Dianne Thomas - Csalafinta Csábitás

DIANNE THOMAS: OVERNIGHT SENSATION © 1989 by Bebrah Morris and Pat Shaver Second Chance at Love books The Berkley Publishing Group. Minden jog fenntartva!

Fordította: Földes Gábor

DIANNE THOMAS CSALAFINTA CSÁBÍTÁS

A sorozat kizárólagos terjesztője az ESÉLY Kiadó és Kereskedelmi Kft. Viszonteladói üzletház: 1072 Budapest, Wesselényi utca 33.

Kiadja havonta a KRÓNIKA-PRESS Kiadói Kft. Felelős kiadó; Somos Ágnes Szerkesztette: Münz András Borítóterv: Fényi István ISSN 0866-2258 ISBN 963-7446-22 2 Pécsi Szikra Nyomda 91 – 1537 Felelős vezető: dr. Farkas Gábor igazgató

Első fejezet Jessie Payne rémülten hátranézett, és gyorsan felmérte az üldözői és őközötte egyre fogyatkozó távolságot. Villámsebesen megcélozta a legközelebbi fát. A csekélyke remény, hogy mégis megússza egy darabban, még nagyobb erőfeszítésre ösztönözte. Keresztülvágott a gyepen, majd nagyot ugrott, és felkapaszkodott a fa mélyen lelógó alsó ágaira, s megpróbált markával jobb fogást keresni. Amíg nagy nehezen feljebb küzdötte magát, átkozta saját felelőtlenségét, amiért minden áldott nap túlságosan is hosszú időt töltött a szövegszerkesztője mellett, és túl keveset a tornateremben. Bizony, zavarba ejtő dolog, ha apró kölykök kacagva megcsinálják azt, amitől az embernek lóg a nyelve, és úgy érzi, mindjárt kiszakad a tüdeje. No persze, az említett apró gyermekeknek rendszerint nem kell azzal foglalkozniuk, hogy megmentsék a bőrüket két óriási, acsarkodó dobermann iszonyú vicsorgása elől. Meg azzal sem, hogy véletlenül se ejtsék el a fogai között szorongatott, hamuval teli kis nejlonzacskót. Szép, szép, hogy talán fölkerül majd a bestsellerek listájára, de vajon megéri mindezt? Nyilvánvaló volt, hogy a fenevadak jól őrzik a birtokot. Bősz ugatásuk és fogcsattogtatásuk ékesen bizonyította lelkes elkötelezettségüket, és végleg meggyőzte Jessie-t arról, a két vadállat életre szóló küldetésének tekinti, hogy őt szétmarcangolja. Ha valaha is hazaér, levélben kell tudatnia majd a gazdájukkal, a főműsoridőben sugárzott szappanoperák sztárjával, Cam Holderral, hogy ebei kétségkívül megdolgoznak azért, hogy eltartja őket. Csakhogy azt még meg is kell érnie… A kutyák csaholása lassacskán már olyan mértéket öltött, hogy az akár a halottakat is felébresztette volna, mégse jött senki, aki ellátná a betolakodó baját. Jessie elnézte az óriási állatok nyáltól csöpögő pofáját, és rádöbbent, a házigazda nyilván úgy véli, a kutyák urai a helyzetnek, Számára pedig nem marad majd más, mint hogy értesítse a birtokháborító legközelebbi rokonait a tragikus eseményről. Jessie agyában bevillant egy ötlet, letépett egy éretlen avokádót, majd egyik kezéből a másikba dobálta. Lehet, hogy ezek a dögök halálos veszedelmet jelentenek, de azért mégiscsak kutyák, nem igaz? Kis szerencsével pedig arra is betanították őket, hogy apportírozzanak. Jessie nem minden önelégültség nélkül úgy döntött, hogy két ilyen gügye állat akkor fog majd ki rajta, ha az egyenlítőn hóvihar dúl. – Hahó, kutyuskák! – csicseregte mesterkélten barátságos hangon. – Akartok játszani? – Azzal felemelte karját, és elhajította a kemény héjú, éretlen gyümölcsöt, amilyen messzire csak bírta. – Hozd ide! – Ahogy remélte, de nem merte biztosra venni, a kutyák majd a nyakukat szegték az igyekezettől, hogy a rövidre nyírott gyepen gördülő, pattogó avokádó után eredjenek. Ha a sors is úgy akarja, akkor ezzel sikerült annyi időre elterelni a figyelmüket, hogy menekülőre fogja a dolgot. Jessie újra a fogai közé kapta a kis zacskót a hamuval, és kezdett leereszkedni. Már félúton volt, amikor meghallotta a lihegve visszatérő kutyákat, és dühösen visszamászott előbbi helyére. Az egyik állat letette a förtelmesen összerágott gyümölcsöt

a fa tövéhez, majd lógó nyelvvel csóválni kezdte a farkát. A másik, egy némileg ismerősnek tetsző, szétmarcangolt, barna bőrdarabot pottyantott a földre. – Vagy úgy! Ez lenne az én vadonatúj olasz papucscipőm – gondolta Jessie. – Az, amelyet elvesztettem, miközben keresztülsprinteltem az udvaron. Szóval játszani akartok? Látom, mindketten imádtok sportolni! – hízelgett a kutyáknak. Egyik kezében a zacskót fogta, a másikkal az életét féltve, egy erős faágba kapaszkodott, és most valahogy el sem tudta képzelni, mi vette rá, hogy igent mondjon erre az eszement ötletre. – Miért nem tűntök már a fenébe, hogy lemászhassak és hazamehessek? Azzal mindannyian csak jól járnánk. – Mintha csak megértésüket szerették volna kifejezni, a kutyák barátságosan félrefordították a fejüket, de Jessie nem mert megválni a faág biztonságot jelentő magasságától. Intő jel volt számára a szétmarcangolt avokádó látványa. – Jól van, na, hagyjatok békén! Nem vagyok én betörő, és semmi bajt nem okozok a ti drágalátos Cam Holdereteknek! Még csak egy kerge rajongója sem vagyok. Képzeljétek azt, hogy zarándokként jöttem, szent küldetéssel. – Letépett két újabb gyümölcsöt, és különböző irányokba elhajította őket. – Oké, ti fasiszták! Hozzátok ide! Ugyan ki hihette volna, egy olyan aranyos, idős hölgyről, mint a dédnagynénje, Mercedes, hogy kegyetlen zsaroló! Az egyezségüket a nagyon szépen hangzó „kölcsönös szívesség” szavakkal illette, de amikor belevágott, nyomban kitűnt számára, hogy semmi más az egész, csak színtiszta zsarolás. Most derült ki, mennyivel nehezebb teljesítenie az üzlet ráeső részét, mint ahogy akkor gondolta, amikor drágalátos nénikéje először megkörnyékezte. Nem volt valami rózsás a kilátása arra, hogy sikerül bizonyítékot szolgáltatnia: eredményesen teljesítette próbafeladatát. Jessie rettegve gondolt rá, ha elkapják, vajon mit is mond majd, mit keresett Cam Holder háza környékén ebben az illetlenül korai órában. Bár máskülönben feltétlen híve volt az őszinteségnek, ezt most kénytelen volt kapásból elvetni. Annyi biztos, hogy az igazat semmiképpen nem mondhatja meg. Épeszű ember úgysem hinné el. Amikor ráállt, hogy hajlandó szétszórni Mercedes néni hamvait Cam Holdernek, a televízió és a képes magazinok jóvoltából országszerte megcsodált rózsakertjében, Jessie azt hitte, ráér a szertartással Mercedes halála után. Honnan is sejthette volna, hogy jó szándékának bizonyítása közben egyenesen a sátán kutyái hajszolják meg. Talán nem ártott volna, a kiadójával kötött szerződésbe belevetetni egy veszélyességi záradékot… Jessie-nek mindenesetre nem lehetett oka igazi panaszra. Ha Mercedes Payne nem lett volna mindig is szertelen különc, az életrajza a világon senkit sem érdekelne. Mindent összevéve, kezdetben a feladat nem is látszott kemény diónak. Főleg nem akkor, amikor kézhez vette a kiadó igencsak tekintélyes összegről szóló csekkjét, amelyet előlegként kapott a még meg sem írt könyvre. Most borzongva gondolt arra, vajon mit szólna a történethez maga Holder, vagy pláne a rendőrség, amikor érte jönnek, hogy letartóztassák. Jessie lepillantott, és kelletlenül vette tudomásul, hogy játszópajtásai ismét visszatértek.

Mire a nap teljesen felkelt, a Jessie menedékéül szolgáló fa aljában már halomban álltak a felismerhetetlenségig összerágott valamik. És a kutyák lankadatlanul lesték minden mozdulatát. Zsibbadt izmait már alig bírta mozdítani, és őszintén remélte, következő életében madárként jön a világra. – Nudli! Nokedli! – kiáltott egy parancsoló férfihang a dombtetőn terpeszkedő ház környékéről. A dobermannok úgy ugrottak föl, hogy ez nyilvánvalóvá tette: csakis a gazdájuk szólíthatja őket. Nudli?! Nokedli?! Valakinek itt alighanem pokoli a humora. A férfi újra kiáltott, majd egyúttal jó hangosat füttyentett. – Ide hozzám! – Jessie majdnem elnevette magát, amikor látta a kutyák képén a végtelen bizonytalanságot, és hallotta nyüszítő szűkülésüket – Na, mi van, ti bambák? Nem tudtok dönteni, hogy engem egyetek meg, vagy a reggelit? – Amazok meglengették kurta farkukat, és Jessie nyomban megbánta, hogy szólt hozzájuk. Még bátorításnak vehetik… – Csak nem megint Mrs. Cabrini macskáját kergettétek fel a fára? Miért nem tudjátok békén hagyni azt a négylábú szőrgombócot? – kérdezte egy hang közvetlenül Jessie kakasülője alól. Ha legalább macska lehetnék! – gondolta a nő. Akkor most szépen elosonhatnék, és megúszhatnám ezt a rendkívül zavarba ejtőnek ígérkező helyzetet. Szégyenlősen pillantott le, egyenesen Cam Holder szemébe. Ez az arc! Az arc… Igen, magában így nevezte, amióta csak a férfi heti rendszerességgel betört Mercedes nappalijába. Mármint a képernyőre. A fa tövéből most pontosan az az arc bámult föl rá értetlenül, amely menetrendszerűen megjelent a nők ezreinek nappali álmodozásában és éjszakai álmában, nyolcévestől nyolcvanévesig. Jessie elmosolyodott, és ujjaival félénken integetett. – Ez már igen! – dicsérte meg a kutyáit Holder, miközben szeme egyre feljebb kúszott Jessie farmernadrágba bújtatott, himbálódzó lábán. – Végre egyszer valami értékesebb macskafajtát is megkergettetek, ti tökfejek! Jessie döbbenten bámult a férfira. Soha senki, még Greg sem gyakorolt rá ilyen hatást, mármint hogy apró borzongásokat kezdett volna érezni a lábujjában. De ez az ember most, ez a vadidegen olyan mély benyomást tett rá, hogy egyszerre félrehajított minden óvatosságot és józan mérlegelést. Hiszen ez történt eddig is kivétel nélkül minden nővel, aki Zack Barlow, a gátlástalan bankár-playboy hatása alá került. Az ő szerepét játszotta Cam Holder a „Vagyon” című végtelenül elnyúló, folytatásos teleregényben. Jessie pislogni kezdett, majd egy teljes pillanatot szentelt annak, hogy lélekben ostorozza önmagát, amiért valósággal transzba esett e kellemes arc látványától. Hát még mindig nem tanult abból, ami legutóbb történt vele? Cam azonban olyan nyugodtan szólította meg, mintha napjában többször is találna szép, hívatlan, fiatal hölgyvendégeket a kertjében álló fák ágai között. – Tulajdonképpen mit csinál maga ott? Cam rettentően utálta már a legváratlanabb zugokból előugró fotósokat, riportereket, és most óvatosan körülpillantott. Ebben a találkozásban volt valami, ami azt súgta neki: akár a publicitásra rengeteget adó menedzsere is rendezhette. Amikor sehonnan sem villantak vakuk, újra próbálkozott.

– Feltételezem, van legalább valami logikus magyarázata arra, hogy miért rendez kutyafuttató versenyt éppen az én avokádóimmal! Jessie mélyet sóhajtott, könnyedén megvonta a vállát, és mintegy mellékesen belepottyantotta a hamut tartalmazó zacskót a nyakkivágásába. A férfi elvigyorodott, és mosolyától a bajusza mellett kis gödröcskék jelentek meg. A grüberli mindig a sors külön ajándéka, ő pedig nyilván már a bölcsőben megtanulta, hogyan húzzon hasznot belőle. Most viszont arról árulkodott Jessie-nek, hogy a férfi bár még nem is hallotta, egy szót sem hisz majd a meséjéből. Camnek kétségkívül varázsa volt, és most úgy állt ott, mint a türelem szobra, mint akinek ezt a jelenetet is volt már alkalma végigcsinálni. Lehet, hogy tényleg így van? – Természetesen van! – hagyta rá Jessie. Természetesen nyomban el is mondja, csak előbb éppen ki kell találnia. A férfi azonban olyan észbontóan mosolygott, hogy nehezére esett tárgyszerűen gondolkozni. Cam kék szemében vidámság játszott, magára vonta Jessie minden figyelmét, és a nő úgy érezte, képtelen már bármi egyébre koncentrálni. Igen, a szeme az! – gondolta most diadalmasan. A szeme az, amitől a nők elfeledkeznek magukról, és a szívük egyszerre a lába előtt hever. Csakis a szeme lehetett az, amitől lakótárssá vált minden családban. Olyan színe volt, mint egy tiszta vizű úszómedencének Beverly Hillsben, amikor éppen visszatükrözi a fényt. Titokzatos hívogatás csillogott benne, és még valami… Talán humor? Igen, állapította meg Jessie, humor és vidámság. Ez magyarázhatja szeme körül a pókháló finomságú apró ráncokat, amelyek annyira jellegzetessé teszik ezt a gyönyörű férfiarcot. Lebámult a színészre, és azon töprengett, népszerűsége vajon nem a tömeghipnózis egyik megnyilvánulása-e. Pattintott az ujjával, mint akinek hírtelen ötlete támadt. – Fertőzés, ez az! A gyümölcs fertőzött volt. – Csakugyan? – bámult rá Cam, és komolyan megfordult a fejében, hogy ez a sötét szemű, sötét hajú fiatal nő nem a legközelebbi őrültekházából szökött-e meg. – Fertőzött? Jessie nagyvonalú mozdulattal mutatott a szanaszét heverő gyümölcsökre. – Nem veszi be, ugye? A férfi fanyar mosollyal csóválta a fejét. Akaratlanul is csodálta a nő talpraesettségét és bátorságát. – Azt hiszem, ideje lenne, hogy lejöjjön a fáról. – De biztonságban leszek? – Viszonylag. Én legalábbis nem fogom megharapni. – Lehet, hogy a nő tébolyodott, de mindenesetre csinos. És az is biztos, hogy nem a városi elöljáróság alkalmazottja, aki a fák és termésük egészségi állapotával foglalkozik. – Én inkább Nudlitól és Nokedlitől félek. – Pedig okosabb lenne, ha tőlem tartanai – Cam el sem tudott volna képzelni kellemesebb bevezetőt a mai naphoz, mint hogy egy gyönyörű, naptól piros őszibarackot talál az avokádófáján. Ez a nő legalább nem úgy néz ki, mint a népszerűséget hajszoló színésznőcskék, akik lépten-nyomon a karjába akarnak omlani. Normálisnak és egészségesnek látszik. Cam

felnyújtotta hosszú karját – Rajta, ugorjon! Ilyen könnyű csomagot még csak elbírok! De vajon ő is elbír majd a férfival? – Talán mégis jobb lenne, ha Nudlival és Nokedlivel kísérleteznék… – felelte Jessie töprengve. Hogy is lenne képes összeszedni magában annyi lelkierőt, hogy egyenesen Cam Holder kinyújtott karjaiba vesse magát? Nem ok nélkül hívják az ország első számú szívtiprójának. Jessie maradt. – Lehet, hogy maga egész nap ráér, én viszont nem! Kihűl a reggelim. Úgyhogy legyen szíves végre lekászálódni onnan, és beszéljük meg a dolgot szépen, őszintén, egy csésze kávé mellett! Jessie-nek nem maradt más választása, mint hogy mélyet lélegezzen, behunyja a szemét, és a mélybe vesse magát. Cam azonban ügyesen elkapta törékeny testét, amint éppen a karjába pottyant. Kár lenne elszalasztani a kínálkozó alkalmat, gondolta a férfi, és a kelleténél kissé tovább és kissé szorosabban tartotta a nőt. Gyönyörű, ügyes, és a rémségesen hülye magyarázatából ítélve még szellemes is. Camnek mindez nagyon tetszett. Rájött, hogy ez a titokzatos fiatal nő általában véve nagyon tetszik neki. A karjában tartotta hát, és élvezte, amint fehér pólójára ráterül Jessy sötétbarna hajának ibolyaillatú tincse. Kíváncsi lett volna, vajon a zuhanástól, vagy a testi érintkezésüktől dobog-e annyira a nő szíve. Tény, hogy ez a nap jól indul, de azért mégsem ártana tudni, kicsoda a jövevény, és mit akar. Jessie jóformán még lélegezni is elfelejtett, miközben Cam fogva tartotta pillantásával a tekintetét. Ahogy ilyen meghitten befészkelve érezhette magát a férfi karjában, érezte, szemöldöke remegni kezd, és a gyomrában valóságos örvény keletkezik. Nevetséges! Hiszen már huszonöt éves, nem pedig tétova, gyámoltalan tinédzser! Komoly leckében volt része, és több mint egy évbe telt, amíg újra visszanyerte az önbizalmát, helyreállította az értékrendjét és az érzelmeit. Most már túlságosan érett és hidegfejű ahhoz, semhogy bárki hatására csak így egyszerűen olvadozni kezdjen. Főleg nem egy talmi, felszínes, szexszimbólumtól. Mindezt kitartóan mondogatta, bizonygatta magában, de az igazság az volt, hogy majdnem megőrült az érzéki borzongástól, amint lefelé haladtában teste végigcsúszott a férfi testét súrolva. Közelebbi szemrevételezés után Cam rájött, hogy a fáról épp az imént leszedett csodás gyönyörűség alighanem mégis csak tiltott gyümölcs a számára. Csak úgy pattogtak közöttük az elektromos kisülések szikrái, amíg egymáshoz értek, és Cam tudta, hogy a folyamatossá váló áram könnyen végzetesnek bizonyulhatna. Igyekezett úgy tenni, mintha mindezt észre sem vette volna, gyorsan elfordult, és combját ütögetve odahívta a kutyáit. Ugyan, mitől tart? Ez az egész csak tűzijáték, neki pedig – bizonygatta magában – azbesztből van a szíve. A ház felé indult, válla fölött hátrapillantott, és megeresztette jól ismert, szívdöglesztő mosolyát. – Jöjjön csak utánam! Birtokháborítóként, akit éppen lefülelt a birtok gazdája, Jessie-nek nem maradt más választása, tette, amit a férfi mondott. Éppoly engedelmesen, mint Nudli és Nokedli, elindult mellette, és igazodni próbált hosszú lépteihez. Hívatlan jelenlétéért tényleg magyarázattal tartozik. Reménykedett, hogy valami hamarosan az eszébe jut, mert ez most épp

azon esetek közé tartozott, amelyeknél a valóság minden mesénél különösebb. Hamarosan az épület zárt, belső udvarára jutottak, ahol Cam nyilván éppen a reggelijét hagyta félbe az úszómedence mellett. – Foglaljon helyet! – húzta ki a férfi az egyik széket. Jessie leült, és észrevette, hogy a két személyre megterített asztalt szépen elrendezett margarétacsokor díszíti. – Hoppá! Úgy látszik, félbeszakítottam valamit. Máris megyek! – ajánlkozott készségesen és reménykedve. A virágok csakis egy másik nő számára lehetnek kikészítve, aki egyelőre nem mutatkozott. Talán éppen az egyik hálószobában van? – Maradjon csak! A menedzserem nem érkezett meg, úgyhogy nyugodtan elfogyaszthatja az ő reggelijét – kínálta Cam, miközben nagylelkűen odanyújtott neki egy tányér ham-and-eggset. – Igazából nem vagyok éhes – utasította vissza Jessie, mert tudta, hogy egy falat nem sok, de annyit sem bírna most lenyelni. Nincs az az étel, amivel ilyen összeszorult torokkal meg tudna birkózni, gondolta, ám a helyzete csak rosszabbodott, valahányszor összekapcsolódott a tekintetük. Esztelenül azt kívánta, bárcsak máshol lenne. – Majd belehalok a kíváncsiságba, hogy megtudjam, mit keresett az avokádófám tetején! Amíg eszem, talán részletezhetné – erősködött Cam, miközben kiöntött még egy csésze kávét. – Ha várnom kell, mindig nagyon éhes leszek. – A lelke mélyéről felhangzó figyelmeztetések ellenére mégis elengedte magát, és elégedetten szemlélte az asztal túloldalán üldögélő fiatal nő szépségét. – Most azonban végre az igazságot szeretném hallani! – emlékeztette. – Kétlem, hogy elhinné… – Jessie-nek megdobbant a szíve, amikor hirtelen felvillant benne, hogy értékes másodpercet elpocsékolt azzal, hogy felmérje a férfi környezetét. Értékes másodperceket, mialatt kifundálhatott volna egy hihető hazugságot. – Na, csak tegyen próbát velem! – biztatta a férfi. A nőnek nyílt tekintete volt, olyan arca, mint az alapvetően őszinte embereknek, és előbbi fortélyoskodása ellenére Cam most mégis úgy érezte, hogy a legritkább példányok közé tartozik: megbízható. Jó emberismerőnek tartotta magát, és mindig komolyan vette az első benyomásait. Reménykedett, hogy ez a mostani eset sem bizonyul kivételnek. Cam vastagon magvajazta a pirítóst, és egyszer csak rájött, abban reménykedik, hogy a nőt nem Leo küldte, és még csak nem is az egyik kerge imádója az, aki mindenáron az ágyában szeretne kikötni. No és persze arra is nagyon vágyott, hogy a jövevény ne legyen újságíró, aki exkluzív anyagot akar kicsikarni tőle. – Ki maga, és mit keres itt? Azt hiszem, megérdemlem, hogy ennyit tudjak. – Az igazságra kíváncsi? – Természetesen. – Jessie Payne vagyok. – Ezt hajlandó vagyok elhinni – nézett rá bátorítóan Cam. – Nos, mi a helyzet a kérdésem másik felével? Jessie képtelen volt levenni tekintetét a férfi szájáról, amint az hatalmasat harapott a pirítósból. Gyomra izgalmát az éhségnek tudta be, és üres tányérjára szegezte a tekintetét. Igazság szerint ő is rettentően ki

volt éhezve. A birtokháborítás, különösen így, futóversennyel, fáramászással és avokádóhajigálással együtt, bizony alaposan képes kivenni az ember erejét. Változtatott az elhatározásán, és mégis vett a tojásból. – Tudja, a dédnagynéném egyike a maga legodaadóbb híveinek – kezdte. Ha már belevágott, folytatni kell… – Csak a jó Isten a megmondhatója, miért, de zsarolással rá tudott venni engem, hogy vállaljam el: szétszórom a hamvait a maga rózsakertjében. Ez az utolsó kívánsága. – Beveszi a férfi a történetet, vagy nem? Bizonytalanul ráemelte a tekintetét, hogy lássa, hisz-e neki. Cam szemöldöke magasra ívelt, mint a holló szárnyai, amikor Jessie benyúlt a blúzába, és előhúzta a zacskót, hogy az asztalra tegye. – Látja? – kérdezte magától értetődően, mintha a kis csomag mindent megmagyarázna. Azzal felemelte a jobbját, és úgy folytatta: – Akármilyen hátborzongatónak hangzik is, esküszöm, hogy igaz! Cam felemelte a zacskót, gondosan megvizsgálta, de látszott rajta, hogy az az égvilágon semmit sem mond neki. Ha tényleg egy rajongójának a hamvait tartalmazza, akkor ő most mi a fenét csináljon vele? Ilyen ügyekben nem volt gyakorlata. Ösztönösen érezte azonban, hogy a kegyeletnyilvánítás nem jöhet rosszul, úgyhogy a különös csomagot az asztalra helyezte, majd tisztelettudóan letakarta a szalvétájával. Az asztalra könyökölt, figyelmesen a nő arcába tekintett, és végiggondolta a hallottakat. Micsoda röhejes történet!

Második fejezet – Hihetetlen! – kuncogott Cam. – Mulatságos, de sajnos még mindig hihetetlen. – Borzalmas, ugye? – nyögött fel Jessie. – De ilyen rövid idő alatt ez volt a legjobb, amit képes voltam kitalálni. – Úgy látszik, gondolta, az igazság nem vált be, úgyhogy most keményen meg kell dolgoztatni a fantáziáját, hogy egy kicsit valószerűbb történetet agyaljon ki. – Ugyan, ugyan! Tud maga ennél ügyesebbet is! – korholta a férfi. – Az Isten szerelmére, adjon legalább egy percet! A jó hazugságok nem teremnek minden bokorban. Ha meg pillanatok alatt kell előbányászni őket, teljesen reménytelen a helyzet. Ráadásul én magam sohasem voltam nagy szakértő ebben a dologban. – Ezzel azért vitatkoznék! – csipkelődött Cam. – Az például igazán nem semmi, amit az előbb összehablatyolt. – Tartottam tőle, hogy ha majd meghallja, nem fogja elhinni az igazságot. Maga talán nem ismeri azt a pszichológiai tételt, hogy minél bizarrabbul hangzik valami, annál valószínűbb, hogy igaz? Cam eltöprengett. Amit a nő mondott, valóban hihetetlenül hangzott, de hát ő maga is ismert elég embert, akiknek furcsa, különc rokonai vannak. Hívatlan vendége ráadásul őszintének látszott, és nyugodtan állta a tekintetét.

– Jól van, akkor tételezzük fel, hogy hiszek magának. – Rövid szünetet tartott, majd megkérdezte: – Miért éppen az én rózsáimat választotta ki a tisztelt nagynénje? – Ha ismerné Mercedes Payne-t – sóhajtott Jessie –, akkor ez a kérdés fel sem merülne. – Mercedes Payne-t? A híres Mercedes Payne-t? A némafilmek sztárját? – Cam meglepetése egészen nyilvánvaló volt. Gyanakodva szemlélte a műanyagzacskó tartalmát. Különös, hogy még csak nem is hallott a titokzatos hollywoodi nagyság haláláról. Hiszen a lapok, a rádió meg a tévé mindig is mohón rávetették magukat az összes lehetséges botrányra. Márpedig a hölgy bonyolult kapcsolata minden idők egyik legkiemelkedőbb filmrendezőjével, igencsak indokolta, hogy elhunytáról illő módon beszámoljanak a hírharsonák. Cam most újra Jessie-re pillantott, és megkísérelte elrendezni magában lehetséges indítékait. Talán birtokába jutott valahogyan a családi titoknak, amelyet, megesküdött, hogy ő maga titokban tart. Feltétlenül ki kell találnia, mennyit tudhat ez a nő. – Nem is hallottam, hogy meghalt. – Ezek szerint hallott róla? Csak ne áruljunk el túl sokat, intette önmagát Cam, és így felelt: – Persze! Rajongok a némafilmekért, és meglehetősen sokat tudok róluk. – Cam nem bonyolódott bele annak részleteibe, hogy valójában miért érdeklődik a koros színésznő iránt. – Hatalmas gyűjteményt állítottam össze régi filmekből, az övéit is beleértve. Ő pedig igazán nagyhírű, főleg a férfiügyeit tekintve. – Amire nem is szolgált rá igazán! – replikázott Jessie, aki úgy érezte, kötelessége védelmébe venni a néni igencsak változatos múltját. – Úgy tudom, romantikus kapcsolat fűzte jó néhány színészhez, rendezőhöz és producerhez. – Igen, így hírlett, de a történetek legnagyobb részét csak az ügynöke találta ki, hogy még jobban felhívja rá a figyelmet. Amióta szerződést kaptam rá, hogy megírjam a hiteles visszaemlékezéseit és élettörténetét, valóságos szakértője lettem a nénikém szerelmi életének. Mercedes Payne Longworth Hamilton Longworth Tipton Longworth-nak soha nem volt viszonya egyetlen férfival sem, akivel ne élt volna házasságban. Ahá, gondolta Cam, ezek szerint a hölgynek van egy kiadója. Ez csak tovább erősítette korábbi kétségeit a figyelemre méltó ifjú nő szándékait illetően. Nem ő lenne az első, aki azzal próbálja egyengetni a saját karrierjét, hogy hasznot húz őbelőle. Igaz, mind közül talán a legeredetibb… és talán a legveszedelmesebb is. – Ennek már van értelme. – Igen, és azt is megmagyarázza, miért ment hozzá háromszor Westin Longworth-hoz, és miért jegyezték el egymást negyedszer is. Ez a férfi volt élete nagy szerelme. Éppen csak képtelenek voltak hosszabb ideig együtt élni. Az a benyomásom, de ezt nem arra alapozom, amit a nénikémtől hallottam, hanem inkább arra, amit a házvezetőnőjétől tudok, hogy az az úriember egy élvhajhász szoknyapecér volt. Ezért váltak el mindig. De mihelyt újra fellobbant bennük a láng, gyorsan ismét összeházasodtak. – A férfi döbbent tekintetét látva Jessie megmagyarázta az utóbbi kijelentését. – Tudja, az bizony még a szexuális forradalom előtt volt.

Cam felnevetett, és Jessie egyszer csak azon kapta magát, hogy ő is vele kacag. Mercy néni azt mondta neki, hogy inni és nevetni nem szabad egyedül. Addig kellene elmondania a teljes igazságot az állítólagos hamvakról, amíg még ilyen engedékeny hangulatban van a férfi. Mielőtt azonban Jessie kinyithatta volna a száját, Cam megszólalt. – Az összes nagy színész és filmcsillag közül Mercedes Payne-t csodálom a leginkább… A filmjeivel megelőzte a saját korát. Egyszerre sugárzott belőle erő és naivitás, érzékiség és humor. Mindent elolvastam, amit csak valaha írtak róla – vallotta meg bizalmasan, de szántszándékkal elhallgatta, hogy miért. – Csakhogy az utolsó harminc évben alig-alig említették. Mintha egyszerűen lepottyant volna a földgolyóról. – Tudom – hagyta rá Jessie. – Teljesen elvonult a világtól, amikor olyan tragikusan elvesztette Longworth-t, mielőtt még újra összeházasodhattak volna. – És most maga írja meg az életrajzát? – Igen, a hivatalos, jóváhagyott életrajzát. Az a helyzet, hogy a szüleim egyenesen kétségbeestek, amikor meghallották, mi a tervem. – Nem szeretik talán a színészeket? – Nem nagyon. Tudja, ők egyetemi oktatók, tudósok – fűzte hozzá, mintha ezzel mindent meg is magyarázna. – Soha nem tartottak kapcsolatot Mercy nénivel sem. – Ezek szerint maga nem is nagyon ismerhette őt. – Cam némileg megkönnyebbült attól, amit a nő elárult a családjáról. Ha nem tartottak egymással szorosabb kapcsolatot, van rá esély, hogy Mercedes nem bízta rájuk a titkot. – Egyáltalán nem ismertem – válaszolta halkan Jessie, és egyszerre felidézte magában, mennyire megdöbbent, amikor közölték vele, hogy Mercedes szívesen venné, ha ő írná meg az életrajzát. Sőt, az idős hölgy még ahhoz is ragaszkodott, hogy dédunokahúga nála lakjon, amíg az interjúk elkészülnek. A cél, hogy minél jobban megismerhessék egymást. – Döbbenetes élmény volt, minél többet mesélt, annál jobban megkedveltem. Nagy színésznő volt, aki óriási hatást gyakorolt a filmre. – Korai visszavonulása nagyon ígéretes pályának vetett végét – bólintott egyetértően Cam. – Mindig kíváncsi voltam, vajon mi lett vele. – Enyhén szólva az is érdekelte, hogy halálos ágyán milyen vallomásokat tehetett még az egykori filmcsillag. – Az életrajzírójának azonban, gondolom, mindent elmondott – tette hozzá célzatosan. – Valami azt súgja nekem, hogy néhány dolgot eltitkolt – vonta össze a szemöldökét töprengve Jessie. – Csakugyan? Például mit? – Cam reménykedett, hogy a híres-hírhedt múltú színésznő életének egy bizonyos elemét nem akarta nyilvánosságra hozni. Végül is megígérte annak a házaspárnak, akik Cam anyját annak idején örökbe fogadták, hogy soha nem tárja fel a titkukat. – Ez csak egy megérzés – söpörte félre a gondolatot Jessie. – Abból ítélve, amit eddig sikerült Mercy néniről megtudnom, bármi lehetséges. A színész töprengeni kezdett. Vajon ez a fiatal nő meddig hajlandó elmenni az igazság kiderítése érdekében? – És maga hogyan próbál meg rájönni? – Sehogy. Ha van még olyan történet, amit megtartott magának, az jobb is, ha nem kerül nyilvánosságra.

– Akárki akármit mond is Mercedes Payne-ről: volt stílusa – mondta Cam. Kék szeme ellágyult, mintha egy régi, kedves személy emlékét idézte volna föl, és Jessie egyszerre csak azt kívánta, bárcsak más körülmények között találkoztak volna egymással. – Ha az embernek Mercedes Payne rajongója, az bizony igencsak megnöveli az önbizalmát. – Nem egyszerűen csak a rajongója, úgy dicsérte magát, mintha közelről ismerné. – Különös… Ugyanis sohasem találkoztunk. – Cam most nem vágott bele, hogy részletesen elmesélje: egyszer már megfordult a fejében, elmegy meglátogatni a színésznőt, éppen csak, hogy egy pillantást vethessen arra az emberre, aki olyan nagy – igaz, titokban tartott – szerepet játszott az anyja életében. Most pedig már késő. – Ő is ugyanezt válaszolta, amikor azt találtam mondani neki, hogy úgy beszél magáról, mint amikor odaadó nagyanya ecseteli hírneves unokája legfőbb erényeit. – Ahhoz képest, hogy maguk szinte nem is tudtak egymásról, mindez elég bizalmasnak hangzik. – Sokkal jobban kijöttünk egymással, mint előzőleg hittem volna – mosolygott szomorúan Jessie. Amióta találkozott Mercedesszel, tökéletesen megváltozott a véleménye távoli rokonáról. A szüleitől hallott rémtörténetek alapján, fel lehetett készülve rá, hogy az első pillanattól kezdve őszintén utálni fogja az idős asszonyt. Nem éppen így történt. A hamut tartalmazó, szalvétával letakart csomagra sandítva Jessie megkockáztatta; – Remélem, nem fog róla semmi rosszat gondolni majd, ha elmondom… – Itt egyszerűen nem hagyhatja abba! – vágott a szavába Cam. – Most, hogy felkeltette a kíváncsiságomat! – Sőt, ennél jóval többet is, tette hozzá magában a nő sötét, érzéki szemébe pillantva. – Akkor most tényleg jobb, ha vallomást teszek. – A kérdés már csak az volt, hogyan mondja meg a férfinak, hogy Mercedes Payne él, és kitűnően érzi magát Rosebudban, Kaliforniában… – Nem én vagyok az egyetlen, aki szeretne többet tudni róla. A kalandjai igen szórakoztató olvasmányt kínálhatnak. Azt hiszem, maga rendkívüli anyag birtokába jutott. – Szerintem is így van, és az ügynököm nagyon biztat – ismerte el mosolyogva Jessie. – Mindig dörzsöli a kezét, valahányszor eszébe jutnak a jogdíjak. A széles mosolyt Cam szokásos, szívdöglesztő' vigyorával viszonozta. – Bizony, egy jó ügynök rengeteget számít! – Így igaz! Robert nemrégiben együtt ebédelt egy kiadóval, aki csak úgy mellékesen megemlítette, hogy szívesen venne egy nagyszabású hollywoodi vallomást, olyan szerzőtől, aki tényleg mindent tud. Ő pedig nyomban kapcsolt, hogy Mercedes meg én távoli rokonságban állunk, és szinte szétrobbant a boldogságtól, amikor végre elért engem telefonon. – Van azért egy dolog, ami még mindig különösnek tűnik a számomra. Úgy tudtam, hogy a kiadók nem rokonokat, inkább írókat szoktak felkérni. Jessie már éppen meg akarta mondani, hogy a néni még nagyon is él, de attól, hogy a férfi ilyen leereszkedő hangsúllyal beszélt az ő szakmai hozzáértéséről, vagy még inkább annak a hiányáról, borzasztóan felháborította.

– Csak a pontosság kedvéért közlöm – válaszolt fagyosan –, hogy én magam is szakmabeli vagyok. Meglehet, a rokonságunk is közrejátszott abban, hogy Mercedes hajlandó volt velem szóba állni. Ahhoz azonban aligha lett volna elegendő, hogy miatta egy jelentős kiadó nagy összegű szerződést kínáljon nekem. Cam tudta, hogy megsértette a nőt, de olyan nagy volt a tét, hogy nem szabadott nagyon óvatoskodnia, és túlságosan nem is bízhatott meg beszélgetőpartnerében. Jessie indítékai mindaddig gyanúsnak számítanak előtte, amíg csak meg nem tudja, mennyi veszedelmes információ birtokába jutott. Cam magában azt bizonygatta, hogy ezért, és csakis ezért tartóztatja a nőt. Ám sajnos tisztában volt vele, hogy ez nem igaz. Érezte, ennek a szépséges teremtésnek olyan elbűvölő, igéző ereje van, hogy jócskán össze kell szednie magát. – Nem akartam megsérteni – mondta őszintén –, de ismerje be, hogy a látogatása egy cseppet szokatlan. Szerintem minden más épeszű férfi is kérdéseket tenne fel magának a helyemben. Meg kell adni, ebben van valami, gondolta Jessie. Azonban ez minden, több megértésre ne is számítson! Felszegte az állát, és eltökélte, nem hagyja, hogy úrrá legyen rajta a férfi vonzereje. – Készséggel válaszolok is rájuk, de először valamit még feltétlenül el kell mondanom magának Mercedesről. Ebben a pillanatban berregő hang szakította féle vallomását, és Jessie figyelte, amint Cam számokat üt be a széke mellé készített elektronikus készülékbe. Nagy, szögletes kezei vannak, jegyezte meg magában, de arányosak, illenek a férfi magasságához. A rövid beszélgetésből kiderült, hogy Cam Holder ügynöke, Leo Schwartz érkezett, némi késéssel, és nagyon sietve. Már a kaputelefonban afelől érdeklődött, hogy Cam vajon olvasta-e a legújabb forgatókönyv-ajánlatot. A színész elnézést kért Jessietől, és felállt, hogy az érkező elé menjen. Jessie kénytelen volt beismerni, hogy hiába lakott együtt már hosszabb ideje Cam életnagyságú karton-képmásával, most mégis készületlenül érte a hús-vér férfi fizikai hatása. A hatalmas, felállítható posztert Mercy orozta el a reklámcsomagból, amikor Cam egyik filmje megérkezett Rosebudba. Ím ez az előnye, ha valaki tulajdonosa a helység egyetlen mozijának. Cam hamarosan visszajött, és csak mellékesen jegyezte meg, hogy a menedzsere nagyon sietett, nem is akart leülni, ezért gyorsan megbeszélték a legfontosabbakat. Közben egyfolytában a nőt nézte, és amikor felfénylett híres mosolya, Jessie gyorsan imát mormolt magában az idióták védőszentjéhez, hogy legalább a gondolataiban ne tudjon olvasni a férfi. Úristen, hogy fog ebből kimászni?! Egyetlen reménye csak az lehet, ha arra jár egy idegen űrhajó, és sugaraival magához emeli. Gyorsan az égre pillantott. A fenébe, azok a nyavalyás földönkívüliek soha nem jönnek, amikor szükség lenne rájuk! Cam jó étvággyal falatozott tovább, de úgy látszik, megunta, hogy egyedül táplálkozzon, mert újra odakínálta a gyümölcsös tálat Jessie-nek. – Legalább ezek közül megkóstolhatna valamit, igazán finomak! – Köszönöm – vett magának Jessie egy szelet görögdinnyét és néhány szem epret.

– Gyönyörűségemre szolgált! – felelte sokatmondóan vontatott hangon a férfi. Ugyan, miért kellett szóba hoznia a gyönyört? És pláne ilyen hangon! Jessie megrémült, hogy érzései kiülnek az arcára, és gyorsan elfordult, nehogy Cam olvasson a tekintetéből. Igazán nem lenne szabad egyszerre gondolnia a férfira meg a gyönyörre, mert a vérnyomásának nem tesz valami jót… Színlelte! Mintha minden figyelmét lekötnék tányérján a gyümölcsök, de bármilyen szépek és kívánatosak voltak is, most fűrészpor ízűnek érezte valamennyit. – Ha már a gyönyörűségnél tartunk – tört ki belőle –, fantasztikus volt a beszélgetés, de most már mennem kell. – Lehet, hogy nem teljesítette maradéktalanul az alkuból ráeső részt, de esze ágában sem volt tovább itt maradni. A zacskó Cam Holder szalvétája alatt pihent, tehát gyakorlatilag az ő felségterületén. Ez pedig elég közel járt az egyezséghez. Cam mosolya a szája közepéről indult el, és pillanatokon belül szétterjedt az egész arcán. – A kora reggeli kis csintalansága után az ember azt hinné, hogy farkasétvágya van. Legalább egy pár falatot egyen még! Jessie félig már fel is emelkedett a székből, de Cam csípős megjegyzése sokkal inkább hangzott parancsnak, mint javaslatnak, úgyhogy jobbnak látta visszaülni. Közben azon töprengett, mi ez a forróság, amely elönti, és ugyan mitől tört rá hirtelen ez a szexuális vágy. Dacosan felkapta a villáját, és üldözni kezdett vele egy dinnyedarabot a tányér széle felé. Már éppen felszúrta volna, amikor a sikamlós gyümölcsdarab leugrott a porcelántányérról, egyenesen az ölébe heverő szalvétára. Ezt a balszerencsét! A következő kísérlete valamivel eredményesebb volt, és sikerült egy jókora darab dinnyét a szájába gyömöszölnie. Csakhogy elkövette azt a hibát, hogy felnézett, és szeme találkozott Cam álmatag kék pillantásával. A fenébe is, nyilván látta, amint ügyetlenkedett az előző gyümölcsdarabbal, és most biztosra veszi, ez az ő hatása. Nyilvánvaló, ez jócskán Jegyezgeti a hiúságát. Jessie kétségbeesetten erőlködött, hogy kitaláljon valami jó indokot, amiért nem maradhat, de egyszerűen nem jöttek ajkára a szavak. Különben is, meg sem tudna szólalni, akkora gombóc van a torkában. Cam Holder vágyakozó pillantása azonban nyilván rövidzárlatot okozhatott Jessie idegrendszerében, mert amikor arra kényszerítette magát, hogy rágni kezdjen, helyette nagyot nyelt. A dinnyedarab megakadt a torkán, a gombóc mellett, ő pedig fulladozni kezdett, hörgött, levegő után kapkodott és köhögött. Az erőlködéstől kicsordult a könnye, és máris maga előtt látta az újságok harsány főcímeit: „Az életrajzírónő szörnyethalt a szexszimbólum puszta látványától!” – Jessie! – kiáltotta Cam, felugrott, és máris ott termett mellette. Isteni szerencse, hogy évekkel ezelőtt tanult valamicskét az életmentő technikáról, mert most nyomban a nő mögé ugrott, és felemelte a székről. Két öklével hirtelen erősen megnyomta a mellkasát, közvetlenül a keblei alatt, és a testét szorosan magához rántotta. A dinnyedarab elmozdult a helyéről, Jessie nagyot köhögött, és végre újra szabadon lélegezhetett. Szorosan lezárt szeméből patakzott a könny, és sikeresen elmosott minden kellemes érzést, amely attól tölthette volna el, hogy Cam a karjában tartja. Megpróbált kiszabadulni a férfi öleléséből,

de az fél kézzel továbbra is átölelte a derekát és Jessie hiába forgolódott, a teraszról egyenesen bevezette a hálószobába, – Jól van már? – Igen – hazudta Jessie. – Hála magának! Ha arra gondolok, hogyan törtem be a magánéletébe, csodálom, hogy nem hagyott simán megfulladni. – A betörőknek is megvannak a maguk jogai! – ugratta a férfi, majd betaszigálta a hálóba. – Ott bent van a fürdőszoba. Jessie betántorgott a hatalmas, mindenféle tükrökkel borított helyiségbe, és hideg vizet engedett a csuklójára. A faliszekrényből kivett egy poharat, és a csapból vizet öntött bele, Lüktető halántékkal arra gondolt, hogy ha már ennyire jutott a birtokháborításban, egy kicsit több úgy sem számít, és átkutatta a keskeny, fekete színű krómozott szekrénykét, amíg csak rá nem bukkant egy fiola aszpirinre. Nyugalom, szuggerálta magát, majd leült a kád szélére, hogy kinyújtóztassa remegő lábát. Ekkor tűnt csak fel neki újra, hogy hiányzik az egyik cipője. Felnyögött. Vajon milyen szörnyűség következhet még? Megkergették a fenevadak, és úgy iramodott fel a fára, mint egy halálra rémült macska. Cam Holder saját maga kapta rajta a birtokháborításon, ami legalábbis kihágásnak minősül, és mindeközben elvesztett egy fél pár vadonatúj cipőt. Kis híján megfulladt egy dinnyedarabtól, de a korai haláltól éppen a bűncselekmény szenvedő alanya mentette meg. És mindehhez még dél sincs… Cam a birtokháborítás dacára nagyon kedvesen viselkedett vele, úgyhogy Jessie érezte, nem kell amiatt aggódnia, hogy feljelenti. Attól pedig szinte naponta fulladnak meg az emberek, hogy félrenyelnek valamit, és Heimlich éppen ezért találta fel az életmentő módszert. Akkor hát mi olyan nagy dolog? Egy fél pár cipő? Ugyan… ennyit csak megér az, hogy kis kalandjának végén mégiscsak pozitív mérleget vonhat. Ennyi kényelmetlenséget igazán megérhet neki Mercedes jó szándéka és egy várható bestseller. Kíváncsi lett volna, vajon azzal is szerzett-e néhány jó pontot Mercy néninél, hogy fél órával az ismerkedés után máris Holder karjaiba alélt. Valószínűleg igen. Ha ügyesen adja elő és kiegészíti még néhány borzalmas részlettel, a kis történet határozottan pikánsnak ígérkezik. A markába öntött tablettából bevette az előírt mennyiséget, a többit visszarakta a gyógyszeresüvegbe. Semmi szükség a látványos melodrámára, főleg, ha az embernek nincs is hozzá közönsége, gondolta, és rávigyorgott a tükörképére. Úgy nézett ki, mintha egy tucat vadmacskával támadt volna afférja, de tudta jól, a dolog rosszabbul is elsülhetett volna. Kész szerencse, hogy nem élte bele magát teljesen a szerepbe, és így aztán nem kente be az arcát valami sötét kenőccsel, akár a zsoldosok a tévé kalandfilmjeiben. Megpróbálta kisimítani a kósza tincseket, amelyek kibuktak a haját tartó fésűk alól, ám azok nyomban visszaugrottak, hogy saját szabad akaratukból keretbe kényszerítsék az arcát. Ugyan, hogyan maradhatna ura az életének, ha még a hajának sem képes parancsolni?! – Egye meg a fene! – suttogta, majd bátran kivágta az ajtót, és szemtől szembe találta magát Cam Holdénál.

– Jól van? – kérdezte féltő gondoskodással a férfi. – Segíthetek még valamiben? – Semmi bajom – blöffölt Jessie, majd kisietett a tilalmas, idegen területről, Cam hálószobájából. Közben azért észrevette, hogy az ágynemű csak az egyik oldalon volt gyűrött, s ettől különös elégedettség járta át. Rövid fürdőköpeny hevert az ágy lábánál, a színe akár a férfi szeméé. – Kis szerencsével ma már nem kell többször megmentenie az életemet. Cam udvariasan csípőből meghajolt, miközben kitárta Jessie előtt a teraszra nyíló hatalmas üvegajtót. – Mint már említettem, mindez hihetetlen gyönyörűségemre szolgál. Hát még nekem, úgyhogy a dolog nagyon is hihető, gondolta Jessie. – Utálom, ha valaki éppen csak bekapja az ételt, és már szalad is, de sajnos még hosszú autóút áll előttem. – Jessie kezet nyújtott, de Cam, ahelyett, hogy megrázta volna, mindkét kezével elkapta. – De hát csak nem megy el most?! Hiszen még egy feladat vár ránk – tette hozzá halkan. Jessie bizonyos volt benne, hogy nem tud mit kezdeni a férfi álmatag, kék szeméből áradó ígéretekkel. – Feladatunk? – kérdezte a szokottnál fojtottabb hangon. – Hát nem emlékszik már Mercedes randevújára a rózsabokraimmal? – kapta fel a férfi a műanyagzacskót. – Még hogy randevúja! – Amíg fuldokolt, Jessie szinte el is felejtette lehetetlen küldetését, Cam pedig még most is abban a tévedésben volt, hogy a zacskó Mercedes hamvait tartalmazza. Hiszen próbálta ő már éppen elégszer megmondani neki az igazat, de a körülmények mindig ellene voltak. – Felejtsük el! Nem is lett volna szabad idejönnöm! – Ezt nem tehetjük, Jessie! – csóválta a fejét Cam, és hangja olyan gyengéd volt. mint a cirógatás. – Hiszen egy haldokló utolsó kívánságáról van szó… – Ó, dehogy! Egyszerűen csak hagyjuk a fenébe! – Jessie-nek fogalma sem volt róla, hogyan tudná tisztázni a félreértést. Ahhoz már túl messzire ment a játék. Zavarbaejtő helyzet… El kellene pucolnia innen, méghozzá gyorsan! – Felejtse csak el! – De hiszen kötelességünk tiszteletben tartani az utolsó kívánságot, nem igaz? – Kivéve, ha már eleve rossz ötletről van szó. Mindössze annyi volt a szándékom, hogy beosonok ide, kisurranok, és minden meg van oldva. Csak éppen nem jöttek össze a dolgok. – Vádló pillantást vetett Nudlira és Nokedlira, a két kutya most lógó nyelvvel, elnyúlva hevert egy üveg asztal alatt a napsütésben. Nyilvánvalóan kifáradtak abban, hogy őt felhajszolták egy fára, majd órákig ugattak körülötte. Jessie megpróbálta elvenni a zacskót, Cam azonban olyan magasra emelte, hogy nem érte már el. – Nem, kisasszony, ennek meg fogjuk adni a módját, mégpedig úgy, hogy az méltó legyen a nagy Mercedes Payne-hez! Ennyivel igazán tartozik neki… Egy egészen különleges hely jutott az eszembe, de először valami illendőbb öltözékbe bújok. – Az egész nem ér meg ekkora felhajtást – bizonygatta Jessie, és rájött, sokkal korábban össze kellett volna már szednie a bátorságát, hogy elmondja Mercy néni „utolsó előtti kívánságának” teljes történetét.

– Ragaszkodom hozzá! – szólt vissza Cam, szinte már az ajtóból, de ekkor eszébe ötlött, hogy Jessie még a végén meglóg. Fogalma sem volt, hol találhatná meg, úgyhogy még hozzátette: – Emlékeztetem rá, kedves Jessie, hogy a hamvak nálam vannak! – A nő ügyetlenül vállat vont. – Ja igen, és ne feledkezzen meg Nudliról és Nokedliról! Ne veszítsétek szem elől a hölgyet, fiúk! – parancsolta az állatoknak. Elégedett vigyorral nyugtázta, hogy Jessie aléltan visszarogy a székbe. – Rögtön jövök! – ígérte. Az ördögbe is, ki hitte volna, hogy Cam Holder ilyen nagylelkű tud lenni még a vadidegenekhez is? Jessie rettenetesen érezte magát a gondolattól, hogy a férfi mekkora örömmel tesz a kedvére áldozatkész rajongójának. – Ta-dam, ta-dam! – utánozta Cam a trombitaszót, amikor újra kivonult a teraszra, Jessie pedig nem állta meg nevetés nélkül – Ó, ezt azért nem kellett volna! – kiáltotta könnyeit törölgetve. – Ugyan, mit gondolna akkor rólam Mercedes? – Cam pózba vágta magát, és végigpillantott lazacszínű vászonzakóján. Nyakára, a póló fölé hozzá illő nyakkendőt kötött, ám most is ugyanazt a sortot és sportcipőt viselte, amelyet egész reggel hordott. Reménykedett, hogy miközben megpróbálja a légkört oldani egy kicsit, nem válik túlságosan nevetségessé. – Egyszerűen imádná a látványt! – felelte Jessie, és immár nem először leszögezte magában, milyen jó lába van a férfinak. Általában véve kedves fickó, nem úgy, mint a filmbéli alteregója, Zack Barlow. Ronda dolog így átverni… Ekkor Jessie, legnagyobb meglepetésére és teljesen az akarata ellenére, könnyekben tört ki, és közben hisztérikusan hahotázott. – Istenem, bárcsak ő is itt lehetne, és láthatná ezt! – nyögte ki nagy nehezen. Cam erős karjába zárta. – Jessie, kérem – mondta szenvedélyesen –, kérem, ne sírjon! – Ne haragudjon, Cam! – kacagta-sírta Jessie a férfi mellére borulva. – Nem vagyok szomorú, nincs semmi bajom – tette hozzá akadozó lélegzettel, két zokogás között. Hamarosan be kell vallania a férfinak, hogy egyszerűen csak megbolondult. Bár lehet, hogy erre magától is rájön, mihelyt meghallja a történet folytatását. Hogy a pokolba mondhatná meg, hogy pusztán főpróbára küldték ide? Milyen szavakkal adhatná tudtára annak az embernek, akit egyhangúlag a világ legszexibb férfiújává választottak, hogy éppen a tegnap esti flekkensütés maradványai fölött készül gyászszertartást rendezni?

Harmadik fejezet Cam valósággal megkönnyebbült, amikor Jessie hisztérikus rohama enyhe szipogássá szelídült. Határozottan élvezte a váratlanul osztályrészéül jutott szerepet, hogy vigasztalhatta a nőt, így hát csak tovább simogatta a vállát, és még szorosabban magához ölelte. Tökéletesen beleillett a karjaiba, mintha már a Teremtő is erre a helyre szánta volna,

Jessie felnézett Camre, barna szemében olyan vágy csillogott, hogy a férfi valósággal belekábult. Vérnyomása szinte az égig ugrott, rá kellett döbbennie, hogy Jessie Payne a legvonzóbb, legizgalmasabb nő, akivel valaha is találkozott. Elvesztette az önuralmát, és minden további fontolgatás nélkül erősen magához szorította Jessie puha, forró testét, és elkezdte lecsókolni arcáról a könnycseppeket. – Mást már jobban van? – Igen, jaj, de csodálatos… Szóval csodálatosan… – nyögdécselte akadozó lélegzettel Jessie, miközben a férfi bajusza gyengéden simogatta az arcát. Nem lett volna szabad, hogy váratlanul érje, mégis elakadt a lélegzete, amikor a férfi szája ráborult az ajkaira, és hódítóan, igézően megcsókolta. Lenyűgöző érzés volt… Jessie régebben is hitte már azt magáról, hogy szerelmes, de soha nem érzett még ennyire intenzív fizikai vonzerőt, és egyetlen csóktól sem kábult el ennyire. Abban a pillanatban, amikor az ajkuk összeért, a tudata peremén Cam maga is ráébredt, hogy ez most nem lesz közönséges csók. Idegvégződésein hideg borzongás futott végig, miközben a vérük forrón lüktetett, mindenütt, ahol csak a testük összeért, Cam fejében szirénázni kezdett az értelem távoli hangja, hogy gyorsan fejezze be ezt az egész őrültséget, mielőtt még gyökeret ereszt benne, és bűvkörébe vonja. De már képtelen volt engedelmeskedni, csak egyre mélyebben, erősebben csókolt. Amikor végre szétvált az ajkuk, Cam még hosszú másodpercekig tartotta a karjában Jessie-t, és közben megpróbált rendet tenni zűrzavarosan kavargó érzései között. Aligha kellett lángésznek lennie ahhoz, hogy rájöjjön: nem hétköznapi nővel akadt dolga. Ez most nem az a lány, akinek az ember füttyent, vele tölt egy szenvedélyes éjszakát, maid léhán elzavarja. Más, veszedelmesen más. Az a fajta nő, akinek a férfiak mindenáron gyűrűt akarnak húzni az ujjára. Az egésznek semmi értelme! Hiszen még csak alig ismeri, és máris olyan érzéseket vált ki belőle, amelyeknek legkevésbé sem örül. A legfantasztikusabb szépségek közül válogathat, hogy lehet, hogy mégis ez a különös kis betolakodó ragadta meg hirtelen a képzeletét? Talán azért, mert lelke mélyén mindig olyan nőért fohászkodott, mint Jessie? Vagy mert pontosan az volt, akivel életének ebben a fázisában a világért sem lett volna szabad találkoznia? Cam gondosan megtervezte az egész jövőjét, és csakis azért jutott oda, ahol most állt, mert sohasem engedte, hogy mellékkörülmények eltereljék a figyelmét. Szigorúan ragaszkodott a lelkében őrzött tervhez, és nyugodt lehetett felőle, hogy senki és semmi nem fogja letéríteni az útjáról. Ha nem vigyáz, Jessie Payne hatására még képes lesz valami mérhetetlen butaságot tenni vagy mondani… Számos ismerősével ellentétben, Cam hitt a házasságban. A szüleit látta maga előtt példaként, az ő el nem múló, csodálatos szerelmüket, és ugyanilyet szeretett volna megélni ő maga is. Csakhogy a hajsza, amelyben élt, egyenesen őrületes volt. Ez volt az az év, amikor meg kellett tennie a nagy ugrást a képernyőről a filmvászonra. A „ Vagyon” című sorozat már ötödik éve ment, és Cam egyáltalán nem volt biztos benne, hogy szívesen alakítaná tovább a szexmániás Zack Barlow figuráját. Készen állt, hogy végre tartalmasabb szerepeket játsszon el, és máris túl

volt egy filmen, amit éppen a közelmúltban kezdtek vetíteni a mozikban. Sajnos nem lett belőle nagy kasszasiker, Leo szerint azért, mert szerepe szerint túlságosan hasonlított arra a tévészemélyiségre, akiben a nézők otthon ingyen gyönyörködhettek. Rengeteg ajánlatot kapott, és számtalan forgatókönyvet végigolvasott már, de eddig nem bukkant olyan történetre, amely igazán fellelkesítette volna. Valami újat akart, különlegeset, és tudta, nyomban felismeri, mihelyt rápillant. Ha pedig döntött már, és nekilát a forgatásnak, még kevesebb ideje jut a magánéletre. Amennyiben minden tervei szerint alakul, jövő re producerként, két év múlva pedig rendezőként is bemutatkozik. Még néhány esztendő, és ha a karrierje már sínen lesz, gondolhat majd a magánéletre is. Egy kapcsolatra. Olyasvalakivel, mint Jessie Payne. De csak akkor, a távoli jövőben. – Örülök, hogy jobban érzi magát. A sírástól mindig ideges leszek. – Cam gyengéden megragadta Jessie vállát, és karnyújtásnyi távolságba eltartotta magától Kisimított egy kósza tincset az arcából, és közben érezte, hogy libabőrös lesz a karja. Ha valaha látott már nagy szívtiprót, hát Jessie Payne az volt. – Indulhatunk? – kérdezte, és hangja zavarbaejtően fátyolos lett. Lesütötte a szemét, először a nő ziháló keblét vette észre, majd a meztelen lábát. – Mi történt a cipőjével, Hamupipőke? – Azt hiszem, Nudli vagy Nokedli megette reggelire. – Őszintén sajnálom… Jessie egy intéssel elhárította a mentegetőzést. – Ez teljesen nyilvánvaló kockázat, ha az ember betör valakihez, úgyhogy szóra sem érdemes. Cam ekkor vette csak észre, hogy még mindig fogja Jessie vállát, és most minden erejét összeszedve levette róla a kezét. – El kell mondanom magának valami nagyon fontosat – szólalt meg a lány, és fejével a közelben álló, kőből készült kerti pad felé intett. – Talán jobb lenne, ha leülne. Abban a zacskóban igazából nem Mercedes Payne hamvai vannak. Cam a kezében tartott zacskóra, majd újra Jessie-re pillantott. Szóval mégis hazudott. Ő pedig, ami még rosszabb, bedőlt neki. Hiszékenysége meg a Jessie-be vetett bizalma úgy látszik, megzavarta a józan ítélőképességét. Cam úgy érezte, mintha óriási veszteség érte volna, amiért ez a nő végül is más, mint akinek hitte, és mélységesen megsebezte a felismerés, hogy Jessie átverte, becsapta. Odadobta neki a hamuzacskót. – Akkor hát kié? – Nem kié, hanem mié. A férfi most már felcsattant amiatt, hogy Jessie megint kibúvót keresett. – Vége, feladom! Lenne szíves végre értelmesen megmagyarázni, mi folyik itt? Jessie lehajtotta a fejét, és úgy suttogta: – Ez csak a tegnapi flekkensütés hamujának a maradéka. Bár jónéhányan próbáltak már hasznot húzni belőle, Jessie hazugsága sokkal nagyobb fájdalmat okozott Camnek, mint azt akár legrémisztőbb álmaiban is feltételezni merte volna. – Ha látogatásának csak az volt a célja, hogy hülyét csináljon belőlem, elismerem, sikerült. Remélem, elégedett.

– Várjon, hadd magyarázzam meg! – Semmi szükség magyarázkodásra. Szedje össze magát, meg a hazugságait is, és tűnjön el innen! Nem adok magának exkluzív interjút, kénytelen lesz kitalálni egyet, és vállalnia kell a per kockázatát. Hiszen maguk mind ezt csinálják, nem? Cam felállt, és nyomban ott is hagyta volna, Jessie azonban talpra ugrott, és megragadta a férfi kezét. A hamuzacskó közben a földre hullott, de már egyikük sem törődött vele. – Várjon, Mr. Holder! – Elhallgatott, egy pillanatig töprengett, majd úgy döntött, az a tény, hogy a férfi megcsókolta, feljogosítja őt arra, hogy letegezze. Lendületesen folytatta. – Hidd el, Cam, semmi közöm sincs egyik újsághoz sem. Kérlek, ne haragudj! Egyáltalán nem hazudtam neked, a legnagyobb bűnöm az, hogy elhallgattam valamit. – Ez igaz? – Igen, higgyél nekem! Mercy néni tényleg azt szeretné, ha a hamvait a te rózsakertedben szórnák szét, és beleugratott engem ebbe az őrültségbe, hogy a jó szándékom jeleként főpróbát tartsak. Rögtön ki kellett volna igazítanom téged, amikor tévedésből azt hitted, hogy ő már elhunyt. – És miért nem tetted? – vonta össze a szemöldökét Cam. Jessie grimaszt vágott, nem sok kedve volt bevallani, hogy a férfi varázsától mennyire összekuszálódtak a gondolatai. – Nem is tudom… Valahogy nem voltam ura a helyzetnek. Igazán sajnálom! – Akkor hát tisztázzunk néhány dolgot, és most már a teljes igazságot akarom hallani! Tényleg Mercedes Payne küldött ide? – Igen. Tudod, ő egy kicsit szertelen és hóbortos, és addig duruzsolt a fülembe, amíg végül beleegyeztem. Úgy éreztem, muszáj megtennem. – És tényleg az ő dédunokahúga vagy? – Igen. Bármilyen kevéssé fűlik is hozzá a fogam ebben a pillanatban, de az vagyok. – És csakis azért jöttél ide, mert neki az a kedvenc ötlete, hogy a hamvait az én rózsáim között szórássá szét? – Pontosan. Majd egyszer, valamikor. – És te tényleg meg fogod írni az ő életrajzát? – Igen, igen, ez mind igaz – nézett Jessie őszintén a férfi szemébe. – Igen, tudom, nem lett volna szabad hagynom, hogy arra a következtetésre jussál, hogy Mercy… – Ez a nap legjobb híre! – könnyebbült meg Cam. Első pillanattól kezdve, ahogy Jessie-re nézett, rögtön az az érzése támadt, hogy ebben a nőben meg lehet bízni, és végtelenül sajnálta, amikor azt kellett hinnie, félreismerte. Jó érzés volt most meggyőződnie arról, hogy az első benyomása mégis helyes volt. Talán kissé szokatlan módon intézi a dolgait, de becsületes, és ilyen nővel nem mindennap találkozik az ember. – Tényleg? – Örülök neki, hogy Mercedes még itt van közöttünk. Szeretnék találkozni vele. – Hát hogyne! Ha egyszer Rosebudban jársz, feltétlenül nézzél be hozzá, nagyon örülne neked! – Jessie csak most vette észre, hogy még mindig szorongatja a férfi kezét. Sutának érezte magát, nem tudta, mit kezdjen

vele, úgyhogy határozottan megrázta. – Még egyszer nagyon köszönök mindent, de most már tényleg mennem keli! – Maradj még! – szólalt meg vakmerően Cam, és homlokegyenest az ellenkezőjét mondta, mint amit a józan esze diktált: – Menjünk el együtt vacsorázni. Jessie elmosolyodott. Hiszen még csak most reggeliztek… – Köszönöm, de ma este randevúm van. – Őrültség lenne esélyt adnia egy olyan férfinak, mint Cam Holder, és Jessie sok mindent készséggel beismert volna magáról, de azt, hogy őrült, azt nem. Nemcsak, hogy nem tartoztak egy súlycsoportba, de két egészen különböző világ lakói voltak. – Kár – felelte Cam, és maga is meglepődött attól, hogy mekkora csalódást érez. Belépett a rózsalugasba, és óvatosan letépte az egyik ritka, ezüstös kék rózsaszálat. – Legalább a kocsidhoz elkísérlek – erősködött. – Ez nem is rossz ötlet! Látom, hogy a testőreid nem alszanak már az asztal alatt, úgy hogy, valószínűleg a kertben csatangolnak. – Tudod, ők nem igazán támadó kedvű kutyák. – Akkor engem mindenesetre kitűnően átejtettek! – ironizált Jessie. – Egyszerűen csak határozottan viselkedtek, mert te akkor még ismeretlen voltál a számukra, és ez a feladatuk. Most már, hogy tudják, nem vagy betolakodó, éppen olyan aranyosak lesznek hozzád, mint ahogy azt a nevük érzékelteti. Hidd el! – Azért inkább nem tennék velük próbát, ha nem haragszol! – rázta meg a fejét Jessie. Cam megpróbálta kitalálni, vajon mivel tarthatná még ott a lányt, ám aztán rájött, úgysem sikerülne. Jessie most már valósággal menekülni akart. Bár józan esze arra figyelmeztette, hogy ez a nő csak bajt hozhat rá, mégis azon töprengett, hogyan láthatná viszont. Különös módon, személyiségének egy önkínzó, mazochista eleme azt súgta neki: később nagyon megbánná, ha hagyná, hogy ez a kedves birtokháborító most csak úgy egyszerűen eltűnjön az életéből. Odanyújtotta a rózsát, és ujjai elidőztek Jessie kezén. – Köszönöm ezt az emlékezetes délelőttöt, Jessie Payne! – Én köszönöm, Cam Holder, hogy ilyen úriember voltál! – Jessie beleszagolt az illatos virág szirmai közé, és alig bírta visszatartani keserédes könnyeit. Mi a csoda történt vele? Hiszen boldognak kellene lennie! Teljesítette küldetését, még csak. börtönbe sem csukták, ez a ritka virágszál éppen az a bizonyíték, amit Mercedes kíván. Akkor hát miért érez egyszerre ilyen határtalan ürességet a búcsúzástól? Egymás mellett lépkedtek a selymes, zöld pázsiton, és Jessie gyönyörködött Cam birtokának szépségében. Itt könnyen el lehetett felejteni, hogy Los Angeles csak néhány kilométernyire van. A hegyektől körülvett szurdok olyan volt, mint a csend oázisa a végeláthatatlan nyüzsgés közepén. – Csodás ez a hely! Hogy bukkantál rá? – Leo, a menedzserem találta – válaszolta Cam, és eszébe jutott, mennyi nehézségbe került, amíg az egykori Longworth-birtok korábbi tulajdonosait rá tudta venni arra, hogy eladják. – Ugye, csak viccelsz? – nézett rá kételkedve Jessie. – Tényleg Leo fedezte fel?

– Mindenesetre elég világos utasításokat adtam neki – kuncogott Cam. – Itt nemigen háborgatják az embert. Mindenesetre Leo folytatta a tárgyalásokat az ingatlanügynökökkel, én pedig büszke tulajdonosa lettem annak a birtoknak, amelyre mindig is vágytam. A kutyáim is jól érzik magukat, kedvükre futkározhatnak. – Ez nem lehet vitás, hisz az állatkák egész szépen fejlődnek! Biztosan a friss levegő teszi. Cam a lányra mosolygott, és kézen fogta, miközben néhány lapos kődarabra lépegetve keresztülsegítette a keskeny patakon. – Az autóm ott áll a fal túlsó oldalán – közölte Jessie. Cam bakot tartott a két kezével, és Jessie felkapaszkodott a fal tetejére. – Várd meg, amíg átjutok – mondta a férfi – és majd elkaplak a túloldalon. Jessie úgy döntött magában, nem emlékezteti Camet arra a tényre, hogy a fal megmászásával ma már egyszer egyedül is boldogult. Annyira bolond nem volt, hogy elfogadta volna a vacsorameghívást, de abból semmi baj nem származhat, ha még egyszer egymáshoz érnek. Két tenyerét a férfi vállára támasztotta, ellökte magát a fal tetejéről, és érezte, amint Cam kezei végigsiklanak az oldalán, miközben lassan földet ér. – Köszönöm – suttogta váratlanul elfúló hangon –, köszönök mindent! – Szívesen, máskor is – karolta át a derekát Cam, mert úgy érezte, nagyon ügyetlen lenne, ha ezt most elmulasztaná. Soha egyetlen nő sem gyakorolt még ekkora hatást rá, és maga sem értette, miért pont ettől a lánytól van úgy elragadtatva. Semmi kétség, bizonyára azért, mert a találkozásuk annyira váratlan volt, olyan szokatlan. Ahogy Jessie nem sokkal azelőtt a fa tetejéről egyenesen a karjába hullott, mintha csak a sors kegye lett volna. Talán ezért látta mindannyiszor a végzet sugarát, valahányszor csak belepillantott a szemébe. Vagy talán az a három apró szeplő igézte meg Jessie orra hegyén? Az ördögbe is, az egésznek semmi értelme! De Cam hiába is tagadta volna, hatása alá került Jessie nagy, ártatlan, barna szemének, gyenge törékenységének. Nem hasonlított egyetlen nőre sem, akivel eddig csak találkozott. – Ideje mennem… – bontakozott ki Jessie a férfi öleléséből, mert félt, hogyha Cam netán újra megcsókolja, végül mégis kénytelen lesz kihívni a rendőrséget. Mármint azért, hogy őt erőszakkal lefejtsék róla. Cam elengedte, és halkan füttyentett, amikor megpillantotta a régi Rolls Royce-ot. – Elég feltűnő, ugye? – kuncogott Jessie. – És micsoda benzinfaló! A férfi bólintott, és kinyitotta a kocsi ajtaját. – Engem egyáltalán nem lep meg. Te sem vagy hétköznapi nő, hát miért járnál hétköznapi autóval? – Sajnálom, de ki kell, hogy ábrándítsalak! A kocsi Mercy nénié, nekem kis Buickom van. Reménykedve, hogy még egy kicsit tovább tartóztathatja, Cam a nyitott ablakba könyökölt. – Van egy tollad? Megadnám a titkos telefonszámomat, arra az esetre, ha netán újra fel akarnád keresni a birtokot. Fogalmam sincs, hogy a kutyák mennyire veszik komolyan a dolgukat, ha én nem vagyok a közelben, és még rágondolni is rossz, mi történne…

Jessie mosolyogva kotort elő a táskájából egy tollat, és egy kis spirálnoteszt, s közben nagyon jól tudta, hogy úgysem fogja soha felhívni a férfit. Közben kicsit szomorú lett, hogy nem inkább az kérte el az ő telefonszámát. – Mondták már neked, hogy milyen rendes ember vagy? – Nem, azt hiszem, eddig még soha – mosolyodott el Cam, és a szeme is nevetett. – Te vagy az első, Jessie. A lány visszamosolygott rá, és magában arra gondolt, milyen könnyedén megy Camnek ez az egész. Nyilván a nők végtelen során kipróbálta már világhírű mosolyát. – Jó dolog tudni, hogy valamiben első vagyok! – vette vissza a noteszt. Beledobta a retiküljébe, és elindította az öreg autó motorját. – Ne felejtsd el, ha egyszer Rosebud közelében jársz, Mercy néni boldog lenne, ha találkozhatna veled. – Még csak azt sem tudom, merrefelé van az a Rosebud, hát akkor honnan jöhetnék rá, hogy éppen arra járok? – ugratta a férfi. – Az 5-ös számú államközi főút mentén fekszik, félúton Buttonwillow és Lost Hills között. Csak ugorj be bármikor egész nyugodtan, és édesítsd meg egy idős hölgy napját! Cam felegyenesedett, kihúzta magát, eltávolodott a kocsitól, és Jessie hívogató közelségétől, integetésre emelte a karját, amikor az autó elviharzott. – Azért inkább a tiédet… – mondta, de persze már késő volt. Útközben, amíg visszaballagott a házba, Cam megpróbált ésszerű magyarázatot találni a tökéletesen ismeretlen, új érzelmek számára. Ébredezett lelkében a gyanú, hogy ma reggel valami fontos dolog történt vele, és egyáltalán nem örült ennek a fejleménynek. Még a gondolattól is ideges lett, hogy valami esetleg elkezdődött Jessie meg őközte. Mi van, ha most egy titokzatos, eleve elrendelt útelágazáshoz érkezett? Ez nem szerepelt a terveiben, úgyhogy legjobb, ha gyorsan elfelejti. Már szinte meg is győzte magát, amikor Nudli és Nokedli szaladtak feléje a gyepen. Lelkes üdvözlésként csóválták a farkukat, és nyálas pofájában mindkettő ajándékot cipelt. Nudli egy barna bőr papucscipő maradványait hozta. Cam megvakarta a kutya fejét, és kivette szájából a cipőt. Drága, kényelmes, divatos darab volt, olyan apró, hogy csakis Jessie-é lehetett. Cam szorongatta kezében a puha bőrdarabot, és elszégyellte magát, amiért hagyta a lányt félig mezítláb hazamenni, mint valami tündérmesében. Ezt valahogy jóvá kell tennie. A legkevesebb, hogy küld neki egy pár új cipőt. Nokedli odapottyantotta Cam lába elé a hamus zacskót, és nyüszítve hívta fel magára a figyelmet, várta, hogy Cam majd elhajítja a furcsa valamit, ő pedig visszahozhatja. – Majd később játszunk, haver – szólalt meg Cam, és szeretettel megütögette a két állat fejét. – Először még intézkednem kell cipőügyben.

Negyedik fejezet

Jessie szinte észre sem vette, milyen sűrű a forgalom az országúton, miközben hazafelé tartott Rosebudba. Cam teljesen betöltötte minden gondolatát. Lenyűgöző férfi, ehhez nem is férhet kétség. Olyan sármőr, aki gyakorlottan tudja elcsavarni a nála rafináltabb nők fejét is. Akkor hát miért érzi úgy, hogy nyomban vissza kell fordulnia az autóval, hadd folytatódjon a varázslat? Jessie eddig még soha nem ismerte ezt a bizsergető, vakmerő, életteli borzongást. Ez a csodás érzés mind csupán a Cam Holderral történt találkozásának lenne az eredménye? Kinevette magát: csak nem kergült meg?! Pedig alighanem így kell lennie, ha egy vadidegen ennyire le tudta vennie a lábáról. Egyébiránt mindegy, a különös találkozásnak úgysem lesz folytatása. A férfi valószínűleg nagyon örült, hogy végre megszabadult tőle. Ugyan, mit is kezdhetne az olyan ember, mint Cam Holder egy mezítlábas kis avokádó tolvajjal? Mégis történnie kellett valaminek, mert amikor olyan gyengéden megcsókolta őt, egyszer csak beúszott egy hihetetlenül édes, kellemes érzés, és ez szinte elviselhetetlenül csodálatos volt. Lelke mélyén egy hang azt súgta Jessie-nek, hogy ő maga is legalább akkora hatást gyakorolt a férfira, mint az őrá. Á, dehogy, az egész csak egy sejtés, és semmi köze a valósághoz! Amit pedig érez, az valószínűleg nem több, mint a boldog lebegés csalóka érzése, vak, egyoldalú, áhítatos bámulat. A valóság pedig egy szombat esti randevú Scooter Symcoxszal. • – Istenkém, bárcsak engem hívott volna el vacsorázni! Biztosan nem utasítottam volna vissza Scooter miatt! – Mercedes szívére ölelte a rózsát, amely Cam lugasából származott. Fehér hajfürtjei szétterültek az elegáns huzatú sezlon párnáin, Jessie szobájában. – Brávó! Brávó! – tapsolta meg a néni színpadias gesztusát Jessie. Végtelenül jól érezte magát, amióta csak megérkezett Rosebudba. Milyen kár, hogy a szülei makacsul kizárták Mercedest minden családi eseményből. Ezáltal nemcsak Jessie-t, hanem önmagukat is megfosztották a nyolcvanas éveiben járó asszony fürge szellemének csillogásától, megbízható barátságától. – Scooter nem elég különleges ahhoz, hogy méltó legyen hozzád. Nem úgy, mint ő! – intett Cam Holder életnagyságú kartonmása felé., amelyet magával hurcolt a szobába. – Jut eszembe! Szeretném, ha ezt a papírbábut kivinnéd innen magaddal egyáltalán nem illik ide, és nem akarom, hogy rendetlenséget okozzon itt nálam. – Rámosolygott az öreg hölgyre. – Te loptad el, úgyhogy tárold csak szépen a saját szobádban! – Éppenséggel nem loptam! – krákogott Mercedes. – Egyszerűen megszereztem, és azért hoztam ide magammal, hogy ha ránézel, hát tudjad, milyen is egy igazi férfi. Hátha találkozol még egy hasonló pasassal! Akárhány évet töltöttél is el az egyetemen, a neveltetésed sajnálatosan hiányos, kislányom! – Óvatosan felállt, keresztülvágott a szobán, és megállt beszélgetésük tárgya előtt. Jessie felnyögött, amikor

Mercedes lelkes, ámde kissé bőbeszédű idegenvezető módjára ismét belevágott kedvenc témájába. – Szeretném felhívni a figyelmedet ennek a férfinak az abszolút tökéletességére! – Ha ennyire lázba hoz téged, Mercy néni, miért nem viszed a saját szobába? Ott aztán egyedül nyugodtan nyalogathatnád a szájad szélét – púderezte be az arcát Jessie, és nyakába tett egy vékony aranyláncot. – Negyven éve nem volt férfi a hálószobámban – horkantotta Mercedes –, most pedig már nem leszek hajlandó beérni egy papírfigurával! Jessie nagyot sóhajtott, és magában megfogadta, mihelyt a néni félrenéz, nyomban megszabadul Cam képmásától. Kizárt dolog, hogy hajlandó legyen hetekig megtűrni szobájában a figurát, amely mindig csak arra emlékeztetné, ami a legjobban hiányzik neki... – Mondd el részletesen minden szavát, drágám! – dőlt vissza a sezlonra ismét Mercedes, és láthatóan attól félt, hogy szíve képtelen lesz elviselni az izgalmakat. – És légy szíves engedd be a kiskutyát, mielőtt lekaparja a festéket az ajtóról! – Nincs semmi elmesélnivaló – erősködött Jessie; miközben kinyitotta az ajtót, hadd tántorogjon be Mercedes kedvence, egy vénséges vén mexikói, meztelen kutya. – Milyen kár! Nos, akkor jobb lesz, ha sietsz, hogy időben kész legyél a hihetetlenül izgalmas programodra! Csak éppen ne felejtsd el, miről mondtál le Scooter kedvéért! – Sikerült a férfi nevét a legmélyebb megvetéssel kimondania. – Undok vagy, Mercy néni! – Minden erőszakossága és zsémbessége ellenére Jessie napról napra jobban megkedvelte Mercedest. Megnézte magát a tükörben, apró arany fülbe valót tett föl, majd úgy döntött, ma este kibontva viseli a haját. – Scooter nagyon is kedves fiú! – védekezett. – Születése óta ismerem, és a fantáziának soha még csak a leghalványabb jelét sem mutatta. Hogy vagy képes vacsorázni járni egy ennyire unalmas emberrel? – Mert szeretem, ha a férfiak unalmasak és egyszerűek. – Fúj! Még hogy egyszerűek! Semmi szükséged arra, hogy halálra und magad mellettük. Neked olyan férfira van szükséged, aki fellelkesít, és akkora izgalomba hoz, hogy legszívesebben kiugranál a bőrödből! – tiltakozott lármásan Mercedes. – Az Istenért, hiszen csak vacsorázni megyünk, és szó sincs eljegyzésről! – Adjunk hálát az égnek az apró jótéteményekért! – Harcias hangulatban vagy, igaz? Pedig Scooter mindig tökéletes úriember módjára viselkedett. Már néhányszor voltunk együtt vacsorázni, és a találkozásaink mindig nagyon… barátságosak voltak. Ő elfogadja ezt, és beéri vele. – Jessie-nek volt már viszonya egy egyetemi tanárral, akivel a szülei révén ismerkedett meg, ám e kapcsolat óta minden újabbtól csak rémülten ijedezett. A fájdalmas élményeket már majdnem két éve szerezte, de még mindig képtelen volt beszélni róluk. Greg Richmond izgalmas volt, elbűvölő és szenvedélyes. Ebből a szempontból nagyon hasonlított Camre. Lehet, hogy mindketten nagy nőcsábászok, de Cam legalább nyíltan vállalja is ezt. Sötét haja, jó külseje és a belőle sugárzó érzékiség már messziről figyelmeztet minden nőt, hogy a szexualitás nagy kalandorával akad dolga. Greg szőke haja,

becsületes barna tekintete és szellemi vonzereje azonban tökéletesen álcázta a nők körüli legyeskedését és kegyetlen önzését. Jessie-nek nem sok vigaszt nyújtott az a tény sem, hogy nem ő volt az egyetlen, aki bedőlt Greg jó külsejének, elegáns stílusának és a hazugságainak. Míg ő esténként a férfi kutatásaihoz szükséges apró munkát végezte, az gátlástalanul bevetette vonzerejét, a mit sem sejtő alsóéves lányok körében. Mercedes folytatta harcias tirádáját a szerencsétlen Scooter Symcox ellen. – Szóval igazi úriember, mi? Az, hogy nem kezdeményezett veled szemben semmit, nem azt mutatja, hogy úriember, hanem hogy hülye! – Ez azért talán egy picit erős kifejezés a te egyik szomszédodról, aki egyben az én udvarlóm, nem? Nem is vagyok hajlandó tovább hallgatni! Lemegyek, jössz te is? – Ha ő ott van, akkor semmiképpen! – állt fel Mercedes, hóna alá kapta a kutyát, és megigazította törékeny testén a rózsaszínű selyem-kimonót. Belebújt apró papucsába, majd odament az unokahúgához, és megölelte. – Árulj el nekem valamit! – suttogta Jessie fülébe. – Akart ő már valaha is mást tőled, mint egy baráti kézfogást? Jessie-nek már nyelvén volt a válasz, hogy „nem”, de gyorsan lenyelte. – Mercy néni, te aztán igazán tapintatlanul kíváncsi vagy! Különben is, a legtöbb érett hölgy becsületbeli kötelességének érzi, hogy fiatal nőrokonait megóvja annak a következményeitől, ha netán „túl messzire mennének”. Te viszont, úgy látszik, csalódtál bennem, amiért nem járkálnak keresztülkasul a férfiak az életemben. Csak nem arra számítasz, hogy általam majd másodkézből élheted át a szexuális forradalmat? – Mire az kitört, túl öreg voltam már ahhoz, hogy önkéntesnek jelentkezzem – tájékoztatta Mercedes Jessie-t lemondó sóhajjal. – Mindig az volt a véleményem, hogy a szűzies tisztaság erény. Persze, ahogy mondják, az erény önmagában hordja büntetését. – A jutalmát, Mercy néni. Az erény önmagában hordja a jutalmát. – Ahogy akarod, drágám. Mindenesetre én sohasem feküdtem le olyan férfival, akibe nem voltam szerelmes, és akibe beleszerettem, ahhoz hozzá akartam menni. Ez talán megmagyarázza, miért álltam az oltár elé olyan gyakran. Gondolom, ez a viselkedés manapság némileg divatjamúlt lenne. – Az értékek sohasem mennek ki a divatból, Mercy néni. – Talán igen, talán nem. De benned nagyon is sokat látok ugyanazokból az értékekből, vagy ha úgy tetszik, erkölcsökből. Nehogy azt hidd, hogy én a fűvel-fával való lefekvést dicsérem vagy támogatom! Szó sincs róla! Csak azt mondom, hogy egy olyan fiatal lánynak, mint amilyen te vagy, még tapasztalatokat kell szereznie az életben, próbára kell tennie az érzékeit is, nem csak az agyát. Engedd el magad egyszer, Jessie, hagyd, hogy igazán beleszeress valakibe! Mercedes nem régóta ismerte őt, de Jessie-nek be kellett látnia, hogy a néni nagyon pontosan határozta meg a helyzetét. Még azzal is egyet kellett értenie, hogy túlságosan sokat foglalkozik szellemi dolgokkal, de hát ez már szakmai ártalom. Igyekezett nevetéssel elütni az egészet. – Erre most nincs időm! Elfelejtetted már, hogy egy könyvet kell megírnom?

– Egy napon majd te is rá fogsz jönni, hogy a szerelem sokkal fontosabb, mint akár egy könyvtár is, tele csupa-csupa olyan kötettel, amelyiknek a gerincén mind a te neved áll. Azzal, mintha csak színpadi utasításra tenné, Mercedes kivonult a hálószobából, olyan látványosan, ahogy mindig mindent csinált, királynői módon. Majd még egyszer visszadugta a fejét, mintha csak a közönségnek akarna kedvére tenni, meglebegtette műszempilláit, és hízelegve mondta: – Megtennéd azt a szívességet egy öregasszonynak, hogy később azért majd elmondod, mi történt ma köztetek Cam Holderral? – Igen – sóhajtotta lemondóan Jessie. – Még ma este? – kulcsolta össze melle előtt a két kezét Mercedes. – Ma este. Úgyis valószínűleg korán hazajövök. – Afelől nincs semmi kétségem. A lépcsőn lefelé menet Jessie összetalálkozott Mercedes öreg házvezetőnőjével, Esmeraldával. – Megérkezett már a vendég? – kérdezte tőle az órájára pillantva. – Igen, éppen szólni akartam – válaszolta Esmeralda. – Köszönöm, akkor jó éjszakát! – búcsúzott Jessie. – Jó éjszakát, Miss Jessie! Érezze jól magát! – Köszönöm – hangzott a válasz, és ebben a pillanatban Jessie határozottan eltökélte, hogy ma este, ha törik, ha szakad, ragyogóan fogja érezni magát, és kitörli az emlékezetéből Cam Holdért. Scooter az ajtóban várta. – Helló, Scooter! – köszönt Jessie, és csak későn vette észre, hogy hangjából hiányzik az illendő melegség. – Helló, Jessie! Hol van a kegyelmes asszony? Jessie dorgáló pillantást vetett a férfira, és hüvelykujjával az emelet felé bökött. Kész szerencse, hogy Mercedes nem akart lejönni. Jessie-nek most semmi kedve nem lett volna a vitához, és azt sem akarta, hogy Scooternek el kelljen viselnie a néni alig-alig leplezett sértéseit. Azt már a férfival folytatott korábbi beszélgetések során megtudta, hogy Scooter Symcox és Mercedes Payne ellenszenve kölcsönös. Jessie általában kényelmesen és biztonságban érezte magát Scooterral. A férfi az égvilágon semmitől nem jött izgalomba, kivéve, ha kedvenc témájáról, vagyis a foglalkozásáról, a biztosítási ügynöki szakmáról esett szó. De hát hogy is tudná értékelni a férfi szelíd nyugalmát most, amikor végre tapasztalhatta, milyen igazi érzelmeket képes kiváltani belőle Cam, egyetlen puszta pillantással? Arról már nem is szólva, hogy mi történik, ha megcsókolja. Érdekes, tűnődött Jessie, ameddig Cam Holdert nem ismerte, észre sem vette Scooter hátrányait. Most pedig mást sem látott. Magában bűntudatot érzett, amiért összehasonlítja valaki mással azt, aki éppen vacsorázni viszi. Már a kocsiban ültek, ettől és az összevetéstől, Jessie egyszerre úgy érezte, mintha elfogyna körülötte a levegő. Gyorsan letekerte az ablakot, hogy beeressze a nyári éjszaka friss illatát. Erőszakkal kellett kényszerítenie magát arra, hogy Scooter szavaira figyeljen. A vacsora elég különösen alakult, mert amikor Jessie nem bírt a maga adagjával, Scooter egyszerűen maga elé húzta, és felfalta, mondván, hogy az ilyen drága ételt nem szabad veszni hagyni. Később moziba mentek, ahol a férfi önfeledten szorongatta Jessie kezét, miközben a vásznon hatalmas lövöldözések és autós üldözések zajlottak. Miután hazaértek,

Scooter hívásra sem várva, maga is bement a házba, és Jessie ekkor már rosszat sejtett. Érezte a férfi megváltozott, és tulajdonképpen nem is érte igazi meglepetésként, amikor néhány bevezető szó után átkarolta a vállát, és erősen szájon csókolta. Jessie kis híján állon vágta. Ez a mostani mintha nem is hasonlított volna arra az érzésre, amely néhány órával korábban eltöltötte, amikor Cam szája tapadt az övére. Magában úgy döntött, hadd legyen igaza Mercy néninek, hogy élni kell, hát kipróbálja az életet. Teljes tizenöt másodpercig azután képes is volt elviselni Scooter kísérletezését, igaz, nem viszonozta a csókot, és továbbra is legszívesebben állon vágta volna. Egyszer csak felugrott, az ajtóhoz rohant és kitárta. – Azt hiszem, jobb lesz, ha most elmész, Scooter! – Ugyan, Jessie, ne légy gyerekes! Nagy kislány vagy már, és pontosan tudod, merre hány méter! – érvelt a férfi. – Nem cukkolhatsz fel egy férfit, csak úgy simán, hogy aztán a fülénél fogva kihajítsd. Jessie érezte, hogy forrni kezd benne a méreg. – Soha eszem ágában sem volt, hogy „felcukkoljalak”! Sajnálom, ha így vetted! Találkoztunk néhányszor, de az égvilágon semmi okod nem volt arra, hogy ennél többet remélj! – Találkoztunk, ez igaz. Etettelek, itattalak, türelmes voltam veled, rád költöttem egy csomó pénzt, és megpróbáltam úgy bánni veled, hogy a kedvedbe járjak. Azt hittem rólad, hús-vér nő vagy, egy nő vágyaival, de úgy látszik, tévedtem. Jessie csak a fejét rázta a szavai hallatán. Nyilvánvaló, a férfi önbizalma nem engedi, hogy a visszautasítás okát bármi másban lássa, például a saját hiányosságaiban. Ő viszont úgy érezte, nem terheli felelősség azért, mert a másik hoppon maradt. Scooter kocsija hatalmas gumicsikorgással kistartolt a ház elől, Jessie pedig az ajtófélfának támasztotta fejét, és hagyta, hadd legyezze az arcát az enyhe, nyáréji szellő. Jessie felment a szobájába, levetkőzött, és közben egyfolytában a karton-Camet figyelte, akit Mercy néni egyszerűen elfelejtett kivinni a helyiségből. A figura kihívóan vigyorgott rá a sarokból. – Az egész a te hibád, te ál-Rómeó, te papír-Casanova! Mit tudsz te, amit a többi férfi nem? Semmi keresnivalód az életemben, és fütyülök rá, mit mond Mercedes Payne, te már csak egy lejárt lemez vagy! Történelem lettél, hallod?! És holnap egyszerűen kipakollak innen! Belebújt fehér hálóingébe, és egyáltalán nem lepődött meg, amikor az ajtó felől halk kopogtatást hallott. – Gyere csak be, Mercy néni! – Kivel beszéltél? – kukucskált be Mercedes az ajtórésen, majd belépett a szobába, és körülnézett. Jessie felkapott egy kefét, és vadul nekiesett a hajának. – Senkivel. Csak jó éjszakát kívántam ennek a kellemetlen, tolakodó piócának. Különben is szégyenkezned kellene, hogy elloptad! – Mondtam már neked, szívem, hogy a saját mozimból hoztam haza. Mivel pedig az én tulajdonom, az, hogy a hivatali helyiségemből áthoztam az otthonomba, nem meríti ki a lopás fogalmát. – Jól van, jól van! – nevetett Jessie. – Akkor is el kell innen tűnnie! – Na, akkor mesélsz nekem, Jessie? – Miről? – hangzott a válasz, és Jessie-nek esze ágában sem volt megvitatni Mercedesszel, mi történt Scooter és őközötte. Csak nem fogja

megszerezni azt az elégtételt, hogy beismerje előtte, milyen pontosan határozta meg a férfi személyiségét… – Szeretnék minden részletet hallani Cam Holderről! – erősködött Mercedes. – Mi a csodát tudnék még mondani, ami eddig nem került szóba? – Nem is kezdeményezett semmit? Jessie végigzuhant az, ágyon, és a karjába temette az arcát. – Nem, nem, nem kezdeményezett! Nagyon szerencsés vagyok, hogy nem hívta ki a rendőrséget, és nem csukatott le. – Felkönyökölt, és összeráncolta a homlokát, úgy nézett Mercedesre. – Ugyan! Hiszen végül is ő férfi, te pedig nő, és így… – Csakhogy én nem vagyok az a fajta nő, akiért megőrülnek a férfiak. Különösen nem az olyanok, mint Cam! – Hát te meg miért beszélsz ilyen hülyeségeket? Sokkal csinosabb vagy, mint én voltam fénykoromban! Egyszerűen gyönyörű vagy… Jessie csak nevetett Mercedes szavain. – Igen, az.., és közben sugárzik belőled az egészség! – húzta össze a szemét Mercedes. – Jessie Payne, te most hazudsz nekem! – Nem hazudok – mosolygott Jessie. – Nem kezdeményezett, de egy kicsit megcsókolt – ismerte be. – Olyan pedig egyszerűen nem létezik, hogy „egy kicsit megcsókolt”, kislányom! Vagy összeért az ajkatok, vagy nem! Szóval igen, vagy sem?! – Hát, ha mindenáron így fogalmazol, akkor igennel kell felelnem. De ez akkor is csak egy hollywoodi puszi volt, és semmi köze az igazi, őszinte, szívből jövő csókhoz! – Ezt aztán szépen mondtad! Úgy látszik, még nem vagy teljesen reménytelen eset! – Mercedes felállt, és táncos léptekkel az ajtóhoz vonult. – Talán még megérem, hogy láthatok egy ükunokaöcsöt vagy – húgot, mielőtt meghalok. Istenkém, micsoda pompás utódokat csinálhatnátok ti ketten együtt! Gondolj csak bele, Jessie! – tette hozzá sugárzó boldogsággal, azzal kilépett az ajtón. – A kis beszélgetésünket most egyelőre felfüggesztjük – szólt még vissza gúnyosan –, mert azt hiszem nagyon fáradt lehetsz az izgalmas estétől. Szép álmokat!

Ötödik fejezet Scooter immár véglegesen kikerült a képből, és Jessie egyedül csak a munkájára összpontosított. Két hétig megszakítás nélkül dolgozott a könyve első vázlatán, és számtalan órát töltött el a magával hozott kis szövegszerkesztő számítógép mellett. Szorgalma meghozta a gyümölcsét, mert nemcsak hogy előbb tartott, mint ahogy előre tervezte, de arra sem igen maradt ideje, hogy Cam Holder naponta egy-két alkalomnál sűrűbben eszébe jusson. Most félresimított néhány fürtöt, amely kiugrott a tarkóján megkötött kényelmes lófarokból, és mosolyogva újraolvasta a képernyőn a „Mercy, Mercy” legújabb fejezetét. Szerénytelenül állapította meg, hogy ez életének eddigi legjobb teljesítménye. Ha a könyv majd csillog, villog és

szikrázik, az csakis annak köszönhető, hogy a néni annyira izgalmas, a konvenciókra fittyet hányó életet élt. Jessie nem számított az irodalmi körök érdeklődésére, ellentétben legutóbbi munkájával, amikor a kritikusok által nagyra értékelt, de a könyvpiacon sikertelennek bizonyult életrajzot írt egy meglehetősen ismeretlen XVIII. századi költőről. A hírességek nagy kipakolásai azonban mindig izgalmasak, és az ügynöke biztosra vette, hogy a „Mercy, Mercy” felkerül a bestseller listára. Ezt Jessie is nagyon szerette volna, sokkal inkább Mercy néni kedvéért, semmint önmaga miatt. Jót tenne az idős hölgynek, ha annyi év után ismét reflektorfénybe kerülne. Annak idején nem sikerült átváltania a némáról a hangos filmre. Ehhez jócskán hozzájárult a Loretta Jay öngyilkossága körüli botrány, meg a színésznőcske Longworth-től származó gyerekének eltűnése, csakúgy, mint a saját negyedik eljegyzése Westinnel. Néhány héttel később azonban a férfi halálos balesetet szenvedett a jachtjával, s ezután Mercedesnek minden ambíciója romba dőlt, és örökre otthagyta Hollywoodot. Most, a könyv kedvéért részletesen mesélt az akkori évekről, de Jessie erősen gyanakodott, hogy sokkal többet tud, mint amennyit hajlandó elmesélni, különösen arról a bizonyos, titokzatosan eltűnt szerelemgyerekről. Az, hogy Mercedes ma jól él, nagyrészt annak köszönhető, hogy agyafúrt üzleti érzékkel rendelkezett, és okosan fektette be a pénzét. Anyagi sikere még egészen fiatal színésznő korában kezdődött, amikor kevesen gyanították volna, hogy kényeskedő babaarca mögött egy rafinált üzletasszony rejtőzik. A könyvben a rá jellemző tömörséggel most így foglalta össze sikerének titkát: „Vidékről származom, és szeretem a földet. A földet nem lehet elveszíteni a tőzsdén, és nem csalhatják ki az embertől szélhámosok. A föld mindig megmarad.” Olyan mélyen hitt ebben az elméletben, hogy a nagy gazdasági világválság után egyszer csak sok ezer holdnyi értékes Hollywoodi ingatlan tulajdonosaként lépett a színre. Kikapcsolta a számítógépet. Órájára pillantott, s döbbenten látta, hogy négy órával ezelőtt ült le a szövegszerkesztő elé. Nem csoda hát, hogy fájt a nyaka és a válla. Felállt, hogy nagyot nyújtózzon. Arra még van ideje, hogy fényképeket keressen ehhez a fejezethez, gondolta. Mercy néni szerencsére az a típus, amely mindig mindent gondosan elpakol, hátha egyszer még szükség lesz rá. Úgyhogy a padláson álló hatalmas ládákban és gondosan felcímkézett dobozokban nyilván megtalálja majd, amire szüksége van. Kutasson csak nyugodtan, biztatta a néni. Amikor felért a poros padlásra és villanyt gyújtott, Jessie első pillantása Cam Holder kartonképmására esett. Mercedes valósággal dührohamot kapott attól a javaslatától, hogy dobják már ki végre a figurát, úgyis szemétre való. Végül kompromisszumot kötöttek. Száműzték a padlásra, a többi ereklye közé; Jessie esküdni mert volna, hogy a hatalmas fotó megrovóan tekint rá. – Pedig örülhetnél, hogy nem a szemétdombon végezted! – morogta oda neki, majd nekiállt kutatni a dobozok között. Mégis egyfolytában úgy érezte, mintha figyelnék. – Oké, Holder – szólalt meg, és mindkét kezét csípőre tette. – Kíváncsi vagy, miért nem hívtalak fel? Nos, hát, gondoltam rá, sőt egyszer-kétszer tárcsáztam is a számodat. Csakhogy akkor mindig eszembe jutott, hogy kit is bolondítok én valójában? Az olyan sztár, mint

te, még csak nem is emlékezhet arra, hogy találkoztunk. – Jessie fanyarul felkuncogott. – Na jó, lehet, hogy a találkozásra emlékszel, de nekem semmi hasznom nem lenne abból, ha felhívnálak. Remélem, egyetértünk! Félrehajtott fejjel, elgondolkodva nézte a képmást. – Nem felelsz, mi? Bevallom őszintén, az elmúlt két hétben néhányszor még álmodoztam is rólad napközben. De nem hiszem, hogy ez nagy újdonság lenne neked, hiszen legalább félmillió nő teszi ugyanezt minden áldott nap. – Hátat fordított a mosolygó arcnak, és nekiállt, hogy feltúrjon mindent a szükséges fotók után. Ebben a pillanatban Esmeralda lépett be a padlásra, és amikor észrevették egymást, legalább annyira megijedt, mint Jessie. – Hangokat hallottam föntről. Kivel beszélt, Miss Jessie? Ki van itt magával? – Gyorsan körülpillantott a félhomályos helyiségben. – Senkivel, csak Mr. Holderrel, ott ni! – mutatott Jessie a figurára. – Gondolom, ezt most elég furcsának találja. – Furcsának? Negyven éve dolgozom Mercy kisasszonynál, úgyhogy engem már semmi sem lep meg. – Segítsek megkeresni valamit? – kérdezte Jessie. – Mit kellene megkeresnem? – Nem tudom. Hát miért jött föl ide? Esmeraldának néhány percig törnie kellett a fejét, amíg végre eszébe jutott, miért mászta meg a padlásra vezető hosszú lépcsősort. – Megvan, az ebéd! Azért jöttem, hogy szóljak, nemsokára készen lesz. – Nagyszerű! Már majdnem éhen haltam! – Szeretnék egy kicsit elbújni idefent, de azt hiszem, jobb lesz, ha lemegyek. Miss Mercy teljesen izgalomban van, és azt akarja, hogy pincétől a padlásig ki legyen takarítva a ház. Kihívta azt a takarítószolgálatot, amelyik olyan villámgyorsan dolgozik, és az emberek munkaruhájára hátul egy nagy villám van varrva. Istenem, még abba is belefáradok, hogy egyszerűen nézem, amit csinálnak, nemhogy még állandóan ki is térjek az útjukból – sóhajtott Esmeralda. – Egyszerűen nem értem, mi szükség van rájuk! Hiszen dolgozok én itt annyit, hogy majd elkopik a kezem a munkában! – Azért ilyen csodálatos itt minden, Esmeralda! – bizonygatta Jessie. – Fúj, micsoda nap lesz az, amikor jönnek! És ráadásul alig egy hónapja, hogy utoljára itt voltak. – Csak nem partit akar rendezni Mercy néni? – kérdezte Jessie, mert ebből a föllángolt takarítási mániából logikusan erre a következtetésre lehetett jutni. Mercedes ugyanis többnyire nem törődött ilyen hívságos dolgokkal, mint a házimunka. – Vendég jön, a maga fiatal barátja – bökött Esmeralda Cam portréja felé. – Bármelyik nap várható. – Kicsoda?! – hördült föl Jessie. – Cam Holder – közölte Esmeralda olyan hangon, mintha ez teljesen magától értetődő lenne. – Az a Cam Holder? – mutatott a poszterre Jessie is. – Miért, hát mennyi van belőle, Miss Jessie? – bámult az égre lemondóan Esmeralda, és határozottan megcsóválta a fejét. – Cam Holder? – ismételte bután, meghökkenten Jessie.

– Mi az, talán megsüketült? – forgatta a szemét Esmeralda. – Az, akit maga is ismer, Miss Mercy ükunokaöccsének vagy – húgának a leendő apja. Aszerint, ahogy ő beszél róla, már javában babaruhákat kellene kötnöm, ahelyett, hogy a piszkos padláson kódorgok. Jessie elkapta a házvezetőnő kötényének pántjait. – Mercedes talán valami hírt kapott róla? Esmeralda szeme elkerekült, szája hatalmas O betűt formált. – Úristen, dehogy! Jessie kis híján összeesett a megkönnyebbüléstől. – Akkor legyen szíves, magyarázza meg nekem ezt az egészet! Még hogy babaruhák! – Miss Mercy egész héten róla álmodott, és tudja, az ő álmai mindig valóra válnak. – Ez azért túlzás, Esmeralda – mosolygott Jessie. – A néni szereti ezt terjeszteni, de az egész családban sehol nincsen semmilyen bizonyíték ilyen különleges képességre. – Na és akkor mit mond arra, amikor megálmodta, hogy maga ide fog jönni? Előbb-utóbb minden álma valóra válik. – Igen – hagyta rá Jessie –, itt vagyok, de csakis azért, mert ő beleegyezett abba, hogy megírjam az életrajzát. Talán ebbe is csak azért egyezett bele, hogy én valóban idejöjjek. – Ezek csak részletek! Ő sohasem téved, és ez néha szinte kísérteties! Szóval, ha Miss Mercy azt mondja, hogy Cam Holder idejön, akkor nyugodtan úgy veheti, hogy már itt is van! – Ez nevetséges, és valószínűleg puszta ábrándozás! Különben is, miért van Mercedes annyira elbűvölve Holdertól? Akár az unokája is lehetne, tehát nyilván nem arról van szó, hogy beleszeretett. Esmeralda őszinte döbbenettel meredt Jessie-re. – Magának sohasem mondta? – Beszélt valamit arról, hogy Holder igazi férfi, akármit is értünk ezen. De mivelhogy sohasem találkozott vele személyesen, ez az elmélet szerintem nagyon is ingatag. – Jessie tudatában volt annak, hogy Mercedes mennyire pontosan mérte föl Camet. A rövid idő alatt, amit együtt töltött a férfival, megérezte személyiségének erejét, becsületességét és gyengédségét. Ha ezt nevezi Mercedes férfiasságnak, hát akkor az tényleg megvan benne. Érzékiség és csábítás sugárzik belőle, méghozzá olyan erősen, hogy őt is mágnesként rántja magához. – …persze ez még '26-ban vagy '27-ben volt Nem is emlékszem már – mondta Esmeralda. – Micsoda? Egy kicsit elkalandoztam. – Azt kérdezte, miért van Miss Mercy annyira elragadtatva ettől a Holdertől, én pedig éppen azt magyaráztam, azért, mert annyira hasonlít a drága Wes Longworth-ére. Esmeralda szavai villámcsapásként érték Jessie-t, – Hogyhogy?! – Biztos maga is észrevette már a hasonlóságot, hiszen hetek óta matat a régi fényképek között – mondta az asszony. Közelebb lépett, kivett egy marék fotót Jessie kezéből, és szétterítette őket egy öreg bőrönd tetején.

– Itt van! – kocogtatta meg az egyiket diadalmasan. – Most képzelje el West is azzal a zsiványos bajusszal, amilyet Holder visel, meg háromrészes öltönyben, és máris minden világos lesz, mint a nap! Esmeraldának igaza volt. A két férfi feltűnően hasonlított egymásra. Jessie sokáig tanulmányozta Wes Longworth képét, majd Cam poszterére tekintett, és megpróbált rájönni, mi okozza a hasonlóságot. De minél tovább nézte a két képmást, annál több különbséget fedezett fel a részletekben. Mégis úgy érezte, hihetetlenül hasonlítanak egymásra. Gyorsan kiválogatta azokat a képeket, amelyeken Longworth rajta volt, és lassan, egyenként tanulmányozni kezdte őket. Mindegyiken ugyanaz a könnyedség sugárzott belőle, mint Camből, ugyanaz a vidámság. – Most már látja? Akkor azt is érti, miért nézi Miss Mercy olyan hűségesen a tévésorozatot, miért veszi fel videóra az egyes adásokat, hogy aztán újra meg újra lejátssza őket. – De hát, miért nem mondta ezt nekem soha? – pillantott fel Jessie. – Mennyi ideje itt vagyok már! Azóta egyfolytában az életéről beszélünk, gyűjtöm az anyagot a könyvhöz, és még csak nem is említette. – Tudja, ő nem nagyon bizalmas természetű. Még velem sem, pedig már évtizedek óta dolgozom neki. Talán túl személyes a dolog – tette hozzá csöndesen Esmeralda. – Különben is, ez csak az én sejtésem. Jessie visszarámolta a megsárgult, régi fotókat a dobozba, és lecsukta a fedelet. – Igen, szerintem is. – Nem nagyon tudta, mit kezdjen ezzel a legújabb fejleménnyel, de úgy döntött, jobb lesz, ha hagyja, amíg a dolgok beérnek. Mercedes majd biztosan beszél róla, amikor jónak látja. Jessie megfordult, és a konyha felé indult, Esmeralda pedig a nyomában. – Ha majd jön a takarítóbrigád, egyszerűen dobassa ki velük ezt a bájgúnár Holdert, jó! – kérte Jessie. Semmi szükség rá, hogy állandóan emlékeztesse Mercedest a régen elvesztett, halott szerelmére. És arra sem, hogy neki azt a szerelmet juttassa eszébe, amelyik úgysem fog soha beteljesülni… – Mit csináljunk vele? – kérdezte gondterhelten Esmeralda. – Ugyan, hiszen egyszerűen csak szemét! – érvelt Jessie. Ha Wes és Cam közös jelképe nem lesz már a házban, talán ő is meg a néni is nyugodtabban folytathatják az életüket, anélkül, hogy olyasmire várnának, ami soha nem jön el. Igen ám, Cam fotóját könnyű kihajíttatni, de ki garantálja, hogy sikerül ezáltal a férfit végleg száműzni a gondolataiból? – Hogy beszélhet így a gyerekei leendő apjáról, kisasszony?! – horkantotta rosszalló pillantással Esmeralda. • Cam Holder az ülésen mellette heverő cipős-dobozra pillantott, és újra eltöprengett, vajon helyesen cselekszik-e. A Rodeo Drive egyik drága üzletében megvásárolta a hatos méretű papucscipőt, és az volt a szándéka, hogy egy párszavas levél kíséretében postára adja Jessie-nek. Csakhogy minél többet gondolt erre, annál inkább megérlelődött benne a gondolat, hogy sajátkezűleg kell kézbesítenie. Két héten át próbálta elfeledni a sötét szemű fiatal nőt, de képe minden erőfeszítés ellenére valósággal beleégett az emlékezetébe. Képtelen volt összpontosítani a

figyelmét, hogy elolvassa a forgatókönyveket, és Leo már hol könyörgött, hol üvöltözött, hogy jusson végre döntésre. Éppen ezért igyekezett most Cam Rosebud-ba. Úgy gondolta, így két legyet üthet egy csapásra. Odaadja azt a nyavalyás cipőt, újra látja Jessiet, és közben simán tisztázódik, hogy csak odaképzelte maguk közé a villamosság szikráit. Utána pedig nyugodtan folytathatja az életét, ahelyett, hogy kerge iskolásként állandóan egy vadidegen nő körül kóborolnának a gondolatai. Az volt a terve, hogy elvonul egy isten háta mögötti motelbe, és egyetlen iramban végigszáguld mind a tizenkilenc forgatókönyvön. Ha nem csöng folyton a telefon, és nem hisztériázik neki Leo, biztosan végez a feladattal egy-két hét alatt. Leo valósággal epét hányt Cam ötletétől, és minden lehetséges meg lehetetlen ellenérvet felsorolt. Közölte, hogy így bajba kerülnek majd a sajtóval meg a tévével, hogy elfelejtik a nézők, ha mégsem, akkor pedig mindenki azt fogja hinni, hogy Camnek valami gusztustalan betegségét kell kezeltetnie, esetlen kábítószer-elvonókúrára vonult egy titkos szanatóriumba. Cam azonban nem hagyta magát, és kötötte az ebet a karóhoz, mondván, ha ötven héten át rendelkezésére áll a világnak, akkor egy évből két hét szabadság neki is jár, amikor a magánéletét élheti, és ez senki másra nem tartozik. Cam tudta, hogy a hírnév tünékeny valami választott hivatásában. Az összes színésznek, akit csak ismert – s mi tagadás, neki magának is – személyisége leglényegesebb elemei az önbizalom és a hiúság voltak. Nagy szerencséjére ezzel tisztában is volt, és nem hagyta, hogy háttérbe szorítsák a józan eszét. Hiszen éppen ezért készített több évre szóló tervet magának. Amikor idáig jutott gondolatban, Cam majdnem megfordult a kocsival, hogy visszahajtson Los Angelesbe. Jessie Payne komoly fenyegetést jelentett az utóbbi esztendőkben kidolgozott terveire. A fenébe is! Annál csak több esze van, biztatta önmagát, minthogy belebonyolódjon egy olyan kapcsolatba, amely hátrányokat jelenthet céljai szempontjából. Cam úgy érezte magát, mint a vak ember, amikor kalapáccsal akar órát javítani. Megnézte a nyitott térképet, és rákanyarodott az útra, amely Rosebud… és talán az ő elbukása felé vezetett. Mihelyt beért a városba, elég volt megkérdeznie az első benzinkútnál, merre van Mercedes Payne háza. Leparkolt a ház előtt, de nem szállt ki rögtön az autóból. Még mindig nem késő, biztatta önmagát. Még mindig újra indíthatja a motort, és úgy elszáguldhat a városból, mintha soha nem is járt volna ott. De mit bizonyítana ez? Semmi mást, csak hogy tényleg olyan hülye, mint egy iskolás fiú. Csakis akkor űzheti el a lelkét gyötrő szentimentális érzéseket, ha találkozik Jessie-vel. Cam megragadta az előkelő bolt címkéjét viselő cipősdobozt, és határozott léptekkel végigment a bejárati ajtóhoz vezető téglajárdán. A ház barátságos volt, mintha kitárt karokkal várná a vendéget, és ettől megkönnyebbült egy kissé. Cam Holdert egyedül csak ez a barátságos környezet bátorította föl arra, hogy megemelje a fényes réz kopogtatót, és megkocogtassa vele az ajtót. A zaj még ott vibrált a levegőben, amikor a támadás megkezdődött. Annyira hirtelen és váratlanul történt, hogy Cam kis híján elejtette a

dobozt rémületében. Egyszerre ütötte meg fülét az őrületes morgás, és érezte nadrágszárán a dühödt ráncigálást. Riadtan nézett le és észrevette, hogy a drága szövet egy olyan állat vicsorgó fogai között gyűrődik, amely nem lehet más, mint a legnagyobb patkány, amit csak valaha látott. Ráadásul nemcsak hatalmas volt, hanem förtelmesen ronda is, és láthatóan gyűlölte az idegeneket. Még mindig a lábát rázta, hogy megszabaduljon az undorító teremtménytől, amikor egyszerre kinyílt az ajtó, ő pedig szemtől szemben állt azzal, aki betöltötte az álmait. – Cam! – kiáltott őszinte meglepetéssel Jessie. – Mit csinálsz te itt? Cam fanyarul pillantott újonnan szerzett tartozékára, és úgy felelte: – E pillanatban éppen rögtönzött előadást mutatok be egy új partnerral. De mondd, tulajdonképpen mi ez? Jessie csak most vette észre a kutyát, és döbbenten látta, hogy az mit művel Cam pantallójával. – Engedd el rögtön! – szidta a feldühödött kis jószágot. – Igen, tűnés! – bátorodott fel Cam is. – Milyen állat ez? Jessie letérdelt, és megpróbálta szétfeszíteni Cam támadójának apró álkapcsát. – Rossz kutya! Hagyd abba! – Szóval kutya? – Hát persze, hogy az! Miért, mit gondoltál? Camnek már a nyelvén volt a válasz, hogy „rágcsáló”, de aztán rájött, egy kutyabarát aligha értékelné a tréfát. – Másodszor én is kutyára tippeltem volna. – Nagyon sajnálom! – mentegetőzött Jessie, amikor végre sikerült kiszabadítania Cam nadrágját az eb szájából, és megfékezte az izgatott állatot. – Nem is tudom, mi ütött bele. Talán érzi Nudli és Nokedli szagát… – Ja, ha ő egy elszánt házőrző, akkor nem is szabad hibáztatni! Biztosan csak védte a maga birodalmát. – És ha ez a birodalom fele olyan gyönyörű, mint Jessie, bizony megérdemli a védelmet. A lány laza, vajszínű pulóvert viselt, hozzáillő nadrággal. Dús haját sárga szalag fogta át, arca kipirult. Cam nem tudta volna megmondani, hogy a csábító virágillat belőle árad-e vagy pedig a tarka kertből. Olyan üdének látszott, mint maga a tavasz, és Camnek nehezére esett uralkodni a vágyán, hogy karjaiba kapja, és tejfehér bőrét csókokkal borítsa. – Tessék, ezt neked hoztam! – nyújtotta át a dobozt. Jessie hóna alá fogta a kutyát, és felnyitotta a doboz fedelét. Döbbenten meredt a cipőre. – Csak nem azért autóztál egészen idáig, hogy ezt elhozd? – Meghatódott, és ugyanakkor zavarba is jött. És persze végtelenül örült, hogy láthatja a férfit, akármi is volt idejövetelének az oka. – Azt hiszem, ezzel tartoztam neked. – Kizárt dolog! Ha én nem törtem volna be hozzád, Nudli és Nokedli nem kergettek volna meg, én pedig nem vesztettem volna el a cipőmet. – Letette a kutyát a veranda kövére, de az nyomban újra rávetette magát Cam nadrágszárára. – Rossz kis kutya! Engedd el! – Mentegetőzve nézett Camra. – Hát most mit mondjak? Szerény otthon, szerény biztonsági rendszer. Cam igyekezett úgy tenni, mintha észre sem venné az őrjöngő gyűlöletet, amellyel az állat marcangolta kedvenc pantallóját.

– Talán létezik a kutyáknak egy titkos hírközlése, és már hallott róla, mi történt veled nálam. – Lehet. Mintha vonzanánk a bajt, nem igaz? – kapta fel ismét a kutyát Jessie, de ezúttal betuszkolta a házba, és rácsukta az ajtót. Az a nagy baj, hogy Jessie olyan, amilyen, gondolta Cam. De az Istenért se lett volna képes kinyitni a száját, hogy búcsút mondjon neki, vagy rábírni a lábait, hogy megforduljanak vele, és elvigyék messzire, minél messzebb. Jessie-nek fel kellett emelnie a hangját, hogy túlkiabálja a kiskutya méltatlankodó ugatását. – Ez a kutya Mercy nénié, és néha igazán terhes a viselkedése. Az ajtó kinyílt, és Mercedes hangja hallatszott: – Mi a csuda folyik odakint? A kutya ismét kiszökött, ám mielőtt még további kárt tehetett volna Cam nadrágjában, a férfi felpattant a verandán álló egyik székre. – Na nem, ebből elég volt! Mára már épp eleget rágtál engem! Jessie a kezébe temette az arcát, és nem bírta elfojtani a hangos nevetést, amely elfogta a látványtól, amint Cam Holder sakkban tartva egyensúlyozott a kerti széken. Mercedes kutyája kicsi volt ugyan, de elszánt, és most rettentően boldog és büszke, hogy mekkora fogást csinált. Mercy néni most már az ajtóban állt, a szívéhez kapott, és úgy nézett, mintha kísértetet látna. – Szentséges ég, Úristen! – mondogatta az idős hölgy. – Nahát, hogy megijesztett engem, pillanatig azt hittem, hogy maga… valaki más. – Gyorsan magához tért, és folytatta: – Éppen most készültünk ebédelni, tartson velünk! Esmeralda máris feltesz még egy terítéket, és a csirkesalátája olyan finom, hogy bűn lenne elszalasztani! – Kitárta az ajtót, és kecses mozdulattal invitálta a vendéget, hogy ugyan másszon már le a székről. Cam kételkedve pislogott a harcias ölebre, majd az idős nőre tekintett, aki szemmel láthatóan úgy viselkedett, mintha már számított volna az érkezésére. Ez viszont lehetetlen… Úticélját még Leo sem ismerte. – Ó, Mercy néni, biztos vagyok benne, hogy Mr. Holdernak sokkal fontosabb dolgai vannak! – szólt közbe Jessie, és riadtan figyelte, amint egész testén borzongó kis remegések futnak végig, és a várakozástól összeszorul a gyomra. Szerette volna, ha a férfi marad, de nem hitte, hogy sor kerülhet rá. Túl jóképű volt, és túl kedves a számára, amint ott egyensúlyozott az idétlen széken, és Jessie rettegett, milyen következményekkel járhat majd, ha beengedi a férfit az életébe. Még ha csak egy csirkesaláta erejéig is. – Határtalanul kedves magától, hogy meghív ebédre, Miss Payne! – nyújtotta ki kezét, de nem szállt le a székről. – El sem tudom mondani, mennyire örülök, hogy végre találkoztunk! Évek óta a rajongója vagyok. – Túl sok éve is, azt hiszem – nevetett Mercedes, azzal az öleb felé fordult. – Hagyd abba azonnal, kutyuskám, és engedd le a földre ezt a szegény embert! Befelé a házba, most rögtön! Cam úgy értette, hogy ez az utolsó mondat neki szólt, de aztán kiderült, a parancs a kutyára vonatkozott, amely vonakodva, kelletlenül sompolygott be a nyitott ajtón. A férfi lemászott a székről, majd látva, mire

számít Mercedes, karonfogva vonult be a házba az idős hölggyel. Válla fölött hátrapillantott, elmosolyodott és rákacsintott Jessie-re. A lány megpróbált visszamosolyogni rá, de grimaszába inkább lemondás vegyült, mintsem bátorítás. A világon legkevésbé arra számított, hogy Cam Holderrel találkozik, de Mercedes makacsul erősködött, hogy a férfinak fel kell bukkannia, s végül Jessie már maga is csodálkozott, miért éri meglepetésként az esemény. Nevetést hallott, és összerezzent Mercedes következő megjegyzésétől. – Hadd meséljem el magának az egyik legújabb álmomat, Mr. Holder!

Hatodik fejezet Esmeralda a ház egy üvegfalú, kertre néző helyiségében tálalta fel az ebédet. Gyönyörű kilátás nyílt innen Mercedes csodálatos virágaira. A néni bal oldalára ültette Camet, így a férfi éppen szembe került Jessievel. Annak viszont nyomban eszébe jutott, mennyi nehézséggel kellett megküzdenie legutóbbi közös étkezésük során, így aztán megpróbálta figyelmét a tányérjára összpontosítani, bár szeme akaratlanul is visszavisszakúszott a jóképű Holderre. Még lenyűgözőbb volt, mint ahogy Jessie emlékezett rá. A szeme kékebb, a mosolya csábítóbb. A finom, nőies ízléssel berendezett környezetben, a filigrán bútorok és az almavirágmintás kecses porcelánok között még jobban érvényesült tagadhatatlan férfiassága. Jessie szinte érezte a belőle sugárzó szexuális vonzerőt. Biztos ez tette olyan magabiztossá Camet. – Hát nem furcsa, Jessie? – kérdezte Mercedes, és óvatosan ajkához érintette a szalvétáját. – Mi a furcsa, Mercy néni? – Nem figyeltél, drágám! Olyan unalmas, amikor az embernek ismételgetnie kell önmagát! – ráncolta össze a homlokát Mercedes. – Ó, az írók! Mennyire képesek elfeledkezni a valóságról, ha valami másra figyelnek! Cam szívélyesen Mercedesre mosolygott, majd értő pillantást küldött Jessie felé, amely mintha azt mondta volna, nagyon is jól tudja ő, hol kószálnak a gondolatai, Izgalmában Jessie-nek csak nagy sokára jutott eszébe, hogy védekezzen, – Olyan gyorsan váltogatjátok a témákat, hogy nem is lehet követni. Az utóbbi időben pedig éppen elég furcsaság történt. Melyikre gondolsz? – Melyikre, melyikre! Hát természetesen az álmaimra! Éppen arról meséltem Mr. Holdernek, mi mindent álmodtam újabban. Mercy néni ellenőrizte, vajon Cam kellően el van-e ámulva, Jessie azonban nem volt hajlandó a férfira pillantani. Semmi szüksége nem volt rá, hiszen még lehunyt szemmel is állandóan őt látta maga előtt. – Kérem, csak tegezzen nyugodtan, és szólítson Camnek, Miss Payne! – szólalt meg a férfi. – Úgy érzem, mintha máris barátok lennénk, olyan régóta csodálom kegyedet.

– Ó, hogy te milyen kedves vagy, Cam! – viszonozta Mercedes, azzal odakínált egy kristálytálat tele tejszínhabos eperrel, Cam bőségesen szedett belőle. – Nem, nem, szó sincs kedvességről! Ez a színtiszta igazság! – válaszolta Cam, majd arról kezdett beszélni, mennyire elbűvölték a régi némafilmek, és közülük is főként azok, amelyekben Mercedes szerepelt. A színésznő iránti érdeklődésének sajátos okait azonban nem merte szóba hozni. Abban a reményben fogadta el Mercedes ebédmeghívását, hogy többet is megtudhat a készülő életrajzáról, de ez a téma egyelőre nem került szóba. – Olyan végtelenül boldog vagyok, hogy megtiszteltél minket a látogatásoddal! Főként azok után, ahogy Jessie a múltkor csak úgy rád tört. Remélem, hogy a drága kislány szeleburdisága nem okozott neked kényelmetlenséget? Ó, persze, hiszen tudod, milyenek a lelkes rajongók! Jessie dühbe gurult. Hogy merészel Mercy néni ilyeneket mondani, amikor a betörés és a birtokháborítás ötlete éppen tőle származik?! Mit fog most Cam gondolni őróla? Szájához emelte a poharat, és közben pillantása belekapcsolódott a férfi tekintetébe. Cam bajusza mellett megjelentek a nevetőráncok. Jessie úgy megdöbbent ettől, hogy félrenyelt, és köhögés közben integetve hárította el Cam felajánlott segítségét. Épp arra van most a legkevésbé szüksége, hogy még hozzá is érjen! Úristen, hát miért éri őt ennyi balszerencse! – jajongott magában. – Jól vagy? – kérdezte őszinte aggodalommal Cam. – Ragyogóan – nyögte ki Jessie nagy nehezen. Cam legszívesebben azt javasolta volna, hogy Jessie talán forduljon szakorvoshoz a gyakori fulladási tünetek miatt, de aztán úgy vélte, a lány nem tudná értékelni ezt a megjegyzését. – Gyakran elő szokott jönni ez neked? – Szinte soha. – Kézenfekvő, gondolta Jessie, hogy túlságosan is nagy veszélyt jelent a számára, ha Holdertől karnyújtásnyi távolságra próbál meg enni vagy inni. Ez csak egy újabb alapos ok ahhoz, hogy igyekezzék minél kevesebb időt tölteni a társaságában. Soha egyetlen férfi sem volt rá ilyen hatással, Greget is beleértve. Ő maga pedig sohasem viselkedett még úgy, mint egy taknyos iskoláslány, akkor sem, amikor tényleg az volt. Jessie gondolatok, nem pedig érzelmek között nőtt fel. Kitűnően meg tudott oldani minden szellemi problémát, de most, hogy Cam a mirigyeire gyakorolt leküzdhetetlen hatást, bizony komoly bajba került. Mercedes észrevette a Cam és Jessie közötti pengeváltást, és szemébe diadalmas fény költözött. Közben azonban olyan ártatlanul mosolygott, mint egy ma született bárány. Jessie-nek az az érzése támadt, a néni leginkább ravasz macskára hasonlít, amelyik elégedett, hogy túljárhatott két buta egér eszén. – Nem fog megártani neked a tejszínhab, Mercy néni? – kérdezte Jessie, hogy elterelje a témát, mert még mindig nem jött rá, mire készül az idős hölgy, de tartott tőle, hogy abból semmi jó nem sülhet ki. – Nem, drágám, semmi baj! – sugárzott Mercedes. – Minden csodálatos, nem is lehetne már jobb! – Mosolyát még szélesebbre tágította, figyelmesen a vendégre pillantott, majd másról kezdett beszélni. – Tudod, Cam, többször megnéztem ám a filmedet is! – Ó, milyen kedves magától! Pedig nem lett belőle igazán klasszikus darab – szidta a filmet a színész.

– A rendezéssel tényleg akadt egy-két probléma, de a te alakításod kiemelkedő volt! A hódolók légiói mikor várhatják a következőt? – Egy darabig még semmi esetre sem. Most is forgatókönyveket olvasok, és igazából ide is azért jöttem. Otthon semmit sem tudok rendesen elintézni, így hát elhatároztam, hogy megszököm hazulról egy időre. A kocsim tele van forgatókönyvekkel, és szeretnék találni egy félreeső, csöndes kis motelt, hogy valamennyit gondosan átolvashassam. Két hetem van rá, hogy végezzek velük, és addig semmi mást nem kell csinálnom. Mercedes szeme hirtelen úgy elkezdett csillogni, mint a neonreklámok hada, és Jessie rosszat sejtve megérezte, már megint készül valami, – Ugyan, gyerekes gondolat! – közölte az idős dáma. – Miért mennél egy eldugott motelba, amikor itt nálunk is megkaphatod a vendégszobát?! Cam maga lepődött meg a legjobban, amikor tudatára ébredt: mérlegeli az ajánlatot Ösztönei azt súgták, azonnal és sietve illanjon el. Ha tárgyilagosan nézte a helyzetet, nagyon is jól tudta, hogy Jessie-vel szóba sem jöhet semmiféle bonyodalmas kapcsolat, de hát hol volt ő már a tárgyilagosságtól! Különben is, még mindig előtte állt a feladat, hogy kiderítse, mennyi információt tett közkinccsé Mercedes az irodalom szent nevében, és Jessie hogyan akarja azokat felhasználni további pályája egyengetéséhez. Cam rettentően zavarba jött, amikor kénytelen-kelletlen ráébredt, milyen nyájas érzelmeket táplál magában Mercedes iránt. Hol marad a lelki bizonytalanság, a kényelmetlenség érzése, amelyre számított? Hol marad az a genetikailag belekódolt ellenszenv, amelynek máris jelentkeznie kellett volna? Hiszen végül is ez az asszony, aki annyira lekötötte Westin Longworth érzelmeit, hogy miatta az ő nagyanyjának öngyilkossá kellett lennie, csaknem hatvan évvel ezelőtt! Talán még nincs túl késő arra, hogy megkérje, a saját élettörténete részeként ne tárja ország-világ elé az ő családi titkait is. Ez már egymagában is elég ok ahhoz, hogy maradjon. – Eszünk ágában sem lenne zavarni a magánéletét – hangsúlyozta Mercedes –, de igazán nagy megtiszteltetésnek éreznénk, ha itt maradna nálunk! Jessie kétségbeesett. Tiltakoznia kellett volna, hogy a többes szám első személy őrá nem vonatkozik, de nem találta a megfelelő kifejezést. Idegeit nyomban megtépázta a gondolat, hogy – akár csak időlegesen is – egy fedél alatt kell laknia Holderral. Hogy tud majd így dolgozni?! Hiszen még nyelni sem képes, ha a férfi a közelében van. Cam visszafojtott egy széles vigyort, amint figyelte a Jessie szép arcán keresztülszáguldó érzelmek sokaságát. Tudta, a lány azt szeretné, utasítsa vissza a meghívást, de jólneveltsége tiltja, hogy ezt ki is mondja. Az esze azt tanácsolta, semmiképpen ne maradjon együtt Jessie-vel, de a lányból valami olyan, számára ismeretlen vonzerő áradt felé, hogy Cam úgy érezte, alaposabban fel kell derítenie ezeket a titokzatos bioáramokat. – Végtelenül kedves magától, Miss Payne, de semmiképpen sem akarnék a terhükre lenni – udvariaskodott. – Nonszensz! Nagyon is örülnénk a megtiszteltetésnek! – erősködött Mercedes.

– Nem, szó sem lehet róla. De elismerem, hogy Rosebud gyönyörű kisváros, és szeretném alaposabban megnézni. –Jessie fészkelődni kezdett a széken, amikor Cam egyenesen őrá nézett. – Nincs véletlenül egy motel a közelben? – Micsoda bolondos ötlet! – csapott ujjaival könnyedén az asztalra Mercedes, mintegy lezárva a témát, és majdnem felborítva a vizespoharát. Nyilvánvaló volt, hogy nem hajlandó tudomásul venni a visszautasítást. – A motelben mindenképpen felismernének a hódolóid, és szó sem lehetne róla, hogy nyugodtan végigolvasd a forgatókönyveket! Jessie látta Cam arcán a bizonytalanságot, és tudta, hogy a férfi fontolóra vette az ajánlatot. Gyorsan közbevágott. – Hiszen már mondta, drága nénikém, hogy inkább nem maradna! Biztos vagyok benne, hogy Mr. Holdernek egyéb tervei vannak. – Olyan pillantást vetett Camre, amely világosan sugallta, hogyha netán még sincsenek tervei, villámgyorsan találjon ki egyet. Felnyögött, amikor látta, már elkésett: a férfi döntött. Észrevette szemében a csillogást, mosolyra húzódó száját. – Nem, semmi olyan tervem nincs, amin ne tudnék változtatni – élvezte ki a férfi Jessie bosszankodását. Azon töprengett, vajon nem éppen a vonakodásában, ellenkezésében van-e a lány legfőbb vonzereje. A többiek rendszerint egyenesen a nyakába akaszkodtak, ez viszont kétségbeesetten igyekezett minél több falat építeni közéjük, minél távolabb kerülni tőle. Jessie Payne olyan kihívás volt, amelynek Cam Holder nem bírt ellenállni. Mercedes tapsolt a gyönyörűségtől. – Nagyszerű! Akkor ebéd után be is költözhetsz a vendégszobába. Jessie tudta, hogy vesztett, és úgy érezte, ez nem tisztességes. Napokon át próbálkozott, hogy a híres apácához, Teréz nővérhez méltó buzgalommal elfelejtse a férfit. Lehet, hogy ez nem sikerült tökéletesen, de azért valamit mégis elért. Ugyan, hogyan fogja átváltoztatni magában távoli, kellemes emlékké, ha állandóan látnia kell, és ráadásul itt alszik ugyanebben a házban! Meg kellene győznie végre Mercedest, hogy egyáltalán nem érdeklődik a férfi iránt. Talán, ha ez sikerülne, a végén még saját maga is elhinné. A közönyét pedig legjobban azzal tudja kimutatni, ha elkerüli. Elég nagy a ház, nem törvényszerű, hogy lépten-nyomon egymásba botoljanak. – Hahó, Jessie! – trillázta Mercy néni, hogy visszarángassa a valóságba. – Tessék? – Kínáld meg eperrel a vendégünket! Jessie dacosan nézett Cam szemébe, és arckifejezése nem hagyott kétséget afelől, hogy a férfi talán megnyerte ezt a csatát, a háborúnak azonban még nincs vége. Mérges lett, amikor Cam felvonta a szemöldökét, és olyan elégedett pillantással nézett rá, mint a jóllakott macska, miután éppen befalta a papagájt. Hogy képzeli ez, hogy csak úgy mulathat az ő kárára! Odanyújtotta a tálat, és figyelmeztető hangsúllyal mondta: – Vigyázz, Holder, mert még ráragad a tejszínhab a bajuszodra! A férfi pillantása áthatóbbá vált, és Jessie önkéntelenül megreszketett. Úgy érezte, legjobb, ha menekülőre fogja. Kifogást mormogva felsietett a szobájába. Becsukta maga mögött az ajtót, fejét a hűvös deszkának támasztotta, és magában átkozta Mercy nénit, amiért kifundálta és

összehozta a Cam Holderral való találkozást. A mai nap eseményei után már semmi kétsége sem maradt, hogy az egészet Mercedes rendezte így. Fojtott zajokat, halk neszezést hallott, és tudta, Mercedes most mutatja meg Camnek, hol fog aludni. A furfangos cselszövő éppen az övével szomszédos szobát adta Camnek! Úgy érezte, a férfi szörnyen terhére van. Rohammal rátör az életére, mint egy századnyi tengerészgyalogos, és berendezkedik a hosszú ostromhoz. Nem adom meg magam! Aznap este Jessie arra hivatkozva, hogy dolgozni akar, nem ment le vacsorázni. Megpróbált az írásra figyelni, de halántékának enyhe pattogása dühöngő fejfájásra váltott. Tisztában volt vele, hogy mindez az éhségtől van, így aztán, mihelyt a hallban az ingaóra elütötte az éjfélt, óvatosan kilopakodott a szobából. Nem akarta felébreszteni az alvókat, és sötétben lopakodva osont le a lépcsőn. A konyhában tapogatódzott, és nagyot sóhajtott, amikor keze megtalálta a hűtőszekrény hideg króm fogantyúját. Ó, ennivaló! Kitárta a hűtő ajtaját, lehajolt, és benézett oda, ahol a lámpa fénye beragyogta a finomnál finomabb falatokat. A marhasült csodálatosnak ígérkezett, úgyhogy Jessie összeszedte mindazt, amire egy gazdag szendvicshez csak szüksége lehetett: húst, majonézt, salátát, paradicsomot. Csípőjével belökte a hűtő ajtaját, majd megfordult, és a hirtelen támadt sötétségben egyenesen egy szilárd, erőteljes férfialaknak ütközött, úgyhogy rémületében szinte felsikoltott. Cam megfogta a vállát, hogy Jessie visszanyerje az egyensúlyát, majd hihetetlenül szexi, mély hangján azt mondta: – Ha már mégsem akarsz éhen halni, igazán jobban vigyázhatnál erre a sok finomságra! Különben miből csinálsz magadnak éjféli szendvicset? Jessie szeme még nem szokta meg a konyha félhomályát, de a férfi hangjából hallotta, milyen jól mulat. Ezek szerint azt is sejti, miatta nem ment le vacsorázni. Na, csak jobb lesz, ha nem von le belőle semmilyen elhamarkodott következtetést! A férfi keze fel-le siklott Jessie karján, ott, ahol a bő ujjú ing lágy selyme takarta. Amikor Cam végre elengedte, Jessie kis csalódást érzett. Odalépett a konyhaasztalhoz, és lepakolta kezéből a szendvics kellékeit, s közben úgy tett, mintha teljesen közönyösen hagyná a férfi jelenléte. Cam a villanykapcsolóhoz lépett, és felgyújtotta a lámpát. Jessie összevonta a szemöldökét, amikor meglátta, milyen hiányos a férfi öltözéke. Csakugyan jó idegek kellenek hozzá, hogy valaki egy idegen házban mezítláb, meztelen mellkassal, félig becipzárazott farmertan kószáljon. Jessie megigézve bámulta Cam férfias alakját, majd zavartan elkapta a tekintetét, és egy jókora késsel nekiesett a paradicsomnak, hogy felszeletelje. Cam közelebb lépett, megmentette a feltrancsírozástól az ártatlan paradicsomot, majd fél kézzel beletúrt Jessie hajába, és markába fogta a tarkóját, hogy megsimogassa a fejét, a nyakát. – Csak úgy mellékesen, nem tudom, tisztában vagy-e vele, hogy valósággal rám hozod a szívbajt? – ismerte be Cam, és szája éppen csak egy hajszálnyira volt a lány ajkától.

– Ígérem, hogy ezt nem fogom kihasználni – suttogta Jessie, és igyekezett enyhíteni a kettőjük között kialakuló feszültséget. – Ha pedig netán mégis engednék a vadállati ösztöneimnek, kíméletes leszek. Cam felkuncogott. A merész, nyíltszívű, őszinte szavú Jessie szöges ellentéte volt az összes nőnek, akivel eddig találkozott. – Szóval elismered, hogy van közöttünk valami? – Igen – nézett szúrósan a férfi mellkasára Jessie –, de ez még nem minden. Miért nem öltöztél fel rendesen? – Érezte, hogy szíve hevesebben dobog, amikor a férfi arca egyre közeledik az övéhez. Az esze sürgette, hogy határozottan tiltakozzon, ő azonban enyhén hátrahajtotta a fejét, és ajkai elnyúltak. Volt Camben valami borzasztóan érzéki, amely felszakította az ő zárkózottságát, meghiúsította magába fordulását is. Közelségétől boldog felelőtlenséget érzett, és kimondhatatlanul vágyódott a csókjára. Cam magához ölelte, szája simogatóan illeszkedett Jessie ajkaira, és érezte, egész testét elborítja a mohó kívánság, ahogy ívben oda-feszült Cam föléje boruló alakjához. A férfi egyik kezével lágyan megtartotta Jessie fejét, a másikkal végigsimította a hátát, az oldalát, majd a blúz selymén át hüvelykujjával megcirógatta duzzadó mellbimbóját. Nyelve bekúszott Jessie szétnyílt ajkai közé, keresve, kutatva az édes ízeket. A lány elbódult, és felsóhajtott, amikor a férfi megérintette a mellét, és Cam maga is megdöbbent, amikor a kirobbanó érzelmek azzal fenyegették, hogy elveszíti fölöttük az uralmát. Felnyögött Jessie gyengéd simogatásától, és gyönyörködve fogadta szájába fickándozó, édes nyelvét. A gyönyörök útján járva, Jessie megfeledkezett a szendvicsről, megfeledkezett fenntartásairól, az egész világról. Semmi mást nem érzett már, csupán a Cam ajkairól sugárzó lángolást, amely égette ajkát, a férfi samponjának és szappanának illatát, és az elviselhetetlen vágyat, amelyet érintése váltott ki belőle. Távolról hallotta az óra ketyegését, de nem volt biztos benne, vajon nem saját pulzusának dübörgése visszhangzik-e. A férfi csókja gyengéd volt, követelődző, kábító. Jessie kicsinek, gyengének érezte magát, reménytelenül kiszolgáltatva Cam diadalmas testének. Keze végigsiklott mellkasán, megsimogatta karcsú, feszes derekát, hátának izmait. Kíváncsisága most végre kielégült: ugyanolyan gyönyörűségnek bizonyult megtapintani ujjaival ezt a két lábon járó szexszimbólumot, mint amikor csupán csak ránézett. Cam vonakodva emelte föl a fejét. Azt szerette volna, ha ez a csók a végtelenségig tart. Soha nem érintették még meg ilyen érzelmek, soha nem találkozott még ekkora fenyegetéssel. – Most próbáld meg letagadni, hogy ezt te is ugyanannyira kívántad, mint én! Jessie kibontakozott a férfi karjaiból, és nekiesett az asztalon heverő salátának. – Nem tagadom, de mégis azt javasolnám, inkább menjünk vissza a saját szobánkba, ameddig ez a futó érzés elmúlik. Nem okos dolog engedni egy fellobbanásnak. – Ki akar itt okos lenni? – kérdezte a férfi, és annyira kívánta Jessie érintését, hogy újra megpróbálta átölelni. Ő azonban kisiklott a karjai közül, és biztonságba menekült a konyhaasztal túlsó oldalára. – Határozottan remélem! Végül is felnőttek vagyunk.

– Tegyük hozzá, hogy egyetértő felnőttek! Jessie megrovóan pillantott a férfira, – Annyira azért nem vagyok egyetértő, különösen, hogy tisztában vagyok azzal, a veled való kapcsolatnak semmi jövője. – Ugyan, már hogyan lehetnél ebben biztos, amikor még nekem magamnak sincs fogalmam róla? – erősködött Cam. – Őszinte leszek hozzád; fogalmam sincs, miért jöttem utánad ide, de annyit tudok, hogy nem csak egy pár cipő miatt. – Vagyis mit jelent mindez? – tett egy szelet rozskenyeret a szendvics tetejére Jessie. – Nem tudom. Az ördögbe, hiszen alig ismerlek! Csak abban vagyok biztos, hogy rettentően kívánlak! – Nahát, nem különös? Ezt most biztos nagy megtiszteltetésnek kéne éreznem! – csapta rá a szendvicset egy papírszalvétára Jessie, és szikrázó szemmel nézett a férfira. Cam érezte, a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy tervezte. Azért követte a konyhába, mert remélte, ha kettesben maradnak, rendet teremthet az érzései között. – Tudod jól, hogy értem. – Igen, tudom! Sőt elismerem, egy pillanatig én is kívántalak téged, de kiskoromban például azt is kívántam, hogy legyen egy majmom. Meg egy elbűvölő professzort is nagyon kívántam, amíg meg nem kaptam, és akkor rá kellett ébrednem, hogy egyszerűen hazug fráter. Néha az ember jobban jár, ha nem kapja meg azt, amit szeretne. – Lehet, hogy én nem tudok olyan szépen fogalmazni, mint az az átkozott professzorod, de nem hazudok! Kikérem magamnak, hogy ugyanabba a kategóriába sorolj! – A professzorral vagy a majommal? – A fenébe, Jessie, beszéljünk komolyan! – Cam szinte el sem tudta hinni, hogy ez az ő száján csúszott ki, Ugyanazokat a szavakat használta most, amelyeket ő is annyiszor volt kénytelen meghallgatni. – Egyébként mi lett vele? – A majommal? – Nagyon vicces vagy! A professzorral. – Nem akarok beszélni róla – tiltakozott Jessie. – A múltamnak semmi köze a jelenlegi helyzethez. – Hát akkor minek van?! – mennydörögte Cam. Érezte, hogy kezd oktalanul viselkedni, de nem tehetett róla, ezt Jessie makacssága váltotta ki belőle. – Nyugalom, Holder! Lehet, hogy váratlanul fog érni téged, de közlöm, eszem ágában sincs futni utánad, és határozottan igyekszem ellenállni a vonzerődnek. Próbálj meg hozzászokni a gondolathoz, és ne idegeskedj annyira! Cam az égre emelte tekintetét, mintha onnan várna útmutatást. – Nem akarom folytatni ezt a beszélgetést! – Akkor miért vitatkozunk itt ahelyett, hogy én nyugodtan megehetném a szendvicsemet? – Mondtam, hogy félek tőled – próbálkozott újra a férfi. – Ez óriási felfedezés, de sejtelmem sincs, mitől rettegsz. – Rossz az időzítés.

– A tiéd vagy az enyém? – Az enyém. Elintéznivaló dolgaim vannak, megoldásra váró feladataim, és a terveimben sehogy sem illeszkedik bele az, hogy magammal cipeljek egy nőt. Egy pillanat! – emelte fel védekezően a kezét Cam, hogy elhárítsa a dühös szóáradatot, amelyet ügyetlen megfogalmazása nyomán Jessie máris a fejére kívánt borítani. – Nem úgy értettem, ahogy hangzott, de a lényege az, hogy nincs időm imádni egy olyan nőt, mint te vagy. Gondosan megterveztem az életemet, és a kalandok, különösképpen pedig a komoly viszonyok egyszerűen nem illenek a terveimbe. Jessie sötét szeme felvillant. – Úgy emlékszem egy másodpercre sem tartottam igényt a borzasztóan elfoglalt életedből. Ne felejtsd el, nem én hívtalak ide, nem is én beszéltelek rá, hogy itt ragadj! A férfi fél kézzel beletúrt a hajába. – Istenem, bárcsak le lenne írva a szövegem! Mindig rosszat szólok… – Nem valami bölcs dolog forgatókönyv nélkül játszani, mi? – Légy egy kicsit kíméletesebb, Jessie! – kérlelte szelíden a férfi. – Soha nem csináltam ezt még idáig… – Cam hosszan tanulmányozta a tapétát, és megpróbált rájönni, melyik pillanatban veszíthette el a beszélgetés fölötti uralmát. Úgy látszik, túlságosan sokat képzelt magáról, és érezte, mentegetődzéssel tartozik Jessie-nek. – Sajnálom, ne haragudj! Nem akartam, hogy amit mondok, úgy hangozzék, mintha azt hinném: én vagyok az ég ajándéka. Egyszerűen csak megtelik elektromossággal a levegő a közeledben, és azt hittem, értékelni fogod az egyszerű, őszinte szavakat. Tudod, szeretném jól kihasználni a lehetőségeimet, és az elmúlt év volt az, amikor meg kellett csinálnom az első mozifilmet. De Mercedes minden hízelkedése ellenére tudom, nem úgy sikerült, ahogy kellett volna. Idén meg akartam próbálkozni a rendezéssel, jövőre pedig… Nos, hogy rövidre fogjam: egy egész évvel le vagyok maradva a terveimtől. Szeretem ezt a szakmát, és úgy érzem, egyenesen meg kell mondanom neked, nincs időm újabb kötelezettségeket vállalni. – Na, végre van egy közös vonásunk! Te nem akarod, hogy egy nő felborítsa az értékes terveidet, én pedig senki számára sem akarok kötelezettség lenni. Nem akarlak visszahúzni téged semmitől, de továbbmegyek, eszem ágában sincs egy eleve kudarcra ítélt kapcsolatba beleugrani! – Miért gondolod rögtön azt, hogy ez a kapcsolat kudarcra lenne ítélve? – kérdezte védekezően a férfi. – Mert azért én is olvasom az újságokat! – nevetett Jessie. – Több nő volt az életedben, mint fűszál a réten! – Azért nem kell mindent szó szerint venni, amit a lapok írnak! És ne gyere ilyen ócska vádaskodásokkal! – Ócska? – szegte föl dacosan az állát Jessie. – Lehet, hogy az, de találó! – vágott vissza, sarkon fordult, és az ajtóhoz vonult. – Jessie! – Mi az? – pillantott hátra Jessie a válla fölött. Cam meglengette kezében a meglehetősen tökéletlenre sikeredett szendvicset, és csalogatóan megjegyezte: – Azt hittem, éhes vagy.

– Már nem! A határtalan nagy önbizalmadat pedig palackozva árulhatnád, mint étvágycsökkentőt. Nagyon hatásos! – tette még hozzá, majd a jól sikerült végszótól elégedetten felsietett a szobájába. Felkapott egy hajkefét, és megpróbálta rendbe tenni kócos haját. Fésülködés közben némán veszekedett magában Cammel, s mire elkészült, sokkal jobban érezte magát. Igaz, egy kicsit hülyén is. Kénytelen volt beismerni, hogy nem minden felelősség a férfié, ő éppen olyan vétkes, mint Cam. Olyan vadul kívánta a férfit, hogy maga is megrémült tőle. Úgy látszik, még sokkal jobban kellene ügyelnie rá, hogy elkerüljék egymást. Jessie-nek azonban minden igyekezete hiábavalónak bizonyult, mert szinte percenként kénytelen volt összefutni Cammel. Ravasz nagynénje, szomszédos szobáik és közös fürdőszobájuk miatt Jessie hamarosan többet tudott meg a férfiról, mint amennyire valaha is kíváncsi lett volna. Például azt, hogy imád énekelni a zuhany alatt, természetesen jó hamisan, meg hogy a földön hagyja a törülközőjét, és elszórja a fogkrémes tubusa kupakját. Sőt, ami a legborzasztóbb, a mosdókagyló fölött nyírja a bajuszát. Cam kitartóan matatott a szomszédban, Jessie-nek pedig nem ment a munka. A múzsa nem volt kegyes hozzá, és csak ült, ült a képernyő előtt üres tekintettel. Három napja már ugyanazokat az oldalakat javítgatta újra meg újra. Nem telt sok idejébe Camnek sem, hogy megtudjon Jessie-ről néhány alapvető dolgot. Például azt, hogy nincs kidolgozott napirendje, de még csak véletlenül sem csinálja azt, amire bárki számítana. Olykor este tízkor lefeküdt, és hajnalban kipattant az ágyból. Máskor meg hajnalig is kiszűrődött a fény az ajtaja alól, és ő maga akkor tántorgott le reggelizni, amikor más már az ebéddel is végzett. Az állította, a munkája miatt nem ér rá velük étkezni, Cam azonban tisztában volt vele, az újabb viharos találkozást akarja elkerülni. Ha esténként kicsit hegyezte a fülét, a férfi minden további nélkül fölfedezhette, milyen nehezen tudott Jessie elaludni. Reggelenként pedig, amikor megszólalt a lány ébresztőórája, Cam szeme is felpattant, és sietett a fürdőszobába, abban a reményben, Jessie hátha véletlenül rányit félálomban. De balszerencséjére, ezt sosem tette meg. A férfi boldogságot színlelt, és dalolt a zuhany alatt, mint a pacsirta, teli tüdőből, csak hogy minél jobban bosszantsa Jessie-t. Időnként eszébe jutott, hogy vajon miért nem kapja össze a holmiját és tűnik el villámgyorsan. Könnyed viselkedése ellenére Cam pokolian érezte magát, és nem sokat haladt a forgatókönyvek olvasásával sem. Már eljutott oda, hogy előcibálta bőröndjeit a szekrényből, ám aztán meghallotta a lány szöszmötölését, vagy azt, ahogy Jessie álmában felsóhajtott, és visszahajította őket a szekrény mélyére. Fogcsikorgatva vettek tudomást egymásról, amikor összefutottak a haliban, és az étkezések is olyan légkörben zajlottak, hogy még Mercedes is észrevette közöttük a feszültséget. Az agg színésznőnek azonban szemernyi lelkiismeret furdalása sem volt, amiért ilyen helyzetbe hozta őket, és hol Jessie-nek, hogy Cam-nek minduntalan eszébe jutott egy-egy fontos, halaszthatatlan telefon, hogy menekülhessen Mercedes célratörő kérdései elől.

A negyedik napon kora reggel történt, hogy Jessie bekukkantott a konyhába, és felsóhajtott a megkönnyebbüléstől, hogy Cam nem előzte meg. Előző nap kihagyta az ebédet és a vacsorát is, és most már igazán gyötörte az éhség. – Jó reggelt, Mercy néni! – köszönt vidáman. Ölébe terítette az élénksárga szalvétát, és bőségesen szedett a rántottából. – Remélem, szép napunk lesz – vigyorgott szélesen Mercedes, amikor Cam belépett. – Jó reg… – akadt el a férfi szava, amikor megpillantotta Jessie-t és máris hátrált volna kifelé, ám Mercedes egy pillantással megállította. – Csatlakozzál hozzánk, Cam! Esmeralda fantasztikus süteményt is készített! – Éppen csak egy csésze kávét akartam inni. Telefonálnom kell Leónak, mielőtt elmegy otthonról. – Még hogy elmegy?! Úristen, hiszen még csak reggel kilenc van! – hördült fel Mercedes. – Micsoda menedzsered van neked egyáltalán? Ülj le! Majd felhívhatod, ha tisztességesen megreggeliztél. A férfi helyet foglalt Jessie-vel szemközt. – Igaza van, Mercy néni, nem minden nap reggelizhetek együtt a világ két legelbűvölőbb hölgyével! Jessie a férfira bámult. Lehet, hogy Mercedes bedől az ilyen nyilvánvaló hízelkedésnek, de kettőjük között ettől nem fog megtörni a jég. Ám ekkor Cam rámosolygott, és ő úgy érezte, szívverése menten szétfeszíti a bordáit. Ugyan, micsoda dolog ez, hogy egy hülye vigyortól egyszeriben nyomban a nyaka köré fonná a karját? Miért veszíti el a józan eszét egyetlen izzó pillantástól? Az utóbbi időben sokat gondolkozott ezekről a dolgokról, és kezdett tartani Camtől. Túl könnyen felidéződtek emlékezetében a férfi ajkai, amint az övét csókolták, és túlságosan szörnyű volt arra emlékeztetnie, hogy ő maga nem fér be Cam „terveibe”. – Ó, milyen aranyos fiú vagy te! – trillázott Mercedes. – Mi pedig rettentően örülünk, hogy megszerezted nekünk azt az örömet, és itt maradtál, nem igaz, drágám? – kérdezte az unokahúgától. – Egyszerűen lázba jövünk tőle! – morogta Jessie. – Azt hiszem, ma elmegyek hazulról – tette hozzá azután. – Nagyszerű ötlet! – lelkesedett az idős dáma. – Cam is kezd már egy kicsit sápadtnak látszani. Miért nem viszed őt is magaddal, hogy megmutasd neki a várost? Mielőtt Jessie még valami ésszerű tervet felhozva tiltakozni kezdhetett volna, Cam hátradőlt a széken, és kihívóan, vidáman rápillantott. – Miért is ne? Tényleg rám férne egy kis friss levegő, és valóban nagyon szeretném alaposabban megnézni Rosebudot! Jessie agya azért lassacskán fölpörgött. – Te viccelsz! Hát nem tudod, mi történik, ha egy filmsztár váratlanul megjelenik a hétköznapi halandók körében? Még ki sem érünk a térre, máris özönleni fog nyomodban a tömeg. – Erre nem gondoltam – hagyta rá Cam, aki izgalomba jött a lehetőségtől, hogy egy egész napot Jessie-vel kettesben tölthet, és még a hírnév kellemetlen velejáróiról is megfeledkezett.

A lány nyugodtan elengedte magát, de megkönnyebbülése nem tartott sokáig. Mercedesnek, az isten áldja meg, megint támadt egy esztelen, abszurd ötlete.

Hetedik fejezet – Nem fog sikerülni! – söpört félre Jessie egy mélyen alányúló pókhálót, azzal lerogyott az ütött-kopott, nádfonatú székre. Közelében ott hevert az a fényképes doboz, amelyben Cam megérkezésének napján kutatott. A férfi kartonképmása szerencsére éppen nem volt látható, de nyilván az is ott rejtőzött a közelben. – Dehogynem! Cam ragyogó színész, és tudja, hogy minden az illúzión múlik. – Mercedes egy poros öreg hajóbőrönd mellett térdelt, és reszkető kezét végighúzta a fedelén, mielőtt kinyitotta volna. Halk sóhajjal kiemelte a felső rekeszt, és alóla öreg ruhák bukkantak elő. Kisimította a ráncokat egy régi öltönyön, majd a melléhez szorította. – Ez még… – kis szünetet tartott, és megköszörülte a torkát –, néhai férjemé volt. Azt hiszem, nagyjából jók lesznek rád, Cam. Cam a sarkán kuporgott Mercedes mellett, a felkínált ruhadarabokra meredt, amelyek valaha a nagyapjáé voltak. Váratlanul nosztalgia sújtott le rá, és az elkerülhetetlen végzet érzése. Nagyot nyelt, és túlságosan meghatódott, semhogy szavakat talált volna. Hosszú évek óta tudatában volt annak, hogy vérségi kapcsolat fűzi Westing Longworth-höz, de a titokzatos rendező mindig olyan maradt a számára, mint egy mesebeli alak. Mozgalmas élete és tragikus halála annyira messze voltak Cam mindennapjainak valóságától, hogy nem esett nehezére tárgyilagosan szemlélnie a kettőjüket összekötő vékony szálat. A szálat, amely érintette Mercedes Payne-t, sőt most már Jessie-t is. De hova lett a távolságtartás, a tárgyilagosság! Hiszen közben találkozott azzal a nővel, aki nagyapja életének óriási szerelme volt. Hiszen közben vonzalom ébredt benne Jessie iránt, aki a múlt leleplezésére irányuló erőfeszítésével könnyen összetörheti az anyja szívét… Cam túl későn jött csak rá, mekkora hibát követett el, amikor Rosebudba jött. Tarthatatlan helyzetbe hozta önmagát. Egyfelől eltökélt szándéka volt, hogy bizonyosságot szerez róla: a régi titkot és a benne érintett boldogtalan személyek nyugalmát senki nem fogja bolygatni. Ha Jessie kideríti az igazságot, ő kénytelen lesz lépéseket tenni, hogy megakadályozza azok nyilvánosságra hozatalát. Akkor viszont vége a kapcsolatuknak. Másfelől már egyáltalán nem is érezte olyan fontosnak a titoktartást. Sokkal inkább érdekelték az élők, semmint a holtak. Érzelmeit egyre inkább a jelen meg a jövő kötötte le. Óriási problémával találta hát szemközt magát, és a tudat, hogy képtelen megbirkózni vele, szörnyű teherként nehezedett a lelkére. Ha sikerül megakadályoznia, hogy Jessie feltárja az igazságot, még mielőtt a „Mercy, Mercy” a könyvesboltokba kerül, talán megelőzhet egy fájdalmas helyzetet. Ám, ha ebben sikerrel jár, szembe kell néznie azzal,

hogy a lány örökre eltűnik az életéből. El kellene válniuk, mert nem virágozhat ki a boldogságuk, ha az érdekeik teljesen ellentétesek. A férfit figyelve Jessie egyszer csak észrevette, hogy lemaradt egy fontos dologról. Nagynénje és Cam között valamilyen meghatározhatatlan kapcsolat létesült, mintha osztoznának egy titkon, és neki halvány fogalma sincs róla, mi lehet az. Azt sem értette, hogy őt vajon miért zárják ki belőle. – Legyen a tiéd! – erősködött Mercedes. – Kérlek, Cam, boldoggá tennél, ha elfogadnád! – Hangja megbicsaklott, de csillogó szemében egyetlen könnycsepp sem jelent meg, amikor Cam átvette az odakínált ruhadarabot. – Köszönöm, Mercy néni, vigyázni fogok rájuk – ígérte Cam ünnepélyesen, és kezét gyengéd megnyugtatással tette az öregasszony karjára. Jessie értetlenül hallgatta a különös szavakat. Azért jöttek fel együtt a padlásra, hogy az emlékek régi, félig elfeledett, poros dobozaiban álruhát keressenek Cam számára, Mercy néni most mégis úgy viselkedik, mintha éppen egy rendkívüli örökséget adna át. Az idős hölgy érzelgős viselkedését még csak-csak megértette, hiszen Mercy néni javarészt úgyis a múltban él már, de vajon mi ütött Cambe? A világon semmi oka sincs arra, hogy megtiszteltetésnek vegye, amiért neki ajándékozzák West Longworth ócska ruháit. Vagy igen? Meg kell kérdeznie a férfit, mihelyt kettesben marad vele. Mercedes kicsit szipogott, majd szeretettel megveregette Cam kezét, és erőltetett vidámsággal felnevetett. – Szent ég, milyen szörnyű por van itt! – zsebkendőt húzott elő, és alaposan kifújta az orrát. Mihelyt Cam felsegítette, Mercedes úgy kezdett parancsolgatni, mint egy kiképző őrmester. Az ócska spanyolfal felé intett a sarokban, alig több, mint egy méternyire Jessie székétől, és rászólt Camre, hogy menjen be mögéje és öltözzön át. Cam elkapta Jessie pillantását, fél szemöldökét kuncogva felhúzta, arcán kaján kifejezés terült szét. Jessie félrenézett, és érezte, hogy elpirul, amikor meglátta, mennyire áttetsző a kopott paraván. A férfi belépett mögéje, de az csak vállig takarta. Ez még nem lett volna tragédia, csakhogy a mennyezetről lelógó villanykörte fénye tökéletesen kirajzolta a sziluettjét. Látta, amint a férfi a spanyolfal tetejére teríts a ruhadarabokat. Jessie nem szívesen maradt volna a vetkőző Cam közelében, úgyhogy felállt, és kimondta az első eszébe jutó ügyetlen magyarázkodó mondatot. – Azt hiszem, bekapcsolva felejtettem a szövegszerkesztőmet. – Az nyugodtan várhat – vetette oda Mercedes, aki már egy másik hatalmas ládában kutatott. – Most nem mehetsz el, Jessie, illetlen dolog lenne, ha Cam meg én kettesben maradnánk itt. A lány visszarogyott a billegő székre. Mióta ennyire fontos Mercy néni számára az illendőség? Hát nem ugyanő volt az, aki megfontolás nélkül a fiatal unokahúgával szomszédos szobába költöztette ezt az ismert nőcsábászt? Nem ő rendelkezett-e úgy, éppen az imént, hogy az említett szoknyapecér sztriptízt rendezzen? Most pedig attól tart, hogy itt marad gardedám nélkül… Mercy néni szokása szerint ezúttal is úgy csűrtecsavarta a szabályokat, ahogy az neki éppen kellemes volt.

Jessie hallotta, amint Cam lehúzza nadrágján a cipzárt, és halk, kétségbeesett nyögéssel elfordult. Eltökélte magát, hogy még véletlenül sem fog odanézni, szemének azonban nem tudott parancsolni, és időről időre lopva egy-egy pillantást vetett a vetkőző Cam felé. Érezte, amint egyre növekszik testében az izgalom, gerincén pajkos, csintalan kis borzongások futkároztak. Riasztó elevenséggel csapott le rá a konyhai csókolódzás emléke, amikor a férfi szája rátapadt az ajkaira, a keze a mellét simogatta, és az emlékek most sem maradtak hatástalanok. Elöntötte a forróság, és hatalmas megrázkódtatásként élte át, hogy mennyire vágyódik a férfi érintésére. Néhány perc múlva Cam előbillegett a spanyolfal mögül, és hihetetlenül jól nézett ki a széles hajtókájú, béleletlen zakóból és bő szárú nadrágból álló fehér, trópusi öltönyben. Kék inget és vajszínű nyakkendőt, fején mutatós panamakalapot viselt. Bármilyen régi volt is az öltözék, meglepően modernül festett benne. Álöltözetnek nem valami tökéletes, gondolta Jessie. Még mindig ugyanaz a Holder, a különleges szexszimbólum, talán csak egy kicsit régebbi kiadásban. Megcsóválta a fejét. – Látod, Mercy néni, mondtam, hogy nem válik be! – Minden régi dolog megújul… – suttogta Mercedes, és le sem vette a szemét Camről. Arca a szokásosnál is sápadtabb volt, és Jessie megértette, hogy most nemcsak a divatra gondolt. Nagynénje megjegyzése és merengő tekintete újra eszébe juttatta a különös hasonlóságot Cam és a réges-rég elhunyt Longworth között. Mercy néni mintha visszalebegett volna a múltba, és Jessie csak remélni merte, hogy nem mosódik össze benne egészen a két férfi. – Nos, hogy nézek ki? – kérdezte Cam. – Nem hiszem, hogy bárkit is be tudnál csapni, ha egy kicsit elváltoztatod a hangodat. Még most is… – túl szexi vagy, akarta mondani Jessie, de aztán úgy döntött, nem táplálja tovább a férfi amúgy is mérhetetlen önbizalmát. – Még most is micsoda? – kérdezte Cam, aki hajlandó lett volna bármit felvenni, bármibe beleegyezni, csak hogy együtt lehessen Jessie-vel. – Még most is olyan vagy, mint Cam Holder, ha átöltözik régi ruhákba. Egyszerűen most is te vagy az! – Igen, és Jessie éppen emiatt aggódott. Akármilyen álruhába bújik is Cam, mégis önmaga marad, ő pedig képtelen ellenállni neki. Máris érezte, hogy horogra akadt, és nem sok erőfeszítésébe kerülne a férfinak, hogy magához orsózza a zsákmányt. – Ragyogó öltözék! – szólt közbe Mercedes. – Istenien nézel ki! – Megkocogtatta a fekete táskát, amelyet időközben előhalászott, és intett kettőjüknek, hogy kövessék. – Akkor most indulás Cam szobájába, és megnézzük, hogyan tehetnénk az úriembert egy kicsit… hétköznapibbá. Jessie tudta, hogy ez lehetetlen vállalkozás. Akárhogy bűvészkedik is a sminkkel Mercedes, Cam külsejét soha nem fogja hétköznapivá varázsolni. Odalent Mercedes sötét ceruzával ráncokat húzott Cam arcára, majd a púderral eltűntette a férfi napbarnított színét. Mesterien alkalmazott pacsmagolással ezüstössé varázsolta Cam haját és bajuszát, és most már egészen úgy nézett ki, mint egy választékos, idős úriember. Esmeralda varrókészletéből előkeresték a vastag, olcsó, keret nélküli szemüveget, s amikor feltette, Cam nyomban szerencsétlenül hunyorogni kezdett tőle. A

szemüveg persze jó ürügyet szolgáltatott arra, hogy Cam tapogatózás közben többször is Jessie-hez érjen, méghozzá úgy, hogy azzal, ha színészi alakítása kevésbé meggyőző, néhány csattanós pofont kiérdemelt volna. Mercedes nevetgélve ügyeskedett egy műbibircsókot Cam tökéletes vonalú orrára, majd elégedetten hátradőlt, hogy megszemlélje mesterművét. – Én mondom, nem is rossz! Nos, milyen nevet adjunk neked? Cam gondosan szemrevételezte magát a tükörben. – Pontosan úgy nézek ki, mint apám Albert nevű unokatestvére délről – felelte vontatott hangsúllyal. – Oké, akkor Albert bácsi leszel – hagyta rá Jessie. – Remélem, mások is elhiszik! Amikor lementek a földszintre, Cam a lépcső-korlátba kapaszkodva támolygott. Jessie kézenfogta, ő pedig hóna alá kapta a lány karját, és szorosan magához vonta. Jessie nem húzódott el, és a férfi ebből arra következtetett, hogy a rogyadozó „Albert bácsi” úgy látszik, némelykor jobban boldogulhat, mint a tetterős Cam Holder. – Kissé aggódom, hogy fog beválni az egész – vallotta meg. – Semmi baj sem lesz, egyszerűen hihetetlen a változás! Ha nem láttalak volna, magam sem gondolnám, hogy te vagy az. – Te viszont nem tartozol a megszállott rajongók közé, még csak nem is kedvelsz engem – panaszolta a férfi. – Esmeralda sem fog felismerni. Csak légy szíves, ne vigyorogj, és az Isten szerelmére, nehogy kacsingass! – Azt hiszem, Esmeralda tényleg kitűnő kísérleti alany – hagyta rá a férfi. – Egyébként nem hinném, hogy bárki is többször látta a filmemet, mint ő. Tizenkétszer! Ez már minden kötelességen túlmenő odaadás Mercy néni iránt. – Tizenháromszor – helyesbítette Jessie. De nem tudta megállni, hogy hozzá ne fűzzön egy csípős megjegyzést: – Ám amennyire Esmeraldát ismerem, valószínűleg mindannyiszor végigaludta. A férfi jóindulatúan felnevetett. Jessie egyszerűen csodálta, hogy Cam mennyire képes mulatni önmagán. Álmában sem gondolta volna, hogy valaki az ő helyzetében erre is képes lehet. A férfi realitásérzéke, humora és becsületes őszintesége az erények nagyon is szokatlan együttesét alkották, főleg olyan ember esetében, akinek nagyon is könnyen fejébe szállhatott volna a dicsőség. Jessie egyszeriben sajnálni kezdte, hogy ő maga még nem látta a filmet, amely miatt Cam annyira szégyenkezik, de elhatározta, hogy megveszi videókazettán, és lejátssza magának otthon, amikor egyedül nézheti. Volt egy olyan érzése, hogy ha a film valóban rossz, az semmiképpen sem lehet Cam hibája. Az első nagy próbatételre várva „Albert bácsi” és Jessie a heverőn foglaltak helyet a nappaliban. Mercedes szintén a közelben ült. Esmeralda beviharzott a helyiségbe, és a toll-seprűvel könnyedén végigsuhintott a zongora billentyűin. – Ó, Esmeralda! – kiáltott fel Mercedes, mintha csak váratlanul érné a fölbukkanása. – Jöjjön, bemutatom az unokatestvéremet, Albert Farraday-t! Éppen most érkezett Birminghamből rövid látogatásra.

– Ez azt jelenti, hogy most még egy személyre teríthetek? – lamentált Esmeralda, majd lassan keresztülcsoszogott a szobán. – Esküszöm, az ember itt sohasem tudhatja, melyik étkezésnél hányan méltóztatnak összegyűlni. – Megállt az öregember előtt, és kezet nyújtott. – Örülök, hogy megismerhettem, Mr. Farraday! Cam már eddig is úgy nézett ki, mint egy koros úr, de most, amikor felállt, hogy üdvözölje Esmeraldát, egész viselkedése, tartása egy idős emberé volt. Széles vállai megroggyantak, ő maga szinte eltűnt a ruháiban. Barna májfoltokkal dekorált kezét reszketősen előrenyújtotta, majd a vastag szemüveg fedezékéből pislogva először mellényúlt és nem is tudta elkapni Esmeraldáét. Újra próbálkozott, majd két kezében úgy szorongatta Esmeralda jobbját, mint egy jó neveltetést kapott vén kéjenc. – Részemről a szerencse, fiatalasszony! – fuvolázta az idős emberek elvékonyuló hangján. Esmeralda szinte ragyogott. – Ha bármire szüksége van, csak szóljon nekem! – mondta jó hangosan, mintha a nagyobb hangerő az öregúr látásán is segíthetne. Albert bácsi megszületett. • – Menjünk az én kocsimmal! – szólalt meg Cam, miközben szorosan Jessie karjába kapaszkodva letotyogott a veranda lépcsőjén. Miután beavatták a tréfába, Esmeralda egy sétapálcával egészítette ki a férfi álöltözetét. Cam most Charlie Chaplin modorában könnyedén pörgette a botot, és boldog volt, izgatott, hogy kettesben lehet Jessie-vel ezen a képeslapra illő, gyönyörű szép napon. Nem tudta eldönteni, vajon a hirtelen támadt szabadság, a tavaszias jó idő, vagy netán a lány hatása-e, hogy zúg a füle, és hevesebben lüktet a vére. – Szép, hosszú, nyugalmas autózásra indulhatnánk a környéken. – Nem gondolod, hogy mégis túl feltűnő, ha egy rogyadozó öregúr Porschéban furikázik? Különben is, egy ilyen kisvárost, mint Rosebud, nem lehet kocsival megnézni. Mire kettőt pislantanál, már ki is jutottál belőle. Itt gyalog kell felfedezni mindent! – Akkor legalább hadd vigyem én a kosarat! – ajánlkozott Cam. Esmeralda ugyanis ellátta őket egy jókora elemózsiás kosárral. – Szó sem lehet róla. Kiseprűznének a helységből, ha hagynám, hogy egy olyan megfáradt öregember, mint te vagy, ekkora terhet cipeljen a város főterén. Hogy tovább erősítsék az álöltözet hatását, járásuk ütemét is lassúra fogták, ami a kellemes napsütésben nem is esett nehezükre. Itt-ott megálltak, és Jessie bemutatta „Albert bácsit” a barátaiknak. Még Scooter is, aki már egy új nőszemély karját szorongatta, bevette a mesét. Mindez persze Cam ragyogó alakítását dicsérte, akinek jó színészi képességei révén sikerült lepleznie sugárzó férfiasságát. – Nem is láttam még ilyen helyet, amióta elkerültem otthonról! – Te kisvárosba való vagy? – csodálkozott Jessie. – Hát persze, Poplar Creekben születtem, és ott is nőttem fel. – Cam a tér túloldalán álló épületre mutatott. A homlokzatára illesztett díszes betűk hirdették: Royal Theater. – Ez Mercedes mozija?

– Igen, az egyetlen a városban. Csak a hétvégeken van nyitva, de ha szeretnél bemenni, el tudom kérni a kulcsot. – Az nagyszerű lenne! – akart belekarolni a lányba Cam, de ehelyett Jessie fogta karon őt, mintha csak egy lelkes kiscserkész hajtaná végre aznapi jócselekedetét. Joey Brewster hétköznapokon a patikában dolgozott, közvetlenül a mozi mellett, amelynek egyébként vezetője és gépésze volt a hétvégeken. Gyógyszerésznek tanult, és mihelyt Jessie bemutatta Albert bácsinak, a fiatalember becsületes jóhiszeműséggel azonnal vitaminkúrát ajánlott neki. Cam úgy tett, mintha végtelenül komolyan venné, és nyomban megvásárolta az ajánlott szereket, majd kezet nyújtott a vörös hajú ifjúnak. – Nagyon köszönöm a tanácsát, fiam! – mondta reszkető hangon. Rákacsintott Joeyra, majd egyáltalán nem nagybácsisan átkarolta Jessie-t, és ravaszul hozzátette: – Bizony kiszívja az ember erejét, ha tartani akarja az iramot egy ilyen fiatal kislánnyal! – Úristen, micsoda szöveg! – méltatlankodott odakint Jessie. – Valósággal felháborítottad szegény Joeyt! – Nevetve nyitotta ki a mozi bejáratát. – Úgy meglepődött – kuncogott egyetértően Cam –, hogy tátva maradt a szája, mint a halnak! – Mihelyt beléptek a hűvös és sötét moziterembe, Cam nagyot sóhajtott, és fáradtan nekitámaszkodott az ajtónak. Elhajította sétapálcáját és kalapját. – Nem is olyan könnyű öregembert játszani. Cam körülnézett a moziban, majd felnevetett, amikor feltolultak benne az emlékek gyerek- és kamaszkora kisvárosi moziélményeiről. Jessie kérdésére elárulta, az jutott eszébe, milyen jókat mulattak valaha srác korában, a hátsó sorban azzal, hogy, partnernőjükkel csókolóztak, és gyömöszölték a lányokat, miközben a jegyszedők és felügyelők árgus szemekkel igyekeztek elejét venni annak, hogy bárki is túlzásokba bocsátkozzon. A férfi nagyon is jól tudta, semmi értelme megpróbálni, hogy eltitkolja a Jessie iránti vonzalmát, most, amikor végre igazán kettesben vannak. – Neked milyen emlékeid vannak a régi mozizásokról, Jess? Jessie-nek összeszorult a torka, amikor a férfi mély, simogató hangon a nevén szólította. Olyan bizalmas és kihívó volt ez is, mint az érintése. – Én nem jártam gyakran moziba – felelte halkan. – A szüleim helytelenítették. – Sajnálom, kár – simogatta meg a lány állát Cam, és megpuszilta az orrát. – Miért? – Mert azt hiszem, nincs sok tapasztalatod az életről. – Huszonöt éves vagyok, Cam. Rengeteg mindent megéltem már! – Nagy a különbség a létezés és a tapasztalás között, Jess. A lány megfordult, és felemelte az élelmiszeres kosarat. – Majd éhen halok! Nézzük meg, milyen finomságokat pakolt be Esmeralda! Cam belekukkantott a kosárba. – A tartalma feltétlenül illik a Royal Theater eleganciájához – jegyezte meg titokzatos udvariassággal. – Merrefelé van a gépház? – Ott fönt – mutatott Jessie a lépcső felé –, de miért érdekei?

– Ne is törődj vele – szólt vissza Cam, miközben kettesével ugrotta át a lépcsőket –, csak ülj le, pihenj nyugodtan, bízzál mindent rám! Üljön le? Pihenjen nyugodtan, és bízzon mindent őrá? Cam szavai körülbelül olyan megnyugtatóak voltak, mint amikor a kiadó azt válaszolja a honoráriumot sürgető kérdésre: „A csekkje már a postán van”. Néhány másodperc múlva Cam visszatért, és az elsötétített nézőtér hátsó sorához kalauzolta Jessie-t. – Ó, csak nem azt jelenti ez, amire gondolok? – kérdezte Jessie. – Kedvesem, éles elmédet csak a szépséged képes felülmúlni! – biztosította Cam. Elhelyezkedtek, és Jessie a férfit nézte, miközben az belenyúlt a fedeles kosárba, és odanyújtott neki egy szép darab sült csirkét. – Nem gondoltam volna rólad, hogy kisvárosból származol. – A hivatalos életrajzomban philadelphiai születés szerepel. Leo ötlete volt. Szerinte egy férfias szexszimbólum, ha valamit is ad magára, nem jöhet egy ezerkétszáznál kevesebb lakosú, isten háta mögötti, eldugott kócerájból. – Cam nagyot harapott a csirkecombból. – Akkoriban pedig nem láttam értelmét, hogy vitatkozzam vele, végül is ő csinálta meg az arcomat. – Ó! Az arcodat… – mondta Jessie, és szavai kicsit gúnyosan hangzottak. Cam felvonta az egyik szemöldökét, és szája kis mosolyra húzódott. – Ne vedd túl komolyan az egészet, én sem tartom annak. – Hogy kerültél akkor Hollywoodba? – kíváncsiskodott Jessie, és beleivott a kólájába. – Öltönyöket mutattam be, hirdetésekben szerepeltem, vagyis a szokásos… Azt mondták rám, fotogén vagyok, és ez értékes adottság. Leo volt az első, aki észrevette, talán többet is tudok, mint hogy olyan közmondásosan gyönyörű a képem – mosolyodott el fanyarul, némi öngúnnyal Cam. – Mint már említettem neked, szeretnék rendezni, és megalapítani a saját filmvállalatomat, mielőtt még elkopik a népszerűségem. – És szerinted mennyi időd van, mielőtt ez bekövetkezne? – Leo azt mondja, ne aggódjam – törölte meg az ujjait a papírszalvétába Cam –, ő tíz év sikeres szereplést garantál nekem a tévé képernyőjén. Szerinte egy darabig még nyugodtan elhalaszthatnám a terveimet, én azonban nem akarok addig várni. Tudod, egyszer szeretnék megállapodni, családot alapítani, és amíg a céljaimat el nem értem, nem tehetem. Jessie a fejét rázta. – Rágondolni is rossz, hogy egy ilyen Leo-féle ember viseli a felelősséget az én meg nem született gyerekeimért. – Ő néha goromba, és gyakran nyers, de már sok éve a barátom, és pokolian jó menedzser. Amíg nem fogta kézbe az ügyeimet, mindenki úgy bánt velem, mintha csak tárgy lennék. Közölték, hogy egyszerűen nézzek ki jól, fogjam be a számat, és hagyjam, hogy mások gondoskodjanak a többiről. Ő alkotta meg belőlem a csalafinta csábítót, és amikor Zack Barlow szerepe felkínálkozott, megragadtam a lehetőséget, hogy kiugorjak vele. Jessie most már sokkal jobban értette a mellette ülő férfit. Cam szavait hallva szégyellni kezdte magát, amiért azt hitte a férfiról, hogy a jó külseje miatt mindig mindent könnyen elért. Sohasem fordult meg a fejében

eddig, hogy a pompás megjelenés hátrányt is jelenthet. Jó néhány percig csöndben falatoztak, s Jessie csak azután kérdezte: – Ezért viselkedsz úgy, mintha az a bizonyos terved kőtáblába lenne vésve? – Hogy érted ezt? – Úgy érzed, azért kell sikert aratnod a szakmád valamennyi ágában, hogy szamárfület mutathass mindenkinek, aki csak egy jóképű alaknak vélt, de semmi többnek? Cam úgy tett, mintha döbbenet lett volna úrrá rajta. – Egész idáig azt hittem, hogy az ambíció hajt, és most rá kell jönnöm, hogy az egész semmi több, csak olcsó bosszúállás! – Komolyan beszélek! Miért nem tudod elfogadni a sors változékonyságát? Egyre-másra készíted a szigorú terveidet, és akkor egyszerre csak bekövetkezik valami csodálatos… – Ez igaz, csakhogy a csodálatos dolgok, éppen úgy, mint a hírnév, nagyon is tünékenyek. A pénz és a hatalom azonban nem. – Igen, talán innen is lehet nézni. A hatalom fontosabb neked, mint a hírnév? Mint az emberek csodálata? – A hírnév csupán átmeneti állapot, Jess. Igen, persze hatalmas önbizalmam van, ha nem lenne, nem volnék ebben a szakmában. De mindig igyekeztem, hogy ne boríthasson árnyékot a józan eszemre. Apám alaposan eligazított, amikor először bejelentettem otthon, hogy Hollywoodba készülök. – Felkuncogott az emléktől. – Azt akarta, hogy fogorvos legyek, de ha az nem sikerül, akkor vízvezeték szerelő, mint ő maga. – Ez úgy hangzik, mintha az apád nagyon is józan ítélőképességű ember lenne. – Az is. Az anyám, a fivéreim, a nővéreim, a sógoraim, az unokahúgaim és -öcséim, mind-mind állandóan arra emlékeztetnek, hogy én most is csak a jó, öreg Cameron McKinley Holder vagyok a pennsylvaniai Poplar Creekből. Jessie-nek kedvére való volt, amikor elképzelte magában Camet egy csomó igazi, szerető rokon körében. Megkönnyebbült a gondolattól, hogy a valóságban nem olyan alattomos figurák, akik állandóan hátbatámadják egymást, mint a „Vagyon” című sorozatban szereplő család. – Rosebud Poplar Creekre emlékeztet téged? – Egy kicsit. Szeretem a kisvárosokat, és legszívesebben feldarabolnám Los Angelest is kisebb részekre, hogy aztán egységcsomagokban elküldjem Wyomingba, Idahóba vagy bárhová, ahol sok hely van. Ez nemcsak a környezetszennyezés problémáját oldaná meg, hanem rengeteg helyes kisvároshoz juttatná az országot. – De mi lenne azokkal, akik a nagyvárosokat szeretik? – Ők egyszerűen csak buták, akiket át kellene nevelni. – Akkor viszont miért élsz és dolgozol te magad is az egyik legnagyobb városban? – vitatkozott Jessie, és odakínálta Camnek az utolsó darab csirkét. – Lehet, hogy Los Angelesben dolgozom, de nem ott lakom, érzelmileg legalábbis semmiképpen sem. Színészkedésből élek, de mégsem színész vagyok. És te, Jess, melyiket kedveled jobban?

– Nehéz kérdés… Jól érzem magam Rosebudban, de azt hiszem, rettentően hiányozna a nagyváros izgalmas lüktetése. Cam elmosolyodott. – Megnyugtató érzés tudni, hogy egy ilyen hely, mint ez, alig kőhajításnyira van a nagy nyüzsgéstől, igaz? Különben, most már, hogy tudod, ki rejtőzik az álarcom mögött, te is mesélhetnél magadról valamit. Jessie-nek nagyon nehezére esett, hogy összeszedje a figyelmét, most, amikor szemében olyan sugárzóan belekapcsolódott Cam tekintete. A férfi combja hozzásimult az övéhez, karjának enyhe érintésétől pedig, amelyet Cam a szék támlájára fektetett, Jessie egész bensője úgy remegett, mint az iskolai zenekarban a cintányérok. – Mire vagy kíváncsi? – Mindenre. Jessie imádta, amikor a férfi szeme körül váratlanul nevetésre húzódtak az apró ráncok. – Santa Barbarában kezdtem a pályafutásomat, mint csecsemő. – Te viccelsz? – Miért, azt hitted, Zeusz fejéből pattantam ki? – Nem, csak meglepődtem, hogy tényleg Kaliforniában születtél. Mindig azt hittem, hogy ez egy olyan állam, ahová kivétel nélkül csak bevándoroltak az emberek. De ne hagyd abba, folytasd! – Nincs sok mesélnivaló. Soha nem történt velem semmi különös. – Hogy telt a gyerekkorod? – A szüleim egyetemi oktatók, én késői gyerek vagyok, és teljesen az egyetemi környezetben nőttem fel. – Nincs testvéred? – Én magam is csak egy ügyetlenség, egy balsiker terméke vagyok. De hát, mivel ők megfontolt értelmiségiek, vállalták a feladatot, és a gyermeknevelés akkori legújabb elméletei szerint kellett felnőnöm. Komolyan hitték, hogy a legjobb, amit tehetnek, az, ha hagyják a gyereket, hogy mindenben a saját felelősségérzetére legyen utalva. Így aztán óriási választási szabadságom volt, és minden csak rajtam múlt. Csakhogy, mivel nem volt semmi tapasztalatom, azt hiszem, elfuseráltam a dolgot. – Azért nyilván adtak neked tanácsot, iránymutatást… Hiszen az előbb például azt mondtad, nem helyeselték a moziba járást – mutatott rá Cam. – Nem, valóban nem helyeselték, és ezt közölték is velem, de rám bízták a döntést, hogy megyek-e moziba vagy sem. Néha napokig töprengtem kínlódva egy olyan apróság fölött is, mint hogy bocsánatot kérjek-e, ha véletlenül elvesztettem a türelmemet. Cam összeráncolta a homlokát, és saját, érzelmes családja jutott az eszébe. Most már értette Jessie védekező alapállását. – A szüleim nem szerették, ha állandóan kérdezgetem őket, és azt mondták, amit csak tudnom kell, minden megtalálható a könyvek lapjain. Így aztán igazi könyvkukac lett belőlem, és úgy faltam a nyomtatott szöveget, mint más gyerek az édességet. Amikor a szüleim felfedezték, hogy magas az intelligenciahányadosom, megfelelő irányba terelték az olvasmányaimat. Úgy érzem, elkerülhetetlen volt, hogy íróvá legyek. – Akkor te valamiféle zseni vagy? – Nem, de sikerült elhitetnem az emberekkel, hogy az vagyok. Tizenhat éves koromban elvégeztem a középiskolát, beiratkoztam Los Angelesben a

Kaliforniai Állami Egyetemre, és harmadéves koromban őrülten szerelmes lettem. – Aha, most jön az elbűvölő professzor! A szüleid helyeselték? – Természetesen! Valósággal le voltak nyűgözve, amikor bejelentettük az eljegyzésünket, mert úgy érezték, Greg közülük való. Ők is bedőltek a hamis őszinteségének. Később aztán persze rájöttem, hogy rajtunk kívül az egész egyetemi városnegyed tudta, kicsoda is valójában Richmond professzor. – Hogyan szerethettél bele egy ilyen fickóba? – Camnek egyáltalán nem tetszett a gondolat, hogy a gátlástalan férfi kihasználhatta az ártatlan Jessie-t. És gyűlölte, amiért egykor bírta a szerelmét. – Greg nagyon megnyerő tudott lenni. Biztosan ismered ezt a típust. Állandóan azt éreztette velem, hogy különösen értékes vagyok, becses, kívánatos, szóval mindaz, ami csak lenni szerettem volna. Amilyen hülye voltam, egy darabig szinte a mennyországban éreztem magam, és majdnem két évek át „segítettem” neki kijavítani az alsóbb évesek dolgozatait, kutatásokat végezni a nagydoktori disszertációjához, és cikkeket írni a tudományos folyóiratokba. Végül ráébredtem, hogy már nem egyszerűen csak segítek neki, hanem helyette csinálom, Aztán, két héttel az esküvőnk előtt odajött hozzám egy korombeli lány, és könyörgött, mondjak le Gregről, mert ő is szereti, és gyereket vár tőle. – És te így is tettél – csavart gyengéden az ujjára egy fürtöt Jessie hajából Cam. – Hála Istennek, nem mentél hozzá ahhoz a hitvány fráterhez! – Pontosan. De még ma is megrémülök a gondolattól, hogy mennyire közel álltam hozzá. Tökéletesen úrrá lett rajtam egy férfi, aki még csak nem is szeretett engem, aki önmagán kívül egyszerűen képtelen volt szeretni bárki mást. Azóta minden férfival szemben fenntartásaim vannak, és mindig bizonytalan vagyok, vajon helyesen ítélem-e meg őket. – Ne rágódj ezen, Jess, hiszen akkor szinte még gyerek voltál! – Tudom. Fiatal voltam, hülye, és a helyemben bárki más is ugyanígy járhatott volna. Tisztában vagyok az összes sablonnal. Csakhogy az idő nem sokat változtatott a dolgokon, és még ma sem merek bízni az érzelmeimben. – Jessie felemelte a kezét, és ujjaival gyengéden megcirógatta Cam arcát. Egész teste beleremegett a fizikai érintkezés gyönyörűségébe. – Csak nem fogod hagyni, hogy ez a Richmond egész életedre tönkretegye a férfiakhoz való viszonyodat? – Nem! – válaszolta nyomatékosan Jessie. – Akkor jó… – csókolta meg Cam előbb a lány orrát, ezután az ajkait. – Van egy kis meglepetésem a számodra. Mindjárt visszajövök, el ne menj addig! Jessie kényelmesen elhelyezkedett a zsöllyében és szélesen elvigyorodott. – Hat lóval sem lehetne elvontatni innen! – suttogta a sötétben. Cam felszaladt a lépcsőn a gépházba. Az érzelmei még sokkal zavarosabbak voltak, mint valaha. Kétségek között hányódott, vajon maradjon-e becsületes Jessie-vel, vagy mindenáron őrizze-e meg a család mély titkát. Úgy érezte, csapdába került, amely szorosan fogva tartja.

Mercedes, ki tudja, mi okból, de nem beszélt Longworth-szel való viharos életéről, és nem árult el Jessie-nek egyetlen titkot sem. Vajon még ennyi év után is hordozta magában a fájdalmat? Mennyire fájhatott neki, amikor megtudta, hogy mialatt egyszer éppen külön voltak Westinnel, a férfitől egy másik nő méhében gyermek fogant meg… Nyomban lefújta a küszöbön álló újraházasodást, vagy legalább is így szólt a történet, hogy szabadságot adjon a férfinak. Így az megtehette volna a helyes lépést, hogy elveszi Loretta Jayt, az ambiciózus fiatal színésznőt, aki terhes lett tőle. Vajon milyen dúló érzelmeket kavart Mercedesben Longworth szerelemgyereke? A gyerek, Louisa, aki azután Cam anyja lett. Longworth a Mercedes iránti szerelme miatt visszautasította, eltaszította Cam nagyanyját, aki nem sokkal a szülés után Hudsonjával szándékosan belehajtott a szakadékba az egyik kanyargós, hegyi útról. Mercedes Longworth-t hibáztatta, amikor megtudta ezt a fejleményt. Cam nagyon szerette volna tudni, vajon a színésznő megbocsátott-e még a férfinak, mielőtt az néhány héttel később halálos balesetet szenvedett a jachtjával. Kétségtelen: Mercedes szíve összetört, és soha többet nem ment férjhez. Sokat tett viszont Cam leendő anyjáért, elintézte, hogy a kislányt, Loretta gyermekét örökbe fogadja egy középosztálybeli, pennsylvaniai család. Ő maga a távoli, titokzatos jótevő szerepét vállalta, megfogadta, titokban tartja a gyermek kilétét, és rendszeresen küldött a számára pénzt meg ajándékokat. Louisa csak akkor ismerte meg a teljes igazságot, amikor tizenhat éves lett, és úgy érezte, törvénytelen származása olyan szennyfolt, amit soha senkinek nem szabad megtudnia. Amikor pedig Cam bejelentette otthon, hogy színész akar lenni, könyörgött neki, mondjon le a szándékáról. A fiú erre nem volt hajlandó, így hát Louisa mindent feltárt előtte, és szavát vette, hogy soha senkinek nem fogja elárulni, milyen rokonság fűzi Loretta Jayhez és Westin Longworth-höz. Camet azóta kötötte az ígérete. Nem tudhatta, hogy Mercedes továbbra is tartani fogja-e egykori fogadalmát, de azt tudta, hogy ez magának a színésznőnek is érdekében áll. Oka volt annak, hogy Jessie-t odaküldte az ő házába. A merész és kockázatos akció végül is bejött. Hiszen ennek az eredménye lett, hogy maga, Cam, egyszer csak ott állt Mercedes Payne ajtaja előtt. Jessie-nek minden bizonnyal tudnia kell a botrányról, hiszen az közszájon forgott. Lehet, hogy ma még nem ismeri az egész sztorit, de amilyen ügyes és okos, nem sok időbe kerül, hogy mindenre rájöjjön. Hollywoodot még most, közel hatvan évvel később is foglalkoztatta a rejtély, és a legendás kis szerelemgyerek személyének felderítése óriási szenzációt jelentene. Önmagában ez az egyetlen adalék is egyenesen a bestsellerlistára repítené Jessie könyvét. Nem, őt magát Jessie még nem kérdezte meg, de a kíváncsisága már feléledt, és író esetében ez mindig nagy veszélyt sejtet. Cam a vetítőfülkében hagyta a múltat, és visszaszáguldott Jessie-hez, a jelenbe. Becsusszant melléje az ülésre, karját a válla köré fonta, miközben felhangzottak az ismerős Walt Disney-film dallamai, és a vásznon megjelent Donald kacsa. Cam színlelt erőszakossággal ragadta meg Jessie-t. – Csókolóztál már üres moziban egy rusnya öregemberrel? – Nem, ez lesz az első alkalom!

– Imádom az első alkalmakat – suttogta Cam a lány fülébe. – Tudom, Jessie, hogy nem a te stílusod a futó kaland. Tőlem viszont távol áll, hogy hamis ígéreteket tegyek. Jessie lélegzete elakadt a férfi szájának érzéki ívétől, a szemében megcsillanó fénytől. – Ugyan, miért lenne szükség mindenféle ígéretekre egy kis smároláshoz? – próbált viccelődni erőltetett könnyedséggel. – Különben is, ki mondta neked, hogy vigyázz az erkölcseimre? Egyszerűen élvezzük csak, ami kellemes, és ne várjunk tőle túl sokat! – Gondolod, hogy menni fog neked? – Tegyél próbát! – próbálta meg elrejteni szomorúságát Jessie a férfi pillantása elől. Cam szenvedélytől sötét szemeiben szikrázott a vágy, és szája a lány ajkára tapadt. – Hát akkor lássunk egy kis baráti próbálkozást, mielőtt még vége a rajzfilmnek! Várakozásteli, édes borzongás futott végig Jessie testén, és minden porcikája remegni kezdett a férfi csókjától. Cam szája végigvándorolt az arcáról a halántékáig, majd onnan tovább a fülcimpájához. Hangjából szinte sütött a vágy, amikor belesuttogta Jessie nyakába: – Érzed, milyen csodálatos? – Igen – suttogta Jessie. Cam forró szája újra rátapadt az övére, és légzésüket szaggatott, fulladozó lihegéssé tördelte a gyönyör. Jessie felsóhajtott, amikor a férfi bal keze megsimogatta a keblét, a jobb pedig először óvatosan megérintette a térdét, majd becsúszott a szoknyája alá, feljebb, egyre feljebb a combja mentén, és végigsimogatta érzékeny, bársonyos bőrét. Jessie öle megmozdult a kívánságtól, s feszülő izmai elernyedtek, hogy utat engedjenek Cam mindent felfedezni vágyó ujjainak. Boldog sóhajjal szorította magához a férfi fejét. Cam egyetlen, lágy mozdulattal emelte ölébe Jessie-t, anélkül, hogy közben a csókjuk megszakadt volna. Fél kezével beletúrt a hajába, a másikkal benyúlt a blúza alá, és tenyerébe fogta remegő, feszes mellét. Nyelvük csodás kavargásban fonódott össze, és Jessie nem törődött többé az ígéretekkel. Cam legszívesebben azonnal lefektette volna a lányt, hogy gyengéden lehúzza ruháit, annyira szerette volna látni a mellét, megérinteni, csókjaival elhalmozni. Gyönyörködni akart karcsú lábában, szerette volna beletemetni fejét a combjai közé, hogy megízlelje a gyönyörök buja oázisát. De nem, ne itt, ne most…! Azt akarta, hogy az első alkalom örökké emlékezetes maradjon. – Jess… – suttogta újra és nehezen, fájdalmasan elvonta ajkától a száját. Jessie halkan tiltakozott, de hiába, Cam két tenyerébe fogta az arcát, és csókokkal hintette be. – Gyönyörű vagy, és legszívesebben egész nap csókolóznék veled, de abba kell hagynunk. Jessie mély lélegzetet vett. – Muszáj? – Igen. – Miért? – Mert vége a filmnek. – A lány játékosan megbokszolta Camet, az pedig úgy tett, mintha szörnyen fájna neki. – Valahogy nem igazán romantikus a környezet – tette hozzá.

– Azt én is látom – hagyta rá Jessie, azzal elhúzódott, és megigazította a ruháit, Cam hirtelen viharos, már-már hisztérikus nevetésben tört ki. – Mi olyan vicces? – Az arcod – nézte Jessie-t tágra meredt szemmel Cam. – Az előbb még azt mondtad, gyönyörű vagyok! Cam szinte fulladozott a nevetéstől, és két harsány hahota köpött végre sikerült nagy nehezen kinyögnie, hogy az ő bajuszára kent festék mázolódott Jessica arcára. – Úgy nézel ki, mintha a vurstliban akarnál fellépni azzal, hogy te vagy az új szakállas nő. Jessie zavarba jött, elküldte Camet, hogy kapcsolja ki a vetítőgépet, ő pedig a női mosdóba sietett, hogy rendbe tegye magát. Viharos csókolódzásuk nyomait látva azonban ő sem állta meg kacagás nélkül. Szerencsére elég volt egy kis szappan, hogy megváljon az arcára tapadt szürke festéktől, de tudta, ha Cam elhagyja, a fájdalom nem múlik el ugyan ilyen könnyen. Miért szeret bele épp abba, akibe a világért sem volna szabad beleszeretnie? Tárgyilagos elméje egyre csak ismételgette, hogy számára nem Cam az igazi férfi, de vakmerő szíve meg sem hallgatta az intelmeket.

Nyolcadik fejezet Jessie az elmúlt időszak érzelmi hullámzása közepette is szorgalmasan gyűjtögette Mercedestől az információkat a készülő könyv számára. Természetesen kikérdezte nagynénjét a Longworth-Jay botrányról is, és arról, hogy ez milyen szerepet játszott korai visszavonulásában. Mercedes azonban egyre csak kerülgette a témát, és alig-alig szolgált újabb adalékkal. Arra a kérdésére pedig, hogy vajon mit tud az elveszett szerelemgyerekről, Mercedes csak annyit vetett oda, hogy szerinte még az is lehet, hogy a gyerek pusztán a fantázia és a pletyka szüleménye. – De hiszen Loretta Jay-nek született gyereke, és azt állította, hogy Longworth az apja! – érvelt Jessie. – Az anyakönyv is tanúsítja! – Ugyan, minek bolygatni a múltat?! – válaszolta hajlíthatatlanul Mercedes. – Az Istenért, Mercy néni, hiszen az egész életrajzírásnak ez a lényege! Hogy megvilágítsuk a múlt eseményeit, és az olvasó jobban megérthesse a szereplőket. Ha pedig pontos akarok lenni, akkor feltétlenül szükségem van a gyerekkel kapcsolatos adatokra is. Valaki, valahol bizonyosan tudja, hogy mi történt a kicsivel! – Miért rángassunk bele az egészbe egy ártatlan személyt! Az a bizonyos „kicsi” különben is túl van már az ötvenen. Ha fel akarta volna tárni a kilétét, megtette volna már korábban. Talán nem is akarja, hogy rátaláljanak. Jessie a kudarctól megbénulva adta föl a reménytelennek ígérkező küzdelmet, de elhatározta, hogy valahonnan máshonnan feltétlenül

megtudja, amire szüksége van. A házasságon kívül született gyerek az egyik leglényegesebb eleme volt a „Mercy, Mercy” titokzatosságának, és Jessie-nek feltett szándéka volt, hogy mindenképpen megoldja a rejtélyt. Ennek ellenére zavarba ejtette Mercedes néni megjegyzése, hogy Wes lánya talán nem is akarja, hogy felfedjék a kilétét. Jessie nagyon is jól el tudta képzelni, hogyan reagálna ő maga, ha egyik napról a másikra hírességgé válna. Zárkózott, visszavonult emberként nagyon is jól érezte magát, így, hogy többnyire csak az írásaival volt kettesben. Úgy döntött, jobb lesz, ha egyelőre félreteszi ezt a kérdési, és kiélvezni, hogy még egy teljes napot kettesben tölthet Cammel. Reggel a férfi vidáman, szinte táncos léptekkel érkezeit az asztalhoz. Addig győzködte Jessie-t, hogy mindenképpen meg kellene nézniük az aznapi vásárt, ahová egy vándor vidámpark is érkezett, amíg a lány már nem tudott ellent mondani. Cam ismét felöltötte álruháját, Jessie pedig kőmosott farmerba és rózsaszín pólóba bújt. Kényelmesen sétálva, hamarosan eljutottak a város szélén felállított alkalmi vidámparkhoz. A bejáratnál Cam annyi tikettet vásárolt, hogy Jessie meg is jegyezte, ha mindet el akarják használni, akár másnapig is maradhatnának. Először csak körülsétáltak, majd Cam megállt az egyik bódé előtt, itt tű végű tó s nyilakkal lehetett célba dobni, és a találatok értékétől függően lehetett ajándékot választani maguknak. – Nos, mit szeretnél, kedvesem? Csak rajtad múlik! Jessie kinézett magának egy levendulakék színű, kitömött majmot, amely természetesen a legjobban célzóknak járt csak. Cam marokra fogta az öt kis hajítónyilat, majd villámgyorsan eldobta őket. Az első három még a céltáblát sem találta el, a negyedik éppen csak a szélére csapódott be, az ötödik azonban csodálatos módon kipukkasztotta a tábla közepére erősített apró léggömböt. – Látom, mégis kezd bemelegedni, papa! – veregette Cam vállát a mutatványos. – Akar még egy sorozatot? Cam azonban megelégelhette a dicsőséget, mert csak lemondóan legyintett. – Ezért az egyért úgysem kapok semmit… – Dehogynem, nálunk mindenki nyer! – hangzott a válasz, s azzal a bódé tulajdonosa eléje tartott egy jókora dobozt, hogy Cam válasszon belőle valamit. Jessie harsányan felvihogott, amikor meglátta az eredményt, majd arcára komolyságot erőltetve így szólt: – Ne érezd magad rosszul, drága Albert bácsi! Nagyon szép volt a teljesítményed, én pedig mindig arról álmodoztam, hogy kapjak valakitől ajándékba egy műanyag svábbogarat! Örökre meg fogom őrizni. Néhány bódéval odébb Cam talán szeretett volna titokban revansot venni, és rábeszélte Jessie-t, hogy ő is próbálkozzon a célba dobással. Itt dobozok álltak egymás tetején, piramis alakban, és ahhoz, hogy valaki nyerjen, valamennyit le kellett döntenie három baseball-labdával. Jessie némileg értetlenkedett, de aztán, amikor látta, hogy a mutatványos és Cam, mint férfi a férfival, összenéztek egymással, hogy lám, a nők semmihez sem értenek, mégis megfogta a három labdát. Elhajította őket, és pillanatok múlva híre-hamva sem volt a dobozoknak.

– Ejha! – mondta a mutatványos meg Cam, szinte kórusban, és kis híján leesett az álluk. – Ja kérem, tagja voltam valaha az iskolai kézilabdacsapatnak, és egymás után három évben megnyertük a területi bajnokságot! – közölte minden álszerénység nélkül Jessie. A mutatványos a legdrágább ajándékok polcára bökött. – Onnan választhat, kisasszony! – Jó, akkor legyen szíves, vegye le a drága bácsikámnak azt a fekete bársonyra festett kis manót! Hadd emlékeztesse énrám, ha hazautazik. A férfi odaadta Camnek a pocsék mázolmányt. Majdnem mindenen ültek már, de a tikettek csak nem akartak fogyni, és ekkor Cam az óriáskerék felé irányította Jessie-t. – Hagyjon csak minket nyugodtan üldögélni, amíg mind el nem fogy! – nyomta az összes jegyet a hintáslegény markába Cam, azzal beszálltak az egyik gondolába. Ettől kezdve szinte észre sem vették az idő múlását. Mihelyt emelkedni kezdtek, vad csókolózásba fogtak, és csak arra ügyeltek, hogy amikor a gondola ismét földközelbe kerül, viszonylag illedelmes látványt nyújtsanak. Egyszer pár percre meg is állt a kerék, amikor ők maguk éppen a legtetején voltak, talán megsejtett valamit a gépész? Elláttak messzire, egészen Rosebud főteréig, ahol tegnap olyan kellemes órákat töltöttek a moziban. A vadító emlékek csak még jobban felkorbácsolták szenvedélyüket, és Jessie fejében megfordult a gondolat, vajon mit szólna a világ, ha kiderülne, hogy a sikeres életrajzíró az óriáskerék gondolájában pillanatokon belül megerőszakolja a népszerű színészt… Amikor már úgy érezte, nem sokáig bír uralkodni magán, megszólalt: – Sajnálom, drága bácsikám, de azt hiszem; elérkezett a délutáni szunyókálásod ideje! – veregette meg Cam karját, mint egy szorgos ápolónő. A férfi szeme felcsillant. – Ragyogó ötlet! Imádom a koedukált szunyókálásokat! • A vásárban töltött nap után Jessie elhatározta, hogy még alaposabban belemerül az írásba, mint eddig bármikor, és nem hagyja, hogy bármi is elterelje figyelmét a munkájáról. Először Cam is bezárkózott a forgatókönyveivel, ám amikor látta, hogy minden igyekezete ellenére sem boldogul, feladta, és megpróbálta elcsábítani Jessie-t a szövegszerkesztője mellől. A lány korántsem volt biztos benne, hogy meddig tart ki az ereje, és meddig képes ellenállni a férfinak, de azzal tisztában volt, hogy ha figyelmét kizárólag a munkájára összpontosítja, lehet még reménye, hogy leküzdje Cam mosolyának csábító erejét. A tervezett indulás előtti napon Cam bekopogtatott Jessie-hez, és feltette magában, hogy végre tisztázza vele a kettőjük dolgát. – Beszélni szeretnék veled, Jessie! A lány a számítógép képernyőjére meredt. Közel járt már ahhoz, hogy befejezze a könyv nyers változatát, de nem volt elégedett a munkájával. – Ne most, Cam!

– Kérlek, Jess! Úgy döntöttem, hogy már ma elindulok. A csomagjaim a kocsiban vannak, de tisztáznunk kellene még néhány dolgot egymással, mielőtt hazamegyek. Elmegy? Már ma? Jessie kimentette aznapi munkájának eredményét, majd lekapcsolta a komputert. – Gyere be! – Te kerültél engem! – vádolta meg Cam minden bevezető nélkül. – Úgy van. – Jessie nem nézett a férfira, helyette inkább azzal vacakolt, hogy a porvédőt ráterítse a szövegszerkesztőre. – Megtudhatom, hogy miért? – Mert mindent összevéve ez látszott a legértelmesebb dolognak, Cam megragadta a lány vállát, és erőszakkal maga felé fordította. – A legértelmesebbnek, vagy a legbiztonságosabbnak, Jessie? – Egyikünk sem akar épp most belebonyolódni egy kapcsolatba, úgyhogy miért tévedjünk ingoványos talajra? Különösen, ha nem akarunk elsüllyedni... – Jessie-nek borzasztóan nehezére esett az éppen megfelelő mennyiségű közönyt ráerőltetni a hangjára, de valahogy sikerült. A könnyed visszautasítás jobban fájt Camnek, mint hitte volna, mégpedig nem pusztán a szavak jelentése miatt, hanem mert olyan hűen visszhangozták az ő saját, nem sokkal korábban összefoglalt érveit, – Örülök, hogy legalább egyikünk okos tudott maradni. Cam szeméből azonban sokkal több minden sugárzott, mint amit a szavai mondtak, és Jessie gyötrő vágyat érzett, hogy a férfi karjai közé vesse magát, és odaszorítsa arcát a melléhez. Fájt, amit Cam mondott, de tudta, nem jobban, mint a férfinek az ő szavai. Miért éppen most kellett találkozniuk, életüknek egy ilyen nehéz szakaszában?! – Tényleg már ma el kell utaznod? – Azt hiszem, a jelenlétemmel eddig te éppen eléggé próbára tettem a türelmedet. Egyébként is kötelezettségeim vannak Los Angelesben. – Tudom – válaszolta Jessie, – Csodálatosan éreztem itt magam, évek óta nem pihentem már ennyit! – Nagyon örültünk, hogy itt voltál. Hiányozni fogsz nekünk. – Jessie eredetileg azt szerette volna mondani, hogy „Hiányozni fogsz nekem!”, de aztán mégis csak jobban érezte magát a többes szám biztonságában. – Hamarosan én is elutazom, lassan befejezem a munkának azt a részét, amely mindenképpen idekötött. – Alighanem itt az ideje, hogy mindegyikünk folytassa a saját életét… – akármilyen nehezére esett is Camnek, hogy belássa, az utolsó néhány napban Jessie tartózkodása megértette vele, hogy valóban más másvilághoz tartoznak. Pedig olyan sok mindent szeretett volna még elmondani Jessie-nek! Jessie-nek, aki akkora hatást tett rá, mint korábban soha egyetlen nő sem. Szerette volna tudtára adni valahogy, milyen sokat jelentett neki. Nem, Cam sokkal inkább a múltról szeretett volna beszélni. Fel akarta tárni a titkokat, megoldani a rejtélyeket, választ adni a közöttük lebegő kérdésekre. Először még tartott tőle, hogy kenyértörésre kerül sor, és rettegett a pillanattól amikor. Mercedes elárul majd valamit. Ám minél inkább törődött Jessie-vel, annál inkább szükségét érezte, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba.

Az alkalom azonban mindig elmaradt, és ahogy múltak a napok, egyre nehezebb lett a számára, hogy a bonyolult, szövevényes családi dolgokról meséljen. Különben is. most már tol késő, mindazok után, amibe együtt belebonyolódtak, most már nem árulhatja el Jessie-nek sem az igazságot. Soha meg nem bocsátaná neki, hogy ilyen sokáig titkolódzott előle. A legjobb lenne örökre kilépni az életéből. – Átolvastam az összes forgatókönyvet – próbálta a beszélgetést semleges témára terelni. – Na és? – kérdezte várakozásteli pillantással Jessie. – Leónak sajnos nem fog tetszeni, de mindegyiket visszautasítom. Azzal vádol majd, hogy túlságosan is válogatós vagyok, de egyik sem az, amit szeretnék. – Olyan rosszak? – Nem, néhányat egészen jól írtak meg, és biztosan kasszasiker lesz belőlük, ám azok a szerepek, amelyeket nekem felajánlottak, vagy mind Zack Barlow utánérzései, vagy pedig a „gaz manipulátor” különféle változata. – Igazából pedig egy nagy, romantikus szerepre lenne szükséged. Olyan jellemre, amelyik homlokegyenest ellenkezője Zacknek, és arra, hogy a történet még halványan se emlékeztessen a „Vagyon”-ra. – Így van! Milyen kár, hogy nem vagy producer! – Miért, hát ezek a hollywoodi fafejek képtelenek észrevenni, hogy a te egész romantikus megjelenésedben sokkal több van, mint egyszerűen a kihívó szexualitás? Neked nemcsak drámai érzéked van, hanem kitűnő komikus is rejtőzik benned. Te lehetnél a következő Cary Grant, csak éppen ajánlják fel neked végre a megfelelő szerepet! – Ó, ezzel tökéletesen egyetértek – felelte mesterkélten eltúlzott álszerénységgel Cam. Nem bírta megállni nevetés nélkül, hogy Jessie ilyen lelkesülten rajong az ő ügyéért. – Nem vállalnád talán, hogy az ügynököm légy? Jessie zavartan elpirult. – Talán egy kissé elragadtattam magam, de alapvetően mindez igaz. Egyszerűen csak a megfelelő szerepre lenne szükséged. – És van valami elképzelésed, hogy honnan tehetnék szert rá? Jessie titokzatosan mosolygott és a válasza épp olyan rejtélyes volt: – Motoszkál a fejemben egy-két dolog, Mivel a téma szinte tálcán kínálta magát, hogy megfilmesítsék, Jessie már amúgy is elhatározta, forgatókönyvet ír a „Mercy, Mercy"-ből. A történetből csak úgy sütött a drámai erő, ugyanakkor tele volt vidámnál vidámabb fordulatokkal, amelyek mind lehetőséget adnának Camnek arra, hogy megcsillogtassa a tehetségét. Sőt, mintha Cam Holder egyenesen arra született volna, hogy eljátssza Wes Longworth szerepét! Most azonban még korai lett volna, hogy gondolatait megossza Cammel. Soha nem írt még eddig forgatókönyvet, és talán nem is sikerül tökéletesen papírra vetnie a látomásait. A filmjogokat persze még mindig eladhatja, de érezte, nem szívesen mondana le a lehetőségről, hogy alkotóan befolyásolja a film elkészülését, ha már egyszer az egész terv olyan kedves a szívének. – Ismerem mar azt a nézésedet – pillantott rá gyanakodva Cam. – Miben sántikálsz?

– Majd megtudod, ha eljön az ideje! – mosolygott kitérően Jessie. A férfi a karjába kapta, szeretettel, gyengéden, vágyakozóan. Ajkuk összeért, egymáshoz simultak, de Jessie érezte, hogy ez most nem a búcsú, hanem a remény csókja. Talán mégsem egészen lehetetlen, hogy közös jövőjük legyen? Cam nem ígért semmit, de Jessie-nek ez a törékeny reménysugár is elég volt.

Kilencedik fejezet Jessie átnyúlt az íróasztalon, kipattintotta a kazettás magnó fedelét, és betette Vivalditól „A négy évszak”-ot. Lehunyta a szemét, amikor körülzsongták a Tavasz tételének első akkordjai, és megpróbált az írásra összpontosítani. Már majdnem egy hete otthon volt ismét, és kezdetben nagyon örült, hogy újra Santa Barbarában lehet. Két napjába telt, amíg egyáltalán arra rájött, hogy valami nincs rendben. Még akkor sem tudta pontosan meghatározni a fájdalmat, amely eltöltötte a gondolattól, hogy nem nyit rá váratlanul Cam, és nem vonja el a munkától széles, kihívó mosolyával. Csak az ötödik napon ismerte be végül, hogy az állandóan rátörő szomorú elhagyatottság nem más, mint egyszerűen a régi magány. Ez meglepetésként érte, hiszen már évek óta nem érezte egyedül magát. Éppen ellenkezőleg, nagyon is élvezte a szabadságot és a függetlenséget, amely együtt járt választott életstílusával. Örült, hogy csak saját magával kell elszámolnia. Szerette volna felhívni Camet, odamenni hozzá, de hát micsoda őrültség is fett volna ez! Hiszen a férfi sem telefonált azóta, hogy közel egy hete elbúcsúztak. Kis flörtjük nyilván semmit sem jelentett neki… Legjobb lenne gyorsan elfelejteni Camet. Jessie mégis azzal töltötte az éjszakákat, hogy róla álmodozott, és akárhogy vizsgálgatta is saját érzelmeit, csak egyetlen választ talált: beleszeretett a férfiba. Forró vizet öntött a csészébe. Nem hagyhatja, hogy őrökre gúzsba kösse a letargia! Ha nem tér magához villámgyorsan, élete unalmas döcögéssé válik, és úgy öregedhet meg, hogy haláláig azt várja, mikor kap hírt Camről. Már háromszor átnézte a „Mercy, Mercy” nyers változatát, egyre csak javítgatta, és tulajdonképpen akár már postára is adhatta volna. Mégis magánál tartotta egyelőre, és reménykedve várta, hátha válasz érkezik valahonnan az érdeklődésére. Éppen ma is beszélt már a szerkesztővel, és megígérte, hogy elküldi neki a kéziratot, mégpedig hamarosan, további vacakolás nélkül. Kivitte teáscsészéjét az árnyékos kis belső udvarra. Álmosítóan hatott rá a kora reggeli napfény, de Jessie ellenállt a kísértésnek, hogy alvásba meneküljön a valóság elől. Semmi kétség, úgyis csak Camről álmodna. A váratlan ihlet olyan hirtelen szállta meg, hogy szinte lecsapta csészéjét a kis asztalra, és berohant a házba. Új lemezt tett a számítógépbe, és gyorsan nevet adott az anyagnak, amelyet írni kezdett:

„Forgató”. Néhány perc múlva mélyen belemerült Mercedes néni és Wes Longworth sok-sok évtizeddel korábbi életébe. A forgatókönyvírás alapvonalaival tisztában volt, és mivel olvasott néhányat azok közül, amelyeket Cam magával vitt Rosebudba, tudta, miként kell kinézniük. Azután, hogy annyi kutatómunkát végzett a könyvéhez, tökéletesen ismerte a főszereplőket, és könnyedén adott szavakat a szájukba. Túlságosan is elmerült a munkában ahhoz, hogy az ebéd kedvéért abbahagyta volna, és egész nap dolgozott. Maga is meglepődött a teljesítményétől, és a színvonalával ugyancsak elégedett lehetett. Este is éppen csak annyi szünetet tartott, amíg felkapcsolta az íróasztali lámpáját, és máris visszatért ahhoz, ami agyának minden zugát betöltötte. Csengőszó riasztotta fel nemsokára, és dühös lett, amiért valami elvonja a figyelmét a maga teremtette világról, és szinte durván visszarángatja a valóságba. Az asztalon álló kvarcórára pillantott, és maga sem tudta elhinni, hogy már este hét óra van. Hihetetlennek hatott, de a forgatókönyvnek majdnem egyharmadával elkészült. – Jövök már – morogta. Mezítláb keresztül csattogott az előszobában, és kiszólt: – Ki az? – A pizzás – hangzott a válasz. Pizzás? Hiszen nem is rendelt pizzát, vagy mégis? – Biztos vagyok benne, hogy én nem rendeltem pizzát! Az árnyékból felhangzott a válasz: – Nem, tényleg nem, de reméltem, hogy majd együtt esszük meg. Az ismerős hang hallatán Jessie-nek majd ki ugrott a szíve. – Te vagy az, Cam?! A férfi közelebb lépett, hogy látható legyen, és Jessie boldogan pillantotta meg a jól ismert mosolyt. – Magam vagyok a meztelen valóság! Hát nem éppen, jegyezte meg magában Jessie, miközben ajtót nyitott, ahhoz egy kicsit túlöltözött. Jessie óvatlan, ámuló pillantása egészen váratlan hatással volt Camre. Ahelyett, hogy űrrá lettek volna rajta a szexuális vágyak, gyengédség töltötte el. Tudta, megjelenése mekkora veszélyt jelent a lány érzelmi életére, és az elmúlt hat napot végig azzal töltötte el, hogy megpróbálja lebeszélni önmagát a Santa Barbara-i útról. Tudta, jobb lenne távol maradnia, de minden izma, minden idegszála, minden sejtje fájdalmasan vágyódott Jessie után. – Nem is engedsz be? – kérdezte szelíden. Jessie szégyenkezni kezdett, amiért úgy megbámulta a férfit, és elpirult. – Dehogyisnem! – lépett félre, Cam pedig bevonult. Hatalmas, jó felépítésű teste sugárzó férfiasságával betöltötte Jessie könnyed, nőies hangulatú, pasztell színű otthonát. Milyen furcsa, gondolta a lány, hány órát töltött azzal, hogy maga mellé képzelje Camet, de soha nem a saját lakásában… – Szép környezet – jegyezte meg Cam, és kitartóan egyensúlyozta tenyerében a jókora pizzásdobozt. Úgy döntöttek, az udvaron étkeznek, hadd élvezzék közben a balzsamos esti levegőt. Bár Jessie tele volt kérdésekkel éhsége erósebbnek bizonyult,

mint a kíváncsisága, és az első szelet pizzát néma csöndben fogyasztotta el – Tulajdonképpen mikor ettél utoljára? – kérdezte helytelenítő pillantással Cam. – Azt hiszem, tegnap délben – felelte némi gondolkodás után Jessie. – És van valami különleges oka annak, hogy böjtölsz? – Hogy böjtölnék? Szó sincs róla! Egyszerűen elfelejtettem enni. – A férfi összevonta szemöldökét, Jessie pedig védekezően hozzátette: – Dolgoztam. – Gondolom, kíváncsi vagy, mit keresek itt. – Egyáltalán nem! Pontosan tudom, miért jöttél – felelte Jessie. Valóban, abban a pillanatban tisztában volt vele, amikor Camet megpillantotta az ajtóban, hogy ez most nem egyszerű udvariassági vizit. A szemében felismerte a vágyat, és rájött, nem lenne képes Camet még egyszer úgy kiengedni az életéből, hogy előtte nem tapasztalja meg lényének minden csodás varázsát, amelyet a férfi csak adni képes. – Hiányoztál, Jess! – Te is őrülten hiányoztál nekem… A férfi mosolyától még jobban elmélyültek arcán a nevetőráncok, és bajuszának széle ravaszul felhúzódott. – Hihetetlen egy nő vagy te! Jessie újabb szelet pizzáért nyúlt, és közben kíváncsian nézett a férfira. – Hogyhogy? – Gyönyörű vagy, okos, és őszinte. Enyhén szólva kedvellek téged, tudod? – És mi ebben a hihetetlen? Az, hogy kedvelsz? – Nem! – nevetett a férfi. – Az egyetlen probléma csak az időzítés. Jessie-nek hirtelen elment az étvágya, és lerakta a pizzát. – Hajlandó vagyok félretenni a naptáramat, ha te is elhajítod a magadét – ajánlotta mesterkélt könnyedséggel. Feszülten, remegve várta a feleletet. Cam nagyot sóhajtott, és szavai alig voltak hangosabbak, mint a suttogás. – Szeretném, de… Öröm és bizonytalanság kavargott Jessie-ben, amikor kifújta magából a levegőt. Észre sem vette eddig, hogy visszafojtotta a lélegzetét. – De mind a ketten tudjuk, hogy lehetetlen. – Gyere ide! A férfi szava majdhogynem parancsként hangzott, és Jessie mohón engedelmeskedett. Felkelt a székről, és megállt Cam mellett egy pillanatig, mielőtt az lehúzta volna az ölébe. A férfi régóta várt, áhított érintése olyan borzongást keltett benne, hogy érezte, libabőrös lesz a karja, a combja, megbizsereg a talpa, és le kell feszítenie a lábujjait. Cam megérezte a Jessie testében, lelkében kavargó vihart, átkarolta és magához húzta a lányt, arcát a fejéhez simította. Jessie hozzásimult, és egyszerre nagyon ügyetlennek hatott ez az egyoldalú ölelés. – Karolj át, Jess! Azt szeretném, ha szorosan megölelnénk egymást! – Ó, Cam! – engedelmeskedett boldogan Jessie, és pehelykönnyű mozdulattal végigsimított a férfi izmos hátán. Érezte, amint ujjai alatt Cam megborzong, és boldog forróság öntötte el a tudattól, hogy ez a pompás

férfi az övé lehet. Egy kis időre, Cam őrületes vihart idézett elő az érzékeiben, és Jessie-nek nehezére esett rendet teremteni a gondolatai között. A férfi vágya nem öltött szavakat, de nyilak özönét záporozva sugárzott kék szeméből. Nem kellett most emlékeztetnie Jessie-t arra, hogy semmi többet nem ígérhet, mint ezt az egyetlen éjszakát, kezdettől fogva tudta… Ám mert érzései mélyebbek voltak, semmint hogy beérte volna üres hazugságokkal, érezte, sem kérdezni, sem kérni nem fog többet. Jessie tudta, porba fogja sújtani a szívét a szerelem, pokoli lesz úgy szeretkeznie a férfival, hogy nem következik folytatás, de ha mindezt összevetette azzal, milyen kínzó, gyötrő vágy égeti, nem volt kétség a választása. Cam iránti szerelme olyan érzés, amelyben életében egyszer részesülhet az ember, és a világért sem mondott volna le róla. Ujjai mindezt némán közölték a férfival, amikor végigsimították a derekát, és elkezdték kigombolni mellén az inget. Lassan, gyengéden csúsztatta kezét a mellkasára, végigsimította a sötét szőrszálakat, gyönyörködve bámulta, majd ujjat hegyével gyengéden megcirógatta a férfi duzzadó mellbimbóit. – A tiéd akarok lenni, Cam! A férfi még szorosabban átkarolta, és felnyögött. – Van róla fogalmad, mit teszel velem, Jess? – Tudom, mit akarok. Kívánlak, és szeretkezni akarok veled… – lehelte Jessie. A férfi megragadta két vállánál fogva, és mélyen a szemébe nézett. Soha nem volt még ilyen komoly. – Biztos vagy benne? Nem akarom, hogy kétségeid legyenek és meggyűlölj utána! – Sohasem tudnálak gyűlölni téged… – mosolygott Jessie, és ujjaival megsimogatta Cam árnyékba burkolódzó arcát. A férfit kétségek gyötörték. Nem, nem a Jessie iránti érzelmeiben kételkedett, azok nagyon is valóságosak voltak. De nem akart fájdalmat okozni neki, és félt, hogy mégis megtörténik. Ugyan, hogyan elégedhet meg valaha is ez a bájos, értékes nő azzal, amit ő most nyújtani képes neki? És hogy elégedhet meg ő maga azzal, hogy ennyire keveset nyújt neki? – Azt akarom, amit adni tudsz – suttogta Jessie. – Azt hiszem, már akkor láttuk, hogy ez bekövetkezik, amikor az avokádófáról a karjaidba pottyantam. Nem tudom, te hogy vagy vele, de én nem bírom már tovább a színlelést. Cam ekkor hirtelen megcsókolta, erősen, keményen, szűnni nem akaróan, és Jessie úgy érezte, kiugrik tőle a szíve. Cam szája követelőzve tapadt az ajkaira, és ő boldogan engedte át magát a szenvedélynek. Most jött csak rá, mennyire visszafogottak, tartózkodóak voltak korábbi csókjaik. A gyengéd, tapogatódzó kutatást egy lapon sem lehetett volna említeni a viharos, háborgó, mindent elsöprő birtokba vétellel. A férfi tolakodó nyelve sürgetni kezdte, hogy nyissa szét az ajkait, és amint boldogan engedelmeskedett, csókjuk még édesebb lett, kínzóan gyönyörű… Cam valósággal habzsolta Jessie ízeit, és alig-alig volt már képes uralkodni a lelkében zúgó hurrikánon. Keze becsúszott a lány blúza alá, és

gyengéden megszorította kőkeménnyé vált mellbimbóit. Soha csók még ennyit nem jelentett neki, soha nőt ennyire nem kívánt még azelőtt… – Jessie – suttogta, és álla alatt csókjaival halmozta el a nyaka ívét. – Nem mehetnénk be? Jessie elnyílt ajkakkal, lihegve húzta magához a férfi fejét új öleléssel, és csókjaival borította arcát, szemét, állát. – Nem állok jót magamért, ha még sokáig itt váratsz! Cam mélyről jövő, őszinte nevetést hallatott. Álmában sem gondolt volna rá, hogy Jessie kezdeményező is tud lenni, és a lány szavai most üdítő újdonságnak hatottak. Vajon milyen meglepetésekkel szolgálhat még? Lassan, óvatosan felemelkedett, karjában gyengéden tartotta kedvesének törékeny testét. Bevitte a sötét lakásba, és arrafelé tartott, amerre Jessie mutatta. Nem is tette le nyomban, annyira élvezte, hogy karjába szoríthatja, magához ölelheti a drága terhet. Elbűvölt lázba jött attól, ahogy Jessie viszonozta csókjait. A lány önfeledt kívánsága átlendítette Camet is a szenvedély könyörtelen birodalmába. Jessie magában hálás volt Camnek, amiért még mindig a karjában tartotta. Olyan gyengének érezte magát, fejében és szívében úgy kavarogtak a zűrzavaros érzelmek és gondolatok, hogy meg sem bírt volna állni a lábán. Amikor Cam végre odavitte a fehér huzatú, széles, rézgombos ágyhoz, percekig csak némán ültek a szélén egymás mellett. Jessie-t annyira lenyűgözte Cam kihívó, sugárzó férfiassága, hogy szóhoz sem jutott. Sebezhető, védtelen tekintetétől Cam csak még drágább lett előtte, s Jessie talán most először ismerte föl, hogy a férfi alighanem épp olyan szerelmes, mint ő maga. És a vesztenivalója sem kevesebb. Cam áthajolt az ágyon, hogy felgyújtsa az éjjeliszekrényen álló lámpát, és annak fényében vetkőztette le Jessie-t. Őrjítő izgalom sürgette, de hihetetlen akaraterővel kényszerítette magát, hogy mozdulatai lassúak legyenek. Jól tudta, ez lesz az egyetlen első alkalom. Persze számtalan követi még majd. arra gondja lesz, de egyik sem viseli már magán az első együttlét csodás varázsát. – Ugye, nem siettetlek túlságosan, szerelmem? – suttogta a férfi. – Jaj, dehogy! Azóta várok erre, hogy először találkoztunk! Jessie szavai valósággal lázba hozták Camet, és lassú, gyengéd, finom mozdulatokkal fejtette le róla egyenként a ruhadarabokat, úgy, ahogyan az ember kicsomagol egy felbecsülhetetlen értékű kincset. Csókolgatta és simogatta a lány bársonyos bőrét, és lázba jött izgatott, borzongó testének azonnali válaszától. Jessie feje hátrafeszült, gerince ívben meghajolt, maga volt a megtestesült vágy. Álmodozó, epekedő sóvárgás lett úrrá rajta, gyengéden félretolta Cam kezét, és viszonozta figyelmes törődését. A szobában szinte pattogott az elektromosság., s mintha sugárzó hőség izzította volna a levegőt. Úgy érezte, egész bensője olvadozni kezd, amikor ujjai felfedező útra indultak Cam testén. Csodálta a férfi feszes izmait, összeborzolta mellén a dús szerzetet, majd keze lejjebb siklott, hogy örömét lelje Cam férfiasságának bizonyítékában. Cam felnyögött a vágytól, gyors mozdulattal végignyújtóztatta Jessie-t az ágyon, és maga is nyomban melléfeküdt. Testét izgatott remegéssel szorította az övéhez. Simogatta, becézgette az arcát, szerelmes szavakat suttogott a fülébe, s vad támadással borzolta tovább Jessie érzékeit.

Jessie azt hitte, mindjárt eszét veszti az örömök tomboló viharában. Reszkető testét bebarangolták Cam ajkai, és amerre csak jártak, tüzek lobbantak érintésére, csókja nyomán. Jessie szíve szédült iramban dübörgött, lélegzése szinte csak kapkodó kis lihegésekből állt, amikor a férfi előbb az ujjaival, majd szájával és kutató nyelvével feltárta testének gyönyörre vágyó legrejtettebb zugait. Elöntötte a vágy, nem tudott, és nem is akart már uralkodni rajta, úgy érezte, képtelen tovább várni a beteljesülésre, és segített Camnek, hogy beléhatoljon. Egyesülésük olyan tökéletes volt, testük annyira pontosan összeilleti, mintha éppen egymás számára teremtette volna őket a sors. Cam ritmusosan, hullámzó lüktetéssel mozgott Jessie testében, s a lány lelkét átjárta a mindent elsöprő, felkavaró boldogság érzése, amikor a szenvedélytől eszét vesztve megmarkolta a férfi izmos vállát, majd a hátába mélyesztette a körmeit. Jessie gyönyöre valósággal elbűvölte Camet. Édes volt, kedves, szabadon élvezte az érzéki örömöt, és Cam tudta, ilyen élményben még egyetlen nő sem részesítette. Csókolgatta, simogatta Jessie-t, élvezte sóhajtásait, ujjainak játékát a bőrén, azt, ahogy hányta-vetette fejét a párna selymén. Csodálatos összhangban lettek egymáséi, s lángoló érzelmek rabjaiként imádták egymást, amikor vad, bódító iramban, mindent elsöprő, fergeteges vágyakat korbácsoló, buja játékok után jutottak fel a gyönyör beteljesülésének csúcsára. Utána sokáig, némán feküdtek egymás karjaiban, a megértés és a beteljesülés vágyakat enyhítő csodás bizonysága után nem volt szükségük szavakra. Cam úgy érezte, teljes lett körülötte a világ, és szorosan a melléhez húzta a még mindig kábult Jessie-t. – Nem tudlak kiverni a fejemből, Jess. – Hála Istennek! – suttogta a lány. – Emlékszel még, mit mondtam neked a terveimről? – Hogy is lehetne azt elfelejteni! A terved fontosabb neked, mint én vagyok… – Jessie nem akart hangot adni a félelmeinek, de a szeretkezés meleg, bársonyos hatása elzsongította a figyelmét. – Ne hülyéskedj! Sokat gondolkoztam arról, amit mondtál a sors, a véletlen szerepéről, és módosítottam az elképzelésemet. Továbbra is az a véleményem, hogy sok időt és energiát kell a karrieremre fordítanom, ahogy egyébként teneked is, de semmi okát nem látom, hogy miért ne tölthetnénk együtt több időt, és miért ne tisztázhatnánk, mit jelent számunkra ez a nagyszerű, csodás kapcsolat. Te itt laksz Santa Barbarában, én pedig Los Angelesben, úgyhogy nem lehetünk annyit együtt, amennyit szeretnénk, de legalább azt a keveset jól kihasználhatjuk. Együtt töltenénk a hétvégéket. Szerintem kezdjük el most rögtön! – Érdekes, azt hittem, már bele is vágtunk… • Másnap reggel Jessie nyöszörögve fordult hasra az ágyban, és arcát belefúrta a párnába. Megpróbálta elhessegetni a verdeső szárnyú pillangót, amely csiklandozta a szemhéját és az ajkait. Lehet, hogy ideje lett volna már felkelni, de úgy érezte, épp csak most aludt el. Cam

valóságos szexbajnoknak bizonyult, és egész éjszakán át hódoltak a szenvedélynek. A pillangó azonban, úgy látszik, nem hagyta békén, mert most meg beférkőzött a nyakára hulló tincsek közé, és Jessie csak most ismerte föl Cam forró ajkainak ismerős érintését. A férfi fojtott hangjától megbizsergett a bőre. – Ébredj fel, Jess! Nemsokára mennem kell. Nem akarsz engem úgy elereszteni, hogy boldog legyek? – Sehogyan sem akarlak elereszteni! – fordult hanyatt Jessie, karjait a férfi nyakára kulcsolta, és magához húzta az arcát. – Nem is mennék, de délben van egy megbeszélésem… Jessie csókjaival fojtotta el a férfi szavait, és szorgos igyekezettel hozzáfogott, hogy megszerezze neki az annyira áhított boldogságot. Később a halványzöld lepedőbe burkolózva ült az ágyon, és hallgatta, amint Cam a zuhany alatt énekel. Az elmúlt éjszaka maga volt a mennyország, és ez a mai reggel sem bizonyult kevesebbnek. Cam hatalmas, érzékeny, gyengéd, találékony szerető volt, aki hozzásegítette, hogy a gyönyör, minden apró elemét megismerje, és újra meg újra kitapasztalja. Jessie élvezete legalább olyan fontos volt neki, mint a sajátja, és a lány most úgy érezte, hogy rövid idő alatt is sok újat tanult. Mindeddig nem is tudta magáról, mennyi féktelen szenvedély rejtőzik benne, s úgy érezte most, hogy Cam karjaiban egy csodás, ismeretlen világ felfedezésére indult. A férfi fütyörészve jött be a hálóba, az egyik törülközőt a derekára csomózta, a másikkal a haját törülgette. Áradt belőle Jessie samponjának kellemes illata. – Nagyszerű ötletem támadt! – hangzott fel Cam hangja a vastag törülköző alól Jessie előrehajolt és sokat sejtetően megriszálta a fenekét. – Még mindig tele vagy ötletekkel? Cam éles pillantást vetett rá, és szélesen elvigyorodott, amikor megértette, mire céloz Jessie. – Szeretnék a kedvedre tenni, szép hölgy, de attól tartok, most már abba kell hagynom. Jessie felvonta a vállát, és kacéran pillantott Camre, ahogy színésznők szoktak a filmvásznon. – Kifáradtál, szépfiú? – Jessie! – erősködött Cam. – Szeretném, ha jövő hét végén leautóznál hozzám egy partira. – Te adod majd? – kérdezte Jessie, és egyáltalán nem volt biztos benne, hogy vajon tényleg itt van-e az ideje annak, hogy kapcsolatukat nyilvánosságra hozzák. Szerette volna a férfit egy darabig még csak a sajátjának tudni. – Nem, hanem egy kedves régi barátom. Delia partijai olyan híresek, hogy akár társasági események rendezőjeként is megélhetne. Nos, mit szólsz hozzá? – bújt bele Cam a farmerjába, és betűrte az ingét. Régi barát? Akit ráadásul Deliának hívnak? Ez enyhén szólva inkább barátnőnek hangzik. Talán mégis jól tenné, ha elmenne, már csak a saját érdekében is. – Ott leszek – suttogta Jessie, és tudta, soha semmit nem lenne már képes megtagadni a férfitól.

Tizedik fejezet Jessie egész héten át szorgalmasan dolgozott a forgatókönyvön, úgy látszik, megihlette a Cammel való szeretkezés, és ösztökélte a tudat, hogy szombaton újra láthatja a férfit. Postára adta a „Mercy, Mercy” kéziratát is, bár továbbra is nagyon bosszantotta, hogy az elveszett gyerek rejtélyét nem tudta megoldani. Aznap, amikor már indulni készült Camhez, hogy együtt elmenjenek a partira, hatalmas dobozt kapott a környékbeli virágüzletből. Aláírta az elismervényt, borravalót adott a küldöncnek, majd a szobába sietett, hogy felbontsa az ajándékot. „A virágboltból nem voltak hajlandók pizzát küldeni, úgyhogy most ezzel kell beérned. Cam.” Jessie a szívéhez szorította a levélkét, és elmosolyodott. Sokszor hallotta már, de sohasem hitte el, hogy a szerelem mindent megold. Most egyszerre nagyon szerette volna, ha a régi mondás igaznak bizonyulna. Égett a vágytól, hogy újra lássa Camet, és gyorsan bepakolt a kocsijába. Igaz, hogy korán fog odaérni, de a férfi talán megbocsátja majd a türelmetlenségét. Izgatott várakozással telve repesztett a 101-és főúton Los Angeles felé. • Cam feltámasztotta lábát a konyhaasztalra, és jókorát kortyolt a hideg sörből. Melege volt, mert hatalmasat futottak, játszottak Nudlival és Nokedlival. A kutyák még mindig örültek, hogy végre hazajött, de mintha továbbra is nehezteltek volna rá, amiért két hétig az állatmegőrző telepen kellett lakniuk. Cam tudta, hogy ráférne egy alapos zuhanyozás, Jessie azonban még csak sokára volt várható. Jessie…, sóhajtotta, lehunyta a szemét, és a hideg sörözdobozt lüktető halántékára szorította. Vajon megkapta-e a virágokat, és vajon örömét lelte-e bennük? Ha igaz az, hogy ő meg Jessie rosszkor, és nem megfelelő körülmények között találkoztak egymással, akkor vajon miért volt olyan üres számára az egész hét nélküle? Cam óriási kísértést érzett, hogy sutba dobja átkozott tervének önmaga választotta kötelékeit, és cselekedjen végre egyszer ösztönösen. Az is megfordult a fejében, hogy nem törődik tovább anyja óhajával, és mindent elmond Jessie-nek. Ez azonban lehetetlen volt, hiszen adott szavát állnia kellett. Hét közben beszéltek Jessie-vel telefonon is, és Cam arcátlan gazembernek érezte magát, amikor a lány elmesélte, mennyire elégedetlen a könyvével, akárhogy lelkesedik is érte a kiadója. Ugyan, mit gondolna most róla, ha megtudná, hogy ő mindvégig féltékenyen őrizte a hiányzó láncszemeket jelentő titkot? Cam rettegett a naptól, amikor ez napfényre kerül, félt, hogy elveszíti miatta a lányt pedig tudta, hogy egykönnyen már nem lenne képes lemondani róla. Egyszer csak hallotta: autó kanyarodik a ház elé a kocsifelhajtón, és tudta, hogy Jessie érkezett meg. Eléje rohant. A lány szíve nagyot dobbant,

amikor meglátta Camet feléje szaladni. A férfi nevetve kapta a karjába, és megpörgette, ő pedig tenyerébe fogta az arcát csillogó szemmel örült a tekintetéből sugárzó őszinte örömnek, és átadta magát a szűnni nem akaró, szenvedélyes csóknak. – Helló – köszönt végül, amikor ajkuk eltávolodott egymástól. – Gyönyörű virágokat küldtél, köszönöm! – Úgy örülök, hogy itt vagy! – karolta át Jessie derekát Cam, s csókjaival borította az arcát és a nyakát. – Tudom, hogy egy kicsit korán érkeztem… – kezdte a lány, de elfelejtette, mit is akart mondani, amikor a férfi a blúzán át csókolgatni kezdte a melleit. – Igaz, de az én hibám, hogy sörözni kezdtem, ahelyett, hogy egyenesen tusolni mentem volna – válaszolta fojtott hangon Cam. – Ha akarod, tulajdonképpen el is mehetek, és majd visszajövök később. – Csak a testemen keresztül! Jessie odadörzsölte hasát a férfi derekához. – Ez nem is rossz ötlet! Úgy érzem, máris kezd beállni a hullamerevség… – Akkor nincs egy perc vesztegetnivaló időnk sem! – nevetett Cam, felemelte, és a vállára kapta Jessie-t, majd bevonult vele a házba. Odabent letette, és könnyű csókot lehelt a homlokára. – Isten hozott újra, Jessie! A lány már éppen mesélni kezdett volna arról, mennyivel könnyebb a főkapun bejutni, mint átmászni a kerítésen, ám szavai a gyönyör apró nyögdécseléseivé változtak, amikor Cam szája az ajkaira tapadt. A férfi simogatni kezdte a vállát, keze végigsiklott a gerincén, majd belemarkolt a fenekébe. Úgy érezte, ez a csók most túl hamar ér véget, és sajnálta, hogy a férfi máris elengedi. – Behozom a holmidat, azután majd körülvezetlek, ha kíváncsi vagy a házra. – Mindenre borzasztó kíváncsi vagyok! – Addig is érezd otthon magad! – kacsintott rá Cam, és a nappali felé intett. – Mindjárt visszajövök! Első „vizitje” alkalmával Jessie alig látott valamit a házból, és most érdeklődéssel nézett körül. Az előtér akkora volt, mint az ő lakásában az egész nappali. A padlót fekete-fehér márványlapok fedték, mint a sakktábla mintái. A mennyezet a második szint magasságához illeszkedett, és kecses lépcsősor vezetett az emeletre. Hatalmas ablakokon özönlött be a fény a nappaliba, és megcsillant a feketére lakkozott zongorán. Gyönyörű volt a berendezés, egyszerre modem és mégis Hollywood aranykorára emlékeztető. Fehér borítású heverők és székek álltak a helyiségben, vörös, kínai mintás párnákkal, s közöttük fekete fényű asztalok csillogtak. A boltíves ajtón túl látni lehetett a hosszú, üvegtetejű ebédlőasztalt, körülötte tíz antik, ugyancsak fekete székkel. Tágasak, nyitottak voltak a helyiségek, Jessie idáig csak építészeti magazinokban látott ehhez hasonló házat. – Nos, hogy tetszik? – szólalt meg a háta mögött a férfi. – Csodálatos. Mikor épült ez a ház? – Valamikor a húszas években – vonta meg a vállát Cam. – Gyönyörű, de jókora munka fenntartani. Tudod, nem igazán gazdaságos. – Ennek is olyan híres a története, mint a régi hollywoodi épületek többségének?

De még mennyire, gondolta Cam, azonban nem akart ebbe a témába belemerülni. Ingoványos talaj lett volna. – Gondolom, igen. Na, gyere, helyezkedj el! – Megragadta Jessie táskáit, a lány pedig követte a házon át, miközben sebtében szemrevételezte a falakon függő értékes, neves mesterektől származó festményeket. – Ez a szárny eredetileg a vendégeké volt, de mivel utálok állandóan le-föl szaladgálni a lépcsőn, itt rendeztem be a saját hálószobámat. Szeretek kint lenni a teraszon, és akkor a kutyákat is könnyebben kiengedhetem, vagy behívhatom. – Cam kinyitott egy ajtót, és félreállt, hogy Jessie lépjen be elsőként A lány arcáról lehervadt a mosoly, amikor Cam letette a bőröndöket a baldachinos ágy melletti napsugármintás kis szőnyegre. Hamuszóró látogatása idejéből jól emlékezett Cam hálószobájára, és ez most nem az volt. Leplezni akarta csalódását, így hát körülpillantott, és újra mosolyogva azt mondta: – Nagyon bájos. Cam melléje lépett, és átölelte. – Azért csak ne rendezkedj be túlságosan, mert nem itt fogsz aludni. – Nem? Hát akkor mire való? – Arra, hogy legyen hová visszavonulnod – húzta le Jessie-t maga mellé az ágyra Cam, gyengéden hanyatt fektette, és melléje heveredett. – Gondoltam, jó, ha van egy olyan hely, ahol magadban lehetsz, és elintézhetsz minden olyasmit, amit a nők egyedül szeretnek megcsinálni. – Ah, minő figyelmesség, kedves Mr. Holder! Ön elbűvölő házigazda. Ugyanígy szokott gondoskodni minden hölgyről, akit vendégül lát? A férfi tekintete hirtelen elkomorult. – Te vagy az első nő, Jess, akit a házamba hívtam! Soha senkivel nem akartam még megosztani. Cam maga is zavarba jött a váratlan vallomástól, és attól, milyen hatalmas jelentőséget tulajdonít Jessie jelenlétének. Mi lehet ebben a nőben, hogy miatta és vele csupa-csupa olyan dolgokra vállalkozik, amelyet azelőtt álmában sem akart volna? Miért bír egyszerre minden fokozott jelentőséggel, amikor együtt vannak? És legfőképpen miért gondolkozik ő maga még mindig ilyen hülyeségeken? Gyors mozdulatokkal kigombolta Jessie blúzát, és lehúzta a válláról. – Maga igencsak kívánatos vendég, Miss Payne! – csókolta meg a keblét, majd ajkaival gyengéden harapdálni kezdte duzzadt mellbimbóit. Felemelte tekintetét, és a lány szemébe nézett. – Nagyon sajnálnád, ha elfeledkeznénk a partiról, és csakis egymással töltenénk a hétvégét? Jessie először nem akart nevetni, de Cam komoly arckifejezését nagyon mulatságosnak tartotta. Aztán már együtt hahotáztak, a ruhadarabjaik szerteszét repültek, és sokáig élvezték a gyönyört egymás karjaiban. Később, miközben már a partira öltözködött, a lány úgy döntött, nem hajlandó a bizonytalan jövő miatt aggódni. Szerette volna a lehető legjobban kihasználni a Cammel töltött órákat. Ha igaz az, hogy soha egyetlen nőt sem hívott még ebbe a házba, akkor az ő mostani látogatásának biztosan komoly jelentősége van. Legjobb lesz, ha egyelőre beéri ennyivel. Sokkal inkább aggódott az öltözéke miatt. Jobbra-balra forgott a tükör előtt. Még sohasem volt hollywoodi partin, de remélte, hogy a lezser

elegancia megfelelő lesz, és vállpánt nélküli, valamivel a térde alá érő, testhez tapadó fehér selyemruhát vett fel. A szoros felsőrész kiemelte kebleinek formáját. Nem, ez a dekoltázs túl mély. Feljebb húzkodta a ruhát. Most meg a sliccelt szoknyán szaladt föl a hasíték, és Jessie elbizonytalanodott, vajon nem mutat-e meg túl sokat magából? Cam azonban már korábban megdicsérte mind a mellét, mind a lábát, úgyhogy talán mégsem lesz baj. Feltűzte a haját, tetejébe ezüstszínű barettet illesztett, és sok pántból készült, magas sarkú szandálba bújt. Az összhatás nem is volt rossz, és miután mindezt nyugtázta, Jessie gyorsan kifestette magát. Bal karjára, jóval a könyöke fölé ezüstpántot csatolt, azzal befejezettnek nyilvánította a művet. Kisietett a szobából, mielőtt még meggondolta volna magát. Cam lenyűgözően elegáns volt fehér vászonöltönyében, halvány rózsaszín ingében. Tökéletesen illettek egymáshoz. – Gyönyörű vagy! – lelkendezett a férfi. – Akkor sem sikerülhetett volna jobban összhangba kerülnünk, ha előre megbeszéljük, mit veszünk föl! Így mindenki tudni fogja, hogy együtt vagyunk. – Cam kézen fogta Jessie-t és az autóhoz vezette. – Talán szokatlanul korán érünk oda, de szeretném, ha mindenki irigykedne rám miattad. Amikor hosszú autózás után megálltak Malibu egyik pazar épülete előtt, az inas elvitte Cam Porschéjét, majd leparkolt vele a csillogó BMW-k, Mercedesek, Rolls Royce-ok és olyan más ritka, külföldi autócsodák között, amelyeket Jessie még csak nem is ismert. Érdeklődve figyelte a többi vendéget, amint Cam oldalán elvegyült a sokaságban. Rengeteg arcot felismert a magazinokból, az újságokból, a televízióból, filmekről, és a „New York Times” bestseller listájáról. Igen, ez határozottan a felső tízezerbeli társaság volt. Kis pavilonban, az emelvényen tarkabarka ruhákba öltözött zenekar játszott, és a hűvös, enyhén sós tengerparti levegőt megtöltötték a felerősített muzsika dallamai. Jessie idegesen pillantott Camre, aki összevont szemöldökkel nézett körül. – Sajnálom, Jess! Ha tudtam volna, hogy ilyen tömeg lesz Delia „kis összejövetelén”, felkészítettelek volna rá. Biztosan nagyon nyomasztó ez a kavargás, annak, aki még nem szokott hozzá. Jessie mosolyt erőltetett az ajkára. – Talán észre sem veszik, hogy itt vagyunk. – Ahhoz nagy szerencse kellene – fogta kézen Cam, és a medence szélén felállított bárpulthoz vezette, ahol italokat rendelt. – Hmmm, de finom! – csettintett Jessie. – Mi ez? – Rumpuncs, de jó lesz, ha vigyázol vele, mert korántsem olyan ártalmatlan, mint az íze! – Cam fátyolos kék szemének pillantásától Jessie egészen elbódult, és egy pillanatig nem is tudta, vajon a puncs szállt-e a fejébe, vagy a maga férfi. Egyszer csak egy gyönyörű szőkeség sietett feléjük. – Cam! Drágám! – mosolygott a nő, s számtalan gyűrűvel díszített kezét a férfi vállára tette, és magához húzta, hogy megcsókolja. Keskeny homlokpántot viselt, lebegő fehér selyem blúzt, és hosszú lábain buggyos, törökös nadrágot.

Cam szabad karjával könnyedén átölelte a szőkeség derekát, és odatartotta arcát a csókra. Ám miután elengedte a nőt, az még mindig a tulajdonos otthonosságával tartotta kezét a férfi karján. Jessie riadtan ismerte föl Delia Dunnt, akit már látott az egyik pletykamagazinban. Akkor így szólt a képaláírás: „Aki meghódította Cam Holdert”. – Nick azt mondta, hogy nem fogsz eljönni, de én éreztem, hogy itt leszel! –mondta a szép Delia. Majd hátralépett, és leplezetlen kíváncsisággal végigmérte Jessie-t. – Hát ő meg kicsoda? Cam átölelte Jessie vállát, és bemutatta egymásnak a két nőt. Azt a bizonyos cikket Jessy elég régen olvasta már, de azért jól emlékezett még Cam és Delia kalandjára. A pletyka szerint együtt utaztak hosszabb külföldi útra valamelyik playboy luxusjachtján. A részleteket már nem tudta felidézni, de arra határozottan, és nem túl boldogan emlékezett, hogy azon a bizonyos fotón hogyan sugárzott Delia Camre. – Nagyon örülök, Miss Dunn! – mondta udvariasan Jessie. – Szólíts csak egyszerűen Deliának! – válaszolta a színésznő, majd újra Camhez fordult, – Ugye ő nem Leo kis tündérkéi közül való? Cam biztosította Deliát, hogy Jessie-nek semmi köze Leóhoz és színésznő-jelöltjeihez, majd jó néhány percig csupa olyan dologról csevegtek egymással, amiből Jessie egy szót sem értett. Érezte, hogy a féltékenységtől görcsbe rándul a gyomra. Ezek között az emberek között van valami közös, amiben ő nem osztozhat, idegenül mozgott ebben a szokatlan környezetben, és megint nyomasztóan érezte, a kettejük életstílusa között tátongó óriási szakadékot. Bizony, Camnek több köze lehet az elbűvölő Deliához, mint őhozzá. Ám Jessie tudta, ha küzdenie kell a férfiért, benne bárki emberére akad. Karját Cam derekára fonta, és kebleivel hozzádörgölődzött, mintegy emlékeztetve, hogy ma este ő a partnere. Jessie birtoklási vágya, amely viselkedésében tükröződött, először meglepte Camet, ám azután csak értően kacsintott. Milyen érdekes fejlemény! A kislány féltékeny! – Én vagyok az oka Delia felhőtlen boldogságának. – Ó, csak nem?! – nézett rá élesen Jessie. – Ugyanis én mutattam be a legújabb férjének, Nick Stavrosnak, és ezzel kiérdemeltem az életre szóló háláját. Delia dallamosan felnevetett, és ekkor melléje lépett egy magas, fekete, jóképű férfi, aki a karjaiba zárta. Sokatmondóan néztek egymásra, mielőtt visszafordultak volna Camhez és Jessie-hez. – Járjatok körbe, Cam! – szólalt meg Nick –, és mutasd be a bájos hölgyet minden barátunknak. Cam így is tett, és Jessie egészen elámult a férfi émelyítően negédes ismerőseinek tömegétől. Cam bizonygatta, hogy ebben a szakmában, akik csak egyszer is találkoztak, már barátjuknak tekintik egymást. Jessie számára mindez rettenetesen felszínesnek tetszett, Cam azonban elmagyarázta, hogy ez szükségszerű velejárója életstílusának: minden ember egy-egy újabb kapcsolatot jelenthet. – Csak nem voltál féltékeny Deliára? – ugratta Jessie-t. – Ó, dehogy!

– Ez biztos? Kissé ingerültnek látszottál, amíg nem tisztázódott, hogy férje is van. Jessie morcosan nézett a férfira. – Mi az, Holder? Istápolásra szorul az önbizalmad? – Persze! Hát még nem vetted észre, milyen gyönge lábakon áll? – Az bizony kár! Talán Delia, vagy valamelyik másik imádód tud ma segíteni a dolgon – fordított hátat a férfinak, mert nem akarta, hogy észrevegye szemében a bizonytalanságot. Az, hogy eljött ide, most durva ébredésként hatott. A rengeteg arctalan ember, aki mind-mind magának akarta megszerezni Camet, most egyszerre nagyon is valóságossá vált. A férfi Jessie csípőjére tette két kezét, és határozott mozdulattal maga felé fordította. – Beismerem, valóban egy nő jár a fejemben. Annyira, hogy már a munkámra sem tudok figyelni, és álmomban is ő jelenik meg előttem. Mindig ott van, mint egy… – Cam a megfelelő hasonlatot kereste –, mint egy bibircsók az orrom hegyén. Én pedig nem látok már semmi mást, csakis azt a bibircsókot. Jessie nevetve nyugtázta, milyen könnyedén sikerült oldania a feszültséget. Megfricskázta a férfi szabályos, hibátlan orrát. – És ez a nő véletlenül nem Delia? – Ki az a Delia? – suttogta Cam, és száját odaérintette Jessie ajkaihoz. – Amióta téged ismerlek, elfelejtettem, hogy más nők is vannak a világon. – Ajkaival finoman megcibálta Jessie fülét. – Különben is, soha nem tudnék versenyre kelni Nick millióival. Delia meg én csak jó barátok vagyunk. – Ennek örülök, Cam. Tudod, az előbb már kezdtem magam kicsit bizonytalanul érezni. – Látod, ez már megint valami olyasmi, amit nagyon szeretek benned: az őszinteség. A zenekar régi, szerelmes hangulatú dalokra váltott át, és a medence közelében egyre több pár kezdett lassan táncolni. Régi Frank Sinatra-szám akkordjai csendültek fel, és Cam is megragadta Jessie derekát. Vállára emelte a lány két karját, a magáét pedig a csípőjére illesztette, és szorosan magához húzta. Ajkai megérintették a haját, és forró lehelete csiklandozta a fülét. Jessie szorosabbra fonta karjait a férfi nyaka körül, és még jobban hozzásimult. – Jess! – suttogta Cam fojtott hangon. Úgy mondta ki a lány nevét, hogy szavai gyengéd, szerelmes, bizalmas simogatásként hatottak. – Hmmm? – Megőrülök érted! – állt meg Cam, és úgy megszorította Jessie-t, hogy keblei a férfi mellkasához préselődtek. – Azt hiszem, életemben először fülig szerelmes lettem! Jessie felpillantott rá, olvasta szemében az igazságot, és örömében majd kiugrott a bőréből. – Nagyszerű! Úgy látszik, újabban tele vagyunk első alkalmakkal, nem igaz? Cam ajka megtalálta Jessie nyakán azt a pontot, ahol érezni lehetett szívverésének szédült iramát, gyengéden megcsókolta, majd ajkai a füléhez vándoroltak. – Ez nem változtatja meg a dolgokat. Még mindig nem rendeztem el magamban mindent, így hát nem ígérhetek semmit. Egyszerűen csak

tudom, hogy nem akarlak elveszíteni téged! – Bárcsak megtalálná végre a módját, hogy tudtára adhassa Jessie-nek, miért tartotta titokban a Longworth és a közte fennálló kapcsolatot! Jessie szinte megdermedt a férfi szavaitól, és a különös szerelmi vallomás hatására hamvadni kezdett lelkében a tűz. Nem, Cam sohasem fogja őt a karrierje fölébe helyezni, sohasem lesz fontosabb számára, mint az a drágalátos, nagy terv… Fájt megtudnia, mennyire hátul kullog a dolgok fontossági sorrendjében, de ezt semmiképpen nem vallhatja be a férfinak. Cam már a legelső pillanatban világosan tisztázta a helyzetet, és Jessie tudta: ha porrá zúzott szívvel mászik ki ebből a kalandból, csakis önmagát okolhatja majd. – Én sem akarlak elveszíteni téged! – Örülök, hogy valamiben egyetértünk – táncoltatta Jessie-t egy sötét sarokba Cam, majd ügyet sem vetve a környező tömegre, mohón, követelődzőn megcsókolta. Forró szájának kívánságát nem lehetett viszonzatlanul hagyni. Jessie ajkai ellágyultak, mintha csak olvadozni kezdene a mindkettőjük testét elborító vágy magasba szökő lángjaitól. A világra ügyet sem vetve, lázas borzongással furakodott közelebb a férfihoz, és megérezte izzó szenvedélyének egyre növekvő bizonyítékát. Jessie megremegett a gyönyörtől, amikor a férfi végigsimított a hátán, a derekán, és lüktető ölét magához szorította. Cam csókokkal borította a lány arcát, homlokát, majd vágytól elfúló, rekedt hangon suttogta a fülébe: – Tűnjünk el innen, Jess, menjünk haza! – Na látod, már megint egyetértünk valamiben! – temette arcát a férfi nyakába Jessie. Végtelenségnek tetszett, amíg hazaértek a Benedict Canyonba. Mihelyt megérkeztek, Cam felgyújtotta a lámpákat, és a hatalmas üvegajtón át a teraszra kísérte kedvesét. Jessie-t elborították legelső találkozásuk emlékei. Milyen hosszú utat megtettek már azóta, de mennyi van még hátra…? Cam továbbkísérte, elhagyták a rózsakertet, és a birtok egy zárt, hátsó részébe értek, ahol hatalmas, szabálytalan alakú medence tiszta vize, mint ezernyi szikrázó tükörcserép, csillogott a holdfényben. Sötétség borult rájuk, hatalmas fák vették körül a helyet, s megnyugtató volt a tökéletes magány. Cam és Jessie némán hallgatták az apró hullámok csobbanásait. – Nem érezted nagyon jól magad ma este, ugye? – kérdezte végül a férfi. – Néhány barátod egészen érdekes volt – felelte kitérően Jessie. A holdfény árnyékokat vetett Cam arcára, és állán megfeszültek az izmok. – Utáltad az egészet, nem igaz? – Egy kicsit – ismerte be csöndesen Jessie. Igen, azt valóban nagyon utálta, hogy a többiek mind képtelenek voltak fölismerni, hogy Cam, az ember, nem azonos Cammel, a hírességgel. – Nem lett volna szabad odavinnem téged! – jegyezte meg élesen a férfi. Hangjában egy árnyalatnyi szomorúság is bujkált, és Jessie most megrémült, hogy ez a mai este valamiféle vizsga volt, amelyen ő megbukott. – Nézd, Cam, én alapjában véve befelé forduló ember vagyok. Nem biztos, hogy alkalmazkodni tudnék a te életstílusodhoz, és képes lennék

megtanulni teljesen új viselkedési szabályokat. Nem szeretném, ha csupa olyan ember venne körül, akik mind csak úgy tesznek, mintha érdekelnék őket a többiek. – Jó megfigyelőképességed van, Jessie! – mosolygott Cam. – De ne foglalkozz túl sokat azoknak a nemtörődömségével, akik nem számítanak. Tudom, hogy a kettőnk élete különbözik, de egyik sem feltétlenül jobb a másiknál. Olyan szakadékot vélsz felfedezni kettőnk között, amely csak a te agyadban létezik. – Gondolod? Ma este pedig nagyon is valóságosnak tűnt. Könnyű elfeledkezni róla, ha kettesben vagyunk, de a világ nem fogja hagyni, hogy magunk maradjunk. Cam nagyon is jól tudta, hogy ez mennyire igaz. Akarta-e, vagy sem, de még a saját anyja is kettőjük között állt. Nagy erőfeszítéssel megpróbálta elsöpörni a borongós hangulatot, és a karjaiba vonta Jessie-t. – Legalább ma este tegyünk úgy, mintha egyedül csak mi ketten léteznénk az egész világon! Akkor semmi sem számít. Szája lágyan, melegen súrolta Jessie ajkait, először még csak kérdőn, de nemsokára követelőzve. Fejük fölött a csillagok megértő hunyorgással nézték, amint csókjukban egyre jobban felizzik a vágy. Forró hullámként öntötte el Jessie-t a gyönyör, szinte ringott az érzéki kívánságok csodás hullámain. Mintha egyszerre fényévekre távolodtak volna el a világtól, nem számított már semmi más, csak ez az éjszaka, csak ez a férfi. Cam szorgos mozdulatokkal megoldotta Jessie ruháját, ő pedig mohó, türelmetlen várakozással kívánt egyre többet és többet. A férfi vállánál fogva eltolta magától, egy pillanatra, tekintetük összekulcsolódott, ujjai sürgetően szorították meg Jessie karját, amikor mély, fojtott hangon megszólalt. – Gyere, ússzunk egyet a holdfényben! Jessie egész szemérmes élete benne volt a kérdésben, amikor gondolkodás nélkül rávágta: – Fürdőruha nélkül?! A férfi szemei tágra nyíltak. – Én sohasem használok olyat. Ne mondd nekem, Jess, hogy éppen előttem szégyelled magad! – Egészen más dolog a meztelenség a hálószobában, mint a szabadban. Én még sohasem… Cam látta Jessie szemében a vonakodást, így hát szó nélkül, könnyedén felkapta, a medence sekély részéhez sétált vele, majd belelépegetett a vízbe. – Probléma egy szál se! Hiszen máris van fürdőruhánk! Jessie felkacagott, Cam pedig forró csókkal hallgattatta el, miközben férfias teste mentén lecsúsztatta, hogy megálljon a csípőjéig érő langyos vízben. – De Cam, mit csinálsz?! – sikongatott Jessie. – Álmaimban egyre csak nudizni akartam veled a holdfényben. Jessie szeme kajánul felvillant. – Akkor hát miért viselek én még egy ronggyá ázott selyemruhát meg Gucci-szandált? – Igazán fogalmam sincs róla – vágta rá Cam, azzal óvatosan a mély víz felé tologatva Jessie-t, lerúgta saját drága cipőjét, majd kibújt a zoknijából,

és hanyagul elhajította. Hirtelen a víz alá bukott, és megoldotta Jessie szandálját. Amikor újra ott állt előtte a lány gyengéden kitörölte szeméből a vizet, és lesimította haját. – Azt hiszem, jobb lenne, ha gyorsan kibújnál ebből a vizes ruhából, mielőtt még megfázol! – mondta, és elkezdte kigombolni a férfi ingét. Cam közelebb hajolt, úgy, hogy majdnem összeértek, de nem segített. Jessie kikapcsolta a férfi derékszíját, kigombolta nadrágján a fölső gombot, majd lehúzta róla átázott ingét, és hagyta, hogy az lassan elmerüljön. Ujjai végigsiklottak a Cam nadrágjának korcán, és megpróbálta lehúzni sliccén a cipzárt. Hangjába enyhe, barátságos gúny vegyült, amikor kis idő múlva megszólalt: – Hát ennyit az álmodozásról! A cipzárad beszorult. Cam arca mosolyra húzódott, majd harsányan felnevetett. – Csodálatos, drága kincs vagy te, édesem! – Lehajolt, és erősen megcsókolta Jessie-t, majd némi ügyességgel lerántotta a pantallóját és ugyanazzal a mozdulattal az alsónadrágját is, s Jessie legnagyobb csalódására… elúszott. A lány figyelte, amint Cam izmos teste szinte hasítja a vizet, mozgása ruganyos volt és kecses. Megkapaszkodott a medence túlsó szélénél, és onnan kiáltott vissza. – Mi tart ennyi ideig? Jessie kihámozta magát a vizes ruhából, az a mozdulatai keltette hullámok között nyomban ellebegett mellőle. Áttetsző bugyijában mérhetetlenül túlöltözöttnek érezte magát, úgyhogy gyorsan kibújt belőle, és a férfi után úszott. Meztelen bőrét borzongató érzékiséggel simogatta a víz. Soha ilyen szabadnak, fesztelennek nem érezte még magát. Egyszer csak hatalmas erő rántotta a mélybe, le egészen a medence fenekére, átölelte Cam karja, és összekulcsolódott a lábuk. Ha még bírta volna a lélegzete, az most nyomban elakadt volna Cam ezúttal klórízű csókjától. Már éppen úgy érezte, hogy szétpattan a tüdeje, amikor a férfi erőteljes rúgással felszínre lökte mindkettőjüket. Lihegve, egymást átölelve kapaszkodtak a medence peremébe. Cam hátravetette a fejét, és fergeteges nevetésben tört ki. – Mi olyan rettenetesen mulatságos? – nézett rá Jessie még mindig köhögve és fuldokolva. Cam megsimogatta tenyerével a lány hátát. – Majdnem megfulladtunk odalent, és mindez pusztán az én buta képzelődésem miatt! Ne haragudj, Jess, de nem egészen úgy sült el, ahogy képzeltem. Veled kapcsolatos, vad, szenvedélyes vízi álmaimban sohasem szerepelt olyan földhözragadt dolog, mint a lélegzés. Jessie vihogva fröcskölte le a férfit. Cam átkulcsolta a lábaival a lányt, és valósággal nekipréselte a medence oldalfalának. Egyik kezével kapaszkodott, másikkal szerelmesen simogatta a melleit. – A mi kettőnk valósága minden álomnál csodálatosabb! – suttogta, mielőtt az ajkuk egymásra tapadt. Jessie úgy érezte, rögtön újra megfullad. Cam csókokkal borította a száját, a nyakát, a melleit. Úgy suttogta a keblei közé: – Őrülten kívánlak, Jess! – Én is téged… – suttogta viszonzásul Jessie. Cam a sekélyebb víz felé kormányozta magát. Mindvégig a karjában tartotta Jessie-t, és még akkor sem engedte el a tekintetét, amikor kilépett vele a partra, és óvatosan belehelyezte egy közeli függőágyba. A medence

egyik csücskénél álló fülkéből törölközőket hozott elő, és lassan, gyengéd törődéssel leitatták egymás bőréről a vízcseppeket. Érintkezésük, simogatásuk egyre érzékibb lett, egyre intimebb, és egyszer csak ott találták magukat a párnák tetején, s vadul, ősi ösztönösséggel szeretkeztek. Fejük fölött sóhajtott a szellő, és oltalmazón karolta át őket az éjszaka. Később Cam figyelte a karjában alvó Jessie-t, bájos arcát, amelyre csókot lehelt a holdsugár, és rájött, hogy szeretne minden áldott reggel őmellette felébredni. Soha ilyen gondoskodást nem érzett még azelőtt, soha senkit nem szeretett még így, mint ezt a lányt. Különös, mély érzelem kötötte őket egymáshoz, és Cam tudta, e nő karjaiban képes megfeledkezni az egész világról. Semmi nem választhatja el őket, sem a nagy tervek, sem az ambíció, sem a titkok. Jessie odabújt hozzá, és ő még szorosabban magához ölelte. Miért is töprengett eddig? Hiszen akár az életét is nyugodtan rábízhatja. A sajátját igen. De az anyjáét?

Tizenegyedik fejezet Nem sokkal hajnal előtt Cam a karjába emelte Jessie-t, bevitte a hálószobába, melléje feküdt, és ő is elaludt. Amikor felébredt, a nap már vakítóan tűzött be a hatalmas üvegajtón, Jessie azonban semmi jelét sem mutatta, hogy szándékában állna felébredni. Cam lezuhanyozott, felöltözött, majd ellátta a kutyákat is, mielőtt megpróbálta újra felébreszteni Jessie-t. – Jó reggelt, Jess! – csókolta meg a lány vállát. – Reggelt – motyogta Jessie, de közben nagyon vigyázott, nehogy véletlenül felemelje az arcát a párnáról. Inkább még jobban belefúrta. Tudta, hogy nézhet ki, és az bizony valóban nem volt valami kellemes látvány. Arcán rajta maradt az előző napi festék, s ráadásul hatalmas pusztítást végzett rajta az alkalmi fürdő is. Szemét összeragasztotta a vízálló festék, haja is magától száradt meg, és mindennek lehetett nevezni, csak frizurának nem. Cam a világért sem láthatja meg így! Visszarettenne a látványtól. – Imádom a lustálkodásra alkalmas kényelmes vasárnap délelőttöket – suttogta Cam, és szája közben gyengéden ide-oda kószált Jessie hátán –, de most már majdnem délután van. Ébresztő, kis álomkóros! – Ne, még ne! – hallatszott a párnából Jessie esdeklése. – Hoztam neked kávét is – csábítgatta tovább Cam. – Szeretném, ha ez a nap csakis a kettőnké lenne, és senki sem zavarna bennünket! – Az lehetetlen! – nyitotta ki fél szemét Jessie, és egyenesen a kíváncsi Nudli pofájába tekintett. Vagy talán Nokedli volt az? Semmi nem tudja úgy mozgásba lendíteni az embert, mint amikor egy kutya nedves orra beleprüszköl az arcába. – Rajta, kelj fel szépen! Majd én segítek! – ajánlkozott Cam, miközben felállt, és megpaskolta Jessie fenekét.

Egy fülbemászó dallamot fütyörészve, ide-oda mászkált a szobában. – Igazán egy nagy lustaság vagy, tudod? Én már órák óta fent vagyok. – Utálom, ha valaki már hajnalban tüsténkedik – mosolygott a párnába Jessie, és a dolog minden értelmetlensége ellenére határozottan kellemesnek találta, hogy Cam ilyen vidáman szokta kezdeni a napot. A férfi újra ráhúzott Jessie hátsójára, majd fenyegetően felemelte a könnyű takarót. – Ha nem mászol ki azonnal az ágyból, én is befekszem melléd! – Akkor már inkább… – kacagott a lány, és villámgyorsan felugrott. Kis híján el is érte a fürdőszobát, ám a férfi elkapta. Átkarolta a derekát. és úgy suttogta a fülébe: – Remélem tudod, mekkora kárt tettél most a férfiúi önérzetemben! – Nem akartam! – sóhajtotta Jessie, de továbbra is elfordította az arcát. – Muszáj odamennem – magyarázta, és a fürdőszobaajtó felé integetett. – Nem kaphatnék legalább egyetlen reggeli puszit előtte? – Szó sem lehet róla! – tiltakozott Jessie, azzal két kezébe temette az arcát. – Amíg fogat nem mostam, nincs csókolódzás! – Oké, kapsz öt percet – válaszolta nagylelkűen, de érdes, sokat sejtető hangon Cam. – Aztán jövök utánad! A zárban megfordult a kulcs, és Cam értetlenül bámulta az ajtót. – Öt perc múlva kinyitom! – trillázta odabentről Jessie. – Ne félj, vigyázok én a férfiasságodra! Gyorsan lezuhanyozott, és gyönyörködve élvezte, amint szeretkezéstől megviselt testén patakokban ömlik végig a melegvíz. A reggel csodás fényében nem esett nehezére elfelejteni a parti után támadt, lelkét felhőző, sötét gondolatokat. Kilépett a zuhany alól, és észrevette, hogy Cam igazán rendes munkát végzett: minden tisztálkodó- és kozmetikai szerét áthozta ide, és azok most otthonosan keveredtek a férfi holmijaival. Fogat mosott, szétrázta nyirkos fürtjeit, és rámosolygott a tükörből visszanéző, vidám, szerelmes arcra. Belecsavarta magát egy hatalmas törülközőbe, és feleselni kezdett derűs képmásával. – Az, hogy idehozta a dolgaimat, még a világon semmit sem jelent! Úgysem fog ez az egész boldogság sokáig tartani! – figyelmeztette önmagát, s közben szemhéjára bronzszínű árnyalatot festett, arcára pirosítót kent, és kifestette a szempilláját. Nagyokat pislogott, és úgy mondta: – De most semmi más nem számít, csak ez a mai nap! Kopogtatás hallatszott, és Jessie kinyitotta a zárat Cam állt az ajtó előtt, kezében két gőzölgő bögrével. – Már majdnem kihűlt a kávé, és én is szinte átfagytam. – Talán, ha megcsókollak, jobban érzed majd magad! – fonta karjait a férfi nyaka köré Jessie. – Lehet – felelte Cam, aki a forró kávé miatt nem tudta viszonozni az ölelést –, mindenesetre tegyünk próbát vele! – Pár lépést hátrált, maga után húzva Jessie-t, majd letette a bögréket egy komódra, és szorosan magához ölelte a lányt. – Olyan sokáig kellett várnom, egyetlen csók talán már nem is lesz elég, hogy felmelegedjek – tette hozzá, mielőtt a szájuk összeért volna. – Nem vagy te egy kicsit követelődző? – tudakolta Jessie. – Ugyan, hiszen éppen most bizonyítottam be, hogy milyen végtelen a türelmem! De most már, hogy fogat mostál, és kedvedre kipancsoltad

magad, kezdjünk hozzá végre ahhoz a csókhoz, aztán a többit bízzuk a véletlenre! Jessie rámosolygott, és az ajkuk összeért. Édes gyönyör hasított belé, amikor a férfi végigsimította a derekát, majd belemarkolt feszes, kerek fenekébe, és testét szorosan a magáéhoz húzta. A szíve vadul kalapált, még többet szeretett volna, még sokkal többet, a férfi azonban elvonta tőle a száját, és mély lélegzetet vett. – Soha még ilyen fantasztikus reggeli csókot nem kaptam! – dörzsölte oda orrát a lány nyakához. – Milyen fogkrémet használsz? Jessie elmosolyodott, és még jobban belefészkelte magát Cam ölelésébe. Csodálatos egy férfi! Egyszerre vibrál benne szenvedély és humor. Úgy érezte, szinte megrészegül a vidámságtól. – Azt, amelyik üde leheletet ígér egész napra az intim együttlétekhez, akár még az úszómedencében vagy a függőágyban is. – Akkor mit szólnál hozzá, ha gyorsan megismételnénk? – javasolta Cam, karjába kapta Jessie-t, és máris indult vele a kert felé. A lány újkeletű könnyedsége azonban nem terjedt addig, hogy hajlandó lett volna napvilágnál is szeretkezni a szabadban. – Szerintem inkább reggelizzünk! A „zavartalan nap”-ból, amelyet Cam ígért, nem lett semmi. Jessie egy idő után már képtelen volt számon tartani, hányszor szólalt meg a telefon, és csengetése mindannyiszor újra meg újra emlékeztette rá, mennyien tartanak igényt Camre. Múlt éjjel azt mondta a férfi, el akar feledkezni az egész világról, a világ azonban túlságosan is erőszakosnak bizonyult, és nem akart ebbe beletörődni. Cam végül bekapcsolta az üzenetrögzítőt, akkor meg a magnóról állandóan Leo morgását, nyögését és szentségelését kellett hallgatniuk. Olyan gyakran telefonált, hogy Jessie kezdte már azt hinni, szándékosan akarja tönkretenni a víkendjüket. Megmártóztak a medencében, majd kényelmesen elhelyezkedtek a függőágyban. Nem sokkal azelőtt villásreggeliztek a kertben, és most Jessie-nek eszébe jutott legelső találkozásuk. Elmosolyodott a kedves emléktől, felpillantott, és látta, hogy a férfi őt nézi. – Arra gondolsz most, amire én? – kérdezte Cam. – Kizárt dolog! – tiltakozott Jessie mímelt sértődéssel. – Emlékszel még, amikor Nudli és Nokedli felkergettek a fára? – Átkozottul hercig voltál és mulatságos! – húzta végig mutatóujját Cam Jessie feszes hasán, bikinijének két része között. – Hercig és mulatságos? – kérdezte vissza Jessie, és megsimogatta a férfi combját. – Hát ami a hazug bókokat illeti, hallottam már jobbat is. – Sohasem sértenélek meg hazugsággal! – Akkor jó, elfogadom a herciget. Cam maga felé fordította a lány arcát és belenézett a szemébe. Megvolt benne minden, amit nőtől valaha is akart, sőt, sokkal több, mint amennyiről valaha is álmodni mert. – És ellenállhatatlan. – Köszönöm. – Meg drága és imádni való. Jessie megsimogatta a férfi arcát, ám ekkor mindkettőn riadtan kapták hátra a fejüket a váratlanul megszólaló hangra. A kertész állított be, aki ezúttal éppen a medencét szerette volna kitisztítani. Természetesen

nyomban felajánlotta, hogy ha bármiben is zavarná őket, majd visszajön máskor, de Cam azt felelte, maradjon csak, és végezze el a dolgát. Az együttlét varázsa már úgyis szertefoszlott. Néhány perc alatt megtárgyalták Jessie-vel, hogy ebben a házban, úgy látszik sosem lesz nyugalmuk, és a legjobb, ha elillannak innen. Hamarosan Cam kocsijában ültek, és a lány hálát adott az égnek, amiért abban nem volt telefon. Egy hatalmas park közelében álltak meg, és amikor elsüvített mellettük egy görkorcsolyázó srác, Jessie Camhez fordult. – Te nem szoktál görkorizni? – Ha el tudom kerülni, inkább nem. Miért, te igen? – Egyszerűen imádom! Béreljünk magunknak két párat! Csodás lesz! Cam nem lelkesedett az ötletért, de hagyta magát rábeszélni. Kis idő múlva, amikor már egymás mellett gurultak, egyszer csak meghallották egy harmadik korcsolya hangját, és dús-keblű fiatal lány vágott elébük. Oldalról rájuk pillantott, feljajdult, megelőzte őket, pördült egyet, és háttal ment tovább. Közben egyfolytában arról locsogott, micsoda öröm számára, hogy a nagy Cam Holdert láthatja. Harsány kiabálással odahívta az öccsét is, és ettől kezdve Camnek legalább fél órája ráment, hogy autogramot osztogasson és barátságos képet vágva válaszolgasson az összesereglett tömeg kérdéseire. Jessie egy darabig unottan tűrte ezt, igyekezett kimaradni az egészből, majd egyszer csak mérgesen nekilódult, és sebesen visszairamodott az autóhoz. Pokolian gyűlölte ezt a helyzetet, hogy még egy parkba sem tehetik be a lábukat nyugodtan, anélkül, hogy sokaság ne gyűlne köréjük. Jessie csak most kezdte igazán felfogni, mekkora fába vágta a fejszéjét, amikor beleszeretett Cambe. – Sajnálom ezt az egészet, Jess! – szabadkozott Cam. Jessie már vagy öt perce visszatért az autóhoz, beült, de a férfi még csak most nyitotta ki az ajtót. Behúzódott a volán mögé, és mindketten lecsatolták lábukról a görkorcsolyát. – Nem tudtam, hogy ez ilyen jól megy neked. Majd a nyakam szegtem, hogy beérjelek, de képtelen voltam tartani az iramot. Ha kezem-lábam törtem volna, Leo Isten bizony bibliai átkokkal sújtott volna téged. – Ebben az esetben őszintén örülök, hogy nem történt bajod. – Miért nem vártál meg? – kérdezte Cam, miután visszaadták a bérelt korcsolyákat. – Miért húztál el így? – Mert egyszer csak észrevettem, milyen késő van – füllentette Jessie. – Vigyél haza a kocsimhoz, jó? Még hosszú autózás áll előttem. Cam sokáig figyelmesen tanulmányozta Jessie arcát, majd mintha döntésre jutott volna magában. – Azt reméltem, hogy maradsz még – szólalt meg végül. Maradni? De meddig? Jessie ezt nem kérdezte meg, semmi értelme nem lett volna. Az a válasz, hogy,,örökre”, úgysem hangzana el. – Egy csomó dolgom van, amit itt nem tudok elvégezni. Hogy Jessie ne vegye észre a szemében a csalódást, Cam a műszerfal felé fordult, beindította a motort, majd kihúzott az országútra. – Azok a „dolgok” mindkettőnket érintenek, úgyhogy azt hiszem, együtt kellene elboldogulnunk velük. Maradj még egy pár napig, Jess! Beszéljük meg! – Nem lehet – bámult ki Jessie a kocsi ablakán. Cam ideges lett a lány vonakodásától.

– Nem akarsz maradni, és nem vagy hajlandó megbeszélni, amit kellene. Te egyszerűen menekülsz a tények elől! Jessie a férfi felé fordult, arcára kiült valamennyi indulata. – Éppen ellenkezőleg, te vagy az, aki képtelen szembenézni a tényekkel! – Mint például? – Ismerjük be végre, Cam! Nincs bennünk semmi közös vonás. – Múlt éjjel nem így látszott. – Igen, fizikai vonzalom van közöttünk, azt nem tagadhatom. Érdekelsz engem, és azt hiszem, én is érdekellek téged. Az együtt töltött időnek azonban semmi köze a valódi életünkhöz. Csak kiszakítottunk néhány órát a mindennapjainkból. Röviden: mi ketten nem ugyanazt akarjuk. Cam szeretett volna vitatkozni a lánnyal, de nem tudott. Megint visszatértek az elkötelezettség vállalásának kérdéséhez. Némán hajtottak hazáig, ki-ki a saját gondolataiba merülve. – Ugyan, Jess, hagyd már abba! Egyáltalán nem kell ma elmenned. Miért nem tudunk a pillanatnak élni? – Azt már megtettük, de a pillanat elmúlt, és ideje hazamenni. – Legalább egy hétig maradj még, hogy mindent alaposan megtárgyalhassunk! – vonta össze a szemöldökét Cam. Jessie összehajtotta a köntösét, és magában azt kívánta, bárcsak ne szabott volna ilyen határidőt Cam. – Nem lehet. Minél tovább maradok, annál nehezebb lesz. Megértem, hogy nem illeszkedem bele a terveid közé, és igyekszem nagyvonalúan tudomásul venni. Tudom, azt mondtam, beérem azzal, amit nyújtani tudsz nekem, de tévedtem. Mégsem elég. Úgyhogy, remélem, most már te is látod, semmi okom maradni. – De igenis, nagyon jó okod van! – pattant fel Cam, és egyenesen Jessiere meredt. – Az, hogy akarom! Jessie lenyelte a szemébe toluló könnyeket. Düh és kívánság viaskodott a szívében. – Talán szerencse, hogy nem mindig kapjuk meg, amit akarunk. Cam ekkor odalépett hozzá, és megragadta a vállát: – Nem akarsz velem lenni! – mondta vádlóan, és hangjából sértődöttség áradt. – De igen, de igen! – törtek fel a szavak Jessie-ből. – Akkor maradj velem, Jess! Remegett a föld, és Jessie nem tudta hová lépjen. Mennie kell! Ahhoz, hogy maradjon, olyasmire lenne szükség, amit Cam nem tud, vagy nem akar megadni, arra, hogy örökre vállalja őt. – Nem, Cam! – gyűrte bele a köntöst a táskába, majd behúzta a cipzárat. Jessie kitépte magát a férfi kezei közül. – A fenébe is, ne mondd nekem, hogy szeretsz, ha nem gondolod komolyan! Cam felugrott, és megragadta a lány kezét. – De igenis komolyan mondom! Maradj velem! – Bizonyítsd be! Meddig akarod, hogy veled maradjak? Cam nem volt biztos benne, mit kérdez Jessie, ő pedig félreértette a férfi tétovázását, és elrántotta a kezét. A dühöt hívta segítségül, hogy enyhítse fájdalmát, és harciasan felcsattant.

– Mit számít az, hogy ma megyek el, holnap vagy a jövő héten?! Az életedben úgy sincs helyem, előbb-utóbb mindenképpen befejezzük! – Hát akkor már legyen inkább utóbb! – Csakhogy nekem határidőim vannak. Azért, mert nem szorongatok állandóan stoppert a kezemben, még nem vagyok holtig tartó vakáción! Cam a mennyezetre függesztette tekintetét, és megpróbált úrrá lenni saját mérgén. – Akkor költözz ide hozzám! Kis idő múlva hozzászoknál az őrült életvitelemhez, én pedig nem avatkoznék bele a te karrieredbe. Semmi okát nem látom, amiért ne tudnál itt is ugyanúgy írni, mint Santa Barbarában. Egyszerűen csak azt akarom, hogy kicsit több időt tölthessünk együtt! Jessie sóhajtva fordította el a tekintetét. „Kicsit több időt” – no nem, ez nem elég… – Ezt akarod, azt akarod… És ki törődik azzal, hogy én mit akarok? A férfi arcán a harag árnyéka futott át, hangja hidegre váltott. – Hát mi ez az egész? Szeretjük egymást, akkor meg milyen probléma lehet? Arra kértelek, hogy élj velem, nos, mit akarsz még?! Jessie visszafojtotta feltörni készülő könnyeit, amelyek már kis híján végigcsordultak az arcán, de a szívét mardosó fájdalom ellen semmit sem tehetett. Lemondóan vállat vont, és a hangja tompán csengett. – Semmit sem ér az egész, ha nekem kell kitalálnom a te szövegedet is. Hagyjuk a fenébe! Cam vadul a karjába rántotta Jessie-t, hangja könyörgő volt, bizonytalan és fojtott. – Kérlek, nagyon kérlek, mondd meg, mit akarsz hallani, Jess! Úgy érzem magam, mintha lövészárokban küzdenék, és elfogyott a munícióm, az erőm. Mondd, mit csináljak? Jessie egy pillanatig szorosan átölelte a férfit, majd eltolta magától. – Engedj elmenni, Cam, egyszerűen csak hagyjál elmenni! Olyasmit akarok, arra vágyódom, amit te úgysem tudsz megadni nekem… A düh zavara suhant át a férfi arcán. – Hát erről van szó! Házasság! – csípőre tette a kezét. – Oké, oké! Legyen! Akkor összeházasodunk! Na, most boldog vagy? Nem, Jessie nem volt boldog. Kétségbeesetten vágyódott rá, hogy ezeket a szavakat hallja, csak éppen nem így, nem egy békekötés engedményeként. Könnyei most már szabadon görögtek végig az arcán, és úgy üvöltötte: – Ne kiabálj velem! Most már semmiképp sem mennék hozzád! Soha ebben a büdös életben, te nagyképű bunkó! Mintha csak egy végtelen óceán két partjáról néztek volna farkasszemet egymással. Kicsi Jessie elment a bálba, beleszeretett a szép királyfiba, de ütött az óra, és mindketten tudták, a látomás véget ért, Jessie örökre elhagyja az álmok birodalmát. Cam gyengéden a karjába fogta, és lassan, csitítva simogatta a hátát. – Ne haragudj, Jess, nagyon sajnálom! Szeretlek, és feleségül veszlek, ha ezt akarod Jessie odasimult a férfihoz, és lágyan ringatták egymást. – Én is szeretlek – suttogta megtörten. – Túlságosan szeretlek ahhoz, semhogy hozzád tudnék menni most, amikor te még erre nem állsz

készen. De nekem is élnem kell a saját életemet, nem maradhatok itt, hogy tovább áltassam magam. – Jessie lelke úgy sajgott, hogy szinte már fizikai fájdalmat érzett. – Nagyon szeretlek – csillogtak könnyek Cam fáradt szemében. – Bármi másnál jobban. Talán… Jessie felemelte a kezét, és reszkető ujját Cam ajkára szorítva beléfojtotta a szavakat. – Nem akarom, hogy haraggal vagy teljesíthetetlen ígéretekkel váljunk el, Cam! Csak öleljük meg egymást! – Szeretlek magamhoz szorítani – suttogta Cam a lány hajába. – Olyan jó, ha csak hozzád érhetek… – erősen átfogta Jessie-t, felemelte a padlóról, és egy darabig némán ölelték egymást. • Otthon Jessie hősiesen igyekezett, hogy kitörölje Cam Holdert az elméjéből és a szívéből. Minden fájdalma ellenére éjjel-nappal dolgozott a forgatókönyvön, hogy elvégezze az utolsó simításokat is. Egy héttel később a posta vastag borítékot kézbesített Jessie-nek. Szinte már el is feledkezett róla, hogy még amikor csak anyagot gyűjtött a könyvhöz, megkereste Westin Longworth egykori stúdiójának archívumát, hogy gyűjtsenek össze a számára minden olyan fotót, újságcikket és egyebeket, amelyek révén hozzáférhet a híres rendező életének titkos részleteihez. Jessie most mohón tépte föl a borítékot, és megrökönyödött, amikor ujjai között átpörgette a rengeteg fénymásolatot. Az 1929 szeptemberéből származó magazin cikk beszámolt róla, hogy a Benedict Canyon egy távoli részén végre elkészült Longworth új, fényűző palotája. A rendező büszkén mutatta be otthonát a fotósoknak. Az összes modernizálás ellenére Jessie nyomban felismerte a fényképekről, hogy az – Cam háza. Cam tehát a Longworth-birtok tulajdonosa? De miért titkolta ezt előle? És hogyhogy ő idáig nem jött rá? Mercedes soha nem említette ezt a nála töltött hetek során. Jessie újra megnézte a dátumot, és megpróbálta fejben összerakni az időpontokat. Longworth 1930 márciusában halt meg, alig hat hónappal a ház elkészülte után. Cam talán nem is tudja, ki volt a birtok első gazdája. A következő cikk, a pletykarovat egy írása, Longworth halálával foglalkozott, és még jobban felkeltette Jessie kíváncsiságát. Az állt benne, amit már amúgy is tudott, hogy Longworth-t elhamvasztották. Azt azonban, hogy hol szórták szét a hamvait, soha nem hozták nyilvánosságra, és Jessie minden nyomozása ellenére ez a „Mercy, Mercy” egyik megoldatlan rejtélye maradt. A pletykarovat szerzője a szokásos burkolt, homályos utalások közepette arra célozgatott, hogy Wes végső nyughelye talán éppen saját birtokának gondosan megtervezett rózsakertje lehet. Jessie hátradőlt a széken, és szinte sokkot kapott, amikor minden egyszerre megvilágosodott előtte. Most már értette, miért kérte azt Mercedes néni, hogy ott szórják szét a hamvait. Azt azonban nem tudta felfogni, miért nem volt iránta tökéletes bizalommal. Miért nem beszélt

Mercedes Camnek sem a Longworth-birtokról? Nyilván csakis azért nem, mert bizonyos volt benne, hogy a férfi ismeri a ház történetét. Jessie ide-oda cikázó gondolatok közepette túrta át a többi papírt, a mozaik újabb és újabb darabkáit keresve. Amikor aztán megtalálta őket, valósággal magába roskadt a hitetlenkedéstől. Ugyanaz a szerző egy másik cikkben arról írt, milyen fantasztikus módon csempészték ki Loretta Jay kislányát a szülőotthonból. Kórházi forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy a gyermek adoptálását olyan valaki szervezte meg és finanszírozta, aki nagyon közel állt Westin Longworth-höz. Az örökbefogadó szülők kiléte ismeretlen maradt, de az volt a vélemény, hogy a gyermek átkerült a keleti partra. Keletre, talán éppen Pennsylvaniába? Lehetséges lenne, hogy Cam valamilyen rokonságban áll Longworth-szel? Az sok mindent megmagyarázna. De hogyan? Hiszen beszélt az apjáról, és az egész Holder-rokonságrói, például az ominózus Albert bácsiról is. Viszont alig mondott valamit az anyjáról. Igen, az anyja! Annak az életkora is pontosan beleillik a képbe. Ő lenne Wes és Loretta törvénytelen gyermeke? Az eltűnt, legendás szerelemgyerek? És Mercedes néni működött közre az örökbefogadásában? Jessie-nek elakadt a lélegzete, lelassultak a gondolatai. Vajon mindez igaz lenne, vagy csak a túl érzékeny fantáziája ragadta így el? Talán annyira elmélyedt már a múltban, hogy összefüggéseket vél felfedezni ott is, ahol a valóságban nincsenek? Nyugalmat erőltetett magára, és újra meg újra átrágta magát a vaskos papír-kötegen. Lassan, módszeresen, és közben aprólékos jegyzeteket készített. Jó néhány órával később végzett, de a meggyőződése most még erősebb volt, mint valaha. Igaz! Minden igaz! Nem törődve azzal, hogy hajnali három óra van, Jessie a telefonkagylóért nyúlt, és feltárcsázta Cam titkos számát. – Tessék! – Cam, beszélnünk kell! – Nemcsak beszélnünk kell, Jess – túrt bele a hajába Cam –, hanem mindent alaposan meg kell tárgyalnunk! – Ez komoly – felelte Jessie, aki még mindig vérig volt sértve, amiért a dolgok elhallgatásával így becsapta a férfi. Nem, ténylegesen nem hazudott, de ezer és egy alkalma lett volna, hogy elmondja neki az igazságot. Jessie meg volt győződve róla, hogy Cam csakis azért férkőzött közel hozzá, hogy kiderítse, mi mindent tud a családjáról. – Néhány óra alatt ott lehetek – ajánlotta Cam. – Nem, nem! – tiltakozott Jessie talán egy kicsit túl gyorsan is. – Éppen csak kérdezni szeretnék pár dolgot, és azt telefonon is el lehet intézni. Ébren vagy egészen? – A fenébe, hát persze, hogy ébren vagyok! Mostanában alig alszom. Egyetlen nyavalyás éjszakát töltöttél az ágyamban, és most már nem bírok úgy belefeküdni, hogy eszembe ne jutnál, hogy ne kívánjalak… – Állítsd le magad, Cam! – Ez az igazság, Jess! Sokat gondolkoztam, és rájöttem, hogy fütyülök a tervemre, és… – Hagyd már abba végre! – vágott közbe sírással küszködve Jessie. – Nem kell már tovább színlelned! Mindent tudok!

– Miről beszélsz? – Tudom, hogy az anyád Longworth lánya, te pedig az unokája vagy. Úgyhogy abbahagyhatod a hazudozást! Cam hosszú másodpercekig hallgatott. – Sajnálom, Jessie, el akartam mondani neked, de nem tehettem. Tudom, milyen fontos ez az adalék a könyved sikeréhez, de nem hagyhatom, hogy nyilvánosságra kerüljön. – Az istenért, Cam, eszedbe sem jutott, hogy megmagyarázd nekem ezt az egészet? Ha okod van rá, amiért nem akarod, hogy a világ megtudja a Longworth-höz fűződő rokonságodat, miért nem mondtad el nekem, hogy mi az indokod erre. – Azért, mert nem ismertelek téged, Jessie. Nem voltam biztos benne, hogyan használnád fel ezt az információt… – Azt képzelted, hogy elárulnálak csak azért, hogy a könyvemet feljuttassam a bestsellerlistára?! – Valami megfagyott Jessie-ben. – Nem tudom – túrt bele szabad kezével az üstökébe Cam. Jessie nem felelt, és a férfi, mert úgy érezte, kénytelen, bizonytalanul hozzátette: – Még mindig nincs semmilyen kézzel fogható bizonyítékod, igaz? Úgy értem, felelősségre vonható vagy, ha bármit is írsz akár a halott nagyanyámról, akár az anyámról, akár énrólam. Jessie fuldoklott a dühtől. Hát ez azt hiszi róla, hogy megtenne ilyet? Ennyire jellemtelennek tartja? – Te aztán tudsz bízni az emberben, ugye?! – Nem engedhetem, hogy ártatlan embereknek fájdalmat okozzál, Jessie! – Alighogy ezt kimondta, a kagyló megsüketült Cam kezében, ő maga pedig végigzuhant az ágyon, és a sötétségbe meredt. Jessie Payne hatására mindig a legőrültebb dolgokat teszi vagy mondja… Tudta, hogy igazságtalanul vádolta, rágalmazta Jessie-t. Ha fel akarta volna használni az információt, nem vette volna a fáradságot, hogy felhívja. Ha pedig felhasználja, ő mégsem perelné be, úgyhogy ez a burkolt fenyegetés minimum kapitális ökörség volt… A mindenségit! Hogy elszúrta! Szereti Jessie-t, feleségül akarja venni, pokolba a csodálatos tervvel! De ez most egyszerűen lehetetlen. Azok után, amit most a fejéhez vágott, már az is kész csoda lenne, ha valaha még szóba állna vele. Felemelte a kagylót, és a szülei számát tárcsázta. Tudta, hogy késő van, de mindenképpen beszélnie kell az anyjával. • Jessie az ügynökén keresztül juttatta el a forgatókönyvet, még mindig azt akarta, hogy Camé legyen. Világosan közölte, hogy ha a férfi elfogadja a tervet őneki magának semmilyen szerepe nem lesz a forgatásban. Azt is kikötötte, ha Cam visszautasítja, a forgatókönyv máshol nem használható fel. Vérig sértette a férfi bizalmatlansága, és képtelen volt védekezni. De a munkája majd beszél helyette. A forgatókönyv Mercedes és Wes kapcsolatának első időszakáról szólt, és csak utalt a tragédiára, amely majd egykor éri őket. A közönség tudni fogja, hogy a történetnek nincs hepiendje, ám Wes és Mercy vidáman, boldogságban éltek egy darabig, és

a történet éppen erről szólt. A romantikus vígjáték végére illesztett rövid epilógus sejteti majd a rejtélyeket, a tovább bonyolódó izgalmakat. Jessie remélte, hogyha Cam ezt elolvassa, rádöbben, mennyire szereti. • Leo izgatottan fészkelődött a szék peremén, és figyelte, amint Cam átfutja a forgatókönyv utolsó oldalát is. – Na, Cam, mit szólsz hozzá? A szerelemmel és műgonddal megírt forgatókönyv pontosan az volt, amit Cam Holder már oly régóta keresett. A szellemes párbeszédek minden sorából, valamennyi drámai és mulatságos jelenetéből Jessie egyénisége sugárzott rá. Gazdag, sokoldalúan megírt történet volt. Micsoda iróniája a sorsnak, hogy saját nagyapjának szerepében kapja meg élete nagy lehetőségét! Milyen kár, hogy az egészet mégsem lehet soha leforgatni, hacsak az anyja meg nem békül a múlttal. Cam szeretett volna elmenni Jessie-hez, hogy megpróbálja helyrehozni azt a fatális hibát, amikor olyan balul sikerült szavakkal kérte meg a kezét. Úgy érezte, képes lenne bármikor kimondani vagy megtenni, csak hogy a lány feleségül jöjjön hozzá. De tudta, hogy vérig sértette, és méltatlannak bizonyult hozzá. Nyíltan el kellene mondania mindent, különben sohasem lehetnek boldogok. – Ez az, amit kerestem, Leo! Nem érdekel, mibe kerül, megadjuk érte. Sőt, még többet is! Ezzel a szereppel megcsinálom a karrieremet! Saját társaságot alapítok hozzá, és magam leszek a producer! – Igen, majd valamikor… Ha a sors a kezére játszik. – Nyomban hozzálátok a szervezéshez! – rágta a szivarját Leo. Ahogy a menedzser eltávozott, Cam azon nyomban megragadta a telefonkagylót. Amikor legutóbb beszámolt anyjának arról, hogy valószínűleg nyilvánosságra kerül a múlt, az asszony érthetően aggodalmaskodott. Most viszont talán másként érez, amint meghallja ezt a legújabb fejleményt! – Mama, te vagy az? – kérdezte Cam, amikor a vonal túlsó végén felvették a telefont. – Megmenekültünk! Jessie nem akarja felhasználni, amit kiderített. – Fiam – sóhajtott Louisa Holder –, rengeteget töprengtem azon, amit magadról meg Jessie-ről meséltél nekem. Nem mondtad ki ugyan, de tudom, hogy szerelmes vagy belé. Addig pedig nincs menekvés, amíg túl nem tesszük magunkat a múlton. – De mama… – Hallgass végig, Cameron! Borzasztóan megrémültem, amikor a könyvről beszéltél nekem, de aztán megpróbáltam higgadtan végiggondolni, mi forog kockán. És rájöttem, hogy egyáltalán nem a múlt, hanem a jövő! Most már sokkal jobban értek mindent. A szülőanyám és Wes Longworth réges régen halottak, az idők és az erkölcsök pedig megváltoztak. Harminc percig egész Poplar Creek rólam fog beszélni, aztán az emberek elveszítik az érdeklődésüket, és újra az időjárás lesz a központi téma. Azt akarom, hogy te boldog legyél, és úgy hiszem, éppen Jessie-re van szükséged. A jövő sokkal fontosabb, mint a múlt, fiam… Menj

el Jessie-hez, és visszaszerezni!

mondd

meg

neki,

hogy

szereted?

Próbáld

meg

Tizenkettedik fejezet Mercedes újra meghívta Jessie-t, hogy töltsön néhány napot Rosebudban, és ő boldogan elfogadta az invitálást. Érezte, oda kell mennie. Annyi minden tisztáznivalója van Mercy nénivel, és most már végre arra is elszánta magát, hogy feltegyen néhány fájdalmas kérdést. Jessie úgy érezte, ő maga is képes tárgyilagosan válaszolni mindazokra a kérdésekre, amelyeket Mercedes egész biztosan fel fog tenni. Mihelyt megérkezett Rosebudba, Mercedes néni máris pontosan úgy sarokba szorította a kérdéseivel, ahogy Jessie számított rá. – Hogy érted azt, hogy már egy hónapja nem is hallottál róla? Hát ti ketten képtelenek vagytok felfogni, hogy az Isten is egymás számára teremtett titeket?! – Ugyan, kérlek, Mercy néni! Egyszerűen nem jött össze a dolog. Az idős hölgy elhelyezkedett kedvenc sezlonján, és összefonta a karját. – Akkor most mondjál el szépen mindent, a legelejétől kezdve! Jessie pedig mesélt. – Az ég szerelmére, drágám – könyörgött Mercedes, amikor a lány befejezte – soha semmit nem akartam eltitkolni előled! Azt szerettem volna, ha a történet végre napvilágra kerül. Csak Isten a megmondhatója, micsoda terhet jelentenek a titkok! De Cam volt az, akinek döntenie kellett. Cam és az anyja. Nyomon követtem az életüket, attól az időtől fogva, amikor Louisa újszülött volt, és mindig büszke voltam rá, ahogy a sorsuk alakult. Úgy látszik, végre észhez tértek, és rájöttek mi a helyes. – Szóval te voltál az, aki elintézte Louisa örökbe fogadását? – Igen, én. Meg kellett tennem, ennyivel tartoztam Wesnek. Szerettem volna magam megtartani a gyereket, de a hatóságok nem engedélyezték. Tudod, abban az időben egyedülálló nők még nem fogadhattak örökbe senkit. Így aztán biztos akartam lenni abban, hogy egy jó családba kerül, rendes, becsületes emberek közé. Ő is olyan szép és magas lett, mint Wes. Máig sem okozott csalódást nekem. – Mercedes tovább magyarázta, milyen távoli kapcsolatban álltak Louisával, és hogyan tájékoztatta őt mindig Cam anyja a fiú életének alakulásáról. – Amikor először láttam meg Cam képét, elsírtam magam, annyira hasonlított Wesre. A szívem legmélyén mindig úgy éreztem iránta, mintha az unokám lenne, pedig ez nekem sosem adatott meg. Ki tudja, mi történt volna, ha Wes nem rajong annyira a csinos lányokért! Talán nekem is született volna tőle egy ilyen fiam. Jessie komolyan hallgatta a szomorú szemű öregasszony vallomását, és megértette, miért fogadta meg Mercedes, hogy senkinek sem árulja el Louisa hollétét. Neki magának sem maradt senkije Wes után, csak a férfi lánya és unokája. – Mit éreztél, amikor Cam elhatározta, hogy színész lesz?

– Rettenetesen aggódtam érte. Jó fiú volt, én pedig személyes tapasztalatból tudtam, hogy a jóság csak nagyon vékony páncél, amely a vitriolos Hollywoodban könnyen összeroppantanak. Ezért küldtem hozzá Leot. – Leo Schwartzot? – döbbent meg Jessie. – Leo tartozott nekem egy nagy szívességgel. Amikor én már híres sztár voltam, ő pedig csak tizennégy éves fullajtár a stúdióban, egyszer rajtakaptam, amint éppen lopni akart Westin széfjéből. Ő is megrémült, de én legalább annyira. Tudtam jól, hogy Leo nem tolvaj. Könnyek között mesélte el, hogy a bátyja bajba került Chicagóban. Valami pénzzel tartozott az ottani gengsztereknek, és azok megfenyegették, hogy a családján állnak bosszút, ha nem törleszt. Leo szörnyen félt, hogy odahaza Chicagóban az anyja meg a kishúga fognak majd megfizetni a bátyja hibájáért. – És mi történt? – Bezártam a széfet, és kiállítottam Leónak egy csekket. Sosem beszéltünk többet a dologról. Leo egyre feljebb került, aztán a maga területén eljutott a csúcsra, és amikor Cam Hollywoodba ment, megkértem, vegye a szárnyai alá. – Elég nehéz Leot elképzelni a mesebeli tündérkirálynő szerepében – mosolygott Jessie. – Ne értsd félre, nem volt ebben semmi trükk vagy varázslat! Cam nagyon megdolgozott mindazért, amit elért. Leónak az az érdeme, hogy felismerte Cam tehetségét, és megvédte azoktól, akik csak kihasználták volna. – Valamit még mindig nem értek, Mercy néni! Tudom, azért hagytad jóvá az életrajzod megírásának ötletét, hogy engem idecsábítsál. Miért volt neked olyan fontos, hogy Cam meg én találkozzunk, hogy keresztezzék egymást az útjaink? – Ha csak ennyi történt köztetek – horkantott mérgesen Mercedes –, akkor nem vagyok olyan jó emberismerő, mint ahogy hittem magamról! A te szüleid soha nem törődtek velem, úgy gondolom, nem voltam elég finom, hogy megfeleljek az ő kényes ízlésüknek. Mire az apád felnőtt, az én hírnevem megfakult, és már csak egy kiöregedett színésznő voltam. Nem is hibáztathatom őket azért, hogy a család nem ölelt a keblére. – Igazán sajnálom… – Ne sajnálj semmit! Ők ugyan nem tudták, de én mindig rajtad tartottam a szememet, és első pillanattól fogva tudtam, hogy te más vagy. Különleges, értékes. Amikor eljött az ideje, hogy feltárjam az igazságot, neked akartam elmondani. De mikor azután személyesen megismertelek, szerettem volna, ha te meg Cam összekerültök. Nevezd csak buta ábrándozásnak, ha akarod, de bennetek, fiatalokban, mintha csak újra West és magamat láttam volna. A mi boldogságunkat nagyon kurtára szabta a sors, Wes fiatalon meghalt, nekem pedig nélküle kellett megöregednem, és nem maradt tőle senkim. Az a bolondos ötletem támadt, hogyha Cam meg te összeházasodtok, és gyerekeitek lesznek, a mi lelkünk is tovább él majd. Ne hibáztass egy vénasszonyt, amiért ezt megpróbálta… – Ó, drága Mercy néni! – ölelte át törékeny nagynénjét Jessie, és sokáig úgy maradtak, egymást átkarolva.

• Jessie-t még azalatt kereste az ügynöke, mialatt Rosebudban volt. Elhadarta, hogy a szerkesztő roppant elégedett a „Mercy, Mercy” kéziratával, neki pedig épp most sikerült rendkívül előnyös szerződést kötnie a forgatókönyvre is egy vadonatúj stúdióval, amelynek még neve sincs. Cam vállalta, hogy eljátssza Westin Longworth szerepét, és már keresik is a színésznőt, aki majd Mercyt alakítja. Jessie boldogan mesélte el a jó híreket, és Mercedes valósággal lázba jött a lehetőségtől, hogy egy kicsit újra reflektorfénybe kerül. Esmeralda sugárzott az örömtől, amikor megtudta, hogy őt az egyik kedvenc karakterszínésznője alakítja. Egyszóval mindenki boldog volt. Kivéve Jessie-t. Cam nyilvánvalóan elolvasta a forgatókönyvet, most már tehát tudnia kellett, hogy nem kürtöl világgá semmi olyasmit, ami árthatna neki, és mégsem kereste meg őt újra. Kapott volna talán az alkalmon, hogy megszabadulhat tőle? Vagy talán éppúgy kétségbe van esve, mint ő maga? Mercedes ragaszkodott hozzá, hogy másnap Jessie is megnézzen egy késő éjszakai teleferét a tévében, és abból megkapta a választ. Éppen akkor kapcsolták be a készüléket, amikor Cam feltűnt a képernyőn, hogy azután barátságosan csevegjen a műsorvezetővel, s modorával és szellemességével elbűvölje a közönséget, Valósággal uralta a képernyőt, és Jessie kimondhatatlanul vágyódni kezdett rá, hogy újra lássa a mosolyát, hallja a hangját, megérintse a testét. Azon kapta magát, hogy csak bámul, bámul, de fogalma sincs, miről van szó, és gyorsan a párbeszédre kezdett figyelni. – Mit várhatunk tőled legközelebb, Cam? – kérdezte a műsorvezető. – Éppen most szereztem meg egy ragyogó forgatókönyvet, amelyről sajnos e pillanatban nem mondhatok többet, de ez lesz az első kísérletem, hogy nem csak játszom, hanem a film producere is leszek. Egyszer majd szeretném a rendezést is megpróbálni. Ezután a beszélgetés arról folyt tovább, hogy milyen divatok, irányzatok uralkodnak manapság a filmekben, de Jessie erre már nem figyelt. Ő lesz a producer? Ezek szerint az újonnan alakított társaság Cam tulajdona. Saját magának vásárolta meg a ,,Mercy, Mercy” filmjogát, és még csak annyi fáradságot sem vett, hogy megossza vele a terveit. Minél tovább nézte a képernyőn Camet, annál dühösebb lett. Ezek szerint a férfi nemhogy nem szenvedett az elmúlt hetekben, nemhogy nem mardosta az önvád, hanem nagyon is kiegyensúlyozottan munkálkodott a jövőjén! Cam tehát éli a maga életét, és pontosan ez az, amit neki is tennie kell! Jessie elnézést kért, és felsietett a szobájába, hogy lefeküdjön, mielőtt még Mercedes néni bármit is kérdezhetne. Bezárkózott az emlékeivel és a fájdalmával, és képtelen volt bármi másra gondolni, mint hogy milyen csodálatosan is alakulhatott volna az élete. Hosszú órákon át hánykolódott ébren, nem jött álom a szemére. Egyik pillanatban valósággal nyöszörgött a Cam utáni vágyakozástól, a másikban átkozta a férfi szívtelenségét. Túl sok minden emlékeztette őt ebben a házban Camre, hiszen két hetet töltöttek itt együtt, és mennyit

nevettek! Minden sarokból, minden szögletből az ő arca ugrott elébe, üldözte, kergette, mint nyughatatlan kísértés. A hajnalig tartó borzalmas órák során Jessie végre kénytelen volt belátni, hogy Camhez fűződő kapcsolata már kezdettől fogva kudarcra ítéltetett. Ez a felismerés azonban mit sem enyhített-szívének fájdalmán, lelkének gyötrelmein. Amikor másnap reggel felébredt, úgy érezte, előző éjszakai önmarcangolása után jártányi ereje sem maradt. Igyekezett elkerülni Mercedes néni számtalan kérdését, és úgy tett, mintha aludna. Amikor végül mégis előbújt, egy meglepő cédulát talált kis mágnesdarabbal a hűtőszekrény ajtajához tapasztva. Úgy látszik, most Mercedesnek is és Esmeraldának is, bár legalább huszonöt éve ki sem léptek már a házból délidőben, egyszerre támadt sürgős elintéznivalója valahol. Jessie tudta, hogy nincs értelme, mégis nagyon magányosnak érezte magát, és semmi kedve nem volt egész nap egyedül maradni. Bevitt magával egy csésze teát a szalonba, és leült olvasni. Jó néhány perc múlva, miközben változatlanul ugyanazt az oldalt bámulta üveges szemmel, egyszer csak látta, hogy egy dühös, vadul csaholó gombóc vágtat keresztül az előszobán. Jessie letette a könyvet, és kiment megnézni, mi idézte elő a kutya őrült izgalmát. – Jól van, jól van, kisöreg! A hangodból ítélve ez legalábbis egy fegyveres rabló lesz – jegyezte meg, mielőtt kinézett volna a szalonból. Soha ilyen jóképű betörőt nem látott még! – Fúj, fúj, rusnya kis tányérnyaló! Te lennél Mercedes meglepetése számomra?! – füstölgött Cam, és olyan érzése támadt, mintha ebben a jelenetben már eddig is a kelleténél többször lett volna része. Lehet, hogy a kutya kicsi volt, Cam nadrágszára azonban most is tökéletesen illet a fogai közé. Miután nem bírta lerázni magáról az ölebet, Cam céltudatosan keresztülvágott a hallon, miközben a kis állat körmeivel hiába próbált megkapaszkodni a parkettán. – A birtokháborítás bűncselekmény, Mr. Holder! – vetette oda könnyedén Jessie, de a szíve hevesen kezdett dobogni, amikor meglátta a férfi komoly arckifejezését. Cam megállt épp karnyújtásnyi távolságban. Tekintete ellágyult, szájából suttogó szavak törtek elő. – Úristen, hogy hiányoztál, Jess! Azóta fájt utánad a szívem, és egyre csak rád gondoltam, amióta elmentél! – Lepillantott az apró termetű szörnyetegre. – Hallod-e, azért nélküled jobban menne! Jessie igyekezett úgy tenni, mintha észre sem venné a dühös morgást, és elfulladó hangon kérdezte: – Honnan tudtad, hogy itt vagyok? – Felhívtam Mercy nénit. Elmeséltem neki, milyen hülye voltam, és hogy attól félek, örökre elveszítettelek. – Cam erőteljesen megrázta a lábát, hátha el tudja távolítani nadrágszárának hívatlan tartozékát. Kísérlete eredménytelennek bizonyult, úgyhogy csak legyintett fáradtan, lemondóan. – És ő mit felelt rá? – Úgy emlékszem, káromkodott egyet, persze csak úgy, ahogy egy úrinőhöz illik, azután felajánlotta, hogy létrehozza ezt a kis találkozót, a többi pedig rajtam múlik. – Kitárta a karját. – Meg terajtad!

Jessie lelkét elárasztotta a diadal keserédes íze, és Cam mellére vetette magát, mohón vágyva a megnyugtató ölelésre, amelyben, azt hitte, sohasem lesz már többé része. – Szeretlek, Jess! Feleségül akarlak venni. Veled szeretném leélni az életemet, úgy, hogy a karomban tartalak, mint most – suttogta Jessie hajába a férfi. – Biztos vagy benne? – Halálosan biztos! Nem számít többé a múlt, egyedül csak a jövő! Cam erős, forró testének érintése Jessie-nek olyan volt, mintha hosszú, értelmetlen kóborlás után hazaérkezett volna. Legszívesebben szabad utat engedett volna érzelmeinek, de egyszer csak feltolultak benne a néma várakozás emlékei, a magányosan töltött éjszakák, a csönd, a pusztaság, amikor éberen próbálta felidézni magában az együtt töltött perceket. Kissé ellökte magától a férfit. – Igazából haragudnom kellene rád? Mi tartott ennyi ideig?! – Miután elolvastam a forgatókönyvet, és rájöttem mekkorát tévedtem, amikor meggyanúsítottalak téged, felhívtam az anyámat. Ő már a korábbi beszélgetéseinkből tudta, hogy szeretlek, és beleegyezett, hogy hozzunk mindent nyilvánosságra. Ha még nincs túl késő, szeretnénk, ha éppen a te könyvedben kerülnének napvilágra a titkok. Semmi más nem számít, Jess, sem a múlt, sem a vitáink, semmi! Együtt kell maradnunk! A férfi szavainak értelme csak lassan jutott el Jessie tudatáig. Mérlegelte, mit is jelent mindez. – Te vagy számomra a hepiend, Jess! Mondd, hogy megbocsátasz a hülyeségemért! Mondd, hogy hozzám jössz! Mondd, hogy leszeded a lábamról ezt a szörnyeteget! Jessie elmosolyodott. Tekintetét nem vette le Cam szeméről, csak a szája sarkából parancsolta: – Mars innen, te rondaság! – A kutya elinalt. – Nem árt, ha biztos vagy magadban, Cam, mert nem egykönnyen tudsz majd megszabadulni tőlem! A férfi nyelve hegyével gyengéden körülsimította Jessie ajkát, majd hevesen, indulatosan megcsókolta. – Eszem ágában sincs megszabadulni tőled! – A házasság ennél sokkal több munkát fog igényelni! – Máris égek a munkaláztól! – Meg időt… Cam újra megcsókolta Jessie-t, lázasan, mohón. – Tiéd az egész hátralevő életem! Jessie izzó vágytól égve szorította magához a férfit, s magában boldogan fohászkodott azért, hogy össze tudják forrasztani, ami eltörött, s az egymás számára teremtett két fél világ egyetlen csodás egész legyen.

Vége