Drew Karpyshyn - Mass Effect - 3. Megtorlás

Drew Karpyshyn MASS EFFECT Megtorlás A New York Times bestseller-szerzőjétől, a Mass Effect: Felismerés – Felemelkedés írójának tollából a BioWare díjnyertes játéka által inspirált regény. Első kiadás 2011 Fordította: Tuza Veronika és Molnár Máté Szerkesztő: Bayer Tibor Szöveggondozás: Bajer Katalin

Kiadja: Tuan Kiadó Felelős kiadó: Bayer Tibor és Mórocz Tibor ISBN 978-963-9940-26-0

Mass Effect – Megtorlás kitalált történet. A nevek, karakterek, helyek és a történet a szerző képzeletének szüleményei. Minden valóságos eseménnyel, hellyel vagy személlyel történő egyezés a véletlen műve. Minden jog fenntartva. Utánnyomás, továbbá bármiféle optikai, akusztikai és elektronikus feljegyzés, tárolás és közreadás még részleteiben is csak a kiadó írásos beleegyezésével lehetséges.

2

MEGTORLÁS Drew Karpyshyn

3

Feleségemnek, Jennifernek. Köszönöm, hogy mindig mellettem álltái Lehetővé tetted számomra, hogy kövessem az álmaimat... és megoszthassam őket valakivel.

4

Köszönetnyilvánítás Még egyszer szeretném kifejezni a hálámat a BioWare munkatársainak, akik a Mass Effecten olyan keményen dolgoztak. Fáradhatatlan munkájuk és határtalan odaadásuk nélkül a Mass Effect nem született volna meg. Továbbá szeretnék köszönetét mondani mindazon rajongóknak, akik szenvedélyesen szeretik azt, amit mi alkottunk. A Ti támogatásosok nélkül mindez nem létezhetne.

5

PROLÓGUS

A Titokzatos Ember az íróasztala mögött ülve figyelte az irodája teljes falát elfoglaló kilátóernyőt. A bázisaként szolgáló névtelen űrállomás egy M osztályú vörös óriás körül keringett. A vöröses fényben tündöklő csillag kitöltötte a vetített kép alsó harmadát, ennek ellenére erős fénye nem homályosította el teljesen a közeli csillagokat. A csillag hatmilliárd évnyi életének utolsó stádiumában járt. Létezésének utolsó mozzanataként magába omlik majd, és létre hoz egy feketelyukat, amely el fogja nyelni a teljes rendszert. A bolygókat és holdakat, melyek tanúi voltak születésének felfalja majd annak a sötét, tátongó toroknak az ellenállhatatlan gravitációja, amely a csillag halála után hátra marad. A látvány magába foglalt mindent, amit a Titokzatos Ember a galaxisról gondolt: csodálatos volt, gyönyörű és halálos. Az élet a legvalószínűtlenebb helyeken képes létrehozni a legelképzelhetetlenebb dolgokat pusztán azért, hogy egy kozmikus szempillantás alatt eltüntesse őket. Nem akarta, hogy az emberi fajjal is ez történjen. —Kitekintő ablak kikapcsol. A fal elopálosodott, egyedül hagyva őt a nagy, félhomályos szobában. —Világítás be. A mennyezetbe ágyazott lámpák felragyogtak. A férfi megfordult a székével, a szoba közepén álló

6

holografikus kijelző felé, ahol a bejövő hívásokat szokta fogadni. Aktiválódásakor ez a szerkezet vetítette a szobába a háromdimenziós képét annak a személynek, akivel a Titokzatos Ember beszélt; azt az érzést keltve ezzel, mintha a beszélgető partner is itt lenne a szobában. Természetesen a másik fél is látta őt, ezért volt a holokijelző úgy kialakítva, hogy az ablak felé nézzen. Ha az ablak aktiválva volt, a Titokzatos Ember háta mögött a legvarázslatosabb csillagászati csodák voltak láthatók, attól függően, mi történt éppen abban az időben a csillaggal; erőteljes és merész vizuális megerősítéseként az évek folyamán róla kialakított imázsnak. Szüksége volt egy italra, de nem arra a szintetikus, idegenek által előállított moslékra, amivel a csaposok galaxis-szerte itatták a gyanútlan embereket. Valami valódit, valami tisztát akart. —Buorbont. Tisztán. Néhány másodperc múlva kinyílt egy ajtó a szoba túlsó végén. Asszisztenseinek egyike – egy gyönyörű, magas, barna nő – sétált be rajta egyik kezében egy üres pohárral, a másikban egy üveggel. Sarka hangosan kopogott a márványpadlón, a szűk kis fekete szoknya ellenére is szaporán szedte hosszú lábait. Nem mosolygott és nem szólalt meg, amikor átadta a poharat; a viselkedése szigorúan hivatalos volt. Kitartotta maga elé az üveget, hogy a férfi jóváhagyhassa a választását. Jim Beam Black, hirdette a címke. Tökéletesen főzve Kentuckyban. —Háromujjnyit. — utasította a Titokzatos. Az asszisztens félig töltötte a poharat, majd várakozón tekintett a férfira. Mint mindig, az első korty most is visszarepítette őt fiatal korának egyszerűbb mindennapjaiba. Akkoriban még csak egy átlagos ember volt, tipikus felső középosztálybeli földi lakos.

7

Gazdag, kényelmes, naiv. A nedűt ízlelgetve fájdalmasan hiányolta azokat a boldog időket: mielőtt még megalapította volna a Cerberust; mikor még nem a Titokzatos Ember volt, az emberiség önjelölt védelmezője; mielőtt a Szövetség és a Fellegvár Tanácsában ülő idegen szövetségeseik terroristának kiáltották volna ki őt és a követőit. A Kaszások előtt. Az ismert galaxisban és azon túl létező összes ellenség, minden veszély, mely kitörölheti az emberiséget a létezésből, nem volt mérhető ahhoz a fenyegetéshez, ami a galaxis peremén az üres sötétségben bujkált. A Kaszások hatalmas, élő csillaghajók voltak, kíméletlen gépek, melyek mentesek mindennemű érzelemtől vagy együttérzéstől. Több tízezer éven át – vagy talán még ennél is hosszabb időn keresztül – figyelték az emberi és idegen civilizációk fejlődését; vártak a megfelelő pillanatra, hogy megjelenhessenek és eltöröljék a galaxis területéről a szerves létformákat. Mégis, az általuk jelentett apokaliptikus fenyegetés ellenére, a legtöbb ember szinte semmit sem tudott a Kaszásokról. A Tanács zárolta a Fellegvárt ért Kaszástámadásról készült jelentéseket, titkosították a bizonyítékokat és tagadták az igazságot annak érdekében, hogy megakadályozzák a galaxis teljes egészére kiterjedő pánik kitörését. Természetesen a Szövetség, az idegen gazdák legújabb ölebe tiltakozás nélkül követte őket. A hazugság olyan mélységekbe hatolt, hogy még azok is, akik segítettek elfedni az igazságot meggyőzték magukat arról, hogy a Kaszások létezése nem több egy mítosznál. Folytatták földhözragadt életüket, mert túl gyengék és túl ostobák voltak ahhoz, hogy felismerjék a rájuk leselkedő szörnyű veszélyt. De a Titokzatos Ember annak szentelte az életét, hogy szembenézzen a kellemetlen igazsággal. Mikor a Szövetség hátat fordított a Terminus Rendszerben

8

eltűnő emberi kolóniáknak, a Cerberus lépett a helyébe. Sikerült rávenniük Shepard parancsnokot – a Szövetség legnagyobb hősét -, hogy segítsen nekik kivizsgálni a rejtélyt. Amit Shepard felfedezett, az alapjaiban rengette meg a Titokzatos Ember hitét. Egy apró biccentéssel elbocsátotta az asszisztensét; a nő kimérten bólintott, sarkon fordult és egyedül hagyta a férfit a gondolataival. Egy újabb korty után a Titokzatos Ember a szék karfájára állította a poharat; aztán benyúlt öltönye zakójának belső zsebébe és egy vékony ezüst tárcát húzott elő. Több évnyi gyakorlat hihetetlen kecsességével felpattintotta és kihúzott belőle egy cigarettát, majd a mozdulat befejezéseként visszazárta. A tárca újra eltűnt a zsebében, s mikor előhúzta a kezét, már egy nagy, fekete öngyújtó volt a markában. Hüvelykujja egyetlen mozdulatával tüzet csiholt, gyorsan beletartotta a cigarettát, szippantott egyet és az öngyújtó máris eltűnt a belső zsebben. A Titokzatos Ember mélyen beszívta a cigaretta füstjét. A dohány a földi civilizáció része volt évszázadok óta; a dohányzás rituáléja a világ szinte minden fejlett országában közös szertartásnak számított. így hát nem volt mit csodálkozni azon, hogy ez a mindenütt jelenlévő szokás az űrbe is követte az emberiséget. A dohány különböző fajtái népszerű exportcikké váltak az emberi kolóniákon, ahogy az idegen világokon is. Egyesek még arra is vették a bátorságot, hogy azt állítsák: a salariánok által genetikailag módosított dohánylevelek minősége felülmúlta az emberi produktumokét. A Titokzatos Ember azonban pont úgy választott dohányt, mint whisky-t: csak a hazait. Ez a cigaretta például a dél-amerikai hatalmas dohánytermesztő vidékekről származott, amely egyike volt a Földön megmaradt kisszámú, mezőgazdaságilag életképes régiónak.

9

A huszonkettedik században már nem kellett aggódni a dohányzással járó hagyományos kockázatok miatt; a kémia és az orvostudomány terén elért áttörések segítségével elfelejthették az olyan betegségeket, mint a tüdő- tágulat és a rák. Ám még mindig akadtak olyanok, akik mély gyűlölettel gondoltak erre a mindennapos szokásra. Réges-régen, a huszonegyedik század közepén meghozott szabályok, amelyek tiltották a dohányzást, még mindig érvényben voltak a Föld több nemzetállamának területén.

Sokan úgy tekintettek a cigarettára, mint egy erkölcsileg elfogadhatatlan dologra: az érzéketlen és kizsákmányoló vállalati közöny szimbólumát látták benne, amely a részvényesek nagyobb nyereségének reményében több millió ember halálát okozta. A Titokzatos Ember számára azonban a dohányzás valami egészen mást jelentett. Az íz, mely elöntötte nyelvét és torkát; a csiklandozó érzés, mikor a füst megtöltötte a tüdejét; a melegség, ahogy a nikotin szerteáradt a testében, eltelítették őt a kényelmes és ismerős rutin, valamint a fizikai elégedettség érzésével: az emberi lét két lényeges elemével. A dohányzás rituáléját nem szabad elfeledni... főleg most, hogy az emberi faj fennmaradása került veszélybe. Szívj, amíg van mit. idézett fel magában egy régen elfeledett mondást. Mert egyikünk sem tudja, mit hoz a holnap. A Titokzatos Ember szívott még párat a cigarettájából, mielőtt elnyomta a csikket a szék karfájába épített hamutálban, aztán kortyolt még egyet az italából. Bármilyen komornak is tűnt, nem állt szándékában átadni magát a melankolikus kétségbeesésnek. Az a fajta ember volt, aki szemből közelítette meg a problémákat, és ez az alkalom sem különbözött a többitől. Shepard parancsnok rájött, hogy az emberi telepeseket a

10

Gyűjtök rabolták el, egy a világtól elvonultan élő és a Kaszások akaratának kérdés nélkül behódoló idegen faj. Bár az űr sötétjében rekedtek, a hatalmas csillaghajók még fényévek millióinak távolából is képesek voltak kontrollálni szerencsétlen talpnyalóikat. Gépmestereik parancsait követve a Gyűjtők embereket fogdostak össze és vitték őket magukkal az otthonukba, a galaxis szívébe. Az elraboltakat ott átalakították: transzformálták, mutálták, végül nem maradt belőlük más, mint szerves sár, mindezt azért, hogy üzemanyaggal láthassanak el egy új Kaszást. Shepard – a Cerberus segítségével – véget vetett a Gyűjtők munkájának. Azonban a Titokzatos Ember tudta, hogy a Kaszások nem fogják ilyen könnyen feladni. Az emberiségnek több tudásra kellett szert tennie, hogy fel tudjon készülni a könyörtelen Kaszások visszatérésére. Tanulmányozniuk kellett az erősségeiket és gyengeségeiket, felismerni és kiaknázni a sebezhető pontjaikat. A Cerberusnak sikerült néhány rendkívül fontos technológia leírást megszerezni, melyet a Gyűjtök munkálkodásának maradványai közül mentett ki. Már neki is kezdtek azon létesítmény megépítésének, amely az első vizsgálatokat végzi majd ezen az eddig ismeretlen, idegen technológián. Csupán egy út állt előttük, hogy az általuk keresett tudás birtokába kerüljenek: folytatniuk kellett a Gyűjtők kísérleteit, valódi emberi alanyokon. A Titokzatos Ember jól tudta, mennyire undorító a terve, de az etikát és az erkölcsöt sutba dobta faja fennmaradásának érdekében. A helyett azonban, hogy milliókat rabolnának el, csak pár, gondosan megválogatott alanyt választanak ki. Egy maroknyi áldozat, akiknek az emberi faj túlélése érdekében kell szenvednie. A Gyűjtők által végzett kísérleteket titokban folytatták, Shephardnak nem volt róla tudomása és nem kapott benne

11

szerepet. A Cerberus és az emberiség legnagyobb hőse közt létrejött szövetség gyenge lábakon állt; egyik oldal sem bízott meg teljesen a másikban. Nem volt kizárt, hogy a jövőben újra együtt dolgozzanak, de a Titokzatos Ember ebben a pillanatban csak a saját ügynökeire akart támaszkodni. Halk, magas sípolás jelezte az egyik ilyen megbízható ember bejövő üzenetét. — Ablak bekapcsol. – mondta a székében kiegyenesedve, a holo-kijelző felé fordulva. A fények automatikusan elhalványultak, mikor a mögötte húzódó fal áttetszővé vált. A haldokló nap narancs- sárga izzással töltötte be a szobát. — Fogadás. – motyogta a Titokzatos Ember. A holokijelzőn egy férfi alakja jelent meg A legtöbb emberhez hasonlóan Kai Leng, a Cerberus ügynöke is a globális kultúra gyermeke volt. Kínai öröksége egyértelműen dominált sötét hajában és szemében, de orra és állkapcsa körül szláv származásra utaló jelek is felfedezhetőek voltak. — Megtaláltuk. – jelentette Kai Leng. A Titokzatos Embernek nem kellett megkérdeznie, kiről beszél a férfi. A Cerberus egyik legjobb fejvadászaként Kai Leng majdnem három éve ugyanazt a célpontot kereste. — Hol? — Az Omegán. Kai Leng arcán futó árnyék suhant át, mikor kiejtette a nevet a száján – teljesen önkéntelen, de érthető reakció volt. Az űrállomás képviselt mindet, amit a Cerberus megvetett az idegen kultúrákban: nem ismert törvényt, vad volt és brutális. Kai oldalra fordította a fejét, így láthatóvá vált a nyaka hátulján díszelgő tetoválása: egy saját farkába harapó kígyó. A kör alakú sárkányt, vagy kígyót ábrázoló szimbólumok gyakran az örökkévalóságot jelentették, de a Titokzatos Ember tudta, hogy van egy másik, sokkal komorabb jelentésük is:

12

megsemmisítés. Ami a maga módján szintén öröknek számított. A Cerberus egy évtizeddel ezelőtt talált rá Kai Lengre, egy Szövetségi fogolytáborban. A Titokzatos Ember gondosan tanulmányozta a férfi múltját, mielőtt felvette őt: haditengerész volt az N7 különleges kiképzésével, azért tartóztatták le, mert a szabadsága alatt a Fellegvárban egy kocsmai verekedésben megölt egy krogant. A Szövetség keményen bánt a korábbi főhadnaggyal, példát akartak vele statuálni. Megfosztották rangjától és húsz év katonai börtönre ítélték. A Titokzatos Embernek nem volt kétsége afelől, hogy Kai Leng az idegen fajok képviselőivel szemben konfrontatív. Számára azonban az idegenellenes hajlamok csak jót jelentettek. Ez, plusz a tény, hogy sikerült megölnie egy krogant egy közönséges vajazókéssel, tökéletes alannyá tették őt. A Cerberusnál eltöltött évtized alatt Kai Leng a szervezet egyik legjobb ítéletvégrehajtójává nőtte ki magát, de több volt ö, mint egy könyörtelen gyilkos. Megértette, hogy diszkrétnek kell lennie; tudta, hogyan kell megtervezni és végrehajtani összetett, kényes műveleteket. Most, hogy megtalálta a célpontot, a Titokzatos Ember első gondolata az volt, hogy kiadja a parancsot annak megsemmisítésére, de támadt egy másik ötlete. Még mindig szüksége volt alanyokra a kísérletekhez; miért is ne üthetne két legyet egy csapásra? —Hozd be. Élve. Ne hagyj nyomokat. —Sosem szoktam. – válaszolt Kai Leng. A Titokzatos Ember elégedetten hümmögött. —Kikapcsol. A fejvadász holografikus képe felvillant, majd eltűnt. A férfi hátradőlt a székben; hanyagul meglötykölte a pohara tartalmát, majd felhörpintette az utolsó nagy, kielégítő kortyot. Sokat vártunk erre a pillanatra, Grayson. A hangulata

13

sokkal rózsásabb volt, mint egy perccel ezelőtt. Teszek róla, hogy érdemes legyen várnunk.

14

EGY

Paul Grayson tudta, hogy a Titokzatos Ember nem hagyott fel az utána való kutatással. Majd’ három év telt el azóta, hogy a lánya kedvéért elárulta a Cerberust, de tudta, lehetett volna ez harminc év is, akkor sem feledkeztek volna meg róla. Természetesen nevet változtatott: nem létezett többé Paul Grayson; Paul Johnsonná vált. De az új személy- azonosság megteremtése csak a védelem első lépcsőfoka volt; az iratok nem lettek volna elegendőek ahhoz, hogy a Titokzatos Ember ügynökeit megtévesszék. Az ő ügynökei pedig mindenhol ott voltak. A Cerberus az első pillanattól kezdve embereket küldött a Szövetség által kormányzott kolóniákra. Mostanra szinte nem létezett olyan hely a Tanácsi Űrben, ahol ne találták volna meg őt azonnal. így hát az Omegára menekült. A Titokzatos Embernek még sosem sikerült megvetnie a lábát ezen a hatalmas űrállomáson, amely tulajdonképpen a Terminus Rendszer központja volt. A Cerberus radikális prohumán nézetei mindenki számára világosak voltak, s ez különösen népszerűtlenné tette a neki dolgozókat az idegen fajú hadurak, bandavezérek és zsarnokok között, márpedig az Omegán ezek az alakok uralkodtak. Még ha üldözői sejtették is, hogy Grayson ott bujkál, nem lett volna könnyű megtalálniuk. Volt valami ironikus abban, ahogy Grayson azt, amit a

15

Cerberusnál tanult – kémkedés és hangtalan gyilkosság – milyen jól tudta hasznosítani új élete kialakításakor, mikor zsoldossá vált az Omegán. Arra képezték ki, hogy idegeneket öljön; most egy idegennek dolgozott. —Az időnket vesztegetjük. – morogta Sanak oldalra tolva a mesterlövész puskát. Megrángatta a harci ruházatát, miközben próbált kényelmesebben elhelyezkedni a felhalmozott ládák mögött, ami előle és Grayson elöl is eltakarta a kilátást. Grayson továbbra is a hajó túloldalán lévő rakodórámpára célzott. Tisztában volt azzal, hogy batariai partnere mennyire gondosan odafigyel arra, hogy ne kerüljön vele fizikai kontaktusba, miközben mocorog. —Várunk Liselle jelentésére. – mondta határozottan. A batariai elfordította a fejét, hogy mind a négy szemével a mellette guggoló emberre nézhessen. A felső párral pislantott egyet, de az alsó kettő mozdulatlanul meredt Graysonra. — Mindig csak várni akarsz, ember. – vicsorgott Sanak. — Ez a gyengeség jele. —Ez az intelligencia jele. – vágott vissza Grayson. – Ezért vagyok én a főnök. Sarak csak egy módot ismert a problémák megoldására: fejjel rohanni nekik. Ez néha megnehezítette a munkát. Eredendő emberutálata – és Grayson batariaiakkal szembeni bizalmatlansága – sem volt a segítségükre. A két faj közös történelme elég kellemetlenül indult. Az emberiség, a galaktikus színtérre való kitörése után gyors szaporodásnak indult, kiszorítva a batariaiakat a Skyllian Határvidékről. A batariaiak erőszakkal válaszoltak, háborút robbantva ki a két faj között – egy háborút, melyet elvesztettek. Most kitaszított páriák voltak a civilizált Tanácsi Űrben – csak nagy néha lehetett látni egyet a faj egyedei közül, tekintetükben mindig gyanakvás és bizalmatlanság bujkált. Az Omega utcáin azonban minden sarkon beléjük botlott az ember. Mióta otthagyta a Cerberust, Grayson próbálta legyőzni

16

a Titokzatos Ember által beléplántált idegengyűlöletet. A régi szokásaitól nehezen szabadul az ember, így a férfi nem siette el a négyszemű veszedelem magához édesgetését. Szerencséjükre nem kellett kedvelniük egymást ahhoz, hogy együtt dolgozhassanak. Aria már többször, többféleképpen is egyértelművé tette ezt a számukra. —Összesen hét célpont. – csendült fel Liselle lágy hangja a fülhallgatóban. – Mindenki a helyén, parancsra várunk. Grayson érezte a harc előtti ismerős adrenalin löketet végigáradni a testén. Érezte, hogy Sanak is a hajóra céloz a fegyverével, Graysonhoz hasonló testhelyzetet felvéve. —Mehet. – suttogta Grayson. Ez az egyetlen szó golyózáporba borította a raktárház túloldalát, ahol Liselle és az emberei akcióba lendültek. Egy pillanattal később négy turián bukkant fel a hajó túloldaláról. A hátukat fordították Grayson és Sanak felé, minden figyelmüket lekötötte Lisellék támadása. Grayson hosszan, lassan engedte ki a levegőt tüdejéből, miközben meghúzta a ravaszt. Az egyik turián összeesett; kinetikus pajzsait lemerítette Liselle sortüze, nem voltak már képesek felfogni a hátulról érkező mesterlövész puskából kilőtt lövedéket, amely letépte az idegen koponyájának felső részét. Egy pillanattal később másik kettő terült el a földön, Sanak két tökéletes lövése nyomán. Lehet, hogy nem csípem ezt a barmot, gondolta Grayson, miközben célba vette az utolsó ellenfelét, de jól végzi a munkáját. Az utolsó turjánnak annyi ideje volt, hogy két lépést tegyen előre, a fedezéket jelentő ládák felé – mielőtt Grayson hátbalőtte. Pár másodpercre teljes csend telepedett rájuk, mielőtt Grayson beleszólt volna a kommunikátorába. – A mi oldalunkon négy célpont semlegesítve.

17

—Még három itt. — válaszolt Liselle. – Akkor mind

megvannak. — Indulás. – mondta Grayson Sanaknak, s kiugorva a fedezékül szolgáló ládák mögül az elesett idegenek felé futott. A turiánok a Talon bandába tartoztak, a raktárház pedig mélyen benn volt Talon területen. Az éjszaka sötétje és az épület távoli elhelyezkedése miatt nem volt valószínű, hogy bárki is látta vagy hallotta volna a lövéseket. Azonban volt rá esély, ezért minél hosszabb ideig maradtak, annál biztosabbá vált, hogy számítaniuk kell az erősítés érkezésére is. Mire Sanakkal odaértek a testekhez, Liselle és a csapata már átkutatták a halottak ruháit. — Eddig öt kiló – tájékoztatta a kék bőrű asari Graysont és pár szorosan lezárt, rózsaszín porral teli műanyag zacskót mutatott fel. – Kilencven, talán kilencvenöt százalékos tisztaságú. Grayson saját tapasztalatból tudta, hogy a finomított vörös homokból elég egy csipetnyi is ahhoz, hogy egy ember kész legyen tőle. Öt kiló elég lett volna arra, hogy egy apartman komplexumot egy teljes évre kiüssenek. Egy ekkora adag odahaza, a Tanácsi Űrben hat számjegyű összegbe fájt volna. Pont ez volt az oka annak, hogy Aria elrendelte ezt a rajtaütést. Az Omegán nem voltak törvények, sem rendfenntartó erők. A rendet az állomást épp birtokló bandák tartották fenn. Bár nem voltak törvények, voltak szabályok. Első számú szabály: ne tégy keresztbe Aria T’Loaknak. — Még két kiló van ennél – mondta Sanak és előhúzott még egy, szorosan csomagolt téglát az általa átkutatott holttest mellényéből. — Ez megsérült a kereszttűzben. – mondta az egyik batariai egy csomagot tartva, Grayson láthatta, ahogy a homokszemek kiperegnek a zacskó oldalán lévő apró lyukon. — Tapaszd be! – csattant fel dühösen Grayson, miközben gyorsan hátrált egy lépést.

18

A vörös homok nem volt hatással a batariaiakra, sem az asarikra, de egyetlen fuvallat, és ő be lesz lőve egész éjszaka. —Aria mindet akarja. – emlékeztette a többieket. — Az egész szállítmányt. Megüzente. Mindenki tudta, hogy a Kalóz Királynő, Aria volt az Omega de facto uralkodója, több mint két évszázada. Minden banda köszönettel tartozott neki azért, hogy engedte őket az állomáson működni. Azoknak, akik megpróbálták valahogy megrövidíteni Ariát – például, ha nem akartak részesedést adni neki a vörös homok üzletből -, számolniuk kellett a következményekkel. —Ez az összes. – mondta Liselle és felállt az utolsó átkutatott test mellől. Még úgy is, hogy Grayson a küldetésre koncentrált, nem tudott nem elidőzni egy pillanatra az előtte álló nő éteri szépségét figyelve. Az asarik, mint olyanok gyönyörűek voltak az emberek számára: az egynemű lények nagyon hasonlítottak az emberi faj nőstényeire, bár a bőrük kékes színezettel bírt. Haj helyett bőrredők folyták körbe koponyájukat, de ez nem csökkentette nagymértékben szexuális vonzerejüket. Liselle még a saját fajtájabeliek körében is rendkívül vonzónak számított, testhezálló harci ruházata pedig minden domborulatát kihangsúlyozta. A Cerberus által Graysonba táplált idegengyűlölet miatt a férfi abban reménykedett, nem csak a nő fizikai fellépése az, ami ennyire megmozgatja őt, remélte, hogy ennél többről van szó. Az asari faj nem csak a biotikus képességeiről, hanem a kifinomult és erőteljes empatikus – szinte már telepatikus – képességéről volt ismert. Egyesek úgy gondolták, arra használják az erejüket, hogy befolyásolják mások érzékeit; így hitetve el mindenkivel, hogy vonzóbbak a valóságosnál. Ha tényleg így volt, akkor Liselle nagyon jól értett ehhez a dologhoz. — Helyezzétek biztonságba a homokot és induljunk –

19

utasította a többieket Grayson, ismét a feladatra koncentrálva. – Mindenki jól nyissa ki a szemét. Még mindig ellenséges területen járunk. Utasításait követve Liselle. Sanak és a többi batariai a zsákjába pakolta a csomagokat, majd felsorakoztak mögé. Grayson vezetésével és Sanakkal a sor végén, a kis csapat kiosont a raktárból az Omega árnyakkal teli utcáira. Gyorsan mozogva tették meg az utat a sikátorok és hátsó utcák útvesztőjében, hogy baráti – vagy legalább semleges — területre érjenek. Késő volt, nagyjából az űrállomás éjszakai ciklusának közepén járhattak. Alig voltak páran az utcákon, főleg civilek, különböző fajokból származó átlagos férfiak és nők, akik – valamilyen okból kifolyólag – a Talonok által irányított környéken éltek. Könnyen felismerhetőek voltak: az állig felfegyverzett csapat láttán elfordultak, vagy behúzódtak egy kapualj sötétjébe, hogy elkerüljék a konfrontációt. Graysonnak feltűnt a viselkedésük, de csak egyetlen pillantásra méltatta őket. Talon járőrök után kutatott. A raktárt ért támadásra adott válasznak szervezetlennek kell lennie; a Talonok nem számíthattak Aria támadására a saját területükön belül. Azonban a turiánok rendszeresen kiküldték szervezetük felfegyverzett tagjait, hogy járőrözzenek a területükön; hogy az ott élők ne felejtsék el, ki a főnök. Grayson csapata erősen fel volt fegyverezve és a férfi tudta, hogy ha összeakadnak egy ilyen őrjárattal, a turiánok már csak a fegyvereik miatt is tüzet nyitnak rájuk. Végül szerencsével jártak. Fennakadás nélkül sikerült kijutniuk a Talonok által uralt területről az Omega egyik központi kerületébe. Mivel még nem bizonyosodott meg arról, hogy nem követik őket, a biztonság kedvéért Grayson még pár háztömbön keresztül hadrendben tartotta a csapatot. Csak akkor nyugodott meg, amikor Liselle a vállára tette a kezét.

20

—Szerintem magunk vagyunk. — Aria a Túlvilágban vár ránk. — emlékeztette őket Sanak.

Grayson pontosan tudta, hol van a megbízójuk. És ez volt a probléma, hogy mindenki tudta. A Túlvilág volt az Omega szociális epicentruma; egy klub, ahol a gazdagok és hatalmasok keveredtek az állomás köznépével, mindezt pusztán csak a hedonista kielégülés céljából. A kuncsaftok zene, szex, drogok vagy akár erőszak után kutattak ezen a helyen, s igen kevesen távoztak úgy, hogy nem találták meg azt, amit kerestek. Aria T’Loak állandó berendezési tárgya volt ennek a klubnak, szinte minden este saját fülkéjéből uralkodott a pulzáló, káosztól lüktető tömegen. A jelenléte tette azzá ezt a helyet, ami volt: a Túlvilág az Omega esszenciája, ahogy maga Aria is. —Nem sétálhatunk be a klubba húsz kiló vörös homokkal a hátunkon. — válaszolta Grayson. – El kell rejtenünk valahol. Az képtelenségnek tűnt, hogy a Talonok ilyen gyorsan megszervezzenek egy válaszcsapást; de még ha össze is jönne nekik, senki sem hitte volna, hogy lennének olyan tökösek, hogy a saját fészkében támadjanak rá Ariára. Azonban Grayson nem csak a Talonok miatt aggódott. A biztonságiak rendet tartottak a klubban, de az azt körülvevő sikátorokban és utcákon megszokottak voltak a késelések, a lövöldözés és az erőszakos cselekedetek különféle formái. Graysonnak számításba kellett vennie, hogy megtámadhatják őket. Arra lézengtek a szerencséjüket kétségbeesetten kergető drogosok, és az utcai bűnbandák tagjai, akik egyszerűen túl ostobák voltak és nem vették figyelembe tetteik hosszú távú következményeit, ha úgy hitték, elég nagyot kaszálhatnak. Persze erre nem volt túl nagy esély, de Grayson szerette volna minimalizálni a kockázatot. —Elrejtjük a homokot a lakásomon. – döntötte el a férfi. – Aztán jelentést teszünk Ariának és megszervezünk egy átvételt

21

holnapra. Sanak rosszallóan lebiggyesztette az ajkát, de nem szólt egy szót sem. Liselle beleegyezése jelenként biccentett. —Mutasd az utat, Paul. – búgta. – Minél gyorsabban letesszük a cuccot, annál hamarabb indulhatunk táncolni. Nagyjából tizenöt perc alatt értek oda Grayson lakásához. A férfi az út alatt több alkalommal is ellenőrizte, hogy nem követi-e őket valaki; minden egyes alkalommal, mikor a követők után kutatva hátranézett, nem tudta nem észrevenni, hogy Sanak bosszúsan forgatja mind a négy szemét. Ezért tett meg Aria engem főnöknek – gondolta a férfi, — mert odafigyelek a részletekre. Ez az egyike volt a sok hasznos leckének, amit a Titokzatos Embertől tanult. A lakása az Omega egyik legbiztonságosabb, és legdrágább kerületében feküdt. A körzet bejáratánál álló őrök — két állig felfegyverzett turián — felismerték őt és a kapuból félrelépve utat adtak neki és a csapatának. A házhoz érve egyik kezével ösztönösen takarva a másikat Sanak és a többi batariai elöl, bepötyögte a főbejárat hozzáférési kódját. A férfi testhelyzete tiszta rálátást biztosított Liselle-nek, de Grayson már hónapokkal ezelőtt megadta a kódot az asarinak. Az ajtó kinyílt, mögötte egy rövid folyosó nyílt, a végén az egyetlen lifttel és egy felfelé vezető lépcsövei. — Harmadik emelet. – mondta Grayson. – A lépcsőt használjuk. A lift kicsit lassú. Ő, Liselle és Sanak mentek elől, a többiek libasorban követték őket. A lépcső tetején egy újabb rövid folyosó közepén találták magukat, melynek mindkét végén egy-egy ajtó volt. Az ötemeletes épület minden szintjén csupán két lakás helyezkedett el; ez egyike volt azoknak a dolgoknak, amiket Grayson a legjobban szeretett ebben a házban – alig voltak szomszédok, és tiszteletben tartották a másik

22

magánéletét. Az ajtóhoz sétált és a közepén lévő leolvasóra helyezte a kezét. Egy kis melegséget érzett, míg a biometrikus scanner letapogatta a tenyerét; majd egy halk kattanás kíséretében kinyílt az ajtó. A mögötte rejtekező, jól bútorozott lakás nem volt nagy, de Graysonnak nem is volt szüksége sok szobára. Egy apró előszoba – ahol a beérkezők le tudták vetni csizmájukat és kabátjukat – vezetett a nappaliba, amelynek berendezése egyetlen heverőből és egy vid-képernyőből állt. Egy csepp kis ablakon keresztül lehetett az utcára lelátni. A nappali mögött, attól egy derékmagas fallal elválasztva bújt meg a funkcionálisan egyszerű konyha. A konyha túloldalán egy újabb rövid folyosó indult, ebből nyílt a fürdő és végül a hálószoba. A fürdő kicsi volt, de a háló akkora, hogy nem csak Grayson ágya fért el benne; maradt hely egy széknek, íróasztalnak és egy terminálnak is, melynek segítségével bármikor fel tudott csatlakozni az extranetre. — Csak tegyétek a zsákokat a bejárati ajtó mellé. — utasította a többieket Grayson, próbálva megakadályozni azt, hogy a batariaiak bebarangolják az egész lakását. – Majd keresek nekik egy jó rejtekhelyet. — Mi a baj, ember? – kérdezte morogva Sanak. – Nem bízol bennünk? Grayson nem fárasztotta magát a válasszal. — Aria a jelentésünkre vár. Miért nem mész el hozzá a barátaiddal, hogy megosszátok vele a történteket? Liselle megvárta, amíg a batariaiak elhagyják a lakást, aztán közelebb lépett a férfihoz és kezeit körbefonta Grayson nyaka körül, testével szorosan az emberhez simult. A férfi érezte az asari testéből sugárzó hőt, és a nő nyakáról áradó parfüm illatától elvesztette a józan eszét. — Te nem jössz a klubba? – súgta a fülébe a nő csalódottan.

23

Grayson maga elé tudta képzelni, ahogy Liselle lebiggyeszti buja ajkait, és érezte, hogy forróság kúszik fel a nyakán egészen az állkapcsáig. Mellette mindig liliomtiprónak érezte magát annak ellenére, hogy az asari legalább egy fél évszázaddal idősebb volt nála. Az asariknál ez máshogy megy — figyelmeztette őt az agya földhözragadtabb része. – Lassabban nőnek fel. Ő még csak egy elveszett csecsemő, te meg egy viharvert vén szivar vagy a középkor felső határán. Valószínűleg több közös tulajdonsága van a lányoddal, mint amennyi veled valaha is lesz. — Ott leszek. – ígérte Grayson egy gyors csókot adva a nőnek, még ha közben gyengéden le is fejtette magáról. – Csak előbb el kell intéznem pár dolgot. – mondta és gyengéden eltolta magától Liselle-t. Az hátat fordított neki, ezalatt ujjaival bebarangolta a férfi teljes karját. — Ne tartson túl sokáig. – szólt vissza a válla fölött az ajtó felé vezető úton. – Talán egy krogannal táncolva találsz rám, ha elunom magam. Mikor az ajtó becsukódott, a férfi vett egy nagy, lassú lélegzetet, hogy kitisztítsa a fejét. A parfüm lappangó illata még mindig megtöltötte az orrát, de a szorosan hozzásimuló gyönyörű test nélkül már nem gyakorolt rá ugyanolyan legyőzhetetlen hatást. Vissza az üzlethez, te hősszerelmes. El kellett rejtenie a vörös homokot valahová, bár nem volt valószínű, hogy betörnek a lakásába, de teljesen értelmetlen lett volna elöl hagyni. Azonban először is, el kellett intéznie egy telefont.

24

KETTŐ

Kahlee Sanders finoman kopogott Nick szobájának az ajtaján. —Szabad. – kiáltotta a fiú bentről, mutáló hangja elcsuklott a második szónál. Kahlee a hozzáférési panelre illesztette a kezét és az ajtó becsússzam a falba, feltárva ezzel a szobát, ahol a sarokban álló asztal két végén ott ült Nick és Yando, a Grissom Akadémia egyik legújabb tanulója. —Már elmúlt lámpaoltás. – mondta Kahlee. – Yandonak legkevesebb harminc perce a saját szobájában kellene lennie. —Tanulunk. – mondta Nick az asztalán álló terminál által kivetített érintésre reagáló képre mutatva. Kahlee a fiúk előtt lebegő feladatra pillantott, majd a gyerekekre. Nick, arcán a teljes ártatlanság kifejezésével, nézett rá vissza. Nick most múlt tizenöt éves. Még mindig apró volt a korához képest, legalább egy vagy két évvel fiatalabbnak látszott. Fiatalságának benyomását egy kicsit ellensúlyozta vállig érő fekete haja, de Kahlee tudta, hogy a fiú sokkal érettebb a kortársainál; ha volt valaki a tanulók között, aki a szemébe tudott hazudni anélkül, hogy bármit is elárult volna magáról, akkor az Nick volt. Yando azonban egy másik történet volt. Tizenegy éves múlt, alig pár hónapja ültették be az erősítőit. Minden, ami itt történt még új volt neki és furcsa. Még áhítattal nézett fel a

25

Felemelkedés Projekt oktatóira, akik óriásokként magasodtak fölé ebben a számára eddig ismeretlen világban. Kahlee nem akarta kihasználni a fiú bizonytalanságát, hogy megtudja az igazságot. —Yando? – kérdezte a nő halk, de határozott hangon. – Mit csináltatok valójában? A kisfiú Kahlee-ről Nickre nézett, majd újra Kahlee-re, szemei hatalmasra tágultak és szinte világítottak sötét arcában. —Hódítót játszottunk. – ismerte el Nick egy elkeseredett sóhaj kíséretében, megszabadítva fiatalabb társát a kínoktól. – De legfeljebb csak tíz perce! Azelőtt legalább két órán keresztül tanultunk! —Tudod a szabályokat, Nick. – válaszolta Kahlee. – Lámpaoltás után nincs extranet. —Csak tíz perc volt az egész! —Megnézhetem a bejelentkezéseket. – emlékeztette a nő. – Kiderül, hogy igazat mondasz-e. —Igazat mondok! – vágott vissza azonnal, majd halkabban hozzátette. – Talán inkább húsz perc volt. —Bajban vagyok? – kérdezte Yando, alsó ajka remegett a félelemtől. —Nem, nem vagy bajban. – rázta meg a fejét Kahlee. — De itt az ideje ágyba bújni, rendben? A fiatalabb fiú bólintott, Kahlee pedig kézen fogta őt és az ajtóhoz vezette. Onnan a nő visszafordult Nickhez. —Erről még beszélünk, mikor visszajövök, hogy felvegyem az adataidat. —Aha, rendben. — mondta, hangja tele volt a tizenévesek maró gúnyával. – Utálnám, ha egy hét úgy telhetne el, hogy senki nem döf tűt a nyakamba. Kahlee a szobájába vezette Yandot és betakargatta, de egész úton Nicken járt az agya. Nem tudta eldönteni, hogy meg kéne-e büntetnie a fiút, vagy sem. A Grissom Akadémián töltött első két évében Nick

26

maga volt a terror a többi diák számára. A Felemelkedés Projektben lévő legtöbb osztálytársánál előrébb járt a biotik erők alkalmazásában, arrogáns volt, önző és hajlamos volt megfélemlíteni a többieket. Azonban az elmúlt évben valami megváltozott. Nick problémás gyerekből mintatanulóvá vált, tökételes példájaként mindannak, amit a Felemelkedés Projekt el szeretett volna érni. Az emberek között a biotik erők alkalmazása – egyes emberek képesek voltak arra, hogy az őket körülvevő világot apró sötétenergia kitörésekké alakítsák – közismert, de még mindig meg nem értett jelenség volt. Sokan abban a tévhitben éltek, hogy a biotikok mutánsok voltak, akik emberfeletti telekinetikus erőknek parancsolnak. Városi legendák szóltak biotikokról, akik egyetlen gondolatukkal borítottak az oldalukra járműveket, vagy földrengés megidézésére használták a képességüket, szabadon eresztve a tomboló pusztítást, teljes városrészeket téve a földdel egyenlővé. Az igazság sokkal kevésbé volt ijesztő. Először is, nem úgy, mint a népszerű videó portrékban, a biotikus mező generálása időt és összpontosítást igényelt. Ráadásul az agyukba és idegrendszerükbe beültetett erősítők segítsége nélkül a legtöbb biotik egy csésze kávét is nehezen tudna feldönteni. Az erősítők és a sokévnyi intenzív tréning segítségével a tehetségesebbek meg tudták tanulni, hogyan hozzanak létre olyan erős sötétenergia mezőket, hogy felemelhessenek vele egy felnőtt embert és durván nekilökhessék a legközelebbi falnak. Azonban ez nagy mennyiségű fizikális és mentális energiát vett igénybe. A legtöbb biotik két vagy három ilyen mutatványra volt képes, mielőtt teljesen lemerítette tartalékait és olyan tehetetlenné és kiszolgáltatottá vált, mind minden közönséges ember. Annak, hogy a közvélemény tudomást szerezzen ezekről a

27

korlátokról, az egyik módja az volt, hogy a Felemelkedés Projekt megpróbálta áthidalni a szakadékot a pletykák és a tények között. Azt remélték, hogy a megértés az elfogadáshoz vezet, lehetővé téve ezzel a biotikok számára, hogy beolvadjanak a normális emberi társadalomba és ne kelljen kiállniuk mindazt a szenvedést, amelyet az irracionális bizalmatlanság és az üldöztetés jelent, mellyel jelen pillanatban még szembe kellett nézniük. Valójában a katonaság berkein kívül a legtöbb biotik ember, amíg csak lehetett titkolta a képességeit. Kahlee nem akarta, hogy a Nickhez hasonló gyerekeknek úgy kelljen felnőniük, hogy szégyenkezniük kell a tehetségük miatt. Azonban mindig ott bujkált benne a félelem, hogy a mérleg átbillen a másik oldalra és felsőbbrendűségüket arrogánsán hirdető fajjá változtatja a biotikokat. Lenézhették volna a náluk gyengébbeket, még nehezebbé téve ezzel a nem biotikok számára a közösségükbe való befogadásukat. Mikor Nick csatlakozott a programhoz, Kahlee attól félt, a fiú pontosan ebbe az irányba tart. Ám a Felemelkedés Projekt nem csak a biotik energiák maximalizálására fókuszált; a tanterv hangsúlyt fordított az erkölcs építésére is, és úgy tűnt, Nick esetében sikerült célba érniük. Ahogy nőtt, a korábbi ijesztgetőből a diákok védelmezőjévé vált. A morcos és önző kisfiúból segítőkész és együttműködő fiatalember vált. Mostanában rendszeresen önként jelentkezett a Grissom Akadémia többi tanulójának korrepetálására – még a nonbiotikokéra is, akik nem is voltak a Felemelkedés Program résztvevői. Figyelembe véve a fiú által elért fejlődést, Kahlee úgy döntött, hogy nem lesz szigorú vele a legújabb kis vétke miatt. Mikor visszaért a fiú szobájába, Nick az ágyon hasalt, tarkóját fedetlenül hagyva várt a jól ismert procedúrára, melyet ki kellett állnia. — Nem akartam bajba keverni Yandot. – motyogta a

28

párnájába, mikor meghallotta, hogy Kahlee belépett az ajtón. Leült mellé az ágyra, majd óvatosan kinyújtott baljának hüvelyk- és mutatóujja közé csípte a Nick tarkóján lévő bőrt. Keze megrándult az elkerülhetetlen – és cseppet fájdalmas – apró kisüléstől, ami a kettőjük bőrének találkozásakor jött létre. A Felemelkedés Projektben próbáltak megoldást találni a biotikok testében felgyülemlő felesleges elektromosság szabályozására, de mostanáig sajnos nem sikerült praktikus megoldást kifejleszteniük erre a problémára. Mostanra már csak úgy tekintettek rá, mint egy olyan apró kellemetlenségre, amivel a diákoknak és a tanároknak is meg kell tanulniuk együtt élni. —Yando még nem épült fel teljesen a műtétje óta. – magyarázta Kahlee, mialatt egy hosszú, vékony tűt fúrt be Nick csigolyái közé, a fiú bőre alá beépített jeladóig. – Aludnia kell. A tű tetején lévő kis gömb zölden villogni kezdett annak jeleként, hogy az adatok sikeresen áttöltődtek. —Nem szeret egyedül lenni a szobájában. – válaszolta Nick a fogait csikorgatva, a fiú minden izmát megfeszítve próbálta leküzdeni a kellemetlen érzést. — Szerintem hiányzik neki az édesanyja. Hosszan sóhajtott, mikor Kahlee kihúzta belőle a tűt, majd a teste elernyedt. —Arra gondoltam, hogy ha játszunk egy kis Hódítót, akkor talán már nem fog annyira félni. Kahlee megengedett magának egy mosolyt és gyengéden megsimogatta Nick vállát. —Jó gyerek vagy. A még mindig a hasán fekvő fiú nem válaszolt semmit, de Kahlee láthatta, hogy Nick a füléig elvörösödik zavarában. A fiú alig észrevehetően arrébb húzódott, vigyázva arra, hogy ne forduljon Kahlee felé, akinek rá kellett jönnie, hogy Nick próbál kényelmesebb pozícióba helyezkedni, de mindezt úgy

29

szeretné elérni, hogy a nő ne láthassa testének önkéntelen reakcióját, melyet Kahlee érintése váltott ki. Már nem kisgyerek. – emlékeztette önmagát Kahlee és gyorsan levette a tenyerét Nickről, amint feltűnt neki, mi történik a fiúval. Egy hormontúltengéses tinédzser. Kahlee tisztában volt azzal, hogy az idősebb diákok közül többen is belezúgtak. Ez érthető is volt: megértő és kedves és bár mindig konzervatívan öltözött az Akadémián, vállig érő szőke hajával és vékony alkatával vonzó nőnek számított. — Jobb, ha most megyek! – mondta és egy gyors mozdulattal felegyenesedett. A Nick korabeli fiúknál természetes volt a kontrollálhatatlan erekció, és Kahlee nem akarta a már amúgy is kellemetlen helyzetet súlyosbítani. A legegyszerűbb megoldásnak a gyors távozás látszott. — Ja, oké. – válaszolta Nick érezhetően feszülten. A nő lekapcsolta a villanyt és becsukta maga mögött az ajtót, megadva a fiúnak az általa áhított egyedüllétet. Amint visszaért a saját lakószobájába, azonnal feltöltötte Nick adatait a gépére, ahonnan azok automatikusan bekerültek a Felemelkedés Projekt központi adatbázisába. Az adatok biztatóak voltak. A biotikokkal korábban folytatott tesztek alapján arra a következtetésre jutottak, hogy létezik egy felső határ, melyet az erőikkel képtelenek átlépni. Ennek ellenére Nick és a hozzá hasonló tanulók legújabb eredményei azt sejtették, hogy ez a bizonyos határ nincs köbe vésve. Amíg a többi diák eredményeit átnézte nem tudott nem arra gondolni, mi történt volna Gillian Graysonnal, ha nem lép ki a programból. Annak ellenére, hogy a kislány autista volt, sokkal nagyobb lehetőségekkel bírt, mint a legtöbb a Felemelkedés Projektben résztvevő gyerek. Kahlee úgy sejtette, hogy Gillian figyelemre méltó tehetsége valamilyen módon összefüggésben állt az

30

autizmusával, de arra is volt esély, hogy a kislány állapotát azok a drogok idézték elő, amelyeket az apja és a Cerberus titokban juttattak be a szervezetébe. Végül Gillian apja a lányát választotta a Cerberushoz való hűsége helyett, így Kahlee-nek sikerült feljuttatnia a kislányt egy mélyűr-kutató quarián hajó fedélzetére... a galaxisban fellelhető azon kevés helyek egyikére, ahol a Titokzatos Ember nem találhatott rá. Kahlee tudta, milyen nehezére esett Graysonnak elküldeni a saját lányát; neki magának is nehéz volt. Azonban Gillian nem volt egyedül: Hendel Mitra – a Grissom Akadémia korábbi biztonsági főnöke – vele volt, és úgy gondoskodott róla, mint a saját lányáról. Kahlee gondolatmenetét az extranetről beérkező hívásokat jelző sípoló hang szakította félbe. A hívó fél blokkolva volt, de Kahlee-nek volt egy sejtése, ki lehet a vonal túlsó végén. Megérintette a szobában lebegő kivetített képernyő jobb alsó sarkát, így fogadta a hívást. Egy másik képernyőn pedig aktiválta a videojelet. Grayson volt az, mintha Kahlee Gillian körül forgó gondolatai megidézték volna a kislány apját. — Kahlee. – mondta és arca felragyogott, mikor kiejtette száján a nő nevét. Az elmúlt három évben Grayson két-háromhetente felhívta őt. Bár a férfi sosem ismerte volna ezt be, Kahlee tudta, hogy ezekkel a hívásokkal ellenőrzi az ő hogylétét. Azt gyanította, hogy Gillian távozása után Grayson valamiféle alkut köthetett a Titokzatos Emberrel, amiben az garantálta Kahlee épségét... de hogy miről szólt ez az alku, hogy mibe került a férfinak mindez, azt Kahlee sosem tudta kitalálni. A képernyőn látható képből úgy tűnt, hogy egy apró hálószobában álló számítógépről hívta. Nem ismert fel más meghatározó részletet a képen; Grayson mindig elővigyázatos volt és nem hagyott neki semmi nyomot, melynek alapján rájöhetett volna, honnan kezdték a hívást. Így ahelyett, hogy

31

feleslegesen nyomok után kutatott volna, inkább a férfi fizikai megjelenését kezdte tanulmányozni. Úgy tűnt, mintha valamiféle páncélt vagy harci ruházatot viselne, de nehéz lett volna pontosan megmondani, mi az, hiszen csak vállig látszott a képen. Kahlee örömmel látta, hogy a férfi szeme nincs bevérezve. a fogai fehérek, nem látni rajtuk nyomát a rózsaszínes árnyalatnak, amely arra utalhatna, hogy újra használja a vörös homokot. Az arca mégis soványnak és elgyötörtnek tűnt, mintha hatalmas stressz alatt állna. — Jól néz ki, Grayson. – mondta és egy mosollyal próbálta leplezni a nyilvánvaló hazugságot. — Sok a dolgom. – mint mindig, most is homályos, kitérő választ kapott a férfitól. – Hogy van mindig? Minden rendben a Felemelkedés Projekt háza táján? Történt valami szokatlan? —Szokatlan? Úgy érti, azon kívül, hogy gyerekeket arra tanítunk, hogyan mozgassanak tárgyakat a puszta akaratukkal? Grayson kierőszakolt magából egy udvarias kacajt. Kahleenek feltűnt, hogy a férfi nyugtalan. —Valami baj van? —Nincs. – felelt a férfi gyorsan és megrázta a fejét. – Minden rendben van. Ebben a pillanatban értem haza a munkából. Mindig hagy maga után egy kis rosszérzést. —Milyen munka? —Olyan, amiből ki tudom fizetni a számláimat. Egy pillanatra kínos csend telepedett rájuk, amíg Kahlee azon morfondírozott, hogy folytassa-e a faggatózást. Végül úgy döntött, hogy nem éri meg. —Épp Gillianre gondoltam, mikor hívott. Ellentétes érzelmek hullámoztak át Grayson arcán a lánya neve hallatán: vágyódás, megbánás és boldogság váltakozott a vonásain gyors egymásutánban. —Én mindig rá gondolok. – mondta gyengéden. – Van róluk valami hír? A quariánokról? Vagy Hendelről? —Sajnálom, de nincs.

32

Egy kis csend után Grayson rekedten hozzátette. —Jobb is így. Kahlee nem tudott szabadulni attól az érzéstől, hogy a férfi inkább saját magát próbálja meggyőzni az iménti kijelentése valóságosságáról, mint őt. —Mindig szívesen látjuk itt, az Akadémián. – emlékeztette a férfit. – Felírtam magát a szabadbejárású látogatóim listájára. Az Akadémián csak Kahlee és Hendel tudtak arról, hogy Grayson korábban kapcsolatban állt a Cerberussal, de a nő biztos volt abban, hogy azoknak az időknek már vége. A személyzet többi tagja úgy tudta, ő az egyik volt diákjuk édesapja... és a program egyik legbőkezűbb támogatója. —Tudom, mennyire hiányzik magának Gillian. – folytatta. – Talán, ha idejönne és találkozna a többi diákunkkal, látná, mekkora haladást értünk el, esetleg megkönnyítené a dolgát. — Túl veszélyes lenne. – felelte Grayson, meg sem fontolva Kahlee ajánlatát. – Nekem és magának is. — Szeretnék segíteni. – mondta a nő. – Ugye tudja, hogy nincs egyedül? — Bár úgy lenne. Viszlát Kahlee! Jó volt látni magát. Ebben a pillanatban a hívás hirtelen véget ért. Kahlee kikapcsolta a képernyőt és tudván, hogy nincs értelme tovább ezen rágódnia, megpróbált ismét a jelentésekre koncentrálni. Grayson nem volt egy tipikus barát, de összekovácsolta őket, a Cerberus elöli menekülés közben közösen átélt traumatikus élmények sora. Kahlee tudta, hogy a férfi próbál normális életet élni; őszintén hitte, hogy a saját módján a megváltást keresi. Azonban semmit sem tehetett érte, csak remélhette, hogy egy nap majd rátalál.

33

HÁROM

Grayson még jó néhány percig ült a terminál előtt, miután bontotta a vonalat, és a lányára gondolt. Gillian most már egy jobb helyen volt és ez megnyugtatta Graysont, de nem tudta elfelejteni azokat a borzalmas dolgokat, amiket a Cerberus tett a lányával, és amiben ő is segített nekik. A bűntudat ismerős érzése kerítette hatalmába, amit rövidesen az önutálat váltott fel. Sajnos a racionális gondolkodás nem tudta befolyásolni a szív dolgait, és – mint általában miután beszélt Kahlee-vel – érezte, ahogy forró könnycseppek görögnek végig az arcán. Megesküdött, hogy jobb ember lesz Gillianért. És ez így is volt, mivel hátat fordított a Cerberusnak, de vajon jobb-e az, amit most csinált? Egy könyörtelen bűnöző fizetett zsoldosa volt a galaxis legveszélyesebb és leghalálosabb űrállomásán. Vajon kevésbé erkölcstelen dolog megölni valakit kreditekért, ha az a valaki tett valamit, amivel rászolgált? Egy része bizonyára úgy gondolta, hogy a válasz igen. A rémálmok, amik addig gyötörték, amíg a Titokzatos Embernek dolgozott, eltűntek. Ez bizonyára azt jelentette, hogy a jelenlegi helyzetében jobban el tudta fogadni önmagát. Másrészről viszont időnként töröttnek érezte magát, mintha két külön ember lenne. Tudta, hogy milyen ember akar lenni, de egy része – az a kis hang a fejében – nem hagyta, hogy

34

elfelejtse, hogy mi is volt régen. Nem változtathatod meg azt, ami vagy. Csendült a fejében végszóra. Gyilkos vagy. Egy erőszakos ember. Egy napon pedig véres és erőszakos halált halsz majd, és a galaxis jobb hely lesz nélküled. A javíthatatlan természetének elfogadása furcsa módon megnyugvással töltötte el. Csak megerősítette őt abban, hogy jól döntött, mikor hagyta Gilliant elmenni Hendellel és a quariánokkal. Jobb őt minél messzebb tudni a szörnyeteg apjától. Ez könnyebbé tette számára az eltávolodást a múltjától; és így egyszerűbben meg tudta tenni azt, amit meg kellett tennie ahhoz, hogy életben maradjon a jelenben. Letörölte a könnyeit és felállt a székből. Liselle már várt rá a Túlvilágban, de még nem állt készen arra, amit klub tartogatott a számára. Ráadásul még el kellett rejtenie a vörös homok paketteket, amik a szobájában hevertek szerteszét. Lehet, hogy egy kis homokozásra van szükséged, hogy összeszedd magad. Grayson mindent megtett, hogy elnyomja magában a hangot. Már három éve tiszta volt. A teste nem vágyakozott többé a vörös homok vegyszerei okozta eufória után. De ez sosem a testi vágyódásról szól, ugye? A homokozás elűzi a fájdalmat. Elviselhetővé teszi az életet. Gillianért lett tiszta. Ő nem egy drogos apát érdemelt. Gillian elment. Kiért maradsz tiszta? Liselle? Aria? Ókét nem fogja érdekelni, ha homokozol, amíg nem akadályoz a munkádban. A Cerberusnál töltött utolsó kilenc éve alatt rendszeresen használta a homokot. Ez alatt az idő alatt egyszer sem hagyta, hogy a függősége akadályozza a megbízatásai végrehajtásában, de most más volt a helyzet. Nem volt már többé az a titkos ügynök, aki a lányát használja arra, hogy beszivárogjon egy zártkörű biotik kiképző programba. Menekülnie kellett, és mindig észnél kellett lennie. Bármelyik nap, bármelyik

35

pillanata akár az utolsó is lehetett volna a számára. A Cerberus meg fog találni. Ez elkerülhetetlen. Úgyhogy miért ne élvezhetnéd az életet addig? Tíz kiló vörös homok. Csak egy apró löketet. Senkinek nem fog hiányozni. Senki sem tudja meg. Grayson ellökte magát a székében ülve az extranet termináltól és lassan felállt. A hálószobájából kilépve a hallon keresztül átsétált a konyháján és a nappaliján, egészen a bejárati ajtón innen heverő vörös homok tasakokig. Felemelte mind az öt tasakot. Félszegen tartotta karjaiban őket, majd visszavitte magával őket a hálószobába. Letérdelt és becsúsztatta őket az ágya alá. Nem ez volt a legjobb rejtekhely, de még mindig jobb volt, mint elöl hagyni a szoba közepén. Mikor végzett, visszament a fürdőszobába. Amint a tükörben nézte magát észrevett egy apró rózsaszín foltot a taktikai mellényén. Eszébe jutott, hogy az egyik csomagot kilyukasztották az összecsapásban. Az a rohadt batariai még le sem tudta zárni rendesen. Ahogy a tenyerével durván letörölte, érezte a finom por érintését. Nagyobbik része a mosdókagylóba hullott, de egy kis része a bőrére tapadt. Tenyerét az arcához emelte. Olyan közel, hogy egyesével is ki tudta venni a benne nyugvó, húsába kapaszkodó homokdarabkákat. Egy hosszú másodpercig farkasszemet nézett velük, majd megrázta a fejét és kezét a kagylóba ejtette. Ez a mozdulat beindította a csap mozgásérzékelőjét, és egy meleg vízsugár elmosta a kísértést. Öt perccel később már civil ruhába öltözve kifelé haladt az ajtón. Nyugodt, laza tempóban sétálva el is érte a klubbot majd húsz perc alatt. Ahogy mindig, most is hatalmas tömeg várakozott a bejáratnál. Ember, asari, turián, krogan, batariai, volus, elcor: a Túlvilág majd minden faj egyedeinek érdeklődésére számot tarthatott. Ariának azonban szigorú szabályai voltak a tömeget

36

illetően, ezért az odakint várakozóknak meg kellett várnia, amíg néhányan a bent lévők közül távoztak – vagy eltávolították őket – mielőtt a kapuban strázsáló örök beengedték őket. A sor végigkígyózott a hatalmas épület teljes hossza előtt, majd a tömb sarkánál eltűnt. A sor végénél állók akár órákat is várakozhattak a bejutásra, de Grayson szerencséjére Aria barátai nem tartoztak a hétköznapi vendégek közé. A bejáratnál álló krogan kidobó felismerte, és egy biccentéssel kísérve be is eresztette. Grayson átvágott a rövid folyosón, ami a bejárattól a földszinti előcsarnokig vezetett, ahol két alulöltözött asari páváskodott a ruhatár pultjánál. De az asarik nem voltak egyedül. Két hatalmas, páncélos, felfegyverzett krogan állt a kétszárnyú ajtó két oldalán, ami a hedonista örömök Mekkájába vezetett. Idekint a zene olyan halkan és fátyolosán szólt, hogy alig lehetett hallani az utcazajtól. Ám odabent már csak egyetlen hangszigetelt fal választotta el a látogatót az odabent dübörgő forgatagtól. Grayson a fogaiban érezte a bentről kiszűrődő zene pulzálását – mély volt, nehéz és gyors. — Valami bemutatnivaló? – dörmögte hangosan az egyik krogan, hogy biztosan túlharsogja a zenét. Grayson megrázta a fejét. A klub törzsvendégei sokszor inkább az asariknál hagyták az ingóságaikat; különösen, ha úgy tervezték, hogy az este végére már annyira részegek lesznek, hogy már nem tudnának megfelelően vigyázni rájuk. Azonban Graysonnak nem voltak ilyen tervei. A krogan ellépett az útból, ahogy az asarik kinyitották előtte az ajtót. Grayson mély levegőt vett és belépett. A négyszintes klub földszinti részén elhelyezkedő táncteret emeletenként változó, hatalmas külső gyűrűk vették körbe, amiket sétálóhidak kötöttek össze. Minden szint a saját közönsége igényeit kívánta kiszolgálni. Saját tánctérrel, zenei stílussal, italokkal és egyéb örömszerző kemikáliákkal.

37

A témaadó – ahogy a klub neve is tükrözte – a Túlvilág volt. A galaxis minden tájáról származó legendák és mítoszok képviselve voltak, ideértve az emberiségét is. A látogatóknak válogatott gyönyörökben és egyéb hedonista élvezetekben lehetett része; az egyes szintek a Paradicsomot, a Mennyet, a Poklot, Athame csarnokait, az Árnyékvilágot, vagy az ezernyi más névvel illetett halál utáni létezés síkját voltak hivatottak reprezentálni. Grayson soha nem gondolkodott túl sokat azon, hogy mi várja a halál után, de még így is hatással volt rá a klub. Már olyan sokszor járt itt, hogy nem is számolta, de minden egyes alkalommal érzett valami furcsát, amikor keresztülsétált rajta. Volt valami szürreális és földöntúli a Túlvilágban. A zene, a fények, a tömeg által keltett egyfajta tapintható energia, ami arra késztette, hogy szabaduljon meg a gátlásaitól, és kiélje legvadabb vágyait... amire az alsóbb szinteken lehetőség is kínálkozott. A jó hangulatot beárnyékolta a tudat, hogy a törzsvendégek nagy része fel volt fegyverezve. Az összetűzések éppen ezért bármikor kirobbanhattak – és ki is robbantak – mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül. A biztonságiak mindig kéznél voltak, hogy leverjék a lázongásokat, s hogy gátat szabjanak a káosz terjedésének, de mindenkitől elvárt volt, hogy képes legyen vigyázni magára. Ennek köszönhetően ritkaságnak számított, ha haláleset nélkül múlt el egy hónap a klubban. Grayson tudta, hogyan védje meg magát, ha bajba keveredne, de még őt is nyugtalanította a klub féktelen kisugárzása. A bejárat a harmadik emeleten volt. Fullasztó meleg szállt fel az alant, a tánctéren tomboló lények felöl. Jócskán több mint száz ember foglalta el ezt a szintet, de a klub elég nagy volt ahhoz, hogy könnyedén befogadjon egy ekkora tömeget anélkül, hogy a zsúfoltság érzetét keltette volna. A villódzó fények miatt nehéz volt bárkit is megtalálni, de

38

Grayson azért gyorsan körbepillantott, hátha meglátja Liselle-t, miközben keresztülsétál az emeleten. Azonban mire elérte a spirális lépcsőt, ami a fenti VIP emeletre vezetett, még mindig nem sikerült felfedeznie a tömegben. De nem aggódott. Tudta, hogy a nő meg fogja találni őt. Ahogy felfelé haladt a rámpán, érezte, ahogy a Túlvilág zsivaja lassan oldódik körülötte. A legfelső szinten a zene sokkal halkabb, a világítás sokkal visszafogottabb. a tömeg pedig sokkal kisebb volt, de Grayson még így is körülbelül ötvenre becsülte a vendégek számát. Odafent egy magasított platón álló asztal mögött, egy pamlagon ott ült maga Aria T’Loak a privát boxában. Ebből a kiemelt pozícióból az Omega hírhedt Kalóz Királynője rálátott az egész klubra. Istenként tekinthetett le az alant hömpölygő tömegre. Mint minden asari, emberi szemmel nézve gyönyörűnek számított. De Liselle-től eltérően Aria színezete inkább volt violaszínű, mint kék. Grayson sokszor gondolkodott azon, hogy ez vajon összefüggésben van-e a korával. Nem tudta pontosan Aria mennyi idős lehet, de nem lepődött volna meg azon sem, ha kiderülne, hogy már túl van az ezren. Mindennek dacára megőrizte a fiatalos megjelenését és a nyers szexualitását, ami fajtája egyik ismertetőjegye volt. Ismerős környezetben találta a vezért: két asari szolgálólány, egy krogan testőr és több batariai, köztük Sanak vette körül, de a három turián, aki az asztal másik oldalán állt, meglepte Graysont. Tudta, hogy a Talonok fel fogják keresni Ariát a támadás miatt, csak arra nem számított, hogy ilyen hamar. Nem látott a bejárat előtt tolongó tömegben szokatlanul sok turiánt, de ha ezek hárman Ariával jöttek tárgyalni, akkor biztosra vehette, hogy legalább tucatnyian lődörögnek még a kapunál és a környező sikátorokban. Most már sokkal kevésbé tűnt paranoiásnak, amiért nem

39

hozta a vörös homokot egyenesen a klubba. Ellenállt a kísértésnek és nem tette szóvá, hogy – „Én megmondtam”, csak felsétált a pódiumra és megállt Sanak mellett, épp elég közel ahhoz, hogy a fordítója hatótávján belülre kerüljön az Aria és riválisai között folyó társalgás. Senkinek sem keltette fel a figyelmét; Aria és társai már ismerték, a turiánok pedig mind az asarira figyeltek. Voltak privát szobák a VIP emeleten, de a Kalóz Királynő szívesebben intézte az ügyeit ezen a helyen, ahol mindenki láthatja... különösen akkor, ha épp a dominanciáját érvényesítette egy lehetséges kihívó felett, aki a trónjára törhetett. — Nem tagadom azt, ami történt. – válaszolta Aria teljes nyugodtsággal egy olyan kérdésre, amiről Grayson lemaradt. A turiánok várták, hogy befejezze a mondatot, de a nő elégedetten hagyta kijelentését a levegőben lógni, amíg kortyolt egyet a kezében tartott hosszú szárú pohárból, ami elegánsan ringott bal kezében. Végül, megtörve a nyomasztó csendet, az egyik turián – valószínűleg a vezér – magához ragadta a szót. — Nem akarunk háborút indítani. — Helyes. – szakította félbe Aria. – Mert elvesztenétek. Mivel kizökkentette az, hogy félbeszakították, a turián újrakezdte a mondatát. — Nem akarunk háborút indítani. Jóhiszeműen érkeztünk tárgyalni. Megegyezésre akarunk jutni. — Már volt egy megegyezésünk. – emlékeztette Aria. – Két százalék a haszonból. Aztán elkezdtetek kereskedni a cuccal, anélkül, hogy kifizettétek volna a részem. — Ez valóban hiba volt. – ismerte be egy másik turián. – Azért jöttünk, hogy elnézést kérjünk. Innentől meg fogja kapni a részét. — Nem szükséges bocsánatot kérni. – mondta Aria miközben egy rémisztő mosolyt villantott fel. – De

40

r

megszegtétek a megegyezésünk feltételeit. Ezért új megegyezésre kell jutnunk. A turiánok néhány gyors pillantást vetettek egymásra. Grayson látta rajtuk, hogy a következő néhány szavukat gondosan meg fogják válogatni. A Talonok egy felszálló ágban lévő banda volt az Omegán, de még nem tartoztak egy súlycsoportba a Kék Napokkal és a Vérfalkával. Nem voltak illúzióik arról, hol is a helyük. Tudták, hogy ha Aria tényleg akarta volna, eltörölhette volna őket. — Ésszerű kérés, tekintettel a történtekre. – ismerte be az első turián. – Felemeljük a részesedését három százalékra. — Öt. – nyilatkoztatta ki Aria. Hangsúlya egyértelművé tette, hogy a szám nem alku tárgya. — Senki sem fizet öt százalékot. – tiltakozott a harmadik turián, és egy erőteljes lépést tett előre és a csípőjén függő pisztolya felé kapott. A krogan egy pillanat alatt ott termett mellette, két és fél méter magas, hatalmas termetével tornyosult az alacsonyabb lény fölé. A turián lassan elhúzta a kezét a fegyverétől. Senki nem mozdult, amíg Aria nem adott rá engedélyt egy finom biccentéssel. A turián tett egy óvatos lépést hátrafelé. Egy másodperccel később a krogan röffentett egyet, majd ő is elhátrált. — Megpróbáltatok átverni. – mondta Aria hidegen. – Ez a büntetés. — Akkor öt százalék. – helyeselt a turiánok vezetője. Várt egy keveset, mielőtt folytatta volna mondandóját. Gondosan válogatta meg a szavait, hogy elkerülje a további provokációt. — De még mindig itt van a támadás kérdése. Sok emberünk az életét vesztette, és elég nagy mennyiségű árut vesztettünk. — Vegyétek úgy, hogy ez az ára annak, hogy a hátam mögött üzleteltetek. – mondta Aria, és egy újabbat kortyolt a

41

poharából. A turiánok egyöntetűen háborodtak fel, de Grayson tudta, nem olyan ostobák, hogy a klubban támadjanak Ariára: a jól felismerhető biotikokon és testőrökön kívül vagy jó tucat láthatatlan biztonsági volt a VIP szinten. Már az előtt halottak lennének, hogy el tudnának sütni egy fegyvert. Grayson arra számított, hogy kiviharzanak. A barátaikat lelőtték és az elvesztett anyag sokkal több volt, mint amennyivel meglopták Ariát. A nő sértéssel tetézte a veszteségüket, hogy megmutassa nekik, ki is a főnök errefelé. Sarokba szorította őket, és megvolt rá az esély, hogy megpróbálnak visszavágni végső elkeseredettségükben. A Talonok nem nyerhették volna meg a háborút Aria ellen, de fájdalmas veszteségeket tudtak volna okozni, mielőtt megtörnek. Az asarinak azonban különös tehetsége volt ahhoz, hogy felmérje, meddig mehet el anélkül, hogy ellenfelei elveszítsék a fejüket. Több száz éve játszott ki egymás ellen különböző csoportokat, miközben mindegyiküket a markában tartotta. Senki más nem tudta volna ilyen szinten biztosítani, hogy az Omega anarchiája az irányítása alatt marad. Végül a turián vezető bólintott, ezzel elfogadva a feltételeket. —Értesítem az embereinket. – mondta. —Tudtam, hogy megérted. – válaszolta a nő és keze legyintésével engedélyt adott nekik a távozásra. A turiánok hátat fordítottak és egy szó nélkül elindultak lefelé a rámpán. A krogan testőr a tekintetével követte őket, amíg el nem érték az alsó szintet és ki nem értek a látóteréből. — Nem tartott nekik sokáig kideríteni, hogy mi történt. – kommentálta Grayson az eseményeket. —A Talonok okosak. – válaszolta Aria. – Gyorsan nőnek. Egy kicsit túl gyorsan. Az orrukra kellett koppintani. —Örömünkre szolgált, hogy eljátszhattuk a szerepünket. – szólt közbe Sanak.

42

Te négyszemű, seggnyaló. Gondolta Grayson. —Sanak úgy informált, hogy az áru nálad van biztonságba helyezve. – folytatta Aria. – Reggel átküldők érte egy csapatot. Grayson bólintott. —Nem fognak túl korán érkezni. – tette hozzá Aria ravasz mosollyal a szája szélén. – Nem akarnám, hogy túl korán véget kelljen vetnetek az estének Liselle-lel. Megdolgoztál azért, hogy ünnepelhess. Ma este a klubban mindent én állok. —Köszönöm. – mondta Grayson, fel sem véve a bókot. Aria kemény volt azokkal, akik csalódást okoztak neki, de nagylelkű azokkal, akik megelégedéssel töltötték el. —Liselle említette, hogy a második szinten lesz. – tette hozzá a nő, ezzel megadva Graysonnak a végszót a távozáshoz. A férfi szerzett magának egy italt a VIP szint bárjában, mielőtt lement volna a második emeletre. Nem sietett; hagyta, hogy a Túlvilág atmoszférája a hatalmába kerítse. Végül majd húsz percébe tellett, hogy megtalálja Liselle-t. Ahogyan számította: a tánctéren volt, neki udvarló és hozzá dörgölődző férfiak és nők gyűrűjében. Grayson már megtanulta elfogadni Liselle emberekkel való kapcsolatát: szerette őket és ők szerették őt. Tudta, hogy az asarik előszeretettel keveredtek más fajok egyedeivel, mivel különleges biológiai felépítésük lehetővé tette számukra, hogy elraktározzák partnereik genetikai vonásait és egybeolvasszák azokat később születendő utódaikba. Azonban Liselle még fiatal volt: évtizedek – vagy évszázadok – telnek majd el, mire átlép az asari serdülő életciklusból a gyermeknemzés szakaszába. Hogy az emberekhez való vonzódása megmarad-e addig, vagy ez csak élete egyik experimentális szakasza volt, azt nem tudhatta. Ez végül is nem számított. Grayson csak azt tudta, hogy a lány érdeklődik iránta és úgy tervezte: kiélvezi a helyzetet, amíg tart. Átverekedte magát a tömegen, ezzel gyűlölködő

43

tekinteteket vonva magára, amik gyorsan irigy pillantásokká változtak, mikor Liselle észrevette. Odalépett hozzá, kezeit a nyaka köré fonta és közel húzta magához. —Úgy tűnik, Aria elégedett volt a munkáddal ma este. – kiáltotta a nő a füléhez hajolva, hogy túlharsogja a zenét. Testük egymáshoz nyomódott, Liselle a gyorsan pulzáló zenére mozgott, Grayson pedig azzal volt elfoglalva, hogy megpróbálja a lehető legkevésbé kínos módon lekövetni azt. —Nélküled nem sikerült volna. – emlékeztette a lányt. Ahogy közelebb hajolt hozzá, megrohanta a lány parfümjének ismerős, csábító illata, de valamiért most nem öntötte el az a megszokott buja vágy érzése. Liselle-nek azonnal feltűnt a reakció hiánya. Csuklón ragadta a férfit és kivezette a tánctérről egy csendes sarokba, ahol a zene csak tompa dörmögésnek hangzott. —Mi a baj? – kérdezte a nő. Egyértelműen látszott rajta, hogy aggódott és nem felháborodott a történteken, és ahogy mindig, a nő aggodalma bűntudatot és szégyent ébresztett Graysonban. Szerette úgy gondolni, hogy kapcsolatuk kizárólag testi jellegű, és általában úgy tűnt Liselle is osztja ezt a nézetét. Még a gondolata is nevetséges volt annak, hogy ez bármi többről szólt: még ha együtt maradnának is Grayson élete végéig, a nő még több száz évig élne a férfi halála után. Az. hogy Liselle elkezdjen erősebb érzelmeket érezni a férfi iránt nem csak valószínűtlen lett volna, de tragikus is. —Semmi bajom. – közölte egy vállrándítással. —El kéne mennünk valami csendesebb helyre. Normális esetben a férfi azonnal ugrott volna egy ilyen felajánlásra, de ma este valahogy nem tűnt helyesnek. Mintha így valamilyen módon kihasználta volna a nőt. —Csak fáradt vagyok, azt hiszem. – mondta a férfi elnézést kérőén, miközben próbálta finoman visszautasítani a lányt. — Lehet, hogy haza kéne mennem, pihenni.

44

—Megint vele beszéltél, igaz? – mondta Liselle halovány

mosollyal az arcán. – A titokzatos barátnőddel. Mindig ilyen vagy miután vele beszélsz. Grayson soha nem beszélt a lánynak a múltjáról. Semmit sem tudott Kahlee-ről, vagy Gillianről, vagy a Cerberusnál töltött idejéről, de volt pár alkalom, amikor elmondta neki, hogy el kell intéznie egy személyes hívást és a lány minden bizonnyal összeillesztette valamennyire a kirakós darabjait. Sokkal okosabb, mint amennyit kinézel belőle. Ismét egyértelmű volt, hogy Liselle nem volt mérges. Kissé csalódottnak tűnt, de mindemellett úgy tűnt, megérti a férfi reakcióját és elfogadja. Ettől persze Grayson még rosszabbul érezte magát. —Sajnálom. – mormogta és nem igazán tudta, mint mondhatna még. Liselle közelebb hajolt és adott neki egy gyors csókot. —Ha meggondolnád magad ma este, hívj fel. És ezzel el is tűnt. Visszament a táncoló emberek tömegébe, ahol gyorsan körbevették buzgó imádói. Mivel Graysonnak már nem volt hangulata a klubhoz, visszament a bejárathoz. A pultnál álló egyik asari rákacsintott. Ő egy udvarias bólintással viszonozta, majd kilépett az utcára és még mindig azon gondolkodott: vajon az, hogy visszautasította Liselle-t önfeláldozó tett volt vagy csak simán önző?

45

NÉGY

Kai Leng türelmesen várakozott a Túlvilág előtt álló sorban, hogy bejusson a szórakozóhelyre. Annak ellenére, hogy valószínűtlen volt, bárki is felismerné őt az Omegán – még Graysonnal sem találkoztak soha -, megtette a személyazonossága eltitkolásához szükséges lépéseket. Fekete haját szőkére festette, bőrét pedig sötétebbre színeztette. A nyaka hátsó részén lévő tetoválást – a saját farkába harapó kígyót – egy kelta kereszttel fedte el ideiglenesen. A sor hosszából ítélve még jó pár órába telik, míg bejut, de ez nem jelentett problémát a számára. Azért jött, hogy várjon, türelmesen várja Grayson újbóli felbukkanását. Az utóbbi két hétben, mióta megtalálta a Cerberus korábbi ügynökét itt, az Omegán, Kai Leng messziről tanulmányozta a férfi mindennapjait. Megismerte Grayson szokásait, lassacskán hozzászokott a napi rutinjához. Meglepődött, mikor felfedezte, hogy Grayson Aria T’Loaknak dolgozik; gyorsan lépkedett felfelé a ranglétrán, mígnem értékes kegyencévé nem vált az Omega egyik leghatalmasabb alvilági méltóságának. Ez bonyolultabbá tette a helyzetet. A Cerberus nem hurcolhatta el őt csak úgy egy nyilvános helyről az egyik űrkikötőbe. Aria túlságosan nagy befolyással rendelkezett az állomáson; biztosan a fülébe jutott volna az emberrablás híre. Így keresztül kellett volna verekedniük magukat a Kalóz Királynő emberein, hogy

46

kijussanak, Kai Leng pedig nem rajongott ezért a forgatókönyvért. A kulcs a diszkréció volt. Akkor kell elkapni Graysont, amikor egyedül van, mikor senkinek nem tűnik fel, hogy eltűnt. Elvinni őt az állomásról, mielőtt bárki is rájönne, mi történt. Ezt pedig úgy kell csinálni, hogy az akció ne legyen a Cerberushoz köthető. Mostanra már bizonyossá vált, hogy ez nehezebben kivitelezhető, mint amilyennek elsőre tűnt. Grayson elővigyázatos volt; ritkán látogatott el nyilvános helyekre, kivéve, ha Aria megbízásából járt ott. Úgy látszott, nem jár máshová csak a klubba, egy forgalmas élelmiszerboltba és az asari kurvájához. A legjobb megoldás persze az lett volna, ha a saját lakásán tudják őt lekapcsolni, de őrzött kerületben lakott. Ha ott akarnának rajtaütni, akkor először ki kéne dolgozni egy tervet a környéken cirkáló őrök kiiktatására. Annyival könnyebb lett volna, ha a Titokzatos Ember holtan akarta volna látni Graysont. Kai Lengnek csak pár órájába került volna a dolog: lassan ható méreg kerülhetett volna az italába a klubban; sétálás közben golyót kaphatott volna a szemei közé. A kiemelés azonban mindig sokkal bonyolultabb volt, mint a gyilkosság. Természetesen Kai Leng nem egyedül érkezett. Hat embere volt – hűséges Cerberus ügynökök -, akik egy szomszédos, emberek által irányított kerületben lévő lakásban álltak készenlétben, s csak arra vártak, hogy megadja nekik a jelet. Egy kis szerencsével az elkövetkező pár órában erre sor kerülhet. Pár nappal ezelőtt már minden készen állt, amikor Grayson hirtelen eltűnt a szemük elől. Kai Leng először attól tartott, Grayson kiszúrta őket, de óvatos puhatolódzással kiderítették, hogy a férfi egy különleges akciót hajt végre Aria megbízásából. Nem sikerült megtudnia minden részletet, de

47

pont elég információt gyűjtött össze ahhoz, hogy tudja, az akciónak köze van a drogokhoz és valamelyik rivális bandához. Kai Leng a klubnál várt Graysonra annak biztos tudatában, hogy a férfinak mindenképpen ide kell majd jönnie, hogy jelentést tegyen idegen mesterének. Három éjjelen keresztül hiába várta a célpont felbukkanását, de kitartása ma este elnyerte a jutalmát. Kevesebb, mint egy órával ezelőtt Grayson belépett a klubba. Ha a fiatal asari nélkül megy haza, lecsapnak. Ha nem lesz egyedül, várnak a következő alkalomig. Kai Lenget sok mindennel lehetett vádolni, csak azzal nem, hogy türelmetlen lenne. Mégis, szívesen elhagyta volna már ezt az állomást. Az Omegán túl sok volt az idegen és túl kevés az ember. Kívülálló volt itt; kitéve furcsa lények szeszélyeinek, melyeknek kultúrája és értékei a legkevésbé sem keltették fel az érdeklődését. A magas bűnözési ráta, a bandák brutális diktatúrája és az emberi faj viszonylagos tehetetlensége komor példája volt a Titokzatos Ember jövőképének, amelyben az idegenek uralkodtak a galaxis felett. Kai Leng őszintén hitt abban, hogy bárki, akinek kétségei voltak a Cerberussal kapcsolatban, egyetlen, az Omegára tett látogatás után azonnal megértette volna az emberi faj megmentése érdekében bármire képes pro-humán szervezet. A klub VIP ajtaja kinyílt, és sorban állók mind a nyakukat nyújtogatták, hogy láthassák, ki lépett ki rajta. A várakozók abban reménykedtek, hogy egy nagyobb csoportot pillanthatnak meg: hat, hét, esetleg nyolcfős társaságot. Mert pontosan ugyanannyi látogatót engedtek csak be, mint ahányan távoztak. A csalódottság moraja hullámzott végig a tömegen, mikor meglátták, hogy csak egyetlen ember távozott a klubból. Ezzel pontosan ellentétes érzelem öntötte el Kai Lenget, mikor meglátta a klubból egyedül kilépő Graysont, aki a lakása

48

felé vette az irányt. A sor végén állók közül páran káromkodva adták fel a várakozást és más szórakozás után néztek. A csalódottak alkotta csoport pont az ellenkező irányba indult, mint amerre Grayson lakása volt, de annak érdekében, hogy ne hívja fel magára a figyelmet, Kai Leng közéjük vegyülve sétált el a sarokig. Csak akkor vált ki közülük, mikor a célpont már kikerült a látóteréből; ha egyenesen követte volna Graysont és az bármilyen okból hátrapillantott volna, azonnal lebukik, ezt a kockázatot pedig nem vállalhatta. Mikor utolérte a férfit, egy finom, puha mozdulattal aktiválta a fülére akasztott adóvevőt. —A célpont egyedül hagyta el a klubot. – suttogta halkan. Tudta, hogy a transzmitter automatikusan hangosabban továbbítja társai számára az üzenetet. – A terv szerint csináljuk. Grayson minden egyes lépésével gyorsabb tempót diktálva sietett hazafelé. Nem érezte jól magát. Fáradt volt. Nyugtalan. Frusztrált. Jó döntést hozott, mikor eljött a klubból; a Túlvilág nem tartogatott számára semmi jót ma este, de még mindig lelkiismeret-furdalása volt, amiért lekoptatta Liselle-t. Tudod jól, hogy igaza van Kahlee-vel kapcsolatban. A beszélgetéseitek után mindig búskomorrá válsz. Mire a kerület kapujához ért, már túlságosan el volt merülve a saját gondolataiban és nem fárasztotta magát azzal, hogy megszólítsa az ott posztoló őröket, csak egyszerűen odabiccentett nekik. Kahlee volt a láncszem, ami a régi életéhez kötötte; csak a vele való beszélgetéseken keresztül tarthatta fenn a kapcsolatot a lányával. Ezek a beszélgetések pedig arra emlékeztették őt, mi mindene volt egykor... és mi mindent veszített. Azok az idők már elmúltak. Ne kínozd magad. Az épülethez érve beütötte a kódot és gyorsan felfutott a

49

lépcsőn. Zihált, mire elérte a lakása ajtaját. A fizikai megpróbáltatás azonban, mely megszaporázta a szívverését, semmit sem használt a lelkében tomboló zűrzavar ellen. Miután belépett a lakásba, bezárta az ajtót, lehúzta a redőnyt a nappaliban, aztán kibújt a csizmájából, a pólójából és a nadrágjából. Néhány izzadtságcsepp gyöngyözve ült ki a bőrére; alsónadrágban állt a szoba közepén és megborzongott a plafonon lévő éghajlat-szabályzóból érkező hűvös fuvallattól. Egy része újra fel akarta hívni Kahlee-t. Nagy ötlet. Mit fogsz mondani neki? Azt hiszed, érdekli őt a nyálas hülyeséged? Amúgy is valószínűleg alszik mostanra. Nem volt értelme felébresztenie. Ez a hívás talán nem is segített volna semmin, csak rontott volna a dolgokon. Olyan elbaszott vagy, hogy te magad se tudod, mit akarsz. Fel-alá járkált a kanapé előtt, hogy levezesse a felesleges energiát. Csak egy kis maradék adrenalin a melóból. Pihenned kell. Ez az érzés nem volt ismeretlen a számára. Felpörögve. Felhúzva. A Cerberusnál töltött idő alatt szinte minden nap ezt érezte. Nem volt nehéz kitalálni, mi okozza: a pszichológiai stressz. A munka, amit Ariánál végzett túlságosan hasonlított ahhoz, amit a Titokzatos Ember irányítása alatt kellett csinálnia. Újra ugyanabban a mókuskerékben találta magát. Mii fogsz csinálni? Felmondasz Ariánál? Tényleg azt hiszed, hogy hagy elsétálni? Elhagyni az Omegát nem tartozott a reális lehetőségek közé. Egyszerűen csak meg kellett találnia a módot, ahogy együtt tud élni ezzel a dologgal. Ahogy régen a Cerberusnál csinálta. Egyetlen adag vörös homok és minden rendbe jön. Nem tagadhatta az igazat – függő volt. Sosem bírta ki az egész éjszakát. Akkor nem, ha a drog itt volt a lakásban.

50

Azonban létezett megoldás: az egyik fajta kielégülést felváltani egy másikkal. Besétált a hálóba, aktiválta az extranet terminált és a képernyőt megérintve hívást kezdeményezett. Liselle a második csengésre felvette. —Tudtam, hogy vissza fogsz hívni. Nehezen lehetett érteni, amit mondott, bár a csuklóján hordott adóvevője keményen küzdött, hogy a szavait a táncparketten uralkodó hangzavar ellenére is érthetővé tegye. —Sajnálom, hogy olyan furcsán viselkedtem. – mondta a férfi. — Csak egy kicsit... lehangolt voltam. — Jobban vagy? – kérdezte az asari sokatmondó hangon. – Szeretnéd, hogy átmenjek? —Amilyen gyorsan csak tudsz – válaszolta Grayson határozottan. —Húsz perc múlva ott leszek. A hívás megszakadt. Grayson elhátrált a termináltól. Húsz perc. Húsz percet még kibír. Kai Leng és csapata – négy férfi és két nő – megálltak Grayson kerületének bejáratánál. A turián őrök unalommal vegyes megvetéssel méregették őket, még arra sem vették a fáradtságot, hogy felemeljék a fegyvereiket. Könnyedén elintézhették volna őket, de sajnos az őrök kivégzése nem tartozott a választható opciók közé. Az Omega First Security tagjai voltak. Ezt a független céget az állomáson élő gazdag lakosok bérelték fel, hogy biztosítsák a környék védelmét. Húsz percenként minden őrnek be kellett jelentkezni a központi diszpécsernél; amennyiben ezt elmulasztanák, azzal a sürgősségi támogatás érkezését váltanák ki. Az pedig még két tucat zsoldost jelentene a kerületben. —Neve – kérdezte az egyik őr. —Manning, – felelte Kai Leng. — Paul Johnsonhoz jöttem. A turián lepillantott az omni-tool kijelzőjére. – Nincs rajta a

51

listán. Fel kell hívnom, hogy engedélyt kapjak az átengedésére. —Várjon. – hadarta Kai Leng. – Ne hívja fel. Ez afféle meglepetés akar lenni. Jövő héten van a születésnapja. A turián rövid hezitálás után jobban megnézte magának a hét embert. Kai Leng a fedősztorinak megfelelően öltöztette fel az embereit. Egyikük sem hordott páncélt; ehelyett mind az aktuális, omegai divatnak megfelelő színes ruhákat viseltek. Fegyver helyett mindegyikük egy-egy színes papírba csomagolt ajándékdobozt tartott a kezében. Természetesen mindegyiküknél volt fegyver; gondosan a ruháikba rejtve a csapat minden tagja magánál tartott egy apró nyugtatópisztolyt. A kábításra alkalmas fegyverek kisebbek és könnyebben el lehet rejteni őket, de a nyugtatólövedék pontosabb és nem kell két-három lövésenként tölteni. — Ezzel megszegnénk a protokollt, – mondta a másik turián, bár az ő hangjában nem bujkált elutasítás, – ezért akár ki is rúghatnak minket. — Nem szeretnénk bajba keverni Önöket. – felelte Kai Leng két százas kreditet felmutatva. – Csak tegyék meg nekünk azt a szívességet, hogy úgy tesznek, mintha sosem jártunk volna itt. Az Omega Security jól megfizette az embereit, de ez nem jelentette azt, hogy a megfelelő körülmények között ne lehetett volna lefizetni őket. Az emberek ártalmatlannak tűntek, az ajánlat pedig elég csábító volt, de annyira azért nem, hogy eloszlassa a gyanakvásukat. — Mutassák azokat a dobozokat. – mondta a turián, miközben elvette a férfi felé nyújtott tenyeréből a krediteket. Kai Leng először úgy döntött, a dobozokba fogják rejteni a fegyvereket. Szerencséjére jól ismerte az idegen fajok kultúráját, ezért meggondolta magát a nyugtatok rejtekhelyével kapcsolatban. Tudta, hogy a turián őrök képtelenek lesznek

52

ellenállni a hatalmuk érvényesítésének, ha egy csapat gazdag emberrel állnak szemben. A következő pár percben a turiánok áttúrták az ajándékdobozokat. Letépték a csomagolópapírt és belekotortak mindbe, alaposan – és durván – ellenőrizve azok tartalmát. Találtak pár üveg drága bort, egy karórát, egy pár mandzsettagombot és egy doboz jó minőségű szivart. Mire végeztek, az egykori díszdobozok már nem voltak mások, mint színes papírfoszlányok és egy halom gyűrött kartonpapír a lábaik körül. — Takarítsák fel ezt a szemetet és mehetnek. – mondta a másik turián. Kai Leng az ajkába harapott és bólintott a társainak. Egy újabb megaláztatás: szemetet szedni az utcakőről, míg az őrök bámulják őket. Az emberei elég pénzt kaptak ahhoz, hogy kommentár nélkül hagyják a sértéseket. Jól tudták, hogy az akció sikere fontosabb, mint hogy a turiánokat idegen arroganciájukért megbüntetve kielégítsék a bennük égő gyilokvágyat. Amint indulni készültek, az egyik turián odaszólt nekik. —Meglehet, hogy Mr. Johnson nem fog örülni a látogatásuknak. Az asari barátnője úgy tíz perccel maguk előtt érkezett. — Valószínűleg épp most adja át neki az ajándékát. – tette hozzá a másik egy kegyetlen vigyor kíséretében. Kai Leng hangtalanul káromkodott. Mikor látta, hogy Grayson egyedül indul el a klubból, nem követte tovább, hanem elment, hogy a csapatával találkozzon. Meg sem fordult a fejében, hogy az asari esetleg később csatlakozhat Graysonhoz a lakásán. Indulatai kordában tartva, mosolyogva felelt. —Akkor mindenképp kopogni fogunk, mielőtt belépünk az ajtón. A csapat élén állva átlépte a kaput és a sarkon befordulva

53

Grayson lakása felé vezette az embereit. Amint kiértek az őrök látóköréből, egyik kezét a magasba emelte, ezzel utasította az övéit azonnali megállásra. Ha tudta volna, hogy az asari itt lesz, nem adta volna meg a jelet az akció megkezdésére, de most már nem lehetett visszacsinálni a dolgokat. Az őrök biztos rákérdeznek Graysonnál a meglepetés bulira az elkövetkezendő pár napban. Ő pedig elég okos ahhoz, hogy ennyiből is összerakja a képet; tudná, hogy a Cerberus rátalált. Vagy eltűnne, vagy Aria speciális biztonsági intézkedéseit igénybe véve válna láthatatlanná. Ez az este volt az egyetlen esélyük. —Hallottátok az őrt, – mondta az embereinek. – Grayson nincs egyedül. Vele van az asari. Élve kell elfognunk, – emlékeztette a többieket az akció elsődleges céljára. – De az idegen kurva feláldozható. Ha van rá lehetőségetek, öljétek meg! A többiek arcán látta, hogy mind tudják, ezt könnyebb mondani, mint megcsinálni. Úgy számítottak, Graysonnak minimum egy fegyvere van valahol a lakásban; az asari legalább ugyanilyen jól fel lesz szerelve, de ha nem, a nő akkor is biotik. Egyszerű buliruhában és nyugtatokkal felszerelkezve jelentős hátrányból indultak. —Az eredeti tervnél maradunk. — mondta nekik. – Támadjatok gyorsan; érje őket felkészületlenül. Ha szerencsénk van, az egésznek vége lesz, mielőtt rájönnének, mi történt. Grayson úgy lihegett, mint egy kutya. Háttal feküdt az ágyon, a plafont bámulta és próbálta visszanyerni a lélegzetét. Liselle rajta feküdt, meztelen testük még mindig egymásba fonódott. —Örülök, hogy meggondoltad magad. – búgta Liselle a férfi fülébe, miközben egyik ujjával végigsimított annak meztelen mellkasán. Grayson még mindig az előző menetet próbálta kiheverni,

54

alig sikerült felköhögnie, hogy – Én is örülök. A szex Liselle-lel több volt puszta fizikai élvezetnél. Mint minden asari, Liselle is mély, erős mentális kapcsolatot létesített a partnerével, mikor elért a csúcsra; egy rövid pillanatig kettejük elméje eggyé vált. Lelkük összefonódott, szilánkokra esett, újraformálódott, majd elszakadt egymástól. Mindez olyan elsöprő intenzitással történt, hogy Grayson szó szerint kapkodott a levegőért. Hogy fogsz valaha is visszatérni az emberekhez? —Szükségem van egy italra. – mondta, miközben gyengéden kibontakozott Liselle karcsú végtagjai közül. Áttámolygott a folyosón a konyhába. Kivett egy palack vizet a hűtőből és hosszan, nagyokat kortyolva kiitta az egészet. Kicsit szédült, de a nyugtalanságnak és a szorongásnak már nyoma sem volt, hála Liselle hihetetlen képességeinek. Pont. amikor meg akarta kérdezni Liselle-t, hogy kér-e valamit, kinyílt a lakás ajtaja. Gyorsan a hang irányába kapta a fejét. Egy kisebb embercsoportot látott a folyosón az ajtó előtt. Az egyikük – egy nő – az ajtó mellett guggolt, épp befejezte a biztonsági kód felülírását. A többiek olyan szorosan álltak egymás mellett, hogy lehetetlen lett volna megszámolni, hányán vannak. Két dolog volt csak világos Grayson számára: mind embernek tűntek és mind fel voltak fegyverezve. Ösztönösen cselekedve a földre vetette magát, a folyosót a konyhától elválasztó derékmagasságú fal mögé. A fal pont eltakarta őt, így megmenekült az egyik betolakodó által leadott sorozat elől. Profi. Azonnal lőtt. —Támadás. – kiáltott Liselle-nek. – Éjjeliszekrény. – tette hozzá, megadva ezzel a fegyver rejtekhelyét. Mondtam, hogy a Cerberus rád fog találni. Tudta, hogy nincs esélye megnyerni ezt az ütközetet.

55

Meztelenül, fegyvertelenül, egyedül lehetetlen lett volna. De nem érdekelte, hogy túléli-e. Csak egy dolog foglalkoztatta: visszajutni a hálóban lévő extranet terminálhoz és elég időt nyerni, hogy figyelmeztetni tudja Kahlee-t. Remélve, hogy őt még nem kapták el. Tudta, hogy nagy kockázatot vállal, de kidugta a fejét a válaszfal fölött, hogy szemrevételezhesse az ellenfeleit. Közülük hárman abban a pillanatban tüzelni kezdtek, hogy a férfi feje megjelent a válaszfal fölött, de Graysonnak sikerült még időben lebuknia. Szerencséjére a támadók nem voltak tisztában azzal, hogy ő maga fegyvertelen. Ahelyett, hogy egyenesen odarohantak volna hozzá, hogy végezzenek vele, még mindig az ajtókeret takarásában bujkáltak. Grayson guggolva átrohant a hálószobába felé vezető folyosóra. Nehéz lépteket hallott a háta mögött. A fejvadászok közül páran berontottak a lakásba. Egy sorozat pendülést hallott, ahogy az ellenség által kilőtt golyók a falba ütköztek mögötte. Az egyik pont a füle mellett süvített el sziszegve. Aztán már a sarok túloldalán volt, így kívül került az ellenséges tűzből. Különös. A golyók nem pendülnek. A hálószobából felé rohanó, még mindig meztelen Liselle látványa egy pillanatra elterelte a figyelmét. Az asari előrenyújtott jobb kezével szorosan fogta Grayson pisztolyának markolatát. Mindketten gyorsan mozogtak és a másodperc törtrésze elég volt nekik, hogy megértsék, túl késő már irányt váltani. Az ütközés erejétől a földre hullottak és egymásra buktak. Grayson talpra ugrott, egy határozott mozdulattal rántott egyet Liselle bal karján, hogy felsegítse a földről. Hátrálva a fürdőszoba ajtó felé indult, miközben félig-meddig maga után húzta az asarit. Annak ellenére, hogy a földre döntötték és majdnem kiszakították a karját a helyéről, Liselle-nek

56

bámulatos módon sikerült megtartania a pisztolyt. Egy Cerberus ügynök befordult a konyha felőli sarkon és egyenesen rájuk fogta a fegyverét. Grayson ösztönösen erősebben kezdte szorítani Liselle kezét, mialatt lelkiekben felkészült arra, hogy mellbe lövik. Ez alatt a félig a földön hasaló Liselle bizonytalanul az ellenfelük irányába emelte pisztolyt tartó kezét. A fizikai cselekedet olyan szinapszisokat indított be az agyában, melynek következményeként sötét energia-robbanást idézett elő. Arra nem volt ideje, hogy egy valóban pusztító erejű támadást hajtson végre. A biotikus lökés nem okozott valódi sérülést, de az ereje pont elég volt arra, hogy kibillentse a támadójukat az egyensúlyából, aki hátratántorodva újra eltűnt a sarok mögött, az általa kilőtt lövedék pedig ártalmatlanul a mennyezetbe csapódott. Kevesebb, mint egy méter választotta el őket a hálószoba bejáratától, mikor egy újabb támadó jelent meg a sarkon. A fejvadász abban a pillanatban kezdte meg a tüzelést, hogy kilépett a fedezék mögül. Egyetlen sorozatot adott le közvetlen lőtávolságból és mellkason találta Liselle-t. A nő felnyögött. Egyik keze Grayson markának fogságába esett, aki még mindig a folyosó vége felé húzta. Szabad kezét felemelve viszonozta a tüzet. A nagyteljesítményű pisztoly a golyók vad permetét robbantotta ki magából. Az automatizált célzó rendszer mindent megtett, hogy a legjobbat hozza ki Liselle vaktában leadott lövéseiből. Legalább egy golyó célt talált, a szemközti falra vér fröccsent és a Cerberus ügynöke a földre rogyott. Grayson egy pillanatra sem lassított. Liselle teste elernyedt, mozdulatlan ujjai közül a pisztoly a háló küszöbére csusszant. A férfi kinyújtotta kezét ájult szeretője alól és öklével a falon lévő panelra ütött. Az ajtó becsukódott mögöttük, ezzel értékes pillanatokat nyertek maguknak. Felemelte Liselle-t és az ágyra ejtette az ájult nőt.

57

Kétségbeesetten kutatott a meztelen testen a golyó ütötte lyuk után. Egy hatalmas lyukra számított a mellkasán, de csak egy apró tűszúrásnyi nyomot talált a két melle között. Mikor észrevette, hogy Liselle ugyan nincs magánál, de még életben van, végre összeállt benne a kép. A szinte láthatatlan seb. A lövedékek furcsa pendülése. Nyugtatólövedékeket használnak. Elve akarnak elfogni. Nem tudta, hogy ezzel jól járt-e vagy sem. Ez nem változtatott semmit azon, hogy mit kell tennie: Figyelmeztetnie kellett Kahlee-t. Hallotta, ahogy a behatolók végigfutnak a folyosón a hálószobaajtóig. Az ajtón nem volt zár, de a fejvadászok óvatosak voltak, hiszen tudták, a célpontnál nem nyugtatópisztoly van. De ez a zavartalan állapot sem tarthatott örökké. Az eszméletlen Liselle-t az ágyon hagyta és átrohant a szoba túlsó végébe az extranet terminálhoz. Kétségbeesetten püfölte az érintőképernyőt, bejelentkezett az extranetre és elküldte Kahlee-nek az elmúlt két évben összegyűjtött fájlokat. Abban a másodpercben, hogy a fájlokat elküldte, máris aktiválta az állománytörlést, mely mindent eltüntetett a számítógépről, még a be- és kimenő üzeneteket is. Egy szemvillanással később kinyílt az ajtó. Grayson megperdült és rátámadt az ellenfeleire. Talán egy lépést, ha meg tudott tenni, mielőtt megérezte volna a két mellkasába fúródó nyugtatólövedéket. A harmadik lépésnél már nem volt magánál. Grayson teste a földre rogyott, de Kai Leng még másodpercekig állt felette, pisztolya csövét a férfira szegezve, ujjával a ravaszon; arra az esetre, ha szükség lenne még egy lövedékre. Csak akkor eresztette le a fegyvert és kezdett el parancsokat osztogatni, mikor egyértelművé vált, hogy a célszemély eszméletét vesztette.

58

— Üzenetet küldött. Nézzétek meg a terminált, hátha

erősítést hívott. A technikus, Shella átrohant a szobán, hogy átvizsgálja a számítógépet. — A többiek kutassák át a szobát. Vegyetek magatokhoz minden fegyvert, amit találtok. Szükségünk lesz rájuk. Többre lesz szükségünk ezeknél a játék pisztolyoknál a kapunál álló turián őrök ellen. — Vele mi legyen? – kérdezte Shella az ágyon fekvő eszméletlen asari felé biccentve, mialatt folyamatosan a képernyőt nyomkodta. — Majd én elintézem. Visszasétált a folyosóra. Darrin teste körül sötét tócsába gyűlt a vér. Jens még mindig ott térdelt mellette, medi-gélt fecskendezett belé és csodát remélve az életjeleit figyelte. Kai Leng egyetlen pillantásból tudta, hogy a szanitéc csak az idejét fecsérli. Bement a konyhába és gyors, de alapos kutakodásba kezdett; kinyitotta a szekrényeket és kihúzta a fiókokat. Talált egy nagyon nagy, nagyon éles kést. Kezébe vette, hogy érezze a súlyát. Elégedetten ment vissza a hálószobába. — A terminál üres. – közölte vele Shella, mikor belépett a szobába. – Biztos letörölte, mielőtt bejöttünk. Kai Leng rosszallóan ráncolta a homlokát. Fogalma sem volt, milyen információk lehettek Grayson gépén, de elég fontosnak kellett lenniük, ha arra fecsérelte az idejét, hogy megszabaduljon tőlük, miközben rátámadtak. — Ezt az ágy alatt találtam. – szólalt meg az egyik fejvadász. Egy tégla nagyságú celofánba csomagolt pakkot tartott a kezében. – Van itt még négy másik ilyen. Vörös homoknak tűnik. Végre egy szusszanásnyi időhöz jutottak. Tudta, hogy Aria drogháborúban állt egy rivális bandával; egy kis szerencsével azt hihetik majd, hogy az a banda áll Grayson eltűnése mögött.

59

— A homokot magunkkal visszük. Fegyverek? — Csak az az egy, amivel lelőtték Darrint. — Mennyire rossz az állapota...? – kérdezte Shella elhaló

hangon. Kai Leng egyszerűen megrázta a fejét és átsétált a szoba túlsó felére az ágyhoz. Shella arca egy pillanatra elkomorodott, de ez volt minden érzelem, amit kimutatott. Kai Leng a meztelen asari nyakához emelte a kést és egy gyors, tiszta vágással felnyitotta a torkát. A vér patakokban folyt le a nyakán és beszivárgott a lepedőbe. Az ágy ugyanolyan sötét színűvé vált, mint a folyosó fala, melyet az emberi vér festett be. — Ketten fogjátok Graysont, másik kettő hozza Darrint. – mondta, miközben a háta mögött a kést a nadrágjába dugta, majd a pólóját ráhajtotta, hogy elrejtse a kilógó nyelet. – Induljunk! Összességében a támadás és a kutakodás nem vett igénybe többet, mint tíz percet. Kai Leng meg volt elégedve a csapat hatékonyságával, bár jelen esetben tulajdonképpen erre nem is lett volna szükség. A ház többi lakója valószínűleg hallotta a lövöldözést, de egyikük sem akart belekeveredni a dologba. Az Omega lakosai hajlamosak voltak a saját dolgukkal foglalkozni. Még ha valakiben fel is merült volna, hogy jelentse az incidenst, a bejelentést nem volt kinél megtenni. Az Omegán nem volt rendőrség és a pár sarokkal arrébb álló őrök nem fogják elhagyni a posztjukat. Azért fizették őket, hogy a belépésre jogosulatlanokat a kerület határain kívül tartsák, nem pedig azért, hogy odabent fenntartsák a rendet. A harc híre elég gyorsan, valószínűleg még napkelte előtt eljut majd Ariához. Kai Leng remélte, hogy addigra már messze járnak. Már csak egy problémát kellett megoldaniuk: át kellett jutniuk az Omega First Security őrei által vigyázott kapun Grayson eszméletlen testével, Darrin még meleg hullájával és

60

pár kiló vörös homokkal a kezükben. Ugyanazon az úton vezette visszafelé a csapatot a kanyargós utcákon keresztül, mint amit idefelé jövet is használtak. Legnagyobb szerencséjükre senkivel sem találkoztak útközben. Kai Leng megálljt parancsolt az osztagnak, mikor az őrposzt előtti utolsó sarokhoz értek. Feléjük nyújtotta kezét és Shella a tenyerébe helyezte Grayson pisztolyát. Némi undorral töltötte el, hogy a fegyver egy turián készítményű Elanus modell, de azért bedugta a pólója alá, közvetlenül a kés mellé. A veséje tájékán érezte, ahogy a két markolat – pengéé és pisztolyé – a testének nyomódik. — Itt várjatok, de legyetek indulásra készen. Egy pillanat alatt rendezte gondolatait és mozdulatait, majd kényelmes, de határozott léptekkel befordult a sarkon. A turiánok észrevették a közeledő férfit, de nem rántották elő fegyvereiket. Úgy tűnt, nem kaptak semmi féle riasztást. — Mi a baj? – csipkelődött az egyik turián. – Hazaküldtek a buliból? — Elfelejtettem valamit. – mormogta. Közben lassan, de folyamatosan közeledett az őrök felé. Tíz méterre volt tőlük, ilyen távolságból könnyedén lelőhette volna őket, de az őrök páncélt viseltek; kinetikus pajzsaiknak nem jelentene kihívást egy ilyen távolságból kilőtt golyó eltérítése. Az ő fegyvereivel közel kellett jutnia hozzájuk és egyenként kellett elintéznie őket, különben nem volt esélye. — Ha elhagyja a kerületet, újra fizetnie kell majd a belépésért. – figyelmeztette a másik. Nem pazarolta válaszra az energiáit. Öt méter. Alig pár lépés múlva az egésznek vége lesz. Elég közel volt hozzájuk ahhoz, hogy le tudja olvasni madárpofájukról a meglepetés kifejezését; pontosan meg tudta volna határozni azt a pillanatot, mikor az örök rájöttek, hogy a férfi fenyegetést jelent a számukra.

61

Ha csak az egyikük hátrált volna pár lépést, mialatt ő a fegyveréért nyúlt, Kai Lengnek semmi esélye sem lett volna a túlélésre. Szerencsére mindkettőjük lába a földbe gyökerezett. Kai Leng hihetetlenül gyorsan lendült az őrök felé, közben egyik kezével a derekához nyúlt a késért. Előrántotta a pengét és elvágta a közelebb álló őr torkát. Amint az acél átszakította a vastag bőrt, a férfi csavart egyet a késen; így nem csak a nyelőcsövet, de a nyaki artéria turián megfelelőjét is átvágta. A másik őr fegyvert rántott, de mikor lövésre készen kinyújtotta a kezét, Kai Leng szabadon maradt baljával ráhúzott egyet, így az idegen fegyvere a földre célzott. A férfi eldobta a kést és a pisztolyáért nyúlt. Egy másodperc alatt előrántotta a pisztolyt az övéből, a keze máris újra a teste előtt volt, a turián homlokához tartotta a csövet, és meghúzta a ravaszt. Egy nedves pukkanás hallatszott, mikor a turián koponyájára hatalmas lyuk robbant. A nyílás csontdarabokat és vörös nyálkát okádott magából. Kai Leng farkasszemet nézett ellenfelével a halál pillanatában; látta, ahogy pupillái kitágulnak, mert az agyából maradt roncs már nem továbbít információt a szervezetének. Aztán a turián élettelen teste a földre rogyott. Kai Leng újra az első őrre összpontosította figyelmét. Ugyan a földön feküdt, de még mindig rángatózott. Erőtlenül tapogatta a gégéjéből kiálló kést. Kai Leng odalépett hozzá és ugyanazzal a metódussal véget vetett az életének, mint amit az előző őrnél is alkalmazott: egy közvetlen közelből leadott lövéssel a fejbe. Hátrapillantva meglátta a csapatát, akik már mozgásba lendültek Grayson és Darrin testét cipelve. Nem látott senki mást; ha voltak is szemtanúk, akkor elég okosak lehettek ahhoz, hogy mostanra kereket oldjanak. Gyorsan mozogtak, a testeket néhány tömbönként átvették egymástól és alig tíz perc alatt eljutottak az űrállomásig. Öt

62

perccel később már a hajón voltak, biztonságos távolságban az állomástól. Kai Leng csak ekkor engedett meg magának egy elégedett mosolyt. —Hívd a Titokzatos Embert. – mondta Shellának. – Mondd meg neki, hogy Grayson hazajön.

63

ÖT

Kahlee egész este az ágyában forgolódott és az éjjeliszekrényén világító órájára pillantgatott. Minden alkalommal meglepődött, hogy mindössze egy-két perc telt el mióta utoljára ránézett. Úgy érezte, a reggel sosem jön el... Grayson legutóbbi hívása óta nem tudott rendesen aludni. Egyfolytában azon gondolkodott, hogy vajon hol lehet és mit csinál. Ezután természetesen mindig Gillian és Hendel jutottak az eszébe. Mindegyik tanulójával törődött, de Gilliannek különleges helye volt a szívében. Tudta, hogy Hendel vigyáz rá, de ettől nem hiányzott kevésbé egyikük sem. A sztoikus biztonsági főnök volt az egyik legközelebbi barátja az állomáson... sőt élete egyik legjobb barátja. Nyíltszívűsége dacára hajlamos volt távolságot tartani másokkal. Ezt a jellemvonását valószínűleg embergyűlölő apjától örökölte. Bizarr volt még belegondolni is, hogy mekkora hatással volt Jón Grissom az életére. Nehezére esett eltitkolni, hogy a férfi, akiről az Akadémiát elnevezték, valójában nem volt más, mint az ő biológiai apja. A szülei válása után a férfi eltűnt az életükből, ezért Kahlee felvette az anyja nevét. Ahogy nőtt, mindent megtett, hogy titokban tartsa a kapcsolatát a Föld egyik legmegbecsültebb – és legfélreértettebb – hősével. Azonban erőfeszítései dacára huszonegynéhány évvel

64

ezelőtt visszakerült az életébe régen látott apja. Menekülnie kellett, miután megvádolták a sioni kutatóközpontban dolgozó kollégái lemészárolásával. Először elrejtette lányát az elysiumi otthonában, aztán segített neki és David Andersonnak – a Szövetség katonájának és az egyetlen embernek, aki hitt az ártatlanságában – elmenekülni a bolygóról. Majd két évtizeddel később Anderson segített Shepard parancsnoknak leleplezni Sarent, a turián fantomot, és rábizonyítani, hogy elárulta a Tanácsot. Kahlee közismert kutatóvá vált a biotikus képességek terén és a Felemelkedés Projekt vezetőjévé. Az apja ugyanakkor az Elysiumon maradt. Magányosan és elzárva élte az életét. Nem vállalt interjúkat és mindent megtett, hogy valahogy elrejtőzzön a hírneve elöl, amivel soha nem tanult meg együtt élni. Kahlee folyamatosan tartotta a kapcsolatot az apjával – még ha ritkán beszéltek is -, egészen a halála napjáig. Természetes okokból kifolyólag halálozott el hat hónappal ezelőtt, hetvenöt éves korában. Sokkolóan fiatalon a modern normákhoz képest, de az apja mindig is egy letűnt kor relikviája volt. Sok száz előkelőség volt jelen a temetésen, mind tiszteletüket akarták tenni az ember előtt, akit tömjéneztek, de soha sem ismertek. Kahlee is részt vett a szertartáson, de nem Grissom lányaként, hanem az akadémiai delegáció tagjaként. Ő is legalább olyan nagy becsben tartotta a magánéletét, mint az apja. Az anyja halálakor még tinédzser volt, és az egész világa darabokra hullott. Grissom eltávozása sokkal kisebb hatást gyakorolt rá. Soha nem álltak egymáshoz túl közel. Az évenkénti két-három alkalom, mikor titokban találkoztak apja elysiumi villájában, mindig keserű hallgatással teletűzdelt, kényelmetlen beszélgetésekbe torkollott; és mégis, most, hogy az öreg rohadék már meghalt, kezdett hiányozni neki. Mindig gombóc volt a torkában, hacsak elsétált az étkezőben az apja nevét és arcát viselő emléktábla előtt.

65

Kahlee – szabadulni akarván múltjától – gondolatait egy új mederbe terelte. Azon morfondírozott, hogyan tudná elsimítani a dolgokat Nickel. Nem akarta, hogy szégyellje, vagy kínosan érezze magát a történtek miatt, de ha szemtől-szembe beszéltek volna, lehet, hogy csak rontott volna a helyzeten. Ha Hendel még itt lenne, megkérné, hogy simítsa el a dolgot. Azonban ő elment. Pont, mint az apja. És Grayson. És Anderson. Miért tűnik el minden férfi az életemből? Nem akart ezen a kérdésen rágódni egy ilyen hosszú, álmatlan éjszakán. Szerencsére ebben a pillanatban fény gyűlt a terminálján és a csilingelés a tudtára adta, hogy üzenete érkezett. Ez kitűnő kifogás volt a számára, hogy kipattanjon az ágyból és megnézze, mit kapott. Rossz előérzete volt, mikor odaült a képernyőhöz. Éjszakára a gépe úgy volt beállítva, hogy csendben fogadja az üzeneteket és tárolja őket reggelig. Csak akkor jelzett, ha valamit úgy fémjeleztek, hogy Sürgős. Látva, hogy az üzenet Graysontól jött, még idegesebb lett. A napközbeni hívásától eltérően ez az üzenet nem élő adás volt. Azt már a felvétel formátumából meg tudta mondani, hogy egy előre felvett üzenetet és egy kódolt adatfájlt hordoz. A torka annyira kiszáradt, hogy nyelni sem tudott, amint megérintette a képernyőt és elkezdte lejátszani a felvételt. Mikor Grayson képmása megjelent a képernyőn már biztosan tudta, hogy a felvétel hónapokkal, vagy akár évekkel korábban készült. Az arca sokkal kevésbé tűnt nyúzottnak, a szeme alatti táskák is kevésbé voltak hangsúlyosak. — Ha ezt a felvételt látod, az azt jelenti, hogy a Cerberus rám talált. – Hűvös magabiztossággal mondta ezeket a szavakat, Kahlee mégis érezte, hogy szíve a torkában dobog. – Nem tudom, hogy érted is eljönnek-e. Lehet, hogy nem; a Titokzatos Ember talán elég gyakorlatias ahhoz, hogy a tervei szempontjából jelentéktelennek találjon. Ugyanakkor lehet

66

bosszúszomjas és kicsinyes is, ezt a kockázatot pedig nem vállalhatod. Próbált Grayson mondanivalójára koncentrálni, de elméje nehezen dolgozta fel az információkat. Nem tudott nem a levél küldőjére gondolni. Vajon Grayson halott? Vajon fogságba esett? —Egy fájl van csatolva ehhez az üzenethez, – a felvétel ugyan abban a nyugodt hangnemben folytatódott, – minden, amit a Cerberusról tudok, benne van. Grayson nyugodt hangja éles kontrasztot alkotott a káosszal, ami épp eluralkodott Kahlee-n. Forgott vele a világ és a gyomra felkavarodott. Az egész helyzet szürreális volt, mint egy rémálom, amiből képtelen felébredni. —A Titokzatos Ember okos. És óvatos. Csak annyi információt oszt meg az embereivel amennyi feltétlenül szükséges, de én sokkal többet tudok róla, mint hinné. Az elmúlt, Cerberusnál töltött néhány év alatt információkat gyűjtöttem. Lehet, hogy mélyen legbelül már tudtam, hogy a Titokzatos Ember ellen fordulok majd. Vagy, hogy ő fordul majd ellenem. Lehet, hogy egyszerűen csak elég okos voltam ahhoz, hogy megpróbáljam bebiztosítani magamat. Ügynökök nevei a Szövetségen belülről. Kulcs- fontosságú létesítmények és menedékek koordinátái. Fedőcégek, amelyek mind a Titokzatos Ember kezében vannak. Minden információ, legyen az bármilyen apró is, benne vannak ebben a fájlban. Néhányuk bizonyára idejétmúlt: a létesítmények költöznek, és folyamatosan új projekteket indítanak, de a megfelelő kezekben ez tudás komoly kárt tudna okozni a Cerberusnak. A remény szikrája csillant fel Kahlee előtt. Fia Grayson még életben lenne, fel tudná használni ezeket az információkat, hogy kiderítse, hova vitte a Cerberus. —Meg se próbálj kiszabadítani, – az előre rögzített üzenet mintha a gondolataiban olvasott volna. – ha ezt az üzenetet látod, vedd úgy, hogy halott vagyok.

67

Kahlee ösztönös elutasítással rázta meg a fejét. —Meg kell védened magad. Juttasd el ezeket a dokumentumokat egy hivatalos személyhez. Valaki olyanhoz, aki elég magas pozícióban van ahhoz, hogy a Cerberus után eredjen. El kell pusztítanod a Titokzatos Embert; csak így lehetsz biztonságban. Az üzenet néhány másodpercre elhallgatott, és Grayson szemöldök ráncolva meredt maga elé a felvételen. Aztán morbid röhögésben tört ki. — Fogalmam sincs, kihez fordulhatnál. – ismerte be. —Bárcsak tudnám, de a Cerberusnak a Szövetségen belül majd minden szinten vannak emberei. Bárki, aki hatalmi pozíciót tölt be, ugyanúgy dolgozhat a Titokzatos Embernek. De te okos vagy. Tudom, hogy ki fogsz találni valamit. Csak vigyázz arra, hogy kiben bízol meg. Az üzenet hirtelen ért véget, ezzel meglepve Kahlee-t. Nem voltak komoly utolsó szavak, sem szentimentális búcsúzkodás. Grayson elmondta neki, amit tudnia kellett, majd kikapcsolta a felvételt. Hosszú percekig csak ült a székében és a felvétel utolsó kockájára meredt. Farkasszemet nézett a férfi arcképével, miközben próbálta feldolgozni az imént kapott borzalmas híreket. Mikor kezdett magához térni csak annyit motyogott: újrajátszás, és másodszorra is végignézte a felvételt, hogy biztos legyen benne: nem siklott el semmilyen fontos részlet felett az első, érzelmekkel telített megtekintés alatt. Amint ezzel végzett, egy optikai lemezt tett a termináljába és rámásolta a mellékelt fájlból az adatokat. Majd felállt, a szekrényéhez ment és elkezdett pakolni. Nem esett pánikba, de minden mozdulatán érezhető volt a sietség. Az érzelmi sokk dacára már most azon gondolkodott, mit fog majd tenni. Nem maradhatott az Akadémián; ez veszélybe sodorta volna a gyereket és a személyzet többi tagját is.

68

Jó néhány embert felkereshetett volna. Az emberiség legbriliánsabb tudósai között volt számon tartva; karrierje során több olyan politikai és katonai kapcsolatot szerzett, akik meghallgatták – és el is hitték – volna a történetét. Azonban megbízhatott bennük? Ők nem a barátai voltak, legjobb esetben is csak az ismerősei. Bármelyikük dolgozhatott a Cerberusnak. Ha az apja még életben lenne, hozzá fordulna. Ha Hendel még az állomáson lenne, tőle kérne segítséget. Ők azonban már eltűntek. Pont, mint Grayson. Csak egy valakihez fordulhatott. Valakihez, akivel utoljára az apja temetésén találkozott, és akit az utolsó évtizedben is legfeljebb csak egy pár alkalommal látott, de Kahlee teljes mértékben megbízott benne, és tudta, hogy amilyen gyorsan csak lehet, el kell juttatnia hozzá a Greysontól kapott információkat. Aria T’Loak mozdulatlanul állt az ágy mellett és Liselle meztelen, véráztatta testére meredt. Két salarian technikus négykézláb fésülte át a hálószobaszőnyeget, haj, vér és szövetminták után kutatva. Egy másik a szoba extranet terminálját vizsgálta át, míg újabb négy a lakás többi szobájában kutakodott bármilyen nyom után, amiből kiderülhetett, hogy mi is történt pontosan. A dulakodás jelei egyértelműek voltak; de azt, hogy hányan vettek részt benne, és hogy kik is voltak pontosan, lehetetlen volt megmondani. Mindössze annyit tudtak, hogy az általuk Paul Johnsonként ismert ember és a drogok eltűntek. Természetesen ez nem az igazi neve volt. Ahogy a merész humán egyre feljebb küzdötte magát a szervezete ranglétráján, Aria utána nézett a múltjának. Nem volt nehéz rájönnie, hogy a Paul Johnson egy álnév, de ez még nem keltette fel a gyanakvását. Nem ő volt az egyetlen a szervezeten belül, aki hamis személyazonosságot vett fel.

69

Néhány hónapnyi óvatos tapogatózás után megbizonyosodott róla, hogy nem tartozik semmilyen rivális bandához, sem pedig rendfenntartó ügynökséghez, aki be kíván törni az Omegára, de soha nem jött rá, hogy valójában ki is lehet. Az embereivel biometriai adatokat vetetett: ujjlenyomatokat a klubban hagyott poharakról; retina, arc és test scannelést végzett az állomás kamerái segítségével; bőr, haj, sőt még vérmintát is szerzett Liselle segítségével, amíg Paul mellette aludt. Azonban nem talált egyezést egyik adatbázisban sem. Aria nem szerette a bizonytalanságot. Először arra gondolt, hogy megöleti, csak a biztonság kedvéért. Utasította is Lisellet a kivitelezésre, de a fiatal asari könyörgött Paul életéért. Azzal érvelt, hogy a férfi képességei még jól jöhetnek Ariának, és hogy a szervezet szempontjából mindenképp hasznos. Akármi is volt a múltjában, hátrahagyta, mikor az Omegára érkezett. Liselle megesküdött rá, hogy hűséges volt Ariához... legalábbis annyira, amennyire ez elvárható valakitől, aki az Omegán dolgozik. Végül is hagyta magát meggyőzni. És most Liselle itt feküdt holtan. Az évszázadok során az Omega Kalózkirálynője több ezer, talán több millió holttestet látott már: barátok és ellenségek tetemét egyaránt. Több halott asarit, mint amennyire emlékezni tudott, néhánnyal ő maga végzett, de ritkán kellett a saját utódja holttestére letekintenie. Mivel anyja ragaszkodott hozzá, Liselle titkolta, hogy milyen kapcsolatban is vannak egymással. Aria nem akarta, hogy az ellenségei felhasználják ellene ezt a tudást, és azt sem, hogy a lánya célpontként élje az életét. A végén azonban ez mit sem számított. A fortyogó düh ellenére, amit lánya halála miatt érzett, Aria nem akart elhamarkodott következtetéseket levonni. Túl sok lehetőség volt egyelőre játékban. Ez lehetett a Talonok

70

megtorló támadása, bár nem tűnt valószínűnek. Minek jöttek volna a klubba, hogy békét kössenek vele, ha csak a háborút akarták újrakezdeni? Ennél okosabbak voltak. Ezen kívül a Talonoknak nem lett volna okuk magukkal vinni Pault. Ha ők lettek volna a támadók, az ember élettelen teste itt heverne Liselle-é mellett. Valójában senki nem jutott az eszébe, akinek megérte volna elrabolnia Pault... ami arra engedett következtetni, hogy az ember jó eséllyel benne volt. Megfordult és sietve lehagyta a hálószobát. Arca érzelemmentes kőmaszkra emlékeztetett, ahogy ellépett a lánya holttestétől. Sanak odakint volt a valahol folyosón és épp azt próbálta kideríteni, hogy a szomszédok láttak-e valamit, ami fontos lehet. Aria küldött vele két krogant is – ez nem túl kifinomultan, de érthetően azt üzente, hogy ha a batariai kérdez valamit, alapos és kimerítő választ vár rá. Sajnos nem volt sok esély arra, hogy új információkhoz jusson. Az Omega First Security már kitűzött egy ötvenezer kredites jutalmat a nyomravezetőnek, aki bármivel a segítségükre tud lenni az örök gyilkosának elfogásában, vagy megölésében. Ennek ellenére eddig nem találtak érdemi nyomokat. Aria hírnevével mindenki tisztában volt az Omegán, de ha ötvenezer kreditért nem vallottak, akkor a Kalózkirálynő legendás haragjától sem fogják meggondolni magukat. Keresztülsétált a konyhán és belépett a nappaliba, pont időben ahhoz, hogy lássa Sanakot visszaérkezni. A batáriai arckifejezéséből tudta, hogy nem hozott jó híreket. — Mindenkivel beszéltünk az épületben. – balra billentette a fejét. Egy tudatalatti mozdulat, ami a fajtájára volt jellemző, akiknél ez a tisztelet jelének számított. – Néhány lövés dördült; majd egy hat vagy hét személyes csoportot láttak kirohanni a lakásból. Mind humánok. Semmi újdonság. Aria megbüntethette volna a kudarcáért, de nem lett volna

71

értelme. Az erőszakhoz és megfélemlítéshez folyamodhatott volna, hogy megszerezze, amit akar; ezek értékes eszközei voltak az alkudozásnak és a másokra való hatásgyakorlásnak. Ám tudta, hogy Sanak mindent megtett, ami erejéből tellett. Ha nem is ő volt a legintelligensebb alkalmazottja, hűséges volt és kitartó. Nem lett volna érdemes megharagudnia rá. Aria nem szidta le a beosztottait ok nélkül, mivel az sértődéshez és végül áruláshoz vezetett volna. — Szóval még mindig nem tudjuk, hogy Johnson áruló-e vagy áldozat. – mormogta. — Én az árulóra fogadnék. — közölte Sanak. – Az emberekben nem lehet megbízni. Válasz helyett Aria szúrós tekintettel jutalmazta. — Nézze meg a bizonyítékokat. – folytatta gyorsan Sanak, mikor rájött, hogy a főnökének többre van szüksége, mint az ő bizonyos fajok iránt érzett gyűlöletére. – Liselle torkát elvágták; ez azt jelenti, bízott a támadójában annyira, hogy közel engedje. Na és mi van a drogokkal? Én rögtön el akartam vinni önnek a klubba. Johnson viszont ragaszkodott hozzá, hogy itt hagyjuk nála. Már akkor is furcsálltam. — Fölösleges kockázat lett volna a klubba hozni a drogot. — Nem az volt az érdekes, amit mondott. – folytatta a batariai. – Az volt a furcsa, ahogy mondta. Hatással volt rá az a sok homok. Egyfolytában bámulta. Remegtek az ajkai. Szokott porozni. Ez egyértelmű volt. — És egyedül hagyta el a klubot. – tette hozzá Sanak. – Láttam Liselle-t odabent egyedül. — Úgy tűnik, ezt tényleg relevánsnak gondolod. – jegyezte meg Aria. Lenyűgözte, hogy a batariai milyen sokat gondolkodhatott ezen. – Tehát van egy elméleted? Sanak pislantott a felső szempárjával egyet, miközben összeszedte a gondolatait, mielőtt beszélni kezdett. — Johnson nem tudott ellenállni a homoknak. Érezte a jól ismert éhséget a felszínre törni. Ezért meghívta néhány régi

72

ismerősét az állomásra, egy kis mulatozás erejéig. Liselle meg akarta lepni és csak úgy betoppant. Tudta, hogy lebukott. Elbújtatta a barátait a hálószobába. Behívta a nőt. Elvágta a torkát. Felkapta a cuccot és a barátaival együtt lelépett. Aria alaposan átgondolta ezt a lehetőséget is, de végül elvetette. — Ennek nincs értelme. Akkor miért volt Liselle meztelen? — Mert az emberek őrült, beteg állatok. Biztos megerőszakolták. mielőtt megölték. Vagy utána. — Azt mondtad, a szomszédok lövéseket hallottak. – válaszolta Aria villámgyorsan, hogy minél előbb szabadulhasson a fejében lévő zavaró képektől, amiben a lányát megerőszakolják. – Ezt magyarázd meg. A batariai az összes szemével egyszerre pislantott. Mielőbb próbált valamilyen elfogadható magyarázatot találni, de mielőtt szólhatott volna az egyik salarian lépett a szobába. — Az extranet terminál. Teljesen letörölték – jelentette a fajtájára jellemző szaggatott stílusban. Sanak lecsapott az új információra. — A rohadék el akarta tüntetni a nyomait. Biztos, hogy benne volt. — Nyomozzák le a hálózatot. Minden üzenetről másolatot kérek, amit az utolsó egy hónapban küldtek vagy fogadtak ezzel a terminállal. A salarian erősen megrázta a fejét. — A humán okos volt. Rejtjelek. Kódok. Lehetetlen újjáépíteni az üzeneteket. — Akkor nincs semmink? – kiáltotta Aria, az indulatai és frusztrációja most először volt hallható a hangjában. — N-nincs ü-üzenet. – a hirtelen aggodalmassá vált technikus végül kinyögte. – Megtalálni a hívót, talán. Megtalálni hova ment üzenet. Ezt remélhetjük. — Csináld! – csattant fel Aria. – Derítsd ki, kivel beszélt! Megértetted?

73

A salarian hallhatóan nagyot nyelt. Mivel nem tudott megszólalni csak gyorsan bólintott egyet. — Takarítsátok fel ezt a mocskot. – tette hozzá Aria és kifelé indult. – És az Istennő szerelmére, valaki takarja le Liselle-t.

74

HAT

Grayson tudata kelletlenül tért vissza. Hosszú ideig az ébrenlét és az álom határmezsgyéjén lebegett, míg a fizikai érzékelés meg nem zavarta a kábítószer kiváltotta sötétséget. A szája kiszáradt. Megpróbált nyelni egyet, de csak fájdalmas, krákogó köhögésben tört ki, mert megduzzadt nyelve csaknem eltömte kiszáradt torkát. Szemei tágra nyíltak, majd azonnal visszacsukódtak, mert a fény égette őket. Még lehunyt szemekkel is érzékelte a rá világító fényt. Hogy menedéket találjon előle, megpróbált az oldalára fordulni, de rá kellett jönnie, hogy nem tud mozogni. A meglepetés okozta adrenalin löket elmosta a nyugtató utolsó maradványait is, és a tudatosság rázuhant. Meztelenül feküdt, a háta hideg, kemény felülethez nyomódott. Karjait csuklónál és könyöknél vastag pántok tartották szorosan egyhelyben. Lába ugyanígy le volt kötözve térd és boka magasságban. Három további szíj – a combjánál, a derekánál és a mellkasán – tartozott még az őt leszorító, szerkezethez. Újra kinyitotta a szemét. Hunyorgott a vakító fénytől. Megpróbálta oldalra fordítani a fejét, hogy felmérhesse a környezetét, de az is le volt szíjazva. Egy, az álla alatt húzódó pánt szorosan csukva tartotta száját; még csak segítségért sem kiálthatott. Nem mintha számíthatott volna bármilyen segítségre. Ezúttal nem menekülhetsz meg. A Cerberus azt fog tenni veled,

75

amit csak akar. Úrrá lett rajta a pánik, örült küzdelembe kezdett a kötelékei ellen, nekik feszült és jobbra-ballra tekergeti annak reményében, hogy nyerhet még egy hüvelyknyi helyet, de erőfeszítései hiábavalóak voltak. —Csak megsebesíti magát. – szólalt meg egy hang közvetlenül mellőle. A fény elhalványult, Grayson kinyitotta a szemét és meglátta a fölé hajoló Titokzatos Embert. A szokásos ruháját viselte: drága fekete zakó és gallérnál kigombolt egyedi tervezésű fehér ing. —Liselle? – szerette volna Grayson kérdezni, de felkötött állkapcsával csak egy érthetetlen nyöszörgésre futotta. —Nemsokára megkapod a válaszokat. — nyugtatta meg a Titokzatos Ember, miközben hátradőlt, bár egyáltalán nem volt biztos, hogy megértette, amit áldozata mondott. Azzal, hogy fogva tartója hátrahúzta fejét, Grayson többet láthatott a szobából. Közvetlenül fölötte egy nagy lámpa lógott a plafonról, az a fajta, amilyet műtökben szoktak használni. Ki volt kapcsolva, de ez magyarázattal szolgált a korábbi elviselhetetlen világosságra. Nem voltak egyedül. A halk elektromos zümmögés mellett hallotta, ahogy emberek mozognak a szobában. Körbeforgatta a szemét. Megpróbált minél több információt szerezni, mielőtt újra bekapcsolják a fölötte függő lámpát. Szeme sarkából pont eleget látott ahhoz, hogy rájöjjön, valamiféle kórházban vagy laborban van. Egy fehérköpenyes férfi sétált el a jobbján egy csokornyi monitor irányába. A Titokzatos Ember a balján állt, szinte mindent kitakarva Grayson elől. Ennek ellenére sikerült észrevennie a férfi válla fölött egy csomó furcsa és félelmetes orvosi kelléket. Aztán a vakító fény újra ráömlött, arra kényszerítve őt, hogy ismét összeszorítsa a szemét. —Rég találkoztunk. – mondta a Titokzatos Ember.

76

Csukott szemeivel Graysonnak nem volt más lehetősége, mint ellensége hangjára fókuszálni. A hang nyugodt volt, szinte közönyös, de Grayson elég jól ismerte ahhoz, hogy ne dőljön be ennek. — Valószínűleg azon töprengesz, mi történt az asarival – folytatta a Titokzatos Ember. – Halott, természetesen. Gyors és fájdalommentes halála volt, ha ez számít. Nem számít, te beteg állat! Grayson a légzésre koncentrált. Küzdött, hogy a lélegzetvételei lassúak és egyenletesek maradjanak. Bármi is fog történni vele, nem akarta megadni a Titokzatos Embernek azt az örömet, hogy félelmet, fájdalmat vagy tehetetlen dühöt lásson rajta. —Bizonyára Kahlee Sanders miatt is aggódsz. – tette hozzá a Titokzatos Ember egy hosszúra nyújtott szünet után. A szemétláda figyel téged. Játszik veled. Csak maradj nyugton. Ne mozdulj. Ne adj neki semmit, amin elindulhat. Hallotta a szobában lévő többi embert, valószínűleg doktorok vagy kutatók. Lépteket, kapcsolókat hallott és számítógép-konzolok halk sípolását. Néha eljutottak hozzá halk, suttogó beszélgetések foszlányai is, de ezek túl távoliak voltak ahhoz, hogy bármit is megértsen belőlük. —Nem bántottuk Kahlee-t. – tette hozzá végre a Titokzatos Ember, mikor rájött, hogy Grayson nem fogja őt semmiféle reakcióval sem szórakoztatni. – És nem is fogjuk. Irreleváns a céljaink szempontjából és nem fogom megölni egy embertársamat sem jó ok nélkül. Igazán nagylelkű vagy. —Ezért hoztunk ide. Ezért akartalak életben tartani. Nem azért, hogy megkínozhassunk. Nem azért, hogy kielégíthessem a bosszúvágyamat... bár nem tagadom, hogy efféle érzelmek kerítettek hatalmukba. Végül is én is csak ember vagyok. A Titokzatos Ember felnevetett és vállon veregette Graysont, mint egy apa, aki épp most tanított új leckét a

77

fiának. —Az emberi fajnak szüksége van egy hősre, talán egy mártírra a végén. Ez nem az a fajta munka, amire bárki is magától jelentkezne. De ez is olyasmi, amit meg kell csinálni. A fölé lógó lámpa újra kialudt. Mikor Grayson kinyitotta a szemét, egy fölé hajoló tudóst látott. A nő arckifejezése tökéletesen semleges volt; nem mutatott sem élvezetet, sem megbánást, míg egy pár elektródát rögzített Grayson halántékára. A nő elhátrált és a Titokzatos Ember ismét behajolt a képbe. Az arca alig pár centire volt Graysonétól. —A fajunk túlélése függ ettől. És én téged választottalak erre a... megtiszteltetésre. Egy kegyetlen, sokatmondó félmosoly suhant át az arcán. Grayson beszívta az ajkait és megpróbált a fogai között kínzója arcába köpni. De a szája túlságosan száraz volt és csak egy sziszegő hang jött ki belőle. A Titokzatos Ember hátralépett és a lámpa újra bekapcsolt, arra kényszerítve Graysont, hogy újra becsukja a szemét. Ne játssz az ő szabályai szerint. Ha a lámpa újra kikapcsol, ne nyisd ki a szemed. Egy acéldoboz csattanását hallotta, ezt egy öngyújtó semmivel sem összetéveszthető hangja követte, majd egy hosszú belégzés. A Titokzatos Ember rágyújtott egy cigarettára. —Grayson, én tudom, hogy gyűlölsz. – folytatta. Valahogy elérte, hogy a hangja olyan legyen, mintha megbántották volna. – De én nem gyűlöllek. Ezért fogom most elmagyarázni neked, mit is csinálunk éppen. Legalább képes leszel értékelni a fajunk megváltásában játszott szerepedet. —Hallottál már valaha a Kaszásokról? A kérdés ott lógott a levegőben. Cigarettafüst kúszott be Grayson orrlyukain és torkán, amitől újra köhögnie kellett. A mennyezeti lámpa kikapcsolt, de Grayson ezúttal nem

78

kapta be a csalit. Megacélozta magát; arra számított, hogy keményen megpofozzák, vagy a Titokzatos Ember cigarettája ég bele a húsába. Mikor semmiféle büntetés nem érkezett, rájött, ellenségének nincs szüksége efféle kegyetlen metódusok alkalmazására. A Titokzatos Ember abszolút hatalommal rendelkezett felette, és ennek mindketten tudatában voltak. A kicsinyes kínzás csak bagatellizálná a helyzetet; a Titokzatos Embert pedig mindenható istenből szánalmas zsarnokká alacsonyítaná le. — Nem, természetesen nem hallottál róluk. – folytatta a Titokzatos Ember. – A Kaszások létezését a Fellegvár mélyen titkolja a pániktól való félelemben, de tudom, hogy a Gyűjtőket legalább hírből ismered. Grayson valójában sosem látott egyetlen Gyűjtőt sem, de sok történetet hallott róluk. Egy emberszabású, bogárszerű faj, amelyekről az a hír járta, hogy a Terminus Rendszer Omega 4 reléje túloldaláról érkeztek. Az Omega űrállomás lakosai félelemmel, sőt tisztelettel teli hangon mesélték a történeteket, amelyekben a Gyűjtők extravagáns fizetéseket ígértek különleges, gyakran bizarr kéréseik teljesítéséért cserébe. A kívánságaik mindig az emberkereskedelem körében mozogtak, de többek voltak ők egyszerű rabszolgakereskedőknél. Csak olyan egyedekre volt szükségük, akik rendelkeztek bizonyos, nagyon pontosan meghatározott tulajdonságokkal: egy salariai klán-anya eltérő színű szemekkel, vagy egy tisztavérű asari matróna, két- és háromszáz év közötti életkorral. Az Omega lakosai úgy tekintettek egy a Gyűjtőkkel kötött sikeres üzletre, mint a lottó ötösre: ritkán sikerült, de akkor olyan mérhetetlen gazdagságot hozott magával, hogy a szerencsés azonnal lefalcolhatott. Közülük páran még arra is vették a fáradtságot, hogy azon merengjenek, milyen lehet az elhurcolt áldozatok egyikének lenni. A legtöbben úgy vélték, a Gyűjtők genetikus kísérletekhez

79

használták áldozataikat, de ezt senki sem tudta biztosan; minden hajó, ami nem a Gyűjtőké volt és áthaladt az Omega 4 relén, örökre eltűnt. A pletykák szerint egy pár évvel ezelőtt a Gyűjtők fokozott figyelemmel fordultak az emberek felé. Magát Graysont is majdnem eladták nekik, mikor Pel, az ex- partnere elárulta őt. Szerencséjére még a Gyűjtők megérkezése előtt sikerült megszöknie, megakadályozva ezzel Pelt a terv végrehajtásában. Ezúttal nem lesz ekkora szerencséd. A Titokzatos Ember üzletet kötött a Gyűjtőkkel. Valamiféle fejlett technológiát kap tőlük érted cserébe. Elsőre logikus következtetésnek tűnt, de Grayson hamar rájött, hogy ennek semmi értelme. A Titokzatos Ember sosem egyezne bele abba, hogy egy ilyen faj kezébe emberi tesztalanyokat adjon, akik segítségével fényt deríthetnek az egész emberiség gyenge pontjaira. Ez ellent mondott mindennek, amiért a Cerberus kiállt, vagy amiben hitt. — A Gyűjtők a Kaszások ügynökei. – magyarázta a Titokzatos Ember. – Egy mestereik totális ellenőrzése alatt álló szolgafaj. Minden tettük, minden különös igényük csak azért volt, hogy megfeleljenek a Kaszások utasításainak. — Ők a valódi ellenségünk. Egy szintetikus organizmusokból álló faj; gépek, amelyek el akarnak pusztítani vagy le akarnak igázni minden organikus életet. És most az emberekre összpontosítanak. A Titokzatos Ember megállt, mintha valamiféle reakciót várna Graysontól. Szinte úgy tűnt, elfelejtette, hogy egy egyoldalú beszélgetés résztvevője, amelyben a hallgató le van kötözve és el van némítva. — Tanulmányoznunk kell a Kaszásokat. Többet kell tudnunk az erősségeikről és a gyengéikről, hogy vissza tudjunk vágni. Te fogod megadni nekünk ezt a lehetőséget. — Készen állunk a kezdésre.

80

A női hang valahonnan jobbról érkezett. Mivel Grayson még mindig csukva tartotta a szemét, nem tudhatta biztosan, ki szólalt meg, de úgy tippelte, az a nő volt, akit már látott korábban. Egy elektromos gép magas hangon sikítva felpörgött. Alig pár másodperccel később Grayson világa darabokra hullott egy erős áramütés következményeképp. Izmai görcsbe rándultak, háta ívbe feszült, karja és lába olyan erővel préselődött neki az őt tartó pántoknak, hogy kiserkent a vére. A fájdalom hirtelen véget ért és Grayson teljesen elernyedt. Minden ideg, ami csak a testében volt tűzben égett; úgy érezte, lehántották róla a bőrét, felfedve inait és izmait, de az elviselhetetlen fájdalom ellenére a teste mozdulatlan maradt; kiáltani sem tudott. Hiába volt magánál, mégis képtelen volt megmozdulni. — A lehető legpontosabban le kell másolnunk azt, amit a Gyűjtők csinálnak. — magyarázta a Titokzatos Ember. – Attól tartok, ez... kellemetlen lesz. Ujjbegyeket érzett a szemhéján, melyek kifeszítették a szemét. Grayson nem volt ura az izmainak, így a szeme nyitva maradt. Egyenesen a műtőlámpa kibírhatatlan erősségű fényébe bámult. A női orvos sziluettje egy pillanatra kitakarta a fényt, mikor az asszony a férfi fölé hajolt és eltávolította az állát tartó pántot. Szétfeszítette a száját és egy hosszú, hajlékony csövet erőltetett le Grayson torkán, mielőtt újra hátralépett, hogy a vakító fény vegye át a helyét a férfi látóterében. — A Gyűjtők kibernetikus Kaszás technológiát implantálnak áldozataikba. Ennek segítségével a Kaszások akár a galaxis túlvégéről is képesek uralmat gyakorolni a gazdatest fölött. A Grayson torkába dugott cső elkezdett pulzálni és valamiféle nyálkás folyadékot pumpált a gyomrába. — A technológiájuk hihetetlen. – folytatta a Titokzatos

81

Ember. – Hallottál már a kvantumkeveredésről? Nem, valószínűleg nem. Igen összetett kutatási terület. Lényegében arról van szó, hogy vannak bizonyos részecskék az univerzumban, melyek alapvető alkotóelemei közösek. Ha az egyik töltése pozitív, akkor a másiké negatív. Ha az egyik töltését megváltoztatjuk, akkor a másiké is változni fog, hiába vannak egymástól több ezer fényév távolságra. — Az emberiség a huszonegyedik század hajnalán felismerte ezt a jelenséget, de a részecskék létrehozása csillagászati összegekbe került volna. Végül a kutatást lezárták arra hivatkozva, hogy megvalósíthatatlan. — Ám a Gyűjtőktől szerzett Kaszás technológia sokkal fejlettebb a miénknél. A keveredett részecskéket önreprodukáló nanotechnológiával kombinálták, lehetővé téve ezzel számukra, hogy sokszorozódjanak, transzformálódjanak, végül uralmuk alá vonjanak szerves gazdatesteket, még ha az a sötét térben ragadt is. Valaki lehántotta az elektródákat Grayson koponyájáról; a férfi úgy érezte, a bőre is távozik a fém alkatrészekkel együtt. Aztán két nagy átmérőjű tű éles szúrását érezte a feje két oldalán, halántéktájon. A tűk elviselhetetlen fájdalommal hatoltak be a lágy szövetbe, átfúrták magukat a koponyáján és végül megállapodtak az agyában. — Önreprodukáló nanidokat ültettünk beléd. A számuk exponenciálisan növekedni kezd, amint beoltják magukat a neuronjaidba és szinapszisaidba. Az egész testedben elburjánzanak majd, ezzel pedig a Kaszások bábjává tesznek téged. Végül egy szintetikus-organikus hibriddé válsz. A Tanács fajai képtelenek bármi ehhez foghatót létrehozni. Tanulmányoznunk kell ezt az átalakulást. Tanulnunk kell belőle, hogy meg tudjuk védeni magunkat, ha ezzel az idegen technológiával kerülünk szembe. Ez az egyetlen esélyünk a Kaszások ellen. Grayson ugyan hallotta a szavait, de már nem tudta felfogni

82

az értelmüket. Az elméje apró darabokra hullott. Érezte, ahogy a nanidok szétáradnak a fejében: idegen indák tekeredtek gondolataira és kiléte lényegére. Fojtogatva rántották ki őt a létből, míg minden elsötétült.

— Katatónná vált. – kiáltott Dr. Nuri. – Állítsátok meg az

eljárást! A Titokzatos Ember közömbös arccal ült, míg a kutatók a sietve lekapcsolták a gépet. Csendben várt, mialatt Dr. Nuri a monitor elé görnyedve ellenőrizte Grayson életjeleit. — Minden rendben. – biztosította a férfit pár feszült perccel később. – Nincs maradandó károsodás. — Mi történt? — Túl sok volt neki. Túlterhelte a rendszert; lekapcsolt. — Túl keményen erőltette. — Tudtuk, hogy az első beültetés traumatikus élmény lesz. – emlékeztette a nő a főnökét. —Mondtam, hogy óvatosan a találgatásokkal. – emlékeztette a férfi. – Nem engedhetjük meg magunknak, hogy hibázzunk. A Kaszás technológia túl veszélyes. — Nincs viszonyítási alapunk. – felelte a nő védekezőn. – Semmink sincs, amiből következtetéseket vonhatnánk le. Ez az egész csak elméletben létezett idáig. Mostanáig senki sem próbált semmi olyasmit, ami akár távolról is hasonlított volna ehhez az eljáráshoz. —Ezért kell óvatosnak lennünk. Dr. Nuri bűntudattal teli hangon válaszolt. —Igaza van. Sajnálom. Nem fog újra megtörténni. —Azt mondta, nincs maradandó károsodás? – kérdezte a Titokzatos Ember elégedetten, mert sikerült megértetnie magát a nővel. —Pár napig pihennie kell. Aztán folytathatjuk. A Titokzatos Ember bólintott.

83

—Zárják le a szobát, de tartsák továbbra is a monitorokon.

Folyamatos megfigyelés alatt akarom tartani. Felállt és elindult kifelé. —A projekt második fázisába léptünk. – emlékeztette a doktornőt. – Az alany mostantól nem ember. Már valami más, valami idegen. Valami veszélyes. —Fia bármi szokatlant vagy váratlant észlel, ha bármiféle kétség vagy bizonytalanság merül fel önben, azonnal végezze ki. Inkább hagyom, hogy a teljes projekt elbukjon, mint hogy megkockáztassam azt, hogy ez a valami, amit létrehoztunk, kiszabaduljon. Érthetően fejeztem ki magam? Kai Leng kilépett az árnyékból, ahonnan eddig csendben figyelte a kísérletet. —Értettem. – nyugtatta meg a Titokzatos Embert. – Grayson nem hagyja el élve a létesítményt.

84

HÉT

David Anderson admirális mindenekelőtt katona volt. Értette a becsület, kötelesség és áldozat szavak valós jelentését. Huszonöt éven keresztül kérdés és megbánás nélkül szolgálta a Szövetséget, feláldozva ezzel a lehetőséget a szerelemre vagy a családalapításra az emberiség megvédésének oltárán; miközben a faj azért küzdött, hogy megtalálja a számára kijelölt helyet a galaktikus közösségben. Számtalanszor járőrözött elhagyatott világokon. Több csatában harcolt, mint ahányra emlékezni lehet. Milliószor tette kockára az életét hezitálás nélkül. Bármi is volt a küldetés vagy a feladat, ő legjobb tudása szerint, panasz nélkül követte a parancsokat. Azonban ha még egyszer végig kell hallgatnia a diplomata étkezdében, ahogy az elcor nagykövet a volus partneréről panaszkodik, be fog kattanni. —Őszintén szólva. – mondta Calyn a fajára jellemző nehézkes stílusban, mialatt odabattyogott Anderson asztalához. – Jó Önt itt látni. Az erős testalkatú, nagydarab elcor faj a Dekunna nevű, magas gravitációjú bolygóról származott. A válluk majd két és fél méter magasan volt, hosszú karjukkal segítették rövid lábaikat ormótlan testük mozgatásában. Mivel négykézláb jártak, leginkább egy szürke testű gorillához hasonlítottak. Nem volt nyakuk; Calyn nagy, lapos feje a két válla közölt ért

85

véget. Ugyan Anderson technikailag még a hadsereg admirálisa volt, de hosszú évek óta nem került az aktív szolgálat közelébe. A Fellegvár Tanácsának újraalkotásakor ő lett az emberiség egyik kulcsfontosságú politikusa, ez volt a ,jutalma” a sokévnyi elkötelezett szolgálatért cserébe. Az elmúlt pár hónapban Anderson és Calyn is részesei voltak azon kereskedelmi tárgyalásoknak, amelyek a Szövetség, a volusok, az elcorok és a turiánok között folytak. Anderson a tárgyalásokon alig volt több mint egy dróton rángatott báb; a Szövetség nem volt híján valódi politikusoknak, akik jól tudták kezelni a kényes tárgyalásokat. Ez azonban nem akadályozta meg Calynt abban, hogy beszélgetést kezdeményezzen, akárhányszor csak találkoztak a tanácstermen kívül. Minden nap, amikor Anderson elhagyta az elnöki irodát, hogy megebédeljen az étkezdében, az elcor nagykövet azonnal feltűnt és lassú, de kitartó menetbe kezdett a férfi asztala felé, hogy csatlakozhasson hozzá. Amint odaért, azonnal elkezdett a volus nagykövetről panaszkodni. — Túlzás nélkül, – mondta az elcor rögtön a közepébe vágva, mialatt leült Andersonnal szemben az asztal túloldalán, – Din Koriak a legfaragatlanabb élőlény, akivel valaha is dolgom volt. — Tudom. – mondta Anderson fogcsikorgatva, miközben egy villányi ételt lapátolt a szájába. – Már mondta. Többször is. A magas gravitációjú környezethez való alkalmazkodás következményeképp az elcor fájdalmasan lassan mozgott és beszélt, amit Anderson őrjítőnek talált. Calyn lamentálását hallgatni olyan volt a számára, mintha egy lemezt négyszeresen lelassítva játszott volna le. Csak tovább növelte a férfi frusztrációját, hogy az elcornak fogalma sem volt, mit jelent a hanghordozás vagy a hangszín. Mikor saját fajtájabelivel beszélt, finom gesztusokkal és az

86

emberi fül által hallhatatlan szubvokális hangokkal értette meg magát. Sajnos az univerzális fordító, amely lehetővé tette a Fellegvár fajai számára, hogy kommunikáljanak egymással, nem tudta továbbítani ezeket a finoman árnyalt jeleket. Ennek eredményeképp az elcor minden egyes szavát monotonon, mindennemű érzelemtől mentesen továbbította. Hogy tovább rontsa a ronthatót, az elcorok arca szinte teljesen jellegtelen volt. A kicsi, egymástól távol ülő szemek, és a függőleges bőrlebenyek ott, ahol a szájuknak kellett volna lennie, nem voltak alkalmasak semmiféle érzelem kimutatására, így szinte teljesen lehetetlen volt kitalálni az elcorok hangulatát. —Őszintén sajnálom. – zümmögte Calyn válaszul Anderson észrevételére. – Nem volt célom zavarni önt. Anderson beharapta az ajkát és alaposan átgondolta a szavait. Még ha erre a szövegösszefüggésben nem is volt nyom, egyértelmű volt, hogy megsértette beszélgetőpartnerét. Ráadásul, még ha nem is tudta teljesen megérteni a bonyolult tárgyalásokat, annyit azért tudott, hogy szükségük van arra, hogy az elcor az ő oldalukon álljon. A volusok és a turiánok régóta működtek együtt egymással; évszázadokkal ezelőtt Din Koriak népe katonai védelmet kért a turjánoktól, melyért cserébe kedvező gazdasági státuszt ajánlottak. Ha a Szövetség el akart érni valamit ezeken a tárgyalásokon, akkor szükségük volt Calyn népének támogatására. —Nem Önről van szó. – hazudta Anderson. – Csak a tárgyalások kimerítenek. —Érthető, – felelte az elcor, – a munkánk gyakran stresszes. Ez az évszázad csúsztatása, gondolta Anderson. A tettek embere volt, nem pedig a szavaké. Szerette, ha van egy terv, amihez tarthatta magát. A politika világában azonban soha semmi nem volt ilyen egyszerű. A nagykövetek és a Tanács tagjainak körében nem volt elemében, úgy érezte,

87

belefullad a bürokrácia tengerébe. Calyn elfogadta Anderson bocsánatkérését, de lehetetlen lett volna megmondani, hogyan is érzi magát. A dolgok zökkenőmentesítése érdekében az admirális úgy döntött, feltárja saját a volus nagykövettel kapcsolatos érzéseit. — Talán nem kéne ezt mondanom, — kezdte, — de ugyanúgy érzek Din Koriakkal kapcsolatban, mint Ön. Az egy arrogáns, öntelt rinyagép. — Vicces, – felelte az elcor, – örüljön annak, hogy nem osztoznak közös irodán. Ez egy klasszikus katonai trükk volt: a közös ellenségre való fókuszálással megerősíteni a szövetséget. Anderson megkönnyebbülten könyvelte el magában, hogy legalább egy valamit tudott hasznosítani abból, amit katonaként tanult. — Legközelebb, ha az a kis köcsög félbeszakít minket a tárgyalásokon, – mondta Calynnak mosolyogva, – olyan durván arcul csapom, hogy kigörög a folyosóra. — Félelem és rettegés. – felelte az elcor; monoton szavaiból egyértelműen beazonosítható volt az általa megélt érzelem, amelyet fellépése és viselkedése alapján nem lehetett volna beazonosítani. – Az erőszak nem megoldás. — Nem gondoltam komolyan. — vágott közbe gyorsan Anderson. – Csak vicc volt. Huszonöt éven keresztül képes volt anélkül teljesíteni a kötelességét, hogy ne lépjen aknára, de most egyetlen ebédet nem tud végigcsinálni úgy, hogy ne robbantsa fel magát. — Az embereknek furcsa humora van. – felelte az elcor. Az ebéd további részét csendben fogyasztották el. Mikor ebéd után Anderson visszatért az irodájába, komolyan eljátszott a nyugdíjba vonulás gondolatával. Még csak negyvenkilenc éves volt; a tudomány fejlődésének köszönhetően még legalább húsz éve volt addig, amíg az öregedés komolyabb fizikai jelei mutatkoznak majd rajta. Azonban szellemileg már ki volt merülve.

88

Nem volt nehéz magyarázatot találni erre. Katonaként mindig meg kellett értenie a célját annak, amit tett. Politikusként állandóan csalódnia kellett önmagában, a tehetetlenségében, mert nem tudott semmit sem elvégezni. Valójában csak akkor érezte úgy, hogy tehet valamit, amikor valami félresikerült... mint most Calynnal. — Milyen volt az ebédje, admirális? – kérdezte Cerise, az emberi nagykövetség recepciósa, mikor belépett az épületbe. —Az irodában kellett volna maradnom. – motyogta. —Örülhet, hogy nem tette. – replikázott a nő. – Din Koriak és Orinia itt jártak és önt keresték. Anderson nem sajnálta, hogy nem találkozott a volus nagykövettel, de szívesen váltott volna pár szót Oriniával. A folyamatban lévő kereskedelmi tárgyalásokon résztvevő turián tárgyalópartnere ugyanis korábban tábornok volt, és bár az Első Kapcsolatháborúban a front két különböző oldaláról látták a dolgokat, ugyanazt a katonai értékrendet követték: szerették a fegyelmet, a becsületet, a hűséget és alig titkolt megvetéssel viszonyultak a politikai baromságokhoz, amit most napi rendszerességgel kellett elszenvedniük. —Tudja, mit akartak? —Úgy vélem, Din hivatalos panasszal akart élni az ellen, amit az ön egyik segédtisztje mondott a tárgyalások alatt. —Úgy véli? —Nos, mikor rájöttek, hogy ön házon kívül van, Ori- niának sikerült őt eltérítenie eredeti szándékától. Anderson bólintott, biztos volt abban, hogy Din nem hagyja majd ezt szó nélkül a következő ülésükön. —Erről jut eszembe, — mondta, miközben igyekezett nemtörődömnek tűnni. – lehet, hogy nem lenne rossz ötlet küldeni egy hivatalos meghívást az elcor delegációnak, hogy a mai tárgyalások után csatlakozzanak hozzánk itt, a követségen. —Miért? – kérdezte Celise hirtelen gyanút fogva. — Mit csinált?

89

Okos nő. Nem lehet eltitkolni előle semmit. —Attól tartok, egy viccel megsértettem Calynt. —Nem is tudtam, hogy az elcoroknak van humorérzéke. —Úgy látszik, nincs is. —Ne aggódjon, – nyugtatta meg a fiatal nő. – Gondoskodom róla. Anderson hálásan lépett be a liftbe, ami felvitte őt az irodájához. Harminc perce volt még a tanácsadóival való megbeszélés előtt, hogy felkészítsék a ma délutáni tanácskozásra. Azt tervezte, hogy egyedül marad és nem csinál semmi mást, csak élvezi az annyira óhajtott békét és nyugalmat. Mikor meglátta, hogy az extranet terminál lámpája bejövő üzenetet jelezve villog, közel állt ahhoz, hogy az egészet kivágja az ablakon. Átfutott az agyán, hogy egyszerűen nem vesz róla tudomást; tíz emberről tudta elképzelni, hogy üzenetet küldött neki és jelen pillanatban egyikhez sem volt kedve. Végül a katonai kiképzése nem engedte neki, hogy elhanyagolja a kötelességét. Fejét lemondóan lógatva bejelentkezett a terminálba. —David: azonnal találkoznunk kell. Meglepetésében azonnal felkapta a fejét, amint felismerte Kahlee Sanders hangját. —Fontos. Vészhelyzet van. Nem beszéltek Grissom temetése óta, és akkor is csak pár udvarias szót váltottak, a beszélgetés alatt gondosan kerülve a húsz évvel ezelőtti közös kalandjuk említését. —A Fellegvárban vagyok. Nem mondhatom meg, hol. Kérlek, amint megkapod ezt az üzenetet, vedd fel velem a kapcsolatot. Az üzenet még véget sem ért, ő máris elküldte a választ. Kahlee nem az a típus volt, akinek szokása lett volna túlreagálni vagy eltúlozni a dolgokat; ha ő azt mondta, vészhelyzet van, akkor valóban valami súlyos dolognak kellett

90

történnie. A nő azonnal felelt a hívásra, az arca megjelent a kijelzőn. —David? Hála istennek! A férfi megkönnyebbülten látta, hogy Kahlee nem sérült meg, de az arckifejezéséről azonnal le lehetett olvasni, hogy ideges volt. —Csak most értem vissza az irodámba. – szabadkozott Anderson, amiért megváratta a nőt. —Biztonságos a vonal? Anderson megcsóválta a fejét. —Nem igazán. Standard diplomata protokoll. Könnyű feltörni. —Személyesen kell találkoznunk. Anderson egy hosszú szünet után rájött, hogy Kahlee nem akarja hangosan megnevezni egy helyszínt, hátha lehallgatják őket. —Emlékszel, hol búcsúztunk el egymástól, miután Sárén elküldte a jelentését a Camaláról? —Jó ötlet. Húsz percen belül ott tudok lenni. —Legyen harminc. – felelte a férfi. – Meg kell bizonyosodnom arról, hogy nem követnek. A nő bólintott. —David? Köszönöm. Nem tudom, ki máshoz fordulhatnék. —Minden rendben lesz. – mondta, próbálván megnyugtatni Kahlee-t, bár meg sem próbálta kitalálni, mi izgatta fel ennyire. A hívás megszakadt. Anderson felkelt a székből, bezárta az irodája ajtaját és lesétált a lépcsőn. —Cerise, el kell mennem. — mondta kifelé menet a recepciósnak. Eszébe jutott az aggodalom Kahlee arcán és még hozzátette. – A következő pár napban ne várjanak vissza. —Mi legyen a kereskedelmi tárgyalásokkal? – kérdezte a nő meghökkenve főnöke hirtelen távozásán. —Majd Udina átveszi a helyem.

91

—Ettől nem lesz boldog. —Semmitől sem lesz az.

Anderson háromszor szállt át a monovasúton és kétszer fogott taxit, a Fellegvár négy különböző szintjén utazott, hogy biztosra vehesse, nem követi senki. Nem tudta, mitől fél Kahlee, de az utolsó dolog, amit szeretett volna megtenni, hogy elővigyázatlanságból egyenesen a nőhöz vezesse azt, aki elől bujkál. Amint biztosra vette, hogy senki sem követi, visszafordult az Elnökség felé. A Fellegvár belső gyűrűjén a Tanácsi Űrben élő fajok követségei mellett egy mutatós park is otthont kapott. Fű, fák, virágok, madarak és rovarok, melyeket több tucat különböző világról, nagy műgonddal válogattak össze és rendeztek el, létrehozva ezzel egy zöldellő édenkertet, ahol diplomaták, nagykövetek és beosztottjaik levezethették a kormányzati munkával járó stresszt. A park közepén egy csillogó felszínű tó állt. Húsz évvel ezelőtt ennek a tónak a partján találkozott Kahlee-vel. Akkor alig pár perc telt csak el azóta, hogy Saren Arterius jelentésének köszönhetően elutasították az első emberi Fantom posztjára való jelentkezését. Anderson nem tartotta magát bosszúálló embernek, de nem tudott nem kárörömmel gondolni arra, hogy az ő jelentkezését meghiúsító turiánt később árulóvá nyilvánították. A füvön átvágva elsétált a tó partjához. Sehol sem látta Kahlee-t. Tudta, hogy a nő valószínűleg egy közeli, feltűnésmentes rejtekhelyen bujkál, ezért levette a cipőjét és a zokniját, a lábát pedig belógatta a vízbe. A hőmérsékletszabályozott víz pont elég hideg volt ahhoz, hogy üdítő élményt nyújtson. Néhány perccel később Kahlee mellé telepedett. —Meg kellett bizonyosodnom arról, hogy egyedül vagy. — magyarázta. —Mondtad, hogy ne szóljak senkinek.

92

—Tudom. Sajnálom. Kezdek kissé paranoiás lenni. —Nem számít paranoiának, ha valaki tényleg vadászik rád.

Személyesen még a vid-képernyőn látottaknál is idegesebbnek tűnt. Lábait felhúzta a mellkasához, fejét a térdére hajtotta és rejtve körbenézett. —Felhívod magadra a figyelmet. – figyelmeztette Anderson. — Lazulj el. Próbálj meg normálisan viselkedni. Kahlee bólintott és akkurátusán levette a cipőjét, szorosan a férfi mellé húzódott és bedugta lábfejét a vízbe. Anderson tudta, hogy a nő csak azért csusszant közelebb hozzá, hogy suttogva folytathassák le bizalmas beszélgetésüket, de még így is újra felkavarodtak benne a rég eltemetett érzelmek. Az elveszett madárka visszajött. Türelmesen várta, hogy a nő belekezdjen a mondandójába, de jó néhány csöndben töltött perc után rá kellett ébrednie, neki kell megtörnie a jeget. —Kahlee! Mondd, miért vagy itt? Figyelmesen végighallgatta, amit a nő mesélt neki Graysonról, Gillianről és a Cerberusról. Odafigyelt arra, hogy az arcáról semmit ne lehessen leolvasni, nehogy felhívja magára a parkban lófrálok figyelmét. Mikor a nő a történet végére ért, Anderson vett egy nagy levegőt, majd egy sóhaj kíséretében megpróbálta magában összegezni a hallottakat. —Azt mondtad, Grayson a Cerberusnak dolgozott? Biztos vagy abban, hogy már nem az ő oldalukon játszik? —Biztos. — felelte a nő gyorsan teljes bizonyossággal a hangjában. – Két éve menekül előlük. —És biztos vagy abban, hogy ők vitték el? —Igen. —És most attól félsz, hogy téged is elkapnak? —Talán. De nem emiatt jöttem hozzád. Grayson a barátom. Szüksége van a segítségemre. Anderson először nem mondott semmit. Jobban ismerte a Cerberust, mint azt Kahlee el tudta volna képzelni. Példának

93

okáért tisztában volt azzal, hogy Shepard tábornok a közelmúltban egyesítette erőit a Cerberussal annak érdekében, hogy véget vessenek a Gyűjtök által a Terminus Rendszerben újra és újra véghezvitt emberrablásoknak. Azonban tudta azt is, hogy ez nem volt több ideiglenes szövetségnél; a Titokzatos Ember pont ugyanúgy kihasználta Shepardot, mint mindenki mást. Ráadásul, ha a Cerberusnak már nem volt szüksége valakire, akkor az az illető máris halott volt a szemükben. —Ugye tudod, hogy talán már most is elkéstünk? – kérdezte óvatosan. —Tudom. – suttogta alig hallhatóan Kahlee. —Még ha mostanra halott is, – tette hozzá hangosabban, – én akkor is ki akarom csinálni azokat a szemeteket. Tartozom neki ennyivel. —A Szövetség harminc éve vadászik a Cerberusra, – emlékeztette a nőt. – mostanáig nem túl sok sikerrel. —Elküldött nekem egy fájlt. – mondta a válla fölött hátrapillantva, mintha attól félne, hogy a Titokzatos Ember itt áll közvetlenül a háta mögött. – Ügynökök nevei, titkos bázisok és találkozóhelyek; bankszámlaszámok és vállalati pénzügyi nyilvántartások, minden, amire szükségünk lehet, benne van. —Kahlee, én szeretnék neked segíteni. Tényleg. Ez azonban nem ilyen egyszerű. Még ha helytállóak is az információk, nem tudunk úgy élni velük, hogy a Cerberust kihagyjuk az egyenletből. —Vannak embereik a kormányban, a hadseregben. Lehet, hogy kaptunk egy listát Graysontól, de mi van azokkal, akik szintén a Titokzatos Embernek dolgoznak, csak a barátod nem tud róluk? —A Titokzatos Ember okos. Az ilyen esetekre van egy készenléti terve. Elkezdhetünk letartóztatni embereket, vagy rajtaütéseket szervezni ezekre a helyszínekre, de a Titokzatos Ember már azelőtt tudni fog róluk, hogy megkezdenénk az

94

akciót. —Ha szerencsénk van, sikerül begyűjtenünk egy maroknyi alacsony szintű ügynököt. De sosem juthatunk közel a fontos emberekhez. És ha Grayson még mindig életben van, akkor ezzel talán csak azt érjük el, hogy megöljék. —Azt akarod mondani, hogy nem tudsz tenni semmit? —a kiszabadult frusztráció és harag hatására a kérdés végén a nő hangja elvékonyodott. —Biztonságban leszel, ha itt maradsz a Fellegvárban. – nyugtatta a férfi. – Összeválogatok egy négy-öt katonából álló csapatot, akikben megbízom, hogy vigyázzanak rád. —Ez nem elég. – mondta Kahlee és dacosan megrázta a fejét. Erre a mozdulatra Anderson még húsz év távlatából is emlékezett. – Nem fogom azzal tölteni az életem hátralévő részét, hogy a Cerberus elől bujkálok, és nem fogok lemondani Graysonról. Lennie kell egy módnak arra. hogy eljussunk a Titokzatos Emberig. —Talán van is. — villant át egy ötlet Anderson agyán. A legjobb megoldás az lett volna, ha felhívhatják Shepardot, hogy segítséget kérjenek tőle, de erre most nem volt lehetőség. A parancsnok kikerült a képből, Isten tudja mit csinált éppen, Isten tudja, hol. Azonban volt egy másik lehetőség. Felpattant és a kezét nyújtotta Kahlee-nek, hogy őt is felsegítse. —Tudsz egy helyet, ahol biztonságban lehetünk a következő pár órában? —Van egy a Kerületekben. — felelte a lelkes várakozástól kitágult szemmel. – Miért? Mi a terved? —A Szövetség nem segíthet nekünk, de tudok valakit, aki igen. — Találkoznunk kell Orinia nagykövettel. — mondta Anderson. – Sürgős az ügy. Felismerte az asztal mögött ülő hímet, de a neve nem jutott eszébe. Szerencséjére a turián is felismerte őt.

95

—Szólok neki, hogy itt vannak, admirális. – mondta és

elküldött egy üzenetet a terminálján keresztül. Jócskán vacsoraidő után jártak már, a követségi irodák többsége üresen állt, de Anderson tudta, hogy a turián követ sokáig bent lesz. —Jobbra induljanak. – mondta a recepciós, bár Anderson egy gyanakvó pillantás turián megfelelőjét vélte felfedezni, mikor a hím végigmérte Kahlee-t. Orinia irodája kisebb volt, mint Andersoné, ebben semmi meglepő nem volt, hiszen a férfi sokkal magasabb pozíciót töltött be a Fellegvár hierarchiájában, mint a turián. A két iroda berendezését tekintve hasonlított: mindkettő a végletekig funkcionális és puritán. Egy asztal és három szék – egy a nagykövetnek, kettő a vendégeknek – volt az összes bútor. A falakon három zászló lógott. A legnagyobb méretű a Turián Hierarchiáé volt. A másodikon Orinia szülőkolóniájának emblémája díszelgett; a kolónia színei megegyeztek a turián nőstény csontos koponyáján lévő kemény páncél színezetével. A harmadik zászló ahhoz a légióhoz tartozott, ahol a háború alatt szolgált. Az erkélyen pedig egy kókadozó, súlyosan elhanyagolt növény árválkodott. Anderson gyanította, hogy a turián ajándékba kaphatta valakitől. Orinia már állva üdvözölte őket. Asszisztense figyelmeztetésének hála nem mutatott meglepetést Kahlee tisztázatlan jelenlétét illetően. — Sajnálom, hogy kihagyta a mai tárgyalást. – mondta, miközben kezet nyújtott. – Csak nem Din Koriak vált az Ön számára elviselhetetlenné? Anderson figyelmen kívül hagyta a viccet és megrázta a nagykövetasszony kezét. Mint minden alkalommal, ez most is kínosan ügyetlenre sikerült. Orinia készségesen használta az emberi üdvözlő gesztust, hiszen gyakran hozta össze őt emberekkel a sors, de még nem volt mestere a kézfogásnak. — Ő Kahlee Sanders. – mutatta be Anderson a társát.

96

Üdvözlöm. – mondta a nagykövet, bár ezúttal nem nyújtott kezet. Anderson nem tudta, hogy azért történt-e ez így, mert a turián megérezte az iménti kézfogásra adott reakcióját és csak nem akarta újra ugyanazt a hibát elkövetni, vagy esetleg az idegen kultúrája szerint Kahlee méltatlan volt-e erre a gesztusra. Tudhatnád, ha kicsit is jó lennél a munkádban. — Úgy sejtem, ez nem egy baráti látogatás. – mondta a nagykövet azonnal a lényegre térve. – Foglaljanak helyet és mondják el, miért vannak itt! Ahogy korábban megegyeztek, mindketten állva maradtak, hogy ezzel is érzékeltessék az ügy sürgősségét. Hozzájuk igazodva Orinia is így tett. — Szívességet kell kérnem, – mondta Anderson, – mint egyik katona a másiktól. — Már nem vagyunk katonák, – felelt óvatosan a turián, – diplomaták vagyunk. — Remélem, ez nem igaz. Ezzel a dologgal nem fordulhatok a hivatalos diplomáciai csatornák felé. A Szövetségből senki sem tudhatja, hogy itt jártam. —Ez igen szokatlan. – felelte a turián. Anderson érezte a gyanút és a tétovázást az idegen hangjában, de nyíltan nem utasította el őket. —Hallott már a Cerberusról? —Egy pro-humán terrorista szervezet, – csattant fel élesen, — minket és a sajátjukon kívül minden más fajt is el akarnak tüntetni a galaxisból. —A Cerberus a legfőbb oka annak, hogy elleneztük az emberi faj Tanácsba való felvételét. – tette hozzá kemény hangon. —Ne ítéljen meg minket pár bűnöző tettei alapján. – figyelmeztette Anderson. – Maga sem akarja, hogy minden turiánt felelősségre vonjanak azért, amit Saren tett. —

97

—Miért vannak itt?

Szinte rájuk förmedt. Nyilvánvalóvá vált, hogy Saren felemlegetése nem volt alkalmas arra, hogy megnyerje őt magának. Életedben először tényleg diplomatikusan akarsz viselkedni és rohadtul elcseszed. —Olyan információ van a kezünkben, amivel el lehet pusztítani a Cerberust, – vágott közbe Kahlee, – de szükségünk van a segítségére. A nagykövetasszony oldalra fordította a fejét, csak az egyik madárszerű szemével figyelte az embereket. —Folytassa...

98

NYOLC

Aria T’Loak a Túlvilág személyes használatra elkerített részének – melynek bejáratánál két krogan biztonsági ör állt – kényelméből figyelte, ahogy Sanak átvág a tömegen. A batariaiak testbeszédét pont olyan mesterien értelmezte, mint csaknem minden más a galaxisban ismert értelmes fajét. Élete sok száz éve alatt megtanulta, hogy vegye észre a finom jeleket, amelyek arra utaltak, ha valaki hazudott, boldog vagy szomorú volt, vagy – és ez gyakran megesett azokkal, akik a Kalóz Királynővel szembe kerültek – félt. Ahogy a közeledő Sanakot figyelte, már tudta, hogy az általa hozott híreknek nem fog örülni. Az elmúlt három napban az emberei Paul eltűnésével foglalkoztak. Az Omega szokásos forrásainak átvizsgálása – egyszerű csevejtöl a brutális kínvallatásokig — nem fedett fel előttük semmit. Senki sem tudott semmit az emberrablásról, de még magáról a férfiról sem. Magányos farkas volt; Liselle-t leszámítva nem érintkezett senkivel, csak munkaügyben. Aria utolsó reménye a férfi extranet termináljában lakozott. Letörölték, de a technikusoknak sikerült megmenteni pár adatmaradékot az optikai meghajtóról. Egy másik csapat az Omegát a galaktikus kommunikációs hálózatba bekapcsoló relé bóják segítségével kutatott olyan impulzuscsomagok után, melyek a terminálról indított vagy oda érkező üzeneteket tartalmazhattak.

99

A nyomozás csillagászati összegbe került, de Aria eny- nyit könnyedén megengedhetett magának. Bár egy része azért csinálta ezt az egészet, hogy megbosszulja meggyilkolt utódját, egy sokkal számítóbb része azért nem foglalkozott a költségekkel, mert egy esetleges áruló felkutatása erőteljes üzenetül szolgált az alatta dolgozóknak. Sajnos úgy tűnt, minden erőfeszítése hiábavaló volt. — A technikusok nem találtak semmit. — találgatott, mikor Sanak odaért a pamlaghoz. — Rengeteg dolgot találtak. – érkezett a mogorva válasz. Aria összevonta a szemöldökét. Ez volt a probléma a testbeszéd értelmezésével: nem volt elég precíz. Tudta, hogy Sanak boldogtalan volt; csak azt nem tudta, miért. — Mit tudtál meg? — A valódi neve Paul Grayson. A Cerberusnak dolgozott. — A Cerberus betört az Omegára? – találgatott. A batariai megcsóválta a fejét, Aria a homlokát ráncolta csalódottságában. — Csak mondd el, mit tudtál meg. – csattant fel. Aria mindig is szerette azt a benyomást kelteni, hogy abszolút irányítása alatt tart mindenkit. Az alapján, amit mondtak róla, mindig két lépéssel a riválisai előtt járt, mert még azelőtt tudta, hogy mit fognak mondani vagy tenni, mielőtt kimondták vagy megtették volna az adott dolgot. Semmi sem lepte meg; semmi sem érte váratlanul. Nem vált a javára helytelenül találgatni; rontott az imidzsén. — Grayson a Cerberusnak dolgozott. Aztán ellenük fordult. Az ügynek volt valami köze a lányához meg egy Kahlee Sanders nevű nőhöz. — A lányát nem találjuk. Két éve nyoma veszett, de Sanders megvan. — A technikusok szerint Grayson pár hetente felhívta. És az eltűnése estéjén is küldött neki egy üzenetet. — Hol van a nő? – kérdezte Aria, gyanítva, hogy nem fog

100

tetszeni neki a válasz. — Egy biotik embergyerekekkel foglalkozó iskolában dolgozott, de egy nappal Grayson eltűnése után neki is nyoma veszett. A Fellegvárig követtük; David Anderson admirális védelme alatt áll. Aria nem csak az Omega erőit és politikusait ismerte. Felismerte Anderson nevét: Donnel Udina Tanácsos tanácsadója volt és ezzel együtt ő volt a Szövetség egyik legmagasabb rangú diplomáciai képviselője. A Kalóz Királynő vasököllel uralkodott az Omegán. Befolyása több szempontból is túlnyúlt a Terminus Rendszeren. Még a Szövetségi Űrben is voltak ügynökei, de a Fellegvár egy egészen más kérdés volt. A hatalmas, kör alakú űrállomás sok szempontból az Omega tökéletes ellentéte volt: ez volt a gazdasági, kulturális és politikai csomópontja a Tanácsi Űrnek. Aria jól tudta, ha a felsőbb hatalmak rájönnek, hogy ő aktív szerepet vállalt a Fellegváron belül történtekben, azt megtorlás fogja követni. Hivatalosan az Omega kívül esett a Tanács hatáskörén, de abban az esetben, ha úgy éreznék, Aria átlépte azt a bizonyos képzeletbeli határvonalat – ha úgy döntenének, hogy az asari fenyegetést jelent a Tanácsi Űr stabilitására azonnal utána küldhetnének egy Fantomot. A Fantomokat nem kötötték az intergalaktikus szerződések és jogszabályok. Nem volt elképzelhetetlen, hogy az egyikük idejön az Omegára, hogy megölje Ariát. Annak az esélye, hogy valóban sikerül őt kiiktatni, igen kicsi volt, de Aria nem azért élt már több mint ezer éve, hogy ekkora kockázatnak tegye ki magát. Óvatos volt és türelmes, még az egyik gyermekének halála sem változtathatott ezen. —Még ne tegyetek semmit, de tartsátok rajtuk a szemeteket. – utasította Sanakot. – Tudasd velem, ha változás van, és próbáljátok meg kitalálni, hová lett Grayson.

101

Grayson egy félhomályos cellában találta magát, mikor felébredt. A sarokba állított aprócska ágyon feküdt. Nem volt takarója, de nem is volt rá szüksége. Nem fázott annak ellenére, hogy még mindig meztelen volt. Az egyik falon volt egy WC, a szemközti oldalon pedig egy vízzel és katonai fejadagonként csomagolt étellel telepakolt beépített polc állt. Az étel és ital elég lett volna a következő pár hónapra. Ezen a pár szükséges dolgon kívül a szoba teljesen üres volt. Nem volt mosdókagyló. Sem zuhanyzó. Még egy szék sem. Fogalma sem volt, mennyi ideig lehetett eszméletlen. A végtagjai elnehezültek, a feje kótyagos volt. Mikor felállt, szúró fájdalom nyilallt a feje tetejébe, mely végighullámzott a koponyáján, egészen a fogáig. Ösztönösen a fejéhez kapott, hogy megvakarja, de meglepetten rántotta vissza tenyerét, mikor csupasz fejbőrt érintett. Biztos megborotváltak, mikor az asztalhoz kötöztek, visszhangzott a fejében a jól ismert hang. Valószínűleg csak így tudták az agyadba plántálni a Kaszás technológiát. A szörnyűség, amelyet a Cerberus a laborban tett vele még friss emlékként élt benne. Emlékezett, milyen érzés volt, mikor az agresszív idegen lényt az agyába fúrták, de valamilyen okból kifolyólag már nem érezte. Elmúlt? Vagy csak szünetel? Félnie kellett volna, sőt rettegnie, de csak fáradtságot érzett. És kimerültséget. Még a gondolkodás is kínszenvedés volt; sűrű köd ült a gondolatain, a koncentráció pedig újabb fájdalomhullámot szabadított a koponyája belsejére. Azonban meg kellett próbálnia rájönni, mi történt vele. Miért vetette őt börtönbe a Cerberus? Lehetséges volt, hogy ez még mindig a kísérlet része. Arra is volt esély, hogy valami félresikerült és leállították a projektet. Mindkét esetben a Titokzatos Ember fogja volt. A gyomra megkordult, a tekintete a fejadagokra tévedt. Óvatosan. Lehet, hogy drog van bennük. Vagy méreg. Vagy

102

csak annyi kell nekik, hogy egyél és akkor az a valami, amit az agyadba ültettek, elkezdhet nőni. Az utolsó érv elég erős volt ahhoz, hogy legyőzze az éhségét, de egy üveg vizet azért kinyitott és nagy, szomjas kortyokkal ivott belőle. Étel nélkül sokáig kibírta, de a vízre szüksége volt a túléléshez. És Graysonnak nem állt szándékában már most feladni az életét. Néhány percet azzal töltött, hogy átkutatta a cellát, de nem talált semmi érdekeset. Ezek után elhatalmasodott rajta a totális kimerültség és le kellett feküdnie. Mély álomba zuhant, mielőtt észrevehette volna, mi történik.

Graysonnak fogalma sem volt, mennyi ideje lehetett az apró cellába börtönözve. Álomba merült és öt-hat perc múlva felriadt, de ezzel nem került közelebb ahhoz, hogy vajon hány nap telhetett el valójában. Nem volt már energiája. Önállósága. Az ébrenlét maga is hihetetlen erőfeszítésbe került. Senki sem járt nála. De tudta, hogy ott vannak kint. Figyelik. Tanulmányozzák. A szemetek szondákat ültettek a testébe, így nyomon tudták követni, mi történik a fejében. Ha végigfuttatta ujjait a tarkóján, a borostás bőr alatt érezte az apró, kemény csomókat. Kettő volt a koponyája tetején. Másik kettő a homlokán. Egyegy a fülei mögött és egy nagyobb a nyaka alján. Nemrég megpróbálta kikaparni őket a puszta körmeivel, de csak addig karmolászta a homlokát, míg ki nem serkent a vére. Nem tudott elég mélyre jutni ahhoz, hogy elérje a szondát. Vagy nem is akartad elérni. Az agyaddal szarakodnak. emlékszel? A gyomra korgása túlharsogta azt, amit a fejében lévő hang még mondott. Éhség mardosta a belülről, mintha valamiféle lény próbált volna kiszakadni belőle. A kockázatokat figyelmen kívül hagyva lekapott egy

103

fejadagot a polcról és feltépte a vákuum-csomagolást. Mohón habzsolt, tömte magába az ízetlen, tápanyagban gazdag pépet. Alig tüntette el az előzőt, már nyúlt is a következő adagért. Aztán érezte, hogy hirtelen felkavarodik a gyomra, és épp csak képes volt megtenni az utat a WC-ig, hogy kiadjon magából mindent, amit az imént megevett. Lehúzta a vécét, megtörölte az állát és tessék-lássék nekiállt letisztogatni magát, hiszen nem volt se mosdókagylója, se tükre. Kinyitott egy üveg vizet, öblögetett, majd a WC-be köpött, míg a hányadék savas íze teljesen el nem tűnt a szájából. A második adag ételt már sokkal lassabban ette meg. Ezúttal a gyomrának sikerült is megbirkóznia a feladattal.

Úgy sejtette, egy hét telhetett el. Talán kettő. Három hét még csak nem telt el. A cellában lehetetlen volt követni az idő múlását. Nem volt mit csinálni az evésen és az alváson kívül. De ha elaludt, álmodott, olyan álmokat, melyeket ébren nem tudott felidézni, mégis reszketni kezdett tőlük. Még mindig nem lépett vele kapcsolatba senki a Cerberustól, de már nem állíthatta azt, hogy egyedül van. A fejében voltak. Olyan halkan suttogtak hozzá, hogy nem tudta megérteni a szavaikat. Nem az a kritikus, szarkasztikus hang volt, amit gondolatban hallani szokott. Az a hang eltűnt. A többiek örökre elhallgattatták. Megpróbálta ignorálni őket, de lehetetlen volt nem tudomást venni az állandó, alattomos mormogásukról. Volt bennük valami, amit egyszerre érzett visszataszítónak és csábítónak. A jelenlétük sértő volt és jóleső: a Kaszások szóltak hozzá az űr egy távoli pontjáról. Valahonnan tudta, hogy ha koncentrálna, megértené, amit mondanak, de nem akarta. Keményen küzdött, hogy ne történjen meg, mert tudta, hogy a megértés az első lépés lenne

104

a vég felé. A hangok minden egyes perccel hangosabbak és kitartóbbak lettek. Azonban annak ellenére, hogy a Cerberus beléplántálta ezt a rettenetes idegen technológiát, Grayson még mindig önmaga volt. Egyelőre képes volt ellenállni nekik. Az volt a szándéka, hogy addig tartja őket a sötétben, ameddig az emberileg csak lehetséges.

—Úgy hiszem, azt mondta, a transzformáció csak egy hetet

vesz igénybe. – mondta a Titokzatos Ember Dr. Nurinak. A Grayson cellájának tetején lévő, csak egy irányból átlátható ablakon néztek befelé. Kai Leng a fal melletti árnyékba húzódott. Olyan mozdulatlanul állt, hogy csaknem feloldódott a sötétben. A szoba másik végében Dr. Nuri kollégái figyelemmel kísérték a holografikus kijelzőkön megjelenő értékeket. Mindent, ami a cellában történt nyomon követtek és rögzítettek: Grayson lélegzését, szívverését, és agyi aktivitását; a test és a hőmérséklet változását; minden egyes pillanatban megmérték a szobából áradó elektromosság, a mágnesesség és a sötét energia mértékét. — Ön mondta, hogy óvatosan járjunk el, azok után, hogy az implantáció közben majdnem elveszítettük. – emlékeztette a nő. — Mindössze biztosra akarom venni, hogy minden rendben lesz. — A szükséges időt csak becsültük. Kutatásaink arra engednek következtetni, hogy az átváltozás időtartama nagymértékben függ az alany erejétől. — Ellenálló. – mondta a Titokzatos Ember elismerően. – Harcol a Kaszások ellen. — Le vagyok nyűgözve, hogy ilyen sokáig bírja. – ismerte el Dr. Nuri. – A koncentrálóképessége és határozottsága jóval

105

komolyabb, mint azt hittem. Alábecsültem őt a kezdeti számításaim során. — Mindig mindenki alábecsülte. – felelte a Titokzatos Ember. – Ez tette őt olyan jó ügynökké. — Megpróbálhatjuk mesterségesen felgyorsítani a folyamatot, – ajánlotta Nuri, – de azzal ronthatunk az eredményeken, és lehet, hogy újra sokkos állapotba kerül. — Túl nagy a kockázat. — Narkózzuk be. – javasolta az árnyékból előlépő Kai Leng. – Még mindig nálunk van az Omegáról hozott vörös homok. — Működhet. – mondta Dr. Nuri pár pillanatnyi gondolkodás után. — A tesztjeink alapján a narkotikumok nincsenek hatással a Kaszás biotechnológiára, viszont ronthat az alany koncentrálóképességén. Fogékonyabbá teheti a befogadásra. — Csinálják! Grayson mozdulatlan maradt, mikor meghallotta, hogy a cellaajtó kinyílik. A fal felé fordulva feküdt a priccsen. Lépteket hallott és megpróbálta megállapítani, hányán lehetnek a szobában. Úgy hangzott, csak egy valaki jött be, de az sem változtatott volna a dolgon, ha egy tucat állig felfegyverzett őr lett volna itt; tudta, hogy valószínűleg ez az egyetlen esélye arra, hogy megszökjön. A léptek elhallgattak. Érezte, hogy valaki az ágy mellett áll és őt nézi. Várt még fél percet, pont eleget ahhoz, hogy a másik lehajoljon hozzá, hogy közelebbről szemügyre vegye a mozdulatlan testet. Aztán akcióba lendült. Megpördült és kirúgott annak reményében, hogy a földre teríti a célpontot. A rúgás célt tévesztett. Az ágya mellett álló férfi – kínai vonásokkal rendelkező. középmagas, de izmos alak – fürgén oldalra csusszant, és könyökével lesújtva kiugrasztotta Grayson térdkalácsát. A gyötrelmes sérülés normális körülmények között véget

106

vetett volna a harcnak, de Graysont a kétségbeesés és a túlélés ősi ösztöne hajszolta. Jobb hüvelykujját merev tenyeréhez szorította és összeszorított, kinyújtott ujjaival ellenfele torka irányába suhintott. Támadását ismét könnyedén hárította ellenfele, sőt megragadta a csuklóját, és egy felfelé indított mozdulattal hátracsavarta a kezét. Grayson lerepült az ágyról. Mikor földet ért, kiszaladt belőle a szusz. Mozgásképtelenül nem tudott ellenkezni, mikor a férfi tűt szúrt a karjába és valami ismeretlen anyagot fecskendezett belé. A férfi elengedte és Grayson megpróbálta két lábra küzdeni magát. Támadója oldalba ütötte a mája tájékán és ő reszkető labdává gömbölyödve hullott a padlóra. A férfi kimérten megfordult és elsétált. Vissza sem nézett. Grayson tehetetlenül feküdt a földön, csak nézte, ahogy a másik kisétál. Tekintete támadója furcsa tetoválására tapadt, míg a cella ajtaja be nem csukódott a másik mögött. Pár másodperccel később ismerős melegség áradt szét benne. Arca kipirult és bőre bizseregni kezdett, ahogy a vörös homok finom hálót szőtt az elméjére. Grayson korábban függő volt; felszippantott egy adag port, ha repülni vágyott, de voltak beinjekciózható adagok is. A vörös homokot fel lehetett oldani, hogy direkt a véráramba fecskendezhessék azok, akik erősebb löketre vágytak. Labdává gömbölyödött, becsukta a szemét és kétségbeesetten próbálta kizárni azt, ami vele történt. Már két éve tiszta volt. Keresztülment az elvonási tünetek gyötrelmes fizikai tünetein és keményen küzdött a visszaesés erős mentális kényszere ellen. A lánya emlékébe kapaszkodva sikerült végigcsinálnia az egészet. Gillian kedvéért változott meg; a tiszta élet volt a szimbóluma annak az új embernek, akivé vált. És most, egyetlen tű eltüntette mindazt, amiért eddig dolgozott. Kitátotta a száját, hogy a megbocsáthatatlan erőszak miatt elordítsa magát, de csak halk kuncogás szakadt ki belőle,

107

ahogy az eufória hullámai végigsöpörtek a testén. Beleborzongott a gyönyörbe, ahogy a vörös homok szétáradt az ereiben, a hatás százszor intenzívebb volt, mint bármi, amit korábban érzett. Az első pár perc a maga volt a puszta extázis, de ő máris többet akart. Testének minden sejtje megízlelte a drogkoncentrátum okozta mámort és egy újabb löketre vágyott. Üveges szemekkel és együgyű mosollyal az arcán próbált meg felállni. A kiugrott térde fájdalomról szóló üzeneteket küldött az agyának, de a homok nem hagyta, hogy foglalkozzon vele. Még mindig kuncogva a priccsre vetette magát és mélységes megelégedéssel becsukta a szemét. Aztán a rózsaszín ködben újra meghallotta a suttogást. de ezúttal tökéletesen megértette azt, amit odaátról üzentek neki.

108

KILENC

Kahlee nem első alkalommal rejtőzött el egy idegen fajnál, mióta a Cerberus elöl bujkált, de a Quarián Flottával szemben itt, a turián nagykövetségen nem kellett folyamatosan enviroruhában lennie. Anderson kérésére Orinia beleegyezett abba, hogy Kahlee a turián nagykövetségen maradhasson addig, míg felkészülnek a Cerberus elleni támadásra. Ha Kahlee tudta volna, hogy ezt azt jelenti, hogy két turián testőr követi majd őt éjjel-nappal és majd’ két hétig nem hagyhatja el az épületet, talán ellenkezett volna. Szerencséjére rengeteg dolog volt, amivel elfoglalhatta magát. A Grayson által elküldött fájlok alaposak voltak, de közel sem teljesek és akadt köztük jó pár elavult adat. Érthető módon Oriniának nem állt szándékában bármit is tenni, amíg a Grayson által biztosított információknak minden apró részlete át nem esett egy, a saját emberei által végzett ellenőrzésen, aktualizáláson és újbóli megerősítésen. Kahlee kezdetben meglepődött azon, hogy a turiánok figyelik a Cerberust. Visszatekintve azonban logikusnak tűnt a dolog. A Cerberus, ha nem is akart elpusztítani minden nonhumán fajt a galaxisban, de mindenképpen uralkodni akart felettük, emiatt pedig fenyegetést jelenthettek a Turián Hierarchiára. A turiánok pedig nem vették félvállról ezt a fenyegetést.

109

Az ellenségükről eddig összegyűjtött információmennyiség lenyűgöző volt. Kahlee hosszasan győzködte Oriniát, mielőtt az betekintést engedett neki a titkosított aktákba; hiába telt el harminc év az Első Kapcsolatháború óta, az ex-tábornok még mindig bizalmatlansággal viseltetett az emberekkel szemben. Végül a Kahlee-ék által átadott információk elsöprő mennyisége volt az, ami meglágyította a nagykövetasszony szívét. Kahlee volt a galaxis egyik legjobb komplex adatelemzője. Húsz évvel ezelőtt arra használta ezt a tudást, hogy Dr. Qiant segítse radikális MI kutatásaiban. Később arra, hogy a Felemelkedés Projekt berkein belül biotikus implantátumokat alkosson és tegyen sokszorosíthatóvá, melyekkel az Akadémia diákjai sokszoros potenciálra tehettek szert. Most arra használta a tehetségét, hogy megtalálja Graysont. Egy olyan híg és titkolódzó szervezet esetében, mint amilyen a Cerberus is volt, az információk állandó változásban voltak. Nem csak egyes ügynökök, de teljes csoportok kaptak virtuális úton szabadkezet céljuk elérésének érdekében; ezzel pedig lehetővé vált a számukra, hogy egy igen széles spektrumú skálán működjenek. Ez nagyon nehézzé tette a műveletek pontos követését, és sok lehetőséget adott hibák elkövetésére. Még Grayson saját aktájában is számos hamis nyom és zsákutca volt. Csak egy pár olyan személy akadt a Szövetségen belül, akikkel személyesen is találkozott, mikor együtt dolgoztak; ők voltak azok, akiket biztosan meg tudott nevezni, mint a Titokzatos Ember ügynökeit. A listán szereplő további két tucat emberről csak gyanította, hogy a Cerberus ügynökei; meg volt rá a lehetőség, hogy vannak köztük ártatlanok is. A férfi megjelölte néhány kulcsfontosságú laboratórium helyét, de figyelmeztetett, hogy a Cerberus periodikusan elhagyja egyes létesítményeit annak érdekében, hogy nehezebb legyen rajtuk ütni. A Titokzatos Ember illegális működését

110

finanszírozó cégek pedig mind több ezer munkást foglalkoztató állami vállalatok voltak. legtöbbjüknek fogalma sem volt, hogy egy terrorista szervezetet segítenek. A turiánoknak pontos információkra volt szükségük, hogy a Cerberus után eredhessenek. Nem lehetett csak úgy őrizetbe venni és kihallgatni a gyanús elemeket; a jogi és politikai következmények mellett ezzel felhívnák magukra a Cerberus figyelmét, azzal pedig időt adnának nekik az evakuálásra. Hasonlóképpen nem küldhették katonákat, hogy vizsgáljanak meg minden gyanús helyszínt. Amennyiben az információ hibásnak bizonyulnak, civil létesítményeket támadnának meg, azt pedig egy a Szövetség elleni háborús cselekedetnek lehetne tekinteni. Plusz Oriniának csak korlátozott számú katona állt rendelkezésére, így nagy műgonddal kellett megválogatniuk a célpontjaikat. Nem sok esélyük lesz lecsapni a Titokzatos Emberre; ha elhagyott épületekre pazarolják az erőiket, azzal a saját esélyeiket csökkentik. Az egyetlen életképes stratégiának a villámtámadás tűnt: egyszerre letartóztatni az összes Cerberus ügynököt a Fellegvárban, ez idő alatt pedig katonai csapatokkal lecsapni a kulcsfontosságú épületeikre. Kahlee összevetette Grayson fáljait a turiánok adatbázisaival, majd saját kutatásának eredményeivel, így létrehozott egy listát, amelyen a megerősítetten a Cerberushoz tartozó, nagy volumenű célpontok szerepeltek. Könnyebb dolguk lett volna, ha felhasználhatják a Szövetség adatbázisait is, de azzal azt kockáztatták volna, hogy valaki jelentést tesz a kutakodásukról a Titokzatos Embernek. Orinia úgy döntött, házon belül oldja meg az ügyet: a turjánokon kívül csak Kahlee és Anderson tudták, mire készül. Legalább a Fellegvár őrségét maguk mögött tudhatták.

111

Technikailag az F-Sec egy többfajú rendfenntartó erő volt, de a vezető tisztek – és az aktív állománynak több mint a fele – a turiánok közül kerültek ki. Hóhér Pallin, az F-Sec vezetője Orinia tábornok alatt szolgált a hadseregben, így azonnal beleegyezett egy csak turjánokból álló speciális F-Sec csoport létrehozásába, akik a segítségükre lehettek. Az egész sokkal egyszerűbb lett volna, ha letartóztathatták volna magát a Titokzatos Embert. Ő volt a Cerberus agya, szíve és lelke: ha kiiktatják, a szervezet – irányítás híján – közös munkára képtelen részekre omlik. Kahlee abban reménykedett, hogy Grayson felfedi a Titokzatos Ember kilétét, de az aktájában kifejtette, hogy ez lehetetlen. Annak ellenére, hogy sokan így gondolták, a Titokzatos Ember nem élt kettős életet, nem tetszelgett egy tisztelt és hatalmas civil szerepében. Ő minden pillanatban a Cerberus feje volt; nem volt másik személyazonossága. Ha szüksége volt egy arcra az üzletek legitimizálásához, a prohumán Terra Firma politikai párt képviselőihez, vagy hatalmi pozíciókba juttatott ügynökeihez fordult, akik úgy befolyásolták a dolgok alakulását, hogy végül minden úgy történjen, ahogy a Titokzatos Ember azt eltervezte. Ezért volt olyan fontos, hogy egy pontos és tényleges célpontlistát állítsanak össze. Ha a Titokzatos Ember kicsusszan a kezeik közül, a Cerberus elkerülhetetlenül fel fog támadni. El kellett őt kapni, vagy megölni, vagy egy akkora csapást mérni a Cerberusra, hogy évtizedekbe teljen, mire újra talpra állnak. Kahlee mindezt megértette; ezért egyezett bele abba, hogy Orinia gondos, óvatos módszerével közelítsenek. Ám azzal is tisztában volt, hogy minden tétlen nappal egyre kevesebb az esélye arra, hogy még élve megtalálja Graysont. Arra is megvolt az esély, hogy a férfi már halott, de Kahlee ezt nem volt hajlandó elfogadni. A Titokzatos Ember ravasz volt és kegyetlen; annak, aki olyan csúnyán elárulta őt, mint

112

Grayson, több járt egyszerű kivégzésnél. A Cerberus feje gondosan kidolgozott terv szerint állna bosszút. Bármilyen lehangoló volt is ebbe belegondolni, ez maradt az egyetlen reménysugár, amibe kapaszkodhatott, mialatt kétségbeesett iramban vizsgálta az egymásnak ellentmondó adatokat. Grayson felébredt és elszörnyedve konstatálta, hogy rab lett a saját testében. Látott és hallott mindent, de az egész szürreálisnak tűnt, mintha egy túl fényes és túl hangos vidképernyö által kivetített képet nézne. Az oldalára fordult a priccsen, lábát a földre tette, felállt és nyugtalan járkálásba kezdett a cellában, de ezen cselekedetek egyikét sem saját akaratából végezte el. A teste nem volt hajlandó reagálni az általa kiadott parancsokra; képtelen volt kontrollálni önmagát. Hús-vér bábbá vált, a Kaszás akarat eszközévé. Gyorsan feltűnt neki, hogy béna térde az éjszaka alatt valahogy rendbejött. Aztán, mikor a szemei lefelé pillantottak, egy szemvillanásnyi időre rálátott saját testére és undorodva visszariadt önmagától. Átalakult. Újraformálódott. Az agyában lévő implantátumok szétterjedtek a szervezetében. Az önreprodukáló Kaszás nanotechnológia beette magát az izmaiba, inaiba és idegeibe; irtóztató hibridjévé változtatva őt az organikus és szintetikus életnek. Húsa feszessé és szinte áttetszővé vált. Alatta vékony, rugalmas csöveket látott, melyek végigtekergőztek végtagjain. Piros és kék fénnyel pulzáltak, elég erősen világítva ahhoz, hogy kilátsszanak az áttetsző bőr alól. Még ha nem is ő irányította a saját testét, azt érezte, hogy a kibernetikus behatásnak köszönhetően erősebb és gyorsabb lett. Sokkal jobban tisztában volt saját környezetével, mint előtte; érzékelése természetfeletti szintre fokozódott. Ember és gép összeolvadásával olyan lény jött létre, melyhez foghatót

113

eddig nem alkotott egyetlen evolúció sem. Azonban nem csak ez változott. Alapvető biotik képességekre is szert tett, melyek másfélék voltak, mint amit a vörös homok használattól egykoron ideiglenesen birtokolt. Érezte, ahogy Kaszás gazdái a határait feszegetik, alig várva, hogy tesztelhessék egyre növekvő erejét. A Kaszások addig forgatták a testét, míg szemben nem állt az élelmiszerekkel telepakolt polccal. Energia felhalmozódását érezte magában; olyan érzés volt, amilyen a statikus feltöltődés, csak ezerszer intenzívebb. A keze felemelkedett, nyitott tenyere a fejadagok irányába nyúlt. Hirtelen lökéshullám vágott végig a testén elég erővel ahhoz, hogy a fájdalom lángjai beborítsák Grayson tehetetlen tudatát. A gondosan egymásra pakolt élelmiszerekből alkotott csinos halmot szétrobbantotta egy biotikus csapás. A dobozok felrepültek, megpattantak a polcokon és a falakon, majd csattanva földet értek. Az iménti akciót nehezen lehetett volna sikeres próbálkozásnak nyilvánítani. Grayson a saját szemével látta, mikor a lánya felemelt egy ezerkilós gépet, hogy azzal zúzzon szét két Cerberus ügynököt. A szétszórt fejadagok egyenkénti súlya nem haladhatta meg az egy kilogrammot, de a csapás ahhoz sem volt elegendő, hogy megrepessze a frissen tartó fóliájukat. Azonban tudta, hogy az ereje még nőni fog, és érezte, hogy a Kaszások meg vannak elégedve vele. Grayson leeresztette a karját, aztán egy teljes másodperc eltelt, mire megértette az aktus jelentőségét. Ő engedte le a karját; nem a Kaszások, hanem ő! A biotikus megnyilatkozás minden bizonnyal időlegesen meggyengítette a teste feletti uralmukat. A tény, hogy az akarata feletti hatalom még nem abszolút mértékű, arra sarkallta, hogy összeszedje a bátorságát és visszatámadjon. Grayson küzdött a fizikai teste feletti kontroliért, miközben a fejében hallható suttogások dühös ordítássá váltak. Kizárta,

114

ignorálta őket. Csak arra fókuszált, hogy megtegyen egyetlen lépést. Válaszul bal lába megemelkedett és majd' húsz centit előre lendült, mielőtt újra földet ért volna. Aztán követte a jobb lába is, láncreakciót indítva be Grayson testében. Szó szerint érezte minden izmának megfeszülését és elernyedését, mialatt tudata visszanyerte az uralmat a fölött, ami jogosan az övé volt. Kezdett újra önmaga lenni. A teste remegett, a szája kiszáradt, a bőre viszketett. Felismerte az elvonás klasszikus tüneteit. A vörös homok hatása eltűnt, így lehetővé vált számára, hogy újra koncentráljon és összpontosítson. Ezek voltak a fejében lakó idegenek elleni legerősebb fegyverei. A Kaszások ellentámadásba lendültek: benyomultak a gondolataiba, megpróbálták őket eltéríteni, visszahajtani az uralmuk alá. Azonban Grayson nem volt hajlandó feladni azt, amiért olyan keményen megdolgozott. Ez a harc a valódi kilétének megmentéséért folyt – és ő állt nyerésre! Elöntötte a lelkesedés és az adrenalin... és még valami. Alig volt ideje felismerni, mi az, mielőtt egy újabb adag vörös homok hullám végigsöpört rajta. A feje felett átcsaptak a narkotikum okozta boldogság óceánjának hullámai, a Kaszások pedig megragadták az alkalmat, hogy visszanyerjék tőle a teste feletti uralmat. Csak tehetetlenül nézte, ahogy a teste odasétált a priccshez és visszafekszik rá. A porvihar keltette álomittas állapotban feküdt és küszködve próbálta megérteni, mi történt. Csak egyetlen értelmes magyarázatot talált. A Cerberus még mindig figyelte őt. Tanulmányozták. Tudták, hogy ellenáll a Kaszásoknak; koncentrált adag vörös homokkal lőtték be, hogy meggyengítsék az ellenállását. Az előző alkalommal, amikor ki volt ütve minden bizonnyal beültettek neki egy távirányítással vezérelhető készüléket, amely lehetővé tette a Cerberus emberei számára, hogy távolról adják be neki a drogot, ezzel állandó mámorban tartva

115

őt. Nem lehetett nehéz; egy a bőr alá beültetett rádióvezérelt adagoló, mely egyenesen a véráramba juttatta a homokot pontosan megfelelt a célra. Egy majdnem száz százalékos koncentrációjú keverék esetében alig pár csepp is elég lehetett ahhoz, hogy elszálljon tőle. Előbb-utóbb az adagoló ki fog ugyan fogyni, de ez sem kecsegtetett túl sok reménnyel: tudta, hogy a Cerberus emberei majd újratöltik. Grayson szeme lecsukódott, kizárta a világot. A Kaszások azt akarták, hogy pihenjen; az átalakulás még nem ért véget. Azt akarták, hogy aludjon, így hát aludt.

A Titokzatos Ember és Dr. Nuri az egészet az egyirányú ablakon keresztül nézte végig. A fizikai változások, amelyeken Grayson teste keresztülment, hátborzongatóak voltak, de a Titokzatos Ember minden bűntudatát ellensúlyozta, hogy tudta, az általuk most összegyűjtött adatok felbecsülhetetlen értékkel bírnak majd a későbbi áldozatok esetében a folyamat megelőzésénél vagy visszafordításánál. Emellett, ami még fontosabb volt: megtudták mire képesek a Kaszások. Eleinte úgy tűnt, hogy a kísérletek azt a jelenséget tükrözik, melyet „hártyának” hívnak: a geth által irányított agyatlan automatákká formált emberi áldozatok voltak ezek, akik Sarent segítették a Fellegvár elleni támadása során. Azonban a Titokzatos Ember tudta az igazságot a háborúval kapcsolatban: Saren és geth seregei mind egy Sovereign nevű Kaszás szolgái voltak. A technológia pedig, amelynek segítségével hártyát lehetett kreálni az emberből, nem a gethtől származott. Azonban Grayson metamorfózisa sokkal finomabb és összetettebb volt. Ő nem vált agyatlan szolgává. Eszközzé vált, a Kaszások avatárjává, mint Saren. Saren pedig nagyonnagyon erős volt, mielőtt meghalt. — Az ereje gyorsan nő. – jegyezte meg a Titokzatos Ember

116

Dr. Nurinak. – Már nem sokáig leszünk képesek fogva tartani. — Gondosan nyomon követjük a fejlődését. – nyugtatta meg a kutató. – Még legalább egy hét van addig, míg valóban a szökése veszélye fenyeget majd minket. — Megbízik az adataiban? — Az életemet tenném rá. — Már feltette. – emlékeztette a Titokzatos Ember. – És az enyémet is. Kínos csend állt be. — Kap még három napot, hogy tanulmányozza. Ennél többet nem akarok kockáztatni. Világosan fejeztem ki magam? — Három nap. – ígérte Dr. Nuri és bólintott. – Aztán kiiktatjuk az alanyt. — Hagyják rá Kai Lengre. – mondta a Titokzatos Ember. – Ezért van itt.

117

TÍZ

— Véleményem szerint, a beszámoló első oldalán feltüntetett

hat helyszínen kell támadást indítanunk. Kahlee az idők folyamán sok prezentációt tartott, gyakran fontos és hatalmas embereknek; de mint mindig, most is érezte a torkában lüktető, fojtogató gombócot, mivel mélyen legbelül mindig is kutató maradt, nem szóvivő. — A helyszínek alatt felsorolt nevek mind bizonyítottan Cerberus ügynökök nevei, akik vélhetően többlet információkkal rendelkeznek a helyszínek pontos terveiről és védelméről. Az sem tette könnyebbé számára ezt az előadást, hogy Andersonon kívül mindenki, akihez szólt, turián tiszt volt. Úgy meredtek rá, ahogy a sas szokott a földön rohanó egérre: nyolc pár hideg, merev tekintet. — Annak érdekében, hogy a Cerberus ne értesüljön idő előtt az akcióról, a csapásmérő egységeknek már az előtt útra kell kelniük, mielőtt az F-Sec megkezdi az ügynökök letartóztatását. — Még abban az esetben is, ha valakinek sikerülne figyelmeztetni őket az érkezésünkről, ezek a bázisok távoli klaszterekben helyezkednek el, amelyek még nem lettek csatlakoztatva a galaktikus kommunikációs hálózatba. Épp ezért bele fog telni egy kis időbe, amíg bármilyen üzenetet eljut hozzájuk.

118

—Mennyi idő fog eltelni a letartóztatások és a rajtaütések

között? – kérdezte az egyik turián. Egyenruháját lehúzták a mellére aggatott kitüntetések. A konferenciaterembe érkezéskor bemutatták neki az összegyűlteket, elsorolták neki nevüket és rangjukat egy gyorstüzelő sebességével, miközben megkerülték az asztalt. Még csak meg sem próbálta megjegyezni őket. —Négy óra. – szólt közbe Anderson. – így elég ideje lesz az F-Secnek, hogy kihallgassa az ügynököket és továbbítsa az információkat a csapatokhoz. —Az új információkat alapul véve minden csapatvezetőnek meg lesz a joga, hogy helyben megváltoztassa a támadási tervet. – tette hozzá Orinia. —És ezek az információk megbízhatóak? – kérdezte egy turián nőstény. Egy vékony fehér heg futott keresztül az állán, ami kiviláglott az arcát borító vörös tetoválások közül, amelyek azt a kolóniát jelölték, ahol született. Oriniát leszámítva ő volt az egyetlen nőnemű turián a szobában, és ezáltal annyira kiviláglott a tömegből, hogy Kahlee még a nevére is vissza tudott emlékezni: Dinara. Kahlee hosszas fejtegetésbe kezdhetett volna a statisztikai analízisről, hibahatárokról és valószínűség mátrixokról, amiket hiányos, becsült és feltételezett adatokból következtettek ki, de végül csak ennyit mondott: —Igen, megbízhatóak... —Ezen célpontok legtöbbje a Szövetségi Űrön belül van. – jegyezte meg Plecsni, az először szóló turián. —Néhány pillanattal az előtt, hogy Orinia kiadja a parancsot a támadó csapatoknak, engedélyezni fogok egy többfajú katonai akciót a Szövetségi Űrön belül. – magyarázta Anderson. – Minden, amit tesznek, teljes összhangban lesz a jelenlegi Tanácsi törvényekkel és szerződésekkel. —Ez egy olyan dolog, amiért jó eséllyel elbocsájtják a

119

jelenlegi pozíciójából. – tette hozzá egy harmadik turián. —Ez majdnem teljesen biztos. – értett egyet Anderson. — A megjelölt pontok közül kettő a Terminus Rendszerben van. – tette szóvá Dinara. – Addig a maga hatásköre sem terjed. — Azok a legfontosabbak. – szólt közbe Kahlee. – A Cerberusnak azért vannak létesítményei a Tanács igazságszolgáltatásnak hatáskörén kívül, hogy szabadon hajthassanak végre illegális és etikátlan kísérleteket anélkül, hogy tartaniuk kelljen a megtorlástól. — Egy Terminus Rendszerbéli létesítmény megtámadása Tanácsi felülvizsgálatot jelent. – vágott vissza Plecsni. – Ami kitűnő táptalaja lehet egy elbocsátásnak a katonaságtól. Helyeslő mormogás hangjai kéltek az asztal körül, és Kahlee attól tartott, hogy a turiánok ellenük fordulnak. — Ez valóban megtörténhet. – mondta Anderson, túlharsogva a morajlást. – Azonban a Cerberus nem a szabályok szerint játszik. Épp ezért mi sem játszhatunk azok szerint, ha el akarjuk kapni őket. — Ha ez bármelyiküknek problémát jelent, – tette hozzá komolyan, – az most távozhat. Egy hosszú pillanatig csend telepedett a teremre, de az összes turián ülve maradt. — A terminusi létesítmények lakatlan területeken találhatóak orbitális pályán keringve. – folytatta Oriana ott, ahol Anderson abbahagyta. – Ha a támadó csapatok elvégzik a feladatukat, nem lesznek tanúk, akik jelentést tehetnének a történtekről. — Értettem. – válaszolta Plecsni egy kurta biccentéssel kísérve. – Túlélők nélkül. — Leszámítva, ha foglyokat találnak. – tette hozzá Kahlee gyorsan. – Ha a Cerberus bárkit fogva tart akarata ellenére, ki kell szabadítaniuk. — Ez most egy mentőakció? – kérdezte Dinara

120

bizonyosságot keresve. Anderson és Oriana egy gyors pillantást vetettek egymásra, mielőtt a turián nagykövet magához ragadta a szót. — Nem tudjuk lesznek-e foglyok a bázisokon. Ha találnak rabokat, próbáljanak segíteni nekik, ha van rá lehetőségük, de ne kockáztassák a küldetés sikerét – se turián életeket —feleslegesen. Kahlee tudta, hogy nem tiltakozhat, ezért kínjában az ajkába harapott. Anderson előre figyelmeztette, hogy nehéz lesz rávenni a turjánokat az együttműködésre. Valami olyat kellett ajánlaniuk, ami fontos volt a számukra: a Cerberus elpusztítását. Ha erőszakoskodott volna a foglyokat illetően, Oriana még a végén úgy döntött volna, hogy kivonja az embereit. — És mi van a Titokzatos Emberrel? – kérdezősködött tovább Plecsni. — Az ő elfogása lenne az ideális végkifejlet. – ismerte be Oriana – Azonban bármiféle kép hiányában nem tudjuk megmondani, hogyan néz ki. Csak egy felületes leírásunk van róla. Ha látnak bárkit, akire illik ez a leírás, próbálják meg élve visszahozni. Kahlee nem tudta pontosan, mi fog most történni. Azt hitte, hogy talán szavaznak egyet, vagy parázs vitába kezdenek a küldetés mikéntjéről. De legalább annyit várt, hogy mások is felemelik a hangjukat és megosztják a többiekkel az ellenvetéseiket és aggodalmaikat. Igaz, hogy a turián egy katonai kultúra volt, épp ezért hozzá voltak szokva a feletteseik parancsainak elfogadásához és végrehajtásához; de ez egy szokatlan helyzetnek számított, ráadásul hivatalosan Oriana már nem volt tagja a parancsnoki láncnak. Azonban akármilyen ellenérzéseik is voltak a küldetéssel kapcsolatban, úgy tűnik, elszálltak. — A támadó csapatok négy óra múlva indulnak, – jelentette ki a nagykövet, miközben felállt a székéből.

121

A példáját követve a többi turián is felkelt az ülőhelyéről és elhagyta a szobát, egyedül hagyva Orianát a két emberrel. — Bárcsak velük mehetnénk. – motyogta Kahlee. — Minden egyes parancsnok saját kezűleg állította öszsze a csapatát és tökéletes harci gépezetté alakította több ezer órányi gyakorlatoztatással. – emlékeztette Oriana. – Csak útban lenne. —Mindent megtesznek majd, hogy segítsenek Graysonon, ha rátalálnak. – biztosította Anderson Kahlee-t, mintha csak a gondolataiban olvasott volna. —Tudom. – válaszolta a nő, de balsejtelem gyötörte.

Kai Leng izmai megfeszültek, mikor utoljára felhúzta magát a rúdon. Majd a földre huppant és lenyomott még egy ötvenes sorozat fekvőtámaszt. Mikor végzett, egy törülközőt dobva a vállára a fit- ness terem gravitáció paneljéhez lépett és visszaállította kétszáz százalékról sima egy G-re. Letörölte az izzadságot meztelen felsőtestéről, majd visszaterítette a törülközőt a vállára és az öltöző felé indult, de azonnal irányt változtatott, amikor megszólaltak a riasztók. A falnál lévő konzolhoz rohant és beütötte a biztonsági azonosítóját, hogy felvilágosítást kapjon a helyzetről. A képernyő akár azt is kiírhatta volna: ELSZABADULT A POKOL. Három azonosítatlan hajó közelített az orbitális pályán keringő állomás felé. Elég kicsik voltak ahhoz, hogy a hosszú távú érzékelők ne szúrják ki őket; de ez azt is jelentette, hogy nem voltak felszerelve olyan fegyverzettel, amivel át tudták volna ütni az állomás kinetikus védőpajzsait és megerősített fedélzetét. Ehelyett minél gyorsabban akartak elég közel kerülni ahhoz, hogy megkezdhessék a landolási procedúrát, még mielőtt az állomást védelmező biztonsági rendszer

122

hamuvá égeti a hajójuk páncélzatát. Az adatbázis szerint a hajók energia jelei megegyeztek a turiánok könnyű fregattjaival, melyek mindegyike tizenkét személyes legénységet volt képes szállítani. Az állomás személyzete megközelítőleg negyven fő volt, de nagy részük kutató, csak egy maréknyinak volt valódi katonai tapasztalata. Nem volt nehéz kisilabizálni: a turiánok meg fogják nyerni ezt a csatát. Kai Leng az öltözőbe rohant, de nem foglalkozott a ruháival. Inkább a kését és a pisztolyát – egy személyre szabott Kassa Fabrications Razert – vette magához. Majd, bal kezével a Razert, jobbal pedig a harminc centis pengét szorítva kiviharzott a fitness teremből. Az állomás megremegett, mikor az első támadóhajó dokkológyűrűje belekapaszkodott a külső burkolatba, kishíján ledöntve Kai Lenget a lábáról. A hajó még kétszer megrázkódott, ahogy a másik két fregatt is megérkezett néhány másodperccel később. A támadók minden bizonnyal nagy intenzitású lézervágót használnak majd, hogy lyukat üssenek az állomás páncélzatába, aztán irányított robbantással szélesítik ki maguk számára az utat. Ismerve a turiánok katonai hatékonyságát, úgy becsülte kevesebb, mint egy percük van, mielőtt a folyosókat elárasztják az ellenséges katonák. Az állomás főhangárjában több felkészített hajó állt, de az a létesítmény túlsó végén volt. Ostobaság lett volna oda menni: ha a turjánoknak volt egy kis eszük, ott kezdik meg a támadást, hogy elvágják az elsődleges menekülési útvonalat. Szerencsére több kisebb menekülő kapszulával is fel volt szerelve a bázis ... persze bőven nem elég ahhoz, hogy a teljes személyzetet kijuttathassák élve. Kai Leng nem sajnálta rá az időt, és az összes kapszula helyét memorizálja: tudta, hogy a legközelebbit könnyedén elérheti. Azonban volt még egy fontos elintéznivalója.

123

A Titokzatos Ember épp aludt az ágyában, amikor megszólaltak a riasztók. A hirtelen ébredés után szüksége volt néhány pillanatra, hogy magához térjen. Amint összeszedte magát, bekapcsolta a kabinjában lévő terminált. Analizálta a képernyőn lévő adatokat, hogy kiszámítsa az esélyeiket a győzelemre. Mikor látta, hogy három ellenséges fregatt vette őket ostrom alá, ráeszmélt, hogy nincs értelme maradni és harcolni. Azonban kis szerencsével – és megfelelő gyorsasággal – még pont elég ideje lehetett arra, hogy kiiktassa Graysont és elérje az egyik mentőkapszulát. Már több mint harminc éve, hogy katonai szolgálatban állt: tudta, hogy a képességei berozsdásodtak a régi szép időkhöz képest. El kellett kerülnie az ellenséget, ha sikerrel akart járni, de ettől még nem akart felkészületlenül kirontani a kabinjából. Magára öltötte Liberator harci öltözékét, az éjjeliszekrénye fiókjából pedig előhúzta Harpy típusú pisztolyát, mielőtt kinyitotta az ajtót és kilépett a folyosóra. Amint kiért, megrohanták az üvöltő hanghullámok: sikító riasztók, a félelem és pánik kiáltásai, bakancsok csattogása, amint az állomás személyzete fel-alá rohangált a fedélzeten. Egy kutató futott el mellette, kezében egy Gorgon típusú gépfegyvert szorongatva, az állomáson található legnagyobb tűzerejű fegyvert. A tény, hogy valakinek volt érkezése kinyitni a fegyvertárat bíztatónak tűnt, de az, hogy egy képzetlen tudós vitte magával az egyik legerősebb fegyvert, már korántsem. Az állomás elsősorban kutatóközpontnak készült; nem volt eléggé felszerelve ahhoz, hogy megvédje magát egy közvetlen támadástól. Egy érdektelen, lakatlan bolygó körül keringett a Terminus Rendszerben, ezért védelem terén a jelentéktelenségükre hagyatkoztak. A fedélzet megremegett a lába alatt és egy robbanás távoli visszhangja ütötte meg a Titokzatos Ember fülét. Rögtön tudta, hogy a turiánok a fedélzetre léptek. Egy pár másodperccel

124

később egy T-elágazáshoz érkezett. Baloldalról sikolyok és lövések hangját hallotta; ezért az ellenkező irányba indult, felismerve, hogy a hosszabb utat kell választania, ha el akarja érni Grayson celláját és el akarja kerülni a turiánokat. Miközben lefelé rohant a folyosón, az elméje megpróbálta összerakni a képet arról, hogy mi is történhetett. Szerette azt a látszatot kelteni, hogy a Cerberus mindent tudó és teljhatalmú, de az igazság sajnos nem ez volt. Galaktikus mércével mérve apró szervezet voltak, kevés emberrel és véges erőforrásokkal. Habár a Titokzatos Embernek különös tehetsége volt ezen erőforrások legoptimálisabb felhasználásához, és az ellenségei illetve barátai következő lépésének kiszámításához, mégis voltak rések a szervezetén, ami sebezhetővé tette őket. A turiánok valahogy találtak egyet. A Fellegvárban lévő ügynökeik közül egyik sem figyelmeztette őt egy lehetséges támadásról, ami azt jelentette, hogy a turiánok egyedül léptek akcióba. A férfi látta Dr. Nurit közeledni mindkét oldalán egy-egy nehézharci páncélzatot viselő, Gorgonokkal felfegyverzett biztonsági emberrel. — Jöjjön velem. – utasította. – A laborba. Nuri megrázta a fejét. — Nem jutnánk el addig. A turiánok az egész szárnyat lerohanták. A mentőkapszulákhoz kell eljutnunk. Nuri értékes alkalmazott volt a Cerberus számára, de csak a legalapvetőbb harci kiképzést kapta meg. Látva, hogy még harci ruházatot sem viselt, nem látta értelmét magával rángatni. — Menjen a mentőkapszulához. — mondta a nőnek. — Védje, amíg oda nem érünk. Maguk pedig velem jönnek. Nem ellenkeztek; képzett katonák voltak, okosabbak annál, mintsem hogy ellentmondjanak egy közvetlen parancsnak. Nuri biccentett és elsietett a másik irányba. Miközben kis csapatát vezette, a Titokzatos Ember azon

125

morfondírozott, hogy a turiánok vajon hogyan találtak rájuk. Tudta, hogy Graysonnak voltak információi a Cerberusról, és habár úgy gondolta, hogy nem ismerte ennek az állomásnak a hollétét, lehetséges volt, hogy valahogy mégis tudomást szerzett róla az alatt a két év alatt, amíg szökésben volt. Azonban, ha Grayson volt az információk forrása, vajon hogyan kerültek a turiánok kezére...? A morfondírozása félbeszakadt, amikor befordultak a következő sarkon, és szemtől szembe kerültek egy hat fős turián osztaggal, akik körülbelül öt méterre álltak tőlük. Mindkét oldal azonnal tüzet nyitott, a turiánok térdre ereszkedtek, hogy kisebb célpontot nyújtsanak, a Titokzatos Ember és társai pedig visszahátráltak a sarok mögé fedezéket keresve. Az első, rövid összetűzés nem tartott elég ideig ahhoz, hogy a fegyverek tüze átüsse a kinetikus védőpajzsokat. de a turiánok jobban felszereltek voltak, ráadásul a számbeli fölény is az ő oldalukon állt; egy újabb összecsapás egyenlő lett volna az öngyilkossággal. —Vissza – kiáltotta a Titokzatos Ember. Fegyvereiket a sarokra irányozva, arra az esetre, ha a turiánok felbukkannának, az őrök csoszogva hátráltak visszafelé a folyosón. Körülbelül tíz métert tehettek meg, mikor két turián kidugta a fejét a fal mögül és egy gyors sorozatot küldött feléjük. A Titokzatos Ember a falhoz lapult; egy olyan fémborda mögött keresve fedezéket, amely az állomás fedélzetének megerősítése érdekében lett felszerelve. A folyosó túloldalán az örök ugyanígy tettek, mind a ketten ugyanazon gerenda mögé tömörülve. Az első két turián még mindig tűz alatt tartotta a folyosót, hogy fedezékük mögött tartsák az ellenfeleiket és megakadályozzák, hogy visszalőjenek rájuk. Ezalatt a másik négy társuk kilépett a sarok takarásából, és a szembefal bordái

126

mögé húzódtak. A Titokzatos Ember kipillantott a fedezéke mögül és jelzés értékű lövést adott le az irányukba, de a válaszul érkező pergőtűz visszakényszerítette a borda takarásába. A folyosó túloldalán összezsúfolódó katonáknak is hasonló ötletük támadt, de ők jobban fel voltak fegyverezve. Együtt mozogva kibukkantak a takarásból és – egyikük magasan, másikuk alacsonyan – tüzet nyitottak feléjük. Az egyik turián nem lapult elég szorosan a falhoz: a bal oldalának egy része kilátszott. Mindkét őr erre a pontra célzott, egyesített tűzerejűk letépte róla a kinetikus védőpajzsát és megsemmisítette a harci ruházatát kevesebb, mint egy másodperc alatt. A turián felsikoltott, mikor a nagysebességű lövedékek szétszaggatták a karját és vállát. Társai azonnal viszonozták a tüzet. A Cerberus katonái ismét a falhoz lapultak Mivel a turián össztűz az őrökre irányult, a Titokzatos Ember kihasználta a helyzetet és a fedezékéből kilépve megeresztett egy sorozatot a földön fekvő, sérült turián felé, mielőtt kinetikus pajzsai újra töltődtek volna. A turián teste ugrált és rángatózott, miközben a Harpy fél tucat golyót vágott az idegen tehetetlen torzójába, majd nem mozdult többé. Még mielőtt a turiánok megbosszulhatták volna társuk halálát a Titokzatos Ember visszahúzódott a fedezékébe. A szeme sarkából megpillantott valamit, ami elszáguldott a rejtekhelye mellett. Mivel a mozgás odavonzotta a tekintetét, látta, hogy egy ököl nagyságú fekete korong tapad a falra a Cerberus katonák mellett. A Titokzatos Ember a földre vetette magát és összegömbölyödött, kezeivel a fejét védte, miközben a gránát felrobbant. A megsemmisítő erejű robbanás rongybabaként dobálta az őröket. Testük a falhoz csapódott, majd visszazuhant a folyosó közepére. A turián lövedékek azonnal szétszaggatták őket.

127

A Titokzatos Ember tudta, hogy a pisztolya tűzereje nem lesz elég ahhoz, hogy a helyükön tartsa a turiánokat. Azonban nem állt szándékában hagyni, hogy élve fogják el. Kigördült a fedezékből, a legközelebbi, földön heverő fegyver felé nyúlt. Ujjait a gépfegyver köré fonta és felkészítette magát arra, hogy az ellenség tüze mindjárt végigvág a kinetikus védőpajzsán. Félig térdre emelkedett és a vállához emelte a fegyvert, de nem sütötte el. Az elé táruló látvány a mesterien brutális mészárlás mintapéldája volt. Az őrök által lelőtt turián mellett már másik két támadó is holtan feküdt a földön. Az egyik torkát elvágták, olyan mélyen, hogy majdnem le is fejezték. A másikkal egy tarkójához szorított pisztoly végzett. A lövés közelsége miatt a kinetikus pajzs képtelen volt elnyelni a becsapódás erejét. A maradék három turián épp közelharcot kényszerült vívni Kai Lenggel. Dacára annak, hogy nem viselt harci ruházatot – sőt még pólót sem – a Cerberus egyes számú gyilkológépe fasírtot csinált a nehézpáncélzatot viselő turjánokból. Közelharcban az idegenek nehézfegyverzete hátránynak bizonyult: túl lassúak és nehézkesek voltak ahhoz, hogy célba vegyenek vele egy ilyen mozgékony és mobilis ellenfelet, mint amilyen a rájuk támadó hentes volt. Kai Lengnek nem volt ilyen problémája. Késével felfelé szúrt, a legközelebbi ellenfele fejének irányába. A meredek szögben emelkedő penge besiklott a turián védő vizorja alá, alulról átdöfve az állát. A penge húson és csonton áthatolva egészen az agyáig szaladt, azonnal végezve az áldozatával. A fegyver beleszorult a holttestbe, ezért Kai Leng elengedte a markolatát. Ezalatt az egyik turián odahagyta haszontalan fegyverét, mindkét kezével megragadta a férfi csuklóját, hogy eltörje a karját, vagy legalábbis, hogy kicsavarja belőle a pisztolyt. Azonban a nehéz harci ruha miatt a mozdulatai

128

ügyetlenné és sutává váltak, a vastag kesztyűk miatt pedig nem tudott rendesen fogást találni ellenfelén. Kai Leng kibújt a szorításból és a földre huppant, lábával kisöpörte az előtte álló turián lábait, miközben az idegen társa megeresztett egy sorozatot a gépfegyverével arra a helyre, ahol az imént még az ember állt. Kai Leng a földön guggolva az álló idegen térdének hátuljához szorította a pisztolya csövét. A harci ruházat az ízületeknél kevésbé volt ellenálló, hogy hordozója kevesebbet veszítsen mozgékonyságából. A vékony szövet ellenállás nélkül engedte át a lövedéket, mikor meghúzta a ravaszt. Egy sikoly kíséretétben a turián a földre zuhant, kezéből pedig kihullott a sorozatlövő. Mindez kevesebb, mint egy másodperc alatt játszódott le. Mikor a Titokzatos Ember feldolgozta a történteket, elengedte a Gorgont és visszavette a kezébe a pisztolyát; Kai Leng pedig megmarkolta a sérüli turián sisakját. Egyik kezével benyúlt az álla alá, másikat pedig a feje csúcsához szorította. A tetovált, kötött izomzatú test mellkasa megvonaglott és egy rövidet mordult miközben természetellenes irányba csavarta a turián fejét, ezzel eltörve a nyakát és elszakítva a gerincvelőt. Miközben az utolsó idegen megpróbált talpra vergődni, a Titokzatos Ember beleeresztett egy sorozatot a hátába. Az automata Harpy első öt lövedéke lepattant a kinetikus védőpajzsról. A második öt elakadt a harci ruházata vastag páncélzatában. Az utolsó öt viszont feltépte a húsát és több létfontosságú szervét is szétzúzta. A turián térdre hullott, majd arcra zuhant. Kai Leng még egyszer tarkón lőtte, mielőtt felállt, csak a biztonság kedvéért. — Tiszta az út arra amerről jött? – kérdezte a Titokzatos Ember miközben a férfi felállt. Kai Leng megrázta a fejét. — Az egyetlen reményünk, hogy elérünk egy menekülőkapszulát a hármas szektorban.

129

A Titokzatos Ember biccentett. — Dr. Nuri ott vár minket. Együtt siettek végig a pusztulásra ítélt űrállomás folyosóin, annak biztos tudatában, hogy bármelyik sarkon belefuthatnak egy újabb turián csapatba. Az egyetlen oka annak, hogy túlélték az előző találkozást az volt, hogy Kai Leng mögéjük tudott lopózni, amíg ők a Titokzatos Emberrel és a két őrrel voltak elfoglalva. Ha belefutottak volna egy másik csapatba, egészen más lett volna a végkimenetel. Szerencsére nem találkoztak ellenséges csapatokkal, de kevesebb, mint ötven méterre a mentőkapszulától borzalmas bizonyítékát találták annak, hogy a turián csapatok már jártak erre. Dr. Nuri teste kiterítve feküdt a földön, élettelen szemei a plafont nézték, mellkasában shotgun ütötte lyuk tátongott. Egyikük sem kommentálta a látottakat, miközben átléptek a test felett és folytatták az útjukat. Néhány másodperccel később már a mentőkapszulában voltak. Négy férőhellyel rendelkezett, de egyikük sem gondolt arra, hogy be kéne várni a lehetséges túlélőket. Kai Leng magukra zárta az ajtót; amint végzett, a Titokzatos Ember öklével az indítógombra vágott. Ahogy kilőttek, az idősebb férfi a párnázott székekre zuhant, erősen zihálva próbálta visszanyerni a lélegzetét. Régóta nem vett részt valódi akcióban: a teste nem volt hozzászokva az erős fizikai igénybevételhez. Miközben levegőért kapkodott észrevette, hogy Kai Leng még csak nem is vette gyorsabban a levegőt. Egy pár pillanat múlva már magához tért annyira, hogy beszélni tudjon. — Gondolom Graysonnal is végzett, igaz. – kérdezte. Kai Leng megrázta a fejét. — Nem volt rá elég idő. Vagy őt ölöm meg vagy magát mentem. Magát választottam. A Titokzatos Ember majdnem rávágta: rosszul választott.

130

De inkább a nyelvébe harapott, mert tudta, hogy ezt a kérdést ugyanúgy feltehette volna az állomáson, ahol még tehettek volna valamit az ügy érdekében. A turiánokkal való találkozás felzaklatta. Biztos volt benne, hogy meg fog halni. Miután szembenézett saját halandóságával, úgy döntött, hogy nem kérdezi Kai Lenget Graysonról, mert nem akarta tudni a válaszokat. Akkor biztos nem, ha az életébe kerülhet. Hazafi volt, de mélyen belül nem állt még készen rá, hogy mártírrá váljon. És azzal a ténnyel is meg kellett birkóznia, hogy ez az ő hibája volt. Semmi szükség nem volt rá, hogy ide utazzon és személyesen felügyelje a kísérletet. Maradhatott volna a biztonságos állomásán, s mint mindig, kapta volna a folyamatos jelentéseket. De látni akarta, ahogy Grayson szenved. Hagyta, hogy a bosszúvágya felülkerekedjen a józan eszén, és ez majdnem az életébe került. Az igazság nem volt túl kellemes, de a Titokzatos Embernek már nagy rutinja volt a kellemetlen tények elfogadásában. Többször nem állt szándékában elkövetni ezt a hibát, és nem állt szándékában megbüntetni a legjobb ügynökét valami olyasmiért, amibe hallgatólagosan beleegyezett. — A támadás túl jól ki volt tervelve ahhoz, hogy magányos akciónak gondolhatnánk. – közölte Kai Lenggel. — Nyissa meg a biztonságos vonalakat. Derítse ki, kiket támadtak még meg. A kárelhárítás volt az elsődleges célja. Fel kellett mérnie a helyzetet és számba venni a megmaradt erőforrásait. Csak mindezek után fordíthatta figyelmét ismét Grayson felé. Nem hagyhatta életben, és ez már nem a bosszúról szólt. Egy szörnyeteget csináltak belőle, egy aberrációt. A Kaszások az avatárjává változtatták és most elszabadult. A felkutatása és elpusztítása volt az egyetlen módja az emberiség megmentésének.

131

TIZENEGY

Grayson a riasztó hangjára ébredt. Pontosabban, arra, hogy kibernetikus úton megnövelt érzékelésével távoli szirénák visszhangját hallotta valahonnan a celláján kívülről. A testét kontrolláló Kaszások arra utasították, hogy üljön fel és nyissa ki a szemét. Ismét csapdába esett a saját testében. Mindent tökéletesen látott és hallott, érzékei az agya szürkeállományát átszövő szintetikus szinapszisok hálózatán továbbították az információt. Érezte a levegő hőmérsékletét, a hideget a bőrén. Teste bűze – hetek óta nem mosakodott – betöltötte orrlyukait. Még az ízlelése is természetfölötti magasságokba emelkedett: a tegnap este felfalt adag étel fűszeres szószát még mindig érezte a nyelvén. Azonban annak ellenére, hogy teljesen tisztában volt a környezetével, mintha az egész kissé eltávolodott volna tőle, mintha az adatokat feldolgozás előtt megszűrték volna. Ez nem a vörös homok okozta kellemes köd volt, bár érezte, hogy a Cerberus által legutóbb beadott dózis még nem tisztult ki teljesen a szervezetéből. Ez valami más. Majdnem olyan, mintha a tudatát eltávolították volna az egyenletből, a szellemi és fizikai való közti megmagyarázhatatlan kapcsolat megszakadt. A Kaszások egyre erősebbek lettek: ez volt az egyetlen magyarázat. Ennek a gondolatnak a hatására adrenalin

132

szabadult fel a szervezetében és a szíve gyorsabb iramú pumpálásba kezdett. Az ösztönös harcolj-vagy-menekülj válasz reményt adott Graysonnak. A félelem váltotta ki ezt a reakciót; ha érzelmi állapota még mindig befolyással tudott lenni a testére, akkor talán még nem veszett el minden. Megpróbálta újra átvenni az irányítást. Ideiglenesen figyelmen kívül hagyta a távoli csata hangjait. Mikor nekifeszült a Kaszások akaratának, érezte, hogy azok is összpontosítanak. Tudták, hogy ott van és mit csinál, ahogy ő is tisztában volt a Kaszások jelenlétével, csak sokkal bizalmasabb, mélyebb szinten, mint korábban. Grayson — rettegve öntudata utolsó morzsáinak elvesztésétől – erős érzelmeket zúdított az agyára, így próbálta megszakítani a kapcsolatot: félelem, gyűlölet, kétségbeesés. Remélte, hogy a primitív, állatias gondolatok valamilyen módon megzavarják vagy undorítják az őt a galaxis túloldaláról irányító gépeket, de szinte azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy nem ez a helyzet. Rá kellett jönnie, hogy tehetetlen; ebben a harcban nem volt hatásos fegyver a kezében, amit ellenük fordíthatott volna. Ugyanez azonban nem volt elmondható a Kaszásokról. Az elméje kínok közt vergődve sikított fel, mert úgy érezte, mintha ezernyi izzó tűt szúrnának a koponyájába. A fájdalom olyan brutálisan intenzív volt, hogy azonnal feladta a teste feletti uralom visszaszerzésére tett kísérletet. Azonban ellensége győzelme nem volt teljes. Szenvedése közben Grayson porhüvelye egy alig hallható nyögéssel válaszolt... újabb bizonyítéka annak, hogy még nem állt teljesen az irányításuk alatt. Az égető fájdalom emléke túlságosan friss volt még ahhoz, hogy újra megpróbáljon ellenszegülni nekik, legalábbis egy ideig. Helyette inkább visszahúzta a tudatát, és ellenállás nélkül hagyta, hogy a gépek vegyék át az irányítást. Egyelőre. A külső szemlélő szemszögéből látta, ahogy a Kaszások

133

olyan közel vitték a testét a cellaajtóhoz, hogy a füle már nekinyomódott. Érezte, ahogy az idegen technológia a fülére fókuszálja energiáit, és hallása hirtelen olyan hihetetlen módon kiélesedett, hogy a szirénák folyamatos sikítása mellett más hangok felismerésére is képessé vált. Tűzharc hangjait és kiabálást hallott közelről és távolról is, amelyeket robbanások és sikolyok harsogtak túl. A Kaszások mindent felszívtak, kétségbeesetten gyűjtötték az információkat, a hallás útján megszerzett nyomokat használva próbálták meg kitalálni, mi történhetett odakint. Grayson sem tudta, mi történik. Volt pár ötlete, de nem merte végiggondolni őket. Nem hitte, hogy a Kaszások tudnának olvasni a gondolataiban – még nem de nem akart kockáztatni. Néhány percig mozdulatlanok maradtak, nem vettek tudomást a kényelmetlen testhelyzet miatt Grayson nyakában és vállában kialakuló görcsről, hiszen a férfinak folyamatosan az ajtóhoz tapasztva kellett tartania a fülét. Végül a férfi – keservesen átkozva a helyzet iróniáját, miszerint még ha nem is tudja irányítani a testét, ő szenved, ha az sérül – megérezte az izomgörcsöt. Néhány perccel később a lövöldözés elcsitult, majd teljesen elhalt. Nem sokkal később lépéseket hallott, egy kisebb csoport közelített a cellájához. Egy másodperccel később az ajtó túloldalán lévő elektromos zárszerkezeten matattak. Grayson úgy sejtette, a Kaszások abban a pillanatban, hogy az ajtó kinyílik, kétségbeesetten kitörnek majd a szabadság félé. Lábizmai megremegtek, ahogy a lehetőség átcikázott az agyán, de gyorsan el is vetették. Helyette a teste hátrált pár lépést, hogy kevésbé legyen fenyegető arra nézve, aki bejön az ajtón. Grayson szándékosan fókuszált mindenre, amit ellenségei tettek; mindenre, amit vele megtetettek. Ellenfelének alapos tanulmányozásában látta az egyedüli lehetőséget arra, hogy

134

megtalálja a lehetséges gyenge pontjukat. A hátrálás egyszerű mozdulata arra engedett következtetni, hogy a gépek ritkán cselekednek ösztönösen. Minden helyzetre hideg, kikezdhetetlen logikával reagálnak, kielemzik és megtalálják a lehető legoptimálisabb forgatókönyvet. Néhány pillanattal később az ajtó félrecsusszant, és három erősen fel fegyverzett turiánt láttak meg a túloldalon. Felfedezvén Graysont a cellában, mind tettek egy lépést hátra és az extrém külsejű férfira emelték fegyverük csövét. A haja kinőtt, eltakarta koponyáját, gondozatlan, borzas szakállától pedig alig látszott az arca; de tudta, hogy nem ez ijesztette meg őket. Teljesen meztelen volt, így a bőre alatt futó kibernetikus háló jól látszódott és nem tűnt túl emberinek. — Ki vagy te? – kérdezte az egyik turián. A nő koponyáját és arcát védő csontos páncél sötétvörös színezete mellett egy, még a rohamsisak vizorján keresztül is látható hosszú, fehér heg futott végig az álián. — Fogoly vagyok. – felelték a Kaszások. – Megkínoztak. Kísérleteztek rajtam. Grayson hangja üresen kongott a fejében, mintha egy saját magáról készült felvételt hallana. — Mi a neve? – kérdezte a turián még mindig rászegezve a fegyver csövét. Grayson abban reménykedett, hogy a turián nő lelövi. Nyilvánvaló volt, hogy undorodik attól a szintetikus hibridtől, amivé a férfi vált. Talán még az idegen jelenlétet is érezte benne. Talán finoman hangolt önfenntartási ösztöne arra sarkallja majd, hogy egyszerűen meghúzza a ravaszt, és véget vessen ennek az egésznek. A Kaszások megrázták Grayson fejét. — Nem tudom a nevem. Bedrogoztak. — Dinara, nézd a szemét. – szólalt meg az egyik turián. – Csupa por. — Kérem, segítsenek rajtam. – könyörögtek a Kaszások.

135

Ne, ne! – sikította hangtalanul Grayson. Sebhelyes vezetőjük jelére a turiánok leeresztették fegyvereiket. Graysont lelombozta, hogy bevált a csel, de a tény, hogy a Kaszások nem tudják a nevét, megerősítette a gyanúját, hogy a gondolatai csak az övéi... de, hogy még meddig lesz ez így, nem tudta megmondani. — Kövessen minket! – mondta Dinara. A turián kivezette őt a cellából, és most először megláthatta a helyet, ahol fogva tartották. A cellaajtó mögött egy kis folyosó volt, amelynek a túlsó végén egy lépcső vezetett felfelé. A lépcső tetején lévő szobában gyorsan rájött, hogy ez az ő megfigyelésére szolgált, hiszen egy hatalmas, a cellába néző egyirányú ablak volt benne. A megfigyelő szobán túl egy labornak tűnő terem kapott helyet. Egy több számítógép-állomást magába foglaló konzol állt a helyiség közepén. A labor most üres volt, de Graysonnak nem jelentett nagy kihívást, hogy odaképzelje a Cerberusnak dolgozó kínzóit a különböző terminálok elé, ahogy figyelemmel kísérik szörnyeteggé alakulását. — Nézd meg a kabinokat, hátha találsz neki valamit, amit felvehet. – adta ki Dinara a parancsot. Az egyik turián eltűnt a szoba túloldalán lévő ajtó mögött, egyre mélyebbre hatolva az épületben annak érdekében, hogy valami öltözéket találjon Grayson számára. Pár perc múlva egy maréknyi ruhadarabot szorongatva tért vissza. Átadta őket Graysonnak, akit a Kaszások rávettek a lassú felöltözésre. A nadrág és a felső túl nagyok voltak. A csizma egy számmal kisebb volt a kelleténél és szorította a lábát. A Kaszások nem panaszkodtak. Dinara a sisakjához nyúlt és egy finom mozdulattal aktiválta az oldalán lévő beépített adóvevőt. — Helyzetjelentést! – mondta Dinara. Kiélezett érzékeivel Grayson tökéletesen hallotta a párbeszéd mindkét résztvevőjét.

136

— Helyszín

biztosítva. – felelt a hang a túloldalról. – Az ellenség harminchat harcosát nyilvánítottuk halottnak. Foglyok nincsenek. — Kapcsold ki a riasztót. – utasította a parancsnok, és néhány másodperccel később a szirénák hirtelen elhallgattak. — Tizenegy főt vesztettünk, – folytatta komorabban a komm-link túloldaláról a hang. – Hetet a második osztagból, az első és harmadik osztagból kettőt-kettőt. Két mentőkapszula hiányzik. — Volt valaki, aki megfelelt a Titokzatos Ember leírásának? — Negatív. Ha itt volt. kicsúszott a markunkból. — Az egyes és hármas osztag itt marad és őrzi az objektumot. – mondta Dinara. – Kettes osztag a siklómban találkozik velünk. Kiszabadítottunk egy foglyot, akit el kell szállítani. — Vettem. A nő leeresztette a kezét és az adóvevő kikapcsolt. — Gyere velünk. – mondta a férfinak. — Elviszünk egy biztonságos helyre. Graysonnak gyorsan feltűnt, hogy a folyosók, amelyeken a három turián keresztülvezette, egy űrállomáshoz tartoztak. Nem ismerte fel, melyik űrállomás, de a Cerberusra jellemző haszonelvű kialakítás itt is jelen volt. Észrevette, hogy menet közben a Kaszások a fejét és szemét körbe-körbe forgatták, hogy annyit tudjon meg környezetéről, amennyi csak lehetséges. A gépek az összegyűjtött adatokat végtelen memóriabankjukba gyűjtötték. A turiánok nem tették szóvá a férfi szokatlan viselkedését. Vagy nem ismerték elég jól az embereket ahhoz, hogy felfedezzék, furcsán viselkedik, vagy a vörös homok hatásának hitték a dolgot. Grayson úgy sejtette, a turiánok a rakodóállásokhoz vezetik őt. Ehelyett egy sarkon befordulva egy, az állomás oldalán tátongó hatalmas lyuk előtt találták magukat. Egy-két méter hosszú, négyzet alakú fémdarab

137

hevert a padlón, a szélei meg voltak perzselve, ahol a sugárvágó részlegesen utat nyitott, a fém pedig megcsavarodott az ezt követő robbanástól. A lyuk túloldalán a turián sikló volt látható, amely egy teljesen zárt platformmal kapcsolódott a hajó zsilipjéhez. Három turián — a második osztag túlélői — léptek ki a zsilipből, hogy üdvözöljék őket. — Mi történt a többiekkel? – követelt Dinara jelentést az osztag túlélőitől. — Ledius, Erastian és én elszakadtunk a többiektől, hogy nagyobb területet tudjunk ellenőrzésünk alá vonni. — válaszolta az egyikük. – A többiek fegyveres ellenségbe futottak. Mire odaértünk, már halottak voltak. — Mind a hatan? – kérdezte a vezetőjük hitetlenkedéssel a hangjában. — A legtöbbjüket közelharcban ölték meg. Úgy tűnt, hátulról támadt rájuk három vagy talán négy fegyveres. — A testüket visszajuttatjuk a Palavenre, – nyugtatta meg őket Dinara, – a lelkűket pedig a légiónak ajánljuk. Mind a hat turián lehajtotta a fejét és egy percig csendben maradt. Aztán Dinara bekapcsolta a sisakjában lévő adóvevőt. — Készen állunk az indulásra. Zárják le a szektort. — Igenis, parancsnok. Röviddel ezután egy sziréna három hosszú búgást hallatott, majd a folyosón mindkét irányból hangos dübörgéssel csúsztak helyükre ajtók. Lezárták a sérült területet annak érdekében, hogy az űrállomás ne dekompresszálódjon abban a pillanatban, amikor a hajó leválik róla. A turiánok elégedetten szálltak fel. A Kaszások arra kényszerítették Graysont, hogy szorosan a nyomukban maradjon. A sikló nem volt nagy, de tízen elfértek benne, nem számítva a pilóta és másodpilóta számára fenntartott helyeket. Mindkét oldalon öt-öt szék kapott helyet a fal mellett. Két turián előre ment, hogy irányítsa a hajót. Hárman az

138

egyik oldalon ültek le, míg Grayson és a parancsnok a másik oldalon foglalt helyet. — Nincs se ételünk, se italunk, amit felajánlhatnánk. — szabadkozott Dinara, mialatt a székbe segítette a férfit. A szék messze állt attól, hogy kényelmes legyen; a turiánok testalkatához mérten alakították ki. – Csak turián élelmeink vannak, ezek pedig mérgezőek lehetnek az ön fajára. A Kaszások biccentettek Grayson nevében. — Vigyetek vissza minket a Fellegvárba, – kiáltott oda az elöl ülőknek, – és küldjetek egy üzenetet, hogy kiszabadítottunk egy foglyot. Úgy tűnik, orvosi ellátásra lesz szüksége. — És kérünk egy retinaszkennt is, – tette hozzá. – Annyi por van benne, hogy a saját nevére sem emlékszik. A motorok fel zúgtak és a tömeghatás-meghajtó bekapcsolt. A pilóta betáplálta a koordinátákat, Graysont pedig ismerős érzés kerítette hatalmába, amikor a hajó átlépett a fénysebesség határán és útjára indult a legközelebbi tömegrelé felé. Míg fénysebességnél gyorsabban utaztak, a hajó teljesen el volt zárva a külvilágtól, észrevehetetlen volt minden letapogató vagy követő berendezés számára, emellett képtelen volt üzenetek küldésére és fogadására – egy belső ellenség számára a tökéletes idő a támadásra. Grayson érezte, hogy a Kaszások összegyűjtik az erejüket és minden lehetséges módon megpróbált ellenállni nekik. Nem kedvelte különösebben a turiánokat, de nem szerette volna, ha a megmentőinek baja esik... különösen akkor nem, ha őt fogják felelősségre vonni a dologért. A hajón mindenkinek volt fegyvere rajta kívül. Talán el tud intézni kettőt vagy esetleg hármat a turiánok közül, de a többiek gyorsan végeznek majd vele. A siklón belül lövöldözésbe kezdeni veszélyes lenne; valószínűleg inkább késsel támadnak majd, vagy egyszerűen szétverik a fejét puskatussal. Undorító, erőszakos és mocskos lesz. Nem akarta

139

így végezni. A Kaszások túlságosan is a turiánok elleni támadásra összpontosítottak, ezért nem taszították Graysont a mentális kín óceánjába; ennek ellenére a férfi minden, a testét megszállók megállítására irányuló erőfeszítésével csak annyit ért el, hogy az arca groteszk maszkká torzult. Mikor a turián parancsnok rápillantott, a szeme riadtan tágra nyílt. — Jól van? Mi a baj? Válaszul Grayson ökle az arcába csapódott, széttörte a sisak vizorját és az arcát védő kemény páncélt. A nőstény azonnal meghalt. Grayson elméje hangtalanul ordított fel a kéztőcsontjai eltörése felett érzett fájdalomtól. Kínjait figyelmen kívül hagyva a Kaszások útjára engedtek egy erős biotikus csapást a túloldalon ülő három turián felé, mielőtt azok reagálni tudtak volna felettesük kegyetlen meggyilkolására. A lökés kiemelte az üléseikből és a sikló oldalához csapta őket. A becsapódáskor az összes levegő kiszökött a tüdejükből; amikor a földre zuhantak, levegőért kapkodva agonizáltak a hajó padlóján. Grayson sértetlen kezét használva a Kaszások megszerezték a halott parancsnok pisztolyát, majd három lövéssel kivégezték a földön fekvő tehetetlen turiánokat. Mivel a két elölülő turiánt teljesen felkészületlenül érte a támadás, csak most keltek fel ülésükből, hogy testvéreik segítségére siessenek. Grayson eldobta a pisztolyt és olyan gyorsan indult feléjük, hogy a tér elmosódott körülötte. Az ép keze a közelebbi turián csuklójára fogott és olyan erővel hajította őt a hajó hátuljába, hogy amaz nagy puffanással landolt a többiek holttestén. Ennyi idő éppen elég volt a másik turiánnak ahhoz, hogy felemelje a puskáját, de mikor meghúzta a ravaszt, Grayson rácsapott a fegyver csövére. Golyópermet terítette be a padlót, a lövedékek vadul pattogtak a kabin megerősített falai közt.

140

Közülük több is Grayson húsába mart: az egyik a sérült karjának vállát ütötte át, egy másik az ellentétes oldalán lévő térdét, kettő a combját. Fájdalmas kiáltás har- sant, mikor a hajó végében fekvő turiánt is eltalálták a megvadult golyók. Grayson a használható kezével olyan könnyedén rántotta ki a puskát ellenfele markából, ahogy egy feldühödött szülő marja el szófogadatlan gyermekétől annak játékát. Aztán megfordította a fegyvert és botként használva, a tussal betörte a turián rohamsisakját. Tompa morgás hallatszott és az eszméletlen test elernyedt. A testébe fúródott lövedékek okozta fájdalmat figyelmen kívül hagyva a Kaszások megperdítették Graysont és a levegőbe emelték, hogy a hajó végében éppen feltápászkodó turiánon landoljon, ellenfelét ezzel ismét a földre kényszerítve. Ezek után a Kaszások felemelték Grayson egyik lábát és újra meg újra lesújtottak vele a turián hátára. Áldozata csigolyái megrepedtek, gerince eltört. Habos, indigókék köpet spriccelt a földre, mivel belső sérülései miatt sötétkék vére a tüdejébe szivárgott. Mikor a csizmatalp alatt a turián élettelen, kocsonyás tömeggé vált, a Kaszások leálltak. Céltudatosan, de nem sietve felhalmozták a testeket – az eszméletlen turiánét is, akit fejen ütöttek – a zsilipbe. Ha Grayson uralta volna a testét, valószínűleg elhányja magát a brutális támadás láttán. De a Kaszások nem engedtek a számára semmiféle fizikai reakciót. A legszörnyűbb az egészben az a hideg, számító mód volt, ahogy a tervet kieszelték és végrehajtották. Grayson nem érzékelt a Kaszások felől sem haragot, sem dühöt, míg eszközként használták őt a mészárláshoz. A vérfürdőt nem gyűlölet, sem a szerves élet kiirtása iránti szadista vágy motiválta. A Kaszások analizálták a szituációt, elhatározták, mit fognak tenni és mindenféle érzelem nélkül tartották magukat a tervhez.

141

Ez mindennél jobban megrémítette emberi gazdatestüket. Szinte szimbolizálta azt, ami a Kaszásokban megkérdőjelezhetetlen volt: hogy semmi sem állíthatta meg őket; könyörtelenül, érzelemmentesen törtek céljuk felé. Mikor az összes testet a zsilipbe zárták, a Kaszások a pilótaülésbe ültették Graysont. Jó kezét használva egy sor parancsot írtak be, mellyel először blokkolták a hajó transzponderét, majd fénysebesség alá lassítottak. Grayson tapasztalt pilóta volt, de sosem vezetett még turián hajót. Egyedül valószínűleg nem tudta volna vezetni a siklót, de a Kaszások pontosan és biztosan mozgatták őt. Bőséges információt birtokoltak a turián technológiáról, és Grayson csak egyetlen ésszerű magyarázatot tudott elképzelni. A Kaszások gondosan összegyűjtöttek minden vele és a környezetével kapcsolatos információt, rögzítettek mindent, amivel kapcsolatba kerültek. Nem tudta, hány idegen van a fejében; egyszer úgy tűnt, egyetlen személy, máskor mintha milliárdnyian lettek volna. De bármelyik eset is állt fenn, ésszerű volt azt feltételezni, hogy az általuk összegyűjtött információkat megosztják a fajtájukkal. Ezen gondolatmenetet követve, ha a Kaszások a múltban hosszú ideig megszállás alatt tartottak egy turiánt, akkor mindent megtudhattak, amit csak tudni lehetett erről a fajról. És most arra használták Graysont, hogy megtudjanak mindent az emberekről. A Kaszások megnyomták a zsilipkioldó gombot, s a testek az űr hideg vákuumába hullottak. Aztán új pályát tápláltak a gépbe – túl gyorsan ahhoz, hogy Grayson kivehette volna az úti célt – és ismét fénysebességre ugrottak. Végül, az akaratuk elleni heroikus küzdelme ellenére, a Kaszások lecsukták a szemét és alvásra kényszerítették.

142

TIZENKETTŐ

A futópadon Kahlee a technikájára fókuszált. Nem hitt abban, hogy egyszerűen csak egyik lábát a másik elé pakolja, míg ki nem fogy a levegőből és nem úszik az izzadtságban. A futásnak művészete volt: funkcionális módszer. Optimális lépéshosszt tartott, kontrolláltan lélegzett, és odafigyelt arra, hogy mindkét kezét ritmikusan előre-hátra mozgassa. Sosem változtatott a tempón, a kilométerek — és a percek — pedig elsuhantak. A turián rohamcsapat úgy tizenkét órája indult el. Négy órával később az F-Sec lecsapott a Cerberus legfontosabb ügynökeire és letartóztatta őket, köztük magas rangú Szövetségi tisztekre is. Mikor a letartóztatások véget értek, Orinia elment, hogy felügyelje a kihallgatásokat. Már vissza kellett volna érnie. Anderson sem volt már ott, elnyelte őt egy – a politikai katasztrófát megelőzendő — a Szövetség és a Turián Hierarchia képviselői között összehozott tárgyalás vihara. így hát Kahlee egyedül maradt a turián nagykövetségen és semmi dolga nem volt azon kívül, hogy visszavárja őket. Nem szeretett várni. A türelem sosem tartozott az erősségei közé. Egyszerre mindig több feladattal foglalkozott. Ahányszor unatkozott vagy nyugtalan volt, a munkájába vetette magát és az agyát bonyolult, komplex feladatokkal kötötte le. Ebben a szellemben még egyszer utoljára átnézte a

143

Cerberusról szóló aktákat, de ennek tényleg semmi értelme nem volt, most, hogy a turián csapatok már elindultak. Kahlee sokféle módszert alkalmazott, hogy lefoglalja magát – szörfölt az extraneten, felülvizsgálta a Felemelkedés Projektben részvevő gyerekek adatait, még egy romantikus komédiát is megnézett – de egyik sem segített. Tudva, hogy a Cerberus megsemmisítésének terve már nem csak terv, hanem jelen idejű valóság, gyakorlatilag lehetetlen volt másra koncentrálnia. Végül könyörtelen, de hatásos terápiával vezette le frusztrációját: fizikai megterheléssel. A turiánok voltak olyan kegyesek és belépést biztosítottak neki a nagykövetség fitnesztermeibe, így az utóbbi három órában – míg a rohamcsapatok visszajelzését várta – elmerült önmaga sanyargatásában a kardió edzés keretein belül. A bal térdében égő fájdalmat érzett, ezért vonakodva bár, de gyalogtempóra csökkentette a futószalag gyorsaságát. Mint klasszikus „A” típusú személyiségnek, megvolt az a szokása, hogy túlzásba vigye a dolgokat. Miután fiatal korában gyakran szenvedett ismétlődő terheléses sérülést, végre megtanulta, hogy odafigyeljen a teste által küldött figyelmeztető jelekre. A lassabb tempó viszont megengedte az agyának, hogy visszakalandozzon azokhoz a dolgokhoz, amik elől idemenekült. A turiánok tényleg el tudnak bánni a Cerberussal? Lehetséges, hogy magát a Titokzatos Embert is elfogják? Vajon megtalálják Graysont valaha? És, ha igen, még életben lesz? Kérdések záporoztak rá, így arra kényszerült, hogy újra gyorsítson a tempón. De most, hogy ezek a gondolatok bebetonozták magukat az elméjébe, még a futás sem tudta őt visszavezetni a tudatalattijához. Újabb húsz perc után leállította a futópadot. Ígéretet tett arra, hogy félreáll az útból, míg az akciók véget nem érnek, de most fordulóponthoz érkezett. Itt volt az idő.

144

hogy bemenjen a turián nagykövet irodájába és válaszokat követeljen! Most, hogy így felhergelte magát, a zuhanynak még a gondolata is időpocsékolásnak tűnt a szemében. Homlokát és nyakát végigdörzsölte egy törölközővel, az ajtóhoz masírozott, feltépte azt és egyenesen Andersonba és Oriniába botlott a túloldalon. — Hü, Kahlee. – kiáltott fel Anderson. Ösztönösen a nő felkarjára fogott, hogy megakadályozza őt abban, hogy egyenesen nekimenjen. Szorítása erős volt, de nem túl erős. Kahlee-nek eszébe jutott, hogy a testét izzadtság borítja, ezért tett egy gyors lépést hátra, hogy kiszabaduljon a férfi karjai közül. — Pont Önt keressük. – mondta Orinia. – Az összes rohamegység visszajelzett. Mivel a turián idegenszerű vonásaiból nem tudott kiolvasni semmit, Andersonra pillantott, hátha az ő arckifejezéséből rájöhet, hogyan is alakultak a dolgok. Azon kapta a férfit, hogy a kezét a csípőjéhez dörzsöli, így próbál megszabadulni a Kahlee karjáról a tenyerére tapadt izzadtságtól. A nő elpirult zavarában, remélte, hogy a férfi a pírt az előző fizikai megpróbáltatás számlájára írja majd. — Udina dühös volt. – magyarázta Anderson. Amennyire Kahlee meg tudta ítélni, a férfi is zavarban volt, akárcsak ő. – Azt mondta, politikai vihart kavartam, amit hónapokba telik majd elcsendesíteni. Kerülte a küldetés részletezését, és amennyire Kahlee az arckifejezéséből meg tudta ítélni, a dolgok nem éppen tervszerűen történtek. — Mondd el, mi történt. — A Cerberus minden bázisát megsemmisítettük. – informálta őt Orinia. – Sajnálatos módon a turián áldozatok majdnem húsz százalékra rúgnak – ez majdnem a kétszerese az előzetes számításoknak. És nem sikerült elfognunk a

145

Titokzatos Embert. — Mi van Graysonnal? – kérdezte Kahlee és attól tartott, már tudja a választ. — Dinara csapata megtalálta őt egy Terminus Rendszerbeli űrállomáson. – mondta Orinia. — Még életben volt. – szúrta közbe gyorsan Anderson. — Küldtek nekünk egy retinaszkennt, hogy megerősítsék a személyazonosságát. Megkönnyebbülést kellett volna éreznie a férfi szavai hallatán, de abban, ahogy mondta, volt valami, ami miatt habozott. — Miért egy retinaszkennt? Miért nem mondta meg nekik egyszerűen, hogy ki ö? Valami balul sült el, nemde? — Dinara és a csapata a hajójukra vitték őt és elküldtek egy üzenetet, miszerint visszatérnek a Fellegvárba. Ez három órája történt. Azóta nem hallottunk róluk. — Legalább három tömegrelét kell használniuk, hogy visszaérjenek a Fellegvárba. – ellenkezett Kahlee, aki nem volt hajlandó lemondani Graysonról. – Az tovább is tarthat, mint három óra. — Minden alkalommal, amikor átlépnek egy relén, fénysebesség alá kell lassítaniuk. – magyarázta Orinia. — A turián katonai eljárás kötelezővé tenné számukra, hogy minden alkalommal átküldjék a becsült érkezési időt és repülési tervet. Az első üzenet óta nincs kapcsolat. — Mit gondol, mi történt? – kérdezte a nő. míg elméje azért küzdött, hogy felfogja az imént hallottak következményeit. — Nem tudjuk. – ismerte be Anderson. – Lehetséges, hogy egyszerűen csak kommunikációs problémáik vannak. Kahlee tudta, hogy az űrhajókba pont ilyen helyzetek elkerülésére sok felesleges biztonsági rendszert építettek. Az a mechanikai hiba, ami miatt még egy vészjelzést sem tudnak leadni, katasztrofális lehet. Ha technikai problémáról volt szó, annak az esélye, hogy még életben vannak, szinte egyenlő volt

146

a nullával. — Lehetnek más lehetőségek is. – emlékeztette Orinia. – A Terminus Rendszer a rabszolga kereskedők és kalózok menedéke. — Bármelyikük is lehet annyira ostoba, hogy megtámadjon egy turián hadihajót? – tudakolta Kahlee. — Valószínűleg nem. – ismerte el Anderson. – Figyelembe kell vennünk azonban azt a lehetőséget is, hogy az eltűnésüknek valamilyen módon köze van a Cerberushoz. Lehet a támadások egyfajta megtorlása. — Nem találtunk semmiféle olyan hajókra vagy erőforrásokra utaló jelet, amivel ilyen gyorsan visszaüthettek volna, – tiltakozott Kahlee. – még ha a Titokzatos Ember odakint is van valahol. — Hacsak az a bizonyos valami nem volt rajta magán a hajón. – mondta Orinia sötéten. Kahlee-nek kellett egy másodperc, mire felfogta, mire gondolt a parancsnok. Hevesen megrázta a fejét. — Nem! Az nem lehetséges! Grayson nem áruló! — Ez egy lehetséges mód, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül. – kötötte az ebet a karóhoz Orinia. – Nincs más értelmes magyarázat. — Grayson az oka annak, hogy a birtokunkba kerültek ezek az információk. — erősködött Kahlee. – Miért segített volna nekünk a Cerberus lebuktatásában, ha még mindig nekik dolgozott? — Esetleg megpróbálta letaszítani a Titokzatos Embert a trónjáról. – vélekedett Orinia. – Mesteri húzás lett volna tőle, ha a turiánokkal végezteti el a piszkos munkát. — Ismerem Graysont. – esküdözött Kahlee. — Bízom benne. Nem tenne ilyet. Andersonhoz fordult támogatásért. — Te hiszel nekem, ugye? — Kahlee. – kérdezte a férfi mély hangon. – Grayson

147

drogfüggő? A nő egyáltalán nem értette a kérdés lényegét. — Miért? — A személyazonossága megerősítésére Dinara által küldött retinaszkenn elszíneződött. Rózsaszín. Mintha be lenne lőve vörös homokkal. — Azok a szemetek. – köpte Kahlee dühtől eltorzult arccal. – Két éve tiszta volt! Két éve! Biztos bedrogozták, amíg fogva tartották. A szadista kurva anyjukat! — Hogy veheted biztosra, mi történt? – erősködött Anderson. – A függők nem tartoznak a leglojálisabb emberek közé. Talán újra rászokott. A Cerberusnak mindössze annyit kellett tennie, hogy kivárja, amíg jelentkeznek rajta az elvonási tünetek, aztán az információkért cserébe felajánlja neki a folyamatos anyagutánpótlást. — Ö már nem olyan! – vágott vissza Kahlee. Anderson nem mondott semmit, de a nő érezte, hogy kételkedik. — Nekem nincsenek kétségeim. – mondta a férfinak. – Szóval neked miért olyan nehéz ezt elfogadnod? — Néha rosszul ítéled meg az embereket. — felelte a szavait gondosa megválogatva Anderson. — Az is hosszú időbe telt, míg meggyőzted magad arról, hogy Dr. Qian munkája elég veszélyt rejt magában ahhoz, hogy jelentsd a Szövetségnek. — Az tizenkét évvel ezelőtt volt. Fiatal voltam és naiv. – magyarázta. — És mi van Jiro Toshowaval? Kahlee nem gondolta volna, hogy Anderson tud a fickóról, akivel a Felemelkedés Projekten dolgoztak együtt, bár nem volt meglepő, hogy a róla készült jelentések az ő asztalán is jártak. Amellett, hogy Jiroval szeretők voltak, a fiúról kiderült, hogy a Cerberus beépített ügynöke. — Ez nem olyan. – motyogta fintorogva. – Grayson már nem tartozik a Cerberushoz. A lánya érdekében fordult

148

ellenük. Sosem menne vissza hozzájuk. — Önként talán nem, – mondta Orinia, – de orvosi kísérletekre utaló bizonyítékokat találtunk a létesítményben, ahol fogva tartották. Az adatok titkosítva voltak, de úgy gondoljuk, a Cerberus valamiféle mentális uralom vagy kontroll után kutatott. — Ez őrület! – kiáltott fel Kahlee. – Grayson az áldozat, nem az ellenség! — Orinia csak aggódik az övéiért. – mondta Anderson, próbálva megnyugtatni a nőt. – Nem akar több katonát elveszíteni, és túl sok kérdés merült fel, de nincsenek válaszaink. — Akkor hadd segítsek megtalálni a válaszokat. – mondta Kahlee a lehetőségre vetve magát. – Küldjetek oda a Cerberus épületébe. Hadd nézzem meg azokat a vizsgálati eredményeket, és kiderítem, mit tettek Graysonnal. — A saját kutatóinkat küldjük az állomásra. – mondta Orinia elutasítva az ajánlatot. Kahlee beharapta az ajkát, nehogy válaszként valami olyasmit ordítson a turiánnak, ami többet ártott volna, mint használt. Szerette volna elmondani, hogy húszévnyi tapasztalata van a fejlett tudományos kísérletek elemzése terén, mesterséges intelligencia kutatására irányuló kísérlettől a zoológiáig. Szerette volna emlékeztetni Oriniát, hogy széles körben úgy ismerték őt, mint a Szövetség egyik legjobb és legelismertebb komplex-statisztika kutatóját. Szerette volna megemlíteni, hogy az elmúlt évtizedben azt tanulmányozta, milyen hatással vannak a szintetikus biotik implantátumok az emberi agyra és idegrendszerre. Fel akarta hívni a figyelmet arra, hogy annak az esélye, hogy rátalálnak egy élőlényre az ő tudása, tapasztalata és tehetsége nélkül, szinte egyenlő a nullával. És üvölteni akarta, hogy egy óra alatt többet segíthetne, mint amennyit turiánok úgynevezett szakértői egy teljes hét alatt képesek lesznek elérni.

149

Azonban leordítani a nagykövet fejét nem vált volna az előnyére. így inkább megpróbált racionális érveléssel hatni rá. — Rendelkezem némi tapasztalattal ezen a téren. — Mi is. – vágott közbe Orinia. Kahlee vett egy mély levegőt, hogy lecsillapítsa magát, majd folytatta. —A Cerberus tudósai emberek. Valószínűleg úgy gondolkodnak, mint az emberek, olyan módszereket és eljárásokat használnak, ami a mi kultúránkban jól ismert, de nagy valószínűséggel nagyban eltér attól, ami az ön kutatócsapata számára ismerős. — A biológia és a társadalom együttesen alkotnak meg ismert és könnyen felismerhető mintákat egy-egy faj egyedeinek fejében. Az adatok titkosításának módja – még ha rendszerezett és kategorizált is az a mód – sokkal könnyebben megfejthető lesz számomra, mint egy turián számára, mindegy, mennyire briliáns elme az illető. Orinia nem felelt azonnal. Minden kétséget kizáróan azt mérlegelte, hogy ha elengedi Kahlee-t az adatokat elemezni, akkor szerves részévé tesz egy embert annak az ügynek, ami technikailag még mindig turián akció volt. — Fia van bármi esély is arra, hogy Dinarát és csapatát még életben találjuk, akkor gyorsan kell lépnünk. – mondta Anderson, remélve, hogy a hűséges harcostársak megemlítésével sikerül megmozdítania valamit a nagykövetben. — Végül valószínűleg az ön emberei is rájönnének a kódra, de sokkal gyorsabban lesz eredménye a kutakodásnak, ha Kahlee is ott van. Orinia bólintott, és Kahlee ebben a pillanatban szinte meg tudta volna bocsájtani Andersonnak, hogy kételkedett benne Graysonnal kapcsolatban. — A sikló egy óra múlva indul. Mennyi időre van szüksége, hogy összeszedje magát?

150

— Csak

mondja meg, hová menjek, és én ott leszek. – biztosította Kahlee. — Ahogy én is. – tette hozzá Anderson. — Azt hittem, itt kell maradnod, hogy segíts elsimítani a dolgokat a Szövetséggel. – mondta Kahlee enyhén meglepetten. — Igazából, lemondtam. – mondta Anderson. – Udina azzal fenyegetett, hogy nagy volumenű belső vizsgálatot indít a köztem és a turiánok között lévő „nem megfelelő diplomáciai kapcsolatok” után. — A Szövetség vezérkara ezután adminisztratív pályára akart küldeni, szóval megmondtam Udinának, hogy dugja fel a seggébe a vizsgálatát, és kiléptem. — David, – mondta Kahlee és a férfi vállára tette a kezét, – annyira sajnálom. — Ne tedd! – mondta a férfi egy vállrándítással. – Elegem van abból, hogy politikus vagyok. Régen büszke voltam arra, amit tettem; úgy éreztem, valódi változásokat hoztam a galaxisba. Aztán irodista lettem és mindent, amit megpróbáltam elérni, eltemetett egy halom politikai lószar. — Talán ez az egyetlen esélyem, hogy tegyek valamit, ami valóban számít, mielőtt felszedem a sátorfám. — Szólok az űrsikló parancsnokának, hogy számítson mindkettőjükre. – mondta Orinia. — Ne késsenek! – figyelmeztette őket, mialatt kiléptek az ajtón. – Mi, turiánok nagyon pontosak vagyunk.

151

TIZENHÁROM

A Titokzatos Ember a sötét irodájában ült, az ablakot uraló haldokló napot bámulta. Hagyta, hogy a gondolatai rendeződjenek. Most, hogy visszaért a megszokott és biztonságos környezetbe, magabiztossága és önuralma kezdett visszatérni. Bár a turiánok minden irányból rátámadtak a Cerberusra, szerencsére nem sikerült megtalálniuk a szervezet valódi magját. A Titokzatos Ember óvatos volt az ügynökeit és ügyleteit illetően, de ezt a helyet egyenesen paranoiásan védte. Kai Lenget is beleértve, aki jelen pillanatban is itt volt, összesen hat Cerberus ügynök tette a lábát valaha is ennek az űrállomásnak a fedélzetére a legénységet leszámítva. Minden egyes látogatás után, amint a vendég távozott, azonnal utasította a személyzetet, hogy helyezzék át az állomást egy másik rendszerbe. A mobilitás ugyanolyan fontos volt a titkok megőrzése szempontjából, mint a szigorú személyi ellenőrzés a fedélzeti személyzet kiválogatásakor. A két tucat Cerberus ügynök, akik az ő saját szentélyeként szolgáló névtelen űrállomás személyzetét alkották, a leghűségesebb és legodaadóbb követői voltak. Ezek voltak a fanatikusok, a zelóták. Egy sor pszichológiai teszt után válogatták ki őket a Cerberus legénységi állományából, és a képzésükben részt kapott egy alattomos, de hatékony propaganda program, mely tüzes hitet gyújtott bennük a cél és a vezető iránt.

152

Az itt dolgozók nem csak tisztelték őt; megbecsülték. Rajongtak érte. Mindegyikük hezitálás nélkül adta volna az életét, ha arra utasítja. Voltak idők, mikor a Titokzatos Ember eltűnődött, nem lépte-e át a határt. Az, hogy olyanná tette magát, mint egy virtuális isten, szükséges biztonsági intézkedés volt vagy csak a saját egóját akarta kielégíteni? Az elmúlt huszonnégy óra eseményei kétséget kizáróan megválaszolták ezt a kérdést. A turiánok kíméletlen csapást mértek a Cerberusra. Sok, a Szövetségben szolgáló kulcsfontosságú ügynökük fogságba. Lesznek olyanok, akik nem fognak beszélni még akkor sem, ha a Tanács elárulásáért járó halálos ítélettel fenyegetik őket. Mások azonban készségesen kipakolnak majd, hogy mentsék a bőrüket. A még le nem leplezett ügynökök egy része – a legszigorúbb büntetés elkerülése érdekében – önként adja majd fel magát; esetleg személyazonosságukat lecserélve menekülőre fogják, amikor a dominók elkezdik ledönteni egymást. A Cerberust támogató, hatalmas pénzügyi hálózat kiszolgáltatottá válik és össze fog omlani. A Titokzatos Ember magánvagyona még így is szinte kimeríthetetlen forrásokat jelent majd, de egy, a Cerberushoz hasonló szervezet működtetése csillagászati összegekbe kerül, s míg újra nem építi a pénzügyi támogatást nyújtó hálózatát, a Cerberus tehetetlenségre lesz kárhoztatva. Azonban a financiális veszteségeknél és a Szövetségbeli források elvesztésénél sokkal aggasztóbb volt a sok stratégiailag fontos üzemi létesítmény megsemmisülése. A turiánok lekapcsoltak két katonai kiképzőbázist és négy nagy kutatólaboratóriumot. Azon információk alapján, amit sikerült összegyűjtenie, még ha pár embert élve is hurcoltak el, dollár milliárdokat érő felszerelés, fegyverek és vagyontárgyak, valamint az ügyük iránt elkötelezett legragyogóbb elmék többsége is elveszett.

153

A hatalmas károk ellenére a Cerberus mégis életben maradt. A Titokzatos Ember követőinek hálózata sokkal nagyobb volt annál, amit a Szövetség el tudott volna képzelni. Maradtak még kiképzőbázisok és kutatólaboratóriumok a Tanácsi Űrön kívül és belül is. A galaxisban szétszórva dolgozó ügynökök hálózata még mindig érintetlen volt. Az által, hogy ezt a támadhatatlan űrállomást csak a legmegbízhatóbb kevesek ismerték, a Titokzatos Ember továbbra is képes volt a követői irányítására úgy, hogy holléte titokban maradt mind ellenségei, mind az övéi számára. A Cerberus pedig lassacskán visszaszerzi majd mindazt, amit elvettek tőle. Forrásokat fog szerezni és újraépíti az őt támogató politikai és gazdasági árnyékbirodalmat. Újabb követőkre tesz majd szert és épületeket húz fel azok helyett, melyeket leromboltak. A Titokzatos Ember már életbe is léptette a készenléti tervet, hogy új embereket helyezzen a legfontosabb Szövetségi pozíciókba. A felépülés sok időt vesz majd igénybe, de az emberiségnek még mindig szüksége volt a Cerberusra, hogy óvja és védje őt. Annak ellenére, amit el kellett szenvednie, nem akart hátat fordítani a Földön és kolóniáin élő embereknek. Azonban ez a jövő zenéje volt. Az Embernek jelen pillanatban a Graysonnal kapcsolatos problémával kellett foglalkoznia. Tudta, hogy Kai Leng szívesen ered az áruló nyomába, de szüksége lesz segítségre és támogatásra ahhoz, hogy el tudja pusztítani az általuk kreált szörnyeteget. Ezt a Cerberus nem tudta egyedül elintézni. A szervezet még sérülékeny volt. Óvatosnak kellett lennie. Az ellenségei nem fognak megelégedni azzal, hogy visszaszorították a Cerberust; nem nyugszanak, míg a Titokzatos Ember meg nem hal, vagy börtönbe nem kerül. Számítani fognak arra, hogy megpróbálja újraépíteni azt, amit ők leromboltak. Várnak majd, hogy újra felbukkanjon, és szemmel tartanak mindenkit, aki szimpatizálhat az ügyével. A lehetséges szövetségesekkel

154

való kapcsolatfelvétel túlságosan veszélyes volt ebben a pillanatban; más megoldási kellett keresnie. A Grayson kézre kerítésére alkalmas személyeket nem csak az emberi faj, de a Tanácsi Űr határait is átlépve kellett keresnie. Az emberiség üdvéért büszkeségét lenyelve kellett könyörögnie azoknak, akik azt képviselték, amit a Cerberus egy személyként megvetett az idegenekben és kultúrájukban. Ez az egész az Omegán kezdődött, és ha véget akart vetni neki, akkor Kai Lenget ugyanoda kellett visszaküldenie. Amint Kahlee és Anderson a dokkoló rámpán keresztül elhagyták a hajót, azonnal azzal a turián katonával találták szemben magukat, akinek feladata az emberek üdvözlése és a laborba kísérése volt. Az Orinia által velük küldött féltucatnyi kutató is elhagyta a siklót és szorosan a nyomukban maradt. A Cerberus űrállomásának dokkoló hangárja elég nagy volt ahhoz, hogy a kutatókat szállító sikló mellett az állomást korábban biztosító turián rohamcsapatok hajói is beférjenek. Azonban még úgy is, hogy az összes hajó itt volt, bőven maradt hely a testeknek. A turiánok még mindig nem végeztek a támadás nyomainak feltisztításával. Pár saját halottjukat tiszteletteljesen a hangár egyik sarkában, mellkasukon keresztbe font kézzel fektették le, fegyvereik mellettük pihentek a földön. Ezzel éles ellentétet alkottak a raktárfedélzet közepén hanyagul egymásra dobált emberi tetemek. Egy csapat turián szisztematikusan megfosztotta őket minden értéküktől. Amikor egy testtel végeztek, a katonák közül ketten felkapták őket – egyik a hóna alatt, másik a bokájánál fogta a hullát, majd a terem túlsó végében növekvő kupacra hajították őket. A Cerberus volt az ellenség, de Kahlee-ben természetes berzenkedést keltett, hogy idegenek fosztották ki a fajtájabeliek holttestét. Andersonra pillantva észrevette, hogy a férfi erőltetett módon néz a másik irányba. — Azt hittem, több tisztelettel viseltetnek a halottak iránt. –

155

suttogta a nő olyan halkan, hogy a pár lépéssel előttük sétáló turián vezetőjük ne hallhassa őt. — A turiánok nem kegyelmeznek az ellenségeiknek. – emlékeztette őt Anderson hasonlóan halkan. – Nézd csak meg, mit tettek a kroganokkal. Kahlee bólintott, mert emlékezett arra, amikor a turiánok a kroganok anyabolygójára szabadították a genofágot — egy biológiai fegyvert, mely gyakorlatilag a populáció 99.9 százalékát sterilizálta. A Cerberus ezt magára véve nyíltan kijelentette abbéli szándékát, miszerint az emberiségnek ki kell irtania, vagy az uralma alá kell hajtania a galaxisban élő összes többi fajt. Ami a turjánokat illeti, ők meg voltak győződve arról, hogy a túlélésért harcolnak. A holttesteket a turiánok nem azért fosztották ki, hogy kidobhassák őket az űrbe; minden halottat visszaküldték a Szövetséghez azonosításra. Kahlee-t nem ez zavarta a legjobban – nem tudott nem azokra gondolni, akiknek értesítenie kell majd az elhunytak családjait. Egy szülővel, vagy házastárssal ilyesmit közölni nem volt könnyű feladat; amit csak nehezebbé tett az, hogy a gyászolóknak tudtára kellett hozni azt is, hogy egykori szerettük elárulta a Szövetséget. Szerencséjükre vezetőjük gyors tempót diktált, így rövid idő múltán maguk mögött hagyhatták a dokkoló hangár szörnyűségeit. Folyosókon és termeken át közeledtek a Cerberus bázis belső szekcióihoz. A harc nyomai – vérfoltok, perzselésnyomok és golyó ütötte lyukak a falakon és a padlón – még mindig jól láthatóak voltak. Egy ajtó mellett elhaladva Kahlee a szeme sarkából megpillantott valamit. — Várjon! – mondta. – Kérem, álljon meg egy pillanatra. Mi az a szoba itt mögöttünk? Vezetőjük megállt és lassan megfordult. Egyértelmű volt, hogy nincs ínyére az emberek parancsainak való

156

engedelmeskedés, de Orinia ígéretet tett Andersonnak, hogy az állomáson lévők együtt fognak működni velük, a turián pedig engedelmeskedett a felettesének. — Valamiféle műtő. – válaszolta. — Látni akarom. Vezetőjük biccentett, Kahlee és Anderson pedig bementek a szobába. A turián kutatók követték őket, mintha a helyiség az ő érdeklődésüket is felkeltette volna. Rideg, spártai teremben találták magukat. A szoba közepén nagy fényerejű lámpa lógott a plafonról. Pontosan alatta egy kórházi ágy állt, bőrpántokkal. — Nem használtak érzéstelenítőt. – motyogta Kahlee hányingerrel küszködve. Kerekeken guruló orvosi kellékek voltak a túlsó falnak tolva. A Felemelkedés Projektnek hála Kahlee felismert közülük párat: egy EEG monitor; egy endoszkóp; egy koponyafúró. Az összesen gyorsan végigfuttatta a tekintetét; próbálta kitalálni, mire használhatták őket. Mindeközben küszködött, hogy ne képzelje oda a bizarr kínzásoknak alávetett sikító Graysont. Mikor végzett, a többiekkel együtt visszament a folyosóra, ahol a vezetőjük várakozott. — Látnom kell az a helyet, ahol Graysont ápolták. — Keresztül kell mennünk a laboron. Kövessenek. Folytatták útjukat az állomáson, míg el nem értek a főlaboratóriumig. A terem közepén egy hatalmas számítógép terminál állt. Jó néhány egység előtt ült egy-egy turián, akik minden tőlük telhetőt megtettek, hogy átjussanak a biztonsági rendszereken. A Cerberus legutóbbi munkájának analízise háromrétegű volt. Először a titkosított adatokat értő módon dekódolni kellett, aztán pedig fordítani. Végül Kahlee és a többi kutató átvizsgálta őket. A technikusok egyike a kódolók munkáját koordinálva

157

termináltól terminálig járkált a szobában. — Ön minden bizonnyal Dr. Sanders. – mondta kezet nyújtva. – A nevem Sato Davaria. Kahlee kezet rázott vele, majd Anderson is így tett. — David Anderson admirális. — mondta bemutatkozásképp. — Megtiszteltetés Önnel találkozni, uram. – mondta a turián őszintén. A turiánok társadalma katonai alapokon nyugodott; nem volt hát meglepő, hogy egy tekintélyes szolgálati karrierrel rendelkező személyt, mint például Andersont már hírből ismernek. — Látnom kell azt a helyet, ahol Grayson lábadozott – mondta Kahlee. Sato a vezetőre pillantott, aki visszabiccentett neki, mintegy azt jelezve, hogy mindenben a szolgálatukra kell állniuk. — Erre. – mondta és keresztülvezette őket egy, a labor hátsó falán lévő aprócska ajtón. A többi kutató libasorba rendeződött mögöttük; minden bizonnyal úgy dönthettek, hogy alkalmazkodnak az emberekhez, legalábbis egyelőre. Az ajtó egy megfigyelő szobába vezetett. A szemközti falon egy nagy ablak volt – valószínűleg egyirányú mely egy gyéren berendezett börtöncellára nézett. Az ajtón kívül csak egyetlen kijárata látszott a megfigyelő szobának: egy apró, lefelé vezető csigalépcső. Sato lefelé indult. Egy rövid folyosóra érkeztek, mely a cella bejáratához vezetett. Kahlee kinyitotta az ajtót és belépett a cellába. Kellemetlen szag – izzadtság, vizelet és ürülék keveréke – lengte be az áporodott levegőjű helyiséget. Az egyik sarokban egy kis priccs, a másikban egy WC volt. Az egyik falon lévő polcon palackozott víz és fejadagonként csomagolt ételt találtak. A fejadagok közül több is szét volt szórva a földön. — Se mosdó. Se tükör. Se zuhanyzó, — jegyezte meg

158

Kahlee. – Úgy bántak vele, mint egy állattal. Próbálták kivetkőztetni emberi mivoltából. — Mikor rátaláltak, meztelen volt. – erősítette meg Sato. — Menjünk újra fel. – mondta Kahlee. – Látni akarom, mit sikerült eddig kihúzniuk az adatbankból. — Haladunk, – magyarázta Sato a lépcsőn felfelé sétálva, – de lassan. — Egyelőre úgy tűnik, az egész létesítményben csak egyetlen tesztalany volt. Már dekódoltunk valamit, amit a kísérletek eredmény-előrejelzéseinek gondolunk, de a mi munkánk csak annyi, hogy érthetővé tegyük az adatokat. Önök azok, akiknek értelemmel kell felruháznia őket. Mikor visszaértek a laborba, Sato helyet foglalt az egyik terminál előtt. Böngészni kezdett rajta, míg meg nem találta, amit keresett. Megbökte az érintőképernyős interfészt és az összes holografikus képernyő megtelt táblázatokkal, grafikonokkal és nyers numerikus adatokkal. Felkelt a székből, hogy Kahlee odaülhessen, majd a nő háta mögé állt, míg az megkezdte az adatok átvizsgálását. Anderson is odaállt támogatásként. — Látja itt ezt a táblázatot? – mondta az egyik képet megérintve, így az előtérbe ugrott a kijelzőn. – Ez egy olyan adatsor, mint amilyen formátumban mi a közelmúltban biotikus erősítővel felruházott gyerekeket követünk. — Mit jelentsen ez? – kérdezte Anderson. — Megerősíti azt az elméletünket, miszerint a Cerberus beültetett valamit Graysonba. Esetleg valamiféle kísérleti kibernetikus eszközt. A nő folytatta az adatok átfutását, majd megállt, mikor ismét felfedezett valamit, egy régi emlék borzongatón kúszott fel a gerincén. — Ilyet is láttam már korábban. – mondta halkan. – Fejlett MI kutatási technológia. Ugyanolyan, mint amivel Dr. Qian dolgozott a Sidonon.

159

— Biztos

vagy benne? – tudakolta Anderson.

— Biztos. — Biztos

valami köze van a Kaszásokhoz. – mondta

Anderson. — Kik azok a Kaszások? Anderson hezitált, mintha a gondolatait rendezné, de az is lehet, hogy azon gondolkodott, mennyit mondhat el. — Egy hatalmas, hiperintelligens csillaghajókból álló faj, amely a sötét űrben rekedt. Ők irtották ki a protheánokat ötvenezer évvel ezelőtt. Most lehetőséget keresnek a visszatérésre, hogy ismét kiirthassanak minden szerves életet. Kahlee meglepetten pislogott. — Ennél zavarba ejtőbbet még életemben nem hallottam. — Tudom, milyen őrülten hangzik. – ismerte el Anderson. – De igaz. Mikor Saren a Fellegvár ellen indult a geth sereggel, azok nem őt követték. A Kaszásoknak engedelmeskedtek. Saren is csak egy volt azok közül, akik az irányításuk alatt álltak. — Saren Arterius egy áruló volt. – szólt közbe Sato rideg, keserű hangon. – Ne próbálja őt felmenteni őrült történetekkel. Kahlee tudta, hogy Saren felemlegetése fájó sebeket tépett fel a turiánokban. Bár egykor népe hősként tisztelte, árulása a faj szégyenének szimbólumává tette őt. — Ha ez tényleg igaz, – mondta Kahlee még mindig ízlelgetve a gondolatot, – akkor én miért nem hallottam eddig róluk? Minden videó file-t látnom kellett volna róluk. — A Tanács eltitkolta a történteket. Azt mondták, nincs valódi bizonyítékunk és nem akartak tömegpánikot kirobbantani. Én azonban Shepard parancsnokkal dolgoztam. Láttam a cenzúrázatlan jelentéseket. A Kaszások léteznek. — Még mindig nem teljesen tiszta az összefüggés köztük és Dr. Qian között, – jegyezte meg Kahlee. — Te mondtad, hogy Qian egy ősi, hiperfejlett MI technológia megszállottjává vált. Azt hiszem, valami a

160

Kaszásokkal kapcsolatos dolgot talált. Ez a valami pedig Saren kezébe kerülhetett a camalai küldetésünk során. — Oké. De még mindig nem látom, hogy kapcsolódik ez a Cerberushoz. — Pár hónappal ezelőtt a Cerberus tudomására jutott, hogy a Gyűjtők embereket rabolnak el a Terminus Rendszer távoli kolóniáiról, hogy szörnyű kísérleteket végezhessenek rajtuk. — A Cerberus leállította a Gyűjtőket, és felfedezték, hogy a Kaszásoknak dolgoztak... csakúgy, mint Saren. — Honnan tudja mindezt? – érdeklődött Sato. — Láttam a küldetésről készült jelentéseket. – biztosította őket Anderson. – Beszéltem olyan emberekkel, akik ott voltak. Nem én találtam ki. — A Cerberus a Gyűjtőknél minden bizonnyal rátalált valamiféle Kaszás technológiára. Ezt igyekeztek lemásolni itt – úgy kísérleteztek Graysonon, ahogy a Gyűjtők kísérleteztek a kolóniákról elhurcoltakon! — Ez nevetséges! – jelentette ki a technikus és a turián kutatók felől érkező általános moraj alapján úgy tűnt, ők is vele értenek egyet. — Nézzenek csak bele az aktákba. – ragaszkodott Anderson az igazához. – Majd meglátják, hogy igazam volt. Mindenki Kahlee felé fordult, a véleményét várták. Nem akarta elmarasztalni Anderson elméletét, de nem állt még készen arra, hogy támogassa. További bizonyítékok nélkül semmiképp. — Az akták elmondják nekünk az igazat. — emlékeztette őket Kahlee. – Bármire is készült a Cerberus, meg kell tudnunk mi az.

161

TIZENNÉGY

Kai Leng nem aggódott amiatt, hogy felismerik, míg végigsétált az Omega kanyargós utcáin. Mikor legutóbb itt járt, gondosan elváltoztatta a külsejét. Ezúttal a Titokzatos Ember utasításainak eleget téve nem viselt álcát, de azért igyekezett kerülni a feltűnést. Ha az ember az Omegára látogatott, jól tette, ha résen volt. A törvényt nem ismerő állomáson hemzsegtek a zsoldosok és a bűnözők. Kai Leng két közeledő batariait figyelt szúrós szemekkel, felmérte, vajon potenciális veszélyforrásnak kell-e tekintenie őket. A négyszemű szörnyszülöttek észrevették, hogy őket fixírozza. Egy pillanatnyi határozatlanságot vélt felfedezni a tekintetükben: megéri-e konfrontálódni vagy egyszerűen csak sétáljanak odébb? Végül jól választottak és átmentek az utca túloldalára. Mikor a Titokzatos Ember beavatta őt következő küldetése részleteibe, Kai Leng hangot adott szkepticizmusának. — Nem hinném, hogy Aria T’Loak nagy rajongója lenne a Cerberusnak. — Üzletasszony, — nyugtatta meg a Titokzatos Ember, – minimum meghallgatja az ajánlatunkat. — És ha visszautasít minket? — Nem akarunk bajba keveredni, – emlékeztette a Titokzatos Ember, — szövetséget akarunk kötni. — Ehhez az akcióhoz valaki olyanra van szükségem, akiben

162

megbízhatok. Csak tégy mindent úgy, ahogy utasítottalak és minden rendben lesz. Kai Leng befordult a sarkon és meglátta a Túlvilágot. Mint mindig, a klub előtt hosszú sor kígyózott, ő azonban nem akart beállni a sorba. Odamasírozott a bejáratnál álló krogan kidobóhoz, és bejelentette: – Találkoznom kell Aria T’Loakkal. — Neved? – kérdezte a krogan, készen arra, hogy az információt megerősítés céljából továbbítsa valakinek odabent. — Nem vagyok rajta a listán. – ismerte be Kai Leng. — Akkor nem mész be. Hirtelen két ezer kreditet érő chip villant fel a fejvadász kezében. Belenyomta őket a krogan hatalmas tenyerébe. — Nem veheted meg a belépést a Túlvilágra. – jelentette ki a krogan mély hangon nevetve, és a kezét nyújtotta, hogy visszaadja a krediteket Kai Lengnek. — Mondd meg neki, hogy információim vannak egy Paul Grayson nevű emberről. – erősködött Kai Leng, a pénzt pedig nem volt hajlandó visszavenni. – Lehet, hogy Paul Johnson ként ismeri. – tette hozzá. A krogan szemei vékony csíkká szűkültek, de odanyúlt a gallérjába rejtett adóvevőhöz. — Adj át egy üzenetet Ariának. Valami ember akarja őt látni Paul Grayson miatt. Vagy Paul Johnson miatt. Nincs rajta a listán. – mondta a Krogan valakinek a kommba. Körülbelül harminc másodpercnyi csend következett, míg a válaszra vártak. Aztán a túloldalról érkező parancsokat hallva a krogan szemei tágra nyíltak. — Igen. Értettem. Azonnal beküldőm. Visszafordult a várakozó ember felé. — Aria érted küld valakit. Menj be a ruhatárhoz. Újra megpróbálta visszaadni a krediteket Kai Lengnek. — Tartsd meg. – mondta a kidobónak a Titokzatos Ember utasításait követve, miszerint kedvező benyomást kellett

163

keltenie. A krogan megrázta hatalmas fejét. — Aria azt mondta, ma semmiért nem kell fizetned. A belépésért sem. Kai Leng elvette a krediteket és a zsebébe csúsztatta őket, majd végigsétált a rövid folyosón a ruhatárig. Az előző látogatásakor már megismert két felfegyverzett kroganon és alulöltözött asarin kívül most ott állt egy batariai is, aki rá várt. — Tegye az összes fegyverét a pultra. – utasította. — Azt hittem, a vendégek viselhetnek fegyvert a klub területén. – ellenkezett Kai Leng. — Ha személyesen akarsz találkozni Ariával, akkor nem. – felelte a batariai. Kai Leng hezitált, nem szívesen adta le a fegyvereit, amikor egy valóságos oroszlán barlangjába készült belépni. — Bármikor feliratkozhat a listára és visszajöhet az után, hogy lefuttattunk pár háttérellenőrzést. – gúnyolódott a batariai. – Nem hiszem, hogy egy, talán két hétnél többet venne igénybe. Kai Leng a pultra helyezte a pisztolyát és a kését. Az egyik asari elvette a fegyvereket és valahol hátul eltüntette őket. A másik átadott neki egy cetlit és pajkosan rákacsintott. Kai Leng tudomást sem vett róla. — Maradjon mozdulatlan a testszkenn alatt. – morogta az egyik krogan. Miután átvizsgálták, a batariai bevezette a klubba. Utat tört magának a tömegben, megtisztítva a terepet maguk előtt. Kai Leng örült, hogy nem neki kellett hozzápréselődni az izzadt, büdös vendégsereghez. A klub pont olyan volt, mint ahogy Kai Leng emlékeiben élt: egy csapat undorító, mocskos, részeg és belőtt lény a galaxis minden fajából; lélektelen techno zenére egymásnak dörgölődzött a túlzsúfolt táncparketten. A lépcsőn egy emelettel feljebb kapaszkodtak, ahol legalább

164

a zene hangereje tűrhetőbb volt. A batariai keresztülvezette a klubbon a férfit, oda. ahol Aria T’Loak egy emelvényen ült az asztala mögött. Mindkét oldalán egy-egy asari szolgálólány ült, és ott állt mellette a legnagyobb krogan, akit Kai Leng valaha is látott. Két és fél méteres magasságával legalább száz- nyolcvan kilót nyomott. Az Aria által felvonultatott állatsereglet fegyvereire való tekintettel Kai Leng úgy gondolta, mindhárom asari erős biotik. Lehetséges, hogy a krogan is az; a biotikok ritkák voltak a hüllőszerű fajok között, de hallott már ilyenről. Azonban még ha nem is volt az, egyértelműen túlerőben volt a klubban tartózkodó bármely személlyel szemben. A batariai felvezette őt a privát emelvényre. Aria nem kérte, hogy foglaljon helyet; ha meg is tette volna, Kai Leng visszautasítja. Talán az asari is tudta ezt, ezért nem ajánlotta fel az ülőhelyet. Kai Leng egy csapásra megértette, hogy a Titokzatos Ember miért tervezett el mindent, amit mondania és tennie kell ilyen aprólékossággal. Még be sem mutatkoztak egymásnak, de a tárgyalás már megkezdődött. — Információi vannak Graysonnal kapcsolatban? – mondta Aria megtörve a csendet. — Ön meg akarja találni. – felelte Kai Leng a memorizált forgatókönyvnek megfelelően. – Ahogy mi is. Azt hiszem, segíthetünk egymáson. Kai Leng észrevette, hogy a batariai és a krogan arrébb állt és a hátába került. Aria csapata bekerítette őt. — Nem közösködöm olyanokkal, akiket nem ismerek. — közölte vele a Kalóz Királynő. – Szóval kezdjük azzal, hogy elmondja nekem a nevét. — Tudja, hogy nem az igazi nevemet mondanám. – felelte Kai Leng. – Kitalálhatok valamit, ha szeretné, de időpocsékolásnak tartom.

165

— Annyit

legalább hajlandó elárulni, kinek dolgozik? Az utasításnak megfelelően őszintén válaszolt a kérdésre. — A Cerberusnak dolgozom. Grayson közülünk való volt. Az emelvényen minden idegen feszültnek tűnt, kivéve magát Ariát. — Mit keres a Cerberus a klubomban? – kérdezte fagyos hangon. — A főnököm tenne Önnek egy ajánlatot. – válaszolt Kai Leng. — Miért segítenék egy olyan szervezeten, ami az én és a fajtám kiirtására esküdött fel? – kérdezte Aria. – Talán inkább itt helyben meg kéne ölnöm. — Legalább három emberét magammal vinném. – figyelmeztette Kai Leng megfeledkezve a forgatókönyvről tett ígéretéről. – Ha szerencsém van, talán még magát is. A batariai felnevetett a háta mögött. — Nincs fegyvered. Mit akarsz csinálni? Aria oldalra hajtotta a fejét, száján merengő mosoly jelent meg. — Ne légy bolond, Sanak. – mondta. – Egyértelmű, hogy a barátunknak nincs szüksége fegyverre a gyilkoláshoz. — Befejezhetjük ezt erőszakos úton, – jegyezte meg Kai Leng olyan nyugodt hangon, mintha az időjárásról beszélgetne, – vagy befejezhetjük úgy, hogy jelentős profitra tesz szert. — Felkeltette az érdeklődésemet. – ismerte el Aria.

Aria egy férfit nézett, aki keresztülvágott a táncparketten és az emelvényhez lépett. A vékony, tetovált ember egyértelműen jól képzett fejvadász volt. Nem tűnt ijedtnek, de nem is legénykedett, olyan kecsesen siklott át a tömegen, mint egy prédára leső nagyvad. Aria a férfi testbeszédéből ki tudta olvasni a berzenkedést.

166

Undorodott a vendégektől; alacsonyabb értékű életformák voltak csak az ő szemében. Ha szüksége lenne rá, habozás nélkül megölné bármelyiküket és az asari biztosra vette, hogy nem érezne emiatt bűntudatot. — A Titokzatos Ember maga akar Önnel beszélni. – mondta a fejvadász. – Egy ennél nyugodtabb helyen. — Szeretem a klubomban intézni az ügyeimet. – informálta az asari. – Itt mindig megtalál, ha tárgyalni kíván. — Nem olyan bolond, hogy az Omegára tegye a lábát. Egy biztonságos komm csatornán keresztül veheti fel vele a kapcsolatot. Várja a hívását, ha érdekli az ügy. Áriának el kellett ismernie, hogy kíváncsivá vált. Szívesen tudott volna meg többet az általa Paul Johnsonként ismert emberről és arról, hogy mi köze volt ennek a férfinak Liselle halálához. Plusz, a Cerberus elfogultsága az idegenekkel szemben nem volt titok; kíváncsi volt, miért jöttek hozzá ilyen őszintén. A Titokzatos Emberrel való tárgyalás esélye olyan lehetőség volt, amit nem passzolhatott el; hihetetlen, mi mindent megtudhatunk az ellenségünkről egyetlen beszélgetés alatt. — Jöjjön velem. – mondta a beleegyezés jeleként. Szolgálói kicsusszantak az asztal mögül, utat adva Ariának. Ő átvezette az embert a klubon a hátul lévő privát szobákhoz. A szobák többségét a vendégek kivehették órákra, napokra vagy akár hetekre is, de az egyik szobát Aria a saját maga számára tartotta fenn, olyan ritka alkalmakra, amikor az üzletet az Omega kíváncsi tekinteteitől távol szerette volna lebonyolítani. Beléptek a szobába, Aria helyet foglalt a komm terminál előtt. Az ember az egyik oldalára állt, míg sajátjai a másik oldalon helyezkedtek el. — Van holografikus relé technológiája? – kérdezte az ember. Aria nem vett tudomást az egyértelmű sértésről, de a

167

sarokban álló Sanak felhördült. – Nem vagyunk vadak. — Adja meg a komm csatornát, mondta Aria ignorálva a batariait, miközben aktiválta a holo projektort. Az ember eleget tett a kérésnek és pár másodperccel később egy jól öltözött, idősebb, ezüstösen ősz hajú és világoskék szemű férfi képe materializálódott a szoba közepén. Egy székben ült, ami egyértelműen egy űrállomáson volt valahol. Kavargó, azonosíthatatlan csillagköd volt látható a férfi mögötti ablakon keresztül. Jobb kezében egy égő cigarettát tartott. — Aria T’Loak. üdvözlöm. – mondta egy aprót biccentve. – Én vagyok a Titokzatos Ember. — Csalódott vagyok, hogy nem volt bátorsága személyesen találkozni velem. – mondta Aria finoman szurkálódva annak reményében, hogy sikerül valamiféle reakciót kiváltania az emberből. — Azért vagyunk itt, hogy játszadozzunk, vagy azért, hogy üzleteljünk? – kérdezte a férfi változatlan hangnemben. Aria nem válaszolt azonnal. Meg akarta izzasztani. A háromdimenziós holografikus kép elég élethű volt ahhoz, hogy a vonal túlsó végén lévő férfi testbeszédében könnyedén felismerhesse a finom utalásokat. A hosszú csend alatt a férfi nagyot szívott a cigarettájából, Aria pedig megfigyelte a minden mozdulatában ott rejlő önkéntelen manírokat és kifejezéseket. Legnagyobb csalódottságára gyorsan rá kellett jönnie, hogy semmi használhatót nem tudott összeszedni. Minden, amit a férfi tett, nem volt más, csak hamis jelzések és szándékos félretájékoztatás zavaros katyvasza; mindez annak érdekében, hogy valós érzéseit elrejtse. — Azt mondták, beszélni akar velem. – mondta végül, ezzel megkezdve a tárgyalást. — Grayson elárult minket. – mondta a Titokzatos Ember és elétárta ajánlatát. – Már több mint két éve vadászunk rá.

168

Mostanra hajlandó lennék fizetni azért, hogy megöljék. — Valaki eljött Graysonért. – mondta Aria. – Megölte az egyik emberemet. Úgy hiszem, a Cerberus volt. — Senki sem ment Graysonért. – javította ki a Titokzatos Ember. – Elmenekült, mert az álcája szétfoszlott, aztán úgy rendezte a dolgokat, hogy azt higgyék, elrabolták, ezzel próbált időt nyerni magának a meneküléshez. — Az álcája? Azt állítja, hogy ő kémkedett utánam? — Grayson beépült a maga szervezetébe. Megmászta a ranglétrát. Értékessé tette magát, de amíg magának dolgozott, az új munkaadója számára gyűjtött adatokat. Aria erősen figyelte a férfit, míg amaz beszélt. Gondosan figyelt a hanghordozására, a tartására, az arckifejezésére és a szeme önkéntelen mozgására, de még így sem tudott kiolvasni belőle semmit. A galaxisban alig voltak páran, akik be tudták csapni Aria T’Loakot; némi megdöbbenéssel kellett konstatálnia, hogy a Titokzatos Ember egyike volt ezen személyeknek. Azonban a tény, hogy képes volt hazudni neki, nem jelentette azt, hogy tényleg hazudott is. Átgondolta, mit mondott neki a férfi eddig. Grayson a Cerberusnak dolgozott, aztán elárulta őt. Most bosszút akartak állni rajta. Ezt el tudta hinni; mi másért küldte volna a Titokzatos Ember a küldöttjét az Omegára, hogy vele alkudozzon. Annak alapján, hogy az előző munkaadóját elárulta, nem volt nehéz elhinni, hogy ugyanezt vele is megtette, de még mindig túl sok lyuk volt a történetben ahhoz, hogy további nyomozás nélkül elhiggye. — Kinek dolgozott Grayson? – tudakolta az asari. — Egy turjánokhoz hűséges csoportnak. Elkeserítette őket az emberiség egyre növekvő befolyása a Tanácson belül. A turiánok érdekeit akarják előtérbe helyezni. Úgy tervezik, megrohanják a Terminus Rendszereket.

169

Elég hihető forgatókönyv volt. Mindenki tudta, hogy annak ellenére, hogy a turiánok és az emberek technikailag szövetségesek voltak, még mindig nehezteltek egymásra. Ha egy nacionalista csoport növelni akarta volna a turiánok támogatottságát, logikus, hogy a Terminus Rendszerben kezdték volna. És mindenkinek, aki meg akarta vetni a lábát a Terminus Rendszerben, előbb vagy utóbb, de meg kellett egyeznie Ariával. Talán Liselle felfedezte Grayson titkát. Megölhette őt azért, hogy elhallgattassa. Azonban Grayson elég okos volt ahhoz, hogy tudja, nem bújhat ki a felelősség alól a fiatal asari meggyilkolása után. Mindenki tudta, hogy viszonyuk volt; ha holtan kerülne elő — vagy eltűnne – ő lett volna az elsődleges gyanúsított. Ezért elmenekült az Omegáról, a dolgokat pedig úgy rendezte, hogy egy emberrablás nyomait mutassa a lakása, félrevezetve ezzel Ariát és a csapatát. Minél többet gondolkodott rajta, annál valószínűbbnek tűnt a dolog. — Valamit nem értek. – vágott közbe Sanak a rá annyira jellemző erőteljes stílussal ellépve a faltól. – Miért dolgozott Grayson egy a pro-humán vállalatnak, mint a Cerberus, és aztán miért állt át egyik pillanatról a másikra egy csapat turián nacionalistához?

A Titokzatos Ember szobájában megjelenő holografikus képen úgy látszott, Aria T’Loak egy szépen berendezett lakosztályban ül. Az asari állt a kivetített kép középpontjában, de a széleken több, szintén a szobában tartózkodó idegen volt látható. A Titokzatos Ember nem látta Kai Lenget, de biztosra vette, hogy ő is ott van. A Titokzatos Ember nem válaszolt azonnal, mikor a batariai előlépve befurakodott a képbe, hogy feltegye a kérdését. Ha egy jól működő hazugságot akart eladni, és azt akarta, hogy

170

Aria elhiggye, akkor hagynia kellett, hogy az asari végezze a munka egy részét. — Ne untass. – mondta Aria a hadnagyának, mintegy tájékoztatásként. – Grayson egy zsoldos. Nem hűséges semmihez. Annak dolgozik, aki a legnagyobb ajánlatot teszi. A Titokzatos Ember nagyon is tudatában volt egy érdekes jelenségnek. Minél okosabb volt valaki, annál összetettebbet kellett hazudni neki, és akkor elhitte. Az egyszerűbbek a sztoriban lévő lyukakra fókuszáltak; magyarázat kellett nekik minden elvarratlan szálra. Az intelligensebbek a logika, az értelem és a kreatív gondolkodás segítségével kitöltötték a lyukakat, mígnem a gubancos szálakból megszőtték a tökéletes megtévesztés szőnyegét. Azonban az is fontos volt, hogy valós információkkal támogassa meg a történet hibádzó részeit. Tudta, hogy Aria kivizsgáltatta Grayson eltűnését. Ha sikerült lenyomoznia az üzeneteit, akkor elkerülhetetlen volt, hogy egy bizonyos név újra meg újra előkerüljön. — Grayson nem egyedül dolgozott. – jelentette ki a Titokzatos Ember. – Volt egy társa. Egy Kahlee Sanders nevű nő. Azt remélte, hogy a név hallatán Aria valamiféle reakciót mutat majd, de az asari arckifejezése változatlan maradt. Kelletlenül ugyan, de el kellett ismernie, hogy tárgyalópartnere majdnem olyan jó a valódi érzelmei leplezésében, mint ő maga. — Sanders a kulcs Grayson megtalálásához. – folytatta. – A nő nincs tisztában az igazsággal. Azt hiszi, Grayson azért hagyta ott a Cerberust, mert rájött, hogy hibát követett el. Ezen kívül úgy gondolja, hogy a turiánok, akikkel együtt dolgoznak, a Tanácsot szolgálják. Az a nő csak egy gyalog Grayson sakkjátszmájában. A férfi kihasználja őt, de mi is megtehetjük ugyanezt. — Sanders az egyetlen ember, akivel Grayson – önmagán

171

kívül – törődik. – magyarázta a Titokzatos Ember, egyre több igazságot fonva extravagáns hazugságába. – Előbb vagy utóbb meg fogja próbálni felvenni a kapcsolatot azzal a növel. Kényszerítse Sanderst, hogy válaszoljon Grayson segítségkérő üzenetére, és a fickó el fog jönni. A Titokzatos Ember elhallgatott, mert tudta: a monológ volt a hazugságok elhitetésének legkevésbé hatékony módja. Sokkal hatásosabb a dolog, ha van benne némi adok-kapok. Ahhoz, hogy tényleg meggyőző tudjon lenni, szüksége volt Ariára és a csapatára. Szerencsére az asarival tartó batariai készségesen segédkezett neki. — Sanders érinthetetlen. – vetette közbe, megerősítve ezzel a Titokzatos Embert a gyanújában, miszerint Aria már amúgy is tudott a nő létezéséről. – A Fellegvárban bujkál az egyik nagykövetségen. Mikor Kai Leng Grayson elfogására készülődött, mindent átfogó jelentéseket küldött Ariáról és a neki dolgozókról. A Titokzatos Ember a batariai kinézete és viselkedése alapján azt feltételezte, hogy ő Sanak, az egyik azok közül, akik a legrégebben szolgálják Ariát. — Sanders már nincs a követségen. – magyarázta a Titokzatos Ember. – A turiánok egy titkos kutatóbázisra vitték. Erősen védik, de egy jól felfegyverzett csapat a meglepetés erejével az oldalukon felül tudna kerekedni a védőkön és túszul ejthetné Sanderst. — Megbízhatóak az információi? – kérdezte Aria. — A forrásaim mindig megbízhatók. – biztosította őt a Titokzatos Ember. — Akkor menj érte magad. – tiltakozott Sanak. — A turián nacionalisták tudják, hogy mi vagyunk az ellenség. Megfigyelés alatt tartják a Cerberus minden mozdulatát. Nem lennénk képesek egy ilyen művelet végrehajtására anélkül, hogy már előre ne tudnának róla.

172

— De,

– tette hozzá Aria felé biccentve, — magukra nem számítanak. — Mennyit ér ez magának? – tudakolta Aria. — Négymillió kreditet. – mondta a Titokzatos Ember. — Egymillió előre, a másik három akkor, ha Grayson halálát megerősítették. — Grayson négymilliót ér? – kiáltott fel hitetlenkedve a batariai. — Az ér annyit, amit a Cerberusról tud. – válaszolt Aria. – Olyan információkat birtokol, amiknek nem lenne szabad napvilágot látnia. Esetleg meg kellene próbálnom élve elfogni. A Titokzatos Ember le volt nyűgözve. Még ha nevetségesen magas összeget is ajánlott, arra számított, hogy a Kalóz Királynő már csak elvi alapon is leáll majd vele alkudozni. Azonban az asari elég okos volt ahhoz, hogy tudja, az üzlet megköttetése nem az asztalon heverő kreditektől, hanem Graysontól magától függ. — Talán képes lesz túladni az információkon, de sosem talál olyan vevőt, akinek az ajánlata megközelítené a miénket. – mondta neki a férfi. – Mindkettőnk számára többet ér holtan. Aria átgondolta a dolgot, majd hozzájárulása jeleként bólintott. — Elfogadom az ajánlatát. Amíg az ügy végére járunk, a képviselője itt maradhat, mint a vendégem. — Nem. – felelte a Titokzatos Ember határozottan elutasítva az ajánlatot. – A Cerberus akkor veszi fel önnel a kapcsolatot és adja meg Sanders tartózkodási helyét, amikor az emberem biztonságban kijutott az Omegáról. — Meg akar bántani? – kérdezte Aria. – Mindenki tudja, hogy tartom a szavam. — Semmi sem cserél gazdát, míg vissza nem jelzünk. — ragaszkodott a Titokzatos Ember a tervéhez. – Amikor felvesszük Önökkel a kapcsolatot Sanders ügyében, majd megmondják, hogy hova utaljuk a pénzt, mi pedig elküldjük az

173

előleget. Aria pár másodpercig latolgatta az ajánlatot, majd bólintott. — Megegyeztünk. A holografikus kép eltűnt, mikor Aria megszakította a hívást, hogy az övé lehessen az utolsó szó. A Titokzatos Ember hagyta, hogy egy elégedett mosolyra utaló rándulás cikázzon végig az ajkán, majd székével megperdülve a csodás kilátásban gyönyörködve fejezte be cigarettáját.

Kai Leng a nyelvére harapott, nehogy módja legyen kommentálni azt, ahogy Aria véget vetett a Titokzatos Emberrel való tárgyalásnak. Sejtette, hogy az asari csak azért csinálta az egészet, hogy valamiféle reakciót csikarjon ki belőle, de nem állt szándékában megadni neki ezt az örömet. — Az egyik emberünk az extraneten keresztül felveszi Önökkel a kapcsolatot, amint biztonságban elhagytam az állomást. – ismételte meg a Titokzatos Ember által már elmondottakat. – Ö majd elvégzi az összeg átutalásához szükséges intézkedéseket. — Miért akar annyira elmenni innen? – kérdezte Aria. — Megünnepelhetnénk ezt a társulást. Legalább egy italra maradjon a klubban. Én állom. — Végeztünk az üzlettel. Készen állok az indulásra. – Kai Leng hajthatatlan volt. Semmi kedve nem volt a feltétlenül szükségesnél hosszabb ideig az asari közelében maradni és nem aggódott, hogy őszinte válaszával megsérti őt. Aria logikusan döntött, hogy elfogadta az ajánlatot; nem fogja meggondolni magát egy kis durvaságtól. Sokkal okosabb volt ő annál, mintsem hogy hagyja, hogy az érzelmei az üzlet útját állják. A teóriája megerősítéseként az asari közömbösen megrántotta a vállát.

174

— Ahogy

kívánja. Sanak, kísérd ki anonim vendégünket! A batariai kivezette őt a privát szobából, majd át a klubbon, vissza a bejárathoz. Amikor kiért az Omega túlzsúfolt utcáira, Kai Leng elképesztően boldog volt, hogy visszakapta a fegyverét, és maga mögött tudhatja a Túlvilágot a lüktető zenével együtt. Megtett pár keresztező- désnyi távolságot a legközelebbi kikötő irányába, közben figyelte, nem követik-e. Amikor meggyőződött arról, hogy Aria senkit nem küldött utána, irányt változtatott. Azzal ellentétben, amit Ariának mondtak, a Titokzatos Ember konkrét utasításokkal látta el Kai Lenget, miszerint a tárgyalás után maradjon az Omegán. — Tartsd rajta a szemed Arián és az emberein. – mondta. – Bizonyosodj meg arról, hogy teljesítik a feladatukat. — Mert, ha nem, – tette hozzá, – vedd az ügyet a saját kezedbe. Tégy meg bármit, amit kell! Grayson nem maradhat életben!

175

TIZENÖT

Mikor Grayson magához tért, a turián hajó vezetőülésében hevert, állát a mellkasán nyugtatva. Lassan felemelte a fejét. A nyakában lévő izmok zsibbadtak és fájtak. A szája kiszáradt, hasogató fejfájás kínozta és rettentően izzadt: a vörös homok elvonás első tünetei. Mivel a Cerberus már nem töltött időről időre újabb drogokat a szervezetébe, a teste ismét a tisztulás útjára lépett. Óvatosan felemelkedve a székéből, a mennyezet felé nyújtotta a kezeit, megpróbálva ezzel kiroppantani a sajgó hátát. Csak mind ezek után jutottak eszébe a sérülések, amiket a támadás alatt szenvedett el: a törött keze; a vállába és lábába fúródott lövedékek... mind csodálatos módon meggyógyultak, amíg ő aludt. Beletelt néhány másodpercbe, mire összerakta a képet. A Kaszások rendbe hozták a testét, amíg eszméletlen volt, de most ő volt az, aki felállt és nyújtózkodott. Ismét ő irányított. Azonban a Kaszások még itt voltak. Érezte őket a tudata legmélyén, úgy szunnyadtak ott, mint valami fenevad. A biotikus és fizikai energiák kisülése visszavonulásra kényszerítette őket a tudatalattija sötét mélységeibe, hogy pihenjenek, és újra töltődjenek. Ez bebizonyította, hogy az erejük nem végtelen, de tudta, hogy mikor visszatérnek, hogy ismét az irányításuk alá vonják, erősebbek lesznek, mint valaha. A testébe ültetett kibernetika

176

terjedt... növekedett. Nemsokára a Kaszások teljesen az irányításuk alá vonják; és nem lesz már túl sok lehetősége az ellenállásra. Hirtelen összegörnyedt a gyomrában és beleiben fellépő görcs miatt: a vörös homok megvonás egy újabb tünete. Gyorsan, de óvatosan a hajó végében lévő mosdóhoz sietett. Mivel a turiánok és emberek fiziológiája hasonlított egymásra, képes volt használni a vécét, amiért hálát adott az égnek, mikor a teste mind két végén elkezdte ontani magából a béltartamát. Tíz percbe bele tellett, mire elég jól érezte magát ahhoz, hogy biztonságban elhagyja a mosdót. És habár a Kaszások szunnyadtak, érezte az ösztönös undorukat, mikor észlelték az organikus test gyengeségét. Grayson sem élvezte a folyamatot, de a visszavonulásuk reményt adott neki. A vörös homok kábulata nélkül nagyobb eséllyel szállhatott szembe a Kaszásokkal, ha újra az irányításuk alá akarják majd hajtani. Nem tudta, mi volt a Kaszások terve. A folyamatos jelenlétük az elméjében nem engedett betekintést a szándékaikba. Azonban tervezzenek bármit is Grayson, elhatározta, hogy megállítja őket. Természetesen az öngyilkosság volt a leggyorsabb kiút. Kioltja az életét, és a fenyegetés megszűnik. A legkönnyebb módja egy tiszta lövés lett volna a fejbe, de a Kaszások a turiánok testével együtt a fegyvereiket is kihajították az űrbe. Eltűnődött rajta, hogy ez vajon véletlen volt-e vagy előre kiszámították a reakcióit. Azonban voltak más lehetőségei is. Felállt és a hajó végében lévő elsősegély dobozhoz sietett. Valami nincs rendben. A Kaszások megérezték az agyhullámokban beállt változásokat. Felismerték a mintázatokat, amik keresztülfutottak az elméjén: reménytelenség, önpusztítás. Már elvesztettek egy hordozót ezeknek köszönhetően, de ez alkalommal fel voltak készülve.

177

Grayson feltépte a fém elsősegélydobozt és átvizsgálta a tartalmát. Volt benne medi-gél: egy óriási dózis kómába küldhette volna, amiből valószínűleg soha többé nem ébred fel. De az vajon megállítaná a Kaszásokat? Vagy elkezdenék agyatlan zombiként mozgatni az élettelen testét? Elvetve ezt a lehetőséget, Grayson szeme egy újabb lehetőségre vándorolt: az elsősegély dobozba heverő hosszú, recézett késre. De nem vághatta fel vele az ereit csak úgy egyszerűen. A teste hihetetlen gyors gyógyulási képessége meghiúsítaná a tervét. Olyan mélyen kellene elmetszenie a torkát, hogy még az előtt elvérezzen, hogy a Kaszások egyáltalán felfognák mi történt. Az avatár nem tehet kárt magában. Grayson elméje újabb és újabb módokat talált arra, hogy ellenálljon a Kaszások irányításának, de ez nekik is feltűnt. És nem csak egy módját ismerték az avatár vezérlésének. A test vegetatív részének uralmuk alá hajtása után elárasztották testét a normális hormonszint többszörösével, és ezzel párhuzamosan az agya megfelelő részibe impulzusokat indítva, érzelmileg is összezavarták. Grayson szíve félrevert. Próbált nem arra gondolni, amit tenni készült, nehogy elveszítse a bátorsága utolsó cseppjeit. Remegő kézzel emelte fel a kést. Torkához emelte a reszkető pengét és becsukta a szemét. Majd az érzelmek bizarr keveréke árasztotta el. Számított rá, hogy félelmet fog érezni, és érzett is, nem keveset. Azonban a rettegés furcsa módon felemelő volt, reményteli. Megmagyarázhatatlanul módon, hirtelen energikusnak érezte magát. Hajthatatlannak. Győzedelmesnek! Visszadobta a kést a dobozba és kinyitotta a szemét. Nem akarta, hogy így legyen vége. Az öngyilkosság a gyávák kiútja. Ő jobb volt ennél. Visszamasírozott a vezetőüléshez, leült és a navigációs rendszerre pillantott, hogy megtudja, merre jár. Ha megtudná,

178

merre tartanak a Kaszások, talán kitalálhatja mi a tervük és valahogy keresztbe tehet nekik. Meglepődött, mikor látta, hogy mélyen a Tanácsi űrben egy tömeg relé felé halad, mindössze egy ugrásnyira a Fellegvártól... és Kahlee-től. Tudta, hogy a nő a hatalmas állomáson van, amely a galaxis civilizált világának szíve. Csak így volt magyarázható, hogy a turiánok hogyan találtak rá. Bizonyára továbbadta a Cerberusról szóló adatokat, amiket tőle kapott, valaki olyannak, akiben megbízott; aki aztán a turiánok segítségét kérte. Gyorsan új irányt táplált a hajó rendszerébe. Az ellenkező irányba fordította a hajót. Minél távolabb akart kerülni a Fellegvártól és Kahlee-től. Nem adott meg konkrét úti célt. Ehelyett csak a galaxis egyik legtávolabbi és legritkábban lakott régiója felé fordította a hajót. Egy kis szerencsével ez egy egyirányú út lesz: elfogy a sikló üzemanyaga és csapdába esik a galaxis szélén egy tehetetlenül lebegő hajóban, és sosem tér vissza. Ez egy újabb módja volt az öngyilkosságnak, de most már hajtotta a kényszer, hogy minél távolabb kerüljön Kahlee-től. Érezte, hogy meg kell védenie. Hogy biztosra menjen, úgy döntött, üzenetet küld neki. Nem kapcsolta be a hajó videó rendszerét, mert nem akarta, hogy a nő lássa, miféle szörnyeteggé változott. Inkább csak hang üzenetet küldött Kahlee extranet fiókjába. Bármi áron, de figyelmeztetnie kellett, hogy maradjon távol tőle. Meg kellett mondania neki, hogy ne keresse tovább; ne próbáljon segíteni neki. Érez valamit a nő iránt. A Kaszások egy újabb apró beavatkozást végeztek Grayson gondolati sémájába. A racionális, morálisan helyes döntéseket hozó felsőbb tudata egy pillanatra alulmaradt a vágyakkal és sóvárgással teli tudatalattijával szemben.

179

— Kahlee,

itt Grayson, nagyon figyelj. Találkoznunk kell. Most azonnal. Válaszolj, amint ezt megkapod-. Grayson leállította a felvételt és elküldte az üzenetet, s még csak nem is sejtette, mit tettek vele a Kaszások. — Figyelem! – kiáltotta Sanak a fregatt rakterében összegyűlt csapatnak. – Öt perc múlva megérkezünk. Számítsatok rá, hogy az ellenfeleink fel vannak fegyverezve és jól szervezettek. A Cerberus úgy becsülte, hogy körülbelül húsz katonával kell számolniuk, de Aria biztosra akart menni, ezért negyvenet küldött a legjobb emberei közül – batáriai, krogan és asari zsoldosokat. —A turiánok nem hisznek a kapitulációban. — figyelmeztette őket Sanak. — Úgyhogy számítsatok rá, hogy eldurvulnak a dolgok. Helyeslő nevetés kélt az emberei között. Bármikor nyitottak voltak egy kis vérontásra és már alig várták, hogy belevethessék magukat harcba. Mivel az oldalukon állt a meglepetés ereje és még létszámfölényben is voltak, nem igen okozhatott gondot a csata megnyerése. Sanak nem is emiatt aggódott. — Ne felejtsétek el a küldetés elsődleges célját – élve fogjátok el az embert! Mindenki számára érthető? Élve fogjátok el az embert! Helyeslően morajlottak fel az emberei, de a batariai még nem elégedett meg ennyivel. Tudta, milyen könnyedén kicsúszhat az irányítás a kezeik közül, főleg, ha kroganok is részt vesznek az akcióban. — Ez nem csak javaslat. És még csak nem is én adom nektek a parancsot. Ez maga Aria akarata. Ha az ember meghal, mi is hullaként végezzük. Végre látta az arcokon, hogy kezdik felfogni a feladat fontosságát.

180

Az Anderson által választott kabinban elég kényelmes volt az ágy, de ő ennek ellenére sem tudott aludni. Nem csak az a tény zavarta, hogy egy turiánok által üzemeltetett Cerberus központban van, bár ez eléggé felzaklatta. Volt valami bizarr abban, hogy olyas valaki alvókabinját vette birtokba, akinek a teste a dokkoló hangárban hevert a többi holttesttel együtt, halomba rakva. Az ok azonban, amiért nem tudott aludni sokkal személyesebb volt. Kahlee miatt aggódott. Megszállottan tanulmányozta a kutatási feljegyzéseket. Lépésről lépésre próbálta összerakni a képet, és részletekbe menően kideríteni, mit is tett Graysonnal a Cerberus. A turián kutatók és technikusok mindent megtettek, ami erejükből tellett, hogy segítsenek neki. Tíz órás váltásokban dolgoztak, de Kahlee csak alig tartott szünetet. Túl keményen hajtotta magát, és ha nem pihen egy keveset rövidesen össze fog majd esni a kimerültségtől. Anderson megpróbálta rávenni, hogy lassítson. Azzal érvelt, hogy minden eltelt órával egyre kevésbé produktív és egyre nagyobb eséllyel követ el hibát. Rámutatott, hogy a turiánok nélküle is le tudják menteni az adatokat és mire visszatérne, már egy teljesen új köteg információ várná, hogy feldolgozza. Azonban – ahogy várható volt – a nő türelmesen és csendben végighallgatta, majd egy mosollyal az arcán biztosította róla, hogy ismeri a képességei határait és majd elmegy pihenni, ha úgy érzi, hogy elérte őket. Tudva, hogy esélye sincs meggyőzni Kahlee-t, Anderson visszatért választott szobájába és megpróbált aludni egy keveset, amire már nagyon is szüksége volt. Azonban nem járt sikerrel: a hátán feküdt és a plafont bámulta a gyér fényben. Ennek ellenére még mindig jobb lett volna, ha nem érezte volna magát ennyire fölöslegesnek. Se a kutatáshoz, se az analizáláshoz nem értett; katona volt. Nem szerette a

181

tétlenséget; arra vágyott, hogy segíthessen. Egy másodperccel később már megbánta a kívánságait, mikor az állomás riasztói megszólaltak. Kiugrott az ágyból és kirohant a folyosóra atlétában és boxerben. Több turián is kilépett a környező kabinokból. Őket is a szirénák hangja zavarta fel álmukból. Mivel még mindig fogalma sem volt róla, hogy mi is történt pontosan, Anderson végigrohant a folyosón, egészen a kutatólaborig. Kahlee természetesen ott volt, jó néhány felfegyverzett turián társaságában, habár a technikusok és a kutatók már nem voltak a helyszínen. — Mi történt Satoval és a többiekkel? – kérdezte kiabálva, hogy túlharsogja a riasztót. — Elmentek a felszerelésükért. – magyarázta az egyik turián katona. – Megtámadtak minket! Nem volt túl meglepő, hogy a kutatók és technikusok harci felszerelést is hoztak magukkal, mivel a turiánok számára a katonai szolgálat kötelező volt. Valamint a küldetés jellege miatt valószínűsítették, hogy Kahlee-n és Andersonon kívül, a fedélzeten tartózkodók mind aktív katonai szolgálatban állnak. — Mennyit tudunk? – kérdezte Anderson, hogy minél tisztább képet kapjon a helyzetről. — Egy közeledő hajó. Közepes méretű fregatt. Nem reagál az üdvözlő frekvenciákra. Úgy tűnik, megpróbálnak a fedélzetre lépni. Nem kerülte el Anderson figyelmét a helyzet iróniája, miszerint ez alkalommal a turiánok voltak a védelem oldalán. Bízott benne, hogy az állomás védelmi ereje ezúttal győzedelmeskedik. — Szerinted a Cerberus az? — kérdezte Kahlee. Anderson megrázta a fejét. — Nem tudom elképzelni, hogy ilyen gyorsan ellentámadásba tudnának lendülni. Főleg azután, hogy ekkora károkat okoztunk nekik.

182

— Akárkik

is legyenek, egy percen belül itt vannak. – figyelmeztette a turián. – A kapitány arra utasított, hogy a labor mellett gyülekezzünk. Összevonja a csapatokat, hogy egy egységként szállhassunk szembe velük. — Értettem. — mondta Anderson. – Mi hol helyezkedjünk el? A turián megrázta a fejét. — Maguk maradjanak itt, a zárt ajtók mögött, amíg nincs vége az összecsapásnak. — Mind a ketten kaptunk katonai kiképzést. – erősködött Kahlee. – Segíthetnénk. — Se páncéljuk nincs, se harci ruházatuk. – emlékeztette a turián. – Nem ismerik a taktikai alakzatainkat. Csak útban lennének. — Igaza van. – mondta Anderson, ezzel a nőbe fojtva a szót, mielőtt tovább tiltakozhatott volna. Habár nem feltétlenül értett egyet a turiánnal, de tudta, hogy egy katonai alakulatot semmi sem bomlaszt jobban, mint a parancsokat megkérdőjelező egyedek. — Legalább fegyvereket tudnak nélkülözni, csak szükség esetére? – kérdezte a férfi. A turián Anderson kezébe nyomta a pisztolyát és a gépfegyverét, majd kiviharzott az ajtón. Ő átadta a pisztolyt a nőnek, majd rávágott az ajtózáró panelra és beütötte a lezárási kódot, ezzel elbarikádozva magukat. Majd néhány pillanatig ismerkedett az új fegyverével: standard turián katonai modell. Jó rohamfegyver volt, hatásos és megbízható... de ha úgy hozná a helyzet, hogy használnia is kell, az azt jelentené, hogy a csatát már elvesztették. — Most mi lesz? – kérdezte Kahlee. — Várunk és reménykedünk benne, hogy legközelebb, mikor bejön valaki azon az ajtó, a mi oldalunkon fog állni. A szirénák vinnyogását leszámítva, a következő néhány percben csend telepedett rájuk, amit lövöldözés hangjai törtek meg a folyosó felől. Még a lezárt fém ajtó mögül is tisztán

183

hallatszottak. Hosszú perceken keresztül folytatódott az összecsapás szünet nélkül. Csak néha törte meg a folytonosságot egy-egy kurtán kurjantott parancsszó, vagy a felrobbanó gránátok döndülése. Mikor végre véget ért a csata, a hangok nem fokozatosan halványultak el. Inkább csak hirtelen elhallgatott a dübörgés. Néhány másodperccel később a sziréna is elnémult – vagy az irányítóból kapcsolták ki, vagy valaki kívülről hekkelte meg a rendszert. — Fedezékbe. – suttogta Anderson. A férfi a szoba közepén álló óriási számítógép mögé térdelt. A fegyvert a gép tetejére támasztotta és célba vette vele az ajtót. Kahlee pisztolyával, hasonló állásba helyezkedett a számítógép másik oldalán. Léptek döndülését hallották az ajtó másik oldaláról, és annak a semmi mással össze nem téveszthető hangját, ahogy valaki a panelt hekkeli a másik oldalról. Mikor az ajtó szétnyílt és meglátták a nehéz harci páncélzatot viselő krogant a bejáratban, Kahlee és Anderson egyszerre nyitottak tüzet. Hátrálás helyett a szörnyeteg feléjük rontott. Sikerült megtennie három hosszú lépést, mire fegyvereik egyesített tűzereje átütötte a kinetikus pajzsát. Lendületének hála még néhány méterrel beljebb jutott, mire összerogyott, a közvetlen közelükben. Anderson felcsapta a hőszelepet a fegyverén, hogy elkerülje a túlmelegedését, miközben a következő támadásra várt. Két batariai jelent meg az ajtó két oldalán és össztűz alá vették a két embert, ezzel épp elég ideig szorítva őket saját fedezékük mögé ahhoz, hogy egy asari biztonságban beléphessen a szobába és szabadjára engedjen egy biotikus hullámot. A számítógép hátravágódott a becsapódás erejétől, ezzel a labor hátsó fala felé repítve Kahlee-t és Andersont. A férfinak ezek után sikerült ismét térdre emelkednie és célra tartania fegyverét. A szeme sarkából látta, ahogy Kahlee hasra fordul,

184

és két kézre fogja pisztolyát, hogy fekvő pozícióból tüzelhessen. Azonban egyiküknek sem sikerült egyetlen lövést sem leadni, mielőtt az eddig a szélen várakozó második asari által keltett biotikus sztázis mező a földre nem szorította őket. A mezőn belül keltett erős gravitációs és mágneses erők hosszú másodpercekig mozdulatlanságra kárhoztatták őket, elég időt biztosítva ezzel a batariaiaknak, hogy berohanjanak és lefegyverezzék őket. Egyikük Andersonhoz rohant és miközben a mező feloldódott, shotgunja tusával az arcába sújtott, amitől az admirális magatehetetlenül, az ájulás határán a földre zuhant. Hallotta, ahogy Kahlee felsikít mellette, mikor a másik batariai, nehéz bakancsával összekulcsolt kezeire taposott, hogy kifordítsa belőle a marokra fogott pisztolyt — ezzel miden ujját szilánkosra törve. Anderson az ütés erejétől szédelegve megpróbált talpra vergődni, hogy tovább harcolhasson, de mielőtt felemelkedhetett volna, a batariai ráugrott, térdét a mellkasába fúrta, ezzel kényszerítve őt a földön maradásra. Oldalra fordította a fejét és látta Kahlee-t, magzati pózba kuporodva, a fájdalomtól vonaglani, miközben szétroncsolódott ujjait a hasához szorította. Meglepődött, mikor a támadók nem végeztek velük. Ehelyett talpra rántották mindkettőjüket, kezeiket a hátuk mögé csavarták és bilincsbe verték őket. — Sanak a hajónál vár. – mondta az egyik asari. Anderson érezte, ahogy a vére végig folyik az arcán; a fegyver tusa betörte az orrát és feltépte a felsőajkát. Azonban jobban aggódott Kahlee-ért – sápadt volt és üveges tekintettel meredt maga elé. A tény, hogy az összes ujját több helyen, egyszerre eltörték; valamint a fizikális, mentális kimerültség együttes hatása elég volt ahhoz, hogy sokkos állapotba kerüljön.

185

Foglyul ejtőik kivonszolták őket a folyosóra. Holttestek hevertek az átjáró teljes hosszában; legtöbbjük turián, de sok batariai, néhány krogan és Anderson még egy asari hullát is látott. Végigrángatták őket az állomáson, egy a fedélzet oldalán tátongó lyukig, amely egy teljesen leszigetelt átjáróra nyílt, és a támadók hajójára vezetett. Több különböző fajú ellenséges katona is nyüzsgött a környéken, mind egy hangosan parancsokat osztogató batariai szavait lesve. Valószínűleg ő volt a parancsnok. Háttal állt nekik, de feléjük fordult, amikor hallotta, hogy közelednek. Mikor meglátta a rabokat, meglepetésében mind a négy szemével egyszerre pislantott. — Mit csináltok vele? — kérdezte, fegyverével Anderson felé mutatva. — Azt mondtad élve fogjuk el az embereket. – válaszolta az egyik asari. — Úgy értettem a nőt, nem a férfit! – üvöltötte a batariai. — Biztos vagy benne, hogy Aria is így értette? – kérdezett vissza az asari, bizonyosságot keresve. Most már Anderson legalább tudta, hogy kinek dolgoztak, de azt nem, hogy az Omega legendás Kalóz Királynője miért támadta meg az állomást. — Rendben. Mindkettőt vigyétek a hajóba. Anderson úgy döntött kihasználja a helyzetet és megszólal. — Sokkos állapotban van. – mondta, miközben Kahlee felé biccentett. Hangja még saját fülének is furcsán csengett, köszönhetően arcsérüléseinek. — Ha Aria élve akar minket, jobban teszitek, ha ellátjátok a sérüléseit. — Vigyétek a fedélzetre őket és nyomjatok beléjük egy kis medi-gélt. – parancsolta a batariai. – Aztán töltsétek le az adatokat a laborból és telepítsétek a robbanóanyagot. El akarok

186

húzni innen, mielőtt megérkezik az erősítésük. A batariaiak keresztülvezették őket az átjárón egy olyan terembe, ami valamiféle hajó rakterének tűnt. Durván a falhoz erősített üléssor két székébe ültették őket. Anderson arca grimaszba rándult, ahogy testsúlyával a háta mögé kötött kezeire nehezedett; éles fájdalom kúszott fel a karján, egészen a válláig. Kahlee elkínzott nyögést hallatott, ő pedig elképzelni sem tudta milyen érzés lehet, mikor törött ujjai teste és a szék támlája közé szorultak. — Jobban tennéd, ha levennéd róla a bilincseket. – mondta a férfi. — Inkább magadért kéne aggódnod. – javasolta az egyik asari, miközben egy hosszú tűt szúrt a vállába. Egy pár másodperccel később minden elsötétült.

187

TIZENHAT

Mikor Anderson magához tért, meglepetten tapasztalta, hogy egy jól bútorozott nappalinak tűnő szoba nagy, kényelmes kanapéján fekszik. Még mindig remegve a medi-géltől az oldalára fordult, letette a lábát a padlóra és felállt. Rá kellett jönnie, hogy meztelen, majd észrevette a trikóját és a boxerét, melyek egy közeli szék karfáján pihentek összehajtogatva. Egyértelmű volt, hogy ki lettek mosva; nyoma sem volt a törött orrából származó vérfoltoknak. Az alsóneműi alatt talált egy nadrágot, egy inget, zoknit, még egy pár cipőt is. Mialatt zavarodottan felöltözött, gyorsan felmérte a környezetét. A szoba egyik végén régi stílusú, duplaszárnyú, résnyire nyitott ajtó nyílt. Mögötte egy hatalmas, fényűző ágyat látott. A szoba másik végén egy jóval modernebb csukott tolóajtó volt, a panel piros fényéből ítélve leblokkolták. Annak ellenére, hogy a ruhák nem az övéi voltak, pont illettek rá. Anderson a lehető leghalkabban odasettenkedett a zárt ajtóhoz és a biztonság kedvéért megnyomta a gombot. Sípolt egyet, de nem nyílt ki. A fényűző berendezések ellenére, nem volt más, csak egy fogoly. Hol van Kahlee? Gyorsan, de csendesen mozogva átosont a szobán a duplaajtóhoz és finoman meglökte az egyik szárnyát.

188

Megkönnyebbülésére az ágyon, sok takaró alatt ott feküdt Kahlee. Úgy tűnt, ő is meztelen; valaki az ágy melletti székre tornyozta a ruháit. Anderson ugyan új ruhákat kapott, de a nő ágya mellett ugyanazokat a darabokat vélte látni, amiket foglyul ejtésükkor viselt. Kahlee halkan szuszogott. Teste még mindig lábadozott az alváshiány és a hajón kapott medi-gél hatásai után. A férfi közelebb lépett és megkönnyebbülten látta, hogy a nő ujjait már sínbe tették. Legalább egy hét lesz még, mire a csontok rendesen összeforrnak, és rendesen mozgathatja majd a kezét, de legalább használhatja. Kíváncsivá válva a fürdő felé vette az irányt, hogy megnézze magát a tükörben. Akárcsak Kahlee esetében, a férfi sebeit is ellátták. Az orrát helyre tették, felszakadt ajkát meggyógyították; kisebb zúzódásoktól és duzzanatoktól eltekintve nehéz lett volna megmondani, hogy bármi is történt vele. Elgondolkodott azon, hogy felébressze-e Kahlee-t, de végül úgy döntött, hagyja aludni. Jelen pillanatban nem tehettek semmit, hogy megszabaduljanak aranykalitkájukból, és a nőnek még pihenésre volt szüksége. Visszasétált a kanapéhoz, lefeküdt és csak egyetlen pillanatra, de becsukta a szemét. — Hé, katona! – szólalt meg egy hang a fejében. – Talpra! Anderson szeme kipattant és Kahlee-t látta maga előtt, teljesen felöltözve és éberen. — Elszundíthattam. – motyogta, miközben felült. — Úgy horkoltál, mint egy asztmás elcor. – mondta a nő. — Nem az én hibám. Azok a szemétládák eltörték az orromat. Kahlee feltartotta törött ujjait. — Szerintem könnyen megúsztad. — Hogy öltöztél fel? – kérdezte Anderson. — Nem volt könnyű. – ismerte el. Majd félénken hozzátette. — Segíthettél volna, ha ébren lettél volna.

189

A helyzet túlságosan lehangoló volt Anderson számára ahhoz, hogy széles mosolyra húzza az ajkát, de megtett minden tőle telhetőt. — Úgy nézel ki, mint akinek szüksége van egy italra. – mondta Kahlee. – Nekem lenne. Találtam egy bárpultot a sarokban, de kéne valaki, aki tölt. Anderson felállt és arra fordult, amerre Kahlee mutatott. — Ott bizony. Nyisd ki az almáriumot. Anderson így is tett. Odabent jó minőségű alkoholok sorakoztak széles választékban a krogan ryncoltól az asari elassaig, hogy minden faj ízlését kielégítsék. Anderson nem volt abban a hangulatban, hogy bármi egzotikusát igyon, így két pohár brandyt töltött ki. — Jéggel? – kérdezte. — Tisztán. – felelte Kahlee. Anderson a poharakkal visszasétált a kanapén üldögélő Kahlee-hez. A nő elvette az egyiket és törött ujjai miatt ügyetlenül a tenyerébe fogta. — Van valami ötleted, hogy miért vagyunk itt? – kérdezte Kahlee egy korty ital után. — Úgy hiszem, Aria találkozni akar velünk, – felelte a férfi még mindig a kanapé előtt állva, – de azt nem tudnám megmondani, meddig kell várnunk. — Akkor lehet, hogy kényelembe kéne helyeznünk magunkat. — mondta Kahlee és megpaskolta a kanapét maga mellett. Anderson lehuppant mellé és egyetlen gyors korttyal lehúzta az italát. — Köze van ennek Graysonhoz? — kérdezte Kahlee, míg a kanapé melletti kisasztalra tette a poharát. — Elég durva véletlen lenne, ha nem. Kahlee kortyolt még egyet. Andersonnak feltűnt, hogy a szükségesnél sokkal közelebb ülnek egymáshoz, bőven lett volna hely a kanapén, hogy távolabb húzódhassanak. Azonban

190

mikor arrébb csúszott, csak közelebb került a nőhöz, mint előtte volt. Tudta, hogy vannak olyan dolgok, amikről Kahlee itt és most nem szeretett volna beszélni, de úgy döntött, rá kell kérdeznie. — Mit sikerült kiderítened a laborban? — Igazad volt. – ismerte el Kahlee. – A Cerberus valamiféle Kaszás technológiát ültetett be Graysonba. Hasonlót a kibernetikához, de sokkal invazívabbat, és sokkal fejlettebbet. — Az implantátumok még kezdeti stádiumban voltak, de ezek valahogy megváltoztatták Graysont. Átváltoztatták egy... hát, azt hiszem, ők sem tudják, mivé. — Meg lehet állítani? – kérdezte Anderson. – Visszacsinálni? — Nem tudom. – mondta Kahlee halkan. — Sajnálom, hogy belekevertelek ebbe az egészbe. – tette hozzá pár újabb korty brandy után. – Nélkülem nem lennél most itt. — Jártam már ennél rosszabb hotelszobákban is. – felelte Anderson, hogy kicsit feldobja a hangulatot. — De ott legalább hagyták, hogy kicsekkolj. – válaszolta mogorván a nő. Anderson átkarolta Kahleet és magához vonta. A nő felé fordult és a karja alá vackolva magát a férfi mellkasára hajtotta a fejét. — Kijutunk innen. – ígérte Anderson. — Túl fogjuk élni. Lenézett Kahlee-re, aki felé fordult, hogy a szemébe nézhessen. Anderson lassan lehajtotta a fejét, szájával a nő ajka felé közelített. A tolóajtó egy éles hang kíséretében kinyílt, ettől hirtelen elhúzódtak egymástól. — Krisztusom! – kiáltott fel Kahlee, mert afeletti igyekezetében, hogy minél hamarabb kibontakozzon a férfi öleléséből, a brandyje maradékát az ölébe öntötte.

191

Az ajtó felől durva nevetés harsant kórusban, mely a rájuk törő csapattól eredt: három asari, egy krogan és két batariai állt az ajtóban. Mikor az ajtó becsukódott mögöttük, Anderson egy pillanatra rálátott a túloldalon ácsorgó másik két kroganra. A batariaiak és a krogan még mindig vihogtak, Anderson úgy sejtette, ők voltak az előző nyerítés forrásai is. Az egyik batariaiban felismerte Sanakot, aki az állomáson a támadást vezette. Két asari szinte ugyanúgy nézett ki, mintha csak ikrek lennének, de az is lehet, hogy csak ő – mivel ember volt – nem tudta megkülönböztetni őket egymástól. A harmadik asari, aki a csoport közepén állt, nem lehetett más, mint maga Aria T’Loak. — Megzavartunk valamit? – kérdezte, szája szeglete felfelé görbült. Anderson és Kahlee felálltak, de egyikük sem válaszolt. Anderson érezte, hogy elpirul zavarában, de úgy tűnt, Kahlee nem szenved ugyanettől az érzéstől. Mikor a szobába belépőkre emelte tekintetét, abban semmi más nem volt, csak gyűlölet. — Tudják, ki vagyok? – kérdezte Aria. — Tudjuk. – felelte Kahlee hideg, érdes hangon. – Mit akar? — Természetesen Graysont. — Miért? – követelte a választ Kahlee. — Az az én dolgom. — Nem tudjuk, hol van Grayson. – szólt közbe Anderson becsatlakozva a beszélgetésbe. — Nem, de segíthetnek megtalálni. — Miről beszél? – kérdezte Kahlee. — Betörtünk az extranet fiókjába. Volt ott egy üzenet Graysontól. Találkozni akart magával. Maga pedig válaszolni fog neki, és azt mondja majd, hogy itt találkozzanak. — Miből gondolják, hogy eljön? – ágált Kahlee. — A forrásaim szerint maguk között különleges kapcsolat

192

van. — Talán mégsem annyira különleges, mint hittük. – szólt közbe Sanak vihogva. – Vagy bárki torkán lenyomja a nyelvét, aki közel van? Egyértelműen fel akarta őt idegesíteni. Anderson örömmel konstatálta, hogy Kahlee volt olyan okos és hallgatott, ezzel csalódást okozva a batariainak. — A forrásai talán csak játszadoznak magával. – figyelmeztette Anderson, akinek az agyában most állt össze a kép. – A Cerberus pontosan ezt csinálja. Aria nem fárasztotta magát azzal, hogy megpróbálja letagadni a Titokzatos Emberrel való kapcsolatát. — A Cerberus tudta, hol találjuk magát. – mondta Aria Kahlee-nek. – Igazuk volt abban, hogy Grayson megpróbálja majd felvenni magával a kapcsolatot. Miért ne hihetnék nekik, ha szerintük a maga válaszára idejönne? — Egyáltalán miért dolgozik maga együtt egy pro-hu- mán csoporttal? – tudakolta Kahlee. — Mindkettőnknek ugyanazért kell Grayson. – ismerte be Aria. – Mindkét szervezetet elárulta. — Meg fogják ölni! – kiáltott fel Kahlee. — Ez a terv. – válaszolta vigyorogva Sanak. — Maga őrült, ha azt hiszi, segíteni fogok magának! — Tényleg feláldozná az életét – mindkettőjük életét – Grayson védelmében? Anderson közbeavatkozott, mielőtt Kahlee megválaszolhatta volna a kérdést. — Honnan tudhatjuk, hogy a végén nem ölnek meg minket így is, úgy is? — Ennyi rizikót be kell vállalniuk. – mondta Aria ravaszul mosolyogva. — Segítek magának, egy feltétellel. – ajánlotta Kahlee. – Megpróbálom idehozni Graysont, ha megígéri, hogy nem ölik meg.

193

— Nincs abban a helyzetben, hogy feltételeket szabhasson. –

mutatott rá Aria. — Grayson okos. Ha tényleg el akarják kapni, akkor szükségük van a segítségemre. — Segíteni fog. – mondta Sanak, a másik két batariai pedig sokat sejtetően felnevetett. — Nem tudom, mit mondott magának a Cerberus, – mondta Kahlee tudomást sem véve Sanakról, egyenesen Ariához beszélve, – de tudom, hogy nem mondták el a teljes történetet. Bármit is ajánlottak, rosszul fog kijönni belőle. — Lehet, hogy így van, de kétlem, hogy hasonlót tudna ajánlani. — Ebben igaza van. – ismerte el Kahlee, de Anderson látta, hogy nem adta fel. – És nem tudom, mi történt Ön és Grayson között. Csak annyit kérek, hogy hadd mondja el Grayson a történetet a saját szemszögéből mielőtt ön meghozza a döntését. Meglehet, hogy nagyon meglepődik majd a hallottakon. — Gondolkodom rajta. – ígérte Aria. – Javaslom, hogy tegye ugyanezt. Egy óra múlva küldök valakit, hogy felvegye a Graysonnak küldendő üzenetét. A döntésemtől függetlenül, az Önök szempontjából a legjobb az lenne, ha együttműködne. – tette hozzá olyan jeges hangon, hogy Anderson gerincén végigfutott a borzongás. A Kalóz Királynő sarkon fordult és elhagyta a szobát, az övéivel szorosan a nyomában. Az ajtó visszacsúszott a helyére és az ismerős piros lámpa kigyulladt. Mikor már csak ketten voltak a szobában, Kahlee Anderson hoz fordult. Csak, hogy tudd, – mondta, – blöfföltem. Nem hagyom, hogy bántsanak. Mikor Aria visszajön, mindent meg fogok tenni, amit csak akar. — Ne aggódj miattam. – nyugtatta meg Anderson. — A batariainak igaza volt. – mondta Kahlee a fejét

194

csóválva. – Végül úgyis mindent meg fogok tenni, amit csak akarnak. Akár már az elejétől kezdve is segíthetek nekik, így pedig megmenthetem magunkat sok fájdalomtól és szenvedéstől. Anderson tudta, milyen ember Kahlee. Ha egyedül lett volna, az utolsó csepp véréig ellenállt volna. Amiatt gondolta meg magát, mert a férfi vele volt, s ő is szenvedne a nő minden egyes döntése miatt. Azonban azt is tudta, hogy Kahlee nem az a típus, aki lemondana valakiről. Még mindig reménykedett Grayson túlélésében. — Még mindig azt reméled, Aria beleegyezik abba, hogy nem öli meg Graysont. Azt reméled, hogy ha meglátja, mit tett vele a Cerberus, megengedi, hogy megpróbálj segíteni rajta! — Tudom, hogy hülyén hangzik, de ha van ennél jobb terved, hallgatlak. — Miért nem mondtál el mindent Ariának? – kíváncsiskodott Anderson. – Hogy a Cerberus Kaszás technológiát implantált Graysonba? — Tényleg azt hiszed, hogy hitt volna nekem? Én láttam a kutatási anyagot és én is alig hiszem el. — Emellett pedig, – tette hozzá a nő, – úgy gondoltam, jobb, ha nem játsszuk ki rögtön az összes kártyánkat. Anderson tudta, hogy Kahlee-nek szüksége volt rá ahhoz, hogy pozitív maradjon, de nem tudott szabadulni attól az érzéstől, hogy ennek nem lesz jó vége. — Még ha azt is mondja, hogy nem fogja bántani, – figyelmeztette, – nem tudhatod, hogy igazat mond-e. — Tudom, de ez is több mint a semmi. Legalább elültettem a magot. Most már csak várnom kell, hátha kinő. Nem volt már mit mondaniuk, így csak csendben ültek egymás mellett a kanapén, míg Aria emberei visszajöttek. Ahogy ígérték, pontosan egy órával később jöttek el Kahleeért. Anderson úgy hitte, Aria Sanakot fogja küldeni, hiszen a batariai egyértelműen a falka egyik alfája volt, de helyette az

195

egyik hatalmas krogan és az asari ikrek közül egy lépett be az ajtón. — Mit mondott Aria Graysonnal kapcsolatban? – kérdezte tőlük Kahlee, mikor besorjáztak a szobába. – Élve fogja elkapni? — Még megfontolja a dolgot. – felelte az egyik asari. – Ön megfontolta Aria ajánlatát? Hajlandó együttműködni? Kahlee bólintott. — Okos kislány. – mormogta a krogan és kivezette őt az ajtón. A visszaérkezésükig eltelt fél óra volt Anderson életének leghosszabb harminc perce. Az agya tisztában volt azzal, hogy akár ott van Kahlee mellett, akár nem, a nő ugyanakkora veszélynek van kitéve, de úgy érezte, azzal, ha a közelében lehetne, biztonságban tudhatná. Mikor az ajtó végre kinyílt, Kahlee egyedül lépett be rajta. Anderson felpattant a kanapéról és odasietett hozzá. — Mi történt? Bántottak? Kahlee fizikailag sértetlennek tűnt, de a férfi látta rajta, hogy igen zaklatott. — Megtettem, amit akartak. – mondta halkan. – Üzenetet küldtem Graysonnak. — Nem volt más választásod. – suttogta Anderson és megnyugtatásképp átölelte a nőt. — Helyesen cselekedtél. — A mi szempontunkból igen. – suttogta Kahlee. – De vele mi lesz?

196

TIZENHÉT

Grayson hol magához tért, hol újra elvesztette eszméletét, mialatt a sikló céltalanul sodródott az űrben. Pár óránként rettentően elfáradt és a világ elhomályosodott körülötte. Mikor felébredt, sosem tudta megmondani, mennyi ideig nem volt magánál. Úgy sejtette, a Kaszások állnak a kimaradások mögött. Minden alkalommal, mikor magához tért, gyorsan ellenőrizte az űrsikló navigációs berendezéseit, hogy megbizonyosodjon arról, a Kaszások nem tápláltak be új célt, míg ő nem volt magánál. A hajó pályája minden alkalommal változatlan volt. Úgy tűnt, várnak valamire. Mintha a megfelelő pillanatra gyűjtögették volna az erejüket. A hatodik vagy hetedik ébredésekor villogó fényt látott a hajó kommunikációs konzolján, ami egy meghallgatásra váró bejövő üzenetet jelentett. Ez azonban lehetetlen volt. Grayson minden frekvenciát letiltott; senkinek sem volt lehetősége közvetlen kapcsolatot létesíteni a hajóval. Az egyetlen lehetőség arra, hogy bejövő üzenete legyen az volt, ha bejelentkezett a kommunikációs hálózatra... vagy valaki megtette helyette. A kimaradások egyik pillanatról a másikra értelmet nyertek – a Kaszások ideiglenesen félreállították őt, hogy használhassák a kommunikációs berendezéseket. Átfutott az

197

agyán, hogy vajon miért nem tartották őt egyszerűen eszméletlenül. Az eddigi alkalmak alapján – amikor használták a testét – úgy sejtette, hogy a tökéletes funkcionáláshoz szükséges az, hogy éber legyen. Ahányszor csak átvették a teste felett az irányítást, gúzsba kötötték őket a férfi testének fizikai korlátai. Grayson azt gyanította, hogy ha az elméjét tudattalan állapotba ringatták, a testi reakciói lassúak és ügyetlenek lettek. Olyan lehet, mint egy kábultan botladozó alvajáró. Ez a fajta állapot a Kaszásoknak is okozhatott nehézségeket, a folyamatos koncentrálás valószínűleg teljesen kimerítette őket. Ez helyzet viszont magyarázattal szolgálna arra, mostanában miért nem érezte őket, amint próbálják megszerezni az elméje felett az uralmat. Ha a spekulációi igaznak bizonyulnak, akkor megtudott valamit a rajta élősködő idegen parazitákról. Talán nem bírt semmiféle jelentőséggel, de minél többet megtudott róluk, annál több eséllyel állhatott ki ellenük. Az üzenetjelző lámpa még mindig villogott. Az első ötlete az volt, hogy a felvételt olvasás nélkül törli ki, hátha ezzel meghiúsíthatja a Kaszások tervét. Lehet, hogy fontos. Felhasználhatod az ellenségeid ellen. Mikor a törlés gomb felé nyúlt, egy újabb gondolat ötlött fel benne. A tudás volt az egyetlen fegyvere a Kaszások ellen. Ha meghallgatja az üzenetet, talán megtud valami használhatót. Ha megtudná, mit akarnak, talán könnyebb lenne megállítania őket. Lenyomta a lejátszás gombot és legnagyobb meglepetésére Kahlee arca jelent meg a komm panel kijelzőjén. — Paul! Szükségem van a segítségedre. Találkozzunk az Omegán! Elküldöm a címet. Kérlek, siess! Sürgős az ügy. Volt valami furcsa abban, ahogy a nő beszélt. A hangja lapos, szinte monoton volt. Nem volt ott benne a szokásos energia, a szikra. Grayson gyanakodni kezdett.

198

Talán fél. Vagy bántották. Kezdett paranoiássá válni. Rengeteg oka lehetett annak, hogy Kahlee nem olyannak tűnt, mint amilyen lenni szokott. Arra is volt némi esély, hogy a nő egyáltalán nem is változott semmit, csak a Kaszások által Grayson testében véghezvitt fizikai változások ilyen hatással voltak a férfi érzékelésére és tudatára. Kahlee üzenete kétségek közé taszította a férfit. Szeretett volna találkozni vele; és ha a nő valamiféle bajba keveredett, akkor mindent megtett volna, hogy segítsen rajta, de nem fedhette fel Kahlee előtt azt, amivé vált. Nem hagyhatta, hogy kapcsolatba kerüljön a Kaszásokkal. Nincs kihez fordulnia! Kétségbe van esve! Ne hagyd magára! Újra lejátszotta az üzenetet, az utolsó szavakra fókuszált: – Kérlek, siess! Sürgős az ügy. Kahlee nem volt hajlamos arra, hogy túlreagálja a dolgokat. Ha azt mondta, sürgős, akkor valami komoly dologról volt szó. Ráadásul olyan kétségbeesett volt a tekintete, mintha Grayson lenne az utolsó reménye. Kahlee-nek szüksége volt rá; nem fordíthatott neki hátat. Meghozta a döntését, válaszolt az üzenetre. — Kahlee, úton vagyok. – csak ennyit mondott. Az Omega veszélyes hely. Minden erődre szükséged lesz, ha odaérsz. Betáplálta az Omega koordinátáit a navigációs komputerbe, majd hátradőlt a székében és lehunyta a szemét. Ki kellett pihennie magát, hogy szembenézhessen azzal, ami a törvényen kívüli űrállomáson vár rá. Bármi legyen is az. —

Egyszerre csak egy valamivel foglalkozunk. — mondta bíztatóan Anderson. – Tegyük helyre azokat az ujjakat. — Jó nővérke lennél. – felelte Kahlee.

199

Egymás mellett ültek a szobában, amelyet még mindig nem hagyhattak el. Egymás felé fordultak, Kahlee pedig tenyérrel felfelé felemelte a kezét. Anderson keze a nő csuklója alatt volt. Segített levenni a síneket az ujjairól. hogy megkezdhessék a terápiát; mikor végeztek, Anderson óvatosan visszahelyezte a síneket a helyükre. Közelebb ültek egymáshoz, mint ahogy az szükséges lett volna, de annyira azért nem volt kicsi a távolság kettejük között, hogy a helyzet intimnek lett volna nevezhető. Kahlee tudta, hogy mindketten Aria és beosztottjai újabb berontásától tartottak; sem ő, sem David nem kívánta újra átélni azt a kínos szituációt. Azt is észrevette, hogy ahányszor csak Grayson szóba kerül köztük – mint például tegnap, mikor Aria itt járt a férfi visszafogottá és távolságtartóvá válik. Nem hitte a dolgot a féltékenység jelének. Kicsit olyan volt, mintha a férfi arra várna, hogy a nő feldolgozza a Paullal kapcsolatos érzéseit, mielőtt közel engedné őt magához. — Nem koncentrálsz. — korholta Anderson, kettészakítva a gondolatmenetet. – Fókuszálj! Kahlee biccentett és sérült ujjaira fordította figyelmét. Egyesével a tenyeréhez érintette, majd újra kinyújtóztatta őket. Az inakat merevnek és törékenynek érezte; szinte hallotta, ahogy recsegnek-ropognak, míg végigcsinálta a feladatokat. A feléig jutottak csak a dolognak, amikor az ajtó kinyílt és Aria suhant be rajta asari, krogan, és batariai kíséretével a nyomában. Kahlee ösztönösen kikapta a kezét Anderson markából, majd átkozni kezdte magát azért, mert ennyire érdekelte őt, mit gondol róla, és a férfivel való kapcsolatáról egy csapat bűnöző és gengszter. — Grayson válaszolt az üzenetére. – tájékoztatta Aria. — Látni szeretném az üzenetet. – mondta Kahlee felállva. Az asari megcsóválta a fejét. — Nincs mit látni rajta. Beleegyezett a találkozóba. Majd

200

akkor láthatja őt. Kahlee úgy érezte, Aria titkol valamit. Eszébe jutott, amit a Cerberus fájljai között talált: fizikai ab- normalitások; gyorsan terjedő mutációk; a gazdatest elváltoztatása. Mennyire lehet rossz? Mennyire lehet előrehaladott az állapota? — Most mi fog történni? – kérdezte Anderson. — Figyelmeztetni fognak, ha megérkezik az állomásra. Akkor az embereim eljönnek majd Kahlee-ért, hogy elvigyék a találkozóra. — Én is menni akarok. – mondta Anderson. Felállt és támogatása kifejezéseként odaállt Kahlee mellé. — Hogy maga mit akar, az senkit sem érdekel. – emlékeztette Aria. — Hol fogok találkozni vele? – kérdezte Kahlee. — Szeretném titokban tartani a találkozót, így a helyszín az egyik, a dokkokhoz közeli raktáram lesz. Kahlee-nek nem tetszett a dolog. Jobban örült volna, ha egy forgalmasabb helynek. — Miért nem a Túlvilágban? — Ott túl sokan vannak. – felelte Anderson komoran. — Aria azt hiszi, erőszakba torkollik majd a találkozó. — Megígérte, hogy nem fogja bántani! – kiáltotta Kahlee fogva ejtőjük felé lépve. Aria krogan testőre egy pillanat alatt kettőjük között termett. Anderson ugyanígy tett, Kahlee elé ugrott. Farkasszemet néztek egymással, a krogan hüllőszerű testével Anderson fölé magasodott, a férfi azonban nem hátrált. A krogan végül el lépett oldalra, mert Aria megérintette a vállát, jelezve, hogy nem tart az emberek által jelentett fenyegetéstől. Anderson elégedetten lépett vissza Kahlee mellé. — Nem ígértem semmit. – emlékeztette Aria csípősen. — Azt mondtam, elgondolkodom azon, amit a Cerberusról

201

mondott. — Meglehet, hogy Grayson megölte az egyik emberemet. – tette hozzá komoran. – Nem fogok kockáztatni vele kapcsolatban. — Biztosítékot akarok, hogy a találkozó után Kahlee-vel mindketten szabadon távozhatunk. – követelődzött Anderson. — Mindenki akar olyan dolgokat, amit nem kaphat meg. — Örökké itt akar tartani minket? – tudakolta Kahlee. – Vagy ha ennek vége, egyszerűen csak megöl? — Még nem döntöttem el, mi legyen magukkal. – mondta Aria mosolyogva. – De az együttműködésükkel nagymértékben növelhetik annak az esélyét, hogy élve elhagyják az Omegát. — Mennyi idő van hátra a találkozóig? – kérdezte Kahlee ráébredve arra, hogy Aria szavaiban volt némi igazság. — A következő órákban küldök majd valakit, aki elkíséri. Azt javaslom, álljon készen, mire megérkezik. Kahlee és Anderson is állva maradt, míg Aria és a többiek kimentek és az ajtó becsukódott mögöttük. Egymás felé fordultak, de egyikük sem szólalt meg. Kahlee azon töprengett, az Anderson arcán látható aggodalom vajon csak az övé tükröződése-e. A férfi gyengéden megfogta Kahlee csuklóját, és annál fogva óvatosan lehúzta őt a kanapéra. — Elveszítheted a kezed mobilitását, ha nem folytatjuk a terápiát. – mondta neki. Kahlee biccentett és folytatta a gyakorlatokat. Szívesen terelte el a gondolatait a közelgő találkozóról... és arról, hogy vajon mi vár ott rá.

Aria még mindig nem döntötte el, mit fog tenni a foglyaival. Nem akarta megölni őket, ha nem muszáj; rövidtávon nem igazán látta hasznát a holttesteknek. Azonban elengedni sem

202

szerette volna őket. Anderson kifejezetten olyan típusnak tűnt, aki nem felejt, neki pedig már így is sok ellensége volt. Tudta, hogy a döntése végül azon fog múlni, hogy sikerül a találkozó Graysonnal. A férfi egy újabb eldöntetlen kérdést jelentett a számára. Ez nem vallott rá; nagyon ritkán kezdett bele olyan dolgokba, amelyek kimenetelében nem volt teljesen biztos. Azonban még mindig nem barátkozott meg teljesen a gondolattal, hogy összefeküdjön a Cerberussal, bármennyire is kifizetődő lett volna. — Mi a terv, ha Grayson megérkezik? – kérdezte Sanak, amitől Aria enyhén meglepetten fordult hátra. Sosem gondolta volna, hogy a batariai különösebben figyelmes teremtés lett volna; lehet, hogy alábecsülte őt? Vagy csak a véletlen műve volt, hogy pont ezt a témát hozta fel? — Bőven van emberünk a raktárban. – biztosította az asari. – Több mint elegen vannak, hogy kordában tartsák a dolgokat, bármi történjék is. — Miért veszünk a nyakunkba ekkora problémát? Miért nem lövetjük le valakivel abban a pillanatban, hogy a lába az állomás talaját érinti? — Még nem döntöttem el, hogy élve vagy halva akarom-e elkapni. – figyelmeztette Aria. — Ha életben hagyod, hárommillió kreditet dobsz ki az ablakon! — tiltakozott Sanak. – És miért? — Valóban, miért is? – felelte, amitől a batariai döbbenten rázta meg a fejét. Nem próbálta megmagyarázni neki. milyen gondolatok cikáztak a fejében. A Cerberus ajánlata nagyvonalú volt... kicsit túl nagyvonalú. Milyen titkokat tudott Grayson, ami ennyire értékes lehetett a számukra? Ráadásul, ez a valami ugyanilyen értékes lehet az ő számára is... — Az egy csomó pénz. – motyogta Sanak. – Csak ennyit mondok. Ilyen feltételek mellett én tuti nem hagynám életben.

203

Aria hirtelenrájött, mit fog csinálni, legalábbis amíg Graysonról van szó. Sanaknak sok jó tulajdonsága volt. Hűséges volt. képzett és kegyetlenül tört a céljai felé, de nem tudott tervezni; csak a jelenhez volt érzéke. A tény, hogy ő elfogadná a Cerberus ajánlatát azt jelentette, hogy Ariának vissza kell azt utasítania. — Élve akarom Graysont, ha lehetséges, – jelentette ki. — Azonban, ha bármilyen módon is ellenáll, öljétek meg. Sanak undorában elvicsorodott, ajkai felhúzódtak, de volt annyi esze, hogy ne kérdőjelezze meg Aria döntését. — Orgun lesz a csapat vezetője a raktárban. – tette hozzá az asari, tudván, hogy a hadnagya és Grayson között fennálló rossz kapcsolat csak vérfürdővé változtatná a találkozót. — És velem mi lesz? — Te Kahlee-re fogsz figyelni. A te felelősséged, hogy odaérjen.

204

TIZENNYOLC

Grayson ujjai fürgén mozogtak a turián hajó kontroll paneljén, hogy az Omega dokkrengetegébe navigálja a siklót. Meglepődött, hogy milyen könnyedén sikerült elsajátítania az idegen jármű irányítását; szinte úgy érezte, már vagy ezerszer vezetett turián hajót. A raktár, ahol Kahlee-vel kellett találkoznia, mélyen az Aria T’Loak által felügyelt terület belsejében volt, de Grayson nem tudta volna megmondani, hogy ez jót vagy rosszat jelentett-e. Kahlee belekeveredett valamibe, ami kapcsolatban áll Ariával? Vagy ez is csak a véletlen játéka? Annak az esélye, hogy az Omegán egy olyan helyen találkozzanak, aminek bármilyen módon is köze van a Kalóz Királynőhöz, igen nagy volt. Az állomásnak minimum a harmada az ő kezében volt, másik egyharmadát pedig olyan csoportok irányították, akik neki tartoztak hűséggel, vagy más módon kapcsolódtak hozzá. Aria hatalmas. Fenyegetést jelent. Kerüld el. ha lehetséges. Mégis, nem árt, ha óvatos lesz. Nem tudta, hogy fog reagálni Aria az ő eltűnésére és Liselle halálára. Inkább nem kockáztatott és egy olyan leszállópályát keresett magának, amelynek tulaja nem fizetett adót Ariának. Innen hosszú sétát kellett tennie a randevú helyszínéig, de gyorsan odaért. Bár nem futott, de az Omega jól ismert helyei gyorsan maradtak el mögötte a kacskaringós utcák labirintusában. Néhány perccel később meglepetten vette

205

r

észre, hogy a feszített tempó ellenére, még csak nem is zihál. Még gyorsabban is odaérhetett volna, ha nem lassít időről időre az állomás különböző érdekes szerkezeti és építészeti megoldásait tanulmányozni. Persze, már mindet látta korábban, de most olyan érzése volt, mintha most látná őket először: minden egyes részletet összehasonlított azzal, amire emlékezett belőlük és arra jutott, hogy a legtöbbjénél nem is emlékszik arra, hogy valaha is látta volna őket. A körforgás örök. Minden civilizáció más és más, de csak a mi fajtánk hoz létre örökkévalót. Az Omega kinézetét nagyban befolyásolta az a rendszertelen, ciklusos módszer, ahogy megépítették. A legtöbben úgy vélték, hogy egy aszteroidából vágták ki a protheánok évmilliókkal ezelőtt, de az azóta eltelt évszázadok alatt minden faj otthagyta rajta a nyomát. Ez a disszonáns stílus adta a véletlenszerű építkezés érzetét. Bár ezelőtt sosem zavarta, Grayson most mély, filozófiai szinten offenzívnak találta ezt a káoszt. Azonban míg az űrállomás képének egységes hatása ellenérzéseket váltott ki belőle, a külön-külön megszemlélt elemek – melyek kedvéért megszakította túráját – mind szórakoztatták őt. A gyerekkori hangyafarmjára emlékeztette. A rovarok szolgai odaadással dolgoztak az alagúthálózat kiépítésén, újra és újra átalakították a berendezését annak az aprócska terráriumnak, mely mindent jelentett a számukra, mely magába foglalta teljes létezésüket. Az üvegen keresztül figyelte őket, ahogy szorgalmasan és kitartóan végzik munkájukat, mit sem tudva arról, milyen jelentéktelenek ők az univerzumhoz képest. Közeledett a raktárkerülethez. Nemsokára újra látni fogja Kahlee-t. Csak attól, hogy a nőre gondolt, megugrott a pulzusa, és gyorsabban szedte a lábát. A járás nem került semmiféle erőfeszítésébe, mintha egy láthatatlan erő mozgatná. De ez az érzés eltért attól, amit a Kaszások a teste

206

feletti uralom átvételével váltottak ki belőle. Akkor eltávolodott önmagától, passzív megfigyelővé vált. Most úgy érezte, részese annak a folyamatnak, mely egyik lábát a másik elé pakolja, hogy előre mozdítsa a testét. Egyszerűen csak úgy tűnt, ez nem igényel erőfeszítést. Mintha valaki segített volna neki. Szimbiózis. Grayson hirtelen zaklatottá vált, nyugodt lelkiállapotára a gyanakvás sötét fellege telepedett. Megpróbált megfordulni és visszamenni arra, amerről jött, de a lábai egyszerre nehéznek és ügyetlennek tűntek. Alig tíz lépést tudott megtenni visszafelé, mikor a szíve gyorsabb ütemben kezdett verni és elkezdett levegőért kapkodni. A saját teste harcolt ellene; ellenállt neki. Lassan felderengett előtte a szörnyű igazság. Az idegen technológia olyan mélyen beágyazódott a testébe és lelkébe, hogy a Kaszások lénye elválaszthatatlan részeseivé váltak. Mikor Kahlee-hez igyekezett, együtt dolgoztak vele; parazita és gazdatest egyesültek egy közös cél érdekében. Alattomos befolyásuk olyan nagy hatással volt rá, olyan mélyen belé szövődtek, hogy nem csak ellenállni nem tudott már nekik, de aktívan segédkezett céljaik elérésében. — Nem. – kiáltotta dacosan. – Nem viszlek el titeket hozzá! Megacélozta magát, hogy az idegenek által – céljaik elérése érdekében – rázúdított, elkerülhetetlen fájdalomhullám ne gyűrhesse le, de nem érzett semmit. Az ellenkezés hiánya összezavarta. Tudta, hogy még mindig jelen voltak; az ízületeiből kinövő és testét behálózó vezetékek és csövek e felöl nem hagytak kétséget, de visszahúzódtak a tudata mélyére. Már nem úgy gondolt rájuk, mint másokra:; a részeivé váltak, saját identitásának: elszeparálhatatlan és leválaszthatatlan részeivé. Ez jó. A befolyás mindkét irányba működhet. Őrült ötlet kezdett formát ölteni az elméjében. Ha a Kaszás technológia a részévé vált, akkor talán képes befolyásolni és

207

irányítani azt, ugyanúgy, ahogy a Kaszások irányították az ő testét korábban. Lehet, hogy akkor ébreszti fel kibernetikus úton felfokozott érzékeit és újdonsült biotik képességeit, amikor csak akarja. Talán felhasználhatja őket a céljai elérése érdekében. Kiemelkedsz a körülötted áramló szánalmas, vérből és húsból álló tömegből. A következmények megdöbbentőek voltak. Felszabadítóak. Túllépett már a természetes szelekció lassú és fáradtságos folyamatán. Kitört a generációról generációra, véletlenszerűen kialakuló, apró veleszületett előnyök érdekében mutálódó gének körforgásából. Ő maga változott, gyorsan és célzattal. A tökéletesség irányába fejlődött. Ne titkold, mivé váltál! Fedd fel ragyogásod! Félt találkozni Kahlee-vel, mert aggódott, mit fog gondolni róla a nő. Furcsán festett. Más volt. Kahlee azonban egy tudós, meg fogja érteni, és értékelni fogja azt, ami Graysonnal történik. Látni fogja, mennyit fejlődött. Átformálódott. Csodálni fogja. Kahlee imádni fogja őt. Sarkon fordulva a raktár felé vette az irányt. Alig várta, hogy odaérjen arra a találkozóra, amit egy perccel ezelőtt még el akart kerülni.

Kai Leng a két nappal ezelőtt kibérelt apró szoba kanapéján ülve, a monitort bámulva lapátolta szájába a vacsoráját. A képernyő egy, a Túlvilág hátsófalát figyelő kamerához volt csatlakoztatva. Szállása alig egy háztömbnyire volt a klubtól, egy lerobbant, rozoga épületben, melynek szobáit egy vállalkozó kedvű volus akár egyetlen órára is kiadta. Általában a klub azon – gyors testi kapcsolatra vágyó – vendégei vettek itt ki szobát, akik nem engedhették meg maguknak a Túlvilág privát lakosztályait. A szoba félhomályos volt és bűzlött. A kellemetlen szag

208

forrása Kai Leng szerint idegen izzadtság és hányás keveréke volt. Azonban ez a hely elég közel volt a klubhoz ahhoz, hogy folytathassa a megfigyelést és még időben reagálhasson, ha lát valamit. A kép a monitoron nem változott. Tudta, hogy a masszív falnak tűnő dolog valójában egy jól álcázott titkos ajtó, amely a klub hátsó részében lévő privát szobákhoz vezet. A nagy látószögű objektív által közvetített képek szerint a szűk sikátor teljesen kihaltnak tűnt; az első ajtó előtt hömpölygött a tömeg, de ezt a bejáratot csak az Aria legbelsőbb köreihez tartozók ismerték. A Titokzatos Ember arra utasította a férfit, hogy tartsa szemmel Aria embereit, valóban betartják-e az egyezség rájuk eső felét. Segítség nélkül lehetetlen volt Kai Leng számára, hogy a szervezet minden tagján rajta tartsa a szemét. így úgy döntött, hogy Sanakra, Aria batariai hadnagyára fókuszál. Egy kevésbé tapasztalt ügynök talán magát Ariát próbálta volna követni. Azonban a lebukás kockázata túl nagy volt, és Kai Leng tudta, hogy Aria sosem tenné ki magát akkora veszélynek, hogy személyesen találkozzon Graysonnak Az információk alapján, melyeket a Titokzatos Embernek sikerült megszereznie, és figyelembe véve az Aria bandájában betöltött szerepét, Sanak volt a logikus választás. A batariai volt az asari harci kutyája, a bunkója. Ha a helyzet erőszakért vagy nyers erőért kiáltott, Aria választása mindig őrá esett. Kai Lenget nem csalták meg az ösztönei. Három nappal ezelőtt Sanak az elülső VIP bejáraton keresztül hagyta el a klubot. Kai Leng követte. A batariai összegyűjtött egy csapat állig fel fegyverzett zsoldost és hajóra szállt velük. Másnap, mikor a hajó visszatért, Sanak és a zsoldosok társasággal érkeztek: Kahlee Sanders és David Anderson admirális, a Szövetség egyik legtöbbször kitüntetett tisztje tartott velük. Azonnal egyértelművé vált, hogy nem vendégek, hanem foglyok. Kai Leng látta rajtuk a bilincseket, mikor Aria

209

hatalmas krogan testőre mindkettőjük eszméletlen testét feldobta a vállára. Kai Leng követte Sanak bandáját, míg azok vissza nem értek a Túlvilágba a foglyokkal. Kihalt sikátorokon át vezetett az útjuk, hogy ne vonjanak magukra felesleges figyelmet. Mikor elérték a klubot, a hátsó ajtót használták az első helyett, ezzel akaratlanul felfedve a titkos bejárat létezését az őket követő árnyék előtt. Idáig minden a Titokzatos Ember tervei szerint alakult – elfogták Sanderst, most pedig csaliként használják, hogy elkaphassák Graysont. Kai Leng úgy becsülte, legalább egy napja van még a találkozóig; bárhol is van a férfi, időbe kerül felvenni vele a kapcsolatot és megbeszélni a helyszínt. Ez elég időt biztosított neki ahhoz, hogy megvegye a kamerát és felszerelje a hátsó bejárat fölé, kivegye a visszataszító szobát az utca végén, és felhalmozhasson a megfigyelés idejére elegendő ételt és italt. A vezeték nélküli monitor hordozható volt, így amikor Kai Lengnek WC-re kellett mennie, oda is magával vitte, nehogy lemaradjon valamiről. Arra volt beállítva, hogy sípoljon, ha a kamera mozgást érzékel, így Kai Lengnek volt lehetősége aludni néhány órát a várakozás alatt. Azonban sosem aludt jól vagy sokáig. Nem bízott túlságosan az árusban, akitől a berendezést vette és attól tartott, hogy egyszerűen kikapcsolnak az egységek, amíg ő szunyókál. Nem hagyhatta, hogy ez megtörténjen. Nem most, mikor úgy tűnt, a dolgok az ő szájuk íze szerint történnek. Aria emberei a hátsó ajtón keresztül vitték be Kahlee-t; a férfinak nem volt kétsége afelől, hogy ugyanezen az ajtón keresztül hozzák majd ki, ha eljön a találkozó ideje. Csak figyelnie és várnia kellett.

210

Anderson tudta, hogy közeleg az idő. — Készen állsz? – kérdezte Kahlee-t. — Amennyire csak lehetséges. – nyugtatta meg a férfit. – Csak maradjunk a tervnél. A tervet azután találták ki, hogy beleegyeztek az együttműködésbe, és Aria kettesben hagyta őket. Anderson semmiféleképpen nem akart beleegyezni abba, hogy Kahlee-t egyedül vigyék el Graysonnal találkozni. Az admirális vett egy mély levegőt, hogy zakatoló szívét lelassítsa. Pár perccel később az ajtó kinyílt és Sanak lépdelt be rajta. Anderson nem arra számított, hogy őt küldik el Kahlee-ért, de ez nem változtatott a terven semmit. Tulajdonképpen talán még jól is jött nekik. Két krogan lépett be mögötte a szobába fegyverrel a kezükben arra az esetre, ha a foglyok próbálkoznának valamivel. — Itt az idő. – köpte Sanak. – Mozgás! Kahlee óvatosan keresztbe fonta karjait, nehogy behajlítsa sínbe tett ujjait. Anderson ugyanígy tett. — Együtt megyünk, vagy nem megyek. – mondta a nő. Sanak előrántott egy pisztolyt és előrelendült, a fegyver csövét Kahlee homlokának nyomta. — Ő itt marad. Te most velem jössz, vagy meghalsz. — Nem fogsz megölni. – mondta nyugodt és magabiztos hangon. – Szükséged van rám a találkozón. A batariai frusztrációja és megvetése ösztönös jelzéseként jobbra fordította fejét. Aztán elfordult és Andersonra fogta a pisztolyt. — Rá nincs szükségünk a találkozón. – figyelmeztette Kahlee-t. – Velem jössz, vagy az agyával terítem be a padlót. — Nem fogod. – jelentette ki Anderson. – Grayson gyanakodni fog. Fel fogja deríteni a helyszínt; nem fogja felfedni magát, amíg nem látja Kahlee-t, és ha úgy érzi, valami

211

nem stimmel, lelécel. — Szükséged van az együttműködésemre ahhoz, hogy ez összejöjjön. – magyarázta Kahlee. – Ha bármilyen módon is ártasz Andersonnak, akkor nem vagyok hajlandó önszántamból részt venni a dologban. Anderson látta, hogy Sanak agyában kavarognak a gondolatok. Aria minden kétséget kizáróan hangsúlyozta annak fontosságát, hogy Kahlee megjelenjen a találkozón; a batariai minden bizonnyal egy olyan kiutat próbált keresni, ahol követheti a főnöke utasításait anélkül, hogy a foglyok diktálnák az iramot. — Két választásod van. – magyarázta lassan Kahlee. – Egy: David velem jön és mind elmegyünk Graysonnal találkozni. Kettő: megpróbálod megakadályozni, hogy velünk jöjjön, és nem lesz semmiféle találkozó. — Aztán elmagyarázhatod Ariának, hogy szúrtad el az akciót. – tette hozzá Anderson. Gyanította, hogy a hadnagy jó a parancsok teljesítésében. Remélte, hogy az improvizálásban kevésbé brillí- rozik. Erre tették fel mindenüket. Sanak leengedte a pisztolyát. Rájuk meredt, majd visszapattintotta a combján lévő csatba. — Ha útközben próbálkoztok valamivel, mindkettőtöket kinyírlak! – figyelmeztette őket.

212

TIZENKILENC

Kai Leng monitora sípolt egyet, hogy tudtára adja gazdájának, a kamerája mozgást érzékelt, de ez felesleges volt. Mivel a férfi már eddig is erősen bámulta a képernyőt és látta, ahogy Anderson, Kahlee, Sanak és két krogan őr elhagyják a Túlvilágot. Felmarkolta a pisztolyát és a kését, majd kirohant az apró bérelt szobája ajtaján. Nem bajlódott azzal, hogy elrakja a megfigyelő felszerelést. Nem érdekelte, hogy a következő vendég belebotlik majd, ha megérkezik; a továbbiakban már semmi hasznát nem vette az eszközöknek. Rá sem hederítve a liftre, a lépcső felé vette az irány. Kettesével vette a fokokat, miközben lefelé rohant. Elérte a földszintet és kivágódott az ajtón át az utcára. Még pont sikerült megpillantani a célpontjait, amikor amazok befordultak a sarkon. Akkor érték el a kereszteződést, ahol a Túlvilág mögötti sikátor belefut az állomás főútvonalába. Az avatatlan szem számára nem tűntek többnek, mint egy átlagos csoport, akik talán kicsit túl közel sétáltak egymáshoz, de Kai Lenget nem verték át. Sanak vezette őket, egy gépfegyverrel a hátán és egy pisztollyal a csípőjén. Anderson és Sanders követték az idegent, mindketten fegyvertelenül. A két krogan zárta a sort, szintén gépfegyverekkel felszerelve. Sanaktól eltérően ők kézben hordozták a puskáikat.

213

Biztonságos távolságot tartva tőlük, Kai Leng követte őket, amíg átverekedték magukat az Omega üzleti és lakónegyedén. Egy idő után a házak és boltok átadták helyüket a raktárépületeknek, ahogy elérték a kevésbé jól kivilágított ipari negyedet. Több jellegtelen, két-háromszintes épület mellett is elhaladtak, mire elértek a tömb végénél álló raktárépülethez és bementek. A környéken uralkodó félhomály dacára Kai Leng észrevette, hogy az épület ablakait bedeszkázták és lefestették, hogy elrejtsék a külvilág elől, hogy mi is folyik odabent. A Cerberus ügynöke közben talált egy kitűnő búvóhelyet az egyik közeli épület kapualjában, ahonnan beláthatta az utca mindkét végét anélkül, hogy bárkinek szemet szúrna. Elhelyezkedett, hogy itt várja meg Graysont, aki egy óra múlva meg is érkezett. Nem sokat változott azóta, hogy Kai Leng utoljára látta. A fején a sörte kicsit hosszabb volt; a szakálla kicsit bozontosabb; a szintetikus beültetései kicsit szembe- ötlőbbek. A csövek, amelyek a nyakától indulva a fejébe futottak, nehezen voltak nem észrevehetők. Kiviláglottak a halvány, majdnem átlátszó bőre alatt futó világító, pulzáló vezetékek, amelyek behálózták az arcát és a kezét. A Titokzatos Ember figyelmeztette, hogy ne konfrontálódjon Graysonnal, ha csak nem elkerülhetetlen. Ő már nem az az ember volt, akit olyan könnyedén összevert és bedrogozott a börtöncellájában: átalakult valami sokkal hatalmasabbá. A terv az volt, hogy Aria embereire bízzák a piszkos munkát: ő csak azért volt itt, hogy figyeljen és jelentsen, ha valami balul sülne el. Azonban még ha nem is figyelmeztették volna, akkor sem tudta nem észrevenni, hogy valami megváltozott Graysonban. Olyan aura lengte körül, ami a nagy ragadozókat szokta, amikor vadászni indulnak. A férfi kevesebb, mint öt méterre haladt el Kai Leng

214

búvóhelyétől, és habár sötét volt, az orgyilkos ösztönösen húzódott még mélyebbre a feketeségbe, hogy elkerülje a lelepleződést. Grayson nem vette észre, ahogy elsétált mellette, egészen az utca végében álló raktárig. Megállt egy pár méterre az ajtótól, fejét jobbra-balra ingatta, mintha felmérné az épületet, amibe belépni készül. Gyanakvónak tűnt, mintha rájött volna, hogy csapdába sétál. Kai Leng visszafojtott lélegzettel várta, hogy a célpontja belépjen a raktárba.

Grayson gyorsan haladt a körülötte tornyosuló sötét épületek mellett. A gyér világítás ellenére, felerősödött képességeinek hála, tökéletesen látott. Észrevett egy, a közeli sötét kapualjban bujkáló, magányos alakot, de irrelevánsnak ítélte és tovább haladt. Azért volt itt, hogy Kahlee-vel találkozzon, semmi más nem számított. Grayson hirtelen elbizonytalanodott, mikor elérte azt az épületet, aminek a címét Kahlee-től kapta meg. Miért pont ezt az elhagyatott épületet választotta a találkozójuk színhelyéül? Miért nem akart vele egy forgalmasabb helyen találkozni? Az üzenete szerint bajban volt; lehet, hogy túlságosan félt ahhoz, hogy nyilvánosság előtt mutatkozzon. Lehet, hogy csapda. Sanders vajon lojális? Megbízható? Megrázta a fejét, hogy elhessegesse magától a képtelen gondolatokat, miszerint Kahlee elárulhatja. Rengeteget segített neki és Gilliannek abban, hogy megszökhessenek a Cerberustól. A karrierjét és az életét is kockára tette a lányáért. Gillian. Gillian már biztonságban volt; még a Titokzatos Ember sem találhatott rá a mélyűri quarian felfedező hajón. Elárasztották a már több mint két éve nem látott, lányáról szóló emlékei: eszébe jutott, ahogy mosolygott, ahogy beszélt. Gillian különleges volt – autista jegyeket mutatott és ez

215

megnehezítette számára a kommunikációt a környezetével. Emiatt – a hihetetlen potenciálja dacára – a többi gyerek mögött kullogott a Felemelkedés Projektben. Felemelkedés Projekt. A program – célját tekintve – a biotikus ember gyermekeknek segített fejleszteni látens képességeiket. Kahlee külön erőfeszítéseket tett, hogy segítsen Gilliannek. Külön feladatokat adott neki azokon felül, amit a többi gyerek kapott. Biotikus gyerekek. Nem sokat tudott a többi diákról. Amíg Gillian a programban volt, csak évente egyszer – kétszer látogatta meg, a Titokzatos Ember parancsainak megfelelően, de biztos volt benne, hogy Kahlee a Grissom Akadémia minden egyes tanulójával személyesen foglalkozott. Ismerve őt, memorizálta az összes gyermek adatait. Grayson kényszerítette az elméjét, hogy gyorsan álljon le a visszaemlékezésekkel, mikor rájött az igazságra. A kapcsolat közte és a Kaszások között elmélyült. Már a gondolataiba is beleláttak. Átkutatták az emlékeit egyenként, mindent átvizsgálták. Ráadásul hirtelen elég nagy érdeklődést mutattak Kahlee és a Felemelkedés Projekt iránt. Grayson megrémült és megpróbált megfordulni és elrohanni. Olyan messze akart kerülni Kahlee-től amennyire csak lehetett. Válaszul ellenségei akarata iszonytató erővel rohanta meg. Teljes erejével próbált ellenállni nekik, de a Kaszások nem fogadták el a visszautasítást. Kényszerítették rá, hogy előre induljon. Lépésről lépésre közeledett az ajtó felé, amíg elég közel nem került hozzá, hogy megérintse az ajtónyitó panelt. Grayson harcolt ellenük. Minden elmetrükköt bevetett, amivel ellenállhatott nekik, de egyik sem vált be. A Kaszások sokkal erősebbek lettek, mint ahogy gondolta. Vártak, és manipulálták, ahelyett, hogy uralkodtak volna felette, csak azért, hogy elrejtsék előle valódi erejüket.

216

Az ajtó kinyílt és Grayson belépett a rosszul kivilágított raktárba. Kahlee a szoba közepén állt. Arcán az iszonyat és szánalom jelei rajzolódtak ki, amikor meglátta a férfi ábrázatát. — Ó, Grayson. – mondta a nő a sírás határán. Amíg a férfi Kahlee-re figyelt, a Kaszások már felmérték a környezetüket. A nő nem volt egyedül – legalább egy tucat felfegyverzett személy várakozott körülöttük szétszórva a sötétben. Graysont elöntötte az adrenalin, ahogy bábmesterei ráeszméltek, hogy csapdába csalták őket, és tudta, hogy hamarosan elszabadul a pokol.

Aria emberei már a helyükön voltak, amikor Anderson és Kahlee megérkeztek a raktárba: tucatnyian helyezkedtek el a földszinten és még nyolcán az épület hátuljánál futó függő folyosón. A ládák és villástargoncák úgy voltak elrendezve, hogy fedezéket nyújtsanak a földi csapatoknak. Hézagos félkörbe rendezték a tárgyakat, ezzel gyakorlatilag egy szekértábort hozva létre a szoba közepén. Anderson könnyedén átlátta a tervüket: amikor Grayson eléggé eltávolodik az ajtótól, Aria néhány embere a hátába kerül majd, ezzel vágva el a menekülési utat, körbeveszik. Jó terv volt egy dolgot leszámítva: Graysont a szoba közepére kellett valahogy csalogatni. Ezt csak úgy oldhatták meg, ha Kahlee-t a félkör közepére ültetik... a tűzharc kellős közepébe, ha eldurvulnak a dolgok. Anderson szóvá is tette meglátását, de süket fülekre talált. Orgun, a hatalmas krogan, aki az akcióért felelt, utasította Kahlee-t, hogy foglalja el a helyét és ott várja Graysont. Andersont pedig az épület hátsó részébe, egy sötét sarokba, küldte, és utasította Sanakot, hogy vigyázzon rá. A batariai a faltól pár lépésre álldogált, és kezében tartott gépfegyverével kívánta elérni, hogy a férfinak még csak eszébe se jusson,

217

hogy bárhogyan is megzavarja a találkozót. Anderson erről a helyről nem látott rá Kahlee-re, de tökéletes kilátása nyílt a raktár bejáratára. Épp azt figyelte, amikor Grayson belépett. Andersont sokkolta a férfi megjelenése. Kahlee ugyan említette, hogy Kaszás technológiát ültettek bele, de legmerészebb álmaiban sem gondolt volna ilyesmire. Már egyáltalán nem volt embernek nevezhető; valami nevenincs förtelemmé változtatták. A bőre megnyúlt és kifakult. Anderson látta, hogy a kibernetikus beültetések behálózták a teljes testét, mintha a gépek belülről emésztenék fel. Azokra a telepesekre emlékeztették, akiket az Eden Primeon látott. Csak üres héjai voltak régi önmaguknak, és nem volt rá semmilyen mód, hogy visszafordítsák az átalakulásukat. Attól tartott, hogy ugyan ez elmondható Graysonról. Hallotta, ahogy Kahlee kimondja a nevét, aztán azt ahogy Orgun a férfi mögé lépve elzárja a kivezető utat. — Add meg magad, – morogta az óriási krogan, fegyverét a vállához emelve, a férfi hátára célozva vele, – vagy azonnal meghalsz. Grayson válaszként hihetetlen gyorsasággal leguggolt, megpördült a tengelye körül és a krogan felé kezdett rohamozni. Olyan mélyre hajolt rohanás közben, hogy a szemlélő számára szinte kúszásnak tűnhetett. Az egész egy szempillantás alatt történt; Orgun csak egy homályos villanást látott. A krogan elsütötte ugyan a fegyverét, de Grayson támadásának gyorsasága és egyedisége meglepte. Mivel arra képezték ki, hogy a test felső részére és a mellkasra célozzon, a lövedékei elhúztak Grayson felett, miközben ő felé suhant. Néhányan a raktárban lévő emberi közül – azok, akiknek gyorsabbak voltak a reflexei – szintén elsütötték fegyvereiket, a lövedékek szikrázva csapódtak be arra a helyre, ahol Grayson

218

még az imént állt. A férfi Orgunnak rontott, hatvan kiló ember százki- Iencven kiló krogan ellen. Azonban hihetetlen módon az idegen volt az, akit hátravetett az ütközés ereje. A raktárt mennydörgésként öntötte el a ropogó fegyverek hangja, ahogy Orgun emberei a váratlan támadás első sokkján túllépve tüzet nyitottak. Grayson válaszul biotikus erőteret húzott fel, a levegő viliódzott az elszabaduló energiáktól. A lövedékek erejét elnyelte a gravitációs védőgát, és azok ártalmatlanul hullottak a földre. Anderson a szeme sarkából Sanakra pillantott. Látta, hogy a batariait is meglepte Grayson kirohanása és még csak most eszmélt a meglepetéséből. Figyelmét az előtte zajló vérontásra fókuszálta, megfeledkezve a mellette álló rabról. Mikor a bataria megtette az első lépését az összecsapás irányába, Anderson egy félköríves mozdulattal halántékon rúgta. A csapás ereje megpördítette Sanakot és kiverte előre lendülő kezéből a fegyvert. Ezután Anderson vállal rontott neki, amitől mind a ketten a földre kerültek. Birkózni kezdtek a batariai combjához rögzített pisztolyért. Morogva és káromkodva dulakodtak a földön, hogy a másik fölé kerekedjenek. Anderson volt fölül és ez előnyhöz juttatta. A pisztoly markolata köré fonta az ujjait, de ezalatt a batariainak sikerült könyökével szorító fogásba vennie a kezét, ezzel téve lehetetlenné számára, hogy felemelje a fegyvert. Anderson így is elsütötte a pisztolyt. A lövedék lyukat ütött a batariai combjába, amitől az fájdalmasan felüvöltött és elengedte a férfi karját. Az admirális gyorsan felemelte a fegyvert, a batariai gyomrához szorította a csövét és elsütötte még háromszor. Sanak mind a négy szeme döbbenten el kerekedett, ahogy a teste elernyedt. Anderson legördült róla, kezével továbbra is a pisztolyt szorítva. A batariai beszédre nyitotta a száját, de csak

219

egy nedves, gurgulázó hangot tudott kiadni. Felköhögött és vékony, sötét vércseppek röppentek ki ajkai közül. Anderson még egyszer tüzelt, ezúttal már a szívére célozva. Sanak teste összerezzent, aztán a feje oldalra dőlt és szemei üvegesen meredtek a semmibe, miközben kiszállt belőle az élet. Az összecsapás mindössze harminc másodpercig tartott, de mire véget ért, a raktár másik végében is elhallgattak a fegyverek. Mikor felnézett, látta, hogy Aria emberei közül jó néhányan – köztük Orgun is – holtan feküdtek a földön. Több helyen megtekeredett és elhajlott testtel, végtagjaik furcsa irányokba meredeztek. Ez félreértelmez- hetetlen jele volt annak, hogy erős biotikus támadások végeztek velük. Másokat pedig mintha halálra vertek volna. Fejüket úgy összeroncsolták, hogy akár kőtörőkalapáccsal is ejthették volna a sebeket. Anderson nem találta Graysont a halottak között... sem Kahlee-t. A szoba közepére rohant, hogy jobban átlássa a terepet; és szembesülnie kellett vele, hogy ő az egyetlen élő személy az épületben. Fogalma sem volt róla, hogy Kahlee merre lehet, de több ezer lehetséges forgató- könyv játszódott le a fejében, azonban egyik sem tűnt túl hihetőnek. A legrosszabbtól tartva végigrohant a szobán és ki az ajtón. Meglepte, hogy ott találta Kahlee-t a rosszul kivilágított utcán, egyedül és sértetlenül. A távolba meredt, háttal állva neki. — Jól vagy? – kérdezte, kissé zihálva az iménti erőkifejtéstől. Mikor Kahlee meghallotta a férfi hangját felé fordult. — Jól vagyok. – biztosította a nő. – Amikor kitört a lövöldözés lelapultam a földre. Szerencsére senki sem célzott rám. — Mi van Graysonnal? — Elment. – mondta Kahlee. – Áttörte Aria embereinek

220

gyűrűjét és kirontott az ajtón. Ök utána rohantak. Anderson rájött, hogy ennél jobb lehetőségük nem lesz a szökésre. Egy ideig még totális káosz uralkodik majd Aria emberei között, amíg megpróbálják megakadályozni, hogy Grayson elhagyja az állomást. Amíg mindenki a harcoló felekre figyel, ők talán megszökhetnek észrevétlenül. — Gyerünk, – mondta Kahlee-nek. – Elmegyünk az állomásról. — Hogyan? – kérdezett vissza a nő. — Csak találnunk kell valakit egy hajóval, aki nem Ariának felel. – magyarázta Anderson, de tudta, hogy ez közel sem lesz olyan egyszerű, mint amilyennek hangzott. Egy ismeretlen ember lépett ki az egyik közeli épület sötét kapualjából. — Ebben lehet, hogy segíthetek. – mondta bemutatkozás nélkül.

221

HÚSZ

Kai Leng fegyverropogást hallott a raktárból; a csapda bezárult. Pár perccel később azonban, mikor a még mindig életben lévő Grayson kirontott az épületből, Kai Lengnek rá kellett döbbennie, hogy Aria emberei elbuktak. Mint korábban, Kai Leng most is az árnyékokba húzódott inkább, minthogy konfrontálódjon. Hűséges volt a Cerberushoz, de nem voltak öngyilkos hajlamai. Grayson futásnak eredt és egy másodperccel később három fegyveres krogan rohant utána a raktárból. Hatalmas testük ellenére sokkal gyorsabban futottak az embereknél, izmos lábaik erős lökései hajtották őket előre. Grayson viszont többé nem volt ember. A Kaszások kibernetikus fejlesztései nyomán hihetetlen sebességre tett szert, és legalább harminc méter előnyre szerzett, mielőtt a kroganok egyáltalán feltűntek volna a színen. Üldözés közben az idegenek tüzet nyitottak a menekülő férfira gépfegyvereikből, de a lövéseik pontosságán igencsak meglátszott az utca gyér megvilágítása és a kroganok kétségbeesett erőfeszítése, hogy tartsák az iramot. Grayson kiszámíthatatlanul, cikk-cakkban futott, hogy még inkább megnehezítse a célzást. Azonban lehetetlen lett volna a golyózáport teljesen kivédeni, és pár kóbor lövedék bizony célba talált. A becsapódásoktól Grayson megbotlott, egy pillanatra

222

kiesve a ritmusból. Válaszul megperdült és üldözői felé lendítette tenyerét. A levegő mintha lüktetni és torzulni kezdett volna biotikus lökése nyomán. Kai Lengnek nem volt kétsége afelől, hogy ha a kroganok közelebb lettek volna Graysonhoz, az energiahullám porrá zúzta volna őket. A nagy távolság miatt azonban a csapás elveszítette ereje nagy részét, mire elérte az idegeneket. Ahelyett, hogy darabokra tépte volna a testüket, csak ledöntötte őket a lábukról. Mielőtt ellenségei összeszedhették volna magukat, Grayson megfordult és újra rohanni kezdett. Láthatóan sántított, de ez a kellemetlenség nem lassította le. Az erősítés kiözönlött az épületből: fél tucat batariai és még két krogan. Mire az előző csapat összeszedte magát, ezek is csatlakoztak az üldözéshez. Ök is tüzeltek futás közben, de ez alkalommal Grayson már jóval messzebb járt, mint a fegyvereik hatásos lőtávolsága. Mikor a férfi elrohant Kai Leng búvóhelye mellett, beért az egyik utcai lámpa fénykörébe, így a fejvadász alaposan szemügyre vehette a sebeit. A jobb combján több helyen is vércsík futott végig, bal karja furcsán lógott az oldalán. A sérülései súlyosak voltak, de egyik sem tűnt halálosnak – csodával határos módon sem a törzsén, sem a fején nem találták el. Aztán Grayson végigsuhant az utcán és eltűnt a sarok mögött. Kai Leng teljesen mozdulatlanul várakozott, amíg Aria katonái pár másodperccel később el nem rohantak mellette, mert tudta, hogy a legkisebb mozdulattal is felhívhatja a figyelmüket a búvóhelyére. Nem hitte, hogy megálltak volna, úgy tűntek, mintha csak Grayson elfogása érdekelné őket. Azonban a Cerberus ügynöke nem akart kockáztatni. A mellette elrohanok közül többen is parancsokat kiabáltak a sisakjukba beépített jeladóba. Minden bizonnyal erősítést

223

kértek, hogy bekeríthessék Graysont. Kai Lengnek az volt az érzése, hogy nem fognak sikerrel járni. Szinte biztosra lehetett venni, hogy Grayson el fogja hagyni az állomást; a Titokzatos Ember nem lesz elégedett. Azonban a sikertelen rajtaütés megfigyelése reményt adott Kai Lengnek. Grayson sebei voltak a bizonyítékok arra, hogy bármilyen erősek is a Kaszások, nem sebezhetetlenek. Ha Aria bármelyik katonájának sikerül leadnia egy fejlövést, azzal elháríthatják a fenyegetést. Még mindig a búvóhelyén ácsorgott azon töprengve, most mit tegyen, mikor Kahlee Sanders kilépett az épületből. Kai Leng fejében azonnal egy ötlet kezdett formát ölteni. Ha Grayson elhagyja az Omegát, a Cerberusnak újra a nyomára kell bukkannia. A Titokzatos Ember azt mondta Ariának, hogy Sanders a kulcs. Talán már nem így van, figyelembe véve a nő szerepét Grayson felültetésében, azonban még mindig volt esély arra, hogy másodszorra is csaliként tudják majd használni. Mialatt Kai Leng a következő lépésén gondolkodott, David Anderson lépett ki az épületből. A férfi pisztolyt viselt, de ez nem zavarta Kai Lenget. Biztosra vette, hogy ha fizikai konfrontációra kerülne sor, Anderson és Sanders együttes erővel sem tudnának elbánni vele. De nem hitte, hogy abba az irányba kellene terelnie az eseményeket. Előlépett a búvóhelyéről és gyorsan, de hangtalanul feléjük indult. Hogy kevésbé legyen feltűnő, az árnyékokban maradva, az épület oldala mellett sétált végig az utcán. Anderson és Sanders teljesen el voltak foglalva egymással, nem figyeltek fel rá. — Találnunk kell valakit, akinek van hajója és nem tartozik számadással Ariának. – hallotta Andersont, mikor hallótávolságon belül ért. Egy hirtelen ötlettől vezérelve a Cerberus ügynöke kilépett a sötétségből és így szólt. – Ebben talán segíthetek.

224

Kahlee tett egy gyors lépést hátra, Anderson pedig rászegezte a pisztolyát. — Ki maga? – faggatta Anderson. Kai Leng elég közel volt ahhoz, hogy egyetlen gyors mozdulattal lefegyverezze az admirálist, mielőtt az egyetlen lövést is leadhatna, de tudta, hogy a Cerberusnak szüksége lesz Sanders együttműködésére, ha meg akarják találni Graysont. így az erőszak helyett valami sokkal radikálisabbal állt elő: az igazsággal. — A nevem Kai Leng. Van egy hajóm egy olyan dokkban, ahová nem ér el Aria karja. — És véletlenül épp ebben a kerületben járt? – mondta Anderson meg sem próbálva elrejteni szkepticizmusát. Pisztolyának csöve még mindig Kai Leng mellkasára mutatott. — A Cerberusnak dolgozik. – mondta Kahlee, akinek fejében lassan összeállt a kép. – A Titokzatos Ember küldte, hogy Aria után kémkedjen. Biztos akar lenni abban, hogy megölték Graysont. — Közösek a céljaink. – mondta Kai Leng nem fáradva azzal, hogy tagadja a nő által felsorolt vádakat. – El akarjuk hagyni az állomást, és meg akarjuk találni Graysont. Össze kéne dolgoznunk. — Vagy akár itt helyben lelőhetlek. – mondta Anderson fenyegetően meglóbálva a pisztolyt. — Megpróbálhatod, – felelte Kai Leng, – de miben segít ez nektek elhagyni az Omegát? — Nem minden itteni van ám Aria zsebében. – replikázott Kahlee. – Majd találunk valakit, aki hajlandó lesz elvinni minket. — És meddig fog az tartani? Nincs túl sok időtök. Aria most még Graysonra fókuszál, de ha a fickó kijut innen – és ki fog -, akkor eszébe juttok majd. — Vállaljuk a kockázatot. – mondta Anderson ujját a ravaszra helyezve.

225

Kai Leng máris mozgásba lendült és oldalra perdült. Mielőtt Anderson újra felhúzhatta volna a pisztolyt, a férfi már ráfogott az admirális csuklójára és fájdalmas szögbe fordította azt. Mikor Anderson tehetetlenné váló ujjai közül kicsúszott a fegyver, az admirális igyekezett visszatámadni. Megpróbált beletérdelni Kai Leng ágyékába, de a férfi elfordult csípőből, így Anderson rúgása csak a combját találta el. Kahlee beavatkozott a csetepatéba, hátba rúgta Kai Lenget. A férfi egy bukfenccel kigurulta az ütést, de nem engedte el Anderson csuklóját. A lendület kibillentette az egyensúlyából az admirálist, és mindketten a földön landoltak. Kai Leng hason fekve kaszált egyet a lábaival, ezzel kirúgva Kahlee lábát, aki a két férfira dőlt. A fejvadász egy időre kiiktatta Andersont egy, a férfi gyomorszájára irányuló ütéssel, és kigurult az összegubancolódott testek közül; felkapta a pisztolyt a földről, majd felállt. Még mindig a földön fekvő ellenfeleire fogta a fegyvert. Nem sebesítette meg őket eltekintve attól, hogy Anderson még mindig levegőért kapkodott. Elég ideig szegezte rájuk a fegyvert ahhoz, hogy mindenki számára világossá váljon: ők ketten már halottak lennének, ha Kai Leng úgy akarta volna, majd az övébe csúsztatta a pisztolyt. — A Cerberus nem az ellenségetek. – mondta. – Az emberi faj védelmezői vagyunk. Semmi problémánk veletek. Kahlee óvatosan felállt. Anderson még mindig levegő után kapkodott. A nő lenézett rá és a kezét nyújtotta neki. A férfi megrázta a fejét, és köhögve, zihálva ugyan, de saját erejéből küzdötte talpra magát. — Ne etess a propagandáddal. – köpte Kahlee elutasítva a visszavonulás lehetőségét, még ha Kai Leng fizikai fölénye meg is mutatkozott. – Tudom, mik vagytok valójában. Láttam, mit tettetek Grayson lányával! Láttam, mit tettetek

226

Graysonnal! — Néha az egyén feláldozására van szükség a nagyobb jó érdekében. — Baromság. – szólt közbe Anderson. – Úgy magyarázod a tetteiteket, ahogy csak akarod, de akkor sem lesztek mások, mint egy csapat terrorista. — A Kaszások olyan mértékű fenyegetést jelentenek, amilyennel az emberiség még sosem találkozott. – emlékeztette őket Kai Leng. – Talán úgy hiszitek, a Titokzatos Ember túl messzire ment, de szükség volt erre ahhoz, hogy többet tudjunk meg az ellenségünkről. A fajunk túlélése múlik ezen. — Egy szörnyet teremtettetek és rászabadítottátok a galaxisra! – vágott vissza Anderson. — Az legalább annyira a ti hibátok volt, mint a miénk. Azonban egymás hibáztatásával nem jutunk semmire. Együtt kell működnünk, hogy visszahozzuk Graysont. — Nem segítek neked megölni őt. – jelentette ki Kahlee. — Szóval vagy lőj le, vagy rohadtul hagyj minket békén! — Láttad, mivé vált Grayson. – ágált Kai Leng. – El tudod képzelni, mire lehet képes. Meg kell állítani! — Takarítsd fel a saját rohadt mocskodat! – mondta Anderson a társa mellé állva. — Segíthetünk rajta. – mondta Kai Leng, tudván, hogy van másik módja is annak, hogy felkeltse Kahlee figyelmét. — Birtokunkban van a tudás és az eszközök, melyek segítségével visszafordíthatjuk a transzformációt. — hazudta. – De nemsokára már túl késő lesz. A Kaszások felzabálnak mindent, ami valaha Grayson volt. Kahlee nem mondott semmit egy ideig, ezért Anderson ráemelte a tekintetét. — Ez igaz? – kérdezte az admirális. – Vissza tudják fordítani? — Talán. — mondta a nő. – Nem tudom. De ha van még

227

esélyünk megmenteni őt... A mondata vége a levegőben lógott. — Még ha ez azt is jelenti, hogy együtt kell működni a Cerberussal? – kérdezte halkan Anderson. Kahlee bólintott. — Vigyél a kibaszott hajódhoz. – morogta Anderson. — Erre. – mondta Kai Leng és az utca vége felé mutatott. — Ugye megértitek, ha azt kérem, előttem menjetek.

Aria a szokásos helyén üldögélt a Túlvilágban, amikor az egyik asari beosztottja befutott a hírrel, hogy nem sikerült elfogniuk Graysont. — Orgun és Sanak halottak. – mondta. – Grayson szökésben van, Keedo vezeti az üldözőket. A Kalóz Királynő arckifejezése nyugodt maradt, elrejtve ezzel erős nemtetszését. — Mi van Sandersszel és Andersonnal? A hírhozó némán megrázta a fejét. — Nem tudom. Keedo nem beszélt róluk. — Akkor miért vagy itt? – kérdezte Aria jegesen. — Keedo erősítést kér. Azt mondja, Grayson... megváltozott. — Megváltozott? Ez hogy érted? — Valamiféle kibernetikus implantátumot ültettek a testébe. Keedo nem részletezte a dolgot. Aria hangtalanul átkozta magát, amiért megbízott a Cerberusban. Egy fikarcnyi kétsége sem volt afelől, hogy ők tudtak Grayson átváltozásáról; talán még ők is voltak a felelősek érte. Mégis elfelejtették figyelmeztetni. Ha tudta volna, talán több emberét küldi oda a találkozóra... és talán újra átgondolta volna, hogy élve vagy halva fogja el. Aria dühös volt magára. A megérzései ellenére elfogadta a Cerberus ajánlatát, csak azért, hogy minél előbb megbosszulhassa Liselle halálát. A lánya iránti érzéseit a józan

228

ítélőképessége elé helyezte. Hagyta, hogy az érzelmek az üzlet útjába álljanak. Még egyszer nem fogja ugyanezt a hibát elkövetni. — Add meg Keedonak, amit csak kér. – felelte. — És küldj ki egy üzenetet minden emberünknek: aki látja Graysont, lője le! A civil áldozatok száma természetesen legyen minimális, de senkit nem fogok felelősségre vonni a járulékos károk miatt. A hírnök bólintott és elrohant, hogy továbbadja a parancsokat. Aria nézte, ahogy távolodik és az italát kortyolgatva azon gondolkodott, hogyan fog bosszút állni a Cerberuson és a Titokzatos Emberen.

Grayson csak elszörnyedve nézhette, ahogy a Kaszások őrjöngve keresztülűzték őt az Omegán. Olyan mélyre temették őt a saját agyában, hogy szinte minden kontaktust elveszített fizikai valójával. Még mindig látott és hallott, de nem érezte már a testét. Tisztában volt azzal, hogy meglőtték, de a fájdalom olyan távol volt a tudatától, hogy nem jelentett semmit. A raktárból való menekülés csak a kezdet volt. Ahogy végigszáguldott az Omega utcáin, úgy tűnt, mintha mindenki meg akarná ölni. Minden alkalommal, ha befordult egy sarkon, egy őrjáratba vagy egy blokádba ütközött. Aria minden erejével utána nyúlt. A Kaszások pusztító fegyverré változtatták, de hatalmuk nem volt végtelen. Az állandó nyomás visszatartotta őket attól, hogy kilökjék a testében tárolt energiát; minden egyes alkalommal, ha ehhez a fegyverhez nyúltak, egy időre meggyengültek és sebezhetővé váltak. Grayson már látta az erőfeszítéseik hatását, ahogy minden ütközet egyre nehezebbé és veszélyesebbé vált.

229

Az első csapatot, amibe beleütközött, könnyedén szétszórta egy biotikus szingularitással. A Kaszások csuklója egyetlen mozdulatával létrehoztak egy majdnem végtelen tömegű, aprócska mezőt, egyenesen a sarkon rá váró négy asari alkotta kör közepében. A gravitációs mező azonnal beszippantotta őket, még mielőtt felhasználhatták volna saját biotik képességeiket, hogy visszatámadjanak. Ellenfelei következő csoportja – egy batariaiakból és emberekből álló csapat – brutális fizikai támadásnak esett áldozatul. Grayson egyenesen közéjük rontott, kezei és lábai élő fegyverekké váltak, melyek darabokra csépelték, törték és tépték az ellenséget. Az összecsapás után a Kaszások megálltak annyi időre, hogy összeszedhesse elhullott ellenségei fegyvereit, majd tovább űzték Graysont, aki immár mindkét kezében egy-egy puskát tartott. A puskák lehetővé tették a Kaszások számára, hogy taktikát váltsanak. Ahelyett, hogy felülmúlják ellenfeleiket a biotikus technikákban, vagy közelharcban, hagyatkozhattak a fegyverekre. Aria embereivel ellentétben Grayson nem viselt harci ruházatot, ezért a Kaszások sosem bocsátkoztak egy az egy elleni harcba, ha belefutottak egy őrjáratba. Inkább leadtak egy gyors sorozatot, majd lebuktak és befordultak az Omega számtalan sikátora és mellékutcája közül az egyikbe. Gyorsaságukat kihasználva kerekedtek felül az ellenfeleik kinetikus pajzsain és túlerején. Egyesével szedték le őket, míg az út meg nem tisztult előttük. Normális körülmények között ez a stratégia nem működhetett volna. A technológiai fejlesztések ugyan csökkentették a fegyverek visszarúgását, de a csövekből távozó lövedékek puszta mennyisége miatt mindkét kezére szüksége lett volna a fegyverek stabilizálásához. Még egy krogan sem olyan erős, hogy hatékonyan lőjön egy kézzel egy ilyen fegyverrel, de Grayson olyan könnyeden használta őket, mintha csak pisztolyok lettek volna.

230

A puskák nem a pontosságukról voltak híresek. Még a beléjük épített automata célzórendszerrel sem volt túl sok esély arra, hogy többször is eltaláljanak velük egy mozgó célpontot. Azonban a Graysonba ültetett szintetikus implantátumok segítségével a Kaszások, mindkét fegyverrel precízen tudtak célozni. A kinetikus pajzsok nem álltak meg egy ilyen koncentrált össztűz előtt, s abban a pillanatban, hogy a célpont sebezhetővé vált, egy-egy jól irányzott fej lövés vetett véget a harcnak. Aria emberei minden tőlük telhetőt megtettek, hogy visszaverjék a támadásokat, de egyetlen szerves létforma sem tudta felvenni a versenyt egy közel tökéletes gyilkológéppel. Húsz körül hagyta abba a Kaszások által meggyilkoltak számolását, de tudta, hogy Ariának bőven van még embere, akiket rájuk uszíthat. Felismerve a hiábavalóságát annak, hogy megpróbáljanak legyőzni egy teljes hadsereget, a Kaszások elkezdtek kijáratot keresni az állomásról. Az Omega zavaros, tervszerűtlenül kialakított labirintus képét mutatta. Tele volt zsákutcákkal és sehová sem vezető utakkal. Azonban az alatt a két év alatt, amíg Ariának dolgozott, Grayson igen jól megismerte ezeket az utcákat. A Kaszások most az ő tudására támaszkodtak. Semmit sem tehetett, hogy megállítsa őket; hátraszorították őt egy olyan helyre, ahonnan csak akkor jöhetett ki, ha szólították. Még mindig Aria emberei ellen küzdve a legközelebbi dokkoló állomás felé vették az irányt az Omega kacskaringós utcáin. Aria egyetlen kikötője sem volt erősen védve – a legtöbben okosabbak voltak annál, mintsem hogy az Omega Kalóz Királynőjétől loptak volna. Ez sem volt más, mint a többi, csak egy maréknyi őr próbálta megállítani Graysont. A meglepett bandatagok gyorsan ugyanarra a sorsra jutottak, mint a társaik, bár az egyiküknek még halála előtt sikerült beindítania a riasztót.

231

Grayson tudta, hogy a harsogó sziréna azt jelenti, az erősítés két percen belül megérkezik, de mikor ez a gondolat átcikázott az agyán, rádöbbent, hogy ezzel a Kaszások is tisztában vannak. Odairányították egy kicsi, egyfős siklóhoz, mely az egyik dokkban parkolt. A dokkoló rámpa fel volt húzva, az ajtó zárva. A Kaszások kinyújtották Grayson kezét és a biztonsági panelre helyezték. Kék szikrák lövelltek ki az ujjai közül, mikor sikerült kapcsolatot létesítenie. Kódok sorozata villant át Grayson tudatán, mikor a Kaszások rákapcsolódtak a biztonsági rendszerre. Egy pillanattal később az ajtó lágyan kattanva kinyílt. A Kaszások nem várták meg, hogy a dokkoló rámpa leereszkedjen. A puskákat eldobva ráakaszkodtak Graysonnal az ajtó aljára és behúzták rajta magukat. Amint bent volt, bezárta az ajtót és beült a pilótaülésbe. Egy batariai osztag abban a pillanatban érkezett meg, mikor a motor zúgva életre kelt. Tüzet nyitottak a siklóra, de a fegyvereik képtelenek voltak átütni a hajótestet. A sikló felemelkedett a dokkból, zökkenőmentesen áthaladt a csillámló, mikron vékonyságú energiamezőn, mely a hőszabályzott atmoszférát a dokkokban tartotta, hogy ne szabaduljon ki az ür vákuumába. A Fellegvárral ellentétben az Omegának nem volt külső védelme. Se járőröző flották, se védelmi ütegek, se tömeggyorsító ágyúk. Mivel már nem támadhattak rájuk se járőrök, se katonák, a Kaszásoknak sikerült elmenekülniük az Omegáról. Ahogy távolodtak az állomástól, újra átfésülték Grayson elméjét és emlékeit. A férfi gyorsan rájött, hogy mindent elő fognak ásni, amit a Felemelkedés Projektről tud: neveket, helyeket, biztonsági eljárásokat. Már nem is próbált meg ellenállni nekik; semmi értelme nem volt. A Kaszások megtörték. Egyetlen vigasza az volt,

232

hogy még ha minden gondolatához hozzáférnek is, sosem találnak rá Gillianre. A lánya biztonságban volt... de ugyanez nem volt elmondható a korábbi osztálytársairól. A Kaszások nem táplálták be célként a Grissom Akadémiát azonnal. Először megnyitották a hajó komm csatornáját és csatlakoztak az extranethez. Billió terrabájtnyi információhoz férhettek hozzá gyakorlatilag a galaxis bármely pontjáról, így nem tartott nekik sokáig, míg megtalálták, amit kerestek. A szükséges információval felfegyverkezve a Kaszások kódsorok írásába kezdtek. A Cerberusnál kiképezték Graysont a számítógéphekkelés alapjaiból. Látott már ilyesmit korábban is; egyértelmű volt, hogy a Kaszások egyfajta vírust írtak. Gazdái mesterséges intelligenciája által irányítva ujjai újra és újra átsuhantak a hajó digitális interfésze felett. Grayson megpróbálta követni a történteket, de az adatok összetettsége és mennyisége túl sok volt az ő szerves agyának, képtelen volt feldolgozni őket. Közel tizenöt percnyi erőfeszítésükbe került, mire elégedettek lettek a programmal. Aztán újra bejelentkeztek az extranetbe és átküldték egy üzenetet a Grissom Akadémiára. Az iskolának voltak tűzfalai és többszintű vírus- védelme, de Grayson tudta, hogy a biztonsági eljárásaik nem vehetik fel a versenyt a Kaszások teremtményével, bármilyen program is legyen az. Mikor a Kaszások betáplálták az Akadémia adatait a hajó navigációs rendszerébe, Grayson érezte, hogy szinte teljesen kimerültek. Az Omegáról való kétségbeesett menekülés a kimerülésbe hajszolta az avatárjukat. Fel kellett töltődniük. A hajó a legközelebbi tömegrelé felé tartva fénysebességre gyorsult, hogy megkezdje azon ugrások sorozatát, melyek végül eljuttatják majd a Kaszásokat a céljukhoz. Mikor ez megtörtént, kikapcsolták Graysont, mély, álomtalan alvásba taszítva őt.

233

HUSZONEGY

Kahlee és Anderson Kai Leng előtt haladtak az Omega egyik lakónegyedének irányába. Szükség esetén a férfi határozott hangon utasította őket, hogy melyik irányba kell folytatniuk az utat. -A saroknál balra. Három háztömböt előre. Itt jobbra. Még egyszer balra. Ahogy keresztülvágtak a kanyargós utcákon, Kahlee agya túlhajszolt tempóban dolgozott. Graysonra gondolt, és arra, amit Kai Leng ígért. Hogy a Cerberus meg tudja menteni őt. Szeretett volna hinni neki, de tudta, hogy egy olyan fickó, aki a Titokzatos Embernek dolgozik, az együttműködés reményében a csillagokat is lehazudná az égből. Kahlee pusztán csak a memóriájára támaszkodva megpróbált feleleveníteni mindent, amit az alatt a rövid idő alatt, amíg a laborban tartózkodhatott, a jelentésekből sikerült kiderítenie a Graysonon végzett kísérletről. A nagyja csak elméleti szinten létezett vagy spekuláció volt; még a kísérletvezető kutató sem tudta, hogy mire számíthatnak. Mindent megtett az ügy érdekében, de nem talált olyan bizonyítékot, aminek segítségével megerősíthette vagy megcáfolhatta volna Kai Leng állítását. Nem volt elég ideje az adatok tanulmányozására; Aria emberei még azelőtt lecsaptak a létesítményre, hogy mindent teljesen feldolgozhatott volna.

234

De nagy vonalakban már tisztában volt azzal, mit is csináltak itt. A kutatás elsősorban a mérhető és számszerűsíthető adatokra fókuszált: a fizikai változásoktól és átalakulásoktól az agyhullámokig bezárólag. Nem vesztegették az időt pszichológiai tesztekre; nem vesztegették az idejüket arra sem, hogy megpróbáljanak rájönni, mi célja ennek a szörnyű átalakulásnak. A Kaszások miért fejlesztették ki ezt a technológiát? A Gyűjtők miért raboltak el embereket, akiket aztán átalakítottak? Mire vágynak a Kaszások? Mit akarnak igazából? Kahlee tudta, hogy ha megtalálná a választ ezekre a kérdésekre, azt is megtudhatná, hova megy most Grayson. Hogy megosztja-e majd az információt Kai Lenggel, az még a jövő zenéje lesz.

Anderson látta, hogy a mellette sétáló Kahlee mélyen a gondolataiba merült. Azt is ki tudta találni, min gondolkodik a nő: még mindig nem akarta feladni, hogy megmentse Graysont. Anderson sem állt még készen arra, hogy feladja. Vasárnap óta a Cerberus ügynökei ezerféleképpen rúgták szét a seggét, de akkor sem volt ínyére, hogy egy olyan fickó utasításait kövesse, aki a Titokzatos Embernek tartozott számadással. Kai Leng izmos volt, de nem volt nagydarab. Anderson vagy tíz kilóval nehezebb volt nála; ha kis helyre lettek volna beszorítva – mint egy sikló pilótakabinja – ezt akár még az előnyére is fordíthatta volna, ha az ügynök nem lett volna olyan embertelenül gyors. — Ezen a sarkon jobbra. – mondta Kai Leng. Befordultak jobbra és egy hosszú, keskeny sikátorban találták magukat. Az utcácska túloldalán egy hatalmas ajtó állt a sikátort lezáró tűzfalban, mely elválasztotta azt a kerületet, amiben épp voltak a tőle szomszédostól. Előtte egy

235

megerősített, derékmagas barikád állt, mely a válaszfalból indult, elfordult kilencven fokot és a sikátorban folytatódott, majd visszatért a válaszfalhoz; ily módon alkotott egy aprócska bunkert. A sorompó mögött öt fegyveres turián állt. Első pillantásra, mintha unatkoztak volna: megszokott mozdulattal támaszkodtak neki a védendő falnak, a tetején ücsörögtek, tétlenül várták, hogy elmúljon a nap. De az embereket meglátva egyszerre defenzív pozíciót vettek fel a barikád túloldalán. — Ezek meg kik? – kérdezte Kahlee. — A Talonok. – felelte Kai Leng. – Ők irányítják a barikád mögötti kerületet. Az alatt az idő alatt, amit diplomataként töltött, Anderson rendszeresen kapott jelentéseket a Szövetségtől a galaxis minden pontjáról. Ezek nagy része a Tanácsi Űrön kívüli területekkel foglalkozott, de volt köztük néhány, melyek a Terminus Rendszer kulcsfontosságú helyszíneivel foglalkoztak, az Omega pedig ezek közé tartozott. Anderson ezekből a jelentésekből tudta, hogy a Talonok az Omega legnagyobb független csoportja. Mint a bandák legtöbbje, a Talonok is drogfutárkodással, fegyvercsempészettel, zsarolással és rabszolga kereskedelemmel foglalkoznak. Ezen kívül az Omegán elszórt Talonok által irányított kerületekben magas áron kínáltak dokkokat azon hajóknak, akik szerették volna elkerülni az Ariával való egyezkedést. Üzleti modelljük nyereségesnek bizonyult és lassacskán, a kisebb bandák bekebelezésével terjeszkedni kezdtek az állomáson. Emellett Anderson azt is tudta, hogy a Talonok sikerének egyik titka a Kalóz Királynővel való együttműködésre iránti hajlamuk volt, mint hogy leplezetlenül szembeszálljanak vele. — Meglehet, hogy Aria az állomás minden bandájának kiküldte a személyleírásokat, – figyelmeztette a többieket

236

Anderson. – Ha jutalmat ígér, akkor a Talonok akár át is adhatnak minket neki a pénzért cserébe. — Jelen pillanatban nincs minden rendben a Talonok és Aria között. – nyugtatta meg Kai Leng. – Még ha tudnák is, hogy az asari minket keres, nem akarnának segíteni neki. A turián őrök szemmel kísérték a közeledőket. Ketten rájuk emelték a fegyvereiket, a harmadik átmászott a barikádon és az emberek elé állt. Anderson meglepetten vette észre, hogy a pisztoly mellett még egy kis hatótávú kábító is oda volt csatolva az övére. Biztosra vette, hogy a Talonok utasításai szerint előbb kell lőni és csak aztán kérdezni. De nyilvánvalóan voltak olyan esetek is, mikor csak harcképtelenné tették a támadót ahelyett, hogy megölték volna. Visszatekintve ennek volt értelme. A dokkokat bérlőkből álló ügyfélkörüket nem a legbecsületesebb állampolgárok alkották; elkerülhetetlenek voltak az árak feletti viták, és a vevők lelövése nem tett jót az üzletnek. Megrázni őket olyan erős elektromos árammal, ami bőven elég volt ahhoz, hogy kiüsse őket, sem a legjobb megoldás volt, de felülmúlta a másik lehetőséget. — Állj, – utasította őket a turián. – Mi járatban? — A 6358-as dokkot bérlem. – mondta Kai Leng. — Személyazonossági vizsgálat céljából lépjen előre, – felelte az őr. Kai Leng tenyerét előretartva odalépett, így a turián leszkennelhette azt az omni-tooljával. — Személyazonosság megerősítve, – mondta az őr. – A hét végéig minden előre kifizetve. — Kicsit korábban megyek el. – mondta Kai Leng. — Ez a maga dolga. – felelte a turián. – De nincs visszatérítés. Mondandója nyomatékosításaként kezét az övén lógó kábítóra helyezte. — Nem is kértem volna. – nyugtatta meg Kai Leng, az őr

237

megnyugodott és a társai felé biccentett. Meggyőződve arról, hogy az embereknek valós okuk volt ott lenni és nem csak a bajt keresték, a többiek is leengedték fegyvereiket. Az őr, aki kijött eléjük, visszamászott a barikád mögé és megütött egy panelt a falon. A mögöttük lévő ajtó kinyílt és egy az előzőhöz sokban hasonlító egyenes sikátor látképe tárult fel előttük. — Ti mentek előre. – mondta Kai Leng egy biccentés kíséretében. Anderson egyik kezét a barikádra helyezte és átugrott felette. Visszafordult és Kahlee-re pillantott. Mikor tekintete a nő sínbe tett ujjaira tévedt, egy terv hirtelenformát öltött elméjében. — Segítségre lesz szüksége. – mondta fejével a nő sérült keze felé bökve. Kai Lengre nézett, aki valamiféle csapdát gyanítva megrázta a fejét. – Anderson pontosan erre a reakcióra számított. — Nem segítene? – kérdezte Anderson a kábítós turián felé fordulva. Egy rövid pillanatnyi hezitálás után a turián odalépett, hogy segítsen. — De gyorsan! – morogta. Kahlee a barikádhoz lépett és jobb térdét olyan magasra emelte, hogy lábát a fal tetejére tehesse. Másik lába teljesen kinyújtva pihent a földön, így nem volt annyi lendülete, hogy felhúzza magát a barikád tetejére. Ehelyett inkább ügyetlenül előredőlt, hogy Anderson és a turián megragadhassák a csuklójánál és a könyökénél fogva mindkét karját. — Háromra. — mondta Anderson. – Egy... kettő... három! Anderson érezte, ahogy Kahlee megfeszíti a térdét és áthelyezi súlypontját, hogy megpróbáljon elég lendületet nyerni ahhoz, hogy a másik kettő átemelhesse őt. Azonban miközben a nőt emelték, Anderson csípőből elfordult, ezzel

238

kibillentette Kahlee-t az egyensúlyából. A nő a turián őrre zuhant a barikád túloldalán. Anderson továbbra is a nő alatt tartotta a kezét, hagyta, hogy Kahlee súlya lerántsa, így mind a hárman esetlenül a földre estek. Kai Leng szinte azonnal reagált, úgy perdülve át a fal felett, hogy szinte hozzá sem ért. A turián őrök pontosan úgy reagáltak, ahogy Anderson számította: a fegyvereik után kaptak, hogy megvédhessék magukat az ellenséges akciótól. Amíg Kai Lengnek az örökkel kellett foglalkoznia, Anderson megkapta azt a néhány értékes másodpercet. amire szüksége volt. Kikapta a kábítót a turián övéből, a hátára fordult és a célpontra lőtt. A kábító lövedék a lapockái között találta el Kai Lenget, aki eszméletlenül terült el a földön. Addigra két turián már a földön feküdt sérülten, de nem holtan. A másik kettő még mindig a fegyverével matatott, de hogy Kai Leng vagy Anderson ellen akarták-e használni, az nem volt teljesen egyértelmű. — Minden rendben! Minden rendben! – kiabálta Anderson félredobva a kábítót és kezét a megadás jeleként felemelve. A még álló turiánok odarohantak hozzájuk és felállították őket, míg mérges kapitányuk maga tápászkodott fel. Az embereket a válaszfalhoz állították, puskájuk csövét a mellkasuknak szegezték. Anderson nem mondott semmit, mikor a puska csöve fájdalmasan nekinyomódott a szegycsontjának. Tudta, hogy mindenkinek meg kell nyugodnia, mielőtt elkezd beszélni. Látta, hogy Kahlee arca fájdalmasan vonaglik, de nem tudta megmondani, hogy amiatt van-e, mert durván átrántotta a falon, vagy a dulakodásban ütötték meg a sérült ujjait. A kapitány az emberekre bámult majd elment a földre került turjánokhoz. Mindketten fájdalmasan nyögtek, de – Anderson megkönnyebbülésére – a kapitány segítségével sikerült lábra állniuk. Ha Kai Leng megölt volna közülük akár

239

csak egyet is, sokkal nehezebb dolguk lenne most, mikor meg akarják győzni őket arról, hogy elengedjék őket. — Mindent meg tudok magyarázni. – mondta Anderson úgy ítélve, hogy az érzelmek lecsendesedtek már annyira, hogy előjöhessen a maga bajával. – Az a fickó, aki ott fekszik fogva tartott minket. — Fizetett a dokkért. – vicsorgott a kapitány. – Ő az ügyfelünk. Te nem. — Attól még megkapjátok a pénzeteket. – emlékeztette őket Anderson, – még ha el is engedtek minket. — Talán itt kéne tartanunk titeket és megvárhatnánk, amíg a barátotok felébred. – vágott vissza a kapitány. —Valószínűleg szép kis summát kapnánk, amiért nem hagytunk elszökni titeket. — A Cerberusnak dolgozik. — kapcsolódott be Kahlee a társalgásba. — Igaz ez? – kérdezte a kapitány Andersont olyan közel hajolva hozzá, hogy arcaik között alig pár centi távolság maradt. — Igaz. – jelentette ki Anderson egyenesen a turián szemébe nézve. A kapitány tett egy lépést hátra, de nem mondott semmit. Az őrök zavartan pillogtak az irányába arra várva, hogy mit fog mondani. Anderson visszatartotta a lélegzetét. A Cerberus galaxis-szerte jól ismert volt az idegengyűlöletéről, ezt még az Omegán is tudták. Természetes volt, hogy az idegenek hasonló érzelmekkel viseltettek a Titokzatos Ember és követői iránt. A kérdés csak az volt, hogy elég lesz-e ennyi a Talon zsoldosok kapzsiságának felülmúlásához. — Mehettek – mondta végül a kapitány. – Vigyétek a hajóját, ha akarjátok. Erre az örök leeresztették a fegyvereiket. — Vele mi lesz? – kérdezte Kahlee Kai Leng eszméletlen

240

teste felé biccentve. — Majd kitalálunk neki valami különlegeset. – felelte a kapitány, mire a többi turián gonosz nevetésben tört ki. — A Cerberusnak rosszabb lenne, ha hagynátok, hogy magunkkal vigyük. – magyarázta Kahlee. – Egy Szövetségi csoporttal érkeztünk. Ki akarjuk iktatni a szervezetüket. Olyan információi vannak, melyek a javunkra fordíthatók. — Nem akartok belekeveredni egy háborúba a Titokzatos Emberrel. – tette hozzá Anderson. – Megkaptátok a pénzeteket. Csak fogjátok és hagyjatok minket békén. A kapitány egy pillanatig gondolkodott, majd megvonta a vállát. — Persze. Vigyétek. Takarodjatok a picsába. Mit érdekel minket?! Andersonnak nem kellett kétszer mondani. Lehajolt és felemelte az eszméletlen Kai Lenget. Hörögve a vállára dobta. — Milyen messze van a dokk? – kérdezte. — Nem messze. Forduljatok jobbra a sikátor végén. Az oldalukon van a számozás. A 6358-as az, amelyik nektek kell. Kahlee ment elöl, Anderson a teher alatt roskadozva követte. A hátuk mögött hagyták a turiánokat. — Sajnálom, hogy nem figyelmeztettelek. – mondta az admirális, mikor halltávolságon kívülre értek. – Megsérültél? — Jól vagyok. – nyugtatta meg a férfit. – Gyors gondolkodásra vall, amit tettél. — Miért akartad magunkkal hozni? – kérdezte Anderson a vállán cipelt eszméletlen férfiról. — Arra gondoltam, átadhatjuk a Szövetségnek kihallgatásra. – magyarázta Kahlee. A válasz megnyugtatta Andersont. Mostanáig attól tartott, Kahlee még mindig abba a gondolatba kapaszkodik, hogy Kai Leng és a Cerberus valahogy vissza tudják fordítani Grayson átalakulását. Kahlee nem mondott többet, Andersonnak pedig fontosabb

241

volt, hogy helyesen gazdálkodjon a levegővételekkel, mint hogy folytassa a beszélgetést. Öt perccel később elérték az űrkikötőt. Anderson örömmel vette észre, hogy a 6358-as a második legközelebbi dokk. — Jobb, ha sietünk. – figyelmeztette Kahlee-t, mikor odaértek Kai Leng hajójához. – Nem tudom, mennyi ideig lesz még kiütve. Belekerült pár percbe, míg Kahlee-nek sikerült meghekkelnie a biztonsági rendszert és felszállhattak a hajóra. Anderson felhurcolta Kai Lenget a hajóba, majd nekiállt valami olyan után kutatni, amivel megkötözheti őt. Talált egy standard elsősegélydobozt, élelmiszereket, palackozott vizet, egy elektromos lámpát és légmelegítőt, tartalék elemeket, egy kis összecsukható sátrat, tizenöt méter nejlonkötelet, és egy katonai stílusú gyakorlókést. Gyors mozdulatokkal két méteres darabokra vágta a kötelet és a még mindig eszméletlen Kai Lenget ezen darabok segítségével a másodpilóta székébe kötözte. — El tudod vezetni ezt az izét? – kérdezte Kahlee. — Szokásos Szövetségi mintára épült. – biztosította a nőt, miközben beindította a motort. Az után, hogy leellenőrizte, hogy minden rendszer megfelelően működik-e, felemelte a hajót a dokkból és maguk mögött hagyta az Omegát. Remélte, hogy soha többé nem kell visszajönnie erre az isten háta mögötti állomásra.

242

HUSZONKETTŐ

Épp átléptek a Fellegvár felé vezető első tömegrelén, mikor Kahlee felkelt a hajó végében lévő székéből és előresétált, hogy ránézzen Andersonra. Vetett egy pillantást a foglyukra; a másodpilóta székébe kötözött férfi még mindig nem tért magához. Mivel nem volt több hely, ahova Kahlee leülhetett volna, odaguggolt Anderson széke mellé, aki az irányítóberendezésekkel volt elfoglalva. — Rájöttem, hogy még nem mondtam köszönetét, amiért kihoztál engem az Omegáról. – mondta a nő. — Úgy döntöttem, eljövök, szóval gondoltam magammal hozlak. – viccelődött a férfi. Kahlee elmosolyodott és sérült kezét óvatosan Anderson kezére fektette. — Ami Ariánál történt... – kezdte. Anderson megrázta a fejét. — Ne akkor beszéljük ezt meg, amikor a barátunk hallgatózik. Kahlee hátrafordult, hogy ránézzen Kai Lengre. Első pillantásra úgy tűnt, a férfi szeme csukva van, de ahogy figyelmesebben szemügyre vette, észrevette, hogy szemhéja résnyire nyitva volt, épp csak annyira, hogy pont mindent láthasson. — Legalább húsz perce ébren van már. – mondta Anderson. Felismerve, hogy a csel nem járt sikerrel, Kai Leng tágra

243

nyitotta a szemét. — Hova visztek? – kérdezte. — A Fellegvárba. – felelte Anderson. – Van pár barátom a Szövetségben, akik szeretnének elbeszélgetni veled. — Hibát követtek el. – figyelmeztette őket Kai Leng. — Grayson nyomába kéne erednetek. Egyre erősebb lesz. Meg kell állítani. — Talán igazad van. – felelte Anderson. – Azonban, amíg nem tudjuk, hol találjuk, az eredeti tervhez tartjuk magunkat. — Nem tudom, hol van. – ismerte be a fejvadász. – Abban bíztam, hogy ti tudjátok. Kahlee őszinte megdöbbenést hallott a férfi hangjában. — Honnan tudnánk, hová ment? – gondolkodott hangosan a nő. — A Titokzatos Ember azt mondta, te vagy a kulcs, hogy megtaláljuk Graysont. – mondta neki Kai Leng. – Úgy gondolja, valamiféle különleges kapcsolat van köztetek. — Ő nem az a Grayson, akit én ismertem. – mondta hidegen Kahlee. – Erről a tieid tehetnek. — De láttad a fájlokat. – folytatta Kai Leng. – Tudod, mi történik vele. Azt hittem, össze tudod rakni a kirakóst, hogy kitaláld a következő lépését. — Ne hallgass rá. – figyelmeztette Anderson. – Be akar férkőzni az agyadba. — Nem. – mondta Kahlee gyengéden. – Már korábban is gondolkodtam ezen. Úgy érzem, valami hiányzik, valami, amire szükségem lenne. — Láttad, mit tett Aria őreivel. – emlékeztette Anderson. – Még ha tudnánk is, hol találjuk, mit tehetnénk? — Ez a gyávák kifogása. – makacskodott Kai Leng. Anderson nem fáradt a válasszal. Érezvén, hogy a vita folytatása csak növelné a feszültséget, Kahlee visszament a hajó hátuljába. Helyet foglalt és újra elkezdett a problémán töprengeni. Az a valami, amit a

244

raktárban látott, nem Grayson volt. Az ő teste volt — legalábbis részben de a Kaszások manipulálták és irányították őt. Ha rá tudna jönni, mit akarnak a Kaszások, s hogy Grayson hogy illik bele a tervükbe – mondta önmagának – megtalálhatná a választ. Visszagondolt a kísérletből származó adatokra. Megpróbált összeszedni mindent, amit a Kaszásokról tudott. Érdekelték őket az emberek; ennyi bizonyos volt. Olyan messzire mentek, hogy rávették a Gyűjtőket arra, hogy embereket raboljanak. Hogy ők maguk is elvégezhessék a Cerberus-féle kísérletet. Ha csak annyit akartak volna, hogy Grayson is elkezdjen embereket összefogdosni, akkor egyszerűen elküldték volna őt a Terminus Rendszer távoli kolóniáira. Annak az esélye, hogy megtalálják, szinte egyenlő volt a nullával. Idegességében a szék párnázott karfájára csapott. A fájdalom éles hulláma vert végig sínbe tett ujjain. Azonban alig vette észre, mert túlságosan el volt foglalva a probléma megoldásával. Kai Leng azt állította, ő a kulcs. A Titokzatos Ember úgy érezte, speciális kapcsolat van közte és Grayson között. Gillianre gondolt? Lehetséges, hogy a Kaszások Grayson lánya után erednek annak különleges biotikus képességei miatt? Tudta, hogy a megoldás itt van az orra előtt, de azt is tudta, hogy a közelében sem jár még. A Cerberus által összegyűjtött adatok alapján feltételezhető volt, hogy a Kaszások képesek információkat kiemelni Grayson elméjéből. Azonban még ha tudomást is szereznek Gillianről, nem volt módja annak, hogy megtalálják a lányt. Csak annyit tehetnének, hogy betekintenek a Felemelkedés Projekt alatt készült fájljaiba. A válasz olyan erővel ütötte mellbe Kahlee-t, hogy majdnem felsikított. Felpattant és az elülső kabinba rohant. — Küldj egy üzenetet a Grissom Akadémiára. – mondta.

245

Olyan gyorsan beszélt, hogy a szavai szinte egymásba gabalyodtak. Figyelmeztesd őket, hogy Grayson feléjük tart! Anderson becsületére vált, hogy nem tiltakozott és nem kérdezett. Az utasításoknak megfelelően lelassított fénysebesség alá, és kiküldött egy jelet, hogy a legközelebbi kommunikációs bójához csatlakozzanak. — Van jel, – mondta pár másodperccel később, – de valami nincs rendben. Nem tudok kapcsolódni az Akadémiához. — Próbáld a vészfrekvenciákat! – ajánlotta Kahlee. — Mindet kipróbáltam. – felelte a férfi. – Nincs válasz. Mintha az összes kommunikációs rendszerüket lekapcsolták volna. — A Kaszások. – jelentette ki Kai Leng. – Megtalálták a módját, hogy blokkolják az adatátvitelt, így senki sem tudja figyelmeztetni az Akadémiát. — Milyen messze vagyunk tőlük? – tudakolta Kahlee. — Két relé-ugrásnyira. – világosította fel Anderson. – Három óra alatt ott lehetünk. — Igyekezzünk. – mondta Kahlee.

Grayson hajója alig párezer kilométernyire volt a Grissom Akadémiától, amikor fénysebesség alá lassított. Ilyen távolságból nem volt szükség a kommunikációs bóják használatára ahhoz, hogy üzenetet küldjön; közvetlenül is el tudta érni őket. Grayson tudta, hogy Kahlee nem mondta el róla az igazságot senkinek az Akadémián. Mivel a nő meggyőződött arról, hogy tényleg otthagyta a Cerberust és megpróbált változtatni az életén, nem látta okát annak, hogy lerombolja a jó hírét. Még el is hívta magához, hogy látogassa meg, bár erre sosem került sor. A Kaszások ezt még az Omegán megtudták, mikor Kahleevel kapcsolatos információk után kutattak Grayson elméjében.

246

Most pedig arra készültek, hogy ezt felhasználva fognak hozzáférni a Felemelkedés Projekt fájljaihoz. — Grissom Akadémia! Itt Paul Grayson. Veszik az adást? — Vettem, Grayson. — felelte egy hang az intercom másik végéről. – Rég nem láttuk. Grayson nem ismerte fel az ör hangját, ami azt jelentette, hogy a Kaszások sem tudták, ki az. Azonban nem volt szokatlan, hogy valaki emlékezzen rá, még ha két év is telt el azóta, hogy Gillian kilépett a Felemelkedés Projektből. Amíg a Cerberusnak dolgozott, Grayson egy gazdag szülő szerepét játszotta, aki bőkezű jótevője volt az Akadémiának, Gillian pedig az iskola egyik legkülönlegesebb tanulója. Az apa minden látogatása nagy valószínűséggel beleivódott a személyzet emlékezetébe. — Próbáltam ideszólni, hogy jövök, de az üzenet nem ment át. – hazudták a Kaszások. — Az összes hálózati kapcsolatunk leállt. – jött a válasz. – Az elmúlt négy órában nem sikerült rácsatlakoznunk a hálózatra. Kettes típusú zárlat alatt állunk, míg a technikusok meg nem oldják a dolgot. A Kaszások átfésülték Grayson emlékeit, mikor Gillian még az Akadémia diákja volt. A kettes típusú zárlat egy relatíve alacsonyabb szintű biztonsági óvintézkedés volt. Normális esetben a szülők bármikor meglátogathatták gyermekeiket az Akadémián, de kettes típusú zárlat esetén szükség volt a személyzet egyik tagjának jóváhagyására is. — Kahlee Sanders mondta, hogy itt találkozzak vele. – magyarázták a Kaszások, történetté formálva a gazdatest emlékeiből kinyert darabkákat. – Körülbelül egy óra múlva fog megérkezni. Gondolom, nem kapták meg az üzenetét. — Megerősítve. Ahogy mondtam, az utóbbi négy órában semmi nem ment át a kommunikációs hálózaton. — Tudom, hogy ez nem szabályszerű, – mondták a Kaszások, – de van arra bármi esély arra. hogy bedokkoljam a

247

hajómat és az állomáson várjam meg, míg megérkezik? Szívesen kiszállnék és kinyújtóztatnám a lábaimat. Kezd cseppet nyomasztóvá válni idebent. A választ rövid csend előzte meg, az őr valószínűleg az egyik felettesére nézett kérdőn. Grayson azért imádkozott, hogy elutasítsák a kérést. — Természetesen. – szólalt meg az őr egy pár pillanattal később és Grayson tudta, hogy a gyanútlan fiatalember most írta alá a halálos ítéletét. – Tegye a hármas dokkba. Amíg Miss Sanders megérkezik, a biztonsági területen kell várakoznia. — Vettem. Nagyra értékelem. Grayson ujjai könnyedén siklottak végig a pilóta interfészén, ahogy a Kaszások szinkronba hozták a hajót az állomás egyik kiálló platformjával, ahonnan a dokk nyílt. Egy apró zökkenés volt csak, mikor földet ért a hajó. Az Omegával ellentétben itt nem volt tömeghatás-mező, mely elkülönítette volna a Grissom Akadémiát az ürtöl. Az ide érkezőknek, annak érdekében, hogy bejuthassanak az állomásra meg kellett várniuk, amíg egy fedett dokkoló platformhoz csatolhatják a hajó zsilipjét. Amíg a dokkoló platformra vártak, a Kaszások felállították Graysont a pilótaülésből, és előásták a szék alatti elsősegélydobozt. Észrevette, hogy annak ellenére, hogy minden friss sérülése begyógyult, sokkal lassabban mozgott most. Már több óra is eltelt, mióta a Kaszások eszeveszett tempóban elmenekültek az Omegáról; egyértelmű volt, hogy ennyi idő nem volt elég nekik a teljes felépülésre. Az elsősegélydobozban volt egy hosszú, nehéz pengéjű kés. A Kaszások az övébe dugták, mielőtt a hajó végébe sétáltatták volna. Érezte, ahogy az állomás biztonsági intézkedései után kutatva átfésülik az agyát. Technikailag a Grissom Akadémia egy iskola volt, nem pedig egy katonai bázis. Ennek ellenére mégis elég nagy számú biztonsági személyzet volt a helyszínen

248

– nem is említve a Felemelkedés Projekt biotik instruktorait -, hogy valóban fenyegetést jelentsenek a Kaszásokra nézve, különösen ebben a legyengült, sebezhető formájukban. Mivel az ellenséget nem tudták legyőzni felfoghatatlan biotikus megnyilatkozásaikkal, sem hihetetlen fizikai erőnlétükkel vagy harci képességeikkel, ravaszságukra kellett hagyatkozniuk és rejtve kellett maradniuk, ha el akarták érni céljaikat. Nem tudta volna megmondani, hogy a Kaszások számítottak-e erre a lehetőségre és kifejezetten emiatt választották-e ezt a hajót az Omegán, de tudta, hogy erre volt esély. Direkt vagy véletlenül, mindenesetre egy egyszerű személyszállítót választottak. A Cerberus laborjában elkötött turián hajó miatt Grayson azon töprengett, vajon a Kaszások kedvelik-e azt a fajt. A hajó hátuljában volt egy alvókabin egy pár ruhával a szekrényben. A Kaszások feltúrták a szekrényt valami olyasmi után kutatva, ami hathatósan elfedheti Grayson természetellenes kinézetét és elrejtheti a kést az őrök szeme elöl. A ruhák szabása és stílusa alapján világossá vált, hogy a hajó tulajdonosa turián volt, ami nem okozott meglepetést azok után, hogy a hajó maga is turián munka volt. Egyik ruha sem állt úgy Graysonon, hogy azzal elrejthette volna, mivé lett. A plafonba rejtett intercom halkan megszólalt, mely azt jelentette, hogy a dokkoló platform csatlakozott a hajó zsilipjéhez. Felfogva, hogy az álcájuk csak a dokkok biztonsági kapuin való átjutásra volt elegendő, a Kaszások lerántották a takarót az ágyról. Mint egy kendőt, Grayson fejére, vállára és hátra terítették. A takarót az álla alatt fogták össze, így az alaktalan anyagmasszából csak az arca látszott ki. Miközben a Kaszások beléptek a hajó zsilipjébe és lassan végigsétáltak a fedett dokkoló platformon, Grayson azon töprengett, vajon mit történne a testével, ha kitennék a könyörtelen űrbe? Szüksége van egyáltalán a Kaszásoknak az

249

ő szerves testére ahhoz, hogy tovább működjenek? Elegendő bizonyítékát látta már annak, hogy hihetetlen gyorsasággal képesek meggyógyítani a sérült szerves szövetet, de ebben a pillanatban úgy érezte, a kibernetikus eszközök oly mélyen gyökereztek a testében, hogy már inkább volt gép, mint ember. Mint az ő avatárjuk, vajon túlélheti oxigén nélkül a dokkoló platformon kívüli jéghideg űrben? Tudta, hogy messze nem volt elpusztíthatatlan. Azonban ha szíve és tüdeje leállnának, míg a szintetikus hálózattal teleszőtt agya sértetlen marad, vajon a Kaszások képesek lennének továbbmozgatni a testét? Vagy van egy pont, ahol az életet adó test már olyan szinten károsodott, hogy végleg el kell hagyniuk a burkukat? Ha a Kaszások tudatában is voltak a fejtegetéseinek, nem adták jelét. Meglehet, hogy egyszerűen csak nem érdekelte őket. Teljes hatalommal bírtak fizikai teste felett, és semmi mással nem foglalkoztak, mint hogy az idomtalan takaróba csavarva, lassan végigmenjenek a rámpán. A dokkoló rámpa egy újabb zsiliphez vezette, majd egy rövid folyosóra ért, mely pár méternyi emelkedő után elfordult és a biztonsági átvilágító területre érkezett. Nagy, nyitott teremben állt. A háta mögötti falon egy félig felfelé néző ablakon keresztül a dokkokra lehetett látni. A közepén egy biztonsági szkennerrel felszerelt, nyitott ajtó állt. Minden ide érkezőnek át kellett haladnia az ajtón a biztonsági vizsgálat érdekében. E mögött egy másik szoba volt, egy apró biztonsági fülkével, melynek túloldali ajtaja az Akadémia belsejébe vezetett. A biztonsági fülke egy emelvényen állt, így minden ott lévő jó rálátással bírt a dokkokra az üvegfalon és a hatalmas külső ablakon keresztül. Az egyik őr – talán pont az a fiatalember, akivel rádión beszélt – elé jött, hogy üdvözölje. Az üvegfal túloldalán állt, pont a biztonsági szkenner mögött. Grayson látta a másik őr

250

fejét és vállait. Egy fiatal nő volt, aki a biztonsági fülkéből figyelte őket. A Kaszások gyorsan felmérték közelebbi ellenfelüket. Fittnek tűnt és azoknak a magabiztosságával mozgott, akik részt vettek valamilyen alapvető kiképzésben. Pisztoly lógott az oldalán, de harci ruházat helyett a Grissom Akadémia egyenruháját – fekete nadrágot és az iskola emblémájával ellátott kék inget – viselt. Még az eddiginél is lassabban mozogva a Kaszások megközelítették a biztonsági szkennert. Egy pár lépéssel előtte megálltak, mintha csak arra várnának, hogy az őr bemutatkozzon, mielőtt átlépnek az ajtón. — Ó... Mr. Grayson, jól van? – kérdezte az őr a szkenner túloldaláról, meghökkenve a vendég furcsa viselkedésén. — Elkaptam valami influenzát. – felelték a Kaszások a takaró alól. – Folyton reszketek. Az őr láthatóan megelégedett a magyarázattal, majd megjegyezte. — Érdekes hajót vezet. Turián, ugye? Amíg a Cerberusnak dolgozott, Grayson a Cord-Hislop Aerospace magas rangú alkalmazottjának álcázta magát. Ez a cég űrsiklók gyártásával foglalkozott, és egyike volt a Titokzatos Ember számtalan fedővállalkozásának. Tudván ezt, a Kaszások elő tudtak állni egy érthető magyarázattal. — Azt fontolgatjuk, hogy egyesülünk az egyik turián vetélytársunkkal. – tájékoztatta az őrt. – Kipróbálom a termékeiket, mielőtt véglegesítjük az üzletet. Az őr biccentett, újra bevette a hazugságot, kicsit talán túl könnyedén is, gondolta Grayson. Azon töprengett, hogy a Kaszások nem manipulálták-e valahogy a fiatalembert, tudatalatti hatásokkal bombázva gondolatait és érzelmeit, melyeknek segítségével a fiú hajlamosabbá vált elhinni a hazugságot. — Nem vagyok túl jól. – mondták a Kaszások és arra

251

kényszerítették Graysont, hogy bizonytalanul álljon a lábán. Előre botlott és a falnak ütközött. Az ör aggódva tett egy fél lépést a szkenneren keresztül, hogy lássa, a férfi jól van-e. A Kaszások lassan hátradőltek. Az őr előrelendült és egy nyögés kíséretében elkapta Graysont. — Hé! – kiáltott a biztonsági fülkében ülő partnerének. — Azt hiszem, nagyon beteg! Hozd az elsősegélykészletet! A fiatal nő mozgásba lendült, megragadta az elsősegélydobozt és odarohant segíteni. A Kaszások szorosan Grayson testén tartották a takarót, míg a fiatalember óvatosan a földre fektette őt. A nő odafutott és a másik oldalára guggolt, az egészségügyi dobozt letette maga mellé a földre. A nő a doboz félé fordította a fejét, hogy kinyissa, eközben a Grayson kezében lévő kés átdöfte a takarót és a beteg fölé hajoló férfi mellkasában állt meg. A fiú meglepetten felnyögött, majd hosszan, halkan kiengedte a levegőt, mikor a penge távozott a testéből. A fiatal nő meglepetten kapta oda a tekintetét, szemei szörnyülködve tágra nyíltak, mikor megértette, mi történt. A Kaszások félretaszították a haldokló férfit és felültek, kaszáló mozdulattal próbálták meg kibelezni a nőt. Az a természetfeletti sebesség, amit az Omegán birtokoltak, tovaszállt, és a nőnek sikerült még időben hátrahőkölnie. A penge hosszan felnyitotta az egyenruhát a nő hasán, de nem érintette a bőrét. Feltápászkodott és a biztonsági szkenner mellett a falba ágyazott vészcsengőhöz futott. A Kaszások talpra rántották Graysont és előrelendítették a karját. A kés a levegőben pörögve kirepült a kezéből majd az őr lapockái közé fúródott. A nő megremegett, kezét elkeseredetten nyújtotta a kapcsoló felé, amelyet már sosem fog elérni, majd ernyedten a földre zuhant. A két őr holttestét figyelmen kívül hagyva a Kaszások

252

átmentek a szkenneren és gyorsan berontottak a biztonsági fülkébe. Kevesebb, mint két percükbe került, hogy kiiktassák a központi rendszert, majd letiltsák az intercomot és a vészjelzőrendszert az egész állomáson. Ezután megnyitották az Akadémia alaprajzát és letöltötték a memóriájukba. Visszamentek a biztonsági átvilágítási területre, kihúzták a halott lány hátból a kést és magukhoz vették mindkét őr pisztolyát. Végül felvették a takarót a földről és újra Grayson köré csavarták, hogy eltakarják vele a vérfoltokat. Közelről nézve a kés által vágott nagy lyuk észrevehető volt, de Grayson úgy sejtette, bárki, aki elég közel ér ahhoz, hogy megláthassa azt, már halott lesz. A Kaszások hosszú, könnyed léptekkel maguk mögött hagyták a biztonsági átvilágítási területet és átmentek az Akadémia belsejébe vezető ajtón, majd a Felemelkedés Projektnek otthont adó szárny felé fordultak.

253

HUSZONHÁROM

— Grissom

Akadémia, itt David Anderson admirális a Szövetségtől. Veszik az adást? Anderson tudta: az hogy nem kap választ, rossz előjel. Elég közel voltak a Grissom Akadémiához, hogy közvetlen rádiókapcsolatot nyissanak, ezzel megkerülve azt – akármi is legyen – ami blokkolta a komm hálózatot. A csend a vonal másik végén azt jelentette, hogy valami baj történt odabent. — Próbáld újra. – mondta Kahlee makacsul. Nem akarta elfogadni az igazságot. Anderson tudta, hogy felesleges lett volna az újabb kísérlet, ezért lezárta a komm csatornát. Azóta próbálkoztak felvenni velük a kapcsolatot, hogy fénysebesség alá lassítottak. És annak már legalább öt perce. — Nincs értelme. – mondta Kahlee-nek, és remélte, hogy a keményen arcába vágott igazság segít majd neki felkészülni a borzalmakra, amik – valószínűleg – az állomáson várják. – Két perc múlva odaérünk. – tette hozzá, hogy enyhítsen kicsit az előző kijelentés súlyán. — Egyedül nem tudjátok megállítani Graysont. – figyelmeztette őket Kai Leng. — Oldozzatok el és hagyjátok, hogy segítsek. Se Anderson se Kahlee nem méltatta válaszra. A hajó vid képernyője az érzékelők által felvett képeket vetítette ki a külső dokkoló állomásokról. Három közülük üres

254

volt, a negyedikben pedig egy apró személyszállító hajó állt. — Turián. – motyogta Anderson, de a hajón tartózkodók mind tudták ki vezette ide az a siklót. Lassan tette le gépet. Mivel semmilyen jel nem érkezett az állomásról, kézi vezérléssel kellett bedokkolnia a hajót, az ezernyi apró kijelző adatai alapján, amik a vezérlőpanelen világítottak. Még ideális körülmények között is nehéz manővernek számított, de úgy hogy Kahlee a széke mögött állva áthajolt a válla felett és az előtte lévő vid képernyőt vizslatta, még nehezebbnek tűnt. A nő nem mondott ugyan semmit, de érezte, hogy ideges a folyamat lassúsága miatt. Csupán a jelenlétével is sürgette. Anderson minden elővigyázatossága ellenére, mikor végre sikerült letennie a gépet, a sikló egy erős puffanással ért földet. Vártak néhány másodpercig, hátha megérkezik a dokkoló rámpa az állomásról, de nem jött. — Senki sem kezeli a dokkokat. – motyogta Anderson. – Kelleni fog egy enviro-ruha. — Van egy a hajó hátuljában. – ajánlotta Kai Leng. – Meg egy shotgun is. Kahlee meglepetten pillantott le rá. — Ugyanannyira meg akarom állítani Graysont mint ti. – biztosította őket az orgyilkos. – Még akkor is, ha itt hagytok a székhez kötözve, mindent meg fogok tenni, hogy segítsek nektek. — Tartsd szemmel. – mondta Anderson a nőnek, mikor felállt a székből és a hajó hátulja felé indult. Az enviro-ruha pont ott volt, ahol Kai Leng mondta. A rugalmas, vastag anyag könnyedén simult Anderson ruháira, és amikor felvette a sisakot és bekapcsolta, a maradék levegőt is kiszívta maga alól. Ezután már tökéletesen illeszkedett rá. Megérintette a sisak oldalát és bekapcsolta az adóvevőt. — Kahlee, hallasz engem? Vége. — Hallak. – válaszolta a nő a pilótafülkéből.

255

— Mindig

tartsd bekapcsolva a rádiót! Vége. — Rendben. Vége. Anderson felvette a shotgunt, kicsit nehezebb volt ez a Sokolov típusú fegyver, mint a Hahne-Kedar modell, amit még a szolgálata alatt használt az Első Kapcsolat háborúban. Aztán a hajó légzsilipje felé vette az irányt. Belépett és bezárta maga mögött a belső ajtót. A levegő hangos süvítéssel hagyta el a kamrát. Bár a ruhája jól szigetelt, mégis érezte, ahogy lehűl körülötte a szoba, de nem annyira, hogy kényelmetlenül érezze magát. Kinyitotta a külső ajtót és óvatosan a dokkoló állomás padlójára lépett. Az enviro-ruha fel volt szerelve mágneses bakancsokkal az űrséták megkönnyítéséhez, de itt nem volt rájuk szükség, mivel az akadémia tömeghatás mezeje mesterséges gravitációt generált az állomás területén. Célpontok után kutatva a legközelebbi légzsilip felé vette az irányt. A legrövidebb, befelé vezető utat kereste. Szerencsére a kapu nem volt blokkolva ezért néhány percen belül már egy apró folyosó friss, meleg levegőjét szívhatta. — Bent vagyok. – mondta Kahlee-nek, miközben felcsapta vizorját. Tovább ment az enyhén emelkedő folyosón, hogy eljusson az Akadémia biztonsági átvilágítási területére. Itt vizsgálták át az összes beérkező utast és gépet. Két test hevert a földön, bizonyosságul arra, amit már eddig is sejtettek. — Holttestek. – mondta halkan Anderson, tudva, hogy az átvivő úgyis felhangosítja szavait Kahlee számára. — Kettő. Őröknek tűnnek. Kezében a shotgunjával tovább óvakodott a biztonságiak fülkéje felé. A falhoz lapult, amikor elért a tárva nyitva tátongó ajtó mellé. Aztán óvatosan kidugta a fejét és bepillantott a helységbe. — A terület tiszta, – jelentette a rádión, miközben érezte, hogy az izmait feszítő adrenalin egy része távozik a testéből.

256

A kontrol panelhez lépett és kézi vezérléssel aktiválta az egyik dokkoló rámpát. A vezérlő ablakán keresztül nézte végig, ahogy a rámpa a helyére siklik és szorosan a hajó zsilipkamrájának külső ajtajához tapad. — A dokkoló rámpa a helyén van. – közölte Kahlee-vel. — Most már a fedélzetre léphetsz. — Mi lesz Kai Lenggel? – kérdezte Kahlee. – Szerinted itt hagyhatjuk a hajón egyedül? — Nem igazán látok más lehetőséget. — válaszolta Anderson. – De a biztonság kedvéért hozd magaddal a kést az elsősegély ládából. — Vettem, úton vagyok. Andersonnak átfutott az agyán, hogy leveszi magáról az enviro-ruhát, de elvetette az ötletet. Ugyan erősen izzadt már a légmentesen záródó anyag alatt, de a ruha fel volt szerelve kinetikus védőpajzzsal. Ha tűzharcba keveredik szüksége lesz a védelemre. Lesietett a lépcsőn, a fülkéből vissza az átvilágítási területre, oda, ahova Kahlee érkezni fog. A nő valószínűleg ismerte a két halott őrt; ezért ott akart lenni támogatásul, amikor meglátja a testeket. Csak néhány másodperccel Kahlee előtt ért oda. Nem mondott semmit, ahogy a nő szemei a holttestekre tévedtek. Hagyta, hogy csendben gyászolja meg elvesztésüket. A nő lassan odasétált az első tetemhez – a fiatal férfihoz, akit mellbeszúrtak – és letérdelt mellé. Annak ellenére, hogy a férfi üveges szemekkel meredt a semmibe, Kahlee a nyakához nyúlt, hogy kitapintsa a pulzusát. Amikor nem talált semmit finoman feljebb csúsztatta a kezét, és lecsukta a szemeit. Felegyenesedett és átsétált a másik testhez, ahol végre hajtotta ugyan ezt a mozdulatsort, és csak utána lépett oda Andersonhoz. — Erin és Jorgen. – mondta a férfinak. – Jó emberek voltak. — Grayson tette ezt velük. – mondta Anderson, tudva, hogy

257

a nő nem akarja ezt hallani. – Ha nem állítjuk meg mások is meg fognak halni. Kahlee egyetértően bólintott. — Nem kell miattam aggódnod. – biztosította a férfit. — Ha el kell pusztítanunk, nem fogok hezitálni. Andersonnak nem tetszett az a „ha”, de tudta, hogy ennél többet nem várhat a nőtől. Még mindig nem tudta elfogadni, hogy a férfit már nem lehet megmenteni. — A testek még melegek. – jegyezte meg Kahlee. – A vér még nem alvadt meg. Szerintem Grayson kevesebb, mint tíz perce járt itt. — Bekapcsoljuk a riasztót? – kérdezte Anderson. Kahlee megrázta a fejét. — Este van. A diákok és a személyzet legnagyobb része most a szobájában tartózkodik. Ez valószínűleg a legbiztonságosabb hely a számukra. Ha bekapcsoljuk a riasztót, mindenki kiözönlik majd a folyosókra, hogy megnézzék mi történt. — És a biztonsági személyzet? — Őket tudjuk értesíteni biztonsági fülkéből. – mondta Kahlee. Felsiettek az apró terembe, ami a dokkokra nézett. Kahlee felpattintott néhány kapcsolót, majd idegesen a konzolra vágott az öklével. — Az egész rendszer kiégett. — Vannak még a közelben biztonsági állomások? A nő megrázta a fejét. — Szét vannak szórva az állomás teljes területén. Egy örökkévalóságig tartana mindet külön felkeresni. — Van róla bármi fogalmad hova mehetett Grayson? – kérdezte Anderson. Kahlee néhány pillanatig gondolkodott, mielőtt válaszolt. — Ha a Kaszások csak információt akarnak gyűjteni, akkor az archívum felé megy. De ha még több áldozatot keresnek,

258

akkor a háló kabinokhoz indult. Akármelyik legyen is, az biztos, hogy a Felemelkedés szárny felé indult. — Gyerünk. – tette hozzá a nő, és már indult is volna futva. Anderson azonban megragadta az alkarját és megállította. — Grayson elvette az örök pisztolyait. Tudjuk, hogy fegyvere van. Nem mehetsz utána fegyvertelenül. — Van egy késem. — emlékeztette a nő, és rámutatott a csizmájába rejtett pengére. — Lőfegyverre van szükséged. — Ez egy iskola, nem egy katonai bázis. – magyarázta Kahlee. – Az állomáson csak az őröknél találsz fegyvereket. — És mind emellett. – mondta a nő miközben felemelte szétroncsolt ujjait. – Nem igazán tudnám meghúzni a ravaszt. — Hol van a legközelebbi őrszoba? – kérdezte Anderson. — Le a folyosón, aztán balra. – válaszolta Kahlee. – De a Felemelkedés szárny pont a másik irányban van. — Akkor szétválunk, – jelentette ki Anderson, felöltve megszokott szerepét, a parancsokat osztogató tisztét. – Te mész és értesíted az őröket. Vedd rá őket, hogy segítsenek átkutatni a hálótermeket. Ha nem futtok bele Graysonba, fogjátok a gyerekeket és vigyétek őket biztonságba. – tette hozzá, tudva, hogy Kahlee elsősorban a gyerekekért aggódik. Megkönnyebbült, mikor a nő egyetértően bólintott. — Fordulj balra, mikor eléred az aulát. – mondta Kahlee. — Ha végigmész az onnan nyíló folyosón, eljutsz a Felemelkedés szárnyba. — Ha odaérsz, keress egy falra festett térképet a szárnyról. A fő archívum a fő kutató laboratóriumban van. A térképen az lesz a legnagyobb terem, amin a Lezárt terület felirat van. Egy pillanatnyi kínos csend telepedett rájuk. Anderson nem tudta, hogy most megcsókolja, megölelje vagy csak „Sok szerencsét” kívánjon. Kahlee megkönnyítette a dolgát, mikor előrehajolt és egy gyors csókot lehelt az ajkára. Majd megpördült és kiviharzott az ajtón.

259

Anderson rámarkolt a kezében tartott shotgunra és lecsapta a vizorját, majd kifutott a teremből a másik irányba. Mindeközben a hajón Kai leng azon dolgozott, hogy kiszabadítsa magát. Csuklója és alkarja a másodpilóta székéhez volt kötözve, lábszára és lábikrája pedig a szék alapzatához, de ez nem kárhoztatta teljes mozgásképtelenségre. Ha megfeszítette a karját, pont eléggé meg tudta lazítani a köteléket ahhoz, hogy ide-oda tudjon csúszkálni a székben. Minden alkalommal, amikor a kötél megfeszült, belevágott a húsába... de ugyanakkor a szék karfájának fém aljához is hozzá dörzsölődött. Lassan kezdte a ringatózást, és minden ringáshoz fordított egyet a törzsén. Ezzel a lehető legnagyobb erőt akarta kifejteni a kötélre, és felmérni, hogy ő mekkora mozgásra képes ebben az állapotban. Aztán elkezdett gyorsulni. Előre-hátra és jobbra-balra himbálózott, hogy fokozza a kötél dörzsölődését. Egy idő után vér sarjadt a karjából. A vér összekeveredett a verejtékével és a langyos, ragacsos nedv gyorsan összemocskolta a karját, a karfát és a földet a szék körül. De Kai Leng eltökélt volt; minden erejével arra koncentrált, hogy a fémhez dörzsölje a köteleit, hogy elszakíthassa a kötél nejlon szálait. Körülbelül öt percbe telt, de végül a dörzsölés és a szaggatás elérte célját és az egyik hurok, ami a bal kezét rögzítette, elszakadt. A kötél többi része is meglazult, ahogy tovább rángatózott, s végül sikerült kibújtatnia a széthorzsolt, véres végtagját. Rögtön nekilátott a jobb karját fogva tartó csomó kioldásának, de ujjai csúszósak voltak a vértől és a verejtéktől. Egy végtelennek tűnő percen belül sikerült kiszabadítania a jobb kezét is. Aztán nekiállt a lábait és bokáit fogva tartó kötelékeknek is. Ahhoz, hogy be tudjon nyúlni a széke alá, furcsa szögben

260

kellett előre dőlnie. Ennek köszönhetően nem látta, hogy mit is csinál, sőt, húsz-harminc másodpercenként fel is kellett ülnie, hogy ne ájuljon el a fejébe szaladó vértől. Végül több időbe telt kiszabadítani a lábait, mint a kezeit, de végre szabad volt. Az erőfeszítéstől erősen zihált, miközben lassan felállt. A sokáig tartó egyhelyben üléstől a lábai elmacskásodtak. Fogait csikorgatva és a véres másodpilóta székbe kapaszkodva, óvatosan felemelkedett és megpróbálta kimozgatni lábaiból a zsibbadást. Mikor már nem érezte úgy, hogy ezernyi apró tűvel szurkálják a lábszárát, elindult a hajó végébe az elsősegély ládához. Egy tiszta törölközővel letörölte a kezeit, majd egy adag medi-gélt kent az összehorzsolt és szétszaggatott alkarjaira. Aztán megállt, hogy kitalálja, mi legyen a következő lépése. Az egyik lehetőség az volt, hogy lezárja a zsilipet és egyszerűen elrepül a hajóval, magára hagyva Andersont és Sanderst, hogy egyedül bánjanak el Graysonnal. Ez tűnt a legértelmesebb megoldásnak, mivel nem volt fegyvere és az állomáson tartózkodók is valószínűleg ellene fordulnának. Azonban tudta, hogy ennek a Titokzatos Ember nem örülne. Elég nagy esély volt rá, hogy Grayson megszökik, és ha elhagyja az Akadémiát, már gyakorlatilag lehetetlen lesz megtalálni... különösen akkor, ha megöli Sanderst mielőtt távozik a létesítményből. Minél többet gondolkodott rajta, annál világosabbá vált a számára, hogy ez valószínűleg a Cerberus utolsó esélye arra, hogy megállítsa a Kaszásokat. Még akkor is, ha fegyvertelenül kell szembeszállnia Graysonnal, nem hagyhatta, hogy a lehetőség kicsússzon a keze közül. Mikor elhatározásra jutott, nem vesztegette tovább az időt. Gyorsan lerobogott a rámpán és a zsilipkamrán keresztül belépett a biztonsági átvilágítási területre. Két test hevert a földön: egy férfi és egy nő. Első pillantásra

261

látszott, hogy késsel végeztek velük. Az a tény, hogy Grayson nem csak egyszerűen összeroppantotta őket valamiféle biotikus támadással, reményt adott Kai Lengnek. Azt jelentette, hogy ellenfele kimerült és valószínűleg sérült is. Az ügynök érezte az izgalom, ismerős szikráját felpattanni mélyen legbelül. Szíve legmélyén gyilkos volt, egy vadász. A hajszáért élt, és a vadászat most elkezdődött.

262

HUSZONNÉGY

A Kaszások elővigyázatosak voltak, módszeresek. Nem kellett sietniük, hát nem is tették. A felesleges konfrontáció elkerülésének érdekében kanyargós, kacskaringós úton vezették végig Graysont az Akadémia folyosóin. Az útvonalat az állomás rendszeréből letöltött alaprajz segítségével ismerték ilyen jól. Éjszaka volt az állomáson, ezért inkább az üres irodák folyosóit választották az előrejutáshoz a hálókörletek szekciói helyett. A még mindig takaróba burkolt Grayson nem volt más, csak egy utas a saját testében, aki nem szólhat bele, hova menjenek. Hálás volt, amiért nem futottak bele senkibe. El sem akarta képzelni, mi történne, ha az egyik diák rájuk bukkanna. Végre elérték a Felemelkedés Projekt fő kutatólaboratóriumának ajtaját. Az ajtó zárva volt, de a Kaszások az adatbankból tudták, hogy a program teljes anyaga odabent van. Előrehajoltak és a portálhoz nyomták Grayson fülét. Hiperszenzitív érzékeik az ajtón és a takarón keresztül is hangokat hallottak a túloldalról. Valószínűleg sokáig dolgozó kutatók voltak odabenn. Hagyták, hogy a vércseppektől tarkított takaró a földre hulljon, majd a panelra csaptak, hogy kinyissák az ajtót. Az oldalra csúszott és egy kutatólabor tárult a szemük elé. Az egyik fal mellett számítógép-állomások sorakoztak. A szemközti falon lévő polcokon a diákoktól származó biológiai

263

minták álltak, melyeknek segítségével a gyerekek fejlődését követték figyelemmel. A másik fal mellett pedig a tanulók implantátumaiból származó adatokat elemző és tároló egységek kaptak helyet. A szobában két férfi és egy nő tartózkodott. Az egyik férfi a számítógép-állomás előtt ült, székével elfordult a géptől, ahogy a másik férfival és a nővel beszélgetett. A nő sokat sejtetően mosolygott, mint aki épp most fejezett be egy viccet, a két férfi pedig hangosan felnevetett. Mindhárman a belépő Grayson felé fordultak. Arckifejezésük a nevetésből hirtelen félelemre váltott, bár nem lehetett megmondani, mi volt az új érzelem kiváltója: Grayson mutálódott kinézete vagy a kezében tartott pisztolyok. A Kaszások három lövést adtak le gyors egymásutánban. Mindhárom lövedék pontosan a homlok közepébe fúródott, azonnali halált okozva. A három kutató a földre hanyatlott, életük pusztán azért ért véget, mert pont ezt az estét választották egy kis túlórára. A Kaszások teljesen mozdulatlanul álltak. Arra vártak, hátha jön bármiféle válasz a szobában még mindig visszhangzó lövésekre. A folyosó felől nem hallatszottak szirénák, se rohanó léptek. Meggyőződvén arról, hogy az akadályokat sikerült kiiktatni anélkül, hogy azok bárkit is riadóztathattak volna, a Kaszások hátat fordítottak a halottaknak és egy nyugodt mozdulattal megnyomták a panelt, hogy becsukják az ajtót. A labor hátsó felében volt egy másik ajtó, a mögött kaptak helyet az adatbankok. Az archívum egy optikai meghajtón tárolt könyvtárból és egy szerverből állt; itt megtalálható volt a Felemelkedés project során begyűjtött minden adat, a leglényegtelenebb feljegyzéstől a tudományos áttöréseket jelentő elemzésekig. Nem volt meglepő, hogy az adatbankhoz vezető ajtó zárva volt. Ezekhez az információkhoz a projekt alig egy maréknyi

264

vezető munkatársa férhetett hozzá, a kulcskártyájuk, hozzáférési kódjuk birtokában, a sikeres hangfelismerés és retinaszkenn után. A Kaszásoknak kevesebb, mint két percébe került, hogy kinyissák az ajtót. Amint beértek, a Kaszások beléptek a szoba egyetlen számítógépébe. Amint az információ felvillant a képen, Grayson beszkennelte, feldolgozta és azonnal továbbküldte gazdáinak. Ez az érzés semmiféle, Grayson által korábban érzett dologhoz nem volt hasonlítható. Megrészegítő. Bódító. Eufórikus. Még a vörös homok okozta repülés sem volt összemérhető azzal, ha az ember a tiszta adatátvitel csatornája lehet. De fárasztó is volt. Megterhelő. Megerőltető. Billió terrabájtnyi adat átküldése hatalmas erőt vett igénybe, a Kaszások pedig tudták, hogy avatárjuk legyengült. Ezért lassan haladtak, kihasználták az idejüket. Óvatosak voltak, nehogy tönkretegyék a drága hordozót. — Vészhelyzet

van, ellenséges behatoló a bázison. – mondta Kahlee, mikor berobbant a biztonsági átvilágító teremhez legközelebb eső őrszobára. – Hárman velem jönnek. A másik kettő riadóztassa a többi őrt és helyezze negyedik szintű zárlat alá a teljes Akadémiát! Hendel Mitra, az Akadémia korábbi biztonsági főnöke Kahlee személyes jó barátja volt. Utódja, Ellen Jimenez kapitány jó helyettes volt. de közte és Kahlee között sosem alakult ki az előzőhöz hasonló közeli kapcsolat. Szerencsére a nő tisztelte annyira Kahlee-t, hogy ne tegyen fel kérdéseket, mikor a kutatótiszt berobbant az őrszobára és parancsokat kezdett osztogatni. — Jackson és M’gabi, – mondta az új biztonsági főnök két embere felé biccentve, – figyelmeztessétek a többieket! Zárjátok le a szárnyat! Senki se ki, se be!

265

Kahlee-hez fordulva így szólt. — Mutasd az utat! Az, hogy Jimenez épp szolgálatban puszta véletlen volt. A Felemelkedés szárny felé rohanva a folyosón, Kahlee azon töprengett, vajon a biztonsági személyzet tagjai akkor is ilyen gyorsan és készségesen reagáltak volna a mondandójára, ha a felettesük nem ért vele egyet. Szükségünk lenne még pár ilyen szerencsés pillanatra, ha élve ki akarunk kerülni innen, gondolta Kahlee. — Mi történt? – kérdezte Jimenez mellette loholva. Mivel nem állt szándékában a teljes történet elmesélni, Kahlee úgy döntött, csak a legfontosabbakat mondja el. – Valaki betört az állomásra. Evakuálnunk kell a Felemelkedés Projekt hálótermeit. Biztonságos helyre kell vinnünk a gyerekeket. — Az étkező. – ajánlotta Jimenez. – Mindenkit odaviszünk, és annyi biztonságival őriztetjük a termet, ahányat csak nélkülözni tudunk. — Jó ötlet. – felelte Kahlee. A hálókhoz érve el kellett válniuk egymástól. Három folyosó volt a diákok számára és egy a személyzetnek. Jimenez egy vérbeli vezető nyugodt, hűvös hatékonyságával osztotta ki a parancsokat. — Giller, tiéd a távolabbi folyosó! Maikin, tiéd a mellette levő! — Senkit se hagyjatok ki. – figyelmeztette őket Kahlee — Az étkezőben találkozunk. — kiáltott az elrohanó emberei után Jimenez. – Ugyanez igaz rád is. — mondta Kahlee-hez fordulva. – Van fegyvered? — Van egy kés a csizmámban. Jimenez lepillantott Kahlee sínbe tett ujjaira. — El tudsz sütni egy pisztolyt azokkal? – kérdezte. — Kétlem. – felelte Kahlee. Jimenez csak lecsatolta az oldaláról a pisztolyt és Kahlee

266

felé nyújtotta. — Ha szükség lenne rá... – mondta mielőtt elrohant, hogy kiverje a gyerekeket az ágyukból. Kahlee ügyetlenül az övébe dugta a pisztolyt, majd a legközelebbi szobához sietett. Kinyitotta az ajtót és felkapcsolta a lámpát. Nick az ágyban aludt. A tizenéves fiú az oldalára fordult és egy olyan ember zavarával nézett rá, aki még mindig félálomban van. — Kelj fel, Nick! – mondta. – Most rögtön! Siess! — Mi történt? – motyogta a fiú. — Kérlek, Nick! Csak kelj fel és várj meg engem a folyosó végén! A választ meg sem várva elsietett a következő ajtóhoz és megismételte a folyamatot. Öt percen belül tizenhat diák követte őt az étkező felé. — Miss Sanders. – mondta Nick a nő mellé lépve. – Mi történik? Felhúzott egy nadrágot és egy pólót, mióta Kahlee felébresztette, de sötét haja még mindig kusza, fésületlen rengeteg volt. — Nem tartozik a gyerekekre. – válaszolta, tudván, hogy a fiú sokkal kevésbé lenne együttműködő, ha felnőttként kezelné. — Most megkaptam. – felelte a fiú mosolyogva. Kahlee még ilyen szörnyű körülmények között sem tudta megállni, hogy finoman el ne mosolyodjon. Harmadikként érkeztek az étkezőbe. Pár perccel később Jimenez is feltűnt a negyedik csoporttal. Mindenki zavarodottan és cseppet ijedten lődörgött. Fegyveres örök verték fel őket az álmukból, és ez – még ha az örök az ő védelmük érdekében voltak is ott – több volt, mint ijesztő. — Mit mondjunk nekik? – kérdezte Jimenez. — Figyeljetek ide! – kiáltott Kahlee olyan hangosan, hogy

267

mindenki hallhassa. – Senki sem hagyhatja el ezt a termet a tőlem vagy Jimenez kapitánytól kapott engedély nélkül. Elhallgatott és egy pillanattal később kérdések záporoztak rá, főleg a munkatársai irányából. Mi történt? Meddig kell itt maradnunk? Veszélyben vagyunk? Kahlee nem akarta beavatni őket a teljes történetbe. Túl sokáig tartott volna és valószínűleg amúgy sem hittek volna neki. — Lehetséges, hogy emberrablás van folyamatban. – folytatta a többieket túlkiabálva. – Még nem erősítették meg. de nem akarunk kockáztatni. Hogy egy tanulót el akarnak rabolni, minden, a teremben tartózkodó számára könnyen hihető volt. A Grissom Akadémia összes diákja különleges volt valamilyen módon. A Felemelkedés Projektben résztvevő biotikok mellett az iskola tanulóinak többsége akadémikus géniuszokból és hatalmas művészeti tehetséggel megáldott csodagyerekekből állt, mellettük pedig itt voltak még azon szülök gyermekei, akik elég gazdagok és befolyásosak voltak ahhoz, hogy leszármazottjukat fel tudják íratni a Szövetségi űr legjobb iskolájának felvételi listájára. — A biztonságiak épp átfésülik a szárnyat, de amíg nem végeznek, mindenkinek itt kell maradnia. – folytatta Kahlee. – Lehet, hogy egész éjszaka itt lesztek, szóval próbáljatok meg kényelmesen elhelyezkedni. Mialatt beszélt, Jimenez kíváncsian ránézett. A biztonságiak főnöke nem vette be a történetet, legalábbis nem teljesen. A nő tudta, hogy az emberei nem fésülik át a folyosókat ismeretlen betolakodók után kutatva. Kahlee azon gondolkodott, félrevonja a nőt és a segítségét kéri Grayson felkutatásában. De minél több őr volt az étkezőben, annál nagyobb biztonságban voltak a gyerekek. Ráadásul még mindig reménykedett abban, hogy vérfürdő nélkül is pontot lehet tenni az ügy végére. Biztosra vette, hogy

268

mélyen belül Grayson még önmaga; ha el tudna jutni hozzá, meggyőzhetné, hogy adja fel magát, és akkor megpróbálhatnának segíteni rajta. Azonban ha Jimenez bekapcsolódott volna a Grayson utáni hajszába, akkor szinte biztos, hogy vagy a biztonsági főnök vagy a férfi holtan végezné. — Mennem kell. – mondta Kahlee Jimeneznek. — Tégy róla, hogy senki se menjen ki innen, míg azt nem mondom. hogy tiszta a levegő. Egyértelmű volt, hogy Jimenez mondani akart valamit, de inkább beharapta az ajkát és egyetértően bólintott. — Jobb, ha én Önnel megyek. – szólalt meg mögötte valaki férfiasan rekedten megnyomva az utolsó szót. Kahlee megfordult és Nicket találta a háta mögött. — Én vagyok a legerősebb biotik az iskolában. – emlékeztette. – A segítségére lehetek az emberrablók megállításában. — Itt van rád szükségem Jimenez kapitány mellett. – mondta neki Kahlee. – A gyerekek biztonsága a legfontosabb. — Nem vagyok hülye. – mondta Nick. – Csak azért mondja ezt, hogy ne érezzem magam rosszul amiatt, hogy itt hagy engem. — Engem is itt hagy. – emlékeztette a fiút Jimenez. — Mindegy. – felelte Nick, elfordult és visszabaktatott a tömegbe. — Mond valamit, – jegyezte meg Jimenez, miután a fiú elment. – Bármi legyen is odakint, nem kellene egyedül kimenned oda. — Megoldom. – biztosította őt Kahlee, majd kicsusszant az étkező ajtaján, hogy elejét vegye a további vitának. Egy pillanattal később hallotta, ahogy Jimenez parancsokat osztogat. — Mindenki figyeljen! Ne tömörüljünk az ajtók körül! Üljetek le az asztalokhoz, mi hozunk valamit inni.

269

Kahlee megnyugodott, hogy jó kezekben hagyta az étkezőt. Gyors iramú kocogásra váltott és az adatbankok felé vette az irányt. Az állomást a földi időszámítás szerinti éjjel/nappal ciklusokra állították be, ennek megfelelően az összes iroda, melyek mellett Anderson elhaladt, sötét volt. A folyosók plafonjába ágyazott lámpák alig derengtek, hiszen az Akadémián élők aludtak. Mikor a Felemelkedés szárny bejáratához ért, hosszú ideig tanulmányozta a térképet, hogy elméjében elraktározhassa a fontosabb információkat. Aztán lassan és óvatosan az adatbankok felé indult. Az idő fontos momentum volt, de tudta, hogy a gondatlanság és a türelmetlenség több katonával végzett, mint bármely ellenség. Még ha az enviro-ruháján kinetikus pajzsok voltak is, semmi kedve sem volt csapdába sétálni. A falhoz lapulva, az árnyékok rejtekében haladt előre. Minden sarkon kidugta a fejét, az általa követett férfi jelei után kutatva. Egyszer csak fegyverropogást hallott a távolból – három, gyors egymásutánban leadott pisztolylövést. Megmerevedett. Lehetetlen lett volna biztosan megmondani, de úgy tűnt, a hang abból az irányból érkezett, amerre ő tartott. Több lövést nem hallott, így folytatta módszeres előrenyomulását. Bármilyen összecsapás is volt az, ahol a lövések eldördültek, nyilvánvalóan véget ért; már semmi értelme nem lett volna könnyelműen odarohanni és lelövetni magát. Pár perc alatt végre elérte azt a folyosót, amelyik a fő kutatólaboratóriumhoz vezetett, ahol az adatbankokat tárolták. Mikor kikukkantott a sarok mögül, látott valamit, ami a földön feküdt, rögtön a labor zárt ajtaja előtt. Abban a pillanatban visszahúzta a fejét és megállt, hogy az agya fel tudja dolgozni a látottakról elraktározott képet. Úgy

270

nézett ki, mint egy halom ruha, vagy egy takaró. El sem tudta képzelni, hogy kerülhetett oda, de nem tűnt olyasvalaminek, ami fenyegetést jelenthetett volna a számára. A csőre töltött shotgunnal a kezében bekúszott a folyosóra. Mikor közelebb ért, már tökéletesen látta, hogy egy takaró fekszik a földön; látta rajta a vérfoltokat. Egy az éjszakában sétára induló és Graysonra akadó gyermek képe rajzolódott ki lelki szemei előtt; félretolta az útból a véres rongydarabot. Megnyomta a panelt a falon és az ajtó egy halk szisszenés kíséretében kinyílt. Anderson lövésre készen begurult az ajtónyíláson át a terembe. Azonban nem volt szüksége a fegyverre. Három test feküdt a földön – mindegyiknek lyuk volt a szeme között egyértelmű magyarázatként a korábban hallott lövésekre. Anderson adrenalin szintje megemelkedett; érzékei kiélesedtek és hallotta a saját lélegzetvételét a sisakban. Graysonnak a közelben kellett lennie. Ha nem volt a laborban, akkor csak egy hely maradt, ahová mehetett. Anderson a vállához erősen odaszorított shotgunnal, óvatosan közelítette meg a labor hátuljában lévő ajtót. Az ajtó a helyén volt, de a zölden világító panel arról árulkodott, hogy nem blokkolták. Az admirális a falhoz lapult az ajtó mellett, vett egy mély levegőt, aztán megnyomta a panelt. Alig pár méterre Andersontól Grayson állt a szobában és feszülten összpontosított a szobában álló magányos terminál kijelzőjére. Annyira elmerült abban, amit csinált, hogy észre sem vette a szobába érkező, fegyverét egyenesen rászegező férfit. Andersont sokkolta, mennyire elburjánzott a másik férfin a Kaszás kibernetika. Még a sisakja vizorján keresztül nézve is tisztán látszott, hogy az előtte álló valamit már nem nevezheti embertársának. Ennek ellenére Kahlee biztosan adna még egy esélyt neki, hogy megadja magát. Anderson viszont nem érzett magában efféle kényszert.

271

Mindez egy pillanat alatt futott át az agyán, miközben megnyomta az elsütőbillentyűt. A célpont mellkasára célzott, hogy a lehető legnagyobb károsodást okozza. A közvetlen közelről kilőtt lövedékek nagy területet terítettek be, mikor elhagyták a fegyver csövét; Graysont az oldalán találták el a repeszek. A becsapódás erejétől megpördült és arccal előre elterült a földön. Harci ruházat és kinetikus pajzsok nélkül, melyek megvédhették volna, Grayson belső szervei szinte biztos, hogy annyira károsodtak a lövések miatt, hogy ezekbe a sérülésekbe a férfinak bele kellett volna halnia, de Anderson nem akart kockáztatni. Tüzelésre készen lépett egyet előre, de hirtelen a levegőbe emelkedett és kirepült a nyitott ajtón, majd a laborban lévő számítógép-termináloknak csapódott. Esetlen rongybabaként ért földet, megszédült, de nem szenvedett súlyosabb sérüléseket. Egy-két pillanatba beletelt, míg magához tért a biotikus támadásból, ez pedig pont elég idő volt Graysonnak arra, hogy felálljon. A férfi jobb oldala húscafatokká vált; a testén lévő száz apró lyukból vér szivárgott. Fektében Anderson újra tüzelt, ezúttal ellenfele fejére célozva. Grayson ügyetlenül a földre vetette magát, hogy kitérjen a golyók útjából. Aztán talpra küzdötte magát és két pisztolyt rántott elő az övéből. Még mindig gyorsan mozgott, de már nem volt olyan mérhetetlenül gyors, mint a raktárban az Omegán, amikor Anderson legutóbb akció közben látta őt. Az alatt az idő alatt, amíg Grayson felállt és fegyvert rántott, Andersonnak volt ideje oldalra gurulni és fedezéket keresni a labor hatalmas számítógép konzolja mögött. Grayson többször is elsütötte fegyverét, sakkban tartva Andersont. Aztán az admirálist egy újabb biotikus támadás döntötte le a lábáról. Ez alkalommal ahelyett, hogy egyszerűen felborította volna, ellensége egy őt teljesen körülvevő,

272

mikroszkopikus kiterjedésű, gyors iramban változó tömeghatás mezőt hozott létre körülötte. A lét és nemlét között ugrálva finoman csavartak egyet a tér-idő kontinuum szövetén. Az egymással ellentétes erők erőteljes vonzása és taszítása a húsába tépett. Anderson felordított fájdalmában. Olyan érzés volt, mintha elemi szinten tépték volna darabokra. Anderson tudta, hogy ha nem jut ki az állandóan változó mező fogságából, akkor testének sejtjei szétpukkadnak, és kocsonyás zselét eresztenek magukból. A fájdalomra fittyet hányva kiugrott fedezéke mögül és leadott pár lövést a shotgunnal. Amint Anderson lebukott, hogy fedezéket keressen, Grayson visszalőtt a pisztollyal. Anderson enviro-ruhájának kinetikus pajzsai megvédték őt a közvetlen közelből leadott lövésektől, így lehetősége nyílt visszavonulnia a folyosóra. Távolságot gyűjtve önmaga és az ajtó közé, Anderson gyorsan visszahúzódott, majd leltérdre ereszkedett és célba vette az ajtónyílást a következő támadásra készülve. Grayson érezte, hogy a szíve szabálytalanul ver. Tüdejét ellepte saját vére. Tudta, hogy csak a kibernetikus implantátumok és a Kaszások eltéríthetetlen akarata volt az, ami miatt még életben volt. Azt hitte, a sebek miatt talán elengedik őt, de csak erősebben kapaszkodtak belé. Minden tőle telhetőt megpróbált, de semmi eredményét nem látta a teste feletti uralom visszaszerzésére tett kísérleteinek. Olyan volt, mintha a semmin próbálna fogást találni; nem volt már mibe kapaszkodnia. A Kaszások tudták, hogy ellenfelük az ajtó túloldalán bujkál. Még egy jól irányzott lövés és az avatárjuk a szintetikus beültetések ellenére is elbukik. Ezért ahelyett, hogy kiléptek volna a folyosóra, inkább vártak, egy utolsó támadásra gyűjtve az erejüket.

273

HUSZONÖT

Nick nem tudott kényelmesen megülni a helyén. Újra és újra az ajtóra pillantott, ami előtt Jimenez kapitány állt. Látta, hogy pisztoly lógott Miss Sanders övén, de azt is látta, hogy az ujjai sínbe voltak téve. Nem volt esélye, hogy használja. Mit fog csinálni, ha belefut az emberrablókba? Még csak nem is biotik! Az asztalon álló pohárra fókuszálva Nick gyorsan összegyűjtötte az erejét és magához rántotta azt. Abban a pillanatban kapta el, mikor le akart esni az asztal szélén. Kiránthatnám a fegyvereket az emberrablók kezéből. A falhoz csaphatnám őket. De azt akarják, hogy mint valami gyerek itt üldögéljek! A mellette ülő Yandora pillantott. A nála fiatalabb fiú tágra nyílt szemekkel bámulta őt. — Nem kéne ezt csinálnod. – suttogta. Nick tudta, hogy a fiú a poharas trükkre célzott. Az instruktorok a biotikus képességei „indokolatlan használatának” hívták volna, valami olyasmi volt ez, ami beárnyékolta a Felemelkedés Projekt- béli napos életét. Nem akarták, hogy a gyerekek túlságosan megerőltessék magukat azzal, hogy saját szakállukra kísérleteznek az erejükkel. Azonban Nick számára egy pohár mozgatása könnyű ujjgyakorlat volt csupán. Evek óta használta bio- tikus képességeit. Tudta, hogy mire volt képes, még ha senki sem

274

hitte el neki. — Hé, Yando. – mondta egy hirtelen ötlettől vezérelve. – Szükségem van a segítségedre. — Miben? — érdeklődött gyanakvón a fiatalabb fiú. Mindig amiatt aggódott, hogy bajba kerül, de Nick tudta, hogy végül Yando mindent meg fog tenni, amit csak kér tőle. — Szeretném, ha odamennél Jimenez kapitányhoz, és azt mondanád neki, hogy WC-re kell menned. — Ott a WC. – mondta Yando az étkező túlsó vége felé mutatva. — Tudom. Csak mondd neki, hogy ki kell menned, de félsz! Mondd azt, hogy veled kell mennie! — Ő lány! Nem jöhet be a fiú WC-be! Nick elkeseredetten felsóhajtott. — Ő a biztonsági személyzet tagja. Oda megy, ahová csak akar. Hadd fejezzem be! — Bocsi. – motyogta Yando. — Menj be a WC-be és számolj el tízig! Aztán kezdj el sírni és kiabálni, mintha kiakadtál volna valamin! — Mi? Nem tehetem! Mindenki rajtam röhögne, hogy micsoda csecsemő vagyok! — Nem fogom hagyni. – nyugtatta meg Nick. – Tudod, hogy számíthatsz rám! Yando hitt neki; Nick azóta vigyázott rá, hogy idekerült. Azonban még mindig nem volt teljesen meggyőzve. — Ne csináld, haver! – Szükségem van rád! Fontos! — Miért? Mit fogsz csinálni? — Nem mondhatom el. – mondta Nick. – így ha engem elkapnak, te nem kerülsz bajba. Yando átgondolta a dolgot, fejét lassan előre-hátra mozgatta. Végül, amikor megszólalt, nem mondott nemet. — Oké! Megyek, megmondom neki! — Pompás! Tudtam, hogy számíthatok rád! Nick hátrafordult a székében, hogy láthassa, amint Yando

275

átsétál az étkezőn, hogy beszéljen Jimenez kapitánnyal. Túl messze voltak ahhoz, hogy hallja, miről beszélnek, de látta, hogy Yando egyik lábáról a másikra ugrál, pont, mintha pisilnie kellett volna és nehezére esne visszatartani. Egy percig azt hitte, Jimenez kapitány elküldi egyedül, vagy ad mellé valaki mást. Aztán a nő körbenézett és megfogta Yando kezét, így sétált el a fiúval a WC-be. Vigyázva, nehogy túl gyorsan mozogjon, Nick felállt az asztaltól és az ajtóhoz ment. Senki sem figyelt rá. A kisebb gyerekek félig aludtak a székükben. A nagyobbak kisebb csoportokba tömörülve vitatták meg az este furcsa eseményeit. Az oktatók és a biztonsági személyzet tagjai ételt és italt hoztak a gyerekeknek és próbáltak úgy viselkedni, mintha tudnák, mi történik. Az ajtó mellé állt, próbálta kerülni a feltűnést. Aztán magas hangú zokogást hallott az étkező végéből, mikor Yando úgy tett, ahogy ígérte. Mikor mindenki a hang irányába fordult, hogy megnézzék, mi történik, Nick kinyitotta az étkező ajtaját, kicsússzam a folyosóra, majd csendesen betette maga mögött az ajtót. Tudta, hogy Yando nem fogja feldobni, és ennyi felügyeletre szoruló gyerek mellett nem hitte, hogy bárki is észre fogja venni az eltűnését. Briliáns tervétől elragadtatva rá kellett jönnie, hogy elkövetett egy hatalmas hibát: most, hogy szabadon Kahlee után mehetett, eszébe jutott, hogy fogalma sincs, hol lehet a nő. Egy pillanatig habozott, míg kitalálta, mit is tegyen. Visszamenni az étkezőbe nem tartozott a lehetséges választások közé, már csak azért sem, mert olyan keményen dolgozott, hogy kijusson onnan. Ezért a hálók felé vette az irányt, remélve, hogy kitalál valamit vagy egyszerűen csak szerencsés lesz és belebotlik Miss Sandersbe vagy az emberrablókba.

276

Kai Leng sosem járt a Grissom Akadémián. Szerencsére az iskola úgy volt megépítve, hogy a szülők kísérő nélkül is meg tudják látogatni gyermekeiket. A falakon térképek mutatták az irányt, hogy az állomást nem ismerők is megtalálják, amit keresnek. Elég könnyen ki lehetett találni, hogy Grayson a Felemelkedés szárnyba ment, figyelembe véve a lánya történetét. A térképek segítségével Kai Leng különösebb nehézség nélkül odatalált. A folyosók teljesen kihaltak voltak; még egy őrjárat sem keresztezte az útját. Kai Leng ezt a balszerencse jelének tekintette – ha találkozott volna őrökkel, szerezhetett volna magának fegyvert. A dolgok jelenlegi állása szerint ugyanis csak a kiképzése volt, amivel támadhatott. Amikor elérte a Grissom Akadémia bejáratát, gyorsan áttanulmányozta a falon lógó térképet. Nem lehetett benne biztos, de az ösztönei azt súgták, Grissom a Lezárt Terület felirattal ellátott részbe ment. Átvágott a folyosókon, de mielőtt elérte volna célját, egy fiatal férfi hangját hallotta a háta mögül. — Ne mozdulj, ha nem akarsz a falhoz csapódni! Kai Leng megtorpant és megfordult, hogy vessen egy pillantást a nem várt vendégre. Egy tizenéves, kócos hajú fiú ácsorgott a folyosón. — Biotik vagyok. – figyelmeztette a gyerek. – Megpattogtathatlak, mint egy kosárlabdát! Szavai eltökéltek voltak, de tisztán látható volt, hogy a gyerek meg van rémülve. Kai Lengnek semmi kétsége nem volt afelől, hogy korábban odaérne a fiúhoz, minthogy az össze tudná gyűjteni az erejét egy biotikus támadáshoz. Azonban nem minden esetben volt az erőszak a legjobb megoldás. — Egyike vagy Kahlee diákjainak. – mondta. — Ismeri Miss Sanderst? – kérdezte a fiú bizonytalan

277

arckifejezéssel. — Vele jöttem. Együtt dolgozunk. A kölyök nagyot sóhajtva megnyugodott. — Sajnálom! Azt hittem, maga az emberrablók egyike. Kai Leng nem tudta pontosa, miről beszél a fiú, de nem volt nehéz eljátszania a szerepét. — Ha emberrabló lennék, nem lenne nálam fegyver? A fiú vállat vont. — Talán nincs is rá szüksége. Olyan kemény fickónak tűnik. — Hát ez a kemény fickó veled van. – nyugtatta meg a fiatalembert. – Meg kell találnom Kahlee-t! Tudod, hova ment? A kölyök megrázta a fejét. — Bevitetett minket a biztonságiakkal az étkezőbe, aztán lelépett, de én kiszöktem, hogy segítsek neki. Én vagyok a legerősebb biotik az iskolában! — Nem kétlem. – bólintott Kai Leng. — Mi a neved? — Nick. Nick Donahue. — Én Steve vagyok. Talán segíthetnél nekem. — Hát persze! – lelkesedett Nick. – Mit szeretne? — A falakon lévő térképek az Akadémia egyik részét lezárt területként jelölik. Mi van ott? — Ha elárulom, – felelte a kölyök, – magával kell vinnie! — Áll az alku! – mondta Kai Leng, tudván, hogy ha belefut Graysonba, nem lehet a hátrányára, ha a közelében van egy erős biotik, még ha olyan fiatal is, mint Nick. Plusz, túszként is felhasználhatja, ha szorult helyzetbe kerülne. — A labor és az adatbankok vannak ott. – magyarázta Nick. – Úgy hiszi, oda mehetett Miss Sanders? — Jó esély van rá. Akarod mutatni az utat? — Naná! Kövessen! Kahlee befordult a sarkon és megtorpant, mikor meglátta a folyosón kuporgó Andersont. A férfi a másik irányba nézett,

278

shotgunja csöve a labor ajtajára mutatott. Kahlee épp kiáltani akart a férfinak, mikor Grayson folyamatosan tüzelve kilépett az ajtón. Anderson is elsütötte a shotgunt, de a golyók lepattogtak a másik szikrázó biotikus pajzsáról. Grayson előre lendítette az öklét és egy erőteljes biotikus hullám vert végig a folyosón. Kahlee elméjének épp elég ideje volt, hogy felfogja, Anderson olyan erővel repül az irányába, mintha egy ágyúból lőtték volna ki, mielőtt a lökéshullám őt is elkaszálta. Szerencsére elég messze volt a hullám kiindulási pontjától ahhoz, hogy a pusztító hatás elveszítse az ereje nagy részét; mire elérte őt, az energia nagy része szétoszlott és csak a lábáról döntötte le. Azonban Anderson sokkal közelebb volt Graysonhoz az erő felszabadításának pillanatában, és jó húsz métert repült hátra, mielőtt gyűrött kupacként földet ért Kahlee mellett. Kahlee fájdalmában grimaszolt, mert használnia kellett sérült ujjait, hogy újra lábra tudjon állni. Mikor sikerült felállnia, Anderson még nem mozdult és hangot sem adott ki. Azonban mielőtt megnézhette volna, mi van a férfival, Grayson már ott állt előtte és két pisztolyt tolt az arcába. Grayson tudta, hogy a Kaszások meg fogják ölni Kahlee-t és ő semmit sem tehet ellene. Bezárták őt a saját testébe és sehogy sem befolyásolhatta a fizikai világot. Kétségbeesésében még egyszer utoljára megpróbált befolyással lenni az őt irányító gépekre. Úgy gondolta, nagy valószínűséggel ez lehet szabad akaratának az utolsó megnyilvánulása, mielőtt az idegenek teljesen bekebelezik őt. Azonban ahelyett, hogy a fizikai kontroliért küzdött volna, minden energiáját arra használta fel, hogy egyetlen gondolatot eljuttasson hozzájuk. Kahlee túl hasznos ahhoz, hogy meghaljon. Nem tudta, hogy a csel bejött-e, de hirtelen érezte, hogy a

279

Kaszások áttúrják az agyát és előásnak mindent, amit Kahlee Sandersről tudott. Nem tudván, hogy egyáltalán lehetséges-e, de megpróbálta befolyásolni a keresésüket. Többet tud a Felemelkedés Projektről, mint bárki más. Evekig tanulmányozta a gyerekeket. Minden elképzelhető irányból analizálta az adatokat. A galaxis egyik legragyogóbb tudományos elméje. Sokkal többet és élve, mint halva. A ravasz meghúzása helyett a Kaszások Grayson övébe dugták az egyik pisztolyt. Szabad kezükkel egy satu erősségével szorítva megragadták Kahlee-t az alkarjánál, aki fájdalmában felszisszent. — Gyere velem. – mondták maguk után rángatva őt. Kahlee nem ellenkezett, mikor Grayson karon ragadta és magával rángatta a folyosón. Olyan volt, mintha a férfi teljesen megfeledkezett volna Andersonról, mintha csak Kahlee-re fókuszált volna és semmi másra. Fogalma sem volt arról, hogy Anderson életben volt-e még, mikor mozdulatlan testét otthagyták a folyosón, de nem is szerette volna felhívni a figyelmet arra, hogy talán igen. Amint befordultak a sarkon és Anderson kikerült a látóterükből, megkockáztatta, hogy megszólaljon. — Grayson, kérlek. – Tudom, mi történik veled. Segíteni szeretnék! — Grayson elment. – felelte az őt rángató férfi. Olyan gyorsan haladtak, hogy Grayson gyakorlatilag vitte a nőt, Kahlee lábai kétségbeesetten kalimpáltak a padlón, hogy tarthassa a lépést, és csökkenthesse a sérült kezére nehezedő nyomást. — Lassíts! Fájdalmat okozol nekem! Meglepetésére lelassítottak. Csak egy kicsit, de eléggé ahhoz, hogy fel tudja venni a lépést. Csak egyetlen magyarázatát látta ennek: valahol annak a szörnyetegnek a mélyén, aki végigcibálta őt a Grissom Akadémia folyosóin, Grayson egy aprócska része még mindig élt.

280

281

HUSZONHAT

David Andersonnak nem volt kellemes élmény visszanyerni az eszméletét. Éles, szúró fájdalommal kezdődött a bal oldalán, mely minden egyes lélegzetvételnél mintha megégette volna. Még nem tudott tisztán gondolkodni; nem tudott pontosan visszaemlékezni arra, hol is van és hogyan került oda, de a katonai kiképzése segítségével a fájdalomra koncentrálva megpróbálta diagnosztizálni önmagát. Törött bordák. Összeesett tüdő. Egyik sem volt halálos, de mindkettő jelentősen lelassította. Óvatosan a hátára gördült és jobb kezével tapogatva megpróbálta felmérni a károkat. Már maga a mozdulat is olyan fájdalmas volt, hogy csaknem elájult. Törött kulcscsont. Valószínűleg kificamodott váll. Úgy érezte, mintha egy nagyon gyors vonat ütött volna el. Vagy egy kibaszott biotikus csapás. Egy pillanat alatt minden emléke visszatért. Nem tudta, mennyi ideig lehetett kiütve, és Grayson miért nem végzett vele, de még mindig életben volt! És ez jelentett valamit. Gyerünk, katona! Talpra! Próbált nem oldalra fordulni, mert az fokozta volna a bordáiban érzett fájdalmat; vigyázott, nehogy elfordítsa a karját, mert attól elmozdult volna a kulcscsontja, és megpróbált talpra állni... de szakadt bokaszalagjai nem voltak képesek megtartani a súlyát és visszazuhant a padlóra.

282

Mikor földet ért, olyan intenzitású fájdalomhullám vert rajta végig, hogy belehányt a sisakjába. Gyomra reflexszerű görcsbe rándulásától törött bordái úgy megfájdultak, hogy felvisított, ami miatt köhögés jött rá, ettől pedig összeesett tüdeje szorított még erősebben. Olyan érzés volt, mintha valaki rámarkolt volna a mellkasa belső oldalára. Tudta, hogy csak egyféleképpen szabadulhat meg az önmagát gerjesztő fájdalom-lánctól, ha mozdulatlanul fekszik, Anderson kényszerítette a testét, hogy a bokájában, mellkasában és vállában lüktető fájdalom ellenére is abbahagyja a vonaglást. Kinyitotta ajkait és vett pár mély, lassú lélegzetet. Nem törődött vacsorája rossz ízével, mely belengte a száját. Bármilyen keserű is volt az íze, a sisakjában terjengő szag ezen is túltett. Mikor a kínzó fájdalom végre tompa sajgássá enyhült, nagyon lassan felemelte jó kezét és kicsatolta a sisakot, majd hagyta, hogy a padlóra essen mellette. Leküzdötte a friss levegő okozta mély, mohó lélegzetvétel iránti vágyát és nagyon óvatosan ülő pozícióba manőverezte testét. A közeli falat támasztékként használva, testsúlyát a jó lábán tartva felállt. Pár méterrel arrébb meglátta a földön fekvő shotgunt. Az enviro-ruha folyamatosan medi-gélt fecskendezett a szervezetébe. Alacsony dózisra volt állítva; túl nagy adag a csodaszerből és eszméletlenül terül el a földön. A limitált dózis nem volt elég, hogy meggyógyítsa sebesüléseit, de megkönnyítette a számára, hogy megbirkózzon a fájdalommal. Lassú, óvatos léptekkel elindult a shotgun felé. Minden alkalommal, mikor sérült lábára lépett, összerándult a fájdalomtól. Sikerült megtartania a fegyvert sebesült kezével. A markában tartott shotgun rázkódása a törött kulcscsontját is elárasztotta fájdalommal, de nem volt más módja, hogy a puskát magával vigye. Addig biztos nem, amíg a jó kezét arra

283

kellett használnia, hogy a falon keressen támasztékot. Fogait csikorgatva bicegett előre a leszállópályák irányába annak reményében, hogy még el tudja kapni Graysont, mielőtt az megszökne. Összeesett tüdeje csak gyors, sekély lélegzeteket engedélyezett neki, ettől pedig a lassú séta is olyan kimerítővé vált, mint egy gyors sprint. Nem telt bele sok időbe, míg a fájdalomcsillapítók hatni kezdtek a szervezetében, kiemelték őt sokkos állapotából és jóleső zsongás öntötte el. Koncentráljon katona! Nincs pihenés, amíg nem végezte el a feladatát!

Kahlee azon gondolkodott, hogy érhetné el Graysont. Mikor közvetlenül őt szólította meg, a Kaszások kikapcsolták. Azonban mikor a Kaszásokat kérte, hogy lassítsanak, Graysonnak sikerült valamicske befolyást szerezni felettük. Úgy tűnt, ha a Kaszások valami más, külső tényezőre fókuszáltak, akkor Graysonnak maradt némi, limitált mennyiségű szabadsága. — Miért vagytok itt? – kérdezte Kahlee. – Mit akartok tőlünk? Nem volt biztos benne, hogy a Kaszások válaszolnak-e egyáltalán. Csak abban reménykedett, hogy le tudja foglalni őket annyira, hogy ezzel esélyt adjon Graysonnak a harcra. Esélyt, hogy megtehesse, nos, nem tudta, mit. — Megváltást keresünk. – mondta Grayson Kahlee legnagyobb meglepetésére. – Magunknak és nektek. — Megváltást? Ezt csinálták a Gyűjtők? Megmentették azokat az emberi telepeseket? Ezt tettétek Graysonnal? — Ő átalakult. Valami sokkal hatalmasabbá vált, mint sejtek és szerves hulladék véletlenszerű összeállítása. — Az a véletlenszerű elrendeződés tette őt egyedivé. – vágott vissza Kahlee. – Különlegessé tette őt!

284

Észrevette, hogy a tempójuk sokkal kimértebbé vált. Ha Grayson még mindig odabent volt, ha volt bármi befolyása is a dolgok alakulására, akkor ezt a befolyást a Kaszások lelassítására használta. Próbált időt nyerni Kahlee-nek hogy elszökhessen. A legtöbb, amit a nő megtehetett, hogy tovább beszélteti őket. — Miért nem tudtok egyszerűen békén hagyni minket? Miért nem hagyjátok, hogy békében éljük az életünket? — Mi vagyunk a körforgás fenntartói. Az alkotók és rombolók. A létezésetek egy csillámlás, egy szikra. Elfojthatjuk – vagy felszíthatjuk. Hódoljatok be és halhatatlanná teszünk titeket! — Nem akarok halhatatlanná válni, csak önmagam akarok lenni. Mostanra már alig mozogtak. Graysonnak sikerült a Kaszásokat lelassítania annyira, hogy az Akadémiáról való sietős távozás, vánszorgássá váljon. — A szerves élet él, meghal és elfelejtik. Nem tudjátok felfogni, mi van ezen túl. Mégis, azon túl, amit ti felfoghattok, a létezés egy új világa rejlik. Volt valami furcsa abban, amit Grayson mondott. Tudta, hogy a Kaszások nevében beszél, de úgy tűnt, mintha ő – vagy ők – tényleg azt akarnák, hogy Kahlee megértse az álláspontjukat. Olyan volt, mintha megpróbálnák meggyőzni őt, de nem tudnák, hogy sorakoztassák fel az érveiket úgy, hogy azt a nő is megértse. Vagy egyszerűen csak nem volt lehetősége a szerves életformáknak arra, hogy megértsék a hiperintelligens gépeket. — Mi vagyunk az evolúció csúcsa. – folytatták. – De lehetőséget látunk a fajotokban. Fejlődhettek. A szerves test gyengesége félredobható. Meghaladhatjátok önmagatokat. Semmiféle meggyőző érv nem rejtezett a szavakban, de Kahlee úgy érezte, mintha mélyebb értelmük is lenne. — Az értelmetek genetikailag limitált. Nem láttok tovább

285

saját létezésetek pillanatnyi idejénél, de a mi tudásunk végtelen, ahogy az életünk is. Minél többet beszélt Grayson, a szavai annál értelmesebbnek tűntek egy mély, szinte tudatalatti szinten. — Az univerzum törvényei sérthetetlenek. Megváltoztathatatlanok. Az ellenállás csak a kihaláshoz vezet titeket. A mi létezésünk, a cselekedeteink szükségszernek. Kahlee olyannyira a Kaszások bűvkörébe került, hogy észre sem vette, de egyetértően bólogatott.

Kai Leng hangokat hallott a folyosó túlsó vége felől. Távolról érkeztek, túlságosan távolról ahhoz, hogy kivehető legyen, miről beszélnek, de a fejvadász felismerte Grayson hangját. Kinyújtotta a kezét és Nick vállára fogott, ezzel jelezve a fiúnak, hogy álljon meg. A tanuló nem hallotta a beszélgetést, így megfordult és érdeklődő tekintettel nézett vissza Kai Lengre. Becsületére legyen mondva, legalább annyi esze volt, hogy csendben maradt. A fejvadász tovább hallgatózott, a távoli hangokra fókuszált, míg már biztosra nem vette, hogy a hangok tulajdonosai közelednek. Aztán az egyik közeli, sötét iroda nyitott ajtajára mutatott. Mindketten bementek, Kai Leng becsukta az ajtót és felkapcsolta a villanyt. Elővigyázatosan suttogni kezdett, – Hallottam valamit a folyosó végéről. Az emberrablók közelednek! — Mit fogunk csinálni? – kérdezte Nick, mutáló hangja a félelem és izgalom keverékétől recsegett. — Azt hiszem, a dokkoló állomáshoz tarthatnak. Pont mellettünk fognak elmenni. Nick biccentett, hogy kimutassa, eddig érti a dolgot. — Nekem nincs fegyverem, de neked van. – folytatta Kai Leng. – Ha itt maradunk, amíg elsétálnak mellettünk, és te most nekiállsz erőt gyűjteni, akkor mire elhagynak minket,

286

lesz elég erőd egy annyira erős robbanást létrehozni, hogy kiiktasd őket? — Úgy érti, hogy megöljem őket? – kérdezte Nick csodálkozva. — Ezek veszélyes emberek, – figyelmeztette Kai Leng. — Ha nem öljük meg őket, ők ölnek meg minket! — Én... én sosem öltem meg senkit! Kai Leng együttérzően bólintott. — Minden rendben. Megértem. Túl sok lenne ez egy korodbeli gyereknek. Talán inkább csak el kéne bújnunk és hagyni, hogy elmenjenek mellettünk. — Ne! – vágott közbe Nick sietve. – Nem akarok elbújni! Meg tudom csinálni! — Biztos vagy abban, hogy készen állsz erre? Nem lesz könnyű! — Meg tudom csinálni. – fogadkozott Nick. — Rendben. Mondom a tervet. Itt várunk, amíg el nem hagyják a szobát. Az ajtó csukva lesz, a lámpa lekapcsolva. Aztán én megnyomom a panelt, te pedig kiugrasz a folyosóra és minden erődet rájuk zúdítod, mielőtt megfordulhatnának! — Nem olyan ez, mintha hátba szúrnánk őket, vagy valami ilyesmi? — Nick, ez nem játék! Itt nincs fair játék! — Aha. Oké. Rendben. — Most le fogom kapcsolni a lámpát. Felkészültél? Nick bólintott, Kai Leng pedig sötétbe borította a szobát. Először úgy tűnt, minta egyáltalán semmi fény sem maradt volna a szobában, de aztán a szemük elkezdett hozzászokni a sötéthez és lassacskán észrevették a világosságot adó tárgyakat: az irodában álló extranet terminálon villogó üzenetjelző lámpát; a számítógép konzol és a videó kivetítő képernyőjének megvilágított gombjait; a falon zölden derengő panelt, mely azt jelezte, hogy az ajtó nincs zárva. Nem volt sok, de ahhoz épp elég, hogy a homályban kivehetővé váljanak

287

számukra a saját sziluettjeik. Kai Leng az ajtóra tapasztotta fülét és körültekintően figyelt. Hallotta, hogy Grayson beszélt; néha Kahlee hangja szakította félbe a férfiét. Nem akart szólni Kahlee-ről Nicknek – a nő jelenléte miatt a fiú talán visszafogná a kitörés erejét, Kai Leng pedig sokkal szívesebben áldozta volna fel Kahlee-t az ügy oltárán, mintsem hogy hagyja Graysont elszökni. Nickre nézett és meglepetten látta, hogy egy apró szikra futott végig a fiatalember nyakán. Ahogy az erejét gyűjtő tinédzsert nézte, egyre több szikra cikázott rajta, míg a fiú teste apró impulzusonként magába szívta a sötétanyag energiát. Hosszú időbe telt, mire végre elérték az ajtót; sokkal lassabban mozogtak, mint ahogy Kai Leng számította. Mikor elhaladtak mellettük, a fejvadász még várt néhány másodpercet, hogy pár méterre eltávolodhassanak az ajtótól, majd benyomta a panelt és félreugrott az útból. Nick akcióba lendült, a fiatalos düh fülsértőén éles üvöltésével felfegyverkezve rohant ki a folyosóra.

Az összegyűjtött biotikus energiák tárolása tényleges fizikai kényelmetlenségeket okozott Nicknek. A fogai bizseregtek, mintha sztaniolpapírt rágott volna, a szeme viszketett, a fülében pedig magas hangú zúgást hallott. De mindez megérte, ha ennek segítségével segíthet megállítani az emberrablókat és lenyűgözheti Miss Sanderst. Mikor a szoba ajtaja kinyílt, ő kirohant és minden elraktározott energiáját ellenségeire zúdította. Túl későn vette észre, hogy a két ember közül – akikre fiatal élete legerősebb biotikus csapásával támadt – az egyik Kahlee volt. Az alig visszafojtott erő már kontrollálhatatlan árvízként zúdult ki belőle, és ő még nem rendelkezett azzal a típusú lelki fegyelemmel vagy kontrollal, mellyel egyszerűen ki tudta

288

volna kapcsolni az áradatot. A legtöbb, amit tehetett az volt, hogy megpróbálta újrafókuszálni a támadást. Az előzetesen útjára engedett halálos koncentátumú lökést elméje erejével szétrombolta, az darabjaira hullott, így sokkal nagyobb területen szétszóródva, hullámként csapott le áldozataira. Kiáltására Kahlee és a mellette álló férfi is felé fordultak. Tisztán látta az arcukat, szemük tágra nyílt a meglepetéstől, mikor elemelkedtek a földről és a folyosó különböző oldalfalaihoz csapódtak, majd a padlóra zuhantak. — Csináld újra! — kiabálta a magát Steve-nek nevező tetovált férfi az irodából. – Végezz velük! Nick zavarodottan és megrendültén állt ott, nem tudott semmi mást csinálni, mint a bizarr kinézetű, félig ember, félig gép valamit nézni, ami felállt a földről és felé fordult.

Nick üvöltése pont elég időt adott Kahlee-nek arra, hogy felfogja, mi történik és felkészüljön a becsapódásra. Mindazonáltal a biotikus lökés olyan erővel csapta meg, hogy kicsúszott az övéből a pisztoly és pörögve szánkázott végig a folyosón. Szerencsére a vállával csapódott a falnak és nem a fejével, így sikerült megőriznie az eszméletét. Nem tudta, hogy talált rájuk Nick; csak azt tudta, hogy a fiú azzal, hogy megtámadta Graysont, fenyegetésként definiáltatta magát a Kaszásokkal. Nem gondolkodott, mielőtt cselekedett volna; felkelt a földről és a pisztolyát fiatal támadójára emelő Graysonra vetette magát. Sikerült kibillentenie az egyensúlyából, de mialatt mindketten a földre zuhantak, Kahlee hallotta a pisztoly hangját és Nick meglepett morranását. Grayson talpra ugrott és szabad kezével megfogta Kahlee övét a hátán. Az övnél fogva felemelte a nőt, úgy tartotta őt, mint egy zsák lisztet, vízszintesen. Aztán félretaszította. Kahlee a levegőben pörgött, kezei és lábai vadul csapkodtak

289

körülötte. Ezúttal nem számított a hirtelen akcióra, így a becsapódásra sem tudott felkészülni, és arccal előre csapódott a padlónak. Az ütés erejétől csillagokat látott. Félig ájultan már arra sem volt képes, hogy a hátára forduljon és megnézze, mi történik mögötte a folyosón. Kai Leng az irodából látta, hogy Nicket gyomron lőtték. Mikor a fiatalember fájdalmában nyöszörögve térdre hullott, Kai Leng már akcióba lendült. Látta, hogy a pisztoly leesett Kahlee övéről; tudta, hogy el kell érnie ahhoz, hogy egyáltalán túlélje az összecsapást. Grayson oldalra lökte Sanderst, ez a figyelemelterelés értékes másodperctöredékeket nyerhetett a fejvadásznak. Végigcsúszott a padlón, kezét a pisztolyra kulcsolta, és a hátára fordult, hogy célba tudja venni Graysont. De a Kaszások túl gyorsak voltak. Az alatt az idő alatt, amíg Kai Leng megszerezte a pisztolyt, Grayson már keresztül is vágott a folyosón és ott állt a földön fekvő férfi felett. Grayson olyan erővel rúgta ki a kezéből a fegyvert, hogy Kai Leng csuklója szilánkosra tört. A fejvadász tudta, hogy itt a vég. Felnézett a fölé hajoló szörnyetegre és felkészült a halálra. Teste összerezzent a viharosan visszhangzó shotgun lövésre. Egy teljes másodpercre volt szüksége, hogy felfogja, nem őt lőtték le. Grayson odébb tántorodott, felfedve ezzel a lövés forrását. Anderson félúton állt a folyosón, fegyverét egy kézzel tartotta és erősen a gyomrához szorította. Jobb keze ernyedten és használhatatlanul lógott az oldalán. Újra elsütötte a fegyverét. Grayson teste megremegett és elterült a földön.

Grayson a hátán fekve a plafont bámulta és zihált. Érezte, ahogy a Kaszások elhagyják a testét. Szállítóeszközük tönkre

290

ment, ezért visszahúzták tudatukat a sötét űr mélyére, egyedül hagyva Grayson-t, míg a férfi életének utolsó szikrája is kialudt. Végre megszabadulva az irányításuktól, a férfi oldalra fordította a fejét. A világ elkezdett homályossá válni. Látta, hogy Kahlee talpra vergődik, és elmosolyodott. Nyaka kiegyenesedve visszaállt, eredeti pozíciójába, így újra a plafont nézte. A szeme sarkából látta a sötét hajú, ázsiai vonásokkal rendelkező férfit; egy pillanat kellett Graysonnak ahhoz, hogy felismerje benne azt az embert, aki rátámadt abban a cellában, ahol a Cerberus fogva tartotta őt. A világ mintha lelassult volna körülötte és meghallotta egy pisztoly jól ismert dördüléseit. A Cerberus minden ügynökének megtanították, hogy kétszer lőjön. Mikor a két golyó behatolt a koponyájába, újra elsötétült a világ. De ezúttal utoljára.

291

HUSZONHÉT

Ahhoz, hogy Anderson célra tudja tartani a shotgunját, a hasához kellett szorítania a fegyver markolatát. Amikor elsütötte, visszatartotta a levegőjét, hogy hasizmai megfeszüljenek és ellenálljanak a fegyver rúgásának. így nem ájult el a rátörő fájdalomtól, de minden elővigyázatossága ellenére még így is szünetet kellett tartania két lövés között. Szerencsére már az első alkalommal sikerült eltalálnia Graysont, mivel lőtávon belül a fegyverével nem kellett pontosan céloznia a sörétes lövedéknek köszönhetően. Grayson megingott az első találattól, de ennyi ahhoz nem volt elég, hogy a földre küldje. Mivel Grayson teste már több súlyos sérülést is szenvedett a Kaszások nem voltak képesek többre annál, hogy a talpán tartsák. Ez elég időt biztosított Andersonnak ahhoz, hogy összeszedje magát és a következő találattal végre a földre kényszerítse az avatárt. Amíg a férfi újra erőt gyűjtött. Kai Leng felmarkolt a földről egy pisztolyt és hátulról kétszer fejbe lőtte a padlón heverő Graysont. Azonban még mielőtt a fejvadász a következő célpontja felé fordíthatta volna a figyelmét. Anderson annyit mondott: – Dobd el a fegyvert és ne mozdulj! Nem emelte fel a hangját, mivel – a magába lőtt medi-gél dacára- az összeesett tüdeje és törött bordái megakadályozták abban, hogy mély levegőt vegyen. Ennek ellenére Kai Leng

292

tisztán értette őt. A fejvadász mozdulatlanná dermedt, fegyverével még mindig a földön heverő Graysonra célozva. Anderson tudta, min jár az esze. Vajon fel tudja-e emelni a pisztolyt és le tud-e adni egy lövést a férfi felé, mielőtt az elsüti a puskát? Gyors volt, de vajon elég gyors? — Ne csináld. – figyelmeztette Anderson. – Pont előttem állsz. Még én sem hibáználak el ekkora távolságról. Megkönnyebbült, mikor látta, hogy Kai Leng kiejti a fegyvert a kezéből. Anderson látta a földön heverő tinédzsert, aki a hasából vérzett, amikor megérkezett a helyszínre, szeme sarkából pedig Kahlee-t, aki épp az eszméletét próbálta visszaszerezni azután, hogy a Kaszások a falhoz vágták. Most azonban egyiküknek sem tudott segíteni. Most még nem. Kai Leng túl veszélyes volt ahhoz, hogy kockáztasson. Amíg nem ártalmatlanította, minden mást ki kellett zárnia az elméjéből és a valódi veszélyre koncentrálnia. — Azt akarom, hogy mindent szépen lassan csinálj. – közölte Anderson. – Finoman, nagyon finoman, rúgd ide hozzám a pisztolyodat. A ravaszon tartotta az ujját, miközben Kai Lenget figyelte, amint végrehajtotta az utasításait. Ha Andersonnak tüsszentenie kellett volna, a fejvadász minden bizonnyal itt halt volna meg. A fegyver végigcsúszott a padlón és mindössze néhány centire az admirális lábai előtt állt meg. — Most tedd a kezedet tarkódra, fordulj a fal felé és térdelj le! Kai Leng engedelmeskedett és Anderson végre úgy érezte, hogy irányítása alatt tartja a helyzetet. Ebből a helyzetből még a fejvadász sem volt elég gyors ahhoz, hogy kitérjen a hátulról érkező shotgun lövedékek elől. — És most mit csinálunk? – kérdezte Kai Leng. — Erre a nagy lövöldözésre biztos felfigyelt valaki.

293

Szerintem a biztonságiaknak néhány percen belül meg kell érkezniük. Itt megvárjuk őket. Kinézett Kahlee-re és látta, hogy a nő már talpon van, bár még a falnak dőlve próbálta visszaszerezni az egyensúlyát. Lepillantott a lábainál heverő Grayson testére, majd észrevette a folyosón kicsit távolabb heverő gyereket. — Nick! – kiáltotta, odarohant hozzá, majd leguggolt mellé, hogy szemügyre vegye a sérüléseit. Anderson továbbra is Kai Lengre tartotta a fegyverét, nehogy a fejvadász kihasználhassa ezt a pillanatot a menekülésre. A férfi nem is mozdult meg, de beszélni kezdett. — Megölhettelek volna, ugye tudod. – mondta Kai Leng. szemét továbbra is a falra szegezve. – De nem tettem. Nincs okom bántani titeket. — David. – szólalt meg Kahlee, felemelve tekintetét az eszméletlen fiúról. – Túl sok vért veszít. Kell egy elsősegélyláda. — Csak Graysont akartam megállítani. – folytatta Kai Leng, mintha nem is hallotta volna a nőt. – Elvégeztem a feladatom. Engedj elmenni. — Nem mész sehova. – förmedt rá Anderson. – Ez mind a te hibád. Grayson. Ez a kölyök. A vérük a te kezeden szárad. — David! — fakadt ki Kahlee. — Még meg tudom menteni, de kell egy elsősegély doboz! — Menj. – válaszolta Anderson, de le se vette a szemét Kai Lengről. — Nem tudom, hol vannak. Fogj egyet és gyere vissza vele. — Folyamatos nyomás alatt kell tartani a sebét – közölte Kahlee. – Elvérzik, mielőtt visszaérek. — De nem vehetem le a szemem erről a fickóról. – mondta Anderson, miközben megrázta a fejét. – Meg kéne várnunk az őrséget. Most már bármelyik pillanatban itt lehetnek. — Nincs rá időnk. – erősködött Kahlee. — Te! – mondta végül Anderson Kai Lengnek. – Talpra!

294

Szépen, lassan. Menj oda a gyerekhez és tartsd nyomás alatt a sebét amíg Kahlee vissza nem ér. — Nem. – mondta a fejvadász. Hangjában nem volt nyoma érzelmeknek. — Nem? – ismételte meg Anderson, mint aki nem hisz a fülének. — Nehéz választás előtt állsz. – közölte Kai Leng nyugodt hangon. – Elszorítod a vérzést, amíg Kahlee vissza tér az elsősegélyládával, de akkor én eltűnök. Vagy rám szegezve tartod a fegyver, amíg a biztonságiak ideérnek, és együtt végig nézzük, ahogy a gyerek elvérzik. — Te szemétláda! – ordította Kahlee. – Még csak gyerek! — Anderson döntése. – közölte Kai Leng. – Csak annyit kell tennie, hogy elenged. Kai Leng még mindig a fal felé fordulva térdelt. Anderson kihasználva a helyzetet letette a shotgunt és halkan felemelte a földről az egyik pisztolyt. Óvatosan mozogva, és le sem véve a szemét a fejvadászról, átsétált a Nick mellett térdelő Kahleehez. A nő kezei, amiket bedugott a fiú sebébe, remegtek az erőlködéstől, ahogy minden erejével megpróbálta elszorítani a vérzését. — Csak egy kezem van. – figyelmeztette Anderson. — De még így is több jó ujjad van, mint nekem. – emlékeztette Kahlee. – Nyúlj be és szorítsd olyan erősen, ahogy csak tudod. — Gondolom, ez azt jelenti, hogy mehetek. – mondta Kai Leng magabiztosan. Még mindig a falat nézte, de már elég bátor volt ahhoz, hogy talpra álljon. Anderson célzott a pisztollyal és lőtt. A golyó a fejvadász jobb combjának hátuljába vágódott, bele a puha izomba, amitől az felkiáltott és visszaesett a földre. A földön vonaglott és megpróbálta kezeit a sebre szorítani, de a lövés nagyon rossz helyen volt és nem érte el. Ekkor Anderson újra tüzelt, ezúttal a másik lába vádliját találta el.

295

Kai Leng üvöltött a fájdalomtól és a gyűlölettől. A hasára fordulva vergődött és gyilokvággyal a szemében meredt Andersonra. — Az őrség úton van. – jegyezte meg Anderson. – Ha ki akarsz jutni innen, jobb lesz, ha sietsz. Kai Leng arcán átfutott a gyűlölet, amit Anderson iránt érzett, majd megfordult és elkezdett a másik irányba kúszni, hogy kijusson az állomásról, mielőtt megérkezik az erősítés. Mivel most már minden figyelmét Kahlee-re és a fiúra tudta fordítani, Anderson a földre ejtette a pisztolyt. — Mutasd meg, mit kell csinálnom. – mondta. — Nyúlj be a sebbe és kövesd az ujjaimat. – utasította Kahlee. Anderson követte az utasításait és bedugta a kezét abba a ragadós, meleg lyukba, ami a fiú hasán tátongott. — Érzed azt a csövet, amit az ujjaimmal szorítok? — Igen, azt hiszem. — Mikor kihúzom a kezem, te nyomj rá amilyen erősen csak tudsz, és el ne engedd! — Rendben. — Akkor háromra. Kész? Egy... kettő... HÁROM! Kahlee kihúzta a kezét a lyukból, hogy helyet adjon Andersonnak, de amint ezt megtette, vér kezdett szivárogni a sebből. Anderson ügyetlenkedve próbálta fogást találni, hogy elszorítsa a vérzés. — Még mindig vérzik. – mondta a férfi, hangjában kétségbeeséssel. — Nyomd erősebben! – üvöltötte Kahlee. – Amilyen erősen csak tudod! Anderson a teljes testsúlyát bele adta, és a szivárgó vérpatakból egyetlen vékony kis erecske maradt. — Jól van. – mondta Kahlee, miközben felállt és vállon veregette. – Tudod tartani? — Egy darabig, de siess.

296

Nem kellett neki kétszer mondani. Hallotta, ahogy a nő léptei távolodnak tőle, ahogy lerohant a folyosón, míg végül egyedül maradt Grayson hullájával és a haldokló fiúval. Nick lélegzése felgyorsult és egyre gyengébb lett. Bőre úgy elsápadt, mintha valaki krétaporba hengergette volna, arcát pedig verejték borította. — Meg ne halj nekem kölyök. – suttogta a férfi. – Kahlee ma már így is túl sokat vesztett. Kahlee két percen belül visszaért. — Hogy van? – kérdezte, miközben mellé tette az elsősegélyládát. — Még közünk van. – válaszolta Anderson. A nő elővett a dobozból egy fecskendőt. Ügyetlenül szorította két tenyere között, mivel ujjai még mindig használhatatlanok voltak, majd Nick nadrágján keresztül a combjába döfte. Az apróbb adagokkal ellentétben, amiket Anderson a ruhájából kapott, egy koncentrált adag medi-gél azonnali, szinte csodával határos gyógyulást tudott előidézni. Az alvadás- serkentők elállították a vérzést, a biológiai nanidok pedig azonnal nekikezdtek a sérült szövetek és sejtek újjáépítésének. Ugyanakkor az erős nyugtatok és fájdalomcsillapítók látszólag hibernálták a beteget, de valójában egy gyógyszerek által előidézett, mesterséges kómába ringatták, fenntartva az életfunkciókat, de kímélve az esetlegesen sérült szerveket. A súlyos sérüléseknél még így is szükség volt műtétre, de egy adag medi-gél általában elég volt ahhoz, hogy stabilizálja a beteget, amíg rendes orvosi ellátáshoz nem juttatják. Nick néhány perc múlva visszanyerte a színét és a légzése is ritmusossá vált. Kahlee előre hajolt és megvizsgálta az életjeleit a tenyerei közé szorított omni-toollal, amit az elsősegélydobozból szerzett.

297

— Működik.

– mondta a nő. – Már elengedheted. Anderson óvatosan kihúzta kezét a sebből, majd félrehúzódott, hogy több helyet biztosítson Kahlee számára. Az elsősegélydobozból kötszert és egy aprócska tubus kenőcsöt vett elő. Nem úgy, mint a Nick sebeibe fecskendezett medi-gél, ez a tubus sűrű, ragacsos kenőccsel volt tele. Ügyetlenül próbált meg fogát találni a kupakján, de törött ujjai miatt nem sikerült. — Tartsd az alját. – mondta Anderson, majd jó kezével megfogta a tubus kupakját. Elcsavarta, és az engedett. Kahlee a sebbe és a seb köré csorgatta a balzsamot, majd kötést rakott rá. Az omni-tool segítségével még egyszer utoljára leszkennelte Nicket, csak, hogy megbizonyosodjon róla, hogy nem hagyott ki semmit. — Szerintem rendben lesz. – közölte Kahlee, és kézfejével megtörölte verejtékező homlokát. — Jó csapatot alkotunk. – jegyezte meg Anderson. – Nyitnunk kéne egy klinikát. — Úgyis épp munkát keresel. – emlékeztette a nő. – És akkor már inkább ez, mint... Anderson felemelte a kezét, belefojtva Kahlee-be a szót a mondat közepén. — Hallod? A nő félre fordította a fejét. — Léptek! Kahlee felállt és elkezdett teli torokból üvölteni. – Itt vagyunk! Az adminisztrációs irodák mellett! Nemsokára négy őr fordult be a sarkon – két nő és két férfi – feléjük sietve. — Lövöldözés hangjait hallottuk, úgyhogy gondoltam hozok erősítést. – mondta a csapatot vezető nő. – A többieket ott hagytuk, hogy vigyázzanak a gyerekekre. A rangidős őr lepillantott Grayson padlón heverő, véres maradványaira, és az arca elkomorult. Viszont amikor

298

meglátta Nicket a dühe ijedséggé változott. — Sajnálom. – motyogta Kahlee felé. – Nem tudom, hogy juthatott ki az ebédlőből. Észre se vettem, hogy eltűnt. Kahlee megrázta a fejét. — Nem a maga hibája kapitány. És különben is rendbe fog jönni... de kórházba kéne vinnünk. A biztonságiak főnöke egyik embere felé biccentett, aki erre oda lépett és felemelte a fiút a földről. — Nem szívesen szólok közbe, — szakította őket félbe Anderson a földön ülve, – de maguknak talán Kai Leng nyomába kéne eredniük. — Igen. – értett egyet Kahlee. – Ázsiai férfi. Tetoválással a nyaka hátulján. Nincs fegyvere, de veszélyes. — Mind két lába sérült. – tette hozzá Anderson a padlón végig futó vércsíkra mutatva. – Nem lesz nehéz megtalálni. A Nicket cipelő őr igen kényelmes iramban elindult, hogy a kezében fekvő fiú ne zötyögjön feleslegesen. A többi őr elrohant, így Kahlee és Anderson kettesben maradtak. Kahlee leguggolt a férfi mellé. – Elég rosszul nézel ki. – mondta az omni-toolt felmutatva. – Jobb lesz, ha megvizsgállak téged is. — Egy perc. — mondta neki Anderson. – Miután elköszöntél. Kahlee Graysonra pillantott, majd a földre kapta tekintetét. Felállt, lassan odasétált a testhez és térdre ereszkedett mellette. Anderson elfordult egy pillanatnyi magányt ajándékozva a nőnek. Hallotta Kahlee suttogását, de nem hallgatózott és nem próbálta meg kivenni a szavakat. Mikor meghallotta, hogy Kahlee hangtalanul zokog, nem tudott mást tenni, mint visszafordítani a fejét a nő irányába, hogy megnézze, minden rendben van-e. Kahlee az ölébe húzta Grayson kezét, könnycseppek csorogtak le az állán. Az ajkához emelte a férfi kezét és egy

299

gyengéd csókot lehelt rá, majd elengedte és hagyta, hogy erőtlenül a földre hulljon az élettelen végtag. Aztán megtörölte a szemét, vett egy mély levegőt, és talpra állt. Anderson nem mondott semmit, mikor Kahlee odaült mellé. Azon töprengett, vajon mit suttoghatott a nő a halottnak, de semmi joga sem volt rákérdezni. Az a pillanat nem az övé volt, csak Kahlee-é és Graysoné. — Na, lássuk, össze tudunk-e fércelni téged. – mondta Kahlee, és kezébe véve az omni-toolt, fáradtan a férfira mosolygott.

300

HUSZONNYOLC

Több ötlet is átfutott Kai Leng agyán, miután Anderson használhatatlanná tette a lábait. Azt, hogy a sebek nem életveszélyesek, azonnal tudta. Mindkét lövedék izomba fúródott; egyetlen nagyobb artéria sem kapott találatot. Vérzett, de nem túl erősen – legalább húsz perc fog még eltelni, amíg az élete veszélybe kerül. Tudva, hogy nem fog meghalni, Kai Leng ösztönösen bosszút akart állni. A földön csúszva visszapillantott és azt látta, hogy Anderson és Kahlee is a sérült fiúval van elfoglalva. Kai Leng úgy találta, ennél jobb alkalma nem is lehetne arra, hogy eljusson Grayson testéhez – és a mellette fekvő pisztolyhoz – mielőtt észreveszik. Aztán, ha egyszer megszerezte a pisztoly, mit tudna csinálni vele? Anderson úgy döntött, nem végzi ki Kai Lenget; túl sok volt benne a nemes hősből ahhoz, hogy megölje tehetetlen ellenfelét. Viszont, ha Kai Lengnek sikerült volna megkaparintania egy fegyvert, amivel lövöldözni kezdett volna, eléggé biztosra vette, hogy Anderson azon nyomban lelövi őt. Normális esetben Kai Leng mindenképpen megpróbálta volna, de Andersonon kinetikus pajzsokkal megerősített enviro-ruha volt. Az első pár lövést túlélné, az pedig lehetőséget adna neki a fegyverrántásra és a tűz viszonzására. Kai Leng jelenlegi állapotát figyelembe véve, az nem egy

301

olyan csata lelt volna, amiből ő győztesen kerülhetne ki. Használhatta volna a pisztolyt arra, hogy megölje Sanderst, de azzal csak annyit ért volna el, hogy feldühíti Andersont, aki azonnal lelövi őt. Használhatta volna arra is, hogy megfenyegesse Sanderst, ez esetben azonban félő volt, hogy a biztonságiak ideérnek, mielőtt eltűnne. Ilyen erős érvekkel szemben csak egy dolgot tehetett. Kai Leng ráébredt, hogy nincs még felkészülve a halálra, ezért hagyta a pisztolyt és inkább a menekülésre fókuszált. Csigalassúsággal folytatta a kúszást, míg el nem tűnt a sarok mögött. Nem a fájdalom lassította le; elég erős volt mentálisan ahhoz, hogy kizárja azt. Anderson ravasz róka volt – gondosan választotta ki, hova lőjön. Tudta, hogy a Kai Leng izomszövetébe fúródott lövedékek lehetetlenné teszik majd, hogy azok a lábak bármennyi súlyt is elbírjanak. Az Akadémia sima padlója kevés segítséget nyújtott karjának és ujjainak; a megmenekülésre semmi esély, ha úgy kell végigvonszolnia magát, mint egy csigának. Az Akadémia egy űrállomás volt – a belső tér gravitációját a létesítmény tömeghatás mező generátora hozta létre. Vészhelyzet esetén lehetséges volt, hogy a mesterséges gravitáció kikapcsoljon. Idefelé jövet Kai Leng észrevett egy sor fém kapaszkodót, melyek a plafonon futottak végig. Azzal a célzattal voltak lettek kialakítva, hogy lehetővé tegyék az emberek számára a könnyed mozgást, ha a gravitáció hirtelen megszűnésével beállna a súlytalanság állapota. Ezenkívül feltűnt neki egy aprócska, a falba épített szerelőlétra, mely a magasan futó elektromos vezetékekhez biztosított könnyebb hozzáférést. Ha jól emlékezett, a létra ugyanazon az oldalon volt a folyosón, mint a csövek a plafonon. Kevesebb, mint ötven méter választotta el őt a létrától. Még ha olyan gyorsan mozgott is, ahogy csak tudott, Kai Lengnek több mint öt percbe került, mire odaért. Aztán megragadta a létrát és fokonként felhúzta rajta magát. Sebesült lábai mögötte

302

lógtak. Mikor elérte a plafont, egyik karjával átkulcsolta a létra legfelső fokát, a másikkal pedig megpróbálta elkapni a plafonon futó csövet. De nem érte el, ujj a i vége érintette csak a durva, lekerekített fémet. Nem akarta feladni, mikor a megoldás csak centiméterekre volt tőle, ezért újra a kapaszkodó felé nyúlt, és ellökte magát a létráról. Ujjai a cső köré fonódtak, fél kézzel csimpaszkodva lógott a mennyezeten. Előre-hátra hintázott, hogy lendületet vegyen, aztán mikor már elég magasra lengett, másik kezével elkapta a következő kapaszkodót. Ugyanebben a pillanatban, hátsó kezével elengedte az előzőt és egy újabbat ragadott meg. A ritmust megtartva haladt előre csőről csőre, a lábai lengtek teste alatt. Olyan volt, mint a Föld egyik elfeledett dzsungelét átszelő majom. Nem telt el sok idő, mire karjai és a válla a teste súlyának hordozásától égni kezdtek, de ezt az érzést pont úgy zárta ki elméjéből, mint a golyók okozta fájdalmat. Mire elért a biztonsági átvilágítási területre, karjai már remegtek a fáradtságtól, marka pedig végleg összezárult. Mikor ujjai lecsúsztak a kapaszkodóról, alig maradt ideje, hogy felkészüljön az ütközésre, ahogy teste nagyot puffanva a padlónak csapódott. Az ütközés friss fájdalomhullámot szabadított el sebesült lábaiban. Csillagokat látott és pár másodpercig csak azért küzdött, hogy ne ájuljon el. Majdnem egy teljes perc eltelt, mire úgy érezte, képes továbbhaladni. A szíve zakatolt, levegőért kapkodott, de már olyan közel volt a megváltás! Nem látott esélyt arra, hogy visszakapaszkodjon a plafonról lógó csövekre; de még ha sikerülne is, kimerült vállai és karjai valószínűleg nem lennének képesek megtartani a testének súlyát. Mivel más lehetőség nem állt előtte, elkezdett a dokkoló rámpához vezető úton kúszni. Centiről centire haladva maga mögött hagyta a két halott őrt. Már félúton járt a dokkoló rámpán – alig tíz méterre

303

a sikló zsilipjétől – mikor hangokat hallott a folyosóról. — Itt egy újabb vérfolt. – kiáltotta valaki. – Úgy tűnik, a hajókhoz ment! Kai Leng megduplázott erővel kúszott tovább a rámpa erős fémszerkezetén. Olyan gyorsan haladt, ahogy csak tudott. A háta mögül csizmák kopogását hallotta. Abban a pillanatban érte el a zsilipet, mikor az első biztonsági őr a dokkoló rámpára lépett. — Megállni! – kiáltotta az egyikük. A paranccsal mit sem törődve Kai Leng begördült a sikló ajtaján és rácsapott a derékmagasságban a falon lévő gombra. Kai Leng összehúzta magát, a fejét a kezével takarta, míg az örök tüzet nyitottak rá. Néhány kósza golyó betévedt a zsilipen és a falakon pattogott, mielőtt a zsilipajtó becsukódott volna, de mind elvétette a célpontot. Kai Leng tudta, nincs sok ideje. Az örök fegyverei nem tehettek kárt a hajótestben, a zsilip pedig zárva volt. De megpróbálhatják meghekkelni a zárat és a fedélzetre lépni, mielőtt neki sikerülne elhagyni az állomást. Átkúszott a siklón az első kabinba. Feltornázta magát a székbe, beindította a berendezéseket és felbőgette a motort. Szerencsére az Akadémia külső dokkoló állomásokkal épült – ez sokkal olcsóbb volt, mint egy teljesen fedett leszállópályát építeni. Ez azt jelentette, hogy nem volt már se ajtó, se plafon, ami megakadályozhatta volna őt a menekülésben. Pár pillanattal később a hajó felemelkedett és eltávolodott az állomástól. Kai Leng a legközelebbi tömegrelét táplálta be célként, de már tudta, hogy szabad, senki sem követi, ezért nem gyorsított fénysebességre. Helyette inkább lecsúszott a székről és hátrakúszott a kabinba, ahol az elsősegélydoboz még mindig a földön hevert. Anderson ebből vette ki a kötelet, amivel megkötözte, de voltak még ott alapvető orvosi felszerelések is. Talált egy tubus medi-gélt, amit a sebére kent, hogy

304

elmulassza a fájdalmat és megelőzze a fertőzést. Óvatos volt, nehogy túladagolja és kiüsse magát. Aztán újra előrekúszott, felhúzta magát a székbe és megnyitotta a komm csatornát. A kijelző felvillant és a Titokzatos Ember arca rajzolódott ki rajta. — Vége van? – kérdezte. — Grayson halott. – nyugtatta meg Kai Leng. – A testet azonban nem tudtam magammal hozni. — Még az Omegán van? – tudakolta a Titokzatos Ember. — Nem. A Grissom Akadémián. A Titokzatos Ember arcán nem látszott változás a váratlan hír hallatán. — Mi van Andersonnal és Sandersszel? — Az Akadémián vannak. Mindketten élnek. — Úgy vélem, jobb lenne, ha személyesen adnád le a jelentésedet. – mondta. Abban a pillanatban, mikor Kai Leng arra gondolt, vajon túléli-e majd ezt a beszélgetést, a Titokzatos Ember megszólalt. — Tudtam, hogy számíthatok rád ebben a küldetésben. Értékes része vagy a szervezetünknek. – tette hozzá, mintha csak olvasott volna Kai Leng gondolataiban. – A Cerberusnak szerencséje van, hogy a sorai közt tudhat. — Számomra megtiszteltetés, hogy az ügyet szolgálhatom. – felelte Kai Leng. — Az állomás elköltözött. – mondta a Titokzatos Ember. – Elküldöm a koordinátákat. A komm csatorna megpittyent a beérkező adatok jeleként. Aztán a kijelző sötétbe borult, mikor a Titokzatos Ember megszakította a kapcsolatot. Kai Leng hátradőlt a székében és kiengedte azt a levegőt, amiről eddig észre sem vette, hogy visszatartotta. Beállította az állomást az repülési terv végcéljaként és bekapcsolta a meghajtó magot; fénysebességre gyorsítva a

305

hajót. Az útvonalra pillantva látta, hogy közel egy órája van még, mielőtt manuálisan kellett volna koordinálnia az első tömegrelé ugrást. — Fények ki. – mondta és becsukta a szemét. A hajó fényei elhalványultak. – Ébresztés negyven perc múlva. Mióta ez az egész elkezdődött, a testének most először nyílt alkalma arra, hogy valóban lepihenjen. Könnyen süllyedt bele a mély, álomtalan álomba. Három nap telt el, mióta Kai Leng megszökött az állomásról. Anderson sérüléseit kezelték; bordái még egy kicsit érzékenyek voltak és legalább egy további hétre volt szüksége, mire a bokaszalagjai teljesen összeforrnak, de ahhoz elég jól volt, hogy visszatérjen a Fellegvárba. Azonban előbb beszélnie kellett Kahlee-vel. Pontosan ott volt, ahol gondolta: Nick kórházi ágya mellett ült, hogy társaságot nyújtson a fiúnak a lábadozása alatt. Az elmúlt három napban hol itt volt, hol Anderson szobájában, naponta kétszer pedig fizikoterápiára járt, hogy visszanyerje az ujjai mozgékonyságát. — Hogy vagy, bajnok? – kérdezte Anderson a szobába lépve. — Jól. – Nick csak ennyit mondott. Nem beszélt túl sokat, ha Anderson is a szobában volt. Ez várható is volt. Egyértelmű volt, hogy belezúgott Kahlee-be. Mikor csak ketten voltak, a nő minden figyelme a fiúra fókuszálódott. — Jól nézel ki. – mondta Kahlee melegen Andersonra mosolyogva. Anderson a szeme sarkából látta, hogy a fiú egy pillanatra haragosan elfintorodik, és minden erejével azon volt, nehogy elnevesse magát Nick reakcióján. Tedd túl rajta magad, kölyök, gondolta. Keress magadnak valaki korodbelit. — Hogy vannak az ujjaid? – kérdezte a férfi.

306

— Jobban

nem is lehetnének. — mondta Kahlee felmutatva és a levegőben megmozgatva az ujjait. – Ha akarnám. holnap elkezdhetnék zongoraleckéket venni. — Van egy másik ajánlatom, amit esetleg átgondolhatnál. A nő kíváncsian felhúzta a szemöldökét. — Miről beszélsz? — Beszélhetnénk négyszemközt? — Nick, egy perc múlva visszajövök. – mondta Kahlee és megpaskolta a fiatalember kezét, majd felkelt az ágy mellől. — Felőlem. – morogta a fiú, bár Kahlee-nek nem tűnt fel a hirtelen felvett goromba attitűd. Anderson kivezette őt a folyosóra, majd tovább a szomszédos, történetesen üres kórterembe. — Csukd be az ajtót! – mondta, mikor már Kahlee is a szobában volt. — Komolynak hangzik. – mondta a nő eleget téve a kérésnek. — Beszéltem pár régi barátommal a Szövetségi Hírszerzésnél. – mondta. – Semmi jele se Kai Lengnek, se a Cerberusnak. — Mint a csótányok, ha felkapcsolod a villanyt —jegyezte meg Kahlee. – Tényleg azt hiszed, hogy el fognak jönni értünk? — Kétlem. Nincs már itt nekik semmi. Emellett mi túlságosan szem előtt vagyunk. A csótányok szeretnek a sötét sarkokban maradni. — Akkor tehát mik a terveid? — kérdezte Kahlee. — Pár óra múlva visszamegyek a Fellegvárba. — felelte a férfi. – Magammal kell vinnem Grayson testét. — Azt hiszed, ezzel végre meg lehet győzni a Tanácsot arról, hogy a Kaszások valóban léteznek? — Te láttad a kutatási anyagot. Te mondd meg. — Kétséges. – ismerte el Kahlee. – A belé plántált technológia talán Kaszás alapokon nyugodott, de mindenfelé a

307

Cerberus keze nyomát viselte magán. Ráadásul már nincs lehetőség megmondani, mi irányította. Már nincs. Valószínűleg csak a Titokzatos Emberre kennék az egészet. — Talán nem leszek képes meggyőzni a Tanácsot, de vannak emberek, akikre számíthatok... a Szövetségen belül és kívül is. Többé már nem tehetünk úgy, mintha nem léteznének! Valamit tennünk kell, hogy megállítsuk a Kaszásokat! — A hozzájárulásomat kéred, hogy tanulmányozhasd. – mondta halkan, mikor megértette, mit kér tőle a férfi. — Fel akarod boncolni. Darabokra szedni, hogy lásd, mit tudhatsz meg a technológiájukról. — Ez nem ugyanaz, mint amit a Cerberus csinált. – erőszakoskodott Anderson. – Semmilyen formában sem értek egyet azzal, amit vele műveitek, de egy dologban igazuk volt: a Kaszások közelednek és meg kell találnunk a módját annak, hogy felvegyük velük a harcot! — Ígérem, hogy tisztelettel bánnak majd vele. – biztosította Kahlee-t. – De vannak dolgok, amiket meg kell tennünk. — Megértem. – mondta a nő halkan. — Van még valami. – folytatta Anderson. – Szeretném, ha velem jönnél. Te vagy a legragyogóbb elme a Szövetségi űrben. Ha bármi esély is van arra, hogy megoldjuk ezt a rejtélyt, akkor neked is ott kell lenned! — Arra kérsz, hogy hagyjam itt a Felemelkedés Projektet? — Tudom, hogy szereted ezeket a gyerekeket, és tudom, hogy nagyszerű munkát végzel itt, de ennél most semmi sem lehet fontosabb! Kahlee pár másodpercig csendben emésztette a gondolatot, majd beleegyezése jeleként bólintott. — Grayson is ezt akarta volna. — Neked is ezt kell akarnod. – mondta Anderson. – Ne bűntudatból tedd! — Néni bűntudat. – mondta Kahlee. – Beszéltem velük

308

Graysonon keresztül. Mármint a Kaszásokkal. Folyton a körforgásról beszéltek. Azt mondták, a fajunk kihalása elkerülhetetlen. Nem fogom ölbe tett kézzel várni, hogy ez megtörténjen! — Örülök. – mondta Anderson a lány csuklójáért nyúlva. Közelebb húzta magához Kahlee-t. – Nem akarlak újra elveszíteni! Kezébe vette a nő fejét, majd közelebb hajolt és hosszan megcsókolta. — Jobb, ha ezt nem Nick előtt csinálod. – mondta Kahlee finoman nevetgélve mikor végeztek. – Az Akadémia minden falához odacsapkodna téged!

309

EPILÓGUS

A Titokzatos Ember a székében ült, a ragyogó kék napot nézte, ami körül az állomás keringett. Pont megfelelően lenyűgöző, ám tökéletesen jellegtelen háttérül szolgál majd a várt híváshoz. Hol kortyolt egyet a jobb kezében tartott pohárból, melyben whisky volt jéggel, hol nagyot szívott a baljában tartott cigarettába. Azokon a dolgokon gondolkodott, amiket Kai Leng mondott, és a következményeken, mind a Cerberusra, mind az emberiségre nézve. Elég jól ismerte David Anderson admirálist ahhoz, hogy tudja, a férfi nem fogja annyiban hagyni a dolgot. Végre nem csak a Cerberus fog tenni valamit a Kaszások ellen. Azonban ez nem jelentette azt, hogy a Titokzatos Ember félre akart állni az útból. Andersonnal együttműködni valószínűleg nem tartozott a választási lehetőségek közé. Legalábbis a közeljövőben nem, bár nem zárhatta ki teljesen ezt a lehetőséget sem. Egyelőre meg kellett győződnie arról, hogy a dolgok a maguk kerékvágásában folynak tovább, még ha közben újra is kellett építenie bukott birodalmát. Ez pedig azt jelentette, hogy el kellett simítania a dolgokat Aria T'Loakkal. Nem engedhetett meg magának egy, a Kalóz Királynő elleni háborút, és az asarinak volt is valamije, amire a férfi meg akart szerezni.

310

Épp befejezte a cigarettát és egy újabbra gyújtott, amikor meghallotta a bejövő hívást jelző halk pittyenést. A holo-pad felé fordult székével. — Hívás fogadása. – mondta. Egy villanás kíséretében az Omega Kalóz Királynőjének háromdimenziós képe materializálódott a szoba közepén. Az asari egyedül ült ugyanabban a szobában, ahol a legutóbbi beszélgetésükkor is volt. — Jelen pillanatban nem vagyok túlságosan megelégedve a Cerberussal, – jelentette ki a formalitásokat átugorva és rögtön a lényegre térve. – Nem figyelmeztetett, hogy mivé vált Grayson. — Ez nem lett volna probléma, ha nem próbálta volna meg élve elfogni. – vágott vissza a Titokzatos Ember. – Maga az aki, visszalépett a megállapodástól. — Úgy hallottam, újabban a Cerberusnak igen komoly kudarcokat kell elszenvednie. – mondta témát változtatva, nyilvánvalóan abban a reményben, hogy ki tudja hozni a sodrából a Titokzatos Embert. — A bukásunkról szóló híresztelések nagymértékben túlzottak. – nyugtatta meg az asarit az egyik kedvenc irodalmárától kölcsönzött mondattal. — Sok jó emberem odaveszett maga miatt. – mondta Aria. – Egy ilyen dolgot nem fogok elfelejteni! — Egy háború egyikünknek sem jönne jól. – felelte a férfi. – Azt hittem, elég okos ahhoz, hogy ezt tudja. — Hát ezért hívott? Hogy békéért könyörögjön? — Üzleti ajánlatom van a maga számára. Aria felnevetett. — Miért hiszi, hogy igent mondok azok után, ahogy a legutóbbi üzletünk alakult? — Ez nem kerül magának semmibe. Semmi kockázat. Csak jutalom. Ez egy olyan alku, aminek a feltételeit nem tudja nem teljesíteni.

311

— Hallgatom. — Volt az az állomás, ahol a maga emberei megtámadták a turiánokat. Az ottani kutatási fájlokat akarom megkapni. — Az eredetileg a maga laborja volt, nemde? Maga felhasznált engem, hogy bosszút álljon rajtuk! — Azt hiszem, mindketten felhasználtuk a másikat valamire. A fájlok? — Miért kellene átadnom őket magának? Lehet, hogy megtartom őket magamnak. — Akkor tartsa meg az eredetieket. Nekem pedig küldjön egy másolatot. — Ezek a kísérletek tényleg azok voltak, amiknek hiszem őket? – kérdezte Aria. — Nem tudom, minek hiszi őket. – felelte a Titokzatos Ember kitérő válaszként. — Mi az ajánlata? — Küldje el a fájlokat és adok három milliót. Egyet előre, kettőt, ha megérkeztek az adatok. — Három millió és megtartom az eredetieket? — Nekem csak az adatok kellenek. – biztosította. – Azonban, ha bármit is kihagy belőle, az fel fog tűnni. Ha meg akarja kapni a pénzét, akkor mindet elküldi! — Maga tényleg hisz ebben, ugye? – mondta. – A Kaszásokban. A galaktikus kihalásban. Nem hiszi, hogy csak hagymázas képzelgés lenne. — Mondjuk, hogy nem akarok kockáztatni. — Elküldöm a fájlokat. – egyezett bele a dologba Aria. – Holnap ilyenkorra megkapja őket. — Még ma este a számlájára utaltatom az előleget. Ugyanazt használja, mint legutóbb? — Ugyanazt. – mondta a nő szendén mosolyogva. – Magával ellentétben engem nem zavar, ha az emberek tudják, mire készülök. Mielőtt a férfi válaszolhatott volna, a Kalóz Királynő

312

szétkapcsolta a hívást. A Titokzatos Ember magában nevetgélt azon, mennyire fontos lehet Ariának, hogy az övé legyen az utolsó szó. Az ablak felé fordult a székkel és elővett egy cigarettát. Már félig elszívta, mikor az egyik asszisztense bejött és egy poharat tett a kezébe, majd gyorsan távozott a szobából. Italát kortyolgatva és cigarettáját szívva, a Titokzatos Ember tekintete elkalandozott a ragyogó kék csillagról a galaxisközi űr sötét függönyére. Újra meg újra felsejlett elméjében egy gondolat. A Kaszások ott vannak valahol. És közelednek.

VÉGE

313