Eloisa James - Vad Szerelem

Romantikus Regények

Eloisa James

VAD SZERELEM

General Press Kiadó ALAPÍTVA 1988-BAN

Csak Könyvek

A mű eredeti címe A Wild Pursuit Copyright © 2004 by Eloisa James Hungarian translation © Beck Anita © GENERAL PRESS KIADÓ Az egyedül jogosított magyar nyelvű kiadás. A kiadó minden jogot fenntart, az írott és az elektronikus sajtóban részletekben közölt kiadás és közlés jogát is. Fordította BECK ANITA Szerkesztette ÁRKOS ESZTER A borítótervet ZELENYIÁNSZKI ZOLTÁN Készítette ISSN 1586-6777 ISBN 978 963 643 385 7

Kiadja a GENERAL PRESS KIADÓ 1138 Budapest, Viza utca 9-11. fszt. 2. Telefon: 359-1241, 270-9201 Fax: 359-2026 www.generalpress.hu [email protected] Felelős kiadó LANTOS KÁLMÁNNÉ Irodalmi vezető KISS-PÁLVÖLGYI LÍDIA Művészeti vezető LANTOS KÁLMÁN Felelős szerkesztő SZABÓ PIROSKA Készült 20,5 nyomdai ív terjedelemben Kiadói munkaszám 3446-12 Nyomdai előkészítés TORDAS és TÁRSA Kft. Ez a könyv a debreceni könyvnyomtatás több mint négy évszázados hagyományait őrző ALFÖLDI NYOMDA Zrt.-ben készült. Felelős vezető György Géza vezérigazgató

Csak Könyvek

Az én csodás kritikusomnak, Jessica Bensonnak, akitől e regény művelt nyelvezetét és csípős szellemiségét kölcsönöztem. Olvasóimnak tudniuk kell, hogy a legviccesebb mondatok mind tőle származnak.

Csak Könyvek

Első fejezet Wiltshire-ben duzzad a botrány Shantill-ház Limpley-Stoke, Wiltshire

A nők körében általánosan elfogadott igazságnak számít, miszerint messze könnyebben megy az öltözködés, amikor a lényeg a test eltakarása, mint amikor valaki buja testrészeket kíván szem előtt hagyni. Azokban az időkben, amikor Esme Rawlings még a londoni elit körök uralkodónője volt, nemegyszer órákba telt számára a megfelelő öltözék megkomponálása. Aztán előbújt, akár egy bábjából épp kikelt pillangó: selymes fekete fürtjei csillogva omlottak vállára, fűzője mintha a levegőben lebegne, kiemelve karcsú derekát, buja idomain leheletvékony ruha, épp annyit takarva, hogy a rá pillantó uraknak már a puszta látványtól is elgyengüljön a térdük. Vagy akár lemerevedjen, kinek-kinek alkata szerint. Esmének mostanság pontosan húsz percébe telt, amíg elegendő mennyiségű ruhát vett magára ahhoz, hogy teljesen elfedje testét, s a közelébe kerülő férfiak a feszengésen túl nem mutattak más reakciót, amikor a hatalmas, ágyúgolyó méretű hassal közlekedő hölgyemény feltűnt. – Olyan dagadt vagyok, mint egy óriási töltött hurka – jegyezte meg Esme, szemügyre véve magát a fésülködőasztal fölötti tükörben. – Ezt azért nem állítanám – felelte nagynénje, a rá oly jellemző vontatottsággal. Withers grófnő egy alacsonyabb széken ült, retiküljében matatva. – A fene vinné el, nem találom a zsebkendőmet! – Elképesztően dagadt – ismételte meg Esme vigasztalhatatlanul. – Hiszen gyermeket hordozol – szólt rá Arabella, majd tekintetét összeszűkítve felnézett. Minden bizonnyal jól jött volna most egy cvikker, ám a korabeli divatirányzatok szerint a szemüveg a nemkívánatos jelenségek közé tartozott. – Tudod, hogy nekem sohasem tetszettek az állapotos nők. Te azonban, kedvesem, még megváltoztathatod ezt az álláspontomat. Mert pimaszul gyönyörű vagy! Talán a te példád fog végre véget vetni az asszonyok nevetséges szokásának, hogy szobafogságra ítéljék önmagukat. Már maga a szó is felér egy büntetéssel: szobafogság! – Ugyan már, nénikém! – felelte Esme kissé ingerülten. – Hiszen elefántméreteket öltök! Senki sem akarna így látni London utcáin. – Én viszont úgy vélem, teljesen normális a méreted, nem mintha volna tapasztalatom egy gyermek kihordásában. Az igazat megvallva, talán most látok először ilyen közelségben szülés előtt álló nőt. Mikorra is várod a babát? Holnapra? – A kisbabák nem úgy érkeznek, mint a vendégek, Arabella néni! Ők maguk döntik el, mikor akarnak kibújni, legalábbis én eddig így tudtam. A szülésznő szerint néhány héten belül meglesz a baba. – Esme azonban titkon tudta, hogy a szülésznő téved. Ugyanis, ha még nagyobbra nő, a végén még tolószékbe kényszerül, mint a walesi herceg, akit leütött a lábáról a köszvény.

ELOISA JAMES

4

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – A lényeg, hogy most már én is itt vagyok, és mindenben segítek neked! – tárta szét két kezét Arabella, mintha csak arra várna, hogy a levegőben elkapja az érkező kisbabát. Esme akaratlanul is elmosolyodott. Arabella volt a kedvenc rokona, és ennek oka nem csupán az volt, hogy az asszony hírneve az övéhez hasonló botrányoktól volt hangos. – Olyan kedves tőled, hogy meglátogattál, Arabella néni! Sőt, igazi önfeláldozásnak tartom, hogy a szezon kellős közepén vonod ki magad a forgalomból. – Szamárság! Londonon kívül is legalább olyan jól lehet szórakozni. Még itt, Wiltshire-ben is, ha az ember nagyon akarja. Tudom, eléggé magányos lehetsz itt, vidéken elvonulva. Ezt az ostoba szokást azért én sohasem fogom megérteni: hogy tudják a nők eltemetni magukat a falusi pusztaságban, csak mert gyereket várnak! A franciák ennél sokkal józanabbak. Marie Antoinette például még egy nappal a szülés előtt is táncolt. – Bizonyára – felelte Esme, miközben azon tűnődött, vajon egy fekete ruhában vékonyabbnak tűnne-e a dereka. Nem viselte már a gyászruhát, ezért a feketéhez való visszatérés gondolata kissé elszomorította. Ám a derékmérete még annál is jobban. – Vettem a bátorságot, és meghívtam néhány embert holnapra – hadarta tovább a nagynénje. – Ma este még egyedül vacsorázunk, hacsak Stephen Fairfax-Lacy nem csatlakozik hozzánk. Ugye te is hallottad, hogy a barátnőd, Girton hercegnő állapotos? Ha az utód fiú lesz, Fairfax-Lacy elveszíti az örökségét. Igaz, csak tiszteletbeli örökös volt eddig is, de lévén, hogy már nyolc éve ő birtokolta a nemesi címet, most bizonyára úgy érzi majd, mintha a haját veszítené el. Muszáj lesz egy kicsit felvidítanunk, nem gondolod, drágám? Esme zavartan pillantott fel. – Fairfax-Lacy? Nem vagyok abban a helyzetben, hogy fogadást adjak, főként nem egy olyan férfi vendégnek, akit alig ismerek. Arabella nem vett tudomást a megjegyzésről. – És természetesen magammal hoztam legújabb pártfogoltamat is. Miért legyen az ember magányos, ha nem muszáj? Igaz, hogy a szezon közepén járunk, de az én meghívásom talán nagyobb súlyt nyom a latba holmi londoni bálocskánál. – De, Arabella néni, ez nem illendő… – Ugyan, hagyd már! Majd én mindenről gondoskodom! Sőt, már meg is tettem. Elhoztam magammal a személyzetem néhány tagját, kedvesem, hiszen itt, vidéken olyan nehéz jó segítséget találni, nem igaz? – Ó! – jegyezte meg Esme, és azon tűnődött, vajon az inasa, Slope hogyan fogadta a hírt. Persze, jól jöhet még néhány cseléd, ha ő valóban székhez lesz kötve. – Mint mondottam, holnap csupán néhányan csatlakoznak hozzánk, épp csak annyian, hogy elevenebbé tegyék a vacsora hangulatát. Ne aggódj, nem fogunk nyilvános összejöveteleket rendezni, talán csak egy nagyon szűk körűt, tekintettel az állapotodra. – De… – Ezt nézd meg, drágám! – vágott közbe Arabella, megpaskolva Esme kezét. – Hoztam egy kosárnyi kencét meg szappant, attól a híres olasz mestertől, akinek van egy aranyos kis üzlete Blackfiarsban. Mindegyik nagyon kellemes! Most azonnal ki kell próbálnod valamelyiket! Az édesanyád bőre szörnyen festett, amíg téged kihordott. – Alaposan szemügyre vette Esme arcát. – De a tiéd egész jól néz ki. Na persze, te mindig is ápoltad magad. Vacsoráig nem kell lejönnöd. Ugye emlékszel még, hogy Fairfax-Lacy parlamenti képviselő? Esmében furcsa érzés támadt Stephen Fairfax-Lacy jelenléte hallatán. – Arabella néni – szólalt meg –, ugye nem akarsz minket összeboronálni? A férjem alig öt hónapja halt meg. A nagynéni felvonta finoman ívelt, festett szemöldökét. – Ha még egyszer nagynéninek szólítasz, kedvesem, akkor sikítok! Olyan öregnek érzem magam tőle! Megköszönném, ha Arabellának hívnál. Elvégre rokonok vagyunk. – Örömmel – felelte Esme –, de… ELOISA JAMES

5

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Arabella sohasem várta meg, míg mások befejezik a mondatot. – Sivár élet az özvegyeké. Én már csak tudom, hisz háromszor is volt benne részem. – Egy pillanatra elveszítette gondolatának fonalát, majd folytatta. – Ezzel persze nem azt állítom, hogy nem tudnék férjet találni, ha akarnék, mert igenis tudnék. – Lord Winnamore egy szempillantás alatt elvenne – vetette föl Esme. – Pontosan – intett a kezével Arabella. – Tényleg, őt is meghívtam, holnap érkezik. De a lényeg az, kedvesem, hogy özvegynek lenni csüggesztő dolog. Sőt, valójában fárasztó is. – Jaj, nénikém! – kiáltott fel Esme, miközben arra gondolt, a nagynénje valóban fáradtabbnak tűnik, mint régebben. – Tölts el nálam több időt! – Ugyan, dehogy! – mentegetőzött Arabella. – Egyelőre itt maradok nálad, amíg csak kell. Na de mi abban az izgalom számodra, egy nővel együtt élni? Az arcára kiülő huncut mosoly legalább tíz évet fiatalított rajta. Esme visszamosolygott rá. – A szavadon foglak. Miles és én alig egy évet éltünk együtt, évekkel ezelőtt, ezért nem mondhatnám, hogy túlzott tapasztalattal rendelkezem az együttélésről. – Annál több ok, hogy újra férjhez menj – jegyezte meg Arabella. – Én Stephen FairfaxLacyre gondoltam. Szerintem pont neked való férfi. A szeme körül kedves szarkalábak vannak a nevetéstől. Ez fontos. És ráadásul még erős is. Állítólag rendszeresen bokszol, vagyis a szíve nem fogja szerelmeskedés közben felmondani a szolgálatot, mint a volt férjedé. – Az nem közben történt – tiltakozott Esme. A férje valóban a hálószobában kapott infarktust, de ennek semmi köze nem volt ahhoz a tényhez, hogy annyi év után együtt töltöttek egyetlen éjszakát. – Azért majdnem. Persze nem akarom túlságosan hibáztatni a te szegény Milesodat. Elvégre teljesítette a feladatát, nemdebár? – mutatott hanyagul Esme hasára. – Hát, igen – felelte Esme, fejéből gyorsan kiverve egy másik lehetséges apajelölt nevét. – Fairfax-Lacy nem fog cserbenhagyni téged – ismételte meg Arabella, és fulladozott a nevetéstől. – Örülök, hogy ennyire élvezed ezt a beszélgetést – jegyezte meg epésen Esme. – Még jó, hogy a férjem halála egyeseknek mulattató. – Az ég szerelmére, Esme, ne kezdj el úgy viselkedni, mint az anyád! Hihetetlen, hogy Fanny mennyi ideig gyászolta szegény apádat. Pedig ki nem állhatta azt az embert. Amit, persze, nem csodálok. Arabella nyitogatni kezdte az Esme asztalkáján álló tégelyeket, mindegyikbe óvatosan beleszagolt. – Talán ez a legfinomabb mind közül – emelt fel egy kisebb fiolát. – Mandulaolaj, egyenesen Olaszországból, ahol apácák őrölték hozzá a mandulát. Isteni illata van! Kend a mellkasodra minden este, és a bőröd hófehér marad! – A grófnő ugyan nem volt egy kimondott szépség, de őt ez sohasem zavarta, ahogyan az idő múlása sem hagyott nyomot vonzerején. A haja tüzesvörös színe kissé megfakult már, de még mindig dús fürtökben omlott a vállára. Arcát mindig tökéletesen kisminkelte, amely már önmagában elég volt ahhoz, hogy tíz évet letagadhasson a korából. A tégelyt halk koppanással tette vissza a helyére. – De hadd folytassam: Fairfax-Lacynek erős lábai vannak, sőt a hátsó fele is izmos. – Nyakára kent egy cseppet a csodás mandulaolajból. – Kimondottan gazdag, amire persze neked semmi szükséged, hiszen Rawlings bőkezűen gondoskodott rólad. A lényeg, hogy Fairfax-Lacy jó ember, és egy hosszú távú kapcsolatban is helyt állna. Mert a férfiban legyen életerő és állhatatosság! Nézz csak rám: háromszor mentem férjhez, és egyetlenegy sem élt tovább néhány évnél. Esme felsóhajtott. Nagyon úgy tűnt, hogy azt a szegény Mr. Fairfax-Lacyt rá akarják erőltetni, ha tetszik, ha nem. ELOISA JAMES

6

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Szörnyen kevesen leszünk ma este, ilyen kevés férfi vendéggel – folytatta Arabella, és az arcára is paskolt egy keveset a mandulaolajból. – Te és én, meg persze a barátnőd, Lady Godwin, illetve az én pártfogoltam. – És ő kicsoda? – kérdezte Esme érdektelen hangon. – Nos, az a szegény kislány voltaképpen a keresztlányom. Nem hiszem, hogy ismernéd. Néhány éve vezették csak be a társaságba. – De mégis, hogy hívják? Arabella egy pillanatig a kezében tartott üvegcsével játszadozott, s rá nem jellemző tétovázással felelt. – Nem akarnám, hogy… de azt hiszem, bízhatom a kedvességedben. Mert tudom, hogy a te múltad sem teljesen makulátlan. Esme felpillantott a nagynénjére. – Mi a lány neve? – Lady Beatrix Lennox. A terhességben Esme talán azt találta legidegesítőbbnek, hogy folyton cserbenhagyta az emlékezete. – Attól tartok, nem hallottam még róla – jelentette ki némi gondolkodás után. – De, igen, biztosan – erősködött a nagynénje. – Beatrix Wintersall herceg egyik lánya. Az első bálján sajnálatos módon… – Az a lánya? – Esme most már emlékezett rá. Szemöldökét felvonva nézett Arabellára. – Azt akarod mondani, hogy az a lány a te védenced? – Te csak ne ítélkezz, lányom! – intette őt Arabella, hajtincseit igazgatva a tükörben. – Az elmúlt tíz évben magad is részese voltál jó néhány botránynak, és jobb, ha tudod, sokan gondolják rólad, hogy te is az én védencem vagy. Még a kedves mamád is. Emlékszem, Fanny sokat panaszkodott, milyen rossz hatással vagyok rád. Esme próbált visszaemlékezni a lánnyal kapcsolatos botrányra. – Ezt a Lady Beatrixot nem véletlenül in flagrante delicto kapták rajta egy bálon? Én ilyet soha nem tettem! – Nos, én az effajta kényes témákat nem szoktam feszegetni – felelte Arabella, szemöldökét ráncolva. – Talán neked szerencséd volt, és sohasem kaptak rajta. Esmének ekkor eszébe jutott egy bizonyos szalon Lady Troubridge házában, ezért inkább jobbnak látta hallgatni. – Én nem szeretek elhamarkodottan megítélni másokat – magyarázta Arabella, arcán elégedett mosollyal. – Elvégre szegény Bea még ártatlan kislány volt, ráadásul anyai felügyelet nélkül. A herceg talált mellé valami vén csoroszlyát gardedámnak, aki nem figyelt oda, és Sandhurstnek sikerült becsalnia Beát egy zárt szobába. Gyakran megesik az ilyesmi fiatal lányokkal, csakhogy az apák ezt rendszerint eltussolják. Wintersall ellenben úgy döntött, pellengérre állítja a lányt öt húga előtt, legalábbis nekem így mesélte az az arcátlan ember! Állítólag közölte Beával, hogy ezek után bordélyházban a helye, sőt még meg is adta egynek a címét. – Jaj, szegény lány! – sajnálkozott Esme. – Ezt nem is tudtam. – Ő maga már a házasság védelmét élvezte, amikor belekezdett abba az életmódba, amellyel kivívta a „rossz hírű Esme” nevet. – Azért ne hidd, hogy Bea egy gyöngécske liliomszál. Megvan a magához való esze. Boldog vagyok, amiért magam mellé fogadtam, miután az apja kitagadta. Mellette fiatalabbnak érzem magam. Esmében hirtelen felmerült egy kérdés: – De ugye nem azért tetted, hogy mamát felbosszantsd vele? – Hát, az igazat megvallva a hír nem tett túl jót anyád hangulatának – felelte Arabella, arcán széles mosollyal. – Fanny vagy hat hónapig be sem engedett a házába. De nemrég úgy döntöttem, felújítom a londoni lakásomat, így kénytelen leszek egy időre a testvéremhez költözni, és természetesen magammal viszem az én kis barátnőmet is. ELOISA JAMES

7

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Esme akaratlanul is elnevette magát. – Szegény mama! – Anyádnak jót tenne, ha egy időre Bea társaságában élne. Annak a lánynak acélból van a gerince, és élvezi, ha felkavarja az emberek körül a levegőt. Őszerinte mindenkinek jót tesz. Majd meglátod, ha megismered, kedvesem! Hidd el, végül sokra viszi! – Hát… – mormogta Esme, és arra gondolt, vajon hogy reagálnak majd a helyi varróklub előkelő hölgytagjai Beatrix Lennox nevének hallatán. – Talán elfelejtettem megemlíteni, Arabella néni, de időközben tiszteletre méltó hölgy lett belőlem. Arabella csak pislogott, és nyerítve felkacagott. – Belőled? Mégis hogy jutott ilyesmi az eszedbe? – A halála előtt megígértem Milesnak, hogy mindennemű botránytól távol tartom magam. Tudod, ő itt akart élni, Wiltshire-ben. Így én beilleszkedtem a helyi emberek életébe, és… – Az igazat megvallva, nagyon furcsának találtam, hogy te, Esme Rawlings elvonulsz ide, Wilthsire-be, mint valami vidéki asszonyság! De most már értem: elhatároztad, hogy megjavulsz? – Pontosan – felelte Esme, nem reagálva a nagynénje mosolyára. Felőle aztán mosolyoghat! Esme már eltökélte magát, hogy a feddhetetlen erkölcsű nők és anyák életét fogja élni. – De mondd csak, mégis miből áll ez a te csodás átalakulásod? – érdeklődött Arabella, arcátlanul hitetlen képet vágva. – Talán hasznos lehet számomra ez az információ, ha esetleg én… is… – Arabella azonban nem tudott olyan helyzetet elképzelni, amely őt ilyen elhatározásra késztetné. Esme vállat vont. – Nem is olyan nehéz a dolog. Csatlakoztam a helyi varrókörhöz, és… Arabella társaságában azonban nem lehetett befejezni egy mondatot. – Micsoda? Még hogy csatlakoztál egy varrókörhöz? Nem kellene ilyen sipító hangon nevetnie. Talán még a szomszédos megyében is hallják. – Igen – felelte Esme komolyan. – És úgy érzem, nagyon hasznos munkát végzünk, Arabella. A szegények számára varrunk lepedőket. – Távol álljon tőlem, hogy utadba álljak! Csak tudasd, mikor érkeznek hozzád a varrókör hölgytagjai, hogy legyen időm eltűnni! – kuncogta az asszony. – Sőt, még Beának is szólok. Biztosra veszem, inkább a faluba menekül, mint hogy egy rakás varrónővel találja magát egy szobában. Esme rosszalló pillantást vetett rá. – Semmi szükség a gúnyolódásra. – Nem gúnyollak én, kedvesem… illetve, nem egészen. De ha óhajtod, még ma visszatérek Londonba, és itt hagylak a te előkelő társaságoddal. – Csak azt ne! – kiáltott fel Esme, és azon kapta magát, hogy komolyan gondolja. – Kérlek, ne menj, Arabella! Annyira örülök, hogy most itt vagy velem. Bárcsak a mama is itt lenne, de hát… – Nincs abban semmi rossz, ha azt kívánod, bárcsak anyád ne lenne olyan átkozottul erénycsősz, vén csoroszlya! – jegyezte meg Arabella. – De az én nővérkém mindig is bolond volt. És buta, mint egy boci. Hagyta, hogy hozzámenj Miles Rawlingshoz, pedig mindenki világosan látta, hogy ti ketten nem illetek össze. Fanny az apádnak sem tanult meg soha nemet mondani, és semmiből nem okult. Az apád az elmúlt két évben kedvére utazgatott, anyád pedig mit tett? Semmit! Éppolyan finomkodó, mint azelőtt. Az egyetlen dolog, ami érdekli, a hírneve. – Ne légy már vele olyan szigorú! – tiltakozott Esme. – Mamának nehéz élete volt. Én tudom, hogy a kisöcsém halálát sohasem heverte ki igazán. – Nos, az valóban szörnyű tragédia volt. Az öcséd elbűvölő kisfiú volt.

ELOISA JAMES

8

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Néha én is úgy aggódom a kisbabámért – vallotta be Esme. – Mi történne, ha… – ám a mondatot nem fejezte be. – Nem fog megtörténni! – jelentette ki Arabella. – Mert én nem fogom hagyni. Azt viszont kijelenthetem, Esme, hogy anyádat valóban nagy tragédia érte, de ez nem ok arra, hogy így fennhordja az orrát. Én csak azt kérem, hogy ne válj olyanná, mint ő. Ígérd meg nekem! Szerencsétlen Fannynak évek óta nem volt olyan napja, hogy ne talált volna valamit, amin kesereghet. Ez a gond azzal, ha valaki túl nagy fontosságot tulajdonít saját jó hírének, mert akkor mások jó hírével is túl sokat lesz elfoglalva. – Én sohasem lennék olyan – tiltakozott Esme. – Mindössze annyit ígértem Milesnak, hogy nem leszek botrányos anyja a gyermekének. – Egy halálos ágyon tett ígéret? Ne aggódj, én is tettem néhány olyat. – Arabella egy pillanatra elnémult. – Nem egészen a halálos ágyán történt. Néhány nappal a halála előtt beszéltünk arról, hogyan nevelnénk fel a gyermekünket. Arabella csak bólogatott. – Nehéz dolog egy halott ember akaratát felrúgni. Ebben egyetértünk. – Aztán mintha lerázná magáról a melankóliát. – Akkor hát éljen a tisztességes élet! Gondolom, ennek még anyád is örülne. És ezek az új ambícióid talán még inkább alátámasztják, hogy gondolkozz el Fairfax-Lacyn. Az az ember anyádnak is tetszene, és te sem találnád fárasztónak. Erről jut eszembe, hogy ma este szinte csak nők leszünk. FairfaxLacy az egyetlen férfi a társaságban, már ha eljön, én pedig nem látom értelmét, hogy egy nálam feleannyi idős férfi kedvéért túlságosan kiöltözzek. – Nem is feleannyi idős! – ellenkezett Esme. – Csak valamivel fiatalabb. Te még csak ötven vagy, ő pedig a negyvenes éveit tapossa. – Túlságosan fiatal hozzám – jelentette ki határozottan Arabella. – Meséltem neked, hogy egyszer volt egy tíz évvel fiatalabb szeretőm? Nagyon fárasztó élmény volt! Néhány nap után kénytelen voltam szakítani vele. Túlságosan lefárasztott. Mert valljuk be, kedvesem, öregszem. Esme egy válasz erejéig még idejében felocsúdott elkalandozó gondolataiból: – Jaj, dehogy! – Bármilyen meglepő, de így van. – Arabella a tükörbe pillantott, de arcán nyoma sem volt a melankóliának. – De ha hiszed, ha nem, engem nem zavar. Sőt, mi több, még élvezem is. Ellentétben anyáddal, aki folyton a fájós végtagjaira panaszkodik? – Ekkor megfordult, és eltökélten Esmére nézett. – Tudod, te vagy a kedvenc unokahúgom! – De hiszen én vagyok az egyetlen unokahúgod! – vetette közbe Esme. – Ez így van. Én csak arra próbálok kilyukadni, hogy szeretném, ha élveznéd az életet, ahelyett, hogy folyton panaszkodsz. Nem mintha nem szeretném anyádat, mert szeretem őt. De te mindig is közelebb álltál hozzám. Te az én természetemet örökölted. Arabella újra a tükör felé fordult. – A koromban csupán a ráncok zavarnak. De majd ez az új mandulaolaj eltünteti mindet! Az olasz patikusok azt ígérik, hogy ettől az ember arca olyan sima lesz, mint egy kisbabáé! Majd ha megszületik a babád, összehasonlíthatjuk. Évek óta nem láttam közelről kisbabát, honnan is tudhatnám, milyen a bőre? – Örülök, hogy a hasznodra válik az állapotom – jegyezte meg Esme kissé fanyarul.

ELOISA JAMES

9

VAD SZERELEM

Csak Könyvek

Második fejezet Csak lányok… plusz egy fő

Stephen Fairfax-Lacy megigazította nyaksálát, és immár vagy századszorra eltűnődött, mi az ördögöt keres ő itt, egy vidéki partin, mialatt a parlament ülésezik. Ráadásul nem egy szokásos vidéki házban elköltött vacsoráról volt szó. Nem, ő most egy rakás degenerált vénlánnyal lesz összezárva a rossz hírű Esme Rawlings házában, miközben fontos beszédekről marad le a gabonatörvénnyel kapcsolatban. Robert Steward Castlereagh külügyminiszter, aki épp felszeleteli Bécsben Európa térképét, akár egy pitét, azzal bízta meg őt, hogy kövesse az eseményeket a parlamentben. Ráadásul problémák adódtak Kanada és az amerikai gyarmatok – helyesebben volt gyarmatok – határainál is, nem beszélve a hamarosan elfogadásra kerülő törvények miatt fenyegető felkelésekről. Stephenben erős gyanú élt, hogy hamarosan kemény összetűzések várhatók a növekvő élelmiszerárak miatti tiltakozás nyomán. Azonban most valami miatt nem bírta rávenni magát, hogy mindez érdekelje. Az elmúlt tíz évben folyamatosan küzdött az átlagemberek életkörülményeinek javításáért. Sohasem vette igénybe a nemesi címet, amely az unokatestvére, Camden, Girton hercege után kijárt neki. A saját erejéből jutott el a parlamentig. Csakis saját meggyőződése alapján. És hogy hová lettek azok a meggyőződések? A különböző törvényekért folytatott tízévnyi ádáz küzdelem minden szenvedélyt kiölt belőle. Éveken át igyekezett meggyőzni saját párttársait a gabonatörvényekkel vagy a földhasználatról szóló törvényekkel kapcsolatban. Hat évvel ezelőtt még élesen támadott egy földhasználatot korlátozó törvényt. Most pedig hetente adnak elő a parlamentben egy-egy ilyen törvényjavaslatot. Már a szavazásra is nehezére esett elmenni. Hiszen bármit is tett, újabb és újabb családokat kényszerítettek arra, hogy feladják az általuk művelt földeket, amelyeket azután a gazdagok kerítéssel vehettek körbe, és birkákat terelhettek rajtuk. Úgy érezte, megbukott mindaz, amit egészen addig képviselt. Levette nyakáról a sálat, mert reménytelenül gyűröttnek tűnt. Rendszerint kevesebb mint nyolc perc alatt divatos kötést tudott varázsolni a sálra, a mai estén azonban már a másodikat gyűrte meg. – Elnézést, Winchett – mormogta, miközben inasa újabb keményített sálat nyújtott át neki. Egy pillanatig tükörképére meredt, mialatt fürge ujjakkal megkötötte nyakán a sálat. Ám még ha ez a sál pillanatnyilag tökéletesre is sikerült, az életében, úgy érezte, semmi sem az. Először is, öregnek érezte magát. Negyvenhárom évesen. És, ami ennél is rosszabb, magányosnak. Persze pontosan tudta, mi ennek az oka. Az a látogatás, Camnél. Az unokaöccse nemrég tért vissza Görögországból ifjú feleségével. A hercegnő ragyogó volt, intelligens, és ráadásul gyermeket várt. Cam pedig… – az a Cam, akit belekényszerítenek a házasságba, és tíz évig Görögországban bujkált, mielőtt elismerte volna – nos, ez a Cam csak úgy dagadt a büszkeségtől. Gina és Cam társasága hozta elő Stephenből azt az érzést, hogy mennyire magányos. Stephen tanúja volt, amikor Gina, Girton hercegnője egyetlen pillantással közölte a férjével, hogy fogja be a száját. Cam pedig megtette. Elképesztő! Cam és a felesége barátok voltak! Stephen arca eltorzult a szomorúságtól, miközben befejezte a sál megkötését. Nem sok Ginához hasonló nő járt-kelt London utcáin. Aki olyan intelligens, mégis tiszta és ártatlan. Mert egy jó feleségben természetesen ezeknek meg kell lennie. Stephen azonban negyvenhárom évesen már túlságosan idősnek érezte magát egy fiatal hajadonhoz. ELOISA JAMES

10

VAD SZERELEM

Csak Könyvek A merengést abbahagyva kabátot vett magára, és lesétált a ház lépcsőjén. Talán jobb lesz, ha holnap reggel a munkájára hivatkozva visszamegy Londonba. Esetleg még egy bálra is elmegy majd az Almackban, és megismerkedik egy üde, fiatal lánnyal, akit nem érdekel a kora. Elvégre Stephen nem is olyan rossz parti, ha leegyszerűsítjük a dolgot. Meglehetősen nagy vagyonnal rendelkezik. Azt persze nem tudta pontosan, hogyan is fest a birtoka, lévén hogy az elmúlt tíz évben gyakorlatilag minden idejét felemésztette a parlamenti munka. Pedig sokszor vágyakozott az ifjúkori lusta napok után, amikor naphosszat üldögéltek Cammel és pisztrángra horgásztak, kevés szerencsével. Stephent manapság már csak a szavazatok érdekelték. Ami nekem kell, ötlött hirtelen az eszébe, az egy szerető. Feleségre vadászni hosszú időbe telik, sőt minden bizonnyal fárasztó is. Egy szerető viszont azonnali gyógyírt kínálhat bajaira. Semmi kétség, azért érzi ilyen nyomasztónak az életét, mert hosszú ideje nem volt szeretője. Stephen egy pillanatra megállt, és elgondolkozott. Lehetséges volna, hogy már egy éve nem tette be a lábát egyetlen nő hálószobájába sem? De mégis, hogy lehet? Az a sok szivarozással eltöltött éjszaka, amíg whiskyszagú férfiakkal vitatkozott, az tette. Valóban egy éve történt volna, hogy Maribell búcsút vett tőle, majd kisétált az életéből Lord Pinkertonnal? Több mint egy éve. Az ördögbe vele! Nem csoda, hogy folyton rosszkedvű. Esme Rawlings háza azonban tökéletes vadászterület a szeretőkereséshez. Lelkesedés lett úrrá rajta, ahogy belépett a szalonba, és meghajolt a háziasszony előtt. – Kérem, bocsássa meg késői érkezésemet, mylady. Lady Withers arról biztosított, hogy az ön házát úgy tekinti, mint a sajátját. Vajon bízhatom abban, hogy nem beszélt mellé? Lady Rawlings torkából felszakadt az a híres, mély, gurgulázó nevetés, amelyet a férfiak London-szerte jól ismertek. Persze, a terhességtől kissé meghízott, és bizonyára visszavett korábbi flörtölési hajlamából, de milyen gyönyörű, gondolta a férfi. Még annál is bujább, ahogyan emlékezett rá, keblei láttán a férfiágyék azonnal sajogni kezd. Ha… Stephen ekkor visszafogta magát, mielőtt képzelete túlzottan elragadta volna. Ennyire ki lennék már éhezve, tűnődött el, miközben kezet csókolt a hölgynek. Volt valami Lady Rawlings tekintetében, amely azt súgta, hogy az asszony olvas a gondolataiban, így Stephen gyorsan a következő hölgyhöz fordult. Szégyellte, amiért ilyen gondolatok forognak a fejében egy szülés előtt álló nő láttán. – Hadd mutassam be Lady Beatrix Lennoxot – szólalt meg Esme. Hangja különösen csengett, mintha arra várt volna, hogy Stephen felismerje a lányt. – Lady Beatrix, ő itt Stephen Fairfax-Lacy, Spade grófja. – Nem használom a grófi címet – jegyezte meg Stephen meghajolva. Lady Beatrix nyilvánvalóan hajadon még, de az is nyilvánvaló, hogy alkalmatlan feleségnek. Egy feleségnek legyen angyalian szép haja, legyen törékeny és ártatlan, nem úgy, mint lady Beatrix, aki úgy festett, mint egy profi kurtizán. Ajkai természetellenesen duzzadtnak és rózsásnak tűntek. És mivel a bőre hófehér volt, haja pedig vöröses fürtökben omlott vállára, azok a bársonyos, fekete pillák sem lehettek természetesek. Egy igazi szépség, egy csábos, hamis szépség. Stephen kis híján elnevette magát. Hát nem pontosan ilyenben reménykedett? Egy olyan nőben, aki szöges ellentéte az alkalmas feleségjelöltnek? Aki reggel bizonyára felismerhetetlen lenne, ha Stephen netán elkövetné azt az ostobaságot, hogy együtt tölt vele egy éjszakát. Milyen kár, hogy ez a lány hajadon, és ráadásul igen jó családból való, mert így teljesen alkalmatlan egy kalandra. – Mr. Fairfax-Lacy! – szólalt meg a lány, és hangjában ott csengett az ismerősen kihívó fátyolosság. – Milyen megtisztelő, hogy megismerhetem önt. Stephen csókot lehelt a lány kezére. Orrát francia parfüm illata csapta meg, az a fajta, amelyet bizonyos nők az éjszakai kalandokra tesznek magukra.

ELOISA JAMES

11

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Az enyém a megtiszteltetés – érkezett a válasz. A lánynak magasan ívelt, finom vonalú szemöldöke volt, amelynek feketére festett színe nem illett az arcához. Lady Arabella ekkor ott termett mellettük. – Úgy látom, már meg is ismerkedett az én kedves pártfogoltammal! – ujjongott. – Bea, Mr. Fairfax-Lacy hihetetlenül érdekes ember! Képzelje csak, parlamenti képviselő! – Pillanatnyilag még az vagyok – vetette közbe akaratlanul is Stephen, majd eltűnődött, vajon miért mondta ezt. Lady Beatrix nem mutatott érdeklődést a hírre, ezért Stephen inkább meghajolt, és távozott. A terem másik végében megpillantotta Godwin grófnőjét. Ő már inkább szóba jöhet, gondolta, hiszen évek óta külön él a férjétől. Ráadásul gyönyörű, azzal a sápadt, előkelő arcával. Stephennek tetszett, ahogy Helene apró fonatokban viselte a haját. Lady Godwin azonban sajnos megkörnyékezhetetlen asszony hírében állt. Ő aztán igazi kihívást jelentene. De hát nem épp erre van szüksége? Kihívásra? A férfi öles léptekkel vágott át a termen. Habár az ellentétes nemek között ritkán esik meg ilyen szerencsés összecsengés, a szóban forgó hölgy fejében is pontosan ehhez hasonló gondolatok fogalmazódtak meg. Helene Godwin grófnő látta, ahogy Stephen belép a terembe, és szinte azonnal felötlött benne, milyen jóképű férfi ez a Mr. Fairfax-Lacy. Hosszúkás arc, kiálló arccsontokkal, akár egy vérbeli angol arisztokratának. Emellett kifogástalanul öltözködött, amelynek Helene mindig is nagy jelentőséget tulajdonított, lévén, hogy férjét vette összehasonlítási alapul. Amikor Stephen Esme kezét a sajátjába fogta, rámosolygott. Csak nem akar flörtölni Esmével? Ilyen körülmények között biztosan nem. Bár a férfiak mindig is flörtöltek Esmével, gondolta Helene kissé keserűen. A következő pillanatban azonban a férfi már feléje közeledett a terem másik végéből. Helene érezte, ahogy nyakig elpirul. Természetesen nem lett volna szabad megbámulnia a férfit, mint egy tapasztalatlan kislány. Mégis úgy gondolta, örülne, ha jobban megismerhetné, ha másért nem, hát hogy kikérdezze felelősségteljes parlamenti munkájáról. Helene apja szerint Stephen az egyik legkiválóbb ember a képviselők között. Ráadásul feltűnően jóképű is. A haja a nyakát súrolta, mint egy zabolázhatatlan lónak. Bárcsak évekkel ezelőtt egy ilyen férfihoz ment volna hozzá, mint ez a Mr. Fairfax-Lacy, Rees helyett…! Stephen Fairfax-Lacy azonban sohasem állt volna szóba egy hozzá hasonló fiatal és ostoba kislánnyal, aki Helene akkor volt! Nem is valószínű, hogy valaha házasságra adná a fejét. Hiszen már a negyvenes éveiben járhat. Helene mély meghajlással üdvözölte a férfit. – Micsoda öröm, hogy újra találkozhatunk, Mr. Fairfax-Lacy. Mi járatban van itt, vidéken? Azt hittem, a parlament most is ülésezik. És önről, uram, úgy tartják, hogy a tisztelt ház egyik legmakacsabb szószólója. – Helene megengedte a férfinak, hogy hellyel kínálja őt, majd maga is mellé telepedjen. Stephen rámosolygott, ám a tekintete valami másról is árulkodott. – Egy hétig meglesznek nélkülem is – felelte könnyed hangon. – Bizonyára nem lehet könnyű folyton lépést tartani a napi eseményekkel – találgatott Helene. A férfinak gyönyörű kék szeme volt. Tiszteletet és tisztaságot sugárzott a tekintete, nem úgy, mint a férjének, akinek mindig homályosan és haragosan csillogott a szeme. – Nem esik nehezemre követni az eseményeket. Sokkal inkább nehezemre esik ugyanolyan lelkesedéssel viseltetni irántuk, mint valaha tettem. – Stephen egyre vidámabbnak érezte magát. Épp egy olyan nőre volt most szüksége, aki kiöli belőle ezt a mostani szürkeséget és közömbösséget. Lady Godwin szemérmes bája tökéletes ellenszernek tűnt. – Jaj, istenem! – érintette Helene kesztyűs kezét a férfi kezéhez. – Ezt sajnálattal hallom. Pedig többször eltűnődtem, milyen figyelemre méltóan logikus az ön gondolkodásmódja a toryk ködösítéséhez képest. Tudja, uram, én mindig is a liberálisokhoz vonzódtam. ELOISA JAMES

12

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Ez aggasztó, hölgyem! Megkérdezhetem, mi az oka, hogy az ellenséggel paktál? A szeme sarkában szarkalábak jelentek meg, ahogy az asszonyra mosolygott. Helene majdnem elvesztette a beszélgetés fonalát. A férfinak hosszú, elegáns ujjai voltak. Ez mit is jelent? Mit is mondott neki Esme a férfiak kezéről? Gondolatait gyorsan visszaterelte erről a kimondottan ízléstelen témáról. – Nem voltam elégedett a tory-kormány elmúlt tíz évével – felelte sietve. – Igazán? A férfi tekintetében őszinte érdeklődés tükröződött. Helene összeszedte magát, hogy intelligens választ adjon. – Az igazat megvallva – folytatta –, az a véleményem, hogy a kormány óriási hibát követ el, amikor figyelmen kívül hagyja az országban a munkanélküliek számát. Az a sok hajléktalan és dologtalan katona, aki az utakat járja, az mind a mi szégyenünk. Stephen bólintott, és igyekezett lelkiismeretes, együtt érző politikus hangján válaszolni: – Igen, tudom. Bárcsak egy kormányváltás elegendő lenne ahhoz, hogy megváltoztassa az emberek hozzáállását a leszerelt katonák iránt! – Helene olyan karcsú volt, hogy Stephen elmélázott azon, vajon visel-e egyáltalán fűzőt. Soha nem állhatta ezt a ruhadarabot, habár a nők szinte kötelezőnek érezték a viselését. – De nem is értem, miért éppen önnek panaszkodom – vette át a szót az asszony. – Hisz nemrég olvastam épp az ön tollából egy cikket erről a témáról a Timesban. Elég ékesszólóan beszélt az éhes munkanélküliek védelmében. Döbbenetes, mennyire belefáradtam már a szegények problémáiba, gondolta Stephen. – Köszönöm, hogy ezt mondja – felelte –, ám attól tartok, az én írásom csupán csepp a tengerben. A cikkeim látszólag semmilyen hatással nincsenek a kialakult helyzetre. Helene előrehajolt. – Ne beszéljen így! Ha az olyan emberek, mint maga, nem állnának ki a szegény, elkeseredett tömegek mellett, akkor mégis mi történne velük? – Tudja, én is mindig ezt mondogattam magamnak, de az igazat megvallva, Lady Godwin, egy olyan intelligens hölgy szájából, mint ön, sokkal meggyőzőbbnek hangzik. – Igen, van rajta fűző. Látszott abból, ahogy olyan merev felsőtesttel hajolt közelebb hozzá, akár egy marionettbábu. Mégis miért viseli azt az átkozott fűzőt, amikor egy deka felesleg sincs a testén? Helene arca rózsaszínbe fordult, amikor rájött, annyira elragadtatta magát, hogy megfogta a férfi kezét. Szégyenlősen elhúzta a sajátját, Stephen azonban még egy pillanatra fogva tartotta. – Örömömre szolgál az ország politikai ügyei iránt érdeklődő hölggyel találkozni. Milyen szép az orgánuma, gondolta Helene. Nem csoda, hogy akkora figyelemmel követik a beszédeit. Még szerencse – mivel Helene-nek hirtelen nem jutott eszébe semmi válasz –, hogy Slope megjelent két pohár sherryvel, és megtörte a pillanat furcsa intimitását. Ennek ellenére egy ideig némán ültek egymás mellett, és az éles szemű megfigyelő számára azonnal feltűnhetett, hogy Lady Godwin orcája piros. Ugyanezen megfigyelő pedig egyúttal Mr. Fairfax-Lacyt is rajtakaphatta, ahogy Lady Godwin arcára pillant, miközben az asszony elmélyedve tanulmányozza a poharát. Egy éles szemű megfigyelő, aki olvasni tud az emberi szívekben, mást is megfigyelhetett. Olyan gondolatok cikáztak a levegőben, amelyekből könnyedén leszűrhető volt néhány tanulság. Godwin grófnő megállapította, hogy Mr. Fairfax-Lacy szép, elegáns vonásokkal rendelkezik. A combjai is tetszettek neki, ámbár eme gondolatának a világért sem adott volna hangot, és még mindig azon gondolkozott, mit is mondott Esme a hosszú ujjú férfiakról. Mr. Fairfax-Lacy figyelmét szintén az ujjak kötötték le. Godwin grófnő vékony, rózsaszínes ujjai hihetetlenül nőiesen hatottak. És férfi lévén, Stephen erről a megállapításról

ELOISA JAMES

13

VAD SZERELEM

Csak Könyvek önző konzekvenciákat vont le. Az is tetszett neki, ahogyan a grófnő elpirul, valahányszor csak a szemébe néz. És azok az ujjak… Végül befészkelte magát a fejébe egy gondolat: vajon milyen érzés lenne a testemen érezni azokat a hosszú ujjakat? Teste addig elhanyagolt részei keltek életre a kép láttán. Talán nem is olyan rossz dolog az a fűző, gondolta, miközben újabb kép jelent meg a szemei előtt: egy fehér bőrű, északi istennő, amint világos haja formás vállait verdesi, és finom kezével a fűzőjét bontogatja…

Harmadik fejezet Olyan fiatal, mégis olyan ördögi

Lady Beatrix Lennoxnak az volt az érzése, hogy kissé túlöltözött ma este. Sokkal több izgalmat várt egy olyan vacsorameghívástól, amelyet a botrányos hírű Lady Rawlings adott. De sajnos Godwin grófnő volt az egyetlen olyan vendég, akit nem Arabella hozott magával, ő pedig nem érdekelte Beát. Először is, mert nő volt. Másodszor egy vérbeli prűd, illemtudó asszony, aki valamilyen véletlen folytán éppen a rossz hírű Esme Rawlings barátnője. És végül, de nem utolsósorban, Bea ki nem állhatta a mártír szerepében tetszelgő feleségeket. Ha olyan ostoba lettem volna, hogy férjhez megyek, gondolta az ablakhoz lépve, és a férjem olyan botrányosan hűtlen lenne, mint Godwin gróf, akkor már régen felnyársaltam volna. Az ablak előtt csupán néhány kőfal éktelenkedett, elszórt páfrányokkal benőve. Bea kortyolt egyet az italából. A sherry enyhén füstös íze jól illett ehhez a szürke délutánhoz. Egy olyan férj, aki egy operaénekesnőt költöztet a házába, megérdemli a drámai bánásmódot. Bea fejében egy földhöz vágott porcelánváza képe rajzolódott ki. Ő aztán hamar móresre tanítaná az ilyen férfit! Amikor valaki megkocogtatta a vállát, Bea éppen máshol járt, gondolatban éppen képzelt férje képzelt szeretőjével veszekedett. Meglepve fordult meg, és kis híján felkiáltott. A grófnő állt előtte. Udvarias meghajlással köszöntötték egymást, majd néhány szokásos, semmitmondó szóváltás után a grófnő is elfordult, és bámulni kezdte ugyanazokat a rozsdavörös páfrányokat, amelyeket korábban Bea is nézett. Egy pillanat elteltével megszólalt: – Annyira el volt merülve a látványban, hogy azt hittem, valami csodálatos tájképet néz. Elfelejtettem, hogy ez az ablak csupán a hátsó kertre néz. Bea komisz unatkozást érzett magában, amely mindig is bajba keverte őt. – Tudja, éppen a hűtlen férjekről fantáziáltam – felelte, továbbra is a páfrányokat nézve. – Igazán? – érdeklődött a grófnő, hangjában meglepettség csengett, de nyoma sem volt a felháborodásnak. – Abból nekem is van egy. Remélem, nem kíván a nyomdokaimba lépni. Bea elnevette magát. – Nem kívánok megházasodni, így remélhetőleg el fogom kerülni az effajta bonyodalmakat. – Én titokban mentem férjez – mesélte Helene tűnődve. – Talán pont ez volt a probléma. Ha az ember elszökik egy férfival, az mindig egy hirtelen döntés eredménye. No, meg egy olyan ismeretségé, amely aligha jelent szilárd alapot egy házassághoz. ELOISA JAMES

14

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Pedig én mindig azt gondoltam, hogy a szöktetés olyan romantikus! – felelte Bea érdeklődő hangon. Őszintén szólva, el nem tudta képzelni, ki akarná megszöktetni Lady Godwint. A grófnő karcsú volt, élesen kiálló arccsontokkal, haja fonatokba fűzve, ami egyáltalán nem találkozott Bea ízlésével. Furcsán középkori külsőt kölcsönzött neki. Ráadásul nem volt túlságosan dús keblű. Bea alsóneműje okosan emelte ki melle minden domborulatát, még azokat is, amelyekkel a természet nem áldotta meg, ezért Bea kifejezetten lenézte azokat a hölgyeket, akik nem viseltek hasonló rafinált ruhadarabokat. – Valamikor én is úgy tartottam, hogy romantikus a szöktetés – magyarázta a grófnő, és leült. – Mára azonban már aligha hiszek benne. Persze az egész sok évvel ezelőtt történt, amikor még buta kislány voltam. Bea gondolatai újra a vérbosszú körül kezdtek forogni. – Soha nem gondolt arra, hogy megtorolja a férje tettét? – Megtorolni? – nézett rá a grófnő kíváncsi pillantással. Bea bajkeverő gondolatai tovább zakatoltak a fejében. Annyi biztos, hogy érdekesebb a grófnő házassági gondjait hallgatni, mint az ablakon túli páfrányokat bámulni. Leült az asszony mellé. – Miért nem tette ki a szűrét annak az operaénekesnőnek? – kérdezte olyan hangon, mintha arról érdeklődne, hány óra van. Bea élvezte ezt az illetlen beszélgetést, mert nagy gyakorlata volt az efféle témákban. Godwin grófnőnek pedig meglepő módon pillája sem rezdült a kényes témától. – Eszembe sem volt – szögezte le, mereven a poharát nézve. – Én sose hagynám, hogy más nő költözzék a hálószobámba. – Ha az illetőt kiraknám abból a szobából, azzal azt a látszatot kelteném, hogy vissza akarok költözni oda. Bea nem szólt semmit. Régen rájött már, hogy a hallgatás érdekes vallomásokat tud előhozni másokból. – Mert ha az a nő nem lenne az ágyamban – folytatta a grófnő –, kinek lenne ott a helye? Én úgy tekintek rá, mint szükséges rosszra. Nem túl kellemes dolog persze, hogy mindenki olyan jól tájékozott a jelenlétéről. Azt kell mondjam, ő egyfajta ágymelegítő. Bea csuklani kezdett a nevetéstől. Most már értette, miért olyan jó barátnője ez a híresen udvarias Godwin grófnő ennek a rossz hírű Lady Rawlingsnak. – Ágymelegítőt mondott? A grófnő bólintott, olyan ártatlan képet vágva, mintha egy keresztelő részleteiről diskurálnának. Bea most már értette, mire gondol. Mivel Lady Godwin nem akar együtt hálni a férjével, az operaénekesnő átveszi tőle ezt a kellemetlen feladatot. Miközben az egész világ tudja, hogy Lady Godwin az anyja házában él, és nem a férje Rothsfeld Square-i házában. – Ez akkor sem igazságos – jegyezte meg Bea. – Önnek joga van a saját házában laknia. Elvégre annak az embernek ön a felesége. A grófnő cinikus pillantással nézett rá. – Ön úgy gondolja, hogy az élet igazságos a nők számára, Lady Beatrix? Szerintem abban mindketten egyet érthetünk, hogy inkább szánalmas, mint igazságos. Bea egészen addig nem lehetett biztos abban, vajon a grófnő tisztában van-e az ő botrányos múltjával. – Én a saját helyzetemet nem tekintem szánalmasnak. – Ha nem csal az emlékezetem, önt indiszkrét helyzetben kapták rajta Sandhursttel. És míg az illető férfi hírnevét csöppet sem tépázta meg a botrány, az önét porig rombolta. El kellett hagynia gyermekkori otthonát, és… – itt kicsit megállt, a megfelelő szót keresve –, egykori ismerősei közül többen is kiközösítették.

ELOISA JAMES

15

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – De én nem akartam hozzámenni Sandhursthöz – magyarázta Bea. – Ha hozzámentem volna, az egész ügyet eltussolják, én viszont elutasítottam. – Elismerem, nem tudtam róla, hogy Sandhurst megkérte a kezét – vallotta meg a grófnő, majd egy pillanat múlva még hozzátette: – És miért nem akart hozzámenni? – Mert nem igazán tetszett. A grófnő a poharát forgatta, majd egyetlen hörpintéssel kiitta belőle a sherryt. – Ez esetben ön jóval bölcsebb nálam, Lady Beatrix. Én ugyanis csak a házasságom után döbbentem rá az ellenszenvemre. Bea a grófnőre mosolygott. – Talán törvénytelenné kellene nyilváníttatni a szöktetés utáni házasságokat. – Talán igen. De mondja csak, ön valóban soha nem akar férjhez menni? – Soha. – És mindig is ez volt a véleménye? A grófnő bizonyára pontosan tisztában volt vele, akárcsak Bea, hogy tiszteletre méltó férfi nem akarná őt feleségül venni. Bea ezért inkább hallgatott. – Hát persze hogy gondolt a házasságra – mondta a grófnő, mintegy önmagának. – Hiszen akkor nem utasította volna vissza Sandhurst ajánlatát. Annyira sajnálom! Bea vállat vont. – Mindössze annyi történt, hogy az álmaimat felülírta a valóság. De egy olyan férjet, mint az öné, asszonyom, nem bírnék elviselni. Azt hiszem, éles szerszámmal mennék neki. Ezért az én helyzetem jobb is, mint az öné. Lady Godwin széles mosollyal fordult felé. Bea meglepetten látta az arcára kiülő vidámságot. Egyáltalán nem tűnt már középkorian unalmasnak, inkább ragyogóan gyönyörű volt, és kimondottan jól állt neki a karcsúság. – És mégis mit tenne ön az én férjemmel? – érdeklődött kíváncsian Helene. – És kérem, szólítson nyugodtan Helene-nek, elvégre is, ez életem egyik legbizalmasabb beszélgetése, amelyet valaha is egy vadidegennel folytattam. – Helene-t magát is meglepte. Volt valami Lady Beatrix Lennoxban, egyfajta pimasz bizsergés, ami Esmére emlékeztette őt. Talán ez a magyarázata, hogyan kerülhetett vele, ő, Helene, a rá olyannyira nem jellemző bizalmas viszonyba. – Nagyon köszönöm, de akkor én is elvárom, hogy Beának szólítson. Nos, ami a választ illeti, gondolom, nem kívánja, hogy a férje… aktív szerepet töltsön be az életében – folytatta Bea, igyekezve bizalmas hangot megütni. Pedig a finomkodás nem volt az ő asztala. Helene rövid, hangos nevetést hallatott. – Hát, nem. – Ez esetben elérném, hogy nagyon, de nagyon bánja meg, amiért valaha is eldobta magától. Ezzel egy időben pedig teljesen világossá tenném számára, hogy semmi reménye a visszatérésre. – Bosszút forraljak? – vonta fel érdeklődve a szemöldökét Helene. Tetszett neki a bosszú ötlete. Voltak napok – különösen, amikor Rees kísérőjével ott pöffeszkedett a Godwin család számára fenntartott operai páholyban amikor Helene legszívesebben komoly fizikai sérülést okozott volna a férjének. – Igen, bosszút – bólintott Bea. – Mert a bosszú nemcsak édes, de még élvezetes is tud lenni. Önnek, Lady Godwin… – Helene… – Helene – ismételte meg engedelmesen a lány –, önnek olyan a hírneve, amelyről a szobában lévő három hölgy álmodni sem mer. Mármint ha ilyen álmokat akarnánk kergetni. Helene körülnézett. Igaz, ami igaz, Beát, Lady Arabellát és Esmét aligha lehet a jó hírnév bajnokainak nevezni. – Esme az utóbbi időben megváltozott – felelte. – Úgy tudom, szívesen lenne most már tisztességes háziasszony, helyesebben özvegyasszony. Bea megvonta a vállát. ELOISA JAMES

16

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Lady Rawlings talán vágyik a tisztes asszony hírnevére, én azonban nem. És Arabella részéről sem láttam jeleit ilyen igénynek. A lényeg az, hogy ön közülünk az egyetlen, akivel felháborítóan bánt el egy férfi, és mégis ön a legtartózkodóbb. Én az ön helyében kérkednék a férjem előtt a kalandjaimmal. – Ha érdekelné a dolog, bizonyára így lenne. Reest azonban teljesen hidegen hagyja, mi történik velem. – Ugyan! A férfiak olyanok, akár a kutyák: még akkor is kell nekik a bőséges vacsora, ha nem éhesek. Ha önnek viszonya lenne valakivel, biztosan zavarná a dolog – magyarázta Bea lelkesen. Hálás volt, amiért a grófnő ilyen figyelemmel hallgatta. – Nem beszélve arról, hogy még élvezné is a kalandot. – Ejha! – tűnődött Helene, majd újra elmosolyodott. – Igaz, ami igaz, szívesen okoznék neki egy kis fájdalmat. – Az ön férjének minden kijutott – győzködte tovább Bea. – Ott van neki az operaénekesnője, és még a felesége is megmaradt. Mert mindenki tisztában van vele, hogy ön nem csalta meg. Helene egy ideig az ajkát harapdálta. – A probléma az, hogy valóban lennie kellene ilyen kalandomnak ahhoz, hogy kérkedhessem vele – mutatott rá. – Pontosan erről beszélek! – felelte Bea nevetve. – Nincs vesztenivalója, csak a hírneve, azzal pedig mire ment idáig? – Például tisztelnek miatta. Bea azonban érezte, hogy megfogta Helene-t. Kis szünet után tetőtől talpig végigmérte a grófnőt, szoros fonatokba fésült hajától, egészen a papucsa hegyéig. A tekintete önmagáért beszélt. – Most már emlékszem, az iskolában óva intettek minket az olyan nőktől, mint amilyen ön, Lady Beatrix – jegyezte meg Helene. Bea ártatlanul pislogott. – Olyan fiatal és mégis olyan ördögi? – Valami olyasmi. – Helene azonban visszazökkent a földre. Újra a pohara mélyét kezdte bámulni. – Nem mintha lenne bármi értelme, mert fogalmam sincs, hogyan kezdhetnék viszonyt, hogy őszinte legyek. Évek óta senki sem tett nekem tisztességtelen ajánlatot. Attól tartok, a férjem volt az első és az utolsó is egyben. – A beismerés nyomán hirtelen megalázó érzés lett úrrá rajta. – Ugyan, ugyan! Mindenütt vannak jelentkező férfiak – magyarázta Bea bátorító mosollyal. Bea szempontjából így is van, gondolta Helene keserűen. Ő bizonyára kétnaponta kap egy ajánlatot. – Nos, ezen a vacsorán valóban nem sok férfi tolong – folytatta Bea. – De mit gondol arról a politikusról, akit Arabella mutatott be? El is felejtettem a nevét – biccentett Stephen felé. – Mr. Fairfax-Lacy? – kérdezte Helene. – Nem vagyok biztos benne… – Igen, tudom. Nekem is pontosan ez a véleményem. Tisztesség, becsület, papok és ótestamentum… Egy unalmas puritán? – A puritán Bea szemében a legnagyobb sértés volt. – Nem, egyáltalán nem így gondoltam! Sőt, Mr. Fairfax-Lacyt elég vonzónak találom, csak épp nem valószínű, hogy a maga részéről hajlandó lenne velem egy afférra. A férfiaknak rólam nem ilyesmi jut az eszükbe. Bea tétovázott. Odáig azért nem merészkedhetett, hogy egy általa alig ismert hölgynek azt tanácsolja, cserélje le az egész ruhatárát. – Szerintem az ilyen puritánok is vágynak néha egy kis változatosságra – jegyezte meg. – Különben miért is tett volna eleget Arabella meghívásának? Ez nem kimondottan tartózkodó

ELOISA JAMES

17

VAD SZERELEM

Csak Könyvek parlamenti képviselőknek való vacsora. Arabellát pedig nem érdekli a férfi, ezt ő maga mondta nekem. Hisz nem kedveli a nála fiatalabbakat. Ekkor mindketten ránéztek Mr. Fairfax-Lacyre, aki épp a háziasszonnyal csevegett. – Vajon ért a zenéhez? – kérdezte gyanakvóan Helene. – Mi köze ennek bármihez is? – Csak mert nem tudom elképzelni, hogy olyan emberrel kerüljek bensőséges viszonyba, aki nem szereti a zenét. Mr. Fairfax-Lacy abban a pillanatban a szoba sarkában álló zongorához lépett, pajkos mosolyt villantott Esmére, leült a zongora elé, majd lendületesen játszani kezdett. – Nos, átment a vizsgán? – kérdezte Bea. Ő annak idején hárfázni tanult, mert az édesapja úgy gondolta, a hangszer finom pendülése jobban illik egy ifjú hölgyhöz. – Hát, az ízlésünk nem hasonlít – jegyezte meg Helene fanyalogva. – A férjem egyik áriáját játssza. Ugye tudja, hogy a férjem vígoperákat szerez? Bea bólintott, bár fogalma sem volt róla. Helene férje egy gróf volt, és a grófok általában nem szereznek vígoperákat. – A darab, amit játszik, a Fehér elefánt című operából való. Szörnyű! – állapította meg a grófnő. – Maga az opera még nem is olyan rossz. De ez az egy dal igazán borzalmas. – Mi a baj vele? – A szoprán szólamnak nem ebben a hangnemben kellene szólnia. Az a szegény lány majd belefulladt, hogy kiénekelje a hangot, és a közönség fülsértőnek találta a kitartott hangokat – magyarázta Helene, de tekintetét nem vette le a szoba másik végében zongorázó férfiról. – A nyitányban pedig rengeteg a disszonancia, olyan, mintha a zenekar akkor látná először a kottát. Katasztrofális az egész. Ezért nem árul el sok jót Mr. Fairfax-Lacy ízléséről, hogy képes volt megjegyezni belőle ezt a részt. Bea azonban már eldöntötte, hogy Helene és a képviselő szép páros lesznek, így nem hagyhatta, hogy a grófnőt befolyásolja holmi elhamarkodott zenei ítélet. – Átkísérem a szobán, hogy kicsit megdolgozzuk puritán úr zenei ízlését – jelentette ki bátorító hangon. – A férfiak imádják, amikor egy szép nő kioktatja őket. Egyúttal pedig felmérhetjük, érdemes-e ez a Mr. Fairfax-Lacy arra, hogy időt és energiát pocsékoljon rá. A kora alapján derékban már kissé megereszkedhetett, ami a rossz zenei ízlésnél sokkal elfogadhatatlanabb. Ebben biztosak lehetünk. – Nekem az a tapasztalatom, hogy a férfiak nem szeretik a kioktatást – tűnődött Helene hangosan –, és különben sem… – Bea azonban már húzta magával a szoba másik felébe, akár egy vontatóhajó. Amikor Stephen felpillantott a zongoráról, ott találta maga mellett a tökéletesen szégyentelen Lady Beatrixot és a kecses Lady Godwint. Ujjai kis híján megbicsaklottak, ahogy rádöbbent, milyen hibásan választotta meg az eljátszott darabot, és gyorsan talpra ugrott. A grófnő viszont mosolygott rá, tekintete vidáman csillogott. Stephen kényszeredetten mosolygott vissza a grófnőre. Lady Beatrix szintén mosolyogva nézte, ám ő még az udvarias üdvözlést is képes volt szégyentelenül ledér kihívásba fordítani. A szemét megfontoltan végiglegeltette a férfi testén, majd hosszasan elidőzött valahol, középen. Stephen hasa szerencsére még mindig olyan lapos volt, mint amikor Oxfordban lediplomázott… vagy lehet, hogy annál is lejjebb nézett? A férfi úgy érezte, most semmi szüksége egy botrányos viszonyra ezzel a hajadon lánykával, akinek ifjú kora ellenére is kétes a hírneve. Tekintetét elvette Beáról, és a grófnőre szegezte. – Lady Godwin, néhány évvel ezelőtt volt szerencsém hallani az ön saját szerzeményét egy zenés összejövetelen. Megtisztelne, ha most is előadna valamit.

ELOISA JAMES

18

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Lady Godwin visszafogott, de őszintén baráti mosolyt villantott rá, és helyet foglalt a zongoránál. – Szívesebben játszanék inkább valami mást, mert a saját darabjaimat ritkán adom elő nyilvánosan. Stephen legnagyobb meglepetésére Beatrix Lennoxot csöppet sem zavarta, hogy a férfi semmibe veszi. Talán ezek a kihívó pillantások nem is egy konkrét személynek szólnak, gondolta. A lány a zongorára könyökölt, és úgy festett, mint egy iskolás kislány, amely kissé abszurd hasonlat, hiszen a ruhája dekoltázsa olyan mély volt, hogy keblei szinte súrolták a fényes zongora tetejét. – Nem is tudtam, hogy zenét is ír, Helene! – kiáltott fel Bea. – Csodás dolog lehet egy ilyen tehetség. Kérem, játsszon valamit a saját szerzeményeiből! – Majd Lady Godwin habozását látva, tovább kérlelte: – Kérem! Stephennek el kellett ismernie, hogy Lady Beatrix ellenállhatatlan, amikor kér valamit. Lady Godwin elpirult, és bólintott. – Mit szeretnének hallani? Egy régebbi művet, vagy inkább valami újat? – Valami újat! – kiáltott fel Lady Beatrix. Na persze, gondolta Stephen. Az effajta lelkes ifjú hölgyek mindig az újdonságra vágynak. Lady Godwin elmosolyodott. – Rendben van. De én is kérnék egy szívességet. A férfi meghajolt. – Önnek bármit megteszek, hölgyem. – Jelenleg egy keringőn dolgozom, és nagyon nehéz tartanom a ritmust előadás közben. Megtenné, hogy eltáncolja a darabot Lady Beatrixszel? Stephen zavartan pislogott. – Attól tartok, nincs túl nagy gyakorlatom a keringőzésben. Lady Beatrix felvonta egyik vékony, fekete szemöldökét, úgy nézett rá. – Én egyszer, karácsonykor, megtanítottam a nagyapámat keringőzni, pedig nem volt egy táncos lábú ember – jegyezte meg arcán édes mosollyal, amely azonban egyetlen pillanatra sem csapta be a férfit. Tehát a nagyapjára emlékeztetem őt, gondolta dühösen. – Ez nem tánctudás kérdése – biztosította Helene őszintén. – Biztos vagyok benne, hogy az ön tánctudása jóval felülmúlja majd az én zenémet, Mr. Fairfax-Lacy. – Ekkor odaszólt a háziasszonynak. – Esme, kölcsönkérhetem a vendégeidet egy gyakorlati feladathoz? Mr. Fairfax-Lacy és Lady Beatrix voltak olyan kedvesek, és vállalták, hogy keringőznek a dalomra. – Bárcsak én magam is táncolhatnék! – felelte vidáman Lady Rawlings, és a székről feltápászkodva magához intette inasát. Egy komornyik néhány pillanattal később kiürítette a rózsaszín szalon közepének fényesre lakkozott padlóját. Stephen bizalmatlanul méregette a helyet. Az alsóházi képviselői munka nemigen hagyott arra időt, hogy nőket táncoltasson a bálokon, és ezt az újsütetű német táncot alig ismerte. Jó, ha életében három-négy alkalommal táncolt már keringőt. Most pedig még közönsége is van. Lopakodva közelítette meg a táncparkettet. A lány bezzeg előtte suhanva mutogatta szép kis formás testét. Nem is olyan kicsi ez a lány, gondolta. Stephen meglehetősen magas férfi volt, de Bea nem törpült el mellette, ahogyan sok más nő. Stephen vetett még egy pillantást a háta mögött ülő grófnőre. Valóban elbűvölő asszony. Olyan, mint egy üdítő, hűvös ital a nagy melegben. – Annyira kedves magától, Mr. Fairfax-Lacy! – szólt utána Helene. – Kérem, őszintén mondja majd el a véleményét. Stephen rövid meghajlással kérte fel Lady Beatrixot. – Szabad egy táncra, hölgyem? – Örömmel – felelte a lány, némi álszeméremmel. ELOISA JAMES

19

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Már ha az álszemérem a megfelelő kifejezés. Ezt az álmatag, érzéki mosolyt törvényellenesnek kellene nyilvánítani. Minden benne volt abban a mosolyban, anélkül, hogy egyetlen szót szólt volna. Mert ez a lány képes volt a tekintetével beszélni. De mi az ördögért akar egy magamfajta, nagypapa korú férfival kikezdeni? Stephen teste nem fogta még fel, hogy a kihívás nem az ő személyének szól. – A keringő előtt van egy kis bevezető, amolyan felvezető gyanánt – szólalt meg Lady Godwin. Azzal bólintott, a billentyűkre tette kezeit, és játszani kezdett. A keringője csöppet sem volt olyan lassú és ünnepélyes, amely Stephen emlékeiben erről a táncról élt. Nem, a hangok szinte leugrottak a zongorabillentyűkről. Stephen egy pillanatig dermedten állt egy helyben, és érezte, hogy máris késésben van az ütemmel. Aztán gyors mozdulattal megragadta Lady Beatrix derekát, és a levegőbe emelve a táncparkettre ugrott vele. A szoba közepén táncoltak, Stephen meg se próbálta a forgást, mert örült, hogy lépést tud tartani az ütemmel. Aztán a zene hirtelen abbamaradt. – Annyira sajnálom! – kiáltott feléjük Lady Godwin. – Túl gyors az ütem, most már látom. Egy perc türelmet kérek… Stephen partnere kuncogni kezdett. – Ön sokkal ügyesebb, mint a nagyapám. – A lány arca rózsaszínű volt, mellkasa zihálva emelkedett fel és le. Még a végén lecsúszik róla ez a ruha, gondolta Stephen némi érdeklődéssel. Egy iskolás lányhoz képest gyönyörűek a mellei. Persze, már nem iskolás lány, csak az én korosztályomhoz viszonyítva. – Hiszen ön el se fáradt! – jegyezte meg a lány. – Kérem, kezdjék újra! – érkezett Lady Godwin utasítása. A férfi most még erősebben megmarkolta partnere derekát. A zene ezúttal lassabban kezdődött, így még egy forgásra is futotta. Stephen most gondolt csak arra, hogy valaha élvezte a táncot, de annak már sok-sok éve, még mielőtt politikusnak állt volna. Manapság már nem volt ideje az effajta frivol szórakozásra. A zene magával ragadta őket. A ritmus egy kissé felgyorsult. Egy, két, há'! Egy, két, há'! Egyre gyorsabban köröztek. Lady Beatrix úgy nevetett, mint egy iskolás kis fruska, a szeme csillogott az örömtől. – Engedje meg, hogy gratuláljak, uram… – szólalt meg a lány zihálva –, hihetetlenül jól bírja az iramot. Ezzel vajon a koromra céloz? – Én ugyanezt mondhatom el önről – felelte Stephen mereven. Bosszúsan állapította meg, hogy a keze bizsereg a lány derekán, és óriási élvezetét lelte abban, amiért egy ilyen ennivaló nőt tarthatott a karjaiban… holott ez a nő csak úgy gondolt rá, hogy a korához képest jól bírja. Felháborító! Ám az igazat megvallva, minden férfit elárasztana a bizsergés. Stephen a lány hátát fogva érezte, hogy Lady Beatrix nem visel fűzőt. Miközben megforgatta, lába finoman súrolta a lány lábát. Ha ez a tánc már akkor divatban lett volna, amikor fiatal voltam, mára biztosan házasember lennék, gondolta. Mámorító érzés volt így a karjában fogni egy nőt. Nem csoda, hogy az idősebbek felháborítónak tartják a keringő megjelenését az Almackban. Olyan ez a tánc, mintha zenére szeretkeznének. A keringő tovább folytatódott, magával ragadva a táncospárt. Aztán egyszer csak lelassult, kissé melankolikussá vált, és hangnemet váltott. A két táncos szomorkásán siklott a szoba parkettjén. A lány telt alsóajkát nehéz lenne művészien kiemelni, gondolta Stephen szórakozottan. – Biztosan a házasságát is beleírta a zenébe – jegyezte meg Lady Beatrix Stephen szemébe nézve. – Most olyan szomorúnak tűnik.

ELOISA JAMES

20

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Micsoda arcátlanság, hogy egy vadidegen embernek a grófnő házasságáról beszél! Úgy beszélt hozzá a lány, mintha régi ismerősök lennének, mintha a nagybátyja volna, vagy netán a nagyapja. Ráadásul várta a választ. – Nem hinném – felelte Stephen kissé hidegen. – Én nem szomorúságot, inkább belenyugvást érzek benne. – Az még szomorúbb – jegyezte meg Lady Beatrix. Amint elhallgatott a zene, Stephen azonnal elvette kezét a lány derekáról. Nem akarta, hogy azt higgye, sikerült elcsábítania fűző nélküli testével. – Nagyon élveztem a táncot, Lady Beatrix – szólalt meg a férfi, némi iróniával hangjában. Bea értette a célzást. A szemhéja megrándult, tekintete hosszasan elidőzött a férfin. – Én is nagyon élveztem. Te jó ég, ez a lány rosszabb, mint egy kurtizán! Lady Godwin felemelkedett a zongora mellől. A grófnő soha nem viselkedne ilyen kihívóan. Stephennek elég volt rövid ideig néznie, hogy lehiggadjon. Túl hosszú ideig hanyagolta el életének ezt a részét. Most pedig akaratlan lelkesedést érez egy csitri iránt, és vágyakozik minden útjába akadó nő után. Higgadtság, nyugtatta magát. Higgadj le! Odalépett Lady Godwinhez, megfogta a kezét, és a szájához emelte. – Csodálatos előadás volt – szólalt meg halkan. – Az ön keringője gyönyörű. – Jaj, ne mondja már! – tiltakozott a grófnő. – Túlságosan gyors. Biztos nagyon elfáradtak benne – tette hozzá mosolyogva. Stephen úgy döntött, tesz egy próbát. Megfordította az asszony kezét, és csókot lehelt a tenyerébe. – Semmi olyat nem tudna tenni, ami engem fárasztana – mondta, és egyenesen az asszony szemébe nézett. Örömmel látta, hogy Lady Godwin elpirul zavarában.

Negyedik fejezet Édenkert

A

Tatler magazin rendszeres olvasása révén néhányan talán arra a következtetésre juthatnak, hogy az angol előkelőség hölgyei gyakorta csábítják el inasaikat és komornyikjaikat. – Ez egy szennylap! – jelentette ki Mrs. Cable, az asztalra ejtve a sértő irományt. – Ha Lady Syndenham tényleg olyan bolond, hogy megszökik az inasával, márpedig a cikk szerint ez történt, akkor ezt az információt inkább el kéne hallgatni, nem továbbadni, hogy rossz példaként szolgáljon másoknak! A frivol válasz a társaság másik hölgytagjától érkezett: – Ha valaki Lady Syndenham kalandjairól olvas, attól még nem biztos, hogy azonnal szemet vet az inasára – magyarázta Esme Rawlings. – Legalábbis, ha az az én háztartásomban élő inasokhoz hasonlít. – Higgye el, ennek soha nem lesz vége – csattant fel Mrs. Cable. – Mire észbe kapnánk, addigra sok fiatal előkelő hölgy megy majd hozzá szolgákhoz, sőt talán még kertészekhez is! ELOISA JAMES

21

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Ön talán nevet ezen, Lady Rawlings, de szerintem ez komoly probléma. – Azzal táskáját és sálját kezébe fogva, felállt. – Én személy szerint kampányba fogok, hogy kitegyem a szűrét az effajta bűnös szolgáknak, és nagyon remélem, hogy ön is hasonlóképpen tesz. Mrs. Cable egyfelől azért járt el Lady Rawlingshoz, mert azt gondolta, szegény asszony özvegyen él, és még gyermeket is vár, de gyakran úgy tapasztalta, hogy erőfeszítése nem kap kellő megbecsülést. Lady Rawlings könnyelműségre való hajlama kifejezetten zavarta. Mrs. Cable-nek a kelleténél túlságosan gyakran jutott eszébe Esme Rawlingsról, hogy valójában meglehetősen könnyűvérű nő. A rossz hírű Esme: Londonban mindenki csak így hívta. Másrészt Mrs. Cable szinte kötelességének érezte, hogy rendszeresen látogassa Esmét, és elárassza a Biblia bölcsességeivel. Az asszonyban már Esme puszta látványa is kellemetlen érzéseket keltett. Lady Rawlings túlságosan szép és kihívó, úgy, ahogy van, még terhesen is. Az arcán mintha folyton lázrózsák égnének. És ahogy az ajkát tudja görbíteni… Mrs. Cable csak remélni tudta, hogy ez a nő nem vetett szemet az egyik inasra. Ilyet talán mégsem tenne! Egy ekkora bűnt még egy Esme Rawlings-féle nő sem tudna elkövetni. Mrs. Cable nehezen tudta szavakba önteni gondolatait, de pontosan értette, amit maga körül látott, így ha történetesen Esme Rawlings az egyik szobalánya lett volna, azonnali hatállyal felmondott volna neki. Mrs. Cable soha életében nem mosolygott úgy, mit ez a nő. Majd gondja lesz rá, hogy holnap reggel egy kis rendet tegyen a házában. Mrs. Cable jól gondolta. Esme azonban nem Slope-ra, a főkomornyikra gondolt. És nem is az inasaira, arra a sok éretlen parasztfiúra, akik mind rettegtek Slope hajcsárkodásától. Ennél sokkal rosszabb történt. Ugyanis egy pillanatra elvesztette a beszélgetés fonalát, amikor eszébe jutott a kertésze… Esme elköszönt Mrs. Cable-től, majd a szalonban helyet foglalva megpróbálta felsorolni, hány oka van rá, hogy tiszteletre méltó asszony maradjon. Mrs. Cable nem szerepelt az okok között. Annak a nőnek jó a szimata, éles, kutató szemei akár egy madáré, és ráadásul olyan kiterjedt ismeretségi körrel rendelkezik, amely még a kormányzóén is túltesz. Mrs. Cable szerint az udvariasság szinte a szentséggel azonos, és ha rájönne az igazságra Esmével kapcsolatban, a hírnevét Anglia-szerte földig rombolná. Esme normál körülmények között egy ilyen nőnek még a közelébe sem merészkedett volna. Csakhogy manapság nem engedhette meg magának az effajta luxust. Mrs. Cable volt a varrókör vezetője, amelyben a hölgyek a jó ügyek szolgálatának szentelték idejüket. És amikor a varrókör épp nem a rászorulóknak varrt többrőfnyi ropogós lepedőt, öt megye előkelő tagjainak hírnevére ügyeltek. Esmének ügyes diplomáciai fogással sikerült bekerülnie a körbe, amely felért azzal, amikor egy megtért bűnöző az anglikán egyház püspöki székére pályázik, így nem szívesen veszítette volna el újonnan szerzett erényességét. De mégis mit tehetett volna? A kertész nem volt hajlandó elfogadni a felmondását. Feltehetőleg abban a pillanatban is valahol a kertben járt-kelt, bár az idő dél felé járt. Nem, mostanra bizonyára visszavonult az almafák árnyékában megbújó kertészlakba, ahol a világon semmi sem érdekelte, csak Homéroszt olvasgatott, és fogalma sem volt, hogy jelenléte milyen katasztrofális hatással lehet Esme hírnevére. Esme természetesen nem fogja felkeresni. Hiszen új életet kezdett, amelyben szigorú elvek szerint élt, és tiszteletre méltó módon kellett viselkednie. Milesnak megígérte, hogy így lesz. A férje halála előtt megállapodtak abban, hogy Miles szakít a szeretőjével, Lady Childe-dal, Esméből pedig az a fajta nő lesz, aki csipke fejfedőket visel, és szegényeknek varr lepedőt. És soha, soha nem gondol kertészekre. Két perccel később már kabátban állva közölte a szobalánnyal, hogy friss levegőre vágyik. Elvégre még nem született meg a gyerek, nyugtatta magát, miközben elindult a gyümölcsös felé vezető lejtős úton. Majd miután megszületik, soha többé nem keresi föl a kertészt. Sőt, megparancsolja a komornyiknak, hogy bocsássa el. Esme megszaporázta lépteit. ELOISA JAMES

22

VAD SZERELEM

Csak Könyvek A kertészlak egy apró, kezdetlegesen épített kunyhó volt a kert végében. Mindenből egyet raktak bele: egy széket, egy padot, egy asztalt, egy kályhát. Egy ágyat. És egyetlen kertészt. Amikor Esme benyitott, a férfi a kályhánál állt, háttal az ajtónak. Nem fordult meg, amíg az asszony tompa puffanással be nem csukta maga mögött a vaskos faajtót. Ekkor olyan hirtelen pördült meg, hogy a kályhán álló fazék felborult, és tartalma a padlóra ömlött. A répa- és marhahúsdarabokkal teli leves a padlórésekbe folyt. Esmének a látványtól korogni kezdett a gyomra. A terhesség egyik sajnálatos mellékhatása volt az állandó éhségérzet. A férfi üdvözlő szavak nélkül nézte őt, így Esme igyekezett vidám képet vágni. – Csak nem azt akarod mondani, hogy főzni tanulsz? A férfi még mindig nem mondott semmit, csak közelebb lépett egy lépéssel. Esme kertészének izmos teste, széles válla volt, kócos szőke haja, és olyan kék szeme, mint a nyári égbolt kékje. Arcvonásai olyan szabályosnak tűntek, mintha márványból faragták volna ki őket. Nem igazság, hogy egy férfi ennyire szép legyen! Ez az ember minden nőre veszélyes, még Mrs. Cable-re is. – Te magad főzted azt a levest? – faggatta tovább Esme, a fazékra mutatva. – Rosalie hozta a faluból. – És ki az a Rosalie? – kérdezte Esme gyanakvó tekintettel. – A pék lánya – vonta meg a vállát a férfi. Újabb lépést tett a nő felé. – Mi járatban van itt, asszonyom? – A szeme villanására Esme szíve hevesebben kezdett verni, és a térdeit hirtelen iszonyatosan gyöngének érezte. Szóra nyitotta ajkát, hogy elmondja, hamarosan el fogják bocsátani az állásából a kertészt, de ehelyett valami teljesen mást mondott: – És mennyi idős ez a Rosalie? – Rosalie még kislány – felelte a férfi hanyagul. – Vagy úgy! – szólalt meg Esme, majd arra gondolt, nincs mit mondania erre. Ő maga már nem kislány. Nem, ő már huszonhét éves nő, hasában egy gyerekkel. A férfi előtte állt, szépségesen, egészségesen csillogó bőrrel, durva munkásruhában. Az ingujját könyékig feltűrte, alkarján duzzadó izmok. Minden megvolt benne, ami a többi jól fésült, finom úriemberből hiányzott: volt benne valami vad és megzabolázatlan. Esme hirtelen elszégyellte magát, és levette a szemét a férfiról. – Asszonyom? – szólalt meg a kertész egy márki simogató, mély hangján. – Minek köszönhetem látogatását szerény hajlékomban? Esme az ajkába harapott, de nem szólt semmit. Érezte, ahogy egyre jobban zavarba jön. Hát nem azt mondta legutóbb, hogy soha többé nem fogja meglátogatni? – Asszonyom miatt most étek nélkül maradtam – folytatta a férfi, és egyik ujjával felemelte a nő állát, hogy tekintetük találkozhasson. Férfiasan tornyosult Esme fölött, ám az ilyen férfiaktól a fiatal lányokat óva intik. Mert nem ismert se embert, se istent, ha akar valamit, azt meg is szerzi. – Ez szimpla baleset volt – magyarázta Esme. – Gondoskodjon hát arról, hogy legyen új étkem. – Esme még elkapta kiéhezett pillantását, mielőtt a szájára tette volna a száját. Mindig ugyanez játszódott le közöttük. Nem is volt rá szó, ami leírja. Esme már volt férjnél. Tartott szeretőket is. Mégis úgy kapaszkodott most Baringbe, a kertészébe, mintha ő lenne a földön az első férfi, és Esme pedig az első nő. Mintha ez a füstös, leves szagú kis kalyiba maga lenne az édenkert, amelyben őt, Évát a karjaiban tartja Ádám. A férfi pedig ugyanazzal a mohó, mély sóvárgással fogta át. Jó tíz perccel később Esmének eszébe jutott, miért is jött a kertészlakba. Addigra befészkelte magát a férfi karjaiba, és mindketten az ágyon ültek, bár még teljesen felöltözve. – Ki vagy rúgva – lehelte a férfi vállába. A férfin füst, Rosalie levese és a kinti levegő erős szaga keveredett, amelyet nemesembereken sohasem érezhetett. ELOISA JAMES

23

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Igazán? – kérdezte a férfi olyan fátyolos hangon, hogy Esme melle bizseregni kezdett. – Mrs. Cable kampányba kezdett, amelyben kitilt a faluból minden javíthatatlan bűnöst, te pedig biztosan rajta vagy a listán. – Arról az alacsony asszonyságról beszélsz, aki szoros kontyba kötve viseli a haját? Esme bólintott. – Már próbálkozott – nevette el magát a férfi. – A múlt héten eljött a fogadóba, és pamfleteket osztogatott. Az iromány a bűnös viselkedést taglalta, és isten véleményét minderről. De attól tartok, azzal nem számolt, hogy a faluban a legtöbben nem is tudnak olvasni. – Várd csak ki, amíg rájön, hogy Arabella nagynéném a házunkba érkezett, és még vendégeket is hozott magával. Egyikük sem örvend túlságosan jó hírnévnek. De figyelsz te rám egyáltalán? – Hát persze! – A férfi puha csókokkal borította be a nyakát. – Nincs ebben semmi nevetséges – mérgelődött Esme. – Ha más nem, hát te tudhatnád, mennyire fontos az ember jó hírneve. Elvégre nem olyan régen még téged tartottak a társaság legmegbecsültebb emberének. A férfi erre elnevette magát. – Igen, és látod, milyen sokra mentem vele? Most itt vagyok, és kiközösítve élek a kontinensen, méghozzá egy egészen kicsi kontinensen – tette hozzá, tekintetét körbejáratva a szobán. – Ez egyedül a te hibád! – csattant fel Esme, és hirtelen elfogta az indulat. – Ha nem lopakodsz be éjnek évadján a hálószobámba, még mindig az ítélkezők oldalán állnál, és ítéletet mondanál az olyan szerencsétlen, tiszteletre sem méltó lelkek fölött, mint az enyém. – Ezen egy pillanatra elgondolkodott. – Régen úgy éreztem, folyton figyelsz engem. Amikor felnézett, látta, hogy a férfi valóban őt figyeli. A szeme egészen sötét, indigókéknek tűnt. – Figyeltelek is. – De nem úgy! Hanem ítélkezve. – Muszájból tettem – magyarázta vidáman a férfi. – Annyira zavart, hogy férjnél vagy, majd beleőrültem! Esme érezte, ahogy a szíve megtelik örömmel. Egy ilyen mondatnak egyetlen nő sem tudna ellenállni. – De mondd meg őszintén, Sebastian, mit tegyek? Tudom, hogy butaság, de megígértem Milesnak, hogy miután megszülöm a gyermekét, tisztességes nő leszek. Nem tarthatok a házamban botrányos partikat, amelyeket Arabella szervez. Köt az ígéretem. Arabella pedig nem tud mást mondani, mint hogy Marie Antoinette közvetlenül a szülésig menüetteket járt. – Miért nem fogadod el az ajánlatomat? Majd én tisztességes nőt faragok belőled, a pletykák előtt pedig be fogjuk a fülünket. Esmének megdobbant a szíve, de hamar alábbhagyott a lelkesedése. Haragosan nézett a férfira: – Először is, nem mehetek hozzád, hiszen te még nálam is botrányosabb múlttal rendelkezel! A világ fele úgy tudja, hogy a házasság előtt ágyba csaltad a menyasszonyodat. – Aki akkor már nem volt a jegyesem – javította ki a férfi. – És ez még mind semmi ahhoz a botrányhoz képest, ha felfedeznék, hol vagy most. Arabella például azonnal felismerne, meg még jó néhány vendége, akiket idehívott. – Hm… A férfi egyáltalán nem figyelt rá. – Nem értem, miért veszed ennyire semmibe a kéréseimet! – fakadt ki Esme, eltolva melléről a férfi kezét. A kertész csak mosolyogva nézte, sűrű, aranyszőke hajával és nevető tekintetével.

ELOISA JAMES

24

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Mert én már lemondtam minden méltóságról, amire te annyira vágysz, Esme. Bennem már semmi nem maradt. És egyáltalán nem érdekel. Pedig valaha még azért is megróttam Ginát, ha a nyilvánosság előtt próbált megcsókolni. Esme összeszorította ajkait. Nem szívesen gondolt arra, hogy Sebastian az egykori menyasszonyával csókolózik, pedig Gina az egyik legjobb barátnője volt. – El tudom képzelni rólad – jegyezte meg. – Te, aki mindig mindennek a következményét tartottad szem előtt! – Még mindig magaménak tudhatnám szenteskedő énemet, ha nem habarodok beléd – felelte a férfi. – Ha anyám megtudná, mi lett belőlem, elájulna. – Csak nem mondtad el anyádnak? – Nem – vigyorgott a férfi. – De holnap meglátogatom, és mindent elmondok neki. – Jaj, ne! – kiáltott fel Esme. – Ezt nem teheted! Semmi esetre sem! – Rendszerint igyekezett távol tartani magát az olyan előkelőségektől, mint Bonnington márkinő. Sebastian anyja az a fajta asszony volt, aki büszkén vallotta, hogy semmi szükség a nála alacsonyabb rangúakkal nagylelkűen bánni. A fia pedig, még mielőtt kertésznek állt volna, jeles követője volt édesanyja erényeinek. Bonnington márki vállat vont. Kezét lopva visszacsúsztatta az asszony mellére, és a tekintetébe megint visszaköltözött az a különös csillogás. – Óriási sokk lesz a számára – jegyezte meg Esme némi együttérzéssel a hangjában, azonban a lelke mélyén káröröm járta át. – De mondd csak, nem vagy te kicsit öreg az effajta lázongáshoz? Én már jó tíz éve kinőttem a lázadó korszakomból. Sebastian felhorkant. – Az anyád viszont azóta sem tért magához. Ők ketten kebelbarátnők. – Nem is tudtam a barátságukról. – Esme nem látta szükségét hozzátenni, hogy ő és az anyja mindössze néhány alkalommal beszéltek az elmúlt három évben. Fogalma sem volt arról, kik Fanny barátnői. Az anyja csupán levélben kommunikált vele, azt is meglehetősen ritkán. – Az anyám úgy döntött, nem lesz jelen a szülésemnél – magyarázta. De mégis miért osztja meg ezt a sajnálatra méltó tényt ezzel a férfival? Hiszen még Helene-nek sem mondta el. – A te anyád éppolyan bolond, mint az enyém – felelte Sebastian, csókot nyomva Esme orrára. – Fanny egyáltalán nem bolond. – kelt a védelmére Esme. – Egyszerűen csak túl nagy ügyet csinál a hírnevéből. Én pedig… nos, nyilvánvalóan óriási csalódást okoztam neki. Az egyetlen gyermeke vagyok. – Annál inkább bolond, hogy nem lesz jelen az unokája születésénél – jegyezte meg Sebastian. – Attól tartok, anyám… elvetette a lehetőségét annak, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. – Képtelenség, hogy gombócot érezzen a torkában. Hiszen három éve még egy teára sem hívta meg az anyját. Miért hiányzik neki éppen most? – Nem lehet, hogy pont miatta szeretnél tisztességes asszonnyá válni? – érdeklődött Sebastian. – Hogy anyád újra elfogadjon? – Ugyan, dehogy! Csakis Miles miatt, már elmondtam! – Ühüm – mormolta a férfi, de már nem figyelt rá. Éppen a fülét csókolgatta. – Azt hiszem, anyád nem kedvel engem túlságosan – jegyezte meg szomorúan Esme. Sebastian ezt a tényt már évekkel ezelőtt megállapította, most azonban nem tűnt okos dolognak, hogy hangot adjon neki. – Szerintem meg egy kicsit kedvel téged – nyugtatta a lányt a lehető leghiggadtabban, miközben kívánatos testét az ölében tartotta. Úgy érezte magát, mint egy kiéhezett ember vacsora előtt. – És én is biztosra veszem, hogy a te anyád is kedvel engem, bár ezt soha nem ismerné be. ELOISA JAMES

25

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Te mindig is jó fiú voltál. És egyszer újra az leszel. Majd ha végleg visszatérsz a kontinensről, és a botrányod is elcsitult, újra az egykori udvarias Bonnington márki lehetsz. Sznob és előkelő. – Azt már nem, soha többé! – Miért nem? – Mert soha nem fogom azt gondolni, hogy számít, ha az ember nem a hálószobájában, hanem történetesen a kertben csókol meg egy nőt. Az előkelőség és a tiszteletreméltóság semmi több mint csapda. Hát nem látod, Esme? – Nem – felelte az asszony. Titkon egy kissé megrázta a férfi hangjában csengő vehemencia. – Azt kívánom, bárcsak ne lettem volna hűtlen Mileshoz a házasságunk első évében. Ha erényesebb maradok, talán megtaláltuk volna a módját, hogy működjön a házasságunk. És úgy éljünk, mint egy normális család. A férfi arcán ülő kifejezés láttán megrettent. – De miért? Miért, Esme? Miért éppen Miles? – Mert ő volt a férjem – vallotta meg őszintén Esme. Minden vitájuk ehhez a témához vezetett. – És mert tiszteletben kellett volna tartanom a házassági eskünket – magyarázta. – Arra esküdtél, hogy örökké szeretni fogod, pedig még csak nem is ismerted őt, amíg a férjed volt. Miles gyenge volt, igaz, elbűvölő ember, de nagyon gyenge. Hogy juthatnak eszedbe olyan gondolatok, hogy ti ketten valaha is boldogok lehettetek volna? – Mert az lett volna a helyes döntés. – Esme tudta, hogy úgy hangzik, mint egy makacs kisgyerek, de meg akarta értetni a férfival. – Ó, a helyes döntés! – ismételte meg a férfi fásult hangon. – Hát, azzal nem vehetem fel a versenyt. Mert ha te, Esme, képes lettél volna azért beleszeretni a férjedbe, mert úgy helyes, akkor valóban te lettél volna a legkülönlegesebb nő, akit ismerek. – Azért egy próbát megért volna! – erősködött Esme kissé ingerülten. – Ehelyett viszont egész London szeme láttára kacérkodtam előtte mindenkivel. Esme nem értette, mire gondolt a férfi. Sebastian viszont nem tudta, hogy magyarázza el neki anélkül, hogy megsértené, és megkockáztatná, esetleg dühösen távozik. Ezért próbált finoman fogalmazni. – A férjedet, Milest mintha nemigen zavarták volna a te viszonyaid. – De igenis zavarták! Te jóságos ég, ilyen makacs egy nőt! – Azért kezdtél más férfiakkal flörtölni, hogy magadra vond a férjed figyelmét – magyarázta Sebastian. – Ő volt olyan ostoba, hogy kijelentse: a házasságotok sikertelen. Őszintén szólva, nem hinném, hogy különösebben érdekelte a dolog. Ő Lady Childe-ba volt szerelmes, már évekkel a halála előtt. – A férfi hangja higgadtan, mégis könyörtelenül csengett. Esme egy pillanatig hallgatott. – De megpróbálhattuk volna – szólalt meg végül. – Ki is békültetek Miles halála előtt – folytatta Sebastian. – Tudomásom szerint egy éjszakát együtt is töltöttél vele. – Most még közelebb vonta magához Esmét. – Szenvedélyes volt az az éjszaka? Esme a férfi durva tapintású ingébe fúrta arcát. – Ne nevesd ki Milest – kérte. – Ő a férjem volt, és én igenis kedveltem. – A világért sem nevetnék Mileson. De azt a hibát sem követném el, hogy azt gondoljam, ti ketten boldog és sikeres házasságban éltetek volna. – Talán tényleg nem. De én mégis… annyira szégyellem magam! – tört elő a mondat a lányból. – Bár ne viselkedtem volna úgy, és ne tettem volna, amit megtettem! Sebastian most újra csókolgatni kezdte az arcát, és egyre közelebb merészkedett a szájához. Esme hirtelen belefáradt a nyavalygásba a sikertelen házassága és rossz hírneve miatt. ELOISA JAMES

26

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Emlékszel, milyen szigorú képpel néztél mindig rám? – kérdezte fátyolos hangon. Sebastian hatalmas keze bizsergő érzést okozott a bőrén. Nagyon szép férfi volt, mézszínű, tökéletes bőrével és hullámos hajtincseivel. Esme nem bírta róla levenni a szemét. Miért gondol egyáltalán most Milesra? – Természetesen – hadarta a férfi, ő is a lányt nézte, de a tekintete az álla alá tévedt. A melleit simogató kézre bámult – Olyan pimaszul jóképű voltál! – mondta a lány. – A falnak támaszkodva figyeltél rosszallóan, én pedig tudtam, milyen buta kis cafkának tartasz. A férfi mosolyra húzta száját. – Valahogy így volt. Esme lélegzete zihálni kezdett attól, amit a férfi művelt vele, de szerette volna, ha világosan érti. – Tudod, én sokszor miattad viselkedtem úgy – emelte fel az állát, hogy tekintete találkozzon a férfiéval. – Mármint? – Szándékosan flörtöltem másokkal – mosolygott Esme, minden vonzerejét a mosolyba sűrítve. – Te a bálterem szélén állva figyeltél engem rosszallóan, én meg neked játszottam. – Nekem játszottál? Esme kuncogva bólogatott. – Hogy még jobban felháborodj. Emlékszel, amikor Lady Troubridge partiján a bálterem közepén megcsókoltam Bernie Burdettet? – Persze hogy emlékszem – dörmögte a férfi, miközben a nő alsó ajkát harapdálta. Majd megőrült, amikor Esme Rawlingst flörtölni látta legújabb áldozatával, és hagyta, hogy az a kiállhatatlan Burdett hosszú táncot járjon el vele. Miközben ő alig táncolt Esmével. Az asszony akkor még férjnél volt, Sebastian pedig legjobb barátnőjének a jegyese. Ahogy mindez eszébe jutott, még mohóbban vette birtokba Esme ajkait. – Pedig mielőtt Bernie-t megcsókoltam, azon gondolkodtam, mit szólnál hozzá, ha egyszerűen odakeringőznék hozzád, és megcsókolnálak – magyarázta Esme kis idő múlva, hangjában némi sértődöttséggel. – Aztán rájöttem, hogy nem vennéd jó néven, hiszen akkoriban olyan mereven viselkedtél, így inkább Bernie-vel csókolóztam. A férfi egy pillanatra felemelte a fejét. – Tehát szándékosan… – Igen – felelte Esme önelégült hangon. Aztán ajkát végigcsúsztatta a férfi erős, napbarnított nyakán. – Olyan lenézően viselkedtél velem, de mégis mintha láttam volna valamit a szemedben… A férfi mély hangon felmordult, Esmének pedig beleremegtek a combjai. – Szóval meg akartál engem csókolni? Ijesztő volt ezt hangosan kimondva hallani. Esme inkább csendben maradt, arcát a férfi vállába fúrta, így nem láthatta a szemeit. – Akkor csókolj meg most! – kérte Sebastian ellenállhatatlan hangon. Az asszonyt állapota ellenére is mohó vágy járta át. Nem is értette, hogy gondolhatta valaha erről a férfiról, hogy öntelt: úgy csókolt, mint egy vadember. Mindössze néhány racionális mondatra maradt ereje: – De azt én komolyan gondoltam, hogy el kell menned innen. Méghozzá holnap. Túlságosan veszélyes lenne itt maradnod, most, hogy vendégeim lesznek. – De mégis miből éljek akkor? – Menj, és tedd azt, amit azelőtt. – Azelőtt… – A férfi hangja tompán csengett Esme bársonyos bőrén. – Azelőtt minden időmet azzal töltöttem, hogy egy bizonyos hölggyel vitatkoztam. – Nagyon sértő dolgokat mondtál nekem – felelte Esme. – Folyton azt vágtad hozzám, hogy túlságosan pimasz vagyok, és… A férfi lehajolt, és vállon csókolta. – Igen, pimasz – ismételte egyetértően. – És illetlen. – Újabb csókot nyomott a lány nyakára. – Valóságos céda. Majd kölcsönadom neked azt a pamfletet a Bűn útjairól. ELOISA JAMES

27

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – És mindezt azért, mert flörtöltem Bernie Burdett-tel – nézett nevetve a férfi arcába Esme. – Milyen csodás férfi volt. Annyira hiányzik… – Az a Bertie – mormolta a férfi a szája közelében. – Bernie! – Akárki! – dünnyögte Sebastian. – Micsoda fájdalmat okozott nekem! Esme két kezébe fogta a férfi arcát. – Bernie és köztem soha nem volt semmi. Csupán flörtöltünk. – Igen, tudom – mosolygott végre rá a férfi azzal a veszélyesen lehengerlő mosolyával. – Bertie unalmas szerető lett volna. – Ajkával súrolta a lány puha orcáját, majd lejjebb vándorolt finoman ívelt nyakán. – Te pedig, drága Esme, nem az a fajta nő vagy, aki elbírja viselni az unalmas alakokat az ágyában. – És ezt honnan veszi, kedves uram? – kérdezte a lány szaggatott hangon. – Elvégre úgy tudom, ön nem rendelkezik túl sok tapasztalattal e téren. – Esme életének egyik legboldogabb emléke volt, amikor a csodálatos Bonnington márki leoldotta magáról selyemsálát Lady Troubridge kisszalonjában, közölte, hogy még szűz, majd hozzáfogott, hogy elveszítse szüzességét. – Semmit sem változtatna, ha én lennék Ádám, te pedig Éva – mondta Sebastian. A tekintetében már izzott a vágy. – Mert senki sem tud úgy szeretkezni veled, ahogy én. – Keze lejjebb csúszott Esme vállán, majd elérte a melleit, és közrefogta. A lány felszisszenve tolta előbbre magát. A férfi térdével kettényitotta lábait, és egyetlen gyors mozdulattal az ágy végébe húzta, hogy ne nyomja meg az asszony hasát. Aztán ott állt fölé hajolva, Esme pedig ránevetett, és hirtelen úgy érezték, rajtuk kívül senki más nem létezik. Csak a férfi, és az ő mámorító szeretője, Esme, a hírhedt szerető… Mintha a saját kis édenkertjükben lennének. És mintha Esme, telt ajkaival és vibráló személyiségével az első asszony lenne a földön. Az asszony felnyögött, a férfi pedig remegni kezdett a vágytól. Aztán felvette azt a ritmust, amelytől tudta, hogy Esme elveszti majd öntudatát, és összefüggéstelen hangon nyögdécsel. A férfi az ágy végében állt, lassan és édesen szeretkezett a nővel, mintha ő lenne az egyetlen férfi a földkerekségen… vagy az első… nem számít. Bonnington márkit teljesen elragadta a hév.

Ötödik fejezet Várakozás

Stephen elhatározta, hogy megkörnyékezi – és nem elcsábítja – Lady Godwint. Mert ugyebár az ember nem használhatta ezt az illetlen kifejezést egy ilyen elképesztően előkelő hölgy esetében. A műveletnek ugyanazzal a rendszerezettséggel fogott hozzá, amellyel a fontos parlamenti vitákra is felkészült. Elsőször is, Helen Godwint tizenhét éves korában megszöktette egy férfi, amely némi rendhagyóságot enged feltételezni róla, még ha ennek semmiféle jelét nem mutatta. Másodszor, a hölgy férjéről kiderült, hogy semmirekellő, hiszen a feleségét kirakta a házból, ELOISA JAMES

28

VAD SZERELEM

Csak Könyvek majd a hálószobájában fiatal lányok adták át egymásnak a helyet. És végül harmadszor: a grófnőnek mindezek ellenére sikerült megőriznie makulátlan hírnevét. Stephen végül arra a következtetésre jutott, még így is van esélye a győzelemre. Nem biztos, hogy azonnali győzelem lesz, de hogy a nő elpirult… Lady Godwin valahányszor csak ránézett, elpirult. Stephen mosolygott magában. A parlamenti munka során hozzászokott, hogy felmérje győzelme esélyeit. Helene-nel szemben negyvenszázalékos esélyt adott magának. Ami épp elég ahhoz, hogy kihívást jelentsen a számára. Hónapok óta először kezdte magát jobban érezni. A törvényhozás kevés ahhoz, hogy egy férfi minden igényét kielégítse. Stephenben egészséges adag szerelmi vágy gyülemlett fel. Egy kifinomult, szemérmes grófnő, aki ráadásul intelligens, szereti a zenét és még a férje is elhagyta, minden gondjára gyógyírt jelenthet. Stephen lendületes léptekkel átment Lady Rawlings rózsaszín szalonjába, majd egy pillanatra megállt. A vendégek társasága, úgy tűnik, kiegészült Lady Rawlings szomszédjaival; a szobában kisebb csoportokban vidéki urak sereglettek össze. A grófnő a kandalló mellett üldögélt, a háziasszonnyal társalogva. Bőre olyan sápadt volt, hogy szinte áttetszőnek tűnt. Vagy inkább zúzmarásnak. Akár a hó vagy a jég. Stephen imádta a jeget, ahogyan édes hűvösséggel szétolvadt a nyelvén. Annál azonban jóval kifinomultabb stratéga volt, mint hogy most azonnal megkörnyékezze Lady Godwint. Helyette egy régi barátjához, Lord Winnamore-hoz lépett, akit az alsóház és felsőház közötti csetepaték alatt jól kiismert. Winnamore kedvesen fogadta, mint mindig. – Látom, újra elmenekült a politikától – üdvözölte Stephent. – Valóban, Londonban lenne a helyem – ismerte be Stephen. És ahogy ezt beismerte, eltöprengett, vajon akkor mit keres itt Winnamore? – Nos, az élet mindig tartogat valami érdekesebbet – magyarázta Winnamore, miközben Lady Arabellát figyelte. – Őszintén remélem! – felelte Stephen, saját magát is meglepve felkiáltása hevességén. No persze nem mintha azt fontolgatta volna, hogy szolgálati ideje előtt otthagyja a parlamentet. Az a veszély viszont nem fenyegette, hogy netán újraválasztják. – Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen vacsorán látom viszont – jegyezte meg Winnamore, gyanakvó pillantással méregetve őt okuláréja mögül. – Nekem tetszik ez a hely – magyarázta Stephen, de közben ellenőrizte, Lady Godwin még mindig a sarokban ül-e. Úgy tervezte, néhány pillanat múlva elindul felé. – Igen, én is élvezem. Bár nem túl elegáns a társaság. Találkozott már Lady Beatrixszel? – érdeklődött kedélyes hangon Winnamore, a szalon ajtaja felé pillantva. Stephen is odafordult. Lady Beatrix épp egy általa látványosnak ítélt belépőt kísérelt meg. A hajában viselt tegnap esti fürtöket bizonyára a sütővasnak köszönhette, mert fényes, rézvörös haja ma este szögegyenesen volt fésülve. Az arcbőre tegnap még napsütötte színben pompázott, ma azonban hófehér volt. Az ajka színe a tegnapi cseresznyepirosból mára halványrózsaszínbe váltott. Még az arcára kiülő tegnap esti hetyke kifejezést is lecserélte egy melankolikusabbra – bár ha valaki közelebbről, igen-igen közelről szemügyre vette, láthatta, hogy valamit forral. – Ez az ifjú hölgy egy igazi műremek – jegyezte meg Stephen csodálattal teli hangon. – Nem más, mint egy kedves kislány – egészítette ki Winnamore. – Nagy vigaszt nyújt Lady Arabellának. Stephen el sem tudta képzeli, hogy Lady Arabella miért szorulna vigaszra, hiszen országszerte köztudott volt róla, hogy három házasságon és több egyéb románcon van már túl, de jobbnak látta diszkréten hallgatni. Ráadásul Lady Arabella pont abban a pillanatban termett ott mellettük. – Mr. Fairfax-Lacy! – kiáltott fel, s megfogta Stephen könyökét. – Ragaszkodom hozzá, hogy bemutassam az unokahúgomnak. Az én kedves Esmém mostanság nem olyan fürge, ELOISA JAMES

29

VAD SZERELEM

Csak Könyvek mint egykor, ezért magamra vállaltam a feladatot, hogy ma estére összeválogassam a társaságot. Stephen számára egyszeriben világossá vált, miért is kapott meghívást erre a vacsorára. Lady Arabella őt szemelte ki potenciális férjjelöltnek az unokahúga számára. Az igazat megvallva, ebben nem talált semmi meglepőt. Stephent évek óta üldözték az ilyen kerítőnők. Mélyen meghajolt Lady Rawlings előtt, ám tekintetével közben Lady Godwint kereste. Az asszony ma is olyan szép volt, mint ahogy emlékezett rá, finom és tiszta, mint egy… Stephennek semmi sem jutott eszébe. Lírai hasonlatokban nem volt túl erős. A grófnő újra elpirult, és ellenállhatatlanul félénknek tűnt. Túlságosan is félénknek. Egy pillanattal később úgy ugrott talpra, akár egy riadt gazella, majd kisietett a szobából. Stephennek a tervezettnél még lassabban kell lépnie. Nem nézett hátra a válla felett a grófnő után, csak helyet foglalt Lady Rawlings mellett. Esme a maga részéről érdeklődéssel figyelte Stephen Fairfax-Lacyt. Hacsak nem tévedett (és a férfiakkal kapcsolatban ritkán tévedett), ez a férfi vonzódott Helene-hez. Csodás! Szegény Helene úgyis annyit szenved nemtörődöm férje kegyetlensége miatt. Egy ilyen kedves, jóképű és nagyra becsült férfi, mint Mr. Fairfax-Lacy csodákat tehet: visszaállíthatná a grófnő önbecsülését, hogy ne kelljen leszegett fejjel járnia semmirekellő férje előtt. – Jól érzi magát nálunk? – szegezte a kérdést a férfinak, miután kicsit későn ugyan, de eszébe jutott, hogy ma ő itt a házigazda. Arabella átvette a házvezetéssel járó feladatokat tőle, mondván, Esme így kizárólag a közeledő szülésre tud koncentrálni. – Kényelmes a szobája? – Igen, minden tökéletes – felelte Stephen, aztán témát váltott. – Nagyon élveztem Godwin grófnő keringőjét. Jól látom, hogy a férjét nem hívták meg erre az összejövetelre? Ez az! Esme szinte túláradó örömet érzett a barátnője miatt. Helene szemmel láthatólag mély benyomást tett Mr. Fairfax-Lacyre. – Jól látja, nem hívtuk meg – sietett a válasszal. – Helene-nek és Reesnek évek óta nem sok köze van egymáshoz. A férjének más az érdeklődési köre – tette hozzá. Nehogy a képviselő úr elriadjon egy őrült férj miatt. Stephen figyelte, ahogy Helene a terem másik végében Beával társalog. Esmének nem tetszett a két beszélgetőtárs közötti erős kontraszt: Bea olyan feltűnő fiatal hölgy volt, hogy mellette Helene sápadtnak és megfáradtnak tűnt. – És most bocsásson meg – szólalt meg Esme –, de váltanom kell néhány szót a komornyikkal. – Engedte, hogy a férfi talpra segítse, majd az ajtó felé sietett, de még megállt Helene és Bea mellett. – Utánad kérdezősködött! – súgta oda Helene-nek. Helene imádnivalóan zavartnak tűnt: – Kicsoda? – Hát ki más, mint Fairfax-Lacy! Menj, és beszélgess vele! Helene átnézett a terem másik végébe, ahol Stephen Fairfax-Lacy éppen felé mosolygott. Helene-t azonban furcsa bizonytalanság járta át, legszívesebben az ajtóhoz osont volna, hogy felszökjön a szobájába. Az élete eddig nem volt valami könnyű. Sőt időnként úgy érezte, mintha egyenesen elátkozták volna, bár ezt kizárólag csak magának ismerte be az éjszaka közepén. Elég volt egyetlen meggondolatlan lépést tenni – megszökni egy Rees nevű, mámorító férfival –, és az egész életét tönkretette. Helene azonban tavaly rádöbbent, ha most nem tesz valamit, akkor az élete hátralevő részét is úgy töltheti, mint az elmúlt hét évet. Nem mintha szenvedett volna ezalatt: együtt élt az anyjával, és mindenhol szívesen fogadták. A magánélete azonban nem létezett. És gyermeke sem volt. Újabb pillantást vetett Fairfax-Lacyre. Talpig úriembernek festett, nem úgy, mint az a vadember, akihez hozzáment. Talán, de csak talán, még az intimitást sem venné zokon tőle. Biztosan nem lenne olyan ijesztően mocskos és zavarba ejtő, mint Reesszel. Hanem inkább… tiszta lenne. Elfogadható. Nem is olyan csúnya ez a Fairfax-Lacy: nyúlánk, izmos, igazi angol úriember. Afelől pedig semmi kétsége nem volt, hogy Reest a gutaütés kerülgetné, ha egy

ELOISA JAMES

30

VAD SZERELEM

Csak Könyvek ilyen férfival látná őt. Már ha még ennél jobban ki lehetne készíteni, hiszen így is annyit ivott, mint egy disznó. De akkor miért nem rohan egyenesen Mr. Fairfax-Lacy karjaiba? Balján ekkor hirtelen megszólalt egy magabiztos hang: – Odakísérjem önt, Helene? Mert azt hiszem, várják. – Nos… – Erre tessék – irányította Bea a karjánál fogva a terem másik vége felé, ahol Stephen várt rájuk. – Szimpatikus férfi, nem gondolja? Helene-nek a döbbenettől alig jött ki szó a száján. – Kicsoda? – kérdezte végül ostobán. – Hát Mr. Fairfax-Lacy! – Azt hittem, ő magának túlságosan régimódi. – Ez így is van. De az is nyilvánvaló, hogy maguk ketten tökéletesen összeillenek – magyarázta Bea hízelgő hangon, mintha egy lovat akarna ugrásra bírni. – Itt ez a tökéletes angol úriember, és itt van ön, aki a tökéletes női mása. Mindketten feddhetetlen erkölcsűek, amely csak tovább emeli barátságuk fényét. És úgy látom, az úriember nagyon is érdeklődik ön iránt – tette még hozzá Bea bizalmas hangon. – Amióta csak belépett, magát figyeli. Valahányszor beszélgetek vele, tekintetét körbepásztázza a termen. Pedig én ahhoz vagyok szokva, hogy minden figyelem rám irányul – tette hozzá mosolyogva. Bea olyan ruhát választott a vacsorához, amely elöl és hátul is mélyen kivágott volt. Felmerült a kérdés, hogy egyáltalán mi tartja a ruhát a dereka fölött, mert telt mellei szinte kibuggyantak a szűk fűző alól. A férfiaknak ettől biztosan csorog a nyáluk, gondolta Helene irigykedve. Ő egy konzervatív sötétkék csipkével borított selyemruhát viselt. A hálószobájában még nagyon divatosnak találta, most azonban csüggedten állapította meg, hogy túlöltözött, mintha egy kutyára pulóvert adtak volna. Bea mintha olvasott volna a gondolataiban. – Az én ruhám biztosan nem tetszik neki – magyarázta. – Tegnap este folyton úgy nézett rám, mintha valami rosszat tettem volna. Na, jöjjön már! – noszogatta Helene-t a karjánál fogva. – Mert, ugye nem akar túl sokáig várni? Mi van, ha közben Arabella meggyőzi az urat, hogy inkább Lady Rawlingst vegye el? A barátnője férjével már nem kezdhet majd viszonyt! Helene ezen eltűnődött, miközben végigmentek a termen. – Látja – szólalt meg Bea a kelleténél kissé hangosabban –, most is éppen magát nézi! Amikor azonban Helene felpillantott, neki inkább úgy tűnt, hogy a férfi a kísérőjét nézi, bár a tekintetében mélységes rosszallás ült. Helene nyelt egy nagyot, és udvariasan meghajolt Mr. Fairfax-Lacy előtt. – Uram! – üdvözölte. Bea még csak nem is üdvözölte, eltűnt mellőlük. A férfi mosolyogva fordult Helene felé, ő pedig újra megállapította, hogy nagyon jóképű. Az arcbőre tökéletesen sima volt, nem úgy, mint a férjének, akinek estére mindig borostás lett az álla. – Hogy érzi magát? – kérdezte a férfi. – Köszönöm, jól. Pillanatnyi csönd állt közéjük, miközben Helene kétségbeesetten igyekezett megfelelő beszédtémát találni. – Olvasta a ma reggeli lapokat? – szólalt meg végül. – Napóleon megszökött Elba szigetéről, és újra Franciaországban van! A francia hadsereg biztosan nem fog melléállni. – Ön helyesen látja, Lady Godwin – felelte Stephen, de más irányba nézett. Úgy döntött, lépésről lépésre fog haladni, nehogy elijessze a madárkát. Helene egyre inkább zavarba jött. Mégis hogy gondolhatta, hogy ezt a férfit valaha is képes lesz elcsábítani? Hiszen még társalogni sem képes vele normálisan! – És mi a véleménye arról a kezdeményezésről, hogy katolikusok ne lehessenek a parlament tagjai? – kérdezte. ELOISA JAMES

31

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Stephen kissé zavarba jött, mert nem készült fel adekvát válasszal. – Én mindig is úgy gondoltam, túlzó ez a tiltás – válaszolta végül. – Úgy tudom, a parlamenti eskü szövege összeférhetetlen a vallásukkal. Nem így van? – A legtöbb ember, akit ismerek, magasról tesz az eskü szövegére. Helene némi keserűséget vélt felfedezni a férfi hangjában, és eltűnődött, mi lehet az oka. Vajon miért jött Mr. Fairfax-Lacy Wiltshire-be, és miért nem ül inkább a parlamentben? – Miért kellene a katolikusoktól vagy a zsidóktól nagyobb körültekintést várnunk, mint az anglikánoktól? – folytatta az érvelést Stephen. – Ha az ember egy ilyen hagyományosan anglikán országban akar katolikusként élni, jóval mélyebb vallási meggyőződéssel kell rendelkeznie egy átlagembernél – felelte erre Helene. Kezdte élvezni a beszélgetést. Ez a férfi nem úgy tekint rá, mint egy könnyű prédára, hanem inkább mint egy intelligens beszélgetőpartnerre. Ám a válaszra hiába várt, a férfi most mintha a válla felett nézett volna el valahová. – Mr. Fairfax-Lacy! – szólította meg Helene, felemelve hangját. – Igen, Lady Godwin? – zökkent vissza a beszélgetésbe Stephen. – Bocsásson meg! – Van ott esetleg valami érdekes, amit nekem is látnom kéne? – érdeklődött Helene, és a férfi ragyogó mosolyából arra következtetett, hogy az egyáltalán nem sértődött meg a kérdésen. – Csak az a pimasz kis csitri, Lady Beatrix – felelte Stephen. – Nem is tudom, Lady Withers hogyan engedheti meg neki, hogy ilyen kihívóan öltözködjön! Erre már Helene is odafordult. Bea éppen feléjük közeledett a teremben. Stephen úgy tekintett a lányra, mint valami idegesítő kis szúnyogra. Ő itt áll, és kivételesen intelligens társalgást folytat egy olyan nővel, aki talán nemsokára a szeretője lehet, és most megint közbeszól ez a kis csitri! Mindjárt idejön, és félbeszakítja a vallási kérdésekről szóló fontos eszmecseréjüket. Lady Beatrix időközben lecserélte a melankolikus pózt, amellyel eredetileg a terembe lépett. Most döbbenetesen egzotikusnak és természetellenesnek tűnt. De közben mintha elektromosság áradt volna belőle. Túlzott elektromosság. – Tudja, min gondolkodtam? Hogy ez nem is az eredeti hajszíne – szólalt meg Stephen. Tudatában volt a hangjából kicsengő gúnyos indulatnak. De mi az oka, hogy ennyire ki tudja hozni a sodrából ez a lány? – Nézze ezt a bronzvörös színt! Látott már ilyet a természetben? – De miért akarná festeni a haját? – kérdezte Helene szinte megbűvölve. – Hiszen még nem őszül. – Persze hogy nem! – helyeselt Stephen. – Hisz még csak most jött ki az iskolapadból. Helene ezzel egyáltalán nem értett egyet. Beatrix Lennox túlságosan is érett volt ahhoz, hogy diáklányhoz hasonlítsák, ráadásul már jó néhány éve bevezették a társaságba. Mindent együttvéve húsz év körüli lehetett. – Szerintem csak azért festi a haját, hogy sokkolja az embereket – vonta meg a vállát Stephen. – Semmi sem igazi rajta. – Újra Helene-hez fordult. – Nem úgy, mint maga… egy ízig-vérig angol úrihölgy. Helene-ben fellángolt a féltékenység Bea iránt. Nemigen volt ínyére, hogy egy tökéletes tenyészlóhoz hasonlítják. A bókot természetesen hízelgőnek kellett volna találnia. De azért milyen szép is lenne, ha egyszer valaki őt is veszélyesen csinosnak titulálná. Olyasvalakinek, aki sokkolja az embereket. Helene soha életében nem sokkolt még senkit. Jó, talán a férjét egyszer, régen, a hálószobában… Helene gyorsan elterelte gondolatait erről az ízléstelen témáról. – Köszönöm a bókot – mondta, legyezőjét kinyitva. Esme mindig hatásosan tudott flörtölni a legyezőjével. Helene-nek azonban sajnos fogalma sem volt, hogyan csinálta. Finoman legyezgette magát, ám az eredmény mindössze annyi lett, hogy így nem láthatta Stephen arcát. Gyorsan összecsukta a legyezőt. ELOISA JAMES

32

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Bea abban a pillanatban csatlakozott hozzájuk. – Éppen költészetről beszélgettünk – közölte hunyorogva. – És engem küldtek körbe, hogy megkérdezzem minden vendég kedvenc versét. Arabella azzal a remek ötlettel állt elő, hogy péntek este költői estet tartunk, és mindenki felolvashatja kedvenc versét. – Én évek óta nem olvastam verset – ismerte be Stephen. Bea a pilláit rebegtetve nézett a férfira. – Ez ügyben tennünk kell valamit. Talán kölcsönadhatnék magának egy könyvet a könyvtáramból. Helene legnagyobb megdöbbenésére a férfi szikár arca alig észrevehetően színt váltott. – Arra semmi szükség – felelte sietve Stephen. – Ifjabb koromban nagyon kedveltem a verseket. Biztos vagyok benne, fel tudok idézni valamit. – Önnek van kedvenc verse? – fordult most Bea Helene-hez. – Shakespeare szonettjeit ismerem – mondta bizonytalanul Helene. – De akad köztük jó néhány, amely nem alkalmas a hangos felolvasásra. – Biztos talál majd valami alkalmasat – nyugtatta meg Bea, és Helene nem tudta kiverni a fejéből a gondolatot, hogy a lány rajta nevet. – És az ön kedvenc verse? – érdeklődött Stephen. – Imádom Lord Byron költészetét – felelte Bea távozva. – Nagyon szépen ír. – Ez a lány egy bajkeverő – hagyta el Stephen száját a nem túl eredeti megjegyzés. Helene-nek azonban elege volt ebből a kínszenvedésnek tűnő flörtölésből. Teljesen kimerült. – Ha megbocsát, Mr. Fairfax-Lacy – hajolt meg a férfi előtt –, csatlakoznék Lady Rawlingshoz. Helene még le sem ült Esme mellé, amikor Bea lezökkent a másik oldalára. – Ez katasztrófa! – jelentette ki. – Mire gondol? – kérdezte Helene, de Esme mintha pontosan tudta volna, miről beszél a lány, és fojtott nevetéssel válaszolt. Helene összeszűkítette tekintetét. – Miről beszéltek? – Rólad, kedvesem – felelte Esme olyan gyöngéd hangon, hogy egyáltalán nem volt sértő. – Bea és én azon mesterkedtünk, hogy összehozzunk téged a terem másik felében álló, tiszteletre méltó úrral, de te semmit nem teszel az ügy érdekében. Helene fáradt volt, de most mégis makacskodni próbált: – Habár nem szívesen beszélem ki a dolgaimat nyilvánosság előtt – szólalt meg –, vissza kell utasítanom azt a vádat, hogy meg se próbáltam… magamra vonni Mr. Fairfax-Lacy figyelmét. Új ruhát vettem fel, és rávettem magam, hogy odamenjek hozzá, mint valami áldozati bárány. Nem az én hibám, hogy az az ember képtelen a társalgásra. – Valamiről azért csak beszélgettetek – jegyezte meg Esme. – Igen, általam felvetett témákról – csattant fel Helene. – Először szóba hoztam Napóleon szökését, majd a katolikusok helyzetét a parlamentben. Ő egyik témához sem szólt hozzá érdemben. Nos, ha képviselőként is így viselkedik, nem csoda, hogy ez a kormány nem jut egyről a kettőre! Bea felsóhajtott. – Nem akar hivatalos ügyekről beszélgetni, Helene. Ezt az embert untatja a parlamenti munka. Szívesebben csevegne komolytalan témákról. A férfiak gyakran tesznek úgy, mintha intelligens partnerre vágynának, miközben ennyi nem elég számukra. – Miféle komolytalan témákra gondol? – kérdezte Helene. – Én nem értek egyet Beával – szólt közbe Esme. – Véleményem szerint nem jó oldalról közelíti meg a dolgot. Tapasztalatom szerint nem az a lényeg, miről beszélgettek. Ezen a férfin látszik, hogy teljesen kiégett. Nézzétek csak a szemei alatt ülő sötét karikákat. Hacsak nem csal a megérzésem, kétségbeesetten vágyik egy meleg test után, akihez hozzábújhat. Helene-nek csupán fel kellene keltenie az érdeklődését. – Mintha az olyan egyszerű lenne! – dünnyögte Helene.

ELOISA JAMES

33

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Mert az is! – mondta Bea. – Figyeljék, én rögvest megmutatom. Mivel irántam nem érdeklődik, nem jelentek veszélyt a jövőjükre nézve. Helene a karjánál fogva megragadta. – Ezt nem hagyhatom! – Miért is ne? Hiszen ez az erősségem! – jelentette ki Bea elégedetten. – Sőt, talán még azt is mondhatnánk, szakértő vagyok a témában. – Azzal már indult is, abban a magabiztos tudatban, hogy még a csípője ringása is ígéretet rejt magában. – Úgy látom, ez a lány még nálam is botrányosabb – jegyezte meg Esme tűnődve. – Talán unalmas neki ez a parti. – Ugyan, ne mondd! Nem látod, mennyire élvezi a dolgot? – ellenkezett Helene. – Nézd csak meg! Bea már Stephen előtt állt, arcán széles mosollyal, finoman lengetve maga előtt a legyezőjét. Pimasz kis arcocskája szinte ragyogott, miközben tekintetében sokatmondó ígéret izzott. Keblével súrolta a férfi karját, és Helene még a terem másik végéből is jól látta, ahogy a férfi reagál. – Én képtelen lennék ilyesmire – jegyezte meg az asszony. – Képtelen. – Még a gondolattól is zavarba jött. – Pedig Bea nem is tesz sokat – mondta erre Esme. – Egyetlen fontos dolog van: mégpedig az, hogy a tekinteteddel üzend meg Stephennek, hogy elérhető vagy a számára. Ez minden. Gyerekjáték! – Gyerekjáték?! – kiáltotta Helene felháborodott hangon. – Egyáltalán nem az! Még hogy elérhető? Hogy a csudába lehet valakinek ilyesmit üzenni? A terem másik végében Bea épp hangosan felnevetett. Annyira kívánatosnak tűnt, hogy szinte vibrált körülötte a levegő. Aztán egy röpke pillanatra megfordult, és küldött egy mosolyt a hölgyek felé. Arcáról eltűnt a kívánatosság, és helyébe színtiszta huncutság lépett. Olyan volt így, mint egy vadóc diáklány. A következő pillanatban azonban már vissza is fordult a férfi felé, újabb epekedő pillantást küldve Stephennek. – Látszik, hogy elemében van – jegyezte meg Esme némi elégedettséggel. – Nem értem, miről beszélsz – vágott közbe Helene, és szinte a sírás kerülgette. – Én ezt nem tudnám megtenni. Talán hiányzik belőlem valami. Rees is folyton azt mondogatta… – de itt gyorsan elhallgatott. Mert azt még a legjobb barátnőjének sem vallotta volna be, hogy ő valójában egy frigid nő, aki még egyetlen férfival sem élvezte az együttlétet. Helene ezt a saját férje szájából hallotta, és nagyjából biztos volt abban, hogy az állítás igaz. – Ne keseredj el, kedvesem! Mr. Fairfax-Lacynek egyáltalán nem tetszik, amit Bea művel. Nézd csak! Fairfax-Lacy valóban rosszalló pillantással nézte Beát, és világosan látszott, hogy szemrehányást tesz neki. – Ez a férfi pont neked való – biztatta Esme elégedetten a barátnőjét. – Egyáltalán nem Bea az esete. Ezt a tényt néhány pillanattal később Bea is megerősítette. – Elküldött, hogy mossam le az arcom – közölte kedélyes hangon. – Attól tartok, a képviselő úr nem kedveli a sminket, pedig az enyém egyenesen Párizsból érkezett! Helene-t enyhe megkönnyebbülés járta át. Ő maga soha életében nem viselt rúzst, és elképzelni sem tudta, hogy valaha rászokjon. Talán mégiscsak összeillenek Stephennel. Csak tégy úgy, mintha mindenre kapható lennél, mondogatta magának. – Akkor úgy kell ránéznem, mintha… – Mintha ágyba akarna bújni vele – fejezte be Bea a mondatot. – Majd megpróbálom – dünnyögte Helene. Nem mintha bárkivel kedve lett volna ágyba bújni, sőt, elképzelni sem tudta, más nők hogy tehetnek önként ilyesmit. Hacsak nem a bosszú hajtja őket. – De akár kereken meg is mondhatná neki – javasolta Bea komisz mosollyal. ELOISA JAMES

34

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Azt már nem! – Van egy ötletem! Versben mondjuk el neki! – Ezt hogy érti? – érdeklődött Esme. – Mint mondottam, péntek este mindenkinek fel kell olvasnia kedvenc versét. Ha Helene megfelelő verset választ, és a felolvasás alatt Fairfax-Lacyt nézi, egyértelműen érteni fogja! Így nem kell zavarba hoznia magát – fordult Helene-hez. – Majd a vers mindent elintéz. És garantálom, hogy aznap éjjel fel fogja keresni a hálószobájában. – Remek ötlet – bólogatott Esme. – De én nem ismerek szerelmes verseket – jegyezte meg Helene. – Csak Shakespeare-t ismerem. – Annál jobb – vágott közbe Bea. – Hiszen nem szerelmes verseket fogunk használni! – Igazán? – Miért, talán szerelmes? – kérdezte Bea. – Hát, nem hiszem. – Pontosan ez a lényeg. Itt egy merőben más lírát fogunk igénybe venni. Ne aggódjanak, én mindenhová magammal hozom a kedvenc szerzőim könyveit. – Milyen érdekes! Azt akarja mondani, hogy… mindig ilyen verseket hordoz magával, amikor úton van? – kérdezte Helene. – Természetesen – felelte Bea, kinyitva a legyezőjét. Helene megbűvölve nézte, ahogy Bea egész finoman meglengeti a csipkés legyezőt maga előtt. Közvetlenül a szeme alatt tartotta, és így legalább tízszer olyan kívánatosnak tűnt. Majd ma este a tükör előtt én is gyakorolni fogok a legyezőmmel, gondolta Helene. Ha úgy olvasom fel a verset, hogy a legyezőt az arcom elé tartom, senki sem fogja észrevenni, ha elpirulok. Helene ki nem állhatta, hogy folyton elpirul, mintha egy ártatlan szűz lány lenne. – Ne feledje, hogy a viszonya Fairfax-Lacyvel az őrületbe fogja kergetni a férjét – jegyezte meg Bea elégedetten. – Hát persze hogy nem felejtem! – felelte Helene. Máskülönben miért is fontolgatna egy ilyen erkölcstelen lépést? – És ne feledd, hogy olvasás közben folyton Stephent kell nézned – tanácsolta Esme. – Majd a vacsoránál egymás mellé ültetlek benneteket, addig is gyakorolhatod a kihívó pillantásokat. Nekem természetesen szemben kell majd ülnöm vele, hiszen Arabella szerint nekem kell férjhez mennem hozzá. – Én inkább Arabellával értek egyet – jegyezte meg Helene. – Stephenből minden bizonnyal jó férj válna, Esme. Én is azon gondolkodtam, bárcsak egy ilyen férfihoz mentem volna, és nem Reeshez. – Ő nem hozzám való – tiltakozott Esme. – Hozzám se – ásított unottan Bea. – Vigye csak, a magáé, Helene! Ha képes elviselni ezt a nagy erkölcsösséget és nagyképűséget. – Nem is nagyképű! – sietett a védelmére Helene, de látta, hogy a két barátnő nevet rajta. – Nem nagyképű, de önnek tökéletes! Majd holnap választunk egy jó verset, rendben? – javasolta Bea hamiskás arccal. – Inkább ne – harapott az ajkába Helene. – Ha tényleg valami sokkoló verset kell felolvasnom, márpedig… – tekintetét összeszűkítve nézett Beára –, az az érzésem, hogy valami olyasmit fog nekem választani, akkor szívesebben olvasom már jó előre el. Esme gondoskodóan átkarolta barátnője vállát. – Én is ott leszek, hogy szurkoljak neked. – És én is! – kiáltotta közben Bea. Helene újra vetett egy pillantást Stephen Fairfax-Lacyre. A férfi a kandallópárkánynak támaszkodva állt, élénk társalgást folytatva a szomszédos birtokról érkező kövérkés matrónával. A férfi maga volt a megtestesült időtlen elegancia. Az a fajta elegancia, amelyről Helene férje még csak álmodni sem merhetett. Reest csöppet sem érdekelte, milyen kabátot ELOISA JAMES

35

VAD SZERELEM

Csak Könyvek vesz fel aznap reggel. Soha életében nem kötötte nyaksálát ilyen kifinomult, elegáns masniba. És mivel egyetlen valamire való inas sem maradt meg mellette, mást sem kérhetett meg, hogy kössön helyette masnit. Stephen Fairfax-Lacyben megvolt minden, amire Helene-nek szüksége lehetett: szöges ellentéte gyűlölt férjének. Helene keze ökölbe szorult. Véghez fogja vinni a tervét! Véghez fogja vinni, és utána elmondja Reesnek. És amikor az őrjöng a féltékenységtől… Helene Godwin arcán ekkor ragyogó mosoly jelent meg. Amikor Rees majd őrjöng a féltékenységtől, és szenved, Helene egyszerűen kineveti, és otthagyja.

Hatodik fejezet A férfiak ellentmondásossága vitathatatlan Bonnington-birtok Malmesbury, Wiltshire

Bonnington márkiné nem volt hozzászokva az ellenkező nemtől érkező elutasításhoz. Elvégre két férjet és tizennégy hímnemű ölebet élt már túl. Saját belátása szerint nem volt kérdéses, a kettő közül ki bizonyult jobb társaságnak. És ha logikusan végiggondolta… a saját fia ékes bizonyítéka volt annak, hogy az ölebek mennyivel magasabb rendű lények az embernél. – Jól értettem, hogy egy kertészlakban élsz, Bonnington? Egy kertészlakban? Az asszony fia bólintott. A márkiné egy darabig nem szólt semmit, csend telepedett közéjük. Nem kínálta hellyel a fiát, mert alsóbb rendű lénynek tartotta, valahol az inassal egy szinten: aki szeret potyázni, ezért rendszeresen éreztetni kell vele, hogy hol a helye. Nem mintha az egyetlen fia, Sebastian valaha is jelét adta volna a lázadásnak. Ragyogó példánya volt fajtájának, az anyja legalábbis így gondolta. Soha, egyetlen pillanatig sem aggódott miatta, amíg meg nem tudta, hogy Girton hercegnőnek udvarol, és rá akarja venni, hogy az érvényteleníttesse házasságát. Az ügy végül katasztrofális véget ért, ahogyan a márkiné várta. Az egyetlen fiacskája végül száműzetésbe kényszerült a kontinensre, és kiátkozták a társaságból, rásütötték a házasságra alkalmatlan, hazug és csaló bélyeget. A márkinéban az elmúlt nyolc hónapban az tartotta csupán a reményt, hogy az élet megtanította rá: a fiatal, vagyonos férfiak bűnei egy év után feledésbe merülnek. A nyár folyamán úgy tervezte, visszahívja a fiát Angliába, és rehabilitálja hírnevét az előkelő körökben azzal, hogy feleségül vetet vele egy tisztességes fiatal lányt, talán olyasvalakit, aki saját fiatal önmagára emlékezteti valamelyest. Ehhez képest a fia most itt van. Visszajött Angliába, az anyja engedélye nélkül. Az asszony kezét finoman a széknek támasztott sétapálcájára tette. – És megkérdezhetem, mi vett rá, hogy pont egy ilyen egészségtelen helyet válassz lakhelyedül? – érdeklődött halkan. Hangja azonban egyiküket sem vezette félre. A márkiné ugyanis senkitől sem fogadott el engedetlenséget.

ELOISA JAMES

36

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Azért lakom egy kertészlakban, anyám – magyarázta a fia, és úgy mosolygott az anyjára, mintha normál földi halandó lenne, és nem egy márki –, mert kertészként dolgozom egy birtokon, amely… Az anyja intőén felemelte kezét. – Nem óhajtom hallani annak a személynek a nevét. Sebastian a szemébe nézve folytatta: – Lady Rawlings birtokán dolgozom, anyám, és feleségül fogom venni. A fia engedetlenségének talán ez volt a legkatasztrofálisabb végkifejlete. – Nem egészen értem – felelte az asszony, minden egyes szót tagolva. – Azt még értettem, hogy tavaly Girton hercegnőnek udvaroltál. Hiszen sokakkal együtt én is tudtam, hogy Ambrogina és Camden házassága nem teljesedett be. A hercegnő köztiszteletben álló hölgy volt, kitűnő választás egy márkinak, eltekintve attól a sajnálatos ténytől, hogy a házasságát előbb érvényteleníttetni kellett. – Itt elhallgatott, még erősebben megmarkolva sétapálcája faragott nyelét. – Amint már mondottam, azt még értettem, miért akarod őt nőül venni. Egy hercegnőt feleségül venni, még ha az érvényteleníttette is korábbi házasságát, soha nem tekinthető hibás döntésnek. De egy Esme Rawlingsszal kötött házasság meghaladja a felfogásomat. Az a nő a férje orra előtt tartott szeretőket. Egész London tudta, hogy mit művel. Még a saját anyja is nyilvánosan kifejezte rosszallását a lánya viselkedése láttán. És engem lepett meg a legjobban, amikor azt hallottam, hogy Lady Rawlings újra az ágyába invitálta a férjét, mégpedig abba az ágyba, ahol már fél London megfordult. – Ha még egyszer elismétli ezt a mondatot, soha többé nem lát engem – szólalt meg a fia higgadt hangon, ám olyan indulattal, hogy a márkiné pislogni kezdett. Az asszony gyorsan folytatta: – Ne légy már ilyen ostoba? – szólt a fiára. – Biztos vagyok benne, hogy a pletykák csupán töredékét teszik ki a valóságnak. Tényként tudom például… – A márkiné szeme ekkor elkerekedett, és Sebastian látta, hogy az anyja csak most értette meg az előbb elhangzottakat. – Pont te akarod elvenni! Te, aki megölted a férjét! – Nem én öltem meg a férjét – tiltakozott Sebastian, kihúzva magát. – Rawlingsnak megállt a szíve, amikor váratlanul beléptem a szobájukba. – Te ölted meg a férjét – ismételte meg az anyja. – Azért mentél akkor abba a szobába, mert a hercegnőd ágyát kerested, és ne is zagyválj nekem itt arról a hamis házassági kivonatról. Nem hiszek a pletykáknak. Te már korábban együtt háltál a hercegnővel, aznap este pedig tévedésből rossz szobába mentél be, és találkoztál egy férjjel. Ez számomra egyet jelent azzal, hogy te ölted meg. Az én időmben… – folytatta győzelemittas hangon – a férfiak meggyőződtek arról, kinek az ajtaját nyitják ki, mielőtt még bemennek valahová. Sebastian elfojtott egy grimaszt. – Összekevertem a szobákat – magyarázta egykedvűen és ez szerencsétlen véget ért. – De még mindig nem értem, mi magyarázza, hogy most mégis feleségül veszed azt a nőt? Téves felfogás, hogy így próbálj megfizetni a bűnödért! És ha tényleg így van, majd megkérem a lelkészt, hogy beszélgessen el veled. Mert a vezeklés fogalmát sokszor félreértik az emberek, és meggyőződésem, hogy túlmegy minden határon csak azért feleségül venni egy cafkát, mert megölted a férjét. Sebastian felsóhajtott, és maga elé meredt. Belefáradt abba, hogy iskolás fiúként álljon az anyja színe előtt. Az asszony egy trónszerű székben magaslott előtte, amelyet még a kormányzó is kényelmesnek talált volna, a szék lábait karomfaragás, karfáit kígyóminta díszítette. A férfi kinézett magának egy kényelmesnek tűnő széket a szoba sarkában, és elindult, hogy közelebb vigye. – Te meg mit művelsz? – horkantott rá az anyja. – Nem adtam neked engedélyt, hogy leülj, Bonnington!

ELOISA JAMES

37

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – A nevem Sebastian – felelte a fia, határozott koppanással a földre rakva a széket, majd közvetlenül az anyjával szemben leült rá. – A nevem Sebastian, és a fia vagyok. Az egyetlen fia. És nagyon megkönnyítené a helyzetet, ha nem nevezne Lord Rawlings gyilkosának. A lordnak gyenge volt a szíve, és az orvosok sem jósoltak neki többet a nyár végénél. Való igaz, nem túl szerencsés, hogy a szívroham okozója én voltam, és azt kívánom, bárcsak ne történt volna így. Ugyanakkor visszautasítom, hogy én öltem volna meg. A márkiné döbbenten nézett a fiára. Az ő mindig udvarias, illemtudó, szinte már unalmasnak mondott fia életében először kiállt valami mellett. Az asszony nem tudta, hogy most sírjon-e vagy nevessen. Ezért inkább elszörnyedt. – Az egyetlen férfi, akit valaha a keresztnevén szólítottam, az apád volt – jelentette ki némi undorral a hangjában. – Azt is csak a legintimebb pillanatokban. Te viszont, Bonnington, a fiam vagy, ezért elvárom, hogy a legnagyobb tisztelettel viselkedj velem. A férfi lehajtotta fejét. – Úgy is teszek, anyám. – A székről azonban nem állt fel. A fia a márkinő külsőjét örökölte. Amikor még fiatal lány volt, akkoriban a férfiak rizsporos parókát viseltek, a nők pedig anyajegyet ragasztottak az arcukra. De Sebastiannak kár lett volna rizsporoznia a haját. Mert ő az anyja hajszínét örökölte, ahogy Graham mondta: búzaszőke hajszíne volt. No, persze Graham sem volt csúnya ember. Ahogy nézni tudott rá azzal a mélyen ülő szemével! Az első férje halála után a márkinő London legfessebb férfijéhez ment nőül, és bár Graham Bonnington nem volt a világ legjobb beszélgetőpartnere, pontosan tudta, hol a helye. És mindig hallgatott rá. Elvégre az asszony kettőjük helyett is beszélt. Most botjával koppantott egyet a padlón. A hang, amely néhány fiatalabb szolgálót félelemmel töltött el, a fiára semmilyen hatást nem tett, ő csak a padlót nézte mereven, mintha koszos foltokat keresne ott. Az asszony úgy döntött, tovább feszegeti a legfontosabb kérdést. – Ott tartottunk., hogy nem vehetsz el egy cafkát, pusztán valami félreértelmezett kötelességtudatból. A Bonnington család egy ősi, nagy becsben álló család. Ha annyira ragaszkodsz hozzá, adj Lady Rawlingsnak némi apanázst. A birtok jövedelméből futja. – El akarom őt venni feleségül – jelentette ki Sebastian. – De nem kötelességtudatból. – Hanem? – kérdezte az anyja a lehető legszemrehányóbb hangját megütve. – Hanem azért, mert szeretem. A márkiné egy pillanatra behunyta szemeit. A mai nap már így is kellemetlen meglepetéssel indult, hiszen megtudta, hogy a fia újra Angliában van, de most hirtelen még szörnyűbb fordulatot vett. – Mi nem szoktunk csak úgy, szerelemből házasodni – szögezte le kereken. – Vegyél el egy jóravaló lányt, aztán ráérsz később foglalkozni Lady Rawlingsszal. – Szeretem őt, és el fogom venni feleségül. – Úgy érzem, mintha egy komédia kellős közepébe csöppentem volna! Pedig gyűlölöm a komikus darabokat. Remélem, nem fogsz most dalra fakadni! – Egyelőre még nem. – Akkor lássuk csak, jól értem-e: úgy érzed, beleszerettél egy cafkába, aki történetesen közel egész Londonnal megosztotta már az ágyát, és akinek a férjét nem te ölted meg, de közreműködtél a halálában? – Utoljára figyelmeztetem, anyám – sziszegte a fia összeszorított fogai közül –, most a jövendőbeli feleségemről beszél. Ha tovább folytatja, nem vehet többé részt az életünkben. A márkiné kissé nehézkesen felállt – bal lábát a köszvény percről percre roncsolta –, és nyomatékul dobbantott egyet a földön pálcájával, de a kellő hatást nem sikerült elérnie. Annak azért örült, hogy a fia vele együtt felállt a székből. Legalább nem veszett még ki belőle minden udvariasság.

ELOISA JAMES

38

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Ha el mered venni azt a cafkát, kitagadlak – fenyegetőzött az asszony olyan hangon, mintha csak az időjárásról beszélne. – Habár biztosra veszem, tisztában voltál ezzel a végkifejlettel. Csak emlékeztetnélek, hogy nem kis vagyonról beszélünk. Ha netán gyereked születik… Sebastian elnyomott magában egy nyögést. Akkor jöhet a következő téma. – Te jó ég! Hiszen az a nő terhes! Elfelejtettem, hogy gyereket vár az a cafka! Ugye nem gondoltad komolyan, hogy még a gyerek megszületése előtt feleségül veszed Esme Rawlingst? Sebastian eljátszott a gondolattal, hogy megfenyegeti az anyját egy másnapi házassággal, amely a még meg nem született gyermeket azonnal az örökösévé emelné. De meggondolta magát, mert nem akart szívelégtelenséget okozni az anyjának. Miles Rawlings halála már így is nagy lelkifurdalást okozott neki. És ami még ennél is fontosabb: Esme hallani sem akart a házasságról. – Lady Rawlings még nem mondott igent – ismerte be. Az anyja arcára zord elégedettség ült ki. – Nos, legalább valaki még képes az intelligens gondolkodásra. Hát persze hogy nem mondott igent. Elvégre megölted a férjét. – Vaskos léptekkel elindult az ajtó felé. – Nem tudom, kitől örökölted ezt az ostoba áldozatkészségedet! Az apád biztosan nem mutatott efféle hajlamokat. Sebastian hirtelen érezte, ahogy fokról fokra elönti az indulat, majd lángolni kezd benne. Az anyja elé lépve elállta annak útját az ajtó előtt. – El az utamból! – parancsolt rá a márkiné. – Rá fogom venni Esme Rawlingst, hogy hozzám jöjjön. Ő pedig igent fog mondani, mert szeret engem. És elvárom, hogy ott legyen az esküvőmön, és rendesen viselkedjék! – Nem lesz semmiféle esküvő – felelte nyugodt hangon az anyja. – Igaz, egy pillanatra kétségbeestem. De az igazat megvallva, Esme Rawlingsról az a hír járja, hogy éppolyan intelligens, amennyire céda. Nem fog hozzád menni. Ebben biztos lehetsz. Nem kétséges, hogy Rawlings megfelelő apanázst hagyott rá, így nincs szüksége támogatóra, férjre pedig a legkevésbé. Most pedig elnézésedet kérem, de visszatérnék a szobámba. Azzal ellépett a fia mellett. Sebastian sarkon fordult, és a szoba másik végébe viharzott. Ökölbe szorított kezére meredt, amelyet hátrahúzva, kis híján az ablaküvegbe csapott. Az anyja éppen úgy beszélt, mint Esme, csak épp azt nem tette hozzá, hogy a gyerek apja nem Sebastian. Hogyan vállalhatna valaki apaságot egy gyerek felett, ha az egész világ – saját anyját is beleértve – azt gondolja, hogy a gyermek igazi apját ő ölte meg? Sebastian Bonnington leküzdött már néhány akadályt az életében. Az anyjának köszönhetően nemcsak figyelemre méltó külsővel rendelkezett, de a jó modor sem hiányzott belőle. Míg férfitársai szeretőket tartottak és hazárdjátékba bonyolódtak, fejüket és vagyonukat vesztve az effajta léha tevékenységekkel, addig ő távolról szemlélte őket. Mielőtt megismerte volna Esmét, soha fel sem merült benne, hogy az illemnek ellentmondót cselekedjék. A fejét csóválva, vakon meredt a kastély kertjére. Nemcsak Esme csodálatos domborulatait és szépségét szerette, de a szemét annál inkább ellenállhatatlannak tartotta. Nem találkozott még olyan nővel, akinek a tekintetében ennyi vonzerő és titkos szomorúság ült volna. Az a szempár ellopta a szívét, elcsavarta a fejét és minden józanságát. Volt valami abban a nőben, aminek nem bírt ellenállni. És ha szeretni őt és feleségül venni őt egyet is jelent az őrültséggel és nem illővel, akkor sincs más választása. Most már csak Esmét kellett rávennie, hogy kövesse.

ELOISA JAMES

39

VAD SZERELEM

Csak Könyvek

Hetedik fejezet A szent, a bűnös és a kecske

Lady Beatrix Lennox unatkozott. Az egész házban egyetlen férfi sem akadt, akivel flörtölhetett volna. Lord Winnamore ugyan facér volt, ám ő reménytelenül belegabalyodott Arabellába. Meg aztán öreg is volt, bár a maga, esetlen módján még talán vonzónak is lehetett volna mondani. Bea pedig sosem csapott volna le egy férfit sem a keresztanyja kezéről. Nem volt ugyan minden tulajdonságára büszke, de egy barátot soha nem csalt volna meg. Bea a tükörhöz lépett, és elpróbált egy csábos ajakbiggyesztést. Sétára öltözött fel, de nem is tudta, miért: egyáltalán nem érdekelte a vidék és a természet. Már a gondolata is untatta, hogy csak úgy andalogjon egy virágos réten, és a teheneket bámulja. Most mégis itt van, és úgy fest, mint valami felcicomázott pulyka. Persze nem a szó szoros értelmében, hiszen egy sötétzöld ruhát viselt, gazdagon díszítve selyemszalagokkal. A parányi masnik egészen a mellrészig beborították a ruhát, kiemelve dús kebleit, amelyet mellesleg jói kitömött, hogy még nagyobbnak tűnjenek. Ám ebben a házban senki sem törődött az ilyen keblekkel. Kivéve természetesen Mr. Fairfax-Lacyt. Mr. Fairfax-Lacynek tipikus jól nevelt, cizellált arca volt, amely éppolyan vonzónak tűnt volna az Erzsébet-kori fodrokban, mint a manapság divatos öltözékben. A nagyapja bizonyára még magasított galléros kabátokat viselt. Bár az Erzsébet-kori festmények alanyai inkább malacképű, kapzsi szemű férfiak voltak, míg Fairfax-Lacynek… Hirtelen egy éles hang zökkentette ki gondolataiból: – Lady Beatrix, úgy látom, a keresztanyja rövid sétára indul a faluba. Nem csatlakozik hozzá? Kellett neki a falra festeni az ördögöt! Beatrix lassan megfordult, és gyakorlásképpen elővette a legvonzóbb tekintetét: egy ígéretes pillantást, amely egészen sejtelmesen indul. Mr. Fairfax-Lacyt azonban látszólag nem hatotta meg a nézés. Sőt, inkább közömbösnek tűnt. – Lady Beatrix? Az ördögbe azzal a jól nevelt stílusával! Ez a férfi valóban egy vérbeli puritán. Vagy egyszerűen túl koros az effajta játékhoz. Lehet már vagy negyvenéves. Bea nem volt ehhez szokva, hiszen a hírneve és személyes bájai folytán a férfiak széles körben csodálták, korra való tekintet nélkül. Közelebb lépett a férfihoz, és karjára tette a kezét. Stephen tekintete nem tévedt titkon a dekoltázsára, és ez Beában rendkívüli csalódottságot keltett, hiszen korábban rengeteg pamutanyagot tömött az alsóneműje alá. – Inkább csak itt sétálnék egyet, a ház körül – felelte. Végül is ez a férfi jobban néz ki, mint egy tehén, s talán a jelenléte elviselhetőbbé tesz majd egy rövid sétát. – Nos, a mai napon sokat csepergett az eső. Holnap talán kellemesebb lesz az idő egy sétához. – Ó, nekem semmi kifogásom az eső ellen! – kiáltott fel a lány, arcán legédesebb mosolyával, amelynek általában senki sem tudott ellenállni. Való igaz, a férfi rögtön úgy viselkedett, mint egy pincsikutya. – Ez esetben örömmel elkísérném önt. – De csak nem valami irónia csengett abban az „örömmel” szóban? Lehetséges, hogy a jó öreg, unalmas puritánba mégis szorult némi humorérzék? ELOISA JAMES

40

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Bea ezen tűnődött, miközben az inas odahozta a kabátját. Udvari viseletéhez szerencsére hozzátartozott egy színben illő napernyő is, ugyanis még a gondolatra is megremegett, hogy egy csepp eső netalán tönkreteszi a sminkjét. Bea elszörnyedve látta, milyen vizes minden odakint. Azt azonban nem mondhatta, hogy nem akarja divatos kiscsizmáját összevizezni, hisz nemrég még arról áradozott, mennyire szereti az esőt. Ezért aztán Mr. Fairfax-Lacy karjába kapaszkodva pipiskedett végig a ház előtti kockaköves úton, ügyelve, nehogy megcsússzon, és összesározza szép, tiszta ruháját. Kettőjük közül legalább Stephen élvezte a helyzetet. Bea lopva rápillantott, és látta, hogy a férfi mosolyog, ahogy elindulnak a vidéki sáros, rendezetlen ösvényen, amely garantáltan tönkreteszi majd a lány csizmácskáját. Annyi baj legyen! Bea nem sajnálta, hiszen gyakorlottan vett búcsút emberektől és tárgyaktól – a testvéreitől, az apjától –, mit tesz ehhez képest egy pár csizma? Elengedte Fairfax-Lacy karját, és egyedül trappolt tovább mellette. Az út mentén kormosnak tűnő, szúrós bokrok sorakoztak, sehol egy szál virág. Stephen nem volt éppen a legjobb beszélgetőtárs a világon. Voltaképpen egyetlen árva szót sem szólt. Bea magában megállapította, hogy szép a táj körülöttük, a fák ágain megcsillantak az esőcseppek (alig várták, hogy tönkretehessék valakinek a ruháját, de persze kényeskedésről szó sem lehetett). És a madarak is énekeltek, meg a többi. Még egy szépnek mondható sárga virágot is látott, bár a szirmait összepiszkolta a sár. – Nézze csak! – kiáltott fel a lány, barátságos társalgást kezdeményezve. – Egy nárcisz! – Az csak egy sárga boglárka – javította ki kurtán a partnere. Bea ezek után felhagyott minden további próbálkozással, hogy társalogjon, és csak némán trappolt a férfi mellett. Felőlem Helene viheti ezt a puritánt, gondolta. Egy városban mindig akadt valami néznivaló: egy levendulát áruló idős hölgy, egy zsebórát viselő piperkőc ifjú, egy-egy szép ló. Bea végtelenül élvezte a városi nyüzsgést. Itt azonban nincs semmi! Ezen az úton csak egyetlen ház van. – Hát, jó napot! – szólalt meg Fairfax-Lacy, arcán olyan gyöngéd mosollyal, amilyet Bea még sohasem látott. A szeme sarkában kedves szarkalábak jelentek meg. Na persze sokkal vonzóbb lett volna, ha történetesen nem egy kecskére mosolyog így. A férfi ugyanis ügyet sem vetett Bea kitömött kebleire, ehelyett minden mosolyát egy kecskére tartogatta! És mivel úgy tűnt, hogy a kecske a férfi minden figyelmét magára vonja, Bea durcásan indult tovább az úton. Az állat eközben kidugta a kerítésen ostoba fejét, és szemeit forgatva nézett a lány után. – Olyan sátáni a kinézete ennek a kecskének – jegyezte meg Bea. Látott már ilyen arcot korábban, London legnagyobb báltermeiben. – Szinte ördögi. – De hisz ez csak egy vén kecske – jegyezte meg Fairfax-Lacy a kecske állát vakargatva. A kecskének ronda szakálla volt, mintha valami lerágta volna, amíg nem nézett oda. – Nem fél, hogy bolhás lesz? – Nem, mivel a kecskék nem hordoznak magukon bolhákat. Mondhatom, ez aztán érdekes beszélgetés, gondolta Bea. Csak állt ott szótlanul, és azon tűnődött, milyen csúnya, szőrös ennek a kecskének a füle, amikor az állat hirtelen felé fordította fejét, és sárgás fogaival belekapaszkodott Bea kabátjába. A kabát szerencsére bélelt volt, így az állatnak nem sikerült a karjába harapnia, ami kétségkívül eredetileg szándékában állt. – Segítség! – sikított fel a lány, ráncigálva karját a kecske szájából. A kecske csak a szemeit forgatta, és vicsorgott rá, de nem engedte el a kabátot. Az állat most hátrálni kezdett, Bea pedig egy másodperccel később kétségbeesetten igyekezett a vizes kerítésbe kapaszkodva kihuzigálni a szörnyeteg kecske szájából a kabátujját. – Csináljon már valamit! – kiáltott Fairfax-Lacyre. Aztán döbbenten állapította meg, hogy a férfi a nevetését igyekszik leplezni. Helyesebben majd meghal a nevetéstől. ELOISA JAMES

41

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Szörnyű vadállat! – Kicsoda? Én vagy a kecske? – Mindkettő! Szedje le rólam ezt az állatot, de most azonnal! – Kívánsága parancs, hölgyem! – Stephen a kerítéshez lépett, és közelebb ment a kecskéhez. Ám az állat nem bizonyult túlságosan engedelmesnek, ahhoz képest, hogy FairfaxLacy néhány perce még a legjobb barátjának tűnt. Ahogy hátulról megközelítette, az állat egyszer csak kirúgott hátsó lábaival, és a csípőjénél fogva egy sártócsába rúgta a férfit. Bea eközben próbált kibújni a bal karjával a kabátból. Nehéz volt úgy kikászálódni belőle, hogy közben a kerítésbe kapaszkodott. De még ebben a helyzetben is volt annyi ideje, hogy egy jót nevessen Fairfax-Lacyn. A férfi dühös pillantást vetett a lányra, és feltápászkodott. Ruhája tetőtől talpig csupa sár lett, még a haja is. Bea olyan erősen nevetett, hogy belesajdult a hasa. – Miféle sár ez? – kiáltott oda, majd újra nevetésben tört ki. – Olyasféle, amit a nők az arcukra kennek, hogy szebb legyen az arcszínük – mormogta vissza a férfi a válla felett. – Vigyek egy marékkal? – Ezúttal sikerült kikerülnie az állat rúgását, de még mindig nem került elég közel a lányhoz, hogy elérje a kabátját. Valahányszor közelebb merészkedett az állathoz, az rúgkapálni kezdett lábaival, és vicsorgatta rá sárga fogait. Fairfax-Lacy végül újabb javaslattal állt elő: – Vegye le a kabátot! – Éppen azzal próbálkozom! – kiáltott rá Bea, és hangjából eltűnt a nevetés. – A másik kabátujját már megette. – A pokolba vele! – Maga túl sokat szitkozódik! – jegyezte meg a puritán. – Éppen annyit szitkozódom, amennyi jólesik – vágott vissza Bea, és elkezdte kigombolni a kabátot. A kecske nem hátrált, csak tovább állt ott, szájában a kabátujjal, mintha vacsorához készülne. – Segítenie kell, egyedül nem megy – állapította meg végül a lány belenyugvó hangon. – Nem tudom végig kigombolni egy kézzel. Ha pedig elengedem a kerítést, ez a szörnyeteg magával vonszol. – Most egyenesen a férfira nézett. – Nem mintha szívesen venném, ha a közelembe jönne. Mert, gondolom, annak a sárnak szaga is van, nem csak színe. – Igen! – felelte a férfi, és botladozva elindult felé. Kimondottan bosszantó ez az ember, gondolta Bea. Most először, de szó szerint először néz úgy rám, mint egy nőre. Valójában úgy tűnt, mintha most venné észre őt életében először. A férfi most egyáltalán nem is tűnt olyan puritánnak. Inkább úgy tűnt, mintha… Bea furcsa forróságot érzett a gyomrában, aztán hirtelen megmagyarázhatatlanul zavarba jött. Szemeit lesütve hagyta, hogy a férfi kigombolja a kabátja maradék gombját. Az egész végtelenül romantikusnak tűnt, még így is, hogy a férfi bűzlött a trágyától, és a kecske fogcsikorgatva rágta a divatos és drága holmi anyagát. Miután végre sikerült kigombolni, Bea sikeresen lefejtette magáról a kabátot, és gyorsan jobbra szökkent. A kecske mintha csak erre a pillanatra várt volna. Amint a lány kiszabadította karját a kabátból, még nagyobb részt harapott az anyagból, és szélesebben vicsorította a fogát. Beát düh járta át. – Kapja már el! – utasította a puritánt. Fairfax-Lacy nevetett. Még mindig úgy nézett a lányra, mintha hús-vér ember lenne, nem pedig egy bosszantó kis rovar, Bea azonban nem hagyta, hogy ez elterelje figyelmét a lényegről. – Ha nem kapja el, majd megteszem én – jelentette ki, és a zárat eltolva, szélesre tárta a kaput. Szörnyű tocsogó hangot hallatott a csizmája, ahogy mélyen a sárba süppedt. Bea azonban nem vett róla tudomást. ELOISA JAMES

42

VAD SZERELEM

Csak Könyvek A férfi ekkor bezárta mögötte a kaput, rátámaszkodott, és széles mosollyal nézte a lányt. Bea fején átfutott a gondolat, hogy nyelvet ölt rá, de végül meggondolta magát. Elvégre huszonhárom éves. – Ide figyelj, te kecske! – szólalt meg azon a mély, fenyegető hangon, amelyet már jól begyakorolt négy húgán. – Add ide azt a kabátot! A kecske egy pillanatra abbahagyta a rágást, és Beára nézett, a lány pedig érezte, hogy megfogta. A puritán kiáltozásait semmibe véve, elindult az állat felé. Fairfax-Lacy úgy tűnik, időközben rájött, hogy a lány komolyan gondolja, és aggódni kezdett, hogy még a végén megsérül. – Eszedbe ne jusson megrúgni! – utasította a lány a kecskét. – Különben masnit kötök a füleidre, és olyan ostobán fogsz kinézni, hogy többé egyetlen kecskelány se néz rád! A kecske abbahagyta a rágást. Bea még egy lépést közelített, és előrenyújtotta a kezét. – Engedd el azt a kabátot! – szólalt meg szigorú hangon. A kecske csak bambán nézett rá, ezért Bea elővette a legszigorúbb hangját, amelyet addig csak a kishúgai számára tartogatott, amikor azok a képükre kenték arcpirosítóját. – Engedd el! A kecske azonnal engedelmeskedett. Bea diadalmas pillantást vetett válla felett a férfira, majd lehajolt a kabátért. Fairfax-Lacy a sarat taposva a lány után eredt, kétségkívül megbabonázva attól, ahogy Bea az állatokkal tudott bánni. Az idő mindig képes megszépíteni az emlékeket. Mert igaz, hogy a lány legszigorúbb hangja ezúttal elegendőnek bizonyult, arról azonban megfeledkezett, hogy csintalan kishúgai ezután mindig megtorolták a szigort. A kecske patás rúgása egyenesen a hátsója közepén találta el, és még a lábáról is ledöntötte Beát. Hatalmas toccsanással landolt a sárban, éppen Mr. Stephen Fairfax-Lacy lába előtt. – Aú! A férfi legalább nem nevette ki. Leguggolt mellé, és kék szemében olyan együttérzés csillogott, hogy a lány kis híján könnyekre fakadt. De az is lehet, hogy a hátsójában érzett sajgó fájdalom tette. – De legalább a kabátját visszakapta – próbálta nyugtatni a férfi. Bea a kezére pillantott, amelyben valóban ott szorongatta a sáros, szétrágott ruhadarabot. Meglehet, hogy a kecskének sikerült bosszút állnia, de legalább a vacsoráját nem kaphatta meg. Bea nevetésben tört ki. Erre már a puritán szája is mosolyra görbült. Bea arcára hirtelen meleg esőcseppek kezdtek hullani, mintha a nap melegítette volna fel őket. A víz lecsorgott a füle mögé, és a körülöttük lévő fák levelein is foltokat hagyott. Bea megnyalta ajkait. Aztán ahogy elkezdte, abba is maradt az eső. – Nem is gondoltam volna, hogy ennyire ragaszkodik a ruháihoz – jegyezte meg Stephen, megérintve a lány arcát. Bea egy pillanatig fel se fogta, mit művel, aztán rájött, hogy a sarat tisztogatja le az arcáról. Ekkor gondolkodás nélkül a férfi oldalának dőlt, és engedte, hogy kitörjön belőle a nevetés. Majd megszakadt a nevetéstől, mint egykor, amikor kishúgaival együtt játszottak. Ahogyan akkor nevetett, amikor még a világ tiszta volt és felfedezésre várt. Olyan hangosan nevetett, hogy szinte sírni kezdett, ezért gyorsan abba is hagyta. A férfi nem nevetett vele együtt. De hogy ennek a puritánnak milyen gyönyörű szeme van! Felsegítette Beát a földről, majd vele együtt odament egy nyírfához, és leült a földre, hátát a fa törzsének támasztva. A lány meglepetten tapasztalta, hogy a férfi nem maga mellé ülteti őt, hanem egyenesen az ölébe.

ELOISA JAMES

43

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Most igazi győzelmet aratott! – mondta. A fa nedvességtől csillogó levelei között sápadt napfény szűrődött át. A fényben a férfi szeme sötétkéknek tűnt, akárcsak a tenger mélyén kéklő víz. Bea felvonta egyik szemöldökét. Most jött csak rá, hogy az a sok víz, amely az arcán végigfolyt, bizonyára elmosta az arcára felkent sminket is. A férfi pedig biztosan azt hitte, sáros lett. – A kecskeszelídítő! – Ez egyike titkolt képességeimnek – felelte a lány, és feszengeni kezdett. – Ha javasolhatom, üljön kicsit a babérjain – folytatta a férfi, és a tekintetében olyan kifejezés ült, amelytől Bea szinte… gyengeséget érzett. Pedig ő sohasem volt gyenge. Így inkább hátradőlt, és arra gondolt, milyen jó helyen van itt. De a beszélgetés fonalát egy idő után elveszítette. – Mit is mondott? – kérdezte kis idő múlva. A férfi hangjában egyértelmű szórakozottság csengett. – A fejfedője. Bea sikoltva a fejéhez kapta kezét, és ekkor vette csak észre, hogy a feje is elázott. – Ott van – mutatott a férfi jobbra. Az átkozott kecske nagyban rágcsálta Bea legszebb kalapját. A fejfedőt díszítő zöld madártoll úgy lógott ki a szájából, mintha egyenesen vigyorogna! Bea dühös kiáltással akart felpattanni. – Azt már nem! – A férfi karja acélos erővel szorította. Ügyet sem vetett a lány ficánkolására, a karjában tartva felemelte, és szembefordította magával. Amikor a lány az arcára nézett, abbahagyta a kapálózást. A férfi egyáltalán nem úgy csókolt, mint egy puritán. Vagy egy idős öregúr. Úgy csókolt, mint egy mohó férfi. Bea testét elsőként győzelemittasság járta át. Szóval ez a puritán egész eddig csak úgy tett, mintha képes lenne ellenállni az én vonzerőmnek! Ah! Tehát az egészet csak megjátszotta! Ő is épp olyan… éppen olyan, mint… Bea azonban itt valami ármány folytán elveszítette a gondolat fonalát. Stephen édes csókjától úgy érezte, mintha ő lenne a világ legszebb asszonya. Még csak nem is próbálta a nyelvét betuszkolni a szájába. Csak finoman az ajkához dörzsölte ajkait, és szinte örömtáncot lejtett rajta, miközben olyan gyöngéden tartotta kezében az arcát, hogy Bea szinte beleremegett. Tetszett neki a dolog. Ekkor már a nyelvét is érezte. Ott dalolt az ajkain, türelmesen, mintha csak málnát ízlelgetne. Bea egy pillanatra ösztönösen hagyta, hogy saját nyelve összegabalyodjon a férfiéval. Aztán beléhasított, hogy mit művel, és gyorsan szorosan összezárta száját. Semmit nem gyűlölt jobban, mint amikor egy férfi olyan helyre dugta a nyelvét, ahová nem kellett volna. Ez a férfi azonban nem tett ilyet. Száját finoman végigjáratta a lány arcán, lecsukta a szemhéjait, majd újra visszavándorolt a szájára, olyan mohó étvággyal, hogy Bea úgy érezte, elolvad a teste. Bizonyára azt hiszi, még szűz vagyok, gondolta a lány ködösen. A férfi ajka tüzes forrósággal égette az arcát. Most a fülét kezdte rágcsálni, amitől a lány egész testét csiklandozó érzés járta át. Olyannyira, hogy szinte vágyott rá, hogy újra megtegye. Gyere vissza, könyörgött némán, felkínálva arcát a férfi szája előtt. Most csókolj meg, úgy igazán! De a férfi nem azt tette, hanem nyelvével finoman végigkövette a lány fülének vonalát, mire Bea torkából rekedtes nyögés tört elő. Válaszképpen a férfi szopogatni kezdte a fülcimpáját, amelyre a reakció egy újabb lüktetés volt a combjai között. A férfi most hátratűrte a haját, Bea pedig engedelmesen hátrahajtotta fejét, behunyt szemmel engedte, hogy a torkát is megízlelje, miközben egész idő alatt némán könyörgött, hogy térjen vissza a csókhoz… a férfi viszont sokáig elidőzött még a torkán. Bea kinyitotta a ELOISA JAMES

44

VAD SZERELEM

Csak Könyvek száját, és mondani próbált valamit, de a férfi abban a pillanatban úgy döntött, most már eleget kínozta, és ajkát újra az ajkára tapasztotta. A lány itt már képtelen volt ellenállni a férfias erőnek, csak lábujjhegyre állva megadta magát. A férfi ezúttal nem volt már gyöngéd, elvette, amit akart, ő pedig mindent neki adott. Most azonban nem érezte úgy, hogy csak elviseli ezt a csókot. A puritán csókját ugyanis egyszerre érezte vadnak és édesnek. Beleremegett a lába a csókjába, és még közelebb akart hozzá bújni. A férfi most lejjebb csúsztatta kezét a lány hátán, magabiztosan és birtoklóan. Egy pillanat múlva előre fogja csúsztatni, és Bea érezte, hogy a melle szinte hívogatóan sajog… Ám ekkor a lány magához tért a révületből. Amikor aznap reggel felöltözött, nem gondolta volna, hogy a szabadban fog csókolózni valakivel. Nem készítette elő a mellét egy férfi érintésére. Több ruhaanyag volt ott, mint hús. A lány elhúzódott, és levegőért kapkodva meredt a férfira. Még csak eszébe sem jutott, hogy csábosán nézzen rá. Túlságosan zavarban volt. – Tetszik nekem így – mondta Stephen, és szemébe újra visszatért a kedves gyöngédség. Kezével előrenyúlva, újabb sárfoltot törölt le az arcáról. – Így esőtől ázottan és fiatalon. És nagyon ijedten. Pedig mintha akarta volna a csókot. Vagy tévedtem? – Nem – felelte a lány, és nehezére esett folytatni. Az addig jól bevált és begyakorolt csábító mondatok közül most egy sem jutott eszébe. – Sajnos azonban – folytatta Stephen, a lány füle mögé tűrve egy hajfürtöt – nem ajánlhatok házasságot egy feleolyan idős lánynak, mint amilyen én vagyok. Így attól tartok, a csókjait, bármilyen édesek is, egy nálam jóval fiatalabb férfinak kell átengednem. Bea szája tátva maradt a csodálkozástól. Még hogy házasság? Hát ez a férfi nem tudja, hogy ki vagyok? – Én nem akarok… – szólalt meg, de a hangja elakadt. Újrakezdte: – Nem érdekel a házasság – mondta higgadt hangon. – Azt viszont elismerem, hogy maga nagyon is érdekel. – Most előrehajolt, és csókot nyomott a férfi szájára, amely az ígéret ízét hordozta. Ezt pedig egészen őszintén gondolta. Ezzel a férfival megszűnnének a határok. Ekkor azonban Stephenen volt a sor, hogy elhúzódjék. Pedig Bea biztosra vette, hogy a férfi majd ráugrik, ezért már előre mosolygott, ám a mosoly hamar elhalványult. Ez az ember mégis puritán. Tekintete hűvös lett, és sötéten ítélkező. – Eddig azt hittem, csak viccből játssza a bármire kész szajha szerepét. A lány felemelte a fejét. – Őszintén szólva, nem – felelte, és elégedetten hallotta a saját hangjában csengő, némi szarkazmussal kevert nyugalmat. – Én önmagamat játszom. – Önmagát? Ismeri egyáltalán ki lakozik ott, a vastag smink alatt? – Biztosíthatom, igen. – Pedig ön egy olyan szerepet játszik, amelyre semmi szüksége – magyarázta a férfi, tekintetét szorosan rászegezve. – Ön fiatal és gyönyörű lány, Beatrix. Férjhez kellene mennie, és gyerekeket szülni. – Nem hiszem. – De miért? – Ön is csak azt várja tőlem, hogy olyan legyek, mint mindenki más – felelte a lány éles hangon. – Nekem igenis tetszik a sminkem! És inkább szeretnék másnak kinézni, mint önmagamnak, ahogy maga fogalmazott. Én elképzelni sem tudom, milyen lenne egy csipke fejfedőben a tűz mellett üldögélni, körülöttem egy rakás gyerekkel. – Én úgy gondolom, hogy önmagában gyönyörű szép. Jelenleg minden festék lemosódott az arcáról. És soha nem is volt rá szüksége.

ELOISA JAMES

45

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Nem azt mondtam, hogy szükségem lett volna rá, hanem, hogy szeretem viselni – vágott vissza Bea, majd még hozzátette: – Ahogyan a férfitársaságot sem vetem meg a hálószobámban. Egy pillanatig csak egymásra meredve álltak ott, a puritán és a szajha. – Ezt értsem úgy, hogy nem kíván szeretőt tartani? – kérdezte hirtelen a lány, a férfi szemébe nézve. Végtére is nem gyerek már, hogy összetörjön egy elítélő tekintettől. – De igen – felelte Stephen. – Csak épp kevésbé érdekel egy ilyen… gyakorlott fajta. Bea talpra állt, és megigazgatta a szoknyáját. Aztán előrehajolt, és felvette a földről megtépázott kabátját, kirázta, majd a karjára terítette, és egy pillanatig mozdulatlan maradt, amíg megbizonyosodott arról, arca egyetlen villanásra sem árulja el, mit érez. – Gyakran megfigyeltem a maga korabeli férfiaknál, hogy látszólag túlértékelik a naivitást – felelte higgadtan. A férfi nem mutatott semmilyen reakciót, ám a lány megjegyzése olyan hamis volt, hogy ő maga sem érzett elégtételt. Stephen nem volt öregember. Bea hirtelen úgy döntött, őszinte lesz vele. Mélyen a szemébe nézett, és így szólt: – Ez kegyetlen és otromba dolog volt öntől, Mr. Fairfax-Lacy. Olyasmi, amit nem vártam volna. – Sajnálom. A lány bólintott, és elindult a kapu felé. Elvégre mondtak már neki ennél sokkal cifrábbat is, többnyire ugyan nők, meg persze a drága édesapja. Ezért amikor Stephen a karjánál fogva visszahúzta, Bea arcán szinte őszintének tűnt a mosoly. – Nem gondolja, hogy itt az ideje hazamenni, és átvenni a piszkos ruhákat? A férfi tekintetében őszinte aggodalom ült. – Úgy érzem magam, mint egy semmirekellő. Először megcsókolom itt, a mezőn, aztán jól lehordom magát. Bea erre kénytelen volt mosolyogni. – Gondolom, titkon azt kívánta, bárcsak még ártatlan lennék, Mr. Fairfax-Lacy. De én nem vagyok már az. És megvallom, őszintén élveztem a csókját. – Ekkor olyan pajzán, lusta mosolyt villantott rá, amilyet még soha senkire azelőtt. – És élveztem volna a társaságát a hálószobámban is. De még sohasem könyörögtem férfinak. És teljesen megértem, hogy ön egy nálam erkölcsösebb szeretőt keres. – Helene minden tekintetben tökéletes megoldást jelent. Bea abban a pillanatban meghozott egy döntést. Helene sohasem lenne képes egyedül az ágyába csábítani egy ilyen puritánt. Majd ő, Beatrix segíteni fog, ha másért nem, hát azért, hogy bebizonyítsa, nem táplál haragot senki ellen, még ha visszautasítják sem. Majd ő odaadja neki ajándékba Helene-t. Azzal sarkon fordult, elindult vissza a házhoz, és amikor a kecske mellett elhaladt, és az állat szemét forgatva gonoszul rágcsálni kezdte sötétzöld selyemszalagját, Bea csak vidáman vissza-mosolygott rá. Az állat erre annyira meglepődött, hogy hátrahőkölve szaladni kezdett, maga mögött hagyva Bea kalapját.

ELOISA JAMES

46

VAD SZERELEM

Csak Könyvek

Nyolcadik fejezet A varrókör

Esme

legnagyobb megkönnyebbülésére Mrs. Cable pontosan akkor jelent meg a szalonjában, amikor az óra tízet ütött. Esme már vagy öt, de lehet, hogy tíz perce öltögetett ferde öltésekkel egy lepedőt, ám alig kétarasznyit haladt a munkával. Vendége érkezésekor gyors mozdulattal összetekerte a lepedőt, és az asszony üdvözlésére sietett. – Te jóságos ég, Lady Rawlings! – kiáltott fel Mrs. Cable. – Annyira jól áll önnek ez a fejfedő! Egy bibliai idézet jut erről az eszembe, amely valahogy úgy szól, hogy az asszonyok arany és gyöngyök helyett inkább józansággal és szerénységgel öltözködjenek. Esme önkéntelenül is fejéhez kapta a kezét. Életében most viselt először ilyen fejfedőt, és borzasztóan érezte magát benne. Mintha egy reneszánsz kori udvari bolond lenne, akinek csengettyűk lógnak a sapkájáról. Képmutatásnak tűnt, hogy egy ilyen, csipke fejfedő felmentené két nappal ezelőtti bűnei alól, amikor még vidáman múlatta idejét a kertészlakban. Pedig ha a vendége tudná róla az igazságot! Gyorsan elhessegette magától a gondolatot, és inkább teával kínálta Mrs. Cable-t. – Hálásan elfogadom – felelte Mrs. Cable, lehuppant az Esme mellett álló kanapéra, és semmi jelét nem mutatta annak, hogy a kezébe akarna venni egy még szegetlen darab lepedőt. – Mert a testünket táplálni kell, ez mindennél fontosabb! – Ezzel én is egyetértek – felelte Esme, és teát töltött egy csészébe, miközben a test egészen másfajta táplálására gondolt, amelyet Mrs. Cable kétségkívül helytelenítene. Mrs. Cable a teáját szürcsölgetve összevonta szemöldökét. – Itt megint csak egy bibliai idézetet lenne kedvem megjegyezni. Esme nem volt túl járatos a bibliai idézetekben. És Mrs. Cable jelenléte furcsa módon inkább ingerültséget, mintsem jámborságot váltott ki belőle. – Igazán? – Igen, a Jelenések könyvéből – felelte Mrs. Cable. – Mondja csak, ez véletlenül nem indiai tea? Meglehetősen drága portéka, ámbár nagyon kiváló! Nézze, hoztam magammal hat darab lepedőt, amiket a héten sikerült beszegnem. – Hogy ön milyen szorgalmas! – kapta a kezét a szája elé Esme. Mivel ő maga csakis a varrókör keretein belül volt hajlandó lepedőket szegni, ezért nem is vett részt a heti leltáron, amelyen összeszámolták, ki hány lepedőt fejezett be. – Pedig önnek is bizonyára sok szabadideje akad mostanában, Lady Rawlings. Esme ellenállt a kísértésnek, hogy megossza Mrs. Cable-lel, mennyi teendővel jár a házban elszállásolt vendégeiről gondoskodni. – Igen, kívülről talán így tűnik. Szerencsére pont akkor nyitott be az ajtón Slope. – Lady Winifred – jelentette be a hölgyet – és Mrs. Barret-Ducrorq! – Annyira örvendek a látogatásának, Mrs. Barret-Ducrorq? – kiáltott fel Esme. – Mi pedig azt hittük, Londonban tölti ezt az időt, és a báli szezon végéig nem is fogjuk látni önt! – Nos, mind itt vagyunk – szólt közbe Mrs. Cable. – Ahogy mondani szokták: a bölcs öregek összegyűltek. – Nagyra értékelném, ha engem nem az öregek közé sorolna, Mrs. Cable – csattant fel Mrs. Barret-Ducrorq. – Lucyval egy hétre megszöktünk Londonból. Az a szegény lány teljesen kimerült a sok báltól. Ahogyan én is – tette hozzá, bár külsőre egyáltalán nem tűnt ELOISA JAMES

47

VAD SZERELEM

Csak Könyvek kimerültnek. – Kimerítő dolog egy elsőbálozó lányt kísérgetni. – Mrs. Barret-Ducrorq nővére nemrég halt meg, így rá hárult a feladat, hogy az unokahúgát bevezesse a társaságba. – Nos, annyi bizonyos, hogy Lucy számára nagyon izgalmas ez az időszak – jegyezte meg Lady Winifred kuncogva. Lady Winifrednek három lánya élt Londonban, és bár ő maga már nem utazott fel a báli szezonra a nagyvárosba, mégis mindenről tudott, ami ott történt. Mrs. Barret-Ducrorq vetett egy rosszalló pillantást Lady Winifredre, aki álszemérmes ábrázattal fűzött cérnát a tűbe. – Gondolom, mint mindig, ezúttal is eltúlozták az incidensről szóló híreket. Mrs. Cable tekintetében mérhetetlen izgalom csillant. – Csak nem azt akarják mondani, hogy történt valami azzal a drága Miss Aikennel! Az ön unokahúga biztosan nem keveredett botrányba. Ez csakis valami tévedés lehet! Mrs. Barret-Ducrorq szája megrándult. Meglehetősen testes nőszemély volt, a túlsúly nagy része szinte kizárólag a mellkasára koncentrálódott, amely úgy ringott az álla alatt, akár két fehér kőszikla Dover partjainál. Az asszony arcára rendszerint diadalmas kifejezés ült ki, ám ma kissé bágyadtnak tűnt. Esme lerakta kezéből a lepedőt. – Mégis mi történt Miss Aikennel? – érdeklődött. Lucy Aiken mindig is végtelenül unalmas lánynak tűnt, soha nem gondolta volna, hogy valaha is hírnévre tesz majd szert. – Előjött belőle az apja vére – magyarázta gondterhelten Mrs. Barret-Ducrorq. – Csak nem mondja! – szisszent fel Mrs. Cable. – De igen! Ha a nővérem annak idején nem köt rangján aluli házasságot, akkor ez nem történt volna meg! – Nekem ez az egész olyan jelentéktelennek tűnik – jegyezte meg Lady Winifred, és fordult egyet az öltéssel. – Elvégre sok fiatal lány követ el butaságot az első szezonjában. Ezt már szinte megszokhattuk. Miss Aiken pedig semmilyen botrányos dolgot nem művelt. Na, persze, gondolta Esme. A botrányokat inkább én okoztam… annak idején. Kicsit meglepte, hogy egyik hölgy sem tett említést csipkés fejfedőjéről. Csak nem gondolják róla, hogy elég öreg és vaskos ahhoz, hogy ilyesmit viseljen? Hisz még Arabella sem hord hasonlót! – Tudják, az unokahúgom megsértette a nagyra becsült Brummellt – folytatta gondterhelt hangon Mrs. Barret-Ducrorq. – Igazán? És mégis mit talált neki mondani? – érdeklődött Esme, aki akaratlanul is lázba jött. Maga is gyakran érzett késztetést arra, hogy megsértse Brummellt. – Nos, Brummell volt oly szíves, és bókolt a lánynak az arcbőre miatt, és megkérdezte, milyen kozmetikummal rejti el a szeplőit – magyarázta Mrs. Barret-Ducrorq. – Lucy pedig kicsit fáradt volt már, ráadásul nem igazán mérte fel Mr. Brummell társaságban betöltött fontos szerepét. Legalábbis nekem így mondta. – És? – kíváncsiskodott Mrs. Cable. – Nos, sértődötten válaszolt vissza neki – felelte Mrs. Barret-Ducrorq. – Tájékoztatta az urat, hogy semmi köze hozzá, milyen kozmetikumot használ az arcbőrére, mert az csakis őrá tartozik. – Ez a hiúság jele – jegyezte meg Mrs. Cable. – Én inkább Mr. Brummellt tartom durvának – vetette közbe Esme. – Az az ember élvezi, ha felhívhatja az emberek figyelmét mások olyan hibákra, amelyeket azok szemmel láthatólag rejtegetni próbálnak. – Hiúság – ismételte meg Mrs. Cable. A többiek mintha meg se hallották volna. – Igaza volt, hogy egy hétre hazahozta szegény Lucyt – szólalt meg Lady Winifred. – Jövő hétfőre már mindenki el fogja felejteni ezt a szerencsétlen incidenst. ELOISA JAMES

48

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Ez így igaz. De még fontosabb kérdés, hogy sikerült-e találkoznia egy megfelelő férjjelölttel? – érdeklődött Esme. Mrs. Barrett-Ducrorq most mintha kissé felvillanyozódott volna. – Több úriember figyelmét is felkeltette. És reménykedem, hogy valamennyien el fogják neki nézni ezt a kis nyelvbotlását, meg persze a szeplőit is. – Szegény Lucy nem ismerte eléggé Mr. Brummellt ahhoz, hogy tudja, hogyan kell bánni vele – mondta Esme. – Az az ember egy szörnyeteg, és ezt Lucyval is közölni fogom, amikor legközelebb találkozunk. – De Lady Rawlings! – kiáltott fel Mrs. Cable. – Mr. Brummell az előkelő társaság egyik meghatározó alakja! Nem hinném, hogy Miss Aiken javát szolgálná, ha újra megsértené őt. Abban a pillanatban kinyílt az ajtó, és Arabella viharzott be suhogó szoknyával. – Ó, látom összegyűlt a szorgos varrókör! – kiáltott fel kedélyes hangon. – Úgy gondoltam, csatlakozom önökhöz, és becsempészek a kemény munkába egy kis vidámságot. – Ez kedves tőled – nézett sokatmondóan Arabellára Esme. Ha most tönkre akarja tenni Esme újdonsült becsületét, a helyére kell majd tennie, akár a rokona, akár nem. Már túl sok lepedőt beszegett ahhoz, hogy csak úgy feladja helyét a varrókörben. – Hölgyeim, hadd mutassam be önöknek a nagynénémet, Withers grófnét. Ez pedig itt Mrs. Cable, Mrs. BarretDucrorq és… – Winifred! – sikkantotta Arabella. – Hogy s mint, kedvesem? Esme kissé döbbenten nézte, ahogy Lady Winifred nagy nehezen feltápászkodik a székről, és keblére öleli Arabellát. Lady Winifred pirospozsgás asszonyság volt, ijesztően nagy ismeretségi körrel. Esme azonban nem gondolta volna, hogy ebbe a nagynénje is beletartozik, mivel Lady Winifred olyan asszony hírében állt, aki Arabellánál kevesebb bűnnel rendelkező nők hírnevét is szerette rongálni. Lady Winifred memóriája talán kezd kihagyni. – Ezer éve nem láttam! – kiáltott fel Lady Winifred. – Minden felelősség az enyém, természetesen. Én híztam meg akkorára, mint egy víziló, és el is lustultam. Mostanában ki nem állhatom Londont. – Pontosan értem, mit érez – paskolta meg az asszony kezét Arabella. – Vannak napok, amikor testem minden porcikája sajog, és semmilyen fizikai tevékenységhez nincs kedvem. Esme itt abbahagyta a szemforgatást. Arabella egy rendkívül kihívó, takaros délelőtti ruhát viselt, amelynek anyaga olyan vékony pamutból készült, hogy szinte lebegett rajta. Bár fiatalnak nem lehetett már nevezni, azért még vagy húsz évet várnia kellett arra, hogy reumás tünetei jelentkezzenek. A Mrs. Cable arcára kiülő kifejezés mindenesetre világossá tette, hogy ő jól emlékszik, milyen asszony hírében állt korábban Arabella. – Milyen különös, hogy egy ilyen tiszteletre méltó hölgyet üdvözölhetünk itt, LimpleyStoke-ban – jegyezte meg mosolyogva. – Attól tartok, unalmasnak fogja találni a mi kis falunkat. Esme egyszerre a nagynénje szemüvegén keresztül látta Mrs. Cable-t. Az asszony apró, sötét szemeiben rosszallás csillogott. Száját lenézően összeszorította. És Arabella szemszögéből a legszerencsétlenebb dolog a ruházata volt: Mrs. Cable zöld, selyemszövet ruhája, amelynek színe csak jobban kihangsúlyozta a hölgy arcának sápadtságát. – Az unokahúgom mellett soha nem unatkozhatom! – válaszolta Arabella, egy székre ülve. – Még Amerikába is elutaznék, hogy láthassam őt. És ez őszinte dicséret, hiszen önök is tudják, hogy a tengeri levegő mennyire megviseli az ember arcbőrét! – Megtisztelő a rajongásod, nénikém – töltött ki Arabellának egy teát Esme. – Minő szerencse, hogy ha látni kívánsz, nem kell olyan messzire utaznod… főleg a te korodban – tette még hozzá. Arabella rosszalló pillantást vetett Esmére. – Látom, milyen fejfedőket kezdtél hordani, drága unokahúgom. A te korodban… ELOISA JAMES

49

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Lady Winifred újra letelepedett a kanapéra, kezében egy másik lepedővel. – Önnek inkább nem adok lepedőt a kezébe, Arabella – fordult az asszonyhoz nevetve. – Nem hiszem, hogy szeret varrogatni. – Ezt nagyon jól látja – felelte Arabella. – Ki tudnának kergetni a világból egy varrótűvel. – Pedig ezek a lepedők sokszor a fagytól védik a szegényeket – jegyezte meg Mrs. Cable. – Aki bedugja fülét:, amikor kér a szegény, maga is kér majd, de nem hallgatják meg. Micsoda goromba asszonyság, gondolta Esme. Vajon Miles tényleg azt akarta volna, hogy az ilyen Mrs. Cable-féle asszonyokkal töltse az idejét? Lady Winifred mintha olvasott volna Esme gondolataiban. – Már régóta mondani akartam önnek, Mrs. Cable, hogy van valami közönséges abban, amikor valaki folyton a Bibliát idézi, hacsak nem lelkész az illető. Mrs. Cable úgy vetette hátra fejét, akár egy szemtelen tyúkot megregulázni készülő kakas. – Félek, téved, és ezt tanúsítom mindenki előtt! Arabella felvonta egyik szemöldökét, és kedélyes hangon közbeszólt: – Mrs. Cable, magának valóban a kisujjában van a Biblia. Hadd gratuláljak! Meglehetősen szokatlan dolog ez a mi köreinkben. Mrs. Cable arca mélyvörösre váltott. Arabella most Mrs. Barret-Ducrorqhoz fordult, arcán elbűvölő mosollyal. – Azt hiszem, mi még nem találkoztunk. A kedves unokahúgát, Miss Aikent viszont volt alkalmam megismerni, alig két hete az Almackban. Sally Jersey mutatott be minket egymásnak. Sally-vel mindketten úgy találtuk, az ön unokahúga kifogástalanul viselkedik, semmi jelét nem mutatja annak az ügyetlenkedésnek, amelyet az idei szezonban sokszor tapasztaltunk, és ezért jómagam is támogattam Sally döntését, hogy meghívja őt az Almackba. Mrs. Barret-Ducrorq addig némán figyelte az Arabella és a Mrs. Cable között folyó szócsatát, ám most megszólalt: – Ez igazán nagylelkű öntől, Lady Withers – tette félre a varrást kezéből. – Kérem, engedjen meg egy kérdést. Tudja, régóta kíváncsi voltam rá, vajon mi az igazság a Castignan grófnő házassága körüli pletykákban, és ön bizonyára mindent tud az ügyről. Arabella nevetni kezdett. – Nos, Petronella történetesen az egyik legjobb barátnőm… Esme megkockáztatott egy pillantást Mrs. Cable felé. Az asszony mereven és szigorú arccal ült a helyén, és kezében sebesen járt a varrótű. Esme pedig abban a percben úgy gondolta, hogy még a megboldogult férje, Miles kedvéért sem lesz hajlandó Mrs. Cable társaságában eltölteni élete hátralevő részét.

Kilencedik fejezet Némi prűdség… amire mindenki vágyik

Másnap reggel Bea arra ébredt, hogy kicsit szégyelli magát. Ebben persze semmi újdonság nem volt. Az apja előszeretettel bömbölte világgá elképedését, miszerint fel nem foghatja, ELOISA JAMES

50

VAD SZERELEM

Csak Könyvek hogy miért nem sikerült egyetlen dolgot sem megtanítania a lányának, Bea azonban titkon tudta, az apja minden alkalmat megragad arra, hogy megszégyenítse. Az apja örökös bosszúságára azonban ezt sohasem osztotta meg vele. Azt viszont még ő is beismerte, hogy nem lett volna szabad megcsókolnia Stephen FairfaxLacyt a tegnapi séta alkalmával. Sohasem lett volna szabad. Az a férfi már kiszemelte magának Helene-t, Bea pedig egyvalamit sohasem tett: nem csábított el férfit másik nő elől. Sebaj, majd ma úgy fogok felöltözni, hogy puritán úr számára teljesen világos legyen: nem csókolhat meg többé, gondolta Bea. Aztán eszébe jutott, hogy a puritán nem is akarja már megcsókolni, hiszen már ismeri a lány múltját. A gyomrában érzett nyomás oka pedig biztosan nem a szégyen, állapította meg Bea. – Az új délelőtti ruhámat veszem ma fel – közölte a szobalányával, Sylvie-vel. – Azt, amelyiken aranyszínű csipke van. – De, asszonyom, nem azt mondta, hogy az a ruha túlságosan prűd önnek? – selypített Sylvie francia akcentusával. – Eléggé prűd, ugye? Csodálatos! Kifejezetten puritán hangulatban vagyok. – Ha ön mondja – nyugodott bele Sylvie. Bár titkon azt remélte, ha úrnője úgysem kívánja hordani azt a ruhát, előbb-utóbb az övé lesz majd. Kis idő múlva Bea elégedetten vette magát szemügyre a tükörben. A nagymamája szavaival szólva úgy festett, „mint akinek megalszik a tej a szájában”. A ruha halványbézs muszlinanyagból készült, gazdag csipkeszegéllyel díszítve. Hosszú ujja volt, és felső része ugyan szorosan tapadt a lány keblére (és még arra a kitömött részre is, amely nem a sajátja volt), nyakkivágását olyan magasra szabták, hogy szinte a füléig ért. – Ehhez nem illik a rikító vörös – jegyezte meg Sylvie, miután Bea az öltözőasztalhoz ült. Miután túltette magát csalódottságán, amiért úrnője mégis felvette a hőn áhított ruhát, belenyugodott, és élvezte az öltözködést, ahogy mindig. Szerencsésnek érezte magát, hiszen úrnője kedves volt és mindig vidám, s ami a legfontosabb: nagy hangsúlyt fektetett a toalettjére. – Teljesen igazad van – állapította meg Bea, a tükörben bólogatva. – Egészen halvány rózsaszínű pírt teszek fel az arcomra. A múltkor mintha vásároltunk volna egy „Hajadon pír” nevű krémet a Bedford Square-en. Sylvie matatni kezdett egy kisebb dobozkában, amely Bea fésülködőasztalán állt. – Itt is van! – kiáltott fel, parányi üveget tartva a kezében. – De ha megengedi, ajánlanám még a „Hamvas barack”-ot is – tette hozzá, egy másik üvegcsét is az asztalra állítva. Bea mindkét színből kiöntött egy keveset két vattára, és alaposan szemügyre vette őket. – A „Hajadon pír” jobbnak tűnik – hozta meg a döntést. – A „Hamvas barack” is gyönyörű, talán majd a számra teszek belőle. – Nem gondolja, hogy kissé sápadtnak fog tűnni tőle? – kérdezte bizonytalanul Sylvie. – Nem, nem – nyugtatta meg Bea, miközben fürgén magára kente a pirosítót. – Ma egyáltalán nem óhajtok feltűnő lenni. Csak egy kényeskedő kislány. – Eközben igyekezett kiverni fejéből egy gondolatot, amely egyre csak azt ismételgette, mennyire ellentmondásos, amit most tesz. Elvégre egy olyan tapasztalt lány, mint ő, miért ne vehetne föl azt, amit akar? – Értem – mondta Sylvie, aki szerette a kihívásokat. – Ez esetben a haját is újrafésülném, asszonyom. Mi lenne, ha egyetlen fonatban fognám össze? Ezek a gyöngyök túlságosan rafináltak. – Remek ötlet – felelte Bea elégedetten. – Mi lenne velem nélküled? – Néhány perc múlva elégedetten mosolygott magára a tükörben. A frizurája egyszerű volt, akár egy tizennégy éves fruskáé. Úgy festett, mint egy ma született kis bárány! Nem törődött azzal a perverz késztetéssel, amely inkább arra ösztökélte, hogy hitesse el Stephen Fairfax-Lacyvel, nem is olyan tapasztalt, mint gondolja. Egy pillanatra

ELOISA JAMES

51

VAD SZERELEM

Csak Könyvek elbizonytalanodott. Mi az ördögért próbál olyan erényeket magára erőltetni, amelyekkel nem rendelkezik, sőt még csak soha nem is vágyott rájuk? Ekkor kopogtattak az ajtón, Sylvie pedig elment, hogy kinyissa. Bea ügyesen kifestette pilláit. Mert ebből a szobából még az ártatlanság látszata kedvéért sem hajlandó festett szempillák nélkül távozni. – Beengedhetem egy percre Lady Rawlingst? – szólt vissza Sylvie az ajtóból. Bea felpattant, és lábait belebújtatta hófehér papucsába. – Esme! Jöjjön csak be! Sylvie kinyitotta az ajtót, Esme pedig egy pillanatra száját tátva megállt. – Bea! – szólalt meg hitetlenkedve. – Ez tényleg maga? – Tetszik? – kérdezte nevetve Bea. Esme letelepedett a kandalló mellett álló székre. – Úgy fest, mint egy ártatlan kislány, és gyanítom, ez is volt a terve. – Pontosan – felelte győzedelmes hangon Bea. – Nagyon tetszik a száján viselt szín, habár jómagam sohasem tennék fel ilyen sápasztó árnyalatot. Hol vette? – Ha jól emlékszem, a St. James Streeten, ugye, Sylvie? – fordult Bea a szobalányhoz. – Igen, asszonyom, ott – felelte Sylvie. – Több mint hat hónapja nem jártam Londonban – közölte Esme, lábfejét melengetve a kandalló tüzénél. – Nem is emlékszem, mikor tettem be utoljára a lábamat egy illatszereshez! – Ez szomorú – felelt Bea, és helyet foglalt a nővel szemközti széken. – Úgy látom, a várandósság valóban korlátozza az ember életét. – Közben elégedetten gondolt arra, hogy neki sohasem kell majd hónapokra száműznie magát Londonból. A hajadonlét számtalan előnnyel is járt. – Valójában ez egy tiszteletért folytatott küzdelem – felelte Esme. – Lady Godwin említette, hogy ön… – Bea itt elhallgatott, nem tudta, hogyan fogalmazhatná meg Esme ambícióit. – Makulátlan hírnevet szeretnék – fejezte be a mondatát Esme. – Azt hiszem, mindannyian vágyunk valamire – jegyezte meg Bea kételkedő hangon. – Mrs. Bellnél vette a papucsát? – érdeklődött Esme. – Elbűvölőek azok a virágos csatok rajta. – Mrs. Bell igyekezett rávenni, hogy vegyek egy ugyanilyen mintás sálat is, de arra gondoltam, az már túl kiscicás lenne. – Így is kiscicásnak tűnik, ha nem sértem meg vele, de ennek ellenére gyönyörű – jegyezte meg sóhajtva Esme. – Azért jöttem, hogy figyelmeztessem, bár a varrókör tagjai végre távoztak a házamból, kénytelen voltam őket meghívni később egy vacsorára. Ezért, ha óhajtja, vacsorázzon itt, a szobájában, hacsak nem akar leckéket venni a Bibliából. – Varrókör? – visszhangozta Bea értetlenül. – Hát Arabella nem mesélte? – kérdezte Esme, majd felállt, és megigazgatta szoknyáját. – Csatlakoztam a helyi varrókörhöz. Hetente egyszer találkozunk itt, a házamban, mivel én nem tudnék ilyen állapotban elmenni sehová. Arabella ma reggel meglátogatott bennünket, ami nagy izgalmat okozott, majd végül egy vacsorameghívásba torkollott. – Csak nem azt akarja mondani, hogy Arabella tud varrni? – ámult el Bea. – Nem, dehogy. De a történetei Castignan grófnéról felkeltette valamennyiünk érdeklődését. Annyi gond van csak, hogy az egyik legkiállhatatlanabb varrónő, Mrs. Cable és a nagynéném között meglehetős ellenszenv alakult ki. Ezért nagy az esély rá, hogy a vacsorából igazi szócsata alakul majd. Esme még megállt az ajtóban. – Próbáltam olyan ültetési rendet kitalálni, amellyel szétválaszthatnám Mrs. Cable-t és a nagynénémet, ezért úgy döntöttem, inkább kisebb asztaloknál fogunk tálalni a rózsaszín szalonban. – Sokatmondó mosolyt villantott Beára. – Ha elég bátornak érzi magát, szívesen ELOISA JAMES

52

VAD SZERELEM

Csak Könyvek odaültetem Mrs. Cable mellé. A szegény asszonynak az a szokása, hogy bibliai idézetekkel tűzdeli meg mondanivalóját. Az ön ma esti külsejét viszont minden bizonnyal helyeselni fogja. Bea mesterkélten mosolygott Esmére. – A helyzet az, hogy magam is jól ismerem a Bibliát. – Igazán? Ez csodás! Ez esetben mindenképpen Mrs. Cable mellé ültetem, ha megengedi. Majd tesztelhetik egymás tudását. – Mr. Fairfax-Lacy is meglehetősen kenetteljes – jegyezte meg Bea, még mielőtt megálljt parancsolt volna magának. – Mrs. Cable-nek bizonyára semmi kifogása nem lesz ellene. Elvégre komoly munkát végez. – Gondolja? – kérdezte kételkedve Esme. – Az a benyomásom, hogy vívódik, mintha valami belül rágná. Úgy tűnik, egyáltalán nem érdekli a parlamenti munka. Pedig a képviselői lét az, amiből a hírneve származik, tudja. – Úgy érti, csak a munkájának élt, semmi szórakozás? – Pontosan. – Beának eszébe jutott Stephen viselkedése a séta alatt, és egyet kellett értenie Esmével. Azt a férfit csöppet sem érdekli a parlament. Nem, az az ember szeretőt akar magának fogni. De az is lehet, hogy feleséget. – De mivel, gondolom, hozzá van szokva az unalmas beszélgetésekhez, talán igaza van, oda fogom ültetni őt is Mrs. Cable asztalához – folytatta Esme. – Helene is odaülhet majd, és gyakorolhatja a flörtölést Mr. Fairfax-Lacyvel. Ön pedig bátorítsa őt, ha netán megfeledkezne a szerepéről. Bár őszintén megmondom magának, Bea, ha össze akarjuk hozni őket, magának kell beszélnie Helene helyett. Mert én már évek óta ismerem, és nem az a fajta, aki képes eljátszani a kacér csábítót. – Pedig annak idején megszökött egy férfival – jegyezte meg tűnődve Bea. Nem is értette, hogy tehetett valaki ilyet, amikor egy hatvanéves matróna érzékiségével rendelkezik. Habár Helene tud meglepően elragadó is lenni, amikor nevet. Esme vállat vont, majd kinyitotta az ajtót. – Azt a dolgot a férje, Rees csodával határos módon vitte véghez, de az elkövetkező tíz évben mindketten meg is bánták, amit tettek. Úgy tudom, a házasságuk már azelőtt véget ért, mielőtt visszatértek volna, pedig kis ideig együtt éltek a skóciai Gretna Greenben… Akkor számítok magára a vacsoránál – folytatta, majd egy pillanatra elhallgatott, és Beára meredt. – Hihetetlen! Alig ismertem volna meg. Úgy tűnik, a tizenhat éves, ártatlan Lady Beatrix Lennoxot próbálja újra eljátszani ma este. Bea cinkosán mosolygott rá. – Nem akarnám kiábrándítani, Esme, de apám tizennégy évesen kapott rajta, hogy festem a szempilláimat. Azóta sem tért magához a megrázkódtatásból. – Ó, a szülők! – jegyezte meg Esme nevetve. – Hallaná csak, mennyit szónokol az anyám az ártatlanságomról! Vagy éppen annak hiányáról. Az anyám szerint az ő hasából már ilyen kacér újszülöttként bújtam elő, ráadásul a nagynéném alakjában. Bea arcán széles mosoly jelent meg. – Pedig a java csak azután jött… – A legjava – válaszolt hasonlóan cinkos mosollyal Esme. – Akkor viszlát a vacsoránál!

Amikor Bea később belecsusszant a székbe a rettenthetetlen Mrs. Cable mellé, a gondolatai nem az ételen jártak. Egész pontosan azon tűnődött, vajon hogy üdvözöl egy puritán úriember egy olyan lányt, akit az előző délután egy legelőn megcsókolt. Talán Stephen úgy tesz majd, mintha semmi nem történt volna? Mintha nyelvét nem is csúsztatta volna be a szájába? És mintha ő nem is…

ELOISA JAMES

53

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Beát ekkor furcsa érzés járta át, érezte, az arca elpirul, ezért gyorsan kiverte a fejéből a gondolatot. Nem azért töltött húsz percet azzal, hogy tökéletesen felvigye arcára a „Hajadon pír”-t, hogy most valóban elpiruljon! Az igazat megvallva, a szóban forgó úriember rendkívül elegánsan festett aznap este. Bea a pilláit lesütve figyelte, ahogy határozott léptekkel a terembe lép. Elegáns, halványbarna, kétgombos felöltőt viselt, színben hozzá illő nadrággal. Ahhoz képest, hogy egész életében az alsóházban járt-kelt, a combjai megmagyarázhatatlanul izmosnak tűntek. – Jaj, istenem, itt jön! – sóhajtott fel Helene, elfoglalva helyét Bea mellett. – Annyira buta ötlet ez az egész! – Semmi oka az aggodalomra – súgta oda neki Bea bátorítóan. – Majd beszél ön helyett a vers. – Godwin grófnő! – szólította meg Mrs. Cable, elrendezve ölében a szalvétát. – Korábban volt szerencsénk találkozni, habár ön bizonyára nem emlékszik rá. – Tökéletesen emlékszem – felelte Helene. – És örvendek a viszontlátásnak! – Egy vacsorán találkoztunk, amelyet néhány hónapja adott Lady Rawlings – fordult Mrs. Cable Beához. – Az bizonyára kellemes lehetett! – vágta rá Bea. Meglehetősen élvezte az erényes hajadon szerepét. Egészen új élmény volt ez számára, hiszen fiatal korát eddig azzal töltötte, hogy az apját kevésbé erényes viselkedéssel botránkoztassa meg. – Egyáltalán nem volt az – felelte Mrs. Cable. – Ugye elmondhatom, hogy Godwin grófnő véleménye is hasonlóan lesújtó arról az estéről. Botrányosan sikerült. Bea összecsapta kezét, tekintete elkerekedett a csodálkozástól. Stephen eközben útban volt az asztaluk felé, és azt akarta, hogy egy ilyen, kislányos gesztus közben lássa. – Vajon mi történhetett? – kiáltotta, amikor Stephen az asztalukhoz ért. Helene, akinek időközben feltűnt Bea átalakulása, cinikus pillantást vetett rá. – Semmi olyan, ami magával ne történhetett volna meg, Bea. A puritán elterelte a témáról a figyelmet, miközben bemutatkozott Mrs. Cable-nek, akit látszólag nem hatott meg, hogy egy parlamenti képviselővel fog osztozni az asztalon. Bea némi csalódottsággal vette tudomásul, hogy a férfi még csak rá se pillantott, miközben ő kislányos mosolyt villantott felé. Ehelyett úgy hajolt meg előtte, mintha valóban csak egy iskolás kisasszonnyal állna szemben, majd azonnal Godwin grófnőhöz fordult, és kezet csókolt neki. – Természetesen Godwin gróf is ott volt – folytatta a témát Mrs. Cable rosszalló hangon. – Tudja, Mr. Fairfax-Lacy, éppen arról beszélgettünk, hogy Lady Godwin és én már részt vettünk egyszer ebben a szobában egy kellemetlen vacsorán néhány hónappal ezelőtt. Nem szívesen mennék bele a részletekbe az itt lévőkre tekintettel – vetett egy anyáskodó pillantást Beára, aki elnyomott egy mosolyt, majd szerényen a kezeire meredt. Stephen látta Bea lesütött szemét, és úgy érezte, menten szétrobban a nevetéstől. Átkozott kis boszorka! Nem elég, hogy úgy öltözött ma fel, mint egy szökött zárdanövendék. Emellett még azt is sikerült elérnie, hogy az arca olyan legyen, akár egy naiv kislányé. Hová tűnt az a huncut, kéjvágyó arckifejezés? A lány körül egy ártatlan szent aurája ragyogott, és csupán az arcának egyik gödröcskéje árulta el, hogy a valóságban remekül szórakozik. A gödröcskén túl azonban egy naiv hercegkisasszony képét mutatta. Ha még egyáltalán létezett ilyesmi Angliában. – Gondolom, a férje elmesélte – fordult most Mrs. Cable Lady Godwinhoz –, hogy volt köztünk egy kellemetlen beszélgetés a házasság témájában. Nem nevezném éppen durvának azt a beszélgetést, abban azonban biztos vagyok, hogy megértette a lényeget – mosolyodott el diadalmasan. Helene arcán erőtlen mosoly suhant át, és kortyolt egyet a borából. – Azt hiszem, Rees elmulasztotta közölni az esetet. ELOISA JAMES

54

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Bea kezdte csodálni a grófnő higgadtságát. Ő itt már régen elveszítette volna a fejét, és kikelt volna magából ezen a hárpián. Mrs. Cable csak a fejét rázta. – A Biblia azt mondja: Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik. – Rees sajnos hírhedten nem tűri a béklyókat – felelte Helene. Bea figyelte, ahogy Helene védekezni próbál, és hirtelen éles düh nyilallt belé. Mit képzel magáról ez a vén hárpia, milyen jogon akarja sértegetni Helene-t? Mrs. Cable most Stephenhez fordult. – Remélem, nem bánja, uram, ha úgy beszélek itt, mintha barátok közt lennénk. Tudja, az utóbbi hónapokban sokat gondolkodtam Lady Godwin helyzetén. – Kis szünetet tartott, amíg ivott egy korty vizet. Bea látta, hogy Helene olyan erősen szorítja vékony kezével szalvétáját, hogy kifehérednek az ízületei. – Jól hallottam, hogy a Teremtés könyvéből idézett, Mrs. Cable? – tette fel a kérdést ártatlan hangon. Mrs. Cable helyeslően bólogatott, mintha csak egy leckéjét felmondó iskolásra nézne. – Pontosan, Lady Beatrix, örülök, hogy vannak még olyan ifjú hölgyek, akik megfelelő neveltetéssel rendelkeznek. De ha megengedi, Lady Godwin, akkor… – Tudja, az édesapám mindig is fontosnak tartotta a vallásos oktatásunkat – szakította félbe Bea. – És milyen helyesen tette! – helyeselt Mrs. Cable. – Mert azt gondolom, nagy bölcsességet lehet leszűrni a vallásból. – Azzal visszafordult Helene-hez. Ez a vén szipirtyó pontosan látja, mennyire védtelen Helene, gondolta Bea. – Tudja, amikor beleszerettem apám egyik inasába – szólalt meg csilingelő hangon –, apám a Makkabeusok első és második könyvét is bemagoltatta velem. – Igazán? – kérdezte Mrs. Cable, szemmel láthatóan meglepődve a hallottakon. – Igen – felelte Bea, édes mosollyal jutalmazva meg partnerét. – Tudja, felkínáltam magamat a szóban forgó inasnak, amit apám rendkívüli módon helytelenített. Mrs. Cable szeme elkerekedett. – De szerintem nem volt igaza – folytatta Bea könnyedén. – Hiszen János evangéliuma szerint az embereknek szeretniük kell egymást. Tudja, tizenharmadik fejezet, harmincnegyedik vers – magyarázta Mrs. Cable-nek. – Bár gondolom, ön ezt kívülről fújja. – Stephen rázkódott a nevetéstől, amit elnyomott. Helene keze már nem szorította a szalvétát, és az ő szemében is mosoly csillogott. – Nos, igen… – És még ha az a szerelem nem is tűnt szokványosnak – folytatta Bea reszketeg hangon –, biztos vagyok benne, hogy erkölcsileg megkérdőjelezhetetlen volt. – A megkérdőjelezhetetlen kifejezés pont ide illik – szólalt meg Stephen szárazon. Bea mintha meg se hallotta volna. – És bár igaz, hogy egy inasnak nehezére esett volna eltartania engem a feleségeként – pillantott szemérmesen végig a ruháján, amely többe került, mint amennyit egy komornyik hat hónap alatt megkeres –, a Példabeszédek könyve is azt mondja, hogy Jobb egy tál főzelék és szeretet hozzá, mint egy kövér ökör gyűlölettel. Habár a kövér ökör kifejezést sohasem tudtam értelmezni. Mr. Fairfax-Lacy, ön talán találkozott ezzel a kifejezéssel parlamenti munkája során? Stephennek sajnos nem volt alkalma kifejteni véleményét, mert Mrs. Cable újra életre kelt, mint amikor egy égő gyertyát rövid időre eső éri. Arcára olyan undor ült ki, mint amikor valaki észreveszi, hogy egy finom sütemény belül teljesen romlott. – Lady Beatrix – szólalt meg visszafojtott indulattal –, remélem, tudja, milyen benyomást tett az itt jelenlévőkre az ön ártatlan kis története – nézett körbe az asztalon. Helene kifejezéstelen arccal nézett rá. ELOISA JAMES

55

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Lady Beatrixnek mindig sikerül valamivel meglepnie – jegyezte meg. – Inast mondott, Bea? Az nagy kaland lehetett! – Nem is értem, miért, de egyet kell értsek – szólt közbe Stephen is. Veszélyes érzés járta át, amikor tekintete találkozott Beáéval, különösen, mert a lába között is veszélyt érzett. Ez a lány egy csodálatos, szemérmetlen nőszemély, és Stephennek tetszett, ahogy Lady Godwin védelmére kelt. Ha tudná, mennyire nem illik hozzá ez a tizenhat évest mímelő komédia! Az arca túlságosan is élt ehhez az egész értelmetlen színjátékhoz. – Kíváncsi lennék, hogyan reagált az a bizonyos inas Lady Beatrix ajánlatára – tette hozzá. – Mert azt bizonyára Mrs. Cable is hallotta, hogy míg Lady Beatrix állítólag felajánlotta bájait az inasnak, arról semmit nem tudunk, hogyan reagált az illető férfi. Lehetséges volna, hogy visszautasította őt? Mrs. Cable sértődötten válaszolt. – Nem értem, egyáltalán miért beszélünk erről a mocskos témáról! Lady Beatrix láthatólag csak meg akart bennünket döbbenteni, semmi több… – Szó sincs róla – vágott közbe Bea. – Soha nem tennék ilyet, Mrs. Cable! Mrs. Cable összeszűkítette tekintetét. – Most hol van az ön édesapja, hölgyem? – Otthon, a házában – felelte Bea, újra magára öltve a szemérmes kislány képét. – Tudja, nagy csalódást okoztam neki. Az az igazság, hogy jelenleg Lady Withersnél lakom. Mrs. Cable tovább dohogott: – És az az inas is, gondolom… – Nem, neki ehhez már semmi köze – felelte Bea könnyedén. – Apám egy vidéki házba költöztette. Tudja… – Ezt most már nem fogom végighallgatni! – kiáltott közbe Mrs. Cable. – Ön gúnyt próbál űzni belőlem, kedvesem, és ez rendkívül udvariatlan dolog. Elég, ha csak magára nézek, azonnal látszik, hogy ön nem az a fajta botrányos viselkedésű nő, akinek előadta magát. Helene figyelmeztető pillantást vetett Beára, és kezét finoman Mrs. Cable csuklójára tette. – Önnek tökéletesen igaza van – mondta. – Én is folyton azt hajtogatom Lady Beatrixnek, hogy ne legyen ennyire komolytalan, de az az érzésem, még pajkos kislány. És amit mondott, természetesen nem komolyan mondta. – Az elejétől fogva tudtam! – pislogott zavartan Mrs. Cable. – Tudják, Mr. Cable is alátámaszthatja, hogy kiváló ismerője vagyok az emberi jellemnek. És bár ön, Lady Beatrix, most meg akart döbbenteni minket, de az igazság az, hogy süt magáról az ártatlanság. Az arcára van írva. Mit is mondott, mi ez? – fordult most az ételt felszolgáló komornyikhoz. – Uborkás szendvics? Megkóstolok egyet. Stephen vetett egy pillantást Beára, ő pedig könnyedén olvasott a gondolataiban. A férfi a mezőn történtekre gondolt, és az ő ártatlanságára.

Tizedik fejezet A gyönyör felsőfoka

ELOISA JAMES

56

VAD SZERELEM

Csak Könyvek

Mire Esme végzett a vacsorával, kezdett belenyugodni, hogy a ház megtelt a nagynénje barátaival és ismerőseivel, akik közül nem sokról volt állítható, hogy nagyra becsült személyek. Az ő varrókörének tagjai bizonyára felháborítónak találják ezt a társaságot, mivel itt a jól nevelt társalgást inkább a cinikus tréfák jellemezték. És mivel a legtöbben harsogva adtak hangot cinikus véleményüknek, a ház zengett a nevetéstől. Vagy talán helyesebb lett volna úgy mondani, hogy a ház zengett a zsivajtól. Lady Arabella átvette a ház irányítását, és anyai képességeit azzal igyekezett bizonyítani, hogy a házat a padlástól a pincéig végigtakaríttatta. Persze ő egyetlen alkalommal sem ragadott seprűt. – Meghagytam a cselédségnek, hogy ragyogjon a ház – közölte Esmével. – Egy édesanya is ezt tenné. Takarítsunk el minden aggodalmat! Éppen elég nyomja a válladat. Mikor is jön az a gyerek? Az persze nem érdekelte, hogy Esmét nem nyugtalanítja, mi van a padláson. Nem volt túl házias, még így, áldott állapotban sem. Arabella azonban nem állt meg a padlásnál. – Még a tetőre is felküldtem az embereket, hogy tisztítsák ki az ereszcsatornákat. Nem szeretem, amikor a kertészek egész nap csak henyélnek, és jelenleg nincs kinti munka. – A márciusi esők sűrű egymásutánban váltották a napos időszakokat. Esme kissé szórakozottan hallgatta, de egy szóra felkapta a fejét. – A kertészeket küldted fel a tetőre? Arabella értetlenül nézett rá. – Talán nem hallottad a zajt odafönt? Ma reggel kezdték a munkát. A palatetőt is meg kell szögelni itt-ott. Ha nem javítjuk ki, akkor beázhat. De annyi bizonyos, hogy nem lesznek kész a munkával egykettőre, jó pár hetet vagy hónapot igénybe vehet majd. De meg kell csinálni. – De a tetőn veszélyes dolgozni! – kiáltott fel Esme. Hirtelen pánik fogta el, és szédülni kezdett. – Hát persze hogy veszélyes – helyeselt Arabella. – De ne félj, nem fognak paladarabokat lehajigálni a tetőről. A munka nagy részét a ház mögött végzik. De majd odaállítok valakit a bejárati ajtó elé, hogy figyelje, biztonságos-e kilépni az ajtón. Nagyon jó ötlet, kedvesem. Úgyis túl sok a személyzet ebben a házban. Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyű segítséget találni itt, vidéken. – A kertészeknek sem biztonságos a munka – jegyezte meg Esme, igyekezve csillapítani szíve zakatolását. Sebastian is odafönn van. Fönn, azon a csúszós háztetőn, talán bármelyik percben lezuhanhat. Nem hagyhatta, hogy ez megtörténjen. Azok után, ami Milesszal történt. – Még hogy a kertészek? Szerintem ők boldogok, hogy ott lehetnek – legyintett egyet a kezével Arabella. – Mennyivel izgalmasabb munka, mint a földet túrni. Azzal minden további magyarázkodás nélkül magára hagyta Esmét. Talán el kellene mondanom neki az igazságot Sebastian-ról, gondolta Esme. Talán a világon senki más nem értené meg nála jobban, miért szállásolta el Esme egykori szeretőjét a kert végében. Esme torkát szorongatni kezdte a pánik. Sebastiannak most azonnal le kell jönnie a tetőről. Lement a hallba, kabátba bújt, és észrevétlenül kiosont az ajtón. A tetőről hallatszó kopácsolás hangja visszaverődött a közeli hegyeken. A kinti fák ágain piruettet jártak a csillogó jégvirágok a szürkés égbolt előtt. Minden egyes fűszálon esővíz csillogott. Fentről időnként férfihangok ütötték meg a fülét, ám amikor Esme a ház mögé ért, ott senkit nem talált. Csak amikor nyugati irányból megkerülte a házat, akkor pillantotta meg a férfit. Sebastian hátát a kéménynek támasztva üldögélt a tetőn, egy darab kenyeret majszolgatva, mintha a világon semmi sem érdekelné. Bonnington márki nem az ereszcsatornába kapaszkodva lógott

ELOISA JAMES

57

VAD SZERELEM

Csak Könyvek a tetőn kétségbeesetten. Nem a fűben hevert, ahogy Esme elképzelte, holtsápadt arccal, miután földre zuhant. Egyszerűen csak a tetőn ücsörgött, és kutya baja sem volt. Sőt, így lentről nézve nem is látszott rajta, hogy valójában egy márki. Egy izmos férfinak tűnt mindössze, durva fehér vászoningben, amelynek ujját könyékig feltűrte, fölfedve alkarja izmait. Egy nemes embernek nem lehetnek ilyen izmai. És ilyen combjai sem. Esme gyorsan összeszedte magát. Mi értelme van, hogy úgy bámulja Sebastiant, akár egy hősszerelmes? Hisz bármelyik pillanatban lezuhanhat. Elvégre semmiféle tapasztalata nincs az ilyen munkákban. – Hé, maga ott! – kiáltott fel Esme. Hangja szinte elpárolgott a levegőben. A férfi enyhén elfordította fejét, és a nap felé fordult. A fény sárgás színbe vonta bőrét, haján aranyló árnyak csillantak… ez még mindig olyan, mint régen. De most valahogy nagyobb és erősebb… Mintha terebélyesedett volna. Hogy is hívják most így, inkognitóban? Esmének nem jutott eszébe, milyen nevet használ a férfi. Azt viszont semmiképpen nem kiabálhatta fel, hogy Bonnington. Ha valaki netalán rájönne, hogy Bonnington márki itt él, az ő birtokán, napokig ezen csámcsognának. És a nevét, a gyerekével együtt örökre besároznák. Esmének már a gondolatra is lúdbőrözni kezdett a háta. Felvett egy kavicsot, és teljes erejéből a tetőre hajította. A kő a falnak pattanva ért földet. Újra próbálkozott, és ezúttal sikerült eltalálnia a palatetőt, de a kavics zajtalanul verődött vissza, és a csatornába gurult. – Az ördög vigye el! – dühöngött Esme, a ház falának támasztott létrákat méregetve. Azért létrára mégsem mászhatott. Abban a percben megszólalt egy hang egészen a füle mellett. – Segíthetek, asszonyom? Esme ijedten megugrott. – Slope! – kiáltott fel. Az inas mélyen meghajolt. – Láttam, amikor kisétált a rózsaszín szalonból, és idáig követtem, hátha a segítségére lehetek valamiben. Esme arca lángvörössé vált. Erre mi a csudát mondjon? Különben is, mi az ördögöt keres ő idekint? Slope azonban nem várta meg a választ. – Baring! – kiáltott fel a tetőre. – Az asszonyom beszélni óhajt magával. Jöjjön ide, de azonnal! Baring, illetve Bonnington márki olyan csodás mosollyal nézett Esmére a tetőről, hogy az asszonynak forogni kezdett a gyomra. Sapkát húzott, és lemászott a létrán. Esme egy pillanatig nézte, ahogy mászik, de érezte, hogy tekintete túlságosan elidőzik a férfi izmos combján, ezért inkább Slope-hoz fordult. – Csak annyit akartam kérdezni a kertésztől… – szólalt meg. Slope azonban felemelte a kezét. – Ha ön és a márki esetleg vissza akarnának vonulni a rózsakertbe, asszonyom, akkor gondoskodom róla, hogy senki se zavarja önöket. Majd ezzel a megdöbbentő mondattal sarkon fordult, és távozott. Esme csak tátott szájjal meredt utána. Ám addigra odaért a kertész is, kezébe véve kalapját, annak peremét igazgatva, teljesen úgy festve, mint egy igazi munkás, aki éppen beszámol munkájáról az úrnőjének. – Hogy merészeltél felmászni arra a tetőre?! – csattant fel Esme, és hátat fordítva a férfinak, a rózsakert felé indult, amely olyan sűrűn volt beültetve futórózsákkal, hogy lehetetlenség volt átlátni rajta. – Bárcsak beléd karolhatnék! – szólalt meg Sebastian olyan halkan, hogy alig hallotta. Esme még csak meg sem fordult. Nehezére esett a lejtős, csúszós kerti úton egyensúlyozni. Még véletlenül sem akart elesni, nehogy Sebastian meghúzza magát, ahogy felemeli. ELOISA JAMES

58

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Mi az ördögöt kerestél azon a tetőn? – förmedt rá újra Esme, és amint beléptek a rózsalugasba, szembefordult a férfival. Sebastian elmosolyodott, azzal a könnyed mosollyal, amelynek láttán Esmében mindig föléledt a vágy. Érezte, ahogy felháborodása egyre nő. – Nincs jogod az életedet kockáztatni odafönn. Azt akarom, hogy még ma távozz a birtokomról, Sebastian! A férfi most lassan odalépett hozzá. Az eső átáztatta vászoningét, amely így a vállához tapadt, kihangsúlyozva az alatta feszülő izmokat. – Mi a válaszod? – kérdezte Esme, és érezte, hogy fogyóban van az előnye. Miért kell ilyen átkozottul jói festenie? – Az – felelte a férfi lassan, egészen mély hangon –, hogy előbb köszönni akarok a kisbabádnak, így. – Egészen közel lépett Esméhez, és hatalmas kezét a hasára tette. – Helló, kisbaba – suttogta, de nem a lány hasára, hanem egyenesen a szemébe nézve. A baba mintha hallaná, rúgott egyet. Sebastian nevetni kezdett. – Nem lehet már túl kényelmes neki odabent. – Ekkor térdre ereszkedett, és mindkét kezével átölelte Esme nagy hasát. – Helló! – mormolta a ruhán keresztül. – Ideje, hogy üdvözöld már a világot. Felnézett a lányra, és tekintetéből olyan perzselő vidámság sütött, hogy Esme beleremegett. A férfi ezután felállt, és kezét a hátára csúsztatta. – Előbb üdvözöltem a babát – mondta kimért, lassú tempóban –, de most az anyukáját is. Esme fejében meg sem fordult a gondolat, hogy ne fogadja a csókját. A férfi előrehajtotta fejét, és kezével maga felé húzta Esmét, ajkát egészen gyöngéden az ajkára tapasztva. – Uramisten, mennyire hiányoztál! – nyögte a szájába. És amikor Esme szétnyitotta ajkait, a férfi akcióba lendült. A nyelve forró volt és erőteljes, és a lány önkéntelenül is – nem törődve a terhességgel, az özvegység gyászával vagy bármilyen tisztességgel – belefeledkezett a csókba, karjával szorosan átfogva a férfi nyakát. Olyan íze volt, mint a falusi kenyérnek, és olyan illata, mint az esőnek. A férfi keze nem mozdult. Csak ott maradt a lány hátán, és olyan hatalmasnak és erősnek tűnt, hogy Esme úgy érezte, mintha egy könnyű kismadár lenne alatta. Kezét nem emelte a melle felé, pedig azok csak az ő érintését várták, ahogyan más testrészei is… A vágy hullámaitól vezetve a férfi nyakáról a vállára csúsztatta kezét. Több volt ez a vágynál.– egyfajta csodás megkönnyebbülés járta át. Sebastian itt van vele. Nem zuhant le a tetőről. A gondolat visszazökkentette Esmét a valóságba. – Mit műveltél odafönn, a tetőn? – kérdezte rosszalló pillantással. A férfi nem válaszolt. Forró, lüktető nyelvét a szájába csúsztatta, beléfojtva a szavakat, és olvatag gyöngeséggel öntve el lábait. Esme akarva-akaratlanul is hajába fúrta ujjait, és vadul visszacsókolta, amíg nem… – Akár a nyakadat is törhetted volna! – A hangja erőtlennek tűnt, szinte hangtalannak. – Nem – felelte a férfi, és a keze most vándorútra indult. Újra végigsimította a hasát, és olyan édes csókot lehelt rá, hogy Esme szemébe könnyek gyűltek. – Üdvözöllek, édes kismama – suttogta Sebastian. Úgy emelte karjába, mintha észre sem venné, mekkora elefánt teste lett, majd az ölébe ültetve elfoglalta a mellettük álló vaspadot. Esme még a kabáton át is érezte a férfi kemény üdvözlését. Sebastian számára korábban sem okozott problémát, hogy Esme mellei akkorára nőttek, hogy már nem tudott divatos és finom ruhadarabokat viselni. Keze birtoklóan bebarangolta ruhája első részét. Esme szinte zavarba jött. A mellbimbói mostanában olyan érzékenyek voltak, hogy elég volt csak súrolnia a férfinak hüvelykujjával, Esme torkából kéjes nyögés tört elő. ELOISA JAMES

59

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Sebastian ekkor a lány szemébe nézett. Nem volt már benne semmiféle büszkeség. Tekintetében nem égett az anyaoroszlán iménti dühe, amellyel felcsattant. A férfi a vállához vonta fejét, és selymes fürtjeit simogatva a fülébe suttogott: – Mit keres itt, az esőben a világ legszebb anyukája? Esme felkapta a fejét, még mielőtt a férfi megcsókolhatta volna a fülét. – Meg akartalak menteni! – felelte, és a tekintetében újra harag gyúlt. – Mégis mit kerestél ott fönn, a tetőn? Sebastian szája akaratlanul is mosolyra húzódott. Ez a lány nem lenne ilyen indulatos, ha nem érezne valamit irántam, gondolta. – Csak a palákat javítottam – magyarázta, miközben tudta, hogy az őrületbe kergeti Esmét. Neki azonban tetszett így, dühösen, ahogy szikrázott az a gyönyörű szempár, és csak miatta zihált a mellkasa. Esme hirtelen mozdulattal elfordította a fejét, de nem állt fel, így a férfi ugyanott hagyta a kezét, ahol volt. Az egyiket a lány hátán, a másikat pedig a mellén. Erős késztetést érzett, hogy elmozdítsa ujjait, és simogatni kezdje a melleket, aztán… Sebastian gyorsan magára parancsolt, és visszazökkent a valóságba. Esme most megfeddi, mert vakmerő, túlságosan merész és megfontolatlan… A férfi ujjai remegni kezdtek, ezért vette a bátorságot, és kicsit erősebben fogta kezébe a mellét. Elképzelte, amint ez a csodás súly az ő mellkasára nehezedik. Szemtelen volt, meggondolatlan és buta… Szinte beleőrült, annyira vágyott rá, hogy levegye Esméről a kabátot, kezét a ruhája alá csúsztassa, és magáévá tegye. Újra és újra. Sebastian azt tapasztalta az után a néhány látogatás után, amelynek alkalmával a lány felkereste kunyhójában, hogy a távozása után alig egy-két órán át tartott az az állatias birtoklási vágy, amely elfogta őt, valahányszor a közelében volt. Az asszony azután visszatért a házába, ő pedig a kunyhóban maradt, és csak álmodozott róla tovább. Keze most szorosan a mellére tapadt, és hüvelykujjával újra végigsimította mellbimbóját. Esme hirtelen elhallgatott, és halkan felsóhajtott. A férfi újra és újra megismételte, majd a szája fölé hajolt. Ez a sötétpiros, cseresznyepiros száj most csak az övé. A lány zihálni és remegni kezdett a karjaiban. A férfi pontosan az eszébe vésett minden egyes rebbenést. – Az enyém vagy – mondta olyan hangon, hogy maga is meglepődött. Esme ekkor a vállára hajtotta fejét, selymes hajfürtjei a férfi ingére omlottak, szemét behunyta. A lélegzete szaggatottá vált, és szorosan megmarkolta az ingét, miközben a férfi keze könyörtelenül simogatta, olyan könyörtelenséggel, amellyel a lába közé akart férkőzni. De most nem tehette meg. Elvégre egy rózsalugasban ülnek. A férfi lassan a vállára hajtotta a lány fejét, de a kezét a mellén hagyta, és érezte, hogy a bimbó szinte könyörög az érintésért. Sebastian érezte, ahogy Esme újra visszazökken a valóságba. Nem mintha talpra ugrott volna abban a pillanatban. Alig észrevehető változás volt csupán, a lélegzése ritmusa lett más. – Nem – szólalt meg a lány, hangjában olyan mély fájdalommal, hogy még a márki is meglepődött rajta. – Nem akarom! – Tudom – hangzott a lehető legmegnyugtatóbb hangú válasz, miközben egy kéz finoman végigsimította Esme nyakát. – Tudom, hogy nem akarod. – Te viszont semmibe veszed az óhajomat, mert ha nem így lenne, már réges-rég visszatértél volna a kontinensre! Mi történne, ha valamelyik vendégem úgy döntene, szív egy kis friss levegőt? – De igenis, érdekelnek az óhajaid. És szeretném tiszteletben tartani. Te úgy akarod, hogy özvegy maradj. De közben azt is akarod – nyomott egy csókot a lány puha nyakára hogy ágyba bújhass velem. – Az utóbbi nélkül boldogan elélnék. ELOISA JAMES

60

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Én viszont nem – mondta a férfi, és száját végigjáratta a lány nyakán. A parfümje illata meglepően ártatlannak tűnt egy ilyen nagyvilági hölgyhöz. Nem olyan illata volt, mint egy egzotikus indiai fűszernek, hanem inkább, mint egy mandulavirágnak. – Elismerem, hogy vonzódom hozzád – közölte Esme, és egy pillanatra ámulattal nyugtázta, mennyire nyugodt a hangja. – De vége a játéknak. Slope, az inasom mindent tud rólunk. Sőt szerintem kezdettől fogva tudta, már amikor jelentkeztél az állásra. És míg nem tartom valószínűnek, hogy pletykákat fog terjeszteni, idővel a házam összes vendége rá fog jönni, hogy itt vagy. Tudod, a házam tele van vendégekkel. És akkor engem tönkretesznek. Azt pedig nem fogom túlélni, mert túl sok forog kockán… Meg persze azt sem szeretném, ha lezuhannál a tetőről! – tette hozzá, megmarkolva Sebastian vállát. – Nem bírnám elviselni, ha valami történne veled. Pláne nem most, Miles után. Azok után… hát nem érted? – Esme úgy érezte, már attól a ténytől nem kap levegőt, hogy ki kellett mondania. Pedig a férfi nagyon is értett mindent. Biztosra vette, hogy öt körömnyomot talál majd a vállán, ott, ahol az ujjai markolták. Az arcára kiülő mosoly egészen őszintének látszott, és ha Esme még ezt sem veszi észre… – Azt akarod, hogy elmenjek? – tette fel a kérdést nyugalmat erőltetve hangjára, nehogy a lánynak feltűnjön, milyen ideges. Esme élénken bólogatott. – Nem kell több Baring, a kertész – felelte. – El kell menned. Sebastian legnagyobb sajnálatára egyet kellett hogy értsen vele. Ideje volt búcsút mondania ennek az álruhának, bármennyire is kedvére való volt ez az élet. – Tényleg azt kéred tőlem, hogy térjek vissza Franciaországba? Esme újra bólintott. Sebastian azonban észrevette, mekkorát nyel hozzá, és kénytelen volt elkönyvelni újabb diadalát. – Ha azt akarod, hogy elmenjek – suttogta a lány hajába –, neked is teljesítened kell egy kívánságomat. – Egy kívánságot? Sebastian orrát újra megcsapta a parfümillat, és vissza kellett fognia magát, hogy ne kezdje el csókolgatni az arcát, mintha csak inni akarná az illatát. Annyira szépnek tűnt így, ebben a dühös, de egyben érte aggódó állapotában. – Egyetlen kívánság – ismételte meg mámoros hangon. – Azt kívánom, hogy menj el – közölte Esme erőltetett hangon. – Ami természetesen… A férfi félbeszakította. – Egyetlen éjszaka – mondta. – Egyetlen éjszakát akarok. Esme kiegyenesedett. – Micsoda? – Ma éjjel eljövök hozzád. Felkereslek a szobádban – dörmögte a lány fülébe, és a nyelve elidőzött ott egy pillanatig. – És a karjaimba veszlek, és leraklak az ágyra, és… – Ezt nem fogod megtenni! A férfi elmosolyodott a lány fürtjei között. – Tényleg azt akarod, hogy hagyjam el a birtokod? – Méghozzá most azonnal! – csattant fel Esme. – Akkor kárpótlást követelek. – A férfi keze most újra elterült Esme mellén, forrón és birtoklóan. Érezte, amint a lány testén végigfut a remegés, ugyanolyan élesen, ahogy korábban. – Egyetlen éjszaka – ismételte meg rekedt hangon, mert már nem bírta hangjából kiiktatni azt a vágyat és késztetést, amit érzett. – Egyetlen éjszaka, és felmondok mint kertész. Esme nem felelt, bizonyára amiatt aggódott, hogy esetleg megláthatják őket, a becsülete miatt feszélyezte magát. Mert csakis Sebastian érthette, milyen keveset is ér a jó hírnév, amikor az embert már tönkretették. Kezével végigsimította a lány ruháját, megérintve gömbölyű combjait. – Kérlek, Esme, csak ezt az egyet add meg nekem! – A lányt azonban még visszatartotta valami, ez egyértelmű volt. ELOISA JAMES

61

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Biztos vagy benne, hogy ilyen állapotban is kívánatosnak tartasz majd? – szegezte rá a tekintetét. – Testem már alaktalan, és… A férfi a szájával fojtotta belé a további ostoba megjegyzéseket. – Legszívesebben felfalnálak. – Ez szemmel láthatóan elhallgattatta a lányt, és mélyen elpirult. – De jobb lesz, ha ma délután szunyókálsz egyet, mert az éjjel nem számíthatsz sok alvásra. Minden lehetséges módon meg akarlak gyötörni, csak hogy érezd, mennyire akarlak, és mit érzek irántad. – Ujjait lassan végighúzta a lány nyakán, majd felemelte az állát. – Jól jegyezd meg, hogy ami ma éjjel történik majd – folytatta bűnös, rekedt és sötét hangon –, attól örökre magadon fogod érezni a bőröm illatát, Esme. Felőlem fecséreld csak az idődet csipkés fejfedős asszonyokkal. És neveld fel a fiadat a varrókör társaságában. De a magányos éjszakáidon közben soha, soha nem felejted majd az előttünk álló éjszakát. Esme szíve olyan gyorsan kalapált, hogy alig hallotta, amit a férfi mond. – Ma éjjel az enyém leszel – szegezte rá a tekintetét Sebastian. – Aztán elutazom Franciaországba… mert így akarod, igaz? Esme abban a pillanatban nem is igazán tudta, mit akar. Egy dologtól eltekintve, természetesen. Mert az a bizonyos dolog egész végig a hátát nyomta. És persze a varrókörről sem szabad megfeledkeznie…

Tizenegyedik fejezet A költészet szépségei

Helene ma este el fogja csábítani Stephen Fairfax-Lacyt, vagy más néven a puritánt, Bea pedig a maga részéről teljesen kiegyezett ezzel a helyzettel. A helyzet úgy hozta, hogy ő volt a cselszövő. Ő maga választotta ki Helene számára azt a hihetetlenül pajzán verset, amelyet fel fog olvasni. És ennek tetejébe még Esmével együtt hahotázva megtanították Helene-nek, hogyan használja a legyezőjét, egyéb flörtölési praktikákat is bemutatva neki. Az egyetlen szomorúságra okot adó dolog csupán az, gondolta Bea, hogy nekem nem lesz kivel játszanom. Ha Arabella más férfiakat is meghívott volna a partira, Bea aggályok nélkül tudná hozzásegíteni Helene-t, hogy ezt a régimódi parlamenti képviselőt felhasználja a férje tönkretételéhez. Ha van itt közöttük, aki irigykedik, az nem más, mint Bea. Mert ő természetesen sohasem akarná megszerezni ezt a Mr. Fairfax-Lacyt, legalábbis egyelőre… Mindössze arról van szó, tűnődött el magában a lány, hogy kicsit aggódom pártfogoltam ma esti előadása miatt. Mert ez az egész az én ötletem volt. Én találtam ki, hogy melyik verset olvassa fel, akárcsak azt, hogy Helene Mr. Fairfax-Lacyt használja fel arra, hogy féltékenységet keltsen a férjében. Így Helene sikere vagy kudarca minden tekintetben rajtam áll. Nem is tudom, miért nem vagyok képes befogni a számat, s miért érzek késztetést arra, hogy idegen emberek életébe beavatkozzam? Lord Winnamore vállalkozott elsőnek, hogy felolvassa versét. A kandalló elé állt, és Vergilius Második eklogájából olvasott fel egy idézetet monoton hangon. De lehetett volna akármi más. Bea végtelenül unalmasnak találta, még ha maga Shakespeare fordította is le angol nyelvre ezt a művet. ELOISA JAMES

62

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Nos, Winnamore – szólalt meg Arabella, amint a férfi abbahagyta az olvasást –, ez rendkívül tanulságos volt! Sikerült elaltatnia az unokahúgomat. Esme felegyenesedett, igyekezve leplezni, hogy éppen a Sebastiannal töltött közelgő éjszakáról álmodozott. – Nem is aludtam – csacsogta. – Ez az ekloga rendkívül érdekes volt. Arabella kuncogni kezdett. – Ezt hitesd el másokkal! Én a magam részéről majd elaludtam. Lord Winnamore azonban mosolyogva válaszolt. – Nem árt az embernek néha klasszikusokat is hallani – győzködte az asszonyt. – Hát, ha ilyen unalmasak, akkor nem biztos. Nekem semmi szükségem az ilyesmire. Jól gondolom, hogy ez az egész egy halott ember magasztalása? Lord Winnamore bólogatására Arabella csak a szemeit forgatta. – Igazán vidám. – Azzal a többiekhez fordult. – De most tegyük a hátunk mögé ezt a fájdalmas élményt. Ki szeretne következni? Esme bátorító pillantást vetett Helene-re. A grófnő nyílegyenes háttal ült egy hintaszékben, szemmel láthatóan feszengve. Esme figyelte, ahogy Bea a kezébe ad egy kis, bőrkötéses könyvet, amely a közepén nyitva volt. Helene erre még jobban elsápadt, már ha ez lehetséges volt. Szinte rémültnek tűnt. – Helene! – szólította meg Esme a szoba másik feléből. – Szeretnéd felolvasni a versed, vagy várjunk vele holnapig? – Az asszony szemében ekkor a félelmen kívül valami mást is megpillantott: szilárd, acélos eltökéltséget. – Készen állok – felelte a grófnő. Felállt, és odalépett a kandalló elé, ahol az imént még Lord Winnamore állt. Azután megfordult, és Stephen Fairfax-Lacyre mosolygott. Esme kis híján tapsolni kezdett. Nem lehetett éppen kéjvágyó mosolynak nevezni, de legalább barátságosnak tűnt. – A vers címe: A pásztorlány panasza – fogott hozzá Helene. – Te jó ég, egy újabb pásztoros történet! – dünnyögte Arabella. Lord Winnamore szórakozott pillantást vetett rá. – Lady Godwin pásztorlányt mondott, nem pásztorfiút. Helene egyre vakmerőbbnek érezte magát. Nem volt már helye a tétovázásnak. FairfaxLacyt az ágyába csábítja, igen, és azután büszkén fitogtatja majd szeretőjét a férje, Rees előtt. Újabb mosolyt küldött Stephen felé, de abban már őszinte melegség látszott. Majd ez a férfi mindent elintéz. Micsoda férfi! – Nos, akkor halljuk – türelmetlenkedett Arabella. – Minél hamarabb végzünk a pásztorlánnyal, annál jobb. Az ember nem is gondolta volna, hogy a költészet ennyire unalmas tud lenni! Helene újra Stephen Fairfax-Lacyre pillantott, mindössze annyi időre, hogy tudassa vele, a vers neki szól, majd hozzákezdett: Ha bűnös dolog oly szép arcú férfiút szeretni, Kinek borostyán színű hajfürtjei aláhullva aranyló keretbe zárják bájos, örömteli arcát… – Ez meg miféle vers? – szólalt meg Arabella. – Mit zagyvál itt össze ez a költő? – A szóban forgó férfinak szép borostyánszínű haja van – magyarázta Winnamore. – A pásztorlány pedig… – Helene ekkor olyan pillantást vetett rá, hogy azonnal elhallgatott. Kezdte úgy érezni magát, mint egy szigorú tanítónő. Egy kedves pillantás Stephenre, amely azt üzente: „Gyere fel a szobámba!”, aztán egy másik rosszalló pillantás Lord Winnamore felé: „Csönd legyen ott hátul!”. – Akkor talán folytatnám – jelentette be. ELOISA JAMES

63

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Mikor haja a fényben úgy ragyog, akár egy igazgyöngy, Ha bűnös dolog egy ilyen szerelemre termett férfiút szeretni, Akkor e bűnöm legyen az, melyet őérte vállalok, s mely szomorítja lelkem. Helene kénytelen volt mosolyogni. Ez maga a tökély! Hálás pillantással nézett Beára, Bea azonban alig észrevehetően Stephen felé fordította a fejét. Helene ekkor engedelmesen újra Stephenre nézett. Egyre könnyebbnek találta, hogy rámosolyogjon. A bűn ilyen gyakori emlegetése után már biztosan világosan látja, mit forgat a fejében. Megfizetném Istennek bűnöm árát, s lennék én e díj, Ha ajkam lenne mézed, s ajkad lenne a méh, S ha te kiszívnád az én édes, ki… Helene hirtelen elhallgatott. Érezte, ahogy nyakig elvörösödik. Ezt, ezt a részt mégsem olvashatja fel! – Ezt nevezem, Lady Godwin! – kiáltott fel Arabella. – Igazi költői mélységekbe kalauzol itt bennünket! Esme azonban ekkor odalépett a dermedten álló Helene-hez, és kivette a kezéből a könyvet. – Nekem ez meghaladja a befogadóképességemet – közölte, és finoman a széke felé tolta Helene-t. – Elvégre én egy tiszteletre méltó özvegyasszony volnék. – Rápillantott Beára, és úgy döntött, nem fogja megkérni ezt a kis boszorkát, hogy olvasson. – Azt hiszem, ma este már csak egy versre maradt időnk. – Nem mintha sietett volna visszavonulni a szobájába… bár Sebastian talán már ott várta. És egy igazi hölgy nem várakoztat meg férfiakat. – Mr. Fairfax-Lacy! – fordult Stephenhez. – Sikerült egy önnek tetsző verset találnia a könyvtáramban? – Igen, sikerült, és örömmel fel is olvasnám – felelte Stephen, és felállt. – De egészen véletlenül az én versem is egy pásztor tollából származik. – Ki gondolta volna – jegyezte meg Arabella erőtlen hangon –, hogy a pásztorok ilyen tehetséges költők? Helene szíve zakatolt a megalázottságtól. Hogy olvashatott fel egy ilyen botrányos verset? El kellett volna olvasnia, mielőtt Beától átveszi! Tudhatta volna, hogy Bea nem képes más verset találni, csak egy ilyen elfogadhatatlan szöveget. Végül nagy sóhajjal újra Stephenre nézett. A férfi tekintete találkozott az övével. Kedvesség áradt belőle, és a grófnő máris jobban érezte magát. Stephen mosolya lefegyverző volt. – Attól tartok, az én versem sokkal kevésbé lesz érdekes, mint Lady Godwiné – szólalt meg, az asszony felé meghajolva. – De hát mit tegyünk, ha egyszer én magam sem vagyok olyan érdekes, mint ő. Hiszen most bókolt nekem, gondolta Helene. Igazán kedves ember, és milyen szép a hangja. Mély és öblös, mint amikor a tisztelt házat szólítja meg. Ó, szépséges szirén, te végtelenül jó és tiszta lény, Kinek tekintetében ott perzsel a fény… Itt megállt, és egyenesen Helene szemébe nézett. Az asszonyt félreérthetetlen diadalittasság fogta el. Tehát megértett! Egy pillanatra nem is hallgatta tovább a férfit, mert azon gondolkozott, melyik hálóingét vegye fel aznap este. Nem mintha rendelkezett volna buja francia csipkés holmikkal, amilyeneket Esme szokott viselni az effajta légyottokon. ELOISA JAMES

64

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Lassan azonban újra figyelni kezdett a szövegre, ha másért nem, hát azért, hogy Stephen szép hangját hallgassa. Minden egyes szót úgy ejtett ki, mintha valami csodás jelentéssel bírt volna. Olyasvalaki, akinek szépsége önmagából fakad, Nem kölcsönzött arcpírből, melyet csak a romlott szépség keres, Ez az újkeletű szégyenteljes bűn ismeretlen számodra, hisz mindez csak hamis szépségek hamis orcájának dísze lehet. – Nem is tudom, hogy jobban tetszik-e ez a vers, mint az előző – fordult Arabella bosszankodva Lord Winnamore-hoz. – Úgy érzem magam, mintha összeszidnának. Még hogy hamis szépség! És mégis mit akar jelenteni ez, hogy romlott szépség? Én ebben a szobában nem látok romlott szépségeket. – Biztosíthatom, félreérti a sorokat, Lady Arabella – szólalt meg Stephen, Beára pillantva, hogy hallgatja-e. A lány úgy ült felhúzott lábakkal egy kanapén, mint egy macska. Keblei viszont majd kibuggyantak a szűk fűző alól. Hisz mindez csak hamis szépségek hamis orcájának dísze lehet, Mely romlottá tesz minden tiszta, erényes nőt, Mert azt az időt kutatja, mikor elmúlásunk nyomait már lepleznünk kell, s amikor hiányosságainkat hiányosságokkal takarjuk el. – Elég legyen ebből! – kiáltott fel Arabella. – Nem vagyok hajlandó értekezést hallgatni arról, hogy az idő mit tesz az arcommal, és érezze magát szerencsésnek, Mr. Fairfax-Lacy, hogy nem sértődtem meg ezektől a durva soroktól! – Őszintén sajnálom – mondta Stephen. – Ezt a verset természetesen az itt jelenlévők közül senkire sem tekintettem érvényesnek. – Meghajolt, és kezet csókolt Arabellának. – Az ön szépségében az elmúlás semmilyen nyomát sem tudnám felfedezni. – őszinte megbánás tükröződött az arcán, olyan, mint amikor a saját pártja dühös volt rá, amiért az ellenzékkel szavazott. – Elfogadom a bocsánatkérését – mondta Arabella, némileg megenyhülve. Stephennek azonban sikerült elérnie, amit akart. Szinte biztosra vette, hogy Lady Beatrix szemében harag villant. Most azonban az estére kitűzött legfontosabb célnak akart eleget tenni. Helene meglepetten tapasztalta, hogy Stephen Fairfax-Lacy odalép hozzá, és felsegíti. – Megengedi, hogy mutassak önnek egy verset, amit a következő felolvasóestre találtam? – kérdezte, és fejével a terem túlsó vége felé intett. Helene könnyedén talpra állt. – Ezer örömmel! – lelkendezett, nyugalmat erőltetve hangjára. Finoman a férfi karjára tette kezét. Izmos karja volt, akárcsak Reesnek. Vajon minden úriember ilyen izmos az elegáns felöltője alatt? – Csak ürügyet akartam találni arra, hogy beszélgethessünk – ismerte be Stephen lehengerlő mosollyal. – Úgy láttam, kissé megzavarta versének tartalma, és talán jólesne kicsit eltávolodni a társaságtól. Helene-t elárulta a nyakát elöntő forróság. – Miért, ön szerint ki nem esett volna zavarba egy ilyen verstől? – kérdezte.

ELOISA JAMES

65

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Például Lady Beatrix Lennox – felelte a férfi, és Helene megalázottságát kissé enyhítette a hangjában csengő cinkos vidámság. – A verset valóban ő választotta ki nekem – magyarázta Helene. – Azt mindjárt gondoltam. – Stephen a kezébe vette az asszony kezét. – Gyönyörűek az ujjai, Lady Godwin. Zongorista ujjak. Helene keze egészen parányinak tűnt a férfi hatalmas kezében. Meg kell hagyni, jó érzés volt. Még soha, senki mellett nem érezte magát ilyen törékenynek. – És nagyon tetszett a keringő, amit szerzett – folytatta a férfi, és hüvelykujjával finoman simogatni kezdte a kezét. – Ön rendkívül tehetséges, de ezzel gondolom, tisztában van. Helene lelke olvadozott a boldogságtól. Soha, senki nem dicsérte még a zenéjét. Igaz, ritkán hallhatták a műveit nyilvánosan, így nem is lett volna lehetőség a dicséretre. Mindenesetre nagyon jólesett, amit Stephen mondott. – Elég merész darab – motyogta, miközben a kezére meredt. – Már amennyiben? – Amennyiben egy keringőről van szó – magyarázta Helene. Úgy tűnt, hogy Stephen nem érti, ezért tovább folytatta: – Egy keringő rendszerint gyors ütemű, Mr. Fairfax-Lacy. Ugye tudja, hogy az Almackban még nem lehet keringőt táncolni? A férfi vállat vont. – Évek óta nem jártam az Almackban, de ezt egyáltalán nem bánom. – Azt mondják, a tiszteletre méltó hölgyek nem táncolnak keringőt, és nem is írnak ilyen darabot. – Nekem tetszett – mosolygott rá a férfi, és Helene-t tetőtől talpig átjárta a forróság. – Ez volt az első keringő, amit szerzett? – Nem – felelte tétovázva Helene. – De az első, amit mások előtt eljátszottam. – Akkor megtiszteltetésnek veszem, hogy én táncolhattam rá először – felelte a férfi, és gálánsán meghajolt. Ez a Mr. Fairfax-Lacy olyan… olyan kellemes ember. – Lenne kedve feljönni ma este a szobámba? – szegezte neki a kérdést hirtelen. Stephen egy szörnyű pillanatig csak döbbenten pislogott, Helene-ben pedig megfagyott a vér. Utána azonban elmosolyodott, és meghajolt. – Ön megelőzött a kérdéssel – felelte, és megcsókolta az ujjai hegyét. – Meglátogathatom ma este a szobájában? – Igen, örömmel venném – nyögte ki Helene. A férfi tovább mosolygott. Milyen jóképű férfi, gondolta Helene. – Azt hiszem, ideje visszavonulnunk, Lady Godwin. Úgy látom, a háziasszonyunk is távozni készül. – Igen, persze – hadarta Helene. Tehát így kell ezt csinálni! Tényleg nem is olyan bonyolult! Ő meghívta, a férfi elfogadta. Szinte táncra perdült örömében a szoba közepén. Esme kacsintott egyet felé. Bea arcon csókolta, és súgott neki valamit, amit Helene nem hallhatott. Bizonyára egy jó tanács. Arabella értetlenül összevonta szemöldökét. Bizonyára ő is pontosan látta, hogy veszélybe került a terve, miszerint Esmét összeházasítja Mr. FairfaxLacyvel. Helene-t diadalittas érzés járta át. Éppen most sikerült a ház legkívánatosabb férfiját a szobájába invitálni! Szóval mégsem az a frigid és hideg nő, aminek a férje beállítja. Van egy szeretője!

ELOISA JAMES

66

VAD SZERELEM

Csak Könyvek

Tizenkettedik fejezet Ágyak, fürdővizek és lenge hálóingek

Amikor

Esme kinyitotta a szobája ajtaját, a férfi még nem volt ott. Esme ennek természetesen örült. Mégis mit szólt volna a szobalány, ha egy kertészt talál a lakosztályában? Kiváló hírül szolgált volna egy pletykalapnak: Egy bizonyos özvegy úrhölgy, aki férje hiányában a személyzet társaságára szorul. Holnaptól új életet kezd, és tiszteletre méltó édesanya lesz majd. Mert a gyermeke születése után már nem fog szeretőket tartani, ha másért nem, hát mert nem kockáztathat meg egy újabb terhességet, hiszen nem lesz férjnél. Ám ma este még nem akart az eljövendő erkölcsösségre gondolni. Az egész teste dalolt a boldogságtól, és alig várta azt, ami ma éjjel vár majd rá. Mámorosan szédült a gondolattól. Még sohasem volt titkos találkája Sebastiannal. Először tavaly nyáron szeretkeztek egy társalgóban. Aztán Esme néhány alkalommal felkereste a férfit a kertészlakban, de azt mindig hirtelen felindulásból tette. A férfi még sohasem jött hozzá. De hogyan is tehette volna? Esme soha nem gondolta volna, hogy egyszer még ő keresi fel a szobáját. És végignézheti, ahogy levetkőzik. Aztán fölé hajol, azzal a parázsként izzó tekintetével. Még a gondolatra is bizseregni kezdett a combja. – Kicsit fáradt vagyok – közölte a szobalánnyal, Jeannie-vel. – Kérem, készítsen azonnal egy fürdőt, mandulaolajjal. – Jeannie szorgoskodva készítette a fürdőt, miközben Esme igyekezett nem törődni azzal, hogy már csupán attól lángra lobban, ha a mosdószivaccsal megérinti a testét… felébreszti… Hirtelen mozgolódásra lett figyelmes. Az ablakok előtt súlyos, élénksárga függönyök lógtak. A függönyök alól pedig egy fekete cipő kandikált ki. De nem egy elegáns cipő, hanem egy kertész csizmája. Esme testén izgatott remegés futott keresztül. A férfi figyeli őt! Teste szinte dalolni kezdett a tudattól, hogy valahol egy rejtőzködő tekintet szegeződik rá. Jeannie eközben feltűzte a haját, nehogy vizes legyen, Esme pedig kezét felemelve megigazította a csatokat. A mozdulattól mellei kiemelkedtek a fürdővízből, és bőrén vízcseppek gördültek végig. A függöny ismét megrebbent, alig észrevehetően. Esme elnyomott egy mosolyt, majd kényelmesen elterült a kádban. – Olyan száraz a bőröm mostanában – szólt oda Jeannie-nek, igyekezve higgadtságot erőltetni hangjára. – Ideadnád az olajat? Jeannie kiöntött az olajból Esme tenyerébe, ő pedig egészen lassan masszírozni kezdte vele a nyakát, majd melle domborulatait. Jeannie eközben a szobában szorgoskodott, ruhákat hajtogatott és folyamatosan csacsogott. Esme egyik kezével végigsimította a mellét. Az olajat azonnal beitta nedves bőre, és selymes simaságúvá varázsolta. A függöny újra megrebbent, Esme pedig egy mosolyt küldött a férfi felé, aki csak rá várt ott, az ablaknál. Ez a láthatatlan szempár botrányosan erotikussá tette a fürdőzést… érzékinek és kívánatosnak érezte magát tőle. Kezét újra a hajához emelte, hogy tantaluszi kínokat okozzon. A függöny hullámzott egyet. Tehát ezt is látta… – Milyen furcsa – indult az ablakhoz Jeannie. – Esküdni mernék rá, hogy bezártam az ablakokat, de mintha huzat lenne. – Ugyan, én nem érzek semmit! – kiáltott rá Esme. Azért megnézem, asszonyom – Nem kell! ELOISA JAMES

67

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Jeannie az ablakhoz érve megtorpant. – Asszonyom? – Azt hiszem, hosszabb ideig a kádban maradok, mint eredetileg terveztem. Maga addig menjen csak le… – valami ésszerű ürügyet keresett –, és segítsen Mrs. Myrtle-nek a konyhán. Jeannie meglepett arcot vágott, de az ablaktól végre ellépett. – De, asszonyom, Mrs. Myrtle-nek nincs szüksége segítségre! Sohasem szokott megkérni, hogy segítsek. Ez valószínűleg igaz volt, lévén, hogy Esme házvezetőnője kitűnően szervezte a munkáját. – Szeretnék egyedül maradni – közölte kereken Esme. – Igenis, asszonyom! Akkor tíz perc múlva visszajövök, és… – Nem kell! Ma este egyedül fekszem le aludni. Jeannie szája szó szerint tátva maradt a csodálkozástól. – De, asszonyom, ki fog tudni egyedül szállni a kádból? Nehogy elcsússzon! És… Jeannie-nek igaza volt, Esme azonban azt mégsem mondhatta, hogy akad más segítsége is. – Akkor kérem, segítsen kiszállni? – utasította a lányt, kezét nyújtva felé. Jeannie segített talpra állnia, Esme pedig kilépett a kád mellé készített puha szőnyegre, magára tekerve a törülközőt, amelyet Jeannie átnyújtott. Semmi esetre sem akarta, hogy Sebastian megpillantsa hatalmas hasát. Mert ha meglátná, azonnal elmenekülne. Ekkor kezével intett, hogy elbocsátja a lányt. Jeannie még mindig meglepettnek tűnt. – Nem akarja, hogy még visszajöjjek? – Nem, én majd mindent elintézek, köszönöm – felelte Esme határozottan. – Jó éjt, Jeannie! Jeannie pontosan értette, mikor kell engedelmesen távoznia. Egy pillanatig még dermedten állt, majd meghajolt, és sarkon fordult. Értetlen zavartsággal rohant le a hátsó lépcsőn. Annyira zavart volt, hogy még Mrs. Myrtle-nek is elmesélte, mi történt, pedig normál körülmények között sohasem adott volna ki információkat annak a sárkány asszonynak. Mrs. Myrtle összevont szemöldökkel hallgatta. Az ilyen viselkedés korábban természetesen azt jelezte, hogy az asszonyának más tervei voltak aznap estére. Most azonban ilyesmiről szó sem lehetett. – Tudod, az állapotos nők már csak ilyenek – magyarázta Jeannie-nek. – Kiszámíthatatlanok és irracionálisak. A nővérem például egy teljes hétig csak répát volt hajlandó enni. Mindannyian azt hittük, narancssárga lesz. Ne aggódj, Lady Rawlings holnap reggelre teljesen rendbe jön!

Ha Jeannie tudta volna, hogy a ház másik tapasztalt cselédje, Meddle, aki Godwin hercegnőnek segített az öltözködésben, ugyanolyan meglepett volt, mint ő! Az ő úrnője is fürdőt óhajtott venni. Aztán felpróbált négy különböző hálóinget, amelyet kihozatott vele, majd mindegyikben talált valami hibát. Az egyik nem volt kellőképpen kivasalva, a másikban elszakadt egy öltés… Az úrnője minden bizonnyal találkára készült aznap este. De vajon kivel? – Ez teljesen egyértelmű – hadonászott a villájával Mr. Andrews. – Bizonyára Lord Winnamore-ral lesz találkája. A lord nem járt sikerrel Lady Withersnél, ezért inkább a grófnőt vette célba. – Andrews, a heves vérmérsékletű londoni, alig néhány napja állt még csak Lord Winnamore szolgálatában. – Nem hiszem – szólalt meg Slope hivataloskodó hangon. Komornyikként nem tűrhette, hogy a személyzet a szájára vegye a ház úrnőit, de amikor az uraságokról volt szó, gyakran osztotta meg bölcsességét a többiekkel. A bölcsessége pedig határtalannak tűnt, ebben mindenki egyetértett. Elvégre tíz évig szolgált inasként London egyik leghírhedtebb házaspárjánál, így eleget tudott a főnemes osztály romlottságáról. ELOISA JAMES

68

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Mrs. Myrtle összevonta szemöldökét. – Csak nem Mr. Fairfax-Lacyre gondol, kedves Mr. Slope? És kérem, vegyen még ebből a finom pirítósból, mert nagyon jól sikerült! Mr. Slope megrágta és lenyelte a falatot, mielőtt beszélni kezdett volna. Főrangú személyzethez méltóan tudott viselkedni. – De igenis, Mr. Fairfax-Lacyre gondoltam! – Még hogy az én uram egy házasságtörésben partner legyen? Soha! – Mr. Fairfax-Lacy inasa olyan naiv volt, akár egy ma született bárány. Mr. Fairfax-Lacy annak idején a szegényházból hozta ki, és vette maga mellé. – A részéről inkább kedves gesztusnak tartanám – javasolta Meddle. – Mert mégis mit tehetne akkor Lady Godwin? A férje tíz évvel ezelőtt elhagyta. Ha minden igaz, bár én még nem szolgáltam akkor, a férje egyszerűen utcára tette a grófnőt. Még kocsit sem adott neki, amin távozhatott! Az pedig nagyon gonosz tett! – Nos, ha valóban egy kedves gesztusra vágyik, akkor Mr. Fairfax-Lacyben emberére talált – tette hozzá a szóban forgó úr inasa, elégedetten hátradőlve székén. – Szerintem Lord Winnamore is kitűnő választás lenne – makacskodott Andrews. – Az uram mindenkit ismer Londonban. És még pénze is van! – Meglehet, de már régóta csak Lady Withersnek csapja a szelet – mondta Slope. – Ön pedig, Mr. Andrews, az imént ismerte be, hogy nem szolgál túl régóta. – Mivel a szolgák közül többen értetlen arcot vágtak, Slope hozzátette: – Mr. Andrews régóta nem állt uraság szolgálatában. – Ez igaz – erősítette meg Andrews. – Sokáig szabóként dolgoztam. De miután leteltek az inasévek, rájöttem, hogy nem akarok húsz éven át csak varrni. Így jelentkeztem erre az állásra. – Majd ha már régóta lesz ebben a szakmában, megtanul olvasni a jelekből. Hol is van jelenleg Mr. Winnamore? – Úgy tudom, már lefeküdt – felelte Andrews. – De gondolom, a grófnővel! – Maga segített neki a vetkőzésben? – Úgy is mondhatjuk. – Andrews legnagyobb megkönnyebbülésére a gazdája nem igényelt ilyenfajta segítséget. Mert még a stabil fizetés gondolata sem vitte volna őt rá, hogy egy másik férfiról lesegítse az alsónadrágot. – Akkor megvan a bizonyíték – jelentette ki Slope elégedetten. – Miért? – Mert egy igazi úr sohasem vetkőzik le, mielőtt felkeresne egy hölgyet a szobájában. Mi van, ha meglátja valaki a folyosón? Talán úgy tesz majd, hogy csak egy könyvet akar kölcsönvenni a könyvtárból? – kuncogott hangosan. – Ha ez így lenne, akkor ebben a házban sokszor üres lenne a könyvtár összes polca éjszakánként! Ezzel Andrewsnak is egyet kellett értenie. Slope hangából a tapasztalat beszélt. Mr. Winnamore pedig valóban nem úgy tűnt, mint aki rövid sétára indulna a folyosón, amikor Andrews magára hagyta. Az ágyban fekve olvasott, ahogy minden este. – Tehát Mr. Fairfax-Lacy? Ugye ő parlamenti képviselő? –egyezett bele végül Andrews. – Pontosan – bólogatott Slope. – Mégpedig nagyra becsült személy. Lady Godwin nem találhatott volna nála jobbat. Vehetek még egy kicsit abból a pitéből, Mrs. Myrtle? És most térjünk rá arra, hogyan illik távozni a teremből, amikor a vacsorához hozzáfognak, mert ma este az ifjú Liddin úgy vágtatott ki az ajtón, akár egy megvadult elefánt.

ELOISA JAMES

69

VAD SZERELEM

Csak Könyvek

Tizenharmadik fejezet Lady Godwin üdvös leckéket kap szerelemből

Helene-t a rettegés kerülgette. Ha tudta volna, hogyan küldjön Mr. Fairfax-Lacynek üzenetet úgy, hogy ne okozzon botrányt a házban, azonnal megtette volna. A levélkében az állt volna, hogy váratlanul felment a láza, és aznap este semmiképpen nem tud látogatókat fogadni a szobájában. Úgy érezte magát, mint… mint egy menyasszony! Márpedig ez rendkívül ironikusnak hatott. Valahol még élt benne egy emlék, amikor Reest várta, hogy a fogadóban belépjen a szobájába. Akkor még nem is voltak házasok, útban voltak Skócia felé. Rees azonban helyesen úgy ítélte meg, hogy Helene apja nem kel majd az üldözésükre, így az első éjszakát egy fogadóban töltötték. Ha Helene-ben lett volna annyi mersz, hogy másnap reggel kisétál abból a fogadóból, és még hajadonon visszamegy az apjához! Úgy várt abban a szobában, mint egy csillogó szemű, izgatott szűz lány. Ám akkor még szerelmes volt, szerelmes! Micsoda ostoba, elavult fogalom! Amikor Rees később megjelent, világosan látszott, hogy előtte ivott. Inogva megállt az ajtóban, aztán összeszedte magát. Ő pedig csak ostoba kislány módjára nevetett, sőt még romantikusnak is találta a helyzetet. Pedig mi romantikus van egy részeg emberben? Semmi. Ezek a gondolatok kijózanították Helene-t. Fairfax-Lacy hamarosan megjelenik majd a menyasszonya ajtajában, részegen, és mintha csak a Parlamentbe indulna, besétál hozzá egy szál hálóruhában. Helene eltűnődött, vajon tényleg hálóruhában jön-e a szobájába? Mi lenne, ha egyszerűen úgy tenne, mintha váratlanul érné a látogatása, mintha nem is őt, hanem csak egy barátnőjét várta volna? Ekkor kopogtattak az ajtón, Helene pedig kis híján felsikoltott. Azért valahogy az ajtóhoz ment, kinyitotta, és rekedt hangon kiszólt: – Jöjjön be! – A férfi talpig felöltözve állt, Helene csüggedten vette tudomásul. Ő ezzel szemben csupán egy áttetsző pamut hálóinget viselt. Helene kihúzta magát. A házasságát Reesszel már sikerült túlélnie, ezek után bármit túlélhet! A férfi azonban mintha semmi furcsát nem talált volna a helyzetben. Arcán vidám mosollyal meglengetett egy kisebb flaskát és két poharat. – Milyen kedves magától, Mr. Fairfax-Lacy – nyögte ki Helene. A férfi az asztalra tette a poharakat, majd visszament Helene-hez. – Mi lenne, ha Stephennek szólítana? Ezt azon az öblös, krémszerű hangon mondta, amely az alsóházban bizonyára mindenkit levett a lábáról. – Szólíthatom Helene-nek? Az ő szájából a név úgy hangzott, mint valami egzotikus francia szó. Az asszony bólintott, és leült a kandalló közelében. A férfi is helyet foglalt mellette, és kitöltötte a két pohárba az aranysárga likőrt. Helene próbálta elképzelni, mi fog történni ezután. Vajon egyszerűen csak vetkőzni kezd? Neki pedig a fal felé kell fordulnia, nehogy meglássa? És ő hogyan fog megszabadulni a hálóingtől? Mr. Fairfax-Lacy, avagy Stephen azonban szerencsére tökéletesen elégedettnek tűnt ott, ahol ült. ELOISA JAMES

70

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Nincs tapasztalatom ezen a téren – szólalt meg végül Helene, és kortyolt egyet az italból. Az alkohol égette a torkát és a gyomrát. Stephen előrenyúlt, és vigasztaló mozdulattal megfogta Helene kezét. – Nincs ebben semmi különös, Helene. Ön és a férje, ha jól tudom, évek óta nem élnek együtt. – Közel kilenc éve – felelte Helene, és újra elfogta az a megmagyarázhatatlan szégyen. Egész egyszerűen gyűlölte beismerni, mekkorát hibázott. – Nem gondolhatja komolyan, hogy sírig tartó hűséget fogad egy ilyen helyzetben – magyarázta Stephen. Hüvelykujjával eközben finoman végigsimította a grófnő kézfejét, ami meglepően nyugtatólag hatott rá. – Én eddig nem találkoztam olyan nővel, akit feleségül akartam volna venni, így szabadon élvezhetem az életet, akivel csak akarom, és ez a valaki most történetesen ön lenne. Helene érezte, hogy enyhén reszketni kezd az ajka. – Én csak azért aggódom… – De hogyan is kérhetné meg kereken, hogy távozzon? Ha ez a férfi ma vele tölti az éjszakát, és a szobalánya rájön, Helene holnap elsüllyed a szégyentől. – Ne aggódjon, nem fog teherbe esni – nyugtatta meg a férfi, és kezét elmozdítva az ujját Helene ujjai közé fűzte. Helene-nek megdobbant a szíve. Kétségbeesetten vágyott egy gyermekre, de nem ilyen áron. – Nagyon kedves öntől, hogy ilyen elővigyázatos – nyögte ki, de nevetségesnek érezte magát. Mi lenne, ha végre túlesnének ezen az egészen, és megkezdhetné Rees kínzását. – Mi lenne, ha most ágyba bújnánk? – kérdezte kereken. Stephen felállt, egy pillanatig végigmérte, majd bólintott. – Az nagyon jó lenne, kedvesem! Helene bebújt az ágyba, és állig magára húzta a takarót. – Becsukom a szemem, hogy ne jöjjön zavarba – közölte. Bizonyára hálás lesz a férfi ezért a kedves gesztusért. Elvégre semmi okuk rá, hogy úgy viselkedjenek, mint két vadállat, csak mert éppenséggel viszonyuk van. Helene néhány pillanattal később érezte, ahogy a férfi súlya alatt enyhén megmozdul az ágy. Kinyitotta a szemét, majd gyorsan visszacsukta. A férfi éppen fölé hajolt, de csupasz felsőtesttel! – Elfelejtette elfújni a gyertyákat – szólalt meg Helene tompa hangon. – Azonnal elfújom – felelt a férfi. Stephen annyira más volt, mint Rees. Az ő hangja mindig nyugodtnak és segítőkésznek tűnt, igazi úriemberhez méltóan. Vajon Rees elfújta volna kérésére a gyertyákat? Soha. És Rees mellkasát sűrű, fekete szőrzet borította, míg Stephené csupasz volt. Már-már nőies, ám ez a gondolat olyan lehetetlennek tűnt, hogy Helene gyorsan elnyomta magában. Stephen visszament az ágyhoz, az asszony pedig arccal felé fordult. A szobára szerencsére sűrű félhomály ereszkedett, amelyet csak a kandalló fénye világított be. Helene mély lélegzetet vett. Bármi történjék is, készen állt. Csakhogy néhány pillanatig semmi sem történt. Az igazat megvallva Stephen kissé zavarban volt. Helene korábban világosan jelét adta, hogy viszonyt akar kezdeményezni vele. Most azonban nem úgy viselkedik. Ennek bizonyára az lehet az oka, hogy egy igazi angol úrinővel állok szemben, gondolta, nem egy kis cafkával, nyomta el magában a képet Bea krémfehér melleiről, amely csak úgy, a semmiből felvillant benne. Amúgy is kétségbe vonta azoknak a melleknek a valós méretét. Miután Bea lehámozta magáról azt a kabátot a kecskelegelőn, a mellei enyhén aszimmetrikus képet mutattak. Stephen, mintha álmából riadna fel, úgy döbbent rá, hogy most egy másik ágyban fekszik, és egész más gondolatoknak kellene a fejében járnia. Lehajolt, és megcsókolta Helene-t. A grófnő ajka hűvösnek tűnt, de nem elutasítónak. A férfi kezét a hátára csúsztatta. Ennek az

ELOISA JAMES

71

VAD SZERELEM

Csak Könyvek asszonynak bizonyára halálosan unalmas lehetett a férje, mert szegényke most reszket, mint a falevél, és nem a szenvedélytől… Stephen azonban híres volt türelméről. Lassan és gyöngéden csókolgatta az asszonyt, és keze minden érintésével igyekezett azt sugallni, hogy egy úriemberrel van dolga, és semmit sem akar elsietni, élvezze a pillanatot, ameddig csak akarja. Helene pedig lassacskán abbahagyta a reszketést. Na nem mintha aktívan részt vett volna a történésekben. Stephen folyamatosan elnyomta magában Bea emlékét, ahogyan halkan sóhajtozott, miközben csókolóztak ott, a mezőn. Húsz perc elteltével Stephen úgy ítélte, elérkeztek ahhoz a ponthoz, amikor Helene-t nem feszélyezi az érintése. Lassan lecsúsztatta kezét a válláról, és a melle felé araszolt. Helene felszisszent, és újra merevvé vált. – Megérinthetem a melledet? – suttogta a férfi. Az agyában azonban egyre csak azt ismételgette egy hang, hogy ez az egész minden, csak nem izgalmas. Az első nő, aki ilyenfajta közömbösséget mutatott iránta, mint Lady Godwin, a legelső ágyasa volt. Ám az a lány alig múlt tizenöt éves, ahogyan Stephen is. Lady Godwin, illetve Helene azonban szemmel láthatóan megtett minden tőle telhetőt. – Természetesen megérintheted – súgta vissza Helene. Végül ez az elsuttogott válasz adta meg a kegyelemdöfést. Mert abban a pillanatban Stephenben elhamvadt az a pislákoló vágy is, amely még az ereiben égett. Helene próbált udvariasan és bátran viselkedni. Stephen számára azonban ezek az érzelmek vajmi keveset jelentettek. A vágya minden értelemben lehervadt. Óvatosan visszacsúsztatta kezét az asszony hátára, és magához vonta. Úgy tűnt, mintha egy gyönge kismadarat tartana a karjában. Azután Helene hajába fúrta az állát, és megszólalt: – Korábban azt hittem, pontosan tudom, mit keresek itt, de most egyáltalán nem vagyok benne biztos. Néma csend. Majd a válasz: – Nem azért, mert viszonyt kezdünk? Stephennek fogalma sem volt, honnan ez a kétségbeesés, amit az asszony hangjában hall. Csak nem azért ilyen, mert ágyba kell bújnia vele? De akkor mégis miért tette ki magát egy ilyen kényelmetlen tortúrának? Stephen igyekezett nagyon óvatosan fogalmazni: – Amikor két ember egy ilyen… kapcsolatba kezd, nos, annak általában a kölcsönös vonzalom az alapja. Én magát gyönyörű nőnek tartom. Helene most is ugyanazzal a tökéletes udvariassággal válaszolt, amely minden szavát és tettét kísérte. – Ön pedig nagyon jóképű férfi. – De tényleg ágyba akar velem bújni? – simította végig Stephen a karját. – Természetesen! – felelte Helene, de úgy hangzott, mintha mindjárt sírva fakadna. – Soha nem voltam még olyan helyzetben, hogy egy nő kényszerből akarjon ágyba bújni velem – folytatta Stephen könnyed hangon, igyekezve oldani a feszültséget. De nem sikerült. Érezte, hogy a mellkasát forró könnyek nedvesítik be. Ez a nap, úgy tűnik, az elejétől a végéig egy nagy kudarc… – Nem lett volna szabad belemennem – szólalt meg remegő hangon Helene, könnyeit törölgetve arcáról. – Én csak azt hittem… – A hangja elcsuklott. Stephenben felrémlett egy gondolat. – Csak nem arra akart felhasználni, hogy bizonyítottan házasságtörő lehessen? – Mert ez két másodperc alatt tönkretenné a karrierjét, gondolta tovább, de a gondolat a kelleténél sokkal kevésbé zavarta.

ELOISA JAMES

72

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Nem! – szipogott Helene. – Soha nem használtam volna fel ilyesmire! Én csak azt gondoltam… jól érezzük magunkat… én meg majd elmondom a férjemnek., hogy… – Újra elcsuklott a hangja. Egy darabig csendben feküdtek az ágyban, egy hórihorgas angol úr meg egy szipogó grófnő. – Biztos vörös az arcom – szólalt meg Helene. Stephen a kimért hangból arra következtetett, hogy a grófnő visszanyerte önuralmát. Valóban kivörösödött, a haja pedig fürtökben lógott az arcába, ahogy a fonatok kibomlottak. Stephen egészen kedvesnek találta, amiért a grófnő még annyit sem konyított a csábításhoz, hogy tudja, ilyenkor ki kell engedni a haját. – Helene – szólalt meg gyöngéd hangon. – Ez így nem fog menni. – Miért nem? Stephen meglepetten látta, hogy az asszony őszintén kérdezi. – Azért, mert maga igazából nem akar velem szeretkezni – magyarázta. Helene a legszívesebben üvöltött volna sértődöttségében. Micsoda ostoba férfi! Hát ha nem akarna vele szeretkezni, akkor miért engedte volna be a szobájába? Miért alázta volna meg így magát, lenge öltözékben mutatkozva előtte? Miért engedett volna a közelébe egy pucér férfit? – De igenis akarok! – durcáskodott. Stephen letörölt az arcáról egy könnycseppet. – Nem hiszem, hogy így lenne – felelte, arcán kedves mosollyal. Kedves, de lekicsinylő mosollyal. Helene fejében illetlen szavak tömkelege fogalmazódott meg, olyan szavak, amelyeket sohasem gondolt volna, hogy használni fog. – Ez marhaság! – szólalt meg. – Ön egy férfi, és a férfiak minden körülmények között akarnak szeretkezni. Ezt mindenki pontosan tudja! Stephen az ajkába harapott, Helene-nek pedig az a szörnyű érzése támadt, hogy egy mosolyt leplezett így. – A férfiak szeretik úgy érezni, hogy a nő is akarja a dolgot. – Én akarom! – kiáltott fel Helene, és érezte, hogy felemeli a hangját. – Hogy mutassam ki ennél jobban? Stephen most zavartnak tűnt. – Akkor talán nem fogalmaztam elég világosan. – Én akarom! – ismételte meg Helene. Hirtelen kigombolta a hálóingét és felfedte kebleit. – Tessék, tegye, amit jónak lát. Egy pillanatig mindketten csak nézték Helene melleit. Esméhez képest kicsinek tűntek, de szép, formás mellek voltak. Helene legalábbis így gondolta mindaddig, amíg rá nem pillantott Stephenre. A férfi elborzadva nézte. Helene azonban ezen a ponton már kezdte élvezni a dolgot. Tehát mégis képes arra, hogy megdöbbentsen embereket! Még lejjebb húzta hálóingét a vállán, amely így a derekára csúszott. – Nos, a házaséletet fölidézve, pontosan emlékszem erre a procedúrára – szólalt meg enyhén hisztérikus nevetéssel. – Emlékeim szerint a férfiak ilyenkor már felajzódnak az izgalomtól. A férjem legalábbis ilyen volt. Stephen szinte kidülledt szemekkel nézett rá. – Igazán? Úgy értem… persze, érthető! Elérkezett az a pont, amikor már csak sírni vagy nevetni lehetett az egészen. Helene-t a nevetés kerülgette. Egy este alatt egy nő ennél több megaláztatást nem tűrhetett már el. Karját összefonta maga előtt, és úgy mosolygott Stephenre, mintha egy bájos teadélutánon lennének. – Talán játszhatnánk azt a játékot, hogy „most mutasd meg”. Vagy hagyhatnánk az egészet ennyiben. ELOISA JAMES

73

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Stephen ráemelte tekintetét, és érezhető volt mindkettőjükön a megkönnyebbülés. – Azt hiszem, több gyakorlásra lesz szükségem ahhoz, hogy még egyszer ágyba csábítsak egy férfit. – magyarázta tovább Helene. – Be kell vallanom, már azt is személyes diadalként éltem meg, hogy sikerült magát a szobámba csalni. Stephen felemelte kezét, és a takarót felhúzta Helene mellére, szinte anyáskodó mozdulattal, mintha egy kisgyermeket takargatna. Csak ezután válaszolt: – Most pedig magyarázza el nekem, Helene, pontosan miért is csalt ide engem? Hiszen a férje még csak nem is vendég a háznál. Helene nagyot nyelt. Kénytelen volt előállni egy magyarázattal, mert a férfi megérdemelte. – El akarok válni. De amikor arra kértem a férjem, hogy közösen álljunk elő egy házasságtörést igazoló bizonyítékkal, a képembe nevetett, és azt mondta, a világon senki nem hinné el, hogy képes lennék házasságtörésre. Márpedig a jog szerint csakis akkor mondják ki a válást, ha a nő csalja meg a férjét. Ez egy groteszk igazságtalanság, de a törvények így szólnak. – Ebben egyetértünk – bólogatott Stephen. – Különösen az olyan esetekre, mint a magáé, más megoldásnak is léteznie kellene. És biztos vagyok benne, hogy idővel majd változnak a törvények. De mondja csak tovább! – Nos, én kitaláltam, hogy talán ha maga meg én… esetleg… – Helene hirtelen elhallgatott és büszkén kiegyenesedett. Mégis mit gondol? Ha már félmeztelenül ül az ágyban egy férfival, akár őszinte is lehetne. – Én nagyon kedvelem magát – nézett most a férfi szemébe. – És esélyt láttam arra, hogy viszonyt kezdjek önnel, de most már tudom, hogy tévedtem. Sok mindent nem tudok a hálószobai titkokról. Stephen átkarolta, és finoman magához húzta. – Van még idő megtanulni. Helene kénytelen volt elmosolyodni. Itt ül egy férfival félmeztelenül az ágyban, a partnere pedig anyaszült meztelen. Ha Esme most láthatná! Vagy akár Rees! – Ez az egész egy hirtelen jött ötlet műve – szólalt meg, miután elmúlt belőle minden szégyenérzet. – Engem csupán a bosszú hajtott. Rees kinevetett, amikor azt követeltem, hogy váljunk el. Frigidnek tart, és azt mondta, soha nem fog megkívánni más férfi. – A hangjában leplezetlen keserűség bujkált. Stephen még szorosabban átfogta a vállát. – Ez egy kegyetlen rágalom – jelentette ki. Egy ideig némán ültek az ágyban, Stephen karjai a nő válla köré fonódva, miközben azon tűnődött, hogy legközelebb darabokra szaggatja Rees Godwint, amikor találkoznak. – Biztosra veszi, hogy tényleg nem lehet köztünk semmi? – tette fel végül a kérdést Helene. Stephen az arcába nézett. – Visszakérdezek: mit érez így, amikor a karjaimban tartom? Titkon azt kívánja, bárcsak az ágyra fektetném, és a melleit simogatnám? – Nem, dehogy! Eszembe sem jut! – sietett a válasszal Helene, még jobban maga köré csavarva a takarót. – Jó, igaza van. Elfogadom, köztünk nem lesz már semmi. Ami nagy kár, mert maga tökéletes férfi, nekem pedig biztos, hogy nem lesz bátorságom még egyszer keresztülmenni ezen. – Higgye el, ha tényleg megkíván egy férfit, akkor nem lesz szükség bátorságra! Helene ezzel egyáltalán nem értett egyet, de nem szólt semmit. – Nekem úgy tűnik – folytatta merengve Stephen –, hogy maga nem is annyira a szerelmet keresi, Helene, hanem csak a külsőségek kedvéért akar viszonyba keveredni valakivel. – Ez igaz. A lelkem mélyén nagyon konzervatív vagyok, a házasság számomra szent dolog. De az is lehet, hogy egyszerűen prűd vagyok, ahogy Rees állítja – tette hozzá szomorkásán. ELOISA JAMES

74

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Ha most látná magát a férje – mosolygott Stephen pimaszul. – Ugye milyen csodás lenne? Mert percről percre jobban kedvelem magát. – Ez kölcsönös – szorította meg finoman a vállát Stephen. – És ezen a partin egyetlenegy olyan férfi nem akad, akit meginvitálnék a szobámba. Még a gondolata sem merülne fel senkivel – folytatta Helene. – De nincs más hátra, meg kell várnom, amíg visszatérek Londonba, az pedig egyhamar nem fog megtörténni. Csak azt sajnálom, hogy Rees most nem láthatja, hol vagyok! – Hívja meg – javasolta Stephen, hangjában némi komiszsággal. – Még hogy meghívjam? De mégis hová? – Hát ide! Hívja meg ebbe a házba. És gondoskodunk róla, hogy kompromittáló helyzetben találjon bennünket. Helene a szája elé kapta kezét. – Kettőnket? – Persze! – Sohasem tudnánk kivitelezni! – felelte kuncogva. – Miért ne? Én ugyan nem ismerem a férjét, de nem tetszik, amit eddig elmondott róla. Miért ne eszelnénk ki számára egy méltó büntetést? – Az tényleg remek lenne! – sóhajtott fel Helene, elképzelve a dolgot. Könnyedén bosszút állhatna anélkül, hogy a kellemetlen dolgokon átesne. Hát létezik ennél jobb? – Hacsak nem áll fenn a veszélye, hogy netán erőszakos lesz – tűnődött el Stephen, miközben eszébe jutott néhány történet, amit az évek során felbőszült férjekről hallott. – Rees nem merészkedne el odáig, higgye el! Ugye tud róla, hogy egy operaénekesnővel él együtt? – Igen, hallottam hírét – ismerte be Stephen. Helene megragadta a karját. – Szóval tényleg megtenné, Stephen? Megtenné ezt nekem? Nagyon hálás lennék! Nem is tudom elmondani, mennyire. Stephen az asszonyra nézve akaratlanul is tiszta szívből nevetni kezdett. – Tudja, hogy mivel telnek a napjaim? Szavazatokat próbálok szerezni. Szavazatokért lobbizok. Sőt időnként még könyörgök is. – Az nagyon fontos munkakör lehet. – Pedig egyáltalán nem tűnik annak. Ez itt sokkal fontosabbnak tűnik. Úgyhogy, hajrá! Büntessük meg a tévelygő férjet! – jelentette ki hivatalos hangon. – Mindig is szívesen szerepeltem volna egy romantikus vígjátékban. Sheridan, Congreve, máris jövök! Helene nevetésben tört ki, a férfi pedig ugyanígy tett: két jól nevelt, félmeztelen angol arisztokrata.

Tizennegyedik fejezet A könyvtárban még akad egy-két könyv

ELOISA JAMES

75

VAD SZERELEM

Csak Könyvek

Bea észrevétlenül próbált végiglopózni a folyosón a főlépcső felé, amikor a háta mögötti ajtó mögül nevetés ütötte meg a fülét. Ezt a nevetést messziről felismerte. London-szerte nem volt még egy olyan öblös, csodás hang, mint Mr. Puritán Fairfax-Lacyé. Nem mintha Bea nem kívánta volna, hogy Helene és Mr. Fairfax-Lacy jól érezzék magukat egymás társaságában. Mert persze, hogy is kívánhatott volna mást? Elvégre aktív részt vállalt abban, hogy azok ketten összejöjjenek. Bea határozott léptekkel indult le a lépcsőn, igyekezve kitörölni fejéből a kérdést, vajon mi idézhette elő a puritán ilyen gondtalan nevetését? Vajon mit tett vele Helene? Talán Beához hasonlóan ő is tudja, hogyan kell egy férfinak örömet nyújtani? Nem valószínű. A nevetést inkább két ember tudatlansága idézhette elő, akik most először fedezik fel egymást. Bea nem is emlékezett, nevetett-e így valaha, amikor férfival volt. Végiggondolta a szóban forgó három alkalmat. Hát, annyi igaz, egyik alkalommal sem volt csönd, sóhajok és nyögések tarkították az eseményt… de nevetés? Az nem. A gondolatra kissé összeszorult a gyomra, így gyorsan megszaporázta lépteit. A könyvtárba érve járkálni kezdett a polcok között, olyan magasan tartva a gyertyát, hogy könnyen el tudja olvasni a címeket. De semmi értelme nem volt. Ahhoz nem volt kedve, hogy visszatérjen saját, jéghideg ágyába. Az viszont egyenesen kikergette volna a világból, ha az egyik unalmas könyvet kellett volna olvasnia itt. Ezért inkább úgy döntött, elhelyezkedik az egyik hideg kanapén, lábait a hálóinge alá húzza (egy tüneményes, habos belga csipkecsoda, amely inkább szép, mint meleg), és igyekszik végiggondolni, hol siklott ki az élete. Mások habozás nélkül azt mondták volna erre, hogy azon a ponton történt minden, amikor Lady Ditcher belépett abba a szalonba, ahol Wintersall herceg egyik becses lányát egy férfi karjaiban találta, és a szörnyű látvány megbénította. Nem mintha a karjaimmal lett volna a gond, merengett Bea kedvtelenül. Inkább a hosszú, fehér combokkal és a selyemharisnyával volt a baj. Az verte ki a biztosítékot Lady Ditchernél. Az igazság viszont az volt, hogy minden sokkal előbb kezdődött. Akkor, amikor Bea tizenöt évesen beleszeretett az inasba. Az csöppet sem érdekelte, hogy Ned, az inas már betöltötte a harmincat is. Bea halálosan szerelmes volt. Sajnos azonban nem viselkedett elég diszkréten, mert egy-két nap leforgása alatt az egész családja tudott róla. Az apja végül száműzte a túlságosan jóvágású szolgálót egyik távoli birtokukra. Nem is volt annyira dühös, amíg rá nem jött, hogy Bea leveleket is írt Nednek, naponta újabb szenvedélyes, hosszú levelet… Bea itt követte el az első hibát. Neddel, az inassal. Mert Ned visszautasította őt. Bea felkínálkozott előtte, neki adta volna bimbózó lányságát, de a férfi nemet mondott. És nem azért, hogy megtarthassa állását. Ned közömbös volt Bea iránt. Ez az arcára volt írva. Miután az apja elküldte őt vidékre, nem válaszolt többé a leveleire. Aztán Bea idővel rájött, hogy Ned talán olvasni sem tudott, de az őszinteség végül beismertette vele, hogy akkor sem válaszolt volna, ha tud olvasni. Mert a férfi fárasztónak tartotta Beát. És ő azóta mintha folyton csak Nedet keresné mindenkiben… csakhogy az addig megtalált Nedek mind igent mondtak, és végtelenül fárasztották Beát. Lábát maga alá húzva hintázni kezdett a kanapén. Biztosra vette, hogy több annál, mint egy kéjvágyó kis szajha, ahogyan az apja nevezte. Mert Bea éppúgy vágyott mindarra, amire más nők vágytak: egy férjre, egy-két gyerekre és szerelemre… Igaz szerelemre, nem arra, amelyhez ki kell tömnie a melleit. Nem jó úton jársz, így nem fogod megtalálni az igaz szerelmet, súgta neki egy hang. De most már késő. Nem mintha nem változtathatna még a külsején, akár ki is engedhetné a haját, és eldobhatná a rúzst, vagy megesküdhet, hogy nem ejt ki a száján több szitkozódást. Mert ELOISA JAMES

76

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Bea szeretett önmaga lenni, nem is akart volna mást. Csak éppen… amikor önmaga volt, nagyon magányosnak érezte magát. – A pokolba ezzel! – szólalt meg fennhangon, és az orrát dörzsölgetve igyekezett gátat szabni könnyeinek. – A pokolba valamennyivel! A pokolba Neddel! Egyszerre halk zajra lett figyelmes, és az ajtóban nem mást pillantott meg, mint Mr. hősszerelmest személyesen, magas, széles vállával igazi arisztokrata benyomását keltve. Ez a férfi sohasem lehetne inas. Mert még Ned sem nézett soha Beára ilyen távolságtartó helytelenítéssel a tekintetében, ilyen jól nevelt rosszallással. Na persze, ezt a férfit nemrég elégítették ki az éjszakai légyottján. Ez már önmagában megmagyarázza, miért is képes ellenállni bármifajta vonzerőnek. – Ned? – kérdezte a férfi kíváncsian felvont szemöldökkel. – Gondolom, ez az úriember jelenleg nincs közöttünk, csupán gondolatban. – Pontosan – felelte Bea, állát a térdére támasztva, és kínosan ügyelve arra, nehogy úgy tűnjön, bántja, amiért Helene-nel töltötte az éjszakát. – És ön hogy van, Mr. Fairfax-Lacy? Nem jön álom a szemére? – Valahogy úgy – mormogta Stephen, és úgy nézett rá, mint egy ma született bárány. De mégis mit keres itt, a könyvtárban ahelyett, hogy csontos szeretője ágyában melegedne? Nem szép gondolat, emlékeztette magát Bea. Hiszen neked van kitömve a fűződ. Ez a gondolat egész felbosszantotta. – És mit keres itt, a könyvtárban? – kérdezte. – Azt hittem, más programja van ma éjszakára. – Milyen egyenesen fogalmaz – felelte a férfi, és közelebb lépve feljebb csavarta az olajmécses kanócát. – Azért jöttem, hogy megkeressem azt a verseskötetet, amelyből Lady Godwin versét választotta. – Miért, talán magán-felolvasóestet tart? – érdeklődött mézesmázos hangon Bea. A kis boszorka befészkelte magát a kanapéra, hegyes kis állacskáját a térdére támasztva. Úgy kuporodik ott, mint egy kisgyerek, és így, kiengedett hajjal akár diáklánynak is tűnhetne. Biztos az a kis gödröcske teszi ilyen sokatmondóvá az arcát. Meg ahogy a száját biggyeszti, mintha csak csókra várna. Stephen odalépett hozzá. – Miért pont azt a verset választotta ki Lady Godwinnek? – Talán nem tetszett magának? Így, közelről nem is tűnik olyan gyerekesnek. A haja, akár az izzó parázs. Gyönyörű, ahogy végigomlik a hátán, akárcsak az egész lány. – Lemosta az arcáról a sminket – állapította meg Stephen. Nem törődve az agyában sípoló vészjelzővel, leguggolt a lány elé, hogy tekintetük egy vonalba kerüljön. – Nézze meg az ember! – folytatta gúnyolódva. – Most látom csak, hogy a szemöldöke színe olyan, mint a sárgás százszorszépnek. – Inkább mint a rózsaszínnek – pontosított Bea. – És utálom a színét. És ha netán azt is meg akarná jegyezni, a szempillám színe is pontosan ugyanolyan. – Milyen furcsa. Hogy lehet, hogy nem olyan vöröses, mint a haja? Bea átölelte lábait, és az orrát ráncolta. – Ki tudja? Az egyik kishúgomnak vörös haja van, és gyönyörű vörös a szempillája. Az enyém viszont teljesen fakó, ha nincs kifestve. – Viszont nagyon szép hosszú. – Stephennek vissza kellett fognia magát, nehogy megérintse. – És göndörödik is. Azért legalább hálás lehetek, hogy hosszú, így legalább lehet valamit kezdeni vele. Ha befestem feketére, elég jól néz ki. Mert természetesen ilyen állapotban egy férfi sem láthatja a szempilláimat.

ELOISA JAMES

77

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Miért, én mi vagyok? – érdeklődött Stephen. Ő a maga részéről úgy vélte, Bea sokkal szebb és csábosabb így, mint amikor azt hiszi, hogy csábos. Most citromillata volt, nem pedig erős francia parfümillat lengte körül. Az ajkai gyönyörű halványrózsaszínűek, mint egy tavaszi kert virágai. – Azt hiszem, ön is férfi. De a kielégült férfiak sohasem érdekeltek. – Hogy maga milyen kimondhatatlanul undok nőszemély! És közönséges. – Nem értem, mi ebben olyan meglepő – felelte Bea, akit szemmel láthatóan nem hatott meg a kritika. – Bizonyára beszélgetett már életében olyan nőkkel is, akik nem voltak oly tiszteletreméltók, mint amilyen maga. – Az igazat megvallva, nem érdekelnek a bordélyházak. Máshol találom meg a magamhoz illő társaságot. Bea vállat vont. Nem Stephen volt az első, aki szerint ő is a fent említett intézménybe való, bár ő ezt ostobaságnak tartotta. Mert óriási különbség volt abban, amikor valaki időnként élvezettel veszi igénybe a férfiak társaságát, vagy ha ugyanezt pénzért teszi, és ha Stephen ezt a különbséget nem látja, akkor éppolyan ostoba, mint a többi férfi. – De hol is találta azt a verset? – lépett a férfi most a könyvespolchoz. – A saját könyvtáramban. Stephen erre meglepetten fordult meg. – Pajzán verseskötetekkel utazgat szerte az országban? – Nemrég fedeztem fel ezt a Richard Barnfield nevű költőt, és nagyon tetszik a költészete. Az a vers, amit Helene felolvasott, talán az egyik legérzékibb verse. De célba ért, nem igaz? Úgy loholt a nyomába, mint egy pincsikutya. – Nem is egyszerű kutya, hanem pincsikutya? – jegyezte meg a férfi, miközben visszament, és leült Bea mellé a kanapéra. A fejében megszólalt egy racionális hang, amely azt üzente, ne viselkedjék úgy, mint az imént említett pincsikutya. Testének azonban minden egyes porcikája azt kívánta, húzódjon közelebb a lányhoz. – Ha tényleg érdekli az a verseskötet, azt hiszem, Lady Godwin az asztalon hagyta. Stephen odament a könyvért, aztán visszaült a kanapéra a lány mellé. Nem akart most Beára nézni. Sűrű, aranyló szempilláit megvilágította a kandalló fénye. – Ha megengedi, kölcsönkérném – mondta, és lapozgatni kezdett a könyvben. – Engem pedig az lepett meg, hogy ön ismeri Samuel Daniel költészetét, habár a választott verse meglehetősen szidalmazónak tűnt. Tudhatta volna, hogy Lady Arabella magára veszi, ha olyan verset olvas fel, ami a korosodó hölgyeket kritizálja. – Én nem a kort kritizáltam – védekezett Stephen, és akaratlanul is előrenyújtotta kezét, majd megérintette a lány haját. Selymes volt és sima, ahogy az ujjai köré csavarodott. – Az a vers önnek szólt, meg a sminkjének. – Ennyit megértettem. – Bea úgy érezte, mintha a lábaitól indaszerűen kígyózna felfelé a forróság, egészen a karjáig, arra késztetve, hogy a férfi karjaiba dőljön. Fejét oldalra hajtva a térdére tette, és úgy nézett a férfira. Stephen elengedte a hajfürtöt, és a verseskönyvet kezdte tanulmányozni. Ki gondolta volna, hogy szereti a verseket? Olyan tökéletes angol úriembernek tűnt, azokkal az erőteljes, elegáns vonásokkal. Még azok után is, hogy vélhetőleg hancúrozott egyet az ágyban Helene-nel, tökéletesen jól fésültnek és jól öltözöttnek tűnt. Csupán a nyaksála hiánya árulta el korábbi ügyködését. – Hol hagyta a nyaksálát? – kérdezte Bea, pedig bárcsak ne tette volna. Mert nem akarta tudni a választ. – Megtaláltam a verset – felelte a férfi, és összevont szemöldökkel olvasni kezdett. – Uramisten, Bea, maga aztán nem hétköznapi ifjú hölgy! – Csak ha jó napom van. De hol is hagyta a nyaksálát? – Bizonyára Lady Godwin szobájában felejtette a földön, ahogy sietős mozdulattal letépte magáról, csak hogy mihamarabb az ágyban találhassa magát a szemérmes – vagy talán nem is olyan szemérmes – ELOISA JAMES

78

VAD SZERELEM

Csak Könyvek grófnővel. – Helene padlóján felejtette? – faggatózott tovább a lány, miközben féltékenység áradt szét benne. – Nem – felelte Stephen, és a könyv felett a lányra nézett. A szemében ülő komolyság és megrovó kifejezés megint azt üzente, hogy közönségesen viselkedik. Bea parázslóan csábos pillantást küldött felé, csak hogy bosszantsa. És sikerült is. – Nem szeretem, amikor rajtam kísérletezik – jegyezte meg némi indulattal. – Nem akar engem, Bea, úgyhogy ne színleljen. A lány újabb pillantást vetett felé, és ha a férfi nem olyan buta, akkor látta volna, hogy ez most valós. Hogy az ereiben pulzáló hamisíthatatlan vágy erősebb, mint amit valaha érzett. Ám a férfi természetesen nem látta. Helyette újra rosszallóan ráncolta a homlokát, aztán a zsebébe nyúlt, és előhúzta kravátliját. – Látom, megtalálta – jegyezte meg a lány ostobán. – Egy igazi úr mindig magánál hordja a nyaksálát – felelte Stephen, és hirtelen közelebb hajolt hozzá. Bea felemelte a fejét, és remélte, hogy most végre megcsókolja majd. Egy pillanattal később azonban a férfi szorosan a szemére kötötte a sálat. Bea érezte, ahogy elhúzódik, majd hallotta, hogy lapozgatni kezd a könyvben. – Csak szóljon, ha vissza akar térni a szobájába – szólalt meg udvariasan Stephen, bár egyértelmű vidámság ült hangjában. – Azt hiszem, így mindkettőnknek könnyebb. Bea egy pillanatra csak döbbent csendben ült. Még csak meg se rebbent. Karja továbbra is a térde köré fonódott. És nem látott semmit. Hirtelen életre keltek az érzékei. A férfi lába alig néhány centire volt az övétől, és, bár nem látta, emlékezetéből pontosan elő tudta hívni: combizmai kirajzolódtak a vékony gyapjúnadrág anyagán, amikor ült. Az ingét pedig hanyagul betűrte a nadrágba. Még a lába között meredező duzzanatot is látta, amit persze illedelmes hölgyek észre sem vettek. Bea kicsit fészkelődni kezdett. Ez rosszabb, mintha láthatná. Életre kelt benne minden érzéke, és lába között forróság öntötte el. Talán ha hátradőlne kissé, és úgy tenne, mintha nyújtózna egyet? A hálóingét párizsi szabók tervezték, és finom csipkéből varrták. Talán ez a hálóing megtenné helyette, amire ő nem képes: elcsábítani a férfit. Hogy legalább a töredéke feléledjen benne annak az izzó vágynak, amely most a lányt gyötri. Bea azonban korábban már mindezzel bepróbálkozott. Kicsit zavarba hozta a tudat, milyen eszközökkel próbálta eddig lángra kelteni a férfiban a szikrát. Úgy dörgölőzött hozzá, mint egy macska, előrehajolt, és mutogatta a dekoltázsát, de olyan sokat, hogy szinte már belefájdult a háta is. Ám egyik praktika sem vált be, a férfi érdektelen maradt iránta. Csak akkor akarta megcsókolni, amikor bőrig ázott az esőtől, és mindene csupa sár volt. Bea az ajkába harapott. Talán jobb lenne, ha most visszamenne a szobájába. Az őszinteség azonban azt mondatta vele, hogy addig nem mozdul, amíg a közelében van. Mert mi van, ha végül mégis megcsókolja, ha meggondolja magát, és… Ó, bárcsak a vers izgalomba hozná, ha már nekem nem sikerül, könyörgött Bea bármilyen istenségnek, aki csak hallotta. Ó, bárcsak nálam is azt a hatást érje el, amit Helene-nél! – „Ha bűnös dolog oly szép arcú férfiút szeretni” – olvasta a férfi. A hangja olyan mély és zengő volt, hogy Beának lúdbőrözni kezdett a háta. Nála mindenesetre meghozta a kellő hatást ez a vers. Érezte, hogy a férfi közelebb hajol. De ő egy tapodtat sem mozdult. – „Kinek borostyán színű hajfürtjei aláhullva aranyló keretbe zárják bájos, örömteli arcát…” Bea hátán újra végigfutott a hideg, miközben a férfi kezét a haján érezte. – Az ön haja sötétebb a borostyánnál, Lady Beatrix. Inkább olyan színe van, mint… – A bornak? – kérdezte ideges nevetéssel Bea. Teljesen kiszolgáltatottnak érezte magát így, bekötött szemmel. Ahhoz volt szokva, hogy a beszélgetést ő irányítja. ELOISA JAMES

79

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Nem rozsdás, inkább céklavörös. – Milyen költői! Nekem jobban tetszene, ha vörös rózsához vagy a tűzhöz hasonlítaná. – A céklaszín a sötétvörös és a narancs árnyalatának keveréke. – Mondhatom, csodás! Bea, a céklahajú! – Inkább mézédes – javította ki a férfi. – Persze nem tűnne olyan céklásnak, ha a versben írottak szerint gyöngyöket és virágot tűzne bele. Mert a vers szerint a borostyánfürtökben gyöngyök és virágok díszlenek. – Nem az én stílusom a virág – legyintett Bea. – Inkább a madártoll. A gyöngy olyan ódivatú. – „Ha bűnös dolog egy ilyen szerelemre termett leányt szeretni – olvasta a férfi –, akkor e bűnöm legyen az, melyet őérte vállalok, s mely szomorítja lelkem.” Bea alig kapott levegőt. Szomjazott a hangjára, és azt kívánta, a férfi is szomjazzon őrá. És hogy ez a hang azt mondja neki… – Nem jól olvasta a verset – szólalt meg szinte remegő hangon. – Az eredeti szövegben egy fiúról van szó, nem egy leányról. – Én viszont nem férfiakba szoktam beleszeretni – felelte Stephen. Nem bírja ki még egy pillanatig, hogy meg ne érintse a lányt. Becsukta a könyvet, és félrerakta. Bea még mindig összekuporodva ült, mint egy kiscica, és furcsa módon védtelennek tűnt a szikrázó szemek nélkül, amelyek folyamatosan küldözgették felé az üzeneteket. Stephennek szinte hiányzott ez a szempár. Ahogy kinyújtotta felé a kezét, észrevette, hogy enyhén remeg. Felemelte a lány állát, és leheletfinoman végigsúrolta ajkát az ajkán. Bea felsóhajtott. Lehetséges volna, hogy ő is úgy vágyik erre a csókra, mint én? A férfi most Bea nyaka mögé csúsztatta kezét. Azt azonban továbbra sem szerette, hogy nem láthatja azokat a csodás szemeket. Mert kit érdekel, ha neki is pontosan ugyanazt üzeni, mint több száz másik férfinak? Egyetlen gyors mozdulattal leoldotta a sálat Beáról, még mielőtt kinyithatta volna a szemét, majd két kezébe fogta az arcát, és újra megcsókolta, ezúttal erősebben, szinte követelve a viszontválaszt: olyat, amilyet más férfinak még soha nem adott. A lány ajkán nem érezte azt a világias mosolyt, amely gyakorta jellemezte. Édeskés, zabolázatlan íze volt, és élvezettel nyílt szét előtte. A férfi birtokba vette a száját, és azt üzente: akkor vagy az enyém, amikor én akarom, és nem akkor, amikor te. Bea szájának citromíze volt, egyszerre savanykás és édes, olyan hévvel üdvözölte a rá tapadó ajkat, amelyet nem lehetett színlelni. Ahogyan a teste remegését sem színlelhette, amely végigfutott rajta, ahogy a férfi magához vonta, sem a karja szoros ölelését, amellyel nyakát átfogta. Csodás volt ez a lány, hajlékony teste minden szöglete. Stephen legszívesebben megízlelte volna a térde mögötti részt, a hasát és a lába közét… igen, még azt is! Mert ő azt is engedné, efelől nem volt kétsége. Azok a tiszteletre méltó hölgyek, feleségek és özvegyek, akikkel eddig dolga akadt, még gondolni sem mertek volna ilyesmire. Stephen pedig sohasem próbálkozott, hiszen tudta, csakis egy kurtizánnal bátorkodhat ilyesmit tenni, aki pénzért hajlandó elviselni bármilyen megaláztatást. Bea azonban más volt… ez az édes, hajadon Bea… De mi az ördögöt művel? Hirtelen elrántotta magát tőle, a lány pedig felé hajolt, duzzadó ajkakkal, behunyt szemmel. Stephen még egyszer utoljára megízlelte, alig csak megnyalta a száját, de a lány felkínálta magát, és szinte magába szívta a nyelvét. A férfi keze egyszerre megmerevedett, miközben testét akaratlanul is a lány felé tolta. Ágyéka robbanásszerűen lüktetni kezdett, és elsötétült előtte a világ. – Ezt a trükköt meg hol az ördögben tanultad? – húzódott hátra a férfi döbbenten.

ELOISA JAMES

80

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Bea kinyitotta a szemét, és a férfi egy pillanatra értetlenül nézte: a tekintetében bársonyos puhaság, szinte ártatlan gyermekiség ült. Bizonyára sok férfit elvakított már ezzel a nézéssel. Tekintete most Stephenre fókuszált, és továbbra is sóvárgó, epekedő maradt. – Mármint ezt? – kérdezte halkan, és előrehajolt. Kis híján meglepte a férfit, de az gyorsan elhúzta magát. Bea felsóhajtott. Úgy tűnik, a puritán újra lenyelte a karót. Akkor most már fel is bosszanthatná, hiszen úgysem tervezi tovább csókolgatni, sem bármi mással próbálkozni. – Azt hiszem, Billy Laslettől tanultam – felelte. Most már tényleg vissza akart térni a hálószobájába, mert a helyzet kezdett nagyon kellemetlenné válni. – Helyesebben most már Lord Laslett, mivel az apja néhány hónapja meghalt. – Laslett tanította meg így csókolózni, és nem vette el feleségül? – kérdezte Stephen, és úgy érezte, mintha felnyársalták volna. – De igen, megkért – magyarázta Bea, és felállt. A térdeit még mindig gyengének érezte. – Többször is megkért, ha ettől nyugodtabb lesz, uram. Stephent keserű harag fogta el. Felállt, és a lány fölé tornyosult. – De legalább a nevére emlékszik – jegyezte meg szándékos durvasággal. Bea a szemét forgatta. – Nem volt olyan sok férfi az életemben, Mr. Fairfax-Lacy, hisz még csak huszonhárom éves vagyok. Akkor kérdezzen, amikor ötven leszek. De annyit azért engedjen meg, hogy kifejezzem elismerésemet az ön kitartása iránt. Elvégre nem minden negyvenéves férfi képes vidáman huncutkodni egy grófnővel, majd kis idővel később ilyen… lenyűgöző teljesítményt nyújtani… – tekintete azzal a férfi ágyékára siklott. A Stephen arcára kiülő indulat láttán Bea elégedetten elmosolyodott, és kisétált a szobából, magára hagyva Mr. Fairfax-Lacyt, kezében a pajzán verseskötettel. Lenyűgöző teljesítmény!

Tizenötödik fejezet Egy férfi bőrének nyoma

Esmének kétségei támadtak. A szíve majd kiugrott a helyéről, amikor az imént látta, hogy Jeannie az ablakhoz megy. Szorosan magára tekerte törülközőjét. – Talán mégsem olyan jó ötlet ez a mai éjszaka. Elvégre a baba bármikor megszülethet. – Igen, tudom – felelte a férfi egy kis szórakozottsággal a hangjában. – Én is pontosan tudok számolni, akárcsak te. Egész pontosan nyolc és fél hónapja volt tavaly júliusban, amikor te meg én együtt voltunk Lady Troubridge szalonjában. – Ez a gyerek Milesé – jelentette ki Esme, tökéletesen tudatában annak, hogy mennyire makacsnak tűnik. Nagyon fontosnak tartotta, hogy Milesnak tudhassa be ezt a gyereket, akire annyira vágyott. – Az még nem jutott eszedbe, hogy bármennyire is biztosra akarod venni, hogy ez a gyerek Milesé, talán tévedsz? Hiszen akkor még nem békültél ki a férjeddel, amikor mi ketten együtt voltunk, és élveztük egymás társaságát. ELOISA JAMES

81

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Miles és én a rákövetkező éjszaka békültünk ki – sietett hozzátenni Esme. Pedig tudta, nincs értelme a magyarázkodásnak. – Ez a baba könnyen lehet, hogy az enyém. A mi közös gyerekünk. Ha kicsit jobban utánaszámolunk, akkor az is kiderül, hogy holtversenyben állunk Milesszal, hiszen mindkettőnknek csupán egyetlen éjszakát adtál. – Biztos, hogy Milesé a gyerek. Ő annyira vágyott egy gyerekre! – A vágyak sajnos sohasem befolyásolták az apaságot. Esme pontosan tudta, mi áll a kijelentés hátterében. – Emlékszel, amikor meséltem neked anyám egyik leveléről? Arról, amiben megírta, hogy nem lesz ott a szülésnél? – Persze hogy emlékszem. – A férfi elkezdte kigombolni az ingét. – Utóiratban még hozzátette: reméli, tudom, ki a gyerek apja. Ennél rosszabbat nem is írhatott volna. Mert az igazság az, hogy nem tudom. Ha nem töltöttem volna veled egy éjszakát, akkor visszaírhattam volna neki nagy büszkén, hogy tudom, és akkor talán eljön, hogy segédkezzen a szülésnél. Talán ebben a pillanatban is itt lenne. – Remélem, azért ebben a pillanatban nem lenne itt – vonta a karjai közé Esmét a férfi. Hihetetlenül férfias illata volt, a kerti szagokkal keveredve. – Bárcsak másképp viselkedne az anyád! A férfi keze olyan vigasztalónak tűnt, ahogy a hátára tette. Nem csoda, hogy Esme megosztotta vele a legmegalázóbb titkait is. – Ugye tudod, hogy szeretlek? – tette föl a kérdést a férfi. Esme igyekezett óvatosan fogalmazni. – Szerintem te csak úgy érzed, hogy szeretsz, Sebastian. De tisztában vagyok azzal, mennyire hibásnak érzed magad Miles halála miatt. És hidd el, nem szükséges jóvátenned semmit. – Semmi köze ennek ahhoz, amit irántad érzek. – Ezt hogy mondhatod? – kérdezte Esme, és a férfi tiszta kék szemébe nézett. – Úgy, hogy amikor beléd szerettem, Miles még élt, és szeretőt tartott – magyarázta Sebastian, és ugyanolyan rezzenéstelenül nézett Esme szemébe. – Már akkor is szerettelek, amikor még jegyben jártam a barátnőddel, Ginával. Figyeltem, ahogy táncolsz, figyeltem, ahogy flörtölsz, és ahogy viszonyt kezdeményezel azzal az idióta Bernie Burdett-tel. Esme hátat fordított, szorosabban magára tekerve a törülközőt. Érezte, hogy mindjárt sírva fakad, és nem akart gyengének tűnni. – Esme! – szólalt meg a férfi. Esme hangos puffanással egy székre roskadt, nem törődve azzal, hogy a nedves törülköző esetleg nyomot hagy a selymen. – Tudom, hogy úgy érzed, szeretsz engem. De az az érzés nem szerelem, csak testi vágy. És szerintem te nem vagy tisztában a különbséggel. Sebastian elnézte őt egy pillanatig. Esme a könnyeivel küszködött. Hogy lehet, hogy nem érti, miért lehetetlen, amit kér? Nem mehet férjhez ahhoz a férfihoz, akiről úgy tartják, a férje halálát okozta! Soha nem ülne el egy ilyen botrány, és a gyermekét nem teheti ki már születésekor ennek. Sebastian odalépett hozzá, és a karjába vette. – Biztos megerőltető ez a te kertész izmaidnak – suttogta Esme, és arcát a férfi ingébe fúrta. – Veled nem az – felelte Sebastian, és az ágyhoz vitte a nőt. – Azt hiszem, ma estére már eleget beszélgettünk, drágám. Esme úgy érezte, elakad a lélegzete. Sebastian azonban a csábítás terén is éppolyan módszeresnek mutatkozott, mint az élet más területein. Először lejjebb csavarta a mécsesek fényét, majd megpiszkálta a tüzet a kandallóban, mielőtt visszament volna az ágyhoz. Esme ELOISA JAMES

82

VAD SZERELEM

Csak Könyvek nézte a férfi hosszú, izmos combjait, és próbált visszaemlékezni, hogy vajon akkor is ilyen izmosak voltak-e, amikor még csak egy egyszerű márki volt. Mielőtt még kertésznek állt volna Esme házában. Úgy gondolta, nem volt ilyen. Izmos volt ugyan, de korántsem ennyire duzzadóan, mint most. – Ó, Sebastian! – szólalt meg, és hangjából egyértelműen hallatszott, mire vágyna legjobban. Sebastian most a szoba másik végébe ment, és egy újabb lámpást oltott el. Csupasz hátán táncot járt a tűz fénye. Biztosan ing nélkül dolgozott, mert a bőre a derekától felfelé aranybarnás színt öltött, aztán a hátsóját, deréktól lefelé, természetes krémszínű bőr fedte. És volt még rajta két kis gödröcske… Esme azon kapta magát, hogy nyugtalanul fészkelődik a lábával, és hirtelen elvörösödött. Sebastian elfújt egy gyertyát, és éppen a kanóc tekerőjét tanulmányozta. Aztán végre megfordult. Esmének kiszáradt a szája, ahogy ránézett. A férfi szótlanul állt előtte, arcán leheletnyi mosollyal. Pontosan tudta, milyen hatással van az asszonyra. Combjain, hatalmas kezén és aranybarna bőrén megvillant a kandallótűz fénye… De ő csak mosolygott tovább, azzal a sokatmondó, sokat ígérő mosolyával. – Óhajt valamit, úrnőm? – kérdezte, szemében pajkos mosollyal. Esme csupán a lábai közötti olvatag forróságot érezte. Hogyan élhetett túl egyetlen éjszakát is e nélkül a férfi nélkül? És hogyan élhet túl egyetlen újabb pillanatot? – Annyira gyönyörű vagy – szólalt meg, és még magát is meglepte a hangjában bujkáló rekedtség. A férfi úgy lépett az ágyhoz, mint egy görög mitológiai istenség, egy arrogáns király és egy érzékien ördögi angol arisztokrata keveréke. Esmének ideje sem volt amiatt aggódni, hogy ő maga hogy néz ki. Ha egy nő olyan szerencsés, hogy képes egy ilyen férfit a hálószobájába csalni, kár hagyni, hogy egy hatalmas has az útját állja. Így aztán kényelmesen felült, karját a férfi felé nyújtva. Amikor Sebastian megállt előtte, Esme a lábát köré fonta, nehogy elszaladhasson. – Most megvagy! – mosolygott rá. – És mit teszel velem? – kérdezte a férfi, de ő egyáltalán nem mosolygott. Esme végigsimította egyik ujjával a férfi mellbimbóját, érzékelte a testén végigfutó halvány remegést, amely egészen a lábáig átjárta. Aztán keze lejjebb vándorolt, végigtapogatva az izmos, napbarnított lábat, aztán a hátsóját. A férfi visszatartott lélegzettel, némán figyelte. Esme ezzel szemben… egyszerre érezte mohónak és szerelmesnek magát. Azt akarta, hogy soha ne felejtsék el ezt az éjszakát. Ha jobban belegondolt, egyáltalán nem önzetlen gondolatok kavarogtak a fejében. Valahogy ilyenek: ha én nem mehetek hozzá feleségül, akkor legalább azt elintézem, hogy mást se akarjon feleségül venni. Ráadásul vadul sóvárgott ez után a férfi után, testének minden, napsütötte porcikáját kívánta. És mi mással kezdhette volna, mint a felé ágaskodó férfiassággal? Ahogy Esme előrehajolt, a férfi fojtott hangon mintha mondott volna valamit, de a szája melege elnyomta a hangot. Esme még közelebb húzta magához, kezével erősen fogva izmos tomporát, a férfi pedig homorított, átadva magát a gyönyörnek. A gyönyörnek, amit Esmétől kapott. Esme testét borzongó élvezet járta át, és még közelebb hajolt, szinte kínozta szerelmével a férfit. Az hangos sóhajokkal hajolt el tőle, hangjában olyan sóvárgás lüktetett, amelytől Esme szíve hangosan dobogni kezdett. A férfi azonban ekkor előrenyúlt, és karjával az ágyra tolta Esmét. Ő egy pillanatig ellenállt, de a férfi erős kezének nem bírt ellenállni, beleolvadt az érintésébe. Úgy érezte magát, mint egy gyenge kislány, aki a hátán fekve figyeli, ahogy Sebastian felette tornyosul. – Nem bírok tovább várni – szólalt meg leplezetlenül őszintén. Itt és most nem volt helye annak, hogy bármelyikőjük zavarban legyen.

ELOISA JAMES

83

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Az erős kezek az ágy végébe húzták. A férfi fölé tornyosult, két kezébe fogta arcát, és csókolgatni kezdte, amíg az asszony az izgalomtól már nem látott és nem hallott, csak egyetlen helyen érezte a férfit magában. És könyörgött a folytatásért.

Ugye emlékszel, hogy még szűz vagyok? – szólalt meg Sebastian egy idő múlva, és arcára újra kiült az a pajkos mosoly. Esme erre akaratlanul is elnevette magát. – Már nem vagy az. Sebastian mély hangjában vidámság csengett, ahogy a bőrét lehelve suttogott. – Emlékszel arra az éjszakára, amikor elvetted a szüzességemet, Esme? – Kezét a nő hasára csúsztatta. – Ez a gyerek az enyém is lehet – dünnyögte a hajába. – Vagy Milesé – felelte Esme, de a hangjából kicsengő hisztéria még őt is nyugtalanította. Behunyt szemmel dőlt a férfi vállára, és hagyta, hogy gyöngéden simogassa. – Nagyon boldoggá tesz a tudat, hogy ez a gyerek talán az enyém. – Sebastian nem tágított. – És mi történne, ha összeházasodnánk, de a gyerek Milesé lenne? Soha nem tudnád, mi az igazság. – Én úgy szeretném ezt a gyereket, mint a sajátomat – mondta a férfi. – Soha nem tudnám nem szeretni, Esme. – Tudom – felelte Esme megszégyenülten a férfi arcán látott kifejezéstől. – Ha engednéd, hogy részt vállaljak ennek a gyereknek az életében – folytatta, meleg kezét az asszony hasán pihentetve –, nem biztos, hogy az illemet tartanám a legfontosabb nevelési szempontnak. Nem mintha meg akarnám kérdőjelezni Miles akaratát, hogy belőled tisztességes asszonyt faragjon. De azt sem gondolom, hogy ez a legfontosabb a gyereknevelésben. – Esme nem láthatta a szemét, mert egy hajtincse eltakarta. Sebastian előrehajolt, és pillekönnyű csókokkal halmozta el az asszony hasát. – Meg kell értened, hogy pontosan azért nem akarok olyan lenni, mint az apám, amiért te felnézel anyádra. Az én apámat mindenki tisztelte és becsülte, de nekem nehezemre esik felidézni a keresztnevét. Esme most kisöpörte a férfi szeméből a hajtincset, hogy láthassa az arcát. – Te csodálatos anya leszel, Esme. Az asszony az ajkába harapott. Vagy ez, vagy a sírás, csakhogy eldöntötte, nem fog sírni. – Pedig aggódom – szólalt meg elhaló hangon. – Nincs miért aggódnod. Ez a gyerek szerencsés, hogy te vagy az anyja. – De nem is tudom… – Ezúttal már nem bírta visszatartani könnyeit. Elvakították a tekintetét. – Mégis miért aggódsz, édesem? – Benjamin miatt – felelte Esme. – Tudod, volt egy testvérem, Benjamin, aki kisbaba korában meghalt. Nagyon félek, hogy… – Igen, persze, emlékszem… meséltél Benjáminról. – Sebastian ekkor a karjába zárta Esmét, és ide-oda hintázott vele. – De a te kisbabáddal semmi sem fog történni. Megígérem! Együtt aludtak el, az asszony a férfi karjaiba gömbölyödve, mintha csak meg akarná védeni magát minden létező gonoszságtól. Amikor órákkal később Esme felébredt, Sebastian még mindig átölelve tartotta. A tűz már kialudt, a szobában pedig opálos félhomály uralkodott. A férfi mélyen aludt, hosszú szempillái sötétlettek, míg a haja úgy fénylett, mintha aranyból lenne. Esméből mintha minden félelem kiégett volna. – Sebastian! – szólította a férfit, aki azonnal kinyitotta a szemét. A tekintete sötétnek tűnt a félhomályban. Esme megnyalta a száját, és a könnyek meg a vágy sós ízét érezte rajta. – Hogy érzed magad? – kérdezte álmatag hangon. ELOISA JAMES

84

VAD SZERELEM

Csak Könyvek A hangja hallatán Esmében újra feléledt a vágy. – Azt hiszem, még nem hagytad rajtam a tested lenyomatát – súgta a fülébe. – Igazán? – vonta fel a szemöldökét a férfi. Hogy gondolhatta valaha is erről az emberről, hogy egy önhitt és kényeskedő arisztokrata? Biztosan vak volt. – Igazán – csóválta szomorúan a fejét Esme. – Sajnálom, úgy tűnik, minden erőfeszítésed sikertelen volt. – Meg kell bocsátanod esetlenségemet – búgta a férfi csábító hangon. – Tulajdonképpen még mindig szűz vagyok. – Egyik kezével eközben újra és újra végigsúrolta Esme mellbimbóját. Az asszony torkát fojtott sóhaj hagyta el. – Gyakorolnom kell – szólt a férfi mély torokhangon. Esme hátát villámcsapásszerű reszketés járta át. – Adnod kell nekem egy újabb esélyt. A nő erre nem tudott mit válaszolni. A férfi kezét most ajkai váltották fel, a keze pedig lejjebb vándorolt. Erőteljes, birtokló mozdulatokkal simogatta, amely nem kívánt szavakat. Esme hiába igyekezett elfojtani a torkából feltörő szaggatott kiáltásokat. Csak a férfi sima bőrével tudta befogni a száját, és nyelvét végigjáratni formás izmain. Jó egy órával később szólalt csak meg újra a férfi. – Olvastad a Rómeó és Júliát? – Természetesen, de csak egyetlenegyszer. Ha jól emlékszem, Júlia olyan bolond volt, hogy megölte magát a szerelme miatt. – Az én makrancos kis Esmém – csókolta meg apáskodva az orra hegyét Sebastian. – De hallom, hogy odakint motoszkál valaki. Hamarosan mennem kell. Az ablakon most már halványsárgán szűrődött át a fény a tavaszi falevelek mögül. Esme azonban nem volt hajlandó elfogadni, mit is jelentettek azok a zöldes fénycsíkok. – Megmasszíroznád a hátamat? – kérdezte, ügyet sem vetve a férfi iménti mondataira. Sebastian egyik hüvelykujját erőteljesen Esme gerincének alsó szakaszába nyomta. Az asszony mintha megfeledkezett volna arról, hogy a reggel mindig eljön. És hogy neki pirkadatkor már mennie kell. A függönyök alól erős napfény áradt be, Esme szobalánya pedig bármelyik pillanatban itt lehet. Az asszony akkorát nyögött a masszázstól, mint egy eksztázisban lévő nő. Csodás csípője krémfehér hullámként emelkedett ki hátából. – A hátam sokkal jobban fáj ma reggel, mint szokott – szólalt meg aggódó hangon. – Ugye nem gondolod, hogy valamilyen sérülést szenvedtem? Sebastian a hátára fordította Esmét, majd felülve, nevetve szemügyre vette hatalmas pocakját. – Nem hiszem – simogatta meg üdvözlőén a babát. Az ő kisbabáját. – Talán most már indulnod kéne – folytatta Esme. Arca sápadtnak és bosszúsnak tűnt. – Mikorra tervezed az indulást? – Mindig is szerettem Franciaországot – adott kitérő választ a férfi. Esme nem bánta, hogy nem mondja el, pontosan hová utazik. – Akkor igyál majd egy pezsgőt az egészségemre – mondta. – Nem akarsz könnyes búcsút venni tőlem? – Nem állok készen egy hisztériás búcsújelenetre – felelte Esme felcsattanva. Feltápászkodott az ágyból, Sebastian pedig talpra segítette. – Most már menned kell, mert Jeannie mindjárt itt lesz. Sebastian titkon elmosolyodott. Esme most a leggyengébb pontját próbálja megóvni, azt a szívet, amit a flörtök és csábítások alatt soha, senkinek nem adott, csak neki. Bár ezt talán még ő maga sem tudja. A férfi beburkolta asszonyát egy puha köntösbe, majd csodás hajfürtjeit hátratűrte arcából. – Gyönyörű vagy ma reggel – mondta, és arcát két kezébe fogta. – Nem is vagyok szép – húzódott el a kezétől Esme. – Borzalmas ízű a szám, és pokolian fáj a hátam. Semmi kedvem az érzelmeskedésre, Bonnington, ezért most megköszönném, ha kitalálnál egyedül, még mielőtt a személyzet felébred, és itt talál. ELOISA JAMES

85

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Sebastian engedelmesen nadrágot és inget húzott magára, miközben Esme nézte, ahogy öltözik. Már az utolsó gombot gombolta az ingen, amikor látta, hogy az asszony szeméből könnyek csorognak végig az arcán. – Édesem! – zárta őt a karjaiba. – Ne sírj! – Nem tehetek róla – zokogta Esme. – Tudom, hogy el kell menned, de annyira magányos vagyok nélküled. Ostoba vagyok és gyenge! De, tudod… – Szeretlek, Esme – szólalt meg a férfi. – Csak szólj, amikor szükséged van rám. És én rögtön itt leszek. – Most azt szeretném, ha elmennél. Nem engedhetem meg, hogy egy márki kertésznek álcázza magát a birtokomon. Ha ez kiderül, akkor a hírnevem örökre besározódik. Sebastian zsebkendőt nyújtott át neki. – Köszönöm! Nem is magam miatt aggódom a hírnevemért – folytatta zokogva hanem a baba miatt. De ezt te is jól tudod, Sebastian, ahogy azt is, hogy nincs mit tenni. Ezért most, kérlek, menj el! A férfi nem mozdult. – Menj már! – Esme könnyektől vöröslő szemmel nézett rá, zsebkendőjét gombóccá gyűrte kezében, Sebastian pedig érezte, hogy soha, senkit nem fog úgy szeretni, mint ezt a nőt. Előrehajolt, és finom csókot lehelt az ajkára. – Viszlát, szerelmem! – mondta, majd kezét Esme hasára tette. – És viszlát neked is, kisbabám! – Jaj, én ezt már nem bírom elviselni! – zokogott fel az asszony. – Ha most nem mész el, akkor még meggondolom magam. Kérlek, menj! Sebastian halkan kiosont az ajtón, ahol jobbra és balra nézett. Esme szobájába egy létrán át jutott be, amit a tetőszereléshez használtak, de a háznak ebben a részében még sohasem járt. Egyszer csak udvarias köhintést hallott a háta mögött. – Segíthetek valamiben, uram? A márki megfordult, és Esme komornyikját pillantotta meg, amint mélyen meghajolt előtte. – Maga Slope, ugye? – kérdezte. – Igen, uram. – Tudom, hogy az úrnője teljesen megbízik magában. És remélem, hogy nem él vissza a bizalmával. – A világért sem, uram – felelte Slope, hangjában alig észrevehető sértődöttséggel. – Az egyik munkás, Rogers, lopja a palákat, és pénzért továbbadja a faluban – tájékoztatta Slope-ot Sebastian. – Talán értesíthetné a munkavezetőt. És keressen egy másik kertészt, mert Lady Rawlings felmondott nekem. Slope újra meghajolt. – Hálásan köszönöm az információkat, uram. Megengedi, hogy elvezessem a mellékajtóhoz? – Igen, azt megköszönném – felelte Sebastian, és elindult a hajnali félhomályban.

Tizenhatodik fejezet Egy váratlanul kellemetlen találka

ELOISA JAMES

86

VAD SZERELEM

Csak Könyvek

Esme egy teljes órán át borogatta szemeit, de nem sikerült csillapítani a duzzadást. Amikor Arabella a szobába lépett, uborkapakolást javasolt, ám az sem segített. Esme kezdett rájönni, hogy egy összetört női szívet semmivel sem lehetett orvosolni. Azért küldtem el, mert nem tehettem mást, győzködte magát makacsul. Ez volt a legrosszabb az egészben: az a szánalmas, gonosz hangocska, amely a fejében egyre csak azt mondogatta, hogy ha tényleg szeretne, akkor nem ment volna el. Ha igazán szeretne… Aztán patakozni kezdett szeméből a könny, miért is nem tudott Sebastian különb lenni a többi férfinál, akit addig ismert? Miles sohasem szerette őt igazán. Sebastian azt állította, szereti, és talán valóban így is van. De most mégis úgy érezte, mintha szíven szúrták volna. Ha valóban szereti, nem ment volna el így, bárhogyan utasítja is Esme. Talán nem hallott arról, hogy hány nő hal meg szülés közben? Talán nem is érdekli? Az asszony mellkasában érzett sajgó fájdalom minden kérdésére választ adott. Sebastiant egész egyszerűen nem érdekelte annyira a dolog, amennyire Esme akarta. Óriási botrányt kavarva sikerült elüldöznöm Milest, futott át a fején egy tompa gondolat. Most viszont Sebastiant üldöztem el, csak hogy elkerüljem a botrányt. Pedig a helyzet most is ugyanaz. Mert ha a két férfi közül valamelyik igazán szereti, egyikük sem hagyta volna el. Harcoltak volna érte. Miles azonban udvariasan átengedte a terepet más hódítóknak, ő maga pedig egy másik asszony ágyában vigasztalódott… míg Sebastian egy fájdalmas mosoly kíséretében a kontinensre szökött, hogy megóvja Esme jó hírnevét. Ez a helyzet semmiben sem különbözött a korábbiaktól. Nagyon úgy fest, hogy Esme az a fajta nő, akit a férfiak könnyedén elhagynak. Szemébe újra könnyek tolultak, de olyan heves gyorsasággal, hogy Esme úgy érezte, mintha sohasem tudná abbahagyni a sírást. Aztán végül mégis abbahagyta. Néhány újabb uborkapakolást követően, egy órával később már azon tűnődött, talán mégis lemegy a szalonba. Ha másért nem, hát hogy válthasson néhány szót Helene-nel. Mert azért némi kíváncsiság élt benne a tegnap este történtek miatt. A szalonba lépve azonnal választ kapott minden kérdésére. Helene boldogabbnak tűnt, mint amilyennek Esme valaha is látta, a játékasztalnál ült Stephen Fairfax-Lacyvel átellenben, és éppen sakkoztak. Ez a játék minden tekintetben illik egy ilyen intelligens párhoz, mint amilyen az övék. Esme még a játék szabályait sem ismerte. – Üdv mindenkinek! – szólalt meg hangosan, Helene háta mögé állva. Stephen azonnal talpra ugrott, és átadta a széket Esmének. Az asszony hálásan leroskadt rá, Helene pedig mosolyogva intett búcsút a férfinak. Stephen meghajolt, és még mielőtt továbbállt volna, puha csókot nyomott a grófnő tenyerébe. Nem mondom, ezek ketten elég jól összemelegedtek, gondolta Esme. Mit nem tesz az emberrel, ha osztozik az ágyán valakivel… – Esme! – lelkendezett mosolyogva Helene. – Mit szólnál hozzá, ha meghívnánk Reest egy rövid látogatásra? Esme értetlenül nézett rá. Vajon tényleg jól hallotta, amit mondott? – Reest? Mármint a férjedet, Reest? Helene elnevette magát. – Igen, természetesen, arra a Reesre gondoltam. – Persze, persze, azt hívsz meg, akit csak akarsz – felelte Esme, majd kissé fanyalogva körülnézett. Winnamore és Arabella épp egy duettet gyakoroltak csembalón. Bea meglepő módon mintha hímezgetett volna. – Elvégre rajtam kívül senki nem törődik azzal, hogy hamarosan szülni fogok. Helene-nek ekkor tűnt csak fel, milyen furcsán fest a barátnője arca. Te jó ég, mi lehet vele? Végtelenül elgyötörtnek tűnt, és szemmel láthatóan rosszkedvű volt. – Hogy én milyen tapintatlan vagyok! – szólalt meg bűnbánó hangon. – Természetesen nem fogom meghívni a házadba Reest. De mondd csak, Esme, mi a baj? Esme a fogait csikorgatta. Úgy érezte, mintha a teljes idegösszeomlás határán állna.

ELOISA JAMES

87

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Nem azt mondtam, hogy ne hívd meg! – csattant fel. – Hisz úgyis nagy a vendégjárás most errefelé, miért ne jöhetne még valaki? Legalább Arabella is örülhet, hogy kiegyenlítődik a nemek aránya. Helene tétovázott. – Nem is tudom, egyáltalán eljönne-e. – Akkor én visszakérdeznék: miért akarod egyáltalán, hogy idejöjjön? Mert nekem elhiheted, hogy a szeretőkkel folytatott románcokat jobb távol tartani a férjek szeme elől. – Ebben azért volt némi tapasztalata. – Az én esetemben ez nem így van – halkította le hangját Helene. – Mi ugyanis megállapodtunk Stephennel, hogy fitogtatni fogjuk a kapcsolatunkat a férjem előtt! – Fitogtatni? – ismételte meg Esme. A háta úgy sajgott, mintha végighajtott volna rajta egy kocsi. Ebben is Sebastian a hibás, gondolta. Az elmúlt éjjel olyanokat művelt vele, amit az ő állapotában nem lett volna szabad. Talán örökre szóló sérüléseket okozott neki. – Ebbe Stephen is beleegyezett – suttogott tovább Helene. – Mármint mibe? – érdeklődött Esme. – Hogy fitogtassuk a kapcsolatunkat! – Az ég szerelmére, Helene – fakadt ki Esme –, mi az ördögről beszélsz? – Stephennel demonstrálni akarjuk Rees előtt, hogy még mindig kívánatos vagyok, és nem frigid – magyarázta Helene. Arca élénkvörös lett, annyira zavarba jött saját kijelentésétől, de továbbra is egyenesen Esme szemébe nézett. – Rees soha nem mondott rád ilyet! – szűkítette össze tekintetét Esme haragosan. – Vagy talán mégis ezt merte volna mondani az a semmirekellő? Helene bólintott. – Még szerencse, hogy nincs itt – sziszegte összeszorított fogai közül Esme. – Kitépném a végtagjait. A férfiak mind egyformák. Csibészek és gazemberek mind, egytől egyig! – Úgy látom, ma nincs valami jó kedved – állapította meg Helene, közelebbről szemügyre véve barátnőjét. – Aludtál te egyáltalán az elmúlt éjszaka? Sötét karikákat látok a szemed alatt. Mi a baj? Csak nem akar már jönni az a baba? – Nem. A szülésznő mindennap kijön a konyhából és megvizsgál, majd közli, hogy a természet teszi a dolgát. Annyira unom már ezt a mondatot! – Esme a széktámlának támasztotta fejét. A szalon mennyezetét gipszből faragott, szőlőfürtöket majszoló, kényes, duci angyalkák és istenségek díszítették. Az istennők mind karcsúnak tűntek. Nagyon karcsúnak. Ő viszont talán sohasem fog megszabadulni attól a súlyfölöslegtől, amit magára szedett. – Mit gondolsz a tervemről? – kérdezte Helene. – Miféle tervről beszélsz? – pislogott értetlenül Esme. – Esme! – szólt rá a barátnője határozott hangon. – Mintha nem lennél magadnál. Ne kísérjelek fel inkább a szobádba? Esme épp azon tűnődött, vajon az jót vagy rosszat tenne-e neki – illetve, hogy egyáltalán bármi hatással lenne-e most rá –, amikor megjelent az ajtóban Slope. – Asszonyom! – jelentette be olyan vészjósló hangon, hogy egyszerre minden szem rászegeződött. – Bonnington márkinét szeretném bejelenteni, aki rövid látogatásra érkezett hozzánk. Esme úgy kapta fel a fejét, mintha Slope az ördögöt emlegette volna. – Az lehetetlen! Helene veszélyt sejtett. – De mégis mit keres itt Lady Bonnington? A fia a kontinensen van. Nagyon remélem, nem azért jött, hogy a tavaly nyáron történtek miatt felelősségre vonjon téged! Mert ha erről van szó, azonnal kiteszem innen a szűrét? – füstölgött Helene bosszús hangon, akár egy csirkéiért aggódó tyúkanyó. Esme arcából kifutott a vér, térdében pedig furcsa gyengeséget érzett. – Azt hiszem, el fogok ájulni – suttogta. ELOISA JAMES

88

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Arra azonban nem maradt már idő. Lady Bonnington ugyanis már az ajtóban állt, tekintetét végigjáratva a szalonban jelenlévőkön. Esme hamarjában összeszedte magát, és talpra emelkedett. – Asszonyom! – szólalt meg erőtlen hangon. – Örömmel üdvözlöm önt a Shantill-házban! A márkiné szalmasárga, finom selyemből készült, fehér szaténbéléses kabátot viselt. Alatta feketével szegett ruha, amelynek mandzsettáját az akkoriban divatos francia csipkefodorral varrták körbe. Esme ízlése szerint tökéletesen festett, szinte félelmetesen. – Én úgyszintén örvendek – felelte az asszony, tetőtől talpig végigmérve Esmét egy kézi okulárén keresztül, erősen ítélkező tekintettel. És az udvarias társalgásnak egyszerre itt mintha vége is szakadt volna. – Lady Rawlings, önnek már csak néhány napja lehet hátra a szülésig. Ennek ellenére partit rendez a házában. Milyen különös és bátor lépés! – A parti az én lelkemen szárad – lépett az asszony mellé Arabella. – De micsoda meglepetés, hogy itt látlak, Honoratia! Milyen régen is volt, amikor még együtt jártunk iskolába! Te azonban semmit nem változtál az évek során. – Ezt gondolom, bóknak vehetem – felelte jeges hangon Lady Bonnington. – Mert az ember sohasem tudhatja, épp minek szánod a mondandódat, Arabella. – Minő balszerencse – vágott vissza mosolyogva Esme nagynénje. – Mert nálad mindig pontosan tudni, hogy mire célzol. Olyan kedvesen és világosan tudod minden gondolatodat megfogalmazni. De mi szél hozott ma erre? Nem mintha jelenléteddel nem emelnéd a nap fényét. Lady Bonnington nyomatékul koppantott egyet sétabotjával. – Én csupán az unokahúgoddal szeretnék váltani néhány szót – pillantott jelentőségteljesen Esmére. – De négyszemközt, ha megengedi. – Természetesen – felelte Esme, és mutatta az utat. – Kérem, kövessen a könyvtárszobába. – Esme kétségbeesetten igyekezett eltávolítani Sebastian édesanyját a legjobb barátnője és a nagynénje közeléből, akiket szemmel láthatóan majd szétvetett a kíváncsiság, hogy mi járatban lehet erre a nemes hölgy. Még szerencse, hogy Arabella valóban egy iskolába járt Lady Bonningtonnal. Csak bátorság, biztatta magát Esme a könyvtárba menet. – Jobb lesz, ha maga leül – utasította Lady Bonnington, botjával a kanapé felé mutatva. – Te jóságos ég, úgy fest, mintha egy vízilót készülne a világra hozni! – Azért azt aligha – nyögte ki Esme. Micsoda otromba nőszemély! Nem várta meg, hogy a márkiné helyet foglaljon, csak leült a kanapéra. – A fiam miatt jöttem – tért a lényegre rögtön Lady Bonnington, miközben maga is leült egy székre. – Csak nem azt reméli, hogy itt találja őt, nálam? – kérdezte Esme érdektelenséget színlelve. – Legnagyobb sajnálatomra azt kell mondanom: de igen. – Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom, de a fia nincs itt. Legjobb tudomásom szerint ő most a kontinensen él. – Nekem viszont ellenkező információim vannak. Ő maga tájékoztatott nemrég, hogy kétkezi munkásnak állt be a maga birtokán. És tudja meg, hogy ez nekem egyáltalán nem tetszik, Lady Rawlings! Nem támogatom a fiam döntését. Lehet, hogy korábban ön pimasz és felelőtlen életet élt, de biztosíthatom, hogy ezzel a kilengéssel egyszer s mindenkorra végleg kiírta magát az előkelő társaságból. – Miféle kilengésről beszél? – fakadt ki Esme. – Az ön fia tudtom nélkül jelentkezett erre az állásra. Később pedig a felszólításom ellenére sem volt hajlandó távozni! – Ezt mindjárt gondoltam – felelte Lady Bonnington furcsa elégedettséggel a hangjában. – Az elmúlt napokban máson sem járt az eszem, csak ezen. A vér nem válik vízzé. – Igazán? És mégis kinek a véréről beszél, asszonyom?

ELOISA JAMES

89

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Az apáméról. Az apám az a fajta férfi volt, akinek nem lehetett ellentmondani. Hihetetlenül konok ember hírében állt. Soha nem gondoltam volna, hogy a fiam ezt a tulajdonságát örökli, de most már tudom, hogy mégis így történt. Hát persze hogy nem hajlandó elmenni. Az apám se lett volna hajlandó. – Akárhogy legyen is, az ön fia mától nem dolgozik többé itt – magyarázta Esme. – Tudja, próbált valamit ködösíteni – magyarázta Lady Bonnington, ezúttal félreérthetetlen elégedettséggel. – Zagyvált valamit a szerelemről. De én nem azért neveltem, hogy ilyen ostobaságokkal foglalkozzon, és természetesen nem hittem neki. Egész éjjel azon tűnődtem, vajon azért háborodott-e meg ennyire, mert bűntudata van az ön férje halála miatt. De nem tűnt túl valószínűnek ez a teória. Az asszony ekkor előrehajolt, és éles sasszemét egyenesen Esme szemébe fúrta. – Az a gyerek a fiamé, igaz? Esme válaszolni akart, de nem jött ki hang a torkán. – Igaz vagy nem? – dübörögte a márkiné, botjával nyomatékul toppantva egyet. Esme összeszűkítette tekintetét. – Nem, nem az övé – felelte higgadtan. – A fészkes fenét nem! – kiáltott fel Lady Bonnington, és hangjában nyoma sem volt a tétovázásnak. – Az én fiam nem bolond. Sokat gondolkodtam a dolgon, és megállapítottam, hogy sohasem vétette volna el a hálószobaajtókat azon az éjszakán. Azért ment akkor be magához, mert maga viszonyt folytatott vele. Az ön férje pedig bizonyára csak egy udvariassági látogatást tett ott. Elvégre ország-világ előtt ismert tény, hogy az ő ágya Lady Childe hálószobájában volt. – Ez a gyerek a férjem, Miles Rawlings gyermeke! – Afelől semmi kétségem, hogy ön erre vágyik. És gondolom, titkon mindketten azt kívánjuk, bárcsak jobban bezárta volna azt a hálószobaajtót aznap éjjel. Esme arca lángolt a szégyentől. – Mégis mit képzel? – A lényeg az, hogy az én ostoba fiam azt a képtelenséget vette a fejébe, hogy ez a gyerek az övé, és ezért akarja most elvenni magát feleségül. – Ez a gyerek Milesé, és a Rawlings nevet fogja viselni, mert így van rendjén – szögezte le Esme, hangjában elfojtott indulattal. – Gondolkodjék tisztán, gyermekem! – vágott vissza Lady Bonnington. – Még ha sikerült is ágyba csalnia Rawlingst, az a gyerek akkor is minden valószínűség szerint a fiamé. Miles Rawlings egy gyenge fizikumú ember volt, ezt mindenki tudta. És gondolom, ön is tudott arról, hogy az orvosai nem sok időt jósoltak már neki, alig néhány hónapot. Hogy lett volna képes ilyen állapotban a gyereknemzésre? Ahhoz erős és egészséges szervezet kell, ezt maga is tudja. – Miles éppen elég erős volt hozzá – felelte Esme. – Az pedig sajnálatos tény, hogy Miles még a fia vagy a lánya születése előtt meghalt. De tudja, nem ez lesz az első hátrahagyott gyermek a világon. És emlékeztetni szeretném, Lady Bonnington, hogy Miles nevének megcsúfolását jelentené, ha ez a gyerek a születése után a Bonnington nevet viselné. – Tehát elismeri, hogy ez a gyerek akár az unokám is lehet – erősködött a márkiné, hangjában furcsa elégedettséggel. Esme válaszolni akart, Lady Bonnington azonban koppantott egyet a botjával. – Tudja, az én időmben nem aggódtunk annyira amiatt, hogy kinek a hálószobája volt épp nyitva. De engedje meg, hogy nyílt lapokkal játsszak: egyáltalán nem örülnék annak, ha a fiam egy magafajta, rossz hírű nőt venne feleségül. Ráadásul szeretném végre, ha a fiam tisztázhatná a nevét, és visszakerülne oda, ahová tartozik. – Száját összeszorítva egy pillanatra megállt. – Ugye nem kell tovább magyaráznom? Esme úgy érezte, majd szétveti az indulat.

ELOISA JAMES

90

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Az ön fia nem tartózkodik itt – ejtette ki tagoltan, minden egyes szónak nyomatékot adva. – Elküldtem őt. Ez a gyerek a férjemé, és semmilyen körülmények között nem fogok az ön fiához hozzámenni. Mert gondolom, tisztában van azzal, hogy Bonnington márki felelős a férjem haláláért. – Ön is éppen olyan jól tudja, mint én, hogy Rawlings bármelyik pillanatban meghalhatott volna. Esme azonban mintha némi tétovázást vélt volna felfedezni az asszony arcán. – Ha az ön fia akkor nem lép be a szobámba váratlanul, és nem kezd el dulakodni Milesszal a sötétben, akkor a férjem talán még most is élne – szögezte le határozottan. – Én ilyen körülmények között nem mehetek hozzá. Sohasem tudnám a gyermekem apjának tekinteni azt a férfit. – Mindig is meglepett, hogy a magafajta kicsapongó nőszemélyek milyen kényesek tudnak lenni – jegyezte meg Lady Bonnington. A beszélgetés mintha csöppet sem érzékenyítette volna el. – Igaz, az ön édesanyja az egyik legszertartásosabb nő a köreinkben. – Ekkor felállt, és a botjára támaszkodott. – A lényeg azonban most az, hogy ön nem hajlandó hozzámenni a fiamhoz. Bármi legyen is az oka. Most már csak a gyerek miatt aggódom. Mert ne értékelje alul a fiamat, hölgyem: ha ő egyszer úgy gondolja, hogy az a gyerek az övé, akkor bármi áron, de magával fogja önt vinni a skóciai Gretna Greenbe. Mert az apám vére nem válik vízzé. – Márpedig én nem fogok hozzámenni – közölte Esme. – Sem Gretna Greenben, sem a Szent Pál-székesegyházban. És még egyszer megismétlem, Lady Bonnington, hogy a fia már nincs a birtokomon. Úgy tűnik, jóval kevesebb eltökéltség szorult belé, mint azt ön gondolta. – Hiányzik magának, ugye? – kérdezte Lady Bonnington. Esme elvörösödött. Remek megfigyelő ez a vén szipirtyó! – Egyáltalán nem! – A fiam távollétében magam fogom megvárni a szülést, hogy megbizonyosodjak róla, ez a gyerek a családom sarja – közölte a márkiné. – Ha a gyerek Rawlingsé, akkor ezt az egész kis vitát a hátunk mögé tehetjük. – És azt meg honnan az ördögből fogja tudni? Az újszülött babák nagyon egyformák tudnak lenni – magyarázta Esme, és kezdte elveszíteni a türelmét. – Én úgy tudom, mind ráncosak és pirospozsgásak. – Ha az a gyerek Bonnington, akkor ugyanolyan anyajegyet visel majd magán, mint a fiam. – Nem! – kiáltott fel Esme. Sebastiannak valóban volt egy kisebb barna anyajegye a csípőjénél. Lady Bonnington halkan felnevetett. – Ne legyen olyan ostoba! Ez a fiam szégyenfoltja, csakis az övé! Mégis mit gondol, mi ez, egy tündérmese? Ránézek arra a gyerekre, és azonnal tudni fogom, hogy az én családom sarja-e vagy sem. A fiamat pedig tájékoztatom a tényállásról. És mivel ön nem akar hozzámenni, reménykedjen, hogy annak a gyereknek vörös haja lesz. Mert a mi családunkban nincsenek vörösek. Azzal elindult az ajtó felé, de még visszafordult. – Azért abban megegyezhetünk, hogy nem ilyen menyet reméltem magamnak. – Én pedig nem ilyen anyóst – vágott vissza Esme borotvaéles hangon. – Szeretném, ha minél hamarabb kiverné a fejéből ezt a gondolatot. – De azért bevallom, meglepően elfogadhatónak tartom magát – folytatta a márkiné, mintha Esme ott se lenne. – Ne feledje, maga Arabella Withers rokona, akivel iskoláskorom óta mindig is civakodtam. Annak is már jó pár éve, bár Arabella még mindig úgy próbál viselkedni, mintha alig lenne több harmincnál. És bár az ön hírneve nem éppen makulátlan, azért azt meg kell hagyni, van magában tartás. Esme szinte szikrázott a dühtől. Mégis parancsolt magának, és udvariasan meghajolt. ELOISA JAMES

91

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Ha megbocsát, akkor elvonulnék a lakosztályomba, hogy kiheverjem ezt a bókot. És közben buzgón imádkozzak a vörös hajszínért. Lady Bonnington szája enyhe mosolyra húzódott. – Ha jobban belegondolok, szinte magamra ismerek. Esme később megállapította, hogy talán ez a megjegyzése volt a legkegyetlenebb mind közül.

Tizenhetedik fejezet Biliárd

Vannak időszakok egy férfi életében, amikor az egyetlen dolog, amire vágyik, egy másik férfi társasága. Egy érthetetlen női praktikákkal és epés megjegyzésekkel tarkított vacsora után Stephen semmire nem vágyott jobban, mint egy alkoholgőzös, kártyázással és trágár viccekkel tarkított éjszakára. Sajnos azonban rajta kívül a házban tartózkodó egyetlen hímnemű egyed Winnamore volt, aki közvetlenül a vacsora után aludni tért. Sebaj, gondolta, így is maradt még két olyan helyisége a háznak, ahol Stephen biztosra vehette, hogy egyedül maradhat: a saját hálószobája és a biliárdszoba. Amikor azonban kinyitotta a biliárdszoba ajtaját, egy formás kis hátsóval találta szemben magát, miközben Beatrix Lennox az asztal fölé hajolva éppen lövéshez készülődött. Stephen abban a szempillantásban eldöntötte, hogy egyetlenegy nő társaságát talán mégis el tudja képzelni aznap estére. – Jó estét, Mr. Fairfax-Lacy! – üdvözölte a válla felett visszanézve a lány, majd egy piros golyót az asztal egyik falának koccantva, egyenesen a lyukba lőtt. A férfi szinte megbabonázva állt a helyén. A játékasztal fölé lógatott olajlámpások fényében a lány haja egészen tüzes vörösnek tűnt. Bea hihetetlenül elegáns mozdulattal egyenesedett fel, mintha pontosan tudná, milyen hatással lesz ez az egyetlen mozdulat a férfi ágyékára. – Ön tud biliárdozni? – fordult Stephenhez, és az asztalra rakta a golyókat. Stephen bólintott. Érezte, ahogy ereit lüktető forróság járja át, pulzusa minden egyes dobbanása a lány testének ritmusát követte. A lány összeterelte a tizenöt biliárdgolyót. – Háromszög alakzat? A férfi bólintott. – Hol tanult megjátszani? – kérdezte, majd az asztalhoz lépve kezébe vett egy dákót, és igyekezett természetesnek tűnni. Bea megvonta a vállát. – Tizenkét éves koromban rajtakaptam az egyik inast, amint épp a házi biliárdunkon játszott. Ha valaki más látja meg, azonnal elbocsátották volna. Én azonban megzsaroltam, és rávettem, hogy tanítson meg játszani. – Öné az első ütés – szólalt meg Stephen, csak hogy újra láthassa, amint lehajol. ELOISA JAMES

92

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Bea ránézett, és szemében olyan pajkos mosoly bujkált, hogy Stephennek lángra gyúlt az arca. Aztán egészen lassan az asztal fölé hajolt. Olyan vékony ruhát viselt, hogy szinte alsóneműnek tűnt az anyaga. A ruha egész halvány rózsaszínű volt, amely normál esetben pocsékul ment volna a hajszínéhez, de nála ez csöppet sem volt így. A ruhát áttetsző selyemfátyol borította, amelyre parányi liliomokat hímeztek. A több réteg áttetsző anyag csak még inkább kiemelte a lány idomait, és teste minden rezdülését követte. Bea szétlőtte a háromszöget, és a golyók minden irányba szétgurultak, mint amikor egy vízcsepp hullik a tányérra. Három azonnal bele is gurult a saroklyukakba. Stephen szemügyre vette az asztalt. – Jó játékos lehetett az az inas! – Ezt miből gondolja? – kérdezte a lány. – Abból, hogy maga kitűnően játszik – felelte a férfi, fontolgatva, melyik golyót lökje meg. – Ezzel arra céloz, hogy egy nő nem haladhatja meg a tanára képességeit? Az a helyzet, hogy Ned átlagosan játszott. Négy hónap után már rendre megvertem. – Oda fogok gurítani! – mutatott Stephen a jobb szemközti lyukra. Lehajolt, és kiválasztott egy golyót. Hányaveti pontossággal meglökte, a golyó pedig egy falat érintve, majd egy másik golyónak ütközve egyenesen a kijelölt lyukban kötött ki. – Ön, úgy látom, sokkal tehetségesebb játékos az inasunknál – jegyezte meg Bea. Stephen kiegyenesedett. – Sajnálom, ha félreértette a nők ügyességére vonatkozó megjegyzésemet. A helyzet az, hogy ön az első nő, akit biliárdozni látok. Bea vállat vont, s közben a hajából kiszabadult néhány rakoncátlan vörös hajtincs, majd előre csúszva selymesen puha vállára hullott. – Azt azért nem árt tudnia, hogy nehéz a nőknek olyasvalamit elsajátítani, amit senki nem hajlandó megtanítani nekik. De közben már választottam is golyót. – A kiszemelt golyót egy másiknak nekipattintva egyenesen a saroklyukba küldte. – Ezt nevezem! – kiáltott fel a férfi, hangjában némi csodálattal. Egészen közel lépett most a lányhoz. Megcsapta az orrát Bea francia parfümillata, amely vakmerő érzékiség füstös ígéretét hordozta. Bea a válla felett visszamosolygott rá, a férfi pedig legszívesebben az asztalra döntötte volna. Félrelökné a golyókat, és ott helyben, abban a pillanatban magáévá tenné. Vagy bárhol. – Én most azt a golyót választottam – szólalt meg fátyolos hangon. Bea kicsit félrehúzódott, aztán szemügyre vette a kiválasztott golyót. – Laposan akarja meglökni? Stephen bólintott. Ekkor vette észre, hogy látszólagos higgadtsága ellenére, a lány nyakában erősen lüktet az ütőér. Azon a gyönyörű, selymes nyakon, amit a legszívesebben megízlelne, és csókokkal borítana be. – Megengedi? – szólalt meg, magát is meglepve hangszínével. Finoman a lány hátára tette egyik kezét, és arrébb tolta. Aztán ugyanolyan lassan és célzatosan hajolt az asztal fölé, mint az imént Bea. Érezte a lány tekintetét a testén és a lábain. Ekkor kiegyenesedett. – Ez nehéz lövés lesz – jegyezte meg, végigpásztázva tekintetét a lányon. Bea arca egész halványan elpirult. – Ha nem bánja, levenném a felöltőmet, Lady Beatrix. – Bea! – javította ki a lány. – Szólítson csak Beának! Bea figyelte, ahogy a férfi leveszi magáról a zakót, és feltűri az ingujját. Stephen tisztában volt vele, hogy izmos testét bármelyik nő megcsodálná, még egy olyan nő is, aki feltehetőleg több más férfi testét is látta már. Stephen a parlamentben töltött hosszú órák feszültségét egy bokszklubban tudta csak levezetni. Azelőtt sohasem mutatta volna szándékosan kimunkált izmait, de Bea kedvéért…

ELOISA JAMES

93

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Újra az asztal fölé hajolt, és felkészült az ütésre, csípőjével majdnem súrolva a lányt. Az ujjai csodával határos módon nem reszkettek. A lökéstől a golyó finoman megpördült, majd két golyónak ütközve végül a kijelölt lyukban landolt. – Ön következik! – adta át az asztalt a lánynak. – Hm. Maga aztán tényleg jól játszik! Stephen most félretette minden óvatosságát és megkockáztatott egy mosolyt. – És nem csak biliárdban vagyok jó, Lady Bea. – Inkább csak Bea – felelte a lány, és a szemében megcsillant valami. Ellépett a férfi mellől, neki pedig nagy erőfeszítésbe telt, hogy visszafogja magát, és ne vonja félre. – Azt hiszem… azt a golyót fogom ellőni – szorította össze száját a lány. Micsoda kínokat élt át a férfi! Vajon mennyire tapasztalt Bea? Vajon hajlandó lenne olyasmit is megtenni, amit más hölgyek sosem? A csókja már sok mindent elárult róla. De vajon… Stephen fejében kavarogtak a képek, kínozták-gyötörték. A lány most az asztal szemközti oldalán állt. Lehajolt, felkészült a lökésre, Stephen pedig egyenesen a keblei közé látott. Bea mellei a vékony ruha alatt az asztal durva posztóját súrolták, úgy pihentek meg ott, mintha csak a tenyerében tartaná őket. Stephen megköszörülte a torkát, mire a lány egy pillanatra felnézett. Az arca most már lángvörösen izzott. – Azt hiszem, a középső lyukba fogom belőni a golyót – nyögte ki végül zavartan. – Javítani kellene a kéztartásán – jegyezte meg Stephen, miközben a lány előretolta a dákót, és felkészült a lökéshez. Bea felegyenesedett, és a szemében pajkos huncutság csillant. – És gondolom, egy jobb testtartást is tud javasolni? – Csak jobb kéztartást – ismételte meg a férfi. Bea a szemét rebegtetve nézett rá, ajkán féloldalas mosoly bujkált. – Mr. Fairfax-Lacy, örömmel tanulnék öntől egy jobb kéztartást! Mert tudja, nem az a fajta nő vagyok, aki nem nyitott az újra. De szeretném emlékeztetni arra, hogy fárasztó éjszaka elébe néz. Stephen felvonta szemöldökét. Volt valami ennek a lánynak a nézésében, amitől vakmerően jóképűnek, dekadensnek és vággyal telinek érezte magát, ami szöges ellentétben állt azokkal az érzésekkel, amelyeket komoly politikusként valaha is érzett. – A maga kedvéért készen állok bármire – felelte. – És kérem, szólítson Stephennek. Bea a játékasztalhoz támaszkodott formás csípőjével. Stephen elnézte egy darabig, miközben megint állatias érzések járták át. Ügy érezte magát, ahogyan utoljára kamaszkorában, amikor még a bőre alatt is átjárta valami ösztönös nyughatatlanság. Lassú mozdulattal lerakta kezéből a dákót, majd nyújtózott egyet úgy, hogy mellkasán megfeszült a finom lenvászon ing. A lány tekintete elsötétült. – De gondolom, egy újdonsült szeretővel rengeteg dolga akad egy férfinak, és nem marad ideje arra, hogy leckéket adjon. – Ezt majd én eldöntöm – jelentette ki könnyedén a férfi, és az asztalt megkerülve a lányhoz lépett. Úgy érezte magát, mint egy zsákmányára vadászó tigris. Bea mozdulatlanul állt a helyén, és megvárta, amíg Stephen a közelébe ér. A férfi a háta mögé lépett, mintha csak arra készülnének, hogy szeretkezni fognak, mintha a következő lépés az lenne, hogy ledönti a lányt a biliárdasztalra. Aztán szorosan Bea háta mögé állva, finoman az ágyékához tolta a lány gömbölyded csípőjét, és előrehajolt vele. – Ha kicsit kiegyenesítené a jobb vállát, akkor pontosabban tudna célozni. – Elégedetten nyugtázta, hogy a hangja teljesen normálisnak tűnik. Ekkor a dákó köré fonta a lány ujjait.

ELOISA JAMES

94

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Bea azonban nem az a fajta ártatlan kis bárány volt, aki csak úgy hagyja, hogy ledöntse egy tigris. Lassan felegyenesedett, a férfi teste pedig vele együtt mozdult. Aztán szembefordult úgy, hogy a férfi karjában találta magát, majd két kézzel az asztalra támaszkodott a háta mögött. – Mr. Fairfax-Lacy – szólalt meg bársonyos hangon –, gondolom, az imént nem a biliárddákót éreztem a hátsómban. Pontosan, mit is művel maga? Stephen most csöppet sem tűnt már elegáns angol úriembernek. Egyfajta férfias nyerseség és hencegés áradt belőle, olyan lendületes hímenergia, amit Bea még soha senkiben nem látott. – Éppen elcsábítom magát. – És ha nem kívánok elcsábulni? – Igazán? – Stephen előrehajolt, és ajkával a lány ajkát súrolta. – Tényleg nem, Bea? Mert mintha korábban azt mondta volna, hogy szívesen elcsábulna. – Nem invitálok az ágyamba nős férfiakat – felelte Bea halkan, de a hangja határozottan csengett. – Én nem vagyok nős! Bea vállat vont. – Viszont már Helene-é, én pedig nem szoktam férfit más nőktől elcsábítani. Stephen most felkapta a lányt, és a lószőrrel bevont biliárdasztalra ültette. A lány ajkai halvány cseresznyepirosak voltak. Lekopott már róla a rúzs. Majd ha engedi, Stephen végigjáratja nyelvét azokon a piros ajkakon, és finoman megharapdálja az alsó ajkát. – Jelenleg egyetlen nőé sem vagyok – mondta fátyolos hangon. Aztán lejjebb engedte fejét, és száját a lány halványpiros szájára szorítva csókolgatni kezdte. Bea egy pillanatig elgyengülve tűrte a csókot, száját enyhén szétnyitotta, hogy a férfi csillapítsa étvágyát. Aztán hirtelen olyan határozottsággal tolta el magától, mintha egy jól nevelt hercegkisasszony ülne ott. – Viselkedjék, uram! – Bea – szólalt meg a férfi, úgy ejtve ki ezt az egy szót, hogy abban minden érzés benne csengett, amit érzett. – A hűség egy házasságban teljességgel elvárható. Helene és én azonban nem tettünk semmiféle esküt egymásnak. Csupán barátok vagyunk – Most egyenesen a lány szemébe nézett. Beának meleg, barna szeme volt, egészen halvány, zöldes árnyalattal, amely ellenállhatatlanná tette a pillantását. – Barátok? – kérdezett vissza a lány értetlen hangon. – Önnek nagy gyakorlata van abban, hogy szépítse a szavak jelentését, Mr. Fairfax-Lacy. – Elvégre politikus volnék – felelte Stephen cinikus mosollyal. – Azt hittem, nem akar tapasztalt nőt szeretőnek. Mármint, ha túl sok tapasztalattal rendelkezik az illető – pontosított Bea. Ahogy Stephen a lányra nézett, átkozta magát az ostobasága miatt. – Az egy kegyetlen és meglehetősen goromba megjegyzés volt a részemről – válaszolta meg a lány kifogását. – Kérem, bocsássa meg, de most annyira kívánom magát, hogy… – Majd még megfontolom – szólalt meg Bea, és felállt. Stephen testében lüktetni kezdett a vágy, egész testén végigfutott egy remegés. Halványan felmerengett benne, mi is történik vele. Hogy tudja ez az aprócska, pimasz és csöppet sem szűzies lány így elcsavarni a fejét? – Még nem fejeztük be a játékot – közölte rekedtes hangon. Beának erre mosolyognia kellett, és a cseresznyepiros ajkak finom rándulása láttán a férfi szíve örömtáncot lejtett. Úgy tudott ez a lány mosolyogni, hogy attól az egész lénye ragyogott. – Nem is kell befejezni – biccentett az asztal felé –, mert az utolsó lövésem után már nem tud nyerni.

ELOISA JAMES

95

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Stephen ekkor a karjába kapta, szorosan magához ölelte, és szájával elhallgattatta a nevetését, aztán hevesen birtokba vette az ajkát, nyelve ugyanarra a ritmusra mozgott, amire egész teste vágyott. – Annyira kívánlak, Bea – nyögte elfúló hangon. A lány lassan kinyitotta a szemét, és tekintetében most újra az az álmatag érdeklődés ült, ami korábban is ott lakott. Teste a férfi testébe olvadt, csöndre intette ajkával, testének édes reszketése azonban a szavak helyett is beszélt. – Talán versekkel el tudnálak csábítani? Mert gondolom, ez a legjobb módszer. – Stephen lassú, kimért hangon beszélt, miközben kezével végigsimította a lány hátát. Amikor Bea rápillantott, a szeme inkább zöldnek tűnt, mint barnának, egzotikusan szép volt, arcán egyetlen huncut gödröcskével. Mégis volt valami a tekintetében. Mintha számított volna Stephen reakciójára. És Stephen nem az övével egyező lüktető sóvárgást érzett benne, hanem valamiféle elégedettséget. Nem kétséges, hogy a férfiak folyton udvaroltak Lady Beatrixnek. A lány szépsége és híre úgy vonzotta őket, mint az éjjeli pillangókat a tűz fénye. Bea úgy öltözött, hogy kívánatosnak és vonzónak találják, és azért sminkelte magát, hogy még egzotikusabbnak lássák – és elérhetőnek. Minden férfit el akart csábítani, aki csak körülötte volt, és Stephennek nem volt kétsége afelől, hogy a férfiak éltek is ezzel a lehetőséggel. Mégis, mintha Bea nem adta volna meg magát teljesen. Mintha örömét lelné ebben, de soha nem veszítené el a fejét, nem esne önkívületbe. Márpedig Stephen csak ezt az egyet akarta, hogy önkívületbe essen, semmi mást. – Meggondoltam magam, inkább nem akarlak elcsábítani – engedte le hirtelen a karját, majd visszatűrte az ingujját. Lopott pillantást vetett Beára. A lány meglepettnek látszott, de nem úgy tűnt, mintha nagyon megviselné a kijelentés. – Inkább megvárom, amíg te udvarolsz nekem. Elvégre, ahogyan azt kedvesen meg is jegyezted, az elkövetkező napokban sok dolgom lesz. – Én nem szoktam udvarolni – jelentette ki Bea büszkén felszegett fejjel. Stephen a játékasztalnak támaszkodva nézte a lányt. Soha, de soha nem érezte még ilyen elevennek és kívánatosnak magát. Szándékosan széttárta kissé a lábait, és figyelte, ahogy a lány futó pillantást vet rá, majd elfordult. – Soha nem találkoztál még olyan férfival, akire kétségbeesetten vágytál volna? – Eddig szerencsére… – felelte Bea, majd elhallgatott. Valami szemmel láthatóan történt vele. Stephen tekintete a lány mellére siklott, teste egyik legérzékenyebb pontjára. – Persze a kérdés itt az, hogy egyáltalán érdemesnek tartasz-e arra, hogy versenybe szállj. A lány szája enyhe mosolyra húzódott. Nyilvánvalóan látszott, hogy ő sem egy tapasztalatlan kis fruska. – Majd végiggondolom a dolgot – jelentette ki komoly hangon. – Tudod, abban sem vagyok biztos, hogy Helene miért akart elcsábítani téged. Egy ilyen józan gondolkodású politikust… Furcsa. – Miért, semmi vonzót nem találsz bennem? – A kérdés ott lebegett kettőjük között a levegőben. – Nos, talán a hangodban van valami – felelte a lány. Stephen ettől kicsit felvidult. Tehát tetszik neki a hangom! Odalépett Beához, és azon a sötét, kellemes hangon szólalt meg, amelyet addig csak bizonytalan politikusok meggyőzésére használt, de egy nő előtt soha. – Ez esetben csak remélni tudom, hogy ez a hang elég hatásos ahhoz, hogy meggyőzzön, érdemes csatába állni értem. Bea sötét szemmel meredt a férfira. Stephennek kétsége sem volt afelől, soha nem távozott még férfi úgy tőle, hogy ne könyörgött volna többért. Egyik ujjára ráakasztotta a felöltőjét, és hanyagul a vállára lendítette. Aztán elindult az ajtó felé, miközben olyan idegen, férfias vakmerőség járta át, hogy szinte nevethetnékje támadt. ELOISA JAMES

96

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Stephen? – szólt utána a lány olyan halkan, hogy szinte suttogásnak tűnt. A férfi természetesen megállt. Mert ez a lány egy igazi szirén, és ő követné bárhová, még ha ezt a lány nem is tudja. – Biztos vagy benne, hogy megéri küzdenem? Érsz annyit, hogy két nő is vetekedjen a kegyeiért? A férfi arcán fenségesen büszke mosoly suhant át. – Efelől semmi kétségem, Bea. Számomra az egyetlen kérdés csupán az marad, vajon melyik nő fog megnyerni magának. Bea vállat vont. – Én biztosan nem, mert nem szoktam udvarolni. – Nagy kár – felelte a férfi, majd sarkon fordult, és kisétált az ajtón. Bea döbbenten meredt a bezáródó ajtóra. Ned óta soha, egyetlen férfi sem hagyta őt faképnél. Ő pedig azóta meglehetősen leegyszerűsítve látta saját, társaságban betöltött szerepét. Ha kicicomázza magát, a férfiak körülrajongják. Ez a férfi viszont dühítő, vagy talán pont emiatt annyira érdekes? Bea úgy érezte, inkább meghalna, minthogy ő vadásszon le egy férfit – ő, akinek a társaságban már híre van! Ezt teljesen világosan látta. Mert akadt ugyan néhány szeretője – bár jóval kevesebb, mint amennyit Stephen gondolt –, de Ned óta soha egyetlen férfival sem hitette el azt, hogy kétségbeesetten vágyik a társaságára. Mert nem is vágyott. Egyszerűen csak élvezte a férfiak társaságát, ez minden. És ha ez a Mr. Fairfax-Lacy valami közönséges és különleges érdeklődésre számít a részéről, akkor csalódni fog.

Tizennyolcadik fejezet Az érdeklődés fokozódik

Rees Holland, más néven Godwin gróf pocsék hangulatban volt, ahogyan azt a komornyik is megállapította odalent. – Kapott valami levelet a feleségétől – magyarázta Leke. Rosy, a földszinti szobalány, aki mellesleg Leke unokahúga volt, a szája elé kapta kezét. – A legutóbbi kimenőmön láttam egy pantomimelőadást, amelyben a férj mérgezett szerelmes levelet küldött a feleségének, aki miután megcsókolta a levelet, meghalt. Talán a grófnő is látta ezt a pantomimot, és megmérgezte a férjét! – Meg is érdemelné – dörmögte Leke. Nem kedvelte túlságosan Godwin grófot, mert nehéz volt vele dolgozni, és rendetlen volt a háza. Másfelől viszont a gazdája mégiscsak egy gróf volt, ami előnyt jelentett. A gróf heves vérmérséklete azonban rontott a helyzeten, nem beszélve arról a cukorfalatról, aki a grófné hálószobáját elfoglalta. – De most már menj, mert sok a dolgod! – Csak azt ne mondd, hogy a gróf úr megint kávét loccsantott a papírjaira! – dühöngött Rosy. – Ha nem szedi össze azokat a papírokat, akkor másik munka után nézek! Hogy lehet úgy kitakarítani, hogy a földet elborítják a papírjai? ELOISA JAMES

97

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Te csak hagyd békén azokat a papírokat – förmedt rá Leke –, mert sokat érnek. Most egyébként sem a kávé ömlött ki, hanem egy virágos váza, amit a cafka a zongora tetején felejtett. – Csak ne lenne olyan heves vérmérsékletű a gróf úr – panaszkodott Rosy. – Nem is értem, hogy bírja elviselni a cafka. A cafka nem volt más, mint Alina McKenna, egykori operaénekesnő, aki fülig beleszeretett a heves vérmérsékletű grófba. A kifejezést nem negatív értelemben használták, mert Leke és az unokahúga mindketten kedvelték Linát, ahogy magát nevezte. No, nem mintha egy effajta nőt igazán kedvelni lehetett. De jóval könnyebb volt vele dolgozni, mint több más, erényesebb hölggyel, Leke már csak tudta. A férfi vállat vont. – Adj hálát az égnek, hogy az úr legalább távozott. – Hová ment? – Azt meg honnan tudjam? Minden bizonnyal a felesége levelével kapcsolatban intézkedik. De most már tényleg munkára fel, Rosy! Még mielőtt a cafka hazaérne. – Rosy mamája kizárólag azért engedte a lányát egy ilyen rossz hírű házban dolgozni, mert a nagybátyja felügyeletére bízta őt. Leke pedig komolyan vette feladatát, és úgy szervezte a lány munkáját, hogy lehetőleg ne találkozzék gyakran a ház lakóival. – Legjobb lesz, ha a szalonban kezdem a takarítást – mondta Rosy. Ritka alkalom volt, amikor a ház ura nem tartózkodott abban a helyiségben, és nem püfölte éppen valamelyik zongorát. Most viszont bizonyára vízben úszik minden odabent. Rosy kis idő múlva már rohant is vissza, és ott találta a nagybátyját, amint éppen ezüstöt fényezett. – Megvan a levél! – kiáltotta. – A felesége levele. Az úr összegyűrte, és otthagyta a zongora tetején. – Rosy kinyújtotta egyik kezét. Leke tétovázott. – Vedd már el, John bácsi! El kell olvasnunk, ezt te is jó! tudod! – Nem lenne szabad. – A mama megöl, ha nem olvasod el – közölte Rosy fenyegető hangon. Ebben igaza volt. Rosy szegény anyja, Leke egyetlen nővére naphosszat csak otthon ült, és Rosy testvéreit pesztrálta. Alig várta, hogy meghallja a legújabb szaftos pletykákat a grófról. A pletykákat éppúgy várta, mint a cafka által lapozgatott pletykalapokat, amelyek végül mind nála kötöttek ki. Leke összeszorított szájjal jelezte nemtetszését, majd kisimította a papírlapot. – Valóban a grófnőtől érkezett – erősítette meg. – Úgy tűnik, valahol Wiltshire-ben tartózkodik. – Közelebbről szemügyre vette az irományt. – Valami Shambly-ház? Nem, az nem lehet! – Nem mindegy, hogy hol van? – vágott közbe türelmetlenül Rosy. – Olvasd már, mit ír! És hova ment a gróf? – Rees… – olvasta Leke –, súlyos skarlátban szenvedek. Ha szeretnél élve látni, azonnal látogass meg! Rosy a szája elé kapta a kezét. – Jaj, ne! Leke újra végigolvasta. – De igen, pontosan ez áll a levélben. Szerintem ez egy kicsit fura – egyébként is, mi az a skarlát? – Biztos valami szörnyű betegség – magyarázta Rosy, két kezét összecsapva. – Istenem, szegény grófnő! Remélem, nem fog maradandó károsodást szenvedni. – De hisz soha nem is találkoztál vele! Csak nem sírsz? Rosy a könnyeit törölgette. – A grófnő valahol a férje után epekedve várja, hogy visszamenjen hozzá, de most meg már talán túl késő! ELOISA JAMES

98

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Használd már a fejedet, lányom! Ha a gróf felesége lennél, te epekednél utána? Rosy tétovázott. – Hát nem csúnya férfi! A nagybátyja gúnyosan felhorkant. – Na persze, szép… mint egy vadkan! Gondolkozz már, Rosy! Te szívesen lennél egy ilyen férfi felesége? – Dehogy lennék! Túlságosan öreg, és rendetlen is… – A grófnő jól megvolt nélküle. De furcsa ez a hír. Mi is az a skarlát? – Mama biztosan tudni fogja – felelte Rosy. – De két hétig egyikünk sem kap kimenőt – legyintett a nagybátyja. – Ma délután attól még elmehetnél hozzá – könyörgött Rosy. – Ugye tudod, hogy megteheted? Az uraság vidékre ment a felesége halálos ágyához! – A lány arca égett az izgalomtól. Leke habozva pillantott a papirosra. – Elvégre az úrnő haldoklik, tudnunk kell, mi a baja… Mert mi van, ha az emberek megkérdezik? – Nem értem, miért olyan fontos ez. Ha az úrnő meghal, akkor nem kell mást tennünk, mint gyászolni. Mármint ha az uraság is gyászolni akar. Mert lehet, hogy a cafkával minden megy tovább, ahogy eddig. – Nem, az nem lehet! – morzsolta kezeit Rosy. – Talán ettől majd megjön az esze! Talán majd… – Ne álmodozz, lányom! Most eredj vissza a szalonba, és fejezd be a takarítást, míg én végzek az ezüstökkel. Ha befejeztem, talán majd elsurranok anyádhoz. Rosy és a nagybátyja aznap este találkoztak újra. A gróf nem vezetett nagy háztartást, ami egyfelől rendhagyó szokásaival, másrészt azzal magyarázható, hogy egyetlen szolgáló sem kívánta jó hírét bepiszkolni egy ilyen erkölcstelen házzal. A vacsoránál csupán a szakácsnő, Rosy, a nagybátyja és három inas ült a konyhában, akik közül egyik sem tűnt túlzottan intelligensnek. Rosy elmesélte a szakácsnőnek a délutáni események részleteit, mielőtt Leke elfoglalta volna helyét az asztalfőn. Rosy megvárta, amíg a nagybátyja elmond egy rövid étkezés előtti áldást, majd izgatottan kérdezgetni kezdte: – Mit tudtál meg, bácsikám? Mama elmondta, mit jelent az a skarlát? – Az anyád okos asszony – felelte Leke, és vett az elé nyújtott tálról egy szelet marhasültet. – Ne nyúlj kézzel a közös tálba, James! – dorgálta meg az egyik inast. James gyorsan elhúzta a kezét a táltól, Leke pedig szigorú bólintással nyugtázta. – Valóban tudta, hogy mit jelent a skarlát. – Én azt hittem, a skarlátot általában gyerekek kapják el – szólt közbe a szakácsnő. Testes, pirospozsgás arcú asszonyság volt, aki folyton mosolygott, és egyszer még magának a walesi hercegnek is főzött. A herceg szerint az asszony igazi zseni volt a konyhában. Godwin grófnak évente száz guinea-t kellett fizetnie, hogy a házánál maradjon. – Ez így is van – bólogatott Leke. – Magának pont olyan élesen vág az esze, mint Rosy mamájának. Ezt a betegséget általában gyerekek kapják el. A nővérem még nem hallott arról, hogy felnőtt szenvedjen tőle. – De hiszen a grófnő már nem gyerek – állapította meg Rosy értetlenül. – Én ismerek valakit, aki felnőtt korában lett kanyarós, és bele is halt – szólalt meg újra a szakácsnő. – De mondja csak, Mr. Leke, hogy ízlik önnek ez a pástétom? – Mivel az asszonyt zavarta, hogy a házban soha nem járnak vendégek, minden főzőtudományát a személyzeten élte ki, azzal a felkiáltással, miszerint „Nehogy kijöjjek a gyakorlatból!”. A ház ura a számlák átnézésekor mellesleg észre sem vette, milyen sokat költenek ételre. Gazdag volt, akár egy krőzus. – Nagyon ízletes – dicsérte Leke a pástétomot majszolva. – Van benne fehér bors is, igaz? ELOISA JAMES

99

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Így igaz – felelte a szakácsnő. – Szeretem, ha egy férfi ért a fűszerekhez – mosolygott Leke-re, majd Rosyhoz fordult. – Tudod, az emberek furcsa dolgokba tudnak belehalni. Senki sem tudja előre, kinek milyen véget szán a sors. Nemrég például arról mesélt valaki, hogy egy férfi elment lovagolni fényes nappal, és…

Tizenkilencedik fejezet A csábítás művészete

Esmének két teljes napra volt szüksége ahhoz, hogy a szíve köré kemény burkot növesszen, és kiverje fejéből a márkinét. A történetet a maga részéről lezártnak tekintette. Igaz ugyan, hogy Sebastian anyja még a házban tartózkodott, de a nap nagy részében Arabellával társalgott, és csak időnként vetett oda Esmének egy-egy goromba megjegyzést, ezért a jelenléte csöppet sem tűnt fontosnak. Sebastian viszont elment, akárcsak Miles, és akárcsak az összes többi férfi. Esme elhatározta, soha többé nem gondol Sebastianra. Ez persze nem gátolta meg abban, hogy hajnalonként, ébredés után hosszasan elmerengjen. Még szerencse, hogy Sebastian visszautazott Franciaországba, gondolta Esme, mert a végén még elhittem volna neki, hogy szerelmes belém. Amilyen buta vagyok! De persze, ahhoz nem szeretett eléggé, hogy ellentmondjon, amikor elküldtem. Egyszerűen csak fogta magát, és elment. Bizonyára arra számít, hogy Esme majd türelmesen megvárja, amíg ő végiglátogatja a francia borospincéket. De miért sírna egy ilyen férfi után? A szívében érzett űr helyét kezdte megtölteni egy erős és kifejezetten hasznos indulat. Az ő hibája, amiért még az anyját is el kell viselnem, gondolta. Sőt az is az ő hibája, hogy egy elefánt nagyságú gyermeket hordok a hasamban (bármilyen képtelenségnek tűnik). Az ő hibája továbbá, hogy férj nélkül maradtam, ráadásul olyan kellemetlen helyzetben, hogy még azt sem tudom, ki a gyerek apja. Mindent egybevéve ez az egész mostani állapot Sebastiannak köszönhető, és nagy kár, hogy nem maradt itt annyi időre, hogy ezt mind a tudtára adhassam, folytatta a töprengést. És ha most, ebben a pillanatban itt állna, a szobámban, akkor elmondanám neki, hogy semmi nyomot nem hagyott a testemen és a lelkemen. Fáradozásainak egyetlen eredménye az, hogy fáj a hátam, és azt kívánom, bárcsak soha többé ne kerülne a szemem elé. Ekkor Esme összeszorított szájjal magára parancsolt, hogy hagyja abba a pityergést. Persze, ha a férfi is olyan emlékeket őriz arról az éjszakáról, amilyet Esme, akkor nem biztos, hogy hinne neki. Az egyetlen megoldás az lesz, hogy Esme őrülten flörtölni kezd más férfiakkal. Sőt talán még a flörtnél is többet tesz. Mert miért hagyná, hogy Sebastian azt gondolja róla, holmi könnyűvérű nőcske, akinek bármikor bejárkálhat a hálószobájába, amikor gondol egyet? Egy házasság lenne a legjobb megoldás. De lehetőleg egy olyan házasság, amelyet még jóval azelőtt megköt, hogy Sebastian visszajön Franciaországból, és azt hiszi, majd ott folytathatják, ahol abbahagyták. Talán Fairfax-Lacyhez kellene hozzámennie, ha már a nagynénje volt olyan kedves, és pontosan ebből a megfontolásból meghívta őt a házába. Helene nem tűnt túl lelkesnek Fairfax-Lacy iránt – Esme látott már elég fülig szerelmes nőt ahhoz, hogy ezt a következtetést ELOISA JAMES

100

VAD SZERELEM

Csak Könyvek biztosan levonja. Ez viszont annyit jelent, hogy a világon semmi nem állhat az útjába, hogy megszerezzen magának egy ilyen férjet! Esme titkon tudta, hogy az anyja csak és kizárólag akkor fogadná őt vissza a kegyeibe, ha egy Stephenhez hasonló formátumú férjet vonultatna fel előtte. Sebastian pedig semmiképpen sem tartozott ebbe a kategóriába. Nem mintha Esme valaha is fontolóra vette volna, hogy hozzámegy… Fairfax-Lacy ellenben híres volt erkölcsi nagyságáról. És nem mellesleg még jóképű is, a maga jól nevelt, arisztokrata módján. Nem rendelkezett ugyan Sebastian természetes, nyers szépségével, mégis jó férj válhat belőle. Egy tökéletes, tiszteletre méltó férj, akiért még Esme anyja is rajongana. És Stephen sohasem hagyná őt faképnél, közvetlenül a szülés előtt. Mert ebben rejlett a kérdés lényege: Sebastian mintha nem értette volna, hogy Esme mennyire tart a szüléstől. Mert nem érdekelte őt annyira az asszony, hogy meg akarja érteni. Esme egy ideig sírdogált emiatt, aztán legnagyobb sajnálatára azon kapta magát, hogy a saját anyja miatt is sír, mert ő sem mutat sok érdeklődést a baba érkezése iránt. Velem senki sem törődik, gondolta kétségbeesetten, kényelmesen megfeledkezve Arabella és Helene jelenlétéről. Sem Sebastian, sem Miles, de még a saját anyám sem. Esme aznap nem ment le ebédelni, annyira erőt vett rajta ez a megalázó, gyerekes kétségbeesés. Később azonban, a délután folyamán újra magára vette áthatolhatatlan páncélját. Nem fog belehalni a szülésbe és kész! Azzal pedig nem sokat tud kezdeni, hogy Sebastian nem szereti őt annyira, amennyire azt elvárná tőle. Jobb, ha elfelejti, kitörli fejéből a gondolatot, és egyáltalán nem gondol rá többet. Esme csöngetett, és megkérte Jeannie-t, hogy készítsen egy újabb uborkapakolást a szemére. Mire este megjelent a lépcsőn, sikerült minden haragját és gyászát egyetlen mederbe terelnie: vajon Stephen Fairfax-Lacy valóban megfelelő férj lenne számára? Nem valószínű, hogy mostani állapotában vonzónak találná őt, azt viszont már most megállapíthatná, vajon kellemes vacsorapartner lenne-e belőle egy hosszú életen át. Így történt hát, hogy amikor Stephen Fairfax-Lacy azon az estén belépett az étkezőbe, miközben titkon azt remélte, egy bizonyos hölgy ostromolni fogja a kegyeiért, legnagyobb meglepetésére azt tapasztalta: maga a háziasszony döntött úgy, hogy ringbe száll. Lady Rawlings pedig, állapotos vagy sem, tökéletesen értett a flörtöléshez. Esme természetesen az asztalfőn foglalt helyet, jobbjára pedig Stephent ültette. Alighogy Stephen elfoglalta helyét Lady Rawlings mellett, az asszony kitüntetett figyelemmel, bizalmasan hajolt közelebb hozzá. Szemében az a fajta álmatag mosoly bujkált, amelyről minden hetven év alatti férfinak azonnal az ágy jutott eszébe, vagy máris álmodozott róla. Stephen ennek ellenére akkor kezdte igazán jól érezni magát, amikor Lady Beatrix Lennoxot odakísérték az asztalhoz, és leültették vele átellenben. Miközben Beát az asztalhoz ültették, Esme – ahogy Stephennek szívélyesen megengedte, hogy szólítsa – éppen a legyezője mintáját magyarázta a férfinak. Stephen pedig mintha elkapott volna valamit Bea arcán. Valamit, ami pont elég volt arra, hogy még közelebb húzódjék Esméhez, és fejét a legyező fölé hajtsa. Elvégre öreg harcos volt már ő ebben a párviadalban! – Valóban a Rómeó és Júliát ábrázolja? – kérdezte Esme, és szemügyre vette a legyezőre festett, aprólékos részletekkel megrajzolt képet. – Igen, azt. Nézze csak… – Stephen arcát Esme egyik hajfürtje súrolta. – Ez itt Rómeó, amint épp az erkély alatt áll, és felpillant Júliára. Ön is megnézi, Bea? Rendkívül elegáns munka. Stephen jobbján Bonnington márkiné trónolt. – Te jóságos ég, csak nők vannak ebben a házban? – dohogott bosszúsan. – Arabellának nem jutott eszébe, hogy a meghívók postázásakor a nemek arányáról is gondoskodjon? Esme erre felnézett, és szinte érdektelen hangon válaszolt.

ELOISA JAMES

101

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Nem is tudom, Lady Bonnington. Azt hiszem, Godwin gróf is jelezte érkezését holnapra. Az ő jelenléte talán majd javít az arányokon. – Ajaj! – jegyezte meg Lady Bonnington. – Arról a szerencsétlen alakról inkább ne is beszéljünk. De mit ábrázol az a legyező, amit olyan nagyon nézeget, Lady Beatrix? Bea a legyezőre pillantott. – A Rómeó és Júliát – dünnyögte halkan. Ekkor furcsa dolog történt. Lopva átnézett az asztal másik oldalára, miközben úgy tett, mintha a legyezőt vizsgálgatná. Esme hamarosan születendő gyermekét elrejtette az asztalterítő, amitől az asszony most olyannak tűnt, mint egy gyönyörű és kívánatos, előkelő londoni hölgy, akinek a szépségével kevesen vetekedhettek. És minden jel arra mutatott, hogy ez a gyönyörű hölgy úgy döntött: el akarja csábítani Stephen Fairfax-Lacyt. Az ő Stephenjét! Minden jel arra mutatott, hogy Esme végül mégis követte nagynénje tanácsát, és férjet akar szerezni magának, méghozzá Stephen személyében. A csábításról persze az ő állapotában szó sem lehetett. Ez a felismerés Beában furcsa érzéseket indított el. Esme laza kontyba fogta haját a feje búbján, vállára és az arca köré sűrű, selymes fürtök hullottak. Lila, mélyen kivágott francia selyemruhát viselt, egészen rövid ujjakkal. De ami még ennél is fontosabb: az érzéki szépség és bujaság csak úgy áradt belőle. – Rómeó és Júliát mondott? – vakkantotta Lady Bonnington. – Igen, az „erkélyjelenetet” – magyarázta Bea, és gondolatait összeszedve, visszaadta a legyezőt. Hiszen ő nem is akar udvarolni Stephennek Ebből kifolyólag pedig miért érdekelné, ha Esme így tesz? – Tudja, én mindig is abszurdnak tartottam ezt a jelenetet. – Ezt hogy érti? – érdeklődött Stephen, felvonva egyik sötét szemöldökét. Bea egy pillanatra rajta felejtette tekintetét, igyekezve megfejteni, vajon mi lehet ebben a férfiban, amitől a közelében lévő nők mind meg akarják szerezni maguknak Nem volt csúnya, mindazonáltal látott már szebbet is. De minthogy a férfi a válaszra várt, Bea megvonta a vállát. – Rómeó úgy áll ott az erkély alatt, és vonyít fel Júliának, mint egy epekedő hősszerelmes. – Ez kissé szigorú megjegyzés. Elvégre a fiú valóban szerelmes. – De hisz alig húsz perccel korábban találkozott azzal a lánnyal! Persze attól még gondolhatja, hogy szerelmes. Szerintem az a legviccesebb rész, amikor Júlia megkérdezi tőle, hogy el akarja-e venni feleségül, és ha igen, akkor hol? Esme erre nevetni kezdett. – Milyen furcsa! Én is olvastam a darabot, de sohasem gondoltam volna, hogy valójában Júlia kérte meg a fiú kezét, és nem fordítva. Bea ekkor idézte a szóban forgó mondatokat: Ha tisztesen szeretsz és célod az, Hogy elvegyél, izend meg azt nekem Azzal, kit elküldök hozzád ma reggel, Hol és mikor tartjuk meg esküvőnket?1 – Júlia csak úgy, a semmiből felveti a házasság kérdését, holott Rómeó korábban egyetlen szóval sem említi. Esme olyan sokatmondó pillantással nevetett Stephenre, hogy Beának kavarogni kezdett a gyomra. Annyira szép ez a nő! Szinte már elviselhetetlenül szép! Bea a szivárvány minden színével kifesthette volna magát, akkor sem tudná utánozni azt az ösztönös érzékiséget, amelyet Esme a világ legtermészetesebb módján villantott Stephen felé. 1

A Rómeó és Júliából való idézeteket Kosztolányi Dezső fordításában közöljük. – A szerk.

ELOISA JAMES

102

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Én egyszer láttam egy nagyon tréfás paródiát erről az erkélyjelenetről – mesélte Esme csilingelő hangon. – Igazán? – hajolt közelebb hozzá Stephen, merész és elismerő pillantással. Nyilvánvaló, gondolta Bea. Ha egy férfinak a házban tartózkodó három hölgy, Helene, Bea és Esme közül kellene választania, mindegyikük Esmét választaná! – Abban a jelenetben Júlia majdnem leugrott az erkélyről, annyira mohón vágyott Rómeó társaságára – csacsogott tovább Esme. Sokatmondó tekintetét egyenesen a férfira szegezte. Bea egy pillanatra úgy gondolta, gyomorbántalmak ürügyével feláll az asztaltól. Bonnington márkiné közben a festett legyezőt méregette, majd hangos csattanással az asztalra tette. – Hát ennek aztán semmi köze Shakespeare-hez! – Megosztaná velünk? – kérte Stephen. Ha még közelebb hajol a vállához, akkor talán rágcsálni kezdhetné a haját, gondolta Bea. Akár egy kecske. – Csak néhány sorra emlékszem – felelte Esme, és vérvörös ajkával mosolyt küldött a férfi felé, de olyan csábító mosolyt, hogy Bea úgy érezte, mintha valaki baltával verte volna fejbe. – Tehát: Rómeó az erkély alatt áll, és hívja Júliát – folytatta Esme. – A lány pedig azt mondja: „Ki van odalent?”. Stephen ekkor olyan fájdalmat vélt felfedezni Bea tekintetében, mint akinek tantaluszi kínokat kell kiállnia. Megsebezte volna? Nem, az nem lehet. Gyorsan visszafordította a szemét Esme parázsló tekintetére. – És mi volt Rómeó válasza? – kérdezte búgó bariton hangon. Esme ragyogó mosolyt villantott az asztalnál ülőkre. – Remélem, nem fognak zavarba jönni attól, amit mondok. – Kétlem – jegyezte meg Lady Bonnington fanyarul. – Engem mostanában már semmi sem tud zavarba hozni. – Nos, a jelenet kora hajnalban zajlik, ha emlékeznek. Júlia így szól: „Ó, te vagy az, Rómeó? Korán kelő kakas vagy, azt meg kell hagyni! De ki gondolta volna rólad, hogy ily korai hajnalon már ennyire fürgén mozogsz?” – felelte Esme elégedetten. Néhány pillanatnyi csönd után Stephen nevetésben tört ki. – Gondolom, erre Rómeó villámgyorsan felmászott az indákon az erkélyre. – Nem, Júlia nem engedte – felelte Esme. A tekintete pajkosan csillogott, kezét finoman Stephen karjára fektette. – A válasza valami ilyesmi volt: „Nem, kedvesem, jobb, ha odalent tudlak, mert a magadfajta lovagok veszélyessé válnak, ha egyszer felülre kerülnek”. Stephen újra nevetni kezdett, majd fejét félrehajtva Esme fülébe súgott valamit. A megjegyzést minden jel szerint csakis neki szánta, és minden bizonnyal a „felülre kerülés”-re vonatkozott. Bea alaposan megrágta szájában a marhasültet, és lenyelte. Talán Arabella nem fogja nehezményezni, ha már holnap visszamegy Londonba. Na, nem mintha féltékeny lett volna, mert nem volt az. Egyszerűen csak látta, hogy a férfiak képtelenek ellenállni Esmének, és ez alól Stephen sem volt kivétel, aki bizonyára őszintén bevallotta neki, hogy feleséget keres. Slope ekkor odahajolt úrnője vállához, véget vetve a Stephennel folytatott intim sugdolózásnak. Bea újra a tányérjára meredt. Pedig kedvelte Esmét. Nagyon is. – Asszonyom! – közölte halkan Esme fülébe az inas. – Váratlan vendégünk érkezett. – Jól van, köszönöm – felelte Esme, szinte ügyet sem vetve rá. Egészen elfelejtette, mennyire élvezi a flörtölést. Kimondottan jól szórakozott ma este. Már legalább fél órája nem gondolt arra a semmirekellő Sebastianra! Arabellának mégis igaza volt. Stephen Fairfax-Lacy elbűvölő férfi, méghozzá kiváló humorérzékkel megáldva. Némileg még jóképűnek is mondható. Esme már-már kezdett beletörődni, hogy feleségül menjen hozzá. Először persze meg kell győződnie arról, hogy Helene nem akarja magának a férfit. Mivel Slope látta, hogy a szóban forgó váratlan vendég nem sokkal később már be is lép az ajtón, bár az úrnője még nem vette észre, felegyenesedett, és hangosan bejelentette: ELOISA JAMES

103

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Bonnington márki! Esme döbbenten fordította el a fejét. Valóban ő volt! Mert egy kertész sohasem visel ilyen finom szövésű, halványszürke gyapjút, cicomásán megkötött halványkék sállal. A férfi ízig-vérig nemesember látszatát keltette, elegánsan kusza hajától kezdve egészen a kifényesített csizmáig. Az asztal körül halk morajlás hallatszott. A botrányos márki tehát visszatért a kontinensről! Ha még azt is tudták volna, hogy csak a kertből jött… Esme tekintete találkozott Sebastian tekintetével, és olyasmit pillantott meg benne, amely az addig csak parázsló dühöt hirtelen lángra lobbantotta. Nem kétséges: ez az ember azt hiszi, csak úgy, egyszerűen visszafogadom majd a hálószobámba. Ügyet sem vet a jó hírnevemre, a gyermekem hírnevére és a jövőnkre! – Á, Bonnington! – szólalt meg az anyja. – Hát itt van! – Úgy mondta, mintha a fia nem éppen egy száműzetésből tért volna haza, csak mondjuk egy hétköznapi lóversenyről. A márki azonban udvariasan megvárta a háziasszony üdvözlését. Esme keze ökölbe szorult. Hogy merészeli azt hinni, hogy csak így besétálhat a házamba? Éppen úgy, ahogy annak idején Lady Troubridge házában nyitott be a hálószobámba! – Lord Bonnington! – köszöntötte a férfit félrehajtott fejjel. – Micsoda öröm, hogy ilyen hosszú idő után újra láthatjuk? – Egyik kezét ekkor Stephen Fairfax-Lacy vállára tette. Milyen széles válla van, gondolta. Szinte biztosra vette, hogy éppolyan jó szerető, mint Sebastian. Az biztos, hogy nem fárasztaná ki őt annyira, mint a márki. Fairfax-Lacy ekkor felnézett, Esme pedig ragyogó mosolyt küldött felé. – Bonnington márki a legjobb pillanatban érkezett, mert éppen fontos bejelentést készültem tenni. Megengedi, hogy bemutassam a vőlegényemet, Mr. Fairfax-Lacyt? Az étkezőben döbbent csend lett. Aztán Sebastian mélyen meghajolt, széles mozdulatokkal, amelyekből csak úgy sugárzott az indulat. A tekintete feketének tűnt a gyertyafényben, Esme azonban úgy érezte, szinte perzselni tudna vele. – Akkor úgy látom, a legjobb pillanatban érkeztem az ünneplésre – felelte, ám a hangjából csengő megvetést minden jelenlévő tisztán hallotta. Esme nyelt egy nagyot, és még szorosabban átkarolta újdonsült vőlegénye vállát. Mindig is elhamarkodott volt, ez azonban eddigi legvadabb pillanatait is felülmúlta. – Micsoda váratlan meglepetés! – kotkodácsolta Bonnington márkiné, aki szemmel láthatólag elérhető közelségben látta fia megszabadulását. – Úgy is van – visszhangozta Helene, sötét pillantást vetve Esmére, amely azt üzente: Nem emlékszel, nekem terveim vannak ezzel a férfival?! Még a kis Bea is döbbentnek tűnt, habár egyetlen szót se szólt. Esme legnagyobb megkönnyebbülésére az új vőlegény sem bocsátkozott különösebb magyarázkodásba.

Huszadik fejezet Húsz perccel később… végre kettesben

ELOISA JAMES

104

VAD SZERELEM

Csak Könyvek

Tudja, nem gondoltam komolyan, hogy feleségül kell vennie. Elvégre meg se kérte a kezem. – Én is pontosan így gondolom. – Voltaképpen még azt sem kell senkinek megtudnia, hogy eljegyeztük egymást… – De hisz nem is jegyeztük el egymást! – És nagy baj lenne, ha legalább úgy tennénk, mintha megtörtént volna? Stephen Fairfax-Lacy nem tudta mire vélni a dolgot. Húszévnyi agglegényélet után eljutott arra a pontra, hogy a nők versengtek a kegyeiért. – De, Lady Rawlings… – Kérem, szólítson nyugodtan Esmének! Elvégre már… – Jegyesek vagyunk – fejezte be a mondatot Stephen, és akaratlanul is elmosolyodott. – Ez esetben ön szólítson Stephennek. – Köszönöm! – felelte Esme nyilvánvaló megkönnyebbüléssel. – Ahhoz azonban ragaszkodom, Esme, hogy elmondja, miért akar úgy tenni, mintha jegyesek lennénk. Esme idegesen tördelte a kezét. Stephen nemegyszer látott már ilyesmit. Olyan képet vágott az asszony, mint amikor egy parlamenti képviselőt a másik párt elcsábított, hogy adja nekik szavazatát. – Esme? – Talán önnek is tudomása volt arról, hogy Bonnington márki és én… – Esme kétségbeesetten elhallgatott, Stephen pedig a segítségére sietett. – Természetesen tudtam, hogy volt egy kellemetlen élménye a márkival tavaly Lady Troubridge házában, és hogy az ön férje ekkor kapott halálos szívinfarktust. Esme bólintott. – Ezt nagyon pontosan fogalmazta meg. Stephen várta, hogy folytassa. Esme megint ránézett, majd újra elfordult. – Nekem viszonyom volt a márkival – hadarta gyorsan. Stephen egy pillanatra eltűnődött. – Ez esetben, azt hiszem, értem, miért tért vissza a márki a kontinensről. Talán most tudta meg, hogy ön állapotos? – A márki vezekelni akar azért, amit tavaly nyáron tett. És úgy gondolja, hogy ha feleségül vesz, akkor enyhíthet a bűntudatán. – A bűntudat valóban érdekes dolgokra képes – állapította meg Stephen. – Bárcsak nekem is sikerülne sokakban bűntudatot ébreszteni, akikkel együtt dolgozom! – Én azonban nem óhajtok férjhez menni valakihez csak azért, mert enyhíteni akarja velem a bűntudatát. Ezért a márki felbukkanásakor pánikba estem. Stephen kezdte élvezni a helyzetet. Bár korábban soha nem könyörgött egyetlen nőnek sem a figyelméért, olyan se fordult elő, hogy nők álltak volna sorban az ő kegyeiért. – Ezek szerint mondhatjuk, hogy éppen jókor voltam ott, hogy megoldást kínáljak erre a problémára? – kérdezte. – Nagyon sajnálom, hogy felhasználtam magát ehhez. Es nagyra értékelném, ha egy ideig úgy tenne, mintha valóban jegyesek lennénk, amíg Bonnington vissza nem utazik a kontinensre. Majd én gondoskodom róla, hogy a ház vendégein kívül senki más ne szerezzen tudomást erről az eljegyzésről. A márki anyja természetesen örömmel látná, ha a fiának más irányba fordulna a figyelme. Elképzelhető, hogy már holnap reggel ráveszi a távozásra. Hiszen Bonnington márkinak többé nem kell bűntudatot éreznie, amikor látja, hogy egy ilyen kiváló férfihoz megyek hozzá, mint ön. – Kénytelen vagyok arra támaszkodni, hogy ön jobban ismeri nálam a márkit. Mert én a magam részéről nem hinném, hogy ilyen könnyen feladja. Én inkább amolyan konok terriernek írnám őt le. – Meglehet, csak ne engem tekintsen a csontjának – felelte Esme elkeseredve. – Jól tudom, hogy nem vagyok csúcsformában, és a jelen körülmények között nem én volnék a ELOISA JAMES

105

VAD SZERELEM

Csak Könyvek legkívánatosabb menyasszony, de nagyon hálás volnék, ha eljátszaná a márki előtt az elkötelezett férjjelöltet. Stephen nevetése visszhangként verődött vissza a szoba falain. Felállt, megcsókolta Esme kezét, és felsegítette. – Mivel majdani feleségemről van szó, engedje meg, hogy megjegyezzem, nagyon kimerültnek tűnik. Felkísérhetem a szobájába? – Nagyon köszönöm! – felelte Esme, a karjába kapaszkodva. Senkivel nem találkoztak út közben, Stephen pedig félreérthetetlen megkönnyebbüléssel zárta rá az ajtót feltételezett arájára. Valójában egy darabig meg is állt a folyosón, és fejét az ajtónak támaszkodva, behunyt szemmel tette fel a kérdést magának, hogy ébren van-e vagy álmodik. Olyan lehetetlennek tűnt, hogy ő, a mindig illemtudó, unalmas parlamenti képviselő most kettős szerepet kell eljátsszon: egyfelől egy szenvedélyes szerető szerepét egy nő férje előtt, másfelől egy szerelmes vőlegényét a másik asszony szeretője előtt. Hirtelen selyemruha suhogása ütötte meg a fülét. Hát persze hogy Bea az! Ez a lány mintha mindig mindenütt ott lenne, festett szemöldökével és rúzsozott ajkával. Meg a többi jellemzőjével: azzal a túlságosan is intelligens tekintettel, formás testével és érzéki kisugárzásával. – Lefekvéshez készülődik? – érdeklődött a férfi bársonyos hangon és sokatmondóan. – Jó éjt, Mr. Fairfax-Lacy! – felelte erre a lány, és elindult a szobája irányába. Stephen hanyagul előrenyújtotta a lábát, hogy a lánynak kissé ügyetlenül át kelljen lépnie, hogy folytathassa útját a folyosón. – De, uram! – kiáltott fel. A lány hangneme mintha változott volna kicsit. Hová tűnt az a pimasz hanglejtés? Hová tűnt az a perzselő tekintet, amellyel rendszeresen ránézett? Stephen természetesen tudta, ez a tekintet nem a személyének szólt, hanem bárkinek, akit éppen elért. – Megtenné, hogy utat enged? – kérte Bea ingerültebb hangon. Stephent azonban már túl sok olyan nő vette körül, akik csak el akarták játszani, hogy a szeretői. Ő egy hús-vér szeretőre vágyott. És a vártnál is jobban zavarta, hogy Bea már két napja tudomást sem vesz róla. – Szívesen olvasnék még néhány verset azok közül, amiket magával hozott – szólalt meg. – Ha óhajtja, kölcsönadom magának a könyvet. Vigye csak el a könyvtárból, ott hagytam az asztalon, mivel egyszerre nagy érdeklődést váltott ki az a kötet. – Stephen nem tudott olvasni Bea pillantásában, mert a szemét eltakarta a félhomály. Kezével előrenyúlt és megfogta a lány könyökét. Te jóságos ég, hogy válthat ki ilyen reakciót belőle ez a lány! Már a bőre puszta érintésétől is bizseregni kezd a teste. Bea a fejét ingatva összevonta szemöldökét. – Ezt inkább ne, Mr. Fairfax-Lacy! – Vezessen még beljebb a költészet rejtelmeibe – könyörgött a férfi a lehető legmeggyőzőbb hangon. – Ezek szerint azt szeretné, ha visszakísérném a könyvtárba? Stephen bólintott. Pedig nem is tervezte meg előre, mi fog történni. – De miért? – meredt rá a lány, és a tekintete ezúttal nem volt sem hívogató, sem perzselő, de még csak különösebben barátságos sem. – Hiszen ön egy frissen eljegyzett vőlegény. Bizonyára sok helyen szívesen várják. – Csak mert – felelte Stephen száját összeszorítva –, ezért! – Azzal karjába zárta Beát, és egész testén jóleső lüktetés futott keresztül. A lány egzotikus virágillatot árasztott aznap este, mintha egy erős illatú, nílusi virág lenne. Stephen a hajába túrt, és finoman hátrahúzta a lány fejét, hogy az ajka feltáruljon előtte. A félhomályban így jól látta Bea tökéletesen ovális arcát. Látta a sötéten vöröslő ajkakat. És a szemeket árnyaló sűrű, fekete pillákat. De mindez mit sem számított, amikor a szemét nem láthatta, és nem tudott olvasni benne. ELOISA JAMES

106

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Vajon érzi-e akár egy töredékét annak a vágynak, amely most az ő testében lüktet? Vajon ő is reszket az izgalomtól? Vagy mindez csak egy öregedő férfi fantáziájának szüleménye, amit egy kívánatos fiatal lány vált ki belőle? Hogy azt hiszi… Stephen nem volt hajlandó belegondolni. Inkább még közelebb vonta magához a lányt, ajkát az ajkára tapasztotta, és birtokba vette. Soha életében nem csókolt még senkit így. Stephen büszke volt arra, ahogyan tökéletességre viszi a csókjait, finoman ingerelve a női ajkat, addig-addig hízelegve, amíg fel nem tárult előtte minden titok, amíg teljesen birtokba nem vehette partnere ajkait. És mindez csupán bevezetés volt ahhoz, amit aztán a nő testével művelt. Mert Stephen gondos, gyöngéd szerető volt, saját öröménél mindig fontosabbnak tartotta a partneréét. De akkor nem, ha Beával volt. A szíve egy ritmusra táncolt a nyelvével, és ami a technikáját illeti… miféle technika? Alig bírt talpon maradni, és kordában tartani mohó vágyait. Bea olyan szenvedéllyel olvadt szét karjaiban, ahogyan még soha, egyetlen szeretője sem. És még ha Stephen durván birtokolta is ajkait, a lány nem szeppent meg a behatolás erejétől. Karját a férfi nyaka köré fonta, és egész testét felkínálta neki. Egy pillanattal később mégis meghátrált, és hirtelen hátrébb lépve kibontakozott a karjaiból. – Most hová megy? Bea a válla felett visszamosolygott rá, mintha Kleopátra mosolyogna Antoniusra. Antonius pedig nem menekülhetett, de miért is akart volna? – Amint azt már világossá tettem, nem fogok önnek udvarolni, Mr. Fairfax-Lacy! És még hozzátenném, hogy érdeklődésem jelentősen csökkent ön iránt, miután bejelentette az eljegyzését. – De én… – Stephen azonban elhallgatott, mielőtt tagadta volna az eljegyzést. Inkább a lányra mosolygott, imitálva azokat a mosolyokat, amelyeket azelőtt tőle látott, szemében vágy villant. – Túl nagy a verseny? – kérdezte halkan. Bea megállt, majd fejét felszegve válaszolt: – Én nem versengek senkiért. Stephen újra a falnak támasztotta a hátát, és megint átélte, amit már korábban: csakis Bea közelében érezte azt, hogy alig bír uralkodni a testén. Lábait kissé terpesztve állt. Érezte, ahogy izmai kőkemények., akárcsak teste más részei is… A lány tekintete enyhén elkerekedett. Stephen egyetlen heves mozdulattal a másik falnak nyomta Beát. Élvezte, hogy ez a lány végre elég magas hozzá. A nők többségét mindig törékeny babáknak érezte karjaiban. – Bea – mormogta a lány szemébe nézve. – Igen, Mr. Fairfax-Lacy? – érkezett a hetyke válasz. A lány azonban nem próbált elhúzódni. Még akkor sem, amikor a férfi újra birtokba vette a száját, egyetlen kérdés vagy figyelmeztetés nélkül. Bea lélegzetért kapkodva reszketett a karjaiban, miközben a férfi megízlelte ajkait, és vad gyöngédséggel hatolt be nyelvével újra és újra. Addig csókolta, amíg érezte, hogy már nem tud elhúzódni, és nem tudja rávillantani Kleopátra mosolyát. Eltűnt az a tapasztalt szépség, aki jártas volt a szerelem útvesztőiben, és csábítóan hívogatta partnerét. Ha Stephen korábban nem ismerte volna, azt gondolja, hogy még teljesen ártatlan ez a lány. Mert a szeme ezt üzente, meg a karja, amellyel vállába kapaszkodott. – Bárcsak meggondolná magát! – suttogta a férfi. Hangjában nyoma sem volt a jól begyakorolt politikusi bölcsességnek. Ez a hang mélyen és veszélyesen csengett. Egy olyan férfi hangjaként, aki egy fiatal, hajadon lányt próbál elcsábítani. Aki megköveteli, hogy udvaroljanak neki. Egy olyan férfié, aki egy szerető és egy menyasszony mellé harmadik nőt akar magának.

ELOISA JAMES

107

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Stephen dorbézolt az élvezetekben. Kezét lassan végigcsúsztatta a lány oldalán, majd még mielőtt megszólalhatott volna, megmarkolta Bea formás hátsóját, és szorosan magához vonta. Bea levegőért kapkodott, de karját még szorosabban a férfi nyaka köré fonta. Egy csodás pillanatra a férfi csak erősen a falnak szorítva állt a lánnyal, éreztetve vele, milyen ösztönös lenne testük találkozása. Aztán hirtelen elhúzódott, és leengedte karját. – Mert ha netán úgy döntene, hogy érdemes ringbe szállnia – folytatta –, azt hiszem, nem csalódna. A férfi mosolya egyszerre tűnt vadnak és gyöngédnek, de teljességgel illetlennek is. Bea alig bírta visszafogni magát, hogy ne kezdjen el könyörögni… udvarolni neki. Megtenni mindent, amit csak akar. A testében erős vágy lüktetett, forrósággal árasztva el lábait. Még az ujja hegyei is csiklandtak. Stephen most nem azaz úriember volt, akivel korábban élvezettel játszadozott. Egy igazi férfi állt most előtte. Vagy még több is: egy veszélyes férfi, az a fajta, akinek mit sem számít, hogy egyetlen hét leforgása alatt szeretőt és menyasszonyt szerezzen magának. És vajon ki lenne ő? A harmadik? Bea nem bírta levenni róla a szemét, csak bámulta széles vállait és azt a pajzánul nevető szempárt. Hogy gondolhatta valaha is erről az emberről, hogy udvarias? Inkább olyan, mint egy kéjenc! Bea megnyalta a száját, és figyelte, ahogy a férfi szeme elkeskenyedik. Ha most újra megérinti, akkor ő bármit megtesz… amit csak akar. Akár udvarol is neki. Milyen megalázó! Ha most ezt megteszi, és könyörögni kezd a férfinak, akkor örökre rajta ragadnak az apja szavai. Legalábbis számára letörölhetetlenek lesznek. Mert az a néhány szó folyton a fejében kavargott: ledér, könnyelmű, buja cafka. Nem és nem! Bea nagyot nyelt, eltolta magát a faltól, aztán elindult a folyosón anélkül, hogy hátrapillantott volna. Nem tehette meg, hogy most visszanéz.

Huszonegyedik fejezet A márki közeledni próbál

Esme éppen lefekvéshez készülődött, és azon tűnődött, mennyi időbe telik, míg Sebastian Bonnington is csatlakozik hozzá. Mert abban biztos volt, hogy eljön, akármennyi férjjelöltet vonultat is fel előtte az asszony. Nem kellett sokáig várnia. Alighogy ágyba bújt és eligazgatta magán a takarót, elküldte Jeannie-t, már nyílt is az ajtó. Esme a párnájának támaszkodva, éberen várta, mi fog történni. Az utóbbi időben amúgy sem bírt sokat aludni, mert a háta és a hasa mintha felváltva versengtek volna, melyik tud nagyobb kényelmetlenséget okozni. Sebastian arcán most is az a rosszalló kifejezés ült, amit mindig is látott rajta, még amikor Miles felesége volt, és Bernie Burdett-tel flörtölt. Esme összevonta szemöldökét. Már akkor sem tűrte, ahogy a férfi fölényeskedik vele, és most sem tetszett neki. – Te meg mit keresel a szobámban? – csattant fel. Sebastian lassan az ágyhoz lépett. ELOISA JAMES

108

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – A testi fenyítésre gondoltam – felelte a férfi, és Esmére meredt. – Az ördög vigye el, hogy nem tudom egy napra kitenni úgy a lábam innen, hogy ne találjak egy újabb férfit a szoknyádba gabalyodva! Esme visszafogta indulatát. Elvégre neki kellett volna haragudnia. Mert őt hagyták el közvetlenül a szülés előtt. Igaz, hogy most visszajött, figyelmeztette őt egy halk hang. – Akár meg is halhattam volna, amíg te odavagy – jegyezte meg. A hangja gyerekesnek és durcásnak tűnt. – Mármint a szülés közben – tette hozzá. – Mielőtt elmentem, beszéltem a szülésznőddel, és megtudtam, hogy még legalább egy hétig nem számít rá, hogy meginduljon a szülés – felelte a férfi, továbbra is mereven Esme szemébe nézve. Volt valami a férfi tekintetében, ami elbizonytalanította. Mintha csalódást okozott volna neki. – A szülésznők nem tudhatnak mindent! – felelte Esme hisztérikus hangon. Sebastian összefonta maga előtt a karjait. – Ideküldtem az anyámat, hogy vigyázzon rád. – Az anyádat? – csattant fel Esme. – Az anyád csak azért van itt, hogy megakadályozza a házasságunkat! – Elmondtam neki, hogy kertésznek álltam be nálad, mert tudtam, hogy nem lesz képes visszafogni magát. Meg kellett néznem a birtokomat, Esme. Eddig próbáltam a távolból irányítani a dolgokat, de most egy napra muszáj volt elmennem. – Egyik kezével végigszántotta a haját. – Két éjszaka óta nem alszom, csak hogy minél hamarabb visszajöhessek hozzád. De úgy látom, nem volt gond, hogy társaságot szerezz magadnak. Esme lopva rápillantott. A férfi szeme alatt valóban sötét karikák ültek. És szívbe markolóan reménytelennek tűnt a hangja. – Azt hittem, el akarsz hagyni – szólalt meg, kezével a lenvászon lepedőt markolászva. – És hogy… – Hogy engedelmeskedtem a parancsodnak? – emelte föl az állát Sebastian. – Csak mert te egyértelműen kijelentetted, hogy nem akarsz többé látni engem, Esme. Mert tönkretenném a hírnevedet. – És ez így is van! – vágta rá Esme. – Mivel az anyám is itt van, ez nem így lesz – magyarázta a férfi. Erre már az asszony sem mondhatott semmit. Mert Sebastiannak igaza volt. A csodálatos Bonnington márkiné jelenléte elegendő volt ahhoz, hogy megakadályozza a pletykákat a férfi jelenlétével kapcsolatban. – De úgy látom, nem is kell aggódnom – jegyezte meg a férfi gúnyos hangon. – Mert te már gondoskodtál arról, hogy megóvd a hírnevedet. – Nem mehetek hozzád, Sebastian – magyarázta Esme halkan. – Nekem szükségem van a tiszteletre. És a kettőnk házassága az évszázad botránya lenne Anglia-szerte. Ezt az anyád is így gondolja, és joggal. Nem akarok többé a „rossz hírű Esme” lenni! Meg kell értened! – Teljesen értem – felelte a férfi. A hangjában egyértelmű csalódottság ült. Esme nagyot nyelt. Sajgott a háta, és most még a férfi is mérges rá. És joggal az. Nem lett volna szabad belemennie abba az áleljegyzésbe Fairfax-Lacyvel. Sebastian ekkor arrébb tolta az ágyban, és leült mellé. – Fáj a hátad? – Esme bólintására így folytatta: – Fordulj az oldaladra! Esme a jobbjára fordult, a férfi pedig masszírozni kezdte hatalmas kezeivel a vállát és a hátát. Akkora megkönnyebbülés járta át, hogy néhány pillanatra megfeledkezett minden másról. Sebastian kezei csodákat műveltek. Valahogy sikerült kiirtania a gerince köré lerakódott görcsöt. Fél órával később Esme újra a hátára fordult, megtámasztotta magát a párnával, és Sebastian szemébe nézett. El kellett tűnnie a hálószobájából. Az ő állapotában lévő nők nem ELOISA JAMES

109

VAD SZERELEM

Csak Könyvek fogadnak férfiakat maguknál, akikkel nem állnak házastársi kapcsolatban. Ám mindenekelőtt meg kellett magyaráznia, miért cselekedett ilyen butaságokat. – Azért gondoltam, hogy hozzámegyek Mr. Fairfax-Lacyhez, mert… Sebastian félbeszakította. – Biztos, hogy előre beavattad azt a szegény Mr. Fairfax-Lacyt a házassági terveidbe? Persze nem gondolom, hogy a bejelentés kellemetlen meglepetésként érte volna… csak úgy láttam, mintha kissé meglepődne. Esme az állát felszegve válaszolt. – Egyszerűen csak meglepte a nyilvános bejelentés. Mert azt beszéltük meg, hogy várunk vele a gyerek születéséig. Sebastian most már egyáltalán nem tűnt mérgesnek. – De hiszen még nem is üdvözöltem a gyereket! – Kezét szétterítette Esme hasán. – Most már érezni a végtagjait. Nem sok helye lehet már odabent. – A szülésznő szerint már… készen áll a kijövetelre – felelte Esme. Egyszerre aggódás lett úrrá rajta. Olyan hatalmasnak tűnt ez a gyerek. Sebastian azonban széles mosollyal nyugtatta meg. – Ne félj! Kipottyantod majd, mint egy szőlőszemet. – Ne légy már ilyen közönséges! – csattant fel az asszony. – Nézd csak! – folytatta Sebastian, ügyet sem vetve rá. – Ha itt megbököm, válaszul kidugja a kis lábacskáját. Egy pillanatig figyelték, aztán kacagásban törtek ki. – Te jó ég! – kapta kezét a szája elé Esme. – Remélem, senki nem hallotta! – Majd azt gondolják, a jövőbeni férjedet szórakoztatod – nyugtatta meg Sebastian enyhe vállrándítással. – Bár szerintem itt senkit sem érdekel, hogy te kit szórakoztatsz. El kell mondanom, Esme, hogy sokat hallottam már a nagynénéd összejöveteleiről, de ez itt viszi a pálmát. Ki az a különleges szépségű, kisminkelt lány? – Ő Lady Beatrix Lennox – magyarázta Esme. – És kérlek, ne tégy rá semmilyen rosszmájú megjegyzést, mert én kedvelem. – Az a botrányos hírű lány? Wintersall herceg lánya? – Igen, pontosan. Sebastian halkan füttyentett. – Micsoda társaság! Hát, jól gondoltad, hogy ez az egész nem túl jó a hírnevednek. – A nagynéném a tudtom és beleegyezésem nélkül hívott meg néhány ismerőst, és onnantól kezdve a dolgok maguktól történtek. De mi lesz most veled? Ha kiderül, hogy visszatértél Franciaországból, és te is itt vagy nálam, napokon át ezen fognak csámcsogni a rossz nyelvek. – Amíg az anyám itt van, ez a veszély nem fenyeget. De az sem érdekel, ha pletykálnak rólam – felelte Sebastian, az asszony hasát simogatva. – Nézz szembe a tényekkel, kedvesem! Te nem arra születtél, hogy tisztességes életet élj. Úgy vonzod a botrányokat, mint egy mágnes. Valahogy nehezemre esik a szolgálatkész feleség szerepében elképzelni téged. Sebastian most olyan közel hajolt, hogy arca alig egy centire volt a nőétől. Egy sötétszőke hajtincs a homlokába lógott. Esme érezte az illatát… azt a tiszta, férfias illatot. – Mit keresel a hálószobámban? – ismételte meg a kérdést, kissé bosszankodva, miért ilyen ziháló a hangja. – Csak tiszteletemet akartam tenni a jövendőbelimnél. – A férfi szeme olyan kék volt, mint egy tiszta hegyi tó. Csak épp a hegyi tavak nem néztek rá olyan sóváran, amelytől forróság járta át. – Mert gondolom, ma estére nem vártál látogatást a te nagyra becsült vőlegényedtől! És mivel a következő vőlegényed én leszek, minden jogom megvan hozzá, hogy itt legyek. Különben is, elégedetlen vagyok a legutóbbi művem eredményével. Mert mintha nem hagytam volna rajtad különösebb nyomot, hiszen azonnal egy másik férfi karjában kötöttél ki! ELOISA JAMES

110

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Esme nem tudott mozogni, mert a férfi fölé tornyosult. – Nyilvánvalóan tévedsz – felelte, igyekezve összeszedni magát. – És most ha megkérhetlek, térj vissza a saját szobádba! Hidd el, sikerült mély nyomot hagynod rajtam, mélyebbet, mint hinnéd. Úgyhogy most menj szépen vissza a szobádba. Két kezét a férfi mellkasára tette, úgy próbálta eltolni magától. Sebastian melegnek és hatalmasnak tűnt, és a keze mintha odaragadt volna hozzá, nem akaródzott neki kiebrudalnia az ágyából. Sebastian ekkor előrehajolt, és megcsókolta a füle hegyét. – Én inkább veled maradok – mondta, és szája már az asszony száján járt. Konyakos, füstös ízű volt a szája. Csak egyetlen csók, mondogatta magában Esme, miközben nyelvük összeért. De nem tudott megálljt parancsolni, ajkait sóhajtva nyitotta szét. Olyan jó illata volt a férfinak, olyan mámorító és megnyugtató egyben. Sebastian most lefeküdt mellé az ágyra. – Nem tudunk újra szeretkezni – nyögte ki végül Esme. – A múltkori után egész nap fájt a hátam. – Annyira sajnálom! – felelte a férfi, és a hangjában őszinteség csengett. A keze azonban már Esme hálóinge alatt babrált, de ezúttal nem a hátát simogatta. Esme feladta az ellenállást. Teste mintha megolvadt volna a férfi érintésétől, ahogy ujjait finoman végighúzta a combján. Esme a férfi hajába túrt kezével, és nyelvével körkörös mozdulatokkal végigjárt a nyakán. A férfi kissé feljebb húzta Esme lábát, hogy jobb hozzáférést biztosítson, ő pedig nem tiltakozott, csak ráncigálni kezdte az ingét, mire Sebastian levette magáról, és feltárta az asszony csókjai előtt sima, napbarnított mellkasát. Egy darabig nem sokat beszéltek, mert szavakra nem volt szükség. Esme csak sóhajtozott és nyögött, vagy amikor nagyon akart valamit mondani, a hangja fátyolos nyöszörgés és sikongatás elegyének tűnt. – Sebastian… nem szabad! – Tényleg nem szabad – mondta erre a férfi. – A hátad miatt. – Az ő torkából is elfojtott sóvárgástól eltorzított hang jött csak elő. Aztán megismételte, amit korábban tett, Esme pedig lázasan csimpaszkodott belé. – Nem érdekel a hátam! És a férfi már ismerte őt, teste minden porcikáját ismerte… ezért innen már nem volt visszaút, innen, ahol a férfi egyszerre gyöngéd és heves mozdulatokkal simogatta. Aztán száját a szájára tapasztva elfojtotta a torkából feltörő kiáltást. Esme később, hajnalban döbbent csak rá, hogy azonnal elaludt a férfi karjaiban, önző módon csak a saját örömére gondolva. Mikor is aludta utoljára így végig az éjszakát anélkül, hogy folyamatosan felriadjon sajgó háta miatt? Sebastian kócos tincsei aranyló fényben csillogtak. A férfi a hasán feküdt, a takaró a háta közepéig felhúzva. Esme csupán a válla vonalát látta. A kisbaba minden jel szerint mélyen aludt. Sebastian is mélyen aludt. Miközben Esme elnézte, a férfi halkan felhorkant, majd újra egyenletesen vette a levegőt. Azért maradt fenn egész éjszaka, hogy vissza tudjon jönni hozzá… Esmének el kellett fojtania az emiatt érzett kitörő boldogságot. Elvégre egy megbecsült özvegyasszony nem érezhet ilyesmit. De a kísértés túlságosan nagy volt, egyetlen nő sem bírt volna ellenállni ennek, még egy tisztelt és nagyra becsült özvegyasszony sem! Esme lejjebb húzta a férfi hátán a takarót, egészen a lábáig. A háta vonala két kis gödröcskében végződött, amelynek közepén ott sötétlett egy halvány, barna anyajegy, amelyről Sebastian anyja beszélt. Úgy nézett ki, mint egy kisebb csillag. Esme akár le is hajolhatott volna, hogy megcsókolja, ám óriási hasa megakadályozta ebben. Így be kellett érnie azzal, hogy az ujjaival simogatja, végigjáratva azokat a férfi izmain, feszes tomporán. ELOISA JAMES

111

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Sebastian megmozdult az érintés nyomán, és álmában felnyögött. Ez a férfi olyan érzékiséget ébresztett benne, mint még senki más. Mintha már a puszta érintése elegendő volna. Korábban a férfiakat mintha csak a mellei és a lábai érdekelték volna – testének azon részei, amelyek születési adottságok voltak. Az azonban nem érdekelte őket, hogyan simogat vagy hogyan csókol. Vagy mit hogyan szeretne. A gondolatra hevesebben kezdett verni Esme szíve. Kezét szétterítve a férfi izmos hátsójára fektette. Sebastian hirtelen mély torokhangot hallatott, és a hátára fordult. Az asszony előbbre csúsztatta ujjait, és a hasát cirógatta. A férfi még mindig aludt, sűrű pillái meg se rezzentek az arcán. Esme már-már ijesztőnek találta, mennyire kívánja őt. Egy úrinő nem érezhet ilyesfajta vágyat egy férfi iránt. Ez bizonyos. Esme jól tudta, most az lenne a legbölcsebb, ha felébresztené ezt az alvó Adoniszt, és kiküldené a szobájából. Mert mindenkinek jobb, ha Sebastian azzal a sárkány anyjával együtt elhagyja a házát, és Esme nyugodtan megszülheti a kisbabát, hogy új életet kezdhessen. De az ujjai ennek ellenére folytatták vándorútjukat. Csodálatos ez a férfi. Amikor Esme újra felnézett, Sebastian ébren volt már. De a szemében nyoma sem volt fáradtságnak.

Huszonkettedik fejezet Pokoli színjáték

Amikor Dante a Pokol köreit megírta és benépesítette azzal a sok szereplővel – a falánkokkal, a paráznákkal… és még a jó ég tudja, kikkel –, a varrókör tagjait is számba kellett volna vennie. Esme meglátása szerint ez a kör saját fejezetet követelt volna magának. És bár neki magának halvány emlékei maradtak csupán a műről, arra azért mintha emlékezett volna, hogy a falánkok egy asztal körül egész nap csak ettek, büntetésül azért, mert az életükben torkosok voltak. Esme elképzelése szerint a túlságosan álszent nőknek a pokolban alacsony székeken ülve egész álló nap keményített fehér abroszokat kellett volna szegniük, miközben Mrs. Cable bibliai felolvasását hallgatják. Jó tizenöt perce tarthatott a varrogatás, amikor Mrs. Barret-Ducrorq, arcán szívélyes mosollyal fordult Esméhez: – Nagyon úgy tűnik, hogy az a gyermek hamarosan világra jön. Esme rápillantott óriási, bálnaszerű hasára, és próbált nem grimaszolni, amikor egy aprócska végtag hirtelen az egyik bordájába fúródott. – A szülésznő azt mondja, alig néhány nap lehet már hátra. – Azok sem tudhatnak mindent – szólalt meg Lady Winifred, lerakva kezéből a varrást. Esme megfigyelte, hogy Mrs. Cable kivételével mindenki más kihasznált minden lehetőséget arra, hogy felfüggessze a munkát. – Az első gyerekemnél a szülésznő egy hónapon át azzal hitegetett, hogy már csak egy nap van hátra – folytatta Lady Winifred. – A vége az lett, hogy már akkor sem hittem neki, amikor ELOISA JAMES

112

VAD SZERELEM

Csak Könyvek megindult a szülés. De mondja csak, Lady Withers nem csatlakozik ma hozzánk? Arabella igazán szórakoztató asszony! És milyen bátor! Pontosan tudom, mekkora megrázkódtatást jelenthetett három férj elvesztése, de őt szemmel láthatóan nem viselte meg a dolog. Mrs. Cable ekkor jeges hangon közbeszólt: – Nem hiszem, hogy Lady Withers egyáltalán ébren lenne. Arabella azonban abban a pillanatban viharzott be az ajtón, csókokat dobva a hölgyek felé. – Hölgyeim! – üdvözölte őket. – Jótékony küldetés ügyében jöttem el önökhöz. Arabella néhány pillanat múlva már helyet is foglalt. Égszínkék muszlinruhát viselt, amelynek szoknyarésze elöl nyitott volt, és egy élénk muszlinból készült alsószoknyát fedett fel. Arabella ragyogóan nézett ki, könnyedén elegánsnak tűnt, de Esme látta rajta, hogy rosszban sántikál. – Bizonyára tudják, hogy ki érkezett tegnap a házunkba? – szólalt meg a nagynénje, miután elégedetten eligazgatta maga körül a ruhát. Erre még Mrs. Cable is felnézett a munkájából. – Anglia leggyalázatosabb hírű férfija! – harsogta Arabella. Esme magában felhördült. – Csak nem York hercege? – kiáltott fel Lady Henrietta. – Nem, annál valamivel alacsonyabb rangú az illető – felelte Arabella, szemmel láthatóan élvezve a kitalálósdit. – Kicsit túl meleg van itt, Esme drágám. Talán nem kellene ilyen erős tüzet rakni. – Elővett egy kisebb kék legyezőt, és legyezgetni kezdte magát. – Én is gyakran érzem, hogy meleg körülöttem a levegő – jegyezte meg Lady Winifred a legyezőt bámulva. – Úgy tűnik, beléptünk abba a korba. Arabella úgy ejtette ki kezéből a legyezőt, mintha harapna. – De mondja már, ki az az ember? – kíváncsiskodott Mrs. Barret-Ducrorq. – Ki érkezett tegnap este? – Bonnington márki – bökte ki Arabella rövid hatásszünetet tartva. – Visszatért a kontinensről. Meg kell hagyni, jól bevezette. És ha Esme nem érzi úgy, hogy saját életét pletykálják ki az orra előtt, még talán gratulált volna is Arabella drámai felvezetésén. Egyszerre kapták kezüket a szájuk elé a hölgyek. Lady Winifreden látszott, hogy jól szórakozik, Mrs. Barret-Ducrorq megdöbbent, Mrs. Cable pedig annyira felháborodott, hogy kezét az arca elé tartotta, mintha magát az ördögöt látná ott. – Állítólag megjavult – törte meg a csöndet Arabella. – Azt erősen kétlem! – csattant fel Mrs. Cable, mert nem bírta magában tartani. – Bármilyen meglepő, a hír igaz. – Arabella újra a kezébe vette legyezőjét, és jelentőségteljesen a hölgyekre pillantott. – Azért jött vissza Angliába, hogy hason csúszva járuljon az unokahúgom lábai elé. – Ez a legkevesebb – jegyezte meg fanyar éllel Mrs. Barret-Ducrorq. – Azok után, amit tett… – Itt azonban hirtelen elhallgatott, mert jobbnak látta nem felemlegetni, hogy a nemrég érkezett vendég okozta Esme férjének halálát. Esme a kezében lévő lepedőre nézett, és szabályos öltésekkel dolgozni kezdett. A baba lába még mindig nyomta a bordáját. Furcsamód azonban most nem érezte azt a szokásos fájdalmat, amit rendszerint Miles neve hallatán érzett. Szegény Miles. Újabb öltést varrt a lepedőre. Kedves Miles. – Hason csúszva járulhat a lábai elé – ismételte meg Arabella. – Ahogy mondja, Mrs. Barret-Ducrorq, ez a legkevesebb, amit Bonnington tehet, hiszen részben ő tehet szegény Lord Rawlings haláláról. Habár az orvosok szerint Esme megboldogult férjének már nem sok volt hátra. Magam is elvesztettem egy férjet a gyenge szíve miatt, és mondhatom, szörnyű ELOISA JAMES

113

VAD SZERELEM

Csak Könyvek dolog ez. Mindenesetre Bonnington márki most a bűnbánó szerepében tért vissza. És mondhatom, ez egyáltalán nem jellemző rá. Most mindenki Esme felé fordult, aki igyekezett a gyászoló özvegyasszony szerepét játszani. Ám Arabella színészi képességeit még ő sem tudta felülmúlni. Vajon mi lehetett az oka, hogy valahányszor a szerencsétlent kellett eljátszania, mindig boldognak érezte magát? – A márki valóban kifejezte megbánását – szólalt meg, és újra ölteni kezdett, nehogy Mrs. Cable szúrós tekintetét kelljen állnia. Nem is olyan buta dolog ez a varrás. – De Bonnington miért gondolja, hogy valaha is enyhítheti Lady Rawlings gyászát? – tűnődött Mrs. Cable. – Ami megtörtént, megtörtént. Annak az embernek a kontinensen kellene maradnia, ahol nem tud megrontani másokat. – És mi volna, ha megkérné a kezét? – vetette fel Lady Winifred, ravasz pillantást vetve Esmére. – Micsoda felháborító feltételezés! – mondta ki az ítéletet Mrs. Cable. – Lady Rawlings még nincs is túl az egyéves gyászon! Ez botrányos lenne! – Nos, a botránytól bárki bármikor tarthat – felelte Lady Winifred. – De ritkán éri meg aggódni miatta. Elvégre a márki vagyonos ember. – Én is pontosan így gondolom – vágott közbe Arabella széles mosollyal. – És meggyőződésem, hogy az az ember nagyon megbánta, amit tett. Bármi áron is, de szeretné jóvátenni azt a sok borzalmat, amit Esmére hozott. – És miből gondolja, hogy tisztességes szándék vezérli? – tudakolta Mrs. Cable. – Azok után, ahogy viselkedett! Esmét egyszerre éles bűntudat fogta el. Ő sem volt éppen ártatlan abban, hogy Sebastian hírnevén ilyen csorba esett, hiszen a saját hírnevét mentve csúnya történetet fabrikált. – A márkit az anyja is elkísérte, tehát minden jel arra mutat, hogy őszintén cselekszik – jegyezte meg. – Bonnington márkiné is a házban tartózkodik. – Te jó ég! – kiáltott fel Lady Winifred. – Ha Bonningtonnak sikerült rávennie az anyját, hogy kísérje el, akkor minden bizonnyal komolyak a szándékai. Lady Bonningtonnál merevebb asszonyságot soha nem láttam! – Nagyon remélem, hogy ön közölte vele, ez a házasság képtelenség – fordult Mrs. Cable most Esméhez. Esmének ekkor eszébe jutott a Fairfax-Lacyvel kötött eljegyzésének híre. Talán több oka is van annak, hogy a házassága Sebastiannal lehetetlen. Válasz helyett ezért ismét a varrásba mélyedt. – Elvégre a márki meghamisított egy házassági kivonatot, csak hogy elvegye egy hölgy becsületét! – folytatta Mrs. Cable. – Az a szegény Girton hercegnő akár áldozatául is eshetett volna annak az embernek, ha azon az estén véletlenül nem az ön hálószobájának ajtaján nyit be! És akkor még nem beszéltünk a férje haláláról, amelyben az ő keze is benne volt! Arabella előrehajolt ültében. A tekintetében csillogó élvezet láttán Esme biztosra vette, hogy a nagynénje előre készült erre a pillanatra. – Akiben van egy kis könyörület, nem ostoroz egy őszinte bűnbánatot mutató embert – vélekedett Arabella. – Mert ha így tesz, akkor maga is felelős lesz azért, ahogy őt később megítélik. Esme egyértelmű helyzetbe került. Segítenie kell annak a szegény eltévedt léleknek, hogy visszataláljon a helyes útra. – A Sátán fia, tele minden ravaszsággal és gonoszsággal… – vágott vissza Mrs. Cable. – Apostolok cselekedetei, tizenharmadik fejezet, tizedik vers. – Való igaz, de a szeretet és hűség jóváteszi a bűnt, s az Úr félelme távol tart a rossztól, Példabeszédek könyve, tizenhatodik fejezet, hatodik vers – vágott vissza Arabella gondolkodás nélkül. Esme az ajkába harapott, nehogy a nevetésével mindent elrontson. Mrs. Cable csapdába került, a saját idézetei csapdájába. ELOISA JAMES

114

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Lady Winifred ezen a ponton szólt közbe: – Én is inkább veled értenék egyet, Arabella. Mert az igazán könyörületes emberek szíve nyitva áll a jóság előtt. Arabella szemmel láthatóan próbált úgy festeni, mint egy könyörületes szívű asszony. Esme szemében azonban úgy tűnt, mintha szelek gyötörnék. – Nem értek egyet önökkel – erősködött Mrs. Cable. – A márki egy züllött lelkű ember. Nagyon vigyázzon az ifjú hölgyekre, amíg a házban van, Lady Rawlings! Mert a végén még elcsábítja és megrontja őket! Hát nem, gondolta Esme szomorkásán, ő egyedül csak engem akar megrontani. Bár azzal talán még egyet is értett volna, hogy Sebastian züllött. Az ágyban legalábbis nem ragaszkodott semmiféle konvencióhoz. Esme arca lángra gyúlt, amikor eszébe jutott, miket művelt vele az ágyban tegnap éjszaka. Ezen a ponton figyelmét újra Mrs. Cable-re irányította. – Az effajta férfiak gyakran csábítják el a cselédeket is – magyarázta Mrs. Cable. – Ebben a házban egyetlen nő sincs biztonságban tőle. A cselédekhez már túlságosan fáradt, állapította meg magában Esme. Arabella kuncogni kezdett. – Milyen kár, hogy én már túl koros vagyok. Mrs. Cable a szája elé kapta kezét, Lady Winifred azonban nevetett. – Nem egy csúnya férfi, azt meg kell hagyni! Emlékszem, tavaly, még a botrány kitörése előtt láttam egyszer lovagolni ezt a Bonnington márkit. Úgy festett, mint egy hercegi főméltóság. Mint egy mesebeli herceg – tette hozzá. Ezzel mindenki egyetértett, mert az igazi hercegek inkább kövérek voltak, mint délcegek. Mrs. Cable a száját összeszorítva visszavonulót fújt. – Nos, azért remélem, nem fogadja el Bonnington házassági ajánlatát – fordult újra Esméhez. – Abban viszont ki tudok egyezni Lady Withers véleményével, hogy a lelkét mégiscsak meg kellene menteni. Mert nem áll jogunkban megítélni, hogy az Úr miért küldi hozzánk a bűnösöket. Egyszerűen csak ki kell tartanunk hitünkben, és tűrnünk kell, mert közben segítünk nekik egy jobb életet élni. – Ezt a férjemmel is meg kellene értetnem – dörmögte Lady Winifred Arabellának. – Én csak tűrök, de ő mintha nem értékelné. Talán jobbá tehetném, ha hangosan olvasnék neki a Bibliából. Mrs. Cable azonban hallotta, mit mond, és a varrókör aznap e csípős megjegyzéssel oszlott fel.

Huszonharmadik fejezet Különböző hirdetési formák Lady Rawlings rózsaszínű szalonja

Gondolom, az édesanyja úgy döntött, hogy nem lesz jelen a szülésnél – fordult Lady Bonnington Esméhez a tőle megszokott nyers modorban, mellőzve minden udvariasságot. – Fannynak szilárd elképzelései vannak az illemről. ELOISA JAMES

115

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Az én drága nővéremet nagyon lefoglalja a szegényekkel való törődés – sietett közbeszólni Arabella. – És nem lehet egyszerre két helyen. – Nekem is pontosan ezt írta – folytatta Esme, bár fogalma sem volt, miért akarja mindig megvédeni az anyját. A márkiné arca elárulta, mit gondol Arabella megjegyzéséről. – De épp akkor, amikor az egyetlen lánya szülni fog! – szólalt meg. – Milyen kár! Önnek bizonyára fájdalmas az anyja hiánya – fordult most Esméhez. Esme tömören próbált válaszolni. – Én természetesen büszke vagyok anyám kitartó figyelmére, amelyet a nálunk kevésbé szerencsésekre fordít. Legnagyobb meglepetésére Lady Bonnington tekintete ezúttal nem tűnt olyan megrovónak, Esme mintha némi együttérzést vélt volna felfedezni benne. – Ahogy azt bizonyára tudja – magyarázta a márkiné az ön édesanyja és én közeli barátnők vagyunk. Ezért elmondhatom, hogy talán az én jelenlétem, és az ön teljességgel elfogadható eljegyzése változtat majd az édesanyja hozzáállásán. Tudja, azért nekem is van némi befolyásom a társasági körökben. – Közelebb hajolt Esméhez, arcán egy ugrásra kész leopárd mosolyával. – Ha megengedi, majd én támogatom önt, miután Mr. Fairfax-Lacy oldalán újra visszatér a társaságba, s így biztos vagyok benne, hamar elfelejtik önnek fiatalkori botlásait. Esme arcán erőtlen mosoly jelent meg. Lady Bonnington nyilvánvalóan alkut ajánlott fel neki. A fia helyett menjen hozzá Mr. Fairfax-Lacyhez, ő pedig cserébe helyreállítja Esme hírnevét a társaságban, és az anyjával való kapcsolatát is elegyengeti. Lady Bonnington szemébe nézett, majd bólintott. – Nagyon kedves lenne öntől. Abban a pillanatban megérkezett a szalonba a ház többi vendége is. Sebastian egyenesen Esméhez lépett. – Hogy érzed magad? – hajolt a kanapén egészen Esme füléhez, félreérthetetlenül intim helyzetet teremtve közöttük. – Hagyd ezt abba! – feddte meg Esme, és igyekezett kerülni Lady Bonnington rosszalló pillantását. Sebastian követte a tekintetét. – Ó, látom, az én drága édesanyám is itt van. És hol a te hősszerelmes vőlegényed? Mr. Fairfellow, vagy kicsoda. Annyira utálom az ilyen kettős neveket! – Hallgass már, te szörnyeteg! – csípett a karjába Esme. A férfi nevetésében azonban mintha mást is hallott volna… talán némi féltékenységet? Talán mégiscsak működik a tervem, gondolta. Erőtlenül kinyújtotta kezét Fairfax-Lacy felé. – Ó, hát itt van! – kiáltotta. – Egy örökkévalóságnak tűnt, amíg visszavonultak meginni egy portóit. Néhány pillanat múlva már Bea is belépett a szalonba, és ott találta Stephen Fairfax-Lacyt, amint éppen bőkezű figyelmet szentel Esmének. Egy kis kanapén ültek szorosan egymás mellett, és Bea figyelte, ahogy Stephen gondosan eligazgatja a párnákat Esme háta mögött. Stephen és Esme úgy tűnik, osztoztak a trágár viccek iránti ízlésben, mert Stephen folyton odasúgott valamit Esme fülébe, amitől mindketten hahotázó nevetésben törtek ki. Kívülről teljesen úgy festettek, mint egy eljegyzett pár. Bea azonban nem tudta mire vélni a tegnap este történteket. Vajon miért jelentette be Esme éppen akkor, hogy Stephennel össze fognak házasodni? Talán mert akkor állapodtak meg a házasságban, szólalt meg benne egy hang. De akkor még itt van a legfontosabb kérdés: mit keres a házban Bonnington márkiné, és milyen kapcsolatban áll a fia Esmével? Bea figyelte, ahogy a márki odalép a szerelmesekhez. Esme arca ekkor felragyogott, mint egy feldíszített karácsonyfa, és olyan nevetést hallatott, mint egy hiéna – gondolta barátságtalanul Bea.

ELOISA JAMES

116

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Bea egyébiránt maga is úgy öltözött, hogy felfigyeljenek rá, de nem fogja megkapni, amit akar, ha úgy áll ott, a kandalló mellett, mint egy elsőbálozó, aki túl sok fodrot visel a tánchoz. Ezért úgy döntött, csatlakozik a csoporthoz, és egy ideig szótlanul állva várta, hogy észrevegyék. Esme arca felderült a lány láttán. – Bea, drágám! Kérem, csatlakozzék hozzánk! Mr. Fairfax-Lacy éppen a gatyapőcökről mesél tréfás történeteket. – Gatyapőc? – lépett közelebb hozzájuk Bea. A ruhája halványszürke selyemből készült. Az ilyen szürke színbe általában a nevelőnők öltöztek, de a ruha szabása olyan merész volt, hogy Bea inkább egy nevelőnőnek álcázott ledér nő képét mutatta benne. A ruha mélyen dekoltált nyakkivágása inkább egy estélyi ruhát idézett, de a dekoltázsra varrott csipke tompította a merész hatást. – Az meg micsoda? A férfiak Bea érkezésére talpra ugrottak, és átadták a helyet Esme mellett, ő pedig rögtön el is foglalta Stephen helyét. Stephen maga válaszolta meg a kérdését, miközben egyik sötét szemöldökét felvonta. – Ön nem hallott még a gatyapőcökről, Lady Beatrix? A tizenhatodik század körül viseltek ilyesmit a férfiak. Általában bőrből készültek, és időnként szalagokkal díszítették őket. – És hol viselték ezt a férfiak? – kérdezte Bea, de rögtön el is hallgatott, mert rájött, hogy mi lehet a válasz. Így visszagondolva, ő is látott olyan portrékat, amelyeken a férfiak a harisnya fölött valóban viseltek ilyen félgömb alakú tartókat. De hogy valaki ilyen gonoszul nevessen ezen! – Mennyivel könnyebb lehetett az élet a nőknek akkoriban – jegyezte meg Esme csintalan hangon. – A masnik számától függően választhattak maguknak férfit. De maradjunk egész este egymást mellett, Bea, mert a ruháink színe annyira passzol egymáshoz! Esme egy sötétezüst színű ruhát viselt, amelynek dekoltázsa ugyanolyan mély volt, mint Beáé, csak éppen nem varrtak rá fedésnek csipkét. És mivel Esme kebelben dupla olyan erős volt, mint Bea, ő a maga részéről nem találta túl előnyösnek az összehasonlítást. De mindenesetre jobb volt, mintha Stephent nézné, aki Esme domborulataiba fészkeli be magát. – És ön megkövetelné a férjétől, hogy a ruháihoz igazítsa a szalagok színét? – fordult Bonnington Esméhez. Szavaiba furcsa keserűség vegyült. Bea úgy látta, mintha a márki tekintetében felizzott volna valami, amikor Esmére nézett. És ugyanezt vélte felfedezni Esme arcán is, amikor az asszony válaszra nyitotta a száját. Miközben Stephennel hahotázva nevetett, a márkihoz intézett szavakat kifejezetten fátyolosabb, érzéki hangon ejtette ki. – Micsoda dilemma! – felelte Esme. – Nem hiszem, hogy a vőlegényem hajlandó lenne rózsaszínű szalagokat viselni magán, amikor én történetesen olyan ruhát veszek fel. – Tekintetét ekkor sokatmondóan Stephenre emelte. Stephen leült egy székre a kanapé mellett. Fájdalmasan tudatában volt annak a ténynek, hogy ha valóban egy Erzsébet-kori úriember lenne, és csupán egy vékony harisnyát viselne a lábán, hálásan hordaná azt a bizonyos gatyapőc nevű ruhadarabot, mert Bea hihetetlen estélyi ruhájának látványa nyilvánvaló reakciókat indított el testében. – Az ön számára, Lady Rawlings, a szivárvány minden színét felvenném – felelte kissé emeltebb hangon. – Még szerencse, hogy nem én, hanem ön fogja feleségül venni Lady Rawlingst – vágott közbe a márki, és székében hátradőlve, keresztbe tette a lábát. – És ön, Lady Beatrix, megkövetelné a párjától, hogy ilyen nevetségessé tegye magát? Bea magán érezte Stephen tekintetét, ezért sokatmondóan a márkira rebegtette pilláit. Bár a sötét hajú férfiakat jobban kedvelte, azért a márki homoksárga hajszíne láttán talán változhat még az ízlése. – Én a magam részéről ragaszkodnék a szalagok eltávolításához. – Igazán? – kérdezte Sebastian. Milyen szép kék szeme van, gondolta Bea. Csak ne szeretné ennyire a sötét szemeket! – Tehát ön a csupasz gatyapőc híve lenne, Lady Beatrix? ELOISA JAMES

117

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Én szerencsésebbnek tartanám, ha nem kérkedne vele a férjem – felelte Bea. – Nem igaz, Esme? Ha egy férfi túl sok szalagot aggat magára, könnyen a nők célpontjává válhat. – Bea most Stephenre nézett, a lehető legártatlanabbnak tűnő tekintettel. – Aztán az ember a végén arra ébred, hogy a férjéből egy pávakakas lett, aki azt gondolja, minden asszony csak rá áhítozik. Kis boszorka, gondolta Stephen. – Érdekes megállapítás – jegyezte meg. – Ez esetben fontolóra fogom venni a csupasz gatyapőc gondolatát – folytatta a monológját Esme. – Talán rendezhetnénk egy jelmezes játékot. Biztos akad a padláson néhány Erzsébetkori ruhadarab. Ekkor mesterkélt mosollyal Stephenhez fordult. – De biztos benne, kedvesem, hogy nem bánná, ha megfosztanám önt a díszeitől? Bea látta, hogy Esme veszélyes játékot űz. A márki tekintetében vad indulat villant, valami teljesen nyers és fékezhetetlen, amelytől Bea ideges lett kissé. Esme mégis úgy játszadozott vele, mint macska az egérrel. Pedig az igazsághoz közelebb állt, hogy a márki egy tigris, Esme pedig egy kisegér. Stephen a maga részéről biztosra vette, hogy Bea féltékenységét piszkálja, ahogy Esmének udvarol. Volt valami feldúltság a lány tekintetében, ami tetszett neki. Ezért folytatta a játékot, a kezébe vette Esme kezét, és így szólt: – Ha akarná, minden ruhámtól megfoszthatna. – Még ebben az állapotomban is? – mutatott Esme nem létező derekára. – Ha minden állapotos nő olyan gyönyörű lenne, mint ön, Lady Rawlings, akkor Anglia népessége ugrásszerű növekedésnek indulna. – Megcsókolta Esme kezét, de közben lopva Beát figyelte. A lány ökölbe szorított kézzel ült. Stephen lelkében kitörő boldogság lobbant. Ha Bonnington nem dönti le a lábáról, akkor nyert ügye van, mert működik a terve. – Szerintem a legtöbb nő elájulna, ha tudná, hogy ez az állapot ilyen vastag derékkal jár – jegyezte meg Esme. – A természetben a legszebb dolgok azok, amelyek hamarosan virágot bontanak: egy kipattanni készülő rózsabimbó, egy érett almáktól roskadozó fa. Ön pedig még a rózsánál is szebb, Lady Rawlings. – Maga aztán ért az asszonyok nyelvén! – jegyezte meg Bonnington Stephennek. A szemében azonban veszélyes fény villant. – Nem is gondoltam volna, hogy egy politikus így tud bánni egy nővel. Rosszabb férjet is kifoghatott volna, Lady Rawlings. – Én csupán kimondom az igazat, ha kell – vágta rá Stephen, miközben remélte, hogy Bonnington nem veszti el a fejét, és nem teperi le a földre. Mert a férfi szemmel láthatóan olyan állapotban volt. – Lady Rawlings olyan gyönyörű asszony, hogy egy férfi akaratlanul is bókol neki. Életem legmeglepőbb pillanata volt, amikor beleegyezett, hogy hozzám jön – sóhajtott fel hangosan. – Annak a pillanatnak a boldogságát soha nem felejtem el. Esme enyhén elpirult, Bea pedig most döbbent csak rá, hogy Esme valóban hozzá akar menni Stephenhez, bármilyen korábbi kapcsolat fűzte is Bonnington márkihoz. Miért is választaná azt, hogy egyedül nevel fel egy gyereket, amikor megkaphatja Stephent apának? Bea legnagyobb bosszúságára Stephen most csókolgatni kezdte Esme ujjait. Most már valóban felfordult a gyomra a féltékenységtől. – Az ön szeme olyan, akár a kék zafír – zümmögte Stephen halkan. – És az ajka színe, akár a rubint. Bea megköszörülte a torkát. Stephen kissé ingerülten nézett körbe, és így szólt: – Kérem, bocsássanak meg nekünk, Lady Beatrix és Lord Bonnington. Bocsássák meg, hogy egy szerelmes vőlegény ilyen odaadással viseltetik menyasszonya iránt…

ELOISA JAMES

118

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Én még sohasem hasonlítottam nőt zafírkövekhez – jegyezte meg Bonnington könnyed vállrándítással. – Engem inkább a sudár termet… és az elegáns testalkat ragad meg a nőkben. Esme teste megfeszült. – Ha jól emlékszem, egy költő, talán Petrarca hasonlítja a nőt egy karcsú fűzhöz, amely lágyan ring a szélben. Nekem ez sokkal szebb hasonlat, mint hogy a nőt csillogó ékkövekhez hasonlítsam. – Petrarca szerelme egy alig tizenkét éves kislány volt – legyintett Stephen. – Én átadom magának a fiatalokat, Lord Bonnington. Mert a fiatal nőket fárasztónak találom. Számomra az érett nők az igazi nők – magyarázta, és gondosan ügyelt rá, nehogy Beára nézzen. Az előbb mintha úgy látta volna, hogy a lány halvány rózsaszínű mellbimbója átsejlik a ruha alól. Ha még egyszer odapillant, kénytelen lesz a karjába kapni, és kivinni a szalonból, ez esetben pedig nem ő lenne az, akit ruháitól megfosztanak… Beának óriási erőfeszítésbe telt elnyomni egy sértő megjegyzést. Világos volt, hogy Stephen pontosan rá célzott, amikor a fiatalabb nőkről beszélt, akik fárasztották. És feltételezte, hogy Stephen Esmével akarja összehasonlítani, bár Beának fogalma sem volt, hogyan is vehetné fel a versenyt Esmével, hacsak nem tömi ki a ruhája dekoltázsát vaskos wiltshire-i gyapjúval. Ezért inkább Bonningtonhoz fordult. – Lord Bonnington – szólalt meg kissé szaggatott hangon. – Hoztam magammal egy érdekes verseskötetet. Ön még nem érkezett meg hozzánk, amikor néhány verset hangosan felolvastunk belőle. Volna kedve megnézni ezt a könyvet? – Igen, örömmel! – vágta rá Bonnington, elegánsan meghajolva. Bea nem nézett Stephenre, hogy lássa a reakcióját, de úgy gondolta, hálás lehet neki. Elvégre kiiktatja Bonningtont a képből, így nem kell aggódnia a konkurencia miatt. Együtt indultak el a könyvtár felé. Bea vett egy nagy levegőt, és megvillantotta Bonnington előtt az egyik jól ismert, csábos arckifejezést. De mi lehet a baj vele? Sebastian csöppet sem tűnt olyannak, mint akit lenyűgözött. Beát a sírás kezdte kerülgetni. Csak nem kezdi elveszteni a vonzerejét a férfiakkal szemben? Az lehetetlen! Hiszen ez volt mindene. A könyvtár a folyosón a következő helyiség volt a rózsaszínű szalon után. Esme könyvtárszobája egészen meghitt kis szoba volt, falát minden oldalon könyvekkel borított polcok keretezték, és odabent kellemes papírszag áradt. Bea azonnal jobban érezte magát. Az apja házában a könyvtár egyike volt azon helyiségeknek, ahol mindig boldog volt. Lord Bonnington ellépett mellette, és az egyik hatalmas, kertre néző ablakhoz állva bámult kifelé. Bea csatlakozott hozzá, de még mindig alig hitte el, hogy a férfi cseppnyi érdeklődést sem mutat iránta. Talán túlságosan sötét volt a folyosón, és nem látta őt elég jól. Egész nap esett az eső. A kertet mindenütt ezüstös szőnyegként borította be az eső, egészen a rózsalugasig, amelynek szögletes formáját Bea jól láthatta onnan. – Gondolom, önnek is az a véleménye, hogy Lady Rawlings-nak hozzá kell mennie Mr. Fairfax-Lacyhez – szólalt meg hirtelen a márki, még mindig a kertet nézve, nem a lányt. – Én… – És azért hívott most ide, hogy egyedül lehessenek. Bea nyelt egyet. Azt mégsem mondhatta, hogy azért hívta a könyvtárba Bonningtont, mert féltékennyé akarta tenni Stephen Fairfax-Lacyt. Vagy csak hogy bebizonyítsa, még mindig kívánatos. – Nekem az a véleményem, hogy Lady Rawlings boldogabb lenne, ha férjhez menne – szólalt meg egyenletes hangon. – De ahhoz az emberhez? A márki hangjából kicsengő megvetés hallatán Bea nem állta meg szó nélkül. – Esme rendkívül szerencsés asszony lenne, ha Mr. Fairfax-Lacy elvenné feleségül!

ELOISA JAMES

119

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Az az ember egy merev pojáca – mondta erre Bonnington, továbbra is az ablakra meredve. – Nem, egyáltalán nem az! Nem csúnya férfi, nagyon jó a humora és még kedves is. És… azt hiszem, kedveli Lady Rawlingst – tette hozzá Bea. – Én is úgy látom. Mit mondhatott volna erre? Bea szótlanul állt a férfi mellett, miközben arcát megcsapta az ablak üvegéből áradó hideg. – Ő mondta magának, hogy hívjon engem félre? Adott valamilyen jelzést? – Nem, nem! – tiltakozott Bea. – Erről szó sincs! Én csak egyszerűen… Sebastian ekkor szembefordult a lánnyal, és néhány pillanat múlva ennyit mondott: – Akkor egy hajóban evezünk. Bea képtelen volt megkérdezni, milyen hajóról beszél, mert attól tartott, nagyon is tudja a választ. – Nem hinném – vágta rá határozott hangon. – Azt akarja mondani, hogy nem pályázik a mi udvarias képviselőnk kezére? – A márki hangjában csengő értetlenség hallatán Bea felszegte az állát. – Nem pályázom senki kezére. Bonnington szája szkeptikus mosolyra húzódott. – Én senkihez nem óhajtok férjhez menni – közölte Bea, majd a kanapéhoz ment, és leült, de ezúttal nem érezte szükségét annak, hogy menet közben finoman ingassa a csípőjét, ahogyan azt tizenöt éves kora óta tette. Ez a férfi úgysem érdeklődik iránta. A tűz, amit a tekintetében égni látott, csakis Esmének szól, és nem másnak. Sebastian azonban mégis követte, és lehuppant mellé a kanapéra. – Ha most azt gondolnám, itt segít a féltékenység, akkor megkörnyékezném magát, és úgy tennék, mintha szerelmes lennék. De az nem segítene – szögezte le Bonnington. – Sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de az a férfi fülig szerelmes Esme Rawlingsba. És ha Esme egyszer valakit elcsábít, utána már nagyon nehéz más nőre nézni. – Engem nem érdekel Mr. Fairfax-Lacy – erősködött Bea, inkább csak a saját büszkeségét védve. A márki még csak válaszra se méltatta. – Szerintem ő úgy gondolja, maga túlságosan fiatal hozzá. – Inkább túlságosan botrányos – javította ki Bea, mert képtelen volt tovább színlelni. – Botrányos? Bea bólintott. Bonnington márki híréről ő is hallott, ki nem hallott volna? A márkit korábban az előkelő körök egyik legtisztességesebb férfijának tartották. Egészen tavaly nyárig egyetlenegy botrány szele sem csapta meg. Még a fuvallata sem. Ha ez a férfi ismerné Bea múltját, a földre köpve elhagyná ezt a szobát. De mégis úgy tűnt, nem ítéli el. – Maga volt az, aki Sandhursttel lépett félre? De mondja, miért kellett egy ilyen utálatos alakot választania? – kérdezte Bonnington, de Bea semmiféle ítélkezést nem hallott a hangjában. Egyszerűen csak kíváncsinak tűnt. – Szépen meg tudott hajolni – vonta meg a vállát Bea. – És udvariasan bókolt. A márki egyetlen szó nélkül pillantott Beára. – És az apám gyűlölte őt – tette még hozzá Bea. – És gondolom, a mi nemes parlamenti képviselő urunk is felemlegeti ezt maga ellen. – A márki szemében kedvesség csillogott. Ugyanolyan kedvesnek tűnt, mint Stephen. Mi történik itt? Ezeket a férfiakat nem hatja meg az ő produkciója, de mindketten olyanokat mondanak neki, amitől a legszívesebben sírva fakadna. – Az igazság az, hogy Mr. Fairfax-Lacy azt mondta, kevésbé tapasztalt szeretőre vágyik – bökte ki Bea keserűen mosolyogva. A márki hitetlenkedve nézett rá. – Tényleg ezt mondta volna? ELOISA JAMES

120

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Bea bólintott. – Akkor jobb is, ha nem megy a közelébe. Miért akarna viszonyba gabalyodni egy ilyen lehetetlen alakkal? És miért akar egyáltalán szeretőt? – Bonnington most olyan erőteljesen nézett rá, hogy Bea kezdett eltűnődni, vajon észrevette-e végre benne a nőt? Talán felajánl majd neki egy vigasztaló csókot? Mert bár ő hívta ide magával, a könyvtárba, esze ágában sem volt kikezdeni vele. – Nem akarok szeretőt – felelte Bea, kitörölve fejéből Stephen csókjainak emlékét. – De feleség sem akarok lenni. – Hm – mormogta a férfi, de nem tűnt meggyőzömnek. – Akkor lássuk, hol az a verseskötet, amiről beszélt! Nem szívesen mennék vissza a szalonba úgy, hogy nem olvastam semmit belőle. Még a végén megszólnak, hogy mit műveltünk mi itt! Bea visszamosolygott rá, és akaratlan hála fogta el a férfi iránt. Sebastian felállt, tett egy újabb fahasábot a tűzre, majd visszasétált a kanapéhoz. – Tessék, itt van! – nyújtotta át neki a könyvet Bea. Sebastian olvasni kezdte, és összevonta szemöldökét. – Ha jól látom, ez nem Esme könyvtárából való. – Nem – vörösödött el a lány. – Én hoztam magammal. Az igazat megvallva, akadnak benne… különleges versek… Bea most már élvezte, hogy nevetni is tud. Maga alá húzta a lábát, és elhelyezkedett kedvenc pozíciójában – amelyet férfiak előtt rendszerint nem vett fel, mert előnytelenül vastagnak mutatta a végtagjait. – Ez tetszik – olvasta az egyik verset Sebastian. – „Ó, tündéri Fiú, kár bíznod szépséges szárnyaidban…” Bea bólintott. A férfi most fanyar mosollyal az arcán nézett föl rá. – Tudja, én egész életemben rossz dolgokban bíztam. Például a nemesi címemben. – Vagy a szépségében? – tette fel a merész kérdést a lány. – Abban nem igazán… Úgy éltem, hogy meg kell felelnem a címem által megkövetelt méltóságnak. Talán túlságosan is bíztam a hírnevemben. Bea barátságosan mosolygott vissza rá. – Én pedig egész egyszerűen eldobtam a hírnevemet. – Akkor talán maga az, aki túlságosan is bízik a szépségében. – A márki letette kezéből a könyvet. – Mit gondol, visszamehetünk a szalonba, Lady Beatrix? A lány letette lábait a földre, és felállt. A férfi úgy méregette, hogy Bea érezte, akaratlanul is belepirul. – Ha nem lenne tele a szívem Esmével, akkor bizonyára udvarolnék magának, Lady Beatrix. – Nem vagyok olyan emberhez illő, aki tiszteli a mások hírnevét – felelte a lány, és elindult a folyosó felé. Hirtelen megragadta kezét egy hatalmas kéz, és finoman a karjába fonta karját. – Á, nem tartott volna túl sokáig, hogy meggyőzzön arról, a hírnév semmit sem ér. Esme még csak meg se próbálta, én mégis kész voltam eldobni, amint megismertem őt. Bea kérdő pillantást vetett a férfira a folyosó sötétjében. – Igen, Esme akkor még férjnél volt – válaszolt a férfi a néma kérdésre. – De most már nincs férjnél – jegyezte meg Bea. – Nos, pontosan ez itt a dolog rákfenéje. Mert Esmének hozzám kell feleségül jönnie, és nem máshoz. – Tekintetével végigmérte Beát. – Ezt mindössze azért mondom el önnek, mert nem akarom, hogy aggódjon, amikor kiiktatom az ön drága Fairfax-Lacyjét. – Kiiktatja? – kérdezte Bea ijedten. – Ezt meg hogy érti, uram? Bonnington vállat vont.

ELOISA JAMES

121

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Remélem, nem kerül sor erőszakra. De annyi bizonyos, hogy rajtam kívül senki nem veheti feleségül Esmét.

Huszonnegyedik fejezet Keringő a halálos ágyon

Nehéz dolog nem érezni bűntudatot, amikor az ember felesége haldoklik. Szinte már a lehetetlennel határos, gondolta Rees. Végtére is meglehet már kilenc vagy talán tíz éve is, hogy házasok. Helene még alig fejezte be az iskolát, amikor hozzáment Reeshez. Mindketten túlságosan fiatalok voltak ahhoz, hogy tudják, mit tesznek. Mégis úgy érezte, a házasság kudarca nem teljes egészében az ő hibája, bármi is legyen erről Helene véleménye. Abba azonban soha, egyetlen pillanatig sem tudott belegondolni, hogy Helene nincs többé. Mert akkor hogyan küldözgethetne civódó üzeneteket neki, vagy húzhatná el a száját, valahányszor csak meglátja őt? És hogyan írhatna róla felháborító kritikákat, valahányszor újabb zeneművel lép a nyilvánosság elé, amelyek mindig a leggyengébb pontját fedezik fel a művének, és sohasem látják meg benne a legjobbat? Az ördögbe is, nem halhat meg! Rees néhány hónapja már járt Lady Rawlings házában, a felesége akkor még tökéletesen egészségesnek tűnt. Talán egy kissé túlságosan sovány, de mindig is az volt. Nem úgy, mint Lina, az ő telt, kerekded idomaival. Rees a homlokát ráncolta. Azért az mégsem illendő, hogy az ember a szeretőjére gondol, miközben haldokló feleségét készül üdvözölni. Vagy az üdvözlés talán nem is a legmegfelelőbb kifejezés? A férfi óriási megkönnyebbüléssel vette tudomásul, amikor a kocsija végre befordult a Shantill-ház elé, és megállt. Na, nem mintha érzett is volna bármit a felesége iránt. Erről szó sem volt. Semmiféle érzelmet nem táplált iránta. Természetes szorongást érzett csupán, amely úgy szorította mellkasát, mintha satuba fogták volna. A keze folyton ökölbe szorult, és úgy érezte, menten felrobban a dühtől. És mindezt miért? Azért, mert Helene beteg? Azt már nem! Most kedvesnek, nyugodtnak kell tűnnie, és szeretettel fordulni felé. Elvégre haldoklik. Az ő folyton kesergő, frigid kis felesége haldoklik. Ez a gondolat akár még megkönnyebbülést is jelenthetett volna neki. De ehelyett még nyelni is alig tudott, sőt szabályosan meg kellett kapaszkodnia a kocsi oldalában, amikor kiszállt, mert egy pillanatra annyira elgyengült. A komornyik – Slope, vagy hogy is hívják – fenyegető pillantásából ítélve, Rees úgy találta, ma reggel másképp kellett volna felöltöznie. Jobb híján azonban, végigszántotta kezével a haját, minden bizonnyal még rendezetlenebb külsőt kölcsönözve magának, mint azelőtt. – A feleségemhez jöttem – hadarta, és ellépett Slope mellett a lépcsőn. Tudta, hogy hol van Helene szobája, mivel egyszer már járt itt. Nem mintha be is ment volna abba a szobába, egyszerűen csak megjegyezte, melyik az. Rees távolról hallotta, hogy Slope utána szól. Türelmetlenül megállt, és bosszús pillantással nézett vissza a lépcső tetejéről. – Mit akar? ELOISA JAMES

122

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – A grófnő nincs a szobájában. A rózsaszínű szalonban találja őt. Rees értetlenül nézett rá. Furcsa helyszínnek tűnt a szalon egy haldokló számára, de mit tudhatta ő? Talán ma még nem fog meghalni, csak holnap. Visszasietett a lépcsőn, elment Slope mellett, aztán a szalonba lépve megállt egy pillanatra. Tipikus angol vidéki csendélet fogadta odabenn. A kandalló mellett egy testes úr szunyókált. Egy másik széken gyönyörű ifjú hölgy hajolt a hímzése fölé, szája elképesztő pirosra rúzsozva. A helyiség többi részén pedig az angol nemesség néhány tagja lézengett lustán. Ám Rees figyelmét a zongora ragadta meg igazán. Természetesen tudta, hogy a felesége zongorázik. Helene azonban ezúttal nem egyedül ült a zongora előtt. Egy négykezes Beethoven-szonátát játszottak Esz-dúrban. Helene pedig kacagott. Rees figyelte, ahogy partnere odahajol hozzá, és arcon csókolja. Megcsókolja Helene-t! Persze csak egy futó csók volt, de Helene mégis belepirult. Rees testében a jegességet égető forróság váltotta fel, majd újra jegesség lépett a helyébe, egyetlen pillanat leforgása alatt. Hirtelen tudatosult benne, miközben a komornyik a háta mögött állt, hogy a felesége hajának a téli napfény egyfajta ezüstös ragyogást kölcsönöz. Egyfajta… életteliséget! Most újra játszani kezdtek, Helene pedig enyhén ringatózott hozzá, válla időnként partnere vállához ért. Az arca ragyogott a boldogságtól, ahogy mindig, amikor zongorázhatott. Mindig. Helene és Rees ugyan alig néhány hónapig éltek egy fedél alatt, a férje mégsem felejtette el, milyen az arca, amikor játszik. Ez a földöntúli ragyogás volt az, amibe annak idején szerelmes lett. A gondolatra hirtelen visszazökkent a valóságba. Még hogy szerelmes! Ugyan! – Úgy látom, halálod hírét kissé elhamarkodottan keltették – szólalt meg Rees a legkomiszabb hangsúllyal. Márpedig Godwin gróf mesterien tudott másokat sértegetni. Helene felpillantott, és a gróf látta, hogy a szája tátva marad a csodálkozástól. Ám a következő pillanatban már vissza is fordult partneréhez, és folytatta: – Annyira sajnálom, Stephen! Hol is tartottunk? – És a keze újra a billentyűkön volt, mintha a férje ott se lett volna. Stephen? Az meg ki az ördög?! Reesnek rémlett, mintha látta volna már valahol ezt a férfit. Jóképű volt, a maga visszafogott angolságával. A fenébe is, hiszen őt tőrbe csalták! Habár azt nem tudta mire vélni, pontosan miért is hívták ide közönségnek. Mi az ördögért akarta a felesége, hogy beszálljon ebbe a versengésbe? Azt már nem! Nem fogja megadni neki azt az örömet, hogy kárörvendően vigyorogjon a jelenlétén. Ha rajta múlik, hát sarkon fordul, és már megy is vissza Londonba. Csakhogy két napja úton volt, és a lovai elfáradtak. – Megbocsásson, uram! – szólalt meg egy kába hang a háta mögött. Lady Withers mosolygott rá. Esme Rawlings nagynénje még a kora ellenére is szép nőnek számított. – Lord Godwin! – szólította meg az asszony. – Örömmel látom, hogy csatlakozott szerény köreinkhez. A grófnő említette, hogy esetleg látogatását teszi majd nálunk. – Tekintete egy pillanatra elkalandozott a felesége felé, aki meghitt közelségben ült zongorapartnere mellett. – Ki az az ember? – sziszegte Rees, elfordítva fejét, ellenállva a kísértésnek, hogy esetleg üdvözölhetné Lady Witherst. Az asszony hunyorogva pásztázta körbe a termet, mintha annyian lennének ott, hogy nehezére esne beazonosítani a szóban forgó úriembert. – Mr. Fairfax-Lacy parlamenti képviselő Oxfordshire-ben, rendkívül intelligens és kedves ember. Ezenkívül Spade grófjának címét is viseli, bár nem szívesen használja a címet. Mindannyian élvezzük a társaságát. Rees igyekezett összeszedni magát. Majd bolond lenne bármilyen hitvestársi érzelmet kimutatni a sandán vigyorgó grófnő előtt. És mivel valóban nem érzett semmiféle hitvestársi

ELOISA JAMES

123

VAD SZERELEM

Csak Könyvek érzelmet, a dolog nem is tűnt olyan nehéznek. Hacsak a gyilkos gondolatok nem számítanak annak. De Helene ekkor ott termett előtte, és kezét nyújtva mélyen meghajolt. – Rees, kérlek, ne haragudj a levelem miatt – szólalt meg higgadtan. – A falubeli szülésznő kezdetben úgy látta, tényleg skarlátban szenvedek, de később kiderült, hogy annál jóval enyhébb lefolyású torokgyulladás volt. – Igazán? – Tudod, a skarlát piros foltokkal kezdődik. Pedig csak egy férfi borostája dörzsölte ki az arcom – tette hozzá nevetve. – Ugye milyen naiv vagyok? Amikor összeházasodtunk, te még olyan fiatal voltál, hogy nem ismertem ezt a jelenséget. Helene kissé lihegve nevetett, talán az idegességtől. Rees viszont hajthatatlan maradt, nem akart érzelmeket kimutatni. Semmiféle érzelmet. Ezért csak némán a feleségére nézett, akinek az arcára fagyott a mosoly. – Te még mindig a feleségem vagy… – szólalt meg. Helene a karjára tette egyik kezét. Ez már nem az a naiv kislány volt, akit Rees elvett. Nem az a Helene, akivel nap mint nap együtt ébredt, és aki hol sikítozva hisztizett, hol pedig morcosan sírdogált. A felesége hűvösen összeszedett volt, mintha egy falat vont volna maga köré. – Csak névleg vagyok a feleséged, Rees. Mert a hálószobánkba egy másik nőt költöztettél. Rees hátranézett a válla felett. Fairfax-Lacy az akkordokat gyakorolta a zongorán. Egész jól játszott. A felesége bizonyára nem töltötte magányosan az éjszakákat a hálószobájában. – Egy olyan férfi, aki a válópered alatt melletted akar lenni, nem ülne nyugodtan a zongora mellett, amíg te a dühödt férjeddel társalogsz – jegyezte meg Rees borotvaéles hangon. – Nem hinném, hogy egy dühödt férjjel állnék szemben – felelte Helene vállat vonva. – Én kértem meg Stephent arra, hogy hadd maradjunk kettesben pár szó erejéig. Amúgy sem hiszem, hogy meg akarna ismerni téged. És ki beszél itt válóperről? – Tehát szeretőt tartasz – állapította meg gúnyos hangon Rees, de az öklét legszívesebben annak a gazembernek a képébe vágta volna. – Mégis mi a célod ezzel, Helene? – A színtiszta öröm – felelte az asszony, és az arcára írt mosoly beleégett a férfi szívébe. – A saját örömöm. Rees ekkor sarkon fordult, de az utolsó pillanatban meggondolta magát, és visszajött. – Ki komponálta azt a négykezest Beethoven szonátájára? – Én magam. Tudhatta volna! Abban a szonátában Helene keze is benne van, mert furcsa keveréke lett Helene és Beethoven zenéjének. – Most, hogy túl vagyunk ezen a kis beszélgetésen – szakította félbe őket Lady Withers, mintha csak a semmiből került volna elő –, mi lenne, ha megmutatnám Lord Godwinnak a szobáját? Mert remélem, hosszasan tervez nálunk maradni. Rees úgy fordult meg, mint egy csapdába csalt oroszlán, aztán dühödt pillantást vetett a feleségére, és kiviharzott a szalonból. Ahogyan azt Arabella később elmesélte Esmének, aki abban a pillanatban nem tartózkodott a rózsaszín szalonban: Godwin gróf pontosan úgy viselkedett, mint egy afrikai vadember, akit egyszer Arabella egy utazócirkusz előadásán látott. – Az a csupa szőr férfi csak úgy vicsorgott dühében. – Arabella itt egy pillanatra eltűnődött. – Őszintén mondom, Helene, a férjed figyelemre méltó ember! – Hangjában egyfajta tétova tisztelet csengett. – Nos, Rees jól tud vicsorogni – jegyezte meg Helene. Arabellával és Esmével meghitt hármasban üldögéltek Esme szobájában, teát szürcsölgetve, és gyömbéres kekszet rágcsálva.

ELOISA JAMES

124

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Esme felnézett a tányérjából, szemében vidám nevetés csillogott. – A legfontosabb, hogy azért vicsorgott, mert sikerült feldühítened, Helene! – Én inkább azt mondanám, sikerült előcsalnom belőle a vad oroszlánt – vette át a szót Helene, és a tekintete egyre elégedettebbnek tűnt. – Ugye, hogy milyen rosszkedvű lett a beszélgetésünk után, Lady Withers? – A rosszkedvű túlságosan enyhe kifejezés – felelte Arabella, cukrot keverve a teájába. – Szinte füstölgött dühében. Lila lett az arca. – Remélem, azért nem lesz túl indulatos – jegyezte meg Esme. – Nem szeretném, ha a vőlegényemet szétmarcangolná a férjed, Helene. Az ügynek hihetetlen pletykaáradat lenne a vége a személyzet körében. Helene néhány pillanatig elgondolkodott, vajon a személyzet mit tudhat róla és Stephenről, és ehhez képest mi az igazság. – Még mindig úgy érzem, jobb lett volna, ha meghagyod nekem Stephent – fordult Esméhez kicsit durcásan. – Mert mi lesz, ha Rees rájön, hogy az én szeretőm valójában a te férjed lesz? – Erősen kétlem, hogy ez a téma szóba fog jönni Rees és Stephen között – magyarázta Esme. – Rees különben is bejelentette, hogy maximum egy-két napig marad a házban, tehát Stephennek csak rövid ideig kell kettős szerepet játszania. Nem ő lesz az első, akire hasonló feladat hárul. El nem tudom mondani, hányszor ültem egy asztalnál a férjemmel, Milesszal és a szeretőjével, Lady Randolph Childe-dal. Miles mindig végtelenül udvariasan viselkedett velem, és ha a férjem képes volt erre, akkor Stephen is az lesz. Arabella kuncogni kezdett. – A vacsora érdekesnek ígérkezik. Mr. Fairfax-Lacynek nehéz feladata lesz. Mert míg Helene elvárja tőle, hogy rajongásával vívja ki a férje féltékenységét, addig Esme a márkit szeretné féltékennyé tenni Mr. Fairfax-Lacy rajongásával. Mi lenne, ha megkérném Beát, hogy zavarjon bele a képbe, és környékezze meg Godwin grófot? – Arra semmi szükség – vágott közbe Helene. – Ráadásul van egy olyan érzésem, hogy Bea gyengéd érzelmeket táplál Mr. Fairfax-Lacy iránt. Olyan furcsán tud időnként ránézni. Esme nevetésben tört ki. – Akkor már hárman üldözzük azt a szegény embert! Arabella, téged esetleg nem érdekel ez a Mr. Fairfax-Lacy? – Köszönöm, nem, drágám – felelte Arabella, és nagy gonddal választott magának egy süteményt. – Nekem úgy tűnik, az a szegény ember kezd elfáradni. Én pedig ki nem állhatom a fáradt férfiakat. Mindenesetre érdekes helyzet lehet ez számára – tette hozzá eltűnődve. – Kezdetben úgy tűnt, hogy unatkozik. Ma reggel viszont olyan vidám volt! És ez csakis neked köszönhető – fordult mosolyogva Helene-hez. Helene-nek hirtelen bűntudata támadt. Nem mondhatni, hogy ő csempészett vidámságot Stephen éjszakáiba, bár az egész ház ebben a hitben élt. És most már Esme is mosolygott rá. Helene bűntudata ettől csak még nagyobb lett. – Én nagyon büszke vagyok Helene-re – szólalt meg Esme. – El nem tudod képzelni, Arabella, hogy az évek során milyen lehetetlenül gorombán viselkedett vele a férje, Rees, ő pedig egészen idáig semmi jelét nem mutatta a lázadásnak. – Most viszont alaposan fellázadt – mondta Arabella, majd kíváncsian Helene-hez fordult. – De vajon mi lesz a végeredmény? Folytatni akarja a kapcsolatát Mr. Fairfax-Lacyvel? Már ha Esme hajlandó lemondani erről a furcsa frigyről. – Én nem nevezném furcsának, mint inkább váratlannak – jegyezte meg Esme. – Nem – ismerte be Helene. – Nem akarok folytatni vele semmit. – Rögtön tudtam! – vágott közbe Esme. – Figyeltelek benneteket. Biztosíthatlak, Helene, hogy ha úgy látom, téged tényleg érdekel, nem jelentettem volna be vele az eljegyzésemet.

ELOISA JAMES

125

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Stephen Fairfax-Lacy kiváló alapanyag a házasságra – magyarázta Arabella. – És higgyétek el, ilyen dolgokban nem szoktam tévedni. Mert mindhárom férjem kiváló férj volt. – Lenyelte az utolsó falat süteményt, és merengve folytatta. – Kivéve persze hogy rövid életűnek bizonyultak. – El kell mondanom valamit – szólalt meg Helene kissé kétségbeesett hangon. – Remélem, szaftos részletekbe akarsz minket beavatni – mondta Arabella. – Mert nincs is annál érdekesebb, mint egy férfi ágybéli teljesítményét kibeszélni. Az talán még annál is élvezetesebb, mint részt venni benne – tette hozzá, újabb süteményt választva. – Hát, az idős kornak megvannak az előnyei is. – Te nem vagy idős, Arabella! – ellenkezett Esme. – Alig múltál még negyven. – Az igazság az, hogy nem is bújtam ágyba Mr. Fairfax-Lacyvel – bökte ki végre Helene. Arabellának tátva maradt a szája a csodálkozástól. – Ezt mindjárt gondoltam – közölte Esme némi elégedettséggel. – Nem úgy néztek ki, mint egy egymásba habarodott szerelmespár. Helene érezte, hogy mélyen elpirul. – Nem illettünk össze. – Ilyesmi egyszer velem is megtörtént – magyarázta Arabella. – Nem akarlak a részletekkel untatni titeket, kedveseim, de a harmadik próbálkozás után fegyverszünetet kértem. Letette a fegyvert – tette hozzá kajánul vigyorogva. – De ki gondolta volna? Ez a Fairfax-Lacy olyan… – Nem! – kiáltott közbe Helene, mert megriadt Arabella végkövetkeztetésétől. – Az egész az én hibám volt. Én nem vagyok… – itt hirtelen elhallgatott. Helene legnagyobb megdöbbenésére érezte, hogy könnyek csordulnak végig az arcán. Hogy ismerheti be, hogy csúfos vereséget szenvedett az ágyban, az elit világ két legkívánatosabb hölgye előtt? – Az igazat megvallva, én sem tartom túl érdekesnek – vágott közbe Esme. – Van valami túlságosan angolos az arcában. És a mellkasa sem túl széles, nem gondolod? Ráadásul sohasem tetszettek a hosszúkás arcú férfiak. Helene hálás mosolyt villantott Esmére. – Nem arról van szó, hogy nem tetszik a külseje. Mert nekem tetszik. Csak egész egyszerűen nem bírtam elképzelni, hogy ágyba bújjak vele. – Itt hirtelen elhallgatott. – De nagyon kedvesen viselkedett abban a helyzetben. Arabella bőszen bólogatott. – Igen, igen, akadnak olyan férfiak, akikkel képtelenség intim helyzetben elképzelni magunkat. Sajnos én a második férjemmel voltam így. De ami ennél is érdekesebb – fordult kutató tekintettel Esme felé –, hogy te mit akartál elérni, amikor bejelentetted, hogy eljegyzed azt a túlságosan hosszúkás arcú embert? De ha óhajtod, másképpen is feltehetem a kérdést: mit keres a házadban Bonnington márki? Esmének kis híján torkán akadt a gyömbéres keksz. – Csak azért jött, hogy kifejezze bűntudatát – felelte minden lelkesedést nélkülözve. – Nehogy nekem elismételd azt a képtelen történetet, amivel a varrókör tagjainak előálltál – dorgálta meg Arabella. – Tegnap este még sikerült megúsznod, hogy őszintén megbeszéld velem a dolgokat, mert egész idő alatt a vőlegényedbe kapaszkodtál, de most már tényleg tudni akarom az igazságot. Miért jött a házadba a márki? Helene kicsit előbbre hajolt. – Ezt én is szeretném tudni, Esme. Azt még el tudom hinni, hogy az anyja valószínűleg a tavaly nyáron történtek miatt van itt, bár megjegyzem, ezt is nagyon furcsának találom… Arabella közbevágott: – Még hogy furcsának? Szerintem meg valami nagyon bűzlik Honoratia Bonnington érkezése körül. ELOISA JAMES

126

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Esme nagyot sóhajtott. – Hallom, hogy nyomja valami a lelkedet – jegyezte meg a nagynénje. – Ki vele! Esme egy pillanatra Arabellára nézett, aki érzékinek és kifinomultnak tűnt, de közben egyértelmű volt, hogy őt és a rettenthetetlen Lady Bonningtont ugyanabból a kemény fából faragták. Esme mindent elmondott. – De senkihez nem akarok feleségül menni – fejezte be a történetet. – A legkevésbé Lord Bonningtonhoz. Nem lenne tisztességes a kisbabával és Miles emlékével sem. Arabella néhány pillanatnyi döbbent csendet követően hahotázó nevetésben tört ki. – Csak a magányos éjszakáid miatt tartottad a ház körül Bonningtont? És közben egész nap a kertben dolgoztattad? Én meg még azt hittem, jó útra tértél, és tisztességes özvegyként éldegélsz. Te jó ég, Esme, ekkora botrányba még én se keveredtem soha! – Miféle botrányról beszélsz? – csattant fel Esme. – Hiszen te magad vágtad el csírájában a pletykákat a varrókor előtt. – Biztosíthatlak hogy hosszas felkészülést igényelt a dolog a Bibliából – magyarázta Arabella. – Nem gondolod, hogy ideje lenne feloszlatni ezt a varrókört, Esme? – kérdezte bizonytalanul Helene. – A dolgok mostanában… kissé bonyolultak az életedben. Talán szerencsésebb lenne, ha nem volnának ilyen közel hozzád a szemtanúk. – Ez a varrókör az új, tisztességes életem része – magyarázta Esme. – És élvezem az összejöveteleket. – Nekem nem úgy tűnt – jegyezte meg Arabella. – Nagyon ferdén öltögettél. Tudod, vannak, akiknek nincs tehetségük az ilyesmihez. – Pedig anyám is ingeket varr a szegényeknek – felelte Esme. – Még a gallért és a mandzsettákat is ő varrja rájuk! Arabella egy pillanatig hallgatott. – Tudod, Esme, nem szívesen mondok csúnya dolgokat a saját testvéremről, de az anyád, Fanny úgy viselkedik, mint egy szellemileg elmaradott. Miközben egész idejét azzal tölti, hogy számára ismeretlen embereknek varr ingeket, addig a saját lánya magányosan elzárva él vidéken. Valahogy nincs helyén az értékrendje. – Arabella biztatóan megszorította Esme egyik kezét. – Ne akarj olyan lenni, mint ő. Neked mindig is vidám lelked volt. Fanny pedig egy megkeseredett ember, ezt én mondom neked. – Ez nem igaz! – tiltakozott Esme. – A mamát számos csalódás érte az életben. – A listát minden bizonnyal a lánya vezette. – A testvérem depressziós – állapította meg Arabella határozottan. – De azért kedves, hogy védeni próbálod. Fanny nap mint nap mosolytalanul nézi a világot. Én benned mindig is azt szerettem, hogy végre van egy vidám természetű rokonom. Nem akarom, hogy beállj te is csipkefejfedős matrónának. – A nagynénédnek igaza van – szólalt meg Helene. – Bár az anyádat csak futólag ismerem, de nem szeretném, ha elkezdenél arra a prűd és kimért Mrs. Cable-re hasonlítani. Az az asszony nem kedves, Esme. – Tudom, tudom – felelte Esme. – Hidd el, én is tudom. Arabella vetett egy másik pillantást az unokahúgára, és jobbnak látta témát váltani. De mialatt Helene-nel az asszony ruháját díszítő velencei csipkékről csevegtek tovább, Esme némán ült a helyén. Ígéretet tett Milesnak, hogy tisztességes asszonyként fog élni, Miles azonban már nem élt. Esme nem akart több botrányt maga körül, márpedig egy Bonnington márkival kötött házasság garantáltan botrányt kavart volna.

ELOISA JAMES

127

VAD SZERELEM

Csak Könyvek

Huszonötödik fejezet Kedvcsináló csábításhoz

Bea másnap reggel elsétált, hogy meglátogassa a kecskét. Egy ideje minden reggel eljött ehhez a megátalkodott állathoz, csak mert annyira unatkozott. Persze tölthette volna azzal is az idejét, hogy flörtölget a puritánnal. Ő azonban Bea legnagyobb bosszúságára épp egy négykezes darabot próbált Helene-nel. És a látvány, ahogy Helene szőke hajfonata egészen közel került Stephen sötét hajához, miközben a zongorát püfölték, furcsa érzést keltett Beában, szinte belesajdult a szíve. Ez a fajta érzés pedig eddig ismeretlen volt a számára. Az egyetlen alkalommal, amikor egy pillanatra reggeli után kettesben maradhattak Stephennel, a férfi meglehetősen hűvös mosollyal mérte végig a lányt. – Tehát úgy döntött, hogy nem udvarol nekem? – kérdezte. Bea pedig annyit felelt, hogy „ő senkinek sem udvarol”, de közben abban reménykedett, hogy a férfi megcsókolja, vagy úgy mosolyog rá, mint Esmére és Helene-re. Stephen azonban csak egy udvarias meghajlással odébbállt. Bea abban a pillanatban döbbent rá, ahogy a férfit távolodni látta, hogy a világon semmire sem vágyik jobban, mint udvarolni neki. Stephen azonban semmi jelét nem mutatta annak, hogy bármiféle kapcsolatot akarna vele létesíteni. De hogyan is tudott volna? Hiszen nem volt rá ideje. Amikor éppen nem a zongorán játszott a szeretőjével, akkor a másik asszonnyal, a menyasszonyával játszott erkölcstelen játékokat. És a jó ég tudja, mit művelt éjszakánként! Bea a fogait csikorgatta. Mostanában rendszeres elfoglaltsága lett, hogy Stephen FairfaxLacyre gondoljon, majd megdorgálja magát miatta. Bea a kecske felé nyújtott egy faágat, amit hozott neki, és figyelte, ahogy az állat rágcsálni kezdi. Az igazat megvallva, Lady Beatrix Lennox óriási presztízsveszteséget szenvedett. Kezdődött mindez azzal, hogy Mr. Fairfax-Lacy visszautasította őt, és helyette Helene-t választotta. Azután pedig Bonnington márki következett, aki kezdettől fogva még csak az érdeklődés szikráját sem mutatta iránta. Bea a könnyeivel küszködött. A kecske olyan hangosan rágta a gallyat, hogy Bea nem hallotta a felé közeledő ismerős lépteket. – Hát mégsem fél ettől a kabátevő szörnyetegtől? – szólalt meg egy hang közvetlenül a füle mellett. Olyan vagyok, mint egy jól idomított kutya, gondolta keserűen Bea. Ha csak meghallom ezt a hangot, azonnal elgyengülnek a végtagjaim. – Ez a kecske nem zavar engem – felelte, de nem nézett a férfira. Stephen egészen közel hajolt hozzá, és szemmel láthatólag nem zavarta a goromba fogadtatás. – A ház többi lakóját is bemutathatnánk ennek a barátságos teremtésnek – javasolta Stephen. – Esme talán nem is tud a létezéséről. Én ezzel szemben nap mint nap elvezekelek hozzá. Bea szíve jéghideg lett. – Azt hittem, minden idejét Lady Godwinnal tölti – csattant fel, szándékosan barátságtalan hangon. – Vagy talán inkább Lady Rawlings veszi el több idejét? – Azért nem minden időmet töltöm velük. Csak nem féltékeny? – A hangszíne most megint olyan mélyen zengő, édeskés lett, ami rendszerint az őrületbe kergette Beát. – Egyáltalán nem! – fordult most először a férfi felé. Olyan hihetetlenül charmeosnak tűnik… de nem is! A szeme sarkában szarkalábak ülnek. És túlságosan hosszú az állkapcsa. Uramisten, mennyire gyűlölte az ilyen hosszú állkapcsot! ELOISA JAMES

128

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Ennek örülök – felelte Stephen, és a tekintete kifürkészhetetlen maradt. Csak nem akar gúnyt űzni belőlem?, tűnődött Bea. Nem, inkább mintha sajnálna. Hogy az ördög vinné el! – Csak mert Esme és én… – szólalt meg tétovázva Stephen. – Nem szükséges elmondani – vágott közbe Bea. – Magam is értem a helyzetet. És biztosíthatom, hogy a kettőjük iránt érzett boldogságon kívül semmi más érzelem nem munkál bennem. – Ezt örömmel hallom. – Nem jó ez így, hogy a férfi mosolyától összeszorul a gyomrom. Túl hosszú az álla, mondogatta magában a lány. – Esmével sok tekintetben közös az érdeklődésünk – magyarázta Stephen. Most, hogy sikerült tisztáznia Bea esetleges félreértéseit, kezdett megeredni a nyelve. – El is felejtettem, menynyire élvezem a szójátékokat és a vicceket. – Hát ez remek – jegyezte meg Bea egykedvűen. Kiütötte a nyeregből egy kilenc hónapos terhes asszony! És ezen az sem segített, hogy Bea kifejezetten kedvelte Esmét, sőt még Helene-t is. Stephen szemügyre vette az ő kis Beáját. Ha nem tévedett, a terve működött. A lány majd szétpukkadt a féltékenységtől. – És maga hogy áll a szójátékokkal és a viccekkel? – kérdezte. Tehát be kell állnom egy trágár szópárbajba ahhoz, hogy felvegyem a versenyt a másik két nővel, és harmadikként színre léphessek Mr. Fairfax-Lacy életében, gondolta a lány. Azt már nem, ő ebben nem fog részt venni! – Ismerek néhányat – jegyezte meg akarata ellenére is. – Hallotta például azt a rigmust, amelyik így kezdődik: „Fekszik velem évek óta, mint egy vén és kiszáradt fa, ám az eset fájó pontja, semmire sem jó a botja.” Stephen nevetni kezdett. – Hát talán nem véletlen, hogy a férfiak között nem tett szert nagy népszerűségre… – A mosolya forrósággal töltötte el Bea gyomrát, és figyelmeztető zsibbadást okozott a szíve körül. – Fontolgatom, hogy visszatérek Londonba, Mr. Fairfax-Lacy – szólalt meg Bea, egy hirtelen ötlettől vezérelve. – El kell látogatnom a szabómhoz. A kedvenc kabátomat szétrágta ez az állat. – A kecske a szemeit forgatva nézett rá. – Ó! – jegyezte meg meglepetten a férfi. – Tehát végleg úgy döntött, nem udvarol? – Hányszor fogja még ezt megkérdezni? – csattant fel Bea. Egyszerűen hihetetlen, milyen arrogáns ez az ember! Hihetetlen! Bea a pillái alól sandított rá. Stephen most szinte… idegesnek tűnt. – Úgy tűnik, az arrogancia a legfőbb bűnöm – jegyezte meg Stephen. – De erre csak nemrég jöttem rá. Szeretnék őszintén bocsánatot kérni, amiért félreértettem az ön érdeklődését, amikor együtt biliárdoztunk. – Nem értette félre! – Beának sikítani lett volna kedve az őrülettől. Miért nem udvarol neki ő? Miért nem a férfi próbálja elcsábítani őt? Újabb pillantást vetett Stephenre, de nem volt mit tenni. Mert bár neki volt egész Angliában a leghosszabb állkapcsa, mégis kétségbeesetten meg akarta csókolni. Helyesebben őrülten vágyott rá, hogy a férfi megcsókolja őt. És úgy tűnt, erre van is még esély, mielőtt Esme negyven évre lekötné. Bea azonban nem tudta rávenni magát, hogy elővegye szokásos csábos pillantását. Szinte bénultan félénknek érezte magát, és különben is, a kecske előtt álltak, és… – Majd még meggondolom – dünnyögte zavartan. – Hogy mondta? Elnézést, de nem értettem pontosan, amit mond. – Stephen a kerítésnek dőlve állt. Ő volt a világ legtisztességesebb puritánja. Egyáltalán nem Bea esete. Kezdjük azzal, hogy túlságosan öreg hozzá. És ráadásul még makacs is. És annyira… elragadó…

ELOISA JAMES

129

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Azt mondtam, majd még ma meggondolom, hogy akarok-e magának udvarolni – nyögte ki Bea erőlködve. – Az jó! Ez a rémes férfi úgy viselkedik, mintha egy római szoborról diskurálnának. Mivel Beának abban a pillanatban nem jutott más az eszébe, amit mondhatna neki, elbúcsúzott, és kedvetlenül visszaindult a házhoz, útközben egy sziklához vágva napernyőjét. Mert valójában csak a férfi előtt színlelte, hogy még a döntés előtt áll: azt is csupán azért, hogy egyfajta női ösztöntől vezérelve megvédje magát. Mert a döntést már meghozta: ma este forró fürdőt vesz, két órán át öltözködik és még nagyobb gonddal szépítkezik majd, hogy azután elcsábíthassa a férfit, ha ő tényleg ezt várja tőle.

Huszonhatodik fejezet A tapasztalat, amely a hölgyeket megkülönbözteti… a nőktől

Esme kinézett a szalon ablakán. Egy kisebb, késő tavaszi hóvihar dúlt odakinn. A fehér pelyhekkel borított sárga krókuszok sápadtnak és becsapottnak tűntek. Vagy inkább ő érezte magát becsapottnak. Netán ő csapott volna be valakit? Figyelemre méltó, mennyi komikus félreértés jellemezte ezt a kis összejövetelt az idén. Róla és Mr. Fairfax-Lacyről például mindenki úgy tudta, össze fognak házasodni. Ahogyan az is köztudomású volt, hogy Helene a fent említett úrral viszonyt folytat, amely látszólag csöppet sem zavarta Helene férjét. A gróf másnap reggel távozni készült, bár Esme úgy látta, élvezettel vitázik Helene-nel a Beethoven-átiratokról, miközben ügyet sem vetett Stephen Fairfax-Lacy feleségére tett bókjaira. Esme háta ma a szokásosnál is jobban sajgott. Alig tudott állni, annyira fájt. Hirtelen kinyílt mögötte az ajtó. – Helló! – üdvözölte a férfi, csöppet sem zavartatva magát. Hihetetlen, Esme füle mennyire megismerte már a férfi járását a ház többtucatnyi vendége közül. Sebastian közvetlenül a háta mögött megállt, és egyetlen szó nélkül erősen odanyomta hüvelykujját Esme gerincének alsó részébe. Esmének olyan jólesett, hogy elgyengült a térde, és kis híján a földre roskadt. – Csak maradj nyugton – kérte a férfi. – Hogy van ma reggel a baba? – Kaptam egy levelet anyámtól – felelte Esme, szembefordulva a férfival, és a szemébe nézve. – Fanny az anyád meggyőzőerejének köszönhetően meglátogat. És bármennyire nehezemre esik, azt hiszem, köszönetet kell mondanom Bonnington márkinénak. Sebastian tekintete összeszűkült. Hát nem látja Esme, hogy az anyja miért viselkedik ilyen jótékonyan? – Az anyám nem kedves gesztusnak szánta a dolgot – mutatott rá. – Igen, tudom. – Az Esme arcára kiülő mosoly egészen őszintének tűnt. – De mégis annyira örülök, hogy anya meglátogat! Talán mert gyereket várok. És persze mert Miles halott. ELOISA JAMES

130

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Hát persze, gondolta Sebastian cinikusan. Elege volt már abból, hogy Esme folyton a férjét emlegette, mintha valaha is fontos szerepet töltött volna be az életében. – Nem érted, hogy az anyád csakis azért jön ide, hogy megbizonyosodjék róla, hozzámésze Fairfax-Lacyhez? – förmedt rá Esmére. – Ha újra csalódást okozol neki, akkor végleg kiesel a kegyeiből. – De mindig van némi esély arra, hogy mégsem fogok csalódást okozni neki – felelte hűvösen Esme. Sebastian bosszúsan válaszolt. – Az anyád az a fajta nő, aki akkor is találna benned kritizálnivalót, ha apácának állnál. – Én őszintén megváltoztam, és ehhez tartom is magam – felelte Esme, bár nem szívből mondta, amit mondott. Elmondhatatlanul fájt a háta. – Úgy teszel, mintha nem szeretnél engem. Álszent vagy, és óriási hibát követsz el, Esme! – Nem vagyok túl jól – dünnyögte az asszony. Olyan éles fájdalmat érzett a hátában, hogy a férfi hangját mintha ködösen hallotta volna csak, mintha egy párnából beszélne hozzá. – Talán vissza kellene mennem a szobámba. Abban a pillanatban nyílt az ajtó, és hangoskodva beléptek a ház vendégei. Lady Bonnington vetett egy pillantást Esmére, és közölte: – Azt hiszem, Lady Rawlingsnak hamarosan meglesz a kisbabája. – Nos, miután maga már volt ilyen helyzetben – förmedt rá Arabella a pánik határán –, segítsen annak a szegény lánynak, és mondja meg, mit kell tennie. – Ne legyen már ilyen ostoba! – csattant fel Lady Bonnington. – Egyértelmű, hogy vissza kell mennie a szobájába! – Nem kell ennyire gorombának lennie – vágott vissza Arabella. Esme mély lélegzetet vett. Számos arcot látott maga körül. Arabellát ekkor valaki félretolta, és Sebastian hajolt Esme fölé. – Gyerünk fel a szobádba! – utasította határozottan, félreérthetetlenül intim hangon. Mielőtt még Esme tiltakozni tudott volna, a férfi már karjába kapta, és elindult vele a lépcsőn felfelé, szemmel láthatóan pontosan tudta, hová kell mennie. – Ó! – ragadta karon a férfit Esme, mert hirtelen úgy érezte, az egész teste ki akar fordulni önmagából. Körmeit a férfi karjába mélyesztette. – Hívják a szülésznőt! – kiáltott hátra a válla felett Sebastian. Egy pillanattal később már a szobában voltak, ahol az egyik ágyat már előkészítették a szüléshez. Esme azonban nem hagyta, hogy letegye rá. – Várj! – szisszent fel. Sebastian elkezdte leengedni őt az ágyra. – Várj már egy kicsit! – Úgy kapaszkodott a karjába, mintha az élete függne tőle, miközben testébe újabb hatalmas fájás állt bele. Az ajtó abban a pillanatban kinyílt, és beviharzott rajta Arabella, Helene, Bonnington márkiné és három szobalány. – Rendben van, Bonnington – szólalt meg fontoskodva Arabella. – Most tegye le szépen az unokahúgomat az ágyra, és mi átvesszük az irányítást. Hamarosan itt lesz a szülésznő is, csak az az ostoba teremtés éppen most sétált el a faluba. Addig is próbáld ott tartani a babát, ahol van, rendben, Esme? – Ne beszéljen már ilyen balgaságokat! – fakadt ki Lady Bonnington, és az ágyhoz lépett. – Az a baba még órákig nem fog kijönni! – Te jó ég, remélem, nincs igaza! – szisszent fel Esme a fájdalomtól. – Ez így van rendjén – közölte a márkiné, a hangjában némi együttérzéssel. Esme elengedte Sebastian kezét. A férfi egy pillanatra előrehajolt, csókot lehelt a homlokára, majd távozott. Esme a legszívesebben sírva fakadt volna, ám abban a pillanatban újabb fájás jött rá, és minden figyelmét lekötötte. – A francba, ez fáj! – kiáltott fel Esme, és megragadta Arabella kezét. Amikor a fájdalom alábbhagyott, Esme kimerülten hanyatlott vissza az ágyra. ELOISA JAMES

131

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – A fájdalmat nem enyhíti a szitkozódás – jegyezte meg Lady Bonnington. – Anyám tanított meg arra, hogy a hölgyet az különbözteti meg a közönséges nőtől, hogy képes elviselni a fájdalmat. Esme nem vett róla tudomást. – Hány ilyen fájás lesz még? – faggatta a szülésznőt, aki akkor lépett be az ajtón. Mrs. Pluck vaskos asszonyság volt, és mindig vidáman hangoztatta, hogy a természet majd mindent elintéz. – Tudom, hogy most nagyon fáj – felelte, lepedőket készítve az ágy mellé –, de a széles csípője miatt hamar meglesz a baba. – Aztán még kifulladt nevetéssel hozzátette: – Most csak hagyjuk, hogy minden menjen a maga útján. – Az unokahúgom nagyon gyorsan meg fogja szülni ezt a gyereket – közölte Arabella, és titkon az Esme szorítása nyomán keletkezett piros foltokat vizsgálgatta a kezén. – Hozzanak egy nedves törülközőt! – szólt az egyik szobalánynak. – Esme, drágám, kicsit felhevült az arcod. Megtörlöm a homlokodat. – Nekem hat órába telt – mennydörögte Lady Bonnington. Esme ekkor elhatározta, hogy márpedig ő hat óránál kevesebb idő alatt meg fogja szülni ezt a gyereket. Úgy érezte, nem lenne képes ilyen hosszú ideig kibírni ezt. – Jaj, megint kezdődik? – kiáltott fel. Arabella eldobta kezéből a nedves rongyot, Esme pedig megragadta a kezét. A fájás hatalmas hullámként öntötte el Esmét, kiszorítva tüdejéből minden levegőt. – Nem tetszik ez nekem – suttogta Esme, mert többre nem futotta a hangjából. – Egyetlen nőt sem ismerek, aki élvezte volna – jegyezte meg a márkiné derűs hangon az ágy másik végéből. – De egy hölgy nem tehet mást, mint méltósággal tűri azt, amit az élet kirótt rá. Esme hangos szitkozódással válaszolt. A márkiné később visszagondolt a történtekre: ha addig esetleg még nem tudatosult volna benne eléggé, hogy Esme Rawlings milyen hihetetlenül neveletlen teremtés, hát abban a pillanatban minden kétséget kizáróan rájött. Mert annak a lánynak fogalma sem volt, hogyan tűri egy igazi hölgy a megpróbáltatásokat.

Huszonhetedik fejezet Édes kicsi William

Esme életének talán legfelejthetetlenebb élménye lett, amint a két elegáns idős dáma segítette őt a szülés közben. Arabella a jobbján állt, időnként nedves gézzel borogatva homlokát. Amikor pedig Esme magához tért a mindent elsöprő fájdalomhullámaiból, a balján ott találta Lady Bonningtont, aki hangosan buzdította, miközben Arabella a szülésznőt utasította, hogy gyorsítson az eseményeken. – Nincs szükség arra, hogy gyorsítsunk – magyarázta Mrs. Pluck enyhén bosszankodva. – A természet majd mindent elintéz. Lady Rawlings csípője elég széles ahhoz, hogy ez így legyen. ELOISA JAMES

132

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Mi lenne, ha kevesebbet emlegetné az unokahúgom csípőjét? – förmedt rá Arabella. – Nem kell ilyen vulgárisan fogalmaznia. – Arabella, maga megőrült! – fakadt ki a maga visszafogott módján Lady Bonnington. Esme mély lélegzetet vett, és érezte a következő fájás közeledtét. Ez rosszabb volt minden addiginál, minta tetőtől talpig leforrázták volna. Egy pillanat múlva sikerült úrrá lennie a fájdalmon, és halványan felrémlett neki, hogy Arabella gratulál. A nagynénje úgy döntött, minden fájás után megtapsolja őt. Esme ezzel egyet is tudott érteni. – Hol van Helene? – kérdezte zihálva. Lady Bonnington döbbent arcot vágott. – Őt természetesen kiküldtük a szobából. Annak a szegény lánynak még nincs gyereke. És ha ezt látná, akkor örökre elmenne a kedve tőle. – Jaj, ne! – kiáltott fel Esme. Érkezett a következő fájás, tetőtől talpig… – Kitartás, kedvesem, kitartás! – fogta meg szorosan a kezét Arabella. Esme megszorította a kezét. – Minden adottsága megvan hozzá – biztosította Mrs. Pluck az ágy végéből, majd még hozzátette: – Már majdnem kint van, asszonyom! Ugye megmondtam, hogy sétagalopp lesz? Még hogy sétagalopp! Esme túlságosan kimerült volt ahhoz, hogy reagáljon. Csak arra koncentrált, hogy a fájdalom nehogy kiszakítsa testéből a csontjait, mert úgy érezte, ki fogja. Arabella felváltva borogatta hol Esme homlokát, hol pedig a saját kezét. – Jól van, asszonyom! – szólalt meg hangosan Mrs. Pluck. – Ideje a világra hozni ezt a kis fickót! Vagy kislányt, gondolta Esme, bár hangosan nem bírta kimondani. Mrs. Plucknak azonban igaza lett. William Rawlings üvöltve, felháborodva, harcos pufóksággal érkezett a világra. Esme feltámaszkodott két könyökére. És ott volt előtte a kisfia: egy sötétvörös, rúgkapáló, ökleit a levegőbe emelő kis ember. Esme szíve nagyot dobbant. – Adják ide! – kiáltotta, és félig felülve nyúlt a babáért. – Előbb megfürdetem, megnézem, minden ujjacskája megvan-e, és utána megkapja – felelte Mrs. Pluck, és a mellette várakozó dajkának adta át a gyereket. – Úgy látom, kisfiú – állapította meg Arabella a gyereket fürkészve. – Te jó ég, Esme! Jól fel van szerelkezve! – nevetett. – Olyan, mintha két nagy karalábé lenne a lábai között. – Mind ilyenek – jegyezte meg Lady Bonnington nosztalgikus hangon. – Az én fiam pont ilyen volt. Akkor azt hittem, szatír lesz belőle. – Még egy pillanat, asszonyom – utasította Mrs. Pluck Esmét. – Még egy kis nyomás. Esme néhány perccel később már az ágyban ülve várt. – Kérem, hozzák ide a fiamat – kérte kimerült hangon. – Kérem! Mrs. Pluck felnézett. – Majd minden a maga idejében, asszonyom. Csak miután… Arabella fogta magát, és kikapta a babát a dajka kezéből. – Lady Rawlings meg akarja fogni a fiát. – Azzal a babát ügyetlenül Esme kezébe adta. A kicsi még mindig üvöltött, húsos kis lábacskái kikandikáltak a takaró alól. – Ez nem helyes – aggodalmaskodott Mrs. Pluck. – A babát a világrajövetel után öt percen belül le kell mosdatni. A tisztaság az egészség fontos része. – Lesz még idő bőven fürdetni – szólt vissza Arabella, és az ágy fölé hajolt. – Milyen kis pufók! És nézd ezt a pici lábacskát! Esme még soha nem érzett hasonlót. Olyan volt, mintha a világ hirtelen összezsugorodott volna, és csak ő meg a baba létezne. Pedig olyan csúnyácska volt! – Miért ilyen piros a feje? – kérdezte Esme. – És miért ilyen furcsa alakú a feje? ELOISA JAMES

133

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Ez így természetes – magyarázta fontoskodva Mrs. Pluck. – Minden kisbaba így néz ki. De most már adja ide nekünk, asszonyom. Van egy kis dolgunk vele. A baba azonban úgy döntött, hogy kinyitja a szemét. Esme még közelebb vonta magához. – Szép jó napot! – suttogta. – Szia, szépségem! – A baba pislogott kettőt, majd elhallgatott. A szeme szikrázóan kék volt, akár a reggeli égbolt, és úgy méregette az anyját, mintha memorizálni akarná az arcvonásait. – Tudom, hogy most mosolyogsz rám – puszilta meg az orra hegyét Esme, majd csókot nyomott a baba homlokára és puha arcocskájára is. – Csak még nem tudod, hogy kell, igaz, kicsi William? – William lesz a neve? – kérdezte Lady Bonnington. – Csak mert gondolom, ez Lord Rawlings családjából származó név – magyarázta a dajkának, aki értetlen képet vágott. William tekintetében elragadó ünnepélyesség ült, csak úgy sugárzott belőle a bizalom, hogy Esme majd óvja és táplálja őt, még hosszú-hosszú éveken át. Esme szívébe ekkor jeges félelem nyilallt. Benjamin, az ő kisöccse korán meghalt. De persze az ő kisfiával nem fog ez megtörténni! A kisbaba a homlokát ráncolta, ahogy az anyja könnycseppje az arcára hullott. – Mi a baj, kedvesem? – kérdezte aggódva Arabella. – Jaj, hiszen eláztatod a babát. Elvegyem? – Ő a legszebb kisbaba, akit életemben láttam – csuklotta sírástól elfúló hangon Esme. – Annyira szeretem őt! De még olyan törékeny! Mi lesz, ha történik vele valami? Azt nem fogom túlélni. – Ez természetes reakció a szülés után – jegyezte meg Lady Bonnington. – Vannak nők, akikre rájön. Az egyik unokatestvérem egyszer mély depresszióba süllyedt a lánya születése után. Na, persze, egy olyan férj mellett, mint az övé, bárki depresszióba süllyedt volna. Esme nagyot nyelt, és a lepedőbe törölte szemét. – Miles szemeit örökölte – fordult Arabellához, ügyet sem vetve a márkinőre. – Látod? – fordította Williamet Arabella felé. – Ugyanolyan kedves a pillantása, mint Milesé. És az ő szeme is ugyanilyen kék volt. De Miles halott. – A fia viszont él! – mosolygott rá Arabella. – William szép, egészséges baba, ne aggódj miatta. – Ezzel egyetértek – szólt közbe Lady Bonnington. – Azonnal láttam, hogy a kisbaba a volt férjére hasonlít. Arabella rosszalló pillantást vetett rá. – Mi lenne, ha most átadná az örömhírt a fiának, Honoratia? – Igen, máris megyek – felelte a márkiné. – Megyek, és közlöm vele. De még annyit szeretnék mondani, Lady Rawlings, hogy ön figyelemre méltó alapossággal kezelte ezt a kényes ügyet. Azt senki sem tudta megmondani, hogy Lady Rawlings most a szülésre gondol-e, vagy arra, hogy Esme megnevezte a gyermek apját. Mrs. Pluck átvette a kisbabát, aki azonnal újra üvölteni kezdett. – Velem akar lenni – mondta Esme, és igyekezett felülni. – Egészséges, öblös hangja van a gyereknek – jegyezte meg Mrs. Pluck, és a babát a dajka kezébe nyomta. – De hagyjuk, hogy a természet tegye a dolgát, asszonyom! – tette hozzá kissé ködösen. Ekkor belépett Helene, és megnézte a dajka kezében fekvő, takaróba bugyolált kisbabát. – Ó, Esme, milyen szép kisbaba! – kiáltott fel. – Ön is egészségesnek látja? – faggatta a dajkát Esme. – Pufók, mint egy kismalac – felelte erre a dajka. – De most lássuk, akar-e egy kis reggelit! Azzal leült, és kigombolta a ruháját. Esme figyelte, ahogy William a dajka felé fordult, és halk mormogást hallatott. Hatalmas kék szemeit szélesre nyitotta, és a dajka arcába nézett.

ELOISA JAMES

134

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Esme onnan úgy látta, a kisbaba ugyanolyan bizalommal pillant a dajkára, ahogyan az előbb rá nézett. Hirtelen forró féltékenység öntötte el. Az ott az ő kisbabája, az ő Williamje! – Adja ide a gyereket! – utasította a dajkát. A dajka zavartan pillantott fel. Szépen eligazította a kisbaba fejét, és már éppen készült a szájába nyomni a mellét. – Ne merészelje szoptatni a gyerekemet! – szorította ösztönösen ökölbe a kezét Esme. – Azonnal adja ide Williamet! – De hiszen ön bízott meg a szoptatással, asszonyom – felelte a dajka. – Meggondoltam magam – vágott vissza Esme. Nem fogja engedni, hogy William mást gondoljon anyjának. Majd ő gondoskodik róla, ahogy kell, még szoptatni is fogja. A dajka az ajkát biggyesztve vitte oda a gyereket Esméhez. – Nem olyan egyszerű szoptatni egy gyereket – magyarázta. – Eleinte kicsit fájdalmas, és sok nő nem is képes rá. Az előkelő hölgyek melle nem mindig alkalmas erre. – Nekem tökéletesen alkalmas a mellem – közölte Esme tekintélyt parancsoló hangon. – És most kérem, mondja el, hogy csináljam. Szeretném megreggeliztetni Williamet. – Ha megbocsát, Lady Rawlings – dörrent fel Lady Bonnington hangja –, de már az ötlettől is feláll a szőr a hátamon! Egy igazi hölgy nem lehet fejőstehén! – Ugyan már, Honoratia! – szólt vissza Arabella türelmetlenül. – Nem a fiához akart menni? Lady Bonnington kissé felháborodva távozott. Elvégre Lady Rawlings nem is a lánya, mégis három órán keresztül mellette maradt, és bátorította a tanácsaival. Minden bizonnyal ennek a bátorításnak köszönhető, hogy Lady Rawlings ilyen rövid idő alatt túljutott a szülésen. És ennél jobb végeredményt nem is remélhetett volna. Lady Rawlings maga nevezte meg a gyermek apját, és ezzel minden problémát megoldott. Sebastian most már méltán gondolhatja, hogy nem tartozik neki semmilyen felelősséggel. – Egyáltalán nem hasonlít rád – közölte a fiával az asszony némi elégedettséggel a hangjában. – Kopasz, mint az apja volt. – Miles Rawlingsnak csak néhány éve hullott ki a haja – emlékeztette Sebastian. – Várd meg, amíg meglátod azt a gyereket – erősködött az anyja kedélyesen. – Kiköpött mása az apjának. Egyetlen pillanatra sem kell felelősnek érezned magad miatta. Mert nem vagy az. Lady Rawlings amint meglátta, zokogni kezdett, mert a szeme olyan, mint a megboldogult férje szeme. Semmi kétségem felőle, az a gyerek Miles Rawlings fia. Lady Bonnington itt kis szüntetet tartott, és a fiára pillantott. Sebastian kissé sápadtnak tűnt. – Szabad vagy – közölte a fiával jóval gyöngédebb hangon. Amikor azonban Sebastian ránézett, az asszony megdöbbent attól, amit az arcában látott. – Gondolom, engem nem is említett… – Egyetlen szóval sem – felelte az anyja. Aztán az ajkába harapva eltűnődött, miközben Sebastian szó nélkül kiment a szobából. Lehetséges volna, hogy a fia jobban belehabarodott ebbe a nőbe, mint gondolta? Nem. Csak talán alábecsülte, hogy Sebastian mekkora reményeket fűzött ahhoz, hogy ez a gyerek esetleg az övé lehet. A lehető leghamarabb meg kell házasítanom ezt a fiút, döntötte el a márkiné. Egy nagycsaládos lányt fogok neki találni, aki egynél több gyereket akar majd tőle. De ha a jövendőbeli menyem a legkisebb jelét is adja annak, hogy fejőstehén akar lenni, majd én helyrerakom! Mert vannak dolgok, amelyek a Bonnington családban sohasem történnek meg. És ez a fajta nevetséges, illetlen viselkedés ezek közé tartozik.

ELOISA JAMES

135

VAD SZERELEM

Csak Könyvek

Huszonnyolcadik fejezet Könyvtári légyott

Beatrix Lennox döntést hozott. Eleget morfondírozott már ezen a Stephen Fairfax-Lacy kérdésen. Talán még túlságosan is nagy súlyt adott a kérdésnek az életében. Soha életében nem gondolta volna, hogy egy férfit kétszer is az ágyába invitál, sőt ha valakivel már egyszer megtette, annál kevesebb vágyat érzett arra, hogy az eset még egyszer megismétlődjék. Egy egész délutánjába telt, amíg felöltözött Stephen elcsábításához. A végeredmény azonban azt lett, hogy kívánatosabbnak érezte magát, mint valaha. Illatozott, csillogott és villogott, a haja fürtökben és az arca színekben pompázott… minden apró részlet a helyén volt. Nem viselt magán fűzőt, és nem tömött vattát a melleihez, kifejezetten olyan ruhát választott, amelyben a maga természetességében mindenét megmutathatta a világnak. A ruha francia selyemből készült, kékeszöld árnyalatú anyagból, amelynek fényében tűzvörösnek tűnt a haja. Merészen kivágott, egy árnyalatnyival sötétebb szalagokkal díszített ruhadarab volt. Az asztalnál aznap estére természetesen kevés vendégnek terítettek. Esme még néhány napig nem kelhetett fel az ágyból. Bea a vacsora alatt szinte semmi figyelmet nem szentelt Stephennek, hagyta, hogy kedvére flörtöljön Helene-nel, miközben Godwin gróf keserű arccal nézi őket. Beának semmi kedve nem volt versenyre kelni. Hiszen tegnap este Helene maga köszönte meg Beának a segítséget, amellyel sikerült meghódítania Stephent. És minden bizonnyal furcsán venné ki magát, ha Bea erre most elhappolná előle a férfit. Amikor Bea a vacsorát követően belibbent a szalonba, a gróf és a grófné már bent voltak, természetesen a zongorát püfölték lelkesen. Stephen tekintete elsötétült a lány ruhája láttán. Mert bár az arc sminkeléséről megvolt a véleménye, a ruhát gyönyörűnek találta. Persze nem volt férfi a földön, aki ne így gondolta volna. – Csodálatosan néz ki, kedvesem! – nyújtotta felé a kezét Arabella. – Ha az én kis Beám a közelben van, biztosra vehetjük, hogy nem halunk bele ebbe a vidéki unalomba! Mert ha még több időt töltünk itt, talán már a vacsorához sem öltözünk át… Bea alig észrevehetően megrándította vállát. Nem is tudta elképzelni, hogy egész nap ugyanazt a ruhát viselje. – Bea! – pillantott fel a zongora mellől Helene. – Mi lenne, ha újra eltáncolná a keringőt a dalomra? Szeretném bemutatni Reesnek. Tökéletes! Amikor Bea megfordult, Stephen már ott állt előtte. A szeme szinte feketének tűnt, Bea pedig hirtelen nőies diadalittasságot érzett. Miért ne udvarolhatna, ha úgy hozza kedve? A férfiaknak túlságosan gyakran kedvez az élet. Mélyen meghajolt Stephen előtt, és kinyújtotta egyik kezét. A férfi is meghajolt, majd kiegyenesedett, és megcsókolta a lány kezét. Aztán egy pillanatra megállt, és a lány karjára meredt. Bea is odanézett. Semmi furcsát nem látott a karján. – Valami baj van? – kérdezte. – Semmi, csak eszembe jutott, hogy egyszer táncoltam egy hölggyel, akit most nem óhajtok megnevezni – magyarázta Stephen. – De utána vastag púderpor lepte be a kabátomat. Bea felhúzta egyik szemöldökét. – A karom fehérsége természetes. ELOISA JAMES

136

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Tekintetük egy pillanatra összetalálkozott, Bea pedig a mosolyával azt üzente, hogy teste többi része is hasonlóan fehér, és nem púderezett. Aztán felcsendült a zene. Helene valamelyest visszavett a keringő eszelősen gyors ritmusából. De azért még így is bohém volt és vidám. Bea szinte reszketett az izgalomtól. Most, hogy idáig eljutott, elképzelni sem tudta, hogy tölthette az elmúlt tíz napot ennyi vívódással. Az udvarlás most olyannak tűnt, mint a levegővétel… Hogyhogy nem látta ezt korábban? Rámosolygott Stephenre, és egy villanásnyit megmutatott előtte abból a sóvárgó vágyból, amely egész testét átjárta. Alig egyetlen szikrányit. A férfi nem reagált, és ez kissé elbátortalanította. Csak folytatta a keringőt, hatalmas köröket írt le Beával a táncparketten, hosszában átkeringőzve a rózsaszín szalont. Bea nem bírt magával, a férfi kezének érintésétől megmámorosodva, még többet akart. Közelebb húzódott hozzá. Stephen azonban mintha eltolta volna magától. Bea szíve olyan hevesen kalapált, hogy a zenét is alig hallotta. – Maga nem csatlakozott a kisbaba csodálói közé? – kérdezte Stephen. Hogy jön ez most ide? Bea ordítani tudott volna dühében. Az olyan hölgyek, mint Bea, nem akarnak gyereket! Csak férfiakat… nem kisbabákat. Bea legalábbis nem vágyott gyerekre. Williamet egy puha kis pacának tartotta. Abban a pillanatban, amikor ránézett, elkezdett sírni, amitől Beának borsózott a hátán a hideg. – Nem vagyok egy anyatípus – felelte. Stephen átlendítette a másik oldalra. – Bennem sem éledtek fel az apai érzelmek – magyarázta, miután újra egyenes irányban haladtak. – Helene teljesen odavan azért a gyerekért. Bea nem akart most Helene-ről beszélni. Más tervei voltak. – Mr. Fairfax-Lacy! – szólalt meg, majd elhallgatott. Stephen előrehajtotta fejét, azt a csodás formájú, sötét hajjal borított fejet. – Igen? – Ha megtenné, hogy bejön velem a könyvtárba, szeretnék önnel megbeszélni egy verset. A férfi tekintete kifürkészhetetlen maradt. Pedig pontosan tudta, mire céloz Bea! Hiszen ő maga kérte, hogy udvaroljon neki. A lánynak sikerült kipréselnie egy mosolyt, bár nem volt benne semmi csáberő. Azután torkában dobogó szívvel várta a választ. – Nagyon szívesen felolvasnék önnek egy verset – szólalt meg Bea higgadtan, miután a férfi továbbra sem szólt semmit. Stephen felhúzta egyik szemöldökét. Annyival idősebbnek és érettebbnek tűnt a lánynál! Talán nem is érzi ugyanazt a mohó sóvárgást, mint Bea? – Azt a Barnfield-verset – tette hozzá a lány. – Ja, értem! Amikor véget ért a keringő, Bea „Jó éjszakát!” kívánt mindenkinek, majd elhagyta a szalont. Nem nézett hátra, hogy lássa, követi-e Stephen. Mert ha mégsem követné, akkor majd sír egy nagyot, utána pedig minden megy tovább. Holnap reggel már vissza is utazik Londonba a barátaihoz. A férfi azonban követte. Bea belépett a könyvtárba, a nyomában Stephennel. Megbabonázva nézte a lány csípőjének ringását. Az a ringó csípő a fél világ ígéretét magában hordozta. – Ezt a fajta járást gyakorolni kell? – kérdezte, miközben a kandalló tetején meggyújtotta a lámpást. Valahogy furcsa csalódottságot érzett. A lány végül mégis meginvitálta egy rögtönzött randevúra. De mi mást várt volna tőle, amikor arra kérte, udvaroljon neki? Elvégre Bea pontosan olyan, mint aminek látszik: figyelemre méltó, de elérhető. Ahogy megfordult, a lány mosolygott rá, és kihívóan elhelyezkedett egy magas támlás karosszékbe. – Mire gondol most? – Arra, hogy maga átkozottul profi – vágta rá Stephen határozottan.

ELOISA JAMES

137

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Bea arcáról eltűnt a mosoly, tekintetébe bizonytalanság költözött. Már-már félénknek tűnt. Stephen odalépett hozzá. – Ne nézzen már úgy rám, mint egy kislány, akitől megtagadták a csokoládét. Maga bármelyik férfit megszerezheti. – Igen, de én magát akarom – tért a lényegre Bea, nem hazudtolva meg önmagát. A haja úgy fénylett, akár egy lángvörös rózsacsokor. Stephen soha életében nem vágyott még nőre ennyire. Teste minden porcikája tiltakozott az érzés ellen, próbált józan maradni. Ez a lány még túl fiatal, ráadásul hajadon. Nem lenne szabad engedelmeskedni az effajta ösztönöknek. Stephen abban a pillanatban döbbent rá, hogy valójában őt még soha senki nem csábította el. Mindig ő volt a csábító. És sokkal kellemetlenebbnek tűnt az előbbi verzió. Bea most elfordult, és kezébe vett az asztalról egy bőrkötéses könyvet. – Felolvashatom azt a verset, ami a múltkor mindenkit olyan izgalomba hozott? – kérdezte. A hangjában volt valami bársonyosság, amitől Stephen egész teste megkeményedett. Megfizetném Istennek bűnöm árát, s lennék én e díj, Ha ajkam lenne mézed, s ajkad lenne a méh… Stephen nem bírt magával. Közelebb lépett a lányhoz, és még mindig tartotta magát, nem ült le mellé, csak a válla fölött a könyv fölé hajolt. A lány csillogó szemmel felnézett rá, Stephen pedig kénytelen volt megállapítani, hogy ebből a szögből egyenesen a keblei közé lát. Nem bírta levenni tekintetét a makulátlan, hófehér hajlatról, amely nem a púdernek köszönhette fehérségét. S ha te kiszívnád az én édes, kinyíló virágom, amely megérett és édes, akár a mézbogyó az ágon… Stephen eközben alaposan megfigyelte a melleit, és a vékony, selyem alsóblúz alól átsejlő mellbimbókat is ki tudta venni. Itt feladta a harcot, és egyik kezével előrenyúlva, merész mozdulattal megfogta a lány egyik mellét. Bea halk sóhajjal abbahagyta az olvasást. Nem ugrott fel, hogy tiltakozzék, ami szintén csalódást keltett Stephenben. Mekkora bolond vagyok, gondolta. Miért ne élvezzem, amit itt felkínál nekem? A lány melle tökéletes volt, pedig Stephen mindig úgy hitte, teltebb és nagyobb. A keze alatt azonban egy makulátlanul sima, puha súlyt érzett. – „Akár a mézbogyó az ágon…” – folytatta a verssort rekedtes, ingatag hangon. Halványan felmerengett benne valahol, hogy a korábbi szeretői valahogy kedélyesebbek voltak, kevésbé… Most már nem bírta tagadni, hogy ez az érzés semmihez sem fogható. Soha nem érzett még hasonlót senki iránt. – „Bevezetnélek akkor gyönyörteljes lugasomba…” – folytatta a lány, és hangja átvette Stephen hangjának remegését. – „...amely telve van szőlővel, faeperrel és cseresznyével. S lennél te darázs, vagy méh a kertemben, s én lennék a kaptár, mely befogadja mézszedő méhem.” Stephen most a másik kezét is felemelte, és mindkét mellet kezébe fogta. A lány mélyről jövő nyögést hallatott, kezéből kiejtette a könyvet, és fejét hátravetve a férfi nyakához dőlt. Stephen végigjáratta ajkait a lány arcán. Citromillata volt, tiszta, édes, saját illat. A füle egészen kicsi, akárcsak teste többi része: kicsi, tökéletes formájú és gyönyörűen gömbölyded. Stephen megrészegülten rágcsálta a fülét. Miért kell neki ennyire szépnek és ennyire… elérhetőnek lennie? – tette fel magában a kérdést. A lány melle mintha megduzzadt volna az érintése alatt, pedig Stephen még nem is merte elmozdítani a kezét.

ELOISA JAMES

138

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Bea – szólalt meg rekedt, és zavarba ejtően nyers hangon. Úgy hangzott, mint egy öregember. Aztán egy idő után sikerült tisztán kiejtenie egy mondatot. – Bea, nem tehetjük… A lány behunyta a szemét, és a karja lehanyatlott. Stephen elvette kezét a melléről. Mi van, ha valaki pont most nyit be a könyvtárba? Néhány pillanatot várt, de a lány nem nyitotta ki a szemét. – Bea? – szólította meg. Megpróbált kiegyenesedni, bár a nadrágját olyan szűknek érezte, hogy nehezére esett. – Most elmehet – közölte a lány, de a szemét továbbra is lehunyva tartotta. – Tessék? – Én itt maradok, és úgy fogok tenni, mintha maga nem lenne egy karót nyelt puritán – mondta a lány. – És úgy teszek majd, mintha előzékenyen elfogadta volna azt a meghívást, aminek megtételére felszólított engem, ha jól emlékszem. Vagy tévednék, és talán a bátorság hiánya az ok? – Ez nagyon durva sértés – felelte lassan a férfi. Bea most kinyitotta a szemét. – Mr. Fairfax-Lacy, kérem, hallgasson végig figyelmesen! Mivel úgy tűnt, valamiféle válaszra vár, Stephen kurtán bólintott. – Ennél sokkal durvább is tudok lenni. Én egy közönséges nő vagyok, Mr. Fairfax-Lacy! – közölte szikrázó szemmel, bár a hangja egyenletes maradt. A lány szemmel láthatóan dühös volt, és ki tudja, miért, de Stephen ettől kicsit jobban érezte magát. – Ezt nézze meg, Mr. Puritán-Lacy! – kiáltott fel a lány, és lejjebb húzta mellén a ruhát. A selyem alól két tökéletesen gömbölyű, hófehér mell bukkant elő. – Én egy közönséges nő vagyok – ismételte meg tagoltan. – Az a fajta nő, aki engedi, hogy egy könyvtárszobában… Stephen most közelebb lépett hozzá és a szavába vágott. – Maga egyáltalán nem ilyen! – vágott közbe száraz, tiszteletet parancsoló hangon. Azzal egy pillanat alatt felhúzta a lány mellére a ruhát, de olyan magasra, hogy szinte a nyakát súrolta. Bea tekintete összeszűkült. – Hogy merészeli megmondani, hogy ki vagyok? – Mert ismerem – felelte higgadtan a férfi, bár a keze kissé remegett. – Maga nem közönséges nő, Bea. – Hát akkor… – szólalt meg a lány, és szemmel láthatóan kereste a megfelelő szavakat, de Stephen egy csókkal elhallgattatta. Úgy falták egymást, mint az a két szomjazó, akinek e csóktól függne az élete. – Annál sokkal rosszabb vagy – dörmögte a férfi Bea szájába néhány pillanattal később. Érezte, ahogy a lány elmosolyodik, és ettől olyan erős vágy fogta el, hogy lüktetett az egész teste. – Nagyon fárasztó lehet éjjel-nappal a közönségesnél is rosszabbnak lenni. Bea nem tudott válaszolni, mert a férfi szája szorosan az övére tapadt. És a keze újra a mellére vándorolt. Mellbimbóit kitapogatta a vékony selyemruha alatt, a lány pedig felsóhajtott. – Ezek bizonyára azok a mézbogyók – suttogta a fülébe. – Ez olyan közönséges! – kiáltott fel Bea halk nevetéssel. A férfi határozott mozdulattal lejjebb húzta a ruhát, alig egy centire, hogy a mellbimbók végre kikandikáljanak, aztán finoman végigjáratta rajtuk a nyelvét. Bea teste megfeszült, és olyan erősen szorította a férfi vállát, hogy szinte fájt. A férfi újra megtette, aztán újra. – Stephen – suttogta a lány, de már nem úgy, mintha jól begyakorolt szöveget mondana. A hangja szaggatottan és rekedten csengett. ELOISA JAMES

139

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Stephen végül a mellére tapasztotta ajkait. A lány felfelé ívelte remegő testét. Stephen gondolt egy merészet. Lehet, hogy több férfival volt már együtt ez a lány, de biztosra vette, hogy egyikkel sem viselkedett még így. Persze a többi férfi is biztos pontosan ugyanezt gondolta. – Körüludvarolt akarok lenni – nyögte szenvedélytől izzó hangon. – Mi a különbség? – kérdezte a lány, őszinte zavarodottsággal. – Én például most nem udvarolok neked – magyarázta a férfi –, hanem elcsábítalak. – Egyik kezével végigsimította a lány combját, kitapintva a vékony selyemharisnyát és a harisnyakötőt. – Meg kell tanulnod ezt a különbséget, Bea – folytatta vágytól égő hangon. Az ujjai remegve közelítettek a lány combjának belseje felé, egyre közelebb és közelebb… Bea végigszántotta kezével a férfi haját. – Csókolj meg! – utasította olyan reszketeg hangon, hogy a férfi testében szédítően pulzálni kezdett a vér. Engedelmeskedett a kérésnek, és vad hévvel birtokba vette Bea száját, miközben ujjait forró ölébe csúsztatta, aztán feljebb nyomva mozgatni kezdte olyan ritmusra, hogy a lány tehetetlenül vonaglott. A lány érett és puha húsában Stephennek óriási erőfeszítésébe került, hogy az ujját tartsa ott, ahová testének más része kívánkozott. A lány pedig szenvedélytől megrészegülve remegett a keze alatt, miközben szájával elnémította kiáltásait. – Én most elcsábítalak – suttogta a lány fülébe nyers hangon. Érezte, ahogy a lány belsejében egyre nő a feszültség. Olyan gyönyörű volt, ahogy így, a karjaiban reszketett, egyre többet és többet akarva… – Te is megtennéd ezt értem? – kérdezte a férfi. Bea kinyitotta a szemét. Elbűvölő hév csillogott benne… – Hát persze! – kiáltotta elcsukló hangon. Aztán kezét a férfi nyaka köré fonta. – Kérlek, még! – Ez a csábítás. – Ez a gyönyör! Stephen most megállította a kezét, és ujja beleolvadt a selymes forróságba. Aztán még mielőtt a lány mozdulni tudott volna, újra mozgatni kezdte benne. Bea zihálva felsóhajtott, teste megrándult. Stephen megállt. Aztán újra erős mozdulattal válaszolt. – Stephen, ne! – kiáltott a lány. – Ne? Ne? – Stephen ekkor ritmusosan mozgatni kezdte ujjait. Aztán egy idő múlva újra birtokba vette a lány száját, amely duzzadtan sötétlett előtte, de nem a festéktől, hanem a csókjaitól. Bea megvonaglott alatta, és légzése szaggatottá vált, a férfi pedig érezte, ahogy feltör belőle egy kiáltás, amely a saját torkában is ott égett… Ekkor a lány újra megremegett, és a férfi vállába süllyesztette körmeit, amely még a kabát anyagán is áthatolt. Később ernyedten feküdt a karjaiban, egy csodás, gömbölyded női test. Stephen a hajába suttogott. – Ez volt a csábítás, Bea. A könyvtárban pillanatnyi csönd lett, aztán halkan megszólalt: – Én is erre tippeltem. Egy bizonyos ponton – jegyezte meg Bea, és a hangjában nevetés bujkált. De nem húzódott még el, hanem továbbra is a férfi karjaiba fészkelve maradt, mint egy galamb. El kell hagynia ezt a szobát, mert különben elveszti a fejét, gondolta a férfi. Stephen úgy érezte, mintha élete legnagyobb csatáját vívná éppen. Muszáj volt a karjában tartania, átölelnie és feleségül venni ezt a lányt. És meg kell értetnie vele is. – Én többet akarok tőled – suttogta a fülébe.

ELOISA JAMES

140

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Bea felnyitotta szemét, és álmatag pillantással mosolygott fel rá. A férfi ereiben forrni kezdett a vér ettől a pillantástól. – Nyitott vagyok rá – felelte a lány simulékony hangon. – Nem is tudod, hogy mit akarok – ellenkezett Stephen. Bea felpillantott rá: – Megtanítanád? – Azt akarom, hogy udvarolj nekem, Bea – nézett rá a férfi óvatosan. – Nem azt, hogy elcsábíts. Udvarolj! – Ehhez szótárra lesz szükségem? – Remélem, nem. De most, megengeded, hogy felkísérjelek a hálószobádba? Stephen életében nem látott még ilyen szépet, ahogy Bea haja lágyan a vállára omlott, és arcán halvány rózsák égtek. Minden erőfeszítését latba kellett vetnie, hogy ott hagyja a szobájában, és rázárja az ajtót. De ő most hosszú távra tervezett.

Huszonkilencedik fejezet Hitvestársi viszonyok

A házban már minden szobában elfújták a gyertyákat. A hálóhelyiségeket sötétség vonta be, kellemes intimitást biztosítva azoknak, akik szeretőket vártak, néma csókokat váltottak vagy suttogva invitálták be egymást magukhoz. Rees Holland, Godwin grófja azonban nem volt éppen szerelmes kedvében. Bosszúsan meredt az ajtóra, és zord arccal várta, hogy belépjen rajta… A felesége. Hát nem ironikus? Ahhoz képest, hogy ellenszenvet és idegenkedést kellene éreznie, amiért egyáltalán beszélnie kell az asszonnyal, ehhez képest ő legszívesebben kiviharzott volna a házból, és felnyergelte volna a lovát menetre készen? Mert ez az igazság. Helene nem más, mint egy vipera, gondolta. Bármit is mond, képes őt napokra mélyen megbántani. Pedig ő most is, mint mindig – győzködte saját magát – a lehető legjobbat kívánta neki. Fairfax-Lacy egyáltalán nem az a fajta férfi, aki egy válás alatt kitartana mellette. Először is, tönkretenné a férfi karrierjét. Helene ugyan szemmel láthatóan fülig szerelmes belé, de ez nem fog sokáig tartani. Fairfax-Lacy nem több mint egy sima beszédű politikus, egy aranyszájú ördög, ahogyan Rees nagyanyja mondta volna. És nem úgy tűnt, mint aki vágyakozik Helene után. Rees elkapott egy pillantást, amikor Fairfax-Lacy Beatrix Lennoxra nézett. Na, abban a tekintetben már látott vágyakozást! És itt volt a dolog lényege. Mert Rees tudta, hogy rossz férje volt Helene-nek. Nem mintha ő jobb feleség lett volna. És mivel most feltehetőleg Fairfax-Lacy szeretője, a felesége csak tőle undorodott annyira. Furcsa, hogy még ennyi év után is zavarta ez. Rees mind a mai napig, ha találkoztak, nyaksálat kötött, hogy eltakarjon minden rakoncátlan mellkasi szőrt, mert tudta, hogy Helene undorítónak tartja. Olyan sokszor elismételte neki, hogy ő egy szőrös majom. Rees vágott egy grimaszt. Mégis mi a nyavalyának aggódik ő még mindig ezen? Helene egy szókimondó kis boszorka. De akkor sem hagyhatja, hogy újra elkövesse ugyanazt a hibát. ELOISA JAMES

141

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Olyan férjet kell találnia, aki valóban hű lesz hozzá. Ez a Fairfax-Lacy pedig nem olyan. Hiszen majd kiesett a szeme, úgy bámulta Lady Beatrixot, amikor senki nem figyelt. Helenere soha nem nézett olyan szemmel. Persze bókokkal elhalmozta őt: hogy ragyog a haja, meg miegymás. De nem nézett rá azzal a rajongó odaadással, ahogy egy férfi egy nőre néz, amikor ágyba akarja vinni. Amikor semmi másra se gondol, csak arra az egy dologra. Helene viszont nyilvánvalóan válni akar. Az ő parlamenti képviselője bizonyára azt gondolta, majd a parlament engedélyét kéri, hogy Helene újraházasodhasson. De ha Helene hozzámegy Fairfax-Lacyhez, akkor újra kap magának egy hűtlen férjet. Rees annak idején hagyta, hogy a felesége a maga útját járja. Visszaadta neki a saját életét. Ez az udvarias Mr. Fairfax-Lacy azonban sohasem tenne ilyet. Nem, ő fitogtatná előtte a szeretőit, nyilvánosan és zárt körben is megalázva Helene-t. A szabadságát azonban sohasem adná vissza neki. Valami motoszkálást hallott az ajtónál, amely ekkor halkan kinyílt. Rees egy pillanatra elcsodálkozott, hogy Lady Rawlings házában milyen olajozottak az ajtók, szinte hang nélkül nyílt valamennyi. Helene úgy festett, mint egy ezüstös kísértet. Nyakig zárt, vastag hálóköntöst viselt, amelyben olyan reménytelenül illendően festett, mint bármelyik angol úrihölgy. Reesnek be kellett ismernie, hogy kissé megkönnyebbült Helene viszonya láttán. Nem tett jót a lelkiismeretének, hogy ebben a házasságban eddig ő volt az egyetlen házasságtörő. – Elnézést, hogy ilyen illetlen az öltözékem – közölte Helene. A hangja hidegen csengett, miközben az is benne lebegett, hogy titkon azt várja, a férje durvasággal válaszol. Vagy éppen közönségesen. Mert mindig is közönségesnek tartotta Reest. A férfi ezzel szemben udvariasan meghajolt, és összeszedve minden jó modorát, kihúzott neki egy széket. – Azért jöttem, mert válni akarok – tért a lényegre Helene –, de gondolom, ezt magad is kitaláltad. – Mr. Fairfax-Lacy beleegyezett, hogy a nyilvánosság előtt is társául fogad? – Talán hallható volt a férfi hangjában csengő szkepticizmus. – Engedi, hogy házasságtörésért bepereljem? A grófnő azonban higgadtan rázta a fejét. – Nem, az nem vetne jó fényt a karrierjére. Stephen fontos szerepet tölt be a kormányban, az ország ügyeiben. Fel kell bérelnünk majd valakit, aki megteszi ezt helyette. Reesnek nem kellett sokat törnie a fejét azon, hogy rájöjjön, egy vígopera szerző nem tölt be fontos szerepet az ország életében. – Ha ez a Mr. Fairfax-Lacy olyan fontos ember, nem kellene most is a parlamentben lennie? – kérdezte. – Stephen nagyon kimerült a legutóbbi parlamenti vita fáradalmaiban – magyarázta Helene a kezével gesztikulálva. Rees fanyarul eltűnődött azon, hogy az ilyen kimerült emberek vajon miért keresnek felüdülést más feleségének oldalán. – Ah, értem, szóval kimerült. – Te ezt nem értheted, Rees. Stephen nagyon fontos ember a parlamentben. Nemrég fejeződött be egy fontos törvény vitája a bekerítésekről. Tudod, amikor a gazdag földbirtokosok elkerítik a közföldeket a parasztok elől, akik eredetileg szabadon használhatták azokat legeltetésre. Stephennek a saját pártja ellen kellett szavaznia! – Én is hallottam erről a törvényről – felelte Rees ingerült hangon. – És tisztában vagyok azzal, hogy a képviselő úr milyen értékek mentén szavaz. – Ez esetben te is megérted, miért fontos, hogy a hűtlenségem történetéhez más bizonyítékokat találjunk ki. – Nem értem, miért kell ekkora felhajtást csinálni most ezzel a válással – szólalt meg Rees. Minden erőfeszítése ellenére kezdett dühös lenni. Talán az a mártír szerep tette, amelybe a

ELOISA JAMES

142

VAD SZERELEM

Csak Könyvek felesége belehelyezte magát: mintha Rees tette volna tönkre az életét. Pedig pont az ellenkezője történt: Helene tette tönkre az övét! Helene állkapcsa megfeszült. – Nem akarok tovább a feleséged lenni, Rees. – Nem mindig kapjuk meg, amit akarunk. De most, hogy neked jól mennek a dolgaid, talán megengeded, hogy egy kicsit őszintébb legyek. Van egy jól nevelt politikus szeretőd, akivel időnként kellemesen eltöltheted az időt, aztán ott van még a grófnői címed, és az a nagylelkű apanázs, amit tőlem kapsz. – Engem nem érdekel a te apanázsod – felelte Helene és a tekintete jegesen megvillant. – Igen, tudom. – Rees kezdte elveszíteni a türelmét. Ez a nő nagyon értett hozzá, hogy kihozza a sodrából. – Mert ha érdekelne, talán vennél magadnak néhány olyan ruhát, ami valóban felkelti egy férfi érdeklődését. Nem is értem, hogy annak a Fairfax-Lacynek hogy sikerült levetkőztetnie téged ebből a borzalmas göncből! – mutatott Helene vastag köntösére. Az asszony büszkén felszegte állát, és kihúzta magát. Akár egy királynői palást is lehetett volna rajta. – Az apanázs és a nemesi cím semmit sem jelent. Én gyereket akarok – közölte. És Rees legnagyobb megdöbbenésére reszketett a hangja. Helene-nel sohasem mutatták ki egymás előtt a gyengeségüket. És el sem tudta képzelni, hogy valaha is vigasztalnia kellene a feleségét. – Gyereket. Azt hiszem, ezt már korábban is mondtad – felelte, időt hagyva az asszonynak, hogy összeszedje magát. Helene mély lélegzetet vett, majd előrehajolt. Meg kellett győznie Reest, nem volt más választása. Az most nem számított, hogy nem akar hozzámenni Stephenhez. Egy válás hosszú folyamat, így bőven lesz még ideje, hogy férjet találjon magának. – Láttad már Esme kisbabáját? – kérdezte. – Természetesen nem. Miért érdekelne egy idegen újszülött? – William a legédesebb kisfiú, akit valaha is láttam – magyarázta Helene, hiábavalóan igyekezve leplezni azt a vágyakozást, amely a kisbaba láttán elfogta. – Gyönyörű, tiszta kék szeme van. És olyan édesen néz Esmére! Azt hiszem, már felismeri az anyját. Rees ki nem állhatta a gyerekeket. Ő csak annyit látott, hogy rendszeresen nyivákoltak és öklendeztek. Ráadásul undorító szagokat produkáltak, mit sem törődve a közelükben lévőkkel. Fogcsikorgatóan bosszantotta a felesége hangjából kihallatszó értelmetlen imádat. – A jelen helyzetedben nem sok esélyt látok egy gyerekre – közölte kereken. – Jobb lenne, ha messziről elkerülnéd a gyerekszobát, ha a látogatás élménye ennyire feldúl. Helene korábban még mosolygott, de erre minden mosoly eltűnt az arcáról. – Miért? – vágott vissza. – És pontosan mit értesz a jelenlegi helyzetem alatt? – Rees hálásan nyugtázta, hogy Helene hangja kissé reszketeg, úgy hangzott, mintha ott helyben meg tudná fojtani őt. – Jobban tennéd, ha egyszerűen belenyugodnál a helyzetbe – közölte. – Hidd el, én is ezt tettem. Nem reménykedem abban, hogy valaha is örököst hagyok hátra. – Arról nem beszélve, hogy soha nem is vágyott erre. – Szerintem jobb, ha mindketten elfogadjuk ezt. – Mire gondolsz pontosan? – Arra, hogy bár házasok vagyunk, a házasságunk nem működik. Másik férjjelölt azonban nem tűnt fel a láthatáron. Ez a Fairfax-Lacy nem fog kitartani melletted a válás alatt. Ezért nem valószínű, hogy elvesz feleségül. – De igen! – kiáltott fel hisztérikus hangon Helene, Rees azonban ezt sokkal jobban tolerálta, mint a könnyeket. – Aligha. Mert én mondom neked, már régen szemet vetett Lady Withers kis barátnőjére. Ezért még ha meg is szerzi a parlament engedélyét arra, hogy elvegyen, és a pozíciójából adódóan erre több esélye van, mint bárkinek, ugyanolyan hűtlen lesz hozzád, mint én. – Rees ELOISA JAMES

143

VAD SZERELEM

Csak Könyvek elégedett volt azzal, ahogy a helyzetet összefoglalta. – Ha viszont találsz egy megfelelőbb jelöltet, esetleg megfontolom a válást – tette hozzá. – Menj a pokolba! – fakadt ki Helene, és úgy pattant fel a székről, mintha ágyúgolyóként lőtték volna ki belőle. – Milyen átkozottul nagylelkű vagy! Nálad önfejűbb és undorítóbb alakot nem látott a világ! – Én viszont úgy érzem, teljesen racionális a gondolkodásom – felelte Rees a helyén maradva. Elvégre a férjeknek nem kell azt az ostoba szokást követniük, hogy felpattannak, valahányszor a feleségük feláll a helyéről. – Még hogy racionális! – Jobban tennéd, ha egyszerűen belenyugodnál, kedvesem. – Te semmirekellő! Erre már Rees is elvesztette a fejét. – Arra soha nem gondoltál, hogy én is akarhatnék többet? –mennydörögte. A székről felállva, vállon ragadta a feleségét. – Nem gondoltál bele, hogy netán igazi házasságra vágyom? Egy feleségre, akit szerethetek, akivel beszélgethetek és nevethetek? Helene egy pillanatig ernyedten állt, majd kihúzta magát, és dühös pillantással a szemébe nézett. – És ezért én vagyok a hibás? Nem! Te voltál az, aki megszöktettél, pedig még alig hagytam el az iskolapadot! – Én magam is tapasztalatlan kölyök voltam – felelte a férje. – Hát nem érted, Helene? Mindketten ostobák voltunk! – Enyhén megrázta az asszonyt. – És hidd el, szívesen visszavonnám azt, amikor arra kértelek, szökj meg velem. Én is többre vágytam az életben, mint ami lett belőlem! Amikor Darbyt és Henriettát látom együtt, akkor… – Rees elfordította a fejét. Nem látta értelmét, hogy tovább folytassák. Kimerülten rogyott vissza a székére. Egy pillanatig csönd lett a szobában, majd Helene pongyolájának halk suhogása hallatszott, ahogy leült a férfival szemben. – Szóval – szólalt meg Helene amikor a barátodat, Darbyt és a feleségét, Henriettát együtt látod, azt kívánod, bárcsak neked is lenne egy olyan feleséged. Olyan szép és elbűvölő, mint Henrietta, igaz? Én pedig valahányszor meglátom Esme kisbabáját, irigykedni kezdek. – Én csak annyit akartam mondani – magyarázta a férfi, miközben ólmos fáradtság járta át –, hogy az embernek ki kell békülnie az életével. Én elkövettem egy hibát, de a lelkem rajta, megfizettem érte. – Még hogy te megfizettél érte? – suttogta hitetlenkedve Helene. Rees látta, ahogy ökölbe szorul a keze. – Hiszen én vagyok nevetséges, mert mindenki csak a te operaénekesnődről beszél! Én vagyok az, aki gyereket szeretnék, de soha nem lehet! Én nem vagyok képes megfelelő férfit találni, mert mindenki fél a botránytól! A te életed tökéletes! Neked ott a zenéd és az operaénekesnőd. És egy pillanatig sem hiszem, hogy Henrietta megfelelne neked, mert egyáltalán nem ért a zenéhez! – Nem Henriettát akarom. Én csak… csak azt szeretném, ami közte és Darby között van. – Rees kimerülten támasztotta fejét a szék támlájának. – Mert semmi másra nem vágyom, mint egy társra. Ezek után csak ültek egymással szemben. Helene nem mondott semmi mást az operaénekesnő és a férje közötti kapcsolatról, arról a nőről, aki a saját hálószobáját foglalta el. Rees pedig nem mondott semmit arról, hogy talán Helene is elismerte: Fairfax-Lacy nem tartana ki mellette a válás alatt. Korábban tettek már néhány kedves gesztust egymás felé ebben a házasságban, de eljött az idő, amikor a hallgatás mutatkozott a legkedvesebb gesztusnak.

ELOISA JAMES

144

VAD SZERELEM

Csak Könyvek

Harmincadik fejezet Az éjszaka közepén

Hajnali két óra volt már, amikor Sebastiannak végre sikerült elbúcsúznia aznapra az anyjától éjszakára. A márkiné egész este arról beszélt, hogy a fia milyen bálokon tudna találkozni egy neki megfelelő feleséggel. Egy termékeny lánnyal, ismételgette folyton. Sebastian azonban nem akart feleséget, sem egy termékeny nőt, amiről az anyja fantáziált. Esme szobájába természetesen nem mehetett be aznap. Most azonban… vagy talán még mindig nem jött el az idő? A kisbabát mostanra bizonyára befektették a bölcsőbe, és Esme már fogadhat látogatókat. Biztos nehéz napja volt, de Sebastiannak látnia kell. Elindult a sötét, kihalt lépcsőn, olyan óvatos léptekkel, mintha egy titkos szeretővel lenne találkája. Esme szobájában világos volt, mert a kandallóban ropogott a tűz. Az asszony az ágy közepén ült, és karjában a kisbabával ide-oda ringatózott. A haja az arcába hullott, és nem hallotta, amikor a férfi belépett. Sebastian halkan bezárta maga mögött az ajtót. – Esme! – suttogta. Esme összerezzent, amikor meglátta a férfit. Olyan kimerültnek és fáradtnak tűnt, hogy Sebastian nagyot nyelt a meglepetéstől. Természetesen tudta, hogy a szülés nehéz feladat, de Esme úgy festett, mintha háborúból jött volna. Aztán egyszer csak halk babasírást hallott. Esme dühös pillantást vetett felé, majd újra a gyerekre nézett. Az arcáról csodás módon eltűnt a harag, és a helyébe merő imádat lépett. Gőgicsélni kezdett a babának, mosolygott rá, és puha csókokkal borította be arcát. A kicsi persze azonnal abbahagyta a sírást. És tovább hallgatott, miután Esme tejjel kínálta. Sebastian leült az ágy szélére, és nézte Esme holdfényben fürdő haját, a mellét, és a kisbabát, ahogy az ujját markolja szopás közben. Enyhe bűntudat fogta el, amiért ő is a kép része akart lenni. Mert így érezte. A legszívesebben mellé feküdt volna az ágyra, és segített volna úgy igazítani a mellét, hogy a kicsi jobban hozzáférjen… Csak hogy ő is ott lehessen. – Úgy látom, jó kisfiú – állapította meg, miután Esme a vállára tette Williamet, és finoman ütögetni kezdte a hátát. Esme tekintetében bosszúság villant. – Nagyon törékeny kisfiú. Vigyázni kell rá, nehogy megfázzon. Sebastian szemügyre vette a kicsi húsos lábait. – Még hogy törékeny? Esme bólintott, miközben William büfizett egyet. – Ez úgy hangzott, mint valami kocsmatöltelék – nevetett Sebastian. William jóllakottan nézett rá. – Még a tekintete is megrészegült. – Ugyan már! – háborodott fel Esme. – De mondd csak, szerinted is hasonlít Milesra? Mert én tudtam, hogy így lesz. Egyszerűen tudtam! Sebastian szemében William olyan volt, mint bármelyik más kisbaba, akiket eddig látott: kopasz, duci és vörös. Igen, tényleg hasonlít Milesra. De az összes többi kisbaba is hasonlított Milesra. – Nekem is kék szemem van – jegyezte meg akaratlanul. – De nem olyan azúrkék – pontosított Esme. – De nem is a színe fontos. Inkább a nézése… olyan kedves, mint Milesé. Ez a világ legédesebb kisbabája, igaz? – Azzal a karjába vette a ELOISA JAMES

145

VAD SZERELEM

Csak Könyvek kis Williamet, és összevissza puszilgatta. – De most ideje aludni egyet – mondta, kérdő pillantást vetve Sebastianra, ő pedig távozott. Esme bizonyára azt gondolta, a házból is elmegy. De nem így tett. Elhatározta, hogy ott marad. És az anyjának is maradnia kell, akár tetszik, akár nem. Mert ha kitudódik, hogy a kétes hírű Bonnington márki visszatért Angliába, az anyja jelenléte enyhít a rosszindulatú pletykákon. Vagy az is lehet, hogy nem, de Sebastiannak már nem számított.

William másnap szinte egész nap aludt, Esme pedig Arabellával együtt a bölcsője fölött állva csodálta a kicsi tökéletesen rózsaszínű lábacskáit és gömbölyded pocakját. Esme meg volt róla győződve, hogy a baba felismeri. – Látod, milyen szeretettel néz? – kérdezte, ahogy William kinyitotta a szemét. – Ha te mondod – felelte Arabella. – Én már csak tudom. De mit gondolsz, nem fázik így? Az arca olyan hidegnek tűnik. – Esme ellenőrizte a kicsi arcát a kézfejével, majd még szorosabban köré tekerte a takarót. – Szólok, hogy hozzanak még fát a tűzre – közölte Arabella, és a szoba másik végébe ment. Ezt szerette Esme a nagynénjében. A dajkával ellentétben, aki folyton vitatkozott vele, Arabella sohasem kérdőjelezte meg Esme véleményét. Esme a karjába vette Williamet, és az arcához szorította arcát. Olyan puhának tűnt, mint a világ legdrágább selyme. – Szóval az anyád azt írja, hamarosan idejön? – érdeklődött Arabella, William hímzett takaróját igazgatva. – Igen, és annyira örülök neki! – felelte Esme. – Nagyon fájt, hogy nem volt jelen a szülésnél. De látod, ő is szeretni fogja Williamet. Arabella aggódó pillantást vetett az unokahúgára. – Hát persze hogy szeretni fogja Williamet… csak… – Hirtelen elhallgatott. – Ne aggódj. William el fogja bűvölni! Arabella újabb pillantást vetett Esme bizakodó arcára, és úgy döntött, hogy beszélnie kell vele. – Én miattad aggódom, Esme. Az anyád sokat csalódott az életben, és nem valami kellemes társaság. – Ezzel tisztában vagyok – bizonygatta Esme. Mindig is tudta, hogy az anyja nem azonosul azzal, ahogy él. – De hidd el, William mindent rendbe fog hozni. Én pedig mostantól olyan lány leszek, amilyenre mindig is vágyott. Nem kell többé szégyenkeznie miattam. – Hát, ezt nagyon remélem… – De nem hiszel benne? – Attól félek, hogy csalódni fogsz – ismerte be Arabella. – Én majd rápirítok az anyádra, Fannyra, ha nem bánik jól veled. De… – Ne aggódj már! Anya mindig is arra vágyott, hogy éljek tisztes asszonyéletet. És most itt vagyok, vidéken, özvegyen visszavonulva. Mi mást akarhat? – Fannynak nem könnyű a természete. Az egész élete arról szólt, hogy téged ostorozott valamiért, amit persze én soha nem támogattam. Esme bánatos mosollyal nézett a nénjére. – Tudod, meg is érdemeltem, ahogy bánt velem. Mert hidd el, sokat tettem érte, hogy befeketítsem a hírnevemet. – Igen, de Fanny már azelőtt is csalódott volt, mielőtt hibát találhatott volna benned. Együtt nőttem fel vele, és már gyerekkorunkban is folyton csak másban kereste a hibát. Az igazat megvallva, a nővérem egy rosszindulatú alak. A nagyapád mondogatta, hogy olyan,

ELOISA JAMES

146

VAD SZERELEM

Csak Könyvek mint egy kifacsart citrom, aki egyetlen mosoly nélkül járkál a házban, és mindenkiben csak a rosszat látja. – Tisztában vagyok vele, hogy anyámnak nem volt könnyű élete – magyarázta Esme. Közben a kicsit csiklandozta a takaró alatt, a baba pedig bármelyik pillanatban elmosolyodhatott. – De talán ha meglátja az unokáját, majd ő is megváltozik, sőt még mosolyogni is megtanul. Nevess, William! Nevess rá a mamira! Olyan szép ez a baba! Még Sebastian is azt mondta tegnap éjjel… – Esme hirtelen elhallgatott, és amikor felnézett, látta, hogy Arabella a fejét csóválja. – Látod, te pontosan rám ütöttél – mondta. – Ugye megmondtam, hogy egy férfival együtt élni sokkal szórakoztatóbb, mint magányosan élni? Esme az ajkába harapott. – Sebastian csak… – Nem érdekelnek a részletek. De mi a helyzet Fairfax-Lacyvel? Nem azt mondtad, hogy felfeded az igazságot? – Még nem! Az anyám látogatásáig nem. Anyám csakis azért döntött úgy, hogy eljön, mert Lady Bonnington mesélt neki az eljegyzésemről. – Ez esetben azt javaslom, várd meg az éjszakát, és akkor szórakoztasd újra Bonningtont. Mert ha Honoratia Bonnington rájön, hogy a fia a gyerekágy ideje alatt a hálószobádban látogat téged, a falnak megy az őrülettől. Esme ezen kénytelen volt mosolyogni. – A márkiné miatt nem aggódom. Inkább anyát nem akarom, hogy rájöjjön a Sebastian és köztem zajló barátságra. – Hát persze! – egyezett bele Arabella. – Annyi biztos, hogy nem akarjuk a mi szent életű Fannynk tudomására hozni egy férfi titkos éjszakai látogatásait a hálószobádban. – Van valami pikáns abban, hogy felkeres – jegyezte meg Esme. Arabella újra a bölcső fölé hajolt, így Esme nem láthatta az arcát. – Az első férjem, Robbie nézett rám úgy mindig, ahogy Bonnington szokott téged nézni. – Nem emlékszem rá – felelte Esme. – De Sebastian nem szokott engem sehogy se nézni. – Kislány voltál még, amikor Robbie meghalt. És amúgy sem találkozhattál volna vele, mert az apádat gyűlölte! – Nagyon szeretted őt? – kérdezte Esme. – Túlságosan is – felelte Arabella. Amikor felnézett, vidáman mosolygott. – De soha ne légy szerelmes, kedvesem! Mert a szerelem csak szenvedés. Erre a képtelenségre Esme semmit nem mondott, csak egy csókot nyomott Arabella arcára. – Nem tudok annyira haragudni az anyádra, amennyire szeretnék – tért vissza az eredeti témára a nagynénje. – Tudod, nekem nagy szerencsém volt az első házasságommal, neki viszont nem. Robbie remek ember volt. Még a halálakor is nevetett. Épp együtt lovagoltunk, és ő nevetett valamin, amit mondtam. Nem figyelt, és a lova felbukott egy gödörben. – Ó, Arabella! – ölelte át Esme. – Ezt csak azért mesélem el, mert neked bizonyára éppen ilyen élénk emlékeid élnek az apádról – magyarázta Arabella. – Az az ember soha életében nem nevetett. Borzalmasan nehéz lehetett egy ilyen férfi feleségének lenni, de persze az anyád ezt nem ismeri be. Tudod, nekem megengedték, hogy férjet válasszak, mert én voltam a csúnyácska testvér. Fannynak viszont azt kellett választania, aki a legtöbbet ajánlotta. – És nem gondolod, hogy William csillapítani fogja anyám keserűségét? – Nagyon remélem, hogy fogja, kedvesem. Nagyon remélem.

ELOISA JAMES

147

VAD SZERELEM

Csak Könyvek

Harmincegyedik fejezet Lánykérés

Nem volt szó arról, hogy Arabella mikor szándékozik visszatérni Londonba a báli szezon fennmaradó idejére. Bea mindössze csak annyit látott, hogy Arabella minden percét a kisbaba öltöztetésével és az ujjacskái számlálásával tölti. Esmével együtt olyan rajongással aggódtak azért a gyerekért, mintha cukorból lenne. Godwin gróf távozott, Lord Winnamore pedig szintén elhagyta a házat. Nem volt kivel beszélgetni a házban, mivel Helene és Stephen egyfolytában csak a zongorát püfölték. Nem mintha számított volna, hiszen Bea semmi másra nem tudott gondolni, csak a puritánra, és arra a kérésére, hogy inkább udvaroljon neki, mint elcsábítsa. Bármit is értett ezalatt. Bea ezért megint elindult a mezőn, hogy felkeresse kedvenc háziállatát, a kecskét. Hideg volt odakinn, és a szél parányi fehér virágokat hordott a levegőben, mintha havazna. Talán egy körtefa virágai hullanak, gondolta Bea, és már-már azon volt, hogy magával hoz egy növényhatározót. Ennyire unalmassá vált az élete. Ahogy elért az útkanyarhoz, hirtelen ott állt előtte a férfi. Bea lassított. Udvarolni, udvarolni… Nem volt éppen erőssége az udvarlás. Neki csak a csábítás ment. Miért nem tudja ezt megérteni? Hát nem érti, hogy semmi mást nem tud neki ajánlani? Trappolva ért oda Stephen mellé, és a kerítésnek támaszkodva megállt, de még csak nem is üdvözölte. Hirtelen két hatalmas kéz ölelte át a nyakát. – Bea! – szólalt meg a férfi. Hogy lehet valakinek ilyen szép hangja? – Nem hiányol a parlament? – kérdezett vissza a lány céltalanul, igyekezve nem venni tudomást a kéz melegségéről. – Úgy tűnik, hogy nem. A reggeli lapok szerint éppen most fogadtak el egy törvényt a vadorzók ellen. Mindig eszembe jut egy Maidstone nevű férfi, aki az apám birtokán élt éveken át, amikor még kisfiú voltam. Ő is egy ilyen vadorzó volt, egész életében apám erdejében élt. Vérbeli profi volt. Apám gyakran kiküldött vele, hogy megtanítson vadra lőni. – Bárcsak én is tudnék lőni! – szólalt meg Bea. – Apám a lövészetet nem tekintette hölgyekhez illő foglalatosságnak. – Talán majd megtanítalak. Ez a kijelentés egy darabig ott lebegett közöttük a levegőben. Aztán Bea végül megkockáztatott egy pillantást a férfira, és látta, hogy mosolyog. – Amikor majd a feleségem leszel. Beában ekkor tudatosult csak, hogy a fakerítés léce csupa szálka. – Már el vagy jegyezve. – Te is éppolyan jól tudod, mint én, hogy ez az eljegyzés csak ideiglenes, és semmi köze a szerelemhez. A férfi sötét haját fehér virágszirmok lengték körül. – Soha nem mehetek hozzád. Azt hittem, ezt beláttad. – Bizonyára félreértettél. – Stephen közelebb lépett, és mélyen a lány szemébe nézett. A szemében tüzes fény égett, benne egy üzenettel. Bea szíve azonban kétségbeesetten kalapált. – A magadfajta férfiak nem vesznek el olyan nőket, mint én – emelte fel a hangját Bea. – Miért, talán túl öreg vagyok? – Ne légy ilyen buta! Stephen elmosolyodott. ELOISA JAMES

148

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Akkor talán túlságosan konzervatív? – Valami olyasmi. Egy ilyen házasság a karrieredbe kerülne. – Nem érdekel a karrierem. – Akkor ki fogja a vadorzók érdekeit képviselni? – Majd valaki más – felelte a férfi. – Én meg hazamegyek, és gondoskodom Maidstone fiáról, aki minden bizonnyal levadássza az erdőmben a fácánokat. – Nem vehetsz el, Stephen – erősködött a lány, mintha fontosnak tartaná, hogy a férfi megértse. – Engem tönkretettek. – Az arcán patakzottak a könnyek, de nem is érezte, amikor elindultak. – Hát nem érted? Miért kell ilyen kegyetlennek lenned? Miért van szükség erre a magyarázkodásra? Megmondtam, hogy megkaphatsz engem! – Bea hangja elcsuklott a megalázottságtól. És a szavai súlyától. Stephen értetlenül bámulta. – Megkaphattál volna bárhol! – folytatta a lány megtört hangon. – A biliárdasztalon vagy a könyvtárban. Bárhol! Mi vagy te? Valami szadista alak? Ennyire élvezed, ha kínozhatsz? Nem is akarsz engem igazán. – Nem – felelte a férfi kemény hangon. – Nem erről van szó, Bea, és ezt te is nagyon jól tudod. Kellesz nekem. – Átfogta a lány vállát. – Jobban akarlak, mint eddig bárki. De nem csak a kívánatos testedet akarom. Vagy a szádat. Nem csak az ágyadig akarok eljutni. Én ennél többet akarok, Bea, és ha te nem adod meg nekem, akkor inkább semmi se kell. Bea meredten nézett maga elé, és a könnyein keresztül homályosan figyelte a kecske hegyes szarvacskáit. – Bárcsak másképp alakult volna minden! – szólalt meg. – Bárcsak ne én lennék itt…! – Nem! Még mindig nem érted! Nekem úgy kellesz, ahogy vagy, a sminkeddel együtt, és a disznó verseiddel. Én olyannak akarlak, amilyen vagy, Bea. Bizonyára az apjának köszönhette, hogy a férfi egyetlen szavát sem hitte. Bea megköszörülte a torkát. – Ez nagyon kedves tőled, és igazán meg vagyok hatva. Persze még ennél is jobban megtisztelnél, ha nem lenne másik menyasszonyod. De azért értékelem, hogy hajlandó vagy felvenni a listádra. – Hagy már abba! – parancsolt rá a férfi olyan hangon, aminek semmi köze nem volt a parlamentben használt meggyőző vitákhoz. – Ne megtisztelve légy, hanem a feleségem! – mondta szenvedélyesen. – Nem lehet – fordult most szembe vele a lány, állát felszegve. – Túlságosan kedvellek. Lehet, hogy per pillanat kimerült vagy a munkád miatt, de néhány hónap után hiányozni fog. Nem tudlak elképzelni, amint horgászással és vadászással töltöd a napjaidat, Stephen. Egy hónap, vagy talán egy év múlva vágyni fogsz arra, ami voltál. De akkor már nem fogod visszakapni. Miután feleségül vettél, biztosan nem. – Én nem így gondolom, Bea. Akkor is képviselő maradhatok, ha feleségül veszlek. De én vissza akarok vonulni. És ha majd untatni fog a vidéki élet, hát keresek más elfoglaltságot. De nem a parlamenti munkát. Nem akarok többé szavazatokon gondolkodni. Inkább rajtad akarok gondolkodni. – Menj most el! – kérte a lány, szorosan markolva a szálkás kerítéslécet. – Kérlek, Stephen, menj el! A férfi arcáról eltűnt a mosoly. – Menj el! – suttogta Bea.

ELOISA JAMES

149

VAD SZERELEM

Csak Könyvek

Harminckettedik fejezet Az anyai szeretet

Esme édesanyja egy csodás tavaszi napon érkezett, egy héttel az unokája születése után. Esme kinézett a szobája ablakán, és meglátta a ház elé kanyarodó kocsit, azt a csúnya, alacsony hintót, amelyre még kislány korából emlékezett. A hintót a londoni utakhoz használta a család. Az ülései csúszós lósörénnyel voltak bevonva, és rézsútosan lejtettek. Esme gyerekként folyton lecsúszott a hintó padlójára, és mindig megszidták, amiért nem tud nyugton maradni. William a karjában aludt, hosszú szempillái az arcára simultak. – Neked sohasem kell órákon át abban a hintóban utaznod – súgta neki az anyja. Aztán meggondolta magát: – Na jó, talán ha gyakran megállunk, lehet róla szó. Megfordult, és csöngetett a szobalányáért. – Megérkezett az anyám – mondta Jeannie-nek. – Szeretnék átöltözni. A fehér csipkével szegett szürke ruhámat kérem, amelyiknek vékony szőrmegallérja van. És fejfedőt is felveszek, mondjuk egy színben passzoló ezüst szalaggal. Jeannie meglepett arcot vágott. – De, asszonyom, az a ruha olyan gyászos, és túl vastag a mostani időjáráshoz. Nem akarna inkább valami vidámabbat viselni? Az édesanyja biztosan jobban örülne, ha valami élénk színű ruhában látná. És nincs is ezüstszínű szalagunk a házban! – Nem, az a ruha tökéletesen megfelel. – Fanny a férje halála után két teljes éven át gyászruhát viselt. Ha már Esme a valóságban nem is volt hasonlóan erényes, legalább úgy tehetett, mintha az lenne. – Elvigyem William úrfit a bölcsőjébe? – kérdezte Jeannie, miután Esme felvette a szürke ruhát, kiegészítve a szalag nélküli fejfedővel. – Nem, mert leviszem magammal. Az édesanyám bizonyára látni óhajtja az unokáját. – Hát persze, asszonyom! Egy ilyen szép kisfiút látnia kell! Az anyja talán még el is sírja magát örömében. Az enyém biztosan így tenne. Amikor Esme belépett a reggeli szalonba, az anyját Bonnington márkiné és Arabella mellett találta. Esme nagy megkönnyebbülésére Bea sehol nem volt a láthatáron. Esme titkon attól tartott, hogy az anyja esetleg zokon veszi, hogy egy házban kell laknia a nővére társalkodónőjével, és azonnal távozik a házból. A szalonba lépve azonnal látta, hogy Fanny és Arabella máris vitatkoznak valamin. Egymással szemben ültek, Arabella arcán pedig olyan kifejezés ült, mintha nemrég dorongolt volna le valakit. Fanny szomorúan csóválta a fejét, és úgy nézett a testvérére, mintha az megőrült volna. Esme odasietett hozzájuk. Fanny épp a fordítottja lett testvérének. Míg Arabella haja rozsdavörös, addig Fannyé eperszőke. Arabella arcbőrén francia púder csillogott, Fannyén semmilyen. Arabella arcáról valahogy soha senkinek sem a „gyönyörű” jutott eszébe, míg Fanny orcácskájáról már a születése pillanatában kijelentették, hogy tökéletes. – Annyira örülök, hogy eljöttél, anya! – kiáltott fel Esme. – Nézd, lehoztam Williamet, aki már alig várja, hogy megismerhesse a nagymamáját. Ekkor mindhárom hölgy egyszerre nézett fel. Esme anyjának arcán ugyanaz a melankolikus mosoly jelent meg, amellyel mindig is üdvözölte a lányát, egyfajta ELOISA JAMES

150

VAD SZERELEM

Csak Könyvek csalódottsággal keveredő felelősségtudat. Esme ösztönösen az anyja mellé térdepelt, és lejjebb húzta William arcáról a takarót, hogy Fanny láthassa. A baba még mindig békésen aludt, és szebb volt, mint valaha. William volt az egyetlen dolog az életében, amit tökéletesen vitt véghez. Az anyja azonban nem a kicsit nézte, hanem Esmét. – Esme – szólalt meg –, kérlek, hogy ülj le, rendesen. Elvégre nem vagyunk egymás közt. Nem viselkedhetsz ilyen udvariatlanul. Lady Bonnington előrehajolt. – Miattam ne zavartassa magát, Fanny. Nekem kifejezetten tetszik az ön lánya rajongása ezért a kicsiért. Esme felállt, és leült az anyja mellé a kanapéra. Fanny finoman összevonta szemöldökét, majd végül megnézte Williamet. Egy pillanatig csak néma csöndben meredt a babára. – Ugye milyen gyönyörű? – kérdezte Esme lelkesen. Az anyja behunyta a szemét, és kezével intett, mintha el akarná tolni magától a kis Williamet. – Pontosan úgy fest, mint az öcséd – dünnyögte, és arcát elfordítva, eltakarta a szemét. Levegőbe emelt keze enyhén reszketett az érzelmektől. Esme az ajkába harapott. – William nem is hasonlít Benjaminra – mondta. – Nem emlékszel, hogy neki koromfekete haja volt? Még amikor… – Már hogyne emlékeznék a fiam rövid életének minden pillanatára! – szakította félbe az anyja. – Csak nem gondolod, lányom, hogy el tudnám felejteni az én drága kicsi angyalom arcának legapróbb részleteit? – Kezét továbbra is a szeme előtt tartotta, és megtörten ült a helyén. Esme döbbenten elhallgatott. Nem tudta, mit mondhatna. – William nagyon aranyos kisfiú – szólt közbe Arabella, enyhén figyelmeztető hangon. – És szerintem inkább az apjára hasonlít, mint Esmére. Merem állítani, hogy William az apja kiköpött mása. Nézd csak meg közelebbről, Fanny! Esme anyja szemmel láthatóan összerázkódott. – Nem bírom megnézni… – legyezgette vézna fehér kezét a levegőben. – Kérlek, vidd innen ezt a gyereket! Nem érzem magam elég erősnek ehhez. Ma még nem. Talán, majd ha jobb napom lesz. – Hát persze, anya, megértem – felelte halkan Esme, és betekerte Williamet a takarójába. – Megyek, és visszaviszem a szobájába. – Add csak oda a komornyiknak! – utasította az anyja zordabb hangon. – Nem azért jöttem ilyen messze el, hogy a lányomat egy szolga szerepében lássam. Esme még soha nem adta egyetlen szolga kezébe sem a fiát, de most aggódva az egyik kezébe nyomta. Tudhatta volna, mekkora fájdalmat okoz majd a kisbaba látványa az anyjának. Nem csoda, hogy Fanny nem akart eljönni a szülésre. Ez az eset minden bizonnyal nagyon megviselte. Amikor Esme visszament a hölgyekhez, felkészült az anyja szokásos rosszalló pillantására. De csodával határos módon nem az várta, amire számított. Esme kis híján elbotlott meglepetésében. – Gyere csak ide, kislányom – paskolta meg a mellette lévő ülést az anyja. Esme leült mellé, és vigyázott, nehogy a háta a támlához érjen, ahogy az anyja tanította. – Épp arról beszélgettünk, milyen jól áll neked ez a fejfedő – magyarázta Fanny. – Majd meglátod, mennyivel könnyebb a dolgodat végezni egy ilyen darabban. Gondoskodik arról, hogy a kéjsóvár férfiaknak megüzenje: te egy tisztességes és erényes asszony vagy. A férfiak soha, de soha nem tesznek tisztességtelen ajánlatokat az ilyen hölgyeknek. Arabella halvány mosolyt villantott Esmére. – Én meg azt mondtam anyádnak, nekem nem kell kölcsönadnia ilyen főkötőt. Fanny nem vett tudomást a megjegyzésről. ELOISA JAMES

151

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Lady Bonnington pedig elmesélte, milyen odaadó vőlegényt találtál magadnak. Úgy hangzik, mint egy talpig becsületes férfi. Kár, hogy Mr. Fairfax-Lacy elveszítheti a nemesi címét, ha Girton herceg felesége netán fiút szül. Ha jól tudom, a Spade grófi címről van szó. Persze a hercegnő még lányt is szülhet, úgyhogy reméljük a legjobbakat. – Mr. Fairfax-Lacy nem használja a címet – jegyezte meg halkan Esme. Az anyja azonban tovább folytatta monológját. – Talán az lenne a legjobb, ha a gróf felhagyna a parlamenti munkával. Az az alsóház olyan… hogy is mondjam… közönséges, nem igaz? – Mr. Fairfax-Lacy tervezi, hogy lemond a pozíciójáról – felelte Esme. – Több időt szeretne tölteni a birtokán. Az anyja biztatóan rámosolygott, és megpaskolta Esme kezét. – Biztos vagyok benne, hogy te is oda tudsz hatni, hogy ez mihamarabb megtörténjék Nagyon örülök ennek a hírnek, kedvesem. – Én is örülök, anyám. – Az érsek úr engedélyével talán a helyi templomban is összeházasodhatnátok – folytatta az anyja. – Az lenne a legbölcsebb választás. Nem kapna akkora nyilvánosságot az ügy. – Miféle választás előtt áll Esme? – kérdezett közbe Arabella, hangjában egyértelmű irigységgel. – Hogy özvegy maradjon-e, vagy most, azonnal hozzámenjen Mr. Fairfax-Lacyhez – közölte Fanny éles hangon. – Tekintettel arra, hogy szeretnénk visszaállítani Esme becsületét a társaságban, az a véleményem, hogy egy azonnali házasságot nagyon jó szemmel néznének. Te mit gondolsz, Honoratia? – fordult most a márkinéhoz. – Nos, én személy szerint szívesen venném, ha Lady Rawlings helyzete ily módon rendeződne – felelte Lady Bonnington –, bár meg kell mondjam, nem támogatom, hogy a gyász első tizenkét hónapja alatt valaki újra házasságot kössön. Esme megkönnyebbülten felsóhajtott. Arabella egy kacsintással válaszolt. – Ön is bizonyára buzgón keresi a fia számára a megfelelő arát – fordult ő is Lady Bonningtonhoz. – Hiszen végre visszatért a kontinensről. Tudtommal ezen az összejövetelen senki nem keltette föl az érdeklődését, de biztosra veszem, hogy önnek van néhány esélyes jelöltje. Esme anyja kissé feszültebb lett. Egyértelműen fogalma sem volt róla, hogy barátnője kétes hírű fia visszatért az országba, s ráadásul a házban tartózkodik. – Megkérdezhetem… – szólalt meg hisztérikusba forduló hangon. Lady Bonnington azonban közbevágott. Esmének el kellett ismernie, hogy mindig tudta, mikor kell megszólalnia. – Fanny, a világon nálam jobban senki nem ítéli el, amit a fiam tett. De eközben látom, hogy túlságosan hosszú ideig tartott már a száműzetése. Szófogadó fiúként csatlakozott hozzám itt, a házban, hiszen mindig is elkísérte az anyját, amikor szükség volt rá. – Igen, de talán épp ebbe a házba nem kellett volna eljönnie – háborgott Fanny. – A tavaly nyáron történtekre való tekintettel… – Erről inkább ne beszéljünk – kérte Lady Bonnington hihetetlen felsőbbrendűséggel. Esme elnyomott magában egy mosolyt. Talán tanulhatna valamit Lady Bonningtontól. – A tavaly nyáron történtek mindenki számára tragikusak voltak – biccentett Lady Bonnington Esme felé, majd újra Fanny-hoz fordult. – Hidd el, Fanny, szoros gyeplőn tartom azt a fiút. Mindenhová eljön, ahová én megyek. De az idei szezonban olyan zsúfoltnak találtam Londont, hogy úgy döntöttem, inkább eljövök vidékre. Fanny bólintott. – Egyetértek veled. Korai lenne még a márkinak visszatérnie Londonba. De muszáj itt lennie, a lányom házában? ELOISA JAMES

152

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Az én jelenlétem biztosíték, hogy ne kérdőjelezzék meg az ittlétét – harsogta az asszony. – Ez így igaz – szólt közbe vidáman Arabella. – De most, hogy már te is megérkeztél, Fanny, kezd érdekes lenni ez a parti. – Visszataszító, hogy mindenben a léhaságot keresed! – förmedt rá Fanny a testvérére. – Számomra az egyetlen öröm ebben a látogatásban az, hogy látom, mennyire megváltozott a lányom. – Azzal megpaskolta Esme kezét. – Most már az a lány vagy, akiről mindig is álmodtam. – Igen, Esme meglehetősen hallgatag lett, nem igaz? – kötekedett Arabella. – A hallgatás olyan erény, amely csak az okos nőknek adatik meg. Mert hidd el, az erényes hallgatás sokszor jóval nagyobb áldás, mint az a fajta pimasz csevegés, amit te társalgásnak vélsz – oktatta tovább Arabellát. – A varrókörről mesélt már neked Esme? – kérdezte Arabella, és felállt, hogy eligazgassa a szoknyáját. – De elnézést, annyira szenteskedő a hangulat itt, hogy kicsit elfáradtam, inkább visszavonulok… Esme szíve összeszorult az anyja rosszalló pillantása láttán, amelynek célpontja ezúttal a testvére volt, és nem ő. Egyfelől örült annak, hogy az anyja most nem az ő viselkedését kritizálja, azt azonban sajnálta, hogy a nagynénje lett a célpont. – Arabella néni nagyon sokat segített nekem már a szülés előtt is – szólalt meg Esme, miután a nagynénje távozott. – Nem is tudom, mit lett volna velem nélküle. – Igazán? – kérdezte Fanny érdektelen hangon. – Nem tudom elképzelni, kinek lehet a segítségére az én könnyűvérű nővérem. Talán egy nőcsábásznak. Mert abban biztos vagyok, hogy egy ilyen férfinak bármikor segítene. Esme nem szólt semmit. Eddig nem is gondolta volna, hogy az anyja ilyen ellenszenvet érez a saját testvére iránt. – Arabella a legnagyobb segítségem volt William születésekor – jegyezte meg óvatosan. – Tudtam, hogy a szememre fogod hányni, amiért nem voltam itt – folytatta Fanny ingerülten. – De nem értem, egyáltalán miért hozod fel ezt a témát, amikor láttad, mekkora fájdalmat okoz nekem annak a gyereknek a látványa! – Nem állt szándékomban szenvedést okozni neked. Lady Bonnington némán ült a helyén, és arcára meglehetősen értetlen kifejezés ült ki, ahogy elnézte Fannyt és Esmét. – Azt azért magam is Lady Withers javára írnám, hogy milyen sok erőt adott Lady Rawlingsnak a szülés közben. Sokkal többet, mint én. Fanny meglepődött. – Miért, te is ott voltál a szülésnél, Honoratia? Miért kellett kitenned magad egy ilyen fárasztó megpróbáltatásnak? – A dolog inkább a lányodnak volt fárasztó – jegyezte meg Lady Bonnington. – Én csupán az ágy mellől osztogattam a tanácsaimat. – Hát legyen – mondta Fanny ingerült hangon. – Elismerem, örülök annak, hogy Arabella legalább kimutatta érzéseit a családja iránt. Mert rám aztán soha nem gondolt. Csak élte az életét, egyik rövid házasságot a másik után, és az én gondjaimra egyetlen percig se gondolt. – Arabella nénit nem okolhatjuk a férjei halála miatt – kelt Arabella védelmére Esme, de inkább ne nyitotta volna ki a száját. – A sírba kergette őket – sziszegte Fanny. – Én együtt nőttem fel vele, hidd el, jól ismerem! Esme felállt, és csengetett. – Megkérem Slope-ot, hozzon nekünk egy kis teát – javasolta. – Biztosan jól fog esni egy ilyen hosszú út után. – Az igazat megvallva, alig egyórányira voltam innen, az én kedves barátnőm, Lady Pindlethorp házában – közölte az anyja. – Ez a báli szezon az én koromban már nagyon ELOISA JAMES

153

VAD SZERELEM

Csak Könyvek fárasztó, és Lady Pindlethorppal kellemesen telt az elmúlt két hét. Úgy tűnik, több ponton is egyezik az érdeklődési körünk. Esme lassan megfordult. – Úgy érted, hogy egész idő alatt itt voltál a közelben? De… hiszen bármikor eljöhettél volna látogatóba! Fanny sokatmondóan nézett a lányára. – Addig nem akartam jönni, amíg meg nem bizonyosodtam róla, hogy megváltoztál. Nem kockáztathattam a saját jó híremet, csak mert Honoratia biztosított arról, hogy minden rendben, bár a tanácsait mindig komolyan vettem. És be kell valljam, egy ideje feladtam minden reményt arra, hogy megváltozz, ahogy ezt a levelemben megírtam neked. Mindig is azt gondoltam, a testvérem természetét örökölted, de most kellemes meglepetésként ért, hogy ennyire megváltoztál. Esme összeszorította ajkait. Nem fogok kiabálni, gondolta. Érezte, ahogy az arca egyre vörösebb, annyira erőlködik, hogy ne törjön ki az anyja előtt. Lady Bonnington mintha olvasott volna a gondolataiban, mert gyorsan Fannyhoz fordult, és felajánlotta, hogy tegyenek egy sétát a télikertben. – Csak ha nem kell kitennem a lábamat a házból – felelte Fanny. – Attól tartok, az én szegény kicsi megboldogult Benjaminom tőlem örökölte a gyenge immunrendszerét. Én egyetlen fuvallattól is meg tudok fázni. Ha hiszitek, ha nem, gyakorlatilag egész nap a házban vagyok. Esme tiszteletteljesen meghajolt az anyja előtt, felment a lépcsőn a szobájába, aztán belépve olyan erővel tépte le a fejéről a fejfedőt, hogy a hajtűi szanaszét hullottak a földön. De nem segített, hogy a kendőt a padlóhoz vágta. Sem az, hogy alaposan megtaposta. Sem az, hogy letépte magáról azt a szörnyűséges szürke ruhát azzal az ostoba csipkegallérral, amelytől a viselője úgy festett, mint egy apáca. Semmi sem segített. Arcáról patakokban folyt a könny, miközben feldúltan állt a szoba közepén. Pedig sikerült minden, ahogy eltervezte: a varrókör, a tisztesség, az anyja jóváhagyása, Miles kívánsága… de mi az oka akkor, hogy a sikerek ellenére ilyen dühöt érez? És ennek tetejébe még borzasztó félelmet is.

Harmincharmadik fejezet A kecske megrágcsál egy bizonyos ruhadarabot

Ez a bosszantó férfi nem ment el a házból, pedig Bea szinte könyörgött neki. Habár többé nem ragadott meg minden alkalmat, hogy megkörnyékezze Beát. Ehelyett csak duetteket játszott Helene-nel, miközben Bea a szoba másik végében hímezgetett, és igyekezett nem gondolni rá. Távol tartotta magát Stephentől. Nem volt több csábító pillantás. A flörtölésnek vége, és kész. Nem akart több kudarcot. Késő délelőttre járt, és Esme szalonjában ültek mind. Arabella és a testvére halkan vitatkoztak, Esme pedig minden bizonnyal a babával foglalatoskodott. Helene és Stephen természetesen a zongoránál ültek. Bea egyedül maradt, és buzgón öltögette hímzését. ELOISA JAMES

154

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Amikor Slope behozta a reggeli postát, Bea nem is nézett fel. Ostobaság lett volna azt remélni, hogy levelet kapott a húgaitól. Soha nem válaszoltak egyetlen sorára sem, Bea pedig biztosra vette, hogy azért, mert az apjuk oda se adja nekik a leveleit. Rosalind biztosan válaszolt volna, ha olvassa. Alig néhány év korkülönbség választotta el őket egymástól. Rosalindot a következő évben vezetik be a társaságba, Bea pedig annyi mindent el akart mondani neki… Először is azt, hogy ne kövessen el hibát. Vagy inkább, hogy kövesse az ő példáját? Bea nagyon sokat töprengett ezen. Egyfelől roppantul nehéz volt visszautasítani Stephen házassági ajánlatát azzal a kifogással, hogy ha elfogadja, tönkreteszi a férfi karrierjét. Másfelől viszont, ha hozzámegy valakihez, akit az apja kiszemel a számára, akkor is beleszeretett volna Stephenbe, ebben biztos volt. Bea a hímzése fölé hajolva lopva figyelte, ahogy Stephen Helene-hez húzódik, és ahogy a válluk összeér, miközben játszanak. Vajon mit jelentene a férfi számára, ha nem lenne többé a mindenki által nagyra becsült képviselő? Vajon szakítana-e szeretőjével, ha összeházasodnának? És felbontaná az eljegyzését állítólagos menyasszonyával, Esmével? Helene levelet kapott. – Csöbörből vödörbe estem – mondta Stephennek. – Ez a levél Ginától, a barátnőmtől érkezett, aki arra kér, hogy legyek ott vele, amikor megszületik a kisbabája. – Girton hercegnő ez a bizonyos Gina? – érdeklődött Stephen. Helene egy bólintással válaszolt: – A hercegnő férje, Cam és én unokatestvérek vagyunk. Csodás, gondolta Bea keserűen. Ez a sok rokoni szál… – Gina és a herceg néhány hónapja tért vissza Görögországból – magyarázta Helene –, és azóta a birtokukon élnek. A hercegnő nyárra várja a kisbabát. – Helene vágott egy szomorkás grimaszt. Bea az ajkába harapott, Stephen pedig vigasztalóan átkarolta Helene vállát. Olyanok voltak, mint egy házaspár. – Nem bírok ránézni Williamre, pedig annyira szeretem? – A grófnő hangjában csengő fájdalom tükörképe volt a Bea szívében érzett fájdalomnak. Ezután elhallgattak, majd egy pillanat múlva Helene és Stephen visszatértek a zongorázáshoz, és eljátszottak egy négykezest. Bea már ki nem állhatta a négykezes darabokat. Sőt, az igazat megvallva elege volt mindenből, ami a kényeskedő grófnővel és az udvarias politikussal kapcsolatos. Hirtelen felállt, és kisétált a szalonból. Jobb lesz, ha inkább jár egyet, és meglátogatja a kecskéjét. Továbbra is naponta elzarándokolt a hálátlan jószághoz, bár Stephennel azóta nem találkozott újra. A férfi mintha kerülte volna őt és a kecskét is. Bea végiggázolt a keskeny ösvényen, mit sem törődve a csizmájára felverődő sárral, és azon tűnődött, talán mégiscsak tudna vidéken élni. Az ösvényt övező bokrokra vadrózsa indái futottak fel, a halvány rózsaszínű virágok úgy csüngtek alá, akár egy kopott függöny. Beában most tudatosult, életében először, hogy mi is zajlik le tavasszal. Az út mentén álló bütykös törzsű fa lombja fehér bimbóktól roskadozott. Úgy ültek a faágak végein, akár az elsőbálozók cipőit díszítő, horgolt csipkedíszek. És az út mentén két oldalról százszorszépek pompáztak. Bea ösztönösen lehajolt, hogy szedjen belőlük. A végén még a kalapját is levette, és megtöltötte százszorszéppel. Nem érdekelte, hogy az arcát megsüti a nap. Majd rak rá fehér vagy rózsaszín púdert. A nap fénye melegen sütött. Amikor az ösvény végéhez ért, megállt, és a legelőt elválasztó kapunak dőlt. A vén kecske természetesen ott várta, vidáman trappolt elé, és vette el a Bea által felkínált, levelekkel teli faágat. Bea néha még a bekerített legelőre is bement sétálni, az állat már nem akarta lerágni róla a ruháit. Most is kinyitotta a kaput, és elindult a legelő közepén álló alacsony, görbe fácska felé. A legelőn természetesen nem volt százszorszép. A kecske minden bizonnyal abban a pillanatban lerágta őket, amint kidugták a fejüket. A fa azonban ott állt a napsütésben, és puha pázsit vette körül. ELOISA JAMES

155

VAD SZERELEM

Csak Könyvek A lány végül letelepedett a fa alá, és ott gondolta ki, mit kell tennie. Haza kell mennem, haza, gondolta. Vissza kell mennie feldühített apjához, aki bizonyára nem teszi ki többé a házából, ha Bea megígéri, hogy jól fog viselkedni. És vissza, a testvéreihez. Mert hiányoztak neki a testvérei. Semmi kedve nem volt többé a rosszlány szerepét játszani, azok után, hogy megismerte Stephent. Mert a férfi előtt már nem tűntek izgalmasnak a játékai, inkább olcsónak és üresnek. Bea céltalanul merengve kezébe fogta a sapkában összegyűjtött százszorszépeket, és készített egy koszorút belőlük, amely kicsit görbén sikerült, mert a szélén kikandikáltak belőle a virágok szárai. Pont ilyen koszorúkat font régen a kishúgainak. Talán még ma beszél Arabellával, hogy holnap reggel küldje őt haza. Amikor felpillantott, a férfi ott állt előtte, észrevétlenül érkezett a gondolataiba merült lányhoz. – Jaj, de megijesztett! – kiáltott fel Bea. – Olyan vagy, mint egy tavasztündér – bámult rá a férfi. Bea küldött felé egy mosolyt. Tetszett neki ez a bók, hiszen történetesen egy borzalmasan drága Marie-Antoinette stílusú pásztorlányruhát viselt, fűzős első résszel, és fodrokkal díszített oldalvarrással. A férfi ekkor a földre térdepelt előtte, Bea pedig meglepetten nézett rá. Stephen tekintete sötéten csillogott, és… Bea előrenyújtotta kezét, megérintve a férfi arcát. – Mi a baj, Stephen? Jól vagy? – Mintha megfeledkezett volna róla, hogy már több mint egy hete nem is beszéltek egymással. – Nem, nem vagyok jól – magyarázta a férfi kissé zavartan. – Az életem egy teljes káosz. – Miért mondod ezt? – kérdezte csodálkozva a lány. – Mert arra kértem egy hölgyet, hogy udvaroljon nekem – magyarázta a férfi, és a szemében égő tekintet láttán Bea végtagjai elgyengültek. – Mert arra kértem egy hölgyet, hogy udvaroljon nekem, de ez a hölgy teljes joggal elutasította a kérésemet. Ostobaság volt tőlem ilyesmit kérni. Bea az ajkába harapott. – De miért? – Csak azt ne mondd, hogy mert soha nem is akartál engem, fohászkodott magában. Ám a férfi tekintete reménnyel töltötte el. – Mert mást kellett volna kérnem tőle. Azt, hogy csábítson el engem! Kérlek, csábíts el! Bea úgy érezte, most ő van soron, hogy ráugorjon, mint egy éhező vadállat, ő azonban a helyén maradt. A szíve olyan gyorsan vert, hogy szinte ki tudta volna tapintani saját csalódottságát. Hát nem ezt várta? Dehogynem! – Szükségem van rád, legyen, ahogy te akarod – folytatta Stephen. A hangja most egyáltalán nem tűnt olyan magabiztosnak, ahogy korábban, inkább rekedtesnek hallatszott. – Bármennyi időt szánsz rám, én elfogadom. Nem állok elő semmilyen követeléssel. Bea nem bírt a szemébe nézni. Csak a napernyője szalagjaival babrált idegesen, enyhén az arca elé tartotta, nehogy a férfi láthassa az arcát. – Úgy döntöttem, visszatérek apám házába – szólalt meg alig hallható hangon. Stephen nem szólt semmit, Bea pedig nem hallott mást, mint a torkában dobogó pulzusát, meg a kecske halk poroszkálását a legelőn. – Ezek szerint elkéstem? – szólalt meg halkan a férfi. A hangja szívbe markolóan zordnak tűnt. Bea gondosan összecsukta a napernyőt. Ennek az embernek mindig olyan nemesek az arcvonásai. Mint egy igazi angol lord, hosszú állával, csontos arcával, a szeme körüli szarkalábakkal a nevetéstől, magas, izmos testével. Szépen fog megöregedni. Bea ekkor ráemelte tekintetét, és elővette legprovokatívabb mosolyát. Stephen rekedtes hangon felsóhajtott, majd olyan gyorsan zárta karjába a lányt, hogy a napernyő kiesett a kezéből. ELOISA JAMES

156

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Bea, engedd, hogy… – A mondatot azonban nem tudta befejezni, mert mohón a szájára vetette magát. Végül egy hajszálnyira elemelte a száját, de olyan közel maradt, hogy szinte érintkezett a szája a lányéval. A hangja fátyolosan csengett. – Elcsábítasz engem, Bea? Vagy inkább engeded, hogy én csábítsalak el? Bea előrehajolt, meg akarta csókolni a férfit, de az tartotta magát. – Könyörgöm! – Bea szinte megrémült a férfi hangjából kicsengő kétségbeeséstől. – Ostoba voltam, amikor visszautasítottalak. Most már elfogadnék bármit, amit felajánlasz nekem. Nem baj, ha nem akarsz nekem udvarolni, vagy hozzám jönni. Csak adj nekem valamit, Bea, könyörgöm! A lány behunyta a szemét. Anglia egyik legbüszkébb férfija hever most a lábai előtt, szó szerint, és átvitt értelemben is. – Nem így akartam – szólalt meg suttogva, erősen markolva a férfi vállait. – Nem arról van szó, hogy nem akarok hozzád menni… – Csitt! – hallgattatta el a férfi, és ajkával súrolta ajkait. – Tudom, hogy nem akarsz hozzám jönni. Beképzelt és öntelt voltam, amikor azt hittem, hogy akár meggondolod a kérdést. De nem érdekel, Bea! Csak csábíts el engem! Bea majd később még tisztázni fogja ezt. Abban a pillanatban azonban elengedte a férfit, és rávillantotta legcsábosabb Kleopátra mosolyát. – De mi lesz, ha úriemberhez nem méltó dolgokra kényszerítelek? – Már megtetted – felelte a férfi. – Életemben most könyörgök először egy ifjú hajadonnak, hogy csábítson el. – Ebben az esetben… – kacagott fel a lány megkönnyebbülten, aztán hátát újra a fának támasztotta, és lassan, nagyon lassan felhúzta fodros szoknyáját. Leheletvékony selyemharisnyát viselt keresztbe font, vékony bokáján. A szoknyát valamivel a térdvonal fölé húzta fel, hogy Stephen jól láthassa a halványkék harisnyát és a sötétebb harisnyatartót, és valamennyit a hófehér combjából is. Bea látta, ahogy a férfi nagyot nyel. – Bea, mit művelsz? – kérdezte, pánikkal a hangjában. – Elcsábítalak – felelte vakító mosollyal a lány. A férfi nem tudta levenni tekintetét a lábairól. – De mi van, ha meglát valaki? – Soha, senki nem jár erre – felelte a lány ragyogva. – Ez az ösvény csak a kecskéig vezet el. És rajtunk kívül, Stephen, senki mást nem érdekel ez a kecske. Ekkor szándékos mozdulattal kiegyenesítette lábait, és kissé feljebb húzta őket. A szoknyája most még magasabbra felcsúszott a combján. – És hol az az átkozott kecske? – érdeklődött rekedtes hangon a férfi. – Ott, a túloldalon – felelte a lány, és a térde még feljebb csúszott, a szoknyája pedig még lejjebb, annál is több selymesen puha bőrt fedve fel a férfi mohó tekintete előtt. – Ha most megérintelek, Bea, akkor nincs megállás – jelentette ki Stephen, tekintetét mereven a lányra szegezve. Bea szíve majd kiugrott a helyéről. – Nem is akarnálak megállítani. Soha nem akartalak. Stephen lágyan a bokájára tette kezét. – Ez az utolsó alkalom, Bea. Biztos vagy benne, hogy egy kecskelegelőn akarsz szeretkezni? – A lány azonban csak nevetett, és csillogott a szeme. Tekintetében pedig puszta vágy izzott fel. Szemmel láthatóan nem bánta a kecskelegelőt. Stephen finoman a lány vékony bokája köré fűzte ujjait, és végigsimította a selymes harisnyát. A harisnyakötőnél megállt, és kioldotta. Csúnya, vörös foltokat hagyott a lány bőrén. Bea arcán féloldalas mosollyal figyelte őt, de egyfajta bizonytalanság is ült a tekintetében ennek a gyakorlott szeretőnek… Stephen finoman végigsimította a csat alatti piros foltokat. – ELOISA JAMES

157

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Miért vagy ilyen könyörtelen ezzel a finom puha bőröddel? – kérdezte, majd fejét lehajtva végigfuttatta nyelvét a combja vonalán. A lány nagyot sóhajtva megvonaglott. – Nehéz az ilyen vékony harisnyát magamon tartani. – Aha! – Stephen most mindkét kezét a lány térdére tette, és finoman széthúzta a lábait. Bea egy pillanatig ellenállt, aztán megadta magát. Vékony alsószoknyát viselt, amely engedelmesen felcsúszott a derekáig, mintha csak az effajta szabadban végezhető gyakorlatokhoz tervezték volna. Stephen végighúzta kezét a lány combjának belső oldalán. Amikor elérte a finom pamutcsipkét, egy ujjával lágyan végigsimított rajta. A lány szemmel láthatóan összerázkódott, és kitárta két karját. A férfi azonban visszatolta a fa törzséhez, betérdelt a lány nyitott lábai közé, és ajkát finoman az egyik remegő térd belsejére préselte. Azután elindult felfelé a hófehér, puha bőrön. Ujjai eközben végig kíváncsian járták be a lába közötti fehér csipkeredőt, finom táncot járva, amelytől Bea csípője enyhén himbálózni kezdett. Stephen hallotta, ahogy a lélegzete egyre szaporább, és ettől hihetetlen diadalt érzett, aztán valami eszeveszett, mohó vágy járta át, ami szinte arra késztette, hogy ott helyben letépje azt az alsót, és… – Ennek mi a neve? – kérdezte rekedt hangon. Kezét most erősen a lány két lába közé szorította, és ringatni kezdte. – Ah! – tört elő a lányból egy egészen halk kiáltás. Stephen most ujjával benyúlt a fodros alsó szélén. – Ennek? – Csak egy női alsó – lihegte a lány, egész testében reszketve. Stephen előrehajolt, és egyik lábát átrakta a lány bal térde felett, mintha meglovagolná, aztán ujjával belemélyedt a síkos, forró redőkbe. Bea egészen addig úgy támaszkodott háttal a fa törzsének, mintha a sokktól mozdulni se bírna, ám ettől azonnal magához tért, karját előre nyújtva szorosan magához vonta a férfit Ajkai reszketve tapadtak az ajkára, majd amikor szétnyíltak, Stephen ujja és nyelve ugyanarra a ritmusra kezdett járni, miközben úgy érezte, a mellkasa majd szétszakad a levegő hiányától, vagy talán a szíve heves lüktetésétől. Bea kinyitotta a szemét, gyönyörű volt. Ilyen közelről a szemei olyan zöldnek tűntek, mint egy hűvös folyó mohás medre, amelyen a fény aranyló fodrokkal verődik vissza. És a révülettől enyhén elhomályosult tekintet még szebb volt így. A lány ekkor hirtelen magához tért. – Mintha elfelejtetted volna, hogy most én csábítalak el téged – szólalt meg. A hangja olyan mély, doromboló volt, hogy a férfi alig értette. Bea azonban egyetlen csípőmozdulattal eltolta a férfi kezét, és feltérdelt. A szoknyája ekkor újra eltakarta lábait. Stephen is feljebb emelkedett, hogy jobban láthassa. Aztán egy hirtelen mozdulattal finoman végighúzta ujjait a száján. Bea alig kapott levegőt a döbbenettől, Stephent pedig lüktető mámor fogta el. Szóval mégsem fáradt. Megnyalta saját száját, amelyen halványan ott érezte a lány ízét. – Stephen! – kiáltott rá. A férfi pajkosan elmosolyodott. Bea azonban közben a nyaksálát kezdte lefejteni róla. Mintha némi nehézséget okozott volna számára, hogy levegye, ezért a férfi egy mozdulattal félretolta a nyakán, és elkezdte kigombolni alatta az ingét. Most Beán volt a sor, hogy az inget centiről centire feljebb húzza a férfi mellkasán. Ujjai bejárták a testét, finom, szeretetteljes mozdulatokkal. Az ing ekkor egy pillanatra eltakarta Stephen szemét, majd lekerült a fejéről. A lány keze ekkor már a derekán járt, de ott sem sikerült kioldani a gombokat. Olyan komoly képet vágott mindehhez! – Azt hittem, neked már nagyon megy a vetkőztetés – szólalt meg tréfás hangon Stephen. Bea azonban nem nézett fel rá, ezért az állánál fogva felemelte a lány fejét. – Csak vicceltem, Bea. Tudom, nem valami jó vicc, de mégiscsak vicc volt.

ELOISA JAMES

158

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Én… – A lány szeme egészen tágra nyílt, és nem tűnt már annyira szenvedélyesnek. Stephenbe hirtelen belehasított a félelem. Talán meggondolta magát. Nem is akar. Mert túl öregnek talál. – Félek, hogy csalódni fogsz bennem – bökte ki végül a lány. – Soha! – Mert, tudod… nem vagyok annyira tapasztalt, mint gondolod – folytatta Bea, és tekintetét mereven a férfi derékkötőjére szegezte, amit nagy igyekezettel próbált kioldani. Stephent már az is az őrületbe kergette, ahogy a lány a kezével a nadrágján babrált. Ekkor esett csak le neki, miről is beszél. – Nem érdekel, milyen tapasztalt vagy, Bea – mondta nevetve, és újra felemelte a lány fejét. – Én csak téged akarlak. Téged. – A lány ajkai duzzadtan égtek a csókjaitól. – Ó, istenem, Bea! Olyan gyönyörű vagy! A lány azonban nem figyelt rá. – Nos, tudod… én egyszer együtt voltam Sandhursttel, de akkor nem tanultam túl sokat, mivel Lady Ditcher rajtakapott bennünket. Aztán ott volt még Billy Laslett, de annak meg az lett a vége, hogy elküldtem, mert a végén rájöttem, hogy nem is élvezem annyira. Stephen elnevette magát. – Csak nem azt akarod mondani, hogy a bátor amazon nem is élvezte annyira a dolgot? Bea arca lángvörös lett. – De igen, élveztem… De bárcsak ne így lett volna. – Miért? – Mert akkor most majdnem szűz lennék, nem igaz? – A tekintete elsötétült. – De igenis élveztem, egy darabig. Csak az nem tetszett, hogy… De ez most nem fontos. Egyszer volt egy másik szeretőm is. – Ezt az utolsó mondatot hadarva mondta ki, akár egy szégyenteljes beismerést. – Úgyhogy összesen hárman voltak. De soha nem adtam egyiküknek sem még egy esélyt, és nem tudom, hogy egyáltalán tanultam-e valamit, ha érted, mire gondolok. Stephen hátravetett fejjel nevetett, olyan hangosan, hogy a fa lombjaiból három madár szállt fel ijedten az égre. Amikor abbahagyta a nevetést, a lány még mindig ott állt, értetlenül pislogva rá, és védtelennek, de hihetetlenül szépnek és fiatalnak tűnt. – Bea, ugye betöltötted már a huszonegy évet? – kérdezte. – Huszonhárom éves vagyok. – Akkor jó. De ugye nem arra céloztál, hogy nekem se adsz majd második esélyt? Hogy a bájos Beával a férfiak csak egyetlen alkalmat remélhetnek? – Két kezével átfogta a lány derekát. Bea kicsit elpirult. – Nem. – Stephen azonban alig hallotta, amit mond. – Mert én többet akarok, Bea. – Fejét most előrehajtotta, és szájával végigsúrolta a lány száját. Bea ajkai szétnyíltak előtte, mohón és reszketve. – És többet is fogok elvenni – tette hozzá Stephen. Bea behunyta két szemét, karját a férfi nyaka köré fonta. – Akkor vedd el, Stephen! Ennek a felszólításnak minden férfi engedelmeskedett volna. Stephen átvette az irányítást, és maga szabadult meg a nadrágjától. Aztán lehúzta a csizmáit is, minden további ruhadarabbal együtt, ami rajta volt. Bea tátott szájjal ült előtte a földön. A férfi csak nevetett. A nap melegen sütötte izmos vállait, és a lány tekintete által olyannak látta most saját magát, amilyennek még soha azelőtt. Ekkor letérdelt a lány elé a földön. Bea elbűvölve bámulta, tekintetét lapos hasán vagy a férfi izmos combján vagy a lábai közén legeltette. Stephen korábban nem volt biztos magában, de a lánynak szemmel láthatóan tetszett, amit lát. Az arcára kiülő enyhe pír élénkebb színt öltött. – Nem hiszem el, hogy itt állsz a mezőn anyaszült meztelenül! – mondta. Kezét a szája elé kapta, és kuncogni kezdett. ELOISA JAMES

159

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Most te következel – felelte a férfi, és tekintete komoly lett. – Ó, Stephen! Én nem is tudom… nem gondoltam végig… Bea egész idő alatt sikoltozott. Stephennek azonban nagy gyakorlata volt abban, hogyan kell a hölgyek ruháját levenni, így egy pillanat alatt lehúzta a lányról a ruhát, majd következett a vékony pamuting. Stephen elégedetten nyugtázta, hogy Bea nem visel fűzőt. Nem hagyott rajta mást, csak azt a vékony, fehér pamutcsipke alsót. A nap fénye árnyakkal pettyezett táncot lejtett a lány makulátlan bőrén. Az arca rózsaszínben égett. A földön ült, két kezével eltakarva melleit, akár egy félénk szende szűz. Ami azért nem különös, mert még egy gyakorlott kurtizán sem biztos, hogy szeretkezett már a szabadban. Stephen letérdelt a lány elé, és két kezét az övére tette. – Semmi baj, szerelmem – suttogta. – Hidd el, erre a madár sem jár. – Nem erről van szó! Stephen finoman lefejtette Bea egyik kezét formás melléről. Tökéletes, rózsaszín bimbójú, alma formájú melle volt, éppen belesimult a férfi kezébe. Fejét előrehajtva szájába vette az egyik mellbimbót, és mohón támadásba lendült. A lány ekkor elvette másik melléről a kezét, és a férfi nyaka köré fonta azt. Stephen nem bírta tovább ezt a játékot. Túlságosan sokat várt erre, túl sokszor figyelte titokban, túl sokat álmodott már róla. Most határozott mozdulattal a karjába kapta, és finoman lefektette a földre terített zakójára. Amíg csókolta, egyik kezével a mellét simogatta, Bea pedig még szorosabban simult hozzá, miközben a férfi másik keze finoman lehúzta róla a pamutalsót. Bea még mindig bizonytalan volt. – Mi van, ha valaki…? – Ám a hangja elfulladt. A férfi lejjebb csúszott, és csókolgatni kezdte a melleit, amíg a lány vonaglani nem kezdett a karjában, aztán még lejjebb vándorolt, egészen addig, amíg rá nem talált arra a bársonyos húsdarabra ott, lent… Addigra a lány már önkívületben nyögdécselt, és könyörgött, hogy folytassa. Aztán hirtelen előrenyúlt, és a férfi fejét a hajánál fogva megragadva, nagyot rántott rajta. Bea alig kapott levegőt, egész teste tűzben égett, de tudta, hogy van rá orvosság. Kell hogy legyen! De a válasz nem az, hogy a férfi így gyötri tovább. – Akarlak! – szólalt meg határozott hangon, felemelve Stephen fejét, hogy az arcát is lássa. – Most te csábítasz engem, édesem – felelte a férfi. Az arcán látott mosolytól Bea szíve nagyot dobbant, és szinte észre sem vette, hogy a férfi újra csókolja. Kezével lejjebb vándorolva ujjait a férfiassága köré fonta, és amit ott érzett, azonnal visszazökkentette a valóságba. Stephen jobban fel volt szerelve, mint Billy Laslett, és… keményebb volt Sandhurstnél. Bea egy pillanatra pánikba esett. Mi történik, ha nem sikerül? Billyvel akkor elég nehéznek bizonyult. Zavarba ejtő volt az a találkozás. Bea hihetetlenül megkönnyebbült, amikor Billy végre abbahagyta, és nem ugrált rajta tovább. Stephen azonban úgy mosolygott rá, mint aki pontosan tudja, hogy mit tesz. Elvette a lány kezét magáról, és feljebb csúszott, beékelve magát Bea két térde közé. Bea nem bírt magával. Testét magasra tolta, hogy találkozzanak. Stephen azonban csak tovább ingerelte, hozzápréselte kemény ágyékát, majd elhúzta. Bea talán nem tudott sokat a szeretkezésről, egy dolgot azonban megtanult Billy Lasletttől, mert a férfi megkérte rá… Kezét lefejtette Stephen nyakáról, és határozottan végigsimított vele a férfi mellbimbóján. Stephen megugrott, és egy pillanatra közelebb tolta jóleső keménységét a lányhoz. Hogyan is gondolhatta Bea valaha azt, hogy… de az összehasonlításnak nem volt itt helye. A lány ezért ugyanazzal a sóvárgó, huncut mosollyal nézett a férfi szemébe, amellyel ő az övébe, aztán előrehajolt, és belecsípett fogaival. Stephen felnyögött, és előretolta magát. Beát ELOISA JAMES

160

VAD SZERELEM

Csak Könyvek olyan mámorító érzés fogta el, hogy hátravetette a fejét, és erősen megragadta a férfi vállait. Ezúttal mindkettőjük tekintetében komolyság ült. – Jól vagy? – kérdezte a férfi, és alig ismerte meg saját hangját. Bea pedig bólintott, de olyan erősen szorította, hogy az ujjai nyomán tíz kék folt maradt a férfi vállán. Stephen újra beléhatolt, a lány pedig érthetetlen szavakkal felkiáltott, de a hangját elnyelte a friss tavaszi levegő. Nem érzett semmi fájdalmat. A férfi előrehajolt, megcsókolta, ő pedig zavart, ziháló hangokat hallatott, mintha egyszerre akarna megszólalni és levegőt venni. Stephennek végül sikerült megtalálnia a száját, és csókolni kezdte, de Bea még mondani akart valamit. – Mi az? – kérdezte fátyolos hangon a férfi. – Semmi… Ó! Ne hagyd abba! Stephen elmosolyodott. Ahogy a lány fölé tornyosult, boldogan hallgatta a réten visszhangzó örömsikolyokat. Egy idő után újra térdre ereszkedett, és két kézzel megragadta Bea karcsú csípőjét. A lány levegőért zihálva felkiáltott: – Ne…? – Azután nem mondott mást. Billy arra is megtanította, hogy ha felemeli a csípőjét, akkor is nagyon jólesik a dolog. Aztán végül mégis úgy tűnt, mintha mondani akarna valamit, ezért Stephen abbahagyta a csókot. – Megtennéd… – zihálta –, hogy ezt tovább folytatod? A férfi arcán széles mosoly jelent meg. – Ebben jobb vagyok, mint a biliárdban – mondta. Mély torokhangjában izzott a vágy. Bea hasonló hangokat hallatott, a bőrén verejték csillant a napfényben. Stephen pedig abban a pillanatban döbbent rá, hogy az ő Beája nem azt a fajta örömet éli át, amit más nők átéltek, akikkel addig szeretkezett. Ez a lány még szűz volt, a szó minden értelmében. Stephen testét olyan elemi boldogság járta át, hogy úgy érezte, mintha kirobbanna a torkán, de visszafogta magát, és nekilátott, hogy megmutassa ennek a lánynak, milyen az igazi szeretkezés. A szenvedély hatalmas hullámokban áradt végig rajtuk. Stephen agyának egy távoli zugában, amely nem a lány testének édes ringására, meglepett zihálására és szorosra zárt szemeire összpontosított, két dolog is tudatosult. Az egyik, hogy a fenekét még sohasem tette ki az angol napfény erejének, és kezdte úgy érezni, mintha a bőrét leégetné a nap. A második pedig, hogy az az átkozott kecske ellopta Bea ruháját, és a fehér csipkével a szájában épp a mező másik oldalán galoppozott. Ám később ez a kevés racionális gondolat is elpárolgott belőle. Most még erősebben tolta testét a lányéba, Bea pedig felkiáltott, és a kiáltása spirálszerűen visszhangzott a levegőben. Stephen a fogát összeszorítva, rekedt hangon szólalt meg: – Jöjj velem, Bea, jöjj, egyszerre, velem! Bea erre kinyitotta szemét, és meglátta a fölé tornyosuló férfi körvonalát az indigókék égbolttal a háttérben. Az ő kedves, udvarias puritánját… Stephen egy pillanatra megállt, előrehajolt, és száját finoman a lány szájához dörzsölte. – Szeretlek, édes Beám – suttogta. Bea pedig közelebb tolta testét, és amikor meghallotta a férfi hangos kiáltását, elmerült a napfény prizmájában és a testén végigfutó gyönyörben, amely átjárta minden porcikáját, hevesen odalökve mellét a férfi mellkasához, szavak nélkül mutatva meg neki a különbséget az udvarlás és a csábítás között.

ELOISA JAMES

161

VAD SZERELEM

Csak Könyvek

Harmincnegyedik fejezet A tiéd vagyok hajnalig

Esme, mi a baj? – Az asszony még sápadtabbnak tűnt, mint amikor utoljára látta. Arcán könnyek folytak végig. – Williammel van baj? – Sebastian leült az ágyra, és vetett egy pillantást a babára. William arcocskája épp olyan gömbölyűnek tűnt, mint a múlt héten. Arcát hosszú pillák árnyékolták, és egy kicsit szuszogott álmában. Sebastian mellkasát hirtelen furcsa érzés szorongatta. Milyen aranyos ez a kisbaba, gondolta. – Megfázott a kicsi – felelte Esme szipogva. Sebastian látta, hogy az asszony már régóta sírt. Egyik karjával átkarolta vállát, és újra Williamre nézett. A kisfiú álmában enyhén kinyitotta rózsaszínű szájacskáját. – Hallod, hogy veszi a levegőt? – kérdezte Esme. – Kicsit horkol – felelte a férfi. – Miles is horkolt? – Ez nem horkolás. Meghűlt valahol… és talán tüdőgyulladást kapott – magyarázta Esme, és a könnye patakokban folyt végig az arcán. – Talán már csak néhány napig lehet velem. Tudtam, hogy ez fog történni! Előre tudtam! – Hangjában enyhe hisztéria csengett. William mocorogni kezdett. Olyan szorosan be volt csavarva a takarójába, hogy alig bírt mozogni. – Azt hiszem, láza is van – folytatta Esme olyan kétségbeesett hangon, hogy Sebastiannak majd megszakadt a szíve. – Folyton a homlokát figyelem, és hol úgy érzem, lázas, hol pedig úgy, hogy teljesen rendben van. Te mit gondolsz, Sebastian? – Nem vagyok túl nagy szakértő – tapintotta meg óvatosan a férfi William homlokát. Kicsit nyirkosnak tűnt. – Nem gondolod, hogy talán túlságosan be van bugyolálva? Hiszen a tűz jól meg van rakva idebenn. – Nem, nem – erősködött Esme, és még jobban a kicsi köré csavarta a takarót. – Miért nem kérded meg a dajkát? – vetette föl Sebastian. – Elküldtem aludni. Túlságosan öreg az éjszakázáshoz. – És a másik dadát? Csak van valaki, aki segíthet neked éjszaka. – Azt a nőt elküldtem a házamból. Nem értett a gyerekekhez. Egyáltalán nem értett Williamhez. Soha nem bocsátotta meg nekem, hogy én akartam szoptatni, és mindig huzatban próbálta megfürdetni. – Aha! – felelte Sebastian. Kotorászni kezdett a zsebében, aztán előhúzott egy zsebkendőt. Esme megtörölte vele a szemét. – Folyton azt mondogatta, hogy meg kell erősíteni őt. William viszont még túlságosan gyenge ahhoz, hogy huzatnak tegyék ki. Képzeld, még a szabadba is ki akarta vinni! Nagyon óvatlan volt az a lány, és meg kellett mondanom neki. Némi szipogás után újabb könnycseppek gördültek végig Esme arcán. – Meg még azt is mondta, hogy William olyan kövér, mint egy kismalac, és hogy egyáltalán nem fázik. Mintha az a lány soha nem látott volna még gyereket! A bolond is hallhatta, hogy William álmában szuszog! William békésen horkolt tovább. Sebastian jobban szemügyre vette Esmét, és megdöbbent a látványtól. Arcáról eltűnt a korábbi teltség, és helyébe sápadt kimerültség lépett. – Szegény drágám – mondta. – Teljesen ki vagy fáradva, igaz? ELOISA JAMES

162

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Tudod, annyira fárasztó minden! Senki sem érti meg Williamet, senki! Még a dada is folyton azt mondogatja, hogy nyugodtan hagyjam a gyerekszobában éjszakára, mert remekül alszik. De értsd meg, hogy én ezt nem tehetem! Mert mi van, ha szüksége lesz rám? Vagy ha megéhezik? Vagy ha rosszabbodik a megfázás, mert lerúgja a takarót? Sebastian megtámasztotta hátát az ágy támláján, és gyöngéden magához vonta Esmét. Az asszony megkönnyebbült sóhajjal dőlt a férfinak, fejét a vállára hajtva. – Szép, egészséges kisfiad van – mondta a férfi. – Igen – felelte Esme teljesen kimerülten. Sebastian látta a szeme alatt ülő sötét karikákat. Kezével finoman megigazította Esme fejét, hogy még kényelmesebben pihenjen a vállán. – Most pihenj egy kicsit – súgta neki halkan. – Nem lenne szabad itt lenned! – szólalt meg Esme, és újra felült. – Az anyám… de a vacsoránál biztosan találkoztál vele. Eljött látogatóba. Sebastian úgy döntött, hogy egyetlen szót sem szól Esme anyjáról. – Nem fogja megtudni, hogy itt vagyok, a szobádban, Esme. Most pihenj! William tovább szuszogott. Esme hosszú pillái néhány pillanat múlva lecsukódtak, és a teste ernyedten nehezedett Sebastianra. Sebastian várt még néhány percet, aztán finoman lefektette a párnájára, és kivette Williamet a karjából. Esme hirtelen kinyitotta a szemét. – Vigyázz, nehogy lelógasd a fejét! – szólalt meg álmatag hangon. – És takard jól be! – Rendben, úgy lesz – nyugtatta Sebastian. – De most feküdj vissza! – És ne felejts el valamit a feje alá tenni! – erősködött tovább Esme, de a feje már visszahanyatlott a párnára, és teste megadta magát a kimerültségnek. Sebastian egy pillanatig óvatosan kísérletezett, amíg rá nem jött, miről is beszélt Esme. William feje mintha kissé túlsúlyos lett volna a testéhez képest. – Remélem, ezt majd kinövöd – súgta a babának, és odament vele a kandalló mellett álló hintaszékhez. De talán csak az az oka, hogy a gyerek alszik, gondolta. A kandallótűz fényében Sebastian két dologra is rájött. Az egyik, hogy Williamet túl melegen bebugyolálták. A haja verejtékben úszott, és az arcocskája rószaszínben égett. De nem tűnt lázasnak, inkább a négy takaró tűnt túl soknak rajta. Sebastian finoman leoldotta róla a takarókat, és a baba mintha máris kényelmesebben érezte volna magát. A második észrevétele az volt, hogy William valóban hasonlított Miles Rawlingsra. Igaz, a szemeit most becsukta, de a pufók arca és kerek álla szakasztott olyan volt, mint Milesé. Még a ritkás haját is mintha az apjától örökölte volna. Így Sebastian, vagy más néven Bonnington márki finoman ringatózott a gyerekkel a hintaszékben, miközben azon tűnődött, mennyire akarta, hogy ez a gyerek az övé legyen, mert akkor talán Esme nem tudta volna tőle megtagadni, hogy az apja legyen. De az neki úgysem lett volna elég. Tekintetét a szoba másik végében alvó asszonyra emelte. Nem azért akarta Esmét feleségül venni, hogy a kisbabájának apja lehessen. Azt akarta, hogy Esme önmagáért szeresse őt, olyan nagyon szeresse, hogy még a botránytól se féljen. Szinte komikusnak tűnt ez az egész. Hogy az ördögbe történhetett meg, hogy egy olyan ember, aki mindig is kínosan ügyeit a társadalmi szabályok és az illem betartására, most arra kér egy hölgyet, hogy vegye semmibe az erkölcsi szabályokat, és hatalmas botrányt kavarva menjen hozzá feleségül? És mégis mi vezethette el őt odáig, hogy erre kérje Esmét? Sebastian a lelke mélyén tisztában volt azzal, hogy nem kérheti újra feleségül Esmét. Pillanatnyilag őt csakis William érdekelte. Valahogy el kell majd érnie, hogy újra férfiként tekintsen rá, magára pedig nőként, és ne csupán anyaként. Sebastian tűnődve ringott a székben, karján a szuszogó kis Williammel.

ELOISA JAMES

163

VAD SZERELEM

Csak Könyvek

Harmincötödik fejezet Lady Beatrix szórakoztat

Mivel Bea azelőtt soha nem engedte egyetlen férfinak sem, hogy újra ágyba bújjon vele, fogalma sem volt, hogy most neki kell-e megfogalmaznia a kérését, vagy Stephen magától értetődőnek fogja tartani, hogy bekopoghat a szobája ajtaján. A vacsora alatt már jelezte szándékait. De mivel Arabella és Fanny közé ültették, Beának el kellett ismernie, hogy nem sokat tehetett. A két asszony azzal töltötte a vacsorát, hogy Stephen feje „fölött sértegették egymást, tudomást sem véve a férfi, udvarias társalgási kísérleteiről. Bea sem élvezte túlzottan a vacsorát, amikor meghallotta, hogy Esme anyja szemrehányást tesz Arabellának, amiért hozzájárult, hogy Bea egy fedél alatt lakhasson azzal a szegény kicsi lélekkel ott, a gyerekszobában. Bea keze ökölbe szorult, ahogy visszagondolt erre. Valóban lehetséges volna, hogy hozzámenjen Stephenhez? Ő, akinek ilyen rossz híre van, sőt állítólag olyan gonosz a kisugárzása, hogy még egy kisbabát is képes megrontani? Sokadszorra irtotta ki fejéből a gondolatot. A ma este egy újabb csábítást jelent, aminek semmi köze az udvarláshoz. Bea pedig úgy öltözött, hogy csábítson, helyesebben alig öltözött fel, ha úgy vesszük. Hiszen a testét borító áttetsző hálóing alig fedett rajta valamit. Arcát vastagon kifestette, és alaposan befújta magát parfümmel, majd izgatottan várt. Csupán azzal tudta nyugtatni magát, hogy újabb réteg festéket kent pilláira, vagy megigazította a gyertyákat, hogy azok fénye megfelelően vetődjék az ágyra. Egy ideig úgy feküdt az ágyon, hogy a testét a lehető legelőnyösebb pozícióban láttassa, de a gyomra úgy ugrált az idegességtől, hogy le kellett szállnia az ágyról, és idegesen járkálni kezdett. Pedig nem volt miért aggódni. A gyertyák égtek, a parfüm testét mindenütt befedte, ahol csak csók érheti. Még egy pohár vizet is odakészített az ágy mellé, ha netán megint olyan szomjas lesz, mint ott kinn, a mezőn. De nem kellett volna inkább két poharat idekészítenie? Vagy az túlságosan mesterkéltnek tűnne? Mire meghallotta a kopogást az ajtaján, Bea idegesebb volt, mint életében valaha. – Egy pillanat! – kiáltott ki, és az ágy közepére vetette magát. Legnagyobb rémületére azonban a hálóingével leverte az ágy mellé készített poharat, és a víz egyenesen mellette landolt az ágyon. – A fenébe! – szitkozódott fojtott hangon. Újabb diszkrét kopogás hallatszott. Stephen természetesen nem akart túl sokáig kinn várni a folyosón: mi van, ha netán meglátná őt Helene vagy Esme, vagy ami még ennél is rosszabb, Esme anyja? – Szabad! – kiáltott ki Bea rekedten, és a nedves foltra gurulva, oldalára fordulva felkönyökölt. A haja tökéletesen omlott halványkék hálóingére, de kényelmetlennek érezte a ruháján átszivárgó nedvességet. Stephen olyan összeszedetten és udvariasan lépett be az ajtón, mintha gyakran tenne ilyet. De hát ez így is van, emlékeztette magát Bea. Elvégre Stephen jelen pillanatban két szeretőt és egy menyasszonyt tudhatott magáénak. – Jó estét, édes Beám! – üdvözölte a férfi, és bezárta maga mögött az ajtót. Bea megköszörülte a torkát. – Jó estét – nyögte ki végül a lehető lehiggadtabb hangon. Óvatosan végignézett magán, és elborzadva látta, hogy a vékony selyemhálóing beszívta az összes vizet, ami a takaróra ELOISA JAMES

164

VAD SZERELEM

Csak Könyvek ömlött. A csípője tájékán a kék selyemanyag sötétebb árnyalatot öltött. Bea gyorsan maga alá tűrte a selymet, hogy eltakarja a foltot. – És hogy van ma, kedves uram? – mosolygott fel Stephenre. A férfi leült az ágy végébe, és kérdő pillantással meredt a lányra. – Most, hogy látlak, sokkal jobban – felelte. De mi bujkál a tekintetében? Bea feszengeni kezdett. Az alsója egyre nedvesebb lett. Ki gondolta volna, hogy egy pohárba ennyi víz belefér? Stephen előrehajolt, és megcsókolta a lány homlokát. – Hűha, milyen elegáns illatod van! – suttogta az arca mellett. A férfi továbbra is felette tornyosult. Talán meg kellene csókolnia? Bea röpke csókot nyomott az ajkára, de Stephen hirtelen abbahagyta, és tüsszentett egyet. Bea felült, és érezte, hogy a nedvesség egészen a derekáig felért. Ha nem öltözik át, hamarosan ő is tüsszögni fog. – Elnézést – szólt a férfi, és egyik kezével kotorászni kezdett a zsebében, bizonyára zsebkendőt keresve. Bea testét remegés járta át. Stephen vállai… és ahogy a nyaka kilógott az inge alól… Ki gondolta volna, hogy Stephen Fairfax-Lacy az alatt a sok ruha alatt csupa izom? Bea reszketett az izgalomtól, annyira szerette volna újra levetkőztetni ezt a férfit. Kicsit közelebb húzódott. – Hiányoztál a vacsora alatt – mondta. Zavarba ejtő volt a hangjából kicsengő puszta sóvárgás. De miért nem csókolt meg rendesen? A férfi felhúzta a szemöldökét, és egyik kezét a magasba emelte. – Bea, mintha kicsit nedves lenne a takaró alattad! Bea az ajkába harapott. – Kiöntöttem egy pohár vizet. – Vagy úgy! – hajolt közelebb újra a férfi, és még egyet tüsszentett. – Ne haragudj – szabadkozott. – De, úgy tűnik… hapci! – Megfáztál ott kinn, a réten – állapította meg Bea elkeseredve. – Én aztán nem – mosolygott rá a férfi. Bea most először érezte magát magabiztosnak, amióta Stephen belépett. A férfi mosolyában benne volt minden, amit Bea hálóingéről gondolt. Bea kicsit arrébb csúszott, épp csak annyira, hogy a neglizsé pántja a vállára hulljon. A férfi tekintetében szenvedély lobogott. Bea egész testén remegés futott át. Egyszerre gyengének érezte végtagjait, és alig kapott levegőt. Hirtelen erős kezek ragadták meg a bokáját, ő pedig érezte, ahogy derékig átjárja a forróság. Stephen most az ágyon térdelt, és a lány fölé hajolt. Bea a karjába zárta a férfit, és szorosan magához ölelte. – Te beteg vagy! – intette újra, amikor a férfi elhúzta magát. Stephen azt kívánta, bárcsak úgy lenne. De nem akart úgy távozni, hogy ne ízlelte volna meg Bea tökéletes testét. – A parfüm teszi – ismerte be. Bea tekintete elkerekedett. – Az én parfümöm? Stephen bólintott. – Egy pillanat, mindjárt… – ugrott fel a lány, és elindult a fésülködőasztal felé, ahol egy kancsóban víz állt. Elkezdte kiönteni a vizet egy tálkába. Stephen nagyot nyelt. A lány hálóinge hátul teljesen átázott. A nedves selyem rátapadt a hátára, formás hátsójára, és annak alja olyan titkokat rejtett, amely vonzotta a férfi tekintetét. Egy pillanat múlva már a lány mögött állt, és kezét a formás popsira fektette, miközben tekintete találkozott a lányéval a tükörben. – Stephen! – kiáltott fel döbbenten a lány. – Igen, Bea? – kérdezett vissza nevetve, miközben finoman simogatta a lány hátsóját a nedves hálóingen át, keze alatt összegyűrve a hideg selymet. A lány önkívületben vetette hátra fejét a férfi vállára. Stephen a szabad kezével előrenyúlt, és vizet merített a tálkából.

ELOISA JAMES

165

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Ez egy kicsit hideg lesz – figyelmeztette a lányt, és a vizet végigfolyatta szépen ívelt nyakán. Bea kinyitotta a szemét, és tiltakozni akart, de a férfi közben birtokba vette a mellét is, amelyre rátapadt a nedves selyem, s most már mindkét kezével simogatta. Bea feje újra hátrahanyatlott, és torkából előtört az a halk nyögés, amit a férfi annyira szeretett. Itt, a szobában másképp hangzott, mint kinn, a szabadban: valahogy mélyebbnek, nőiesebbnek tűnt. Bea szinte elolvadt a karjaiban, úgy érezte, hogy a hűvös, nedves selyem alatt lángol a bőre. Szembefordult a férfival, de továbbra is szorosan a karjában maradt, a mindig kíváncsi, kutató tekintete elhomályosult. Stephen határozottan megcsókolta, ő pedig szavak nélkül könyörgött, hogy folytassa. Stephen erre két kézzel megfogta a fenekét, és szorosan magához vonta. De képtelen volt koncentrálni az átkozott parfüm miatt, ezért egy rántással lehúzta fejéről a hálóinget, vizet merített a kezébe, és ujjait használta szivacs helyett. A lány nyakától indult, végig a füle mögötti puha bőrön, víztől csepegő kézzel barangolta végig az egész testét, miközben élvezettel nyaldosta nedves ujjait. Végigjárt a lány kulcscsontján, végig a karjain, aztán vissza a melleihez, és újra lejjebb… Végül térdre ereszkedve nedvesítette be a lány forró testét, aztán újra elindult felfelé a lábain, amíg el nem ért oda… és itt elvesztette önuralmát. Bea annyira lüktetett, hogy képtelen volt megszólalni vagy megmozdulni. Azt sem vette észre, amikor a férfi a karjába vette, és lefektette az ágyra, a nedves folt közepére. Észre sem vette, hogy a férfi közben levetkőzött. Csak vonaglott testével, egyre közelebb. Stephen azonban ekkor széttárta a lábait, és a haját ott látta a lába között, és nem bírt már másra gondolni, csak remegő testtel kérte a folytatást… Később a férfi két kezébe fogta a lány arcát, és ajkát az ajkára szorította, Bea pedig boldogan nyílt meg előtte, lábával keresztbe fonta a derekát, és hevesen simult hozzá, majd az egyre növekvő feszültséget végül a gyönyör mámorító hullámai oldották fel, melyek átjárták teste minden porcikáját.

Harminchatodik fejezet Bátorság kell a hibáink beismeréséhez Másnap délután

Bonnington márkinénak furcsa érzése támadt. Beletelt egy időbe, amíg Honoratia pontosan meg tudta határozni, miről is van szó. – Nem a köszvény állt a lábába hirtelen, se nem emésztési gyötrelmek jöttek rá, de még csak az időjárási frontot sem okolhatta. Sebastian anyja csak azután tudta pontosan megállapítani a gyomrában érzett szorítás okát, miután a férfiak visszavonultak egy pohár portóit inni, a hölgyek pedig Lady Rawlings szalonjába teázni. A márkiné ekkor döbbent csupán rá, miszerint lát némi esélyt arra, ha nem is túl nagyot, hogy talán hibát követ el. ELOISA JAMES

166

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Furcsa egy érzés, állapította meg Honoratia. Az a fajta, amelyet addig, nyilvánvaló okoknál fogva, nemigen ismert. A hiba esetleges felismerése pedig furcsa, epebajos fájdalmat okozott nála. Most többször is elfogta ez az érzés, valahányszor Lady Rawlingsra nézett, aki a szülés óta most először jött le a társasággal vacsorázni. Ez a lány döbbenetesen szép volt. A bőre akár egy bársonyos árvácska virága. Ajkai telt színét pedig nem holmi üvegcséből nyerte. Mindent egybevéve, állapította meg a márkiné, Esme Rawlings a természetéből fakadóan volt annyira szép, amint okosan és nevetve tett mindenfélére valami apró megjegyzést. És ahogy a tekintete felragyogott a boldogságtól, valahányszor csak kiejtette a kisbaba nevét. Az is világos volt, hogy Fanny nem sokra értékeli lánya viselkedését. Szemmel láthatóan megmerevedett, valahányszor Lady Rawlings nevetni kezdett. – Kicsit halkabban, kedvesem! – förmedt rá többször is a vacsora alatt. – Egy úrihölgy nem nevet semmin ilyen fülhasogató sikollyal. – Elnézést kérek, anyám – felelte Esme, és minden erejével igyekezett megfelelni anyja elvárásainak. Honoratia véleménye szerint azonban erre nem sok esély mutatkozott. – Az a ruha kissé túlságosan kivágott rajtad – állapította meg Fanny, miután a hölgyek helyet foglaltak. Lady Rawlings kelletlenül megigazgatta ruhája dekoltázsát. – Csak azért, mert a kebleim az állapotom miatt kissé túlcsordulnak. – Igen, valóban híztál – folytatta Fanny, tetőtől talpig végigmérve lányát. – Talán jót tenne a gyakori séta reggelente. Vagy egy uborka- és ecetdiéta. A mi szegény Mr. Brummellünk bevallotta, hogy még ő maga is átesett időnként egy-egy karcsúsító diétán. – Jaj, én arra nem lennék képes – mosolygott a lánya kedvesen. – De megennéd a citromtortámat, mama? – Szó sem lehet róla. Soha nem fogyasztok édességet esténként. És nagyon remélem, hogy neked sem szokásod. Honoratia elfojtott magában egy mosolyt, miközben Lady Rawlings átnyújtotta Lady Godwinnek a tortát, amelyet a saját tányérjára akart tenni. – Miért ne próbálhatnád ki te is ezt az uborkadiétát? – erősködött Fanny. – Én úgy látom, szükséged lenne egy rendes karcsúsító programra. – Szoptatós anyáknak nem javaslott az effajta drasztikus fogyókúra. Lady Bonnington mindig is azt tartotta magáról, hogy jó barátnője Fannynak, és most először fordult elő, hogy úgy érezte, nem egy oldalon állnak. Meglehetősen demoralizálónak tartotta, hogy alig két nap után már észlelte is Fanny szája körül azokat a vékony, fehér csíkokat, amelyek az asszony komor hangulatváltozásairól árulkodtak. – Helene, jól értettem, hogy hamarosan elhagysz bennünket? – fordult most Lady Rawlings Lady Godwinhez. – Attól tartok, muszáj mennem – felelte gyorsan Lady Godwin, aki szintén pontosan látta, hogy Fanny hangulata meglehetősen sötét fordulatot vett és bármikor kitörhet. – Gina, vagyis Girton hercegnője azt írja, gyermeket vár, és nagyon hálás lenne a társaságomért. Úgy tervezem, két nap múlva kocsira szállok, és elutazom, ha itt már nincs rám szükség. – Szoptatós anya? Ez gondolom, valami rossz tréfa, amellyel engem akartak megviccelni – szólalt meg Fanny fanyarul, semmibe véve a lánya elterelő taktikáját. – Mert nekem a gyomrom is kavarog ettől a gondolattól. – És pontosan úgy is festett, mint akinek kavarog a gyomra. Honoratiának az jutott eszébe, hogy Fanny mindjárt kiteszi az asztalra a vacsoráját. – Ezt talán majd később vitassuk meg, mama – fogta könyörgőre hangját Lady Rawlings, kezét finoman az anyja karjára téve. Fanny azonban lerázta magáról a lánya kezét. – Ne próbálj megtéveszteni! Biztosra veszem, hogy az itt jelenlévő hölgyeket éppen úgy felháborítja, amit mondtál, mint engem! ELOISA JAMES

167

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Honoratia kortyolt egyet a teájából. Igaz, ami igaz: amikor Lady Rawlings először felvetette, hogy maga akarja szoptatni a gyerekét, ő is megbotránkozott rajta, ösztönösen felháborítónak találta, hogy egy gyermeknek az ember odanyomja egyik privát testrészét, hogy az kedvére csámcsogjon rajta. Ám amikor tegnap végignézte, ahogy Esme Williamet szoptatja, nehéz volt összeegyeztetnie az ott látottak keltette érzéseket a korábbi felháborodásával. – Bár én örömmel bíztam a kisbabámat egy szárazdajkára – szólt közbe –, mégsem találok semmi kivetnivalót Lady Rawlings döntésében. Fanny olyan ellenséges pillantást vetett rá, hogy Honoratia megborzongott. Hát nem látja Fanny, hogy nála, egy márkinénál jóval alacsonyabb társadalmi ranggal rendelkezik? Honoratia részéről nagylelkűségnek tekinthető, hogy egyáltalán barátkozott vele. – Ahogy gondolod – felelte Fanny hideg egyszerűséggel. – De az előkelő világ nagyobb része velem ért egyet. Tehát azt akarod mondani, lányom, hogy a túlságosan dús kebelcsoda ennek az ízléstelen szokásodnak az eredménye? Lady Rawlings csöndben kortyolgatta teáját. – Igen, mama. Honoratiának el kellett ismernie, hogy Esme Rawlings nem volt elveszett lány. – Ha nekem megadatott volna, hogy valaha gyermekem szülessen, remélem, ugyanolyan tökéletes anya lettem volna, mint Esme – szólt közbe Arabella. A nővére olyan pillantással fordult felé, akár egy lecsapni készülő vipera. – Isten akarata volt, hogy neked soha ne lehessen gyermeked, mert te ezt érdemled, és semmi mást! Arabella arca falfehér lett, felállt a székéről, és kisétált. Szoknyája halk selyem suhogásán és az ajtó zárjának kattanásán kívül nem lehetett hallani mást. – Ez döbbenetesen kegyetlen volt tőled – szólalt meg Lady Rawlings, egyenesen az anyjához fordulva. – És méltatlan hozzád. – Csak az igazságot mondtam. – Arra kérlek, hogy kövesd meg Arabellát. Nagylelkű, megbocsátó természete van, és ha még most, frissen bocsánatot kérsz, talán elnézi ezt a gorombaságot neked. Fanny csak tovább iszogatta a teáját. Volt a viselkedésében valami elfojtott diadalittasság. – Hölgyeim! – fordult vidáman az asztal körül ülők felé. – Kérem, bocsássák meg nekünk ezt a csúnya incidenst. Biztosíthatok mindenkit, hogy családunkra egyáltalán nem jellemző az ilyen udvariatlan viselkedés. A lánya azonban időközben felállt az asztaltól. – Önök pedig nekem bocsássanak meg – fordult a jelenlévőkhöz. – A távollétemben majd anyám átveszi a háziasszony szerepét. Én megyek és beszélek a nagynénémmel. – Azzal távozott. Fanny most Lady Beatrix Lennoxhoz fordult. – Lévén, hogy a testvérem pártfogoltja – mondta neki okoskodó mosollyal talán önnek is csatlakoznia kellene hozzá, ha már a lányom úgy látja, hogy Lady Withersnek elkel egy kis bátorítás. Lady Beatrix jeges pillantással mérte végig az asszonyt, majd felállt, és meghajolt. – Ezer örömmel teszek eleget a kérésének, asszonyom! – Most már végre meghittebb a hangulat – szólalt meg Fanny, miután az ajtó újra bezárult. – Hihetetlen, mennyire ki tudja kezdeni az idegeimet, amikor tisztátlan nők társaságában vagyok. Az emberben mindig van egy késztetés, hogy segítsen rajtuk, de soha nem elég az a segítség, amit adunk. Ha egyszer egy nő elveszíti a jó hírnevét, soha nem fogja tudni visszaszerezni – rázta a fejét Fanny. – Attól tartok, az effajta viselkedés az emberek vérében van. A lányom világos, hogy a nővérem természetét örökölte.

ELOISA JAMES

168

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Ez volt az a pillanat, amikor Lady Bonnington ismét rájött, hogy hibát követett el. Elfogadott Fannytól egy szelet süteményt, majd eltűnődött. Godwin grófnő kifejezetten csinos, ám kicsit sápadt asszonyság volt. Amikor azonban a grófnő előrehajolt, hogy megszólaljon, Honoratiának még a lélegzete is elakadt a látványtól. A grófnő így, profilból úgy festett, akár egy vádló angyal, mint egy mitológiai szobor, amely karddal a kezében áll. – Szeretném, ha elsőként tudná meg… – szólalt meg a grófnő lassan és tagoltan. – Mit kell megtudnom? – kérdezte Fanny kissé aggodalmas képet vágva. – Viszonyom van az ön lányának vőlegényével. Mr. Fairfax-Lacyvel. Éjszakánként eksztázisban egyesülve élvezzük egymás társaságát. Fanny a szája elé kapta kezét. – Miket nem beszél itt összevissza! – kiáltott fel hisztérikus hangon. – Nos, ha bűn az, hogy szeretem Mr. Fairfax-Lacyt… hát akkor bűnös vagyok – vágott vissza Lady Godwin, majd felállt. – Gondolom, a jelenlétem innentől kezdve kellemetlen az ön számára, ezért inkább távozom. Honoratia összevonta szemöldökét. Volt valami kimondottan furcsa abban, ahogy Lady Godwin kiejtette búcsúmondatát. És mivel Honoratia több házasságnak és bűnös kapcsolatnak az alakulását nyomon követte már, erős kétségei voltak afelől, hogy Lady Godwin valaha is eksztázisban egyesült volna bárkivel. A hűséget azonban mindennél többre tartotta, Lady Godwin pedig kimutatta valódi érzéseit. Fanny arcáról eltűnt a döbbenet, és buzgón rágcsálta azt a bizonyos süteményt, amelyből esténként sohasem fogyasztott. Mostanra már csak ketten maradtak, két tapasztalt, vén csoroszlya, akinek makulátlan hírnevén kívül nemigen maradt más. Az utóbbi néhány évben egyikük sem kapott tisztességtelen ajánlatokat férfiaktól. Fanny finoman megtörölte a száját. – Milyen különös, hogy pont ebbe a házba menekültél a londoni forgatag elől, kedves Honoratia – szólalt meg. – Én holnap hajnalban visszautazom Lady Pindlethorphoz. Esmével már ma reggel közöltem, de most már biztos, hogy elmegyek, örömmel venném, ha csatlakoznál hozzám. – Miért nem maradsz még egy darabig, hogy kicsit jobban megismerkedj az unokáddal? – Mert túlságosan fájdalmas látni azt a kicsit. A lányom nem értheti, hogy még mindig gyászolom eltávozott kisfiamat. És attól tartok, hogy amit kezdetben gondoltam a lányommal kapcsolatban, beigazolódni látszik. Őszintén becsülöm a te nagylelkűségedet, kedvesem, de szerintem túlságosan optimistán látod a dolgot. Tudod te például, hogy a lányomnak fogalma sincs, ki a gyereke igazi apja? – Erről nem volt tudomásom! – felelte Honoratia nyugtalanságot színlelve. Azt feltételezte, hogy Esme anyja nem fog a saját lányáról ilyen gonosz pletykákat terjeszteni. Fanny evett egy falat süteményt. – Amikor diszkréten felvetettem neki ezt a kérdést, természetesen levélben, a lányom nem válaszolt, ami szerintem önmagáért beszél, nem gondolod? De ez a tea kihűlt – tette hozzá, és csengetett. – Megismétlem, drága barátnőm, hogy szívesen venném, ha holnap velem tartanál. Honoratia felállt az asztaltól. Fanny kissé meglepetten nézett fel rá. Honoratia koppantott egyet a botjával, Fanny pedig úgy meghunyászkodott előtte, mintha csak egy lusta cselédet kaptak volna rajta, hogy henyél. – Azt akarom, hogy egyetlen szóval se említsd az unokád apjával kapcsolatos aggodalmadat – parancsolta. – Hát, természetesen… – dünnyögte zavartan Fanny –, csak neked mondtam el, hiszen jó barátnők vagyunk. – Ettől a pillanattól fogva nem vagyunk már jó barátnők – jelentette ki Honoratia, és még jobban kihúzta magát. – Sőt mi több, egyáltalán nem vagyunk már barátok. Ha a lányoddal és ELOISA JAMES

169

VAD SZERELEM

Csak Könyvek a fiával kapcsolatban valaha is egyetlen botrányos megjegyzés elhagyja a szádat, akkor tönkreteszlek. Fanny értetlenül bámult fel az asszonyra. – Világosan beszéltem, kedvesem? Fanny felugrott, de nem szólt egy szót sem. – Világosan beszéltem?! – ismételte meg Honoratia ellentmondást nem tűrő hangon. Fanny szája remegett. – Nem is tudom, hogy tarthatsz olyan udvariatlannak, hogy képes lennék a saját lányom megalázott helyzetéről pletykálkodni. – Honoratia arcát látva, tétovázva hozzátette: – Soha nem tennék ilyesmit! Honoratia válaszra se méltatta. Botjára támaszkodva egyetlen szó nélkül kisétált az ajtón, magára hagyva Fannyt a süteménymorzsákkal és néhány csésze kihűlt teával.

Harminchetedik fejezet Az eksztázis éjszakája

Én erre azt mondtam, hogy éjszakánként eksztázisban egyesül a testünk. – Eksztázisban micsoda? – kérdezett vissza Esme. – Eksztázisban egyesül. Nem jutott jobb az eszembe. Pedig furcsán hangzik, nem gondolod? Aztán idéztem egy versrészletet abból a versből, amit Bea kölcsönadott, azt a részt a bűnös szerelemről. Az anyád teljesen megrökönyödött, Esme – nézett Helene diadalmasan a barátnőjére. Esme elfojtott magában egy nevetést. A nagynénje ágyán ült, karját Arabella válla köré fonta. Helene úgy állt előttük, mint valami harcos amazon. Bea egy kisebb karosszékben ült, felhúzott lábakkal, kicsit távolabb. – Nem kellett volna ezt mondanod – szipogta Arabella, felitatva zsebkendőjével néhány utolsó könnycseppet. – Na, tessék! Most minden festéket leáztattam magamról! Biztosan úgy festek, mint egy banya. – Nagyon szép vagy – nyugtatta meg az unokahúga, és megszorította vállát. – Fanny nem szándékosan viselkedik ilyen otrombán – magyarázta Arabella. – Egyszerűen csak nehéz élete van. – Az biztos, hogy nehéz – szögezte le Helene. – Sajnálom, lady Withers, de az ön testvére egy gonosz és mérges szívű ember. És téged is nagyon sajnállak, Esme. Esme szomorkás mosollyal nézett fel rá. – Tudod, talán a saját lánya szájából szörnyen hangzana, ha egyetértene veled. – Pedig titkon egyetértett. Arabella még egy utolsót szipogott. – Évek óta nem ríkatott meg senki – magyarázta –, úgyhogy itt volt az ideje. Fanny megjegyzései rendszerint nem érdekelnek. De Robbie és én mindig szerettünk volna gyereket. Aztán miután meghalt, azt hittem, hogy… szóval hónapokig nem jött meg a vérzésem. És azt hittem, talán magamban hordozom Robbie örökösét. – Megint fájdalmasan felsóhajtott. – Az ELOISA JAMES

170

VAD SZERELEM

Csak Könyvek orvos végül megállapította, hogy bizonyára a gyász tette. – Letörölte arcáról a könnyeket. – De nem is tudom, miért itatom az egereket! – A sírás nem szégyen – nyugtatta Esme. – Nálad bátrabb emberrel ritkán találkozni. Arabella szipogva elnevette magát. – Na, ezt sem mondták még nekem soha, de nagyon köszönöm, kedvesem! Esme arcán is elhalványult a mosoly. – És te vagy a legkedvesebb. Anyám helyett anyámként segítettél nekem, te pedig olyan voltál velem, mint egy igazi testvér, Helene. – Tekintetét most rájuk szegezte, és mindhármuk szeme könnybe lábadt. – Én pedig úgy szeretlek, mintha saját lányom lennél – tette hozzá Arabella. Helene leült Arabella fésülködőasztalkája elé. – Még mindig nagyon szomorú, amikor arra gondol, hogy nem lehetett gyermeke, Lady Withers? Már, ha nem veszi tapintatlanságnak a kérdésemet. Arabella arcán bizonytalan mosoly jelent meg. – Nem annyira szörnyű dolog ez. Csak egy kicsit elszomorít, mert tudom, hogy jó anya lettem volna. Most viszont áldásos hatással van rám, ha William mellett lehetek. Helene szorosan összeszorította ajkait. – Akkor most szeretném ünnepélyesen bejelenteni, hogy én is gyereket szeretnék. Bea, aki egészen addig némán hallgatta őket a helyén, most váratlanul felpattant: – Micsoda? – Aztán a kezét a szája elé kapta. – Ó, annyira sajnálom! Semmi közöm hozzá. – Nos, az én kicsapongó férjem úgy tért vissza Londonba, hogy továbbra sem volt hajlandó elválni tőlem, én pedig elhatároztam, hogy családi állapottól függetlenül gyermeket akarok. Ha Rees ezek után el akar majd válni hűtlenség vádjával, az sem fog érdekelni. – Akkor most Mr. Fairfax-Lacyhez fog hozzámenni? – kérdezte Bea. A hangjában csengő kétségbeesés hallatán mindhárman ránéztek. – Még hogy Stephenhez? Ó, nem, dehogy! – felelte Helene. – Stephen nem óhajtja megkérni a kezemet. Sem az ágyamba nem kívánkozik, ha már itt tartunk, bár a férjem előtt hajlandó volt megjátszani a hősszerelmest. – Itt kis szünetet tartott. – Miért, ön talán hozzá akar menni? Bea nagyot nyelt, aztán Esmére pillantott. – Lady Rawlings előnyt élvez. Esme elnevette magát. – Én lemondok az előjogomról. – Ez esetben… igen – jelentette ki Bea higgadtan. Arcán széles mosoly jelent meg. – Igen, hozzá akarok menni. – Bravó! – dobta le Arabella a zsebkendőjét a toalettasztalkára. – Tudtam, hogy az az ember jó férjanyag. Ugye megmondtam, kedvesem? – fordult Esméhez. – Most már csak meg kell kérnem – szólalt meg Bea. Helene értetlenül nézett rá. – Miért, ő még nem kért meg? – A szó szoros értelmében még nem. Azt akarja, hogy én udvaroljak neki. – Milyen különös! – szólalt meg Helene vontatott hangon. – Tudják, kezdek rádöbbenni, hogy semmit sem tudtam eddig a férfiakról. Arabella bólintott. – Ha viszont gyereket szeretne, ideje, hogy minél többet megtudjon róluk. Én is azért mentem gyorsan újra férjhez Robbie halála után. Nem voltam szerelmes, sőt, így visszagondolván, nem is voltam észnél. De nagyon akartam egy gyereket. Persze nálam nem jött el a várt eredmény, de ki tudja, magánál talán így lesz. Helene bólogatott.

ELOISA JAMES

171

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Lehet, hogy a jövőben nem fogsz velem szóba állni – fordult most Esméhez –, mert hatalmas botrányt fogok kavarni azzal, hogy gyereket szülök. Hiszen az előkelő társaság minden egyes tagja tisztában van vele, hogy semmiféle kapcsolatot nem ápolok a férjemmel. Esme felállt, és hevesen átölelte barátnőjét. – Te sem hagytál el soha, én sem foglak soha cserbenhagyni. Mit is tettem volna nélküled és Arabella nélkül az elmúlt néhány hónapban? Különben pedig, úgy vélem, ideje, hogy feladjam az elveimet a tiszteletreméltóság mindenekfeletti hatalmáról. – Hála istennek, hogy ezt mondod – kiáltott fel Arabella sokatmondó hangon. Helene most Beához fordult. – Remélem, nem sértem meg, ha azt mondom, hogy ön nagyban inspirált engem. Amikor azt a verset leírta. Talán egy napon még hasznát veszem újra. Bea a grófnőre mosolygott. – Mindaddig, amíg nem Mr. Fairfax-Lacyt próbálja elcsábítani vele, csak használja nyugodtan! – De mégis hogy fogja megkérni Stephent? – kérdezte Esme izgatott hangon. Bea az ajkába harapott. – Mivel még csak most határoztam el, hogy megteszem, nem is tudom igazán. – Talán egy verssel – javasolta Helene. – Igen, egy verssel kell megkérnie! Esme tapsikolt a lelkesedéstől. – Holnap este szervezünk egy szűk körű összejövetelt, és befejezzük a felolvasóestünket. – Ez esetben keresnem kell egy megfelelő verset – jelentette ki Bea. – Ideje bevennem magam a könyvtárba. – Most Esméhez fordult. – Ön a legutóbbi estén nem olvasott fel verset. – Nos, nekem nem olyan sürgős, mint magának – felelte könnyedén Esme. Arabella megköszörülte a torkát. – Így is mondhatjuk. Esme összevont szemöldökkel nézett rá. – De úgy is, hogy ha már egy nősülni vágyó férfi látogatja esténként a hálószobádat – folytatta Arabella –, talán itt az ideje, hogy törvényesen is megpecsételjétek a kapcsolatotokat. Bea szeme elkerekedett a meglepetéstől. – Kiről van szó? – Természetesen a márkiról – felelte Arabella. Helene elnevette magát. – Ó, Esme! Te semmit sem változtál! Még mindig az a rossz hírű Esme vagy, aki voltál! – Ezt kikérem magamnak – felelte büszkén Esme. De a barátnői mind nevettek, és egy idő után ő is beadta a derekát, és velük nevetett.

Harmincnyolcadik fejezet Versolvasó est

Mrs. Cable felháborodottan nyugtázta, hogy újra versolvasó esten kell részt vennie. Ám a meghívást úgy kapta a varrókör tagjai előtt, hogy Lady Rawlings közölte, ő maga a Bibliából ELOISA JAMES

172

VAD SZERELEM

Csak Könyvek fog felolvasni egy részletet, Mrs. Cable pedig úgy vélte, az effajta ájtatos hitgyakorlat bátorítása mindenképpen helyénvaló. És ha őszintén belegondolt, a botrányos Bonnington márki jelenlétét a vendégek között kifejezetten lenyűgözőnek találta. Mert a márkit… valljuk be, bűnösen jóképűnek tartotta. Mrs. Cable titkon úgy gondolta, soha nem látott még ilyen elbűvölő embert: azok a homokszőke hajfürtök és az a ruganyos férfitest! Persze ezt ő nem így fogalmazta meg. De Mrs. Cable-nek, az igazat megvallva, nehezére esett levennie róla a szemét. Pedig azon a bizonyos felolvasóesten volt elég látnivaló. Mrs. Cable például elszörnyedve állapította meg, hogy Lady Beatrix szája ki volt rúzsozva. Lady Winifred természetesen kitűnően érezte magát, ahogy kedves barátnőjével, Arabellával a teremben járkálva összevissza csacsogott. Sajnálattal vette tudomásul, hogy Lady Winifredet mennyire könnyen beszippantják a manapság divatos felszínességek. Mr. Barret-Ducrorq ugyanolyan gyengének mutatkozott, mint máskor is. Szemmel láthatóan elbűvölte őt Lady Withers, ezért Mrs. Barret-Ducrorqnak nemegyszer éles hangon kellett őt észhez térítenie. Mrs. Cable elégedetten vette szemügyre saját férjét, aki mellette ült, és egykedvű unalommal iszogatta brandyjét. Mr. Cable némi tiltakozás árán volt csak hajlandó részt venni ezen a felolvasóesten, mivel a költészetet nem tekintette túl szórakoztatónak. Lady Rawlings összecsapta két kezét, hogy figyelmet kérjen: – Azoknak, akik ez alkalommal csatlakoztak hozzánk először, elmondanám, hogy szabadon választott versek felolvasásával szórakoztatjuk magunkat. Ma este ketten jelentkeztek felolvasásra. Elsőként Lady Beatrix olvas egy Shakespeare-részletet, majd én folytatom egy bibliai passzus felolvasásával. Mrs. Cable-t vidámság járta át. Úgy tűnik, mégis jó hatással volt erre a fiatal özvegyre, gondolta. Shakespeare és a Biblia; ennél jobb választást elképzelni sem tudott volna. Lady Beatrix kilépett a közönség elé, és megállt a kandalló előtt. Vékony selyem estélyi ruhát viselt, harsány rózsaszínben. A ruha kivágása természetesen jóval többet felfedett nyakából és kebléből, mint azt Mrs. Cable elfogadhatónak találta volna. Lady Beatrix azonban idegesnek tűnt, amit viszont Mrs. Cable a javára írt. Egy ifjú hölgy, aki ilyen előkelő vendégek csoportja előtt áll ki nyilvánosan, joggal érezheti magát izgatottnak. Bea pedig, mintha csak Mrs. Cable gondolataiban olvasna, szó szerint reszketett. Gyakran pillantgatott Stephenre, aki azonban még csak rá sem mosolygott. A férfi viselkedésében semmi sem árulta el, hogy gyakorlatilag az egész éjszakát a lány ágyában töltötte. – Egy dialógust választottam – kezdte Bea a felolvasást – a Rómeó és Julidból. – Kitűnő választás! – jegyezte meg Lady Bonnington. – Jómagam nagyon kedvelem Shakespeare műveit. Nem osztom azok véleményét, akik frivolnak tartják. – Akkor gondolom, szüksége lesz egy férfira a párbeszéd előadásához, nemde? – kérdezte Esme. – Válasszon partnert, Bea! Te jóságos ég, milyen huncut fény csillog Esme szemében, gondolta Bea. Megérdemelné, ha most Bonnington márkit választaná, és elcsenné állítólagos udvarlóját. Esme természetesen a társaság két legkívánatosabb hímje közé ékelte be magát. A balján Stephen, a jobbján pedig Bonnington márki ült. Bea persze nem Bonningtont választotta. Ehelyett Stephenhez fordult, és negédes arccal mosolygott rá. – Mr. Fairfax-Lacy, elvállalná? Stephen arca semmit sem árult el. Könnyed eleganciával talpra állt, és átvette a felé nyújtott, nyitott könyvet. – Az „erkélyjelenet”-ből fogunk felolvasni – tájékoztatta Bea. – Nagyon jó! Ez remek! – harsogta Lady Bonnington. – Az egyik kedvenc részem! – Ekkor fiához fordult. – Emlékszel, amikor tavaly Edmund Keant néztük meg Rómeó szerepében?

ELOISA JAMES

173

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Sebastian a homlokát ráncolva nézett az anyjára. Az volt az érzése, hogy most valami fontos dolog történik, és ami még fontosabb, nagyon úgy festett, hogy a ma este tisztáz minden félreértést Esme és Fairfax-Lacy színlelt eljegyzésével kapcsolatban. Lady Beatrix nagyon izgatottnak tűnt, Fairfax-Lacy pedig úgy nézett rá, mint aki bármire készen áll. Eközben Stephen végigmérte Beát, és úgy érezte, hogy a szíve majd kiugrik a helyéről. Ez a lány most udvarolni akar neki, az ő drága egyetlenje végre úgy döntött, hogy igent mond. Vetett egy pillantást a könyvre. – „De csitt, mi fény nyilall az ablakon? Ez itt Kelet és Júlia a Napja!” – Tekintetével némán ugyanazt üzente, amit olvasott: Bea az ő napja, az ő élete. A lány azonban alig mert ránézni, tekintetét mereven a könyvére szegezte, mintha elment volna a bátorsága. Bea szorosan markolta a könyvet, mintha attól abbamaradna a keze reszketése. Hát mégis megteszi! Elcsábította, és most tönkreteszi… – ,Jó éjt, jó éjt! – olvasta rendületlenül a lány. – Oly csöndesen aludj, mint amilyen szívem nyugalma, úgy.” – Bea most a férfira pillantott. A szemében ülő gyöngéd mosoly volt az, amire egész életében vágyott. Nagy levegőt vett, és továbbolvasott egészen addig, amíg el nem ért a kívánt részhez. Ekkor felnézett a körülötte ülőkre és a következőket látta: Esme nevető szemét, Helene kíváncsi, szürke tekintetét, Sebastian Bonnington cinikus, de együtt érző pillantását, és Lady Bonnington arcán a felismerést. Ekkor visszafordult Stephenhez. Itt már nem volt szüksége a könyvre, ezért bezárta, és lerakta maga mellé: Ha tisztesen szeretsz és célod az, Hogy elvegyél, izend meg azt nekem Azzal, kit elküldök hozzád ma reggel… Ám a férfi ekkor felé nyújtott kézzel folytatta vele együtt a szöveget: Hol és mikor tartjuk meg esküvőnket? S én életem a lábadhoz rakom, S követlek, én uram, akárhová.” – Úgy lesz! – szólalt meg Stephen arcán olyan mosollyal, hogy Bea úgy érezte, bármelyik pillanatban megállhat a szíve. – Úgy lesz, Bea, ígérem! – Megteszed? – kérdezett vissza a lány reszketeg mosollyal, a férfi kezébe kapaszkodva. – Tényleg megteszed? – Ez meg mi? Ez még mindig a darabhoz tartozik? – szólt közbe Mr. Barret-Ducrorq. – Milyen jól játszik, Mr. Fairfax-Lacy! – Légy a feleségem, Bea – visszhangzott a teremben Stephen hanga. Beának remegtek a térdei a kijelentés hallatán. Az arcán ugyanaz az érzés ült, amit a szívében érzett. Tehát mégis udvarolt a férfinak. Stephen ajkai mohón és éhesen tapadtak az övére, Bea pedig úgy fészkelte be magát a karjaiba, mint egy igazi… feleség. – Hölgyeim és uraim! – szólalt meg egy pillanattal később Stephen. Megfordult, karját szorosan Bea köré fonva. – Szeretném bemutatni önöknek a hölgyet, aki hamarosan Mrs. Fairfax-Lacy lesz! Esme nevetni kezdett. Bonnington márki felkiáltott: – Remek! – Még Lady Bonnington is enyhén megbiccentette fejét, bár ezután gyorsan Esméhez fordult. – Úgy tűnik, ön éppen most vesztette el a vőlegényét – jegyezte meg, majd hozzátette: – Még szerencse, hogy az anyja ma reggel távozott. – Igen, az – felelte Esme mosolyogva.

ELOISA JAMES

174

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Stephen maga mellé ültette Beát a kanapéra, ahol feltehetően olyasmiket suttogtak egymás fülébe, amit nem szántak a nyilvánosság elé. Esme kihúzta magát, és érezte, hogy a szíve erősen kalapál az idegességtől. – Én most a Bibliából fogok felolvasni – jelentette be, és az asztalról kezébe véve a könyvet, a kandallóhoz lépett. A kezében Miles Bibliáját fogta, a családi Bibliát, amelybe Miles beleírta saját nevét. Esme azonban úgy érezte, Miles is jónak látná, ha ebből a könyvből olvas fel, mintha csak ott lenne vele a szobában, kedves, kék szemével és mosolyával. – Öröm azt látni, amikor egy fiatal özvegy elmerül az úr tanításaiban – jegyezte meg hangosan Mrs. Cable. – Úgy gondolom, jó példával jártam elöl e tekintetben. – Te még nem is vagy özvegy – jegyezte meg fanyarul a férje. Sebastian arcán cinikus unalom ült. Világos volt, hogy azt feltételezi, Esme most a varrókörnek akar tetszelegni, és abban a reményben olvas fel bibliai idézeteket, hogy tovább fényezze hírnevét. Esme nagyot nyelt. A férfi mereven az italát nézte, és Esme csupán szőke haját láthatta. – Salamon énekéből fogok olvasni – kezdte, mire Sebastian meglepődve felkapta a fejét. – Az énekek éneke Salamontól – olvasta Esme egyenletes hangon Csókoljon meg a szája csókjával! Igen, szerelmed édesebb a bornál. – Nem azt mondta, hogy a Bibliából fog felolvasni? – szólt közbe Mr. Barret Ducrorq, aki igen zavartnak tűnt. – Csitt! – intette le Lady Bonnington, aki most egyenes háttal ült a helyén, és kezével szorosan markolta botja végét. A tekintete ragyogott, és csodák csodájára mosolygott. Esme tovább olvasott: – …üdítsetek föl almával, mert a szerelemtől egész beteg vagyok! Sebastian ekkor váratlanul felpattant. Mrs. Cable ránézett. Esme szintén ránézett, és a tekintetével üzente, amit felolvasott. – …Aztán köszön, s így szól szerelmesem: Kelj föl, kedvesem, gyere, szépségem! Sebastian elindult felé, megkerülve az anyja székét, a kanapét, és a rémülettől dermedt Mrs. Cable-t. – Nézd, elmúlt a tél, elállt az eső, elvonult… – folytatta Esme halkan, csak a férfinak olvasva. – …A föld színén immár virágok nyílnak… Sebastian ekkor már ott állt, előtte, kivette kezéből a könyvet, és hatalmas kezébe fogva Esme parányi kezét. A lány felnézett rá. – A kedvesem az enyém, s én az övé vagyok; liliomok közt legeltet (mostanában). – Sebastian hevesen a karjába zárta Esmét. Esme testét remegés járta át, ahogy a férfi ajka az ajkához ért. Hogy gondolhatta valaha is, hogy bárki többet ér, mint Sebastian, és kettőjük szerelme, ami örök és megmásíthatatlan. A férfi egy pillanatra abbahagyta a csókot. – Szeretlek – szólalt meg halkan. Esme testét boldogság járta át, és ott lebegett mindkettőjük felett. – Én pedig a szerelemtől egész beteg vagyok! – ismételte halkan a gyönyörű bibliai idézetet Esme. Mrs. Cable gyorsan bezárta az imént még tátva maradt száját. Karon ragadta a férjét, és talpra ráncigálta. – Felháborító – sziszegte. – Ez felháborító! Lady Rawlings ügyet sem vetett rá, csak ernyedten feküdt annak a degenerált márkinak a karjaiban! Mrs. Cable pontosan látta, mi folyik itt. Elvesztette az özvegy lelki üdvéért vívott csatát, mert felülkerekedett rajta az ördög. Ebben a házban eluralkodott a kéjvágy és a bujaság. – Azonnal távozzunk! Ahogy indulni készült, ott találta magát Bonnington márkiné széke előtt. – Sajnálom magát! – harsogta Mrs. Cable, összeszűkített tekintettel. – A fiának pont egy ilyen könnyűvérű nő való!

ELOISA JAMES

175

VAD SZERELEM

Csak Könyvek – Az könnyen meglehet – felelte a márkiné. De volt valami a tekintetében, amely elhallgattatta Mrs. Cable-t. – De gondolom, mielőtt ilyen sietve távozna, még gratulál az ifjú párnak. Mrs. Cable-be azonban szorult annyi bátorság, hogy ellentmondjon az előkelő asszonynak. – Nem óhajtok gratulálni – felelte, parányi gombszemeit Lady Bonningtonra szegezve. – És hálás lennék önnek, ha közölné azzal a léha menyével, hogy a varrókörben a társasága nemkívánatos többé. A márkiné hátrált egy lépést, amit Mr. Cable némi megkönnyebbüléssel vett tudomásul. Már-már attól tartott, hogy a felesége még meg talál ütni egy főrangú hölgyet. – Örömmel eleget teszek a kívánságának – jelentette ki Lady Bonnington. A márkiné szája sarkán bujkáló mosoly annyira dühítette Mrs. Cable-t, hogy csak több óra múlva döbbent rá: a varrókör többi tagja nem követte példáját, és nem távozott a szobából. És ezzel sajnos vége szakadt ennek a kiváló társasági kezdeményezésnek. Mrs. Cable körülbelül egy hónappal később horgolókört szervezett a falubeli nők számára, és büszkén hirdette az igét az írástudatlan kétkezi munkások között. A hiányában pedig a varrókör korábbi tagjai olyan léha tevékenységeknek hódoltak, mint például Lady Rawlings és az elkorcsosult márki esküvője. Az előkelő társaság tagjai meglepetten látták, hogy Lady Rawlings édesanyja nem vett részt a szertartáson. Ám a mosolygós Bonnington márkiné jelenléte és az asszony társadalmi rangja az esküvőt az évad legdivatosabb eseményévé emelte. Lady Beatrix Lennox és Mr. Fairfax-Lacy ennél jóval csöndesebben keltek egybe a lány saját házában, az esküvőn pedig csupán a lány közvetlen családja vett részt. Az a hír járta, hogy Bea kishúgai voltak a koszorúslányok, és hogy margarétakoszorút viseltek a fejükön, ami kissé furcsának tűnhet. Az újdonsült házasok azután visszatértek Londonba, és mire az előkelő társaság tagjai észrevették volna, hogy milyen frigy köttetett és kik között, addigra már az újdonsült Mrs. Fairfax-Lacy olyan befolyásos barátnőkre tett szert, hogy többé nem pletykálkodtak gyanús múltjáról. A tory párt ráadásul hamar megtanulta, hogy Bea ígéretes képességekkel rendelkezik ahhoz, hogy befolyásos politikusfeleség váljék belőle. Helene, Godwin grófnő pedig elutazott, hogy kivárja a barátnője, Girton hercegnő szülését. A grófnő a nyár, sőt még az ősz nagy részén is sokat tűnődött azon, hogy miként váljék belőle is anya. A véletlenre bízza, hogy kibe botlik bele, vagy esetleg a férje segítségét kérje… De ez már egy másik történet…

Első epilógus Húsos, mint egy kismalac

Esme szokás szerint ijedten riadt fel álmából. Hol van William? És jól van egyáltalán? Egy pillanattal később már rá is jött, hogy csak a kisbaba csuklására ébredt fel. A függönyöket már széthúzták, és az ablakon a kora nyári nap fénye áradt be. Sebastian fedetlen felsőtesttel, nadrágban állt az ablak előtt. A vállán csodás izmok feszültek. És bal válla felett egy parányi kis ököl integetett a levegőben. ELOISA JAMES

176

VAD SZERELEM

Csak Könyvek A szobában ekkor gurgulázó babagügyögés hangja törte meg a csöndet. Sebastian fel-le táncoltatta karjában a kis Williamet. Esme majdnem elszólta magát a huzat miatt. Soha nem engedte, hogy Williamet az ablak közelébe vigyék. Most azonban… olyan érzése támadt, mintha megérkezett volna a nyár. Sebastian forgott körbe, a kicsi pedig sikoltozott a nevetéstől. Csupasz alsótesttel, pelenka nélkül ült a férfi karján. Esme szíve nagyot dobbant. Ő soha nem hagyná, hogy William ilyen csupaszon játsszon! A kicsi azonban Sebastian haját cibálta, és sikítva nevetett. A férfi finoman emelgette a levegőbe a kisfiút. Esme azon kapta magát, hogy megbabonázva nézi ezt a gyönyörű férfit, csupa izom testét és napbarnított, sima bőrét, természetes fürtökben leomló haját. Aztán egyszer csak ránézett Williamre. Olyan érzése támadt, mint amikor véletlenül a tükörbe pillant, és meglátja benne saját tükörképét anélkül, hogy tudatosulna benne, mit lát ott. Mert az a csupasz felsőtestű férfi ott, a szobájában egy erős, egészségtől duzzadó, boldog kisbabát tartott a karjában. Ez volt William. Ez lenne az ő törékeny, beteges kisfia? Esme szája tátva maradt a csodálkozástól. Sebastian még mindig nem vette észre, hogy nézi őt. Magasra emelte kezében Williamet, és nevetett rá. A kisfiú húsos kis lábacskái boldogan kalimpáltak a levegőben. – Tetszik ez a játék, igaz? – kérdezte a férfi. És valahányszor meglóbálta Williamet, a kisfiú nevetésben tört ki. Aztán végül letette, és a mellére szorította a babát. Ahogy a gyerek haját csókolgatta, észrevette, hogy Esme tágra nyílt szemmel figyeli. Szemmel láthatóan nem tudta, milyen reakciót vált majd ki Esméből, hogy a babát nem öltöztette fel. – Annyira élvezi, Esme! – sietett megmagyarázni. – Nézd csak meg! – Azzal megcsiklandozta William gömbölyű hasát. William valóban a vállára hajtott fejjel nevetett, olyan erősen rázkódott a nevetéstől, hogy testén csak úgy remegett a babaháj. És nem csak a babaháj… – Szerinted is egészséges kisbaba? – kérdezte aggódva Esme. – Hát persze hogy az! Majd kicsattan az egészségtől! – felelte a férfi. – Jaj, istenem! – sóhajtott fel Esme. – Én csak úgy féltem… – Sebastian az ágyhoz vitte Williamet. – Hidd el, hogy egyáltalán nem fázik. Soha nem vettem volna le róla a ruhát, ha úgy látom, hogy megfázhat. William kezével és lábával rúgkapálva feküdt a takarón, vidáman ünnepelve, hogy megszabadult a vastag ruháktól. – Nyár van, Esme – jegyezte meg halkan Sebastian. – A lugasban már nyílnak a rózsák. És meggyőződésem, hogy jót tesz neki egy kis torna. – Azzal finoman a hasára fordította a babát. William vidáman felsikoltott, aztán kérdőn felemelte fejecskéjét. – Nézd meg, hogy megerősödött már a nyaka – mutatta Sebastian olyan büszkén, mintha William az oxfordi egyetemi diplomáját vette volna át. Esme mondani akart valamit, de elhallgatott. A nap sugarai melegen bevonták a kisbaba húsos kis testét, fénye rávetült William sötétbarna hajára, amely pontosan olyan színű volt, mint az apjáé, Milesé. És a kisfiú kék szemében, amellyel most Sebastianra mosolygott, a Milestól örökölt kedvesség ragyogott. Ám ekkor megpillantott valamit a kisfiú hátán, egy parányi, kis barna foltot. A folt a születésekor még nem volt ott, ám most egyértelműen látszott. – Sebastian – szólalt meg halkan Esme olyan hangon, hogy a férfi azonnal ránézett. – Nézd csak ezt! Sebastian szemügyre vette a kisfiú hátát, és egyetlen szót sem szólt. – Te mit gondolsz? – Nagyon hasonlít arra a foltra, ami rajtam is van, éppen itt, a gerincem alsó részén – felelte a férfi lassan, ám inkább értetlennek tűnt, mint boldognak. Aztán egy pillanat múlva ELOISA JAMES

177

VAD SZERELEM

Csak Könyvek nevetni kezdett. – Hát mégis igazam volt! De tudod, akár most derült ki, hogy az én fiam, akár nem, én már régen szeretem őt tiszta szívemből. Esme csillogó szemmel nézett fel a férfira. – Ó, Sebastian! Mit is tennék én nélküled! Sebastian egy pillanatig némán meredt Esmére, majd a szája szegletében megjelent egy féloldalas mosoly. – Erre nem fogok válaszolni, mert nem leszel soha nélkülem. William a hátára fordult, csupasz karjait a levegőbe lengetve. A mamája és papája azonban nem látták, ahogy kezével a nap fényében lebegő porszemcséket próbálja elkapni. Mert ők ketten egymás karjaiban voltak, és a papája úgy csókolta a mamáját, ahogyan mindig is: mintha ő lenne a világ legkívánatosabb, legcsodálatosabb lénye. Ő pedig úgy csókolta vissza, mintha a világon bármit képes lett volna eldobni magától, csak hogy ott lehessen, a férfi karjaiban. William gügyögve felnevetett, és rúgott egyet a levegőben, szanaszét küldve az arany fényben ragyogó porszemcséket.

Második epilógus Puritán úr elveszti jó hírnevét

Tombolt a nyár Angliában. A levegőben vastag por és füst kavargott, az utcákon érett trágyaszag gomolygott. A szag még a leggazdagabbak házába is beszállt, még az olyan nagy eseményekre is, mint Lady Trundlebridge szokásos, éves bálja, ahol a kirakott levendulacsokrok sem segítettek semlegesíteni a szagokat. – Pfúj! – kiáltott fel a méltóságos Gerard Bunge, orrához emelve egy illatosított zsebkendőt. – Alig várom már ennek a báli szezonnak a végét. Még én is vidékre vágyom, pedig mindenki tudja rólam, mennyire utálom a birkákat. – Én pontosan ugyanígy érzek – sóhajtott fel az unokahúga, Lady Felicia Saville, olyan gyorsan mozgatva maga előtt legyezőjét, hogy félő volt, a légáramlás összekócolja sütővassal elkészített frizuráját. – London elviselhetetlen már ilyenkor. – Felicia kihúzta magát, és összecsukta legyezőjét, mintha abban a pillanatban határozna el valamit. – Holnap elutazom vidékre, Gerard! A báli szezonnak úgyis vége. Ez a bál például jobban untat, mint bármi más. Gerard bólintott. – Már csak egy-egy pletykafoszlány maradt a szezonra, kedvesem. Sikerült találkoznia Fairfax-Lacyvel és újdonsült arájával? – Az a házasság kudarcra van ítélve – állapította meg a lány némi elégedettséggel a hangjában. Lady Felicia Saville sajnos személyesen is érintve volt ebben az ügyben. – Hogy vehet feleségül egy ilyen köztiszteletben álló férfi egy olyan kétes hírű nőt, mint Lady Beatrix! – Éles hangon felnevetett, és ezzel mindent elmondott. – Azt hiszem, korábban mintha láttam volna erre Sandhurstöt. Talán most, hogy már biztonságosan férjhez ment, felmelegíti majd a kapcsolatát vele az a lány. Mivel Lady Ditcher annak idején rájuk nyitott, gondolom, van még mit befejezniük.

ELOISA JAMES

178

VAD SZERELEM

Csak Könyvek Gerard elismerőleg bólogatott – Te aztán tudsz bánni a szavakkal, kedves kuzinom. De nézd csak! Lady Beatrix éppen Lord Pilvertonnal táncol. Szemrevaló teremtés ez a Lady Beatrix, meg kell hagyni, Sandurstnek van ízlése. Felicia azonban sohasem szeretette más nők külsejét dicsérni, különösen az olyan nőkét, mint Lady Beatrix, aki hozzá hasonlóan szeretett divatosan öltözködni. – Szívesen sétálnék egyet a kertben, Gerard – jegyezte meg. – Ó, az én finom bőrcipőm nem való ilyen durva kavicsos útra! – tiltakozott Gerard. – Ellenben egyáltalán nem divatos, úgyhogy fölösleges kímélnie őket idén már senki nem visel ilyen cipőket, csak te, bár ezt nem akartam mondani. – Azzal már el is indult a kert felé a hatalmas kétszárnyú ajtón át, nyomában kelletlen unokafivérével. Nem ők voltak az egyetlenek, akik a friss levegőre menekültek a bálterem fojtogató levegője elől. Lady Trundlebridge szűk kerti tipegőin csak úgy hemzsegtek az arisztokrácia verejtékben úszó tagjai, akiknek keményített nyaksála gyűrötten lógott a nyakukban. Stephen Fairfax-Lacy például úgy lépegetett az ösvényen, mintha már azzal friss levegőt szippanthatna be, ha kicsit gyorsabbra veszi az iramot. Bea rábeszélte, hogy hagyjon fel a pipázással, és bár Stephen alapjában véve jó ötletnek tartotta, azért voltak pillanatok, amikor semmire sem vágyott jobban, mint a virginiai dohány illatára. Miközben Beára és a pipázásra gondolt, megfordult és szemben találta magát… Sandhursttel. Bea Sandhurstjével. Azzal a tisztességtelen férfival, aki képes volt egy fiatal lányt egy külön szobába csalni. A férfival, aki lerombolta Bea hírnevét. Sandhurst jól fésült, fess férfi volt, haját rendezett fürtökbe fésülte, mellkasán ezüstláncon csiptetős szemüveg lógott. Vetett egy pillantást Fairfax-Lacyre, és kertelés nélkül a lényegre tért. – Én felajánlottam neki, hogy elveszem – közölte, enyhén hisztérikus hangon. Stephen még csak meg se hallotta, amit mond. Még a kabátját sem vette le. Most értette csak meg igazán, miért is járt edzeni naponta abba a bokszklubba. Korábban nem tudta megmagyarázni, miért, de most már pontosan tudta. – Mr. Fairfax-Lacy! – kiáltott rá Sandhurst, és hátrálni kezdett. – Nem beszélhetnénk meg úriemberek módjára? – Úriembert mondott? – kérdezett vissza Stephen, és lassú, gyilkos léptekkel közeledett felé. – Úriembert? – Igen! – nyögte Sandhurst. – Maga évekkel ezelőtt eljátszotta azt a titulusát – felelte Stephen, és öklével lecsapott. Elégedetten hallotta, ahogy ökle csontot ért. Sandhurst az állát fogva hőkölt hátra. – Ökölharc! – kiáltotta Stephen háta mögött egy lelkes hang, ő azonban mit sem törődött vele. Ökle, akár egy vaskalapács, úgy csapott le. Sandhurst hátraesett, és a hátsóján landolt. Stephen kissé csalódottan vette tudomásul, mi történik. Lehetséges volna, hogy ez az ember csak áll majd előtte, mintha egy bokszzsák lenne? Szenvtelenül nézte, ahogy Sandhurst feltápászkodik a földről. Egyszerre kisebb tömeg kezdett gyülekezni körülöttük az árnyas kertben, és a közönség halk sustorgással magyarázta egymásnak, hogy kik a küzdő felek, és milyen kapcsolatban állnak egymással. Sandhurst mögött hirtelen megszólalt egy hang. – Az ég szerelmére, ember! Szedje már össze magát! – Erre többen is kiabálni kezdtek: – Legyen már férfi, Sandhurst! Ne legyen ilyen puhány! Gyerünk! – Stephen kiiktatta fejéből a hangokat, és ellenfelére nézett, aki szemmel láthatóan felbátorodott a biztatástól. Úgy szabadult meg a felöltőjétől, akár egy feldühödött bika. Akkor most kap egyet a másik oldalra, gondolta Stephen. Aztán pedig adok neki egy balhorgost. Azzal hatalmas csapást mért öklével Sandhurst állára. De ezzel egyidőben kapott is egyet a jobb szemére – az ördögbe, most aztán magyarázkodhat Beának! Az ennek nyomán érzett indulatot jobb karja is kifejezte: Sandhurst egy gyomrostól úgy roskadt a földre, mint ELOISA JAMES

179

VAD SZERELEM

Csak Könyvek egy száraz falevél. Stephen megrugdosta kicsit a lábával, hogy meggyőződjön róla, valóban kiütötte, aztán felpillantott, és tekintete találkozott a háziasszonyéval. Lady Trundlebridge szándékosan eltakarta arcát a legyezőjével, és mögötte odasúgott valamit a szomszédján álló hölgynek, aki magas hangon felnevetett, és azt mondta: – Az ilyesmi magától jön, ha valaki az alsóház tagja! Stephen éppen a kabátját igazgatta, amikor valaki megfogta a karját. – Mr. Fairfax-Lacy – szólította meg Lady Felicia Saville mézédes hangon. – Volna olyan kedves, hogy visszakísér engem a házba? Stephen készséggel meghajolt. Úgy tűnik, ennek az előkelő hölgynek imponált az effajta barbár, alsóházi viselkedés. – Igen, de ha megengedi, átvenném a kabátomat. – Az ön viselkedése egyáltalán nem egy parlamenti képviselőre vall – jegyezte meg nevetve Felicia, miközben visszasétáltak a házba, mintha mi sem történt volna. – Önt ma itt sokan ünnepelni fogják. – Azt erősen kétlem. Attól tartok, Lady Trundlebridge nem vette túl jó néven a történteket. – Stephen egyáltalán nem úgy érezte magát, mint egy parlamenti képviselő. Kicsattant a büszkeségtől. Felicia vállat vont. – Hiszen ön csak a felesége becsületét védte. Egy valamire való tisztességes nő csak gratulálhat ehhez, uram! – Felicia enyhe melegséget érzett a gyomrában, ahogy a férfi rámosolygott. Előfordulhat, hogy miután Lady Beatrix megunta a monogámia egyhangúságát, majd az ő vállán kisírhatja magát a férje. Ahogy visszaléptek a bálterembe, Stephen meghajolt. – Ha megbocsát, Lady Felicia, most megyek, és megkeresem a feleségemet. Azzal távozott anélkül, hogy visszafordult volna, magára hagyva a döbbenettől meglepett Feliciát. Hogy lehet, hogy eddig nem vette észre ezt az izmos és jóképű férfit? Megfordult, és barátnői kíváncsi tekintetével találta szemben magát. – Te is láttad a viadalt? – kérdezte sikongatva Penelope. – Igaz, hogy Mr. Fairfax-Lacy egy senkiházinak nevezte Sandhurstöt? Felicia tekintete még mindig kissé álmatagnak tűnt. – Ez aztán talpig férfi – súgta oda Penelope-nak. – Úgy védte a felesége becsületét, akár egy középkori hős lovag. Kiütötte Sandhurstöt! – És mit gondolsz, ilyen is marad? – kuncogott Penelope. – Mert hacsak a házasság nem változtatja meg Lady Beatrix természetét, attól tartok, sok dolga akad még a férjének. Felicia figyelte, ahogy a férfi átvág a termen a felesége felé. – Őrült lenne az a nő, ha megcsalná – sóhajtotta. Bea kezdte fáradtnak érezni magát. A cipője borzalmasan szorította a lábát, és az energikus keringő után Pilverton keze hatalmas, nedves foltot hagyott a ruhája hátán. Amikor meghallotta férje hangját, hálás arccal fordult felé, de kezét a szája elé kapva felkiáltott, amikor meglátta: – Stephen! Veled meg mi történt? A férfi azonban széles mosollyal válaszolt. – Semmi különös. De nem indulhatnánk már végre, drágám? Iszonyatosan meleg van itt. – Stephen! – emelte fel a hangját Bea. – Most azonnal mondd el, hogy mi folyik itt! – Csak leszerepeltem a nyilvánosság előtt – vallotta be engedelmesen a férje. – Ökölre mentem valakivel. Ezek után nem csodálkoznék, ha bárki rossz híremet keltené – magyarázta némi elégedettséggel, miközben kezével kitessékelte Beát a teremből. – Attól tartok, itt az ideje, hogy visszavonuljunk vidékre. – Még nem költözhetünk vidékre – felelte Bea, majd megállt, és gyanakvó pillantással mérte végig a férjét. – Hiszen a parlament még egy hétig ülésezik. – A férfi tekintete percről

ELOISA JAMES

180

VAD SZERELEM

Csak Könyvek percre egyre sötétebb lett. – De mégis kivel birkóztál te odakinn? Nehogy azt mondd, hogy megint az egyik törvénytervezet miatt keveredtél vitába valakivel! Stephen Bea háta mögé nyúlva kinyitotta a könyvtárba vezető ajtót. Miután a lány belépett, Stephen hátát az ajtónak támasztva rámosolygott. – Valami olyasmi – mormolta. – Igazán? – erősködött Bea vidám hangon. – Nehéz elhinni, hogy egy tiszteletre méltó parlamenti képviselő képes az ilyen erőszakos viselkedésre. – Majd meglepetten kérdezte: – De mégis mit művelsz, Stephen? A férfi kulcsra zárta az ajtót. – Én nem vagyok tiszteletre méltó parlamenti tag, Bea. Holnap reggel lemondok a képviselőségről. És nem fogom magam újraválasztatni. – A háta mögött zaj hallatszott. – Valaki be akar jönni – jegyezte meg Bea. – Stephen! – kiáltott fel hirtelen, mert a férje félreérthetetlenül buja szemekkel méregetve indult el felé. Volt valami vad nyerseség a viselkedésében. – Csak nem lágyult meg a fejed az ütéstől? – kérdezte Bea szinte hisztérikus hangon. – Nem – felelte a férfi hahotázó nevetéssel. Valaki dörömbölt az ajtón. – Fairfax-Lacy van idebent! – kiáltotta ki. – Épp a feleségemmel csókolózom. Menjen, és tegye magát hasznossá azzal, hogy elpletykálja Lady Trundlebridge-nek! Odakintről távolodó, szapora léptek hangjai hallatszottak, majd a szoba csöndbe borult, és csupán a ház másik végében folyó bál tompa hangfoszlányai szűrődtek be. – Stephen Fairfax-Lacy! – szólalt meg figyelmeztető hangon a felesége. – Őrülten szerelmes vagyok a feleségembe! – Stephen ekkor már két kezébe fogta a lány arcát. – Azt hiszem, hogy egyszer s mindenkorra tönkre akarom tenni a hírnevemet azzal, hogy itt, Lady Trundlebridge bálján, a könyvtárszobában szeretkezek veled. – Egyik keze a lány mellére siklott, Beának pedig elgyengültek a lábai, ahogy a férfi érintése nyomán előtört belőle a már jól ismert, forró vágy. Stephen addig csókolta, amíg Bea elernyedt karjaiban, majd a kanapéra fektette, ahol a lány már levegőért kapkodva, lángvörös arccal haladt az önkívület felé. – Stephen – suttogta rekedten, és eltolta a férfi kezét, amelyet annak valahogy sikerült a ruhája alá csúsztatnia, és csöppet sem illendő módon simogatta. – Édesem! – érkezett a válasz, ám a férfi nem állt meg. Bea ruhájának mély kivágását ezúttal nagyon hasznosnak találta. Olyannyira, hogy nem is értette, miért gondolta valaha is, hogy túlságosan mély. Tökéletes volt. Bea a vállánál fogva eltolta magától. Valami ott motoszkált a fejében. – Stephen, pontosan kivel keveredtél verekedésbe? Stephen felemelte a fejét, és a lányra nézett. A jobb szemét alig bírta nyitva tartani, annyira feldagadt, de mégis ott csillogott benne a vágy. Ajkával a lány ajkát súrolta. – Stephen! – Sandhursttel – felelte engedelmesen a férj. Bea alig kapott levegőt. – Egy parlamenti vitás ügy miatt küzdöttünk meg, jól gondoltad. Eddig nem értettem egyet a bekerítésekkel, de téged bekerítettelek Bea, és most már az enyém vagy. – De… – Csitt! – szólt rá a férfi, és újra megcsókolta. Bea felpillantott rá, és a szeme megtelt könnyekkel. – Ó, Stephen! – suttogta. – Annyira szeretlek! – Most már hazamehetünk, Bea? Egy egész hónapot töltöttünk Londonban, és végiglátogattunk mindenkit. Beültem a parlamentbe, és végighallgattam azokat az unalmas vitákat. De a házasságunk nem tette tönkre a karrieremet. Sőt abból, ahogyan rád nézett, arra

ELOISA JAMES

181

VAD SZERELEM

Csak Könyvek következtetek, ha nem vigyázok, Lord Liverpool még a végén miniszteri kinevezésre terjeszt fel. Nem tudok elég gyorsan lemondani. Bea ködös mosollyal nézett rá. – Akkor te most azt mondod, amire gondolok, hogy mondod? – De ha szerencsém van, akkor éppen most tettem tönkre én a karrieremet – mondta a férfi csókokat lehelve a szájára. – De most már elhagyhatnánk végre Londont? Menjünk haza, és kergessük egymást a biliárdasztal körül, fogjunk kecsketenyésztésbe, és csináljunk egy kisbabát kinn, a szabad ég alatt! Bea sírni tudott volna a boldogságtól, amiért ilyen szerencséje volt, és megtalálta ezt a férfit. És Stephennek, hála az égnek, igaza lett, mert Bea nem tette tönkre a karrierjét. – Ó, Stephen – ismételte meg fátyolos hangon. – Annyira szeretlek! – Te már annyit udvaroltál nekem – mondta a férje mélyen a szemébe nézve. – Nem gondolod, hogy itt az ideje, hogy én is így tegyek? – Azzal a karjába zárta a lányt, mintha soha, de soha nem akarná többé elengedni. – Hajnalonként virággal keltelek – suttogta a fülébe aztán ebédre margarétakoszorút készítek, és este pezsgőt viszek a fürdődhöz. Bea nagyot nyelt, nehogy sírni kezdjen. – Szeretlek, édesem – ismételte meg újra. – Azt hiszem, Rómeó mondta a legszebben – felelte a férje, ajkával finoman az ajkához érve. – „Ez itt a hölgyem! Itt az én szerelmem!”

_____________________

ELOISA JAMES

182

VAD SZERELEM

Csak Könyvek

Néhány befejező gondolat Shakespeare-ről és kevésbé ismert társairól

A Vad szerelem utolsó mondatát Shakespeare-től vettem, pontosabban Rómeó szavai ezek. Azért döntöttem úgy, hogy Rómeó menyasszonyától vett búcsújával zárom a regényt, mert a könyv egészét végigkíséri a reneszánsz kori költészet. Bea a Rómeó és Júliát használja, amikor megkéri Stephen Fairfax-Lacy kezét, Esme pedig a King James-féle Énekek énekéből idézi Salamon versét Sebastian Bonnington megkérésekor. A könyvben azonban ennél jóval kevéssé ismert költők műveiből is idéztem. Richard Barnfield mindössze két verseskötetet adott ki 1594-ben és 1595-ben, pontosan abban az időben, amikorra a Rómeó és Júlia első előadásait datálják. Abban az időben Shakespeare darabja és Barnfield költészete is sokkolóan újszerű elemeket tartalmazott. Ahogy Júlia férjül kéri Rómeót, nem beszélve arról a monológról, amelyben Júlia alig várja a nászéjszakát. Ezek mind sokkolták és egyben felkavarták a londoni olvasóközönséget. A Rómeó és Júlia hihetetlen sikert aratott; a darabot még tíz évvel később is használták udvarláshoz az ifjak. Népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1607-ben egy fiúkból álló társaság bemutatott egy The Puritán (A puritán) című színpadi darabot, amely tréfás paródiát állít Júlia híres erkélyjelenetének. A darabból néhány sort Esme is idéz, amikor tréfálkozik a Rómeó és Júliával, pontosan úgy, ahogyan 1607-ben azok az ifjú színészek is tették. Richard Barnfield költészete kicsit másképp ugyan, de éppúgy sokkolta a közönséget, mint Shakespeare Júlia-portréja. Az a könyv, amelyet Bea Esme partijára magával visz, furcsa egyvelege volt a szerelmes lírának és az elbeszélő költeményeknek. A Barnfield által szerzett ódák és lírai művek között szerepelnek a huszadik század előtt írott talán legszebb, legérzékibb és legszókimondóbb versek. Amikor Helene hangosan felolvas egy Barnfieldversidézetet, a reakciókból egyértelműen látszik, hogy mind a reneszánsz kori, mind a György korabeli hallgatóság számára szokatlan az a fajta explicit stílus, amelyben a versek íródtak. Olvasóimtól időnként kapok olyan leveleket, amelyben azt írják, hogy a György korabeli arisztokraták mindig és minden helyzetben betartották az illemszabályokat, még hálószobájuk négy fala között is. Ezért gondoltam, hogy talán érdemes idézni néhány olyan verset, amely György király uralkodása előtt kétszáz esztendővel korábban íródott. Talán Barnfield volt az első olyan angol költő, aki buja verssorokat vetett papírra, de abban is biztos vagyok, hogy nem ő volt az első, sem az utolsó, aki nyíltan kifejezésre juttatta az effajta érzéseit.

ELOISA JAMES

183

VAD SZERELEM