Cynthia Parker - Barátok.pdf

Cynthia Parker

BARÁTOK – romantikus regény –

1

Christine Williams túl egy hosszú, boldogtalan házasságon immár semmi másra nem vágyik, mint nyugalmas életre, amiben többé nincs helye férfinak. Peter Sullivan háromszor is megpróbálkozik a házassággal, ám mindhárom alkalommal válás a vége, ezért elhatározza, hogy több nő nem lesz az életében. Cathy Palmer viszont úgy gondolja, hogy ezt a két embert az isten is egymásnak teremtette, ezért feltétlenül össze kell hoznia őket. Csakhogy egy kerítőnő feladata egyáltalán nem olyan egyszerű, ha a kiszemelt felek hallani sem akarnak újabb kapcsolatról…

2

3

© 2008 Kárpáti Ágnes (Cynthia Parker) – Barátok VAGABUND KIADÓ Sorozatszerkesztő: SZÖLLŐSI PÉTER Nyomdai munkák: FETT PRINT NYOMDA Felelős vezető: HORNOK PÉTER Felelős kiadó: SZÖLLŐSI PÉTER [email protected] ISBN 978 963 9685 76 5

4

AZ ÚJ SZOMSZÉDASSZONY Christine Williams épp azon töprengett, hogy vajon okos ötlet volt-e elfogadnia új szomszédasszonya meghívását a grillpartira, amikor újra megszólalt a csengő, s a kis társasághoz egy kisfiú meg egy kislány szaladt vidáman üdvözölve a többieket, hátuk mögött lemaradva egy férfi követte őket Cathy, a szomszédasszony kíséretében. Chris rendkívül kínosan érezte magát, betolakodónak, aki nem tartozik a társasághoz, mert hiszen akárhogy volt is, ő bizony egy családi összejövetelbe csöppent. Szomszédasszonya konyhájában az ablak előtt állt, és onnan leskelődve szemlélte az újonnan érkezőket azt találgatva, ki lehet a férfi. Lényegében persze mindegy volt, úgysem akart újabb kapcsolatot. Eleinte még a meghívást is visszautasította, hisz alig költözött be új otthonába, bőven volt mit csinálnia, csakhogy Cathy Palmer, a szomszédasszony már akkor megjelent azt utcán, amikor még a házán mesteremberek dolgoztak, s ő azokat jött ellenőrizni. Bemutatkoztak egymásnak, váltottak néhány szót, ám a maga részéről gyorsan elköszönt azzal, hogy siet. Lánya, Becky, ellenben maradt és rögvest összeismerkedett az asszony lányával, Angie-vel, akivel egyidősek voltak. Chris utóbb tudta meg csemetéjétől, mennyire kifaggatta őt Cathy. Nem volt ugyan titok, hogy elvált. Az sem, mivel foglalkozik, ugyanakkor nem akarta nagydobra verni, s mivel felettébb tolakodónak érezte szomszédasszonya magatartását, igyekezett kerülni őt. Cathy Palmert azonban lehetetlenség volt lerázni. Beköltözése után már az első héten beállított hozzá a lányával együtt, s utána is rendszeresen meglátogatta. Szemlátomást egyiküket sem izgatta a felfordulás. Angie gyorsan megtalálta a hangot az ő lányával, Beckyvel, Cathy pedig vele. A frissen főtt kávé és a hideg ásványvíz mellett Chris megtudta róla, hogy harminchat éves és elvált, hogy van egy tizenhárom éves fia is, s hogy öt éve él ebben a kertvárosban. Azóta, hogy a férjével közös házukat eladták és elváltak útjaik. Aztán persze neki is el kellett mesélnie, hogy szintén elvált, hogy van egy nagylánya, aki teljesen önálló, egy nagyfia, aki dolgozik, és a barátaival közösen bérel lakást, de bizony még mindig gyakran szorul anyai támogatásra. – Te jó ég, Chris, hát hány éves vagy? – kiáltott fel Cathy meglepetten. – Sok, meg sem merem mondani. – De mégis mennyi?

5

– Na jó – mosolygott az asszony –, negyvenöt vagyok. – Nem mondod?! Sokkal fiatalabbnak látszol. – Köszi, igazán hízelgő, ám a lényegen mit sem változtat. – Én azt gondolom, hogy mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát, meg ahogyan viselkedik. Véleményem szerint legfeljebb harmincnyolc lehetsz. Chris elnevette magát. – De szép is lenne! Éppen annyi voltam, amikor a lányom született. – A lányodról jut eszembe! – vette át a szót a szomszédasszony. – Két hét múlva rendezek egy kis grill-partit, és szeretném, ha átjönnétek. – Mit ünnepeltek? – Az égvilágon semmit. Egyszerűen csak néhányan összejövünk. Jólesik a kikapcsolódás nekem is, a lányom meg egyenesen imádja a társaságot. – Kik lesznek nálad? – Hát… – mosolygott kesernyésen Cathy – nincs nagy választék. A húgom a férjével meg a három gyerekkel, és a sógorom a lányával, meg talán a sógorom barátja a fiával és a lányával. – Köszönöm a meghívást, de nem fogadhatom el – hárította el Chris. – Egyrészt, mert a családod lesz jelen, és nem akarok zavarni, másrészt nem érek rá. Nézz körül, Cathy! Ezzel a rengeteg dobozzal és zsákkal még karácsonyra sem végzek, pedig az iskolakezdésre rendben kellene lennie a háznak. – És ki mondja ezt? Ugyan, Chris! A pakolás megvár, férjed már nincs, aki morogna, amellett neked is szükséged van kikapcsolódásra, és a lányodnak is. Ne felejtsd el, hogy a gyerekek különösen imádják a társaságot, és nálam akkor éppen nyolc gyerek lesz. Ráadásul Angie nagyon összebarátkozott a lányoddal. – A húgodnak nincs lánya? – De van, kettő meg egy fia, aki még igen kicsi. – Akkor Becky nem fog hiányozni. – Azt te csak hiszed. A lányok éppen páratlan számban lesznek, amellett más a rokon, és más a barátnő. – Ne haragudj, de… – Kérlek, Chris! Hidd el, nem fogsz zavarni! Egyébként lakik itt az utcában egy özvegy csaj, Erica Miller, ő is mindig itt volt a gyerekeivel, csakhogy most elutazott a szüleihez. Rajta kívül van még egy nő, aki szintén elvált, ő is mindig itt volt, ám most behapsizott, és

6

együtt mentek nyaralni. Ezzel azt akarom érzékeltetni, hogy a húgomék megszokták, hogy mindig hívok barátnőket is, a gyerekek pedig kifejezetten azt élvezik, ha sokan vannak. – Hát… majd meglátom. – Ez nem válasz. Csak nem akarsz a lányodtól megtagadni egy kis szórakozást? Amellett ebben az utcában veled együtt négyen vagyunk egyedülállóak, s úgy gondolom, össze kellene tartanunk. – Ebben igazad van. – Persze, ha neked nagy baráti köröd van, más a helyzet, akkor nem akarok erőszakoskodni. – Nincs baráti köröm, Cathy, sőt családom sincs már, a szüleim meghaltak. – Ez szomorú. – Igen. Nem könnyű túljutni rajta. – Kérdezhetek valamit? – érdeklődött Cathy, és a szemén látszott, hogy majd’ megöli a kíváncsiság. Chris rögvest óvatossá vált. – Hogyne. – Nos… amikor a lányodat faggattam a múltkor, azt mondta: írónő vagy. Igaz ez? – Igaz – vallotta be vonakodva. – És mit írsz? – Füzeteket egy sorozatba. – Na jó, de melyikbe? – A Magányos szívekbe – felelte Chris kényszeredetten. – Jesszusom! – csapott a homlokára a szomszédasszony. – A húgom, Maggie és én is mindet olvastuk, imádjuk ezeket a füzeteket. A nevedre azonban nem emlékszem. Mit is mondtál, hogy hívnak? – Christine Williams, de álnéven írok. Chris Hunterként jelennek meg a regényeim. – Jaj, Chris, hiszen én nagyon szeretem a munkáidat! – Köszönöm. – Ó, ha én ezt a húgomnak elmesélem! – Hálás lennék, ha nem mondanál neki semmit. – Nem mondod komolyan! Az ég áldjon meg, Maggie ugyanúgy imádja a regényeidet, mint én, és sosem bocsátaná meg, ha utóbb megtudná, hogy elhallgattam előtte az igazságot. Már csak azért is át kell jönnöd a grillpartira, hogy bemutathassalak a testvéremnek! Chris nagyot sóhajtott. 7

– Miért gondolják az emberek, hogy más vagyok csupán azért, mert írok? Nincs három fejem, sem négy karom, ellenben van családom, és róluk ugyanúgy kell gondoskodnom, mint más nőknek. Kiábrándító, igaz? – Hát… hihetetlen, az biztos. – Nem értem, miért. Az emberek mindenféle lehetetlen dolgot képzelnek rólunk, aztán csalódnak, ha kiderül, hogy mi is csak emberek vagyunk. Pedig a lényeg az, hogy nekem ez a munkám. Munka, és nem is olyan könnyű, mint sokan hiszik. Nem röpködök összevissza a világban, nem szórhatom a pénzt számolatlanul, még házvezetőnőm sincs, ellenben ugyanúgy aggódom a gyerekeimért, ha betegek, mint bárki más, és ugyanúgy mosok, főzök, takarítok, bevásárolok, mint a többi asszony Sőt a hozzám hasonlókat is elhagyhatják a férfiak, és ugyanúgy szenvedünk, mint mások. A különbség annyi, hogy az én munkahelyem itthon van, meglehetősen remeteéletet kíván. Sokszor nagyon nehéz összeegyeztetni a családdal, mert ha ihlet van, akkor szinte megállás nélkül írni kell, s olyankor igen nehéz félbehagyni, és – mondjuk – a gyerek szülői értekezletére rohanni és odafigyelni. – De miért? – Mert amikor írok, egy másik világot teremtek, és folyton ez van a fejemben. Nem könnyű ki-be járni ebből a világból a való életbe és vissza, időnként borzasztó nehéz újra belemerülni a munkába. Előfordul, hogy szinte lehetetlen, s olyankor elfog a pánik, hogy talán soha többé nem leszek képes rá. Többé nem tudok írni, dolgozni, de akkor miből élek? Hiszen valójában szeretem csinálni, és ehhez értek. Legalábbis valamennyire. Ezért nem megyek sehová, ezért kell a nyugalom, ha egy regényen dolgozom. – Egy kicsit unalmasan hangzik – vallotta be Cathy. – Nekem nem az, ám a körülöttem élőknek igen. – Ezért váltatok el? – Biztosan ez is közrejátszott. Végül is nem könnyű elviselni, ha nem lehet szólni hozzám, mert fel sem fogom, amit kérdeznek, ráadásul utálom, ha megzavarnak, amikor dolgozom. És nem lehet túl izgalmas, ha folyton körmölök, és képtelen vagyok elszakadni tőle, s ha folyton elhanyagoltnak látszom, mert nincs időm a cicomára. Ha írok, elsősorban csak az van és a gyerek. Mert róla azért gondoskodom. – A férjedre ellenben nem jutott időd. – Ez így ostobaság. Ha egy férfi dolgozik, akkor azt a nőnek meg kell értenie. Az én véleményem szerint ennek fordítva is igaznak kellene lennie. Ha én dolgozom, akkor azt tartsa tiszteletben ő! – Férfiak! – húzta el a száját Cathy megvetően, mire mindketten elnevették magukat. 8

– Na és te? Mivel foglalkozol? – kérdezte Chris abban a reményben, hogy ezzel eltereli a figyelmet magáról. – Menő butikban vagyok eladó, amit szeretek, de néha igen fárasztó. Természetesen nem keresek rosszul, de ezért sok mindent el kell viselni. Most ellenben nem zavarunk tovább, azt viszont nem ígérhetem, hogy a közeljövőben nem látogatunk meg többet. Sőt, az még jobb lenne, ha a következő alkalommal ti jönnétek át, amellett a lányodat egyedül is átengedhetnéd hozzám, jót játszanának Angie-vel, és te is biztosan jobban haladnál a pakolással. – Köszi – mosolygott Chris, miközben kikísérte vendégeit. Végül is semmi rosszat nem mondhat szomszédasszonyára, Cathy kedves és közvetlen, a lánya úgyszintén. Ennek ellenére nem állt szándékában megjelenni a grillpartin, még akkor sem, amikor Becky könyörögni kezdett neki, hogy fogadják el a meghívást. Csakhogy az ominózus szombaton Cathy reggel áttelefonált, aztán délben megjelent nála, és addig nem hagyta békén, míg be nem adta a derekát. – Értsd meg, Chris, te teszel nekem szívességet! – Hogyan? Nem értem. – Nos, a húgom férjének, vagyis a sógoromnak, Steve-nek van egy barátja, aki mellesleg a legkisebb gyerekük keresztapja. Martin Jones, mert így hívják, másfél éve jött haza Londonból, miután megözvegyült. Nagyon megviselte a felesége halála, kizárólag a húgomékkal érintkezik, sehová nem jár. Van egy fia meg egy lánya, a gyerekeink egyidősek. A helyzet az, hogy nagyon tetszik nekem a pasi, de sejtelmem sincs, hogyan kelthetném fel a figyelmét anélkül, hogy pánikszerűen elmenekülne. Ő engem barátként kezel vagy családtagként, és ezért fogadta el a meghívásomat. Egyébként széles ívben kerüli a nőket, akik rendre meg akarják hódítani. Abban reménykedem, ha többen vagyunk, nem fog rögtön gyanút, miben mesterkedem, és szeretnélek megkérni, hogy egy kicsit beszélgess vele. – De hiszen nem is ismerem. – Majd megismered. Chris gyanakodva nézett szomszédasszonyára. – Csak nem arra akarsz rávenni, hogy tegyek úgy, mintha érdekelne? – Nem rossz ötlet – kapott rajta Cathy, és felnevetett. – És hány éves ez a Mr. Jones? – Harminchat. Annyi, mint én. Christine elnevette magát. – Ugye, nem képzeled, hogy egy nálam tíz évvel fiatalabb pasit izgat, ha érdeklődöm iránta? 9

– Nem ti lennétek az elsők. – Na persze. S miután megijedne tőlem, az öregasszonytól, hozzád szaladna védelmet keresni? – Nos… kétlem, hogy épp az én védelmemre szorulna, de talán több időt töltene velem, hogy téged lerázzon. – Neked elment az eszed! – Csak szerelmes vagyok. – Hát az ugyanaz. – Vigyázz, Chris, még veled is megeshet! – Az én koromban? Amikor minden pasi megbolondul, és a fiatal pipihús után rohangál? – Nem tudhatod előre, mindig vannak kivételek. Ráadásul a sógorom bátyja olyan korú, mint te, és szintén elvált. Jóképű, gazdag és sikeres, csak éppen szörnyen megviselte a házassága és a válása, ezért igen zárkózottá vált. – Ne akarj összeboronálni vele! – Eszembe sem jutott. Egyszerűen csak szeretném, ha megismerkednétek. Még az is előfordulhat, hogy összebarátkoztok, az is valami. Képzeld el, lenne egy szuper társaságunk. Te és Peter, a húgom és a férje, Steve, na és persze Martin meg én. Mindannyiunknak vannak gyerekei, és ők is jól meglennének. – Ez mind nagyon szép, csak azt felejtetted ki a számításból, hogy esetleg Peternek nem fogok tetszeni. Még barátként sem. Vagy ő nekem. – Majd kiderül. Ehhez azonban az kell, hogy átjöjj, lehetőleg minél hamarabb. Az ég áldjon meg, ne kéresd magad! Hidd el, senkit nem fogsz zavarni, ráadásul Maggie alig várja, hogy megismerjen. Nem kell kiöltöznöd! Végül Cathy addig beszélt a lelkére, míg jobb híján beleegyezett, különösen azért, mert Becky nagyon menni akart. Mióta elvált, elég egyhangúan éltek, és szegény kislány ezt nehezen viselte. Sem rokona, sem baráti társasága nem maradt, egyetlen barátnőjének a gyereke pedig már felnőtt, így Beckyvel hiába látogatták meg, a kislány unatkozott. Most azonban itt volt a lehetőség, hogy hasonló korúakkal ismerkedjen meg, s Chris jól tudta: egy ilyen lehetőségtől nem foszthatja meg a lányát, mert neki úgy kényelmesebb lenne. – Na jól van. Mikor menjünk át? – Négyre gyertek, s akkor még nyugodtan megihatunk egy kávét.

10

A GRILLPARTI A kávét alig itták meg, máris betoppantak Cathy húgáék. – Szóval te vagy az írónő – állapította meg Maggie, s úgy méregette, mintha legalábbis azt a plusz két fejet keresné rajta, és szemlátomást csalódottan vette tudomásul, hogy semmi rendkívülit nem fedezett fel. Chris szörnyen érezte magát, a legszívesebben elmenekült volna. – Igen – felelte kényszeredetten, miközben úgy találta, hogy Cathy becsapta, amikor azt állította, nem lesz nagy felhajtás, és nem kell kiöltöznie, akár egy szabadidőruha is megteszi. S ő hitt neki! Most aztán ott állt olcsó, teljesen hétköznapi, enyhén gyűrött joggingjában meg igen egyszerű pólójában, és a legszívesebben elsüllyedt volna a szégyentől, noha sosem volt a márkanevek rabja. Maggie nagyon elegánsan festett világos vászonszoknyájában és a színes selyemblúzban, férje, Steve, hasonló nadrágot viselt, hozzá márkás, rövid ujjú pólót. Szomszédasszonyán ugyan farmer volt, ám meglehetősen drága márkájú, és ő is selyemblúzt választott hozzá. – Nem ilyennek képzeltelek – ismerte el Maggie nem is leplezett csalódással. – Hanem milyennek? – érdeklődött kihívóan Chris. Szemvillanás alatt elfutotta a méreg, s kész volt arra, hogy felvegye a kesztyűt. A feszültség percről percre fokozódott közöttük, és Cathy jobbnak vélte, ha közbelép. – Jaj, Christine, ne is törődj a húgommal! – mondta kedvesen, és figyelmeztető pillantást vetett testvérére. Maggie sértetten vállat vont és ott hagyta őket, hogy megnézze, mit művelnek a gyerekek. Lányai kilenc- és tízévesek voltak, a kisfiú azonban még csupán három, és hamar eltört nála a mécses. Rosszkedvűen vette tudomásul, hogy nővére utána siet. Sejtette: alapos fejmosásban lesz része, s nem egészen alaptalanul. Végül is tudta, hogy az írónő alig pár hete költözött ide, s még nincs rendben a háza. Ugyanakkor viszont az is igaz volt, hogy ő még ebben a helyzetben is fontosnak tartotta volna az elegáns megjelenést, de hát nem mindenki egyforma. Csak van valami ebben a nőben, ha olyan jó könyveket képes írni! – Mi vagyunk az elsők? – tudakolta Steve Sullivan, Maggie férje, ügyesen másra terelve a szót.

11

– Bizony. Egy kicsit korábban jöttetek – felelte Cathy. – Bocsáss meg – vágott bűntudatos képet a férfi –, ám ebben a nejem a bűnös! Annyira lázban égett, hogy megismerheti kedvenc írónőjét, hogy nem volt maradása. – Én meg óriási csalódást okoztam neki – jegyezte meg Chris szarkasztikusan. – Ugyan, Christine, ne törődjön vele! – vigasztalta Steve. – A feleségem időnként úgy viselkedik, mint az a bizonyos elefánt a porcelánboltban, de azért nem rossz ember. – Megértem. Végül is nem ő az első, és minden bizonnyal nem is az utolsó, akinek csalódást okozok azzal, hogy én is olyan vagyok, mint más közönséges halandó, ráadásul a legkevésbé sem érdekel a divat. – Véleményem szerint semmi oka a szégyenkezésre – jelentette ki Steve őszinte meggyőződéssel. – Köszönöm – mosolygott rá hálásan Chris. – Tudja, nemrég költöztem ide, és a ruháim még zsákokban és dobozokban hevernek. Emellett Cathy azt állította, hogy nem kell kiöltöznöm, bár attól tartok, ha megtettem volna, a feleségének akkor is csalódást okozok, hiszen minden holmim egyszerű, kényelmes és praktikus, ráadásul olcsó. Nem vagyok divatimádó, és teljesen hidegen hagynak a márkás holmik. – Nahát! – nevetett fel a férfi elismerően. – Maga aztán páratlan nő. Bezzeg az én nejem vagyonokat költ ilyesmire, és sajnos ennek alapján ítéli meg az embereket. – Ajjaj! – emelte az égre a szemét Chris, és ő is elnevette magát. Mérge elszállt, s olyan barátságos hangnemben, olyan közvetlenül beszélgettek, hogy kezdte jobban érezni magát. Észre sem vették, hogy Cathy időközben magukra hagyta őket. Steve Sullivan középmagas, sportos alkatú, barna hajú és barna szemű férfi volt, s noha nem éppen az a kimondott férfiszépség, ám meglehetősen rokonszenvesnek bizonyult. Közvetlen, ám nem tolakodó modora, nyílt tekintete s az, ahogyan ellensúlyozni próbálta neje otromba viselkedését, jóindulattól sugárzó arca arra késztette Christ, hogy kibújjon a szokásos csigaházából. A férfi őszintén érdeklődött a munkája felől, figyelmesen hallgatta, s rövidesen úgy beszélgettek, mintha ősidők óta ismernék egymást. – Nem akarok ünneprontó lenni, de azt ígérted, Chris, hogy megsütöd a krumplit – termett ott váratlanul Cathy, emlékeztetvén szomszédasszonyát az elvégzendő munkára. – Máris megyek. – Köszi. Majd beszélgettek később. – Nekem mi a feladatom? – kíváncsiskodott Steve. – Készítsd elő a grillsütőt! 12

– Igenis – szalutált a férfi mókásan, és elsietett. – Ne haragudj a húgomra – kérte Cathy –, ha majd jobban megismeritek egymást, rájössz, hogy nem olyan rossz! – Oké – adta meg magát Christine –, elhiszem. Felejtsük el! – Köszönöm. Tudod, szörnyen kínos nekem ez az egész, hiszen én hívtalak meg. – Ne aggódj, túlélem! Becsszó – emelte esküre a kezét Chris mosolyogva. – Na, megyek krumplit sütni. Cathy és Maggie a terítéssel foglalatoskodott, Chris is hozzálátott a munkához, s amikor újra csengettek, az ablakhoz settenkedett és kibámult rajta. Aztán úgy elmerült a gondolataiban, hogy csak Cathy erőteljes hangjára riadt fel. – Chris! Christine! Gyere ki! Chris vonakodva engedelmeskedett. Na megint egy mustra! – Rögtön megyek – kiáltotta ki és félrehúzta a serpenyőt a tűzhelyről. Szerencsére az első adag krumpli éppen elkészült. Tálba szedte, letakarta, de tovább már nem húzhatta az időt. – Na végre – sóhajtotta Cathy, miután Chris megjelent az ajtóban. Aztán bemutatta neki Martin Jonest és a gyerekeit. Szerencsére Martin ugyanolyan barátságosan üdvözölte, mint Steve, és nem méregette lekicsinylően, mint Maggie. Steve mindenki ízlésének megfelelően italt töltött, Cathy Chrishez fordult. – Ugye, megengeded, hogy a fiúk tegezzenek? – Természetesen – bólintott az asszony, majd koccintott és puszit váltott először Steve-vel, utána Martinnal, végezetül elnézést kérve visszasietett a konyhába, hogy nekilásson a következő adag krumpli sütésének. Váratlanul Maggie somfordált be a konyhába. – Jöttem a húsért – jelentette be, és a hűtőhöz ment, ám ott tétován visszafordult. – Chris? – Igen? – Kérlek, ne haragudj, nem akartalak megsérteni! – Semmi baj – mosolygott rá az asszony barátságosan. – Tisztában vagyok azzal, hogy sokan úgy képzelnek el, mint valami fekete hajkoronájú szexbombát minimum bőrszerelésben, aki ha nem is magánrepülővel röpköd, de legalábbis Porschéval száguldozik, és palotában lakik. Szolgálók hada lesi minden óhaját, s noha véleményem szerint az íráshoz elengedhetetlen a nagyfokú élettapasztalat a fantázia mellett, mégsem vagyok több huszonöt évesnél. Hát sajnos ehhez képest a valóság tényleg kiábrándító. 13

– Én… én nem úgy gondoltam. – Jaj, Maggie, felejtsd már el! – nevette el magát Chris. – Esküszöm, nem haragszom, fátylat rá! Oké? – Oké – sóhajtott fel megkönnyebbülten Maggie. – A nővérem lekapott a tíz körmömről, és soha nem bocsátja meg, amiért megsértettelek. – Mondd meg neki, hogy tisztáztuk a dolgot, és nincs harag közöttünk! – Rendben, és köszi. – Nincs mit. – Na, kiviszem a húst, mert Steve sütni akarja. Alig távozott a fiatalasszony, újfent csengettek. Chris kiszedte a krumplit a tálba, és megint az ablakhoz osont. S miközben ott leselkedett, csodálkozva állapította meg, hogy lánya milyen gyorsan megtalálta a hangot a többi gyerekkel, önfeledten játszottak. A gyereklétszám megint gyarapodott egy kislánnyal, majd megpillantotta a férfit, aki az asztal köré gyűltekhez igyekezett. Tejeskávé színű vászonnadrágot és ugyanolyan árnyalatú sportinget viselt, amikről messziről ordított, hogy nem olcsó darabok. Na és persze kézzel varrott olasz cipőt. A fenébe! Chris azonnal tudta, hogy ő Peter Sullivan, s azt is, hogy ők bizony még véletlenül sincsenek egy súlycsoportban. Az arcát ugyan csak messziről látta, ám a testén semmi kivetnivalót nem talált. Széles vállú, sportos testalkatú, középmagas, meglehetősen elegáns ember üdvözölte a többieket, egyenes szálú, barnás árnyalatú hajába a nap világosabb csíkokat szívott, melyeket szigorúan hátrafésült. Jó megjelenésű férfinak látszott, ám Chris még innen, a konyhaablakból is érzékelte, hogy van benne valami zavaró: túl szépnek, túl tökéletesnek látszik ahhoz, hogy igaz legyen. – Christine! – kiáltotta el magát ekkor Cathy, mire összerezzent és úgy ugrott el az ablaktól, akár egy csínytevésen ért gyerek. – Megyek – kiabálta vissza. Kezét a szívére szorította, mert attól tartott, hogy kiugrik a helyéről, s mélyeket kellett lélegeznie, hogy megnyugodjon. Szomszédasszonya majd’ a szívbajt hozta rá. Ha azonban őszinte akart lenni, be kellett ismernie, hogy más miatt is húzza az időt. Nem volt titok a számára, hogy Cathy úgymond „neki szánta” a nemrég érkezett férfit – na jó, ha nem is férjnek, de a társaságukban partnernek. Neki viszont máris olyan érzése volt, hogy nem fog működni a dolog. 14

– Jössz már? – hallotta szomszédasszonya sürgető hangját. – Azonnal – felelte és nagyot fújt. Mindenre elszánva nagy levegőt vett, és elhagyta a konyhát. Közben azon töprengett, hogy vajon miért érzi úgy, hogy valami baj lesz az ismerkedés körül. S noha az új jövevény épp nevetett valamin, ahogy Christine egyre közelebb ért hozzá, úgy kerítette a hatalmába a tűrhetetlen feszültség. – Peter, engedd meg, hogy bemutassam Christine Williamst, azaz Chris Huntert, az írónőt – mondta már-már ünnepélyesen Cathy. A férfi, aki eddig háttal állt neki és elmélyült csevegést folytatott az öccsével, lassan, szemlátomást vonakodva fordult meg. Chrisnek hirtelen úgy tűnt, mintha egy lassított film egyik szereplőjévé vált volna, a másikat pedig a férfi alakítaná, s az egész egy lakatlan szigeten játszódna, ahol rajtuk kívül teremtett lélek sincs. Nagyon messziről hallotta Cathy hangját, de nem jutottak el a tudatáig a szavak. Peter Sullivannek szép szeme volt, valahol a szürke és a kék között, ám olyan áthatóan függesztette rá, hogy kilelte a hideg. Arca kifürkészhetetlen maradt, jéghideg tekintettel pásztázta végig az asszony arcának minden négyzetcentiméterét, végtelenül zavarba hozva ezzel őt. A férfi nem volt az a klasszikus férfiszépség, ám vonásai rokonszenvesnek tetszettek, csak éppen a kedvező benyomást elrontotta a belőle sugárzó hűvösség és megközelíthetetlenség, mi több: gőg. Istenem, könyörülj rajtam! A felsőbbrendű férfi iskolapéldája – gondolta Chris, s korábbi bénultsága kezdett feloldódni. Lassan újra hallotta a zenét, amit pár percig egyáltalán nem érzékelt, és újra hallotta a többiek hangját is. – Jó napot – biccentett Peter Sullivan és tekintete az arcáról az alakjára vándorolt. Chris az ajkába harapott, amint eszébe jutott, milyen ágról szakadtan fest. – Maga tényleg író? – tudakolta Peter hitetlenkedve, s tekintete végigsiklott rajta a feje búbjától a lába ujjáig, végül elhúzta a száját. – Igen, és képzeld, Maggie is, én is imádjuk a könyveit – felelt Chris helyett Cathy lelkesen. Úgy festett, a többiek semmit nem érzékelnek abból a feszültségből, ami az írónő és Peter között létrejött, s ami inkább fakadt ellenszenvből, mint szimpátiából. Christine a legszívesebben bokán rúgta volna a férfit. Egy pillanatra ismét összevillant a szemük, és Chris egyértelműen kiolvasta Peter tekintetéből a lekicsinylést. 15

Úgy érezte, menten felrobban mérgében. Szeretett volna valami harapós megjegyzést a képébe vágni, ám a férfinak ekkor megcsörrent a mobilja, és rövidesen elmélyült beszélgetést folytatott a hívóval. Fontoskodó viselkedése még inkább felbőszítette. Cathy belekarolt. – Kész a krumpli? – Még van egy adag, amit ki kell sütni – felelte Chris az indulattól fojtott hangon. – Akkor gyere, csináljuk, a hús rögtön kész! Maggie kihordta a salátákat, Christine újfent krumplit sütött, Cathy a kávéfőzőbe készítette be a kávét. Ezalatt az udvaron Martin egy üveg sörrel a kezében azt figyelte, milyen profi módon süti a húst Steve, s közben ugratta kicsit. – Látszik, hogy jó ideje nős ember vagy, barátom. Tökéletesen áll a villa a kezedben, szakszerűen forgatod a húst, és még a fodros kötény is irtó cuki rajtad! – Menj a fenébe! – morogta Steve, de aztán mindketten jót nevettek. Időközben Peter befejezte a telefonálást és csatlakozott a másik két férfihoz. – Úgy vélem, először a gyerekeknek kellene enniük, annyian vagyunk, hogy egyszerre úgysem férünk az asztalhoz – jegyezte meg Cathy. – Jó ötlet – helyeselt Maggie, és máris kezébe vette az irányítást. Nagy adag sült krumplival távozott a konyhából, s az udvaron azonnal elkezdte összeterelni az aprónépet. – Na? Milyen a pasi? – faggatta Christ Cathy. – Milyen pasi? – játszotta az értetlent az írónő. – Hát Peter. – Ja, ő? – Chris gyorsan hátat fordított és megkeverte a krumplit. Úgy döntött, megtartja magának nem éppen hízelgő véleményét. – Nem tudom, hisz nem ismerem – válaszolta diplomatikusan. – Én a külsejére gondoltam. – Nem az esetem. – Nem mondod!? A nők rajonganak Peter Sullivanért, lehetetlen, hogy nem tetszik neked. Egyáltalán nem néz ki rosszul, amellett gazdag és sikeres. Christine rögvest megfeledkezett fogadalmáról, és dühösen perdült meg. – Felőlem aztán lehet gazdag is meg sikeres is, akkor sem fogok belépni Peter Sullivan rajongótáborába! – Mi bajod vele?

16

– Hogy mi bajom vele? – kiáltotta Chris felháborodva. – Komolyan kérdezed? Hát megmondom! Utálom a beképzelt, pökhendi pasasokat, akik felsőbbrendűnek képzelik magukat! – Csendesebben, bárki meghallhatja. – Fütyülök rá, különben is te kérdezted, s mert nem hagytál vele békén, hát bővebben is kifejtem neked, mit gondolok róla. Ennek a pasasnak legfeljebb egy fiatal fruska való, aki úgy néz ki, mint egy szexbomba, ám ész az nem szorult bele. Elalél a bankszámlájától, ámulattal lesi minden szavát, istennek képzeli, s ha Mr. Sullivanünk épp nem ér rá játszadozni bokros teendői mellett, szó nélkül becsücsül egy sarokba, és csupán akkor jön elő, ha a nagy Mr. Sullivan méltóztatik hívni. A jóisten mentsen meg még egy öntelt, egoista fickótól! – Chris… – Ha láttad volna, hogy nézett rám, akkor most nem akarnád belém fojtani a szót! A lekicsinylő pillantásától pondrónak éreztem magam, amit menten eltaposnak. Hát nem! Még egyszer nem hagyom magam! A legkevésbé egy ilyen fennhéjázó, gőgös, érzéketlen, felfuvalkodott hólyagtól… – Christine! – ismételte Cathy szigorú pillantást vetve rá. Ujját a szájára tette jelezve, hogy maradjon csendben, ám Christ addigra túlságosan elragadta az indulat ahhoz, hogy értsen belőle. – Számomra hihetetlen, hogy a kedves Steve és ez a beképzelt majom testvérek. Peter Sullivanbe annyi kedvesség szorult, akár egy kősziklába. És mindennek a tetejében még sznob is! Ha láttad volna, milyen megvetően mért végig csupán azért, mert egyszerű jogging van rajtam! A fenébe is, Cathy, miért mondtad, hogy nem kell kiöltözni? Legközelebb én is áthozom majd a mobilomat, és akkor eljátszhatom a szörnyen fontos személyiséget, mint ez a Mr. Sullivan. Ha ráérek, sajnálni is fogom, amiért szegényt még szombat délután sem hagyják békén! – Elnézést, hogy zavarom a hölgyeket – csendült fel ekkor egy kellemes bariton Christine háta mögött, mire úgy perdült meg, akár a szélvész, ám a hirtelen mozdulattól elveszítette az egyensúlyát, s ha a férfi nem kapja el, akkor elesik. – Jól van? – hajolt hozzá közel Peter a vonásait fürkészve. – Iiiigen… – dadogta Chris talpig vörösödve. Most kezdte felfogni, Cathy miért akarta mindenáron elhallgattatni. A férfi alighanem jó ideje az ajtóban ácsorgott és minden szót hallott. Teremtő isten! Remélte, rögvest megnyílik alatta a föld, de sajnos nem volt szerencséje. 17

– Kö… köszönöm, most már… elengedhet – mondta mereven, és kiszabadította magát a férfi karjaiból. Büszkeségének maradékával méltóságteljesen elfordult, és lángoló arccal szedte ki az utolsó adag sült krumplit, szorgalmasan kerülve Cathy tekintetét és persze Peterét. – Mit akartál, Peter? – tudakolta Cathy, miközben fuldoklott a nevetéstől. Hát… Peter most aztán jól megkapta, annyi szent. Ráadásul volt is igazsága Chrisnek, bár ezt a véleményét inkább megtartotta magának. – Csupán a sót – jelentette ki a férfi szárazon. – Nem gondoltam, hogy személyi analízisben is részesülök – tette hozzá, miközben arcizma sem rezdült. – Ráadásul ennyire hízelgőben – nyomta meg az utolsó szót gúnyosan, majd kezében a sóval távozott. Christine hangosan felnyögött. – Szentséges Szűzanyám! – Mi ütött beléd? – kérdezte Cathy. – Én próbáltalak figyelmeztetni. – Mióta állt az ajtóban? – Jó ideje, de ez még hagyján! Előtte ugyanis a fürdőszobában lehetett, hallottam, hogy valaki megnyitja a csapot. Ezért is szóltam, hogy beszélj halkabban. Attól tartok, minden szót hallott. – Jóságos ég! – Hát most már mindegy. – Csakugyan – harapdálta a szája szélét Chris. – Megvallom őszintén, alaposan felbosszantott, forrt bennem a düh, ezért ragadhatott el annyira az indulat, különben értenem kellett volna a jelekből. – Ne foglalkozz vele! Abban mindenesetre igazad van, hogy Peter beképzelt, úgyhogy nem fog megártani neki a kemény kritika, ám azért nem olyan rossz, mint hiszed. A házassága borzasztóan alakult, s mióta elvált, azóta nagyon zárkózott. Azt hiszem, nehezen viseli, hogy egyik házassága sem sikerült. – Miért? Hány volt neki? – Három. – Három? Háromszor volt nős? – Úgy bizony. És mindhárom válással végződött. – Hát, ez rá nézve sem jó bizonyítvány. Gyereke van? – Van ám, három. – Tényleg? Nem néztem ki belőle. – Micsodát? Hogy tud gyereket csinálni? – kuncogott Cathy. 18

– Jaj, dehogy! – nevette el magát Chris is. – Azt nem néztem ki belőle, hogy gyereket akarjon. Nem olyan típusnak látszik. – Pedig szereti a gyerekeket, és mind a hármat ő neveli. – Nem hiszem el! Mekkorák? – A legnagyobb fiú huszonkét éves, egyetemre jár, a másik szintén fiú, tizenhét éves, a kicsi pedig, Barbara hétesztendős. – Ha van egy huszonkét éves fia, akkor Peter sem lehet már olyan fiatal. – Nem, bizony. Azt hiszem, veled egykorú. – És mi lett az anyákkal? Mind szó nélkül hagyta, hogy a férfi nevelje a gyerekeket? – Ahogy mondod. Az volt bennük a közös, hogy úgy vélték, a csemetéjüknek jobb helye lesz apukánál, mint náluk. – Hát én erre nem lennék képes. – Én sem, de léteznek ilyen nők is. Végső soron Peter jól keres, mindent megad a gyerekeknek, igazán jól megy nála a soruk, és még foglalkozik is velük. Hiszed vagy sem, kimondottan jó apa. Na de eleget pletykáltam, gyere, menjünk ki, már biztosan elkészült a hús! – Én nem… nem akarok… – rázta meg a fejét az asszony. – Ne nevettess, Chris, hidd el, Peter nem fogja leharapni a fejed, van humorérzéke! – Komolyan mondod? Ki hitte volna róla? – fintorgott Christine, és vonakodva követte Cathyt az udvarra. Mérget vett volna rá, hogy Peter Sullivannek egy csepp humora sincs, és személyében tekintélyes ellenségre tett szert. S miután a férfi egész este nem szólt hozzá, jószerével levegőnek tekintette, Chris biztos volt abban, hogy az ő feltevése a helyes. Mr. Sullivan előbb-utóbb megtorolja az őt ért sérelmeket.

19

CATHY ÉS NÉMI TURPISSÁG A nyári hónapok gyorsan elrepültek, jött az ősz, s vele az iskola. Chris rengeteget dolgozott, hogy iskolakezdésre rendben legyen a háza, ám ez csak többékevésbé sikerült neki. Nem mentek nyaralni sehová, az egész nyarat otthon töltötték, kivéve azt az egy hetet, amikor volt férje elvitte a gyereket. Christine ezt az időt írásra használta, szeretett volna leadni újabb kéziratot minél hamarabb, de csak lassan haladt. Aztán félbe kellett hagynia, mert kislánya mellett képtelen volt dolgozni. Végül elkezdődött az iskola, és akkor újra áldozhatott a munka oltárán. Közben azért a házat is rendezgetni kellett, gondoskodni ételről, tiszta ruháról, foglalkozni a gyerekkel; az ősz is olyan gyorsan múlt el, mint a nyár, és beköszöntött a tél. Igyekezett mindent megvenni az ünnepekre, ajándékok után rohangált, s még az új regényét is befejezte. Nagyon félt ettől a karácsonytól, ez lesz az első, amit a férje nélkül töltenek, s tán még a szokásosnál is nagyobb gonddal készült rá. Az ominózus nyári grillsütés óta nem találkozott Peter Sullivannel, amiért kimondottan hálás volt a sorsnak. Igaz, a férfi azon az estén nem tett több megjegyzést a hallottakra, ám Chris biztos volt abban, hogy haragszik rá. Szomszédasszonyával azonban továbbra is jó volt a kapcsolata, gyakran töltöttek együtt egy-egy szabad délutánt; ha ráértek, beszélgettek, jókat nevettek, miközben a lányok boldogan játszottak egymással. Így történt ez ezen a téli napon is. Szombat volt, kint hideg, és esett a hó, ám a házban meleg fogadta az embert és kiváló hangulat. Cathy nem győzte dicsérni Christine-t, milyen otthonossá varázsolta a házat, s noha akadt még tennivaló, Chris örömmel és büszkén fogadta az elismerést. Tejszínhabos kávét ittak, hozzá kekszet rágcsáltak, miközben Amanda Leart hallgattak. – Sikerült már jutnod valamire Martinnal? – érdeklődött Christine. – Sajnos nem – vágott boldogtalan képet Cathy. – Néhányszor összefutottunk Maggie-nél, de ő engem nem vesz komolyan. Egyszerűen nem látja bennem a nőt, csupán a rokont, és én nem tudom, hogy mit tegyek. Hagyd a csudába! – felelte volna legszívesebben Chris, ám tisztában volt azzal, hogy Cathy úgysem fogadná meg a tanácsát.

20

Időközben megtudta, hogy Maggie három gyermekének más és más a keresztszülője. Elsőszülött lányuknak Steve bátyja, vagyis Peter, második lányuknak Cathy, s a kisfiúnak Martin, minekutána a keresztszülők gyakran összefutottak Maggie-éknél. Cathy azt is elismerte, hogy Martin már akkor megtetszett neki, amikor még élt a felesége, és csupán a kisfiú keresztelőjére utaztak Amerikába Londonból. Azóta aztán a nej elhunyt, Martin egyedül maradt és visszaköltözött a szülőhazájába. A gyászév letelt, ám a férfi hallani sem akart újabb kapcsolatról, és nagyon dühös lett, ha valaki be akart mutatni neki egy nőt. Így volt ezzel Peter is – tudta meg Cathytől Chris –: három, válással végződő házassága után rá sem bírt nézni a nőkre. Más véleményen volt azonban Peter édesanyja és keresztanyja. Ők azt akarták, hogy találja meg végre az igazit, akitől majd nem kell elválnia. – Nem, bizony, mert többé nem nősülök meg! – szögezte le Peter határozottan, és annyira ehhez tartotta magát, hogy még ismerkedésre is csak csellel lehetett rávenni. Mindezt Christine Cathytől tudta, szomszédasszonya csupán azt hallgatta el, hogy a férfi alaposan letolta őt még a nyáron, amiért bemutatta neki az írónőt, majdnem össze is vesztek emiatt. – Az ördögbe is, Cathy, mit vártál ettől a találkozástól? – vonta félre Peter mérgesen, miután Chris és a lánya távozott a grillpartiról. – Hogyhogy mit vártam? – hökkent meg az asszony. – Ne nézz rám ilyen bárányszemekkel, tudom, milyen nagy kerítőnő vagy! – Neked elment az eszed! – Dehogy. Most jött csak meg igazán. Azt képzelted, elájulok az írónőtől? – Nem képzeltem semmi ilyesmit. – Jobb is, mert nagyon melléfognál. Mindig tudtam, hogy az ilyen, úgynevezett írónők, mint a tied is, két csoportra oszthatóak: az egyik csoportot a férfifaló szirének alkotják, akik az élményeiket vetik papírra szemérmetlenül, a másik csoportot pedig a besavanyodott vénkisasszonyok, akik a vágyálmaikat írják le. – Hát az biztos, hogy Chris egyik csoportba sem tartozik. – Jó, akkor ő képviseli a harmadikat: a megcsalt, elhanyagolt, szegény feleségekét, akiket nyugodtan hozzácsaphatunk a második csoporthoz, mert ők is a vágyálmaikról írnak. – Aha – bólintott Cathy a homlokát ráncolva. – És mondd csak, kedves Peter! Chris Huntertől hány regényt olvastál már? – Hála az égnek, egyet sem. 21

– Már megbocsáss, de akkor honnan tudod, miről ír? – Azt mindenki tudja. – Csakugyan? – ámuldozott az asszony. – Igen, csakugyan. – Értem. Mindazonáltal szeretném összefoglalni az elhangzottakat, nehogy félreértsek valamit. Tehát: ezek az írónők, akik családregényeket meg romantikus regényeket írnak, kizárólag az élményeikről vagy a vágyaikról tudósítanak. – Úgy van. – És mi van a fantáziával, édes Peterem? – érdeklődött Cathy mézédesen. – Talán bizony hallottál már róla. – Gondolom, valamennyi csak van nekik, különben nem bírnának írni. – Örülök, hogy elismered – hajolt meg a nő színpadiasan. – Tehát élmények és vágyak. Mi a helyzet a krimiszerzőkkel? Minden bizonnyal a bátrabbak jó pár embert eltettek már láb alól, s az élményeikről írnak, a gyávábbak meg a vágyaikról, hogy például mit tennének egyik-másik embertársukkal, ha bolondokat beszél… – Ezzel most rám célzol – nézett rá gyanakodva Peter. – Éééén…? – meresztett ártatlan szemeket Cathy. – Én nem vagyok krimiszerző, pusztán a te logikádat követve próbálom megérteni a szórakoztató irodalom íróit. – Gúnyolódhatsz, ahogy jólesik, a te írónőd akkor is egy besavanyodott, elhanyagolt, slampos, elvált feleség, aki azt írja le, amiről álmodozik, ám azok csupán álmok maradnak, mert egy olyan nő, mint ő, egyetlen férfinak se tetszene meg. Nem is nő az ilyen! Képes volt itt megjelenni abban az ócska, gyűrött szabadidőruhában! Ráadásul nadrágban! – Igazad van, Peter. A te feleségeid voltak az Igazi Nők, csak mert többet viseltek szoknyát, mint nadrágot. Bár, ha emlékezetem nem csal, Jackie, az utolsó nejed, a farmert is imádta. Minél szakadtabb és koszosabb, annál jobb. Csak hogy tudd! – emelte fel hangját Cathy, mert a férfi a szavába akart vágni. – Chris nemrég költözött ide, a ruhái még nem kerültek elő. – Badarság! Biztosan elő tudott volna venni egyet, ha nagyon akar. – Hát hogyne. Ám az ő háza kicsi, minden a szobájába van bezsúfolva, s ha látnád, fel sem hoztad volna a témát. Mellesleg én bátorkodtam javasolni neki, hogy ne öltözzön ki, mert nekem az volt a fontos, hogy itt legyen, és nem az, hogy mit visel. Egyébként Chris nagyon okos nő, és nem is tévedett olyan nagyot, amikor téged jellemzett. Tényleg beképzelt, pökhendi és felfuvalkodott hólyag vagy, ráadásul sznob is. Nagyon elszálltál magadtól, de ideje volna visszatérned a közönséges halandókhoz, ugyanis még véletlenül sem miattad 22

hívtam meg Christine-t. Azért hívtam meg, mert a szomszédom, mert elvált, és van egy kislánya, mint nekem. És még azért hívtam meg, mert tényleg a kedvenc írónőm, és mert be akartam mutatni a húgomnak, és mert azt hittem, a saját házamba azt hívok meg, akit akarok, és a családom tiszteletben tartja ezt. Legközelebb majd kikérem a véleményedet, esetleg kisorsolom, hogy mikor melyikőtöket hívjam meg. – Nem így gondoltam. – Tényleg nem? – Tényleg nem. Felőlem azt hívsz meg a házadba, akit akarsz, csak ne akarj összeboronálni vele! – Az ördögbe is, Peter, ne légy már ennyire nagyképű! Chris a legkevésbé sem akarja a nyakadba varrni magát! Boldog, hogy végre sikerült elválnia. Különben sem vagy az esete. – Ezt ő mondta? – Aha. – Mi a szösz! A hölgy alig beképzelt, pedig igazán nincs neki mire – morogta a férfi inkább csak magának, ám Cathy meghallotta. – Biztos vagy benne? – kérdezte ártatlanul. – Nem vagyok vak. – A látszat gyakran csal. – De ennyire nem. – Ha te mondod… – vont vállat Cathy. – Most már csak azt szeretném tudni, hogy igazából kit akarsz erről meggyőzni. Engem, vagy inkább magadat? – A fenébe, Cathy, úgy szeretlek, mintha a húgom lennél, ám most mégis azt mondom, hogy eredj a pokolba! – Édes Peterem! Én itthon vagyok, következésképpen sehová sem kell mennem – fuvolázta az asszony nevetve, aztán visszasietett a többiekhez. *** Mialatt Cathy magában újra felidézte a Peterrel folytatott vitát, majdnem elnevette magát. Tudta, hogy a férfit alaposan meg lehetne leckéztetni, ha Christine benne lenne a dologban, ám gyanította, hogy a nő kereken megtagadná, ha megkérné rá. Lassan fél éve ismerte az írónőt, s ez alatt az idő alatt kezdte tényleg megismerni, nem csupán a felszínt látta. Chris időközben fodrásznál is járt, s most a haja rendezett volt. Nem lehetett rámondani, hogy csúnya, az alakja sem volt rossz, csak éppen nem volt hajlandó adni az öltözködésére, a tetejében pedig folyton nadrágban jár, ami a nőknél – Peter szerint legalábbis – főbenjáró 23

bűn. Ám ha Christine hajlandó lenne valami csodaruhát magára ölteni, biztos, hogy Peternek leesne az álla. – Mit csinálsz szilveszterkor? – kérdezte hirtelen. – Semmit – vont vállalt Christine. – Tévét nézünk a lányommal, éjfélkor pezsgőt bontunk, természetesen alkoholmentest, és azután lefekszünk aludni. – Nem hangzik valami vidáman – csóválta fejét a szomszédasszony. – Régen is így volt. Hát még mindig nem vetted észre, hogy igen egyszerű életet élek? – Elég szomorú. Gyertek át hozzánk, Chris! – Ki lesz ott? – vált óvatossá az asszony. – A húgomék és Martin a gyerekeivel. – Peter? – Síelni megy a lányával meg a barátaival. – Nocsak! Vannak barátai egy ilyen embernek? Cathy elnevette magát Christine hangsúlyán. – Hidd el, nem olyan rossz ő, mint amilyennek mutatta magát! Ha jobban megismered, te is rájössz erre. – Majd ha piros hó esik. Soha többé nem akarok találkozni vele! – Figyelj, Chris! – komolyodott el Cathy. – Úgy szeretem Petert, mintha a bátyám lenne, és téged is nagyon szeretlek, ezért megkérlek, ne kényszeríts választás elé, mert úgysem tudnék választani. Megértem, hogy haragszol rá, amiért felbosszantott, és véleményem szerint nem ártott neki a kemény kritika, de könyörgök, ne tartsd a haragot! Nem kell nektek egymás karjaiba ájulnotok, csupán viseljétek el a másikat, ha találkoztok, és még azt is megkockáztatnám, hogy adnotok kéne egymásnak esélyt, hogy megismerjétek a másikat, mert esetleg még barátok is lehetnétek. Csupán zárójelben jegyzem meg, hogy szerelmes párnak sem lennétek utolsók, szerintem titeket az isten is egymásnak teremtett. – Cathy! – Jó, jó, visszaszívom – emelte fel a kezét az asszony a megadás jeleként nevetve. – Ne nevess, Cathy – rótta meg Chris szigorúan. – Peter Sullivan legalább olyan beképzelt, pökhendi, hideg és érzéketlen ember, akár a volt férjem, akkor sem kellene, ha ő lenne az utolsó férfi a világon. – Te nem ismered őt, különben nem mondanád, hogy hideg és érzéketlen – kelt Peter védelmére önkéntelenül az asszony. – Sajnos most te is ugyanabba a hibába estél, mint ő: mindketten a látszat alapján ítélkeztek, s ez nem helyes.

24

– Na jó, igazad van – enyhült meg Christine. – Megígérem, hogy nem fogok a torkának ugrani, ha összefutunk nálad, de szeretni sem fogom. Elviselem, ám ennél többet ne várj tőlem! – Köszönöm, ennyi bőven elég. – Cathy magában mosolygott, sikerült megpuhítania szomszédasszonyát. Mindketten hajlandóak egy társaságban megjelenni, s kezdetnek ezt igen ígéretesnek találta, a többit meg úgyis megoldja az idő – bizakodott.

25

A SZILVESZTER Szilveszter napján ismét megállíthatatlanul szakadt a hó, s ez így ment már harmadik napja. Az óriási havazás miatt akadozott a közlekedés, a családi házakban lakó emberek pedig nem győzték takarítani a havat. Christine reggel óta éppen harmadszor állt neki havat söpörni és lapátolni, s most, délutánra, majd’ leszakadt a dereka. Erősen fontolgatta, hogy mégse megy át a szomszédba este, másfelől viszont Becky már olyan lázban égett, hogy alig lehetett bírni vele. Ez pedig természetesen azt jelentette, hogy nagyon szomorú ünnepnek néznének elébe, ha otthon maradnának. Nincs mese, a lányával ezt nem teheti meg. Alig állt a lábán, minden izma sajgott, mire végzett. Betámolygott a házba, kihámozta magát a vizes és átizzadt ruhákból, és beállt a zuhany alá. Hosszasan folyatta magára a meleg vizet, hogy izmai ellazuljanak, végül hajat mosott. – Mikor indulunk? – kíváncsiskodott Becky, amint kijött a fürdőszobából. – Egy óra múlva. Addig még neked is meg kell fürdened, és viszünk át szép ruhát, majd ott felveszed. – Jaj, de jó! – tapsikolt örömében a kislány, mire Chris szívét fájdalom járta át. Ha volt férje egy kicsit is igyekezett volna, megmenthette volna a házasságukat, s akkor most nem kellene kettesben lennie a lányával. Chris a maga részéről erején felül megtett mindent, ám egy kapcsolat megmentéséhez ketten kellenek. Ha mindig csak az egyik fél ad, a másik meg örökké csak kapni akar, annak előbb-utóbb rossz vége lesz. Másfelől viszont az is igaz, hogy nekik soha nem volt társaságuk, mint más családoknak; a férje nem igényelte, velük meg nem törődött. Ez persze nem volt új dolog, a férfi a végtelen önzéséről volt híres. További elmélkedésre azonban nem maradt több idő, igyekezniük kellett a készülődéssel, ha fél hétre pontosan akartak érkezni. Gyorsan megengedte Becky fürdővizét, aztán előkészítette a ruhákat, majd beszárította a haját. Belebújt farmerébe és az aranyszállal átszőtt fekete pulóverba, ami kicsit soványabbnak mutatta a valóságnál, és készen volt. Pár csepp parfümöt szórt magára, na meg természetesen Beckyre, aki ott sertepertélt körülötte útra készen, türelmetlenül. Végül elindultak.

26

A hó még mindig esett, de már nem olyan sűrű pelyhekben, mint délután, s Christine remélte, éjszaka nem kell kijönnie havat takarítani. Cathy a haját szárította, amikor megérkeztek. – Sziasztok! – üdvözölte őket jókedvűen. Lánya, Angie, már ünneplőben parádézott, mire Becky türelmetlenül sürgette anyját, hogy ő is hadd öltözzön át. – Jól van, szívem, máris – mosolygott Chris. Aztán amikor rákerült az új ruha, amit édesanyja Jézuskája hozott neki karácsonyra, boldogságtól sugárzó arccal, büszkén adott puszit Chrisnek, s a következő pillanatban a két lány már ott sem volt. – Te nem öltözöl át? – érdeklődött Cathy, amint végigmérte. – Nem. Miért? Nem leszek így jó? – nézett rá bizonytalanul Christine. – De jó, csak… csak azt hittem, hoztál szoknyát ehhez az elegáns felsőhöz. – Jaj, hagyj engem a szoknyával, Cathy! Ki nem állhatom, olyan kényelmetlen. Ahhoz harisnya is kell, aztán megfelelő cipő, a cipő feltöri az ember lánya lábát, a harisnya kiszakad, a szoknya felcsúszik, és nem ülhetsz benne akárhogy. Amellett tél van, vagyis hideg, ilyenkor nekem nagyon kell vigyáznom magamra, tehát kizárólag nadrág jöhet szóba, és ez a farmer márkás, még Maggie-nek se lehet kifogása ellene, egy vagyont fizettem érte. Cathy elnevette magát. – Rendben, meggyőztél. Én azért vehetek fel szoknyát? Christine döbbenten meredt rá. – Természetesen. Nem kell engedélyt kérned tőlem. – Jaj, Chris, hisz csak ugratlak! – Na megállj! – fenyegette meg az ujjával játékosan szomszédasszonyát. Cathy elvonult, hogy felöltözzön, Chrisnek a szája is tátva maradt a meglepetéstől, amikor újra megpillantotta. A nő szenzációsan festett alkalmi ruhájában. – Szent ég! Nagyon csinos vagy! – Biztos? – kérdezte Cathy elbizonytalanodva. – Higgy nekem! Ha Martin meglát így, leesik az álla, és azonnal beléd szeret. – Bárcsak igazad lenne! – Előbb-utóbb így lesz – jelentette ki Chris, és szívből drukkolt neki. Tudta, Cathy a férfi kedvéért öltözött ki ennyire, ugyanakkor arra is ráébredt, hogy minden bizonnyal ő megint alulöltözött lesz, hisz Maggie is imádja a szép ruhákat, és szilveszter lévén bizonyára lélegzetelállító darabban jelenik meg.

27

Egy csöppet elszomorodott, ám aztán legyőzte rosszkedvét és vállat vont. Végül is nem akar tetszeni senkinek, és így legalább kényelmesen leülhet, vagy akár bukfencet is vethet. A farmerban nem kell óvatoskodnia. Martin érkezett másodikként a gyerekeivel, és megbabonázva bámulta Cathyt, aki ettől olyan boldog lett, hogy madarat lehetett volna fogatni vele. Aztán megérkezett a Sullivan család, és Chris megállapíthatta, hogy nem tévedett: Maggie is fantasztikus ruhában feszített. A gyerekek is szép ruhát viseltek, meg Steve is igen elegánsan festett a sötét nadrágban és a világoskék ingben a hozzá illő zakóval. Nyakkendő ugyan nem volt rajta, de nem is hiányzott. S amint Christine lopva jobban szemügyre vette, rá kellett jönnie, hogy igenis nagyon hasonlít a bátyjára dacára annak, hogy neki nem hidegen csillogó szürkéskék szeme van, hanem melegbarna. Éppen fél nyolc volt, a társaság vidáman beszélgetett és nevetgélt, Cathy pedig úgy döntött, hogy nyolckor ülnek asztalhoz. – Segíthetek valamit? – Semmit, Chris, minden kész. – Gyönyörűen megterítetted az asztalt. – Köszi. Chris nem igazán tudta, mit kezdjen magával. Megnézte a gyerekeket, akik önfeledten játszottak, aztán ivott egy kis vizet, végül csatlakozott a felnőttekhez. Hallgatta őket, s amikor észrevette, hogy Martin titkon gyakran Cathyre pillant, elfojtott egy mosolyt. A ház asszonya pontban nyolc órakor invitálta a társaságot az asztalhoz, ami a nappaliban volt megterítve és mindenki kényelmesen elfért körülötte. Chris segített felszolgálni a fenséges sültet, a krumplipürét és a párolt zöldséget, Maggie a gyerekeket látta el, Cathy behordta az italokat, és megkérte sógorát, hogy töltsön mindenkinek. Alig fogtak a vacsorához, amikor csengettek. – Hát ez meg ki lehet? – kérdezte Martin. – Nem tudom – vont vállat Cathy, és sietett ajtót nyitni. Nagyon is tudta, kik lehetnek, ám esze ágában sem volt elárulni. Felcsillanó szemét azonban el kellett rejtenie, és még véletlenül se nézett Christine-re. Tisztában volt azzal, hogy a nő rém dühös lesz, ő ellenben még szeretett volna élni… Kisvártatva Peter és Barbara jelent meg a nappaliban. 28

– Üdv mindenkinek, amint látom, éppen jókor érkeztünk! – Valóban. Szia, tesó! Hogyhogy nem mentetek síelni? – érdeklődött az öcs. – Nem tudtunk elmenni a nagy havazás miatt. Az utakon hóakadályok vannak, a gépek nem győzik takarítani, Cathy pedig tett egy könnyelmű kijelentést, miszerint jöjjünk el, ha valami miatt itthon kell maradnunk. Christine az első pillanatban a füle tövéig elvörösödött és a tányérjára meredt, aztán nagy nehezen összeszedte magát, felülkerekedett mérgén, ám a világért nem nézett volna a férfira. Cathy vidáman hozta be a két terítéket az újonnan érkezőknek. A többieknek kicsit közelebb kellett húzódniuk egymáshoz, hogy ők is elférjenek, azonban Chris a legszívesebben meg sem mozdult volna. A kislánnyal természetesen semmi baja nem volt, annál több az apukájával: egyenesen a pokolba kívánta. Szerencsétlenségére ő ült az asztal végénél, így magától értetődően Peternek mellé kellett ülnie, míg Barbara a másik oldalára került. Christine-nek az a sötét gyanúja támadt, hogy Cathy szándékosan rendezte így, mert számolt rá, hogy a férfi megjelenik. Neki ellenben egyetlen szót sem szólt! Igazán figyelmeztethette volna, hogy legalább lélekben felkészülhessen a csapásra! Miután mindenki elhelyezkedett, nekiláttak a finom vacsorának. Vidám hangulat uralkodott, beszélgettek, nevettek, ugratták egymást, vagyis remekül érezték magukat, csupán Chris nem. Ő nagyokat hallgatott, csupán időnként vetett sötét pillantásokat szomszédasszonyára. Alig várta, hogy véget érjen a vacsora, és felállhasson a férfi mellől. Amikor Peter elfoglalta a helyét, Christine orrát kellemes illat csapta meg, mégis elfintorodott. Biztosan kapta valakitől – gondolta gonoszul, mert úgy vélte, egy ilyen ellenszenves pasasnak nem lehet olyan jó ízlése, hogy kellemes illatú arcszeszt vegyen magának. Végül mégis vetett rá egy sanda pillantást, aztán dühösen állapította meg, milyen bűnösen elegáns és milyen bűnösen jól fest hímnemű asztalszomszédja. A fenébe! Nem is látszik rajta egyáltalán a kora! – fortyogott tovább magában. Tudomása szerint Peter Sullivan annyi idős volt, mint ő, vagyis negyvenöt éves, márpedig őrajta mély nyomokat hagyott az életkora, akkor ezen az alakon miért nem?! Chris ugyan ma sem viselt szoknyát, mégis egész máshogyan festett, mint a nyáron, ami Petert igencsak meglepte.

29

Az asszony arca kisimult, a haja remekül állt, s a fekete pulóver kiemelte fehér bőrét, zavarba ejtően kék szemét. A férfi határozottan sajnálta, hogy a nő a tökéletes összhangot elrontotta a farmernadrággal. Jóllehet, Chris egyszer sem pillantott rá, Peter alaposan megszemlélhette, amikor Cathy felé fordult, és el kellett ismernie, hogy nem is néz ki annyira rosszul. A nyáron tényleg szigorúan ítélte meg, az ördögbe! Mindezek mellett természetesen az sem maradt előtte titokban, hogy az asszony mérges, és biztos volt abban, hogy ennek az ő felbukkanása az oka. Mindegy. Cathy meghívta, s ő eltökélte, hogy tiszteletben tartja a vendégeit, még az írónőt is. Másfelől viszont nem állt szándékában összemelegedni vele, mással sem, ám vele aztán végképp nem. Túlságosan jól emlékezett rá, milyen rossz véleménnyel volt róla a nő, ez még most is fájt neki, és semmi kedvet nem érzett ahhoz, hogy bebizonyítsa, mennyire téved. Mindettől függetlenül a kisördög is ott mocorgott benne ugrásra készen, hogy egy csöppet szívassa Christine-t, amint alkalma nyílik rá. Valamilyen módon törleszteni akart a sértésekért még akkor is, ha a dolog borzasztóan gyerekesnek tűnt. Egyszer aztán észrevette, hogy üres a pohara. Közel hajolt hozzá, hogy biztos legyen benne, a nő meghallja. – Mit iszik, művésznő? – kérdezte gúnyosan hangsúlyozva a megszólítást. – Nem vagyok művésznő! – csattant fel Chris dühösen. – Ezer bocsánat, írónő! – Van rendes nevem – morogta az asszony. – Szóval, mit kér, Miss Hunter? – Mrs. Williams. A Hunter az írói álnevem. – Nekem jobban tetszik, mint a Mrs. Williams – jelentett ki a férfi bámulatos lelki nyugalommal. – Tehát, mit iszik, Miss Hunter? – kérdezte lassan ejtve ki a szavakat. – Egy kis kólát, Mr. Sullivan – felelte Chris szertartásosan. – Vörösborral? – Nem, csak simán. – Nocsak, Miss Hunter, hiszen szilveszter van – szögezte le Peter kihívóan. – Teljesen mindegy, milyen nap van, nem kérek bort. – Esetleg valami rövidet? – kérdezte ártatlanul. Chris kezdte végképp elveszíteni a türelmét, noha tudta, Peter éppen ezt szeretné elérni. – Semmilyet. Nem szeretem az alkoholt. 30

– Aha. Szóval absztinens. – És ha az vagyok? Talán bűn? – Nem, dehogy. Csak meglep – vallotta be a férfi kételkedve. – Igazán? – pillantott rá Christine gyanakodva. – Ühüm. Csalódást okozott nekem. – Csakugyan? – Chris egyre bizalmatlanabbul méregette a férfit. Az volt az érzése, hogy asztaltársa sántikál valamiben, amivel persze előbb-utóbb előrukkol, s neki az egy csöppet sem fog tetszeni. Végső soron a nyáron alaposan a hiúságába gyalogolt, következésképpen mérget vett volna rá, hogy Peter ezen az estén megtorolja. Az ilyesmit egyetlen férfi sem viseli el, pláne visszavágás nélkül. – Bizony, Miss Hunter. Tudja, a magafajta giccsgyár… akarom mondani írónőket én úgy képzelem el, hogy a kezük ügyében ott van a karcsú pezsgőspohár, esetleg egy öblös whiskys, ami tele van a méregdrága itallal, s miközben dolgoznak, gyakran kortyintanak belőle. Aztán rágyújtanak egy hosszú, vékony szivarkára, s mialatt mélyet szippantanak, tovább szövik a cselekményt. Hálószobájukban széles franciaágy terpeszkedik, a falakat tükör borítja, s az ágyon ott hever az éppen ügyeletes szépfiú, bevetésre készen. A pasi pucér, a teste gyönyörű, magától értetődően nincs pocakja, fiatal, és lesi úrnője minden óhaját. Az éjjeliszekrényen jégbe hűtött pezsgő és kaviár vár fogyasztásra, s amint az írónő befejez egy fejezetet, a hálószobába siet, hogy az Adonisszal néhány új figurát próbáljon ki, amit aztán szintén papírra vet. A hölgy amúgy tenyérnyi, fekete csipkecsodát visel, és felajzva zuhan a szépfiú karjaiba. Illatosan, szexisen, tökéletes frizurával és sminkkel. Kéjesen nyújtózkodik és élvezi, mekkora hatalma van szerencsétlen flótáson, aki nem is sejti, hogy kizárólag eszköz egy újabb regény szépfiújának a megformálásában. Peter annyira belelovalta magát az előadásba, hogy észre sem vette, mikor kezdett el egyre hangosabban beszélni. A vége az lett, hogy a többiek elhallgattak, és döbbenten figyeltek rá. Cathy szörnyen kínosan érezte magát. Christ szemlátomást majd’ szétvetette a düh, noha igyekezett uralkodni magán. – Ritka élénk a fantáziája, Mr. Sullivan, írnia kellene. Mélységesen fájlalom, de azt kell mondanom: ha így vélekedik a magamfajta giccsgyárosokról, akkor bizony nem egy, hanem sokszoros csalódást kell okoznom önnek. Természetesen kizárólag a saját nevemben beszélhetek. Nincs hálószobám, minekutána franciaágyam és tükrös falaim sincsenek. Minthogy nem szeretem az alkoholt, sem pezsgő, sem whisky nem áll az íróasztalomon – ásványvizet, gyümölcslét vagy gyógyteát iszom munka közben. Igaz, hogy dohányzom, de 31

csak módjával, mert az egészségemnek nem tesz jót, és nem szívok hosszú szivarkát. Amikor dolgozom, zenét hallgatok és gyűlölöm, ha megzavarnak, ezért jaj annak, aki ilyet merészel tenni! Minekutána az ágyamban nincsen sem szépfiú, sem csúnya, a történeteim a fantáziám és némi realizmus keveréke humorral fűszerezve – ha úgy tetszik mese felnőtteknek, és semmi mást nem akarok elérni, mint szórakoztatni. Egyébiránt a szexjeleneteket nem szoktam sem kipróbálni, sem részletesen leírni, ellenben igyekszem erotikus, pikáns helyzeteket teremteni, amik egyben mulatságosak is. És lehet, hogy meg fog lepődni, ám az igazság az, hogy amint befejezem a munkát, például este, a legkevésbé sem vagyok felajzva, ellenben olyan fáradt vagyok, hogy semmi másra nem vágyom, csupán az alvásra, ugyanis az erős koncentrálás meglehetősen kimerítő. Kizárólag alkoholmentes pezsgőt iszom, a kaviárt pedig túl sósnak találom. S noha iszonyúan röstellem, de nincs tenyérnyi fekete csipkecsodám, és bármilyen felháborító, alvás előtt sem fodrászhoz, sem kozmetikushoz nem rohanok, ellenben ha egyszer végre ágyba kerülök, töredelmesen bevallom, hogy szívesen nyújtózom ki kéjesen akár többször is. Minthogy egy szobában alszom a kislányommal, bár külön ágyban, lefekvéskor még véletlenül sem viselek tenyérnyi fekete csodákat. Attól tartok, a gyerek igen furcsán nézne rám, ha ezt tenném, és akkor még nem is említettem azt az apróságot, hogy nem vagyok sem sudár, sem nádszálkarcsú alkat, ennélfogva érdekesen állnának rajtam az efféle darabok. Ezek után, remélem, belátja, hogy nincs szerencsétlen flótás sem, aki eszköz lenne a készülő könyvem főszereplőjének megformálásához, mert az igazság az, hogy még soha nem írtam személy szerint senkiről. A szereplőim gyúrt alakok, bár azt nem tagadom, hogy azok az emberek, akik valamilyen formában emlékezetes perceket szereznek nekem így vagy úgy, előbb-utóbb bekerülnek a könyveimbe, összegyúrva legalább másik három alakkal. – Ezt most vegyem fenyegetésnek? – Annak veszi, aminek akarja, Mr. Sullivan – állt fel Chris, s noha voltaképpen nevetségessé tette a férfit és feltételezéseit, amellett mérhetetlen önfegyelemmel igyekezett uralkodni magán, szemlátomást remegett az elfojtott indulattól. – És ha most megbocsát, szeretnék kimenni a fürdőszobába. – Megfutamodik? – kérdezte halkan, ám kihívóan Peter. Chris megvetően végigmérte, azután büszkén hátravetett fejjel a fürdő felé vonult anélkül, hogy válaszra méltatta volna. *** – Igazán elégedett lehetsz magaddal, Peter! – szólalt meg Cathy mérgesen. – A volt férje se tartotta sokra a munkáját, s most te is egyértelműen a tudomására hoztad, mit tartasz róla. 32

A feltételezéseid nevetségesek, olyan messze állnak a valóságtól, mint az ég a földtől. Mi, kívülállók, nem is gondoljuk, milyen kemény munka áll egy-egy regényfüzet megírása mögött, én azonban az ősszel tanúja voltam, s mondhatom, teljesen megdöbbentett, ráadásul nem is keres vele olyan sokat, mint azt az ember lánya hinné. Te pedig most úgy viselkedtél, Peter, mint az a bizonyos elefánt a porcelánboltban, és csak remélni tudom, hogy Chris a jövőben is szóba áll velem, elvégre én hívtam meg. Szerfölött hálás lennék, ha ma este széles ívben kerülnéd, és nem sértegetnéd tovább. Tény, hogy nem volt veled kíméletes nyáron, amikor elmondta, mit gondol rólad, de mentségére szolgáljon, hogy nem a te fülednek szánta. Most pedig kamatostul visszafizetted neki a tartozásodat. Egyáltalán, mi ütött beléd? Régen nem voltál ennyire rosszindulatú, amellett reméltem, hogy tiszteletben tartod a vendégeimet, ahogy megbeszéltük. Csalódtam benned, már te is megszeged a szavad! Na megnézem, hol marad ilyen sokáig Christine. A férfi egyetlen szó nélkül hallgatta végig Cathy szemrehányásait, miközben azon tűnődött, vajon tényleg túllőtt-e a célon, vagy csak sógornője testvére fújta fel a dolgot. A lelke mélyén azonban érezte: megsértette Christine-t, s ezért bocsánatkéréssel tartozik. Csakhogy Cathy megtiltotta neki, hogy az este folyamán a közelébe menjen, amellett gyanította, hogy a bocsánatkérésből is valami rossz sülne ki, mert előtte is rejtélyes okból az írónő folyton a legrosszabbat hozza ki belőle. Ezért aztán úgy határozott, jobb, ha a közelébe sem megy, majd egy másik alkalommal kér elnézést, addigra talán a nő is lehiggad. Miután Chris bemenekült a fürdőszobába, egy ideig a csukott ajtónak támaszkodott és megpróbálta legyűrni feltörni készülő könnyeit, közben meg azon törte a fejét, vajon miért nincs szerencséje az emberekkel. Tényleg az a sorsa, hogy remeteként éljen kizárólag azért, mert író? Egy-két könnycsepp minden igyekezete ellenére végiggurult az arcán, mire dühösen törölte le. Na nem! Nem fogom megadni azt az örömöt ennek a pökhendi alaknak, hogy sírni lásson! Élete során sok mindent látott és hallott, sőt tapasztalt is már, tudta, hogy vannak emberek, akik abban lelnek gyönyörűséget, ha másokat sértegethetnek, kínozhatnak, megríkathatnak gyilkos szavaikkal. Úgy fest, Peter Sullivan is ilyen. Rögtön felébredt a harci kedve. Esze ágában sincs hagyni, hogy ez a megátalkodott pasas győzzön! – gondolta eltökélten és gyorsan megmosta az arcát. – Christine? Christine! Jól vagy? – hallotta váratlanul Cathy aggódó hangját.

33

– Igen! Mindjárt megyek – felelte, aztán mélyeket lélegzett, és még egy halvány mosolyra is futotta erejéből, amikor kinyitotta az ajtót. – Tényleg jól vagy? – fürkészte a vonásait a szomszédasszony. – Természetesen. – Ne törődj Peterrel! Sejtelmem sincs, mi az ördög bújt belé, nem szokása ilyen sértőn viselkedni, eddig mindig fegyelmezett és udvarias volt. – Lehet, hogy csakugyan az ördög műve – nevetett Christine, ám Cathy gyanakodva méregette. – Biztos, hogy jól vagy? – Ó, ne aggódj, Cathy, semmi bajom! A nyáron én sértettem meg Petert, ő pedig most törlesztett, vagyis egy-egy. Mellesleg egy véleményt akkor is tiszteletben kell tartani, ha az nem éppen hízelgő. – Csakhogy Peter veled egyszerűen igazságtalan volt, s ez nem ugyanaz. – Mindegy, ne foglalkozzunk vele, elvégre szilveszter van! – javasolta Chris vidáman, ám szomszédasszonya gyanakvását nem sikerült elaltatnia. – Mindenesetre amíg te a fürdőben voltál, én alaposan megmondtam neki a véleményemet. – Kár volt. – Miért? – Mert úgy vélem, Mr. Sullivan olyan ember, akit képtelenség meggyőzni a tévedéséről. Ám most megkérlek, zárjuk le végre a témát! – Ahogy akarod – vont vállat Cathy, de magában megfogadta, hogy szemmel tartja Christ, mert abban biztos volt, hogy a vidámsága csak megjátszott. Az este hátralévő részében Peter kerülte Christine-t, s noha nem kért bocsánatot, nem is mondott rá semmi sértőt, egyetlen szót sem szólt hozzá. Éjfélkor pezsgőt bontottak, boldog új évet kívántak egymásnak, átölelték és megpuszilták egymást, s ekkor elkerülhetetlen volt, hogy Peter és Chris útjai ne keresztezzék egymást. – Boldog új évet, Miss Hunter! – mondta a férfi szertartásosan, és a nőre emelte a poharát. – Magának is, Mr. Sullivan – viszonozta Chris ugyanolyan hangnemben, utána koccintottak, ám a puszi elmaradt. Christine ugyanis sietősen elfordult, és már Steve-től fogadta a jókívánságokat. A férfi átölelte, kétoldalt arcon csókolta, s Chris ezúttal nem tiltakozott. Nem bújt ki az ölelésből, nem fordult el, és nem is volt olyan szertartásos, mint a báty előtt. Peter szeme egy pillanatra megvillant, ám rezzenéstelen arca semmit nem árult el érzéseiből. 34

Chris mindebből semmit nem vett észre, ám Cathy annál inkább, s magában azon mosolygott, hogy ez a két ember bizonyosan nem szabadul egymástól, amíg neki is van némi beleszólása a dologba.

35

A BETEGSÉG Peter hetek óta csapnivalóan érezte magát. Megfázott, következésképpen folyton tüsszögött, örökké az orrát kellett fújnia és a szemét törölgetnie, mert szinte megállás nélkül könnyezett. Titkárnője és néhány magas pozícióban lévő kollégája, valamint az öccse, aki a helyettese volt az üzemben, állandóan azért rágta a fülét, hogy menjen haza, feküdjön ágyba és kúrálja ki magát, mert komolyabb baj lehet a dologból, ráadásul mindenkit megfertőzhet – mégsem hallgatott a jó szóra. – Egy kis megfázás miatt nem fogok ágyban maradni – morogta rekedten, és akkor komolyan is gondolta. Azóta eltelt két hét, a náthája elmúlt, bőgni sem bőgött már, ellenben a rekedtség megmaradt, a köhögése erősödött, a torka és a háta egyre elviselhetetlenebbül fájt, ráadásul olyan gyengének érezte magát, mint még soha. Szédült, patakokban folyt róla a veríték, és minden ízében reszketett. – Ez így nem mehet tovább! – jelentette ki az ötvenes éveit taposó titkárnő, miközben akkurátusan a férfi elé tette a forró teát. A szemét forgatta, a fejét csóválta, aztán főnöke homlokára tette a kezét. – Iszonyúan sápadt, rettenetesen néz ki és lázas. Ez nem játék, Mr. Sullivan, menjen orvoshoz! – Nem lehet, rengeteg dolgom van. Ebben a pillanatban nyílt az ajtó és Steve lépett a vezérigazgató irodájába. – Kérem, Mr. Sullivan! – fordult a titkárnő a fiatalabb férfihoz. – Vigye el a testvérét az orvoshoz! Alig állt a lábán, amikor reggel bejött, s most már magas láza is van. Ráadásul úgy köhög, mint aki bármelyik percben megfulladhat. – Nyugodjon meg, Mrs. Mills, az imént beszéltem dr. Potterrel, soron kívül fogadja a bátyámat. Gyerünk, Peter, ideje megmutatnod magad a dokinak, úgy fuldokolsz, akár egy tébécés. Peter már-már szóra nyitotta a száját, hogy tiltakozásának hangot adjon, ám az öccse meglepően erélyesen mordult rá. – Nincs ellenvetés! Az orvos megvizsgál, s ha ő úgy látja, hogy nincs komoly baj, akkor visszahozlak ide, de addig nem. Nem fog tönkremenni a cég az alatt a pár óra alatt, amíg távol leszel, ám ha tényleg beteg vagy, ideje kezeltetned magad, mert ez a rémes állapot hetek óta tart. Indulás!

36

A báty kelletlenül állt fel, ám hirtelen megszédült. Steve kapta el és támogatta a lifthez. Kimondhatatlanul dühös volt testvérére annak makacssága miatt, mert bizonyos volt benne, hogy Peternek minimum tüdőgyulladása van, az pedig nem játék. A legszívesebben mentőt hívott volna, de sejtette, hogy Peter az ellen hevesen tiltakozna. Mindegy. Majd az orvos megteszi helyette, gondolta, csak jussanak el hozzá. Dr. Potter nem is titkolta rosszallását, amikor meglátta a férfit. Peter iszonyúan festett. Alaposan megvizsgálta, megmérte a lázát – majdnem negyven fok volt injekciót adott neki, aztán minden teketória nélkül mentőt hívott. Peter hiába tiltakozott, a doki szigorú maradt és kijelentette, hogy kórházban a helye. Így történt, hogy Peter Sullivan szándéka ellenére a következő három hetet kórházban töltötte kétoldali tüdőgyulladással. Az első héten a férfi annyira rosszul volt és olyan gyengének érezte magát, hogy csak aludt és aludt. Nem volt étvágya, alig evett, s a pokolba kívánta a látogatókat. Sőt a nővéreket is, akik folyton a legszebb álmából riasztották fel. Az édesanyja, a keresztanyja és a sógornője, Maggie, felváltva hordták neki a húslevest, és mindannyian esküdtek rá, hogy attól fog meggyógyulni, ő ellenben némi gyümölcslén kívül semmit sem kívánt, kizárólag az alvást. A lányát egyszer hozta be hozzá a nagyapja, s noha látta Barbara arcán a riadalmat, képtelen volt megnyugtatni, hogy meg fog gyógyulni. Erőtlenül rámosolygott, nagy nehezen legyűrt pár kanál levest, ivott rá némi gyümölcslét, s már zuhant is az álmok birodalmába. Aztán eltelt az első hét, s a számtalan injekciónak köszönhetően egyre jobban érezte magát. Már nem aludt olyan sokat, mint annakelőtte, s kezdte zavarni az egyszemélyes kórterem csendje. Utálta, hogy nem tudott kihez szólni, és utálta a tévékészüléket is, mert soha nem talált benne olyan műsort, ami lekötötte volna a figyelmét. Az első héten azt sem tudta, merre van a mobiltelefonja és nem is érdekelte, ám a másodikon bekérte a kórházba Maggie-től és attól fogva a kórteremből hívogatta az öccsét, hogy megtudakolja, mi van a cégnél, és hogyan boldogul a testvére nélküle, s mindezt naponta legalább tízszer megtette, amivel természetesen kezdte az őrületbe kergetni helyettesét. – Míg te ott pihengetsz, jól kialszod magad és megöl az unalom, addig én azt sem tudom, hol áll a fejem – kiabálta Steve a telefonba. – A távollétedben csődöt kellett jelentenünk! – tette hozzá dühösen. Szerfölött bosszantotta, hogy a bátyja nem bízik benne, s attól tart, ő tönkreteszi a céget. – Micsodaaa…? – döbbent meg a báty. 37

– Az

ördögbe

is,

Peter,

megőrjítesz

az

örökös

telefonálgatásoddal

és

a

bizalmatlanságoddal! Ez az cég az enyém is, ebből élek, ebből tartom el a családomat, igazán felfoghatnád végre, hogy nem áll szándékomban csődbe vinni! – Bocsáss meg – vált bűntudatossá az idősebb hangja. – Tudom, hogy megbízhatok benned, nem ezért hívogatlak én, hanem azért, mert unatkozom, és mert dühít, hogy míg én itt bent nem tudok mit kezdeni magammal, ti ott kint rengeteget dolgoztok. – Ne aggódj, túl fogjuk élni. És ne felejtsd el, azért vagy ott, mert nagyon beteg voltál. Mihelyt felépülsz, páros lábbal rúgnak ki, senkit sem tartanak bent a két szép szeméért. – De én már most jól vagyok. – Nem, tesó, csak jobban. A betegség legyengített, az orvos szerint még a gyulladás sem múlt el teljesen, szóval pihenned kell és ott maradnod, ahol vagy. Légy szíves, tedd meg nekem azt a szívességet, hogy szót fogadsz, viselkedj rendesen, engem pedig ma ne hívj többször, mert nem érek rá órákat csevegni veled! Holnap meglátogatlak, de ma hagyj végre békén, mert nem haladok a munkámmal. Oké? – Oké – sóhajtott nagyot Peter. – És bocs a zaklatásért – tette hozzá, aztán gyorsan elköszönt. Éppen a távirányító gombjait nyomogatta, amikor megjelent nála Maggie. – Szia, Peter! Hogy vagy? – érdeklődött a sógorasszony, miközben kicsomagolta a friss gyümölcsöt és a szokásos húslevest. – Szörnyen unatkozom – felelte a férfi panaszos hangon, fancsali ábrázattal –, s a doki még egy álló hétig bent akar tartani. – Ó, te szegény – csúfolódott a nő. – Egy csöppet sem sajnálsz, ugye? – Nem én – nevetett rá Maggie vidáman. – Aki beteg, annak meg kell gyógyulnia, s erre legjobb hely a klinika. – De én már jól vagyok! – kiáltotta dacosan a férfi. – A hangod csakugyan kezd olyan lenni, mint régen – állapította meg az asszony jót mulatva sógorán. – Azonban nagyon sápadt vagy és lefogadom, teljesen kimerülnél, ha végigsétálnál a folyosón. Röviden fogalmazva: még nem gyógyultál meg, Peter, s ezt jobb, ha tudomásul veszed. Mi lenne, ha olvasnál? – Mit olvassak? Nem hoztam egyetlen könyvet sem, de még újságot sem. – Akkor tiszta szerencse, hogy én hoztam. – Tényleg? Valami izgalmas? Mutasd!

38

– Jól van, na, ne sürgess már! – Maggie előhalászta a táskájából a két könyvet, és a férfinak nyújtotta. Peter ellenben, amint elolvasta a regény szerzőjének a nevét, dühösen felhorkant és a sarokba hajította a könyveket. – Megőrültél?! – támadt rá Maggie felháborodva. – Hé! Ezek az én könyveim, dedikált példányok! Hogy jössz te ahhoz, hogy csak úgy ide-oda dobáld?! Tisztára elment az eszed – morogta, miközben felemelte a földről az ominózus darabokat. – Neked ment el az eszed, meg annak a csökönyös, megátalkodott nővérednek – jelentette ki indulatosan a férfi. – Miről beszélsz? Agyadra ment a láz? – Nem, nem ment az agyamra, de a ti kis írónőcskétek annál inkább. Úgy látszik, mind a ketten a fejetekbe vettétek, hogy az őrületbe kergettek vele. – Nocsak! – vonta össze a szemöldökét Maggie. – Ez egészen úgy hangzott, mintha nem kedvelnéd. – Zseniális az észjárásod, sógorasszony – húzta el a száját Peter gúnyosan. – Enyhén szólva ki nem állhatjuk egymást, és – hangsúlyozom! – ez az érzés kölcsönös. – Nem tudtam – vallotta be az asszony és úgy festett, igazat beszél. Peter értetlenül nézett rá. – Hát hol voltál te szilveszterkor? Nem hallottad a párbeszédünket? – De igen. Tény, hogy nem voltál vele kíméletes, ám véleményem szerint Chris sem maradt az adósod. Amellett azt gondoltam, hogy azóta már kibékültetek. – Nem is találkoztunk. – Azért illene tőle bocsánatot kérned, elvégre te provokáltad. – Nagyon tévedsz. Nem én kezdtem, hanem Miss Hunter még a nyáron, én szilveszterkor csupán törlesztettem neki, és ezért eszem ágában sincs bocsánatot kérni. – Mióta lettél te bosszúálló, Peter? – kérdezte meglepetten Maggie. – Nem így ismertelek. – Alighanem a korral is jár, és nagy valószínűséggel Miss Hunter ezt hozta ki belőlem. – Én mégis azt javaslom, hogy olvasd el a könyveit, hátha megváltozik a véleményed róla. Egyébként is úgy vélem, hogy ha már a nővérem annyira ragaszkodik a társaságához, nektek, férfiaknak is illene pár művét elolvasnotok, pusztán udvariasságból. Az öcséd bele is kezdett az egyikbe, és nagyon tetszik neki. – Lehet, hogy tévedek, de mintha te nem kedvelnéd annyira, mint a nővéred – jegyezte meg a férfi.

39

– Ez nem így van. A könyveit imádom, szenzációs a stílusa. Ugyanakkor az is igaz, hogy nagy csalódást okozott nekem a személyes találkozás. Tudod, a tavalyi grillpartin, Cathynél, és egy kicsit összezavarodtam. Nagyon ellentmondásos nőnek találom; volt abban némi igazság, amit te szilveszterkor mondtál az írónőkről. A könyvei alapján én is nagyviláginak hittem, ám a valóság túlságosan egyszerű embert mutat, és ez számomra hihetetlen. Egy nő, aki nem szeret divatosan öltözködni… El tudod ezt képzelni? – forgatta a szemét az asszony. Peter önkéntelenül felnevetett. – Szóval te ennek alapján alkottál róla véleményt? – Jaj, Peter, ne játszd meg magad! Nagyon jól tudom, hogy nem kedveled az olyan nőket, akik elhanyagolják magukat, és a tetejében folyton nadrágban járnak. – Igaz, ám azt sem szeretem, ha egy nő átesik a ló másik oldalára. Abban Cathynek is igaza van, hogy a szép ruha nem minden. – Mondhatsz, amit akarsz, számomra igenis sokat számít. Egyébiránt nagyon hálás lennék, ha félretennéd a fenntartásodat, és elolvasnád Chris könyveit, legalább addig sem unatkozol, és kíváncsi lennék a véleményedre. Peter először tiltakozni akart, de látva sógornője kérlelő tekintetét, meggondolta magát. – Na jó, hagyd itt! Egy feltétellel: örülnék, ha nem szólnál róla a rokonságnak. – Hogy te milyen nagyvonalú vagy! – Erről vagyok híres – vigyorgott a férfi. – Remek. S ha megkérhetlek, ne hajigáld a könyveket a sarokba többet. Oké? – Oké – sóhajtotta Peter, megadva magát sorsának. Esze ágában sem volt Miss Hunter műveit elolvasni, ha mégoly remekművek is, ám ezt nem akarta sógornője orrára kötni. Elolvassa viszont a tartalmukat, legfeljebb átlapozza mind a két kötetet, így lesz némi fogalma arról, miről szólnak, és kész. Miután sógornője elment, ezen a napon nem várt több látogatót. A tévécsatornákat vette szemügyre, s végül odajutott, hogy végignézett egy szappanoperát, majd a híreket, azonban még mindig túl korán volt az alváshoz. Leemelte az éjjeliszekrényről a kölcsönkapott könyveket, belemélyedt a tartalmukba, végül az egyiket félretette, a másikat pedig lapozgatni kezdte. Itt-ott beleolvasott, aztán anélkül, hogy tudatosult volna benne, mit művel, kinyitotta az első oldalon, és teljesen elmerült a cselekményben. Éjfélig olvasott, és remekül szórakozott, majd másnap délelőtt befejezte, s fogott is a következőhöz. Három nappal később pedig hosszas vívódás után felhívta sógornőjét. – Szia, Maggie! 40

– Szia, mi újság? – Semmi különös. Az asszony elnevette magát. – Kétlem, hogy ezért hívtál fel. A férfi megköszörülte a torkát. – Na jó, igazad van. Azt akartam megkérdezni, hogy mikor jössz be hozzám legközelebb. – Holnap tervezem. – Nagyon jó. Megkérhetnélek, hogy hozz be újabb olvasnivalót? – Olvasnivalót? – ismételte Maggie hitetlenkedve. – Ezek szerint nem bírtad rávenni magad, hogy elolvasd Chris valamelyik könyvét – állapította meg csalódottan. – Tévedsz. Már a második könyve végén járok. – Nem mondod!? – kiáltotta a fiatalasszony meglepetten. – Na és mi a véleményed? – Hát… – nevette el magát Peter –, két könyv alapján még nem tudok sokat mondani, ám azt el kell ismernem, hogy ezek tetszettek. – Vagyis újabb Hunter-kötetet kérsz? – Igen, de megkérlek, ne áruld el senkinek, még az öcsémnek se! – Ha ez a kívánságod… – Igen és köszi. – Nincs mit, akkor holnap találkozunk – búcsúzott el Maggie, s miután letette a telefont, elégedetten felnevetett. Nahát! A saját férjét nehezebb volt rávenni, hogy Chrisnek legalább egy könyvét olvassa el, mint Petert. Gyanította, hogy ennek a kórház az oka, sógora tényleg nagyon unatkozhatott. Nem is lenne rossz, ha minden férfi bekerülne oda két-három hétre, mert akkor olvasásra adnák a fejüket, csak hogy kibírják valahogy, és többé nem szekíroznák az asszonyokat, ha romantikus regényt látnának a kezükben, és nem húznák el a szájukat megvetően, hogy ők bizony giccsekre nem pazarolják a drága idejüket. Bezzeg a krimikre igen. Maggie mindig személyes sértésnek vette az ilyen megnyilvánulásokat, mert a legtöbben úgy ítélkeztek, hogy sejtelmük sem volt az igazságról. Ráadásul sehogyan sem értette, hogy ma az emberek miért tartják szégyenletes dolognak a romantikát, és miért csúcsnak az erőszakról szóló könyveket vagy filmeket. Hiszen az előbbi a szerelemről és szeretetről szól, az Életről, míg az utóbbi az agresszióról, a Halálról. Aztán meg csodálkoznak, miért van olyan sok brutalitás a világban!

41

A NYARALÁS A napfénytől és a víztől elpilledve, ám farkasétvággyal látott a társaság a fenségesen illatozó sült halnak. Chris sült krumplit gyömöszölt a szájába, s noha halálosan kimerültnek érezte magát, boldog volt, amiért beadta a derekát, hogy Long Beachen nyaraljon a többiekkel. Természetesen erre is Cathy vette rá még márciusban egy borongós szombat reggelen. Chris akkor egyáltalán nem örült a látogatónak, nagy munkában volt, új regényén dolgozott. Korán felébredt, s máris jobbnál jobb ötletek jutottak eszébe, amiket ajánlatos volt azonnal papírra vetnie, mielőtt elfelejtené az egészet. Megivott egy kávét, magára kapta ócska köntösét, s úgy, ahogy volt, fésületlenülmosdatlanul az íróasztalhoz ült, és elképesztő sebességgel körmölni kezdett, teljesen belefeledkezve a maga teremtette világba. Becky lánya még aludt, így nyugodtan dolgozhatott. Meg sem hallotta a csengő hangját. – Anya! Anya, csengettek – állt meg egyszer csak az íróasztal mellett Becky álmosan. – Mindjárt, kicsim, hadd írjam le a mondatot, mert elfelejtem. Mi lenne, ha néznéd kicsit a tévét? – Anya! Te tényleg nem hallod? – Mit? – A csengőt. – A csengőt? – emelte fel a fejét Chris csodálkozva. – Aha. Jó ideje szól, erre ébredtem fel – magyarázta a kislány. – Az ördögbe! – szitkozódott az asszony, aki csak most tért vissza a valóságba. – Ki a fene lehet az ilyenkor? És miért nem hagyják békén az embert legalább hétvégén? Képtelenség így dolgozni – zsörtölődött, miközben felállt, nagyot nyújtózott, majd az ablakhoz settenkedett, hogy megnézze, ki az. Szomszédasszonyát fedezte fel, s egy pillanatra még az is megfordult a fejében, hogy nem engedi be, de aztán elvetette a gondolatot. Hívatlan látogatója alighanem addig nyomná a csengőt, míg ő már képtelen lenne elviselni, és végül úgyis beengedné. Komótosan indult kaput nyitni. – Remélem, Cathy, fontos dolog miatt zavarsz – jegyezte meg barátságtalanul.

42

– Igen – bólintott a nő, s ahelyett, hogy megsértődött volna, alaposan végigmérte az írónőt. – Hm… Érdekesen festesz. – Dolgozom, és a legkevésbé sem érdekel a külsőm. – Szavamra, Chris, ha most látnának az olvasóid, elájulnának! – kuncogott Cathy vidáman. Christine nagy levegőt vett. – Először is: hétvége van, másodszor: korán van még, Beckyt te keltetted fel a csengetéseddel, harmadszor pedig: ha dolgozom, még véletlenül se érek rá cicomázkodni. Az ördögbe is, Cathy! Mi nem tűr halasztást, hogy hajnalok hajnalán így rám törsz? Utálom, ha ilyenkor zavarnak, tudod jól. Cathy elnevette magát. – Bocsi! ígérem, nem zavarlak többé hétvégén reggel, de meg kell hogy mondjam, azért annyira hajnalok hajnala már nincs, kilenc óra elmúlt. – Na és? – Na és – velem együtt – sok asszony ilyenkorra megjárja a piacot vagy a bevásárlóközpontot vagy mindkettőt. – Ügyes vagy, csakhogy én ezt tegnap elintéztem, s miután egész héten korán kelek, szombatonként szívesen alszom akár tíz óráig is, ha Becky hagyja. A mai nap kivétel volt, mert hatkor felébredtem, és néhány nagyon jó ötletem támadt, amit le kellett írnom, de még nem értem a végére. Esetleg elárulnád végre jöveteled okát? – Esetleg leülhetek? – Parancsolj! – Még egyszer bocsánatot kérek, amiért megzavartalak munka közben, esküszöm, többé nem fordul elő! Most pedig szeretném megkérdezni, hogy gondolkoztál-e már azon, hová mész nyaralni a nyáron. – Nem, még nem. – Tudtam! Nekem viszont van egy ötletem. Amióta elváltam, minden évben Long Beachen bérelek nyaralót, és ott töltök három-négy hetet. A sógorom, Steve vett ott házat, s a húgommal közösen csaltak ki oda. Az első évben velük laktam meg – persze – a gyerekekkel, de rájöttem: jobb, ha külön vagyunk. Így azután a következő nyáron béreltem nyaralót közösen Ericával, az utcánkban lakó özveggyel, akiről már meséltem, meg a gyerekekkel, és ragyogóan éreztük magunkat. Szerintem egy nyaralás annál jobb, minél nagyobb a társaság. Minthogy Ericának már van pasija, és nem tart velem, arra gondoltam, bérelhetnénk közösen házat, úgy nem lenne olyan drága, amellett nem kettesben kellene nyaralnod a lányoddal. 43

– A húgodék ott lesznek? – Természetesen. – És Martin? – Minden bizonnyal meglátogat, de nem lesz velünk ott végig, amellett Steve-nél szokott lakni. – Na és Peter Sullivan? – Őszinte leszek, Chris. Alighanem Peter is kiugrik hozzánk, illetve az öccséhez a hétvégére, de csak a hétvégére. Peter szabadsága nagy részét mindig a barátaival tölti. Kérlek, ne törődj vele! Hidd el, jó lesz, és a lányod is élvezni fogja! Tudomásom szerint tavaly úgysem voltatok sehol. – Valóban. – Na látod. – Még át kell gondolnom. – Hát ez az, amiért ma megzavartalak a munkádban. Március vége van, még ezen a hétvégén el kellene intéznünk a házfoglalást, mert később már nem lesz meg, kiadják másnak. A húgomék nyaralójától két telekkel van arrébb az épület, amit én bérelni szoktam. Jól felszerelt, tágas, kényelmesen elférünk benne. Te és a lányod, meg én a két gyerekkel. A part közel van, isteni a víz, a gyerekek mindig nagyon élvezik. – Ami azt illeti, én nem ugrálok túlzottan a vízért és az erős napot sem bírom. – Mi sem szoktunk egész nap a strandon lenni, csak délelőtt meg késő délután. Nem kell aggódnod, te elvonulhatsz az árnyékba, a lányod úgyis ellesz a többi gyerekkel. – Jaj, Cathy, nem ismered Beckyt. Ha víz közelébe kerül, el sem lehet vonszolni onnan. – Nem probléma. A sógorom is nagy vízimádó, majd ő vigyáz a gyerekekre. – Hát… túl sok gyerek lesz ott egyetlen felnőttre. – Nos, te sem ismered még Steve-et – nevette el magát Cathy. – Kiváló óvó bácsi, amellett mi is besegítünk neki. Ne aggodalmaskodj annyit, meglátod, szuper lesz. Maggie-ék nyaralója nagy, az udvara is az, ott szoktunk összejönni esténként. Húst sütünk, beszélgetünk, kártyázunk, még táncolni is szoktunk. Esténként nagyokat sétálunk a parton, degeszre tömjük magunkat sült hallal. El sem hiszed, milyen isteni halat készítenek arra. – Na jó, Cathy, meggyőztél. Elmegyünk, de csak tíz napra. Kezdetnek bőven elég lesz ennyi. – Remek. Akkor lefoglalhatom a házat? – Igen.

44

– Megyek telefonálni, nem is zavarlak tovább – jelentette ki szomszédasszonya lelkesen, és távozott. *** – Christine? Chris! – Tessék? – Az asszony ijedten rezzent össze. – Csak üdvözölni akartalak – mosolygott rá Martin bocsánatkérően. – Nahát! Mikor érkeztetek? – Alig több mint öt perce. – Bocsáss meg, de ez az itteni erős nap meg víz minden erőmet kiszívja, teljesen lelassultam, ráadásul egy csöppet elkalandoztak a gondolataim. – Semmi baj – biztosította a férfi. – Egyébként jó színed van. – Kösz, Martin. – Barátian megölelték egymást, Chris megpuszilta a férfi gyerekeit, aztán újra mindenki asztalhoz ült, hogy folytassák a vacsorát. Cathyt szemlátomást felvillanyozta a tény, hogy Martin megjelent a színen, mert ez azt jelentette, hogy egész hétvégén a közelében lehet. A társalgás felélénkült, nagyokat nevettek, csupán Christine merült el megint a gondolataiban. Azt találgatta ugyanis, hogy vajon mikor érkezik meg Peter és a lánya, egyáltalán eljönnek-e, s ha igen, hogyan fog viselkedni vele a férfi. Nem sokkal később újabb autó fékezett a ház előtt, és a dudaszóra Steve, a ház ura beengedte az újonnan érkezőket. A családtagok szívélyes üdvözlése után Peter egy futó „jó estét, Miss Hunter”-rel felé biccentett, majd helyet foglalt az asztalnál, és őt többé figyelemre sem méltatta. Christine teljesen tisztában volt vele, hogy ő itt idegen, mégis rosszulesett neki a férfi viselkedése. Talán így a jobb – vigasztalta magát. Peter ezúttal átnéz rajta, legalább nem sértegeti. A vacsorát eltüntették, a gyerekek játszani mentek, a társaság férfi tagjai vicceket meséltek, és végül alaposan elszaladt az idő. Chris olyan fáradt volt, hogy attól tartott, nem lesz ereje a saját nyaralójukba vánszorogni. – Ne haragudjatok, de a magam részéről szeretnék visszavonulni, a lányom is, én is teljesen kimerültünk – állt fel végül, miközben elnyomott egy ásítást. Kérdőn pillantott Cathyre, ám ő a fejét rázta jelezve, hogy még maradni akar, amit nem vett tőle rossz néven, hiszen tudta, milyen boldog, ha Martin közelében lehet.

45

Jó éjt kívánva elköszönt, és Beckyvel hazasétáltak. Alig múlt tíz óra, már ágyban voltak és nagyon gyorsan elaludtak. *** Szombat délelőtt a társaság a strandra igyekezett. Chris, szokása szerint a fürdőruha tetejére strandruhát vett, s elégedett volt a külsejével. Megfogadva Cathy tanácsát a nyaralás előtt elment néhányszor szoláriumba, aminek köszönhetően kivételesen nem égett le, hanem szépen barnult, ami szenzációsan állt neki. S miközben Cathyvel sétálva elmélyülten beszélgettek, észre sem vették, hogy Martin és Peter kicsit lemaradva mögöttük ballag. Peternek most volt alkalma első ízben alaposabban megszemlélnie Christine-t, és a férfi hitetlenkedve állapította meg, milyen jól néz ki. Eddig kizárólag nadrágban látta, ám a strandruha láttatni engedte barnára sült, formás lábát, ami igen különös hatást gyakorolt rá. Vajon miért rejti örökké nadrágba ezeket a fantasztikus lábakat? – tűnődött, de aztán gyorsan rendre utasította magát. Felőle aztán lehet akármilyen csinos, okos, szép a nő, neki akkor sincs szüksége újabb kapcsolatra. Három, rosszul sikerült házasság bőven elég egyetlen életben! A strandra érve az apróságok gyorsan eliramodtak a vízbe, a férfiak alig győzték követni őket. Maggie, Cathy és Christine szertartásosan bekente magát naptejjel, majd követték a többieket a vízbe. A férfiak és a gyerekek nagy körben álltak és labdáztak. Chris önkéntelenül elmosolyodott. Te jó ég, mennyi gyerek! – gondolta és számba vette őket. Cathy fia, Alex és lánya, Angie, Martin fia, Tony és lánya, Judy, Peter lánya, Barbara, Maggie lányai, Katie és Julie, kisfia, Steve, na és persze a saját lánya, Becky. Összesen kilenc gyerek gondoskodott arról, hogy a felnőttek egyetlen percig se pihenhessenek. Az igazsághoz azonban az is hozzá tartozott, hogy az egyneműek és a hasonló korúak a szárazföldön is elég jól eljátszottak, csupán Maggie kisfia igényelt nagyobb figyelmet a maga négy évével. Christine-t egyetlen dolog zavarta, nevezetesen az, hogy Peter lánya, Barbara, és az ő lánya feltűnően sokat volt együtt. Rendkívüli módon megértették egymást, s noha a többi kislánnyal is játszottak, kettőjüket valahogy szorosabb kapcsolat fűzte össze, bár eddig mindössze háromszor találkoztak. S mindennek a tetejében Peter határozottan rokonszenvezett Beckyvel, aki elfogadta, hogy a férfi legyen a „főnök”. Peter irányította az összes gyereket, szót fogadtak neki, szinte csüngtek rajta, ám őt nem zavarta.

46

Christine egyre sűrűbben tekingetett a part felé, elege volt a vízből, szeretett volna kimenni és napozni kicsit, ugyanakkor nem akarta a lányát egyedül hagyni. Hát az biztos, hogy a vízimádatát nem tőlem örökölte – gondolta boldogtalanul. – Hé, Chris, mi van veled? – ocsúdott Cathy hangjára. – Semmi. – Máris eleged lett a vízből? – Hát… – Ne, anyu! Kérlek, ne menj még ki – kérlelte Becky. – Nyugodtan kimehetsz, Chris, majd mi vigyázunk a lányodra – biztatta Cathy. – Anya, ne! – Becky, drágám, ha édesanyád nem érzi jól magát, akkor hadd menjen, mi pedig ígérjük meg neki, hogy vigyázunk rád, és te is vigyázol magadra! Chris döbbenten bámult a férfira. Mi ez a pálfordulás? – Most gúnyolódik? – Eszemben sincs. Csupán látszik magán, hogy szívesebben lenne akárhol máshol, mint itt – felelte Peter, mialatt közelebb húzódott hozzá. – Tisztában vagyok vele, hogy a legtöbb gyerek egész nap a vízben lubickolna, ha tehetné, amit viszont nem sok felnőtt bír ki, pláne, ha nem is rajong a vízért. – Hát én valóban nem vagyok érte oda. – Akkor menjen ki nyugodtan, Beckyre ne legyen gondja, persze csak abban az esetben, ha megbízik bennem – mondta a férfi, és tekintete kihívóan villant. – Esküszöm, úgy vigyázok a lányára, akár a sajátomra! Christine vívódott egy sort, végül bólintott. – Rendben és köszönöm – jelentette ki, majd elindult a part felé. – Lehet, hogy később visszajövök – fordult Becky felé, aki csalódottan nézett rá. – Figyelem! – kiáltotta el magát ekkor Peter, és magasra emelte a labdát. – Labda megy! – tette hozzá figyelmeztetően, és Becky felé dobta. A kislány ügyesen elkapta és többé nem törődött az anyjával. Chris ebben a pillanatban mélységes hálát érzett a férfi iránt, amiért elterelte a lánya figyelmét. Kiérve a partra meg sem törölközött, rögvest elnyúlt a pokrócon a napra bízva, hogy felszárítsa róla a vízcseppeket, s közben azon tanakodott, hogy vajon miért feszülnek pattanásig az idegei, amint megjelenik Peter. 47

Egy olyan szuper pasinak, mint ő, igen keveset tudna nyújtani még akkor is, ha meg akarná hódítani, csakhogy esze ágában sem volt ilyesmi. Nehezen megszerzett szabadságát soha többé nem akarta kockára tenni, s jelen pillanatban még egy laza kapcsolatra sem vágyott, nemhogy szorosra. A nap egyre erősebben sütött, s miután megszáradt a bőre, újra bekente magát naptejjel, aztán tenyeréből szemellenzőt csinált és úgy figyelte a vízben lubickolókat, végül hanyatt feküdt és megpróbált nem gondolni semmire. – Hahó, ébresztő! – Nem alszom – ült fel Chris, és Maggie-re mosolygott. – A többiek? – Nemsokára ők is jönnek, csak én siettem előre, mert kicsi Steve-nek már szederjes a bőre, nem szeretném, ha megfázna. – Hát, én sem örülnék, ha Becky lebetegedne. Túl régóta vannak a vízben. – Ne aggódj, jönnek már. Egyébként Peter úgy bírta kicsalni őket, hogy kilátásba helyezett nekik fagyit, ha megszáradtak, később pedig meghívta az egész társaságot ebédelni az egyik étterembe. – Milyen nagyvonalú. – Megteheti – kacsintott rá Maggie vidáman. – Jól keres. A csendet hangos nevetés, jókedvű társalgás váltotta fel, amint megérkezett a népes társaság. Christine megtörölgette a lányát, majd száraz fürdőruhát vetetett fel vele. A gyerekek egymással versengve igyekeztek „megszáradni”, hogy minél előbb indulhassanak fagyizni. – Maga nem szereti a fagyit, Miss Hunter? – állt az asszony elé Peter. Christine felpillantott rá, de gyorsan elfordította a fejét. Nagyon utálta azt a jéghideg kék szempárt, amivel nézett rá. – De igen. – Hát akkor? A meghívás mindenkire vonatkozik, még magára is. – Azt hittem, csak a gyerekekre értette. – Tévedett. – Bocsánat. – És a további félreértések elkerülése végett kijelentem, hogy az ebédmeghívás is az egész társaságra érvényes, így magára is. – Igenis – motyogta Chris, miközben belebújt a strandruhájába. – Nagykabátot nem akar felvenni? – húzta el a száját a férfi. 48

– Nem – nyögte az asszony most már fülig vörösödve. Az ördögbe, szállj már le rólam! – mérgelődött magában. – Ha netán elfelejtette volna, Miss Hunter, szívesen emlékeztetem rá, hogy strandon vagyunk, nem szükséges tetőtől talpig bebugyolálnia magát. A fagyizó itt van a parton, nem ülünk be zárt térbe, ezen a helyen megszokott dolog, ha az emberek fürdőruhában mutatkoznak. – Csak nem fognak megbüntetni, amiért felvettem ezt a ruhát. Vagy igen? – pillantott a férfira Chris ártatlanul. Peter egy másodpercig farkasszemet nézett vele, azután legyintett, jelezve, hogy reménytelen eset, és hátat fordított neki. – Indulhatunk? – pillantott a gyerekekre, mire azok lelkesen bólogattak. Cathy, Maggie és Steve megkönnyebbülten lélegzett fel. Már-már attól tartottak, hogy valamelyiküknek közbe kell lépnie, mielőtt Chris és Peter egymás torkának ugrik. Szinte sistergett közöttük a levegő, és a többiek nem értették, ők ketten ezt miért nem veszik észre. Peter vezette a sort, körülötte ott sertepertélt az összes gyerek, kivéve természetesen a kis Steve-et, aki apja kezét fogta. Az „öreg” Steve mellé szegődött Martin, aki mosolyogva nézett barátjára. – Úgy veszem észre, a bátyád Chrisben emberére talált – jegyezte meg halkan. – Egyetértünk – kuncogott az öcs. – Szerfölött kíváncsi vagyok, hová vezet majd ez, Peter ugyanis megesküdött, hogy több nő nem lesz az életében. – Ember tervez, isten végez – vélte Martin bölcsen. – Mi van velem? – fordult hátra váratlanul Peter, s tekintetét végigfuttatta a kis csoporton. Valamilyen rejtélyes okból kifolyólag megnyugodva látta, hogy Chris követi őket, igaz, utolsóként a sorban. A fenébe! Hát képtelen észrevenni ez a nő a békejobbot?! – Semmi, semmi – bizonygatta Steve gyorsan. – Na persze – húzta el a száját az idősebb Sullivan, ám a gyerekek félbeszakították a párbeszédet. Mindnek támadt valami szörnyen fontos mondandója Peter számára. S amint rájuk figyelt, tudatosult benne, hogy míg egyik kezét a lánya fogja, addig a másikat Becky. Rámosolygott a kislányra. Te sokkal kedvesebb vagy, mint az anyukád – gondolta. A fagyizóhoz érve a feszültség feloldódott, s miután Peter nem provokálta tovább megjegyzéseivel Christine-t, a jó hangulat megmaradt, s végigkísérte az ebédet is.

49

Ebéd után aztán már olyan elviselhetetlenül meleg volt, hogy úgy vélték, jobb, ha hazamennek, és a hűvös szobában pihennek az esti buli előtt. Maggie arra kérte Cathyt és Christ, hogy öt órára menjenek át hozzájuk, s akkor még elég idő jut arra, hogy mindent előkészítsenek a hússütéshez.

50

SZOMBATI ESTI BULI Jóllehet délután ötkor még meglehetősen meleg volt, Christine mégis a fehér vászonnadrág mellett döntött tudván, hogy este már hűvös lesz, és megjelennek a szúnyogok, s ha nem tesz ellene semmit, agyoncsipkedik. A vászonnadrághoz kék-fehér mintás selyemblúzt választott, s elégedetten szemlélte magát a tükörben, határozottan elegánsnak tűnt. Cathy vidám színösszeállítású nyári ruhában jelent meg, s amint meglátta Christ, elnevette magát. – Mi olyan mulatságos? – nézett végig magán az asszony. – Esküdni mertem volna, hogy megint nadrágban leszel. – Na és? – Szívesen emlékeztetlek rá, hogy most nincs tél, tehát nem fenyeget az a veszély, hogy felfázol. – Valóban, de mint már mondtam: nem kedvelem a szoknyát, amellett semmi kedvem megvacsoráztatni este a szúnyogokat. – Vagy úgy – bólogatott Cathy. – Mindazonáltal szeretném megjegyezni, hogy a Sullivan fivérek nem kedvelik az olyan nőket, akik folyton nadrágban járnak. – Nem óhajtok tetszeni nekik. – Az lehet, ám azért készülj fel rá, hogy Peter nem fogja megjegyzés nélkül hagyni a szerelésedet. – Peter Sullivan akkor is kitalálna valamit, csakhogy belém köthessen, ha szoknyát vennék fel. – De csak azért, mert tetszel neki. – Jaj, Cathy, eredj már! – nevetett fel Christine. – Nem vagyunk az óvodában. Nem kedvel engem, mint ahogy én sem őt, azonban nagyon jól van az így. Mehetünk? – Gyerünk – hagyta rá Cathy, átmenetileg feladva célját, hogy meggyőzze Christ, mennyire téved. Érzése szerint Peter véleménye sokat változott Chrisről szilveszter óta pozitív irányban, mert hiszen vaknak kellett volna lennie, hogy ne lássa: Christine Hunter mennyire vonzó nő. Becky és Angie szoknyában parádéztak, ezért a két nő váltóruhát készített a kislányoknak, és elindultak a szomszédba.

51

Maggie a kis Steve-et uzsonnáztatta, aki nemrég ébredt fel délutáni szunyókálásából, Martin a kerti bútorokat törölgette, Peter ismét óvó bácsit játszott és a gyerekekkel foglalkozott, Steve a grillsütőt tisztogatta. – Mit segítsünk? – kérdezte Cathy, miután a két testvér üdvözölte egymást. – A húst már előkészítettem, a sült krumplit és a salátát kellene megcsinálni. Miután Cathy vállalta a salátakészítést, Christine-re ezúttal is a krumpli sütése hárult, mint egy évvel korábban, szomszédasszonya grillpartiján. Hamarosan sülő hús ínycsiklandó illata terjengett a levegőben, a hangulatot diszkózene fokozta. A férfiak az udvaron beszélgettek, a nők a konyhában, és Maggie ekkor vallotta be, hogy ismét terhes, a harmadik hónapban van. Chris mélységesen csodálta, amiért vállalkozott a negyedik gyerekre. – Minden elismerésem a tied – mondta és őszintén is gondolta. – Steve mit szólt hozzá? – Steve abban reménykedik, hogy ez is fiú lesz, s akkor kicsi Steve-nek lesz játszópajtása. A lányok túl nagyok hozzá, és a fiam gyakran unatkozik. – A mesterszakács hideg sört kér – jelent meg az ajtóban Martin. – A hűtőben találsz eleget, szolgáld ki magad – javasolta neki Maggie. Cathy futó pillantást vetett a férfira, azután minden figyelmét a salátának szentelte. Chris azon tűnődött, vajon mi lehet közöttük. Csak nem vesztek össze máris? Legjobb tudomása szerint időnként találkozgattak szilveszter óta, ám Cathy nem bocsátkozott részletekbe. Lehetséges, hogy Martin még mindig a feleségét gyászolja? Odakint gyereksírás hallatszott, ami kizökkentette töprengéséből. Felismerve Becky hangját az ajtó felé indult, ott azonban csaknem összeütközött Peterrel, aki a karjában hozta be a kislányt. – Elcsúszott a betonon és felhorzsolta a térdét – magyarázta szemlátomást idegesen. – Jól van, kicsim, nincs semmi baj! – vigasztalta Chris. – Előfordul az ilyesmi. Gyere, mossuk le! – nyújtotta felé a kezét. – Nem bírok menni – hüppögte Becky. – Majd én viszem – ajánlotta Peter és elindult vele a fürdőszobába. – Vigyáznál a krumplira? – fordult Cathy felé Chris, és a férfi után sietett. – A kisszekrényben találsz sebhintőport és tapaszt – kiáltott utána Maggie. Peter még mindig a karjában tartotta a kislányt, Christine pedig óvatosan lemosta a seb körüli részt, megtörölte, aztán sebhintőport szórt rá, végezetül leragasztotta mesefigurás

52

tapasszal, melynek tudvalevőleg varázslatos gyógyhatása volt: pillanatok alatt elmulasztotta a fájdalmat. Becky igazolta a tézist, nyomban elfeledkezett a fájdalmáról. – Jaj, ez tök jó – lelkendezett. – Meg kell mutatnom Barbarának – jelentette ki. – Tegyél le! – próbált szabadulni Peter öleléséből. – Már nem fáj a térded? – kérdezte a férfi. – Csak kicsit. Mennem kell! – Várj, kislányom! – állította meg Chris szigorú hangja. – Először is köszönd meg Peter bácsinak, hogy behozott, másodszor pedig örülnék, ha nem rohannál. – Köszönöm – biccentett a férfi felé Becky és szót fogadva anyjának nem rohant, csak kisietett a házból. – Én is köszönöm – fordult Peter felé az asszony. – Ugyan, nincs mit – legyintett a férfi. – Nagyon megijesztett. – Sajnos a lányom örökké rohan, és elég gyakran érik balesetek. – Akkor nem haragszik rám? – Haragudni? – csodálkozott Chris. – Miért? – Attól féltem, mérges lesz, amiért nem figyeltem jobban Beckyre. – Ha Becky egyedül lenne itt gyerek és ön folyton a sarkában volna, akkor sem tudná megóvni minden eséstől. Nem hibáztatom magát, a gyerekeket sűrűn érik balesetek. Végül is nem történt komoly baj. – Szerencsére. – Igen, valóban, de kár több szót vesztegetni rá. Vissza kell mennem a konyhába. – Én is megyek, várnak a gyerekek. – Nem unja még őket? – Nem. Mindig szívesen foglalkozom velük. – Nahát! Ritka férfitulajdonság. – Úgy gondolja? – Igen. Annyira, hogy számomra szinte hihetetlen. – Azt képzeli, megjátszom az egészet? Mert ha igen, akkor nagyon téved. – Petert meglehetősen bosszantotta a feltételezés. – Sokkal szívesebben foglalkozom gyerekekkel, mint egynémely megátalkodott felnőttel. – Ezzel most rám célzott, Mr. Sullivan? – érdeklődött Christine hűvösen, s az átmeneti békességnek máris vége lett. – Nos, megnyugtathatom, hogy velem nem kell törődnie, remekül elvagyok egyedül is – tette még hozzá, majd sarkon fordult és távozott. 53

Peter a fejét csóválta. Hát ez hihetetlen! Alig váltanak pár mondatot, máris összekapnak. Még soha nem irritálta ennyire egyetlen nő sem, és úgy festett, ő sincs jobb hatással az asszonyra. Hamarosan elkészült a vacsora, a társaság körülülte az asztalt és jóízűen falatozni kezdett. A beszélgetést Steve és Maggie irányította, időnként a többiek is fűztek megjegyzést egyikmásik témához, csupán Christine hallgatott. Szerencsére Peter messze ült tőle, így legalább zavartalanul ehetett. A vacsorát desszert zárta: tejszínhabos fagylalt, amit a gyerekek kitörő örömmel fogadtak. A bőséges lakoma után a felnőttek az asztalnál ejtőztek, a férfiak vicceket meséltek, csak az apróságok tűntek fáradhatatlanoknak, bújócskázni mentek, miután a lányok kicserélték szoknyáikat nadrágra. Erősen alkonyodott, s a mikrovámpírok előmerészkedtek rejtekhelyükről. Chris hangos csattanással ütött agyon egyet a karján, s nyomban hosszú ujjú pulóverbe bújt. Túl sokat evett, elálmosodott, de a kávéhoz már késő volt. S mialatt a házban tartózkodott, Steve másik CD-t tett a hordozható lejátszóba, és mire kiért, Peter eltűnt, Maggie és a férje összebújva táncolt csakúgy, mint Cathy és Martin. Egy darabig figyelte őket, aztán újra visszament az épületbe. Megmosta az arcát, hátha észhez tér, majd beballagott a konyhába, hogy igyon egy pohár vizet. Fejcsóválva nézett körül. Elképesztő állapotok uralkodtak, a délutáni rendnek már nyoma sem volt. Hirtelen elhatározással vizet engedett a mosogatóba – mosogatógép nem volt a nyaralóban –, beáztatta a tányérokat, aztán összeszedte a szemetet. S miközben mosogatott, az udvarról beszűrődő andalító számokat hallgatta. Hát igen – gondolta lemondóan. Nem rossz, ha az ember lányának van párja, akivel szívesen bújik össze, s ilyen zenére táncolhat. Milyen kár, hogy ő ezt már többé nem élheti át! Túl öreg ahhoz, hogy találjon valakit, aki illik hozzá, ráadásul képtelen lenne ismét megalkudni. Nem is beszélve arról, hogy a korban hozzá illő férfiak fiatal lányok után futkosnak, olyanok után, akik csinosak, természetesen soványak, és gyerekük sincs, s ha valami csoda folytán mégis sikerülne valamelyiküket meghódítania, ugyan melyik pasas viselné el az ő munkáját? Azt, hogy amikor megszállja az ihlet, akkor azon kívül csupán a lányára tud figyelni? Hogy olyankor nem törődik a házimunkával, s gyakran még beágyazni sincs ideje, nemhogy közös programokon részt venni? 54

Az írás remeteéletet kíván, amit a volt férje is csupán azért viselt el, mert addig is élte a saját életét. S ha mindez nem lenne elég, kinek kellene negyvenöt évesen? Egy hétéves kislánnyal? Kövéren? Senkinek. Körülnézett a konyhában, talál-e még mosatlant, magát is meglepte, milyen gyorsan haladt a munkával. Letörölte a tűzhelyt, a pultot és az asztalt, majd az asztal alatt észrevett egy serpenyőt. Lehajolt érte, hogy felvegye. Maggie biztosan boldog lesz, hogy holnap reggel nem mosogatással kell kezdenie a napot, az ő állapotában – gondolta és felemelte a serpenyőt. – Hát maga meg mi a fenét művel itt? – hangzott fel egy mély hang a háta mögött, amitől annyira megijedt, hogy az edényt kiejtette a kezéből és a benne lévő olajos víz a kőlapra ömlött. – Az ördögbe! – káromkodta el magát mérgesen és megfordult. – Muszáj magának a frászt hoznia rám? – Bocsánat – vigyorodott el Peter, aztán felkapta a papírtörülközőt, és lehajolt az asszonyhoz. – Hadd segítsek! – kérte és elkezdte felitatni a vizet. – Menjen arrébb, majd én megcsinálom, elvégre én okoztam a bajt – tette hozzá bűntudatosan, és végül még fel is mosta. Ezalatt Chris befejezte a mosogatást és tanácstalanul nézett körül. Szerette volna lefoglalni a kezeit, de már egyetlen piszkos edényre vagy pohárra sem bukkant. Rendkívüli módon feszélyezte a férfi jelenléte, ám sejtelme sem volt, hogyan szabadulhatna meg tőle. – Tökéletes munkát végzett, Miss Hunter, az összes mosatlant eltüntette – jelentette ki csúfolódva, mint aki nagyon jól tudja, mi jár a nő fejében. – Pihenjen egy csöppet az előszobában, én addig felmosom az egész konyhát, ha már ilyen nagyon belemerültünk a takarításba. Christine bólintott. Leengedte a piszkos vizet, kimosta a mosogatót, kicsavarta a szivacsot, végül megtörölte a kezét, s miután már semmi dolga nem maradt, kifelé indult. – Maradjon az előszobában, rögtön végzek – állította meg Peter hangja éppen akkor, amikor ki akart osonni az udvarra. Mérgesen ült vissza a székre. – Nem szeretem, ha parancsolgatnak nekem – morogta inkább csak magának, de a férfi meghallotta. 55

– Nem parancsolgattam, csupán kértem – helyesbített Peter, majd visszavitte a vödröt a fürdőszobába, kiöntötte a vizet, és kezet mosott. – Itt is vagyok. Mivel azt a megbízatást kaptam, hogy szórakoztassam magát, hát meg is teszem, nem szeretném, ha a sógornőm megharagudna rám. – Valóban? És mi van a gyerekekkel? – A gyerekek mesét néznek a videón, megunták a kinti játékot. – Felteszem, maga is szívesebben nézné a mesét, minthogy engem szórakoztasson. – Rossz következtetés. – Csakugyan? – Igen, csakugyan. Mondja, Miss Hunter! Nem köthetnénk fegyverszünetet? Bocsánatot kérek minden eddig elkövetett és el nem követett bűnömért és azért is, amiért megijesztettem. Higgye el, nem volt szándékos. Mindenesetre úgy gondolom, hogy ostobaság harcolnunk egymással, miközben valójában nem is ismerjük a másikat, ráadásul az elkövetkezendő időben úgysem kerülhetjük el egymást, és én nem szeretek haragot tartani. Mi a véleménye? – Igaza van, elfogadom a bocsánatkérést. És most mi a további terve? – Talán kiülhetnénk az asztalhoz és beszélgethetnénk. – Na jó – egyezett bele Chris, noha el sem tudta képzelni, miről cseveghetne a férfival. Amint helyet foglaltak, Peter cigarettát vett elő. – Megkínálhatom? – Hát… igazából nem lenne szabad, de elfogadom, köszönöm. – Ki tiltotta meg? – Az orvosom. Nem tesz jót a magas vérnyomásnak. – Ez igaz. Nem bír leszokni? – Nem igazán – mosolyodott el Christine. – Ha nem írok, akkor azért tudok mértéket tartani, ám ha dolgozom… Sajnos nem megy. Észre sem veszem és tele a hamutartó. – Ismerős – bólintott a férfi. Nagyot szívott a cigarettából és lassan kifújta a füstöt. – Tavasszal olvastam néhány regényét – jelentette ki csak úgy mellékesen. Christine akkor sem döbbent volna meg jobban, ha azt állítja, hogy hirtelen két feje nőtt. – Té…tényleg? – Igen, és be kell vallanom, nagyon tetszettek. Kellemesen csalódtam, egész mást vártam. – Így jár az, aki ismeretlenül ítélkezik. Bocs, nem akartam provokálni. – Igaza van. Jelenik meg mostanában új könyve? – Nem tudom. – Hát az meg hogy lehet? 56

– Mindig a kiadó dönti el, mikor kinek a regénye jelenik meg a sorozatban. – Értem. Legalább jól keres vele? – csúszott ki Peter száján a kérdés. – Ne haragudjon, ez nem tartozik rám. – Semmi baj. Mindenesetre nem keresek annyit, mint azt sokan képzelik, de szeretem csinálni. És maga? Mivel foglalkozik? – Egy műanyagüzemet irányítok. – Igen, ezt már hallottam. Mit gyártanak? – Gyerekjátékokat. – Valóban? Akkor igazán nem lehet probléma, hogy alkalmanként mivel lepje meg a lányát. – Ne higgye! Barbarának minden játék megvan, amit gyártunk, és a tervezőink nem tudnak olyan gyorsan újakat kitalálni, amilyen ütemben a lányom megunja azokat – nevette el magát a férfi. – És a testvérei? – Van még két fiam, de ők sokkal idősebbek. Az egyikük egyetemre jár, a másikuk jövőre fog érettségizni. Túl nagy a korkülönbség közöttük, ráadásul fiúk, nemigen tudnak mit kezdeni Barbarával. A lányom gyakorlatilag egyedül van. – Ismerős a helyzet – állapította meg Christine. – Nekem is van egy nagyfiam meg egy nagylányom, a lányom teljesen önálló, a fiam azonban még gyakran szorul a segítségemre, bár korát tekintve felnőtt, és így Becky szintén egyedül van. – Nekem az a szerencsém – vette át a szót Peter –, hogy anyám imádja a lányomat, és sokat vannak együtt. – Boldog ember. Sajnos az én szüleim már nem élnek, egyedül vagyok. – Ez olyan szomorú – vélte a férfi együtt érzően. – El sem tudom képzelni, hogyan viselem el, ha anyámék is meghalnak. – Nehezen fogja, annyit mondhatok, de inkább beszéljünk másról. Erre azonban már nem került sor, mert Becky szaladt anyjához és szorosan hozzábújt. – Mi van, kicsim, álmos vagy? – Igen. – Gyere, menjünk haza – javasolta Christine, mire Becky bólintott. Hiába, a sok pancsolás, a nap, a jó levegő, a délutáni játék, mind-mind kimerítette a kislányt, alig bírta nyitva tartani a szemét.

57

Gyorsan elköszöntek a társaságtól, és hazaindultak. Cathy ezúttal sem tartott velük, az ő lánya még nem volt olyan fáradt, így maradt, hisz olyan szívesen táncolt Martinnal összebújva. *** Vasárnap jóval később indultak a strandra, a felnőttek még így is csak lézengtek a késői fekvés miatt. Csupán Christine és Peter látszott kipihentnek, ezúttal ők tartották a frontot. A gyerekek boldogan vetették magukat a vízbe Peter felügyelete alatt. Egy jó ideig Chris is velük játszott, sokkal tovább, mint máskor, végül azonban ismét ki kellett jönnie, mert nem bírta tovább. Martin önfeláldozóan ment be helyette, hogy segítségére legyen Peternek, majd Steve is követte. Maggie olyan fáradt volt, hogy elvonult az árnyékba Cathyvel, akinek túl sok volt az előző este elfogyasztott sör, s még napszemüveggel is védenie kellett a szemét a tűző naptól. Mi tagadás, meglehetősen másnapos volt. Ebédre egy kicsit mindannyian jobban lettek, de azért később boldogan menekültek vissza a nyaralóba az erős nap elől. Chris Beckyvel és Angie-vel társasjátékot játszott, mialatt Cathy a mámorát heverte ki. A másik házban is pihentek: Maggie és Steve a fáradtság miatt, Martin és Peter pedig erőt gyűjtött a hazautazáshoz, mert ők nem voltak szabadságon, nekik a másnap munkanapot jelentett. Martin fia, Tony és lánya, Judy, valamint Peter lánya, Barbara búslakodott a nappaliban, ők bizony boldogan maradtak volna még, csak hát nem lehetett, és végül délután öt órakor útnak indultak. A többiek, akik maradtak, megvacsoráztak az étteremben, aztán visszamentek a nyaralóba, beszélgettek egy ideig, a gyerekek játszottak, ám ezen az estén mindannyian viszonylag korán ágyba bújtak.

58

VÁRATLAN VENDÉG Christine és Becky szerdán ért haza a nyaralásból, akkor telt le a tíz nap. Cathy még maradt. Ő egy hónapra bérelte ki a nyaralót. Chris otthon nem unatkozott. Csütörtökön kimosta lánya ruháit, mert pénteken Beckyt elvitte az apja, ezúttal ők készültek nyaralni. Noha volt férjével alig váltott pár szót, mégis teljesen kimerültnek érezte magát, mire a férfi távozott. Beckyt jó néhány anyai intelemmel látta el, hosszan ölelte és csókolta, nehéz szívvel engedte el, s még a könnyei is kicsordultak, amikor visszament az üres házba. Teljesen egyedül volt. Jóllehet, alapjában véve élvezte az egyedüllétet, most mégis szörnyen magányosnak érezte magát. Jó lett volna beszélgetni valakivel, együtt tölteni az estét, csakhogy nem akadt senki, akihez fordulhatott volna. Mint már annyiszor az élete folyamán. Igazán megszokhatta volna. Alaposan kibőgte magát, végül fogott egy könyvet, és kényszerítve magát nekiült olvasni. Annyira elmerült a cselekményben, hogy amikor megszólalt a mobilja, rémülten ugrott fel a helyéről. – Tessék – szólt bele hevesen dobogó szívvel. Sejtelme sem volt, ki hívhatja, a szám teljesen ismeretlen volt neki. – Jó estét, Peter Sullivan vagyok. – Jó… jó estét – nyelt nagyot Christine. El nem tudta képzelni, mit akarhat tőle a férfi. – Zavarom? – Nem. – Azért hívom, mert szeretnék beszélni magával. – Parancsoljon. – Nem telefontéma. Mikor találkozhatunk négyszemközt? – Az elkövetkező egy hétben bármikor, ugyanis a volt férjem elvitte Beckyt, egyedül vagyok. – Holnap megfelel magának? – Természetesen. – Hol találkozzunk? – Szerintem jöjjön el, tudja, hol lakom.

59

– Nem akarom, hogy Cathy meglásson. – Cathy még nyaral, csak két hét múlva jön haza. – Remek. Akkor holnap délután magánál leszek, mondjuk, négykor. Megfelel az időpont? – Tökéletesen. – Nem is zavarom tovább, jó éjszakát – búcsúzott el a férfi és gyorsan letette. – Magának is jó éjt – morogta Chris és összevonta a szemöldökét. Ám hiába, semmi ötlete nem volt, mit akarhat tőle Peter Sullivan. *** Szombat délelőtt végigtakarította a házat, aztán csirkét sütött, hozzá jó sok salátát készített, utána lezuhanyozott és hajat mosott. Egyszerű nyári nadrágot és pólót öltött, még véletlenül sem óhajtott olyan benyomást kelteni, mint aki tetszeni akar a férfinak. Pontban négykor autó állt meg a ház előtt, s kisvártatva megszólalt a csengő. Chris szíve a torkában dobogott, mialatt beengedte a vendéget. A nappaliban foglaltak helyet, majd kínos csend telepedett a szobára. – Megkínálhatom valamivel? – érdeklődött Christine az asztalra mutatva, amire tálcán ásványvizet és narancslét készített be még a férfi érkezése előtt. – Ásványvizet kérek – felelte a férfi legalább úgy feszengve, mint az asszony. Mialatt Chris kitöltötte az inni valót, Peter cigarettát halászott elő a zsebéből. – Szabad? – Persze – nyugtatta meg a nő, mire a férfi őt is megkínálta. – Ahhoz képest, hogy leszokófélben vagyok, egyre többször gyújtok rá – állapította meg fejcsóválva. – Egyébként elnézést kérek, amiért így rátörtem magára, ám azt gondolom, hogy miután fegyverszünetet kötöttünk, és szombaton este az is kiderült, hogy képesek vagyunk normális hangnemben beszélgetni egymással, úgy tisztességes, ha tisztázunk néhány dolgot. – Hallgatom – dőlt hátra a fotelban Christine. – Ahhoz, hogy jobban megértsen, az elején kell kezdenem, vagyis a kályhától, ahogy mondani szokás, ezért kérem, szóljon, ha túlságosan untatom. – Rendben. – Nos… az első házasságom azért köttetett, mert az akkori barátnőm terhes lett. Fiatalok voltunk, egyetemisták, Sylvia mégsem akarta elvetetni. Sajnos azonban mire megszületett a fiunk, tökéletesen elegünk lett egymásból, ennek ellenére még két évig vergődtünk, mire beláttuk, hogy semmi értelme, és végül elváltunk. Mivel azonban még mindketten tanultunk, a gyerekünket anyám vette magához, és ő nevelte. A volt feleségem nem tiltakozott: neki is

60

jó volt ez így, mert be akarta fejezni a tanulmányait, és karrierre vágyott. Nick fiamat végül anyám és én neveltük fel. – Nem is tartja az anyjával a kapcsolatot? – De igen. Időnként találkoznak, ám azt kell mondanom, hogy Sylvia soha nem volt anyatípus, és soha nem akarta ő nevelni. – Ezek szerint többet nem ment férjhez? – De igen, úgy tíz éve, ám gyereke azóta sem született. – Ne haragudjon, de én ezt nem tudom megérteni. – Én igen. Vannak nők, akik jobb, ha soha nem szülnek, mert nem valók anyának. Sajnos én már csak tudom, mert a második feleségem is ilyen volt. Kimmel a cégnél ismerkedtem meg, amit akkor még apám vezetett. Ő jogászként dolgozott nálunk, s bevallom őszintén, már az első pillanatban megtetszett. Nem utasította el a közeledésemet, s végül egy év múlva összeházasodtunk. Azt gondoltam, megleltem az igazit, aki pótolja Nicknek az anyát, nekem jó feleségem lesz és szül a fiamnak testvért. Úgy festett az elején, hogy jól választottam, de amikor terhes lett, végtelenül hisztis lett. Nem bírta elviselni Nicket, a szó szoros értelmében dührohamot kapott tőle, így a fiam visszakerült anyámhoz. Reméltem, ha Kim megszül, minden más lesz, azonban tévednem kellett. Kijelentette, hogy nem szoptat, mert abba tönkremennének a mellei, és fél év után visszament dolgozni, mert nem azért tanult, hogy háztartásbeli legyen. Greg fiam még nem volt egyéves, amikor elhagyott bennünket, s még a cégtől is kilépett. Hamarosan megkaptam a válási papírokat, ám abban szó sem volt arról, hogy ő akarná nevelni Greget. – Ez borzasztó – állapította meg Christine részvéttel. Peter bólintott, aztán ivott a poharából, majd folytatta. – Ott álltam fiatalon két fiúgyermekkel, de egyikük sem kellett az anyjának. Elhatároztam, felnevelem őket egyedül. Apám segítségével vettem a közelükben egy házat, berendeztem, sikerült találnom megbízható házvezetőnőt, s miután otthont teremtettem, belevetettem magam a munkába. Napközben anyám vigyázott a fiúkra, este én voltam velük, mert azt akartam, hogy ismerjenek a gyerekeim. Természetesen nem állítom, hogy mindig sikerült helytállnom apaként, hiszen előfordult, hogy késő estig dolgoztam, vagy részt kellett vennem egy-egy fontos munkavacsorán, de legalább nem voltam teljesen idegen a fiaimnak. Majd’ tíz éven át így ment ez, néha elvittem egy-egy nőt valahová, de nem bonyolódtam mélyebb kapcsolatba. Aztán a titkárnőm nyugdíjba ment, és egy fiatal lány került a helyére. Nem különösebben foglalkoztam vele, csak az számított, hogy ügyes legyen, és Jackie mindent elkövetett, hogy kivívja az elismerésemet. Rajongott értem, bár én ezt nem vettem észre, 61

mások hívták fel rá a figyelmemet. Bevallom, hízelgett a hiúságomnak, s akkor néztem meg először férfiszemmel. Megtetszett, noha tudtam, hogy hozzám nagyon fiatal. Üdítően hatott rám a tizenkilenc éve, mert akkoriban már szörnyen öregnek éreztem magam, hisz volt egy kamaszodó meg egy tízéves fiam. És ahogy az már lenni szokott, ez a fiatal nő teljesen elvette az eszemet. Viszonyunk lett, s miután terhes lett, feleségül vettem. A szülés után azonban mély depresszióba esett, képtelen volt elviselni az örökös szoptatást, azt, hogy nem mozdulhat el a csecsemő mellől, noha neki kizárólag ez volt a feladata, minden mást megcsinált a házvezetőnőm. – Túl fiatal volt még az anyasághoz – vélte Christine. – Igen, valóban. Szórakozni akart, diszkóba járni a barátaival, barátnőivel. A teje gyorsan elapadt, egyre többet vigyázott anyám a kislányra, Jackie, a nejem meg egész nap csavargott. Aztán egy szombat este, amikor nekem üzleti vacsorán kellett részt vennem, a feleségem diszkóba ment, miközben anyámnak azt hazudta, hogy egy barátnőjét látogatja meg. Egy szó, mint száz: a rendőrség értesített, hogy Jackie-t letartóztatták, mert be volt lőve, és anyagot is találtak nála. Nem volt könnyű elsimítani az ügyet, de sikerült. Amikor azonban a nejem feje kitisztult, kijelentette, hogy válni akar, mert túl öreg vagyok hozzá, és mert nem bír velem élni. Állítólag túl sokat vártam tőle. Hát… lehetséges. Három, kudarccal végződött házasság után az ember eltöpreng, vajon mit csinált rosszul. Talán tényleg túl sokat vártam, és bennem volt a hiba, amiért rendre a legrosszabbat váltottam ki a nőkből. Miután harmadszorra is elvált lettem, megfogadtam, hogy elég volt, több nő nem lesz az életemben. Azóta persze jó pár év eltelt, és a családom tagjai időről időre kerítenek hölgyet, akivel össze akarnak hozni, nekem viszont szörnyen elegem van az egészből. Nem óhajtok viszonyt a közeljövőben, sem lazát, sem szorosát, és nem tudom, egyáltalán képes leszek-e rá valaha. Christine figyelmesen hallgatta a férfit, s miközben nézte, rá kellett döbbennie, hogy az most – talán a rossz emlékek hatására – csöppet sem látszik fiatalabbnak a koránál, sokkal inkább olyannak, mint akit igen megtörtek a csalódások. S mintha eddig álarcot viselt volna, és most először bepillantást engedett neki az álarc mögé, és Chris soha azelőtt nem érezte még ennyire rokonszenvesnek, mint éppen ebben a helyzetben. Miután elhallgatott, Christine megköszörülte a torkát. – Részemről nem fenyegeti veszély, Mr. Sullivan – jelentette ki mély meggyőződéssel. – Peter. – Igen, nos… Peter. Nekem ugyan csak egyetlen, csapnivaló házasságom volt, ám abból olyan nehezen kecmeregtem ki, hogy még egyszer nem vállalkoznék ekkora őrültségre. Sőt, 62

jelen pillanatban még viszonyra sem vágyom, hisz épp csak visszakaptam a szabadságomat, és rendkívüli módon élvezem. Végre nyugodt és kiegyensúlyozott vagyok, ami számomra mindennél fontosabb, mert ott van még Becky, akit fel kell nevelnem, és nem mindegy, hogy az anyja idegbeteg és boldogtalan, vagy nyugodt és boldog. Szóval mint említettem, nem áll szándékomban viszonyt kezdeni sem magával, sem mással. – Megkérdezhetem, mi volt a férje hibája? – Ó, jó pár volt neki – nevetett fel az asszony keserűen –, ám a legrosszabb az, hogy végtelenül önző ember volt, valóságos zsarnok. – Miért nem váltak el korábban? – Mert hallani sem akart róla. Neki nagyon kényelmes volt ez a házasság, gondoskodtam a gyerekekről, a háztartásról, a tiszta ruháról, a meleg vacsoráról, ő meg úgy élte az életét, mintha független lenne. Bármit megtehetett, amit akart, oda mehetett, ahová akart, sokszor azt sem tudtam, merre jár. Meg persze azt sem, mennyit keres. – Hogyan sikerült végül megszabadulnia tőle? – Úgy, hogy talált egy fiatal nőt, aki megszédítette. Örökké hálás leszek neki ezért. Annyira szerelmes lett, hogy egyszeriben válni akart, én meg boldogan egyeztem bele. Azt azonban soha többé nem engedem meg senkinek, hogy uralkodni akarjon rajtam. Ez a volt férjemnek sem sikerült igazán, ezért voltak a cirkuszok. – Értem – bólintott Peter, s egy ideig mindketten a gondolataikba merültek. – Lenne egy ötletem – szólalt meg a férfi hosszas hallgatás után. – És mi volna az? – Mit gondol, meg tudnánk valósítani, hogy barátok legyünk? – Valószínűleg. – Tudja, az a helyzet, hogy amióta hazajöttünk a hétvégi kiruccanásból, Barbara lányom nem hagy békén, mindenáron találkozni akar az ön lányával. Talán magának is feltűnt, hogy nagyon összebarátkoztak, s Barbara azért rágja a fülemet, hogy látogassuk meg magukat. Következésképpen arra gondoltam, hogy lehetnénk barátok, és a lányok kedvéért szervezhetnénk időnként közös programokat. Egyeztetnénk időpontot, amikor mindketten ráérünk és elmehetnénk valamerre négyesben, mondjuk, ebédelni vagy vacsorázni, esetleg kirándulni, vagy egyszerűen csak sétálni. Maguk is eljöhetnének hozzánk, a lányok játszanának, mi beszélgetnénk vagy csupán tévéznénk, és barátként felszabadultan viselkedhetnénk, nem kellene feszengenünk, hogyan nézünk ki, mit mondunk, egyszerűen önmagunkat adhatnánk. Ezzel ráadásul nyújtani tudnánk a lányoknak a családi hangulat illúzióját, mi pedig barátként számíthatnánk a másikra. Érti, mire gondolok? 63

– Igen, természetesen. – És? Mi a véleménye? – Nem találom rossznak az ötletet. – Ezek szerint benne van? Nézze! Ha a dolog mégsem működne, még mindig kiszállhat, bár be kell vallanom, nagy szükségem lenne egy barátra, aki nő, de akiben megbízhatok. Aki ugyanúgy irtózik egy viszonytól, mint én, nem álmodozik esküvőről, ellenben számíthatok rá, és ő is számíthat rám. – Ne aggódjon, Peter, értem, hogyan gondolja és szerintem sikerülni fog. – Tehát benne van? – Igen. – Akkor kezet rá, ahogy barátok között szokás! – Oké – nyújtotta a kezét Chris mosolyogva. – Egyébként hol a lánya? – Természetesen anyámnál. – Maguk nem mennek nyaralni? – Már voltunk, és mivel az öcsém is nyaral, nekem kell dolgoznom, ezért vigyáz anyám Barbarára. – Ha Becky hazajön, hozza el a kislányt! – javasolta Chris. – Biztos vagyok benne, hogy jól meglesznek, és akkor itt is alhat. – Nem is tudom – bizonytalanodott el a férfi. – Talán nem meri rám bízni? – Jaj, dehogy, erről szó sincs! Egyszerűen csak… nem akarom kihasználni magát, nem ezért kértem a barátságát. – Jó, jó, de attól még elhozhatná Barbarát, a lányom nagyon örülne neki. – Rendben, ha Becky hazajön, visszatérünk rá. És van itt még valami. Ha majd a közös programot szervezzük, ám úgy alakulna, hogy maga nem ér rá, kérem, mondja meg őszintén, nem fogok megharagudni. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy igazán őszintének kell lennünk egymáshoz, máskülönben nem fog működni a barátságunk. – Egyetértek. – Ennek örülök. Nos – állt fel Peter –, azt hiszem, a legfontosabbakat tisztáztuk, a többit megbeszéljük menet közben. Egy hét múlva jelentkezem, most nem zavarom tovább, viszontlátásra. – Nem zavart – bizonygatta Christine, és kikísérte a kapuhoz. A férfi beült a kocsijába, még egyszer intett neki, és gyorsan elhajtott.

64

Chris sokáig nézett utána, miközben megállapította, hogy ezúttal teljesen más oldaláról ismerte meg Petert, s ezzel az emberrel valóban nem lenne rossz egy őszinte barátság.

65

A MEGHÍVÁS Christine mérgesen csapta le a tollat. Sehogyan sem bírta folytatni a cselekményt, noha sürgette a határidő, na meg a bankszámlája, ami az utóbbi időben igencsak megcsappant. Utált így írni, túl nagy volt a stressz, s ilyenkor még gyakrabban érezte, hogy az egész regény úgy rossz, ahogy van. Nem boldogult a szereplőkkel, azok önálló életre keltek, mi több, egyenesen ellene fordultak és nem akarták azt tenni, amit ő megálmodott nekik, ráadásul nem tudta visszaadni papíron azt a hangulatot, ami a fejében megvolt, mert nem lelte a megfelelő szavakat. Kibámult az ablakon, és végül elhatározta, lebonyolítja az esedékes bevásárlást. Odakint sütött a nap, kellemes őszi idő volt, már szeptembert írtak. Két álló hete alig mozdult ki otthonából, elvitte Beckyt az iskolába, aztán rohant haza dolgozni. És kezdett nagyon elege lenni az egészből. Ilyenkor sokszor támadt olyan érzése, mintha kihalt volna az emberiség, s csupán ketten maradtak volna a lányával, mert rajta kívül nemigen érintkezett senkivel. Igaz, önként vállalta a remeteséget, de ez most már egyre elviselhetetlenebbé vált, emberek közé akart menni, beszélgetni velük, érezni a közelségüket, ám azt is tudta, hogy az ismerősei nehezen értenék meg, hogy fél óráig a társaságukra vágyik, majd ismét el kell bújnia a barlangjába, mert a határidő mind jobban szorítja. Ha nem így volna, most egy időre szívesen abbahagyná az írást, az erőlködést, csakhogy nem leheti meg. Míg a bevásárlóközpont felé tartott, eszébe jutott az elmúlt két hónap. Miután Becky hazaérkezett a nyaralásból, Peter – ígéretéhez híven – felhívta és megbeszélték első közös programjukat. Állatkerti sétát javasolt szombat délutánra, majd közös vacsorát étteremben. A lányok szárnyaltak a boldogságtól, nagyon élvezték, hogy együtt lehetnek, nem úgy, mint a szüleik. Mind Peter, mind ő rendkívül feszült volt, nehezen találtak témát, amiről beszélni tudtak, valahogy mindketten túlságosan zavarban voltak. Az állatkertben ez nem tűnt fel annyira, mint az étteremben, a kívülállók számára úgy festettek, mint egy normális család, ám ez csupán látszat volt, valójában Chris igen kínosan érezte magát. És azután ott volt még Peter első és legfontosabb szabálya, ami módfelett zavarta.

66

A férfi értük jött, így az ő kocsijával mentek, s amint Peter leállította a motort az állatkert parkolójában, az asszony felé fordult. – Szeretnék mondani valamit – kezdte. – Felőlem tarthat ódivatúnak, maradinak, sznobnak, de akkor sem szeretem, ha a társaságomban lévő hölgy fizet, számomra ez kifejezetten égő. Tehát tekintse szabálynak, hogy bárhová megyünk, én fizetek. Más körülmények között Chris talán még el is várta volna, csakhogy ők barátok voltak, nem fűzték össze őket gyengéd szálak, ezért aztán nem értette Peter „szabályát”. A férfi még azt sem fogadta el, amikor meg akarta hívni egy kapucsínóra. Végül Chris azzal nyugtatta magát, hogy ha ő nem is, de a lányok legalább jól érezték magukat. Alighanem Peter is így volt ezzel, mert a következő héten megint, sőt volt olyan hét, hogy kétszer is találkoztak. Természetesen a dolog már az elején feltűnt szomszédasszonyának, ám Chris hiába bizonygatta, hogy kizárólag barátok, Cathy egyszerűen kinevette. – Ja, te így nevezed? – kérdezte és úgy kacagott, hogy még a könnyei is kicsordultak. – Ennek alapján én is elmondhatom, hogy Martinnal barátok vagyunk. Közöttük azonban tényleg több volt barátságnál, ha lassan is, de szerelem szövődött kettőjük közt. S ahogy Christine egyre több időt töltött Peterrel és a lányokkal, a kezdeti feszültség szinte észrevétlenül illant el, s kezdtek csakugyan barátokká válni, jókat beszélgettek és nevettek, sőt tréfálkoztak egymással, noha még mindig magázódtak. Jól jellemezte ezt az a tény, hogy a három lépés távolságból már csak egy maradt. Aztán megkezdődött az iskola, ami mindkettőjükre annyi feladatot rótt, hogy az elmúlt két hétben csupán egyszer találkoztak, ráadásul Christine az új regényén dolgozott, s ez lefoglalta minden idejét. Legutóbbi baráti randijukon Peter újra feszegetni kezdte azt a témát, hogy mennyit keres az írással, s ő alig bírta másra terelni a szót. Sejtelme sem volt, miért érdekli ez a férfit annyira, ám esze ágában sem volt bevallani az igazságot. Chris olyankor szeretett a bevásárlóközpontba járni, amikor nem voltak sokan, és amikor nem kellett sietnie. Ez utóbbi most nem volt igaz, csakhogy semmi kedve sem volt igyekezni haza, hogy azután ott ücsörögjön az üres papír előtt, és törje a fejét, mi a fenét írjon. Élvezte, ahogy a sorok között sétál, s nézegetheti a zsúfolt polcokat. Noha nem vásárolhatott ész nélkül, azért jó volt eltölteni egy kis időt a szupermarketben, úgymond, emberek között, még ha nem is voltak sokan, és ezek az emberek egytől egyig idegenek voltak. 67

Hogy valójában mennyi időt töltött az épületben, arra csak akkor döbbent rá, amikor véletlenül az órájára pillantott. Bizony, kereken két órán keresztül bámészkodott, épp ideje volt hazaindulnia dolgozni. Szigorúan meg is szidta magát és sietett a pénztárhoz. Amikor hazaért, gyorsan beállt az udvarra, sietősen hordta be a zacskókat, hogy minél előbb íróasztalához ülhessen, de még a felével sem végzett, amikor megszólalt a csengő. A faliórára pillantott, és gondterhelten ráncolta a homlokát. Két óra volt, s még épp két órája maradt a munkára, míg Beckyt hazaszállítja az iskolabusz. Nem várt senkit, és a pokolba kívánta az illetőt, akárki is állt a kapuja előtt. Kiszaladt, hogy megnézze, ki az, s amikor felismerte, a legszívesebben azonnal bemenekült volna a házba. Volt férje várakozott bebocsátásra, s neki sejtelme sem volt, minek köszönheti e kétes értékű látogatást. – Szia. Mit akarsz itt? – mordult a férfira barátságtalanul. – Becky még nincs itthon, iskolában van. – Szia, Chris. Nahát, micsoda fagyos fogadtatás! Be sem engedsz? – Eltaláltad, ugyanis nem érek rá. – Azért csak van öt perced. – Valóban, ám annyiért nem érdemes kitárni a kaput. Szóval mit akarsz? – Erre jártam, s gondoltam, megmutatom az új kocsimat. Christine a kerítésen keresztül az autóra pillantott. – Szép – mondta röviden. – Csak ennyi? – kérdezte a férfi felháborodva. – Miért? Mit kéne még mondanom? Nem értek a kocsikhoz, hiába kérdeznék tőled műszaki adatokat, semmit sem jelentenének. Számomra egy autó vagy szép vagy nem, ám ennél sokkal fontosabb, hogy működjön és ne hagyjon cserben. – És te? Kicserélted már a régi Fordodat? – Nem. – Nem? Aztán miért nem? – Nem tartozik rád. – Aha, tudom már! Elszórtad a pénzt, és azért nem. – Semmi közöd hozzá! – vágta rá az asszony indulatosan, akit szerfölött bosszantott volt férje, Mark számon kérő hangsúlya. – De van, amennyiben a lányom életét kockáztatod.

68

– Megőrültél? – kiáltotta Christine döbbenten. – A kocsimnak semmi baja, igazán nem értem, miért kockáztatnám a lányunk életét. – Mert az egy öreg vacak, bármikor lerobbanhat. – Egy új autónál is fennáll ennek a veszélye. – De nem olyan mértékben, mint egy réginél. Nagyon úgy fest, hogy te megbuktál a vizsgán – állapította meg a férfi fensőbbségesen. – Vizsgán? Miféle vizsgán? – Azon, amelyiken azt mérhetjük le, hogy melyikünk mire vitte, mióta elváltak útjaink. Nekem van szép házam, új kocsim, és a magánéletem is rendezett, a barátnőmmel nagyon jól kijövök, nem úgy, mint veled. – Egészségedre. – Na és te? – folytatta Mark lekicsinylően. – Te mit tudsz felmutatni? Vettél egy ócska házat, a kocsid a régi. Legalább megtaláltad már azt a balekot, aki képes megfelelni az igényeidnek? – Nincs szükségem senkire ahhoz, hogy jól érezzem magam, szemben veled, aki mindig rettegtél az egyedülléttől, mint aki fél önmagától, a lelkiismeretétől. Feleslegesen aggódsz, nincs is lelkiismereted. – Te pedig soha nem fogsz találni magadnak férfit, mert túl nagyok az igényeid, amellett kövér vagy, megöregedtél, ráadásul az ágyban sem voltál soha valami nagy szám. Nézz a tükörbe és gyakorolj önkritikát! – Hálás köszönet a tanácsért – húzta el a száját Christine végtelen önuralommal. Mindig utálta férje öntömjénezését, mérhetetlen beképzeltségét és azt, ahogyan a kritikájával másokat a sárba döngöl. Kimondhatatlanul boldog volt, hogy végre megszabadult tőle, és amint újra hallotta jól ismert becsmérlő szavait, ahogyan kérdőre vonja, ahogyan bírálja és igyekszik az önbizalmát a nullával egyenlővé tenni, a düh egyre inkább hatalmába kerítette, alig bírta féken tartani. – Volt valami fontos is, vagy kizárólag dicsekedni és sértegetni jöttél a szomszédok füle hallatára? – kérdezte fojtott hangon. – Szia, drágám! – csendült fel ekkor egy bársonyos meleg hang alig pár méterre tőlük. Chris annyira meglepődött, hogy szinte kővé dermedt. Szia? Drágám? Nocsak! Vajon mikor változott ilyen bensőségessé a viszonyunk? – futott át agyán, ám aztán hirtelen kapcsolt.

69

Összeszedte magát és szerelmes pillantást vetett a kerítés mellett megálló férfira, Peter Sullivanre. – Szia, édesem – búgta vissza olyan érzékien, amit nem is feltételezett magáról. – Nahát! Mikor jöttél? – Legalább egy órája várok rád, Cathy szánt meg, s hívott be magához. Az udvaron beszélgettünk, hogy lássam, ha hazaérsz, mégsem vettelek észre, csupán a hangokra lettem figyelmes. Régóta itthon vagy? – Nem. Alig húsz perce. De te mivel jöttél? – Kocsival. Ott áll Cathy háza előtt – bökött ujjával a férfi arrafelé. – Na, mit szólsz, szerelmem? Jó lesz? Említettem, hogy ki akarom cserélni a régit, s ma végre sikerült. – Ó, Peter, gyönyörű! – áradozott az asszony, noha sejtelme sem volt, igazat beszél-e a férfi, ám a pezsgőszínű Mercedes a könnyűfém felnikkel, a lesötétített szélvédőkkel kétségkívül szebb volt, mint a fekete Pontiac, volt férje autója. – Beengedsz? – Hát persze. Máris hozom a kulcsot. – Várj, drágám, hadd adjak egy csókot, már nem bírom tovább! – fuvolázta Peter olyan érzéki hangon, hogy egy színész is megirigyelhette volna. Christine teljesen összezavarodott, képtelen volt eldönteni, mikor mond igazat, és mikor blöfföl a férfi, mégis a kerítéshez hajolt és odanyújtotta a száját. Peter tenyere a fejére simult, még közelebb húzta magához és szájon csókolta. Chris testén kellemes borzongás futott végig, ami annyira meglepte, hogy mozdulatlanná dermedt. Hasonlóképpen hatott a csók a férfira is, mégsem hagyta abba rögtön, csak akkor engedte el az asszonyt, amikor meghallotta, hogy a volt férj beindítja a motort, és köszönés nélkül elhajt. – Bocsásson meg – kezdte Peter rekedten –, amiért közbeavatkoztam, azonban képtelen voltam uralkodni magamon. Hallottam, milyen otrombán viselkedik a volt férje, és nem bírtam parancsolni magamnak, meg akartam védeni a további sértésektől. – Köszönöm – felelte Christine elhaló hangon. Hiába, a csók a lelke legmélyéig felkavarta. Az idejét sem tudta, mikor csókolózott utoljára, s már a reményt is feladta, hogy ez még megtörténik vele. Jóllehet csupán színjáték volt, meglehetősen valódira sikerült. – Szóval nem haragszik? – Nem, dehogy. Inkább örök hálára kötelezett, amiért eljátszotta Mark előtt, hogy… hogy a… a… 70

– Szeretője vagyok? – segítette ki Peter. – Ööö… igen. Remélhetőleg mostantól békén hagy. Még egyszer köszönöm. – Nincs mit. Ezek szerint beenged? – Rögtön hozom a kulcsot. – Christine besietett a házba és már jött is vissza. – Tényleg a magáé az a kocsi Cathy háza előtt, vagy csak kitalálta? – kérdezte, miközben kitárta a kaput. – Valóban az enyém, de higgye el, nem akartam vele felvágni, nem ezért jöttem. Van valami fontos dolga, vagy válthatunk pár szót? – Hát… éppen az autóból hurcolkodtam be, amikor megjelent a volt férjem. – Van még valami a csomagtartóban? – Igen. – Na akkor segítek, ketten hamarabb végzünk. – Ó, nem szükséges. – Dehogynem – felelte Peter tántoríthatatlanul, s a szót tett követte. Miután behordták a zacskókat, a férfi biztatására Chris elrámolt mindent a helyére, majd kávét készített mindkettőjüknek. Az étkezőasztalhoz telepedtek, az isteni nedűt kortyolgatták, Peter többször is az asszonyra pillantott, azonban mégsem szólalt meg. Végül megköszörülte a torkát. – Van itt még valami, amiről beszélnünk kell – mondta halkan. – Miről? – nézett rá meglepetten Christine. – A csókról. – Ó. – Nos… Amikor meghallottam, hogyan beszél magával a volt férje, rettentően mérges lettem, és csak az járt a fejemben, hogy valahogy a segítségére kell sietnem, elégtételt kell vennem. Akkor aztán az jutott az eszembe, hogy biztosan meglepődne, ha rájönne, hogy a volt felesége igenis képes meghódítani egy férfit, és ha eljátszanám a hősszerelmest, az mindenképpen nagy megrázkódtatás lenne a számára. Reméltem, hogy maga nem árul el, hanem kapcsol és belemegy a játékba. A csókot csupán amolyan színészi csóknak szántam, de aztán… szóval… túl jól sikerült, és elvesztettem a fejem. Maga nagyon vonzó nő, Chris, s úgy fest, belőlem meg nem halt még ki teljesen a férfi. Kérem, bocsásson meg! – Semmi baj, Peter, a cél érdekében tette, talán tekintsük baráti csóknak – javasolta az asszony józanul.

71

– Az ördögbe is, Christine, nagyon jól tudjuk mindketten, hogy minden volt az, csak nem baráti! – csattant fel a férfi indulatosan. – Én azonban nem akarom, hogy ez a dolog közénk álljon, esetleg megszűnjön a barátságunk, mert többé nem bízik bennem. – Szó sincs ilyesmiről, nyugodjon meg. Oké, tényleg nem baráti csók volt, pár percre elvesztettük a fejünket, de talán lépjünk túl rajta. Tekintsük botlásnak, és ne beszéljünk róla többé! A lényeg, hogy a terve sikerült, ezért örökké hálás leszek, s a volt férjem végre békén hagy. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy Becky mesélt már neki magáról, a lányáról és a közös programjainkról. Még azt is megkockáztatom, hogy a kíváncsiság hajtotta ide. – És mit szólt hozzá? – Hát… egyszer felhívott és kérdőre vont, hogy miféle pasassal mászkálok én úgy, hogy még a gyereket is viszem. Közöltem vele, hogy semmi köze hozzá, és letettem a telefont. Most legalább kikövetkeztetheti, hogy magáról van szó. Mellesleg tényleg nagyon szép a kocsija. – Köszönöm. Azt hiszem, ideje, hogy rátérjek jövetelem okára. Az a helyzet, hogy szeptember huszadikán lesz a születésnapom, és ebből az alkalomból két hét múlva szombaton rendezni akarok egy vacsorát, és azt szeretném, ha maga lenne a háziasszony. Ne féljen, nem kell főznie, az ételt étteremből rendelem, a terítésben és esetleg a felszolgálásban kellene segítenie, ám elsősorban a vendégek fogadásában az oldalamon. Nagyon szeretném, ha ott lenne, s bevallom, ha elvállalná a háziasszony szerepét mellettem, akkor legalább a családom sem akarna megint bemutatni valami rémes nőszemélynek, tehát nagy szívességet tenne nekem. – Kik lesznek ott? – Az öcsémék, Cathy és Martin meg a két barátom a feleségével és természetesen az összes gyerek, többek között a fiaim is. Ugye, elvállalja? – pillantott a nőre könyörgő tekintettel. – Természetesen. – Ó, Chris, nagyon köszönöm! Mindazonáltal kötelességem figyelmeztetni, hogy számíthat kétkedő megjegyzésekre a barátságunkat illetően. – Mindjárt gondoltam. Cathy sem hitte el egyetlen szavamat sem, egyszerűen a képembe nevetett. – Én is hasonlóképpen jártam, amikor Steve-nek megemlítettem, és mérget vennék rá, hogy sem Martin, sem a két barátom nem tesz lakatot a szájára. – Majd csak kibírom valahogy – mosolygott Christine a férfira. – Ígérem, megvédem velük szemben is. 72

– Ne csináljon ebből nagy ügyet! – Nem akarok magának több kellemetlenséget, mint ami elkerülhetetlen. Azt hiszem, mindent megbeszéltünk – állt fel Peter, és menni készült. – Akkor szombaton találkozunk – tette hozzá és elindult az ajtó felé. – Jut eszembe! Hány éves a kocsija? – Tizenkettő. Miért? – kérdezte Chris meglepetten. – Ebben az egyben igazat kell adnom a volt férjének, tényleg ideje lenne kicserélnie. – Talán majd jövőre – felelte az asszony, és remélte: a férfi nem feszegeti tovább a témát. Kikísérte, ám a kapuban Peter megfordult és ránézett. – Lenne itt még valami – mondta tétován. – Ki vele! – biztatta Christine. – Ha nagyon szépen megkérném, megtenné, hogy… hogy a születésnapi vacsorán ne nadrágot viseljen? Chris szemében huncut mosoly bujkált. – El sem tudja képzelni, milyen nagy kérés ez – felelte végül komoly képpel. – Véleményem szerint a világ egyik legkényelmetlenebb darabja a szoknya, de azért eleget teszek az óhajának, azonban kizárólag azért, mert a születésnapja lesz. El sem tudja képzelni, mekkora kegy ez! – Igazán nagyon-nagyon köszönöm – hajolt meg a férfi színpadiasan. – Ha nagy leszek, meghálálom – tette hozzá pajkosan mosolyogva, és elköszönt. – Várjon! – kiáltott utána Chris. – Megnézhetem az autóját közelebbről? – Hát persze, szívesen megmutatom. Christine körbecsodálta a Mercedest, a kocsiban minden extra megvolt, amit csak el lehet képzelni, amellett gyönyörű volt és méltóságteljes. Chris biztos volt abban, hogy ő akárhány könyvet is ír, soha nem lesz még csak hasonló autója sem. Elköszönt a férfitól és besietett a házba, mielőtt Cathy együttérzéséről biztosítja a volt férje miatt, és esetleg vallatóra fogja Peter látogatása miatt.

73

A SZÜLETÉSNAP A születésnapi vacsora tiszteletére Christine csodaszép ruhával lepte meg magát. Hogy legalább valamelyest megőrizze nyári barnaságát, időnként ellátogatott a szoláriumba, s ennek köszönhetően a türkizszínű ruha a fehérrel kombinálva fantasztikusan állt rajta. A hozzá illő fehér cipő körömcipő jellegű volt, szerencsére nem túl magas sarokkal, s a fehér táskával rendkívül elegánsan festett. Mint később megegyeztek, Chris két és fél órával korábban érkezett, mint a többi vendég, hogy legyen ideje segíteni. Ennélfogva kénytelen volt a ruhát elcsomagolni; Peter megnyugtatta, hogy lesz ideje zuhanyozni és átöltözni. Ezzel szemben Becky már az „ünneplőruhájában” feszített, hallani sem akart arról, hogy Peteréknél öltözzön át. Érdekesen festettek együtt, mert Chris egyszerű melegítőben érkezett, de a férfi szemlátomást őszinte örömmel fogadta. Maga is melegítőben és pólóban volt, sőt még Barbara sem öltözött át. Beckyt azonban mindez csöppet sem zavarta, imádta a társaságot, az összejöveteleket, a szép ruhákat, ő a legszívesebben már reggel ünneplőbe bújt volna. Ellentmondást nem tűrően parancsolta meg Barbarának, hogy ugyan öltözzön már fel végre „normálisan”, azzal mindketten eliramodtak. A két felnőtt jót derült a kislányon, majd Peter megmutatta Chris szobáját, ahol később átöltözhet, s amihez fürdőszoba is tartozott, minekutána le is zuhanyozhat. Amikor Chris első ízben járt a férfi házában, megilletődve nézegette a nagy és számtalan helyiséget, a méregdrága berendezést. S jóllehet tudta Peterről, hogy anyagi gondjai nincsenek, azzal nem volt tisztában, hogy ennyire jómódú. Az ötszintes ház óriásinak tűnt a szemében, s mindig attól tartott, hogy eltéved benne. Az alagsorban a tárolóhelyiségeken kívül itt kapott helyet a konditerem, a szauna és a szolárium; a földszinten a nappali, a könyvtár-, dolgozószoba, a tágas konyha, az éléskamra, a kis étkező, valamint a nagy ebédlő volt található. Az első emeletet a gyerekek szobái és a fürdőszobák töltötték ki, a másodikon voltak a háló- és vendégszobák, valamennyihez fürdőszoba is tartozott, s az úgynevezett tetőtérben további három szobára bukkant a nézelődő, amiket jószerével nem is használtak. Az ünnepi alkalomból a nagy ebédlőben terítettek, s Christine nem értette, Peter miért rendelte ide korábban, hisz a házvezetőnő a világon mindenre gondolt és tökéletes munkát végzett, mint arról a saját szemével meggyőződhetett.

74

Chris tanácstalanul indult a nappaliba, ahol Peter az italokkal foglalatoskodott. – Mondja! Miért kellett nekem hamarabb jönnöm, amikor minden kész van? – Mert úgy gondoltam, több szem többet lát, s ha valami elkerülte a figyelmünket, talán magának feltűnik. – Értem – ült le Chris és azon törte a fejét, hogyan hozza a férfi tudomására, ami az eszébe jutott. – Lenne itt valami – szólalt meg végül, miközben elmélyülten tanulmányozta a kezeit. – Mi az? – Ó, semmi lényeges, csak… csak ha már én leszek a háziasszony, arra gondoltam, szóval… ideje volna tegeződnünk. Elvégre barátok is vagyunk, amellett hogy veszi az ki magát, hogy a háziasszony magázza a háziurat? Tulajdonképpen már korábban is többször eszembe jutott, csak valahogy mindig elmaradt. – Ez már bennem is felmerült – mosolygott rá melegen a férfi. – Csak hát, ugye, ezt a nőnek illik javasolnia. Mindenesetre köszönöm a bizalmat. Mivel koccintsunk? Van ásványvíz, narancslé, limonádé és vagy százfajta alkohol. – A limonádé tökéletes. Remélem, alkoholt nem kell fogyasztanom, mert attól rosszul leszek. – Természetesen nem. Én sem élek vele, gondoskodtam alkoholmentes pezsgőről és sörről is – jelentette ki Peter, és átnyújtotta a limonádét. – Hát akkor szia – emelte fel a poharát Chris. – Szia – felelte a férfi és koccintottak. Aztán jobbról-balról megpuszilták egymást, és túl voltak a pertuivási rituálén. – Szeretném, ha megismerkednél a fiammal – jegyezte meg Peter. – Greget már ismered, ám Nicket még nem. – Hol van most? – Épp zuhanyozik, de hamarosan lejön, az előbb szóltam neki. Egyébként az ügyeletes barátnőjével érkezett. – Ügyeletes? – Igen. Neki már több esze van, mint az apjának volt az ő korában, nem csinált gyereket az első egyetemista lánynak, aki megtetszett neki; ő bizony túl van néhány kapcsolaton. – Jól teszi. Manapság nem jó, ha valaki ilyen fiatalon nősülni kényszerül. – Nem volt az jó akkor sem, amikor én jártam egyetemre – ismerte el a férfi. – Igazad van. Másfelől viszont azért bizonyosan büszke vagy a fiadra. – Valóban. Nick okos, ügyes, rendes gyerek. És Greg is, meg a lányom is – vigyorgott szerfölött büszkén Peter. 75

– Igazán nem lehet rád fogni, hogy elfogult vagy, ugye? – nevetett rá Christine. – Na igen, de melyik szülő nem az? – Én tudnék neked mondani egyet – komolyodott el az asszony. Peter együtt érzően figyelte, a legszívesebben magához ölelte volna, hogy megvigasztalja, csak azt nem tudta, illik-e ezt tennie mint barátnak. Attól tartott, hogy nem. – Kérlek, Christine, ne gondolj most semmi rosszra! – érintette meg a vállát futólag. – Igazad van, hisz azzal nem változik semmi – próbált mosolyogni a könnyein át. Ekkor nyílt az ajtó, s egy fiatalember sétált be rajta. – Szia, apa, itt vagyok. – Gyere csak, Nick, hadd mutassam be egy nagyon kedves barátomat neked! Christine Hunter és Nick Sullivan. Ismerkedjetek össze. Chris mosolyogva nyújtott kezet. – Szia, Nick, szólíts nyugodtan Christine-nek! – Miss Hunter egyébként író, és Maggie keresztanyád kedvence. Mellesleg nekem is nagyon tetszenek a regényei. Nick érdeklődve, s némileg meglepve hallgatta apját, Chris pedig megállapította, hogy bár a három gyerek három asszonytól van, nagyon hasonlítanak az apjukra. Leginkább Nick, aki ugyanúgy nézett ki, mint Peter, csak fiatalabb kiadásban. Ugyanazok a kék szemek, ugyanaz a „melírozott” haj, ugyanaz az alak. Hosszú csevegésre azonban nem maradt idő, mert a férfi figyelmeztette, hogy ideje készülniük. Nick tűnődve nézett utánuk, s azon törte a fejét, hogyan értette az apja azt, hogy az írónő a barátja. Tényleg csupán barát, vagy van közöttük valami? Legjobb tudomása szerint amióta harmadszor is elvált, nő nem lépte át a ház küszöbét, bár régen sem adták egymásnak a kilincset. Erősen gyanította, hogy jóllehet édesapjának volt három felesége, amúgy nem sokkal lehetett több nő az életében. S az is biztos, hogy az írónő egyik volt nejre sem hasonlít. Christine-t nagyon rokonszenvesnek találta, de nem volt az a kimondott klasszikus szépség, és inkább teltnek lehetett nevezni, mint soványnak. Ráadásul olyannak tűnt, mint aki szeret meghúzódni a háttérben, ám Nick jól tudta, hogy a volt feleségekre ez végképp nem volt jellemző. Mindhárman tudatában voltak, mit akarnak, szépek voltak, szerettek a középpontban lenni, és versenyezhettek volna, melyikük a soványabb.

76

Édesapja aztán tényleg elkövette azt a hibát, hogy minden alkalommal hasonló nőbe szeretett bele. Christine Hunter kivételével – ő teljesen másfajta teremtésnek látszott. S miközben a szobájába tartott, hogy felkeltse barátnőjét, még mindig azt találgatta, mit takarhat valójában a „barátság” Christine és az édesapja között. *** Mire Christine elkészült és leért a nappaliba, Peter már ott ült. Időközben meghozták a vacsorát is, amit a férfi a házvezetőnő gondjaira bízott. Chris idegesen lépett a nappaliba. Noha fent a tükör előtt még úgy látta, hogy nem néz ki rosszul, mostanra elbizonytalanodott. – Időben jöttem? – tudakolta nyugtalanul. – Hadd nézzelek! – sietett elé a férfi. – Teremtőm! – csapta össze a kezét szemlátomást döbbenten. – Mi a baj? – Baj? – A férfi elnevette magát, ám képtelen volt levenni a szemét a nőről. – Gyönyörű vagy, Christine! Gyönyörű, elegáns, csinos! – Köszönöm – pirult el az asszony –, de nem szükséges túlozni. – Egyáltalán nem túlzok, tényleg szenzációsan festesz – szögezte le Peter, és megbabonázva meredt rá. – Mit nézel? – Téged – felelte lágyan a férfi. – Csodaszép vagy – jelentette ki áhítattal. Christine még inkább zavarba jött. – Ami azt illeti, te sem panaszkodhatsz. Nagyon elegáns vagy, csinos, jóképű, de hát ezt mind te is jól tudod. – Úgy gondolod? – Természetesen. – Hát akkor közlöm veled, hogy sosem tartottam magam különösebben sem csinosnak, sem jóképűnek. A menő férfiak sokkal magasabbak, izmosabbak, macsósabbak, mint én. – És akkor mi a véleményed Nickről? Nagyon hasonlít rád. – Ő más, még fiatal és magasabb is nálam. – Hát ennek semmi köze a fiatalsághoz. És nem mindenkinek tetszik, ha egy pasas kétméteres. A lényeg, hogy sármos valaki vagy sem. Mindenesetre elhiszem, hogy ragadnak rád a nők. – Ki mondta ezt neked? 77

– Cathy. – Vagy úgy. Hidd el, túlzott. Sosem voltam nagy szoknyavadász, s miután korán apa lettem, nem is volt időm rá. Igaz, akad egy-két nő az életemben, akik egyszerűen levakarhatatlanok, időről időre felbukkannak, mert képtelenek megérteni, hogy nem óhajtok viszonyt kezdeni, házasodni pedig semmiképp, ám őket a rokonságomnak köszönhetem. Valamelyik családtag mutatott be nekik, s azóta nincs nyugtom tőlük, noha még csak nem is az eseteim. – És milyen nő az eseted? – Már magam sem tudom. Talán az a lényeg, hogy rendes legyen, ám a rendes nőket meglehetősen riasztja a három gyerekem. Meg a három rosszul sikerült házasságom. – Biztos vagyok abban, hogy ha nagyon akarod, meg fogod találni a megfelelő nőt. – Nem tudom, Christine. Talán már nem is akarom. Túl öreg vagyok, túl megkeseredett, és azt hiszem, még egy csalódást nem viselnék el. Mindig arra vágytam, hogy rendes családom legyen, jó feleségem, de nem sikerült elérnem, és a próbálkozáshoz nincs több erőm. – Ne légy ilyen fásult és türelmetlen! Idővel halványul a keserűség, s akkor újra lesz erőd. – Na és te? – Én? Hogyhogy én? – Te mit tervezel a későbbiekre? – Semmit. Nyugodt nagymamakort. Nekem több férfi nem kell. – Azért beszélsz így, mert te is csalódott vagy. – Lehet, ám én már nem vágyom újabb kapcsolatra. – Így vagyok ezzel magam is. – A férfiak mások. – Nem mindegyikük. Mellesleg az jutott az eszembe: lehet, hogy kettőnknek kellene összejönnünk, miután mindketten csalódottak vagyunk. – Nem működne, és végül odalenne a barátságunk. Peter azon tűnődött, miért olyan biztos abban Christine, hogy nem működne a kapcsolatuk, s amint eszébe jutott a csók, valósággal zavarba jött. Kétségkívül mindkettőjükre nagy hatást gyakorolt, másfelől viszont nem szerette volna, ha veszélybe kerül a barátságuk. Ekkor nyílt a nappali ajtaja, és Nick meg a barátnője lépett be rajta. A fiú mosolygós arccal jelent meg, ám a következő pillanatban lehervadt róla, és szinte kővé dermedt, amint az írónőre pillantott. – Teremtőm, Christine! Lélegzetelállítóan gyönyörű vagy! – suttogta megbabonázva. 78

– Köszönöm – fogadta az elismerést az asszony megilletődve. Álmában sem gondolta, hogy annyira megváltoztatja a külsejét egy szép ruha és némi smink, hogy a látványától teljesen lebénulnak. Ennek alapján azonban remélte, hogy ezúttal Maggie is elégedett lesz a külsejével. Megszólalt a csengő – jelezve, hogy megérkeztek az első vendégek, így Peter – oldalán Christine-nel – eléjük sietett. Chris egy idegen házaspárt pillantott meg három gyerekkel. Atyavilág – gondolta. Lassan óvodát nyithatnánk, annyi apróság jön össze, és eszébe jutott az a naiv hirdetés, melyben egy, valószínűleg álomvilágban élő pasas olyan nőt keresett harmincöt és negyvenöt között, aki természetesen karcsú, mint a nádszál, szép, csinos, okos és úgy mellékesen gyereke sincs. Még ilyen nevetséges elképzelést! Az ilyen korban lévő nőknek csak akkor nincs gyerekük, ha nem is lehet; igen kevés az olyan asszony, aki kizárólag azért nem szült még, mert nem volt hozzá kedve. Ha viszont szült, az a testen nyomot hagy… – Engedd meg, Christine, hogy bemutassam egyik barátomat, Adam Walkert és a feleségét, Eve-et – zökkentette ki gondolataiból Peter hangja. Chris elnevette magát. – Komolyan így hívják magukat? Mint Ádámot és Évát? – Bizony – bólintott szintén nevetve a férfi. Chris rendkívül rokonszenvesnek találta őt is meg a nejét is. – Gyerünk a nappaliba! – javasolta Peter, ám ekkor ismét csengettek. Mint kiderült, megérkezett a másik baráti házaspár is: Jake és Ann Stewart két gyermekükkel. – Mondd, Peter! – kezdte Adam, miután kortyolt egyet a whiskyjéből. – Tulajdonképpen kit tisztelhetünk e lélegzetelállítóan szép és csinos hölgyben az oldaladon? – Ő is egy nagyon kedves barátom. – Barátoood…? Nem mondod! Talán a legújabb barátnőd! – Tévedés. Christine-nel kizárólag barátok vagyunk, aki volt olyan kedves és elvállalta ma este a háziasszony szerepét – mosolygott hálásan a nőre. – Hát… nem is tudom, mit mondjak – ingatta a fejét Adam hitetlenkedve. – Jobb lesz, ha nem mondasz semmit – adott hangot véleményének Peter, szigorú pillantást vetve rá. 79

Adam és Jake jelentőségteljesen összenézett, miközben a csengő újabb vendégek jövetelét jelezte. Megérkeztek a Palmer lányok, azaz Cathy Martinnal és négy gyerekkel, valamint Maggie és Steve a gyerekeikkel. Amikor meglátták Christine-t, alig ismerték meg, mindannyiuknak a szava is elállt a meglepetéstől. Még Maggie is elismerően mérte végig. Peter a nappaliba irányította őket. – Úgy látom, ma este mindenkit sikerült elbűvölnöd a szépségeddel – jegyezte meg a férfi, miután lemaradtak a többiek mögött. – Túloztok – felelte Chris zavartan. Utálta, ha a középpontba kerül, s most éppen ez történt, ráadásul szörnyen ideges volt felnőtt gyerekei miatt, mert már csak rájuk vártak, hogy teljes legyen a létszám. Míg a vendégek üdvözölték egymást, Chris azon bosszankodott, hogy csemetéi megint késnek, s már éppen telefonálni készült nekik, amikor befutottak. Peter észrevette, hogy az asszony dühös, ezért megnyugtatásképpen a vállára tette a kezét. Nem volt ebben semmi bizalmaskodás, csupán baráti gesztus, de Chrisnek rendkívül jólesett. Mindenkinek bemutatták a másikat, akik még nem ismerték egymást, a gyerekek pedig a koruknak megfelelően elvonultak, s így a felnőttek zavartalanul beszélgethettek egy pohár ital mellett. Christine kénytelen volt ingázni a gyerekek és a felnőttek között, míg végül fél óra elteltével a házvezetőnő jelentette, hogy a vacsora tálalva van. A hatalmas ebédlőben mindannyian elfértek az U alakban terített asztalnál. A vacsora három fogásból állt: előételből, főételből és desszertből, a népes társaság vidám hangulatban tüntette el valamennyit. Közben beszélgettek, viccelődtek, nevettek, s a gyerekzsivajjal keveredve időnként akkora volt a hangzavar, hogy Chrisnek belefájdult a feje. Természetesen időről időre tettek kétértelmű megjegyzéseket Peterrel való kapcsolatára, s noha a férfi mindig megvédte, hosszú távon igazán fárasztónak bizonyult akkor is mosolyognia, amikor egyiküket-másikukat a legszívesebben elküldte volna a pokolba. Vacsora után a felnőttek továbbra is az ebédlőben maradtak, míg a fiatalok a nappaliba mentek tévézni és beszélgetni, a gyerekek pedig a nekik kijelölt szobába játszani. Éjfél is elmúlt, mire valamennyien távoztak, Barbara és Becky mélyen aludt. – Maradj itt, Christine! – javasolta a ház ura. – Késő van, te is fáradt lehetsz, a lányod alszik, akad itt éppen elég szoba, ahová elvonulhatsz. 80

– Nem, Peter, jobb, ha most megyek haza. Szeretek a saját ágyamban ébredni, és holnap nem akarok korán kelni. – Mi lesz Beckyvel? – Felkeltem és hazamegyünk. – Az ördögbe is, Chris, csöppet sem tartom jó ötletnek, hogy éjnek évadján vezess haza egyedül, ráadásul azzal az öreg autóval! – Ne sértegesd a kocsimat, nincs semmi baja! Peter a mennyezetre emelte a szemét. – Az isten szerelmére! Miért nem érted meg, hogy féltelek, hogy aggódom érted, értetek? – Nem lesz semmi baj, nyugodj meg! – Talán nem bízol bennem? – Ugyan már, ne beszélj zöldségeket! Egyszerűen csak otthon akarok aludni, és szívesebben megyek haza még most, mint holnap. Mint említettem, nem óhajtok korán kelni. – Itt sem kellene korán kelned. – Jézusom! Miért nem értesz meg? Öregszem, és jobban szeretek a saját ágyamba lefeküdni. Tudod, én tényleg nagyon élvezem, hogy szabad vagyok, és imádom az otthonomat. Még mindig alig tudom felfogni, hogy az a ház az enyém, csakis az enyém, és nyugalom vár, ha hazamegyek, mert senki nem dirigál, nem köt belém, és nem rendez cirkuszt holmi botcsinálta ürüggyel. Régen, ha nagy ritkán elmentem valahová, sosem tudtam, mire megyek haza. Végül már oda jutottam, hogy rettegtem, ha indulni kellett, utóbb pedig már inkább el sem mentem otthonról. – Jó, jó, értelek én, nagyon is értelek. De legalább ígérd meg, hogy telefonálsz, amint hazaérsz! – kérte a férfi. – Hidd el, hogy aggódom érted, és addig képtelen leszek elaludni, míg nem hívsz! – Oké, megígérem – emelte esküre a kezét az asszony, aztán megpróbált lelket verni Beckybe. Magában azonban mélyen meghatódott, hogy Peter ennyire félti őt. – Hagyd csak – intette le a férfi –, majd én leviszem a kocsihoz. – Fogott egy puha plédet, a kislányra terítette, azután a karjába kapta és már vitte is. Christine összeszedte a holmijukat, magára vett egy meleg pulóvert – az éjszaka hűvös volt –, és indulásra készen állt. – Köszönöm, hogy segítettél lebonyolítani a bulit – lépett hozzá Peter, és megpuszilta az arcát. – Nincs mit – felelte az asszony, és beült az autóba. – Jó éjt, és ne felejts el telefonálni! – figyelmeztette a férfi, majd búcsút intett. 81

Christine valóban őszinte aggodalmat látott a szemében, s ez rendkívül megindította. Markot az sosem érdekelte, hogy valami baja eshet, neki csak a cseléd hiányzott a házból, meg valaki, akivel veszekedhet. Természetesen ok nélkül aggódott Peter, rendben hazaértek, bár azt el kellett ismernie, hogy egy kicsit félelmetesnek tűnt vezetni a kihalt utcákon. Beckyt sikerült felébresztenie, hogy menjen be a házba, segített neki átöltözni, s a kislány pár perc múlva már újra aludt. Aztán bevitte a kocsit a garázsba, bezárta a házat, majd tárcsázta Peter számát, hogy megnyugtassa. – Hála istennek – tört ki a megkönnyebbülés a férfiból. Végül jó éjszakát kívántak egymásnak, és amikor Chris az ágyában elhelyezkedett, szomorúan gondolt arra, mennyire kimerítette az este. Megöregedett, s az ilyen bulikat már egyre nehezebben viseli.

82

MÉLYÜLŐ BARÁTSÁG A születésnapi vacsora után Chris és Peter között tovább mélyült a barátság. Hét közben ritkán szerveztek közös programot az iskola miatt, ezt általában szombatra tették, ám a férfi szinte mindennap felhívta. Az is előfordult, hogy ebédidő alatt meglátogatta, bár nem maradt sokáig, hisz mindkettőjüknek dolgozniuk kellett. Chris az új regényével volt elfoglalva, ennek ellenére ritkán mondott nemet a találkozásra. Gyakran meghívta magához Petert és a kislányát vacsorára, máskor meg a férfi vitte el őket valamelyik étterembe, amit a lányok mindig nagyon élveztek, mert ilyenkor úgy festettek, mint egy igazi család. A szombat délutánokat és estéket sokszor töltötték együtt, szinte már bevásárolni is mindig együtt mentek, jóllehet az asszony igyekezett ezt inkább hét közben elintézni, mert ha Peterrel ment, a férfi még a bevásárlóközpontban sem engedte fizetni. Igaz, Peter bankszámlájának ez meg sem kottyant, mégsem akarta kihasználni. A hetek hihetetlenül gyorsan követték egymást, és szinte észre sem vették, már decembert írtak. S egy ilyen decemberi, zúzmarás délelőttön Chris úgy döntött, hogy megejti a szükséges bevásárlást. A regénnyel elkészült, le is adta, ami óriási megkönnyebbüléssel töltötte el, noha nem ülhetett a babérjain: máris törhette a fejét az újabb cselekményen, hiszen nem kis időbe telt, mire egy ötletből könyvnyi anyag született. Megint eltöltött két órát a bevásárlással, s mire hazaért, már dél is elmúlt. Amint bekanyarodott az utcára, messziről észrevette Peter csodaszép Mercedesét. Szerencsére a férfi a kapubejáratot szabadon hagyta, a ház előtt parkolt, így Chris beállhatott az udvarra, amit meg is tett, de akkor már szörnyen ideges volt. Peter bizonyosan számon kéri rajta, miért nem várta meg a szombatot, hisz a gyerekek egyenesen imádják, ha együtt mennek bevásárolni, s neki sejtelme sem volt, mit füllentsen. Ráadásul a fia, Ben, otthon volt, biztosan ő engedte be a férfit, s Chris tartott tőle, hogy Ben esetleg olyasmit is elkotyogott neki, amit nem kellett volna. Amint Christine felnyitotta a csomagtartót, Peter bukkant fel mellette. – Szia, hadd segítsek! – Szia, kösz – morogta Chris pattanásig feszült idegekkel. Aztán megjelent Ben is, és hárman gyorsan behordták a zacskókat.

83

– Kérsz kávét? – érdeklődött az asszony. – Igen – felelte Peter, és leült az asztalhoz. Christine kifejezetten gondterheltnek találta, sőt egyenesen olyannak, mint aki hősiesen küzd, hogy legyűrje haragját. Rossz jel. S mindennek a tetejében Ben eltűnt a szobájában, magukra hagyva őket. – Jól vagy? – törte meg a kínossá váló csendet a férfi. – Hogyne. Miért? – Csak úgy eszembe jutott. – És te? – Én nem. – Nem vagy jól? – nézett rá aggodalmasan az asszony. – Mi a baj? Talán beteg vagy? – Tulajdonképpen igen – bólintott Peter. – Lelki beteg. – Lelki beteg…? – ismételte Chris csodálkozva. – Igen. Ugyanis mindig nagyon megvisel, ha egy barátom nem őszinte. Miért nem mondtad el nekem, Christine? – kérdezte a férfi mérhetetlen csalódottsággal. – Micsodát? – kérdezett vissza az asszony, aki még mindig nem értette, hová akar kilyukadni Peter. A férfi elvesztette maradék önuralmát. – Ne tégy úgy, mintha sejtelmed sem lenne, miről van szó! – fortyant fel dühösen. – Példának okáért meg tudnád magyarázni, miért nem vártad meg a szombatot, hogy együtt menjünk bevásárolni? Te is nagyon jól tudod, hogy a lányok mennyire imádják, ha velünk jöhetnek a szupermarketbe. – Igen, tudom, de nem várhattam, mert már semmi nem volt itthon. – Mérget vettem volna rá, hogy ezt mondod. És most áruld el végre, miért nem beszéltél nekem arról, hogy a fiad munkanélküli lett? Szerfölött hálás lennék, ha ezúttal őszinte lennél és nem találnál ki valami képtelen mesét, ugyanis amíg távol voltál, sokat beszélgettem a fiaddal, semmi értelme, hogy hazudj. – Soha nem hazudtam neked – jelentette ki Christine sértetten. – De nem is voltál őszinte. Azt hittem, barátok vagyunk és megbízunk egymásban. – Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy mindenről be kell számolnom neked. Az, hogy Ben munkanélküli lett, az ő problémája meg az enyém. – Meg az enyém is, ha figyelembe vesszük, hogy anyagi gondokkal küszködtök, mégis számtalanszor meghívtál bennünket ide vacsorázni. – Amikor viszont te hívsz meg, sosem engeded, hogy én fizessek – érvelt Chris. 84

– Az ördögbe is, Christine! Kettőnk között van egy óriási különbség: a fizetésünk nagysága. Vagyis én sok mindent megengedhetek magamnak, te ellenben nem, de ezt nem dicsekvésképpen mondom. Mennyit keresel tulajdonképpen? – Magánügy. Én sem kérdezem tőled, neked mennyi a fizetésed. – Hagyd abba az önérzeteskedést! Miért nem fogod fel végre, hogy segíteni akarok neked? És ami még fontosabb: miért nem fogadod el? Nagyon jól tudom, miért nem vártad meg a szombatot a bevásárlással. Azért, mert nem akartad, hogy én fizessem ki. – Igen, így van! – fakadt ki Chris indulatosan. – Nem akartam, hogy te fizess, mert nem akarlak kihasználni. Olyan nagy bűn ez? – Nem, nem bűn. A te helyzetedben egyszerűen esztelenség. Túlságosan büszke vagy, ami a maga nemében szintén nem bűn, csak nem szabad túlzásba vinni. Ugyanis ha elárultad volna, hogy Bennek nincs munkája, ez a gond régen megoldódott volna. Mint említettem: sokat beszélgettünk a fiaddal és megegyeztünk. Odajön hozzánk dolgozni, és beiratkozik a főiskolára. Minden támogatást megkap a tanuláshoz, s ha befejezte, nagyon jól fizető beosztást tudok neki ajánlani. A feltételem az, hogy el kell végeznie a főiskolát. – Te jó ég! – nyögte Christine, maga sem tudva, örüljön ennek vagy sem. A fiának ugyan jó esze volt, csak éppen utált tanulni. Mi lesz, ha képtelen elvégezni a főiskolát? – És van még valami – folytatta Peter szigorúan. – Miért nem keresel másik kiadót, amelyik jobban fizet? Az autódat sürgősen ki kell cserélned, mert nem biztonságos, csakhogy nincs rá pénzed, ugye? Én ugyan szívesen veszek neked újat, legalább nem kell betegre aggódnom magam minden alkalommal, ha egyedül indulsz útnak. – Szó sem lehet róla! – tiltakozott hevesen Christine. – Úgysem fogadnám el. – Mindjárt gondoltam – morogta a férfi morcosan. – Akkor viszont nem marad más hátra, minthogy szólj az ügynöködnek, keressen másik kiadót. – Nem tehetem. – Miért nem, az ég szerelmére? Rengeteget dolgozol, nagyon jó regényeket írsz. – Köszönöm, hogy ezt mondod, de az a helyzet, hogy az első regényemet rögtön annak a kiadónak küldtem el, amelyik végül kiadta. Minthogy egy írónak szüksége van ügynökre, épp a kiadó ajánlott egyet és kétlem, hogy ez az ügynök most ellenük fordulna. – Akkor legelőször új ügynökre lesz szükséged. – Na igen, csakhogy én nem érek rá keresni. Amint vége az ünnepeknek, neki kell fognom a következő könyvemnek. – Gondolkoztál már azon, mi lenne, ha nem sorozatba írnál, hanem önálló könyveket adnál ki? 85

– Megfordult a fejemben, ám a kiadómnak nem kell. – Nagyon úgy fest, hogy egy ördögi körben vagy. – És nincs belőle menekvés – bólintott Chris. – Fején találtad a szöget. Csakhogy Peter Sullivant nem olyan fából faragták, hogy könnyen feladja. Azzal tisztában volt, hogy az ünnepek előtt semmit sem tehet, ám eltökélte, hogy az új évben utánajár a dolognak. *** Peter már decemberben mozgósította kapcsolatait Christine ügyében, de csak januárban sikerült előbbre jutnia. Az új ügynökkel, akit javasoltak neki, Laura Carterrel, telefonon beszélt először, aki rögtön arra kérte, hogy küldjön neki pár kész könyvet, hogy legyen fogalma arról, milyen stílust képvisel az írónő, elvégre tisztában kell lennie vele, mit akar eladni. Peter teljes mértékben egyetértett vele, már csak azt nem tudta, honnan szerezzen Christine műveiből. Aztán a legegyszerűbb megoldást választva felhívta magát az írónőt, és barátságukra hivatkozva kért tőle néhány dedikált példányt. Egyelőre még nem akarta elárulni az asszonynak, miben mesterkedik, ehelyett megjátszotta a sértődöttet, amiért még egyetlen füzetet sem kapott Christine Huntertől. A kapott regényeket gyorsan eljuttatta Miss Carternek, és várta, milyen véleményt fog mondani az ügynök Február elején jelentkezett a nő arra kérve, mutassa be neki az írónőt, mire Peter nyomban meglátogatta az asszonyt és elmesélte, mit intézett eddig. Egy kicsit tartott attól, hogy haragudni fog, de szerencsére Christine sokkal izgatottabb volt annál, semhogy megsértődjön, amiért a háta mögött intézkedett. Peter időközben arról is tudomást szerzett, hogy eddig miért keresett az asszony olyan keveset. Mint kiderült: a sorozatot egy kis kiadó adta ki kis példányszámban, és ezért nem tudott sokat fizetni a szerzőknek. Az ügynökkel való találkozás napján Christine iszonyúan ideges volt, Peter képtelen volt lecsillapítani. Az asszony többször is átöltözött, míg végre eldöntötte, mit vegyen fel, aztán azon mérgelődött, mennyire nem áll jól a haja, mennyire kövér, minekutána minden ruha erősíti, és milyen rémesen öreg. Egyszóval szörnyen néz ki. Peter végül megfogta a karját, elhúzta a tükörtől és nemes egyszerűséggel kivonszolta a házból. – Nem vagy sem öreg, sem kövér, Christine Hunter vagy, és éppen úgy vagy jól, ahogy vagy, mert így vagy önmagad. Most pedig induljunk, mert elkésünk! 86

– Igazad van – hagyta rá Chris, és egész testében remegve ült be a gyönyörű Mercedesbe. Érdekes – futott át az agyán. Amióta Peter eljátszotta volt férje előtt a szeretőjét és megmutatta új kocsiját, Mark nem dicsekedett azóta, és nem is sértegette, amiért nem vitte semmire. Igazából alig találkoztak, akkor is csak köszöntek, s ki-ki ment a dolgára. – Lélegezz mélyeket! – javasolta Peter, miközben becsatolták az öveket. – Igyekszem. – És csukd be a szemed, lazíts! – Igenis, papa! – Ezt kikérem magamnak! – fintorodott el a férfi. – Azért olyan öreg még nem vagyok. – Akkor ne tégy úgy, mintha az lennél. – Én csak nyugtatni próbállak… – kezdte Peter, ám amint észrevette a nő huncut tekintetét, elnevette magát. – Szóval csak ugrattál. – Aha… – mosolygott rá Chris néha túl komolyra veszed a figurát. – Bocsáss meg! Már annyira megszoktam a szülői szerepet, hogy időnként megfeledkezem arról, hogy nem mindig a gyerekeimmel beszélek. Meglátod, nem lesz semmi probléma, ez végül is még csak ismerkedés, épp ezért kérlek, ne fűzz hozzá vérmes reményeket! – Rendben. Amikor megérkeztek a megadott címre, Christine azt hitte, a férfi az autóban marad. – Bátorság, barátnőm – biztatta Peter, és megszorította a kezét, mielőtt kiszálltak a kocsiból. – Te is jössz? – nézett rá csodálkozva az asszony. – Hát persze. Csak nem képzelted, hogy magadra hagylak az oroszlán barlangjában? Hízelgek magamnak azzal a gondolattal, hogy esetleg lelki támaszt nyújthatok a jelenlétemmel, másfelől pedig, ha Miss Carter úgy dönt, hogy az ügynököd lesz, akkor az, bizony, már üzleti tárgyalás lesz, és nem szeretném, ha kihasználna vagy becsapna, mert nem vagy járatos ezekben a dolgokban. – Köszönöm, Peter. Nem is tudom, mihez kezdenék nélküled. – Nincs mit, erre valók a barátok. – Jaj, Peter, te már eddig is sokat segítettél nekem. – Te pedig nekem, úgyhogy egy szót se többet erről. ***

87

A visszaúton Christine alig tudta elhinni, hogy üzletet kötöttek, nem is akármilyet, amit kizárólag Peternek köszönhetett. Most már csak az volt hátra, hogy befejezze új könyvét, elküldje ügynökének, aki majd továbbítja az új kiadónak. – A regényei kitűnőek, magának nem füzeteket, hanem rendes könyveket kell írnia – mondta neki az ügynök, ami hihetetlen büszkeséggel és örömmel töltötte el. Mérhetetlen hálát érzett Peter iránt, akinek ezt az egészet köszönhette. – Ó, Peter, köszönöm! Már annyi mindent tettél értem, nem is tudom, hogyan háláljam meg. – Nem kell hálálkodnod, te is sokat tettél értem és teszel értünk. – Miről beszélsz? – Arról, hogy beleegyeztél: legyünk barátok, mindig részt veszel a közös programokon, és ilyenkor azt az illúziót kelted a lányomban, hogy egy család vagyunk. – Ugyanezt én is elmondhatom, ráadásul az egész csupán illúzió, ahogy mondtad. – Barbarának mégis sokat jelent. Amellett nagyon szereti Beckyt, és te lehetővé teszed, hogy találkozzanak. Csodálatos otthonod van, amit gyakran megosztasz velünk, nem beszélve az isteni vacsorákról. Fogalmad sincs, milyen sokat nyújtasz, és nem vársz érte cserébe semmit. Örülök, hogy végre segíthettem neked. – De hát a fiamnak meg te segítettél. – Mert módomban állt. Mellesleg nagyon elégedett vagyok vele, kiválóan dolgozik. – Örömmel hallom. Attól tartok azonban, hogy a tanulás nem megy majd neki ilyen jól. – Bízd csak rám! Megtalálom a módját, amivel ösztönözni fogom. Jut eszembe! Be kell ugranunk hozzám az ügynököd címéért. – Nem sürgős, még nem vagyok kész a regénnyel. – Azért jobb, ha nálad lesz, később elfelejthetem, esetleg elkeveredik. Nem vagy éhes? – Hát… most, hogy így mondod… – Kínai kaja jó lesz? – De még mennyire! – Akkor jó. A kínai étterem ugyanis útba esik. Nálam megebédelünk, odaadom a címet, majd utána hazaviszlek. Így megfelel, kedves asszonyom? – Tökéletesen, uram – felelte Chris ugyanolyan tréfás hangnemben. Miután alaposan belakmároztak a konyhában – a házvezetőnő a húgát látogatta meg –, Peter kávét főzött, tálcára tette és bevitte a nappaliba. Újra és újra az új ügynökről beszélgettek meg az új kiadóról, na és a várhatóan megemelkedő honoráriumról. 88

És azután megszólalt a csengő. Peter az ablakhoz ment, hogy megnézze, ki az, majd elkáromkodta magát. – Mi a baj? – kérdezte Christine, akit igen meglepetett a férfi nyers kitörése. – Anyám egyik szerfölött erőszakos jelöltje. – Nem értem. – Ő az egyik nő, aki a fejébe vette, hogy férjül vesz függetlenül attól, hogy én akarom-e vagy sem. Na jó, hadd csengessen, úgysem engedem be. – Ezt nem teheted. Tudja, hogy itthon vagy, hisz kint áll a kocsid. – Az ördögbe! – mérgelődött a férfi és vonakodva indult ajtót nyitni. – Peter, drágám! A füleden ültél? Legalább fél órája csengetek. – A búgó hang kifejezetten ellenszenves volt Christine-nek. – Sajnálom, Melissa, nem érek rá. – Ugyan, szerelmem, csak van pár perced a számomra – hízelgett a nő és már bent is volt a nappaliban. Vetett egy pillantást Chrisre, s miután úgy ítélte meg, hogy számára nem jelenthet veszélyt, visszafordult a férfihoz, miközben nercbundáját lezser mozdulattal az egyik bőrfotelba dobta. – Számtalanszor hívtalak, de folyton az az átkozott üzenetrögzítőd van bekapcsolva, a cégednél a zord titkárnőd pedig mindig azzal ráz le, hogy tárgyaláson vagy, a mobilod meg néhány csengetés után kikapcsol. Miért nem cseréled ki, ha elromlott? – Melissa, szeretnélek bemutatni Miss Hunternak – jelentette ki Peter, majd megfogta a nő karját és Christine felé húzta. – Örvendek – biccentett a hölgyemény, s nem szentelt neki több figyelmet. Chris tulajdonképpen meg tudta érteni. Melissa szemlátomást fiatal volt, még harminc sem lehetett, szép arcán tökéletes smink, fekete hajkoronáját akármelyik modell megirigyelhette volna, s a testére simuló, tűzpiros bőrruha hibátlan alakot mutatott, jóllehet a mély dekoltázst Christine túlzásnak találta csakúgy, mint az óriási kebleket, amikről egyetlen percig sem hitte, hogy eredetiek. Mindent egybevetve azonban egy szenzációs szexbomba állt a férfi előtt, s ő sehogyan sem értette, Peternek miért nem tetszik. A legtöbb férfi kiskutyaként követte volna bárhová. – Mikor viszel már el vacsorázni, drágám? – kérdezte a feketeség. – Ne kezdd megint, Melissa! – hördült föl Peter. – Már ezerszer megmondtam, hogy soha. – De szerelmem! – Nem vagyok a szerelmed! – Ne légy undok! Különben is, egy búcsúvacsorát még ígértél nekem, és én most szombaton ráérek. 89

– Én ellenben nem. A hétvége mindig a lányomé. – Gyerekek! – biggyesztette le tűzpirosra festett ajkát megvetően a nő. – Mindig csak a baj van velük. Nemhogy elküldenéd egy bentlakásos iskolába. – Eszem ágában sincs! – Naaa…! Egyszer a lányod is kibírja, ha a szombat estét a vén szipir… akarom mondani a nagyanyjánál tölti. Tudom, hogy az édesanyád szívesen vigyáz rá, s ha én szólok neki, boldogan megteszi. – Meg ne próbáld! – Na jó. Ha őt nem akarod, biztosan találhatnánk mást – nyafogta, majd hirtelen Christine felé fordult. – Maga öreglány? – Melissa! – kiáltott rá a férfi fenyegetően. – Nos… ööö… úgy értettem, hajadon? – Nem – rázta meg a fejét Chris. – Kár. De azért biztosan vigyáz Peter lányára, ha jól megfizetem. Nem igaz? – Melissa! Azonnal fogd be a szád! – De miért? Ez a szerencsétlen asszony nem úgy fest, mint akinek nincs szüksége a pénzre. Nézd, milyen ócska rongyokban van. Bár egy ilyen kövér testre nemigen gyártanak márkás cuccokat. Peter elveszítette maradék önuralmát. Felkapta a nő bundáját, és a kezébe nyomta. – Ez a szerencsétlen asszony az ócska rongyokban, a teltkarcsú alakjával a menyasszonyom, Miss Taylor, tehát önnek már semmi keresnivalója nincs a házamban, tehát távozzon! – sziszegte a nő arcába ádáz haraggal. – A… a… meny… menyasszonyoood…? – hápogta Melissa levegő után kapkodva. – Lehetetlen! – visította. – Nincs is rajta jegygyűrű! – próbált érvelni, miközben szép arcán piros foltok gyúltak ki. – Rövidesen lesz. Épp most akartuk megbeszélni, mikor vesszük meg, de te megzavartál bennünket. – Nem hiszek neked! – kiáltotta hisztérikusan. – Az a te bajod. – És mit fog szólni az anyád, ha megtudja, hogy egy ilyen… egy ilyen öregasszony lesz a menye? – Nem ő él vele, hanem én, ám ez már nem tartozik rád. Utoljára figyelmeztetlek, hogy távozz, különben – istenemre – a saját két kezemmel doblak ki!

90

Melissa belebújt méregdrága bundájába, és dühtől tűzpiros arccal kiviharzott a házból, úrinőhöz méltatlan módon vágva be a bejárati ajtót maga után. Csend telepedett a szobára. Hosszú, vészterhes csend. Christine bénultan ült a kanapén, a feje zúgott, Peter arcát kezébe temetve állt az ablaknál, háttal neki. Tudta: bejelentésével óriási lavinát indított el, szüksége lesz Christine segítségére, a kérdés csupán az, hajlandó lesz-e segíteni neki az asszony. Hisz nem akármire akarja megkérni. Percek múltak el, mire a férfi visszafordult az ablaktól. – Nos hát… ettől a nőtől végre megszabadultam – húzta el a száját fanyar mosolyra. – Biztos, hogy ezt akartad? – suttogta Chris még mindig döbbenten. – El sem tudod képzelni, milyen régóta próbálok megszabadulni tőle. Gyűlölöm az olyan nőket, akik képtelenek felfogni, ha visszautasítják őket. – Te tudod, Peter. – Igen – sóhajtott nagyot a férfi és beletúrt a hajába. A legkevésbé sem sajnálta Melissát, ellenkezőleg: örült, hogy soha többé nem kell elviselnie a társaságát. Sokkal inkább aggasztotta az, hogyan veszi rá Christ, hogy a meggondolatlan kijelentésével okozott várható eseményeken ne hagyja magára. – És sajnos azt is tudom, hogy ezúttal óriási szükségem van a segítségedre. – Az enyémre? – csodálkozott a nő. – Bizony. – Szívesen segítek neked, ha tudok. – Ne ígérj semmit, amíg fogalmad sincs, miről van szó, mert szavadon foglak! – És miről van szó? – Nem találod ki? – Nem én. Peter nagyot fújt. – Azzal, hogy Melissának azt találtam mondani, hogy a menyasszonyom vagy, akkora bombát adtam a kezébe, ami körülbelül fél órán belül robban. – Éspedig? – Éspedig úgy, hogy Melissa felhívja az anyámat, elújságolja neki, mit hallott tőlem, mire anyám felhívja a keresztanyámat, akinek szintén volt egy jelöltje a számomra, s közli vele, hogy vőlegény vagyok, aztán sorra kerül az öcsém, hogy mit tud az egészről, és végül

91

alaposan letol, amiért mástól kellett megtudnia az igazat. Mindezek után pedig legkésőbb vasárnapra meghív bennünket ebédre, hogy megismerje a menyasszonyomat. – Nem mondod komolyan! – De igen. – Szentséges Szűzanyám! Ezek szerint elhiszik ezt a sületlenséget? Hisz Melissa is kételkedett benne. – Végül elhitte, és mind elhiszik. – Egek! Nem találok szavakat. Mi lenne, ha elmondanád a rokonságodnak, hogy igazából nem is vagyok a menyasszonyod? – Akkor Melissa öt percen belül ismét itt terem, sőt talán még Anita is, hogy válasszak, melyiküket veszem el, mielőtt valami őrültséget követnék el szerintük. Márpedig eszem ágában sincs megnősülni negyedszer is. – És ez az Anita mennyivel jobb, mint Melissa? – Semmivel sem. Ugyanolyan üresfejű liba, mint a másik, csak Anita szőke és huszonöt éves, míg Melissa fekete és betöltötte a huszonnyolcat. Mindketten szilikonos mellekkel dicsekedhetnek, feltöltették a szájukat is, hogy érzékibbnek hasson, csupán a fejüket felejtették el némi ésszel ellátni. Kérlek, Christine, könyörülj rajtam! Nem kérnék tőled ilyet, ha lenne más megoldás. Ebben a pillanatban megcsörrent a telefon, az üzenetrögzítő bekapcsolt, mert a férfi nem vette fel. – Itt az anyád beszél. Tudom, hogy ott vagy, fiam, csak nem mered felvenni, mert félsz, hogy leszidlak. Mellesleg meg is érdemelnéd, amiért mástól kell megtudnom, hogy eljegyeztél valakit! Vasárnap délben várlak ebédre a menyasszonyoddal együtt! – mondta parancsolóan és letette. Peter jelentőségteljesen nézett Christine-re. – Látod? Megmondtam. – De hát mit akarsz kérni tőlem tulajdonképpen? – Azt, hogy játszd el a menyasszonyomat!

92

A „LAVINA” – Megőrültél? – ugrott fel Christine hitetlenkedve. – Nem. – Az ég szerelmére! A világon senki sem hiszi majd el, hogy tényleg a menyasszonyod vagyok! – Már miért ne hinnék el, ha meggyőzően játszod? És senkinek – érted? –, senkinek nem árulhatod el az igazat, sem Maggie-nek, sem Cathynek, de még a gyerekeknek sem. Ha ugyanis anyám fülébe jut az igazság, akkor elvesztem. – És ha megkérdezik, hogy mikor lesz az esküvő? – Majd azt mondjuk, még nem döntöttük el. Végül is a mi korunkban már nem olyan sürgős. – Ez tiszta őrültség – ingatta a fejét az asszony. – Lehet – mosolygott fanyarul a férfi –, ám ha tudsz jobbat, szólj. Mellesleg nem szívesen teszem, de emlékeztetnélek rá, hogy épp ma délelőtt jelentetted ki, hogy sejtelmed sincs, mivel hálálhatnád meg a segítségemet. Nos hát, Christine, itt a remek alkalom, hogy viszonozd, hogy bebizonyítsd: tényleg a barátom vagy. – Hogy érted ezt? – Úgy, hogy fogadnunk kell a gratulációkat, és természetesen meg kell vennünk a gyűrűket. – A… a… gyűrűket…? – Úgy ám, különben tényleg senki nem hinne nekünk. Mit csinálsz holnap? – Gondolom, írom a könyvemet. – Kénytelen leszel elnapolni. – Te jó ég, Peter, mit akarsz tenni? – Megvesszük a gyűrűket. – Na álljon meg a menet, ez az egész merő képtelenség! – Ha jobban belegondolsz, nem az. Eljátsszuk, hogy jegyesek vagyunk, ezáltal mindketten egyfajta védettséget élvezhetünk anélkül, hogy bármi kockázatot vállalnánk. Mindenki leszáll rólunk, mi leszünk az idilli pár, a továbbiakban pedig kizárólag mi ketten tudjuk majd, hogy valójában csak barátok vagyunk. Mi itt a probléma? Élünk ugyanúgy, mint eddig, csupán jegygyűrűt viselünk, ám azt holnap feltétlenül meg kell vennünk.

93

– De hiszen még nem is mondtam igent! – ellenkezett Chris, akinek zúgott a feje az egésztől. – Ismerlek, kedvesem és biztos vagyok benne, hogy segítesz nekem – mosolygott rá Peter ellenállhatatlanul. *** Másnap Christine úgy érezte, álmodik, amikor Peter megint eljött érte és csakugyan elcipelte gyűrűt vásárolni. Csakhogy a férfi nem elégedett meg holmi tucatáruval, neki a legjobb, a legszebb és a legdrágább darab kellett. S miután isten tudja, hányadik ékszerüzletben meglelték a tökéletest, Peter utána egy vagyont érő briliánsgyűrűt is vett neki. – Most pedig megvesszük az autót neked – fordult hozzá a férfi a kocsiban. – Milyen márkát szeretnél? – Tessék…? – Azt kérdeztem… – Jól hallottam, csak… – Chris jószerével még fel sem ocsúdott az események ilyetén fordulatától, alig tudott józanul gondolkodni, Peter viharos tempója meg egyenesen letaglózta. Sohasem hitte volna, hogy valaha a férfi jegyese lesz, most meg már a gyűrűit birtokolja, ráadásul új kocsit akar neki venni. Csakhogy ő nem is igazi ara, jutott az eszébe hirtelen. – Ugyan már, Christine! A menyasszonyom vagy, senki nem tilthatja meg, hogy vegyek neked egy új kocsit, amellett nem hagyhatom, hogy azzal az ócska tragaccsal furikázz. Christine felnyögött. – Neked tényleg teljesen elment az eszed. Igazából nem is vagyok a menyasszonyod, úgyhogy felejtsd el az autóvásárlást. Már a gyűrűknél is túlzásokba estél. – Tévedsz. Arról van szó, hogy anyám szörnyen gyanakvó. Ha azonban meglátja a méregdrága ékszereket és megtudja, hogy kocsit vettem neked, sikerül elaltatnom a gyanúját. Anyám tudja, hogy jól keresek, következésképpen egy egyszerű karikagyűrű megvétele nekem nem okoz nehézséget. És mivel azt is tudja, hogy nem rajongtam Melissáért, képesnek tart arra is, hogy megkérjek valakit, játssza el a menyasszonyomat. – Mivel azonban egy vagyont költöttél rám, azt hiszi, én igazi vagyok. – Pontosan. És most indulás autót venni! – Ne, Peter. Erre igazán semmi szükség. – De igen, és ebben senki nem fog megakadályozni. Legkevésbé a jegyesem!

94

Peter jó pár autószalonba elhurcolta, szebbnél szebb kocsikat mutatott neki, s noha Chris eleinte igyekezett közönyösnek mutatkozni, végül képtelen volt ellenállni a kísértésnek, s egy csodaszép, diplomatakék Ford mellett döntött. A férfi megpróbálta márkásabbra rábeszélni, ám az asszony hajthatatlan maradt. – Vagy ezt veszed meg, vagy semmilyet – jelentette ki ellentmondást nem tűrően, végre a sarkára állva, és Peter tudta, ezúttal engednie kell. *** A hír futótűzként terjedt. Chris nem is csodálkozott, amikor aznap este beállított hozzá Cathy, majdnem csalódott volt, amiért nem előző nap jelent meg, hisz ő már akkor felkészült szomszédasszonya rohamára. – Igaz a hír? – szegezte neki a kérdést Cathy köszönés helyett. – Attól függ, melyik – tette az ártatlant Christine. – Tényleg Peter menyasszonya vagy? – Igen. – Nem is tudom, mit csináljak veled! – prüszkölt Cathy. – Na persze, barátok vagytok! Csak barátok! És ezzel etetsz már fél éve! Közben meg jót nevettetek a hátam mögött. – Tévedsz. Sokáig valóban csak barátok voltunk – nyelt nagyot a hazugság miatt Chris. – Aztán meg egyik napról a másikra hirtelen megkérte a kezed, ugye? Már megint hülyének nézel? Egyszerűen nem akartam hinni a fülemnek, amikor ma délelőtt a húgom felhívott és elújságolta a dolgot. – Csak ma délelőtt? – Igen. Tegnap Martinnal színházban voltunk, kikapcsoltam a mobilomat, elég későn értem haza. – Vagy úgy. – Esetleg elmesélhetnéd végre az igazságot, utóvégre én mutattalak be benneteket egymásnak. Ha eszembe jut, hogy utáltátok egymást az elején, most meg már menyasszony és vőlegény vagytok… Alig találok szavakat! Szóval? – Nem tudok mit mesélni, Cathy. Sejtelmem sincs, mikor változott meg a kapcsolatunk, egyszerűen csak megtörtént. – Aha. Mindazonáltal nehezen tudlak elképzelni benneteket mint turbékoló galambokat – méregette szúrós szemmel a szomszédasszony.

95

– Mit akarsz ezzel mondani? – vált óvatossá Christine. Noha nagyon kínos volt neki ez az egész, mégsem akarta elárulni Petert. Az biztos, hogy ha férfi lenne, neki sem kellene Melissa, akármilyen szexbomba. Egy ilyen nővel a házasság maga volna a pokol. – Nem lehet, hogy csak megjátsszátok az egészet? Hiszen gyűrűtök sincs. – De van. – Tényleg? És hol van? – Letettem. – Hát én bizony semmi pénzért nem tenném le, ha Martin gyűrűt venne nekem. Mutasd meg! Christine a szobájába ment, elővette a szekrényből a dobozt, és az ujjára húzta mind a kettőt. A briliánst is meg a finoman megmunkált karikát is. – Teremtőm! – kiáltott fel Cathy a meglepetéstől. – Hát ez egy vagyonba kerülhetett. – Ahogy mondod. És Peter vett nekem még autót is. – Új autót? – álmélkodott a szomszédasszony. – Miért? – Azért, mert az enyém öreg vacak és nem akarja, hogy a menyasszonya ilyennel járjon. – Jesszusom! Sosem gondoltam volna Steve bátyjáról, hogy ennyire nagyvonalú. Nagyon szerethet téged. – Igen, nagyon – helyeselt Chris, miközben elfordult. Kezdte úgy érezni, hogy Peter túl sokat kért tőle. Már a szomszédasszonya előtt is nehezen játszotta meg magát. Mi lesz vasárnap, a férfi anyjánál? És előtte még a gyerekeinek is el kellett mondania a nagy újságot. Sikerült meglepnie őket. Nagylánya és nagyfia ugyanakkor bámulatosan higgadtan fogadta a hírt, miután hozzátette, hogy egy darabig biztosan nem lesz még esküvő. Becky tapsolt örömében, Chris nagyon megsajnálta, mert a kislány biztos volt benne, hogy hamarosan összeházasodnak, és akkor egy házban élnek Barbarával és Peterrel. Mégsem árulhatta el neki az igazságot. Úgy tűnt, sikerült Cathy gyanúját elaltatnia, és szomszédasszonya rövidesen távozott. Christine azon törte a fejét, vajon sok olyan dolog van-e, amire nem gondolt, amikor belement ebbe az őrült komédiába. *** Peter vasárnap tizenegyre jött értük. Becky boldogan szállt be a csodaszép Mercedesbe, mert Barbarával együtt tölthette a napot, s a két kislány hihetetlenül örült annak, hogy rövidesen testvérek lesznek.

96

Christine szörnyen ideges volt, félt, nehogy elárulja magát, másfelől azért aggódott, mert úgy érezte, ha a férfi anyjának az olyan nők tetszenek, mint Melissa, akkor ő bizonyosan nem nyeri el „leendő anyósa” kegyeit. Amikor ki akart lépni háza kapuján, Peter megállította. – Ne nézz oda, de azt hiszem, figyelnek bennünket – suttogta, majd magához húzta, és futó puszit nyomott az ajkára. Christine rögtön kapcsolt, hogy a férfi Cathyre célzott, ezért aztán viszonozta a puszit, közben azonban azon tűnődött, hogy Peter gondolt-e ilyesmire, amikor megkérte, legyen az álmenyasszonya. Még ha nem is nyalják-falják egymást folyton, időnként elkerülhetetlen lesz egy-két meghitt érintés, netán csók. Peter anyja, Valerie Sullivan, igen szívélyesen üdvözölte, ám Christine-t nem tévesztette meg. Nem is egyszer rajtakapta, hogy az asszony figyeli, amikor úgy hitte, ő nem veszi észre. Peter édesapja, Richárd sokkal nyíltabbnak bizonyult. – Hát, fiam, alaposan megleptél bennünket – vallotta be őszintén. – És meg kell, hogy mondjam: Christine egészen másmilyen, mint amilyennek képzeltem – tette hozzá, miután módszeresen végigmustrálta a menyasszonyjelöltet. – Menjünk a nappaliba! – javasolta Richárd. – Egy italt ebéd előtt? – Kösz, apa, nem kérünk. Egyikünk sem él vele. – Nahát! – Szabad tudnom, mivel foglalkozik? – érdeklődött Valerie asszony, miután helyet foglaltak. – Író vagyok – vallotta be Chris feszengve. Rendkívül zavarta a nő vizslató pillantása, mint aki azt próbálja felmérni, vajon mi ragadhatta meg a fiát ebben a teremtésben. – Na és miket ír? Betűket – felelte volna a legszívesebben. – Romantikus regényfüzeteket. – Valóban? A saját nevén? – Nem. Természetesen van írói álnevem. – És mi az? – Chris Hunter. – Maggie, a menyem, szokott nekem szerelmes regényeket hozni, lehetséges volna, hogy a magáét is olvastam már? – ráncolta a homlokát töprengve Valerie asszony.

97

– Az bizony meglehet, anya – felelte Peter Chris helyett. – Maggie-nek és a nővérének Christine a kedvence. – Aha. Hány gyereke van, Miss Hunter? – Három. – Özvegy? – Nem. Elvált vagyok. – És mekkorák a gyerekek? – A nagyobbik lányom huszonnégy éves, a fiam huszonkettő, a kislányom pedig hét. – Tehát van egy ugyanolyan korú lánya, mint a mi Barbaránk. Amint látom, jól megértik egymást. – Így van – sietett megint a férfi az asszony segítségére. – Tulajdonképpen a lányaink miatt kezdtünk találkozgatni… – És ez nem is volt hazugság. – …és azután ti is összejöttetek – fejezte be a mondatot Valerie. – Pontosan. – Na jól van, kedvesem, ennyi keresztkérdés bőven elég lesz első nekifutásra – vette át a szót Richárd. – Nem akarom, hogy teljesen elrettentsd Christine-t. Mintegy végszóra megjelent a házvezetőnő és jelentette, hogy az ebéd tálalva van, így a beszélgetés, vagy inkább kihallgatás átmenetileg abbamaradt. Valerie és Richárd ment előre, mutatva az utat, Chris és Peter egy kicsit lemaradhatott. A férfi megszorította a kezét és biztatóan rámosolygott. – Minden rendben lesz – súgta megnyugtatásképpen. Christine bólintott, de még nem múlt el az idegessége, és tudta, hogy nem is fog, amíg itt tartózkodnak. Az ebéd finom volt, s mialatt ettek, Valerie békén hagyta a „menyasszonyt”. Peter és az apja üzleti ügyeket vitatott meg, Mrs. Sullivan pedig az unokájával beszélgetett. Becky mélyen hallgatott. Christ igazán meglepte, hogy a nagyi milyen meleg hangon szólt az unokájához, és a kislány csöppet sem félt tőle, inkább úgy festett, hogy jól kijönnek egymással. Aztán szóba került Maggie, aki időközben megszült, és egészséges kisfiúnak adott életet, s a feszültség oldódni látszott. Peter gondoskodott arról, hogy folyamatosan legyen téma, mert ezzel megakadályozta, hogy az édesanyja ismét Christine-t kezdje vallatni. Chris még soha nem látta ilyen bőbeszédűnek a férfit, ugyanakkor rendkívül hálás volt neki.

98

Az idősebb házaspár természetesen megcsodálta a karikagyűrűt meg a kísérőgyűrűt, és szemernyi kétségük sem volt afelől, hogy az írónő valódi menyasszony még akkor is, ha egyszer sem csókolták meg egymást. Peter ellenben gyakran megérintette a kezét, megsimogatta, vagy épp a vállát karolta át, s olyan gyengéden nézett rá, hogy Chris attól tartott, képtelen kellőképpen viszonozni. Három órakor aztán felkerekedtek, elbúcsúztak és útnak indultak. Chris nagyot fújt a kocsiban. – Köszönöm – szorította meg a kezét Peter, miután messze maguk mögött hagyták a Sullivan-házat. A férfi nem akart többet mondani a lányok előtt, de nem is volt rá szükség. Olyan hálásan nézett Christine-re, hogy az asszony e percben nem bánta, amiért belement a színjátékba. – Még nagyon korán van, gyertek el hozzám, hadd játszanak a lányaink – kérte, és Christine beleegyezően bólintott. A gyerekek rögtön eliramodtak a játszószobába, a felnőttek pedig végre lazíthattak, már nem kellett résen lenniük, nehogy elárulják magukat. Aztán megszólalt a telefon, átmenetileg megzavarva ezzel a nyugalmukat. Peter vette fel, majd összeráncolta a homlokát. Nem beszélt sokáig, ám amint letette, boldogtalan képpel bámult az asszonyra. – Mi történt? – tudakolta Christine. – Steve volt az, és meghívott bennünket jövő szombatra vacsorára. – Mármint kettőnket? – Meg a lányokat. Gyanítom, hogy ők is tesztelni akarnak. Jaj, Chris, annyira sajnálom! Attól tartok, anyám keze van ebben is. – Hogy érted ezt? – Úgy, hogy talán még mindig nem hisz nekünk igazán. Abban biztos vagyok, hogy ma semmi olyan dolgot nem tettünk, amivel kétséget ébreszthettünk volna benne, ám lehet, hogy azt gondolja, Maggie vagy az öcsém észrevesz valamit, ami felett ő átsiklott. Ugye, eljössz? – Van

más

választásom?

Ha

már

egyszer

beleegyeztem,

hogy

eljátszom

a

menyasszonyodat, rajtam nem fog múlni. – Köszönöm. El sem tudod képzelni, mennyire hálás vagyok neked! Így történt, hogy a következő hétvégén szombaton Steve-éknél vacsoráztak, két hét múlva pedig Cathy látta őket vendégül. E két helyen azonban már többet kell produkálniuk, mint az anyósjelöltnél, nem bizonyul elegendőnek, ha fogják egymás kezét, vagy a férfi átöleli szerelmetes arája vállát. Peter jól tudta ezt, csak azt nem, hogyan közölje a dolgot Christine-nel. 99

Végül amikor az öccséhez készültek, egy kicsit korábban érkezett az asszonyhoz és félrevonta, nehogy a lányok meghallják. – Ne lepődj meg, ha ma este időnként puszit adok a szádra. – Miért? – kérdezte a nő csodálkozva. – Mit gondolsz? Anyámék már nem fiatalok, nekik elég volt, ha megfogtam a kezed, de ez sem az öcséméknél, sem Cathynél nem lesz elegendő. Márpedig ha a sógornőmnek kétségei támadnak, azt azonnal közölni fogja az anyámmal. Érted már? – Igen. – És? – Mit és? Rendben, Peter, hagyom, hogy megpuszilj – adta meg magát sorsának Christine, miközben azon tűnődött, hová vezet majd ez, elvégre egyikük sincs fából. A szerepüket végül igen meggyőzően játszották, sem Maggie, sem Steve, sem Cathy nem látta okát a további gyanakvásnak. Mrs. Sullivan ugyan figyelmeztette őket, hogy legyenek résen, Peter jól sejtette, hogy az anyja szövetkezett velük, mert nem nagyon hisz ebben a jegyességben, ám mindannyian megnyugtatták, hogy bármilyen hihetetlen, téved. Christine csupán egyetlen hibát vétett, az azonban majdnem végzetessé vált. A vacsorán Martin is részt vett, meg természetesen a gyerekek, és Chris segített Cathynek a tálalásban. Miközben Christine háttal állt szomszédasszonyának, és a kenyeret tette kosárba, mély levegőt vett és elszántan megszólalt. – Kérdezni szeretnék valamit. – Kérdezz nyugodtan – biztatta Cathy. – Az idén nem megyünk nyaralni? Nem kellene már lefoglalni a nyaralót? Nemsokára vége a márciusnak – magyarázta, mivel azonban még mindig háttal állt, így nem láthatta szomszédasszonya elkerekedett szemét, döbbent arcát. Várta a választ, s csupán a hosszúra nyúlt csend vált neki furcsává, azt hitte, Cathy bement a többiekhez, csak ő nem vette észre. Megfordult és meglepetten nézett szomszédasszonya szúrós szemébe. – Valami rosszat mondtam? – tudakolta ártatlanul. – Te most viccelsz velem? – kérdezett vissza Cathy hitetlenkedve. – Miért tenném? – Az nem lehet, hogy érett asszony létedre ennyire naiv vagy! – Miről beszélsz? Légy szíves, fogalmazz világosan! 100

– Hát ez nem lehet igaz – nevetett fel Cathy. – Na ide figyelj! Most akkor jegyese vagy Peternek, vagy csak megjátsszátok az egészet? Chris nyomban fülig vörösödött. – Természetesen jegyesek vagyunk – bizonygatta buzgón. – Remek. Számomra ugyanis egyértelmű, hogy ha én menyasszony lennék, akkor tutira a vőlegényemmel mennék nyaralni. Christine az ajkába harapott, nehogy felkiáltson. A fenébe! Hogy én milyen hülye vagyok! – Mellesleg Martin meg én ugyan nem vagyunk jegyesek, de a nyáron mégis együtt töltjük majd a szabadságunkat. Azért nem szóltam neked, mert azt hittem, te úgyis Peterrel mész. – Nos… ööö… igazad van. Tudod, még meg kell szoknom, hogy ő és én… hiszen érted. – Ezek szerint a nyaralás nem került szóba köztetek? – Nem. Mással voltunk elfoglalva – vágta rá Chris célzatosan, és boldogan, hogy talált egy jó érvet, aztán felkapta a kenyereskosarat és pánikszerűen bemenekült a nappaliba. S noha az este folyamán igyekezett vidámnak látszani, csak részben sikerült neki. Nyomasztóan hatott rá a tudat, hogy ilyenformán lőttek a nyaralásának. Tíz óráig maradtak Cathynél, azután visszasétáltak Chris házába. – Kinyitom a kaput – ajánlotta Christine, hogy a férfi kiállhasson a kocsijával, Peter ellenben a fejét rázta. – Még ne, beszélni szeretnék veled. A férfi ugyanis amikor megérkezett, beállt a Mercedesszel az udvarra, mert Chris felajánlotta neki, s mert így biztonságosabbnak találták. A gyerekek örültek, hogy játszhatnak még egy kicsit, és elvonultak Becky szobájába. Christine és Peter a nappaliban foglalt helyet. – Miről akarsz beszélni? – Figyeltelek ma este, s úgy vettem észre, hogy egy ideig minden rendben volt, aztán azonban valami történhetett, mert megváltoztál. Mi nyomaszt? Christ meglepte, hogy a férfi észrevette, és tanácstalanul meredt a kezére. Most mit tegyen? Egyfelől nem akarta, hogy Peter tudomást szerezzen róla, miről beszéltek Cathyvel a konyhában, másfelől viszont mégiscsak tudnia kellene, hogy a meggondolatlanságával majdnem elárulta őt. – Elkövettem egy hülyeséget – vallotta be szemlesütve. – Milyen hülyeséget? Mondd el! – kérte a férfi és megfogta a kezét.

101

Christine hallgatott egy sort, majd mély lélegzetet vett és elmesélte a konyhában zajlott beszélgetést. – Természetesen Cathy rögvest gyanakodni kezdett, alig tudtam meggyőzni, hogy igazán jegyesek vagyunk. – Szóval a szomszédasszony Martinnal megy nyaralni – összegezte Peter töprengőn. – Igen. – Na és veled mi lesz? – Én pedig maradok itthon. – Ördögöt maradsz! Majd én bérelek egy nagy nyaralót, amit megoszthatunk. Barbara már úgyis régóta rágja a fülemet, hogy ne csak egy-két hétvégét töltsünk ott, ahová a keresztapjáék járnak nyaralni. – Ne viccelj, Peter! – Teljesen komolyan beszélek. Hidd el, megoldjuk úgy, hogy ne zavarjuk egymást. Vagy talán nem bízol bennem? – Nem erről van szó. – Hanem miről? – Más azért időnként találkozni és együtt eltölteni néhány órát, és megint más együtt lakni. – Ne felejtsd el, hogy menyasszony és vőlegény vagyunk, s Cathy tényleg gyanakodni kezdene, ha ezek után nem együtt nyaralnánk. – Az ördögbe! – szaladt ki Chris száján hirtelen. – Ugyan, Christine, nem olyan szörnyű a helyzet. Esküszöm, nem nehéz kijönni velem, még ha a három rosszul sikerült házasságom mást mond is. – Elhiszem, Peter. – Hát akkor? Kérlek, kedvesem, ne rontsuk el! Eddig minden simán ment, és szerintem ha ezt az akadályt is könnyen vesszük, akkor nem lesz baj. Egész életemben hálás leszek, ha segítesz száműzni az életemből Melissát és Anitát. Chris nagyot sóhajtott. – Mikor keresünk nyaralót? Cathy szerint ilyenkor már le kell foglalni, mert a végén nem lesz megfelelő ház. – Jövő szombat jó neked? – Igen. – Akkor jövő szombaton kirándulást teszünk Long Beachre, szeretem látni, mit bérelek ki.

102

– Hát jó – hagyta helyben Christine, noha még mindig nem igazán tartotta jó ötletnek. Arra pedig gondolni sem mert, hogy miféle újabb lavinát indíthat el ez a nyaralás a közös házban.

103

A NYARALÁS A Mercedes begurult az udvarra, Peter leállította a motort. Megérkeztek. Christine semmire sem vágyott jobban, mint hogy igyon egy nagy pohár hideg ásványvizet, azután lezuhanyozzon, és végül elnyújtózzon a hűvös szobában az ágyon. Erről viszont szó sem lehetett, mert ki kellett csomagolnia. Az is igaz volt azonban, hogy ha a férfi nélkül érkezett volna, akkor bizony minden teketória nélkül lefeküdt volna, így ellenben nem tehette meg. Mert mit szólna Peter, ha meglátná, hogy ő lustálkodik, miközben a bőröndök kicsomagolásra várnak? S erről rögvest eszébe jutott, hogy ez az első kínos pillanata annak, hogy közös házban laknak. Vajon hány ilyen vagy ehhez hasonló helyzet lesz még, ami feszélyezni fogja a férfi jelenléte miatt? Még hálásabban gondolt otthonára, ahol egyedül élhet, és azt teheti, amihez épp kedve van. Július volt, a nyár tombolt, igazi hőség uralkodott, s ők most Long Beachen voltak, hogy két hetet eltöltsenek itt négyesben, illetve a többiekkel: Peter öccsével és családjával, Martinnal és Cathyvel s az összes gyerekkel. A nyaraló valóban óriási volt, ám a másik, amit még márciusban ajánlottak nekik, túl kicsi lett volna. Itt kényelmesen elférhetnek anélkül, hogy zavarnák egymást; egyetlen szépséghibája az volt a háznak, hogy meglehetősen elavult volt. Régimódi berendezés, régimódi ház, régimódi konyha és fürdőszoba, régimódi ajtók, kopott függönyök és szőnyegek, ablakok. Az egész épületre ráfért volna egy kiadós felújítás, bár kétségkívül így is volt valami varázsa. A tulajdonos biztosított nekik minden olyan gépet, ami a mai háztartásban nélkülözhetetlen, amellett rend és tisztaság honolt mindenütt. A lányok a kisebb csomagokat hordták be, míg Peter a nagyobbakat vitte. Chris is kivette a részét a cipekedésből, a férfi hiába kérte, hogy ne tegye. A férfi körbejárta a házat, meggyőződött arról, hogy az elektromos készülékek üzemelneke, beállította a rozoga légkondicionálót, aztán felment az emeletre. Megegyeztek Christinenel, hogy az asszony marad a földszinten, a férfi pedig az emeleten, és a lányok szintén az emeleten akartak lenni, mert ott volt egy nagy szoba, ahol mindketten elfértek. – Nem fogsz félni itt lent egyedül? – kérdezte a férfi, mire Christine megrázta a fejét. – Dehogy félek – bizonygatta arra gondolva, hogy egyetlen ajtóban sem talált kulcsot, vagyis nem zárhatja be még éjszakára sem a szobája ajtaját.

104

S noha az emeleten is meg a földszinten is volt fürdőszoba és vécé, az emeleten egyiket sem lehetett használni, mert rossz volt a csap. Maradt négyüknek a földszinti fürdő, ám kulcs itt sem volt, helyette egy ócska, rozsdás retesz látta el a feladatát itt is meg az illemhelyen is. Christine elhúzta a száját. Felment az emeletre, berakta a szekrénybe lánya ruháit, majd segített Barbarának is. A lányok utána ismerkedtek a házzal, ő pedig lement és a saját holmiját is elpakolta. Peter ezalatt sült halat vásárolt meg hideg üdítőt és friss kenyeret, s miután visszaért, farkasétvággyal láttak neki mindannyian. Noha a két felnőtt szívesen pihent volna, a lányok fáradhatatlanoknak bizonyultak, nem volt könnyű őket rávenni némi lazításra. Végül úgy sikerült megegyezniük, ha később még fürdenek egyet. Délután a strandon találkoztak Maggie-vel, Steve-vel és a négy gyerekkel, a pici is velük volt, valamint Cathyvel, Martinnal és az ő gyerekeikkel. A lányok belevetették magukat a vízbe, Peter megadva magát sorsának követte őket. Rövidesen a többi apróság is utánuk rohant, Martin és Steve alig tudta a tempójukat követni. Maggie a kicsivel a parton maradt, Christine és Cathy szintén távozott, miután úgy döntöttek, hogy megmártóznak. Chris most sem maradt sokáig, inkább kiment a partra napozni. Amúgy sem volt szükség rá, Peter az összes gyereket képes volt irányítani, és mindet bevonni a játékba. Az asszony csodálta érte. Ezen a napon nem maradtak sokáig, hisz nagyon fáradtak voltak, korán elköszöntek a többiektől, a visszaúton megvacsoráztak, aztán még fagyiztak és végül hazasétáltak. A lányok nem voltak túl lelkesek, ám ezúttal mind Peter, mind Christine hajthatatlan maradt. *** A következő napok viszonylagos nyugalomban teltek, eltekintve egyetlen epizódtól. Rendszerint Christine ébredt elsőként, megfőzte a kávét, letusolt, s mire Peter lejött az emeletről, már a reggelit készítette. Chris megkönnyebbülésére csöppet sem zavarták egymást, kényszerű együttélésük meglepően simán zajlott. A többiekkel kijártak a strandra, együtt ebédeltek, majd ebéd után a nagy meleg miatt ki-ki visszavonult a saját nyaralójába. Mind Peter, mind Christine szívesen aludt egy kicsit a kinti hőséghez képest hűvös szobában, s a lányok lassanként elfogadták ezt, és csendben játszottak a szobájukban. Délután újra kimentek fürdeni, és a sok gyerek Peter irányításával játszott és remekül érezték magukat. 105

Christine nem is bírta megállni szó nélkül. – Bámulatos, Peter milyen hathatósan és türelemmel képes bánni a gyerekekkel – mondta elismerően. Maggie helyeslően bólintott. – Valóban mindig ő volt a család ügyeletes óvó bácsija, bár az öccse is igen tehetséges ezen a téren. Igazán megérdemelt volna egy rendesebb feleséget és igazi családot, ám mindannyiszor rosszul választott. Őszintén remélem, hogy nektek majd sikerül. – Én is – felelte az asszony és hasra fordult. Az biztos, hogy irigyelte a férfit a nyugodtságáért és kiegyensúlyozottságáért. Ráadásul udvarias és figyelmes volt, sőt tapintatos, soha nem volt tolakodó, és ő nem értette, miért nem sikerült egyik házassága sem. Késő délutánonként hagyták el a strandot, étteremben vacsoráztak, de az is előfordult, hogy Cathy készített a húga nyaralójában óriási adag sültet, mialatt Maggie megfürdette és megszoptatta a kisfiút, Bobbyt. Chrisnek eleinte furcsa volt, mennyire nem szégyenlős Maggie; bárhol, bármikor, bárki előtt a legnagyobb lelki nyugalommal képes volt szoptatni, és sem Steve, sem Peter, de még Martin sem furcsállotta ezt. Ugyanakkor viszont az is igaz volt, hogy igen családias hangulat uralkodott közöttük. Gyakran töltötték az estét együtt, és egy héten legalább kétszer Steve, a ház ura hússütést rendezett a szabadban, ilyenkor sört ittak, ugratták egymást, csupán Peter kerülte az alkoholt, rajta kívül. – Hogyhogy te nem iszol? – Volt idő, amikor én is megittam a magamét – vallotta be Peter –, ám most már évek óta nem esik jól. – Összeilletek – húzta el a száját Maggie. – Antialkoholisták! Bezzeg nekem nagyon jólesik egy-két pohár sör, pedig én szoptatok. – Ennyi igazán megengedhető – vélte Steve –, legalább a fiunk jobban alszik – tette hozzá nevetve. – Kiválóan alszunk mi így is, igaz, szerelmem? – fordult szembe Peter Christine-nel, aztán a derekára csúsztatta a kezét, magához húzta, és puszit nyomott az ajkára. Chris nem lepődött meg. Valahányszor jelen volt Maggie, Cathy vagy Steve, Peter rögvest produkált ehhez hasonló finom, de szerelmesnek tűnő jeleneteket. Ugyanakkor a nyaralóban mindig illedelmes volt, mi több, tartózkodó; soha nem tett vagy mondott semmi olyasmit, ami félreérthető lett volna. – Ha turbékolni akartok, vonuljatok félre! – parancsolta Steve megjátszott szigorúsággal. 106

– Irigykedsz, mi? – ugratta Peter, miközben távolabb sétáltak a többiektől. – Bocsáss meg – súgta Chris fülébe –, de Maggie újra gyanakodni kezdett. – Hogyhogy? – Beckytől tudja, hogy nem alszunk egy ágyban. Sőt egy szobában sem. – Te jó ég! És mit mondtál neki? – Hogy épp a lányok miatt döntöttünk így. – Helyes. Én is ezt mondtam volna. Elhitte? – Nem nagyon. Megjegyezte, hogy amikor ők az öcsémmel jegyesek voltak, folyton összebújtak, ölelték egymást, csókolóztak. – Mi azonban már nem vagyunk tinédzserek. – Én is ezzel érveltem, de csak legyintett. Mondd, Christine! Lenne ellene kifogásod, ha megcsókolnálak előttük? – Hát… tedd meg, ha ezzel meggyőzöd a sógornőd. Intézzük el most! – Nem. Majd akkor, ha mindenki jelen lesz, és közelebb leszünk hozzájuk. Egy igazi, szenvedélyes csókot kell produkálnunk, és remélem, akkor egy időre békén hagynak. – Rendben – egyezett bele Chris. Végső soron nem nagy áldozat, hiszen azt már tudta, hogy a férfi nagyon jól csókol. Másfelől azonban éppen ebben rejlett a kockázat. Ha túl sokat játszanak a tűzzel, még megégetik magukat. Mert amint Chris egyre jobban megismerte Petert, s amint egyre többször tapasztalta, mennyire rendes ember, tisztában volt azzal, hogy bele tudna szeretni. Ám ez az út nem járható. Rögvest eszébe jutott a volt férje, akibe annak idején szintén szerelmes volt, akiről azt hitte, ketten együtt alkotnak egy egészet, és azután jött a keserű csalódás. Még szerencse, hogy Peter sem akar viszonyt! – gondolta megnyugodva. A férfival visszasétáltak a többiekhez, jókat nevettek, és nem sokkal később Peter elérkezettnek látta az időt, hogy megejtsék a csókot. Végig átölelve tartotta Christine-t, aztán egyszer csak magához húzta, és szenvedélyesen szájon csókolta. És egy pillanatra mind a ketten megdermedtek. Forróság öntötte el őket, szívverésük felgyorsult, és nem volt szükség megjátszott érzésekre. A csóknak olyan sikere lett, hogy a többiek megtapsolták. Christine akkora zavarban volt, hogy lesütötte a szemét, a világért sem nézett volna a férfira. – Ez igen! – kiáltotta Steve és magasba emelte a poharát. – Éljenek a szerelmesek! Christine érezte, hogy a haja tövéig elvörösödik, mire Peter a füléhez hajolt. – Nagyon rossz volt? 107

– Nem. – nyögte. Inkább túl jó – gondolta magában. Nagy nehezen a férfira pillantott, és csodálkozva látta, hogy Peter szeme feltűnően csillog, az arcán zavar tükröződik. Alighanem őt is felkavarta – állapította meg, miközben a többiek még mindig a forró csókot tárgyalták. Szerencsére a vacsora elkészült, asztalhoz ülhettek, s ez végre elterelte a figyelmüket. Este pedig, amikor hazamentek, a férfi feltűnően csendes volt, s miután a lányok lefeküdtek, fáradtságra hivatkozva ő is hamarosan elvonult. *** A csók szombaton esett meg, de szerencsére vasárnap már senki nem említette, és Peter is ismét a régi volt. Eltelt az első hét, és Chris hétfő reggel megint elsőként ébredt. Noha kint még hűvös volt, a nap száz ágra sütött, és sejteni lehetett, hogy ismét nagy melegre számíthatnak. Christine lefőzte a kávét, megitta az adagját, majd zuhanyozni ment. Az ősrégi zuhanyfülkén nem volt függöny, a csapot csak nehezen lehetett beállítani, hogy se forró, se hideg ne legyen a víz, Chris minden reggel alaposan megszenvedett vele. Öntött a tenyerébe kedvenc tusfürdőjéből és végigkente magát. Addig dörzsölte a testét, míg tetőtől talpig csupa hab nem lett, azután a zuhanyrózsa alá állt, és a gyenge vízsugár alatt mosni kezdte magát. Chrisnek szokása volt, hogy ilyenkor teljesen kikapcsolja agyát, és ne gondoljon semmire. Ekkor váratlanul egy nagy reccsenés, majd a falnak csapódó ajtó zaja zavarta meg, noha az első pillanatban fel sem fogta a dolgot. Peter állt a fürdőszoba ajtajában egyetlen alsónadrágban, meglehetősen álmos képpel, zavartan, s ő legalább annyira nem értette, mi történt. Mindketten mozdulatlanná merevedtek a másik láttán, akár ha szobrok lennének, és értetlenül bámultak egymásra. A víz végigfolyt Chris habos testén, Peter lassan többször is végigmérte, de percek teltek el, mire felocsúdtak. – Bbb… bocsáss meg – dadogta akkor a férfi pipacspiros arccal, a kilincs után tapogatózva, majd kihátrált onnan, és becsukta az ajtót. Christine hitetlenkedve meredt maga elé. Annyira megdöbbent a férfi felbukkanásától, hogy még olyan alapvető mozdulat sem jutott az eszébe, hogy legalább a törülközőjét maga elé kapja. És most Peter teljesen pucéran látta őt, semmi más nem volt rajta, mint némi habfürdő. A fenébe! 108

Gyanakodva bámult az ajtóra és sejtése beigazolódott. Az ócska retesz kiszakadt a helyéről, amikor a férfi be akarta lökni az ajtót, s ezért tört rá véletlenül. És ezért van ő most végtelenül kínos helyzetben. Sejtelme sem volt, képes lesz-e valaha is a férfi szemébe nézni. Egy nő az ő korában, aki három gyereket szült, jobb, ha nem játszik sztriptízt. Minden bizonnyal Peter most úgy kiábrándult belőle, hogy ezentúl még a barátságára sem tart igényt. Olyan ideges volt, annyira feszült, a keze úgy remegett, hogy alig bírt felöltözni. Mélyeket lélegzett, azután elszántan lenyomta a kilincset és kilépett az ajtón. Peter a konyhában ült, szemlátomást magába roskadva. – Kész vagyok – rebegte Chris, és a szobájába sietett. Én is – akarta mondani a férfi, de képtelen volt megszólalni, csupán bólintani tudott. Talán a hideg zuhany segíteni fog – gondolta boldogtalanul, és beballagott a fürdőbe. Christine kióvakodott a szobájából és megnyugodva látta, hogy Peter már nincs a konyhában. Hozzálátott a reggeli készítéséhez. Mire a férfi ismét előkerült, a lányok is felébredtek és az asztalnál ültek. – Jó reggelt, apa – köszönt neki Barbara. – Jó reggelt, szívem és neked is jó reggelt, Becky drágám – nézett rájuk melegen mosolyogva, ám amint Christine-re pillantott, elkomorult. – Ne haragudj – mondta neki alig hallhatóan. – Semmi baj – bizonygatta az asszony fülig vörösödve. – Gyere reggelizni. – Köszönöm, nem vagyok éhes. – Peter! – szólt utána Chris, ám a tekintetét most is kerülte. – Senki sem hibás abban, ami történt, ne csinálj belőle nagy ügyet! – De én hibás vagyok, mert figyelmetlen voltam. – Inkább álmos. – Mindegy. Kínos helyzetbe hoztam mindkettőnket. – A magam részéről túlélem, remélem, te is, és többet ne beszéljünk róla! – A fenébe is, hiszen van három gyereke, volt három felesége, létezhetetlen, hogy mind tökéletes testű volt! – Jól van – egyezett bele a férfi, és leült az asztalhoz. De csak ímmel-ámmal evett. Christine el nem tudta képzelni, mi járhat a fejében. Peter soha életében nem volt nagy dumás, ám ettől a naptól fogva még hallgatagabbá vált. Nem vett részt a beszélgetésekben, inkább félrevonult, és maximum a gyerekekkel játszott. Mindennek a tetejében nem érdekelte, hogy figyelik-e a családtagjai, meg sem próbálta megérinteni

Christine-t.

Noha

udvarias

volt

vele,

beszélgetéseik

kizárólag

a 109

legszükségesebbekre korlátozódtak. Gyakran elmerült a gondolataiban, látszott rajta, hogy lélekben egész máshol jár, s ez a nagy változás a többieknek is feltűnt. – Összevesztetek? – Mi van Peterrel? – Nem érzi jól magát? Ám hiába faggatták Christine-t, nem tudott magyarázattal szolgálni, azt meg ugye mégsem mesélhette el, hogy alighanem az sokkolta a férfit, hogy látta őt meztelenül. S a helyzet napról napra romlott. Az ominózus reggel óta Peter mindig korábban kelt az asszonynál, este korán elvonult, mégis egyre sápadtabb lett, a szemei karikásak. Ettől függetlenül továbbra is a megszokott napirend szerint élték az életüket, jártak fürdeni, ebédelni, sétálni, bevásárolni, Peter ezekben részt vett, csak éppen mintha a beszéd esett volna a nehezére. Az eset utáni negyedik napon, miután elhagyták a strandot késő délután, étteremben vacsoráztak, és mindenki legnagyobb elképedésére Peter alkoholos sört vásárolt, és a vacsorához is azt ivott. Maggie, Cathy és Steve szeme Christine-re szegeződött, ám az asszony csak vállat vont, ő sem értette a férfi viselkedését, számára ugyanolyan rejtély volt, mint a többiek számára. Vacsora után megegyeztek, hogy az egész társaság Steve és Maggie nyaralójába megy, hogy beszélgessenek és sörözzenek, hisz túl korán volt még, és az ő házuk volt a legalkalmasabb ennyi ember befogadására. Amint megérkeztek, Maggie elvonult, hogy megfürdesse a kicsit, míg a többiek az udvaron álló hosszú faasztalhoz telepedtek. Cathy, Chris és Martin igen elmélyült társalgást folytatott, nem is figyeltek a többiekre, csupán akkor kapták fel a fejüket, amikor meghallották Peter indulatos hangját. – Mondtam már, hogy semmi közöd hozzá! – mordult öccsére haragosan. – Ugyan már, Peter, ne húzd fel magad! – csitította Steve. – Csak azt kérdeztem, mi bajod van, ezért még nem kell leharapni a fejemet. – Csakhogy negyedik napja nyaggatsz ezzel, elegem van belőle! – csattant fel Peter, azután töltött magának a sörből és egy hajtásra kiitta. Szinte megfagyott körülöttük a levegő. A hangulatra rányomta bélyegét Peter ingerültsége, és elsőnek Christine állt fel jelezve, hogy indulni készül.

110

Peter szó nélkül követte. Szólt a lányoknak, elköszöntek a többiektől és már ott sem voltak. Míg a nyaralóba tartottak, mélyen hallgattak, Becky és Barbara megszeppenve nézett hol egyikükre, hol másikukra. – Menjetek fürdeni! – szólt nekik Chris a házba lépve, mire ők ezúttal ellenkezés nélkül szót fogadtak. Peter, kezében a sörrel a nappaliba vonult, Christine pedig a konyhába, hogy igyon egy pohár vizet. Csöppet sem érezte magát jól, s azt fontolgatta, hogy Beckyvel haza kellene utaznia, végül is három nap múlva mindenképpen vége a nyaralásnak. – Készen vagyunk – jelent meg a két lány a háta mögött pizsamában. – Jól van, lányok, ügyesek vagytok. Akartok még valamit enni, esetleg inni? – Inni szeretnénk, szomjasak vagyunk. Christine narancslevet töltött nekik. – Ideje aludni. – Játszhatnánk a szobámban még egy kicsit? – kérdezte Barbara. – Inkább ne. Apádnak ma nincs túl jó hangulata, az lesz a legjobb, ha eltűnünk a szeme elől. – Jó éjszakát – köszöntek el kórusban a lányok, és mindketten megpuszilták az asszonyt. – Remélem, apa holnap már nem lesz olyan morcos – adott hangot reményének Barbara. – Veszekedtetek? – Nem, kicsim. Sejtelmem sincs, mi ütött apádba. – De, ugye, nem haragszol rá nagyon? – Nem, nem haragszom. Miért kérdezed? – Nem szeretném, ha miatta nem találkozhatnék Beckyvel és veled. – Ne aggódj, szívem, ilyesmiről szó sincs. – Akkor jó – nyugodott meg Barbara. Még egyszer megpuszilta a nőt, végül hozzábújt. – Szeretlek – súgta, aztán elindult az ajtó felé. – Én is szeretlek, drágám – felelte Christine meghatódva. Lányától is elbúcsúzott, s a két gyerek magára hagyta. – Később

még

felmegyek

és

megnézlek

ám

benneteket!

–

szólt

utánunk

figyelmeztetésképpen. Egy ideig a konyhában szöszmötölt, aztán eleget téve ígéretének, megnézte a lányokat, mindkettő mélyen aludt. Betakarta őket, megsimogatta a fejüket, és halkan becsukta az ajtót. A földszintre érve mélyeket lélegzett és elszántan benyitott a nappaliba. 111

Legfeljebb Peter elküld a pokolba – gondolta, miközben besétált a szobába, felkapcsolta a nagyvillanyt, majd megállt az egyik szekrény előtt, és a férfira szegezte a tekintetét. Peter éppen a szájához emelte a sört. Futó pillantást vetett az asszonyra, aztán becsukta a szemét, és teljesen átadta magát az ital élvezetének. Christine-t elfutotta a méreg. Felkapta a távirányítót, kikapcsolta a tévét, és visszafordult a férfihoz. – Az ördögbe is, Peter, ez így nem mehet tovább! Mi van veled? Lehet, hogy úgy érzed, senkinek semmi köze hozzá, de bennünket is büntetsz, ezért tudni szeretném az okát! Nagyon igazságtalan voltál a testvéreddel, ő is aggódik érted. Mégsem lehet kis dolog, ha már iszol is. A férfi felnevetett. Keserűen, dühösen. – Igen, iszom. Arra várok, hogy az alkohol elkábítson, és végre nyugodtan alhassak. Rossz passzban vagyok és kész! – Ez nem válasz a kérdésemre, engem az igazság érdekel. Peter sokáig hallgatott, mint aki vívódik magával, aztán lassan bólintott. – Oké. Szóval az igazat akarod tudni – ejtette ki a szavakat vészjóslóan lassan, és átható pillantást vetett az asszonyra. – Biztos, hogy tudni akarod, Christine? – kérdezte fenyegető hangsúllyal. – Igen – válaszolta Chris sokkal nyugodtabban, mint amilyennek érezte magát. A férfi hangja, tekintete megrémítette, ilyennek még sosem látta. Peter merőn bámulta, miközben beszélni kezdett. – Amikor Cathy bevallotta, hogy be akar mutatni nekem valakit, hallani sem akartam róla. Elegem volt belőle, hogy állandóan össze akarnak hozni nőkkel, bőven elég volt nekem a küzdelem Melissával és Anitával, nem vágytam még egy üresfejű libára. Aztán azon a bizonyos grillpartin bemutatott téged, az írónőt. Bevallom, előítéletekkel viseltettem irántad, s ahogy megláttalak, felbosszantott, mennyire ágról szakadtan festesz, ugyanakkor azonban megnyugodtam, mert úgy éreztem, tőled nem lesz veszélyben a lelki nyugalmam. Aztán szilveszterkor újra találkoztunk, és alaposan megleptél. Jól néztél ki, s én mérges lettem, amellett bosszút akartam állni azért, mert a nyáron mindennek lehordtál. – De a következő nyáron bocsánatot kértél. – Valóban. Egyfelől nem igazán vagyok bosszúálló típus, másfelől igazságtalan voltam veled, és nem utolsósorban elgondolkodtatott, hogy a lányom mennyire odavan a te lányodért. – Ezért barátságot ajánlottál. – És jó barátok voltunk, Christine? – érdeklődött kihívóan. 112

– Szerintem igen. – Csakhogy itt a hangsúlya „voltunk”-on van! – Hogy érted ezt? – lepődött meg Chris. – Ó, nagyon egyszerűen – nevetett fel cinikusan a férfi. – Úgy értem, kedves barátnőm, hogy egy ideje már sok mindent érzek irántad, csak nem barátságot! – Micsodaaaa…? – Bizony, Chris, jól hallottad! Noha kizárólag barátságot akartam veled, beléd szerettem. S ez engem dühített a legjobban! Először megpróbáltam tudomást sem venni róla, továbbra is játszottam a szerepemet, az őszinte barátét, miközben megpróbáltam elfojtani az érzéseimet, s már-már magam is elhittem, hogy sikerült. Csakhogy nem vettem számításba a színjátékunk által megkövetelt érzelemkinyilvánításokat. A kézfogást, az ölelést, a puszit. És azután jött a csók. Természetesen kizárólag a színjáték kedvéért – húzta el a száját megvetően. – Már az első csókunk is felzaklatott, ám az, amit itt a sógornőmék kedvéért produkáltunk, teljesen elvette az eszemet, és rádöbbentem: többé nem lehetünk pusztán barátok, és ennek én vagyok az oka. Kimondhatatlanul haragudtam magamra, a testemre, hisz komolyan gondoltam, hogy nem akarok viszonyt senkivel, erre éppen én szegem meg a játékszabályokat! Nem értettem, miért nem tudok ura lenni a helyzetnek, hiszen az én koromban már igazán lehetne több erőm. Noha tudtam, hogy előbb-utóbb meg kell mondanom az igazat neked, még mindig abban bíztam, hogy a józan eszem fog győzni a szívem és a testem felett, amellett féltem, hogy elveszítelek, ha meghallod az igazságot. Mindennap iszonyatos önuralmamba került közömbösnek látszani, s akkor váratlanul rád törtem az ajtót a fürdőben. Még nagyon álmos voltam, egyszerűen nem hallottam a víz csobogását, azt gondoltam, alszol. És hirtelen ott láttalak anyaszült meztelenül némi fehér habbal a barna bőrödön, amint folyik rád a víz. Olyan voltál, akár egy sellő, gyönyörű és hihetetlenül érzéki. – Én? Érzéki? Soha életemben nem voltam az. – Christine elnevette magát, s ez éppen elég volt a férfinak ahhoz, hogy elveszítse maradék önuralmát. Felpattant és az asszony előtt termett. Megragadta mindkét karját, s mélyen a szemébe nézett. – Igen, Christine, hihetetlenül érzéki voltál! Tulajdonképpen mindig az vagy. Zavarba ejtően érzéki kisugárzásod van még akkor is, ha állig fel vagy öltözve. A strandon számtalanszor figyeltelek lopva, amikor fürdőruhában voltál, és mindig megállapítottam, hogy már-már ijesztően érzéki a tested. – Hagyd abba, Peter! Semmi szükség hazugságokra, tisztában vagyok a saját külsőmmel, tudom, hogyan nézek ki. Egy perccel sem fiatalabbnak, mint ahány éves vagyok, szültem 113

három gyereket, s ezt le sem tagadhatnám, igaz nem is akarom, ráadásul évek óta túlsúllyal küszködöm. Világosabban fogalmazva: kövér vagyok… – Nem igaz – vágott a szavába a férfi hevesen. – Telt vagy, gömbölyű, vagyis nőies, ami hihetetlenül jól áll. Annyira, hogy attól fogva, hogy megláttalak a zuhany alatt, az a kép lebegett lelki szemeim előtt, aztán már az álmaiba is beférkőzött, folyton üldözött és üldöz mind a mai napig. Őrülten kívántalak! Éjjelente rendre azt álmodtam, hogy szeretkezünk, ám a beteljesülés előtt mindig felébredtem, reggel pedig megláttalak téged, amint áttetsző pólóban megjelentél a konyhában. A vékony anyagon átsejlő melleid, na meg az ingerlően kihegyesedő mellbimbóid végképp kezdtek az őrületbe kergetni, a legszívesebben azon nyomban letepertelek volna. És akkor még hátravolt az egész nap, amikor fürdőruhában kellett látnom téged. S hogy teljes legyen a csapás, ehhez a mérhetetlenül izgató, kívánatos testhez egy csodálatos, szeretni való személyiség párosult. Bizony, Christine, az az én bajom, hogy beléd szerettem, kibírhatatlanul vágyom utánad, s hogy ezzel elárultam a barátságunkat, holott én akartam azt, én szorgalmaztam, és én bizonygattam, hogy nem akarok mást, csak barátságot. – Nem, ez… ez képtelenség! – ingatta a fejét Chris hitetlenkedve. – Nem hiszem el! – kiáltotta fojtott hangon. A vallomás úgy érte, mint derült égből a villámcsapás. – Lehetetlen – tette hozzá suttogva, s amint rápillantott, elakadt a lélegzete, a férfi olyan vágyakozva nézte. A következő pillanatban Peter magához rántotta csaknem durván, és forró szája rátapadt Christine ajkára. Mohón, izzó szenvedéllyel, szinte kétségbeesetten csókolta. Chris tiltakozni is elfelejtett, annyira meglepte a heves támadás. Aztán elvesztette az időérzékét, a csók teljesen kibillentette lelki egyensúlyából, magával ragadta, még a fejéből is eltűntek a gondolatok. Peter a hátát simogatta, a tarkóját, majd nekinyomta a szekrénynek és csípőjével hozzátapadt, miközben keze már az asszony mellét érintette, s ha egyáltalán lehetséges, még lángolóbb szenvedéllyel csókolta. Christine sern maradt érzéketlen, legalább ugyanolyan hévvel viszonozta, miközben már azt sem tudta, hol van és nem is érdekelte. Egyszer csak megérezte a testén a félre nem érthető keménységet, s meglepetten állapította meg, mennyire kívánja a férfi. Annyira, hogy időközben lekerült róla a póló – Chris nem emlékezett rá, hogyan és mikor –, Peter már a melltartóját is kikapcsolta. Csókjuk szinte egyetlen pillanatra sem szakadt meg, miközben a férfi tovább vetkőztette.

114

Christine csupán akkor kezdett felocsúdni, amikor Peter csaknem meztelen testét a saját ruhátlan testén érezte, csupasz mellén a férfi mellkasát, hallotta hevesen dobogó szívét, keze pedig a bikinibugyi körül matatott. Ekkor észhez tért, és bármennyire is elragadta a szenvedély, rádöbbent, nem akar a férfival a szekrénynek döntve szeretkezni, sőt igazából még egyáltalán nem akarja, hogy megtörténjen. Peter a barátja, vagy legalábbis az volt, mindig számíthatott rá, ám most, bármelyik pillanatban a szeretőjévé válna. Ez a fordulat új volt, összezavarodott, mi több, megijedt és elbizonytalanodott. Még a helyére kellett tennie a dolgot magában, s ehhez mindenképpen időre volt szüksége, így azután az egyetlen lehetséges utat választotta, noha tudta, ez meglehetősen durva eljárás lesz a férfival szemben. Miközben Peter ujjai már bebújtak a bikinialsó alá és Chris ölét simogatták, az asszony megragadta a férfi karját és teljes erejéből ellökte magától. Peter mámoros tekintettel meredt rá, fel sem fogva, mi történt valójában, Christine pedig gyorsan lehajolt, felkapkodta szétszórt ruháit, és botladozva, egy szál bikinibugyiban rohant ki a szobából. Bemenekült a saját szobájába és hevesen dobogó szívvel, zihálva támaszkodott a csukott ajtónak, amit természetesen nem lehetett bezárni. Rémülten gondolt arra, mi lesz, ha Peter utánajön. Végül is nem hibáztathatná érte, a férfi túlságosan felhevült volt ahhoz, hogy beszélni lehessen vele, kizárólag ő a hibás, amiért nem akadályozta meg korábban, hogy ilyen messzire jussanak. Becsukta a szemét és úgy fülelt, hall-e lépteket, de csak a saját szívdobogását hallotta. Pár percig még az ajtónak támaszkodott, azután szédelegve elindult a szekrényhez, és felvett egy kinyúlt pólót. Szája teljesen kiszáradt, a viharos csóktól megduzzadt, és boldog volt, hogy talált ásványvizet az éjjeliszekrény mellett, mert semmi pénzért nem merészkedett volna ki a konyhába. Miután szomját csillapította, bebújt az ágyba, de még sokáig feküdt ott görcsösen attól félve, hogy a férfi egyszer csak belép az ajtón. Ám Peter nem jött utána. *** Amikor Christine másnap reggel felébredt, Petert ismét a konyhában találta, épp kávét főzött.

115

Az asszony leült az asztalhoz, és elmélyülten tanulmányozta a terítő mintáit. Az este olyan közel kerültek egymáshoz, hogy Chris belepirult a gondolatba, és módszeresen kerülte a férfi tekintetét. Peter mind a kettőjüknek töltött kávét, és a poharakat letette az asztalra. Aztán megköszörülte a torkát. – A tegnap estével kapcsolatban… nos… kérlek, bocsáss meg, amiért lerohantalak. Teljesen elvesztettem a fejem, bár meg kell mondanom, ez nem igazán jellemző rám. Mulatságos, nem? – húzta el a száját gúnyosan. – A volt feleségeim mindig azzal vádoltak, hogy túlságosan józan vagyok. És túl hideg. Józan? Hideg? – Chris hitetlenkedve nézett rá. Hát az biztos, hogy az este a férfi minden volt csak nem józan és hideg. – Nos… mindkettőnket elragadott a hév, én is bocsánatkéréssel tartozom – jelentette ki az asszony. – Mit gondolsz? – pillantott rá Peter. – Kibírjuk még ezt a három napot együtt, vagy inkább menjünk haza ma? – Te mit szeretnél? – Gondolom, ez elég nyilvánvaló, csakhogy én nem számítok. A lányok biztosan maradni szeretnének, itt csupán az a kérdés, hogy te elviseled-e velem ezt a pár napot? Ígérem, tisztességesen viselkedem. – Rendben, Peter. Vasárnap így is-úgy is utaznunk kell, addig kibírom, már csak a lányok kedvéért is. Peter nézte a nőt, szomorúsággal vegyes lemondással, a szíve rettenetesen sajgott. Némán bólintott válaszul, majd sarkon fordult és elhagyta a konyhát. A hátralévő napokban a férfi teljesen bezárkózott, végképp magába fordult, a beszélgetésekben nem vett részt, kizárólag a gyerekekkel foglalkozott. Esténként korán elvonult a szobájába, reggelente azonban Chris mindig ébren találta, mire felkelt, s egyre nagyobb aggodalommal töltötte el Peter mind megviseltebb arca. Úgy festett, már nem dühös, inkább mélységes szomorúság és fájdalom kerítette a hatalmába. Christine nagyon jól tudta, hogy a férfiaknak menynyire fontos a szex, de azt már túlzásnak találta, hogy Peter így a szívére vette a visszautasítást. Egyelőre azonban okosabbnak látta, ha kerüli a témát. Vasárnap délelőtt még fürödtek a strandon, aztán megebédeltek, majd összecsomagoltak, végül elbúcsúztak a többiektől és hazaindultak. 116

Peter mereven az útra szegezte a tekintetét, Chris kibámult az ablakon. Még a lányok is csak halkan sugdolóztak, annyira tapintható volt a feszültség. A férfi hazavitte Christine-t, segített behordani a csomagokat, aztán Barbarát arra kérte, szálljon be az autóba, mert sietni akar, túlságosan fáradt, végül visszafordult az asszonyhoz. Szomorú tekintetét végighordozta rajta és felsóhajtott. – Azt hiszem, jobb, ha most egy ideig nem találkozunk – mondta alig hallhatóan, majd sarkon fordult és sietősen távozott. Beült a kocsiba és elhajtott. Becky bánatosan nézett utánuk, Christine pedig úgy érezte, hogy a „jó ideig” nagyon sokáig fog tartani. Szomorúság kerítette a hatalmába, mert tisztában volt vele, hogy örökre elveszített egy csodálatos barátot.

117

SZEX VAGY SZERELEM? A következő két hétben Christine semmit sem hallott Peterről. Nagyon hiányzott neki a férfi, sokkal jobban, mint azt eleinte gondolta, ráadásul sejtelme sem volt, hogy menyasszony-e még, vagy sem. Hogy most akkor küldje vissza a gyűrűket, vagy éppen hordja? És mi lesz az autóval? Na és persze ott volt még Becky, aki kezdte az őrületbe kergetni azzal a kérdésével, hogy mi van Peterrel és Barbarával. Napjában százszor is feltette ezt, és folyton azért panaszkodott, mennyire unatkozik. Ez utóbbit Chris meg tudta érteni. Cathy még nyaralt, a kislány iskolatársainak nagy része úgyszintén, s nem volt könnyű kitalálni nap mint nap, hogy mivel kösse le. Rendszerint ő volt a játszópajtás, így írásról szó sem lehetett. Mindkettőjüknek megváltás volt, amikor volt férje magával vitte nyaralni, noha Chris nem engedte el vele könnyű szívvel. Miután Christine útnak indította a kislányt, úgy határozott, hogy ezen a napon nem csinál semmit, csak pihen. Nem is annyira fizikailag, mint inkább lelkileg merítette ki a felismerés, hogy mennyire egyedül van. Egyetlen élő rokona sem volt, akit a lányával meglátogathatott volna, és Cathyn, valamint annak családján kívül barátai sem voltak. A maga részéről nem csinált ebből nagy ügyet, hisz a munkája miatt nem is igen ért volna rá a kapcsolatait ápolni, ám ott volt Becky, akinek szörnyen hiányzott a nagy család és a baráti társaság. Törte a fejét, hogyan változtathatna ezen, aztán lassan elszenderedett. A telefon muzsikálása riasztotta fel álmából. – Halló! – szólt bele álmosan. – Christine? Szia. Én vagyok az, Peter. – Chris annyira megdöbbent, hogy meg sem bírt szólalni, azt hitte, álmodik. – Christine? Ott vagy? Halló! Kérlek, ne tedd le! – Itt vagyok – préselte ki magából a szavakat nagy nehezen. – Szeretnék beszélni veled. – Mikor? – Lehetne még ma? – Igen, itthon vagyok. – Négyszemközt megoldható? – Meg. Becky az apjával nyaral. – Egy órán belül ott vagyok.

118

– Rendben – felelte az asszony, és elköszöntek egymástól. Chris kiugrott az ágyból, megmosakodott, megfésülködött és megpróbált rendet teremteni a lakásban – kevés sikerrel. Az utóbbi napokban nem sokat törődött a takarítással, és ez meg is látszott a házon. Aztán hirtelen leállította magát. Az ördögbe! Miért kellene feszélyeznie magát? Hiszen csak Peter jön beszélgetni. Valószínűleg most kéri tőle vissza a gyűrűket. Ahogy telt az idő, egyre idegesebben járkált egyik helyiségből a másikba. Végül megállt szobája ablaka előtt, és várta, mikor bukkan fel a gyönyörű Mercedes. S egyszer csak meglátta, amint a csodaszép autó méltóságteljesen rákanyarodik a kapubejárójára. Nagyot dobbant a szíve. Erőnek erejével kellett fékeznie magát, nehogy kirohanjon a férfi elé. Megvárta, amíg Peter csenget, csak azután indult beengedni. Visszafogottan köszöntötték egymást, majd bementek a házba. – Merre? – kérdezte a férfi, mire Chris az étkezőre mutatott. – Szeretnék kávét főzni – fűzte hozzá magyarázatul. – Ásványvizet? – Köszönöm, elfogadom – felelte Peter, de nem ült le az asztalhoz, hanem megállt a konyhaajtóban. Chris nekilátott a kávéfőzéssel és -felszolgálással járó ceremóniának, s miután végzett, a férfira pillantott. – Nem ülsz le? – érdeklődött, ám hirtelen elnémult. Peter mintha nem is hallotta volna a kérdést, csak nézte őt sóváran, végtelen szomorúsággal, és az asszony most vette őt szemügyre alaposabban. A férfi szeméből eltűnt a csillogás, arca beesettnek látszott, mint aki sokat fogyott, és egész lényéből szívfájdító lemondás és fásultság áradt. – Hiányoztál – mondta végül nagyon halkan. Annyi érzelem vegyült ebbe az egyetlen szóba, hogy Chris beleborzongott. A legszívesebben a férfi karjaiba vetette volna magát. – Te is – vallotta be az igazságnak megfelelően. Szótlanul nézték egymást jó darabig, majd Peter nagyot sóhajtva sarkon fordult és leült az étkezőben.

119

Az asszony kitöltötte a kávét, aztán letette az asztalra. Amikor leült, a férfi arcszeszének igéző illata megcsapta az orrát, és érezte, amint lassan forróság önti el egész testét, és ez a reakció mérhetetlenül megdöbbentette. Ráadásul még soha életében nem volt ennyire tudatában annak, hogy Peter férfi, és nem is akármilyen. Mindig ápolt volt, jó illatú, tiszta és elegáns; ami nála természetesnek tűnt, jóllehet, Christine tudta, hogy sok férfinál nem az. Bizony akadtak olyanok, akik nem szerettek naponta fürdeni, sem borotválkozni, és fütyültek arra, tiszta-e a ruha rajtuk vagy sem, az elegancia pedig teljesen ismeretlen fogalom volt számukra. Újabb hallgatás következett, néma csendben fogyasztották el a zamatos kávét. – Hogy van Becky? – törte meg a hosszúra nyúlt csendet a férfi. – Most már jól. – Hogyhogy? Beteg volt? – Hangjából őszinte aggodalom csendült ki. – Miért nem értesítettél? – Nem, nem volt beteg. Azért van jól, mert nyaralni ment, előtte azonban iszonyúan hiányzott neki Barbara, és nem értette, miért nem találkozhatnak. A tetejében én sem tudtam neki elfogadható magyarázattal szolgálni. – Ez ismerős – mosolygott Peter fanyarul. – A lányom majd’ megőrjített, folyton ide akart jönni. Kijelentette, hogy kiállhatatlan vagyok és önző, kizárólag magamra gondolok. És tudod, mi a bosszantó? Hogy igaza volt. – Hogy érted ezt? – Úgy, hogy tényleg csak magamra gondoltam. A fájdalmamra, a csalódottságomra, a visszautasításra, s közben fel sem merült bennem, hogy a lányoknak mekkora szenvedést okozok. Az járt a fejemben, hogy jobb, ha nem látlak téged, s akkor talán képes leszek összeszedni magam. – Nagyon sajnálom, Peter, ami történt, de… – …de nem vagyok az eseted – fejezte be a mondatot a férfi megrendülten. – Micsodaaaa…? – nézett rá tágra nyílt szemmel Chris. – Hát ezt meg honnan vetted? – Egyszerű következtetés. – Igen? – Igen. Hiszen akkor este visszautasítottál. – Csakugyan, mert én képtelen vagyok rögtön ágyba bújni. Ráadásul te akkor már annyira… annyira felkészült voltál, hogy szerintem az ágyig sem jutottunk volna el. A futó kalandokat amúgy sem nekem találták ki. 120

– A futó kalandokat…? – visszhangozta Peter hitetlenkedve. – Miről beszélsz? – Hogyhogy miről? Megkívántál és szerettél volna lefeküdni velem. Az ilyesmi kizárólag a szexről szól, de engem ez soha életemben nem vonzott. Egy kis etyepetye a nyári szabadság alatt, aztán ki-ki folytatja az életét. – Attól tartok, itt valami óriási félreértés van – szögezte le a férfi komor arccal. – Még véletlenül sem pusztán szexről volt szó! Hiszen a nyaralóban mondtam neked, hogy beléd szerettem. Nem tudom, mikor és hogyan történt, de megtörtént, s ezért szörnyen haragudtam magamra, mert elárultam a barátságunkat. Szeretlek, Christine, noha mindent elkövettem, hogy kiszeressek belőled, nem sikerült. Azonban most nem ez a fontos, hanem az, hogy a lányok miatt továbbra is találkoznunk kellene. Tudom, hogy látni sem bírsz azok után, ahogy… – Hát ezt meg miből gondolod? – vágott a szavába Chris türelmetlenül. – Tisztában vagyok azzal, hogy minősíthetetlenül viselkedtem veled, kis híján megerőszakoltalak, teljesen elvesztettem a fejem. Hidd el, bármit megadnék érte, ha meg nem történtté tehetném! – Én nem – suttogta az asszony. – Mit mondtál? – Azt, hogy nem akarom meg nem történtté tenni. – Egyetlen szót sem értek. – Pedig egyszerű. Nagyon rendes voltál velem mindig: figyelmes, udvarias, gondoskodó és hihetetlenül nagyvonalú. Mindemellett vonzó férfi vagy, s ennyi jó tulajdonság még egy szentet is kísértésbe vinne, bár nem vagyok egy nagy temperamentumú nő, és a szentektől is távol állok. Megérintetted a szívemet és lelkemet, Peter Sullivan, s amikor megcsókoltál, ugyanúgy elvesztettem a fejem, mint te. – De hiszen ellöktél magadtól, nem kellettem neked! – De igenis kellesz nekem, csak éppen a tempód volt túl gyors. Megrémültem, összezavarodtam, és mint említettem, azt gondoltam, csupán szexet akarsz. Az ördögbe is, tudom, hogy nevetséges egy olyan öregasszonytól, mint én, ám az egyik pillanatban még barátok voltunk, a másikban meg azt vártad, hogy szeretők legyünk. Csakhogy van a kettő között egy átmenet, amit én képtelen vagyok kihagyni. – Ezek szerint szeretsz engem, Christine? – nézett rá a férfi fürkésző szemmel. – Igen, Peter. Elérted, hogy megszeresselek a szívemmel és a lelkemmel, pedig már azt hittem, ilyen férfi nem létezik. Mind csak a nő testét akarja, ám az érzelmeivel mit sem törődik. 121

– Ó, istenem! Alig merem elhinni! Nagyon szeretlek, Christine Hunter, és kész vagyok várni rád akármeddig! Az elmúlt hetekben folyton azon törtem a fejem, hogyan bírom ki, ha látlak, de nem érinthetlek meg, mert te nem szeretsz, sőt irtózol tőlem. – Megérinthetsz, Peter, nem irtózom tőled – jelentette ki Christine lágyan. – Komolyan beszélsz, mondd? – vizslatta vonásait a férfi. – Biztos, hogy nem csak álom vagy? – Győződj meg róla! – javasolta Chris, és csókra nyújtotta a száját. Peter mérhetetlen szerelemmel, de még mindig bizonytalanul nézett rá. Az asszony tenyere a férfi tarkójára siklott, és magához húzta. Csókjuk végtelenül gyengéd volt, tele visszafojtott szenvedéllyel. – Amikor ma felhívtalak, attól rettegtem, hogy elküldesz a pokolba – vallotta be Peter. – Amikor ma felhívtál, és arra kértél, hogy beszéljünk, biztos voltam abban, hogy a gyűrűket kéred vissza. – Dehogy kérem vissza! Bármit hoz is a jövő, az ékszerek a tieid. Meg a kocsi is. Ajándékot különben sem szokás visszakérni. – És ezentúl hogy lesz? – Hát… szerintem továbbra is maradhatnánk menyasszony és vőlegény, csak most már nem kellene semmit megjátszanunk. A többit bízzuk az időre! – Egyetértek. A mi korunkban már igazán nem fontos a házasság. – Csak a magad nevében beszélj, légy szíves! – kérte ki magának a férfi. – Miért? – komorodott el Christine. – Azért, mert… szóval ideje bevallanom az igazságot annak ellenére, hogy Cathy a lelkemre kötötte, ne tegyem. – Miről beszélsz? – Arról, hogy… nem vagyunk egyidősek. – Nem vagyunk? Csak nem azt akarod elhitetni velem, hogy idősebb vagy nálam? – Nem, szerelmem, az igazság az, hogy… hogy fiatalabb vagyok. – Micsodaaa…? – Christine felháborodva nézett rá. – És mennyivel vagy fiatalabb? Peter elnevette magát. – Borzasztóan sokkal – jelentette ki. – Kemény két évvel. Cathy azonban elmesélte, hogy te még a veled egykorúakat sem kedveled, ezért azt javasolta, tegyünk úgy, mintha… – És mikor történt ezt? – vágott a szavába Chris mérgesen. – Ugyan már, nem mindegy? Utóvégre csupán két évről van szó, nem húszról.

122

– Lehet, hogy neked nem számít, de nekem igen. És most már azt is szeretném tudni, mióta érzel irántam többet a barátságnál! – Sejtelmem sincs. – Felelj nekem őszintén, Peter, ez nagyon fontos nekem! Amikor Melissának azt mondtad, hogy a menyasszonyod vagyok, már akkor is így volt? – Nem. Valamikor utána történt. Az érzéseim fokozatosan változtak meg, ahogy egyre jobban megismertelek. – Ezek szerint amikor a barátságodat felajánlottad, az nem volt trükk? – Ne légy ennyire gyanakvó, szerelmem! Nem volt semmiféle trükk. Mindent, amit akkor mondtam, őszinte volt. Hidd el, komolyan irtóztam még a gondolattól is, hogy új viszonyba bonyolódjak! Úgy éreztem, már annyi csalódás ért, hogy nem is volnék rá képes. Aztán mégis szerelmes lettem, hiába hadakoztam ellene. Egyébként meggyőződésem: ha továbbra is őszinték leszünk egymáshoz, a szerelmünk nem fenyegetheti a barátságunkat. Nagyon szeretném, ha mindkettő megmaradna. – Én is – ismerte el Chris. – Mindazonáltal nehéz elhinnem, hogy éppen egy ilyen öregasszonyba szerettél bele, mint én. – Sok mindent lehet rád mondani, csak azt nem, hogy öreg vagy. – Ó, Peter, olyan kedves vagy – lehelte az asszony és puszit nyomott az ajkára. – Kedves, vonzó, imádni való és szenvedélyes. – Szenvedélyes? Komolyan így érzed? – A legkomolyabban. – És te mikor mutatod meg nekem, mennyire vagy szenvedélyes? – kérdezte a férfi vágytól csillogó szemmel. – Hamarosan, szerelmem. Hamarosan – suttogta Chris, és Peter szemébe nézve kezdett elvarázsolódni. – De azért ne fűzz hozzám vérmes reményeket, az ágyban nem vagyok túl nagy szám! – Engedd, hogy ezt majd én döntsem el! Hiszek abban, hogy minden nő annyira válik jóvá, amennyi figyelmet a partnere szentel neki. Más szavakkal: a férfi felelőssége, mit hoz ki a nőből az ágyban. – Lenne mit tanulnia tőled a volt férjemnek, pedig jóval idősebb nálad. – Na látod. Az életkor önmagában nem sokat számít, ha nincs mögötte kellő tudás, élettapasztalat. S én bátran kijelenthetem, hogy eddigi életem során rengeteget tanultam és még fogok is. Emellett úgy éreztem mindig, hogy idősebb vagyok a koromnál, mindig is az voltam. 123

Chris tekintetében pajkosság villant, ugyanakkor komoly képpel nézett a férfira. – Lehet, hogy idősebbnek érzed magad, ám ha valaki rád néz, rögtön tudja, milyen bűnösen fiatal kölyök vagy! – Christine! – kiáltott rá Peter vészjóslóan. – Ne sértegess! – Ó, isten látja lelkem, ez meg sem fordult a fejemben, ártatlan vagyok! – emelte esküre a kezét az asszony. A férfi összeszűkült szemmel méregette. – Ha nem sértegetsz, akkor… akkor ez kizárólag provokáció lehet. Ne játssz a tűzzel, Christine Hunter, mert bár néhány nő szerint hideg vagyok és józan, ha elvesztem a fejem, bebizonyítom az ellenkezőjét, meg azt is, hogy régóta nem vagyok már kölyök. Döntsd el, mit akarsz! Várjak vagy bizonyítsak? – Igazad van – visszakozott Chris. A férfi hevességétől bizony egy csöppet megijedt, most még arra vágyott, hogy Peter kicsit udvaroljon neki, mielőtt az ágyban kötnek ki. – Azért egy csókot szabad kérnem? Istenien csókolsz, Peter Sullivan. A férfi tekintete rögvest elsötétült a vágytól a vallomás hallatán. A nő fölé hajolt, és ajkuk hosszú időre összeforrt. – Gyere, menjünk el vacsorázni – javasolta később kifulladva. – Felesleges. Főztem, itthon is ehetünk. – Inkább nem – rázta meg a fejét hevesen Peter. – De miért? – kérdezte csalódottan Christine. – Azért, szerelmem, mert tisztában vagyok azzal, hogy az egész házban ketten vagyunk, és te magad vagy a megtestesült kísértés, s bármilyen hihetetlen, az én önuralmam is véges. Hacsak… – Igen? – sürgette a választ az asszony, akinek szerfölött hízelgett a férfi vallomása, s már nem is érezte magát olyan csalódottnak. – Szóval? – Hacsak nem pont azt várod, hogy elveszítsem… – Nem, Peter, még… még ne… Hidd el, nem várakoztatlak sokáig! – Akkor öltözz és gyerünk! Chris rekordidő alatt öltözött át, a férfi megnyugtatta, hogy ezúttal nem mennek túl elit helyre. S mialatt öltözött, eltűnődött. Lehetséges, hogy Peter Sullivan bizonyos szempontból a régi férfitípust képviseli, ám neki ez tökéletesen megfelelt, sőt nagyon tetszett, mert eddig még nem volt benne része.

124

A férfi sok mindennel elhalmozta, barátként számos dologban segített neki, mi több, kényeztette, s ezt egyenesen fantasztikusnak találta. Azt pedig még inkább, ahogyan Peter nézett rá. Valahányszor találkozott a tekintetük, úgy érezte, a szemük szinte szeretkezik. A férfi izzó tekintetétől ismét nőnek érezte magát: vonzó nőnek, akinél nem számít, hogy hány éves, hány kiló, vagy hány gyereket szült. Peter udvariasan kinyitotta a kocsi ajtaját, és segített neki a beszállásban. – Szeretlek – jelentette ki Christine váratlanul. – Én még jobban – felelte Peter komolyan, és olyan szerelmes tekintetet vetett rá, hogy a nő beleborzongott. – Na induljunk – köszörülte meg a torkát a férfi –, mielőtt késő lesz – tette hozzá sokat sejtetően, miközben Chris viszonozta a szerelmes pillantást. Peter felnyögött, nagyot nyelt, aztán lágyan végigsimított az arcán és az ajkán, majd ujjával játékosan megfenyegette. – Vigyázz, Chris! Ne vizsgáztasd tovább az önuralmam, mert veszélyes! – Bocs. Nem volt szándékos. – Tényleg nem? – hajolt hozzá egész közel a férfi. – Nekem az az érzésem, hogy az egyik pillanatban szándékosan provokálsz, ám a másikban megijedsz a várható következményektől, és gyorsan visszakozol. Christine-t komolyan meglepte, hogy Peter így átlátott rajta, ugyanakkor azt is meg kellett állapítania, hogy sokkal jobban ismeri a női lelket, mint eddig akármelyik férfi ismerőse. Jó lesz vigyázni. Peter elfordította a slusszkulcsot, a motor duruzsolni kezdett és a csodaszép Mercedes lágyan suhant a betonúton. A férfi az asszony keze után nyúlt, ajkához emelte, megpuszilta, majd megfordította és a tenyerébe csókolt. Chris hátán végigfutott a hideg, azután meg forróság öntötte el. Gyorsan el akarta rántani a kezét, ám Peter nem engedte. – Mit művelsz? – kérdezte az asszony rekedten. – Provokállak – jelentette ki a férfi hamiskás mosollyal. – Én is képes vagyok rá. Talán nekem nem szabad? – Jobb lenne, ha az útra figyelnél. – Igazad van – helyeselt Peter, és elengedte a kezét. – De ne hidd, hogy végleg megszabadultál! – És ha nem is akarok? 125

Ebben a pillanatban Peter beletaposott a fékbe, és félrekormányozta az autót. Chris megszeppenve nézett rá. – Egyezzünk meg, különben soha nem jutunk el vacsorázni – javasolta a férfi. – Szeretem a kétértelmű szójátékot, az élcelődést, az ugratást, úgy látom, remek partnerek leszünk ezen a téren is, de ma este már ne provokáljuk egymást többet, oké? – Oké. Peter a nő álla alá nyúlt, felemelte a fejét kényszerítve, hogy ránézzen. Christine zavartan viszonozta a pillantást. – Szenzációs nő vagy, drágám, s én őrülten kívánlak, de tiszteletben tartom az óhajodat, várok rád, azonban megkérlek, te is tartsd tiszteletben az enyémet: hogy akarlak, és nem könnyű visszafognom magam. – Nem tehetek róla, nem volt szándékos. – Rendben, elhiszem. Most ellenben induljunk, nagyon éhes vagyok! Mire? – akarta kérdezni az asszony, de még idejében lenyelte a szót. Maga sem értette, miért, ám folyton kétértelmű szavak jutottak eszébe. Jobb lesz, ha egész este inkább hallgat. – Némasági fogadalmat tettél? – érdeklődött a férfi megtörve a hosszú hallgatást. – Így is lehet mondani – vallotta be Chris. – Miért? – Mert jobb, ha meg sem szólalok – felelte majdnem duzzogva. A férfi tiszta szívéből nevetni kezdett. – Ó, Christine drágám, imádnivaló vagy! Megnyugtatlak, nyugodtan beszélhetsz, nem eszlek meg. – Biztos? – Egészen – biztosította a férfi, és bekormányozta az autót a parkolóba. – Megérkeztünk, s még akkor sem ehetnélek meg, ha akarnálak. Gyere, menjünk be – invitálta az asszonyt kedvesen. Az étteremben sokan voltak, de szerencsére találtak szabad asztalt. – Átengeded nekem a rendelést? – Igen. Peter csupa olyan finomságot választott, amit mind a ketten szerettek, Christine jóllakottan dőlt hátra a székében. – Ez fenséges volt, köszönöm! – Egészségedre – mosolygott rá melegen a férfi. – Mit nézel? – kérdezte az asszony zavartan, és fészkelődni kezdett. – Téged. Zavar? 126

– Igen. Kérlek, hagyd abba! – Nem tehetem. Szeretlek nézni. Fogalmad sincs róla, milyen csodálatos nő vagy, és én nagyon szeretem nézni a szemed, a szád, az arcod, hallani a hangod, a nevetésed, érezni az illatod. Szeretem a tested, őrülten vágyom rá, de legalább ennyire szeretem azt, ahogyan beszélsz, gondolkodsz, lenyűgöz az okosságod, a jóságod. Fantasztikus ember vagy kívül és belül, Chris, és jó ideje az az érzésem, hogy egész életemben rád vártam. – Ó, Peter! Nem is tudom, mit mondjak… – Elég, ha annyit mondasz, hogy szeretsz, mert én nagyon szeretlek, és ne hidd, hogy ezt a szót gyakran használtam életem során. Lehet, hogy azt képzeltem régen, szerelmes vagyok, amikor épp megnősültem, ám ilyen mély érzelmeket még senki iránt nem éreztem, mint irántad. – Ezzel én is így vagyok – ismerte el Christine. – Bár az is igaz, hogy nem terveztem több kapcsolatot az életemben, és most halálosan megijeszt, amit irántad érzek. – Egy kicsit én is félek, szerelmem, ugyanakkor valahol mélyen, legbelül, a szívemben tudom, hogy valójában nincs okom rá. Ezúttal nincs, mert bennünket egymásnak teremtettek. Igazat kell adnom Cathynek. – Mennyiben? – Annyiban, hogy teljesen igaza volt, amikor egyszer azt mondta nekem, hogy mi ketten tökéletesen összeillenénk, ha hagynánk, hogy megismerjük a másikat. – Nekem is mondott hasonlót. – Nagy kerítönő ez a Cathy Palmer, de én örökké hálás leszek neki – jelentette ki a férfi az asszonyra mosolyogva, bársonyos hangon, és tekintetében ott csillogott a mérhetetlen szeretet izzó vággyal fűszerezve, melybe Chris egészen beleszédült.

127