Dr. Magyar Elemér - Kezdő bűnözők kézikönyve

KEZDŐ BŰNÖZÖK KÉZIKÖNYVE

Dr. Magyar Elemér

KEZDŐ BŰNÖZÖK KÉZIKÖNYVE

© Minden jog fenntartva! A könyv, vagy annak részei a szerző engedélye nélkül semmiféle úton nem másolhatók, sokszorosíthatók, vagy reprodukálhatók! A könyvben leírtakból eredő esetleges kárért a szerző felelősséget nem vállal. ISBN 963 440 154 6 Szerző: Dr. Magyar Elemér Grafika: AENIMA Stúdió Előkészítés, értékesítés: BBS-E Bt. A könyv a szerző magánkiadása Nyomdai munkák: Bíró Family Kft. Felelős vezető: Bíró Endre

mottó: „Tökéletes bűntény nincs, csak tökéletlen rendőrség. "

Előszó Ne olvassák el ezt a könyvet! Felháborító, hogy ilyesmi egyáltalán megjelenhet demokratikus jogállamunkban. Én speciel teljes mértékben elhatárolom magam tőle. Minél többször olvasom, annál inkább. Dr. Magyar Elemér a bűnözést népszerűsíti, a gonosztevőknek ad tanácsokat. Pfuj! Tőlem meg azt várta volna hogy őt népszerűsítsem. Azt már nem! Nem elég nekem, hogy már mindenhonnan kirúgtak, lassan már a nyilvános illemhelyekről is kitiltanak, mert elvállaltam egy szervezett bűnözőnek kikiáltott vállalkozó védelmét? Igaz, hogy az illetőt az Alkotmány szerint ártatlannak kell tekinteni, a rendőrség által összegyúrt gyanúsítások pedig igencsak izzadtságszagot árasztanak. Ha persze a védelem alapjogának törvényes gyakorlása miatt izélgetnek.... Lehet, hogy jobb volna valóban a bűnözés oldalára állni? Miért legyek én tisztességes - felakasztanak úgyis?

Talán e könyvecske szerzőjének fejében is ilyen gondolatok jártak, amikor nem mindennapi vállalkozásába belefogott. Dr. Magyar Elemér védelmében annyit el tudok mondani, hogy rendes emberként kezdte. Én akkor ismertem meg, amikor feltette a kérdést: "Végül is milyen a mi rendőrségünk?". A válasszal sem maradt adós: "Olyan, amilyet megérdemlünk. A diktatórikus, bürokratikus hatalom elidegenedett, öntelt erőszakszervezete". Ne tessék megijedni: mindez természetesen a rendszerváltás előtti intézményre vonatkozott és a Beszélő 1989. évi 2. számában jelent meg. E megállapítást akkor senki nem vitatta igazán, még a hatalom oldaláról sem. A Belügyminisztériumban már folytak a rendőrség átalakításának és alkotmányos keretek közé szorításának előkészületei. Igaz, nem túl nagy lendülettel, amit a Duna-Gate néven ismertté vált botrány is jelzett. Azóta eltelt több mint tíz év. A szerzőt természetesen nem azért terheli felelősség, hogy akkor mindezt leírta. Nem. Hanem megbocsáthatatlan mulasztása miatt. Azért, amit nem írt meg. Körülbelül így: "Milyen a mi rendszerváltás utáni rendőrségünk? A demokratikus, nyitott

közhatalom polgárbarát és szerény szolgáltató szervezete". Ehelyett próbálkozik itten holmi bűnözőképző tankönyv kibocsátásával. Szóval, mindenkit lebeszélek a mű elolvasásáról. Higgyék el, én sem rágtam volna végig rajta magam többször is, ha nem lenne ilyen jó és szellemes. Nekem különösen a „keresztapaságról" szóló fejtegetések tetszettek, ahol a szerző eltanácsolja a kezdőket a címre történő pályázástól. Védencem - akire már utaltam - sajnos még nem olvashatta Dr. Magyar Elemér könyvét, így azután elkövette azt a hibát, hogy a maffiózók világából merített formai elemeket üzleti imidzsének kialakítása során. „Bűnözőnek" viszont valóban igen kezdő volt, mivel az egyik - be nem bizonyított - vádpont szerint ötvenezer forint erőszakos behajtásán munkálkodott hosszú évek során. Ez az állítólagos tevékenység csak veszteséges lehetett, mert köztudomású, hogy manapság ötvenezerért még egy izomsorvadásos verőlegényt sem lehet arra a tíz másodpercre kibérelni, ami legalább egy behajtói pofon szakszerű kiosztásához szükségeltetik. Egy helyszíni szemle során megtalálták viszont azt a falra kiakasztott képet, amelynek

felirata hősünket „a legjobb Keresztapunak" nevezi. A bűncselekményből származó, keresett nyomokat ugyan nem találták meg, de a faldísz ottlétét a felirattal együtt diadalmámorban jegyzőkönyvezték. Valószínűleg döntő bizonyítéknak szánják. Hogyan is szól Dr. Magyar Elemér művének mottója? Juszt sem emlékszem. A Kezdő bűnözők kézikönyve azért is veszélyes, mert nyílt terjesztésre szánják. Kimondom kerek perec: a becsületes emberek számára is élvezetes módon terjeszt ismereteket a bűnözésről, a bűnüldözésről és az igazságszolgáltatásról. Ezért a jövőben igen nehéz lesz megkülönböztetni a mű elolvasása után a jól tájékozott tisztességes embereket az ugyanilyen jól tájékozott kezdő bűnözőktől. Másképpen szólva: nincs arra garancia, hogy valóban kezdő bűnözők kezébe kerül a mű. Ha így volna, akkor a rendőrség a „Keresztapu" logikáját követve eredményeket érhetne el: akinél megtalálják a könyvet, azzal szemben fennáll az alapos gyanú, legalább a bűnözés kísérletére. E nélkül viszont nehéz lesz, már most is az. Mivel azonban - mint említettem - Dr. Magyar Elemér műve sajátos

módon mégiscsak eligazítást ad a bűn és a bűnüldözés útvesztőjében, csekély mértékben (mindössze két betű elhagyásával) módosítom a javaslatom: olvassák el ezt a könyvet! Kezdők és haladók, civilek és rendőrök, egyszóval mindenki. Csak egyre vigyázzanak: nem kell mindent szó szerint venni!

Szikinger István

Írásomat elsősorban azoknak ajánlom, akiknek a pénzmosásról a nadrágban felejtett ezres, a kerítésről, pedig a kertjük széle, és nem egy strici jut az eszükbe.

Remélem, eme könyvecskét kellő haszonnal forgatják majd mindazok, akik még nem szánták rá magukat az első bűncselekményük elkövetésére, de azok is, akik - akár tud róla a hatóság, akár nem - már túl vannak rajta. Ahogyan filozófus hajlamú nyomozó ismerősöm szokta fennhangon emlegetni a harmadik korsó tájékán: ő kétféle egyént ismer, aki már volt, s aki ezután lesz büntetve. Ha az emberiség fejlődéstörténetét a kriminalisztika és kriminológia sajátos optikáján keresztül tanulmányozzuk, azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a marxista-leninista téveszmékkel ellentétben az embert nem a munka tette emberré, hanem a bűnözés. Állítom, a fáról is azért merészkedtünk le annakidején, hogy gyorsabban utolérhessük és agyonverhessük a szomszédos törzs tagjait. Vagy saját testvérünket, mint az irigy Káin. Később a gyilkolás és rablás technikája egyre gyorsuló ütemben fejlődött, a tudományos haladás élvonalát mindig ez jelentette. A földgolyóbis különféle szegleteiben azóta is folyamatosan, váltakozó intenzitással dúl a népek közötti ellenségeskedés, időnként a nyílt háborúskodás, ami a büntetőjog szak-

kifejezéseire lefordítva nem jelentett és valójában ma sem jelent mást, mint: tiltott határátlépést, betörést, rablást és kifosztást; aztán mindenféle terrorcselekményeket, gyilkosságokat, erőszakos közösülést, és így tovább. Csakhogy amennyiben ezeket a deliktumokat a Haza, az Isten vagy a magasztos Igazság nevében, netán az Emberi Jogok védelme érdekében a politikusok parancsára tömegesen követik el, azt hőstettnek, mindezeket együttesen utólag történelemnek hívják, viszont, ha az egyes ember a saját elhatározásából vetemedik ilyesmire - hivatkozzék bár a szerencsétlen mentségül bármire -, ugyanezeket bűncselekménynek, múltbeli összességüket pedig priusznak nevezik.

Mégis, hogyan kezdjünk hozzá? Mindenesetre nem olyan könnyű bármilyen bűncselekményt elkövetni, mint ahogyan azt a laikus és mellesleg minden bizonnyal talpig Grál-lovag olvasó feltételezné. Némelyikünk még olyan egyszerű művelettől is, mint egy lakás ablakának pajszerrel felfeszítése, és oda bemászás, olyan stressz alá kerül,

hogy kénytelen a nagydolgát a helyszínen elvégezni. Egyik, egyébiránt jóravaló páciensemnek - pedig már nem is volt egészen kezdő, hiszen az előző napokban szabadult börtönbüntetéséből - az idegen házban sürgős késztetése támadt. Ez önmagában még nem lett volna nagy baj, de a fenekét fegyintézeti eltávozásának igazolásával törölte ki. (Név, születési év, anyja neve, lakcíme, stb.) Hiába csodálkozott aztán, hogy bár valamennyi elképzelhető óvintézkedést megtette; kesztyűben dolgozott, cipőjére zoknit húzott, sőt - a nyomozókutyák megtévesztése végett - a lakásban paprikát és borsot szórt szét, mégis rövid időn belül megtalálták a nem túl barátságos fakabátok. Akiknek ezúttal nem is a beismerő vallomás megszerzése, hanem a tárgyi bizonyíték lefoglalása okozott néminemű gondot... Sokan a feszültség levezetésére az ilyesfajta izgalmak ellenszereként, alkoholt használnak. Egy-két féldeci után a gátlásaink oldódnak, s már nem is félünk annyira az idegen portán. Ez persze igaz, de ilyenkor, a veszélyérzet elmúltával, az önkontroll és a koncentráló képesség is csökken, és könnyebben

követünk el utólag már helyrehozhatatlan baklövéseket. Miként az a szerencsétlen flótás, aki nagy boldogan elvitte a pénztárcát, párezer forinttal, de nem találta meg az alvó nagymama feje alatti nylonzacskóban a másfélmilliót. Ezért a szeszt a kérészéletű önbátorítás helyett sokkal helyesebb eszközként alkalmazni, pl. leginkább a sértettek leitatására. A szövetkezeti elnök a permetezésre használt helikopterről sörétes puskával beledurrantott néhányszor a napraforgó-ültetvény egyik szegletébe. A biztosító társaság kárfelmérőjét megkínálták jófajta kerítésszaggató házi-pálinkával, majd kikocsikáztak a helyszínre. Ott minden kétséget kizáróan megállapították, hogy a növények levelein jól látható a jégeső jellegzetes nyoma. Aztán beleültették a terepjáróba, tettek egy kört a dűlőben, és visszavitték ugyanoda. A dudorászó szakember ezek után megállapította, hogy szerte az egész táblát rettenetes jégverés érte... Máskor meg főzött tökmagot ültettek el, aztán, amikor nem akart kikelni, súlyos fagykárra hivatkoztak. (Tudni kell, a leforrázott és a fagyott mag alig különböztethető meg egymástól!). A döglött lóra pedig úgy kötöttek

utólag biztosítást, hogy a megboldogultat a sáros, mocsaras mezőn a karámban, karókkal kitámogatva csak jó messziről mutatták meg a pityókás ügynöknek, aki még a jószág nyerítését is hallani vélte... A leitatás egyébként igen elterjedt és egyben jövedelmező üzleti fogás a markecolók körében. Ezt a büntetőjogban szárazon csak kifosztásnak elnevezett tevékenységet fiatal hölgyek űzik előszeretettel, akik főleg fizetési napokon, a csapszékek homályában szerelmes szavakat suttogva turkálnak a kapatos férfiúk zsebeiben. Csak arra kell mind ezenközben ügyelniük, nehogy ők rúgjanak be hamarabb a kiszemeltnél. Aztán, ha tényleg a bűnözésre adtuk a fejünket, vigyáznunk kell arra is, hogy az eltulajdonított dolgokat miként, kinek kívánjuk értékesíteni. (Feltéve, hogy időközben nem fújják meg tőlünk is. Mert bizony drága barátaim, idáig züllött a világ, manapság már a tolvajt is meglopják!...)

Vagyis fontos az orgazda megválasztása Példánk főhőse a betörést igazán nagy rafinériával és körültekintéssel hajtotta végre. Napokig figyelte a helyszint, mígnem elérkezettnek látta az időt a behatolásra. Szorgalmának és kitartásának meglett az eredménye, egy japán videokamera. Rögtön túl is adott volna rajta a közeli talponállóban. Az első nagy pofon után tudta meg, hogy éppen a készülék tulajdonosát fogta ki - a második füles után pedig az is kiderült: egy meglehetősen goromba rendőrnyomozót. Az orgazdákkal szemben egyébként is fokozott óvatosságot kell tanúsítani, közülük nem egy valójában beépített ember, különösen az ékszerboltok, bizományik és zálogházak személyzete, aztán az ószeresek, handlék, egyéb használtcikk kereskedők. Bizony sokuknál ott lapul a fiókban a tárgykörözési értesítő a keresett holmik részletes leírásával. Ajánlatos ezért a józan mértéktartás; a tett helyszínéről lehetőleg csak a készpénzt és az ékszert vigyük magunkkal, és ez utóbbit is csak beolvasztva érdemes tovább forgalmazni. A későbbiekben a sértett

által felismert aranygyűrű vagy nyakék már nem is egy - egyébiránt tehetséges, nagy reményekre jogosító - rablónak okozta a vesztét, szegte ígéretes bűnözői pályafutásának kezdetét. Javaslom azt is, közeli ismerősöktől, rokonoktól semmiképpen ne lopjunk túl nagy gyakorisággal, mert könnyen belefuthatunk egy tolvaj-csapdába. Ilyen például, hogy a csalinak kint hagyott pénzt UV-lámpa fényében jól kimutatható vegyszerrel kenik be. Ha mégis megbuktunk, természetesen csak azt a legutolsó esetet ismerjük el, amelyen rajtakaptak. S ez garantáltan csekély vétség lesz, mert a félénk bűnügyi technikusok általában kis összegeket mernek csupán a kelepcében elhelyezni.

Különféle riasztó és védőberendezések Mint annyi világhírű találmány, úgy e tárgykörben is az egyik legötletesebb és legolcsóbb, magyar feltaláló, nevezetesen Karinthy Frigyes nevéhez fűződik. Ez nem más, mint

lavór víz, összekötve egy vekkerrel. Amint a tolvaj betörés közben lábat akar mosni, az óra csörögni kezd. (Még elmésebb az, ahol ha megnyomunk egy gombot, kijön egy másik gomb, amit szintén meg lehet nyomni...) A különféle szerkezetek részletes ismertetésével ehelyütt nem fárasztom a kedves olvasókat, a felsorolásuk egyébként is kötetekre rúgna. Egyik-másik csupán éktelen lármázásba fog, az illetéktelen behatoló észlelésekor, de létezik olyan is, amelyik alattomos módon a központi ügyeletre van bekötve. A szerencsétlen jóhiszemű betörő pedig már csak akkor észleli a bajt, amikor a közelben megjelenik a szirénázó, villogó URH-s járőr... (Persze könnyen megeshet, alaptalan a riadalma! A megkülönböztetett jelzéssel száguldó jármű nem az illetéktelenül behatolóért jött, hanem a főkapitány úr feleségét viszi a szoláriumba vagy a fodrászhoz, daueroltatni.) A riasztó berendezéseknek ritkán említett előnyös tulajdonosága (legalább is bűnözői szemszögből), hogy az érzékelőik indokolatlanul is működésbe léphetnek, és az általuk keltett kellemetlen éles hangjelek egész városnegyedeket képesek az éjszaka kellős kö-

zepén az őrületbe kergetni, miközben némely kötélidegzetű tolvaj rezzenéstelen arccal folytatja a szekrények kirámolását. Ötletesnek bizonyult az az egyén, aki rájött, a riasztó sziréna biztonságos távolságból miként szólaltatható meg, s ezt követően tizenegy alkalommal indíttatta be. Bizonyára az a népmese élt az emlékezetében, amelyikben a bárányokat őrző kisgyerek azzal ijesztgette a falujabelieket, hogy: „jön a farkas!" Aztán, amikor valóban megjelent, nem hittek neki. Valami hasonlóra számított az emberünk is, és jól kalkulált, mert végül a leendő sértett, a szomszédok erélyes követelésére kikapcsolta a berendezést. Ezután a tolvajnak már viszonylag könnyű dolga volt. Megesett persze olyan malőr is, hogy a szórakozott bankfőnök, a munkahelyére betérve elfelejtette hatástalanítani a biztonsági szerkentyűt. A riasztott őrző-védők pillanatokon belül a helyszínen teremtek, az igazgató urat földre teperték és megbilincselték. Mire szerencsétlennek sikerült úgy-ahogy kimagyarázkodnia, már nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Aztán még hálálkodhatott is, hogy nem puffantották le azonnal.

Úgyhogy bármelyik oldalról is nézzük, a tanulság mindenképpen az: vigyázni kell ezekkel a masinériákkal! A legújabb kori technika gyümölcse a videokamera, amely minden mozdulatunkat rögzíti. Bizony nem kellemes érzés a televízió esti híradójában ilyesféle speciális videó-klipben a saját csetlés-botlásunkat viszontlátni, amint éppen nehézkesen szuszogva átugrunk a pulton és a gyermekünk játék-géppisztolyával halántékon ütjük a rémült boltos-kisasszonyt, hogy azután reszkető kezekkel a zsákunkba gyömöszöljük a soványka szajrét. Sajnos ezt a videó-rendszert mind több helyen alkalmazzák, bár meglehetősen drága, s így egyelőre - takarékossági okokból - a sokmilliós értékek védelme helyett inkább a gyorshajtók és a tilosban parkolók kiszűrésére használják. Ma már egyébként, a komputer-technika fejlődésének jóvoltából olyan, számítógép által vezérelt berendezések is léteznek, és egyre inkább elterjedőben vannak, amelyek bizonyos jelszó bepötyögtetésével, vagy meghatározott személyek tenyérnyomával, tekintetével (a szemgolyó retinájának egyedi minta-

zatával) vagy hanggal hozhatók működésbe, illetve hatástalaníthatók. Mindenesetre az eddigiekből is leszűrhető szomorú tapasztalati tény, hogy a bűnöző egész pályafutása alatt a különféle csapdák és veszélyek Scyllái és Charybdisei között hajózik, s legyen akármilyen talpraesett és rátermett vagány, bizony mégis örökké csak hajszál választja el a lebukástól. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a szerencse melléje szegődjön. (Ami nem ártott volna annak a már korábban említett úrnak sem, aki a gazdájának akarta eladni a lopott holmit.) Vagyis ahogy a latin közmondás tartja, bár valószínűleg nem egészen ilyen élethelyzetekre kigondolva: sors bona nihil aliud - jószerencse, semmi más. És ehhez kapcsolódik még egy, nem igazán eredeti, ám mindenképpen megszívlelendő okosság: csak aki tud, annak van szerencséje. De a tudásról jut eszembe! Miközben - in medias res - belevágtam a közepébe, a legfontosabbat nem is említettem. Mielőtt a rögös bűnöző pályát választanánk, mindenekelőtt nézzünk jó alaposan és önkritikusan a tükörbe. Vajon mit szólna hozzánk, ha még élne, az egykori híres jogtudós, Cesare Lombroso, aki

úgy körülbelül száz éve váltig állította, hogy a bűnözési hajlam mindenkinek az ábrázatára van írva. Mai divatszavakat használva, nem mindegy tehát, milyen a dizájnunk, pontosabban a piárunk.

A piár Elég bárgyú-e a képünk ahhoz, hogy leendő bíráink maradéktalanul higgyenek ártatlanságunkban?! Próbáljuk meg magunkat elképzelni egy körözési hirdetményben, avagy valamelyik bulvár-újság címlapján. Mennyire átlagos a fizimiskánk, vannak-e feltűnő és nehezen megváltoztatható ismertető jegyeink. Kancsalság, elálló, kajla fülek, karika-láb, szeplők, bibircsókok, testi fogyatékosságok, stb. Könnyű lenne-e rólunk mozaik-képet készíteni? Ha netán oly hatalmas Cyrano-orral áldott volna meg bennünket a sors, hogy még az álca sísapkánkat is átszakítja, pláne legyünk mértéktartóak, s legfeljebb szervezést, tippadást, felbujtást, bűnsegédi feladatokat vállaljunk. Különösen ajánlatos a szerény háttérbe húzódás akkor, ha még egy rövidlátó, nagyothalló nénike is képes bennünk kapásból

felismerni azt az elvetemült gazfickót, aki a konyhakredencből elcsaklizta a síremlékére összegyűjtögetett garasait... Nagy butaságot művel az az egyén is, aki, hogy a küllemét esztétikusabbá varázsolja, s egyúttal fontosabb családi eseményeit megörökítse, a testfelületét tetoválásokkal borítja be. Egy szív az alkaron, „örökké szeretlek Manci" felirattal, és máris megvan a baj. Ez a Manci örökös lebukási veszélyt fog jelenteni, mint a rendőrségi priuszok és személykörözések állandó kelléke. Ha már a Manci nevezetű hölgy iránti hosszantartó mély érzelmeinket muszáj mindenképpen a bőrünkön is tartósan megörökíteni, tegyük ezt eldugottabb helyen, például a lapockánk környékén. (Oké, tudom, vannak érthető és elfogadható kivételek, példának okáért az „üss!" feliratnak feltétlenül az öklünkön a helye, azt nem tetethetjük mondjuk a köldökünkre!)

Üss, Mari, hypo, méreg

Az álcázás Alapvetően arra szolgál, hogy nehezebben lehessen ránk ismerni, fizimiskánkat megjegyezni és a későbbiekben beazonosítani. Legegyszerűbb formája az ábrázatunk eltakarása napszemüveggel, kendővel, símaszkkal, fejre húzott harisnyával, esetleg valamilyen bohócálarccal vagy farsangi maskarával. Ám használatuk meglehetősen körülményes. Amíg ugyanis a tett helyszínén nem vitásan jó szolgálatot tehetnek, odakint az utcán - teszem azt, ha váratlanul menekülnünk kell - már rettenetesen

feltűnőek. (Ráadásul azt is számításba kell vennünk, hogy hiába volt az egész, ha utóbb a hangunk és testalkatunk alapján esetleg eredményesen azonosítanak...) Finomabb álcamegoldások a szőrzet és a hajzat különféle variációi: álszakáll, álbajusz, netán épp ellenkezőleg, ezek eltávolítása az arcról és a fejtetőről a tett elkövetése után, avagy valamilyen paróka viselése. És mindezek kiegészíthetők még a különféle bőr és hajszínezésekkel is. Rafináltabb módszer, ha az eddigieket álruhával kombináljuk. Legismertebbek: a nőnek maszkírozott férfi vagy fordítva; aztán: pap, szerzetes vagy apáca imitálása. Igen praktikus valamilyen közüzemi egyenruha, de a tapasztalatok szerint a leghatékonyabb mégis, ha zsarunak öltözünk. Ez utóbbi különösen a külföldiekkel szemben lehet eredményes, de bevált pénzszállító autók kifosztásánál is. Csak egyre vigyázzunk, ne viselkedünk túl intelligensen, mert akkor könnyen kiszúrnak bennünket.

j

Bizony nagy gáz van, ha végleg bekerültünk a fejvadászok „látókörébe", vagyis a nyilvántartásaikba, mert - jobb, ha előre felké-

szülünk rá onnantól kezdve állandóan bennünket fognak zaklatni; bekísérni, faggatni, felpofozni stb. - ahogyan az ilyesmit finoman nevezik: „elszámoltatni" - a körzetükben történt bármilyen, a mi módszerünkhöz kicsit is hasonló balhé esetén. Sokan az első lebukásunk utáni lányos zavarunkban naivan, mit sem sejtve, és könnyelműen kitárulkozva válaszolunk a hekusok azon kérdéseire, hogy milyen feltűnő ismertetőjelekkel rendelkezünk, mi a gúnynevünk, stb. Aztán persze csodálkozunk, hogy ezek alapján is számon tartanak, és rendre elkapnak bennünket. A körözések tele vannak ilyen ötletes elnevezésekkel: Mókus, Tökös, Kacsa, Tájszon, Süsü, Hobó, Tarzan, Rambó... Fontos tehát megjegyezni tisztelt, akármilyen frappáns gúnynevet is büszkén viselő sorstársaim és barátaim, hogy a bűnöző legyen minél szürkébb, olvadjon bele a tömegbe, kerülje a feltűnést. A latin közmondás szerint is: inter folia fructus, azaz: levél között a gyümölcs. Vagyis nem a külcsín a fontos, hanem a belbecs. Különösen igaz ez a „fehérgalléros" gazfickókra, akik elbizakodottságukban gyakran megszegik eme több évezredes szabályt,

és megalomániájuk odáig terjed, hogy az elhappolt pénzből méregdrága autókat, festményeket vásárolnak, kacsalábon forgó kastélyokat, golfpályákat, úszómedencéket, stadionokat építenek, testőröket tartanak. Aztán csodálkoznak, hogy azok a hekusok, ügyészek és bírák, akiket nem vesztegettek meg (márpedig minden köztisztviselőt azért megvesztegetni mégsem lehet), leginkább irigységből lebuktatják őket. És ilyenkor már az sem sokat segít, hogy na persze „politikai okokból" bántanak bennünket... De nem biztos, hogy jó megoldás a felfogadott menő ügyvédek hada sem, akik az ilyen nagyobb ügyeket többnyire nem a simlis hapsi védelmére, hanem önmaguk reklámozására használják fel, miközben az illetőtől még a maradék pénzét is lazán elszedik. Ezért rongyrázás helyett sokkal okosabb állandóan sopánkodni, mint az egyszeri Kohn úr, akinek minden nap veszteség volt, amikor kinyitotta a boltját, és aki valójában abból élt, hogy szombaton zárva tartott. Persze más a helyzet, ha azért térünk a bűn útjára, mert viszonylag kis rezsivel kívánjuk átvészelni a zord téli időszakot. Ez

sajátos idénybűnözés, amikor szántszándékkai buktatjuk le önmagunkat, hogy a fűtési szezon néhány hónapjára a sittre kerülhessünk Igen ám, de ez sem mindig olyan egyszerű! Az egyik hajléktalan körültekintően megvárta amíg a gyalogos járőrök eléggé a közelébe érnek, s ekkor beütve a kirakat üvegét, találomra kiemelt valamit. Aztán futásnak eredt, de csak ímmel-ámmal. Legnagyobb felháborodására a hatósági közegek tudomást sem vettek róla! Talán a kvótájukat aznapra már teljesítették... Egy másik pancser ugyancsak alaposan elszámította magát, őt a bíróság szánta meg, s felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtották, az áhított fogház helyett. Meg is fogadta, legközelebb nem hagyja magát, sokkal zordonabb külsőt ölt magára a törvényszéken! De a legrosszabbul talán mégis az járt, aki bízott az igazságszolgáltatás gyorsaságában, ám alaposan ráfizetett, mire jogerősen bedutyizták, már nyár lett, az üvegezés (üres üveg gyűjtés) főszezonja.

Előkészületek a bűnözővé válásra Mielőtt bűnöző pályára lépnénk, nem árt megszabadulni elkobozható értékeinktől. Vagy ennél is jobb ötlet, egyáltalán ne szerezzünk saját nevünkben jelentősebb vagyontárgyat. Persze nem arra gondoltam, hogy igyunk el mindent. Kellő időben átíratni a rokonságra, kiskorú gyermek vagy unoka a legjobb, de végső esetben a nagymama is megteszi. A lényeg, hogy mindez az előtt történjék, mielőtt az ügyeskedésekbe belekezdünk. És lehetőleg ne ajándékozással, hanem - hogy precízen fogalmazzak - úgynevezett visszterhes szerződéssel, mert ezt a sértettek jóval nehezebben perelhetik majd vissza. Ha mégis van valamink, azzal pedig ne hencegjünk. A naivabbak azt hiszik, a kihallgatásuk során a személyi adatok rögzítésénél csak úgy l'art pour l'art érdeklődnek az anyagi helyzetük felől, és jobb benyomást tesznek a vallatóikra, ha elmondják, nyugati kocsijuk, tengerparti telkük van. Okosan viselkedett az a hölgy, aki, amikor azt firtatták, miből él, igen helyesen úgy rea-

gált: „erre a kérdésre csak akkor válaszolok, ha rám bizonyítják." Amennyiben meg tudjuk valósítani, a legjobb megoldás mégis csak az, hogy a hatóság részéről egyáltalán ne legyünk elérhetőek és megközelíthetőek, vagyis ne rendelkezzünk sehol bejelentett, nyilvántartott lakcímmel, tartózkodási hellyel. Még egy hordóval sem, mint Diogenész. (Akit mellesleg az ókori Görögországban nemcsak mint híres filozófust, de mint kiváló pénzhamisítót is tiszteltek.) Ma már egyre többen ismerik fel az ama helyzetben rejlő előnyöket, ha a földgolyónak nincs olyan szeglete, ahová a különféle idézéseket, felszólításokat, határozatokat, bírságolásokat miegyebeket a részükre joghatályosan kézbesíteni tudnák. Másik fontos előkészületi cselekedet lehet a bűnözővé válás útján: találjunk balekot. Mostanában vált divatossá például a jól lerabolt mindenféle magán- és közadóssággal terhelt cégek eltüntetése több fokozaton keresztül. A végső állomás egy hontalan, vagy nem létező személy. Elegendőek hozzá egy elhunyt papírjai, vagy valamilyen lopott igazolvány. Esetleg egy lepusztult, földönfutó alkoholista vagy külföldi menekült személye-

sen. Az utóbbi időben terjedőben van az elfekvőkben, intenzív osztályokon lévők bevonása is a hosszabb távú elképzelésekbe. Vannak, akik a halálos betegek felkutatására szakosodtak. „Itt írja alá bátyám a fiktív okmányokat, aztán nyugodjék békében!"... A szervkereskedelem sajátos módja ez, üzletelés lelki szervünkkel, a becsületünkkel. A haldokló nem a veséjét adja el, hanem a lelkét. Gazemberként hal meg, de mire ez kiderül, a földi igazságszolgáltatás már vele szemben tehetetlen. Az örökösök viszont látnak kis lóvét. A halottnak pedig, ha az adóhivatal nem is, az égiek talán az ilyen stikliket megbocsátják. Úgy tudom, a tízparancsolat sem tiltja olyan kiemelten az adószedők becsapását, mint például a paráználkodást, avagy más házának, feleségének vagy jószágának elkívánását. A balek alkalmazásának továbbfejlesztett változata, amikor a bűntársak egy meghatározott szcenárium, vagyis előre leosztott szerepek alapján játsszák el, ki mit alakit majd, ha a hekusok netán felgöngyölítenék a szervezetüket. A kiválasztott egyén ilyenkor tudatosan formálja meg azt, aki látszólag semmiről sem tud, mert őt ugye csak felhasznál-

ták. Előfordul az is, hogy kitalálnak egy nem létező alakot, akire lebukásuk esetén az egész balhét megpróbálják rákenni. Hogy ez hihető legyen, előre megegyeznek, milyen személyleírást adjanak majd erről a fantáziaszülte figuráról. Például egy közismert emberhez hasonlítják. Kifizetődő lehet, ha megduplázzuk, megtriplázzuk önmagunkat. Alapítunk néhány gazdasági társaságot. Ha valamelyik bajba, kerül, papíron gyorsan megvesszük a vállalkozás még menthető vagyonát, ha mi kerülünk bajba, valamelyik cégünk veszi meg a miénket. Jó az ilyesmi arra is, hogy keresztül-kasul számlázgassunk áfa-visszaigénylés céljából, továbbá mindaddig, amíg a könyveléseinkben már nemcsak a Jóisten, de még egy sasszemű Adórendőr sem ismeri ki magát. Például a Belzebub 666 Tüzeléstechnikai Bt. leszámláz 500 tonna kénkövet a Tömjénfüst Kulturális és Kereskedelmi Kft-nek, amelyik azt tovább paszszolja az IZZÓ POKOL RT. részére. Innen az árú átkerül a Lucifer & Társa Befektetési tanácsadó Kkt - hez, majd ez a cég visszaszámlázza az egészet a Belzebub 666 Bt-hez. Természetesen a kénkő a tárolási helyéről el sem mozdul mindeközben, ha egyáltalán létezik.

Ilyen esetekben persze később árulkodóak lehetnek a különféle okiratok: kiadási, bevételi bizonylatok, ilyesmik. Ezért amint kezd veszélyesebbé válni a helyzet, nyomban meg kell szabadulnunk tőlük. Aranyszabály ugyanis: a megfelelő számlák nélkül még a legjobb adórevizor vagy könnyszakértő is tehetetlen, és legfeljebb a számviteli fegyelem megsértését tudja a nyakunkba sózni. Ilyesmiért pedig - egyelőre - nem raknak a kóterba senkit. A hazai kriminalisztika történetében egyébként nincs hiány leleményességben a kompromittáló papírok eltüntetésére vonatkozó ötletekben. A betörő az irodánkból, lakásunkból - ugye micsoda különleges mázli! - nem az értékes festményeket viszi el, sőt nem is a pénzes kazettát, hanem a gyűrött pénztárkönyvet... Egyik, neves vállalkozónknak a személygépkocsijából emelték el a komplett könyvviteli anyagát. A lopakodó haramiának nem a sokszázezres extrákra fájt a foga, hanem az ilyen, olyan, amolyan belégekre, cakompakk. A tettes, lefogadom, valami ideggyenge mazochista, ám mindenképpen mérlegképes könyvvizsgáló lehetett...

Persze az okmányok legkönnyebb eltüntetési módja azok elégetése. Csakhogy mindez nagy szakértelmet és odafigyelést igényel, nem egyszerű olymódon kivitelezni, hogy közben a lakásunk vagy irodánk ne váljék maga is a lángok martalékává. Hacsak nincs igen kedvező feltételekkel bebiztosítva. Kevésbé hatékony arra hivatkozni, hogy az iratokat megrágták a patkányok, a pincénket, ahol kényszerűségből tároltuk, elöntötte a talajvíz, vagy a gyerekeink játék közben összetépték. Tudniillik a rafkós igazságügyi szakértők a végén még képesek a foszlányokat, akárcsak egy puzzle játékot, összerakni, és azokból a különféle, nem egészen törvényes tranzakciókat megállapítani. Mindenképpen a legjobb megoldás tehát a dokumentumok teljes megsemmisülése. Mondjuk valahol Itáliában, beleesnek a tenger kellős közepébe, egy romantikus hajókirándulás kapcsán. Hogy hát ez mégis miként lehetséges? A gondos vállalkozó természetesen, miként az édes gyermekeit, mindenhová magával cipeli a cége papírjait, egy kofferben. Na most egy nagyobb hullámverés, a bőrönd hirtelen kicsúszik a kezünkből és menthetetlenül belepottyan a háborgó vízbe...

A számítógép megjelenése nem sokat változtatott ezen. Annyival lett komplikáltabb a helyzet, hogy a könyvelési adatokat tartalmazó mágneslemezeket is el kell veszítenünk vagy „véletlenül" le kell törölnünk. Némely bűnözők rossz beidegződése, hogy a tevékenységükről feljegyzéseket készítenek. Roppant nehéz lesz a helyzete utóbb annak a csalónak, akinek valamennyi áldozata név és lakcím szerint megtalálható a kis noteszében, amelyet a nyomingerek a lakásán az éjjeliszekrényéből kerítettek elő. Sőt, a vizsgálat dolgát még inkább megkönnyítendő, minden sértett neve mellé precízen odaírta, mennyivel nyúlta le őket. De ugyanígy nagy hibát követ el az is, aki gondatlanul szem előtt hagyja a naptárját, névjegykártyáit, mobiltelefonját, s ezzel a cinkosai, tettestársai címét, telefonszámát, egyéb adatait teszi hozzáférhetővé a kíváncsi zsaruk számára. Egy normális bűnöző mindig kell, hogy számítson arra, hogy bármikor megmotozhatják, avagy a lakásán házkutatást tarthatnak, ezért már az előkészületek során indokolt lehet a megfelelő rejtekhely felkutatása vagy kialakítása. Persze ennek milyensége függ a tiltott tevékenység jellegétől is. Nyilván egészen

más a zugpálinkafőzés igénye, mint amikor csupán néhány kiló ékszert kell átmenetileg eldugni. Igen fontos a helyszín megválasztása. Minél kisebb településen kívánunk balhét elkövetni, annál nagyobb a veszélye, hogy felfigyelnek ránk. Egy néhány ezres lélekszámú községben nem célszerű nyolchengeres SELMercivel, feltűnő bőrszerelésben egy szőke bombázóval megjelenni, és egész nap a helyi bank körül bóklászni, majd oda betörni és elrabolni a teljes bevételt. Különösen nem ajánlatos a sikeres akció után a közeli vendéglőben fennhangon kijelenteni, hogy mindenki a mi vendégünk, majd a hölgyek cipőjéből francia pezsgőt inni. Az elkövetési hely megítélése persze többnyire viszonylagos, amíg a zsebesek könynyebben boldogulnak egy zsúfolt, fényes áruházban, az útonálló éppen az elhagyatottabb, sötétebb helyeken érvényesül jobban. Ja, és még egy fontos tanács: ne akarjunk azonnal a Viszkis, Hasfelmetsző Jack, vagy a bostoni fojtogató, netán maga a Keresztapa lenni, mert - lássuk be! - mint minden egyéb tevékenységet, a bűnözést is hosszú, kitartó türelmes gyakorlással lehet csupán megfelelő

J

színvonalon elsajátítani és annak az élvonalába kerülni. Szomorú tapasztalat, hogy manapság egyre többen adják a fejüket ilyesmire, minden komolyabb előtanulmány és ismeret nélkül. Nagyon felhígult a szakma! A kriminális deviancia alapjait viszont sajnos szervezett keretek között nem tanítják, mint teszem azt a Dickens nevű egykori szakíró kollégám által megörökített - Twist Olivér idejében a zsebmetszést. Ezért minimum egy-két év intenzív börtönélet mindenképpen szükségeltetik ahhoz, hogy az élet eme árnyékos oldalán is kellő jártasságot, s ami ezzel együtt jár: a bűnüldöző hatóságok által elismert nevet és megbecsülést, tekintélyt parancsoló priuszt szerezzünk. Amikor például az egyik ügyészség páncélszekrényének elkeveredett a kulcsa, a közismert mackóst hozatták át a helyi börtönből, aki mindössze annyit kért, adjanak neki egy hajcsatot, és néhány percig hagyják magára. Mert ugye üzleti titok is van a világon... Ez az öregúr mellesleg roppantul szégyellte magát és bánkódott azon legutóbbi ügylete miatt, amelyen rajta is vesztett. Fejszével ütötte le a lakatot, nem bíbelődve a ki-

nyitásával. Primitívitása mentségéül csak azt tudta felhozni az utolsó szó jogán, hogy meglehetősen elázott állapotban volt... Még mielőtt a témánkba mélyebben és részletesebben belegabalyodnánk, a legalapvetőbb jó tanácsok megszívlelésén túlmenően nem árt tisztázni, milyen a habitusunk, vagyis milyen bűnöző válnék belőlünk, mennyire lenne ehhez tehetségünk. Ahogy manapság a különféle állások betöltése előtt pályaalkalmassági vizsgálatoknak vetnek alá, a bűnözővé válás előtt sem felesleges ilyen szempontok figyelembe vételével megmérettetni magunkat. Tehát tegyen próbát, milyen bűnöző lenne Önből! Az alábbi teszt-kérdések őszinte kitöltése esetén választ kaphat arra, mennyire érdemes megpróbálkoznia a bűnözés valamilyen formájával. I. Jogtalan behatolása közben összeakad a lakástulajdonossal, hogyan reagál erre? a. bocsánatot kér, és szégyenkezve lakatost hivat, megcsináltatni a betört ajtót - 0 b. a lopott szajrét szanaszét dobálva, rémülten elszalad - 3

c. magabiztosan azt állítja, a gázművektől jött ellenőrzésre - 7 d. kiszúrja a tulaj szemét, hogy később fel ne ismerhesse őt - 1 0 II. Valakitől tízmillió forintot sikerül elrabolnia, mihez kezd a pénzzel? a. visszaadja gazdájának a jegybanki alapkamatokkal együtt, mert megsajnálja - 0 b. éjszaka elássa vasalt ládikában, egy odvas fa tövében - 3 c. elutazik a tengerpartra, ahol az összes pénzt koktélokra és nőkre költi - 7 d. tüstént elhatározza, hogy lop hozzá másik tízmilliót - 1 0 III. A rendőrség elfogja és gyanúsítottként kihallgatja, miként viszonyul ehhez? a. azonnal sírva beismeri a bűneit - 0 b. konokul tagad és ragaszkodik az ügyvédjéhez - 3 c. játssza a hülyét mindaddig, amíg nincs ellene elegendő bizonyíték - 7 d. nekiugrik a kihallgatójának, és leharapja az orrát - 1 0

IV. Miként viselkedik akkor, ha életfogytiglani büntetésre ítélik? a. naponta kegyelmi kérvényt ír a köztársasági elnöknek - 0 b. szerelmi kapcsolatba lép a börtönparancsnokkal -3 d. mindenképpen és bármi áron megpróbál megszökni - 7 c leszúrja néhány ellenszenvesebb zárkatársát, mert már úgy is teljesen mindegy - 1 0 V. Hogyan fogadja a hírt, hogy halálos beteg, és már csak napjai vannak hátra? a. meggyónja bűneit és az egyházra hagyja minden vagyonát - 0 b. alapítványt hoz létre a hajléktalan kasszafúrók részére - 3 c. kinyírja azt az orvost, aki a halálos diagnózist adta - 7 d. a hátralévő idejét még intenzívebb bűnözésre használja fel - 10

A teszt kiértékelése: 50 pont felett: Tanuljon meg számolni, vagy ne csaljon ilyen átlátszóan, mert így még megfelelő bűnöző sem válhat önből! 40 - 50 pont között: Te elvetemült piszkos, mocskos megátalkodott gazember, igazán megértél az akasztófára vagy a villamosszékre! 31-40 pont között : Ne csüggedjen, némi gyakorlással tehetséges bűnöző válhat Önből, de a politikusi pályán is komoly sikerek elé néz. Ezért a legjobb megoldásnak az látszik, ha a jövőben a kettőt együttesen műveli.

21-30 pont között: Kedves barátom, ha eddig nem csinálta, ne is nagyon kezdjen hozzá! Ön ebben is éppen olyan átlagos szürke egér lesz, mint minden másban, amibe életében valaha is belefogott. 10 -20 pont között: Nyugodjon bele a megváltoztathatatlanba, maga egy balfácán balek, aki a bűnnel és a bűnözéssel legfeljebb sértettként kerülhet közelebbi kapcsolatba. 10 pont alatt: Drága uram, Ön szent ember! Amíg boldoggá nem avatják, kérje felvételét valamelyik szerzetesrendbe, de addig is mindenképpen iratkozzék be a teológiára... Még a bevezetőben nem árt tisztázni azt sem, van-e tökéletes bűnöző és főleg

létezik-e tökéletes bűntény? A válasz természetesen banális evidencia, tökéletes bűnöző, tökéletes bűntény nem létezik, van viszont tökéletlen rendőrség. Akik a bűnelkövetőt nem azért csípik lépten-nyomon fülön, mert olyan szisztematikusan és módszeresen dolgoznak, mint Columbo, vagy oly rettentő sok szürke agysejttel lennének megáldva, mint Hercule Poirot. A rendőri munka lényege sokkal egyszerűbb: gubbasztanak, mint a pók a hálójában, és többnyire arra várnak, hogy a bűnöző hibázzon, sőt, van amikor még ez sem elegendő. A férj családi verekedés kapcsán leszúrta a nejét, majd úgy, csapzottan, véresen bement a rendőrségre, feladni magát. Az ügyeleten nem hittek az ittas hőbörgőnek, felpofozták és elzavarták. Utána hónapokig keresték. A nyomozás két legfontosabb támasza: a besúgás és a kényszervallatás. Nem árt tudni, hogy a világ tele van olyan önkéntes amatőr bűnüldözőkkel, akik mást sem csinálnak csak a szomszédot lesik, és amint lehet feljelentik. Fülesek, vamzerek, spiclik, spionok, téglák, társadalmi kapcsolatok, ki hogy nevezi őket... A fakabátok pedig inkább

a beköpött vagy véletlenül elcsípett egyén beismerő vallomásának kikényszerítésére törekednek, mintsem a lábnyomok kiöntésére, mondván: a pofonok nem kerülnek pénzbe. Legfeljebb - ha még nincs elég rutinjuk az ütlegelésben - fennáll a veszélye annak, hogy látható sérüléseket okoznak, ami ugye kellemetlen ügyészségi vizsgálódást vonhat maga után. Ezért aztán a tapasztaltabb zsaruk már tudják, hogy csak meghatározott testrészeken (például a talpunkon) és csak mértékkel célszerű élni velük. Állítom, a rendőrség költségvetése is ezen az elven alapul! Mennyivel egyszerűbb és olcsóbb néhány gyomrossal megoldani az ügyet, mint órákig étlen-szomjan - különösen szomjan - helyszíni szemlézni! Pazarolni a kincstári gipszet a lábnyomok kiöntésre vagy a különféle drága porokat az ujjnyomok, tenyérnyomok előcsalogatására. Arról már nem is beszélve, hogy ezek a nyavalyás tolvajok előszeretettel tevékenykednek a hivatalos munkaidőn túl, sőt leginkább éjszaka. Túlórát viszont a főnökség nem fizet, erre nincs keret. Lehet, hogy kiábrándító, amit állítok, de többnyire az autós-üldözések sem a valóság termékei, sokkal inkább a krimik látványos-

ságra törekvő kitalációi. Bolondok is lennének a zsernyákok nyaktörő sebességgel száguldozni holmi fegyveres bankrablók után! Az eredmény kétséges, könnyen fejre állhatnak, vagy le is lőhetik őket és kampec, miközben fennáll a veszélye annak is, hogy a drága, benzinfaló szolgálati gépkocsijukat összetörik, aztán nyakra-főre írhatják a mentegetőző jelentéseket. Ezért inkább annak erednek a nyomába, aki bemutat nekik egy igazoltatás kapcsán. A verést jól kiegészítheti egyébként a fenyegetőzés. Ami úgyszintén teljesen ingyenes. „Itt rohadsz meg a cellában!", „állami gondozásba vesszük a gyerekeidet!". Direktebb, de néha eredményesebb módszer a kibiztosított pisztolynak a gyanúsított fogsorához szorítása, csattogtatása. Bizalmas felmérési adatok szerint a rendőrségi vallatóhelyiségeket megjárt gyanúsítottaknak mintegy 38 %-a hivatkozott később arra, hogy bántalmazták vagy fenyegették. Ezeknek valamivel több, mint a fele (54,6% - a) nem alaptalanul vádolta erőszakkal a kihallgatóit.

A valóban bántalmazottak közül: megúszta egy-két tökönrúgással 68 %, háromnál több ütleget kapott 25 %, hülyére verték : 7 %. (A közölt adatok a szerző reprezentatív felméréseiből származnak, a hazai fiatalkorú és felnőtt populációból 10.000 véletlenszerűen kiválasztott egyed személyesen feldolgozott bűnügye alapján.)

A verésekre, fenyegetőzésekre főként a beismerő vallomások kicsikarása céljából kerül sor, és csak ritkábban pusztán az élvezet kedvéért. Az erőszakoskodás egyébiránt túlnyomórészt a nyomozás kezdeti szakaszában fordul elő, tehát lehetőleg azt kell kibírni, amikor még az úgynevezett operatív felderítő állomány (forrónyomosok, kommandósok, stb.) kezében van az ügyünk. A későbbiekben a bűnesetünk átkerül a vizsgálókhoz, akik - ahhoz képest, hogy rendőrök ők is - már majdhogynem talpig úriemberek. Ők már becs szó, tényleg csak akkor húznak be egyet-egyet, ha a nyomozás sikere érdekében okvetlenül szükséges! Ám akárhol is bántalmaznak bennünket, inkább lebeszélném arról a kedves olvasókat, hogy ezért az ügyészségi nyomozó hivatalnál el-

hamarkodottan bejelentést tegyenek. Hiszen többnyire semmilyen kézzelfogható bizonyítékunk nincs, néhány sérülésen kívül, és az érintettek persze egyöntetűen azt fogják majd állítani, hogy ujjal sem nyúltak hozzánk, azt viszont látták, amikor többször is nekiszaladtunk fejjel a cellánk falának. De még ha valami kivételes szerencse folytán igazolni is tudjuk a megverésünket, a vallatóink úgyis többnyire megússzák valami ejnye-ejnye, picsi-pacsi büntetéssel, aztán persze számíthatunk rá, hogy az első adandó alkalommal megpróbálnak bosszút állni ezért. Még ma is használatos puhítási módszer egyébként a jó zsaru - rossz zsaru páros egymást felváltó színrelépése. Az egyik ütlegel, a másik megkínál cigarettával. Az egyik ordítozik, a másik vigasztal. Aztán, ha nem vagyunk elég dörzsöltek, valamelyiknek előbbutóbb csak kiöntjük a szívünket... Előfordul az is, hogy szeszesitalt adnak a szerencsétlen szomjazónak, akinek ettől úgy megered a nyelve, főként, ha a fogdában már több napja nem jutott semmilyen piához, hogy nemcsak a saját, de még a közeli és távolabbi rokonsága bűneit is részletesen bevallja, Ádámig és Éváig visszamenőleg...

50

Kezdő bűnözök

Szigorúan titkos!" jelentés-részlet a szerző telefonbeszélgetésének titkosszolgálati lehallgatásáról.

A rendőrség apparátusáról a dádázással összefüggésben már említettem, hogy - bármiként is nevezzék őket - a nyomozók alapvetően két nagy csoportba tartoznak: az operatív-felderítő, illetve a vizsgáló állományba. Előbbiek azok, akik az úgynevezett „szigorúan titkos!" eszközöket - ügynököket, lehallgatást, hamis személyazonosságot, fedővállalkozást, levélfelbontást, titkos házkutatást, titkos megfigyelést - alkalmazhatják, bírói felhatalmazás alapján, vagy sürgős esetben anélkül is. Nem árt azzal is tisztában lenni, hogy „bűncselekmény felderítése érdekében", ügyészi hozzájárulással az operatív-felderítőknek joguk van bármilyen banktitkunk megismeréséhez is. Már akik közülünk olyan szerencsések, hogy rendelkeznek ilyesfajta titkokkal... A rendőrségi „bűnfelderítésnek" egyébiránt jogszabályokban ugyan sehol sem rögzített, de a gyakorlatban mégis egyik jól bevált alapelve a sorozat-szemlélet. A lényege, hogy amennyiben a foglyukká válik egy szerencsétlen balfácán, megkísérlik rábizonyítani, hogy a környéken a számításba jövő összes bűncselekményt ő követte el. A horogra akadt tolvajt (hogy a képzavart tovább fokozzam) „megkínálják" valamennyi olyan bűnesettel,

amelyek elkövetőit az adatgyűjtő nyomingerek az őrszoba közvetlen környékén elhelyezkedő kocsmákban nem találták meg. Akit aztán a karmaik közé kaparintottak, a szó legszorosabb értelmében megkísérlik ráverni a gazdátlan balhékat. Amennyiben a delikvensünk kellően rossz csillagzat alatt született, bizony még egy-két rablógyilkosságot is a nyakába sózhatnak. A rendőri munka hatékonyságának a fokmérője ugyanis a világon sehol nem az igazság kiderítése, hanem az úgynevezett ismeretlen tetteses ügyek felderítési számadatainak alakulása... A mutatók romlásáért letolás, a javulásáért ellenben jutalom, előléptetés, kitüntetés jár. Már az eddigiek ismeretében is állíthatom, hogy általában nem helyeselhető másokkal együtt bűnözni, mert ilyenkor a fentebb tárgyalt nyomozói módszerek hatékonysága megsokszorozódik. Lehet hivatkozni arra, hogy a társad már „dalolt", vagyis mindent elvállalt, sőt elképzelhető, hogy a beismerő vallomásának kreált jegyzőkönyvét lobogtatják előtted. Vagy a cimborákat össze lehet ugrasztani, s azt állítani, miszerint amaz nemcsak mindent elmondott, de ráadásul arra hivatkozott, te voltál a kezdeményező, te találtad ki az egészet. Ő szerencsétlen csupán

azért ment el veled, mert súlyos fenyegetésekkel kényszeríttetted rá... De az is lehet, hogy a társad már eleve a rendőrség beépített embere. A legjobb tehát ilyenkor úgy viselkedni, mint egy finnyás esküdtszék, bármit is mondanak, te csak érdeklődőn figyelsz, s közlöd, hogy a bűnösségedet illetően majd akkor nyilatkozol, ha minden bizonyítékot szép sorban bemutattak. A büntető eljárásunk egyik legfontosabb alapelve ugyanis, hogy gyanúsítottként, vádlottként nem vagyunk kötelesek vallomást tenni - vagyis a választ bármikor bármilyen kérdésre megtagadhatjuk - és erre minket a kihallgatásunk előtt és közben a hatóság eljáró tagjának figyelmeztetnie kell. Vagy legalább is illene... Ennek szövege nagyjából: „Figyelmeztetem uram, hogy nem köteles vallomást tenni, a vallomás tételét a kihallgatása során is bármikor megtagadhatod, amit mondasz, az bizonyítékként ellened felhasználható. Amennyiben azonban nem teszel vallomást bazmeg, ez az eljárás folytatását bazmeg nem akadályozza, de a védekezésnek erről a formájáról lemondasz te faszfej, engem pedig felidegesítesz..."

Fontos alapkérdés, ha mindenképpen muszáj megnyilatkoznunk és beismernünk - márpedig, ha nagyon vernek vagy a szabadlábra helyezésünk függ ettől, akkor muszáj -, mégis hogyan csináljuk ezt úgy, hogy később eme kényszerű őszinteségi rohamunkat ne lehessen elítélésünk legfőbb bizonyítékaként felhasználni. A bírák jó része ugyanis, ki tudja miért, általában szentül meg van győződve arról, hogy a nyomozásokat csupa szűzies lelkületű rendőr bácsik vezetik, akik soha sem ragadtatnák magukat bármilyen galádságra, a büntető eljárási törvényt és a Szolgálati Szabályzatot a szívük felett hordozzák, és még lefekvés előtt is annak passzusait mormolgatják esti ima helyett... A legjobb úgy beismerni, hogy abban mindenképpen legyenek bizonyítható valótlanságok. Így még ha többnyire tényleg igazat mondunk is, az sem válik később hihetővé. A gyakorlatban bevált szisztéma például, hogy öt betörésünk mellett elvállalunk egy hatodikat is, amelynek az elkövetési idejére masszív alibivel rendelkezünk. Mondjuk, akkor éppen a fegyházban voltunk. A tárgyaláson már mindegyik esetet vehemensen tagadjuk, mondván: rendőri erőszak hatására ismertük

be. És az igen tisztelt bíróság részére példának hozzuk fel azt a bizonyos hatodikat, amit a beismerésünk ellenére tényleg nem követhettünk el.

Az alibi Hasonló elgondoláson - vagyis az úgynevezett megdönthetetlen alibi motívumának felhasználásán - alapszik az az ötlet, hogy bűntársunkként olyasvalakit is megnevezünk, aki az adott balhéknál semmiképpen sem lehetett velünk jelen. Így később a tárgyaláson a bíróság számára az is kérdésessé válik majd, hogy azokat mi is elkövettük-e. Az alibi az egyik leghatékonyabb eszköz a kezünkben az ártatlanságunk bizonyítására, amelyiknek azonban vannak cáfolhatatlan (bombabiztos) és megdönthető válfajai. Ha a bűncselekmény időpontjában valóban börtönben voltunk, ez még a legrosszindulatúabb ügyész számára is támadhatatlan. (Márpedig, kedves olvasó, a saját érdekedben jól vésd az agyadba, a legrosszindulatúabb ügyészből van a legtöbb!) Jóval kevesebb a bizonyító ereje közeli hozzátartozónk esküdözésének, vagy hölgyismerősünk állításának

arról, hogy nála töltöttük az ominózus - vagy ahogy jobb vállalkozói körökben mondanák: omniózus - éjszakát. Az pedig végképp nem ér egy petákot sem, amikor a perújítási beadványunk szerint egy börtönbéli cellatársunk kezd el nagyhírtelen emlékezni arra, hogy annak idején a bűntett idején együtt mulattunk valahol. Tanulságos, hogyan bukhat meg egy elhamarkodott, rosszul előkészített alibi. Rendőr: - Szóval Ön a „Hatcsöcsű" bárban szórakozott együtt a gyanúsítottal tavaly március 12-én egész éjjel... Alibi-tanú: - Törzsőrmester úr, emlékszem, így volt valóban. Rendőr: - Miért állítja ezt ennyire határozottan? Alibi-tanú: Mert aznap reggel vesztem össze éppen nagyon az asszonnyal. Ezért is mentünk el a haverommal, vagyis hát a gyanúsítottal egy kis piálgatásra. Rendőr: - Szóval egészen biztos abban, hogy mindez március 12-én éjjel történt? Alibi-tanú: - Egészen biztos vagyok ebben főtörzsőrmester úr! Az anyám életére esküszöm! Rendőr: - Hát igazán nagy kár, mert a rablást előző nap, március 11-én követték el...

Az alibit ötletesebb úgy alkalmazni, hogy hozzákötjük valamilyen rangosabb családi eseményhez. Így nehezebben tudnak bennünket ilyen, a példában említett ízetlen beugratásokkal csőbe húzni. Lehet névnap, születésnap, házassági évforduló, ilyesmi. Egyesek szerint eredménnyel kecsegtethet az analfabétizmus színlelése is. A rendőrségi jegyzőkönyvben foglaltakat nem ismerhettük meg, hiszen nem tudunk rendesen írniolvasni, legfeljebb a nevünket vagyunk képesek a vallomásunk alá kanyarítani. Vagy még azt sem, csupán kereszteket. Amiket könynyebb is utóbb letagadni, mint az aláírásunkat. Ilyen esetben persze hatósági tanukat kell a vallatóinknak alkalmazniuk, ami azonban előfordulhat, hogy elmarad, ám ha sort kerítenek rá, abban sincs sok köszönet. Ezek a hatósági tanuk ugyanis túlnyomórészt a rendőrség tántoríthatatlan szimpatizánsai. Sőt gyakran annak civil, „polgári" alkalmazottai. Amennyiben bizonyíthatóan kellően rossz a szemünk, alkalmazható trükk, ha a fogdában nincs nálunk szemüveg. Így a tárgyaláson hihetőbb lesz az az állításunk, hogy a nyomozati vallomásaink kényszer hatása alatt szü-

lettek, és bár abban azt rögzítették, hogy elolvasás után szignáltuk, valójában a tartalmának ismerete nélkül íratták alá velünk. Jóval nehezebb a helyzet, ha fényképeken, vagy különösen, ha kamerával rögzítve le is játszatják velünk, miként nyitottuk fel és másztunk be, miként ütöttük le, és hogyan hoztuk ki... Az meg kiváltképp nagy szamárság, ha a nyomozás során engedve a média csábításának, a különféle bűnügyi magazinokban öszsze-vissza nyilatkozgatunk, a tetteinket nagyképűen eltúlozzuk, amit persze a tárgyaláson a terhünkre értékelnek majd. Ja, és amíg a legfontosabb tanácsot el nem felejtem! A legtöbb bűnözőnek az a veszte, hogy telhetetlenné válik. Ahelyett, hogy megelégedne néhány millióval, mindaddig folytatja, míg le nem bukik. A csúcson kell abbahagyni. Egyik, kissé már szenilis, igen idős tolvajjal esett meg az a szégyen, hogy kapatos állapotban a saját lakását törte fel. Kifelé menet, ahogy a sebtében összerámolt holmikat cipelte, többen reménykedve meg is kérdezték tőle a lépcsőházban: „mi van, költözködik, szomszéd?" A mentségére legyen mondva, egy

lakótelepi - még józanul is könnyen összetéveszthető - panellakásban lakott. Hasonló szórakozottság persze a másik oldalon is előfordulhat. A vizsgálatvezető rendőr egy gyilkossági ügyben összekeverte a sértett nevét (Kiss) a gyanúsítottéval (Nagy), és tévedésből az utóbbinak rendelte el a törvényszéki boncolását. A boncmester felhívta őt telefonon. - Százados úr biztos, hogy a Nagy nevű urat fel kell boncolnom? - Biztos! - És akkor is, ha itt áll előttem?!... Hallgassunk arra a régi népi bölcsességre is: „addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik..." Mint ahogy az az úr járt, aki egy óvatlan pillanatban a belvárosi bunda-üzlet kirakatának lakatját leverve arra egy másik lakatot helyezett fel. Minekutána azt a tulajdonosa ritkán nyitotta ki, jó sokáig senki nem vett észre az illetéktelen cserét. Az emberünk viszont időnként kék munkásköpenyben megjelent záróra után, s lezseren, a járókelők szemeláttára felnyitotta a portált, és kiemelt egy-két értékesebb darabot. Csak túl sokáig csinálta, és egy idő után mégis csak kifigyelték a titkát...

De ha már a közmondásoknál és szólásoknál tartunk, azt, amelyik szerint „a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát", el ne higgyük! Azt viszont inkább szívleljük meg, legkésőbb a kihallgatónknak az első nagy fülese után, hogy „mondj igazat, s betörik a fejed...." Hisz a nyomozók úgyis csak azt hajlandóak nekünk elhinni, ami beleillik az ő verziójukba. Márpedig a verzió mindig ugyanaz: a tettes az, akit éppen kihallgatnak. Hát hantázzunk, süketeljünk, hadováljunk és sóderoljunk inkább mindig szemérmetlenül, ami csak belefér. Alapvető joga ez minden gyanúsítottnak! És legtöbbször nem is ered utánunk senki sem, hogy a nyomunkba érjen, mint ama bicegős ebnek... Elvileg persze a hazudozásnak néhány komoly korlátja van, miszerint a hatóságot nem vezethetjük félre, másokat nem vádolhatunk alaptalanul bűncselekmény elkövetésével. Ezeket a figyelmeztetéseiket se vegyük azért túlontúl komolyan. Eme vétket ugyanis csak nagyon ritkán lehet ránk bizonyítani, ha egyáltalán kísérletet tennének rá. Ám többnyire túlterheltek, így - jóllehet eleinte gyakran fenyegetőznek ilyesmivel, de - aztán már úgysincs rá idejük...

A hazugságvizsgáló gép állítólag alkalmas annak objektív kiszűrésére, hogy ki mond igazat, ki nem. Na persze nem az orrunk puhaságát vizsgálja, e szerkezet azért kissé komplikáltabb ennél. Azon az elven működik, hogy amikor a bűnösségünket vagy ártatlanságunkat érintő lényeges kérdéseket tesznek fel, vagy azzal összefüggő képeket mutatnak, a vegetatív idegrendszerünk erre akaratunkon kívül, önkéntelenül is reagál, megváltozik a vérnyomásunk, szaporább lesz a pulzusunk, izzadni kezdünk, esetleg elpirulunk. Pl. a pisztollyal megölt és egy erdőben elhantolt sértett esetében megkérdezik tőlünk, hogy mi volt az elkövetés tárgy: méreg, lőfegyver, balta, vagy egy nyakra szorított zsineg? Nyilvánvalóan a lőfegyver hallatán élénkebben reagálunk. A bíróságok azonban egyelőre nem igazán fogadják el mindezt komoly bizonyítékként. A metódusa még meglehetősen kidolgozatlan, és állítólag a műszerek mérési eredményei is befolyásolhatóak. A beleegyezésünk nélkül egyébként sem alkalmazható. A gépezet átverésére állítólag már egy rajzszeg is megteszi a cipőnkbe rejtve, ha mindig a kellő időben nyomjuk bele talpun-

kat. Ennél kvalifikáltabb megoldás a várható kényesebb kérdések előzetes bedresszírozása. Mielőtt persze bárki is abban a téves hitben ringatná magát, hogy a továbbiakban mindenféle okos tippeket fog kapni arra, hogyan kövessen el ilyen-olyan leleplezhetetlen gazemberségeket, azt ki kell ábrándítanom, nem ez az elsődleges célom. Netán a kicsinyes hatóságok bűnpártolásért még perbe vonnának, vagy a lebukott rablók nálam reklamálnának, mindenféle garanciát emlegetve a közzétett és náluk esetleg be nem vált - módszereimet illetően. De egyébként sem hiszem, nyájas olvasó, hogy nekem kéne a példának okáért kifundálnom, hogy Ön az anyósát miként tegye el láb alól. Ahány ház, annyi szokás, mindenki másként csinálja. Van, aki a mérget kedveli, a nyíltabb, őszintébb típus ellenben a baltát, esetleg a vasvillát. Nekem jóval szerényebb az elérni kívánt célom: azokon szeretnék segíteni, akik már megvalósítottak valamilyen törvényellenes dolgot, vagy legalább is rászánták magukat erre, esetleg még csak fontolgatják magukban. Ez utóbbi lelki folyamatot nevezik egyébiránt a kriminál-pszichológiában a motívumok harcának. (Elcsórjam-e a kocsma elől a Józsi bá'

Babettáját? Ha nem, akkor szomjas maradok. Ha viszont elviszem, és túladok rajta, akkor lefülelhetnek, és hónapokig nem ihatok semmit odabent...) Mindenesetre, mielőtt elhatároznánk, hogy elkövetünk bármit, célszerű a Rendőrségi Törvényt és az ezzel összefüggő Szolgálati Szabályzatot, továbbá a Büntető Törvénykönyvet (Btk.) és a Büntető Eljárási Törvényt (Be.) lapozgatni. Néhány fontos dolgot kiolvashatunk belőlük, amelyek a későbbiekben rengeteg kellemetlenségtől menthetnek meg bennünket. Sokakban felmerült már, hogy az iskolában nemcsak a matekot és a törit kellene tanítani, hanem a bűnügyi alapismereteket is. „Pistike, ha lelőtted a szomszéd tyúkjait, és kimegy hozzátok a körzeti megbízott, köteles-e a jelvényét felmutatni az édesanyádnak? ... " Vagyis kézenfekvő és jogos az állampolgári kérdés:

Mit tehet a rendőrség? A reá vonatkozó törvény és a Szolgálati Szabályzata alapján? A rendőrnek a bűncselekmény észlelése esetén a helyszínen tetten ért vagy menekülő

tettest el kell fognia, és elő kell állítania. A Szabályzat eme sajátos megfogalmazása nem hagy kétséget az iránt, hogy hazánkban a zsaruk valójában bírói jogkörrel felruházott személyek. Hiszen nem a menekülő gyanúsítottal, hanem a menekülő tettessel kapcsolatban tehetnek kényszerintézkedéseket. Vagyis az eljárás ezen szakaszában (vagy később is?) ők dönthetik el, ki a tényleges elkövető (?!).

Bizonyos, meghatározott esetekben, vagyis ha az intézkedéseiknek akarnak érvényt szerezni, előzetes figyelmeztetés után kényszerítő eszközöket alkalmazhatnak, amelyek azonban ahogyan azt persze Andersen elképzeli! - nem jelenthetnek kínzást, kényszervallatást, kegyetlen, embertelen megalázó bánásmódot. A legálisan igénybe vehető kényszer alkalmazására történő figyelmeztetés sürgős esetben akár el is maradhat. És az eset gyakran sürgős. A rendőrségi törvény igen humánusan úgy rendelkezik, hogy a kényszerintézkedések során lehetőleg kerülni kell a sérülés okozását és az emberi élet kioltását. Ám, ha nincs más lehetőség, akkor ugye nincs mit tenni, ütni vagy lőni kell... Legenyhébb kényszerítő eszköz a szimpla testi erőszak, amelynek keretében önvédelmi fogások is felhasználhatóak, ha a rendőr erőfölénye, vagy az intézkedés alá vont személy viselkedése súlyosabb fellépést nem indokol. Komolyabb és a hatósági szemszögéből egyúttal szimpatikusabb a nagy történelmi múltú bilincs, amelyik a delikvenssel "szemben igen változatosan alkalmazható, „a legcélirányosabb módon". (Varietes delectat, vagyis a változatosság gyönyörködtet.) Több ember

összebilincselhető, a kezünk tetszés szerint előre és hátra is megbéklyózható, továbbá a végtagjaink egyszerre történő összebilincselése is megengedett, ugyanígy valamely tárgyhoz rögzítésünk is. De nem minősül embertelen bánásmódnak a Szabályzat szerint a karperecnek fekvő helyzetünkben történő alkalmazása sem. (A bilincs nem helyettesíthető viszont lánccal vagy vaspánttal.) A rendőr mindezeken túlmenően használhat vegyi eszközt (gázsprayt), elektromos sokkolót, rendőr-botot (gumibot vagy tonfa). „Az ütés lehetőleg a végtagot érje" - javasolja erre nézvést - nem igazán sok sikerrel - a Szabályzat. Mert ha az őrmester úr bepöccen, nem várhatjuk el tőle, hogy ilyen nüánszokra odafigyeljen. Bevethetnek még könnygázgránátot, szolgálati kutyát (a kincstári eb természetesen csak kiképzett, ápolt és jó erőnlétű jószág lehet), útzárat, úttorlaszt, bizonyos esetekben pedig lőfegyvert, s mindezeken túlmenően úgynevezett tömegoszlatásra ingerlőgázt, vízágyút, pirotechnikai eszközöket, gumilövedéket, lóháton kardlapozást, elfogóhálót. Nem túl lényeges, csak a teljesség kedvéért említem, hogy a kényszerítő eszközök alkal-

mazásáról a foganatosítójának jelentést kell készítenie, amelynek alapján a főnöke - elöljárója - megvizsgálja eljárásának a jogosságát. Azt hiszem nem árulok el túl nagy titkot, miszerint elvétve akad arra példa, hogy a parancsnok emberének az eljárását jogellenesnek ítélné meg. Még akkor sem tett ilyen megállapítást, amikor a beosztottja a menekülő tolvajt azért lőtte agyon, mert annak valami „fényeset" látott megcsillanni a kezében. Sőt előterjesztést tett a kitüntetésére. Ami aztán természetesen meg is történt. Hamarabb, mint a „jogszerű intézkedés" halottjának a temetése... Az intézkedésekkel kapcsolatos állampolgári tudnivaló még (természetesen, abban az esetben, ha valamelyik ilyen aktusukat sikeresen túléltük), hogy a rendőr kérésünkre elméletileg köteles az azonosító jelvényének számát utólag közölni, vagy szolgálati igazolványát felmutatni, a nevét és szolgálati helyét megjelölni. Ennek sok gyakorlati haszna nincs ugyan, hacsak nem annyi, hogy a közölt jelvényszámot megtesszük a lottón.

Büntetőjogi alapfogalmak Kezdjük onnan, hogy a bűncselekmények két nagy csoportba sorolhatók, a szándékosakra és a gondatlanokra. Az előbbiek minden esetben, az utóbbiak viszont jóval ritkábban büntetendőek, leginkább az élet és testi épség elleni, valamint a közlekedési bűncselekmények körében. De a Büntető Törvénykönyvünk olyat nem ismer például, hogy gondatlan lopás vagy rablás. Ezért, ha az ékszerboltból szórakozottságunkban a korábban felpróbált és a nyakunkban felejtett három arany nyaklánccal akarunk a személyzet tiltakozása ellenére távozni, nyugodjunk meg, emiatt nem vonhatnak felelősségre bennünket. (Már persze, ha elhiszik nekünk mindezt...) A szándék erőssége - intenzitása - alapján megkülönböztetünk egyenes szándékkal, tehát az eredmény kívánásával (dolus directus) és eshetőleges szándékkal, vagyis az eredménybe belenyugvással (dolus eventualis) megvalósított bűncselekményeket. Ezek olyan elvont jogi kategóriák, amelyekkel nekünk ehelyütt nem érdemes túl sokat foglalkoznunk, legfeljebb annyit jegyezzünk meg, hogy az utóbbi változat az enyhébb. Vagyis ezt egyszerű pél-

dával érthetőbbé téve: sohasem mondjunk olyan oktondiságot a kihallgatóinknak, hogy a szomszédunkat a kisbaltával azért vágtuk tizenhétszer fejbe, mert a halálát kívántuk. Csupán meg akartuk őtet egy kicsit leckéztetni, amiért a trágyálé mindig átfolyik tőle az udvarunkra. Nem árt tudni arról, hogy vannak büntethetőséget kizáró és megszüntető okok. Ilyen például a jogos védelem. Aki ebben a helyzetben cselekszik, azt nem vagy csak alig lehet a tettéért megbüntetni. Persze jó tisztában lenni azzal is, hogy a jogilag méltányolható önvédelemnek elég szigorú szabályai vannak. Az élettársunkat nem illik és nem is jogos pusztán csak azért húsvágó bárddal fejbe ütni, mert elsózta a levest. Egy bármilyen nagy nyaklevest sem lehet a bordák eltörésével megtorolni. Az sem minősíthető jogszerűnek az állandóan követett bírói gyakorlat szerint, ha a megbántott egyén hazaszalad a késéért, majd az ivóba visszatérve, a korábbi orrfricskázásért cserében, többszöri hasba szúrással vesz elégtételt. A szekrényünkben talált meztelen úr lepuffantása sem élvez büntetlenséget. Főleg, ha még azt sem tisztáztuk, hogy milyen célból tartózkodik ott. Az édes-

anyánk erkölcsileg kifogásolható életvitelének hangsúlyozott szóba hozása sem elegendő indok arra, hogy a kritizáló egyén halántékán széttörjük a whiskys üveget. És persze mindemellett számítanunk kell arra is, hogy a jogos önvédelem bizonyítása kapcsán nehezen fognak hinni nekünk, ha az állítólag ránk támadó egyénnek a hátában találták meg a késünket. Ilyenkor az sem igazán járható út, ha azt állítjuk, hogy mi csak tartottuk a kezünkben asztat, és ő szaladt bele. Apropó kés! Gyakran okoz gondot annak a megfelelő kimagyarázása az értetlen, bürokrata hatóságok előtt, hogy ez az élesre köszörült konyhai szerszám miért volt éppen nálunk. Hát természetesen mindig magunknál hordjuk a csizmaszárban étkezés céljából, mi másért?! És nem utolsó sorban persze védekezésül, de csak kifejezetten arra az esetre, ha valahol valakik váratlanul mégis ránk támadnának. Az utóbbi időkben hatályba lépett hatósági előírások megtiltották azt, hogy magunknál tartsunk közbiztonságra különösen veszélyes eszközöket közterületen, közlekedési eszközön, nyilvános helyeken. Ilyeneknek minősülnek a 8 cm hosszúságot meghaladó pengeméretű szúró

vagy vágóeszközök, a dobócsillag, rugóskés, szigonypuska, íj, számszeríj, francia kés, aztán a bokszer, ólmosbot, bilincs, gumibot, elektromos sokkoló, lánccal összekapcsolt botok (nuncsaku), különféle fegyverutánzatok és a nagyobb űrméretű gázspray. Nem titkolom, kedves olvasó, hogy bizonyos körökben ezek a meglehetősen rigorózus tiltórendelkezések visszatetszést keltettek, és az ombudsman vagy az Alkotmánybíróság hivatalos megkeresését fontolgatják ez ügyben... Némi gyógyírként megemlíthető viszont, hogy az említett jogszabályi felsorolásból legalább a baseballütő és a biciklilánc kimaradt... A jogos védelemmel összefüggésben nem kerülhetők meg a jogszerű fegyvertartással kapcsolatos legfontosabb tudnivalók annak ellenére sem, hogy azok, akiknek ez a kézikönyv elsősorban íródott, valószínűleg legálisan sohasem tehetnek szert lőfegyverre és lőszerre. (Legfeljebb azok legelső használatáig.) Hiszen, igazán sajnálatos, hogy még a légfegyver birtoklásához is büntetlen előélet szükségeltetik... Funkciójuk alapján megkülönböztetünk lőfegyvereket és légfegyvereket, valamint gáz- és riasztófegyvereket. Azok minősülnek lőfegy-

vernek, amelyek csövéből 7,5 joule-nál nagyobb csőtorkolati energiájú lövedék lőhető ki. (Hogy ez mikor van így, azt vitás esetben fegyverszakértő dönti el.) A gáz- és riasztófegyverek pedig mindazok, amelyek riasztó- vagy gáztöltény kilövésére alkalmasak. A lőfegyverek a cső hosszúsága alapján lehetnek egyrészt hosszú csövűek, vagyis puskák vagy karabélyok, másrészt rövid csövűek: pisztolyok vagy pedig forgópisztolyok, magyarán revolverek. A cső furatának átmérője - a kaliber - szerint is osztályozhatók a lőfegyverek, e szempontból különösen nagynak és veszélyesnek számít a Magnum, vagy a Parabellum. Ezek már nagyon komoly tűzerejű eszközök, különösen látványos lehet a hatásuk, ha a szájpadláshoz szorítva kerülnek alkalmazásra. De visszatérve a büntethetőséget befolyásoló körülményekre, megszünteti azt az elévülés is, ami annyit jelent, hogy a törvényellenes cselekedetünk elkövetésétől számított bizonyos idő eltelte után már akkor sem vonhatnak felelősségre, ha netán az kiderülne. A legenyhébb bűncselekmények elévülési ideje is jelentős: három év, a legsúlyosabbak ellenben csak hosszú évek után vagy sohasem évül-

nek el. Például az emberrablás, terrorcselekmény és a repülőgéprablás, amennyiben valakinek a halálával végződik, valamint az emberölés súlyosabb esetei: a különös kegyetlenség, az aljas indok, vagy a rablógyilkosság. Ezért arra bazírozni, hogy a büntetést az elévülés bekövetkezése miatt ússzuk meg, a nehéz fiúknak nem javallom; kockázatos és körülményes a büntethetőség ily módon történő kibekkelése. „Sajnos" ma már a világ majd minden országával van kölcsönös kiadatási egyezményünk is... Meglehetősen egyedi megoldást választott a problémára az az úr, aki az elévülési időt 15 évet! - a saját pincéjében töltötte el, csak néha éjszakánként lopakodott ki levegőzni. Csupán a szűkebb családja tudott róla, akik rendszeresen hordozták neki az élelmet. A végén derült ki, hogy amit tett, azért le sem csukták volna... Az idő múlása, ha nem is jelent feltétlenül büntetlenséget, azért már többnyire önmagában is jelentősebb haszonnal járhat. Egyik illető az apukáját a lakásuk pincéjében lévő szennyvízderítőben rejtette el, ám egy idő után az italboltban mind többeknek tűnt fel a papa tartós és indokolatlan távolléte. A rend-

őrség egyszer aztán többszöri kutakodás után megtalálta a maradványokat. A fiú annyit volt hajlandó mindössze elismerni, hogy piásan „összeszórakoztak", vagyis veszekedtek, és néhányszor puszta kézzel kölcsönösen megütötték egymást, aztán ő aludni tért. Reggel pedig a fatert vérben fagyva találta. Megijedt és a már említett módon eldugta a holttestet. Ami végül is két év után előkerült, de a „boncolás" már semmit sem tudott kimutatni, a halál okáról. Így aztán a fiú megúszta „sima" testi sértéssel... Ennél tökéletesebb, bár jóval drágább az a módszer, amelynek a lényege, hogy az eltüntetendő holttesteket savban fürösztve feloldjuk. Ezt a közelmúltban egy magyar származású lelkész alkalmazta sikerrel, legalább is a belga rendőrség feltevése szerint. Az ilyesmire alkalmas nagyobb töménységű vegyszerek: sósav, kénsav, esetleg salétromsav - jelentősebb tételben történő - beszerzése, tárolása és feltűnésmentes felhasználása komoly szakértelmet igényel, ráadásul speciális, saválló kádra is szükség van, ezért amatőröknek nem javaslom. Nem olcsó mulatság a befalazás sem, a maffia viszont, amint az köztudott, lényegesen

egyszerűbben oldja meg az ilyen természetű feladatot: bebetonozással. Próbálkozni lehet ezenkívül még feldarabolással és bőröndbe pakolással, mint tette ezt Kodelka úr földi maradványaival egykoron Lédererné, avagy szimpla elásással. Csak mindkét utóbbi eljárás meglehetősen fárasztó és elég sok árulkodó nyomot hagyhat maga után. Vízbe dobással viszont semmiképpen ne kísérletezzünk, a hulla ugyanis egy idő után mindenképpen feljön a felszínre, még akkor is, ha követ kötünk rá. Hacsak nem eszik meg a cápák vagy a krokodilok. De hát ezek az állatfajok mifelénk elég ritkán fordulnak elő. Az elégetés pedig, azonkívül, hogy meglehetősen környezetszennyező, nem alkalmas a tökéletes likvidálásra, mert a tapasztalatok szerint mindig marad egy-két árulkodó csont, ruhafoszlány, stb. Még abban az esetben is, ha a testet előtte alaposan lelocsoljuk benzinnel. Persze, mint már utaltam rá, a legnagyobb gondosság mellett is megtörténik, hogy ott, ahol a kiszemelt áldozatot megöltük, vérszennyeződések maradnak. Ezeket pedig bizonyos módszerekkel még akkor is ki lehet később mutatni, ha kimostunk, felsúroltunk, stb. (A legismertebb a benzidin-próba és ennek

továbbfejlesztett változata a hemastix csík alkalmazása. Utóbbi előnye, hogy a vérfoltot kémiailag nem roncsolja, tehát azon további vizsgálat is végezhető. A luminolos eljárás pedig még inkább felhasználható az alig látható vagy szándékosan eltüntetett vérfoltok kimutatására.) Újabban terjedőben van a kiszemelt áldozat eltüntetésének egy drasztikusabb módja: a felrobbantása. Ezzel csak az a gond, hogy meglehetősen költséges, ráadásul komoly hozzáértést igényel, hogy az explózió tökéletes eredménnyel járjon, vagyis alkalmas legyen a teljes megsemmisítésre. Mindamellett pazarló megoldás is, hiszen a célszemélyen kívül nem egyszer extráneusok (kívülálló egyének) is az áldozatává válhatnak. A legklasszikusabb, talán legismertebb büntethetőséget kizáró körülmény az elmebetegség, a kóros elmeállapot. Állítólag már többeknek sikerült elhitetniük a hatóságokkal az alapos szakértői vizsgálatok dacára, hogy nem normálisak, és ezért felmentették őket. Igen ám, de súlyosabb bűntetteknél a felmentést - valódi bolondok közötti - zárt intézeti kezelés követi, ami nem biztos, hogy jobb egy fegyintézetnél.

Bár elképzelhető, hogy rövidebb ideig tart. A szerencsésebbek azok, akik olyan diliflepnit szereznek, amelyik a gyengeelméjűség enyhébb fokát igazolja, vagyis nem jár kényszergyógykezelés elrendelésével, azonban az ún. sárga avagy fél-cédulának a tárgyaláson történő bemutatása már önmagában is jelentősen enyhítheti a büntetés mértékét. Legalább is a közhiedelem szerint. Akik már próbálták, velem együtt tanúsíthatják, nem könnyű bármilyen, a büntetéskiszabást jelentősebben befolyásoló elmekórtani esetet eredményesen szimulálni. Bizony, egy szimpla epilepsziás roham életszerű utánzása is hosszú, komoly gyakorlást igényel. Különösen nehéz a habzó száj imitálása, és a nyelvünk lenyelése vagy kettéharapása... Mások a tudathasadás - skizofrénia - valamely válfajával kísérleteznek. Ebben a műfajban a legeredetibbnek ama hölgy bizonyult, aki váltig hangoztatta, hogy ő nem is azonos önmagával, mert kisgyermekkorában a kórházban elcserélték. Sokan abban a tévhitben ringatják magukat, hogy a kleptománia, vagyis a lopási kényszer nem büntetendő, mert ez szintén egy betegség. Hát, ha az, ha nem az, a felelősségre

vonás alól nem mentesít, ezért olyan nagyon nem érdemes erre hivatkozni, ha egy baráti látogatást követő távozásunkkor megtalálták nálunk a harminchat darabból álló ezüst evőeszköz-keszletet, plusz a családfő arany zsebóráját a kabátunkba varrt rejtekhelyen. Előfordulhat viszont, hogy a kleptománia összekötődik valamilyen egyéb szellemi defektussal. Az illető példabéli egyénnél a padlásán több tucat különféle márkájú luxus fényképezőgépet foglaltak le a házkutatás során. Mint kiderült, az ilyesfajta szerkezetek iránt érzett olthatatlan szexuális vágyat. Titokban simogatta, babusgatta, őket. Ha meglátott valahol a kirakatban egy új darabot, nem bírt ellenállni a kísértésnek. Az elmeszakértők rövid tanakodás után úgy döntöttek, ez már nem törvényszéki, hanem klinikai eset. A tárgyak iránti beteges vonzalomnak orvosilag ismertebb formája a fetisizmus, amikor is a szerelmünk tárgya női bugyi, melltartó, netán egy csipkés kombiné. A szexuális aberráció durvább eseteivel ellentétben ez nem büntetendő, éppúgy miként az állatokkal való közösülés, a szodómia sem. Általában nem élvez büntetlenséget a pirománia, vagyis a beteges gyújtogatási kény-

szer. Aki szereti a tüzet, illetőleg annak a látványát, menjen el pirotechnikusnak egy filmvállalathoz, ott kiélheti magát. Vagy kazánfűtőnek egy krematóriumba. Utóbbi esetben még a nekrofil vágyait is kielégítheti. Vannak ugyanis, akik legszívesebben a halottakkal szeretkeznek. A bűnügyi irodalom ismer olyan esetet, amikor a temetői alkalmazott levágta a szimpatikusabb halottak fejét, hazacsempészte, és otthon simogatta, becézgette, csókolgatta őket. Ez az atipikus légyott a jelenlegi jogrendünk szerint nem bűncselekmény, legfeljebb szabálysértés. Amennyiben persze leleplezi az éber tisztiorvosi szolgálat! Bocsánat, annyiban rosszul mondom, ha az örökösök időben feljelentést tesznek, megvalósulhat a hullagyalázás, a Büntető Törvénykönyv precíz megfogalmazásban: „halottnak vagy emlékének meggyalázása". Ha az elhunyt fiatalkorú, akkor pedig az elkövető helyes megnevezése: pedofil hullagyalázó. Fontos tudnivaló, hogy a részegség vagy a kábítószer okozta tudatzavar nem, hogy csökkentené a kiszabott büntetést, ellenben mint súlyosító körülmény, inkább növeli annak mértékét. Kivéve a kóros (patológiás, abortív patológiás) részegség állapotát, amely teljes bün-

tetlenséget élvez, viszont roppant nehéz a tüneteit hihetően produkálni. Aki mégis megpróbálkozik ezzel, az jó, ha tisztában van vele, hogy az ilyen egyén általában igen csekély mennyiségű alkoholtól kerül súlyosan tudatzavart állapotba, amelynek jellemzői az énidegen, bizarr, gyakran színpadias, groteszk viselkedés, feltűnően kegyetlen cselekvés, majd hosszú, rendkívül mély - terminális - alvás és az előzményekre vonatkozó teljes emlékezetkiesés. Egyes szakírók szerint családirtásnál jól bevált módszer. Az ittasságnak kiemelt jelentősége van a közlekedési bűncselekmények körében, ezért erre érdemes külön is kitérni. Ha ilyen állapotban balesetet okoztunk, és nem tudjuk elkerülni az azonnali rendőri intézkedést, akkor már nagyon nehéz a dolgunk, hiszen a szondázás, majd az azt követő vérvétel eredménye többnyire megdönthetetlen bizonyítékoknak számítanak a bíróságokon. Ugyanakkor meglehetősen nehéz és rizikós azt elintézni, hogy ezek a „korpuszok" az igazságszolgáltatás útvesztőjében valahogy megsemmisüljenek vagy elvesszenek. A regisztrált véralkoholszint kimagyarázására azonban megpróbálkozhatunk néhány ötletesebb védekezéssel.

Az elsőt a gyógyszerész úr szolgáltatta, aki azzal hívta fel magára a rendőrjárőr figyelmét, hogy autójában hangosan nótázott, a jelentés szerint a „Ki tanyája ez a nyárfás" című dalt énekelte, majd az őt igazoltató közeget „hé öcsi!" megszólítással illette. Később a bíróságon az italosságát határozottan tagadta, s szervezetében a véralkohol nagyobb mennyiségét azzal magyarázta, hogy a visszeres lábait tiszta szesszel szokta dörzsölgetni, s bizonyára a bőrén keresztül szivárgott át - az úgynevezett ozmózisnak nevezett folyamat következtében - az a fránya alkohol. Egy másik úr arra hivatkozott, hogy miközben bort fejtett át egyik hordóból a másikba, csúnya köhögési roham jött rá, s valószínűleg így nyelhetett le észrevétlenül néhány kortyot a nedűből. A szakértő szerint három liter bornak megfelelő alkohol volt a szervezetében... A harmadikat, állítása szerint, a barátai tréfálták meg azzal, hogy a kólás poharába két deci rumot öntöttek, amit ő persze gyanútlanul felhajtott, majd az autóba ült anélkül, hogy a szesz hatását érzékelte volna... A legjobb védekezési variációt mégis az az illető szolgáltatta, aki miután a járművével

feldöntött egy lámpaoszlopot, gyorsan átmászott az utas-ülésbe, és onnan kászálódott ki az időközben a nagy csattanásra a helyszínre érkező szemtanúk szemeláttára. Azt az állítását, hogy ő csak utas volt, nem sikerült megcáfolni. Védekezése szerint a sofőrrel - aki az ütközés után hirtelenjében elszelelt - egy szórakozóhelyen ismerkedett meg, és ezt az egyént éppen azért kérte meg arra, hogy szállítsa haza, mert ő már meglehetősen ittas volt, míg az alkalmi ismerőse természetesen színjózan... Meg lehet próbálkozni még a ráivásra hivatkozással, mondván, a baleset után nyúltunk a konyakos üveghez ijedtünkben, a fenyegető sokkos állapot bekövetkezésének elhárítása céljából. Sajnálatosan azonban ez a védekezés többszöri vérvétellel viszonylag könnyen cáfolható. Ugyanis az alkoholnak a vérben történő felszívódásához időre van szüksége, ezért ha valóban a balesetet követően ittunk, a felszívódás még folyamatban van és a véralkohol görbéje emelkedő lesz. A korábbi alkoholfogyasztás esetén viszont már a szesz lebontási folyamata a szervezetben elkezdődik, ami csökkenő görbét mutat.

Ha a véralkohol szintje 0,8 ezrelék alatti, akkor szabálysértésről, míg e felett már bűncselekményről beszélünk, amelyen belül megkülönböztetünk enyhe (0,8 - 1,5 ezrelék közötti), közepes (1,5 - 2,5 ezrelék közötti) és súlyos (2,5 ezrelék feletti) alkoholos befolyásoltsági állapotot, illetőleg ezek átmeneteit. Eme ittassági fokozatoknak a büntetés mértékénél, s ami ennél fontosabb: a jogosítvány elvételének tartamánál van nem is csekély jelentőségük. Ám nem teljesen úgy, mint ahogy ezt gondolnánk! Amíg ugyanis két korsó sör elfogyasztása még szabálysértésnek minősül, addig négy korsó beöntése már vétség. És amíg az előbbi esetben a rendőrség jár el és magas összegű pénzbírságot, valamint járművezetéstől eltiltást szabhat ki, addig az utóbbit, mint „éppen, hogy csak" vétséget, a bíróság jóval enyhébben bírálja el. Ezért teljesen kézenfekvő, hogy ha már muszáj volt kettővel meginnunk, akkor mindenképpen igyunk meg még kettővel, mielőtt kocsiba szállnánk. Gondolkodtam, foglalkozzam-e azzal, milyen módszerek léteznek a szondázás eredményességének kijátszására. Ám a tudomány fejlődése itt is olymértékben tért hódított, hogy manapság a jó öreg üvegszondák he-

lyett egyre több helyen olyan műszereket használnak, amelyek már a helyszínen képesek nagy pontossággal regisztrálni az ittasság fokát. Persze ezek sem csalhatatlanok, egy közismert módszer: jó légzési technikával úgynevezett hiperventillációval - valamelyest meg lehet téveszteni őket. Ez az ellenőrzés előtti többszöri mély levegővételből áll, amelyek csökkentik a kifújt levegő alkoholszintjét. Külön kell szólni az amnéziáról, hiszen ez a kór igen gyakran támadja meg a büntető eljárás résztvevőit. Ám az orvosilag diagnosztizált amnéziával szemben a büntetőjogi emlékezetkiesés sajátos módon éppen fordítva működik. Előbbi közvetlenül az esemény után beáll, és később esetleg fokozatosan javulhat, míg utóbbinál a folyamat éppen ellentétes: amire a rendőrségen még igen jól emlékeztünk, az a bíróságon már az istennek sem akar az eszünkbe jutni. De ennek okairól még később lesz szó! A büntető eljárás egyébként többnyire valakinek a feljelentésére, bejelentésére indul meg.

A feljelentés Az életünkben egyik leggyakrabban előforduló jogi aktus a feljelentés. Ügyelnünk

kell arra, hogy lehetőleg ne legyen terjengős. Lássuk be, az időjárási frontoktól és migrénektől gyötört hivatalnok szellemileg képtelen egy oldalnál hosszabb iromány folyamatos átolvasására. De ehhez is be kell kávéznia. Próbáljuk meg tehát - bármennyire fáj is ez nekünk! - részletesen nem ecsetelni az életünk valamennyi felgyülemlett keserűségét, kezdve onnan, hogy a szomszédék kutyája provokatív szándékkal mindig a mi lábtörlőnkre pisil, egészen odáig, hogy a kerítést beljebb csempészték, legalább tíz centiméterrel egy viharos éjszakán, egyébként pedig állandóan az ablakunk alatt égetik el az összegyűjtött leveleket és gallyakat. A feljelentésünkből - amennyiben az névtelen - lehetőleg ne tudjon senki ránk ismerni, és amit állítunk, az természetesen legyen valami mocskos dolog, de legyen azért valamennyire hihető is. Ne vádoljuk tehát a kiszemeltet mondjuk azzal, hogy ő gyilkolta meg Olaf Palme-t, az egykori svéd miniszterelnököt. Jó ötlet viszont, és sok bosszúságot lehet vele okozni, ha teszem azt, van egy neveltleánya (sőt az édeslány még jobb!), azt állítani, hogy vele titokban nemi viszonyt foly-

tat. Sőt már teherbe is ejtette. Esetleg rákenhetjük még, hogy ő mérgezte meg - miután persze őt is megbecstelenítette - az évekkel ezelőtt elhunyt nagymamáját. Ha kis mázlink van, talán az öreglány kihantolását is ki tudjuk eszközölni. A névtelen levélnél még egy fokkal jobb ötlet, ha írunk ugyan feladót, de nem önmagunkat, hanem egy másik olyan szomszédot jelölünk meg a levél bal felső sarkában, akivel szintén haragban vagyunk. Így aztán szerencsésebb esetben lehetséges, hogy a kölcsönös meghurcoltatásukon túlmenően sikerül őket is jól összeugrasztani. Jó ha tudjuk, a feljelentést nem lehet visszavonni. Tehát amikor a sértett már a hatósághoz fordult, többnyire nincs sok értelme vele egyezkedni, pénzt ígérni vagy fenyegetőzni. Esetleg megkísérelhető még arra rábeszélni, hogy próbálja meg magát kimagyarázni: roszszul emlékezett, nem a részeg férje szúrta őt hátba, hanem véletlenül magát sebezte meg a bal lapockája alatt hagymapucolás közben. Aztán vagy elhiszik ezt neki, vagy nem... Túlzottan ne reménykedjünk, ennyire azért ők

sem idióták. (Mármint nem a rendőrök, az orvos-szakértők.) A büntetőtörvénykönyvben fellelhető bűncselekmények többsége az officialitás elve alapján hivatalból üldözendő, tehát elvileg nem is kell feljelentést tenni annak érdekében, hogy az eljárás meginduljon. Ha példának okáért megjelenünk egy kórházban, mert a tomporunkból néhány lövedéket kívánunk kioperáltatni, ne csodálkozzunk, ha a kíberek hamarabb megérkeznek, mint a kedves aneszteziológus nővér. A személyzetet ugyanis ilyen esetekben azonnali bejelentési kötelezettség terheli. Na persze, ha egyáltalán észlelik a törvényellenes történéseket... Az illető részegen betámolygott a rendelőbe, vérző homlokkal, és erős fejfájásra panaszkodott. Sebét gondosan bekötözték, nagy adag fájdalomcsillapítót is adtak neki, ellenben megröntgenezni elfelejtették. Az már csak a boncoláskor derült ki, hogy korábban az arcába szúrtak egy bökővel, amelynek a pengéje bent maradt a páciens fejében. A feljelentéssel együtt célszerű a gyanúsított elfogása és átadása is a bűnjelekkel, bizonyítékokkal együtt. (Ilyenkor legalább van né-

mi esély arra, hogy az elkövetőt a rendőrség nem szalasztja el. Vagy nem téveszti össze egy tök ártatlan emberrel.) Erre a törvények lehetőséget adnak, ugyanis a tetten ért tettest bárki elfoghatja, és a hatóság kezére juttathatja. A nyomozó urak hálásak, mert nem kell szaladgálniuk, miközben javul az a bizonyos felderítési mutatójuk. Mert persze ezt az esetet is úgy könyvelik majd el, mintha az előállítóban ücsörgő, és már régen mindent beismerő gyanúsított még mindig ismeretlen lenne, és ők kapták volna el, és bizonyították volna rá a tettét, szorgos, kitartó szaglászással. Ha valamilyen oknál fogva mégsem sikerülne a bűnös előállítása, akkor megpróbálhatjuk a bűnügyi vizsgálók tevékenységét egyéb módon támogatni. Persze nem úgy, ahogy a falfirkán volt olvasható:„Segítsd a rendőrség munkáját, verd össze önmagad!" Hanem megfelelő információkkal. Például ha a talponállóban vitánk támad, a nézeteltérésünk lezárása után azonnal keressük fel a legközelebbi rendőrségi ügyeletet, csatoljuk be sérüléseinkről az orvosi látleletet, és nevezzük meg azt a kórházat, ahová a minket megtámadó garázda huligánt beszállították.

Ugyanis fontos, megszívlelendő aranyszabály az is: rendszerint és többnyire annak van igaza, aki a feljelentést előbb teszi meg. Mindemellett figyelnünk kell arra is, hogy a feljelentésünket az illetékes hatósághoz nyújtsuk be. Mert erre a bürokraták nagyon ügyelnek. Egy rendes közhivatalban az az első amit az alkalmazottakkal megtaníttatnak: hová lehet az aktát áttenni. És nem csak az aktát. Az egyik - két megye határán lévő - tóban felpuffadt vízi hullára bukkantak. Az egymással szomszédos rendőrkapitányságok emberei a foszladozó tetemet napokig lökdösték ide-oda, nehogy nekik kelljen kihalászni. A súlyos közlekedési balesetnél pedig a leleményes közlekedési hekusok az éj leple alatt a megyehatár jelzőtábláját vitték egy kicsit odébb, hogy az ügyet inkább a másik megye emberei helyszíneljék. Amennyiben a nyomozó közegek sehogyan sem tudnak az ügytől megszabadulni, és mégis kénytelenek az eljárás lefolytatására, első nekifutásra két hónap áll rendelkezésükre. Bár valójában ennek semmi jelentősége

nincs, hiszen ez a határidő akár több évre is meghosszabbítható az ügyészség részéről. A nyomozás feladata valójában egyébként nem lenne más, mint a bizonyítékok összegyűjtése és vádemelésre alkalmassá tétele.

Mik tekinthetők a legfontosabb bizonyítékoknak? E kérdés megválaszolásánál a Büntetőeljárási Törvényben felsoroltakat ne vegyük túl komolyan, az ott leírtakkal ellentétben a gyakorlatban manapság is a legfontosabb a gyanúsított beismerő vallomása. Az elmúlt évszázadokban ezt a bizonyítékok királynőjének nevezték (Regina probationum) és a jogszabály megengedte, hogy a beismerés kicsikarása végett kényszert, fenyegetést alkalmazzanak. Ez volt az úgynevezett tortúra, vagyis kínvallatás. Miközben a vonatkozó paragrafusok időközben teljesen átalakultak, a korabeli felfogás azóta sem változott semmit az égvilágon. A beismerő vallomás jelentőségéhez képest tehát a mai joggyakorlatban is csak erősen másodlagos a tanúk vallomása, még inkább a

tárgyi bizonyítás és a szakértők. Azért röviden szóljunk ezekről valamit! Először is, nem igaz az a közhiedelem, hogy egy tanú nem tanú. A félreértés bizonyára onnan ered, hogy egyes polgári jogi ügyletek esetén (például a végrendeletnél) valóban jelentősége lehet a tanúskodók számának. Nem árt viszont tudni, hogy bizony egyre problémásabb és nehezebb a tanúkat, különösen a sértett-tanúkat eredményesen befolyásolni. A tanúvédelmi szabályok jelentősen megnehezítik, hogy a makacsabbaknak is a tudtára adhassuk, milyen - végső esetben a testi épségüket vagy az életüket is súlyosan fenyegető - kellemetlenségekre számíthatnak, ha a tárgyaláson is kitartanak a minket terhelő igaztalan állításaik mellett. Sajnos többnyire a bíróságok sem olyan fejre esettek, hogy ne figyelnének fel a befolyásolásnak ilyetén, többnyire kisebb-nagyobb memóriazavarban megnyilvánuló jeleire. Némelyik, a gyanúsított, vagy annak rokonsága által kellően megdolgozott tanú, utóbb még azt is igyekszik letagadni, hogy annakidején őt a nyomozók egyáltalán kihallgatták. Amikor aztán elébe tolják a rendőrségi jegyzőkönyvét

a saját szignójával ellátva, akkor csodálkozik el: „jé, tényleg, ez olyan mintha az én aláírásom lenne!..." Van aki már eleve azzal kezdi: „Tisztelt bíróság, mindez már olyan régen volt, hogy egyáltalán nem emlékszem semmire. Micsoda, mit tetszik mondani aranyos bíró úr, hogy éppen engem ütöttek fejbe a szeneslapáttal?!" (V.ö.: büntetőeljárási amnézia) A tanúzással kapcsolatos fontos tudnivaló, hogy a közeli hozzátartozó, így különösen a gyermek és a szülő, nagyszülő, valamint a házastárs a tanúvallomást indok nélkül megtagadhatja. Persze ezzel esetenként nagy hülyeséget csinál, hiszen ha hallgat, akkor az aktuális hazudozásokkal sem tudja segíteni a kedves rokont... Közeli hozzátartozónak minősül, és mentes a terhelő vallomás tételének kötelezettsége alól a jog szerint az élettárs is. Ezért különösen selyemfiúknak, lányfuttatóknak hasznos ismeret az a jogértelmezési lehetőség, hogy mindazon hölgyek, akiknek ő a stricije, azok valamenynyien egyúttal az ő élettársai is. Jóllehet az igazságszolgáltatás fórumain gyakran hangzik el a fenyegetően zord figyelmeztetés: „a hamis tanúzást a törvény szí-

gorúan bünteti!", ez azonban csak nagyon keveseket riaszt el attól, hogy szükség esetén mellé álljanak a bajba jutott sógornak, komának, jó barátnak. Ahogyan egyik szerető anyuka próbálta a perbefogott lányát megvédeni (finom distinkcióval ügyelve rá, hogy hamisan se valljon, miután magát a verekedést nem látta, de azért mindenképpen utaljon arra, hogy mégis csak az ő csemetéje volt a megtámadott): „Tisztelt bíró úr, ahogy kinéztem az ablakon, hát ott láttam a lányom az út közepén picsán rúgva!..." A tárgyi bizonyítékok közül a legfontosabbak az ujjlenyomat, a lábnyom (keréknyom), a különféle eszköznyomok, valamint a helyszínen hagyott tárgyak, például elkövetési eszközök (csavarhúzó, lángvágó, feszítővas, ismertebb nevén pajszer, újabban géppisztoly, kézigránát, páncéltörő rakéta, stb.), aztán cigaretta csikkek, esetleg ruhadarabok (kesztyű, sál, sapka, miegyéb.) A felsoroltakból lehetőleg minél kevesebbet illendő, sőt ajánlatos a tett helyszínén ottfelejtenünk. Nem biztos ugyanis, hogy nekünk is lesz akkora szerencsénk, mint annak a rablónak, akinek a látogatása után, a félelemtől még ugyan mindig remegő, ám a tisz-

taságot mindennél többre tartó háziasszony feltakarított. Felmosta a padlót, kidobta a csikkeket, sőt minden tárgyat igyekezett letörölgetni, amihez a hívatlan vendég hozzányúlt, nehogy a rendetlenségért megszólják őt a helyszíni szemlére érkező bűnüldözők... Az okosok azt állítják, a világon nincs két egyforma ujjlenyomat. Ezért amennyiben a miénket megtalálják valamilyen frekventált helyen (például a sértett nyakán), nagyon nehéz magunkat később kimagyarázni. Ráadásul ezek a nyomok alkalmasak leginkább az egyedi azonosításra, róluk a daktiloszkópusok többnyire kategorikus - vagyis határozott - véleményt adnak. Nem véletlen hát, hogy a legrégebbi és még ma is a legfontosabb bűnügyi nyilvántartások főként és elsősorban az ujjlenyomat vételén és osztályozásán alapulnak. Ezt a jellegzetességünket ugyanis végig cipeljük az egész életünkön, igen nehéz tőle megszabadulni, legfeljebb a kezeinkkel együtt. Ekkor azonban lopni is lényegesen nehezebb lesz majd. Bizonyos elszántabb egyének próbálkoztak és próbálkoznak ugyan műtéti megoldásokkal, bőrátültetéssel, hasonlóval, de tudtommal mindez ideig nem sok eredménnyel. Ám mindig vannak akik a

reményt nem adják még fel. Talán majd a génsebészet... A modernkori bűnüldözés igen hatásos és veszélyes eszköze a DNS vizsgálat, amely akár egyetlen hajszál alapján is képes egyedi azonosításra. (Persze erre is van ellenszer: a kopaszság.) A láb és talpnyomok kevésbé alkalmasak ilyesmire, inkább csak kisebb-nagyobb valószínűséggel utalnak a tettes személyére. Itt már több lehetőség van a manipulációra, a későbbi vizsgálat félrevezetésére, például nagyobb cipő felvételére. Aztán szoktak a lábbelire harisnyát húzni. A bűnügyi irodalom ismer olyan trükköt is, hogy valaki - miként a rák hátrafelé menve közelítette meg a helyszínt, azt a látszatot keltve, hogy nem is odafelé ment, hanem onnan távozott. Ám nem igazán sikerült túljárnia a bűnügyi technikusok eszén, mert a hátrahagyott nyomok jellegéből a tettes félrevezető szándékát meg tudták állapítani. Egy időben úgy tűnt, a szagazonosítás, mint bizonyítási művelet legalább akkora, ha még nem nagyobb karriert fog befutni, mint a daktiloszkópia, hiszen valamennyi embernek egyedi szaga van, amit a kutyák kiválóan ki

tudnak választani. Kiderült azonban, hogy a szagoknak mind a rögzítése, mind a tárolása során a visszaélés lehetősége sokkal inkább fennáll, mint az ujjlenyomat rögzítésénél. A szagminta vétele lényegében nagyon egyszerű művelet, nem kell hozzá más, mint pelenka és dunsztos üveg. A pelenkát ráhelyezik bizonyos ideig arra a tárgyra, amelyikkel a tettes mindenképpen kapcsolatba került a tett elkövetése során, majd miután a szagokat magába szívta, egy jól záródó befőttes üvegbe helyezik el. Az üvegeket egy közönséges spájznak tűnő úgynevezett szagbankban tárolják. Később ezeket a szagkonzerveket hasonlítják össze a feltételezett tettesek szagával, egy erre a feladatra kiképzett kutya segítségével. A mai világban, amikor a bűnözés messze túllépett a manufakturális kereteken, és nálunk is gépesített lett, sőt nagyipari méreteket öltött, a nyomkövető kutyák alkalmazásának (vagyis akik a tettest a szaga alapján a bűncselekmény helyszínétől akár a lakásáig képesek követni) már koránt sincs akkora jelentősége, mint régebben. Ezért ezeknek az okos jószágoknak gyakorlatilag megszűnt a szerepük a bűnügyi felderítésben, lényegesen

csökkentve ezzel az egész rendőrségi állomány átlagos IQ (intelligencia) szintjét. A tárgyi bizonyítékok körében kiemelném a túlzott dohányzásban rejlő azon kriminalisztikai vonatkozású veszélyeket, amelyekre a cigarettásdobozokra írt egészségügyi figyelmeztetések sajnálatos módon nem térnek ki. Egy, a tett helyszínén otthagyott, eltaposott csikk a gyanúsítottra nézve sok jellemző biológiai tulajdonság megállapítására, miáltal az azonosítás nagymérvű megkönnyítésére lehet alkalmas. Ezért, ha a helyszínen mindenképpen rá kell gyújtanunk, bagózási szenvedélyünk maradékait ne dobáljuk szét, inkább tegyük zsebre (persze miután eloltottuk!) és feltétlenül vigyük magunkkal. A szakértőkről jó tudni, hogy jelentős részük maga is rendőr, vagy rendőrségi alkalmazott, nagyon ne bízzunk hát abban, hogy mellénk állnak majd az eljárás során. A BM állományához tartoznak többségében a fegyverszakértők és a ballisztikusok, a nyomszakértők, írásszakértők, okmányszakértők, orvos szakértők. (A jelentősebbek közül e tekintetben talán az egyetlen kivétel, aki többnyire nem egyenruhás: a könyvszakértő.) Egyébként ez majdhogynem mindegy, hiszen a "jó" szakértőtől

úgyis azt várják el, akár a cégnél van alkalmazásban, akár nem - még ha ezt hivatalosan kategorikusan tagadják is -, hogy támassza alá a vádat, segítse a gyanúsítottat rács mögé juttatni. A „jó" szakértő pedig, hogy legközelebb is mindenképpen kapjon valami zsírosabb munkát, igyekszik ennek az elvárásnak maradéktalanul megfelelni. Ejtsünk néhány szót ezekről a szakértőkről! A fegyver és a ballisztikus szakértők - többek között és főként - lényegében arra képesek választ adni, honnan, milyen irányból, milyen fegyverből lőttek, a lövést a lefoglalt fegyverből adták-e le. A nyomszakértők viszont ennél sokkal tágabb területen mozognak, kezdve az eszköznyomoktól egészen a láb- és ujjnyomokig, ezek tipizálásáig és összehasonlításáig, míg az írásszakértők arra adhatnak, hol egyértelmű, hol pedig csak valószínűsítő feleletet, hogy egy adott írás - akár kézírás, akár más eszközzel előállított - kitől származhat. Erre sok esetben akkor is határozottan tudnak nyilatkozni, ha az írást szándékosan eltorzítjuk, mondjuk balkezes írással, vagy egy másik személy írását valamilyen módszerrel meg-

próbáljuk utánozni, például a pantográf nevű ügyes berendezéssel, amelyet egyébként a tervezők szoktak műszaki rajzok másolásához használni. Az orvosszakértő elsősorban annak a megmondhatója, egy adott sérülésnek mennyi a tényleges gyógytartama, nyolc napon belüli-e (vagyis könnyű), avagy nyolc napot meghaladóe (vagyis súlyos), esetleg Rejtő Jenő szavaival: örökkévalóságon túl gyógyuló-e, illetőleg jár-e valamilyen maradandó testi fogyatékossággal, súlyos egészségromlással. Nyilatkozni tud bizonyos esetekben a sérülés eredetéről, a bántalmazás feltételezett eszközéről és mechanizmusáról is. Ugyanőt kérdezik meg az erőszakos haláleseteknél, de akkor is, ha a halál oka netalántán kétséges. Az utóbbiakra természetesen már csupán a boncolás alapján tud véleményt nyilvánítani, amelyik lehet szimpla, államigazgatási eljárás keretében végzett rendőri, és lehet törvényszéki (bírósági), vagyis két orvos általi. A szakértőknek gyakran okoz gondot, miként tegyék kellően érthetővé a laikus bírák, ügyészek, ügyvédek és a tárgyalótermi hallgatóság számára a szakmai megállapításaikat. Ebben segítenek a véleményeikhez csatolt raj-

zos fényképmellékletek. Az egyik nyomszakértő, hogy állításait még plasztikusabbá tegye, magával vitte a tárgyalásra a sértett kipreparált koponyáját, valamint azt a baltát is, amivel feltételezhetően meggyilkolták az illetőt, és ott mutatta meg a sápadozó törvényszéki publikumnak, miként illik bele a balta foka szinte hajszálnyira a koponyán lévő tekintélyes horpadásba.

Megjelenés a rendőri hatóság előtt Ennek az aktusnak viszonylag elviselhető változata a már előzőekben érintett önkéntes látogatás, amikor azért keressük fel az illetékes kapitányságot, hogy eljárást kezdeményezzünk, vagyis feljelentsünk valakit, valakiket. Cikisebb, amikor kényszerből kell vizitálnunk, mert idézést kaptunk. Az idézés egyike a legkellemetlenebb hatósági zaklatásoknak, amelynek az a lényege, hogy valahol, valamikor, valamilyen minőségben kötelezően meg kell jelennünk. Enyhébb formája a tanúként, sértettként történő

audiencia, de korántsem higgyük, hogy ilyen esetekben a szerv feltétlenül megértőbb. K. úrral történt meg, hogy betörtek a lakásától 200 kilométerre lévő nyaralójába, s elvittek ezt-azt, nem túl értékes dolgokat. A tettesek valamilyen úton-módon kézre kerültek. K. urat sértett-tanúként az elkövetőkkel történő szembesítésre hivatták a nyaraló fekvése szerint illetékes rendőrkapitányságra. Ő törvénytisztelő állampolgár lévén meg is jelent. Nem így a betörők!... A rendőrség újabb időpontot tűzött ki, amire a mi ügybuzgó sértettünk ismét elutazott, ám a tettesek ezúttal is távol maradtak. K. úr úgy határozott, neki nem ér meg még egy több száz kilométeres utazást az a néhány paplanhuzat, pléd, abárolt szalonna és meggybefőtt, amivel megrövidítették. Rosszul döntött... Egyik nap kora hajnalban járőrök verték fel legszebb álmából, és közölték, előállítását fogják ezennel foganatosítani. Bevitték, belökték a rácsokkal lezárt előállítóba egy részeg kábítószeres mellé, majd a taxi viteldíj tízszereséért „rabóval" átszállították a már régen esedékes meghallgatásra és szembesítésre a nyaralójához közeli rendőrségre. Ezután az eljárást megszüntették, mert a sérelmére megvalósított betörést

mégsem sikerült a gyanúsítottak nyakába varrni. Persze érheti olyan kellemetlen meglepetés is a megidézett egyént, hogy bár az invitálása még tanúként történik, a kihallgatására már gyanúsított pozícióban kerül sor. Ez kedvelt rendőri módszer, amelynek lélektani hatása egy kiadós verésével ugyan nem ér fel, de nem lebecsülendő. Van azonban bizony még ennél rosszabb is. Amikor nem küldenek semmilyen idézést, hanem ők jönnek. Hajnalban. Berontanak a csuklyás, géppisztolyos kommandósok, a lakókat a földre fektetik, és a lakást felforgatják. Bűnöző legyen a talpán, illetve a hasán, aki ilyenkor nem veszíti el a maradék lélekjelenlétét. Hát még ha a marcona fegyveresek nem is minket akartak leteperni, csak eltévesztették a házszámot... Az idézés nem egyszer tartósabb hivatali marasztalással jár. Ezek: az előállítás, az őrizetbe vétel és az előzetes letartóztatás. Az előállítás időtartama maximum 8 óra lehet, ami még további 4 órával meghosszabbítható. Előállítható, akinek a kiléte ismeretlen, vagy akit bűncselekmény elkövetésén tetten értek.

Az őrizetbe vétel legfeljebb 72 óra, ezt azzal szemben lehet alkalmazni, akinek az előzetes letartóztatását látják a későbbiekben indokoltnak. A letartóztatás időtartama néhány naptól akár több évig is terjedhet, s bár minden esetben csak bíró rendelheti el, a gyanúsított meghallgatása után, azért legyünk vele tisztában, és ne kergessünk illúziókat: a bírák ilyenkor gyakran azt teszik, amit a rendőrök és az ügyészek akarnak. A rendelkezésükre álló rövid határidő miatt ugyanis nemegyszer még arról sem tudnak meggyőződni, az eléjük kísért egyén alaposan gyanúsítható-e a terhére rótt bűntettekkel. A letartóztatás egyik legfontosabb előfeltétele ugyanis valamely bűntény alapos gyanúja. Persze, hogy egy gyanú mitől alapos, ezt senki sem tudja pontosan megmondani. Valójában elég ehhez egy sértetti feljelentés is. Mindenesetre az alaposan gyanúsítható személyt is csak akkor lehetne letartóztatni, ha az is alaposan feltehető, hogy a megkísérelt büntettet befejezné, az eljárás alatt újabb bűncselekményt követett el, netán megszökne, elrejtőzne, vagy az eljárás sikerét veszélyeztetné összebeszéléssel, bizonyítékok megsemmisítésével vagy más módokon.

A törvény idézett szövege oly ügyesen van megszerkesztve, hogy az lehetőséget ad a legönkényesebb döntések meghozatalára is. Sok, magát egyébként menőnek tartó ügyvéd is beleesett már abba a csapdába, hogy ezeket a gumiszabályokat komolyan vette, és példának okáért ügyfelének azt tanácsolta, jelentkezzék önként a rendőrségen, s tegyen töredelmes beismerő vallomást, elkerülendő a letartóztatást. Mégis kapásból lecsukták a szökés veszélyére hivatkozással. Tehetősebbeknek újfajta jogi lehetőséget jelent majd az óvadék, amelyik igen szűk körben alkalmazható a fogda elkerülésére. Amennyiben a szökés, elrejtőzés veszélye miatt kellene a gyanúsítottat letartóztatni. Az állam az óvadékot az eljárás jogerős befejezése után állítólag visszafizeti - egyébként nem is mindig -, de természetesen kamatok nélkül. Bizonyos jogsértések - főként a gondatlanul elkövettettek, valamint a gazdasági jellegű bűncselekmények - elkövetése esetén lehetőség van házi őrizet alkalmazására. Például beteg vagy idős embereknél. Persze meglehet, hogy a fogdánál ez nagyobb joghátrány, mármint, hogy összezárják az illetőt a kedves családjával.

A fogda Akit őrizetbe vesznek vagy letartóztatnak, az bekerül a hűvösre, a foxiba, a fácánosba, kóterba, vagyis hivatalos megnevezéssel: a rendőrségi fogdába. A letartóztatás első nekifutásra harminc napig tart, amelyet aztán a bíró hatvan nappal megtoldhat. Kilencven nap elteltével a bíróság még tovább hosszabbíthat egészen a tárgyalás előkészítése során hozott határozatig. Ezt követően pedig az ítélet időpontjáig. Mindez összességében akár éveket is jelenthet. (A korlátozó rendelkezés mindössze anynyi, hogy amennyiben a letartóztatás az egy évet is meghaladná a rendőrségen vagy a bíróságon, akkor a Legfelsőbb Bíróság a további indokoltságát felülvizsgálja.) Nem akarok senkit indokolatlanul ijesztgetni, nem venném a szívemre, ha valaki az általam leírtaktól való félelmében állna el valamilyen eredménnyel kecsegtető balhé megvalósításától, de tény, ami tény, ezeknek a celláknak a többsége nem egy Hotel Hilton. (Bár láttam már egy-két rosszabb albérletet...) Nem emlékeztetnek arra a helyiségre sem, amelyikben állítólag Al Capone szivarozgatva és pezsgőzve nézte a televíziót. Kicsik, söté-

tek, nem megfelelően szellőznek, van amelyikben még WC sem található, s a nem túlzottan barátságos, sőt nyugodtan kimondhatjuk: mísz, fád és pikírt személyzetnek kell kopognunk minden esetben, ha olyan jellegű kisebb-nagyobb dolgunk akad. Ki tudja miért, de a fogvatartottaknak a fogda-rend szerint már reggel egészen korán fel kell kelniük. Az ébredés után a körlet kitakarítását és a tisztálkodást, majd a létszámellenőrzést követően egy lenyitható kis résen, a tátikán keresztül (ami véletlenül sem tévesztendő össze a cirklivel!) lökik be a reggelit, ami persze nem egy svédasztal, hanem többnyire kenyér, vaj, valami lekvár és tea együttese. A cirkli viszont nem más, mint a fogdavagy zárkahelyiségben történtek ellenőrzésére szolgáló, zárható rostéllyal ellátott apró ablakszerű nyílás. A reggeli után, délig szabadfoglalkozás van, ugyanígy ebéd után is egészen a takarodóig este fél kilencig. Eközben jogosultak vagyunk teljes órai időtartamra sétára, levegőzésre. Mondjuk, néhány négyzetméteres ketrecben valahol a tetőtérben... A szabadfoglalkozás pedig annyit tesz, hogy lehet olvasgatni, vagy nyelvet tanulni, mint tette azt a Kossuth nevű

egykori fegyenckollégánk, és ha van kivel, akkor sakkozni, kártyázni. Hazárdjáték nem űzhető, de persze ezt nem tartja be senki. Ha pénzük nincs, cigarettára játszanak, vagy felírják. De erről majd bővebbet a börtönbéli ismereteknél. Igen fontos tudnivaló, hogy

miként juthatunk odabent szeszesitalhoz? Már a legrégibb népek a mézből méhsört, kancatejből a kumiszt, az egyiptomiak árpából sört, szőlőből pedig bort állítottak elő. A tudós Lavoisier állapította meg, hogy a cukor erjedéskor alkoholra és szénsavra bomlik. A szesz gyártására minden olyan nyersanyagot felhasználhatunk, amelyben erjedésre alkalmas cukor található, vagy amelyből ilyen cukros oldatot készíthetünk, vagy amely nyersanyag máris alkoholt tartalmaz. Valójában a szesz ma már szinte mindenből előállítható, akár fűrészporból, vagy cellulózgyári szennyvizekből. A börtönbéli mostoha viszonyok között természetesen leginkább az a variáció jöhet szóba, amelynek során valamilyen anyagot megerjesztünk. Pl. cukros vízbe he-

lyezett gyümölcsöt vagy befőttet. Ennek a tetejébe ajánlatos kenyérdarabkákat helyezni, és az egészet lehetőleg melegen tartani. Érzékenyebb gyomrúaknak nem nagyon ajánlom, de kétségtelen, hogy sokan, a szükség törvényt bont alapon, különféle arcszeszeket is képesek meginni, citromkarikákkal állítólag egészen élvezetes. Az alkohol a fogdába vagy a börtönbe kis fáradtsággal be is csempészhető. Legegyszerűbb, amikor a női hozzátartozók a pofazacskójukban viszik be a töményitalt, s ott csókolózás közben juttatják el a fogva tartott rokon szájába. Hátránya, hogy csak olyan helyeken használható, ahol közvetlen testi kapcsolat megengedett és lehetséges. Például a bírósági épület folyosóján. Valamivel komplikáltabb, hogy injekciós tűvel belefecskendezik a rumot, egyéb szeszt az ajándékba vitt gyümölcsbe; dinnyébe, banánba, narancsba, almába, körtébe. Előfordulhat, hogy hosszabb ideig nincs lehetőségünk odabent sem alkoholhoz, sem kábítószerhez jutni. Ilyen esetekben nyújt segítséget az úgynevezett „dobogó", amelynek elkészítése meglehetősen egyszerű. A recept: két adag feketekávét elkeverünk fél liter erős-

re főzött teával, és egyszerre felhörpintjük az egészet. Miután ez a kotyvalék a vérnyomásunkat jelentősen megemeli, a részegséghez hasonló tünetekkel jár együtt. Hatása tovább fokozható bizonyos nyugtató gyógyszerekkel. (Persze a kockázatok és mellékhatások tekintetében feltétlenül kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét!) A letartóztatottat a hozzátartozóik és barátaik - alkalmanként legfeljebb egy-egy személy - havonta kétszer látogathatják meg. Így aztán akinek kiterjedtebb a rokonsága, bizony sokat kell odabent rostokolnia, mire az egész pereputtyal találkozhat. A beszélők többnyire ráccsal elválasztott lukak, ahol esetenként egymással ellenőrzés mellett fél órát társaloghatnak. Gyakori, hogy a fogdák apró ablakai közterületre nyílnak. Itt az aggódó rokonsággal való érintkezés sajátos, romantikus formája az esti ordítozás. A foglyok hetente kétszer kaphatnak csomagot. Ebben lehet élelmiszer is, de nem ám valami jófajta hazai, hanem előrecsomagolt bolti. Levélírás bármikor megengedett, ám irományainkat a az ügyünkkel foglalkozó rendőr, az „előadónk" postára adásuk előtt minden esetben átolvassa. Azért, ha elég

ügyesek vagyunk, az érintetteknek valamilyen virágnyelven tudtára adhatjuk, hogy hová rejtettük el a szajrét, kiket kell feltétlenül a vallomásuk megváltoztatására rábírni, stb. Például, ha azt írjuk, hogy „a Tóni bácsi szekrényéből mihamarabb pakolják ki a télikabátokat, bele ne menjenek a molyok", akkor ez azt jelenti, hogy a lopott bundákat sürgősen el kell dugni, mert rövidesen házkutatást fognak tartani. (Ez a rejtett közlési forma nem azonos az un. tolvajnyelvvel, amelyet manapság már mifelénk a rendes polgáremberek is beszélnek.) Ha valamilyen panaszunk, kívánságunk van, azt is az előadónkon keresztül tudjuk egy ún. kérelmi lap kitöltése útján érvényesíteni. Persze jól fontoljuk meg, mivel zaklatjuk a hadnagy (főhadnagy, százados, őrnagy - nem kívánt rész törlendő!) urat, kötve hiszem, hogy például az étrend egyhangúságát érdemes lenne szóvá tenni... Egy zárkában általában ketten-hatan vannak, de előfordulhat, hogy ott egyedül kell eltöltenünk jó néhány napot. Nem is tudom, melyik a jobb, pontosabban a kevésbé roszszabb... Akik már átélték, állítják, a fogda sokkal elviselhetetlenebb hely, mint a börtön. Ez ugye, azért is érdekes, mert itt elvileg csu-

pa vétlen ember található. Hiszen a törvényeink szerint mindaddig ártatlannak kell tekinteni mindenkit, míg őt jogerősen el nem ítélték. Ám javaslom, ezt az elvet, amiként az érintett hatóságok, mi sem vegyük túlságosan komolyan. De nagyon előreszaladtunk! Okvetlenül beszélni kell ugyanis arról, hogy mielőtt a letartóztatásunkra sor kerülne, megtörténik az úgynevezett „rabosítás", vagyis a bűnügyi nyilvántartásba vétel. Számokkal ellátott táblát akasztanak a nyakunkba és lefényképeznek, vagy újabban levideóznak elölről, oldalnézetből, majd az ujjlenyomatvétel következik. Az ujjainkat és tenyerünket egyenként meghengergetik valamiféle fekete kulimászban, és egy papírlapra nyomkodják, és újabban már dns mintát is vesznek tőlünk.

3527889211 3527889211 Mindezek után holmijainkat elszedik, letétbe helyezik, minket pedig bekísérnek valamelyik cellába. Ügyelnek arra is, kárt ne tehessünk magunkban, ezért elveszik a nadrágszíjunkat, és persze elvileg nem használhatunk borotvapengét sem. Azért mondom, hogy „elvileg", mert valójában gyakorlatilag" elég könnyű becsempészni egy aprócska zsilettet, ami aztán odabent többszörösen is jó szolgálatokat tehet. Most nem is elsősorban az öngyilkosságra vagy ennek enyhébb formájára, a „befalcolásra" gondolok, ami ugyebár

- feltételezem mindenki előtt közismert - abból áll, hogy az ütőerünk környékén a karunkat felhasogatjuk. (Mindenesetre nem árt vigyáznunk, a szakszerű kivitelezés - hogy ne vérezzünk el - nem csekély gyakorlatot, átlagon felüli kézügyességet kíván...) Ámde, nem tudom, Önök tisztában vannak-e azzal, hogy egyetlen penge és rúdelem segítségével praktikus gyorsforralót állíthatunk elő, amellyel a reggeli tea vagy kávé pillanatok alatt elkészíthető?... Az emberi leleményesség" és találékonyság másik példája az a recept-ajánlatom, amikor is a WC kagylóra leterített alufóliára mindenféle papírhulladékot, majd ennek tetejébe újabb alufólia réteget helyezünk, erre ráütjük a tojásokat, valamint az apróra vágott hagymát. Ezután ízlés szerint fűszerezzük, majd a papírt meggyújtjuk. Ezzel az egyszerű feltűnésmentes módszerrel finom tojásrántottát készthetünk. Mindezt megbolondíthatjuk még szalonnaszeletekkel is. (Hagymás sült tojás, kübli módra.) De beszéljünk még egy kicsit az úgynevezett befalcolásról (vagyis karfelvagdosásról)! Ennek többnyire ugye az a bevallott célja, hogy a helyzetünket enyhítendő, néhány nap-

ra, vagy hétre kórházba kerüljünk. Ugyanez a hatás érhető el a különféle benyelésekkel. Egyszerűbb esetben pár kanál, esetleg villa, gyakorlottabbaknak maréknyi szög is megteszi. Esetleg néhány cellatársunk zsebórája. (Összekötni a kellemeset a hasznossal!) A benyeléses módszer továbbfejlesztett változata, amikor a visszahajlított drótdarabokra cérnát kötünk és miután mindezt leküzdöttük a torkunkon, a cérnát jó erősen megrántjuk, aminek a következtében a dróthorgok a gyomrunkat alaposan felsértik, szerencsésebb esetben ki is lukasztják. Elárulom, hogy van azért ennél trükkösebb és kevésbé fájdalmas megoldás, amennyiben a lenyelt tárgyra kötött cérna másik végét valamelyik masszívabb zápfogunkhoz erősítjük, s miután a kórházi röntgen az idegen dolog jelenlétét kimutatta, azt a cérna segítségével szépen visszahúzzuk... (A lázmérőt viszont nem javaslom, a higanymérgezésnek igazán kellemetlen utóhatásai lehetnek.) Talán nem túlzok, ha azt állítom, jó néhány olyan egyén kallódik a fogdákban, börtönökben, akik a kardnyelőket megszégyenítő világszámokra képesek ebben a műfajban!...

De térjünk vissza a fogdába! Úgy értem, ha feltétlenül muszáj. Ha ide bekerülünk, tanácsos ügyelnünk a zárkatársainkra is, mert bizony közöttük előfordulhatnak alkalmi vagy akár hivatásos fogdaügynökök, akiknek az a dolguk, hogy kiszedjék belőlünk, kivel, hányszor, hogyan, miképpen; hova rejtettük el, kinek adtuk el, mennyiért, stb. Feltétlenül gyanús, aki nagyon érdeklődik a velünk kapcsolatos dolgokról, miközben, hogy minél nagyobb bizalmat keltsen, ő is buzgón teregeti a saját szennyesét. Aztán önzetlenül felajánlja, hogy miután nemsokára máshová szállítják, ha van valami a hatóság elől eltitkolni kívánt üzenni valónk a bűntársainknak, netán a rokonainknak, ő ki tudja juttatni azokat. Előfordul aztán, hogy a zárkabéli szomszédunkkal lélektanilag kívánnak hatást gyakorolni ránk. Betesznek mondjuk egy szadista gyermekgyilkos mellé, aki a szűk kis cellában egész nap vérben forgó szemekkel fel-alá járkál, és még éjszaka is a fogait csikorgatja, vagy álmában a spriccelő vérről motyog valamit. Lehet, ez az illető valóban kéjgyilkos, de az sem kizárt, hogy a beépített emberük, akivel meg akarnak félemlíteni. Nem kizárt, hogy ez az egyén akár testi kényszert is meg-

kísérel alkalmazni velünk szemben, a beismerésünk kieszközlése végett. Amíg odabent vagyunk a fogdán, csak azt tudom tanácsolni, egy pillanatra se lazítsunk. Tekintsük mindezt katonai műszóval élve fokozott harckészültségnek. Itt soha nem tudhatjuk semmiről és senkiről sem, hogy valóban az-e, aminek látszik. Egy jóindulatú, jópofa nyomozó, akivel csak úgy „jegyzőkönyvön kívül" kötetlenül elcseverészünk, aztán utólag kiderül, titokban videó-kamerával rögzítették az egész beszélgetésünket. Vagy megjelenik egy szimpatikus úr, aki azt állítja, ügyvéd, kiöntjük neki a szívünket, aztán eltűnik, mint a kámfor, soha többé nem jelentkezik. Természetesen lehallgatható az előzetesben lévők társalgása, sőt az ügyvédi beszélő is. Amennyiben egyébként a rendőrök minket szeretnének spiclinek beszervezni, azt tanácsolom, nyíltan soha sem mondjunk nemet, mert ez felbőszíti őket, inkább látszólag vállaljuk el, akkor, legalább is egy időre békén hagynak, s leszállnak rólunk. Igaz, néha a kapcsolattartónk felkeres majd, és érdeklődik errőlarról. Ilyenkor tegyünk úgy, mint az a nebuló, aki nem tud semmit, de azért harcol a kettesért. Vagyis próbáljunk meg hasalni valamit.

Más megítélés alá kell, hogy essék a vádalku. Ez azt jelenti, hogy a kisebb stiklijeinket megbocsátják, ha segítünk egy jóval nagyobbnak a felgöngyölítésében. Lényegében ez is a besúgás egy fajtája, de annak teljesen hivatalos, államilag szabályozott, korrekt módja: valamit, valamiért. Erre akkor kerülhet sor, ha a rendőrség kezdeményezésére az ügyészség úgy ítéli meg: társadalmilag hasznosabb futni hagyni valakit, aki csak egy-két rablásban sáros, azon az áron, hogy cserében elkaphatnak mondjuk egy elmebeteg sorozatgyilkost. A lényeg, hogy olyan információkat szolgáltassunk, amelyek döntően hozzájárulnak a vérgőzös tettes elfogásához. Ilyenkor az sem kizárt, hogy a szolgálatainkért egy kis lóvé is üti a markunkat. Majdnem elfelejtettem, hogy mielőtt valaki bekerül a fogdába, a nyomozóknak feltétlenül meg kell őt gyanúsítottként hallgatniuk. Ilyenkor megilletné az a jog is, hogy ügyvédet hívjon, pontosabban hivasson, mert az őrizetesnek semmilyen kommunikációs, telefonálási lehetősége nincs. Előfordul azonban, hogy a védelemhez való jogát nem biztosítják, mondván, az istennek sem tudják elérni a doktor urat. Az egészen más kérdés, hogy a védő hi-

ánya a delikvens számára jelent-e tényleges joghátrányt. Mert, hogy a gyanúsítottak szempontjából a büntető eljárás egyik egyáltalán nem marginális kérdése:

Mikor forduljunk védőügyvédhez? Ha rám hallgatnak, azt kell, hogy mondjam: általában lehetőleg sohasem. Először is, a büntető eljárásban úgyis többnyire a bűnösség vélelme érvényesül. Bűnös vagy mindaddig, amíg egyetlen soványka bizonyíték erre utal. Igaz, a jogszabályok egyáltalán nem ezt mondják, hanem az ősi római jogi alaptételt követik, az in dubio pro reo elvét, amely magyarra lefordítva nagyjából annyit tesz, hogy a vád bizonyítása a vádlót terheli, és a kétséget kizáróan nem bizonyított tény nem értékelhető a vádlott terhére. Ez valójában azt jelentené, hogy amennyiben a házkutatás során előkerült százötven darab svájci karórával kapcsolatosan a házigazda azt állítja, hogy előző éjszaka a kertjében leereszkedett ufóból kikecmergő apró zöldszeműek hagyták nála

emlékben, akkor ezt az azonnali ingerült pofozkodás helyett illene megcáfolni... De ne kalandozzunk el, beszéljünk még az ügyvédekről! Akik a büntető eljárás nélkülözhetetlen, ám haszontalan, sőt esetenként irritáló kellékei, semmi több. Kötelező a védő kirendelése a gyanúsított számára, még kifejezett tiltakozása ellenére is, ha előzetes letartóztatásban van, vagy büntetését tölti valami más ügyben, ha az a cselekedet, amivel vádolják, öt évnél súlyosabban büntethető, továbbá, ha valamilyen elmebeli fogyatékossága van, végül pedig, amennyiben a gyanú alá vont egyén süket, néma vagy vak. Aki már valaha is ült a vádlottak padján, tapasztalhatta, hogy miközben a védőnk az ártatlanságunkat, patyolat-tiszta lelkünket, makulátlan jellemünket emlegeti föl érces hangon és szívhez szólóan, a hatóság tagjai keresztrejtvényt fejtve, vagy a következő ügyükre készülve múlatják az időt. Okulásul bemutatok egy ilyen „hatásos" védőbeszédet. - Mélyen tisztelt Bíróság! Mi a fészerben egyáltalán nem erőszakoltuk meg azt a hölgyet... A tényálladék megállapításánál ne a tizenöt hamis tanúnak higgyenek, akik teljesen valótlanul azt

állították, miszerint megvalósítottuk a vádbeli, . valójában egyébként is csak gyermeteg csínynek minősülő szeméremsértést, eme köztudottan ledér nőszeméllyel szemben. Mentsék fel ezt a becsületben megőszült, bűntelenül meghurcolt, ártatlan embert!... Ha és amennyiben, feltéve, de meg nem engedve mégsem méltányolnák a védencem őszinteségét, nos erre a nem várt esetre másodlagosan előterjesztjük azt a tiszteletteljes kérésünket, hogy a lehető legenyhébb büntetést alkalmazzák velünk szemben... Ne dőljünk be azoknak az ügyvédi trükköknek, amelyeknek a célja a pénzünk kicsalogatása! Inkább próbáljuk meg mi becsapni őket. Amíg bent vagyunk az előzetesben, ígérjünk nekik fűt-fát arra az esetre, ha kiengednek bennünket. Csak aztán könnyen úgy járhatunk persze, mint a következő párbeszéd alanya: - Doktor úr, vigyen ki engem a fogdából, tegyen meg mindent ezért, a pénz nem számít! - Hát lehet, hogy magának nem számít, de nekem viszont igen! - replikázott a védő. Szóval kétségtelenül gyakoribb az, amikor az ügyvéd úr veri át a védencét. Van bizony néhány kedvelt, bevált módszerük.

A legegyszerűbb, amit már egy ügyvédbojtár is tud: egyszerűen csak megmutatni a delikvensnek a Büntető Törvénykönyv idevágó passzusait. Sima, néhány ezer forintos lopásért a zord rendelkezések szerint elvileg több év is kapható. Ugyanakkor a gyakorlatban az elsőbűntényes zöldfülű ezt a cselekedetét akár büntetés nélkül megúszhatja. Csakhogy erről neki éppen azért, mert zöld a füle, fogalma sincs. Tehát amikor a kezdő kasszafúró riadtan érdeklődik a sorsa felől, az ügyvéd úr az orra elé tolja a megfelelő paragrafust és sóhajtozva közli, nagyon-nagyon nehéz dolga lesz a bíróságon. A betojt betörő erre persze rendesen tejel. Aztán pedig boldog, hogy nem került hűvösre, és szilárdan hiszi, ezt kizárólag annak a csodálatos védőbeszédnek köszönheti, amelyben az ügyvéd oly meghatóan ecsetelte a sanyarú gyermekkorát... Bevált módszer az is, hogy a doktor úr elhiteti: a rendőr, az ügyész, a bíró, mind pertu haver, puszipajtás. Egy évfolyamra jártunk az egyetemen, együtt voltunk katonák, falubeliek, sőt távoli rokonok vagyunk. Sokak tudatlanságára hagyatkozva, szívesen játsszák el az idegeinkkel packázgató hatóságot is a prókátor urak, amikor is szigorú -

rövid határidőket szabó - felszólító leveleket küldözgetnek a szerencsétlen ellenérdekű félnek. Az ügyfél átverésének igen egyszerű módozata pénzt kérni tőle kölcsön. Természetesen sokat és rövid időre. Esetleg magas kamatot is lehet ígérni. És persze akkor a leghatásosabb ez is, amikor a delikvens még be van ijedve, s fél a börtöntől. A pénzt valójában sohavisszanemadomra igényeli az ügyvéd, bár később, ha mégis arra vetemednek, hogy visszakérik tőle, mindig udvariasan, de kissé neheztelően közli, hogy természetesen hamarosan szándékában áll a tartozását rendezni. Igen eredményes módszer, amikor a tanult kolléga a pénzt nem magának kéri, hanem ügyfele érdekében a hatóság kenésére használja fel. Legalább is ezt állítja. „Uram, ha vissza akarja kapni a jogsiját, ötvenezer kell az ügyésznek, ötven a bíró úrnak." Ha aztán az ittas vezetőt a járművezetéstől mégis hosszú időre eltiltják, méltatlankodva közli a védencével: „Felháborító, a pénzt elfogadták, ígéretüket mégis megszegték!" A balek palimadárnak még az sem tűnik fel ilyenkor, hogy ha a védője az egész pénzt az ügyésznek és a bírónak kérte, neki vajon mégis mi maradt belőle...

A legdurvább turpisság, amikor az ügyvéd ténylegesen össze is játszik a hatósággal. A kiszemelt pancsert valami kis bűnéért őrizetbe veszik, majd célozgatnak arra, hogy tudnának egy nagyon jó jogi képviselőt ajánlani, aki képes őt kivinni innen. Persze, hangoztatják, a doktor úr bizony nem túl olcsó. Az őrizetes örömmel rááll, mert nagyon szeretne hazamenni. Aztán a jó ügyvéd jön, száz rongyot kér, intézkedik és láss csodát, az ügyfele máris szabad... Mindenki jól jár, a prókátor és a rendőrök osztozkodnak, a gyanúsított pedig mehet haza, Isten hírével. És még csak nem is sejti, hogy átverték, gyors szabadulását mindenütt elmeséli, amivel a kapzsi jogtudor nimbuszát tovább erősíti. Gyakori, hogy az ilyen - a rendőrökkel risztelő - ügyvéd besúgó is egyben, és az ügyfeleiről szolgáltatott információkért cserében bizonyos előnyökben részesül. Példának okáért elnézik neki a pénzügyi, adócsalási disznóságait. Tényleg, hányféle ügyvéd van? A menő sztár-ügyvéd. Belvárosi iroda, bőrgarnitúra. Kikent, kifent titkárnő. Whisky és ötcsillagos Napóleon a bárpulton, arany pecsétgyűrű, arany karkötő, arany cigaretta-

tárca, arany szopókás Kent cigaretta. Tízmilliós limuzin. Az isten óvjon tőle! Nála a szimpla felvilágosítás honoráriuma vetekszik egy törzsgárdatag ápolónő havi keresetével. Egyszer a szegény ügyfél rimánkodott egy ilyennek: - Kedves doktor úr, jogi tanácsra lenne szükségem. - huszonöt rongy tisztelt uram! - így amaz. - Ingyen nem lehetne? Most nincs pénzem... - Hát adok én magának ingyen is tanácsot, de az olyan is lesz... Habár a menő ügyvéd életében még nem sok esetet oldott meg, ezt senki sem veszi észre, hiszen a peres ügyek egyébként is sajátos természetűek. Legtöbbször önmaguktól megoldódnak. Az idő múlása úgy hat rájuk, mint a márkás borokra. Egy becsületsértésekkel foglalkozó jogász kolléga reggel nyolcra behívatott vagy két tucat haragost. A munkadíját gondosan bekasszírozta, aztán otthagyta őket egyéb sürgős elfoglaltságokra hivatkozva. Délben már csak fele volt ott a bősz pörlekedőknek, a másik fele, a várakozást elunva inkább összebékült. Délután négykor már csak ketten maradtak...

A másik típus a zugügyvéd, korpás a haja, a szemei véreresek és mindig italszagú. Le lehet venni a lábáról akár egy üveg márkásabb piával is. Borravaló helyett pedig megteszi a bor is. Ő az, aki mindig pénzzavarral küszködik, s ezért mindenféle simlis dolgokra könnyen rávehető. Fantom-cégek bejegyeztetése, valótlan tartalmú vagy visszadátumozott szerződések ellenjegyzése... A leggyakoribb persze az átlagügyvéd. Egy átlag irodaházban találhatunk rá, a harmadik emeleten, másik tizennyolc átlagügyvéd átlagirodája mellett. Ő az, aki szeretne minél előbb ugyancsak menő sztárügyvéd lenni, ezért akármit elvállal, amiben pénzt lát, belekap mindenbe, s valójában semmihez sem ért igazán. Az ügyei viszont - mert túl sokat vállal egyszerre - gyakran ütköznek, ezért állandó időzavarban szenved, egyik tárgyalóteremből futkos a másikba, lényegében mindenütt ott van, és még sincs sehol. „Bejelentkezik" a tárgyalásokra, aztán már el is szalad egy másikra. Legjobb esetben jelöltet küld maga helyett. Képzeljék el, az érdekünkben milyen védőbeszédet mondhat egy ilyen ürge, ha csak a procedúra legvégére érkezik vissza... Ráadásul sokszor azt sem tudja, me-

lyik tárgyalásán van éppen. A perbeszédében magabiztosan kijelenti: értékelje a T. Bíróság nyomatékos enyhítő körülményként, hogy a sikkasztást őszintén beismertük, és a kár is megtérült, holott éppenséggel mindent keményen letagadtunk, ráadásul nem is sikkasztással, hanem liliomtiprással voltunk megvádolva. Egyik ilyen ügyvéddel történt meg, hogy az emberölésért letartóztatott ügyfele nejének rutinból levelet írt, keresné fel őt az irodájában a férje érdekében, persze egy kis előleggel. Ám a gyanúsított házastársa már nem tudhatott vizitálni, ugyanis a doktor úr védence sajnálatos módon éppen az ő meggyilkolásának vádjával ült a fogdán. A postától „a címzett meghalt" értesítéssel visszaküldött levél az egyik kolléga kezébe került, aki azt megválaszolta, imígyen: „Igen tisztelt doktor úr! Az irodájában való megjelenésemben sajnos akadályoztatva vagyok. Természetesen imádott férjem érdekében feltétlenül szeretnék én is találkozni Önnel. Kérem ezért, hogy keressen fel, minél előbb, a jelenlegi tartózkodási helyemen, lehetőleg éjféltájban: a helyi temetőben, a bejárattól balra a ravatalozó melletti negyedik sor, hármas parcella."

Az ügyvédek csoportosíthatóak a fellépésük stílusa alapján is. Az egyik, aki virágcsokrot és csokoládét visz az iktatóbeli hölgyeknek; bókokat osztogat és kezet csókol a legvénebb, világcsúfja bírónőknek is, míg a pocakos bíró urakat malac viccekkel szórakoztatja, és sörözni csábítja, többnyire nem eredménytelenül. A másik, aki már a tárgyalás kezdetén agresszív vehemenciával követeli a védence azonnali felmentését és teljes kártalanítását az általa elszenvedett szörnyűséges, igazságtalan sérelmekért. Bepanaszol és feljelent mindenkit, aki ebben az útjában áll. Adott esetben persze ugyanaz az ügyvéd tartozhat ide is, oda is. Mire jó hát mégis az ügyvéd? Valójában az egyik fő feladata a rábízott ügyeinkben a törvényi kiskapuk megkeresése lenne, amit meg is tesz némelyik, de leginkább és többnyire a saját érdekében, hiszen a kijátszható jogszabályokat is az ő fajtájából valók találják ki. Pontosabban az a hatalmi jogász-elit, amelyiknek aztán amikor sikerült megszednie magát, egy-egy ilyen „joghézag" kihasználásával, akkor zajos kampányba kezd a kérdéses „törvénysértő" rendelkezések megváltoztatásáért.

Magukról a kiskapukról ezenkívül nincs is túl sok mondanivalóm, hiszen ezek természetüknél fogva mindig változnak, s mire valahol, fáradtságos munkával mi is megtalálnánk egyet, többnyire azokat vagy bezárták, vagy már mindenki ismeri, így nagyot semmiképpen nem kaszálhatunk rajta. Ilyenek voltak egyidőben a privatizációs ügyek, az olajszőkítések, a különféle piramis játékok, az adókímélő biztosítási és egyéb banki trükkök vagy az offshore cégek. Alkalmazható továbbá az ügyvéd az ellenfél, vagy annak tanúja megzavarására. Mint a jó bokszoló, aki, ha a másiknak felrepedt a szemhéja, minden ütésével erre a területre koncentrál, és ha szerencséje van, akár a leléptetést is kiharcolhatja. Vagyis az elv: kihasználni a legkisebb elbizonytalanodást, s azonnal zavarba ejtő kérdésekkel bombázni a szerencsétlent. Különösen azoknál hatásos, akik először járnak a törvény házában, és túl sokat képzelnek az ott fellépők szellemi szintjéről. A védőnk esetenként beválhat, mint időhúzó tényező. A tárgyalásunk előtt egy nappal kell meghatalmaznunk őt, s neki ezek után csak annyi a dolga, kérje az elhalasztást, mert

az állítólagos felkészülésre időre van szüksége. Néha eljátszható még, hogy azért nem tud megjelenni, mert a kocsija lerobbant, esetleg karambol miatt vesztegelnie kellett, vagy mert hiszen azért valahol ő is csak ember - lebetegedett. Több vádlott esetén olcsóbb megoldás, hogy minden tárgyaláson más-más vádlott betegszik meg, vagy történik vele olyasmi, ami miatt mindenképpen akadályozott a megjelenésben. Ez általában biztos elnapolással jár, mert az egymással összefüggő ügyeket ritkán, és akkor is többnyire csak ideiglenesen különítik el. Persze a betegségeket rendszerint igazolni kell. Azt azonban az orvosok is tudják, hogy könnyebb valakit (legalábbis papíron) megbetegíteni, mint a beteget meggyógyítani.

Betegségek, árfolyamok A Hippokratészra felesküdött orvos-doktor uraknál a különféle nyavalyáknak kialakult árfolyamuk van. Nyilvánvalóan lényegesen olcsóbb egy derékfájás - lumbágó - vagy megfázás - influenza (az ellenérték jelenleg 5-25.000 Ft körüli; hiteles ambuláns naplóbeli bejegy-

zéssel valamivel több) - mint a vérbaj, hepatitis, angina pectoris, gyomorfekély, netán szélütés, rákos daganat - carcinoma, sarcoma -, főleg ha áttételes, nem is beszélve arról, ha a diagnózis AIDS, vagy esetleg egy kifejlett agytumor. Az utóbbiakkal viszont nemcsak halogatni lehet az eljárást, de még a börtönt is meg lehet úszni. Sőt, szerencsésebb esetben akár a köztársasági elnöki kegyelem is kiharcolható. És szükség esetén mindemellett valamilyen szerényebb mértékű, de állandó apanázst biztosító rokkantnyugdíjazás. Persze a főorvos urak ennek külön megkérik az árát. Ámde megint kicsit előreszaladtunk! Hiszen még el sem jutottunk a tárgyalásig. Ehhez előbb le kell zárni a nyomozást. Ami, ahogy már korábban szó volt róla, a gyanúsított nyaggatásán kívül a tanuk meghallgatásából, esetleg a tárgyi bizonyítékok összegyűjtéséből és ha szükséges, azok szakértői megvizsgálásából áll. Amennyiben a tanúk vallomása a vádlottakéval ellentétes, szembesíteni is szokták őket, majd az ügyet megküldik az ügyészségnek. Az ügyészség szerencsés esetben megszünteti az eljárást, esetleg - ha nem látja tisztának

az ügyet pótnyomozást rendel el, vagy amennyiben úgy ítéli meg, hogy nagy valószínűséggel bűnösek vagyunk, vádat emel a bíróságon; vádindítványt vagy vádiratot készít. Utóbbi egyébként a leggyakoribb. Az ügyészek általában nem sokat lacafacáznak egy-egy aktával, hiszen a munkájukat a feletteseik is főként azon mérik le, milyen gyorsan és hány aktától tudnak megszabadulni. A határidő szent, ehhez képest az igazság kiderítésének kívánalma nem túl lényeges mellékkörülmény. Egyébként sem kéri számon senki, ha valakit ártatlanul hurcolnak meg. Még azt sem kell, hogy mondják ilyenkor: „Bocsánat kedves uram/asszonyom, tévedtünk, elnézését kérjük!" Az ügyésszel egyébként személyesen ritkán találkozunk a tárgyalás előtt, ám ha mégis, többnyire az is csak formális pofavizit. Amennyiben le vagyunk tartóztatva, és a nyomozás befejezéséig azt nem szüntették meg, akkor a vádemelés előtt röviden meghallgat bennünket. Azért ne becsüljük le ezt az aktust, és ne tekintsük puszta formalitásnak, vigyázzunk minden kiejtett szavunkra! Később ugyanis

nehezen tudjuk majd a bírósággal elhitetni, hogy amit ott mondtunk, azért mondtuk, mert kényszerítettek rá. Ugyanis azzal minden kezdő bíró is tisztában van, hogy az ügyészségen már nem szokás pofozkodni... Az ügyészek többsége egyébként is inkább alattomos, mint erőszakos, és mézes-mázos szavakkal könnyen csőbe húzza a gyanútlanabbakat. Miközben megkínálnak egy jófajta staubbal, csak úgy mellékesen odavetik: „Ugye fenntartja, amit a rendőrségen mondott?" Mi pedig, miközben meghatódottan nagyokat slukkolunk a márkás cigarettából, nem figyelve eléggé, miről is van szó, könnyelműen rábólintunk...

A tárgyalás A büntető eljárás legfontosabb szakasza a tárgyalás, az igazi nagy csata a börtön elkerüléséért a tárgyalóteremben zajlik. Itt érik be a gyümölcse mindazon ismeretek többségének, amelyeket eddig elsajátítottunk, és ha elég ügyesek vagyunk, akkor esetleg bekövetkezhet a hőn áhított cél: a felfüggesztett szabadságvesztés, vagyis a „felfüggesztés", netán

valami enyhébb büntetés, ritkább esetben a felmentés. Jutalomra, emlékéremre, ilyesmire viszont Justitia házában ne nagyon számítsunk, még akkor se, ha már esetleg jubilálunk, vagyis ötödször vagy tizedszer (stb.) állunk a pulpitus előtt. Ilyesmivel legfeljebb a Guinness rekordok könyvébe kerülhetnénk bele, de sajnálatos módon egyelőre még ott sem jegyzik az efféle rekordokat. Pedig magam is ismerek egy-két ígéretes csúcstartó jelöltet. Alighanem a legtöbb gyilkosság elkövetőjének címére azok pályázhatnak sikerrel, akik felrobbantották a legzsúfoltabb repülőgépet. Bár ami azt illeti, Matuska Szilveszter is szép munkát végzett annakidején Biatorbágyon, amikor egész vonatszerelvényt a levegőbe röpített, a viadukttal együtt. Mi, magyarok - és ezt nem kis büszkeséggel állíthatom! - ilyen képzeletbeli rekordok könyvében többször is szerepelnénk, gondoljunk most csak nagyhírtelen az eme kézikönyvben már emlegetett, lelkészre, aki a saját családját, és mellesleg jó néhány nőismerősét is kiirtotta, majd hullájukat nyomtalanul eltüntette, vagy arra a szélhámosra, aki hol abbé volt, hol úszómenedzser, miközben milliárdokat síbolt el a világ szá-

mos országában. A főrendőrök, a rekordjai iránt érzett tiszteletből, még hamis útlevelet is csináltattak a számára, hogy gond nélkül hazatérhessen. Az öregek halálba segítésének rekordját is mostanában döntögetjük. De rengeteg kiaknázatlan leg-lehetőség van még ezen kívül, kezdve a hat-hét éves borotvás rablóktól, a nyolcvan feletti erőszakos közösülőkig. Egyik fiatalkorú ismerősöm bízvást számíthatna a legkitartóbb bűnelkövető címére. A fácánt úgy sikerült elfognia, hogy mindaddig üldözte bokortól bokorig, amíg a madár ki nem fáradt. A büntetés egyébként nagyban függ az úgynevezett minősítő, valamint a súlyosító és enyhítő körülményektől. Hasznos lehet hát ezek közül is a legfontosabbakat ismerni! Már volt arról szó, az ittasság minden esetben súlyosító, ezért ne essünk abba a hibába, hogy erre mintegy mentegetőzésül hivatkozunk. Ha sikerült megúszni, hogy a cselekedetünk után azonnal fülön csípjenek, később már nyugodtan letagadhatjuk a legmasszívabb betonrészegséget is. Tanúkkal ugyanis az ilyesmit sokkal nehezebb bizonyítani, mint objektív műszerekkel.

Gyakran minősítő vagy súlyosító körülmény a csoportos elkövetés, illetőleg a bűnszövetség. A rablás, vagy ahogy bizonyos szakmai berkekben árnyaltabban fogalmaznak, a leütéses lopás bizony sokkal súlyosabban büntetendő például akkor, ha csoportosan hajtják végre. Büntetőjogi értelemben a csoport legalább három ember részvételét jelenti a bűntettben. A bűnszövetség pedig azt, amikor két vagy több ember bűncselekményeket szervezetten követ el, vagy erre nézve megállapodik. Ennek továbbfejlesztett formája a bűnszervezet. Ami lényegében nem más, mint a maffia honosított változata, amelyik az utóbbi években fejlődött ki hazánkban - sőt egyszerre több is alakult belőle - bizonyítva, hogy a fejlett Nyugathoz, ha a jogharmonizációban teljesen nem is, de e tekintetben már valóban felzárkóztunk. Meg kell még említeni - hangsúlyozva, hogy többségük ártalmatlan különcök gyülekezete, akik a bűnözéssel ritkán kerülnek kapcsolatba - a punkokat, valamint a különféle szektákat és egyéb hasonló csoportosulásokat. Vannak azonban ezek közül is, akik a bűnözésre szakosodtak. A leghírhedtebb talán a Manson banda, amelyik a hatvanas években

legyilkolta Sharon Tate amerikai színésznőt és baráti körét. Képzelet-dús bűnügyi tudósítók szerint a legveszélyesebb gyülekezetek közé tartoznak a sátánisták, akiknek jellegzetes szimbóluma a 666-os szám és a fejjel lefelé fordított kereszt. A Pokol angyalai elnevezésű, motoros bandák viszont főként egykori hollywoodi filmekben voltak bepisilésig fenyegetőek. Súlyosabb elbírálást von maga után az üzletszerűség, vagyis amikor az illető egyén hasonló bűncselekményekre szakosodva, ezek elkövetéséből tartja fenn magát. Jelentős súlyosító a büntetés kiszabásánál a büntetett előélet. Különösen, ha a priuszunk már olyan hosszú, hogy mire a komputer a végére ér, kifogy a nyomtató patronjából a festék. Némelyek azt a helyeselhető módszert követik, hogy elosztják a balhékat a családon belül. A gondos atya nem a házát íratja az utódaira, hanem a bűncselekményeit. Ha megbukik, valamelyik csemetéje vállalja magára a rosszcselekedeteket, tekintettel arra, hogy ő mint fiatalkorú vagy gyermekkorú, jóval enyhébben ússza meg a dolgot, mint a többszörös visszaeső apukája.

Az enyhítő körülményekről szólván, korábban már beszéltünk a betegségekről, amelyek minél súlyosabbak, annál jobbak, egy halálos nyavalya pedig kész főnyeremény, különösen általános amnesztia idején. „Sajnos" közkegyelemre igen ritkán kerül sor, különösen az utóbbi időkben, a köztársasági elnök úr meglehetősen szűkmarkú az ilyesféle dolgokkal. Mintha a sajátját adná... Homályos börtönök mélyén időnként felfel röppen ugyan, és futótűzként terjed a híre a várható nagy eseménynek, de aztán rendre kiderül, csak kacsa volt az egész. Mindenesetre mindig akadnak azért olyanok, akik reménykedve próbálják megsaccolni a várható időpontot. Mégis mikorra tehető ez? Annyi nagy valószínűséggel megjósolható, hogy legközelebb is egy-egy kiemelkedő esemény az ország életében, nemzeti ünnep, jubileum, millennium, új köztársasági elnök választása, vagy valami ilyesmi bekövetkezéséhez időzítik majd. Létezik úgynevezett egyéni kegyelem is, amelyet úgyszintén a köztársaság elnöke osztogat, de nyugodjunk bele, ezt nem nekünk találták ki, hanem olyan „úrvezetők-

nek", akik a húsosfazékhoz közelebb állnak, illetőleg ülnek. Az enyhítő körülmények között kiemelten emlegetik az őszinte beismerő vallomást, de ne dőljünk be ennek a marhaságnak. Sokszor, ha letagadnánk a tetteinket, bizony nem is tudnák bebizonyítani, és fel kellene, hogy mentsenek bennünket, míg így biztosan és nyugodt lelkiismerettel ítélnek el. Ha viszont következetesen és hatásosan - hogy úgy mondjam, konokul - tagadunk, legtöbbször még a rutinosabb bírót is elbizonytalanítjuk, és ha el is marasztal bennünket, akkor sincs bátorsága végrehajtandó, legfeljebb felfüggesztett szabadságvesztést kiszabni. Persze, amikor sok a bizonyíték ellenünk, akkor más a helyzet, ilyenkor ajánlatosabb mégis elvinni a balhét. Ahhoz azonban megfelelő érzék kell, mikor következik be ez a sorsdöntő pillanat. A „Szívbaj" becenevű barátunk konokul tagadta, hogy részt vett volna a betörésben. A bíró sorban szembesítette társaival, ám ő váltig ártatlanságát hangoztatta. Aztán amikor már az ötödik is a szemébe mondta, hogy „Hát te is velünk voltál Szívbaj, neked adogattuk ki a cigarettás kartonokat!", akkor váratlan nagyvonalúsággal kijelentette: „Tudja mit,

tisztelt bíró úr, hát írja be, hogy ott voltam!" Akárcsak egy kiskocsma törzsvendége: „Főnök, írja a többihez!" Jelentős enyhítő körülménynek számít az időmúlás, ami annyit tesz, hogy minél több idő telik el a bűnös cselekedetünk elkövetése és annak elbírálása között, annál enyhébb büntetésre számíthatunk. Ezért aztán változatos módon lehet és kell törekednünk arra, hogy ez az időmúlás előálljon, s ráadásul lehetőleg úgy, hogy mégsem tekinthessenek bennünket időhúzóknak. A különféle betegségeket már korábban említettük. Ezenkívül vannak természetesen más lehetőségek is. Közismertebb időhúzási variációk: Jóban lenni a postással és az idézéseket nem átvenni. A vétívre azonban nehogy azt írja rá: „nem kereste", hanem ilyesmiket, hogy: „ismeretlen helyre költözött", vagy ami még ennél is jobb: „meghalt". Mire kiderítik, hogy ez tévedés, jó sok idő telik el. Amennyiben tisztában vagyunk azzal, hogy a vádiratot a tárgyalás napja előtt legalább 8 nappal kézhez kell kapnunk, ahhoz, hogy ügyünkben érvényesen ítélkezni lehessen, a postásunk segítségével ezzel is vissza tudunk élni. Ha ugyanis a 8

napos időköz hiányzik, a bíró nem tehet mást, mint a tárgyalást elhalasztja. Végső esetben - amikor már minden más lehetőség többszörösen kimerült, kontroliszakértőt lehet igényelni. A büntetőeljárás szabályai szerint a vádlott vagy a védője kérelmére, kötelező másik szakember kirendelése. Különösen gazdasági ügyekben lehet ezzel jelentős fórt szerezni a közeledő végtárgyalás veszélyével szemben. Ugyanis a szakértőkről tudni kell, hogy szakmai hiúságukat szívesen élik ki egy-egy büntető per kapcsán, és amennyiben a kollégájuk bizonyos dologgal összefüggésben azt állítja, hogy „A", akkor ők szívesen mondják azt, hogy „B". Ezen aztán hosszasan elvitatkozgatnak, amit a tárgyalóteremben tartózkodó többi résztvevő feszült figyelemmel, ám teljes hozzá nem értéssel próbál követni. A folytatás többnyire, hogy a felek - nem tudván eldönteni, hogy a két szakértő közül kinek is van igaza - valamilyen szakértői intézethez fordulnak, amelyik viszont leterheltségére hivatkozva több hónapig nem csinál semmit. Ha mázlisták vagyunk, eközben eltelik legalább hat hónap, és akkor a tárgyalást az elejétől meg kell ismételni. A végén pedig, ha Fortuna még mindig

velünk van, az intézet véleménye az lesz, hogy se nem „A", mint ahogy az egyik szakértő mondta, se nem „B", mint ahogy a másik állította, hanem: „C". Esetenként sikerrel alkalmazzák azt az időhúzási módszert, hogy elfogultságot jelentenek be a hatóságok ellen. Őszintén szólván, én nem tartom jó megoldásnak kétes eredményessége miatt. Gyakran nem adnak ennek helyt, s akkor maradunk annak a kezei között, aki tudja rólunk, hogy nem bírjuk a pofáját, ha mégis másvalakit jelölnek ki, az már puszta szolidaritásból is rossz véleménnyel lesz rólunk. A legszerencsésebb, amikor maga a bíróság húzza az időt, és sorra-rendre elnapolgatja a tárgyalásokat. Leginkább akkor, ha az ügyünkben - mert sikerült jól megkutyulnunk - nem tudnak dönteni. Egy ilyen határozatlan bíró miután meghallgatta az egyik felet, buzgón bólogatott: "Magának mindenben igaza van!" Aztán amikor az ellenérdekű fél is elmondta a magáét, annak is helyeselt. „De hát nem lehet mindkettőnek igaza, bíró úr!", fakadt ki a jegyzője. „Na látod fiam, ebben neked is igazad van!" - válaszolta a bíró.

A női nem speciális kiváltsága, a terhesség, mint időhúzó tényező. Csak gyakori alkalmazása kicsit nehézkes és fárasztó, sőt egy idő után költséges is lehet. A büntetésünk jelentősen enyhíthető kísérlet esetén, amikor a bűncselekményt rajtunk kívülálló okokból nem tudjuk teljesen befejezni, avagy annak az eredménye elmaradt. Például azt a bordatöréses egyént, akit a vasalt bakancsunkkal összerugdostunk, időben kórházba vitték, és bár a törött csontok itt-ott átszúrták a tüdejét, az orvosok mégis megmentették az életét... Nyilvánvalóan kisebb büntetést érdemel az is, aki bár le akar puffantani valakit, ám az illetőt nem találja el, mert elrántja a fejét a lövedék elől. De a golyó célt téveszthet azért is, mert a gyakorlatlan tettesnek remeg a keze, és a kiszemelt helyett önmagát lövi térden. Még nagyobb enyhítésre van lehetőség az úgynevezett alkalmatlan kísérlet esetén. Kevéssel megúszta például, aki éjjel belopakodva a hálószobájába szíven szúrta alvó haragosát, s csak a boncolás után tudta meg csalódottan, hogy kár volt a gőzért, mégsem ő a gyilkos, a sértettet már előzőleg a Kaszás kicsinálta, az illető váratlanul infarktusban elhunyt.

Az üres páncélszekrényt megfúró is kevesebb büntetésre számíthat, mint az a szerencsésebb társa, aki milliókkal távozik. Persze már önmagában is elég büntetés neki a csalódás. Ugyanez a helyzet annak a tolvajnak az esetében, aki pechjére üres zsebbe nyúl. Az alkalmatlan kísérletnek vannak teljes büntetlenséget élvező esetei is. Nyugodtan megátkozhatjuk a szomszédasszonyt, vakuljon meg mind a két szemére, és mielőtt megdöglik, száradjon el mindkét keze, sőt még a lába is; emiatt akkor sem dugnak bennünket rács mögé, ha az átok netán eredményesnek mutatkozik. A volt szerelmünk viasz-figuráját is büntetlenül összeszurkálhatjuk hajtűvel, de ugyanez a helyzet a rontással és a szemmelveréssel is. A bűncselekmény előkészülete, csekély kivételtől - vagyis a legsúlyosabb bűntettektől eltekintve nem büntetendő. Ilyen kivétel például az emberölés, ahol a méreg megkeverése, a tőr kiköszörülése, az áramnak a kilincsbe bevezetése, a gonosztettünknek a társakkal való tervezgetése már önmagában is vétkes és büntetendő magatartás. Hacsak nem önként állunk el utóbb az elgondolásunk végrehajtásától...

Hogyan viselkedjünk a bíróság előtt? Ma már a bíróságok többségét marcona kopasz, fülbevalós - cerberusok vigyázzák, olyan őrző-védő magáncégek alkalmazottai, amelyeket levitézlett vagy nyugdíjas rendőrök alapítottak. Sok helyen a bejáratoknál biztonsági kapukat és átvilágító berendezéseket is beszereltek, amelyeknek a rendeltetése a veszélyes eszközök, főként különféle fegyverek kiszűrése lenne. Ehelyett azonban leginkább az oda látogatók zaklatására szolgálnak, hiszen kevés aprópénzre vagy kulcscsomóra, de már a nadrágszíj fémes csatjára is észtvesztő sípolással reagálnak, intézkedésre serkentve ezzel a kigyúrt őröket. Mindenesetre, ha gond nélkül átvészeltük a bejárati ellenőrzést, akkor újabb nehéz feladathoz érkeztünk: a többemeletes folyosórengetegben megtalálni azt a tárgyalótermet, ahová behivattak. Ha ez is sikerült, már csak arra kell vigyáznunk, hogy eligazodjunk a recsegő mikrofonok sűrűjében, hol szólítanak éppen. Nagyon fontos az első benyomás. Öltöny, nyakkendő nem kötelező. Ám vannak mini-

mális elvárások. Strandpapucs, rövidgatya, baseballsapka nem megengedett. Fülbevalót, orrkarikát, egyéb testékszereket úgyszintén nem javaslok. Az öltözékünk legyen az alkalomhoz illő, ami annyit jelent, hogy mindenképpen álljon szinkronban a vádiratunkban foglaltakkal. A férj-gyilkos feleség ne hordjon kihívó ruhát semmiképpen, még akkor sem, ha fiatal és csinos. Ugyanez vonatkozik az adócsalóra és a leányfuttatóra. A bigámiával vádolt széltoló pedig végképp nem baj, ha úgy néz ki, mint egy hajléktalan. Vagy jobbik esetben, mint egy veszteséges temetkezési vállalkozó. Így a vád nehezebben lesz elhihető. Amikor először belépünk a tárgyalóterembe, már abban a pillanatban vegyük figyelembe, hogy itt minden körülmények között a Tisztelt Bíró Úrnak kell engedelmeskednünk, mindig csak azt tegyük, amit ő megenged. Az isten szerelmére, a kezeinket ne dugjuk zsebre, és nehogy rágózzunk! Ezek a legnagyobb vétkek, amiket a törvényszéken elkövethetünk... Aki még nem járt tárgyalóteremben, sokszor esik abba a hibába, hogy miután nem tudja, hol a helye, ide-oda téblábol, máris ki-

vívva ezzel a bíróság hangos nemtetszését. Ezt elkerülendő, ejtsünk néhány szót az igazságszolgáltatásnak erről a templomáról. Amikor beléptünk, álljunk meg szemben a bíróság tagjaival, lehetőleg ne túl közel, de ne is túl távol. Sok helyen a bírói pulpitus előtt egy farács található, kihallgatásunk közben ez előtt kell tartózkodnunk. Ne támaszkodjunk neki, és ne könyököljünk rá semmiképpen! E rács mögött található a vádlottak padja, ezen foglaljunk majd helyet, egyedül, vagy társainkkal együtt, de csak akkor, ha erre engedélyt kapunk. Miután leültünk, ne vessük el magunkat, mint holmi kanapén a barátnőnk kandallója előtt, s ne tegyük a lábunkat keresztbe, és a karjainkat se fonjuk egymásba. Ezek szintén súlyos vétkek! A bíróság illendő megszólítása minden esetben: „Tisztelt bíróság!", esetleg „Tisztelt bíró úr (bírónő)!" Még véletlenül sem mondjunk olyat a velünk szemben trónoló szigorú matrónának, hogy „Hölgyem", vagy „Asszonyom", pláne, hogy „Kiskegyed", vagy „Naccsád", és ne essünk túlzásokba olyképpen sem, hogy „Igen tisztelt", „Mélyen tisztelt", sőt: „Igen mélyen tisztelt", stb. Az ilyesféle jelzőket legfeljebb egészen öreg és már

egészen elhülyült ügyvédek engedhetik csak meg maguknak. Ha több vádlott van, az ülési sorrend a bíróság szemszögéből nézve balról jobbra az úgynevezett rendűség szerint, vagyis I. r. (elsőrendű), II. r. (másodrendű - és nem második rendű!), III. r. (harmadrendű), stb. Itt kell eloszlatni azt a tévhitet, amely szerint a rendűség feltétlenül valamiféle fontossági sorrendet tükrözne, vagyis nem volt egészen indokolt annak az ismerősömnek a hencegése, aki azzal dicsekedett lépten-nyomon, hogy ő az I. r. vádlott, vagyis a nagy No.1. Ennek a sorszámozásnak az ügyben játszott szerepünk fontosságának a megítélésénél, és a büntetés kiszabásánál gyakran semmi jelentősége, vagyis nem igaz, hogy minél előbb van valaki a sorban, feltétlenül annál több büntetést kap. Az ülésrend és az alapvető viselkedési szabályok tisztázása után megkezdődhet az érdemi tárgyalás. Először a bíró megállapítja a fontosabb adatainkat, a személyi igazolványunk és kikérdezésünk alapján. Vigyázzunk, az ítélkezők már itt valamilyen véleményt alkotnak rólunk! Ha a hülyét akarjuk játszani, erre már most jó lehetőség kínálkozik. Íme egy egyszerű szemléltető példa:

Bíró: - Hogy hívják? Vádlott: - B. Béla. Bíró : - Anyja neve ? Vádlott: - M. Matild. Bíró: - Hol lakik? Vádlott: - Sajnos már sehol sem! Bíró: - Mi az, hogy sehol sem? Hajléktalan? Vádlott: - Sajnos, már réges-régen odaát van. Bíró: - Mit beszél itt maga, ki van és hol?! Vádlott: - Hát az édesanyám! Három éve meghalt. Bíró: - Na ne szórakozzon velem, én azt kérdeztem, hogy Ön hol lakik, nem az a drágalátos édesanyja!... Arra a kérdésre pedig, „milyen a családi állapota?" ugyancsak egy ostobán adekvát válasz, hogy „köszönöm jó!" Másik lehetőség az értetlenkedésre rögtön a vád ismertetését követően adódik. A személyi adatok kikérdezése után az ügyész felolvassa azt a vádiratot, amelyet korábban a bírósági tárgyalási idézéssel már egyébként kézbesítettek részünkre.

Bíró: - Megértette-e kérem, hogy mivel vádolja Önt az ügyészség? Vádlott: - Egyáltalán nem értettem meg, tisztelt bíróság, hogyan vádolhatnak ilyesmivel, hiszen én még a környékén sem jártam annak a banknak! Bíró: - Nem azt kérdeztem, hogy egyetért-e a vádirattal, hanem, hogy megértette-e, mi a vád maga ellen?... Mindez után ártatlanságunkat hangoztatva bárgyú önérzetességgel tiltakozhatunk még csöppet, de nagyon ne erősködjünk, ne feszítsük tovább a húrt, hanem egy idő után kérjünk elnézést, hogy a tisztelt bíróság kérdését ilyen ostobán félreértettük. Aztán többször jelentsük ki, hogy azért viselkedünk így, mert még soha nem voltunk ilyen helyen, és persze mérhetetlenül meg vagyunk lepődve. Kihallgatásunk közben, ha egy-egy kérdés váratlanul ér bennünket, soha ne adjunk elhamarkodott válaszokat. Az illető úr azt állította, hogy a bűncselekmény elkövetésének idején villanyfényes teniszpartit játszott a barátjával. A tárgyalóteremben történteket innentől érdemes szó szerint idézni:

Bíró: - És mit csináltak akkor, amikor az egyik reflektor kialudt? Vádlott: - Elmentünk a büfébe, s ittunk egy limonádét. Bíró: - Csak az a baj uram, hogy a reflektorok egész este mind jók voltak, s egy pillanatra sem romlottak el... Ilyenkor mindenképpen jól jön hát egy kis elbambulás, ne értsük meg azonnal a feltett kérdéseket. Ennek csupán az a veszélye, hogy, ha nem csináljuk elég hihetően, egy idő után rájöhetnek, hogy egyszerűen csak mellébeszélünk és ködösítünk. Ezért azt javaslom, inkább dobjuk be a náthás figurát, ami annyit jelent, hogy ha kényesebb szituáció adódik, többször is komótosan fújjuk ki az orrunkat. Ez a cselekvés leplezheti zavarunkat, és időt ad a megfelelő válaszlehetőségek átgondolására. Sokan eredményesen alkalmazzák a nagyothallás módszerét is, amelyik szinte lehetetlenné teszi a normális kommunikációt, ezáltal azt, hogy valamilyen trükkös kérdéssel csőbe húzhassanak. Ráadásul a folyamatos ordítozás miatt az egész eljárás még a legszigorúbb bírónál is veszít a méltóságából, komolyságából. Ugyanez vonatkozik a dadogásra

is, ami szintén hatásos lehet, csak ezt jóval nehezebb életszerűen eljátszani, továbbá fennáll a veszélye annak, hogy felbosszantanak, miáltal kiesünk a szerepünkből, és váratlanul folyékonyan káromkodni kezdünk. Egyébként pedig a tárgyaláson, függetlenül attól, hogy hülyét játszunk, süketet vagy beszédhibásat, viselkedjünk mindvégig úgy, mint hajdanán az elemiben. Ha a tanító bácsi, akarom mondani a tisztelt bíró űr humorizálni méltóztatik rajtunk, vagy ha különösen valamelyik vádlott cimboránkon, nevethetünk egy icipicit, de ne vigyük túlzásba, a hangos tetszésnyilvánítás: röhögés, nyerítés már semmiképpen nem megengedett, ellenhatást válthat ki. A már eddig elmondottakból is kiviláglik, hogy a tárgyaláson, az eljárás korábbi szakaszaival ellentétben kiemelten fontos szerepe van az élőbeszédnek és a konzekvens viselkedésnek. Itt már nem nagyon érdemes azzal operálni, hogy a teremőrök, vagy a bírósági fogalmazók erőszakoskodtak velünk és más került a jegyzőkönyvbe, mint ami elhangzott. A tárgyalóteremben már jóval nehezebb a kavarás, mellébeszélés, és ha nem vagyunk elég óvatosak, bizony könnyen kiderülhet az igaz-

ság. Tanácsosabb hát lehetőleg minél kevesebbet beszélni. Különösen, hogy esetenként még az azonos érdekű felek között is kommunikációs zavarok keletkezhetnek. Az egyik tárgyaláson a vádlott védője, a védence bűnét valamennyire enyhítendő gondolván, csekélyebb a vétsége, ha egy teljesen elhagyatott épületbe hatolt be - imigyen próbálta faggatni őt: - Ugye, lakatlan volt az a ház? - Dehogy volt az lakatlan doktor úr! - reagált a vádlott. - Hiszen a lakatot én vertem le róla. Az ügyvéd azon a tárgyaláson nem kérdezett többet. Mindenesetre az előbbi példa jól szemlélteti azt is, hogy a kérdésfeltevés gyakran alkalmas a válaszoló befolyásolására. Az ilyen és ehhez hasonló megfogalmazású faggatózás ősrégi ügyvédi praktikának számit: „Ugye, megbánta?", „Ugye, nem akarta?", és így tovább...

Az ítélethirdetés A tárgyalásnak kétségtelenül a legfontosabb és legünnepélyesebb aktusa az, amikor a

bíróság „a Köztársaság nevében" megpróbál igazságot tenni: vajon mit érdemel az a bűnös, akinek a zálogja a kezemben van?... Az esemény ünnepélyességét növeli, hogy a rendelkezéseket mindenkinek állva kell végighallgatnia. Ilyenkor már túlzottan nem érdemes rosszul lenni, egy teátrális elájulással okozhatunk ugyan még némi galibát, de higgyék el, a döntést ez már egyáltalán nem befolyásolja... Az ítélet, érdemét tekintve többnyire kétféle lehet, elmarasztaló és felmentő. Természetesen az utóbbi jóval ritkább, száz bűnesetből háromszor-négyszer fordul elő. Nem csoda, hogy ilyenkor aztán általában igen nagy az öröm. Hát még, ha le is voltunk tartóztatva, és ott a tárgyaláson veszik le rólunk a bilincset! Megtörtént, hogy a frissen szabadulók a szerencsés esetet követő ünneplés során a túlzott mértékű pezsgőzés hatására összeverekedtek, s másnap reggel már megint a rács mögött ébredtek... Az ítélet indokolása után a bíróság tájékoztatja a feleket arról, hogy három lehetőségük van: a tudomásul vétel, a fellebbezés vagy három nap gondolkodási idő. Először mindig az ügyész nyilatkozik, és nekünk csupán aztán

kell az elhatározásunkat ismertetni. Nem szükséges jogilag egészen precízen kifejezni az egyet nem értésünket. Fellebbezésnek kell tekinteni a kihirdetett döntés bármilyen kritikáját, így - többek között - akár azt a kijelentésünket is, hogy „Köcsögök, húzzatok el a jó ... anyátokba!" Bizonyára sokakat érdekel, hogy milyen cselekedetükért konkrétan milyen büntetésre számíthatnak. Miután ehelyütt valamennyi bűncselekményt képtelenség lenne ilyen szempontból számba venni, csupán a leggyakrabban előfordulókat vesszük sorra. Ezek jelesül a lopások, csalások, sikkasztások, ahol a büntetés mértéke elsősorban az értékhatártól függ, de a lopásnál még ezenkívül nagy szerepe van az elkövetés módjának is. Jelenleg az elkövetési érték alapján megkülönböztetünk: kisebb kárt okozó vétségeket - ahol a kár 10.000 Ft-ot meghaladja, de a 200.000 Ft-ot nem, a nagyobb kárt - 200.000 Ft és 2.000.000 Ft közötti - eredményező, jelentős kárral - 2.000.000 Ft és 50.000.000 Ft közöttivel - járó, valamint

a különösen nagy kárt - 50.000.000 Ft feletti okozó bűntetteket, végül a különösen jelentős, 500.000.000 Ft-ot meghaladó bűntetteket. Ezen esetekben a kiszabható szabadságvesztés mértéke is növekvő, kettő évig, három évig, egytől öt évig, két évtől nyolcig, illetőleg öttől tíz évig terjedhet, amelyeken belül a bíróság dönthet, meglehetősen szubjektív alapon. Ennél is súlyosabb a lopás büntetése, ha betöréssel, illetőleg valamilyen másfajta dolog elleni erőszakkal történik. Ám, ha személy elleni támadással párosul, akkor bizony már rablásról beszélünk, amelyiknek a minimális büntetése akár csak már egy forintos kár esetén is két év. Aki büntetlen előéletű, jó esélye van arra, hogy a büntetése inkább a büntetési tétel alsó határához közelítsen, és annak végrehajtását felfüggesszék egytől három, illetőleg egytől öt éves időtartamra, különösen, ha kiskorú gyermekei is vannak, és a sértettnek okozott kár is megtérült valamilyen módon. Az elmarasztaló bírósági ítéleteket vizsgálva, különösen a vagyon elleni deliktumok körében szembetűnő a bűncselekmény súlyos-

sága és a kiszabott büntetés mértéke közötti aránytalanság. Ha egy bankbetörő egymillió forintot zsákmányol, akkor ezért egy évet kap. Ha igaz lenne az, hogy a büntetés az elkövetett bűn nagyságával arányosan növekszik, akkor ugyanez a bankbetörő, ötszázmillió forint elvitele esetén 500 évet kellene, hogy kapjon. Ehelyett azonban a büntetése legfeljebb öt-hat év. Nem is beszélve a simlis bankvezérről akinek a 140 milliárdért száznegyvenezer év járna! Mindezek alapján eléggé nyilvánvaló, hogy ha végképp úgy döntöttünk, a bűn útjára lépünk, akkor érdemes minél nagyobbat elkövetni, mert a büntetésünk viszonylagosan annál kisebb lesz. Egy tyúktolvaj vagy egy rabsic - vagyis vadorzó - büntetése az általa okozott sérelemhez képest jóval súlyosabb, mint egy becsődölt bankáré. Amíg ugyanis az orvvadászat folyamatának lényegét a városi bíróság is könnyen felfogja (ez meglőtte, ez hazavitte, ez megnyúzta, ez megfőzte, ez az iciri-piciri orgazda pedig mind megette...), addig egy auditált mérlegű, különféle számlaosztályokkal, számlaösszefüggésekkel, felügyelő-bizottságokkal, könyvvizsgálókkal tarkított ál-brókercég többmázsányi irathal-

mazában eligazodni már jóval nehezebb, ha ez egyáltalán sikerül. Persze, a bűnözői pályánkon a büntetés megúszására mégis az lenne a legbiztosabb megoldás, ha a quod licet lovi, non licet bovi (amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek) ősi jogelve útmutatása nyomán az ökrök széles táborából sikerülne a Jupiterek közé - a Parlamentbe, vagy valamely minisztériumi bársonyszékbe - bekerülni, ahol már nem a gaztettek elkövetőit teszik hűvösre, hanem azt aki feljelenti őket (vö.: mentelmi jog). De hát ez a lehetőség mindig nagyonnagyon keveseknek adatik meg...

Büntetések és intézkedések A bírósági ítélet legfontosabb része a büntetés kiszabása. A büntetések lehetnek fő- és mellékbüntetések. A főbüntetések a szabadságvesztés, valamint a pénzbüntetés. Ma már csak korosabb ügyészek és börtönparancsnokok nosztalgikus emlékképeiben él a halálbüntetés, mint a legsúlyosabb büntetési forma. Pedig alig néhány évtizede még valamennyi, magára valamit is adó börtönünkben rendszeresített helye volt az udvar valamelyik elkerített,

rejtett részén a bitófának, ahol általában hajnaltájt a bíróság, az ügyész, a védő, valamint egy orvos jelenlétében a hóhér a halálraítélt nyakába tette - ahogy az alvilági zsargonban hívták - az „állami nyakkendőt". Bizony, mindig jeles eseménynek számított a börtönök monoton, egyhangú életében az ilyen kivégzés! Pirkadatkor a bitófa előtt felsorakoztak a már említettek, néhány marcona fegyőr kíséretében, ahol a bíróság elnöke kihirdette a döntést, miszerint az elitélt kegyelmi kérvényét elutasították, majd felszólította a hóhért az ítélet végrehajtására. Volt olyan rab, aki káromkodott, átkozódott ilyenkor, volt, aki rosszul lett, de akadt olyan is, aki megadóan, némán tűrte az egész procedúrát... Aztán a rövid, ám látványos haláltusa végén a doktor megállapította az aktus eredményességét, majd ment mindenki a dolgára. A rabtársak onnan tudhatták, mikor kerül sor erre a különös ceremóniára, hogy ilyenkor a börtönudvaron a gépjárművek motorjait beindították, hogy ne nagyon lehessen hallani a halálra ítélt sivalkodását. Az egyik vidéki börtön kivégző helye viszonylag jól belátható volt a közeli általános iskola néhány második emeleti ablakából. A

ritkán előforduló akasztások alkalmával ott tolongott a helyi előkelőség, némelyikük kis színházi kukkert is hozott magával... Feltételezem, ezek a kiszolgált akasztófák ma is megvannak, és valahol a padlásokon porosodnak, hiszen mint fontosabb kincstári vagyontárgyaknak a leltárban feltétlenül szerepelniük kellett. Hacsak ki nem selejtezték őket időközben. Bár ez nem valószínű, az állami hivatalnokok előrelátóbbak ennél. Hiszen sosem lehet tudni, mikor lesz rájuk megint szükség, minekutána a halálbüntetés megszüntetését sok honpolgárunk ellenezte, és ellenzi jelenleg is, növekvő vehemenciával és hangerővel. Bár elképzelhető, hogy eme büntetési nem esetleges visszaállítása után az illetékesek már kulturáltabb és fejlettebb nyugati módszereket, villamosszéket vagy valamilyen méreginjekciót, esetleg mérges gázt fognak majd az igazságtevésre felhasználni. (Bár úgy értesültem, a gázra újabban az USA egyes államaiban is komoly minőségi panaszok merültek fel.) A szabadságvesztés-büntetés két alapvető formája, a végrehajtandó és a felfüggesztett. Az előbbinek pedig további két változata az életfogytig és a határozott ideig tartó.

Az életfogytig többnyire nem jelent az egész életre szóló bezártságot. A bíróság az ítéletében meghatározza azt a legkorábbi időpontot - tizenöt és harminc év között -, amikor az ilyen büntetésre ítélt feltételes szabadságra bocsátható, vagyis ha odabent jól viselkedik ennyi idő letelte után ideiglenesen elhagyhatja a fegyházat. Azok a polgártársaink, akik erejüket megfeszítve küzdenek a halálbüntetés visszaállításáért a megnövekedett bűnözésre hivatkozva, a büntetéskiszabás általános szigorítását, ezen belül pedig azt is követelik, hogy az életfogytig tartó büntetés valóban a halálunkig tartson. Ugyanis még a jogtudorok és a politikusok közül is sokan határozottan meg vannak győződve arról, hogy a büntetések mértékének növelésével (és a rendőrök számának szaporításával) a bűnözés mértéke drasztikusan csökkenthető. Erről jut eszembe, a középkori Moszkvában a város főterén tolvajokat akasztottak mialatt az ott bámészkodókat egy tolvajbanda módszeresen kizsebelte... A határozott idejű szabadságvesztés néhány hónaptól tizenöt, összbüntetésnél pedig húsz évig terjed. Ebből, ha odabent rendesen

viselkedünk, feltételes szabadságra bocsáthatnak a büntetésünk bizonyos részének a letöltése után, attól függően, hogy fogházban, börtönben, vagy fegyházban kell-e leülnünk azt. Ezek alapvetően az előéletünkhöz és az elkövetett balhé nagyságához igazodnak, és minél súlyosabb a kiszabott fokozat, annál szigorúbb magatartási szabályok érvényesülnek. Viszont a büntetés-végrehajtási apparátus dönthet úgy, hogy jó magaviseletünkre tekintettel enyhébb fokozatban kell a büntetésünk még hátralévő részét kitöltenünk. Kifogástalan viselkedés esetén időnként rövid időre akár el is hagyhatjuk a fegyintézetet. A pénzbüntetést enyhébb esetekben alkalmazzák, ennek összege néhány ezer forinttól akár tízmillióig is terjedhet. Amit a bíróságon külön felhívásra kell bizonyos határidőn belül befizetni. Ellenkező esetben ugyanis szabadságvesztésre változtatják át, aminek az alsó határa tíz nap, a leghosszabb tartama pedig megközelítheti az egy évet. Az egyik ilyen, pénzbüntetéssel sújtott úr megjelent a bírósági gazdasági hivatalban, és az ott dolgozó kisasszonyt megkérdezte:

- Tessék mondani, hol lehet ezt a kibaszott pénzbírságot befizetni? Az ügyviteli alkalmazott felháborodott: - Uram, hogy beszél Ön itt, nem szégyelli magát?! - Mi a baja!? Nézze meg, mi van az ítéletembe írva! Kiderült, a bírósági leíró elgépelte a szöveget, két betűt véletlenül felcserélt és „pénzbírságot szab ki" helyett azt írta le: „pénzbírságot basz ki". Ez a példa is azt támasztja alá, milyen nehéz és összetett szakma az, amit úgy hívnak, hogy igazságszolgáltatás, és milyen nagy szerepe van a szavak - vagyis a terminus technicusok - precíz használatának és értelmezésének. A bíróság a börtönbüntetés és a pénzfőbüntetés mellett vagy helyett bizonyos esetekben mellékbüntetéseket és intézkedéseket is alkalmazhat. A mellékbüntetések a szabadságvesztés melletti pénzbüntetés, a közügyektől eltiltás, a járművezetéstől eltiltás, a foglalkozástól eltiltás, a kitiltás, a kiutasítás.

Pénzmellékbüntetésre - amelynek összege lehet ötezer forint, de lehet több millió is -, akkor kell számítanunk, ha a bűncselekményeinket haszonszerzési célzattal követtük el, a közügyektől eltiltásra pedig főként valami komolyabb esetben, amiért hosszabb időre tesznek rács mögé. Tapasztalataim szerint egyébként ez az a szankció, amelynek az alkalmazása hozza legkevésbé lázba az elítélteket. Ők a társadalomnak ugyanis többnyire ahhoz a részéhez tartoznak, akiknek egyébként sem szokásuk a közügyekben részt venni. Ezt meghagyják a nagyobb gazembereknek. A járművezetéstől eltiltásra azok számíthatnak, akik a bűncselekmény elkövetéséhez gépjárművet használnak, valamint akik közlekedési vétségeket okoznak (ittas vezetések, súlyosabb közlekedési balesetek), foglalkozástól eltiltásra pedig leginkább azok, akik a foglalkozási szabályok megszegésével követik el a bűncselekményüket. Eltanácsolták például a taxizástól azt az illetőt, aki az utasát minekutána az alkalmazandó tarifán összevitatkoztak - felképelte, és a járművéből kidobta.

Bizonyos hölgyek és urak szerencséjére, ez a mellékbüntetés csak a TEÁOR-ban (a tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszerében) államilag hivatalosan elismert foglalkozásokra vonatkozhat. Mindkét eltiltás lehet időleges - legfeljebb tíz év -, de alkalmatlanság esetén akár végleges is. A kitiltással az sújtható legfeljebb öt éves időtartamra, akinek az adott helyen tartózkodása a közérdeket veszélyezteti. Történhet valamely helységből vagy az ország meghatározott részéből. Ezt a mellékbüntetést a bíróságok gyakorta éppen az előbb már emlegetett, és a TEAOR-ban nem jegyzett tevékenységet végzőkkel szemben szokták előszeretettel alkalmazni. A kiutasítás - ami az ország egészének elhagyási kötelezettségét jelenti egyelőre idegenekre nem, csak külföldi állampolgárokra vonatkozhat. A részleges vagy teljes vagyonelkobzás a Büntető Törvénykönyv szerint leginkább akkor kötelező, ha a bűnszervezet tagja követ el haszonszerzési célzattal valamilyen bűncselekményt. Ez a mellékbüntetés kiterjed arra a vagyonúnkra is, amelyiket a bűntett elkövetése után ajándékoztunk oda valakinek.

A bíróság kisebb jelentőségű ügyekben eltekinthet a büntetéstől, és intézkedést alkalmaz. A legenyhébb formája a megrovás, komolyabb a próbára bocsátás, amely egytől három évig terjedő időtartamra rendelhető el. A döntés meghozatalát elhalasztják, szükség esetén pártfogót is kirendelnek mellénk. Amennyiben ezt a próbát nem álljuk ki (ellentétben a közismert mosóporral, amelyik persze mindig kiállja), legközelebb bizony már büntetés következik. A Büntető Törvénykönyv az intézkedések közé sorolja az alkoholisták kényszergyógyítását, ami a legenyhébb jelzővel élve is erősen kifogásolható. Tessék kérem előbb néhányszor végigcsinálni, s akkor majd meglátjuk, mit tetszenek szólni, ez tényleg csak intézkedés-e?!... Végezetül, a teljesség kedvéért tegyünk említést az elkobzásról is. Ez alapján vehetik el tőlünk a kábítószert, a betöréshez használt eszközt, a hamis százdollárosokat, a pedofil pornókazettákat, a pisztolyt, az el nem vámolt hamis brandyt, kannás bort, et cetera, ecetet rá... Az elsőfokú bíróság ítéletének kihirdetése után, ahogyan arról már szó esett, lehetősé-

günk van annak tudomásul vételére, három napi gondolkodási idő kérésére, vagy kapásból meg is fellebbezhetjük a nekünk nem tetsző döntést. Akár a mi, akár az ügyész fellebbezése esetén a másodfokú bíróság dönt az ügyünkben. Itt is megpróbálhatunk még kavarni, de ezen a fórumon már többnyire nem bizonyítás folyik - habár kivételesen azért erre is lehetőség van -, hanem a tojásfejű jogászok, a talárnak nevezett lebernyegféléjükbe burkolózva elvitatkozgatnak a paragrafusokról, és próbálják azokat az életünkre valahogy rápasszítani. Túlzottan ne reménykedjünk abban, hogy itt a javunkra bármi jó is történhet, hiszen az első fokú bíróság, kövessen el akármekkora ostobaságot is, másodfokon a tisztelt fő-bírák legtöbbször már csak annyit mondanak erre: sajnáljuk, de nem szólhatunk bele, hiszen ez mérlegelési kérdés!

Kártalanítás felmentés esetén A hazai statisztikák szerint - ahogyan már említettem - minden száz bíróság elé állított közül hármat-négyet azért nagykeservesen és

fogcsikorgatva mégis csak felmentenek az ellenük emelt vádak alól, azonban csak keveseknek jár ezért valami kárpótlás-féle. Akik letartóztatásban voltak, és velük szemben a nyomozást megszüntették, vagy a perük felmentéssel végződött, avagy ártatlanul elítélték őket, ám mielőtt ez kiderült volna, már meg is kezdték, esetleg le is töltötték a jogtalan börtönbüntetésüket. Persze ne ringassa senki magát abban a hitben, hogy még, ha valamennyi jogi feltétel fennáll is, a vádlott szempontjából egy justizmord (vagyis: bírói tévedés) jó üzletnek számít. Alapvetően két jogcímen kaphatunk valami kis aprópénzt a Magyar Államtól - mert, hogy őt kell perelnünk, ő az alperes (akit az Igazságügy-minisztérium képvisel). Egyrészt a vagyoni kárunk megtérítésére tarthatunk igényt. Ez lényegében és főképpen az az elmaradt jövedelem, amit azért nem kaptunk meg, mert nem tudtuk a letartóztatás vagy a szabadságvesztés ideje alatt a munkánkat végezni - ha volt valamilyen állásunk egyáltalán. Másrészt pedig kérhetünk nem vagyoni kártérítést, ami valójában nevezhető fájdalom-

díjnak is. Összege jelenleg féléves, egyéves ártatlanul leült büntetés esetén sem több néhány százezer forintnál. Ráadásul azt is csak hosszú pereskedés után hajlandóak ideadni. A Magyar Állam ugyanis nemhogy nagyvonalúan elismerné a tévedését, és sűrű bocsánatkérések között fizetne mint a katonatiszt, hanem vérig sértődik és köti az ebet a karóhoz, hogy nem jár nekünk egy megveszekedett fitying sem. A kártalanításnak egyébként komoly időbeli és egyéb korlátjai is vannak. Nyomozás megszüntetése esetén egy évig, bírósági felmentés esetén pedig hat hónapig kérhető attól a bíróságtól, amelynek illetékességi területén eljártak velünk szemben. Nem jár kártalanítás annak az ártatlanul letartóztatottnak, aki okot adott arra, hogy a gyanú reá terelődjék, tehát például magára vállalta az esetet más helyett. Ám ugyanígy annak sem, aki azért ismert be általa soha el nem követett bűnöket, mert erre, többnyire nem bizonyítható módon, kényszeríttették, esetleg azt ígérték, ha elviszi a balhét, akkor hazamehet. Nem kaphat semmit az sem, aki megszökött, elrejtőzött, szökést kísérelt meg,

továbbá aki a hatóság megtévesztésére törekedett. Ugyanígy nem jár a jogerős ítélettel kitöltött szabadságvesztésért annak sem, aki az alapügyben elhallgatta azokat a tényeket, bizonyítékokat, amelyeken a későbbi perújítási felmentése alapult, illetve aki nem fellebbezett az alapügyben hozott marasztaló ítélete ellen. Nem jár még akkor sem ha utóbb egyértelműen kiderült az ártatlansága. Ha az a balfácán nem fellebbezett, vessen magára!

Börtönélet Ha semmiképpen nem sikerült megúsznunk azt, hogy elitéljenek bennünket, akkor először még megpróbálhatunk valamilyen családi okra hivatkozva a büntetésünk letöltésére halasztást kérni, amit általában - legfeljebb három hónapi időtartamra - meg is szokott a bíróság engedni. Ezután azonban már nincs más hátra, mint bevonulni a kijelölt büntetés-végrehajtási intézetbe, illetőleg először többnyire a gyűjtőbe, ahonnét aztán szétszortírozzák a jónépet. (Bujdokolni nem nagyon érdemes, a tapasztalatok szerint előbb-utóbb úgyis elkapnak bennünket.)

Visszük hát magunkkal kis motyónkat, háromnapi hidegélelemmel, és megadóan várjuk ismeretlen sorsunkat. Meztelenre vetkőztetés, fenekünk kukkolása, holmijaink elvétele és a személyünket érintő egyéb megalázó intézkedések... Aztán átszállítanak valamelyik büntetésvéghajtási intézetbe, ahol a smasszerok bete-

relnek egy cellába. Nagy a zsúfoltság mindenütt, még az emeletes ágyak is tele vannak, de azért ne reménykedjünk, egy ürest nekünk is találnak majd mégis. Bútor gyanánt, a már említett tetőtéri vaságyon kívül kapunk egy stokinak nevezett kisszéket, valamint egy lemezszekrényt, amiben a naponta használatos tárgyainkat elhelyezhetjük. (Néhány ruhadarab, fogmosáshoz valók, tisztálkodási eszközök, újságok, könyvek, cigaretta, esetleg a közeli hozzátartozók fényképe, levelei.) A szekrény belsejére felragasztható újságkivágások a szexuális élet kiteljesedését szolgálják azon személyek részére, akik úgy döntenek, hogy odabent sem óhajtanak a saját nembelijükkel szorosabb érzelmi kapcsolatba lépni, vagyis bennfentesen szólva köcsögölni. Amennyiben természetesen ebbéli döntésük a cellatársaik részéről is kellő megértésre talál. (Nos, nem mindig!) Az egyes rabok őrzése különböző intenzitású annak megfelelően, hogy odabent milyen képet alkotnak róluk. Veszélyességük mértéke szerint négy biztonsági csoport létezik. A fegyintézet napirendje a hét minden napjára többnyire igen szigorúan beszabályozott az ébresztőtől a takarodóig.

Kezdő bűnözők

172 NAPIREND

- Ha a tv. program a napirenddel ütközik, a napirendi feladatokat kell végrehajtani. -Tv.nézés munkanapokon és vasárnap 22.00-ig. pénteken és szombaton 24.00-ig. a tv.program befejezését az őrök 30 perccel tovább engedélyezheti. - Az orvosi rendelésre jelentkezés naponta a felügyeletnél, illetve a közösségi vezetőnél történik. - A bv.ügyészi kihallgatás minden hónap utolsó hetéban történik. - Iratkézbesítés naponta 11.30 illetve 15.30-tóI. - A nem szabályozott fogvatartotti személyek napirendje azonos az előzetesen letartóztatottakéval. - Az egyházi, világi és karitatív szervezetek által vezetett foglalkozások a heti kurturprogramban szerepe - Borotválás, hajvágás a napirendi feladatok függvényében naponta történik. - A szabászat munkarendje: délelőtt 8.00-tól 14.00-ig. délután 14.00-tól 22.00-ig.

Egy vidéki börtön napirendje.

A fegyházra ítéltek élete részleteiben is teljesen behatárolt, állandó irányítás és ellenőrzés alatt állnak, az intézeten belül csak engedéllyel és felügyelet mellett közlekedhetnek. A börtönbéliek életrendje ugyancsak meghatározott, azonban rövid tartamú eltávozásuk kivételesen engedélyezhető, az arra kijelölt területeken pedig szabadon mozoghatnak. A legenyhébb fokozatú fogházasok a szabad idejükkel belátásuk szerint gazdálkodnak, felügyelet nélkül jöhetnek-mehetnek, s rendszeresen - rövid tartamra - el is távozhatnak. A fogházban három, a börtönben hat letöltött hónap után - bírói döntés alapján - további kedvezményekben is részünk lehet. Havonta legfeljebb négyszer 24, kivételesen 48 órát meg nem haladó időre bejelentett helyre eltávozhatunk, s odakint a rabkeresményünk egy részét is elkölthetjük. A rendért minden zárkában zárkaparancsnok a felelős. Az ébresztőt, többnyire öt óra és fél hat között, követi a körlet rendbetétele ágyazás, takarítás - majd a tisztálkodás és a létszámellenőrzés. Előfordul, az elején gyakrabban is, hogy a felügyelet - itt így hívják a

börtönőröket - valami súlyosabb megítélésű kivetni valót talál a tevékenységünkben. Például nem elég elvágólagos a pokrócunk összehajtogatása, vagy gyűröttnek minősítik a lepedőnket. Ilyenkor szétdobálják az egészet, és kezdhetjük újból. De hát ez a legkevesebb, hiszen többnyire futja az időnkből. Amennyiben fegyőrrel találkozunk, sapkánkat levéve köszönünk, és vigyázzállásban tisztelgünk. Majd engedélyt kérünk továbbhaladni. A napi program ezután attól függ, hétköznap van vagy munkaszüneti nap, valamint, hogy dolgozunk vagy sem. Utóbbi időkben ugyanis már az sem biztos, hogy tudnak értelmes munkát biztosítani. A papírzacskóragasztás kiment a divatból, a rabok - vagy ahogy őket az őrszemélyzet zsargonjában nevezik: a zsiványok - inkább cipőket, ruházati holmikat, bútorokat készítenek manapság, vagy mezőgazdasági munkát végeztetnek velük. A keresményük rendkívül alacsony az alsó határ az előírások szerint a mindenkori minimálbér egyharmada - ám 10-20 év alatt már jelentős összegekre rúghat az így összespórolt pénzecskénk is. Hacsak nem nyerik el

tőlünk még odabent, valamilyen szerencsejátékon, például a gyufásdobozokkal lejátszott „itt a piros, hol a piros"-on. Amennyiben „szerencsejátéknak" nevezhető egy olyan, amelyen csak veszíteni lehet. Ennél - a nyerési esélyeket illetően - még egy megbuherált pókergép is jobb. A hozzáértők már jól tudják, hogy a piros korong a játékmester összeszorított ujjai közül kerül mindig máshová, mint amelyik dobozra éppen reménykedve rámutattunk... A börtönökből kiüldözhetetlenek a hazárdjátékok, volt olyan, ahol a kártyát büntetésből elkobozták, s a huszonegyezés vagy a fájerozás dominóval folytatódott. Akinek nincs pénze, annak tartozását felírják (errefelé igen szigorúak a behajtási szabályok), de előfordul, hogy pénz helyett cigaretta a fizetőeszköz. A napirend részei még természetesen a háromszori étkezés, esténként TV nézés, heti kétszeri fürdés, hetente egy alkalommal pedig - általában szombaton - kultúrfoglalkozás. Ez többnyire különféle egyházi, világi és karitatív szervezetek közreműködésével megvalósuló programokat jelent. Vigyázat, mindez

semmiképpen nem tévesztendő össze a pokrócrázással, ez utóbbi tevőlegességünk a foglárok szemében fontosságában és kreativitásában vetekszik akármilyen kultúrprogrammal... A rács mögött sajátos hangulatuk van az ünnepnapoknak, különösen a hagyományos családi ünnepeknek. Ebből a szempontból talán a legfontosabb a Karácsony. Ilyenkor a legelvetemültebb bérgyilkosnak is könny szökik a szemébe, miközben a börtön kultúrtermében, a feldíszített fenyőfa előtt, a szeretteire gondolva együtt énekli a mennyből az angyalt, a dagadt pornókirállyal és a befuccsolt bankfőnökkel. Odabent sor kerülhet házasságkötésre is. Természetesen a különneműek közötti szabályos államigazgatási aktusra gondolok, amely még abban az esetben sem kizárt, ha éppen mindkét fél a börtön lakója. Előírásszerűen zajlik le minden, anyakönyvvezetővel, tanúkkal, és külön kívánságra valamilyen pappal. Ilyenkor lehetőség van szerényebb ünnepségre, ám a nászéjszakát sajna nem biztosítják az újdonsült ifjú pár számára. Igaz, a börtönparancsnokot sem illeti meg a ius

primae noctis, azaz első éjszaka joga. Jobbik esetben rövid eltávozás - ha mézes hetek nem is, de legalább mézes napok - engedélyezése sem kizárt...Tengerparti nászútra azért ne számítsunk. (Megjegyzem: a világon a börtön az egyetlen hely, ahol előnyt élveznek az azonos nemű szerelmesek. Még közös cellába is kérhetik magukat.) Ha nincs semmilyen hozzátartozónk, és odabent érne bennünket a halál, a gavallér állam vendégei lehetünk, még egyszer utoljára, egy szerény temetésre is. A rács mögötti kultúra részét képezi a nem teljesen legális börtön-grafiti. Ez általában egyszerű, ám grammatikailag nem mindig precíz kalligrafikus tényközlés a zárkák falán, többnyire golyóstollal vagy karistolásos technikával: „it vótam bezárva, béla", „öröké a tijed vagyok, Lali", de előfordulnak verses változatok is, amelyek Villon alkotásaival többnyire nem vetekednek, inkább a falusi falvédők hangulatát idézik. „Nekimentem részegen a falnak, kezeimre bilincseket raktak...". Vagy egy másik: „Azt hittem, csak viccelnek, közben jól lesitteltekl" Egy rendőrverő vallomása: „Utálom a he-

kusokat, azért kaptam ilyen sokat!" Vannak aztán rajzokkal kombinált alkotások, ezekben a leggyakoribb a szív és a madár, ritkábban pedig a női arc motívum. Találhatunk kifejezetten szexuális töltésű alkotásokat is, amely a kompozíciókban bizonyos nemi szervek stilizált ábrázolásának hangsúlyozottan kiemelt szerep jut. Némelyek viszont a cella falát egyszerűen csak falinaptárnak használják, és a strigulákkal ott rögzítik a napok múlását... A börtönbéli szubkultúra azonban ennél jóval többet jelent a rabok életében. Folyamatos az intenzív tapasztalatcsere, a továbbképzés, ahol megvitatják, mit csináltak roszszul, ötletek hangzanak el, mit kéne legközelebb másként. Nemegyszer az idebent kötődő barátságok talaján a jövendőbeli bűnöző csoportok is itt szerveződnek meg. Esténként pedig különös játékok folynak a zárkákban. Fordított bírósági tárgyalások. Ahol a vádlottak szolgáltatnak igazságot, ők bíráskodnak, a vádlóik felett. Különös, hogy nem is a bíró húzza ilyenkor a legrövidebbet, hanem az ügyész. Ő az a balszerencsés cellalakó, akit aznap néhány óráig az egész zárka

szekírozhat, piszkálhat, s mintegy pótcselekvésként kitölthetik rajta a hatalom iránt érzett gyűlöletüket és bosszújukat. Időnként, mint minden jó családban, sor kerül kisebb-nagyobb összezördülésekre is, amelyeket, a börtön-etikett szerint többnyire egy az egyben játszanak le az érdekeltek, bandázzsal, vagyis a kezeikre csavart törölközővel, hogy a mérkőzésnek azért lehetőleg ne maradjon látható nyoma, mert azt vizsgálat követi. És bizony nem mindig hiszik el, a zárkatársak egyöntetű állítása ellenére sem, hogy a sérült azért szenvedett el kétoldali sorozatbordatörést, belső vérzéseket és állkapocscsonttörést, mert éjjel rosszat álmodott, és leesett az ágyáról. Az összetűzésnek alattomosabb változata, a „plekni", vagyis például zuhanyozás közben, kihasználva, hogy a nagy gőzben alig lehet látni valamit, valamelyik haragosunknak behúzunk egy jó nagyot. Látogatót többnyire havonta egyszer lehet fogadni, ilyenkor lehetőség van kisebb csomag átvételére is. Talán ez a legfontosabb esemény egy börtönlakó életében, amikor szeretteivel, hacsak rövid ölelés és csók erejéig,

de fizikai kapcsolatba is léphet, továbbá megkóstolhatja a hazai ízeket. Büntetésben részesülhet az a börtönlakó, aki valamelyik benti előírást megszegi. Ami többnyire a bizonyos kedvezményektől való megfosztás. Közülük a legfontosabb a személyi szükségletekre fordítható összeg csökkentése vagy teljes megvonása. Régi börtönzsargonban spejzolásnak hívják, mikor az elítélt különféle élelmiszereket, cigarettát, egyéb használati tárgyakat vásárolhat az intézeti kantinban. Ebben korlátozható a renitenskedő. A fenyítések közül a legsúlyosabb a magánzárkába helyezés meghatározott időre, a fegyházban, legfeljebb harminc napra. Ebben a helyiségben mindössze egy rögzített kemény fekhely, rögzített ülőke, valamint WC és mosdótál található. Ennél is rosszabb a dühöngő, vagyis szaknyelven a különleges biztonsági zárka. Nem olyan régen még létezett a sötétzárka, minden másnap kenyérrel és vízzel. Sokaknál már egy-két nap után különféle hallucinációk jelentkeztek, aki pedig egy ilyenben kényszerűségből több hetet is lehúzott, az akár maradandó idegrendszeri károsodásokat is szerezhetett.

Tudomásul kell vennünk egyébként, hogy odabent alapvető személyiségi jogainkat bármikor rendszeresen és súlyosan korlátozhatják. Indokolás nélkül megmotozhatnak, holmijainkat távollétünkben is átkutathatják. Ezt odabent úgy nevezik: héderhipis. Kisebb hőbörgés is elég ahhoz, hogy kezeinket akár elől, akár hátul összebilincseljék. Hosszú pórázt, vagyis „vezetőbilincset" pedig akkor alkalmaznak, ha tárgyalásra kísérnek. A börtönben azonban nemcsak fenyítés, jutalmazás is létezik. Persze nem déli fekvésű napos cella, tengerre néző kilátással, mert az ilyesmi, mint tudjuk, csak a személyzet buta élcelődése. Jutalom akkor jár az elitéltnek, ha mondjuk így leegyszerűsítve: jól viselkedik, vagyis sunnyog és kussol. A kedvezmények megszerzésének viszonylag biztos módja itt is, akárcsak a fogdán, a vamzerkodás. Ezek anyagi jellegű előnyök lehetnek: soron kívüli csomag, nagyobb mérvű spejzolási lehetőség, pénzjutalom, vagy több szabadság: pl. soron kívüli látogató fogadás, de lehet kimaradás 24 órára, sőt eltávozás is 5,10 vagy 15 napra. Természetesen az eltávozásnak van illegális formája is, amikor a parancsnokság bele-

egyezése nélkül falcolunk le a büntetésvégrehajtási intézetből. Ma már a legtöbb ilyen objektumból egyre nehezebb és egyre kevésbé kifizetődő meglépni. A hagyományos börtönöket: az egykori tömlöcöket, amelyekben a cammogó, borszagú foglárok, övükben csörgő kulcscsomókkal nyitogatták, csukogatták a rozsdamarta rácsos ajtókat, felváltották a távirányítással működő áttörhetetlen kapukkal ellátott, kamerákkal felszerelt modernizált fegyintézetek. Bár, végül is nem tartom kizártnak, hogy ezekből is meg lehet szökni, főként, amikor éppen valahová átkísérnek, átszállítanak bennünket például bíróság, kórház, munkahely - de kérdem én, vajon hová tudunk elbújni?! A világ nagyon kicsi lett, alig van ma már olyan országa a Földnek, amelyikkel ne lenne kölcsönös kiadatási jogsegélyegyezményünk. S ha elkapnak, hát fogolyszökésért is bevarrnak még vagy plusz két esztendőre. Így aztán, bármilyen nehéz is, inkább bírjuk ki valahogy ártatlanul is azt a tíz-tizenöt évet.

Beadványok szerkesztése A könyvem vége felé nem hallgathatom el, hogy a bűnözői tanulmányaink nem lennének teljesek, ha nem ejtenénk néhány szót arról, hogyan kell valamilyen irományt hatásosan megszerkeszteni. Az e téren szerzett ismereteink azért is fontosak lehetnek, mert még egy átlagbűnöző is gyakran kerül olyan helyzetbe, hogy az ügyében intézkedő hatóságoktól kérnie kell valamit, és ezt valamilyen oknál fogva csak írásban teheti meg. Teszem azt, a fogdában rostokoló letartóztatott momentán nincs abban a helyzetben, hogy a fogvatartása meghosszabbításáról döntő bírót személyesen felkereshesse, és valamilyen keményebb állagú dudoros eszközzel jobb belátásra bírhassa, ezért kénytelen tollat ragadni és a szívét egy papírlapon kiönteni. A beadványok szerkesztésének vannak olyan általános szabályai, amelyeket érdemes betartani annak érdekében, hogy az általunk óhajtott pozitív hatás elérésére alkalmasak legyenek. Először is szükségesek bizonyos minimális formai alapkövetelmények. Az írásunk legyen könnyen átlátható, semmiképpen nem macs-

kakaparásszerű, lehetőleg géppel, vagy nyomtatott betűkkel készüljön, jó nagy margóval, legalább kettes sortávolsággal. A papír legyen egyszerű A/4 méretű, nem kockás, és semmiképpen nem valami zsírfoltos zacskódarab vagy mozijegy hátulja. A címzéssel kell kezdenünk, vagyis a hivatal és - ha tudjuk az ügyintéző (hivatalvezető) nevét is tüntessük fel, megfelelő udvarias megszólítással. Utána az ügyszám következik, majd pedig a tárgy rövid megjelölése, nevezetesen, hogy a levél milyen célból íródott: feljelentés, panasz, fellebbezés, kérelem, stb. Ezek után azt kell közölnünk, hogy valójában mit akarunk kérni, és le kell írnunk ennek az indokait. Ne kalandozzunk el túl messzire, a frusztrált gyermekkorunkig semmiképpen se nyúljunk vissza. Az egészet a dátum és a névaláírásunk zárja. Mindezt plasztikus példákkal illusztrálva! Először nézzük, hogyan nem szabad, majd a javított szalonképes változat következik.

„Kurvára ráfáznakk a tetű Nagyárpijék!!! a Csávókk öszevisza hazudgának Kajakra Ráma karják verni a balhétt Deénis rájukverek a pofájukra!! (a TetüNagyárpijék) Tutifrankó!!! Kitütöttemén le tisztelt fő fő hadd nagyúr!!! Mongya!! ekormá otsevótam tunk a közelbe. Deha mongyuk otlettemvóna se bántok senkiccse tetlegessen. Legjobesettbe: legfejjeb pár db fogátütöm ki nyócnapon belű. A pénszt seén vetem töle vagyisa lóvét. Vajjukmeg az őszinteséget! nemisvot nála semi. A hamis szeméjit asztatén tanátam Épen vitemvónabe a kapitányságra (a zsernyákokknak) de a komandósok mársalynos rajtamütötek (jónagyot) ÁRTATLANÚ ülök it!! ÉN!! Dehijába montamasztis a kihalogatómnak: hogy a Kanosjózsi mindenrű tud frankón arolis hogyén nem vótamot hijábamontameszt nekifojton. Esztneki! Pedig még éccaka is esztetkiabálomneki a cellábú... Segiccsen!!! Szülejimis betegekegésszen Sos Oto

Ugyanez megfelelően kijavítva és formába öntve, pofásan így néz ki:

Tisztelt Főhatóság! Dr. Akárky úrnak Helyben Tárgy: szabadlábra helyezési kérelem. A csoportos rablás miatt Nagy Árpád és társai elleni 23/20... számú bűnügyben kérem, szíveskedjék szabadlábra helyezésemet azonnali hatállyal elrendelni, a terhemre rótt bűntény alapos gyanújának hiányában. Indokaim a következők: Már az eddigi nyomozás során is megállapítást nyert, miszerint a cselekményben nem vettem részt, a sértett öreg hölgyet nem én ütöttem fejbe, hanem Nagy Árpád, a pénzből sem kaptam egy fillért sem, és így természetesen nem is én osztottam azt szét a gyanúsított-társaim között. (Kérem erre nézvést egyébként szükség esetén Kiss József tanúként kihallgatásának elrendelését eszközölni szíveskedjék.) Mindezek alapján, beteg szüleimre is tekintettel akiket természetesen én tartanék el, ha kiengednének és lenne munkahelyem - kérem az azonnali szabadlábra helyezésemet elrendelni szíveskedjék. Kelt: Rabosdpusztán, 2000

én

Tisztelettel: Melléklet: 1 db. orvosi igazolás.

Soós Ottó

Lehet, ezt olvasva sem fognak bennünket a fogdából sűrű bocsánatkérések közepette azon nyomban hazaengedni, de legalább tegyünk rá imigyen, kulturáltabb formában kísérletet. Mindemellett néhány egyéb fogalmazásbeli trükk is hasznos lehet, különösen a szenvedő szerkezeteket ajánlom, amik arra irányulnak, hogy a mondandónk minél homályosabb legyen, leginkább a saját személyünket és tevékenységünket illetően. Használjunk olyan kifejezéseket, akár írásban, akár szóban, hogy „a postás feje betörődött", esetleg „betörésre került", miközben „kirabolódott" vagy: „ki lett rabolva". A nyelvi változatosság kedvéért néha fogalmazhatunk úgy is, hogy: „ a kirakat (véletlenül) betörést nyert a könyökünk által, de a TV-hez nem lett hozzányúlva". Fejezzük ki magunkat minél választékosabb zavarossággal: „az éjjeliőrt senki sem bántotta, de egyébként is éppen, hogy csak alig kapott". Vagy: „Csatarásztam feléje a tőrkéssel, de nem szúrásszerűen, csak úgy ijesztésképpen, fogalmam sincs, tisztelettel, hogy szúródhatott meg mégis."

Leleményes volt nyelvi és dramaturgiai szempontból egyaránt, aki őszintén elcsodálkozva mondta a kihallgatójának: „Főhadnagy úr, hát egyszer csak azt láttam, hogy ott van a kezemben a késem! Még kérdeztem is magamtól: nézd már, Jenő, hogy került nekem kezembe a késem?!..." Ügyeljünk arra is, hogy ugyanahhoz a hatósághoz ne irkáljunk túlontúl sokat, a harmadik-negyedikre már úgysem reagálnak, elolvasás nélkül hajítják a szemétkosárba. Az viszont nem feltétlenül baj, ámbár sokat nem is használ, ha ugyanolyan tartalmú iratot egyszerre több helyre is eljuttatunk. Van, aki a sirámai aljára akkurátusan oda is biggyeszti a miheztartás végett, hogy „kapják: főkapitány, belügyminiszter, legfőbb ügyész, Legfelsőbb Bíróság elnöke, köztársasági elnök, miniszterelnök, Igazságügyi miniszter, Alkotmánybíróság, ombudsman, Televízió, Vöröskereszt, Tűzoltóság, Máltai Szeretetszolgálat." E szervek természetesen érdemben általában semmit sem foglalkoznak az ügyünkkel, hanem előbb, a forma kedvéért ülnek rajta egy darabig, majd viszszaküldik kivizsgálásra, általában éppen an-

nak a kezébe, aki ellen a beadványunk irányul... Még egy jó tanács, a panaszunkban lehetőleg ne fenyegetőzzünk, de olyasmivel azután végképp sohasem, hogy ha nyomban nem intézkednek a szabadlábra helyezés iránt, akkor az ENSZ-hez vagy a Vatikánhoz fordulunk. Ez ugyanis a kérelmünk hatását lerontja, sőt a beadványunkat komolytalanná teszi. Viszont nyugodtan megesküdhetünk az anyánk életére, hogy ártatlanok vagyunk, különösen, ha állami gondozásban nevelkedtünk, és sohasem láttuk a kedves mamát. De nemcsak mi küldözgetünk a hatóságoknak mindenféle irományokat, hanem ők is nekünk. Most ezekből mutatok be illusztrációként okulásul néhány fontosabbat, egy igen régen történt, ám közismert bűnügy kapcsán. Azért esett erre a választásom, mert ismereteim szerint ez volt a legelső olyan vállalkozók közötti erőszakos leszámolásos jellegű bűntény a Földön, amely halállal végződött. (És ahol a mai esetekkel ellentétben a tettes kiléte ismertté vált.)

Ügyszám: 0001/44.bü. J E L E N T É S Jelentem, hogy szolgálatom ellátásának teljesítése közben társadalmi kapcsolataim útján tudomásomra jutott, hogy Ember Káin nevű úriember és testvére, mezőgazdasági vállalkozók - egyéb adataik egyelőre ismeretlenek - összevitatkoztak azon, hogy kinek az áldozata tetszett jobban az Istennek. A vita tettlegességig fajult, vagyis verekedés alakult ki fentnevezettek között. Megállapítást nyert, miszerint a verekedés során Káin Ábelt, feltehetőleg egy eszköznek látszó doronggal, pontosabban egy dorongnak látszó eszközzel agyonütötte. Az Isten (alias: Jahve, Edonaj, Jehova) nevű egyén szerepe az ügyben még tisztázatlan. Azzal védekezett, hogy Ő nem ver bottal. A fenti eseménnyel kapcsolatban látókörömbe került a Kígyó is, aki hasonló cselek-' ményekkel összefüggésben (pl. a paradicsombéli almalopási ügy) már korábban is meg lett gyanúsítva. Elszámoltatása során a kígyószemély elismer-

te, hogy a történteknek szemtanúja volt ugyan, azt azonban tagadta, hogy Káint ő bujtogatta volna, illetőleg az ügyben bármilyen tevőleges szerepe lett volna. Viszont, állitása szerint kihallgatta az Úr és Káin beszélgetését a bűncselekmény elkövetése után. Eszerint: „Monda az Úr Káinnak: Hol van Ábel, a te atyádfia?" Ő erre igen agresszíven reagált: „Nem tudom, avagy őrizője vagyok-e én az én atyámfiának? Monda pedig az Úr: Mit cselekedtél? A te atyádfiának vére kiált én hozzám a földről." A jelentést készítette: Mózes törzszászlós, Édenkert és vidéke körzeti megbízottja. L á t t a : Károli Gáspár pk. kmft.

Idézés büntetőügyben t

Ember Káin úr Paradicsom-alsó telep Az emberölés büntette miatt Ember Káin ellen indított bűnügyben a bíróság megidézi címzettet mint vádlottat a mellékelt vádirattal együtt a bíróság helyiségébe kitűzött tárgyalásra. A bíróság figyelmezteti a túloldalon olvasható, a meg nem jelenéssel járó jogkövetkezményekre. A kiadmány hiteléül: irodavezető

Mennyei Főügyészség Égbolt V Á D I R A T

az emberölés büntette miatt Ember Káin ellen inditott bűnügyben a szabadlábon lévő: EMBER KÁIN (született a Világ teremtése után 22-ben a Földön, anyja: Ember Ádámné, szül: Oldalborda Éva, Paradicsom-alsótelep alatti lakos, büntetlen, de eredendő bűnnel terhelt) vádlott Az alábbi bűncselekményt követte el: A világ teremtése utáni 44. év tavaszán a vádlott közös áldozatot mutatott be az Istennek, testvéröccsével Ember Ábellel együtt, ami az istenáldozat az állattenyésztéssel foglalkozó, szorgosabb Ábelnek sikerült jobban, legalább is a szolgálati felettesük, Isten véleménye szerint, ám az indulatos természetű Káin ezen annyira feldúlt állapotba került, hogy egy 68,6 cm hosszú furkósbotot véve magához, Ábelt ütlegelni kezdte, aki a bántalmazás következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt és halálát még az

időben érkező Isteni segitség sem tudta volna már megakadályozni. (Bizonyítékok: a vádlott beismerése, a Kígyó tanúvallomása és a lefoglalt bűnjel-eszköz.) A fenti tényállás alapján Ember Káint v

á

d

o

l

o

m

1 rendbeli emberölés bűntettével. A tárgyalásra idézze meg a bíróság: Vádlottként: Ember Káint Tanúként: az Istent valamint a Kígyót.

A vádiratot ezek után a Mennyei Bírósághoz benyújtották, ahol a következő ítélet született: a Mennyei Bíróság a Világ teremtése után 44-ben megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta az alábbi I t é l e t e t : Ember Káin ( született a Világ teremtése után 22-ben, anyja : Oldalborda Éva, lakik: Földgolyó, Világegyetemi

végzettségű, vállalkozó foglalkozású, Paradicsom- alsó telep alatti lakos) b ű n ö s

:

emberölés bűntettében. Ezért őt a mennyei biróság örökös megbélyegzés főbüntetésre itéli. Mellékbüntetésül életfogytiglani száműzetéssel sújtja. Az elkövetéshez használt vérrel szennyezett furkósbotot elkobozni rendeli. Ezen itélet ellen fellebbezésnek helye nincs. I n d o k o l á s : Az ügyben megállapítható tényállás szerint Ember Káin vádlott Ember Ádám és Oldalborda Éva élettársi kapcsolatából született, ugyanúgy mint a testvére, Ábel. A Paradicsomból való kiűzetésük Káin idegrendszerét megviselte, frusztrált, a kudarcélményeket nehezen elviselő személlyé vált. Ez a pszichopata személyisége volt a döntő kiváltó oka annak, hogy amikor az Isten nem az ő áldozatát fogadta el, hanem az öccséét, olyan tudatbeszű-

kült indulati állapotba került, hogy egy, a keze ügyébe eső szőlőkaróval a testvérét megölte. Addig ütötte őt testszerte, amig a karó el nem tört. A biróság, a védelmi okfejtéssel ellentétben az erős felindulásban való elkövetettség jogi kritériumait nem látta megállapíthatónak. A mennyei biróság az itélet meghozatalánál súlyosító körülményként vette figyelembe a közeli hozzátartozó sérelmére való elkövetés tényét. Enyhítőként értékelte a vádlott fiatal korát, büntetlen előéletét, nehéz gyermekkorát és őszinte, feltáró beismerését .

Kelt a Földön Teremtés után 44-ben. ***

A Hajnali Harsona annakidején így számolt be az ügyről:

Halálra verte az öccsét VÁLLALKOZÓK VÉRES LESZÁMOLÁSA (törvényszéki tudósítónktól)

Ma hirdetett itéletet a bíróság a feltűnést keltő testvérgyilkossági ügyben. E Káin bűnösségét az ügyészi vád szerint megállapította. Az ítélet nem jogerős. Sokáig éltek látszólagos békességben, aztán egyszer csak elszakadt a cérna. E. Káin már nem bírta tovább. Legalább is úgy nyilatkozott meg ma a bírái előtt az a 22 éves vállalkozó férfi, akinek állítása szerint jó ideig nem volt semmi problémája az öccsével, E. Ábellel Aztán elváltak útjaik, Ábel az állatokkal kezdett foglalkozni, míg Káin a földmüveléssel próbálkozott. Maga sem érti igazán, mi tőrtént azon a bizonyos délutánon. "Felragadtam a botot és ütöttem, ahol értem " - vallja könnyes szemekkel "Ez az Istenáldozat már csak az

utolsó csepp volt a pohárban, hiszen tulajdonképpen úgy éreztem, ezúttal is én voltam a jobb" - árulta el munkatársunknak. "Elismerem, nagyot hibáztam, a fejét azt nem kellett volna szétvernem", teszi hozzá elcsukló hangon a kezeit tördelő, letargikus gyanúsított. Az ügyben valamennyi érintett fellebbezett, így a végső szót a másodfokú bíróság fogja kimondani. Legeslegidösebb dr. Bárándy, a gyanúsított védője tudósítónknak kijelentette: bízik a védence teljes felmentésében. (- ucifer)

A bűnözés és a babona Nem beszéltünk mindeddig egy igen fontos dologról, nevezetesen arról, hogy minden normális bűnöző babonás is kicsit. És ez teljes mértékben így van rendjén, egy ennyire bizonytalan kilátású életpályán. Sokan különös jelentőséget tulajdonítanak olyan dolgoknak, hogy hányas számú tárgyalóteremben tárgyalják az ügyüket, és mely napokon. Egyik ismerősömnek a 22. számú tárgyalóról baljós előjelként a „Huszonkettes csapdája" című film jutott eszébe, és persze, mit tesz isten, le is ültették. Egy másik abba őrült bele, hogy ő lett a XIII. (tizenharmad) rendű vádlott, és a tizenhármas tárgyalóba tűzték ki az ügyét tizenharmadikán péntekre. És képzeljék el, ez a szerencsétlen éppen tizenhárom évet kapott!! (Azt már tényleg csak zárójelben jegyzem meg, hogy a börtönben is a tizenhármas cellába került.) Ezért nem csoda, hogy sokan még kisebb bűncselekményt sem hajlandók bizonyos napokon vagy helyeken elkövetni, bármilyen ígéretes is legyen a várható eredménye. Vagy ellenkezőleg, ragaszkodnak bi-

zonyos kabalaszámokhoz, amikor biztosnak látszik a siker. Azt gondolom, ahogy minden ember sorsát jelentősen meghatározza, így természetesen a bűn útjára tévedt egyének jövőjének alakulását is nagymértékben befolyásolja az asztrológia, vagyis az égitesteknek a születésekori állása. Ezért bizonyára Önöket is érdekelheti, hogy a jelen könyvecske szerzője elsőként a világon olyan horoszkópot ad közre, amely abban nyújt eligazítást, hogy az egyes égövben születettek mire számíthatnak, mivel érdemes, és mivel nem foglalkozniuk, és mire vigyázzanak különösen.

Bűnügyi horoszkóp Halak (Pisces) február 21-től március 20-ig Többnyire iszákos alaptermészetű, nemegyszer eltéveszti a kellő mértéket, a bűncselekményeit is gyakran követi el ittas állapotban. Ilyenkor hajlamos arra, hogy hülyeségeket cselekedjen, mindenfelé árulkodó nyomokat hagyjon. Ha nem vigyáz, könnyen válhat ká-

bító-szerfüggővé. Amennyiben elkapják, képes rendkívüli fantáziával különféle hazugságokat kieszelni, és azokat még a gyakorlottabb kihallgatóival is elhitetni. Erősen vallásos és babonás, hisz abban, hogy az általa megölt emberek szellemei viszszajárnak. Nem mintha félne tőlük, inkább csak az zavarja kissé, hogy rendesen meg sem tudja őket rugdosni. Kos (Aries) március 21-től április 20-ig Nagyon jó szervező, határozott, másoktól, de önmagától is szigorúságot követelő, igazi maffiafőnök típus. Hibája, hogy esetenként meggondolatlan, könnyen eljár a keze, sőt a revolvere. Szeret a tűzzel nemcsak átvitt értelemben is játszani, gyakori a kosok

között a piromániás és a robbantgató. Óvakodjék a hétfői tárgyalásoktól és kihallgatásoktól, ezek nem hoznak számára szerencsét! Ugyanígy a félszemű rendőrök sem... Különösen öregkorában vigyázzon az egyenruhásokkal, mert nagy esélye van arra, hogy az akasztófán végzi, vagy az élete utolsó napjait rács mögött tölti. Bika (Taurus) április 21-től május 20-ig Kiegyensúlyozott, a keze nyugodt. A bikák a legjobb mesterlövészek és mackósok, ráadásul gyakran rendelkeznek abszolút zenei hallással, ami nemcsak a zenekari árokban, de a számkombinációs trezorok kinyitásánál is nélkülözhetetlen adottság. A megszerzett pénzt nem herdálja el, inkább a családjára költi. Többnyire nem iszik, nem dohányzik, ideális családapa lenne, csak sajnálatosan a foglalkozása éjjelente gyakran elszólítja otthonról. Túlzott féltékenysége vi-

szont nem egyszer sodorja bajba. Az élete párját szinte a tulajdonának tekinti és ha valaki őt el akarja venni tőle, ezért még ölni is képes. Ikrek (Gemini) május 21-től június 21-ig A legügyesebb, legrafináltabb szélhámosok és ügyvédek, akiket igen jó üzleti érzékkel is megáldott a sors. A másoktól kicsalt pénzt hatékonyan tudják forgatni, gyarapítani. Nagy-dumások, hajlamosak a bigámiára, házasságszédelgésre, és nem ritka közöttük a selyemfiú sem. Gyöngéjük az arany és a drágakövek, ezek miatt hajlamosak néha túl nagy kockázatra is. Jó érzékük van a bélyeghamisításhoz, a hamis-pénz előállításához, a fiktív okiratok, igazolványok gyártásához, de sikerrel próbálkozhatnak még a zsebmetszéssel is.

Idősebb korukban már általában a bűn ostorozói, a magasztos erkölcsi elvek hangoztatói, nemegyszer vallási célzatú bőkezű adakozók, sőt humanitárius alapítványok létrehozói is. Rák (Cancer) június 22-től július 22-ig Nehezen válik bűnözővé, inkább sértettnek alkalmas alany. Ám, ha sikerül megnyerni a jó ügynek, megbízható társra lelhetsz benne. Bűnsegédként, orgazdaként vagy bűnpártolóként a legjobb, elsőrangú tippadó is válhat belőle. A megérzései kiválóak, és ha elkapják, nyugodt lehetsz, soha nem fog beköpni. A társai viszont gyakran kihasználják, becsületességével, egyenességével visszaélnek és rákenik a balhét. Nincs szerencséje a hatóságokkal sem, a rendőrök gyakran ok nélkül is bántalmazzák. A bíróságokon is általában súlyosabb büntetést kap, mint amit megérdemelne.

Oroszlán (Leo) július 23-től augusztus 23-ig Általában magányos farkas, aki agglegényként éli le életét, de a sarki hölgyek mindig számíthatnak rá, mint olyan lovagra, aki megvédi őket a részeg, vagy kábítószeres huligánoktól, továbbá természetesen önzetlenül vigyáz a pénzükre is (akár óhajtják ezt a sarki hölgyek, akár nem). Kiváló tehetséget árul el kocsmai, vagy utcai verekedésekben, pofonjait méltán szokták emlegetni jobb vendéglátós körökben. Nagy ereje ellenére ritkán öl meg bárkit is, legfeljebb enyhébb mértékben nyomorékká tesz.

Szűz (Virgo) augusztus 24-től szeptember 23-ig Racionális egyéniségük miatt közülük kerülnek ki a legjobb zsernyákok. A szűz jó megfigyelő-képességgel rendelkezik, logikus gondolkodású, rendszerető. Az üzleti érzéke is jobb az átlagosnál, ezért ritkán jut eszébe holmi lótifuti őrmestert játszani egy lepusztult kerületi rendőrségen. A belüggyel legfeljebb többnyire csak úgy kerül kapcsolatba, mint az útlevélosztály vagy a központi nyilvántartó hivatal vezetője. Nyomozó parancsnoknak ugyanis sohasem neveznék ki, ahhoz túl jó eszű. Amennyiben bűnöző pályára lép, igen ritkán bukik le, de ez esetben is többnyire megússza felfüggesztettel.

Mérleg (Libra) szeptember 24-től október 23-ig Leginkább a gazdasági bűncselekmények - a fehérgalléros bűnözés - területén érhet el számottevő eredményeket. Családszerető, a börtönbe zártságot igen nehezen viseli, ezért sajnos viszonylag könnyen rávehető a beismerő vallomásra, sőt bizonyos körülmények között még a spicliskedésre is. Jó kézügyességgel rendelkezik, ezért a zsebmetszésben is sokra viheti. A gagyizást (hamis arannyal üzletelést) viszont nem neki találták ki. Feltétlenül óvakodjék a vörös hajú bírónőktől! Skorpió (Scorpio) október 24-től november 22-ig Intelligenciaszintje igen magas, másokkal nem szívesen társuló típus. Közülük kerülnek ki a legjobb bérgyilkosok, mert igen nagy ön-

fegyelem, bátorság és még nagyobb pénzéhség a fő jellemzőjük. Nagy érzéke . van az előre kitervelt hi- * degvérű gyilkosságok precíz végrehajtásához. Bankfőkönyvelőként akár milliárdokat is el tud sikkasztani, a lebukás veszélye nélkül. Gyakorta jellemzője a szexuális szabadosság, ezért ha nem fékezi ösztöneit, könnyen követ el ilyen jellegű bűncselekményeket is, például megrontást, szemérem elleni erőszakot. Nyilas (Sagittarius) november 23-tól december 21-ig A szokványos bűnözést nem neki találták ki, hiányzik belőle a kitartás, jellemzője viszont a rögtönzés, a kapkodás, ezért könnyen hagy a helyszínen mindenféle árulkodó nyomokat. A fantáziája rendkívüli, ezért az intellektuális bűnözés - csalás, befolyással üzérkedés - fekszik neki, ahol a kriminalisztikának nincs akkora

jelentősége, inkább a pénzügyi, computertechnikai ismereteknek. Ha megfelelően képezi magát, kiváló hacker válhat belőle, és képes a legnagyobb pénzintézetek legtitkosabb programjaiba is behatolni, és azok működését a saját javára befolyásolni. Bak (Capricornus) december 22-től január 20-ig Alaptermészete, hogy bár igen könnyen alakít ki baráti kapcsolatokat, mégis indulatos, akaratos, ezért gyakran követ el erőszakos cselekedeteket, sőt meglehetősen bosszúálló is, és ha kell, a céljai elérése érdekében a különféle mérgek alkalmazásától sem riad vissza. Szeret dicsekedni bűnözői voltával, szívesen nyilatkozik a bűnügyi magazinoknak. Ha börtönbe zárják, könnyen lép társaival homoszexuális kapcsolatba, még akkor is, ha korábban nem voltak ilyen hajlamai.

Vízöntő (Aquarius) január 21-től február 20-ig Ő az, akit bármennyit vernek a rendőrök, nem tesz beismerő vallomást. Pókerarccal képes elviselni azt is, ha sorsdöntő bizonyítékokat raknak az orra elé. Igen változatos módon bűnözik, ezért leleplezni is roppant nehéz, mert a módszereit variálja, pontosabban folyamatosan fejleszti. Szociális érzékenységgel áldotta meg a sors, olyan mint Rózsa Sándor, a szegényeket ritkán rabolja ki, inkább a gazdagokra utazik. Az egyenruha irritálja, hajlamos a hivatalos személy elleni erőszakra. A természetet viszont nagyon szereti. Különösen a drágább tengerpartokat. A babonáról lévén szó, feltétlenül beszélni kell az álomfejtésről is, hiszen állítják például, hogy a bűntett elkövetése előtt öreg, kancsal bírónővel álmodni szerencsét jelent, sőt jobb esetben akár felmentő ítéletet is eredményezhet.

Egyébiránt alapvetően kétféle álom-típus ismeretes a szuburbánus, vagyis külvárosi kriminál-pszichológiában. Egyik a jóslatszerű, amikor megálmodunk előre - akár csak a nyertes lottószámokat - egy-egy jobb ötletet, amit mindenképpen érdemes a valóságban is kipróbálni. A másik - jóval kellemetlenebb fajtája az elkövetett bűneink utólagos felidéződése, amikor a zárkánkban éjjelente megjelennek előttünk az áldozataink, eltorzult, véres ábrázattal. És hiába próbáljuk elzavarni ezeket az álomképeket! Sőt előfordul, hogy ők vesznek üldözőbe minket, s csak futunk egyhelyben, nem bírunk előlük elszaladni... Ennél már csak az lehet a rosszabb, ha álmunkban beszélünk is, és kifecsegjük, hová rejtettük el a dohányt vagy a feldarabolt hullát... De kedves olvasók, tetszik, nem tetszik, ezt a témát lezárom, részletesebb álommagyarázatra itt és most nem vállalkozhatom, hiszen mindez a jelen kézikönyv kereteit jóval meghaladó bűnözői álmoskönyv témája lehetne...

kézikönyve

211

Utószó az utolsó szó jogán Tisztelt egykori tettes- és leendő cellatársaim! Az utószó, pontosabban az utolsó szó jogán már csak mindössze annyit: bízom abban, hogy tudtam Önöknek valami újat nyújtani, és remélem, az itt szerzett ismereteiket a jövőben fel tudják majd valamilyen módon használni. Akármelyik oldalán is állnának a bűnnek és az igazságszolgáltatásnak. Mert azt sose feledjék el: mindig a rablóból lesz a legjobb pandúr. Vagy pandúrból a legjobb rabló? Vagy igaz ez is, az is?

Tartalomjegyzék Előszó Mégis, hogyan kezdjünk hozzá? Vagyis fontos az orgazda megválasztása Különféle riasztó és védőberendezések

5 14 18 19

A piár Az álcázás Előkészületek a bűnözővé válásra Az alibi Mit tehet a rendőrség? Büntetőjogi alapfogalmak A feljelentés Mik tekinthetők a legfontosabb bizonyítékoknak? Megjelenés a rendőri hatóság előtt A fogda . Mikor forduljunk védőügyvédhez? Betegségek, árfolyamok

24 26 31 55 63 68 84 90 100 105 118 129

A tárgyalás Hogyan viselkedjünk a bíróság előtt?

132 144

Az ítélethirdetés Büntetések és intézkedések Kártalanítás felmentés esetén Börtönélet Beadványok szerkesztése A bűnözés és a babona Bűnügyi horoszkóp Utószó az utolsó szó jogán

152 157 166 169 183 198 199 212

Kérjük vágja ki és hordja magánál a mellékelt igazolványt!

BŰNÖZŐIGAZOLVÁNY

Cím: Szül. idő:

TUDNIVALÓK Ezen igazolvány tanúsítja, hogy tulajdonosa a „Kezdő bűnözők kézikönyve" segítségével elvégezte a bűnözőképző alaptanfolyamot, és a "haladó bűnöző" cím viselésére, valamint az ezzel kapcsolatos kedvezményekre jogosult. Jelen igazolványt bűncselekmény elkövetésekor a hatósági személynek igazolás céljából haladéktalanul át kell adni. Jelen igazolvány felmutatója valamennyi bíroságon soron kívüli eljárásra és a mindenkori büntetéséből 5%-os kedvezményre jogosult. Jogosult továbbá havonta egy alkalommal soron kívül látogatót fogadni", valamint Márianosztrán és Baracskán kereten felül spejzolni". Figyelem! Ezen igazolvány meghamisítása rendőrhatóságilag szigorúan engedélyezett. * Külön engedély alapján.

Az Ön egyértelmű beazonosításának érdekében kérjük bejelölni a megfelelő négyzetet: * Akasztanivaló gazfickó * Fegyveres bűnöző * Szimpla börtöntöltelék * Fehérgalléros bűnöző * Orgazda * Zsebtolvaj * *

Balek Egyéb: