszerő jármő, kétségtelenül a legjobb minıség, ami sok mindent elárul a nagynénirıl, nem gondolja? Kedves öntıl, hogy felügyeli a javítását. – Milburn kuncogott, majd hozzátette: – Meg kell hogy mondjam, meglepıdtem, amikor itt találtam önöket ebben a fogadóban. Nem emlékszem rá, hogy valaha is elıfordult volna, hogy útközben két olyan emberrel is összetalálkoztam, akiket ismerek. – Ön ismeri Miss Herbertet? – Nick elhúzta a száját, majd arra gondolt, miért bosszantja ıt annyira, hogy Milburn ismeri Miss Herbertet. Mit érdekli ıt, ha számtalan fiatalember ismeri is? – A plébános volt olyan kedves és bemutatott neki az egyik nap. Az édesanyjával is megismerkedtem a

28

templomban. Az túlzás, hogy ismerem Miss Herbertet, de találkoztunk már. Meg kell hagyni, elbővölı teremtés. Azok a szıke fürtök és kék szemek, hmm! Nick egyetértıen bólintott, s az jutott eszébe, ok nélkül volt gyanakodó. Milburn egyszerően csak udvarias volt és érdeklıdı. – Nos, hová is készül, ha végre újra járhatóak lesznek az utak? Nem emlékszem, hogy említette volna az úti célját. – Arra gondoltam, felkeresem Byront. Jelenleg a Newstead apátságban tartózkodik. Oda szokott visszavonulni, ha úgy érzi, szüksége van egy kis pihenésre, kikapcsolódásra. Él azon a vidéken egy nagybátyám. Egyúttal ıt is meglátogatom. – Milburn járása az elkövetkezı jobb napok reményében hirtelen könnyedebbé, légiesebbé vált. Nick jobban megnézte magának beszélgetıpartnerét. Meg kell hagyni, nem nézett ki rosszul. Miss Herbertnek biztosan tetszik a sötét haja és sötét szeme, gondolta Nick. Milburn szeme nagyon sötét volt, szinte már fekete. És bár az állán volt egy kis heg, azt Nympha Herbert nagy valószínőséggel még sármosnak is találta. Milburn alacsonyabb volt tıle, így Nicknek meg volt az az elınye, hogy lássa, a feje tetején meglehetısen ritkult a haja. Ennek tudatában elégedetten simította végig saját sőrő, dióbarna haját. Neki nem kellett sokat bajlódnia a frizurájával. Milburnnek azonban minden bizonnyal sok erıfeszítésébe kerülhetett, míg a tükör elıtt minden haja szálát a megfelelı helyre fésülte. Visszamentek a Dog & Drake nevet viselı vendéglıbe, ahol Nick közölte a fogadóssal, hogy hamarosan étkezni

29

szeretnének. Mialatt Milburn a szalonban maradt, ı felment, hogy teljesítse kellemesnek nem éppen nevezhetı kötelességét. Annak ellenére, hogy az esızés lassan kezdett alábbhagyni, és a saját kocsijának semmi baja nem volt, soha egyszer sem gondolt arra, hogy anélkül folytassa útját, hogy meg ne gyızıdne Miss Herbert hogyléte felıl. İt és a fivérét a szülei mindig arra nevelték, hogy az övéikrıl gondoskodni kell, és Miss Herbertet, lévén a plébánosa lánya, ezen tág kategóriába sorolta. Bekopogott az ajtón. Valami motyogást hallva, ami egyébként bármi lehetett, lenyomta a kilincset. – Miss Herbert? Szeretném tudni, hogy van. Az ajtó kinyílt. Miss Herbertet újra a kék utazóruhájában találta. Tekintete elsıként a nyakfodron akadt meg, ami oly jellemzı volt a fiatal nı öltözékére. Emlékei szerint a halvány, tompa színeket és finom kelméket kedvelte – amit, ha ıszinte akart lenni magához, nem sokra értékelt. A Miss Herbert mögötti széken egy kék bársonypelerint látott, és ebbıl arra következtetett, hogy indulni készül. – Miss Herbert, ha jól emlékszem, megparancsoltam, hogy maradjon ágyban. – Amint látja, kutya bajom. Már csak egy kicsit fáj a fejem. Annie sérülésétıl eltekintve jól vagyunk, és szeretnénk indulni, mihelyt lehetséges. – Ahogy Nickre emelte a tekintetét, naiv ártatlanság csillogott gyönyörő kék szemében. Lehet, hogy hosszú ideje ismerte, de nem bízhatott meg egy olyan férfiban, aki nem volt a rokona. De ha jól

30

meggondoljuk, néha az ember a saját rokonaiban sem bízhatott meg. – Most jövök a bognártól. Azt mondja, a javítás a legjobb esetben is eltart holnapig. – Amikor látta, hogy a lány összehúzza a szemöldökét és lesüti a szemét, gyorsan hozzátette: – Épp vacsorázni készülünk. Volna kedve csatlakozni hozzánk? Úgy tőnik, nem mi vagyunk az egyetlenek, akik ebben a fogadóban találtak menedéket. Miss Herbert biccentett a fejével és elırébb lépett. – Mr. Milburn kedves, jó szándékú embernek tőnik. Milyen különös, hogy mind ismerjük egymást, még ha csak egy kicsit is. – A tőnik szót úgy mondta, mint aki megerısítést vár. Nick azon gondolkodott, hogyan gyızhetné meg arról, hogy Milburn valóban kedves és jó szándékú, amikor maga sem ismerte túl jól. Sıt! Mondhatni, semennyire sem ismeri. İszintén szólva, amikor felbukkant Lanstone Hallban, beletelt egy kis idıbe, mire rájött, ki is áll elıtte. – Nem ismerem elég jól. Ami engem illet, sem jót, sem rosszat nem tudok róla mondani. – Miss Herbert finom kezének érintése a karján különös érzést ébresztett benne. Mintha ı lenne a lovag, aki védelmezi a törékeny, de mégis bátor nıt. – Módfelett különös. Mármint az, hogy alig ismeri, és mégis meglátogatta önt. – Miss Herbert értetlenül nézett rá, majd az oldalán lelépdelt a lépcsın. Nicknek jólesett, hogy nyilvánvalóan bízik benne. Lehet, hogy nem kedveli, de megbízik benne. Ez szokatlan volt egy olyan fiatalember számára, aki, mielıtt végzett Oxfordban, megállapodott és elkezdte építeni a saját házát és golfpályáját a saját birtokán,

31

mást sem csinált, csak utazott, és járta egyik várost a másik után. Jó érzéssel töltötte el a tudat, és úgy érezte, két méter magasra nıtt. – Az ilyesmi egyáltalán nem szokatlan manapság – magyarázta –, nagyon sok olyan ember van, akinek nincs fedél a feje fölött. Nincs saját otthona, ezért állandóan úton van, és mindig ott száll meg, ahol tud. – Milyen szomorú – suttogta Miss Herbert, s közben leértek a lépcsı aljára –, nincs fedél a fejük fölött. Nick feltételezte, hogy Milburn érzelmeire való tekintettel fogta halkabbra a hangját. Nick ezzel kapcsolatban magában megkérdıjelezte, hogy Milburnnek egyáltalán voltak-e érzelmei. Neki voltak. A vendéglıs felesége kitett magáért. A szépen megterített asztalon már gızölgött a finom zöldségleves, amikor csatlakoztak Milburnhöz. A frissen sült, ropogós zsemlék még melegek voltak. Miss Herbert ahhoz képest, hogy milyen nehéz helyzetbe került és egy fogadóban két olyan férfi társaságában volt, akik közül az egyiket nem kedvelte, a másikat pedig nem ismerte, nyugodtan ült le az asztalhoz. Nick rossz elıérzettel tolta közelebb Miss Herbert székét. Bár egyáltalán nem ültek közel egymáshoz, Milburn térde néha hozzáért Miss Herbert térdéhez. De hisz ez vele is nemegyszer elıfordult, csak azok a fiatal lányok, akikkel ı ült egy asztalnál, ezért hisztériáztak. Miss Herbert nem úgy nézett ki, mint akit ez a legkevésbé is zavarna vagy idegesítene. Nem volt oka aggodalomra. – Mr. Milburn, attól tartok, kissé szőkösen vagyunk ennél az asztalnál. Talán ha átülnék egy másik székre több

32

hely lenne a lábának? Maguknak, magas fiatalembereknek olyan hosszú lábuk van. Az öcsémnek, Adamnek is mindig problémája van vele. Soha nem fér el rendesen az asztalnál – mondta Miss Herbert, miközben a keze a leveseskanállal megállt egy pillanatra a levegıben, s kedvesen rámosolygott elıbb az egyik, majd a másik férfira. Nick megköszörülte a torkát. Milyen bájosan mosolygott Miss Herbert Milburnre! Ettıl céklavörös lett, és olyan sietve akart elfordulni az asztaltól, hogy majdnem leverte a tányérját. – Nem szükséges, elférek, és kérem, bocsásson meg, ha véletlenül meglökném. Nick elkapta Milburn tekintetét, és megpróbálta a tudomására hozni, hogy jó lenne, ha minél elıbb távozna. – Mintha csendesedne az esı. Még ma délután útnak indul, Milburn? Nos, arra gondoltam, mi lenne, ha együtt folytatnánk tovább az utat egy darabig. – Milburn igyekezett kerülni Nick tekintetét. Manapság nem árt az óvatosság. Az utak nagy része rendkívül veszélyes. – Sötét szeme, mellyel Miss Herbertre nézett, sok mindent elárult, bár Nicknek ez elkerülte a figyelmét. – Az útonállókra vagy a gödrökre céloz? – kérdezte Miss Herbert láthatóan megijedve. Ekkor Milburn Nickre nézett, majd fesztelenül Miss Herbertre mosolygott, mintha azt akarná a tudomására hozni, hogy számára egyik sem jelent problémát, és azt felelte: – Úgy értem, nincs mitıl félnie, ha ott vagyunk ön mellett.

33

Nick azon töprengett, vajon Milburn arra célzott-e, hogy a fogadóban hagyja a sárga bérelt kocsiját és vele folytatja tovább az útját. De ahelyett, hogy rákérdezett volna, pontosan mi a szándéka, jobbnak látta az ennivalóra koncentrálni. Nyilvánvalóan Milburn úgy tervezte – mondván, úgy sokkal biztonságosabb –, hogy Miss Herbert ül át az ı kocsijába. Ha pedig ez a terve nem tetszik Miss Herbertnek, felajánlja, hogy átül ı Miss Herberthez, hogy kéznél legyen, ha ismét valami gond lenne a hintóval. Nem lehetett tudni, mire készül, de Nick biztosra vette, valami nem volt rendben a körül, hogy felbukkant. Nick azt nem volt hajlandó elismerni még magának sem, hogy esetleg féltékeny lett volna Milburn külsejére. Elvégre Miss Herbert nem láthatta, hogy kopaszodik. Milburnnek tudomására juthatott, hogy Miss Herbert aznap reggel útra kel. Nick nem tudott róla, Milburnnek viszont nyilvánvalóan volt rá lehetısége, hogy megtudja, mialatt ı a faluban ıgyelgett. Elvégre megismerkedett a plébánossal és a feleségével, arról nem is beszélve, hogy Miss Herbertnek is bemutatták, vagy nem? Míg Miss Herbert megjegyzést nem tett az idıjárásra, és ki nem fejtette a véleményét a falusi életrıl és a friss levegı jótékony hatásáról, egy ideig csendben folytatták a vacsorát. Nick elhatározta, hogy javasolni fogja, nézzenek körül a faluban. Miss Herbertnek biztosan kedvére lenne. – Miss Herbert, mit szólna hozzá, ha tennénk egy kellemes sétát a faluban? – Milburn megelızte. – Úgy tudom, van egy helyes kis üzlet nem messze innen. Vásárolhatna valami kis emléktárgyat, amirıl mindig eszébe jutna az itt töltött idı.

34

Nick kíváncsian várta, mit szól az ötlethez Nympha. Elıször közbe akart szólni, de aztán úgy döntött, ha elég idıs ahhoz, hogy egyedül utazzon Nottinghambe, azt is fel kell ismernie, mikor szedik rá. Miss Herbert megtörölte a szalvétával szép ívő ajkait, vetett egy pillantást Nickre, majd elmosolyodott. – Remek ötlet. A süteményt, amit a felszolgáló kínált, visszautasította, s mint aki máris indulni akar, kissé elfordult az asztaltól. – Én a magam részérıl visszamegyek a bognárhoz, és megnézem, hogy halad – közölte Nick méltóságteljesen. – Lord Nicholas, nagyon kedves öntıl, különösképp, hogy tudom, mielıbb szeretne útra kelni. Még nem is mondta, hová is igyekszik. – Miss Herbert oldalra hajtotta a fejét, mire a kis lapos kalap, amit viselt, majdnem lecsúszott a fejérıl. – Amennyire én tudom, az úti célunk egy és ugyanaz. Mansfield. Milburn elcsodálkozott. – Ön is Mansfieldbe utazik? Nick hátradılt a széken, és félig csukott szemmel méregette Milburnt. – Van valami oka annak, hogy miért ne mehetnék Mansfieldbe? Nem tudok róla, hogy ki lennék tiltva onnan. – Ó, természetesen nem, én sem azt mondom. Csak meglepıdtem azon, hogy mind a hárman ugyanabba a városba igyekszünk. Még egy okkal több arra, hogy együtt folytassuk tovább az utat. – Még gondolkodom rajta. – Nick nem akart egyértelmő választ adni. Elıbb négyszemközt beszélni akart Miss

35

Herberttel. Egyelıre nem tehetett mást, mint hogy hagyja, hogy sétálni menjen a faluba Milburnnel… hacsak nem… – Esetleg látni szeretné, hogy halad a bognár a javítással, Miss Herbert? Aztán mind elmehetnénk együtt a faluba, abba a boltba. – Ugyanolyan pajkosan rámosolygott Miss Herbertre, mint amilyen huncutul ı mosolygott rá korábban. Erre Miss Herbert fülig vörösödött. – Igen, igaza van. A kocsis biztosan jelenti majd, de talán nem árt, ha a saját szememmel gyızıdök meg róla, hogy minden rendben van. Nick nem mutatta ki, mennyire örült, hogy sikerült keresztülhúznia Milburn számításait. Milburn nemkülönben jól leplezte dühét. Nem sokkal ezután hármasban kiléptek a fogadóból. Miss Herbert nem is hitte, hogy ilyen nagy javítást kell végezni a hintóján. A bognár akkor is épp a tengellyel bajlódott, amikor beléptek a mőhelyébe. Miss Herbertnek annyi bıven elég volt, hogy egy rövid idıre megálltak az ajtóban. – Hihetetlen! Milyen ügyes! – álmélkodott, miközben Nick átsegítette egy pocsolya fölött. Nick Milburnre mosolygott. – Köszönöm, uram. Nem is tudtam, hogy ilyen udvarias. – Miss Herbert a kalapja alól kémlelte Nick arcát. Olyan hosszasan nézte, hogy Nick zavarba jött tıle. – Ó, Lord Nicholas nagyon figyelmes a hölgyekkel – jegyezte meg Milburn sokat sejtetıen. – Nos, azt hiszem, nincs az a férfi, aki ne igyekezne figyelmes lenni a nıkkel, és remélem, nem voltam túl tolakodó – válaszolta Nick kedvesen, és közelebb húzta Miss Herbert karját az oldalához.

36

– Kétlem, hogy ön valaha is tudna tolakodó lenni – mondta Miss Herbert, s kék szemében csillogott az értelem. – Ne bízzon meg mindenkiben – motyogta Nick, miközben Milburn elırement, hogy kinyissa az üzlet ajtaját. – Önben, Mr. Milburnben vagy a férfiakban általában? – kérdezte Miss Herbert dallamos, éneklı hangon. – Senkiben. Miss Herbert nem mutatta jelét, hogy hallotta-e vagy sem, amit mondott, miközben nagy várakozással belépett a boltba. Az a tény, hogy két férfi is körülötte legyeskedik és keresi a kegyeit, könnyen a fejébe szállhat egy lánynak, ha nem vigyáz. Nympha jól hallotta Lord Nicholas intı szavait. De hogy miért ne bízhatna meg benne, nem tudta. Emlékei szerint soha egy olyan szava vagy tette nem volt, ami arra utalt volna, hogy nem lehet benne megbízni. Természetesen most más volt a helyzet, nagyon messze voltak az otthonuktól, és Mr. Milburnt még annyira sem ismerte, mint Lord Nicholast. Alaposan körbenézett az üzletben. Csipkét is talált, de nem olyat, ami alsószoknyához való lett volna. Errıl megint csak eszébe jutott a szomorú tény, hogy Lord Nicholas minden bizonnyal látta a szégyenteljes ruhadarabot. Mr. Milburn mindenáron venni akart neki egy kis mentacukrot. Lord Nicholas ezen jól szórakozott, majd kiválasztott egy doboz bonbont, amit a tulajdonos nemrég hozott Londonból az évi beszerzıkörútja során. Nympha magában mosolygott azon, hogy két ilyen elıkelı úriember vetekszik a kegyeiért. Tisztában volt vele, hogy ez csak annak köszönhetı, hogy ı volt a közelükben

37

az egyetlen nı, és a két férfi ellenállhatatlan késztetést érzett a versengésre. Míg az üzletben nézelıdtek, odakint feltámadt a szél. Nympha összébb húzta magán bársonypelerinjét, és azt kívánta, bárcsak annak is lenne olyan szırmebélése, mint amilyet a La Belle Assemblée magazinban látott. Mivel fázott, sietısre fogta a lépteit, hogy minél elıbb visszaérjenek a fogadóba, és élvezhesse a kandalló melegét. A két férfi néma csendben próbált lépést tartani vele. A fogadóba visszaérve Lord Nicholas lesegítette Miss Herbertrıl a pelerinjét, és a kandallóhoz kísérte. Nympha jól sejtette, hogy a fogadóban meleg várja ıket. Milburn visszavonult a szobájába, de megígérte, hogy hamarosan visszatér hozzájuk. Nick szótlanul nézte, amint Miss Herbert a tőz közelébe tartotta a kezét. Maga is levetette a köpenyét, letette egy székre, és odament hozzá. – Mit szólna hozzá, ha az út hátralévı részét együtt tennénk meg? Lehet, hogy jól megcsinálják a hintóját, de az útviszonyokat tekintve jobban örülnék neki, ha a közelében lehetnék arra az esetre, ha ismét baj adódna. Az általam nagyra becsült édesapja biztosan nyugodtabb lenne. – Édesapám ismeri önt jól, Lord Nicholas. Ennek ellenére, nem tudom, mit szólna hozzá, ha együtt utaznánk. Nick tudta jól, de nem akarta elárulni. – Kérem, gondolkodjon rajta. Nem szeretnék erıszakosnak tőnni, de reggel majd újra megkérdezem. Egy kis szerencsével holnap reggeli utánra kész lesz a bognár. Nick ott és akkor elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, Miss Herberttel utazik. Azt még nem tudta, hogyan, de

38

Milburnt ki fogja játszani. Igen, Milburn tervét, mely szerint a gazdag nagynéni vagyonának megkaparintása céljából közelébe férkızik Miss Herbertnek, meg fogja hiúsítani!

Harmadik fejezet Miután az este csendben eltelt – költıkrıl és írókról beszélgettek –, Nympha lefeküdt a szobájában. Valósággal ámulatba ejtette, amit megtudott arról a férfiról, akit hosszú ideig nem kedvelt. Egyáltalán nem volt felszínes és beképzelt sem. A véleményét is meghallgatta és tiszteletben tartotta, ami nagy dolog volt, hisz a férfiak többsége köztudottan nem volt nagy véleménnyel a nık szellemi képességeirıl. Nem vetette meg azért, amiért a neveltetésébıl adódóan – az édesapja vallotta, hogy Isten azért teremtette a nıt, hogy a férfinak társa legyen – szóba elegyedett és értelmesen elbeszélgetett két férfival. Nympha nagyon jól aludt, nem izgult a másnapi utazás miatt. Elvégre Lord Nicholas megígérte, hogy vigyázni fog rá. Nymphának rá kellett jönnie, hogy nem tartozik azon mindenre elszánt és rendíthetetlen lányok közé, akik úgy gondolják, hogy nekik semmi sem állhat útjukba. Nagyon is tisztában volt vele, hogy adódhatnak problémák. Bár élvezte is a helyzetet, a két fiatalemberrel kapcsolatban gyanított valamit. Félálomban azon töprengett, hogy Mr.

39

Milburnnel kapcsolatban nem tetszett neki valami. Eszébe jutott, amit az édesanyja mondott róla: „Szép az, aki szépen beszél.” Márpedig Mr. Milburn szép ember volt. Érezte, hogy valami miatt a két férfi nem szívelte egymást. Hogy pontosan mi miatt, azt nem tudta megmondani. Talán egyszerően csak arról volt szó, hogy Lord Nicholas ellenszenvvel viseltetett Mr. Milburnnel szemben. De ami Mr. Milburnt illette, ı sem volt túlságosan barátságosnak vagy hálásnak mondható. Sıt! Nemegyszer észrevette, hogy ellenséges pillantásokat küld Lord Nicholas felé, amikor az nem látja. Arról, hogy Mr. Milburnnek mi oka lehetett arra, hogy utálja Lord Nicholast, fogalma sem volt. A lord még ugyan nyájasnak és segítıkésznek mutatkozott. Talán Mr. Milburn irigy volt rá a címe vagy a vonzó külseje miatt. Bár a szülei mindig arra tanították, hogy ne a külsejük alapján ítélje meg az embereket, Nymphának Lord Nicholas a sármosan borzas, barna hajával és ragyogó, sötét színő szemével sokkal szimpatikusabb volt, mint Mr. Milburn a helyes arcával és fekete szemével, amiben nem volt semmi melegség. Lord Nicholas néha hajlamos volt rá, hogy úgy összeszorítsa a száját, hogy abból csak egy keskeny csík látszott, de az édesapja nagyon dicsérte, amiért ügyesen intézte a birtoka ügyeit. Nympha, miközben jobban magára húzta a takarót, azon tőnıdött, mennyire sajnálja, hogy ha majd megérkezik a nénikéjéhez, búcsút kell vennie két útitársától. Korábban nagyon ellenszenves volt neki Lord Nicholas, de most már másképp vélekedett róla. Törıdött vele és figyelmes volt, még ha néha fölényesen is viselkedett! Ezzel a gondolattal a

40

fejében álomra szenderült, teljesen megfeledkezve a lord bátyjáról, akirıl azelıtt estérıl estére álmodozott. Míg egy másik szolgáló kinyitotta és megtartotta az ajtót, Annie-nek sikerült a tálcát a forró csokoládéval és zsemlével bevinnie. – Jó reggelt, kisasszony. Nympha mélyet szippantott a levegıbıl, amikor a forró csokoládé illata elérte az orrát, és kinyitotta a szemét. – Milyen idı van? Remélem, elállt az esı. – Igen, kisasszony. Még nem olyan melegen, mint nyáron, de azért süt a nap. Hamarosan nyílik a kankalin. – Megvárta, amíg Nympha felült és nekitámasztotta a hátát a párnájának, majd letette elé a tálcát. Itt a tavasz – mondta Nympha, és elégedetten sóhajtott. – Csak tudnám, Letitia néni meddig tart igényt a segítségemre. Gyanítom, hogy sokáig. – Nympha megitta a csokoládét, és megevett hozzá két zsemlét. Mivel a fejfájása reggelre teljesen elmúlt, felkelt, azzal a kevéske segítséggel, amit Annie nyújtani tudott, felöltözött, majd elindult a fogadó halljába, hogy megkeresse Lord Nicholast. Lévén szegényes a ruhatára, ezúttal is a kék utazóruháját viselte. A hall ajtajában megállt. Látta, hogy mindkét útitársa odabent van. Egyikük sem vette észre. Ahhoz képest, hogy utazni készültek, mindkét férfi meglehetısen elegánsan volt felöltözve, gondolta. Bár Lord Nicholas némileg lezserebb öltözéket viselt, sokkal megnyerıbbnek találta. Palackzöld kabátjában, világos kávészínő bricseszében és rozsda és aranyszínő, finom szövetbıl varrt mellényében messze

41

túlszárnyalta a mindig makulátlan megjelenésérıl híres bátyját, Adamet. Remekül festett. Mr. Milburn jellegtelen szabású, barna kabátot, sárgásbarna nadrágot és pávakék mellényt viselt. A gombjait nem látta, de esküdni mert volna rá, hogy nagyok voltak. Míg ı piperkıcnek tőnt, Lord Nicholas elegáns, jól öltözött úriember benyomását keltette. Lord Nicholas mellett Mr. Milburn, bár jóképő volt, elbújhatott. A lábbelijüket ugyan szintén nem látta, de fogadni mert volna, hogy fényesen csillogtak. A saját, marokkói bırbıl készült magas szárú cipıjére, mely utazásra kiválóan alkalmas volt, ugyancsak ráfért volna egy kis fényesítés. Esetleg megkérhetné Lord Nicholas inasát, hogy segítsen Annie-nek egy kicsit, hisz érthetı módon a lány a cipıtisztítással most nem boldogult. Lord Nicholas az ajtó felé pillantott, és észrevette. Azonnal felállt, s az üres székre mutatott. – Csatlakozzon hozzánk, kérem. Csak órák múlva állunk meg újra étkezni, addig pedig nem hiszem, hogy beéri azzal a kevéske forró csokoládéval, amit reggelire fogyasztott. – Ezzel azt akarja mondani, hogy még ma reggel elindulunk? – Nympha arca azonnal felderült, és sietve csatlakozott a két férfihoz. Nem szívesen várakoztatta meg édesanyja nagynénjét. Leült a két férfi között üresen álló székre, majd mielıtt Lord Nicholas felé fordította a tekintetét, vetett egy röpke pillantást Mr. Milburnre. – Elkészült a hintóm? Indulhatok? – Nos, igen is meg nem is. Mit szólna hozzá, ha mi ketten együtt folytatnánk tovább az utat. A hintóját, bármennyire igyekezett a bognár, még mindig nem tudta

42

megjavítani. A nénikéje kocsisa szerint nem érdemes elkapkodni a javítást. Inkább csinálja meg rendesen a bognár a hintót, mintsem hogy összecsapja a munkát, aztán meg újra probléma lesz vele, vagy ne adj' isten újra baleset történik. Vagyis, arra gondoltam, mi lenne, ha ahelyett, hogy itt várakozna, csatlakozna hozzám, és velem utazna az én kocsimban. A szobalánya is velünk jönne, Simpson pedig az idıjárástól függıen ülhetne a bakon vagy bent a kocsiban. Mi a véleménye? Nympha az alsó ajkát harapdálta. Nem tudta, mit válaszoljon, és egy kicsit ideges volt. Élvezte az utat az elegáns hintóban, amit a nénikéje küldött érte, és nem szívesen mondott le a luxusról. Ugyanakkor nem szívesen unatkozott és várakozott volna tovább egyedül, amikor folytathatta is az útját északra. Ezenkívül az a kilátás, hogy a hosszú utat Lord Nicholas társaságában teheti meg, szintén vonzónak tőnt a szemében, ezért úgy döntött, elfogadja a férfi javaslatát. – Nos, ha úgy gondolja, részemrıl semmi akadálya – válaszolta kissé még mindig vonakodva. – Elvégre hosszúhosszú ideje ismerjük már egymást, és lassan már olyan számomra, mint egy fivér, s nem pedig egy idegen. – Gúnyosan rámosolygott a férfira, majd egy kis tojást és füstölt sonkát vett a tányérjára. Mr. Milburn megkínálta pirítóssal, aztán némán ettek tovább, s csak néha annyi idıre törték meg a csendet, míg sót vagy dzsemet kértek egymástól. Nick jóízően falatozott, de magában füstölgött. Nem volt hozzászokva, hogy egy tisztességes és jó társaságba való fiatal nı, aki nem a családjába tartozott, úgy tekintsen rá,

43

mint a fivérére. Valójában, ha az ember jobban megnézte, Miss Herbert nemcsak hogy jó társaságba való hölgy volt. Egy szép és divatos ruhában bármilyen bálon vagy társadalmi eseményen megállta volna a helyét. Bízott benne, hogy a nénikéjének tömve van a zsebe, és gondja lesz rá, hogy gazdagítsa a ruhatárát néhány szép, új darabbal – ha egyáltalán ilyesmi kapható a messzi északon. Talán még láthatja is majd egyszer szépen felöltözve Mansfieldben. A rokona esetleg segítségére is lehetne a meggyilkolt férfi azonosításában. Feltéve, ha az a fajta asszony, aki mindenkit ismer. Arra gondolt, hogy mivel Miss Herbert vele utazik, lehetısége nyílik majd rá, hogy találkozzon az idıs hölggyel. Talán még meg is hívja a házába. – Azt reméltem, mindhárman együtt megyünk tovább vetette közbe Milburn, és sértıdötten nézett Nickre. – Véleményem szerint minél nagyobb a társaság, annál kevésbé tőnik hosszúnak és unalmasnak az út. Arról nem is beszélve, hogy minél többen vagyunk, annál kisebb az esélye, hogy szóbeszéd tárgya legyünk, nem gondolják? Nem mintha számítanék rá, hogy még több ismerıssel találkozom az út során, de ki tudja? Az ilyesmit sohasem lehet tudni… – mondta magasra felhúzott szemöldökkel. A ménkő üsse meg! Milburnnek igaza van, látta be Nick. A legutolsó dolog, amire vágyott, az volt, hogy hírbe hozzák. Egyetlen pillantás a finom kis hölgyre a kis kontyával és göndör, szıke fürtjeivel, s neki vége! Nemkülönben Milburnnek! El kellett ismernie, volt abban valami, amit Milburn mondott.

44

– Igaza van. Nem látom akadályát annak, hogy együtt utazzunk. Amennyiben úgy ítéli meg, hogy a postakocsija elég gyors, ám legyen, kövessen bennünket. – Nick jól tudta, hogy ezzel csalódást okozott a férfinak, mert az azt remélte, ha átül Nick kocsijába, nem kell tovább fizetnie a drága bérelt postakocsit. Ha nem róla lett volna szó, minden bizonnyal másképp döntött volna. De Nick úgy érezte, nem ismeri Milburnt elég jól. És egyébként is, bolondok lennének Miss Herberttel nyomorogni egy szinte idegen kedvéért. Vagy egyszerően csak távol akarta tartani Milburnt Miss Herberttıl? Nem is gondolt még rá, de lehetséges, hogy ez volt a fı ok. Milburn idegességében összeszorította a száját. Nyilvánvalóan bízott benne, hogy Miss Herbert közelében maradhat, de azért csalódottságát leplezni próbálva azt mondta: – Az estéket és étkezéseket azért együtt töltjük. Miközben ık reggeliztek, a szolgálólányok és Nick inasa szorgalmasan csomagoltak és készültek az útra. Minden csomagjuk készen állt rá, hogy berakják Nick kocsijának csomagtartójába. Miután elmondta Miss Herbertnek, hogy a kocsist ellátta elegendı pénzzel ahhoz, hogy kifizesse a költségeit és a bognárt, Nick rendezte a saját és Nympha számláját a fogadóssal. Meglepte és örömmel töltötte el a tudat, hogy Nympha nem tiltakozott, nem mondott neki ellent, ahogy azt néhány hasonló korú, elkényeztetett, beképzelt kis nı tette volna. Miss Herbert meglepı méltósággal tőrte, hogy helyette intézkedjen, nem mintha valaha is szégyenteljesen vagy gyalázatosan viselkedett volna. Bár a bátyjáért annyira

45

odavolt, hogy néha túlzásokba esett, csak azért, hogy elnyerhesse a tetszését. Talán ez lehetett az oka annak, hogy rá ügyet sem vetett? Nos, ı a grófság örökösével fel sem vehette a versenyt. De nem is próbálta meg felvenni! Milburn odament sárga kocsijához, váltott néhány szót a kocsissal. A fehér, kordbársony bricseszbe és világossárga kabátba bújt fiatal fiú indulásra készen állt. Mivel kellemes volt az idı, Annie úgy döntött, Simpson mellé ül a bakra. Az inas köztudottan nagyon ügyes és jó szolgáló volt, ezért Nick arra gondolt, Annie biztosan tanulni akar tıle, vagy esetleg flörtölni vele?! – Majd Mansfieldben, ha megérkezünk Letitia nénihez, elszámolunk, uram, ha így megfelel – mondta Miss Herbert, miközben Nick felsegítette a családi kocsira. – Ahogy óhajtja, Miss Herbert. Az elızı nap rátapadt sarat az esı lemosta a kocsiról, és a családi embléma tisztán, jól kivehetıen csillogott rajta. Nick egyáltalán nem volt az a hivalkodó fajta, de utazásai során nemegyszer tapasztalta, hogy az embléma jó szolgálatot tesz. Mindenhol finom, friss étellel és levendulaillatú ágynemővel fogadták. Miközben maga is beszállt a kocsiba, Nick kedvesen rámosolygott Nymphára, aki akkorra már kényelmesen elhelyezkedett. – Mindennel el fogunk számolni. Nympha hátrébb húzódott az ülésen, és azon bosszankodott, miért is nem ragaszkodott hozzá, hogy Annie mellette legyen a kocsiban. A lány láthatóan annyira ragaszkodott a megnyerı külsejő és jó modorú inashoz,

46

hogy kegyetlenség lett volna tıle nemet mondani a kérésére. Különben is, mi történhetne egy kocsiban fényes nappal? Ahogy körbetekintett, hamarosan nyilvánvalóvá vált számára, egy percig sem kell tovább sajnálnia nénikéje fényőzı hintóját. A Stanhope család kocsija legalább olyan ízléses és kényelmes volt – de talán felül is múlta azt eleganciájában. Az üléstámlák és párnák selyemhuzattal voltak bevonva, az ablakokat lécroletta takarta. A padlózatot puha, bársonyszerő, színes szınyeg borította. – Ön aztán megadja a módját a dolgoknak – szólalt meg Nympha végül, hogy megtörje a csendet. Nick szemben ült vele, hogy ne kelljen mindig oldalra fordítani a fejét, ha beszélgetni akarnak. – Szeretek kényelmesen utazni. Nem jó, ha az ember hullafáradtan érkezik meg úticéljához. – Hátradılt az ülésen, és az egyik lábát áttette a másikon. A kocsi elindult és felvett egy egyenletes tempót. Nympha egyetértıen bólogatott, és közben azon töprengett, vajon mi célból utazhat Mansfieldbe. – Ismer valakit Mansfieldben? – Nos, ismerem Byront, mint ahogy mindenki ismeri. És ismerem Portlandet és Manverst is. Lord William Bentinck is valahonnan a környékrıl származik, és jó néhányszor összefutottam vele a különbözı klubokban, társadalmi eseményeken, amikor Londonban jártam. Figyelemre méltó, kedves ember. Nympha tudta, hogy Portland herceg, Manvers pedig earl volt. Az édesapjától hallotta, hogy Lord William be akart jutni az alsóházba. Nympha idegesen fészkelıdött a

47

párnázott ülésen. Egy plébános lánya még csak álmodni sem merhetett arról, hogy ilyen férfiak közelébe kerüljön. – Értem. – Gondolom, a nénikéje jól ismeri a környéket. Talán tud majd nekünk ajánlani egy jó fogadót Mansfieldben. – Nick erıs és ügyes kezével megvakarta formás állát. Nympha nem értette, hogy lehet az, hogy még sohasem nézte meg magának. Biztosan azért nem, mert még soha nem volt hozzá ilyen közel, gondolta. Furcsamód minél jobban megnézte, annál vonzóbbnak és megnyerıbbnek találta. S nem elég, hogy rendkívül szimpatikus volt, azzal, hogy igyekezett gondoskodni a kényelmérıl, és odafigyelt rá, csak még jobban levette a lábáról. Sokkal szívfájdítóbbnak bizonyult, mint gondolta. – Biztos vagyok benne. – Az jutott eszébe, esetleg a nénikéje még azt is hajlandó felajánlani Lanstone márkijának fia számára, hogy töltsön nála egy kis idıt. Elvégre Lord Nicholas Stanhope azonféle úriemberek közé tartozik, akiket bármely házigazda szívesen lát a házában. – Mivel szándékozik majd tölteni a szabad idejét? – faggatta Nick. – Ellátogat a sherwoodi erdıbe? Esetleg bízik benne, hogy a Robin Hoodja rátalál önre? – A lord vidáman élcelıdött. Nympha érezte, hogy fülig elvörösödik. – Talán, és a Newstead apátságot is szeretném látni. De ha Byron otthon tartózkodik, feltételezem, hogy ez nem lehetséges. Fiatal hölgyek nem keresik fel legényemberek rezidenciáját. Édesapám azt mondja, hogy néhány évvel ezelıtt felfedeztek a közelben két római kori épületet. Még

48

meggondolom, lehet, hogy érdekesebb is lenne, mint az apátság. – Hallottam, hogy Byron unalmában a falakat lövöldözi. Esıs idıben ebben leli szórakozását. – Jóságos isten! Ezek után semmi keresnivalóm azon a helyen. – Nympha nem hitte, hogy egy férfi ilyesmiben lelheti örömét. Kinézett az ablakon, és miközben a tovatőnı tájban gyönyörködött, azon gondolkodott, mirıl is beszélgethetnének még a lorddal. Régen ügyet sem vetett rá. Most egyetlen másodpercre sem tudott megfeledkezni a jelenlétérıl. Ez az érzés nagyon felkavarta, de nem értette, miért. Végül Nick szólalt meg elıször. Említést tett egy könyvrıl, amit ı és Nympha is olvasott. Majd újabb és újabb könyvek kerültek szóba, amelyek mindkettıjükre nagy hatással voltak, és úgy belemelegedtek a beszélgetésbe, hogy észre sem vették, hogy a kocsi befordult egy elıkelı fogadó udvarába. Nick igyekezete, hogy lesegítse a kocsiról, módfelett hízelgett Nymphának, és kezének érintésére melegség futott át a testén. A The Bell nevő fogadó kívül-belül egyaránt ízléses és barátságos hely volt. Miközben követte a fıkötıs szolgálólányt a hallon keresztül egy szobába, ahol rendbe szedhette magát, Nympha hallotta, amint Milburn a rossz utakra panaszkodott Lord Nicholasnak. Nos, ı akarta követni ıket. Lehet, hogy jóképő és vonzó fiatalember, de nekem egyáltalán nem tetszik, gondolta magában. A gondolatot, hogy Lord Nicholas sokkal inkább

49

kedvére való volt, gyorsan elhessegette. Azonnal emlékeztette magát rá, hogy nem kedvelte a férfit. A napok gyorsan teltek. Nympha nem gyızött gyönyörködni a tájban. Végre az idıjárás is jóra fordult, és az utak is felszáradtak. Mr. Milburn, valahányszor megálltak, a porra panaszkodott. Mégis, amikor Lord Nicholas azt mondta neki, hogy nem muszáj velük tartania, Milburn nagyon mérges lett. Nympha kimondhatatlanul örült, hogy nem egyedül kell megtennie a hosszú utat. Háláját ki is fejezte a két férfinak azért, amiért voltak olyan kedvesek, hogy evés közben is megtisztelték a társaságukkal, bár valójában a leghálásabb Lord Nicholasnak volt. – Mi vagyunk azok, akik hálával tartozunk önnek, Miss Herbert – hízelgett neki meglepı módon Lord Nicholas. – Halálra unnánk magunkat ön nélkül. Mr. Milburn is csak ismételni tudta, amit Lord Nicholas mondott. Ennek ellenére Lord Nicholas volt az, aki belopta magát a szívébe a figyelmességével, udvariasságával és azokkal a kellemes beszélgetésekkel, amiket útközben folytattak. Nympha nem sok olyan fiatalemberrel találkozott, mint Lord Nicholas, és nem sok olyan érdekes eszmecserét folytatott, amilyenben Lord Nicholasszal volt része. Lord Nicholas éles esző volt, de mégis vicces és szórakoztató. Nemegyszer kis játékokat tanított neki, hogy jobban teljen az idı. Mindig gondoskodott róla, hogy ebédhez a kedvenc teáját is felszolgálják, és kekszet rendelt neki az,

50

útra. Kedvessége, önzetlensége módfelett imponált Nymphának. Mire Nottinghamet elérték, mindhárman jobban megismerték egymást és közelebbivé vált a kapcsolatuk. Ennek ellenére Lord Nicholas még mindig nem ajánlotta fel Mr. Milburnnek, hogy üljön át hozzájuk – pedig hely volt a kocsiban bıven. Nymphának ezt azzal magyarázta, hogy ha ne adj' isten, újra eleredne az esı, nem maradna hely Annienek és Simpsonnak. Ahogy a kocsi egyre közeledett a városhoz, Nympha elıhúzta a zsebébıl a leírást, amit a kocsis diktált neki, mielıtt különváltak útjaik, és ami alapján könnyebben megtalálják a nagynéni házát. – A leírás, uram, hátha hasznát veszi a kocsis – mondta, és átnyújtotta a papirost Nicknek. Az érintése még kesztyőn keresztül is szokatlan hatást váltott ki belıle. Nick elvette a feléje tartott irományt, és alaposan tanulmányozta. Miss Herbertnek szép kézírása volt, könnyen el tudta olvasni. – Ezek szerint hamarosan megérkezünk. Gondolom, örül, hogy végre megválhat tılünk. – Mosolygott, de a szeme szomorú volt. Még egyszer utoljára meg kellett állniuk, hogy lovakat cseréljenek. Ez alatt az idı alatt Nick elmagyarázta a kocsisnak, hol térjenek le az útról, hogy eljussanak Coxmoor Hallba. Miután visszaült a kocsiba, Nick az utasára mosolygott. Hirtelen rádöbbent, nem szívesen válik el tıle. A lányról, akit ostoba libának hitt, kiderült, hogy igenis értelmes, mővelt nı, aki hozzá tud szólni az irodalom, költészet

51

témaköréhez is – mégpedig nem is akárhogyan. Nem mintha Nick maga különösebben járatos lett volna a költészetben, de Byron verseit úgy-ahogy ismerte. Márpedig azok közül nem sok volt híres arról, hogy fiatal hölgyek kedvence. – Szeretném megköszönni a kedvességét – bátorkodott Miss Herbert a köszönetét kifejezni. – Nem is tudom, hogy ön nélkül hogy bírtam volna ki ezt a hosszú utat. Be kell vallanom, eleddig azt gondoltam önrıl, hogy a golfon kívül máshoz nem ért és más nem érdekli, de belátom, tévedtem. Félreismertem, és elnézését kérem, amiért rosszul ítéltem meg – mondta, és közben mosolygott. Olyan bájosan és ıszintén mosolygott, hogy az nem kerülhette el Lord Nicholas figyelmét sem. Lord Nicholas is be kellett, hogy vallja magának, sok jó tulajdonságot fedezett fel Miss Herbertben. Mielıtt válaszolt volna, a kocsi letért a fıútról, és rákanyarodott egy sugárútra. – Azt hiszem, a közös utunk pillanatokon belül véget ér, Miss Herbert. – Nick kikémlelt a kocsiablakon, hátha megpillantja Coxmoor Hallt. A sugárút gondozott volt, a kavicsot egyenletesen elgereblyélték rajta. Az út mindkét oldalán buja zöld park díszlett, ahol a tölgyfák alatt szarvasok legelésztek békésen. A rododendron bokrok rügyeinek csúcsai már levendulaszínben pompáztak. A birtok hatalmas volt és gondozott. Nick hátranézett, és látta, hogy Milburn nem gondolta meg magát. Nyilvánvalóan legalább annyira találkozni akart az özveggyel, mint ı maga, csak teljesen más okból. Milburnnek volt mit a tejbe aprítania, és nemegyszer utalt

52

rá, hogy rövid idın belül jelentıs pénzösszeghez jut. Nick mégis kételkedett benne, hogy egy olyan ember, mint ı, valaha is elégedett lett volna azzal, amije volt. Nicknek információkra volt szüksége, és remélte, hogy Mrs. Coxmoor a segítségére lesz. Miss Herbert megköszörülte a torkát, mire Nick visszafordult hozzá. – Lehet, hogy ostobaságnak hangzik, de egy kicsit izgulok – mondta Nympha, és a kezével az elbővölıen szép parkra mutatott. – Erre nem számítottam. Egy egyszerőbb villára vagy csinos majorságra gondoltam. De ez… – Nyugodjon meg. Nem hagyom magára, amíg úgy nem érzi. Egy ismerıs arc sokat segíthet, amikor az ember új helyre, ismeretlen környezetbe kerül. – Mint már említettem, ön végtelenül kedves. Szégyellem is magam azért, amiért olyan rossz véleménnyel voltam önrıl, holott nem is volt rá semmi okom. De most már másképp gondolkodom önrıl. El kell ismernem, hogy nagyon kedves. Legalábbis az esetek többségében… – helyesbített, amikor eszébe jutott, hogy néha bizony az ellenkezıjére is látott példát. Az önkényeskedés és zsarnokoskodás családi vonás volt a lordnál. Végül a kocsi megállt velük egy világos színő, hatalmas kıépület elıtt. Az épület háromszintes volt, középen egy lenyőgözı oszlopcsarnokkal. Szerény hajléknak a legkevésbé sem volt nevezhetı. Egy inas kinyitotta az ajtót, és lesietett a lépcsın; odabent a házban nagy nyüzsgés támadt. Az inas a kezét nyújtotta, Nympha bizonytalan léptekkel kiszállt a kocsiból

53

és körbejártatta a tekintetét. Az elsı gondola az volt, bárcsak az édesanyja is láthatná ezt a fényőzést. Aztán felmerült benne a kérdés, mit is keres ı itt? Lord Nicholas követte. Mialatt lassan felmentek a lépcsın a bejárati ajtóig, Mr. Milburn kifizette a postakocsit, megvárta, míg kirakodják a csomagjait és utánuk sietett. Úgy tőnt, Lord Nicholasszal szándékozott továbbutazni. Nympha lopva Lord Nicholasra pillantott, hogy lássa, mit szól ehhez a nagyfokú arcátlansághoz. A férfi sötét szeme azonban semmit sem árult el számára. Mielıtt bármit is bátorkodott volna mondani, a méretes tölgyfa ajtó kinyílt. Egy komornyik udvariasan meghajolt elıttük, és az elıcsarnokba vezette ıket. – Már vártuk, Miss Herbert – mondta, és felhúzott szemöldökkel az ıt kísérı két férfira nézett. – Lord Nicholas vagyok, az úr Mr. Milburn. Miután Miss Herbert balesetet szenvedett, bátorkodtunk elkísérni. Beszélhetnénk Mrs. Coxmoorral? – Kövessenek, kérem. Követték a komornyikot a márványpadlójú, vörös tapétával borított falú és értékes festményekkel díszített elıcsarnokon keresztül. Nympha elbővölve nézte a feltehetıen az ıseirıl és más érdekes emberekrıl készült képeket. Annie-tıl egy szolgáló elvette a csomagját és felkísérte a lépcsın, mialatt Simpson szótlanul állt az ajtó mellett. A szobalány szeme tágra nyílt a csodálkozástól a pompa láttán. A lakáj a szalon mellett széttárta a kétszárnyú ajtót.

54

– Asszonyom, Miss Nympha Herbert, Lord Nicholas Stanhope és Mr. Milburn – mondta, majd meghajolt és kihátrált a helyiségbıl. Nympha beljebb ment a szobába. Félelemmel vegyes bámulattal nézett körbe. Ebben az egyetlen helyiségben akár napokig is képes lett volna elnézelıdni. A falakat itt is vörös tapéta borította, és a kandalló fölötti hatalmas tükör keretét egy aranysas díszítette. Egy magas, vékony hölgy állt fel egy vörös kanapéról. Gyönyörő, de mégis egyszerő, szürke selyemruhájában egyáltalán nem látszott rajta a kora. Nympha tudomása szerint közel járt a hetvenhez. – Szóval te lennél Nympha! – Mrs. Coxmoort, miközben odalépett hozzá és megölelte unokahúgát, finom levendulaillat lengte körül. – Mennyire hasonlítasz az édesanyádra! Emlékszem rá, ı is pont így nézett ki fiatal korában. – Köszönöm, hölgyem. Édesanyám és édesapám üdvözletét küldik önnek. – Nympha illedelmesen mosolygott a nénikéjére, aki pompás és fényőzı otthona ellenére meglehetısen kedvesen és barátságosan fogadta. Az orra olyan volt, mint a család legtöbb tagjának, és a szeme a nagymamájára emlékeztette Nymphát. Mrs. Coxmoor Lord Nicholashoz és Mr. Milburnhöz fordult. A szemöldökét kérdın felvonta. – Miss Herbert hintója meghibásodott – kezdte magyarázatát Lord Nicholas, miközben mélyen meghajolt, és elmondta, miért döntöttek úgy, hogy hármasban folytatják tovább az utat.

55

– Errefelé laknak? Vagy látogatóba érkeztek talán? Nem ismerıs a nevük. – Mrs. Coxmoor éles, átható pillantást vetett rájuk. – Én szétnézek a környéken, keresek valakit. Mr. Milburn tudomásom szerint falura megy pihenni – mondta Lord Nicholas, és Mr. Milburn felé fordult. – Én csak úgy kedvtelésbıl utazgatok, és felkeresem az egyik rokonomat. – Talán ha tudna ajánlani nekünk egy jó fogadót itt Mansfieldben. – Lord Nicholas újra meghajolt. Nymphának már korábban is feltőnt, milyen illemtudó a férfi. Büszke volt rá, hogy a társaságában utazott. – El kell hogy mondjam, nénikém, Lord Nicholasnak mindvégig gondja volt rá útközben, hogy a legjobb fogadókban szálljunk meg. Azt hiszem, adósa vagyok neki a törıdéséért és odafigyeléséért. Mrs. Coxmoor immár vidámabb arccal fürkészte a két férfit. – Természetesen az urak a vendégeim. Egyébként sem hiszem, hogy a mansfieldi fogadó megfelelne az elvárásaiknak, és azt hiszem, ez a legkevesebb, amit felajánlhatok azok után, amit az unokahúgomért tettek. Van itt szoba és hely bıven. Egyik fiatalember sem habozott elfogadni az ajánlatot, de azért, mielıtt megegyeztek volna abban, hogy csodálatos lenne továbbra is élvezni Miss Herbert és Mrs. Coxmoor társaságát, udvariasan tiltakoztak egy kicsit. – Akkor ezt megbeszéltük – szögezte le Mrs. Coxmoor, és meghúzta a kandalló mellett függı zsinórt, mire a komornyik azonnal a szobában termett. – Foley, készítsen

56

elı két szobát a fiatalembereknek. Egy ideig nálunk maradnak. Foley meghajolt. – Igen, asszonyom. – És, Foley, szóljon Jamesnek, hogy hozzon valami frissítıt. – Igen, asszonyom. Nympha azon gondolkodott, vajon hozzá tudna-e valaha szokni ezekhez a formaságokhoz a plébániabeli egyszerő életvitel után. Mrs. Coxmoor újra a vendégei felé fordult. – Meséljenek az útjukról. Pontosan mi is történt a hintóval? Semmi baja nem volt, amikor innen elindult, bár tudom, az utak milyen borzalmas állapotban vannak manapság – mondta, és a kanapéra mutatott, amelyen korábban ült, majd Nymphát maga mellé ültette a fiatalemberekkel szemben. Nick részletesen elmesélte a balesetet, de a gyanújától említést sem tett. Elvégre semmi más nem zavarta meg az útjukat. Miss Herbert, néha, amikor szükségesnek látta, kiegészítette a beszámolót a saját mondanivalójával. – Nos, azt hiszem, módfelett kalandos utazásban volt részed, kedvesem. – Mrs. Coxmoor mintha ravaszul mosolygott volna az unokahúgára. – Reméljük, a látogatásod hátralévı része is legalább ilyen érdekes és élményekben gazdag lesz.

57

Negyedik fejezet – Itt minden olyan szép, mondhatni tökéletes, uram. Mr. Milburn még inast is kapott maga mellé – mondta Simpson, aki elítélt mindenkit, aki inas nélkül indult útnak. – Ez a legszebb kastély, amit valaha láttam. – Egy pillanatra abbahagyta a pakolást, és tiszteletteljes pillantást vetett Nickre. Az inas meglepıen kritikus szemmel nézte a szálláshelyeket. Mindig a legjobbat akarta az urának. Azt persze, hogy a személyzet számára is szép szobákat szeretett volna, nem említette, csak annyit mondott a Nick szobája mellett rendelkezésére bocsátott kis szobára, hogy kényelmesebbet nem is kaphatott volna. – Örülök, hogy tetszik – motyogta Nick az orra alatt, miközben az ablakhoz lépdelt, hogy megnézze, milyen kilátás nyílik a nagy hálószobából, amit kapott. A szınyeg a lába alatt puha volt és vastag, nyilvánvalóan a legjobb minıség. A levegıben kellemes levendulaillat érzıdött. Ennél szebb és ízlésesebb szobát a saját házában sem kívánt volna magának. Tökéletesen megfelelt az igényeinek. Az igazat megvallva még ötleteket is meríthetett belıle. – Úgy hallom, a ház úrnıje bútorokban és berendezési tárgyakban csak a legújabbat és legmodernebbet szereti. – Simpsonnak végre, ha halvány is, de mosoly jelent meg az arcán. – İszintén mondom, uram, jó helyre kerültünk. – Ühüm. – Nick az ablakból gondozott, szépen rendben tartott kertre látott. Zöld hajtások jelezték, hol fognak évelı növények virágozni a nyáron. A korai tulipánok már

58

bimbósak voltak. A fő gyönyörően levágva – fogadni mert volna, hogy soha egy szál gazt nem lehetett találni benne. A távolban egy méretes kis tavacskát fedezett fel, melynek partján a szomorúfüzek táncoló ágai már zöldelltek. Miután kigyönyörködte magát az idilli tájban, megfordult, hogy a szobáját is alaposabban szemügyre vegye. Az egyik falat szinte teljesen kitöltötte egy hatalmas, baldachinos ágy. Semmi kétsége nem fért hozzá, hogy ritka kényelmes darab. Mögötte világoskék tapéta halvány görög mintával, ami neki magának is nagy kedvence volt. Az ággyal szemben, a két ablak között helyes kis íróasztal állt, rajta minden, amire csak a levélíráshoz szükség lehetett. Ittott egy-egy kék-fehér nyomott mintás huzatba bújtatott, kényelmesnek tőnı szék volt elhelyezve. Mindegyik székhez párosult egy kis asztalka is, amire a szoba lakója lámpát, gyertyát vagy például egy üveg konyakot rakhatott – egy üveg finom konyakot, mint amilyet épp megpillantott az öltözıasztalon, ami mellett Simpson még mindig a ruhákkal bajlódott. – Mrs. Coxmoor ad a vendégei kényelmére, még ha azok váratlan vendégek is. Kíváncsi lennék, mivel keresett a férje ilyen sok pénzt. – Sok más tehetıs emberrel szemben, Nick szívesen beszélgetett az inasával. Simpson ügyes volt, talpraesett és mindig mindent tudott. – Tudomásom szerint, uram, a néhai Mr. Coxmoornak sok más egyéb között érdekeltsége volt egy szénbányában és csipkegyárban. Bármihez nyúlt, mindenbıl pénzt csinált. Ha akarta volna, bárói címet is vásárolhatott volna magának. De ı inkább megmaradt egyszerő miszternek.

59

Nicknek mosolyt csalt az arcára a Simpson hangjából érzıdı hitetlenkedés. Az inasa nehezen értette meg, hogy valaki nem tart igényt egy címre, ami tekintéllyel jár. – De gyanítom, hogy errıl a ház asszonya is így vélekedhetett, különben nem hagyott volna békét az urának folytatta Simpson. – A ház nem olyan régi, de szereti, mert ı és Mr. Coxmoor közösen tervezték. Gyanítom, hogy ez az oka annak, hogy továbbra is itt él, holott a ház már túl nagy egy személynek. – Mégis, ahogy láttam idefelé jövet, minden tökéletes állapotban van, vagyis nem valószínő, hogy a jövedelme sokat csökkent volna. – Nick a takaros kis állványhoz ment, amire ki volt készítve a borotvája, egy tál meleg víz és minden, amire a borotválkozáskor szüksége volt. Túlságosan borostásnak látta az arcát, ezért úgy döntött, hogy vacsora elıtt mindenképpen megszabadul tıle. Simpson helytelenítette, hogy maga borotválkozott, de ı erre mindig azt válaszolta, hogy arra az esetre, ha egyszer Simpson valamilyen oknál fogva nem lenne kéznél, meg kell tanulnia egyedül borotválkozni. Meglepı módon a vacsorát ugyanabban az idıben tálalták, mint Londonban szokás. Korábban akart érkezni, hogy beszélhessen a ház asszonyával. Kíváncsi lett volna, Milburn hogyan boldogult a bérelt inassal, de aztán gyorsan kiverte a fejébıl a férfit, és azon kezdett el töprengeni, miként hozza szóba Mrs. Coxmoor elıtt a gyilkossági ügyet. A ház túlsó végében egy hatalmas hálószobában Nympha

60

lehuppant egy kényelmes ágyra, úgy szemrevételezte új, ideiglenes otthonát. Egek, ez után a pompa és luxus után nehéz lesz hazamennie! Ha a ház külsejérıl azt gondolta, hogy lenyőgözı, akkor a belseje egyenesen káprázatos volt. A finom ízlésre valló, arany és fehércsíkos tapétával borított falakon holland tájképek függtek. A diófából faragott baldachinos ágy valóságos remekmő volt, és a halvány rózsamintás ágytakaró pazar látványt nyújtott. A halvány rózsaszín és világoszöld visszaköszönt a székek huzatában, és harmonizált a bársonyosan puha szınyeg színeivel is, amirıl gyanította, hogy Kínából származott. A csodálatos diófa íróasztal krémszínő levélpapírral és egy üveg tintával várta a vendéget. Az üvegben mintha zöld tinta lett volna. El sem tudta képzelni, mit szólna Tabitha, ha zöld tintával írott levelet kapna! – Ideje lenne átöltöznie, kisasszony. Még a végén elkésik – figyelmeztette Annie. – Teljesen felesleges. Letitia néni mellett úgyis csak egyszerő, vidéki lánynak tőnök. Nézd csak majd meg, milyen elegáns, és senki nem hinné róla, hogy az édesanyám nagynénje. Nympha végül mégis átöltözött, bár magában közben mindvégig azon sopánkodott, hogy a fehér kreppruha, amit az édesanyjával varrtak, milyen egyszerő és mégiscsak kézzel varrott. Sóhajtott egy nagyot, majd felvette a kesztyőjét és retiküljét, és elhagyta a szobát. A lépcsıfeljáró az épület középsı részében kapott helyet, ahol is Nympha összefutott Lord Nicholasszal. Nympha mosolygott, örült, hogy a rokona ilyen kiváló szálláshelyet tudott biztosítani a barátai számára, mert aztán

61

a néhány nap után, amit együtt töltöttek az út során, annak tekintette a két fiatalembert. Feltételezte, hogy néhány rosszindulatú ember hírbe hozza Lord Nicholasszal, amiért a kocsijában utazott, de mivel Annie és Simpson is velük voltak, bízott benne, hogy nem sokan fognak róluk pletykálni. Ráadásul ı csak egy szegény plébános lánya. Senkinek nem fog megfordulni a fejében, hogy a fess Lord Nicholas szemet vethet rá. Mintha olvasott volna a gondolataiban, Lord Nicholas mosolyogva a karját nyújtotta. – Elrendezkedett? – Kinézett már az ablakán? Bámulatba ejtı a kilátás. Nem is gondoltam volna, hogy Nottinghamshire ilyen gyönyörő. – Pedig az. Igazán – mondta Lord Nicholas derős arccal, s ahogy a tekintetük találkozott, Nympha érezte, hogy a szíve hevesebben ver. Biztosan a hosszú út miatt rendetlenkedik a szívem, gondolta. Csakis azért, mi másért rendetlenkedhetne!? Mr. Milburn megszaporázta a lépteit, hogy utolérje ıket. Nem szeretett kimaradni semmibıl, és azonnal magához is ragadta a szót, és elkezdett hosszan regélni a környék látnivalóiról, többek között a szépséges sherwoodi erdırıl, és addig el sem hallgatott, míg meg nem érkeztek a szalon nyitott ajtajához. – Á, látom, már mindnyájuknak sikerült kipihenniük az út fáradalmait. – Mrs. Coxmoor gyorsan végigmérte unokahúga egyszerő, fehér kreppruháját. – Állítólag egy magára valamit adó fiatal lány mindig fehérben jár. Én ezzel nem igazán értek egyet. Nem látom be, miért ne

62

viselhetne halványzöld vagy kék színt. Ön hogy látja ezt a kérdést, Lord Nicholas? Londonban fehérben járnak a kisasszonyok? – Többségük igen, de egyetértek önnel, ami a halvány színeket illeti. A fehér néha már unalmas. – És – szólt közbe Nympha, és a lordra nézett – kényes, fıleg, ha sokat hordják. – Mik a terveik, uraim? Mr. Milburn, ön felkeresi a rokonát? Mi is a neve? Talán még ismerem is. – Nympha szerint nagynénje jól megnézte magának a divatbábu benyomását keltı férfit. – Sir Cosmo Milburn, asszonyom. Nem tudom, pontosan hol lakik. A fiát jobban ismerem. Együtt jártunk iskolába, de soha nem látogattuk meg egymást az otthonában, ha érti, mire gondolok. – Mr. Milburnt láthatóan kényelmetlenül érte a kérdés, ami Nympha szerint teljesen ártalmatlan és helyénvaló volt egy udvarias és érdeklıdı házigazdától. – Hallottam a baronetrıl, de ı olyan, hogy is mondjam, visszahúzódó. Ritkán jár társaságba. A fiát is ritkán látni. – Mrs. Coxmoor Lord Nicholashoz fordult, de tıle nem kérdezett semmit, csak hosszan elgondolkodva nézte. – Én szeretnék szétnézni egy kicsit a környéken. – Lord Nicholas kedvesen mosolygott az idıs hölgyre. – Úgy tudom, az unokahúga már alig várja, hogy lássa a sherwoodi erdıt. – Lord Nicholasnak a rögeszméje, hogy ott akarom megtalálni az én Robin Hoodomat. Távol álljon tılem! – Nympha hangja tele volt megvetéssel. Abban a pillanatban megjelent Foley az ajtóban, és illedelmesen közölte, hogy a vacsora tálalva van.

63

Útban a káprázatos ebédlı felé, melynek falait szintén vörös tapéta borította, Mrs. Coxmoor maga mellé vonta unokahúgát. – És te mivel szeretnéd tölteni az idıt, drágám? Mit szólnál egy kis csipkevásárláshoz? Magadnak is vehetnél, és az édesanyádat és nıvéreidet is megajándékozhatnád néhány ruháravalóval. Elmehetünk a gyárba, és választhatsz magadnak, amennyit és amilyet csak akarsz. Nympha szinte már látta maga elıtt a szebbnél szebb darabokat, de akkor eszébe jutott, milyen drága mulatság is a csipke. – Igen, talán egy kevés valóban jól jönne. Van néhány ruhám, aminek az aljára elkelne némi csipke. – Lenézett a fehér kreppruhájára, aminek a szegélyére annyira szeretett volna csipkét varrni, és az alsószoknyájára gondolt. – Nagyon jó ötlet. – Akkor ezt megbeszéltük. – Mrs. Coxmoor mosolygott. Nympha leolvasta az arcáról, hogy ıszintén szeretne örömet szerezni neki. – Elnézésedet kérem, amiért becsaptalak. Nincsen semmi bajom. Makkegészséges vagyok, csak szerettem volna, ha ellátogatsz hozzám, és féltem, hogy az édesapád nem enged el. – Örülök, hogy jó egészségnek örvend, asszonyom. – Nympha magában azon töprengett, vajon miért akarhatta annyira az idıs hölgy, hogy meglátogassa. A vacsora pontosan olyan volt, amilyenre egy ilyen házban mindenki számított, és amilyet Nympha elképzelni sem tudott. Letitia nénikéje mellesleg megjegyezte, hogy amit alkalmaz, a legújabb tálalási és felszolgálási módszer.

64

– Tavaly nyáron láttam Oroszországban. Szerintem sokkal jobb így felszolgálni az ételeket, különösen ha vendégeink is vannak. Nympha a tálalóasztal felé fordult, melyen gusztusosán elrendezve várakoztak a legkülönfélébb enni és innivalókkal megrakott tálcák, tányérok és kancsók. A szolgáló egyenként sorban megkínálta velük a vendégeket. A levesestányérból, mely Nympha elıtt állt, mennyei illat szállt fel, amit ugyan beazonosítani nem tudott, de ínycsiklandozónak tartott. Abban a pillanatban, ahogy megette a levest, a szolgáló elvette elıle a mélytányért, és letett a helyére egy fényesen csillogó lapostányért. A porcelánra elıször ropogós marhasült, majd burgonya, aztán krémes babszósz és végül a húsra egy kis szaft került. Nympha alig tudott betelni a finomabbnál finomabb illatokkal és ízekkel. Még evés közben elhatározta, hogy Drusillának feltétlenül beszámol majd errıl a különleges mártásról, mert annak nemcsak zsálya –, hanem mindenféle más főszernövényillata volt. A desszert – citrompuding habcsókkosárkában és csokoládéfelfújt – láttán nemkülönben összefutott a nyál a szájában. Végül úgy döntött, mindkét nyalánkságot megkóstolja – hogy is utasíthatta volna vissza akármelyiket is! A selymesen puha csokoládéfelfújtat hosszasan ízlelgette a szájában, mielıtt lenyelte. A citrompudinghoz foghatót a habcsókkosárkában még sohasem kóstolt azelıtt – a különleges csemege egyszerre volt édes és savanyú, könnyő, de mégis laktató.

65

Egy pillantást vetett Lord Nicholasra, s látta, hogy a férfi legalább annyira élvezi a különleges ízeket, mint ı maga. Bár a konyhamővészet terén nem sok tapasztalattal rendelkezett, Nympha szemében az orosz módszer nagyon praktikusnak tőnt. Korábban, amikor Lanstone Hallban vendégeskedett, az asztal mindig zsúfolásig tele volt mindenféle étellel és itallal, mégis gyakran elıfordult, hogy nem jutott hozzá valamihez, amit nagyon szeretett. A mama hogy örül majd, ha megtudja, hogy kevesebb edénnyel és így kevesebb konyhai munkával is lehet ugyanolyan pazar vendéglátást csinálni. Az alacsonyabb költségekrıl nem is beszélve! Mire megvacsoráztak, késıre járt az idı, és Nympha szeretett volna már lefeküdni. Biztosan látszott rajta a fáradtság, mert a nagynénje is javasolta neki, hogy térjen nyugovóra. – Hosszú napod volt ma, drága gyermekem. Azt hiszem, a legjobb lesz számodra, ha most azonnal visszavonulsz. – Igen, nénikém. Nagyon fáradt vagyok. Jól fog esni a pihenés. – Nympha udvariasan meghajolt. Mr. Milburn felajánlotta, hogy felkíséri a szobájába, és készségesen tartotta elıtte a gyertyát, míg felmentek a lépcsın. Útközben végig beszélt. Bármit is mondott Nymphának, nagyon szórakoztató lehetett, mert a lány önfeledten nevetett. Nick megállt Mrs. Coxmoor mellett. Azt remélte, most talán lehetısége nyílik rá, hogy beszéljen vendéglátójával a meggyilkolt férfiról. – Jól sejtem, hogy beszélni akar velem? Jöjjön, van néhány percünk, amíg a barátja visszaér. – Az idıs hölgy a

66

szalonba vezette, és egyenesen a kanapéhoz ment, ahol nyilvánvalóan szívesen üldögélt. Szerencsére minden eshetıségre felkészülve, a meggyilkolt férfi portréját korábban a mellényébe rejtette, és most sietve elıhúzta onnan. – Felismeri ezt a férfit? A kastély úrnıje hosszasan gondolkodott, mielıtt válaszolt. – Ismerıs, de nevet nem tudnék mondani. A barátja nem tud a maga kis nyomozásáról? – Újra szemügyre vette a rajzot, majd felnézett Nickre. – Egyelıre szeretném titokban tartani. Még az unokahúga sem tud róla. Lépések zaja Milburn közeledtére figyelmeztette ıket. Ahelyett, hogy visszaadta volna Nicknek a rajzot, Mrs. Coxmoor a retiküljébe dugta, aztán a helyi látnivalókról kezdett beszélni. – A sherwoodi erdıt mindenekelıtt – mondta Nick, mintha arról faggatták volna, mit szeretne megnézni a környéken. – Arra gondoltam, rendezek egy bált, talán egy álarcosbált, ahol Nympha lehetne Lady Marian, ön pedig Robin Hood, ha van kedve. Nick szélesen mosolygott. – Remek ötlet. Biztos vagyok benne, hogy Mrs. Herbertnek nagy kedvére lenne. Tudom, hogy már alig várja, hogy csipkét vásárolhasson. – Ezzel minden fiatal lány így van – válaszolta Mrs. Coxmoor megelégedéssel. – Minden alsószoknyán és

67

minden fehér ruhán elkel egy kis csipke. Ez a környék híres a csipkéjérıl, mint ahogy bizonyára ön is tudja. – Hallottam, hogy a férjének volt egy csipkegyára. – Igen, és sok nıt is alkalmazott, akik otthon kézzel készítették a csipkét. Vannak minták, amelyeket nehéz géppel elıállítani, és vannak emberek, akik ragaszkodnak a kézzel vert csipkéhez. – Az ajtó felé fordult. – Á, Mr. Milburn, épp a helyi látnivalókról beszélgettünk. – Az unokahúga említett néhány római kori romot a közelben – mondta Nick, miközben Milburn helyet foglalt mellette a kanapé másik végén. – És a Newstead apátság? – Milburn felhúzott szemöldökkel Mrs. Coxmoor után Nickre nézett. – Nem tudom, hogy Lord Byron jelenleg benne tartózkodik-e vagy sem. Remélem, Nympha nem tartozik azon lányok közé, akik a verseit olvassák. – Mrs. Coxmoor rosszallóan elhúzta a száját. Nick nem szólt semmit, csak felállt és meghajolt. Felfedezte, hogy annak ellenére, hogy a koránál legalább húsz évvel fiatalabbnak látszott, az idıs asszony fáradt. – Hosszú nap volt ez a mai, hölgyem. Korán keltünk, hogy még sötétedés elıtt ideérjünk. – Londonban nem szokott késıig fennmaradni? – Én igen, de gondolom, ön nem. Mrs. Coxmoor szomorkásán mosolygott. – Nagyon kedves öntıl, fiatalember, hogy rám is gondol, de én délután szundítottam egy keveset, hogy friss legyek, ha ma megérkeznek. – Milburnre nézett. Milburn végül felállt, és udvariasan meghajolt vendéglátója elıtt.

68

– Igen, ideje, hogy mindnyájan nyugovóra térjünk. Még egyszer nagyon köszönöm a kedvességét. Köszönöm, hogy szállást adott egy idegennek. – Nickre nézett, majd csatlakozott hozzá, és együtt elhagyták a helyiséget. Mögöttük Foley masírozott be a szalonba, hogy megnézze, nincs-e szüksége valamire az úrnıjének. – Látom, nem tétovázik. Jól elszórakoztatta Miss Herbertet felfelé menet a lépcsın – mondta Nick Milburnnek, és meglepıdve tapasztalta, hogy a férfi fülig vörösödött. – Nos, olyan félénk és fiatal szegény. Semmi olyasmit nem mondtam neki, amit nem illik, elhiheti. – Ne vegye zokon, Milburn, hogy felhánytorgattam. Tudom én, hogy maga talpig úriember. – De Nick Nympha Herbertet a legkevésbé sem tartotta félénknek, fiatalnak esetleg. Az alapján, ahogyan a költészetrıl, irodalomról és a tájról vélekedett, sokkal inkább gondolta azt róla, hogy olyan ember, aki határozottan kiáll a saját véleménye mellett, mintsem hogy félénk. A szobájában, amikor már egyedül volt, Nick újra eltőnıdött Milburn viselkedésén, de végül arra a következtetésre jutott, hogy nem volt benne semmi kivetnivaló. Mégis, valami különös kényszert érzett arra, hogy megvédje Miss Herbertet a férfitól. Vajon mit mondhatott neki a lépcsın, amin olyan jól szórakozott? Mit nem adott volna, ha tudja?!

Másnap reggel Nympha frissen ébredt. A nap fényesen sütött, csak itt-ott egy-egy felhı úszott az égen. Kedve

69

támadt körülnézni. Miután megitta forró csokoládéját és megette a zsemléjét, megkérte Annie-t, hogy segítsen neki felöltözni – ami egyre könnyebben ment, mert Annie csuklója kezdett rendbe jönni. – Síri csend van a házban, kisasszony. Még semmi mozgás odalent. Nympha sietve magára terítette a pelerinjét, fürge ujjaival megkötötte a zsinórját, majd kesztyőt húzott. – Kimegyek egy kicsit és körülnézek. Nem maradok sokáig, reggelire visszajövök. Lesietett a lépcsın. Bármilyen korán is volt, Foley már ott állt és kinyitotta elıtte a bejárati ajtót. – A korai tulipánokat balra találja, kisasszony. Nagyon szépek. Az orra alatt köszönetet mormolt, s már kint is volt a kavicsos ösvényen, ahol balra fordult. Nem telt sok idıbe, mire rátalált a hatalmas, alig virágba borult tulipánágyásokra. Az elsı ágyás fıként piros tulipánokból állt, csak két fehér csík osztotta meg. Ó, milyen boldog lett volna az édesanyja, ha ezt a gyönyörőséget láthatja! Továbbment, majd újra megállt, hogy megcsodáljon egy ágyás még bimbós rózsaszín tulipánt, amit zöld, késıbb nyíló fajták és kék árvácskák öveztek. Egy másik ágyásban rövid szárú, de rendkívül mutatós sárga és fehér tulipánok pompáztak. Ezt az ágyást lila árvácskák szegélyezték. Nympha lehajolt, hogy szedjen néhányat a bársonyos szirmú virágokból. – Jó reggelt, Miss Herbert. Ilyen korán idekint?!

70

– Mr. Milburn! Hogy kerül ide ilyenkor? – Nympha felegyenesedett, és csodálkozva nézett a férfira. Közös utazásuk során úgy látta, hogy Mr. Milburnnek nehezére esik a korán kelés, és ébredés után szeret kényelmesen elkészülni. Tudtával sokat adott a külsejére, ezzel szemben most a nyakkendıje meglehetısen hányaveti módon volt megkötve, és úgy festett, mint aki nagyon sietett. Sietett, hogy találkozzon vele? Nehezen tudta elhinni. Görcsösen szorítva az ujjai között az árvácskákat, egy lépést tett a ház felé. – Szép napra ébredtünk. Butaság lenne nem kihasználni minden percet, és gyönyörködni a természetben. Nympha elvörösödött. Bárcsak Annie is itt lenne, gondolta. Aztán megpillantott egy kertészt, s egyetértıen bólintott. Nem tartott ı Mr. Milburntıl, de azért jobb szerette volna, ha lett volna valaki mellette, akit jól ismer. – Feltételezem, hogy a vidékhez szokva, ahol soha semmi érdekes nem történik, örül, hogy most itt lehet – mondta Mr. Milburn. Nymphát dühítette, hogy a legtöbb londoni vagy más nagyvárosban élı ember így vélekedik a vidékrıl. – Valóban élvezem ezt a kis kirándulást, de ne higgye, hogy a vidéki élet mindig olyan unalmas. Épp a minap például gyilkosság történt a mi kis falunkban. Vagy ha egészen pontos akarok lenni, Lord Nicholas golfpályáján. Elég nagy szenzációt keltett. – Hallottam a szörnyő tettrıl. Mondja csak, látta valaki, hogy ki követte el a gyilkosságot? – Odanyújtotta a karját, hogy segítsen Nymphának kikerülni egy gazzal és lehullott falevéllel teli talicskát.

71

Nympha ugyan meglehetısen különösnek tartotta a témát ahhoz, hogy kora reggel séta közben beszéljenek róla, de nem tette szóvá. – Nem, és ez mindenkit nagyon nyugtalanított. Édesapám szerint, bárki is követte el a szörnyő tettet, mire a holttestet felfedezték, már árkon-bokron túljárt. – Vagyis senkinek fogalma sincs a gyilkos kilétérıl? – Nincs. Ön esetleg nem látott arrafelé valakit, miközben azzal a férfival beszélgetett? Láttam a pálya közelében ugyanaznap, csak valamivel korábban. Olyan szép az a hely a sok fával, tóval és frissen nyírt fővel, hogy gyakran kimegyek gyönyörködni benne egy kicsit. – Á, nem, senkit sem láttam. A férfi egy régi ismerısöm volt, és csak beszélgettünk egy kicsit, mielıtt visszamentem a szállásomra. És – folytatta mosolyogva – még néhány napig a faluban maradtam. – Milyen kár! Úgy értem – Nympha sietve hozzátette –, úgy értem, hogy nem tudott segíteni a gyilkos kézre kerítésében. A napot hirtelen felhık takarták el, és Nympha kezdett fázni. Megfordult, kivonta a karját Mr. Milburn karjából, és elindult vissza a melegházba. Mr. Milburn mindvégig mellette haladt és folyamatosan beszélt a bámulatos tájról és kertrıl. Nymphában korábban egyáltalán nem keltette a beszédes ember benyomását. Most meg annyit beszélt, hogy már elérték a házat, de Nmypha nem jutott szóhoz. Odabent Nympha levette a pelerinjét, átnyújtotta Foleynak, s miután a komornyik bejelentette, hogy a reggeli

72

tálalva van az ebédlıben, egyenesen odament. Már a gondolata is felmelegítette egy bögre forró teának. Lord Nicholas az asztalnál ült, és a nottinghami lapokat olvasta. Ahogy meglátta ıket, nem leplezte, hogy meglepıdött. – A teringettét, Milburn! Ilyen korán ébren és már sétált is! Jó reggelt, Miss Herbert. Az ön pirospozsgás arca és csillogó szeme nem lep meg egy cseppet sem, de maga, Mr. Milburn?! Nympha mérgesen ránézett, majd a tálalóasztal felé fordult. – Miért ne? Gyönyörő látvány volt. Azok a különleges tulipánok! Nem mindennap látni ilyet, igaz, Miss Herbert? – Igaz. – Nympha elıbb az egyik, majd a másik férfira nézett, azután nekilátott a tányérján lévı ételnek. Evés közben minduntalan az a gondolat foglalkoztatta, hogy Mr. Milburnt módfelett érdekelte a faluban történt gyilkossági eset. De aztán, mivel gyilkosságot nem mindennap követnek el, úgy döntött, nincs is ebben semmi különös. – Mit tervez mára, Miss Herbert? – Velem együtt Mansfieldbe utazik csipkét vásárolni – válaszolta helyette Mrs. Coxmoor az ajtóból. – Ha jól sejtem, ehhez érez legnagyobb kedvet, vagy tévedek? Nympha csodálkozva nézett a nagynénjére. Nem számított rá, hogy ilyen korai órában élvezhetik a társaságát. – Nem, valóban ez a leghıbb vágyam. Lord Nicholas, ha jól emlékszem, önnek is szándékában állt bemenni Mansfieldbe? Megkereshetné azt a személyt.

73

– Ez az, Lord Nicholas, csatlakozhatna hozzánk, ha van kedve. – Mrs. Coxmoor Milburnhöz fordult. – Ön pedig addig meglátogathatja a rokonát. Az istállóban talál lovat, válogasson kedvére. Vagyis… Mr. Milburn nem kapott meghívást Mansfieldbe. Nympha ezt furcsállotta, de inkább nem szólt semmit. Bár azt gondolta, nem érdekli Lord Nicholas, sokkal inkább örült az ı társaságának, mint Mr. Milburnének. – Igen, azt fogom tenni. A táj elbővölı errefelé, és hátha sikerül megtudnom valamit a nagybátyámról. Talán otthon van és fogadni tud. – Minden bizonnyal. Gondoltam, hogy inkább emellett dönt. – Mrs. Coxmoor elfogadta a teát, amit Foley kiöntött neki, aztán leült Nympha mellé. – Biztos vagyok benne, hogy találunk majd kedvünkre való csipkét. Édesanyádnak és a testvéreidnek is akarok küldeni. Nympha ismét azon töprengett, vajon miért éppen ırá volt kíváncsi az édesanyja nagynénje, és nem pedig a testvéreire, és ezúttal fel is tette a kérdést a nénikéjének. – Ugyanaz a középsı nevünk. Én Letitia Elspeth vagyok, te pedig Nympha Elspeth. Tudtad? – Nem. Nem tudtam. De érdekes – mondta Nympha ıszintén. Kezdte egyre jobban megkedvelni a vidám öreg hölgyet. – Nos, ha mindenki jóllakott, esetleg indulhatnánk is. Mr. Milburn, érezze jól magát. Ha nem érnénk vissza ebédre, utasítottam Foleyt, hogy gondoskodjon önrıl. Mr. Milburn kifejezte háláját, és köszönetet mondott a reggeliért a ház úrnıjének, mialatt Lord Nicholas és

74

Nympha felálltak az asztaltól, hogy felkészüljenek a mansfieldi kirándulásra. Nympha épphogy csak beszállt a csillogó hintóba, amikor a sugárúton megpillantotta Mr. Milburnt. – Láthatóan ugyanabba az irányba tart, mint mi – mondta Mrs. Coxmoor Lord Nicholasnak. – Vajon miért nem mondta, hogy ı is Mansfieldbe igyekszik? Nem mintha számítana, de azért mégiscsak különös. Ha Nympha kíváncsi is volt rá, hogy mit jelentett ez a párbeszéd a nénikéje és Lord Nicholas között, nem kapta meg a kérdésére a választ, ugyanis többet senki egy szót sem ejtett a dologról, miközben a díszes hintó lassan haladt elıre a sugárúton.

Ötödik fejezet Rövid csend után Mrs. Coxmoor megkérdezte: – Tud teniszezni, uram? – Teniszezni, hölgyem? – Lord Nicholas, csakúgy, mint Nympha, nem tudta mire vélni a kérdést. – Van egy takaros kis pálya nem messze a kastélytól. Gondoltam, hátha valamelyikıjük vagy esetleg mindkettıjük szeret játszani. Esetleg Mr. Milburn is teniszezik? – Mrs. Coxmoor összefonta az ujjait az ölében, és úgy nézett körbe, mint aki nem is egy zárt hintóban utazik

75

valahol Coxmoor Hall és Mansfield között, hanem a saját szalonjában üldögél. A hintó ráfordult a Mansfieldbe vezetı fıútra. – Ami azt illeti, asszonyom – felelte Nick –, Londonban játszottam egy keveset. A Piccadilly Circus mellett van egy pálya. Vagyunk néhányan, akik szeretünk teniszezni. Scropes Davis nagyszerő játékos és kiváló ellenfél – mondhatni profi. Ismeri a játékot, Miss Herbert? Nympha ránézett. Azt gondolta, hogy lévén vidéki, még csak nem is hallott a teniszrıl? – Édesapám nem szeretné, ha megtanulnánk, de láttam már. A nıvéreimmel inkább tollaslabdázni szoktunk, uram. – Hasonló játék – vetette közbe Mrs. Coxmoor. Ha észre is vette, hogy Nymphát felbosszantotta Lord Nicholas kérdése, nem mutatta semmi jelét. – Hálás lennék, ha megtanítaná Nymphát teniszezni, uram. Nem tudja, Mr. Milburn teniszezik? – Úgy emlékszem, láttam Londonban játszani, bár nem az én partnerem volt. Nympha a homlokát ráncolta, miközben nézett ki az ablakon. El nem tudta képzelni, hogy a nagynénjét miért érdekli annyira, hogy tudnak-e teniszezni! – És íjászni? Gondolom, mindketten szoktak. – A nagynéni kitartóan kérdezısködött tovább. Nympha a fejét rázta, nem értette a nénikéjét. Lord Nicholas mosolygott. – Arra kíváncsi, mennyire vagyok sportember? Igen, szoktam, de nem vagyok tagja a Toxophilic Társaságnak. A régenshercegünk, ı igen, tagja volt, ha jól tudom.

76

– De csak volt, mert túlságosan meghízott – jegyzi meg Mrs. Coxmoor fintorogva. – Többet kellene mozognia, és kevesebbet ennie, akkor bírná a sportot, jómagam többféle sportot őzök. Egykor teniszeztem is, de ma már nem engedi az egészségem. Az íjászatot azonban még ma is élvezem. Sort keríthetnénk egy-két megmérettetésre, amíg a kastélyban vendégeskednek. Nympha és Lord Nicholas egymásra néztek. Nympha nemegyszer látta Lord Nicholas édesanyját kivonulni a természetbe festeni. Íjászni egy hetvenhez közeli hölggyel egészen más élmény lehetett! Már majdnem beértek a városba, amikor témát váltottak. Takaros kis fatábla jelezte, hogy megérkeztek Mansfield Woodhouse-ba. – Miért hívják csak Mansfieldnek, amikor a teljes neve Mansfield Woodhouse? – Nympha izgatottan tekintett körbe, ahogy a kocsi haladt elıre a kavicsos úton. – Így rövidebb és egyszerőbb. Ebédelni a Mansfield Armsban fogunk. A legtöbb idıt a piactéren fogjuk eltölteni, de néhány üzletbe is benézünk a Stockwell Gateen. Binch boltja elıtt szállunk ki. Szükségem van egy kis selyemfonalra, és Nympha is választhat magának néhány rıf selymet és muszlint. Velünk tart, Lord Nicholas? Nick azonnal igennel felelt, mert eszébe jutott, hogy a papíron, amit a halott férfi zsebében talált, és amit a vendéglátója a retiküljébe rejtett, a Binch név állt. Nem tudhatta, Mrs. Coxmoornak mi járt a fejében, de úgy döntött, kihasználja az alkalmat. Miss Herbert aggódva tekintett rá, ami csak még inkább arra ösztökélte, hogy a hölgyekkel tartson. Csak nem attól

77

félt, hogy beleüti az orrát abba, milyen anyagot és színt választ? Ha jól meggondolja, nincs kizárva. – Örömmel csatlakozom önökhöz, asszonyom. – Elıször Nick szállt ki a hintóból, és lesegítette a hölgyeket. Mrs. Coxmoor elsı osztályú, citromsárga kesztyőt viselt, és magabiztosan lépett ki a kocsiból. Miss Herbert azonban némileg vonakodva helyezte a kezét a tenyerébe. Megfigyelte, hogy a fehér pamutkesztyője nagyon gondosan és szinte észrevehetetlenül ugyan, de meg volt varrva. Remegett a keze, és azon tőnıdött, vajon miért. Csak nem azt hiszi, hogy rossz véleménnyel lesz róla, csak azért, mert foltos a kesztyője!? Túl jól ismerte ahhoz az egész családját és a körülményeit, hogy ilyesmiért elítélje. Épp ellenkezıleg! Inkább csodálta azért, hogy ennek ellenére tartani tudta magát. Mrs. Coxmoor egy hercegné magabiztosságával toppant be az üzletbe. Egy férfi, aki Nick feltételezése szerint csakis Mr. Binch lehetett, hódolata jeléül mélyen meghajolt elıtte, ami, ha jól meggondoljuk, nem is volt csoda. Az idıs hölgy valószínőleg egész Mansfieldet meg tudta volna vásárolni, és még csak vékonyabb sem lett volna tıle a pénztárcája. – Jó reggelt, Mr. Binch. Selyemfonalra lenne szükségem, leginkább kékre. És az unokahúgom szeretne néhány rıffel a legjobb selyembıl és muszlinból. Mrs. Kankinnel varratni akarok neki néhány ruhát belıle – mondta Mrs. Coxmoor, majd miután odanyújtotta Nicknek a halott férfiról készült rajzot, elindult az egyik polc felé, amelyiken halomban állt a selyemfonal.

78

Nick megvárta, amíg Miss Herbert figyelmét teljesen leköti a sok selyem és muszlin, s aztán odament az üzlet tulajdonosához. Megmutatta neki a rajzot, és megkérdezte tıle, hogy ismerıs-e neki a férfi. – Igen az, de nem tudnám megmondani, honnan. Keres egy férfit? Nick úgy tett, mintha nem vette volna észre a hangjában és a szemében a kíváncsiságot. – Vagy valakit, aki ismeri vagy látta. – Ennél többet nem volt hajlandó elárulni. Mit is mondhatott volna? Hogy keresi a hozzátartozóit, ismerıseit egy férfinak, akit meggyilkoltak a saját golfpályáján? Ezzel biztosan érdekes reakciókat váltana ki az emberekbıl, de semmiképpen sem olyat, amilyet várna. – Egy ideig Mrs. Coxmoornál vendégeskedem. Ha eszébe jutna bármi, lenne szíves értesíteni? – Ha itt hagyná a képet, talán könnyebb lenne. Sokat segíthetne. Szó sem lehetett róla, hogy Nick még egyszer kiadja a kezébıl az eredeti rajzot. – Tudja mit? Készítek róla egy másolatot, és amilyen gyorsan tudom, eljuttatom önhöz. Az üzlettulajdonos csalódottnak látszott, de nem sokáig volt az. Az özvegy rátalált a megfelelı selyemfonalra, azután a kelmékbıl is válogatott. Nick csatlakozott a hölgyekhez. Miss Herbert épp le akarta beszélni Mrs. Coxmoort egy újabb vég anyagról.

79

– Nincs szükségem ilyen sok új ruhára. Ez már egy fél tucat is van! – Lord Nicholas, önnek mi a véleménye? Szerintem ebbıl a kék selyembıl, abból a lila muszlinból, a sötétvörös csíkos perkálból és a kék pettyes muszlinból vigyünk. Esetleg egy keveset a finom fehér szaténból is. Nick a zavarban lévı Miss Herbertre pillantott és magában mosolygott. – Miért ne vennének ebbıl is egy ruhára valót... Mi is ennek az anyagnak a neve? – kérdezte a bolttulajdonost, miközben a fejével egy vég halvány rózsaszín kelme felé intett. – Az egy nagyon finom könnyő bélésselyem, uram – válaszolta alázatosan Mr. Binch. – Úgy bizony – mondta Mrs. Coxmoor. – Ezekbıl mindegyikbıl viszünk, Mr. Binch. Míg Mrs. Coxmoor levágatta a megfelelı hosszúságot és ellenırizte, hogy nincs-e valamilyen anyaghiba a textíliákon, Miss Herbert intett Nicknek, hogy kövesse az üzlet másik végébe. Nick sejtette, mi vár rá. Mosolyognia kellett, de nem akart, ezért komoly arccal követte. – Lord Nicholas, én nem vagyok híve az efféle pazarlásnak. Ön nemhogy lebeszélte volna a nagynénémet, hanem még adta alá a lovat! – Na de szépségem! Mi mást tehettem volna?! – Nem vagyok a szépsége! – Nympha tiszta kék szeme villámokat szórt. Az arca lángolt, úgy fel volt háborodva. Nick legszívesebben megfogta volna és a helyére tőzte volna a rakoncátlan tincset, ami kibújt a kalapja alól. Imádott incselkedni vele. Hálás alany volt, könnyen dühbe

80

gurult. Nem tehetett róla, minduntalan azon járt az esze, milyen lenne a karjában tartani. Gyanította, hogy a fehér bırő, szıke hajú nık, akik könnyen elpirulnak, szenvedélyes természetőek. – Örülök, hogy rábeszéltem a bélésselyemre. Nagyon jól fog állni. És a kék selyem is. Ne mondja már, hogy nem szeretne szép ruhákat! És ha a nagynénjének örömet okoz, hogy önnek ruhát varrat, hát hagyja, hadd csinálja. Gondoljon csak bele. Nincs gyereke. Kire költse a pénzét? – Nem azért jöttem ide, hogy rám költse a pénzét – vágta rá Miss Herbert azzal a rá jellemzı makacssággal, ami lassan Nick számára egyre nyilvánvalóbbá vált. Hogy lehet az, hogy régen egy szó nélkül végighallgatta, és soha egy ellenvetése nem volt, amikor a golfpályájáról beszélt neki? Talán csak tettette volna, hogy figyel? Vagy ı lett volna annyira elfoglalva a saját golf iránti szenvedélyével, hogy teljesen félreismerte? – Min gondolkodik? – kérdezte Nympha halkan, hogy mások ne hallják. – Talán inkább kin. Magán, Miss Herbert. Az igazi énjén. – Nick oldalra hajtotta a fejét, úgy nézte. Rádöbbent, hogy szeretné minél jobban megismerni, megtudni, hogy mi érekli és minek örül. – Attól tartok, nem létezik olyasmi, amit ne tudna rólam, olyan régóta ismerjük egymást. – Szerintem pedig igen, létezik. Egyre inkább az az érzésem, hogy sok mindent nem tudok még magáról, amit szeretnék. Leginkább azt szerette volna tudni, miért vetette ki a hálóját rá Mr. Milburn rögtön azonnal, ahogy megérkeztek

81

Coxmoor Hallba. Nick közel hajolt hozzá. Nympha elvörösödött, és zavarában a retiküljével babrált. Nick magában mosolygott. Már épp készült, hogy csatlakozik Mrs. Coxmoorhoz, amikor Miss Herbert megszólalt. – Nehéz lehetett épp most otthagyni a házát, amikor már majdnem kész. – Nicket módfelett meglepte, hogy témát váltott. Valószínőleg nem akart magáról beszélni. De azzal, amit mondott, ismét csak magára vonta a figyelmét. – És honnan veszi, hogy majdnem kész a házam? Vagy a faluban mindenki tudja? – Láttam távolról, és azt beszélik, hogy már csak belül van egy kis híja. Hiányzik például a könyvtárszobából a faburkolat vagy a tapéta a szalon faláról. Nick gúnyosan vigyorgott. – Micsoda szerencse, hogy Napóleonnak nem voltak olyan jó besúgói, mint a falubeliek. Kifelejtette a sorból a burkolatot az ebédlıbıl és a tapétát a falakról. Hogy lehet az, hogy olyan jól látja a házamat? Az útról nem is látni, de akkor honnan látja? Nympha kellemetlenül érezte magát. Egyik lábáról a másikra állt. Nick fogadni mert volna, hogy elmenekül ha teheti. De csak annyi hely volt mellette, hogy mindenképpen hozzáért volna, ha megpróbál elmenni, márpedig akkor Miss Herbert a lángnál is vörösebb lett volna, afelıl biztos volt. – Nos… Sürgısen tennem kell valamit. Nem szeretném, ha az egész falu tudná, mikor mit csinálok. – Úgy döntött, ugratja egy kicsit.

82

– Nem mondom meg, de szép látvány. – Nympha szemének kékje egyre sötétebb árnyalatot vett, ahogy szembeszállt vele és félrefordította hegyes állát. Nick egy pillanatig gondolkodott, majd szúrós szemmel ránézett. – Tudom már. Csakis a golfpályáról láthatja. Mégpedig, fogadni mernék, hogy a hetes lyuktól. Kitaláltam? Nympha összeszorította a száját. Nem most elıször, de Nicknek feltőnt a finoman ívelt, szép ajka, mely pontosan olyan bársonyosnak tőnt, mint a frissen nyílott rózsaszirom. Arra gondolt, milyen lehet megcsókolni, érezni a puhaságát. Nymphának finom levendulaillata volt. Szerette a levendulaillatot. A hangjának különleges nyugtató hatása volt. Meglepı módon korábban, Lanstone Hallban erre nem figyelt fel. Pedig isten tudja, mennyi idıt töltöttek egymás mellett ülve az édesanyja hosszúra nyúló vacsorái alatt. – Meg fogom nézni a kilátást, ha hazamegyek, afelıl biztos lehet. – Nick remélte, hogy ezzel tiltakozásra sarkallja. – Nicholas Stanhope, ha el meri venni azt a gyönyörő kilátást a házára, én… én… nem is tudom, mit teszek. Nympha ismét összeszorította a száját. Nick hátrafordult, hogy körbenézzen, és látta, hogy az üzletben senki nem figyel rájuk. A másik vásárló árgus szemekkel figyelte, mit vásárol Mrs. Coxmoor. Miután visszafordult Nymphához, megfogta és megemelte az állát, majd leheletfinoman megcsókolta a gyönyörőséges száját.

83

– Maga… maga… gazember – sziszegte Nympha, de mivel nem ereszthette ki a hangját, nem is tőnt olyan dühösnek. – Á, a legkevésbé sem nevezném magam gazembernek, inkább opportunistának – mondta Nick mosolygó arccal. Nympha érezte, hogy az arca lángba borul, és ezt az érzést nem szerette. Meredten nézett Nickre. – Azt hittem, maga úriember, de tévedtem! – Az is vagyok, csak tudja, én sem vagyok fából – mondta Nick normál hangon –, és maga olyan elbővölı. Olyan más, mint amilyennek eddig láttam és hittem. – Maga is. – Nympha próbált nagyon mérgesnek és felháborodottnak tőnni. A baj csak az volt, hogy nem érzett sem dühöt, sem felháborodást. Sıt! Azt kívánta, bárcsak újra megcsókolná! És ezt egy plébános lányának nem volt könnyő elismerni – még saját maga elıtt sem. Hogy érdekelhette az a fennhéjázó, gıgös fivére, mikor ott volt a fess és magával ragadó stílusú Lord Nicholas is? Nem értette. – Nympha drágám, indulunk – hallotta a nagynénje hangját. – A csomagokat majd berakják a kocsiba. – feltételezve, hogy a másik kettı követi, Mrs. Coxmoor nagy hévvel elindult kifelé Mr. Binch üzletébıl. – Siessünk. Fogalmam sincs, hová készül ezután. – Nympha megragadta Nicket, aki engedelmesen követte. A Stockwell Gate-nél érték utol az idıs hölgyet. – Elıször Curshamhez megyünk be. Szükségünk van kesztyőre, néhány kendıre és egy muffra, és talán néhány harisnyára. Á, úgy látom, új kalapok is érkeztek, biztosan találunk valami szépet.

84

Hirtelen mintha neki is nagyobb kedve támadt volna a vásárláshoz, Nympha készségesen követte. – Igen, nénikém. Lord Nicholas vetett egy pillantást az üzletre, és azt mondta: – Én inkább megvárom önöket a Mansfield Armsban. Találkozzunk ott dél körül, ha megfelel. Nem szeretnék a terhükre lenni, miközben kesztyőket nézegetnek. A harisnyákról nem is beszélve. Nympha megütközve nézett rá, majd sietve kinyitotta és megtartotta a nagynénje számára Cursham üzletének ajtaját. Mrs. Coxmoor egy pillanatra megállt. – Van ezen az utcán egy helyes kis könyvesbolt. Langley a neve. Könyveken kívül mindenféle dolgokat, például lottószelvényt is lehet benne kapni. Lord Nicholas mosolygott. Nympha látta rajta, hogy levette a lábáról a nagynénjét – mint ahogy sajnálatos módon ıt magát is. Miért is találta ki, hogy a nénikéje vendégül lássa Lord Nicholast? Ilyen bonyodalmakra, mint amilyenek támadtak, nem számított. Most hogy így végiggondolta a dolgokat, emiatt az út miatt is biztosan megszólják majd, akkor is, ha azonkívül, hogy Lord Nicholas rabul ejtette a szívét, semmi más nem történt. Drusilla úgyis azt fogja mondani, hogy milyen szerencse volt, hogy végül nem abban a hintóban utazott, amit érte küldtek.

85

– Ébresztı, kislány. Még sok mindent be kell szereznünk. Mivel most érkezett áru, le merem fogadni, legalább olyan nagy a választék, mint Londonban. Az üzlettulajdonos errıl nem sokkal azelıtt biztosította Mrs. Coxmoort – a tehetıs és befolyásos Mrs. Coxmoort. Rövidebb idı alatt, mint hitte volna, hogy lehetséges, Nympha boldog tulajdonosa volt egy tucat rózsaszín selyemharisnyának, fél tucat fehér pamutharisnyának és néhány pár különbözı színő kesztyőnek, amit maga Mansfield saját kesztyőkészítıje, Mr. Hinde készített. De minden közül a legszebb egy hermelinmuff volt. Nympha nem tudott hova lenni örömében. Mrs. Coxmoor vetett egy pillantást a pelerinjére erısített órájára, aztán utasította Mr. Curshamet, hogy vigyék a csomagokat a kocsihoz. – Gyere, Nympha, Lord Nicholas már biztosan vár ránk. Nympha gyanította, hogy a nénikéje szívesen hangoztatta az elıkelı címet. Jól tudta, milyen hatást gyakorol vele a boltosokra. Portland hercege és Manvers earl néha ugyan megfordult Mansfieldben, de ezúttal mégiscsak többrıl volt szó, hisz maga az egyik falubéli látott vendégül a saját házában valakit, aki Lanstone márkijával és Stanhope earllel állt rokonságban. Átmentek az utca túlsó oldalára a Mansfield Arms elé, ahol Lord Nicholas már várt rájuk. A hóna alatt kis csomagot szorongatott. – Remélem, nem várakoztattuk meg túlságosan? – érdeklıdött Mrs. Coxmoor udvariasan.

86

– Nem, egyáltalán nem. Vásároltam néhány dolgot, s csak aztán jöttem ide. Langley boltjában sok érdekes könyv van, és még jó minıségő rajzpapír is kapható. Nympha furcsállotta, ahogyan a nagynénjére nézett. Mintha tudtak volna valamit, amit ı nem. – Á, igen. A rajzpapírt el is felejtettem mondani. Na de most már menjünk be, mert már biztosan várnak bennünket az étellel. – Mrs. Coxmoor otthonosan mozgott, s Lord Nicholas és Nympha szó nélkül követték egy ebédlıbe, ahol egy asztal már meg volt terítve a számukra. Nymphának nem kellett többé azon törnie a fejét, mi lehet a rejtélyes csomagban a mellette álló széken, mert ínycsiklandozó ételt raktak elébe, amitıl megjött az étvágya. Lord Nicholas ragaszkodott hozzá, hogy Nympha beszámoljon a vásárlás részleteirıl, de legfıképp a hermelinmuffról. Mrs. Coxmoor közölte velük, hogy Mrs. Rankint az elkövetkezı két napra Coxmoor Hallba rendelte. Nymphának az jutott eszébe, vajon mit mondhatott a szegény nı a többi, hasonlóan befolyásos és fontos kuncsaftjának. Magában hosszasan a csomagon és annak tartalmán mélázott. Rajzpapír? Mi szüksége lehet a lordnak rajzpapírra? Ha jól emlékezett, valahányszor rajzot kellett készíteni a golfpályájáról, Lord Nicholas a fivére segítségét vette igénybe. De hát a fivére most Lanstone-ban van, miért olyan fontos Lord Nicholasnak rajzpapírt beszereznie? Esetleg portrékat akar készíteni? De vajon kirıl?

87

– Miss Herbert, nagyon elgondolkodott. Mi jár a fejében? – Lord Nicholas kérdın nézett rá, de a szeme elárulta, tud valamit. Sejti, hogy szeretné tudni, mit rejt a csomag. Nympha remélte, hogy nem! Ebéd után a hintóval a csipkegyárhoz hajtottak, ahol Mrs. Coxmoor megmutatta nekik a gépeket, amelyekkel a csipkét készítik. Kétszínő csipkét gyártottak, fehéret és drappot, a drapp színő volt a nyersselyem. Beléptek a szövıszobába, ahol olyan nagy volt a zaj, hogy Nympha a fülére tapasztotta a kezét. A téglaaljzaton szorosan egymás mellett sok-sok gép állt, mindegyik finom selymet vagy pamutot szıtt. – Ezek a szövıgépek az új Jacquard-módszerrel szınek. Ha innen kimegyünk, majd azt is megmutatom, milyen. Menjünk. – Szokás szerint Mrs. Coxmoor ment elöl, és mutatta az utat. Nympha és Lord Nicholas engedelmesen követték – Nympha különösen lelkesen. Lord Nicholas vigyázta a lépteit a lépcsın. İ csak udvarias és segítıkész akart lenni, de Nymphát zavarta a közelsége. Lehet, hogy rájött, milyen hatással van rá? Miután megérkeztek egy parányi kis irodába, Mrs. Coxmoor egy fiókból elıvett egy sor kártyát, melyek mind ki voltak lyuggatva, és nyilvánvalóan kiadtak valamilyen mintát. – Ez az egyik jacquardminta, amit használunk a csipkegyártásban. A kártyák egy sorozatot alkotnak, így a minta mindig ismétlıdik. Nem akarom önöket untatni részletekkel, de ön, Lord Nicholas, késıbb visszajöhet, és alaposabban körülnézhet, ha érdekli. Nymphát azonban

88

gondolom, most sokkal jobban izgatja a csipkevásárlás, mint a készítés. Ekkor egy fiatalember termett a kis helyiségben a kezében sok-sok csipkemintával és egy hosszú, hófehér csipkesállal. Nympha nem gondolkodott sokáig, pillanatok alatt választott. Már a gyárépületen kívül, Nick kifejezte csodálatát az iránt a hölgy iránt, aki nyilvánvalóan a gyárigazgató volt. Nagyon ismerte a csipkegyártás minden csínját-bínját. Nem az a fajta vezetı volt, aki csak az irodájából irányította a munkát. A hintó a járdaszegélynél várt rájuk. Nem sokkal késıbb már maguk mögött is hagyták Mansfield kavicsos utcáit. Az ülésen Nick mellett magas toronyban álltak a csomagok, melyek közül sokról anélkül is meg tudta volna mondani, mi van benne, hogy kibontotta volna. Már majdnem elérték Coxmoor Hallt, amikor az erdı fái között megpillantották Milburnt a kölcsön ló hátán. Az, hogy ugyanarra tartott, amerre ık, nyilvánvaló volt. De vajon merre járt ilyen sokáig? És kinél? Az istállónál találkoztak. – Á, Mr. Milburn. – Mrs. Coxmoor kiszállt a hintóból, és üdvözölte a vendégét. – Szerencsével járt? Megtalálta a nagybátyját? Nick majdnem elnevette magát Milburn arckifejezését látva, aki láthatóan meglepıdött és zavarba jött. – Nos, igen, asszonyom, és hamarosan újra meglátogatom.

89

– Remek. – Mrs. Coxmoor nem mutatott különösebb érdeklıdést Milburn rokona iránt. Vele szemben Nick úgy döntött, többet is meg akar tudni. Nem ismerte Milburnt túl jól, de hirtelen nagyon kíváncsi lett, és mindent tudni szeretett volna errıl a titokzatos nagybácsiról. Mialatt Mrs. Coxmoor utasította a személyzetet, akik kijöttek a házból a csomagokért, Milburn odament Miss Herberthez. Nick megfigyelte, hogy Milburn jelenlétében nem pirult el Miss Herbert. Milyen érdekes! Magában mosolygott. Miért találta Milburn bókjait olyan undorítónak és nevetségesnek? Nem azért, mert féltékeny volt – egy ilyen férfira, mint Milburn, nem tudott féltékeny lenni. Túlságosan hízelgınek találta. Örült, ha nem látta. Az jutott eszébe, Milburn valószínőleg azt hiszi, hogy Miss Herbert örökli majd az egész Coxmoor-vagyont. Lehetséges lenne? Miért is ne? Mrs. Coxmoor láthatóan nagyon kedveli a lányt. Innentıl kezdve teljesen más színben látta Milburn közeledését Miss Herberthez. Nem hagyhatja, hogy az az alak rászedje Miss Herbertet. Nympha sokkal jobbat érdemel, mint Milburn. Akárhogy is, jólelkő és kedves teremtés volt. Hányszor bejárta vele a pályát, amikor még csak tervezgetett! Nem számított, hogy vonzódott a fivéréhez; szó nélkül és készségesen segített mindenben, és gyakran kifejezetten jó tanácsokkal látta el. És most rá kellett jönnie, hogy még sok-sok más jó tulajdonsággal is rendelkezik. – Mi lenne, ha bemennénk végre a házba, Nympha? Gondolom, Mr. Milburn és Lord Nicholas már szívesen

90

innának egy italt, és jómagam is menten szomjan halok, ha nem kapok azonnal egy csésze teát. Nympha a nagynénje után maga is besietett a házba, de még elıtte vetett egy pillantást Lord Nicholasra. Elıször teáznak… és aztán mi lesz a programjuk? Hamarosan megtudta. A finom teához ı és a nénikéje kekszet és aprósüteményt is fogyasztottak, a férfiak pedig bort ittak. De nem sokáig pihentek. – Uraim! Mit szólnának egy teniszmérkızéshez? Foley máris hozza az ütıket és a labdákat. Gyerünk, menjünk! – közölte a ház úrnıje szinte ellentmondást nem tőrıen. Senki nem mondott ellent, nem keresett kibúvót, és nem mondta, hogy még szeretne egy kicsit pihenni. A két férfi felállt, és alázatosan követte vendéglátóját. Nympha a nyomukban. Egek! Mi lesz a következı, amit a nyughatatlan nénikéje kitalál? Mrs. Coxmoor egy kisebb épülethez vezette ıket, melyen magasan fent keskeny ablakok voltak. Bent a pálya felét a palára festett fehér vonal jelezte, és a fehér vonal fölött háló feszült. A pálya egyik oldalán egy pad állt a hölgyekre várva. A nagynénje minden bizonnyal még azelıtt mindent elıkészíttetett, hogy Mansfieldbe hajtottak! Lord Nicholas elégedetten nézett körül, miközben levette a kabátját és nyakkendıjét. Mr. Milburn elıször láthatóan kellemetlenül érezte magát. Nympha mintha egy rideg, számító arckifejezést látott volna átsuhanni az arcán, de olyan gyorsan el is tőnt, hogy nem is volt biztos benne, mit

91

látott. Majd Lord Nicholas példáját követve Milburn is levette a kabátját és nyakkendıjét. Lord Nicholas Mrs. Coxmoorra nézett, majd levette a csizmáját is. – Zokniban is jobb játszani, mint csizmában. Lassan kénytelen leszek beszerezni egy teniszcipıt. Foley átadta nekik az ütıket, majd miután eldöntötték, hogy elsıként Nick szervál, adott neki egy szürke teniszlabdát is. Nympha látott már teniszmérkızést, de az nem kötötte úgy le a figyelmét, mint ez. Csodálattal nézte Lord Nicholas vékony vászoningén át domborodó izmait. Széles váll, vékony derék, keskeny csípı – biztosan már a gondolattól is elvörösödött. Mr. Milburnt észre sem vette. Csak Lord Nicholast látta, leste minden mozdulatát. Nick megnyerte az elsı szervát, és egy erıs ütéssel átküldte a labdát a másik térfélre. Milburn ügyesebben ütötte vissza, mint várta. Addig adogattak egymásnak, míg Milburn már egészen a pálya szélén játszott. Ekkor úgy megütötte a labdát, hogy amikor az ütı a labdához ért, olyan volt a hangja, mintha lövés dördült volna. De ahelyett, hogy a másik térfél felé repült volna, egyenesen Nympha felé vette az irányt, és homlokon találta a lányt! Nick azonnal ledobta az ütıjét a földre, és odarohant az elıredılı Miss Herberthez. Felkapta az ölébe, és aggódva nézte a homlokán egyre növekvı púpot. – Nympha! – Kétségbeesetten felnézett a nagynénire, majd vissza a karjaiban aléltan fekvı lányra. – Jeget. Jégre lenne szükség.

92

Foley abban a pillanatban ott termett, majd Mrs. Coxmoor utasítására elrohant jégért. Milburn Nick mögött állt és mentegetızött. Mrs. Coxmoor félretolta, és azt mondta Nicknek: – Vigyük be a házba. Egyre hől a levegı idekint. Arra, hogy Nick kabát nélkül és zokniban volt, ügyet sem vetett. Tudván, hogy Nympha egészsége sokkal fontosabb, Nick úgy tett, ahogy a vendéglátója rendelkezett. Óvatosan vitte a karjában fekvı eszméletlen lányt. Foley kinyitotta elıtte az ajtót, és Nick keresztülsietett a beteggel a hallon. A lépcsı tetején Annie jelent meg, s levegı után kapkodott, amikor meglátta úrnıjét. De megırizte a nyugalmát, és elvezette Nicket Nympha szobájához. Odabent sietve félrehajtotta az ágyon a takarót, és várt a további utasításra. Nick óvatosan letette a nagy ágyra a mozdulatlan testet, megigazította a lábát és a karját, aztán Foleyhoz fordult, aki épp akkor érkezett meg a kezében egy lavórral és jéggel. – Egy törülközıt, Annie. Bele kell tennünk egy darab jeget, és úgy a fejére. – Higgadt, nyugodt akart maradni, hogy tudjon tisztán gondolkodni. A törülközıt azonnal a kezébe adta Annie, és belerakta a jeget. Nick csak imádkozni tudott, hogy nehogy komoly baja legyen. Nehogy az agya is sérüljön. Látott már így elájulni embert, és amikor magához tért, kiderült róla, hogy maradandó károsodást szenvedett.

93

– Hogy van, Lord Nicholas? – Mrs. Coxmoor halkan mögé lépdelt, és aggódva figyelte az unokahúgát. – Túl korai megmondani. Orvos van a közelben? – Legközelebb Nottinghamben, úgy tizenöt mérföldre innen. – Megyek és hívom – ajánlkozott Milburn. – Csak mondja meg a nevét és címét. – Az ajtóban állt, hamuszürke arccal. Mrs. Coxmoor nem vette le a szemét az unokahúgáról, úgy válaszolt. – Köszönöm, de már elküldtem érte egy szolgálót. Két órán belül itt lesz. Nick csak remélni tudta, hogy nem lesz túl késı.

94

Hatodik fejezet A házban néma csend honolt, míg az orvosra vártak. Csak az emeleti hall faliórájának ketyegése jelezte az idı múlását. Amikor elütötte a hat órát, Mrs. Coxmoor halkan hangot adott a kétségbeesésének. – Most már biztosan mindjárt ideér. Mintha órák teltek volna el, amióta érte küldtem Henryt. – Az ablak elıtt állt és a kertet nézte, majd elkezdett fel-alá járkálni a szobában. – Bárcsak csillapíthatnám a fájdalmát. – Az idıs hölgy elgyötörtnek és idegesnek tőnt. Szeretett volna tenni valamit az unokahúgáért. Én nem hagyom itt Nymphát. – Nick úgy beszélt, mintha ı lenne az úr a házban, pedig nem volt joga hozzá. – Ismerem a szüleit, kislánykora óta ismerem Miss Herbertet. Nem hagyhatom épp most magára – erısködött halk, visszafogott hangon, hogy ne zavarja a beteget. Az érvelésének természetesen nem sok értelme volt. Képtelen volt megmagyarázni, miért tartja olyan fontosnak, hogy ott maradjon Nympha mellett, de tudta, nem tehet másképp. A jeget folyamatosan rajta tartotta Nympha homlokán, és megelégedéssel nyugtázta, hogy a duzzanat egy kicsit lejjebb lohadt. – Foley, van még jég? – Természetesen, uram. Azonnal hozom. – A komornyik mindvégig készenlétben állt az ajtóban. Annie az ágy túlsó végénél állt.

95

Az, hogy a jégért maga ment, jól tükrözte Foley szolgálatkészségét. Hamarosan visszatért a tállal és néhány jégdarabbal. – Jobbnak láttam, ha egyszerre csak keveset hozok, mert hamar elolvad. A többi jobb helyen van ott, ahol most van. Nick nem kérdezte meg, hol van az a jobb hely. Széthajtotta a törülközıt, és belebugyolált egy darab jeget. Nympha homloka késıbb kék-zöld lesz, gondolta. Most még csak a horzsolás látszott rajta, és egy kicsit vörös volt. Úgy látta, mintha megmozdult volna, és mintha halkan nyöszörgött volna. Közelebb hajolt, hátha mondani akar valamit. A finom levendulaillat azonnal megcsapta az orrát. Mrs. Coxmoor a szoba másik végében állt és nézte ıket. A kandallóban égett a tőz, és a szoba lassan kezdett bemelegedni. – Nincs itt túl meleg? – Nick aggódva tekintett Nymphára. Szerinte a túlságosan nagy meleg most nem tenne jót neki. – Szerintem nincs – válaszolta Mrs. Coxmoor. Nick nem vitatkozott, megigazította a takarót a betegen, mire az megmozdult. Nick újra közelebb hajolt, hátha végre tényleg mond valamit. Reménykedett benne, hogy tudatánál van. – Á, de hideg – motyogta a beteg. – Mi történt? – Felemelte a kezét, mintha el akarná tolni a jeget. Nick megkönnyebbülten felsóhajtott, és továbbra is rajta tartotta a jeget a homlokán. – Eltalálta Milburn labdája a teniszpályán. Ne mozogjon. Nagy púp keletkezett a homlokán. Jegelem, hogy lelohadjon. – Nem emlékszem a labdára – mondta Nympha elhaló hangon.

96

– Ne gondolkodjon. Most csak az a fontos, hogy minél elıbb jobban legyen. – Nick elsimította a haját az arcából, és Mrs. Coxmoorra nézett, aki immár az ágy végénél állt. A máskor erélyes és kemény asszony most kétségbeesettnek és kiszolgáltatottnak tőnt. Idegességében a kezét tördelte. Nympha többet nem mondott, csak feküdt becsukott szemmel és mozdulatlanul. Vajon csak alszik vagy nincs eszméleténél? Az óra az emeleten hét órát ütött. Lentrıl lépések zaja hallatszott. Foley jelent meg az ajtóban egy magas, sovány, pofaszakállas férfival. – Dr. Graham, asszonyom. A skót orvos gyakorlott szemmel végigmérte a beteget, majd Annie kivételével mindenkit arra kért, hogy menjen ki a szobából. Mrs. Coxmoor nem akart eleget tenni a kérésének. Nick vonakodva ugyan, de engedelmeskedett. Valamiért úgy érezte, kötelessége Nympháról gondoskodni. – Tartsa rajta a jeget. Dr. Graham ránézett, és Nick becsukta maga mögött az, ajtót. Az óra a hallban hangosan ketyegett, miközben elhaladt mellette útban a lépcsı felé. A földszintre leérve a könyvtárba ment. Ott találta Milburnt meglehetısen zilált külsıvel – a haja összevissza állt, a kabátja és az inge rendezetlen volt. Foley lépett be a helyiségbe Nick kabátjával, nyakkendıjével és csizmájával. – A kertész hozta be ezeket a holmikat.

97

Nick félredobta a nyakkendıt, majd felvette a kabátját és belebújt a csizmájába. Miután felöltözött, az ablakhoz lépkedett, és kinézett a kora tavaszi tájra. Mr. Milburn kétségbeesetten járkált le s fel, míg Nick rá nem szólt. – Ha így folytatja, kikopik a szınyeg. Menjen inkább a hallba. – Dühös volt a férfira. A pokolba kívánta. Milburn megállt. Úgy nézett Nickre, mint akit még sohasem látott. – Gondolja, hogy rendbe jön? – Nem tudom megmondani. Néhány pillanatra magához tért, de aztán újra elvesztette az eszméletét. Az orvos, legalábbis úgy tőnik, érti a dolgát – tette hozzá elgondolkodva. Hangokat hallott a lépcsı felıl, ezért elindult az ajtó irányába. Mrs. Coxmoor lépett a szobába. Egyenesen egy tálcához ment, amin néhány üveg állt. – Nem engedte, hogy maradjak. – Kiöntött három pohár konyakot, egyet-egyet a két férfinak, a harmadikat pedig magának, majd az itallal a kezében megállt a kandalló mellett. – Mit mondott az orvos? – Nick elıször Milburnre, majd Mrs. Coxmoorra nézett. – Még nem sok mindent. Kiküldött a szobából, de Nympha állapotáról még nem nyilatkozott. Mondtam neki, hogy eret ne vágjon rajta, ha egy mód van rá. Szegény férjemnek sem tett jót. – Mogorva pillantást veteti Nickre, mintha az vitába akart volna szállni vele, de nem tette.

98

Milburn, mint aki hallani sem bírja tovább a beszélgetést, kiment a könyvtárból. Pár másodperccel késıbb hallották a bejárati ajtót becsapódni. Nick lerogyott egy hatalmas fotelba a kandalló mellett. Mint minden más a házban, a kandalló is jó ízlésrıl és gazdagságról tanúskodott. A tőz kellemes meleget árasztott. A bal karjával a fotel karfájára könyökölt, és a tenyerébe hajtva a fejét a történteken mélázott. Milburnrıl egyre inkább az volt a véleménye, hogy ingyenélı, aki szeret mások nyakán élısködni. Már útközben Mansfield felé is felmerült benne ez a gondolat. Most már majdnem biztos volt benne, hogy nehéz lesz tıle megszabadulni. – Szeretem az almafából rakott tüzet – mondta Mrs. Coxmoor a lángokba bámulva, majd Nick felé fordult. – Milburn kiment. Elárulná, ön szerint mi történt odakint? Van még egy kis idınk, mielıtt a doktor végez odafent. – Nem igazán értem azt az utolsó ütését. Fogalmam sincs róla, miért ütötte épp abba az irányba a labdát. Egy biztos. Óriási erıvel ütötte meg a labdát. Még soha nem láttam ilyenre példát, kivéve persze bajnoki mérkızéseken. De barátok között nem tudom, mi szükség volt rá, hogy ilyen komolyan vegye a meccset. Talán csak nem szeret veszíteni. Semmiképpen nem tudtam volna visszaadni azt az ütést. – A barátja? – Nem nevezném a barátomnak. Nem is nagyon ismerem. Londonban találkoztunk néhányszor. Nem ugyanabban a körben mozgunk, de azért London még nem olyan nagy, hogy ne

99

futhatnánk össze – különösen nem a West End, ahol az elıkelıségek laknak. – Milburn is ott lakik? – Nem tudom pontosan, hol lakik. Azt hiszem, Albanyban. Nick felállt, mert az emelet felıl hangokat hallottak. Néhány másodperc múlva dr. Graham bukkant fel az ajtóban. A doktor Mrs. Coxmoorra nézett. Nick elindult felé, de aztán megállt. Mégiscsak Mrs. Coxmoor a házigazda és a beteg rokona, gondolta, s ı pedig csak egy jó ismerıs. – Nos, hogy van? Rendbe fog jönni? – Mrs. Coxmoor közelebb ment, és intett az orvosnak, hogy fáradjon be, majd egymás mellett a kandallóhoz mentek. Mrs. Coxmoor mindvégig az orvos arcát fürkészte. – A jég jó ötlet volt. Ha nem tették volna rá a homlokára azonnal, nagyon csúnya púp nıtt volna a fejére. Ami a kérdését illeti, igen, rendbe fog jönni. Azt javaslom, néhány napig maradjon ágyban és pihenjen. Ha már jobban érzi magát, esetleg sétálhat egy kicsit. Gondoskodjanak róla, hogy eleget pihenjen. – Az agya nem sérült? – Nick a legrosszabbtól tartott. Dr. Graham közelebb hajolt a tőzhöz, hogy megmelegítse a kezét. – Nem. Nagy ütést kapott, de meggyızıdésem, hogy az agyának semmi baja nem történt. Teljesen tisztának tőnt az elméje. – Hála istennek – motyogta Nick. – Féltem tıle. – Meg volt rá az oka. Láttam már hasonló esetet, amikor az illetı agykárosodást is szenvedett. De biztosíthatom önöket, a fiatal hölgy esetében ez a veszély nem áll fenn. – Kíváncsian

100

Nickre nézett, mint aki azon tőnıdik, milyen kapcsolat főzheti a beteghez. – Kislánykora óta ismerem Nympha Herbertet. Nem venném a szívemre, ha komoly baja esne. Dr. Graham bólintott. Megadta Mrs. Coxmoornak a beteg ápolására vonatkozó utasításokat, miközben Nick csendben hallgatta ıket. Miután az orvos távozott, Nick visszaült a kényelmes fotelba a tőz elé. – Csodálkozom rajta, hogy Milburn nem jött vissza, és nem kíváncsi rá, mit mondott az orvos. – Megitta az utolsó korty konyakot is, amit Mrs. Coxmoor öntött neki, és az üres poharat letette egy közeli kis asztalra. Mrs. Coxmoor is megitta a konyakot, és a poharát a Nickével együtt visszatette a tálcára. – Már bánom, hogy felajánlottam ennek az embernek a házamat. Nem gondoltam, hogy ártani akar az unokahúgomnak. – Csak nem hiszi, hogy szándékosan tette? – Nick újra felállt. – Nem kedvelem különösebben Milburnt, de nem hinném, hogy gyilkosságra készül. Miért tenné? Mi lehetne az indítéka? Választ a kérdésére nem kapott, mert akkor berontott a házba Milburn, és egyenesen a könyvtárba sietett. – Láttam elhajtani az orvost. Mit mondott, mi van Miss Herberttel? Milburn arcát egy pillanatra megvilágította a lenyugvó nap. Nick úgy látta, ıszintén aggódik. Mrs. Coxmoor biztosan téved. Miért akarná Milburn megölni Nymphát? Sokkal inkább

101

imádkoznia kellene érte, mint a Coxmoor-vagyon leendı örököséért. – Minden rendben lesz vele. Pihenésre és nyugalomra van szüksége. – Nick figyelte Milburn minden rezdülését, nézte, hogyan reagál a szavaira. – És egy főzfakéregporra, hogy ne fájjon a feje – tette hozzá Mrs. Coxmoor. – Adni fogok neki dr. Boerhaave csalhatatlan piros tablettáiból. Nekem mindig segítenek, ha fáj valamim. Gondolom, ön inkább dr. James porára esküszik. Tudom, hogy sokan jobban kedvelik – mondta Nicknek. – Nekem soha sincs szükségem ilyesmire, asszonyom. De ha jól emlékszem, édesanyám is dr. James porát használja – mondta Nick mosolyogva. Milburn is elmosolyodott. Igaz, némileg erıltetett volt a mosolya, de láthatóan megkönnyebbült. – Vacsora elıtt benézhetek hozzá? Nick kíváncsian várta Mrs. Coxmoor válaszát. – Azt hiszem, semmi akadálya, feltéve ha megígéri, hogy nem zavarja túl sokáig. Annie mellette van, és éjszakára a saját komornámat is mellé rendelem. Nem maradhat egyedül egyetlen percre sem. Legalábbis addig nem, amíg az én házamban van. – Én is benézek hozzá – vetette közbe Nick. Eltökélt szándéka volt, hogy a saját szemével is meggyızıdjön róla, Nympha jobban van. Nem volt féltékeny. A legkevésbé sem. Egyszerően csak aggódott Nympháért. Amikor benéztek hozzá, Nick örömmel állapította meg, hogy a lány arca már sokkal élettelibb.

102

Vacsora alatt alig beszélgettek. Csak Milburn falatozott jóízően, a többieknek láthatóan nem volt étvágyuk. Miután elfogyasztották az ételt, Nick hátratolta a székét, és Mrs. Coxmoor felé fordult. Nem mondott semmit, de Mrs. Coxmoor tudta, mit akar kérdezni. – Menjen – mondta az élemedett korú hölgy, és intett a kezével. – Remélem, már jobb bırben találja. Nick felrohant a lépcsın, majd Nympha ajtaja felé vette az irányt. Közben azon gondolkodott, figyelmeztetést hallott-e ki Mrs. Coxmoor szavaiból. Nagyon bízott benne, hogy Nympha már sokkal jobban van. Halkan kopogott az ajtaján, majd benyitott. Annie-nek biccentett a fejével, aztán keresztülment a szobán, és megállt az ágy mellett. Nympha nagyon törékenynek és parányinak tőnt a hatalmas ágyban. Csukva volt a szeme. – Mondott valamit? – kérdezte, miközben Nympha ovális arcát és szıke tincseit nézte a párnán szétterülve. Bárcsak láthatná újra a nagy kerek, kék szemeit, gondolta. Annie még továbbra is jegelte a homlokát. – Nem, uram. Válaszolt a doktor kérdéseire, de azóta nem szólt egy szót sem. – Nem hiszem, hogy egyhamar teniszezni támadna kedvem. Nick meglepıdve nézett a még mindig mozdulatlan testre. – Pedig meg kell hogy tanítsam. A nagynénje ragaszkodik hozzá. – Lehetetlen. Nem tudok elég gyorsan futni. Halkan beszélt, de szavai mégis hallhatóak voltak a csendes szobában.

103

– Borogassa a homlokát levendulavízzel. Édesanyám esküszik rá. Hátha Miss Herbertnek is segít. – Igen, uram. Mrs. Coxmoor már hozott egy üveggel. Ha másra nem is jó, legalább az illatát élvezze. Nick megesküdött rá magában, hogy egy egész üveggel is vesz Nymphának, csak gyógyuljon meg. Az este folyamán felváltva látogatták a beteget. Nick makacsul ragaszkodott hozzá, hogy a közelében akar maradni. Magában ezt azzal magyarázta, hogy ismeri a szüleit. Amikor késı este végül visszatért a földszintre, Milburn kifejtette neki, hogy ı nem kívánja meglátogatni, és inkább a személyzetre és a nagynénjére hagyja Miss Herbert ápolását. – Én nem tudom, ön hogy van ezzel, de én illetlenségnek tartom egy fiatal hölgyet a hálószobájában felkeresni. Nem gondolja, hogy túl sok idıt tölt mellette? – Gyermekkora óta ismerem, Milburn. Nem érzem úgy, hogy illetlen lennék. És… különben is, honnan tudná meg bárki, hogy mennyi idıt töltök a szobájában? – Nick szemrehányóan nézett a férfira, aki majdnem megölte Nymphát. Véletlen baleset volt, az igaz, de azért még neki nem muszáj kedvelnie ezt az alakot. – Jó, jó. Elıttem nem kell mentegetıznie. Én hallgatni fogok, mint a sír, de tudja, milyen a személyzet. Feltételezem, hogy Portland hercegének és Manver earlnek a szolgálói és az itteni személyzet alkalmanként találkoznak. Elég, ha csak belegondolok… – Milburn hangja elhalt. Nick nem vette le róla a szemét. Milburn hátrébb lépett. – Csak gondoltam, figyelmeztetem. – Milburn újabb néhány lépést tett hátra.

104

– Nem gondolt még arra, hogy most már inkább a nagybátyjánál szálljon meg? – Nem. Az öregúr nem kedveli a zsivajt és társaságot. Amikor csak tehetem, átugrom hozzá. Nick cinikusan arra gondolt, vajon ennek az az oka, hogy Mrs. Coxmoor házában jobb a koszt? Visszament a fotelhoz a kandalló elé, belehuppant, és elmélyülten nézte tovább a lángokat. Azon merengett, vajon mi következhet ezután. A szobalányok egész éjjel Nympha mellett maradtak, és gondosan ápolták. Egyszer Mrs. Coxmoor is felkelt, és benézett hozzá. Nick sem tudott elaludni, míg még egyszer meg nem látogatta. Különös, milyen helyet foglal el a szívében, gondolta. Kezdetben nem volt róla túl jó véleménnyel, és a fivére iránt táplált gyengéd érzelmeit sem nézte jó szemmel. Szerette volna tudni, vajon még mindig vonzódik-e hozzá. Egy-két elejtett szavából arra következtetett, már nem különösebben. Remélte is.

Másnap reggel Nicknek elsı dolga volt, hogy megnézze Nymphát. Finoman bekopogott az ajtaján, amit Annie azonnal kinyitott. – Hogy van? – Nick a komorna mögött máris a beteget kémlelte. Végtelenül boldog volt, amikor a tekintetük találkozott. – Mrs. Coxmoor azt mondja, csak néhány percig szabad a beteget zavarni – hadarta Annie szinte levegıvétel nélkül. Nagyon igyekezett betartani asszonya utasításait. Nick nem figyelt rá. Gyors léptekkel Nympha ágyához ment.

105

– Köszönöm kérdését, jobban vagyok, bár a fejem még sajog egy kicsit. – Nympha haragosnak tőnt. – Tudni szeretném, hogyan talált el az a labda a pályán kívül ülve. – Nick látta rajta, hogy ha nem ágyban feküdt volna betegen, biztosan dobolt volna idegességében a lábával, miközben nekiszegezte a kérdést. – Nem tudom megmondani – válaszolta Nick ıszintén. – Nem hiszem, hogy önt akarta volna eltalálni. Láttam már ilyet teniszmérkızésen. Röpködnek a labdák mindenféle irányban. – Nem ilyen nagy sebességgel repültek, az biztos, de hát mit tudhatott ı a kóbor labdákról? – Á, igen, emlékszem. Londonban teniszklubokba jár, otthon pedig golfozik. Őz még valamilyen más sportot is? – Bár komolyan kérdezte, a szemében elég kíváncsiság tükrözıdött ahhoz, hogy legyezgesse vele Nick hiúságát – hozzá kell tenni, Nick nem volt egy hiú teremtés. – Íjászatot, mint már említettem is. Ja igen, és még horgászom is. És lovagolok, de vadászni nem igazán szeretek. – Kedvesen mosolygott Nymphára. Örült, hogy már nem volt olyan rossz színben, még ha a homloka lila is volt. Szintén nagy megelégedésére szolgált, hogy a dudor is lejjebb lohadt a fején. – Ezek szerint szeret mozogni. – Ezt úgy mondta, mint akinek nagy örömére szolgál ezt megállapítani. – Így is mondhatjuk. Ha már jobban lesz, mit szólna egy kis kiránduláshoz azokhoz a római kori romokhoz? Dr. Graham is azt mondta, hogy idıvel már fel is kelhet egy-egy kicsit. Szerintem a múlt emlékeit nézegetni nem lehet olyan fárasztó. Nick a felé esı keze után nyúlt.

106

– Nagyon ránk ijesztett. – Még hogy ránk ijesztett? Magamon kívül voltam az idegességtıl! És ı még védte Milburnt!? – Sajnálom. Papa szerint keményfejő vagyok. Talán ez mentett meg. – Mosolygott, és bár gyengének tőnt, meglepıen erısen kapaszkodott Nick kezébe. – Unalmas lehet egész nap feküdni. Abból a korból már kinıtt, hogy nyafogjon, a horgoláshoz pedig még túl fiatal. Kár, hogy fáj a feje. Kereshetnék önnek egy jó könyvet és olvashatna. Vagy… tudja, mit? Mit szólna hozzá, ha én olvasnék önnek? Kinyílt az ajtó, mire Nick félig hátrafordult és látta, hogy Foley érkezett egy tányér zabkásával, néhány szelet pirítóssal és egy üveg cseresznyelekvárral. – Azt üzeni a szakács, hogy a pirítóst és a lekvárt csak a zabkása után egye meg. – Foley óvatosan elhelyezte Nympha ölében a tálcát, majd kihátrált a szobából. – Köszönöm, Foley. – Miután a komornyik kiment, Nympha fintorogva mert néhány kanállal a zabkásából, aztán immár sokkal nagyobb lelkesedéssel nekilátott a pirítósnak és lekvárnak. – Ennek a zabkásának olyan íze van, mint a mosogatólének. A lekvár viszont mennyei finom. Annie, öntsd ki a zabkását az ablakon. – Pajkos pillantást vetett Nickre. – Nem szeretném megbántani a szakácsot. És így telt el a nap. Nick minden pillanatban mellette volt és szórakoztatta, és felolvasott neki egy Emma címő regénybıl. Mrs. Coxmoor már azon törte a fejét, milyen programot szervezzen az unokahúga számára, ha majd felépül. Milburn néha hosszabbrövidebb idıre eltőnt. Senki nem kérdezte tıle, hová megy. Az igazat megvallva, mindenkinek jobb volt, ha távol volt.

107

Egyik délutáni kilovaglása után kis csomaggal lepte meg Nymphát. Egy páratlan szépségő csipkelegyezıvel ajándékozta meg. A lány rendkívül hálás volt érte, nagyon tetszett neki, minek láttán Nick azt kívánta, bárcsak neki jutott volna eszébe ez a gesztus. Nos, végül is szép volt Milburntıl, a legkevesebb volt, amit tehetett. Vacsora elıtt Nick találkozott Mrs. Coxmoorral. Megosztotta vele Milburnnel kapcsolatos érzéseit. – Szerintem ingyenélı. A legrosszabb fajta vendég, akitıl nem lehet megszabadulni. – Értem – mondta Mrs. Coxmoor elgondolkodva. – Ha jól értem, ön szerint semmi oka rá, hogy ártson Nymphának. – Összefonta maga elıtt a két kezét. Halványszürke ruhájában és valódi csipke felsı szoknyájában rendkívül méltóságteljesen festett. Szintén a legvékonyabb, szinte már pókhálószerő csipkekalapja úgy állt a fején az ezüstszürke haján, mintha kifejezetten a számára készítették volna. És miért ne készíthették volna?! – Ha sejtésem szerint, ıt teszi meg örökösének, inkább udvarolni akar Nymphának, mintsem megölni. Gondoljon csak az ajándékára, a legyezıre. Ilyesmit csak egy udvarló szokott adni a szíve választottjának. Jól látom a helyzetet? – Nick a könyvtár asztalán lévı papírokat babrálta, majd felnézett Mrs. Coxmoorra. – Igen. Mivel nincs más közeli rokonom, gondoltam, az örökli a vagyonomat, aki a nevemet viseli – magyarázta Mrs. Coxmoor, és kíváncsian várta Nick reakcióját. – Ez így van rendjén. – Észrevette Foleyt a könyvtárajtóban, és az ebédlıbe kísérte Mrs. Coxmoort. – Nympha hamarabb felépül

108

majd, mint gondolná. – Próbálta vigasztalni az idıs nagynénit, de valójában maga sem tudta, mi lesz a lánnyal. Honnan is tudhatta volna? Egészen az elızı évig, míg az épülı golfpályáját el nem kezdte látogatni, alig ismerte. Fıként csak a családja által adott vacsorákon találkoztak. Egyszer azt gyanította, hogy az édesanyja azt akarja, vegye el Nympha Herbertet! Képtelenség, gondolta akkor. Most pedig mindent elkövetett, csak hogy távol tartsa tıle Milburnt. Élt a gyanúval, hogy Milburn csak a pénzét akarja. Nympha jó állóképességének köszönhetıen hamar felgyógyult. Néhány nap múlva már csak a homlokán éktelenkedı kék-zöld folt idegesítette, amit szıke fürtjeivel igyekezett elrejteni. Végül elérkezett a nap, amikor Mrs. Coxmoor és Nick úgy ítélték meg, hogy elég jól van ahhoz, hogy tegyenek egy kis kirándulást a környéken. Mrs. Rankin látogatását és a ruhavarratást elhalasztották. Nympha majdhogynem sajnálta az ágyban töltött napokat, annyira élvezte a hosszú órákat, melyeken át Lord Nicholas felolvasott egy könyvbıl. A regény nagyon tetszett neki. Sokkal inkább emlékeztette a mindennapi életre, mintsem azok a tündérmesék, amiket Tabitha kedvelt. – Attól tartok, nem sok ideje és lehetısége volt még rá, hogy kutasson az után a férfi után, aki miatt idejött – mondta. Bár jól tudta, hogy Nicknek más dolga is volna, szívesen vette, hogy szinte az egész napját vele töltötte – még akkor is, ha néha kínzó fejfájás gyötörte. Ez a felismerés ıt magát is meglepte – mármint hogy élvezte Lord Nicholas Stanhope társaságát.

109

Az utolsó két napban már elég erısnek érezte magát ahhoz, hogy felkeljen és a kandalló mellett üldögéljen. A nagynénje néha már túlzásba is vitte az aggódást, de azért jólesett neki a törıdése. Lévén hogy nagy családban nıtt fel, ritkán volt ilyesmiben része. Nem mintha nem szerette volna a testvéreit; mind nagyon aranyozik és kedvesek voltak. De az édesanyjának mind egyformán gyermekei voltak. A kocsis nem hajtott gyorsan. A hintó lassan haladt, így volt alkalmuk és idejük gyönyörködni a tájban. Derős nap volt, de néha felbukkant egy-egy felhı is az égen. Nympha meglehetısen hővösnek érezte a levegıt, ezért hálás volt a kényelmes és meleg muffért, amibe a kezét dugta. Nagynénje ragaszkodott hozzá, hogy a nyakába meleg kendıt kössön, és felvegye az új bársonykalapot. – Beszéltem Rooke-kal, a birtok tulajdonosával, hogy gond nélkül bejussunk a romokhoz. – Hogy talált rájuk? Gondolom, mélyen a föld alatt voltak. – Nympha a nénikéjéhez fordult a kérdésével. – Néhány évvel ezelıtt, úgy ezerhétszáznyolcvanhat körül, úgy emlékszem, Hayman Rooke talált néhány mozaikdarabot, olyat, amilyet a rómaiak használtak a padlók építésénél. Valamit dolgoztak az északi részen, és munka közben rábukkantak ezekre a mozaikokra. Kíváncsi lett, és az embereivel ásatni kezdett. Egy egész falat találtak, körülbelül harminc centiméterrel a felszín alatt. A fal egy kilencszobás, hipokausztummal ellátott villa fala volt. – Látva, mennyire felkeltette Nympha érdeklıdését, kissé elmosolyodott. – Bárki lakott is benne, szerette az élénk színeket. Majd meglátod.

110

Nymphának annyi ideje sem maradt, hogy rábírja nagynénjét, meséljen tovább, máris megérkeztek. Elsıként Lord Nicholas szállt ki a hintóból, hogy segítsen a hölgyeknek. Nymphára úgy vigyázott, mint a hímes tojásra. A lány módfelett élvezte is a kitüntetett figyelmet és hercegnıket megilletı bánásmódot. Mrs. Coxmoor ment elöl, mögötte Lord Nicholas és Nympha egymás mellett. A romokhoz keskeny ösvény vezetett. Amikor odaértek, Nymphának a lélegzete is elállt attól, amit látott. – Istenem! Értem már, mire gondolt, amikor az élénk színekrıl beszélt. Nézzék! Ott azon a falon lila, sárga és zöld csíkok! – Nem talált szavakat. – Biztosan az volt a céljuk ezeknek az élénk színeknek, hogy felvidítsa ıket télen a nagy hidegben. – Ezen a márványon csodálkozom – mondta Lord Nicholas. Eleresztette Nympha karját, és leguggolt, hogy megérinthesse ujjaival a tükörsima felületet. – Látniuk kell a mozaikpadlót is. Menjünk – mondta Mrs. Coxmoor szokásához híven erélyesen. Nympha és Lord Nicholas kötelességtudóan követték. Nem gyıztek betelni a festett falak, a hipokausztuni és az elıcsarnok mozaikokkal kirakott padlójának látványával. Egy másik, a közelben álló épületrıl úgy tippelték, hogy az tárolásra és fürdésre szolgált. – Hideg viző fürdı – mutatott Lord Nicholas egy jól kivehetı jelre. – Nem tudnék hideg vízben fürödni – jelentette ki Nympha, és megborzongott, ahogy a szél feltámadt. Brrr. Nem lehet, hogy felmelegítették a vizet?

111

– Semmi bizonyíték rá. – Nick Mrs. Coxmoorhoz fordult. – Mrs. Coxmoor, azt hiszem, jobb lenne, ha mihamarabb visszaindulnánk. Feltámadt a szél. Nympha vacog. Ráadásul az sem kizárt, hogy esni fog. Nézze, hogy gyülekeznek a felhık a fejünk felett. Visszasiettek a hintóhoz, és épphogy csak beszálltak, máris elkezdett szemerkélni az esı. Gondolkodtak már azon, mi történhetett ezekkel az emberekkel annyi évvel ezelıtt? – Nympha még egyszer utoljára visszanézett, mielıtt a hintó rákanyarodott a fıútra. – Nos, egyrészt legalább ezen a kiránduláson veled nem történt semmi – mondta Mrs. Coxmoor, és Lord Nicholasszal egymásra néztek, minek láttán Nympha azon kezdett el gondolkodni, vajon mi történt, amíg betegen az ágyban feküdt. Nem kérdezte meg, a másik vendég miért nem tartott velük. Lehet, hogy Mr. Milburn jóképő fiatalember volt, de Lord Nicholasszal nyilvánvalóan nem jött ki jól. Miután fejbe ütötte a teniszlabdával, neki legalább annyira nem hiányzott a társasága. De ha ıszinte akart lenni, azt be kellett vallania, hogy az ajándékának nagyon örült, és nem kis meglepetést sikerült szereznie vele neki. A legszebb legyezı volt, amit valaha látott, arról pedig még csak álmodni sem mert, hogy valaha egy ilyen tulajdonosa lesz. Kárpótlásul többet nem is kívánhatott volna. Talán úgy kellene tennie, ahogy az édesapja kétségtelenül tanácsolná – megbocsátani és elfelejteni, ami történt. Ismét Lord Nicholasra tévedt a tekintete. De hol jön a képbe ı?

112

Hetedik fejezet Nick fogta a sok másolatot, amit a meggyilkolt férfi portréjáról készített, és vigyázva, nehogy összegyőrje, berakta a belsı kabátzsebébe, mielıtt elindult az istállóba. Közölte Mrs. Coxmoorral, hogy körbe akar nézni Mansfieldben egy kicsit, és egyúttal megpróbál megtudni valamit a halott férfi kilétérıl is. Úgy tervezte, hogy több üzletbe is betér, és megmutatja a rajzot a tulajdonosoknak, hátha valaki felismeri az áldozatot. Elsıként Binchhez készült beugrani. A rajzokat az alatt az idı alatt készítette, mialatt Nympha lábadozott, és valamivel el kellett ütnie az idıt. Nem szívesen vette igénybe a lovat és nyerget, amit a vendéglátója bocsátott rendelkezésére. İ nem olyan volt, mint Milburn, aki mindig kapva kapott az alkalmon. Nick még mindig nem tudta pontosan, merre kószál, amikor kilovagolt, mert az állítólagos nagybácsijáról nem volt hajlandó semmit elárulni. Nick nem bánta volna, ha végre elhagyja Mrs. Coxmoor házát, de mégsem tehette ki a szőrét, elvégre nem ı volt a házigazda. – Kívánom, hogy szerencsével járjon – mondta búcsúzóul Mrs. Coxmoor. Nick valamiért kedvetlen és csüggedt volt. – Lord Nicholas! Mansfieldbe indul? Nick megfordult, és látta, hogy Nympha igyekszik felé a kavicsos udvaron át.

113

Miss Herbert egyszerő, krémszínő ruhát viselt, felette könnyedén a vállára vetve skarlátvörös pelerint. Szıke haját a Nick számára korábbról már ismerıs kis szalmakalap fedte. Elbővölı látványt nyújtott, s még lenyőgözıbb volt az illata, ahogy közelebb ért Nickhez – a jól ismert finom levendulaillat lengte körbe. Bájos kis teremtés volt, olyan, akitıl Nick, ha egy csepp esze volt, igyekezett távol tartani magát. Próbálta ı mondogatni magának, hogy meg akarja ırizni a függetlenségét, nem szeretné elkötelezni magát, és a maga ura akar maradni, hogy azt csinálhasson, amihez kedve van, de Miss Herbertnek úgy tőnt, mindig sikerült eltéríteni a szándékától. Afelıl szinte majdnem biztos volt, hogy Nympha nem gyanította, milyen hatással van rá. İ maga is csak most kezdett rádöbbenni. Nympha egy halom gondosan összehajtogatott levelet tartott a kezében. Ezeket el kellene küldeni. Megtenné, hogy beviszi a városba, ha már úgyis arra visz az útja? Nick kérdı tekintetét látva folytatta: – Meghívók a jelmezbálra. A nénikém ragaszkodik hozzá, azt mondja, meg kell ünnepelnünk, hogy felgyógyultam. De szerintem ez túlzás! Ha ez megnyugtatja, már azelıtt is akart egyet szervezni, hogy a baleset bekövetkezett – mondta Nick, s szinte már látta maga elıtt Nymphát a csábító jelmezben, mely még jobban kihangsúlyozza vékony, de formás alakját.

114

Nagy munkával és sok fáradsággal jár az ilyesmi. – Nympha, mint aki tisztában van vele, kinek a vállára nehezedni a teher, nem túl lelkesen, de mosolygott. Ne aggódjon, a nénikéje kétségtelenül másokat is bevon a szervezésbe. Biztos vagyok benne, hogy nem elıször csinál ilyesmit. Tudom, de azért köszönöm. Nick elvette a precízen félbehajtott, halvány krémszínő papirosokat, és megcsodálta rajtuk a gyöngybetős címzéseket. – Indulnom kell. – Nympha olyan vágyakozva tekintett rá, hogy már majdnem megkérdezte, nincs-e kedve vele tartani, de akkor eszébe jutott az úti célja, amiért a városba készült. – Fontos elintéznivalója akadt? – Van kedve csatlakozni hozzám? – Nem tehetett róla, egyszerően kicsúsztak a szavak a száján. Az jutott eszébe, nézelıdhet addig az üzletekben, vagy esetleg még ötleteket is adhat neki arra, hogy hová vigyen másolatot a rajzból. Azt a gondolatot, hogy élvezné a társaságát, azonnal elhessegette. A meghívást Miss Herbert azonnal elfogadta. – A legnagyobb örömmel! – mondta ragyogó szemmel. – Egy másodperc és itt vagyok, csak hozom a retikülömet. Teljesen megırült. Most már biztos. Emlékeztette magát útjának eredeti céljára, s ha nehezére is esett, de be kellett ismernie, hogy azáltal, hogy meghívni Nymphát Mansfieldbe, keresztülhúzta a saját számításait. Kocsija és szürke lovai már útra készen álltak. A kocsisa összeismerkedett Coxmoor kocsisával, aki ott maradt a hintóval,

115

amíg megjavították. Ezzel kapcsolatban is felmerült egy-két érdekes kérdés. A bognár azt mondta, számára érthetetlen, miért következett be a baleset. A tengelyen kívül a jármő minden más része tökéletes állapotban volt, és még túl fiatal volt ahhoz, hogy darabokra hulljon. Nick eldöntötte, fényt derít erre a különös rejtélyre is. Miss Herbert valóban betartotta az ígéretét, és nem várakoztatta soká. Pillanatokon belül szaladt ki a házból, és elégedett mosollyal a bájos arcán beszállt a kocsiba. – A komornák közül senki sem ért rá, ezért aztán úgy döntöttem, nélkülük megyek. Feltételezem, az ön társasága is van olyan jó, mint egy szolgálóé? – ugratta. – Remélem is. – Különös, hogy Nick eddig nem vette észre, milyen jól néz ki és milyen remek fiatal nı. Még amikor a betegágyánál felolvasott neki, akkor is csak azt gondolta róla, hogy kedves. A haja mindig rendezett volt, állandóan mosolygott, és nagyon udvarias, jól nevelt lány volt. – Szeretek bámészkodni, még akkor is, ha nem vásárolok semmit. Néha az is jó, ha az ember csak körülnéz egy kicsit. – Egyetértek. – Nick próbált felkutatni az emlékei között olyan londoni szépséget, aki hasonlóan gondolkodott, de nem sikerült neki. Talán épp ez volt az, ami megfogta Nympha Herbertben – a naiv érdeklıdése és ıszinte kíváncsisága. Nympha az egyik új kesztyőjét viselte. Nick látta, hogy titokban csodálta, és nemegyszer végigsimította finom, kecses ujjain. Örömmel töltötte el a tudat, hogy megkapott valamit, amit annyira áhított. Jó ég, lassan menthetetlenül szentimentalista lesz!

116

– Sok dolga van a városban? – kérdezte bátortalanul és halkan, mintha valójában nem is érdekelné. – Talán még segíteni is tud nekem. Készítettem néhány rajzot arról a férfiról, akit keresek. Meg akarom mutatni pár embernek, hátha valaki felismeri. – Nick haragudott magára, amiért mindezt kikotyogta, ugyanakkor az is megfordult a fejében, hátha helyesen tette. – Á, szóval ezért volt szüksége a rajzpapírra! Bevallom, sokat töprengtem ezen. Otthon mindig a fivérét kérte meg, ha le kellett rajzolni a golfpályát. El nem tudtam képzelni, mit akar lerajzolni. Láthatnám ıket? Ahogy Nick elıhúzta a papírköteget a zsebébıl, a kocsi épp begördült Mansfieldbe. Egyet kivett a rajzok közül, és átnyújtotta Nymphának. Nymphának tátva maradt a szája. – Mi az? Nick értetlenül nézett rá. Azok közül, akikkel eddig beszélt, senki sem tudta azonosítani a férfit. Hogyan tudta volna éppen Nympha Herbert? – Láttam valakit, aki feltőnıen hasonlít erre az emberre. Mr. Milburn társaságában. Az ön golfpályáján, és azt hiszem, vitatkoztak – tudja, ahogyan ön is szokott, amikor nem ért egyet az ellenfelével. Van róla tudomása, hogy mi történt vele? Azóta nem láttam. De ha ıszinte akarok lenni, nem is jutott eszembe. De azért nem felejtettem el teljesen. – Még egyszer jó alaposan megnézte a rajzot, mielıtt visszaadta Nicknek. – Hihetetlen. Mindenfelé kerestem a választ, erre kiderül, hogy ön tudja a legtöbbet. – Nick gondolkodott rajta, hogy elárulja-e neki, mi történt a szerencsétlen ismeretlennel. Egyrészt tudta,

117

hogy Miss Herbertet kemény fából faragták. Másrészt az jutott eszébe, mégiscsak jobb, ha hallgat. Amit nem tud, abból nem származhat baja. Márpedig Miss Herbert hajlamos volt rá, hogy bajba keveredjen. – Azt mondtam Thursbynek, hogy a fogadónál rakjon ki bennünket. Gyanítom, hogy a helybeliek ott veszik fel a postájukat. Ön szerint? – Nem tudom, de nagy valószínőséggel, igen. Amikor a rajzokat elıvette a zsebébıl, Nick visszaadta Miss Herbertnek a meghívókat. A lány a papirosokkal az ölében, egyenes háttal ült. A kocsis közvetlenül a fogadó elıtt tette ki ıket. Nick kiadta az utasításokat Thursbynek a nap hátralévı részére vonatkozóan. Miss Herbert jól nevelt leányhoz illıen udvariasan elfogadta Nick felé nyújtott karját. Bementek a fogadóba, hogy odaadják a tulajdonosnak a meghívókat, aki készségesen bólogatott annak kifejezésére, hogy áll rendelkezésükre. – Ezekért még ma érte jön és elviszi a megfelelı személyzet. Nick és Miss Herbert a fogadóból kiérve elindultak a fıutcán a piactér felé. – Elıször Binchhez menjünk be. – Nick az utca túloldalán álló üzlet felé intett. – Neki már mutattam a rajzot, de nem tudtam otthagyni nála. – Holnap jön hozzánk Mrs. Rankin. Az új ruhákon kívül egy jelmezt is varr nekem a bálra. Ön minek öltözik? – Ha ön Lady Marian lesz, mint ahogy a nagynénje javasolta, talán én lehetnék Robin Hood. Mit szólna egy kis kiruccanáshoz

118

útban hazafelé a sherwoodi erdıben? Hátha jobban átérezné a kor hangulatát, és könnyebben el tudná képzelni a jelmezét. – Az a gyanúm, hogy Mrs. Rankin már ezer meg ezer lady Marian-jelmezt varrt. Fogadni mernék, hogy errefelé mindenki Lady Mariannek öltözik, ha jelmezbálba megy. Nympha belépett Binch boltjába, nem sokkal mögötte lord Nicholas. Nympha megvárta, amíg a lord átnyújtja a rajzot a férfinak. Binch szemén látszott, hogy ismerıs neki az arc. – Felismeri? – sürgette Nympha. – Járt már itt, de a nevét nem tudom. Mindig készpénzzel fizetett. Nympha és Lord Nicholas csalódottan néztek egymásra. – Köszönjük. – Nympha már elindult kifelé, amikor visszafordult. – Ha eszébe jutna még valami, kérem, értesítsen bennünket. – Nem hagyta nyugodni a kép. Minduntalan megjelent elıtte, hiába próbálta kiverni a fejébıl. Miután elhagyták az üzletet, folytatták útjukat tovább a járdán a következı boltba. – Nincs abban semmi különös, ha valaki készpénzzel fizet, vagy tévedek? – bátorkodott megkérdezni Nympha. – A papa szerint a legjobb készpénzzel fizetni, elvégre a boltosnak is ki kell fizetnie a számláit. Nekem az a véleményem, hogy ha mindenki idıben kifizetné a számláit, sokkal jobban menne az üzlet. – Úgy beszél, mint egy igazi plébános lánya – jegyezte meg Lord Nicholas tréfálkozva. Nympha elkedvetlenedett, úgy érezte, Lord Nicholas lenézi. İ csodálta a jóképő fiatalembert az oldalán, erre az kigúnyolja. Csendben ballagtak tovább. Nymphának nem volt kedve

119

beszélgetni Lord Nicholasszal. Attól félt, akármit mondana, kinevetné. Talán Nick megérezte, hogy valamivel megsértette, mert kis idı múlva megállt a piactér kellıs közepén, és a tıle megszokott lehengerlı stílusban megkérdezte: – Mit szólna egy csésze teához? – Fel sem merült benne, hogy Nympha nem fogadja el a meghívását. Londonban megszokta már, hogy a fiatal hölgyek szíves örömest tartanak vele vacsorázni és teázni. – Ahogy gondolja. – Nympha azt kívánta, bárcsak a nénikéjével maradt volna. Szomorúság lett rajta úrrá. Eszébe jutott a mérhetetlen mély szakadék, mely közte és a jóképő lord, a márki fia között tátongott. Talán ha az övé lesz a nagynénje minden vagyona és összes földje, kapósabb lesz, de egy olyan férfi, mint Lord Nicholas, aki maga is tehetıs, ha vagyonos lesz sem fog más szemmel nézni rá. Lehetséges lenne, hogy ı a jómódra és társadalmi rangra nem sokat ad? Sohasem lehet tudni. Esküdni merne, hogy a hölgy, akit feleségül vesz, nagyon jó családból fog származni. És különben is, milyen ostobaságokon töri a fejét! Hogy is juthat eszébe házasság közte és Lord Nicholas között, amikor nem is olyan rég még ki nem állhatta a férfit. Ezenkívül nem lehet, hogy pusztán csak udvarias volt vele? Csak udvariasságból és illembıl tartotta volna rajta a szemét a falu plébánosának lányán? Hányszor hallott rosszat a gazdagokról és a pénzükrıl? Ha örököl a nagynénjétıl – márpedig nagy valószínőséggel fog –, rá is másképpen fognak nézni az emberek? Az édesapja gyakran

120

mondta, hogy a pénzimádat a gonosz gyökere. A pénz jó, ha van, megkönnyíti az életet, de ı többet akar. Férjhez tudna menni szerelem nélkül? Ha a pénz lehetségessé tenné, ı inkább megvárná az igazit, a férfit, akit szerelemmel szeret, és aki viszonozza a szerelmét. Tudta, hogy egy olyan emberrel, aki megveti és kigúnyolja a gondolkodásáért, nem tudna együtt élni. Ugyanakkor, ha pénze lenne, független is lenne. Azt vehetne, amit akar – és ez megnyugtató. A fogadó távolabbi végében, egy kis félreesı szalonban foglaltak helyet. A teát és süteményt azonnal felszolgálták. Az ajtó félig nyitva állt. Nympha ismét megfigyelte, milyen mély hódolattal és tisztelettel figyeltetnek a lord iránt. Bár azt is el kellett ismernie, hogy vele is udvariasan bántak. De errıl cinikusan az jutott eszébe, lehet, hogy csak azért, mert tudják róla, hogy nagy örökség várományosa. – Mi az? – kérdezte Lord Nicholas, miután kiöntötte neki a teát, és odanyújtott egy vékony szelet citromot. – Mi mi? – Nympha nem tudta, mire vonatkozik a kérdése, ezért inkább nem válaszolt semmit, nehogy butaságot mondjon, és ismét kellemetlen helyzetbe kerüljön. – Valami bántja. Látom. Mialatt én az üzlettulajdonosokkal beszéltem, feltőnıen hallgatag volt. Mondtam vagy tettem valamit, amivel megbántottam esetleg? Nympha csodálkozva nézett rá. Az ajtórésen át látott elsietni egy szolgálót. A fogadó csendes volt, túlságosan csendes. – Nem értem, mit akar mondani.

121

– Azóta lett ilyen hallgatag és zárkózott, amióta azt a megjegyzést tette az adósságok mihamarabbi kifizetésérıl. Nem találok semmi kivetnivalót abban, amit mondott. Egyetértek önnel. Nos, mi a gond? – De úgy beszéltem, mint egy igazi plébános lánya, és mivel az vagyok, a jövıben is úgy fogok beszélni és gondolkodni. A család és a neveltetés meghatározzák az ember sorsát. – Kíváncsi lennék, akkor is ezt fogja majd mondani, ha önre száll a nagynénje jelentıs vagyona? – Metszı pillantása szinte perzselte Nympha bırét. Nympha keze a teáscsészével megállt a szája elıtt. A csésze karimája fölül nézte a férfit. – Ezt ı mondta magának? Nick bólintott. – Ó! – Mély sóhaj tört fel belıle. – Örülök is meg nem is. – Néhány másodpercig nem szólt semmit, csak ült a teáscsészével a kezében teljesen a gondolataiba mélyedve. – Egyrészt segíthetnék a nıvéreimnek és Adamnek, és természetesen támogathatnám a szüleimet is. – És mihez kezdene a csipkegyárral? És a szénbányával? És az egyéb érdekeltségeivel? – Nick is mint egy pajzsot, maga elé tartotta a csészéjét. – Majd a férjem kézbe veszi ıket. – Nympha megfeledkezve róla, hogy inni akart, továbbra is csak tartotta a szája elıtt a csészét. – Ebben az esetben nagyon jól kell férjet választania. Olyan férfihoz kell hozzámennie, aki jó üzleti érzékkel bír – mondta Nick faarccal.

122

Nympha hiába vizsgálta a tekintetét, semmit nem tudott kiolvasni az arckifejezésébıl. – Esetleg segíthetne egy ilyet találni – nem tudta megállni, hogy ne tegye hozzá –, ön biztosan sokat ismer. De azért azt tudnia kell, kétfajtához biztosan nem fogok hozzámenni – a semmirekellık és a szerencsejátékosok szóba sem jöhetnek. Hallottam, hogy sok közülük igen vonzó és jóképő. – Igen, ezért vigyázni kell velük. – Nick arca végre megenyhült, mégis mintha próbára akarta volna tenni. Azt javaslom, legyen nagyon óvatos. Inkább hallgasson az eszére, mint a szívére. Sok jóképő gazember szaladgál a világban. Nick nagyot kortyolt a teájából, és Nympha is hasonlóan tett, mert már nagyon kiszáradt a torka. – Lassan ideje lenne mennünk. Megígértem, hogy még a sherwoodi erdıt is megmutatom önnek. Van kedve hozzá most, vagy majd inkább holnap? – Holnap jön hozzánk Mrs. Rankin. Ha úgy találja, hogy érdemes megnézni, nézzük meg még most útban hazafelé. Milyen furcsa volt Coxmoor Hallt hazának neveznie, de mégiscsak az lesz, ha örököl és férjhez megy valakihez, aki együtt él ott vele. Ha így lesz, változtatni fog egy-két dolgon a kastélyban. Nick felállt. – Cserélje le a tapétát, ha javasolhatom. A vörös nem illik önhöz. Szerintem a kék sokkal jobb lenne – mondta, mintha a gondolataiban olvasott volna. Lehet, hogy logikusan következett a beszélgetésükbıl? De azért meghökkentı és zavarba ejtı volt,

123

hogy kitalálta a gondolatait. Nympha fejében kavarogtak az imént elhangzottak, miközben felállt az asztaltól. Mivel a rajzokat mind szétosztotta, Nick úgy döntött, visszatérhetnek Coxmoor Hallba. Tudatta Thursbyvel, hogy az erdıben szeretnének megállni egy rövidke idıre. Meg akarta mutatni Miss Herbertnek a hatalmas tölgyet, amely alatt állítólag Robin Hood gyülekezett az embereivel. Nick a menetiránynak háttal ült a kocsiban, így feltőnés nélkül nézhette útitársát. Nympha szótlan volt, vélhetıen még mindig azon gondolkodott, amirıl a fogadóban beszélgettek. – Elárulja, mi jár a fejében? – Nick maga is meglepıdött azon, mennyire vágyott rá, hogy beszélgessen vele. Nem tartotta magát hiúnak, de az a tény, hogy egy szemrevaló fiatal nı így semmibe veszi, módfelett idegesítette. Nympha meglepıdött. – Semmi különös, csak Robin Hoodon töprengtem. Ön szerint valóban élt, és úgy, ahogy azt a legenda tartja, és végül tényleg feleségül vette Lady Mariant? – Szereti a romantikus történeteket, ugye? – Nick egyik lábát átvetette a másikon, és elırehajolt, hogy közelebbrıl láthassa. Igézı szépség volt, és ı ezt nem vette észre! – Azt hiszem, a legtöbb fiatal lány és hajadon szereti. – Összekulcsolta a kezeit az ölében, de Nicknek olyan érzése volt, inkább valami mást szeretett volna csinálni. Tudni akarta, hogy mit. – Mi lesz, ha öné lesz az örökség?

124

– Ezt már megbeszéltük, uram. És egyébként is, ki tudja, mit hoz a jövı. A nénikém akár még hosszú évekig is élhet, és velem is történhet bármi. – Egy a fontos, jól nézze meg, kihez megy férjhez, és akkor nem lehet semmi gond. – Honnan veszi a bátorságot, hogy tanácsokat osztogasson neki? Ott vannak erre a szülei, az édesapja és az édesanyja. Miért kellene neki épp Lord Nicholas tanácsát megfogadnia? – Majd elıtte kikérem az ön véleményét és engedélyét, hogy nyugodt lehessen – mondta Nympha, és gyorsan lesütötte a szemét, de Nick így is észrevette, hogy csak élcelıdik vele. Gyönyörő szép kék szemei voltak – azúrkék, mint a lazúrkı. Az jutott eszébe, vajon viselt-e már valaha drágakövet. Igaz, a lazúrkı nem olyan értékes, mint mondjuk a gyémánt, de nem is olyan szokványos. Hirtelen ellenállhatatlan vágyat érzett rá, hogy megajándékozza egy lazúrkı nyaklánccal és hozzáillı fülbevalóval. Remekül állna neki, fıként egy fehér és kék ruhával, ami a szıke hajához is jól menne. Teljesen megbolondult! Fel akar öltöztetni egy fiatal lányt?! Épp ellenkezıleg szokta, gondolatban levetkıztette ıket. A kocsi lassított, majd megállt a sőrő erdı közepén. Körülöttük mindenfelé tölgyek, bükkfák és nyírfák sokasága. A rengeteg fa, a páfrányok látványa és a friss illat szinte már elegendı volt ahhoz, hogy higgyenek a legendában. A fák között keskeny ösvény vezetett. Nick úgy döntött, sétálnak egy kicsit, hátha Nymphának jobban megjön a kedve a jelmezbálhoz.

125

Kiszállt a kocsiból, majd megfordult, hogy Nymphát is lesegítse. – Jöjjön, segítek. – Tartott tıle, hogy még nem jött teljesen rendbe a baleset után. Amikor felbukkant a kocsiajtóban a skarlátvörös pelerinjében, Nick tartotta a karját, hogy leemeli. A karjában tartva szokatlan érzés kerítette hatalmába – nem akarta elengedni. Nympha teste, mint aki hasonlóan érez, megfeszült. Végül vonakodva ugyan, de letette, és felajánlotta neki a karját. – Göröngyös az út. Karoljon belém, nehogy elessen. Nem szeretném, ha újabb balesetet szenvedne. – Ha egyáltalán az a másik is baleset volt. – Csak nem azt akarja mondani, hogy… Milburnnek semmi oka rá, hogy ártson önnek. – Hacsak nem látta ıt a golfpálya közelében, miközben azzal az idegennel vitatkozott. Nem, sokkal valószínőbb, hogy amikor a tudomására jutott, hogy ön örököl, úgy döntött, meghódítja a szívét. A csipkelegyezı is inkább ezt az elméletet támasztja alá. – Nem tudom elképzelni, hogy egy gyakorlott teniszezı így mellécélozzon. – Nyugtalanság érzıdött a hangján. – Velem is elıfordult már számtalanszor, hogy nem arra ment a labda, amerre én akartam. Nem vádolhatjuk gyilkossággal, ha semmi bizonyítékunk rá. Csendben mentek tovább. Az ösvény végén óriás tölgyfa állt elıttük. Vastag törzsébıl az ágai a szélrózsa minden irányában nıttek. Biztosan megvolt több száz éves is. Nympha nem tudott betelni a látvánnyal.

126

– Bámulatos! – nézett körbe tágra nyílt szemmel. – Igaz lenne, hogy Robin Hood ez alatt a fa alatt találkozott a rablókkal? – Így tartja a legenda. – Ahogy ott állt elbővölve és megigézve, Nick minden eddiginél ellenállhatatlanabbnak találta. – Sohasem gondolkodtam azon, hogy vajon a legenda igaz-e vagy sem. Talán túlságosan gyakorlatias vagyok és túlságosan lekötik a figyelmemet a hétköznapi dolgok – például, hogy segítsek az édesanyámnak és másoknak. Tabitha, ı biztosan imádná ezt – ı rajong a középkori mesékért. Robin Hood is, aki szembeszállt a királlyal és az egyházzal, és védelmezte a szegényeket és rabul ejtette egy fiatal szőz szívét – ahogy mondják –, csak egy ilyen legendahıs lehetett. Nagyon romantikus hely. A gondolatai Robin Hoodról hirtelen visszatértek a mellette álló fiatalemberhez. El kellett ismernie, udvarias volt vele és rendkívül figyelmes. Segített rajta, amikor bajban volt. De vajon csak ennyirıl volt szó, és semmi többrıl? Rájött volna, miként hat rá az érintése? És valóban olvasott a gondolataiban? És tudta, hogy egy kicsit beleszeretett? Reménykedett benne, hogy nem. Felemelte a fejét és Nickre nézett. Kíváncsi lett volna rá, ı mire gondol. Egyszer már megcsókolta, igaz, hogy csak egyszer és alig érezhetıen, de megtette. Még sohasem maradt férfival kettesben. Vajon megkockáztat egy újabb csókot? Egy igazi csókot? Lehet, hogy ı is épp ezen gondolkodott, hogy meg merje-e csókolni? És akkor ott a sőrő erdı közepén, a nyírek, tölgyek és páfrányok árnyékában, a néma csendben Nick elırehajolt, ajkait

127

az ajkaira tapasztotta, és a lehetı legfinomabban, úgy, ahogyan még álmában sem merte elképzelni, megcsókolta. Tiltakoznia kellene, el kellene szaladnia. Ez nem helyénvaló. Nem erre nevelték, és egy igazi úriember nem enyeleg az erdıben egy jóravaló, becsületes fiatal lánnyal. Lehet, hogy a családja nem a legelıkelıbb, de igen tiszteletreméltó. Nick egy pillanatra elemelte a száját a szájától, hogy lássa az arcát. Aztán újra megcsókolta. Nympha érezte, hogy elolvad a csókjától, és arra gondolt, hogy semmi másra nem vágyik jobban, mint hogy vele legyen akár itt ennek a legendás erdınek a közepén. Teljesen felkavarták a történtek. Nem tudta, mit gondoljon. Hirtelen ráébredt a valóságra. Talán Lord Nicholas úgy döntött, hogy ha a nagynénje ráhagyja minden vagyonát, mégiscsak szóba jöhet mint leendı hitves? Bár a családját mindenki tisztelte és nagyra becsülte, tudta, nem abból a társadalmi rétegbıl való, amelyikbıl a férfi feleséget választana magának. De ahogy hallotta és olvasta, elıfordult, hogy a pénzért valaki hajlandó volt alacsonyabb rangú családba is beházasodni – ha egyáltalán Lord Nicholas házasságon gondolkodott! Nympha hirtelen elhúzódott tıle – mint ahogy már abban az elsı pillanatban kellett volna tennie, amikor a férfi magához vonta. Milyen kár, hogy nem hozta magával valamelyik komornát. Akkor ez nem történhetett volna meg. Vagy Lord Nicholas az a fajta volt, aki számára az ilyesmi nem jelent akadályt? Ilyen szempontból egyáltalán nem ismerte.

128

– Köszönöm, hogy megmutatta az erdıt és a tölgyfát. Nagyon, ö… tanulságos volt – mondta, majd gyorsan megfordult, és akkor egy kiálló gyökérben megbotlott. A szeme könnybe lábadt. Nick azonnal a segítségére sietett, de ı gyengéden eltolta a kezét a karjától. – Nympha, bocsásson meg nekem, ha túl messzire mentem volna. Azt hittem, ön is vágyik rá, hogy megcsókoljam. Nympha ránézett, de remélte, hogy a tekintetébıl semmit nem tud kiolvasni. – Miért? Mert olyan vonzó és tehetıs? Én sem tudok jobban ellenállni a vonzerejének, mint más fiatal lány. Nick nagyot sóhajtott. Zavarta, hogy így reagált egy csókra. De udvariasan visszakísérte a kocsihoz. A kocsiban Nympha próbált úgy tenni, mintha semmi sem történt volna, és leplezni zavarát. Jobbnak látta, ha csendben marad. Nicket bántotta, hogy Nympha rendkívül kellemetlenül érzi magát. Az ördögbe is, mi ütött bele? Honnan vette a bátorságot, hogy megcsókolja? Úriember nem viselkedik így egy jóravaló fiatal lánnyal, márpedig Nympha Herbert minden kétségei kizáróan az. Ez a naiv ártatlansága volt az, ami meg fogta benne. Mi lesz most? Nick afelıl majdnem biztos volt, hogy a lány nem fog a nagynénjéhez szaladni, és nem fogja neki elmesélni, mi történt az erdıben. És ha téved? És ha mégis mindent elmond? Még a gondolatától is rosszul volt annak, hogy át kell költöznie a mansfieldi fogadóba. Jól érezte magát a nem

129

mindennapi nagynéninél, élvezte a vendégszeretetét. És rajta kellett tartania a szemét Nymphán, Milburnrıl nem is beszélve. Lehet, hogy nincs veszélyben, de mi a helyzet Milburnnel? Nem fog-e mindent elkövetni, csak hogy elnyerje a kegyeit egy naiv fiatal lánynak, aki nagy vagyon várományosa? A kocsi begördült az istállóudvarra. Pillanatokon belül a kocsis leengedte a lépcsıket, és egy szolgáló lesegítette Miss Herbertet a jármőrıl. Nick is kiszállt a kocsiból, és követte a házba. Magában mosolyogva megérintette a karját, mielıtt elindult fel a lépcsın. – Köszönöm, hogy elkísért. Nagyon sokat segített. Nem is tudom, mire mentem volna a segítsége nélkül. Nympha nagy kerek szemmel nézett rá. – Szerencsével járt, Lord Nicholas? – érdeklıdött Mrs. Coxmoor, miközben csatlakozott hozzájuk az elıtérben – Azt hiszem, igen. Kecsegtet némi remény.

Nyolcadik fejezet Mire gondolhatott, amikor azt mondta, kecsegteti némi remény? A férfi maga volt a két lábon járó talány. Nympha a történteken merengett, miközben a lépcsın lépkedett felfelé. Nyugtalanította a kirándulás – természetesen

130

nem a mansfieldi, hanem a kis kitérı a sherwoodi erdıben. Lord Nicholas csókja teljesen felkavarta. Még mindig remegett, ha rágondolt. Annyi minden járt a fejében. İ és Lord Nicholas sok tekintetben különböztek egymástól. A lord biztosan tehetıs ember, különben nem telt volna neki a különös hóbortjára, a golfpályára – a saját házról és az építkezésrıl nem is beszélve. És Mr. Milburn? Az ı anyagi helyzetét nem ismerte, de fogadni mert volna, hogy nem vetne meg egy vagyonos fiatal lányt. És mi lesz, ha valóban örököl, ha Lord Nicholasnak igaza lesz? Egyszerő, krémszínő ruháját hasonlóképpen egyszerő kékre cserélte, és ráterítette a stílusos csipkekendıt. Megnézte magát a tükörben, s miután úgy találta, minden rendben a külsejével, a szalonba ment, ahol a nagynénje már várta. Hamarosan vacsoraidı következett, s Nympha azon tőnıdött, vajon Lord Nicholas és Mr. Milburn velük esznek-e. A retiküljével és csipkelegyezıjével idegesen babrált. – Remélem, jól telt a napod, drágám? – Mrs. Coxmoor a választ meg sem várva folytatta: – Mrs. Rankin holnap korán reggel itt lesz. Két segítıt is hoz magával, hogy minél elıbb elkészüljön legalább egy vagy két ruhával. Ha levette rólad a méretet, szeretném, ha be jönnél hozzám a könyvtárszobába. – Kis szünetet tartott. – Úgy döntöttem, rád hagyom az összes vagyonom – kivéve néhány kisebb ingóságot. – Nem is tudom, mit mondhatnék. – Nympha zavarában és izgalmában azt sem tudta, hova rakja a kezét. Szóval Lord Nicholasnak mégis igaza volt.

131

– Írni fogok a szüleidnek, hogy itt maradhass nálam. Sokat kell még tanulnod. Holnap reggel a könyvtárszobában el is kezdjük a tanulást. – Látva Nympha riadt tekintetét, hozzátette: – Nem kell félni, nem lesz az olyan nehéz. Mindenekelıtt szeretném, ha megtanulnál egyet s mást a malmokról. Azt akarom, hogy tudd, kiben lehet megbízni. – Igen, azt valóban nagyon fontos tudni – mondta Nympha, s közben csak arra tudott gondolni, mivel is fog járni a számára ez az örökség. Nagy felelısséggel, az biztos, s jó darabig biztosan eltart majd, amíg mindent megtanul, s addig nem mehet haza. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy a szülei megtagadnák a nagynénje kérését. – Nem olyan rossz üzletasszonynak lenni, nehogy azt hidd. Jómagam rendkívül élvezem – folytatta a nagynénje csillogó szemmel. – Miután a férjem meghall, mindenki azt várta, hogy mindent eladok, vagy legalábbis megbízok valakit a gyár és a malmok irányításával. Senki sem tudta elképzelni, hogy én – egy nı – is el tudom intézni az üzleti ügyeket. De én bebizonyítottam, hogy képes vagyok rá. A férjem sok mindenre megtanított, a többit megtanultam magamtól. – Hihetetlen. – Nymphában áhítatot keltett az oly higgadt és magabiztos idıs asszony. – Csoda, hogy ennek ellenére elfogadták és sikeresen vezette a vállalatait. – Nem mindig volt ez így. Kezdetben természetesen nem bíztak bennem, de aztán kénytelenek voltak belátni, hogy értek az üzlethez. Egyedül a szénbánya irányítását bíztam másra, a szénbányászat ugyanis nem érdekel. A csipkegyártás az igen, az nekem való. Ha férjhez mégy, és én még megleszek, majd

132

megtanítom rá a jövendıbelidet. Úgy tudom, Lord Nicholast érdeklik a malmok és gyárak. Tényleg, meg is hívom a holnapi megbeszélésünkre, hátha be akar fektetni. Miközben Nympha a megfelelı szavakat kereste, Lord Nicholas, és nem sokkal utána Mr. Milburn lépett be a szalonba. – Uraim, örömmel látom, hogy ma este mindketten megtisztelnek bennünket a társaságukkal. – Mrs. Coxmoor elıbb az egyik, majd a másik fiatalemberre mosolygott. Egyenes háttal ült kedvenc kanapéján. Nemesen egyszerő, szürke selyemruhájában egyszerre volt méltóságteljes és tekintélyt parancsoló. Lord Nicholas meghajolt elıtte és kezet csókolt neki, aztán megállt a kandalló elıtt. Nottinghamshire éghajlata szélsıségesnek egyáltalán nem volt mondható, mégis a márciusi esték meglehetısen hővösek tudtak lenni. Mr. Milburn is kifejezte hódolatát egy kézcsókkal a ház úrnıjének, aztán Nymphához fordult, és neki is kezet csókolt. Észrevette a kezében a csipkelegyezıt. – Örömmel látom a kezében szerény ajándékom, Miss Herbert. Mertem remélni, hogy tetszeni fog. – Nincs az a lány, aki ne örülne egy ilyen gyönyörőségnek. Nagyon kedves öntıl, hogy gondolt rám. – Nympha egy kicsit hátrébb húzódott. Miközben elismerte, hogy helyes és jóképő, nem tudta neki megbocsátani, hogy a teniszlabdával fejen találta. Lassan kezdte megérteni, miért féltik annyira a dúsgazdag édesapák a lányaikat azoktól a kis fizetéső hivatalnokoktól és másodszülött fiúktól, akik jómódú lányokat akarnak elvenni. Ha

133

ez az, amire ı is számíthat, a legjobb lesz, ha mielıbb talál magának egy férjet! – Jó látni, hogy újra a régi. Nagyon nyomorultul éreztem magam, amiért egy ilyen ártalmatlan játék közben olyan súlyosan megsérült. – Tıle szokatlanul kedvesen és barátságosan mosolygott. Nymphában azonnal felmerült, hogy nem ıszinte. Biztosra vette, hogy tudomást szerzett az örökségrıl. Biztosan a szolgáló, aki az inasát helyettesíti, elkotyogta neki az újságot. Nympha nem hitte, hogy létezik cseléd, aki ne szeretne pletykálni. A vacsora, azt hitte, soha nem ér véget. Az étel és a kiszolgálás ezúttal is kiváló volt. Nympha csak azért érezte keserves gyötrelemnek, mert a két férfi annyit bókolt neki, hogy azt már túlzásnak tartotta. Sem a kék selyemruhájában, sem a frizurájában nem volt semmi szokatlan vagy rendkívüli. A haját Annie csakúgy, ahogy máskor is szokta, kis kontyba tőzte, és néhány göndör fürtöt hagyott a nyakába lógni. Nymphának az volt a benyomása, Lord Nicholas és Mr. Milburn csak hízelegtek. Miután a vacsoraasztaltól felálltak, Nympha végre kettesben maradt a nénikéjével. Lehengerlı stílusa ellenére, Nympha úgy érezte, szimpatizál vele. Minél több idıt töltött el korosodó rokonánál, annál jobban megkedvelte és felnézett rá. – Meg kell tanulnod reagálni a bókokra, kedvesem. Én már hozzászoktam az évek hosszú sora alatt, és tudom kezelni ıket. Ha egy egyszerő lány hirtelen meggazdagszik, megváltozik az egész élete. Meg kell tanulnod különbséget tenni az ıszinte bókok és a hízelgı szavak között. Ehhez nem kell mást tenned, csak az

134

illetı szemét figyelned. A szem sokat elárul az ember jellemérıl, tudod, a szem a lélek tükre. Amikor a férfiak rövid idı múlva csatlakoztak hozzájuk – nem bírták sokáig egymás társaságát elviselni Nympha azonnal megfogadta nagynénje tanácsát, és megfigyelte a szemüket. Lord Nicholasnak sötét színő szeme volt, de amikor aznap délután olyan közel tartotta magához, észrevett benne kis aranyló foltokat, melyek melegséget árasztottak. Vajon jól látta? És valóban olyan ember lenne, amilyennek a szeme mutatta? Nyílt és egyenes? Mr. Milburn szeme majdnem fekete volt. De abban a melegség, az aranyló szikrák után hiába kutatott. S hogy milyen jellemet tükrözött, nem tudta volna megmondani. Ahogy elfordult Mr. Milburntıl, a tekintete találkozott a nagynénjéével. Letitia nénikéje épp a jövedelemadó eltörlésérıl beszélt. – Érthetı, hogy az alsóház a jövedelemadó eltörlését követeli. Elvégre az a céljuk, hogy újraválasszák ıket, márpedig ez egy rendkívül népszerőtlen adó. – Mrs. Coxmoor kíváncsian várta, mi a véleménye vendégeinek a témáról. – Ma már mindenért adót fizetünk. Jövedelemadóra végképp semmi szükség! – Egyetértek önnel, asszonyom. Igazuk van ott az alsóházban – helyeselt Lord Nicholas. – Gondolja, hogy az ellenzék hagyni fogja? – A pletyka hamarabb ideér, mint gondolná. Elvégre alig vagyunk messzebb Londontól százharmincnyolc mérföldnél. Egy jó futár, ha siet, egy-két nap alatt itt van. – Mrs. Coxmoor kifejezı kék szeme ragyogott, olyan lelkesen magyarázott.

135

– A jövedelemadó eltörlésével ön nagyon jól járna. Jókora összeg maradna a kezében – vetette közbe Mr. Milburn. – Utálatos egy adó, de hát melyik nem az?! – A gyarmati országok már követeltek valami hasonlót, de nem sok sikerrel. Reménykedjünk benne, hogy a parlamenti tagok tanultak a példából. Emlékszem, milyen mohó és szők látókörő volt a kormány. Csak a jelenre gondoltak, és nem törıdtek azokkal az emberekkel ott az Atlanti-óceánon túl. És még ezek – egy csapat aljas zsarnok – nevezik magukat tanult, mővelt embereknek! Mekkora pofon lehetett nekik! Nympha egy ideig hallgatta, amint Lord Nicholas és a rokona politizálnak. Aztán amikor megunta a témát, felállt és a zongorához sétált. Nem sok dalt tudott játszani, de gondolta, mindenki szívesen hallgatna egy kis zenét, ezért leült a hangszerhez. Mr. Milburn azonnal megragadta az alkalmat, és felajánlotta neki, hogy lapozza a kottát. Oldalra sandított a politikáról társalgó párosra, és elmosolyodott. Nympha önelégültséget vélt felfedezni abban a mosolyban. De azért jólesett neki a figyelmessége. Ki az a nı, aki nem venné szívesen, ha egy helyes fiatalember lapozná neki a kottát? Nick fél szemmel figyelte a hízelkedı Milburnt. Ugyan! A fickó csak a száját jártatja. Na nem mintha Miss Herbert nem lenne elég szemrevaló a kék selyemruhájában, ami tökéletes alakot engedett sejtetni. A csipkekendı pedig csak még jobban kiemelte szépségét. Igen figyelemreméltó teremtés volt. Nicket egyszerően bosszantotta, hogy Milburn ott volt, ı meg itt. De azért nem haragudott a nagynénire, szeretett vele beszélgetni,

136

különösen a politikáról. Hihetetlen, milyen jól tájékozott volt. Nick szeretett politizálni. Nick Milburnbıl az anyagi helyzetérıl semmit sem tudott kiszedni. Egyetlen megjegyzést ugyan tett a gazdag feleségnekvalók hiányára, és azt is mondta, hogy ugyan szerencsére nincs rájuk szorulva. Talán ı is örökség elébe néz? S ha igen, kitıl fog örökölni? A nagybátyjától? És mikor? Nem mintha bárki is az ilyesmit elıre meg tudná mondani. Hacsak nem… úgy intézi. – És most, ha megbocsátanak, én visszavonulok. Már nem tudok olyan sokáig fenn lenni, mint régen – mondta Mrs. Coxmoor, miközben felállt a kanapéról. Nymphának intett a zsebkendıjével. – Maradj csak, ha akarsz. Holnap reggel találkozunk. Nympha, biztonságosabbnak vélte, ha követi nagynénje példáját, ezért maga is felállt. – Én is megyek lefeküdni. – Pukedlizett a két férfi elıtt, de egyikıjükre sem nézett rá. – Jó éjszakát. Csak remélni tudta, hogy gyorsan álom jön a szemére. Mrs. Rankin másnap reggel korán és frissen érkezett. A két segítıje vitte utána a kosarakat tele cérnával és mindenféle varróeszközzel. Nympha az elıtérben futott össze velük, miután elhagyta az ebédlıt. Gyorsan és egyedül költötte el a reggelijét. A varrónı gyakorlott mozdulatokkal vette le róla a méretet, és pillanatok alatt eldöntötte, elıször melyik anyagot használja fel.

137

– A nénikém jelmezbált tervez. Arra gondoltunk, Lady Mariannek öltözık. Van készen ilyen jelmeze, vagy tudna nekem gyorsan csinálni egyet? Nem akarok semmi különlegeset, csak valami egyszerőt, de ízléses legyen. Mrs. Rankinnek helyén volt az esze. Tökéletesen tisztában volt a ruhák jelentıségével, amiket ennek a fiatal nınek készült varrni. Ha igaz volt, hogy ı örökli a Coxmoor-vagyont, és meg lesz elégedve a munkájával, még számíthat a megrendelésére. Erre maga Nympha is rájött. – Sejtem, mire gondol. Mondjuk egy ilyenre? – Sietve felvázolt egy hátul csipkebetétes ruhát, aminek érdekes nyakmegoldása és hosszú, térdig érı ujja volt. – Az elején egy övvel, ami hátramegy, majd vissza elıre a csípıre. A két végét megkötjük, és lelóg majdnem egészen a ruha aljáig. Csak egy kis idı és anyag kérdése az egész. A nénikéjének van mindenféle szép anyaga, amibıl választhat. – Nagyszerő. A komornám összeszed minden szükséges holmit. A házvezetını biztosan tudja, hol vannak az anyagok. Attól tartok, nincs sok idınk, a bál hamarosan itt van. És a férfiak? Tud olyan helyet, ahol találhatnak maguknak megfelelı öltözéket? – Nottinghamben mindent lehet kapni. De szerintem a padláson is találnak valamit. Az ember az ilyesmit nem dobja ki. Biztosra veszem, hogy több bıröndnyi jelmez is van odafent. Nympha serényen bólogatott. Miután eldöntötték, hogy elsıként a lila pettyes muszlinból és piros bélésselyembıl varrnak, kisietett a szobából. Érezte, hogy elpirul, amikor eszébe jutott, hogyan beszélte rá arra az anyagra Lord Nicholas. Gyanús

138

fény bujkált a szemében, mintha valami bensıségesebb, bizalmasabb viszony lett volna kettejük között. Egy pillantást vetett a hallban a tükörre, és látta, hogy az arca valóban lángvörös. – De jó színben van ma reggel, Miss Herbert. – İ volt az, Lord Nicholas, aki körül a gondolatai foroglak. – Megkérdezhetem, mitıl ilyen szép pirospozsgás az arca? – Nem – vágta rá nyersen, de túlságosan izgatott volt ahhoz, hogy bármit is meg tudott volna magyarázni, gyorsan témát váltott. – Ha még nincs jelmeze, körülnézhetünk a padláson. Mrs. Rankin szerint biztosan találunk valamit. Nick készségesen beleegyezett. Nympha engedélyt kért a nagynénjétıl, aki azt válaszolta: – Ha felmászol érte, azt hozol le onnan, amit csak akarsz. Elıször a szürke bıröndbe nézzél bele. Ha kész vagy, várlak a könyvtárszobában, kedvesem. És önt is, uram. Nympha nyomában Lord Nicholasszal elindult a padlásra. A szürke bırönd meglepıen sok kincset rejtett. – Sötétzöld harisnyanadrág, ez jó lesz. – Nick talált a bırönd alján egy sötét színő, hosszú harisnyát, és feltartotta, hogy Nympha is lássa. Nympha úgy találta, hogy némi javítás ugyan ráfér, de a célnak megfelel. A harisnyával együtt elıkerült egy érdekes bırszíj és csat is, amit mindaddig, míg Lord Nicholas meg nem mondta, hogy mire való, nem ismert fel. – Gyanítom, hogy ez fogta oda a harisnyát az ember lábához. És itt van hozzá a csizma is. – És itt egy hozzávaló zöld tunika is. – Nympha elıhúzott egy nehéz vászonholmit. – És egy zöldeskék csuklya. Más nem is

139

kell. Minden megvan a Robin Hood-jelmezhez. – A kiválasztott holmikat, mint aki hozzá akarja nézni, büszkén Lord Nicholas elé tette. Ha zavarba ejtınek is érezte a lord közelségét, azt semmi esetre sem mutatta. Igyekezett úgy tenni, mintha a fivére állna mellette, és nem pedig egy nagyon helyes és magával ragadó fiatalember. Simpson velük együtt ment fel a padlásra, de most fogta a ruhákat, és levitte. Míg a lépcsın lépdelt, végig, hallani lehetett, hogy mindenféléket motyog a ruhák tisztításáról, javításáról és szellıztetésérıl. Nympha és Nick kettesben maradtak. Nick pontosan erre várt. Nympha a bırönd mellett térdelt és pakolta vissza azokat a ruhadarabokat, amiket félretettek. Nympha azonban egyáltalán nem örült annak, hogy magukra maradtak, ezért abban a pillanatban felállt, és elindult Simpson után. – Nympha, örökké nem kerülhet, ugye tudja? – Honnan veszi, hogy kerülöm? – Nympha hátrálni kezdett az ajtó felé. Legalábbis Nicknek az volt az érzése, ez a szándéka. Nick ment utána, bocsánatot akart tıle kérni. Alig tudott kettesben maradni vele. – Tegnap óta kerül – pontosabban a sherwoodi erdıben tett kiruccanás óta. Talán bocsánattal tartozom? – Az arcát fürkészte. Azt kívánta, bárcsak ránézne. Világos arcbırén halvány rózsaszín rózsák jelentek meg. Az orrában érezte a jellegzetes levendulaillatot. Teljesen megbabonázta. A kezét nézte, amit szorosan összekulcsolt maga elıtt – Nem harapok, kedvesem. – Nick két lépést tett felé.

140

– Nem vagyok a kedvese. Senkinek sem vagyok a kedvese. Ami pedig a bocsánatkérését illeti, nem vagyok biztos benne, hogy igényt tartok rá. – Nympha hátrébb lépett két lépést. – Csak nem sír? Nem lehet, hogy ugyanúgy élvezte, mint én? – Oldalra hajtotta a fejét, és csábosán rámosolygott. – Mennem kell! Letitia néném azt mondta, menjek a könyvtárszobába, mihelyt végeztünk idefent. Úgy hiszem, önre is számít – hebegte, majd sarkon fordult, és mint akit üldöznek, lerohant a lépcsın. Nicknek nem maradt más választása, követte. A lépcsıfordulóban összetalálkozott Milburnnel, aki értetlenül nézett rá. – Jól láttam, hogy Miss Herbert sírva szaladt le a lépcsın? Mi történt, öregem? – kérdezte önelégülten vigyorogva, amitıl Nicknek kedve lett volna behúzni neki egyet. Természetesen ezt gyakran érezte, így nem volt benne semmi különös vagy új. – Jelmezt kerestünk a számomra. Simpson már el is kezdte rendbe hozni. Ön kitalálta már, hogy minek öltözik? Vagy megelégszik azzal, hogy egy álarc mögé bújik? Nick mosolygott. – Én János hercegnél nem adom alább. Sokkal jobb szerep, mint Robin Hoodé, nem gondolja? Nick legszívesebben visszavágott volna neki azzal, hogy mégis Robin Hoodé lett a lány, de úgy döntött, inkább nem teszi. Magára hagyva Milburnt, Nick megtette a hátralévı utat a lépcsın a földszintig, és ott a könyvtárszobába ment. Mrs. Coxmoor elıször alaposan végigmérte, s csak azután intett neki, hogy csatlakozzon hozzájuk. Anélkül hogy egy szót is

141

szólt volna hozzá, visszafordult az unokahúgához, és folytatta a beszámolóját a vállalkozásairól. Érdekes és nagyon tanulságos elıadást tartott. Nick szinte csüggött a szavain. Ha a dolgok úgy alakulnak, ahogy remélte, nagy hasznára válhatnak még ezek az információk. Milyen kár, hogy Oxfordban ilyesmit nem tanítottak! Sokkal nagyobb gyakorlati haszna lett volna, mint a latinnak vagy a görögnek. Miután befejezte az aznapi oktatást, Mrs. Coxmoor javasolta a tanítványainak, hogy ebéd után járjanak egyet a friss levegın. – Szellıztessék ki egy kicsit a fejüket. Lehet, hogy sok volt egyszerre egy kicsit. De ne aggódjanak, egy hét vagy talán kettı, és a legfontosabbakat tudni fogják. Nympha bıszen bólogatott. Egyetértett azzal, hogy rájuk fér egy kis friss levegı, mert úgy érezte, zsong a feje a sok számtól és új információtól. És neki ezt mind tudnia kell? Ez vár rá? A lépcsı alján megállt, és Lord Nicholashoz fordult. – Remélem, sokáig fog élni – és mindvégig ugyanilyen friss lesz szellemileg, különben villámgyorsan szereznem kell egy becsületes és ügyes férjet! – Akár mindkét vágya teljesülhet. Miután mást nem mondott, Nympha bólintott, aztán felszaladt a lépcsın a szobájába. Ez azt jelenti, hogy… szerinte is keresnie kell magának egy férjet? Akarni mindent lehet, de nem biztos, hogy meg is kapjuk. Hacsak nem… Lord Nicholas Stanhope-nak nem is volt olyan sok pénze, mint gondolta. Lehet, hogy gazdag lányt kell elvennie. Ebben az esetben lehet esélye… Mire? Egy szerelem nélküli házasságra? De akkor is remekül csókol, és szórakoztató és

142

mindenrıl lehet vele beszélgetni. De sok tehetıs eladósorban lévı lány van. Lord Nicholas válogathat. Nem, nem szabad álmodoznia. Másfelé kell keresgélnie. Talán a nagynénje már ki is szemelt számára valakit. Sok mindenkit ismer. Talán épp ezért találta ki a jelmezbált is!? Lehet, hogy be akarja mutatni néhány partiképes fiatalembernek? Á! Ostobaság! Miután megtalálta a csuklyás kabátját, azzal a szándékkal, hogy evés után a nagynénje tanácsát megfogadva levegızik egyet, lement a földszintre. Nem nagyon volt étvágya. Épp csak egy szendvicset és egy kevés gyümölcsöt evett. Elindult a bejárati ajtó felé. Lord Nicholast sehol sem látta. Mr. Milburnt azonban igen. Átfutott az agyán, vajon nem épp ıt várta-e. – Hova-hova? Nem volna kedve egy kis íjászathoz? A nagynénje említette, hogy kedveli. Nos, mi a válasza? Nympha jól megnézte magának a férfit. Elegánsan festett, láthatóan nagyon örült volna, ha vele tart, és nem úgy nézett ki, mint aki meg akarja csókolni. Hiányzott a tőz a szemébıl. – Nem bánom. Csendben tették meg az utat a céltábláig. Egyértelmő volt, hogy a férfi az egészet elıre eltervezte. A céltáblától különbözı távolságra, de két íj és jó néhány nyílvesszı volt kikészítve. – Próbálta már? – Mr. Milburn odanyújtotta neki a rövidebb íjat, aztán felvett a földrıl egy nyílvesszıt. – Egyszer. Milburn mosolygott. Nympha örömmel látta, hogy ilyen oldala is van.

143

– Engedje meg, hogy segítsek, Miss Herbert. Nem mindegy, hogy milyen szögben áll, mondjuk így, ide álljon. – Illedelmesen a megfelelı helyre terelte, de nem tartotta hosszasan a kezét a derekán, mint ahogy azt Nympha várta. Nympha megfogta az íjat, ott, ahol gondolta, és segítséget várva felnézett Milburnre. A férfi a kezébe adott egy nyilat. – A nyílvesszı. – Tudom – vágta rá kurtán Nympha. Érezte, hogy kissé udvariatlan volt, de az ég szerelmére, ki ne tudná, milyen egy nyílvesszı. A lövés az már más kérdés volt. Milburn mögé állt, és a kezére helyezte az egyik kezét. – És most fogja meg itt a másik kezével, és húzza meg a húrt. Amikor látta, hogy nem boldogul, nem bírja kihúzni a húrt, Milburn segített neki. Szinte milliméterekre volt tıle, Nympha mégsem érezte olyan zavarónak a közelségét, mint amikor Lord Nicholas magához vonta. – A következı lépés a nyílvesszı ráhelyezése a húrra, így ni. – Milburn a nyílvesszıt a tollas végével a húr bal oldalához illesztette. – És most húzza hátra a húrt. A nyilat a mutató és a középsı ujja között tartsa. Célozzon a tábla fölé és lıjön. Természetesen ez nem ilyen egyszerő volt, de Nympha egyszer már lıtt íjjal, így volt némi elképzelése a dologról. A nyílvesszı elsüvített a céltábla mellett, és valahol mögötte a főben földet ért. – Gyakorolunk, gyakorolunk? – szólalt meg váratlanul Lord Nicholas. Feltehetıen rövid sétán volt túl a kertben.

144

– Mr. Milburn tanítgat egy kicsit. Sokat felejtettem – informálta Nympha derős arccal. Nick kissé idegesnek tőnt. – És hogy halad? Miután Nympha mogorván ránézett Lord Nicholasra, felvett egy újabb nyílvesszıt, a húrhoz fogta, megemelte az íjat, ahogy Mr. Milburn tanította neki, és bízva benne, hogy eltalálja a céltáblát, ellıtte a nyílvesszıt. De nem így lett. Csalódottan sóhajtott fel. Kár az idejét fecsérelni erre a sportra! – Elfogad tılem egy tanácsot, Miss Herbert? Jobban fog menni, ha elıbb benézi a célpontot, és hagyja, hogy az ujja csak lecsússzon a húrról, így valahogy. Lord Nicholas felvette a másik íjat, felkapott egy nyílvesszıt és megmutatta. Nympha figyelte, amint a céltábla fölé céloz – legalábbis neki úgy tőnt. Bámulatos volt, ahogy a húr kicsúszott az ujjai közül. A nyílvesszı elrepült, és beletalált a céltábla kellıs közepébe. Nympha tapsolt, annyira tetszett neki, amit látott. Az íjat el is ejtette. Lord Nicholas felvette neki, mielıtt még Milburn észrevette volna. Átadta Nymphának, és ugyanúgy, ahogy azelıtt Milburn tette, mögé állt. – És most ön következik. Menni fog. Csak akarnia kell. Soha ne adjon fel semmit, ami fontos a számára – magyarázta, és olyan áthatóan, mereven nézett rá, hogy Nympha azt érezte, belelát a fejébe. Nympha ismét a húrhoz rakta a nyílvesszıt, aztán felemelte. De ezúttal Milburn helyett Lord Nicholas fogta át és irányította a kezét hátulról. Ugyanúgy, ahogy elızıleg ı is tette, magasabbra emelték az íjat.

145

– Eltaláltam! – S valóban, a nyílvesszı ezúttal a piros sávban és nem pedig a főben ért célt. Nymphában csak ekkor tudatosult, milyen közel van hozzá a lord. A ruhájának jellegzetes illata volt, és érezte, amint a mellénye gombja a ruhájához nyomódik, és a lába a lábához ér. De ahelyett, hogy megdöbbent vagy felháborodott volna, egészen megrészegült. Erıs arcszeszt használhatott, mert még mindig érezte rajta az illatát. Soha ilyen közel még nem volt férfihoz. Elengedte az íjat, és hátrébb lépett. Vajon rá is hasonló hatással volt az ı közelsége? Furcsamód Mr. Milburn közelsége a legcsekélyebb hatással sem volt rá. Ez semmi mást nem bizonyított, mint hogy Lord Nicholashoz vonzódott. Felfigyelt rá, hogy a két férfi, mint esküdt ellenségek néznek egymásra. – Mr. Milburn megmutatná még egyszer? De mielıtt még Milburn megmozdulhatott volna, Lord Nicholas felvett a földrıl egy nyílvesszıt, Nympha mögé került, a jobb kezébe adta, és irányba helyezte az íjat. – Remek lövés lesz, csak tartsa magasan. Az íjászatban mindig magasabb célokra törjön – és az életben nemkülönben. Látta, hogy oldalt Milburnre pillantott. A két férfi szemmel láthatóan riválisnak tekintette egymást. Milyen nagy ostobaság!

146

Kilencedik fejezet Amikor Nympha kissé zaklatottan visszaért a szobájába, Mrs. Rankin már várt rá. A kellemes kék színő ruha, amelyet a varrónı készített, szebb volt, mint amilyet Nympha elképzelt. Nympha azonnal belebújt, és megnézte magát a tükörben. Mrs. Rankin közben hátul betőzte. Mintha ráöntötték volna! – Így ni! Így kell egy ruhát befőzni. Jó szorosra – magyarázta Mrs. Rankin Annie-nek. Nympha a tükörképét nézegetve alig mert levegıt venni. Ha Lady Marian így festett, nem csoda, hogy versengtek a kegyeiért a férfiak. – Meglehetısen… öö… sokat enged láttatni, nem? – Ez ilyen, kisasszony. Ha megnézi a korabeli ruhákat, mind ilyenek. – Te jó ég! – A fejére fátyol is szükséges, és a haját be kell fonni. – Paróka! Az lesz a legjobb! – kiáltott fel Nympha. – Ha parókát vesz fel, olyan lesz, mintha nem is ı lenne az, gondolta, mert amit a tükörben látott, meglehetısen kacérnak találta. Nympha levette a ruhát, hogy felpróbálja a másik, lila virágos muszlint is. Azt már sokkal szolidabbnak és hozzáillıbbnek találta. Az apró kis lila virágocskák olyan sőrőn voltak rajta, hogy messzirıl egyszínő lilának tőnt. A nyakán, ami magasan záródott, három sor csipke volt, és a mellrészt és a hosszú ujjak végét is csipke díszítette.

147

– Még a szoknyarészre is varrok majd csipkét, csak elıször látni akartam, hogy egyáltalán jó-e a méret – mondta Mrs. Rankin, és addig tőzögette az anyagot, míg elégedett nem volt a látvánnyal. Nymphának már a nyelve hegyén volt, hogy megmondja, a szoknyáról akár el is maradhat a csipke, amikor eszébe jutott, hogy hamarosan egy egész csipkegyár lesz a tulajdonában. Vagyis már nemcsak azért volt célszerő csipkés ruhát viselnie, mert az mutatós és szép, hanem mert jó reklámfogás is. Bár abban, hogy az isten háta mögötti Nottinghamshire-ben valaki is láthatja, kételkedett. Állítólag sok herceg élt arrafelé, de nem élhettek nagy társasági életet, mert még egyikükkel sem állt módjában találkozni. A vörös csíkos perkálruhának, amit harmadikként próbált fel, szintén nagyon mély volt a dekoltázsa, de olyan bájos volt azokkal a fodrokkal, hogy inkább nem szólt egy szót sem. A fodrok alatt puffos ujj rejtızött, és a fodrokat selyemzsinór szegélyezte, ami igazán stílusos volt. Ez volt a legszebb délutáni viselet, amit valaha látott. Amikor ezt Mrs. Rankinnek megmondta, a nı elpirult, és meghajolt elıtte. Ezek után nem sok kedve volt visszabújni a saját, divatjamúlt, krémszínő muszlinruhájába, amit az édesanyja varrt. Mit tesz egy jó minıségő anyag – a profi szabásról és varrásról nem is beszélve. Végezve a próbával a szobájából a szalonba indult, mert remélte, hogy ott találja a nagynénjét, de ekkor megszólította Talbot, a nénikéje komornája.

148

– Lenne szíves velem jönni, kisasszony? Mrs. Coxmoor kéri, hogy fáradjon a szobájába. Kíváncsi volt, mit akarhat tıle a szobájában a nénikéje, és engedelmesen követte a komornát. A nagynénje elég gyakran unhatott rá a ruháira, mert a komornája mindig a legújabb divat szerint öltözködött. A nénikéje által oly kedvelt ezüstszürke is jól állt rajta, amit most viselt. – Gyere csak, gyere – hallotta idıs rokona hangját. – Szeretném kikérni a véleményedet. A férjem kedvelte a vöröset, de én már unom egy kicsit. Mit gondolsz, lecseréljem a tapétát? Nympha szemügyre vette a vörös falakat. Az élénk szín mellett nem érvényesült a baldachinos diófa ágy, a komódok, az íróasztal és a székek klasszikus szépsége. – Mit szólna a keleti stílushoz? – Nympha lassan körbefordult, és végigjártatta a tekintetét a bútorokon. – Mindenhol azt olvasom, hogy most az a divat. Halvány krémszínő alap virágokkal és madarakkal, hmm, el tudnám képzelni ide. S hozzá krémszínő függönyöket zöld szegéllyel. – Nympha szinte már látta maga elıtt a megújult helyiséget. – Tetszik az ötlet. Langleynél Mansfieldben nagy választék van tapétából. Keleti stílusút természetesen nem fogunk találni nála, de legalább lesz mivel piszkálnom. Meg van gyızıdve róla, hogy nagyon jó kereskedı, és állítja, hogy pillanatok alatt kitapétáz egy szobát. Fogadni mernék, hogy ezúttal kudarcot vall. – Az idıs hölgy már elıre dörzsölte a tenyerét, hogy kifoghat a kereskedın. – Érdemes lenne megnézni, mit tud kínálni. – Nympha kíváncsian várta ezután, mivel áll elı a nagynénje. – Épp erre akartalak kérni. Máris indulhatsz. Vacsoráig még rengeteg

149

idı van. Válaszd ki a tapétát. Én pedig majd egy kis darab minta alapján megrendelem hozzá a függönyt Londonból. Mondd meg Langleynek, hogy sürgıs. Azonnal lásson munkához. – Mrs. Coxmoor lázasan bólogatott, és szinte már terelte ki Nymphát a szobából, aki kevésbé érzett magában ennyi energiát és kedvet ahhoz, hogy akkor azonnal elinduljon Mansfieldbe tapétát vásárolni. – Á, Miss Herbert – kiáltotta Lord Nicholas, amint meg pillantotta a bejárati ajtóban útra készen. – Jó napot. Épp Mansfieldbe indulok. Lord Nicholas a faliórára pillantott. – Nincs hozzá túl késı? – A nagynéném azt akarja, hogy most azonnal válasszak neki tapétát a hálószobájába. Én a keleti stílust javasoltam, és tetszett neki az ötlet. – Önnel tartok, ha megengedi. Nem lenne helyénvaló, ha ilyenkor egyedül vágna neki az útnak. Mivel Annie-t szándékozott magával vinni, Nympha a fejét ingatta, de hiába. – Ragaszkodom hozzá, kisasszony. Nem engedhetem el egyedül. Egy inas érkezett Lord Nicholas kalapjával és kesztyőjével. Pár perc múlva a lord már a ház elıtt várakozó kocsi felé kísérte Nymphát.

150

– Meg kell hogy mondjam, a nénikéje szolgálói párjukat ritkítják. Szinte még a gondolatait is kitalálják. Jobbak, mint az enyémek. – Biztosan utasította ıket, amíg én a pelerinemért mentem. Mrs. Rankinnel is összefutottam, így legalább húsz perc is eltelt azóta. Nympha biztosra vette; hogy Lord Nicholas észrevette, mennyire remegett a keze, miközben felsegítette a kocsira. Hogyan is ne vette volna észre? Az a fajta férfi volt, akinek a legapróbb dolgok is feltőnnek. Vajon tudta, milyen hatással volt rá a puszta érintése? Ó, reménykedett benne, hogy nem! Lord Nicholas ezúttal nem vele szemben, hanem mellé ült a kocsiban. Így legalább nem kellett egész úton azon töprengenie, vajon mit néz annyira mereven rajta. Ugyanakkor, miközben a jármő jobbra-balra himbálózott a hepehupás úton, érezte, hogy a válla és a csípıje minduntalan hozzáér. Az út Mansfieldbe soha véget nem érınek tőnt. Mire megérkeztek, Nympha teljesen kifogyott a semleges témákból, már nem tudta, mirıl beszélgessenek. Végül nagy sokára begördült a kocsi Langley üzlete elé. – Itt vettem a rajzpapírt is – mondta Lord Nicholas, és a kezét nyújtotta Miss Herbertnek. – A kománál minden van – igaz, hogy csak kevés –, de van. – A kisvárosokban ez így szokás. Olyan üzletet, ahol csak egyféle árut kapni, csak Londonban talál. Ha van valami elintéznivalója vagy dolga, nyugodtan menjen, ne zavartassa magát, kérem. – Mihelyt kiszállt a kocsiból, Nympha már el is fordult Nicktıl.

151

– Miss Herbert, ön menekül elılem?

Olyan bánatos és meglepett arcot vágott, hogy Nympha nem tudta, nevessen-e vagy inkább biztosítsa afelıl, hogy a legkevésbé sem akar menekülni elıle. Végül úgy döntött, egyszerően figyelmen kívül hagyja a kérdését, és nem válaszolt neki. Beléptek az üzletbe, ahol maga Langley kérdezte meg tılük, hogy miben lehet a szolgálatukra. Nympha elmagyarázta neki, milyen tapétát szeretne a nagynénje. Ha eddig azt hitte, feladja a boltosnak a leckét, tévedett. Langleynek még akkor sem akadt fel a szeme, amikor megadta a szoba méreteit. – Természetesen van ilyen tapétám, Miss Herbert. Mostanában mindenki a keleti stílust keresi. Nymphának egy szava sem lehetett. A tapéta mesés volt, és pontosan olyan – ha nem szebb –, mint amilyennek elképzelte. A fantasztikusan szép növények és virágok között tarka lepkék és színes madarak repkedtek. – Kínában festették, méghozzá kézzel. Nagy szerencsém, hogy rátaláltam, amikor legutóbb Londonban jártam. Gondoltam, Portland hercegének biztosan tetszeni fog. – Langley megköszörülte a torkát, mintha azzal is hangsúlyozni akarta volna, milyen magasrangú személyiségek tartoznak a vevıkörébe. – Mrs. Coxmoor nem tud várni. Azt kéri, hogy tapétázzák ki a hálószobáját, amilyen gyorsan csak lehet – közölte Lord Nicholas nyersen. El is érte vele a kellı hatást. Mr. Langley ígéretet tett rá, hogy másnap reggel a tapétával együtt Coxmoor Hallban lesz.

152

– Mindig ilyen erıszakos? – szegezte neki a kérdési Nympha, miután az üzlet ajtaja becsukódott mögöttük. – Ha indokoltnak látom. De vannak helyzetek, amikor a kedvességgel és szép szóval sokkal többre megy az ember. Nympha felemelte a fejét, és úgy tőnt neki, a férfi sóvárogva néz rá. A férfiak szoktak sóvárogni? Az édesapját sohasem látta reménytelenül vágyódni valami után, mindig nagyon határozott volt és elérte, amit akart. – Például milyen helyzetek, ha megkérdezhetem? – bátorkodott feltenni a kérdést Nympha. Egyszer egy nap majd mesélek önnek róluk, de nem itt a piactéren. Egyenesen haza akar menni vagy meghívhatom egy teára? – Igen, egy tea jót tenne. – Annie ismét lemaradt. Úgy tőnt, valahányszor Nympha vele indult útnak, Lord Nicholasnak sikerült elérnie, hogy kettesben maradjanak. Vagy puszta véletlen lett volna? Ugyanabba a helyiségbe vezették ıket, ahol korábban már jártak, és mint akkor, Lord Nicholas ezúttal is gondoskodott róla, hogy az ajtót félig nyitva hagyják. A pirospozsgás arcú nı, aki a teát felszolgálta nekik, feltőnıen pimasz módon flörtölt Lord Nicholasszal. Nympha legszívesebben rászólt volna. Kiöntötte a teát, és óvatosan odanyújtotta Nicknek. – Egy perc nem sok, annyi nyugta sincs, amióta megérkeztünk – mondta Lord Nicholas. – Nincs ideje saját magára. – A csészéje karimája fölül méregette Nympha arcát, ami a lányt az elsı közös teájukra emlékeztette a fogadóban.

153

– Hozzá vagyok szokva. Egy plébános lánya sohasem unatkozik. – Nem mintha nem örült volna a szabadidınek, egyszerően nem volt neki. – Harriet, a bátyám felesége mondta, hogy egzotikus tyúkokat tart. Igaz ez? – Édesanyám neveli ıket, én csak a tojáseladással és a könyvvezetéssel foglalkozom. Nem is gondolná, milyen nagy az igény ezekre a szép és különleges baromfikra. – Nympha mosolygott, ahogy eszébe jutott néhány a vevıik közül. – Okos lány. – Mivel Nympha kérdın nézett rá, hozzátette: – Könyvelni és kereskedni egyszerre nem lehet könnyő. – Édesapám tanított meg bennünket írni és számolni. Nem nagy ördöngösség. – De hasznos. Legalább nem tudja becsapni egy boltos sem. Nympha beleharapott egy citromos kekszbe. Hangosan ropogott a szájában a csendben. Ajtó csapódott. Újra beszélgetések zaját lehetett hallani. Felemelte a fejét, és hálás volt, amiért már lenyelte a falatot. – Mr. Milburn, micsoda meglepetés! – Csatlakozhatom a társaságukhoz? – Nympha szerint úgy nézett Lord Nicholasra, mint a legádázabb ellenségére. – Természetesen. Hozatok még teát. – Ne fáradjon, barátom. Már rendeltem egy korsóval a finom házi fızéső sörükbıl. – Keresztülment a helyiségen, és megállt az asztaluk elıtt. Nymphára nézett, majd kihúzott egy széket, és leült. – Ennyire biztos a dolgában? – kötözködött vele Lord Nicholas.

154

– Tudtam, hogy a mi kedves Miss Herbertünk nem fog nekem nemet mondani, még akkor sem, ha ön a pokolba kíván – mondta széles vigyorral az arcán. Nympha ismét két tőz között érezte magát. Nick látta, hogy a lány arca vörösödik, de a pírtól csak még szebbnek találta az amúgy is bájos arcát, és tiszta fényő szemét. Amikor útban Mansfield felé felajánlotta neki a kocsiját, még úgy gondolta, pusztán csak szívességet tesz egy szomszédnak. Ahogy azonban telt-múlt az idı, valahogy elkezdett hozzá vonzódni. Éles esző lány volt és formás, aki belopta a nagynénje szívébe magát, és valamelyest rabul ejtette az övét is. Nem hitte, hogy a lány gyanítaná, milyen érzésekkel viseltetik iránta. Ha másért nem, hát azért, mert biztosan azt hiszi, jobb körökbıl való feleséget akar magának választani. Feleség. Már a házasság puszta gondolatától is megborzongott, pedig a fivére az elızı évben házasodott meg, és kimondhatatlanul boldognak látszott. Nick sejtette, hogy ez a fajta végzet elıbb vagy utóbb minden férfit utolér, mégis éveken át elhessegette a gondolatot, különösképpen amikor Londonban bálokon és estélyeken vett részt. Elvégre hol találjon magának az az ember feleséget, ha nem a különbözı társadalmi összejöveteleken? Az eldugott Nottinghamshire-ben biztosan nem. Pénz! Azt kívánta, bárcsak még azelıtt eszébe jutott volna megkérni a kezét, mielıtt a tudomására jutott, hogy jelentıs örökség elébe néz. Most már biztosan az lenne az elsı gondolata, hogy hozományvadász. Persze, ha beleszeretne, más lenne a helyzet. Akkor talán ez nem jelentene problémát. De vajon bele

155

tudna-e szeretni? Meggyızıdése volt, hogy csakis szerelembıl házasodna. – Meglepıdtem, amikor megláttam Mrs. Coxmoor hintóját odakint a fogadó elıtt. Valami sürgıs elintéznivalójuk akadt? – Milburn elıször Nymphához, majd Nickhez fordult. – Mrs. Coxmoor kitalálta, hogy kicseréli a tapétát a hálószobájában, mégpedig halasztást nem tőrıen. – Nick azon gondolkodott, vajon a gazdagok mind ilyenek voltak? Mindent azonnal akartak? De vendéglátóját olyan tiszteletre méltónak és rendkívül kedvesnek tartotta, hogy úgy érezte, nem tud rá neheztelni. Milburn ismét Nymphára szegezte a tekintetét. – Járt már a sherwoodi erdıben? Véleményem szerint a hatalmas tölgyet, ami körül Robin Hood táborozott az erdılakókkal, nem szabad kihagynia. – Olyan mohón itta ki a sörét a korsóból, mintha a sivatagban lett volna – Igen – válaszolta Nympha, és oldalra sandított Nickre –, és a tölgyfánál is. Valóban csodálatos. – És Tuck barát útján? – Nem, ott még nem – felelte lassan, mert közben már azon járt az esze, hogy ideje lenne hazaindulniuk. – Valamelyik nap szívesen megmutatom, ha gondolja. Nagyon romantikus hely, a sok páfránnyal és az út fölé boltívet varázsoló fák ágaival. – Csábítóan hangzik – mondta Nympha illemtudóan. Nick bízott benne, hogy Milburn észrevette, mennyire hiányzott a hangjából az ıszinte érdeklıdés. Az iskoláját! Ez a piperkıc már megint hízelegni próbál Miss Herbertnek,

156

bosszankodott magában. Szerette volna tudni, merre járt, amikor hosszú órákra eltőnik Coxmoor Hallból, és tudni akarta, mibıl volt pénze ezekre a kis kiruccanásokra. – Jól sejtem, hogy szeret itt Mansfieldben idızni, Milburn? Még nem is említette, hogy sikerült felkeresnie a… nagybátyját? – Nick visszatette a csészét a kis tányérra, és hátradılt a széken, hogy jobban megnézze magának az általa ellenfélnek vélt férfit. Vajon ellentmondásba keveredik? – Úgy terveztem, nála maradok, de az állapota ezt sajnos nem engedi meg. Az orvosa szerint nyugalomra és pihenésre van szüksége. Néha természetesen egy rövid idıre meglátogathatom. – Milburn higgadtan beszélt. Nick azon gondolkodott, vajon mennyi igaz abból, amit mondott, és mennyire ıszinte az a szomorú arc, amit vágott. – Sajnálom, hogy a nagybátyja továbbra sincs jobban fejezte ki együttérzését Nympha. – Nem csodálom, ha szívesebben száll meg a nagynénémnél. Meddig szándékozik a környéken idızni? – Nympha is gyanakodva méregette a férfit. Nick elırehajolt. Kíváncsian várta a válaszát. – Nem tudom még – válaszolta Milburn látszólag ıszintén. – Akár el is mehetnék, de úgy érzem, mellette a helyem. A közelében kell maradnom arra az esetre, ha rosszabbodna az állapota, vagy isten ne adja, meghalna. A helyzet ugyanis az, hogy a fia eltőnt, ezért én leszek az örököse, ha… értik. – Értem – mondta Nick, és közben azon morfondírozott, ez lett volna-e az a bizonyos „jelentıs összeg”, amirıl korábban beszélt. Hát persze, hogy esze ágában sem volt elutazni, amikor

157

bármelyik pillanatban az ölébe hullhatott egy halom pénz. De vajon mi történt a törvényes örökössel? – Végtelenül hálás vagyok a nagynénje vendégszeretetéért. – Milburn hálája jeléül meghajolt Nympha elıtt. Nick elıvette a zsebébıl az óráját, hogy megnézze, milyen késıre jár az idı. – Azt hiszem, ideje lenne visszatérnünk Coxmoor Hallba. Épp csak annyi idınk marad vacsora elıtt, hogy átöltözzünk. Megbocsát, Mr. Milburn? – Megyek én is önökkel. ∗∗∗ Az este Nympha számára rosszul telt. A két férfi egyfolytában az ı kegyeiért versengett, de ı ezt nem élvezte. Sıt! Kifejezetten zavarta. A nagynénje most is a kedvenc kanapéján ücsörgött az egyik sokadik ezüstszürke ruhájában, és élvezettel figyelte a fiatalokat. Amikor elunta a dolgot, azzal a szándékkal, hogy a szobájába megy és lefekszik, Nympha felállt, és elindult az ajtó felé. Ott megállt, és visszaszólt a nénikéjének. – El ne felejtse, hogy reggel jönnek tapétázni a hálószobáját. – Á, az egyik szomszédhoz készültem. Te mit terveztél holnapra, drágám? – Semmi különöset, de lehet, hogy Mrs. Rankin újra igényt tart rám egy próba erejéig.

158

Mr. Milburn Nympha megítélése szerint meglehetısen gúnyosan vigyorgott. – Mit szólna holnap egy kis testmozgáshoz, Nick? – Mire gondol? Nympha még sohasem hallotta, hogy bárki Nicknek szólította volna, és kíváncsi volt rá, mit szól hozzá, hogy Milburn ilyen bizalmaskodó hangnemet ütött meg vele. – Íjazzunk egyet. Vagy úgy láttam, karikadobálót is lehet játszani és tekepálya is van. De azt sem bánom, ha újra teniszezünk. Kár, hogy a kriketthez nem vagyunk elegen. – Csodálkozom, hogy az ökölharcot nem említette – Lord Nicholas a fotel karfájára könyökölt, és a kézfejére támasztotta az állát. – Szeretem a sportot, de láttam már önt öklözni, és úgy döntöttem, szeretnék még egy kicsit élni. Lord Nicholas alig észrevehetıen, de elmosolyodott. – Kár, hogy nincs golfpálya a közelben. A hetes lyuknál megverném. Mr. Milburn elsápadt, motyogott valamit arra vonatkozóan, hogy korán le akar feküdni, és távozott a szobából. – Ez mire volt jó? – kérdezte Nympha Lord Nicholastól. – Azt fogja hinni, hogy többet tud, mint valójában. Nem tud semmit sem rábizonyítani, vagy igen? Mindent csak arra alapoz, hogy én láttam azzal a férfival beszélgetni? – Igen – vágta rá Lord Nicholas. – De azt azért el kell ismernie, érdekesen reagált. – Felállt a fotelból, ahol Mrs. Coxmoorral beszélgetett, és odament Nymphához. – Játszik vele holnap?

159

– Talán. És most, ha megengedi, felkísérem a szobájába. Azt hiszem, mindnyájunkra ráfér a pihenés. Mrs. Coxmoor is felállt, és motyogott valamit arról, hogy szól Foleynak, hogy reggel engedje be a mestert. – A jó ég tudja, mikor fog jönni – lemerném fogadni, hogy már hajnalban itt lesz. – Nos, az ön óhaja volt, hogy minél elıbb kész legyen a hálószobája. Talán holnap már végez is – mondta Nympha. – Ajánlom is neki, különben megnézheti, hogy mikor adok neki legközelebb munkát! – Szigorú, de elbővölı – suttogta Nympha Lord Nicholasnak, miután elhagyták a szobát. Felmentek a lépcsın, és hamarabb odaértek a szobájához, mint ahogy a lány szerette volna. Félszeg mosolyából sejthette volna, mire készül, de nem tulajdonított neki jelentıséget. Nick lehajolt, és szájon csókolta, mely csók egész éjszaka nem hagyta aludni. Zavarában rámosolygott, majd elfordította az ajtón a kilincsgombot, és már bent is termett a szobájában. A tükör elıtt állva, csodálkozva állapította meg, hogy bár belül oly sokat változott, kívülrıl ugyanúgy nézett ki.

Mr. Langley és a segédei épp akkor érkeztek meg, amikor Nympha kilépett az ebédlıbıl. Tapétatekercsekkel, egy vödör ragasztóval és mindenféle tapétázáshoz szükséges eszközökkel a hónuk alatt vonultak fel a lépcsın a nagynénje hálószobájába. Mr. Langley közölte, hogy saját maga szándékozik felügyelni a

160

munkálatokat. – Ezt nem hiszem el – morgott Mrs. Coxmoor. – elveszítettem a fogadást. – De szép lesz a szobája – mondta Nympha, és kedvesen nyughatatlan nénikéjére mosolygott. Nympha úgy döntött, a férfiakkal tart a sportpályára. Majd nézi ıket, és vigyáz, nehogy egy eltévedt labda ismét eltalálja. Nem mintha komolyan gondolta volna, hogy újra baleset érheti. Ha egyáltalán az elızı is az volt… Az elıtérben állt, amikor kopogtak a bejárati ajtón Foley azonnal kinyitotta. Két hölgy és egy férfi állt elıtte, mind fiatalok és jól öltözöttek. Az egyik hölgy alacsony volt és barna, a másik szintén barna, de néhány centiméterrel magasabb. Mindketten mintha egy divatlapból léptek volna elı. A fiatalember igazi piperkıc – az inggallérja olyan magas és hegyes volt, hogy Nympha azon csodálkozott, hogy még nem szúrta nyakon. Mind hárman olyan magabiztosságot és erıt sugároztak, amilyennel csak az elıkelı és gazdag népek bírnak. Nympha magában örült, hogy reggel a lila virágos ruhája mellett döntött. A nagynénje épp akkor lépett ki a könyvtárszoba ajtaján, és üdvözölte nagy örömmel a vendégeket. – Mrs. Coxmoor, úgy halljuk, vendégei vannak: két fiatalember és az unokahúga, és még csak nem is értesített bennünket – mondta szemrehányóan az alacsonyabb, filigrán termető hölgy. – Azért jöttünk, hogy megismerjük ıket. Mrs. Coxmoor megfogta Nympha karját.

161

– Drágám, bemutatom a szomszédainkat. Lady Anne Nelthorpe, Lady Jane Nelthorpe és Lord Henry Nelthorpe. İ itt az unokahúgom, Miss Nympha Herbert. Nem lennék meglepve, ha Lord Henry örömmel venne részt a mára tervezett játékokban. – Játékokban? – visszhangozta halkan Lord Henry. – Miben maradtatok végül, Nympha? – Mrs. Coxmoor sokat sejtetın bazsalygott. Nymphának ezt látva nehezére esett komoly arcot vágnia. – Azt hiszem, az urak az íjászat és a karikadobáló játék mellett döntöttek, és teniszezni is akarnak, ha marad idejük. – Nos, a karikadobálás mindenkinek megy, jómagam pedig íjászatban is jó vagyok – jelentette ki Lord Henry. Lady Jane és Lady Anne összenéztek, de nem fejtették ki a véleményüket a bátyjuk íjászathoz való tehetségére vonatkozóan. Ekkor Milburn bukkant fel a lépcsın, a nyomában lord Nicholasszal, aki a vendégeket méregette. Mindkét férfi bricseszt, kabátot és fényesre pucolt csizmát viselt. Bemutatkoztak egymásnak. Nymphának feltőnt, mennyire elbővölte a Nelthorpe lányokat Lord Nicholas. A Milburnnel való találkozásnak is hasonlóan örültek, de ez Nymphát kevésbé zavarta. Nyilvánvaló volt számára, hogy a két fiatal nı édesapja nem egy szegény plébános – Milyen játékról is van szó? – kíváncsiskodott Lady Anne. Karon ragadta Lord Nicholast, és a szalon felé terelte. Lady Jane hasonlóképpen belekarolt Mr Milburnbe, így Nymphának már csak a piperkıc Lord Henry maradt.

162

– Nos, nem mondhatják, hogy a húgomnak megalszik a tej a szájában. Ha valamit – vagy valakit – akar, azt meg is szerzi magának. Nympha szíve szerint felvilágosította volna, hogy Lord Nicholas már foglalt, de hát nem tehette, és az is lehet, sıt az a valószínőbb, hogy csak ı gondolta és szerelte volna, ha így lett volna. – Azt javaslom, kezdjünk az íjászattal. – Lord Nicholas kiszabadította magát Lady Anne fogságából, és Foley-hoz ment, hogy utasítsa, aztán intett a többieknek, hogy kövessék, és valahogy Nympha mellé került, míg Lady Anne a másik oldalán ment. Nympha csak csodálni tudta azért, amiért finoman és udvariasan, de távol tartotta magától a rámenıs Lady Anne-t, és közben mégis azt a benyomást keltette, kimondhatatlanul örül a társaságának. – Azt hiszem, én már láttam önt Londonban, Lord Nicholas – közölte Lady Anne. – Az arca annak ellenére ragyogott a boldogságtól, hogy Lord Nicholas figyelmen kívül hagyta, hogy bele akar karolni. – Lehetséges, bár az idım nagy részét vidéki otthonomban töltöm – nem messze Nympháék házától. Nympha azon tőnıdött, vajon csak nyelvbotlás volt vagy szándékosan nevezte a keresztnevén, arra utalva, hogy régebbrıl származik a kapcsolat, mely egymáshoz főzte ıket. Várta, hogy milyen hatást vált ki a ladybıl, ha egyáltalán kivált valamilyet. – És az hol van, ha szabad kérdeznem? Lord Nicholas úgy döntött, nem válaszol a kérdésre.

163

Nympha ebbıl arra következtetett, hogy a férfi nem értékeli a nı kíváncsiskodó és tolakodó stílusát. Mielıtt elhagyták a házat, Foley átnyújtott neki néhány nyílvesszıt. Lord Nicholas és Mr. Milburn szintén pár nyílvesszıvel a kezükben követték ıket. Lady Anne mindvégig Lord Nicholas közelében sündörgött, mialatt az feldobott egy érmét, hogy eldöntsék, ki lı elsıként. – Talán ön szeretne az elsı lenni, Lady Anne? – A világért sem. Én nem vagyok olyan erıs, hogy ki tudjak húzni egy íjat, mint Miss Herbert, és attól tarlók, Jane sem. – Miközben a férfiakra mosolygott, kis gödröcskék keletkeztek az arcán. Nympha jól megnézte magának a két fiatal hölgyet, es arra a megállapításra jutott, hogy nagyon rafináltak. De vajon a férfiak átláttak-e a szitán? Fogadni mert volna, hogy nem gyengébbek nála. – Szerintem mi inkább csak nézzük a férfiakat. – Nympha a Nelthorpe lányokat egy kıpadhoz vezette, mely a céltáblától nem messze állt. – Gyakran kijönnek ide? – érdeklıdött Lady Anne. – Nem. Még nem sok idınk volt rá, amióta megérkeztünk. – Nympha negédesen rámosolygott Lady Anne-re. – Mind együtt érkeztek? – Lady Jane tovább kérdezısködött. – Lord Nicholas és én egy kocsiban utaztunk, miután az enyém meghibásodott. Tudja, gyerekkorunk óta jól ismerjük egymást. Édesapám is nagy tisztelıje. – Kis szünetet tartott. – Mr. Milburnnel az elsı fogadóban találkoztunk, utána mindig egyszerre álltunk meg enni és egy helyen szálltunk meg. – Nympha nem volt róla meggyızıdve, hogy sikerült jobb belátásra

164

bírnia ıket. Nem akarta, hogy szabad prédának tekintsék Lord Nicholast. – Értem. – Lady Anne nem árulta el, mit értett. Inkább a versenyre figyelt. Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy Lord Nicholas a legesélyesebb a gyızelemre. Mr. Milburn láthatóan nem az íjászatra koncentrált, Lord Henry pedig túlságosan bátortalan és határozatlan volt. Bár, miután megfogadott néhányat Lord Nicholas tanácsai közül, határozottan jobban célzott. Végül mégis Lord Nicholas nyerte meg a versenyt. – Karikadobálózzunk! – Mr. Milburnnek az íjászatban elszenvedett veresége sem szegte kedvét. A divatmajom Lord Henry mindenki legnagyobb meglepetésére, kiváló karikadobáló játékosnak bizonyult. Felvette a fémkarikát, célzott, nagy gonddal elhajította, s kivétel nélkül mindig sikerült rádobnia a földbe szúrt pecekre, s így gyızelmet aratnia. A karikadobálás helyszínérıl átsétáltak a teniszpályára. Nympha olyan helyet keresett, ahol kevésbé állt fenn a veszélye, hogy eltalálja a labda. Lady Anne és Lady Jane a pálya mellett álló padot választották, Lord Henry pedig csatlakozott Nymphához. Ha jól látom, ezek itt ketten versengenek egymásul. Csak azt tudnám, miért? – mondta elmélázva. Nymphának volt elképzelése róla, de nem volt hajlandó megosztani a véleményét egy idegennel. Amikor egy izgalmas mérkızés után ismét Lord Nicholas gyızedelmeskedett, Milburn kissé dühösen nézett rá, de ettıl eltekintve jól viselte a vereséget.

165

Tizedik fejezet – Hihetetlen! Mennyivel másképp néz ki a szoba az új tapétával! A bútorok is sokkal jobban érvényesülnek, s a krémszínő ágytakaró is jobban illik hozzá. Szerintem, nagyon jó lett. Ki gondolta volna, hogy Mr. Langley ilyen rövid idı alatt ilyen sokra halad! – lelkendezett Nympha az egzotikus növényeket, madarakat és virágokat csodálva a falon. – Nos, azért nem egyedül csinálta. Segítsége is volt jegyezte meg Mrs. Coxmoor fennhéjázva. – Nem az a lényeg. Az eredmény a fontos. Remek! És most szeretném, ha megtekintenéd a báltermet. Mostanra már kész kell hogy legyen a munka, amit kiadtam. Foley tudja, mit hogyan szeretek. Gyere. Nympha elismerése jeléül kedvesen rámosolygott a pótolhatatlan Foleyra, amikor találkozott vele. Követte nagynénjét a bálterembe, ahol még nem járt. Egy magas, kétszárnyú ajtó elıtt álltak meg. Ha tündérország létezik, csakis ilyen lehet, mint ez a szoba, állapította meg Nympha, amikor belépett. Csak ámult-bámult. Elképzelni sem tudott szebbet. A hatalmas vajsárga falfelületek egyhangúságát a mennyezettıl a padlóig érı, csillogó ablaküvegtáblák törték meg. Az ablakok felett örökzöldágak és selyemvirágok íveltek. Az erdık hangulatát idézve az üres sarkokat cserépbe ültetett fákkal töltötték ki. A mennyezetrıl több száz méhviasz gyertyát tartó csillár lógott le. Nympha szinte

166

látta maga elıtt a színes ruhákban pörgı táncospárokat, és hallotta az óriás termet betöltı lágy zenét. – Istenem! Ez káprázatos! Még sohasem láttam ehhez foghatót. – Az örökzöldek illata moha és kankalinillattal vegyült. Nympha felfigyelt rá, hogy a sarkokban a fák mellett kankalinok virágoznak. – Tavaly részt vettem Nelthorpe-ék bálján. Csodálatos volt. Azt szeretném, ha ez legalább olyan emlékezetes és szép lenne. Kiváló alkalom lesz számodra, hogy megismerj mindenkit, aki érdekes és fontos lehet. Mindenki elfogadta a meghívást. – Mrs. Coxmoor végigsétált a tágas helyiségen, és ellenırizte az ablakok felett az örökzöldeket. – Nos, milyen benyomást tettek rád a Nelthorpe lányok? Lord Henryrıl nem is kérdezlek, hisz a nyomába sem érhet Lord Nicholasnak, de azért rendes fiatalember. – Elhallgatott, és figyelte az unokahúga reakcióját. – Lady Anne beszédes és érdeklıdı. Szeretném jobban megismerni. Lady Jane csendesebb, de ı is kedves teremtés. És ami Lord Henryt illeti, nos, ı volt a legügyesebb karikadobáló. – Nympha aranyszıke fürtjei közül néhány elırehullott, miközben biccentett a fejével, hogy nyomatékot adjon a szavainak. Az ıszinte véleményét Lady Anne-rıl jobbnak látta, egyelıre megtartja magának. Hogyan is mondhatná el, hogy szerinte a fiatal nı mindent elkövet, hogy behálózza Lord Nicholast? S az ı szikrázó tekintetével, vidámságával, rangjával és családi hátterével ki tudna neki ellenállni? És Lord Nicholas semmi jelét nem mutatta annak, hogy akár csak megpróbálná. Engedte neki, hogy kisajátítsa magának a karját. Bár, az igazat megvallva, talán egy icipicit próbálta a távolságot tartani. És a mosolya? Lehet,

167

hogy mások szerint csak ingerkedett vele, de Nympha inkább undorítónak nevezte volna. Soha ne becsüld alá egy férfi fizikai képességeit – intette óva Letitia nénikéje. – A krikettpályán sokat lehet tanulni, és akkor még nem is mondtam az életre szóló barátságokat, melyek ott köttetnek. Lord Henryre még nagy jövı várhat, ha el nem szúrja a dolgokat. İ a hercegség második számú örököse. Soha nem lehet tudni, mit hoz a jövı – mondta rejtélyesen. Mrs. Coxmoor folytatta tovább a sétát a bálteremben, és közben folyamatosan beszélt mindenfélérıl, és ellenırizte a dekorációt. Végül, amikor mindennel elégedett volt, Nymphával a nyomában elindult az ajtó felé. – Úgy látom, minden készen áll. A jelmezed? Remélem az is. – Szebb, mint gondoltam. Mrs. Rankin rendkívül ügyes. – Hangokat hallott az ajtó irányából, odafordult, és elkerekedett a szeme, amikor meglátta, ki az. – Á, hát itt van! – kiáltotta Lord Nicholas, miközben ment feléjük, hogy üdvözölje ıket. – Foley volt olyan kedves, hogy idevezetett önökhöz. – Körülnézett a helyiségben. – Pompás! – Fogadni mernék, hogy fiatal kora ellenére számtalan bálteremben megfordult már. – Mrs. Coxmoornak láthatóan kedve lett volna egy hosszabb beszélgetéshez, Igen, asszonyom… de egyik sem volt ilyen fenséges, mint ez – mondta Lord Nicholas, és meghajolt Mrs. Coxmoor elıtt. – Valójában Miss Herbertet keresem. Szeretném meghívni egy kis sétára, ha megengedi. Ma kivételesen melegen süt a nap, ki kell használni a jó idıt. – Fekete szemével csábító pillantást vetett Nymphára. A lány nem tudott ellenállni neki.

168

Aznap különösen vonzónak találta a sötétzöld felöltıjében és hozzáillı mogyorószínő bricseszében. Kételkedett benne, hogy valakinek az övénél fényesebb csizmája lett volna, és a mellényében rendkívül elegánsan festett. Nympha elképzelhetetlennek tartotta, hogy a nagynénje bármiben is ellent tudna mondani neki. És igaza is lett, Mrs. Coxmoor nem tagadta meg a kérését. Bólintott. – Ha Nymphának van kedve hozzá, természetesen, élvezzék egy kicsit a jó levegıt. Itt sétálnak a kertben vagy kikocsikáznak valamerre? – Találtam az istállóban egy kétkerekő kocsit. Egy kicsit leporolják, és aztán készen áll egy kis kirándulásra, ha nincs ellene kifogása, asszonyom. Lord Nicholas rámosolygott Mrs. Coxmoorra, és Nympha tudta, hogy ezzel a mosollyal bármit el tudna érni a férfi az idıs asszonynál. – Ügyes, hogy kiszúrta. Még szegény megboldogult férjem vásárolta. Én sohasem használom. De mennyit beszélek! Érezzék jól magukat. A Newstead apátság jelenleg üres, ne fecséreljék rá az idıt, javaslom inkább helyette Tuck barát útját. Egykor bámulatba ejtıen szép volt. Miután magához vette a kalapját és égszínkék pelerinjét, Nympha csatlakozott Lord Nicholashoz az elıkertben, aki a nagynénjével beszélgetett. Nympha azon töprengett, vajon mirıl folyt közöttük a szó. Túl magabiztosnak találta önmagához. – Mondom Lord Nicholasnak, hogy lévén a család régi jó barátja, most az egyszer a komornád nélkül is elmehetsz. Egy

169

szolgáló hátul bıven elég lesz. – A nagynénje olyan pillantást vetett Lord Nicholasra, ami azt súgta Nymphának, nem sok olyan dolog volt, amirıl a rokona ne tudott volna vagy nagyon jól sejtette, mit jelent az, ha egy fiatalember és egy fiatal lány kettesben akarnak maradni. Nympha felhúzta a kesztyőjét és a fejére tette a kalapját. Lord Nicholas jelenlétében valahogy mindig pirongott és izgatott volt. Meghökkentı volt, amennyire megbabonázta ez a férfi, akit szinte egész életében ismert. Nicholas meghajolt elıtte, és felajánlotta neki a karját. Milyen csodálatos érzés volt érezni a mérhetetlen erıt a karjában, és remegett, amikor a kocsira emelte. Reszketett, minden porcikája remegett – de különös módon, kizárólag csak Lord Nicholas volt rá ilyen hatással. – Milburnt a nagybátyja inasa Mansfieldbe hívatta. Úgy tőnik, az öreg meggondolta magát, amit sajnálok. De végre nem jön velünk fölösleges harmadikként, és kettesben maradhatok önnel. Szeretek önnel kettesben lenni, az önén kívül nem hiányzik senkinek a társasága – magyarázta mosolyogva, amitıl Nympha érezte, hogy kimegy a lábából az erı. Próbált komoly maradni, de nem sikerült neki, kitört belıle a nevetés. – Ön megrémiszt, Lord Nicholas. Otthon el sem tudtam képzelni önrıl, hogy ilyen is tud lenni. Itt minden más. Ön – és én is – mintha megváltoztunk volna. Remélem, hogy ez nem az én várható örökségemnek köszönhetı. Nick maga is felmászott a kocsira, és kicsit oldalra hajtotta a fejét, hogy jobban lássa Nympha arcát.

170

– Én nem hiszem, hogy ön valaha is meg tudna változni. – Kezébe vette a gyeplıt, megvárta, míg az inas felül mögéjük, és elindította a kocsit. – Ön annál sokkal okosabb. Nymphát érdekelte volna, hogy értette azt, amit mondott, de tudván, hogy az idıs inas ott ül mögöttük és mindent hall, inkább nem szólt semmit. Lord Nicholast azonban nyilvánvalóan nem zavarta egy harmadik személy jelenléte. – Szerintem a mai nap kiváló alkalom arra, hogy megtegyük azt a sétát, amit a nagynénje ajánlott. Valakitıl hallottam, hogy rengeteg páfrány szegélyezi az ösvényt Talán kankalin is nyílik arrafelé? Úgy látom, nagyon kedveli. – Igen. Szeretem a kankalint. Már kora tavasztól gyönyörködhetünk benne úton-útfélen, és amellett, hogy szép, élénk színével szemet gyönyörködtetı látványi nyújt, az illata is kellemes. Nick nem szólt semmit. Nympha dühös volt magára, amiért úgy elragadta a hév, és olyan hosszan áradozott a kankalinról. Lady Anne-nel ilyesmi biztosan sohasem fordult elı, a csendes és visszahúzódó Lady Jane-rıl nem is beszélve. Hamarosan megérkeztek arra a helyre, ahol a Tuck barátról elnevezett ösvény kezdıdött. Az inas leugrott a kocsiról és átvette a gyeplıt. Lord Nicholas megkerülte a jármővet, és leemelte Nymphát. Nympha újra érezte azt a különös bizsergést, miközben Nick talán a szükségesnél némileg tovább a karjaiban tartotta. A férfi halvány mosolya a szíve mélyéig hatolt, de egyben arra is figyelmeztette, hogy legyen óvatos.

171

Lord Nicholas – törte meg a csendet Nympha, miután kellıképpen eltávolodtak a kocsitól és az inastól. Ön játszik velem. Meglepetésére a férfi nem tagadta a vádat. Helyette azt mondta: – Elhinné, ha azt mondanám, ıszinte vagyok? Nymphának eszébe jutott az aggodalma a várható örökséggel kapcsolatban. Vajon hihet-e neki? Tudta, hogy azt szeretné, ha hihetne neki. Neki nincs szüksége a pénzre, de pénzbıl soha sincs elég. Mr. Milburn is udvarolt neki, de az ı törıdése és közeledése ıszintének tőnt, mégis úgy érezte, az csak a felszín. De egyszer az édesapja azt mondta neki, hogy vannak emberek, akik nem képesek kimutatni a legbelsıbb érzéseiket. Lehet, hogy Mr. Milburn is közéjük tartozott. De az is lehet, hogy nem. Semmit sem tudott az anyagi helyzetérıl, mivel arról a férfi mélyen hallgatott. És Lord Nicholas sem az a fajta volt, aki pletykálkodott volna róla. Amennyire meg tudta ítélni, Lord Nicholas tisztességes, jó szándékú fiatalember volt, akirıl az édesapja is jó véleménnyel volt. Még a különös hóbortja, a golfpálya építése miatt sem ítélte el, és ez nagy szó volt. Bizonyos sportokat az édesapja nem nézett jó szemmel. Egy kis labdát egyik lyuktól a másik lyukig ütögetni nyilvánvalóan ártalmatlan idıtöltés volt. S mindaddig, míg nem templomba járás helyett őzött valaki egy sportol, az édesapjának nem volt ellenvetése vele szemben. A murvás ösvényt nagy kövek szegélyezték. A kövek között páfrányok vertek gyökeret, és borították be élénkzöld leveleikkel

172

a kıtömböket. A fejük felett a fák ágain frissen hajtott levelek zöldelltek és adtak kellemes, árnyat a meleg napon. Az ösvényt alig lehetett észrevenni a fák alacsony ágai, a buja bokrok és nagyra nıtt páfrányok között. – A papa biztosan azt mondaná, hogy ideális hely egy szerzetes számára. Békés és nyugodt. – És milyen közel van a nagynénje birtokához – emlékeztette Lord Nicholas. Séta közben nem gyızték csodálni a különbözı fajta páfrányokat és megújult fákat. Ahogy Nick sejtette, itt-ott egyegy kankalin is virított, de Nympha gyanította, hogy azokat ültették. – Csodaszép itt. Milyen kár, hogy egyre kevesebbet járunk ilyen helyeken. – Az új tapétára emlékeztet, amit a nagynénje vetetett. Kissé szokatlan egy hálószobába, nem gondolja? – Lehet, de nekem tetszik. Egyszer én is valami hasonlót szeretnék majd a hálószobámba – mondta Nympha. – Biztos vagyok benne, hogy a nénikéje is szeretni fogja. Jó ízlésre vall. – Nick közelebb húzódott hozzá, mert az út elkeskenyedett. Olyan elragadónak találta a kék pelerinjében és kis kalapjában a hozzáillı szalaggal. Hogy lehet az, hogy korábban nem tőnt fel neki, milyen bőbájos teremtés? Vajon csak azért látta másnak, mert nem a megszokott környezetben találkoztak? Az ösvény nemcsak keskeny, de hepehupás is volt. Miss Herbert megbotlott, de Nick sietve elkapta. A fejük felett csicseregtek a madarak, de Nick számára abban a pillanatban nem

173

létezett más, csak Miss Herbert bársonyos bıre, ami gyengéd érintésre áhítozott, édes ajkai, melyek csókra szomjaztak, és törékeny teste, mely tökéletesen illett a karjaiba. – Miss Herbert? Nympha? – Amikor felnézett, Nympha szeme elárulta, bízik benne, s Nick azon tőnıdött, meg merje-e tenni, amire oly nagyon vágyott. Lehajolt, az ajkához érintette az ajkát, és amikor érezte, hogy nem tiltakozik, megcsókolta. – Hahó! – A kanyaron túlról beszélgetés hallatszott. Nick gyorsan hátrébb húzódott, és miközben belekarolt Nymphába, hálát adott az égnek, amiért az ösvényt sőrő lombozatú fák és magasra nıtt bokrok oltalmazták. Kicsi volt a valószínősége, hogy bárki is megláthatta ıket. Nem akart botrányt. – Mrs. Coxmoor mondta, hogy valószínőleg itt találjuk önöket – kiáltotta feléjük Lady Anne, amikor elıbukkant az egyik fa mögül. – Milyen nagy szerencse, hogy megtaláltuk önöket, és Mr. Milburnnel is összefutottunk! Lady Jane Mr. Milburn oldalán sétált, aki sandán elmosolyodott, amikor a tekintete találkozott Lord Nicholas tekintetével. Lady Anne elıreszaladt, hogy elsıként üdvözölje Nymphát. Sötét színő haján bársonykalapot viselt, amit minden bizonnyal Londonból szerzett be. Hermelinprémmel szegett köpenye karmazsinpiros színő volt, amitıl a helyes kis arcocskája élénkebbnek hatott. Valahogyan – Nick sohasem tudott rájönni, hogyan – Lord Nicholas mellett termett, belekarolt, és Nympha már csak azt vette észre, hogy ı a tiszteletre méltó Lord Henryvel sétál.

174

Nick elırehajolt, hogy jobban hallja Lady Anne csacsogását a közelgı jelmezbálról és a ruháról, amiben a bálon megjelenni szándékozott. Érezte, hogy minden türelmére szüksége lesz, ha nem akar udvariatlan lenni. – Jó napot, Lord Henry – mondta Nympha, és próbált Lord Nicholas csókja után visszatérni a földre. – Eldöntötte már, hogy milyen jelmezben jön a bálra? – Arra gondolt, lehet, hogy unalmas, de ez legalább semleges téma. Úgyis képtelen volt odafigyelni a válaszára. – Robin Hood nem leszek, sem Tuck barát, azt már eldöntöttem. Mindenki az akar lenni. Milburn azt mondja, ı János hercegnek öltözik. Lehet, hogy megpróbálkozom a nottinghami bíróval. A cselszövık szerepe mindig érdekes. – De csak a színdarabokban! A valós életben azért minden más. Nem lehet könnyő örök hazugságban élni. Elıbb vagy utóbb a rossz úgyis elnyeri büntetését. – Nympha fél szemmel Lady Anne-t figyelte, aki önfeledten magyarázott és nevetgélt Lord Nicholasszal. Mögöttük Lady Jane Milburnnel beszélgetett halkan, szintén a jelmezbálról. Úgy tőnt, a helybeliek mind nagy várakozással tekintettek a bál elébe, amit a nagynénje rendezett. – Vigyázzon, Miss Herbert, errefelé sok a kiálló gyökér – figyelmeztette Lord Henry. Nympha örült, hogy ı nem akart belekarolni, és nem vonta közelebb magához, ahogy azt Lord Nicholas tette. Úgy érezte, Lord Nicholas csókja után, idegesítené Lord Henry közelsége. – Úgy hallom, ön Lady Marian lesz – kiáltotta oda Lady Anne Nymphának –, és ön, Lord Nicholas, ön lesz Robin Hood? – A

175

választ meg sem várva folytatta tovább: – Én valami egészen másra gondoltam, így például Kleopátrára, esetleg Erzsébet királynéra. – Aztán megint pásztorlány lesz – jegyezte meg Lord Henry jókedvően. – Mindig az. Egyik évben egy élı birkát is magával hozott. Keltett is vele nagy feltőnést! Nympha kuncogott. – Na erre én is kíváncsi lennék! Pásztorlány, méghozzá élı birkával! – Várom már ezt a bált. Néha itt vidéken nagyon unalmas. Apám Londonban van, de tılünk elvárja, hogy itt maradjunk. Azon néhány fiatal közé tartozom, akik szívesen térnek vissza Oxfordba. Ez az utolsó évem. Most már el kell döntenem, hogy az egyházat vagy a hadsereget választom. – A jogot nem választhatja? Biztosan van még más lehetıség is, ha sem az egyház, sem a hadsereg nem vonzza. Az én édesapám plébános, és nagyon szereti a hivatását, de ha ön, úgy gondolja, hogy vidéken az élet unalmas, nos… – Édesapám azt ígérte, támogat, de én valahogy egyik pályához sem érzek kellı elhivatottságot. – Akkor mi az, amit szívesen csinálna? – Felnézett rá, és arra gondolt, több van ebben a fiatalemberben, mint elsı látásra gondolta. – Egy birtokot irányítani vidéken, de a sajátomat. De abból soha nem lesz semmi. – Rendszerint vidám arca elkomorult. – Megkérhetné az édesapját, hogy engedje át önnek valamelyik kisebb földjét? Megrökönyödve nézett rá.

176

– Talán.

Nympha a legkevésbé sem volt szomorú, amikor úgy döntöttek, visszamennek a kocsikhoz. Egyre inkább erısödött benne a gyanú, hogy Lady Anne le akarja csapni a kezérıl Lord Nicholast. Természetesen a lordhoz sokkal jobban illett egy elıkelı lány, valaki, akinek olyan neve és rangja volt, mint neki. Akkor sem veheti fel vele a versenyt, ha az ölébe hull az örökség, hisz ı nem olyan jó családból származik, bár az édesapja egyik elıdjének a nevét megemlíti a Domesday Book. – Ha jól emlékszem, Anne azt mondta, ön örökli nagynénje vagyonát. Igaz ez? – kérdezte meg kissé váratlanul Lord Henry. Nympha nem tudta, hogyan reagáljon. Ezt a fajta tolakodást nehéz volt tapintatosan kezelni. Minek üti bele az orrát!? Semmi köze hozzá, még akkor sem, ha esetleg valóban így lesz. – Ezt még nem lehet tudni. A kankalinillat megcsapta az orrát, de ezúttal keserédes parfümnek érezte. A fák nedves és friss illatávul keveredve a sétát juttatta eszébe, amit Lord Nicholasszal tett a sherwoodi erdıben, mielıtt Nelthorpe-ék és Mr. Milburn megzavarták ıket. Az utóbbiról gyanította, hogy csak nem volt menekvése a többiek elıl. Lady Anne-nek ehhez különös érzéke volt – másokat rákényszeríteni valamire, amihez semmi kedvük. Lord Nicholasszal is ez lenne a helyzet? Lady Anne a karmai közé kaparintotta volna? Annak ellenére, hogy istenigazában haragudni nem lehetett rá, Nympha nem bánta volna, ha Lady Anne másra veti ki a hálóját, és Lord Nicholast békén hagyja.

177

Amikor visszaértek a kocsikhoz, Nympha azon gondolkodott, vajon a furfangos Lady Anne ezúttal mit talál ki, hogy a lord mellett maradhasson. Nem kellett sokáig töprengenie rajta. – Úgy tudom, Jane szívesen kipróbálná Mr. Milburn kocsiját, olyan szép. Miss Herbert, önnek látnia kell, milyen jól bánik a bátyám a gyeplıvel. Nekem pedig nem marad más, mint Lord Nicholas. Nympha nézte, amint Lord Nicholas udvariasan felsegíti Lady Anne-t a kocsira. Dühös volt és sértett, és magában megfogadta, hogy ezt még megbosszulja. Alig tudta a mérgét leplezni, miközben felült a Nelthorpe család kocsijára. Mr. Milburn a bájosan mosolygó Lady Anne-nel az oldalán elvágtatott mellettük. Nympha nem tudta, kinek a kocsiját hajtotta. A nagynénjéét biztosan nem. Talán a titokzatos nagybácsiét? Lord Henry nagy valószínőséggel tisztában volt vele, hogy Nympha nem bújt ki örömében a bırébıl, amiért vele kellett utaznia, bár hozzá kell tenni, próbálta leplezni a csalódottságát. Mivel odafelé ı lovagolt, a kocsijukat pedig Lady Anne hajtotta, a lovát most átadta a komornyiknak, ı pedig beült a kocsiba Nympha mellé. Jóval lemaradva a többiek mögött ügettek, hogy ne kelljen a nagy port belélegezniük. Lord Henry tehetséges hajtónak bizonyult. Jól kézben tartotta a lovakat, és ügyesen vette be a sokszor éles kanyarokat. Nympha ezen fölöttébb meglepıdött. Nem feltételezte róla. – Az édesapja büszke lehet önre – próbált beszélgetést kezdeményezni Nympha. – Ahogy elnézem, maga nem az a

178

meggondolatlan és felelıtlen fajta. Szerintem kérje meg, hogy bízzon önre egy kisebb birtokot, és adjon rá lehetıséget, hogy bebizonyítsa, megérdemli a bizalmat. Legfeljebb azt mondja, nem. Semmit nem veszíthet vele. – Ön nem ismeri az apámat, Miss Herbert. Számra csak a bátyám létezik, minket többieket észre sem vesz. – Ezt úgy mondta, mint aki már beletörıdött a megmásíthatatlanba. – És a bátyja? Rá számíthat? – Egy felhı vonult át a fejük felett. Nympha összehúzta magán a pelerinjét. A kocsi lassított, ahogy megeresztette Lord Henry a gyeplıt. Oldalra fordult és Nymphára nézett. Tanácstalannak tőnt. – Még nem gondoltam rá, de végül is megpróbálhatok beszélni vele. George nem rossz fiú, csak tudja, ha valakit elkényeztetnek… – Ez az ön nagy szerencséje. Ha a fivérét nem kényeztették volna el, ön sem lenne ilyen jóravaló. Lord Henry reakciója az elismerı szavakra mindössze egy halk kuncogás volt. Amikor behajtottak az istállóudvarba Coxmoor Hallban, a többiek már mind ott voltak, együtt beszélgettek és nevetgéltek. – Látja? – kiáltotta oda Nymphának Lady Anne, miközben lesegítették a Nelthorpe-ék kocsijáról. – Meg mondtam, hogy a fivérem kiváló hajtó. – A fivére valóban elismerést érdemel, de nemcsak azért, mert ügyesen bánik a gyeplıvel – felelte Nympha udvariasságból. Lady Jane nem tudta, mit mondhatna erre. A homlokát ráncolta, de nem sokáig.

179

– Mit szólnának egy újabb karikadobáló játékhoz? Hatan vagyunk, alkothatnánk két háromfıs csapatot. – Azt javaslom, elıször ebédeljünk meg. Ugye velünk tartanak? – Nympha a ház úrnıjének unokahúgaként felhatalmazva érezte rá magát, hogy jó vendéglátóhoz méltón meghívja ebédre a társaságot. Nem ismerte Foleyt, így nem tudhatta, hogy a hő komornyik már az ablakból kifigyelte a csapat érkezését, és meg is tett minden elıkészületet a finom ebéd érdekében. A javaslatot mind helyeselték, és egybehangzóan elfogadták. Elindultak a kavicsos úton a lépcsı felé. Perceken belül az elıtérben álltak, ahol Mrs. Coxmoor üdvözölte ıket. Foley Nympha mögé lépett. Nympha megfordult, és kérdın nézett rá. Foley alig észrevehetıen biccentett a fejével. – Meghívtam a vendégeket ebédre, Letitia néni. – Jól tetted, kedvesem. Foley segít levetkızni. Aztán beszélgethetnénk egy kicsit a szalonban, míg az ebéd elkészül. Egy komorna jelent meg, és segített a hölgyeknek, mialatt Foley elvette a férfiaktól a kalapokat és kesztyőket. Nympha újra elámult azon, milyen jól kézben volt tartva minden a nagynénje házában. Vajon ı valaha is képes lesz rá? A beszélgetést természetesen Lady Anne irányította. Mást nem nagyon hagyott szóhoz jutni, és valahogy Lord Nicholas figyelmét mindvégig ügyesen magára vonta. Nymphának végképp semmi esélye nem volt vele szemben. Nem tudta felvenni vele a versenyt. Nem volt ı gonosz vagy rosszindulatú, csak eltökélt. Amit akart, azt megszerezte. Nympha

180

még soha nem érezte magát ennyire tehetetlennek és elveszettnek. Az ilyen helyzetekhez nem volt hozzászokva. Szerencsére Foley rövid idın belül asztalhoz szólította ıket. Az ebédlıben, mi szem-szájnak ingere, minden volt az asztalon. A szolgálók készen álltak és várták, hogy felszolgálhassák az ízletes ételeket. Ha bárki látta volna, azt hihette volna, hogy a közös ebédet hosszú elıkészületek elızték meg. Mrs. Coxmoor végre átvette az irányító szerepet Lady Annetıl. Mindenekelıtt Lord Nicholast Lady Jane és Nympha közé ültette. A többiek pedig a két oldalán és vele szemben kaptak helyet. Lady Anne-nek egy szó nem sok, annyi beleszólása nem volt az ültetési rendbe. Ebéd közben a beszélgetés legfıképp arról folyt, mivel töltsék a délutánt, ha befejezték az étkezést. – Mi lenne, ha tekéznénk? – vetette fel Lord Henry. – Láttam, milyen jó pályájuk van. – A férjem egyik kedvenc idıtöltése a teke volt. Kétszer három fı, épp annyian vannak. – Mrs. Coxmoor nyájasan mosolygott, és azzal a kérdés el volt döntve. Nympha bízott benne, hogy az idıs rokona azt is eldönti, ki melyik csapatban játsszon. Lady Anne oda sem figyelt arra, mit mondott a ház úrnıje. Nem zavartatta magát, csak evett, és mindenféle kérdéseket tett fel a vele szemben ülı Lord Nicholasnak. Tudni akarta, ismeri-e ezt meg azt az illetıt Londonban, és járt-e erre vagy arra és meghívták-e ide vagy oda bálba. Nick jól megnézte Lady Anne arcát magának az asztal túloldalán. Ismerte a fajtáját, volt alkalma találkozni hozzá

181

hasonlókkal Londonban. Fıként a fivére körül legyeskedtek, de neki is volt szerencséje egy-kettıhöz közülük. Nick a csinos arcot nézte az asztal túloldalán. Ismerte az ilyen típusú nıket, találkozott eléggel londoni tartózkodásai idején. Fıként a fivére kegyeit keresték, de egy-kettı elıl ı sem menekült – hasonlóan jó partinak számított. Elıször még csak bizalmatlan volt Lady Anne-nel szemben, de most már egyre visszataszítóbbak és kiábrándítóbbnak tartotta, amiért olyan rámenıs volt. Túlságosan erıszakosnak találta. Talán épp ez lehetett az oka, hogy húsz-egynéhány évesen még nem volt férjnél. Megfigyelte, hogy ebben a korban a nık nagyon kétségbeestek, ha még pártában voltak, különösképp, ha el is vágyódtak otthonról. Nick biztos volt benne, hogy Lady Anne közülük való volt, menekült a zsarnok apja elıl. Az alapján, amit hallott, a herceg egy kényúr volt, az egész családja fölött uralkodott. Mrs. Coxmoor felállt, és mielıtt még eszmélhettek volna, a hallba kísérte ıket, és utasította a szolgálólányt és Foley-t, hogy legyenek a vendégek segítségére. Miután felöltöztek és magukhoz vették a szükséges felszereléseket, kimentek. Nympha valahogy Lord Nicholas mellett találta magát. A másik oldalán Lord Henry baktatott, azt latolgatva, ki kivel kerüljön egy csapatba. Lady Anne megállt a makulátlan rendben tartott tekepálya elıtt, és anélkül, hogy bárkit is megkérdezett vagy meghallgatott volna, elkezdte szervezni a csapatokat.

182

– Lord Nicholas és Jane velem lesznek. Miss Herbert Henryvel és Mr. Milburnnel játszik. De, ha úgy találjuk, játék közben is bármikor cserélhetünk. Nympha számtalanszor játszott Adammel, és nem felejtette el, mire tanította a testvére. Igyekezett pontosan úgy gurítani a golyót, ahogyan azt a fivére mondta és mutatta neki. Látta, hogy Lord Nicholas jól játszik, és Lord Henry és Mr. Milburn nemkülönben ügyesek, és neki is remekül ment a játék. Lady Anne is tőrhetıen játszott, de Lady Jane siralmas volt. Láthatóan jobban érdekelte Mr. Milburn, mint a játék. Lady Anne Lord Nicholasszal flörtölt. Az, hogy hatással van a férfiakra, Nympha számára kétségtelen volt. İ sem a tekére koncentrált. Lord Nicholas egyedül hiába tett meg mindent és játszott jól, ha ık ketten nem a játékra figyeltek. Megpróbálta könnyedén felfogni és elviccelıdni a dolgot, amiért Nympha és Lord Henry csak tisztelni tudták. Amikor a játék véget ért – sokkal inkább az égen gyülekezı felhık, mintsem a pontszámok miatt – Lady Anne gyızelemittasan, boldogan lépdelt Lord Nicholasba karolva a házhoz vezetı úton.

183

Nympha szíve majd meghasadt a fájdalomtól, ahogy lassan tudatosult benne, ki is nyert valójában. Nem az ı csapata, pedig több pontot szereztek. Lady Anne Nelthorpe volt a nap gyıztese, aki épp büszkén vonult el a nyereményével, Lord Nicholas Stanhope-pal. Azt látni, ahogyan visszamosolyog a sötét göndör fürtök által keretezett helyes arcára, és mogyoróbarna szemére, amit egy pillanatra le nem vett róla, kimondhatatlanul rossz érzés volt Nympha számára. Beleborzongott. Fázott, és fájt teste-lelke.

Tizenegyedik fejezet Lady Anne-t Lord Nicholas vitte haza a Nelthorpe-kastélyba. A Nelthorpe lányok kocsiját Lord Henry hajtotta, Lord Henry lova pedig a kocsik mögött ügetett vidáman. Mr. Milburn bekísérte a döbbenettıl és hidegtıl jéggé dermedt Nymphát a házba. Jólesett megsebzett lelkének a férfi törıdése. – Mit szólna egy csésze forró teához? Úgy lehőlt odakint a levegı. – Váltott néhány szót Foleyval, aztán a szalonba mentek. Nem telt bele pár perc, s Foley megjelent a szalonban tálcával a kezében. Volt azon a tálcán minden, amit ember kívánhatott. Legalábbis, ami a teázást illeti.

184

Ahogy kezdett felmelegedni, Nympha levette és maga mellé tette a kanapéra a köpenyét és a kalapját. Mr. Milburn kiöntött egy csésze teát, és odaadta neki. Közben mormolt néhány kedves szót, hogy jobb kedvre derítse. Nympha a csésze köré fonta fagyos ujjait, és ivott egy korty teát. Mr. Milburnre emelte a tekintetét. – Köszönöm. Nagyon kedves öntıl. Már teljesen átfáztam. Arról, hogy Lady Anne semmibe vette – mert úgy érezte, ez történt –, nem szólt semmit. Milyen ostoba is volt, amikor azt hitte, befogadja ez a rangos társaság. – Nem vagyok én olyan rossz. Ezen a képtelen megjegyzésen Nympha elmosolyodott. Azon töprengett, mit mondjon. – Hogy van a nagybátyja? – Mivel Mr. Milburn ideje nagy részét a nagybátyjánál töltötte, gondolta, csak tudja. – Attól tartok, nem húzza sokáig. Mindent elkövetek, a kedvenc itókáját is beszereztem. Úgy tőnik, az orvos sem tehet sokat. – És van már valami hír a fiáról? Egy ilyen helyzetben feltétlenül elı kellene kerülnie. – Nympha próbált nem a belsejében tátongó őrre gondolni, és érdeklıdést tanúsítani a téma iránt. – Félı, hogy valami baj érte. Utoljára néhány héttel ezelıtt látták Londonban. Azóta senki sem tud róla semmit. Egyszerően eltőnt, nyoma veszett. – Megitta a maradék teáját, letette a csészét a tálcára, aztán felállt, és elkezdett le-fel járkálni a kandalló elıtt. A tőz ontotta a meleget, de Nympha továbbra is didergett.

185

– Milyen kár. Ilyenkor kire száll az örökség? Nympha inkább csak udvariasságból kérdezısködött. Valójában most a legkevésbé sem érdekelte, mi lesz Mr. Milburn nagybátyja vagyonával. Tompának, fásultnak érezte magát. El sem tudott képzelni akkora fájdalmai amekkorát akkor érzett, amikor Lord Nicholast a kacéran nevetı Lady Anne-nel az oldalán látta eltőnni a kocsiút végén. Mintha egy kést forgattak volna meg a szívében. – Rám. A családunkban mindig több volt a lány, mint a fiú. Én vagyok az örökség várományosa – mondta Milburn, miközben a kanapén kucorgó Nymphát fürkészte. – Igaz is, már mondta, csak elfelejtettem. – Nympha gondolatai mindvégig máshol jártak, de nem akart udvariatlan lenni. – İszintén sajnálom, hogy a nagybátyja ilyen beteg, de ha nem tévedek, ez azt jelenti, hogy ön lesz Sir Jared Milburn. – Milyen jó emlékezıtehetsége van, Miss Herbert. Nem is gondoltam, hogy megjegyezte a keresztnevem. – Abbahagyta a járkálást. Megállt Nympha elıtt. Nympha szerint közelebb, mint kellett volna. Nympha, mint aki attól vár védelmet, a szája elé emelte a csészéjét. Milburn úgy nézett rá, mint a ragadozó a kiszemelt zsákmányra. Vagy tévedett volna? És az a fény a szemében a csodálat jele lett volna? – Nem jobb a memóriám, mint bárki másé. – A nyitott ajtóra pillantott. Örült, hogy Foley kívül állt meg. Lehet, hogy Mr. Milburn lesz a következı baronet. De ez még nem jelentette azt, hogy ı szeretne Lady Milburn lenni! Azt viszont igen, hogy Mr. Milburnnel soha nem szabad kettesben maradnia.

186

– Nem tagadom, a címnek örülök. A birtok jól jövedelmez. Szívesen eligazgatom. Mindig is szerettem a kihívásokat. És a pénzt, tette hozzá magában Nympha. Már megint a pénz. Pénzbıl soha senkinek nem elég. Nympha nem főzött hozzá semmit Milburn utolsó mondatához. – Ön is nagy kihívás elé néz, ha jók az információim. Mint Coxmoor Hall jövıbeli tulajdonosának, gondolom, önnek is meg kell tanulnia egy-két dolgot. Nagy felelısség egy ilyen fiatal hölgynek. – A hangjából együttérzés, és még valami más csengett ki, amirıl Nympha nem tudta megmondani, hogy mi, de mindenesetre gyanakvásra adott okot neki. – Bízom benne, hogy addig még hosszú évek telnek el. Szeretném jobban megismerni a nagynénémet. Olyan csodálatos teremtés. – A drága hölgynek már a gondolata mosolyt csalt az arcára. – Igen, túlzás nélkül mondhatom, hogy az. De gondolom, férjhez megy, és a férje majd segít önnek. Az ilyesmit mindenképpen jobb, ha egy férfi intézi. – Milburn néhány másodpercig újra fel s alá járkált a kandalló elıtt, majd ismét megállt, és Nymphához fordult. – Kész van már a jelmeze? Mindjárt itt a bál. – Igen, kész van, de elıre félek tıle, hány Lady Marian lesz. – Nympha kinyújtotta a karját, és a csészealjra helyezte a csészét. A két porcelán csengett, ahogy egymáshoz ért a csendben. Milburn véleménye a házasságról, ami megoldaná a problémáit, elgondolkodtatta. Ezzel azt akarta volna mondani, hogy nem elég okos és ügyes ahhoz, hogy eligazgassa a birtokot?

187

Ha nem találja meg az igazit, vénkisasszony marad, és minden idejét a vagyona kezelésének szentelheti. Létezhet annál szörnyőbb, mint amikor egy lány olyasvalakihez megy férjhez, és olyasvalaki kedvéért adja fel a függetlenségét, akit nem szeret? Nem kergetett illúziókat. Túl sok elnyomott feleséget látott, akik beleestek a házasság kelepcéjébe. Számtalanszor hallotta, miközben a dolgát tette a plébánia szalonjában, hogy az édesanyja ilyen megkeseredett és boldogtalan asszonyokat próbál vigasztalni. – És hány Robin Hood? De János herceg?! Szerintem egy sem. – Hátratette a kezét, és megállt a kandalló elıtt, minek következtében elfogta Nympha elıl a meleget. Nymphát ismét kirázta a hideg. Azt kívánta, bárcsak újra felmelegedne. – Lord Henry azt mondta, nottinghami bírónak öltözik. Képzelem, hogy fog festeni a fantázia szülte jelmezében! – Arra gondolt, tölt még egy csésze teát, de aztán úgy döntött, mégsem teszi. – Nos, ez az egész csak legenda, mint tudjuk. Semmi bizonyíték rá, hogy Robin Hood és az erdılakók, vagy Lady Marian és Tuck barát valóban éltek. – Mint annyi más az életben – csak illúzió. – Hát itt vagy, drágám. – Mrs. Coxmoor vonult be a szalonba. Fürkészı tekintetét elıször Milburnre, majd Nymphára szegezte. – Azt hittem, te is elmentél a többiekkel a kastélyba. Nem akartál velük tartani? – Fáztam már kint. Mr. Milburnnel úgy döntöttünk, inkább maradunk a meleg tea mellett. – Bár valóban hővösebbre fordult estére az idı, Nympha tudta, más miatt vacog.

188

– Meg kellene nézni a tüzet. Lenne szíves, Mr. Milburn? Szólok Foleynak, hogy hozzon még be szenet. – Egy pillanatra kiment a hallba, majd visszatért, és leült a kedvenc kanapéjára. Míg Mr. Milburn megpróbálta feléleszteni a kialvó félben lévı tüzet, ürügyet szolgáltatva arra, hogy elmeneküljön az újabb kellemetlen kérdések elıl, Nympha felkapta a pelerinjét és kalapját. – Felviszem ezeket a szobámba, és kicsit rendbe szedem magam – mondta, és már ment is, nehogy visszatartsák. Még nem érte el az emeleti szobákhoz vezetı lépcsıt, amikor a bejárati ajtó kinyílt. Megállt, hogy megnézze, ki az. Az ajtóban álló férfi kíméletlen tekintete megbénította. – Lord Nicholas! Remélem, jól utazott. Valóban olyan mesés a kastély, mint amilyennek mondják? – Maga is érezte, hogy nem ıszinte az érdeklıdése. – Miért nem jött velünk és gyızıdött meg róla a saját szemével? – Lord Nicholas méltóságteljes járással keresztülment az elıcsarnokon, és megállt a kıvé meredt Nympha elıtt. – Ha tudni akarja, nem voltam meghíva. Márpedig, ha valahol nem kívánatos a személyem, oda nem megyek. – Honnan veszi, hogy nem volt kívánatos a személye? – Közelebb lépett Nymphához, mire a lány hátrébb húzódott. – Semmi kétség nem férhetett hozzá. Csak ön úgy el volt foglalva mással, hogy nem csoda, ha nem vette észre. – Gúnyosan rámosolygott, és fel akart surranni a lépcsın. De nem jutott messzire. Rajtuk kívül senki sem volt az elıtérben. Foley kiment szénért, és valamilyen oknál fogva még nem tért vissza.

189

Lord Nicholas megragadta Nympha karját. Nagyon dühösnek tőnt. Szorosan tartotta, nehogy el tudjon szökni. Magával hozta kintrıl a kora tavaszi este hős frissességét, és a haja a széltıl összekuszálódott, de úgy, hogy azt bármelyik dendi megirigyelte volna, és ha órákig állt volna a tükör elıtt sem sikerült volna jobb hatást elérnie. A hangja kérlelhetetlen volt, és a tekintete fenyegetı. – Elı ne forduljon még egyszer, megértette? Ha legközelebb hasonló helyzet állna elı, velünk jön, és kész. – Miért? Ki maga, hogy megmondja nekem, mit tegyek? Ha úgy tartja kedvem, hogy itthon maradjak a magamfajtája társaságában, akkor itthon maradok. – A háta mögé pillantott a szalon ajtajának irányába. – Mr. Milburn volt olyan kedves, és törıdött velem. Fáztam, és hozatott nekem teát. – Teát? Ez minden, amit kínálni tudott? – Nekem ez pontosan elég. Nick ellenırizte a szalon ajtaját, s kétségkívül ı is ugyanazt látta, amit Nympha. Odabentrıl a kandalló mellıl nem láthatták ıket. Kezében a pelerinjével és kalapjával, Nympha akkor sem tudott volna sokat tenni, ha akart volna, a felbıszült férfi ellen. Mérges volt, de nem félelmetes. Magához vonta, és megcsókolta, de olyan vadul, hogy ha még mindig fázott, Nympha menten felhevült. S ahogy felemelte a karját, hogy viszonozza az ölelését, a kalap lehullott a földre, majd lassan kicsúszott a kezébıl a pelerin is. Már nem csókolta, de még mindig olyan közel volt hozzá Nick, hogy a suttogása is hangosnak tőnt.

190

– Én ezt tudom kínálni, kedvesem. Egy fikarcnyival sem kevesebbet. – Azt hiszem, maradok a teánál, uram. – Ha az édesanyjának ekkorát hazudott volna, egy hétig is szobafogságra lett volna ítélve. Ahelyett, hogy újra dühbe gurult volna, Nick elnevette magát és csak annyit mondott: – És maga egy plébános lánya. Szégyen, gyalázat! Nympha kiszabadította magát a szorításából, lehajolt, felvette a földrıl a pelerinjét és kalapját. Azt remélte, a csók és a csípıs megjegyzés helyett majd ennek tudhatja be, hogy fülig pirult. – Én pedig azt hittem, hogy maga úriember! – sziszegte mérgében, s szaladt fel a lépcsın, amilyen gyorsan csak bírt. – Az vagyok, kedvesem, de elsısorban férfi. Nympha, mint a villám, befordult a sarkon, futott a folyosón, s a szobájáig meg sem állt. Nick szavai visszhangoztak a fejében. Elsısorban férfi, s csak másodsorban úriember? Ezt be is bizonyította! Annie épp a ruháit rendezgette, amikor berontott a szobába. Miután felocsúdott, a komorna segített neki belebújni a Mrs. Rankin által varrt egyik legújabb ruhájába. A kék pettyes muszlin kifejezetten délelıtti viseletre készült. Nymphának különösen tetszett a bı ujja, ami a csuklóján összeszőkült, és a kézfején csipkében végzıdött. A három sor csipkefodort szintén elbővölınek találta. Mrs. Rankin nyilvánvalóan minden ruhadarabjához annyi csipkét használt, amennyit csak lehetett. De nem bánta. Sıt! Remélte, hogy a

191

nıvérei is hasonló módon örültek a nagy csomag csipkének, amit hazaküldött. Annie egy pár kék kecskebır cipıt tett le elé, majd hátrébb ment, hogy megcsodálja. – Rá sem ismernének a nıvérei, ha most látnák. – Ha majd tehetem, nekik is küldök új ruhákat is. Nem hiszem, hogy Letitia néninek bármi kifogása lenne ellene. – Nympha elfordult egy kicsit, hogy lássa hátul a kis anyaggal bevont gombokat is. Csak díszek voltak, mert a ruha főzıvel záródott. – Lady Anne a nyomába sem érhet, kisasszony. – Az ég szerelmére! Miért éppen Lady Anne? – Nympha leeresztette a karját, és elment a tükör elıl. – Úgy hallom, szemet vetett Lord Nicholasra. Miss Talbot mondta, hogy egyfolytában kacérkodott vele, miközben tekéztek. – Értem. Nos, ha neki ı kell?! – Nympha elhúzta a száját. Annie fejet hajtott elıtte, de szorította a száját, mint akinek még lenne hozzáfőznivalója, csak nem meri mondani. – Most már legalább van néhány szép ruhám. És a jelmezem is jól sikerült. Aligha hiszem, hogy bárkinek akár csak fele ilyen csinos jelmeze legyen a bálon. – Nympha odasétált a nemrégiben készült jelmezhez, mely egy székre terítve várta a nagy jelentıségő eseményt. Nympha majdhogynem bőntudatot érzett, amiért alig vette ki a részét az elıkészületekbıl. Igaz, a nagynénje sem csinált sokkal többet, mint kiadta az utasításokat a személyzet tagjainak, akik bámulatos ügyességgel és gyorsasággal mindenrıl gondoskodtak.

192

Az új ruhában némileg magabiztosabban és jobb kedvvel sietett a szobájából a lépcsı irányába. A feljáró tetején megállt és hallgatózott. – Le is mehet. Mr. Milburn ott van és várja – a szalonban a nagynénjével együtt. A hang olyan közelrıl és olyan váratlanul érkezett, hogy halálra rémült tıle. Ijedtében belekapaszkodott a lépcsıkorlátba, nehogy elırezuhanjon. – Meg akar ölni! – torkollta le Lord Nicholast. – Nem tudtam, hogy mögöttem van. Akár le is eshettem volna. – Elkaptam volna. – Kötve hiszem. Ami pedig Mr. Milburnt illeti, nem hinném, hogy most éppen az én társaságomra vágyik. – Lement néhány lépcsıfokot, majd hozzátette: – A nagybátyja nagyon rosszul van. Haldoklik. Szegény ember. Nick nem tudta, hogy vajon Milburnre vagy a nagybátyjára értette azt, hogy szegény ember. Még mindig bosszús volt, amiért Nympha Coxmoor Hallban maradt, miközben Lady Anne biztosította afelıl, hogy Lady Janenel van. A trükk azonban nem vált be, mert mihelyt megérkeztek a kastélyba és tudomására jutott, hogy Nympha nincs a többiekkel, sarkon fordult és visszaindult. Bízott benne, az a kis felfuvalkodott Lady Anne ráébredt, mekkora baklövést követett el. És még csak örülhetett, hogy ennyivel megúszta! Megérdemelte volna, hogy rápirítson. De gyanította, hogy nem menne sokra vele. A hercegek gazdag csemetéi többé-kevésbé mind el vannak kényeztetve.

193

Odament Nymphához, karon fogta, és levonultak a lépcsın. A szalonajtóba érve megállt egy pillanatra, de Nymphát mindvégig maga mellett tartotta, és élvezet tel figyelte a hatást Milburn arcán. De neki már Mrs. Coxmoor egy pillantása is elég volt. Az idıs hölgy szép párnak tartotta ıket együtt, ez azonnal kiderült. – Jutott valamire a rajzokkal Mansfieldben, Lord Nicholas? – érdeklıdött Mrs. Coxmoor. – Nem sokra. Többen mondták, hogy ismerıs nekik az arc, de semmi több. Talán a rajz nem sikerült elég jól. – Nottinghambe is elvihetne néhányat. Kár lenne, ha nem tudná kideríteni, ki az a férfi. – Mrs. Coxmoor a korához képest feltőnıen jól festett galambszürke, csipkés selyemruhájában és hozzáillı csipkekalapjában. Nick azon tőnıdött, hogy lehet, hogy még nem futott össze vele Londonban. Elég feltőnı jelenség volt. – A fıvárosban nem szokott járni, asszonyom? – Nick eleresztette Nymphát, de gondoskodott róla, hogy kényelmesen üljön. Kihívóan Milburnre nézett, de Milburn a legcsekélyebb érdeklıdést sem mutatta Nick rajzai iránt, bár az egyikre vetett egy pillantást. Aztán ismét a vendéglátójához fordult. – Van nekem itt elég dolgom, nemhogy még Londonba szaladgáljak. Az újságokat minden héten megkapom. Azokból tudom, mi történik a fıvárosban. Ha pedig valamire szükségem van, megrendelem. – Pedig olyan jó a Bond Streeten sétálgatni és a kirakatokat nézegetni – szólt közbe Nympha. Még egy jó félórán át társalogtak így, amikor Nick nagy meglepetésére Foley bejelentette, hogy a vacsora tálalva.

194

– Mondtam Foleynak, hogy ne csengessen átöltözéshez. Fölösleges lenne ruhát cserélnünk, amikor mind jól vagyunk így, ahogy vagyunk. – Mrs. Coxmoor felállt, és belekarolt Nickbe, aki illendıen felajánlotta neki a kíséretét. A lord közben egy átható pillantással jelezte Milburn számára, hogy reméli, tudja, mihez tartsa magát. – Mintha csak édesanyámat hallanám – jegyezte meg Nympha kuncogva. – Látszik, hogy rokonok! Nicknek feltőnt, hogy nem bánja, ha Milburn vezeti a vacsoraasztalhoz. A legkevésbé sem.

A másnap kora reggel szokatlan enyhe idıt hozott. Az után a rendkívül hideg tél után, ami épphogy csak véget ért, különösen örült mindenki a melegnek. Nympha, amikor kinyitotta a szemét, Annie-t ott találta az ágya mellett egy tálcával a kezében. A tálcán néhány zsemle volt és egy bögre forró csokoládé gızölgött. – Ideje felkelni, kisasszony. – A komorna elhelyezte Nympha ölében a tálcát a reggelivel, azután az ablakhoz ment, hogy széthúzza a sötétítı függönyt. – Ragyogóan süt a nap. Ez jó elıjel – mondta Annie mosolyogva. – Mind azt reméljük, hogy a mai lesz élete legszebb estéje. Az a bálterem csodálatos. Soha nem láttam még szebbet. Nympha egyetértett. Gyorsan megette a reggelijét. Miután Annie elvette az ölébıl a tálcát, félrehajtotta a takarót és felkelt az ágyból.

195

Az ablakból megpillantotta Lord Nicholast, amint épp hazatért valahonnan. A kandallópárkányon álló órára pillantott, s az idıbıl arra következtetett, a férfi aznap korán kelhetett. Lord Nicholas észrevette, és intett neki az ostorral, amit a kezében tartott. Amikor rádöbbent, hogy hálóingben van, Nympha sietve hátraugrott, és szólt Annie-nek, hogy segítsen neki felöltözni. Közösen a lila indiai muszlinruha mellett döntöttek. Nem telt bele hosszú idı, s Nympha szépen felöltözve, lila cipıjében már a lépcsın szökellt lefelé a földszintre. Hogy miért sietett annyira, még magának sem vallotta be. Amikor a reggelizıasztalnál egyedül csak Mr. Milburnt találta, enyhén szólva csalódott volt. Naiv volt, amikor azt hitte, hogy a férfi irányában elızı este tanúsított figyelmessége kárpótolja Lord Nicholas megalázó viselkedéséért. Bár, az igazat megvallva, ı szerette volna, ha csatlakozik a társasághoz, és azonnal el is hagyta a kastélyt, ahogy kiderült, otthon maradt. Nympha nagyon elveszettnek érezte magát. Nem volt egy igaz barát a közelében, akivel megoszthatta volna érzéseit és aggályait. Legalább Priscilla mellette lett volna! Attól függetlenül, hogy állandóan a görög mitológiai könyveket bújta, mindig pontosan tudta, mire van szüksége, és ha kellett megvigasztalta. İ megértette volna! – Jó reggelt. Remélem, jól aludt. – Kiválóan, Miss Herbert. Fontos nap ez a mai az ön számára. – Igen. – Miután közölte a szolgálóval, mit kér reggelire, leült az asztalhoz. Épp beleharapott egy pirítósba, amikor megjelent Lord Nicholas. – Á, Miss Herbert! Milburn. Szép napunk van ma.

196

– Korán kelt ma – jegyezte meg Milburn. A hangjából kíváncsiság érzıdött. – Láttam, amikor visszajött. – Nympha bízott benne, hogy nem lángol az arca, mert eszébe jutott, hogy hálóingben állt az ablakban. – Nottinghamben jártam. Megfogadtam Mrs. Coxmoor tanácsát, és oda is elvittem néhányat a rajzaimból. Hamar végeztem, mert már minden üzlet nyitva volt. – És megtudott valamit? – Nympha észrevette, hogy Milburn arca elkomorult. – Tulajdonképpen igen. Amikor többet nem mondott, Nympha úgy döntött, nem faggatózik. Ha el akarta volna mondani, mire jutott, elmondta volna. – Valami érdekeset? – kérdezte Milburn. – Igen. – Lord Nicholas öntött magának kávét, és egy tányérra pirítóst és lekvárt tett. Ha Mr. Milburn szeretett volna többet megtudni, csalódnia kellett, mert Lord Nicholas többet nem árult el, ı pedig nem volt az a tolakodóan kíváncsi fajta. Estig Nymphára még számos apró feladat várt. Az jutott eszébe, lehet, hogy a nénikéje azért látta el annyi munkával, hogy lekösse a figyelmét. Ha így volt, hát nem sikerült elérnie a célját. Mire elérkezett az idı, hogy átöltözzön a jelmezébe, pattanásig feszültek az idegei. Útban a szobája felé összetalálkozott Lord Nicholasszal, aki nyilvánvalóan ugyanarra készült – átöltözni a bálra. A lépcsıfeljárónál futottak össze.

197

– A nagynénje gondoskodik róla, hogy ne unatkozzon. Remélem, nem fáradt el túlságosan? – Ahogy ezt kérdezte és nézett rá, Nympha elpirult. – Nem csináltam én olyan nagy dolgokat, csak ellenıriztem a gyertyákat, a virágokat, és megnéztem, hogy az emelvény a zenészeknek jó helyen van-e. Legalább elfoglaltam magam. – De fogadni mernék, az agya egyfolytában járt. – Igen, de ez természetes, ha egy fiatal lány az elsı bálja elıtt áll. – Nem szívesen ismerte be, hogy nincs hozzászokva az effajta társasági összejövetelekhez, de gondolta, Lord Nicholas úgyis tudja. – Igen, igen. A plébániahivatalban nem gyakran rendeznek bált. – A száraz megjegyzés, amit tett, mosolyt csalt Nympha arcára. – Nincs elég hely – mondta nevetve Nympha. Egyszeriben az sem érdekelte, milyen benyomást tesz a helybéliekre. A nagynénje biztosan csak olyanokat hív meg, akikkel meg akarja ismertetni. Ez az este a szórakozásé lesz, jól fogja magát érezni. A lépcsıfeljáró tetején elváltak útjaik. Nick fütyörészve ment tovább, mint aki biztosra veszi, szép estének néz elébe. Nympha félretéve az aggályait, reményekkel tele lépett be a szobájába. Beletelt egy kis idıbe, mire Annie lesegítette róla a lila muszlint, és ráadta a kék vászonjelmezt. Mégsem volt olyan könnyő hátul befőzni, mint ahogy azt Mrs. Rankin vélte. Annie sokáig bajlódott, miközben Nympha próbált nem izegni-mozogni. – Szerencsére találtam a padláson parókát. Régen sok bált adhatott az úrnı – motyogta Annie, miközben az utolsó főzıt is

198

sikerült bekötnie. Kezébe vette a parókát és Nympha fejére illesztette. – Egek! Mintha nem is én lennék! – Nympha kerekre nyílt szemmel nézte magát a tükörben. Milyen sokat jelentett a ruha és a paróka. Teljesen másképp nézett ki. Talán még Priscilla sem ismert volna rá ebben az öltözékben és parókában. Kíváncsi volt, Lord Nicholas mit szól majd hozzá. – Csodálkoznék rajta, ha nem akadna meg a szeme egy fiatalembernek sem a kisasszonyon. Nem jutok szóhoz! Egyszerően gyönyörő! – Annie hátrébb lépett, hogy megcsodálja. Nympha a fejére illesztette a drágakövekkel kirakott aranydiadémot, ami a fátylat tartotta. A fátyol vékony, könnyő gézbıl készült. Nympha még egy utolsó pillantást vetett a tükörképére, aztán elhagyta a szobát, hogy megkeresse a nagynénjét. A házban már nagy volt a zaj és mozgolódás. Az ebédlıben az utolsó simításokat végezték a terítéken, megérkeztek a zenészek és az elsı vendégek, akik a vacsorára is hivatalosak voltak. Nympha várakozással tekintett elébe az estének. A szalonban Mr. Milburnön és Lord Nicholason kívül idegeneket is talált. Egy pillanatig azt hitte, lekéste a vacsorát. Lord Nicholas lépett elébe. A jelmeze tökéletesen illett rá, fıként ahhoz képest, hogy egy bırönd aljából került elı a padlásról. Meghajolt elıtte. Találkozott a tekintetük. – Elbővölı ma este, Miss Herbert. Mr. Milburn, János hercegnek öltözve csatlakozott hozzájuk hosszú, bársonyköpenyében.

199

– Javasolnám, hogy a legendának, ha csak ma estére, de legyen más vége. Szerintem a herceget illeti meg a legszebb kisasszony keze. Nymphának jólesett a bók. Mosolygott. – Érzem, hogy nagyszerő esténk lesz. – A nagynénjéhez ment, aki azonnal nekilátott, hogy bemutassa a vendégeket. – Mr. és Mrs. Popham, Sir Mark és Lady Ollerton, Mr. és Mrs. Endcliff és a lányuk, Penelope. – Elılépett egy lovagi ruhába bújt úriember. – És Sir Giles Arnold. Penelope Endcliff bájos volt pásztorlány jelmezében. Nympha reménykedett benne, hogy Lady Anne mégis valami más mellett döntött. Zavaró lett volna, ha kél pásztorlány is lett volna – bár Penelopének világosabb barna volt a haja, mint Lady Anne-nek. Foley, még mielıtt a meghívottak nagyon belemelegedtek volna a beszélgetésbe, bejelentette, hogy a vacsora tálalva. Nympha Sir Giles és Lord Nicholas között, Mr. Milburn pedig Penelope mellett kapott helyet. Nympha túlságosan ideges volt ahhoz, hogy étvágya legyen, de Lord Nicholas addig unszolta, hogy ezt is és azt is kóstolja meg, míg végül egészen sokat evett. Azt persze nem tudta volna megmondani, mit evett, de nem is baj. Miután mindenki jóllakott, a vendégsereg átvonult a bálterembe. Azok, akik a vacsorára is meghívást kaptak, általában elınyben érezték magukat azokkal szemben, akik csak késıbb érkeztek. Nympha nem tudta mosolygás nélkül megállni, amikor látta, hogyan illegette magát Lady Ollerton és Mrs. Popham, amikor a többi vendég is elkezdett bevonulni.

200

Mrs. Coxmoor sorban mindenkit bemutatott. Nagyon vigyázott rá, hogy hangosan és érthetıen beszéljen, hogy Nymphának könnyő legyen megjegyeznie a neveket. Már majdnem megtelt a helyiség vendégekkel, amikor a Nelthorpe család megérkezett. Lady Jane – azzal a különbséggel, hogy neki bot is volt a kezében – Penelope Endcliffhez hasonlóan pásztorlányjelmezben jelent meg. A fivére lovagnak öltözött. Mögöttük Lady Anne megállt, hogy üdvözöljön egy ismerıst. Amikor a ház úrnıjéhez lépett és meghajolt elıtte, Nymphának megállt a vér az ereiben. Mintha csak a képmását látta volna. A szıke parókától kezdve a könnyő fátyol alatt a ruhán át a cipıig minden pontosan ugyanolyan volt rajta. Micsoda arcátlanság! – Milyen ötletes, Lady Anne. Akár Nympha ikertestvére is lehetne – jegyezte meg epésen Mrs. Coxmoor.

Tizenkettedik fejezel – Milyen eredeti, Lady Anne – mondta Nympha fiatal korát meghazudtoló lelki nyugalommal és önuralommal. – Rendkívül hízelgı rám nézve, hogy épp az én jelmezem tetszett meg önnek.

201

– Csakugyan, kedvesem. Nympha ruháját Mrs. Rankin már egy héttel ezelıtt megtervezte – mondta Mrs. Coxmoor hővösen. – Nagyon ügyes, hogy ilyen pontosan le tudta másolni – és ilyen rövid idı alatt. Nem igaz. Lord Nicholas? – Nagyon ügyes, valóban – helyeselt Nick barátságtalan és rideg hangon. Lady Anne-en látszott, hogy legszívesebben valahol máshol lenne. Félve a szüleire tekintett, hogy meggyızıdjön afelıl, hallottak-e bármit is a beszélgetésbıl. Lord Henry megvetıen nézett a húgára, majd Nickhez fordult. – Mondtam neki, hogy ne csinálja. Lepénzelte a varrónı segédjét. Ostoba nıszemély. – Halkan beszélt, hogy Nicken kívül más ne hallja. Nelthorpe hercege és a hercegné Lady Anne mögött haladtak, de vélhetıen semmi kivetnivalót nem találtak a lányuk jelmezében, fel sem tőnt nekik, hogy teljesen megegyezik a Nympháéval. Nick gyanította, hogy nem sokat törıdtek a gyermekeikkel, és meglepıdött rajta, hogy egyáltalán vették a fáradságot és megjelentek egy olyan eseményen, mint egy jelmezbál Coxmoor Hallban. A hercegné, mielıtt továbbment, megállt és negédesen Mrs. Coxmoorra mosolygott. – Nagyon kedves öntıl, hogy elküldte azt a mintát a legújabb csipkébıl. Minden barátomnak meg fogom mutatni, és elmondom, hol készül. Mesés darab. – Hízelkedı szavait jó néhány méterrel arrébb is hallani lehetett.

202

Nick elfojtott egy vigyort. Összemosolyogtak Mrs. Coxmoorral, s a mosolyuk mindent elárult. A zenészek elkezdtek játszani. Nick azonnal Nymphához fordult. – Miss Herbert, szabad egy táncra? Lady Anne a közelükben sündörgött, és mintha mi sem történt volna, vidáman mosolygott Nickre. Ha abban reménykedett, hogy Nick ıt választja partnerének az elsı táncra, csalódnia kellett. Nick a bálterem közepére vezette Nymphát, és régimódiasan meghajolt elıtte. Nem értette, Lady Anne hogyan is képzelte, hogy felveheti a versenyt Nympha Herberttel. Nemcsak a kedvessége és jó értelemben vett egyszerősége volt az, ami megfogta Nymphában. A hangja zene volt a füleinek, a mosolya elbővölte, és az a figyelem és érdeklıdés, amit az emberek iránt tanúsított, rendkívüli módon szimpatikus volt neki. Eszébe jutott, milyen sokat segített neki a golfpályája építése során. Annak ellenére, hogy a szíve a fivéréért dobogott, készségesen és türelmesen követte minden lépését, és szorgalmasan jegyzetelte a számokat a kedvéért. Hogy kerülhette el a figyelmét a formás alakja? Hová tette a szemét? Nymphának kecses, karcsú termete volt. Ezt már akkor megállapította, amikor a karjában tartotta. A gyertyafényben a finom bıre a rózsasziromra emlékeztette, s ragyogó kék szeméhez a mogyorószín fogható sem volt. Ahogy közelebb húzódott hozzá, ismét megütötte az orrát az ismerısen kellemes levendulaillat. Egyszerően bámulatba ejtı volt, nem talált rajta semmit, amit kifogásolhatott volna.

203

Mrs. Coxmoor elsıként egy menüettet rendelt a zenekartól. A menüett már kezdett kimenni a divatból, nem sok bálon játszották, de csodálatosan szép tánc volt, és Miss Herbert nagyon ügyesen járta. A szeme ragyogott, úgy élvezte. Ha Lady Anne árulása zavarta is, azt egy kicsit sem mutatta. Nick többek között azért is kedvelte ezt a táncot, mert sok alkalmat adott az udvarlásra. Feltőnés nélkül küldhetett félre nem érthetı pillantásokat a partnere felé, és szoríthatta meg gyengéden annak kezét. Miss Herbert az elragadóan szép kék szemével csábítóan nézett rá. Nick nehezen tudott ellenállni. Amikor véget ért a menüett, úgy érezte, nem szívesen válik meg tıle és engedi át másnak. Csak vele akart táncolni egész este. Olyan elbővölı volt a Lady Marian jelmezében! Bár nem volt túl népes a vendégsereg, és látott lehetıséget rá, hogy még felkérje az este folyamán, tisztában volt vele, hogy háromnál többször nem ildomos táncolnia vele, különben azonnal mindenki róluk fog pletykálni. Nympha legyezte magát, miközben Lord Nicholas levezette a táncparkettrıl. Úgy érezte, menten elolvad attól a perzselı tőztıl, ami a férfi szemében égett. Hogyan lehetséges az, hogy otthon sohasem tapasztalt hasonlót? Lanstone Hallban nem tekintett rá másképp, mint a Stanhope család egyik tagjára, akivel nemegyszer egy asztalnál vacsorázott. Igaz, akkoriban nem érdekelte más, csak a fivére. És most?! Most nem tudott másra gondolni, csak Lord Nicholasra! Vajon mi ütött belé? Ami Lady Anne tettét illette, nem érzett mást, csak egészséges dühöt. Meg volt botránkozva, és az egész helyzetet

204

felháborítónak találta. Nyilvánvaló volt, hogy Lady Anne-nek nem okozott volna gondot egy másik jelmezt kitalálni és megvarratni. Vajon mit forgatott a fejében? Valamire készült, ez kétségtelen. A meghívóttak értetlenül és csodálkozva néztek rá is és Lady Anne-re is. De mégis, ahogy az édesanyja mindig mondta, az ilyesmirıl jobb tudomást sem venni és figyelmen kívül kell hagyni – mintha mi sem történt volna. Miközben áthaladtak a sokaságon, hol jobbra, hol halra biccentettek a fejükkel és üdvözölték a többi táncost, és kíváncsian figyelték a sok érdekes jelmezt. Nymphának különösen az öreg Cole király jelmeze tetszett, amit az egyik úriember viselt. Egy idıs hölgy haranglábruhát öltött, az azonban nem volt túl elınyös zömök alkatához. Lady Jane francia pásztorlányka volt, de – a nıvére állítólagos szokásától eltérıen – birkát nem hozott magával. – Uram – szólította meg Nicket az egyik inas, és átadott neki egy összehajtott papírlapot –, ez nem sokkal ezelıtt érkezett Nottinghambıl. Mr. Foley arra gondolt, lehet, hogy fontos. Miután az inas távozott, Nick elnézést kért Nymphától, feltörte a pecsétet a levélen, széthajtotta a papírt, és elkezdte olvasni. Az arckifejezése elárulta, valami érdekes információ jutott a tudomására. – Remélem, nem valami rossz hír. – Nympha ott állt mellette, eszébe sem jutott másik partner után nézni. Valami miatt úgy érezte, mellette kell maradnia. – Nos, meglehetısen érdekes hírek. Kíváncsi vagyok, Milburn mit szól majd hozzájuk. Menjünk.

205

Tartotta a karját, és Nympha belekarolt. Mivel majd kifúrta a kíváncsiság az oldalát, Nympha szíves örömest vele tartott. Mr. Milburn épp Lady Anne-nel táncolt. Nympha meglepıdve látta, hogy a jól nevelt és elıkelı családból származó Lady Anne milyen gátlástalanul kacérkodott Milburnnel. Egy olyan egyszerő, vidéki lány, mint Nympha, azonnal átlátott a szitán, és tudta, milyen szándékok vezérlik a Nelthorpe lányt. – Azt javaslom, várjuk meg ıket ott – mondta Lord Nicholas, és abba az irányba intett a fejével, ahol valószínőnek tartotta, hogy a páros lenni fog, amikor a zene véget ér. – Mi történt? – Nympha nem bírt tovább várni. Tudni szerette volna, mi állt abban a levélben, amely Nottinghambıl érkezett. – Emlékszik a rajzokra, amiket Nottinghambe vittem? Valaki felismerte a férfit. – Jelentıségteljes pillantást vetett Nymphára, aztán Milburnre emelte a tekintetét, és gyanakodva figyelte a férfit. Nympha arra gondolt, nem szeretne a helyében lenni. – Késıbb majd mindent elmesélek, de most szerintem jobb lesz, ha egyedül szembesítem a tényekkel. Amikor a zene elhallgatott, és a páros megállt, Lord Nicholas nem várta meg, amíg félrevonulnak, hanem elébük ment. – Milburn, legyen szíves. Mr. Milburn tanácstalannak látszott. Elıször Nymphára pillantott, majd meghajolt Lady Anne elıtt, kimentette magát, aztán csatlakozott Lord Nicholashoz, és magukra hagyták Lady Anne-t és Nympha Herbertet, akik mindketten némileg csodálkozva és értetlenül néztek utánuk. Lady Anne nem sokáig állt így, elindult, hogy meg keresse a húgát.

206

Miután valamelyest sikerült eltávolodniuk a vendégseregtıl, Nick elıvette a levelet, újra széthajtotta, és megmutatta Milburnnek. – Az alapján az enyhén szólva nem túl jól sikerült rajz alapján, amit én készítettem, valaki Nottinghamben felismerte a férfit, akit a golfpályámon a hetes lyuknál öltek meg. Megmondom ıszintén, csodálkozom rajta, hogy önnek nem tőnt ismerısnek. A férfi ugyanis, kedves barátom, nem más, mint az ön unokaöccse – az örökös! Milburnnek a szeme sem rebbent. – És? Azon kívül, hogy ebben az esetben enyém az örökség, mi közöm nekem ehhez? Talán van valaki, akire gyanakszik? Én nem ismertem fel azon a rajzon. De ez nem is csoda, hisz nagyon ritkán láttam, és a frizuráját is megváltoztatta, amióta utoljára találkoztunk. – És ha azt mondom, hogy látták önt a golfpályámon vitatkozni az unokaöccsével? – Nick átvette a levelet a másik kezébe. Felháborította Milburn hidegvére és közömbössége. Biztosra vette, hogy ı tette el láb alól az unokaöccsét. Minden oka megvolt rá, hogy megszabaduljon tıle. A halálával ugyanis a nagybátyja minden vagyona rászáll – kivéve, ha kiderül, hogy ı a gyilkos. Milyen kár, hogy Nympha azt nem látta, amikor épp fejbe kólintotta a golfütıvel. Nem mintha szerette volna, hogy egy finom lelkő, fiatal lány gyilkosság szemtanúja legyen, de mégiscsak megkönnyítette volna a helyzetet. – Valóban találkoztam vele aznap. Pénzt akart kérni tılem, de én nem adtam neki – magyarázta Milburn. – Nem volt ı rossz fiú, csak könnyelmő. Miss Herbert minden bizonnyal ezt látta, amikor

207

meg kellett tagadnom a kérését. De ha jól tudom, semmilyen bizonyíték nincs arra vonatkozólag, hogy hogyan és ki gyilkolta meg, vagy tévedek? – Milburn összefonta a karját a mellén, amitıl még inkább úgy festett, mint egy igazi király a bársonypalástjában és koronájával a fején. – Ez nem egészen így van – vallotta be Nick. – Azt, hogy hogyan ölték meg, tudjuk. De a gyilkos kiléte továbbra is rejtély. – Furcsamód Milburn nem mondta, hogy nem látta a halottat. Mit is mondott pontosan, amikor a gyilkosságot felhozta neki? Nick sajnálta, hogy nem jegyzetelt, de most már késı volt, és bizonyítéka sincs. – És lehet, hogy az is marad örökre. – Milburn mint ha élvezte volna a helyzetet. – Azt kötve hiszem. Egy nap úgyis fény derül az igazságra. – Nick összegyőrte a papírt, amitıl a bőnügy felderítését remélte. Talán ha ügyesebb lett volna, meg találta volna a módját, hogy rávegye Milburnt a beismerı vallomásra. Ugyanakkor biztosra vette, hogy minden nyomot gondosan eltüntetett maga után, s a golfütın kívül, ami az övé volt, semmilyen más bizonyítékot nem hagyott. Milburn a bajusza alatt mosolygott. Többet egy szót sem mondott. Faképnél hagyta Nicket, és odament Miss Herberthez. Nick mit nem adott volna érte, ha megtudhatja, hogy mit akart mondani neki. De egyelıre nem látott rá lehetıséget, ezért jobb híján körbenézett. Nem messze tıle észrevette Lady Jane-t. Odament hozzá, és felkérte táncolni. Bár a vendégek jelmezt és álarcot viseltek, egy-két kivételtıl eltekintve szinte mindenkit

208

felismert, és Mrs. Coxmoor nemegyszer megsúgta neki, melyik fiatal lányt érdemes táncra kérnie. Nem mintha azt feltételezte volna Mrs. Coxmoorról, hogy nem a társadalom krémjét hívja meg, nem errıl volt szó. Ekkorra már tudta róla, hogy annak ellenére, hogy számos malom és egy szénbánya tulajdonosa volt, a helybéliek elfogadták – nem úgy, mint a legtöbb újgazdagot. Hogy ez a rendkívül nagy vagyonának vagy kiváló ízlésének és kedvességének volt-e köszönhetı, nem lehetett tudni. Esetleg köze lehetett ahhoz is, hogy rendesen fizette a számláit és támogatta a helyi kereskedıket. Nick hallott róla, hogy sokat segített az egyházközség szegényein. Bowerbank tiszteletes is azon személyek között említette a nevét, akik sok szegény embert juttatlak munkához. És azzal is a falu érdekeit szolgálta, hogy a csipkéjébıl mintát adott olyan embereknek, mint a hercegné. Nick szempontjából csak egy volt fontos, történetesen, hogy ı volt Nympha Herbert nagynénje, és szándékában is volt élni a lehetıséggel, amit felajánlott neki addig maradhat a házában, amíg kedve tartja. Jelen pillanatban a legnagyobb problémát az okozta neki, hogy mirıl beszélgessen Lady Jane-nel és a többi fiatal hölggyel, amíg el nem telik annyi idı, hogy újra felkérhesse Nymphát. – Robin Hood – a misztikus hıs – mondta mosolyogva Lady Jane a szemüvege mögül. Nick számára úgy tőnt, csak a szemüvegnek volt köszönhetı, hogy némileg levetkızte a gátlásait. – Kétlem, hogy a nottinghami bíró és társai is ekképpen vélekedtek róla. Ezek szerint kedveli az effajta misztikus és

209

romantikus hısöket? – Nick oldalra hajtotta a fejét, úgy mosolygott rá, s magában megállapította, milyen ügyesen táncol földig érı ruhájában és kezében a pásztorbottal. – Ó, hogyne, uram. Nick nevetett. – Annak ellenére, hogy mindenki jelmezt és álarcot visel, az az érzésem, senkinek sem okoz gondot felismerni a másikat. – Az az igazság, hogy egyik-másik jelmezt már nem most látjuk elıször. Az öreg Cole királyról például mindenki tudja, hogy a plébános. – Értem. – Nick a terem másik végébe pillantott, ahol a plébános elmélyülten beszélgetett a gömbölyded hölggyel, aki haranglábnak öltözött. – Miss Herberttıl hallom, hogy Mrs. Coxmoor újratapétáztatta a hálószobáját, és állítólag nagyon szép darabot sikerült választania. – Lady Jane felnézett rá, és amennyire a szemüvege nyílásán lehetett látni, módfelett furdalta a kíváncsiság. – Történetesen magam is jelen voltam a tapéta kiválasztásánál, és mondhatom, valóban elsı osztályú anyag. – Nem szeretnék kíváncsiskodónak tőnni, de érdekelne, hogy ez is vörös? Tudniillik Mrs. Coxmoor férje rajongott a vörösért. – Lady Jane kuncogott. – Nem – válaszolta Nick nevetve. – Kínai stílusú, növényekkel, madarakkal és lepkékkel. Finom, halványszínő. Ezek szerint önnek nem tartozik a kedvenc színei közé a vörös. – Valóban nem, de a kínai tapéta nekem is nagyon tetszik. Ha Mrs. Coxmoornak olyan van, talán nekem is megengedi a mama, hogy rendeljek belıle.

210

Lady Jane megjegyzése csak megerısítette Nickben azt a véleményt, hogy Mrs. Coxmoornak jó ízlése van, s ezért sokan próbálják utánozni. Bejelentették, hogy a következı zeneszám után szünet következik, amikor is ételt és italt szolgálnak fel. Nick Nympha társaságában szeretett volna enni, ezért elkezdte a szemével keresni. Nagyon elkomorult a tekintete és összeráncolta a szemöldökét, amikor észrevette, hogy Milburn legyeskedik körülötte. Nick esküdni mert volna rá, hogy Nympha nem örült a társaságának, de a férfit ez láthatóan egyáltalán nem zavarta. A lány ízlése legalább olyan jó volt, mint az idıs rokonáé. – Miss Herbert, a szünet elıtti utolsó táncot nekem ígérte. – Nympha ilyesmit nem ígért, de Nick remélte, hogy nem utasítja vissza. A mosolyából ítélve el tudta képzelni, mi jár a fejében. Milburn elsomfordált. Amikor Nick legközelebb látta, újra Lady Anne társaságában volt. Lady Anne flörtölt vele, de mint késıbb kiderült, ı mindenkivel kacérkodott. – Köszönöm, Miss Herbert, hogy elfogadta a felkérésemet, és elnézését kérem, amiért egy kis csaláshoz kellett folyamodnom. – Nem kell elnézést kérnie, sıt én tartozom köszönettel, amiért megmentett Milburntıl. Olyan rossz érzés fog el, ha a közelemben van. Amikor pedig rám néz azzal a sunyi és alattomos szemével, bevallom, kiráz a hideg. Nick el tudta képzelni, mit érzett. Mégis úgy tőnt, Milburntıl és Lady Anne-tıl nem tudnak megszabadulni. Valahogy mindig ott voltak, ahol ık. Nick ebben Lady Anne mesterkedéseit sejtette.

211

Ha Nympha csak feleannyi szerelmes pillantást vetett volna felé, és csak feleannyira igyekezett volna, hogy a közelében legyen, mint Lady Anne, boldog ember lett volna, és talán egy félreesı helyen meg is ragadta volna az alkalmat rá, hogy megcsókolja. Ezzel szemben Lady Anne-nek legszívesebben megmondta volna a magáét, és javasolta volna neki, hogy tanuljon egy kis illemet. – Azt hittem, Londonban tanult egy kis jó modort! – súgta oda tánc közben gúnyosan és fölényesen, amikor egymás közelébe kerültek. Volt bátorsága szemrehányást tenni Nicknek, amiért nem tüntette ki a figyelmével. – Á, és ezt épp ön mondja! Egyáltalán tudja, hol van London? – vágott vissza Nick könyörtelenül. Jól letromfolta. Lady Anne számtalanszor kérkedett azzal, hogy hosszabb-rövidebb idıt töltött a fıvárosban, de Nick nem volt olyan feledékeny, hogy ne emlékezett volna rá, ott is milyen szégyenteljesen viselkedett. Minden férfira ráakaszkodott, aki az útjába került. Lady Anne szeme még néhány másodpercig villámokat szórt, olyan dühös és csalódott volt, de aztán újra olyan közönyösen mosolygott, mintha semmi sem történt volna. Nickben ekkor merült fel a kérdés, vajon bölcs dolog volt-e így megalázni. Tapasztalatból tudta ugyanis, hogy nincs bosszúállóbb és gonoszabb, mint a megszégyenített nı. Amikor a zene elhallgatott, egy hosszú asztalhoz vezette Nymphát, amelyen mennyei illatú és gusztusos ételek sorakoztak. Miután mindkettıjük tányérját megtöltötték finomságokkal, letelepedtek egy félreesı kis asztal mellé.

212

– Nem gondolja, hogy kissé goromba volt Lady Anne-nel? – vetette fel Nympha, de maga sem gondolta komolyan a kérdést. – Lehetséges, de egy cseppet sem érdekel. – Egyébként kíváncsi lennék, mire alapozza azt a véleményét, hogy ön nem elég jó modorú. Ha engem kérdez, szerintem igenis kifinomult a stílusa. Nem egyszer megfigyeltem, milyen illedelmes és udvarias például a nagynénémmel. Sokan lenézik és bolondnak tartják azért, amiért maga bajlódik például a malmok irányításával. – Bolond az, aki így vélekedik. Aki nem csodál egy ilyen kedves és talpraesett hölgyet, az a bolond. Nympha sugárzó arccal hallgatta. Arra gondolt, milyen szerencsés, hogy ıt választotta partnerének az étkezéshez. Nem is figyelte, mit eszik. Olyan jól elbeszélgettek errıl is, arról is, és jókat nevetgéltek. Lehet, hogy nem a legkimőveltebb és legpallérozottabb beszélgetıtárs volt, de hallgatni jól tudott. Márpedig hitte, hogy a férfiaknak az is elég, ha a nı meghallgatja ıket. Legalábbis otthon ezt látta, és ezt tanulta az édesanyjától. A szünet után útban visszafelé a bálterembe összetalálkoztak Lady Anne-nel. Nympha nem tudta hogyan, de Lady Anne rálépett a ruhája aljára, ami reccsent egyet, és elszakadt. Lady Anne, mint aki észre sem vette, mit csinált, továbbment. – Elnézését kérem, Lord Nicholas, de attól tartok, a legjobb lesz, ha azonnal felmegyek a szobámba és rendbe hozom, ha lehet, a ruhámat. – Nympha meg sem mert mozdulni. Esdeklıen nézett Nickre. Bízott benne, hogy meg lehet varrni a jelmezét.

213

– Szándékosan lépett rá a ruhájára. E felıl semmi kétségem. – Nick lehajolt, hogy megnézze, mekkora a baj. – Jöjjön, én majd ön mögött maradok, hogy senki ne vegye észre. – És ön? – Nympha rémülete mosolyt csalt Nick arcára, de Lady Anne alattomosságát már kevésbé tartotta ilyen mulatságosnak. – Nem olyan nagy a baj. A komornája pillanatok alatt megférceli. – A bálterembıl az elıcsarnokon át a lépcsıhöz kísérte. Nézte, amint felszalad a lépcsın. Hogy gyorsabban teljen az idı, le s fel járkált a hallban, és tanulmányozta a régóta halott ısök portréit a falon. Épp azon töprengett, mennyire ismerıs neki az egyik, amikor a kezében egy üzenettel odalépett hozzá a személyzet egyik tagja. Udvariasan köszönetet mondott a szolgálatáért az inasnak, majd széthajtotta a papírt, és elolvasta a szöveget. A cselszövı némber! Lady Anne arra kérte, hogy találkozzon vele a bálterem elıterében. Valamit mondani akar neki. Megfricskázta az ujjával a papirost, és az egyik különösen zord és szigorú tekintető felmenı arcképe elıtt megállt gondolkodni. Talán csak bocsánatot akar kérni azért, amiért olyan undok volt a bálteremben? De ahhoz miért kellene titkolózni és félrevonulni? Az ösztönei azt súgták, csapdába akarják csalni. Az ilyesmit egy agglegény megérzi. Még egy kis ideig töprengett, aztán intett a szolgálónak, aki a bálterem ajtajában álldogált. A kezébe adta Lady Anne levelét, és elmondta neki, mi a teendıje vele. Aztán visszament a lépcsı aljához, hogy ott várjon Miss Nympha Herbertre, a tiszteletre méltó Herbert család sarjára, akirıl tudta, hogy a családfája

214

visszanyúlik egészen Hódító Vilmos koráig. Hozzá képest Lady Anne Nelthorpe egy jöttment senkiházi volt. A bálterem túlsó végében Mr. Jared Milburn értetlenül nézett az inasra, amikor az átadta neki a levelet. Arra sem véve a fáradságot, hogy köszönetet mondjon az inasnak, kinyitotta a levelet és elolvasta. Pár pere múlva elindult az elıtér irányába, amit már korábban kinézett magának. Ideális helynek találta egy kis enyelgésre. Úgy tőnt, más is hasonlóképpen gondolta. Ahogy kinyitotta az ajtót, megpillantotta az ablakban háttal álló alakot. Szıke hajáról azonnal felismerte. Halvány mosoly futott át az arcán. Melléje lépett, maga felé fordította, és minden teketóriázás nélkül megcsókolta. A nı nem tiltakozott, sıt visszacsókolta. – Mire véljem ezt!? – hallatszott a hátuk mögül egy hang. Milburn megfordult, és ott találta az ajtónyílásban a nelthorpe-i hercegnét egyik kezében egy levéllel, a másik kezével az ajtógombba kapaszkodva. Mögötte megannyi kíváncsiskodó tekintet. Ezek után nyilvánvalóvá vált, hogy a látottak nem maradhatnak titokban, másnap az egész környék a történtekrıl fog beszélni. Nelthorpe-ékat sokan ismerték, de kevesek szívlelték. Lady Anne rémülten meredt rá. Milburn cseppet sem illetıdött meg. A lány anyjára szegezte a tekintetét, s egyik karjával még mindig a lány vállán, halált megvetı nyugalommal azt mondta: – Kedves hercegné, abban az óriási örömben és megtiszteltetésben van részem, hogy bejelentsem, megkértem a lánya kezét, és ı igent mondott.

215

Lady Anne levegı után kapkodott. Meg sem tudott szólalni. Vele ellentétben az édesanyja pillanatok alatt felmérte a helyzetet, és azt, milyen elınyei származhatnak ebbıl a váratlan leánykérésbıl. Lévén Lady Anne nehezen kezelhetı leánygyermek, aki londoni tartózkodása alatt sem kelt el, ostoba lett volna, ha nem örül a hírnek. Ráadásul a pletykák szerint Mr. Jared Milburn nagy valószínőséggel hamarosan Sir Jared lesz. – Ez csodálatos – lelkendezett a hercegné. Sietve lányához ment, és arcon csókolta. – Meglepıdtem, de ennél rosszabb meglepetés soha ne érjen – hadarta és hátrafordult, hogy lássa, mit szólnak a bámész népek – Azonnal menjünk édesapádhoz. İ is nagyon fog örülni. Tudom. Ha a hercegné másvalakinek is szánta idısebbik lányát, arról mélyen hallgatott. A lépcsıfeljáró alján Nick nem várt hiába. Nympha szinte repült le a lépcsın. Szemérmes pillantást vetett rá, majd a karját a karjába fonta. – Tovább tartott, mint gondoltam. Nem is hittem, hogy megvár. Nagyon kedves öntıl, uram. – Ugrott egyet, aztán Lord Nicholas oldalán bevonult a bálterembe. Az elsı ember, akivel találkoztak, Mrs. Coxmoor volt. – Mi ez a nagy mozgolódás, asszonyom? – érdeklıdött Nick. – Nem fogja elhinni. Mr. Milburn megkérte Lady Anne kezét, és az igent mondott! – Mrs. Coxmoor arcán a kétkedés jele látszott. – És önnek ez nem tetszik. De miért? – Nick oldalra hajtotta a fejét. İ megkönnyebbült és örült.

216

– Láttam, amikor átvett egy levelet a szolgámtól, Jamestıl. Rögtön azután átment a bálterem elıterébe. Félig nyitva hagyta az ajtót, de nyilvánvalóan az nem volt elég. Közvetlenül a hercegné mögött álltam, amikor az kitárta az ajtót, és meglátta a párt… Lady Anne és Mr. Milburn félreérthetetlen helyzetben! – Felháborító! – Miss Herbert hangjából némi vidámság érzıdött. – Lord Nicholas, ön egyáltalán nem látszik meglepıdöttnek – mondta Mrs. Coxmoor –, vajon mi a magyarázata? James állítja, hogy a levelet, amit Milburn kapott, elıször önnek továbbította, de ön, miután elolvasta, azt mondta neki, hogy azt Mr. Milburnnek szánták. Igaz ez? – Igen. Pontosan így történt. Ha egy agglegény Londonban él, és címe van, még ha csak olyan kicsike is, mint az enyém, megtanul gyorsan felismerni és elkerülni bizonyos helyzeteket. Ha Lady Anne kettesben akar maradni egy férfival, az már gyanús. – Az idıs hölgy után Nymphára nézett. – Gondolja, hogy lépre akarta csalni? – Nympha aggódása ıszintének látszott. – Biztos vagyok benne – vágta rá Nick. – Szánalmas. – Mrs. Coxmoor kettejük között a bálterembe vonult, ahol kivétel nélkül mindenki a váratlan fordulatról beszélt. Elvégre a hercegné nem mindennap talál ilyen udvarlót az akaratos és fondorlatos lánya számára. – Beszélek a hercegnével és a férjével, önök táncoljanak tovább, mintha semmi sem történt volna. Pontosan úgy tettek.

217

Tizenharmadik fejezet A hercegné mindenkivel kedves és szívélyes volt. A sugdolózások és óvatos pillantások ellenére úgy tett, mintha minden nagyon szép és jó lett volna, és minden úgy történt volna, ahogy elıre eltervezték. Egyedül Lady Jane-en látszott, hogy kellemetlenül érzi magát. Két tánc között a szünetben odaoldalgott Nymphához. – Bevallom, teljesen összezavarodtam. Úgy tudtam, Lord Nicholast szemelte ki magának. Erre most eljegyezte magát Mr. Milburnnel. Ezt én már végképp nem értem. Nympha gyanakvóan mosolygott rá. – Nos, mint tudjuk, a házassághoz két ember kell. Talán rájött, hogy Lord Nicholasnál nem érhet célt. – Igen, ez történhetett. – Lady Jane félve oldalra pillantott, ahol a nıvére tette a szépet Mr. Milburnnek. – Én mondtam neki, hogy nem fog sikerülni a terve. – Miféle terve? – Most már elmondhatom. Arra gondolt, hogy lemásolja az ön jelmezét, félrecsalja Lord Nicholast, és lop tıle egy csókot. Legalábbis nekem ezt mondta. Lady Anne sokkal nagyobb zsákmányra vadászott, mint egy csók. İ egy jó partit akart magának, elınyös házasságot. De ehelyett csak egy szánalomra méltó alakot fogott. Nympha nem tudta megállni, hogy el ne mosolyodjon. Kiderült számára, hogy

218

Lady Anne arra számított, hogy Lord Nicholas megcsókolja – ıt, Nymphát. Ezt fölöttébb érdekesnek találta. Szerencsére Lady Jane nem ıt, hanem a nıvérét nézte. – Nekem nem fog hiányozni, de gyanítom, anyának sem. Mindig is lázadó volt, szófogadatlan. Ha a mama valamit helytelenít és elítél, hát az az, amikor egy nı nem úgy viselkedik, ahogy azt a társadalom elvárja tıle. De az is igaz, hogy Anne legalább szerzett magának férjet. – A pásztorbotjával babrált. Ahogy visszagondolt arra, amit Mr. Milburnrıl megtudott, Nymphának az volt a véleménye, megtalálta a zsák a foltját. Az öreg Cole király, azaz a plébános állt meg elıtte, és felkérte táncolni. Nympha boldogan elfogadta a felkérést, és egy könnyed mozdulattal a táncparketten termett. Míg az alattomos Lady Anne Lord Nicholas ellen kiforralt terve nagyon is érdekelte, a többi pletykára nem volt kíváncsi. A plébános remekül táncolt, könnyedén és elegánsan lépdelt. Nymphának igyekeznie kellett, ha nem akart szégyent vallani, ezért az újdonsült pár helyett megpróbált a táncra összpontosítani. Amikor nagy sokára végül a zeneszó elhallgatott, a plébános megtörölte a homlokát. – Jólesne egy pohár ital. Van kedve velem meginni egy hideg limonádét, Miss Herbert? A lelkész nıtlen volt. Nympha már minden férfival szemben óvatos volt, aki házasulandó korban volt. – Szívesen pihennék itt egy kicsit, és megköszönöm, ha nekem is hoz egy pohárral arról a tálcáról. – James felé intett, aki egy hatalmas, poharakkal megrakott tálcát cipelt, mely poharakról úgy

219

vélte, limonádé van bennük. Aztán leült egy a teraszra nyíló ajtó mellett árválkodó székre. Akkorra már két pohár pezsgın volt túl, ezért jobbnak találta, ha már csak limonádét iszik. A plébánost nem kellett gyızködnie. Talán neki nem voltak vele tervei, és nem egy jó partival akart javítani az anyagi helyzetén. A gondolat elszomorította. Most már mindig így lesz? Minden férfit ilyen szemmel fog nézni? Amikor a lelkész visszatért a két pohárral a kezében, az egyiket odaadta neki, a másikból pedig jókora kortyot ivott. – Á pezsgı. Nemhiába, mindig tudtam, hogy Mrs. Coxmoor mindenbıl a legjobbat és a legszebbet szereti – és ez alól nem kivétel az unokahúga sem. Nympha fejében megint megszólalt a vészcsengı. Ivott egy nagy kortyot, és majdnem megfulladt. – Drágaságom – mondta Lord Nicholas, amint csatlakozott hozzájuk és gyengéden hátba verte –, ne olyan mohón. Lassan kortyolja, és ízlelgesse. – Nem törıdött vele, hogy zavarba hozta. Levett a tálcáról egy újabb pohár pezsgıt, és Nympha felé nyújtotta. – Igya meg ezt is, de lassan, drágaságom. – Melegem van. Önök nem találják úgy, hogy meleg van idebent? Nekem nagyon melegem van. – Az ital finom volt, és neki melege volt. Ismét ivott a finom és hideg nedőbıl, és mosolygott, mert a buborékok az orrába szálltak. Nympha szétnyitotta a legyezıjét, és a kelleténél erısebben kezdte maga elıtt hajtani a levegıt. Cseppet sem zavarta, hogy a kiegészítı nem illett a ruhájához. Vehemenciája nem maradt észrevétlen.

220

– Javasolhatok egy sétát a teraszon? – kérdezte Lord Nicholas épp abban a pillanatban, amikor a plébánosnak is ez az ötlete támadt. – Én is épp most akartam felajánlani a kíséretemet Miss Herbertnek – bosszankodott a plébános. Cole király koronája félrecsúszott, és mint egy kis bagoly, úgy nézett ki az aranykeretes szemüvege mögül. – Pici kora óta ismerem Miss Herbertet, és a család régi jó barátjaként úgy gondolom, engem illet az elsıbbség. – Lord Nicholas, mint egy büszke tulajdonos az árujára, Nympha vállára tette a kezét. Nympha nem tudta elképzelni, mi köze lehet annak, hogy ı a család régi barátja, ahhoz, hogy sétálni készül egyet a teraszon. És mióta régi barátja ı a családjának? Ugyanakkor nem szívesen mondott volna le sem a friss levegı jótékony hatásáról, sem egy ilyen gáláns fiatalember társaságáról. Felállt, kiitta a pohárból az utolsó korty pezsgıt, és miután a plébános kezébe adta a poharat, belekarolt Lord Nicholasba. Az utolsó tánc fárasztóbb lehetett, mint gondolta, mert úgy érezte, a lábai nem akarják vinni. – Jöjjön – mondta Lord Nicholas jókedvően, mint aki örül valaminek. Feltehetıen a bosszús plébános látványa villanyozta úgy fel. Nymphában ekkorra fejtette ki hatását a pezsgı. Inkább táncolni lett volna kedve, mint sétálni. De nem tagadta, jót tett neki a friss levegı. Lord Nicholas valahonnan szerzett egy köpenyt, és a vállára terítette. Csak ık ketten merészkedtek ki a hidegbe.

221

– Nem maradunk sokáig, és ha gondolja, az ajtóban is megállhatunk. – Sétáljunk. – A karját Lord Nicholas karjába fonta, és élvezte a férfi testének melegét és erejét. Nick elégedetten mosolygott magában. Lassan bandukoltak, Nick a kezét mindvégig Nympha kezén tartotta, hogy azzal is melegítse. – Ön nagyon figyelmes – mondta Nympha, és csuklott egyet. – Egek! Ez biztosan a pezsgıtıl van. – A fejébe szállt az ital. Nem volt hozzászokva az alkoholhoz. – Mással is elıfordul az ilyesmi. – És én egy nagyon ostoba lány vagyok. Itt vagyok önnel és nem pedig a plébánossal. Nick megérthette, mit akart ezzel mondani, mert a következıképpen válaszolt neki: – Én inkább azt mondanám, hogy okos és nem pedig ostoba. Hacsak nem csapdába akar csalni, ahogy Lady Anne csapdába csalta Milburnt? – Nem – mondta egy hosszú, mély sóhajt követıen. – Nem? – Ez úgy hangzott, mintha magában belül nevetett volna. – Kinevet, mert azt mondtam, hogy nem akarom csapdába csalni? Azt gondolom, az már régen rossz, ha egy férfit így kell megfogni. Én arra vágyom, hogy a kegyeimet keressék, udvaroljanak, csókoljanak. – Ez nem esne nehezemre, drágám. – Szépen kérem, ne szólítson drágámnak, mert nem vagyok a drágája. – Hosszasan bámulta szótlanul a kıkorlátot.

222

– De nekem az, drága.

Kesztyős ujjával gyengéden az álla alá nyúlt, megemelte a fejét, és megcsókolta. Nympha azóta szomjazott erre a csókra, amióta utoljára megcsókolta. Hihetetlen volt, milyen gyorsan megtanulta élvezni a csók édes ízét. Nick volt az egyetlen férfi, aki megcsókolta. De jól kellett hogy csinálja, mert úgy döntött, ez volt a világon a legjobb érzés – és az, amikor a karjában tartotta. Közelebb húzódott hozzá, de tudat alatt valami másra, valami többre vágyott, de azt nem tudta megmondani, pontosan mire. – Nympha – motyogta Nick, mintha figyelmeztetni akarná, de Nympha nem tudta, mire figyelmeztethetné. Nem azt mondta a plébánosnak, hogy a család régi barátja? Aztán a lord újra megcsókolta, úgy, ahogyan arra vágyott. Egyszerre volt vad és gyengéd, és úgy ölelte, mint aki soha többé nem akarja elereszteni. Amikor végül mégis elengedte, megfordította, és visszavezette az ajtóhoz. Már újra bent voltak a bálteremben, amikor Nympha felocsúdott. – Ön valósággal keresi a bajt, kisasszony. – Ha a plébános mellett döntök, ez nem esett volna meg. – Biztosan érezte, hogy vele nem is sétálna, nemhogy csókolózna. – Még szerencse. – Nick visszaadta a kölcsönköpenyt az inasnak. – Van ám bennem jó érzés, tudja? – Azon tőnıdöm… – A fal mellett egy üres helyre vezette a lányt, ahol az emberek a következı táncra vártak. – Jöjjön. Megpróbáljuk a valcert. Menni fog, segítek. – Nincs szükségem segítségre.

223

Nympha elhallgatott. Nick megfogta, elıször csak rátette a kezét, aztán közel húzta magához. Egyáltalán nem úgy, mintha a testvérével táncolna. Gyakorolni nyilván kellett, de egy botrányos tánc egy vidéki társadalmi összejövetelen nem volt megengedhetı. – Most olyan jó – szólalt meg végül Nympha. – Az igazat megvallva én is jól érzem magam. Nem akarom, hogy vége legyen ennek az estének. – Hm – mormolta Nympha az inge elejébe. – Azt hiszem, túl közel táncolunk egymáshoz, de mások is pezsgıztek, így ık is közel táncolnak egymáshoz. – Úgy érzem, forog a szoba. – Nem a szoba forog, hanem ön. – De jó érzés. – Nympha mosolygott, és becsukta a szemét, miközben Nick lassan újra megforgatta. Azt remélte, ez a tánc tovább tart majd, mint az elızı a plébánossal. Jól érezte magát a lord karjaiban, élvezte az ölelését. Nick mosolygott a páratlan szépségő arcra, Nympha visszamosolygott rá; tekintete olyan álmodozó és réveteg volt, hogy Nick azt kívánta, bárcsak senki ne figyelne rájuk, vagy legalábbis Nymphára. İrültség volt, hogy kivitte Miss Herbertet a teraszra. A márciusi esték még nagyon hővösek voltak. Mivel rajtuk kívül senki más nem merészkedett ki a hidegbe, ugyanúgy kettesben voltak odakint, mint Milburn Lady Anne-nel. A különbség csak az volt, hogy ı szívesen lépett volna házasságra Nymphával. Úgy gondolta, talán Nymphának sem lenne ellenvetése, bár az

224

ilyesmiben egy férfi csak akkor lehet biztos, ha már igent mondott neki a hölgy. Vagy talán még akkor sem. Amikor a zene elhallgatott, és elindultak pihenni, szembetalálkoztak Mrs. Coxmoorral. A kedves, öreg hölgy azonnal felmérte a helyzetet. – Egy erıs tea, az kell neked, kedvesem. Jöjjenek – mondta, s már meg is fogta Nympha kezét, és vezette maga mellett. A teremben, ahol a terített asztalok voltak, találtak teát is. James mindegyikıjüknek öntött egy csészével, majd meghajolt, és szemérmesen távozott. – Nem fázom – tiltakozott Nympha, ahogy a csésze kezdte felmelegíteni a kezét. – Azért kezességet vállalok – mormolta cinkosan a foga között Nick. – Remélem is, hogy nem csalódom önben – mondta Mrs. Coxmoor félhangosan. – Afelıl nyugodt lehet, asszonyom. Sohasem ártanék azoknak, akiket becsülök. – Nick Nymphára pillantott. A hajtők, amik a fátylát tartották, kilazultak, így a szıke parókája kicsit félrecsúszott. De Nick így is gyönyörőnek találta. – Lord Nicholas kiváló családból származik, Letitia néni. Az édesapja egyházunk egyik fı patrónusa. Az édesanyja gyönyörő akvarelleket fest, és az egyik legelbővölıbb teremtés, akit ismerek. A fivére egy kedves hölgyet, Lady Harrietet vette el. Ha jól tudom, épp most várják az elsı gyermeküket. – Á! – Mrs. Coxmoor csak ennyit mondott. – Idd meg a teádat, drágám.

225

Nympha engedelmesen megitta az erıs teát, s utána tudálékosan ránézett Nickre, mint aki azt akarja közölni, tıle ne várja, hogy több jót mondjon róla. – Milyen Lady Anne és Mr. Milburn házassági hírének fogadtatása? – Nicknek feltőnt, hogy a családtagok még mindig körbevették a párt. – Szerintem összeillenek – jegyezte meg Nympha. – Szerintem is – értett egyet Mrs. Coxmoor. – A herceg úgy tőnik, áldását adja a frigyre. Már azon gondolkodik, hogy vicomte-i címet, vásárol a leendı vejének. A végén kiderül, hogy Mr. Milburn még jól is jár ezzel a házassággal. De ha valami miatt mégsem kapná meg a vicomte-i címet, még mindig ott van neki a baroneti cím, mert ahogy hallom, már nem sok van hátra a nagybátyjának. Nicknek valamilyen oknál fogva eszébe jutott Milburn utalása a szíverısítıre, amit a nagybátyjának szerzett. Képes lenne és átsegítené az öreget a túlvilágra. Sohasem lehet tudni. Tıle minden kitelhet. Ugyanakkor irigyelni sem irigyelte. Még belegondolni is rossz egy olyan feleségbe, mint amilyen neki lesz! – Kissé elfáradtam. Le kell ülnöm – jelentette be Mrs. Coxmoor, és amint ezt kimondta, már ott is hagyta ıket, és keresett magának egy kényelmes széket. – Nem látszik rajta a kor. Senki meg nem mondaná róla, hány éves. – Nympha belekarolt Nickbe, és lassan odasétáltak Mrs. Coxmoorhoz. – Ugye milyen szép?

226

– Igen, az – mondta Nick, de ı nem a helyiséget vagy a könnyedén ide-oda cikázó táncospárokat csodálta, hanem Nymphát. Egyszer minden jó véget ér. Nem törıdve vele, mit gondolnak a helybéliek, az utolsó valcerre is Nymphát kérte fel. Amikor az utolsó táncnak is vége lett, csatlakoztak Mrs. Coxmoorhoz, és együtt elköszöntek a vendégektıl. A meghívottak többsége a közelben lakott, és már jó ideje nem garázdálkodtak arrafelé haramiák. Mindenki nyugodtan idızött, nem aggódott azért, hogy útban hazafelé rablók támadják meg. Miután az utolsó vendég is elhagyta a házat, Nick felkísérte Mrs. Coxmoort és Nymphát az emeletre. Elıször Nympha szobájának ajtaja elıtt álltak meg. Nehezen vett tıle búcsút, legszívesebben megcsókolta volna. Helyette Mrs. Coxmoort is a szobájába kísérte. Az idıs hölgy kinyitotta az ajtót, és hagyta, hogy Nick egy pillantást vessen az újonnan tapétázott szobájára. – Megszokta már az új tapétát? – Igen, és már egy cseppet sem bánom, hogy nem vörös. Jóból is megárt a sok, ezt jegyezze meg. – Ezekkel a szavakkal bement a szobájába, és Nick is elment lefeküdni.

*** Nympha másnap késın ébredt. Ahogy felkelt, elsı dolga volt, hogy az ablakhoz menjen és megnézze, milyen az idı.

227

– Hogy van ma reggel, kisasszony? – Annie egy tálca forró csokoládéval és zsemlével érkezett a szobába. Az egyik tányér mellett a tálcán, gondosan összehajtogatva, kis levélke állt. Nympha kivételesen azonnal asztalhoz ült. De nem azért, mert annyira éhes volt. Széthajtotta a levelet és elolvasta. – Melyik ruháját óhajtja ma felvenni? – Hmm? Ó, talán a fehér muszlint. – Lord Nicholas sétakocsikázásra invitálta Nottinghambe. De vajon miért? Arról nem írt. Evés közben végig járt az agya. Akármit is mondtak a többiek, igenis mindenre emlékezett, ami elızı este történt, még arra a meggondolatlan megjegyzésre is, amit azután tett a lord anyagi körülményeire vonatkozóan, hogy felhajtott egy-két pohár pezsgıt. Vajon zokon vette a lord? Nem azt akarta ı mondani, még akkor sem, ha ez volt az igazság. Semmit sem tudott a pénzügyeirıl. A másodszülött fiúk általában nem bıvelkedtek az anyagi javakban, hacsak nem volt valamilyen más jövedelemforrásuk is. Vagy nem gazdag lányt vettek feleségül. Miközben Annie segített neki belebújni a fehér muszlinruhába, arra gondolt, milyen képtelenség, hogy egy plébános második lányaként attól fél, valaki a pénzéért veszi el. Miután Annie begombolta az apró kis gombokat a csuklóján, és végzett a főzıvel is a derekán, Nympha egy helyes kis brosstőt tőzött a ruhája elejére, oda, ahol a dekoltázsa kezdıdött. Még akkor is tanácstalan volt azt illetıen, hogy mit tegyen, amikor lefelé menet a lépcsın összetalálkozott Lord Nicholasszal.

228

– A nagynénje a könyvtárszobába kéreti. Úgy tudom, az ügyvédje is vele van. – Velem tart? Hátha szükségem lesz a támogatására – incselkedett vele Nympha. – Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne. – Ahogy gondolja. – Nympha nem akart senkire semmit ráerıltetni. Nick mégis úgy döntött, nem szalasztja el a lehetıséget. Megállt a könyvtárszoba ajtajában, és némi habozást színlelve üdvözölte Mrs. Coxmoort. – Miss Herbert szerint nem zavarok. – Nem, nem, jöjjön csak nyugodtan. Nottinghamba ráérnek késıbb is menni – mondta Mrs. Coxmoor derősen, mialatt az ügyvéd a szemüvege mögül figyelte. – A fiatalember Mr. Smedley ügyvéd. Hozott néhány papírt, amit alá kellene írnod, Nympha. – Mrs. Coxmoor az ügyvédre mutatott az íróasztalnál. – A végrendeletem. Én már aláírtam, lepecsételtem. Rád hagyom minden vagyonom. Bízom benne, hogy jól fogsz vele bánni, nem herdálod el. Bebizonyítottad, hogy becsületes vagy, megfontolt és körültekintı, és nekem ennyi elég. Nympha örült, hogy Lord Nicholas ott volt mellette. Megnyugtatta a jelenléte. Elolvasta a levelet, amit átnyújtott neki az ügyvéd, aztán az asztalhoz ment vele, hogy aláírja, ahol kell. Ahogy ezzel megvolt, úgy érezte, le kell ülnie. Számára ez az egész felfoghatatlan volt. Túl nagy változás az életében. Ezentúl a kastély, a gyár, a malmok, a szénbánya és minden az övé. Lord Nicholasra pillantott. Kíváncsi volt, min járhatott az esze.

229

– Ezzel meg is volnánk, Miss Herbert. Végeztünk. – Mr. Smedley összetekerte a papirosokat. Néhány másolatot félretett. Valószínőleg a kandalló fölött függı olajfestmény mögé, a széfbe szánták ıket. – Ha a késıbbiek során bármiben a segítségére lehetek, kérem, értesítsen. – Rendben. Köszönöm. – Nympha meghajolt a nagynénje és az ügyvéd elıtt is, majd kivonult a szobából. – Most már mehetünk Nottinghambe? – kérdezte Lord Nicholas. – Részemrıl semmi akadálya. – Nympha felküldött a szobájába egy komornát a pelerinjéért, kalapjáért és retiküljéért. Valahogy nem volt kedve Lord Nicholastól elszakadni egyetlen percre sem. Az elıtérbe mentek, és várták a komornát a kért holmikkal. – A néni arról is rendelkezett, ha férjhez megyek – törte meg a csendet Nympha. Egyedül voltak. Foleyt a könyvtárszobába hívatták. – Bölcs dolog. Minden eshetıségre fel kell készülni. – Lord Nicholas felhúzta a kesztyőjét. – Bár a férjem igazgatja a vállalatot és övé az irányítás joga, a pénz nagy része az én kezemben lesz, és a ház is az én tulajdonom. Ez számomra elég különös. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer még házassági szerzıdést kötök. – Halványan elmosolyodott, eszébe jutott a megjegyzése, amit a bál estéjén tett. – Egy házassági szerzıdés hasznos is lehet. Attól függ, mi áll benne.

230

Nick a saját vagyoni helyzetérıl nem tett említést, pedig Nympha nagyon kíváncsi lett volna rá. Mintha az édesapja mondott volna valami olyasmit, hogy egy nagynéni vagy nagymama szándékozik ráhagyni valamit? A memóriája cserbenhagyta, amikor a legnagyobb szükség lett volna rá, hogy emlékezzen az édesapja szavaira. Annie szaladt le sietve a lépcsın, mert el nem tudta képzelni, hogy valaki más adja fel kisasszonykájára a pelerinjét. Nympha másodperceken belül indulásra készen állt. – A kocsi már biztosan elıállt. Hintóba is ülhetnénk, de szerintem egy ilyen szép napon, amikor a szél is alig lengedez, élvezzük inkább egy kicsit a friss levegıt. Egyetért velem? – Természetesen. Ezüstszürke, a legfinomabb kasmírból készült, csipkével szegélyezett ruhájában az ügyvéd társaságában csatlakozott hozzájuk a nagynénje a hallban. Lord Nicholas udvariasan biccentett az ügyvéd felé. – Mi is Nottinghambe igyekszünk, uram. – Kocsival vagy hintóval mentek? – Mrs. Coxmoor Nympha perelinjérıl próbálta megállapítani, hogy elég meleg-e. – Lord Nicholas szerint kocsikázásra való idı van. – Nympha ezzel azt akarta közölni, hogy egyetért a lord választásával. – Szép tavaszi nap a mai – osztotta Nick véleményét az ügyvéd is. Nem sokkal késıbb Mr. Smedley útnak indult méltóságteljes, fényes, fekete hintójában. Nympha és Lord Nicholas követték.

231

Útközben mindenfélérıl beszélgettek. A legtöbb szó azonban mégis a bálról és Lady Anne és Mr. Milburn közelgı házasságkötésérıl esett. – Mr. Milburn ma reggel elment – mondta Lord Nicholas Nympha felé fordulva. – A hercegné meghívta a kastélyba. Gondolhatja, hogy nem kellett neki kétszer mondani. A nagynénje volt olyan kedves, hogy felajánlotta neki, menjen a hintójával. – Nekem nem fog hiányozni, és nem értem, a nagynéném miért ilyen jó hozzá. – Nympha tekintete Nottingham nagyobbik templomának távoli tornyára meredt. – Én pedig remélem, hogy végül elnyeri méltó büntetését. – Már az is egy büntetés neki, hogy Lady Anne-nel kell élnie. – Nymphát elfogta a nevethetnék. – Tudja, egyáltalán nem lennék meglepve, ha Londonba ment volna. Mondjuk, akkor legalább Lady Anne biztonságban lenne. Nympha ismét komolyra fordította a szót. – Erre nem is gondoltam. Komolyan attól tart, hogy bántódása eshet? Bízom benne, hogy a hercegnek megvan a magához való esze, és olyan házassági szerzıdést ír, ami megakadályozza, hogy Milburn rátegye a kezét Lady Anne pénzére. – Én errıl nem vagyok meggyızıdve. Rendszerint a feleség vagyona a házasságkötéssel a férjre száll. Azt csinál vele, amit akar. – Ahogy ezt kimondta, elhallgatott. Errıl van szó – onnantól kezdve, hogy egy lány férjhez megy, a szokás és a törvény szerint mindene a férjéé lesz. Az édesanyja egyszer említést tett egy özvegyasszonyról, aki annyira élvezte a szabadságát és azt, hogy annyit költ és arra, amire akar, hogy esze

232

ágában sem volt újra házasodni. Mégis, ha egy lány a férjére bízza, hogy tegyen a pénzével, amit jónak lát, miért ne tehetné meg? Egyre jobban foglalkoztatta ez a kérdés. Talán az a megoldás, hogy egyáltalán nem megy férjhez, és akkor nem lesz ilyen problémája. Közben megérkeztek a városba. – Ez itt az öreg Bar Gate, a régi városkapu. Elıttünk a piactér, és az ott a Market Cross. – Milyen kedves név, Angel Row. – Nympha a takaros kis házakat nézte a jobb oldalán. – Ez itt a Szent Péter-templom, közvetlenül a Wheeler Gate mögött. – A papa azt mondja, a kapu szó abból az idıszakból származik, amikor a dánok megszállták az ország jelentıs részét. Lord Nicholas ügyesen végighajtott a keskeny kis utcán egy vendéglıhöz, és úgy gondolta, otthagyják a kocsit, amíg körülnéznek a városban. Ragaszkodott hozzá, hogy még a városnézés elıtt igyanak egy csésze teát és bekapjanak valamit, s ez ellen Nymphának sem volt ellenvetése. Ha mégis úgy dönt, hogy nem megy férjhez, legalább legyen egy-két kellemes emléke, gondolta. Az ebéd finom volt és kiadós. Nick élvezettel nézte, Nympha milyen jóízően falatozik. Ahogy visszagondolt arra, amirıl útközben beszélgettek, azt kívánta, bárcsak ne mondta volna azt, amit mondott a lány vagyonáról a férjhezmenetellel kapcsolatban. Attól kezdve ugyanis Nympha zárkózottabb lett, és kissé fagyossá vált a

233

hangulat, de egyáltalán nem azért, mert esetleg idıközben úgy lehőlt volna a levegı. Nem tudta, hogyan tehetné jóvá a dolgot, vagy változtathatná meg a megváltoztathatatlant. Ha megpróbálná meggyızni arról, hogy ıt nem érdekli a vagyona, vagy nem akarná rátenni a kezét, ha elvenné, túlságosan elébe menne a dolgoknak. Márpedig ezt kell tennie. Nincs más választása. De megmeri-e tenni? Anélkül, hogy öntelt lett volna, afelıl biztos volt, Nympha édesapja elfogadná ıt vejének. Az év nagy részét Nottinghamben töltenék, de néha, ha úgy tartaná a kedvük, hazalátogatnának. A házát és a golfpályáját, amiért olyan keményen megdolgozott, semmiképpen nem adná el. De szívesen élne a kastélyban, Nympha örökségében. – Nagyon elgondolkodott. Szabad kérdeznem, min töpreng olyan nagyon? – puhatolózott mosolyogva Nympha. – Bevallom, az elıbbi beszélgetésünkön gondolkodom. – Nick úgy döntött, lesz, ami lesz, megkérdezi tıle, amit meg akart. – Ennyire félti a férjétıl az örökségét? – Még évek is eltelhetnek addig, amíg férjhez megyek. Ami pedig az örökséget illeti, tartok tıle, hogy nem boldogulnék vele. Talán sikerül olyan férjet találnom, aki minden tekintetben partnerem lesz – egyszerre lesz a párom és az üzlettársam. Jól áll neki, ha elpirul, állapította meg Nick. Nehezen tudta szavakba önteni a gondolatait. – Idıvel elválik. – Nem jutott más eszébe, nem tudott okosabbat mondani. Elhagyták a vendéglıt, és a Wheeler Gate-en a piactérre sétáltak. Az üzletek itt szebbek voltak, mint Mansfieldben, az áru

234

egyenesen Londonból érkeztek. Megálltak egy kalapszalon kirakata elıtt. – Biztosan akad odabent egy kalap, ami jól áll magának. Nympha hagyta magát rábeszélni arra, hogy felpróbáljon egy kalapot, ami tökéletesen illett a kék köpenyéhez, mert kék szalag és búzavirág díszítette. De azt alig akarta engedni, hogy Nick meg is vegye neki. Nick mindennel megpróbálkozott, csak hogy egy kicsit felvidítsa. Amit lehetett, és amirıl gondolta, hogy érdekli, megmutatta neki. De úgy érezte, nem sok sikerrel. Nympha szótlan volt. Illembıl nevetett, ha valami olyasmit mondott, de egyébként túlságosan visszafogott és kedvetlen maradt. Nem lesz könnyő udvarlás! De lassú víz, partot mos.

Tizennegyedik fejezet Másnap reggel Nick kinézett az ablakon, és látta, hogy szakad az esı. A szél nem fújt, csak az esı esett, de úgy, mintha dézsából öntötték volna. Nekidılt az ablakkeretnek, és csak nézte a szürke esıfüggönyt. A tekintete a semmibe veszett. Nem volt jó hangulatban. Elızı nap nem mentek jól a dogok. Eszébe jutott a nottinghami út, amihez olyan nagy reményeket főzött. Ha azt hitte, hogy aznap több sikerrel járhat Miss Herbertnél, hát jobban

235

tette volna, ha fel sem kel! Ha katasztrofálisnak nem is nevezhette a helyzetet, lehetett volna jobb is. A kalap jó húzás volt. Miss Herbert megígérte, hogy vasárnap viselni is fogja a templomban. Nick azt nem tudta, hogy ez azért volt, mert azt akarta, hogy lássa a plébános és a falubeliek, vagy neki kívánt vele kedveskedni. Ragaszkodott hozzá, hogy megvegye neki a kalapot, pedig tudta jól, hogy úriember nem vesz kalapot egy fiatal lánynak. De a pokolba az illemmel! Ha ı kalappal akar neki kedveskedni, akkor azzal fog. Meg akarta neki mutatni, hogy ha annyi nem is, hogy az ablakon szórja ki, de van pénze elég. A legjobban az örökség kérdése izgatta. Miss Herbert kétségtelenül hozományvadásznak tekintette. Milyen ironikus – ıt, a márki fiát Lanstone Hallból! Hosszú-hosszú évek óta ismerte Miss Herbertet. Egészen eddig nem volt más, mint a plébános második lánya. Herbert tiszteletes kedves úriember volt, aki hosszú prédikációkat tartott, és akivel jókat lehetett beszélgetni. A felesége ügyesen szervezte a plébánia ügyes-bajos dolgait, és gondoskodott a gyerekekrıl. Lehet, hogy régi és tiszteletre méltó család volt az övék – és talán még egy gróf is akadt közöttük –, rangban mégiscsak messze alatta álltak. No, nem mintha rang alapján ítélte volna meg az embereket. De tudta, hogy mások igen. Vagy a pénznek már nagyobb befolyása lett volna, mint a rangnak? Miss Nympha Herbertnek tudomására kellene hozni, hogy valójában hogyan is vannak ezek a dolgok, de hogy ezt mi módon és ki tegye meg, el sem tudta képzelni. İ mindenesetre megmarad a maga természetességében, és majd meglátja, mire megy vele.

236

Milburnnel legalább már nem kellett bajlódnia, többé nem állt az útjában, és nem udvarolt Miss Herbertnek. Nick gyanította, hogy Milburn azért is ment el, mert minél távolabb akart kerülni attól az embertıl, aki összefüggésbe hozta a nevét egy gyilkossággal. Ha jól meggondolja, elég volt csak meggyanúsítania, és már el is menekült. A távolság mindkettıjüknek jót tett! Nagyon idegesítette, hogy szinte biztos volt benne, Milburn gyilkos, de nem tudott rábizonyítani semmit. Talán majd egyszer… Miután felöltözött, lement az ebédlıbe. Jó volt, hogy már nem kellett Milburn önelégült képét néznie a kávéscsészéje felett. Ugyanakkor a helyiség kísértetiesen csendes volt, csak Foley és James tett-vett halkan. Nick egyfolytában az elızı nap eseményein rágódott. – Jó reggelt. Megfordult és meglepıdve látta, hogy Nympha áll az ajtóban. – Jó reggelt. Bár hogy mi a jó benne, azt nehéz lenne megmondani. Szakad az esı. – Az ablak felé intett a fejével. – Igen. Én is láttam. – Nympha a tálalóasztalhoz ment, és elvett róla egy szelet kalácsot és füstölt sonkát. Aztán megállt az asztal elıtt, és Nickre nézett, majd a székre, majd újra Nickre. – Nem harapok – mondta Nick komoly arccal. – Tudom. Nick ekkor már képtelen volt visszatartani a nevetést. Ha arra gondolt, hogy évekig hány meg hány aggódó édesanya és eladósorban lévı lánya mit nem adott volna azért, hogy a közelébe férkızhessen, nehéz volt elhinnie, hogy az a nı, akihez

237

ı akart közel kerülni, nem akarta ıt. Vagy ha mégis, azt nem volt hajlandó beismerni. Nympha még mindig bizonytalan volt, de végül leült egy székre, ami Nickhez sem volt túl közel, és nem is az asztal másik végén volt. Azután nekilátott, hogy megkenje vajjal a kalácsot. – Mit szándékozik ma csinálni? – érdeklıdött Nick. – Olvasni? A kézimunkához elég sötét van. – Kérdın nézett rá, de nem akarta erıltetni a választ. – Azt hiszem, tegnap nem éppen úgy viselkedtem önnel, ahogy illett volna – mondta Nympha, miután Foley elhagyta a helyiséget. – Mire gondol? – Nick megfigyelte, hogy a haja – nyilvánvalóan a nedves, párás levegınek köszönhetıen – sokkal göndörebb volt, mint máskor. Kék pettyes ruhája jól kiemelte a szeme színét – már amikor ránézett, és látta a szemét, amit abban a pillanatban éppen nem tudott róla elmondani. – Megrágalmaztam. Nem tudom, miért tettem. Nem adott rá okot, hogy rossz véleménnyel legyek önrıl. Kérem, bocsásson meg érte. – Kedvesem, önnek nincs miért bocsánatot kérnie tılem. Inkább én kérhetnék öntıl, amiért rábeszéltem arra a kalapra, ami egyébként olyan jól áll önnek. – Abban bízott, hogy ha pozitívan reagál, talán az érveit is feltárja. – Egyáltalán nem volt szép tılem, hogy hozományvadásznak neveztem. Nem tudom, mi ütött belém. Mintha egy magamfajta nı szóba jöhetne mint az ön jövendıbelije. Nympha elpirult, amikor végre felemelte a fejét és találkozott a tekintetük. Nick szerette, amikor pironkodott. Olyan jól állt a

238

szıke hajához és kék szeméhez. Bár gyanította, hogy Nympha ezzel kapcsolatban nem osztotta a véleményét, sıt egyáltalán nem volt kibékülve azzal, hogy pirulós fajta volt. – Ön tévedésben van az én rangomat illetıen. Nem olyan magas az, mint amilyennek hiszi. – Nympha az arcszínébıl ítélve még jobban zavarba jött. – Az az elgondolás pedig, hogy feleségül vegyem önt, nem is olyan rossz. Nick azért hozakodott elı a kérdéssel, mert azt remélte, pozitív reakciót vált ki belıle. A csészéjével játszadozott, miközben Nympha döbbenten bámult rá. – Nem. Azt nem lehet. – Lehet, hogy azt hitte, viccel? Nick nem volt gyáva, de úgy döntött, egyelıre jobb, ha nem forszírozza tovább a kérdést. Hátha csak idıre van szüksége, és késıbb megbarátkozik a gondolattal. – Nos, mihez lenne kedve? Mit csinálna szívesen ma? – Nick visszatette a csészét a csészealjra, ami csörrent egyet, s közben egy-két dolog átvillant az agyán, amit ı szívesen csinálna vele. – Tollaslabdáznék. – Nympha megette az utolsó falat kalácsot és sonkát. Nick figyelte. – Esıben? Igaz is, miért ne játszhatnánk idebent? Mondjuk a bálteremben. Már úgyis leszedték az összes dekorációt a bál után. A tollaslabdázás nem olyan vad játék. – Úgy érti, nem olyan vad, mint mikor Lord Byron unalmában lövöldözik? – kérdezte Nympha vidáman, de gyanakodva. – Pontosan. – Nick azon gondolkodott, valóban jó ötlet-e. Tényleg ütögethetik ide-oda a tollaslabdát anélkül, hogy bármi kárt tennének a berendezésben?

239

Nympha megitta az utolsó korty teát, hátratolta a székét, és felállt az asztaltól. – Megkérdezem Letitia nénit. Ha beleegyezik, találkozunk a bálteremben. Nick is felállt, de túl lassú volt ahhoz, hogy utolérje Nymphát. Megkereste Foleyt, elmondta neki, mit szeretnének, és együtt mentek el az ütıkért és labdáért. A bálterem ajtókeretének dılve ütögette a tollaslabdát és nyugodtan várt. Nem tartott attól, hogy Mrs. Coxmoornak kifogása lenne a játék ellen. Annyira kedvelte az unokahúgát, hogy valószínőleg mindent megengedett volna neki, semmit nem tagadott volna meg tıle. Bár Mrs. Coxmoor beleegyezését adta a báltermi tollaslabdajátékhoz, Nympha még mindig nem volt biztos benne, hogy jó ötlet-e, amit kitaláltak. – Jöjjön, nem lesz semmi baj. És valóban nem is lett. Nympha arcán kivételesen nem a zavartól égtek vörös rózsák, hanem a játék hevétıl. Kifejezetten ügyesen játszott, úgy adogatta a labdát, hogy Nick nem gyızött szaladni utána. Nicknek a tenisz jutott eszébe, vajon abban is ilyen jó volt? – Miss Herbert, Lord Nicholas, az asszonyom kéreti önöket a szalonba. Vendégek érkeztek. – Foley arcáról pontosan le lehetett olvasni, milyen véleménnyel volt a korai látogatókról. Nick elıvette a zsebóráját, hogy megnézze, hány óra. Mindjárt dél? Ki az ördög jön ide ilyenkor?

240

– Biztosan valaki a bál meghívottai közül. Ezek szerint még itt az isten háta mögötti Nottingham környékén is dívik ez a jó szokás. – Nympha tekintete már messze nem volt olyan hideg. Nick Foleyhoz fordult. – Mindketten kimelegedtünk és megizzadtunk egy kicsit játék közben. Szükségünk van néhány percre, hogy rendbe hozzuk magunkat, de aztán sietünk a szalonba. – Ennyire rosszul festenék? – kérdezte Nympha, miután Foley távozott a terembıl. – Épp ellenkezıleg, kedvesem. – Nick nem tudta nem kihasználni a helyzetet. Gyorsan odalépett hozzá, megemelte az állát, és megcsókolta. Olyan volt ez a csók, mint éhezınek egy falat kenyér. Abba tudja hagyni az éhes ember az evést az elsı falat után? Nick úgy döntött, mivel nem vágta pofon, és nem szaladt el tıle, még egy csókkal megpróbálkozik. Nem hiába. A tollas-ütık és a tollaslabda a földre hulltak, ahogy a karjába zárta és istenigazából megcsókolta. És Nympha visszacsókolta! Amikor eleresztette, azon tőnıdött, vajon vár-e bocsánatkérést, mert ı nem szándékozott bocsánatot kérni. – Ezt nem lett volna szabad – mondta Nympha, amikor összeszedte magát. De a hangjából egyáltalán nem érzıdött harag vagy düh. – Tudom – ismerte be Nick. – Ezt azért kapta, mert olyan gyönyörő. És most a legjobb lesz, ha rendbe szedjük magunkat, mielıtt Foley visszajön értünk. Nem szeretném megvárakoztatni a nagynénjét.

241

– Istenem! Ha mellettem van, hajlamos vagyok rá, hogy megfeledkezzek dolgokról. – Nympha sarkon fordult, és kisietett a bálterembıl. Nick nem igyekezett annyira. Teljesen felvillanyozták a történtek, de legfıképp az, amit Nympha mondott. Szóval hajlamos volt rá, hogy elveszítse a fejét, ha vele volt? Ez már valami! Nem sokkal késıbb Nympha felbukkant a szalon ajtajában. Vörös selyemruhája susogott, ahogy a vendégekhez ment, hogy üdvözölje ıket. – Nympha drágám. Sir Mark és Lady Ollerton és Sir Giles van itt – mondta Mrs. Coxmoor, majd immár a vendégekhez fordulva hozzátette: – Örülünk, hogy látjuk önöket. Mind úgy álltak ott, mintha még várnának valakit. Nympha arra gondolt, hogy Lord Nicholast – Lanstone Hall márkijának másodszülött fiát várják. És a lord hamarosan meg is jelent. Nymphának a torkában dobogott a szíve. Lord Nicholas kifogástalanul festett lezseren féloldalra fésült hajával, tökéletesen szabott palackzöld felöltıjében és kávészínő bricseszében, mely ráfeszült izmos combjára. Csizmájának fénye vetekedett a gyertyák fényével, amiket a nagynénje rendelt. Méltóságteljes léptekkel keresztülment a szobán elıször Mrs. Coxmoorhoz, meghajolt elıtte, s csak azután fordult a látogatókhoz. – Sir Mark és Lady Ollerton, milyen kellemes meglepetés. És Sir Giles, örülök, hogy látom. – A férfiakkal kezet fogott, Lady Ollerton elıtt pedig mélyre hajolt, és megcsókolta fedetlen kezét. Nympha majdnem elnevette magát. A lady akár az anyja is

242

lehetett volna! Úgy affektált és illegette magát, mint egy tizenhat éves csitri. Hogy csinálta? Még szinte semmit sem mondott, és máris levette ıket a lábukról. Természetesen a kézfogás és a kézcsók sokat segített. Jelöltetnie kellene magát képviselınek. Az alsóházban pontosan ilyen emberekre van szükség. Talán fontolóra veszi a dolgot, ha megismeri azt a helybéli fiatalembert, aki ugyanúgy második fiú volt a családban, és szintén az alsóházba készült. – Nympha. – Emlékeztette Mrs. Coxmoor a kötelességére, amint Foley megjelent egy teával, édes fehér borral és gyümölcskenyérrel megrakott tálcával. Lord Nicholas azzal még jobban belopta magát a vendégek szívébe, hogy segített Nymphának. Olyan türelmesen és kedvesen kínálgatta Mrs. Ollertont is, hogy le a kalappal elıtte. Az alsóházban a helye. Oda ilyen feddhetetlen erkölcső emberek kellenek. A jó megjelenés persze nem elengedhetetlen követelmény, de mindenképpen elıny, például a választások során. Miközben a többiek mindenfélérıl beszélgettek, Nympha odament a nagynénjéhez, hogy megkérdezze, jók-e az értesülései. – Itt ugye Lord William Bentinck a képviselıjelölt? – És szerintem meg is nyeri a választásokat. De miért érdekel ez téged? Nympha Lord Nicholasra nézett, aztán újra a nagy nénjére. – Szerintem neki is esélye lenne. – Hmm. Igen. Csak nem rá akarod beszélni? – kérdezte Mrs. Coxmoor pajkosan.

243

– De igen. – Nympha végigmérte jelöltjét. – Miért ne jelöltethetné magát? – Van kutyája? Az emberek szemében, akinek kutyája van, józanabb gondolkodással bír. – Lord Nicholas, ugye van kutyája? – Nympha nem zavartatta magát, megkérdezte Nicket, pedig épp Lady Ollertonnal beszélgetett valamirıl. A lady méltatlankodva nézett rá, de neki fontos volt, hogy azonnal megtudja a választ. Nick is meglepıdött a szokatlan kérdésen. – Lényegében van. Egy terrier, Rags a neve. Miért kérdezi? – Kíváncsivá tette. – Csak úgy. Eszembe jutott, hogyan kullogott ön után a golfpályán. A golfpálya említése nagy érdeklıdést váltott ki a férfiakból. Lady Ollerton, mivel nem tudott a témához hozzászólni, közelebb ment és leült Mrs. Coxmoor mellé. – Sok férfinak van kutyája. – Le nem vette a szemét Lord Nicholasról. – Igen. Férfiasnak tartják. – Nympha vetett egy pillantást Lord Nicholasra. Neki nem volt szüksége kutyára. Anélkül is férfias volt. Milyen kár, hogy a nık nem szavazhatnak, könnyen nyerne. A látogatás végén Nympha mondta a nagynénjének, hogy nyugodtan maradjon ülve, majd ı kikíséri a vendégeket. Amilyen bájosan és kedvesen csak tellett tıle, elköszönt tılük. Sir Giles valahogy túl udvarias volt vele. Ezt betudta a várható örökségének. Aztán arra gondolt, milyen fásult lett. Már nem ugyanaz a lány volt, mint aki maga mögött hagyta a plébániát!

244

Miután a bejárati ajtó becsukódott a látogatók mögött, visszament a szalonba. – Ügyes voltál, Nympha. – A nagynénje dicsérı szavaitól sugárzott az arca. Lord Nicholas a kandallópárkánynak támaszkodott. A nénikéjével beszélgetett, és látszott rajta, hogy nem örül. – Kinek az ötlete volt ez? Ki találta ki, hogy jelöltessem magam az alsóházban? Ez nevetséges! Nympha a nagynénjére nézett és látta, hogy nincs mese, be kell vallania, hogy tıle származott az ötlet. – Én, ha tudni akarja. Olyan jól kijön az emberekkel. Minden képessége megvan hozzá. Ott van például Lord Ollerton és Sir Giles – egy pillanat alatt megnyerte ıket magának – Lady Ollertonról nem is beszélve? – Nympha hajthatatlan volt. Várta, hogy mi lesz a következı érve. Nem kellett sokáig várnia. – Lehet, hogy nem szenvedek semmiben sem hiányt, de olyan sok pénzem nincsen. – A szemöldökét ráncolta. – Ez nem kifogás. Keres egy pártfogót, valakit, aki bízik önben. A többiek is így csinálják. Nekik sincs annyi pénzük, hogy saját zsebbıl finanszírozzák a választási kampányt. – Nekem már van egy hóbortom – igen, tudom, hogy a golfpályámat csak annak tartják az emberek. Nincs szükségem másikra. – Szigorú volt a tekintete, látszott rajta, hogy nem hajlandó változtatni a véleményén. – Ott van például Lord William Bentinck. İ is másodszülött fiú, és karriert akar befutni az alsóházban. İ fogja képviselni ezt a körzetet, ha megnyeri a következı idıközi választásokat. –

245

Nympha közelebb lépett hozzá. El akarta érni, hogy legalább fontolóra vegye a javaslatát. – És fel is fogják léptetni, efelıl biztos vagyok – szólt közbe Mrs. Coxmoor. – Akár fel is kereshetné, és megérdeklıdhetné tıle, mennyi pénzre van szükség. Kötve hiszem, hogy odáig el kellene mennie, hogy Nympha csókjait áruba bocsássa, mint ahogy tette azt a devonshire-i hercegnı az egyik választás alkalmával. – Azt már nem! – Nympha nem hitt a fülének. Tágra nyílt szemmel nézett a nagynénjére. – Engem nem érdekel, hogy a devonshire-i hercegnı mire volt képes. Én ilyesmit soha nem tennék, senki kedvéért. – Nympha Lord Nicholasra nézett, aki gúnyosan vigyorgott. – De ha tenne is, az esetleges szavazatokon kívül, mi hasznom lenne belıle? Ehhez készpénz kellene. – Az arcát nézve Nympha félt, hogy a kételyei beigazolódnak. Kicsit hátrébb húzódott. – Tegyük fel, hogy belemegyek ebbe az ırültségbe. Mit javasolnak, honnan szerezzek pénzt? – Nick összefonta a karját a mellén, keresztbe rakta a lábát, és kétkedve várta Nympha válaszát. Mrs. Coxmoor megköszörülte a torkát, majd szelíden azt mondta: – Nymphának hamarosan jelentıs összeg fog a rendelkezésére állni. És az összeg csak még nagyobb lesz, ha én már nem leszek. Nympha a nagynénje után Lord Nicholasra nézett. Ez nem volt fair. Nem volt szép dolog a vagyonával kérkedni elıtte. Mit gondolt a nénikéje, hogy elvenné a pénzéért? İ ezt nem akarja. İ szerelemre vágyik! És hosszú, boldog közös életre!

246

– Talán – mondta, miután összeszedte a bátorságát. – Esetleg finanszírozhatnám a kampányát. Elfogadna pénzt egy nıtıl? – Miért ne? – kérdezett vissza gunyorosan. – Mindenki azon csámcsogna, hogy vajon mit adtam cserébe érte. Pellengérre állítanák, az egyszer biztos. Mindenki megbámulná az utcán, és összesúgnának a háta mögött. Jó lenne ez önnek? Egy plébános lányának? Kötve hiszem. – És ön, Letitia néni? Önre senki semmi rosszat nem mondhatna, ha úgy döntene, hogy anyagilag támogatja Lord Nicholas kampányát. Gondoljon csak bele, milyen jó lenne, ha tagja lenne a kormánynak. Igazán ott a helye. – Nympha szinte könyörögve nézett a rokonára. – Ha már itt tartunk, szólítson csak Nicknek, ha megkérhetem, Nympha. Ami pedig ezt a dolgot illeti, egyelıre hadd ne mondjak semmit. Még azt sem tudom, melyik pártot választanám. İszintén szólva nagyon képtelen ötletnek tartom az egészet. Soha életemben az eszembe nem jutott, hogy tagja legyek az alsóháznak. Édesapám sem látogatta a Lordok Házát. – Nos – mondta Nympha –, neki ott vannak a madarai. – Elıre látta, hogy ezt a megjegyzését késıbb még meg kell magyaráznia a nénikéjének. – Ez igaz. – Lord Nicholas Mrs. Coxmoorhoz fordult. – Édesapám madarakat győjt – kitömve vagy festve. Édesanyámmal jelenleg Olaszországban élnek. – Milyen érdekes – jegyezte meg Mrs. Coxmoor. Úgy festett, mint aki alig állja meg, hogy ne nevessen. – Már én is többször gondoltam rá, hogy jó lenne valami hobbi. Ki kellene találnom valami jó kis elfoglaltságot magamnak.

247

– Na ebbıl elég. – Lord Nicholas megelégelte a dolgot. – Javaslom, váltsunk témát. – Én nem adom fel, ugye tudja? – kérdezte Nympha mindenre elszántan. – Elıször eldönti, melyik párt áll önhöz közelebb. Édesapám szerint a whigek a kereskedelmet támogatják és a fejlıdést hirdetik, a toryk pedig a földet és az egyházat védelmezik. Utóbbiak a hagyományosabb gondolkodást képviselik. A kérdés, hogy a fejlıdés vagy a hagyományok híve-e. – Mindkettıé. Nos, erre mit mond? – Azt, hogy szomorú. Tudnia kell, hogy miben hisz. – Tudom is, de semmi kedvem vitatkozni. Többet errıl a témáról egy szót sem, rendben? Nympha bólintott. Végül jobbnak látta feladni a küzdelmet. Az ablakhoz ment, hogy megnézze, milyen az idı. – Elállt az esı. Szerintem mindjárt a nap is ki fog sütni. – Le sem tagadhatnánk, hogy angolok vagyunk. A politika után az idıjárás a következı beszédtémánk. – Mihez lenne kedve? Nick tudta, hogy mihez lenne kedve, és azzal is tisztában volt, hogy azt nem lehet. Nympha kecses alakjának körvonala jól kirajzolódott az ablakon át beáramló napfényben. Egyik-másik rakoncátlan, szıke fürtjét hiába próbálta kontyba tőzni, mint egy aranykeret fogta közre elbővölı arcát. A szeme szikrát szórt, de nyugodtan állt ott vörös ruhájában, amit a vendégek tiszteletére öltött fel. Ó, tudta ı jól, mihez lett volna kedve a lordnak. Ha azt csinálhatta volna, amit akar, Nick a karjába zárta volna és megszőnt volna létezni számukra a külvilág. Csókolta volna,

248

ahol éri, és félretették volna a pénzt, a politikai pártokat és a kormányt. – És az ég szerelmére, mi köze ennek az egésznek a kutyához? – tőnıdött el Nick visszatérve egy pillanatra az elızı témához. – Az emberek jobban bíznak azokban, akiknek kutyájuk van. Ez egyszerő tény. – Mrs. Coxmoornak felcsillant a szeme, hátha mégis meggondolja magát, és beadja a derekát. Nick elgondolkodott. – Ebben lehet valami. Milburnnek sincs kutyája, és ez valóban bizalmatlanná tett vele szemben. – Na látja! Milyen jó, hogy van Rags! – Emlékszik rá? – Ó, hogyne. Nagyon aranyos kutya – lelkendezett Nympha. – Lehet, hogy jobb lenne helyette egy kopó. – Miért? – Nympha magasra felhúzta a szemöldökét. – Hogy kiszimatolja nekem, hol a pénz! – Nick gúnyosan mosolygott. – Javasolhatom, hogy sétáljanak egyet a kertben, mielıtt besötétedik? Hátha holnap megint esni fog. Bár legyünk inkább mindig bizakodóak – vetette közbe Mrs. Coxmoor. – Remek ötlet, nénikém. – Nympha olyan pillantást vetett Nickre, ami a férfit arra sarkallta, hogy ellentmondjon. Kedve lett volna tovább vitázni, de úgy döntött, inkább nem teszi. Hátha még egy kis teniszre is ráveheti – vagy valami más sportra, valami érdekesebb elfoglaltságra. Néhány perc elteltével a pár kilépett a bejárati ajtón. Mögöttük ment Annie, magában morgolódva a hideg miatt. Nymphán rajta volt a kék pelerinje.

249

– Nem fáradt? – Nick nézte Nymphát, amint a tulipánágyásokhoz vezetı ösvényen sétált ugyanolyan elszánt arckifejezéssel, mint amilyennel percekkel azelıtt ragaszkodott hozzá, hogy jelöltesse magát az alsóházban. – A legkevésbé sem. Édesapám mindig azt mondja, nincs jobb egy kiadós sétánál. Maga elé képzelve a plébánost, aki az alapján, ahogyan kinézett, legfeljebb az íróasztalától az ebédlıasztalig sétálhatott, Nick úgy döntött, nem forszírozza tovább a kérdést. – Honnan támadt ez a képtelen ötlete, hogy jelöltessem magam az alsóházban? – Nick ıszintén kíváncsi volt. Nympha ötlete nyilvánvalóan légbıl kapott volt, amit Mrs. Coxmoor gondolkodás nélkül támogatott. – Nos… – Nympha megállt. – Gyerünk… Nem lehet olyan nehéz. – Mint már mondottam, véleményem szerint ön nagyon természetesen bánik az emberekkel. Hatással van rájuk. És becsületes, tisztességes. Letitia néninek is ez a véleménye. Ráadásul még kutyája is van. – Igaz, hogy szeretem az embereket, de még jobban szeretek egyedül lenni. – Egyedül a kutyájával – emlékeztette Nympha. – De hogy tisztességesek lennének a szándékaim? Azt hittem, nem így gondolja. – Nicket elbővölte. Másképp gondolkodott, mint a nık többsége. – Tulajdonképpen sok minden más is közrejátszott. – Az, hogy kertelt, csak még jobban kíváncsivá tette Nicket.

250

– Például? – Addig faggatja, míg választ nem kap a kérdésére, határozta el. – Nos, ha annyira tudni akarja, itt van például az a tény, hogy képes volt eljönni északra, hogy kiderítse, ki az az ember, akit meggyilkoltak a golfpályán – pedig nem is ismerte. Még csak nem is önt gyanúsították a gyilkossággal. Egyszerően csak tudni akarta az igazságot, és azt akarta, hogy a gyilkos elnyerje méltó büntetését. És amikor az én kocsim meghibásodott, minden további nélkül felajánlotta a sajátját, és nem élt vissza a helyzettel – legalábbis eddig nem. – Egy pillanatra zavarba jött. – Kedves volt a nagynénémmel – a szemébe nézett –, és velem. És türelmes volt Milburnnel szemben, holott mindvégig gyanította, hogy nem tiszta. Gondolja csak végig – magyarázta jámboran –, ha az alsóházban ülne, talán tehetne valamit a felderítetlen gyilkosságok ügyében, vagy más egyéb fontos, megoldatlan ügyben. – Felejtsük el az alsóházat, rendben? – ajánlotta Nick, de közben tudta, hogy ı nem fogja. Nympha beleültette a bogarat a fülébe. – Komolyan gondoltam, amit az anyagi támogatásról mondtam. – Nem fogadhatok el pénzt egy hajadontól. – Tudta, hogy azzal, hogy hajadonnak nevezte, szíven szúrta. De a törvény szempontjából és az emberek szemében nem volt más. – Ez nem volt szép öntıl, Lord Nicholas. Egyáltalán nem volt szép. Milyen kár, hogy Mr. Milburn nemesi címre vágyik – ı nem lenne ilyen válogatós.

251

Nick magában mosolygott a makacsságát és önérzetességét látva. Szóval azt hiszi, hogy ha ahhoz az emberhez hasonlítja, kihozhatja a sodrából? – Nos, egyezzünk meg abban, hogy még gondolkodom a dolgon és az ajánlatán. Rendben van? – Azt hiszem, egyelıre be kell érnem ennyivel. Biztos vagyok benne, hogy az édesapja büszke lenne önre, ha politizálna. – Szomorkás volt a hangja. Nick érezte, hogy kárpótolnia kell a csalódásért, amit okozott neki, de azt még nem tudta, hogyan. Annie összehúzta magát, és a napra állt, hogy ne fázzon annyira, hátat fordítva ezzel Nymphának és Nicknek. Ha erkölcsös férfi lett volna, Nicknek még csak eszébe sem jut, hogy megcsókolja Nympha Herbertet. Ez is azt mutatja, milyen gyarló az ember. – Nympha? Én még mindig nem teljesen értem, miért szeretné, ha jelöltetném magam az alsóházban. De megígérem, mérlegelni fogom a dolgot. Kiegyezünk ennyiben? – Mögöttük a tulipánok mind bimbósak voltak, már nem sok hiányzott hozzá, hogy teljes színükben pompázzanak. Zavarában Nympha felemelte a fejét. Felemelte és hozzáközelítette a kora tavasz ellenére Nick máris egészséges barnára sült arcához. A férfinak nem volt más választása, megcsókolta, és nem is akárhogyan.

252

Tizenötödik fejezet A vacsora csendben zajlott. Nympha a kék selyemruháját viselte. Lord Nicholas nem fukarkodott a bókokkal. Mrs. Coxmoor nemkülönben megdicsérte az unokahúgát, amikor a vacsorát megelızıen megjelent a szalonajtóban. – Remekül festesz ma este, drágám. Miután a desszertet is elfogyasztották, visszavonultak a szalonba egy kis beszélgetésre. Lord Nicholas Mrs. Coxmoor javaslatára egy üveg portói bort is magával vitt. Csak azért, mert egyedül volt férfi a társaságban, nem akarta tıle megtagadni elhunyt férje kiváló borát, és azt sem várta el tıle, hogy egyedül igyon. – Nekem is az a véleményem, hogy komolyan fontolóra kellene vennie a jelölését az alsóházban. – Mrs. Coxmoor nem hagyta annyiban, csak visszatért az elızı témájukhoz. – Ön nagyon okos, intelligens fiatalember, épp olyan, amilyenekre az alsóházban szükség van. Komolyan mondom, jelöltetnie kellene magát a saját választókerületében. Biztosan sokan ismerik. Kapcsolatba lépne a tory párt vezetıivel – vagy a whigekkel, ha azokkal jobban szimpatizál –, és támogatást szerezne. Az édesapja rendelkezik némi befolyással? – A mandátummal ı rendelkezik. Bennem egyszerően sohasem merült fel a gondolat, hogy politizálnom kellene. – Miközben beszélt, meglötyögtette a poharában a bort, és a színét vizsgálgatva a gyertyához tartotta. – Elképzelhetınek tartom,

253

hogy az illetı, aki jelenleg él vele, némi ellenszolgáltatásért hajlandó lenne róla lemondani. – Na látja! – gyızködte Nympha. – Nincs mese, jelöltetnie kell magát! – Jelentıségteljesen nézett a barátjára. Mert hiszen nem volt több, mint barát a számára, vagy… Nem merte többnek tekinteni. A kettejük közötti különbség, jelentıs volt. Ha az édesapja rendelkezett az országgyőlési képviselıi mandátummal, Lord Nicholasnak csak egy szavába kerül, és megkapja. Vagyis nincs szüksége az ı pénzére. De neki szüksége volt rá. Most döbbent csak rá, mennyire, amikor rájött, milyen kicsi az esélye, hogy valaha is az övé legyen. A nagynénje végül félretéve az alsóházi képviselıség kérdését, más témát hozott szóba. Foley lépett be a helyiségbe, és hajolt meg Lord Nicholas elıtt egy levéllel. – Ez a levél ebben a pillanatban érkezett a Nelthorpekastélyból az ön részére, uram. Nick elnézést kért a hölgyektıl, feltörte a pecsétet és széthajtotta a papírlapot. – Milburntıl jött. Azt akarja, holnap játsszunk egy teniszmérkızést. Milyen különös! Le mertem volna fogadni, hogy ha egyszer elment innen, többé még messzirıl sem akar látni bennünket. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy még egyszer viszontlátom, mielıtt elmegyek. Nymphának megütötte a fülét az utolsó két szó. Valóban nem volt már semmi oka rá, hogy tovább maradjon Nottinghamben. Bár biztosra vette, tudja, ki a gyilkos, semmit nem tehetett az

254

ügyben, és ez módfelett bosszantó lehetett. Valószínőleg már nagyon vágyott haza, és mégis tovább maradt. – Talán még egy utolsót akar önnel játszani, mielıtt visszamegy délre. – Mrs. Coxmoor az arcát fürkészte. – Gondolom, már nagyon szeretné látni a házát. Lehet, hogy el is készül, mire hazamegy. Nem mintha azt szeretnénk, ha elhagyna bennünket. Nehogy félreértsen. De el tudom képzelni, milyen sok teendıje lehet. Nagyon kedves volt öntıl, hogy elkísérte Nymphát hozzám. Nagy örömömre szolgált, hogy vendégül láthattam a házamban, és tudnia kell, hogy továbbra is szívesen látom, ameddig csak maradni kíván. Bólintott, amikor Foley megérkezett a tálcával és a teával, és letette Nympha elé. – Képzelem, a kutyája hogy várja már – jegyezte meg Nympha, majd magában hozzátette: a nıkrıl nem is beszélve. Biztosan sokan legyeskednek körülötte, mint jóképő fiatalember körül, akinek az új házában már csak egy csinos kis feleségre van szüksége. Már a puszta gondolattól is görcsbe rándult a gyomra, ahogy elképzelte Lord Nicholast egy gyönyörő nıvel – mert hisz az ugyebár csakis lélegzetelállítóan szép lehetett. Egy átlagos nıvel, akiben nincs semmi rendkívüli, el sem tudta képzelni. Kiöntött egy csésze teát a nagynénjének. Amikor felvont szemöldöke láttán Lord Nicholas biccentett a fejével, neki is öntött egy csészényit a forró italból. Végül magának is töltött, és ivott egy kortyot. Összeszorult a szíve, ha arra gondolt, hogy Lord Nicholas Stanhope örökre eltőnik az életébıl. Úgy érezte, senki nem léphet a helyébe, de még csak a nyomába sem.

255

A társalgás jelentéktelen dolgokról folyt, de Nympha gondolatai egyébként is máshol jártak. – Én megyek lefeküdni – jelentette be Mrs. Coxmoor, miután elfogyasztotta a teáját. – Ez a bál több erıt kivett belılem, mint gondoltam. Önök ne zavartassák magukat, maradjanak és beszélgessenek tovább nyugodtan. Megbízom Nymphában és önben is, Lord Nicholas, és Foley is itt lesz a közelben. Még hallani lehetett, amint az elıtérben utasításokat adott Foleynak, majd kacag egyet, és felmegy a lépcsın. Amikor magukra maradtak, Nympha öntött még egy kevés teát magának. Találkozott a tekintete a lordéval, és elnevette magát. – Na, ha eddig nem tudtuk volna, most már tudjuk, mihez tartsuk magunkat. – Hmmm. Ez a legjobb taktika. Az ember, ha megdicsérik, mindig igyekszik a dicséretre még jobban rászolgálni. – Megitta a teáját, és kimért, lassú mozdulattal letette a kezébıl a csészét. Hosszan, elgondolkodva nézett Nymphára, amitıl a lány kellemetlenül érezte magát. Olyan volt, mintha átlátna rajta, mintha olvasna a gondolataiban. Képes lenne rá? Nympha remélte, hogy nem. Kis kortyokban iszogatta a teáját, és a csészéje mögül figyelte Nicket. Merjen-e maradni vagy sem? Van-e elég akaratereje, hogy elmenjen vagy sem? Mint aki elszánta magát a végsı döntésre, határozott mozdulattal letette a csészéjét és felállt. – Azt hiszem, a legjobb lesz, ha most én is nyugovóra térek. Késıre jár, és tegnap éjjel keveset aludtam. Nick is felállt és az ajtóhoz kísérte.

256

A bejáratnál Foley úgy tett, mintha semmit sem látna és semmit sem hallana, de mégiscsak ott volt. Nympha Lord Nicholasra emelte a tekintetét. Hirtelen kicsit ideges lett, de hogy miért, abban nem volt teljesen biztos. Még egyszer sem fordult elı, hogy túl messzire ment volna. Mellette haladt, de nem túl közel. – A nénikéje szeretné, ha már elmennék? – A hallban az asztalról elvett egy gyertyát, meggyújtotta és odaadta Nymphának, amikor a lépcsı aljához értek. Nick nem beszélt mellé, kerek perec megkérdezte, amire kíváncsi volt. – Nem hiszem, semmi ilyesmit nem mondott. Ma este is felajánlotta önnek, hogy addig maradjon, ameddig kedve tartja. Lehet, hogy azt hiszi, épp ön az, aki már menni akar? – Nympha elvette a gyertyát. Nem mert Nickre nézni, ezért inkább a lángot bámulta mereven. – És ön? Ön szeretné, ha elmennék? – Nick a szépen megmunkált, faragott lépcsıkorlátnak dılt, karba font kézzel. Nympha úgy érezte, erıt kellett vennie magán, nehogy másképp tegyen. Mintha visszafogta volna magát. Micsoda kérdés! Mindig arra nevelték, hogy ıszinte legyen, hogy soha ne hazudjon. Márpedig erre a kérdésre nem lehetett másképp, csak igennel vagy nemmel válaszolni. Most mit tegyen? – Én személy szerint nagyon élvezem a társaságát – válaszolta végül. Úgy döntött, amennyire muszáj, megmondja az igazat. – Szeretné, ha maradnék még? – Feszülten figyelte, amitıl ismét kényelmetlen helyzetben érezte magát. Zavarában az elegáns nyakkendıjét nézte.

257

– Hiányozna, ha elmenne – vallotta be, pedig nem állt szándékában ilyesmit kimondani. Nick arca abban a pillanatban felderült. Elırenyújtotta a kezét, megfogta a Nympháét és elvette a korlátról. Úgy tartotta a tenyerében, mint egy nagyra becsült kincset. Lassan a szájához emelte és megcsókolta. Nympha soha nem gondolta volna, hogy egy kézcsók ilyen érzéki is tud lenni. Lord Nicholas bebizonyította. Nymphának egyszerre futott végig a hideg a hátán, és öntötte el a meleg. – Jó éjszakát, kedvesem. – Szelíd, de férfiasan mély hangját hallva szinte remegett. Alig jött ki hang a torkán. Épphogy csak jó éjt tudott kívánni, s már szaladt is fel a lépcsın, hogy még azelıtt elérje a szobáját, mielıtt a nyakába ugrana és kérve könyörögjön neki, hogy hadd legyen a kedvese minden tekintetben.

Szombat reggel enyhe volt az idı, fátyolosan sütött a nap. Nympha kinézett az ablakon, és örömmel állapította meg, hogy a tulipánok többsége teljesen kinyílt. A tavasz kétségtelenül beköszöntött. Nympha szinte érezte a levegıben. Milyen boldog volt, hogy Lord Nicholas úgy döntött, tovább marad. Alig hitte el, hisz a háza már majdnem kész volt, csak arra várt, hogy jóváhagyja az utolsó simításokat. Érthetetlen volt számára a dolog, de úgy határozott, inkább örül neki, mintsem töpreng rajta. Jókedvő volt, szinte repült le a lépcsın. Az ebédlıbe toppanva ott találta Lord Nicholast a Nottingham Review-val és egy csésze

258

kávéval. Nick felállt, meghajolt elıtte, majd visszaült a székre, amikor Nympha intett neki. Miután elvett egy étellel telerakott tányért a tálalóasztalról, Nympha is helyet foglalt, nem túl közel hozzá. Mágnesként vonzotta, ezért nem merészkedett közel hozzá. – Ugye ma teniszeznek Mr. Milburnnel? Hány órakor? – Nem nézett rá, a zsemlét tanulmányozta elmélyülten, miközben megvajazta. Nick félretette az újságot, letette a kávéscsészét, és intett Foleynak, hogy töltsön. – Azt nem írta, de ha jól sejtem, valamikor délelıtt. A kastélybeliek nem arról híresek, hogy korán kelnek. – Szóval mégis megtartják az esküvıt? – Nympha szkeptikusnak tőnt, de miért is ne lett volna az. – Hacsak nem mondja le valamelyikıjük, vagy a hercegné nem talál valakit, aki neki jobban tetszik, és aki hajlandó feleségül venni Lady Anne-t. Szerintem, akárki is lesz az, nehéz élet vár rá. – Nick szélesen mosolygott Nymphára, aki letette a kezébıl a teáscsészét. Kerekre nyílt a szeme. – Gondolja, hogy ilyesmi is elıfordulhat? Hogy Lady Anne meggondolja magát? Jóságos ég! – Volt már rá példa. Mindaddig, míg ki nem mondják a boldogító igent és alá nem írják a nagy könyvet, minden lehetséges. – Addig egy menyasszony sem akarja elhagyni a templomot – mondta Nympha. – Nem lenne érvényes a házasság. – Nick imádnivalóan szemérmesnek látta.

259

– A különengedélyekhez hogy áll az édesapja? – Nick eljátszadozott a gondolattal, hogy különengedélyt kér, pedig gyanította, hogy – ha igent mondana –, Nympha ragaszkodna hozzá, hogy az édesapja tartsa az esküvıi ceremóniát. – Ha két különbözı egyházközséghez tartoznak a házasulandók, mindkettıt be kell jelenteni. De miért beszélgetünk mi ilyen unalmas dolgokról? – Ön szerint a házasság unalmas téma? Nympha elvörösödött. Nick élvezettel provokálta. – Nem, azt nem mondanám – felelte. – Csak nem olyasmi, amirıl az emberek reggeli közben váltanak szót. – Á! Értem. Majd odafigyelek rá, hogy csak ebéd vagy vacsora közben hozzam szóba – ugratta Nick, és figyelte, hogy Nympha arca egyre vörösebb lett. – Ön, ön… Lehetetlen alak! – Nympha beleharapott a zsemlébe. Egy kis darab vaj ott maradt a szája szélén. Nick azt kívánta, bárcsak lenyalhatná. – Nem bánja, ha megnézem a játékukat Mr. Milburnnel? – Azt hittem, többé sohasem akarja látni – válaszolta Nick, és még a gondolatától is elfintorodott annak, hogy Nymphát újra eltalálhatja a teniszlabda. – Nem is rá vagyok kíváncsi. Tetszik, ahogyan ön játszik, és arra gondoltam, szívesen megnézném még egyszer. Nicknek az az érzése támadt, mintha azt is hozzá akarta volna tenni, hogy utoljára, mielıtt elmegy. Nickkel életében elıször fordult elı, hogy nem tudta, hogyan értékeli a közeledését egy hölgy.

260

– Mit szólna hozzá, ha azt mondanám, ezentúl gyakrabban láthat teniszezni? – Ennél egyértelmőbben nem mert fogalmazni. Legszívesebben már megkérte volna a kezét, de nem merte, mert nem volt biztos a dolgában. Egy férfi sem szereti, ha kosarat kap. Elızı alkalommal is, amikor a házasságra célzott, Nympha azt hitte, tréfál! – Csak nem teniszpályát szándékozik építeni otthon? A golfpálya mellé? – Ha én ott játszanék, ön pedig itt maradna, aligha nézhetne meg. – Nicknek úgy tőnt, Nympha elkedvetlenedett a hallottak hatására. – Az igaz. Esetleg, amikor látogatóba mennék a családomhoz. Tudja, nem szeretném megszakítani a kapcsolatot velük. Nem lennék rá képes. – Egy percig sem feltételeztem, hogy igen. Abban a pillanatban Mrs. Coxmoor érkezett a szobába sietısen. Elıször Nickre, majd az unokahúgára tekintett. – Gyönyörő reggelre ébredtünk, nemde? Gondolom, szívesen ütne néhányat, mielıtt Mr. Milburn megérkezik? Szerintem Nympha kiváló partner lehetne a gyakorláshoz. Nick felállt, amikor a vendéglátója a helyiségbe lépett. Nymphára pillantott. A lány szeme csillogott az ötlet hallatán. Hmm. Tollasozni jól tud, ügyesen játszott. – Lenne kedve megpróbálni? Valóban jól jönne egy kis gyakorlás. Tudja, Milburnnek jók a szervái. – Egy perc és kész vagyok. – Nympha felugrott az asztaltól, és örömében egy csókot nyomott nagynénje pirospozsgás arcára.

261

Az unokahúgáénál csak egy árnyalattal halványabb kék szempár Nickre szegezıdött. Nick azt olvasta ki belıle, hogy mesterkedik valamiben. Mosolygott, pukedlizett elıtte, majd Nymphával együtt elhagyták a szobát. Egyikıjüknek sem volt sok idıre szüksége ahhoz, hogy átöltözzön a játékhoz. Nympha választása egyik régi ruhájára esett, amelyiknek a szoknyája rövidebb volt a többinél. Nick a lépcsı alján várakozott. Türelméért meg is kapta méltó jutalmát, ahogy Nympha felbukkant a lépcsı tetején. – Remek! Nagyon jó választás a teniszhez! – Nicknek azonnal megakadt a szeme a szokásosnál rövidebb szoknyán, és megelégedéssel állapította meg magában, hogy az nemcsak hogy célszerőbb viselet a sporthoz, de többet is enged látni Nympha kecses alakjából. A pótolhatatlan és mindenre odafigyelı Foley már ott is termett mellettük a teniszütıkkel és labdákkal. Még arra is volt gondja, hogy egy könnyő köpenyt Nympha vállára terítsen, nehogy megfázzon a friss idıben. – Jó játékot, hölgyem és uram – mondta, és a bejárati ajtóhoz kísérte ıket. – Ön szerint Foley romantikus lélek? – kérdezte Nick. – Kizárt! – vágta rá Nympha kuncogva. – Lehet, hogy tévedek, de nekem az a benyomásom, hogy szívesen lát bennünket együtt. Nympha arca elkomorult, minek láttán Nick azon töprengett, vajon mi lehetett az oka. Az, amit Foleynak mondott kettejükrıl? De vajon miért zavarná annyira? Bocsánatot kért, amiért hozományvadásznak nevezte. De attól még úgy gondolhatja. És

262

tisztességesnek is nevezte. De akkor miért van annyira ellene, hogy udvaroljon neki? – Adjon bele mindent. Játsszon, ahogy csak bír. Ne kíméljen, kérem! – Ha azt hiszi, hogy fel tudom venni önnel a versenyt ebben a szoknyában, hát nagyon téved – mondta Nympha, és az ütıvel játékosan megütögette Nick hátsóját. – Na de kisasszony! Ön kacérkodni mer velem?! – Nick ugyanúgy, ahogy Nympha is tette, megveregette a fenekét a teniszütıvel. – Eszemben sincs! De félre a tréfát, mindent megteszek, hogy jól bemelegedjen és méltó ellenfele lehessen Mr. Milburnnek. Bár az az érzésem, íjászatban nagyobb segítségére lehetnék. Lövés közben nem zavarna annyira a szoknyám. – Kár, hogy nem játszhat bricseszben. – Nympha arcán látva a megbotránkozás jelét, hozzátette: – Nem azt mondtam, hogy bricseszben kellene játszania, csak azt, hogy kár, hogy nem játszhat bricseszben. – Pedig a formás lábaival és csinos alakjával milyen jól festene benne, gondolta magában. A teniszpályán elkezdtek egymásnak adogatni. Ha Nymphát zavarta is a szoknyája, a játékán nem látszott. Ügyesen adogatta vissza Nick labdáit. Természetesen Nick igyekezett minél jobban célozni és a közelébe ütni, kifejezetten ügyesen és erısen ütötte vissza a labdákat. Amikor érezte, hogy kezd elfáradni, Nympha javasolta, hogy tartsanak egy kis szünetet, és kóstolják meg a limonádét, amit James vitt nekik.

263

– Öntsön, kérem, egy pohárral. Olyan szomjas vagyok, hogy akár az egész kancsóval meg bírnám most inni. – Nick leült a padra és behunyta a szemét, amíg várt az italra. Nympha mindkettıjüknek öntött, majd keresett magának egy helyet, ahol úgy gondolta, biztonságban lesz, de ahonnan jól is lát. – A másik térfélen fog játszani? – Ön Milburn mögé akar ülni? Azt hiszi, ott biztonságban lesz tıle? – Lord Nicholas a szemöldökét ráncolta. – Nem hiszem, hogy jó ötlet. – Kiitta a pohara tartalmát, majd újra teletöltötte. Bármit is válaszolt Nympha, már nem hallhatta, mert nyílt az ajtó, és belépett rajta Mr. Milburn. Nem tétovázott sokáig, levette a kabátját. A kabátja alatt ugyanolyan lezser vászoninget viselt, mint Lord Nicholas. Tett néhány megjegyzést az idıjárásra, mondott pár mondatot a kastélybeli életrıl és a teniszjátékukról. Nympha gyanította, hogy nem lesz egy barátságos mérkızés. S a gyanúja be is igazolódott. Ami a pályán folyt, sokkal inkább volt küzdelemnek, mint játéknak nevezhetı. Nick szervált, s a labda épphogy csak átment a háló fölött. Mr. Milburn futott, hogy elérje, és hasonló módon épphogy csak átejtette a háló fölött. Egy ilyen kezdés után azonnal látni lehetett, hogy Milburn számára Lord Nicholas sokkal több volt, mint kemény ellenfél – valamilyen oknál fogva nemcsak le akarta gyızni. A labda, mint a villám cikázott ide-oda. Nympha érezte, hogy a nyaka ki fog fáradni, úgy kapkodta a fejét.

264

Aztán véget ért az elsı szett. Mindkét férfiról patakokban folyt az izzadság. James egy-egy törülközıt és egy újabb kancsó limonádét hozott. – Döntetlen az állás – közölte Nympha. Mr. Milburn csodálkozva nézett rá, mint aki észre sem vette, hogy ı is ott van. Elvette az üdítıt, amit kiöntött neki, aztán leült, és mereven bámulta Lord Nicholast. Nem szólt semmit, csak ült némán, mintha erıt győjtene. Nympha kiöntötte a férfiaknak az utolsó pohár limonádét, aztán keresett egy olyan helyet, ahová feltételezése szerint Milburn nem üthetett. Lehet, hogy megfeledkezett róla, de Nympha nem bízott benne – azok után, ami történt, a legkevésbé sem. A mérkızés továbbra is keményen folyt. Nympha azon merengett, vajon jó ötlet volt-e, hogy Nick vele „bemelegített”, ahogy ı fogalmazott. Nem merte Nicknek nevezni, de azt látta, hogy nem tiltakozott, amikor Mr. Milburn úgy szólította. Egyszer csak szétment a labda! Valószínőleg nem ilyen erıs és kemény ütésekre tervezték. Nympha észrevette, hogy a tálca mellett van egy másik. Érte ment és odagurította Nicknek. Jelezte a férfiaknak, hogy elhozza a tönkrement labdát, nehogy a nagy viadalban ne vegyék észre és újra eltalálja egy labda. A bır széthasadt, és a gyapjú egy része kihullott a belsejébıl. Nympha félrerakta és visszaült, hogy tovább figyelje az eseményeket. Mr. Milburn olyan erıvel ütötte meg a még ép labdát is, amilyenre példát Nympha még nem is látott. Nick nem volt felkészülve a fogadására, és a labda eltalálta a vállán.

265

Nympha megdöbbenve látta, hogy Mr. Milburn nem hogy sajnálta vagy aggódott volna Nickért, aki kiejtette a kezébıl az ütıt, és a vállához kapott, hanem inkább utálattal és elégedetten nézett rá. – Ezzel ennek a mérkızésnek vége – jelentette ki Nympha, és odaszaladt Nickhez, aki még mindig a vállára szorította a kezét. – Ezt nevezem, Milburn. – Ugye? – Milburn Nympháról tudomást sem véve csúfondárosan vigyorgott Nickre. – Remélem, elment a kedve a tenisztıl – legalábbis mára. – Nehogy azt higgye – mondta Nick, miközben a jobb vállát masszírozta. Aztán lehajolt az ütıjéért. – Még egy menet hátravan ebbıl a szettbıl. Nympha nem hitt a fülének. Mr. Milburn nemkülönben hitetlenkedett. Biztos, hogy nem tud játszani! És épp a jobb válla! De Nick nemcsak hogy játszani tudott, hanem nyilvánvalóan vissza is akart vágni Milburnnek. Legalább ugyanakkora erıvel, mint amekkorával Milburn ıt megütötte, beleütött a labdába. A labda csak szállt. Mr. Milburn majdnem elesett, miközben megpróbálta visszaütni. Nick következı ütése szintén nagyon kemény és erıteljes volt. A labda ismét a túloldalon, közvetlenül az alapvonalon ért földet. Mr. Milburn láthatóan nem számított rá, hogy olyan messzire elrepül. Ezúttal el is esett, de úgy, hogy a nadrágja is kiszakadt. Félig guggolt, félig térdelt a földön. A vállát dörzsölte, és a fájdalomtól összerázkódott. A térdébıl, ahol a nadrágja kiszakadt, kiserkent a vér.

266

Nympha azt kívánta, legalább annyira fájjon neki, mint amennyire Nicknek is fájhatott a válla. – Kár – jegyezte meg Nick. Nehezen vette a levegıt, miközben a pálya másik végébe sétált, ahol Milburn is volt. – Azt hittem, le tudjuk játszani a mérkızést. Remélem, megtanulta, hogy soha ne becsülje alá az ellenfelét. Mr. Milburn lassan feltápászkodott, megvetıen Nickre pillantott, aztán szó nélkül a kabátjához bicegett, és belebújt. Csendben elhagyta a pályát, és becsapta maga mögött az ajtót. Nympha odarohant Nickhez, aki a falnak támaszkodott. A férfi sápadt volt és erıtlen, mint aki mindjárt összeesik. – Támaszkodjon rám, besegítem a házba. Borzalmasan néz ki! – Nagyon köszönöm, hölgyem. Ez igazán jólesett. – A tréfája mesterkéltnek tőnt. Becsukta a szemét, a fejét kissé hátrahajtotta, és kicsiket, de egyenletesen lélegzett. – A szarkazmus nem áll jól önnek, különösen nem, amikor fájdalmai vannak, látom a szemén, hogy rosszul van. Nos, hajlandó végre velem jönni? Nick félig elmosolyodott, és bólintott. – Vigyen, ahová akar. Úgy látom, nem sok más választási lehetıségem van. James az ajtóból látta, hogy érkeznek, és azonnal átvette Nymphától a támolygó Nicket. Nympha nagyon hálás volt érte. Nick úgy érezte, súlyos mázsákat cipel a lábain. Mrs. Coxmoor megdöbbent, amikor meglátta a házba érkezı triót. Ragaszkodott hozzá, hogy azonnal megnézze Nick vállát.

267

Nympha levegı után kapkodott, amikor James levette Nickrıl az ingét, és felfedte izmos mellkasát és széles vállát. Nem illett odanéznie, de le sem tudta venni róla a szemét. – Jól látom, hogy ez nem egy szokványos teniszmérkızés volt? – tette fel a kérdést Mrs. Coxmoor. – Jól, asszonyom, és ha nem haragszik, én inkább most felmennék a szobámba. Simpsonnak van valami csodakenıcse, amitıl megszőnik a fájdalom és hamarabb begyógyul a seb. Most jót tenne egy kicsi belıle. Nympha gyanította, hogy Nick egyszerően nem akarta, hogy ilyen állapotban lássák. És azt is gyanította, hogy jobb lesz neki, ha lefekszik, mielıtt összeesik. Mrs. Coxmoor hátrébb lépett, mondott valami vigasztalót, majd meghagyta Jamesnek, hogy kísérje a szobájába Nicket. – Az az ember! – mérgelıdött, miután a férfiak elmentek. – Nos, ha ez elégtétel az ön számára, Mr. Milburn még rosszabb állapotban van, mint Nick, akarom mondani, Lord Nicholas. A nadrágja is kiszakadt a térdén, úgy elesett, és csúfos vereséget szenvedett. – Mennyi lett az eredmény? – Harminc nulla, és még vége sem volt az elsı menetnek. Nem is tudom, mi lett volna, ha végig lejátsszák a mérkızést. – Ezt örömmel hallom. Ezek után el nem tudom képzelni, miért akart annyira teniszezni, ha nem is tud olyan jól? – Csak arra tudok gondolni, hogy ártani akart Lord Nicholasnak. – Elképzelhetı. – Mrs. Coxmoor átballagott a szalonba, és intett Nymphának, hogy kövesse.

268

A nap hátralévı része csendesen telt. A szolgálók is szinte lábujjhegyen tették a dolgukat, nehogy felzavarják a pihenı vendéget. Az egyedüli esemény, ami megzavarta a délután nyugalmát, Lady Anne látogatása volt. A lady meg akarta nézni Lord Nicholast. Foley azonban egyértelmően közölte vele, hogy az teljességgel lehetetlen. Mivel éppen az elıtéren ment keresztül, amikor Lady Anne a házba érkezett, Nympha üdvözölte a hívatlan vendéget. – Miben segíthetek, hölgyem? Lord Nicholas jelen pillanatban a szobájában pihen, és nem lenne jó, ha bárki is zavarná. – A megvetésre méltó, hitvány alak. El sem tudom mondani, milyen állapotban volt Sir Jared Milburn, amikor hazatért az ön lordjával játszott kis teniszmérkızés után. – Sir Jared? – Nymphának azonnal megütötte a fülét a név. – A nagybátyja távozott az élık sorából? – Még nem is hallották? Tegnap, ha tudni akarja. Mr. Milburn nagybátyja tegnap meghalt? Nem is mondta! Az pedig, hogy megjelent a bálon, ahelyett hogy gyászolta volna a rokonát, egyszerően döbbenetes! Ugyanakkor valahol mégsem volt meglepetés – attól az embertıl semmi sem volt az! Nympha hiába próbálta megbékíteni, Lady Anne-t nem lehetett lecsendesíteni, dühödten és sértıdötten hagyta el a házat. Az este aztán végül valóban csendben és nyugalomban telt, amiért Nympha végtelenül hálás volt. Vacsoránál Nick is csatlakozott hozzájuk. Csak néha suhant át fájdalom az arcán, miközben evett. – Holnap én is elmennék önökkel a templomba.

269

– Természetesen. A plébános minden bizonnyal megemlíti majd a beszédében a néhai Sir Cosmo Milburnt. – Vagyis Milburn megszerezte, amit akart? – Nick szavaiból érzıdött a megvetés. – Meg. És bár a kezében van, amit akart, lehet, hogy már úton van London felé. – Mrs. Coxmoor megemelte a poharát. – Arra, hogy a világ legkellemetlenebb alakja elhagyja Mansfieldnek még a környékét is.

Tizenhatodik fejezet Nick felszisszent, amikor Simpson hozzáért, hogy felébressze. Annak ellenére sajgott még a válla, hogy az inasa elızı este lefekvés elıtt bekente a kenıccsel. Lassan, óvatosan megnyújtóztatta az izmait. Talán ez a nap nem lesz olyan fárasztó, gondolta. – Elnézést, uram, de azt mondta, hogy részt kíván venni a reggeli misén. – Simpson kikészítette a ruháját. Homokszínő pantallót, finom anyagból készült, krémszínő mellényt és egy kiváló minıségő, jól szabott, sötétkék kabátot helyezett egy közeli szék támlájára. Nick legjobb pár cipıje, fényesre törölve a ruháktól nem messze állt a földön.

270

– Igen-igen. Kérdezhetnéd, hogy mi ez az ostobaság már megint? – Nick kikászálódott az ágyból, megmozgatta a vállát, és megnyugvással tapasztalta, hogy a fájdalma valamelyest csökkent. – Ha a véleményemre kíváncsi, uram, szerintem nem ostobaság. – Hanem mi? – Ön nem szokott ostobaságokat elkövetni. Egyszerően mostanában így alakulnak a dolgok. Ez a Mr. Milburn is csak úgy felbukkant, és tessék, mi lett a vége!? – Az inas kikészítette a borotválkozáshoz szükséges eszközöket, és a fejét ingatta, amikor a gazdája, ahelyett hogy hagyta volna, ı csinálja, elkezdett borotválkozni. – Most már Sir Jared. A bál napján átköltözött a túlvilágra a nagybátyja. – Nick sokat sejtetıen mosolygott eszes inasára. – Valóban? És ennek ellenére eljött? Megdöbbentı a viselkedése, én mondom. – Simpson felsegítette urára az ingét, aki így pillanatok alatt útra készen állt. Amikor csatlakozott a reggelinél a hölgyekhez, úgy érezte – hacsak a tiszteletes, Bowerbank atya nem azon prédikátorok egyike, akik szeretik hallani a saját hangjukat és hosszan hirdetni Isten igéjét –, minden további nélkül ki fog bírni egy órát a templom kemény padjain ülve. Mrs. Coxmoor hintóján indultak útnak. Nicket elbővölte az a kényelem és pompa, ami a jármőben fogadta. Most már nem csodálkozott azon, hogy Nymphának nem volt kedve átülni az ı kocsijába, amikor a sajátja olyan szerencsétlenül járt.

271

Nympha azt az elegáns kalapot viselte, amit ı vett neki Nottinghamben. Remekül állt neki a kék szalaggal és a virágokkal a karimáján. A szép darabhoz a fehér muszlinruháját vette fel, aminek a nyakkivágását túl mélynek találta, ezért egy kámeával tőzte össze. Csodálatosan festett. A misére sokan eljöttek. A zenét egy kis orgona szolgáltatta. Nem volt olyan szép, mint amilyenen Londonban játszottak, de nem zavarta, mert Nympha mellett ült. A tiszteletes épp a prédikációjának a legfontosabb részéhez ért, amikor hangos moraj hallatszott. Az egész épület megremegett, mintha a démonok tiltakoztak volna az ellen, amit a lelkész mondott. Nick érezte, hogy mozog a föld. Félelmetes volt. Megszédült. Ahogy Nymphára pillantott, látta, hogy neki is elkerekedett a szeme a rémülettıl. Az emberek sikítottak, néhány pad felborult, a templom végében egy polcról lehullottak a könyvek, és a csillár ide-oda himbálózott. Nick felnézett, és látta, hogy a mennyezetrıl por és mész hullik. Pontosan ilyennek képzelte a világ végét. Mrs. Coxmoor köhögött. Mindenfelé por és mész. – Menjünk ki innen. A gerenda le fog szakadni. – Megragadta Nympha kezét, Mrs. Coxmoort talpra állította, és elindult velük ki az utcára. Ismét erıs mennydörgı hangokat hallottak, mintha ágyúk dörögtek volna. Mindenki azonnal el akarta hagyni az épületet. Az emberek megindultak az ajtó irányába. Egymással nem törıdve tülekedtek, préselték magukat elıre. Pánik tört ki.

272

– Nick! – kiáltotta Nympha, mert elszakadt Nicktıl, és a tömeg a földre lökte. Egy tagbaszakadt alak a feleségével rálépett, és végiggyalogolt rajta. – Fusson, ahogy csak bír! – kiáltotta Nick Mrs. Coxmoornak. Mindent elkövetett, hogy Nymphát kiszabadítsa. – Vigyázzanak! Álljanak félre! – Nympha a földön hevert, valószínőleg megsérült, és ı nem hagyhatta, hogy még valaki rálépjen! Letérdelt, és felkapta az ölébe. Arra, hogy megnézze, mi baja esett, most nem volt idı. Megindult, utat törve a tömegben. Sokan megsérültek. Nem Nympha volt az egyetlen, akit elsodort az emberáradat és a földre került. Bár ıket is sajnálta, számára egyelıre csak az volt a fontos, hogy Nymphát és Mrs. Coxmoort biztonságos helyen tudja. Végre kijutottak az utcára a friss levegıre. Az emberek elárasztották a templom körül a teret. Az arcokon riadalom és félelem tükrözıdött. Egy édesanya a gyermekeit számlálta. Egy férfi, akinek a várandós felesége elájult, orvosért kiáltozott. Bowerbank tiszteletes próbált segíteni a sebesülteken. Nick Nymphát az utcától nem messze egy ledılt síremlékhez vitte, hogy nekitámaszkodjon. Nagyon aggódott érte. Mrs. Coxmoor egy másikra ült le. A férfi körbenézett, és látta, hogy az emberek kezdenek megnyugodni, halkan, félve suttognak, egymást fogják, támogatják és vigasztalják. Nick leverte a port és meszet Nympha hajáról, s csak ekkor vette észre, hogy az új kalap minden bizonnyal leesett a fejérıl, és ott maradt a templom padlózatán. – Hol fáj?

273

– Ó, itt is, ott is. De nem olyan rossz. Biztosan borzalmasan nézek ki. Szerencse, hogy nincs a közelben tükör. – A ruhája tönkrement. Összepiszkolódott és elszakadt. Nick a helyzet komolysága ellenére félig elmosolyodott. Mrs. Coxmoornak a fején volt a kalapja. Leseperte a ruháját, aztán körbenézett, hogy lássa, mekkora a kár. – Itt egyhamar nem lesz mise. A templom nyugati részébıl sikítás hallatszott. Az embereknek megfagyott az ereikben a vér. Nick a nyakát nyújtotta. Látni akarta, mi történt. – Valakire ráesett egy kı a tetırıl – világosította fel egy másik bámészkodó. – Nick, nézze meg, mi történt – javasolta Mrs. Coxmoor. – Én majd vigyázok Nymphára. Nick eleget téve a kérésnek elindult, és nemsokára rátalált Lady Anne-re, aki hisztérikusan sírt, miközben a mozdulatlan Sir Jared Milburn mellett térdelt. A férfi fejénél egy kı vízköpı hevert. – Nem! Nem! Ez nem lehet! – kiáltozta a közeledı Nick felé. Nick letérdelt a mozdulatlanul fekvı férfi mellé. Valóban az történt, amitıl tartott. – Halott, Lady Anne. – Kegyetlenül hangzott a szájából, de nem volt ideje vigasztalni. – A legjobb lesz, ha megkeresi a szüleit. Nick felegyenesedett, még egyszer lenézett a férfira, akit gyilkossággal és azzal gyanúsított, hogy Nymphát is megpróbálta megölni. Sajnálni nem igazán tudta, csak azért érzett szomorúságot, merthogy egy emberélet kihunyt.

274

Lady Anne a hercegnéhez futott, aki próbálta vigasztalni és megnyugtatni. Mögötte Lord Henry – magas termetével kirítt a tömegbıl – Lady Jane-t felsegítette a családi kocsira. Bowerbank tiszteletes gondjaiba vette Sir Jaredet. Nick visszament a hölgyekhez, és beszámolt a történtekrıl. Mindketten kifejezték sajnálatukat a szomorú baleset miatt, de arról, hogy miféle embert veszítettek el vele, mélyen hallgattak. – Menjünk. Remélem, a kocsi itt van valahol a közelben. Ön látja, Lord Nicholas? – Mrs. Coxmoor egy csipke zsebkendıvel legyezte magát. Nick ismét lábujjhegyre állt, és látta, hogy az ismerıs jármő lassan megpróbál átvágni a tömegen. Nem kérdezett semmit, megfogta Mrs. Coxmoor karját és felállította. – Köszönöm. Egyedül is boldogulok, Nymphának segítsen. – Mindjárt visszajövök – kiáltotta oda Nick Nymphának, nem törıdve Mrs. Coxmoor utasításával. – Addig ne mozduljon el innen. – Nem szívesen vált el tıle akár egyetlen pillanatra is, de mivel látta, hogy a kocsi már közeledik, tudta, nem tarthat sokáig. Ismét elindult, hogy utat törjön, de ezúttal az emberek már hajlandóbbak voltak arrébb húzódni. Sokan elindultak hazafelé, és kétségtelenül azon izgultak, mi várja ıket otthon. Mire a kocsihoz értek, a szolgáló már kinyitotta elıttük az ajtót. Nick segített Mrs. Coxmoornak beülni, megbizonyosodott róla, hogy minden rendben és jól ül, aztán sarkon fordult, és rohant vissza. Senki sem lehetett biztos afelıl, hogy a szokatlan, de szomorú esemény nem következik be újra. Ezért arra az esetre, ha újabb rengés rázná meg a várost, Nick minél messzebb akart lenni tıle. Visszasietett Nymphához.

275

Nympha pontosan ott és úgy állt, ahogy otthagyta – nekidılve a sírkınek. Talpra állította, és nem törıdve a körülöttük lévıkkel, megcsókolta. – Ha valami baja esett volna… – suttogta, és magához ölelte. – Jól vagyok. Minden rendben, legalábbis azt hiszem. – Nympha ránézett és félszegen mosolygott. Szépségét Nick szemében az arcára rakódott por és mész sem tudta elhomályosítani. Nick megfogta és az ölébe kapta, úgy vitte a kocsihoz, mint egy felbecsülhetetlen értékő kincset. Számára az volt – kincs. İt is óvatosan beültette a kocsiba a nagynénje mellé, és gondosan betakargatta. Mielıtt maga is felszállt volna a kocsira, a kocsishoz ment és megkérdezte tıle: – Mi a helyzet a városban? – Alig akad utca, ahol nem omlottak le kémények, ahogy én láttam és hallottam. – A férfi hitetlenkedve ingatta a fejét. – Vannak házak, amelyek megrepedeztek, ablakok törtek be, a gipszszegélyek pedig lepotyogtak. Még soha nem láttam hasonlót. És remélem, hogy nem is fogok. – A lovak felé intett a fejével, és hozzátette: – Szegény párák is idegesek voltak elıtte – mintha megérezték volna és talán még most sem nyugodtak. Nick bólintott, hogy megérti. – A legjobb lesz, ha azonnal visszaindulunk Coxmoor Hallba. Ki tudja, ott is mi vár ránk. – A rideg valóság tényének kijózanító gondolatával a fejében magára hagyta a kocsist, és beszállt a hintóba. A hölgyekkel szemben ült le.

276

– Ezt a misét soha nem fogom elfelejteni – szólalt meg Mrs. Coxmoor. A hangjából ítélve jobban megrendítették a történtek, mint ahogy az látszott rajta. – Le merném fogadni, hogy Bowerbank tiszteletes szerint ez Isten figyelmeztetése volt. Lehet, hogy igaza van. – Ott megy Sir Giles Arnold. İ is hazafelé igyekszik – állapította meg Nympha, ahogy kidugta a fejét az ablakon. – Gondolom, ı is kíváncsi rá, hogy mi várja otthon. – Nick a távolodó kocsit nézte, ami úgy száguldott, mintha ezer véreb üldözte volna. – Vajon a kastélyban esett kár? – Nympha hangosan gondolkodott. – Azoknak a falaknak ennél többet is ki kell bírniuk. – Nick próbálta megnyugtatni a hölgyeket, de valójában ıt is aggasztotta az épület sorsa. – Mit gondol, asszonyom, mennyit bír a kastély? – Nick úgy döntött, jobb, ha tudja az idıs hölgy, hogy mire számíthat, nehogy sokként érje a látvány. Nicknek fogalma sem volt róla, milyen állapotban lehet a kastély a földrengés után. – A férjem vastagra építtette a falakat, hogy védjenek a hideg ellen. Hátha a földrengésnek is jobban ellenálltak. – Elıfordulhat, hogy leomlottak a kémények. A kocsis azt mondja, alig van utca Mansfieldben, ahol nem dılt le egy kémény sem. – Nick próbálta felkészíteni a legrosszabbra. – Én bizakodom. – Mrs. Coxmoor összefont karral ült. Egy kicsit még mindig rémültnek tőnt. Bár már leseperte magát, a ruhája és a kalapja mindenütt poros és meszes volt. Mintha fél szemmel a hintóból a házak kéményeit figyelte volna.

277

Tulajdonképpen Nick is azt tette, amióta csak elindultak. Most végignézett magán. A legjobb mellénye mocskos volt. Kedvenc kabátjába beleette magát a por és a mész. Nadrágja a térdén piszkos lett, amikor letérdelt a földre a sírkertben. Mindent összevetve ramatyul festett. A csizmája sem volt kivétel – vastagon belepte a por. Hamarosan rátértek a Coxmoor Hallba vezetı sugárútra. Nick kinyitotta az ablakot, hogy minél elıbb lássa, esett-e kár a kastélyban, és ha igen, mennyi. Amikor végre megpillantotta, megnyugvással tapasztalta, hogy nagy kár nem eshetett benne. A kémények mind álltak. S amennyire meg tudta ítélni abból a távolságból, az ablakok is mind épségben voltak. – Nos? Mit lát? Nick behúzta a fejét, és a vele szemben ülı idıs hölgyre nézett. – Amennyire innen látom, nagy bajtól nem kell tartania. A kémények mind ugyanúgy állnak, és ezen az oldalon egyetlen ablak sem tört be. Mrs. Coxmoor bólintott, majd Nymphához hajolt. – Attól féltem, hogy egy romhalmazt hagyok rád. – Ne izgassa magát. Emiatt meg fıképp ne. – Nympha átölelte a nagynénjét, és megveregette a vállát. – Foley egyébként is mindjárt mindenrıl beszámol. Iszik egy csésze jó forró teát, és máris megnyugszik. Nick majdnem elmosolyodott. Jó szokás szerint, az angolok, minden bajra gyógyírnak tartották a teát.

278

A hintó lassított, majd megállt a kastély elıtt. Kiszálltak, és néma csendben álltak. Mind az esetleges károkat próbálták felmérni. Foley kinyitotta a bejárati ajtót, és bekísérte a házba az úrnıjét. Nympha és Nick egyelıre nem mozdultak, csak nézték az épületet. – Úgy tőnik, a házzal minden rendben. És ön? Ön hogy van? – Nympha felnézett Nickre. A tekintete tele volt aggodalommal. Nicknek hirtelen eszébe jutott, mennyire sajog és fáj minden porcikája, de a fejét rázta. – Voltam már rosszabbul is. – Jöjjön. Foley már biztosan elkészítette a teát, és gondolom, az ön számára valami erısebbet is tartogat. – Megfogta a kezét és maga után húzta. Nick nem tiltakozott. Micsoda nap volt! Nem elég, hogy a templom megrongálódott, az emberek megsebesültek és megrázták ıket az események, Nick tervei Nymphával is kútba estek. Mindaddig, míg a dolgok újra rendbe nem jönnek, várnia kell a leánykéréssel. Legalábbis ı így látta a legjobbnak. Eszébe jutott Sir Jared is. Vajon mi lesz a pénzével? Most már nem sok hasznát veszi. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal a fejében bekísérte Nymphát a házba. A szalon ajtajában Foley üdvözölte ıket. Nick egy székhez vezette Nymphát, majd visszament a bejárati ajtóhoz, ahol Foley utasításokat adott ki Jamesnek és egy másik szolgálónak. Miután azok elmentek, Nick hozzáfordult. – Mi a helyzet a kastéllyal? Mansfield romokban hever. A templom használhatatlanná vált és kémények omlottak le.

279

– Itt mi nem érzékeltünk olyan nagy földmozgást, mint amilyenrıl ön beszél. Volt egy nagyobb rengés, és egy különös moraj. A csillárt láttam, hogy mozog, de ezenkívül semmi. Elégedetten azzal, amit Foleytól megtudott, Nick éppen idıben tért vissza a szalonba, és vette el Nymphától a teát, amit kiöntött neki. Bár valami erısebbet is szívesen ivott volna, a teával is beérte. – Foley azt mondja, idehaza minden rendben van – mondta Mrs. Coxmoor halk hangon. – Beszéltem vele én is. Feltételezem, hogy nem mindenhol volt egyforma erısségő a rengés. Nympha lenyelte a korty teát. – Gondolja, hogy megismétlıdhet? – Nem tudom – válaszolta ıszintén Nick. – Le sem fogom hunyni a szemem ma éjjel. – Nympha idegesen elhúzta a száját. – Én annál inkább – szólt közbe Mrs. Coxmoor. – Nem egy idısebb embert láttam, aki szinte sokkot kapott. Remélem, mind rendbe jönnek, és nem végzik úgy, mint Sir Jared. Talbot, Mrs. Coxmoor hőséges komornája lépett a szobába. Az úrnıjéhez lépdelt és azt mondta: – Javasolhatom, hogy lepihenjen, asszonyom? Túl sok volt ez a mai nap az ön számára. – Igen, azt hiszem, az lesz a legjobb – mondta Mrs. Coxmoor, és egyetlen szó nélkül elhagyta a helyiséget. – Egek! Nagyon rosszul lehet – mondta Nympha –, ha még arra sem vette a fáradságot, hogy figyelmeztessen bennünket az illemre.

280

– És ön? Ön hogy érzi magát? Biztos benne, hogy nincs semmi baja? Én láttam néhány horzsolást, miközben a hintóhoz vittem. – Ó, semmiség az egész, bár az az alak, aki rám taposott, nem volt pehelysúlyú. – Feltartotta a karját, hogy megmutassa, hol szakadt ki a ruhája. Nick hitetlenkedve ingatta a fejét. – Tudom, hogy nem ez a legmegfelelıbb hely és idı rá, drága hölgyem, de ma rádöbbentem, milyen sokat jelent ön nekem. Semmi mást nem akarok és szeretnék az életben, csak azt, hogy mindig ön mellett lehessek. – Ezt úgy értsem, hogy megkéri a kezem? – Nympha mosolygott, és a kék szeme ragyogott. – Természetesen. – Nick letérdelt elé. Reménykedett és bízott benne, hogy igent mond. – Nos? – Reméltem, hogy megteszi, csak nem gondoltam, hogy épp akkor, amikor így nézek ki! Nick végignézett a saját öltözékén, és elnevette magát. – Én sem gondoltam volna soha, hogy ilyen ruhában és állapotban fogom megkérni a kezét valakinek. Nympha is nevetett. – Összeillünk – mondta, és szakadt, poros ruhájára mutatott. – Én is így gondolom, de nemcsak azért, mert egyformán koszosak vagyunk. Ön az a hölgy, akire egész életemben vágytam, és akit egész életemben kerestem. Nem is tudom, hogyan lehetséges, hogy mindvégig ott volt – hogy úgy mondjam – a szemem elıtt, és én észre sem vettem. Ezt soha nem fogom tudni megmagyarázni.

281

– Nos, ami engem illet, be kell vallanom ıszintén, én sem vettem észre önt. – Nympha nagyon óvatosan fogalmazott, és félve nézett Nickre. – De ez már a múlté, igaz? – Nick remélte, hogy a sóhajtás, ami Nympha mellkasából felszakadt, a megkönnyebbülés jele volt. – Igen. Az igazat megvallva nem is tudom, mit láttam a fivérében. Azonkívül, hogy udvarias volt velem, soha egy fikarcnyit sem tüntetett ki a figyelmével. Nick mosolygott. – Mindig jó modorú volt. – Ez önre is igaz. Ellenben ön nemcsak jó modorú, de hıs is. Megmentette az életemet, és megmentette a nagynénémet is. Soha nem tudom meghálálni önnek. – Nekem van néhány ötletem. Nympha arcát elöntötte a pír. – Ez azt jelenti, hogy igent mond. – És a családja? Én egy senki vagyok. – Nympha szeme égett a vágytól. – Hozzám jön feleségül és nem pedig a családomhoz. – Ó, én szeretem önt. Én… Talbot rontott be a szobába. Idegesen tördelte a kezét. Nem volt tudatában, hogy épp leánykérés közben zavarta meg ıket. – Miss Nympha, a nagynénje elájult. Nem tér magához. Kérem, jöjjön gyorsan. Azt hiszem, nagy a baj. İ mindig próbálja tartani magát. Nympha azonnal a komorna után sietett, de még útközben vetett egy pillantást Nickre.

282

Nick arra gondolt, a legjobb lesz, ha azonnal átöltözik. Valószínőleg rá vár a feladat, hogy Nottinghambe siessen dr. Grahamért. Jól gondolta. Nympha a nagynénje ágya mellett állt. A tenyerében tartotta idıs rokona élettelen kezét, és imádkozott érte. Ahogy ott feküdt mozdulatlanul és ájultan, már nem tőnt olyan fiatalnak. Nympha nagyon meg volt ijedve. – Kérje meg Lord Nicholast, hogy menjen Nottinghambe dr. Grahamért. A komorna azonnal kisietett a szobából, de pár perc múlva már vissza is tért. – Már az istállóban volt. Mintha kitalálta volna a gondolatát. – Igen – motyogta Nympha alig érthetıen. Ha hozzámenne, olyan férje lenne, aki törıdik másokkal, akinek gondja van rá és másokra is. A templomban sem hagyta ott sem ıt, sem a nagynénjét. De vajon megtegye-e? Hozzámenjen-e? Azt mondta, szereti, de ı nem tudta elképzelni, hogyan lehetne az élete párja. Ha tagja lenne az alsóháznak, az év egy részét Londonban töltené. Olyan feleségre lenne szüksége, aki ért valamicskét a politikához, aki tudja, hogyan kell estélyeket és partikat adni, és nem pedig egy vidéki lányra. Ahogy ı látta, ı nem lenne jó feleség a számára. A nagynénje megmozdult. Nympha minden figyelmét neki szentelte. A házasságról gondolkodni még lesz elég ideje. Körülbelül két órával késıbb megérkezett dr. Graham. Ez idı alatt Nympha egyetlen percre sem hagyta magára rokonát.

283

A doktor elsı dolga az volt, hogy Nymphát kiküldte a szobából. A hallban Lord Nicholas várt rá. – Jöjjön a szalonba. Igyunk egy teát. Pillanatnyilag úgysincs semmi, amit a nénikéjéért tehetne. Talbot majd segít dr. Grahamnek. Nympha nem tiltakozott, amikor Nick lekísérte a lépcsın és a szalonba vezette. Az asztalon egy porcelán teáskészlet, egy tálca aprósütemény és egy kancsó tea várta ıket. – Nem értem, miért nem maradhattam bent. Biztosan tudnék valamit segíteni. Ó, Nick, olyan sápadt és gyenge volt. Nem akarom elveszíteni, amikor még épphogy csak megismertem! A férfi karjai megnyugvást és oltalmat jelentettek számára, ami ellen, ha akart volna sem lett volna ereje ellenkezni. Néhány másodpercig nem törıdve az illemmel, élvezte Nick ölelését, de aztán ismét eszébe jutottak korábbi aggodalmai, és elhúzódott tıle. – Mi a baj? Nick sejtette, mirıl van szó. – A házasság. Mi ketten nem házasodhatunk össze. Nick a szájára tette a kezét. – Ne mondjon semmit. Soha ne mondja nekem azt, hogy nem. Én nem adom fel olyan könnyen. Miért? Ön szerint mi akadálya? – Más a családi hátterünk. Önnek a parlamentben a helye. Márpedig ha ön parlamenti tag lesz, nem én vagyok az ön számára a megfelelı feleség. Én nem lennék jó háziasszonya a különbözı fogadásoknak és estélyeknek. Az egyetlen dolog, amihez én értek az az, hogyan lehet minél kevesebb pénzbıl

284

kijönni. De erre már szerencsére nincs többé szükségem. Nem tudom, mihez kezdek majd ezután. – Megengedi, hogy ötletet adjak önnek? Tanulhatnánk együtt például vállalatirányítást. Az év egyik felében itt laknánk, a másik felében pedig az én házamban, lent délen. Ami pedig a parlamenti tagságot illeti, nem leszek az, ha ez azzal járt együtt, hogy öntıl el kell válnom! Ön az elsı! Minden más csak ön után következhet! – Ó, Nick – suttogta Nympha. – Bárcsak így lehetne! – Hmmm. Nick és Nympha megfordultak. Az ajtóban ott állt dr. Graham. Szánakozó, részvétteli volt az arca. Nympha azonnal odament hozzá. – Hogy van? – Sokkot kapott. Ez a földrengés túl nagy megrázkódtatás volt a számára. Adtam neki nyugtatót. Nem tudom megmondani, felépül-e. Majd idıvel elválik. Sajnálom. Semmi mást nem tehetek. Nympha a tenyerébe temette az arcát, úgy zokogott halkan. Megpróbált bátor lányként viselkedni, mert tudta, a nagynénje is ezt várná el tıle, de nagyon nehéz volt, amikor minden olyan üresnek tőnt. Nick átölelte. Halkan szólt az orvoshoz, megpróbált mindent megtudni. De az nem sok jóval kecsegtette. Az orvos megígérte, hogy másnap is benéz, aztán elment. – Miért nem öltözik át? Addigra készíttetek friss teát. Attól majd jobban fogja magát érezni.

285

Mivel Nympha nem válaszolt sem így, sem úgy, Nick az ölébe kapta és a szobájába vitte. Annie meglepıdött, amikor meglátta, milyen állapotban van az úrnıje. – Segítsen neki átöltözni. Én majd visszaviszem, ha kell. Nympha hagyta, hogy Annie átöltöztesse. Nick úgy tett, ahogy ígérte. Foley fızött egy újabb adag teát. A szakács pedig készített néhány szendvicset, mert nyilvánvaló volt, hogy senki nem igényli a kiadós vasárnapi ebédet. – Mégsem vagyok olyan erıs, mint amilyennek gondoltam és hittem magam – mondta Nympha, amikor csatlakozott Nickhez a szalonban. Annie a vörös selyemruháját adta rá, és megigazította a frizuráját. Láthatóan meg is mosdatta, így ismét rendezett, jól ápolt fiatal hölgy benyomását keltette. – Dehogynem. Ott van például a nagynénje. Gondoljon csak az ı korára, és arra, mi mindenen ment keresztül életében. Rendbe fog jönni, efelıl semmi kétségem. – Remélem, igaza lesz. Aznap egyikük sem feküdt le. Egész éjjel a nappaliban ültek, beszélgettek és felváltva benéztek Mrs. Coxmoorhoz. Nympha egyszer elszundított egy rövidke idıre. Nick mindvégig mellette maradt és vigyázta az álmát. A szívének oly kedves hölgy életének egyik legnehezebb és leghosszabb napján volt túl. Mégsem tört össze. És még azt gondolta magáról, hogy nem elég erıs? Erıs volt, és kemény. Hajnal körül Mrs. Coxmoor megmozdult és nyugtalannak tőnt. Talbot azonnal Nympháért sietett.

286

– Letitia néni, itt vagyok. Kérem, mondja, hogy megismer. – Nympha zihálva beszélt, mert végig futva tette meg az utat az emeleti szobáig. Mrs. Coxmoor fiatal rokonáéhoz hasonlóan szép kék szeme kinyílt. – Mi ez a nagy felhajtás az éjszaka kellıs közepén? Miért nem alszik mindenki? – Mogorván hangzottak a szájából a szavak, de Nympha szemében inkább úgy tőnt, mintha hálát adott volna az égnek. – Megyünk már, és lefekszünk. – Nympha homlokon csókolta, majd csatlakozott Nickhez a hallban. – Most már látom, hogy rendbe fog jönni. Csodálatos asszony! – Csakúgy, mint ön. Meggyızıdésem, hogy ön is bármilyen feladattal megbirkózik, és bármilyen helyzetet megold. Gondoljon csak a mai napra. Bármelyik nı elájult volna vagy legalábbis hisztérikus rohamban tört volna ki, mint Lady Anne is. De ön nem. – Azt hiszem, túlságosan meg voltam rémülve ahhoz, hogy elájuljak. Nick megfogta az állát, és megemelte a fejét, hogy a szemébe nézhessen. – Mondjon igent, Nympha. Mondja, hogy hozzám jön. – Ez úgy hangzott, mint egy parancs. – Talán az is. Azt akarom, hogy a feleségem legyen. – Meg kellene kérdeznie az édesapámat. – Már megtettem. Már kérdeztem, igaz, nem az édesapját, hanem Mrs. Coxmoort, és ı örömmel áldását adta ránk. Azt mondja, szép pár vagyunk együtt.

287

– Nem tudom. – Nympha mélyen Nick szemébe nézett, és nagyon elégedett volt azzal, amit abban látott. – Igen. Szeretem önt, és feleségül megyek önhöz, amikor és ahol csak akarja, mihelyt a nagynéném felgyógyul. – Tudok várni. Várok, ameddig kell, de remélem, nem kell sokáig várnom.

288

Epilógus Három hónappal késıbb egy szép, verıfényes júniusi napon Lord Nicholas Stanhope és Miss Nympha Herbert, a Coxmoor-vagyon örököse örök hőséget esküdtek egymásnak a Pailthorpe kápolnában – a mansfieldi templom épületét akkor ugyanis még nem állították helyre teljes egészében. A ceremóniát maga a menyasszony édesapja vezette, az édesanyja a két lánytestvérével és fivérével, Adammel az elsı sorban ült. Mrs. Coxmoor elégedett mosollyal az arcán szintén az elsı sorban foglalt helyet. A menyasszonyt a nıvére, Priscilla Herbert, a vılegényt a bátyja, Stanhope grófja kísérte az oltárhoz. A grófné otthon maradt kisded gyermekükkel. Egy biztos, az ifjú pár, Lord és Lady Nicholas Stanhope számára ott és akkor senki más nem létezett, csak a másik.

289

A szerzı megjegyzése Ha azt a szót halljuk, földrengés, nem Anglia az elsı ország, amelynek a neve eszünkbe jut. Nem is hinnénk, hogy London és az egész ország földmozgások szempontjából mennyire veszélyeztetett terület. Pedig ha megnézzük az Egyesült Királyság szeizmológiai térképét, láthatjuk, hogy tele van apró pontokkal, mely pontok mind egy-egy az idık során elıfordult és feljegyzett földrengést jelölnek. A legsúlyosabb földrengés, ami az ország történetében elıfordult, 1884. április 4-én volt, amikor is közel ezerkétszáz épület rongálódott meg vagy semmisült meg teljesen Wivenhoe és Peldon között, Colchester négyszáz kilométeres körzetében. A legkorábbi földrengést 1382-ben Kentben jegyezték fel. Ebbe számos templom beleremegett, egy pedig össze is dılt. Az 1588-as földrengést égi jelként fogták fel, amely I. Erzsébet hívei szerint I. Erzsébet, a féltestvére, Mária hívei szerint pedig Mária trónkövetelésének jogszerőségét igazolta. Az 1759-ben Londont megrázó földrengés nagy félelmet keltett a lakosságban, mert London püspöke kijelentette, hogy a földrengés nem volt más, mint Isten haragjának kifejezıdése a fıváros lakóinak elfajulása miatt.

290

1816-ban a Nottingham Rewiev címő hetilap megírta, hogy március tizenhetedikén vasárnap földrengés sújtotta a Nottinghamhez közeli Mansfield városát: Mansfieldben a gyülekezet épp a templomban tartózkodott, amikor egyszer csak nagy moraj hallatszott, a föld remegett, és a mennyezetrıl por és mész hullott, ahogy egy gerenda leszakadt a tetızetrıl. Az emberek, amerre tudtak, menekültek, és a nagy sietségben és tülekedésben néhányakat elsodort a tömeg, a földre zuhantak és összetaposták ıket. Nem volt utca, ahol ne dıltek volna le kémények, ne repedeztek volna meg vagy dıltek volna össze házak. Napokkal késıbb az újságban a következı sorok jelentek meg: „…az oly sokak által tisztelt és nagyra becsült Mrs. Unwin, néhai W. Unwin özvegye (42 éven át) elhunyt. A földrengés ıt is a templomban érte. Soha nem heverte ki a sokkot, amit ott és akkor kapott.” Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ha valaki Angliába készül, a földrengés veszélyétıl kellene tartania. Nem errıl van szó. Anglia számos területén soha még csak egy enyhe rezgést sem fognak észlelni az ott élık. De mint ahogy már említettem, földrengések elıfordulnak Angliában, és Mansfieldet például épp azon a napon rázta meg földrengés, amikor az én képzeletbeli szereplıim ott voltak.

291