Elizabeth Bard: Ebéd Párizsban

Elizabeth Bard

Ebéd Párizsban

Elizabeth Bard: Ebéd Párizsban - Szerelmi történet receptekkel

A fordítás az alábbi könyv alapján készült: Lunch in Paris: A Love Story with recipes by Elizabeth Bard © 2010 Little, Brown and Company; Hachette Book Group

Hungarian translation © Edit Molnár Fordítás © Molnár Edit 2012 Szerkesztette: Dezsényi Katalin Borítóterv: Czeizel Balázs és a Little, Brown and Company

Tartalomjegyzék 1.

FEJEZET

Kávé, tea vagy én ll 2.

FEJEZET

nem mindennapi viszony 3.

FEJEZET

f

Április Párizsban 41 4.

FEJEZET

A születésnap 55 5.

FEJEZET

Varázspor 71 6.

FEJEZET

Szókincsbővítés 87 7.

FEJEZET

Fügeünnep 103

8.

FEJEZET

A hosszú tél 121 9.

FEJEZET

Találkozás a szülőkkel 133 10.

FEJEZET

Családi örökség 153 11.

FEJEZET

Big band, büdös sajt 169 12.

FEJEZET

Családi értékek 185 13.

FEJEZET

Circle Line 199 14.

FEJEZET

A mese vége és a paszternák 211 15.

FEJEZET

Hogyan készítsünk sajttortát pástétomsütőben 225 16.

FEJEZET

Örökké Franciaország

241

17.

FEJEZET

Ebédelő hölgyek 18.

253

FEJEZET

Bánatevés 267 19.

FEJEZET

Világhódítók 281 20.

FEJEZET

New York-i látogatók 299 21.

FEJEZET

Tavaszi tervek 311 22.

FEJEZET

r

Újévi lakoma 321 EPILÓGUS

Jövőre, Párizsban 333

Köszönetnyilvánítás

345

A szerzőről 346 Receptmutató 347

A szerző megjegyzése A személyiségi jogok védelmében bizonyos neveket megváltoztattam (szegény Gwendal nem volt ilyen szerencsés).

Ebéd Párizsban

1 . FEJEZET

Kávé, tea vagy én

M

ár az első randevúnk felénél lefeküdtem a francia férjemmel. Azért mondom, hogy a felénél, mert az ebédet már

befejeztük, de a kávét még nem rendeltük meg. Ez sorsdöntő pillanatnak bizonyult, sokkal fontosabb volt a leendő boldogságom szempontjából, mint az egyetem vagy a sokévnyi pszichoterápia. Az egész egy ártatlan megjegyzéssel kezdődött: Mindjárt esik. Kibekkelhetjük egy kávézóban, vagy, mert az úriember nem lakik messze, szívesen főz nekem egy teát. Akkoriban még nem voltam tudatában, hogy egy amerikai lány Párizsban egyenlő a ribanccal, aki bármit hajlandó megtenni, amire a józan életű brit lányok csak részegen képesek. A döntés egyszerűnek tűnt; szeretem a teát. Megjegyezném, hogy én nem vagyok olyan lány. (Vagy legalábbis nem voltam.) Nem vagyok olyan lány, aki a csillárról veti rá magát a férfiakra, mert megteheti, és a hajnalban leintett taxi

visszapillantó tükrében igazítja meg a rúzsát. Olyan lány vagyok, akit szerdán hívnak fel, ha szombaton találkozni akarnak vele. 11

ELIZABETH

BARD

Olyan lány, aki kedvtelésből olvas Miltont, és még a halvillát is felismeri. Kapható a flörtre, de csak az ártalmatlan, 19. századi, „csókold meg a kezem és kérj fel táncolni" fajtára. Alapjában véve töprengő, aggodalmaskodó alkat vagyok. És mivel New Yorkból származom, ezt az utolsó megjegyzést szorozzuk be kettővel. Nem mintha nem lenne bennem spontaneitás. De ez a spontaneitás öt évre előre megtervezett. Miközben a pincér golyóstollával összeadta a számlát a papírterítőn, újabb pillantást vetettem a velem szemben ülő jóképű idegenre. Gwendal. Gwen-DAL. Egész délután rosszul hangsúlyoztam a nevét? Hát igen. Magas volt, sűrű fekete haja épp csak súrolta a gallérját. Egy kósza tincs égnek állt a feje búbján - valószínűleg ötéves kora óta. Garbójának színe a meleg tejre emlékeztetett. A mellette lévő üres széken keményített sötétkék sapka hevert, az a fajta, amit a rikkancsok viseltek Chicago havas utcáin 1932-ben. Európai létére furcsán hibátlan fogakkal büszkélkedhetett, és bár még csak délután egy óra volt, máris látni lehetett az állán kiserkenő borostákat. Megpróbáltam nem bámulni, de barnászöld szeme pontosan ugyanolyan volt, mint az enyém. Mint minden elsőrandis, én is csak néhány gyötrő részletet ismertem. A furcsa név breton eredetű, Franciaország La Manchecsatorna felőli részéről. A férfi családja Saint-Malóban lakott, egy vidéki kikötővárosban, ahonnan ő az első adandó alkalommal elmenekült. Tűrhetően beszélt angolul - sokkal jobban, mint én franciául a főiskoláról megmaradt tudásommal -, de ausztrál akcentussal, amit akkor szedett fel, amikor katonai szolgálatot teljesített a canberrai francia nagykövetségen. Félénk, komoly ember látszatát keltette, de gyakran húzódott széles vigyorra a szája - főleg amikor valami lenyűgözőt mondtam. Szeptember végén ismerkedtünk meg egy londoni tudományos konferencián, amely a „Digitális források a társada12

EBÉD

PÁRIZSBAN

l o m t u d o m á n y o k b a n " címet viselte. (Létezik ennél kevésbé ígéretes helyszín életed szerelmének megismerésére?) Ő éppen akkor doktorált számítástechnikából; én éppen akkor kezdtem a mesterszakot művészettörténetből. Amikor megláttam őt egy s z e m i n á r i u m o n , amely a Finnegan ébredése hiperszöveges változatáról szólt, t u d t a m , hogy csak európai lehet. Az amerikaiak túl babaarcúak voltak, az angolok túl sápadtak és gyűröttek. Akár német is lehetett volna, figyelembe véve a magasságát (meg a förtelmes világoskék széldzsekijét), de a sötét haj, a szögletes állkapocs meg az aprócska szemüveg azt súgta: café créme. A konferencia utolsó napján összefutottam vele a lépcsőn. Nekünk, amerikaiaknak megvan az a bámulatos, kölyökkutyára jellemző szokásunk, hogy minden vadidegent letámadunk a széles mosolyunkkal meg a hülye kérdéseinkkel. Én sem küzdök ellene - sok esetben igazi ajándék ez a szokás. Megkérdeztem tőle, mit kutat. Innen ő vette át az irányítást. Csak úgy röpködtek a művészien megfogalmazott e-mailek. Egyszer még franciául is megpróbáltam írni, és előre megkértem Gwendalt, hogy javítsa ki a nyelvtani hibáimat. Csak hónapokkal később árulta el, hogy a corrigez-moi nem azt jelenti: „ellenőrizd le a helyesírásomat", hanem azt: „kötözz ki, és csiklandozz meg egy tollseprűvel". Igazán nem ártana lábjegyzetekkel ellátni a középiskolai tankönyveket. Decemberre sikerült jó ürügyet találnom arra, hogy Párizsba utazzak. Az időszaki kiállítások kapcsán. És most együtt ebédeltünk. Gwendal nagy gonddal választotta ki az éttermet. A Bouillon Chartier rideg kifőzde a 9. kerületben. Egy amerikai számára maga a megtestesült Párizs. A Chartier, amely egy kínai étterem és egy pátisserie közötti keskeny átjáróban bújik meg, 1896 óta működik, és azóta is ugyanazt a célt szolgálja - megtölteni 13

ELIZABETH

BARD

a tömegek gyomrát a „látni és látszani" Grands Boulevards-on megejtett séta előtt. A terem hatalmas volt, zajos és zsúfolásig telt. Gwendalnak bepárásodott a szemüvege, amikor benyomakodott előttem a nehéz forgóajtón. A falak a frissen köpült vaj színét idézték, a tíz hatalmas gömbcsillár fénye pedig túlragyogta a kívül rekedt halványszürke párizsi délutánt. Legalább kétszáz ember ült odabent, késük és villájuk valahol a szájuk és a szomszédjuk orra között lebegett (gondolom, a nyomaték kedvéért). Az asztalok csoportjait sötét fából készült falak választották el egymástól, mint egy vasútállomás várótermében, az étkezők feje fölötti csillogó sárgaréz kalaptartókon pedig halomban hevertek az összehajtogatott kabátok, bevásárlótáskák és lelógó sálak. A pincérek úgy viselkedtek, mint akiknek megy a vonatuk. Fehér ingben és fekete mellényben cikáztak az asztalok között, gyakran egyszerre tartva meg egy tucat escargot-t, egy tál boeuf bourguignon-t és egy baba au rhumot a begörbített hüvelykujjukkal. A fal mentén parányi számozott rekeszek sorakoztak, amelyekben a törzsvendégek annak idején a vászonszalvétájukat tartották. Az asztalok olyan kicsik voltak, hogy ha az ember a szélükre könyökölt, nehezen tudta elkerülni, hogy ne fogja meg a vele szemben ülő kezét. Bár még soha nem jártam itt, minden csodálatosan ismerősnek hatott. Ilyen hatással volt rám Európa, amióta egyetemista koromban először léptem ki a repülőgépből. Itt önmagam lehettem: a művészet és a történelem iránti rajongásom magától értetődőnek tűnt, és nem számított, hogy nem ismerem a legújabb rockbandát. Párizsban a múlt mindenütt veled van: láthatod, végigsétálhatsz rajta, leülhetsz rá. Miközben végigmentünk a bejárathoz vezető szűk folyosón, alig bírtam megállni, hogy meg ne ragadjam Gwendal karját: Bocsásson meg, uram, de lehetetlenség nem észrevenni; az ajtó előtti macskakövek idősebbek, 14

EBÉD

PÁRIZSBAN

mint az országom. Ez a gondolat egészen felvillanyozott. Mindig is régimódi lány voltam. Jól érzem magam az ódon helyen. Miközben arra vártunk, hogy az egyik turbófokozatra kapcsolt pincér felvegye a rendelésünket, a doktori disszertációjáról faggattam Gwendalt. Abból a kevéske információból ítélve, amit a megismerkedésünkkor osztott meg velem, a mű a filmek és videók internetes archiválásáról szólt. Gwendal ekkor már a Francia Országos Rádió- és Televízió-archívum belső munkatársa volt. - Az archiválás olyan, mint a kollektív emlékezet - mondta, azzal könnyedén kivett egy szelet bagettet a kosárból, és az asztalra tette. - Amikor a kultúra alakítói arról döntenek, mit akarnak megtartani, azt is meg kell fontolniuk, mit szeretnének elfelejteni. őszintén szólva, akár dudorászhatott volna is. Nem mintha nem figyeltem volna, de inkább az arcát néztem. Szeretem nézni az embereket, amikor a szenvedélyükről beszélnek, főleg, ha egyáltalán nem vagyok járatos a témában. Hány éjszakát töltöttem azzal New Yorkban, hogy mohón ittam a nanotechnológiáról, Kierkegaard-ról vagy a dakotai potyautazásokról szónokoló férfiak szavait! Tudom, hogy sokan nem ezt tartják a legdögösebb csajozós módszernek, de én mindig is gerjedtem az okostojásokra. - Hát ez lenyűgöző! - Jaj, már megint ez a szó! Ideje lenne takarékra tennem a túláradóan lelkes amerikai énemet. - Tudja már, mit fog csinálni, ha ledoktorált? - kérdeztem vidáman. Most, hogy az internet ilyen robbanásszerűen terjed, biztosan sok ajánlat közül válogathat. - Gwendal összevonta a szemöldökét, és alig észrevehetően hátrabillentette a fejét, mintha nem tudná eldönteni, gúnyolódom-e. - Igen - válaszolta nevetve (csak nem egy kis keserűség vegyült a hangjába?). - Rengeteg ajánlatot kaptam. - Szemmel láthatóan nem volt hozzászokva, hogy ilyen derűlátóan értékeljék a jövőjét. 15

ELIZABETH

BARD

Amikor az étlapra pillantottam, megkönnyebbültem. Bár másodéves korom óta nem tanultam franciául, a szavak zömét sikerült felismernem. A Chartier étlapján csupa klasszikus szerepel: steak és karaj, köménymagos sült tengeri sügér gesztenyepürével és borban főtt aszalt szilvával. Melyik lány tudna ellenállni egy olyan étterem bájának, ahol még az is lehetséges, hogy egy tál créme chantillyt - közönséges tejszínhabot - rendeljen deszszertnek? - Biztosan hiányzott a város, amikor Ausztráliában élt jegyeztem meg. - Megvoltak a kis trükkjeink - felelte Gwendal cinkos mosolylyal. - A valise diplomatique-ban küldték a követségre a camembert-t meg a libamájat. Mivel az a francia állam tulajdona, az ausztrál vámhatóság nem vizsgálhatja át. Szigorúan titkos biztonsági kábelek és sajt. - Nagy bőrönd lehetett. - Karácsonykor az volt. Nem emlékeztem, mikor voltam utoljára ilyen éhes. Az igazat megvallva, a nők akár éhen is halhatnak Londonban. Nemcsak az étel - a tea meg a pirítós legfeljebb másnaposságra jó -, hanem a férfiak miatt is. Piperkőcségük és kisfiús bájuk ellenére az angol férfiak egyedülálló módszert fejlesztettek ki arra, hogy a nők láthatatlannak érezzék magukat a jelenlétükben. Vagy teljesen keresztülnéznek rajtad, vagy részeg kábulatukban vadul rád vetik magukat. Csak a szánalmas gáztűzhelyektől (meg a sörtől) várhatsz egy kis melegséget. Korábban már tanultam NagyBritanniában, úgyhogy nem kellett volna meglepődnöm, de az idő meg a távolság nosztalgikus ragyogást kölcsönzött a szürke égboltnak, a szürke húsnak, a szürke férfiaknak. Alig három hónapja éltem Londonban, de máris úgy éreztem, beszürkültem. A pincér lecsapta elém a pavé au poivre-t. A fogás nem tűnt túl étvágygerjesztőnek - egy szelet hús, a tányér másik felén 16

EBÉD

PÁRIZSBAN

hanyagul odavetett, zsírban tocsogó krumplihalom. De amikor levágtam az első falatot, valami megváltozott - nem ütköztem ellenállásba. A kés könnyedén siklott keresztül a húson; a hajszálvékony barna kéreg szétnyílt, felfedve a szelet pépes vörös belsejét. Ámulva figyeltem, hogyan folyik rá a rózsaszín lé a vajas borsmártásra. Gwendal felnézett. Biztosan túl hangosan sóhajtottam fel örömömben. - Nem értem, Angliában miért nem lehet ilyen steaket kapni. - Türelmetlenül emeltem a számhoz az első falatot, de arra azért vigyáztam, hogy ne csöpögtessem le a pulóveremet. - Szerintem ez a kergemarhakór óta illegális. - A villám meg a késem megállt a levegőben. Hagytam, hogy a só, a zsír meg a vér szétolvadjon a nyelvemen. Nem akarom kisebbíteni Gwendal érdemeit, de amikor beleharaptam abba a pazar steakbe, már feleannyira sem tűnt olyan vonzónak.

GWENDAL SZÜK ALBÉRLETE a z o r d 10. k e r ü l e t b e n volt, egy olyan

utcában, amelyet a telefontársaság csak la rue des squatters néven emlegetett a közeli épületekben tanyázó illegális lakásfoglalók miatt. Ez nem a képeslapokról ismert Párizs volt, legalábbis egyelőre. Elhaladtunk a Gare de l'Est kormos, telefirkált homlokzata előtt, majd átkeltünk a Canal Saint-Martin fölött ívelő magas, japán stílusú hídon. Nedves pára csöpögött a fákról. Nem is tudtam, hogy Párizsban van csatorna. Kétemeletnyit kellett felmenni a keskeny csigalépcsőn, és egy New Yorkban megszokott méretű lakásba jutottunk - kellemesen zsúfolt volt, valójában egy nagy szobából állt, amit középen vékony fal meg egy műanyag harmonikaajtó szelt ketté, közvetlen átmenetet képezve a hűtőszekrény és az ágy között. 17

ELIZABETH

BARD

Gwendal levett egy régi teáskannát az erősen leterhelt könyvespolcról. A horpadt fémfelület és a kecses kiöntő családi örökségre utalt. - Még a nagyapámé volt - magyarázta. - Meghalt az indokínai háborúban, nem sokkal anyám születése után. A kanna tetejét parányi gyöngyház berakás borította, nehogy az ember megégesse az ujját, amikor leveszi. Az alvómatracra fektettem a kabátom, és úgy ráztam meg a hajam, mint egy ázott cica. Gwendal már a konyhában volt. A „konyha" erős túlzás - a kifejezés egy téglalap alakú linóleumdarabot takart, amelynek egyik oldalán egy pult meg egy hűtőszekrény, a másik oldalán egy mosogató meg egy főzőlap helyezkedett el. Gwendal kivett egy csokor friss mentát a mosogató mellett álló pohárból, és bedugta az elektromos vízforralót. A készülék sziszegve életre kelt. - Ez a legfontosabb lépés - mondta Gwendal, miközben forró vizet öntött a spenót módjára összetöppedő mentalevelekre. - Elveszi a keserű ízt. Amíg Gwendal feje cukor után kutatva eltűnt a pult alatt, körülnéztem a lakásban. Homokkal teli üvegeket láttam Gwendal ausztrál sivatagi túráiról meg egy képeslapot, amelyen Marcello Mastroianni az utcán elhaladó lányokat figyeli. Mindent elborítottak a könyvek - filozófia (mi köze lehet egy franciának a filozófiához?), irodalom, egy könyv az amerikai zenés vígjátékokról (hmm) meg egy másik, Hollywood, mode d'emploi címmel. A hifi mellett három lávakő hevert: egy vörös, egy fekete és egyjin-jang mintázatú, amelyen a piros és a fekete könnycseppek egymásba olvadtak. Gwendal felnyitott egy doboz szálas zöld teát, beleszórt pár kanálnyit a teáskannába, és néhány kockacukrot is utána hajított. Arról az orlandói konferenciáról mesélt, amelyről nemrég tért haza. is

EBÉD

PÁRIZSBAN

- A recepciós Donald Kacsának volt öltözve - mondta, miközben a fonnyasztott mentát is a kannába tette. - Azt hittem, hallucinálok. Csak a játékteremben volt internet-hozzáférés, és a Disney Journalén kívül nem találtam más újságot. Mintha az egész univerzumot ötéveseknek találták volna ki. Erre

beszámoltam

neki

az

első

párizsi

utamról

meg

a laktózérzékeny, majdnem vegetáriánus legjobb barátnőmről. Egy lepukkant diákszállóban laktunk az 5. kerületben. A franciaágy közepén hatalmas mélyedés tátongott, a csapból pedig rozsdabarna víz folyt. - A Notre-Dame előtt egy szamár megcsócsálta a kasmírpulóveremet. - És mit ettek? - kérdezte Gwendal, aki láthatóan nem nagyon tudott elképzelni egy tej és hús nélküli Párizst. - Mangószörbetet. Mindezzel párhuzamosan egy merőben más beszélgetés zajlott a fejemben. Alig ismerjük egymást.

Semmit sem szabad

elkapkodni - hallottam a nagyanyám hangját. Ha tényleg tetszik, küldd haza. Ez olyan hülyén hangzott, hogy megráztam a fejem. Hirtelen megértettem, miért tűntek olyan frusztráltnak azok a férfiak, akik a taxi hátsó ülésén vívott szenvedélyes csókcsata után hirtelen magukra maradtak a járda szélén. Van valami megkapó abban a nyíltságban, amellyel az európaiak a szexhez viszonyulnak: már abból kiérződik, ahogyan az emberek egymást méregetik a metrón, vagy ahogyan a párok csókolóznak az utcán - az egész olyan... természetes. Ha most fognám magam és elmennék, Gwendal nem azt gondolná, hogy rendes lány vagyok, feleségnek való (ez is a nagyanyám szavajárása). Hanem olyan lánynak nézne, aki nem meri megtenni azt, amire vágyik. És igaza lenne. Az ablakon keresztül lenéztem a kis belső udvarra. Mialatt az ismeretlen utcákat róttuk, gyökeres fordulatot vettem. Fogalmam sem volt, hol vagyok. Úgy éreztem, mintha diplomá-

zz

ELIZABETH

BARD

ciai mentességet élveznék. Nem is értem a szabályokat, akkor meg hogyan t u d n á m követni őket? Apró, aranykeretes szemüveg bukkant fel a semmiből. Párizsban a tárgyak elhelyezése, ezt hamar megtanultam, csupán kreativitás kérdése. A leglehetetlenebb zugokba és repedésekbe is begyömöszölnek valamit. Gwendal magasról csorgatta bele a pohárba a teát, amelynek felszíne édes, füstös buborékokat vetett. Vacsorára, említette meg ártatlanul, nem foglaltatott asztalt.

NÉHÁNY ÓRA MÚLVA elállt az eső, én pedig azon kaptam magam, hogy egy összecsukható széken ülök a konyhaasztalnál Gwendal pólójában, kócosan és farkaséhesen. Nem volt más a hűtőben, csak natúr joghurt, egy üveg málnalekvár, két sárgarépa, fél fej hagyma, egy csomag izé, ami kockázott szalonnára emlékeztetett meg egy lapostányérral lefedett lábas. Az az olcsó fajta, műanyag füllel, aminek ízléses barna és mustársárga virágok díszítik az oldalát. Gwendal felfordította az edényt, megrázogatta, és olyan deszszertet varázsolt elő az olcsó kis lábasból, amely még XIV. Lajos asztalán is megállta volna a helyét: egy tökéletesen összerakott sárgabarackos charlotte-ot, katonásan sorakozó babapiskótákkal, amelyeket vastag krémréteg fogott össze, a tetején gyümölcsszeletekkel. Vajon minden hölgyvendégét ezzel kínálja? Gwendal nem tűnt vérbeli szívtiprónak. Az, hogy előre főz egy nőnek, akit alig ismer, hátha az egyszer csak ott találja magát a lakásában, meztelenül és korgó gyomorral, inkább nevezhető aranyos gesztusnak, mint gálád cselnek. Gwendal nagy szelet édességet rakott a tányéromra. Biztosan nem értette, miért mosolygok. Gyerekkoromban anyámmal megteremtettük a „visszafelé reggelizés" hagyományát. Telente, hogy ne tettessem magam betegnek, kijelölhettem egy napot, amikor 20

EBÉD

PÁRIZSBAN

„szénszünetet" tartottunk. Anyám szabadságot vett ki, későn keltünk, reggelire fagyit ettünk, vacsorára palacsintát - ilyesmi. A való életben szeretem kézben tartani a dolgokat; igazi szőrszálhasogató vagyok. De aznap úgy éreztem magam, mintha szénszünet lenne... desszert vacsora előtt, szex kávé előtt. Az események csodálatosan, vérpezsdítőén kizökkentek a rendes kerékvágásból. Tizenöt perc alatt bekebeleztük a charlotte-ot. De a fél fogamra sem volt elég. Amikor bekukkantottam a hűtőbe, csak maradékokat láttam. Gwendal vacsorát. Máshol volt a vakfoltunk. Ahol az egyikünk tátongó űrt érzékelt, a másik rögtön felismerte a lehetőségeket. Gwendal kivette az egyik sárgarépát meg a fél fej hagymát. Én soha életemben nem láttam senkit, aki fél fej hagymát használt volna. Vagyis, soha életemben nem láttam senkit, aki eltette volna a fel nem használt hagymát. Az igazi titkos összetevő azonban a lardonsfumés volt - a dundi disznóháj darabkák, a sötétrózsaszín, zsírral márványozott legókockák. Gwendal egy lábasba borította őket az apróra vágott zöldséggel együtt (lehet, hogy a charlotte-os edényt mosta ki), és a keverék máris sercegni kezdett. Egy doboz tagliatelle - madárfészek formájúra felcsavart tészta - tette teljessé a fogást. Talán a szex tette, talán a szalonna - vagy mindkettő -, de kétségtelenül ez volt a legfinomabb étel, amit valaha kóstoltam. - Ez csodálatos! - mondtam, miközben újabb tésztaszálat csavartam fel a villámra. - Feltétlenül add meg a receptjét. - Nincs recept - felelte Gwendal mosolyogva. - Azt használom, amit éppen találok. Mindig más az íze. Azon az első nyirkos párizsi estén még nem is sejtettem, hogy ez az ember meg a nem létező receptjei mennyire felforgatják majd az életemet.

21

ELIZABETH

Receptek

BARD

csábításhoz

FRISS MENTATEA T h é á la M e n t h e

2

teáskanál ömlesztett

„gunpowder" zöld tea

1 csokor menta szárral együtt (legalább 7 vagy 8 szál) 4-5 kockacukor,

vagy több,

ízlés szerint

2 csésze forrásban lévő víz, plusz egy kevés a tea átitatáshoz és a menta leforrázásához fenyőmag

a

néhány

csepp

tálaláshoz narancsvirágvíz

(elhagyható)

Helyezzük az ömlesztett teát egy teáskanna aljára. Adjunk hozzá egy kis forró vizet, és lötyköljük meg, hogy átnedvesítsük a teafüvet. Szűrjük le a vizet. Jó alaposan mossuk meg a mentát. A száránál fogva tartsuk a mosogató fölé, és öntsünk kevés forró vizet a levelekre. Tegyük a mentát a teáskannába 4-5 kockacukorral együtt. Töltsük fel az edényt 2 csésze forrásban lévő vízzel, és hagyjuk ázni 5 percig. Kóstoljuk meg, nem kell-e még bele cukor; legyen édes, de ne émelyítően. Szórjunk pár szem fenyőmagot egy karcsú üveg teáscsésze aljára. Egy nagyobb kupica is megteszi. ízlés szerint adjunk hozzá egy-két csepp narancsvirágvizet - de tényleg csak pár cseppet, mert nagyon erős. Az, hogy magasról öntjük a vizet a pohárba, nemcsak a lányok elkápráztatására kitalált olcsó mutatvány. A módszer levegősebbé teszi a teát, lehűti, és felszabadítja a menta kellemesen csí22

EBÉD

PÁRIZSBAN

pős aromáját. A virtuózok egyszerre több poharat is felsorakoztatnak egymás mellé, és megállás nélkül töltik szét a teát. Ez a tea tökéletes levezető ital kuszkusz vagy tagine után. Mennyiség: 2 személyre

„DIÁK" C H A R L O T T E Charlotte aux Abricots

Az igazi charlotte m a c e r á s d e s s z e r t , a m e l y n e k fő a l k o t ó e l e m e i a créme pátissiére és az a l k o h o l b a áztatott babapiskóta. Én a m a i napig j o b b a n s z e r e t e m a diákverziót: fromage blanc v a g y g ö r ö g j o g h u r t és k o n z e r v sárgabarack, e g y e n e s e n a boltból. L é n y e g é b e n csak e g y kis k é z ü g y e s s é g kell h o z z á - az ö s s z e á l l í t á s m i a t t -, de m á r az e l ő z ő este el kell készíteni, h o g y a b a b a p i s k ó t á n a k l e g y e n ideje f e l s z í v n i a folyadékot. Ideális reggelire, tízóraira v a g y laza baráti v a c s o r á k r a .

25-35 3

ropogós

babapiskóta

csésze fromage blanc

egy nagy üveg (kb. sűrű

(mérettőlfüggően)

vagy görög joghurt

1 literes) sárgabarack- vagy körtebefőtt

szirupban

Egy kisebb, kb. 15 cm átmérőjű lábast vagy kerek szufléformát béleljünk ki alufóliával. Rakjuk ki az edény oldalát babapiskótával. Olyan szorosan álljanak egymás mellett, mint a játék katonák. Egy kis joghurttal akár össze is ragaszthatjuk őket. Az edény alján is rendezzünk el egy réteg babapiskótát (vágjuk méretre a darabokat). Próbáljuk szimmetrikusan elhelyezni őket, mivel a tálalásnál ez a réteg lesz legfelül. 23

ELIZABETH

BARD

Tegyünk rá egy réteg fromage blanc-t (kb. 3/4 csészényit) és egy réteg szeletelt sárgabarackot. Fedjük be egy réteg babapiskótával, finoman nyomkodjuk meg, majd öntsük nyakon bő negyed csésze befőttlével. Készítsünk még 2 vagy 3 réteget. A tetejére egy réteg babapiskóta kerüljön, amit leöntünk negyed csésze befőttlével. Öntsünk még negyed csésze befőttlevet a szélekre, hogy a külső babapiskóták is átnedvesedjenek. Fedjük le alufóliával, és lazán nyomtassuk le a tetejét egy tányérral vagy csészealjjal, hogy a keverék jól összeérjen. Hütsük be legalább 12 órára, vagy lehetőség szerint egész éjszakára. Tálaláskor helyezzünk egy tálat a lábas tetejére, és finoman rázogassuk meg az edényt. Óvatosan húzzuk le róla a rátapadó alufóliát. M e n n y i s é g : 4 - 6 s z e m é l y r e , v a g y 2 s z e x ő r ü l t e g y é n n e k , a k i k este 6 - k o r reggeliznek

Tipp: Attól függően, hogy a babapiskóta mennyire szívja be a nedvességet, előfordulhat, hogy az edény alján összegyűlik egy kis lé. Ezt csak itassuk le egy papírtörlővel.

TÉSZTA G W E N D A L M Ó D R A Kicsit n e v e t s é g e s n e k t a r t o m ezt a receptet, h i s z e n t ö b b n y i r e o l y a n h o z z á v a l ó k k a l készül, a m i k e t G w e n d a l a h ű t ő s z e k r é n y hátuljában talál. Ha v a n o t t h o n s z a l o n n a m e g e g y fej h a g y m a , n a g y baj n e m lehet. E z a z e g y s z e r ű vacsora tökéletes m e g t e s t e s í t ő j e a n n a k , a m i t a n n y i r a szeretek a francia k o n y h á b a n - az e m b e r az é p p e n fellelhető h o z z á v a l ó k b ó l m e r í t ihletet, és v é g ü l k i a d ó s vacsorát varázsol a s z e r é n y m a r a d é k o k b ó l . Én m i n d i g tartok a h ű t ő m b e n e g y c s o m a g lardons-t; de k a m r á b a n felakasztott o l d a l s z a -

24

EBÉD

PÁRIZSBAN

l o n n a v a g y a f a g y a s z t ó b a n tárolt olasz p a n c e t t a is jó alternatíva lehet. Ez a recept ideális a téli h ó n a p o k b a n . N y á r o n k o k t é l p a r a d i c s o m m a l s z o k t a m helyettesíteni a sárgarépát, és e g y l ö t t y i n t é s n y i fehérbort is teszek h o z z á .

3 evőkanál

olívaolaj

200 g lardons fumés, füstölt szalonna méteres

kockákra

2 f e j felkockázott 2

gerezd

vagy pancetta, fél centi-

vágva vöröshagyma

szeletelt fokhagyma

4 dh

vékonyra szeletelt sárgarépa

1 dh

durvára

vágott

2 dh szeletelt

cukkini

3 szem felkockázott

édesköménygumó

aszalt

paradicsom

500 g De Cecco vagy teljes kiőrlésű spagetti a

tálaláshoz:

apróra

vágott petrezselyem, frissen

őrölt fekete

bors Hevítsük fel az olajat egy nagy serpenyőben. Adjuk hozzá a lardons-t, a hagymát és a fokhagymát. Pirítsuk 2-3 percig, amíg a lardons kiengedi a zsírját, a hagyma pedig üvegesre párolódik. Adjuk hozzá a többi zöldséget is, és jól keverjük át az egészet. Időnként megkeverve pároljuk puhára. Főzzük ki a tésztát egy nagy fazék sós vízben. Szűrjük le, és tegyünk félre egy csészényit a főzővízből. Adjuk hozzá a tésztát a szószhoz. Ha túl száraznak tűnik, öntsük fel a főzővízzel. Keverjük hozzá a felaprított petrezselymet, és jól borsozzuk meg. Feltétlenül vigyük magunkkal a lábast az ágyba. Az első randin kell az energia. Mennyiség: 4 személyre, vagy 2 személyre, akik megéheztek a kemény munkától

25

2.

FEJEZET

Egy nem mindennapi viszony

K

ettős életet élek. Napközben a viktoriánus elmegyógyintézetekről olvasok a könyvtárban; este pedig korhatáros

e-maileket bogozgatok egy francia-angol szótár segítségével. Két-három hetente pénteken az utazótáskámmal megyek be dolgozni, felpattanok a Eurostarra, és vacsorára már Párizsban is

vagyok. Gwendal lakása csupán negyedórányira van a Gare du Nordtól, de ennyi idő elég is ahhoz, hogy magam mögött hagyjam a londoni életemet. Könnyebbnek érzem magam; az összes névjegykártyát, határidőt és teendőlistát száműzöm a zsebeimből. Céltudatos lépteim lelassulnak az elsötétített kirakatok és a fekete táblákra kiírt menük előtt, amelyek szinte könyörögnek, hogy őket is vegyük figyelembe a következő étkezésünkkor. A párizsi hétvégék mindig vacsorával kezdődnek. Gwendallal gyorsan megtaláltuk a törzshelyünket. A Bistro Sainte Marthe nem az a fajta hely, ahová csak úgy beesik az ember. Olyan, mintha egy ötvenes évekbeli detektívregény színhelye lenne: a szűk egyirányú utca végén, egy kis tér eldugott szegletében, a bordó

ELIZABETH

napellenző alatt,

a

bársonyfüggöny

BARD

mögött keresse Jacques-ot.

A 20. század fordulóján ezek az épületek adtak otthont Párizs munkásainak, olyan családos embereknek, akik talán a csatorna melletti régi nyomdában dolgoztak. Most bevándorlókkal vannak tele; az ablakokon éles neonfény szűrődik ki, az illegális elektromos kábelek pedig szőlőindák módjára kúsznak fel az épületek oldalán. A tér túloldalán kínai keresztény templom meg egy-két tarka homlokzat magasodik - annak a bizonyítéka, hogy művészek is laknak itt, olcsó ingatlan és „eredetiség" után kutatva. Egy csapat fiú focilabdát rugdal, nem sokat törődve a teraszok asztalaival, ahová méregdrága retikülöket cipelő nők telepednek le vacsorázni. Engem ugyan bajosan lehetne divatmajomnak nevezni, de azért messziről felismerem a divatmajmokat. Az én gyöngysorom Londonban hever egy fiókban. Mintha a C sugárút és Bejrút keverékét látnám. A belső rész egyetlen szűk helyiségből áll, a falak vérvörösek, és nyolc-kilenc asztal veszi körül a bárpultot. A magas menynyezetről különböző stílusú csillárok lógnak alá. Miközben arra várunk, hogy leültessenek, Gwendal meleg nyakába fúrom a hideg orromat. Mindig ünnepélyes pillanatnak számít, amikor több hétnyi távollét után leülünk egymással szemben a göcsörtös faasztalhoz. A kínos csöndet vagy a parttalan fecsegést követően aztán visszazuhanunk a könnyed intimitásba, amit egy jelentőségteljes pillantás vagy Gwendal hajamat simogató keze kelt életre. Kamaszkoromban azt mondtam volna erre: „izzó lábujjak" - az a bizonyos régóta várt érintés, ami tetőtől talpig megbizserget. Habár mindenki (az anyám, a legjobb barátaim, a főnököm) tudja, hol vagyok, ezek a párizsi hétvégék féltve őrzött titkok. Viszonyom van. Már csak a trencskó meg a szipka hiányzik. Az elővigyázatosság önkéntelen reflex nálam: még meg sem rendeltem a vacsorát, máris a desszerten töröm a fejem. Miközben Gwendal az étlapot fordítja, olvasztottcsokoládé-illat tereli 28

EBÉD

PÁRIZSBAN

el a figyelmemet. A konyhát egymás után hagyják el a tányérok, amelyek magasan ülnek a bárpult mellett eloldalozó pincérek hüvelykujján. Kíváncsian nyújtogatom a nyakamat, hogy kiderítsem, merről fúj a csokoládészél. A tányérok az egyik sarokasztalon landolnak, amely körül csak úgy nyüzsögnek a nyiszlett fiatal férfiak meg a szerelmeik. Halvány füstfelhő homályosítja el a tekintetemet. Amikor a le dessert végre megérkezik, úgy fest, mint egy ártatlan, fejjel lefelé fordított csokis muffin, frissen felvert tejszínhabfelhővel díszítve. De amikor a kanalam áttöri a felszínt, a csokoládétöltelék sötét lávaként folyik szét a tányér fehérjén. A stressz maradéka is távozik a testemből. Szinte elomlok a széken. Az étlapon az áll: Moelleux au Chocolat „Kitu." - A Kitu szójáték - magyarázza Gwendal, Humphrey Bogartot is megszégyenítő hunyorgással. - Azt jelenti „megöl". Csokoládé általi halál francia módra.

HAJLAMOS VAGYOK AZT HINNI, h o g y rossz s z á z a d b a n s z ü l e t t e m .

Biztosra veszem, hogy egy harang alakú szoknya, egy legyező meg egy rajztanár éppen elég lett volna a boldogságomhoz. (Anyám viszont azt állítja, alighanem rövidlátó mosónőként tengettem volna az életem.) Párizs tökéletes helyszín a képzeletbeli időutazáshoz. Kevés az olyan utca, ami legalább részben ne viselné magán egy nagyobb, elegánsabb kor lenyomatát - egy kovácsoltvas erkély merész görbületeiben vagy egy boulangerie kirakata fölött látható megfakult feliraton. Azóta játszom ezt a játékot, amióta az eszemet tudom. Mint az egykék általában, én is elég sok időt töltöttem önmagam szórakoztatásával. Sosem volt képzeletbeli barátom, elképzelt életem viszont igen - nem is egy. A jelmezes dobozom volt a kedvenc játékom: egy kiszolgált ruháskosár tele tütükkel, művirág díszítésű kalapokkal, 29

ELIZABETH

BARD

Lynn néni menyasszonyi ruhájával, amit rikító rózsaszínre festettem és szőnyegbojtokkal szegtem be, hogy banánjelmezt készítsek belőle. Játszottam hercegnőt, menyasszonyt, tanítónőt, királynőt. Volt egy türkizkék, flitteres felsőm, amiben minden bizonnyal nagyon meggyőző utcalány lehettem volna. Anyám gyógypedagógus volt, apám kereskedő. Röviddel a születésem után Brooklynból New Jersey külvárosába költöztek, egy Tudor-stílusú házba. Én a néhány háztömbnyire lévő állami iskolába jártam. Már akkor is attól rettegtem a legjobban, nehogy hétköznapi ember váljon belőlem. Már kiskoromban is a régivel és a messzivel kapcsoltam össze a különlegesség fogalmát. Miközben az óvodástársaim arról álmodoztak, hogy balerina vagy űrhajós lesz belőlük, én régész szerettem volna lenni. Volt egy képeskönyvem a híres ásatásokról, amit rongyosra olvastunk apámmal. Elképzeltem, ahogy feltárom Tutanhamon sírját, és óvatosan felemelek egy arany karkötőt vagy egy borosserleget, ami évezredekig háborítatlanul hevert ott. Szerettem a régi könyvek dohos szagát, Sargent portréinak szaténos fényét, és az ametisztkristályok csillogását a Természettudományi Múzeum drága kő termének félhomályában. Amikor kinőttem a jelmezes korszakból, belevetettem magam a regényekbe, hogy mások képzeletbeli világában merüljek el. Dickens londoni utcái sokkal jobban lekötötték a figyelmemet, mint a törtek. A középiskolában Shakespeare, Oscar Wilde és Moliére darabjaiban játszottam; kényelmesebben éreztem magam halcsontfűzőben, mint a szakadt farmerban, amit napközben viseltem. Mire elvégeztem a főiskolát, ahol a nagyon praktikus pszichológia szakról kértem át magam az angol irodalom szakra, majd az Elveszett Paradicsomról és a Pán Péterről írtam a szakdolgozatomat, teljesen bekattantam. Nem volt más választásom, próbáltam a legjobbat kihozni a helyzetből. A barátaim kicsúfoltak. Ugye, az ott Kurt Cobain abban a skót kockás ingben?

30

EBÉD

PÁRIZSBAN

Gwendal ugyanolyannak látta Párizst, mint én: minden sarkon egy másik évszázad. Még tanult, és nem volt sok pénze, így az első hétvégéinket főleg csavargással töltöttük. Bár Gwendal már tíz éve élt Párizsban, sosem tudta teljesen levetkőzni azt a szokását, hogy vidéki fiú módjára lelkendezzen a nagyváros láttán. Nyitott maradt a hely varázsára. Nem sok embert ismertem, akik nyitottak lettek volna a varázslatra. Mindenki a párizsi tavaszt emlegeti. Én a téli hónapokban kedvelem a leginkább a Fény Városát, talán azért, mert a saját párizsi románcom decemberben kezdődött. Párizsban a tél nedves és ködös, ami szöges ellentétben áll a vakító New York-i napsütéssel és harapnivalóan friss levegővel. A párizsi időjárás voltaképpen tökéletesen megegyezik a londonival - csak Párizsban szebb helyekre lehet elbújni előle. Mindig akad egy söröző, amely arra csábít, hogy megpihenjünk a napellenzője alatt, vagy egy díszes kapualj, ahova behúzódhatunk. Imádom, ahogy az eső összemossa a színeket, mint a krétarajzot a járdán. Van egy pillanat, közvetlenül naplemente után, amikor felvillannak az üzletek fényei, és a pára lecsapódik a kávézók ablaküvegein. Franciaországban úgy tartják, szürkületkor komoly veszélyek leselkednek az emberre. Úgy hívják ezt az időszakot: entre chien et loup - kutya és farkas között. Még alig sötétedett, amikor keresztülsétáltunk a Palais Royal kis kertjén. A gondosan felöltöztetett gyerekeket figyeltük, amint vastag, kétsoros kabátban és csíkos gyapjúkesztyűben ugyanolyan lelkesen rúgják a bőrt, ahogy azt a Place Sainte Martheban láthattuk. A Palais Royal mögött a Louvre-t körbevevő széles sugárutak keskeny utcáknak, kis butikoknak és bisztróknak adják át a helyüket. Szemerkélni kezdett az eső. Gwendal befordult a sarkon, és átpréselte magát két kirakat között, amelyek alig voltak szélesebbek, mint egy dupla ajtó. Tündérfényekkel megvilágított 31

ELIZABETH

BARD

átjáró tárult a szemem elé. Üvegtáblákkal fedett boltívek egész sorát láttam magam előtt - olyan volt, mint egy üvegház, amely visszaveri az eső kopogását. Mintha a boszorkány ruhásszekrényéből egy másik korszakba, egy mesevilágba léptünk volna át. A Passage Vivienne volt a 19. századi Párizs válasza a bevásárlóközpontokra: egy kis belső utca butikokkal és teázókkal, ahol a hölgyek kedvükre böngészhettek anélkül, hogy a hosszú, suhogós ruhájuk vagy az új tollas kalapjuk megázott volna. A hely köszönő viszonyban sem volt ifjúkorom bevásárlóközpontjaival, a konzerv pánsípzenével meg a neonfényben fürdő gyorséttermekkel. A falakat átlátszó tunikát viselő görög istennők gipsz domborművei díszítették. Hosszú láncokon háromkarú sárgaréz lámpák lógtak le a mennyezetről. Nagyjából félúton találtunk egy régiségkereskedést, amely semmi mást nem árult, csak régi konyhai eszközöket - barázdált kerámiacsészét forró csokoládéhoz, patinás, hal alakú réz pástétomformákat meg egy ón süteményformát, ami annyira megkopott a szélén, hogy talán magáé Prousté volt. A galéria végén, egy óra alatt, amit két bögyös angyal tartott a magasba, könyvesbolt bújt meg. Az üvegajtón arany felirat. Maison fondée en 1826. Átverekedtem magam az ingatag képeslapállványon: szerelmesek az Eiffel-torony előtt, szaladó gyermek, aki egy bagettt szorongat a hóna alatt, bidé fölé guggoló meztelen nő. Ahogy beléptünk, megcsendült az ajtó fölött lógó vörösréz csengő. A falakat övező, gondosan letörölgetett csokoládébarna polcokból por és méhviasz szaga áradt. Az egyik sarokban csigalépcső, de olyan szűk, hogy egy kövérebb macska már nem is tudott volna felmenni rajta. Szinte éreztem, ahogy a r u h á m széle a földet söpri. Láttam, hogy ez a város sem fogja szorosabbra fűzni kapcsolatomat a 21. századdal.

32

EBÉD

PÁRIZSBAN

MIUTÁN FÉL ÓRÁT ÜLDÖGÉLTÜNK e g y t á l z ö l d o l a j b o g y ó m e g

egy pohár házi apéritif fölött, megérkezett a pincérnő, hogy fölvegye a rendelésünket. Késői ebédre térünk be a L'Hermésbe, egy kis étterembe a 19. kerületben, Gwendal lakásától fölfelé. - Eh, alors - kezdett bele a pincérnő, hogy felsorolja a napi ajánlatot. - Van kacsa párolt káposztával és almával, cassoulet és egy igazi specialitás - bólintott a nyomaték kedvéért -, du porc noir de Bigorre. - Mi olyan különleges ebben a disznóban? - kérdezte Gwendal, mire a pincérnő még kacifántosabb magyarázatba kezdett. - Nos - tette le a pultra a jegyzettömbjét. - Rövid fekete szőre van. Körülbelül ilyen nagy. - Olyan szélesre tárta a karját, hogy még a szomszédos asztalt is közre tudta volna fogni. - Nagyon különleges fajta, nehéz fogságban nevelni. Tudják, az erdőben szeret enni, azt, amihez éppen kedve van. - Itt szünetet tartott, hogy maga elé képzelje, milyen vidám életet is élhet ez a szarvasgombavadász, szabadon kóborló állat, majd a következő szóvirággal fejezte be a mondókáját: - II est heureux, quoi. Izé, hát boldog! Láttam Gwendal arcán, hogy ez a mondat végképp meggyőzte. Mi lehetne egészségesebb, mint egy boldog disznóból készült ebéd? Én cassoulet-t rendeltem. Az ismerkedés Gwendallal kicsit olyan volt, mintha egy nagyon csinos (és szexi) marslakóval próbáltam volna összebarátkozni. Úgy nézett ki, mint a többi ismerősöm, és (nagyjából) úgy is beszélt, mint ők, de egyértelműen más rugóra járt az agya. Persze az előző barátaimat is ki kellett ismernem - de nem egészen így. A fiúk, akikkel régebben találkozgattam, ugyanazokba az iskolákba jártak, ugyanazokból a városokból származtak. Nagyjából be tudtam lőni, hogyan vélekednek bizonyos dolgokról. Gwendalnál viszont soha nem lehettem biztos a dolgomban. Bár nagyjából egykorúak voltunk, nem voltak közös kulturális fogódzóink. Semmit sem tudtam Serge Gainsbourg-ról, ő pedig

33

ELIZABETH

BARD

sosem látta a Nulladik órát, és életében nem evett Twinkie-t. Az étterembe menet elhaladtunk a Stalingrad metróállomás mellett. - Miért neveztek el Párizsban metróállomást egy kommunista orosz városról? - kérdeztem. - A csata miatt - felelte Gwendal, és úgy nézett rám, mintha oroszul beszélnék. - Sztálin legyőzte Hitlert a Keleti Fronton. Puff neki! Igazán semmiség, csak éppen ez volt az a pillanat, ami megfordította az egész második világháború menetét, megmentette Franciaországot a náci megszállástól és a megaláztatástól. A normandiai partraszállásról bezzeg nem neveztek el metróállomást. Nemcsak az ismereteink különböztek, hanem az ízlésünk is. Az otthoni ismerőseim közül mindenkinek ugyanazok a dolgok szerepeltek a kívánságlistáján, amelynek első helyén (aláhúzva, felkiáltójellel) a siker állt. Huszonöt évesen, a legtöbb barátomhoz hasonlóan, én is bekerültem a taposómalomba - bármit megtettünk, hogy elérjük a célunkat. Ha ez azt jelentette, hogy heti száz órát kellett lehúznunk különféle bankoknál, ügyvédi irodáknál, feltörekvő műszaki cégeknél vagy hírmagazinoknál, álltunk elébe. Innen már egyenes út vezetett a saját vállalkozás, a részvénykibocsátás, a Pulitzer-díj és minden olyan dolog felé, amivel bebizonyíthatjuk m a g u n k n a k - és a világnak

hogy

befutott ember lett belőlünk. Gwendalnak nem volt ilyen kívánságlistája. Sőt, bármiről szívesen beszélt, kivéve ezt az egy témát. Ahogy az erdőben legelésző disznó példája is mutatta, Gwendalt látszólag egyetlen szempont befolyásolta a döntéseiben: ha ezt megteszem, boldog leszek? Jól fogom érezni magam? Őszintén szólva, ezt kicsit furcsának találtam. A porc noir de Bigorre-ról kiderült, hogy egyszerű disznósült pirított burgonyával és kelbimbóval. A pirított zsemlemorzsa 34

EBÉD

PÁRIZSBAN

alatt az én cassoulet-m egy kis kupac fehérbab volt, amit egy darab confit de canard, egy szép darab kolbász és egy leheletnyi paradicsom kíséretében főztek krémesen puhára. Valahogy nem tartottam égetően fontosnak, hogy megtudjam, milyen színűek voltak az állatok, amelyek életüket áldozták az ételemért. Mindketten elnyomtunk egy ásítást az üres kávéscsészénk fölött, amikor felálltunk az asztaltól. Szerencsére ezeket a komótosan elköltött téli ebédeket rendszerint szunyókálás követte. Gwendal ismertetett meg a le cinq á sept fogalmával. Szó szerint azt jelenti: „öttől hétig" - ez az a nehezen körülhatárolható időszak, amikor a szerelmesek m u n k a után összejönnek egy gyors légyottra, mielőtt hazaindulnának a családjukhoz vacsorázni. Vive la Francé. Miközben kabátba bújtunk, egy bekeretezett képre tévedt a tekintetem, amely az ajtó melletti asztalon állt. A híres fekete disznót ábrázolta, egy hosszú, sötét szőrű malackát, amint az óljában heverészik a szalmán. Tényleg boldognak tűnt. Azért örülök, hogy nem azelőtt láttam meg, hogy leültünk ebédelni.

35

ELIZABETH

BARD

Receptek a Bistro Sainte Marthe inspirálására KARDHALTATÁR Tartare d'Espadon

A Bistro Sainte M a r t h e - b a n k ó s t o l t a m e l ő s z ö r ezt az előételt. N i n c s ennél e g y s z e r ű b b e n e l k é s z í t h e t ő tatár. L é n y e g é b e n apró k o c k á k r a vágott nyers halból áll, a m i t e g y kis v i n a i g r e t t e - m á r t á s s a l t u r b ó z u n k fel. S z á m o s változatban k i p r ó b á l t a m már; ezek a k e d v e n c e i m . K ü l ö n - k ü l ö n is elkészíthetjük őket, v a g y kis a d a g o k b a n , k ó s t o l ó n a k , friss z ö l d s é g e k k e l körítve. Az alábbi recept előétel, d e n é h á n y s z e m pirított b u r g o n y á v a l akár k ö n n y ű e b é d v a g y vacsora is lehet belőle. R a d i c c h i o - v a g y e n d í v i a l e v é l e n felszolgálva igazán m u t a t ó s .

Hagyományos 250 g friss kardhalszelet (feltétlenül mondjuk

meg a

halasnak,

hogy nyersen fogjuk enni) 1 evőkanál + 1 teáskanál citromlé 1/4 teáskanál durva szemű tengeri só 2 teáskanál magos mustár 2 teáskanál dióolaj 2 evőkanál kiváló minőségű extra szűz olívaolaj 2 evőkanál apróra vágott snidling 2 teáskanál apróra vágott kapor Tisztítsuk meg a halat a bőrétől és a vöröses elszíneződésektől, a maradékot pedig vágjuk egyforma félcentis kockákra. Egy üvegtálban tegyük a hűtőszekrény leghidegebb részébe. 36

EBÉD

PÁRIZSBAN

Egy kis befőttesüvegben vagy légmentesen záródó műanyag dobozban keverjük össze az összes többi hozzávalót (a kaprot kivéve). Rázzuk össze erőteljesen, és tegyük hidegre. Öt perccel a tálalás előtt adjuk a halhoz a vinaigrette-et és a kaprot. Alaposan keverjük át. Ha tovább hagyjuk a halat a páclében, a citrusfélék felpuhítják - és akkor cheviche-t kapunk, aminek nincs olyan friss textúrája, mint a tatárnak. M e n n y i s é g : 2 s z e m é l y r e előétel, 4 s z e m é l y r e „ k ó s t o l ó "

Ázsiai 250 g friss kardhalszelet (feltétlenül mondjuk

meg a

halasnak,

hogy nyersen fogjuk enni) 1 evőkanál + 1 teáskanál citromlé 1/4 teáskanál durva szemű tengeri só 2 teáskanál

finomra

reszelt friss gyömbér

1 teáskanál thai halmártás 1 teáskanál

cukor

2 evőkanál apróra vágott snidling 2

teáskanál szezámolaj

4 evőkanál kiváló minőségű extra szűz olívaolaj 1/2 csésze érett mangó, meghámozva és felkockázva egy tekerésnyi színes bors 1 evőkanál finomra vágott koriander Készítsük elő a halat, és keverjük össze a hozzávalókat (a citromlevet az olajakkal) a vinaigrette-hez a „Hagyományos" receptben leírtak szerint. Öt perccel a tálalás előtt keverjük össze a halat a vinaigrette-tel, a mangóval, a borssal és a korianderrel. M e n n y i s é g : 2 s z e m é l y r e előétel, 4 s z e m é l y r e „ k ó s t o l ó "

37

ELIZABETH

BARD

MÉZES SERTÉSOLDALAS Travers de Porc au Miel

M á r t u d o m , m i é r t szeretik a bisztrók ezt az ételt - e g y s z e r ű és előre elkészíthető. Ha tehetjük, h a s z n á l j u n k friss r o z m a r i n g o t ; e g é s z m á s ízt ad az ételnek. Tálaljuk tört burgonyával, a m i t jól m e g l o c s o l u n k a s ű r ű m é z e s öntettel.

1/2 csésze rozmaringméz (vagy más erős ízű méz) 1/4 csésze olívaolaj 1/4 csésze vörösborecet 1 teáskanál durva szemű tengeri só 2 gerezd fokhagyma,

amit előzőleg kicsit szétnyomunk a kés pen-

géjével 1,5 teáskanál szárított vagy néhány ág friss rozmaring 1

kg feldarabolt sertésoldalas

Habverővel keverjük össze a mézet, az olajat, az ecetet, a tengeri sót, a fokhagymát és a szárított rozmaringot (ha azt használunk). Helyezzük az oldalast egy nagy, vákuumzáras nejlonzacskóba, és öntsük bele a páclevet. Ha friss rozmaringot használunk, a zacskóba tegyük az ágakat. Tegyük hűtőszekrénybe másfél órára, közben időnként forgassuk meg. Melegítsük elő a sütőt 150 °C-ra. Rendezzük el az oldalast egy rétegben egy nagy tepsi alján. Kislábasban forraljuk fel a pácot. Öntsük az oldalasra, és sütőben süssük 2-3 órát, közben forgassuk meg párszor. Vegyük ki az oldalast a sütőből, és szűrjük le a mártást. Akár egy éjszakán át is pihentethetjük az oldalast. A szósszal együtt bármikor felmelegíthető. Mennyiség: 4 személyre

38

EBÉD

PÁRIZSBAN

Óda a durva szemű tengeri sóhoz: Mióta Párizsba költöztem, egészen másképp nézek a sóra. A durva szemű tengeri só - amit a

tengervíz elpárologtatásával nyernek -

bőséges mennyiségben

kapható Franciaországban, méghozzá olcsón. A kristályokat nagy kupacokban szárítják,

elsősorban a

Camargue szigetén. Sokkal

finomabb

bretagne-i Guérande-ban és az íze, mint a konyhasónak.

Ha még soha nem próbálták, éppen itt az ideje. Tegyük kis üvegcsében a pultra, és vegyünk ki belőle egy csipetnyit, ha szükség van rá. Ha kézzel sózunk, sokkal jobban tudjuk szabályozni az ízeket, mint amikor sószóróval vagy darálóval dolgozunk.

Szinte érzéki

örömet okoz akárha gyémántporral szórnánk be az ételt.

KRÉMES CSOKOLÁDÉS TORTÁCSKA Moelleux au Chocolat „Kitu"

H a v a n c s o k i f ü g g ő i s m e r ő s ü n k , k é s z ü l j ü n k fel rá, h o g y e z e n t ú l m é g a l á b u n k n y o m á t is m e g fogja c s ó k o l n i . T ö k é l e t e s k é t s z e m é l y e s desszert, aminek a segítségével a kulináris géniusz szerepében tetszeleghetünk a v e n d é g e i n k előtt. Készítsük el előre a tésztát, és vacsora után csak dobjuk be a tortácskákat a s ü t ő b e . A m i a tálalást illeti, álljunk ellen a k í s é r t é s n e k , és ne e s s ü n k túlzásba; felejtsük el a k a r a m e l l m á r t á s t és a m á l n a ö n t e t e t . C s u p á n e g y adag e n y h é n c u k r o z o t t tejszínhabra v a g y e g y g o l f l a b d á n y i vaníliafagylaltra lesz s z ü k s é g ü n k .

8 evőkanál (1 csomag) sótlan vaj 140 g étcsokoládé

(70 százalékos

kakaótartalmú; fontos,

hogy

a csokoládé jó minőségű legyen - én a Valrhona és a Green & Black's

márkát használom)

nagy csipet durva szemű tengeri só 2 tojás 39

ELIZABETH

BARD

2 tojássárgája 1/4 csésze cukor 1 evőkanál liszt Melegítsük elő a sütőt 230 °C-ra. Olvasszuk fel a vajat és a csokoládét vízfürdőben vagy a mikrohullámú sütőben. Adjuk hozzá a tengeri sót. Közben az elektromos habverővel keverjük habosra a tojást, a tojások sárgáját és a cukrot, amíg könnyű, levegős masszát nem kapunk. Öntsük hozzá a tojásos keveréket a meleg csokoládéhoz; habverővel gyorsan keverjük össze. Adjuk hozzá a lisztet, és lazán keverjük el. Meglehetősen sűrű tésztát kapunk. Ennél a receptnél a tortácskák kiborítása a legnagyobb nehézség; az egyetlen üzembiztos megoldás, ha alufóliából készült muffinsütő kapszlit használunk (a papírkapszli nem jó, mert tapad). Tegyünk egymásba 5-6 kapszlit, így elég merev lesz ahhoz, hogy önmagában is megálljon. Készítsünk 6 sütőformát. (Ha nem kapunk alufóliából készült kapszlit, használjunk jól kivajazott szufléformát.) Osszuk el a tésztát egyenletesen a formák között. (Eddig a lépésig előre is elkészíthetjük a tortácskákat, és sütésig betehetjük a hűtőbe. Fontos azonban, hogy a tészta sütés előtt szobahőmérsékletű legyen.) A sütési idő függ a sütő kapacitásától; kezdjük 7 perccel, ha vékony kérget és teljesen olvadt belsőt szeretnénk; 8 perccel, ha jobban kedveljük a vastagabb kérget és a félig folyós belsőt. Mennyiség: 6 személyre

Tipp: A nyers tortácskákat a fagyasztóban is tárolhatjuk. Közvetlenül a kapszlikban fagyasszuk le őket. Kb. 10 perccel sütés előtt vegyük ki a fagyasztóból. Süssük 210 °C-on kb. 15-17 percig.

40

3. F E J E Z E T

r

Április Párizsban

elkövetkező néhány hónapban párizsi hétvégéink a lustaság jegyében teltek. Mint minden rendes viszony esetében, az első megpróbáltatást az ágyból való kikelés jelentette. Minden szombaton fél egykor vezetett túrát tartottak az Operaház színfalai mögött. A legjobb szándékunk ellenére sem sikerült odaérnünk. Kezdtem eljutni odáig, hogy szívesen ébredtem fel az aprócska szobában: a padlómatrac, a napsárga ágynemű, a parányi olasz kávéfőző - amelynek valami rejtélyes fizikai törvény folytán, elég volt forró vizet tölteni az aljába, hogy fönt megjelenjen a kávé - m i n d - m i n d boldogsággal töltöttek el. Az itt megjelenő textúrák és tárgyak m i n t h a egy visszatérő álom részletei lettek volna. Gwendallal értékes és törékeny burkot v o n t u n k m a g u n k köré, amely teljesen elszigetelt minket a m i n d e n n a p i életünktől. Nem gondolkodtunk előre, nem tett ü n k föl kérdéseket. Lehet, hogy m á s o k n a k ez a normális, de nekem maga volt a csoda. Lehet, hogy életemben először éltem teljesen a jelenben. 41

ELIZABETH

BARD

Miközben én még a párnába f ú r t a m a fejem, Gwendal nagy bátran felrántotta a farmerját, hogy reggelit „vadásszon". A sarki tunéziai pékségbe ment, de nem egy frissen leölt masztodon fejével tért vissza, hanem egy viaszos papírzacskóval, amelynek szépen behajtogatták a csücskeit. Chouquettes-tel volt tele, ami nem más, mint töltetlen képviselőfánk apró cukorszemekkel megszórva - mintha egy édes szellőbe harapnánk bele. Most, hogy már valamelyest felmelegedett a levegő, és nem kellett attól tartanom, hogy elgémberednek a lábujjaim, a szabadban töltöttük napjainkat, egyik kávézó teraszáról a másikra vándorolva. Párizs tavasszal egészen más arcát mutatja - az enyhe napok rövid közjátéknak számítanak csupán a végtelennek tűnő novemberi esők és a nyár beköszönte között. Azt hiszem, egy ilyen barangolás alkalmával nyertem bepillantást Gwendal igazi jellemébe. Sok minden van, ami valós képet tud adni egy férfi karakteréről - hogyan csókol, hogyan tartja a villát, hogyan beszél az édesanyjával a telefonban. Nálam ez egy kicsit másképp zajlott: én csak úgy nevezem, hogy a hírhedt madaras incidens. Éppen a Bastille felé tartottunk, hogy körülnézzünk a bolhapiacon. Sütött a nap, és elég meleg volt ahhoz, hogy azt a nyári ruhámat viseljem, ami Gwendal kedvence volt - kék-fehér, tarkán szőtt pamutruha spagettipánttal -, és ami alá, hála a szabászok leleményének, nem kellett melltartót vennem. Gwendal a kedvenc bő ujjú fehér lenvászon ingét viselte, amit még Ausztráliából hozott. Éppen a Richard-Lenoir körúton bandukoltunk a platánok árnyékában, amikor egyszer csak buggyanást hallottam, és láttam, hogy hatalmas mennyiségű zöldesszürke trutymó placcsan szét Gwendal bicepszén. Rögtön kitört belőlem a nevetés - nem hallgattam udvariasan, nem bólintottam együttérzően. Ösztönös megnyilvánulás volt. Egyszer az éjszaka közepén fejbe kólintottam a barátomat 42

EBÉD

PÁRIZSBAN

egy rádiós ébresztőórával, ahogy Tapsi Hapsi szokta csinálni az üllőkkel. Amikor láttam, hogy nem vérzik, elszabadult a pokol - a hasamat fogtam a röhögéstől. Én így viselkedem vészhelyzet esetén. Miután elpárolog a félelem, semmi sem állíthat meg. - Ah, merdel - nézett fel Gwendal a fára. - Látlak ám! - kiabálta az öklét rázva, mintha személyesen ismerné a galambot. - Ez egy vendetta - suttogta. - Olyan, mint a korzikai maffia. Kiszúrt magának. Annyi ember van a világon, aki képtelen nevetni saját magán, és még kevesebb, aki képes halálra csikizni egy lányt, miközben az tele szájjal röhög a balszerencséjén. Ismertem férfiakat... egy ilyen eset az egész napjukat elrontotta volna. Egyből futhattunk volna haza, hogy átöltözhessenek, vagy a gyógyszertárba antibakteriális törlőkendőért. Aztán félórás hegyi beszéd következett volna arról, hogy azonnal ki kell irtani az összes szárnyas patkányt. De Gwendal csak nézte, ahogy a térdemet csapkodom a járda közepén, és röstellkedve vigyorgott. Bementünk a szemközti kávézóba, ahol Gwendal kimosta az ingét, megszárogatta a párizsi napfényben, aztán folytattuk a sétát. - Még jó, hogy nem ez az első randevúnk - fogta meg a kezem. - Még jó, hogy nem ez az első randevúnk - ismételtem ünnepélyesen, miközben belülről még mindig rázott a nevetés. Már akkor rájöhettem volna. Egy elegáns férfi, akinek van humora. Ritka kincs.

A SÉTÁINK SORÁN gyakran keltünk át a folyón, hogy a NotreDame toronymagas homlokzata előtt elhaladva az Ile de la Cité virágpiacán kössünk ki. Útközben megálltunk a Mosquée de Paris-nál, hogy elkortyoljunk egy teát a hatalmas tölgyfa árnyékában, vagy az Arénes de Lutéce-ben, a 2. századi római amfiteátrumban időztünk, ahol a gyerekek fogócskáznak, a diákok 43

ELIZABETH

BARD

pedig a teraszos kőlépcsőn ülve tanulnak a vizsgáikra. A párizsi látnivalók jelentős része a kis mellékutcákban bújik meg, ezért sokszor a kétkerekű bevásárlókocsit húzó lakók nyomába szegődve jutottunk el a virágos udvarokba és a titkos kertekbe. Gyakran egész napokat töltöttünk azzal, hogy céltalanul kóboroltunk és közben beszélgettünk. Sokat beszélgettünk a jövőről. Nem feltétlenül a közös jövőnkről (minek pukkasztottuk volna szét a buborékot?), hanem a terveinkről, az álmainkról. Gwendal sosem akart igazán számítástechnikával foglalkozni. Filmrendező szeretett volna lenni. Az volt a szenvedélye, hogy történeteket talált ki a járókelőkről, akikkel az utcán találkoztunk. - Látod azt a biciklistát, aki úgy ráhajol a kormányra? Régen Harley-Davidsonja volt. Ragadtak rá a csajok. Azzal szédítette őket, hogy szerepelhetnek a tévéműsorában. Most festi a haját, és egy tekepályát üzemeltet. Gwendal ekkoriban fejezte be a forgatókönyvét egy Max nevű bohócról, aki körbebiciklizi Párizst, hogy szemtanúja legyen a nagyvárosi élet furcsa történéseinek. - Jó - mondtam. - Mikor filmesíted meg? És hogyan? Mi a következő lépés? Gwendal kezdetben azt hitte, hogy csak reflexből teszem fel ezeket a kérdéseket, mint azok a nők, akik merő udvariasságból nevetnek a szerelmük faviccein. Ma már nem hiszi. Jólesett neki ez az amerikai optimizmus, de nem tudta hová tenni. Nem értette, miért bízom benne ennyire. Én meg azt nem értettem, miért olyan bizonytalan. Elmondtam Gwendalnak, hogy múzeumi kurátor szeretnék lenni. így minden nap gyönyörű és értékes dolgok vennének körül. Mindent részletesen elterveztem: megszerzem a doktori címet, az irodám pedig tele lesz bőrkötéses könyvekkel. Gwendal nem akart belefolyni a dologba. Elég világossá tettem a számára, 44

EBÉD

PÁRIZSBAN

hogy nincs sok lehetőség a módosításra. Ehelyett azt mondta: „Megmutatom a dinoszauruszokat." Párizs összes természettudományi múzeuma a Jardin des Plantes, a mértani pontossággal megtervezett füvészkert területén helyezkedik el, egy mecset közelében. Az Őslénytani Múzeum előcsarnokában egy nősténygorillát ábrázoló szobor áll. Az állat a fogát vicsorgatja, és égnek emeli lapátkezét. A talpa alatt egy vadász ernyedt teste hever. A szobor egyszerre fenséges, abszurd és kissé komikus. Tényleg így nézünk ki, amikor elragad minket a szenvedély? Gwendal észrevette a megdöbbenésemet. - Ez az evolúció - mondta. - Csak a legerősebb marad életben. Amikor a forgóajtón keresztül beléptünk a nagyterembe, mintha egy időgépbe kerültünk volna. A parketta nyikorgását leszámítva tökéletes csönd honolt körülöttünk. Nem voltak gyerekek, sem oktatóvideók, sem interaktív számítógép-terminálok - csak fatalapzaton álló csontvázak. A kifakult, cirkalmas kézírással feliratozott papírcímkéket sárgaréz keret fogta közre. A levegő mozdulatlan volt, poros és fülledt, mintha egy kincsekkel teli padláson járnánk.

ESZEMBE JUTOTT a l e g m e g h a t á r o z ó b b e m l é k e m . A p á m m á r

évek óta nem él, és amikor beszélni szeretnék vele, elmegyek egy múzeumba. Bárhol jártam is a világban, mindenütt a múzeumokat tekintettem második otthonomnak. A házunkon kívül a New York-i Természettudományi Múzeum volt az az épület, ahol becsukott szemmel is ismertem a járást. Büszke voltam rá, hogy én kalauzoltam el a szüleimet a lehetetlenül hosszú folyosókon a Tyrannosaurus rexhez vagy az óriás tintahalhoz. A lépcső alján balra, át a nagy kék bálna hasa alatt. Amikor a szüleim elváltak, és az apám depresszióba zuhant, minden hétvégén

45

ELIZABETH

BARD

múzeumba mentünk. Babaházak, múmiák, végül pedig festmények töltötték ki az apám helyén támadt űrt. Soha nem voltam kibékülve a „bipoláris zavar" kifejezéssel. Apámat még „mániás depressziósként" diagnosztizálták, amit én mindig is jobb megfogalmazásnak tartottam. Ez tudta igazán visszaadni azoknak az éveknek a lényegét, amikor apám alig szólalt meg, csontsoványra fogyott, és mentolos cigarettát szívott, miközben Manhattan utcáit jártuk. Ez tudta igazán visszaadni a képtelen magasságokat, amikor apám hevesen flörtölt a pincérnőkkel, magából kikelve ordibált az eladókkal, és orvosokat perelt be, kétségbeesetten próbálva rábírni a világot, hogy jobban igazodjon a saját grandiózus énképéhez. A múzeumlátogatás a hobbinkká vált. Megfelelő időtöltés volt, és főleg olcsó (apám nem mindig dolgozott). Imádtam a Metropolitan grandiózus lépcsőit és az előcsarnok mindig friss virágkompozícióit. Élvezettel tűztem ki a blúzom gallérjára a minden hétvégén más színben pompázó látogatói jelvényt. Apám kötelességtudóan baktatott mögöttem, amikor - újra meg újra - Dendur temploma felé vettem az irányt, amelynek köveit egyenként hozták át Egyiptomból és rakták össze, mint egy óriási kirakós játék darabkáit. Ezek a termek lettek képzeletbeli életem kulisszái. Nem egyszerű látogató szerettem volna lenni, itt akartam élni. A szaténfüggönyös 18. századi ágyban akartam aludni a gipszkerubokkal díszített mennyezet alatt. Vajon megengedik, hogy a gyerekek születésnapi zsúrt tartsanak az Amerikai Szárnyban? Ahogy változott az ízlésem, néha ugyan hagytam, hogy a neves mesterek és a régi fényképek elvonják a figyelmemet, de a múzeum mindig ugyanaz maradt. Minden tárgy ugyanazon a helyen állt. Biztos pont volt az életemben. Szeretném azt hinni, apám tudta, mekkora örömöt szerez nekem. A rend és a szépség élményével ajándékozott meg, amikor nem tudott mást felajánlani.

46

EBÉD

PÁRIZSBAN

VÉGIGFUTTATTAM AZ UJJAIMAT a m ú z e u m erkélyének lakkozott

fakorlátján, és odaintettem a másik oldalon álló Gwendalnak. Gyanítottam: ahhoz képest, hogy Gwendal viszonylag új szereplője az életemnek, nagyon is jól ismer. Egyetlen délután alatt feltárta törekvéseim érzelmi forrásait; a belőlük fakadó örömöt és megnyugvást. Nem az a fontos, hogyan, hanem az, hogy miért.

AZÉRT AKADTAK furcsa pillanatok is. A kulturális disszonancia apró megnyilvánulásai. A múzeum után a szépen nyírt fák árnyékában ballagtunk, innivalót keresve. De csak Minute Maid gyümölcslevet lehetett kapni. Gwendal elővette a pénztárcáját. - Utálom a Coca-Colát - mondta. - Mindenütt ezt erőltetik; hiába is akarnék mást venni. Azt hittem, félreértettem valamit. - Ez nem kóla - feleltem. - Hanem narancslé. - Igen, de ezt is a Coca-Cola vállalat gyártja. Aha, az amerikai imperializmus alattomos erői! Nyilvánvaló, hogy ebben a vitában nem az angyalok oldalán álltam. Nem is tudtam, hogy a Coca-Cola narancslevet is gyárt.

MÁR KÖZEL EGY ÉVE jártunk Gwendallal, amikor egy szombat este, közvetlenül húsvét előtt, úgy döntött, ideje magasabb szintre emelni a kapcsolatunkat: a kolbász szintjére. Az odáig rendben van, hogy egy amerikai lány néhány hetente leszambázik Párizsba, hogy egy jót szexeijen és csokit egyen, de hogyan viszonyul egy igazán jó andouillette-hez? Nem vagyok finnyás a belsőségek terén - egy évig éltem Skóciában, és zokszó nélkül ettem végig a kötelező haggis-vacsorákat. Majdnem olyan íze volt, mint a n a g y m a m á m kásájának. 47

ELIZABETH

BARD

Este 9-kor fordultunk be a Passage de la Bonne Graine-be. Éppen izgatottan ecseteltem a legújabb megbízásomat, amit egy művészeti alkotásokat értékesítő internetes cégtől kaptam. Igaz, hogy ez egy kis kitérő a tanulmányaimhoz képest, de alig valamicske, nem beszélve a részvényopciós jogokról. - Nekem kell megterveznem az internetes magazinjukat - magyaráztam, és már soroltam is a kategóriákat: festmények, szobrok, ezüst, üveg. - A csaj az öccsét rendelte mellém asszisztensnek. - Ez volt a legizgalmasabb rész: - Saját asszisztensem van. A sarkon egy virágbolt állt. Hirtelen megtorpantam. A tömött virágú orgona- és kusza aranyvesszőágak mellett egy kupac pelyhes kiscsibe aludt a bezárt üzlet kirakatában - élő, lélegző húsvéti kosarat alkotva. Párizs mindig újabb és újabb meglepetéseket tartogatott a számomra; a 21. századi világvárosok rafinált fogyasztóközpontúsága helyett a kis részletek, az élő részletek tudtak igazi mosolyt csalni az arcomra. Az étterem ajtajában előkelően kopasz, gyapjúmellényes, szemüveges férfi köszöntött minket. Becsusszantunk egy bokszba. A mennyezet alacsony volt, és 17. századi fagerendák szelték keresztbe. A fal mellett bója nagyságú üres borosüvegek sorakoztak. Belekukkantottam a menübe, amit egyértelműen nem a szigorú költségvetés szerint élő diákok pénztárcájához szabtak. Gwendal azért választotta ezt az éttermet, mert a szállító exkluzív AAAA minősítéssel rendelkezett, ami az Association des Amicale Amateurs dAndouillette Authentique - az andouillette szerelmeseinek önjelölt csoportja, akik az országot járva keresik a legjobb gyártókat és legautentikusabb készítményeket - rövidítése. Az andouillette egy különleges kolbász, a sertés gyomrának és beleinek daráiékából készül. Mr. Hardouin, a szóban forgó fajta gyártója, csak úgy szerepelt az étlapon, mint pourfendeur de gorets, ami Gwendal fordítása szerint a „hit védelmezője" cím megfelelője, csak éppen a sertéskészítmények szempontjából. 48

EBÉD

PÁRIZSBAN

Mindaz, amit a marketingtervekről meg az angyali befektetőkről hordtam össze, hirtelen nevetségesnek tűnt. Az egyetlen kézenfekvő kérdés így szólt: mustármártással kérem az andouillette-et, vagy inkább autentikus 18. századi módon: szalonnával, gombával és ris de veau-val - borjúmiriggyel?

MINDIG IS NYITOTT VOLTAM az új, s z o k a t l a n ételekre. E m l é k e i m

szerint nőnapon ettem először étteremben, amikor anyámmal és Debbie nénikémmel beültünk egy divatos francia vendéglőbe a Broadway-matiné előtt. Négy-öt éves lehettem, amikor először jártunk a MildredPierce-ben. Az alkalom megkívánta a fehér kesztyűt meg a parányi lakkbőr retikült. Az Alice Csodaországban asztalnál ültünk, ami onnan kapta a nevét, hogy egy kis talapzaton állt, és tükrök vették körül. Miután anyám felolvasta az étlapot, közöltem, hogy kagylót kérek. A pincér kérdőn nézett anyámra. - Biztos? Anyám, aki soha nem akarta elnyomni bennem a koravénségre való hajlamot, bólintott. - Ha nem eszi meg, majd megesszük mi. Nem volt ilyen szerencséjük. Nem kínáltam meg őket, és egyetlen kagylóhéjat sem hagytam feltöretlenül. A pincér derűs vigyorral szedte le az asztalt, és megkérdezte tőlem, ízlett-e az ebéd. Talán még az ujjaimat is megnyaltam. Anyám odafordult hozzám: - Ha ennyire ízlett az ebéd, menj oda a szakácshoz, és mondd meg neki. - Hol van a szakács? - kérdeztem, mert nem nagyon tudtam, ki az. - A konyhában - felelte anyám, és a pincérre nézett. - Megengedi? 49

ELIZABETH

BARD

A pincérrel elindultunk a lengőajtó felé, és a konyhába érvén minden bizonnyal gondosan begyakorolt „bókokkal" halmoztam el a szakácsot. Nem igazán emlékszem a konyhára. A mosdóra annál inkább. Nem volt kép az ajtókon, mindössze két sárgaréz tábla, amire a Messieurs és Mesdames szavak voltak rávésve. Mivel nem voltam biztos benne, melyiket válasszam, visszamentem az asztalhoz, és vártam a további instrukciókat.

Az ANDOUILLETTE, amit kihoztak, kisebb volt, mint gondoltam - maximum tíz-tizenkét centiméternyi, ami aprócska adagnak tűnt az általam elképzelt kiadós parasztlakomához képest. De amint bekaptam az első falatot, megértettem, miért. A kolbász textúrája sűrű volt és enyhén ruganyos, a húsok kavalkádja inkább kiemelte, mintsem elrejtette szerény eredetüket. A burgundival teli öblös, párás falú poharam után nyúltam. Koccintottunk. - Dans les yeux - nézett a szemembe Gwendal. - Balszerencsét jelent, ha koccintásnál kerülöd a másik tekintetét. A nagy húsérmék magukba szívták a mustárt. Majdnem kipukkadtam, de büszke voltam magamra. A kapcsolatunk egyértelműen új szakaszba lépett; az amerikai lány bebizonyította,

hogy szívesen

eszik belsőségeket.

Gwendal

készült valamire. Átnyúlt az üres tányérok fölött, és megfogta a kezem. - Je t'aime - mondta halkan. Nem létezik forróbb szerelmi vallomás egy kolbásszal megpakolt tányérnál.

50

EBÉD

PÁRIZSBAN

Hétvégi finomságok CHOUQUETTES Ez volt az e l s ő és l e g k e d v e s e b b párizsi reggelim. A chouquettes-t P á r i z s b a n fehér c u k o r s z e m c s é k k e l , ú g y n e v e z e t t sucre perlével szórják m e g . H a s o n l ó hatást é r h e t ü n k el a p o r c u k o r átszitálásával. Ezt a receptet a francia k o n y h a e g y i k bibliájából v e t t e m át, m e l y n e k c í m e : Lenótre: Faites votre pátisserie ( F l a m m a r i o n , 1975).

1/2 csésze teljes tej 1/2 csésze víz 8 evőkanál (1 csomag) sólan vaj, felkockázva 1 és 1/4 teáskanál kristálycukor 3/4 teáskanál durva szemű tengeri só (vagy 1 csapott teáskanál finomított

tengeri só)

1 csésze liszt 4 tojás (összesen kb. 250 g) 3 evőkanál porcukor, plusz még egy kevés a díszítéshez Melegítsük elő a sütőt 220 °C-ra. Egy vastag falú lábasban, alacsony hőfokon, keverjük össze a tejet, a vizet, a vajat, a cukrot és a sót. Amint forrni kezd, húzzuk le a tűzről, és állandó keverés mellett adjuk hozzá a lisztet, amíg a tészta csomómentes nem lesz, és el nem válik a lábas oldalától. Úgy fog kinézni, mint egy darab marcipán. Gyorsan adjunk hozzá 2 tojást, és keverjük el. Gyorsan adjuk hozzá a maradék 2 tojást is, és keverjük simára. Sűrű, ragacsos tésztát kapunk. Hűtőben akár egy teljes napig is eláll. 51

ELIZABETH

BARD

Béleljünk ki sütőpapírral két nagy tepsit. Két teáskanál segítségével formázzunk halmokat a tésztából, nem túl közel egymáshoz. Kb. 24 darab lesz belőle. (Ha van hely a fagyasztóban, akkor ezen a ponton akár le is fagyaszthatjuk a tésztahalmokat. Egyszerűbb, mint egyben lefagyasztani és felolvasztani a masszát.) Adagonként süssük meg a fánkokat. Mielőtt a sütőbe tennénk, szórjuk meg vastagon a halmocskákat porcukorral. Ha frissen sütjük: 12 percig süssük 220 °C-on. Ezután vegyük lejjebb a hőfokot 200 °C-ra, és süssük még 10-12 percig úgy, hogy a sütő ajtaját résnyire kitámasztjuk (én fakanalat szoktam használni). Ha közvetlenül a hűtőből vesszük elő: 15 perc 220 °C-on, majd 10-12 perc 200 °C-on, résnyire kitámasztott ajtónál. Ha fagyottan tesszük sütőbe: 17 perc 220 °C-on, majd 12 perc 200 °C-on, résnyire kitámasztott ajtónál. Első alkalommal érdemes figyelni a fánkokat, hiszen minden sütő más és más. Akár ki is vehetünk egyet, hogy megkóstoljuk (én mindig ezt teszem). Akkor jó, ha egészen feljön, és kicsit megpirul. Nem baj, ha a cukor karamellizálódik a tetején vagy az alján. Együk melegen, vagy tegyük rácsra, és hagyjuk hűlni. Edesszájúak tálalás előtt szórják meg még egy adag porcukorral. M e n n y i s é g : Kb. 24 darab lesz belőle

PAPRIKÁS C S I R K E R A G U Poulet Basquaise

M i u t á n bejártuk a Bastille m e l l e t t i b o l h a p i a c o t , v a g y a Szajna-parton elsét á l t u n k az új n e m z e t i k ö n y v t á r i g , G w e n d a l l a l g y a k r a n t é r t ü n k be a C h e z

52

EBÉD

PÁRIZSBAN

G l a d i n e s - b a , a kertvárosi j e l l e g ű La Buttes aux C a i l l e s e g y i k d i á k k o c s májába. H o r g a n y z o t t pultjával, és e g y s z e r ű , piros-fehér k o c k á s abrosszal leterített asztalaival a C h e z G l a d i n e s i g a z á n h a n g u l a t o s , a m o l y a n „szeresd felebarátodat" típusú hely. H a t a l m a s adag, csirkemájjal és sült s z a l o n n á v a l dúsított salátákat s z o l g á l n a k fel itt, továbbá paprikás csirkeragut, a m i Span y o l o r s z á g baszk régiójának specialitása. A titkos ö s s z e t e v ő a piment d'Espelette, a f ü s t ö s őrölt paprika. Ez adja az étel p i k á n s , d e n e m z a v a r ó c s í p ő s s é g é t . E l s ő s o r b a n s p e c i á l i s é l e l m i s z e r e k e t árusító b o l t o k b a n v a g y a z i n t e r n e t e n j u t h a t u n k h o z z á . K r é m f o r m á j á b a n is kapható; de én j o b b a n k e d v e l e m az ő r l e m é n y t . O m l e t t r e és hússzeletre is szórható, sőt, az utóbbi é v e k b e n c s o k o l á d é s d e s s z e r t e k h e z is adják. C h i l i s trüffel - n y a m i !

1 kisebb, darabolt csirke (1-1,5 kg) durva szemű tengeri só 2 teáskanál piment 3 evőkanál

d'Espelette

olívaolaj

225 g kockára vágott lardons fumés vagy kockázott pancetta 4 közepes fej szeletelt hagyma 3

gerezd félbevágott fokhagyma

2 közepes, szeletelt, piros húsú paprika 2 közepes, szeletelt, sárga húsú paprika 800 gégész paradicsomkonzerv a

levével együtt

1 babérlevél, néhány szál kakukkfű (elhagyható) A legnagyobb serpenyőnkben vagy sütőlábasunkban pirítsuk meg a csirke egyik oldalát, majd szórjuk meg tengeri sóval és 1 teáskanál piment d'Espelette-tel. Fordítsuk meg, majd ízesítsük sóval és még egy teáskanál piment d'Espelette-tel. Vegyük ki a csirkét az edényből, és tegyük félre. Ugyanebben a serpenyőben hevítsük fel az olívaolajat, adjuk hozzá a lardons-t, és pirítsuk 3 percig. Tegyük hozzá a hagymát 53

ELIZABETH

BARD

és a fokhagymát, és pirítsuk további 10-15 percig. Adjuk hozzá a paprikákat, és időnként megkeverve pirítsuk 20 percig. Tegyük bele a kézzel szétnyomott paradicsomot a levével együtt. Forraljuk fel, és tegyük vissza a csirkét a serpenyőbe a babérlevéllel meg a kakukkfűvel együtt. Fedjük le, vegyük lejjebb a lángot, és pároljuk 30-40 percig. Félidőben fordítsuk meg a csirkét. Én ugyanazt a köretet adom a raguhoz, mint a Chez Gladines: karikára vágott, piros héjú krumplit, amit előzőleg olívaolajban megforgatok, és sütőben, mérsékelt lángon aranybarnára sütök. Mennyiség: 4 személyre

54

4

FEJEZET

A születésnap

R

osszul vagyok a kocsiban, szabályosan bezöldülök a hányin-

gertől. Ezután elképzelhetik, milyen gyomorgörccsel vágtam

neki az ötórás autóútnak, hogy találkozzam Gwendal Bretagneban élő szüleivel és negyven legközelebbi, legkedvesebb barátjá-

val - meg egy póréhagymával. Gwendallal egy évig éltünk a mi kis Párizs-London buborékunkban. Kapcsolatunk varázslatos, ám képlékeny jellegéből fakadóan - nem beszélve a szánalmas franciatudásomról - kerültük a társas összejöveteleket. Gwendal azonban május elején ünnepelte a 30. születésnapját, és megkért, hogy kísérjem el. Halálra rémültem, de győzött a kíváncsiság. Jól tetten érhető közönyöm ellenére lassan kezdtünk elmerülni a mély vízben. Még nem adtam határozott választ Gwendal kolbászos vallomására, de érett a dolog, mint körte a fán. Gwendal nem siettetett; nem először és nem is utoljára, jobban eligazodott rajtam, mint én magamon, és kész volt várni rám. Kezdtünk feloldódni abban a kellemes csöndben, ami olyan emberek között szokott kialakulni, akik jobban ismerik egymást, mint képzelnék. A legtöbb 55

ELIZABETH

BARD

napom azzal ért véget, hogy a telefonkagylóra tapadva hallgattam Gwendal szuszogását. Tudni akartam, mi történne, ha kijjebb merészkednénk hétvégi világunkból. Mivel lelkiismeretes típus vagyok, ráadásul halálra tudom aggódni magam, elhatároztam, hogy teljesen felkészülten érkezem a partira. Előkotortam a főiskolai franciakönyvemet (jaj, miért pont Skóciát választottam külföldi tanulmányutam színhelyéül?), és elkértem Gwendaltól a vendéglistát. Megjegyeztem, hogy Catherine biológus, Bastien pedig mindig a legújabb divat szerint öltözködik. Megcsillagoztam azokat, akiket Gwendal Kanadából ismert - náluk talán átválthatok angolra. Aztán faggatni kezdtem Gwendalt, mit illik kérdezni, miután bemutattak valakinek. Mire ő vállat vont, elgondolkodott, aztán újból megvonta a vállát. Ezek után nyilvánvaló volt, hogy egy franciánál nem elég az egyszerű: „És mivel is foglalkozol?" Amikor megérkeztünk Saint-Malóba, már javában készült a családi ebéd. A ház egy újonnan kialakított füves területen állt, tíz percre a tengertől. Olyan hangulatot árasztott, mint egy egész évben használható nyaraló: fehér járólap, tágas amerikai konyha, a hátsó kertre nyíló ajtókkal. Világos fa csigalépcső vezetett fel a hálószobákhoz. A bejáratnál Gwendal apja, Yanig fogadott minket. Lehajolt hozzám, és két puszit nyomott az arcomra. Világéletében tengerész volt, a saját kezével építette a hajóját. Hosszú tagjaival, vizenyős kék szemével és őszülő szakállával úgy festett, mint aki örömét leli abban, hogy egész éjjel éberen figyelje a széljárást. Ugyanolyan égimeszelő volt, mint az apám - még a szögletes mozgása, a járása is őt idézte. Ahogy az apámnál is lenni szokott, alig bírtam lépést tartani vele. Gwendal anyja már a konyhában szorgoskodott. Amilyen magasra nőtt Yanig, olyan apró termetű volt Nicole. Fekete ruhát viselt, és hosszú szőke hajfonat kanyargott le a hátán. Említet56

i

EBÉD

PÁRIZSBAN

tem már, hogy pszichoanalitikus? Kicsit sem aggasztó a dolog. A szemüvegét meg a finom homlokráncait leszámítva akár tizenhat éves is lehetett volna. Affif és Annick, Gwendal keresztszülei (már amennyire egy ateista hippipár az lehet), korábban érkeztek, hogy segítsenek a főzésben. Annick franciát tanít külföldieknek. A kedvemért igyekezett nagyon tisztán artikulálni. Affif algériai festő, lefegyverző mosollyal. Alighogy letelepedtem az ebédlőasztalhoz, a kezembe nyomott egy kiskést meg egy póréhagymát. Én azelőtt csak otthon, a szupermarketben láttam póréhagymát, egy „levescsomag" nevezetű műanyag dobozban - amely néhány szál sárgarépából, egy darabka póréhagymából, pár szál fehérrépából, petrezselyemből és egy szárított babérlevélből állt. Azoknak készült, akik túl lusták ahhoz, hogy maguk hámozzák meg a zöldséget a levesükhöz. Ez a póré azonban olyan hosszú volt, mint egy krikettütő; az egyik végén rakoncátlan zöld szalagok lengedeztek, a másikon szúrós szőke bajuszszálak. Nem tudtam százszázalékos biztonsággal megállapítani, melyik az eleje. Vajon a fehér vagy a zöld részét kell eldobni? A levelek közé sárdarabok szorultak. Ne is foglalkozzak vele? Mereven bámultam az abroszt, miközben géppuskaropogásként pattogtak a fülemben a francia szavak. Diplomás ember vagyok, úgyhogy tudom, hogyan lehet a tudományosság látszatát kelteni: először a zöld részeket nyestem le; a vastagabb külső levelek fonnyadtnak tűntek - érdemes az élettelen részekkel kezdeni. Aztán megpróbáltam középen átvágni a pórét, de az úgy hajlott le, mint egy haldokló tulipán, úgyhogy belenyugodtam, hogy csak rétegenként tudok haladni. Affif a szeme sarkából figyelte a műveletet. - Pas sous plastique, celui-lá. - Ez nem celofán alatt nőtt, kacsintott rám. Mintegy végszóra, az egész szoba jóízű nevetésben tört ki. 57

ELIZABETH

BARD

Affif kivett egy póréhagymát a kupacból, jó erősen megmarkolta a bajuszánál (ó, te jó Isten, azok a gyökerei, te idióta!), beleszúrt a tönk fehér közepébe, és egy mozdulattal felhasította, egészen a zöld végekig. Majd merőleges vágást ejtett, és úgy tartotta fel a pórét, mint egy p o m p o m l á n y a pomponját. A piszok a belső rétegekre tapadt, és édes hagymaillat terjengett a levegőben. Az első lecke végeztével Affif felmarkolt egy nagy csomó póréhagymát, és úgy nyújtotta át nekem, mintha virágcsokor lenne. Kezdett felengedni bennem a feszültség. Bevettek a brancsba. Mintha a póréhagyma végének megtalálása nem lett volna éppen elég jelentős kulináris felfedezés egy délutánra, következett a majonéz. A rengeteg póréhagyma a posírozott tőkehal kísérőjeként szolgált - a házi majonézzel együtt. Nem nagy dicsőség, de utálom a majonézt. Már a fehér gumiszerű zselé illata is elég ahhoz, hogy elvegye egy ötéves kislány kedvét, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy ez a ragacs milyen nyálkás réteget tud vonni a tonhal köré, és milyen vizenyőssé tudja tenni az eredetileg tökéletes állagú paradicsomot. Gyerekkoromban pikkeltem a szendvicsekre; semmit sem voltam hajlandó megenni, amit két szelet kenyér közé tuszkoltak, így jó húsz éven át sikerült elkerülnöm ezt a trutyit. Most azonban aggódtam; az udvariasság csapdájában vergődtem. Nicole nagy csipet tengeri sót, egy kanálka dijoni mustárt és egy tojássárgáját tett egy kis műanyag edény aljára, majd bekapcsolta az elektromos habverőt, és vékony sugárban olajat csorgatott a masszához. - Les femmes. - Nők, motyogta Yanig az orra alatt. Kiderült, hogy ő kézzel szokta kikeverni a majonézt. Lassan, mintegy varázsütésre, a nyálkás vinaigrette-szerűség krémes sárga felhővé duzzadt. Ilyen a francia alkímia - gyanús, de ígéretes. 58

EBÉD

PÁRIZSBAN

Amikor leültünk ebédelni, igyekeztem beleolvadni a háttérbe. Szórakozottan hallgattam a beszélgetést, és örültem, hogy (egykeként életemben először) nem én vagyok a figyelem középpontjában. De amikor a villámért nyúltam, az volt az érzésem, hogy mindenki engem néz. Nicole összetört egy darabka tőkehalat a villájával, és elkeverte egy kis majonézzel. Követtem a példáját. Az eredmény maga volt a katarzis. A majonéz selymes volt, de nem tocsogott a zsírban, önmagában jellegtelennek hatott, ugyanakkor minden ízt kiemelt. Úgy éreztem magam, mint Mózes, aki évekig bolyongott a kulináris pusztában, és most végre hazatalált. Sikerült magam mögött hagynom Hellmann's országát. .-iá.' MA MÁR SZERETEM az összejöveteleket. De ez nem mindig volt így. A személyes varázs, mint kiderült, nagyrészt tanult készség - olyan, mint összeütni egy finom majonézt. Mivel, egyetlen gyerek lévén, jórészt felnőttek között nőttem fel, tizenhárom éves koromig fogalmam sem volt, hogyan kell beszélni a korombeli gyerekekkel. Az a fajta félénk, ám gőgösnek ható kislány voltam, aki annyira érzékeny, hogy a kisebb, kegyetlenebb lányok (akik feltehetően az idősebb fiútestvéreik árnyékában nőttek fel) minden további nélkül kicsúfolják ugrókötelezés közben. Az egykék hírhedten gyatra önérvényesítők. Nincs rutinjuk a törtetésben. Társasági emberré alakulásom hirtelen, már-már misztikus folyamat volt. Épphogy túl voltam azokon a nyolcadikos élményeken, amelyek Judy Blume regényeinek gerincét alkotják: legyen elég annyi, hogy ha létezik is gyötrelmesebb megaláztatás annál, hogy Dave Ware felfedezte az első tamponomat matekórán, egyet sem tudtam volna mondani - egészen a délutáni softball-edzésig, amikor is, miközben ütéshez készülődtem (azt 59

ELIZABETH

BARD

azért hozzátenném, hogy nem vagyok egy Josephine DiMaggio), Dave meg a fiúk teli torokból skandálni kezdték: - HAJRÁ, SUPER PLUS! HAJRÁ, SUPER PLUS! A nyári tábor kész rémálom volt a számomra - A legyek ura piskóta az én élményeimhez képest. Könyörögtem anyámnak, hadd menjek inkább nyári iskolába. Csak az iskolában éreztem biztonságban magam. Miközben 130 kilométer per órás sebességgel repesztettünk a kis, dísztárcsák nélküli Nissanunkban az előkelő massachusettsi bentlakásos iskola felé, anyám lelkesítő beszédet tartott. - Ez egy új élet kezdete - mondta, azon a feltűnően vidám hangján, amit olyankor szokott magára erőltetni, amikor valami tagadhatatlan, nyilvánvaló, ám teljességgel haszontalan megállapítást tett. - Gyerünk! - hajtotta le a visszapillantó tükröt, hogy lássa a mosolyomat. - Mondd utánam! - Szia, a nevem Elizabeth. Szia! A nevem Elizabeth. Szia! A nevem Elizabeth. - És ez így ment három órán át, egészen Mass Pike-ig. Legszívesebben feltéptem volna az ajtót, hogy a kerekek alá vessem magam. Amikor megérkeztünk a Northfield Mount Hermon School fákkal szegélyezett bejáratához, azonnal önmagamra ismertem a görög stílusú oszlopokban meg a fehér zsindelyes viktoriánus házakban. Ebben az iskolában töltöttem életem egyik legboldogabb időszakát, és - hála egy ösztöndíjprogramnak és Lynn néninek - nemcsak egyetlen nyarat töltöttem itt, hanem három teljes iskolaévet. A zenei szárnyban volt a regisztráció. Miközben arra vártunk, hogy a sor közelebb kerüljön a szóróanyagokkal és ezüst kávéscsészékkel megrakott asztalhoz, anyám kiugrott a mosdóba. Tudtam, hogy most vagy soha. Úgyhogy nagy levegőt vettem, és a mögöttem álló lányhoz fordultam. Magas volt, pisze orrú és sötét hajú. - Szia, a nevem Elizabeth. 60

EBÉD

PÁRIZSBAN

Az univerzum kibillent az egyensúlyából. A nap zsinóron lógott a fejem fölött. - Szia, Catherine vagyok. Akkor se lepődtem volna meg jobban, ha ott helyben, a fakó perzsaszőnyegen idézem elő az atomhasadást. Úgy éreztem, m i n i m u m Nobel-díjat érdemlek, emléktáblát, plakettet. A módszer bevált. És hirtelen - szinte egy szempillantás alatt - mindenkivel megtaláltam a hangot. Mennyivel lehet nehezebb egy francia összejövetel? Bonjour, je m'appelle Elizabeth. Szia, a nevem Elizabeth. Elronthatatlan. Mivel a vendégek késő délután érkeztek, elég időm volt begyakorolni a megszokott üdvözlés egy árnyaltabb változatát: Bonsoir, enchantée de vous rencontrer. Jó estét, örülök, hogy találkoztunk. De amint kimondtam, rájöttem, talán még korán van a bonsoirhoz, és az az érzésem támadt, hogy az enchantée csak a Belügyminisztérium koktélpartijain használatos. Puszi vagy kézfogás? A legtöbben a két puszira szavaztak, hiába nyújtogattam a kezem. Amitől aztán olyan kínosan összekuszálódott fejünk-lábunk, mintha egy izgalmas Twister-játszma közben lennénk. Én, régi szokás szerint csak annyit szerettem volna mondani: „örülök, hogy találkoztunk", de Gwendal kereken megmondta, hogy a plaisir szó nyílt szexuális töltettel bír. Már nem is örültem annyira ezeknek az embereknek. Gwendal barátai zömmel Párizsból érkeztek. Voltak, akik a közeli szállodákban szálltak meg, mások a hátsó kertben kempingeztek. Mindenki barátságos volt, de kissé... tartózkodó. Senki sem érdeklődött irántam, és senki, még azok sem, akikről tudtam, hogy beszélnek angolul, sem erőltette meg magát ebből a szempontból. Miközben minden tudásomat latba vetve próbáltam összeügyeskedni egy-egy francia mondatot, úgy éreztem magam, mint Harry Houdini, amint fejjel lefelé lóg egy üvegtartályban, és némán tátog a vízfalon keresztül, miközben kis bubo61

ELIZABETH

BARD

rékok távoznak az orrából. Minden homályosnak tűnt. Csak félig-meddig csillogtathattam meg a humoromat, az intelligenciámat, a személyes varázsomat - mint aki csak félig van jelen. Amikor már teljesen kimerítettem korlátozott francia szókincsemet, továbbindultam a következő vendéghez. Az Egyesült Államokban teljesen elfogadott, hogy egy összejövetelen odalépjek egy idegenhez, és beszélgetést kezdeményezzek. Ez volt az első hiba. A francia összejöveteleken nincsenek idegenek, mindenki ismeri egymást. Utólag bekapcsolódni egy beszélgetésbe kicsit olyan, mint a közepén kezdeni a Copperfield Dávidot. Lemaradsz a meghatározó évekről. Az Egyesült Államokban az előre gyártott kérdések segítségével - mint például „Ön mivel foglalkozik?"; vagy „Ön melyik iskolába járt?" - viszonylag egyszerűen el tudjuk helyezni az embereket a társadalmi ranglétrán. Feltételezzük, hogy a kapott válaszból kiderül, mire igazán büszke az illető, és természetesen az is - és ez mindennél fontosabb az amerikaiak számára -, mennyit keres. A francia beszélgetésindító formulák sokkal illedelmesebbek. A munkát unalmas témának tartják, a pénz szóba sem jöhet, a politika is csak később (és kizárólag hasonló gondolkodású társaságokban). A nyaralás viszont tuti befutó - nem túlzás azt állítani, hogy a franciák éppen vagy nyaralni mennek, vagy nyaralásból térnek haza, vagy a nyaralásukat tervezgetik. De Franciaországban a társadalmi hovatartozás legelfogadottabb fokmérője az ember kultúrához való viszonya. íme egy példa: - Mit gondol az új Dávid Lynchről? Az új Dávid Lynch: a) egy egerekről szóló képregény b) egy leszbikusokról szóló film c) egy vécépapírmárka. 62

EBÉD

PÁRIZSBAN

A véleményünk (vagy annak hiánya) mindent elárul rólunk. A végén kiderült, hogy láttam az új Dávid Lynchet. Megfájdult tőle a fejem, de nem volt elég fejlett a szókincsem, hogy elmagyarázzam, miért. Hála Istennek, rengeteg volt a mosogatnivaló. Tíz órára már sajgott az állkapcsom a sok mosolyogástól, így hát a mosogató biztos menedékébe vonultam. Nicole már ott volt. Ez az egész a gyerekkoromra vezethető vissza. Én voltam az a gyerek, aki mindig a táborvezető közelében maradt; ha feszengek, ösztönösen a legidősebb jelenlévőhöz menekülök. A mosogatás végül zseniális ötletnek bizonyult. Kiderült, hogy így legalább szorgalmas, céltudatos nő látszatát kelthetem, kedvemre hallgathatok, ám ugyanakkor hatalmas piros pontot is szerezhetek Gwendal anyjánál. Nicole és én csendes harmóniában öblítettünk és törölgettünk, közben pedig szégyenlősen odaodabiccentettünk egymásnak. Vacsora után Gwendal apja helyet csinált a nappali közepén. Nemrég hagyta abba a hajóépítést, és most agyagozni tanult; a garázs mellett volt a műhelye meg a kemencéje. Meglepően tehetségesnek bizonyult, különösen a mázak terén, amelyeket alighanem ugyanolyan precízséggel méricskélt és kevert ki, mint ahogy annak idején a navigációs térképeket böngészte. Yanig fogta a hatalmas marokkói sárgaréz lemezt, amit a család dohányzóasztalként használt, és apró csomagocskákat helyezett el rajta, amelyekből egy-egy fémkampó állt ki. Majd Gwendal a középiskolai szerelme, Nathalie kezébe nyomott egy rögtönzött horgászbotot, és mindenki megpróbált kihalászni magának egy díjat. A selyempapírból készült csomagok miniatűr vázákat rejtettek, amelyeket Yanig kifejezetten erre az alkalomra készített. Néztem, amint Gwendal is szerencsét próbál: úgy lendítette át a botot a válla fölött, mint egy kisgyerek, útban a tengerpart felé. Könnyű volt megállapítani, milyen lehetett kiskorában, gyors

63

ELIZABETH

BARD

mozgású, bohókás mosolyú gyerek, aki mindig teljes erőbedobással állt a feladatokhoz. Egy hasas fekete vázát sikerült kihalásznia, amit kék foltok díszítettek; az enyém rózsaszín-szürke, hosszú nyakú, széles fenekű darab volt. H m m . Miután mindenki kigyönyörködte magát a nyereményében, Gwendal egy nagy deszkalapot vonszolt elő a garázsból, elegáns cipőt húzott, és szteppelni kezdett. Bizony. A nappali kellős közepén. Tudtam, hogy szteppelni tanul - a régi amerikai filmek hatása; bármi jöhetett, amiben kardoztak, vagy frakkot és cilindert viseltek. Úgy döntöttem, a kulturális érzékenység érdekében felfüggesztem a kárörvendést. Úgy tűnt, Gwendal remekül szórakozik, és amúgy is már számtalan alkalommal bizonyította, hogy heteroszexuális. Mi, többiek éjfél körül kezdtünk táncolni. Hálás voltam a sorsnak, hogy végre olyan tevékenységben vehetek részt, ami nem követeli meg az igeragozást. Hajnali három órakor még javában folyt a mulatozás, amikor valaki betette az Alexandrie, Alexandra című számot a lejátszóba. Hirtelen az egész társaság valami különös diszkótáncba kezdett: nagy kört alkotva hujjogtak és énekeltek. Úgy álltam ott, a falhoz lapulva, mint egy antropológus, aki egy bivaly ördögűzési ceremóniáját figyeli. így nézhetnek ki a hülye amerikaiak, amikor a Y.M.C.A.-re tombolnak. A tömeg hajnali négy körül kezdett ritkulni. Egész este alig láttam Gwendalt; végig a régi barátaival volt elfoglalva. Mielőtt lefeküdtünk, még feltöröltük a padlót a nappaliban. Hullafáradt voltam. Az agyam eltompult a bortól meg a hosszadalmas szinkrontolmácsolástól. Tényleg ezt akarom? Össze tudok barátkozni ezekkel az emberekkel? Vajon ez a furcsa élet, ez a nyelv, amit csak törve beszélek, valóban az enyém? Mintha egy hatalmas hegy lábánál álltam volna: felnéztem, és megpróbáltam eldönteni, készen állok-e a hosszú, kemény mászásra. 64

EBÉD

PÁRIZSBAN

- Szabad egy táncra? - vont magához Gwendal, és felhangosította Chet Bakert. A francia szavak, amelyekkel az este folyamán hadakoztam, kiszivárogtak a fejemből, és tócsába gyűltek a lábamnál. Let'sget lost, lost in each other's arms Let'sget lost, let them send out alarms Pár hét múlva Gwendal felhívta a szüleit. Nicole csak úgy mellékesen megemlítette vékonyka, mégis határozott hangján, hogy beiratkozott egy angol tanfolyamra. Egy anya mindent tud.

65

ELIZABETH

BARD

Receptek tavaszi összejövetelekre SIMONÉ M A M A TABULÉJA G w e n d a l n a g y m a m á j a , S i m o n é M a r o k k ó b a n n ő t t fel, é s bár m á r közel ö t v e n éve élt Franciaországban, a receptjei

(és a v i s s z a e m l é k e z é s e i )

a m e l e g e b b tájakat idézték. Ez a recept n e m bulgurral, h a n e m k u s z k u s s z a l készül, a m i É s z a k - A f r i k á b ó l s z á r m a z i k . K ö n n y e d e b b állagú, és az íze is édesebb. Bátran próbálják ki a g r é p f r ú t l e v e t - életet lehel az ételbe.

2 csésze közepes szemnagyságú kuszkusz 2 csésze apróra vágott, sima levelű petrezselyem 1 evőkanál apróra vágott mentalevél 4 kimagozott, apróra vágott paradicsom 1 kimagozott, apróra vágott uborka 1/2 csésze arany mazsola 3/4 csésze olívaolaj 2/3 csésze frissen facsart rózsaszín grépfrútlé (kb. 1/3 csésze frissen facsart citromlé (kb.

1,5 grépfrútból)

1,5 citromból)

1/4 teáskanál durva szemű tengeri só 1/2 teáskanál őrölt kömény frissen őrölt fekete bors ízlés szerint 1/2 grépfrút leve,

amit közvetlenül a tálalás előtt facsarunk ki

(elhagyható) Tegyük a kuszkuszt egy nagy tálba, és adjunk hozzá egy csésze forrásban lévő vizet. Keverjük el, és hagyjuk megdagadni. Közben aprítsuk fel a fűszernövényeket és a zöldségeket. Egy kis tálban öntsük le a mazsolát forró vízzel, és hagyjuk állni. 66

EBÉD

PÁ R I Z S B A N

Habverővel keverjük össze az olívaolajat, a grépfrút meg a citrom levét és a sót. Amikor a kuszkusz kihűlt egy kicsit, lazítsuk fel egy villával, majd szitáljuk át a kezünkkel, hogy a szemek szétváljanak. Adjuk hozzá a fűszernövényeket, a paradicsomot, az uborkát, a mazsolát és az öntetet, majd lazán keverjük össze. Ízesítsük köménnyel és fekete borssal, majd még egyszer keverjük át. Akkor a legfinomabb, ha néhány órára hűtőbe tesszük, hogy az ízek összeérjenek. Én jó savanyúan szeretem a nyári salátákat, ezért tálalás előtt még belenyomom egy fél grépfrút levét. Mennyiség: 6 - 8 személyre

POSÍROZOTT T Ő K E H A L PÓRÉHAGYMÁVAL ÉS HÁZI MAJONÉZZEL Cabillaud Poché aux Poireaux et Mayonnaise Maison

Ez az az étel, a m i megtérített. A hal n e m is l e h e t n e e g y s z e r ű b b ; a póréh a g y m a p e d i g csak é p p e n a n n y i r a é d e s , a m e n n y i r e kell. T e g y ü n k e g y k a n á l n y i s e l y m e s m a j o n é z t a tányér szélére, és m i n d e n falatot f o r g a s s u n k meg benne.

A

posírozott

tőkehalhoz

1

csokor garni,

azaz friss fűszernövények (petrezselyem,

korian-

der, babér, kakukkfű, kapor) vegyesen, csokorba kötve vagy szálakra szedve néhány szem fekete bors durva szemű tengeri só 1,5 kg tőkehalfilé (legalább 5 cm vastag) citromgerezdek 67

E L .I Z A B E T H

A

BARD

sült póréhagymához

12 kisebb póréhagyma,

minél karcsúbbak, annál jobb

3 evőkanál olívaolaj durva szemű tengeri só A

házi majonézhez

A siker kulcsa az, hogy a táltól a tojásig minden szobahőmérsékletű legyen. 1 tojássárgája (szigorúan friss, lehetőleg bio - ne feledjük, nyersen fogjuk

enni)

1/4 teáskanál durva szemű tengeri só 1 evőkanál dijoni mustár 1/2 csésze sáfrány-, napraforgó-, mogyoró- vagy egyéb semleges ízű növényi olaj A

tőkehal elkészítése

Egy serpenyőt, ami elég nagy ahhoz, hogy az összes halfilé kényelmesen elférjen benne, félig töltsünk meg hideg vízzel, és adjuk hozzá a fűszernövényeket, a borsot és annyi sót, hogy kellemes íze legyen. Forraljuk fel. Vegyük lejjebb a lángot, adjuk hozzá a halat, és addig pároljuk (gyöngyöző vízben), amíg a húsa kemény nem lesz (kb. 8 percet számoljunk centiméterenként). Dobjuk ki a fűszernövényeket. Vegyük ki a halat egy lyukas kanállal, és helyezzük tálra. Szervírozzuk melegen vagy szobahőmérsékleten, citromgerezdekkel. A póréhagyma

elkészítése:

Vágjuk le a gyökérszálakat és a kemény sötétzöld leveleket (húsleveshez még felhasználható). Csak a fehér szárat hagyjuk meg, egy kis halványzöld résszel a tetején. Pár centiméterrel a teteje alatt kezdve vágjuk végig középen, aztán fordítsuk el derékszögben, 68

EBÉD

PÁ R I Z S B A N

és ismét vágjuk el. Az ujjainkkal húzzuk szét a belső rétegeket, és alaposan mossuk ki. Egy hagymaillatú, tollporolóra emlékeztető izét fogunk kapni, szilárd fogantyúval és vékony cafrangokkal. Béleljünk ki alufóliával egy nagy tepsit, és rendezzük el a póréhagymákat egy rétegben. Locsoljuk meg olívaolajjal, és jól dörzsöljük körbe a pórékat, hogy mindenütt bevonja őket a zsiradék. Süssük 200 °C-on 30 percig, amíg a póréhagymák megpuhulnak, és könnyedén át tudjuk szúrni őket egy villával. Szórjuk meg tengeri sóval. Tálaljuk melegen vagy szobahőmérsékleten a hal mellé. Mennyiség: 6 személyre

A

majonéz elkészítése

Keverjük el a tojássárgáját a mustárral és a sóval egy kis keverőtálban. Elektromos habverővel verjük a masszát, közben cseppenként adagoljuk hozzá az olajat. Amikor a keverék sűrűsödni kezd és összeáll, folyamatosan csorgassuk bele az olajat. Egy-két perc alatt elkészül a levegős majonéz. Velem még sosem fordult elő, de állítólag vannak napok, amikor a majonéz egyszerűen nem akar összeállni. Olyan mendemondákat is hallani, hogy menstruáció idején tilos majonézt készíteni - de lehet, hogy ezt csak az apósom találta ki. Fontos, hogy eleinte cseppenként adagoljuk az olajat, nehogy elázzon az emulzió. M e n n y i s é g : kb. fél c s é s z é n y i lesz belőle.

Terhes nők és tojásallergiások ne fogyasszák!

69

EL.I Z A B E T H

BARD

ÉDESKÖMÉNY-SALÁTA CITROMMAL, OLÍVAOLAJJAL ÉS GRÁNÁTALMÁVAL Saladé de Fenouil

A G w e n d a l születésnapja utáni reggelen k ö z ö s e n v é g i g j á r t u k a régi sétautat, a m e l y Bretagne part m e n t i szikláit öleli körbe. G w e n d a l apja kitépett pár szál vad é d e s k ö m é n y t , m e g d ö r z s ö l t e a leveleket az ujjai k ö z ö t t , és az o r r o m h o z tartotta. A f ö l d e s m e d v e c u k o r i l l a t az e g y i k l e g t i s z t á b b e m l é k e m Franciaországról. A z é d e s k ö m é n y e g y i k e a z o n kevés z ö l d s é g e k n e k , a m e lyek P á r i z s b a n is e g é s z é v b e n kaphatóak, ú g y h o g y a m e l e g e b b h ó n a p o k ban h a l h o z s z o k t a m felszolgálni, a m i k o r p e d i g h i d e g e b b r e fordul a z idő, sült csirke m e l l é k í n á l o m .

2

közepes

édesköménygumó

1/2 citrom leve kiváló minőségű extra szűz olívaolaj vagy szarvasgombaolaj durva szemű tengeri só aprított kapor, ízlés szerint frissen őrölt fekete bors egy

maréknyi gránátalmamag

(elhagyható)

Szeleteljük fel hajszálvékonyra az édesköményt. Rendezzük el vékony rétegben egy tálon, nyomjuk rá egy fél citrom levét, és locsoljuk meg olívaolajjal. Szórjuk meg tengeri sóval, kaporral és egy tekerésnyi fekete borssal. Ősszel, amikor a gránátalma megjelenik a piacon, jó maréknyi rubinvörös magot is teszek a tetejére. Mennyiség: 6 személyre

70

5.

FEJEZET

Varázspor

H

ol a fenében van Csingiling, amikor szükség van rá? Aki olvasta a Pán Pétert, igazolhatja, hogy a kislányok nem

tudnak maguktól repülni. Segítségre van szükségük és mágiára. Én idáig elég szerencsés voltam ezen a téren. Ez persze nem azt jelenti, hogy nyulakat húzok ki a cilinderemből, vagy pénzdarabokat varázsolok elő a fülem mögül, de a családom és a barátaim úgy ismernek, mint aki a legnagyobb nehézséggel is könnyedén megbirkózik. Egyesek ezt nevezik mojónak, a nagyanyám pedig úgy emlegeti: beshert. Fordíthatjuk magabiztosságnak, személyes varázsnak, de akár vakszerencsének is. Vagy „varázspornak", ahogy anyám szokta mondani. Eddig azt hittem, bőven van belőle. De most elfogyott. Gwendallal New Yorkban töltöttük a karácsonyt. Lynn néninél szálltunk meg Manhattanben. A hó teljesen belepte a várost, és minden hangot elnyelő fehér lepelbe burkolta az utcákat. Hogy felkészüljünk a közelgő viharra, elindultunk, hogy feltöltsük a készleteinket egy jó palacsinta hozzávalóival, illetve a Zenevonat és a Beszéljünk Éváról! dvd-változatával. Még kapóra is jött a havazás, mert három egymástól távol töltött hónap után nem 71

E L .I Z A B E T H

BARD

sok városnézésre jutott időnk a szex mellett. De ha Gwendal nincs velem, akkor is a takaró alá bújva töltöm az ünnepet. Az ötéves tervem rendesen elakadt. Az internetes céghez fűződő reményeim szertefoszlottak; a diplomamunkámat sikerült befejeznem, de a témavezetőm visszadobta a doktori disszertációm témáját. Minden londoni munkához, amit megpályáztam, munkavállalási engedélyt kértek. Kezdtem kifogyni az ötletekből, a pénzről nem is beszélve. Október közepén hazatértem New Yorkba, és tanácsadóként helyezkedtem el abban a múzeumban, ahol még frissdiplomásként dolgoztam az egyetem után. Amikor visszakerültem a neoncsövekkel megvilágított alagsori irodába, ahol annak idején gyakornokként fénymásoltam az iratokat, úgy éreztem, visszafelé halad az életem. Az egyetlen előrelépést a kapcsolatunk jelentette. Gwendal élete határozottan pozitív fordulatot vett. Miután megszerezte a doktori címet, sikerült elszakadnia a mérnöki munkától és közelebb kerülnie a filmek világához: egy párizsi mozifilm-archívumban helyezkedett el, ahol a gyűjtemény digitalizálását végezte. Hónapokig szóba sem került, hogy esetleg Párizsba költözhetnék. Gondolni sem mertem erre a vakmerő lépésre - se iskola, se munka; annyit sem tudtam, hogyan hoznám el a ruháimat a tisztítóból. Semmi más, csak a szerelem. A gondolatot még én is őrültségnek tartottam. De annál, hogy Párizsba költözzek, csak egy képtelenebb dolgot tudtam elképzelni: hogy New Yorkban maradjak. Szinte magam előtt láttam a családom és a barátaim önelégült arcát, szinte hallottam a húszévnyi „ártatlan" duruzsolást lezáró gőgös reakcióikat:

Elizabeth,

a

csodabogár,

Elizabeth,

a

beképzelt.

Elizabeth, aki mindig a fellegekben jár, és ki sem dugja az orrát a könyvekből. Elizabeth,

aki magániskolába járt,

hozatta a báli ruháit és összeállt egy franciával. 72

aki Angliából

EBÉD

PÁ R I Z S B A N

Most jó nagyot koppant. És még egy rendes állása sincs. Legszívesebben befogtam volna a fülem és toporzékolni kezdek, mint egy négyéves gyerek. Nyilvánvaló volt, ha visszajönnék New Yorkba, azzal elismerném a vereségemet. Az ismerőseim megdicsőülnének, én pedig pocsékul érezném magam. Varázsporra volt szükségem. Hogy az arcukba hajíthassam, aztán kereket oldjak. Magasan a város utcái fölött Gwendal bosszantóan jó érzékkel egyszerűsítette le a dolgokat. Én tudom, mit akarok. De mit akarsz te? Lépjünk már tovább! Igaz, ami igaz: mielőtt eljöttem Londonból, írtam egy-két cikket néhány művészeti folyóiratnak, és bár az internetes cég buboréka szétpattant, a szépen csengő „online szerkesztő" titulust azért nyugodt szívvel feltüntethettem az önéletrajzomban. - írni bárhol tudsz - mondta Gwendal, amikor közelebb hajoltam hozzá. így a jó, gondoltam magamban. Pont így. De hiába oldódott föl bennem a feszültség, már az ellenérveket fogalmazgattam magamban. Most mit mondjak Gwendalnak? Hogy szeretem, de nem része a tervnek? Hogy lassan harmincéves leszek - jó, még csak huszonnyolc, de akkor is -, és ideje a számvetésnek? Fel kell rajzolnom egy láthatatlan táblázatot: az egyik oszlopba kerülnek a meggyes Martinik meg a kis fekete ruhák, a másikba pedig azok a célok, amelyeket már rég meg kellett volna valósítanom. Amikor Gwendal vállába f ú r t a m az arcomat, nem érdekelt sem a jövő, sem a múlt. Nem érdekelt, melyik dédelgetett álmomat nem fogom megvalósítani, vagy kinek okozok csalódást. Elképesztő, hogy csupa rossz indokból is milyen jó döntéseket lehet hozni.

AMIKOR A KISASSZONY a pult mögött meglátta a méretes bőröndömet, elmosolyodott. 73

EL.I Z A B E T H

BARD

- Vakáció? - kérdezte. - Külföldi tanulmányút? - Elköltözöm - válaszoltam, mire a kisasszony szája körül fura grimaszba rándultak az izmok. - Bátor dolog - felelte, és bőségesen ellátott poggyászcímkével, arra az esetre, ha mégis haza akarnék jönni, de elfelejteném a címet. A repülőtéri váróteremben a mostohaapám, Paul, száz dollár készpénzt nyomott a kezembe. - Hátha szükséged lesz rá - mondta. Elképzeltem magam, amint lélekszakadva futok az erdőben, szögesdrótok alatt bújok át, kutyák lihegnek a sarkamban, és meg kell vesztegetnem a határőröket, hogy első osztályú jegyet kapjak a Eurostarra. A pénz természetesen arra szolgált, hogy adott esetben amerikaiságot vehessek rajta - ez a három kiló chips pénzügyi megfelelője.

AMIKOR FELSZÁLLTUNK, rádöbbentem, hogy idegesen markolom az ülésem karfáját. Nem t u d n á m megmondani, mitől is féltem pontosan. Féltem, hogy ez az utolsó esélyem arra, hogy átlagon felüli életet élhessek. Féltem, hogy letértem a biztonságos ösvényről, és el fogok tévedni. Mint egy spanyol felfedező, akinek a térképén egyszer csak vége szakad a kontinenseknek, a tengereket pedig sárkányok és szárnyas szörnyszülöttek jelzik, féltem, hogy a világ végére érve lezuhanok a nagy semmibe.

Az ISMERT DALHOZ híven, április elején érkeztem meg Párizsba. A bejáratnál bepötyögtem a kódot, és már hallottam is a kék ajtó jellegzetes kattanását. Az én ajtóm, nekem kattan. A bőrönd74

EBÉD

PÁ R I Z S B A N

jeim szélesebbek voltak, mint a csigalépcső, de azért sikerült felvonszolnom őket a második emeletre. Gwendal már előzőleg csináltatott nekem egy kulcsot, és amikor kinyitottam az ajtót, a lakásban makulátlan tisztaság uralkodott. Az asztalon rózsák, a mennyezetről pedig zsinórra fűzött sárga cetlik lógtak alá. Úgy röpködtek a huzatban, mint holmi élénksárga madarak. Minden kártyára rá volt írva, mit fogunk csinálni azon a bizonyos helyen - volt, amelyik egészen ártatlan volt, de a legtöbb nem. A hifi fölött ez állt: Itt fogunk táncolni. A kanapé mellett ez: Itt fogod elterelni a figyelmemet, miközben olvasok. A zuhanykabinban... A hűtőajtón is találtam egyet; mágnessel volt fölerősítve, mint egy kínai gyorsétterem szórólapja: Amour, baisers, tendresse - livraison 24h/24 - 7)17. Szerelem, csókok és gyengédség - kiszállítás a nap 24 órájában, a hét minden napján. Az én hűtőszekrényem, az új életem. - Isten hozott itthon, mon amour. - Hiába volt meggyőződésem, hogy csupán légvárat építgetek, ebben a pillanatban úgy éreztem, Gwendal a világot helyezi a lábam elé. Az univerzumom egyszerre tágult ki és szűkült össze. Gwendal kétszobás Tádzs Mahalt épített nekem. - Már a gázműveknél is bejelentettelek. Milyen

figyelmes!

- Bízz bennem. Franciaországban, ha nem fizetsz gázszámlát, nem is létezel.

MIKOR GWENDAL hétfő reggel munkába indult, egyedül maradtam. Feküdtem az ágyban, a plafont bámultam, és az újdonságnak számító hétköznapi hangokat hallgattam. Az udvarról televízió duruzsolása szűrődött be: magas hangok és egy ismerős főcímzene. Beletelt kis időbe, mire kapcsoltam - a Beverly Hills 90210 ismétlése francia szinkronnal. Életemben először nem volt semmi dolgom, nem volt hová mennem. Az egyetlen fix progra75

E L .I Z A B E T H

BARD

mom keddenként és csütörtökönként reggel nyolc és délután egy óra között volt: bevásárlás a helyi piacon. A legközelebbi szabadtéri piac a Boulevard de Belleville-en működött, az észak-afrikai és az ázsiai negyed találkozásánál. Ez az egyik legolcsóbb piac Párizsban, és bár hiányzik belőle a Boulevard de Raspail vagy a Rue Mouffetard fonott kosaras varázsa, a termékek frissek, a hangulat pedig élénk. Az a benyomásom támadt, hogy délelőtt tízkor már késésben vagyok. Amint végigmentem a Rue du Faubourg-du-Temple-on, egyértelmű volt, hogy a szomszédok már órák óta fönt vannak. Áruszállító teherautók torlaszolták el a macskaköves utcát, fehér köpenyes hentesek válogattak a fél marhák között, amelyek hatalmas fülbevalókként himbálództak a kampókon. Egy afrikai nő, aki a hátán cipelte a kisbabáját, csipkés fehérneművel teli kosárban turkált az egyik üzlet előtt. A járdán sorakozó műanyag asztaloknál észak-afrikai férfiak kávéztak, cigarettáztak, és nézték a foci-összefoglalót. Három babakocsis nő egy gyógynövénybolt előtt pletykált, ahol ginzengteát, gombolyagba tekert rizstésztát és kalózdévédét is lehetett kapni. Minden harmadik bolt úgynevezett bazar volt, bejáratuknál pasztellszínű szennyestartó kosarak, kukták és fényesen csillogó alumínium szemeteskukák pötytyözték a járdát. Az afrikai csemegeüzlet előtt hatalmas sor állt: futball-labda méretű jamgyökereket és kis piros chilipaprikákat árultak itt. Bevándorló American Express hitelkártyával a zsebében, de akkor is. Amikor elértem a kereszteződéshez, elém tárult a cigánytanyaszerű Boulevard de Belleville: a fehér vászonsátrak és gyümölcsrekeszek végtelen hosszú sora. A standok között csak úgy hömpölygött a tömeg, az árusok pedig hangos kiáltozással próbálták magukra vonni a vevők figyelmét. Alighogy bekanyarodtam az utcába, egy férfi egy szem epret nyomott az orrom elé. 76

EBÉD

PÁ R I Z S B A N

- Mademoiselle, goűte, goűte! - (kóstolja meg, kóstolja meg), kiáltotta, és megpróbálta elkapni a tekintetem. Én nem ezt a franciát tanultam az iskolában. Ez a francia hangos volt és gyors, tele az arab nyelvre jellemző kattogással. - Qa va, princesse? nyújtott felém a férfi egy szelet sárgadinnyét, majd gyorsan szétfejtett egy borsóhüvelyt. Tudtam, hogy nevetséges ez a felhajtás, de miután két évet húztam le Angliában, jólesett hallani ezt a simogató hangot, jólesett mosolyogva lesütni a szememet, még akkor is, ha a fickó csupán paradicsomot próbált rám sózni. A következő standon olajbogyóval - ráncos fekete, fényes zöld és mályvaszínű szemekkel - és apró savanyított citromokkal, amelyek úgy buktak föl a felszínre, mint megannyi gumikacsa - teli hordók sorakoztak. A tarka kartondobozok fűszereket rejtettek: paprikát, fahéjrudakat és egy csomó graines de paradis névre hallgató izét - paradicsommagot. A köménymagra hasonlított, de amikor a férfi az orrom alá tartotta a fémkanalat, enyhe borsszagot éreztem. Vettem belőle egy adagot, abból a megfontolásból, hogy egy csipetnyi paradicsom bizonyára nem rontja el az ételt. A következő stand mögött idősebb férfi ácsorgott, arcán fehér borosták meredeztek, és még ezen a meleg napon is kalapba, sálba, télikabátba volt bugyolálva. Szinte teljesen elveszett a halmokban álló zöldfűszerek, a friss petrezselyem-, koriander- és mentacsokrok mögött, amelyek olyan sűrű, rendezett sorokban álltak, mint egy kerti sövény. Egy kupacnyi sárgarépa következett, bokros zöld levelekkel. A retket csokorba kötve árulták, akár a rózsát. Észrevettem valamit a póréhagymák mellett, ami úgy festett, mintha dr. Frankenstein laboratóriumából csórták volna el: rücskös gyökérféleség volt; gödrös széleivel és apró, kacskaringós szárával az emberi agyra hasonlított. Céleri. Az embernek inkább lett volna kedve felboncolni, mint megenni. Vettem egyet, csak hogy megnézzem, mit rejt a belseje.

77

EL.I Z A B E T H

BARD

A jelek szerint valami esemény volt készülőben. Egy kék-fehér csikós napellenző alatt egymás hegyén-hátán tolongtak vásárlók. Megérkeztem a halashoz. Ahogy közelebb értem, mélyen beszívtam a finom tengeri levegőt (a jó halasnál sosincs büdös). Odafurakodtam a jéggel megpakolt hatalmas pult csücskéhez. Víz csöpögött a cipőmre. A pult mögött álló nagy, vörös kezű, rövidre nyírt hajú férfi úgy vetette át a vállán a kötényét, mint egy tógát. Öblös hangon szólítgatta le a vásárlókat, és közben egy szardíniakupacba dugdosta a kezét. Ránéztem a halakra, és azok visszanéztek rám. Egy egész halom üveges szemű, csillogó bőrű makréla meg pisztráng. Az egyik nagyon csúnya volt: hájas és szürke; és mintha fogakat láttam volna vörösen tátogó szájában. Aztán ott voltak a kagylók, az egész polipok, a hosszú, csíkszerű tintahalak - olyan vastagok, mint egy habszivacs cipőtalpbetét. Szögletes, rántott vagy kartondobozba csomagolt árunak nyomát sem lehetett felfedezni. Fogadok, hogy ezek a vásárlók soha életükben nem láttak még halrudat. A jelek szerint túl közel álltam az asztalhoz, hogy egyszerű nézőnek tartsanak. A lapátkezű férfi egyre türelmetlenebb lett. Egy nő áthúzta a lábujjamon a bevásárlókocsiját. Rámutattam a makrélára, és így szóltam: - Deux, s'il vous piait -, azzal átnyújtottam a férfinak egy húszeuróst. Amaz rám nézett, és azt mondta: - Ha idősebb és csúnyább lenne, most nagyon morcos lennék -, és 17 eurónyi fémpénzt számolt le a tenyerembe. - Merci - vettem el tőle a kék nejlonzacskót. És

ott

maradtam

az

American

Express

hitelkártyával,

a 17 eurónyi fémpénzzel, egy csokor retekkel, Frankenstein agyával meg két makrélával.

AMIKOR HAZAÉRTEM, kivettem az egyik makrélát a zacskóból. Sima és szivárványos bőrét mindkét oldalon szabályos mintá78

EBÉD

PÁ R I Z S B A N

zatba rendeződött fekete foltok díszítették. Szép retikül lenne belőle, gondoltam magamban. Ebben a pillanatban a hal kicsúszott a kezemből, és a mosogatóban landolt. Majd adok én neked! Megragadtam őkelmét, és egy tányérra tettem. Tudtam, hogy komoly dolgok várnak rám. Mocskos, erőszakos dolgok. Láttam Gwendalt halat pucolni. Ejtőernyősöket is láttam már, de ez korántsem jelenti azt, hogy követni t u d n á m a példájukat. Számba vettem az ismereteimet - 18. századi könyvkötészet, viktoriánus fotózás, reneszánsz festészet. Ez a képesség speciel hiányzott a gondosan összeállított önéletrajzomból. A halacska továbbra is engem nézett. Fensőbbséges tekintettel. Most megfogtalak, üzente a pillantása. Elkényeztetett New York-i királykisasszony vagy. Fogalmad sincs, hogyan csinálj belőlem vacsorát. Franciául beszélt, ezért nem mernék rá megesküdni, de azt hiszem, ezek voltak az utolsó szavai: Varázspor a tököm! Fogtam a kést, és belenyomtam a hegyét a hal hasába. Itt elbizonytalanodtam, és valami fennkölt dologra próbáltam gondolni, hogy oldjam a közelgő cselekmény brutalitását. Vajon Jane Austen szokott halat pucolni? A kés recsegett, mint egy akadozó cipzár. Általánosan

elismert

igazság...

Valami puha és sürü került a kezem ügyébe; olyan volt, mint egy vérrög. ...hogy a legényembernek, ha vagyonos... Kivettem az aprócska szívet és májat. ...okvetlenül

kell feleség.

Az utolsó hártyadarabot is kirángattam. Bélsár csöpögött a kezemről. Mondjátok meg Csingilingnek, hogy fogjon egy pipát, és kapja be. A kezdeti vérengzést követően a többi már gyerekjáték volt: fehérbor, hagyma és egy sistergő serpenyő. Karcsú és veszélyes 79

E L .I Z A B E T H

BARD

teremtménynek éreztem magam, a vadon gyermekének. A hal kitűnő volt, bár fogalmam sincs, hogy a bor vagy az adrenalin miatt. - Qa va? - ölelte át Gwendal a derekamat, amikor elöblítettem az edényt a csap alatt. Imád a konyhában letámadni, amikor mindkét kezem foglalt. -

va - feleltem nyomatékosan. Minden oké. Fesikoltottam,

amikor Gwendal a nyakamba mélyesztette a fogait. - Jó volt a vacsora.

Az elkövetkező hetekben törzsvásárló lettem a piacon: hetykén járkáltam a standok között, és a földre dobáltam a dinnyehéjat. A halas már várt rám. Kiválasztottam a makréláimat, két egyforma méretű, síkos, de nem túl nyálkás darabot, majd beletöröltem a kezem a sátorrúdra kötözött köténybe. A férfi szemében elismerés csillant, amikor átnyújtottam neki a három-négy érmét. - Vous avez un copain? - Van barátja? - markolta meg a kék nejlonzacskó végét. - Oui - válaszoltam halvány mosollyal. - És dolgozik a barátja hétfőn? Mert én nem. Egyenesen a makréla szemébe néztem. Egy bajkeverő bőven elég egyszerre.

80

EBÉD

PÁ R I Z S B A N

Piacnapi vacsora M A K R É L A HAGYMÁVAL ÉS F E H É R B O R R A L Maquereaux au Vin Blanc

A makréla tökéletes h é t k ö z n a p i étel, m e r t n e m i g a z á n illenek h o z z á a rafinált m e g o l d á s o k .

1 közepes,

vékonyra szeletelt hagyma

5 szem fekete bors (vagy egy tekerésnyi színes bors) néhány szál petrezselyem 2 konyhakész makréla (kb. 170 g-osak) száraz fehérbor (kb. 2/3 csészényi) durva szemű tengeri só Melegítsük elő a grillsütőt. Szórjuk bele a hagymát, a borsot meg a petrezselymet egy alacsony falú tepsibe. Fektessük rá a halat, és adjunk hozzá annyi fehérbort, hogy kb. félujjnyi réteget képezzen a tepsi alján. Bőségesen szórjuk meg tengeri sóval. Grillezzük 5 percig. Óvatosan fordítsuk meg a halat, és süssük további 5 percig. Ha nagyobb halat használunk, számoljunk rá még két percet. Tálaláskor halmozzuk rá a hagymát, és locsoljuk meg néhány kanál szósszal. Mennyiség: 2 személyre

81

EL.I Z A B E T H

BARD

Pár szót az egész halról: Az amerikaiak nincsenek nagyon hozzászokva ahhoz,

hogy a halak visszanézzenek rájuk.

a szupermarketekben

nehéz egész halhoz jutni.

Ráadásul

Azt tanácsolom

önöknek, hogy legyenek kreatívak. Ha nincs halpiac vagy halüzlet a közelben, keressenek egy ázsiai szupermarketet, ahol nagy a választék, és sokszor külön tartályban úszkálnak az élő halak. Sok előnye van annak, ha egészben készítjük el a halat. Nem olyan törékeny, mint a filé, a bőr pedig megvédi a húst a kiszáradástól, így a grillezés is egyszerűbb. Az egész hal nagyon jól mutat a tányéron; azt az érzetet kelti, hogy valami különleges finomságot eszünk. Az egész halnál ugyanúgy kell eljárni, mint a filénél: akkor van készen, ha a hús egészen a gerincig átlátszatlan és lemezes.

ZELLERES K R U M P L I P Ü R É Pürée de Céleri

í m e , az új k e d v e n c k r u m p l i p ü r é n k . Bár a z e l l e r g u m ó l e g i n k á b b Frankenstein agyát juttatja e s z ü n k b e , ez az e g y i k l e g s i k e r e s e b b párizsi felfedezés e m . E n y h e zellerillatának é s fehérrépára h a s o n l í t ó á l l a g á n a k k ö s z ö n h e t ő e n ez a püré s i m a vajas ízével a francia, a l a c s o n y s z é n h i d r á t t a r t a l m á n a k k ö s z ö n h e t ő e n p e d i g az a m e r i k a i í z l é s n e k is t ö k é l e t e s e n megfelel.

1 kg (4 közepes) megmosott, 2 cm-es kockákra vágott krumpli 1,1-1,3 kg (1 nagy vagy 2 kicsi) meghámozott, 2 cm-es kockákra vágott

zellergumó

2-3 evőkanál vaj só és bors ízlés szerint Töltsünk meg egy fazekat hideg, enyhén sós vízzel. Tegyük bele a krumplit, és forraljuk fel. Adjuk hozzá a zellergumót, és forral52

EBÉD

PÁ R I Z S B A N

juk tovább, amíg meg nem puhul (20-30 perc). Szűrjük le. Tegyük vissza a zellert és a krumplit a fazékba, és takaréklángon törjük össze mindkettőt. (A hő elősegíti, hogy a maradék nedvesség is elpárologjon a zellerből.) Az a jó, ha a keverék darabos marad. Ez egy rusztikus püré, úgyhogy fölösleges cirkuszolni a csomók miatt. ízlés szerint adjunk hozzá vajat, sót és borsot. Tálaljuk melegen, vagy simítsuk el hőálló tálban, dobjunk rá vajforgácsokat, és toljuk be pár percre a forró sütőbe. Mennyiség: 6 személyre

Változat: Tálalás előtt keverjünk bele apróra vágott kaprot, turbolyát vagy egy maréknyi frissen reszelt parmezán vagy Gruyére sajtot.

JOGHURTTORTA Gáteau au Yaourt

Ha hét k ö z b e n készítek desszertet, a n n a k kettős célja v a n - legyen v a l a m i finom n a s s o l n i v a l ó n k lefekvés előtt, de maradjon belőle m á s n a p reggelire vagy u z s o n n á r a is. A joghurttorta tökéletesen megfelel e z e k n e k a követelm é n y e k n e k ; p u h a , szaftos és n e m túl édes. Ez az első torta, amit G w e n d a l m e g t a n u l t elkészíteni. A francia gyerekek az üres joghurtospohárral szokták k i m é r n i a többi hozzávalót. Ezt a változatot, a m e l y a leginkább megfelel az amerikai ízlésnek, a bloggerből s z a k á c s k ö n y v í r ó v á avanzsált c s o d á l a t o s Clotilde Dusoulier-től v e t t e m át. Ha a többi í n y c s i k l a n d ó receptjére is kíváncsiak, olvassák el a könyvét: Chocolate & Zucchini (Broadway Books, 2007).

1 pohár natúr joghurt (teljes tejből, ha lehet!) 1 csésze cukor 83

EL.I Z A B E T H

BARD

egy nagy csipet tengeri só 1 teáskanál

vaníliakivonat

1/3 csésze növényi olaj 2 nagy tojás 1 és 2/3 csésze liszt 1,5 teáskanál sütőpor 1

teáskanál szódabikarbóna

1 citrom reszelt héja 450 g lecsöpögtetett, felnegyedelt sárgabarackbefőtt Melegítsük elő a sütőt 175 °C-ra. Vékonyan olajozzunk ki egy 25 cm átmérőjű kerek tortaformát, majd béleljük ki sütőpapírral. Közepes méretű keverőtálban keverjük habosra a joghurtot, a cukrot, a sót és a vaníliát. Állandó keverés mellett vékony sugárban csorgassuk hozzá az olajat. Egyenként adjuk hozzá a tojásokat, és jól keverjük el. Vegyítsük el a lisztet a sütőporral meg a szódabikarbónával; adjuk hozzá a joghurtos keverékhez, és könnyedén forgassuk össze. Keverjük hozzá a reszelt citrom héjat is. Öntsük a masszát a tortaformába, és rakjuk ki a tetejét a felaprított sárgabarackkal. A középső rácsra téve süssük 45 percig, amíg aranybarna lesz, és kissé megemelkedik. A közepébe szúrt fogpiszkálón nem maradhat tészta. A sütőpapírnál fogva emeljük át a tortát egy rácsra, és hagyjuk hűlni. Tálaljuk langyosan vagy szobahőmérsékleten. Minél tovább áll a torta, annál szaftosabb lesz, így még másnap is nagyon finom. Egyszerűen fedjük le a teljesen kihűlt tortát alufóliával; légmentesen záródó dobozban vagy nejlonzacskóban elázik. M e n n y i s é g : 2 5 c m - e s torta lesz b e l ő l e

84

EBÉD

PÁ R I Z S B A N

Szezonális tipp: A joghurttorta olyan, mint az üres vászon. Nyugodtan

kísérletezgethetünk

hatunk friss

vele.

Kajszibarack

helyett próbálkoz-

málnával vagy barna cukorral elkevert körtedara-

bokkal. Ha honvágyam van, cukros morzsát teszek a tetejére.

85

6.

FEJEZET

Szókincsbővítés

P

róbálom elmélyíteni a franciatudásomat. Nyugtalanító érzés olyan lakásban élni, ahol semmit sem tudok megnevezni.

Az ismerős tárgyak egzotikus idegenekké váltak. Főzés, ágyazás

vagy pakolás közben gyorsan tesztelem a szókincsemet: casserole (lábas), évier (mosogató), poussiére (por). A „párna" az őrületbe kerget. Franciául oreiller - de sehogy sem tudom megjegyezni. Nem néz ki párnának, nem hangzik párnának - nincs benne semmi párnaszerű. Továbbra is a garatomban próbálom pergetni az „r"-et, és akkor a néma magánhangzókról még nem is beszéltem, amelyek a tapétába olvadva várják, hogy táncra kérjem őket. Vajon meg t u d n á m szokni, hogy párna nélkül aludjak? A rádió lett a legjobb barátom. Folyton a Francé Infót hallgatom: ez az állomás negyedóránként ismétli ugyanazokat a híreket. Amit elsőre nem értek meg, azt másodszorra vagy harmadszorra biztosan elkapom. Kínosan ügyelek rá, hogy délután kettő és kettő óra húsz között mindig otthon legyek. Ekkor adják a 2000 ans d'histoire című műsort. Minden nap más-más téma van terítéken - a piramisok vagy a szendvics kétezer éves 87

E L .I Z A B E T H

BARD

története. Természetesen mindig van valaki, aki könyvet is írt az adott témáról. Az interjút régi filmekből vett dalok és klipek tagolják. Charlton Heston francia szinkronhangja szexisebb, mint az eredeti. A hús-vér emberekkel való beszélgetés szempontjából két fő csoportra osztottuk a dolgokat Gwendallal: „Chez la Marquise" és „Pas Chez la Marquise". A „Chez la Marquise" azokat az udvarias formulákat takarja, amelyeket akkor mondanánk, ha az angol királynő meghívna minket ebédre: Je vous en prie (Szépen kérem). Tout le plaisir est pour moi (Részemről a megtiszteltetés). A

„Pas

Chez

la

Marquise"

csoportba

tartoznak

azok

a dolgok, amelyeket Gwendal akkor szokott mondani, amikor leejt egy nyers tojást a szőnyegre vagy becsípi a lábujját: Putaindebordeldemerde. Először a környéken szoktam kipróbálni a bicebóca mondataimat. Intek a pizzéria kirakatában álló olasznak, és tátogva bonjourt köszönök neki az üvegen keresztül. Széles mozdulattal a tisztítós kezébe pottyantom az aprót, és azt kiáltom: Voilá! A Rue Saint-Mauron van egy zöldségesstand, amelynek egy kedves szenegáli férfi a tulajdonosa. Az egyik unokatestvére New Yorkban él (ki gondolta volna?). Szinte naponta járok hozzá friss mentáért, málnáért vagy egy-egy szelet halváért, édes szezámmagpasztáért, amit kilóra árulnak. - Bonjour, je prends desframboises, s'il vous piait. Valójában csak azért járok hozzá, hogy köszönhessek neki. Még a nevét sem tudom, de ettől még ő az első barátom Párizsban. Az egyetlen ember Gwendalon és anyámon kívül, aki tudja, élek-e vagy halok. Miközben én azzal küszködöm, hogy összerakjam a szavakat, amelyek egyszer majd lehetővé teszik a számomra, hogy ne úgy vegyek málnát, mint egy mentálisan sérült rozmár, Gwendal az 88

EBÉD

PÁRIZSBAN

angoitudását csiszolgatja. Bár gyakran tart cirkalmas tudományos előadásokat különféle nemzetközi konferenciákon, a hétköznapi angol szókincsét a spagetti-westernekből, Fred Astaire filmjeiből és a korai Beatles-dalszövegekből szedegette össze. Egyik este, mialatt én vacsorát főztem, Gwendal úgy döntött, hogy kitakarítja a fürdőszobát. Amint egyik kezében egy flakon tisztítószerrel, a másikban egy szivaccsal kitrappolt a konyhába, csak ennyit mondott: - Tisztán koszos volt a fürdőszoba -, és úgy támaszkodott az ajtófélfának, mint John Wayne, amikor a kocsma tornácáról fürkészi a tájat. Olyan, mintha egy kisgyerekkel élnék együtt; kénytelen vagyok moderálni magam. Amíg valaki papagáj módjára el nem kezdett utánozni, észre se vettem, milyen hülyén beszélek angolul. A szókincsem az ötvenes évekből származó szleng kifejezések és a kedvenc 19. századi regényeimből kiragadott szavak kusza halmaza. Miért mondjam azt, hogy „vicces", amikor ott van helyette a „végtelenül mulatságos"? Éppen a Kaliforniában élő Amandával beszélgetek telefonon; egy régi ismerősünkről pletykálkodunk. - Nem tudom, milyennek képzelte a pasit, de az az alak azt hiszi magáról, hogy ő fingta a passzátszelet. - Ő fingta a passzátszelet - szólalt meg Gwendal aznap este. - Én is mondhatom ezt? - Nem, hacsak nem akarod, hogy szétrúgjam a segged.

MOST, HOGY ÁLLANDÓ párizsi lakos lettem, szinte rituálévá nőtte ki magát az a szokásom, hogy szombat reggel korán lemenjek a pékségbe. Gwendal, mint a legtöbb férfi, azon az alapon választotta ki a kedvenc boulangerie-jét, hogy melyik esik a legközelebb az ágyához. Aztán kiderült, hogy száz lépésre, az ellenkező irányH9

E L .I Z A B E T H

BARD

ban egy sokkal jobb boulangerie üzemel. Az a fajta boulangerie, amiről sokan csak álmodnak: hatalmas kirakatában takaros sorokba

rendezett citromtorták és csokoládés eklerfánkok,

a konyha ajtaja pedig mindig nyitva áll, hogy már a sarokról érezni lehessen a pains aux chocolats illatát. És szerintem itt készül a tökéletes croissant. Csak most költözött oda, mondják erre önök. Honnan tudja? Franciaországban az a legszebb, hogy egy szempillantás alatt sznobbá válunk. Nem nehéz fülig beleszeretni a péksüteményekbe. Ami a croissant-t illeti, két fő irányzat létezik. Vannak, akik a briósszerű változatra esküsznek, ami aranybarna, kissé rugalmas, állagra pedig tojásszerű. Én nem tartozom közéjük. Én a leveles tésztából készült croissant-t szeretem, amely olyan finom és törékeny külső réteggel rendelkezik, hogy az ember már az első harapásnál összemorzsázza magát. Ha széthúzzuk, lazának kell lennie, hogy a levegő megmaradjon a vajastészta-rétegek között. Ha pedig letépünk belőle egy darabot, és a kávénkba mártjuk, kicsit megszívja magát, és csak utána törik el. Több morzsával jár, de szerintem bőven megéri az a kis rendetlenség. A chouquettes már a múlté. A péksütemények ilyen ingataggá teszik az embert. Egy

boulangerie-be

betérni

kezdetben

nem

leányálom.

Nagyon észnél kell lennem, amikor rendelek. Először is ott van a nemek kérdése; minden francia főnévnek saját neme van: lehet hímnemű vagy nőnemű. Szerintem az én croissant-om nő, hiszen olyan puha és törékeny, mint egy Bronté-hősnő. De az Académie Fran