Dr. Harza Lajos A KATOLIKUS EGYHÁZ TÖRTÉNETE

Dr. Harza Lajos A KATOLIKUS EGYHÁZ TÖRTÉNETE Kiegészítve a legújabb kori egyházi eseményekkel, törekedve az objektivitásra TARTALOM BEVEZETÉS.......................................................................................................................................................... 7 Az emberiség története.................................................................................................................................... 7 Jézus Krisztus a Megváltó............................................................................................................................... 7 Az Anyaszentegyház alapítója......................................................................................................................... 7 Az egyháztörténelem........................................................................................................................................ 7 Az egyháztörténelem feladata.......................................................................................................................... 8 Az egyháztörténelem célja............................................................................................................................... 8 A K E R E S Z T É N Y Ó K O R ................................................................................................................ 8 1. AZ ELSŐ PÜNKÖSD...................................................................................................................................... 8 A Szentlélek eljövetele..................................................................................................................................... 8 A Szentlélek működése az Egyházban és a hívőkben....................................................................................9 2. SZENT PÉTER AZ ELSŐ PÁPA.................................................................................................................... 9 Jézus Szent Péternek ígéri a főhatalmat......................................................................................................... 9 Szent Péter elnyeri a főpásztori hatalmat........................................................................................................ 9 Szent Péter gyakorolja főpásztori hatalmát..................................................................................................... 9 3. SZENT PÁL, A NEMZETEK APOSTOLA.................................................................................................... 10 A farizeus Saul.............................................................................................................................................. 10 Megtérése..................................................................................................................................................... 10 Pál, a nemzetek apostola.............................................................................................................................. 11 4. AZ ELSŐ KERESZTÉNYEK ÉLETE............................................................................................................ 11 Példás élet..................................................................................................................................................... 11 Életük szent volt............................................................................................................................................. 11 Szerették egymást......................................................................................................................................... 12 Eucharisztikus életet éltek............................................................................................................................. 13 Imádságos volt életük.................................................................................................................................... 14 5. A PRÓFÉCIA BETELJESÜL........................................................................................................................ 14 Jézus jövendölése Jeruzsálem pusztulásáról................................................................................................14 Bekövetkezik 70-ben a büntetés................................................................................................................... 14 Jézus jövendölésének jelentősége................................................................................................................ 15 Adventisták.................................................................................................................................................... 15 6. KERESZTÉNYÜLDÖZÉSEK........................................................................................................................ 15 Az üldözések okai.......................................................................................................................................... 15 Az üldözések kezdete.................................................................................................................................... 16 Az üldözések eredménye.............................................................................................................................. 17 7. A KATAKOMBÁK......................................................................................................................................... 18 Séta a katakombákban.................................................................................................................................. 18 Istentisztelet a katakombákban..................................................................................................................... 18 8. NAGY KONSTANTIN CSÁSZÁR................................................................................................................. 18 A keresztényüldözések vége......................................................................................................................... 18 Nagy Konstantin jóindulata a keresztények iránt...........................................................................................19 A milánói rendelet 313-ban............................................................................................................................ 19 A pogányság további sorsa........................................................................................................................... 20 9. ÁRIUSZ TÉVTANÍTÁSA............................................................................................................................... 21 Áriusz tana.................................................................................................................................................... 21 Tanításának következményei........................................................................................................................ 21 A niceai zsinat 325-ben................................................................................................................................. 21

1

10. AZ EGYHÁZATYÁK................................................................................................................................... 22 Az egyházatyák célja..................................................................................................................................... 22 11. REMETESÉG.............................................................................................................................................. 24 A remeteség keletkezése.............................................................................................................................. 24 12. SZERZETESSÉG....................................................................................................................................... 25 Szent Benedek élete (480-543)..................................................................................................................... 25 Szabályai....................................................................................................................................................... 25 Rendjének jelentősége.................................................................................................................................. 26 13. A középkori kultúra periódusai Európában: 500-1500-ig.......................................................................26 14. A könyvnyomtatás hatása az egyházi és világi kultúrára......................................................................27 15. AZ ISZLÁM................................................................................................................................................. 28 Mohamed (570-632)...................................................................................................................................... 28 Mohamed tana.............................................................................................................................................. 29 Mohamed tanításának terjesztése................................................................................................................. 29 16. AZ EGYHÁZ A NÉPVÁNDORLÁS IDEJÉN............................................................................................... 29 Az események színtere................................................................................................................................. 29 Gótok............................................................................................................................................................. 30 Frankok......................................................................................................................................................... 30 Írek................................................................................................................................................................ 30 Angolok......................................................................................................................................................... 30 Németek........................................................................................................................................................ 30 K Ö Z É P K O R .............................................................................................................................................. 30 17. A KÖZÉPKOR FÉNY- ÉS ÁRNYOLDALAI................................................................................................ 30 Különbség a keresztény ókor és középkor között.........................................................................................30 A középkor fényoldalai................................................................................................................................... 31 Jámborsága................................................................................................................................................... 31 Művészete..................................................................................................................................................... 31 Műveltsége.................................................................................................................................................... 32 A középkor árnyoldalai.................................................................................................................................. 32 A keleti egyházszakadás, 1054..................................................................................................................... 32 Pápák avignoni fogsága 1305-1376.............................................................................................................. 35 Boszorkányok üldözése................................................................................................................................. 35 18. NAGY KÁROLY 742-814-ig........................................................................................................................ 36 Uralkodása.................................................................................................................................................... 36 A vad szászok megtérése.............................................................................................................................. 36 Népeinek jóléte és műveltsége...................................................................................................................... 36 Nagy Károly császár lesz.............................................................................................................................. 37 Nagy Károly jelleme....................................................................................................................................... 37 19. A MAGYAROK MEGTÉRÉSE.................................................................................................................... 38 A kereszténység hazánk területén a honfoglalás előtt...................................................................................38 Géza fejedelem............................................................................................................................................. 39 Szent István, 970-1038.................................................................................................................................. 39 Szent István működése az Egyház érdekében..............................................................................................40 PÁLOS REND............................................................................................................................................... 45 A rend alapítása............................................................................................................................................ 47 Magyarországi és európai elterjedése[]......................................................................................................... 48

Szervezetük, egyházi, kulturális és irodalmi életük[].....................................................49 Magyarországi hanyatlás a török uralom alatt............................................................................................... 50 20. A KELETI EGYHÁZSZAKADÁS................................................................................................................ 50 A konstantinápolyi patriarchák vágya............................................................................................................ 50 A képrombolás............................................................................................................................................... 50 Rövid ideig tartó egyházszakadás Photiosz alatt..........................................................................................51 A teljes szakadás........................................................................................................................................... 51 Részleges egyesülés..................................................................................................................................... 51 A szakadás következményei......................................................................................................................... 52 21. AZ EGYHÁZI ÁLLAM MEGALAKULÁSA.................................................................................................. 52 Az egyházi állam alapja................................................................................................................................. 52 Az egyházi birtok bővülése............................................................................................................................ 52

2

Az egyházi állam megerősítése..................................................................................................................... 52 22. A JOHANNA NŐPÁPÁRÓL SZÓLÓ MESE...............................................................................................53 A mese keletkezésének oka.......................................................................................................................... 53 Tartalma......................................................................................................................................................... 53 Cáfolata......................................................................................................................................................... 53 23. VII. GERGELY PÁPA, 1020-1085............................................................................................................... 54 Az Egyház és állam a középkorban............................................................................................................... 54 Invesztitura.................................................................................................................................................... 55 Simonia......................................................................................................................................................... 55 IV. Henrik....................................................................................................................................................... 55 24. A KERESZTES HADJÁRATOK.................................................................................................................. 56 A Szentföld.................................................................................................................................................... 56

A keresztes hadjárat.......................................................................................................57 A keresztes hadjáratok haszna...................................................................................................................... 57 A pestis.......................................................................................................................................................... 57 Az alexiánus testvérek eredete..................................................................................................................... 58 A flagellánsok................................................................................................................................................ 59 25. ASSISI SZENT FERENC (Assisi, 1182. július 5. – Porciunkula 1226. október 3.).................................60 Szent Ferenc szerzetesrendet alapít............................................................................................................. 61 Aquinói Szent Tamás, 1225-1274................................................................................................................... 62 Tamás öt érve Isten létezése mellett............................................................................................................. 64 26. SZENT DOMONKOS, 1170-1221............................................................................................................... 66 27. A BOSZORKÁNYHIEDELEM..................................................................................................................... 66 Küzdelem a boszorkányhiedelem ellen......................................................................................................... 67 28. AZ INKVIZÍCIÓ........................................................................................................................................... 67 Az inkvizíció feladata..................................................................................................................................... 67

1. Egyházi inkvizíció.......................................................................................................68 2. Vegyes inkvizíció........................................................................................................68 3. Állami inkvizíció..........................................................................................................68 29. A HITÚJÍTÁS TÁVOLABBI OKAI.............................................................................................................. 69 A középkor vége............................................................................................................................................ 69 Az Egyház avignoni fogságának oka............................................................................................................. 69 Az Egyház avignoni fogsága (1305-1376) és annak káros következménye..................................................69 Nyugati egyházszakadás............................................................................................................................... 70 Az egyházi élet a középkor végén................................................................................................................. 70 A hamis humanizmus.................................................................................................................................... 71 A reformáció előfutára: John Wycliffe............................................................................................................ 71 6. KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS, (1386-1456)............................................................................................. 72 7.HUSZ JÁNOS ÉS A HUSZITÁK................................................................................................................. 75 Husz és a pápaság harca.............................................................................................................................. 76 A TEMPLOMOSOK, 1118-1312..................................................................................................................... 81 Ú J K O R .......................................................................................................................................................... 84 30. AMERIKA FELFEDEZÉSE, 1492............................................................................................................... 84 31. LUTHER ÉS A HITÚJÍTÁS......................................................................................................................... 84 Luther ifjúsága és kolostori élete................................................................................................................... 84 Luther a kolostorban...................................................................................................................................... 85 Luther a búcsúk ellen.................................................................................................................................... 85 Luther Wartburgban....................................................................................................................................... 85 32. LUTHER TANÍTÁSÁNAK ELTERJEDÉSE................................................................................................86 Terjedés okai................................................................................................................................................. 86 Luther tévtanításának jelentősége................................................................................................................. 86 33. A HITÚJÍTÁS KÖVETKEZMÉNYEI............................................................................................................ 87 Luther szerint................................................................................................................................................. 87 Melanchton szerint........................................................................................................................................ 87 34. LUTHER ÉLETÉNEK UTOLSÓ ÉVEI........................................................................................................ 88 35. ZWINGLI ULRIK, 1484-1531...................................................................................................................... 89 Tanítása......................................................................................................................................................... 89 Tanításának következményei........................................................................................................................ 89

3

Durvaság és erkölcstelenség........................................................................................................................ 90 Háborúk......................................................................................................................................................... 90 36. KÁLVIN ÉS A HITÚJÍTÁS.......................................................................................................................... 91 Kálvin élete és tanítása................................................................................................................................. 91 Kálvin Genf kényura...................................................................................................................................... 91 PROTESTÁNS-KATOLIKUS különbségek..................................................................................................... 92 37. A HITÚJÍTÁS FRANCIAORSZÁGBAN...................................................................................................... 93 A protestantizmus terjedése.......................................................................................................................... 93 A hugenották................................................................................................................................................. 93 A párizsi vér-nász.......................................................................................................................................... 93 A hugenották kegyetlenkedései..................................................................................................................... 94 Külföld téves értesítése................................................................................................................................. 94 38. A HITÚJÍTÁS ANGLIÁBAN........................................................................................................................ 95 VIII. Henrik (1509-1547)................................................................................................................................ 95 39. A HITÚJÍTÁS HAZÁNKBAN...................................................................................................................... 96 A hitújítás terjedésének oka........................................................................................................................... 96 Egyházi birtokok eltulajdonítása.................................................................................................................... 96 Paphiány....................................................................................................................................................... 96 Fondorlat....................................................................................................................................................... 96 Erőszak......................................................................................................................................................... 96 40. A MAGYAR KATOLIKUS EGYHÁZ SORSA A MOHÁCSI VÉSZ UTÁN....................................................97 Vallásos uralkodók......................................................................................................................................... 97 Gyenge uralkodók......................................................................................................................................... 97 Protestáns és török veszedelem................................................................................................................... 97 41. A TRIENTI ZSINAT..................................................................................................................................... 99 A zsinat feladata és tartalma......................................................................................................................... 99

Dogmatikai határozatok.................................................................................................99 Fegyelmi határozatok.....................................................................................................99 42. BORROMEI SZENT KÁROLY 1538-1584.................................................................................................. 99 Munkássága.................................................................................................................................................. 99 43. LOYOLAI SZENT IGNÁC 1491-1556....................................................................................................... 100 A jezsuita-rend jelentősége és munkássága...............................................................................................101 44. KANIZIUS SZENT PÉTER 1521-1597..................................................................................................... 101 Munkássága................................................................................................................................................ 101 45. XAVÉRI SZENT FERENC......................................................................................................................... 102 Élete és működése...................................................................................................................................... 102 46. PÁLI SZENT VINCE 1581-1660, Franciaország.....................................................................................102 Az Egyház térítő munkássága a pogány népek között................................................................................103 47. A KATOLIKUS ÚJRAÉLEDÉS HAZÁNKBAN.........................................................................................103 Protestáns térfoglalás.................................................................................................................................. 103 A katolikus újraéledés első jelei................................................................................................................... 103 Pázmány Péter............................................................................................................................................ 103 Munkássága................................................................................................................................................ 104 Protestáns felkelések.................................................................................................................................. 104 48. AZ ÁLLAMOK KORLÁTLAN EGYEDURALOMRA VALÓ TÖREKVÉSE...............................................104 Abszolutizmus, despotizmus....................................................................................................................... 104 Gallikanizmus.............................................................................................................................................. 105 Febronianizmus........................................................................................................................................... 105 Jozefinizmus................................................................................................................................................ 105 Az uralkodó jóváhagyása - Placetum regium.............................................................................................. 105 49. A SZABADKŐMŰVESSÉG, 1717-........................................................................................................... 106 A szabadkőművesség és a katolikus egyház.............................................................................................. 108 Illuminátusok, 1776-.................................................................................................................................... 109 L E G Ú J A B B K O R .............................................................................................................................. 110 50. A FRANCIA FORRADALOM, 1789.......................................................................................................... 110 Okai............................................................................................................................................................. 110 A forradalom lefolyása................................................................................................................................. 111 51. NAPÓLEON ÉS AZ EGYHÁZ................................................................................................................... 112

4

Mit tett Napóleon az Egyházért.................................................................................................................... 112 Mit tett Napóleon az Egyház ellen............................................................................................................... 112 Napóleon megbűnhődik............................................................................................................................... 112 52. AZ EGYHÁZ ÉS A NÉMET KULTÚRHARC............................................................................................. 113 Az Egyház a forradalmi időkben.................................................................................................................. 113 Bismarck a német kultúrharc kezdeményezője 1815-1898.........................................................................113 Bismarck jobb belátásra tér......................................................................................................................... 114 53. IX. PIUS PÁPA ÉS AZ I. VATIKÁNI ZSINAT............................................................................................. 114 IX. Pius és az egyházi állam 1792-1878...................................................................................................... 114 Egyházi és világi események IX. Pius uralkodása alatt, 1846-1878-ig........................................................114 Bosco Szent János, (1815-1888).................................................................................................................. 115 A XIX. század egyházi eseményei............................................................................................................... 120 A XIX. század egyház ellenes eseményei................................................................................................... 120 FORRADALMAK EURÓPÁBAN 1848-BAN:...............................................................................................121 54. XIII. LEO PÁPA ÉS A MUNKÁSKÉRDÉS 1878-1903..............................................................................131 Egyházi megújulás és politikai elszigetelődés............................................................................................. 132 A szociális probléma.................................................................................................................................... 133 Kormányzási irányvonala............................................................................................................................ 133 Külpolitikája................................................................................................................................................. 133 A Rerum novarum és a szociális kérdés...................................................................................................... 135 Belső egyházkormányzata.......................................................................................................................... 135 Tudományos és teológiai munkássága....................................................................................................... 135 Politikája más egyházakkal szemben.......................................................................................................... 135 55. A MAGYAR KATOLIKUS EGYHÁZ A LEGÚJABB KORBAN.................................................................136 A XIX. század egyházellenes öröksége....................................................................................................... 136 A felekezetek törekvései.............................................................................................................................. 136 Abszolutizmus............................................................................................................................................. 137 Az 1867-es kiegyezés után......................................................................................................................... 137 Az első világháború..................................................................................................................................... 137 A Tanácsköztársaság egyházellenes intézkedései......................................................................................138 57. EGYHÁZ A II. VILÁGHÁBORÚ ELŐTT ÉS UTÁN...................................................................................139 A katolikus karizmatikus megújulás............................................................................................................. 139

Története......................................................................................................................140 Tevékenysége..............................................................................................................140 A Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás...............................................................................................140 Németország............................................................................................................................................... 141 Magyarország.............................................................................................................................................. 142 Olaszország, a Fokoláré mozgalom............................................................................................................ 142

A mozgalom Magyarországon.....................................................................................144 Párbeszéd: A mozgalom négy párbeszédben vesz részt aktívan:...............................................................145 PIETRELCINAI SZENT PIÓ ATYA................................................................................................................. 145 Kezdeti évek (1887—1903)......................................................................................................................... 146

Vallásos légkör.............................................................................................................146 Szerzetesség (1903—1968)........................................................................................................................ 147 Katonai szolgálat......................................................................................................................................... 147 San Giovanni Rotondóban.......................................................................................................................... 149 Gyenge egészsége...................................................................................................................................... 149 Lelki szenvedése......................................................................................................................................... 150 A látható stigmák......................................................................................................................................... 150 Viták............................................................................................................................................................ 152 Rendkívüli jelenségek.................................................................................................................................. 152 Magyar vonatkozások.................................................................................................................................. 154 Lengyel vonatkozások................................................................................................................................. 154 Halála.......................................................................................................................................................... 154 58. EGYHÁZI TÁRSASÁGOK HAZÁNKBAN, 1920-1950.............................................................................155 Kalot egyesület............................................................................................................................................ 155 Kalász egyesület......................................................................................................................................... 155 Cserkész-mozgalom.................................................................................................................................... 156

5

EUCHARISZTIKUS KONGRESSZUS......................................................................................................... 156 59. MEXIKÓI EGYHÁZÜLDÖZÉS.................................................................................................................. 157 60. SPANYOL POLGÁRHÁBORÚ ÉS EGYHÁZÜLDÖZÉS (1936. július 17- 1939).....................................157 61. VIETNÁMI EGYHÁZÜLDÖZÉS................................................................................................................ 159 62. ALBÁNIA ATEISTA ÁLLAM..................................................................................................................... 160 63. SZOVJETUNIÓ EGYHÁZÜLDÖZÉSE..................................................................................................... 160 64. MAGYAR EGYHÁZ A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN.....................................................................................162 MINDSZENTHY JÓZSEF............................................................................................................................ 167 Érseki kinevezésétől felmentéséig............................................................................................................... 167 Felmentésétől haláláig................................................................................................................................. 168 65. PÉLDÁT ADÓ KERESZTÉNYEK a XX. században................................................................................169 Salkaházi Sára............................................................................................................................................ 169 APOR VILMOS............................................................................................................................................ 170 Boldog Romzsa Tódor................................................................................................................................. 171 Bogdánffy Szilárd........................................................................................................................................ 172 Szent Edith Stein......................................................................................................................................... 174 Takasi Nagaj................................................................................................................................................ 176 Jean Girette................................................................................................................................................. 176 Carlo Caretto............................................................................................................................................... 177 Dr. Dengel, Anna......................................................................................................................................... 178 Albert Schweitzer......................................................................................................................................... 179 Teréz anya................................................................................................................................................... 179 Thomas Merton........................................................................................................................................... 179 Roger Schutz............................................................................................................................................... 180 Gyermekkora............................................................................................................................................... 181 A mozgalom kezdetei.................................................................................................................................. 181 Trentótól Rómáig......................................................................................................................................... 181 A mozgalom növekszik................................................................................................................................ 182 Párbeszéd mindenkivel............................................................................................................................... 183 Az utolsó próbatétel..................................................................................................................................... 184 Az élet igéje................................................................................................................................................... 184 66. MEDJUGORJE, A VILÁG LELKI KÖZPONTJA......................................................................................184 67. A XX. SZÁZAD PÁPÁI............................................................................................................................. 189 X. PIUS PÁPA, (1835-1914. augusztus 20), pápa 1903. augusztus 4-től 1914-ig.......................................189

Külső egyházpolitikája.................................................................................................189 Belső egyházpolitikája.................................................................................................190 Lelkipásztori szemlélete...............................................................................................191 68. XV. Benedek pápasága (1914-1922)....................................................................................................... 191 69. XI. Pius pápa, 1857-1939, pápa: 1922-1939........................................................................................... 192 70. XII. Pius pápa........................................................................................................................................... 193 71. A zsinati Egyház...................................................................................................................................... 195 72. VI. Pál....................................................................................................................................................... 196 73. I. János Pál.............................................................................................................................................. 197 74. Boldog II. János Pál pápa....................................................................................................................... 197 75. XVI. Benedek pápa.................................................................................................................................. 198 Nézetei, személyisége................................................................................................................................. 198 Tevékenysége............................................................................................................................................. 198 A X. (Szent) Pius Papi Testvériség püspökeit sújtó kiközösítés feloldása...................................................199 Bocsánatkérések......................................................................................................................................... 199 Pápai megnyilatkozások.............................................................................................................................. 199 76. Ferenc pápa, 2013. március 13.............................................................................................................. 200 A pápává választásáig................................................................................................................................. 200 Ferenc pápa első szavai, a pápává választása után, 2013. március 13......................................................201 Nézetei, személyisége................................................................................................................................. 201 77. Egyházunk helyzete a többi világrészen...............................................................................................201 Észak-Amerika:........................................................................................................................................... 202 Latin-Amerika:............................................................................................................................................. 202 Afrika........................................................................................................................................................... 202

6

78. AZ EGYHÁZ ÉS A JELENKOR................................................................................................................ 202 Az egyháztörténelem változatos.................................................................................................................. 202 A mai kor hitetlensége................................................................................................................................. 202 A hitetlenség okai........................................................................................................................................ 203 A modern kor babonái................................................................................................................................. 203 Tekintélytisztelet hiánya............................................................................................................................... 203 A második vatikáni zsinat............................................................................................................................. 205 Eltávolodás a Szentszéktől és az FSSPX.................................................................................................... 206 A szakadás..................................................................................................................................................... 206 79. AZ EGYHÁZ JÖVŐJE.............................................................................................................................. 206

BEVEZETÉS Az emberiség története Az emberiség története a teremtéssel kezdődik, melynek leírását az Ószövetségi Szentírás első fejezetében találjuk meg. Belőle értesülünk az első emberpár paradicsomi boldogságáról, és bukásáról, a bűn következményeiről, és az Isten által megígért és a próféták által megjövendölt Megváltóról. - Hogy a világ és az ember teremtése pontosan mikor történt, nem tudjuk. A tudósok között még ma sincs egyetértés. A lényeg az, hogy a világ és az ember Isten által lett, - nem önmagától, és nem a véletlen következtében. Ez meghatározza az ember létének struktúráját, a függőséget, hogy a Teremtő és teremtményi viszonyból nem tud kilépni. Szüksége van Istenre, hogy élni tudjon és célba érjen! Ugyanakkor ez meghatározza életének célját is: az ember Istentől jött, és Istenhez tér vissza. A cél: Isten megismerni, megszeretni, neki szolgálni és ezáltal üdvözülni. Jézus Krisztus a Megváltó Az Újszövetségi Szentírás meggyőz bennünket arról, hogy az Isten által megígért Megváltó Jézus Krisztus, mert egyedül Őbenne teljesültek a prófétai jövendölések. Istenségét bebizonyította csodákkal, életével, halálával, föltámadásával és az Atyaisten tanúbizonyságával. Föltámadása után 50. napon elküldte a Szentlelket, és apostolainak küldetést adott az egész világ evangelizációjára. Az Anyaszentegyház alapítója Az Újszövetségi Szentírásból megtudjuk, hogy Jézus Krisztus, a mi Megváltónk, földi életében három éven át tanított, apostolokat választott, akiknek megígérte, hogy tanításának terjesztésére egy szervezetet, Anyaszentegyházat (eklesiát, nem egyházakat) alapít. Ezt az Egyházat Péter apostolra, a kősziklára építette, és elküldte nekik a Szentlelket, aki velük lesz mindennap a világ végezetéig és megtanítja őket minden szükséges igazságra. Mindaz, amit Krisztus Urunk az Egyházról, az apostolokról s követőiről előre megmondott, a történelem tanúbizonysága szerint egyedül a katolikus Anyaszentegyházon, az apostolok törvényes utódain és követőin teljesült és teljesül be. Az Egyház történetének legelejét az újszövetségi Szentírásban találjuk. Az első évekről az Apostolok Cselekedetei című könyv tudósít. Az egyháztörténelem Az egyháztörténelem Jézus Krisztus Egyháza alapításának, életének, fejlődésének folyamatát és az emberiség életviszonyaira gyakorolt hatását írja le. Ugyanakkor elénk tárja a kegyelem titokzatos működését is, hogy minden történelmi vihar ellenére újjá tudott születni. 7

Megtapasztalhatóvá teszi a Szentlélek működését is, hogy a hit igazságának tiszta fénye hogyan ragyogott fel a sokféle lázadás, és eretnekség sötét és rosszindulatú támadásai közepett. Az egyháztörténelem olvasása igényli a hitet is, mert hit nélkül csupán társadalmi szervezetnek tűnik az Egyház. De a hit fényében szemlélve: Isten köztünk épülő országa, melynek láthatatlan ura és kormányzója Jézus Krisztus! Ezért megcsodáljuk az Egyházban Jézus kegyelmének működését, az emberi bűnökön pedig nem botránkozunk meg, hanem megbocsátunk és bűnbánatot tartunk. Mivel minden ember bűnös, az Egyház emberei is elkövettek bűnöket, de Isten irgalmas! Az egyháztörténelem feladata Az Egyház feladata Jézus Krisztus hármas hivatalát (a tanítói, papi és kormányzói hivatalt) folytatni. Ezért az egyháztörténelem leírja: 1.

hogy az Anyaszentegyház miként gyakorolta tanítói hivatalát Jézus Krisztus tanításának terjesztésében és a téves tanítások elleni védekezésben;

2.

hogy miképp látta el papi hivatalát az istentisztelet és a szentségek kiszolgáltatásának mindig fejlődő szertartásai között;

3.

hogy kormányzói hivatalának eleget tett-e a rábízott nyáj hitbeli kiművelésével és hitének öntudatossá tételében. Továbbá, hogy társadalmi kérdésekben tovább adta-e az evangéliumi szemléletet.

Az egyháztörténelem célja Az egyháztörténelem célja minél tökéletesebben meggyőzni bennünket arról: 1. 2. 3.

hogy Krisztus egyetlen, igaz egyháza a katolikus Egyház; hogy ez az Egyház, bár állandóan fejlődik, lényegében ma is ugyanaz, amilyennek Krisztus Urunk alapította; hogy Krisztus Egyháza nem emberi mű és a pokol kapui nem vehetnek erőt rajta.

4.

A KERESZTÉNY ÓKOR 1. AZ ELSŐ PÜNKÖSD A Szentlélek eljövetele Krisztus mennybemenetelekor meghagyta az apostoloknak, hogy várják bizalommal a megígért Vigasztaló Szentlelket. Az apostolok eleget tettek a parancsnak s az utolsó vacsora termében imádkozva várakoztak. Jézus mennybemenetele után a 10. s a feltámadás után az 50. napon szélzúgáshoz hasonló jelenség között, tüzes nyelvek alakjában leszállott a Szentlélek az egybegyűlt apostolokra és a Boldogságos Szűz Máriára. Ekkor a félénk és világias gondolkodású apostolokban nagy belső átalakulás történt; lelkük megtelt erővel és bátorsággal, elnyerték a nyelvek adományát s a Szentlélek megvilágosította értelmüket és megerősítette őket. Szent Péter apostol első pünkösdi tanítása a Szentlélek segítségével nagy eredményt ért el. Háromezer ember kérte tőle a keresztség szentségét s ezek lettek az ifjú Anyaszentegyház első tagjai. Csakhamar 5000-re emelkedett a megkeresztelkedett férfiak száma. Ezeknek egy része azután Jeruzsálemben maradt és segített a tanításban az apostoloknak; a többiek

8

visszatértek szülőföldjükre s a krisztusi gondolat és tanítás terjesztőivé lettek. A Szentlélek működése az Egyházban és a hívőkben Az isteni Üdvözítő elküldte Egyházának a Szentlelket, hogy mindig vele maradjon, megtanítsa minden igazságra, szentté tegye és igazgassa. „Én pedig kérni fogom az Atyát, és más Vigasztalót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lelkét...” (Jn 14,16-17) „A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az Atya küld az én nevemben, megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.” (Jn 14,26) A Szentlélek műve, hogy az Egyházban mindig vannak szent emberek, és hogy az Egyház magasztos feladatának (az emberek szentté formálása és üdvözítése) eleget tud tenni. Krisztus Urunk láthatatlan módon mindig küldi a Szentlelket, hogy megszentelő kegyelmével a keresztény lélekbe szálljon, s ott lakóhelyet vegyen. A Szentlélek a lelket Isten templomává alakítja, megvilágosítja és megszenteli. A Szentlélek a segítő kegyelemmel erősíti a lelket a bűn elleni harcban, segíti a jó cselekedetekre, megvigasztalja a bajok és fájdalmak között. Krisztus Urunk mennybemenetele után a 10. napon, pünkösdkor küldte el Egyházának a megígért Szentlelket. A Szentlélek láthatatlan módon tanítja, szenteli és vezeti az Egyházat a világ végéig. A Szentlélek a léleknek természetfölötti életet ad és sokféle kegyelmével megvilágosítja, jóra indítja, erősíti és megvigasztalja.

2. SZENT PÉTER AZ ELSŐ PÁPA Jézus Szent Péternek ígéri a főhatalmat Midőn Krisztus Urunk Simont, Jónás fiát, apostolának választotta, Péternek (arámul Kéfásnak -kősziklának) nevezte. Amikor Péter Fülöp Cezareájában lelkesen hitet vallott e szavakkal: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia” (Mt 16,16), akkor az Üdvözítő válaszában e szavaival: „Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta” (Mt 16,18), Pétert tette az Egyház fejévé. E szavakkal pedig: „Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is.” (Mt 16,18) neki ígérte az egyházi főhatalmat. Szent Péter elnyeri a főpásztori hatalmat Bár Szent Péter az utolsó vacsora utáni éjszakán megtagadta az Üdvözítőt, Krisztus Urunk föltámadása után mégis ünnepies módon reá bízta a főpásztori hivatalt. Péter háromszoros szeretetnyilatkozatára így szólt Krisztus: „Legeltesd bárányaimat! …Legeltesd juhaimat!” (Jn 21,15.17) Szent Péter gyakorolja főpásztori hatalmát Szent Péter főpásztori hatalmát Krisztus mennybemenetele után hamarosan gyakorolta is. Ő vezette Mátyás apostol választását, ő tartotta az első prédikációt pünkösd napján, az apostolok közül ő volt az első, aki pogányokat is fölvett az Egyházba s a jeruzsálemi apostoli zsinatot is ő vezette. De a főpásztori tisztséget különösen Rómából gyakorolta. Itt 42-ben keresztény egyházközséget alapított, megvetette az alapját a római püspökségnek, itt volt legtovább s itt is halt vértanúhalált 67-ben a nérói üldözések alatt. Rómában van Szent Péter apostol sírhelye is, a hatalmas Szent Péter-bazilika ívei alatt. Szent Péter apostol halála óta

9

az, aki utódja lesz a római püspöki székben, egyben utódja a főpásztori hivatalban is, vagyis az a pápa.

Szent Péter

Jézus Krisztus Szent Péter apostolt e szavakkal: „Legeltesd az én bárányaimat, legeltesd az én juhaimat!” (Jn 21,15) az Egyház látható fejévé tette. Szent Péter apostol főpásztori hatalmát gyakorolta is, különösen, mint római püspök. A katolikus egyház egységes, mert mindenütt ugyanazt a hitet vallja, ugyanazt az áldozatot mutatja be, ugyanazokat a szentségeket használja s egyedüli feje a római püspök, a pápa. A katolikus egyház apostoli, mert eredete megszakítás nélkül visszavezethető az apostolokig; mert elöljárói, a pápa és a püspökök, az apostolok jogos utódai.

3. SZENT PÁL, A NEMZETEK APOSTOLA A farizeus Saul Saul, a kisázsiai Tarzuszban született. Tekintélyes szülei szigorú zsidó nevelésben részesítették, de ezzel párhuzamosan a görög tudományokban is alapos oktatást nyert. Jeruzsálemben a híres Gamáliel iskolájában szívvel-lélekkel farizeus lett. Ugyanebben az időben elsajátította a sátorkészítés mesterségét is. Mint a zsidó törvények buzgó követője, jelen volt az első vértanú, Szent István diakónus megkövezésénél. Kortársainál is fanatikusabban követte a zsidó hagyományokat. Nem hitt Krisztusban és elkeseredve állapította meg, hogy tanítása mennyire veszedelmes a zsidóságra nézve. Ellene minden erőszakot, a börtönt és a halált is jogosnak tartott. Ezért kereste és üldözte a keresztényeket mindenütt. Isten kegyelme a damaszkuszi keresztények felkutatására tervezett útjában hódította meg. Ő maga írja a Galata levélben: „Könyörtelenül üldöztem Isten Egyházát és pusztulására törtem.” (Gal 1,13) Megtérése Damaszkusz város közelében hirtelen nagy fényesség vette körül Sault, s ezt a hangot

10

hallotta: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Saul kérdezte: „Ki vagy te, Uram?” A hang válaszolta: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl.” Saul kérdezte: „Uram, mit akarsz, mit tegyek?” Az Úr válaszolt neki: „Kelj föl és menj be a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned.” (ApCsel 9,5-7) Saul fölkelt, de már nem látott, kezénél fogva vezették Damaszkuszba és ott maradt három napig, amit böjttel és imádsággal töltött el. Isten parancsára Ananiás, az egyik tanítvány fölkereste Sault, a fejére tette a kezét és kérte a Szentlélek kiáradását. Saul visszanyerte szeme világát és megkeresztelkedett. Ettől kezdve hirdette, hogy Jézus a Messiás, és a benne való hit vezet el az üdvösségre, nem a mózesi törvények betartása. Pál, a nemzetek apostola Szent Pál megtérése után három év múlva megkezdte apostoli missziós (térítő) útjait. Tanította a pogányok között szétszóródott zsidóságot, de legtöbbet mégis, az akkor ismert világ pogány nemzetei között térített. Három térítő útjában bejárta Ciprus és Kréta szigetét, Kis-Ázsiát, Macedóniát és Görögországot. Pál mindenütt hirdette az evangéliumot, keresztény egyházközségeket alapított, azok élére papokat, püspököket szentelt s későbbi útjain ismételten fölkereste a már megalapított egyházközségeket. Fáradságos és viszontagságos térítő útjait a zsidók és pogányok támadásai rendkívül megnehezítették. De Szent Pál nem rettent vissza semmiféle áldozattól, lángolt az Isten dicsőségéért s az emberek üdvösségéért. Ha már nem juthatott el személyesen az általa alapított egyházközségekhez, akkor tanító leveleivel kereste fel azokat, hogy közöttük a helyes keresztény szellem meg ne fogyatkozzék. A zsidók gyűlölete Szent Pált fogságba juttatta. Legelőször Jeruzsálembe, majd Cezareába, végül Rómába került fogolyként. A fogságban is buzgó apostol volt; türelmével, nyíltságával, leveleivel és az evangélium hirdetésével igen sokat megtérített a hozzá közeledő zsidók és pogányok közül. Rövid szabadon bocsátás után ismét római fogságba került és Néró császár uralkodása alatt karddal lefejezték. Sírját a római falakon kívüli Szent Pál-bazilikában találhatjuk. Szent Pált (megtérése előtt Saulnak nevezték) Krisztus csodálatos módon választotta ki a pogányok apostolává. Mivel igen sok nemzetnek hirdette az evangéliumot, azért a nemzetek apostolának nevezik. Szent Péter és Szent Pál apostolfejedelmek halálakor már Palesztinában, Szíriában, Kis-Ázsiában, Macedóniában, Görögországban, Itáliában, Spanyolországban, Elő-Indiában és Egyiptomban megalakultak a keresztény egyházközségek.

4. AZ ELSŐ KERESZTÉNYEK ÉLETE Példás élet Az első keresztények életükkel mind az akkori világnak, mind a jelenleginek igen sok tekintetben követendő példával szolgáltak. Életük szent volt Szívükben lobogva égett a szeretet tüze, melyet pünkösdkor bocsátott a Szentlélek a földre. Bűnöst nem tűrtek meg maguk között. A megtérő bűnöst csak szigorú vezeklés és büntetés elviselése után vették vissza közösségükbe. Szent Pál apostol sokszor nevezi szenteknek az ő megkereszteltjeit: „Üdvözölnek titeket a szentek mindnyájan” szavakkal fejezi be a korinthusiakhoz írt 2. levelét. Hasonlóképpen a rómaiakhoz írt levelet (16,15): „Köszöntsétek… az összes szentet”, az efezusiakhoz írt levelet

11

pedig: „Pál... az Efezusban lévő szenteknek és a Krisztus Jézusban hívőknek” szavakkal kezdi. Ezzel szemben a hitetlen pogány világ az erkölcstelenség szégyenteljes posványába merült el mindjobban. Szent Pál apostol a pogányok szomorú állapotát így vázolja a galatákhoz írt levelében: Az ő bűneik: „paráznaság, tisztátalanság, bujaság, bálványimádás, mágia, ellenségeskedés, viszálykodás, versengés, harag, veszekedés, széthúzás, szakadás, irigykedés, részegeskedés, tobzódás és hasonlók.” (Gal 5,19-21) Szerették egymást „A hívek sokaságának pedig egy volt a szíve-lelke.” (ApCsel 4,32) 1.

A pogány világban szeretetlenség és viszálykodás uralkodott. A szegényeket, nyomorékokat, betegeket megvetették, a rabszolgákkal sok tekintetben úgy bántak, mintha nem is emberek lettek volna. Rómában, Athénben vagy Babilonban nem ismerték még a kórházat és a szegényházat (szociális otthont). Szent Pál azt írja róluk, hogy „a szülőkkel szemben engedetlenek, ostobák, megbízhatatlanok, szívtelenek, szószegők, könyörtelenek.” (Róm 1,30-31)

2.

Az első keresztények követték az Üdvözítő szavait: „Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt.” (Jn 13,35)

3.

Tisztán éltek, megőrizték a házastársi hűséget.

4.

Gyermekeiket nem dobták el, hanem az evangélium szellemében, hitben felnevelték.

A szeretetnek különösen szép példáit már a jeruzsálemi, első keresztény közösségben is megtaláljuk. A gazdagok önként fölajánlották vagyonukat az apostoloknak. Az apostolok az alamizsna szétosztására diakónusokat választottak, hogy a szegények hiányt ne szenvedjenek. Különösen gondos szeretetet tanúsítottak a betegek (az irgalmasság testi és lelki cselekedetei) és a fogságban levők iránt. Életük veszélyével számolva (Szent Tarzicius) sokszor bámulatos leleményességgel (virágcsokorban elrejtve) vitték el nekik az Oltáriszentséget. Ezért mondták bámulattal a pogányok egymás között: „Nézzétek, hogyan szeretik egymást.” S még jobban bámulatba ejtette őket, hogy még a pogányokkal és idegenekkel szemben is messzemenő felebaráti szeretetet és vendégszeretetet gyakoroltak. Szent Lőrinc († 258) vértanút a római prefektus Szent Sixtus pápa halála után magához hívatta s kérte, hogy mutassa meg az Egyház kincseit. A szent háromnapi haladékot kért. Ez idő alatt a város szegényei között szétosztott mindent, ami még az Egyházé volt. Három nap múlva a pénzsóvár prefektus látni akarta az Egyház kincseit. Szent Lőrinc a prefektus elé hívta a szegényeket, özvegyeket és árvákat, a nyomorékokat és gyengéket és így szólt: „Nézd, ezek mind az Egyház értékei és kincsei.” A nemes felebaráti szeretet vitte a keresztényeket éjszakának idején a Kolosszeumba, vagy azokra a helyekre, ahol keresztény testvéreik vértanúhalált szenvedtek. Itt a homokban, a leégett máglyarakás között keresték a mártírok csontjait, melyeket a tűz és a vadállatok foga nem emésztett meg. Ezeket az ereklyéket a katakombákba vitték s ott kimondhatatlan fáradsággal sok ezer sírhelyet csákányoztak, hogy kedves halottaik iránti szeretetüket is bebizonyítsák, és hogy imádságaik és szentmiseáldozataik bemutatása alkalmával közelükben legyenek.

12

Szent Lőrinc vértanúhalála „Ők pedig állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában, a kenyérszegés közösségében és az imádságokban.” (ApCsel 2,42) Eucharisztikus életet éltek Az élet minden körülményei között felebaráti szeretetük megszilárdítására az erőt a mindennapi szentáldozásból merítették. Gyakran életveszedelem árán is fölkeresték a katakombákat (temetkezési helyeket, melyeket a római katonák nem kutattak), hogy a szentmisén, a szent tanításon és a szentáldozásban részt vehessenek. Ha az üldözés egy ideig szünetelt, akkor istentiszteletre egyik előkelő keresztény házában jöttek össze. Az istentisztelet zsoltáréneklésből, Szentírás-olvasásból, szentbeszédből és a szentmise-áldozat bemutatásából állott. A hívők kenyeret és bort hoztak, a diakónusok kiválogattak belőlük annyit, amennyi a szentmiseáldozat bemutatására és a hívők áldoztatására szükséges volt. Az istentisztelet után volt a szeretetlakoma, melyen a gazdagok megvendégelték a szegényeket. Üldöztetések idején az istentiszteletet a katakombákban tartották. Ezért láthatunk ott még most is igen sok képet, mely a szentmiseáldozat bemutatására és a szentáldozásra utal.

13

Keresztelő a katakombában

Imádságos volt életük Az első kereszténység elsősorban imádkozó nemzedék volt. Az apostolok cselekedete azt mondja: „Ők pedig állhatatosan kitartottak… az imádságokban.” (ApCsel 2,42) „Éjféltájban Pál és Szilás imádkozva dicsérték Istent, a foglyok pedig hallgatták őket.” (ApCsel 16,25) Midőn Szent Péter fogságban volt, az egész keresztény közösség imádkozott érte. Az első keresztények imádkoztak, mielőtt a vadállatok elé vagy a máglyára hurcolták őket. Szent Polikárp imádkozott, míg a tűz és füst el nem némította. A Sebaste-i 40 vértanú himnuszokat zengett a befagyott tó fölött, míg a hideg ajkukra nem fagyasztotta a szót. A pásztorok imádkoztak a nyájért, a nyáj imádkozott pásztoraiért. Az első keresztények minden cselekedetét ima szentelte meg. Tertulliánusz († 240 körül) azt írja: „Lépten-nyomon, ki- és bemenéskor, öltözéskor, fürdés és evés előtt, fölkelés után és lefekvés előtt, röviden, minden cselekedetünk előtt megjelöljük homlokunkat a szent kereszt jelével.” Mindennapi áldozás, önmegtagadás, felebaráti szeretet hősies gyakorlása és szent élet jellemzik az első keresztényeket. 5. A PRÓFÉCIA BETELJESÜL Jézus jövendölése Jeruzsálem pusztulásáról Sok pogány csatlakozott Jézus Egyházához, a zsidók azonban ellenálltak, sőt üldözni kezdték a keresztényeket. Jézus – annak idején - látva keményszívűségüket, megjövendölte a zsidó nép büntetését és Jeruzsálem pusztulását. „Bizony, mondom nektek: Nem marad itt kő kövön, ami el ne pusztulna.” (Mt 24,2) „Mert jönnek napok, amikor ellenségeid körülvesznek sáncokkal, bekerítenek és szorongatnak mindenfelől. Földre tipornak téged és gyermekeidet, akik benned laknak; nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod idejét.” (Lk 19,43-44) Bekövetkezik 70-ben a büntetés A bekövetkező büntetések és csapások előre jelzése is hiábavalónak bizonyult. A szent város zsidó lakói közül csak kevesen tértek meg, míg a többiek hamis messiási reményektől feltüzelve, a római uralom igáját lázadásokkal kísérelték meg lerázni. Erre Kr. u. a 70-ik

14

évben, húsvét táján, Titus vezérlete alatt nagy római sereg szállta meg Palesztinát és Jeruzsálemet teljesen körülzárta. Kezdetben jól bírták az ostromot, de a városban elfogyott az élelem, és így egyre nehezebben bírtak harcolni. Aki megszökött, azt a rómaiak elfogták és keresztre feszítették. Rabló csoportok járták az épületeket, és az élelem megszerzéséért gyilkoltak. (Josefus Flávius: A zsidó háború). Pártharcok keletkeztek, majd félelmetes ragály dühöngött, melyben 700.0000 ember pusztult el. Az éhség és nyomor napról-napra növekedett. A rómaiak öt hónapi küzdelem után elfoglalták lassan a várost és végül a templom környékét vették ostrom alá. A harc hevében a zsidó templom is kigyulladt és teljesen leégett. Kb. egymillió zsidó halt meg, a többi fogságba került és a zsidó nemzet szétszóródott az egész világon. A pusztulás idejétől fogva nincs a zsidóknak templomuk (csak imaházuk = zsinagóga) és nincs többé áldozatuk. Jézus jövendölésének jelentősége Jézus jövendölése Jeruzsálem pusztulásáról a szó legteljesebb értelmében bekövetkezett a 70. évben. Ugyanilyen pontosan teljesedett be és teljesedik Jézus többi jövendölése az Egyházról is, és teljesedni fog a világ végéről és a világvégi eljöveteléről szóló jövendölése is. Adventisták Az a tan, mely szerint Krisztus a világ végén ismét eljön megítélni a világot, az adventisták alaptanítása. A történelem folyamán akadtak többször olyanok, akik a Szentírás egyes részleteinek hamis magyarázata alapján Krisztus nagyon közeli eljövetelére következtettek (chiliasmus). Legújabban Miller Vilmos, később a Jehova Tanúi hirdették a világ közeli végét. Mások tanítása szerint pedig Krisztus hamarosan eljön a földre, a jókat föltámasztja s megalapítja, velük az ezer évig tartó boldog országot a földön s csak ezután következik az utolsó ítélet. Jeruzsálemet és a zsidók templomát Kr. u. 70-ben a rómaiak elpusztították. Az Úr Jézus újra eljöveteléről szóló tanítás őskeresztény tanítás; de az újra eljövetel idejét nem nyilatkoztatta ki. „Azt a napot azonban és azt az órát senki sem ismeri: sem az ég angyalai, sem a Fiú, csak egyedül az Atya.” (Mt 24,36) Ma 2013-ban újra megjelentek olyan jövendölések, amelyek hirdetik a közeli eljövetelt. Ezek a rendkívüli időjárásra, katasztrófákra, a III. Világháború lehetőségére, drámai politikai eseményekre hivatkoznak, de biztosat nem tudhatunk az időpontról. -Katolikus hívőnek a spiritiszták, adventisták, baptisták, jehovisták, Hit gyülekezete és egyéb felekezetek összejövetelein és a protestáns történelmi egyházak istentiszteletén – rendkívüli esetetek kivételével - részt venni nem szabad. Ilyen rendkívüli esetek lehetnek családi események, ökumenikus összejövetelek stb.

6. KERESZTÉNYÜLDÖZÉSEK Az üldözések okai Üdvözítőnk előre megmondta: „Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak.” (Jn 15,20) A legvéresebb üldözések az Egyház első három századában voltak. A történészek szerint kb. 3 millió ember (férfiak, nők, gyermekek, idősek) adta életét Krisztusért. Az üldözések elindítói a Jeruzsálem-i farizeusok voltak, ahogy beszámol erről az Apostolok Cselekedetei könyv. („A zsidók féltékenységükben ekkor maguk mellé vettek a csőcselékből néhány bűnözőt, és felizgatták a várost” Pál apostol ellen. (ApCsel 17,5; 17,13) A római birodalomban egyedül a

15

zsidó vallás volt megengedve (religio licita). Az apostolok evangelizációjakor előállt az a furcsa helyzet, hogy zsidó emberek, zsidóknak hirdetik Európa városaiban (először a zsinagógákba mentek) Jézust, mint Messiást. El tudjuk képzelni a farizeusok dühét. Ezért levelet küldtek a városok zsinagóga elöljáróinak, hogy utasítsák el az apostolokat. Valamiképpen ezt az információt el kellett juttatni a császárhoz is. Feltételezhető, hogy Poppea Sabina – Néró császár zsidó felesége – segítette a farizeusok vezetőit, hogy vádaskodásuk eljusson a császár fülébe, és a Jézusban hívők a császár előtt feketelistára kerüljenek. Néró volt az első keresztény üldöző. Kr.u. 64-ben kezdődött az üldözés. A kereszténység a római birodalomban olyan gyorsan terjedt el, hogy a római császárok figyelmét is felkeltette. A keresztények a bálványimádástól távol tartották magukat s ezért a császár és az állam ellenségeinek kiáltották ki őket. Hit-titkaikat és a szent tanításokat féltve őrizték, nehogy megszentségtelenítés érje azokat: a titoktartás miatt hamis vádakat koholtak ellenük. (Titkos összejöveteleiken megölt gyermekek húsát eszik és vérét isszák stb.) A pogány papok és bálványkészítők megélhetésüket féltették és keresték az alkalmat a keresztények ócsárlására. A sok rágalom, mellyel az üldözéseket előkészítették, a keresztényeket az emberiség söpredékeként állította a tájékozatlan világ elé.

Keresztények az oroszlánok előtt

Az üldözések kezdete Az első üldözést az őrültségéről és vérengzéséről hírhedt Néró császár rendelte el. Anyját, feleségét, tanítómesterét és legközelebbi rokonait is meggyilkoltatta. Kr. u. 64-ben, június 19-én óriási tűzvész ütött ki Rómában. Mindenki meg volt arról győződve, hogy a gyújtogatást Néró rendelte el, aki így akart az új város, „Néró városa”, megalapítójának dicsőségében tetszelegni. A császár, hogy a sok szóbeszédnek véget vessen, bűnbakot keresett és a saját bűnét a keresztényekre hárította. A keresztények nagy tömegét tépették szét vadállatokkal,

16

feszítettek keresztre, kenték be szurokkal és gyújtottak meg, mint fáklyákat, hogy a nép éjjeli mulatságán világítsanak.

Kolosszeum

A nérói üldözések alatt haltak meg vértanúként az apostolfejedelmek, Szent Péter és Pál. Néró után még Marcus Aurelius (161-180), Decius (249-251) és Diocletianus (284-305) uralkodása alatt voltak a legkegyetlenebb üldözések. Ami ördögi kegyetlenséget az emberi gonoszság csak elképzelni képes, azt mind megkísérelték a keresztényekkel szemben. A nérói üldözések kegyetlenségein kívül gyakran a vadállatok közé dobták őket. Tüzes fogókkal orrukat, fülüket, testüket tépdesték. Körmük alá fa szögecskéket vertek. Élve megnyúzták őket. Szájukba folyékony ólmot öntöttek, végtagjaikat egyenként levagdalták. Gyakran' a leggonoszabb bánásmód és legrosszabb élelmezés mellett bányamunkára kényszerítették őket. Ezeknek az üldözéseknek ma is látható helye a római Kolosszeum. A lombard király követe a szent mártírok ereklyéiből kért emléket Nagy Szent Gergely pápától. A pápa egy marék homokot emelt föl a Kolosszeumban és azt mondta: „Értékesebb ereklyét ennél a homoknál, melyet oly sok vértanú vére öntözött, nem tudok adni.” A követ más ereklyét óhajtott, erre a pápa a markában levő homokot összeszorította s vér buggyant ki belőle, mely ujjain át újra a Kolosszeum porába hullott. Ez az esemény megörökítve található a római Szent Péter-templom egyik oltárképén.

Az üldözések eredménye A kegyetlen üldözések alatt akadtak olyan keresztények is, akik elbuktak (lapsi) s áldoztak a pogány isteneknek. A legnagyobb rész azonban kitartott a legvégsőkig s bátran nézett szembe a halállal. A vértanúk holttestét és ereklyéit, ha lehetséges volt, a jámbor hívők a katakombákba temették el. A mártírok állhatatossága sok pogányt térített meg. Euzébiusz történetíró szerint a bárdok eltompultak, a hóhérok elfáradtak, a keresztények azonban nem fogyatkoztak meg. A vértanúk kihullott vére csak termékenyebbé tette a talajt, az emberek lelkét, - a keresztények még jobban szaporodtak. A keresztényeknek az első századokban hitükért sok üldöztetést kellett elszenvedniük. Az első három század alatt összesen kb. 3 millió keresztény áldozta föl inkább életét hitéért,

17

de Krisztust s üdvözítő tanítását meg nem tagadta. (Vértanúk, mártírok.) Nekünk is kötelességünk igaz hitünk mellett kitartani, mert Krisztus azt mondja: „Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van.” (Mt 10,32) A mártírok megtanítanak bennünket arra is, hogy miképp kell Istent mindenekfölött szeretni. Ők Istent jobban szerették, mint bármi mást a világon és készek voltak akár mindent is elveszíteni, mintsem Istent súlyos bűnnel megbántani.

7. A KATAKOMBÁK Séta a katakombákban A katakombák, a holtak földalatti városa, főképpen Róma közelében, minden keresztény előtt szent és tiszteletreméltó földalatti folyosók. (A római katonák előtt is szent volt a temetkezési hely, ezért a katakombába nem mentek be.) A keresztények a halottaik tetemét – a pogányok halottégető szokásaival ellentétben – földalatti folyosók és kamrák oldalfalába temették el. Ezeknek a Róma körüli, legtöbbször emeletszerűen egymás fölött elnyúló folyosóknak, katakombáknak hossza 876 km. Ahol több folyosó keresztezte egymást, ott tér keletkezett, melyet a lehetőséghez képest megnagyítottak. Nevezetesebb római katakombák: Szent Cecília, Szent Sebestyén és Szent Kalixtusz katakombája. A katakombákban számos feliratot és képes ábrázolást találunk, melyek a keresztény vallás hittitkait szemléltetik. Ezek mind értékes bizonyságai az őskeresztény Egyház hitének.

A katakomba bejárata

Istentisztelet a katakombákban Az üldözések idején a katakombák nemcsak a temetkezés, hanem az istentisztelet végzésére is alkalmas helynek bizonyultak. A vértanúk sírja szolgált oltárul s ezek fölött mutatták be a szentmiseáldozatot. Az ősegyházban a szent titok megünneplése imádságokból, felolvasásból, evangélium-magyarázatból és a mise három főrészéből (fölajánlás, átváltozás, áldozás) állott. Már ekkor megtaláljuk az alapját azoknak a szertartásoknak (liturgiának), melyek a mai szentmiseáldozat ünneplésének a lényegét alkotják. A katakombák az első keresztények földalatti temetkezési helyei. A katakombák képei és feliratai minden szónál hangosabban hirdetik nekünk az első századok keresztényeinek hitét és istentiszteletének módját s ezzel egyúttal azt is, hogy az őskeresztények hite és istentisztelete a mienkkel lényegileg azonos.

18

8. NAGY KONSTANTIN CSÁSZÁR A keresztényüldözések vége A véres keresztényüldözések majdnem 300 éven át tartottak. Körülbelül 3 millió ember halt vértanúhalált hitéért. Végre három fontos császári rendelettel elnyerte az Egyház a szabadságát. Nagy Konstantin jóindulata a keresztények iránt Diocletianus után a keresztények iránt jóindulattal viselkedő Konstantin lett a császár. A pogány Konstantin a kereszténységet édesanyja és a császári udvarban forgolódó keresztény tisztviselők révén ismerte meg.

Szent Cecília sírja a katakombában

Konstantin uralkodótársa, a kegyetlen és népszerűtlen Maxencius egyeduralkodó akart lenni s ezért Konstantinnal harcba keveredett vele. Midőn Konstantin kicsiny serege szemben állott Maxencius sokkal nagyobb seregével, egy este ő és egész tábora - a legenda szerint csodálatos jelenést látott. Az égboltozaton hatalmas kereszt jelent meg Krisztus nevének kezdőbetűivel s e felírással: „E jelben győzni fogsz.” A következő éjszakán megjelent az Üdvözítő a császár előtt s megparancsolta, hogy a jelenés alkalmával látott jelhez hasonló jelvényeket készíttessen, s katonái azzal induljanak harcba. Konstantin a harci jelvényekkel (labarum) Maxencius ellen indult s fényes győzelmet aratott. A milánói rendelet 313-ban Ekkor, 313-ban adta ki Konstantin hálából a csodálatos győzelemért a nevezetes milánói rendeletet, melyben mindenkinek teljes vallásszabadságot biztosított. A keresztény egyházi vagyont, amit elődei elraboltak, visszaadta, a vasárnap megszentelését elrendelte, a keresztre feszítés büntetését eltörölte. A pogány vallást még ezután is megtűrte, de a kereszténység mindenben előnyt nyert s 323-ban államvallássá lett. A főbb állami hivatalokat keresztényekkel töltötte be, a bálványtemplomokat keresztény templomokká alakíttatta s a gazdag és tehetős császár anyjával, Szent Ilonával együtt mindenütt szép keresztény templomokat építtetett. Konstantin székhelyét Bizáncba, a később róla elnevezett Konstantinápolyba helyezte. Bár érzelmeiben már keresztény volt, a sok pogány hiba és szokás még hosszú ideig

19

visszatartotta a keresztség felvételétől. De kereste szívvel-lélekkel az igazságot és végülis megható áhítat és igazi előkészület után megkeresztelkedett.

Konstantin harci jelvénye

Nagy Konstantin édesanyja, Szent Ilona, késő öregkorában a Szentföldre zarándokolt, és megkerestette és meg is találta Krisztus Urunk keresztjét. Erre Konstantin a Kálvária-hegyen a „Szentsír-templomot”, az Olajfák-hegyén a „Mennybemenetel templom”-át és Betlehemben „Jézus születésének templomá”-t építette fel. A pogányság további sorsa A pogányság később még megkísérelte néhányszor fejét felemelni. A keresztény nevelésben részesült, de utóbb hitét megtagadó Julianus császár, Konstantin egyik utóda is üldözte a keresztényeket, de rövid uralkodás után (363-ban) a perzsák ellen vívott harcok között meghalt. Utolsó szavai ezek voltak: „Győztél, galileai.” A kereszt teljes győzelmét Nagy Theodoziusz császár alatt fejezte be. Ő szigorú büntetésekkel tiltotta a bálványimádást és elrendelte az ázsiai és afrikai pogány templomok megsemmisítését. Ettől az időtől már csak a falvakban (pagi, pagani = falusi; pogány) gyéren elrejtőzve találni bálványimádást. Nagy Konstantin a keresztény vallásnak szabadságot ad. (Milánó rendelet 313) A keresztény vallás elpusztíthatatlan, Krisztus szavai teljesülnek rajta: „A pokol kapui…”

20

A régi szent sír templom

Konstantin a vasárnapot polgári ünneppé rendelte. A vasárnap megszentelése az apostolok idejéből származik. Tévednek a szombatosok és adventisták a szombat megünneplésében is.

9. ÁRIUSZ TÉVTANÍTÁSA Áriusz tana Az Üdvözítő előre megmondta, hogy akadnak majd az Egyházban tévtanítók is. „Tudom, hogy miután elmegyek, ragadozó farkasok jönnek közétek, és nem fogják kímélni a nyájat.” (ApCsel 20,29) A keresztény ókor legveszedelmesebb tévtanítója, Áriusz volt. Tanult, megnyerő modorú, tisztaéletű, de becsvágyó, ravasz és gőgös alexandriai pap volt. Szerinte Krisztus Istennek nem valóságos fia, hanem csak legkiválóbb teremtménye, kiválóbb az angyaloknál is. A világ teremtésében is részt vett, de mivel ő is teremtmény, azért nem lehet örök és vétkezhet. Tanításának következményei Az alexandriai patriarcha megkísérelte Áriuszt szép szóval meggyőzni tévtanításának tarthatatlanságáról, de eredménytelenül. Áriusz Ázsiába ment, tévtanítását és védekezését írásban és szóban terjesztette és igen sok hívőt, sőt püspököket is nyert meg a maga számára. Így a keresztények között megszűnt az egység és nagy zűrzavar támadt. A niceai zsinat 325-ben Az egység helyreállítására Nagy Konstantin a pápa beleegyezésével összehívta a niceai zsinatot, melyen 318 püspök s maga Nagy Konstantin is megjelent. A zsinaton a pápa követének vezetése alatt jelenlévő püspökök és papok a Szentírásra és Szenthagyományokra utalva bizonyították Jézus istenségét. A vitázók között már a zsinaton nagy feltűnést keltett Athanáz diakónus. Mivel Áriusz az érvek ellenére is makacsul ragaszkodott tévtanításához, az Egyházból követőivel együtt kiközösítették, a császár pedig száműzte őt.

21

Szent Kallixtus katakomba Tévtanítások esetén az Egyház tanítóhivatalának kötelessége a hamis tan ellen fellépni. Hit- és erkölcs dolgában csalatkozhatatlan határozatait a tanító egyház legtöbbnyire az egyetemes zsinatokon hozza. Legismertebb zsinatok a jeruzsálemi apostoli, a niceai, az efezusi, a trienti és a vatikáni zsinat. Ez a történet azt mutatja, hogy a legképzettebb emberek és papok, sőt még püspökök is hibázhatnak, téves utakra juthatnak. Az Egyház azonban mindig az igazság megdönthetetlen oszlopának és alapjának fog bizonyulni, melyen a pokol kapui nem vehetnek erőt. Mi pedig vigyázzunk, őrködjünk és imádkozzunk „mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán körüljár, keresve, kit nyeljen el.” (1Pt 5,8)

10. AZ EGYHÁZATYÁK Az egyházatyák célja A pogány írók rágalmazták és kigúnyolták, a tévtanítók eltorzították a keresztény vallást. Ez arra indította a keresztény ókor legkiválóbb szellemeit, hogy hitünk igazságait könyveikben és szentbeszédeikben megvédelmezzék és megmagyarázzák. Azokat a szent szándékú írókat, akik írásaikkal szolgálták az Egyházat, egyházatyáknak nevezzük. A keleti egyházatyák közül nevezetes: 1.

Szent Atanáz (296-373). 296-ban Alexandriában, mint gazdag, keresztény szülők gyermeke látott napvilágot. Nagy tudományára szülővárosának kiváló iskoláiban tett szert, az erényes és szent életet pedig, mint Szent Antal tanítványa sajátította el. Atanáz a kereszténység egyik legnagyobb szónoka. Fiatalon lett Alexandria püspöke s azonnal megkezdte a harcot az ariánusok ellen, akiket a császári udvar, Nagy Konstantin utódai, több mint 20 évig védelmeztek. Huszonhat esztendeig volt alexandriai patriarcha, ezalatt ötször kellett elmenekülnie üldözői elől és 17 évet töltött számkivetésben. Élete vége felé visszatért Alexandriába és egész haláláig (373. május 2.) fáradhatatlanul dolgozott az arianizmus megszüntetésén. Akkor halt meg 78 éves korában, mikor a mozgalom végéhez közeledett.

2.

Aranyszájú Szent János (347-407), Antiochia egyik magas állású tisztviselőjének fia, 22

eleinte ügyvéd, később áldozópap. A pusztába menekül, remete életet él. A pusztából császári katonák hozzák vissza, s hamarosan el kell foglalnia a konstantinápolyi patriarchai széket; ezzel megkezdődik szenvedése és üldöztetése is. Konstantinápoly népe, a császári udvar példáját követve, könnyelmű, kicsapongó életet él. Az ékesen szóló pátriárka nyíltan és bátran ostorozza szónoklataiban a császári udvar életét, ezért kétszer is száműzik. A második számkivetésben, testileg-lelkileg kimerülve, halt meg e szavakkal ajkán: Dicsértessék a Jézus Krisztus. A keleti egyházatyák közé tartozik még: 3.

Nagy Szent Vazul és

4.

Nazianzi Szent Gergely.

Nevezetes nyugati egyházatyák: 1.

Szent Ambrus,

2.

Szent Ágoston,

3.

Szent Benedek

4.

Szent Jeromos és

5.

Nagy Szent Gergely pápa.

Szent Ambrus harmincéves korában, mint Milánó helytartója megjelent a püspökválasztáson, hogy rendet tartson. Egyszerre egy csecsemő anyja karján fölkiáltott: „Ambrus legyen a püspök.” A nép erre nagy lelkesedéssel a még katekumen Ambrust meg is választotta. Hamarosan megkeresztelték s nyolc nap mulva pappá, majd püspökké szentelték. Ambrus megválasztása Milánó történetében határkövet jelentett. Hivatalát apostoli buzgalommal viselte, életét teljesen Istennek és nyájának áldozta. Rettenthetetlen bátorsággal hirdette mindenkor az igazságot. Nagy Theodozius császár, az Egyház kiváló jótevője, hirtelen haragjában 7.000 embert öletett meg Tesszalonikében. Ambrus erre először levélben intette a császárt bűnbánatra, majd a Dávid király bűnére hivatkozó császárt e szavakkal: „Ha Dávidként vétkeztél, tarts bűnbánatot is Dávidként” - nyílt vezeklésre bírta. Szent Ambrus ékesszólásával siettette Szent Ágoston megtérését is, kiért édesanyja, Szent Mónika, 18 éven át imádkozott. Mint az egyházi ének előmozdítója is nagy dicsőségre tett szert. Ő gazdagította az egyházi lírát a himnuszokkal, melyek hamarosan az egész nyugati Egyházban elterjedtek. Szent Ágoston (354-430) Tagasteban, Afrikában született 354-ben. Atyja patrícius volt és csak kevéssel halála előtt keresztelkedett meg. A nagytehetségű Ágostont tüzes vére és szenvedélyei kezdetben könnyelmű életre és az eretnek tanok követésére ragadták. Édesanyjának, Mónikának intései, könnyei és imái olyan hatással voltak rá, hogy fölvétette magát a katekumenek közé. Érzékisége még akkor is sokáig ellenállt az isteni kegyelemnek, míg végre Szent Ambrus prédikációinak hatása alatt kinyílt szíve a szentek követésére s végül így beszélt magában: „Ha ezt mások meg tudták tenni, miért ne tudnád te is megtenni, Ágoston?” Szent Ambrus megkeresztelte, erre három éven át komoly tanulmány és bűnbánat között visszavonult életet élt. 391-ben Hippóban a nép könyörgésére pappá szentelték s 395ben ugyanott püspök lett. Mint szónok óriási tevékenységet fejtett ki, még többet dolgozott azonban mint író. Alig akad valaki, akit termékenysége, sokoldalúsága, mély gondolkodása, gondolatainak gazdagsága és szavainak bősége alapján vele, mint íróval, összehasonlítani

23

lehetne, és aki nála mélyebb hatást tett volna az utókorra. Legismertebb munkája: „A vallomások” (Confessiones) című, melyben őszinte alázattal írja le tévelygéseit, lelki küzdelmeit és megtérését. Az egyházatyáknak feladata volt a katolikus vallást írással és szóval védelmezni. Minden katolikus embernek kötelessége vallását jól megismerni, hogy támadás esetén hitét megvédhesse s a tévelygőket helyes útra vezethesse.

11. REMETESÉG A remeteség keletkezése A kegyetlen keresztényüldözések idejében sokan a pusztába menekültek s a hegyek barlangjaiban, vagy maguk alkotta kunyhókban imádság, szent könyvek olvasása és munka között magányos életet folytattak. Ez az élet sokaknak annyira megtetszett, hogy az üldözések után sem tértek vissza. Közülük egyesek szent élete vonzó példává lett. Ezrek hagyták el otthonukat, vagyonukat s vonultak a pusztába, ahol imádság, munka, önmegtagadás között iparkodtak lelki tökéletességre. Ezeket a pusztába vonult férfiakat remetéknek nevezzük. A legelső remete Tébai Szent Pál. 90 évig élt a pusztában. Szent Antal remete, gazdag alexandriai család gyermeke, korán elvesztvén szüleit, nagy önállóságra tett szert. Egy szentbeszédben hallotta Jézus e szavait: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, add oda a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyekben. Azután jöjj, kövess engem.” (Mt 19,21) Antal megfogadta a tanítást, nagy vagyonát szétosztotta a szegények között, hazáját koldusként elhagyta s a Nílus mellett fölfelé vándorolva, az egyiptomi pusztaságba menekült. Itt kezdte el remete életét, s már 60 esztendős volt, midőn ismerősei rátaláltak. Példája, életszentsége olyan hatást váltott ki, hogy a csendes pusztaság benépesült s a sziklabarlangok lakói Antal példáját követve, a csendes magányban Jézus tökéletes tanítványai akartak lenni. Antal követőit összehívta közös imára, munkára s étkezésre. Ez volt a kolostori élet kezdete. Antal 105 éves korában bekövetkezett halálakor 6000 remete élt közelségében. Később a remeték sátraikat, kunyhóikat egymáshoz közel építették s az egész telepet fallal vették körül. Ebből alakult ki a tulajdonképpeni kolostori élet. A tökéletességre való törekvés kötelessége már az Isten szeretetének parancsában rejlik. Isten ugyanis azt kívánja abban, hogy őt tőlünk telhetőleg szeressük. „Ti tehát legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok tökéletes.” (Mt 5,48) A tökéletesség nem rendkívüli cselekedetekben nyilvánul meg, melyet a világ bámul, sem a sok ájtatossági gyakorlat végzésében, vagy a sok böjtölésben; ezek csak eszközök a tökéletességre. A keresztény tökéletesség elnyerésére a következő eszközöket használjuk: 1. Legyünk hűségesek a kisebb dolgokban. 2. Gyakoroljuk magunkat az önuralomban. 3. Kerüljünk minden fölösleges beszélgetést, mértéket étel- italban. 4. Tartsunk rendet mindenben. 5. Szüntelen imádkozzunk. 6. Legalább havonta gyónjunk meg, s gyakran járuljunk szentáldozáshoz. 7. Szorgalmasan olvassuk Krisztus Urunk evangéliumát és a szentek élettörténetét. 8. Szeressük a csendet.

24

Aki még magasabb tökéletességre akar jutni, az kövesse a három evangéliumi tanácsot: a tökéletes engedelmességet, az élethosszig tartó tisztaságot és az önkéntes szegénységet.

12. SZERZETESSÉG Szent Benedek élete (480-543) A szerzetesi élet megalapítója Szent Benedek. Szent Benedek előkelő és gazdag nursiai (Róma közelében) családból származott. A tehetséges ifjút szülei Rómába küldték felsőbb tanulmányainak végzésére. Sajnos, ebben az időben a római tanuló ifjúság között olyan feslett élet folyt, hogy a tisztalelkű Benedek megundorodott tőle. Elhagyta a várost és egy sziklabarlangban rejtőzve remetéskedett. Idővel fölfedték rejtekét s példája sok olyan ifjút vonzott köréje, akik, mint ő is, különösen Istennek akartak szolgálni. Így vált Benedek rendalapítóvá. Ő alapította a Róma és Nápoly között fekvő, ma is viruló Monte Cassino-i bencés monostort.

Kolostori élet

Szabályai Szent Benedek nagy bölcsességgel megírt szabályainak alapján épült fel a legtöbb mai szerzetesi intézmény. Szabályai (regulái) a hármas fogadalmon (szegénység, tisztaság, engedelmesség) kívül kiterjednek a monostori élet minden kis mozzanatára. A monostor élén az apát áll, akinek felügyelete alatt élnek a szerzetesek. Vannak közöttük felszentelt papok és laikus testvérek. Kezdetben csak testi munkával, főleg földműveléssel foglalkoztak, később áttértek a tudományok művelésére is. A bencés rend minden időben igen áldásos tevékenységet fejtett ki. Ők mentették meg nagyrészt az ókor irodalmi remekeit, ők térítették meg s szoktatták szelídebb erkölcsökre, munkára és helyben lakásra a népvándorlás vad

25

népeit. Ugyancsak ez a rend volt a legszorgalmasabb munkása a múlt és jelen században annyira fellendült liturgikus kutatásoknak és mozgalmaknak. Rendjének jelentősége Szent Benedek rendje a századok folyamán minden keresztény országban elterjedt. Monostoraik mindenütt a keresztény erkölcs, kultúra és tudomány közvetítőivé és bástyáivá lettek. Különösen hervadhatatlan érdemeket szereztek a bencések Európa nyugati államainak megtérítésével. A rend kiválóságát bizonyítja, hogy idők folytán 40 pápa, 200 bíboros, 600 püspök, több mint 1500 szent és sok író került ki közülük. Magyarországon híres a sokat emlegetett pannonhalmi kolostor. Szent Benedek rendje egész Európában elterjedt s az Egyháznak sok szentet és hittérítőt ajándékozott. A szerzetesrendek közös szabály szerint élnek. Minden katolikus kereszténynek legyen pontosan meghatározott életszabálya és napirendje. E nélkül, mint a szélnek eresztett pelyva, olyan szétszórt, hiábavaló lesz élete. A jó keresztény élete- és napirendjének alapja: 1. Ne legyen nap imádság nélkül. 2. Dolgozz pontosan, örömmel és lelkiismeretesen. 3. Győzd le szenvedélyeidet, és indulataidat. Különösen légy engedelmes az Úrnak. 4. Ne legyen vasárnap és ünnepnap szentmise nélkül. 5. Járulj gyakran (legalább havonta) a szentgyónáshoz s szentáldozáshoz. 6. Naponta olvasd a Szentírást

13. A középkori kultúra periódusai Európában: 500-1500-ig 1. A kolostori-egyházi kultúra kialakulásának időszaka (VI—XI. század); 2. Az első fénykor a lovagi kultúrával (XI—XIII. sz.); 3. A második virágkor, a városiasodás és a polgárosodás időszaka a misztika terjedésével (XIII—XIV. sz.); 4. A középkori kultúra alkonya (XV. sz.). Mindezzel összefüggésben a kulturális élet fő színterei a középkorban a kolostorok; a templomok és püspökségek; a fejedelemségek és főúri várak, kastélyok vagy paloták; legvégül a városok és az egyetemek. Az ókori Római Birodalomban a hivatalos nyelv a latin volt, míg az érintkezés nyelve - kereskedelem stb. a görög volt. Területi megoszlás szempontjából a középkori civilizáció központja Nyugat-Európában a Frank Birodalom, keleten pedig Bizánc. Ezzel egyidejűleg létezik (622-től) és hódít az iszlám kultúra is, és nem csupán Délkelet-Európában, hanem Észak-Egyiptomon is túl jutva Hispániában is megjelenik (711-től) a mórok, más néven szaracénok képviseletében. Ekkor formálódnak pl. a Szindbád-történetek perzsa és arab nyelven. Keleten 632-re születik meg a Korán. Az irodalom művelői: a világi papság és a szerzetesek, a vándor énekmondók, az egyházi vagy világi hivatalok (pl. királyi kancelláriák), azaz a "hiteles helyek" írástudói, a

26

kóbor diákok, az írástudó világiak, az egyetemek (Párizs, Bologna, Oxford, Padova stb.) oktatói és hallgatói, valamint a főurak familiárisai. A világi költők, ill. versmondók a középkorban nem tartoznak a társadalom elismert polgárai közé. A latin "ioculator", illetve a francia "jongleur" szóval megnevezett személy alacsony rangú és lenézett szórakoztató alkalmazott; énekelt verset ad elő tánccal kísérve. Jellemző alak a "vagáns" (kóborló) költő, más néven "goliárd": az iskoláit félbehagyó vagy azokat befejező, de papi hivatást mégsem vállaló személy, aki járatos az irodalomban, de az önérzete már fejlett, szemlélete kritikus, hangja olykor metszően gúnyos. A "klerikus" szó kezdetben jelent papnövendéket vagy papot, de később írástudó, valamilyen teológiai ismerettel rendelkező személyt is. A "trubadúr" Provance-ban a lírai, legtöbbször szerelmes versek előadója; hasonló dalnok német területen a "Minnesänger". A középkori kultúra meghatározó része a kereszténység, amelynek hátterében azonban folyamatosan jelen van világi kultúra is. Tovább él ugyanis a középkorban az antikvitás hagyománya (a vallásos világnézetnek alárendelten) és a "barbár" törzsi civilizáció is (Európa lakosságának 50%-a a középkori népvándorlással érkezik a térségbe). A személyiségnek, az egyedinek a középkori értékrendben nincs súlya. A középkor esztétikája szerint a szépség isteni eredetű. A profán tartalmak is vallásos jelentőséget kapnak, pl. az emberi szeretet és Isten imádata, illetve a Mária, az istenanya iránti áhítat együtt jelentkezik, egybefonódva az "amor sanctus", a 'szent szerelem' fogalmában. (Ez szolgált címül 1933-ban Babits Mihály himnuszgyűjteményéhez.) A Mária-himnuszok a szülőgyermek kapcsolatot is kifejezik, és idővel jó néhány motívumuk megjelenik a virágénekekben is. A középkori írásbeli kultúra nyelve a művelt Európában egységesen a latin. Az írott latin nyelv az ókor után Európa-szerte kevésbé változik (ez a klasszikus latin, amelynek az ejtése azonban már a középkorban is területenként eltért), a beszélt nyelv viszont a Római Birodalom egykori részein gyorsan regionális változatokra esett szét. A különbségek néhány évszázad alatt túllépték a nyelvjárási eltérések mértékét, és megkezdődött az ún. újlatin nyelvek önállósulása A kolostori műveltség nyelve egész Európában a latin, a "lingua Franca". A kolostorok a szervezett hitélettel együtt az egész kultúra letéteményesei voltak, így gazdálkodással, oktatással, gyógyítással is foglalkoztak. A IX. századtól a kolostori iskolákban a "hét szabad művészet" (lat.: "septem artes liberales") tanítása folyik: a "trivium" tárgyai: a grammatika, a retorika és a dialektika, a "quadrivium": az aritmetika (a számtan), a geometria, a csillagászat és a zene. A IX. században a Morva Fejedelemségben két bizánci hittérítő, Cirill és Metód megalkotják ábécéjüket, és megalapozzák a szláv nyelvek írásbeliségét. A kolostori irodalom elsődleges műfaja a legenda. Ez a szentek életéről szól, eredetileg a szentté avatási eljárás mellékleteként és az életszentség bizonyítékaként készül, később a kolostorok lakóinak állandó olvasnivalója lesz. 14. A könyvnyomtatás hatása az egyházi és világi kultúrára A könyvnyomtatás előtt Európa népeinek nagy része analfabéta volt, különösen a szegényebb néprétegek. A könyvnyomtatás eljárását először Kínában alkalmazták 1041ben, de a könyvnyomtatást, ahogy mi ismerjük, 1450 körül a Német-római Császárságban egy aranyművesből lett nyomdász, Johann Gutenberg találta fel. Gutenbergen kívül a holland Laurens Janszoon Coster a tömeges könyvsokszorosítás terén szintén komoly érdemeket ért el.

27

Előzőleg a könyveket főként monostorokban vagy bér-másolókkal másoltatták, ahol az írnokok kézzel másoltak. A könyv ennélfogva ritkaság volt. Amíg kézzel egy évig is eltartott egy Biblia lemásolása, a Gutenberg nyomdával ugyanennyi idő alatt több száz másolatot lehetett készíteni. Ugyan minden lapot külön kellett beletenni a gépbe, aminek korlátos volt a gyártási sebessége és minden laphoz kézzel kellett szedni a betűket, ami a különböző oldalak adott idő alatt előállított számát korlátozta, de mindezzel együtt is a sebesség növekedése hatalmas volt. Gutenberg könyvnyomtatása gyorsan elterjedt egész Európában. A találmány 1453-as megjelenésétől számítva harminc éven belül Magyarországtól Spanyolországig és Olaszországtól Angliáig több városban is visszafordíthatatlanul megindult a könyvnyomtatás. 1533-ban megjelent Krakkóban Szent Pál leveleinek magyar fordítása - ez az első teljes egészében megjelenő magyar nyomtatvány. Elméletek alapján ez a hihetetlenül gyors expanzió nem csak az ipari fejlettség szintjét jelezte (az előző évszázadban megjelent magas minőségű papírüzemek támogatásával), hanem egy kimutathatóan magasabb szintű műveltséget is, mint amit amúgy becsülni lehetne. Gutenberg felfedezései nem csak Luther Márton német bibliafordításának olvasását tették lehetővé széles közönség számára, de hozzájárultak Luther többi írásának gyors elterjedéséhez is, nagyban elősegítve ezzel a reformáció kifejlődését. Szintén a találmánynak köszönhető a tudósok közösségeinek kialakulása (korábban a tudósok igencsak elszigeteltek voltak), ami megkönnyítette felfedezéseik közlését és elhozta a tudományos forradalmat. Vita tárgyát képezi, hogy a könyvnyomtatás megváltoztatta-e Európa gondolkodását. A korábbi kéziratokban a hangsúly a képeken és az oldalak szépségén volt. A korai nyomdai munkák elsődlegesen a szöveges tartalomkifejtést hangsúlyozták. A tudományokban a könyvnyomtatás a metaforák nyelvezetéről a tudományos módszer befogadására tért át. A mozgatható nyomóelemes könyvnyomtatás felfedezése Európában paradigmaváltást hozott az információ áramlásának módjában. A nyomtatás társadalmi hatásai a nyelv vagy az ábécé kialakulásához hasonlíthatók, illetve a számítógép feltalálásának hatásait szokták hozzá hasonlítani. Ebben a témában Marshall McLuhan kanadai média-teoretikus munkássága és A Gutenberg-galaxis: A tipográfiai ember létrejötte könyve meghatározó jelentőségű. A könyvnyomtatás elindulásával a szerző kérdése nagyobb jelentőséget nyert. Hirtelen fontossá vált, ki mit mondott vagy írt, mi volt a pontos formája és ideje a megnyilvánulásnak. Ez lehetővé tette a hivatkozások pontos idézését. A könyvnyomtatás előtt a legtöbb munka szerzője ismeretlen volt vagy elveszett. (Wikipédia) 15. AZ ISZLÁM Mohamed (570-632) Míg az Egyház nyugaton örvendetesen terjedt, keleten veszedelmes ellensége támadt az iszlám vallásban. Megalapítója, Mohamed, Arábiában született; szüleit korán elvesztette; írni, olvasni nem tanult meg soha. Nagybátyja az ábrándozásra és érzékiségre hajlamos ifjúból kereskedőt akart nevelni, azért karaván-útjaira Mohamedet magával vitte. Ezeken az utakon

28

a fiatal Mohamed megismerte a zsidó és keresztény vallást, de sajnos, csak felületesen. 25 éves korában egy gazdag kereskedő özvegyével házasságot kötött; az ábrándozásra és töprengésre most már több ideje jutott. Mohamed lassankint búskomorrá vált, visszahúzódott s hónapokat töltött elmélkedések és álmodozások között. Végre azzal állt elő, hogy látomásban megjelent neki Gábor arkangyal és új kinyilatkoztatásban részesítette. Idővel mindjobban megerősödött benne az a hiedelem, hogy ő próféta, de nagyobb, mint Mózes és Jézus. – Halála után utódai folytatták a szent háborút, a keresztény kolostorokat, templomokat felégették, az alexandriai könyvtárat is felgyújtották, mondván, ami a Koránban nincs meg, az mind felesleges. Ezzel mérhetetlen kárt okoztak, hiszen az ókor tudósainak, több ezer kötete a lángok martaléka lett. Észak-Afrikában a virágzó kereszténységet elpusztították, 635ben elesett Szíria, 638-ban elesett Jeruzsálem, 642-ben Alexandria és Egyiptom, majd Spanyolország déli része (785). Mohamed tana Mohamed ekkor összeállította a keresztény, pogány és zsidó vallási tételekből kevert tanítását. Ez a Koránban (= előadás) van lefektetve. 1.

Tanításában keresztény elem: az egy Istenbe, a pokolba, a mennyországba és a lélek halhatatlanságába vetett hit, az imádkozás, a böjt és a búcsújárás hasznossága.

2.

Nem keresztény benne, hogy a hitetleneket fegyverrel is kell vallásra kényszeríteni, vagy meg lehet őket ölni. Aki Mohamed vallását terjesztő harcokban elesik, azonnal a mennyországba jut. Minden ember sorsa végzetszerű (fatalizmus).A többnejűség és a bosszú megengedett dolgok.

3.

Egyéb rendelkezései szerint: az istentisztelet napja a péntek, minden hívő kötelessége napjában ötször Mekka felé fordulva imádságát elvégezni, gyakran mosakodni, adóját megfizetni és életében legalább egyszer a mekkai szent kőhöz, a Kábához zarándokolni. A keresztény vallást Krisztus követői prédikálással, csodákkal és szent életükkel terjesztették, Mohamed vallását pedig erőszakkal és háborúkkal.

Mohamed tanításának terjesztése Az iszlám (= megnyugvás a sorsban, átadás) évszázadokon át csak Ázsiára és Afrikára korlátozódott. Később a törökök Európát is meg akarták nyerni számára. Sikerült is nekik 1453-ban, Konstantinápoly elfoglalása után Európa felé törniük. Ezekben az időkben (is) a magyarság mentette meg a nyugati kultúrát s lett ellenállásával a most hálátlan nyugati államok védőbástyája. Sok kísérlet és vereség után az iszlám visszaszorult, de Keleten ma is milliók hódolnak neki és egyre harciasabbak. Az iszlám kiszámíthatatlanul nagy károkat okozott a kereszténységnek. Azonban az isteni Gondviselés a legnagyobb bajt is jóra tudja fordítani. Így az iszlám is a bálványimádásba merült arabokat az egy Isten ismeretére vezette. A spanyolok pedig megismerték általa azokat a tudományokat (matematika, természettudomány), melyeket a keresztények a középkorban nem műveltek kellő odaadással. Végül Isten megbüntette általa az igazságtól elszakadt keletet és gátat emelt a nyugatot is veszedelemmel fenyegető eretnekségek elé.

29

16. AZ EGYHÁZ A NÉPVÁNDORLÁS IDEJÉN Az események színtere A népvándorlás orkánja mindent összerombolt, megváltoztatott vagy felforgatott, ami útjába került; egyedül az Egyház került ki belőle változatlanul. Ez is csak azért sikerült, mert az isteni Gondviselés úgy intézte, hogy az Egyház feladatának elérésére mindennel, ami szükségesnek bizonyult, föl volt szerelve. A népvándorlás nyers népeinek megnyerte szeretetét, mert védte a szorongatottakat, a rabszolgákat, a szegényeket, küzdött a babonák, a vérbosszú és háborúskodás ellen. Ezért azután ezek a hálás népek a pápát, mint a jogok védelmezőjét, békebírójukul választották. A pápáknak ez a kiváltsága rendkívül jótékony hatással volt ezekre a népekre. A nemzetek egymás elleni gyűlölete lecsendesedett, az önzés korlátok közé szorult, az alattvalók lázadása s az uralkodók zsarnoksága kiküszöbölődött s mindenben Istennek törvényei érvényesültek. Az eredmény pedig az volt, hogy a megtért népek hatalmas fejlődésnek indultak; ennek bizonyítéka e korszak irodalma, szabadságszeretete, erkölcsi tisztasága, a művészetek, különösen az építő művészet magas foka, a tudományos eredmények és különösen a sok főiskola. Gótok A népvándorlás népei közül elsőnek a gótok tértek a keresztény hitre. (Ulfilas püspökük † 383, találta ki és hozta be a gót betűket s a Szentírást lefordította a nép nyelvére.) Eleinte ariánusok voltak, csak később lettek katolikusok. Frankok A frankok megtérése Klodvig királyuk idejében (496) történt. Katolikus feleségének, Klotildnak kérésére imádkozott és megfogadta, hogyha legyőzi ellenségeit, meg fog keresztelkedni. Győzött és Remig reimsi püspök keresztelte meg őt, miközben így szólt: „Hajtsd meg nyakadat, büszke szikamber, imádd azt, amit eddig elégettél, s égesd el azt, amit eddig imádtál.” Alattvalói férfihűséggel követték királyuk példáját. Írek Az íreket Szent Patrik térítette meg (432) s a kereszténység olyan szép virágzásnak indult, hogy Írországot a szentek szigetének nevezték el. Később az írek sokat szenvedtek hitükért, de inkább mindent elviseltek, semhogy hitüket megtagadják. Csak a legutóbbi (1922) időkben javult helyzetük. Angolok Az angolok első térítői ír szerzetesek voltak. Teljes megtérésük Nagy Szent Gergely pápa († 604) idejében történt, ki Szent Ágoston bencés szerzetest küldte és ő 40 társával befejezte a térítést. Németek A német törzsek között angolszász szerzetesek terjesztették a keresztény hitet. Közülük kiemelkedik Szent Bonifác (sz. 680), ki szervező és térítő munkájával méltán kiérdemelte a németek apostola nevet.

30

KÖZÉPKOR 17. A KÖZÉPKOR FÉNY- ÉS ÁRNYOLDALAI Különbség a keresztény ókor és középkor között A középkorban az előző időkkel szemben nagy változást találunk. Az események színhelye inkább észak és nyugat felé tolódik, és új népek veszik fel a keresztény vallást. Eddig az Egyház műveltebb népek között működött. Ezek gazdag irodalommal, művészettel és tudománnyal rendelkező államformában éltek. Az újabb népek legnagyobbrészt a természet nyers gyermekei. Az Egyház vállalkozik a nagy föladatra, ezeknek a népeknek művelésére és megszelídítésére. A középkor fényoldalai A középkort még nem is oly régen sokan hamisan ítélték meg. „Sötét középkor”-nak híresztelték, pedig a világ- és az egyháztörténelemnek soha sem volt olyan időszaka, mely annyi szépséget és nagyságot teremtett, mint épp a sokat ócsárolt középkor. Buzgó királyok és fejedelmek oltalma alatt egész Európában virágzik a hitélet, a művészetek, templomok építése, irodalmi művek stb. (Az elmúlt XX. század inkább megérdemli a „sötét” újkor nevet, mert milliókat öltek meg ártatlanul, vagy börtönöztek be, és milliók szenvedtek üldözést legalapvetőbb emberi jogaik gyakorlása miatt.) Jámborsága Mindenfelé kolostorok épülnek, amelyek a vallásos élet, tudományok és művészetek fellegvárai lesznek. Isten kegyelme kiváló szenteket támaszt követendő például a népeknek. A pápaság nagy tekintélyre tesz szert, és a vallásos lelkesedés hatalmas seregeket toboroz a Szentföld védelmére. (A mohamedánok rendszeresen megtámadták, kifosztották, vagy megölték a zarándokokat. A szent helyeket a lerombolás veszélye fenyegette. Ezért a keresztény Európa és a pápák keresztes háborút hirdettek. Sajnos voltak árnyoldalai is a háborúnak, mivel nem volt jól megszervezve azt élelmezés a százezres seregnek.) A tudomány és művészet hatalmasan föllendül, a pápák védelmükbe veszik és a kolostorokban otthont talál. A kolostori iskolákból fejlődnek ki az egyetemek, melyek a pápákban ismét nagylelkű pártfogókat nyernek. A keresztény középkor csodálatos költői alkotásokat hozott létre (Nibelung-ének, Cidrománcok; Artus- és Grál-mondakör, Lohengrin- és Parsival-eposzok; trubadúr- és mesterdalnok-költészet; vallásos himnuszok, Dante Divina Commediája). A középkor egyházi muzsikája ragadja ki a zenét primitív egyszólamúságából, megteremti a ma is örökszépségű harmóniát, és a gregoriánt. Megalkotja mai hangjegyzésünket. Ezek nélkül a modern zene most is ott tartana, amily színvonalat a 2000 év előtti görögök vagy a mai egzotikus népek muzsikája képvisel. Művészete Ebből a korból valók a festőművészet remekei (Fiesole, † 1455, Leonardo da Vinci, † 1519, Rafael, † 1520). Fönséges templomok és paloták bizonyítják ennek a kornak keresztény áldozatkészségét, mérnöki tudását és művészetszeretetét (párizsi, rheimsi, milánói, kölni, wormsi dómok, stb.).

31

Rafael: A Sixtusi Madonna

Műveltsége A vad és barbár népek erkölcsei megszelídülnek, keresztény szellem járja át a törvényhozást, a bíráskodást és az egész nyilvános életet. „Isten békéje” korlátozza a lovagok harci vágyát. Egyház és állam, kéz a kézben, együttesen küzdenek a kor erkölcsi fogyatékosságai ellen s a nemzetek megnemesítésén. Az Egyház kitartó harcot vív a rabszolgaság ellen. Az ipar és kézművesség föllendülését a keletkező testületek és céhek segítik. A szegénységet és a különféle fertőző betegségek elterjedését a kolostorok bámulatos módon enyhítik (kórházak, szegényházak alapítása). Keresztény szeretet és igazságosság szabályozza a munkás és a munkaadó közötti viszonyt. Az Egyház mindjobban könnyíti a jobbágyság és az alárendeltek sorsát. Lassanként önálló földműves osztályt teremt. Szállóige lesz ez a mondás: „Jó az élet a görbe bot (a püspöki pásztorbot) oltalma alatt.” A középkor árnyoldalai Kár volna tagadni, voltak ennek a kornak is fogyatkozásai, bűnei és árnyoldalai. De tudjuk, hogy amióta világ áll, bármennyire vigyázott is a gazda, a tiszta búzában is sokszor fölburjánzott a konkoly. A keleti egyházszakadás, 1054 1. Okok és előzmények. A szakadást megelőző hosszú folyamat kiindulópontjának tekinthető, hogy I. (Nagy) Konstantin császár (uralkodott 306-337) a székhelyét 330-ban Rómából Keletre, Bizáncba tette át. Ezzel a római világbirodalom súlypontja átbillent a Keleti, görögök lakta területekre. Az új főváros Konstantinápoly a hatalmas építkezések s gazdasági politikai és katonai jelentősége révén új Róma lett. I. Theodoziosz 394-395: az egész birodalom császára, de 2 fia már megosztozott a birodalmon: az egyik Keleten, Konstantinápolyban, a másik a Nyugati rész társuralkodójaként Ravennában tartózkodott. A birodalmat előzőleg is többször megosztották, de 395-ben senki nem gondolta volna, hogy ez

32

a megosztás végleges szétválást jelent. Addig ugyanis mindig támadt olyan jelentős személyiség, aki a birodalmat egybe tudta fogni. – 476-ban a Nyugat-római császárság megszűnt, a népvándorlás átalakította Európát: az etnikai ellentétek elmélyülése, a nyelvek különbözősége, a görög nyelv ismeretének hanyatlása mind elősegítette a szakadást. (Nyugaton főleg latinul beszéltek, Keleten görögül.) Kelet és Nyugat eltérő társadalmi és gazdasági fejlődése tovább mélyítette a lelki, kulturális, gondolkodásbeli különbségeket. Kelet városias volta, gazdagsága, élénk kereskedelme, hellénisztikus öröksége, az ehhez kapcsolódó filozófiai majd a teológiai megfogalmazások és a jogi intézmények különbözősége, a liturgikus és fegyelmi szabályok eltérő volta vezetett a szakadáshoz. Jusztinianosz császár (ur. 527-565) sikertelen egyesítési kísérlete után csak az adózási kötelezettség és az adóbehajtó intézmények maradtak a barbár népek támadásainak kitett Itáliában. Végül az iszlám előretörése, a mediterrán hajózás korlátozása, s ezzel a mindennapos érintkezés csökkenése mind egy-egy láncszem a folyamatban, mely a szakadáshoz vezetett. - A szakadás okai között fontos a császárok személye körül kialakult kultusz s túlzott befolyásuk vallási téren. A polgári és vallási élet között nem voltak világos határok, a hatalom birtokosai a hit egységének megtartásával akarták a birodalom békéjét és virágzását fönntartani, a hit egységéből politikai fegyvert kovácsoltak. Mivel a császári hatalom „szent” karakterét mindenki elismerte, a császárok egyre többször avatkoztak be egyházi ügyekbe, még dogmatikus kérdésekbe is. Konstantinápoly pátriárkája mint az „új Róma” püspöke elsőbbséget követelt magának a Keleti egyházak fölött, s nehezére esett Péter utódja elsőbbségének elismerése. A képrombolás vitáiban a pápák a képtisztelet mellé álltak, s elítélték a Keleti császárok nézeteit, akik névleg Rómának is urai voltak. A képtisztelet hívei (pl. a Sztudiosz kolostor szerzetesei) Rómát az ortodoxia védelmezőjének tekintették. A képromboló császárok viszont várták az alkalmat, hogy elégedetlenségüket mikor hozhatják a Szentszék tudomására. 732 körül III. Leó császár (ur. 717-741) Calabria, Szicilia, Illyria tartományait kivette a pápai joghatóság alól, s a konstantinápolyi pátriárka alá rendelte őket. Az Itáliában állomásozó bizánci katonaság gyöngesége a pápaságot arra kényszerítette, hogy a frankokkal lépjen szövetségre. A 754-ben megkötött szerződés Kis Pippin és II. István pápa (ur. 752-757) között, Nagy Károly (ur. 800-814) császárrá koronázása 800 karácsonyán és a Nyugat-római birodalom restaurációja világosan jelezte a bizánciak számára: Róma többé nem számít rájuk. – A szakadás jelei korán feltűntek a zsinati határozatokban is. 381: az I. konstantinápolyi zsinat közvetlenül Róma püspöke után említette Konstantinápoly püspökét. 451: a kalkedoni zsinat 28. kánonja rögzítette az „új Róma”, Konstantinápoly státuszát. Eszerint az új császári város egyházának a régi császári város, Róma egyházával azonos előnyöket kell élveznie. Nagy Szt Leó pápa (ur. 440-461) levélben tiltakozott: a római püspök fősége nem a város „császári jellege” miatt van, hanem Péternek Krisztustól kapott hatalmából ered. - A szakadás főpróbájának nevezik az Ignatiosz és Photiosz vitájából fakadt Photiosz-féle szakadást I. Miklós pápa (ur. 858-867) idejében. - Miközben Nyugat politikai anarchiába süllyedt, s a pápaság világiak hatalmába került (880-1046: sötét század), addig Keleten a 33

császárság elérkezett hatalma csúcspontjához. A makedón dinasztia (ur. 867-1025) bölcs és hozzáértő császárok egész sorát adta. A birodalom határai egyre tágultak (pl. bolgárok leverése), a háborúk Keleten és Nyugaton győzelemmel végződtek, az utazás és a kereskedelem föllendült, a városok gazdagodtak, a tudomány és művészet virágzott, az antik Athén dicsősége tovább élt Konstantinápoly ragyogásában. A cezaropapizmus II. Niképhorosz Phokasz (ur. 963-969) alatt érte el csúcsát: a császár betiltotta a latin liturgiát Apuliában és Calabriában, a hitetlenek elleni háborúkban elesett összes katonát szent mártírként akarta tiszteltetni, de ezt a konstantinápolyi pátriárka megakadályozta. Az oroszok eleinte Nyugat felé tájékozódtak, majd amikor bizánci térítők érkeztek hozzájuk, a pápa és a pátriárka közötti viszony még feszültebbé vált. XVIII. János pápa (ur. 1003-09) alatt, 1004-ben hagyták ki a pápa nevének említését a liturgiából Konstantinápolyban. Ez már azt jelezte, hogy a végleges szakítás közeledik. - A szakadás személyei: Keleten IX. Konsztantinosz (ur. 1042-54) császár és Kerullariosz Mihály konstantinápolyi pátriárka. Nyugaton IX. Leó pápa (ur. 1048-1054. IV. 19.) és Humbertus de Silva Candida bíboros - A vitát 1053. IX: Keleten, Ochrida érseke, Leó váltotta ki, amikor Trani érsekének, Johannesnek írt levelében a Nyugati egyház gyakorlatát 4 ponton kifogásolta: 1. kovásztalan kenyér használata az Eucharisztiában; 2. szombati böjt; 3. fojtott állatok húsának fogyasztása; 4. nagyböjt alatt az alleluja elhagyása a liturgiából. Ezt kísérte Niketasz Sztethatosz vádirata: 1. a latin egyház a filioque bevezetésével eretnekséget vitt be a hitvallásba; 2. a cölibátus a természet törvénye elleni erőszak, és a papokat emberi szempontból lealacsonyítja. Kerullariosz pátriárka bezáratta a latin rítusú templomokat Konstantinápolyban, a latin szerzeteseket kiközösítéssel fenyegetve bírta rá a görög rítus átvételére. - Ezután levélváltás kezdődött a pápa ill. a pátriárka és a császár között. A levelek, mindkét oldalról telve vádaskodással, csak nehezítették a helyzetet. A császár nyomására Kerullariosz 1054. januárjában közeledni próbált Rómához, de a pápával teljes egyenlőséget követelt magának. A pápa ekkor 3 legátust küldött Bizáncba, Humbertusszal az élen, de csak a császár fogadta őket, Kerullariosz nem volt hajlandó velük tárgyalni. Humbertus bíboros 1054. VI. 24-25: nyilvános vitában legyőzte Niketasz Sztethatoszt, majd ellenfelét megszégyenítette, és Kerullariosz Mihály pátriárkát bitorlónak nevezte. Humbertus már ezzel megmutatta, hogy nem alkalmas küldetése teljesítésére, a pápa ugyanis csak tárgyalással bízta meg, és nem vitatkozással, ítélkezéssel, intézkedéssel. Küldetése során Humbertus túllépte jogkörét. Közben április 19-én: meghalt IX. Leó pápa, így eleve vitás, hogy Humbertus jogosan lépett-e föl a küldő-megbízó halála után annak legátusaként. Jóhiszeműségéhez azonban nem fér kétség, mert csak Konstantinápolyból visszatérőben értesültek IX. Leó haláláról. Humbertus végzetes tettét VII. 16: reggel hajtotta végre, amikor a Hagia Sophia székesegyház oltárára letette a kiközösítő bullát. A kiközösítés nem a bizánci egyházra, hanem annak fejére, Kerullariosz személyére vonatkozott. A pátriárka ezután tárgyalni akart a legátusokkal, de a császár ragaszkodott ahhoz, hogy ő is jelen legyen a megbeszéléseken. Ebbe a pátriárka nem egyezett bele, mire a legátusok visszatértek Rómába. - Kerullariosz július 24-re zsinatot hívott össze, mely Humbertus, kísérői és támogatói ellen szóló kiközösítéssel válaszolt, ami burkoltan a pápa személye, de nem a Nyugati egyház ellen irányult. A császár, aki eredetileg békét akart Rómával, kénytelen volt Kerullariosz mellé állni. - A kölcsönös kiközösítésből fakadó szakítás súlyosságával ekkor se Nyugaton, se 34

Keleten nem voltak tisztában. Róma figyelmét a német-római császárság növekvő befolyása, Bizáncét az iszlám fenyegetése kötötte le. A keresztes hadjáratok megindulásakor a legfőbb vezetők között beállt szakadás ellenére Bizánc még együttműködött Nyugattal, de az elfoglalt területek feletti viták, s végül 1204-ben a negyedik keresztes hadjárat miatt a szakadás teljessé vált. A keresztes hadak ugyanis elfoglalták, és kirabolták Konstantinápolyt, és Rómához húzó pátriárkát neveztek ki. - A szakadás nem egyik percről a másikra következett be, hanem évszázadok félreértései, vádaskodásai tették lehetővé, hogy az Egyház „varratlan köntösét” kettéosztotta az emberi kicsinyesség, rövidlátás, irigység. (T.J.) Kétszer történt kísérletet az egyházszakadás elsimítására, először 1274-ben a második lyoni zsinaton, majd 1439-ben a firenzei zsinaton. A tárgyalásokra elsősorban politikai okokból került sor mindkét alkalommal: a bizánci császár segítséget remélt a Nyugattól az iszlám, majd a törökök elleni harchoz és ezért hajlandó volt eltekinteni az egyházszakadás eredeti okaitól. (1453-ban a törökök elfoglalták Konstantinápolyt) Vallásos okból a Nyugat is beleegyezett, hiszen a pápák igyekeztek a keresztény egyház egységét (és saját fennhatóságukat) helyreállítani. Az egység sajnos nem jött létre. 1965-ben VI. Pál pápa és az ortodox pátriárka visszavonta a kölcsönös kiközösítést, ezzel megteremtve a két egyház közötti megbékélés lehetőségét. Pápák avignoni fogsága 1305-1376 A pápaválasztás rendezetlensége idézte elő a pápák avignoni (Franciaország) fogságát. Bővebben: 55. oldal Boszorkányok üldözése Sajnálatos eseménye ennek a kornak a boszorkányok üldözése. Pontosabban olyan ártatlan személyek üldözése, akik nem voltak boszorkányok, csupán megvádolták őket ezzel. Boszorkányok sajnos ma is (2013) vannak, sőt – ahogy az ezoterikus újságokban olvasható – boszorkányiskolákat is létrehoztak, amelyekben tanítják a rontást, fekete mágiát. Nagyrészük ártalmatlan, de vannak, akik konkrét szövetséget kötnek a gonosz-lélekkel és valóban bajokat, betegségeket tudnak a fekete mágiával létrehozni. A középkorban az információ hiánya miatt könnyen megvádoltak valakit boszorkánysággal, aki elzárkózó, vagy rossz indulatú volt. Volt eset, hogy meglincselték őket. Ezért az Egyháznak kezelni kellett ezt a problémát. – Aki nem hisz az ördögben, annak ez érthetetlen és felháborító. De ha belegondolunk a mai korban sokkal több – átvitt értelemben – „boszorkányüldözés” van, mint volt a középkorban.) Az Egyház ellenségei a középkort akarják a pápaság intézménye ellen kijátszani, de eredménytelenül. Ha nyitott szemmel s elfogulatlanul szemléljük ezt a kort, fel kell ismernünk az események során, hogy a pápaság isteni eredetű. A Szentlélek híven őrködött az Egyház feje fölött még botlásainak állapotában is. S ha egyik-másik pápa a maga személyére nézve kora romlottságát nem is tudta elkerülni, az általa képviselt hitelvet sohasem tagadta meg.

35

18. NAGY KÁROLY 742-814-ig Uralkodása 768-ban I. (Nagy) Károly trónra lépésével új korszak kezdődött a birodalom történetében. I. (Nagy) Károly 772-ben a szászok, 774-ben a longobárdok és az avarok, majd 796-ig a horvátok legyőzésével megteremtette a keresztény Nyugat-Európa politikai egységét. 800-ban Rómában a pápával koronáztatta magát a római császárok utódjává, ami legfőbb célja volt. 801-ben az araboktól elfoglalta Barcelonát. Uralkodása alatt udvarában virágzott az írásbeliség, melyet számos kolostori iskola alapításával is terjesztett. A birodalom ekkor élte kulturális és művészeti fénykorát. Nagy Károly örököse a fia, Jámbor Lajos lett, aki hatalmas, de a leigázott népek lázongásai miatt gyengülő birodalmat örökölt. 843-ban Lajos fiai a verduni szerződésben a birodalmat végleg felosztották. 855-ben bekövetkezett halála után a területi szétaprózódás folytatódott. (870. meerseni szerződés, 880. ribémont-i szerződés). A feudális rendszer elsőnek a Frank Birodalom területén alakult ki és szilárdult meg, s a frank állam szolgált bázisul Franciaország, Németország és Itália kialakulásához. Nagy Károly uralkodásából, mely a nyugati kereszténységre igen nagyjelentőségű, különösen három tényt kell kihangsúlyoznunk. A vad szászok megtérése 1.

A nyers és prédaleső szászok állandó betörésekkel zavarták a frank birodalmat. Rabló hadjárataik alkalmával templomokat, kolostorokat gyújtogattak és a keresztény foglyokat bálványaik előtt áldozták föl. Nagy Károly sokszor vezette seregét ellenük, mindannyiszor le is győzte őket s békét kötött velük. De alig hagyta el Nagy Károly seregével a szász földet, ezek a hűtlen népek újra rabló hadjáratra készültek és támadtak. Harminckét évi küzdelem után Nagy Károly teljes szigorral lépett föl ellenük és 4500 lázadónak fejét vétette. Mivel pedig meggyőződése volt, hogy csak akkor áll helyre a valóságos béke, ha ez a vad nép keresztény lesz, azért hittérítőket küldött közéjük. A szászok eleinte visszautasítottak minden kísérletet, de később, amilyen nyakas volt ellenállásuk, éppolyan őszinte lett megtérésük. A keresztény vallás szoros értelemben vett hittérítő munkáját a szászok között 804-ben befejezte. A szászok jámborsága a kolostorok hosszú sorának, püspökségek emelésének és a jól elrendezett keresztény életnek vetette meg az alapját. Ettől az időtől Nagy Károly nagy szelídséggel bánt a szászokkal, törvényeiket, szabadságukat meghagyta, adót nem követelt tőlük, csak az iskolák és templomok fönntartására kellett tizedet fizetniük.

Népeinek jóléte és műveltsége 2.

Nagy Károly előrelátó uralkodó volt. Országába és udvarába tanult férfiakat hívott (Alkuin) és püspöki székhelyeken és kolostorokban iskolákat nyittatott velük. Számtalan templom és kolostor neki köszöni létét. A kolostorokból indultak el a hittérítők a még pogány szomszéd országokba. Császári követek, legtöbbnyire egy állami hivatalnok és egy pap, járták körül az országot. Visszatérve, magának a császárnak kellett elmondaniuk tapasztalataikat. Különösen a pogány vidékeken levő templomokra és kolostorokra volt nagy gondja, védelmüket egy-egy grófra vagy hercegre bízta, kiknek veszedelem esetén fegyverrel is harcba kellett szállniuk védenceikért.

36

Nagy Károly

Nagy Károly császár lesz 3.

Rómában nagy zavargások és heves fölkelések keletkeztek; egy körmenet alkalmával magát a pápát, III. Leót is meglepték és bántalmazták. A keletrómai császárnak, mint az Egyház védelmezőjének, kellett volna a pápa segítségére sietnie, de az cserbenhagyta őt. Erre III. Leó pápa a hatalmas frank királyt hívta segítségül. Nagy Károly seregével Itáliába vonult s a gonosztevőket megbüntette. A pápa ezért, midőn 800 karácsonyán Nagy Károly a Szent Péter-templomban istentiszteleten megjelent, császárrá koronázta. Nagy Károly a császári méltósággal nem újabb országot, hanem csak elsőbbséget nyert a többi keresztény fejedelem között. Az ő kötelességévé lett az Egyházat védelmezni és támogatni.

Nagy Károly jelleme Nagy Károlyt szentnek semmiképpen sem mondhatjuk, de nyugodtan állíthatjuk, hogy az Egyháznak hűséges fia és a kereszténység hatalmas támogatója volt. Segítségével a keresztény hit és erkölcs megerősödött, a pogány babona és durvaság megszűnt. Igen magas kort ért el és élete végéig mindig tanult. Mértékletesen élt, mindenkivel szemben igazságos és barátságos volt Asztalánál a szentatyák irataiból olvastatott föl, különösen szívesen hallgatta Szent Ágoston műveit. Uralkodása alatt a frank birodalom majdnem fel Európára terjedt ki. Méltán és jogosan ruházta fel őt a történelem a „nagy” jelzővel.

37

Nagy Károly tudósai között

A keresztény vallásnak mindenkor a legnehezebb feladata az emberiség vallás-erkölcsi átalakítása volt. A pogányságból a kereszténységre való átmenet sehol sem történt egész simán és egyszerre. A kegyelem nem veszi el az ember természetét, csak fokozatosan tökéletesíti azt. Tévedés volna azt hinni, hogy akik még tegnap pogányok vagy másvallásúak voltak, máról-holnapra jó katolikus keresztények lesznek. 19. A MAGYAROK MEGTÉRÉSE A kereszténység hazánk területén a honfoglalás előtt A honfoglaló törzsek 895 táján telepedtek meg a Kárpát-medence alföldi területein. Ekkoriban Szvatopluk morva fejedelem fiainak birodalma már széthullóban volt, ami megkönnyítette a dolgukat. 902-re a Kárpát-medence egész területét irányításuk alá vonták, bár az állataik miatt főként az Alföld, Mezőföld, Kisalföld, Csallóköz és Szerémség területein telepedtek le, ahol megfelelő minőségű legelők álltak rendelkezésre. E nézet szerint az itt lakó, főleg avar és szláv eredetű népek nem éltek túl sűrűn a vidéken és pár emberöltő alatt beolvadtak az új jövevények törzseibe. A másik jelentős elmélet László Gyula nevéhez fűződik. A kettős honfoglalás elmélete szerint a magyarság ősei két lépcsőben szállták meg a Kárpát-medencét. Az első szakasz 670 körül volt, míg a második szakasz a jól ismert 9. század végi bejövetel. – A harmadik feltételezés szerint a Kárpát-medence volt a magyarok őshazája, ahol már 7 ezer éve éltek, és innét mentek keletre, hogy hatalmas birodalmat alapítsanak, majd visszatértek 895-ben. Ezt erősíti az Erdélyben talált tatárlaki lelet, ahol több száz edényt találtak, melyeken a rovásírások 7.000 évesek. Ez megelőzte volna a Sumér – kultúrát Mezopotámiában. Azt a földet, melyet őseink több mint ezer év előtt elfoglaltak, már az első három század alatt az üldözésekben megöntözte a vértanúk vére (Szent Demeter több társával, Szent Ireneusz püspök, Szent Pallio. Szent Cluisinus, stb.). A hazánk területén virágzó első kereszténységet a barbárok pusztításai tönkretették. Midőn azonban a magyarok Árpád vezetése alatt elfoglalták hazánk területét, már ismét keresztényeket: szlávokat és bolgárokat találtak itt. A magyarok a keresztény vallást a köztük élő szlávok és portyázásaik alatt rabságba hurcolt keresztényeik útján annyira megismerték, hogy az egész magyarság már

38

megérett a kereszténységre. Csak vezetőre volt szükség, aki a „tanácsban és gondolkodásban bölcs” Géza fejedelem személyében el is érkezett. - Feltételezhető, hogy vándorlásuk során is találkoztak keresztény hittérítőkkel (pl.: Szent Cirill és Metód 827-869), akik a nép egy részét meg is keresztelték.

Vajk megkeresztelése. (Benczur)

Géza fejedelem István apját, Gézát és családját (pl. öccsét, Mihályt) a fejedelem kérésére I. Ottó német-római császár által 972-ben Magyarországra küldött Sankt Gallen-i Bruno szerzetes keresztelte meg. Szent Adalbert prágai püspök életrajza szerint ő gondoskodott fiának, Istvánnak keresztény szellemű taníttatásáról, és ő (Adalbert) volt az is, aki megkeresztelte őt valószínűleg 994. és 996. között. Szent István, 970-1038 Apja Géza magyar fejedelem, anyja pedig az erdélyi Zombor gyula Sarolt nevű, Konstantinápolyban keleti rítus szerint megkeresztelkedett leánya volt. Születési nevén Vajk (Esztergom, 970 körül – 1038. augusztus 15.) az első magyar király. Uralkodása alatt a magyar törzsek szövetségéből kialakult fejedelemséget egységes, keresztény magyar királysággá alakította át. Ez 1028-tól az egész Kárpát-medencére kiterjedt. Az általa meghirdetett új politikai irányvonalnak ellenszegülő törzseket fegyverrel vagy békés úton behódoltatta, a lázadásokat leverte. Az ezeréves magyar törvénytár az általa alkotott törvényekkel kezdődik. Az államszervezet kiépítésével párhuzamosan megszervezte a magyar katolikus egyházat, ezért ő és utódai viselhették az apostoli király címet. Magyarországon minden év augusztus 20-án I. István király szentté avatásának napját ünnepeljük.

39

Géza fejedelem keresztény nőt keresett fia számára és ezt Gizella bajor hercegnőben találta meg, aki a magyarok megtérítésének munkáját Istentől ráruházott hivatásnak tekintette. Géza halála után (997-ben) Szent István lépett atyja örökébe és egész lélekkel a katolikus Egyház híve lett. A pogány magyarokat meg nem alkuvó eréllyel szorította a keresztény életre, ami azonban nem minden ellenállás nélkül történt meg. Az előkelők közül többen, különösen Koppány és Ajtony, úgy érezték, hogy az új, keresztény berendezkedések az ő rovásukra túlságosan megnövelik Szent István hatalmát. Elégedetlenségük, mely elsősorban nem a kereszténység, hanem az uralkodó hatalma ellen irányult, hamarosan fölkelésben tört ki. Szent István legyőzte őket. Győzelmével megszűnt a magyarok közt levő eddigi törzsszövetség és Szent István egyeduralkodó lett. Ezután már semmi sem állhatta útját, hogy országába jövő német, olasz, francia és szláv papok megkezdhessék térítő tevékenységüket. Szent István el is érte, hogy uralma alatt népe kereszténnyé lett.

II. Szilveszter pápa

Szent István működése az Egyház érdekében Szent István 1000-ben Asztrik apátot Rómába küldte, hogy II. Szilveszter pápától királyi címet, koronát és a magyar katolikus Egyház megszervezésére felhatalmazást kérjen. A pápa teljesítette szent királyunk kérelmét s nemcsak koronát, hanem apostoli keresztet is küldött neki. Ezenkívül fölhatalmazta őt, hogy mint népének apostola, az apostoli Szentszék jogait gyakorolja: érsekségeket, püspökségeket, kolostorokat alapítson s a pápa nevében teljes hatalommal intézkedhessen. Szent István az Egyház kormányzására püspökségeket alapított. A püspökségek, papok és kolostorok fönntartásáról családi vagyonából javadalmakkal és tizeddel gondoskodott. Szent István a királyi koronát egyetlen életben maradt gyermekének, Imrének akarta hagyni. Hogy fiából buzgó keresztény s jó uralkodó legyen, nevelését az olasz származású Szent Gellértre bízta. Uralkodói tapasztalatait, mely Szent István mélyen hívő lelkének hű tükre, fiához, Szent Imréhez írt Intelmeiben foglalta össze. A kereszténység uralmát az egyházszervezet kialakítása biztosította. A kalandozók utódai számára minden bizonnyal ez jelentette az egyik legnagyobb próbatételt. Az egyházi hierarchia és törvényhozás bevezetése azzal járt, hogy a félig pogány előkelőknek új társakkal, a püspökökkel kellett osztozniuk a hatalomban, a harcosoknak és közösségeknek pedig olyan új urakat kellett elfogadniuk, akik nemcsak hagyományaiktól idegen gondolatokat hirdettek, hanem, ami még rosszabb, mindezt idegen nyelven tették, lévén ők maguk is idegenek. A név szerint ismert legkorábbi papok németek, olaszok vagy franciák voltak, az első magyar származású főpap, akiről tudunk, Mór pécsi püspök volt; őt még István nevezte ki kevéssel halála előtt.

40

Noha egyes kutatók szerint az első püspökséget, a veszprémit még Géza hívta életre, az egyházszervezet kialakítása István érdeme. Mint írják róla, tíz egyházmegyét alapított, élükön két érsekkel. Az esztergomi érsekséget a cseh Szent Adalbertnek szentelték, aki 995-ben Géza udvarában is megfordult, és a hagyomány szerint István kereszt-atyja volt. Esztergom érseke kezdettől a magyar egyház rangelső főpapjának számított, és legfontosabb előjogként őt illette a király megkoronázása. Az egyházi szervezet kialakításával párhuzamosan honosodott meg a bencés rend Magyarországon. Első és legnevezetesebb monostorát még Géza kezdte építeni 996-ban Pannonhalmán Tours-i Szt. Márton tiszteletére, de István látta el gazdag javadalmakkal. Szintén ő alapította a pécsváradi, Zalavár-i, Bakonybél-i és a Nyitra melletti zobori apátságokat. Kezdetben néhány bizánci rítusú kolostort is alapítottak, ilyen lehetett az is, amelyet István alapított a Veszprém melletti völgyben megtelepedett görög apácák számára. Az egyház létbiztonságát és tekintélyét minden lehető módon szilárdítani kellett. Az egyházi személyek itt is, mint másutt, ki voltak véve a világi bíróság illetékessége alól, az egyházi törvényszékek viszont bizonyos kérdésekben, például házassági ügyekben, ítélhettek világiak fölött is. Az egyház egyik fontos létalapja a tized-jövedelem, amelynek szedését általánosságban már István elrendelte. Az egyház tekintélye azonban kezdettől fogva birtokain nyugodott. István halálakor az ország két érseki és nyolc püspöki, összesen tíz egyházmegyére s ezek mindegyike négy-öt fő esperesi kerületre tagolódott. A püspökök és a székes káptalanok tagjai közül kijelölt fő esperesek irányítása mellett indult meg a plébániák megszervezése. Szent István uralkodása második felében már minden tíz falut egy-egy plébániatemplom építésére és fenntartására kötelezett, felszerelésüket a püspökre és királyra hárítva. A bencés monostorok amellett, hogy a vidék hitéletének gondozói, egyszersmind iskolafenntartó, papnevelő és tudósképző intézetek, kórházak, ingyenes vendégfogadók s egy-egy mintagazdaság központjai voltak. A szerzetesek a hitre és mindenféle elemi ismeretekre oktatják a hozzájuk beadott gyermekeket, kolostori életre vágyó felnőtteket, kiképezik a szerzet papnövendékeit, másolják az egyházi és iskolai célra használt könyveket, tudománnyal foglalkoznak, beteget ápolnak és gyógyítanak, külföldi és hazai utasokat, zarándokokat élelemmel, szállással látnak el és intenzív gazdasági munkával terjesztik a földműves kultúrát. A káptalanok a kolostorokhoz hasonlóan iskolákat tartanak fenn a világi kispapok és laikusok számára, a kanonokok könyveket másolnak a plébániák számára, tudományosan munkálkodnak s a szerzetesekkel versengenek a mezőgazdasági munka terén. A plébánosok segédlelkészeikkel híveiknek nemcsak lelkét gondozzák, hanem tanácsadói, tanítói, orvosai voltak. A Szent István korában Magyarországra jött idegen papok többnyire tanult, koruk fogalma szerint jól képzett, tudós szerzetesek voltak. Szent Anasztáz esztergomi érsekről Arnoldus írja, hogy művét – Szent Emmerám életiratát – alaposan megbírálta. Szent Gellért több theologiai művet írt, közülük a Deliberatio supra hymnum trium puerorum című tanulmányát már Magyarországon. Bonipert pécsi püspök levélben kért könyveket Fulbert barátjától. Szent István törvényei egy nagy tudású bajor pap kezére vallanak. Okleveleit az 1002. év nyaráig III. Ottó császár kancelláriájában működő, azután a magyar udvarba jött jegyző írta. Művelt papokban nem is lehetett hiány, mert István munkatársai Cluny szellemében reformált kolostorokból jöttek, hol nagy gondot fordítottak a tanulásra. Ezek vetették alapját a magyar iskolaügynek. Pannonhalmán már 1010 táján volt iskola, ekkor került oda Szent Mór, a 41

későbbi pécsi püspök. Arnold Esztergomban 1026 táján énektanuló kispapokat látott. Pécsett Bonipert püspök Priscianus grammatikáját taníttatta. Szent István és Gellért legendái szerint Csanádon, Székesfehérvárott, Pécsváradon, Zalaváron is voltak káptalani és kolostori iskolák, melyekben az Európa szerte szokásos tanterv szerint oktatták az elemi ismereteket és a hét szabad mesterséget.

Szent Imre

Szent Imre mélyen vallásos, tiszta erkölcsű, szentéletű ifjúvá vált, aki méltó utóda lett volna atyjának. De a szép reményeknek véletlen szerencsétlenség végét szakította. Szent Imrét 1031. szeptember 2-án a Székesfehérvár melletti erdőkben, vadászaton a vadkan halálra sebezte. (Egyes történészek szerint merénylet áldozata lett. Ezt arra építik, hogy Imre jó harcos volt, edzett fiatalember, aki sok vadászaton, sőt csatában is részt vett, ezért nem győzhette le egy vadkan. - A másik körülmény pedig, hogy a király fiát mindig kíséret veszi körül, ha veszélyes helyzet adódik, rögtön segítségére sietnek. Hol voltak ebben az esetben? - A harmadik ok pedig, hogy Imre Gizella révén elnyerhette volna a német-római császári trónt, ha nem lesz fiú utódja a császárnak – de ezt a németek nem akarták. -- Sajnos ma már nem tudjuk kideríteni az igazságot.) A szent király számára a sok szerencsétlenség között ez volt a legérzékenyebb csapás. Ajkáról végképp elköltözött a mosoly. Testén mindjobban elhatalmasodott a betegség; lelkét pedig a bizonytalan jövő és a trónöröklés rendezése őrölte. Megérett az ég számára. Már csak egy kívánsága volt: hogy Nagyboldogasszony ünnepén halhasson meg. Miután országát bízó hittel a Boldogságos Szűz Mária oltalmába ajánlotta, az Úr teljesítette hű szolgájának vágyát: 1038. augusztus 15-én szólította őt színe látására. Azóta, hogy Szent István az országot a Boldogságos Szűz Mária oltalmába ajánlotta, a magyar nép Szűz Máriát Magyarország Patrónájának (Patrona Hungariae), vagy a Magyarok Nagyasszonyának nevezi. A szent uralkodó halálát az egész nemzet fájdalma és gyásza kísérte. Holttestét sok ezer főnyi tömeg jelenlétében a székesfehérvári Boldogasszony-templomban helyezték nyugalomba. Amily csodálatos magasra emelte rövid idő alatt Szent István országa tekintélyét, oly megdöbbentő volt a zuhanás a nagy király halála után következő időkben. A trón 40 év alatt nyolcszor cserélt gazdát. Ez alatt a 40 év alatt Szent Istvánnak, a magyarok első királyának és Szent Imrének fönséges alakja mind magasabbra emelkedett. A nép csodákról suttogott, legendák jártak szájról-szájra s szentként tisztelték őket. A tisztelet folyton fokozódott, míg végre 1083. augusztus 15-én VII. Gergely pápa beleegyezésével a szent királyt fiával és annak nevelőjével, Szent Gellért püspökkel egyetemben hivatalosan szentekké avatták. Az isteni Gondviselés a Szent István halála utáni viszontagságos 40 év elteltével Szent Lászlót és a bölcs Könyves Kálmánt adta országunknak. Ők 42 évi uralkodásuk alatt

42

Magyarországot az akkori Európának egyik legrendezettebb országává fejlesztették s idejükben a kereszténység végleg megerősödött hazánkban.

Szent László ereklyetartói mellszobra

A magyar katolikus Egyház sorsa az Árpádházi királyok alatt szinte teljesen a királyok egyéni tulajdonságaitól, erényeitől vagy bűneitől függött. Bölcs, főleg istenfélő s az Egyházhoz hű uralkodók: Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, III. Béla, IV. Béla alatt az ország fejlődött, rendezett, békés életet élt, gazdaggá lett, az Egyház pedig az uralkodói családokból is szenteket nevelt és erősödött. Az Árpádházi királyok, kiknek tiszta magyar eredetét kétségbe vonni nem lehet, katolikusok voltak. Ezek a legtisztább magyar eredetű királyok s alattvalóik sohasem érezték és érezhették magukat idegen alattvalóknak katolikus vallásuk miatt. Mi pedig bátran vallhatjuk, hogy az igazi, ősi, magyar keresztény vallás a katolikus vallás. A színmagyar Árpádház mélységes hitének s vallásosságának bizonyítéka azoknak a szenteknek nagy száma, akiket az Egyház ennek az igazán magyar családnak tagjaiból állított elénk követendő mintaképül. Ilyenek: Szent István, az első magyar király s fia, Szent Imre, minden magyar keresztény ifjú példaképe, Szent László, a keresztény hős és lovag, Szent Erzsébet (II. Endre leánya), az igaz magyar anya és feleség mintája, Szent Margit, Boldog Jolánta, Boldog Konstancia és Szent Kinga (IV. Bélának szentéletű négy leánya).

Szent Erzsébet

43

A magyar nép megtérítésében nemcsak a német, hanem a francia szerzetesek is részt vettek. A ciszterciek Szent Benedek hamisítatlan hagyományaihoz visszatérve, maguk művelték a földet, irtották a vadont, termékenyítették a pusztát s a Bakony, Pilis, Fogaras rengetegeibe húzódva, addig kihasználatlan, terméketlen területeket tettek gyümölcsözővé. Gazdasági munkájuk mellett a hit terjesztésére is volt gondjuk. Nagy részük volt a keleti határon túl élő pogány és mohamedán kunok térítésében. A prémontréi kanonokok pedig a lelkészkedésben, missziós tevékenységben látták egyik főfeladatukat. A lelkipásztorkodástól elzárt többi szerzetesekkel szemben plébániákat, missziós állomásokat tartottak fenn s a rendalapító Norbert példájára vándor-apostolokként járták a világot, a népet oktatva és hitet hirdetve. A nép körében a későbbi kolduló rendekhez hasonlóan nagy népszerűségre tettek szert. III. Béla, francia felesége és fiai házi-papjaiknak tekintették az egyszerű életet élő francia ciszterci szerzeteseket. Közülük választották gyóntatópapjaikat, gyermekeik oktatómestereit s elhunyt kedveseiket is az ő templomaikban temettették el. A ciszterci és prémontréi rendű szerzetesek állandó kapcsolatban maradtak franciaországi rendtársaikkal. Apátjaik, prépostjaik háromévenként személyesen tartoztak megjelenni a citeauxi és a prémontréi generális gyűléseken; viszont a francia anyakolostorok apátjai és prépostjai háromévenként személyesen vizitálták egyházuk magyarországi leánykolostorait. A francia és magyar szerzeteseknek ez a folytonos, közvetlen érintkezése intenzív kultúrkapcsolatot teremtett a két ország közt. A rendházakban és a lovagrendek kolostoraiban francia szerzetesek oktatták a noviciusokat, kik közül később nem egy maga is francia földön szerezte meg magasabb kiképzését. Ugyanez időben megindult a világi papság külföldi iskolázása is. II. Gézának a francia királlyal kötött szövetsége óta egyre több magyar pap megy a XI. és XII. század fordulóján kialakult párizsi egyetemre és más francia főiskolákra műveltsége kiegészítése végett. Lukács érseknek a párizsi egyetemen Gerardus a Puella volt a mestere s III. Béla korában egyidőben négy magyar pap – Adorján prépost, később kancellár, Jakab, Mihály és a Párizsban elhunyt Bethlen kanonok – párizsi iskolázásáról tudunk. Ezek a külföldön nevelkedett, francia műveltségű világi papok és szerzetesek a külföldi királyi udvarokban gyakran megforduló papi és világi követekkel s a magyar udvarba fogadott francia lovagokkal együtt a francia ízlés, a nyugati szokások, a skolasztikus egyházi műveltség és a lovagkultúra terjesztői, meghonosítói lettek. Szent István után pogány lázadások törtek ki. A Vazul fiak (András és Béla) és Vata lázadása hamar elsöpörte Orseolo Péter uralmát, 1046 őszére a Dunáig birtokba vették az országot, a pogányok feldúlták a templomokat, megölték a papokat. 1046 szeptember 24-én a hercegek elé menő Gellért püspököt is elfogták és a róla elnevezett hegyről letaszították, aki mártírhalált halt. A nyugatra menekülő Pétert sikerült elfogni és megvakították, hogy az uralkodásra alkalmatlan legyen. 1046 végén Levente ismeretlen körülmények között meghalt és testvérét I. András néven királlyá koronázták. Eddig volt érdeke Andrásnak a Vatával kötött szövetség. Koronázása után nyomban hozzákezdett a pogány mozgalom visszaszorításához.[1] A Képes krónika szerint: »megparancsolta egész nemzetének fejvesztés terhe mellett, hogy hagyják el a pogány szokást, amit előbb engedélyezett nekik, térjenek vissza Krisztus igaz hitére, és mindenben ama törvény szerint éljenek, amelyre Szent István király oktatta őket.«[2]

44

A krónikák nem tudósítanak további eseményekről, a rend helyreállításáról. Nyilvánvalónak tűnik, hogy Vata és a pogány tömegek 1046-1047 fordulóján téli szállásaikra vonultak vissza. 1047 tavaszára I. András pedig szigorú rendelkezései és katonasága segítségével sikerült elszigetelnie a veszélyes gócokat, és a pogány mozgalmat nem lehetett újjáéleszteni. Vata további élete ismeretlen, valószínűsíthető, hogy nyugalomban és megbecsült vezetőként halt meg a 11. század közepe táján. 1061-ben I. Béla országgyűlést hívott össze Székesfehérvárra. Váratlanul azonban hatalmas tömeg gyűlt össze Vata fia, János vezetésével a keresztény papok megölését és az ősi pogány szokások visszaállítását követelték. Később a mozgalmat pogánylázadásnak nevezték el. Az egyre hangosabban követelőző tömegtől Béla három nap gondolkodási időt kért, ezalatt mozgósította a katonaságot, amely a harmadik napon a meglepett tömegre támadt. A király fegyveresei nem ismertek kegyelmet, mindenkit megöltek vagy megkorbácsoltak. Vata fia János további életéről nincsenek információk. Valószínűsíthető, hogy őt is megölték. PÁLOS REND A pálos rend az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetes remete rend (Hivatalos neve: Szent Pál első remete szerzeteseinek rendje; latinul: Ordo Fratrum Sancti Pauli Primi Eremitae, OFSPPE; lengyelül: Zakon Świętego Pawła Pierwszego Pustelnika). A rendet Boldog Özséb esztergomi kanonok alapította, amikor 1250-ben egyesítette a Patacs-hegyi és a pilisi remetéket. A rend központja jelenleg a lengyelországi Częstochowában, a Jasna Góra-i kolostorban van, a magyar tartomány székhelye pedig Pécsett. Magyar pálos közösségek vannak Budapesten (a Magyarok Nagyasszonya sziklatemplomban), Márianosztrán és Petőfiszálláson. Címere

A Pálos Rend címere, középen Holló, a csőrében egész cipót tart

45

A pálosok címere ovális pajzs kék mezejében, zöld talajon álló természetes színű pálmafa, melyhez két oldalról egy-egy természetes színű, sörényes hímoroszlán ágaskodva támaszkodik. A fa tetején nyitott szárnyú, fekete holló, csőrében egy darab kenyér. A címer elemei Remete Szent Pál életrajzából valók, amit Szent Jeromos írt. A címer elemeinek elrendezése az évszázadok folyamán változott. Pálmafa: ez táplálta és látta el ruházattal Remete Szent Pált. Holló: csőrében egész cipót tart, így gondoskodott a Mennyei Atya a szent remetéről. Szentírási párhuzama az 1Kir 17,2-6-ban található. Oroszlánok: az életrajz tanúsága szerint Remete Szent Pál sírját két oroszlán ásta ki. Ezt egy középkori himnusz így örökítette meg: ” „

Boldog Özséb a rend alapítója

46

Remete Szent Antal és Remete Szent Pál találkozása Remete Szent Pál ábrázolás a Pécsi pálos templomban

A pálos rend központja: a Jasna Góra-i kolostor A rend alapítása A remeték jelenléte Magyarországon a kereszténységgel egyidős. Egyenként vagy kisebb csoportokban leginkább domb- és hegyvidéken, forrás közelében telepedtek le, formális alapítás nélkül, de a földesúr tudtával. A remetetelepek a megyés püspökök joghatósága alá tartoztak. Legkorábbi emlékeink a mecseki remetékről maradtak fönn. Bertalan pécsi megyés püspök 1225 körül a Patacs és Ürög közötti Jakab-hegyen Szent Jakab apostol tiszteletére kolostort emelt a remetéknek, és bőven ellátta azt birtokokkal. Rövid szabályzatot is adott nekik. A Pilis-hegység remetéinek 1250 körül Boldog Özséb esztergomi kanonok lett a vezetője. Hat remetével együtt a Pilis nyugati lábánál, a mai Pilisszántó és Kesztölc között fekvő Klastrompuszta helyén fölépítette a Sancta Crux (Szent Kereszt vagy Keresztúr) nevű monostort. Példájukat másutt is követték Magyarországon, de úgy látszik a 14. század elejéig nem volt egységes nevük és szervezetük. Keresztúrról, ahol káptalanjaikat tartották, az oklevelekben keresztúri remetebarátoknak, máskor ágostonos barátoknak nevezték őket.

47

A rend keletkezését csak a Vitae fratrumból ismerjük. Özséb és a veszprémi egyházmegyéből több perjel és remete IV. Orbán pápához fordult, hogy engedélyezze részükre az ágostonos regulát. 1263-ban a pápa megbízta Pál veszprémi püspököt, hogy ha a remeték anyagi ellátását biztosnak találja, engedélyezze számukra a regula követését. Pál püspök csekélynek ítélte a rend vagyonát, így a pápától nyert felhatalmazás alapján ő maga adott szabályokat a közösség számára, és elrendelte, hogy csak a meglevő és megnevezett 7 remeteségben lakhatnak az általa adott szabályok szerint. A pécsi és az egri egyházmegye remeteségeit föltehetően csak fokozatosan tudták egységbe tömöríteni a keresztúri barátok. 1290 körül már Erdélyben és Horvátországban is állnak pálos kolostorok. 1291-ben kérték szabályaik megerősítését Benedek veszprémi püspöktől és Lodomér esztergomi érsektől. Lodomér a szabályokat kibővítette, és 1297-ben András egri püspök is átírta és megerősítette. 1308-ban, egy december 13-án kelt okmányban Gentilis bíboros, V. Kelemen pápa követe engedélyezte számukra, hogy Hippói Szent Ágoston regulája szerint szervezzék meg életüket, ám ekkor még keresztúri barátoknak nevezte őket. Egy 1309-ben kelt levelében káptalan tartását és konstitúciók alkotását is engedélyezte a rendnek. A pálosok 1309-től a néhány évvel korábban alapított, a Buda fölötti Szent Pál-hegyen (Hárshegy) fekvő szentlőrinci monostorban tartották évi káptalanjukat, és ez lett a generális perjelek székhelye, azaz a rend főkolostora is. XXII. János pápa 1327-ben a korábban ferences László kalocsai érseket kérte, hogy tájékoztassa a pálosok életkörülményeiről. Az érsek jelentését csak rövid összefoglalás őrizte meg a Vitae fratrumban, ami szerint Magyarországon ekkor kb. 30 monostoruk volt, s azok 12–20 szerzetest tudtak megfelelően eltartani. Ezeken kívül hegyek és erdők magányában, különösen az ország határai felé számtalan remete élt magányosan vagy kis csoportokban. 1328-ban kapták meg az első pápai kiváltságlevelet Károly Róbert kérésére. Ebben XXII. János pápa engedélyezte Hippói Szent Ágoston reguláját, generális perjel választását a káptalanon, fölmentette a remetéket a tized fizetése és a zsinatokon való kötelező részvétel alól. 1341-ben engedélyezte a pápa az addigi szürkekámzsa helyett a fehér színű habitus viselését, hogy megkülönböztessék magukat a kóborló remetéktől. 1340-ben Nicolaus Teutonicus generális perjel tárgyalása nyomán 4 német remeteház csatlakozott a rendhez, amit később több is követett. VI. Kelemen pápa 1352-ben megengedte, hogy a monostoraikhoz tartozó familiárisokat, világiakat gyóntathassák. Magyarországi és európai elterjedése[] 1341 és 1347 között martonyi nemesek (Thekus fiai) megépítik Martonyiban a Háromhegyi pálos kolostort és I. (Nagy) Lajos több monostort is alapított, köztük a legnevezetesebb Márianosztra. Lajos kérésére XI. Gergely pápa a rend tagjait és monostorait 1377-ben kivette a megyés püspökök joghatósága alól és közvetlenül a Szentszék alá rendelte. 1381-ben a király megszerezte Velencétől a rend patrónusának Remete Szent Pálnak ereklyéit, és azt a szentlőrinci monostorban helyezték el. A király ekkor társ-védőszentként Remete Szent Pál oltalmába ajánlotta Magyarországot. A következő évtizedekben sokan zarándokoltak ide. 1382-ben valószínűleg Nagy Lajos indítására László oppelni herceg, aki 1367 és 1372 között nádor volt, alapította az első lengyel pálos monostort Częstochowa mellett a Jasna Górán (Fényes-hegy), mely a częstochowai Fekete Madonna képe által a lengyelek nemzeti

48

szentélye lett. Tizenhat pálos szerzetes indult el Nosztráról Lengyelországba, hogy átvegyék a kegyhely gondozását. 1384-ben Gerényben (Kárpátalja) épül meg a pálosok kolostora. A 14–15. században a horvát tengerparton és Isztriában is létesültek monostoraik; Ausztriában pedig 1414-ben Rannában, 1476-ban Bécsújhelyen. 1404-től a pálosok Rómában is megtelepedtek, tizenkét magyar szerzetes volt a kolostor első lakója. Itt 1454ben a Monte Celión a Santo Stefano Rotondo-templomot kapták meg a pápától. 1470 körül a Dráva és Száva közötti országrésszel együtt 58 monostor állt már Magyarországon, és 1526ig ehhez még 12 járult, részben átvételek más rendektől, részben új alapítások. Ezeken kívül 1470 előttről 17 rövidebb életű, megszűnt remeteségről is tudunk. I. (Hunyadi) Mátyás király 1475-ben, tekintettel a rend erősödésére, IV. Szixtusz pápától kérte, hogy a Szent Márk-templom bíborosát nevezze ki a pálos rend protektorává és advocatusává, hogy a római kúriában a rend érdekeit képviselje. A premontreiek zsámbéki és csúti monostorát, valamint Pilismarót közelében Fehéregyházat a pálosoknak adta. 1483-ban alakult a vázsonyi (Nagyvázsony) monostor. Később II. Ulászló alapításával a pálosok a visegrádi és szentjobbi bencés monostorokat kapták meg, ez utóbbi az utolsó magyar királyi pálos kolostor. 1524-ben még folyamatban volt egy pálos klastrom alapítása. Gergellaki Buzlay Miklós fiai, Farkas és István, valamint nagybátyjuk, Buzlay Mózes özvegye, Podmanini Anna a Fejér vármegyei Tét birtokon (talán a Velencei-tó környékén) terveztek a remetéknek monostort állítani. Szervezetük, egyházi, kulturális és irodalmi életük[] Az évi generális káptalant a monostorok perjelei és adiscretusok (egy-egy vagy több monostor közös kiküldöttei) pünkösdkor tartották. Ekkor a generális perjel és a házak perjelei jelképesen lemondtak tisztségükről, de rendszerint újra megválasztották vagy megerősítették őket. 1439-ig a generális perjelek tisztségének időtartama változó volt. IV. Jenő pápa 1439. április 11-én előírta, hogy minden szökőévben, tehát 4 évenként mást válasszanak generálisnak. Újraválasztani valakit csak 4 év elmúltával lehetett. 1576-ig érvényesült ez a választási rend. A generális perjel nevezte ki helyettesét, a vikárius generálist, és a titkári feladatot ellátó sociusát, továbbá a monostorok perjeleit. 1310-ben Újhelyt, 1358-ban Jenőn, 1373-ban Diósgyőrött említettek először a források vikáriust. A vikáriusok 2 vagy több monostor élén állottak, és a káptalanon ők voltak a definitorok, a határozatok előkészítői. 1470 körül készült az egyetlen forrás, a Pázmány Péter által fölhasznált és megörökített monostor-katalógus, amelyből a vikariátusok beosztását ismerjük. Eszerint 20 monostor Szentlőrinc, Nosztra, Diósgyőr, Gombaszeg, Lád, Újhely, Ungvár, Bereg, Kápolna, Szentmihályköve, Szentlászló (Baranya vármegye), Told, Szentpéter, Garic, Remete (Zágráb vármegye), Csáktornya, Gvozd, Örményes, Jenő és Csatka perjelei voltak egyúttal vikáriusok is. 1471-ben a generális perjel a pápához fordult, és 10 nagyobb hazai monostor Szentpál (Buda mellett = Szentlőrinc), Diósgyőr, Újhely, Kápolna, Szentmihályköve (Erdély), Örményes, Csáktornya, Garic, Remete és Lepoglava részére búcsú engedélyezését kérte. Lepoglava kivételével mindegyik vikáriusi székhely volt. A 14. századtól a 16. század elejéig a ferencesek mellett a pálosok voltak a legkedveltebb szerzetesek Magyarországon. (Több, mint 100 kolostoruk volt.) Csak kisebb birtokaik voltak. Malmot és szőlőt igyekeztek szerezni, halastavakat létesítettek, hogy a legszükségesebb ételt és italt biztosítsák. A 16. század közepéig a rend megőrizte remete jellegét, monostoraikat lakott helyektől távol építették. Templomaik szerények voltak, torony, kereszthajó és 49

oldalhajók nélkül. A szentély rendszerint a nyolcszög 3 oldalával zárult. A konventépület többnyire a templom északi oldalához csatlakozott. 1600-ig saját misszálét használtak, amit 1490 körül Bázelban, 1514-ben és 1537-ben Velencében, és saját breviáriumot, amit 1488 körül Bázelban, 1537-ben és 1540-ben Velencében nyomtattak ki, azután áttértek az egységes római mise- és zsolozsmáskönyvre. Napjaikat imádság, olvasás, elmélkedés és kétkezi munka töltötte ki. Nem törekedtek magasabb tanulmányokra és lelkipásztori feladatokra. Nálunk többet tudnak, hiszen a rend egész Európát behálózta. Sőt Dél-Amerikába is eljutott. Nem beszélünk arról, hogy amikor Kolombusz elindult a lisszaboni kikötőből az Újvilág felfedezésére, háromszáz (300) magyarországi pálost vitt magával. Azért történt ez így, mert akkor a portugál királyné, portugáliai Szent Erzsébet, Árpád-házi hercegnő volt, aki kikötötte, hogy csak magyar pálosok mehetnek az útra. A lisszaboni kikötőben Gyöngyösi Gergely pálos generális búcsúztatta őket. De arról sem beszélünk, amit Fatimában tudtam meg mexikói egyházi vezetőktől. Amikor megkérdeztem tőlük, hogy a San Paulo nevű város a sok Szent Pál közül melyiket választotta védőszentjének, rám néztek, tudták, hogy magyar vagyok, és nagyon meglepődtek, hogy nem tudom, hogy a mi Remete Szent Pálunkról van elnevezve! A pálosoknak Közép-Dél-Amerikában több nyoma is van, például több helyen találtak pálos rovásírást, de ezekről se esik sok szó. Próbáltam felkutatni ott jártamkor ezeket, de egyedül lehetetlenség, csak nagyon felkészült expedícióval lehetne megközelíteni. Magyarországi hanyatlás a török uralom alatt 1526 nyárutóján a mohácsi csatát követően a Budára vonuló törökök 11 pálos monostort kifosztottak és fölégettek, 25 szerzetest megöltek, többet megsebesítettek. A török inváziókor a pálos szerzetesek (Szent László, a lovagkirály volt példaképük) is szembeszálltak az ellenséggel Visegrádnál, hogy a Szent Koronát megőrizzék. Szeptember 7-től 10 napon át fosztogatták és pusztították a rend központját, a szentlőrinci monostort, végül fölégették értékes könyvtárával együtt, ahonnan elhurcoltak minden kódexet, és a magyar Biblia is eltűnt. Remete Szent Pál ereklyéjét Trencsén (Trenčín) várába menekítették, ahol egy tűzvész során végképp eggyé vált a magyar földdel. A pálos kincstárt Felsőelefántra (Horné Lefantovce), majd a horvátországi Lepoglavara vitték. 1541-től a török terjeszkedés és a reformáció következtében néhány évtized alatt rohamosan elnéptelenedtek a pálos kolostorok. A menekülők egy része Rómába utazott, ahol földet kaptak II Gyula pápatól és letelepedhettek Celsanoban. A pilisi rendházból magukkal vitt "fekete madonna" kép, a város templomának oltárára helyezték. Mindezeket - a menekülést, a fára akasztott kegykép előtt imádkozókat és az ikon oltárra emelését - a Chiesa di Santa Maria in Celsano templom oldalfalainak freskóin is megörökítették [1]. Házaik egy részét, főként északkeleten a hatalmaskodó és fosztogató főurak miatt kellett elhagyniuk. 1570ben II. Károly osztrák főherceg a generális perjel kérésére utasította az ország lakóit, hogy a pálos perjelektől semmit sem szabad a generális hozzájárulása nélkül zálogba venni, mert elkótyavetyélik a rend vagyonát. Életfolytonosságát csupán Máriavölgy (Thall) és a horvát Lepoglava monostora tudta megőrizni, továbbá rövidebb megszakításokkal Elefánt, Csáktornya és a Zágráb melletti Remete. Máriavölgy lett a rend új központja, a generális perjel székhelye. - Egy „külföldi tudósító”, Kapisztrán János, (1456) miután végiglátogatta a 50

pálos kolostorokat, a következőt írta: „Ezek egytől egyik szent emberek, és ha valaki élő szentet akar látni, menjen… Pilisszentkeresztre, mert itt a régi atyák – szinte az összes – romlatlan testtel várja a feltámadást.” Tudni kell azonban, hogy nem egyetlen romlatlan testről van szó, hanem kolostoronként több százról. 20. A KELETI EGYHÁZSZAKADÁS A konstantinápolyi patriarchák vágya A konstantinápolyi pátriárka olyan elsőbbséget akart magának keleten, mint amilyen elsőbbsége volt a római pápának és ezért mindig követelőzőbb lett a pápával szemben, s nem akarta a római pápát az egész Egyház fejének elismerni. A keleti Egyház liturgiáját görög nyelven végezte, az istentiszteletek végzésénél másféle papi ruhákat és másféle szertartást írt elő. Ehhez járult, hogy még a konstantinápolyi pátriárkák között is akadtak olyanok, akik tévtanokat hirdettek (Nestorius, Sergius, Macedonius), s akiket emiatt a pápának el kellett ítélnie; ez persze nagyon sértette büszkeségüket. A képrombolás Izauriai Leo görög császár egy jogtalanul hozott rendeletével megtiltotta a szentképek tiszteletét és azokat a templomokból eltávolíttatta. Sok gyönyörű műremek pusztult el ekkor. A nép a rendelet miatt szerfölött elkeseredett s heves harcok keletkeztek a képrombolók és képtisztelők között. A küzdelmet a pápa döntötte el és kinyilvánította: „Jó, helyes és üdvös az Úr Jézus és a szentek képeit tisztelni, de nem imádni; imádás kizárólag csak Istent illeti meg.” Erre a feszültség a legmagasabb fokra szökött s a legkisebb ok is elegendő volt a szakadás előidézésére. Rövid ideig tartó egyházszakadás Photiosz alatt A kilencedik század derekán Ignátiosz, a szentéletű, derék ember került a konstantinápolyi patriárkai székbe. A császári hatalmat a kiskorú Mihály nevében a feslett életű (vérfertőző) Bardasz – a császárság régense - gyakorolta. Ignác pátriárka sajnálattal szemlélte a császári udvar bűnös életét, s hogy a botránynak véget vessen, a nyilvános bűnös Bardaszt vízkereszt ünnepén nem engedte szentáldozáshoz járulni. Bardasz a bátor egyházfejedelmet elfogatta, megkorbácsoltatta és számkivetésbe küldte. A pátriárkai székbe pedig Photioszt, a nagy tudású, pénzéhes világi embert, a császári ház rokonát emelték. Ez követeket küldött Rómába, hogy I. Miklós pápát a maga részére megnyerje és a pápa őt konstantinápolyi pátriárkának elismerje. De Miklós pápa keresztüllátott a cselvetők hamis lelkén s kötelezte, hogy Ignátiosz kerüljön vissza a pátriárkai székbe. Erre Photiusz zsinatot hívott össze, melyen a pápát méltóságától megfosztották. Ekkor történt, hogy Photiusz pártfogóját, Bardaszt és Mihály császárt meggyilkolták és a gyilkos Vazul, nagyon szegény szülők gyermeke, került a császári trónra. Ez Photioszt letétette, kolostorba záratta, Ignátioszt pedig (867-ben) visszahelyezte konstantinápolyi pátriárkának. A szakadás ezzel eltolódott, de véglegesen nem küszöbölődött ki. A harc 1050-ben Kerulláriosz Mihály pátriárka alatt ismét elkezdődött. Kerulláriosz bezáratta a latin rítusú templomokat, és törölte a pápa nevét a kánonból. Photiosz az Antikrisztus előfutárainak és eretnekeknek nevezte a nyugati egyház vezetőit. - A szakadásban közrejátszott a „Filioque” vita is, mely szerint Bizánc azt mondta, hogy a Szentlélek az Atyától származik, Róma pedig azt vallotta, hogy az Atyától és a Fiútól. Természetesen, mint minden szakadásban az emberi gőg és a politika is közrejátszott, mivel a bizánci császárok az egyházi hatalmat is birtokolni akarták.

51

Nevezetes esemény még, hogy ekkor történt az oroszok megtérítése. Kiev fejedelemasszonya Igor özvegye, Olga Bizáncba ment 957-ben és felvette a keresztséget, fiával Vlagyimirral együtt.

A teljes szakadás A pátriárka (a császár támogatása mellett) magát a keleti Egyházak független fejének jelentette ki. A pápa el akarta kerülni a szakadást és követeket küldött Konstantinápolyba, de a követek az álnok és csúfot űző pátriárkával nem tudtak boldogulni s ezért (1054. július 16án) a Hagia Szófia-templom oltárára letették a bullát, mely Kerulláriosz Mihályt és követőit az Egyházból kiközösítette. Mihály pátriárka viszont a pápát és követőit közösítette ki és így a szakadás teljes lett. Részleges egyesülés Az 1434. évben tartott florenci egyetemes zsinaton az elszakadtak egy része visszatért a katolikus Egyházba, ezeket görög (szertartású) római katolikusoknak nevezzük. A bizánci, örmény, szír, kopt, káld ortodoxok egy része 1254-ben visszajött – kb. 10 millió – a katolikus egyházba. A szakadás következményei A keleti egyházszakadás következményei igen súlyosak, mert még ma is kb. 200 millió keresztény él így elszakadva a katolikus Egyháztól. A keleti Egyházra az elszakadás még súlyosabb következményekkel járt, mert sok nemzeti Egyházra töredezett. A szakadás a keleti császárságra is végzetes volt, mert elvesztette általa jelentőségét és hatalmának erejét a mindig jobban előretörő törökökkel szemben. Ezért történhetett meg, hogy a törökök Konstantinápolyt (1453-ban) elfoglalhatták és a mai napig is birtokukban tartják. A pápák későbbi próbálkozásai és legújabban II. János-Pál pápa szándéka a szakadás megszüntetésére, eddig eredménytelenek maradtak. Imádkozzunk elszakadt testvéreinkért, hogy minél előbb visszajöjjenek az Egyházba. Az ortodox egyház szentség-kiszolgáltatása érvényes, tehát ha valaki csak ortodox templomot talál kirándulása alkalmával, érvényesen részt vehet a vasárnapi szentmisén, gyónhat és áldozhat.

21. AZ EGYHÁZI ÁLLAM MEGALAKULÁSA Az egyházi állam alapja Már az első keresztény századokban egyes jámbor keresztények adtak vagy hagyományoztak az Egyháznak házakat, és birtokokat. Nagy Konstantin császár Róma városát engedte át a pápáknak és székhelyét Bizáncba (Konstantinápolyba) helyezte. Az egyházi birtok bővülése Észak-Itáliában longobárdok laktak s gyakran dél felé irányították rabló hadjáratukat s még Ravenna környékét is elfoglalták, mely a görög császár birtokában volt. A betörésektől Róma és a pápai birtokok sem voltak biztonságban. A pápa ekkor az Egyház védelmezőjét, a görög császárt hívta segítségül. Segítség helyett a császár itáliai helytartói a pápát dél-itáliai és szicíliai birtokának jövedelmétől is megfosztották. Erre III. István pápa a hatalmas frank

52

királytól, Pipintől kért segítséget. Pipin edzett seregével átkelt az Alpokon, a longobárdokat legyőzte, Ravennát és környékét elvette tőlük és a pápának adományozta, hogy kárpótolja őt az elvesztett dél-itáliai és szicíliai jövedelmekért (754-ben). Így lett a pápa független uralkodó és országa az Egyház állama. – Mindig voltak naiv álmodozók, akik azt mondták, hogy miért nem maradt az Egyház szegénységben, mint az apostolok idejében. Da ha végig gondolják, akkor igazat kell adniuk, hogy egy intézményt fönntartani, templomokat és kolostorokat építeni, szegényeken segíteni, missziókat létrehozni és támogatni, szociális programot végrehajtani, lehetetlen anyagi források nélkül. Az egyházi állam megerősítése Később (774-ben) Nagy Károly Pipin ajándékozását megerősítette és a pápai területet újabb ajándékozásokkal kibővítette. 1870-ben az olasz hatalom - szabadkőműves nyomásra - elrabolta a pápai birtokokat. Ezzel a ténnyel áthidalhatatlannak látszó űr keletkezett a pápaság és az olasz állam között. A vallását szerető, Egyházához ragaszkodó olasz nép mindig érezte az Egyház hűsége és hazafisága közt tátongó űrt. Végre az isteni gondviselés az Egyház szabadságának visszaszerzésére, a „Citta Vaticana” megalkotására elküldte XI. Pius pápát, aki Mussolini személyében megtalálta azt az államférfit, aki felismerte az egyházi állam létrehozásának fontosságát. Mussolini látta, hogy országában teljes harmónia csak akkor lesz, ha az Olasz állam kibékülést keres az Egyházzal és ez (1929. február 11-én) meg is történt, a hitetlenek s egyházgyűlölők nagy keserűségére és a hívő emberek boldog örömére. A pápaság ezzel kétezer éves történelmének új korszakába lépett. Bebizonyosodott ismét, hogy semmi se győzedelmeskedhet Krisztus igazságán. A pápa lehet fogoly vagy szabad, király vagy rab, szuverén vagy kifosztott koldus, az Egyház túlél minden forradalmat. Eltemeti minden ellenfelét, legyőz minden zsarnokságot, akárhogy forog körülötte a világ, akár híveinek örömujjongása, akár ellenségeinek csatakiáltása hangzik, a krisztusi ígéret teljesedik: „a pokol kapui nem vesznek erőt rajta.”

22. A JOHANNA NŐPÁPÁRÓL SZÓLÓ MESE A mese keletkezésének oka Nagy Károly gyenge utódai alatt a nyugat-római császárság hanyatlásnak indult. A karolingok kihalása után a rend Itáliában teljesén felbomlott. A szaracénok (a földközi tenger térségébe behatoló mohamedánok) kegyetlenkedtek és pusztítottak. Templomokat, kolostorokat romboltak le, a püspökségek s apátságok gazdátlanul maradtak. A X. században a pápaság sem tudta elkerülni, hogy az általános hanyatlás magával ne rántsa. III. Sergius pápa († 911) után a tuszkulumi grófok ragadták magukhoz nemcsak a Róma fölötti hatalmat, hanem a pápaválasztás irányítását is. Különösén Teodora grófnőnek és leányának nagy befolyása a pápaválasztásra adott tápot az utókornak a Johanna nőpápáról szóló együgyű mese kitalálására. Tartalma A mese szerint IV. Leo (845-855) után VIII. János néven nő került a pápai székbe, azaz Johanna. Ez a koholmány csak a XIII. században látott napvilágot, 850-1250-ig egyetlen könyvet vagy iratot sem tudnak felmutatni, amelyben ennek a mesének még csak a nyoma is megvolna. Az Egyház és a pápaság ellenségei mégis kapva-kaptak ezen a gyarló hazugságon és könyvekben, különfélekép felcicomázott novellákban hosszasan írnak róla.

53

Cáfolata Az oknyomozó történelem megdönthetetlen bizonyítékokkal igazolta, hogy János nőpápa (Johanna papissa) nem létezett, nem létezhetett, a róla írt közlemények mesék vagy hazugságok. IV. Leo halála után azonnal III. Benedek foglalta el a pápai széket; mert: 1.

III. Benedek 855. évi október 7-éről egy okmányt állított ki a corvey-i kolostor számára, melynek eredetije most is megvan.

2.

Egy emlékérmen, melyet csak abban az időben verhettek, rajta van III. Benedek és I. Lothár császár neve. Mivel I. Lothár 855. szeptember 28-án meghalt, tehát III. Benedeknek már pápának kellett lennie a császár halála előtt.

3.

Hinkmár rheimsi érsek azt írja, hogy Rómába küldött követe útközben értesült IV. Leo haláláról, s amikor az örök városba érkezett, már III. Benedeket találta a pápai trónon. János nőpápa meséje legkorábban a XIII. század közepén került a krónikákba s csak a XIV. században terjedt el.

23. VII. GERGELY PÁPA, 1020-1085 1020-ban született a toszkánai Sovana városában. Eredetileg a Hildebrand nevet kapta szüleitől, amelynek másfajta betűzése (Hellebrand) trónra jutása után különböző magyarázatokkal egészítette ki pontifikátusát. A Hildebrand név mindenesetre azt jelzi, hogy a család valószínűleg lombard származású. A későbbi nagyhatalmú pápa származását illetően szinte kétséget kizáróan állíthatjuk, hogy szegény családból emelkedett fel. Apját Bonizonak hívták, és a történetírók szerint asztalos vagy földműves volt. Anyjának neve nem maradt fenn. A szerény körülmények között élő család még igen fiatal korában Rómába küldte Hildebrandot, ahol az Aventinus dombon álló Santa Maria monostorban kezdte meg tanulmányait. A monostort Laurentius apát irányította, aki Hildebrand anyai nagybátyja volt. Valószínűleg ezért engedhette meg magának a család gyermekük taníttatását. Ebben az időben a Cluny apátság reformeszméi már teret hódítottak Itáliában is, így volt ez Laurentius monostorában is, ahol Hildebrand ezen elvek alapján nevelkedett. A kitűnő elmével, szónoki és politikai tehetséggel megáldott ifjú később az örök városban letette a bencés szerzetesi fogadalmat. Korai élete során csak rövidebb időt töltött el a híres Clunyben, mégis életének meghatározó elemévé vált az ott kialakult egyházszemlélet. Az Egyház és állam a középkorban VII. Gergely uralkodása határkő' az Egyház történetében. A középkor hitbuzgó királyai évszázadokon át sok püspökséget és kolostort alapítottak vagy legalább is alapításukat elősegítették. Ezért hálából az Egyház megengedte nekik, hogy püspököket és apátokat választhassanak az illető püspökségek és kolostorok élére. A későbbi uralkodók azonban elfeledték, hogy az Egyház ezt a kiváltságot nem általánosságban, hanem csak önként és egyes esetekre engedte át nekik. Azt képzelték, hogy mint uralkodóknak, minden további nélkül joguk van minden püspököt és apátot kinevezni. Ezért kényük-kedvük szerint neveztek ki püspököket és apátokat, sajnos, sokszor méltatlan rokonokat és gyermekeket is. A régebbi buzgó királyok gyakran grófsággal és hercegséggel is kitüntették a püspököket s így az illetők befolyásos állami hatalmasságok és birodalmi fejedelmek lettek. Később azonban ebből

54

kettős hátrány származott. Az ilyen módon kinevezett püspökfejedelmek gyakran elfeledkeztek papi méltóságukról és elvilágiasodtak. Kiválasztásuknál az uralkodók nem azt keresték, hogy alkalmasak-e a papi méltóságra, hanem egészen világi érdekeket tartottak szem előtt. Ezáltal az Egyházat és a vallásos, erkölcsös életet nagy károk érték.

VII. Gergely pápa

VII. Gergely pápa szigorú, erényes életű, ritka lelkierejű, kiváló szellemi képességű és meg nem alkuvó férfi volt, amit legelkeseredettebb ellenségei sem tagadnak. Mint szerzetes, Hildebrand néven (1040-1075) igen befolyásos tanácsadója volt a pápáknak és az Egyház fogyatkozásait, bajait alkalma volt alaposan megismerni. Invesztitura A kor szokása szerint a magasabb állami tisztségeket a király adományozta, mégpedig a tisztséget jellemző jelvények (a grófnak kard, a hercegnek zászló) áladása mellett. Ennek a jelképnek átadását investitura-nak (szó szerint: beruházásnak, azaz hatalom-átadásnak) nevezték. Az állami tisztséget is elnyerő püspököknek azonban nem kardot vagy zászlót nyújtott át az uralkodó, hanem püspöki pásztorbotot és gyűrűt, a lelki hatalom jelképeit, s ezzel olyan színt öltött a püspökválasztás, mintha a lelki hatalmat is a király adományozná s nem pedig az egyház a felszentelés által. Simonia Mivel az ilyen főpapi méltóságokkal sokszor nagy birtokok és jövedelmek jártak, eladták pénzsóvár és becsvágyó férfiaknak, akik vesztegetéssel és pénzzel iparkodtak megszerezni maguknak ezeket a méltóságokat. Megtörtént, hogy a püspöki méltóságot a legtöbbet ígérő és a legméltatlanabb nyerte el. A lelki hatalomnak ilyen pénzen való adását és szerzését Simon mágusról, (ApCsel 8,5-24) simonia-nak nevezzük. A simónia mind a felső, mind az alsópapság elvilágiasodására és lealacsonyodására vezetett. Ezekben a válságos időkben lépett a pápai trónra VII. Gergely. Első rendeletével megtiltotta a simóniát. A második rendeletét egy évvel később adta ki, melyben eltiltotta a világiakat az investitura gyakorlásától, hogy a királyok, és fejedelmek nem nevezhetnek ki püspököket. Másik rendelete, hogy az Egyház ősrégi döntése szerint tilos a papoknak házasságra lépniük. A hívőknek pedig megtiltotta, hogy házas papok istentiszteletén részt vegyenek, vagy tőlük a szentségek kiszolgáltatását kérjék. A nép a pápa rendelkezésének legnagyobbrészt engedelmeskedett. IV. Henrik A pápa rendeletei különösen IV. Henrik császárt és több más német fejedelmet érintettek a legkínosabban. Az apai szigor híján felnőtt, gyengejellemű és erkölcstelen életű IV. Henrik 55

császár nem törődött a pápai rendelettel és kénye-kedve szerint tovább osztogatta az egyházi állásokat. Midőn a pápa figyelmeztette őt, megvetéssel válaszolt. Erre a pápa Rómába hívta, hogy igazolja eljárását. IV. Henrik igazolás helyett összehívatta birodalmának püspökeit Wormsba és ez az álzsinat a pápát trónjától megfosztotta. Erre VII. Gergely IV. Henriket kiközösítette az Egyházból és alattvalóit föloldotta a hűségeskü alól. A birodalmi fejedelmek, egy régi törvény alapján, trónfosztottnak nyilvánították a császárt, ha egy éven belül a kiközösítés alól fölmentést nem nyer. IV. Henrik majd egy évig várt, végre télnek idején átkelt az Alpokon és a Kanosszában tartózkodó pápa előtt bűnbánatot és javulást színlelve, elérte, hogy a pápa föloldja a kiközösítés alól. De alighogy elhagyta Kanosszát, már útközben a pápa ellen izgatta Lombardia nemességét. Otthon a pápa elleni küzdelmet még hevesebben folytatta és az emiatt vele szembenálló fejedelmeket engedelmességre kényszerítette. Ekkor a német választófejedelmek IV. Henriket trónfosztottnak jelentették ki és Sváb Rudolf személyében új császárt választottak, a pápa pedig másodszor is kiközösítette őt. IV. Henrik válaszul nagy sereget gyűjtött, az ellencsászárt legyőzte, majd Róma ellen indult.- Rómát el is foglalta, a pápát pedig három évig tartotta az Angyalvárban körülzárva, ostrom alatt. Gergelyt végül is szorult helyzetéből a normannok vezére szabadította ki és Szalernóba segítette. A kiváló pápa, az egyházi jogok nagy harcosa, itt is halt meg 1085-ben a zsoltáros e szavaival: „Szerettem az igazságosságot, gyűlöltem a hamisságot, ezért halok meg számkivetésben.”

Canossa

Az investitura-harc a wormsi konkordátummal 1122-ben véget ér. VII. Gergely rendeletei nem jutottak el életében a teljes győzelemig. Utódai alatt azonban, mindkét rész kölcsönös megegyezéssel, a wormsi konkordátum (egyezség) véget vetett az investitura-harcnak. A konkordátum szerint a püspököt a káptalan, az apátot a kolostor tagjai választják. Az uralkodó a megválasztottat a jogar – (s nem a pásztorbot és gyűrű) – átadásával erősíti meg állami tisztségében. Ezt a konkordátumot a lateráni (IX. általános) zsinat 1123-ban megerősítette. VII. Gergely azon fáradozott, hogy az egyházi fegyelmet megjavítsa és a papi hivatalok betöltésében rendet teremtsen. Az egyházi méltóságokat a világi hatalom nem osztogathatja kénye-kedve szerint. A simonia útján lelki javakat adni vagy szerezni tilos. Az Egyház és állam között akkor helyes a viszony, ha mind a két hatalom egyesült

56

erővel törekszik a közjó előmozdítására. Az Egyház segítse az államot, az állam támogassa az Egyházat. Ez a jelszó: „A vallás magánügy”, üres, alaptalan s képmutató beszéd, mert minden állam alapja az erkölcsi értékrend, aminek a forrása az Istenbe vetett hit.

IV. Henrik a pápa ellen elkövetett bűneiért fiai által nyerte el büntetését. Konrád fia föllázadt atyja ellen; kedvenc fia, Henrik, pedig atyját trónjától megfosztva, Ingolsheimbe záratta. IV. Henrik 1106-ban egészen elhagyatva halt meg. 24. A KERESZTES HADJÁRATOK A Szentföld A Szentföld, melyet Krisztus Urunk életével, szenvedésével és halálával megszentelt, már a VII. században a kereszténység ellenségeinek, a mohamedánoknak a hatalma alá került. Eleinte háborítatlanul kereshették föl a keresztények a Szentföldet, de a XI. századtól kezdve a törökök többször megtámadták a zarándokokat és meggyalázták a szent helyeket. Ezért II. Orbán pápa elhatározta, hogy fölszólítja a keresztény népeket keresztes hadjáratra a törökök ellen. A hadjáratra: „Isten akarata” jelszóval és ruhájuk jobb vállára alkalmazott piros kereszttel indultak el. A keresztes hadjárat Az első keresztes hadjárat volt a legszebb és legeredményesebb, mert akkor még a résztvevők, leginkább franciák és olaszok között a legnagyobb lelkesedés uralkodott. A keresztes vitézek nehéz küzdelmek és nélkülözések között vonultak Jeruzsálem felé és 1099ben elfoglalták a szent várost. A seregek hős és jámbor vezetője, Bouillon Gottfried lett Jeruzsálem uralkodója, de nem mint király, hanem csak mint a Szentsír védelmezője, mert nem akart magának aranykoronát ott, ahol hajdan Krisztus töviskoronát hordott. Ez a keresztény uralom azonban nem sokáig tartott. A törökök felhasználták a keleti és nyugati Egyház ellenségeskedését és az I. keresztes hadjárat által elfoglalt területek nagy részét nem egészen 100 év mulya ismét hatalmukba kerítették. A többi keresztes háború, bár egyikmásiknak nagyon ügyes vezetője volt, csak részleges eredményt ért el. Ezekben a harcokban halt meg Barbarossa Frigyes német császár és IX. Szent Lajos francia király. A keresztes hadjáratok haszna A keresztes hadjáratok nem érték el céljukat, a Szentföld végleges megtartását a kereszténység számára. De azért az Egyház és a nyugat részére nagy jelentőségűek voltak. Az iszlám hatalmát meggyöngítették, a keresztényeket pedig nagy lelkesedésre ösztönözték a keresztény vallás iránt. A pápaság tekintélye emelkedett, a keresztény uralkodók összeismerkedtek és jobban közeledtek egymáshoz. A művészetek és a tudomány, a kézművesség és ipar alaposan fölvirágoztak. Lovagrendek alakultak a Szentföld és a zarándokok védelmére. Ezekben a rendekben a lovagok fegyvert viseltek, s ha kellett, hadakoztak; a papok az istentiszteletről gondoskodtak; a testvérek a betegek és zarándokok ellátását végezték. Legnevezetesebb a három legelső lovagrend: itáliai kereskedők alapították a János-rendet, (Johanniták), mely később Málta szigetére került s ezért máltai lovagoknak is nevezik őket; a templomosok rendje francia alapítás, és a német lovagrend, mely később Poroszországban telepedett le. A keresztes hadjáratokat a pápák ösztönzésére a keresztény fejedelmek indították el, hogy a Szentföldet a török uralom alól felszabadítsák. A legeredményesebb az 1099. évi

57

első keresztes hadjárat volt.

A pestis A világtörténelem egyik legnagyobb katasztrófáját, és a legtöbb ember halálát egy baktérium okozta, mely a 14. században iszonyú pusztítással ritkította meg az emberiséget! A pestis (más néven fekete halál, vagy dögvész) a 14. századi Európában 25 millió ember halálát okozta az 1347 és 1353 közt eltelt hat esztendő alatt. (Az akkoriban 80 milliós kontinens egyharmada pusztult el.) A fertőző betegség egyházi vonatkozásai a következők: mivel nem volt rendezett állami betegellátás, rendelőintézet stb, általános volt az otthoni betegápolás. A fertőző betegségeknél a családtagok úgy védekeztek, hogy aki megtehette, elköltözött más városba, ahol nem volt járvány. Ez azt jelentette, hogy sok esetben teljesen magára hagyták a beteget, étel, ital nélkül. A szerzetesek, apácák, papok felvállalták a betegek szolgálatát, ami azzal járt, hogy gyakran ők is megbetegedtek és meghaltak. Mivel csökkent a papok száma emiatt, sok esetben képzetlen embereket szentelték papokká, egy-két hónap, vagy hét előkészítéssel. Emiatt kétes erkölcsű férfiak is bekerültek a papok közé. A másik következmény pedig, hogy betegápoló egyházi társulatok alakultak, mint pl. az alexiánusok, és más betegápoló rendek. A pestist sokan úgy tekintették- ahogy alább beszámolunk róla – mint Isten büntetését az emberek sok bűne miatt, ezért vezeklő csoportok úgynevezett flagellánsok járták az országot, akik ostorozták magukat, és másokat is hívtak az engesztelés ilyen formájára. Amikor ez már túlzásba csapott, a pápa megtiltotta a mozgalmat. A legnagyobb európai pestisjárvány 1347–1353 között zajlott, miután 1346-ban a genovaiak Krím-félszigeten található Kaffa erődjébe az ostromló kipcsákok és mongolok – egyfajta biológiai fegyverként – katapultjaikkal számos, pestisben meghalt ostromló katona tetemét lőtték be a várba. A járvány megjelent a városban is, ahol több ezer genovai polgár tartózkodott. A járvány miatt hajókon menekültek Kaffából, így a pestis eljutott Konstantinápolyba, majd Velencébe, Messinába, Genovába és Marseille-be, és onnan terjedt az európai kontinens belsejébe, illetve a tuniszi kikötő révén Észak-Afrikába. A pestis áldozatainak számát – az 1347-1668 közötti időszakban – 30 millióra teszik, de ebből 25 millióan a járvány megjelenése utáni 6 évben haltak meg! A pestis folyamatos jelenlétérôl és pusztításáról hazánkban 1095 óta vannak adatok („Szent László füve pestis ellen"). A betegség különösen katasztrofális szerepet játszott történelmünk igen jelentős szakaszában, a Rákóczi szabadságharcban (1703-11). A járvány, amelyet a háborús viszonyok tovább gerjesztettek, az egész országot és Erdélyt is elárasztotta, és a hadi eseményeket mindvégig kedvezőtlenül befolyásolta. Az ország akkori 3 millió lakosa közül 300.000 pusztult el a betegségben, polgári egyének, katonák egyaránt (pl: Vak Bottyán). A kurucok anyagi és katonai helyzete egyre romlott, az ellátási nehézségek mind inkább növekedtek, és az egyre reménytelenebb helyzetbe jutott alakulatok katonái a pestistől való félelmükben sorra elszökdöstek. A középkori ember védőszentek segítségével próbálta felvenni a küzdelmet a pestissel szemben. Az egyik legnagyobb tisztelet Szent Rókust illette, aki valószínűleg 1327. augusztus 16-án halt meg. Montpellier-i Rókusnak állítólag már születésekor kitűnt

58

különlegessége, mert anyajegy – egy vörös kereszt - volt mellkasán, illetve anyja már öreg korában hozta a világra. Az elesettek iránti odaadó magatartását mutatta, hogy a családi üzletet hanyagolva csak a városi betegek és szegények iránt tanúsított érdeklődést. Kivételes egyéniségét támasztja alá az is, hogy az aquapendete-i kórházban pestises betegeket gyógyított meg érintésével, de nem csak ott, hanem mindenfelé, amerre járt. Piacenzában maga is elkapta a betegséget, ám valami csoda folytán sikerült meggyógyulnia belőle. Az embereken a rettegés lett úrrá, mert magatehetetlenül álltak a betegséggel szemben, és aki megkapta a pestis valamely fajtáját, annak minimális esélye volt a túlélésre. Az emberek találgatni kezdték, hogy mi lehet annak oka, hogy rájuk tört ez a szörnyű kórság. A bűzös levegő és a kutak mérgezettsége mellett sokan úgy vélték, hogy ez nem más, mint Isten büntetése. A pestist a társadalom közösségi büntetésének tartották, olyan bűneik következményének, mint a házasságtörés, istenkáromlás, prostitúció, szerencsejáték. Az alexiánus testvérek eredete Az Alexiánus Testvérek eredetét homály fedi és a középkort megelőző időkben gyökerezik. A Testvériségről szóló első híradás 1259-re tehető, amikor egy dokumentum a begárdokra és a beginákra utal. Ezek cölibátusban élő keresztény laikusok, férfiak, illetve nők közösségei voltak, akik azért jöttek össze, hogy még odaadóbb keresztény életet éljenek, még odaadóbban imádkozzanak és szolgálják felebarátjaikat az adott kor igényei szerint. Eredetileg a Rajna menti területeken alakultak ki közösségeik Németországban, Belgiumban, Hollandiában és Franciaországban. Közülük a 13. század közepén sok férfiközösség szervezettebbé vált és befogadták őket Szent Ferenc Regulája alá, mások azonban megőrizték eredeti sajátságukat. Bár különböző begárd csoportok jöttek létre, amelyek alapító vagy regula nélkül fejlődtek, ugyanakkor mindegyik csoportot saját jellegzetessége tette megkülönböztetetté, azonban nagyjából a szerint lehetett besorolni őket, hogy a szemlélődő vagy a cselekvő életmódot hangsúlyozták-e, s hogy valamely kitűntetett tevékenységhez kötődtek-e vagy koldulással tartották-e fenn magukat. A Rajna-vidéki begárdok (a "kenyeres begárdok") az utóbbi csoporthoz tartoztak - koldultak és vándoroltak -, és ezekből a Rajna-vidéki kenyeres begárdok közösségeiből nőttek ki az Alexiánus Testvérek, akiknek az alapítása a németországi Köln és Aachen városához köthető. 1347-ben történt, hogy a Testvérek szorosabb csoporttá szerveződtek a halottak eltemetését, a betegek és haldoklók ápolását, valamint a magukra maradtak és elhagyottak gondozását vállalva gyakran életüket áldozva mindezért. A pestisről olvasható: bárki, aki kapcsolatba került valakivel, akit fekélyes kelések kínoztak, halálra ítéltetett. Sok város és falu vált teljesen kihalttá. Hihetetlen körülmények alakultak ki, az óvintézkedések hiábavalónak bizonyultak; a pestis minden elővigyázatosságot felülmúlt. Leírhatatlan erkölcsi romlottság vett erőt az embereken. Gazemberek jelentek meg mindenütt, akik megtámadták az egészségeseket és a betegeket is, és minden elérhetőt elraboltak. A gyengék és az öregek voltak a legsebezhetőbbek. Azok, akik életben maradtak, azt hitték, hogy megmenekülhetnek ettől a haláltól egyszerűen azáltal, hogy teljesen átadják magukat a kicsapongásnak, hogy féktelen életet élnek, és hogy vigadozva és hangoskodva kóborolnak. A segítség, a könyörület és a felebarát szolgálatában hozott áldozat iránti érzék teljesen

59

kihaltnak tűnt. Úgy látszott, hogy mindenki csak magára és a saját tulajdonára gondolt. Ennek ellenére számos példa mutatkozott a hősies felebaráti szeretetre, mint lyoni Roché, Gonzága Szent Alajosé, és másoké. A begárdok az Alexiánusok "alapító Testvérei" is az áldozathozatal különleges hősei lettek, akik nem hagyták, hogy megroppantsa őket az általános kétségbeesés. Elszántságukkal bizonyították igazi felebaráti szeretetüket, és lelkierőt öntöttek másokba. A flagellánsok A mozgalom a korabeli feljegyzések szerint 1260-ban Perugia városából indult, és rövidesen Európa szerte elterjedt. Magyarországon a flagelláns mozgalom 1262-ben jelent meg. A mozgalom az 1347-ben kirobbant és 1353-ban befejeződő pestisjárvány egyik szinte elmaradhatatlan kísérőjelensége volt. A járványokat az emberek Isten büntetésének vélték, amely rossz erkölcseik miatt sújtja őket, és ezért vezekléssel kell kiengesztelniük Istent: A világtörténelem egyik legnagyobb katasztrófáját, és a legtöbb ember halálát a pestis okozta, mely a 14. században iszonyú pusztítással ritkította meg az emberiséget! A pestis (más néven „fekete halál”, vagy dögvész) a 14. századi Európában 25 millió ember halálát okozta az 1347 és 1353 közt eltelt hat esztendő alatt. (Az akkoriban 80 milliós kontinens egyharmada pusztult el.) A pestis okozóját először a zsidókban látták, mondván, hogy döglött állatok tetemével megfertőzték a kutakat, mivel bosszút akartak állni a keresztényeken. (Az ellentétek a 60%-os uzsorakamat miatt törtek ki.) Ezért több helyen üldözték őket. A másik, valószínűbb - magyarázat az volt, hogy a Krím félszigeten a mongolok – Kaffa város ostromakor – pestisben meghalt katonák holttestét dobták be a vár védői közé. Az ott tartózkodó genovai polgárok, mikor a fertőző betegség terjedni kezdett, siettek haza Genovába. A fertőzést magukkal hozták. Emiatt egész Európában elterjedt a betegség. „A pestisjárvány kezdetén Németországban a lakosság vonulni kezdett az utcákon önmagát ostorozva. 1349. június közepén így érkeztek vagy hétszázan Svábföldről Strassburgba. Kijelöltek maguk közül egy vezetőt és még két másik mestert, akiknek minden utasítását véghezvitték. Az önostorozó mozgalmak résztvevőit flagellánsoknak vagy a ruhájukon lévő kereszt után keresztvivőknek, keresztes testvéreknek is nevezték. Az Európa minden jelentősebb nagyvárosában megfordult flagellánsok ruházatukkal, énekeikkel, aszketikus ábrázatukkal óriási hatást gyakoroltak a hétköznapi emberre. A vezeklők mindig kettes sorban vonultak, ezért a menetek gyakran beláthatatlan hosszúságúra nyúltak. Legtöbbször azonos öltözéket viseltek: kabátjuk fekete színű, alsóruházatuk fehér, a fejükön lévő filc-sapka szürke volt. Mellükön, hátukon és fejfedőjükön vörös keresztet viseltek. Minden vezeklő a jobb kezében egy háromágú ostort tartott, amivel a meztelen hátát ütögette. Sokan úgy védekeztek a fertőzés ellen, hogy a betegeket magukra hagyták és olyan vidékre költöztek, ahol még nem ütötte fel a fejét a betegség. A magukra hagyott betegeket sok esetben a papok és a szerzetesek ápolták, enni és innivalót vittek nekik. Ennek az lett az ára, hogy ők maguk is elkapták a betegséget és meghaltak.

60

25. ASSISI SZENT FERENC (Assisi, 1182. július 5. – Porciunkula 1226. október 3.) Assisi Szent Ferenc bölcsője nem messze Rómától, a napsütötte hegyek között fekvő Assisi városban ringott. Apja jómódú kereskedő volt, fiát is annak szánta. Ferenc szép, kellemes hangú, életvidám fiatalemberré vált s különösen a lovagi tettek érdekelték. Az olasz mellett folyékonyan beszélt franciául is (innen a francesco neve) és ügyes modorával az előkelő ifjúság kedvencévé lett. Őt választották meg a különféle mulatságok vezetőjének, ő rendezte az ünnepi körmeneteket és összejöveteleket. De Ferenc, bármilyen nagy és zajos volt is a mulatság, sohasem ragadtatta magát közönséges vagy megrovást érdemlő cselekedetre. Mindig nemes és tiszta, a szegények iránt pedig jószívű maradt.

Assisi Szent Ferenc

Egy alkalommal roskadozó kis templomban elmerülten imádkozott és e szózatot hallotta: „Ferenc, nem látod, milyen düledezőfélben van házam? Menj és építsd föl.” Ő ezt szó szerint vette és minden pénzét a templomocska felépítésére fordította. A pénzt szerető apának nem tetszett, hogy fia a pénzzel könnyelműen bánik, s azért az örökségről való lemondásra bírta. Ferenc ezt könnyű szívvel meg is tette, azután a tőle újraépített kis templomocskát elnevezte Porciunkulá-nak (az ő örökrészecskéjének), és a közelében lévő sziklabarlangba remete életre adta magát. Később a Porciunkula templomocskában hallotta, midőn az evangéliumot olvasták, hogy az Úr Jézus mondta: „Ne legyen se aranyatok, se ezüstötök, sem rézpénz az övetekben, sem úti tarisznyátok, se két köntösötök, se sarutok, se bototok! Méltó ugyanis a munkás az eledelére.” (Mt 10,9-10) Erre Ferenc így kiáltott fel örömmel: „Ez az, amit én már régen keresek.” Majd barna koldusruhát (csuhát) öltött magára és prédikált a városokban. Az élvezethajhászó és pompakedvelő világnak az apostoli szegénység és egyszerűség példáját hirdette. Voltak, akik kinevették és gúnyolták, mások csodálták őt. Szent Ferenc szerzetesrendet alapít Nemsokára a régi barátai közül tizenegy fiatalember csatlakozott hozzá. A jég megtört és hamarosan mások is követték a példát. Szent Ferenc életszabályt írt követői számára és ezzel Rómába zarándokolt. III. Ince pápa látomásban figyelmeztetést kapott, hogy Szent Ferenc szabályait fogadja el, sőt mint bűnbánatot hirdetőt megerősítse, mert: „ez az assisi koldus fogja megszilárdítani az ingadozó Egyházat.” Szent Ferenc ezután testvéreivel városról-városra járt, mindenütt szóval és példájával 61

prédikált. Ahol a kis testvérek (fratres minores) megjelentek, ott újraéledt a krisztusi hit és erkölcs. Szent Ferenc legtöbb idejét a szegényeknek, betegeknek és a szerencsétleneknek szentelte. A gazdag palotákban koldult, s amit ott kapott, vitte a szegények kunyhóiba. Prédikálása és példája mindig több és több fiatalt vonzott a kistestvérek közé, úgyhogy még életében több mint 5.000 volt követőinek száma. A Porciunkula templom mellett épült az első ferencrendi kolostor. Szent Ferenc a nők számára is alapított rendet, melyet (első főnöknőjéről, Szent Kláráról) Klarissza-rendnek neveznek. Mivel a világban és házasságban élők is Szent Ferenc prédikációinak és példájának hatása alatt tökéletesebb életet akartak élni, ezek számára is alkotott szabályzatot. E szabályzat szerint élők Szent Ferenc harmadik rendjének a tagjai. Szent Ferenc életerejét a rengeteg sok munka, a sok vezeklés hamarosan kimerítette. Midőn halálát közeledni érezte, a Porciunkula-templomába vitette magát s annak puszta földjén halt meg 1226. október 4-én. Halála után két évre szentté avatta az Egyház. A minorita és a kapucinus rend Szent Ferenc rendjének későbbi hajtása. Szent Ferenc tiszta, egyszerű és csodálatosan mély egyéniség volt. Lelkének gazdagságát és Isten iránt való bensőséges hódolatát a Szentlélektől sugallt énekek által nyilatkoztatta ki. A Fioretti (Szent Ferenc virágocskái) néven ismert legendás életrajz és beszédei páratlan költői lélekről tanúskodnak. Assisi Szent Ferenc alapította a róla nevezett ferences rendet, melyben nemcsak a szerzeteseknek, hanem a rendnek sem lehet vagyona. A Krisztus iránti szeretetből származó önkéntes szegénységet hirdette, az Úr szavait követve: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, add oda a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyekben. Azután jöjj, kövess engem.” (Mt 19,21) A gazdagokhoz így szól az Úr: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol moly és rozsda emészt, ahol a tolvajok betörnek és lopnak. Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem moly, sem rozsda nem emészt, és ahol tolvajok nem törnek be és nem lopnak.” (Mt 6,19-20) Szent Ferenc harmadik rendje az Egyház által ajánlott vallásos egyesületek közé tartozik. Tagjait buzdítja, hogy imával; jócselekedetek gyakorlásával, a szentségek gyakori vételével iparkodjanak Szent Ferenc erényeit követni s mindig tökéletesebb keresztény életet élni.

Aquinói Szent Tamás, 1225-1274 A középkor legnagyobb tudósa. Roccaseccában született, 1225. január 28. – Meghalt Fossanovában, 1274. március 7.), olasz teológus, skolasztikus filozófus, Domonkos-rendi szerzetes, a keresztény misztika egyik képviselője. Angyali Doktor (Doctor Angelicus) néven is ismert. Tamás a nápolyi Aquinói grófok nemzetségéből származott. Már öt éves korában a közeli montecassinói bencés kolostorba adták nevelésre. A kor fölfogása szerint családja és háza fényét kellett volna növelnie, ha nem házasság útján, legalább mint tekintélyes püspök, apát, bíboros vagy mint pápa. A nemes ifjúnak azonban nem ilyesmi forgott a fejében. Tizennégy (14) éves korában magasabb tanulmányokra Nápolyba küldték, és itt megismerte az akkoriban kivirágzó dominikánusok prédikátor rendjét. Elhatározása, hogy életét a szent

62

tudományoknak áldozza, 1244- ben a nápolyi domonkos kolostorba vezette, ahol a rendbe való fölvételét kérte, bár családja hevesen ellenezte, hogy kolduló szerzetbe lépjen. Rendi elöljárói még ugyanabban az évben továbbirányították tudományos kiképzésre: Rómán és Bolognán át Párizsba kellett volna mennie. Útközben, Rómától északra, testvérei útját állták, az atyai várba hurcolták és ott egy évig fogva tartották, majd onnét megszökött. Tamás végig ellenállt minden csábításnak, amellyel életre szóló elhatározásának visszavonására akarták bírni. Családja püspöknek szánta. Az imádságnak és a tanulásnak élt. Johannes Teutonicus általános rendfőnök személyesen kísérte Párizsba. Tamás 1245-ben érkezett Franciaország fővárosába, és itt találkozott először a rend nagytekintélyű hittudósával, Nagy Szent Alberttal. Három éven át hallgatta Albert előadásait. Amikor a párizsi egyetemes káptalan (1248) Albertet megbízta, hogy Kölnben létesítsen rendi főiskolát, Tamás együtt ment tanárával, és négy évet töltött tanulással a Rajna menti városban. 1252-ben Tamás ismét Párizsban tartózkodott, és akkor már bakkalaureus fokozatú főiskolai tanárként maga is előadásokat tartott. Ebben az időben robbant ki az az elkeseredett harc, amelyet a világi papok közül kikerült párizsi professzorok vívtak a ferences és domonkos rendből való, tudományosságban náluk jelentősebb kollégáik ellen. Tamás rendjének jogait védelmezte. 1256-ban IV. Sándor pápa közbelépésére fölvették a bekebelezett magiszterek sorába, és a Notre- Dame kancellárjától engedélyt kapott, hogy önálló, nyilvános tanító tevékenységet folytathasson mint professzor. Akadémiai előadásaiban elsősorban eredetiségét, nyitottságát és önállóságát dicsérték. E párizsi működése alatt (1252--1259) keletkeztek többek közt kommentárjai (Petrus Lombardus Szentenciás könyvéhez, Izaiáshoz és Boëthiusnak a Szentháromságról írott művéhez), valamint Az igazságról szóló értekezése. Munkássága: Aquinói Szent Tamás, folytatva elődeinek, a görög filozófusokat arab és bizánci közvetítéssel a nyugati hagyományba beemelő teológusoknak munkáját, összhangba igyekszik hozni Arisztotelész filozófiáját a keresztény tanítással, kísérletet téve egy átfogó filozófiai rendszer megalkotására. Az arisztotelészi filozófia ebben a vállalkozásban a természetes értelem tudománya, amelyet csupán a kiinduló premisszák empirikus volta különböztet meg a kinyilatkoztatáson alapuló premisszákat alkalmazó teológiától. Tamás megkülönböztette egymástól a tudást és a hitet. A tudás egyedül az értelem képessége, a hit viszont az értelemé és az akaraté. Tudás a szó szoros értelmében csupán kényszerítő erejű igazságokra - közvetlenül belátható alaptételekre, vagy ezekből levonható következtetésekre - vonatkozhat, a hit igazságai azonban nem ilyenek: ezek esetében a bizonyosság hiányát a hívő akaratának kell pótolnia. [1] Miután azonban a tudás és a hit is Istentől ered, ezért a kettő igazságai nem mondhatnak ellent egymásnak. A filozófia - amennyiben az isteni dolgok természetes ésszel belátható részére vonatkozik - segédtudománya a kinyilatkoztatás teológiájának. Ontológiája: Szent Tamás szerint az ontológia tapasztalati tudomány, ezért ontológiájának alapfogalmai a tapasztalatban gyökereznek.

63

A létező (ens) mindaz ami van, vagyis mindaz, ami különbözik a semmitől. Két összetevője van: lét és lényeg. A lét az a fogalmilag megragadhatatlan aktus, amely a létező adottságait fenntartja. A lét olyan aktus, amely a létező adottságait a semmitől különböző valóság szövetébe fonja. A lényeg mint fogalmilag megragadható létmegnyilvánulás a meghatározásban fejeződik ki. Ha a lényeget a tevékenység elvi oldaláról szemléljük, akkor természet (natura) a neve. Ha pedig a létteljesség szempontjából, részesedés elve. Az anyagi világ magyarázatánál az Arisztotelész által kidolgozott actus és potentia elméletet vette alapul. Minden testnek van valamilyen végső anyaga, amelyet Tamás ősanyagnak nevezett. Ez az ősanyag állandó változásoknak van kitéve és képes arra, hogy belőle bármilyen test kialakuljon. Az ősanyaggal ellentétben a forma (actus) tiszta ténylegesség. A forma és anyag nem önálló létezők, amelyek egymástól elválaszthatók, hanem ők azok, ami által a létező van és az, ami. A létező ezen mibenléte a lényege. Isten szellemisége minden anyagi korláttól és potencialitástól mentes: "Isten léte a kifejezett tökéletesség, úgyhogy egyszerűségéhez semmit sem kell hozzáfűzni". Az összes teremtett lényt Isten tartja meg létében. Tamás azonban azért lehetett nagy hittudós, mert nagy imádkozó is volt. Jól tudta, hogy az embernek latba kell vetnie szellemének és akaratának minden erejét: ,,Ha valaki elmulasztja megtenni, ami erejéből telik, és odafentről csodát vár, tulajdonképpen kísérti az Istent.'' Az ember nem ülhet ölbe tett kézzel. A mennyország ugyanis olyan, mint egy kiterjedt tenger, de nekünk kell belévetnünk a hálót; olyan, mint egy értékes gyöngy, de a gyöngyöt nekünk kell megkeresnünk; olyan, mint az elrejtett kincs, de a kincset nekünk kell kiásnunk. Azt is tudta, hogy minden emberi tudás csak töredék, hogy semmiféle földi képesség sem tudja elvezetni az embert igazi céljaihoz: Istennek kell az ő kegyelmével hozzánk jönnie. Az ember alázatos szívvel csak odaléphet Isten elé, és föltárulkozhat előtte. Tamás tisztában volt azzal, hogy ,,csak a kicsinyek részesülnek kinyilatkoztatásban'': ,,Az alázat teszi az embert alkalmassá Isten befogadására, az teszi képessé a bölcsességre''. Tudjuk, hogy Tamás valahányszor el akart mélyedni a szellemi világban, a feszülethez vagy a tabernákulum elé lépett és megvilágosításért imádkozott. Az akkori emberek és mi maiak is hódolattal és tisztelettel állunk ennek a hittudósnak és szentnek gigászi teljesítménye előtt, Tamás azonban mindig tudatában volt saját kicsinységének és szegénységének. A legenda elmondja, hogy egyszer a kereszt előtt állva az Úr hangját hallotta: ,,Helyesen írtál rólam, Tamás. Milyen jutalmat szeretnél érte?'' Tamás ezt felelte: ,,Egyedül csak téged, Uram. Minden, amit írtam, előttem csak pelyva.'' Utolsó imája amelyet a halállal szemtől szemben mondott, nagy lelkének szellemét leheli: ,,Téged fogadlak, lelkem váltságdíja. Irántad való szeretetből tanultam, virrasztottam és fáradoztam. Téged prédikáltalak és tanítottalak. Sohasem szóltam ellened semmit. Nem ragaszkodom makacsul nézetemhez, hanem ha bármit is helytelenül szóltam erről a Szentségről, alávetem magam a Szent Római Egyház ítéletének, és az iránta tanúsított engedelmességben távozom ebből a világból.''

64

Tamás öt érve Isten létezése mellett Tamás Summa Theologiae című művében öt ésszerű bizonyítékot írt le Isten létezése mellett. Ezek quinque viae, azaz az „öt út” néven váltak ismertté. Mivel az ember megismerése az érzékeinél kezdődik, elutasította az a priori bizonyítékokat, és érvelése során a tapasztalatot tette meg alapnak, a regressus in infinitum (a végtelenbe való visszahaladás) elvét alkalmazva. Az első út a változásból adódik: minden ami mozog szükségképpen valami más által mozog, azaz minden mozgásnak megvan az oka. Mivel azonban ez a sor nem vezethető vissza a végtelenbe, kell hogy legyen egy első mozgató, aki önmaga mozdulatlan, „és ezt mindenki Istennek gondolja”. Mélyebb argumentációval: A fizikai valóságban minden létező lehetségesen változhat, de ténylegesen csupán akkor, ha valami változtatja, de az a változást is csak egy másik változótól kapta. Az ok-okozati sorozatnak egy olyan alapra van szüksége, amely egyúttal befejezi a sorozatot. Ez logikailag csak akkor lehetséges, ha egy olyan okot keresünk, amely önmaga lényegétől fogva nincsen alávetve a fizikai természetnek, hanem a fizikai természet ura, tehát nem vizsgálható közvetlen, de a kapcsolatuk az okság alapján nyilvánvaló. Fontos megjegyezni, hogy a fizikai világ megvalósító és alakító természet (forma vagy morphe) és a megvalósulásához szükséges előfeltételekből (matéria vagy hülé) áll. Isten egy olyan alakító természet, amelynek léte nem valósult meg, hanem mindig is volt, és léte abszolút, vágy és cél nélküli, tehát nincs meg benne az, amelytől változna. Így Isten az a változtathatatlan Változó, amely a változás sorát elindítja és befejezi. A második út a létesítő okságból indul ki: minden okozatnak van oka. Az okozat mindig másodlagos, ok nélkül nem létezik, de a fizikai valóságban az okozat oka egy másik ok okozata is. Ugyanakkor az okok sora nem mehet a végtelenbe: kell legyen egy első ok, ami minden mást okoz, „akit mindenki Istennek nevez”. A harmadik út a létezők esetlegességéből adódik. A dolgok vagy léteznek vagy nem. Ha minden ilyen lenne akkor lehetne, hogy egyszerre legyen minden és akkor nem lenne keletkezés és pusztulás. A pusztulás mindig másodlagos, egy létállapotnak mindig meg kell előznie. (Így elvetendő a "semmi" olyan értelemben, mint a létezés előtt fennálló megvalósíthatatlan és alakíthatatlan előfeltételek, mert az azt okozná, hogy Istennek szüksége van a teremtéshez valamire, amely egyértelműen az ellentmondáshoz vezet.) Tehát minden valamiből ered, és mivel ez nem mehet visszafele a végtelenségig, fel kell tételezni egy első eredetet, „és ez az Isten, minthogy ő az első ok, amint erre rámutattunk”. A negyedik út a lét-tökéletességi fokokat veszi alapul. Minden dologban van több és kevesebb. „Van tehát valami, ami valamennyi létező létének, jóságának és mindenféle tökéletességének oka: és ezt Istennek nevezzük.” Az ötödik út a létezők célra irányultságára támaszkodik. Az értelmetlen dolgoknak egy célkitűző megismerőre van szükségük ahhoz, hogy egy célt képesek legyenek elérni. „Tehát van valamiféle intelligens lény, aki minden természeti dolgot célra irányít, és ezt mondjuk Istennek.” Etika: Tamás szerint a jó az, ami a másik számára tökéletesedést képvisel, s így törekvésének a célja. A jó az, amire minden ember érdeklődése irányul. Az ember legfőbb célja a boldogság. 65

Az erények közt Tamás különbséget tesz a teológiai és a kardinális természetű erények között. Az előbbieket az ember csak az isteni kegyelem útján kaphatja meg. A kardinális erények Tamás szerint a természeti képességek legfőbb kifejtései: az észhez hozzárendeli a bölcsességet, az akarathoz az igazságot, a törekvéshez a bátorságot, a vágyhoz a mértékletességet. Az erények az ember belső magatartásának a meghatározói, a külső magatartást a törvények határozzák meg. Az ember teljes szabad akarattal rendelkezik, a természet többi dolga viszont nem: Isteni behatás alatt állnak (természettörvények, lex naturalis). Mivel az embernek szabad az akarata, szükség van emberi törvényekre (lex humana) is. 26. SZENT DOMONKOS, 1170-1221 Szent Domonkos jómódú és jó nevű spanyol családban, 1170-ben született. Már ifjú korában nagy hajlandóság nyilvánult meg benne a tudományok iránt, de ennél is nagyobb volt jámborsága és emberszeretete, mert a szegények iránti részvétből még nagyra becsült könyveitől is megvált, hogy azok árából segítsen rajtuk. Tanulmányai elvégzése után kanonok lett. Midőn egy alkalommal püspökével Dániába ment, látnia kellett azokat a vigasztalan állapotokat, melyeket az albigensek Franciaország déli részén előidéztek. Ezek az Albi nevű kereskedővárosról elnevezett tévtanítók a szentségeket és az Egyháznak majdnem minden tanítását elvetették, követelték a tulajdonjog megszüntetését s így az államot és az Egyházat alapjában támadták meg. Templomokat felgyújtottak, papokat megöltek, vagy megvertek. Kataroknak is nevezték őket. Központjuk Toulouse volt. A pápa többször felszólította a királyt, hogy szüntesse meg az eretnekséget. III. Ince pápa szent háborút hirdetett ellenük 1208-ban. (1407 –ben – Rosenkreutz - megalapította a Rózsakeresztesek társaságát – ez volt a szabadkőművesek elődje –ő egyébként katar volt.) Szent Domonkos szegényen és mezítláb járva prédikálni kezdett köztük. Nem riadt vissza a fenyegetésektől, sőt halálos veszedelmektől sem. És íme, szavára és példájára sokan visszatértek az Egyházba. Később többen csatlakoztak hozzá és kérésükre a pápa jóváhagyásával megalapította a róla elnevezett szerzetet. Rendje: Rendjének tagjaitól szigorú böjtölést, a húsételtől való teljes tartózkodást és – akárcsak Szent Ferenc – mind a rend egyes tagjaitól, mind pedig az összességtől teljes szegénységet kívánt. A rend különös céljául az eretnekek és tévtanítók közötti prédikálást tűzte ki, ezért prédikáló rendnek is mondják az általa alapított szerzetet. Domonkos később megalapította a rend női ágát, vagyis a domonkosok másodrendjét is. Meghalt 1221. augusztus 4-én Bolognában. IX. Gergely (1227-1241) a szentek sorába iktatta. Szent Ferenc és Szent Domonkos rendje, a két nagy koldulórend, rövid idő alatt mindenfelé elterjedt, mert a kolduló barátok az eredeti elgondolás szerint vándorszónokok is voltak. A koldulószerzetek, elsősorban a ferencesek, a keresztény nép közt rendkívüli népszerűségnek örvendtek. Az egyszerű nép szerette, a pápák nagyra becsülték és különféle jogokban részesítették őket.

27. A BOSZORKÁNYHIEDELEM A pogány kor maradványa volt az a gondolat, mely a középkorban, mint valami veszedelmes, ragályos betegség szállta meg Európa nagy részét. Feltételezték, hogy asszonyok, férfiak, sőt még gyermekek is szövetséget köthetnek az ördöggel s ezek a szövetkezők, akiket boszorkányoknak neveztek, különféle varázslatokkal maguknak hasznot, embertársaiknak

66

pedig kárt okozhatnak. Ebben a korban minden bajt (szerencsétlenséget, betegséget, háborút, rossz termést, jégesőt, stb.) a boszorkányok mesterkedéseinek tulajdonítottak. – Kétségtelen, hogy voltak túlzások, melynek alapján ártatlan embereket elítéltek, de ezt a témakört a Szentírás alapján kell megvizsgálni és nem a materialista-ateista történészek világnézete alapján. Amorth atya, mint exorcista, sok szomorú történetet mond el (2013) könyvében, melyek szerint ez félelmetes, romboló realitás. Sokan valóban szövetséget kötnek az ördöggel valóban, hogy ártsanak. Sok az álboszorkány, de ha csak 5% az igazi boszorkány, az is nagy kárt tud okozni jelen kaotikus világunkban. Az ezoterikus, okkult gyakorlatok az elmúlt évtizedekben elszaporodtak Európában, sőt boszorkány-iskolák alakultak, ahol megtanítják a rontást és egyéb praktikákat. Az állam és az Egyház tehetetlen velük szemben, mert az engedetlenség szelleme átjárja a világot. Büntetések: Hogy milyen komolyan vették a boszorkányok működését, a középkorból fennmaradt szigorú ítélkezések mutatják. Börtön, kínpad és tűzhalál közönséges büntetések voltak. A boszorkánygyanúsakat elfogták, kínpadra hurcolták és sokszor hamis beismerésre kényszerítették. Ha a gyanúsítottak a kínzások között, - csakhogy ezektől megszabaduljanak, - bűnösnek ismerték el magukat, beismerésük alapján tűzhalálra ítélték őket. Sokan égtek el ártatlanul a máglyákon (köztük Szent Johanna, az Orleans-i szűz is, bár e mögött inkább politikai szempontok voltak). Legtöbbnyire asszonyokat gyanúsítottak és ítéltek el, de voltak az áldozatok között férfiak, fiúk és leányok is. Luther tévtanításai a boszorkányhiedelmet még jobban előmozdították. Legrosszabb volt a helyzet a XVI. században és a XVII. század elején; még pedig rosszabb a protestáns vidékeken, mint a katolikusok lakta területeken. Kálvin uralma alatt a protestáns Genfben öt esztendő alatt (1542-1546) nyolcszáz ember állt boszorkányság vádjával a törvény előtt. Egyszer három hónapon belül 24 személyt égettek el boszorkányság miatt. Angliában, Dániában, Skót- és Svédországban a boszorkányhiedelem csak a hitszakadás után lép föl. A teljesen katolikus országok (Spanyolország és Portugália) a boszorkányhiedelem csapásától mentesek maradtak. Rómában, ahol a pápa volt az egyházi és világi uralkodó, csak egy boszorkányégetés volt (1410-ben), az is állami ítélet következtében. Itália egyéb részeiben többet égettek el a boszorkányság vádja miatt. A legutolsó boszorkányégetés a svájci protestáns Clarus kantonban (1785ben) és Posen nagyhercegségben (1793-ban) volt. Küzdelem a boszorkányhiedelem ellen Legelőször a pápák, különösen VII. Gergely pápa lépett föl a boszorkányhiedelem ellen. A XVI. és XVII. században a boszorkányság elleni küzdelem nagyon veszedelmes volt, mert az ember mint boszorkányvédő vagy boszorkányoknak kedvező váddal maga is máglyára kerülhetett. A boszorkányhiedelem ellen két jezsuita küzdött leghevesebben s legtöbb eredménnyel. (Spee Frigyes † 1655 és Tanner Ádám † 1632) Magyarországon az 1100 körüli tarcali zsinaton Könyves Kálmán megtiltotta a boszorkányüldözést. Azt mondta: „a strigák (= boszorkányok) ellen semmi üldözés ne legyen, mert ilyenek nincsenek.”

67

28. AZ INKVIZÍCIÓ Az inkvizíció feladata Kevés történelmi eseményt ítéltek meg annyi rosszindulattal és annyi félreértéssel, mint az inkvizíciót. Az inkvizíció feladata volt a veszedelmes, vallási tévtanítókat felkutatni (innen a neve), leleplezni, megtéríteni, és ha szükségesnek látszott, megbüntetni. Az inkvizícióról csak akkor lesz tiszta fogalmunk, ha nem kerüli el figyelmünket, hogy háromféle inkvizíció létezett, úgymint: 1.

tisztán egyházi,

2.

vegyes (egyházi és állami) és

3.

világi inkvizíció.

1. Egyházi inkvizíció Az egyházi inkvizíció, egyházi törvényszék volt, melyre az a feladat hárult, hogy a tévtanítókat kikutassa, visszatérítse és esetleg meg is büntesse, ha nyakas volt és romboló tanát továbbra is hirdette. Az egyházi törvényszék eljárása és ítéletei sokkal enyhébbek voltak, mint az állami törvénykezésé. Minden egyesületnek, társaságnak joga van a szabályokat meg nem tartó tagjait figyelmeztetni, büntetni, esetleg ki is zárni; így a katolikus Egyháztól, a legnagyobb társaságtól sem vitatható el ez a jog. 2. Vegyes inkvizíció A középkorban a legnagyobbrészt keresztény államok az Egyházzal karöltve munkálkodtak alattvalóik testi-lelki jólétén. Ezért az állam az Egyházat bíráskodásaiban mindig támogatta. A középkorban támadt eretnekségek, mint az albiak, katarok és a waldiak kihágásaikkal nemcsak a vallásra, hanem az államra is veszedelmesek voltak. Így azután mind az Egyháznak, mind az államnak érdeke volt föllépni ellenük. A vad, ország- és városfosztogató albiak gyilkoltak, raboltak, templomokat romboltak, a házasság, a családi élet és a vagyon ellen törtek. (Az ilyeneket ma terroristáknak nevezik.) Ezért érthető, hogy az Egyház ezek ellen az eretnekek ellen az államhoz fordult segítségért. Ezek ellen irányult a vegyes (egyházi és állami) inkvizíció, melynek súlyos büntetései voltak. Ennek az eljárása az volt, hogy az Egyház felkutatta az eretnekeket, iparkodott őket meggyőzni, s ha ez nem sikerült, átadta az államnak s ez büntetett. 3. Állami inkvizíció Állami inkvizíció volt az úgynevezett spanyol inkvizíció. Spanyolországban igen sok zsidó és mohamedán, hogy boldogulását elérje, színleg keresztény lett, titokban azonban a kereszténység legádázabb ellensége maradt. Összeesküdtek a kereszténység és a katolikus királyság ellen. Az állam ezek ellen az inkvizíció felállításával védekezett. Figyelembe véve tehát ennek a kornak sajátos viszonyait, érthetőbbé válik az a nagy keménység és kegyetlenség, mely a spanyol inkvizíciónak sokszor túlzott velejárója volt. A pápa már 1482-ben próbálta visszafogni kegyetlenségeit, de így is kb. 400 évig tartott és kb. 4000-re tehető (és nem többre) az áldozatok száma. 1. A hitújítás idejében a protestánsok és katolikusok egyformán fordultak az inkvizíció

68

eszközeihez. Luther, Kálvin és Melanchton halálos ítéletet kívántak azokra, akik tévtanításaikat nem akarták elfogadni. Mind a két oldalon voltak hibák. Mivel azonban a protestánsok tévtanításaikat sokszor fegyverrel iparkodtak terjeszteni, a katolikus államok hasonlóképpen szigorú inkvizícióval védekeztek ellenük. 2. Az inkvizíció sok bajt hozott az emberekre. De igen sok vád, melyet rovására fölhoznak, üres koholmány és hiába erőlködnek a katolikus egyház ellenségei mindezt az Egyház számlájára írni. A középkorban az inkvizíciónak feladata sok tekintetben olyan volt, mint a mai korban a rendőrségé. Ennek is kötelessége kinyomozni, kikutatni az államra veszélyes elemeket (terroristákat) s büntetés végett átadni őket a bíróságoknak. 3. Az inkvizíció szigora, borzalmainak nagysága elenyészően csekély a francia forradalom vagy a oroszországi kommunisták (KGB) kínzásaihoz (1917-1990-ig) és kivégzéseinek számához képest. – Inkvizíció egyébként az ókortól kezdve mindig volt: pl. Mózes halállal büntette a bálványimádást, vagy a XX. században a KGB és az ÁVÓ, megkínozta a másként gondolkodókat, vagy meg is ölte őket. Vagy ma - 2013 – ban milliók szenvednek ártatlanul Kínában, Vietnámban, Észak-Koreában a keresztény hitük miatt.

29. A HITÚJÍTÁS TÁVOLABBI OKAI A középkor vége A középkor vége felé szomorú idők következtek az Egyházra. Hatásuk a legújabb korig érezhető és az Egyházra megrázkódtatásokat, a tévtanítások számára pedig megfelelő táptalajt készített elő. Négy esemény volt messze ható jelentőségű. Az Egyház avignoni fogságának oka A német császárok mindinkább ellenséges magatartást tanosítottak a pápával szemben. Ennek az lett a következménye, hogy a pápák a francia királyokkal kötöttek barátságot. E barátkozás folytán a pápaság a francia udvartól függő, méltatlan és veszedelmes helyzetbe került. Különösen Szép Fülöp francia király idejében éleződött ki a helyzet. Ez a király az Egyházzal és annak javával mit sem törődve, még az egyházi birtokokat is elvonta eredeti rendeltetésüktől. Midőn erre a 80 éves VIII. Bonifác pápa erélyesen föllépett ellene, elfogatta őt és az idős pápa a fogságban hamarosan meg is halt. Utódja, XI. Benedek, csak rövid ideig ült a pápai trónon. Utána a francia király befolyására a bordeauxi érseket választották meg V. Kelemen néven pápának. A gyenge akaratú pápa a király kívánságára székhelyét francia földre, Avignonba helyezte át s azután innen még hat pápa irányította az Egyház sorsát. Az Egyház avignoni fogsága (1305-1376) és annak káros következménye V. Kelemen pápaságával vette kezdetét az Egyház avignoni vagy másként babiloni fogsága, mely éppúgy 70 évig tartott, mint a zsidók babiloni fogsága az ószövetségben (1309-1377). Szép Fülöp francia király befolyása a gyenge V. Kelemen pápára oly nagymértékben érvényesült, hogy a király követelésére még a templomos lovag-rendet is eltörölte, melynek tagjait Fülöp emberei hamis vallomásra kényszerítették. Akik erre nem voltak hajlandók, máglyára kerültek. Így aztán a pápa tiltakozása ellenére a templomosok birtokaira Szép Fülöp tehette rá a kezét. A pápa csak franciákat jelölt a bíborosi testületbe. A király pedig még az egyházi javadalmak betöltésénél is keresztülvitte akaratát.

69

Az avignoni pápai palota

A többi nemzet emiatt bizalmatlan lett a pápával szemben és aggódva szemlélte az Egyház irányítását. Az egyházi államban nyugtalanság és forrongás támadt, Róma elszegényedett. Természetesen a pápa elveszítette az egyházi államból származó jövedelmeit és egy lázongó párt Rómát köztársaságnak kiáltotta ki. Végre XI. Gergely pápa Szienai Szent Katalin kérésére újra visszahelyezte székhelyét Rómába, de ekkorra az egyházi fegyelem már egészen meglazult, a pápai tekintély pedig alaposan aláhanyatlott. Nyugati egyházszakadás XI. Gergely pápa (1377) Rómába visszatérve egy év után meghalt. Az itáliaiak, hogy a pápai székhely Rómában maradjon, azt kívánták, hogy olaszt válasszanak meg pápának. A megválasztott VI. Orbán pápa szigorúan lépett föl a visszaélésekkel és különösen a bíborosokkal szemben. A francia bíborosok emiatt elégedetlenek lettek és kijelentették, hogy a pápaválasztáskor nem gyakorolhatták jogaikat szabadon, VI. Orbán pápa nem törvényes pápa és VII. Kelemen néven ellenpápát választottak. Franciaország, Spanyolország és Skócia az ellenpápát ismerte el, Németország kitartott VI. Orbán mellett. Ez a helyzet tarthatatlan volt és az az óhaj merült fel, hogy mind a két pápa mondjon le. A bíborosok (1409-ben) összejöttek Pisában és V. Sándor néven új pápát választottak; de mivel a másik kettő nem mondott le, egy helyett három tartotta magát pápának. Ha az egyik meghalt, siettek mindig megválasztani az utódját. Ez a zűrzavar 40 évig tartott és olyan nagy volt, hogy a legjobb érzésűek sem voltak már tisztában azzal, hogy ki a jog szerinti pápa. Az egyik pápa, hogy uralmát biztosítsa kiközösítette a másik pápát elfogadó országokat. Erre a másik pápa is ezt tette viszont. Így elméletileg egész Európa ki volt közösítve. Természetes, hogy ezzel mind a pápai tekintély, mind az egyházi fegyelem aláhanyatlott. Végre összehívták a konstanci zsinatot (1414-1418), mely a két törvénytelen pápát lette, a harmadik, XII. Gergely pedig önként mondott le. Ezután új pápát választottak, aki V. Márton (1417-1431) nevet vett föl s ezzel megszűnt a szakadás, mely a kereszténységet két, sőt három részre szakította. Ezekből az eseményekből láthatjuk, hogy az Üdvözítő Egyházát emberekre bízta és hogy még Isten igaz Egyházában is sok gyarló, emberi dolog lehetséges. És hacsak emberi mű volna, akkor már egészen felbomlott volna; de mivel Istentől van, nem ronthatja le sem emberi gyarlóság, sem az emberek gonoszsága. (Gamaliel)

Az egyházi élet a középkor végén A fejedelmek, a jogtudósok tanításaira támaszkodva, tökéletes egyeduralomra törtek. Országukban a vallás dolgait is irányítani és korlátozni kívánták. Császárok és pápák akartak lenni egy személyben. Befolyásukra sok egyházi állást rokon nemesekkel és

70

méltatlanokkal töltöttek be. Az ilyen módon egyházi állásba kerülő papok és püspökök gyakran nagyon világias életet folytattak. Vadásztak, halásztak, mulatoztak, hadakoztak. A kolostorok között is akadt olyan, melyben a szerzetesi hivatáshoz méltatlan világi élet folyt. De ebben az időben is találunk több kiváló, nagytudományú püspököt, példáséletű papot és hivatása magaslatán álló kolostort is. VI. Sándort (1431 – 1492 – 1503) kedvezőtlen körülmények között, kiváló uralkodói képessége és gazdasági ügyessége miatt választották meg pápának. Erkölcsi hiányait nem mérlegelték kellőképpen megválasztásakor. Ügyes hadvezér és diplomata volt, de nem jó pápa. Azonban a hit tanításait tisztán megőrizte. Az Egyházban isteni és emberi elemek keverednek. De bármilyen erősen és bántóan verődjék is ki az Egyházon az emberi, az isteni elemet sohasem fojthatja el benne. Sem a papság, sem a hívek erkölcsi hanyatlása nem változtat felséges isteni megbízatásán. Bármennyi bűn is tapadjon az Egyház szolgáinak életéhez, az Isten igéjét a legtisztátalanabb pap ajkai sem szennyezhetik be. Az Egyház mindenkor az Úr törvényeit, igazságait hirdeti.

A hamis humanizmus A középkor végén nagy lendülettel tanulták a régi latin és görög nyelvet és szorgalmasan olvasták a régi pogány remekírók műveit. De sokakat, miközben a régi pogányság művészi formáit körülrajongták, a pogányság szelleme, gondolat és erkölcsi világa is magával ragadott. Kereszténynek mondták magukat, de pogány módra éltek és gondolkoztak. Az evangélium helyett a pogány istenekről szóló műveket olvasták, Apolló szobra előtt örökmécsest gyújtottak. A pogány élvezetvágy, vallástalanság, kegyetlenség újra föléledt. A keresztény nevelés és erkölcs megfogyatkozott, a vallást, a szerzetesrendeket, a papságot és a pápaságot gúnyolták. A kereszténység természetfölötti élete helyett a pusztán emberit (innen a neve: humanizmus) keresték. Az irodalom e pogány humanizmusának, (melynek megfelelőjét a képzőművészetekben reneszánsznak, vagyis újjászületésnek is mondják) az akkori időkre nagy hatása volt. Ilyen módon a tárgyalt négy esemény, az Egyház avignoni fogsága, a nyugati egyházszakadás, a középkori egyházi élet hanyatlása és a hamis humanizmus baljóslatú előkészítője lett a hitújításnak. A reformáció előfutára: John Wycliffe John Wycliffe (1324 – 1384.) angol teológus, reformátor, a reformáció előtti vallás-újítók (előreformátorok) egyik alakja. III.Edvard angol király megtagadta az adófizetést a pápának, mivel a háborúskodás miatt kevés pénze maradt. A király elégedetlenségét kihasználva Whycliff elkezdte hirdetni hamis tanait. Az első összpontosított támadás a pápa ellen Whyclifftől indult ki, aki tudományos rendszerességgel és pontossággal, indulattal és támadó lendülettel képviselte már mindazokat a gondolatokat, melyek később a reformáció alapját alkották. Abból az elvből indult ki, hogy a pápa már nem pápa. Ennek a feladata ugyanis nem az, hogy Krisztus helytartója legyen, fényes udvartartással, hanem hogy alázatos szolgája legyen. A lelkek kormányzását csak „hűbérbe” adta át neki Isten, ha azonban rossz vazallusnak mutatkozik, aki nem tartja meg az Úr törvényét, hanem a törvény halálos ellenségeivel, a világi vággyal és a világi birtokkal köt szövetséget, el kell venni tőle hűbérét. A pápaságot – szerinte - nem

71

lehet Isten törvényeiből levezetni: az egyháznak nincs látható feje. Wycliffe tehát nem akar sem többet, sem kevesebbet, mint egy pápa nélküli egyházat. De még két további szempontot is bevezet: a laikus számára is igényelte a Biblia saját nyelven való olvasásának jogát. Ezért angolra fordította. Azonkívül küzdött az egyházi szentségi gyakorlata ellen, kifogásolta a búcsújárást és az ereklyetiszteletet, a gyónást és utolsó kenetet. Prédikált a cölibátus és hierarchikus tagozódás ellen, sőt vitatta az átlényegülés dogmáját. Fiatal korában Oxfordban tanult. 1363-ban kezdett az oxfordi egyetemen teológiai előadásokat tartani, itt nyilvánította ki legelőször a katolikus egyház elleni nézeteit. 1368-tól Ludgershallban, majd 1374-től haláláig Lutterworthban szolgált papként. A vallásújító! - III. Edward angol királynak (1312-1377) és parlamentjének a pápaság ellen folytatott harcában teljes határozottsággal és nyíltan fellépett a király oldalán a pápa ellen. III. Edwárd 1340-ben elfoglalta Francia ország nyugati felét, később végigpusztította Skóciát. Az évekig elhúzódó háború sok pénzt igényelt, emiatt adókat vetett ki, és megtagadta a pápának fizetendő adót. 1374-ben Wycliffet kinevezték egy parlamenti küldöttség tagjává, melyet azért küldtek Brugesbe, hogy a pápai legátussal tárgyaljon a túlzott pápai követelések miatt támadt ügyben. Innen visszatérve lett lutterworthi rektorrá. Itt nagy buzgalommal dolgozott és prédikált nemcsak vasárnapokon, hanem az egyház ünnepnapjain is. Már Brugesben elkezdte a pápát antikrisztusnak nevezni, és saját téves nézeteit hirdetni. Ezért 1378-ban egyházi törvényszék elé idézték. XI. Gergely pápa bullákat küldött a canterbury érsekhez, a püspökökhöz, a királyhoz és az oxfordi egyetemhez, vizsgálatot rendelt el Wycliffe téves nézeteinek felfedésére. A körülmények azonban kedveztek a reformátornak, megmenekült azzal az intéssel, hogy tartózkodjon téves nézeteinek hirdetésétől. A történtek fellelkesítették Wycliffet és tovább hirdette nézeteit. Hozzá kezdett bibliafordítási nagy munkájához, majd a kész fordítást faluról falura vándorló szegény prédikátorok segítségével terjesztette a köznép között. (Még nem volt könyv-nyomtatás!) Nem a görög-héber eredetiből fordított, hanem a latin Vulgatából, olyan szolgai szöveghűségre törekedve, hogy az eredmény szinte olvashatatlan. Megtámadta a transzszubsztanciációra vonatkozó katolikus tant is és mivel a középosztály örömmel üdvözölte a reformeszméket, úgy látszott, hogy nyílt szakadásra kerül sor a pápasággal. Erre azonban még nem érett meg az idő. Tanítása: Az egyházi hatalom romlottságát Wycliffe, korának népi mozgalmaival (mint a paulánusok, bogumilok, katarok, albigensek, és valdensek) ellentétben a hatalom oldaláról, teológiai és filozófiai felkészültséggel, egyházpolitikai gyakorlattal, a „realitás” alapján közelítette meg. A főpapság gazdagságának támadásával kezdte, majd vitatta az Egyház hatalmát és végül megkérdőjelezte az egész szentségi rendszerét is. Wycliffe Istenről alkotott elképzelései az elméleti realizmus jegyeit viselik. Elutasítja azt a gondolatot, hogy Isten csupán egy általános elgondolás lenne, ugyanakkor azt a gondolatot is, hogy egy személyes Isten egy egyén lenne, mivel mindkét elképzelés alapja a nominalizmus. Szerinte Isten mindenhatósága a saját belső törvényei által elrendelt, erkölcsileg szabályozott hatékony erő. Wycliffe a Fiúistenről mint Logoszról is írt (mely a világegyetemet alakítja és vezérli, ami a János evangéliuma (1,1-14) szerint Jézus Krisztusban testesült meg). Eszerint a Fiúisten a lényegi Ige (a teremtő Szó), az összes gondolatnak, azaz az összes értelmezhető valóságnak az 72

összessége. A következőképpen fogalmazta ezt meg: „Minden megismerhető teremtmény az Isten szava, …ezért minden létező dolog („levés”) ténylegesen maga az Isten.” - Az 1300-as évek végén John Wycliff volt az első, aki a Szentírást angol nyelvre fordította. Mindaddig Angliában is latinul íródott a Biblia. – Eretnek nézetei továbbéltek a huszitizmusban és megfertőzték Európa népeit. Többek között Magyarországra is eljutottak tanai. 6. KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS, (1386-1456) Kapisztrán Szent János Dél-Itáliában született: (Capestrano 1386. június 24. – Újlak 1456. október 23.) bíró, kormányzó, teológus, hitszónok, inkvizítor, a nándorfehérvári diadal hőse, Magyarország és a tábori lelkészek védőszentje. János rendkívüli tehetségekkel volt megáldva, ezért egész fiatalon Perugiába küldték tanulni kora leghíresebb jogi karára. Közel tíz évig tanult. Tanulmányai befejezése után Nápolyi László rövidesen kinevezte a Nápolyi Vicaria, a királyság legfőbb bírósága elnökévé. Ezt a tisztet nem sokáig töltötte be, mert egy perben igazságtalan ítélet meghozatalára kényszerítették, és ez egy ember életébe került. Ekkor lemondott tisztéről, a király pedig Perugiába küldte bíráskodni. Huszonhat éves volt. Két év múlva egy kis időre a város kormányzója is lett. Gyors karrierje és ragyogó állása birtokában eljegyzett magának egy nápolyi grófi családból való leányt, de ekkor nagy fordulat következett be az életében: A Perugia és Malatesta közti háborúban elfogták és börtönbe vetették. Megkísérelte a szökést, de ismét elfogták, és ekkor változott meg a lelke úgy, hogy később a megtérését látta benne. Teljesen szakított a világgal, felbontotta az eljegyzést, s belépett a ferences rendbe, mégpedig az akkor újonnan induló obszervánsok közé. A börtönről így számol be: ,,Mérlegeltem, milyen magas a börtönömet képező torony. Véletlenül kaptam éjjeli takarót, s mivel késem nem volt, a fogaimmal hasogattam szalagokra. E szalagokból, bár hozzáadtam doktori jelvényem szövetét is, három méter hiányzott a földig. Kezdtem leszállni ezen a szalagkötélen, de doktori jelvényem szövete elszakadt, és én a földre estem, miközben a lábamon lévő bilincsekkel nagy zajt csaptam. Mivel a lábam is eltört, meg sem mozdulhattam. Észrevettek, elfogtak, és ugyanannak a toronynak a fenekére vittek, ahol lábszáram közepéig ért a víz. Derekamnál fogva lánccal a falhoz kötöttek, úgyhogy mindig lábon kellett állnom. Napi élelmem egy kis darab kenyérből és egy pohár vízből állt. Ilyen állapotban a harmadik nap éjjelén a természet nem tudott több ellenállást kifejteni. Elaludtam, és álmomban nagy zajt hallottam, amely felébresztett. Láttam egy fénysugarat, amely a torony egész belsejét megvilágosította. Felemeltem a fejemet, hogy Istennek hálát adjak, s akkor magam fölött láttam egy ferences testvért, akinek a lábai át voltak szúrva. Amikor felemeltem a karomat, hogy megragadjam, hirtelen eltűnt. Mikor lehajtottam a fejemet, kopasznak találtam, miként most is látod. Akkor rájöttem, hogy az eltűnt testvér nem volt más, mint a mi atyánk, Szent Ferenc. Megértettem Isten akaratát, hogy hagyjam el a világot, és Neki szolgáljak.'' Alighogy jelentkezett a monteripidói kolostorban felvételre, kegyetlen próbára tették. A guardián azt kívánta tőle, hogy Perugiában, ahol oly sok sikerben volt része, alázza meg magát. Ismét csak ő maga mondja el: ,,Perugiába visszatérve püspöksüveget tettem a fejemre, amelyre felírtam életem összes bűnét és háttal ültem fel egy szamár hátára, hogy 73

ezt a nyomorult, csalárd világot szégyenbe hozzam. Ily módon lovagoltam végig Perugia utcáin keresztül-kasul. A gyermekek versenyt dobáltak sárral és kővel, és valamennyien bolondnak tartottak.'' A szent így vallott magáról: ,,Én büszkébb vagyok a sátánnál, de mióta ferencrendi testvér lettem, iparkodtam megfékezni magamat. Büszkeségem legyőzésére, amióta Perugiában időzöm, négy hónap alatt hétszázszor korbácsoltam meg magamat. Visszaemlékszem ugyanis, hogy büszke nyakamat csak akkor tudtam megalázni, amikor napjában hétszer korbácsoltam meg magamat.'' Mint vándorprédikátor nem annyira a szónak mesterfogásaival, mint életszentsége erejével vonzotta maga köré az embereket. Följegyezték, hogy Bresciában a városi hatóság ,,a polgárság nagy kísérete mellett lehozta őt a Szent Apollinarisról nevezett kolostorból a térre, ahol ötven polgárőr állt védelemként mellette az előkelőségek tagjaival -- volt közöttük négy aranysarkantyús lovag is! --, hogy a nép agyon ne nyomja. Útközben ugyanis mindenki érinteni akarta, és próbálták habitusának legalább egy csücskét levágni, mintha csak Szent Péter lett volna''. Latinul beszél, 12 ferences testvér kísérte, akik fordították beszédeit. Egy nürnbergi polgár feljegyezte a szent napirendjét: ,,Hajnal előtt kel. Elmondja a matutinumot, a laudest, a primát és a terciát, ezután misézik. Ennek végeztével latinul beszédet intéz a néphez. Utána a tolmács, amennyire képes volt, lefordította a népnek, amit mondott. A beszéd végeztével visszatért rendjének kolostorába. A szexta és a nóna elvégzése után betegeket látogatott. Sokáig tartózkodott náluk, mindegyik fejére rátette a kezét, és hozzájuk érintette Szent Bernardin birétumát és vérét, és könyörögve imádkozott valamennyiért. A feljegyzések szerint 2000 beteget gyógyított meg. - Ezután ebédel. Végül fogadja azok látogatását, akik hozzá jönnek. Ezután elmondja a vesperást, és visszatér a betegekhez, ezeknél marad késő estig. Végül a kompletórium és más kedves imádságai elvégzése után nyugalomra tér. Nyugalma rendkívül rövid, mivel az álomra csak kevés időt szán. A Szentírás könyveinek tanulmányozására még szakít egy kis időt.'' Életrajzírói elmondják, hogy gyalog és mezítláb tette meg hosszú útjait. Ha aludt, ágya a puszta föld, vánkosa egy kő vagy egy darab fa volt. Három-négy órát aludt mindössze. Napjában csak egyszer étkezett, s akkor is oly keveset, mint egy gyermek. Húst harminchat éven át nem vett magához. Állandóan vezeklőövet viselt, s még pápai nuncius korában is térden állva szolgálta ki testvéreit. Minden tehetségét és erejét Krisztus ügyének és a ferences rend megújításának szentelte. Ezekben az évtizedekben ugyanis komoly küzdelem folyt azért, hogy a ferences rendnek legalább egy része a Szent Ferenc által adott szigorú regula szellemében éljen, és el ne veszítse minden hitelét az Egyház és a hívők előtt. János először személy szerint élte az ősi ferences életformát, majd törvényhozója lett az obszerváns irányzatnak. IV. Jenő pápával ő alkotta meg az obszerváns szabályzatot, és mindent megtett annak érdekében, hogy egész Európában meghonosítsa. Ahol csak megfordult, megreformálta a kolostorokat vagy új konventeket alapított, amelyek aztán az obszerváns szellemben éltek. S éppen ez az obszerváns mozgalom volt az, amely a hívők körében feléledő vallásos érdeklődést újra az Egyház hatáskörébe tudta vonni. E sokoldalú apostoli munka mellett különböző rendkívüli megbízásoknak is eleget tett, melyeket pápák és bíborosok bíztak rá. Így inkvizítorként kellett fellépnie a fraticellik ellen, 74

akik jóhiszemű vallásos rajongók voltak, és nem vették észre, hogy a nemesség csoportjai eszközként használják fel őket hatalmi harcaikban. János nagyon határozottan harcolt kora gazdasági életének rákfenéje, az uzsorakamat ellen. Gyakori volt ugyanis, hogy a kölcsön után hatvan százalékos kamatot követeltek, ami lehetetlenné tette a szegényebbek számára az életet. Falvak és városok váltak miatta polgárháború áldozatává. Mivel a plébániák alig tudták ellátni a hívők lelkipásztori gondozását, maguk a hívők alakítottak különböző testvérületeket. János a ferences harmadrendben Szeretet-szövetséget és több kórházat is alapított. Amikor meghallotta a husziták lázadását, sietett hozzájuk, sorra járta a városokat és tüzes beszédeivel sokakat visszatérített a katolikus egyházba. Nándorfehérvári győzelem: 1455-ben lépte át a határt. Kapisztrán április 15-én indult el Budáról, hogy országszerte meghirdesse a keresztes hadat. Július másodikán már huszonkétezer fős sereg gyűlt össze, majd tíz nap leforgása alatt a száma hatvanezerre nőtt. Valamennyien János gyújtó szava és hite hatására indultak hadba. A kíséretében lévő Giovanni da Tagliacozzo megállapította: ,,Valóban ő volt az összes keresztesek igazgatója, vezére, bírája, kapitánya és parancsnoka''. 7.HUSZ JÁNOS ÉS A HUSZITÁK Husz János (csehül Jan Hus), (Husinec, Csehország 1369 – Konstanz, 1415. július 6.) cseh pap, egyetemi tanár és vallásreformer. A huszitizmus alapítója. Husz János a prágai egyetemen végezte tanulmányait, majd pappá szentelték, 1398-ban megkezdte egyetemi előadásait, 1401-ben a bölcsészeti kar dékánja, 1402-ben a csehek előtt nagy jelentőségű Bethlehem-kápolnának is szónoka, majd a királyné gyóntatója lett. Már ifjúkorában magába szívta a szabad szellemet részben tanáraitól, részben John Wycliffe már ekkor Csehországban is ismert műveiből. Tanítása: Husz katedrájáról és szószékéről egyaránt következetesen hirdette a Wycliffe gondolatain alapuló tanait. Például „a hatalom a kegyelmen alapul” eszme alapján egy birtok- és vagyon nélküli egyházat hirdetett, mely gyakorlatilag az állam közvetlen ellenőrzése alatt áll. Ugyanis nézete szerint minden „hatalom”, vagy „uraság” égen és földön egyedül Istenhez tartozik, így egy teremtmény uralma Istentől ered, és a bűn (Istentől való elszakadás) által elvész. A halálos bűnöket ő Isten – mint a legfőbb hűbérúr – ellen elkövetett főbenjáró árulásnak tekintette. Természetesen ez a gondolat nemcsak a lelki, hanem a földi hatalmasokra is alkalmazható, de Husz nem ment el eddig, kizárólag az egyházról beszélt és jó hívőként csak a nyilvánvaló hibák kijavításának módjait kereste. Egy másik gondolata pedig az volt, hogy nem lehet valakit kizárni az egyházból, hacsak előbb ő nem zárta ki magát valamilyen bűn által. Husz szerint az egyházi kiközösítés (egyházi átok) hatékony lehet ugyan a lélek esetében, de az egyház külső kormányzatára nem lehet alkalmazni. A Bibliáról és a prédikálásról való tanításait a pápa egyetemes hatalma elleni támadásnak lehet tekinteni, különösen abban a történelmi helyzetben, mikor a keresztény világot mindkét egymással hadakozó pápa a magáénak tulajdonította. IV. Vencel tanácsára 1412. XII: pártfogóinak Dél-csehországi birtokára költözött, ahol megírta De ecclesia c. vitairatát, melyben elvetette a pápa főség jogát; az egyházi fegyelmet papi találmánynak, az egyházi fenyítéseket a világi elnyomás eszközének láttatta, elítélte a 75

búcsúcédulák árusítását, a hit egyedüli forrásának a Szentírást tartotta, azt hirdette, hogy a bűnös embereket képviselő egyházi és világi hatóságoknak nem kell engedelmeskedni. Elítélésekor ezen tételei vádpontok lettek. E tanok tisztázására Konrad de Vechta alamóci püspökből lett prágai érsek (1413. II. 10-1425. XII. 21.) 1413. februárjában Prágában zsinatot hívott össze, de az eredménytelenül oszlott szét. Husz újabb, De sex erroribus c. vitairatában azt vallotta, hogy a keresztény vallás egyedüli forrása a Szentírás; az úrvacsorai átlényegülési tant s a szentek tiszteletét nem érintette. Zsigmond császár és magyar király (ur. 1387-1437), IV. Vencel testvére s cseh királyként utóda, a konstanzi zsinaton kívánta Husz ügyét rendezni, ezért 1414 őszén Huszt császári menlevéllel meghívták Konstanzba. Három cseh nemes kísérte el. Husz az út minden állomáshelyén prédikált, tanai védelmében nyilvános vitát javasolt. November másodikán érkezett Konstanzba, s mivel nem tartotta magát az egyházi parancshoz, hogy ne misézzen, Zsigmond beleegyezésével enyhe, majd 1415. március 22-től súlyos börtönbe zárták. 1415. június 5, 7: és 8-án a zsinat előtt védekezhetett az eretnekség vádja ellen. Irataiból idézett vagy tanúkkal bizonyított 39 tételét halálbüntetés fenyegetésére három heti gondolkodási idő után sem vonta vissza. július 6-án eretneknek nyilvánították, megfosztották papi méltóságától, átadták a világi hatóságoknak, máglyahalálra ítélték, s még aznap megégették. Ennek hírére a prágai egyetem vértanúnak jelentette ki, hívei hamarosan fegyvert fogtak, s megkezdődött a huszita háború. - Kivégzése napját Csehországban hosszú ideig ünnepnek tartották. Husz és a pápaság harca

Carl Friedrich Lessing: Husz János a konstanzi zsinaton,

Kezdetben nem a hittani tételek megreformálására, mint inkább a nép és papság erkölcsi életének javítására és a prágai egyetemen a cseh diákoknak a németek túlsúlya elleni felszabadítására irányult. Husz Jánost nemcsak Vencel cseh király, a királyné és a nép, de még a prágai érsek is támogatta, aki Huszt a kerületi zsinat prédikátorává nevezte ki. Amikor azonban a király Husz buzdítására az egyetemen azt az intézkedést tette, hogy az idegen nemzetiségű (szász, bajor, lengyel) tanároknak az eddigi három szavazat helyett csak egyet, a cseh tanároknak pedig az eddigi egy szavazat helyett hármat engedélyezett, az érsek megvonta tőle a bizalmat. (Az egyetem alkotmányának megváltóztatása miatt az idegen nemzetiségű tanárok és tanulók több, mint kétezren elhagyták Prágát.) Az érsek Huszt a pápánál megvádolta, ugyanakkor Husz az érsek ellen emelt panaszt. A pápa a kölcsönös vádaskodásra 1409. december 20-án bullát adott ki, melyben az érseket feljogosította, hogy

76

John Wycliffe iratainak és tételeinek terjesztőit kiközösítéssel büntesse és tiltsa be az eretnek tanok prédikálását. Kiközösítés: Az érsek ezek után Huszt egyházi átokkal sújtotta. A kiközösítés ellen Husz XXIII. János pápához fellebbezett, de a pápa az érsek eljárását helybenhagyta, egyúttal Huszt egyházi vizsgálatra Bolognába idézte. Amikor Husz az idézésre nem jelent meg, a pápa ismét kiközösítette és tartózkodási helyét egyházi tilalom (interdictum) alá vette. Vencel király igyekezett békés úton elintézni a dolgot, felhívására Husz egy hitvallást nyújtott be, az érseknek pedig bizonyítványt kellett volna Husz igazhitűségéről Rómába küldeni, de az érsek az irat kiállítása előtt meghalt. A pápa és Husz közötti ellentét újra fellángolt, amikor a pápa a nápolyi király, László ellen keresztes háborúra hívta fel a keresztény világot. Ezt a felhívást Husz és barátja, Jeromos is, mint istentelent megtámadta. A népnek a pápa és a papság elleni gyűlölete egyre fokozódott különösen, amikor Angelo bíboros Prágára kimondta az egyházi tilalmat (1412). Husz ekkor Vencel király kívánságára – nehogy zavargások kezdődjenek – Prágát elhagyta, és ezután az őt pártfogoló cseh nemesek birtokain és váraiban tartózkodott. Ekkortájt írta (1413) De ecclesia című művét, melyből később az ellene emelt vádpontokat vették. Husz Jánost a konstanzi zsinat maga elé idéztette és miután nem sikerült őt tanai visszavonására reábírni, eretneknek nyilvánította és átadta a világi hatóságnak, mely őt 1415 július 6-án megégettette. Ugyanez a sors érte 1416 május 30-án barátját és az új tanok buzgó apostolát, Prágai Jeromost. Mint rendesen történni szokott, a vezér vértanúi halála új tápot adott a mozgalomnak, mely most már véres harcokban tört ki és egész Csehország nyugalmát feldúlta. A Prágában szeptember 5-én összegyűlt cseh nemesség bosszút esküdött a katolikus egyház papjai ellen s a Biblia tanítását jelentette ki egyedül kötelező hitszabályul. A mozgalom, mely eddig inkább a papság túlkapásai ellen irányult, ettől fogva vett fel határozott hitújítási jelleget; első és legfontosabb tana, hogy az urvacsoráját a világiak is két szín alatt tartoznak venni, külső jellel, a kehely jelvényével különböztette meg őket az egyház igazi híveitől. A Biblia magyarázatának szabadsága azonban csakhamar különböző szektákat hozott létre az új tanok hívei között, s míg a kelyhesek megmaradtak a két szín alatt való áldozás és az evangéliumi egyszerűség hirdetése mellett, egy másik csoport a keresztség és az oltáriszentség kivételével minden szentséget elvetett, a papi rendet eltörülve mindenkinek szabadságot adott Isten igéjének hirdetésére és mindenben az őskereszténység (tévesen értelmezett) visszaállítását tűzte ki feladatául. Ezek táboritáknak nevezték el magukat, egy Bechin mellett emelkedő fennsíkról, mely régi idő óta kiválóan kedvelt helye volt a népgyűléseknek s most falakkal megerősítve, az újítóktól a bibiai Tábor nevét nyerte. A konstanzi zsinatot az egyháztörténelem egyetemes zsinatnak tekinti (16.), döntéseiben rendkívüli horderejű, egyike a katolikus egyház legfontosabb zsinatainak. Fillastre bíboros azt írta naplójába, hogy "csodálatosabb és veszélyesebb volt, mint minden megelőző zsinat, és tovább is tartott mindegyiknél." És ez igaz. Az előző zsinatok pár hétig, esetleg hónapig tartottak. Ennek a zsinatnak sokkal több és nehezebb feladata volt. A legtarkább és a legmozgalmasabb volt az összes zsinatok között. A bíborosok, püspökök és apátok száma meghaladta összesen a 300-at, Zsigmond udvara, a fejedelmek kísérete mintegy 15-20 ezer embert jelentett. Az alig tízezer lakosú városban felszöktek az árak, az utcákon az akkor ismert világ minden nyelvén beszéltek. A zsinat legnagyobb teljesítménye volt, hogy helyreállította az egyház egységét, ugyanakkor tovább élhetett egy veszélyes 77

tan, amely szerint a zsinat felette van a pápának. - Az egyház struktúrája demokratikus olyan szempontból, hogy Isten előtt minden ember egyenlő, de szervezetében hierarchikus. V. Márton 1418. április 22-én berekesztette a zsinatot, május 10-én kiadott egy dekrétumot, amely szerint tilos a pápától a zsinathoz fellebbezni. Május 16-án távozott Konstanzból és 1420. szeptember 28-án érkezett vissza Rómába, ahol vigasztalan kép fogadta. Minden energiáját lekötötte a város újjáépítése, az egyházi állam újjászervezése. Luxemburgi Zsigmond magyar király és német-római császár – aki mint a gyermektelen Vencel féltestvére, a cseh királyságban utóda lett. – A konstanzi zsinaton kívánta az ellentéteket elsimítani. Husz halála után néhány nappal 55 főnemes megszervezte a Huszita Szövetséget. Ahogy a husziták mindinkább uralomra jutottak Csehország vallási életében, úgy tűntek fel soraikban egyre többen olyanok, akik az erőszak szószólói, majd alkalmazói lettek. Fokozatosan ők váltak hangadókká, és kisebbségbe kerültek az erőszak elutasítói. Vad, durva, sőt gyakran gyilkos indulatok szabadultak el, ami rendre megnyilvánult a foglyul ejtett ellenfelek kegyetlen leöldösésében, sőt máglyán való elégetésében. Sajátos kettősség alakult ki a husziták jelentős részénél. Miközben hitbeli gyakorlatukat a Bibliához igazították, mégis gyakran akaratuk ellenére besodródtak gyilkos tettek sötét árnyéka alá. Megjegyzendő, hogy más ébredési mozgalmak is kerültek hasonló kihívás elé. Ahogy Wyclif elkezdte kiküldeni tanítványait prédikálni a nép közé, 1381-ben kitört az angol parasztfelkelés, amely vallásos indoklással is ellátott durva testi erőszakkal akart segíteni a parasztok sorsán. A lollardok (az eretnekek gúnyneve: gonosztevők) azonban nem kapcsolódtak be az eseményekbe. Hasonló helyzet állt elő, amikor az egész Európát felrázó lutheri ébredés megindulása után néhány évvel kitört a német parasztháború. A felkelők magát Luthert és követőit is be akarták vonni a küzdelembe, de ő elhárította magától ezt az utat. A husziták körében az indulatok első látványos elszabadulására még 1419 nyarán, az ellenük indított fegyveres támadásokat jócskán megelőzve került sor. A prágai radikális husziták vezető papjának, Jan Želivskynek az egyik gyújtó hangú prédikációját követően hívei megrohanták az újvárosi városházát, hogy elégtételt vegyenek a katolikus tanácstagokon, akik korábban a husziták vallásgyakorlatát igyekeztek korlátozni. A városháza tornyába menekült tizenkét tanácsost a huszita fegyveresek kidobálták az ablakon. Akik nem haltak meg azonnal, azokat ott helyben agyonverték. Želivsky ennek ellenére meghatározó személyisége maradt a huszita mozgalomnak. Három évvel később, 1422-ben a mérsékelt táboriták fejeztették le híveivel együtt. A huszita irányzatok között már kezdetektől éles ellentétek húzódtak. Két fő irányzat formálódott ki. Az egyik a kelyheseknek nevezett mérsékelt irányzat, a másik a táboritáknak nevezett radikális szárny. Bár elvben mindkettő Husz tanításait követte, mégis a két irányzat alapvetően különbözött egymástól. A kelyhesek csak azokat a reformokat voltak hajlandók elfogadni, amelyeket Husz kifejezetten hirdetett. Amit Husz nem tagadott meg a katolicizmusból, azt ők sem voltak hajlandók elvetni. Rómával szembeni követeléseiket az úgynevezett „Négy prágai cikkely”ben foglalták össze, melyet végső formájában 1420 májusában fogalmaztak meg. E nagy jelentőségű dokumentum első pontja az anyanyelvű igehirdetést követelte: „Isten igéjét egész Csehországban szabadon hirdethessék az Úr papjai” Második pontja a két szín alatti úrvacsora fontosságát hangsúlyozta: „A szentséget mindkét szín, azaz a kenyér és bor színe alatt szabadon szolgáltassák ki.” Harmadik pontja az egyházi vagyon csökkentését kívánta elérni. A negyedik pont a katolikus papság körében elharapózott bűnök megszüntetését követelte. E négy pont minden huszita közös követelése volt. 78

A táboriták azonban mindennél messze többet szerettek volna elérni. Ők Husznak azt az alapvető üzenetét kívánták követni, hogy a hitelveket és hitgyakorlatot a Szentíráshoz mint legfőbb zsinórmértékhez kell igazítani. 1422-től elvetették az átlényegülés dogmáját, szükségtelennek tartották a papok számára a díszes miseruhát, megfelelőnek tekintve számukra az ünnepélyes polgári öltözéket. Nagy kérdés volt a husziták számára, hogy miként cselekedjenek, ha külső fegyveres támadás érné őket. Erre a választ a prágai egyetem huszita teológusprofesszorai adták meg. Értekezésükben kifejtették, hogy csak a legvégső esetben, életveszély esetén megengedhető a fegyveres harc. Egyébként Krisztus ellen való lenne, ha valaki karddal terjesztené a hitet. Az ellenfelet ugyanis szeretettel és meggyőzéssel kell jó útra vezetni. De ha az ellenség erőszakkal igyekszik elpusztítani a keresztényeket, és nincs más lehetőség, akkor a hívek megvédésére nemcsak szabad kardot fogni, hanem kötelesség is. Az elveket hamarosan a gyakorlatban is alkalmazni kezdték. 1419 augusztusában elhunyt Vencel cseh király. Trónját öccse, Luxemburgi Zsigmond német és magyar király (1387– 1437) örökölte. A katolicizmus melletti elkötelezettsége miatt nem akarta elfogadni a husziták eretnek tételeit, hanem fegyveres erővel kívánta elfoglalni trónját. 1420. március 17-én a wrocławi német birodalmi gyűlésen kihirdettette V. Márton pápa bulláját, melyben az egész kereszténységet harcba szólította „a wyclifi, huszita és egyéb eretnekségek kigyomlálására”, teljes bűnbocsánatot ígérve mindazoknak, akik fölveszik a kereszt jelét, vagy saját költségükön küldenek katonát a harcba. Zsigmond király nem ismert könyörületet. Már a birodalmi gyűlés alatt, Wrocławban máglyán égettetett el egy ismert prágai kereskedőt, aki nem volt hajlandó megtagadni huszita meggyőződését. Mindvégig így tett a háború során kezére került és hitéhez ragaszkodó huszita papokkal és világiakkal egyaránt. Zsigmond nagy túlerővel indította meg a husziták elleni első keresztes hadjáratot, amely azonban kudarccal végződött számára. Fő célja a főváros elfoglalása volt, de súlyos vereséget szenvedett Prága előterében mind a Vitkov-hegyi csatában, mind pedig a vysehradi ütközetben. A nagy huszita győzelmek kivívásában döntő szerepet játszott Jan Žižka (1360–1424), a husziták legkiválóbb hadvezére. Žižka felismerte, hogy a sokszoros túlerőben lévő, katonailag képzettebb páncélos lovagokból álló keresztesekkel szemben csak úgy van esélye a győzelemre a fegyverforgatásban gyakorlatlan parasztokból és kézművesekből álló seregével, ha megfelelő harcmodort sikerül kialakítania a keresztes csapatok ellen. Ebből született meg a híressé vált huszita harcmodor. Ebben központi szerepet kaptak a magasított deszkafallal ellátott, csatában egymáshoz láncolva felvonuló harci szekerek, melyeket könnyű tábori ágyúkkal is felszerelt, és így létrehozta a lovagok számára félelmetes mozgó tűzerőt. Hadvezéri képességeit mutatja, hogy megnyerte minden csatáját. Ugyanakkor ő volt az, aki élen járt csapataival a gyilkos kegyetlenkedésekben. Ricany bevétele után az elfogott kilenc katolikus papot átadta parittyásainak, akik azokat bezárták egy falusi viskóba, majd rájuk gyújtva elevenen égették el őket. Rábi elfoglalása után Žižka hét papot és szerzetest égettetett meg, és még több más helyen is hasonlóan cselekedett. Engesztelhetetlen gyűlölettel fordult a táboriták egyik legkiválóbb papja, Martinek Huska ellen. 1421 nyarán, miközben egyik lelkésztársával szülőföldjére, Morvaországba igyekezett, egy mérsékelt huszita lovag fogságba vetette mindkettőjüket. Veréssel és rábeszéléssel igyekeztek rábírni őket meggyőződésük feladására, mindhiába. Már nyolc hete sínylődtek tömlöcükben, amikor Žižka vette kezébe ügyüket. Azt követelte, hogy szállítsák őket Prágába, és mindenki okulására köztéren égessék el mindkettőjüket máglyán. Žižka annak ellenére tette ezt, hogy második szemének elvesztése miatt éppen Prágában kellett gyógykezeltetnie

79

magát. Mégis Martinek nyilvános megégettetése volt számára az egyik legfőbb kérdés. A prágai kelyhes huszita tanácsosok a köznép Martinek iránti szimpátiája miatt nem akarták őket a fővárosba hozatni, inkább hóhért küldtek a vidéki börtönükbe, aki kegyetlenül megkínozta őket, majd hordóba szegeztetve mindkettőjüket máglyán égették meg. A husziták között folyó ádáz belső harcok közepette Zsigmond király 1421–1431 között még további négy keresztes hadjáratot vezetett a huszitizmus kiirtására, de mindegyikben súlyos vereséget szenvedett. A mérsékelt huszitáknak felajánlotta, hogy amennyiben a Négy prágai cikkelyre vonatkozóan készek elfogadni jelentős megszorításokat, akkor Róma megengedi számukra, hogy szabadon gyakorolhassák a kelyhes vallást. A kelyhesek 1433-ban elfogadták a katolikus ajánlatot. Ennek értelmében az első prágai cikkely például így egészült ki: „Isten igéjét egész Csehországban szabadon hirdethessék az Úr papjai püspöki engedéllyel.” Az így elnyert vallásgyakorlat birtokában a kelyhesek összefogtak a katolikusokkal, és 1434 májusában Lipanynál egy öldöklő csatában megsemmisítették a táboriták seregét. A kelyhesek azonban nem sokáig örülhettek a katolikusok által megígért szabad vallásgyakorlatnak. A pápa már 1462-ben felszólította a kelyhes királyt, Podjebrád Györgyöt, hogy egész országával térjen vissza a katolikus egyházba. Mikor Podjebrád a három évtizeddel korábbi megegyezésre hivatkozott, a pápa kiátkozta, alattvalóit feloldotta az engedelmesség kötelezettsége alól, majd a magyar királyt, Hunyadi Mátyást küldte keresztes seregek élén a kelyhesek katonai szétzúzására. A kelyhesek 1420 ápril 3-iki gyűlésükben megesküdtek, hogy vérüket s minden javaikat feláldozzák hitelveik védelmére s a cseh koronát Ulászló lengyel királynak ajánlották fel. Maga a kormányzó tanács elnöke, Wartenberg, már régóta rokonszenvezve az új tanokkal, nyíltan átállott a kelyhesekhez, a táboriták pedig, az egész országban megindították az üldözést a papok és apácák ellen, megtámadták a kolostorokat és templomokat és közprédára bocsátották azok kincseit. Talán e pusztítások indították a kelyheseket egyezségi ajánlatuk megújítására. Mikor Zsigmond május elején mintegy 20,000 főnyi sereg élén Königgrätzet elfoglalta és Kuttenberg alá nyomult, Wartenberg megnyitotta előtte a prágai királyi vár, a Hradsin kapuját, s a prágai polgárok követséget küldtek elébe és késznek nyilatkoztak neki meghódolni, ha bűnbocsánatot ad és megengedi a kehely használatát. Zsigmondnak most módjában volt békés úton uralma alá hajtani az ország nagyobb részét; de a kereszténység világi fejéhez, a római királyhoz méltatlannak tartotta, hogy az eretnekekkel való alkudozás árán juttassa győzelemre jogait. Ezzel el lett vetve a háború kockája, mely egész Csehországot lángba borította és a szomszéd országok, a német birodalom és Magyarország nyugalmát hosszú időre feldúlta. Zsigmond csak arra várt, hogy a birodalmi segédhadak megérkezzenek és június 30-án 70.000-re fölszaporodott seregével megkezdte Prága ostromát. Zsigmond négy heti kísérlet után, mely sok jó vitézének életébe került, 3 felhagyott az ostrommal; július 28-ikán a Hradsinban megkoronáztatta magát Csehország királyává és 30-ikán haza bocsátva szövetségeseit, elvonult a főváros alól. Zsigmond távozása után a husziták pusztításainak többé mi sem állta útját; ápril 21-én Vechta Konrád prágai érsek is huszitává lett és ezzel a cseh katolikus egyház elvesztette vezérét. Mikor 1421 június 7-én a Hradsin kapui megnyíltak Ziska csapatai előtt, Karlstein s néhány más erőd kivételével egész Csehország a husziták hatalmában volt. Zsigmond ekkor már 80

hajlandó lett volna a kelyhesek feltételeit teljesíteni, de elkésett az engedékenységgel. Június elején Csaszlauban a huszita rendek gyűlése Zsigmondot, mint „a cseh nemzet halálos ellenségét,” megfosztotta trónjától, megújították felszólításukat a lengyel királyhoz a trón elfoglalására. Zsigmond erre újból fegyverbe szólította a birodalom fejedelmeit, kik Nürnbergben április havában tartott gyűlésükön megújították szövetségüket az eretnekek ellen; 6 s ő maga is nagy sereget szervezett a husziták megfékezésére. A magyar országnagyok általános felkelést hirdettek és hadi-adót vetettek ki az ország nemességére. 7 Mielőtt a hadjárat megindult volna, Zsigmond Pozsonyban 1421 szeptember 28-ikán megtartotta leánya Erzsébet esküvőjét Albert herceggel, 100.000 arany forintnyi hozományt biztosított számára s megújította ígéretét, hogy ha fiú-örökös nélkül hal meg, reá és férjére hagyja koronáit. 8 E frigy által a legszorosabb érdekközösség létesült a kihalóban levő Luxemburg-ház és a Habsburgok családja között. Albert egész hadi erejével apósa rendelkezésére bocsátotta magát a husziták ellen. - 1433. november 30-án a Bázeli Zsinat jóváhagyta a Prágai szerződést. A pápai túlerők 1434. május 30-án Lipany mellett a táboritákat legyőzték. II. Pius pápa 1462-ben érvénytelennek nyilvánította a Prágai Cikkelyeket és a két fél csak 1512-ben volt hajlandó elismerni egymást, mint két egyenjogú, különböző vallást. A táboriták egy békésebb maradéka 1470-ben „Testvéri Egység” néven csoportosult. Sokuk a katolikus főurak folyamatos üldözése elől 1548-ban Morvaországba szökött, és az akkoriban odatelepült hutteritákhoz hasonlóan Morva Testvérek néven vagyonközösségben, papság nélkül éltek, és a tanítóikat, lelkészeiket maguk közül választották. A TEMPLOMOSOK, 1118-1312 Templomos Lovagrend, Templomos Rend, Szuverén Jeruzsálemi Templomos Lovagrend, templomosok, templáriusok, veres barátok (lat. Christi milites): a keresztes hadjáratok kapcsán Jeruzsálemben született, fegyveres lovagrend. - Nevük onnan ered, hogy II. Baudoin jeruzsálemi kir. a Salamon-féle templom helyén telepítette le őket. Eleinte „szegény lovagoknak” (pauperes commilitiones Christi) is nevezték őket, e név azonban hamarosan eltűnt, részben a számukra tett adományok, részben a kiváltságok biztosította anyagi alapok gyors növekedése miatt. – 1. Történetük: A templomos lovagrendet 1118: alapította Hugnes de Payens fr. lovag. II. Honorius pápa erősítette meg a rendet, Clairvaux-i Szt Bernát is támogatta őket. Első rendszabályzatuk a ciszterek által módosított benedeki regula alapján készült, kiegészítve sajátos lovagrendi igényekkel. Öltözetük fehér köpeny, vörös kereszttel. Feladatuk a hitetlenek elleni harc, de a johannitákhoz hasonlóan a zarándokok elhelyezéséről és kórházi szolgálatukról is gondoskodtak. Tagjai nemesi származású lovagok, szerzetesek és szolgáló testvérek. - A rend első csoportja eleinte csak a zarándokok (szükség esetén fegyveres) védelmére kötelezte el magát, a tengerpart és Jeruzsálem közötti úton. Erre a szegénység, tisztaság, engedelmesség őrzése mellett a jeruzsálemi latin pátriárka előtt tettek fogadalmat. A tagok kettős ideált követtek: egyszerre élték meg a katonai fegyelmet (disciplina militaris) és a szerzetesi fegyelmet (disciplina regularis). Rendkívül gyorsan terjedtek, főként Franciaországban, de Angliában, Spanyolországban és más európai országokban, így hazánkban is. - Az alapító után az első igazi rendfőnök, Robert de Craon kapta meg II . Ince pápától (ur. 1130-43) az Omne datum optimum kezdetű bullában 1139: azokat a 81

kiváltságokat, (adómentesség stb) amelyek a rend európai terjedéséhez nagymértékben hozzájárultak. A rend Robert de Craon (1136-49) nagymester idején vált nagyhatalommá a Szentföldön és egész Európában. Ő alakította ki a rend területi rendszerét, helyi szervezeteit. II. Ince pápa 1144: tovább bővítette kiváltságaikat. Ezek révén egyre nagyobb politikai szerepet kaptak, sűrűn szállítottak bizalmas üzeneteket fejedelmeknek, főpapoknak. Megbízhatóságuk miatt gyakran kérték föl őket döntőbírónak. - A rend élén választott nagymester állt, akit a rendi pecsét és hadizászló őre követett. A rangsorban 3. a katonai ügyeket irányító marsall, 4. a vagyonkezelést vezető kincstárnok. A ruházati ügyeket az u.n. drapier fogta össze. Jelmondatuk: Non nobis Domine, non nobis, sed nomini tuo da gloriam! ('Ne nekünk, Urunk, ne nekünk, hanem a te nevednek adj dicsőséget!') - A rend megerősítésében nagy szerepe volt III. Ince pápának (1198-1216), aki megújította addigi kiváltságaikat, s megtiltotta a püspököknek, hogy a templomosok közül bárkit is egyházi átokkal sújtsanak. A rend a 13. sz. közepén volt hatalma csúcsán. - A fennhatóságuk alá tartozó területeket 10 rendtartományra osztották: Keleten: Jeruzsálem, Antiochia, Tripolisz; Európában: Franciaországban, Anglia, Poitou, Aragónia, Portugália, Magyaroszág, Apulia-Nápoly. A 13. században ez a beosztás új szerzeményekkel bővült, külön rendtartomány lett Németországban és Itáliában. - A rend sokszor viszálykodott a legjelentősebb egyházi lovagrendekkel, így a Német Lovagrenddel (Teutonok), ill. a Jeruzsálemi Szent János Lovagrenddel. - 1291: Akkon eleste után a rend Ciprusra tette át székhelyét, de a lovagok egy része Európába települt, ahol legjelentősebb birtokai voltak, s ahol a rend nemzetközi bankhálózatának központja volt. A pápa és a francia király pénzügyeit is ők kezelték, erődítményrendszerük segítségével független nemzetközi szervezetként, államok fölötti testületként vettek részt a keresztény világ pénzügyeinek irányításában. IV. (Szép) Fülöp francia király megirigyelte a rend anyagi erejét, s az udvari bizalmasnak, Guillaume de Nogaret-nek igen jól jött 1303: Esquin de Floyran templomos gyilkossága, ill. vallomása. Kezdetben a nemzetközi viszonyok nem tették lehetővé a rend elleni erőszakos föllépést. De terjeszteni kezdtek különféle rágalmakat a rend árulásáról, a tagok megromlott erkölcseiről. A fő hangsúlyt a lovagok istenkáromló, ördöggel cimboráló, erkölcstelen életmódjára fektették. IV. „Szép” Fülöp francia uralkodó egy jól megszervezett akcióval, saját királyságában egyetlen éjszaka leforgása alatt lefoglalta a rend vagyonát, bezáratta a tagjait, majd eljárást indíttatott ellenük a keresztény vallás meggyalázása, szimónia stb. miatt. Fülöp segítője, a per fővádlója egy kathar (katar) volt, akiket a templomosok vertek le Dél-Franciaországban. Fülöpnek sikerült elérnie, hogy a V. Kelemen pápa a Vienne-i zsinaton (1312. március 22.) feloszlassa a templomosok rendjét. A rend utolsó középkori nagymesterét, Jacques de Molayt Párizsba csalta, börtönbe záratta, majd 1314-ben elevenen elégettette. A templomosokat megkínozták, majd hamis tanúvallomások kicsikarásával egymás ellen is vallatták őket. Aki nem írta alá a vallomásokat (és legtöbbjük így tett), azt máglyára küldték. A templomos birtokok java része a francia király (illetve az adott terület uralkodója) és a többi lovagrend, főként a Johanniták kezébe került, párizsi központjukat lerombolták.

82

XI. Benedek (1303-04) és V. Kelemen pápa (1305-14) nem volt hajlandó elhinni a rágalmakat, de a francia uralkodótól való függősége miatt (avignoni fogság) formális vizsgálatot rendelt el. 1307: a rend nagymestere arra kérte V. Kelemen pápát, hogy a gyanúsítgatások ügyében folytasson vizsgálatot. A pápa halogatta ezt, mire a francia uralkodó kinevezte Nogaret-t kancellárnak, aki 1307. X. 12: letartóztatta J. Molay nagymestert és 140 rendtagot, birtokaikat lefoglaltatta, s meghagyta: ha a bűneiket nem ismerik be, kínozzák meg és fenyegessék halállal a foglyokat. A vizsgálatot az uralkodó és a kancellár közreműködésével Franciaország főinkvizítora irányította. V. Kelemen 1307. XII. 1: kánoni vizsgálatot kért Fülöptől, és az inkvizítorok és prelátusok megbízatását visszavonta. A politikai (koncepciós) per fő célja a szükséges vallomások bármi áron való kikényszerítése volt. A megkínzott lovagok beismerték a vádakat. Bár később visszavonták a vallomásukat, 1310. május 12: Párizsban máglyán elégettek 54 lovagot. A francia király levélben tájékoztatta uralkodótársait, sugallva, hogy hasonló módon lépjenek föl a rend ellen. V. Kelemen több eredménytelen kísérletet tett a lovagok megmentésére. A francia udvarban nagyszabású pert készítettek elő, melyben sokan kívántak védőként föllépni (pl. a kor kiemelkedő jogásza, Bolognai Péter), de szereplésüket törvénytelen eszközökkel meghiúsították. A francia rendtagok közül összesen 2000 szerzetes esett áldozatul „Szép” Fülöp kegyetlenkedésének és kapzsiságának. A ren további sorsáról a vienne-i zsinatnak kellett döntenie. Fülöp erőszakoskodására 1312. március 12: titkos pápai konzisztóriumon (a zsinat tagjainak szavazása nélkül) kimondták a rend föloszlatását, amit március 22: a Vox in excelso bullával megerősítettek. A zsinat csak a föloszlató bulla elfogadásáról szavazott. IV. (Szép) Fülöp megígérte, hogy a rend javait a keresztes hadjáratra fordítja, tagjait a püspökök ítélete alá bocsátja, a rendfőnököt a pápának kiszolgáltatja. Ígéretét megszegve 1314. V. 11: Jacques de Molay nagymestert és Gottfried Charney perjelt Párizsban megégettette. A rend birtokai többnyire a johanniták, Franciaországban és néhány más államban a korona tulajdonába kerültek. A rend francia tagjainak többsége börtönökben halt meg, sok templomos lépett át a Johannita Rendbe, mások a világi életben próbáltak szerencsét. A rend erőszakos fölszámolása máshol nem következett be. 2. Magyarországon valószínűleg 1147: jelentek meg, a II. keresztes hadjáratba vonuló VII. Lajos fr. kir. (ur. 1137-80) kíséretében. Letelepedésükben része lehetett a II. Géza és VII. Lajos közti kiváló kapcsolatnak is. Első rendházuk Csurgón volt. Először a Dunántúlon és Dalmáciában kaptak jelentős birtokokat, de III. Béla, Imre, II. András, IV. Béla, V. István és IV. László jóvoltából az országban másutt is bírtak adományokkal. Hamarosan önálló rendtartománnyá szerveződtek, s kiváltságokat kaptak. – A magyarországi templomos házak és birtokok önálló provinciát alkottak már a XII. század második felétől. A magyar rendtartomány első említése az 1156 és 1169 közötti időből származik. Ekkor keletkezett a templomos regulának a Statuts Hiérarchiques (Szervezeti rendelkezések) címet viselő része, amely felsorolja az akkor létező európai provinciákat: a franciát, az angolt, a poitou-it, az aragónt, a portugált, a szicíliait és utolsóként a magyart. A templomosok komolyan részt vettek a harcokban a tatárjárás idején, a muhi csatában azonban nem bírtak a túlerővel, és mesterükkel együtt mindannyian odavesztek. 83

A rend tagjai a katonáskodás mellett hiteleshelyi tevékenységet is folytattak az országban. A középkori Magyarországon „hiteleshelynek” azokat az intézményeket nevezték – elsősorban a szerzetesrendek kolostorait –, amelyekben írásba lehetett foglaltatni a különböző jogi ügyleteket. A templomosok több magyarországi konventje is tevékenykedett hiteleshelyként, de csak néhány általuk kibocsátott irat maradt fenn. A XIII. században Léka volt a templomos lovagrend egyik központja. A 8-10 rendházból álló magyar rendtartomány központja a dalmáciai Aurána (Vrána). Esztergom, Óbuda, Székesfehérvár, Pozsony, Győr városában építettek házakat, pénzügyi és hiteleshelyi feladatokat láttak el. 1217-18: a templomos lovagok kísérték el II. Andrást az 5. keresztes hadjáratra. A muhi csatában Rembald templomos mester volt a magyar sereg egyik vezetője. A menekülő IV. Béla királyt néhány templomos lovag elkísérte a dalmát tengerpartra, a többiek mind ott vesztek a csatában. A vérveszteségét a rend Magyarországon nem tudta pótolni. Az ország újjáépítésében még részt vettek, de 1312. III. 22: a rend föloszlatása a magyarországi rendtartománynak is végét jelentette. Birtokaikat lefoglalták, a vagyon egy része az uralkodóé lett, másik részét a johanniták ill. a főurak foglalták le. A lovagokat és a testvéreket nem bántották. Egyes források szerint még a 14. század végén, sőt a 15. században is működött néhány templomos konvent Magyarországon. - Az 1990-es évektől indult újra a Szuverén Jeruzsálemi Templomos Lovagrend. 1307. október 13-án délben (állítólag pénteki nap volt…) Fülöp elitkatonái (a testőrség és a katalán zsoldosok) egyidőben több tucat franciaországi helyszínen rajtaütnek a templomosokon, a legtöbbjüket válogatás nélkül lemészárolják, majd az ezt követő házkutatások során felkutatják és elégetik azokat a váltókat, kötelezvényeket és más dokumentumokat, amelyek a francia állam eladósodottságát bizonyították. ________________________________________________________________

ÚJKOR 30. AMERIKA FELFEDEZÉSE, 1492 Kolumbusz Kristóf, Genova, 1451. augusztus 25.– Valladolid, Kasztíliai Királyság, 1506. május 20.) olasz származású, a portugál, majd a spanyol korona szolgálatában álló utazó, tengerésztiszt, az amerikai kontinens felfedezője 1492-ben. Bár az első, Amerika földjére lépő európaiak a 10. századi viking hajósok voltak – de művelődéstörténeti szempontból Kolumbusz felfedezése vezetett a korabeli világkép dinamikus kitágulásához, az ő felfedezése nyomán indult meg az amerikai kontinens feltérképezése, evangelizálása és gyarmatosítása. Már Kolumbusz hajóival missziós szerzetesek is mentek a hajósokkal, hogy az idegen népeket megmentsék a mennyek országának. Kolumbusz idejében 300 magyar pálos szerzetes is hajóra szállt. Továbbá ferencesek, domonkosok, később jezsuiták is. Az indiánokat megkeresztelték, és sok esetben megvédték a zsákmányt (aranyat, gyémántot stb) kereső gyarmatosítók ellen.

84

31. LUTHER ÉS A HITÚJÍTÁS Luther ifjúsága és kolostori élete Luther, a protestantizmus megalapítója, lassankint, lépésről lépésre szakadt el az Egyháztó. Hitújítása Németországra és több európai országra nagy küzdelmek kezdetét jelentette. Különösen három körülmény vitte őt téves utakra. 1.

Szerencsétlen ifjúsága. Luther Márton 1483. november 10-én született Eislebenben. Szegény szüleinek nyolc gyermekükről kellett gondoskodniuk. Gyermekeiket szigorúan nevelték és sok testi fenyítésben volt részük. Luther iskoláit szülei házától távol Magdeburgban és Eisenachban végezte. Ezekben az években nagy szükséget szenvedett és kenyerét sokszor énekléssel kereste meg. Tizennyolc éves korában az erfurti egyetemre került és 1505-ben doktor, majd rövidesen tanár lett.

2.

Szerencsétlen természete. Luther az ellentétek embere volt. Szívesen időzött vigadozó társaságokban. Kedvelte a zenét és éneket és nagy örömét lelte a lovagjátékokban és vadászatban. Ha azonban egyedül maradt, búskomorság szállta meg, tépelődött és lelkifurdalások gyötörték életmódja miatt. Kitűnő szónok, de gőgös és vallási dolgokban hiányos képzettségű ember volt. A magáén kívül más véleményt nem fogadott el; aki megkísérelte, hogy vele ellenkezzék, azt a gyalázkodó szavak áradatával riasztotta vissza. Végül Luther súlyos érzéki szenvedély igája alatt is nyögött.

3.

Elhibázott hivatás választása. Egy kirándulás alkalmával Luther társaságát vihar érte és a villám legjobb barátját holtra sújtotta. A rémület első pillanatában Luther megilletődöttségében fogadalmat tett, hogy kolostorba lép. S 1505-ben valóban be is lépett az erfurti Ágoston-rend kolostorába.

Luther a kolostorban Luther nem volt alkalmas a szerzetesi életre. Eleinte küzdött bűnös kívánságai, hajlamai és vágyai ellen, de visszás módon. Nagy és súlyos vezekléseket vállalt, de ugyanakkor az imádságot elhanyagolta. Így sok kísértése és szomorúsága csak növekedett és ő maga egyik bűnből a másikba esett. Mások tanítását, útbaigazítását semmibe sem vette. Ezért azután mindig jobban és jobban téves utakra került. Luther a búcsúk ellen X. Leo pápa az egész kereszténység hozzájárulásával be akarta fejezni a római Szent Péterbazilika építkezését, ezért búcsút hirdetett. A búcsú elnyerésének fültételei voltak: szentgyónás és szentáldozás, ezt megelőző 7 napon böjt; azutáni hét templom fölkeresése, ahol a pápa szándékára imádkozni kellett s végül valami adomány a Szent Péter bazilika építkezésére. Németországban a pápa a búcsúhirdetéssel a kiváló szónok hírében álló Tetzel János domonkosrendi szerzetest bízta meg. A búcsúhirdetés ellen Luther 1517. október 21én a wittenbergi vártemplom kapujára 95 tételt írt ki. Erre a pápa Luthert Rómába idézte. Luther alázatos, hízelgésekkel teleírt levelet küldött a pápának, melyben teljes meghódolást színlelt. Luther, a Róma iránt ellenséges érzületű fejedelmekben pártfogókra talált és nemcsak hogy nem vetette alá magát a pápa rendelkezésének, hanem fokról-fokra merészebb lett. A pápát, az Egyház tanítóhivatalát, az egyházi berendezéseket gúnyolni kezdte és elégetett két pápai intő bullát a wittenbergi kapu előtt. Erre a pápa kiközösítette őt az Egyházból. Mivel téves tanítását visszavonni nem akarta, a wormsi birodalmi ülés kimondta fölötte a száműzetést. 85

Luther Wartburgban De a száműzetést nem tudták végrehajtani, mert az őt támogató fejedelmek segítségével titkon Wartburgba menekült. Itt a Bibliát, több részletében meghamisítva, lefordította német nyelvre. Gyakran föllépő kétségeit és lelkifurdalását a pápa átkozásával és gyalázásával próbálta elcsitítani. Hamarosan házasságot kötött egy szintén eltévelyedett apácával (Bóra Katalinnal) és tévelygésében mindig mélyebbre süllyedt. Így tanított: „Ha vétkeztél, vétkezz tovább bátran, de higgy még bátrabban Jézus Krisztusban, aki győzedelmeskedett az élet és a halál fölött”. Az úrvacsora és a keresztség kivételével a többi szentséget elvetette; tagadta a jócselekedetek értékét, a tisztítóhely létezését, a szentek tiszteletét, a pápaságot, a kolostorok és szerzetesek létjogosultságát és hasznosságát.

Az ősi Szent Péter bazilika

32. LUTHER TANÍTÁSÁNAK ELTERJEDÉSE Terjedés okai A hitújítás három okból tudott igen gyorsan elterjedni. 1.

A hitújítás fölöslegesnek jelentett ki mindent, ami az emberi természetnek csak parányit is nehezére esik. A protestáns prédikátorok tanítására így beszélt a nép: „Ez már igazán finom kis prédikáció volt: többé nem kell böjtölni, nem kell gyónni, nem kell áldozatot hozni s nem kell semmit sem adni.”

2.

Elősegítette a hitújítás terjedését a fejedelmek kapzsisága. Különösen a német fejedelmek közül csatlakoztak sokan az új tanításhoz, nem meggyőződésből, hanem birtokvágyból. Luther ugyanis azt mondotta, a kolostorokat meg kell szüntetni, a püspökségeket el kell törölni. A fejedelmeknek pénzre volt szükségük, a kolostoroknak és püspökségeknek vagyona nagyon jókor jött nekik. Nem kellett mást tenni, mint csatlakozni az új tanításhoz és az egyházi vagyont kezükbe kaphatták.

3.

Az új tanítást erőszakkal terjesztették. Luther maga sem volt már szabad. Münzer Tamás így ír Luthernak: „Ha Wormsban tétováztál, ingadoztál volna, a fejedelmek inkább megöltek volna, mintsem szabadon engedjenek.” A városok és falvak lakóit a hatalom (a fejedelmek) vagy az új tanítás elfogadására, vagy elvándorlásra kényszerítette. Szállóigévé vált a kereszténytelen mondás:.” Akié a föld, azé a vallás is („Cuius regio, illíus religio) A fejedelmek határozták meg alattvalóik vallását.

86

4.

Ezeken kívül közrejátszott még a csalás is. A lutheránus prédikátor ugyanazokat a liturgikus ruhákat használta az istentisztelet alkalmával, mint a katolikus pap. Sokszor előfordult, hogy a templomba járó hívek nem is tudták, hogy már régen az új vallás követői, mert senki nem világosította fel őket a változásról.

Luther tévtanításának jelentősége Az új tanítás reformációnak (javítás, visszaállítás) szereti magát nevezni. Pedig az nem volt más, mint először vallási, azután társadalmi és politikai forradalom. V. Károly császár az 1529-ben Speierben tartott birodalmi gyűlésen szigorúan akart eljárni az újítókkal szemben, de az újításhoz pártolt fejedelmek protestáltak (óvást emeltek), innen a protestáns elnevezés. Ez a forradalom Németországot két táborra szakította és sok későbbi küzdelemnek és viszálykodásnak vetette el a magját. Ezáltal Németországra és több más országra is sok társadalmi feszültségnek, és lelki kárnak lett okozójává. Luther a legveszedelmesebb forradalmi eszméket dobta a világba, melyek a későbbi forradalmak gyújtó-anyagaivá lettek. Azt is tanította Luther, hogy mindenki maga, jó belátása szerint magyarázhatja a Szentírást. Ezzel minden téves tanításnak tárt kaput nyitott. 33. A HITÚJÍTÁS KÖVETKEZMÉNYEI Luther szerint A hitújítás következményeiről maga Luther így ír: „A pápaság alatt mindenki irgalmas és szelíd volt, két kézzel, örömmel és buzgósággal adakozott, most senki sem akar adni a szent evangélium céljaira, hanem mindenki csak kapni akar. Ha elődeink nem adtak volna annyi adományt és nem tettek volna annyi alapítványt, a városi polgár, a falusi nemes és a paraszt miatt réges-rég elpusztult volna az evangélium és egyetlen szegény prédikátor (lutheránus lelkész) sem jutna ételhez-italhoz.” Luther 1524-ben így panaszkodik: „Amint látszik, oda jutunk, hogy tanító, plébános és prédikátor kénytelen lesz mesterséget, vagy valami ilyesfélét vállalni, hogy éhen ne haljon.” Ugyanebben az évben: „Az iskolák lassankint mindenütt tönkremennek.” Melanchton szerint Melanchton, Luther hűséges társa, így ír egyik bizalmas barátjának 1528-ban: „Ha a jelenkori állapotokra gondolok, nagy aggodalom fog el. Senki sem gyűlöli mélységesebben az evangéliumot, mint ép azok, akik látszat szerint a mi pártunkhoz tartoznak.” Luther így jajveszékel: „Látjuk, hogy a nép mennyire gyűlöl bennünket.” „Ki sem lehet mondani, hogy a nép mennyire gyűlöli a prédikátorokat.” Minél tovább é1 a világ ebből a tanításból (Luther evangéliumából), annál gonoszabb lesz. Mindez a keserves ördög munkája; amint mindenki látja, az emberek mostanában sokkal irigyebbek, irgalmatlanabbak, paráznábbak, szemtelenebbek és komiszabbak, mint azelőtt a pápaság idejében.” „Szodoma és Gomora tizedrészt sem voltak olyan rosszak, mint most Németország.” Németország népe egy századdal visszaesett. Luther írja: „Most, hogy a tanítást, az evangéliumot hirdettük, lopnak, hazudnak, esznek, isznak, és mindenféle gonoszat művelnek az emberek.” Az elnyomott parasztok az evangéliumi szabadság nevében szabadulni akartak az adótól és minden rájuk nehezedő tehertől. Luther írása szerint joguk és alapjuk is volt rá, mert (1523-ban) így oktatja őket: „A fejedelmek rendesen a legnagyobb bolondok, vagy a föld legkomiszabb kölykei” és az Isten „végezni akar velük.” „Az emberek nem tűrik, nem tűrhetik, és nem akarják tűrni a végtelenségig a ti zsarnokságotokat és túlkapásaitokat.”

87

Luther Márton

Az ilyen és hasonló beszédek és írások gyújtó hatásúak voltak. A parasztok föllázadtak és a kolostorok és kastélyok ezreit rabolták ki és gyújtották föl. Ezt a parasztmozgalmat félelmetes kegyetlenség és leírhatatlan gaztettek kísérték. Luther üregijedt és most már a fejedelmeket bíztatta, hogy „a parasztokat verjék agyon, mint a veszett kutyákat; aki így cselekszik, (…) a mennyországot érdemli ki.” Később Luther azt írja: „Én, Luther Márton, voltam az, aki a lázadó parasztokat agyonvertem, mert én mondtam, hogy verjék őket agyon, minden vérük rajtam szárad. Én azonban megmutatom majd a mi Urunk Istenünk előtt, aki parancsolta, hogy úgy beszéljek.” Mikor Luther barátai ezt a szörnyű írást elolvasták, nem egy közülük azt gondolta, hogy Luthert, mint egykor Saul királyt, elhagyta Isten lelke. A fejedelmek éppoly borzalmas bosszút álltak, mint a parasztok. Több mint 600 falut fölégettek és 150.000-nél több parasztot agyonvertek. A hitújítás legfélelmetesebb következménye a 30 éves háború volt. (1618-1648) Németországot majdnem egész kihalt pusztává silányította és leírhatatlan nyomort hozott sok népre. 34. LUTHER ÉLETÉNEK UTOLSÓ ÉVEI Luther barátaival sokszor zajos lakomákat rendezett és nagy ivások között illetlenséggel és durvasággal teli beszédeket mondott. Élete utolsó éveiben nagy elkeseredés vett erőt rajta. Mindig erősebb és erősebb düh és keserűség szállta meg minden iránt, ami katolikus volt. Az emberek már nem is vették őt komolyan. Mindezek, főleg pedig tanításának rossz gyümölcsei, legalább átmenetileg, arra bírták Luthert, hogy lépését bizonyos értelemben meg is bánta. „Nem tudok többé megszabadulni attól a gondolattól – mondja vallomásában –, hogy azt ne óhajtsam és kívánjam, hogy bár soha el ne kezdtem volna ezt a dolgot. Ha most kellene elkezdenem az evangélium prédikálását, egészen másként cselekedném.” „Ki kezdte volna el a prédikálást – így kiáltott fel máskor –, ha tudtuk volna, hogy annyi szerencsétlenség, veszekedés, botrány, istenkáromlás, hálátlanság és gonoszság következik belőle.” Élete vége felé sokszor panaszkodott, hogy „az ördög egyetlen napra sem hagyja nyugton”, „az éjszakák viaskodásai kimerítették.” Azután azzal vigasztalta magát, hogy közel van a világ vége, és ha kísértése támad, „igyék az ember néha többet, játsszék, mókázzon, sőt itt-ott kövessen el valami bűnt is, hogy vele az ördögöt gyűlölje és bosszantsa.” Ilyen meghasonlott állapotban halt meg 63 éves korában 1546. február 18-án hirtelen halállal, gutaütés következtében Eislebenben, születési helyén. Luther nagy volt, mint szónok és népi író,

88

amellett önzetlen, jótékony, bámulatra méltó munkaképességű, azonban igen sok hibája miatt egyáltalán nem volt alkalmas arra, hogy igazi reformátor, vagyis a nép erkölcseinek megjavítója legyen. Németországban, a XVI. században, nagy hitszakadás keletkezett, melyet Luther Márton tévtanítása idézett elő. A téves tanhoz a német fejedelmek nagy része csatlakozott, alattvalóikra pedig ráerőszakolták. Luther téves tanítása más országokba, hozzánk is eljutott. Luther hitújítása nem hozott újjáéledést a keresztény életbe. De hozott helyette óriási csapást az Egyházra és sok bajt egyes országokra, mert az eddig egységes országok, elszakadva az igaz Egyháztól, pártokra, felekezetekre bomlottak. Az úgynevezett hitújítás országunkban is sok bajt, szerencsétlenséget, háborúskodást okozott. Luther tanítása szerint: 1. A hitnek egyedüli forrása a Szentírás. 2. Az emberek megigazulása Jézus érdemeiben bízó hit által történik. 3. Egyedül a hit üdvözít. 4. Csak két szentség van. A keresztség és az úrvacsora, olyan értelemben, hogy az Úr Jézus a vétel pillanatában jelen van. 5. A pápa nem feje az Egyháznak.

35. ZWINGLI ULRIK, 1484-1531 Zwingli Ulrik, a zürichi főplébánia plébánosa, kitűnt széleskörű, klasszikus tudásával, világos felfogásával és pompás szónoki képességével. De erkölcsi élete nem volt makulátlan. Ő maga beismeri, hogy „tisztességtelen, gyalázatos életünkkel botrányt okoztunk.” Midőn Zwingli Zürichben elfoglalta plébánosi állását, Luther tanítása már széltében-hosszában ismert volt. Zwingli, Luther legtöbb tanát magáévá tette és ő is ennek szelemében kezdett tanítani. Tanítása Zwingli hamarosan támogatókra és követőkre talált. Zürich város tanácsa haladék nélkül melléje állt. Tanítását a kormány utasítására az alattvalókra is ráerőszakolták. A szentek ünnepeit eltörölték, a szentképeket a templomokból eltávolították, a körmeneteket és búcsújárásokat betiltották. A papoknak a nősülést, a szerzeteseknek a kolostorok elhagyását megengedték. Zürich kantonban kb. húsz kolostort megszüntettek és a javaikat elvették. Hasonlóképpen járt el a kormány az Egyház arany- és ezüst edényeivel, elvette és beolvasztotta azokat. A katolikusok kérték, hogy legalább egy templomot hagyjanak meg nekik. A kérést elutasították és megtiltották, hogy szentmisén bárhol is részt vehessenek. A kormánytanács a vallási ténykedések irányítását magának tartotta fönn. Erre sok család Zürichet elhagyva, más katolikus kantonban telepedett le. A püspökségek és kolostorok vagyona más kantonok kormányait is arra csábította, hogy az új tanításokat elfogadják. Csak néhány kanton maradt hű a katolikus valláshoz, a többi kanton protestáns lett. Tanításának következményei A hitújítás Svájcban is rossz gyümölcsöt érlelt. A népet két részre osztotta és ezzel erejét,

89

külső egységes hatalmát következmények is.

meggyöngítette.

Ehhez

járultak

még

egyéb

szomorú

Zwingli Ulrik

Férfiak és nők gyermekek módjára viselkedtek, mert a Szentírás azt mondja: „Bizony, mondom nektek: ha meg nem tértek és nem lesztek olyanok, mint a kisgyerekek, nem mentek be a mennyek országába.” (Mt 18,3) A betegek vonakodtak orvost hívni és gyógyszert használni, mert „egy hajszál sem vész el a fejetekről” (Lk 21,18) Isten akarata nélkül. Mások pedig nem akartak dolgozni, hiszen azt mondja a Szentírás: „Nézzétek a hollókat! Nem vetnek, nem aratnak, nincs kamrájuk, sem magtáruk, és az Isten táplálja őket. Mennyivel többet értek ti a madaraknál! (...) Nézzétek a liliomokat, hogyan növekednek! Nem fonnak és nem szőnek; mégis, mondom nektek: Salamon teljes dicsőségében sem volt úgy öltözve, mint egy ezek közül.” (Lk 12,24.27) Szent Gallenben egy ember föláldozta öccsét, úgy akart tenni, mint Ábrahám fiával, Izsákkal. Remélte, hogy majd megjelenik az angyal és megragadja kezét. De az angyal nem jelent meg s a testvér elvérezve meghalt. Durvaság és erkölcstelenség A népek közötti meghasonlás gyakran durva erőszakossággá és elvetemült vérontásokká fajult. A protestánsok a katolikusokat, a katolikusok a protestánsokat bántalmazták és ölték meg. Az erkölcstelenség szörnyű módon elhatalmasodott. A Szentírás-magyarázat szabadsága alapján rengeteg sok új felekezet létesült (újrakeresztelők). A parasztok föllázadtak, és a bérek, az adók és a terhek megszüntetését kívánták. Háborúk A helyzetet még jobban elmérgesítette, hogy a protestáns kantonok szövetséget kötöttek egymás között. A katolikus kantonok kényszerítve érezték magukat hasonlókép szövetségesek után nézni és a katolikus osztrákokkal meg is kötötték az egyezséget. Zwingli

90

abban reménykedett, hogy fegyvereinek győzelmével tanítása is győzni fog egész Svájcban. Ezért a kormányt hadviselésre ösztönözte. Zürichben könnyen meghallgatásra talált. Mind a két rész táborba szállt. De egyik táborban sem volt nagy a harci készség. „Míg a vezetők tárgyaltak, a két tábor katonái békésen együtt kanalazták a tejlevest.” De a zürichiek Zwingli izgatásaira háborúba kényszerítették a katolikusokat. Kappel mellett folyt le az ütközet (1531ben), melyben Zwingli elesett és a katolikusok győztek. A békefeltételek most is nagyon enyhék voltak és inkább a protestánsok javára szolgáltak. 36. KÁLVIN ÉS A HITÚJÍTÁS Kálvin élete és tanítása Svájc nyugati részében Kálvin dolgozott a hitújítás érdekében. Kálvin János (Jean Chauvin) Franciaország Noyon nevű városában született 1509-ben. Először teológiát, majd jogot tanult. Szülei papi pályára szánták, de még sem lett az. Hazájából menekülnie kellett, mivel Luther tanait kezdte terjeszteni, és így került (1535-ben) Bázelbe. Élete nem volt kifogástalan. Vérmérséklete a depresszió felé hajlott, egyebekben a modora büszke és nyers volt. Tanításait Bázelben írásba foglalva adta ki. Különösen két pontban tér el Luther és Zwingli tanától. Szerinte minden emberre nézve már eleve el van döntve, hogy üdvözül-e, vagy pedig elkárhozik. Az úrvacsorában az arra méltó ember nem Krisztus testét és vérét veszi magához, hanem erőt nyer, mely Jézusnak egyedül a mennyországban levő testéből árad. Kálvin Genf kényura Kálvin kétszer volt Genfben. Első ízben csak két évig működhetett, mert a tanács kiutasította őt nagy szigora miatt. De a vallástalanság és erkölcstelenség olyan fokra hágott, hogy a tanács nem tudta mitévő legyen s végre azt határozták, hogy Kálvint visszahívják. Kálvin Genfben szigorú előírásokkal szabályozta a vallási életet. A polgároknak büntetés terhe alatt kötelességévé tette a prédikációkon való részvételt. A templomokból mindent eltávolított, ami az emberi lelket emelkedettségre, vagy esetleg örömre hangolta volna. Keresztkutat, orgonát, képeket és feszületet sem tűrt meg. Világiakból s lelkészekből kiválasztott erkölcsbíróság ügyelt a polgárok egész életére és templomba járására. A polgárok napi- és házimunkáját is szigorú előírásokkal szabályozta. Alaptétele így hangzott: „A népet állandó szegénységben kell tartani, hogy engedelmes maradjon.” Játék, tánc és egyéb szórakozások tilosak voltak. Előírás szabályozta a ruházkodást, az ékszereket, az összejöveteleket és lakomákat; a házakat évenként átkutatták. Akit hibásnak találtak, azt súlyosan megbüntették, kínpad és a lefejezés sem hiányzott. Emellett azonban Kálvin nagyon részrehajló is tudott lenni. Követőivel túlságosan szelíden bánt, még akkor is, ha a legborzasztóbb erkölcstelenséget követték el. Ilyenformán az erkölcstelenség Kálvin alatt Genfben évről-évre nőttön-nőtt. Kálvin védte az uzsoráskodást is, megengedte, hogy 1015%-os kamatot kérjenek, ami abban az időben szokatlanul sok volt. A katolikusokkal és másvallásúakkal szemben nagyon kegyetlen volt. A lelkiismeret szabadságát ördögi dogmának nevezte. Azt hirdette, hogy „az eretnekek és szakadárok (tehát a katolikusok) tolvajok és rablók. Azért tűzzel és fegyverrel ki kell irtani őket.” Genfben néhány év alatt 800900 embert börtönöztek be. A katolikusok közül sokan haltak vértanúhalált. Többeket a legborzalmasabban megcsonkíttatott, 76-ot elégetett, 58-at kivégeztetett.

91

Kálvin János

A genfiek 1564-ben le akarták magukról rázni ez elviselhetetlen igát, Kálvin azonban nagyszámú francia szökevénnyel vétette magát körül. Egy alkalommal egyetlen napon 300-at vétetett föl a polgárok közé és ezek segítségével minden ellenállást letört. A genfiek visszatérítésén Szalézi Szent Ferenc, a későbbi genfi püspök, munkálkodott leghősiesebben. Kálvin tanát sokan követték Angliában, Magyarországon. Kálvin 1564-ben halt meg.

Skótországban,

Németalföldön

és

PROTESTÁNS-KATOLIKUS különbségek A protestánsok (evangélikus, református, baptista, adventista, pünkösdista stb.) felekezetek a következő katolikus igazságokat, ill. gyakorlatokat utasítják el: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.

Oltáriszentség tagadása, Szentségek elvetése, (csupán a keresztséget őrizték meg, és a konfirmációt.) A Szűzanya és a szentek tiszteletének elutasítása, Szűzanya és szentek közbenjárásának tagadása, A Szűzanya szüzességének tagadása, szerintük Jézusnak voltak vérszerinti testvérei, A pápaság, mint Krisztus-rendelte hivatal és kormányzó hatalom tagadása, A Szent-hagyomány (tradíció) elutasítása, (Sola Sciptura) A tisztítótűz tagadása, - emiatt fölöslegesnek tartják a szenvedő lelkekért mondott közbenjáró imát. 9. A szentgyónás, mint bűnbánat szentségének elutasítása, (náluk nincs gyónás), 10. Papi hatalom (Eukarisztia és feloldozás) tagadása, Luther szerint mindenki pap. 11. A papszentelés, mint az apostoli folytonosság elutasítása, 12. A vasárnap szentmisével való megszentelését elutasítják, nem kötelező náluk a vasárnapi istentisztelet, 13. Szentírásukból hiányzik: Judit, Tóbiás, Bárúk könyve, Bölcsesség könyve, Jézus Sirák fiának könyve, Makkabeusok I. és II. könyve, Dániel 13-14 fejezete,

92

14. A búcsúk tagadása, 15. A jócselekedeteket, és érdemszerzést nem tartják fontosnak, 16. Imaéletük csak a zsoltárokra és a spontán imára épül (zsolozsma, rózsafüzér, litániák és más kötött imák nincsenek náluk). 17. Az aszkézis elutasítása, önmegtagadás, erények, önnevelés, jócselekedetek, stb 18. A misztika tagadása, és megvetése, (némely misztikus jelenséget az ördögtől valónak mondják.) stb.. 19. A szabad akarat tagadása, 20. Az engesztelő-ima elutasítása.

37. A HITÚJÍTÁS FRANCIAORSZÁGBAN A protestantizmus terjedése Franciaország állandó összeköttetésben volt Németországgal és így a protestánsok különösen Franciaország déli részén könnyen terjeszthették írásaikat. A francia királyok (I. Ferenc † 1547 és II. Henrik † 1559) politikai célból támogatták ugyan a német és svájci protestánsokat, de saját országukban ismételten szigorú büntetéseket hoztak a protestánsok ellen. A kálvinizmus mindezek ellenére mégis terjedt és erős politikai párttá fejlődött. A hugenották A hugenották (Eigenot, Eidgenossen = szövetséges-társ szónak elrontott formája, így nevezték a kálvinistákat Genfben) lassan annyira hatalmasok lettek, hogy államot alkottak az államban, minden fontosabb helyet elfoglaltak, katonai és vallási szervezetet alkottak, s felsőbb iskolákat létesítettek. Mivel mind a katolikusok, mind a hugenották keresték a módját, hogy I. Ferenc gyenge utódainál nagy befolyást szerezzenek, ez a törekvés véres, évekig tartó polgárháborúra vezetett, mely 1562-ben kezdődött és megszakításokkal, rettentő kegyetlenkedésekkel közel 30 éven át tartott és kimondhatatlan nyomorúsággal sújtotta egész Franciaországot. Közben a st. germaine-i békekötéskor (1570-ben) a protestánsok teljes vallásszabadságot nyertek. A párizsi vér-nász Medici Katalin anyakirálynő azonban tisztán politikai okokból már 1572-ben (augusztus 23-24 közötti éjjelen) a protestánsok között borzalmas bűntényt rendezett, melyet párizsi- vagy Bertalan-éji vérnász néven örökített meg a történelem. Ez a vérengzés azért következett be, mert a fiatal király az agg Coligny admirálist, a hugenották fejét udvarába hívta és teljes bizalmával ajándékozta meg. A st. germaine-i békét azzal akarta a király megpecsételni, hogy nővérét a protestáns vallásban nevelkedett navarrai Henriknek adta feleségül. Medici Katalin úgy érezte, hogy a királyra minden befolyását elveszíti, ezért elhatározta, hogy a hugenottákat elpusztítja. A fiatal királlyal elhitette, hogy a hugenották ellene és egész családja ellen összeesküvést szőttek, melyet meg kell előzni. Augusztus 23-ról 24-ére virradó éjszakán, Szent Bertalan napján az estharang megszólalásakor megtámadták a hugenottákat s elsősorban Coligny tengernagyot és az esküvőre összejöttek közül is többet megöltek. Hasonló parancs ment vidékre, ahol

93

szintén kíméletlenül folyt a vérengzés. A hugenották kegyetlenkedései A hugenották 10 éven át igen sok templomot leromboltak, a szentképeket összeszaggatták és elégették, a szentostyát megszentségtelenítették, a szent ereklyéket vízbe dobták. Adreto báró arra kényszerítette fiait, hogy a katolikusok vérében megfürödjenek. Orthes-ben 1569-ben 3.000 különböző rangú és korú katolikust agyonvertek, Nismesben 80 tekintélyes katolikust meggyilkoltak. A hugenották főleg a védtelen katolikus papok ellen dühöngtek, Severben 200-at egy szakadékba taszítottak; Coligny, Sally-ban 35-öt meggyilkoltatott és holttesteiket a Loir-ba dobatta. Briyuemant hugenotta vezér 1569-ben a meggyilkolt katolikus papok levágott füleiből nyakláncot csináltatott magának s azzal parádézott. Ha szomorú és elítélendő a Bertalan-éj borzalma, annyi bizonyos, hogy a hugenották bőséges okot szolgáltattak rá. Külföld téves értesítése A vérengzés után a külföldi és pápai udvarokba értesítést küldtek, hogy a király és az egész családja ellen Coligny összeesküvést szőtt, melyet sikerült megelőzni. Ennek alapján Rómában Te Deum-ot mondottak és hálaadó körmenetet vezettek. Midőn azonban az ünnepség megtörténte után XIII. Gergely, a szelídlelkű pápa hiteles értesülést nyert és a tényeket megtudta „a borzalmas eseményekről”, mint ahogyan ő maga mondotta, megsiratta „a király meg nem engedett és Istentől tiltott eljárását”.

Coligny admirális

Ezekből világosan látszik, hogy ezért a sajnálatos vérfürdőért a katolikus vallást felelőssé tenni nem lehet. Az egész kegyetlenkedésnek politikai okai voltak, a terv értelmi szerzője a hitetlen és fondorlatos lelkű Medici Katalin anyakirályné és pártja volt. A párizsi vérnász után a polgárháború újra kitört és a nantesi rendelet kiadásáig (1598) tartott, mely a hugenottáknak vallási szabadságot és teljes polgárjogot biztosított. XIV. Lajos, ki országában király és pápa akart lenni, politikai okokból a nantesi rendeletet (1685-ben) visszavonta és a protestánsokat dragonyosaival akarta visszatéríteni. XI. Ince pápa a királynak ezt az erőszakosságát helytelenítette. XVI. Lajos (1787ben) ismét kihirdette a teljes vallásszabadságot.

94

38. A HITÚJÍTÁS ANGLIÁBAN VIII. Henrik (1509-1547) Németország után egy másik nagy nemzet, Anglia is eltért a katolikus hittől. VIII. Henrik 18 éves korában került az angol trónra. Népe nagyon megszerette. Luther föllépése idején rendkívüli buzgósággal szállt síkra a katolikus hit érdekében. Írásban is erősen támadta Luther tanítását, úgyhogy a pápa hivatalosan a hit védője (defensor fidei) címmel tűntette ki. De makacssága és érzékisége később szerencsétlen szakadásba hajszolta, mely utóbb teljes eretnekséggé fajult. VIII. Henrik 18 évig élt házasságban aragóniai Katalinnal, midőn a szenvedélyes király szerelemre lobbant feleségének udvarhölgye, Boleyn Anna iránt. A pápát arra kérte, hogy előbbi házasságát érvénytelenítse, mert Boleyn Annát feleségül akarja venni. De a pápa ezt nem tehette meg, mert: „Amit Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza.” (Mt 19,6) VIII. Henrik erre kikelt a pápa ellen és fenyegetődzött, de mivel engedékenységet így sem ért el, egy udvari emberének tanácsára, úgy tett, mint a német fejedelmek, az angol egyház fejének, pápájának tétette magát. VIII. Henrik így elszakadt az Egyháztól, hitehagyott, majd többszörös gyilkos is lett. Teljes erővel megkezdte a harcot mindaz ellen, ami katolikus. Alattvalóitól, különösen a papoktól felségsértés büntetésének terhe alatt hűségesküt kívánt, melyben őt az „angol egyház legfőbb fejének” ismerjék el. A papság egy része letette az esküt. De Fisher János bíboros, Morus Tamás kancellár alatt, 6000 pap és igen sok egyszerű ember hűségesen kitartottak a katolikus hit mellett. Fisher Jánosnak és Morus Tamásnak ezért vértanúhalált kellett szenvedniük. VIII. Henrik egymás után még öt nőt vett feleségül, ezek közül kettőt kivégeztetett. Kicsapongásai következtében, még egész fiatalon, 1547-ben meghalt. VI. Eduárd (1547-1553), Katolikus Mária (1553-1558), Erzsébet (1558-1603) Utána a 9 éves VI. Eduard alatt a kálvinizmus honosodott meg Angliában. Ennek utódja, Katolikus Mária ideiglenesen vissza tudta állítani a katolicizmust. De utána Erzsébet alatt a katolikusok üldözése még borzalmasabban és igazságtalanabbul folyt, mint eddig. Erzsébet a misézést és misehallgatást halállal büntette. A pápa elsőbbségét, a tisztítóhely létezését, a szentek tiszteletét elvetette, de az egyházi szertartásokat és ruhákat, az egyházi fokozatokat és püspökségeket (episcopus) megtartotta (ezért nevezzük episzkopális angol egyháznak). A rendelete ellen vétőket, körülbelül 3.000 embert, köztük rokonát, Stuart Mária skót királynőt is kivégeztette. Skót országban Kálvin tanítását, Knox János honosította meg. A püspöki méltóságot eltörölte, ezért követőit presbiteriánus-oknak nevezik. Írország hű maradt a katolikus hithez. Az ír szigetek egész népének katolikus hithűségéért évszázadokon át rengeteg üldöztetést kellett elszenvednie. A katolikusokat megfosztották birtokaiktól, megvonták tőlük teljesen a polgári jogokat s egészen a XVIII. század közepéig embertelenül bántak velük. Végleges fölszabadulások sok küzdelem és rengeteg nélkülözés után csak 1932-ben következett be.

95

39. A HITÚJÍTÁS HAZÁNKBAN A hitújítás terjedésének oka A hitújításnak Magyarországon a bányavárosokban és a német kereskedő és iparos városokban már a mohácsi vész előtt is akadtak gyéren hívei. A mohácsi vész (1526) után a hitújítás veszedelmesen terjedt, mert a mohácsi ütközetben számos főpap és pap esett el. Ezek helyét évtizedeken át nem töltötték be. A prédául maradt egyházi nagybirtokok és plébániai birtokok nem sokáig maradtak gazdátlanul. Egyházi birtokok eltulajdonítása Vezérek és földesurak foglalták el azokat. Az így világi kézre került egyházi birtokok eltulajdonítása felett a királyok szemet hunytak, nehogy birtok-foglaló híveiket a másik királyhoz riasszák maguktól. Az egyházi birtokhoz jutott világiak pedig mindent elkövettek, hogy megnehezítsék a birtokhoz tartozó egyházi méltóságok, állások, plébániák betöltését. Egy-egy püspökség 30 éven át is betöltetlen maradt. A katolikus Egyház szervezetének bomlásával, anyagi erejének csökkenésével és a paphiánnyal arányosan hódított az új felekezetek mindegyike. (Cuius regio, illius religio.) Paphiány A hitújítás terjedésével szemben a kihalóban levő egyházi szervezet, nem tudott ellenállást kifejteni. A papság utánpótlása megszűnt, a kolostorok, káptalanok a zsoldosok tanyáivá és kaszárnyákká változtak át. A hitújítás harc és küzdelem nélkül terjedt. Schmal András, a XVIII. század nagy történész protestáns tudósa írja: „Alig képzelhető, mily rövid idő alatt erősödött meg Magyarországon az evangélikus hit, miután Magyarországnak csaknem minden mágnása... elfogadta az evangélikus hitet.” Ezek a magyar előkelőségek „nemcsak maguk fogadták el a hitet, hanem azt állandóan vallva, örvendetes sikerrel terjesztették.” Ugyancsak ő mondja el, hogy Perényi Péter úgy terjesztette az új hitet, hogy birtokára protestáns hithirdetőket hozott és egész falvak népét kényszerítette például arra, hogy böjti napon szalonnát egyék.

Fondorlat Olyan helyeken, ahol az urak nem szegődtek nyíltan a protestáns vallás mellé, várva, hogy az ellentétek kiegyenlítődnek és a protestánsok visszatérnek a régi Egyházba, ott a hitújítás a nép között nagyon nehezen, lassan és csak fondorlatokkal ment. A felvidéki városokban, mint Besztercebánya, Késmárk, még 1590-ben is megvan a szentmise a protestáns istentiszteleteken, melyből eleinte csak a fölajánlást veszik el, a többit megtartják. Van vidék, melynek lakói rövid idő alatt lutheránus, kálvinista és végül szentháromság-tagadó unitáriusok lesznek. A vallásváltozást a katolikusból a protestánsra szinte észrevétlenül hajtják végre, de megtörténik anélkül, hogy szándékuk volna az embereknek a régi hitet elhagyni. S ez csak azért történt így, mert nem volt katolikus papi utánpótlás. Aki jött, elfoglalta a templomot és prédikált. A két Egyház között eleinte alig van az istentiszteletek módjában észrevehető eltérés. Erőszak Előfordult erőszak is. Szatmár és Ecsed környékén Báthory András 1528-ban jobbágyait

96

küldte a katolikus templomokba, akik ott a sekrestyéket, oltárokat feltörték, Oltáriszentséget földre szórták, megtiporták, kelyheket, kereszteket elrabolták.

az

A magyarok Lutherrel szemben ellenszenvvel viseltettek. Ez világos az 1523-iki budai országgyűlés határozatából, mely „az összes lutheránusokat, mint nyilvános eretnekeket és a szentséges szűz Mária ellenségeit fej- és jószágvesztéssel büntette.” (Ezt a törvényt soha senkin sem hajtották végre.) Az 1525-iki rákosi országgyűlés szerint: „a lutheránusokat, bárhol találtatnak... fogják el és égessék meg.” Ezeknek a törvényeknek hangulatát megértjük, ha tudjuk az előzményeket. A magyarok ragaszkodtak ősi vallásukhoz. Luther, mikor a török veszedelem fenyegette országunkat (1518-ban), így írt: „Aki a török ellen harcol, az az Istennek áll ellen.” Verbőczy István, midőn 1521-ben Németországba ment segítséget kérni a török ellen, megbotránkozva hallott Luther viselkedéséről „az állhatatlan és sikamlós beszédű emberről, aki a saját bűneiből csinál dicsőséget.” Luther a segítségkérés után így ír: „Inkább az istengyűlölő pápa ellen kell harcolni, mint a török ellen. A török elfoglalja az országot és meghagyja az embereket a maguk hitében. A pápa sokkal rosszabb. Ha ki akarjuk pusztítani a törököt, a pápán kell kezdeni.” 40. A MAGYAR KATOLIKUS EGYHÁZ SORSA A MOHÁCSI VÉSZ UTÁN Vallásos uralkodók A vegyes házból való királyok alatt – különösen Károly Róbert, Nagy Lajos és a Hunyadiak alatt, akiket mély vallásosság és az Egyházhoz való hűséges ragaszkodás jellemez –, az egyházi élet virágzásban volt. Az Egyház tekintélynek, gazdagságnak örvendett. A főpapok az ország vezető rendjei közé tartoztak. Gyenge uralkodók De a vegyes házi uralkodók között voltak gyenge királyok is, akik Istennel, Egyházzal mit sem törődtek és a törvényeket elhanyagolták. Ezek uralkodása alatt a főurak egymással, a király és az ország rovására vetélkedtek és a nemzetet tönkretették. Amikor azután a török sereg Mohácsnál a nemzet virágát levágta, az ország és a szép virágzásnak indult katolikus magyar Egyház abba a sírba hullott, melyet fiai saját kezükkel ástak, és amelyből 150 éven át nem volt föltámadás. Protestáns és török veszedelem A mohácsi vész után két tényező hatott sorsdöntően szegény magyar hazánkra és a katolikus vallásunkra: a török és a protestantizmus. Az első támadott, győzött, pusztított; a második megakadályozta vagy lehetetlenné tette a védekezést és így a török kiverését. Kerékkötője volt az egyetértésnek akkor, mikor arra legnagyobb szükség lett volna. A történelem arról győz meg bennünket, hogy a törököt a magyarság egyedül nem, hanem csak a külföld által segítve tudta kiverni. Ezt a feladatot az a katolikus hadsereg végezte el, amelyet III. Ince pápa toborzott és a Habsburgok vezérlete alatt német, spanyol, olasz harcosok segítségével küzdött. Erre lett volna szükség 1526 előtt és után 150 éven keresztül. Azonban ez a segítőerő nem tudott létrejönni, mert Európát 150 éven keresztül a vallásháború borzalmai foglalták le. Amikor bennünket a török fojtogatott, Luther kiadta a jelszót: Ne bántsátok a törököt, inkább a pápát bántsátok.

97

III. Ince pápa

A protestantizmusra való áttérés ellenértékét, az egyházi vagyon elidegenítését és a cuius regio, eius religio (akié a föld, azé a vallás) elvét, melyet Luther hirdetett, a leggyengébb magyar főurak is igen hamar megtanulták. A magyar katolikusok a török megszállás idején a katolikus Habsburgok hívei voltak. Ugyanakkor a magyar protestánsok a törökkel együtt irtották a magyar katolikusokat, a magyar vagyont, a magyar vért. A protestánsok nálunk is érvényesíteni tudták Luther mérgezett fegyverét, a gyűlöletet. A protestánsok a katolikusokat bálványimádóknak, a Szentírás meghamisítóinak, pápaimádóknak stb. kiáltották ki és rágalmazták meg. Az első nemzedék ezt nem hitte, mert jól tudta, hogy nem igaz, a későbbiek azonban észrevétlenül vagy erőszakkal protestánsokká és így a gyűlölet fanatikusai lettek. Így ment ez 150 éven keresztül. Hunyadi Mátyás 4-5 milliós magyarsága alig másfélmillióra apadt. Az egykor hatalmas Magyarországból Európa másodrendű országa lett. A török kiűzése után az üresen hagyott területeket németekkel, oláhokkal, szlávokkal telepítették be. S midőn ránk szakadt a szerencsétlen kimenetelű világháború, a győző szétosztotta országunk kétharmadát az ide belépett nemzetiségek között. Így jutott szomorú kapcsolatba az 1526 – a protestantizmus – és Trianon. De mi bízunk az isteni Gondviselésben és az örök igazságba és azért mondjuk: „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek Magyarország föltámadásában.”

Trienti zsinat

98

41. A TRIENTI ZSINAT A zsinat feladata és tartalma Európában sokfelé vallásháború tombolt. Ezrek szakadtak el a katolikus hittől. De ugyanakkor csendben újraéledt a bensőséges, igaz hitből táplálkozó vallásos élet. Katolikus uralkodók és kormányok vették védelmükbe az igaz hitet. A legtöbbet azonban mégis a trienti zsinat tett a katolikus hitélet föllendítésére. A trienti zsinat, két megszakítással, 1545-1563-ig tartott és huszonöt egyetemes ülésen hozta meg határozatait. Nagytudományú és szentéletű férfiak tanácskozásainak eredményét 1. dogmatikai (a hitre vonatkozó) és 2. fegyelmi határozatokban foglalták össze. Dogmatikai határozatok A dogmatikai határozatok nem új vallási igazságokat állapítottak meg, hanem megvédték és megindokolták azokat a katolikus tanításokat, melyeket a protestánsok megtámadtak. A zsinat dogmatikai határozatai kimondják, hogy a hitnek két forrása van, a Szentírás és a Szenthagyomány; a Szentírás hiteles magyarázója a katolikus Egyház tanítóhivatala; a megigazulás a bűn kiirtásával történik; hét szentség van és a szentmiseáldozat Krisztus keresztáldozatának vérontás nélküli megújítása. Határozatokat hozott a zsinat a búcsúkról és a szentek tiszteletéről, a tisztítóhelyről és a pápa elsőségéről. Fegyelmi határozatok A fegyelmi határozatok célja az egyházi élet megjavítása volt s ezért üdvös rendeletekben intézkedik a papság képzéséről, (kötelezővé tette a papszentelés előtt a többéves teológiai képzést) életéről, a prédikációkról, a kolostorokról, a püspökök hivatalos tevékenységéről, a házasságkötés formájáról, a tiltott olvasmányokról stb. Ezek a fegyelmi határozatok, bár egyes helyeken; különösen Franciaországban heves ellenállásra találtak, általában mégis nagyon üdvös eredményt értek el. Mindenfelé nagy javulás következett. A püspökök a zsinatról nagy örömmel tértek hazájukba, hogy a határozatoknak érvényt szerezzenek. Kiváló szent férfiak és nők (Borromei Szent Károly, Bellarmin Szent Róbert, Loyolai Szent Ignác, Szalézi Szent Ferenc, Páli Szent Vince és Szent Teréz) és új szerzetesrendek mozdították elő hatalmas erővel az egyházi élet és fegyelem újraépítését. A trienti zsinat az egyháztörténelem egyik határköve lett. 42. BORROMEI SZENT KÁROLY 1538-1584 A trienti zsinat folytatásának és az ott hozott határozatok végrehajtásának munkájában tűnt ki Borromei Szent Károly. Nagybátyja, IV. Pius pápa, korán fölismerte a benne rejtőző mélységes hitet és bölcsességet. Alig 22 éves korában bíboros, majd Milánó érseke lett. Hiába biztatta családja és rokonsága a családi életre, ő Istennek akart szolgálni. A milanói érseki széket és az egyházmegye vezetését a trienti zsinat befejezése után vette át. Munkássága Szent egyszerűségben töltött élete minden szónál hatásosabban buzdította papjait az apostoli helyes életre. Vagyonát, jövedelmét a szegények támogatására fordította. Legelső gondjai közé tartozott, hogy kellő számú derék és buzgó papja legyen. Ezért hatalmas szemináriumot építtetett, melyben papjait a kor szellemi fegyverével megismertette és úgy küldte őket a világba. A kolostorokat végigjárta, és ahol megfordult, oda vissza kellett térnie az eredeti jámborságnak és példás életnek. Minden esztendőben három hónapig úton volt és

99

végiglátogatta kiterjedt egyházmegyéjének minden részét. Különösen megmutatta felebaráti szeretetét és áldozatkészségét a milánói pestis idején. Hűséges papjainak segítségével kezébe vette a fejvesztett város ügyeinek irányítását, több kórházat nyitott és még palotáját is annak rendezte be. Azután nem állt meg a kórházak ablakai alatt, mint a magukat féltő orvosok tették, hanem bement, és ápolta a betegeket. Akin már földi orvossággal nem tudott segíteni, azt legalább az utolsó útravalóban – szentáldozásban - részesítette. Ahol járt, megszűnt a kórházak rémítő elhagyatottsága és a szerencsétlenekbe visszatért a reménység. Segítő paptársai közül több mint száz a pestis áldozata lett, ő Isten kegyelméből győzedelmeskedett a vész fölött. Példás szent életét 46 éves korában fejezte be. Holtteste a milanói dóm alsó templomában várja a föltámadást jelző angyalok harsonáinak hangját. V. Pál pápa 1610-ben avatta szentté. Milanónak azóta van második Szent Ambrusa.

Borromei Szent Károly

Borromei Szent Károly Krisztus Egyházának mintaszerű püspöke volt. Minden papi élet áldozatos élet, mert sok lemondással van egybekötve és teljes odaadást követel Krisztus nyájának szolgálatában. A katolikus Egyház szent, mert az embereket szent tanításával és szentségeivel szentekké tudja tenni és ebben az Egyházban minden időben és korban találunk szenteket.

43. LOYOLAI SZENT IGNÁC 1491-1556 Nagy vallási és erkölcsi válságok idején Isten mindig támaszt kiváló férfiakat, akik megtalálják és megmutatják embertársaiknak az Istenhez vezető helyes utat. Ilyen gondviselésszerű férfi volt a spanyol nemesi származású katonatiszt, Ignác is. Mint kapitány, hősiesen védte a franciáktól szorongatott pampelonai várat. A döntő roham napján azonban megsebesült: egy ágyúgolyó összezúzta jobb lábát. Gyógyulása sok időt vett igénybe és unalmát olvasással akarta enyhíteni. Lovagregényeket kért környezetétől, de ápolói csak az Üdvözítő és a szentek életével tudtak szolgálni. Más hiányában ezeket kezdte tehát olvasgatni; először csak kelletlenül, de azután egyre fokozódó érdeklődéssel. Az isteni kegyelem a fájdalom és unalom idején nem hiába kopogtatott Ignác szívén. Bensőjében gyökeres változás ment végbe. Az isteni kegyelemnek engedett és komoly elhatározások érlelődlek lelkében. Eltökélte, hogy szakít eddigi életével és világi lovagból Isten lovagjává szegődik. Mihelyt egészsége valamennyire helyreállott, töredelmes életgyónást végzett és Manreza városka mellett egy barlangba vonult; egyedüllétében elmélkedett és elkészítette a később oly nagy jelentőségre jutott „Lelkigyakorlat”-ait. Azután komoly tanulás, imádság és önmegtagadás között készült a papi pályára. Párisban, ahol

100

utolsó tanulmányait végezte, találkozott hét hasonlókép gondolkodó és érző emberrel, s ezekkel (1534-ben) megalakította a Jézus társaság-át. Ez a hét ember a pápa rendelkezésére ajánlotta fel magát azzal, hogy küldje a pápa őket oda, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. Jézus-társaságának rendjét hat év mulya III. Pál pápa megerősítette és Krisztus új hadseregének Ignác lett az első generálisa. Ignác (1556-ban) meghalt, de szelleme é1 tovább rendjében, a Jézus társaságban (jezsuiták) és lelkigyakorlatos könyvében.

Loyolai Szent Ignác

A jezsuita-rend jelentősége és munkássága A jezsuita-rendnek az isteni Gondviselés sok és nagy feladatot jelölt ki. A jezsuiták dolgoznak a lelkipásztorkodás terén, tevékenykednek a missziókban, mindenfelé lelkigyakorlatokat tartanak s tanítanak főiskolákban és egyetemeken. Különösen nagy érdemet szerzett a rend a hitújítás csapásától sújtott országok vallásos életének föllendítésével és az eltévelyedettek visszatérítésével. A jezsuita intézetek és egyetemek minden időben, ma is leghíresebbek és legkeresettebbek. A missziókban is (India, Kína, Japán, Afrika, Dél-Amerika) eredményesen működtek és működnek napjainkban is. A jezsuita-rend a katolikus országokban igen gyorsan meghonosodott. Alapítójának halálakor már több mint ezer tagja volt. Jelenleg az egész világon elterjedt, a rendi tagok száma 18.000 körül van. Jelszavuk: Mindent Isten Nagyobb Dicsőségére. 44. KANIZIUS SZENT PÉTER 1521-1597 Kanizius Péter Hollandiában született. Atyja nagytekintélyű, gazdag polgármester volt, aki tizenhét gyermekét gondos nevelésben részesítette. Pétert, mivel korán tehetségesnek mutatkozott, atyja fényes, sok sikert ígérgető világi pályára szánta. Péter azonban, midőn pályaválasztásra került a sor, nem a „testre és a vérre”, hanem az isteni kegyelem szavára hallgatott és 30 napos lelkigyakorlat után a németek közül elsőnek lépett be Jézus társaságába. Loyolai Szent Ignác Pétert tanulmányai elvégzése után Németországba küldte: itt olyan buzgón és eredményesen működött a lelkek üdvözítésének munkáján, hogy méltán megérdemelte a Németország második apostola címet. 76 éves korában halt meg a svájci Freiburgban, ott is temették el. 1925-ben avatta az Egyház szentjei sorába. Munkássága Kanizius Szent Péter Istentől megáldott tehetségű szónok volt. Bécsben első szónoklata alatt csak tízen hallgatták, de nemsokára a város legnagyobb temploma sem tudta befogadni a szónoklatai és tanítása után vágyó híveket. Svájc, Németország és Ausztria több városában fáradhatatlanul hirdette Isten igéjét, hallgatta a hívek gyónását és látogatta a betegeket. Az

101

eretnekek pörölye címet is elnyerte. A katolikus vallás védelmére, a protestáns tévtanok megcáfolására sok könyvet írt. Világhírűvé vált a róla elnevezett Kanizius Káté, (katekizmus) melyet majd minden európai nyelvre lefordítottak. Pápák, püspökök, császárok és kormányok kérték tanácsát. A trienti zsinatra is meghívót kapott. A pápa a legkényesebb esetek tárgyalására őt küldte a fejedelmi udvarokba. Németországban sok főiskolán tanított, a svájci Freiburgban nevelőintézetet alapított és a bécsi főiskolát magas színvonalra emelte. Németországban hatalmas területeket mentett meg a protestantizmus térhódításától és igen sok vidéket térített vissza a katolikus Egyházba. Kanizius Szent Péter katekizmusa a következő századok vallástanításának alapja lett. Az ő könyve nyomán készültek a XX. század első katekizmusai is.

45. XAVÉRI SZENT FERENC Élete és működése Ferencet szülőhelyének, a spanyol Xavér-várának nevéről Xavéri Ferencnek nevezzük. Mint főrangú származású, fényes tehetségű, nagy vagyonú és megnyerő megjelenésű ifjú Párisba került tanulmányai folytatására. Itt ismerkedett meg a nála 15 évvel idősebb Loyolai Ignáccal. A merőben világias célokért hevülő ifjúra Loyolai Ignác beszélgetései olyan hatással voltak rá, hogy teljesen Ignác lelki vezetésére bízta magát. S így került hat társával együtt Szent Ignác fiainak, a Jézus társaságnak megalapítói közé. A jezsuiták közül ő volt az első, aki a pogányok térítésére indult. A pápa Elő-Indiába küldte, hogy az oda bevándorolt portugálokat megjavítsa, és a pogányokat megtérítse. Fáradságot nem ismerve fogott térítő munkájához, tanította a gyermekeket, prédikált a felnőtteknek, könyveket fordított le a bennszülöttek nyelvére, szent énekeket írt és énekelt, hogy a népeket Jézushoz csalogassa. De mindezek előtt igen sokat imádkozott, Isten kegyelmét kérve munkájára és szent önzetlen életmódjával megragadó példát nyújtott. Isten meg is áldotta munkásságát, a nyelvek és a csodatevő hatalom adományával ruházta fel őt. Csak ezzel az isteni adománnyal érhette el, hogy egyes hónapokban 10.000 pogányt is megkeresztelt. India nyugati és déli partjainak lakói keresztények lettek, hasonlókép Japánban is ő ültette el a kereszténység első palántáit. Kínába készült és meg is látta távolból partjait, de már nem jutott oda, mert útközben megbetegedett és egy elhagyott szigeten érte el őt a korai halál. 46. PÁLI SZENT VINCE 1581-1660, Franciaország Élete és működése: az egész ország jótevője volt, aki egyforma természetességgel forog a rabok és koldusok között, mint a gazdagok palotáiban. Észrevette a szegény nép lelki elhagyatottságát, és nemcsak anyagilag, hanem lelkileg is támogatta őket. Az ő kezdeményezésére született meg a misszió gondolata, melynek értelmében hat hétig paptársaival meglátogatott egy falut, és tanította az embereket a hit alapjaira, gyóntatott, és életüket rendbe tette. Az emberek tömegével keresték fel, ezért munkatársalkat hívott, előmozdította a papok képzését, saját maga is alapított szegénygondozó papi közösséget, (Lazaristák) a nők megsegítésére, nővérközösséget (Marillac Lujza, A szeretet lányainak Társulata). A betegek ápolásáról is gondoskodott, szociális otthonokat hozott létre. Bölcs tanácsait a királyi udvarban is értékelték, és beválasztották a királyi tanácsba. Ennek következtében még nagyobb lehetősége volt a szegényeknek pénzt gyűjteni. Amikor tudomására jutott a „fehér rabszolgaság”, rögtön sietett segíteni. A Földközi tenger országaiba betörtek a mohamedán- arab kalózok, és az embereket elvitték Észak-Afrikai városokban

102

rabszolgának. Hozzájuk is küldött missziósokat, akik segítették életüket elviselhetőbbé tenni. Az Egyház térítő munkássága a pogány népek között A hitújítás sok katolikus országot szakított el az Egyháztól Az Egyház azonban térítő munkájával új népeket szerzett az igaz hit számára. Az újonnan felfedezett Amerikába hittérítők siettek és nagy eredményeket értek el Dél-Amerikában (Brazília, Paraguay) és Mexikóban. Xavéri Szent Ferenc megkezdett művét mások folytatták és a kereszténység Japánban megerősödött. Xavéri Szent Ferenc halála után kb. 30 év múlva Japánban 200.000 keresztény lelket számláltak. Kínában a kereszténységnek új alapokat kellett keresnie. Legújabban a kínai hittérítés sok missziós társaság alapítása, különféle egyesületek és új missziós területek kijelölése által nagy föllendülésnek indult. – A jelenlegi Kommunista kormány keményen korlátozza, és üldözi a keresztényeket. Különösen azokat, akik Rómához hűségesek. Az átnevelő táborokban több millió keresztény szenved. A Jézustársaságbeli Xaveri Szent Ferenc India és Japán apostola lett. Az Egyházat az Európában ért veszteségekért a missziók új területekkel kárpótolták (India, Japán, Kína, Brazília, Paraguay és Mexikó). Az Egyház Krisztus utasítása szerint: „Tanítsatok minden nemzeteket, megkeresztelvén őket”, mindig küldi a hittérítőket ama népek közé, melyek még nem tartoznak az Egyház isteni birodalmába. Krisztus utasítása minden kereszténynek szól, mindnyájan tartozunk terjeszteni Isten országát. Könnyen meg is tehetjük és elősegíthetjük, midőn imáinkkal, szívesen nyújtott adományainkkal a missziók munkáját támogatjuk. A katolikus hit terjesztésére alakult társaságok: Verbiták, Jezsuiták, Szent Ferenc Missziós Nővérek, stb.

47. A KATOLIKUS ÚJRAÉLEDÉS HAZÁNKBAN Protestáns térfoglalás A magyarság a XVI. század végén csaknem teljesen protestáns lett. A katolikus hit mellett csak azok a területek maradtak hűségesek, amelyeket nem foglalt el a török. Néhány főúri család (Zichyek, Pálffyak, Erdődyek, Eszterházyak) is kitartott. De ezek a török segítéssel párosult protestáns támadás ellen tehetetlenül álltak. Papjaink nem voltak, a nép tanító nélkül, a támadások pedig kivédő válaszok nélkül maradtak. A katolikus újraéledés első jelei Az újraéledés első erőfeszítésének jelei Oláh Miklós esztergomi érsek alatt mutatkoznak. Oláh Miklós, mint II. Lajos király titkára átélte a mohácsi gyásznapot, és azután vigasztalta és Németalföldre kísérte Mária özvegy királynét. Itt tovább képezte magát, megismerte a protestáns hitelveket. Mint korának egyik legnagyobb tudósa, nagy bölcseleti tudásával felismerte azt a mélységes különbséget, mely ezeket Krisztus igaz tanításától elválasztja. Később, midőn esztergomi érsek lett, külföldi tapasztalatai alapján megkezdte a katolikus vallás életre keltését. Zsinatok tartásával, az ifjúság nevelésének irányításával, papságának tudományos képzésével és különösen a jezsuiták betelepítésével el is találta az újraéledés eszközeit. Pázmány Péter A magyar katolikus Egyház régi fényének visszaállítására azonban az isteni Gondviselés Pázmány Pétert, a magyar „bíboros Cicero”-t jelölte ki. Pázmány Péter 1570-ben

103

Nagyváradon született. Protestáns szülei nagytehetségű gyermeküket a jezsuiták híres kolozsvári intézetébe küldték. Pázmány kiváló nevelőinek, különösen Szántó Istvánnak hatása alatt visszatért őseinek katolikus hitére, majd felvétette magát a Jézustársaságába. Tanulmányait Krakkóban, Bécsben és Rómában végezte. Mint fölszentelt pap Grácban tanárkodott. Itt fedezte fel őt Forgách Ferenc és hívta meg udvarába. Pázmány neve hamarosan ismeretessé lett országszerte. Eleinte csak a katolikusok hallgatták, később a protestánsok is, és megdöbbentek szavainak igazságától. Midőn Forgách érsek meghalt, a király a nagyhírű Pázmányt, az egyszerű jezsuita szerzetest nevezte ki esztergomi érseknek.

Pázmány Péter

Munkássága Pázmány Péter 1616-tól 1637-ig töltötte be dicsőséggel ezt a nagy felelősséggel járó állást. Amit, mint egyszerű szerzetes tett prédikációival, tanításaival, irodalmi műveivel, azt, mint érsek, majd, mint bíboros még hathatósabban folytatta. Írásaiban, különösen: Igazságra Vezérlő Kalauz című remekművében és prédikációiban olyan ügyesen cáfolta az eretnekségeket és magyarázta a katolikus tanítást, hogy harminc protestáns főúri családot térített vissza az Egyházba. Nagy gondot fordított Pázmány a papság szellemi és erkölcsi színvonalának emelésére. Ezért Bécsben fölállítja a róla elnevezett papnevelő intézetet, a Pázmáneumot, majd a nagyszombati egyetemet, mely később Budára, majd Pestre került. A világi ifjúság nevelésére létesítette a nagyszombati konviktust és a pozsonyi kollégiumot a jezsuiták vezetése alatt. Protestáns felkelések Pázmánynak a magyar katolikus Egyházat ujjászervező munkásságát nem jó szemmel nézték a protestánsok. Először az országgyűlésen hozakodtak elő nehézségeikkel, majd az erdélyi fejedelmek vezérlete alatt ismételten fegyvert ragadtak. Ezekben a fölkelésekben pusztították a katolikus intézményeket, templomokat, kolostorokat, üldözték a katolikusokat. Ennek a polgárháborúnak idejében Kassa elfoglalásakor három katolikus pap: Körösi Márk esztergomi kanonok, Pongrácz István és Grodecz Menyhért jezsuiták, fogságba kerültek és háromnapi éheztetés és sok kínzás után vértanúként haltak meg katolikus hitükért. (Rákóczi György és hajdúi voltak a gyilkosok 1619-ben) X. Pius pápa 1905-ben a három kassai vértanút boldoggá avatta. Az Egyház munkája ezek alatt az áldatlan harcok alatt ernyedetlen erővel folyt és midőn végre megszűntek, az ország legnagyobb része már katolikus volt.

104

48. AZ ÁLLAMOK KORLÁTLAN EGYEDURALOMRA VALÓ TÖREKVÉSE Abszolutizmus, despotizmus A XVI. századbeli hitújítás, mely a főhatalmat még a vallási dolgokban is az uralkodóknak juttatta, lassankint az uralkodók diktatórikus uralmához (abszolutizmus, despotizmus) vezetett. Az a nézet alakult ki, hogy az uralkodók hatalma korlátlan. Azok az uralkodók és államok, melyeknek ez az önkényesen elgondolt tanítás tetszett, hatalmukat legelsősorban az Egyházon óhajtották kipróbálni. Országukban az Egyházat leigázni, a pápa befolyását pedig korlátozni akarták. Egyes hatalmi lázban égő kormányok még a katolikus uralkodókat is minduntalan arra ragadták, hogy az Egyház ügyeibe mélyebben beavatkozzanak és azt szerették volna, hogy a pápa az ő intézkedéseiknek csak engedelmes közvetítője legyen. Ez a mozgalom Franciaországból indult ki s innen terjedt tovább az európai államokba. Gallikanizmus Franciaországban már Szép Fülöp idejétől fogva megvolt a törekvés, hogy az uralkodók az Egyház ügyeibe minél nagyobb befolyást szerezhessenek s a pápa befolyását a legcsekélyebbre korlátozzák. Ez a vágy XIV. Lajos (1643-1715) alatt a legmagasabb fokot érte el. Az ő álma az államegyház volt, vagyis, hogy az állam hatalma alá legyen rendelve minden egyházi ügy. A francia királyoknak ezt a törekvését gallikanizmus néven ismeri a történelem. Febronianizmus A gallikanizmus a XVIII. században febronionizmus név alatt Németországban is elterjedt, sőt Itáliába is utat talált. Jozefinizmus Ausztriában VI. Károly (1711-1740), de még inkább Mária Terézia (1740-1780) uralkodása alatt terjedtek el ezek a tanítások. II. József császár (1780-1790) pedig egyenesen arra hivatottnak érezte magát, hogy ezeket az eszméket birodalmában megvalósítsa. Államegyházat akart alapítani, az Egyházat állami szervvé akarta lefokozni. II. József szívében ugyan nem volt ellensége a katolikus Egyháznak, csak mivel egyoldalú és felületes vallási oktatásban részesült, azért tanácsosai könnyen félrevezették. Rendelkezéseit jozefinizmus néven említi a történelem. Az uralkodó jóváhagyása - Placetum regium Mindenekelőtt a pápa hatalmát kívánta korlátozni és ezért a papságot eltiltotta a Rómával való érintkezéstől. Minden Rómából érkező rendelkezést, csak az uralkodó jóváhagyása után volt szabad kihirdetni. (Placetum regium = királyi elfogadás joga) Eltörölte mindazokat a szerzetesrendeket, amelyek nem foglalkoztak tanítással, vagy betegápolással. A lefoglalt vagyonukból vallásalapot létesített. Legkárosabb rendelete azonban a püspöki papnevelő intézetek (szemináriumok) feloszlatása volt. Helyettük négy központi szemináriumot állított, hogy azokban a világi és szerzetes papság jó államhivatalnokká nevelődjék. Intézkedései sok elégületlenségre adtak okot, de a császárt szándékaitól még VI. Pius pápa sem tudta eltéríteni. Csak nem sokkal halála előtt látta be helytelen intézkedéseit és mély keserűséggel szívében bánta meg s vonta vissza azokat. Sírján ez a felirat olvasható: „Itt nyugszik egy uralkodó, akinek szándékai tiszták voltak, de szerencsétlenségére meg kellett látnia minden tervének hajótörését.”

105

II. József

49. A SZABADKŐMŰVESSÉG, 1717A szabadkőművesség világszerte több millió taggal rendelkező heterogén, számtalan formában működő mozgalom, amely – önértelmezése szerint – a szellem szabadságának egyetemességét vallva, a felvilágosodás hagyományait követve tevékenykedik. Tagjai ritualizált beavatási szertartásokon keresztül ismerhetik meg a szabadkőművesség kőművesmesterséghez kapcsolódó szimbólumrendszerének mélyebb jelentését.

A szabadkőművesség egyik jelképe: a kőműves derékszög (szögmérő) szárai felé helyezett körző. Az ún. angol rendszerű (illetve: reguláris) szabadkőművességben egyebek mellett a tagság számára alapvető követelmény az Istenbe vetett hit. Ennek a hitnek a megnyilvánulását – azaz hogy ki mely vallás szerint hisz Istenben – a reguláris szabadkőművesség nem firtatja tagjaitól, hiszen a reguláris páholyokban vallási és politikai témák megvitatása tilos. Éppen ezért Istent a szabadkőműves ceremóniákban és szóhasználatban a Világegyetem Nagy Építőmesterének nevezik.

106

Az ún. latin, vagy francia rendszerű (avagy: irreguláris) szabadkőművességben nem követelmény az Isten-hit, mint ahogy az ebben a szisztémában dolgozó szervezetek időnként politizálnak is. A szabadkőműves ("mason", maszon, fr. maçon – ’kőfaragó, kőműves’) a szabadkőműves páholyok tagjait jelölő megnevezés. A kifejezés a freemason angol szó azonos értelmű (feltehetően a ném. Freimaurer közvetítése révén kialakult) magyarítása, amelynek első megjelenését – még eredetileg ffremason formában – 1375-re tartják, és kezdetben a céhektől független, később a céhbeli privilégiumokat élvező, nagy szaktudású kőművesmestereket értették alatta. A kifejezésnek egyéb értelmezése is ismeretes. [1] Feltehetően Skóciában már a 16. században, Angliában a 17. századtól megkezdődik a szabadkőműves tevékenység, majd négy londoni páholy 1717-ben megalakítja az Angliai Nagypáholyt. 1728-ban Párizsban létrejön a Francia Nagyoriens, később közkeletűen az előbbit a reguláris, utóbbit az irreguláris vagy liberális testvériség megnevezéssel illetik. James Anderson 1723-ban összeállítja és kiadja a szabadkőműves alkotmányt (The Constitutions of the Free-masons), majd e munkát folytatva jelenteti meg annak újabb változatát (The New Book of Constitution of the Antient and Honourable Fraternity of Free and Accepted Masons) 1738-ban. Az angliai Nagypáholy és a Nagyoriens közti szakadás 1877-ben következik be, amikor a Nagyoriens tagjaitól már nem kívánja meg a Világegyetem Nagy Építőmesterében való hitet, elismer női és vegyes páholyokat, valamint enyhít a politikai kérdések megvitatásának tilalmán. A két szervezet között a hivatalos kapcsolat megszakad.

Az Angliai Egyesült Nagypáholy 1933-ban elkészült székháza Londonban 1929-ben az angolok kiadják a regularitás alapelveit tartalmazó dokumentumot (Basic Principles), amelyben deklarálják, hogy milyen alapon ismernek el ők nagypáholyokat – azaz mi szerint döntik el, hogy melyik szervezetet tekintik szabadkőművesnek és melyiket nem. Ennek főbb pontjai: a tagoknak valamely vallás szerint hinniük kell Isten létében; a páholyoknak csak férfiak lehetnek a tagjaik; a páholyokban vallási és politikai kérdések taglalása tilos; nem tartható fent szabadkőművesi kapcsolat olyan szervezetekkel, amelyek ezen elveket nem tekintik a magukénak.

107

A szabadkőművesség és a katolikus egyház A szabadkőművesség és a katolikus egyház viszonya könnyen érthető, hiszen a szervezet létrejöttének helyszíne az a brit birodalom, mely nem ismerte el a pápaság intézményét, majd Franciaország, mely alapjaiban mélyen katolikus ugyan, de szintén gyakori nyílt konfliktusba keveredik a pápákkal, valamint a felvilágosodás eszméivel egyre nagyobb teret hódít az ateizmus is. Bár a szabadkőművesség deklaráltan nem tartozik egyetlen valláshoz sem, mégis szabadelvű gondolkodásával, titokzatosságával, robbanásszerűen növekvő tagságával,egyházi szemszögből veszélyes konkurenciának tűnhetett. 1738-ban XII. Kelemen pápa kibocsátja az In eminenti kezdetű bullát, amely szerint a szabadkőművesség káros, amely veszélyezteti az államrendet és a hívek lelki üdvét. Ezek miatt a pápa egyházi átokkal sújtja a szervezetet, annak tagjait. [2] XIV. Benedek pápa az 1751-es Providias elnevezésű bullában kifejti, hogy a szabadkőművesség vallási liberalizmusával fenyegeti a katolikus vallás dogmatikai tisztaságát, és megemlíti a szabadkőműves esküszöveg és a titoktartási kötelezettség problémáját. Az 1846-ban trónra lépő IX. Piusz pápa, nyolc vonatkozó rendelkezést bocsát ki, amelyek közül a legfontosabb a Quanta cura kezdetű bulla (1864), amely egyenesen veszedelmes eltévelyedésnek bélyegzi – többek között – a szabadkőművességet. [3] XIII. Leó pápa 1884-ben kiadja a Humanum genus enciklikát. Ebben a pápa a maszonokat a sátán szolgáinak bélyegzi, akik az egyház megsemmisítésére és az államhatalom megkaparintására törekednek, amelyeket ez enciklika a szabadkőműves rítus-, szimbólum-, és szervezetrenddel lát bizonyítva. [4] Leó nevéhez még két antimaszonikus episztola fűződik, 1892-ből. XV. Benedek pápa uralkodása alatt, 1917-ben adják ki az új Egyházi törvénykönyvet (Codex Pii-Benedicti), amely a "a szabadkőművesek szektájába" való belépést és a szabadkőműves tevékenységet automatikus kiközösítéssel szankcionálja.[5] 1968 – 70 között tárgyalások zajlanak, amelyeket a lichtenaui nyilatkozat zár le, amiben kinyilvánítják a szabadkőművesek függetlenségét, az emberiség sorsáért való felelősségérzetet, és hogy a szabadkőművesség nem vallás, ilyen ambíciói sincsenek. A tárgyalásokat 1979-ben megszakítják, ez azóta sem folytatódik. A viszony hűlését mutatja a német püspöki kar által közrebocsátott 1980-as nyilatkozat, ami a maszonéria és katolicizmus teljes összeegyeztethetetlenségére mutat rá, a szabadkőművességet relativizmussal vádolva. Az 1983-tól, jelenleg is hatályos Egyházi Törvénykönyv (Codex Iuris Canonici) már nem nevesíti a szabadkőműveseket, pusztán megállapítja: „Aki belép olyan társulásba, mely az egyház ellen mesterkedik, megfelelő büntetéssel büntetendő; aki pedig ilyen társulást előmozdít vagy vezet, egyházi tilalommal büntetendő.”[6] A Joseph Ratzinger bíboros, prefektus (későbbi, XVI. Benedek pápa) által vezetett Hittani Kongregáció 1983-ban kiadja a – később II. János Pál pápa által jóváhagyott – Nyilatkozat a szabadkőműves társaságokról c. állásfoglalást (Quaesitum est), amely tilalmazza a katolikusok szabadkőműves tevékenységét, és az irat szerint a szabadkőműves katolikusok nem vehetnek részt az eucharisztia vételében, a szentáldozásban.

108

A társaság titokzatossága, jelképrendszere sokakban kelti azt a gyanút, hogy a szabadkőművesek okkult szertartásokat végeznek, és számos gúnyiratban felmerül a sátánizmus, a vér- és állatáldozatok, orgiák vádja. A tárgyalt Humanum Genus enciklika megjelenése után általánossá válik a szabadkőművesség világuralomra törekvésének gondolata, amelyet tetéznek az I. világháborút lezáró békék, az 1917-es oroszországi forradalom és bolsevik hatalomátvétel Szentpéterváron, valamint a tanácsköztársaságok létrejötte. Megerősödik az a nézet, amely szerint a szabadkőművesség a zsidókkal és a bolsevizmussal összeesküdve gyakorolja a világhatalmat. Ez napjainkig is élő felfogás, amely mára kiegészült a szabadkőművesség cionizmussal való összefonódásának, valamint a globalizációban játszott szerepének hangsúlyozásával. 1945-ben a hatóságok újra engedélyezték a szabadkőműves-páholyok működését, a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy azonban ezúttal csak öt évig működött: Benedek Marcell nagymester minden igyekezete és diplomáciai képessége ellenére, mivel az államszocializmussal nem férhetett össze a szabadkőművesség gondolati szabadsága, 1950ben megint betiltás következett. Ez így maradt 1989-ig, amikor is a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy újraindulásakor az angolszász rendszerhez csatlakozott, egyúttal reguláris nagypáhollyá vált. Az 1992-ben létrejött Magyarországi Nagyoriens ugyanakkor a francia rendszerhez csatlakozott, angol szempontból tehát irregulárisnak számít. Egyes történészek szerint a céljaik : Minden pozitív vallás, legfőképpen a katolikus, megsemmisítése, az állam és az egyház szembeállítása, a hitoktatás világi iskolákban való eltörlése, az egyházi vagyon elkobzása. A nemzeti öntudat eltörlése, a szakrális szimbólumok kigúnyolása, a zsidó filozófiai és politikai tanítások terjesztése a köz- és felsőfokú oktatásban, az írott és elektronikus sajtóban. A homoszexualitás és egyéb nemi eltévelyedések hol nyílt, hol burkolt népszerűsítése, a válás természetesnek tekintése, a házasság szükségtelennek tartása és helyette az „élettársi kapcsolatok” ajánlása a szingli életmód, a feminizmus hirdetése. A kétpólusú (liberális-demokrata felosztású) parlamenti rendszerek politikusai. Legyenek liberálisok az újságírók, könyvkiadók- és terjesztők, és az egyetemi tanárok. stb Illuminátusok, 1776Az illuminátus rendet (latin illuminati „a megvilágosodottak”), más néven a bajor illuminátusok titkos társaságát, 1776. május 1-jén Adam Weishaupt (kikeresztelkedett zsidó családból származott) jezsuitának indult, (de elhagyta a rendet) az egyházjog professzora alapította. A rendet rövid működés után Bajorországban, 1785-ben végleg betiltották, és azóta a szervezet hivatalosan nem folytatta tevékenységét. Célja az volt, hogy a felvilágosodás és az erkölcsi fejlődés révén az emberek feletti uralmat feleslegessé tegye. Tagjai erkölcsi fejlődését szigorúan ellenőrizte, és ennek alapján juttatta őket a rend magasabb fokozataiba. A kezdetben csak pár tagot számláló, inkább olvasókörre hasonlító szervezet Adolf Knigge belépésével komoly reformokon ment át. Tagjai a szabadkőműves páholyokba is beléptek, illetve onnan vettek fel erre érdemesnek tartott szabadkőműveseket. Létszáma fénykorában mintegy kétezer fő volt. Működése csúcsán a Német-római Birodalom hetven különböző városában, valamint Svájcban volt bizonyíthatóan jelen. Magyarországon is bekerültek a rendhez tartozók az államigazgatás egyes vezető

109

beosztásaiba,f [1] de feltehetően az illuminátus rend nálunk nem alapított páholyt, hisz működésükről egyedül Martinovics Ignác vizionált.f [2] A rend végső célját, a forradalom nélküli hatalomátvételt és az állam működésének új alapokra helyezését nem tudta megvalósítani. Adam Weishaupt, az illuminátus rend alapítója. Egyházi nyomásra a védekező rendi államhatalom korlátozó, majd működését beszüntető rendelkezéseket hozott. A német városokban a szervezet felszámolása egyértelműen sikeres volt. Weishaupt radikalizmusa, egyre keményedő állam- és egyházellenes szókimondása, no meg a társaság növekvő súlya kiveri a biztosítékot a bajor választófejedelemnél,

Károly Tivadarnál, aki 1784 nyarán uralkodói rendeletben tiltja be az összes titkos társaságot, majd egy újabb, egy évvel később kiadott utasítással nevesítve is törvényen kívül helyezi az illuminátusokat (és a szabadkőműveseket) egész Bajorországban, Weishauptot pedig nemcsak az egyetemről, hanem az országból is száműzik. Türingiában telepedik le és a távolból szemléli az általa létrehozott társaság utóéletét. A Frankfurtból származó Rothschild dinasztia megalakulásától kezdve szoros kapcsolatban állt az illuminátusokkal. Miután Adam Weishaupt illuminátusai be lettek tiltva Bajorországban, ez az okkult háttérhatalom, amely az európai titkos társaságokat koordinálta, részben a carbonarik mozgalmává, az Alta Venditá-vá alakult át, amelyet Karl Rothschild vezetett. A Rothschild dinasztia számos tagja tartozik “a tizenharmadik vérvonalhoz”. A dinasztiaalapító Mayer Amschel Bauer, aki felvette a Rothschild nevet, pénzkölcsönző volt Frankfurtban, majd pedig Vilmos hesseni választófejedelem vagyonának a kezelője lett.

LEGÚJABB KOR 50. A FRANCIA FORRADALOM, 1789 A francia forradalom a katolikus Egyházra nagy megpróbáltatásokat hozott. A vallást és az Egyházat sárba tiporta ugyan, de végeredményben mind az Egyház, mind a vallás újult erővel és szépségben gazdagodva került ki belőle. Amint a hitújításnak, úgy a francia forradalomnak is voltak előzményei, melyek előkészítették és előre jelezték bekövetkezését. Okai A forradalom nem minden ok nélkül és nem egyik napról a másikra köszöntött be. 1. A forradalomnak első oka az úgynevezett szabadgondolkodók elszaporodása volt. Luther tévtanítása – hogy: „a Bibliát mindenki tetszése szerint magyarázhatja” – mindig szélesebb

110

körökben terjedt el. Végül azt hangoztatták, hogy nem kell semmiféle Biblia, sem kinyilatkoztatás, sem papság, sem Egyház, sem templom. Van minden embernek magához való esze és hisz mindenki azt, amit akar. Emellett mindazt, ami egyházias vagy katolikus volt, kigúnyolták és nevetségessé tették. Ehhez járult, hogy az úgynevezett „felvilágosodás” hitetlen írói, mint Rousseau és Voltaire, írásaikkal, könyveikkel elhintették a nép között a gyűlölet magvát a vallási dolgok iránt. („Écrasez l’infáme!”- Tapossátok el a gyalázatost!) Így készítették elő a szabadgondolkodók a népet a forradalomra. 2. A második oka a nép gazdasági lerongyolódása, elszegényedése volt, melyet a királyi udvar mérhetetlen fényűzése és a háborúk idéztek elő. a) A királyi udvar évente 40-50 millió frankot költött el. Ezt a hatalmas összeget nyomasztó adók kivetésével lehetett csak előteremteni. Az adóterheket még súlyosabbá tette az igazságtalan elosztás. A nemesség és papság az adómentesség kiváltságát élvezte. A nélkülözések között élő, egyszerű népet nyomta minden teher, neki kellett minden adót fizetnie. b) A két utolsó király, XIV. és XV. Lajos állandóan háborút viseltek. A nemzet virága a csatamezőkön hullott el, az országot kiszipolyozták. A nép ezért lassankint teljesen elkeseredett. 3.

A forradalomnak harmadik kirobbantója a korlátlan királyi hatalom volt. A népnek a törvényhozáshoz, az állam kormányzásához egy szava sem volt. „Az állam én vagyok” volt XIV. Lajos jelszava. A föllázított nép között pedig napról-napra nőtt a szabadulás utáni vágy.

A forradalom lefolyása 1.

A lavina 1789-ben indult el. Szabadság, egyenlőség és testvériség volt a forradalmárok hazug jelszava. a) Elsőnek a királyságot törölték el. A gyenge XVI. Lajost és feleségét, Mária Antoinette királynét bántalmazták, bebörtönözték és végül le is fejezték. b) Ezután következett az ostrom a vallás és az oltár ellen. Az egyházi vagyont elkobozták, a kolostorokat föloszlatták, a templomokat megszentségtelenítették és elpusztították. A keresztény vallást eltöröltnek nyilvánították. Az „ész” vallását ismerték el. A papságtól pedig azt kívánták, hogy tegye le az esküt az új alkotmányra és a pápa helyett a forradalmároknak engedelmeskedjek.

2.

Ekkor olyan időszak kezdődött, mely vérrel és rettegéssel volt tele. Ha valahol papot láttak, elfogták, bebörtönözték és kivégezték. Ugyanilyen sorsa volt a nemességnek is. A papok munkások vagy kereskedők álruhájában iparkodtak hűnek maradt híveik lelki szükségleteit ellátni. A hűségesküt le nem tett papok ezreit száműzték vagy kivégezték. Három év alatt körülbelül kétmillió embert pusztított el a forradalom. - A nagy leszámolás első fejezete 1792. szeptember 2-án kezdődött, s amikor 7-én a nap nyugovóra tért, mintegy 1400 áldozatnak, közte 225 papnak (összesen 800-nak) kiontott vére festette pirosra a különböző vesztőhelyek tereit és árkait. Párizs egyik angol vendége elrettenve mondta: ehhez hasonló gaztettet nem tudnak felmutatni az emberi gonoszság évkönyvei. Körülbelül 5.000 pap Rómában talált menedéket, 10.000 pedig Angliában. – A Vendéé-i megtorlás szintén nagy áldozatokat követelt kb. 400.000 ártatlan civilt gyilkoltak meg.

3.

Végre a forradalom elnyelte okozóit és a hatalom birtokosait is. Egyiket a másik után

111

végezték ki. Lassankint előretört a józan emberi értelem. A forradalom tüze kialudt. Kihirdették, hogy a népnek hinnie kell egy magasabb lényben és a lélek halhatatlanságában. A nemzetgyűlés megbízásából Napóleon újra visszaállította a rendet. 1799-ben magához ragadta a legfőbb hatalmat és 1804-ben a franciák császára lett. A szabadgondolkodók (liberálisok) a hitetlenség és vallásgyűlölet terjesztésével készítették elő a talajt a francia forradalomra. A szabadgondolkodók ma sem nyugszanak. Rosszabbak ők, mint a pogányok, mert tagadják Isten létét, a lélek hallhatatlanságát és a vallás szükségességét. Közülük kerülnek ki a szabadkőművesek, akik kívánják az abortusz legalizálását, a homoszexualitás teljes szabadságát, eutanáziát stb. Az Egyház szigorúan tiltja és kiközösítéssel bünteti azt, aki a szabadgondolkodók vagy szabadkőművesek társaságába belépi

51. NAPÓLEON ÉS AZ EGYHÁZ Mit tett Napóleon az Egyházért I. Napóleon egy időben fél Európa fölött uralkodott. Nagyon természetes, hogy ebben az időben az Egyházat érdeklő ügyekben is intézkedett. 1799-ben lett Franciaország első konzulja és kemény kézzel fogta a kormányzás gyeplőjét. Tudta, hogy vallástalan népet lehetetlen kormányozni. Egy alkalommal így nyilatkozott: „Vallástalan emberek egy érett körtéért is képesek egymást kölcsönösen agyonverni.” Ezért a száműzött papokat visszahívatta az országba és elrendelte, hogy minden templomban újra kezdődjék el az istentisztelet. VII. Pius pápával szerződést (konkordátum) kötött, mely szerint egész Franciaországban biztosítja a katolikus vallás szabad gyakorlását. Az elrabolt templomokat visszaadja. Mivel pedig az egész egyházi vagyont elrabolták, az állam fog a papok és püspökök ellátásáról, javadalmazásukról gondoskodni. A nép örült s tömegesen sietett az újra megnyílt templomokba. Mit tett Napóleon az Egyház ellen Napóleon korlátlan uralomra vágyó ember volt és a pápa fölött is gyámkodni kívánt. Azt akarta, hogy a pápa, mint valami hivatalnok, az ő kedve szerint intézze az Egyház ügyeit. VII. Pius pápa erre nem volt hajlandó. Közben Napóleon császár lett, mire még jobban elbizakodott és erőszakoskodott az Egyházzal szemben. A császárkoronázásra a pápa is megjelent; Napóleon hívta meg őt erre. A császári koronát azonban nem akarta a pápa kezéből elfogadni, hanem saját kezűleg tette fejére, jóllehet, a pápát arra kérte, hogy ő koronázza meg őt.

Különösen három egyházellenes cselekedete mutatja elbizakodottságát: a)

Sok olyan törvényt hozott, mely sértette az Egyház jogait.

b)

Elfoglalta az egyházi államot és midőn a pápa ezért kiközösítette az Egyházból, azt mondta: „A kiközösítés még nem üti ki a fegyvert katonáim kezéből.”

c)

VI. Pius pápát elfogatta 1798-ban, és Valenceban (Franciaország), halt meg a börtönben 1799. augusztus 29-én), VII. Pius pápát 1809-ben szintén elfogatta, először Savonába, majd Fontainebleau-ba hurcoltatta. A pápai államot Franciaországhoz csatolta. Piusz pápa csak 1814-ben térhetett vissza Rómába.

112

Napóleon megbűnhődik Napóleon 1811-ben nagy hadsereget indított útnak Oroszországba. A pápát ekkor előrelátásból Savonából az Alpokon át a Párizs melletti Fontainebleau-ba vitette. Oroszországban a hideg és éhség miatt a katonái kezéből kihullott a fegyver. A hadseregnek még tizedrésze sem tért vissza Franciaországba. Az európai uralkodók szövetkeztek ellene. Napóleont több csatában és véglegesen a Lipcse melletti ütközetben, a „nemzetek csatájá”ban legyőzték és ugyanabban a Fontainebleauhan, ahol a pápát fogva tartotta, alá kellett írnia lemondását. A pápa visszanyerte szabadságát, és a nép nagy örömujjongása között ment vissza Rómába. A bécsi kongresszuson (1815) pedig az egyházi államot is némi területveszteséggel visszakapta. Napóleont Szent Ilona szigetére száműzték, ahol 1821-ben az Egyházzal kibékülve halt meg. Egy francia közmondás azt mondja: „aki a pápából eszik, meghal.” Ezt Napóleon esete legszembetűnőbb módon igazolja. Napóleon VII. Pius pápát két helyen tartotta fogságban, ő maga is két helyen élt fogságban: Elba és Szent Ilona szigetén: a Fontainebleau-i kastélyban a pápát az egyházi állam átadására kényszerítette és kétmillió frankot biztosított számára évente; Napóleon ugyanazon a helyen volt kénytelen saját lemondásának okmányát aláírni és kétmillió franknyi életjáradékot kapott. A pápai kiközösítésen gúnyolódott és kijelentette, hogy amiatt nem fog kiesni katonái kezéből a fegyver. Az Oroszország elleni hadjáratban (1812-ben) csaknem valamennyi katonája, több mint félmillió ember vesztette életét; a nagy hidegtől majd mindannyinak kezéből kiesett a fegyver. 1821. május 5-én Szent Ilona szigetén egy rettenetes vihar alkalmával Napóleon elhagyottan meghalt, ugyanezen a napon ünnepelte az egész keresztény világ VII. Pius pápa neve napját.

52. AZ EGYHÁZ ÉS A NÉMET KULTÚRHARC Az Egyház a forradalmi időkben Az 1848. esztendőben Európa minden részében forradalom tört ki. Ebben a forradalmi időben tűnt ki legjobban, hogy a katolikus Egyház az az erő és hatalom, amely az elkábított népeket higgadtságra s a törvényes felsőbbség iránti engedelmességre vissza tudja vezetni. Különösen figyelemreméltó a német püspöki kar eljárása. A német püspökök Würzburgban jöttek össze és körös pásztorlevélben intették nyugalomra és engedelmességre a papságot és a népet. De ugyanakkor kérték az államhatalmat is, hogy az Egyházat minden méltatlan béklyótól szabadítsa meg. A nyugalom erre helyreállt és az egyházias élet az ország és a nép áldására legszebb virágzásnak indult. Maga I. Vilmos császár is az 1861. évi trónbeszédében kifejezte örömét a katolikus Egyház jól rendezettsége fölött. De – sajnos – egy jó évtized multán megváltoztak a viszonyok. Bismarck a német kultúrharc kezdeményezője 1815-1898 1862-ben Bismarck lett a porosz miniszterelnök, aki kiváló államférfiúi képességekkel volt megáldva, de a katolikus Egyház kíméletlen ellenségének mutatkozott. Az a harc, melyet a porosz kormány az ő kezdeményezésére a katolikus Egyház ellen megkezdett, kultúrharc néven ismeretes, és 1890-ig tartott. Ürügyül a vatikáni zsinaton kihirdetett pápai csalatkozhatatlanság dogmája szolgált. Egymás után hozta a porosz kormány azokat a rendeleteket és törvényeket, melyek mélyen belenyúltak az Egyház belső életébe. A szerzetesrendek tagjait mindenféle nyilvános tanítástól eltiltották, több szerzetesrend letelepülését megakadályozták. Majd (1873-ban) megjelentek az úgynevezett májusi törvények. A kormány rendelkezett a papság képzése és alkalmazása fölött; egy egészen

113

világiakból alakult törvényszék ítélkezett egyházi ügyekben. Megtörtént, hogy ez a törvényszék elítélte azt a papot, aki a gyónásban megtagadta a föloldozást. Sok más furcsa törvényt is hoztak, remélve, hogy ezekkel az Egyház ellenállását meg fogják törni. De a pápa, a püspökök és a papság kitartottak a helyes úton és az Egyház törvényei szerint iparkodtak eleget tenni kötelességeiknek. Erre következett az állam részéről több mint 2.000 pappal szemben a pénzbírság, hivatalmegfosztás és börtön. Ezen felül volt azoknak a plébániáknak a száma, amelyek pásztor és istentisztelet nélkül maradtak. De a katolikus nép állhatatosan és Istenbe vetett bizalommal viselte el ezt a megpróbáltatást is és megingathatatlan ragaszkodással állt püspökei, papjai mellé és csodálta hitből fakadó bátorságukat, erejüket. Ám nemcsak tűrni tudtak az akkori katolikusok, hanem írásban és szóval is védték jogaikat. Politikai vezetőik hajlíthatatlan bátorsággal, odaadó önfeláldozással és nagy tapintattal léptek fel az Egyház jogainak védelmére és hervadhatatlan érdemeket szereztek. Bismarck jobb belátásra tér A kormánynak végül is be kellett látnia, hogy a megkezdett úton tovább nem haladhat és megkezdte (1880-ban) a sérelmes törvények visszavonását. A kultúrharc célját tévesztette, de az Egyház azt érte el vele, hogy a katolikusok szorosabban fűződtek egymáshoz és kiépítették és tökéletessé tették politikai szervezkedésüket, amely erősebbé tette őket. Napjainkban újra sötét felhők gyülekeztek a német katolikusok egére. A liberalizmus térhódítása miatt növekedett a közömbösség, és a rosszindulatú kritika, lázadás az Egyház ellen, és Isten parancsainak a semmibevétele. 53. IX. PIUS PÁPA ÉS AZ I. VATIKÁNI ZSINAT IX. Pius és az egyházi állam 1792-1878 Pápasága: 1846-1878. (32 évig) A pápa az 1870. évig Itáliának egyházi és egyben világi uralkodója volt. Az egyházi államot, melynek fővárosa Róma volt, több mint ezer éven át a pápák kormányozták. IX. Pius pápa uralkodásának idejében a szabadgondolkodók és szabadkőművesek egyházellenes mozgalmat indítottak és szítottak Itáliában. „Egységes Itália” jelszó alatt az egyházi államot el akarták venni (szekularizálni) a pápától, hogy az az „egységes Itália” (Unita Italia) egyik alkotórésze legyen. Az isteni Gondviselés megengedte, hogy az egyházi állam egyik része a másik után Viktor Emánuelnek, Szardínia királyának kezébe kerüljön. Végül már Rómán kívül csak egy igen csekély rész maradt meg az egyházi államból. 1870-ben, midőn Franciaország és Németország között kitört a háború, még ez a rész is az itáliaiak kezébe jutott. A piemonti csapatok 1870. szeptember 20-án (Venti Settembre) Rómát fegyveres erővel megszállták és Itália fővárosává tették. A pápának csak a vatikáni palotát és Szent Péter-templomát, a Lateránt és a castelgandolfoi villát hagyták meg. IX. Pius ez ellen az erőszakos jogfosztás ellen az egész világ előtt tiltakozott és a kormány által fölajánlott évi három millió líra kárpótlást visszautasította. Az egyházi állam elrablása miatt a pápaság lelki és erkölcsi hatalmát semmiféle csorbítás nem érte. IX. Pius magas kort érve, 32 évi uralkodás után 1878-ban halt meg. Egyházi és világi események IX. Pius uralkodása alatt, 1846-1878-ig IX. Pius pápának uralkodása alatt sikerült rendeznie az angol katolikus egyház ügyeit. 1854. december 8-án több mint 200 püspök jelenlétében kihirdette a szeplőtelen fogantatás hittételét (dogmáját). 1869. december 8-án megnyitotta a vatikáni egyetemes zsinatot, melyre

114

a világ minden részéről 759 püspök gyűlt össze. Ennek a zsinatnak sok tanácskozás és ülésezés után hozott legfontosabb határozata a pápa csalatkozhatatlanságának tana volt. Az egyházi államot IX. Pius uralkodása alatt foglalták el. A pápa csalatkozhatatlanságának tanát az 1869-70-ben tartott vatikáni egyetemes zsinat hirdette ki. Az Egyház tanító hivatalának feladata a krisztusi hitet és erkölcstanítást megőrizni és a Szentlélek segítségével mindenkor tévedhetetlenül hirdetni. Hit- és erkölcstanítást tévedhetetlenül egyedül a pápa, vagy a pápa által összehívott és megerősített egyetemes zsinat hirdethet.

Bosco Szent János, (1815-1888) Amikor szentté avatta Bosco János atyát, XI. Pius pápa így nyilatkozott róla: ,,Az ő életében természetesek voltak a természetfeletti dolgok, s ami másnál szokatlan, az nála megszokott volt.'' Csodái megszámlálhatatlanok, a rábízottak lelkében úgy olvasott, mint egy könyvben, látta a jövendőt, és olyan hihetetlen szeretet és öröm sugárzott belőle, hogy az utcagyerekek nemcsak a parancsát teljesítették, hanem lesték a kívánságait, hogy eleget tehessenek neki. Ez a rendkívüli ember, akit Isten a XIX. század forradalmainak időszakában ajándékozott az Egyháznak, Torino mellett egy szegény tanyán, Becchiben látta meg a napvilágot 1815. augusztus 16-án. Apja, Bosco Ferenc másodszor nősült, mert első felesége - Antal nevű fiúk születése után - meghalt. Második feleségétől, Occhiena Margit asszonytól két fia született: József és János. A fiúkat édesanyjuknak kellett fölnevelnie, mert apjuk 1817-ben meghalt. Margit mama mélyen vallásos, dolgos, jámbor asszony és nagyszerű édesanya volt. Nevelési módszerének igen nagy szerepe volt abban, hogy János később sok gyermek lelki atyja lehetett. Gyermekeit kicsi koruktól arra nevelte, hogy Isten jelenlétében járjanak, mert ,,Isten mindenütt jelen van, mindent lát, a legtitkosabb gondolataitokat is.'' Ugyanakkor állandóan a jótettekre sürgette őket. Azt szokta mondogatni: ,,Aki alszik, nem fog halat!'' János pedig különösen megszívlelte egy másik intését: ,,Lásd csak, oly rövid az életünk, hogy nagyon kevés időnk van jót tenni. Minden óra, amit felesleges alvással töltünk, elveszett idő a mennyország számára. S minden perc, amit elveszünk a nélkülözhető éjszakai nyugalomtól, meghosszabbítja az életünket.'' Don Bosco ezért aludt oly keveset. Amikor János hat éves lett, nagyon szeretett volna tanulni, Isten ugyanis rendkívüli képességekkel áldotta meg: ha valamit figyelmesen elolvasott, megmaradt az emlékezetében. Testi ügyessége és ereje is átlagon felüli volt, kézügyessége pedig olyan fokot ért el, hogy könnyedén elleste a vásári bűvészek fogásait. Ennek ellenére az idősebb bátyja, Antal, - aki egyedül volt kereső a családban – a tanulást naplopásnak tartotta, hallani sem akart a taníttatásáról. Számára csak a munka létezett, a földdel és az állatokkal való törődés. Így Jánosnak csak este volt módja arra, hogy az egyik szomszéd paraszt bácsitól olvasni tanuljon. Kilenc éves korában álmot látott, amely meghívásának első jele volt. Ebben az álomban parancsot kapott Jézustól: ,,Állj a fiúk élére!'' Szó szerint véve a parancsot, kezdte maga köré gyűjteni a környékbeli fiúkat. Tanította őket a katekizmusra, elismételte nekik a templomban hallott prédikációt. Amikor pedig látta, hogy hallgatói fáradnak vagy unatkozni kezdenek, egy anyjától tanult történettel vagy bűvészmutatvánnyal szórakoztatta őket. Nem egyszer versenyre is kiállt -- hallgatósága nagy tetszésére -- a mutatványosokkal, és mindig ő nyert.

115

Mindezt már tíz éves korában gyakorolta! Ekkor járulhatott először szentáldozáshoz, és hitoktatójának is föltűnt értelmességével és jámborságával, de a bátyja csak nem akart hallani a tanulásról. Sőt addig gúnyolódott vele, míg 1828-ban édesanyja is jobbnak látta, ha János elmegy otthonról: elindult, hogy szolga-gyereknek szegődjék egy tanyára. Két év múlva végre megkezdhette a rendszeres iskolába járást Castelnuovóba. Eleinte naponta járt be az iskolába, később különböző házaknál kapott szállást házimunkák elvégzése fejében. Így alkalma nyílt sorban megismerkedni a szabó, lakatos, asztalos mesterséggel. Egy kávéház-tulajdonos mellett főzni tanult, egy kántortól megtanult zenélni. Mindezeknek később, amikor már fiúk serege vette körül, igen nagy hasznát látta. Tizenhat évesen, némi gondolkodás után, hogy ferences legyen-e, vagy világi pap, -- jólelkű papok pártfogásával -- beléphetett a chieti szemináriumba. Olyan szegények voltak, hogy minden ruhadarabot mástól kapott ajándékba. Társai hamarosan fölfigyeltek képességeire, ő pedig olyan szorgalommal tanult, hogy minden évben elnyerte az évfolyam számára kitűzött tanulmányi jutalmat. 1841-ben szentelték pappá. Utána még két évig továbbtanult egy torinói konviktusban, amelyet 1820-ban alapítottak fiatal papok számára, hogy erkölcstani és szónoki tudásukat elmélyíthessék. Miközben ezt a konviktust látogatta, rabok, betegek, szegények lelkipásztori gondozásában vett részt. Az utcákat járva megdöbbenve látta, milyen sok fiú csatangol szerte a városban. Torinó ugyanis tele volt otthontalan és család nélkül élő fiúkkal, akik vidékről jöttek, hogy munkát találjanak, de csak keveseknek sikerült elhelyezkedniük. 1841. december 8-án Don Bosco éppen misézéshez öltözött, amikor a sekrestyében föltűnt egy ilyen hajléktalan fiú. Kiderült, hogy nemcsak ministrálni nem tud, hanem vallásilag is teljesen tudatlan. A sekrestyés ki akarta kergetni, de Don Bosco visszahívta, és mise után megtanította a keresztvetésre és beszélt neki a Teremtőről, aki életünk végső célja is. Ezzel a fiúval kezdődött az ,,oratórium'' csoport, Don Bosco műve. A fiú ugyanis egy hét múlva öt társát hozta magával; február másodikán már húszan, március huszonötödikén már harmincan voltak, akik mise után hallgatták Don Bosco tanítását, és utána is vele maradtak. Öt évvel később négyszáz lett a fiúk száma! Eleinte különböző templomokban vettek részt a szentmisén, és jó időben kinn a szabadban, rossz időben valahol tető alatt töltötték a napot. A szentmisét katekizmus-oktatás követte, majd játékok, versenyek, éneklés. Don Bosco 1843-ban elvállalta a leánynevelő intézet mellett működő Szent Filoména kórház lelki irányítását, és a kórház mellett ki tudott alakítani egy kis kápolnát, amelyet 1844. december 8-án Szalézi Szent Ferenc tiszteletére szenteltek. A fiúk száma azonban oly mértékben sokasodott, hogy nem fértek el, és zajongásukat a környék sem tűrte. Ezért 1835 júliusában áttelepültek a Szent Márton-templomba, de fél év múlva itt sem volt maradásuk. Ekkor egy pap kínálta föl a télre való tekintettel három szobáját, hogy fedél alatt lehessenek. Tavasszal azonban a szomszédok közölték, hogy tovább nem tűrik a ,,rendetlenkedést'', ezért Don Bosco kibérelt egy füves területet, ahol szentmise után az oktatást tartotta és felügyelete alatt szabadon játszhattak a fiúk. 1846-ot írtak, s a politikai légkör egyre feszültebbé vált. A nemzeti eszme és a szabadságvágy Torinóban is éreztette hatását. Don Bosco pedig angyali egyszerűséggel 116

távol tartotta magát és a fiait is minden politikai nyilatkozattól és megnyilvánulástól. Ennek ellenére följelentették őket. Don Boscót ismételten beidézték kihallgatásokra, egy ideig rendőri felügyelet alá is helyezték, sőt, előadásaira rendőröket küldtek ki, nehogy valami rendbontást készíthessenek elő. Emellett a papok között is voltak olyanok, akik nem jó szemmel nézték az oratóriumot. Féltek ugyanis attól, hogy Don Bosco, aki nem tartozott plébániai kötelékbe, elvonja a híveket a plébániáktól. Hiába magyarázta a plébánosoknak, hogy ezek a fiúk vagy nála vannak, vagy az utcán, hiszen nincs családjuk, amely szerint bármelyik plébániához tartozhatnának. Nem hallgattak rá, sőt két pap összefogott, hogy mint bolondot, elmegyógyintézetbe juttassák. Egy hónap elteltével a gazda fölmondta a rét bérletét, és ekkor égi ajándékként egy Pinardi nevű háztulajdonos fölajánlotta házának fészerét. Don Bosco csak arra kérte, hogy kicsit magasítsa meg a helyiséget, hogy kápolnának használhassák. Mikor ez egy héten belül megtörtént, bérbe vette a fészert abban a reményben, hogy majd az egész házat is bérelheti, ha a lakók elhagyják. Májusban viszont Barolo őrgrófné, aki a Szent Filoména kórházat fenntartotta, választás elé állította: vagy a kórház alkalmazottja marad, de akkor hagyja abba a fiúkkal való felesleges vesződést, vagy azonnal elbocsátja. És Don Bosco a fiait választotta. Utána hamarosan súlyos beteg lett, úgyhogy egy időre haza kellett menni Becchibe. Amikor már elég erősnek érezte magát, novemberben édesanyját is magával hozta, és együtt költöztek be a Pinardi-házba. Margit mama ettől fogva haláláig (1857. november 25.) az összes fiú édesanyja is lett. A következő évben némi könnyebbséget hozott az érsek rendelkezése, amellyel az oratóriumot az elhagyott gyermekek plébániájává tette. Ezáltal legalább a plébánosok zaklatásai ellen védve voltak. Az oratóriumból, amely a mi fogalmaink szerint napközi otthon volt, lassan éjszakai menedékhely is lett, mert egyre több olyan fiú jelentkezett, akiknek semmifajta szállása sem volt. Don Bosco megosztotta velük a házat. A város vezetősége szünet nélkül kapta a följelentéseket. 1848-ban fegyveres merényletet követtek el ellene: valaki rálőtt, miközben a kápolnában magyarázott a fiúknak, de csak a reverenda ujját találta el a merénylő. 1850-ben két magas rangú tisztviselő jelent meg, hogy ellenőrzést tartson és véget vessen ennek a kényelmetlen ügynek. De teljesen megváltozott véleménnyel tértek vissza a városi tanácsba, és sikerült elérniük, hogy a fiúk a kormánytól támogatást kapjanak. Don Boscónak ugyanis semmiféle jövedelme nem volt. Övéivel együtt élt, mint az ég madarai: alamizsnából. Ismételten sorsjátékot rendezett, amelynek bevétele segített rajtuk. Nincstelenségük ellenére 1851-ben megvásárolhatta a teljes Pinardi-házat, és letették a Szalézi Szent Ferenc-templom alapkövét. A templom egy év múlva teljesen készen állt. Közben nagyon kemény támadások érték Bon Boscót, főleg a protestánsok részéről. Igaz, írt egy szókimondó könyvecskét a hitről, amely sok ezer példányban forgott a katolikusok kezén, s amelyre az volt a válasz, hogy ismételten az életére törtek. Ezért ha olyan útjai voltak, amelyeken veszélyben érezte magát, mindig vitt magával néhány erős fiút, akik megvédték. Az 1854. évi kolerajárványban először ő maga tűnt ki helytállásával, majd a fiai is egymás után bátorságot kaptak, és segítettek a város betegeinek ápolásában. 117

1859-ben Don Bosco elérkezettnek látta az időt, hogy munkatársait társulatban fogja össze, és megalapította a Szalézi Szent Ferenc Társulatot, az egyháztörténelem egyik leghatásosabb szerzetesrendjét. Közben az oratóriumból iskola, majd iskolarendszer fejlődött ki. Már nem csak hitoktatás folyt Don Bosco iskolájában, hanem egyik műhelyt a másik után állította föl, hogy a növendékek mesterséget is tanulhassanak, s ha az ő keze alól kikerülnek, becsületes munkásemberként élhessenek. 1872-ben megalapította a rend női ágát, amelyet a Segítő Szűzanyáról nevezett el. A pápai jóváhagyást 1874-ben kapták meg. Egy év múlva már olyan híre volt a rendnek, hogy Dél- Amerikából kaptak meghívást, és Don Bosco el is indította az első missziós csoportot. Életének utolsó éveiben sokat szenvedett. Állandóan fájt a háta, a szeme és a feje, s mindehhez krónikus álmatlanság társult. Tevékeny életét, amelyben oly kevés időt hagyott tétlenül, s oly sok jót tett a kicsinyekért, 1888. január 31-én fejezte be itt a földön. XI. Pius pápa 1929-ben boldoggá, 1930-ban szentté avatta. A római kalendáriumba 1936-ban vették föl ünnepét.

Don Bosco a rendalapítás és a nevelés mellett harminc kisebb nagyobb könyvet is írt, elsősorban fiai épülésére és oktatására. IX. Pius pápa, aki nagyon kedvelte őt, megparancsolta, hogy belső lelki tapasztalatait is foglalja írásba. Megtette, de ezt a naplót csak halála után találták meg, s ezt a címet viseli: ,,Oratóriumbeli emlékek 1825--1855. Csak a szalézi tagoknak. A Szalézi Társaságnak.'' Életrajzát húsz nagy kötetben Lemoyne szalézi atya dolgozta föl. Néhány morzsa a ránk maradt hatalmas anyagból: Meghívásának látomását így írja le maga a szent: ,,Kilenc éves koromban álmot láttam, amelyet egész életemben soha el nem felejtettem. Álmomban úgy éreztem, hogy egy igen tágas udvaron álló ház közelében vagyok, ahol egy sereg gyermek tolongott. Egyesek nevetgéltek, mások játszottak, de voltak köztük olyanok is, akik káromkodtak. Amint ezeket az istentelenségeket meghallottam, közéjük rohantam, s rábeszéléssel és ütlegekkel akartam őket elhallgattatni. Ebben a pillanatban egy javakorabeli, tiszteletreméltó, előkelő öltözetű férfi jelent meg. Egész alakját fehér köpeny burkolta, arca azonban olyan fényes volt, hogy nem tudtam rátekinteni. Nevemen szólított és megparancsolta, hogy álljak a fiúsereg élére, miközben hozzátette: -- Nem veréssel, hanem szelídséggel és szeretettel teheted ezeket barátaiddá. Kezdd el tehát azonnal a munkát! Tanítsd meg őket a bűn utálatosságára és az erény szépségére! Én ijedten jegyeztem meg, hogy tudatlan ifjú vagyok, tökéletesen képtelen arra, hogy a fiúkat vallásos oktatásban részesítsem. Amint ezt kimondtam, a fiúk abbahagyták a veszekedést, a zajongást és a káromkodást, és mind a férfi köré sereglettek. Majdnem öntudatlanul kérdeztem: -- Kicsoda ön, hogy ilyen lehetetlenséget kíván tőlem? -- Éppen azért mert lehetetlennek látszik, végre kell hajtanod engedelmesség és tudomány által! -- Hol és milyen eszközökkel fogom megszerezni ezt a tudományt?

118

-- Adok melléd egy tanítónőt, akinek védelme alatt bölcs leszel, akinek befolyása nélkül miden bölcsesség csak balgaság. -- De hát kicsoda Ön, hogy így beszél velem? -- Annak vagyok a Fia, akit napjában háromszor üdvözölni tanított a te édesanyád. -- Édesanyám azt parancsolta nekem, hogy az ő engedelme nélkül semmiféle idegen emberrel szóba ne álljak; mondja meg tehát a nevét! -- Azt kérdezd meg az én anyámtól! Abban a pillanatban egy asszonyt láttam a férfi oldalán, igazi, fenséges alakot, olyan ruhában, amelyből pazar fényesség sugárzott, mintha csupa ragyogó csillaggal lett volna telehintve. Mikor megbizonyosodott növekvő zavaromról, közelebb hívott magához, jóságosan kézen fogott, és így beszélt: -- Nézz ide! Föltekintve észrevettem, hogy a fiúsereg eltűnt, és helyébe nagy tömeg kecske, kutya, macska, medve és egyéb állatokból álló nyáj került. A felséges Asszony tovább beszélt: -- Ez a te munkaköröd, itt működj. Légy alázatos, erős és férfias, és az átváltozást, amelyet ezeken az állatokon most látni fogsz, csináld meg később az én fiaimnál. Megint odatekintettem, és a vad állatok helyén ugyanannyi szelíd bárányt láttam. Ezek örömmel bégetve ugrándozták körül a férfit és az asszonyt, mintha hódolnának nekik. Ahogy ezt észrevettem, álmomban sírva fakadtam, és kértem a dicsőséges Asszonyt, - Szűzanyát -magyarázza meg nekem, amit láttam, mert nem értettem, mit jelent mindez. Ő azonban csak a fejemre tette a kezét, és azt mondta: -- A kellő időben mindent meg fogsz érteni. Alig ejtette ki ezeket a szavakat, valami zörej fölébresztett az álomból, és minden eltűnt.'' Ez az álom -- mint később összes prófétai álmai -- szóról szóra beteljesedett, amikor a vad utcagyerekekből és suhancokból becsületes, vallásos fiatalokat nevelt, akik családjukban vagy az Egyház szolgálatában kamatoztatták mindazt, amit tőle kaptak. A fiatal szívek fölötti hatalmának jellemző megnyilvánulása volt az az eset, amikor a torinói fiatalok börtönébe hívták húsvéti lelkigyakorlatra. A háromszáz fiú kivétel nélkül meggyónt és megáldozott. Don Boscót annyira meghatotta a hitük, hogy jutalmazni akarta őket, és egy napra el akarta vinni a fiúkat kirándulni, minden őrizet nélkül. A börtön parancsnoka hallani sem akart róla, mert attól félt, hogy egy szálig megszöknek. Don Bosco azonban addig érvelt, míg miniszteri engedélyt nem kapott a kiránduláshoz. És csodák csodája: a fiúk közül egynek sem jutott eszébe, hogy éljen a szökési lehetőséggel! 1850 körül, amikor oly sokszor életére törtek, titokzatos védelmet kapott. Egy alkalommal, amikor éjszaka egyedül kellett hazatérnie a Pinardi-házba, az egyik sarkon két férfi támadta meg, agyon akarták verni. A sötétből azonban hirtelen egy hatalmas szürke farkaskutya rohant rájuk, és majdnem széttépte őket. Ez a titokzatos kutya -- Don Bosco csak Szürkének hívta -- éveken át a legnehezebb pillanatokban megjelent, de senki nem tudta, kié. Amikor két paptársa eljött, hogy mint bolondot intézetbe szállítsák, humorral vágta ki magát. Ártatlan jóindulatot színlelve látogatták meg a szobájában, de Don Bosco az első mondatukból tudta, hogy csapdát állítanak neki. Ezért hagyta, hogy hosszasan győzködjék, végül hajlandónak mutatkozott rá, hogy kocsiba szálljon velük. A beszállásnál udvariasan maga elé engedte a két papot, majd hirtelen mozdulattal rájuk csapta a kocsi ajtaját, és

119

odakiáltott a kocsisnak, hogy sürgősen vigye az urakat az általuk megadott címre, azaz a bolondok házába. Ott csak kínos magyarázkodások után bocsátották szabadon őket. Prófétai lelkének különös megnyilvánulása volt a királynak küldött figyelmeztetés. Viktor Emmánuel hosszasan készült arra, hogy eltörli a szerzetesrendeket. Don Bosco álmában látott egy királyi apródot, aki gyászt hirdetett a királyi család számára. Ismételten írt a királynak, és figyelmeztette, hogy bajt hoz a saját fejére, ha a rendeket bántalmazza. Ennek ellenére a király 1855. május 29-én aláírta az eltörlő rendeletet, és ezzel harmincöt szerzetesrendet szüntetett meg Piemontban. Utána négy hónap leforgása alatt meghalt az anyja, a nagybátyja, a felesége és a kisfia. – Prófétai látomásai közül a legnevezetesebb az volt, hogy az idők vége felé az egyház hajóját nagy veszély fenyegeti, de ha szorosan odaláncolja magát a két oszlophoz – az Oltáriszentséghez és a Szűzanyához, - akkor győzelmet fog aratni. A szalézi rend hihetetlen gyorsasággal terjedt Itáliában és külföldön is, ami jelezte, hogy Don Bosco a kor nyomorúságát ismerte föl és azon segített, amikor az elhagyott fiúkat fölkarolta. Halála évében, 1888-ban a szalézieknek 250 háza volt 130.000 növendékkel. Élete folyamán hatezer pap került ki intézeteiből, akik közül 1200 szalézi szerzetes lett. 1980-ban világszerte 1341 házban 16.900 rendtag, közülük 11.000 fölszentelt pap, 1990-ben 1597 házban 17.191 szalézi szerzetes, köztük 10.884 pap foglalkozott a fiúneveléssel. A szalézi nővérek száma 1980-ban 1438 házban 17.500, 1990-ben 1505 házban 17.090 fő volt.  A XIX. század egyházi eseményei La Salette-ben (Franciaország) 1846-ban két kisgyermeknek (Melánie és Maximin) jelent meg Mária, és megkérte őket, hogy az imát, és a bűnbánatot vegyék komolyan az emberek, és ezt mondják el a pápának. Megjövendölte, hogy nehéz idők jönnek a világra az emberek bűnei miatt. Az Egyházban is nagy hitvesztés fog bekövetkezni, még a vezetőknél is. Két nagy háborúról beszélt, ami után jön a legrettenetesebb háború a III, amely a föld lakóinak nagy részét elpusztítja. Éhínség, véres háborúk, fertőző betegségek jönnek az emberek gonoszsága miatt (A spanyol náthának nevezett betegség, amely 1918-ban ütött ki kb. 50 millió ember életébe került világviszonylatban.) Lourdesben (Franciaország) 1858-ban megjelent Szűz Mária Soubirous Bernadettnek (18 alkalommal) és a bűnbánatra, imára, rózsafüzér fontosságára hívta fel a figyelmet. Az eseményt először elutasították egyházi és világi részről, de a csodálatos gyógyulások és Bernadett egyszerű, határozott tanúságtétele végül meggyőzte a hatóságokat a jelenés valódiságáról. A liberális sajtó gúnyolta még éveken át, de a zarándokok ezrei, később milliói hittek benne. Azóta is kedvelt zarándokhely, ahová ma is milliók járnak évente. Fatimában (Portugália) 1917-ben jelent meg Mária három kisgyermeknek, akik közül Lúcia élt legtovább. A Szűzanya itt is imára, engesztelésre, és bűnbánatra hívta a gyermekeket, és a világot. Ha ezt nem teljesítik, akkor még szörnyűbb háború fog bekövetkezni, és ateista kommunizmus elterjed az egész világon az. Ez be is következett. A XIX. század egyház ellenes eseményei Marx Károly, német zsidó családból származik, (1818-1883), 1848-ban jelenttette meg, Engelsszel együtt a”Kommunista kiáltvány”-t, amelyben a társadalmat felosztotta proletárra

120

és burzsoára. Fontosnak tartotta az osztályharcot, célként jelölte meg az osztály nélküli kommunista társadalmat. Ezek az eszmék a későbbi szovjet és más államok diktatúrájának, egyházellenes magatartásának alapeszméi lettek. Charles Darwin (1809-1882, Anglia) 1859-ben megjelentette „A fajok eredete” című könyvét, amely azóta mérhetetlen kárt okozott. A materialista világ örömmel fogadta, és folyamatos reklámmal az egész világon elterjesztette, hogy nincs szükség Istenre, hiszen az evolúció mindent megmagyaráz. - Azóta a modern sejtbiológia, a gének működésének felismerése régen megcáfolta az evolúciót, de még ma is kötelező ezt tanítani az iskolákban. Az a tudós, aki nem vallja, nem kap publikációs lehetőséget. Az erkölcsi következménye az evolúciónak beláthatatlan, mert ha az állattól származik az ember, akkor lehet állatként kezelni: abortálni, eutanáziával megölni, haláltáborokba vinni, megerőszakolni, az ösztönök szabad kiélését hirdetni stb. FORRADALMAK EURÓPÁBAN 1848-BAN: A szabadkőművesség monarchia-ellenes törekvése 1848-ban érett be. Franciaországot február 22-én forradalom rázta meg. A felkelők célja rövid távon a választójog kiterjesztése, hosszú távon pedig a királyság (Magyarországon Ferenc József 1848-1916-ig) megdöntése volt. A felkelők elfoglalták a képviselőházat, a képviselők a városházára tették át a székhelyüket, ahol ideiglenes kormányt hoztak létre. Ez a kormány kizárólag republikánusokból állt. Kikiáltották a köztársaságot, kimondták a munkához való jogot, nemzetgyűlési választásokat rendeltek el, általános, férfi választójoggal, megvalósították a sajtószabadságot. A felforgatás sajnos nem állt meg. Március 13-án Bécsben, március 15én Pesten, március 18-án Berlinben és Milánóban, március 22-én pedig Velencében keltek fel a tradicionális rezsimek ellen. (Lenti kép: a francia forradalom elindulása)

A FORRADALOM ELŐZMÉNYEI HAZÁNKBAN Két uralkodót veszített el tizenkét éven belül Magyarország. József tízévi, Lipót alig másfél évi kormányzás után szállt sírba. József császár tízéves kormányzása magával hozta mindazt, ami a nyugtalanság és forrongás előidézésére alkalmas. 121

Az átgondolatlan rendelkezései nagy zavart okoztak. Nagy műveltségű és modern észjárású ember volt, ámde uralkodása ennek ellenére tele van a legnagyobb zavarokkal. Szerzetesrendeket eltörölt, (csak azokat hagyta meg, amelyek betegápolással vagy tanítással foglalkoztak) beleszólt az egyház legegyszerűbb ügyeibe is. Forradalmi levegőben élt az ország, ez a szellem futott végig a tízéves uralom minden szakaszán s a vége felé a császár, aki mindezt előidézte, úgy tűnt fel, mint a megriadt lovak kocsisa. Leugrott a kocsiról, a gyeplőket eleresztette, egy tollvonással megsemmisítette mindazt, amit tíz esztendő fáradhatatlan munkájával alkotott. Évszázados jogokat és szokásokat akart megváltoztatni anélkül, hogy számolt volna azon történelmi tényezőkkel, melyek akaratának elébe álltak. Az igazságot és az egyenlőséget hirdette s nem látta azt az ellenmondást, melybe ő maga belekeveredett. Mialatt a liberalizmust és a jogok tiszteletét tanította, ő maga, kinek a példaadás volt a kötelessége, nem tartott országgyűlést, mellőzte az alkotmányt, önkényesen kormányozta az országot és elvetette mindenütt azokat a szeleket, melyekből viharok kerekedtek. Trónra lépésétől hasznos intézkedéseket vártak. Ezek helyett felkeltette az egyes társadalmi osztályok között az egymás iránt való gyűlöletet. A parasztot az úrral, a jobbágyot a földesúrral, a polgárt a nemessel, a protestánst a katolikusokkal állította szembe s a végén egészen magára maradt. Lipótot is eltöltötték a szabadelvűség nagyszerű eszméi, de abban különbözött Józseftől, hogy benne megvoltak a praktikus uralkodó erényei. Mindjárt trónra léptekor felismerte a bajok okát, bölcsen engedményeket tett a nemzetnek s másfél év alatt helyrehozta azt a sok zavart és egyenetlenséget, melyet József tíz év alatt felnövesztett. A forradalmi tűz lassanként eltűnt a lelkekből, miután az 1791-92-iki országgyűlés a sérelmek főbb részét orvosolta. Lipót meghallgatta a rendek óhajait, elismerte továbbá az ország függetlenségét, úgyhogy mikor élete java korában, negyvenötödik esztendejében elhunyt, a nemzet őszinte részvéte kísérte sírjába. I.Ferenc császár, (1768: 1804-1835) hogy a franciák ellen való háborúihoz katonát és pénzt kapjon a rendektől, a legmegnyerőbb tulajdonságokkal mutatta be magát a nemzet előtt. Trónra lépése után pár héttel országgyűlést hirdetett s hogy a nemzet kedvét keresse, Budát jelölte meg az országgyűlés helyéül. A koronázó országgyűlés összeült Budán és nagy lelkesedéssel várta uralkodóját. A trónbeszéd jó hatást tett mindenkire. A király pedig afölötti örömében, hogy a francia háborúhoz szükséges hadisegélyt egyhangúlag megajánlották, a meghatottságtól alig tudott szólani. A franciák elleni háború miatt kénytelen volt csapatait mozgósítani. Ausztria azonban nem maradt egymagában. XVI. Lajos francia király kivégzésének hírére megalakult a porosz, olasz, majd angol és osztrák szövetség, az úgynevezett nagy koalíció a franciák ellen azzal a jelszóval, hogy az Európa trónjait megingató forradalmi mozgalom ellen védekezzenek. Ennek a négy hatalomnak koalíciója négyszázezer embert állított talpra a franciák ellen, kiknek különböző harctereken mintegy ötszázezer emberük állott harcra készen. Az osztrák és magyar csapatok Koburg herceg alatt a középső és alsó Rajna mellékén harcoltak változó szerencsével, de a franciákkal nem bírtak. A Martinovics-féle összeesküvés. (1792-1795.) A francia fegyverek és a forradalmi eszmék diadalmas előnyomulása nagy aggodalommal töltötte el a bécsi udvari köröket, a Párizsban folyó rémuralom pedig undorral töltötte el a kormányt. I. Ferenc császár és király szigorú intézkedéseket tett, hogy a franciaországi események hatásától megóvja országait. A külügy élére Thugut Ferenc személyében olyan diplomata került, kinek kormányzati elve ebben a jelmondatban összegeződött: gyűlöljenek, de féljenek. Ferenc és Thugut mindenáron elejét igyekeztek venni a forradalmi

122

mozgalmaknak és csirájukban elfojtani minden olyan törekvést, mely haladásra, fejlődésre, jogegyenlőség biztosítására irányul. Ennélfogva a kormányzóhatalom a teljes abszolutizmusra törekedett s mindig csak arra ügyelt, nehogy valamely szabadabb mozgalom gyökeret találjon verni az emberek gondolkodásában. A kettős birodalom tartományaiban titkos rendőrséget szerveztek, meghonosították a kémrendszert s hitelt adtak a névtelen feljelentéseknek is. József császár uralkodása ideje óta a bécsi kormány több ízben tapasztalhatott a magyar nemzet egyes rétegeiben ellenzéki irányzatokat. Ezek háromféle forrásból fakadtak. Először a nemzet elégedetlenségéből, vagyis a történelmi osztályok harcából a király abszolut hatalma ellen. Társadalmi jellegű volt a parasztság forrongása, mely a földesurak ellen irányult s 1784-ben a Hóra-Kloska-lázadásra vezetett. Végül vallási sérelmek adtak okot az elégedetlenségre. Ferenc uralkodásának elején titkos feljelentés ment az udvarhoz, hogy a felvidéki protestánsok már II. József halálakor felkelést terveztek s csak a török háború megszűnése térítette el tervüktől. A francia események hatása alatt, a titkos feladó szerint, ismét felkelésre gondoltak s éppen csak azt várták, hogy a katonaságot kivezényeljék az országból. Ezen mozgalmaktól merően különböző volt azoknak a jobbára nemesi osztályhoz tartozó jogászoknak, íróknak és tudósoknak a csoportosulása, akik a francia forradalom kitörésében az emberiség újjászületését látták. Növelte elkeseredésüket a hazai állapotok elmaradottsága s az, hogy a felvilágosodást szolgáló tanokat nem lehetett többé a régi, József-korabeli szabadsággal hirdetni. A cenzurát ismét visszaállították és az a legnagyobb szigorral működött. A kémek és rendőrök pedig minden szabadabb szellemű törekvést figyelemmel kísértek. Elég nagy számmal voltak a műveltebb osztályokban olyan férfiak, kik Magyarország akkori viszonyait igen siralmasaknak találták. Ezek lassanként tömörültek s előbb a József korában már meghonosult szabadkőművesi páholyokban találkoztak, majd később titkos társulatokat alapítottak, hogy céljaikat nagyobb sikerrel szolgálhassák. Az új mozgalom vezére Martinovics Ignác ferences apát volt, aki azzal kezdte, hogy két titkos társaságot tervezett. Egyik a Reformátorok Társasága volt s ebbe ama szegényebb mágnások és nemesek tartoztak volna, akik a köztársasági eszméktől nem idegenkedtek. Ez a köztársaság azonban olyan lett volna, mely a nemesi előjogokat nagyjából meghagyná a birtokosaiknak. Ennek a társaságnak a kötelessége abban összpontosult, hogy a fennálló kormányforma megbuktatásában részt vegyen, és azt elősegítse. Az új rendszer megalakítására a másik társaság lett volna hivatva: a “Szabadság és Egyenlőség Társasága.” A francia forradalom eredményeit ennek kellett volna megvalósítania. Martinovics mindkét társaság számára szabályzatot dolgozott ki, melynek értelmében minden tag esküvel kötelezi magát titoktartásra, a társaság szabályainak betartására és az elvek terjesztésére köteles minden tag legalább két új tagot megnyerni. Az új tagokkal, mihelyt az esküt letették, megismertették a társaság katekizmusát, a szabályokat, titkos jeleket s azon üdvözlő szokásokat, jeleket, melyekről egymást felismerik. E külsőségeknél sokkal érdekesebb azonban az úgynevezett forradalmi katekizmus, mely rövid kérdésekben és feleletekben az ember és polgár helyzetét, kötelességét, társadalmi és politikai viszonyait magyarázza és azokat a módokat ismerteti, melyek által az ember a szolgaságból kiragadhatja magát. Ezt a katekizmust kellett terjeszteni szerte az országban, hogy a tagok tisztában legyenek a demokrata törekvések főbb elveivel. A katekizmus öt fejezetből áll. Az első az emberről szól, a második a polgárokról, harmadik a szolgaságról, negyedik a zendülésről és forradalomról, az ötödik pedig a királyokról. A forradalmi katekizmus néhány pontja eredeti szövegezésben így hangzik: Az emberről. Mi az ember? Okos, teremtett állat. Mi az

123

okosság? Olyan tehetség, mely által az ember képzelődéseket, ítéleteket, okoskodásokat formál, az elmúlt dolgokra reá emlékezik és a következendőkről jövendöl. Mi lészen az emberből, ha a maga okosságát nem követi? Olyan állat, mely természetére embert képzeltet, de valósággal nem egyéb baromnál. Melyek az okosság nyavalyái? A tudatlanság, a vakhit, amely két erkölcsi nyavalyák szülik a tévelygést, amely a szokás által elfogja az emberek szívét és utoljára oktalan állattá teszi. Mit kellene ellene szegezni a tudatlanságnak és vakhitnek? Az oktatást és a tapasztalást és ami ezekből következik: a világosságot. Mi a maximája ezen eszköznek az ember szerencséssé tételére? Légy szabad és szabadságodat vezéreld az okosság által. Miben áll ez a szabadság? Hogy mindazt meg lehessen cselekedni, ami hasznos a maga magatartására és ami másnak semmit sem árt. A polgárokról De mit kell cselekedni az embernek, ha a gonoszok veszedelemmel fenyegetik az ember életét, szabadságát és tulajdonát, megvetvén a természeti igazságot? Az elnyomatásnak való ellenállással kell fenntartani a mondott jussokat. Ha az emberek ereje nem elégséges ellenállásra az elnyomatással szemben, micsoda orvosságokkal kell azt megakadályozni? Az ilyen esetben szükséges, hogy minden elnyomattatott emberek kapcsolják össze magukat valamely közönséges és társasági kötés által erősült nemzettel és úgy formálják az úgynevezett polgári társaságot. Mi célja ennek a társaságnak? Az általános és egyéni boldogság, azaz a társaság minden tagjainak boldogsága. Miképpen neveztetnek a polgári társaságnak tagjai? Polgároknak: minden más fejedelmi, grófi s nemesi, főpapi püspöki stb. nevek és privilégiumok igazságtalanok, vétkesek, mint amelyek a társasági kötést terhesen sértik. A szolgaságról Mi a szolga? Olyan ember, kinek akarata az ő urától függ. Miképpen neveztetnek a szolgák a szabadtetszésű uralkodás vagy igazgatásban? Jobbágyi névvel gyaláztatnak. Miben áll a szabadtetszésű uralkodás (despotia)? A nép főhatalmának bitangolásában. Miképpen bitangolhatja valaki a népnek főhatalmát? Ha a polgári főhatalmat elfoglalják egy vagy több személyek; az elsőt monarchiának, a másodikat arisztokráciának hívják. Van-e az igavonó barmok és a szolgák között valami különbség? Éppen semmi sincsen: amiképpen hajtja az úr az igás barmokat a maga tetszése szerint való húzásra, úgy hurcolják, hajtják és kényszerítik az ő jobbágyaikat maguk kényekre a királyok és a főrendek. Szükséges, hogy a nép válasszon nemzetgyűlést, melynek tagjai minden késedelem nélkül határozzák el magukat az erőszakos uralkodónak és azok híveinek megbüntetésére és végre az erőszakos uralkodás minden istentelenségének eltörlésére. - A katekizmus tartalmából és a titkos társaságok szervezetéből meg lehet állapítani, hogy Martinovics és elvtársai egy új kormányrendszer élőkészítéséért dolgoztak. Martinovics Ignác és párthívei Martinovics Ignác 1755 július 20-án született Pesten. Atyja, Martinovics Mátyás, mint kapitány nyugdíjba lépett és Pesten telepedett le hét gyermekével. Legtehetségesebb volt közöttük Ignác, aki már gyermekkorában szép előmenetelt tett gimnáziumi tanulmányaiban s szerb anyanyelve mellett a magyar, német és tót nyelvet, később pedig a latint és franciát is elsajátította. Atyjának korai halála folytán nevelését egészen anyja vezette és az ő óhajára lépett be a ferencrendi szerzetesek közé. Az egyházi pályán is feltűnt Martinovics kiváló tehetségével, de feltűnt egyúttal jellemének ama tulajdonságaival is, melyek merő ellentétben voltak a szerzetesek lemondó életével. Szenvedélyes lélek lakozott Martinovicsban, mely tele volt nagyravágyással, fegyelmezetlenséggel, az élet javai után való vágyódással és kiválóságának erős öntudatával. A szerzetesi élet tehát nem felelt meg hajlamainak, de azért mégis megmaradt a rendben,

124

mely nagy tehetsége miatt nem szívesen bocsátotta volna őt el. A hittudományi tanfolyam elvégzése után tanárrá nevezték ki a budai vízivárosi kolostorba és itt is felismerték, hogy kiváló tehetségekkel van megáldva. Közben megszerezte a bölcsészeti és hittudományi doktori diplomát s nemsokára a nagyváradi akadémia mennyiségtani tanszékére pályázott. Csakhogy ezt éppen úgy nem nyerte el, mint a hittudományi tanszéket, melyre később pályázott. Martinovicsot nagyon izgatta ez a mellőzés. Nem érezte jól magát a szerzetesi élet szigorú fegyelmében, érzései egyik végletből a másikba sodorták, öngyilkosságra gondolt, a másik percben pedig a megalkuvás látszott erőt venni rajta. Rendfőnökének többször tudomására adta, hogy szeretne kilépni a szerzetből, de ez csak egyre marasztalta. Bátyja közbenjárására végre elhagyhatta a szerzetet s tábori pap lett. Csernovitzba került, de már félév múlva Potocki Ignác gróf társaságában külföldi tanulmányútra indult s a közel két évig tartó utazás alatt Európa majdnem összes államait bejárta. Visszatérése után tudományos búvárkodásokba merült, írt fizikai, mennyiségtani és hittudományi dolgozatokat, miközben az a kitüntetés érte, hogy a harlemi akadémia tagjává választotta. József császár is elismerte érdemeit és 1783-ban a lembergi egyetemen a természettan tanárává nevezte ki. Uj állásában Martinovics az eddiginél is nagyobb buzgósággal dolgozott. Ebben az állásban több tudományos művet írt, melyek nevét Németországban is ismeretessé tették. Találmányait pedig Lengyelország több helyén alkalmazták. A hessenhomburgi, müncheni, stockholmi és szentpétervári akadémia egymásután választotta tagjai sorába. Jellemének alapvonásai azonban nem változtak meg ezután sem. Nagyravágyása, hiúsága határtalan volt, “dicsekedése pedig - állítja róla egyik ellensége - a szemtelenséggel határos.” De ugyanakkor azt is feljegyzik róla, hogy merész ateista, aki a legszélsőbb nézeteket hirdeti. Jellemének radikalizmusra hajló vonása politikai elveiben is érvényesül. Rokonszenves volt előtte a francia forradalom és a forradalmi eszméket Magyarországon is érvényre akarja juttatni. Ez a szellem hatja át politikai iratait. Szabadelvű a legnagyobb mértékben, rajongója a haladásnak és elszánt hirdetője a jogok egyenlőségének. Természetesen mindennek ellensége, ami a szabad fejlődést akadályozza, úgymint a monarchikus kormányformának, a kiváltságoknak és az egyházi befolyásnak. Lembergi tanársága utolsó évében új események történnek életében. A pesti egyetem fizikai tanszékét akarta elnyerni, de folyamodását nem vették figyelembe. Kárpótlásul azonban Lipót császár udvari vegyészévé nevezte ki császári és királyi tanácsosi címmel és 2000 forint évi fizetéssel. Kötelessége abban állott, hogy Lipót császárnak a vegyészeti kísérletekben útbaigazítást adjon. Volt azonkívül más kötelessége is, ez politikai volt s abban állt, hogy Magyarországon iparkodjék a közvéleményt a politikai reformokra előkészíteni és a sajtó, majd pedig titkos társaságok útján a császár eszméinek híveket szerezni. Lipót császár ugyanis Nagy Frigyes reformjainak hatása alatt állott, azonkívül maga is olyan nevelésben részesült, mely a szabadelvű reformok iránt fogékonnyá tette. Martinovics buzgón járt el megbízatásában, röpiratokat írt s egyre hangoztatta, hogy a haladásnak és a nép boldogulásának legnagyobb ellenségei a papok és az arisztokraták. Lipót császár korai halálával azonban a politikában és Martinovics életében is nagy változások történtek. I. Ferenc császár szakított két elődjének szabadelvű kormányzatával, mert a francia forradalom és a rémuralom kegyetlenségeitől undorodott, lázító propagandájától rettegett s minden törekvését a forradalmi szellem elnyomására fordította. Martinovics már csak kis ideig működött az udvarnál, mert Ferenc állásától felmentette. Uj szellem terjedt el az udvarnál és a régi, a József császár-féle irányt szolgáló demokraták, szabadelvűek háttérbe szorultak. A szabad sajtó megszorítása és a titkos rendőrség szervezése egyenesen arra a célra szolgáltak, hogy lehetetlenné tegyenek mindenféle szabadabb véleménynyilvánítást. Martinovics lelkében mindig a szabadelvű

125

eszmékre hajlott, egy véletlen által aztán alkalma nyílt cselekvőleg is befolyni a demokrata eszmék terjesztésére. A francia konvent kijelentette ugyanis, hogy hajlandó mindazoknak a népeknek segítséget nyújtani, amelyek a zsarnokság igáját le akarják rázni magukról. Különösen Ausztria-Magyarországra és Csehországra gondoltak, hogy ezen országokban forradalmak szításával a franciák ellen hadakozó Ferenc császár erejét meggyöngítsék. Martinovicsot Forster János György, a hírneves utazó és felfedező, a mainzi, jakobinus-klub elnöke ajánlotta a francia jakobinusok figyelmébe s ezen ajánlat folytán a franciák őt bízták meg az ausztriai ház uralma alatt levő országok forradalmának megszervezésével. Martinovics elvállalta a megbizást s 1794-ben azt a feladatot kapta, hogy azonnal fogjon hozzá a forradalom megindításához. Martinovics mindenekelőtt Bécsben és Pesten szervezte a titkos társaságokat s főképpen az értelmiség soraiból iparkodott híveket toborozni. Magyarországon Martinovics elvtársai közül Laczkovics János, Sigray Jakab gróf, Szentmarjay Ferenc és Hajnóczy József jutottak legnagyobb jelentőségre. Egyike azoknak, kiket Martinovics terveibe leghamarabb beavatott, Laczkovics János nyugalmazott huszárkapitány volt. Vagyonos család sarjadéka, amellett tanult elme és nyugtalan vér. Huszonkét éves korában magyar testőr lett, majd a Gréven-huszárezredben hadnagy. Több csatában részt vett, bátor, szenvedélyes férfi volt s tizennégy évi szolgálat alatt kapitányi rangra emelkedett. Irodalmilag is foglalkozott politikai kérdésekkel s őt tartják azon kérvény szerzőjének, melyet a Gréven-ezred tisztikara 1790-ben az országgyűléshez benyujtott, hogy a magyarországi hadseregnek magyar legyen a nyelve. Emiatt, mivel egyike volt a kérvény aláíróinak is, meg kellett válnia a katonai pályától és Pesten telepedett le. Szentmarjay Ferenc a legideálisabb gondolkozású politikusok egyike. Rajongott a demokrata törekvésekért s ez a lelkes érdeklődés vitte Martinovics társaságába, hol igazgatónak tették. Zemplén vármegyében született 1770-ben. Atyja a Barkóczy grófok birtokán jószágigazgatói minőségben működött. Iskoláit jeles eredménnyel végezte s a felsőbb tanulmányok befejezése után Sáros megyében nyert állást. Majd Budára került s a szabadkőművesek társaságába lépett és ő is megfogadta, hogy hű lesz a francia forradalom eszméihez. Ezek voltak az összeesküvés főemberei, kik egy ideig egészen gyanútlanul működtek. Tagokat vettek fel a titkos társaságba, megismertették velük a forradalmi katekizmust és a fennálló kormányrendszer ellen izgattak. Az egész ügy még csak az előkészítés stádiumában volt, sőt mondhatjuk, hogy az összeesküvés inkább elméleti, mint gyakorlati volt, midőn a titkos rendőrséget Bécsben is, Pesten is figyelmeztették céljaikra. Az összeesküvők elfogatása. - A pör. Bécsben a titkosrendőrség gondosan összeállított jegyzékbe foglalta a forradalmárok neveit, de már ezt megelőzőleg 1794 tavaszán, egy Londonban letárgyalt felségsértési pör alkalmával kitudódott, hogy a londoni demokraták összeköttetésben voltak az ausztriai és magyarországi demokratákkal. Ezenkívül Svájcból is kapott értesítést a bécsi rendőrség a Bécsben lappangó összeesküvésről, úgyhogy a beavatkozásra elérkezettnek látszott az idő. Ferenc császár a rendőrfőnök jelentése alapján felhatalmazást adott a vétkesek elfogatására. A bécsi titkos társaság főembereit a rendőrség 1794 nyarán fogta el. Ezek között volt Martinovics is. A vizsgálat vezetésére Ferenc császár Saurai Ferenc gróf elnöklésével külön bizottságot nevezett ki, mely Martinovicsot maga elé idézte, de ő csak nagyjából vallott és társairól hallgatott. Harmadik kihallgatása alkalmával aztán töredelmesen vallott. Ekkor már ugyanis a vizsgálóbizottságnak tudomása volt arról a vallomásról, melyet Pesten egy Sehy nevű

126

színész tett, ki a bécsi elfogatások hírére önként jelentkezett Sándor főherceg-nádor előtt és leleplezte a Pesten működő titkos társaság vezetőit és tagjait. Martinovics bevallotta most, hogy két titkos társaságot alapított, melyeknek élén négy igazgató állott s hogy az addig gyűjtött tagok száma mintegy 75 lehet. A vallomásokról értesítették Ferenc császárt, aki viszont Sándor főherceget informálta az összeesküvőkről s a főherceg-nádor parancsára Hajnóczy Józsefet, Laczkovics Jánost és Szentmarjay Ferencet a rendőrség letartóztatta és katonai fedezet alatt Bécsbe kísértette. Pár nap múlva elfogták Sigray Jakab grófot is, aki éppen a határon át menekülni igyekezett. Martinovicsot és társait több ízben kihallgatták s közben a rendőrség egyre nyomozta az összeesküvőket. Akire csak a legtávolabbi gyanu esett, nyomban letartóztatták. Leginkább írók, költők, ügyvédek köréből kerültek ki az elfogottak, kiknek száma hamarosan harminckettőre nőtt. A vizsgálat és a kihallgatások eleinte nagyrészt Bécsben folytak, de a vármegyék tiltakozása folytán Ferenc császár megengedte, hogy a foglyokat Budára hozzák. A vár egyik melléképületében helyezték el őket. Az összeesküvők pörének tárgyalásával a királyi táblát bízták meg. A kérdések arra irányultak, hogy a vádlottak őszintén beismerjék, mi volt a titkos társaságok célja és kiktől kapták a forradalmi kátékat. Valamennyien enyhíteni iparkodtak szereplésüket s azt egyik sem akarta elismerni, hogy a titkos társaságokat a királyi trón vagy az alkotmány ellen szervezték. Azonkívül segíteni is akartak egymáson, eleinte tehát nagyon tartózkodóan vallottak. Érdekes példa erre a kiváló írónak, Kazinczy Ferencnek a kihallgatása. Szentmarjay elfogatása után ugyanis azt vallotta Bécsben, hogy Kazinczy Ferenc Szulykovszky ajánlatára vétetett fel a titkos társaságba. E vallomás alapján nemsokára Kazinczyt is letartóztatták Regmecen. Egy dzsidáskapitány kopogtatott be Kazinczy lakásán s felmutatta a főherceg-nádor rendeletét, mely elrendeli, hogy Kazinczyt Budára kísérjék. A királyi tábla előtt való kihallgatásakor Kazinczy nem akart vallani. A közvád képviselője Németh János államügyész, egyike a legszolgaibb lelkű hivatalnokoknak, mindenáron nyilatkozatra akarta bírni, azért egy alkalommal egy levelet tartott kezében s így szólt: “ Miféle levél ez?” “Szentmarjayhoz írt levelem - válaszolt Kazinczy. - Ezenkívül több levelet nem írtam hozzá. Ugy tudom, hogy abban Klopstock munkáját kérem tőle kölcsön.” Bay nevű bíró ekkor közbeszólt: “Édes öcsémuram! Mi osztályos atyafiak vagyunk. Öcsémuram tudja, hogy én gyermeksége óta nagyon szerettem. Erre a szeretetre és atyafiságunkra kérem, valljon meg mindent.” Berzeviczy bíró pedig még hatásosabban szólt: “Jézus öt sebére kérem, ne rontsa meg magát. Ne tegye magát méltatlanná a legjobb fejedelem kegyelmére.” Kazinczy egyre ezt hangoztatta: “Nem vallhatok semmit, nem vétettem semmit!” Harmadszori kihallgatása alkalmával aztán Németh János felolvasta előtte Szulykovszky vallomásának reá vonatkozó részét. Most már nyomban megszólalt Kazinczy is: “Nem szükséges, hogy nagyságod folytassa. Mindent elmondok. Nincs többé okom, hogy hallgassak. Már az első kihallgatás alkalmával elmondtam volna mindent, de Szulykovszky gyermekeire hivatkozva arra kért, hogy hallgassak.” Ilyenformán történtek a vallomások. Mindenki azon iparkodott, hogy lehetőleg minél jelentéktelenebbnek tüntesse fel a maga részvételét s az egész szövetkezést pedig amolyan ideális, inkább elméleti jellegű törekvésnek mutassa be. Lassanként azonban, mikor belátták, hogy a titkolózással nem mennek semmire, egyik is, másik is vallott. Martinovics megnevezte a titkos társaságok igazgatóit, közben a bécsi és budai rendőrség is folytatta a nyomozást és az elfogottak vallomásaiból apránként kiderült az egész összeesküvés keletkezése. Miután a kihallgatások véget értek már csak a végtárgyalás volt hátra. A foglyokat a tábla elé vezették hol az elnök felszólítása folytán védőügyvédet választottak. Martinovics, Szentmarjay, Szolarcsik és Verseghy bejelentették, hogy személyesen fogják védelmüket előterjeszteni.

127

Németh János államügyész érdemessé akarta tenni magát Ferenc császár előtt, azért valóságos hóhéri passzióval iparkodott az összeesküvőket gyötörni. Durva, korlátolt elméjű, mindenre kapható és mindenre kész hivatalnok létére valóságos kéjjel vetett kelepcét az összeesküvők elé, hogy annál biztosabban elbukjanak. Vádlevelében felségsértés, árulás és hűtlenség címén kéri Martinovics és 46 társa ellen a bűnösség megállapítását s ennek megtörténte után jószágaik elkobzását és fővesztésre való ítélésüket. Németh János vádlevelével szemben a védők annak a kimutatására törekedtek, hogy a titkos társaság nem tekinthető összeesküvésnek és hogy nem irányult a király és az ország ellen. Mellesleg hangoztatták, hogy mindenkinek joga van az alkotmány átalakítására és a nemzet összességének javára vonatkozó eszméket terjeszteni. Ez még nem felségsértés. Németh János 46 vádlottnak a halálra ítéltetését indítványozta, a királyi tábla azonban csak 14 vádlottra mondta ki a halálos ítéletet. Ezek között voltak Martinovics, Laczkovics, Szentmarjay, Hajnóczy, Verseghy, Sigray, Kazinczy, Őz Pál, Szolárcsik, Szulykovszky, Szén, Szlávy, Verhovszky és Szentjóbi Szabó László. A többieket súlyos fogságbüntetésre ítélték. Kettő kivételével, kik öngyilkosság által menekültek az ítélet elől. A királyi táblától a hétszemélyes táblához került az ítélet. A legfelsőbb törvényszék a halálos ítéleteket helybenhagyta, a többiekre kiszabott büntetéseket részben súlyosbította, részben enyhítette. Az ítéletet most a periratokkal egyetemben felküldték a királyhoz, miközben az elítéltek kegyelemért folyamodtak. Ferenc császár azonban elrettentő példát akart statuálni és a halálos ítéleteket helybenhagyta. Németh Jánosnak, a nagy pör aljas lelkű közvádlójának jellemzésére hadd álljon itt egykét adat. Szirmay Antal a következőket írja róla: “Németh János hivatala egyéb teendőiben hanyag, de vádolásra született, rosszlelkű s kivéve Verbőczyt, kiből egynémit felületesen tanult vala, semmi tudománnyal nem bíró ember. A jakobinusok (Martinovicsék) vádolásából ő nagy kincseket szerez magának. A vádlottaktól nagyértékű ajándékokat nemcsak elvett, hanem kicsikart. Eleinte nyájas arccal, hízelgő szavakkal szólítá meg őket s büntetlenség ígérete, enyhébb fogság reménye, utóbb ijesztések által igyekezett rávenni őket, hogy minél több bűntársat jelentsenek fel. A királynak leghívebb alattvalóit, a legjobb hazafiakat, kiket gyűlölt vagy akik gazdagok valának, csak azért is említi vala, hogy neveik a becstelenítő pörben előforduljanak. A felségsértési bűnbe fél Magyarországot belekeverni s azáltal magának adozójává tenni kívánta. Az ilyenféle spanyol inkviziciótól visszaborzadtak az ország jobbjai s a tény méltatlanságát a főherceg-nádornak fölfedezték, aki azt a királynak is tudtára adta.” Ime, egy ilyen elvetemedett, jellemtelen és kapzsi emberre volt bízva a közvád egy olyan korszakos jelentőségű pörben, aminő a Martinovics-féle összeesküvés volt. Borzalmas hatása lett Ferenc császár szigorú ítéletének. Az egész főváros és az egész ország megrendült az elrendelt kivégzések miatt. Az elítélteket felvezették a Szent Ferenc rendiek budai zárdájába és kihirdették előttük a királyi leiratot. Mindannyian bilincsbe voltak verve. Martinovics elég nyugodtan hallgatta végig halálos ítéletét, csak bíráit halmozta el szemrehányó megjegyzésekkel. Laczkovics dühösen, amúgy huszárosan összeteremtettézte a bírákat. Fütyörészett és káromkodott az egész úton, míg börtönébe visszavezették. “Ördög teremtette! - kiáltotta vad dühében - egyszer hittem papnak, az is halálra vitt.” A következő percben dacosan odakiáltotta: “Nem bánom, akár sütnek, akár főznek. Amit vetettem, ki fog kelni. Elvesznek a kopók, de megmaradnak a vadászok.” Szentmarjay az ítélet kihirdetésekor a vadállati kéjjel, hiéna módjára élvező Németh János ügyészre támadt: “Uraságod rászedett. Azt ígérte, hogy megmenti életemet, ha őszintén bevallok mindent. Én meghalok, de elvárom uraságodat annak ítélőszéke előtt, aki bosszút áll az esküszegőn.” Hajnóczy a legnagyobb nyugodtsággal hallgatta végig az ítéletet. Nem szólt semmit, ő már leszámolt mindennel.

128

Az ítélet végeztével ennyit kérdezett: “Távozhatok?” Börtönébe visszatérve, erősen megrázta láncait s így szólt: “Jobb meghalni, mint akár három évig viselni e láncot!” Hajnóczy utolsó perceiről Kazinczy ezeket jegyzi fel naplójában: “Azon vidámság és nyugalom, melyek az erénynek s valódi nagyságnak társai, egy percig sem hagyták el. Ártatlanul szenvedünk mondta. Az uralkodó párt áldozatai vagyunk és valóban nem méltó élni az emberek ily mély romlottságában.” Emberi mozzanatainál fogva is könnyekre fakasztó Hajnóczy tragédiája. Ifjú vőlegény volt, mikor az összeesküvésben való részesség miatt letartóztatták. Az ítélet kihirdetése után már csak menyasszonyának sorsa aggasztotta, aki miatta való kétségbeesésében az őrület gyötrelmeit szenvedte át Sopronban. Hajnóczy a börtöne előtt őrt álló magyar katona által megizentette Kazinczynak, hogy utolsó óhajtásával fordul hozzá. Vegye nőül mátkáját, ha kiszabadul börtönéből, mert őt méltónak tartja menyasszonya férjéül. Bátran és boldogan hal meg, ha tudja, hogy óhajtása teljesítve lesz. Kazinczy erről a megható gondoskodásról így ír naplójában: “Hogy engem Hajnóczy óhajta mátkájának férjéül, annak becsét egész mértékben érezem s kevélykedem vele.” De Kazinczynak a sokévi fogság és életkörülményeinek alakulása nem engedték, hogy ezt a baráti óhajtást teljesíthesse. Az elítéltek között legszánalmasabb volt Sigray Jakab gróf viselkedése. A törvényterembe lépve minden ereje elhagyta. Reszketni kezdett, halálos félelem vett erőt rajta s nem bírta végighallgatni a királyi leiratot sem. Egyszer csak összeesett, úgyhogy ájultan kellett kivinni a teremből. A kivégzés tudata annyira önkívületbe hozta, hogy az utolsó éjszakát élő-halott állapotban töltötte. Az elítéltek valamennyien meggyóntak és megáldoztak, elfogadták a vallás vigaszát és így várták a végzetes óra közeledését. Az ítéletek végrehajtása. Előbb azonban még egy szomorú szertartás következett, a Martinovics lefokozása. Régi szokás szerint az olyan papok és egyházi személyek, kik az uralkodó, az ország alkotmánya, avagy a büntetőtörvénykönyv valamelyik főbenjáró pontja ellen vétkeztek, halálra ítéltetésük alkalmával az egyházi rendből előbb kitaszíttatnak, nehogy mint egyházi személyeket érje őket a legnagyobb földi büntetés. Ez történt Martinoviccsal is. A királyi leirat felolvasása után az ítélőmester tudtára adta, hogy lefokozása azonnal megkezdődik. Átkísérték a börtönfelügyelő lakásába, levették kezeiről és lábairól a bilincseket s papi ruhába öltöztették. Mikor ez megtörtént, a Szent Ferenc-rendiek templomába vezették, hol már órák óta szorongott az ilyen borzasztó látványokban mindig élvezetet találó tömeg. Martinovics szilárd léptekkel haladt megszégyenítése helyére. A szertartást Kondé püspök végezte nagy papi segédlettel. Ott voltak a királyi tábla és Pestmegye képviselői. Megkezdődött a csúffátétel és a meghurcolás. Az oltár elé lépve mindazon egyházi jelvényekkel, melyek a misemondó pap számára elő vannak írva, Martinovics letérdelt Kondé püspök előtt. Kondé ezalatt a közönség felé fordulva ezeket mondta: “Az előttünk levő szerencsétlen testvér, megfeledkezve egyházi állásának kötelességeiről, megvetve az isteni és emberi törvényeket lábbal taposva az Isten, a király és az állam iránt köteles hűséget... lázadóvá lett... összeesküvést szervezett..., miáltal érdemtelenné vált azon tisztségre és kiváltságos állásra, mely a papot megilleti.” Ezután felolvasták a Tábla ítéletét és a királyi leiratot s egy percig halálos csend lepte el a templomot. Most kezdődött a lefokozás. A püspök elveszi Martinovicstól a kelyhet, a miseruhát, az inget, a stólát, casulát s a tonzura helyén, hol felszentelésük alkalmával a papokat olajjal kenik meg, az érvénytelenség jeléül késsel gyöngén karcolást ejt. Végül egy ollóval lenyírja a haját, annak jeléül, hogy a szerzetesi hajkoronától is megfosztatott. Aztán a püspök ismét a közönség felé fordult, megriadt szavakkal mutatott az összeesküvés következményeire és átadta Martinovicsot a hatóság embereinek. Most már csak a kivégzés

129

volt hátra. A kivégzés napja 1795 május 20-ára volt kitűzve. De Pest vármegye küldöttje, Szabó János szolgabíró két nappal előbb átvette a foglyokat. Pesten és Budán olyan nagy izgatottság uralkodott, hogy a katonai parancsnokság felkeléstől tartva az összes helyőrséget készenlétbe állította, a tüzérség pedig égő kanóccal a megtöltött ágyúk mögött várta az esetleges parancsokat. A lakosoknak is meghagyták, hogy a kivégzést megelőző és követő éjszakán őrködjenek s magukat tűzvész ellen vizzel s más oltószerrel lássák el. A mai Vérmezőn - azelőtt “Generális Kaszálló” volt a neve - ment végbe a kivégzés, nagyszámú katonai kirendeltség s ezrekre felszaporodott közönség jelenlétében. Reggel öt órakor megindult a menet. Elől a szolgabíró és az esküdt számos megyei hajdútól követve - lóháton. Utánuk parasztszekereken vitték az elítélteket. Minden szekéren két hajdú, egy pap és egy elítélt foglalt helyet. A menetet egy csapat vértes lovasság zárta be. Martinovics egész úton imádkozott, Hajnóczy bölcsészeti kérdésekről társalgott lelkészével, Szentmarjay a francia forradalmi dalt, a Marseillaiset fütyörészte, Sigray ellenben most is hol ájuldozott hol sírt és imádkozott. Laczkovics, nehogy az utolsó percben elgyöngüljön, izgató szerrel erősítette magát. Lelkészének buzdítására, hogy gondoljon Istenre, férfias őszinteséggel mondta: “Nem rettegek a haláltól. Mint katona gyakran szeme közé néztem. De ember vagyok, érzem a halál félelmét és küzdenem kell ellene, hogy bátran haljak meg. Pesten: 1848. március 15.-én, szélsőbaloldali fiatalok gyülekeztek egy pesti lakásban: Petőfi Sándor, Vasvári Pál, Jókai Mór és Bulyovkszky Gyula. Forradalmat terveztek erre a napra, ezért, ha késve is, elindultak a Fillinger (később Pilvax) kávéházba (kivéve Vasvárit). Csalódásukra senkit sem találtak ott. A Fillingerben Jókai felolvasta a 12 pontot, Petőfi pedig elszavalta a Nemzeti dalt. Hiába vártak tömegek csatlakozására, ezért a jogi, majd az orvosi egyetem hallgatóinak fellázítása mellett döntöttek. Mindkét helyen elhangzott a Nemzeti dal és a 12 pont. Járókelőkkel és a vásárra jött népséggel bővült a tüntetők tömege. Útjuk Landerer és Heckenast nyomdájához vezetett. Lefoglaltak egy nyomdagépet így lehetővé vált a 12 pont és a Nemzeti dal magyar (és hogy a többség is értse) német nyelvű kinyomtatása. A katonaság még ekkor sem avatkozott be (bár úgy tanultuk, hatalmas volt az elnyomás), ezért a fiatalok vérszemet kapva, a cenzorokat készültek felakasztani. Istennek hála ekkor még nem fajultak az események lincseléssé és nem jártak úgy a cenzorok, mint szegény Lamberg Ferenc gróf, akit szeptember 28-án gyilkolt meg a felheccelt tömeg. Rottenbiller Lipót alpolgármester vezetésével Közcsendi Bizottság alakult 14 taggal, mely polgárőrség szervezésébe kezdett. A hömpölygő néptől kísérve a Bizottság Budára, a Helytartótanácsra ment. A katonaság most sem állta útjukat. A tanács éppen ülésezett, Zichy Ferenc gróf elnökölt. Ahelyett, hogy segítséget kért volna a hatóságoktól, elfogadta a 12 pontot, a sajtószabadságot és szabadon bocsátotta a kommunista felforgatót, Táncsics Mihályt. A Helytartótanács beleegyezett, hogy katonai erőt csak a városi hatóság kérésére vet be. Táncsicsot hintóba ültették, melyet fiatalok húztak át Pestre. A Nádor fogadóban kapott szobát, ahol azonnal el is aludt, így hiába várták őt a Nemzeti Színházban. A Nemzeti dalt Egressy Gábor adta elő helyette. Ezt követően Egressy a színészek közreműködésével énekelte el a Himnuszt, a Szózatot, a Rákóczy indulót és – hogy senki se kételkedjen, milyen megmozdulásban vesz részt – a sátáni Marseillaise-t. – A forradalmat nem helyeselte mindenki: Széchényi, Eötvös, Deák Ferenc azon a véleményen volt, hogy forradalom és vérontás nélkül is el lehetett volna érni fokozatosan a nemzeti követeléseket. Ezt a fokozatosságot azonban Kossuth és a körülötte csoportosuló fiatalok nem fogadták el. Jóllehet a 40-es évektől több mindent megengedett Bécs, de ők még 130

többet akartak. Máig is vita van a történészek között, hogy érdemes volt-e vállalni a szabadságharc nagy véráldozatát, és az ország 20 éven át tartó elnyomását (Bach-korszak). Természetesen tisztelet a szabadságharc minden hősének, akik nemzetünk függetlenségéért életüket áldozták a hazáért. Az aradi vértanúk életáldozata szent és tiszteletreméltó minden magyar előtt.

Az események az április 11-ei törvényekhez vezettek, melyek az ország liberális átalakítását jelentették. A szabadkőműves Kossuth Lajos az események élére állt. A Világosság és Sötétség erőinek egymással szemben való felsorakozása véres belháborúhoz vezetett, melynek eredménye évtizedekre megfosztotta országunkat az önállóságától. – A forradalmak mindenütt egyházellenes formát is öltöttek, mert az egyházat is hibáztatták a közállapotokért. – Kossuth Lajos 1849-ben átadta a kormányt Görgeynek és külföldre menekült. Először Törökországba, majd Angliába, néhány hónapot Amerikába (ahol nagy ünnepélyességgel fogadták), majd Torinóban telepedett le, haláláig ott maradt (1865-1894). 54. XIII. LEO PÁPA ÉS A MUNKÁSKÉRDÉS 1878-1903 XIII.Leo (gróf Gioacchino Pecci;, 1810. március 2. – Róma, 1903. július 20.) Szent Péter 256. utódaként 1878–1903 között római pápa. 25 éven át kormányozta a katolikus egyházat. Pápai tevékenységét végigkísérték a nagy tudományos felfedezések, a század végi háborúk sora és az emberek életszínvonalának növekedése is. Legfontosabb célja az egyház és a kultúra összhangba hozása, valamint a modern társadalom megnyerése volt, amelyet azonban csak részben tudott elérni. A rendkívül szorgalmas pápa – ő írta a legtöbb, összesen 85 enciklikát a katolikus élet minden aspektusához hozzászólt, és foglalkozott minden nemzettel. Erkölcsi tanításában a keresztény embereknek mutatott helyes utat a politikától kezdve a munkáig. Olyan nevekkel illették, mint a „munkások pápája” vagy „szociális pápa”. Társadalmi kérdésekben a konzervativizmust és a kommunizmust kritizálta a szabadkőművesek ellen is irt egy apostoli körlevelet (Humánum genus). „Miután az emberi nem a gonosz szellem irigy incselkedései következtében, teremtőjétől s a mennyi javaknak adományozójától, Istentől szánalomra méltóan elszakadt két nemcsak különböző de egymással merőben szemben álló táborra oszlott, melyeknek egyike állhatatosan az igazság és erény mellett másika pedig e kettő ellen küzd. Az egyik Istennek földi országa, Jézus

131

Krisztusnak igaz anyaszentegyháza, melynek ha igazán s úgy, hogy Őrök üdvösségünket is biztosítjuk, tagjai lenni akarunk, Istent, s az ő egyszülött Fiát teljes meggyőződésből és határozott akarattal kell szolgálnunk. A másik az Ördögnek országa, melynek szolgálatában és hatalmában vannak mindazok, kik mesterük és ősszüleink gyászos példáját követve az isteni Örökkévaló törvény előtt meghajolni vonakodva, törekvéseikben Istent nem ritkán mellőzik, sőt gyakran nyíltan fel is lázadnak ellene. (…) Mi tehát a szabadkőművesség s mily utakon jár, eléggé látható azokból, amiket röviden érintettünk. Főelveik annyira és oly szembetűnően ellenkeznek a józan ésszel, hogy azoknál károsabbak nem is képzelhetők. Őrületes istentelenség s legvakmerőbb gonoszság ugyanis ki akarni irtani az Isten által alapított vallást, megsemmisíteni az ő örökké tartó egyházát s tizennyolc század után visszaállítani a pogányságot az Ő erkölcseivel és szokásaival. S nem kevésbé megdöbbentő és még kevésbé elviselhető dolog, hogy a Jézus Krisztus által kegyesen nyújtott jótéteményeket nemcsak egyesektől, hanem a családoktól is meg akarják vonni”. (XIII.Leo, 1884.) XIII. Leo, jóllehet 68 éves korában lett pápa, mégis erős kézzel fogta kézbe az Egyház kormányát. Bár az egyházi állam elfoglalásával a pápaság külső fényétől meg lett fosztva, mégis szeretetreméltó egyénisége és a különféle országok kormányaival nagy bölcsességgel folytatott tárgyalásai a pápai tekintélyt a legmagasabb fokra emelték. Sok eredményt ért el az Egyház missziós tevékenységének fokozásával is. Németországban a Bismarck hamis egyházpolitikájától fölidézett kultúrharcnak utolsó maradványait is kiirtotta. A kultúrharc idején elárvult püspökségeket és plébániákat arra méltó és érdemes férfiakkal töltötte be. Mivel körleveleiben (melyek közül legnevezetesebb a „Rerum novarum” kezdetű) a munkásosztállyal való igazságos bánásmódot nagyon sokszor és nyomatékosan hangsúlyozta, azért XIII. Leo pápát szociális vagy a munkások pápájának szokták nevezni. Meghalt 1903-ban 93 éves korában. – 1884. okt. 13-án egy rendkívüli látomásban részesült, melyben azt látta, hogy a Sátán 100 évre átveszi az uralmat a világ felett. A pápa megdöbbent, és elrendelte, hogy az egész világon minden szentmise végén el kell mondani a Szent Mihály imát… Egyházi megújulás és politikai elszigetelődés A katolikus egyház, amelynek XIII. Leó az élére lépett egyrészt erősebb, másrészt gyengébb volt, mint amikor IX. Piusz került a trónra 1846-ban. Szellemileg a pápaság utoljára talán X. Leó pápa halála előtt állt ilyen magas szinten. Új lelkiségi mozgalmak keletkeztek, és mindenfelé reményt keltő jelek mutatkoztak. Dom Prosper Guéranger újra életet lehelt a franciaországi bencésekbe, és a gregorián énekekbe. Minden katolikus országban új szerzetesrendek alakultak (például a Fehér Atyák, a szaléziek, a verbiták, a szalvatoriánusok, pallottinusok, és a trappisták), terjedt a hit iránti odaadás, és a világmissziók újra fellendültek. Politikailag azonban a Szentszék Napóleon óta egyre gyengült. Európa liberális kormányai rendre egyházellenes rendelkezéseket hoztak, és az 1860-as évek végétől az egyház és az állam szétválasztásának programja a közoktatásra is kiterjedt. Bár a válaszul létrejött katolikus pártok jelen voltak Németországban, Ausztriában, Belgiumban, Svájcban és Hollandiában, és keményen harcoltak is az Egyház érdekeiért, azonban az egyházellenes politikák és nézetek egyre nagyobb tért nyertek. Franciaországban az új köztársasági kormány 1878-tól antiklerikális politikába kezdett, Németországban pedig Otto von Bismarck elindította a keresztényellenes Kulturkampfot, Írország forrongott, a felosztott és megszállt Lengyelországban sem volt nyugodt a helyzet. Ezekben az országokban üldöztetésekkel és egyéb kegyetlenkedésekkel támadták a katolikus lakosságnak az uralkodóhoz való hűségét.

132

A katolikusok és a liberálisok engesztelhetetlen ellentéte jellemezte a spanyol és a portugál politikai életet is. Olaszországban pedig kiváltképpen bizonytalan volt a helyzet, ugyanis itt még katolikus pártok sem segíthettek a Szentszéknek, hiszen Róma elfoglalása miatt IX. Piusz arra szólította fel a katolikusokat, hogy ne vegyenek részt a politikai életben. Ennek az lett a következménye, hogy az állam teljesen szabadkőműves befolyás alá került. Itt szinte gyűlölettől izzó légkörben kellett megkezdenie XIII. Leónak az uralkodását. A szociális probléma A politikai probléma mögött egy másik probléma is meghúzódott, amelyről eleinte a politika nem vett tudomást. A 19. század második felére az ipari forradalomból eredően a kapitalizmus uralma áthatotta az egész világot, az élet minden területét, és a létminimum alatt élő munkásosztály hatalmas tömegeit termelte ki. A proletariátus súlyos problémáira senki sem adott választ, még a katolikus pártok sem, hiszen az akkori szűk körű választójog miatt csak az elit mozgósítására nyílott lehetőségük. Karl Marx és Friedrich Engels dolgozták ki a munkásság tudományos világnézetét, a marxizmust, és egy osztályok nélküli, kommunista társadalom felépítésének lehetőségét vázolták fel. A gyökereiktől, hagyományaiktól megfosztott emberek ideológiai vákuumát a szocialista és anarchista csoportok képesek voltak betölteni. A nyomorban élő emberek egyre erőteljesebben kezdtek küzdeni a tőkés kizsákmányolók ellen, marxista tömegpártokba szerveződtek, és magukévá tették a szocializmus ideológiai alapjait is – a dialektikus és történelmi materializmust –, ami azt is jelentette, hogy elhatárolódtak minden fajta vallástól. XIII. Leó pápa látta meg, hogy a proletariátus visszaintegrálását a társadalomba a kor egyik legfőbb feladatának kell tekinteni. Kormányzási irányvonala Kormányzási programját az 1878. április 21-én kiadott „Inscrutabili Dei consilio” kezdetű enciklikájában, illetve az új államtitkárához intézett leiratában fejtette ki.[7] Ennek szelleme és mondanivalójának lényege, hogy az egyházat és a kultúrát összhangba kell hozni, a modern világot újból kereszténnyé, a keresztény életet pedig korszerűvé kell formálni. Tehát az egyháznak ki kell lépnie az elzárkózottságból a világba, a társadalmi életben tevékenyen részt kell vállalnia, az emberek és a kor égető problémáira megoldást kell találnia, hogy így segítse elő, hogy a kultúra valódi alapjai: az erkölcs és az igazságosság elvei érvényesüljenek. A pápa uralkodói eszményképének III. Ince pápát jelölte meg, akinek hamvai a perugiai székesegyházban pihentek. Az ő életművét, azaz a keresztény népeknek és államoknak a pápa szellemi és erkölcsi fősége alatti egyesítését akarta megvalósítani úgy, hogy az ellentétektől feszülő világ problémáira a népek vezetőivel egyetértésben keressen megoldást. Mindezek érdekében az általa legmegfelelőbbnek tartott eszközöket és módszereket használta pápasága idején. Jellemző rá az ellentétek közötti egyensúlykeresés, a problémák kölcsönös előnyökkel járó megegyezés útján történő rendezése, a realitásokhoz való alkalmazkodás anélkül, hogy az egyház érdekein és értékein a legkisebb csorba esne, az egyház tanításának minden kérdésre vonatkozó kifejtése, és a népek vezetőivel való szoros együttműködés. Nem forradalmian akarta az új impulzusokat befogadni, hanem a régit nem megtagadva, a hagyomány szerves fejlődéséhez kapcsolta őket.

133

Külpolitikája A legnagyobb sikert Németországban érte el. Itt trónra lépésekor már javában folyt a Bismarck vezette „Kulturharc” amelynek során a Parlament sorra hozta meg az egyházellenes törvényeket. 1871-ben felfüggesztették a kultuszminisztérium katolikus ügyosztályát, majd az ún. „szájkosártörvény” megtiltotta a lelkészeknek, hogy állami ügyekkel foglalkozzanak hivatásuk közben. 1872-ben állami felügyelet alá helyezték az összes nyilvános és magániskolát, majd először a jezsuitákat és a vele rokon rendek tagjait (redemptoristák, lazaristák, stb.) utasították ki vagy internálták a birodalom területéről, majd 1875-ben erre a sorsra jutott – a kizárólag betegápolással foglalkozó szerzetesrendek kivételével – az összes szerzetesközösség. 1873-tól csak az vállalhatott egyházi hivatalt, aki államilag elismert egyetemen hallgatott teológiát, és külön államvizsgát tett. A kinevezendő személyek ellen az állami főhivatal (Anzeigepflicht) tiltakozhatott, és az egyházfegyelmi ügyekben az állami hatóságot tették a legfelsőbb bírává. A király a katolikusokat a birodalom ellenségeinek nevezte, és 1874-től a törvényeknek ellenszegülő püspököket és papokat letartóztatták, vagy internálták.[8] Mindezek ellenére, rögtön amint megválasztották XIII. Leót, egy udvarias levélben kereste fel I. Vilmos német császárt, majd az ellene elkövetett sikertelen merénylet után is táviratban üdvözölte. Ezek jó bevezetésül szolgáltak az elkövetkező tárgyalásokhoz, ahol a pápának – több kedvező körülmény segítségével[9] – sikerült elérnie, hogy 1880 és 1887 között fokozatosan visszavonják szinte az összes egyházellenes törvényt mind a Német Birodalomban, mind Svájcban. A világ többi részében is eredményesen működött közre az egyház elismerésében. Számos dél- és közép-amerikai állammal (Argentína, Brazília, Chile, Peru, Kolumbia, Ecuador, Mexikó) konkordátumot kötött, amellyel rendezte az egyházi viszonyokat. Az Oroszországgal való viszonyát az 1882-ben kötött megegyezéssel javította, és azt is elérte, hogy a cári kormányzat néhány katolikus püspöki széket is engedélyezett, és a katolikusüldöző törvényeket mérsékeltebben alkalmazta. Spanyolországgal is jó kapcsolatot teremtett, és ugyanígy Nagy-Britanniaval is, ahol az ír nemzeti mozgalom mérséklésével erkölcsi támogatást nyújtott az angol kormánynak. Az Amerikai Egyesült Államokban pedig különösen emelkedett a pápa tekintélye. Cleveland elnök a pápának 50. jubileumára az Egyesült Államok alkotmányának egy díszpéldányát küldte el. Az olasz és a francia állammal szemben azonban már nem volt ilyen sikeres a politikája. Az Olasz Királysággal a római kérdést illetően nem tudott megegyezni. Ebben következetesen elődje politikáját folytatta. Amikor 1887-ben belátta, hogy a közvetlen tárgyalások nem vezetnek eredményre, megpróbálta a római kérdést nemzetközi üggyé tenni. Ebben előbb Németországra, majd Franciaországra támaszkodott, de reményében csalódnia kellett. A feszültség a pápaság és az Olasz Királyság között csak egyre nőtt, ami természetesen az egész olasz egyház életére kihatott. XIII. Leó pápa franciaországi egyházpolitikája sem járt sikerrel, pedig különös előszeretettel viseltetett a francia katolikusokkal szemben. Amikor azok számtalan politikai csoportra bomlottak és így tehetetlenek voltak az egyházellenes állami támadásokkal szemben, egységre és a köztársasági államforma elismerésére (ralliement) szólította fel őket (Au milieu des sollicitudines enciklika – 1892). Azonban az erősen királypárti, köztársaság-ellenes francia katolikusok nem engedelmeskedtek a pápának, és így a katolikus egység nem jött 134

létre, és a pápa felszólításának engedelmeskedők nem nyertek befolyást a parlamentben. Az egyházellenes republikánus támadások így csak növekedtek. XIII. Leónak még meg kellett élnie az 1901-es és 1902-es egyházellenes törvényeket, melynek során betiltották csaknem az összes szerzetesrendet, vagyonukat elkobozták, az összes szerzetestől megvonták a tanítás jogát, és 14.500 egyházi iskolát zártak be.[11] XIII. Leó jelentős körleveleket is szentelt a politikai problémáknak. Főként az egyház és az állam viszonyával foglalkozott és mesteri módon a keresztény állam sajátosságait, köztük az állam feladatait, méltóságát és önállóságát is taglalta (Diuturnum illud, 1881; Quod apostolici muneris, 1878; Immortale Dei, 1885. Az emberi szabadságjogokról (Libertas praestantissium, 1887), az állampolgári kötelességekről (Sapientiae christianae, 1890) és a keresztény demokráciáról (Graves de commoni, 1901) sem feledkezett meg. A Rerum novarum és a szociális kérdés Útmutatása a szociális- és munkakérdést illetően korszakalkotó volt, híres Rerum novarum kezdetű körlevele (1891. május 15.) azonban több évtizedes késéssel érkezett. A kérdés kulcsa ekkor ugyanis már rég az egyházon kívül álló körök kezében volt, ezekre pedig Leó pápa is alig hatott. A Rerum novarum jelentősége abban állott, hogy első ízben fogalmazta meg a kereszténység tanítását a szociális rendre, a munkára és a munkaadó viszonyára vonatkozólag. Ezzel a későbbi nagy szociális enciklikák sorozatát nyitotta meg (XI. Piusz pápa: Quadragesimo anno, 1931; XXIII. János pápa: Mater et Magistra, 1961; II. János Pál pápa: Centesimus Annus, 1991). Belső egyházkormányzata Az egyház belső életét tekintve sokban elődje munkásságát folytatta: a híveket vallásosságra és a keresztény elvek megvalósítására buzdította (házasság: Arcanum illud, 1880; keresztény élet: Exeunte jam, 1888; egyház egysége: Satis cognitum, 1896; Oltáriszentség: Mirae caritatis, 1902), az emberiséget Jézus Szent Szívének szentelte (1900), eléje pedig a szentek és Szűz Mária példáját állította (kilenc enciklika). Elődjének politikáját folytatta abban is, hogy a római kúria centralizmusát tovább kiépítette és főként a püspökök joghatóságát a római egyházi hivatalokkal, sőt még a nunciusokkal szemben is korlátozta. Tudományos és teológiai munkássága XIII. Leó pápasága korszakalkotó volt a modern biblikus tudományok felkarolása (Providentissmimus Deus, 1893), a vatikáni levéltárak megnyitása (1881), a bencés rend és a ferences rend megreformálása, valamint a keresztény bölcselet megújítása terén Aquinói Szent Tamás szellemében (Neotomizmus, Aeterni Patris, 1879; Szent Tamás Akadémia alapítása és műveinek kritikai kiadása: Editio Leonina). Politikája más egyházakkal szemben XIII. Leó pápasága a keresztény egyházak közötti párbeszédet illetően is fordulópontot jelentett. Főként az ortodoxia felé közeledett. Elsőnek ismerte el a keleti rítusok jogát és lemondott a latin rítus és egyházfegyelem terjesztéséről más rítusú keresztények között (Praeclara gratulationis, 1893; Orientalium dignitas, 1894). Ez irányú fáradozása bár nem hozott konkrét eredményeket, az egyesült egyházak helyzete megjavult (az alexandriai kopt 135

pátriárkatus felállítása stb.). Uralkodása alatt az egyház világegyház lett. Összesen 248 püspökséget és 48 apostoli vikariátust, illetve prefektúrát állított fel, köztük a kelet-indiai (1886) és a japán (1891) egyházi szervezetet. XIII. Leó megerősítette a pápaság erkölcsi tekintélyét.

XIII. Leo pápa

XIII. Leo 25 évig uralkodott. Pápasága alatt fejeződött be a német kultúrharc. Munkások pápájának nevezik, mert pásztorleveleiben olyan tanácsokat ad és olyan megoldásokat világít meg, melyek napjainkban is hatásosaknak mutatkoznak a munkáskérdés (szociális kérdés) megoldására.

55. A MAGYAR KATOLIKUS EGYHÁZ A LEGÚJABB KORBAN A XIX. század egyházellenes öröksége A XVIII. századból egyházellenes szellem szállt át a XIX., századra. II. József vallásellenes intézkedéseit ugyan visszavonta, de hatása azért még évtizedekig eltartott, sőt utóhatásait még a kilencszázas években is lehetett érezni. A katolikus Egyház elméletben államegyházként szerepelt, de a keze gúzsba volt kötve. Meddőnek mutatkozott minden olyan törekvés, mely a vallásos buzgalom és az élénkebb egyházi élet felgerjesztésére irányult. Midőn 1822-ben Rudnay prímás elnöklete alatt Esztergomban nemzeti zsinat volt, a minden nagyobb egyházi megnyilvánulástól rettegő kormány a zsinat határozatait nem engedte végrehajtani. A felekezetek törekvései A kisebb felekezetek minden erejükkel azon dolgoztak, hogy lassankint megszűntessék mindazokat a törvényeket és intézményeket, amelyek a katolikus Egyháznak uralkodó helyzetet biztosítottak. Ezt a törekvést a racionalista, liberális korszellem csak segítette. A műveltebb katolikus köröket általános, a hitetlenségnél is veszedelmesebb hitközöny tartotta fogva. Kimondottan katolikus sajtó, irodalom nem volt és így annál jobban hódíthatott a magát néha katolikusnak is kijátszó liberális, kártékony közömbösséget terjesztő sajtó. A felekezeteknek csak divatos, tetszetős jelszavakat kellett hangoztatniuk és a népszerűséget már is bebiztosították maguknak. Az 1848-iki XX. törvénycikk diadalra vitte vágyukat, amidőn kimondta a „teljes egyenlőséget és viszonosságot az országban levő felekezetek között.” Az 1848-49-es évek örvendetes és gyászos eseményeiből a magyar katolikus Egyház bőven

136

kivette részét. A vegyes-házasságok és az ezekből születendő gyermekek vallásának kérdése a század elejétől napjainkig izgalomban tartja a felekezeteket és reverzális hiányában az a furcsa rendelkezés volt érvényben hosszú ideig, hogy a fiúknak az apa, a leányoknak az anya vallását kell követnie. Abszolutizmus Az abszolutizmus (Bach-korszak) kora csupa érdekből egyes dolgokban kedvezett az Egyháznak, de ez a kedvezés sok jó hazafi szemében csak ártalmára volt az Egyháznak. Az osztrák konkordátumot érvényre juttatták Magyarországon is, anélkül, hogy erről előzetes tárgyalások folytak volna, miáltal sok zavart el lehetett volna kerülni. Szerencséje ennek a kornak, hogy több jeles püspöke volt. Scitovszky hercegprímás, a nagytudományú Bartakovics egri érsek, a szentéletű Roskoványi nyitrai püspök, a sok alapítványt tett Ranolder veszprémi püspök. Az 1867-es kiegyezés után Az 1867-es kiegyezés nem hozott lényeges változást a korszellemben. A liberalizmustól átitatott országgyűlés az Egyházra káros törvényeket hozott és 1870-ben az Andrássykormány nem engedte kihirdetni az I. Vatikáni zsinat rendeleteit. S midőn ezt két bátor főpap, Jekelfalussy székesfehérvári és Schopper rozsnyói püspökök kihirdették, a kormány a király elé idézte és megrovásban részesítette őket. Jekelfalussy erre 1e is mondott püspökségéről. A Tisza Kálmán-féle szabadelvű kormány alatt igen sokat szenvedett a katolicizmus. Trefort Ágoston kultuszminiszter több katolikus iskolát megfosztott katolikus jellegétől; a legbefolyásosabb állásokba – a katolikusok nagy közönye és nemtörődömsége miatt, akárcsak jelen időben – a protestánsok jutottak. Később (1894-95-ben) a protestáns felekezetek harciasabb lelkészei és politikusai óhajára, hogy több legyen a vegyes házasság, a Wekerle-kormány keresztülerőszakolta a polgári házasságot. Abban reménykedtek, hogy azok a katolikusok, kik Krisztus házassági törvényét nehéznek érzik, a sokkal tágabb lelkiismeretű felekezetekhez pártolnak át. Azt hitték, hogy ezzel az életrevaló eszközzel gyarapítani fogják soraikat. Tévedtek! Az egész erőszakoskodás a házasság intézményének, a könnyű és gyakori válások a családok bomlásának tragédiájához vezetett. Ez a kormány emelte a zsidó vallást is a bevett vallások közé, és megengedte a felekezetnélküliséget. Ezek az úgynevezett egyházpolitikai törvények végre fölébresztették a katolikusokat csaknem félévszázados kábultságukból. Kezdetét vette a szervezkedés. Megalakult a német Centrum-párt mintájára a katolikus Néppárt. Szomorú, hogy sok, magát katolikusnak valló, buzgó, kiváló tehetségű és tudású ember volt, aki a Néppárton kívül maradt. Midőn a munka már serényen folyt, az isteni Gondviselés nagytehetségű és ékes szavú vezért küldött a katolicizmusnak Prohászka Ottokár személyében, ki előbb esztergomi teológiai, majd budapesti egyetemi tanár és 1905-től székesfehérvári püspök volt. Sok ezer hitetlent és közönyös embert térített vissza Krisztushoz. Buzgólkodása nyomán ifjúsági, hitbuzgalmi folyóiratok indulnak meg. A katolikus nagygyűlések állandósultak és olyan kor hajnala derengett, mely remélni engedte, hogy a katolikus öntudatos vallásosság minden rendű és rangú embert teljesen át fog hatni és jobb jövő verőfényes napja következik.

137

Az első világháború A világháború egyeseket az Isten felé vitt, másokat még jobban eltávolított tőle. A háború utolsó éveiben Bangha Béla, jezsuita atya, a magyar katolikus sajtó apostolának lelkesítő szavaira a katolikusok egy része megmozdult és megalakult a „Központi Sajtóvállalat.” Most már ez a vállalat is karöltve a Szent István Társulattal irodalmi és sajtótevékenységével a katolikus érdekeket szolgálja. De még mindig adva van az baj. hogy a katolikus nemtörődömség és könnyelműség nem akarja belátni a sajtóapostolkodás szükségességét. A háború utáni forradalom és kommunizmus, majd a trianoni ország-csonkítás nagy károkat okoztak az Egyháznak, de utánuk a hitélet föllendült és helyreállt a hagyományos viszony az Egyház és az állam között. Olyan kor következett, melyet a katolikusok készítettek elő, de már csak keresztény kornak neveztek és végeredményben a katolikus nagylelkűség és felebaráti szeretet jegyében, a felekezeteknek kedvezett.

Prohászka Ottokár

Az ország csonkaságát a magyar katolicizmus önmagán is érzi, mert négy egyházmegyét kivéve, mindegyik vagy egészen, vagy részben megszállás alá került. Örvendetes jelenség, hogy ez a kor ilyen megnyomorított állapotában is pótolni akarja a liberális idők mulasztásait, mert új templomokat, iskolákat és papnevelőket épít és plébániákat szervez. Sok olyan jelenséget tapasztalhatunk, mely azt mutatja, hogy a most felserdülő ifjúság vallásossága öntudatosabb, megingathatatlanabb lesz, mint volt az elődöké. Az isteni Gondviselés, mely átsegítette országunkat a tatárjáráson és a török hódoltságon, megtanítja fiainkat az összetartásra, beláttatja velük az egyesületi élet szükségességét és majd tevékeny részt kérnek a még előttük kevésbé ismert Actio Catholica munkájából. A Tanácsköztársaság egyházellenes intézkedései A XX. század második évtizedének a végén, egy vesztes háború után, alapvető politikai és társadalmi válságok rengették meg Magyarországot, a változások és a kedvezőtlen folyamatok alapjaiban érintették a magyar egyházat és benne a magyar jezsuita rendtartomány életét. 1918-ban az őszirózsás forradalom után, erősen megindult a külföldről pénzelt, bolsevista propaganda és agitáció, a becsempészett 'Kommunista könyvtár' irományai előrevetítették az eljövendő időszak vallásellenes jellegét, mint például Szamuely Tibor (1890-1919) írásai.

138

A kommunista propaganda kereken kijelentette, hogy a vallás a kapitalizmus egyik legveszedelmesebb eszköze, amellyel tudatosan elhomályosítják a dolgozó tömegek tisztán látását. A kommunista ideológia szerint az egyház majdnem valamennyi államban, ugyanolyan állami intézmény, mint a rendőrség, a pap pedig éppen olyan állami hivatalnok, mint a hóhér, a csendőr vagy a rendőr. Ezért az oroszországi kommunista (bolsevista) párt programja arra törekszik, hogy teljesen szétrombolja a kapcsolatot a kizsákmányoló osztályok és a „vallási propaganda” szervei között, hogy a dolgozó tömegeknek a vallási előítéletektől való megszabadításában ténylegesen közreműködjék és a legkiterjedtebb tudományos oktató és vallásellenes propagandát szervezze. A magyar kommunisták teljesen magukévá tették a bolsevista eszméket, Kun Béla (1886-1939) már a gyűjtőfogházban lefolyt egyezkedő tárgyalások folyamán lényeges pontként nevezte meg az egyház és az állam szétválasztásának évtizedek óta hangoztatott kérdését. Még a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása előtt, 1919. február 19-én, az eredetileg szociáldemokrata elkötelezettségű Pogány József (1886-1938), a Katonatanács vezetője által kiprovokált támadások érték a különböző vallási intézményeket. Így mintegy 100-120 felheccelt és kivezényelt munkanélküli botokkal megtámadta a Kongregációs Otthon épületét. Előbb az ablakokat verték be, majd a felbőszített emberek betódultak a házba, közben a József utcát nagy tömeg lepte el, akik elképedve nézték a rombolást. Az alagsorban felforgatták az „Apostol nyomda” betűszekrényeit, a nyomtatványokat össze-vissza hányták és szaggatták, az írógépet és egyéb berendezéseket összetörték, a könyvkötészetben lévő Szűz Mária-szobrot lefejezték. Az emeleten lévő díszteremben a csillárokat leverték, a székek lábait kitördelték, a bőrrel bevont bútorokat felhasították, és részben megnyúzták, az ablakokat cseréppé verték, majd a folyosók üvegajtói és a könyvtárszekrény üvegbetétes ajtói következtek a pusztításban. Az egyetemi hallgatók Mária-kongregáció tagjainak ott tárolt ruháit elrabolták. Az értékes, nagy antik festményeket, régi szentképeket, annyira összevagdosták, hogy később sem a festményeket, sem a kereteket nem lehetett helyre állítani. Azután felhatoltak a kápolnába, ahol a keresztúti képeket leverték, de itt az egyik jobb érzésű ember leállította a többieket. A tulajdonképpeni likvidációt megelőzte az egyházi és hitfelekezeti vagyonok őrizetbe vétele. Fáber már a rendelet kibocsátásának az estéjén, körtáviratban utasította a vármegyei, valamint a püspöki székhellyel vagy nagyobb szerzetesi rendházzal bíró városokban alakult helyi kommunista direktóriumokat, hogy a templomok és a paplakok kivételével azonnal vegyék őrizetbe minden néven nevezhető egyházi vagyont. A templomok sorsa a proletárdiktatúra idején meglehetősen változatos volt, az első hetekben profán célokra akarták igénybe venni, de a határozott ellenszegülések, tüntetések hatására, megváltozott a helyzet. Az ateista, kommunista hatalom, ugyan papíron kinyilvánította a teljes lelkiismereti és vallásszabadságot, de ezzel együtt fenntartotta magának a jogot, hogy beleszóljon a hitéletbe. Országszerte a helyi munkástanácsok megbízottakat küldtek a misékre és az istentiszteletekre, ahol ellenőrizték az elhangzottakat, főként a prédikációkat figyelték, majd erőszakosan felléptek az általuk kifogásolt, a saját megítélésük és elbírálásuk alapján, a proletárdiktatúra ellenes beszédek ellen. A hivatalosan kiküldött vörös detektívek és önkéntes segítőik többsége meglehetősen járatlan volt, mind a hittételek, mind a liturgia terén. A többnyire agnosztikus zsidó származású hivatalnokoknak sok esetben nehéz volt megmagyarázni, bizonyos dolgokat, amelyek szerintük hatalom- és népellenes megnyilvánulásoknak számítottak,

139

57. EGYHÁZ A II. VILÁGHÁBORÚ ELŐTT ÉS UTÁN A katolikus karizmatikus megújulás Röviden: „a megújulás” a karizmatikus mozgalom katolikus változata. Egy olyan katolikus lelkiségi mozgalom, melynek tagjai a római katolikus egyház tanítását vallják, és ennek keretében lelki életük hangsúlyosabb figyelemmel fordul a Szentlélek és adományai (karizmái) felé. Központi szervezete összefogja a világ katolikus karizmatikus közösségeit. Története A katolikus karizmatikus megújulás a karizmatikus mozgalom katolikus változata. Kezdetét a pittsburghi (Pennsylvania, USA) Duquesne Egyetem oktatóinak és hallgatóinak egy hétvégi lelkigyakorlatától számítják, (1967.) akik arra törekedtek, hogy a Szentlélek megújítsa azokat a kegyelmeket, melyeket a keresztségben és a bérmálásban kaptak. Ezt nevezik Szentlélek-, vagy Lélek-keresztségnek. Amikor 1967. február 18. éjszakáján az egyetem kápolnájában kitárt karral imádkoztak, megtapasztalták, hogy a Szentlélek ereje tölti el őket.(Vö.: Új pünkösd kezdete, - Marana Tha) Ez a megtapasztalás rövid időn belül sokfelé megismétlődött az USA katolikusai között. Azóta a világ összes földrészén jelen van a lelkiség. Egy 1990-es statisztika szerint több mint százmillió katolikust tudott a lelkiségi mozgalom megszólítani. Ezek közül több mint tizenegymillió maradt aktív a statisztika készültekor. Tevékenysége A karizmatikus megújulás nem homogén jelenség, csoportjait a Lélek-keresztség alaptapasztalatán kívül más nem köti össze. A karizmatikus közösségek, imacsoportok egymástól függetlenül, földrajzilag gyakran távol, saját arculatuknak, hivatásuknak, adottságaiknak megfelelően működnek. Lehetnek katolikus, vagy katolikus alapokon álló ökumenikus szelleműek. Tagjaik lehetnek házasok, egyedülállók, papok, szerzetesek. A Megújulás lelkiségének három fő vonása:   

A Jézus Krisztusban való személyes hit, amely a tudatos döntésben (megtérés) és az Evangélium szerinti értékrend elfogadásában nyilvánul meg. A Szentlélek kiáradásáért való ima, amelyben hitük szerint megújul és hatékonnyá válik a keresztség és a bérmálás kegyelme. A Szentlélek adományainak (karizmák) kérése és elfogadása Isten dicsőségére és az Egyház szolgálatára.

A Megújulás egyik legfontosabb jellemzője a római katolikus egyházhoz való hűség. Tanítása nem tartalmaz új tanokat, megegyezik az Egyház tanításával. Közösségei és tagjai alávetik magukat a mindenkori pápának és püspököknek. Középpontba helyezik az Eucharisztiát, a Szentírást. Fő tevékenységeik között szerepel a dicsőítés, engesztelés, szolgálatvállalás, evangelizáció és tanúságtétel. A közösségek összefogására jött létre a vatikáni Nemzetközi Katolikus Karizmatikus Megújulás Központja (International Catholic Charismatic Renewal Services - ICCRS), ami a Világiak Pápai Tanácsán keresztül tartja a kapcsolatot a Szentszékkel. Az ICCRS feladatai keretében ima-összejöveteleket, konferenciákat, kongresszusokat, lelkigyakorlatokat szervez. Kidolgozták az Élet a Lélekben elnevezésű nyolchetes szemináriumot, melynek célja: a résztvevőket elvezetni a Szentlélek erejének megtapasztalásához és általa bátor, tanúságtevő keresztény élet kialakításához. 140

A Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás 1972-76-ban alakultak az első karizmatikus csoportok Magyarországon. A közösségek összefogásával és az ICCRS támogatásával jött létre a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás Országos Tanácsa, amely 1989. február 4-én hivatalosan is bemutatkozott a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és Paul Cordes érsek, a Világiak Pápai Tanácsának elnökhelyettese előtt. Tagjai (kb. 45 fő) az ország nagyobb közösségeinek, imacsoportjainak, illetve régióinak küldöttei. Ők választják a 12 tagú Szolgáló Bizottságot. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a helyi megyés püspökök irányelvei alapján működő Országos Tanács és a Szolgáló Bizottság feladata az ország területén működő karizmatikus imacsoportok, közösségek összefogása, koordinálása, tájékoztatása, vezetése. Ennek egyik megvalósulása az 1992 óta évente Budapesten megrendezésre kerülő Országos Karizmatikus Találkozó. Több ezer katolikus szokott ezen a rendezvényen összejönni dicsőítésre, imádkozásra, Oltáriszentség-imádásra, tanítások hallgatására, és szentmisén való részvételre. Itt lehetőségük van a kívülállóknak, érdeklődöknek, keresőknek megismerkedniük a lelkiséggel és a közösségekkel. (wikipédia) Karizmatikus közösségek Magyarországon (a teljesség igénye nélkül):         

Chemin Neuf közösség Családok Jézusban közösség Emmausz közösség Emmánuel közösség Élet Kenyere közösség Hét Láng közösség Nyolc Boldogság katolikus közösség Regina Pacis közösség Új Jeruzsálem közösség 

Németország Az I. világháború után Németország megrendítő állapotban volt. Több millió ember maradt a csatatéren. Zsúfolva voltak a kórházak sebesültekkel, nyomorékokkal. Az óriási anyagi veszteség miatt mindenütt nyomor, munkanélküliség. Az elkeseredés, az istentagadás, a forradalmi eszmék gomba módra szaporodtak. A versailles-i szerződés (1919. június 28.) kikényszerítésének módja a Németország elleni gazdasági blokád volt a fegyverszünet kilenc hónapja alatt. Míg Németországnak vágó-, fejős- és igavonó állatok (marha, sertés, ló, juh, kecske stb.) százezreit kellett leszállítania a győzteseknek, nyolcszázezer (mások szerint 900.000 gyermek halt meg, mert nem volt tej) német halt éhen! A "City of London" utasítására a Németországot kiéheztető brit kormány alsóházában a szabadkőműves, Winston Churchill azzal dicsekedett 1919 márciusában, hogy "Anglia erélyesen végrehajtotta a blokádot." A kiéheztetésnek ez a fegyvere mindenekelőtt az asszonyokat és a gyerekeket, az öregeket és a betegeket sújtotta." (The Nation, 1919. júl. 21.) Ebben a légkörben megragadták az embereket Hitler beszédei. A fajgyűlölettel a nemzeti öntudatot növelte. A nagy német állam eszméjével a nincsteleneknek adott reményt. Benne látták a német felemelkedés lehetőségét. A munkásoknak szociális kedvezményeket adott, a többgyermekes anyákat kitüntette. De kezdettől fogva (1933) szemmel tartotta a másként

141

gondolkodókat. Előkészítette a koncentrációs táborok tervét. A fasizmus előretörésének idején a német püspöki kar kezdettől fogva harcolt ellene. A fuldai konferencián (1932.) határozatot hoztak, hogy katolikus keresztény nem lehet a párt tagja. A hitleri program hit- és egyházellenes. A Szentszék figyelte az eseményeket. Hogy enyhítsék az erőszakot, XI. Pius konkordátumot kötött a Birodalommal 1933-ban. Hitler úgy vélte, ezzel „szentesítették” rendszerét. Az egyességet azonban nem tartotta be. A papokat üldözték, koncentrációs táborba hurcolták. A vallásgyakorlatokat fokozatosan korlátozták. Több mint tizenötezer egyházi iskolát bezártak. A katolikus egyesületeket betiltották, az egyházi újságokat szintén. Az ellenálló papokat börtönbe zárták. Dachauban 1200 papot öltek meg. Magyarország A Horthy-korszak alatt (1920-1945) hazánkban növekedett a nemzeti érzés, a tanácsköztársaság visszaélései miatt (Szamuelly, a „Lenin-fiúk”, és Kun Béla gyilkosságai, 1919. május 4. Kósa József plébános és Hornyik Károly káplán meggyilkolása Jászkarajenőben, és egyházellenes intézkedések) terjedt az antiszemitizmus, és az kommunizmus-ellenesség. A háború és a Trianon-i országcsonkítás után az ország talpra állt. Keresztény mozgalmak születtek, az irodalmi élet is fejlődésnek indult. A német megszállás után (1944. március 19.) Hitler parancsára hozzákezdtek a zsidó származású emberek üldözéséhez. Sárga csillag viselésével bélyegezték meg őket. Aztán sor került a vagyon elkobzására és a deportálásra. Serédi Jusztinián esztergomi hercegprímás kiállt az üldözöttek mellett. Igyekezett sorsukon segíteni, tiltakozott, személyesen is, és írásban is. A vagyonelkobzást merényletnek nyilvánította. Amikor megkezdődött a deportálás, elhatározta, a püspöki karral együtt megfogalmazott körlevélben az egész ügyet nyilvánosságra hozza. A postán küldött püspöi körleveleket a kormány elkobozta, kihirdetésüket eltiltotta. A tiltakozás egyetlen eredménye, hogy sikerült a fővárosi zsidókat megmenteni a deportálástól (1944. október 15.). Szálasi hatalomátvételét is törvénytelennek nyilvánította. Papjaival együtt a helyén maradt. A szerzetesrendek segítették, elbújtatták az üldözötteket. Egyes szerzeteseket koncentrációs táborba hurcoltak ezért. Olaszország, a Fokoláré mozgalom A II. Világháború után jelentős egyházi esemény volt a Fokoláre mozgalom (teljes nevén Mária Műve – Fokoláre mozgalom; olaszul: Opera di Maria – Movimento dei Focolari). Ez 1943-ban Olaszországban létrejött lelkiségi megújulási mozgalom a katolikus egyházon belül jött létre. Alapítója és első elnöke Chiara Lubich (1920-2008) volt, jelenlegi elnöke Maria Emmaus Voce. Mintegy 100 000 tagja és 4 millió szimpatizánsa a világ szinte minden országában jelen van. Története: A mozgalom Chiara Lubich 1943-ban, 23 évesen tett fogadalmának következményeként jött létre. Amint ő maga mesélte, a bombázások idején megsejtette, hogy minden összeomlik, olyan ideált kezdett tehát keresni, amelyet nem lehet elpusztítani. Nemsokára kis közösség formálódott körülötte tanítványaiból, barátaiból, ismerősökből és ismeretlenekből. Néhány lány hozzá hasonlóan elhagyta családját, és Istennek szentelték magukat. Közös lakásban éltek Trentóban, a Piazza Cappuccini-n (Kapucinusok tere), ez az első fokolár[1]. Nemsokára hozzájuk hasonlóan néhány férfi is létrehozott egy fokolárt.

142

A háború alatt elsődleges feladatuknak tekintették a város rászorulóinak segítését. A kórházban dolgoztak, betegeket látogattak, és gyakran vendégül láttak szegényeket az otthonaikban. A háború után a gyakorlati tevékenységek helyett a lelkiség került előtérbe: új lelkiségi irányzatról van szó, mely az evangéliumi szeretetet állítja középpontba, ebből született egy lelkiségi és társadalmi megújulási mozgalom. Az egység lelkisége néven is emlegetik, mert kifejezetten közösségi lelkiség. A vonzó életmód, a fokolarinik számos utazása, valamint 1948-as megismerkedésük Igino Giordani kereszténydemokrata politikus-íróval hozzájárultak a mozgalom gyors elterjedéséhez előbb Olaszországban, majd Európában, végül más földrészeken is. Pasquale Foresi lett az első fokolarinó, akit pappá szenteltek, ő Chiara Lubich mellett a mozgalom társelnöke lett egészen 2008-ig. Az 1950-es évektől kezdve a mozgalom megjelent a kommunista Kelet-Európában is, először az NDK-ban elhelyezkedő olasz orvosok révén. Ugyanebben az időben a minden nyáron Tonadico faluban tartott ún. máriapolik [2] fontos találkozóhellyé váltak az egyre számosabb szimpatizáns számára: 1949-ben csatlakozott hozzájuk Igino Giordani, később több neves személyiség, köztük Alcide de Gasperi olasz miniszterelnök is. Az utolsó, 1959-es Máriapolin több mint hatezren vettek részt egész Olaszországból és Nyugat-Európából. A mozgalom növekedésével párhuzamosan kialakultak a különböző hivatások: az 1956-os magyarországi forradalom hatására Isten önkéntesei, 1964-ben az Új családok és a Gen mozgalom (fiatalok), majd a Plébániai Mozgalom, az 1980-as években a fiatalabb generációk között a Gen 3-ak és Gen 4-ek, a szerzetesek, végül a püspökök. Egy 1962-es, anglikán egyházi vezetőkkel történt találkozás hatására Chiara Lubich a társadalmi elkötelezettségen túl különösen is a párbeszéd, az ökumenizmus szolgálatába állította mozgalmát. Ez folytatódott Németországban az evangélikus közösségekkel, majd kiterjedt más vallásokra is: kapcsolatot találtak a konstantinápolyi ökumenikus pátriárkákhoz, buddhista, hindu, muzulmán és zsidó közösségekhez.

A loppianói Maria Theotokos szentély 1964-ben Firenze mellett létrejött Loppiano, a mozgalom első modell-városa. Ma 900 lakosa van, és az azóta eltelt 40 évben 34 hasonló közösség jött létre világszerte.

143

1966-ban a kameruni Fontem fonja (királya) segítséget kért a nagy gyermekhalandóság miatt. A mozgalom orvosokat küldött az őserdei településre, majd erőművet, kórházat, iskolát építettek. Mára az egykori falu a mozgalom egyik modell-települése lett. A '80-as évektől kezdve a mozgalom a nyilvánosság elé lépett különböző akcióival (pl. Time out, 1990 óta; Run4unity, 2005-2008) illetve rendezvényeivel (Genfest: 1975, 1980, 1985, 1990, 1995; Familyfest: 1981, 1993, 2005; Szuperkongresszus: 1992, 1997, 2002), amelyeket műholdakon az egész világra közvetítettek. Chiara Lubich 1991-es brazíliai látogatásakor, látva a nyomornegyedek szegényeinek életét, meghirdette a Közösségi gazdaság tervét. Minden ehhez csatlakozó vállalkozás bevétele 1/3-át a szegények segítésére adja. Mára mintegy 700 cég csatlakozott hozzá. Az 1990-es évek végére kialakultak a mozgalomban szakmai és lelkiségi alapon szervezett együttműködések is, amelyek mára felölelik a politikai, gazdaság, jog, oktatás, művészet és a sport világát. A mozgalom Magyarországon Magyarországon a mozgalom jelenléte kezdetének jelképesen Chiara Lubich 1961-es budapesti látogatását tekintik. Az 1970-es évektől kezdve Olaszországban tanuló szeminaristák, illetve a Németországból és Jugoszláviából érkező tagok hozták el a lelkiséget Magyarországra. Nemsokára kis közösségek jöttek létre Egerben, Szegeden majd Budakeszin és Budapesten. 1980-ban érkeztek az első olaszországi küldöttek, majd létrejöttek az első fokolárok. 1981-ben rendezték az első magyarországi máriapolit. Az itteni közösség először az 1990. november 17-én a Budapest Sportcsarnokban tartott Gen Rosso-koncerttel lépett a nyilvánosság elé, amelyről a Magyar Televízió és több helyi adó is tudósított. Azóta több nagy rendezvényt szerveztek (Familyfest: Gödöllő 1994 / Szuperkongresszus: Gödöllő 1994 és Budapest 1999 / Volontarifest: Budapest 1996). Eddigi legnagyobb jelentőségű program a 2006-os Volontarifest volt, amelyre 11 000-en érkeztek az egész világról, és három napra megtöltötték a Sportarénát. Ma mintegy 900 tagja és 10.000 szimpatizánsa van országszerte. Lelkisége: A mozgalom katolikus keresztény értékeket képvisel. Eszménye, hogy az egész világra kisugározni a szeretetet, mivel mindannyian a Mennyei Atya gyermekei vagyunk. Ennek alapján legfőbb vonása, hogy alapvetően közösségi. Különös hangsúlyt fektet a párbeszéd minden formájára, és bár evangéliumi értékeken alapul, de nem hanyagolja el, sőt, felhívja a figyelmet a más vallásokban és más kultúrákban fellelhető hasonló értékekre is. Szociális kezdeményezések: A mozgalomban a 60-as évek óta nagy hangsúlyt fektetnek különböző szociális tevékenységekre: 

1966-ban orvosokat küldtek a kameruni Fontembe, ahol a gyermekhalandóság a törzs kihalásával fenyegetett. Azóta vízerőművet, kórházat és iskolát építettek és működtetnek a településen.

144

     

Családok közti segélyterveket indítottak (távtámogatás, egy nehéz helyzetű gyermek anyagi támogatása felnőtt koráig) Ázsia (pl. Fülöp-szigetek) és Dél-Amerika (pl. Brazília) nyomornegyedeiben is állandóan jelen vannak. Betegek látogatása otthonaikban vagy kórházakban Különböző oktatási programokat szerveznek és támogatnak (pl. néhány éve magyar segítséggel épült fel egy oktatási központ a tanzániai Iringában) Fiatalok konkrét akciói (pl. a tiszai árvizek alkalmával gátépítés) A Gen Rosso együttes 2003 óta EU-támogatással erőszakellenes kampányt folytat középiskolákban

Párbeszéd: A mozgalom négy párbeszédben vesz részt aktívan:  Párbeszéd más lelkiségi mozgalmakkal: Célja ebben a párbeszédben a katolikus közösségek közti egység elmélyítése. Különösen szoros kapcsolat fűzi (alapítóikon keresztül) az olasz Sant'Egidio mozgalomhoz, de igyekszik mindenkivel együttműködni. A párbeszéd az 1998-as találkozóval indult a Vatikánban, amelyre II. János Pál hívta meg a mozgalmakat. Magyarországon 1999-ben részt vett a lelkiségi mozgalmak találkozójának, 2000-ben és 2003-ban pedig a Keresztény Ifjúsági Találkozónak (KIT) a szervezésében, utóbbinak a díszvendége Chiara Lubich volt, bár személyesen nem tudott részt venni. 

Párbeszéd más keresztény egyházakkal (ökumenikus párbeszéd): Célja a keresztények közti teljes közösség. 1961 óta kapcsolatban áll anglikán, evangélikus, református és más keresztény egyházak képviselőivel és közösségeivel. Legjelentősebb közös szervezésű programjaik az Együtt Európáért kongresszusok Stuttgartban (2004, 2007, 2009) ill. Magyarországon a Keresztény Ifjúsági Találkozó. Ebben a párbeszédben fontos szerep jut az Augsburg melletti Ottmaring modelltelepülésnek (Németország), amelyet a mozgalom az evangélikus Kreuzbruderschafttal közösen hozott létre. Chiara Lubich a 60-as évek óta kapcsolatban volt a konstantinápolyi ökumenikus pátriárkákkal is I. Athenagorastól kezdve I. Bartolomaiosig.



Párbeszéd más vallásokkal: Ezzel a párbeszéddel az egyetemes testvériség elérését tűzte ki célul. A 60-as évektől kezdve a mozgalom kapcsolatba került nem keresztény vallású emberekkel is, a 90-es években pedig hivatalos kapcsolat is létrejött más vallású közösségekkel. Chiara Lubich 1996-ban beszélt Tokióban a buddhista Risho Kosei-Kai mozgalom tagjai előtt, és a Chiang Mai-i buddhista egyetemen (Thaiföld). 1997-ben a new york-i Malcolm X mecsetben beszélt a Nation of Islam több ezer tagjának a nemrég elhunyt W. D. Mohammed imám meghívására. 1998-ban meglátogatta Buenos Aires zsidó közösségét, 2004-es indiai útján pedig többször beszélt hinduknak. A mozgalom helyi közösségei azóta is folytatják ezeket a párbeszédeket az egyén szintjén, a Castel Gandolfo-i Centro Mariapoli központ pedig többször adott otthont buddhista-keresztény ill. zsidó-keresztény szimpóziumoknak.



Párbeszéd a vallásos meggyőződés nélküli emberekkel: A mozgalom üzenete nem csak a vallásos embereknek szól, hanem mindenkinek, ezért az utóbbi évtizedekben nagy hangsúlyt fektettek a párbeszédre nem vallásosokkal is. Nekik is évente rendeznek kongresszust Castelgandolfóban. (Wikipédia)

145

 PIETRELCINAI SZENT PIÓ ATYA Pió atya a XX. század egyik legnagyobb misztikusa, nagy hatással volt az egyházi életre. Francesco Forgione (Pietrelcina, 1887. május 25. – San Giovanni Rotondo, 1968. szeptember 23.) stigmatizált olasz római katolikus pap, kapucinus szerzetes. A Pio nevet a szerzetesrendben kapta. Pappá szentelése után Padre Pio (Pio atya) néven vált ismertté. Számos különleges esemény fűződik nevéhez. 1999-ben boldoggá, 2002-ben pedig szentté avatták. Kezdeti évek (1887—1903) Forgione Ferenc 1887. május 25-én látta meg a napvilágot a dél-olasz, Sanvio tartománybeli kisvárosban, Pietrelcinában, Grazio Mario Forgione (1860–1946) és Maria Giuseppa de Nunzio Forgione (1859–1929) második gyermekeként. 4 testvére közül volt egy bátyja: Mihály, és három húga: Felicita, Pellegrina, és Grazia (aki később apáca lett). Szülei állatokkal foglalkoztak, pásztorkodással keresték meg a betevőre valót. Édesanyja ragyogó, világos szemű asszony. Reggeltől késő estig dolgozott. Amíg mezei munkák voltak, a földeken, később otthon a lakásban és a ház körül látta el háziasszonyi, sőt hosszú időn át a családfői teendőket. Édesapja szintén munkás ember volt. Azért, hogy Ferenc tanulhasson Amerikába ment dolgozni. A keresztelésben a Ferenc nevet kapta. Később azt mondta, hogy öt éves korára már tudta, hogy életét Istennek fogja szentelni. Sűrűn vállalt vezeklést, anyja egyszer rajtakapta, amint a földön alszik egy nagyobb követ használva párnaként. Tíz éves koráig állatok őrzésével foglalkozott, ami késleltette tanulmányainak megkezdését. Egyszerű életet éltek, de későbbi visszaemlékezéseiben ezt írta: „családunkban nehéz lett volna tíz lírát találni, de sohasem hiányzott semmink se.” [1] Gyermekkorában Ferenc mennyei látomásokról és elragadtatásokról számolt be. 1897-ben, miután elvégezte az elemi iskolát, a 10 éves Ferenc hívást érzett a szerzetesi életre, amikor egy fiatal kapucinus szerzetessel beszélt, aki akkor a vidéken gyűjtött adományokat. Amikor kifejezte szándékát szüleinek, elutaztak Morconéba egy közösséghez, amely 21 kilométerre északra volt Pietrelcinától, hogy megtudják, fiuk beléphet-e a kapucinus rendbe. Az ottani szerzetesek elmondták a szülőknek, hogy szeretnék Ferencet felvenni a közösségükbe, de magasabb tanulmányi szintre van szükség ehhez. Ferenc apja az Egyesült Államokba utazott, hogy munkát keressen, amelynek keresetéből kifizetheti fia magánóráit. Ez idő alatt bérmálkozott Ferenc 1899. szeptember 27-én. Elvégezte a magániskolát és megszerezte a megbeszélt tanulmányi fokozatot. 1903. január 6-án, 15 évesen, belépett a morconei kapucinus szerzetesek noviciátusába, ahol január 22-én felöltötte a ferences habitust és megkapta a Pio nevet, V. Piusz pápa tiszteletére, aki Pietrelcina védőszentje volt. Letette az egyszerű szegénységi, szüzességi és engedelmességi fogadalmat. Gyermekkora: Ferenc csendes, nyugodt gyerek volt. Ha édesanyja játszani küldte, gyakran kérdte, hogy maradhasson: „Nem szeretnék, mert csak rosszalkodnak.” Józan ítélőképességgel saját maga választotta meg barátait, elkerült minden alattomos és álnok gyereket. Vézna, de egészséges gyerek volt. Nem alkudott meg, kötelességtudó volt. Sok életrajzírója úgy mutatja be őt, mint besavanyodott koravén, kedvetlen gyereket. Ezt cáfolják 146

kortársai, egykori játszótársai, ő maga pedig így emlékezett vissza évtizedekkel később: „Örültem a játéknak, örültem ha láthattam a vidáman játszó pajtásokat, szerettem az ízléses, szellemes tréfákat.”[2] Vallásos légkör Pietrelcina vallásos falu volt, ahol az év összes ünnepnapját megtartották és a szenteket is nagy tisztelet övezte. Bár írástudatlanok voltak, Ferenc szülei megjegyezték és gyakran meséltek gyermekeiknek bibliai történeteket. A család tagjai naponta jártak Szentmisére, esténként imádkozták a rózsafüzért és Kármelhegyi Boldogasszony ünnepe előtt három napos böjtöt tartottak. Úgy tartják, hogy Ferenc gyermekkorától kezdve látta Jézust, Szűz Máriát és az őrzőangyalát, és beszélgetni is tudott velük, és amíg gyermek volt, meg volt róla győződve, hogy erre mások is képesek. Szerzetesség (1903—1968) 1903. január 6-án belépett a morconei Kapucinus Ferences Testvérek Rendjébe, ahol ugyanebben a hónapban öltötte föl a ferences habitust és kapta a Frater Pio nevet (=Pio testvér). Novícius korában állítólag gyakran érték támadások a Gonosztól, aki egy esetben egy vörös szemű, fekete kutya képében jelent meg egy éjszaka a cellájában. A hat évig tartó papi tanulmányok megkezdése előtt, ökrös szekéren utazott Assisi Szent Ferenc Szerzetesrendjébe. Három évvel később, 1907. január 27-én, ünnepélyes fogadalmat tett. Tizenhét évesen hirtelen megbetegedett, rosszul érezte magát, étvágytalanságra, álmatlanságra, kimerültségre, ájulásra és szörnyű fejfájásra panaszkodott. Sűrűn hányt és csak tejet és sajtot tudott enni. Életrajzírói szerint ez idő alatt, a testi megbetegedéseivel egyidejűleg, megmagyarázhatatlan jelenség kezdődött. Történeteik szerint az ember hangokat hallhatott a szobájából éjjelenként - néha sikításokat és ordításokat. Imádság alatt Pio testvér eszméletlen volt, mintha ott se volna. Egyik szerzetestársa azt állítja, hogy egyszer látta extázisban a föld felett lebegni. 1905. júniusában Pio testvér egészsége annyira visszaesett, hogy elöljárói egy hegyi kolostorba küldték abban a reményben, hogy a levegőváltozás jó hatással lesz rá. Egészségi állapota rosszabb lett, ekkor az orvosok azt javasolták, hogy térjen vissza szülőfalujába. Egészségi állapota ott is rosszabbra fordult. 1910. augusztus 10-én Beneventoban Paulo Schinosi püspök pappá szentelte. Négy nappal később első Szentmiséjét az Angyalos Boldogasszony plébániatemplomában mutatta be. A szentelést követő években kezdett erős fájdalmat érezni azokon a helyeken, ahol később a stigmák megjelentek: tenyere közepén, talpán és a mellkas egy pontján. [4] A fájdalom intenzitása bizonyos helyzetekben nőtt, máskor csökkent. Bizonytalan egészségügyi állapota miatt 1916-ig engedélyezték neki, hogy kapucinus habitust viselve a családjával maradhasson. Ezen idő alatt iskolában tanított és naponta tartott prédikációkat. 1916. szeptember 4-én Pio atyát visszarendelték a közösségbe. Így került egy földművelő közösségbe, a Kegyelmek Anyja Kapucinus Szerzetesrendbe, amely Gargano hegyein található, San Giovanni Rotondo falujában, Foggia megyében. Pio atyával együtt a közösség hét szerzetesből állt. Haláláig San Giovanni Rotondóban maradt katonai szolgálatát kivéve.

147

Katonai szolgálat Amikor kitört az első világháború, négy szerzetest választottak ki katonai szolgálatra. Ekkor Pio atya szemináriumi tanár volt és lelki vezető (spirituális). Amikor még egy szerzetest hívtak be katonai szolgálatra, Pio atya a közösség vezetője lett. 1915. november 16-án besorozták az olasz hadseregbe és december 6-án kijelölték a 10. Mediccal alakulathoz Nápolyba. Gyenge egészsége miatt folytonosan leszerelték és behívták egészen 1918. március 16-ig, amikor is alkalmatlannak nyilvánították hadi szolgálatra és végleg leszerelték. Összesen 182 napot töltött katonai szolgálatban. Pio atya ezután lelki vezető lett. Öt szabálya volt a lelki növekedésre: heti gyónás, napi áldozás, lelki olvasmány, elmélkedés és lelkiismeret vizsgálat. A heti gyónást a szoba heti leporolásához hasonlította és az elmélkedés és lelkiismeret vizsgálat gyakorlását ajánlotta napi kétszer: először reggel, a napra való felkészülésként, másodszor pedig este, a napra való visszatekintésként. A teológia gyakorlati alkalmazását gyakran úgy összegezte mára hírhedté vált mondatában, hogy: „Imádkozz, remélj, és ne aggodalmaskodj” Rá akarta vezetni a keresztényeket, hogy Istent ismerjék fel mindenben és mindenekelőtt Isten akaratát kívánják teljesíteni. A háború alatt egy különös misztikus eset történt, ami nagy katonai jelentőséggel bír. Az alábbi eset szemtanúja volt Bernardo Rosini tábornok, aki abban az időben az Egyesült Légierőnél szolgált. „Ahányszor visszatértek a pilóták a küldetésről - mondja - egy szerzetesről beszéltek, aki megjelent az égben, hogy visszafordítsa a gépeket. Mindenki nevetett ezeken a hihetetlen történeteken. De mivel ezek a történések ismétlődtek a parancsnok úgy döntött, hogy személyesen veszi elejét az ügynek. Egy repülőszázadot vezényelt, hogy megsemmisítsenek egy titkos német hadianyagraktárt San Giovanni Rotondo területén. Ezidáig senkinek sem sikerült ebbe az irányba menni a misztikus látomás miatt, amely visszafordította a repülőket. Mivel ez már egy ideje folyt, a bázison nyugtalanság volt. Mindannyian kíváncsiak voltunk a művelet eredményére. Amikor a repülőszázad visszatért, elmentünk megkérdezni, hogy mi történt. Az amerikai parancsnok feldúlt volt. Elmesélte, hogy amint a célpont közelébe értek, ő és a pilótái láttak egy szerzetest az égben, amint magasra emeli a kezét. A bombák maguktól lehulltak a fák közé és a gépek visszafordultak, a pilóták részéről bármilyen beavatkozás nélkül. Azon az estén ez az eset volt a fő téma. Mindenkit az érdekelt, hogy ki volt ez a kísértet, akinek a gépek engedelmeskedtek. Valaki elmesélte a parancsnoknak, hogy San Giovanniban él egy stigmatizált pap, akit mindenki szentnek tart, és hogy lehet, hogy ő a felelős a gépek visszafordításáért. A parancsnok nehezen hitte el, de mihelyst lehetett meg akarta tudni az igazságot. A háború után a parancsnok néhány pilótája kíséretében megérkezett a kapucinus kolostorba. Amint átlépte a szentély küszöbét, meglátott néhány szerzetest, akik közül felismerte azt, aki megállította a repülőket. Pio atya odament hozzá, vállára tette a kezét és ezt mondta: „Szóval te voltál az, aki mindannyiunkat el akart távolítani.” A parancsnok letérdelt előtte. Pio atya a szokásos beneventói akcentusával beszélt, de a tábornok meg volt győződve arról, hogy angolul beszélt. A parancsnok, aki protestáns volt áttért a katolikus hitre.” [5]

148

A katonáknak a városka nem jelentett semmit. Mivel nem merészkedhettek közel, hogy a pontos célpontot meghatározzák és csak azt bombázzák, ezért az egész várost le kellett volna bombázniuk. Ez nem történt meg. San Giovanni Rotondóban

Fiatalon, kezein a stigmákkal 1916. szeptember 4-én Piót San Giovanni Rotondóba helyezik, a Gargano hegyekbe. Vele együtt 7 atya működött a kolostorban. Katonai szolgálatát leszámítva haláláig itt élt. 1918. szeptember 20-án imádság közben megjelennek kezén, lábán és oldalán a stigmák. Értelmüket látomás tárja fel Pio számára: Krisztus társa lesz a szenvedésben. A stigmák néhány héttel Pio halála előtt teljesen eltűntek testéről. A San Giovanni Rotondóban való tartózkodása alatt meglátogatta őt a fiatal pap Karol Jozef Wojtyła (a későbbi II. János Pál pápa), akinek megjövendölte, hogy pápa lesz. Gyenge egészsége A gyermekkori betegségei mellett Pio atya életében "asztmás hörghurutban" szenvedett. Emellett nagy volt a veseköve, amely gyakori hasüregi fájdalmat okozott neki. Továbbá krónikus gyomorhurutban is szenvedett, amely később fekéllyé vált. Idős korában Pio atyát ízületgyulladás kínozta. Pio atya nem engedte, hogy altassák.

149

A keresztény elmélkedés erős híveként Pio atya ezt mondta: „A könyveken keresztül az ember Istent keresi; az elmélkedés által viszont meg is találja.” Lelki szenvedése Pio atya hitte, hogy Isten szeretete elválaszthatatlan a szenvedéstől, és hogy a lélek úgy juthat el Istenhez, ha mindent elszenved. Úgy érezte, hogy a lelke egy kaotikus labirintusban van teljesen elhagyatottságba merülve mintha a pokol legmélyebb bugyrában volna. Hívei azt tartják, hogy eme lelki szenvedés ideje alatt Pio atyát megtámadta a Sátán lelkileg és testileg is. Hívei azt is tartják még, hogy a Sátán ördögi fogásokkal akarta Pio atya szenvedését növelni. Ez úgy történt, hogy megjelent a "világosság angyalaként" vagy megsemmisített vagy megváltoztatott leveleket, amelyeket a lelki vezető kapott és küldött. Ágoston atya ezt megerősítette, amikor ezt mondta: A Sátán megjelent fiatal lányok képében, megfeszített Krisztus képében, a szerzetesek fiatal barátjának képében, a lelki atya képében, a provinciális atya képében, X. Piusz pápa képében, az őrangyala képében, Szent Ferenc képében és a Szűzanya képében. Ma 22 napja, hogy Jézus megengedte az ördögöknek, hogy rajtam töltsék haragjukat. Atyám, az egész testem zúzódott a verések miatt, amelyeket elviseltem ideig az ellenségeinktől. Sűrűn letépték az ingemet, hogy a csupasz bőrömet üthessék. Gabriele Amorth atya, a Vatikán rangidős ördögűzője azt állította egy interjúban, hogy Pio atya különbséget tudott tenni a Jézus, Mária és a szentek valódi megjelenése és a sátáni illúziók között azáltal, hogy gondosan megfigyelte lelkiállapotát és azokat az érzéseket, amelyeket a jelenések közben elfogták. Pio atya leveleiben az áll, hogy türelmes maradt megpróbáltatásai közepette, mert erősen hitt abban, hogy Jézus, Mária, őrangyala, Szent József és Szent Ferenc végig vele vannak és végig segítik őt. A leveleiből kiderült, hogy Pio atya úgy tett különbséget a gonosz lelkek között, hogy megkérte őket, hogy mondják: Éljen Jézus!. Ezt a gonosz lelkek nem mondták utána.

150

A látható stigmák Pio atya elmondása alapján már a korai papsága idején megtapasztalta a látható stigmák kevésbé feltűnő változatát, a látható stigmákét, amelyek miatt később híressé vált. Egy 1911es levélben, amelyeket lelki tanácsadójának, Benedek atyának írt, leír valamit, amelyet már egy éve tapasztal: Azután tegnap este történt valami, amit sem megmagyarázni, sem megérteni nem tudok. A tenyereim közepén megjelent egy vörös folt, körülbelül egy pénzérme nagyságú, heves fájdalommal együtt a vörös foltok közepén. A fájdalom sokkal jobban érződött a bal tenyeremen olyannyira, hogy még mindig érzem. Emellett a lábam alatt is érzek fájdalmat. Közeli barátja Ágoston atya írt neki 1915-ben konkrét kérdésekkel, hogy pl. mikor tapasztalt először látomásokat, hogy talán a stigmák ajándékában részesült, és hogy érezte-e Krisztus keresztútjának fájdalmait, nevezetesen a töviskoronázást és az ostorozást. Pio atya azt válaszolta, hogy látomásai noviciátus kora óta vannak (1903—1904). Leírta azt is, hogy bár megkapta a stigmákat, annyira megijedt tőlük, hogy kérte az Urat arra, hogy vegye vissza őket. Nem kívánta, hogy a fájdalom elmúljék, csak a látható sebhelyek, attól a pillanattól kezdve leírhatatlan és majdnem elviselhetetlen megaláztatásnak vélte a sebeket. A látható sebek eltűntek egy időre, de 1918 szeptemberében újra megjelentek. Jelentette, ugyanakkor, hogy a fájdalom ez idő alatt megmaradt és hevesebb volt bizonyos napokon (pénteken) és különböző körülmények között. Azt is elmondta, hogy valóban megtapasztalta a töviskoronázás és az ostorozás fájdalmát. Nem tudta pontosan megmondani a tapasztalat gyakoriságát, de azt elmondta, hogy pár éve heti rendszerességgel elszenvedte ezeket. Ezek az élmények felelősek állítólag egészségének megromlásáért, s ezért kellett otthon maradnia. Hogy fenntarthassa szerzetesi életét mialatt távol volt a közösségtől naponta mondott szentmisét és tanított az iskolában. Az első világháború még zajlott, és 1918 júliusában XV. Benedek pápa, aki a világháborút "Európa öngyilkosságának" nevezte, megkért minden keresztényt, hogy imádkozzanak a háború véget éréséért. Ugyanezen év július 27-én Pio atya felajánlotta magát áldozatként a világháború véget éréséért. A napok teltek augusztus 5.-e és 7.-e között, s Pio atyának látomása volt, amelyben megjelent Krisztus és átszúrta az oldalát. Ennek eredményeként Pio atyának valós seb keletkezett az oldalán. Ezt az eseményt "transzverberációnak" nevezik vagy pedig az Istennel való szeretetkapcsolat következtében történő szív átdöfésnek. (Aug. 8-án a Szövetségesek megkezdték a 100 napos offenzívát, amely fegyverszünethez és a háború végéhez vezetett.) Szent Pio atya elöljárójának és lelki tanácsadójának, Benedek atyának írt levelében, amely 1918. október 22-i dátummal van ellátva, Pio atya leírja az élményét a stigmák megszerzéséről: Múlt hónap 20-án reggel a kórusban, miután megünnepeltem a Szentmisét rám tört az álmosság, amely hasonló volt az édes alváshoz. [...] Magam előtt láttam egy titokzatos személyt, aki hasonló volt ahhoz, akit augusztus 5-én láttam. A különbség az volt, hogy kezeiből és lábából vér csöpögött. A látvány megrémített és amit akkor éreztem az leírhatatlan. Azt gondolom meghaltam volna, ha az Úr nem lépett volna közbe és nem erősítette volna meg a szívemet, amely majdnem kiszakadt a mellkasomból. A látomás eltűnt 151

és arra lettem figyelmes, hogy a kezeimből, a lábaimból és az oldalamból vér csöpög. Képzelje el a gyötrelmet, amelyet megtapasztaltam és tapasztalok minden nap. A szívseb folytonosan vérzik különösen csütörtök estétől szombatig. Kedves atyám, meghalok a sebek okozta fájdalomtól és a sebek miatti szégyenkezéstől, amelyet lelkem mélyén érzek. Attól tartok, hogy elvérzek, ha az Úr nem hallgatja meg szívből jövő esedezésem, hogy szüntesse meg ezt az állapotot. Megfogja-e ezt szüntetni Jézus, aki oly jó, s megadja-e ezt a kegyelmet? Megszabadít-e legalább a szégyenkezéstől, amely a külső jelek miatt ér? Felemelem a hangomat és nem hagyom abba a könyörgést, amíg az irgalmassága el nem veszi, nem a sebeket vagy a fájdalmat, ami lehetetlen hiszen fájdalomtól megrészegült szeretnék lenni, hanem ezeket a külső jeleket, amelyek oly sok szégyenkezést és elviselhetetlen megaláztatást okoznak. Foggiai atyák megbízták Dr. Luigi Romanellit, - Barletta városának kórházából érkezett - aki figyelte és kezelte a sebeket. Dr. Amico Bignami - Római Egyetem patológusa - javaslatára a kötésre pecséteket tettek. Dr. Romelli tizenöt hónapon keresztül vizsgálta. A sebekről végül jelentésében azt írja nem tudta osztályozni, de úgy vette észre nem felületi sebekről van szó. A sebek legkisebb nyomásra is éles fájdalmat váltottak ki. A kéz sebei kétoldali benyomásánál ürességet érzett, de nem tudta megállapítani, hogy összeért volna az ujjai a kéz vastagságában a fájdalmak miatt.[6][7] Bár Pio atya szeretett volna titokban szenvedni, 1919 elejére a stigmatizált szerzetes híre elkezdett terjedni a világban. Pio atya sebeit sok ember megvizsgálta, köztük orvosok is. Az emberek, akik elkezdték újjáépíteni életüket az első világháború után, Pio atyát a remény szimbólumának tekintették. Akik közel álltak hozzá esküt tesznek arra, hogy több lelki ajándék kezdett megmutatkozni rajta köztük a gyógyítás, bilokáció, levitáció, prófétálás, csodák, különleges megvonása az alvásnak és a tápláléknak (Ágoston atya feljegyzései állítják, hogy egy esetben Pio atya Verafrenoban minimum 20 napon keresztül csak Eucharisztián élt minden táplálék nélkül), a lelkekben olvasás képessége, a nyelvek ajándéka, a térítés ajándéka és a sebeinek illata. Viták 1940-ben Pio atya elkezdte tervezni egy kórház építését San Giovanni Rotondóban, amelynek a Szenvedés Enyhítésének Háza nevet adta. A kórház 1956-ban nyílt meg. Barbara Ward, egy brit humanitárius és újságíró fontos szerepet játszott a projekt kivitelezésében azzal, hogy 325.000 dollár segélyt szerzett az ENSZ Segély- és Újjáépítési Bizottságától. Azért, hogy Pio atya közvetlenül felügyelhesse a munkálatokat, XII. Piusz pápa 1957-ben felmentést adott neki a szegénységi fogadalma alól. Pio atya becsmérlői a munkálatokat fegyverként használták, hogy támadhassák. Azzal vádolták, hogy a pénzt helytelenül kezeli. Pio atya számos eljárás alanya volt. Helyi forrongástól tartva, a terv, - hogy Pio atyát elszállítsák egy másik kolostorba - el lett vetve és egy második terv lépett életbe, amikor majdnem forrongás tört ki. 1924-től 1931-ig a Szentszék különböző állításokkal tagadta, hogy Pio atya életének eseményei bizonyítottan isteni eredetűek. Egy ideig eltiltották attól, hogy nyilvánosság előtt gyakorolja a papi tevékenységeit, mint a gyóntatást és misézést. 1933-ra ez megváltozott, amikor XI. Piusz pápa a Szentszéket arra utasította, hogy töröljék el Pio atya tilalmait a nyilvános misemondásról. A pápa ezt mondta: „Nem álltam rosszul Pio 152

atyához, de rosszul informáltak.” 1934-ben újból megengedték, hogy gyóntathasson. Megadták neki a prédikálás tiszteletbeli címét, holott sohasem tett vizsgát prédikálásból. XII. Piusz pápa, aki 1939-ben lett pápa, bátorította az embereket, hogy látogassák meg Pio atyát. Egy nem régi könyv szerint, XXIII. János pápa (1958—1963) nem támogatta elődjei szemléletmódját és 1960-ban írt Pio atyáról mint "óriási csalás". Ennek ellenére utódja, VI. Pál pápa a 60-as évek közepén minden vád alól felmentette. Rendkívüli jelenségek Pio életében a stigmák mellett legismertebb és több tanú által igazolt rendkívüli jelenség a gyónók lelkének, gondolatainak olvasása, valamint az ún. bilokáció (egyszerre két helyen való jelenlét). Közismert, több esetben tanúsított és sokszor vizsgált jelenség volt továbbá a rendkívül magas testhőmérséklet (48 fok) és egy nagyon kellemes, intenzív virágillat, amely jelenlétéhez vagy az általa használt tárgyakhoz kötődött. (Ld. Castelli, Francesco: Padre Pio sotto inchiesta. Ares, Milano 2008. Közli a jelentést arról a vizsgálatról, amelyet Rafaele Carlo Rossi püspök 1921. június 14. és 24. között tartott San Giovanni Rotondóban a (mai nevén) Hittani Kongregáció megbízásából.) A második világháború alatt Olaszországban a kenyeret jegyre adták. Pio atya monostorának mindig sok vendége volt és ott voltak a szegények is, akik ételért jöttek. Egy napon a szerzetesek az ebédlőbe mentek és rájöttek, hogy a kosárban csak alig két vekni kenyér van. Imádkoztak és leültek mielőtt elkezdtek volna enni. Pio atya bement a templomba, és amikor visszatért, egy halom kenyeret tartott a kezében. A felettese kérdezte Pio atyát: "Hol kaptad ezt a több vekni kenyeret?" - "Egy zarándok az ajtónál nekem adta őket", válaszolta Pio atya. Senki sem kommentálta az esetet, de mindenki azt gondolta, hogy csak Pio atya találkozhatott ilyen zarándokkal. Egyszer Pio atya monostorában egy szerzetes elfelejtett ostyát előkészíteni a szentmise áldozathoz, az Eucharisztiához. Csak néhány rendelkezésre álló ostya volt. De az átváltoztatás után, amikor Pio atya elkezdte áldoztatni az embereket, több szentostya maradt a szertartás végén, több mint amennyi előtte volt. Pio atya egyik lelki lánya éppen egy tőle érkezett levelet olvasott az út oldalán. A szél kifújta a levelet a kezéből, távol, a lejtőn le egy rétre. A levél a nőtől messzire repült, azután hirtelen abbahagyta a repülést és megállapodott egy kövön. Így a nő visszakapta a levelét. A következő nap találkozott Pió atyával, aki azt mondta neki: "Legközelebb figyelj a szélre. Ha nem tettem volna a lábamat a levélre, a szél messze röpítette volna, le a völgybe." A második világháború alatt Luisa fia tiszt volt az Brit Királyi Haditengerészetnél. Luisa mindennap imádkozott a fia megtéréséért és üdvözüléséért. Egy napon egy angol zarándok érkezett San Giovanni Rotondóba és néhány angol újság volt nála. Luisa el akarta olvasni őket. Az egyik hír egy elsüllyedt hadihajóról szólt, arról, amin a fiát állomásoztatták. Sírva ment Pió atyához, aki vigasztalta őt: "Ki mondta neked, hogy a fiad meghalt?" - Pio atya pontosan elmondta neki a szálloda nevét és címét, ahol a fiatal tiszt volt, miután megmenekült a hajótörésből az Atlanti-óceánon. Ott várta az új szolgálati beosztását. Luisa egy levelet küldött neki, és néhány hét után választ kapott a fiától. Egy nő San Giovanni Rotondóban olyan jó szívű volt, hogy Pio atya azt mondta róla, hogy lehetetlen volt hibát találni a lelkében, amit meg kellene bocsátani. Más szóval megérte, hogy 153

a mennyországba mehessen. Paolina egyszer komolyan betegnek érezte magát. Az orvosok azt mondták, hogy nincs remény számára. A férje és öt gyereke a zárdába mentek hogy Pio atyával imádkozzanak és kérjék meg őt, hogy segítsen rajta. Az öt gyerek közül kettő húzta Pio atya ruháját és sírt. Pio atyát ez felzaklatta, de megpróbálta vigasztalni őket és megígérte, hogy imádkozni fog értük, de semmi többet. Néhány nappal később a hetedik óra elején a szentséges atya viselkedése változott. Valójában Paolina gyógyulását kérte és elmondta mindenkinek: "Húsvét napján fog feltámadni." De Nagypénteken Paolina öntudatát vesztette, és kómába esett. Néhány óra múlva, szombaton Paolina meghalt. A rokonai közül néhány elvitte az esküvői ruháját, hogy ráadják az ország egy régi hagyománya szerint. Más rokonok a zárdába futottak, hogy csodát kérjenek Pio atyától. Ő azt válaszolta nekik: "Ő újra élni fog" és a Szentmise oltárához ment. Pio atya elkezdte énekelni a Gloriát és amikor a harangok zúgása bejelentette Krisztus feltámadását, Pio atya hangja egy zokogással elcsuklott és a szemei tele voltak könnyel. Ugyanabban a pillanatban Paolina feltámadt. Mindenféle segítség nélkül felkelt az ágyból, letérdelt és háromszor elimádkozta a [[|Apostoli hitvallás| Hiszekegyet]]. Azután felállt és mosolygott. Meggyógyult... vagy jobb, ha azt mondjuk: feltámadt. Tény, hogy Pió atya nem azt mondta: "magához fog térni", hanem azt: "fel fog támadni". Amikor Paolinát megkérdezték, hogy mi történt az időszak alatt, amikor ő halott volt, azt válaszolta: "felmentem, mentem, mentem; amikor elértem egy nagy fénybe, visszatértem." "Az első lányomat, aki 1953-ban született, megmentette Pio atya, amikor ő tizennyolc hónapos volt," - mondta egy nő. - 1955. január 6-ának reggelén a férjem és én templomban voltunk, ahova Szentmisére mentünk, a lányunk a nagyapjával otthon volt. Történt egy baleset: a gyerek beleesett egy kádba, amiben forró vizet forraltak. Megégett a hasán és a hátán. Az orvos kijött egy órán belül, de azt mondta, vigyük kórházba azonnal, mert belehalhat a sebeibe. Ezért nem is adott gyógyszert nekünk. Ahogy az orvos elment, elkezdtem imádkozni Pio atya segítségéért. Majdnem dél volt. Ahogy készültem, hogy menjünk a kórházba, a lányom, aki egyedül volt a hálószobában, hívott engem: "Anyuci, nekem nincs is sebem már!" - "Hogy lehet az?" - Kérdeztem kíváncsian őt. Azt válaszolta: "Pio atya jött el. A kezét az égésemre tette, és elvette a sebemet." Valóban nem volt az égésnek nyoma a lányom testén, bár az orvos azt mondta nekem, hogy a lányom meg fog halni. Dr. Sanguinetti két társával 1936. január 20-án este betért San Giovanni Rotondoba a templomba rövid imára. A kolostorban összetalálkoztak Pio atyával, aki kérte őket, "imádkozzanak együtt egy lélekért, akinek éppen most kell Isten ítélőszéke elé járulnia". Az ima után Pio atya közölte velük, hogy V. György brit királyért imádkoztak. Másnap kiderült, hogy az angol király éppen abban az órában halt meg, amikor az imaszó elhangzott. Az 1999-es az ír Malachy Gerard Caroll: Pio atya: a csodák embere című könyvének egyik része leírja Gemma de Giorgi történetét, akinek vaksága a Pio atyánál történt látogatás következtében gyógyult meg. Gemma, akit 1947-ben nagyanyja hozott San Giovanni Rotondóba pupillák nélkül született. Az úton Pio atyához a kislány elkezdett tárgyakat látni pl. egy gőzhajót és a tengert. Gemma nagymamája nem hitte el, hogy a kislány meggyógyult. Miután Gemma elfelejtett Pio atyától penitenciát kérni gyónása alatt, a nagymama könyörgött Pio atyának, hogy kérje meg Istent, hogy adja vissza a látását. Pio atya azt mondta neki: „ A gyermeknek nem szabad sírnia és neked sem, mert a gyermek lát és tudod, hogy lát.” A szemészek képtelenek voltak megmagyarázni, miként szerezte vissza látását.

154

Magyar vonatkozások  Pio atya Mindszenty József bíboros cellájában járt. Ezt a különleges képességen alapuló esetet, - a bilokációját - a szentté avatási eljárásának dokumentuma között találhatjuk, a positio második kötetének 1638. oldalán. [9]  Pio atya jövendölése Magyarországról: "Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!" [10] Lengyel vonatkozások 1947-ben Karol Józef Wojtyła, egy fiatal lengyel pap, aki az Aquinói Szent Tamás Pápai Egyetemen tanult Rómában, s aki később II. János Pál pápa lett, meglátogatta Pio atyát és meghallgatta gyónását. Egy osztrák bíboros, Alfons Stickler elmondta, hogy Wojtyłának Pió atya ezt jövendőlte: „egy nap az Egyház legmagasabb pontjára emelkedsz, bár még megerősítés szükséges.” Halála Pio atya egészségének romlása 1960-ban kezdődött, de ennek ellenére folytatta lelki tevékenységét. 1968. szeptember 21-én, egy nappal a stigmák megjelenésének 50. évfordulója után, Pio atya nagy fáradtságot érzett. A következő napon 22-én Pio atya ünnepi Nagymisét mondott, ez volt Pio atya utolsó Miséje. 1968. szeptember 23-án reggel, Pio atya utoljára gyónt és megújította ferences fogadalmait. A szokásos módon a Rózsafüzér a kezében volt, de az Üdvözlégyeket már nem tudta hangosan mondani. Végig két szót ismételgetett: "Gesú, Maria" (Jézus, Mária). Körülbelül hajnali 2 óra 30 perckor azt mondta: „két édesanyát látok” (amely sokak szerint saját édesanyja és Szűz Mária volt). 2 óra 30 perckor meghalt San Giovanni Rotondo-i cellájában az utolsó leheletével azt suttogva: „Mária!” Testét szeptember 26-án temették el a Kegyelmek Anyja templom kriptájában. Gyászmiséjén több mint 100.000 ember vett részt. Gyakran mondta: „Halálom után többet fogok tenni. Az igazi küldetésem halálom után kezdődik.” Azok az emberek, akik Pio atyával végig együtt voltak azt állítják, hogy sebei teljesen eltűntek mindenféle sebhely nélkül. Oldalán csak egy vörös jel maradta "mintha piros ceruzával rajzolták volna", de ez is eltűnt később.  58. EGYHÁZI TÁRSASÁGOK HAZÁNKBAN, 1920-1950 Kalot egyesület 1935 nyarán Kerkai Jenő jezsuita pap, teológus doktor segítőivel Szegeden életre hívta a népi Magyarország megteremtéséért küzdő katolikus agrárifjúsági mozgalmat, a KALOT-ot

155

Katolikus Agrárifjúsági Legényegyesületek Országos Titkársága néven. 1938. októberében vált önálló legényegyletté, ekkor az addigi Titkárság nevet Testületté változtatták. Ebben az évben 2 ezer helyi egyletben 150 ezer rendes tagja volt. Ekkortájt kapcsolja be a szervező munkába a nála alig fiatalabb, a tanulmányait nemrég befejezett rendtársát, Nagy Töhötömöt. Ettől fogva ők ketten vezetik, rendi részről, a mozgalmat. A KALOT ökumenizmus talaján szerveződött: tagjai lehettek protestáns fiatalok is, sőt a Központ utasítása szerint a legényegylet társadalmi és gazdasági kérdésekben együttműködött protestáns egyesületekkel. Meghatározó szerepe volt nemcsak a falu népe lelki és kulturális életének fölemelésében, hanem a nincstelen parasztság embertelen szociális helyzetének megváltoztatásában is, elsősorban a földreform követelésével. Pár év alatt a KALOT 20 népfőiskolát tudott alapítani a 3500 helyi egyletben működő tagság képzésére és félmilliós létszámú mozgalommá tudott fejlődni, mely szám magába foglalja a hetente gyűlést tartó egyletben dolgozó rendes tagokat. - 1949-ben Kerkai Jenőt letartóztatták, és zárt tárgyaláson 6 év fegyházra ítélték. Az ítéletet a fellebbviteli bíróság 1950 elején jóváhagyta. 1951-ben antiszemitizmus hamis vádjával további 4 évre ítélték egy 1944-ben írt cikke miatt. 1959-ben szabadult véglegesen. A KALOT más fontosabb embereit is deportálták, bebörtönözték. Kalász egyesület Luczenbacher Rita pettendi földbirtokos-lány birtokán kezdett el keresztény szellemben foglalkozni az ott élő lányokkal. Stettner Andrea szerzetesnővér Erdélyben végezte ugyanezt a munkát az erdélyi katolikus nőmozgalom irányítására 1926-ban, Aradon alapított Erdélyi Katolikus Nőszövetség keretében. Ők ketten alapították meg 1936-ban Magyarországon a KALÁSZ-t, Katolikus Lánykörök Szövetsége néven, Shvoy Lajos püspök pártfogásával. Martonvásáron tartották az első összejövetelt. Az egyesület eleinte a falusi lányokkal foglalkozott, mivel ők szorultak leginkább arra, hogy elemi iskolai tanulmányaik lezárása után tovább műveljék, neveljék őket. A mozgalom gyorsan terjedt, sorra alakultak a lánykörök, a lányok népfőiskolákon és egyéb tanfolyamokon vettek részt. 1946. évi betiltása idején mintegy 60 ezer taggal rendelkezett. A KALÁSZ célja a keresztény értékek közvetítése, erősítése, a lányok felkészítése a női hivatás betöltésére és a társadalom újjáépítésének segítése a családokon keresztül. Legfőbb feladatának tekinti, hogy a katolikus keresztény erkölcs szellemében készítse fel a lányokat sajátos női hivatásukra: a hitvesi és a családanyai szerepre, az otthont teremtő, életet ápoló és gondozó szeretetre. Megpróbálnak tenni azért, hogy becsülete legyen a házasságig megőrzött tisztaságnak és a sírig tartó hűségnek. Emellett a nemzeti értékek, hagyományok őrzését is fontosnak tartják. Cserkész-mozgalom Magyarországon a cserkészmozgalom az 1910-es években kezdte meg hódítását. Célja: törődni az ifjúság testi és erkölcsi nevelésével. --Az 1920-as 1. Cserkész Világdzsemborin magyarok még nem tudtak részt venni, de a másodikon, 1924-ben igen. A tábori versenyeken a brit és amerikai cserkészek után a magyarok bizonyultak a 3. legjobbnak. 1926-ban tartották a Megyeri Nagytábort közel 9000 cserkész, köztük számos külföldi részvételével. 1929-ben a 3. Cserkész Világdzsemborin a magyarok bizonyultak a legkiválóbb cserkészeknek. Így aztán a magyar cserkészmozgalom számára óriási lehetőség volt, hogy az első világháborúban tönkretett, szétszabdalt Magyarország nyerte az 1933-as dzsembori rendezési jogát. A Gödöllői Királyi Kastély kertjében közel 30.000 cserkész táborozott, vendégül látták Baden-Powell-t (a cserkész-mozgalom alapítóját), és Horthy Miklós kormányzót is. A mozgalom feje, a magyar főcserkész a későbbi miniszterelnök, Teleki Pál 156

volt. ---2000-ben Esztergom mellett kerül sor a Millenniumi Emléktáborra, melyen 2000 magyar cserkész vesz részt. Új lendületet vesz a Közép-Európai Dzsemborik sora, melynek Magyarország is résztvevője, majd 2001-ben a Carpathia szervezője. A cserkészet 2007-ben ünnepelte centenáriumát. EUCHARISZTIKUS KONGRESSZUS Nagy esemény volt a magyar egyház történetében az 1938-as eucharisztikus világ kongresszus. Ez volt a 34. A pápa küldötteként eljött Pacelli bíboros, (a későbbi XII. Pius pápa). Arra, hogy Budapest is rendezhessen eucharisztikus világkongresszust, az ötlet már Csernoch János és kísérete Chicagóból való hazatérte után felvetődött. Mintegy próbaként 1928-ban nemzeti eucharisztikus kongresszust tartottak Magyarországon, kétszázezer hívő részvételével, ennek sikerén felbuzdulva a püspöki kar a következő évi értekezletén hivatalosan is kezdett tárgyalni arról, hogy Magyarországon tarthassanak eucharisztikus világkongresszust. Az 1929. március 13-án tartott püspökkari értekezleten az új esztergomi érsek, Serédi Jusztinián szorgalmazta a budapesti eucharisztikus világkongresszust, erre ki is jelölte az alkalmas időpontot, mégpedig 1938-at, Szent István halálának 900. évfordulóját. A hercegprímás alkalmasnak látta a magyar katolicizmust arra, hogy az egész világ előtt szerepeljék egy ilyen rendezvény keretei között. Ezen túlmenően - természetesen - az 1938. május 25-29. között lezajlott szentmisék, ünnepségek, kongresszusi ülések és körmenetek a magyar katolikus egyház erejét és a világegyházzal való egységét kívánták bizonyítani. Eugenio Pacelli bíboros államtitkár, a pápa legátusa, és a résztvevők többsége - kimondva, kimondatlanul - úgy vélte: a budapesti ünnepségek a lelki élet elmélyítése mellett politikailag a német nácizmus ellen irányulnak. Mindez annyira jól érzékelhető volt, hogy Hitler megtiltotta a német katolikusok részvételét. A "másik" oldalra is volt azonban üzenete, a másik fő ellenség, "pogány" bolsevizmus felé. Az önmagában is hatalmas ívű nemzetközi eseményt összekapcsolták egy nagy hazai ünnepségsorozattal, amely a 30-as években erőteljesen megnyilvánuló Szent István-kultusz betetőzéseként a szentté avatott király 900. évfordulóját volt hivatott megünnepelni. Mindez nem kevés tudatossággal együttesen kívánta reprezentálni, hogy Magyarország ismét be tudja tölteni évszázados "kereszténység védőbástyája" szerepkörét, amely megint csak "két pogány között" maradt rá A kongresszus fővédnöke, a római katolikus kormányzóné lett. A Szent István-év legfőbb védnöke azonban már Horthy volt, aki tudatosan igyekezett is felvállalni ezt az örökséget. A két esemény, de elsősorban a kongresszus elképesztő színpompával és nagyszabásúan került megrendezésre. A küldöttek és vendégek 33 országból érkeztek, mintegy 50 ezren, a hazai résztvevők száma néhol elérte a félmilliót is. Több tízezres körmenetek, különleges éjszakai szentségimádások, (sétahajó az Oltáriszentséggel a Dunán), majd félmilliós szentmisék, pazar budapesti díszkivilágítás, hatalmas és díszes vendégsereg tette emlékezetessé hívőknek és nem hívőknek egyaránt az eseményeket. 59. MEXIKÓI EGYHÁZÜLDÖZÉS Mexikóban az egyházüldözés már 1917-ben megkezdődött, de különösen felerősödött

157

Calles elnök (1924-1928) radikális, szocialista, szabadkőműves kormánya alatt. Sok templomot, kolostort és szemináriumot bezáratott, több püspököt száműzött. Több mint 5.300 katolikus áldozta életét hitéért. Megtiltották a szentmise bemutatást, a papokat az ország elhagyására kötelezték. Minden szerzetesrend működését is betiltották. A 40 millió katolikus teljesen vallástalanná vált. XI. Pius tiltakozott és 1929-ben az USA közvetítésével az egyház és állam között megegyezés jött létre, feloldották a pápai interdiktumot és ismét lehetett szentmisét tartani. Ismét kitört az egyházüldözés 1931-től kezdődően. Bár a pápa elismerte, hogy bizonyos körülmények között a fegyveres ellenállás is jogos (önvédelmi okból), - de hozzátette, hogy az egyház ezt az utat soha nem választhatja. Miután Mexikóban minden papnevelő intézetet bezártak, 1937-ben az USA-ban a jezsuiták vezetésével megnyitották a "Pápai Nemzeti (Mexikó-i) Szemináriumot". Mexikó egyháza számára sok papot képeztek itt. Manuel Ávica Camacho tábornok (1940-1946) belátta, hogy nemzeti fejlődést csak a vallásszabadság tiszteletben tartásával lehet elérni. 60. SPANYOL POLGÁRHÁBORÚ ÉS EGYHÁZÜLDÖZÉS (1936. július 17- 1939) A spanyol egyházra nagy szenvedés nehezedett a polgárháború alatt . A római spanyol kollégium állította össze a spanyol katolicizmus veszteségének statisztikáját, mely a püspökök a papok közölt adataira; 8 püspöknek és 188 papnak személyesen beadott közlésére támaszkodik. Ebből a statisztikából kiderül, hogy a kommunisták Spanyolországban kb. 13.400 egyházi személyt (papot, szerzetest, apácát) gyilkoltak meg a polgárháború alatt. Az egyházi épületekben is roppant pusztítást vittek végre a kommunisták. Spanyolország 37 egyházmegyéjében kb. 25.000 egyházi épületből kb. 20.000 templom és felbecsülhetetlen kultúrérték esett áldozatul. A Vörös Brigád összesen 85.940 polgári személyt mészárolt le: ezek között volt 13.400 egyházi személy: 12 püspök, 285 apáca, 10.353 pap, 2500 szerzetes, és 250 papnövendék. Felégettek 4.000 templomot, a többit megrongálták.. „A vörös forradalom évszázadok civilizációs munkáját semmisítette meg. Több ezer műremeket, köztük világhírűeket rombolt szét néhány nap alatt. Kifosztotta és felégette a könyvtárakat és levéltárakat és ezzel a történelmi kutatást sok irányban mindenkorra lehetetlenné tette. Ezrekre megy a tőrrel átlyuggatott, karddal összevagdosott képek, a megcsonkított és összetördelt szobrok száma; velük századok művészete süllyedt porba mindörökre. Felbecsülhetetlen értékű, különösen vallásos műkincsek, melyeket századok kegyelete és áldozatkészsége halmozott össze, szinte pár hét alatt semmisültek meg azokon a területeken, ahol a kommunisták szabadon garázdálkodhattak. Tarragonában a híres Baradiadalívet, mely közel kétezer éves, dinamittal robbantották szét, Toledó katedrálisának, Liria palotájának, a madridi Prado-múzeumnak híres műgyűjteményei is a marxisták vandalizmusának estek áldozatul. Ehhez hasonló pusztulást az elmúlt kétezer évben még semmiféle háború, semmiféle barbár betörés vagy társadalmi forrongás nem okozott. Olyan eszközök álltak most a rombolás szolgálatában, amelyekkel azelőtt egyetlen kor sem rendelkezett. Ez a forradalom lábbal tiporta azután a népek legelemibb jogait Bilbaóban például a foglyok százait ölték le a legembertelenebbül; a hajókon és börtönökben összezsúfolt túszokat a legkegyetlenebb módon és minden jogos ok nélkül lemészárolták, például légitámadás vagy csatavesztés miatt. Nyílt városokat bombáztak össze, tömegeket gyilkoltak le gépfegyverrel. S még csak azt sem lehetne mondani, hogy ez a forradalom a spanyol nép érdekeit írta

158

zászlójára. Ellenkezőleg, egyenesen spanyolellenes volt. ,,Éljen Oroszország" kiáltással és nemzetközi zászlók árnyékában rombolt és gyilkolt a megvadított tömeg. A forradalom vezetői mindenütt idegen nevű és fajú személyeket dicsőítettek beszédeikben. Orosz kommunisták ülnek ma is a hadvezetőségben, állnak a hadosztályok élén; kommunista nemzetközi indulók és énekek hangzanak mindenfelé az utcákon és a városokban, ahol még a valenciai kormány az űr. A KERESZT ELLEN A kommunista forradalom természetesen mindenekelőtt keresztényellenes. A spanyol püspöki kar közös körlevelében, melyből a fentebbi részeket is vettük, olvassuk e szavakat: ,,A kereszténység történetében aligha találkozunk a vallásgyűlöletnek még egy olyan kirobbanásával, amely ily pusztítóan dühöngött volna Krisztus Urunk és vallása ellen." Joggal mondhatta a spanyol vörösök kiküldötte az istentelenek moszkvai gyűlésén, hogy ,,a vörös Spanyolország messze felülmúlta a Szovjetet, mert az Egyházat teljesen megsemmisítette!" Ezrekre megy a vértanúk száma, akik hitükhöz haláluk árán is hívek maradtak. Sokan azt kiáltották haláluk előtt: „Éljen Krisztus Király!” Nincs olyan kínhalál, amelyet Krisztus hű fiainak ne kellett volna ebben a forradalomban elszenvedniük. Még a keresztrefeszítés is előfordult. Sőt a modern technika a vértanúság egészen újszerű vérengzéseit tette lehetővé. Krisztus és a Szent Szűz gyűlölete sok helyen szinte az őrület fokán tombolt. Keresztek megcsonkítása és összeszurkálása, a Szent Szűz és a szentek képeinek meggyalázása, utcai plakátokon terjeszkedő, alacsony színvonalú káromlások napirenden voltak. Tudatlan s vakmerő állításokkal teli irodalom tette nevetségessé a vallás tanait. A szentképeket, kegytárgyakat tömegesen pusztították, a templomokat lerombolták és felégették. Az egyik kommunista így kiáltott fel az oltár előtt: ,,Megesküdtem, hogy bosszút állok rajtad", majd az oltárszekrényre sütötte pisztolyát, s vad, tehetetlen dühvel tette hozzá: ,,Add meg magad Krisztus a vörösöknek! Add meg magad a marxizmusnak!" Mintha a pokol ördögei szabadultak volna fel, hogy megsemmisítsék mindazt, ami az Istené, vagy ami az Istenre emlékeztet! Ugyanilyen vadsággal bántak a vörösök a kereszténység szent ereklyéivel is. Gyalázkodások között elégették a szentek tetemeit: Szent Nárcisz, Bailon szent Paskál, Calvo szent Bernát és sok más szent ereklyéit. Egyenesen ördögi sugalmazásra mutat az a mód, ahogyan ezeket az ereklyéket profanizálták. A harangokat összetörték és beolvasztották. Az istentiszteletet, kivéve a csekély baszk területeket, mindenütt beszüntették, a templomokat, sokszor igazi műremekeket, felgyújtották és nem egyszer a föld színéig lerombolták. A papokat sokszor arra kényszerítették, hogy a rombolás e munkájában maguk is részt vegyenek. Nem egy községben kiadták a rendeletet, hogy mindenki köteles beszolgáltatni a vallásos jellegű tárgyakat, amelyeket népünnep keretében elégettek. (H.J.: Spanyol tűztenger) A Franco tábornok (1892. december 4. -1975) által elindított nemzeti forradalom 1936 júliusában először nehezen indult, mivel az ország kétharmada már a kommunista Népfront megszállása alatt állt. A vörösök azonnal megszervezték a fegyveres őröket, hogy – az orosz minta szerint - a magántulajdont elkobozzák, és a jobboldali nemzetieket, az egyházi személyeket, papokat-, szerzeteseket lemészárolják. Rátették kezüket a gyárakra, szállodákra, farmokra - egyszóval mindenre! Mérhetetlen gyűlöletük főképpen Spanyolország keresztény egyházai és szerzetesei ellen irányult. Magyar történészek 1957 utáni kutatásai alapján 965 magyar vett részt a spanyol polgárháborúban, a nemzetközi kommunista (Komintern) hivatal hívására igaz, nem csupán 159

a brigádokban. Akik túlélték Spanyolországot, a magyar kommunista mozgalom új vezetői lettek. Rajk László a polgárháború idején 28 éves. Gerő Ernő (a barcelonai hóhér), több papot gyilkolt le, és több templomot rombolt földig. – Zalka Máté, Kún Béla, Münnich Ferenc, Mező Imre, Tömpe István stb A haditechnikát a Szovjetunió adja, a Népszövetség tiltása ellenére. Három év alatt 802 repülőt, 362 harckocsit. 772 szovjet pilóta, 351 harckocsizó és számtalan más katonai szakértő harcol a spanyol köztársasági erőkben. A szovjet katonai tanácsadók (3000 fő) vezetője az a Jan Berzin, akit még a Komintern első idejéből való. 32.000 internacionalista jön harcolni a nemzetiek ellen. Sztálin a leszállított fegyverekért aranyat kért, 500 millió dollárt, így a spanyol nemzeti bank aranytartalékát, 176 tonnát Franciaországon át szállítottak a Szovjetunióba...- Mexico 2 millió dollárral segítette a köztársaságiakat, a vereség után 50.000 spanyol kommunista menekültet fogadott be. - Végül Franco tábornok a nemzeti hadsereggel hősies küzdelem után legyőzte a köztársaságiakat 1939-ben. 61. VIETNÁMI EGYHÁZÜLDÖZÉS A kereszténység már 1533-ban eljutott Vietnámba, főleg a jezsuiták áldozatos működése alapján. A következő évtizedekben megkezdődött az üldözés. Háromszáz év alatt kb. 130.000 vietnámi katolikus áldozta életét hitéért. A keresztények a dzsungelben kerestek menedéket, ott várták imádkozva a jobbra fordulást. 1859-1953-ig Francia irányítás alatt volt az ország déli része. 1954-ben északi részen hatalomra jutott a kommunista rendszer Ho Si Minh vezetésével, délen pedig az amerikai befolyás érvényesült, amely 1965-73-ig háborúba torkolt. Az északi részen véres üldözés vette kezdetét, 170.000 katolikust, papokat és világiakat öltek meg a kommunisták. Sokan délre menekültek. 1975-ben azonban elesett Saigon, kivonultak az amerikaiak és a kommunisták átvették az uralmat. Úgynevezett átnevelő táborokat hoztak létre, amelyek a katolikusok részére készültek. Többszázezer az áldozatok száma. Azóta bizonyos mértékig enyhült a helyzet, kb. 8 millió a katolikusok száma a 87 milliós országban. (Kinában, és É.-Koreában is hasonló üldözések voltak és vannak.) 62. ALBÁNIA ATEISTA ÁLLAM Albániába már az első században eljutott a kereszténység. Pál apostol is járt ezen a földön. A VII-IX. században a szláv népek betörései elpusztították a római civilizáció nyomait. Ekkor a lakosság a hegyekben keresett menedéket. A XIV. századtól kezdve fokozatosan a mohamedán hódítók kezébe került az ország. Egyre nagyobb adókat vetettek ki a keresztényekre, ezért sokan áttértek az iszlámra. 1912-ben vívta ki függetlenségét. A II. világháború után a 3 millió lakosú országban ENVER HODZSA (1908-1985) kommunista párt-titkár vette át a hatalmat, aki Sztálin tanítványaként (később Mao lett az eszményképe) ateista államot szervezett. Az ortodox híveket akarták először megtörni. A kolostorokat, plébániákat ellepték a kommunista ügynökök, a papi szemináriumot bezáratta. A halálra kínzott érsek helyét egy rendszerhez hű főpásztor vette át. – Számos katolikus püspök halt vértanú-halált. 1949-ben már csak egy püspök volt az országban. Minden külföldi papot, szerzetest, apácát kiutasítottak az országból. Az albán papokat, szeminaristákat, szerzetesnőket politikai bűnökkel vádolták meg, és börtönbe csukták. Az egyházi iskolákat államosították. A koncentrációs táborokban 30 ferences, 13 jezsuita, több tucat egyházmegyés pap, 10 szeminarista, 8 szerzetesnő vesztette életét. 1958-65 között számos papot, szerzetest lőttek agyon, vagy zártak koncentrációs táborba. A 160

püspököket kínozták, arra kényszeríttették, hogy az utcát takarítsák ezzel a felirattal a nyakukban: bűnöztem a nép ellen. 1967-ben betiltotta a szentmisét, és a vallásos szertartásokat. 327 templomot (1842 mecsetet is) elpusztítottak, vagy szórakozóhellyé, sportközponttá alakítottak.. A vallásüldözést minden területre kiterjesztették. Hodzsa utóda Ramiz Alia folytatta elődje politikáját. Európa ateista államának megvalósítása volt a tervük. -II. János-Pál pápa 1986-ban mondta egy kat. albán küldöttségnek: „Minden nap imádkozom hazátokért, és egyházatokért, amely hivatalosan nem létezik, de tudom, hogy a szívetekből nem tűnik el. Krisztust nem lehet megölni, tehát az Egyházát sem.” 63. SZOVJETUNIÓ EGYHÁZÜLDÖZÉSE A „30 Giorni” című olasz katolikus havilap alapos tanulmányt közöl az orosz ortodox egyház viszontagságos történetéről: az írás első része a lenini forradalomtól kezdve vázolja a kommunista időszak alatti üldöztetést. A cikk második része azt mutatja be, hogyan alakult az orosz ortodox egyház és a katolikus egyház kapcsolata a legújabb időkben. A tanulmány szerzője Andrea Pacini, a torinói összehasonlító vallástudományi központ igazgatója. A tanulmány felidézi: az orosz állam először 1905-ben bocsátott ki vallási türelmi rendeletet, amely nemcsak az ortodox, hanem a katolikus egyház helyzetén is javított. Az ortodox egyház azt kérte a cártól, hogy zsinatot hívhasson össze az egyház problémáinak megvitatására. A cár nem adta meg az engedélyt. Csak 1917-ben, az októberi forradalom után hívták össze a zsinatot, amelynek során fontos döntéseket hoztak és megválasztották az új pátriárkát Tichon metropolita személyében, és így kivonták az orosz ortodox egyházat az állam befolyása alól. Ám ez az „új tavasz” rövid ideig tartott csak: 1918-ban Lenin új törvényt hozott, amely Oroszország minden egyházát megfosztotta jogi személyi státuszától, és megakadályozta működésüket a társadalmi életben. Ezzel megkezdődött a marxista egyházpolitika és az egyre súlyosbodó egyházüldözés. 1925-ben meghalt Tichon pátriárka és az állam nem engedte meg, hogy megválasszák utódját. Az ortodox egyház vezetését Szergej metropolitára mint pátriárkai helynökre bízták, miután a szovjet hatalom deportálta és kivégezte a szabályosan megválasztott helynököt, Polianszkij metropolitát. Szergej metropolita elismerte a szovjet kormány törvényességét, hogy biztosítsa az egyház továbbélését. 1930-ban egészen odáig elment, hogy nyilvánosan tagadta az egyházüldözés tényét. Tette ezt annak ellenére, hogy az egyházüldözés 19181943. között szakadatlan volt. 1922-ben kezdték elkobozni a kultuszhelyeket és sommás tárgyalásokon (koholt vádakkal) elítéltek papokat, híveket. Püspökök, papok, szerzetesek és világi hívek tömegét deportálták a Gulágra, lerombolták a monostorokat és templomokat. 1939-ben az orosz ortodox egyház gyakorlatilag elveszítette hierarchikus szerkezetét. 1919-1938. között kb. 600 püspököt, 40 ezer papot fizikailag eltüntettek, vagyis az 1917-es forradalom idején létező papság 80-85 százalékát likvidálták. Hasonló üldöztetést szenvedett a katolikus egyház is: 1926-ban már nem volt egyetlen katolikus püspök sem a Szovjetunióban, és 1941-re már csak két templom maradt nyitva az 1917-ben létező 1200-ból, ezek is a volt Litvánia területén. A szovjet kormány belülről is bomlasztotta az ortodox egyházat: támogatta a szektásodást, a belső megosztottságot, a kollaboráló papokat és híveket. A hívő nép körében kibontakozott az ellenállás Szergej metropolita kompromisszumos magatartása ellen. Az emigrációban megalakult az orosz ortodox egyház, amely a moszkvai pátriárkátus egyetlen törvényes örökösének tartotta magát, mivel a Szovjetunióban levő vezetés elismerte a bolsevik hatalmat, és így megfosztotta magát kánoni státusától. A nyugat-európai diaszpórában megalakult egy új egyházi joghatóság, az orosz ortodox exarchátus, amely

161

Konstantinápolytól függ és a mai napig létezik. 1941-ben a német invázió kezdetétől egészen 1943-ig fontos változás történik a szovjet állam és az ortodox egyház viszonyában. Szergej metropolita hazafias felhívással fordul a néphez és a német megszállás elleni harcra buzdít. Sztálin megértette, hogy az egyház hasznos lehet a honvédő háborúban, az ellenállásban. Ugyanakkor a németek által elfoglalt területeken az egyházak ismét visszanyerték szabadságukat. Sztálin attól félt, hogy ez a tény az ortodox egyházat és híveit arra ösztönzi, hogy ne működjék közre az ellenállásban. E megfontolásból kiindulva új szakaszt nyitott a szovjet állam és az ortodox egyház viszonyában. 1943-ban elismerte az ortodox egyház jogi személyiségét, visszaadta az istentiszteleti helyek egy részét, engedélyezte Szergej metropolita pátriárkává választását és az egyházi élet újraszervezését, persze szigorú állami ellenőrzés alatt. A németek által megszállt területeken a megszállók kiűzése után is több szabadságot élvezett az egyház, mint másutt. A németek kiűzése, 1945 után Sztálin rendeletére az egész ortodox egyház, sőt a görög katolikus egyház egész struktúráját a moszkvai pátriárkátuson belül szervezték meg, oda koncentrálták. Az ukrajnai görög katolikus egyházat megsemmisítették, javait elkobozta az állam, vagy az ortodox egyháznak adták. A görög katolikus klérus egy része az erős állami nyomásnak engedve 1947-ben és 1949-ben beépült az ortodox egyházba, de a papság és a hívek nagy része a katakombaéletet választotta. Sztálin intézkedései nyomán tehát az orosz ortodox egyház helyzete javult, viszont a görög katolikus egyházat anyagilag tönkretették és lelkipásztori tevékenységét megbénították. Az ateista politika folytatódott, és ez az orosz ortodox egyháznak is sokat ártott. Hruscsov alatt rosszabb lett a helyzet. Számos templomot újra bezártak, a nyolc szeminárium és a monostorok nagy részét eltörölték. Hruscsov után a ’60-as években folytatódott az erős állami ellenőrzés és az egyházüldözés. Ebben a légkörben lett az orosz ortodox egyház az Egyházak Ökumenikus Tanácsának tagja 1961-ben. A ’70-es, ’80-as években kibontakozott, szamizdatokon keresztül terjedt a papok és a hívek tiltakozása, ami kiváltotta a vallásellenes kampány erősödését a Szovjetunióban. Csak 1987-ben és ’88-ban, Rusz megkeresztelkedésének millenniumára emlékezve, Gorbacsovval kezdődött el az olvadás. 1990-ben új vallástörvény lépett életbe, amely szabad vallásgyakorlatot engedélyezett Oroszország minden vallási közösségének és híveinek. Andrea Pacini tanulmányának második része azt mutatja be, hogy az új helyzetben hogyan bontakozott ki Oroszországban a katolikus egyház lelkipásztori tevékenysége és milyen nehézségek, feszültségek alakultak ki az orosz ortodox egyház és a katolikus egyház között. Fontos események voltak: a pápa látogatása Ukrajnában 2001. júniusában, két apostoli helynökség egyházmegyévé alakítása Oroszországban 2002-ben, végül katolikus egyházmegyék felállítása Kazahsztánban. VR/M. Kurír)

_________________________________________________________ 64. MAGYAR EGYHÁZ A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN A II. világháború mérhetetlen erkölcsi-, fizikai-, és anyagi kárt okozott. A keleti országokban létrejöttek a kommunista diktatúrák. Magyarországon Rákosi Mátyás vette át a hatalmat, aki az ÁVÓ (államvédelmi hatóság) segítségével - orosz mintára - át akarta alakitani az országot, mezőgazdasági-, társadalmi-, ideológiai szinten. Először az Egyház rombolásával kezdte. 1950-ben eltörölte a szerzetesrendeket, és az egyházi iskolákat, betiltotta katolikus egyesületeket, újságokat, könyveket, indexet vezetett be a régebbi könyvekre, és az új kiadásokra szigorú cenzurát. 12.000 szerzetes került az utcára egyik napról a másikra. Az

162

50-es években megszervezték az Állami Egyházügyi hivatalt, amely a kommunista párt eszköze volt, ezért a papság elnevezte állami egyházüldöző hivatalnak. - Mivel ennek a kornak és az utána következő 40 évenk meghatározó alakja volt Rákosi, bővebben írunk róla: A második világháborút követően Magyarország a Szovjetunió megszállási övezetébe tartozott, amely fokozatosan hozzásegítette a Rákosi Mátyás vezette Magyar Kommunista Pártot a hatalom megszerzéséhez és – a baloldali szociáldemokratákkal egyesülve Magyar Dolgozók Pártja (MDP) néven – a sztálinista típusú egypártrendszerű diktatúra bevezetéséhez, amely 1949-re teljesedett ki. Rákosi Mátyás, eredeti neve Rosenfeld Mátyás (Ada, 1892. március 9. – Gorkij, SzU, 1971. február 5.) alig vallásos zsidó terménykereskedő Rosenfeld József és Léderer Cecília hatodik gyermekeként. Édesapja három, édesanyja hat elemit végzett. [1] Tizenkét testvére született, közülük tízen élték meg a felnőttkort. Érettségi után a Keleti Kereskedelmi Akadémián szerzett 1912-ben okleveles kereskedői képesítést. Ügyes eladó és kereskedő. 1912-1914 között nemzetközi kereskedelmi cégeknél gyakornokoskodott Hamburgban és Londonban. 1910-ben belépett az SZDP-be. 1911-ben rövid időre bekapcsolódott a Galileikör (szabadkőműves) munkájába. 1914-ben hazatért és önkéntes katonai szolgálatra vonult be. 1915 áprilisában orosz hadifogságba esett 1919. február 20-án a KMP vezetőségi tagjaként őt is letartóztatták, március 21-én szabadultak. A Tanácsköztársaság kikiáltásakor a kereskedelmi népbiztos helyettesévé nevezték ki és tagja lett a Forradalmi Kormányzótanácsnak is. Április 3-tól népbiztosként a Szociális Termelés Népbiztosságát irányító kollégium és a Legfőbb Népgazdasági Tanács tagja. Július 17-én kinevezték a Vörös Őrség országos parancsnokává. 1919. augusztus 1-jén Bécsbe menekült, ahol a többi kommunista emigránssal együtt internálták. A bécsi 1925-ös KMP újjáalakuló kongresszuson a KB tagjává választották, és a hazai titkárság vezetésével bízták meg. 1925 szeptemberében Magyarországon letartóztatták és lázadás bűntettével, köztörvényes bűnözőként a Budapesti Büntető Törvényszék 1926 augusztusában 8 és fél év börtönbüntetésre ítélte. Kiszabott büntetése leteltekor a Tanácsköztársaság alatti tevékenysége miatt állították bíróság elé, és a Budapesti Büntető Bíróság 1935 februárjában életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta. Államszerződést követően 1940-ben azzal a feltétellel engedték szabadon, ha azonnal a Szovjetunióba távozik. Moszkvában a magyar kommunista emigráció vezéralakja lett. 1920 és 1924 között a Komintern megbízásából részt vett több közép-kelet európai kommunista mozgalomban. 1924-ben visszatért, rá egy évre letartóztatták, és lázadás vádjával 8 és fél év börtönre ítélték, majd egy újabb perben életfogytiglant kapott. 1940ben, amikor a Szovjetunió visszaadta az Orosz Birodalom által 1849-ben zsákmányolt magyar hadilobogókat, a kétoldalú egyezmény egyik feltételeként Rákosi Moszkvába távozhatott. A Szovjetunióban a munkásmozgalom hőseként fogadták. Bár eleinte megdöbbentették a sztálini politika által radikálisan megváltozott viszonyok, később mindenben követte Sztálint és az SZKP-t. Az emigráns Magyar Kommunista Párt vezetője volt. Ekkor ismerte meg leendő feleségét. 1945. január 30-án érkezett haza a Szovjetunióból, és hamar nagy befolyásra tett szert a politikai életben. A politika volt a „hobbija”, amely élete minden percét kitöltötte. A Magyar 163

Kommunista Párt, majd 1948-tól a Magyar Dolgozók Pártja főtitkára lett. 1945-től miniszterelnök-helyettes államminiszter. Az 1945-ös parlamenti választás után a szovjet csapatok és a kommunista irányítás alatt álló politikai rendőrség segítségével megkezdte az úgynevezett szalámi-taktika érvényesítését, fokozatosan felszámolva a kisgazdákat és a többi demokratikus pártot. 1945. november 4-én tartották a második világháború utáni Magyarországon az első demokratikus választást, melyet a Független Kisgazdapárt nyert meg fölényesen (57%) a három baloldali párt előtt (szociáldemokraták, kommunisták, parasztpárt). Ennek ellenére a megszállt országban szovjet nyomásra koalíciós kormány alakult, melyben a kommunista párté lett a belügyi tárca. A kommunisták megkezdték politikai ellenfeleik kiszorítását a hatalomból. Módszereik közé tartozott a politikai harc mellett a megfélemlítés, a lejáratás éppúgy, mint esetenként az emberrablás, a fizikai megsemmisítés. Az 1947-ben lezajló második, nyíltan manipulált, úgynevezett „kékcédulás választás” (csalás) még nagyobb befolyáshoz juttatták a baloldali pártokat. A parlamenti ellenzéket, a polgári pártokat felszámolták. A korábbi vezetőitől megfosztott szociáldemokrata párt és a kommunista párt 1948-as egyesülése után létrejött egypártrendszer és totális kommunista diktatúra élén Rákosi Mátyás állt. A diktatúra kulcsfiguráival, Farkassal, Gerővel, Péter Gáborral, kiméletlen terrort vezetett be. 1947 után egyre inkább úrrá lett rajta a megalománia, s lassanként a hatalom rabjává vált. Pozícióinak megszilárdítására minden eszközt használhatónak ítélt meg. A Svájcban éppen szabadságát töltő Nagy Ferenc miniszterelnök alig öt éves fiát elraboltatta, és csak a lemondásáért, illetve azért cserében engedte szabadon, hogy Nagy soha többé nem tér vissza Magyarországra. Saját bajtársait is habozás nélkül börtönöztette be, kényszerítette emigrációra, vagy végeztette ki, közülük Rajk László esete a legismertebb. A nevével fémjelzett korszakban az emberi jogok súlyos sérelmet szenvedtek. Sokakat ért megtorlás: a koncepciós perekben kivégzettek száma száz és kétszáz fő közé tehető, 40 ezren voltak rendőri őrizetben, illetve internálva, közel 13 ezer főt (két és fél ezer családot) kitelepítettek, kitiltottak Budapestről. 1950–53 között 1 millió embert vontak ügyészi eljárás alá, minden második ellen vádat is emeltek. A rövidesen bekövetkező változások során hozott közkegyelmi rendelet 748 ezer embert érintett. A Rákosi-rendszerben hozzávetőleg 300 ezer embert telepítettek ki és internáltak korábbi lakhelyéről. Főként korábbi földbirtokosok, módosabb gazdák, katonatisztek, állami alkalmazottak, gyártulajdonosok jutottak erre a sorsra. A legtöbb kitelepítettet mezőgazdasági munkára fogták (pl.: Hortobágy) és embertelen körülmények között tartották. Bevezette a mezőgazdaságban a kolhoz rendszert. Mindenkinek, akinek egy kis földje volt, be kellett szolgáltatni a közösbe, a kolhozba, más néven „tszcsé”-be. A régi rendszer hivatalnokait „B” listázta és kitelepitette Hortobágyra, nyomorúságos körülmények közé. Papokat, szerzeteseket börtönbe zárt, többeket halálra kinoztatott. Bevezette a besúgórendszert, minden gyanusnak gondolt személy mellé besugókat állitott. Az elnyomást, és igazságtalanságokat a nép nem birta tovább és az 1956-os forradalommal fejezte ki tiltakozását. A forradalom leverése után Kádár János megtorlása következett, melynek során több ember (köztük fiatalok is) akasztófára került. Sokan elhagyták az országot (200.000 ember), mások próbáltak megalkudni a helyzettel. Az Egyház üldözése tovább folytatódott, több pap és szerzetes 10-15 évet is ült a börtönben ártatlanul.

164

Keresztény irodalmat nem lehetett kinyomtatni, legfeljeebb néhány könyvet. Kitönő írók könyveit nem engedte kiadni, ha nem dícsérték a rendszerét. Sok hősies pap, szerzetes, és világi ember élt példaadó módon ebben a 40 évben. 1990-ben jött a rendszerváltozás. (Hetényi Varga Károly 5 kötetes műve állított emléket a hitükért meghalt, vagy megkinzott papokról, szerzetesekről.) 

A Rákosi-Kádár korszak sajátos képződménye volt a békepapság. A „békepap” vagy „békepapság”, sőt a „békeharc” kifejezés az 1950-es évek legelejétől egészen a rendszerváltásig végigkíséri az egyházak történetét. Sőt, a rendszerváltás utáni tisztázó igyekezetben is újra meg újra felbukkan. Nemcsak úgy, mint a békepapok sorsának kérdése, kánonjogi probléma-együttese, illetve a békepapság (mint mozgalom) egyházpolitikai vetülete, hanem mint gúnyos kifejezés is. A „békepap” kifejezés mára teljességgel pejoratív tartalmúvá lett, többnyire kommunista vagy sztálinista politikai társutast vagy karrierkollaborátort jelent. Ilyen értelemben még ma is hallható vagy olvasható itt-ott sértegetés gyanánt, akár mai viszonylatokra is kiterjesztve. 1. A szovjet minta azt mutatja, hogy a békepapság egyik funkciója az egyház megosztása volt. Nyilvánvaló természetesen, hogy Magyarországon, ahol bár befolyása, létszáma, hagyományai folytán a római katolikus egyház a meghatározó keresztény felekezet, mégsem tölthette be pontosan az eredeti, szovjetunióbeli funkciót. De hogy a megosztás igyekezete is ott szerepelt a célok között, az több tényezőből is látható. Alkalmas eszköznek szánták arra is,hogy szembeállítsák a koegzisztenciát kereső békepapi mozgalom tagjait azokkal, akik szerintük „ellenségei” a népnek, ezért kellett őket kivégezni, börtönbe küldeni, házi fogságra ítélni, cselekvésében megbénítani. A politika és az üldözést foganatosító állami egyházpolitika megkülönböztetését pedig olykor a kollaboráns protestáns körök harsogták a leginkább Magyarországon. Így Mindszenty József letartóztatásakor is, amikor nyomban szükségesnek tartották kinyilatkoztatni, hogy nem azért került börtönbe, mert az állam üldözné az egyházat, hanem azért, mert a bíboros reakciós politikai akciókba keveredett. Így a megosztás nemcsak egyházjogi, egyházvezetési szempontból tűnt lehetségesnek, hanem a propaganda szempontjából is, ami átvezet bennünket a második témához. 2. A sztálinista egyházüldözések egészen a II. világháború kezdetéig, de különösen a szovjet front megnyílásáig többé-kevésbé zavartalanul folyhattak a Szovjetunióban. A hatalmas és többnyire zárkózott birodalom nemcsak kizárólagos belügyének tekintette ezt a kérdést, hanem Európa- és Amerika-szerte megértő társutasokat is talált ehhez. Persze az erőszak apológiája mindig igényel magának hamis érveket is, s ezen a téren leginkább éppen arra lehetett hivatkozni, hogy amennyiben a szovjet állam valóban az egyházak megsemmisítésére törekedne és minden vallásos tevékenységet el akarna pusztítani, akkor nem állna szóba az ún. „Élő Egyház” zavaros figuráival sem. Persze ha a propaganda mögé tekintünk és a számokat nézzük, azt látjuk, hogy a polgárháborút követő 15 év alatt gyakorlatilag szinte teljes egészében sikerült megsemmisíteni az orosz egyház papságát, templomait és társadalmi jelenlétét. A II. világháború alatt, főleg annak első szakaszában megváltozott a helyzet, hiszen a honvédelemben nemcsak az anyagi és emberi, hanem a morális és szellemi erőforrásokat is maradéktalanul be kellett vetni, és ehhez az orosz ortodox egyház mély patriotizmusa és nemzeti elkötelezettsége alkalmas eszköznek bizonyult. A győzelem érdekében Sztálin hajlandó volt tényleges kedvezményeket is adni a szinte teljesen megsemmisített orosz ortodox egyháznak, legfőképpen azért, hogy némiképp visszatérhessen a társadalmi nyilvánosságba. Ám az „Élő Egyház” mozgalmát mégiscsak a világháború után szüntették meg. Igaz, addigra már ebből a kvázi belső vitából kvázi 165

győztesen kikerülő ortodox egyház is kész volt nem annyira befelé, mint inkább kifelé vállalni a propagandista szerepét, és összekötő szerepet játszani az igen jelentős, egész világba szétszóródott orosz emigráció felé, hogy Oroszország (pontosabban a Szovjetunió) befolyását ily módon is növelje, különösen a gyarmatok felbomlása után az ún. harmadik világban. A békepapi mozgalom mint sztálinista képződmény Magyarországon is ezt a megosztást lett volna hivatott munkálni: befelé tehát képviselni a pártállam szempontjait, kifelé pedig részben a világ katolicizmusa felé, részben a hidegháborúban szembenálló országok felé reprezentálni, hogy egy lojális egyháznak semmi baja nem eshet Magyarországon. Hogy a tények ennek ellentmondanak, és a valóság egészen mást mutat, azt többnyire a propagandista klasszikus szólamával intézték el: annál nagyobb baja a tényeknek! A református Ravasz László 1956-ban született értékelése szerint a békepapság tevékenységét ahhoz a manőverhez sorolhatjuk, amit ő így nevezett: az egyház által semmisíteni meg az egyházat. 3. Magyarországon a békepapság nemcsak a megosztást szolgálta és nemcsak propagandisztikus eszköz volt, hanem kontrollt is gyakorolhatott az egyház fölött. Ha a totális államnak és sztálinista gépezetének egyedül az egyházakkal kellett volna megbirkóznia, akkor feltehetően ma (…) valamely szekuláris történész állna itt a helyemen és tartana emlékbeszédet a megsemmisített kereszténység fölött. De miután a sztálinizmus teljes társadalmi megváltást hirdetett, és ezt az ún. „megváltó erőszakon” keresztül kívánta véghezvinni, vagyis magáért az erőszakért létezett, jórészt másból sem telt ideje, minthogy folyamatos konfrontációkat kreált a társadalom minden dimenziójában. (Parókia.hu) - A Csehszlovákiában megszervezett békemozgalom gyűlésein Balogh István és Horváth Richárd vettek részt. A látottak alapján Beresztóczy Miklóssal ők kezdték meg a magyar békemozgalom szervezését. Miközben a püspöki kar és az állam képviselői még tárgyaltak, VIII.1: a budapesti tudomány egyetem aulájában megtartották az első →békegyűlést. Közel 300 meghívott jelent meg. Darvas a gyűlést az alsópapság demokratikus elemeinek őszinte megnyilvánulásaként értékelte. A résztvevők elfogadtak egy felhívást, mely 5 pontban foglalta össze az egyházhoz és a m. államhoz való hűségüket: 1. akarják az egyház és az állam közötti sürgős és teljes megegyezést; 2. nem akarják, hogy az egyházat a reakció felhasználhassa céljaira; 3. egyhangúlag csatlakoznak a stockholmi békefelhíváshoz; 4. tiltakoznak az atomfegyverek ellen; 5. szükségesnek tartják, hogy az állam támogassa a néphez hű papságot és szerzeteseket. – Bár a püspökök kiközösítéssel fenyegették meg a mozgalomban résztvevőket, az állam hatalmi támogatása életben tartotta a békemozgalmat. - Az állam és az egyház közti tárgyalások két főszereplője Rákosi és Czapik volt. Czapik érsek a szerzeteskérdést akarta rendezni, Rákosi viszont csak az általános megegyezés részeként volt hajlandó beszélni erről. Róma helytelenítette a tárgyalások megkezdését, mert az ügyben a Szentszék volt az illetékes. 1950. VII. 30: Grősz J. és Darvas J. a köv. okmányt írták alá: „A Magyar Népköztársaság Kormánya és a Magyar Katolikus Püspöki Kar attól az óhajtól vezérelve, hogy az állam és a katolikus egyház békés együttélését biztosítsák és ezzel a magyar nép egységét, építő munkáját, hazánk békés fejlődését előmozdítsák, tárgyalásokat folytattak, és a következő megállapodást kötötték: 166

I/1. A püspöki kar elismeri és állampolgári kötelességének megfelelően támogatja a Magyar Népköztársaság államrendjét és alkotmányát. Kijelenti, hogy az egyház törvényei szerint eljár azok ellen az egyházi személyek ellen, akik a Magyar Népköztársaság törvényes rendje és kormányának építő munkája ellen fellépnek. – 2. A püspöki kar határozottan elítél minden, bárhonnan jövő, a Magyar Népköztársaság állami és társadalmi rendje ellen irányuló felforgató tevékenységet. Kijelenti, hogy nem engedi meg a hívők vallásos érzületének, valamint a katolikus egyháznak államellenes politikai célokra való felhasználását. – 3. A püspöki kar felhívja a katolikus hívőket, hogy mint állampolgárok és hazafiak, minden erejükkel vegyék ki részüket abból a nagy munkából, amelyet a népköztársaság kormányának vezetésével a magyar nép egésze végez az ötéves terv megvalósításával az életszínvonal emeléséért és a szociális igazságosság érvényesítéséért. A püspöki kar különösen arra hívja fel a papságot, hogy ne fejtsen ki ellenállást a mezőgazdasági termelőszövetkezeti mozgalommal szemben, mert az mint önkéntes szövetkezés az emberi szolidaritás erkölcsi elvén alapszik. – 4. A püspöki kar támogatja a békéért folyó mozgalmat. Helyesli a magyar népnek, a Magyar Népköztársaság kormányának a béke megvédésére irányuló törekvéseit, elítél minden háborús uszítást, elítéli az atomfegyver használatát, és ezért az emberiség ellen elkövetett bűncselekményben bűnösnek tekinti azt a kormányt, amely először használja az atombombát. – II/1. A Magyar Népköztársaság Kormánya a népköztársaság alkotmányának értelmében biztosítja a katolikus hívek számára a teljes vallásszabadságot, ugyancsak biztosítja a katolikus egyház számára a működési szabadságot. – 2. A Magyar Népköztársaság Kormánya hozzájárul 8 katolikus egyházi iskola (6 fiú és 2 leányiskola) visszaadásához, valamint ahhoz, hogy a katolikus egyházi iskolákban a tanítás ellátására szükséges megfelelő számú férfi és női tanító-rend működjék. – 3. A Magyar Népköztársaság Kormánya a többi vallásfelekezettel már megkötött megegyezés szellemében kész gondoskodni a katolikus egyház anyagi szükségleteinek fedezéséről oly módon, hogy 18 éven át, tehát addig, amíg a katolikus egyház saját forrásaira támaszkodva maga tudja fedezni anyagi szükségleteit, három-, ill. ötévenként arányosan csökkenő mértékben megfelelő összeget utal ki katolikus egyházi célokra. A Magyar Népköztársaság Kormánya az anyagi gondoskodás keretén belül külön súlyt helyez a lelkészkedő papság megfelelő létminimumának biztosítására. - Fenti megállapodás gyakorlati végrehajtására paritásos bizottságot kell alakítani a Magyar Népköztársaság Kormányának és a Püspöki Karnak a megbízottjaiból.” – (Kat.Lexikon) MINDSZENTHY JÓZSEF Mindszenty József, eredeti nevén Pehm József (Csehimindszent, 1892. március 29. – Bécs, 1975. május 6.) Esztergom érseke, Magyarország utolsó hercegprímása, bíboros. Serédi Jusztinián bíboros-hercegprímás, esztergomi érsek utóda. A magyar katolikus egyház egyik legnagyobb 20. századi alakja. - Kispapként a szombathelyi szemináriumban nevelkedett. [1] 1915-ben gróf Mikes János megyés püspök szentelte pappá a szombathelyi 167

székesegyházban. 1919-ben a kommün idején internálták, püspökével együtt. Még ebben az évben Zalaegerszegre, a Mária Magdolna templomba kapott plébánosi kinevezést. 1944. március 4-én XII. Piusz pápa veszprémi püspöknek nevezte ki. 1944. március 25-én az esztergomi bazilikában Serédi Jusztinián bíboros, prímás, esztergomi érsek szentelte püspökké.[2] Hivatalát március 29-én, épp születésnapján foglalta el. Jelmondatául a „Devictus vincit” (legyőzetve győz) mondatot választotta. Szigorú és következetes munkája során számos iskolát és plébániát alapított. Nevéhez fűződik az a tiltakozó levél, amelyet az ország elpusztítása és a zsidóüldözés ellen fogalmaztak meg a dunántúli püspökök. A levelet személyesen adta át Szálasi miniszterelnök-helyettesének. Két hét múlva papjaival együtt letartóztatták. Sopronkőhidán raboskodott, majd az Isteni Megváltó Leányai apácarend soproni kolostorában házi őrizet alatt tartották. 1945. április 20-án visszatért püspöki székhelyére, Veszprémbe.

Érseki kinevezésétől felmentéséig 1945 március 29-én súlyos cukorbetegségben meghalt az esztergomi érsek, Serédi Jusztinián hercegprímás. 1945. szeptember 8-án XII. Piusz esztergomi érsekké nevezte ki. Két nap gondolkodási idő után alávetette magát a pápai akaratnak, és 1945. október 7-én Esztergomban beiktatták új hivatalába. 1946. február 21-én kreálták bíborossá. A kommunista hatalom súlyos támadásokat indított az egyházak ellen, amely támadásokat Mindszenty igyekezett következetesen visszaverni, mígnem 1948. december 26-án letartóztatták és az Andrássy út 60-ban megkezdték kínzását és kihallgatását. Pszichotróp szerek hatása alatt minden ellene felhozott vádat elismert. Legfőbb kínzója Décsi Gyula volt. Számos jegyzőkönyvet Sulner László írásszakértő és felesége írt alá, de Mindszenty sajátkezűnek feltüntetett vallomásait is ők hamisították. A Budapesti Népbíróság a IX. 254/1949 számon lefolytatott [1] koncepciós perben Mindszentyt életfogytig tartó fegyházra ítélték (1949. február 8.), de betegsége és a nyugati nyomás miatt később házi őrizetbe került Püspökszentlászlón, majd Felsőpetényben. Innen szabadult 1956. október 30-án, amikor Pálinkás-Pallavicini Antal őrnagy Rétságra, majd Budapestre vitte. Az 1956-os forradalom utolsó napjaiban rádióbeszédeket mondott, budavári rezidenciáján fogadta a külföldi delegációkat, és azonnal fölmentette hivatalukból a kommunistákkal kollaboráló papokat. 1956. november 4-én a Parlamentből, ahová Tildy Zoltán hívta be, kénytelen volt az amerikai követségre menekülni, mert Budapestet ellepték a szovjet tankok, és vérbe fojtották a forradalmat. Mindszenty az egyik kiemelt közellenséggé vált. 1971. szeptember 28-án a Szentszék és a Magyar Népköztársaság megállapodásának megfelelően - szándéka ellenére, de a pápának fogadott engedelmesség okán - elhagyta Magyarországot. Amikor VI. Pál pápa találkozott vele, neki adta mellkeresztjét és gyűrűjét. Mivel látta, hogy ez a megállapodás személyi szabadságát sérti (a Vatikánt nem hagyhatta volna el, nem végezhetett volna lelkipásztori munkát, és nem érintkezhetett volna a Magyarországról elmenekült honfitársakkal), saját akaratából – a Szentszék nem akadályozta

168

meg a döntését – az egyházjogilag a magyar prímások alá tartozó bécsi szemináriumba, a Pázmáneumba utazott és haláláig ott élt. Ez idő alatt a világ minden magyarlakta országát felkereste, és meglátogatta híveit. Koncepciós perének 25. évfordulóján, 1974. február 5-én VI. Pál pápa megüresedettnek nyilvánította az esztergomi érseki széket azzal az indokkal, hogy a magyar prímás lemondott. Mindszenty hat pontból álló kommünikét adott ki, és ebben a világ közvéleménye számára világosan megindokolta, miért nem mondhat le a magyar prímás ezekben a drámai időkben. A katolikus egyház modern történetében ugyancsak példa nélkül állt, hogy az Egyházfő ilyen magas rangú főpapot letegyen a székéből. [forrás?] (Lemondatása Kádárék követelése volt, s ennek fejében szabadon engedték a kommunista börtönökbe zárt egyházi személyeket.) Miután Mindszenty József bíboros-prímás-érseket felmentették tisztségéből, utódjaként 1974ben Lékai László addigi veszprémi apostoli kormányzót áthelyezték az esztergomi főegyházmegye apostoli kormányzójává. (Majd 1976. február 12-én VI. Pál pápa kinevezte esztergomi érseknek, és május 24-én bíborosi címet kapott.)

Felmentésétől haláláig A Szentszék általi megaláztatás ellenére folytatta pasztorációs útjait, [3] de vesebaja egyre súlyosbodott, amelyhez rák is párosult. Ez utóbbi műtéti beavatkozást igényelt, s ezt el is végezték az érseken, dr. Bianchi vezetésével. Az altatásból azonban már nem ébredt föl. 1975. május 6-án halt meg a bécsi Irgalmasok Kórházában. Holttestét végakarata szerint Mariazellben helyezték el, majd a rendszerváltás után, 1991. május 4-én az esztergomi érseki kriptában talált végső nyugalomra az esztergomi bazilika altemplomában. [4] 65. PÉLDÁT ADÓ KERESZTÉNYEK a XX. században Salkaházi Sára (Kassa 1899. – 1945 Budapest). Kassán született, édesapja, Schalkház Lipót korán meghalt, édesanyja igazgatósági tagként dolgozott tovább a részvénytársasággá alakított kassai Schalkház Szállónál. A szálló a művészek kedvelt találkozóhelye volt és ebből a keresetéből nevelte három gyermekét. Sára Kassán végezte iskoláit, tanítónői diplomát szerzett és egy évig dolgozott is tanítónőként. Mikor az első világháború után Kassa az újonnan létrejött Csehszlovákiához került, és a csehszlovák kormány hűségesküt követelt a tanároktól, Sára ezt megtagadta és el kellett hagynia a pályát. Határozott fellépésű fiatal lányként írják le, akinek ambíciója az volt, hogy újságíró, író lesz. Mikor elvesztette állását, könyvkötészetet tanult, húga kalapüzletében is dolgozott, felvidéki magyar lapokba írt, novellákat, tárcákat, életképeket közölt. Első írása 1919. február 2-án jelent meg Syphax álnév alatt a kassai Esti Újságban. Többnyire a kisebbségbe került magyarokról, a szegény munkásokról és nyomorban élő munkanélküliekről írt, nagy átérzéssel.

169

Életmódja az újságíróké volt. „Önállóság, cigaretta, kávéház, csavargás a nagyvilágban hajadonfőtt, zsebre dugott kézzel, friss vacsora egy kis kocsmában, cigányzene” – írta akkori életéről később. 1922-1923 fordulóján néhány hónapig eljegyzett menyasszony volt, de kikosarazta vőlegényét, a későbbi gazdatisztet. 1927-ben ismerkedett meg a Schlachta Margit alapította Szociális Testvérek Társasága rend kassai tagjaival, és ez új irányt szabott az életének. Szociális tanfolyamokat végzett a rendnél, végül ellátogatott a budapesti anyaházba is, ahol stílusát túl modernnek találták, de nem voltak elutasítóak vele. 1929-ben elfogadták jelentkezését a novíciának. A szegvári rendházhoz csatlakozhatott, de az 1930 pünkösdjén tett első fogadalma előtt néhány hónapot még Kassán töltött, ahol a helyi Karitászt szervezte. Két évvel később Komáromban végzett hasonló munkát. Eközben meg kellett küzdenie korábbi élete árnyaival: "Keresztül kellett gázolnom önmagamon... hogy önmagamat lerázva, megsemmisítve ráismerjek önmagamra, ráeszméljek énemre" – írta. Hatalmas munkát végzett, a karitász vezetésén kívül heti huszonhat órában tanított, gyermekkonyhát, kegytárgyüzletet, szegényházat felügyelt, és szerkesztette a Katholikus nő című folyóiratot. Nagyon kimerülten 1934-ben Kassára helyezték vissza, és mert fáradtságát bizonytalanságként értelmezték, nem engedték, hogy letegye az örök fogadalmát. 1937-ben jelentkezett missziós munkára a Brazíliában élő magyar bencések mellé, és Slachta Margit el is engedte volna, de ehhez magyar állampolgárságot kellett kapnia. Ezért 1937-ben végleg Budapestre költözött. A missziós utat azonban a második világháború körüli politikai események meghiúsították. 1940 pünkösdjén letehette az örök fogadalmat, Alleluja! Ecce ego, mitte me! jelmondattal (Íme itt vagyok, küldj engem!) A háború vége felé – 1944 - a zsidók mentésén dolgozott szerzetestársaival együtt. Gondoskodott elhelyezésükről, élelmezésükről. Hamis papírokat szerzett, menekítette őket. Tisztában voltak ennek veszélyével. Amikor a németek megszállták az országot, elöljárói engedelmével és jelenlétükben az oltár előtt felajánlotta életét. „Fogadd el, Istenem, az én halálomat minden fájdalmával együtt váltságul a testvérek, főleg az öregek, a betegek, a gyengék életéért! Kíméld meg őket a megkínzástól, a fenyegetéstől, főleg pedig a hűtlenségtől!” Felajánlása meghallgatásra talált. 1944. december 27-én, az egyik Munkásnőotthonban (Bokréta u. 3.) fegyveres nyilasok razziát tartottak. A gyanús személyeket és a vezetőt, Sára testvért elfogták és megölték.  APOR VILMOS Boldog Apor Vilmos Boldog Altorjai báró Apor Vilmos vértanú püspök Segesváron született 1892. február 29-én, és Győrben halt meg 1945. április 2-án. 1997. november 9-én II. János Pál pápa boldoggá avatta. Apor Vilmos neves erdélyi arisztokrata család sarja. A kalocsai jezsuitáknál tanult, majd 1915. augusztus 24-én Nagyváradon pappá szentelték. Gyulai plébánosként 26 évesen nagy tekintélyre tett szert, amikor a román katonák túszszedő akciója során elfogott gyulai polgárok ügyében eredményesen járt közben, és kieszközölte szabadon bocsátásukat. 1941. február 24-én, 49 éves korában Gyulán szentelték püspökké, március 2-án ünnepélyes keretek között vonult be Győrbe. Püspöki jelmondata: „A kereszt erősíti a szelídet, szelídíti az erőset”.

170

Többször kifejtette gondolatait a papságról: Beszéd a papságról – részlet Krisztus papja „együtt örül az örvendezőkkel és sír a sírókkal...” Eggyé forr a gondjaira bízott lelkekkel és igyekszik jóságával könnyűvé tenni számukra Krisztus igáját, édessé terhét. (…) Szeretni annyit is tesz, mint megbocsátani. A személyes ellenségnek is, az Egyház ellenségének is, a közéleti ellenfélnek is; mert Krisztus papja nem lehet haragtartó, megbocsát, nem egyszerkétszer, hanem hetvenszer hétszer, vagyis mindig újra, csak lássa a javulásnak némi jelét. De ezt a javulást is előmozdítja a szeretet, és a békülésre való őszinte készség, mely a jó pásztor minden szavából és minden tettéből sugárzik. Minél tovább él a pap magasztos hivatalában, annál jobban kell fejlődnie a szeretet szellemében. Mert a szeretet a lélek megérését jelenti. A lélek végső kifejlődése tehát a szeretet. Így éljünk, így haljunk, mint Krisztus igaz papjai. Így érdemeljük meg, hogy egykor magunk tapasztaljuk, túl a sírnak sötét kapuján az apostol által hangoztatott szent igazságot: „a prófétálások véget érnek, a nyelvek megszűnnek, a tudomány elenyészik”, de „a szeretet soha meg nem szűnik” ott, ahol színrőlszínre láthatjuk Istent, aki maga a Szeretet. Apor püspök nem csupán kívánalomként fogalmazta meg, hanem saját életében tökéletesen meg is valósította a jó pásztornak ezeket a tulajdonságait. Serédi Jusztinián bíboros 1941 elején őt nevezte ki a Magyar Szent Kereszt Egyesület elnökévé, amely testület az egész ország területére kiterjedően a keresztény hitre térő zsidó polgárok ügyével foglalkozott. A német megszállás és nyilas hatalomátvétel után felekezetre és etnikumra való tekintet nélkül állt ki az üldözöttek mellett. Keményen bírálta és ostorozta a fennálló rendet, személyesen kelt a kiszolgáltatottak védelmére a német és nyilas vezetőkkel szemben. 1945. március 28án megkezdődött Győr ostroma. Március 30-án, miután a rezidenciájára menekült asszonyok kiadását megtagadta, és így megvédte őket a részeg katonák erőszakoskodásától, egy szovjet tiszt halálosan megsebesítette. Április 2-án, húsvéthétfőn belehalt sérüléseibe. Apor Vilmos életében és halálában áldozatos szeretettel, bátran és határozottan védte a rábízottakat, megbocsátott ellenségeinek, sőt gyilkosának is, úgy, ahogy Jézus tette a kereszten. Holttestét a karmelita templom kriptájában temették el, később a győri székesegyházban helyezték végső nyughelyére. Apor Vilmos püspök utolsó szavai: "Felajánlom összes szenvedéseimet engesztelésül a saját bűneimért, papjaimért, híveimért, az ország vezető embereiért és ellenségeimért. Kérem Istent, ne tulajdonítsa nekik bűnül azt, amit elvakultságukban az Egyház ellen tesznek. Felajánlom szenvedéseimet az édes magyar hazáért és az egész világért. Szent István, könyörögj szegény magyarokért! Istenem, Atyám, a te kezeidbe ajánlom testemet, lelkemet! Jézus, Mária, Szent József, legyetek énvelem most és halálom óráján! Jézus Szentséges Szíve bízom benned! Ámen”. 1997. november 9-én II. János Pál pápa boldoggá avatta.

171

Apor Vilmos sírja Győrben,

 Boldog Romzsa Tódor Boldog Romzsa Tódor görögkatolikus vértanú püspök 1911. április 14-én született a kárpátaljai Nagybocskón és 1947. november 1-én, 36 évesen halt meg. II. János Pál pápa avatta boldoggá 2001-ben. Apja vasúti tisztviselő volt. A négy osztályos elemi iskola után a Huszti Állami Reálgimnáziumban tanult, ahol 1930-ban kitűnő eredménnyel végzett. Ezt követően Rómába mehetett teológiát tanulni. 1930-1934 között a római Collegium germanicum Hungaricum növendéke, majd 1937-ig a Collegium Russicum diákja volt. Egyetemi tanulmányait a római Gregoriana Egyetemen végezte. 1936-tól felszentelt pap, 1944. szeptember 24-én az Ungvári székesegyházban Dudás Miklós hajdúdorogi görög katolikus püspök szentelte püspökké. A szovjet hadsereg bevonuláskor már ő állt az egyházmegye élén. A sztálini vallásüldözés idején – amely Ukrajnában a görög katolikus egyház megszüntetésére, az ortodox egyházba való beolvasztására irányult; fontos alakjává vált az ezzel szembeni békés ellenállásnak. Határozottan elutasította az együttműködést a hatalommal, kitartásra és egysége szólította fel az egyházi rend tagjait és a híveket. Emiatt 1947-ben az ukrán államvédelem különös kegyetlenséggel meggyilkolta. A lavkai templom felszenteléséről hazafelé tartó püspök lovas kocsiját katonai teherautóval legázolták, majd a sebesülteket vasdorongokkal agyba-főbe verték. A főpap nem halt meg, de súlyosan megsérült, és beszállították a munkácsi kórházba. Itt – bár a főorvos a hatóság fenyegetései ellenére igyekezett gondosan kezelni – egy óvatlan pillanatban egy álruhás „nővér” injekciós tűvel megmérgezte. A halál a november 1-re virradó éjszakán állt be. A merénylet célja a hívők megfélemlítése és az egyház szétszélesztése volt. A püspök 1947. november 4-i temetése gyásznap volt egész Kárpátalja számára. Az ungvári görögkatolikus katedrális kriptájában temették el, földi maradványait később az egyik mellékoltár közelébe helyezték át. Szobrát 2001. március 24-én, Lakitelken avatták fel. Vértanú püspökeink helytállása legyen példa számunkra, és kérjük bizalommal égi közbenjárásukat önmagunkért és népünkért!  Bogdánffy Szilárd 1911. február 21-én született a Torontál vármegyei Feketetón (Crna Bara, ma Szerbia területén). Édesapja, az örmény nemesi származású Bogdánffy Ignác a falu tanítója volt, édesanyja Welebny Aranka. Tanulmányait Torontálkeresztesen (Cruceni, Románia), édesapja új állomáshelyén kezdte meg, majd a temesvári Piarista Főgimnáziumban folytatta, ahol 1929-ben érettségizett. Még 1929 nyarán sikeresen jelentkezett a nagyváradi Teológiai Akadémiára, és már tanulmányai első két évében kivívta a szeminárium tanári karának osztatlan elismerését. Az “in omnium laudabilis”-ként jellemzett és tanári pályára szánt fiatal növendéket elöljárói a Budapesti Központi Papnevelő Intézetbe küldték, ahol olyan kiváló tanároktól tanulhatott, mint Mihályfi Ákos, a modern lelkipásztorkodás tan teoretikusa, Pataky Arnold egyháztörténész, Tóth Tihamér, a kor valláserkölcsi nevelésének megalapozója, vagy Schütz Antal, a 20. század legjelesebbnek tartott teológusa. Budapesti professzorai hamarosan felfigyeltek a

172

nemcsak “buzgalmáról és szerénységéről”, hanem “komoly lelki életéről és elmélyült biblikus érdeklődéséről” is tanúságot tevő fiatal teológusra. Tanulmányai befejeztével 1934 nyarán visszatért Nagyváradra, ahol június 29-én Fiedler István püspök pappá szentelte az újonnan épített váradőssi Lisieux-i Szent Teréz plébániatemplomban. Életének következő másfél évtizedét a katolikus ifjúság oktatásának és lelki nevelésének szentelte. Felszentelésének évében püspöke a szatmári papneveldébe helyezte helyettes tanárnak és tanulmányi felügyelőnek. Egy évvel később hittanári kinevezést kapott a nagyváradi Gojdu Líceumba, párhuzamosan pedig a helyi püspöki konviktus, a Szent József Intézet tanulmányi felügyelője és lelki vezetője lett. Három évvel később az Orsolyarend Tanítóképző Intézetének hittanári és lelkészi teendőit is felvállalta. Ezzel gyakorlatilag a nagyváradi katolikus diákság zömének szellemi és lelki gyarapodását irányította, beleértve a város területén szétszórtan tanuló és a Szent József Intézetben elhelyezett Várad-i kisszeminaristákat is.

A tanuló ifjúság körében hamar népszerűvé vált fiatal papot 1939 novemberében a román hatóságok a Rongyos Gárda szervezésében való részvétel koholt vádjával letartóztatták, megkínozták, majd állampolgárságától megfosztva kitoloncolták Magyarországra. Itt kilenc hónapon át a Ranolder Intézet hitoktatója és spirituálisaként működött, majd a magyar hadsereget követve 1940 szeptemberében visszatért Nagyváradra, ahol elöljárói megbízásából a szeminárium lelki vezetője és az erkölcstan tanára lett. Mindeközben 1936 és 1943 között több alkalommal is szigorlatot tett a budapesti Pázmány Péter Egyetem Hittudományi Karán, majd 1943-ban megvédte A szinoptikus apokalipszis című doktori értekezését. A Második Világháború vége felé a szemináriumi katedrája mellett Bogdánffy Szilárd a nagyváradi katolikus középiskolai oktatás újraindításán dolgozott. Részt vett a Premontrei Gimnázium és az Orsolya-rendi leánygimnázium újjászervezésében. A háborúban elhurcolt tanárok helyett 1945 és 1947 között nem csak hittant, de szükség esetén latint, franciát és

173

matematikát is tanított. 1945 őszén az Orsolya-rend lelki vezető nélkül maradt növendékei számára pápai jóváhagyással megalapította a Merici Szent Angéla harmadrendet. 1947 tavaszán Scheffler János püspök kérésére tanári működését félbeszakítva Szatmárra költözött, ahol tanácsosi és püspöki titkári minőségben a püspöki aula sokoldalú és nélkülözhetetlen tagja lett. A papneveldék 1948. évi államosítását követően a papi utánpótlás biztosítására Felsőbányán és Színfaluban titkos szemináriumot szervezett. János püspök bizalmasaként 1947-től Bogdánffy Szilárd lett a szatmári és váradi egyházmegyék valamint a bukaresti apostoli nunciatura összekötője. A kommunista Romániában egyre fokozódó keresztényüldözés közepette Gerald P. O’Hara nunciaturai régens 1949. február 14-én titkos püspökké szentelte. A román állambiztonsági szervek alig két hónappal később 1949. április 5-én letartóztatták. Négy éven keresztül minden jogalap nélkül tartották fogva és kínozták a korszak rettegett börtöneiben (Jilava, Capul Midia, Máramarossziget). Koncepciós perére csak 1953 áprilisában került sor, amelynek során 12 év kényszermunkára ítélték. Bár családjának és ügyvédjének sikerült elérnie az ítélet megsemmisítését, még perének újratárgyalása előtt, 1953. október 2-án a nagyenyedi börtönben belehalt az elszenvedett kínzásokba.



Szent Edith Stein A szent keresztről nevezett Teréz Benedikta kármelita nővér, európai hírű filozófusnő – üldözött zsidó testvéreiért ajánlotta fel életét. Életét az auschwitz-i koncentrációs táborban oltották ki 1942-ben. „Mindig nagyon távol állt tőlem az a gondolat, hogy Isten irgalmassága hozzá volna kötve a látható egyház határaihoz. Isten az igazság. Aki az igazságot keresi, Istent keresi, akár világos ez számára, akár nem” – írta Edith Stein. 1891. október 12-én született Breslauban (a mai Wroclavban), zsidó hagyományokat őrző polgári családban. Filozófiát, pszichológiát, történelmet és német nyelvet hallgatott az egyetemen.

174

Filozófiai látásmódját két filozófus, határozta meg. Az egyik a modernkori fenomenológia mestere, Edmund Husserl (1859–1938), a másik a középkori skolasztika legnagyobbja, Aquinói Szent Tamás (1225–1274). 1916-tól Husserl asszisztenseként dolgozott, nála írta doktori disszertációját is. Mindkét filozófus esetében következetes és szigorú módszerük vonzotta őt, ahogyan a valóság lényegét, igazságát kutatták. Edith számára is a lényeg- és igazságkeresés lett a legfontosabb. Ez vezette a szeretet megtalálásához. Felismerte, hogy a lényeg, az igazság és a szeretet összefüggnek egymással. Avilai Szent Teréz önéletrajzának olvasása fordulatot jelentett az életében. 1922. január 1-jén megkeresztelkedett, és a keresztségben a Teréz nevet vette fel. 1923–33 között tanított, előadásokat tartott. 1933. október 14-én a kölni karmelita kolostorba vonult mint jelölt. 1934. április 15. volt beöltözésének a napja, majd 1938. április 21-én tett örökfogadalmat. „Mosolyognom kell azon a kérdésen, hogy mennyire szoktam már meg a magányt. Életem során többnyire sokkal magányosabb voltam, mint itt (a Kármelben). Nem hiányzik semmi abból, ami odakint van, s megvan mindenem, ami odakint hiányzott, úgyhogy már csak hálát kell adnom a hivatás mindent meghaladó kegyelméért, amelyet egyáltalán nem érdemeltem meg” – írta később. A nemzeti szocializmus üldözései elől 1938. december 31-én a rend a hollandiai Echt kolostorába helyezte át. Még 1933-ban levélben kérte XI. Piusz pápát, hogy szólaljon fel a magát keresztényként feltüntető náci politika ellen, hiszen a faj és az állami erőszak istenítése nyilvánvaló eretnekség. A tiszta fajiság melletti propaganda ugyanis keresztény terminológiát használt, a párt kívánt egyházzá, az istenhívők valódi, új közösségévé válni. A kérésével egybehangzó hivatalos kiállást először az 1937-es, „Mit brennender Sorge (Égő aggodalommal)” kezdetű (nem latinul, hanem németül írt) pápai körlevél jelentette, amely elítélte a nácizmus eszmerendszerét. Majd a holland püspöki kar valósította meg 1942. július 26-án keltezett körlevelével, amelyben nyíltan elítélték a nemzeti szocialisták zsidóüldözését. Erre adott „válaszként” a német megszállók augusztus 2-án az eddig megkímélt hollandiai katolikus zsidókat – köztük Edith Steint és testvérét, Rosát – internálták, majd Auschwitzba szállították. Körülbelül negyvenezer ember esett áldozatul ennek a megtorlásnak. Edith augusztus 9-én, vasárnap érkezett meg Auschwitzba, és valószínűleg ez volt halálának napja is. Utolsó műve, amelynek befejezésén elhurcolása előtt dolgozott, „A kereszt tudománya” című Keresztes

175

Szent Jánosról írt tanulmánykötete volt. Keresztes Szt. János életútját elemezve saját – a kereszt és a szeretet kapcsolatáról vallott – felfogását ismerhetjük meg. Jézus Krisztus kereszthalála Isten szeretetének a megnyilvánulása, így a kereszt és a szeretet összekapcsolódik, eggyé válik, egyet jelent. A szentmise a kereszt áldozatának megújítása. Aki élő hittel mutatja be, vagy vesz részt a szentmisén, annak lelkében megismétlődik a Golgota eseménye. Készült rá, hogy népe sorsát ő sem kerülheti el. „Bízom abban, hogy Isten az egész zsidó nép hasznára áldozza fel az életemet. Egyre többet gondolok Eszter királynéra, aki elválasztatott népétől, hogy a király elé járuljon. Én is egy kicsi Eszter vagyok, szegény és gyenge, de a Király, aki kiválasztott engem, nagy és kegyelmes” – írta egyik levelében. II. János Pál pápa 1987. május 1-jén boldoggá, 1998. október 11-én szentté, 1999. október 1-jén pedig Európa védőszentjévé avatta. Beszédeiben az alábbiakat mondta róla: „Élete és a kereszthez vezető útja nagyon közel áll a zsidó nép sorsához. Ő megértette, hogy Jézus keresztje az, ami most a zsidó nép vállán fekszik. (…) Meghalt, hogy megdicsőítse Isten szent nevét: Izrael leányaként halt meg, mártírként és a katolikus egyház apácájaként (…) A Keresztről nevezett Teréz Benedikta nővér mindnyájunknak mondja: Ne fogadj el semmit igazságnak, ami szeretet nélkül van! És ne fogadj el semmit szeretetnek, ami igazság nélkül van!” „Csak Isten tudja az ember odaadását egészen elfogadni, mégpedig úgy, hogy az ember nem elveszti, hanem megnyeri a lelkét. És csak Isten tudja önmagát az embernek úgy odaajándékozni, hogy kitölti az ember egész lényét, s közben semmit sem veszít el önmagából.” (Edith Stein) „Csak munkaeszköze vagyok az Úrnak. Aki hozzám jön, azt Őhozzá szeretném vezetni. S ahol észreveszem, hogy nem erről van szó, hanem az érdeklődés csak a személyemnek szól, ott nem tudok eszközként szolgálni, s kérnem kell az Urat, hogy más módokon segítsen, hiszen Ő soha sincsen csupán egyikünkre ráutalva. Életem minden reggel újra kezdődik, s minden este befejeződik. Ezen túl nincsenek terveim és kilátásaim. Vagyis természetesen hozzátartozhat a napi munkámhoz, hogy előretekintsek, de "gondot" sohasem jelenthet a következő nap”.  Takasi Nagaj (1908-1951) japán orvos életsorsa. Az atomtámadás egyik túlélője volt. -- 1945. augusztus 1jén az Uraki völgy felett vakító fényesség közben robbant a két atombomba. Kilencezer fokos hőség támadt 200 km-es sebességű rettenetes szélvésszel. A kórház, ahol dolgozott, 700 méterrel volt távolabb a centrumtól. A vasbeton épület nem dőlt össze azonnal. De a légnyomás összevissza dobálta a berendezést, embereket, műszereket. Megsebesült. Az alkalmazottak 80 százaléka meghalt. Aki életben maradt, igyekezett menteni a menthetőt. Egymást segítették: kötöztek – maguk is sérülten – embereket húztak ki az omladék alól. Egyre közeledett a tűz. A közeli dombokra vonszolták a sebesülteket. A nagy megerőltetéstől – fejsebe állandóan vérzett, végül végkimerülten összeesett. Amikor magához tért, folytatta a munkát. Miután a mentőosztagok elérték őket, elindult, hogy megkeresse otthonát. Csak egy hatalmas krátert talált. A meleg hamuban kotorászva ráakadt felesége még meleg csontjaira. Közelében a rózsafüzérje épen maradt szemei.

176

Azon a napon 8200 ember halt meg a városban a tízezer katolikus közül. Magának is szüksége lett volna az ápolásra, mégis a betegek szolgálatára állt. „Én csak égő gyertya vagyok. Addig dolgozom, amíg erőm van hozzá, amíg a viasz tart.” Mikor ágynak dőlt, gémberedő ujjakkal elkezdett írni. Figyelmeztetni akarta az embereket az önpusztító veszélyre. Ez a végrendelete: „Nem arról van szó, hogy téged szeressenek, hanem arról, hogy te szeress! Hogy szeretnek-e, azt bízd az Istenre! Minden azon fordul meg: minek vagy kinek adod az életed. Ha nem adod, nem lehet rajtad segíteni!” Jean Girette (Zsan Zsirett, 1899-1975) neves mérnök volt. A francia vasutak igazgatója. Felesége halála után életét tejesen a szociális munkának szentelte. Belépett a munkáspapok közösségébe. Mérnöki diplomáját félretéve munkásként dolgozott egy gyárban. Nem lett pap, hogy teljesen megoszthassa életét a munkásokéval. A felnőtt hitoktatás volt a célja. Amikor egészségi állapota miatt abba kellett hagynia a fizikai munkát, az egyházközségek keretében dolgozott tovább. Egy kis házban lakott társaival. Egész egyszerűen éltek, mint egy munkáscsalád. Csak nagyobb időt szenteltek az imának, elmélkedésnek, az Evangélium tanulmányozásának. A városnegyed lakói ismerték őket, eljártak hozzájuk tanácsért. Vagy ők keresték fel a családokat. Megbeszélték problémáikat, bekapcsolódtak szervezkedésükbe is. Hetenként egyszer a hit világánál, maguk között kicserélték tapasztalataikat, megbeszélték apostolkodásuk tényeit, eredményeit. A Mária lovagjai társaság „missziós” munkát végzett. Kis csoportokat alkotva dolgoztak. Négy-tíz tagból állott egy-egy „presidium' . Mindegyik csoport élén egy pap lelkivezető állt. Pontosan meghatározott feladatot láttak el. PI. kettesével látogatták a kórházakat, hogy lelkileg segítsék a betegeket. Voltak, akik az öregeket gondozták. Felkarolták a börtönből szabadultakat. Lakást, munkát szereztek nekik. Mozgalmuk gyorsan terjedt. Mintájukra Amerikában is alakultak csoportok. Afrikából a misszionáriusok kértek tőlük segítséget.  Carlo Caretto (1910-1988) Carlo Carretto az utóbbi idők legkedveltebb olasz lelki írója, az Actio Catholica és sok-sok fiatal példaadó tekintélye, aki Charles de Focauld nyomán vezet a pusztaságba, az imádság iskolájába. Korunk egyik "prófétáját" egyszerűen csak, testvérkének hívták (Jézus kistestvére), mert egyszerre tudott szólni a világi hívőkhöz, klerikusokhoz, tanulatlanokhoz és képzettekhez. Végigkísérte az 1900-as évek triumfalista egyházképéből kilépő, a Zsinatban megújult Egyházat, érte égő, olthatatlan szeretetével. 1910. április 2-án született Alessandriában egy olyan "szuperkatolikus" családba, amelyben nyolc testvére közül kettő apáca egy misszionárius, majd püspök lett. Torinóban tanár lesz, filozófiából és pedagógiából doktorál. A csönd, a szemlélődés, az imádság, az Istenre hagyatkozás az evangelizálás, a kommunikáció embere, akinek írásait kézről kézre adták, fordították. A Levél a pusztából című harminc kiadást ért meg, négyszázezer példányban, tíz nyelvre fordítva. Umbriában, egy elhagyott kolostorban imaközpontot létesített. Bárki megállhat ott egy rövid időre, hogy imádkozzék, elmélkedjen egyedül, vagy másokkal, dolgozzék, vagy teljes

177

magányba vonuljon. Évente tízezer fiatal is megfordul a házban: kábítószer-élvezők, alkoholisták, az erkölcsi élet sebesültjei. A szív „átváltozásához” csak ezt ajánlja: „Higgy! Ha meg akarsz gyógyulni, naponta tölts egy órát az Oltáriszentség előtt! Ismerd el szegénységedet, betegségedet, és ismételd: irgalmazz nekem, Jézus! Aztán hagyd, hogy áthasson Jézus közelsége!” Betlehemben felfedezi a kicsinység, az Eukarisztiából táplálkozó mindenség élményét, majd Assisi Szent Ferenc nyomán a szegények szolgálatát. Boldog XXIII. János és Isten szolgája VI. Pál pápában a Szentlélek hatékony eszközeit ismeri fel. Részt vesz a politikai életben is, 1946-ban XII. Pius pápa a GIAC (Actio Catholica Ifjúsági Szervezete) nemzeti elnökévé nevezi ki. 1948-ban harcol a keresztény demokráciáért. 1974-ben a népszavazás idején hatékonyan emel szót a válás ellen, a házasság intézménye mellett. Olyan egyházért küzd, amely az Evangélium, a reménység és a szeretet egyháza. Ezért hagyja ott a közéletet és vonul a Szaharába 1954-től, hogy egészen Krissztusnak éljen, böjtőlve, és az Oltáriszentséget imádva. Halálos ágyán utolsó testamentuma: "Amennyiben vitatható vagy, Egyházam, annyiban szeretlek téged... (ha perlekedem veled, azt az irántad érzett szeretet miatt teszem)..., hányszor imádkoztam azért, hogy biztos kezeid között haljak meg!" Ez 1988. október 4-én, Szent Ferenc napján következett be. Olyan világi keresztény volt, akiről a II. Vatikáni Zsinat álmodott. Ez után az írása (Kerestem és megtaláltam) után, amelynek műfaja confesszió, vallomás, s amelyet befejezésnek szánt, még öt évet élt. Némely képe bizonyosan túlzó vízió (például Walesa pappá szenteléséről), mégis érezzük, mennyire valós problémák feszítik fejtegetéseit. Lenyűgöző Carretto pápatisztelete. Minden egyházi kritikája mellett átfénylik sorain a forró ragaszkodás a jóságos János, a bölcs Pál és a rendíthetetlen János-Pál pápánkhoz... El lehet tanúlni bárkinek az Ő szabályait: –

Megkülönböztetés nélkül testvérként bánj minden emberrel!

–

Isten nem akkor jön hozzád, amikor már „megjavultál”,

Ő már eljött, öröktől fogva mindig jelen van... – –

A bűn: ellenállás ennek az állapotnak, Az önzés: hogy megállunk embervoltunknál, és megakadályozzuk, hogy isteni életet éljünk. 

Az Orvosmissziós Társaság Indiában alapította meg első kórházát. A nők, anyák és gyermekek gyógyításával foglalkoznak. A vállalkozó nőket erre a munkára készítik fel szakmailag és lelkileg. Fogadalmat tesznek a gyógyító munkára. Mozgalmuk a változó időkhöz alkalmazkodik, és országonként más. Dr. Dengel, Anna 1892-ben született egy tiroli kis faluban. A vizitációs apácák iskolájában tanult; A középiskola elvégzése után Franciaországban élt, majd az Orsolya nővérek intézetében Innsbruckban kereste hivatását. Végül az Orvos- Missziós Társaságnál jelentkezett, és Írországban végezte tanulmányait. 1919- ben ledoktorált, és megkezdte orvosi hivatását Indiában. 1925-ben mint „jámbor egyesületet”. Ma már mint pápai joggal rendelkező szerzetben dolgoznak. 700

178

nővérük 49 országban szolgálja a szegényeken keresztül Istent. Rómában halt meg 1980ban. Az általa alapított orvos-missziós nővérek napjainkban is működnek szerte a világban. Amerikában a társadalmi igazságtalanság, a faji ellentétek orvoslásán dolgoznak. A színes bőrűek számára tartanak fenn kórházakat. Latin-Amerikában a nyomor enyhítése a feladatuk. A szegénynegyedekben rendelőket tartanak fenn, és járják a családokat. Európában a szellemi fogyatékosokat és a lelki betegeket gondozzák, tanítják, ápolják. Afrikában személyes kapcsolatok kiépítésén keresztül gyógyítanak. 

Albert Schweitzer (1875-1965) protestáns lelkész, híres orgonaművész, író és orvos Afrikában – Lambarénében – létesített kórházat. Hangversenyeinek, könyveinek jövedelméből és közadományokból alapította és tartotta fenn intézményét. Afrika nyomorúságát akkor ismerte meg teljes valóságában, amikor már ott dolgozott. Azóta minden igyekezetével mások felelősségérzetét is szerette volna felébreszteni. Jézus parancsára hivatkozott, aki megköveteli híveitől, hogy segítsenek az elesetteken, a nyomorultakon. Bátran hangoztatta: „Minden emberért – aki szenvedést okozott – el kell mennie egynek, aki segítséget nyújt. A testvénség érzésével kell a négerek felé fordulnunk: ahol mi vagyunk a tapasztalt, idősebb testvér.” Tapasztalatai egyre jobban megérlelték benne az élet tiszteletének fontosságát. Látta, hogy a technika gyors fejlődésével fordított arányban fejlődik az erkölcsi magatartás. Azt mondta egyik előadásában. „Minden életet szentnek kell tartanunk. Egész életünkkel ennek az eszmének kell érvényt szerezni.” Munkásságáért Nobel-díjjal tüntették ki. 

179

Teréz anya Indiában (Albánia: 1910 - India, Calkutta 1997) vette magára az elhagyottak sorsát. Calcutta legszegényebb negyedébe költözött. Segítőivel végigjárják reggel az utcákat, és felveszik az elhagyott haldoklókat, a kitett és az árva gyermekeket. Ápolják a hozzájuk betért betegeket. Mindenki számára van egy marék rizsük, és amit a legfontosabbnak tartanak – szerető mosolyuk. Rendje: A „szeretet misszionáriusai” az egész világon elterjedtek, és az emberek ezreinek hoztak örömet, életük nyomorúságában. Teréz anya megkapta a Nobel-díjat is. Magyarországon is meglakult a rendje, a hajléktalanokkal foglalkoznak. Thomas Merton Trappista szerzetes (1915-1968) egy délfrancia faluban született. Szülei művészemberek voltak. Vallásról, Istenről nem sokat hallott gyermekkorában. Hányódik a nagy világban: Angliában é1. Kommunistának vallja magát. Egyetemista korában a diákösszejövetelek hangadója, szónokol, tüntetéseket szervez, sportol, kicsapongó életet él. Diákújságot szerkeszt. Közben nyugtalanul keresi életének értelmét. Keresztény oktatásra jár, majd barátai részvételével megkeresztelkedik. Elkezd rendszeresen imádkozni, az elmélkedésekre is szakit időt. Mikor először jelentkezett egy szerzetesrendbe, (Amerikában) és elmondta életét, a spirituális megrémült. Az volt a véleménye, hogy ilyen bűnös, szélsőséges életből lehetetlen megtérni. Végül a trappisták kolostorába felvették. Életét a „Hétlépcsős hegy”-ben mondja el. Éli a szigorú szerzetesi életet, és engedéllyel tovább írja filozófiai és lelki könyveit. A fiatalok hamar felfigyeltek mély gondolataira, és bár a kontemplatív rend szabályai nem engedték a sok látogatást, de előljárói felismerték Isten akaratát, és lehetővé tették a nagyobb nyitást. Egymás után jelentek meg könyvei a modern lelki életről, melyek hamar elfogytak. Előadói körútjain a mindenki felé gyakorolt szeretetről, az Úrnak adott életről, a bensőséges istenkapcsolatról tesz tanúságot. Roger Schutz (1915 - 2005) a taizéi (tézéi) szerzetesközösség alapítója és vezetője. Így szokott bemutatkozni: „Roger vagyok, testvéretek”. Apja protestáns lelkész volt, anyja katolikus családból származott. Keresztény nevelését a nyitottság és a testvéri szeretet határozta meg. Édesapja a reggeli áhítatát mindig a katolikus templomban végezte. Roger tizenhárom éves korától egy katolikus családnál „kosztosdiák”, hogy segítsék az özvegyet. Ő is protestáns lelkész lett. Életének célját egy szabályban fejezi ki: „Isten szava éltesse napjaid munkáját és pihenését. Őrizd meg mindig a belső csendet, hogy Krisztusban maradj!” Taizében talált egy régi házat. Beköltözött. Eleinte politikai üldözötteket fogadott be. Maga nyitott mindenkinek ajtót. Senkitől sem kért igazoló papírokat. Műveli a háza körüli földet, tehenet tart, hogy enni tudjon adni a menekülteknek. A háború után társakkal folytatja tovább a közös életet. Most az elhagyott gyermekeket gyűjti össze. Testvére főz, társai a megélhetést igyekeznek előteremteni. Naponta háromszor közösen imádkoznak. „Aki elkötelezte magát Istennek, azt kell tennie az 180

emberekkel szemben is” – ez hitvallásának alapja. 1949-ben heten fogadamat tettek a közös életre. 1952-ben megírta a szabályokat. Követői Brazíliában, Chicagóban, Afrikában is dolgoznak. Részt vesznek az emberek életében, küzdelmeiben, törekvéseikben. Minden felekezetbelivel – katolikus szerzetesekkel is – közösen tevékenykednek. Együtt is laknak. Taizében sem kérdezik a csoportosan megjelenő fiataloktól, milyen vallásúak, egyáltalán hisznek-e. „Mindannyian keresők vagyunk” – vallja a közösség minden tagja. II. János Pál pápa is nagy tisztelettel volt iránta. Taize az európai ifjúság lelki központja lett. Tavasztól őszig 2-3000 fiatal jött össze hetente a templomban. Ki kellett bontani a falakat és a teret kitágitani egy hatalmas sátorlappal. A diktatúra éveiben gyakori volt a kérdés a fiatalok között hazánkban: ”Voltál már Taizében?” - Aki elment, megtapasztalta a testvériség, a szeretet, a közösség, a béke, és a mély keresztény lelkiség élményét. Zavaros korunkra jellemző a halála, mivel a 90 éves szent életű Rogert egy pszichopata román asszony leszúrta késsel hátulról, imádság közben, 2005-ben.

A Wikipédiából Chiara Lubich (eredeti nevén Silvia Lubich; Trento, 1920. január 22. – Rocca di Papa, 2008. március 14.) Templeton- és UNESCO-díjas olasz katolikus egyházi személyiség, az Olaszországból indult Fokoláre Mozgalom alapítója és 1943-tól haláláig első elnöke, a Vallások a Békéért Világkonferencia tiszteletbeli elnöke volt. Mozgalmával jelentős szerepet vállalt a katolikus egyháznak a II. vatikáni zsinat utáni életében, különösen az ökumenizmus és a más vallásokkal folytatott párbeszéd területén. Gyermekkora Az észak-olaszországi Trentóban született, szülei munkások voltak. A mély elkötelezettséget családjából örökölte, apja antifasiszta, bátyja kommunista, édesanyja pedig mélyen vallásos volt.[1] Iskoláit Trentóban végezte, majd beiratkozott a velencei egyetem filozófia szakára. Miután a háború miatt kénytelen volt félbehagyni tanulmányait, egy trentói árvaházban vállalt tanítói állást. 1939-ben Loretóba utazott egy lelkigyakorlatra, ahol minden szabadidejét a bazilikában töltötte. A hagyomány szerint ugyanis itt őrzik a Szent Család názáreti házát, nagyon megragadta őt a ház légköre. Utolsó nap a tömeget nézve hatalmába kerítette egy gondolat: „szüzek serege fog követni”.[2] Ennek hatására Silvia megértette, hogy egy, addig nem járt utat talált. Ezután egyházi szolgálatot vállalt, majd belépett a ferences harmadrendbe, és felvette a Chiara nevet. 1943-ban kérte a kapucinus atyáktól, hogy örök fogadalmat tehessen, amire megkapta az engedélyt, így 1943. december 7-én örökre "házasságot kötött" Istennel. A mozgalom kezdetei Az új életben talált öröme lassan másokra is átterjedt, észrevették tanítványai, ismerősei. Első társaival a bombázások alatt találkoztak az óvóhelyeken, és közösen akarták megélni keresztény életüket. A háború lassan minden álmukat meghiúsította, minden megsemmisült, amiért eddig éltek. Lakásaik összeomlottak, egyikük vőlegénye a fronton maradt,volt, aki nem folytathatta tanulmányait. Ekkor feltették a kérdést: mi az, amit semmi nem pusztíthat el. „Isten. Úgy döntöttünk, Őt választjuk életünk ideáljául.” [3]

181

Saját elmondása szerint ekkoriban két esemény jelentett döntő fordulatot a közösség életében. Az óvóhelyeken rendszeresen olvasták a Bibliát. Egy alkalommal Jézus főpapi imájánál nyílt ki: „Atyám, legyenek mindnyájan egy” (Jn 17,21). Úgy érezték, megértették ezt a sokszor magyarázott és mégis titokzatos szövegrészt. Egy másik alkalommal egy pap rávilágított Chiarának, hogy Jézus legnagyobb fájdalma a halála előtti pillanat volt, amikor így kiáltott: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” Ez a két mondat lett Chiara és a megszülető mozgalom alapvető mozgatója. Mikor családja elmenekült a szétbombázott városból, Chiara és társai kibéreltek egy lakást a Piazza dei Cappuccini 2-ben. Ezt nevezték „házacskának”. Később az elkötelezettek hasonló otthonait a trentóiak kezdték fokolár-nak (trentói nyelvjárásban családi tűzhely) nevezni.[4] 1945-ben már 500-an találkoztak szombatonként a Massaia teremben. Trentótól Rómáig Az evangéliumi „adjatok, és akkor ti is kaptok” gondolatától vezérelve a közösség aktívan részt vett Trento szociális gondjainak megoldásában. Maguk is mindenüket megosztották a rászorulókkal, például szegényeket láttak vendégül asztaluknál. Ezzel kivívták úgy a városvezetés, mint néhány kommunista ismerősük szimpátiáját. Carlo de Ferrari, Trento érseke is áldását adta a közösségre, ettől kezdve Olaszország különböző városaiba hívták őket, és megszülettek az első közösségek Trentón kívül. Nemsokára Chiara is Rómába költözött. 1949-ben megismerte Igino Giordani parlamenti képviselőt, teológus-írót, aki hamar felfedezte a mozgalom lelkiségében rejlő újdonságot, és júliusban csatlakozott a közösséghez tonadicói nyaralásuk alatt. Az itt megélt rendkívül fontos időszakban együtt értették meg azokat a gondolatokat, amelyek már 1943 óta vezették a közösséget, és Isten „elképzelését a mozgalmunkról”. A katolikus egyház azonban komoly megfigyelés alá vette a mozgalmat az első időszakban, hiszen működése eltért minden addig megszokott szerveződési formától. Ebben az időszakban ébredtek rá a mozgalom tagjai saját „egyház létükre”. 1950-ben Pistoiában megismerkedett a mozgalommal Pasquale Foresi, akit Chiara nemsokára megkért, hogy viselje vele együtt a mozgalom felelősségét. Chiara rendkívüli érzékenységet mutatott a társadalom problémáira: a kommunizmus terjedésére (testvére, Gino is a kommunista párt aktív tagja volt), a háború utáni bizonytalan politikai helyzetre (az ekkoriban megismert Alcide de Gasperi miniszterelnök hatására), és az egyház megosztottságára (Igino Giordani és Bea bíboros már a II. vatikáni zsinat előtt az ökumenizmus gondolatát képviselték). A mozgalom növekszik 1958 és 1967 között a mozgalom eljutott mind az öt kontinensre, és 1960-tól titokban a vasfüggönyön túli országokban is elkezdi működését. 1962. március 23-án megérkezett a katolikus egyház jóváhagyása is. Chiara élete ezután egyre inkább összeforrt a növekvő mozgalom életével. Új, elkötelezett hivatások születtek: az 1956. október 23-i magyarországi forradalom hatására és XII. Piusz pápa ezt követő felhívására létrehozta „Isten önkéntesei”-nek ágát, körülöttük 182

alakult ki az évek során az Új Emberiség mozgalom. 1967-től megszülettek a mozgalom második, harmadik és negyedik generációi, az úgynevezett genek, akiknek lelkesedésére és gyermeki odaadására Chiara bármikor számíthatott. Ez év decemberében két együttest hozott létre számukra: a Gen Rosso-t és a Gen Verde-t. 1975-ben már 25 000 fiatalnak beszélt a római Stadio Olimpicoban. Szintén 1967-től létrejött az Új Családok mozgalma. 1961-ben első alkalommal került kapcsolatba nem katolikus keresztényekkel, ettől kezdve Chiara és a mozgalom elkötelezte magát az ökumenizmus útján. Chiara Lubich Németországba látogatott, és Darmstadtban evangélikus lelkészek kérésére elmondta lelki tapasztalatát. Az egység lelkisége az évek során több, mint 300 egyházban és keresztény közösségben terjedt el. Londonban fogadta az anglikán prímás, aki arra buzdította, hogy az angliai egyházban is terjessze el a Fokoláre lelkiségét. A későbbiekben a prímás utódai is támogatták a mozgalmat. 1967-ben megismerte I. Athenagoras konstantinápolyi ökumenikus pátriárkát, akivel szoros együttműködés alakult ki, és aki többször kifejtette, hogy maga is igyekszik „egyszerű fokolarinó” lenni. 1977-ben Londonban a Templeton-díj átvételekor - a keresztények közti párbeszéd kiterjesztéseként - útjára indította a vallások közti párbeszédet is. 1984-ben II. János Pál pápa is ellátogatott a mozgalom Rocca di Papa-i központjába. Jó kapcsolat alakult ki közöttük, amelyet Chiara úgy jellemzett, hogy szinte gyermekeként, nagy egységben van a pápa mellett. Wojtyła pápa három szinódusra is meghívta. 1956-ban Tonadicóban Chiara egy írásával megjelent a Città Nuova (magyar kiadása az Új Város) folyóirat első száma, amely ma 43 kiadásban jelenik meg világszerte. 1964-ben nagy álma valósult meg: Loppianóban létrejött egy modelltelepülés, ahol a mozgalom lelkisége lett az élet mozgatója. A 80-as években létrejött az első tanulmányi központ és folyóirat, amelyek a lelkiség újdonságait hivatottak teológiailag és tudományosan megfogalmazni. 1988-ban megkapta az Augsburgi Békedíjat. Chiara és a mozgalom ekkor még meglehetős ismeretlenségben élt, csak a családok és a fiatalok nagy rendezvényei irányították rájuk a figyelmet. Ebben az időszakban épült ki mindaz a szervezet, amely nélkül képtelenség lett volna fenntartani mindazt, ami később, a 90-es évektől kibontakozott. Párbeszéd mindenkivel

1990-ben a Vatikán jóváhagyta a mozgalom általános szabályzatát. Chiara ugyanebben az évben a német Klaus Hemmerle püspökkel létrehozta az Abba Iskolát, amelynek célja az volt, hogy világos és megalapozott tanításban összegezze a mozgalom tapasztalata alapján a közösségi életet. 1991-ben Brazíliában útjára indította a Közösségi Gazdaság tervét, 183

amelyhez azóta 761 cég csatlakozott. Tehát az élet minden területén igyekezett hasznosítani a közösségi élet tapasztalatait, ennek sikerét jelzi Chiara 1996 és 2008 között kapott tizenhat díszdoktori címe. 1996-ban az UNESCO kitüntette a békére nevelésért, 1998-ban pedig az Európa Tanács az emberi jogok érdekében tett erőfeszítéseiért. Ezen kívül tizenhét város, köztük Trento, Róma, illetve Magyarországon Jánoshalma választotta díszpolgárává. Az egyházon belül az 1998. pünkösdjén tartott Szent Péter-téri találkozó után párbeszédet kezdeményezett a különböző lelkiségi mozgalmak között, melyhez nemsokára más keresztény egyházak mozgalmai is csatlakoztak. Ennek a folyamatnak voltak mérföldkövei a Stuttgartban 2004-ben illetve 2007-ben rendezett "Együtt Európáért" kongresszusok. A vallások közti párbeszéd fontos állomását jelezte a New York-i W. D. Mohammad imámmal folytatott párbeszéde, aki meghívta Chiarát, hogy mondja el tapasztalatát a harlemi Malcolm X Boulevard-i mecsetben. Ezt az alkalmat hasonló találkozások sora követte: a thaiföldi Chiang Maiban terravada buddhista szerzetesek, Indiában hindu közösségek, Tokióban a Risho Kosei Kai mozgalom tagjai, Buenos Airesben a helyi zsidó közösség előtt beszélt. 1994-ben megválasztották a Vallások a Békéért Világkonferencia tiszteletbeli elnökévé, 2002ben pedig Andrea Riccardival együtt őt kérték fel, hogy az assisi vallásközi találkozón a katolikus egyház nevében felszólaljon. Ez az időszak a Chiara személyes kapcsolataiból megszülető párbeszédek időszaka volt, amelynek méltó lezárása II. János Pál pápa Novo millennio ineunte kezdetű enciklikája, melyben az egész egyház számára a "közösségi lelkiség" útját javasolta. Az utolsó próbatétel 2004-től betegsége miatt Chiara visszavonult a nyilvánosságtól. Ez az időszak a ragyogó ünnep előtti sötétség időszaka volt számára. Betegsége súlyosbodott, ám a halála előtti napon maga kérte, hogy szállítsák haza a római Gemelli Klinikáról. Utolsó óráiban kitárta háza ajtaját, és az emberek százával érkeztek otthonába, hogy elbúcsúzzanak tőle. 2008. március 14-én hagyta el ezt a világot. Búcsúztatási szentmiséjét a római San Paolo fuori le Mura bazilikában Tarcisio Bertone bíboros, vatikáni államtitkár mutatta be 16 bíboros, 40 püspök és 800 pap részvételével, politikusok, világi és vallási vezetők valamint mintegy negyvenezer hívő jelenlétében. Rocca di Papában, a Fokoláre Mozgalom központjában temették el, Igino Giordani mellé. [5] - Utóda a Fokoláre Mozgalom vezetésében az olasz Maria Voce (Emmaus).[6] Az élet igéje Talán legismertebb kezdeményezése az Élet igéje volt, amelyet 1977-től kezdve haláláig írt. Ez egy eleinte kéthetente, majd havonta megjelenő, egy szentírási szakaszhoz írt magyarázat, amelyet kezdetben egy helyi rádióban olvasott fel, majd a Fokoláre Mozgalom csatornáin, később az interneten keresztül jutott el egyre több keresztényhez. Ma 86 nyelvre fordítják le, kb. 14 millió ember olvassa, ezen kívül több könyve is foglalkozik vele. Magyarul is megjelenik több lapban, illetve a mozgalom [7] és több plébánia honlapján. Halála után utódai nem írtak újakat, 2008 júliusától újra a 70-es években megírt szövegeket vették elő.

184

 66. MEDJUGORJE, A VILÁG LELKI KÖZPONTJA 1981. június 24-én 18 óra körül hat fiatal a medjugorjei (Horvátország) plébániáról: Ivanka Ivanković, Mirjana Dragićević, Vicka Ivanković, Ivan Dragićević, Ivan Ivanković és Milka Pavlović, a Crnica hegyen, melyet Podbrdonak is hívnak fehér női alakot láttak karjában egy gyermekkel. Meglepődtek és megijedtek, ezért nem léptek közelebb hozzá. Másnap a napnak ugyanabban az órájában, 1981. június 25-én közülük négyen: Ivanka Ivanković, Mirjana Dragićević, Vicka Ivanković és Ivan Dragićević erős késztetést éreztek arra, hogy oda menjenek, ahol előző nap látták Azt, akit a Szűzanyaként ismertek fel. Csatlakozott még hozzájuk Marija Pavlović és Jakov Čolo. Így rajzolódott ki a medjugorjei látnokok csoportja. Együtt imádkoztak és beszélgettek a Szűzanyával. Attól a naptól kezdve minden nap megjelent nekik a Szűzanya, akár együtt voltak, akár nem. Milka Pavlović és Ivan Ivanković többé soha nem látták a Szűzanyát. A Szűzanya üzeneteket és titkokat bízott a fiatalokra. A titkok, amelyek a világ és az Egyház jövőjére vonatkoznak - csak a beteljesülés előtt közvetlenül hozhatók nyilvánosságra. Az üzenetek főleg erre az öt témára összpontosulnak: ima, (rózsafüzér), bűnbánat (havi gyónás), szentmise (szentáldozás), Szentírás olvasása, böjt. - Az eltelt 32 évben 31 millió zarándok kereste fel Medjugorjét, a világ minden részéből, még Japánból, sőt Afrikából, és Dél-Amerikából is jöttek. Sok megtérés, sok csoda történt ott. A jelenések még ma is tartanak. Az Egyház csak akkor fog nyilatkozni, amikor a jelenések befejeződnek. A látnokok ma, 32 év után, 2013-ban: Mirjana Dragićević-Soldo 1965. március 18-án született Szarajevóban. 1981. június 24-től 1982. december 25-ig minden nap megjelent neki a Szűzanya. Megkapta a Szűzanyától mind a tíz titkot, és azt mondta neki, hogy egész élete folyamán meg fog neki jelenni minden évben egyszer – március 18-án. 1987. augusztus 2-tól elmondása szerint minden hónap másodikán hallja a Szűzanya hangját és vele együtt imádkozik a hitetlenekért. Néha látja is Őt. Mirjana férjnél van, két gyermek édesanyja, Medjugorjéban él a családjával. Az ő imaszándéka, melyet a Szűzanya rábízott: ima a hitetlenekért – azokért, akik nem ismerték meg Isten szeretetét. Ivanka Ivanković-Elez 1966. június 21-én született Bijakoviciban, mely területileg a Medjugorjéhoz tartozik. Elsőként látta meg a Szűzanyát. 1985. május 7-ig jelent meg neki minden nap a Szűzanya. Felfedte előtte mind a tíz titkot és azt mondta neki, hogy egész élete folyamán meg fog neki jelenni évente egyszer– a jelenés évfordulóján, június 25-én. Ivanka férjnél van, három gyermek édesanyja és családjával együtt Medjugorjéban él. A Szűzanya a családokért való imaszándékot bízta rá.

185

Jakov Čolo 1971. március 6-án született Szarajevóban. 1981. június 25-től 1998. szeptember 12-ig minden nap megjelent neki a Szűzanya. Tíz titkot kapott a Szűzanyától és ígéretet arra, hogy élete végéig meg fog neki jelenni egy évben egyszer, Karácsonykor. Jakov nős, három gyermeke van és családjával együtt Medjugorjéban él. A Szűzanyától a betegekért való imaszándékot kapta. Ivan Dragićević 1965. május 25-én született Bijakoviciban, mely területileg Medjugorjéhoz tartozik. Még ma is minden nap megjelenik neki a Szűzanya, és kilenc titkot bízott rá. Ivan nős, három gyermeke van és családjával az USA-ban és Medjugorjéban él. A Szűzanyától a fiatalokért és a papokért való imaszándékot kapta. Vicka Ivanković-Mijatović 1964. szeptember 3-án született Bijakoviciban, mely területileg Medjugorjéhoz tartozik. Minden nap megjelenik neki a Szűzanya mind a mai napig. Kilenc titkot bízott rá a Szűzanya. Vicka férjnél van, két gyermek édesanyja és Krehin Grac-ban él Medjugorje mellett. A betegekért való imaszándékot bízta rá a Szűzanya.

Marija Pavlović-Lunetti 1965. április 1-én született Bijakoviciban, mely területileg Medjugorjéhoz tartozik. Még ma is minden nap megjelenik neki a Szűzanya. Általa adja az üzenetet a plébániának és a világnak. 1984. március 1-től 1987. január 8-ig így történt ez minden csütörtökön, majd 1987 januárjától minden hónap 25-én ad üzenetet a Szűzanya a világnak. Marija kilenc titkot kapott. Férjnél van, négy gyermek édesanyja, családjával együtt Olaszországban és Medjugorjéban él. A tisztítótűzben szenvedő lelkekért való imaszándékot bízta rá a Szűzanya.

Međugorje segített abban, hogy megértsem az evangéliumot

Stefano Rotondo olaszországi orvos. Már a jelenések kezdetén hallott Međugorjéról, és 1983-ban zarándokolt el először a Béke Királynőjéhez. Tanúságot tett arról, hogy ezután az élete alapjaiban megváltozott. „Akkor megértettem, nagyon fontos megtalálni Istent ott, ahol élek, hogy megtalálhassam az örömet az Istennel való egyszerű találkozásban. 1983-ban jöttem ide először, és Međugorje ma az a hely számomra, ahol élek. Segített megérteni az evangéliumot és megélni azt a mindennapi életben. Itt tanultam meg hallgatni, megtanultam, hogy mi a csend, megtanultam elfogadni önmagamat. Egyszerűen elkezdtem megnyitni szívemet Isten számára” – mondta dr. Stefano, akinek családja egy međugorjei zarándoklat után másik két családdal együtt imacsoportot alapított. Emellett már négy éve vezet

186

zarándokcsoportokat Međugorjéba: „Szívünk mélyén vágytunk arra, hogy tovább folytassuk az imádságot otthon, ezért mi, a három család elkezdtük együtt imádkozni a rózsafüzért, és ezt azóta is rendszeresen tesszük. Azt éreztük, a Szűzanya belép az otthonunkba és azt szeretné, hogy másokat is elvezessünk Međugorjéba.” Objavljeno: 12.08.2013. Minden nap érzem a Szűzanya és Jézus kegyelmét

Agnes Nick már húsz éve Kanadában él. Ezekben a napokban teljesedett be hosszú éveken át dédelgetett vágya, hogy eljöjjön Međugorjéba. „Életem minden napján érzem a Szűzanya és Jézus kegyelmét. Torontóban Saint Tomasban működő imacsoport tagja vagyok, amelynek „Mária élteti a papságot” a neve. Minden szerda este összejövünk és a Boldogságos Szűz Mária rózsafüzérét imádkozzuk, majd felolvassuk a međugorjei üzenetét. Amióta ezt teszem, úgy érzem könnyebben hordozom életem nehézségeit: átadod magad Istennek és az Ő Édesanyjának, ők ismerik minden szükségletünket és mindig megsegítenek bennünket nehézségeinkben” mondta Ágnes. Objavljeno: 11.08.2013. A Križevacon bemutatott szentmisével fejeződött a 24. Ifjúsági Találkozó Međugorjéban

A huszonnegyedik nemzetközi fiatalok imatalálkozója – a Mladifest, amely 2013. augusztus 1-én, csütörtökön kezdődött, augusztus 6-án, kedden fejeződött be hálaadó szentmisével hajnali 5 órakor a Križevacon. Az Ifjúsági találkozót „A hit a szeretet által tevékeny” mottóval rendezték meg. A szentmisét fra Danko Perutina, a találkozó koordinátora mutatta be. (képek), (video) Objavljeno: 06.08.2013. Gyalog érkeztek Zágrábból Međugorjéba

Marijo Jerković, Petra Grancarić és Antonija Rebrina gyalog zarándokoltak el Zábrábból Međugorjéba. A kb. 500 kilométernyi út megtételéhez 16 napra volt szükségük. A zarándoklat ötletadója Mario volt, aki olvasott néhány međugorjei tanúságtételt, de leginkább annak az asszonynak a története hatott rá, aki gyalog jött Lengyelországból, valamint annak a zarándoknak az esete, aki Međugorjéban tért meg, majd pap lett. Fiatal zarándokaink július 11-én indultak útnak. A zarándoklat ideje alatt azon emberek jósága érintette meg őket, akikkel útközben találkoztak, és akik különböző módon segítettek nekik: „Sok áldás, sok találkozás volt ezen az úton. Csodálatos tapasztalatokkal gazdagodtunk. A Szűzanya kísérte minden lépésünket. Međugorjéból mindig szép élményekkel térünk haza”,

187

és köszönetet mondtak mindenkinek – Zágrábtól Međugorjeig. Objavljeno: 06.08.2013. Több ezer fiatal előtt mutatkozott be az „Irgalmas Atya” nevű közösség

A 24. međugorjei Ifjúsági Találkozón -2013 - augusztus 5-én, hétfőn bemutatkozott az Irgalmas Atya közösség, amely Bijakovićiban, a međugorjei plébánia területén működik. Több ezer fiatal előtt a közösség vezetője, Svetozar Kraljević atya többek között a következőket mondta: „Ma valóban gratulálok a fiúknak, vannak, akik már több mint három éve velünk vannak. Tudjátok, amikor egy ember az utcáról jön az imádságba, a komoly munkába, a szeretetbe, a gondoskodásba, a figyelmességbe, ahol tanítják kimondani: Bocsáss meg, köszönöm, segíthetek-e?... Itt a rózsafüzér a lélek, a szív, az értelem és a test mindennapi ékszerévé válik. A közösségben az emberek felfedezik azokat az ajándékokat, amelyeket Istentől kaptak életük első napjától kezdve, felfedezik a jóságot, a szép szavakat, az irgalmat, a nemességet, olyan valamit, amiről eddig nem is tudták, hogy létezik. Ezért még egyszer gratulálok és örülök e fiatalokból álló család kimondhatatlan örömének.” Objavljeno: 05.08.2013. „A szentségimádás érintett meg a legmélyebben bennünket”

A međugorjei Ifjúsági Találkozón – 2013 - jelenlévő fiatalok az esti szentmisét követő szentségimádáson is részt vettek. Sokan közülük arról számoltak be, hogy a szentségimádás volt a legszebb a számukra. A petrinjei Suzana hetedik alkalommal érkezett az Ifjúsági találkozóra, de most 90 zarándokkal együtt. A következőket mondta: „Évről évre egyre több ember vesz részt a találkozón. Szívesen hallgatom a tanúságtételeket, mert nagyon megrendítőek, de a legnagyobb hatással a szentségimádás volt rám.” A szlovéniai Tatjana elmondta, hogy Međugorjéba a prédikációk, a szentségimádások, a tanúságtételek és a szentmisék miatt jön. Objavljeno: 05.08.2013. A 2013. július statisztikai adatai

A kiszolgáltatott szentostyák száma: 143.400 A koncelebráló papok száma: 5003 (naponta 166) Objavljeno: 01.08.2013. Már most megjegyezzük: égi anyánk Medjugorjéban nagyon ajánlja a közösségi imát. (Evangelizációs közösségek.) Ezzel a szándékával pedig értésünkre adja, hogy az Egyház

188

lelki újjászületésének eszközei az imádkozó kisközösségek. Ezekben formálódnak a hiteles tanúságot tevő apostolok, akik az Egyházzal együttműködve keményen dolgoznak önmaguk megszentelődésén, és kitartóan könyörögnek és munkálkodnak nem hívő embertársaik megtéréséért, valamint örök boldogságáért. Medjugorjéban egyértelművé válik a Máriakorszak ismételten megfogalmazott célja, hogy megtisztuljon a föld, és az emberiség kiengesztelje az Istent. Ezért a megtisztulásért -- s itt újra utalnunk kell La Salette-re -- nagy árat kell fizetnie a világnak, ha nem hallgat Isten szavára. La Salette szerint Isten akkor is megtisztítja a földet, ha a végső eszközhöz (nevezzük nevén: a fizikai megsemmisítéshez) kell folyamodnia a megátalkodottakkal szemben. A Szent Szűz szerint a huszadik század a sátán hatalma alatt van: "Amikor a rátok bízott titkok megvalósulnak, az ô hatalma megtörik. A sátán agresszívvé vált, mert hatalma veszendőben van. Szétrombolja a házasságokat, viszályt szít a papság között... Éppen ezért védjétek magatokat imádsággal, böjtöléssel, de mindenekelőtt közösségi imával. Újra kezdjétek el használni a szenteltvizet, hordjatok magatoknál megszentelt tárgyakat, és helyezzétek el azokat lakásaitokban.'' A fényjelenségekre sem kívánunk kitérni. A Medjugorjéba zarándoklóknak a templomi eseményeken túl két fontos célpontjuk van: az első jelenés helye és a Krizevac, illetve annak tetején felállított hatalmas betonkereszthez vezető keresztút. Ez a keresztút a világon talán a legnehezebben végigjárható. Ennek ellenére örömmel, élménnyel és áldozatvállalással járják végig a zarándokok milliói, sokan mezítláb. (Az éles köveket a lábak már simára csiszolták.) Akiknek szerencséjük van, találkozhatnak Vickával vagy egy másik látnokkal. Szóvá kell tenni a hely szentségét, amelynek valamennyi nyitott lelkű zarándok hatása alá kerül. A Medjugorjét megjárt ember szinte kivétel nélkül meghatottan beszél lelki élményeiről, és visszavágyakozik a kegyhelyre. Szoktuk néha emlegetni a ,,átimádkozott tér'' fogalmát, ami áhítatra indít. Ehhez hasonló élmény érinti meg az emberi lelket Medjugorje ege alatt. Ez az, ami visszahívja. A Medjugorjei történések megértésében nagyban segít bennünket dr. Frane Franic spliti érsek egyik, 1983-ban tett kijelentése, miszerint a medjugorjei esemény két év alatt nagyobb hatást fejtett ki a hitéletre, mint a háború után eltelt 40 év "szokásos" lelkipásztori működése. Harminckét évvel az események után beszédes statisztikát is felállíthatnánk: harmincegy millió zarándok, a tömegkommunikáció, imacsoportok, segítő közösségek, többféle újság, telefonszolgálat, videoszalagok, rengeteg könyv áll a medjugorjei események szolgálatában, és ezek szerte a világban terjesztik a Szent Szûz üzeneteit, és egyre bővül azoknak száma, akik nyitott lélekkel rezonálnak a Boldogasszony szavaira, s igyekeznek követni útmutatásait. Úgy tűnik, a Szűzanya kézbe vette és irányítja a világ evangelizálását. 

67. A XX. SZÁZAD PÁPÁI X. PIUS PÁPA, (1835-1914. augusztus 20), pápa 1903. augusztus 4-től 1914-ig Giuseppe Melechior Sarto, az észak Itáliában, Rieseben született 1835. június 2-án. Apja, Giambattista Sarto egyszerű parasztember volt, de postásként is dolgozott. X. Pius egyszerű családból származott és egész életén át szerette az egyszerűséget. Már mint pap és püspök, majd később, mint velencei pátriárka legfőbb feladatát abban látta, hogy a halhatatlan emberi lelkeket minél nagyobb számban megnyerje a mennyország számára. Sürgette a papság alapos képzését és szorgalmazta a szegények megsegítését. Azért, midőn pápa lett, legfőbb célul tűzte ki: mindent megújítani Krisztusban. Erre legalkalmasabb eszköznek a gyakori, illetőleg a napi szentáldozást találta és azt minden módon szorgalmazta is. X. Pius 189

sok nagyon fontos rendeletet adott ki. Ezekben figyelmeztette a papságot, hogy a tudományosság köntösében tetszelgő modern tanítások káros hatásaitól óvakodjanak. A Szentírástudomány, Jézus élete és az egyháztörténelem volt az akkori modern tudósok egyházellenes elkalandozásainak területe. Ezek ellen többször fölemelte óvó szavát. Külső egyházpolitikája A francia egyház helyzete már XIII. Leó pápa idejében egyre nehezebbé kezdett válni, s utóda számára szinte semmi lehetőség nem maradt a helyi egyház védelmezésére. A francia parlament 1905. december 11-én megszavazta a következő január 1-jén életbe léptetett törvényt az Egyház és az állam szétválasztásáról, s ez a legdiplomatikusabb pápa esetében is megtörtént volna. Ugyanakkor jótékony hatása is volt, mert lehetővé tette a megüresedett püspöki székek szabad betöltését. A pápa a törvény életbelépése után tizenhárom új főpásztort szentelt fel, melyre a törvény pártolói éppenséggel nem számítottak. A pápa az 1906-os év során két enciklikában (Vehementer Nos és Gravissimo Officii) fejtette ki nézetét a francia helyzetről, és a szólásszabadságára oly büszke francia kormány ezt a pápa részéről rossz néven vette. X. Piusz Rómához hűséges püspökök kinevezésével rakta le a két évtized múlva, XI. Piusz pápasága alatt a Vatikán és Párizs között létrejött megegyezés alapjait. Az 1910-es portugál forradalom során kitört egyházüldözésekkel szemben a pápa tehetetlen volt. Angliában viszont a katolikus megújulás békésen folytatódott. A külső szemlélők számára a francia kapcsolatok romlása egyet jelentett az osztrák-magyar kapcsolatok erősödésével. Az Osztrák–Magyar Monarchia volt a katolikus nagyhatalom, és az 1912-es, Bécsben megtartott eucharisztikus világkongresszuson ez jutott kifejezésre. Az Amerikai Egyesült Államokban X. Piusz megszüntette a missziós rendszert (1908) és 11 új egyházmegyét alapított meg. Kanadában, Mexikóban és Dél-Amerikában is püspökségekkel gyarapodott a helyi egyház. X. Piusz kiváló kapcsolatban állt a magyar katolikus egyházzal. 1905-ben saját maga szentelte föl gróf Zichy Gyula pécsi, Balás Lajos rozsnyói és Prohászka Ottokár székesfehérvári megyés püspököket. A három kassai vértanú, Körösi Márk esztergomi kanonok, Pongrácz István és Grodecz Menyhért jezsuita atyák a pápa kifejezett óhajára vétettek föl a boldogok sorába ugyancsak az 1905-ös esztendőben. Az 1912. június 8-án kiadott Christifideles graeci kezdetű bullájával kanonizálta az új Hajdúdorogi Görögkatolikus Egyházmegyét. Belső egyházpolitikája X. Piusz már első, Supremi Apostolatus Cathedra kezdetű enciklikájában meghirdette programjához: „Mindent megújítani Krisztusban - Instaurare omnia in Christ” - a kezdetektől munkássága legvégéig hűségesen ragaszkodott. Ennek a megújulásnak volt szükséges előfeltétele a hit tisztaságának megőrzése, ami egyben a modernizmus elleni küzdelmet jelentette. A modernizmus gyűjtőfogalma alatt a kor összes divatos tévedését kell érteni, a filozófiai indíttatású kétkedésektől kezdve a Szentírás „csodátlanításán” keresztül a pápaság megszüntetését rajongva követelő szépirodalmi művekig.

190

X. Piusz pápa a Vatikán kertjeiben Egyháziak és világiak, papok és filozófusok, írók és művészek egyaránt jelen voltak a modernizmus elszánt hívei között, s amikor a pápa 1907. július 3-án közzétette a Lamentabili sane exitu kezdetű dekrétumot, amely a modernizmus tanításából 65 tételt súlyos tévedésnek ítélt, a magukat modernnek tartók kórusban hördültek fel a pápa tényközlése ellen. Ezt követve pedig 1907. szeptember 8-án a pápa kiadta a Pascendi Dominici Gregios kezdetű enciklikáját, amely kellő megalapozottsággal, nagy körültekintéssel tette vizsgálat tárgyává a katolikus tanítással ellentétes nézeteket, és erőteljes hangon elítélte azokat. A pápa a modernizmussal egy tőről fakadó amerikanizmust is elítélte. X. Piusz hasonló határozottsággal ítélte el 1910-ben a francia szociális mozgalmat, amely egy szélsőséges mozgalom volt és a kereszténységgel összeegyezhetetlen eszméket vallott. Az olasz, magát katolikusnak föltüntető szocialista irányzatot a pápa szintén elítélte. X. Piusz nevéhez fűződik a szent zenéről kiadott Inter Sollicitudines kezdetű motu proprio. Az egyházzenei reformirat legfőbb tételei ma is érvényesek, a II. vatikáni zsinat is szentesítette ezeket. X. Piusz ajánlotta a napi szentáldozást és a fiatal gyermekek elsőáldozását (7 éves kortól) is ő vezette be. Pápasága előtt a hívek csak tizenéves korban és ritkábban áldozhattak. Lelkipásztori szemlélete A múlt században megindult liturgikus mozgalmat hathatósan támogatta, megreformálta a papi zsolozsmát, visszaállította eredeti szépségükbe az Egyház ősi gregorián-énekeit s 1903-ban kiadott „Motu proprio”-jával megállapította az egyházi zene könyvét. Nagy fájdalmat okozott a jó szívű pápának a francia kormány eljárása a szerzetesrendekkel szemben és az Egyház és állam szétválasztását kimondó törvény. A szentéletű pápa a világháború kitörése után (1914) rövidesen meghalt. X. Pius lelkipásztor-pápa volt, eucharisztikus pápának is nevezik, mert a gyakori szentáldozással a hívőket Krisztusban való megújhodásra buzdította.

 68. XV. Benedek pápasága (1914-1922) 1914. szeptember 3-án Giacomo della Chiesa bolognai érseket választották pápává. a XV. Benedek nevet vette fel. Alacsony termetű, gyenge fizikumú, kissé púpos ember volt, akit egyéni alkata, diplomáciai iskolázottsága és kiváló tehetsége alkalmassá tett arra, hogy az egyensúly keresését, a békét szolgálja. Legfőbb feladatának tekintette, hogy segítse a

191

világháború befejezését és ezen belül is azt, hogy Itália kimaradjon a világháborúból. Eredményt nem tudott elérni. (Végig a szigorú semlegesség talaján maradt.) Úgy látszott 1917 nyarán, hogy a harctéren egyensúly áll be és különböző okokból, de mindkét félben megvolt a békekötési hajlandóság. (Az Egyesült Államok ekkor még nem lépett be a háborúba.) A pápának 1917. augusztus 1-jén nyilvánosságra hozott béketerve szerint szükséges: - az általános és kölcsönösen elfogadott leszerelés, - az elfoglalt területek visszaadása, - nemzetközi döntőbizottság a vitás kérdések rendezésére, - mindenfajta kártérítés elengedése. A terveit elutasították, mert egyik fél sem akart lemondani hódító szándékairól Minden tőle telhetőt megtett, hogy a háború által pártokra szakadt nemzeteknek visszaszerezze a békét. Kivétel nélkül mindenféle nemzetbeli híveinek meg tudta mutatni igaz szeretetét. A mielőbbi béke megnyeréséért közös imára szólította őket. A hadakozó népeket béketárgyalásra ösztönözte. Különösen sokat foglalkozott a hadifogságba jutott rokkantak szomorú sorsának enyhítésével; el is érte, hogy ezeket kölcsönösen kicseréljék a hadban álló nemzetek. Különféle módon igen nagy összegeket gyűjtött és iparkodott ezzel is mind a háború alatt, mind a háború után orvosolni a sok lelki és testi nyomort. XV. Benedek pápa idejében fejeződött be és lépett életbe a nagy egyházi törvénykönyv (Codes Juris Canonici). . A kudarcok után a pápa belátta, hogy egyetlen lehetősége maradt: enyhíteni a háború okozta szenvedéseket. Romain Rolland szerint a Vatikán "Második Vöröskereszt" lett a következő programmal: - 1915-ig 24 ezer foglyot hazajuttatott, - a háború idején 100 ezer sebesült, vagy hadifogoly szabadult meg a Szentszék közreműködése révén, - 800 ezer eltűnt közül 200 ezret (66 ezer még élőt) sikerült azonosítani, - anyagiakban is jelentős segélyprogramokat (82 millió aranylíra) szervezett. (Törökországban és Libanonban kb. 1 millió örmény lett üldözés áldozata. XV. Benedek a szultánhoz írt személyes levelet, és így a további mészárlásokat részben leállította.) A Párizs környéki igazságtalan békeszerződések (Versailles, Trianon) ellen tiltakozott. Olaszország 1915. május 23-án belépett a háborúba és emiatt az Olaszországgal hadban álló felek Szentszékhez akkreditált követeinek távozniuk kellett az olasz fővárosból. Ezzel ismét felvetődött a római kérdés, a pápa világi hatalmának és szuverenitásának a problémája. A Szentszék nem fogadta el a garancia-törvényt, mert nem tartotta elengedőnek. Olaszország viszont egy 1915. április 24-én Londonban kötött titkos szerződés szerint elérte azt, hogy az esedékes béketárgyalásokból és minden háborús kérdés megvitatásából a Szentszéket ki kell hagyni. Ennek ellenére tárgyalások kezdődtek a Vatikán és Olaszország között a megegyezésről. A kiegyezés ügyét szolgálta az is, hogy a pápa nem korlátozta az olasz katolikusok politikai tevékenységét és hozzájárult az olasz Néppárt (Partito Popolare) felállításához. Don Luigi Sturzo (+ 1959) sziciliai katolikus pap volt a szervezője. Ez a párt 1919-ben már jelentős sikereket ért el a választásokon és kb. 100 képviselőt küldött a parlamentbe. XV. Benedek befejezte az új egyházi törvénykönyv kodifikációs munkálatait és az új törvénykönyvet 1917 pünkösd ünnepén kihirdette. A modernizmussal kapcsolatos problémák lassan rendeződtek. Milánóban és Lublinban katolikus egyetemet alapított. 1922. január 22én halt meg. Legnagyobb teljesítménye az volt, hogy a háború idején megőrizte az Apostoli Szentszék semlegességét. 

192

69. XI. Pius pápa, 1857-1939, pápa: 1922-1939 Az új pápát 1922. február 6-án választották meg, családi nevén Achilles Ratti milánói érseket, aki először Milánóban volt papnevelő-intézeti tanár, 1914-től a Vatikáni Könyvtár prefektusa. Milánóban egyébként alkalmat keresett arra is, hogy a szegény gyermekek és fogházbüntetést szenvedők lelki gondozásával is foglalkozzon. Milánói érsek és bíboros lett 1921-ben. Ő volt az, aki: - széleskörű műveltséggel, nyelvtudással, és - kitűnő külföldi kapcsolatokkal rendelkezett, - mint lelkiismeretes pap, lelkipásztorkodással is foglalkozott, - mint nuncius egyházpolitikai tapasztalatokat szerzett, - emellett kitűnő egészség, kezdeményezőkészség és tetterő jellemezte. Az olasz állam egyre inkább totalitárius formát öltött 1930-tól, kizárólagos jogot formált az ifjúság nevelésére, elkötelezett katolikus vezetők ellen merényletet követtek el. Ezért a pápa 1931. június 29-én kiadta a "Non abbiamo bisogno" ("Nem tartjuk szükségesnek") kezdetű körlevelét. Tiltakozott a fasiszta állam túlkapásai miatt. (Szét akarták verni az olasz Katolikus Akciót, annak 5 ezernél több ifjúsági szervezetet, stb.) A feszültséget egyelőre hosszas tárgyalásokkal sikerült rendezni. Mint pápa, legfontosabb feladatának a békekötések után, a keleti egyház visszatérését, a háború után keletkezett államokban az Egyház ügyeinek újrarendezését és a pogányok közötti hithirdetés (missziók) kiterjesztését. A népek kiengesztelődését hathatósan szolgálta az 1925-iki jubileumi év, midőn minden országból és világrészből sokan zarándokoltak Rómába. Uralkodásának kiemelkedő ténye az 1929. február 11-iki lateráni szerződés, mely a pápai szék és az olasz állam viszonyát a kiengesztelődés és egyetértés útjára vitte. Ezzel a szerződéssel az 1870-ben keletkezett „római kérdés” véglegesen rendeződött. A pápaság függetlensége teljessé – és mondhatnánk – láthatóvá lett és ennek a függetlenségnek külső jeléül támadt életre a független Vatikán-állam (Citta del Vaticano). A megalakult Vatikánállam az olasz kormánnyal hamarosan konkordátumot is kötött. Hasonló konkordátum készült más országokkal is. A konkordátum biztosítja a lelki hatalom szabad gyakorlását, az olasz püspököket a pápa szabadon nevezi ki, az egyházi házasságkötés az állam előtt is érvényes.(Ilyen esetben nincs szükség külön polgári esküvőre.) A pápa minden egyházmegyés és szerzetespapnak megtiltja, hogy valamely politikai pártban tevékenykedjen. Egyik jelmondata volt: "A törvények azért vannak, hogy betartsák azokat, nem azért, hogy felmentést adjanak alóluk." Sokat tett a tudományok fejlesztéséért: 1931-ben kiadta a "Deus scientiarum Dominus" ("Isten a tudományok Ura") kezdetű körlevelet és ezzel egységes szabályzatot adott a felsőfokú egyházi intézményeknek. (Ettől kezdve a teológiai tanulmányok ideje legalább öt év lett.) 1936-ban megalapította a Pápai Tudományos Akadémiát, amelybe meghívta a világ legnevesebb természettudósait. Lépései a társadalmi élet megújítása érdekében: Fontos körlevelek: 1930. december 31. "Casti Connubii" (az egyház tanítása a házasságról), 1931.május 15. - "Quadragesimo anno"- a szociális kérdésről a "Rerum Novarum" megjelenésének negyvenedik évfordulóján.

193

Mind a szocializmust, mind a kapitalizmust tévedésnek tekintette. Az előbbit azért, mert a marxista szocializmus összeegyeztethetetlen az egyház tanításával, de a kapitalizmusnak is több gondot kell fordítania a közjóra, a szociális igazságosságra és a munkások emberi méltóságára. Élesen elítéli a gátlástalan konkurenciát és fontos feladatnak tartja, hogy a munkásokat kiemeljék a proletár-sorsból. 1937. március 17. - "Mit brennender Sorge" ("Égő aggodalommal"). Leghatározottabban elítélte a fajelméletet, a fajgyűlöletet, a nemzetiszocialista újpogányságot és a vallás, valamint az egyház üldözését. Azokat a papokat, akik tiltakoztak a nemzeti szocializmus politikája ellen, Hitler börtönbe záratta. A Dachau-i koncentrációs táborban a 4000 pap közül 1200 pap halt meg az embertelen bánásmód és a betegségek következtében. 1937. március 19. - "Divini Redemptoris" - határozottan elítéli a kommunizmust. Tardini, a későbbi bíboros államtitkár 1943 májusában az angol ügyvivő előtt így fogalmazott: "Két veszély fenyegeti az európai és keresztény kultúrát: a nácizmus és a kommunizmus. Mindkettő materialista, vallásellenes, totalitárius, zsarnoki, kegyetlen és katonai."- "Mivel a háború után nem tűnt el mind a kettő, hanem az egyik megmaradt, valódi béke nem lehetséges addig, amíg az megvan és a világot egy még szörnyűbb háború fenyegeti.  70. XII. Pius pápa Született Eugenio Pacelli (Róma, 1876. március 2. – + Castel Gandolfo, 1958. október 9.) Szent Péter 260. utódja (19391958) 1939. március 2-án választották meg. E. Pacelli bíboros államtitkár a háborús időkben és az újjáépítés szakaszában volt Krisztus népének főpásztora. Egész idő alatt béke megőrzését szolgálta. Híres mondása: „A békével még nem veszett el semmi, de a háborúval minden elveszhet!”. A háború kitörése előtt megegyezési ajánlata volt. A háború alatt minden alkalmat megragadott arra, hogy békére bírja az ellenfeleket. Karácsonyi rádiószózatait használta fel erre. 1942-ben megrendítően szólt a háború pusztításairól. Az egész világ felfigyelt erre a megnyilatkozásra. De a szemben álló felek végleges leszámolásra törekedtek. 72 millió halott lett az ára.

a

A háború alatt segélyakciókat szervezett. A bombatalálatot ért otthonok lakóinak adta egyházi épületeit. A foglyok és eltűntek felkutatására a Vatikánban irodát szervezett. A zsidók százait segítette, bújtatta, mentette okmányokkal, pénzzel stb. 1917-ben Münchenben, 1920-ban Berlinben lett nuncius. Kiválóan elsajátította a német nyelvet, megismerte a német kultúrát. Bíboros lett 1929-ben, egy évvel később pedig államtitkár. Első feladatának tekintette, hogy próbálja megakadályozni a világháború kitörését. Széleskörű diplomáciai offenzívába kezdett, - eredmény nélkül, mert 1939. szeptember 1-jén kitört a második világháború. A továbbiakban sem adta fel a küzdelmet a béke szolgálatában és annyit hamarosan elért, hogy Itália csak 1940-ben lépett be a háborúba.

194

Jelentősek voltak XII. Pius karácsonyi beszédei, amelyekben ismételten felvázolta programját a valódi, igazságos és tartós békéről. Annyit sikerült elérnie, hogy Róma majdnem teljesen mentes maradt a légitámadásoktól. Több mint 5.000 zsidónak nyújtott menedéket római templomokban, kolostorokban és a Vatikánban. Nyilvános tiltakozást nem adott ki a Hitler-rezsim zsidóüldözése miatt, mert a holland püspökök ilyen lépését fokozottabb zsidóüldözés követte. A szeretetszolgálat terén viszont mindent megtett, amire a Szentszék erejéből tellett. A béketárgyalások idején figyelmeztetett arra, hogy a történtek miatt nem lehet az egész német népet felelőssé tenni. Teológiai szempontból igen fontos volt a "Mystici Corporis" enciklika (1947. június 29.), amely szerint jobban ki kell hangsúlyozni a jogi felfogással szemben azt, hogy az egyház Krisztus titokzatos teste. "Divino afflante Spiritu" ("A Szentlélek sugalmazására"- 1943. szeptember 30.) a szentírástudománnyal foglalkozik. Hangsúlyozza a bibliai és a keleti nyelvek ismeretének fontosságát, továbbá azt, hogy meg kell találni a bibliai szövegek szó szerinti értelmét és hitbeli tanítását. "Mediator Dei" ("Közvetítő Isten"-és emberek között) - 1943. március 20. Első eset, hogy a pápa állást foglalt a liturgikus mozgalom mellett. "Humani Generis" ("Az emberi nemnek" - 1950 augusztus 22.) - a katolikus hit tisztaságát veszélyeztető tanokat ítélte el. XII. Pius tanítói tevékenységének csúcspontját jelentette, hogy 1950. november 1-jén közzétette Szűz Mária mennybevételének dogmáját. 1954-ben Máriaévet hirdetett. 1956. május 15-én adta ki a "Haurietis aquas" ("Merítsetek a forrásból") kezdetű enciklikáját. Ebben a krisztológia és a Jézus Szíve tisztelet összefüggéseit vázolja. A szociális kérdéssel foglalkozó enciklikát nem adott ki. A keresztény egység kérdésével kapcsolatban sokkal haladóbb volt elődeinél, de ő is vallotta, hogy az egység azáltal valósul meg, hogy az elszakadt keresztények visszatérnek a katolikus egyházba. Mindenesetre helyeselte azt, hogy Németországban protestáns és katolikus teológusok között párbeszéd kezdődött. 1952-ben katolikus konferenciát szerveztek a keresztény egység kérdéseinek tárgyalására a holland J. Willebrands vezetésével. XII. Pius idejében már felmerült a gondolat, hogy egyetemes zsinatot kellene tartani. A tervezet el is készült, de a zsinatra még nem került sor. Két alkalommal kreált bíborosokat: 1946-ban és 1953-ban. A kinevezéseknél csökkentette az olaszok arányát, másrészt több Európán kívüli főpap kapta meg a bíbort, mint előbb Kínában 1946-ban a pápa létrehozta az önálló hierarchiát 105 egyházmegyével és kb. 40 apostoli prefektúrával Kommunista hatalomátvétel történt 1949-ben. Minden külföldi misszionáriust kiutasítottak az országból. A legtöbb kínai püspök és pap börtönbe került, a templomokat bezárták. Kommunista nyomásra létrehozták a "Katolikusok Hazafias Egyesülését", és a pápa engedélye nélkül püspököket szenteltek. Azt a feladatot, amit a történelem kiszabott neki, hogy a világháború, a gyilkolás, a gyűlölet éveiben megőrizze az egyház tekintélyét, sikerrel oldotta meg. Az egyház iránti bizalom növekedett és cselekvési területe bővült. Meghalt 1958. október 9-én. Halála az egész világon őszinte részvétet váltott ki, „egy pillanatra eggyé vált a megosztott világ. 71. A zsinati Egyház

195

Boldog XXIII. János (Angelo Giuseppe Roncalli) (Sz.:1881. – Róma, 1963. június 3.) római pápa 1958 – 1963 között, Szent Péter 261. utóda. A teljes „kapunyitás” az idős XXIII. János pápa megválasztása után történt meg. A Gondviselés embere volt. „Aggiornamento” lett a jelszava, ami a megújulást jelentette.

Szülei földművesek voltak, és ezt sohasem felejtette el: élete végén hálát adott, hogy szegényen halhat meg. Egyszerűségének, közvetlenségének és emberszeretetének köszönhetően minden idők egyik legnépszerűbb pápája volt. Főpásztorként valóban egy új stílust alakított ki az egyházkormányzatban. Elvetett minden feszes, ünnepélyes udvartartási szokást. Természetes egyszerűsége, elbűvölő jósága, gyermekded lelkülete az Egyház korszerű igényeinek pontosan megfeleltek. Felismerte az új követelményeket. Jelszavához híven – „Aggiornamento!” – nem zárkózott be a Vatikán épületeibe. Gyakran látták az utcán sétálni egyszerű papként. Látogatta a kórházakat, az árvaházakat, sőt, a börtönöket is. Lelkipásztori munkáját is tovább végezte: misézett, igét hirdetett kisebb-nagyobb templomban. Legfőbb gondja és tervei: a világbéke, a keresztények egysége, a liturgiai reform és az új egyetemes zsinat, a felszabadult afrikai keresztények ügye volt. Körlevelei jelezték, hogy figyelembe veszi a világ új helyzetét. A társadalmi igazságosság mellett a méltányosságot is hangoztatta. Törekvéseire a koronát a zsinat meghirdetésével (1959) tette fel. Felhívásában a programot is megadta: „Azt várom a zsinattól, hogy friss levegő áradjon be az Egyházba.” Az egész világ nagy érdeklődéssel figyelt fel, mert izgatta a kérdés: Mennyiben tud az Egyház a modern világ kérdéseire válaszolni? A bíborosok körében is nagy meglepetést keltett a terv. Akik már régen a reformokon munkálkodtak, felbátorodtak. Ők alkották a testület „progresszív” – haladó – csoportját. Számuk nagy volt, a zsinaton többséget alkottak. De velük szemben a „konzervatívok” tábora a tekintélyt képviselte. Féltették az Egyházat a változástól. A zsinat meghirdetése után mindjárt hozzákezdtek annak előkészítéséhez. 1962. október 11-én a Szent Péter-bazilika hatalmas hajójában ünnepélyes keretek közt nyitotta meg XXIII. János pápa a II. Vatikáni Zsinatot. 2500 zsinati atya jelent meg. Részt vettek a szerzetesrendek elöljárói, a keresztény felekezetek küldöttei és megfigyelőkként az egyetemek, világi intézmények vezetői. A II. Vatikáni Zsinaton az Egyház önértelmezése került a középpontba –

Krisztus művét kell folytatnia

–

feladata, hogy Isten és ember között megteremtse a helyes kapcsolatot.

Megállapították, hogy az Egyház Krisztus népét jelenti, amelynek tagjai egyenlő jogokkal és kötelességekkel rendelkeznek. Minden megkeresztelt tanú, aki létével az Evangéliumot hirdeti. „Félelem nélkül kezdjünk neki a munkának, amit korunk követel” – mondta VI. Pál (19581978) székfoglaló beszédében. Új világot csak új emberekkel lehet építeni. Megtérés nélkül minden törekvés csak üres szólam, vagy taktikázás. Tevékeny szeretet nélkül nem épül fel a jobb emberi jövő. A témákat négy ülésszakon tárgyalták meg 1962-65-ig. Közben a pápa meghalt, (1963), de a 196

munkát folytatta utóda VI. Pál. A második ülésszak volt a legkritikusabb. A konzervatív erők heves harcba kezdtek, és majdnem kudarcba fulladt a Zsinat. Végül is a progresszív erők kerekedtek felül, és 19 ellenszavazat ellenében megállapodtak a liturgikus reformok kérdésében. A munka nagyságát jelzi, hogy p1. a harmadik ülésszakon 48 tárgyalást tartottak, 618 hozzászólás hangzott el, és 14 tervezetet vitattak meg. A munka eredményeként 16 dokumentumot* hirdettek ki ünnepélyesen. Háromféle határozatban összegezték: –

az elméleti jellegű határozatok (konstitúció) az Egyházról, a kinyilatkoztatásról és a liturgiáról szóltak;

–

a gyakorlati jellegűek, a dekrétumok a lelkipásztorkodás és a papi szolgálat korszerű és fontos kérdéseivel foglalkoztak;

–

a deklarációk (megnyilatkozások) a „korhoz” igazították az egyházi életet. A modern világ problémáit tárgyalják. 

72. VI. Pál (1897. szeptember 26. – Castel Gandolfo, 1978. augusztus 6.) pápa 1963 és 1978 között; Szent Péter 262. utóda. Azt mondta: „A megújulás nem jelentheti (az Egyház) jelenlegi életének felforgatását, vagy a hagyományoktól való szakítást. Inkább meg akarja nekik adni a tiszteletet, hogy lerántsa róluk a múló, a hibás formákat. Így akarja hitelessé, termékennyé tenni azokat.” VI. Pál Populorum Progressio kezdetű enciklikája egyre jobbana globalizálódó világ törvényszerűségeit vizsgálta. Akkor még úgy tűnt, hogy a keresztények aktív közéleti tevékenysége teremthet olyan államot, amely szociálisan igazságosabb. A Humáné Vitae (a mesterséges fogamzásgátlás tiltó rendelkezés) enciklikájával sok vitát váltott ki a világegyházban, teológusok és hívek között. Az ENSZ-ben tartott beszédében (1965) az egész katolikus család nevében szólt VI. Pál pápa. Az emberiséghez szóló üzenetét adta át: „Nincs többé visszaút! Előre kell haladni... Egyesíteni kell a nemzeteket! Az Egyesült Nemzetek Szervezetének is az a hivatása, hogy híd legyen a népek kapcsolatában. Soha senki ne emelkedjék a másik fölé! A gőg hozza a feszültséget, a tekintélyi küzdelmet. Ez töri meg a testvériséget. Soha többé egymás ellen! Soha, soha többé! A békének kell Irányítania az emberek sorsát. Ezt nem lehet csupán politikával megoldani. Az erők és érdekek egyensúlyát is meg kell teremteni. Fia testvérek akarunk lenni, tegyék le kezükből a fegyvert! Mielőtt áldozatot hoznak a fegyverek, rossz álmokat szülnek, rossz elhatározásokat teremtenek. Az ember életéről van szó, az élet pedig szent: senkinek sem szabad ellene támadni!” Egész főpásztorkodását hármas törekvés kísérte: –

megújítani az Egyházat

–

előmozdítani a keresztények egységét

197

–

a mai világ számára hozzátérhetően hirdetni az Evangéliumot.

Az Egyház arca sok mindenben meg is újult, és közben kikerülte a szakadás veszélyét. A pápa utazásaival új lendületet kapott a más keresztény testvérekkel való kiengesztelődés és egyetértés. Cselekedetei közül: feloldja a kiközösítő bullát a keleti egyház felé. Látogatást tesz a jeruzsálemi pátriárkánál. Az ökumenikus misén megcsókolja a pátriárka lábát. Fogadja a buddhista, kopt stb. küldötteket. A szocialista államokkal megegyezést kötött. Kádár János is látogatást tett nála. Csatlakozott az atomcsendegyezményhez. Január 1-jét a béke világnapjának jelölte meg. Teréz anyának átnyújtotta a Katolikus-békedíjat. Tiaráját (pápai korona) a szegényeknek adományozza.  73. I. János Pál , a mosoly pápájának (1978: 33 nap) „Szolgálni akarjuk az igazságot, a békét, az egyetértést” , ez volt a programja. Rövid egyházvezetése alatt a rászorulóknak akart segítséget nyújtani. Egyszerűséggel, odaadó szolgálatkészséggel új képet adott a pápaságról. A keresztény híveket figyelmeztette a hivatásukra: feladatuk – megadni a viágnak a „lelki pótlékot”. Ez hoztatja meg egyedül az üdvösséget. Ne feledd: a korszerűsítés nem akart más, mint fokozni Krisztus jelenlétét a világban! Ez pedig csak a tagokon, a híveken keresztül valósulhat meg. (I. János Pál)!  74. Boldog II. János Pál pápa (Wojtyła; Wadowice, 1920. május 18. – Róma, 2005. április 2.) a katolikus egyház feje 1978-tól 2005-ig, (27 év) haláláig. II. János Pált 1978. október 16-án választották pápává. Október 22-én, szabad ég alatt, a Szent Péter-bazilika előtti téren mutatta be székfoglaló szentmiséjét, melyen 117 bíborossal karöltve és mintegy negyedmillió emberrel imádkozott együtt. 264. volt az egyházfők sorában,[1] 455 év óta az első nem olasz,[2] és az összes addigi pápa között a legelső szláv. Pápai tevékenységét végigkísérte a népek és vallások közti egyetértés elősegítése, ennek jegyében bocsánatot kért az egyház múltbéli bűneiért. Erkölcsi tanításában konzervativizmus, [3] valamint az emberi élet és méltóság melletti kiállás jellemezte. Társadalmi kérdésekben egyaránt kritizálta a „létező” szocializmust és a kapitalizmust.[4] Szorgalmazta a keresztény gyökerek megemlítését az Európai Unió alkotmányában. A béke híve volt, többször felemelte szavát a háborúk ellen. Több mint 100 utazást tett külföldre, nagyobb utat járt be, mint az összes addigi pápa. A világsajtó hamar elkeresztelte „utazó pápá”-nak. 1338 embert avatott boldoggá és 482-t szentté.[5] Boldoggá avatta többek között Kalkuttai Teréz anyát 2003-ban; a magyar szentek

198

közül ő avatta szentté Kingát, IV. Béla király egyik lányát 1999-ben, valamint Hedviget, Nagy Lajos leányát.[6] II. János Pál volt a harmadik leghosszabb ideig hivatalban lévő pápa[3] Szent Péter és IX. Piusz után. Kétségtelenül ő a történelem eddig legismertebb és legközkedveltebb pápája. 75. XVI. Benedek pápa Joseph Alois Ratzinger, (Marktl, Németország, 1927. április 16. –) a római katolikus egyház vezetője 2005 és 2013 között. A bíborosi testület 2005. április 19-én választotta pápává; Ő a 265. az egyházfők sorában. 2013. február 10-én kelt és másnap nyilvánosságra hozott nyilatkozatában[1][2] idős kora miatti fogyatkozó erejével indokolva bejelentette a pápai hivatalról a hónap végével történő lemondását, melynek következtében "2013. február 28-án, este 8 órakor Róma és Szent Péter püspöki széke megürül, és az arra jogosultaknak új főpapválasztó konklávét kell összehívniuk". Nézetei, személyisége

XVI. Benedek pápa (2006. január 20.)

Benedek pápa hat nyelven beszél, további négyen olvas és ért, jól zongorázik, különösen Mozartot és Beethovent kedveli. Tevékenysége Első enciklikáját, amely a Deus caritas est (Az Isten szeretet) címet viseli 2006. január 25-én mutatták be a Vatikánban. Második, Spe salvi kezdetű enciklikáját 2007. november 30-án írta alá, és még aznap nyilvánosságra hozták. Nyilatkozata szerint a világegyházban 2000-2010-ig egy millió vértanú halt meg a hitéért. A nemzetközi keresztény hírügynökségek 50 országban jelezték, hogy keresztényüldözés folyik. A kölni Katolikus Ifjúsági Világtalálkozón XVI. Benedek nem hivatalos ígéretet tett zarándokoknak a marpingeni jelenések kivizsgálására. (2001-ig összesen 45 illat-észlelést, 20 fény- és napvíziót, 11 még a Vatikán által hivatalosan kiküldött orvos igazolására szoruló gyógyulást, 15 jelenést és 3 megtérést regisztráltak, amelyekben Szűz Mária Németország és a németség jövőjéért aggódott.)

199

A X. (Szent) Pius Papi Testvériség püspökeit sújtó kiközösítés feloldása 2009. január 24-én a pápa feloldott a kiközösítés alól négy püspököt, köztük Richard Williamsont, akit a néhai Marcel Lefebvre érsek, a X. (Szent) Pius Papi Testvériség alapítója szentelt fel 1988-ban. Ezzel egyidejűleg kiderült, hogy Williamson, a Testvériség brit születésű tagja néhány nappal korábban egy svéd televízióban kifejtette: szerinte a II. világháboró alatt a németek "nem hoztak létre gázkamrákat", és azokkal a "revizionistákkal" ért egyet, akik azt állítják, hogy csupán "200 - 300 ezer zsidó pusztult el a náci koncentrációs táborokban, de egyikük sem gázkamrában". A Williamson-interjú világszerte komoly felzúdulást okozott, és a zsidó érdekvédelmi szervek kifogásolták, hogy a pápa feloldotta a kiközösítést.[17] Bocsánatkérések 2006. szeptember 12-i regensburgi beszédében egy középkori uralkodót (II. Paleologosz Manuel tudós bizánci császárt) idézve azt mondta, Mohamed próféta csak gonosz és embertelen dolgokat hozott a világnak. XVI. Benedek azóta többször bocsánatot kért ezért a muszlimoktól.[18] (A beszéd félreértelmezett része: ...meglepő számunkra, hogy a császár milyen nyerseséggel fordul beszélgetőpartneréhez a központi kérdéssel, amely általában a vallás és az erőszak közti összefüggésre vonatkozik: „Mutasd meg nekem, mi újat hozott Mohamed, és csak rossz és embertelen dolgokat fogsz találni, mint az a rendelkezése, hogy az általa hirdetett hitet karddal kell terjeszteni”. Miután a császár ilyen súlyosan fejezte ki magát, aprólékosan elmagyarázta az érveket, miért esztelen dolog a hit erőszakos terjesztése. Az erőszak ellentétes Isten lényegével és a lélek lényegével...[19] Pápai megnyilatkozások  Deus caritas est – XVI. Benedek pápa Az Isten szeretet kezdetű enciklikája, Szent István Társulat, Budapest, 2006  Sacramentum caritatis – XVI. Benedek pápa A szeretet szentsége című apostoli buzdítása, Szent István Társulat, Budapest, 2007  Summorum pontificum – XVI. Benedek pápa apostoli levele a római rítus rendkívüli formájáról, Szent István Társulat, Budapest, 2007  Spe salvi – XVI. Benedek pápa Spe salvi kezdetű enciklikája, Szent István Társulat, Budapest, 2008  Caritas in veritate – XVI. Benedek pápa Szeretet az igazságban kezdetű enciklikája, Szent István Társulat, Budapest, 2009 [4]  Verbum Domini – XVI. Benedek pápa Az Úr szava kezdetű apostoli buzdítása, Szent István Társulat, Budapest, 2011 

200

76. Ferenc pápa, 2013. március 13.

Ferenc pápa, született: Jorge Mario Bergoglio; Buenos Aires, Argentína, (1936. december 17.[1] –) a római katolikus egyház vezetője 2013 óta, a 266. az egyházfők sorában.[2] A bíborosi testület 2013. március 13-án választotta pápává.[3][4] A pápai székben XVI. Benedeket követi, aki 2013 februárjában mondott le önként a pápai tisztségről. Ferenc az első jezsuita egyházfő,[5] az első az amerikai kontinensről és egyben a déli félgömbről. Pápává választásáig 1998-tól Buenos Aires érseke, 2001-től bíboros; a saját püspökkel (ordináriussal) nem rendelkező argentínai keleti rítusú hívők ordináriusa.[1] A pápává választásáig 1972-től 1973-ig novíciusmesterként szolgált, 1973-tól 1979-ig a jezsuita rend argentin tartományfőnöke volt. 1980 és 1986 között San Miguel szemináriumának rektora és egyidejűleg plébános volt. Közben néhány hónapot Németországban töltött: itt dolgozott a kiemelkedő jelentőségű német katolikus teológus-filozófusról, Romano Guardiniről írt doktori disszertációján, amelyet azonban nem tudott befejezni, mert rendje hamarabb haza hívta[11]. Ezt követően Córdobában szolgált gyóntatóként és lelki vezetőként.[1][7] 1992. május 20-án kinevezték Buenos Aires segédpüspökének és Auca címzetes püspökének; június 27-én szentelték püspökké. 1997. június 3-án Buenos Aires koadjutor érseke, 1998. február 28-án érseke lett. 2005. november 8-tól 2011. november 8-ig az Argentin Püspöki Konferencia elnöke volt.[1] II. János Pál pápa kreálta és nevezte ki bíborossá 2001. február 21-én; római címtemploma a S. Roberto Bellarmino lett. Bíborosként több posztot is betöltött a Szentszéken: tagja volt a Papi Kongregációnak, az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregációnak, a Megszentelt Élet Intézményei és Apostoli Élet Társaságai Kongregációjának, a Pápai LatinAmerika Bizottságnak és a Család Pápai Tanácsának.[1] Ferenc pápa első szavai, a pápává választása után, 2013. március 13. Testvéreim, jó estét! Tudjátok, hogy a konklávé kötelessége, hogy püspököt adjon Rómának. Úgy tűnik, a 201

bíboros testvéreim a világ másik végére mentek el érte, de itt vagyunk. Köszönöm a fogadtatást. A római egyházmegyei közösségnek megvan a püspöke: köszönöm! Először is imádkozni szeretnék emeritus püspökünkért, XVI. Benedekért. Imádkozzunk érte együtt, hogy az Úr megáldja és a Szűzanya oltalmazza. (...) Most pedig induljunk el ezen az úton: a püspök és a nép közös útján. A római egyház útja ez, azé a városé, amely a szeretetben minden egyházat vezet. A testvériség, a szeretet, a köztünk lévő bizalom útja ez. Imádkozzunk mindig egymásért, kölcsönösen. Imádkozzunk az egész világért, azért, hogy széles körű testvériség valósuljon meg. A pápai szolgálat ünnepélyes megkezdésére március 19-én került sor.[20] A szertartáson az 1054-es nagy egyházszakadás óta először vett részt a konstantinápolyi pátriárka, I. Bartolomeosz.[21] Nézetei, személyisége Erkölcsi kérdésekben konzervatív álláspontot képvisel: elutasítja például a terhesség-megszakítást, a fogamzásgátlást, az azonos neműek házasságát, a halálbüntetést és az eutanáziát.[2][5] Fellép a társadalmi igazságtalanságok ellen, kiáll a szegények és az elesettek mellett.[5] Bíborosként gyakran hangsúlyozta a társadalmi befogadás fontosságát, közvetetten kritizálva a kormányokat, amelyek nem szentelnek elég figyelmet a társadalom peremén élőkre.[2] Közel áll a Comunione e Liberazione katolikus lelkiségi mozgalomhoz, a felszabadítási teológiától viszont távolságot tart.[5] Gesztusai, beszédei a Katakomba-paktum szellemiségét tükrözik. Intelligenciája, szerénysége és lelkipásztori munkája miatt nagy tisztelet övezi. Egyszerű életmódot folytat. Érsekként sem tartott autót, ehelyett tömegközlekedéssel járt; ha Rómába kellett utaznia, turistaosztályon repült. Szerény lakásban lakott az érsekség épületében; elődje bíborosi öltözetét használta, de szívesebben járt egyszerű fekete öltözetben.[2] Ez a szerénysége a pápává választása után is megmutatkozott.[20] Híveivel igen közvetlen, nyitott a spontán emberi kapcsolatokra, ezzel közelebb kerülve az emberekhez, ugyanakkor megnehezítve a testőrsége munkáját.[26] Kedveli az operát és az irodalmat, érdekli a labdarúgás és jól úszik.[2][5] A spanyolon kívül olaszul, latinul, franciául, németül és angolul beszél.[27]



77. Egyházunk helyzete a többi világrészen (Rövid áttekintés) Észak-Amerika: Kanada és az USA a legtermékenyebb ágnak bizonyult. A 18. században a lakosság egy

202

százaléka volt csak katolikus, ma 25%. Ötvenmillió gyakorló katolikust tartanak nyilván. A leghatalmasabb egyházközséget alkotják. Százötven egyházmegye működik. A fellendülés oka a virágzó egyházközségi életből adódik. Virágzik a szerzetesi és az egyesületi élet is. Azonban ott is gondot okoz a terjedő közömbösség, a liberalizmus, és az anyagias gondolkodás. Az utóbbi években növekedett a liberalizmus, élet-ellenes (fogyatékos gyerekeken orvosi gyakorlatok stb), és egyház-ellenes rendeleteket hoztak, (pl.:New Jerseyben azért bocsátottak el egy tanárt, mert Bibliát ajándékozott egy diákjának.) Latin-Amerika: 80-90%-ban katolikus. Mégis, az Egyház sorsa itt a legbizonytalanabb. Sokfelől éri vallásellenes támadás. A szociális helyzet megoldásától függ a jövő. Az egyházi vezetők egyre hatékonyabban lépnek fel a gazdasági igazságtalanságok ellen. Földjeiket felosztották a szegényparasztok között. A társadalmi mozgalmakban is tevékeny részt vállalnak. A reformokért folyó küzdelmekben még az életüket is áldozták. Brazíliában a legnagyobb gondot a terjedő közömbösség mellett a szekták térhódítása okozza. Nagy baj a krónikus paphiány. A katolikusok száma hatvanmillió felett van. Argentinában húszmillió katolikus él. Elismerték, hogy a kereszténység kultúrájuk alkotó eleme. Gyakorlatban azonban egymás után jelennek meg a korlátozó intézkedések. Afrika Ma is főleg missziós terület. Egyre jobban nő a katolikusok száma. Körülbelül hatvanmillióra tehető. Különösen Ugandában sok a hívő. De vannak Nyugat- és Kelet-Afrikában is erős katolikus közösségek. A helyzet azonban igen nehéz. Törzsi háborúk, kegyetlen gyilkosságok, népírtások, missziósok legyilkolása, a nyugati államok nyersanyagszerzési vágya háborúkat robbant ki (arab „tavasz”, Sziria-i polgárháború stb. Négyszázezren hátat fordítottak az Egyháznak, és különböző szektákhoz csatlakoztak. Erős a liberális és a kommunista befolyás. Erősödik a mohamedán előretörés. Törzsi ellentétek kiéleződtek. Nagyon gátló tényező, hogy az elmúlt századokban a gyarmatosítással együtt történt az evangelizálás. A modern gyarmati befolyás is ellenkezést vált ki a fehér ember vallásával szemben. Ezen csak a bennszülött papság munkájával lehet segíteni. Ausztráliában hárommillióra tehető a katolikusok száma. __________________________________________________________________________ 78. AZ EGYHÁZ ÉS A JELENKOR Az egyháztörténelem változatos A húsz évszázadot átölelő katolikus egyháztörténelem beszél fény- és árnyoldalról, a föllendülés és hanyatlás idejéről, a virágzás és pusztulás korszakáról. Egyes fejezetekben egymás mellett olvashatunk felemelő és sajnálatraméltó eseményeket. Az utóbbit mondhatjuk Egyházunk mai helyzetéről is. A sajnálatos tények oldalán legelső sorban kell megemlítenünk Európában és a nyugati országokban terjedő hitetlenséget. A mai kor hitetlensége A mai hitetlenség nem úgy mutatkozik, mint az elmúlt időkben – midőn egyesek gőgös tetszelgésükben felsőbbrendűeknek képzelték magukat, semhogy azt elfogadják, amit más, tudatlan ember hisz – ma a hitetlenség, melyet gonosz jelszavak, rosszindulatú rágalmak,

203

hazugságok hangoztatásával loptak bele a nép szívébe – ez terjedt el. A hitetlenség okai A hitetlenséget legelsősorban a nagy, számban megjelenő vallásellenes film, könyv, napilap és irodalmi termék terjeszti. Segíti a színház, a mozi, a TV., az internet, stb az Istentől elidegenedett, úgynevezett népszerű tudomány, mely fölvilágosítás címe alatt mérgezi a lelkeket. Nem kevésbé a hitetlenség malmára hajtja a vizet az utolsó évtizedekben gyakran megismétlődő társadalmi és osztályharc, a liberalizmus, a népirtások rémisztő zavargásai (különösen Afrikában) is. Divat lett mindent, ami szent, a porba, sárba tiporni. A modern kor babonái A modern kor másik veszedelmes férge a babona számtalan formája. Amilyen mértékben távolodik a világ az igaz Istentől és a kinyilatkoztatott vallástól, olyan mértékben zuhan a képzeletszülte leglehetetlenebb föltevésekbe. Ezért tud tért hódítani a spiritizmus, ezotéria, okkultizmus és teozófia tanítása és gyakorlata mind az egyszerűbb, mind a magukat művelteknek nevező emberek között. Tekintélytisztelet hiánya Még végzetesebb lépfenéje korunknak, hogy a túlságos önállóságra való törekvés következtében a tekintélytisztelet, az isteni és emberi felsőbbség előtti meghódolás nagymértékben kiveszett. A mai ember szabad, független és önálló akar lenni. Le akar rombolni mindent, ami korlátozza, szabadon akar gondolkodni, cselekedni és tenni azt, ami neki tetszik. Ez a túlhajtott személyiségkultusz, ha meg nem tudják állítani, előbb-utóbb anarchizmusba vezet. S ha megszűnt minden örök és mulandó tekintélytisztelet, akkor a legveszedelmesebb szenvedélyek előtt tárva-nyitva állnak a kapuk. Mindezek a kellemetlen jelenségek az Egyház jövőjét illetőleg nem kecsegtethetnek bennünket a legjobb reményekkel. De azért csüggedésre és kétségbeesésre nincs elég ok, mert ezek az említett sajnálatraméltó jelenségek egyik korban sem hiányoztak teljesen. Azután az egyházi élet másik oldalán sok olyant tapasztalhatunk, ami bátoríthat, buzdíthat, sőt reményekkel tölthet el bennünket, de ne bizakodjunk el, résen kell lennünk. Az Egyház a XXI. században is – bár közel kétezer év nagy idő – teljes életerejével dolgozik. Ezt még a máshitű tudósok is elismerik. Macaulay (olvasd: Mekáli), a híres angol történettudós, kénytelen volt a következőket leírni: „A katolikus Egyház még mindig áll, midőn sok más, vele egy időben induló hatalom már régen porba hullott. Az Egyház még mindig küldi a világ összes országaiba misszionáriusait. S semmiféle jelét nem látjuk annak, hogy hosszú uralkodásának vége közelednék.”

Harnack, a német evangélikusok tekintélye pedig így ír: „A történelem nem tud a katolikus Egyháznál szélesebb körű, átfogóbb erejű, hatalmasabb és egységesebb alkotást fölmutatni.” S ha akadnak olyanok is, akik az Egyházat kultúra- és haladásellenesnek, maradinak rágalmazzák, gondoljunk arra: 1.

hogy az emberek csak azt szokták ócsárolni, amit nem ismernek;

2.

hogy nem a rossz gyümölcs körül zümmögnek a darazsak;

3.

hogy a világ mindig különös kedvét lelte abban, hogy azt, ami tündöklő és fehér, befeketítse, a fönségeset pedig lerántsa magához a sárba.

204

Egyébként Krisztus Urunk előre megmondta: „Nem nagyobb a szolga uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak.” (Jn 15,20) De ez az üldözés előbb-utóbb megtörik az Egyház szikláján, mert az „alvilág kapui nem vesznek erőt rajta.” (Mt 16,18) Bámulatos Krisztus tanításának ereje, mellyel a világot a hit számára megnyerte s kétezer éven át ugyanebben a hitben meg is tartotta. Amikor az Egyház minden anyagi eszköz nélkül elindult lelkeket hódító útjára, az összes földi hatalmak ellene voltak. S mégis már a harmadik században lelkes meggyőződéssel így kiált fel Tertullián: „Még csak tegnapiak vagyunk és már mindent, ami a tietek volt, meghódítottunk, csak templomaitokat hagytuk meg.” Nemsokára ezután már Krisztus keresztje ragyogott a császári paloták ormán. Ezt természetes úton megmagyarázni lehetetlen. Az egyháztörténelem tanulása folyamán meg kellett éreznünk, hogy az Egyházat Isten segítette, az Isten volt vele és marad vele a világ végéig. Az Egyház nehéz küzdelmek között maradt fenn s fejlődött ki napjainkig. Lassú, de annál csodálatraméltóbb módon hódította meg az emberiséget Krisztus számára. A Krisztusnak meghódolt nemzetek pedig küzdöttek, küzdenek, és kell, hogy a jövőben is küzdjenek hitükért. A hitért még napjainkban is sok vér folyik, a szellemi csatákban a legélesebb s legveszedelmesebb fegyverekkel támadnak Krisztus Egyháza ellen. Minduntalan megjósolják, hogy közeledik végső órája. Sok lélek elvesztette hitét, de sokmillió azoknak a száma, akik hűek maradtak s mindig növekszik azok száma, akik csatlakoznak hozzá. Az Egyház a véres és vérnélküli üldöztetések ádáz rohamát egyformán kiállta. A küzdelmek csak megfiatalították, megerősítették és ma, 2000 évvel születése után, itt van, nem megmerevedve, nem aggkori gyengeségben, nem fáradtan, hanem frissen, fiatalon, mozgékonyan, az előbb-utóbb bekövetkező teljes győzelem biztos tudatával. Emberi intézmény kibírt volna ennyi viszontagságot? Létezhetne az Egyház természetfölötti segítség nélkül? Önkéntelenül eszünkbe jut Gamáliel mondása: „Ha ez a terv vagy mű emberektől van, elenyészik. Ha azonban Istentől van, nem ronthatjátok le.” (ApCsel 5,38-39) Az Üdvözítő megmondta előre: „A pokol kapui nem vesznek erőt rajta.” Bebizonyosodott, hogy az Egyház megújította és meggyőzte a világot. Kérdi az Úr: „Mihez hasonló az Isten országa, mihez hasonlítsam? Hasonló a mustármaghoz, amelyet egy ember fogott, és elvetett a kertjében. Azután felnövekedett és fává lett, úgyhogy az égi madarak az ágai közt fészkeltek. Aztán így folytatta: Mihez hasonlítsam Isten országát? Hasonló a kovászhoz, amelyet vett az asszony, belekeverte három mérő lisztbe, amíg az egész meg nem kelt.” (Lk 13,18-21) Örvendjünk, hogy katolikus keresztények vagyunk és erősítsen bennünket Szent Pál szava: „A zsidók jeleket kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, mi azonban a keresztrefeszített Krisztust hirdetjük, ami ugyan a zsidóknak botrány, a pogányoknak pedig oktalanság; maguknak a meghívottaknak azonban, zsidóknak és görögöknek egyaránt, Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége.” (1Kor 1,22-24) BELSŐ ELENTÉTEK, Lefebvre bíboros

205

Marcel Lefebre Marcel-François Lefebvre (Tourcoing, 1905. november 29. – Martigny, 1991. március 25.) francia katolikus érsek, a Szent X. Piusz Papi Társaság megalapítója, amellyel a második vatikáni zsinat utáni reformok előtti katolikus szellemiség és liturgia megőrzéséért szállt síkra. Többször bírálta a második vatikáni zsinat néhány tanítását, mint az ökumenizmusról, a vallásszabadságról és a püspöki kollegialitásról szólókat, azoknak kétértelműsége miatt. Mindezzel a hagyományhű katolikusok vezéralakjává vált. Miután 1988-ban II. János Pál pápa többszöri figyelmeztetése ellenére engedély nélkül szentelt fel négy püspököt, egy szentszéki nyilatkozat szerint ezzel önmagától beálló kiközösítést vont magára. A kiközösítést Lefebvre hívei és több kánonjogász nem tartja érvényesnek. Nézeteit a magyarul is megjelent „Nyílt levél a tanácstalan katolikusokhoz” című könyvében fejtette ki. Lefebvre 1905. november 29-én a franciaországi Tourcoingban, Lille közelében született egy polgári, vállalkozói családban. Édesapja gyártulajdonos volt, aki a második világháború alatt a francia ellenállásnak és a brit hírszerzésnek is dolgozott. Mivel zsidókat és katonákat bujtatott a nácik elől, a Gestapo a sonnenburgi koncentrációs táborba internálta, és ott is halt meg 1944-ben. Lefebvre 1923 és 1930 között a római Francia Szemináriumban tanult, ahol filozófiából és teológiából szerzett doktorátust. 1929. szeptember 21-én Lille-i egyházmegyés pappá szentelték. 1931-ben belépett a Szentlélek Atyák missziós rendjébe. 1932-től 1945-ig Gabonban misszionált,és eközben 6 évig a Libreville-i szemináriumban volt teológiai professzor és elöljáró. 1947-ben XII. Piusz pápa kinevezte Dakar pápai delegátusává, szeptember 18-án pedig Lienart bíboros püspökké szentelte. 1948-ban egész Francia-Afrika apostoli delegátusa lett. 1955-ben a pápa Dakar (Szenegál) érsekévé nevezte ki. 1959-ben tért vissza Európába, hogy betöltse a Szentlélek Atyák általános főnöki tisztségét. A második vatikáni zsinat 1960-ban XXIII. János pápa pápai trónállóvá nevezte ki, majd a pápa meghívta a második vatikáni zsinatot előkészítő központi bizottságba is. 1962 és 1965 között mint rendfőnök vett részt a második vatikáni zsinaton. Az érsek aktívan vett részt a munkában. Köztudomásúan a

206

konzervatív oldal egyik legmeghatározóbb vezetője volt. 300 konzervatív zsinati atyával megalapította a Zsinati Atyák Nemzetközi Csoportját (Coetus Internationalis Patrum) „az igazi római katolikus tanítás védelmére”. Több határozattal nem értett egyet, különösen az ökumenizmusról (Unitatis redintegratio) és a vallásszabadságról (Dignitatis humanae) szólóval, de tiltakozott a püspöki kollegialitás tanítása ellen is. Egyedül ő nem írta alá ezeket a dokumentumokat. Eltávolodás a Szentszéktől és az FSSPX A zsinat után Marcel Lefebvre fokozatosan távolodott el a Szentszéktől. A liturgiát mindvégig latin nyelven végezte, a tridenti hagyomány szerint, az 1970-ben közzétett új Római Misekönyvet nem fogadta el. Mivel nem értett egyet rendjének zsinat utáni reformjával, ezért 1968-ban lemondott a rendfőnökségről, és 1969-ben a svájci Fribourgban létrehozott egy hozzá hasonló gondolkodású papokból, szeminaristákból álló közösséget, amelynek neve Fraternitas Sacerdotalis Sancti Pii X. (FSSPX), vagyis Szent X. Piusz Papi Társaság lett, 1970-ben pedig fölállította Ecône-ban a Szent X. Piusz Szemináriumot, hogy biztosítsa a hagyományos papi nevelést. Ez a közösség máig fennáll és a zsinat előtti liturgikus, teológiai, pasztorális szemléletet őrzi. A Magyarországon is jelenlévő tradicionalista közösségnek 2008ban 491 papja, 215 szeminaristája, 159 kolostora volt, és több papi szemináriummal is rendelkeznek.[1] A szakadás A pápa többszöri tilalma ellenére Lefebvre érsek folyamatosan diakónusokat és papokat szentelt, ezért VI. Pál pápa 1976. július 24-én felfüggesztette a főpapi, papi tevékenysége alól, amit az érsek nem vett figyelembe. Hosszas tárgyalásokat folytatott a Szentszékkel különösen II. János Pál pápasága alatt -, hogy az FSSPX számára püspököt szentelhessen, de az általa is aláírt megegyezést végül is semmisnek nyilvánították. Környezete egyre nagyobb nyomásának engedve, miután látta, hogy a vatikáni hivatalnokok az időt szeretnék húzni, és a püspökszentelésre nem kapott konkrét időpontot, valószínűleg esetleges halálára számítva, 1988. június 30-án négy püspököt szentelt fel, és ezzel az FSSPX formálisan is elszakadt Rómától. II. János Pál pápa az 1988. július 2-án kiadott Ecclesia Dei Adflicta motu propriójában[2] a püspökszentelést skizmatikus (szakadár) cselekedetnek minősítette, és megállapította, hogy „Msgr. Lefebvre bíboros és papjai Bernard Fellay, Bernard Tissier de Mallerais, Richard Williamson és Alfonso de Galarreta az egyházi törvények által megszabott kiközösítés szigorú büntetését vonták magukra.” Lefebvre érsek szándékaiban, gondolkodásmódjában mindig hű maradt Rómához, a kiközösítéssel kapcsolatban mindig a kényszerhelyzetre hivatkozott, és nem tekintette a kiközösítést érvényesnek.  79. AZ EGYHÁZ JÖVŐJE A történelem folyamán sok megpróbáltatáson ment keresztül az Egyház. Úgy tűnik az Egyháznak is, mint alapítójának – Jézus Krisztusnak – végig kell járnia a keresztutat. A feltámadás a maga teljes dicsőségében csak a mennyek országában fog bekövetkezni. Lehetnek addig megújulások, hanyatlások, újjászületések. A világ a gonoszság uralma alatt áll, ami azt jelenti, hogy a keresztényeknek mindig harcolniuk kell a rossz ellen. Mi húzódik

207

meg az utóbbi évek egyház-ellenessége mögött?” - Az Istenhit krízise, az erkölcsi krízis, a keresztény Európa krízise, a Katolikus Egyház krízise, az európai katolikus teológia krízise. Statisztikai adatok egyértelműen bizonyítják, hogy a támadások 70%-a világszerte a keresztények ellen irányul. És történik mindez a cinkos hallgatás, az „értéksemlegesség” értelmében. (XVI. Benedek) "A világban ma a relativizmus diktatúrája van, ami ellen a pápa felemelte a szavát. Az az igaz, ami az egyén vagy egy csoport számára fontos. A következőt nevezi a pápa a „relativizmus diktatúrájának:”..."egyetlen egy vallás sem sajátíthatja ki magának a jogot az igazságra. Minden hitnek, minden vallásnak és minden meggyőződésnek egyformán van igaza.” Igaza van a pápának, amikor azt mondja: a fundamentalizmusnak és a laicizmusnak sarkalatos hibája az, hogy hadilábon állnak az értelemmel. A fundamentalizmusban a hit tagadja az értelmet, ezért erőlteti a vallást erőszakkal a másikra. A laicizmusban az értelem tagadja a hitet, és ezért erőlteti a vallástalanságot a másikra. Egyik sem jó. A hit és az értelem mindig kéz a kézben kell, hogy járjon."Szólni kell az Indiai keresztényüldözésről, és a mohamedán országokban tapasztalható keresztényüldözésről. Az „Open Doors“ nevű, vallások fölötti segélyszervezet, tavaly évi beszámolója szerint mintegy 100 millió keresztényt üldöznek világszerte vallása miatt. Ez az üldözöttek 70%-át teszi ki! Az első tíz keresztényüldöző ország közül nyolcban muzulmán a hivatalos vallás! A keresztények az arab országok majd mindenikében csak másodrangú állampolgárok. Halál sújtja azokat, akik az iszlámról a keresztény vallásra térnek, a keresztényeknek nem szabad templomot építeniük, nem szabad nyilvánosan a vallásukat gyakorolniuk." (B.J.) Tudjuk, hogy Urunk Péter apostolhoz fordulva e szavakkal alapította az Egyházat: „Mondom neked: te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, és a pokol kapui nem vesznek erőt rajta.” (Mt 16,18) Vagyis a Péterre és utódaira épülő Egyház elpusztíthatatlan. A sajtó rosszabbik fele azt feszegeti, (…) hogyan viszonyul majd az Egyház az olyan kérdésekhez, mint a születésszabályozás (ami valójában álcázott gyilkosságot, azaz fogamzásgátlást és abortuszt jelent), az azonos neműek házassága, a család, a nők pappá szentelése. Mert azt szeretnék, hogy mindenki úgy éljen, mintha Isten nem létezne. Mert szeretnék a maguk nihilista világába olvasztani az Egyházat is. Úgy állnak a fenti kérdésekhez, mintha azok ügyében lenne joga az Egyháznak mérlegelnie. Azonban nincs. Hitünk alapvető igazságait (a dogmákat) sem zsinat, sem pápa nem változtathatja meg – és nem is fogja –, mert nem áll módjában, nincs hozzá joga, hiszen védenie kell az alapító Krisztusától kapott tanítást: védeni az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember életét és méltóságát, és hirdetni a minden ember számára megnyíló lehetőséget az üdvösségre. A pápa hit és erkölcs dolgaira vonatkozó tévedhetetlensége éppen ezt szolgálja: kimondani az alapvető igazságokat. Az említett médiumok homokba dugják a fejüket, amikor nem szólnak az igazi problémákról. Mivel kell szembenézni? Az alapvető emberi jogok, köztük a vallásszabadság semmibe vételével, amit a nyugati világ a relativizmus diktatúrájával kíván megvalósítani; az Egyesült Államokban az Egyházra kényszerített abortusszal, az eutanázia propagálásával, Kínában és a Közel-Keleten a véres keresztényüldözéssel, az iszlám erőszakos előretörésével, Európában a gender-elmélet törvényi úton való terjesztésével, az emberi méltóság meggyalázásával. Ezekkel a jelenségekkel kapcsolatban az Egyháznak nem megnyílnia kell,

208

hanem fellépni ellenük – mindnyájunk védelmében. (Az USA püspökei már azt is kijelentették, hogy készek akár börtönbe is vonulni hitükért. Kínában a kommunista rezsim 80-90 éves püspököket tart házi őrizetben, sőt munkatáborokban!) Ma a keresztények szenvedik el a legnagyobb üldöztetést a világon, mert nem felelnek meg az önzés és a materializmus irányzatainak. Bár jelentősen hozzájárultak a nyugati kultúra kialakulásához, mégis kisebbségi körülmények között, sokszor másodrendű állampolgárként, megalázva élnek. További feladat helyreállítani a keresztények egységét, mert a megosztottság nem vezet Istenhez. Meg kell valósítani az új evangelizációt, hogy a poszt-keresztény kultúrák visszataláljanak forrásukhoz. Lehet, hogy lesz világméretű keresztényüldözés, aminek már láthatjuk jeleit. Ez azonban nem lenne újdonság, mert az első századokban már megéltünk ilyesmit, sőt maga Jézus mondta: „Nem nagyobb a szolga uránál. Ha tehát engem üldöztek, titeket is üldözni fognak.” (Jn 15,20) A nagy egyházatya, Tertullianus a III. században megállapította, hogy „a vértanúk vére a keresztények magvetése”, vagyis minél jobban üldözik Krisztus tanítványait, annál többen lesznek. Az Egyház tehát nem fél az üldözéstől. XVI. Benedek pápa szerint már Szent Péter is tudta, hogy Rómában vértanúság vár rá, mégsem nem lépett hátra: tovább haladt Krisztus keresztje felé, és arra szólítja fel a mai embert is, hogy fogadja el a hit martirológiai aspektusát: „Senki nem lehet keresztény anélkül, hogy ne követné a keresztre feszített Jézust, hogy ne fogadná el a vértanúság pillanatát”. Azonban a hit alapvető igazságaiból egyetlen pápa és maga az Egyház sem fog engedni, akkor sem, ha kényszeríteni próbálják. Mert ehhez az Egyháznak van ereje, amit a Szentlélektől kap, és mert az Úr azt ígérte, hogy „a pokol kapui nem vesznek erőt rajta”. (Mt 16,18) Mivel az ókorban a város legerősebb pontja – védelmi okok miatt – a kapu volt, ezért ez a kijelentés azt jelenti, hogy a Sátán legnagyobb ereje sem tudja térdre kényszeríteni az Egyházat, hanem az fennmarad a világ végezetéig, még ha maroknyira zsugorodik is, hirdetve a változhatatlan igazságot Istenről és emberről. („A nevemért mindenki gyűlölni fog benneteket. De aki mindvégig kitart, az üdvözül.” /Mk 13,13. Vö.: Mt 10,22; 24,9-13/) Azonban, mint látjuk, a Sátán ezt képtelen megérteni, a vereségét elfogadni, és újra meg újra támad. Kicsinyes ügyeket nagyít fel, és a nagy problémákat bagatellizálja: emberi hibákat az egész Egyház tévedésének tud be, míg a képviselt örök érvényű tanítást mellékesnek vagy éppen idejétmúltnak deklarálja. Mindezt azért teszi, mert tudja, hogy a katolikus Egyház képviseli az Istenről szóló teljes igazságot. (E. Zsolt) A világ az erkölcsi és gazdasági válság során az elmúlt esztendőben szembesült az Istentől való elrugaszkodás, elszakadás következményeivel. Mint az öntudatos és becsvágyó tékozló fiú, a társadalom úgy rohant a veszte felé a felvilágosodás óta az erkölcsiség területén, semmibe véve, kigúnyolva, elmaradottnak minősítve az óvó, figyelmeztető szavakat és iránymutató javaslatokat, amelyeket az Egyház – szociális tanításként – hol általánosan, hol konkrétan megfogalmazott a pápai Tanítóhivatal (enciklikák, buzdítások) által. Most, amikor a válság a teljes csődbe vitte a világot, egyre több, felelősen gondolkodó ember ismeri fel a tényt, hogy itt már nem egy működő gazdasági struktúra megjavításáról van szó, hanem egy teljesen új gyakorlat megvalósítása szükséges.

209

(A nemzetek) kormányainak vezetői ragaszkodnak a régihez, a bukotthoz, a csődhöz, és ezzel az országot, annak polgárait (minket) hosszú távon is megfosztják a boldogabb jövőtől. De mi is az, amihez ragaszkodnak, mi is az, ami megbukott? Az erkölcstelenség a közéletben és a gazdaságban, konkrétabban az igazság elferdítése, az igazságosság megtagadása és a szeretet mellőzése. A katolikus Egyház társadalmi-szociális tanítása 118 éve konkrétan kezünkben van, folytonosan kiegészítve, kibontva a lényeget, az éppen aktuális kérdésekre megadva a választ. 1891-ben XIII. Leó pápa a Rerum novarum enciklikával válaszolt a nagy tömegben való megjelenésének kihívásaira, majd folytatta a sort XI. Pius a Quadragesimo anno enciklikával 1931-ben, Boldog XXIII. János pápa a Mater et magistrával 1961- ben, VI. Pál a Populorum progressióval 1967-ben, II. János Pál pedig 1981-ben a Laborem exercens, 1987-ben a Sollicitudo rei socialis, 1991-ben pedig a Centesimus annus enciklikákkal. A világ ezekről vagy nem vett tudomást (a kommunizmus idején elhallgatták), vagy a média idejétmúlt felfogásnak minősítette, mivel nem értette – sőt meg sem kísérelte megérteni – lényegi mondanivalójukat. Ehelyett elkezdett saját útján járni, amelyből lassan kiveszett minden, ami emberi, és abból a „gazdaságból”, aminek az embert kellene szolgálnia, maradt a birtoklási vágy, a harácsolás és a másokon való gátlástalan átgázolás. A szabad versenyre épülő piac, aminek az államok korlátot szabni volnának hivatottak, az állam szükségtelenségének hirdetésével a fejünkre nőtt, és belebukott a saját önzésébe. Nem vált be tehát sem a kommunizmus (minden közös), sem a vadkapitalizmus (versenyezzünk!) elvrendszere. Ezzel azonban magával rántott minket is, akik eddig a vad versenytől, most pedig a bukásuktól szenvedünk. Ma sok csúcsmenedzser, közgazdász, politikus, magasan képzett embertársunk már elfelejtette azt, hogy a hitből lehet erőt meríteni, másként gondolkozni, gazdálkodni, s csak a technokrata megoldások „egyszeregye” jut eszükbe. Vagy még nem is hallottak soha hitelesen a hit és a tudás kapcsolatáról, az Egyház társadalmi tanításának összefüggéseiről. Ennek a ténynek azonban sajnos nem csak pénzügyi, hanem más társadalmi- erkölcsi következményei is lettek. Az önzés magával hozta a „halál kultúráját”, a szolidaritás teljes hiányát, az élet elvetését, a másik ember vagy közösség jogainak, érdekeinek figyelmen kívül hagyását, mert a szabad verseny kényszere elvette a szabadságunkat. Isten nélkül olyanokká váltunk, mint az állatok, amelyek csak saját érdekeiket nézik és védik, saját jogaikat követelik, és ahol az erősebbé a túlélés joga. A másikban ellenséget látunk, mert ha neki jut valami, akkor az biztosan tőlem veszi el; a lényeg az, hogy nekem minél több legyen. Amit magamnak tűzzel-vassal megkövetelek, azt a másiktól elrabolom. Röviden megfogalmazva: elvesztettük a szeretetet. Isten ezért most figyelmeztet bennünket: Ahhoz, hogy ismét jól menjenek a dolgok, és ne pusztítsuk el önmagunkat, már (megint) csak egyetlen megoldás – a keresztény tanítás megvalósítása maradt… Az önzés nagyszájú és eddig haladónak, korszerűnek hazudott képviselőinek látványos bukásával megnyílik a lehetőség egy olyan világ felépítése előtt, amely az ember boldogságát jelöli meg célként, és amely irányt (hála a nagy elődöknek!) megfelelő és kiérlelt útmutatások segítségével könnyen megtarthatjuk. Az Egyház készen kínálja a megoldást: emberi méltóság, szolidaritás, szabadság, tisztelet, ajándékozás, mértékletesség, önfegyelem – azaz a szeretet megvalósítása. (Eőry Zsolt)

210

A misztikusok szerint elérkezett (2013) ma a végső idő, ami jelenthet nagy Lélek-áradást, üldözést, szakadásokat, és hitehagyásokat, de bízni kell, hogy az Egyházon a „pokol kapui (hatalmai) nem vesznek erőt”. Nem fogják legyőzni! A mi feladatunk az utolsó pillanatig a lélek —mentés, az evangélium hirdetése, ima, böjt. A mi feladatunk ebben a lázadó korban a hűség a hithez, hűség az Egyházhoz, hűség az Eucharisztiához, hűség a Szentatyához, hűség Máriához! Az Egyházat csak a hit fényében lehet igazán felismerni. A világ, amikor szidalmazza, soha nem a hit fényében nézi, hanem emberi, és társadalmi megnyilvánulásaiban – ez pedig hamis meglátás. Az Egyház ma is, mint a történelem folyamán bármikor, menti a lelkeket az örökkévalóságnak. Ezért hálát adunk az Egyházért az Úrnak, és igyekszünk jó tagjai lenni, hogy az Egyház megújulására és az Isten dicsőségére szolgáljon az életünk! Ámen! (Lezárva 2013. november 1.) 

Forrásmunkák Bernolák Éva: Sziklára épített ház Dr. Tuba Iván: Az üdvösség története, Wikipédia, Hitter József S.J.: Spanyol tűztenger,

211