Christina Lauren - Gyönyörű játékos.pdf

A mű eredeti címe: Christina Lauren: Beautiful @ Gallery Books, a Division of Simon and Schuster, Inc.

Player

ELSŐ FEJEZET Manhattan legvisszataszítóbb lakásában jártunk. Nem mintha az agyamat úgy huzalozták volna, hogy képtelen legyen bármilyen művészetet befogadni, de ezek a festmények egész egyszerűen förtelmesek voltak. Egy virág szárából kinövő szőrös láb. Egy száj, amiből spagetti buggyan elő. A bátyám és az apám elgondolkodva hümmögtek mellettem, és úgy bólogattak, mintha értenék, amit látnak. Csak én voltam az, aki miatt egyáltalán odébb mozdultunk néha. Úgy tűnt, ez volt a parti, kimondatlan protokollja: a vendégeknek végig kellett járniuk a kört, meg kellett csodálniuk a művészetet, és csak azután vehettek a teremben körbekínált falatkákból. De a legvégén, a hatalmas kandalló fölött, két ízléstelen gyertyatartó között, volt egy kép. A kettős spirált - a DNS molekulák szerkezetét ábrázolta, és az egész vászon tele volt nyomva egy Tim Burton idézettel: Mindnyájan tudjuk, hogy a fajok közötti románc elképesztő dolog. Ez betalált. Felnevettem, majd apa és Jensen felé fordultam. - Na, ez jó! - Gondoltam, hogy neked tetszik - sóhajtott válaszként Jensen. A festményre néztem, aztán a bátyámra. - Miért? Azért, mert az összes közül ennek az egynek van értelme? Ő apára nézett, mire megvillant köztük valami; mintha Jensen engedélyt kapott volna tőle. - Beszélnünk kell a munkához való viszonyodról! Kellett egy perc, míg a szavaiból, a hangsúlyából és az eltökélt arckifejezéséből megértettem, amit mondani akart. - Jensen - válaszoltam -, biztos, hogy itt akartok erről beszélni? - Igen, itt - szűkült össze a zöld szeme. - Az elmúlt két napban ez az első alkalom, hogy nem a laboratóriumban vagy, nem alszol, vagy nem eszel.

Sokszor észrevettem már, hogy a szüleim öt legfontosabb tulajdonsága - az éberség, a vonzerő, az óvatosság, az ihlet, az ambíció tisztán, mindenfajta keveredés nélkül oszlott szét az öt utódjuk között. Az éberség és az ambíció most épp csatába készült egymás ellen egy manhattani estélyen. - Egy partin vagyunk, Jens, ahol inkább arról kéne beszélnünk, milyen nagyszerű a művészet - vágtam vissza neki, kezemmel a gazdagon berendezett nappali falai felé intve. - És hogy milyen botrányos a... hogy milyen botrányos is valami. - Fogalmam sem volt, mi lehet az épp aktuális pletyka, és tudatlanságom eme fehér foltja csak tovább erősítette a bátyám eltökéltségét. Néztem, ahogy Jensen elfojtja magában a késztetést, hogy lehordjon a sárga földig. Apa a kezembe adott egy falatkát, ami úgy nézett ki, mint egy csiga egy chipsen. Én diszkréten egy szalvétába csomagoltam, és a pincér tálcájára helyeztem, amikor elment mellettünk. Az új ruhám irritált, és arra gondoltam, bárcsak körbeérdeklődtem volna a laboratóriumban, mielőtt felveszek egy ilyen Spanx alakformáló gumiharisnyát magamra. Most már világos volt, hogy ezt a ruhadarabot vagy maga a Sátán készítette, vagy egy olyan ember, aki túl vékony volt ahhoz, hogy kitöltse a legkeskenyebb farmert is. - Nemcsak okos vagy - folytatta Jensen -, de szórakoztató is. Társasági lény. Egy csinos lány. - Nő - javítottam ki, inkább csak úgy, magamnak. Közelebb hajolt, hogy a beszélgetésünket ne hallják meg a körülöttünk lófráló partivendégek. Nem lehettek tanúi annak, ahogy New York egyik legelitebb társaságában Jensen arra oktat, hogyan legyek kissé elfogadhatóbban lompos. - Egyáltalán nem értem, miért jöttünk el meglátogatni téged három napja, ha kizárólag csak az én barátaimmal tudunk találkozni. Rámosolyogtam a legidősebb bátyámra, és engedtem, hogy egészen elborítson a belőle áradó éber, védelmező figyelem; aztán éreztem, hogy a bőrömön lassú, forró hullámban szétárad a tehetetlen harag.

- Mindjárt befejezem az iskolát, Jens! Azután még bőven lesz idő az életre! - De ez az élet - mondta tágra nyílt, sürgető szemmel. - Az, ami most van! Amikor annyi idős voltam, mint te, nem sokat törődtem a pontszámaimmal, inkább csak azzal, hogy hétfőn ne legyek nagyon másnapos! Apa ott állt mellette csendben, és e legutóbbi megjegyzést eleresztette a füle mellett. Arra az általános megállapításra viszont már ő is bólintott, hogy én egy lúzer vagyok, akinek nincsenek barátai. Rápillantottam, amiből világosan érezhette a mondandómat: Egy munkamániás tudós mondja ezt nekem, aki több időt töltött a laboratóriumában, mint a saját házában? De ő nem reagált semmit. Az arcán olyan kifejezés ült, mintha egy megoldhatónak tűnő problémáról most derült volna ki, hogy végül is megoldhatatlan. Zavartság és egy csipetnyi általános megbántottság tükröződött rajta. Az ambícióm apától volt, de ő meg volt győződve róla, hogy anyától kaptam azért egy kis vonzerőt is. Talán azért, mert nő voltam; vagy azért, mert úgy gondolta, hogy minden generációnak túl kell szárnyalnia az előzőt. Tőlem azt várta, hogy jobban egyensúlyba hozzam a karrieremet és a magánéletemet annál, mint ahogy ő csinálta. Azon a napon, amikor ötvenéves lett, behúzott az irodájába, és egyszerűen azt mondta: - Az emberek épp olyan fontosak, mint a tudomány. Tanulj a hibáimból! Aztán rendezgetni kezdte az íróasztalán a papírokat, és a saját kezét bámulta, mígnem eluntam magam, és visszamentem a laborba. Persze nem sikerült megfogadnom a tanácsát. - Tudom, hogy egy kicsit sok vagyok most neked - súgta Jensen. - Egy kicsit - értettem vele egyet. - És azt is tudom, hogy beleavatkozom az életedbe. - Te vagy az én személyes Pallasz Athéném - súgtam vissza neki értő pillantással. - Eltekintve attól, hogy nem vagyok görög, és péniszem van.

- Próbálok nem gondolni erre. Jensen felsóhajtott, és úgy tűnt, már apa is rájött, hogy ez kétemberes feladat lesz. Ketten jöttek el meglátogatni engem és bár furcsa volt ez a váratlan látogatás februárban, eddig még nem gondolkodtam rajta, hogy miért történt egyáltalán. Apa átkarolta a vállam, és megszorított. A karja hosszú volt és vékony, de a szorítása még mindig olyan erős volt, mint a satu, ami azt mutatta, hogy sokkal erősebb, mint amilyennek látszik. - Jó gyerek vagy, Ziggs. - Kösz - mosolyodtam el, hallván apám kiáradó dicséretét. - Tudod, hogy szeretünk - tette hozzá Jensen. - Én is szeretlek benneteket. Legtöbbször. - De... ami ezt a beavatkozást illeti... Te beletemetkeztél a munkába. Ragaszkodsz hozzá, hogy a lehető leggyorsabban elérd a karrierálmaidat. Lehet, hogy mindig is beleszóltam egy kissé az életedbe... - Lehet? - vágtam közbe. - Te mondtál meg mindig, mindent! Kezdve azzal, hogy anya és apa mikor vegyék le a segédkerekeket a biciklimről, egészen addig, hogy mikor jöhetek haza napnyugta után! Pedig már nem is laktál otthon Jens! Én meg tizenhat éves voltam! Egy pillantással elcsendesített. - Esküszöm, hogy nem akarom megmondani neked, hogy mit tegyél, csak... - A pillantása elkalandozott, mintha valakit keresne, aki egy gesztussal majd jelzi, hogyan fejezze be a mondatát. Jensent arra kérni, hogy ne irányítson engem, olyan volt, mintha valakit arra kérnék, hogy ne vegyen levegőt úgy röpke tíz percig. - Csak hívjál fel valakit! - Valakit? Jensen, hisz épp most mondtad, hogy nincsenek barátaim! Ami nem egészen igaz, de mit gondoltál, kit hívjak fel, hogy belekezdjek ebbe, a gyerünk, éljünk már dologba? Egy másik diplomamunkáját író diákot, aki épp most merült alá egy kutatásba, úgy, mint én? Orvosi biológiai fejlesztéseket csinálunk. Egyikünk sem igazán az a kiköpött társasági lény.

Lehunyta a szemét, a plafonra meredt, majd mintha hirtelen eszébe jutott volna valami. Felvont szemöldökkel nézett rám ismét, remélve, hogy szemében az ellenállhatatlan testvéri

- És mi van Willel? Kikaptam apa kezéből az érintetlen pezsgőspoharát, és kiittam. *** Nem kellett, hogy Jensen elismételje, amit mondott. Will Sumner Jensen legjobb barátja volt az egyetemen. Ő volt apa gyakornoka is és tinédzser fantáziáim állandó tárgya. Míg én számára mindig is a jóindulatú, kissé idétlen hugica voltam, Will számomra maga volt a ferde mosolyú rosszfiú-zseni, fülbevalóval és kék szemekkel, amelyek természetesen minden lányt hipnotizáltak. Mikor tizenkét éves voltam, Will tizenkilenc. Jensennel látogatott el hozzánk karácsony körül néhány napra. Romlott volt, és - már akkor is ennivaló, ahogy a basszgitárján játszott Jensennel a garázsunkban, miközben állandóan flörtölt a nővéremmel, Livvel. Mikor tizenhat lettem, már végzett az egyetemen, és egy ideig nálunk lakott, mert nyáron az apámnak dolgozott. Olyan vad szexuális vonzerő áradt belőle, hogy azonnal elvesztettem a szüzességem egy kétbalkezes, felejthető osztálytársammal, hogy vele éljem át azt a fájó vonzalmat, amit Will irányába éreztem. Abban biztos vagyok, hogy a nővérem legalábbis csókolózott vele Will amúgy is túl öreg lett volna hozzám -, de zárt ajtók mögött, a szívem titkos zugában be kellett ismernem, hogy Will Sumner volt az első fiú, akit szerettem volna megcsókolni, és ő volt az is, aki miatt a kezem becsúszott a takaró alá, miközben rá gondoltam a szobám sötétjében. Arra a gonosz, játékos mosolyára és a hajára, ami állandóan belógott a jobb szeme elé. Sima, izmos alsókarjára, napbarnított bőrére. Hosszú ujjaira és az állán lévő apró sebhelyre. Mikor a korombeli fiúk hangja még mind ugyanolyan volt, Will már mély hangon, csendesen beszélt. A szeme okos volt és türelmes. Még a kezével sem babrált soha idegesen; általában zsebre vágta őket. Ha a

lányokra nézett, megnyalta a száját, és halkan valami megjegyzést tett a mellükre, a lábukra vagy a nyelvükre. Pislogva néztem Jensenre. Már nem voltam tizenhat éves. Huszonnégy voltam, Will pedig harmincegy. Négy éve láttam őt, Jensen félresikerült esküvőjén; csendes, sármos mosolya csak még intenzívebb, még őrjítőbb lett. Csak bámultam megbűvölten, ahogy Will eltűnt az öltözőben a sógornőm koszorúslányaival. - Hívd csak fel! - mondta Jensen, kirángatva az emlékeim közül. - Ő össze tudja egyeztetni az életet a munkával. Itt lakik, és klassz srác. Csak hogy... kimozdulj már végre. Jó? Ő majd a... Próbáltam elrejteni a bőrömön vibráló remegést, ami a legidősebb bátyám szavai nyomán támadt. Nem tudtam volna megmondani, hogyan szeretném, hogy Will gondoskodjon rólam. Azt szerettem volna, hogy a bátyám legjobb barátjaként segítsen nekem megtalálni az egyensúlyomat? Vagy inkább felnőtt módon szerettem volna tüzetesen megnézni piszkos fantáziáim tárgyát? - Hanna! - erősített rá az apám is. - Hallottad, amit a bátyád mondott? Egy pincér jött arra egy tálca pezsgővel, mire kicseréltem a nálam lévő üreset egy teli, gyöngyöző pohárra. - Hallottam. Majd fölhívom. *** Egy csengetés. Kettő. Megálltam egy pillanatra, és a függönyt félrehúzva kikandikáltam az égre. Odakint még sötét volt, de azt mondtam magamnak, hogy már nem is fekete, hanem kékes a színe, és a horizonton néhol már bíborrózsaszínbe váltott. Vagyis már reggel volt. Három nap telt el Jensen fejmosása óta, és én harmadszor próbálkoztam Willel. Bár fogalmam sem volt, hogy mit fogok mondani neki - hogy a bátyám mit várt tőlem, hogy mondjak -, de minél többet gondoltam erre, annál inkább rájöttem, hogy Jens-nek igaza van: szinte

mindig a laborban voltam, és amikor nem, akkor otthon ettem vagy aludtam. A szüleim manhattani lakásában laktam, ahelyett, hogy a társaimhoz közelebb, Brooklynba vagy Queens-be költöztem volna, ami szintén nem tett jót a társasági életemnek. A hűtőmben furcsa zöldségek, kérdéses hozatott kaják és fagyasztott menük voltak. Az életem az egyetem befejezése és a tökéletes kutatói karrierem beindítása körül forgott. Kijózanító volt arra gondolni, hogy milyen keveset tettem ezeken kívül. De a családom ezt nyilván látta, és valamilyen okból Jensen arra gondolt, hogy csakis Will menthet meg engem a rám leselkedő vénkisasszony-léttől. Én nem bíztam ebben ennyire. Sőt, egyáltalán nem. A közös történetünk egészen vékonyka volt, és nagyon is valószínű, hogy alig emlékszik rám. Én voltam az a gyereklány hugica, aki háttérként szolgált a kis alkalmi kalandhoz, ami közte és a nővérem között történt. És most hívjam fel, hogy miért is? Hogy elvigyen bulizni? Hogy sakkozzon vagy dámázzon velem? Vagy, hogy megtanítson, hogyan... Még csak befejezni sem voltam képes a gondolatot. Úgy döntöttem, hogy leteszem. Úgy döntöttem, hogy visszamászom az ágyamba, és megmondom a bátyámnak, hogy megcsókolhatja a seggemet, és hogy találjon nekem valami más javítóprogramot. De a negyedik csengetés felénél, miközben olyan szorosan fogtam a telefont, hogy még másnap is éreztem az ujjaimat, Will mégis csak fölvette. - Halló! - A hangja pontosan olyan volt, mint amilyenre emlékeztem; mély és zöngés, sőt, még mélyebb. - Halló! - szólt bele még egyszer. - Will? Hirtelen beszívtam a levegőt, és hallottam, ahogy elmosolyodik, mikor a becenevemen szólított. - Ziggy? Felnevettem. Naná, hogy így emlékszik rám! Ma már csak a családom nevez így. Senki sem tudja, miért lett ez a nevem - talán Eric-

nek, az akkor kétéves bátyámnak lehetett a legnagyobb szerepe abban, hogy így hívják az újszülött húgát -, de aztán rajtam ragadt. - Igen. Ziggy vagyok. Honnan tudtad... - Tegnap beszéltem Jensennel - magyarázta. - Mondta, hogy itt vannak, és mesélt a szóbeli seggberúgásról is, amit neked adott. Mondta, hogy fel fogsz hívni. - Hát, most hívlak - mondtam bárgyún. Egy nyögést hallottam, majd a lepedők suhogását. Egyáltalán nem próbáltam elképzelni, mennyire volt meztelen a vonal másik végén. De a gyomromban vibrálni kezdett valami, és feljött a torkomba, amikor felfogtam, hogy milyen fáradt a hangja. Én ébresztettem fel. Igaz, ami igaz; talán nem is volt még igazából reggel... Még egyszer kipillantottam az utcára. - Ugye, nem keltettelek föl? - Eddig nem néztem az órámra, most meg már nem mertem. - Semmi gond. Úgyis csörgött volna az órám - ásított egyet - egy óra múlva. Magamban elfojtottam egy szégyenkező sóhajt. - Ne haragudj! Egy kicsit... türelmetlen voltam. - Nem, nem, semmi baj. El se hiszem, hogy itt laksz a városban! Hallottam, hogy az elmúlt három évben nagyon visszafogottan élsz, és védőálarcban pipettázol a laborban. A gyomrom összeugrott egy kissé, ahogy rekedtes, mély hangján játékosan szidott. - Úgy tűnik, a bátyám oldalán állsz. - Csak aggódik miattad - lágyult meg a hangja. - Ő a legidősebb testvéred, és az aggódás a kedvenc tevékenysége. - Ezt tudom. - Újra fel-alá kezdtem sétálni a szobámban, hogy levezessem a bennem lévő ideges energiát. - Korábban kellett volna, hogy hívjalak... - Én is. - Megmozdult, és úgy képzeltem, hogy fölült. Egy újabb nyögést hallottam, ahogy kinyújtózott, és lehunytam a szemem a hang hallatán. Megtévesztően olyan hang volt ez, mintha szexelt volna.

- Az orrodon át vedd a levegőt, Hanna! Maradj nyugodt! - Szeretnél csinálni ma valamit? - böktem ki végül. Ennyit a nyugodtságról. Tétovázott, és szerettem volna fejbe vágni magam, amiért nem is gondoltam rá, hogy esetleg már lehet más programja is. Például a munka. És munka után, mondjuk, a barátnője. Vagy a 13 felesége. Hirtelen minden hangot hallani akartam, ami a zúgó csendben eljutott hozzám. - Mire gondolsz? - szólalt meg aztán egy örökkévalóság után. Beugratós kérdés. - Vacsora? Will csendben maradt néhány fájdalmas pillanatig. - Mára már van dolgom. Egy késői meeting. És holnap? - A laborban vagyok. Tervbe vettem egy tizennyolc órás kísérletet, mert ezek a sejtek nagyon lassan fejlődnek... Teljes joggal szúrom magam hasba, ha elrontom, és kezdhetem újra az egészet. - Tizennyolc óra? Ez hosszú munkanap, Ziggs! - Tudom. Egy kicsit hümmögött, aztán megkérdezte: - Mikor mész be ma reggel? - Későn - válaszoltam, és összerezzentem, ahogy az órára pillantottam. Még csak hat óra van. - Úgy kilenc-tíz körül. - Nem akarsz futni velem a parkban? - Te futsz? - kérdeztem. - Csakúgy, önszántadból? - Igen - mondta, most már nyíltan nevetve. - Nem azért, mert üldöznek, hanem, hogy sportoljak egy kicsit. Szorosan lehunytam a szemem, és érezni kezdtem azt az ismerős viszketést, ami arra késztetett, hogy vigyem véghez azt, amibe belekezdtem. Mintha ez is egy francos megoldandó feladat lenne. Hülye Jensen! - Mikor? - Úgy harminc perc múlva?

Ismét kinéztem az ablakon. Még alig derengett. A föld havas volt. Át kell öltöznöd, emlékeztettem magam. Aztán lehunytam a szemem, és azt mondtam: - Küldd át SMS-ben, hogy hol! Akkor, ott találkozunk! *** Hideg volt. Majd' befagyott a seggem, hogy pontosabb legyek. Újraolvastam Will SMS-ét, amelyben az állt, hogy az Ötödik és a Kilencvenedik sarkán találkozunk az Engineers Gate-nél a Central Parkban, és fel-alá járkáltam, hogy ne fagyjak meg. A hajnali levegő égette az arcom, és átszivárgott a nadrágom szövetén. Bárcsak húztam volna sapkát, gondoltam. Bárcsak ne feledkeztem volna meg róla, hogy február van, és New Yorkban csak egy bolond megy ki ilyenkor a Parkba így. Nem éreztem az ujjaimat, és joggal tartottam tőle, hogy a fagyos levegőben egyszerűen leesik a fülem. Alig voltak körülöttem teljesítménykényszeres fitnesz-fazonok és fiatal párok, akik egymáshoz bújtak a hatalmas fák mögötti padokon, kezükben papírpoharakkal, amikben valami finom és meleg dolog lehetett. Szürke madarak raja csipegetett a földön, és a nap még csak most jelent meg a távolban, a felhőkarcolók fölött. Egész életemben a társadalmilag elfogadható viselkedés és a holdkóros stréberség között egyensúlyoztam, így hát természetes, hogy nem voltam otthon igazán sehol. Akkor sem, amikor szülők és diákok ezrei előtt átvettem az MIT kutatói díját, és akkor sem, amikor egyedül mentem vásárolni, vagy, ami még emlékezetesebb, amikor tizenegyedikes korunkban Ethan Kingman azt kérte, hogy szopjam le, de nekem fogalmam sem volt, hogyan csináljam, hogy közben levegőt is kapjak. És most, miközben néztem, hogy a nap percről-percre egyre fényesebb és fényesebb lesz, bármelyik emlékbe szívesen elmenekültem volna, csak hogy kikerüljek innen. Nem mintha nem akartam volna futni, vagyis hát, jórészt azért. Valójában tényleg nem akartam futni. Azt sem tudtam, hogyan kell

sportból csinálni az ilyesmit. De attól nem féltem, hogy találkozom Willel. Inkább csak ideges voltam. Emlékeztem rá, milyen volt; hogy mindig is volt valami lassú és hipnotikus a figyelmében. Valami, amiből tömény szex sugárzott. Eddig még sohasem kellett vele kettesben lennem, és attól tartottam, hogy nincs bennem annyi tartás, hogy ezt kezelni tudjam. A bátyám megbízott egy feladattal - hogy éljek teljesebb életet -, tudván, hogy a legjobban úgy vehet rá erre, ha elhiteti velem, hogy nem vagyok képes rá. És bár elég biztos voltam benne, hogy Jensen nem arra gondolt, hogy Willel tanuljam ki ezt a dolgot - vagyis hát, hogy feküdjek le vele -, de valahogy mégis be kellett lépnem Will fejébe, hogy a mesterem lehessen, és végül én is olyan lehessek, mint ő. Úgy kellett tennem, mintha egy titkosügynök lennék, aki valamilyen titkos ügyön dolgozik: nekifogni, véghez vinni, és sértetlenül elmenekülni. Nem így a nővérem. Miután tizenhét éves korában Liv karácsonykor összejött a piercinges, basszgitáros Willel, rengeteget megtudtam arról, milyen az, ha egy tinédzser lány rákattan egy ilyen rosszfiúra. Mert Will Sumner volt a rosszfiúság mintapéldánya. Mindenki a nővéremet akarta, de Liv sohasem beszélt úgy Willről, ahogy a többiekről. - Zig! Felkaptam a fejem, és arra fordultam, ahonnan a nevemet hallottam. Jó későn kapcsoltam, miközben a kérdéses férfi felém közelített. Magasabb volt, mint ahogy emlékeztem rá. Karcsú volt; a felsőteste és combja olyan hosszú volt, hogy esetlennek kellett volna lennie, de valahogy mégsem volt az. Mindig is volt benne valami vonzó és ellenállhatatlan, aminek nem sok köze volt a klasszikus, szimmetrikus szépségideálhoz, de a négy évvel ezelőtti emlékeim csak halvány másolatai voltak a valóságnak. A mosolya még mindig ugyanolyan volt; egy kicsit ferde és bujkáló, amitől folyamatosan csintalan lett az arckifejezése.

Ahogy közelített, egy pillanatra egy kőszirén felé nézett, így megláttam kemény állát és finom vonalú, barna nyakát, ahogy eltűnt a mikrogyapjú dzsekije gallérja mögött. Mire odaért hozzám, a mosolya még szélesebbé vált. - 'reggelt! - mondta. - Gondoltam, hogy te vagy az. Emlékszem, régen is föl-alá járkáltál, ha ideges voltál az iskola vagy valami más miatt. Megőrjítetted vele az anyádat. És én gondolkodás nélkül feléje léptem, a nyaka köré tettem a karom, és szorosan megöleltem. Nem emlékszem, hogy bármikor is lettem volna ilyen közel hozzá; lehunytam a szemem, amikor megéreztem, hogy az arcát a fejem tetejéhez szorítja. - Úgy örülök, hogy látlak! - vibrált bennem a mély hangja. Hanna, a titkosügynök. Vonakodva hátrább léptem, és belélegeztem a friss levegő és a szappanszag keverékének illatát. - Én is örülök, hogy látlak. Világos kék szemei lenéztek rám a fekete sapkája alól, ami alá begyűrte sötét haját. Közelebb lépett, és valamit a fejemre tett. - Gondolom, ez kelleni fog. Felnyúltam, és egy vastag gyapjúsapkához értem. Ez aztán lefegyverzően kedves! - Kösz! Talán így megmarad a fülem. Elvigyorodott, hátrább lépett, és végignézett tetőtől talpig. - Más lettél... Ziggs. - Soha nem hívott így más, csak a családom. A mosolya eltűnt, és egy pillanatra az arcomat fürkészte, mintha a keresztnevemet rám tetoválták volna. Ő is csak Ziggynek hívott, csakúgy, mint a testvéreim, Jensen, Liv, Niels és Eric. Mielőtt eljöttem otthonról, mindig Ziggy voltam. - Jó; hát akkor, hogy hívnak a barátaid? - Hannának - mondtam csendesen. Ő csak bámult tovább. Megnézte a nyakamat, a számat, majd a szememet kezdte vizsgálni. Tapintható volt a köztünk feszülő energia...

de nem! Nyilván teljesen félreértem a helyzetet. Pontosan ebben rejlett Will Sumner veszélye. - Akkor - kezdtem, és kérdőn néztem rá -, futás? Ő pislogott, mint aki most jön rá, hogy hol is van. - Rendben. Bólintott, és a fülére húzta a sapkáját. Nagyon más volt, mint ahogy emlékeztem rá - most rendezett volt és sikeres -, de ha elég közelről néztem, még látszott az a hely a fülén, ahol a fülbevalója volt. - Először is - kezdte, mire gyorsan újra az arcába néztem -, szeretném, ha figyelnél a jégfoltokra. Elég jól meg szokták tisztítani az utakat, de ha nem figyelsz, megsérülhetsz. - Oké. Az ösvényre mutatott, amely a befagyott tó mellett vezetett. - Ez az alsó kör. Megkerüli a víztározót, és szerintem ez most tökéletes, mert csak néhány emelkedő van rajta. Will szeme megrándult, ahogy a fejét rázta. - Nem. Ez csak másfél mérföld. De te kezdő vagy, ezért az elején és a végén sétálni fogunk, és a közte levő mérföldön futunk. - Miért nem futjuk le a szokásos körödet? - kérdeztem, mert nem tetszett, hogy lassabban megy, vagy megváltoztatja rutinját miattam. - Mert én hat mérföldet szoktam futni. - Azt simán lefutom én is - mondtam. A hat mérföld nem tűnt olyan soknak. Valamivel kevesebb volt, mint harminckétezer láb. Ha megnyújtom a lépéseimet, akkor nagyjából tizenhatezer lépés... Éreztem, hogy legörbül a szám sarka, ahogy végiggondolom a dolgot. Ő megveregette a vállam, látványos türelemmel. Hát persze, hogy lefutod. De előbb lássuk, hogyan megy ma, aztán majd jön a többi. És kacsintott egyet. *** Nyilvánvaló, hogy nem voltam egy kiköpött futóalkat.

- Te ezt minden nap csinálod? - kérdeztem lihegve. Éreztem, hogy egy izzadságcsepp végigfolyik a homlokomról a nyakamra, és még arra sem volt erőm, hogy letöröljem. Ő bólintott, és úgy nézett ki, mint aki épp a reggeli élénkítő sétáját végzi. Én viszont úgy éreztem, hogy mindjárt meghalok. - Mennyi még? Rám nézett, egy kissé gunyoros - de finom - mosollyal. - Fél mérföld. Istenem! Kihúztam magam, és felszegtem a fejem. Ezt igazán megtehettem. Fiatal voltam és... viszonylag jó formában. Szinte egész nap álltam, a szobák közt rohangásztam a laborban, és mindig a lépcsőt választottam, amikor hazaértem. Simán meg tudom csinálni. - Jó... - mondtam. A tüdőm olyan volt, mintha cementporral lett volna tele, és csak kapkodva, röviden tudtam venni a levegőt. - Klassz. - Nem fázol már? - Nem. Gyakorlatilag hallottam, ahogy a vérem végignyomul az ereimben, és éreztem a mellkasomban a szívem pumpálásának erejét. A lábunk az ösvényen dobolt, és nem, egyáltalán nem fáztam. - Azonkívül, hogy állandóan elfoglalt vagy - kérdezte, és még csak nem is vette gyorsabban a levegőt -, szereted azt, amit csinálsz? - Imádom - lihegtem. - Imádok Liemackivel dolgozni. Néhány szót váltottunk a projektemről és a laborban dolgozó többi emberről. Ismerte a témavezetőmet, mert tájékozott volt a vakcinagyártás terén, és mély benyomást tett rám, hogy Will olvasta ezzel kapcsolatban a legújabb cikkeket is, pedig, mint mondta, ez nem mindig jön be a kockázati tőkebefektetőknek. De nemcsak a munkámra volt kíváncsi; az életemről is tudni akart, és rákérdezett a legfontosabb dolgokra. - A labor az életem - mondtam, és rápillantottam, hogy lássam, mit szól ehhez. Még csak nem is pislogott. Csak néhány végzős diák volt a munkatársaim között, meg egy hadseregnyi diplomás, akik nap, mint

nap ott görnyedtek a papírjaik fölött. - Klassz srácok mind magyaráztam, és nyeltem egyet, mielőtt jó nagy levegőt vettem volna. De csak kettőjükkel vagyok igazán jóban, akik házasok és gyerekeik is vannak, így aztán nem járunk együtt biliárdozni a kocsmába munka után. - Szerintem már rég bezártak a kocsmák, mire végzel - ugratott tovább. - Tehát nem ezért vagyok itt? - Hát, de - mondtam nevetve. - És bár eléggé zavart, amikor Jensen a szemembe mondta, hogy élnem is kell, tulajdonképpen mégis csak van benne valami. - Szünetet tartottam, és néhány lépést futottunk. - De már oly régóta koncentrálok csak a munkára, hogy megoldjam a következő feladatot, aztán a következőt, hogy már nem is volt időm megállni, hogy élvezzem az életet. - Hát, igen - értett egyet velem. - Az nem jó. Próbáltam nem venni tudomást a pillantása erejéről, és csak az ösvényt figyeltem magunk előtt. - Te nem vagy úgy néha, hogy nem azokkal vagy a legtöbbet, akik a legtöbbet jelentik neked? - Amikor nem válaszolt, még hozzátettem: Mostanában kezdem úgy érezni, hogy nem arra fordítom a legtöbb figyelmet, ami igazán fontos. A perifériás látásommal érzékeltem, hogy elnézett valamerre, és bólintott. Hosszú ideig nem válaszolt, de amikor igen, azt mondta: - Igen, ezt értem. Egy pillanattal később arra lettem figyelmes, hogy Will nevet. A mélyről jövő hang végigvibrált a bőrömön, egészen a csontjaimig. - Mit csinálsz? - kérdezte. Követtem a tekintetét oda, ahol összefonva tartottam magam előtt a karomat. Belül megrándultam, mielőtt válaszoltam volna neki. - Fáj a cicim. Hogy csinálják ezt a pasik? - Nos, először is, nekünk nincs... - intett bizonytalanul a mellem felé. - És mi van a többi dologgal? Boxerben szoktatok futni? Te szent isten, mi a francot csinálok? Az első számú problémám: nem válogatom meg a szavaimat.

Megint rám nézett, zavartan, és majdnem felbukott egy letört ágon. - Hogy mi? - Boxerben? - ismételtem meg a kérdést, mindhárom szótagot külön hangsúlyozva. - Vagy van valamilyen dolog, amivel megvéditek a férfidolgaitokat a... Kitörő, hangos nevetéssel szakított félbe, amely visszhangzott a fákon a fagyos levegőben. - Nem, nem boxerben - válaszolta. - Túl sok dolog rázkódna odalent. - Rám kacsintott, majd az útra nézett, az arcán egy csúfondáros félmosollyal. - Miért, van ott valami különleges alkatrész? - ugrattam. Will csodálkozva nézett rám. - Ha tudni akarod, futóalsót viselek. Testhez simulót, hogy megvédje a férfiasságomat. - Ebben szerencsések a lányok. Nincs odalenn semmi olyasmi intettem a kezemmel -, ami ide-oda lengene. Kompaktak vagyunk. Elérkeztünk egy vízszintes részhez, és sétára váltottunk. Will csendesen kuncogott mellettem. - Már észrevettem. - Te vagy a szakértő! - Hogy mi? - nézett rám kérdőn. Az agyam egy rövid pillanatig megpróbálta visszatartani azt, amit mondani akartam, de már késő volt. Sohasem voltam jó a gondolataim cenzúrázásában - és ezt a családom mindig boldogan felemlegette, ha alkalmuk adódott rá -, de most úgy éreztem, mintha az agyam attól a ritka lehetőségtől akarna megfosztani, hogy kitálaljak a legendás Willnek, hiszen ki tudja, lesz-e újabb lehetőség. - A punci-szakértő - suttogtam, hang nélkül mondva ki a p-vel kezdődő szót. A szeme tágra nyílt, és mintha bizonytalanabbak lettek volna a léptei. Erre megálltam, és előrehajoltam, hogy visszanyerjem a lélegzetem. - Te magad mondtad! - Már mikor mondtam volna, hogy én vagyok a punciszakértő?

- Nem emlékszel rá? Te mondtad, hogy Jensen jó a dumában, te meg a tettekben. És aztán föl-le mozgattad a szemöldöködet. - Ez szörnyű? Hogy a fenébe emlékszel erre? - Tizenkét éves voltam - húztam ki magam. - Te meg a bátyám tizenkilenc éves, csúcsszuper barátja voltál, aki folyton a szexről viccelődött, ha nálunk volt. Valójában egy mitikus lény voltál a számomra. - Miért nem emlékszem erre? Megvontam a vállam, és végignéztem mellette a most már benépesült ösvényen. - Valószínűleg ugyanezért. - Arra sem emlékszem, hogy ilyen vicces lettél volna. Meg arra sem - nézett végig rajtam titkon -, hogy ennyire felnőtt vagy. - Mert nem voltam az - mosolyodtam el. Hátranyúlt, és a fején át lehúzta magáról a pulóverét. Egy pillanatra az alatta levő trikó is feljött vele, és felsőtestének jó része kilátszott. Az egész testem összerándult lapos hasának és a lefelé vezető sötét szőrzetének látványára. A futónadrágja eléggé lent volt ahhoz, hogy meglássam csípőjének szépen faragott vonalát, megsejtsem férfirészének csábító formáját, a lábát, a... Úristen, Will Sumner teste elképesztő volt! Mikor lehúzta magán a trikójának a szélét, megtörte a transzomat, és én felnéztem, hogy magamba szívjam a többi részének látványát; a karja most meztelen volt a pólója rövid ujja alatt. Megvakarta a nyakát, és nem is vette észre, hogyan bámulom a kezét. Rengeteg emlékem maradt Willről az akkori nyárról, amikor apának dolgozott: ahogy ott ült a díványon Jensennel, miközben filmet néztünk; ahogy este elment mellettem a folyosón, egy szál törölközőben; ahogy magába tömte a vacsorát a konyhaasztalnál egy hosszú, laborban töltött nap után. De csak a fekete mágia ördögi hatása miatt felejthettem el a tetoválásait. Most, hogy ismét megláttam őket, már eszembe jutott a vállánál levő kékmadár, és a bicepszén levő hegy és gyökeres fa, amire szőlőindák kúsznak fel.

De volt néhány új tetkója is. Tintacsíkok formáltak kettős spirált az alkarja közepén, a másikon pedig egy fénykép széle látszott az ingujja alól. Will elcsendesedett, és mire felnéztem, láttam, hogy vigyorog rám. - Bocs - mondtam magam elé, és idétlenül mosolyogtam. - Látom, újak is vannak. A nyelve kinyúlt, hogy megnyalja a szája szélét, majd újra sétálni kezdtünk. - Ne kérj bocsánatot. Nem lennének rajtam, ha nem akarnám, hogy lássák az emberek. - Nem furcsa ez? Az üzleti világban, meg minden? - Hosszú ujjú ing, öltöny és zakó - mondta, és megvonta a vállát. - A legtöbben nem is tudják, hogy rajtam vannak. Azzal, amit mondott, az volt a baj, hogy nem a legtöbb emberre gondoltam, akik nem látták a tetoválásait, hanem azokra, akik mindegyiket nagyon is jól ismerték. Ez Will Sumner csapdája - figyelmeztettem magam. - Minden, amit mond, izgató, és most már ott tartasz, hogy meztelenül próbálod elképzelni őt. Már megint elnéztem másfelé, és valami új témát kerestem. - Szóval, hogy élsz mostanában? Rám nézett, a szemében óvatosság látszott. - Mit szeretnél tudni? - Szereted a munkád? - Legtöbbször. Egy kis mosollyal nyugtáztam a kijelentését. - Gyakran látogatod meg a családodat? A mamád és a nővéreid Washingtonban élnek, ugye? - Emlékeztem rá, hogy Willnek két nővére van, akik mindketten az anyjukhoz közel laktak. - Oregonban - javított ki. - És igen, évente néhányszor látom őket. - Jársz valakivel? - böktem ki aztán. Összevonta a szemöldökét, mintha nem értené, hogy pontosan mit is kérdezek. Egy pillanattal később válaszolt. - Nem.

Imádnivaló reakciója segített elfeledtetni, hogy mennyire nem volt helyénvaló ez a kérdés. - Ennyire el kellett gondolkodnod ezen? - Nem, te okostojás! És nem, senkit sem kell neked bemutatnom, hogy „Hé, Ziggy, ő itt ez és ez, a barátnőm” ! Kicsit hümmögtem, miközben őt néztem. - Micsoda pompás kitérő! - mondtam. Ő hátrább húzta a sapkáját a fején, ujjaival beletúrt a hajába, ami nedves volt az izzadtságtól, és millió fele állt. - Egyetlen nőn sem akadt meg a szemed? - De, igen, néhányon. Felém fordította a tekintetét, és nem volt hajlandó zavarba jönni a kérdéseimtől. Emlékeztem erre: Will sohasem magyarázta a tetteit, de ha kérdezték, mindig nyíltan beszélt. Az a Will volt ő, aki régen: gyakran volt nőkkel, és sohasem csak eggyel. Lejjebb néztem, a mellkasára, ahogy tágult és szűkült a lassú levegővételektől; izmos vállára, amelyet egy sima vonal vezetett át a lebarnult nyakába. A szája egy kissé szétnyílt, hogy a nyelvével megnedvesítse az ajkát. Will álla olyan volt, mintha faragták volna, és sötét borosta borította. Hirtelen elfogott a leküzdhetetlen vágy, hogy a combom között érezzem ezt. A pillantásom a feszes karjára esett, ahogy nagy kezei lazán simultak az oldalához - te szent isten, miket tudnának csinálni azok az ujjak aztán a lapos hasára és futónadrágjának elejére, ami azt mutatta nekem, hogy Will Sumner sok mindennel rendelkezik a dereka alatt. Te Jóságos Kisjézus, de szerettem volna leradírozni azt a kaján mosolyt ennek az embernek az arcáról! Csend hullt le közénk, és vele a bizonyosság. Én sohase játszottam meg magam, és sohase volt pókerarcom. Will valószínűleg kitalálta minden gondolatomat. A szeme elsötétült, ahogy megértett engem, és egy lépéssel közelebb jött. Úgy nézett végig tetőtől-talpig rajtam, mintha egy csapdába esett állatot vizsgált volna meg. Ragyogó, halálos mosoly szaladt szét a száján.

- Nos, mi a helyzet? Nagyot nyeltem, ökölbe szorítottam izzadt kezem, és csak annyit mondtam: - Will! Ő pislogott egyet, aztán megint pislogott, hátrább lépett, mintha emlékezni próbálna. Gyakorlatilag láttam, ahogy a gondolatok keresztülmentek a fején. Ez itt Jensen kishúga... hét évvel fiatalabb, mint én... és én régebben már kavartam Livvel... ez a kis hülye meg... ne hallgass a farkadra! Összerezzent egy kicsit, és azt mondta maga elé: - Jól van, bocsánat. Elernyedtem, mert megdöbbentett ez a reakció. Velem ellentétben Willnek hihetetlen pókerarca volt, de most nem; velem nem. Ez a tudás jókora önbizalommal töltött el. Lehet, hogy ő a legellenállhatatlanabb, legérzékibb férfi a világon, de Hanna Bergstrom képes rá, hogy Will Sumnert megszorongassa! - Szóval - mondtam -, nem akarsz még megállapodni, igaz? - Egyáltalán nem. A szája egyik sarka mosolyra húzódott, ami abszolút halálos volt. A szívem és a női részeim nem élnének túl egy éjszakát ezzel a férfivel. - Örülj neki, hogy ez szóba se jön, te lökött picsa! Állj már le! Visszaértünk az ösvény kezdetéhez, és Will nekidőlt egy fának. - Tehát, miért akarsz fejest ugrani az életbe éppen most? - tért vissza a témához, kissé félrehajtott fejjel. - Tudom, hogy Jensen és az apád szeretnék, hogy izgalmasabb társasági életet élj; de hát, ne viccelj már! Te csinos lány vagy, Ziggs! Nem létezik, hogy ne kaptál volna ajánlatokat! Röviden megharaptam az ajkam, és magamban azon vigyorogtam, hogy Will számára ez nyilván a dugást jelenti. Az igazság az, hogy... volt benne valami. De az arckifejezésében nem volt semmi elítélő, semmi távolságtartás, még ilyen személyes témánál sem. - Nem arról van szó, hogy ne randiztam volna. Inkább arról, hogy nem volt egyik se jó - válaszoltam, és eszembe jutott a legutóbbi,

egészen érdektelen találkozásom. - Látom, nem könnyű ezt megértetnem veled, de én nem vagyok túl jó ezekben a helyzetekben. Jensen mesélt nekem rólad. Kitüntetéssel szerezted meg a doktorátusodat, mintha az egész csak játék lett volna. De itt vagyok én, aki egy laborban dolgozom, csupa olyan ember között, akik taníthatnák a társasági esetlenséget és otrombaságot. Így persze nem sok hal akad horogra, ha érted, amit mondok. - Fiatal vagy, Ziggs. Miért aggódsz ennyire emiatt? - Nem aggódom, és már huszonnégy vagyok. A testem megfelelően működik, és a gondolataim érdekes helyeken járnak. Szeretnék minél többet... felfedezni. Te nem gondoltál ilyesmire az én koromban? - Én nem nagyon idegeskedtem emiatt - vonta meg a vállát. - Naná, hogy nem. Ha ránéztél valakire, már hullott is le róla a bugyija. Will megnyalta az ajkát, és hátranyúlt, hogy megvakarja a nyakát. - Vicces vagy. - Kutató vagyok, Will. Ha kezdeni akarok velük valamit, akkor előbb meg kell tudnom, hogyan gondolkodnak a férfiak, mi van a fejükben. Nagy levegőt vettem, és ránéztem, mielőtt folytattam volna. - Taníts meg rá! A bátyámnak azt mondtad, segíteni fogsz, hát segíts! - Nyilván nem úgy értette, hogy hé, mutasd meg a hugicámnak a várost, gondoskodj róla, hogy ne legyen túl drága a lakásbérlete, és, jut eszembe, segíts neki, hogy lefeküdjön valakivel! - Sötét szemöldöke összehúzódott, mintha most jelent volna meg előtte valami. - Arra kérsz engem, hogy hozzalak össze egy barátommal? - Úristen, dehogy! - Nem is tudom, hogy nevetni lett volna inkább kedvem, vagy ásni egy mély gödröt, és örökre eltűnni benne. Bármilyen szuper pasi volt is, arra volt szükségem, hogy mutassa meg, hogyan töröljem le a lesajnáló mosolyt más férfiak arcáról. Ha ezt megtanulom, akkor talán nem leszek olyan esetlen, és elfogadható leszek társaságban is. - A segítségedet akarom, hogy megtanuljam - megvontam a vállam, és a sapka alatt megvakartam a fejem -, hogyan kell pasit fogni. Tanítsd meg a szabályait!

Oldalra nézett, és pislogott. Meg volt rökönyödve. - A szabályait? Nem is... - Fázni kezdett, és állát vakarva úgy mondta ki a szavakat, mintha kihullottak volna a szájából. - Nem is tudom, tudok-e neked a pasizásban segíteni. - A Yale-re jártál. - Igen. És? Az évekkel ezelőtt volt, Ziggs! És nem volt ilyen tantárgy a listán. - És egy zenekarban is játszottál - folytattam zavartalanul. Végül csodálkozva nézett rám. - Hová akarsz kilyukadni? - Oda, Hogy én az MIT-re jártam, és a kedvenc játékom a Magic of Dungeons & Dragons volt - Hé, én baromi jó voltam a D&D-ben, Ziggs! - Amit mondani akarok - folytattam, és nem hagytam, hogy kizökkentsen -, hogy egy volt Yale-es, volt basszgitáros lacrossejátékos pasinak nyilván van valami fogalma arról, mit kéne tanulnia egy szemüveges, stréber kis nyúlnak a randizásról. - Te most szívatsz engem? Ahelyett, hogy válaszoltam volna, karba tettem a kezem, és türelmesen vártam. Ugyanazt csináltam, mint akkor, amikor a tanterv szerint több laborban is kellett volna dolgoznom, hogy eldönthessem, miféle kutatásban szeretnék végül részt venni. De én már akkor tudtam, hogy Liemackit akarom. Így hát eldöntöttem: elmondom neki, hogy miért szeretnék virológia helyett parazitológiával foglalkozni, és hogy ebből akarom írni a szakdolgozatomat is. Aztán addig állok majd a szobája előtt, míg bele nem egyezik. De csak öt percet kellett várnom, aztán mint tanszékvezető végül kivételt tett velem. Will elnézett a távolba. Nem tudtam, arra gondolt-e, amit mondtam neki, vagy arra, hogy inkább futásnak ered, és otthagy engem a szállingózó hóban. Végül felsóhajtott. - Oké, rendben. A társasági népszerűség első szabálya, hogy a taxit leszámítva soha ne hívj fel senkit, míg fel nem jött a nap. - Igen. Bocsánat.

Figyelmesen nézett, majd végül a ruházatomon állapodott meg. - Futni fogunk. Eljárunk majd mindenhova. - Összerezzent, és bizonytalanul felém mutatott. - Nem hinném, hogy bármit is kéne tenned ezzel... de, bassza meg, nem is tudom! A bátyád túlméretes pulóvere van rajtad. Javíts ki, ha tévednék, de az az érzésem, hogy ez egy elég lepukkant cucc, még a futáshoz is - vonta meg a vállát. - Bár rajtad aranyos. - Nem szoktam úgy öltözni, mint egy plázamaca. - Nem is kell úgy öltöznöd, mint egy plázacica. - Kihúzta magát, és fejét megvakarva összekócolta a haját, mielőtt újra visszahúzta volna rá a sapkát. - Jézusom! Nem adod fel! Ismered Chloét és Sarát? Megráztam a fejem. - Olyan lányok, akikkel... nem jársz? - A francba, nem - nevetett fel. - Olyan nők, akik a legjobb barátaim tökét fogják. Azt hiszem, nem ártana találkoznod velük. Szerintem egy nap alatt a legjobb barátnők lesztek!

MÁSODIK FEJEZET - Na, várj csak! - mondta Max, ahogy kihúzta a széket, hogy leüljön. - Ez Jensennek az a húga, akit reszelgettél? - Nem, az a másik húga volt, Liv. - A Brittel szemben ültem, és nem vettem tudomást a csodálkozó mosolyáról, sem a gyomromban keletkező kényelmetlen érzésről. - És nem reszelgettem. Csak kavartunk egy darabig. Ziggy a legfiatalabb testvér. Még gyerek volt, amikor először találkoztam vele Jensenéknél karácsonykor. - Ez hihetetlen, hogy elvitt téged karácsonyozni, te meg összejöttél a húgával a hátsó udvaron! Én szétrúgtam volna a segged. - Aztán meggondolta magát, és megvakarta az állát. - Vagy tudod mit? Leszartam volna. Maxre néztem, és éreztem, hogy egy kis mosoly húzódik szét az arcomon. - Amikor pár évvel később megint náluk voltam a nyáron, Liv nem volt ott. Akkor már nagyon jól viselkedtem. Körülöttünk összekoccantak a poharak, a beszélgetés duruzsolássá halkult. A kedd esti vacsora a többiekkel már megszokottá vált a Le Bernardinben az utóbbi hat hónapban. Általában Max és én érkeztünk utoljára, de a többiek bevártak minket. - Az a gyanúm, hogy valami díjat szeretnél ezért - mondta Max, aki, miután átnézte, összecsapta az étlapot. Valójában fogalmam sincs, miért nyitotta ki egyáltalán. Mindig kaviárt rendelt előételnek, aztán ördöghalat főételnek. Már arra gondoltam, hogy Max Sarának tartogatja az összes spontaneitását. Ami az ételeket és a munkát illeti, szépen követte a rutint. - Elfelejted, hogy te milyen voltál Sara előtt - mondtam. - Ne csinálj úgy, mint aki egy kolostorban nőtt fel! Kacsintással és széles mosollyal nyugtázta, amit mondtam. - Na, mesélj erről a hugicáról!

- Ő a legfiatalabb a Bergstrom gyerekek közül, és épp a mesterképzését végzi a Columbián. Ziggynek mindig is fura egy agya volt. Három év alatt fejezte be az alapképzést, és most a Liemackilaboratóriumban dolgozik. Abban, amelyik vakcinákkal foglalkozik. Max megrázta a fejét, és megvonta a vállát, mintha azt mondaná: mi a faszról beszélsz. - Ez egy nagyon magas szintű labor az orvosin. Na, mindegy; a múlt hétvégén Vegasban, amikor elmentél pinákra vadászni a blackjack-asztalokhoz, Jensen azt SMS-ezte, hogy eljön meglátogatni őt. Azt hiszem, meg akarta téríteni, hogy ne éljen már állandóan a kémcsövek és főzőpoharak között. Jött a pincér, és megtöltötte a poharainkat, mi meg elmondtuk neki, hogy még várunk néhány embert. Max újra rám nézett. - Akkor találkozol még vele, nem? - De, de. Valószínűleg elmegyünk valahová a hétvégén. Azt hiszem, megint együtt fogunk futni. Nem kerülte el a figyelmemet, milyen nagyra nyílt a szeme. - Beengedsz valakit a kis futó-életedbe? Ez sokkal intimebb dolog, mintha szexelnél vele, William! - Kopj le! - mondtam. - Vagy csak szórakoztál vele? Felszedted a hugicát, és ez minden? Igen, szórakoztató volt. Ugyanakkor vad is volt, meg minden más is; futni indultunk, de sok más is történt. Még mindig megdöbbentem, ha eszembe jutott, milyen váratlanul ért mindez. Korábban arra gondoltam, hogy a sok munkán túl kell, hogy legyen valami más oka is a zárkózottságának. Talán csúnya vagy szégyellős, vagy egy gyerekes viselkedésű, szociálisan éretlen tuskó. De nem. Egyik se volt, és egyáltalán nem úgy tűnt, mintha valaki „kishúga” lenne. Egy kicsit naiv volt talán, olykor több is kijött a száján, mint amennyit mondani akart, de tényleg az volt a helyzet, hogy túl sokat dolgozott, és olyan szokások csapdájába került, amelyek miatt nem tudta élvezni az életet. Ez már érthetőbb volt így. Bergstromékkal karácsony körül találkoztam először, másodéves egyetemista koromban. Akkoriban nem volt pénzem, hogy hazarepüljek, és Jensen anyja ragaszkodott hozzá, hogy

ne maradjak egyedül a kollégiumban, ezért két nappal karácsony előtt eljött értem autóval Bostonba, és elvitt magukhoz az ünnepekre. A családban nagy volt a szeretet, és meglehetősen hangos volt mindenki, ami várható is öt olyan gyerek esetében, akik szinte pontosan kétévenként követték egymást. Ahogy életemnek abban a szakaszában várható is volt, örültem, hogy titokban becserkészhettem az idősebb lányukat a hátsó udvar sötétjében. Néhány évvel később Johan gyakornoka lettem, és ott is éltem a Bergstrom házban. A gyerekek többsége addigra már elköltözött vagy kollégista lett, így hát csak én és Jensen voltunk ott és a legfiatalabb húga, Ziggy. Kezdtem úgy érezni magam, mint a második otthonomban. És bár három hónapig mellette éltem, és néhány évvel ezelőtt is találkoztam vele Jensen esküvőjén, amikor tegnap felhívott, nehezemre esett magam elé idézni az arcát. De amikor megláttam a parkban, több olyan emlék is feltört bennem, amelyekről nem is tudtam. A tizenkét éves Ziggy szeplős orrát mindig valamilyen könyv mögé rejtette. Csak időnként mosolygott rám az ebédlőasztal fölött, máskülönben kerülte a velem való találkozást. Én tizenkilenc éves voltam, és semmit se vettem komolyan. Aztán emlékszem, amikor Ziggy tizenhat éves lett, csupa könyök és láb volt, a haja gubancosán lógott a hátára. A délutánokat levágott szárú sortban és atlétatrikóban töltötte, és egy takarón fekve olvasott a hátsó udvarban, míg én az apjával dolgoztam. Felfigyeltem rá, mert felfigyeltem minden nőnemű lényre abban az időben, mintha egy testrész-katalógust böngésznék. Az idomai teltek voltak, de nyilvánvalóan túl naiv volt ahhoz, hogy flörtöljön velem, így a részemről gúnyos érdektelenségbe fulladt az egész. Abban az időben az életem tele volt vad és erotikus dolgokkal, és idősebb nőkkel, akik bármit hajlandók voltak kipróbálni velem. De azon a délutánon mintha egy bomba robbant volna a fejemben. Ahogy megláttam az arcát, furcsamód újra otthon éreztem magam, ám egyúttal az is belém villant, hogy először találkozom egy gyönyörű lánnyal. Nem úgy nézett ki, mint Liv vagy Jensen, akik hirtelenszőkék

voltak, nyakiglábak, és mintha egymásról koppintották volna őket. Ziggy inkább olyan volt, mint az apja - többé-kevésbé. Ellentmondásosan keveredtek benne az apja hosszú végtagjai és az anyja gömbölydedsége. Johan szürke szemeit, világosbarna haját és a szeplőit örökölte és az anyja széles mosolyát. Elbizonytalanodtam, amikor felém lépett, átölelte a nyakamat, és magához szorított. Jó érzés volt, már-már intim. Chloén és Sarán kívül nem nagyon volt olyan nő az életemben, aki csak a barátom lett volna. Amikor nőket öleltem így - szorosan és erősen -, abban mindig volt valami szexuális elem. Ziggy mindig is a kistestvér volt, de ott, a karomban tartva őt tudatára ébredtem, hogy már egyáltalán nem az. Egy huszonvalahány éves nő volt, akinek a meleg keze a nyakamon volt, és a teste az enyémhez ért. Sampon- és kávéillatú volt. Nőillata volt, és a pulóver meg a látványosan vékony dzseki alatt a mellkasomon éreztem a melle formáját. Amikor hátrább lépett, és megnézett magának, azonnal megkedveltem. Nem öltözött ki, nem tett magára drága sminket, nem húzott drága edzőruhát. A bátyja Yale-es pulóverét viselte fekete nadrággal, ami egy kicsit rövid volt neki. A cipője is látott már szebb napokat. Nem próbált lenyűgözni; csak találkozni akart velem. Rejtőzködő ember - mondta róla Jensen, amikor egy hete felhívott. Úgy érzem, azzal, hogy nem vettem észre idejekorán, hogy apa munkamániás génjeit örökölte, magára hagytam. Most elmegyünk, és meglátogatjuk őt. De nem tudom, mit is tegyek. Mikor Sara és Bennett odajöttek az asztalhoz, kizökkentem a gondolataimból. Max felállt, hogy üdvözölje őket, és szándékosan félrenéztem, amikor Sarát a füle alatt megpuszilva azt súgta: - Gyönyörű vagy, Virágszirom! - Chloéra várunk? - kérdeztem, amikor mindenki leült. - Bostonban van, egészen péntekig - mondta az étlap mögül Bennett. - Akkor jó, basszus - válaszolta Max -, mert én éhes vagyok, és az a nő mindig órákig választ. Bennett halkan nevetett, és visszacsúsztatta az étlapot az asztalra.

Én is megkönnyebbültem. Nem azért, mert annyira éhes voltam, hanem azért, mert végre nem én voltam az ötödik kerék. A négy párban élő barátom bosszantóan közel állt az önelégült tökéletességhez, és már eddig is túl sokat foglalkoztak a nőügyeimmel. Meg voltak győződve róla, hogy hajszálnyira vagyok attól, hogy álmaim nője összetörje a szívem, és már nagyon várták az előadást. És hogy fokozzam a várakozásaikat, Vegasból visszatérve a múlt héten elkövettem azt a hibát, hogy mellékesen megjegyeztem: már nem kötődöm annyira a két szeretőmhöz, Kittyhez és Kristyhez. Mindkét nő szívesen találkozott velem elkötelezettség nélküli szexre, és úgy tűnt, egyikőjüket sem zavarja a másik léte - vagy az, hogy esetleg valaki mást szedhetek föl. De mostanában úgy éreztem, hogy már rutinná vált az egész. Vetkőzés, simogatás, dugás, orgazmus, (esetleg utána egy kis beszélgetés), jó éjt puszi, aztán megyek, vagy ők mennek. Túl egyszerű ez már? Vagy végül belefáradtam - a szexbe? És miért gondolok most is erre? Kiegyenesedtem, és megdörgöltem az arcom. Egy nap semmit sem változtat meg. Szép volt a reggel Ziggyvel, ennyi az egész. Ez minden. Az, hogy olyan lefegyverzően eredeti és szórakoztató, és hogy olyan meglepően csinos, nem kell, hogy drámai változásokat okozzon. - Nos, miről beszéltetek? - kérdezte Bennett, miután megköszönte a pincérnek a talpas pohárban eléje tett italt. - Arról, hogy Will egy régi barátjával találkozott ma reggel - mondta Max, majd színpadias hangon hozzátette: - egy hölggyel. Sara hangosan fölnevetett. - Hogy Will egy nővel volt reggel? Mi ebben a különös? - Várj csak - emelte fel a kezét Bennett. - Akkor nem Kitty volt? Reggel is volt egy randid? Félretolta a poharát, és a szemembe nézett. Ami azt illeti, valóban Kitty volt az oka, hogy Hannának a reggelt javasoltam az este helyett; mert Kittyvel volt az esti találkám. De minél többet gondolok rá, annál

kevésbé vonz, hogy minden kedd estémet vele töltsem. Felnyögtem, mire Max és Sara egyszerre törtek ki nevetésben. - Nem vicces, hogy mindnyájan kívülről tudjuk Will heti csajozós naptárát? - kérdezte Sara. Max mosolyogva nézett rám. - Most épp arra gondolsz, hogy törölnöd kéne Kittyt; igazam van? - Lehet - ismertem be. Kittyvel pár éve jártunk, és barátságosan váltunk el, amikor kiderült, hogy ő többet szeretne, mint én. De amikor pár hónap múlva ismét találkoztunk egy bárban, azt mondta, szívesen szórakozna egy kicsit. Én persze benne voltam a játékban. Fantasztikus csaj volt, és szinte mindent megtett, amit akartam. Azt mondta, hogy neki megfelel, ha csak szex van köztünk, és nem is kell más. Azt hiszem, mindketten tudtuk, hogy nem mond igazat: minden alkalommal, amikor esőnap volt, ő elbizonytalanodott, és a következő alkalommal, sokkal követelőzőbb lett. Kristy szinte pont az ellenkezője volt. Ő sokkal magabiztosabb volt, és szerette, ha befogom a száját, hogy ne kiabáljon, amit szívesen meg is tettem neki, és szinte sohase maradt ott a közös élvezet után. - Ha ennyire érdekel ez az új lány, talán szakítanod kéne Kittyvel mondta Sara. - Hé, srácok - tiltakoztam, és beletúrtam a salátámba -, semmi ilyesmi nincs Ziggyvel! Csak futni mentünk! - Akkor miért beszélünk most is erről? - kérdezte nevetve Bennett. - Hát, ez az! - bólintottam. De tudtam, hogy azért beszélünk erről, mert rám van írva, hogy feszült vagyok. Ráncoltam a homlokom, a szemem elsötétült, a szavaim akadozva jöttek ki belőlem. Egész kis seggfej lett belőlem. És Max imádta ezt. - Ó, hát azért beszélünk erről - mondta a Brit -, mert Williamet épp most fűzik be! És én baszottul szeretem az ilyesmit! És az is baromi érdekes, hogy milyen mélabús lett a kishúggal töltött reggel után! Will nem szokott annyira gondolkodni, hogy az már fájjon is neki!

- Jensen legfiatalabb húgáról van szó - magyaráztam Sarának és Bennettnek. - A nővérével már smárolt tinédzser korukban - tette hozzá Max segítőkészen, túljátszva a drámai hatás kedvéért. - Most mit kavarjátok a szart? - mondtam nevetve. Liv csak rövid ideig tartott; nem is nagyon emlékszem, mi történt a néhány heves csókon felül. Aztán szépen kimásztam az egészből, amikor visszatértem New Havenbe. Ha a többi kapcsolatomhoz hasonlítom, amelyek azokban az időben voltak, Liv alig mozdította ki a szex-mutatót. Megérkeztek az előételek, és csendben ettünk egy ideig. A gondolataim elkalandoztak. Valamikor a közös futásunk alatt egyszer csak nem bírtam tovább és nyíltan bámulni kezdtem. Először az arcát, az ajkát és azt, ahogy lágy haja a kócos kontyból meztelen nyakára hullott. Mindig is nagyra értékeltem a nőket, de nem vonzódtam mindegyikhez. De akkor mi volt ebben a nőben? Szép volt, de biztosan nem a leggyönyörűbb, akit valaha is láttam. Hét évvel fiatalabb volt, mint én; zöld, mint egy alma, és a munka mellett levegőt is alig tudott venni. Mit kínálhat ő nekem, amit máshol nem találok meg? Rám nézett, és elkapta a pillantásom. Az energia tapintható volt közöttünk, és ez egészen megkavart. És amikor elmosolyodott, az arca igazán felderült. Olyan nyílt volt, mint egy kitárt üvegajtó nyáron, és a hideg ellenére valami melegség áradt tőle szét az ereimben; valami régi, ismerős éhség. Vágy, amit még nem éreztem, amitől a vérem megtelt adrenalinnal, és azt akartam, hogy csakis én fedezhessem fel ennek a lánynak a titkait. Ziggy bőre finom volt és szép; az ajka telt és lágy, a nyaka olyan, mint amit még sohasem jelöltek meg foggal vagy szívással. A bennem lakó vadállat közelebbről is szerette volna megnézni a kezét, a száját, a melleit. Ahogy felnéztem, láttam, hogy Max engem figyel, és elgondolkodva rág. Aztán felemelte a villáját, és a mellkasom közepére mutatott. - A megfelelő lánnyal egy éjszaka is elég. Most nem a szexről beszélek. Egyetlen éjszaka meg tud változtatni mindent...

- Hagyd már abba! - nyögtem fel. - Olyan szemetek vagytok! Bennett kihúzta magát, ahogy megszólalt. - Az a lényeg, hogy megtaláld azt a lányt, akin gondolkodnod kell. Ő lesz az, aki mindenről megváltoztatja a véleményedet. Megadóan feltettem a kezem. - Szép gondolat, srácok, de Ziggy nem igazán a zsánerem. - Mi a zsánered? Vannak lábai? Van puncija? - kérdezte Max. Felnevettem. - Amúgy is, túl fiatal hozzám. - A többiek hümmögtek és bólogattak, de éreztem, hogy Sara engem néz. - Téma lezárva. - Azon gondolkodom, hogy még nem találtál senkit, akit mélyebben is fel akartál fedezni magadnak. Egy bizonyos fajta nőt választasz, akivel jól megvagytok, és beleillik a rendszeredbe, és nem lépi át a határaidat, nem szegi meg a szabályaidat. Nem unod még? Azt mondod, hogy ez a húg... - Ziggy - segítette ki Max. - Igen - folytatta. - Azt mondod, hogy Ziggy nem az eseted, de a múlt héten arról beszéltél, úgy érzed, eltávolodtál attól a nőtől, aki boldogan dug veled anélkül, hogy bármit is megérintenétek egymásban. - A villájára vett egy falatot, és ahogy a szájához emelte, megvonta a vállát. - Talán át kéne értékelned, hogy milyen is a te eseted. - Ez nem logikus. Az, hogy kezd nem érdekelni az egyik szeretőm, még nem jelenti azt, hogy fel kéne forgatnom az egész rendszeremet válaszoltam, és közben az ételt böködtem magam előtt. - Bár, akkor kérnék egy szívességet. - Mondd! - nyelte le a falatot, és bólintott. - Lehetne, mondjuk, hogy te és Chloe elviszitek őt valahová? Itt nincs igazi barátnője sem, és ti... - Persze - vágta rá gyorsan. - Alig várom, hogy találkozzak vele. A szemem sarkából Maxre pillantottam, és nem is csodálkoztam rajta, hogy az ajkát harapdálja, és úgy néz ki a fejéből, mint a macska, aki megfogta a kanárit. De valószínű, hogy Sara már tanult néhány

dolgot Chloétől, és megmarkolta a tökét az asztal alatt, mert most az egyszer egészen csendes maradt. Te nem úgy vagy vele, hogy nem azokkal vagy a legtöbbet, akik a legtöbbet jelentik neked? Mostanában kezdem úgy érezni, hogy nem arra fordítom a legtöbb figyelmet, ami igazán fontos. Mikor tiszta hangon, nagy, őszinte szemekkel ezt mondta, egyszerre éreztem magam teljesnek és üresnek; olyan vágy fogott el, amiről nem is tudtam megmondani, hogy élvezet-e vagy fájdalom. Ziggy azt akarta, mutassam meg neki, hogyan kell társaságban forogni, hogyan kell emberekkel ismerkedni... de az igazság az, hogy én magam sem csináltam ezeket. Nem ültem egész nap otthon, de ez még nem jelenti azt, hogy jól is éreztem volna magam. Azt mondtam, kimegyek a mosdóba, majd elővettem a telefonomat a zsebemből, és küldtem egy SMS-t arra a számra, amit megadott nekem. Áll még a projekt, Ziggy? Ha igen, én benne vagyok. Holnap futunk, és megtervezzük a hétvégét. Ne késs! Néhány másodpercig még néztem a képernyőt, de mivel nem válaszolt, visszatértem a barátaimhoz. De később, mikor elhagytam az éttermet, észrevettem egy egyszerű üzenetet, és elnevettem magam, mert emlékeztem rá, hogy Ziggynek egy régi, összehajtható telefonja volt, és azt is alig használta. Nagy3szeru!nemtalalomaszokozt=dehivlakmajd. *** Azon a vasárnap délutánon Max már ott ült a Blue Smoke egyik asztalánál, amikor megérkeztem. Még mindig lihegtem a hatmérföldes futástól, amit épp akkor fejeztem be. Mint ebben a társaságban mindig, most is nélkülem alakult a terv, így hát kaptam egy SMS-t Chloétől,

hogy Ziggy menjen el velük reggelizni és vásárolni, vagyis most fussak egyedül, ami már napok óta nem fordult elő. Nekem ez rendben volt. Sőt, jó volt. És bár így nem lesz olyan szórakoztató a futás, Ziggynek ki kell mozdulnia, hogy ezenkívül is csináljon néhány dolgot. Futócipő is kellett neki. Futóruha is. Egy-két normál ruha is jól jöhetett neki, ha tényleg randizni akar, mert a pasik sekélyes faszfejek, akik pusztán az első benyomásra hagyatkoznak. Ziggy nem volt túl erős ezen a területen, de az egyik részem nem is akarta, hogy túlságosan az legyen. Szerettem jólöltözött nőket nézni, de Ziggyben az volt a legfurcsább, hogy őt nem is érdekelte ez az egész. Arra gondoltam, azért van ez, mert ragaszkodik ahhoz, ami már egyszer bejött neki. Max anélkül, hogy felnézett volna, elvett egy köteg újságot a székemről, és intett a pincérnőnek, hogy rendelni szeretnénk. - Vizet - mondtam én, és a papírszalvétával megtöröltem a homlokom -, és talán egy kis amerikai mogyorót. Most ennyi. Aztán majd rendelünk valami ebédet. Max a ruhámra nézett, majd visszatemetkezett az újságjába, átadva nekem a Times üzleti oldalait. - Nem azzal a lánnyal voltál ezelőtt? - kérdezte. Megköszöntem a pincérnőnek a vizet, és egy jó nagyot kortyoltam belőle. - Reggel elvittem Ziggs-t. Nem hinném, hogy eltalálna bárhová is, ami túl van a Columbia kampuszán. - Ó, milyen gondos egy tyúkanyó vagy! - Ó, hát ebben az esetben sok szeretettel tudatom veled, hogy Sara véletlenül Bennettnek küldött a pucér fenekéről egy fotót. Az egyik kedvenc szórakozásom volt Maxet piszkálni a Sarával való közös megszállottságuk, a szexi fotók küldözgetése miatt. Olyan nyugodtan nézett föl rám az újságjából, mintha tudná, hogy csupán szórakozom vele. - Gúnyolódj csak - mormolta maga elé.

Átfutottam az üzleti oldalakat, majd néhány perc múlva áttértem a Tudomány és technológia rovatra. Újságpapírfala mögül megszólalt Max telefonja. - Szia, Chlo! - Hallgatott, majd letette az asztalra az újságját. - Nem. Csak én meg Will; épp enni fogunk valamit. Lehet, hogy Ben fut? Bólintott, aztán átadta a telefont nekem. Meglepődtem. - Szia... minden rendben? - Hanna imádnivaló - mondta Chloe. - Egyetem óta nem vett magának új ruhát. Esküszöm, nem kezeljük úgy, mint egy babát, de ő a legaranyosabb lény, akit eddig láttam. Miért nem mutattad be korábban? Éreztem, hogy megfeszül a gyomrom. Chloe nem volt ott azon a vacsorán, ahol beszéltünk Ziggyről. - Azt tudod, ugye, hogy ő csak a barátom? - Azt tudom, hogy hatalmasat lódítasz, de mindegy. - Megpróbáltam megállítani, de ő csak folytatta. - Will, csak annyit akartam mondani, hogy mind jól vagyunk. Nekem úgy tűnik, Ziggy elveszne a Macy'sben, ha nem követnénk nyomon. Erről beszéltem. - Oké, most ez minden. Csak azért telefonáltam, nem tudja-e Max, hol van Bennett. Akkor vissza az üzletekbe! - Hé, várj! - mondtam, mielőtt meggondolhattam volna, hogy mit is akarok kérni tőle. Lehunytam a szemem, és megláttam magam előtt Ziggyt. Elég karcsú volt, de volt mit vinnie ott elöl. - Hmm? - Ha már vásároltok, légy szíves, vegyetek Ziggs-nek egy... - Maxre pillantottam, hogy most is olvas-e, majd suttogva folytattam - egy melltartót. Futáshoz valót. De lehet, hogy... sima melltartókat is. Oké? Inkább éreztem, mint hallottam a vonal másik végén a csendet. Sokatmondó csend volt, és a mellemben egyre csak nőtt az esetlenségem miatti feszültség. Mikor fölnéztem, Max bámult rám, az arcán ócska mosollyal.

- Szerencséd, hogy nem Bennett vagyok - mondta végül Chloe. Orbitális mennyiségű szart kapnál a fejedre. - Semmi gond, itt van Max, és mondhatom, ő élvezte kettőjük helyett is. - Oké, veszünk - nevetett fel végül Chloe. - Olyan melltartókat, amelyek rugalmasan tartják a nem-barátnőd mellét. Hogy te mekkora disznó vagy! - Kösz! Letette a telefont, és én visszaadtam Maxnek, kerülve a tekintetét. - Ó, hát győzelem! - vágta oda harsányan. - Neked titkod van? Vagy elkötelezett támogatója vagy a női nemnek, és biztosítani akarod, hogy mindenkinek legyen megfelelő alsóneműje? - Baszd meg - mondtam nevetve. Az arca olyan volt, mintha a Leeds United épp most nyerte volna meg a Világkupát. - Vele szoktam futni reggelente, és olyan izét visel olyankor is... Mármint, hogy nem sportmelltartót. És a mellei - mutattam saját magamon, ahogy kibuggyannak belőle - tudod, amikor négynek látszik. Én meg arra gondoltam, hogy ha már úgyis vásárolnak... Max az öklével megtámasztotta az állát, és csak mosolygott rám. - Hogy te milyen drága vagy, William! - Tudod, mit gondolok a mellekről. Ezzel nem szabad viccelni. És amit nem mondtam ki előtte, hogy Ziggynek nagyon is volt mit mutogatnia, akár egy pin-up lánynak. - Hát, persze, hogy nem - erősített meg Max, és újra eltűnt az újságja mögött. - Csak azt szeretném tudni, miért csinálsz úgy, mintha nem ázna el a bugyikád egy négymellű lányért! *** Úgy félórával később kinyílt az ajtó Max mögött, és amikor felnéztem, azt láttam, hogy egy bozontos, fényes hajkupac, és egy csomó bevásárlószatyor dől az asztalunk felé. Max és én felálltunk, hogy segítsünk Ziggynek lerakni a dolgait egy székre.

Halványkék pulóverben, sötét, szűk farmerben és zöld lapos cipőben volt. Nem úgy volt öltözve, mint aki most jött le a kifutóról, de stílusos és kényelmes ruhák voltak rajta. De a haja... más volt. Erősen figyeltem, miközben levette futártáskáját a válláról. Levágatta, vagy talán csak leengedte, és már nem volt összefogva egy kócos kontyba. Vastag szálú volt, egyenes és lágy. De a hajában és a ruházatában beállt változások ellenére szerencsére olyan volt, mint Ziggy: kevéske smink, széles mosoly, napsütötte szeplők. - Hanna vagyok. Te meg bizonyára Max - nyújtotta felé a kezét. - Örülök, hogy találkoztunk! - ragadta meg az kezét Max. Remélem, jó volt a délelőtt ezzel a két őrült nővel! - Nagyon élveztem! - Felém fordult, a nyakam köré fonta a karját, és én próbáltam nem felnyögni, ahogy megszorított. Imádtam és gyűlöltem az ölelését. Szoros volt, szinte fullasztó, de lefegyverzően meleg. Miután elengedett, lerogyott egy székre. - Nem mondom, ez a Chloe szereti a fehérneműket! Szerintem legalább egy órát töltöttünk a válogatással! - Miért nem lepődtem meg? - mormoltam magam elé, és ahogy visszaültem, diszkréten megnéztem Ziggy mellét. - A lányok fantasztikusak voltak; vidámak és jókedvűek. Minden helyén volt rajtuk. Biztos vettek maguknak is néhány fehérneműt. - Jut eszembe... - mondta Max, és felállva elővette a pénztárcáját. Azt hiszem, itt az ideje, hogy megkeressem Virágszirmot, és megnézzem, milyen sikeres volt az ő bevásárló körútja. Örülök, hogy találkoztunk, Hanna. - Megveregette a vállam, és rákacsintott. - Jó étvágyat az ebédhez! Ziggy integetett Maxnek, majd nagyra nyílt szemekkel felém fordult. - Hűha! Nem mondom, jól néz ki! Bennettel is találkoztam már. Ti vagytok a Manhattani Jó Pasik Klubja. - Ugyan, dehogy! De különben meg, hogy kerülne Max a Klubba? mondtam vigyorogva. - Amúgy remekül nézel ki. -Hirtelen felém fordította a fejét, és meglepődve nézett. - Örülök, hogy nem hagytad

magad bevakolni alapozóval. Hiányoznának a szeplőid - tettem még gyorsan hozzá. - Hiányoznának a szeplőim? - kérdezte szinte suttogva, és én vinnyogni kezdtem legbelül, hogy mit is mondtam neki. - Melyik férfi mond ilyet? Azt akarod, hogy itt, helyben elélvezzek? Hűha! Már nem éreztem, hogy túl szókimondó voltam. Keményen próbálkoztam, hogy ne nézzem megint a melleit, ahogy beszélt. Még mindig szoknom kellett, hogy mindent kimondott nyíltan, amit csak gondolt. Lenéztem a bevásárlószatyraira, és finoman témát váltottam. - Ez... hát, úgy látom, jó sok futócipőt vásároltál. Lehajolt, hogy átkutassa a zacskókat, közben föl-fölnézett a plafonra, és nem érdekelte, hogy milyen a belátás. - Azt hiszem, mindent megvettem - mondta. - Még nem vásároltam így, Liv pezsgőt fog bontani, ha meghallja. - Mikor végül elszakítottam a dekoltázsáról a szemem, láttam, hogy az arcomat figyeli, majd a nyakamat és a mellkasomat, mintha nem is látott volna az előbb. Mentél ma futni? - És biciklizni. - Olyan fegyelmezett vagy! - Az állát a kezére támasztotta, és hosszú szempilláival pislogott felém. - Ez isteni hatással van az izmaidra. - Megnyugtat - válaszoltam nevetve. - Nem engedi, hogy... kerestem a szavakat. - Hogy hülyeségeket csináljak. - Ezt nem így akartad mondani - mondta, és kihúzta magát az ülésen. - Nem engedi, hogy mit? Hogy verekedj a kocsmában, hogy megszabadulj a nyomástól és a férfiszorongástól? Eldöntöttem, hogy próbára teszem egy kicsit. Nem tudom, honnan jött a késztetés, de ez a lány a tapasztalatlanság és a vadság egészen sajátos keveréke volt. Nyugtalanná tett és egy kicsit részeggé. - Nem engedi, hogy állandóan dugni akarjak. Szinte azonnal válaszolt. - De miért akarnál dugás helyett futni? - döntötte meg a fejét, és néhány pillanatig így nézett. - Meg aztán, a testmozgás növeli a

tesztoszteron szintjét és javítja a véráramlást. Inkább azt hiszem, azért akarsz annyi szexet, mert sokat edzel. Veszélyesnek éreztem, hogy erről beszélek vele. Kísértésbe estem, hogy hosszasan nézzem őt, de Ziggy simán állta a pillantásomat. Egyenesen a szemembe nézett. - Fogalmam sincs, miért mondtam ezt neked - ismertem be. - Will! Nem vagyok szűz, és olyan nő sem, aki le akarja húzni a nadrágodat. Beszélünk a szexről, ennyi az egész. - Hmmm... Nem tudom, jó ötlet-e ez. - A számhoz emeltem a dzsúszt, és a pohár fölött néztem őt, ahogy a szemembe nézve belekortyolt a vizébe. Nem akarja lehúzni a nadrágomat? Egy kicsit se? A levegő köztünk mintha csendben zümmögött volna. Szerettem volna előre nyúlni, és megsimogatni az ajkát. Ehelyett letettem a poharam, és ökölbe szorítottam a kezem. - Csak azt mondom - folytatta -, hogy nem kell óvatoskodnod velem. Én szeretem, hogy te nem szoktál köntörfalazni. - Mindig ilyen nyílt vagy mindenkivel? - kérdeztem. - Azt hiszem, csak veled - rázta meg a fejét. - Egy csomó dolgot kimondok, és ilyenkor hülyének érzem magam, mégsem tudom befogni a szám. - Nem szeretném, hogy befogd a szád. - Te mindig olyan könnyen beszélsz a szexről, és olyan nyíltan kezeled! Olyan nagymenő játékosféle vagy, aki nem kér bocsánatot azért, mert élvezi a nőket. Már tizenkét éves koromban is észrevettem ezt rajtad, annyira nyilvánvaló volt. A szex természetes dolog. A testünknek szüksége van rá. Tetszik, hogy olyan vagy, amilyen. - Nem válaszoltam, mert nem tudtam, hogy mit mondjak. Ő pont azt szerette bennem, amit minden más nő keretek közé akart szorítani, de mégsem tetszett nagyon, hogy ezt látja bennem meg leginkább. - Chloe mondta, hogy megkérted rá, hogy vegyünk nekem melltartót. - Ahogy felpillantottam, épp a számról kapta el a tekintetét. Ámulata játékos mosollyá vált. - Milyen szép tőled, Will! Milyen jó, hogy gondolsz a melleimre!

Előrehajoltam, hogy harapjak a szendvicsemből, és közben azt mondtam: - Nem muszáj erről beszélnünk. Max már megfelelő mennyiségű szart öntött ezért a fejemre. - Rejtélyes ember vagy te, Játékos Will! - Maga elé vette és átfutotta az étlapot, majd visszatette az asztalra. - De, jó; témát váltok. Miről beszélgessünk? Ahogy néztem őt, nagyot nyeltem. Nem tudtam elképzelni ezt a vad, fiatal lányt Chloe és Sara komoly, kiegyensúlyozott társaságában. - Arról, amiről ti, hölgyek, beszélgettetek a délelőtt folyamán javasoltam. - Nos, Sara és én vicces dolgokról beszéltünk. Például arról, hogy ha nagyon régen nem volt részed szexben, az olyan érzés, mintha újra szűz lennél. Majdnem félrenyeltem, és hangosan köhögni kezdtem. - Azt a...! Nem is tudom, mit mondjak Komolyan mondom - nézett rám vidáman. - Biztos vagyok benne, hogy ez nem olyan, mint nálatok, pasiknál. De a lányoknál egy idő után olyan lesz, mintha... visszanőne a szüzességük. Mintha moha nőne a barlang falára. - Nem túl gusztusos kép. De nem érdekelte a megjegyzésem, és ahogy kihúzta magát ültében, egészen izgatott lett. - Szerintem tökéletes. Tanult ember vagy, úgyhogy értékelned kellene az elméletemet, amit épp most találtam ki. Hátradőltem a székemen. - Épp most lyukadtál ki egy mohos falú barlang analógiájánál. Komolyan, egészen megijedtem! - Nem kellett volna. De tudod, hogy a lányok szüzességét miért tartják afféle szentségnek? - Hallottam róla egy-két dolgot - nevettem föl. Megvakarta a fejét, és kissé összeráncolta szeplős orrát. - Az én elméletem szerint visszatérőben vannak az ősemberek. Mindenki olyan pasikról akar olvasni, akik megkötözik a nőket,

erőszakosak velük, és féltékenyek, ha ne adj isten, a nők valami szexi dolgot viselnek a hálószobán kívül. A nők feltehetően szeretik ezt, nem igaz? Nos, azt hiszem, az új irányzat célja a visszaszűziesítés. Minden nő azt akarja, hogy a férfi úgy érezze, ő az első. És tudod, hogy fogják ezt elérni a nők? Néztem, ahogy egyre izgatottabbá válik, arra várva, hogy válaszoljak valamit. Volt valami az őszinteségében, az egyenes megfogalmazásában, ami láthatatlan kötelékekkel szorította össze a bordáimat. Nos, hát hazugsággal? A nők azt hiszik, hogy mi, férfiak, a Brailleírást is el tudjuk olvasni a farkunkkal. De mi a valóság? Őszintén mondom, én nem is tudnám, hogy egy lány szűz volt-e vagy sem, hacsak... - Először is, sebészi úton. Úgy nevezik, hogy szűzhártya- visszaállító műtét. Felnyögtem, és visszatettem az ételt a tányéromra. - Úristen, Ziggs! Épp marhaszegyet eszem! Nem tudnád elhalasztani ezt a szűzhártya témát, mondjuk egy... -Aztán - dobolt az ujjaival az asztalon, hogy növelje a feszültséget -, már mindenki várja, hogy mire jutunk az őssejtekkel. Itt van a gerincvelő-sérülés, a Parkinson-kór... de nem hiszem, hogy ezekkel kezdenék. Tudod, hogy mi lesz a legelső nagy dobás? - Alig várom, hogy megtudjam - válaszoltam pléhpofával. - Fogadok, hogy a szüzesség visszaállítása! Ismét hangosan köhögni kezdtem. - Úristen! Szüzesség? - Azt mondtad, ne emlegessem a szűzhártyát... szóval, igazam van? Mielőtt válaszolni tudtam volna, hogy elmondjam, ez nem is rossz elképzelés, tovább nyomult. - Őrült pénzeket költenek ilyesmikre. Viagra a felsülés ellen. Négyszázféle mellimplantátum. Melyik látszik a legtermészetesebbnek? Ez a férfiak világa, Will. A nők folyton arra gondolnak, hogy a férfiak aktívan szaporodó sejteket tesznek a hüvelyükbe! Jövőre az egyik nem-barátnőd helyreállíttatja a

szűzhártyáját, és neked adja a szüzességét, Will! - Előrehajolt, szájába vette a szívószálat, és rám szegezett szürke szemmel inni kezdett. És erre a bujkáló, játékos nézésre éreztem, hogy kissé megkeményedik a farkam. Aztán elengedte a szívószálat, és súgva folytatta. - Neked! És értékelni fogod ezt az ajándékot? Ezt az áldozatot? A szeme ide-oda táncolt, majd oldalt billentette a fejét, és hangosan nevetni kezdett. Szent isten, bírom ezt a csajt! Nagyon is tetszik. Előrekönyököltem, és megköszörültem a torkom. - Ziggy, jól figyelj rám, mert ez fontos! Adok neked egy jó tanácsot. - Felegyenesedett, és összeesküvő módjára koncentrált. - Az első számú szabályról már beszéltünk: ne telefonálj senkinek, mielőtt felkel a nap! - Igen. Ezt megértettem - húzódott egy kis bűntudatos mosolyra az ajka. - És akkor, a második szabály - mondtam, lassan ingatva a fejemet. Soha ne beszélj szűzhártya-helyreállításról ebéd közben! Vagyis hát, inkább sohase. A mosolya kuncogásba fordult, majd felém mozdult, ahogy a pincérnő kihozta az ételét. - Ne szóld le ilyen gyorsan! Ez egy milliárd dolláros ötlet te pénzember! Ha nemsokára szembejön veled a téma, köszönd nekem, hogy észrevetted! Rávetette magát a salátájára. Egy hatalmas falatot vett a szájába, én meg próbáltam nem őt vizsgálni. Nem hasonlított egyik lányhoz se, akit eddig ismertem. Csinos volt, vagyis hát, inkább igazán szép; de cseppet sem pózolt és nem volt önelégült. Vicces volt, magabiztos, és annyira öntörvényű, hogy a világ többi része egyszínűnek tűnt mellette. Még azt sem tudtam, hogy önmagát komolyan veszi-e; de hogy tőlem nem várta el, az biztos. - Mi a kedvenc könyved? - kérdeztem, magam sem tudom, miért. Beszívta az alsó ajkát, rápillantott a szendvicsemre, és leszedett egy aprócska ropogós húsdarabot a széléről. - Ez eléggé közhelyes válasz lesz. - Őszintén kétlem, de azért mondd!

Előrehajolt, és úgy suttogta: - Az idő rövid története. - Hawking? - Persze - válaszolta szinte sértve. - Ebben nincs semmi klisé. A szokásos válasz az Üvöltő szelek vagy a Kisasszonyok lenne. - Mert nő vagyok? Ha én kérdeznélek téged, és te mondanád Hawkingot, akkor az is klisé lenne? Ezen elgondolkodtam. Elképzeltem, hogy ezt nevezem meg a kedvenc könyvemként, mire az egyetemi társaim azt mondanák, hogy Hát, persze, haver! - Valószínűleg. - Na hát, ez itt a szemétség! Mert ez egy szokásos válasz lenne, ha te mondanád, de ha én, akkor nem. Csak azért, mert nekem vaginám van. De mindegy - mondta, és vállát megvonva egy apró, ropogós salátadarabot tett a szájába -, még akkor olvastam, amikor tizenkét éves voltam, és... - Tizenkettő? - Igen, és egészen magával ragadott. Nem annyira az, amit mondott, mert nem hinném, hogy mindent értettem akkor belőle, hanem inkább a gondolkodásmódja. Hogy vannak olyan emberek a világban, akik annak szentelik az életüket, hogy ilyen dolgokat kitaláljanak. Egy új világot nyitott meg előttem. - Egyszer csak lehunyta a szemét, mély levegőt vett, és amikor újra kinyitotta, bűntudatos kis mosoly jelent meg az arcán. - Telebeszélem a fejed. - Igen; bár mostanában mindig telebeszéled a fejem. Közelebb hajolt, és egy kis kacsintással súgta: - De te ezt szereted, nem? Akaratlanul is a nyaka ívére kezdtem gondolni, a nyitott szájára, ahogy rekedtes hangon kérlel engem, miközben végignyalom a nyaka mélyedésétől az álla aljáig. Elképzeltem az éles fájdalmat, ahogy a körmei belevájnak a bőrömbe... és pislogni kezdtem. Felálltam, és hátratoltam a székem, olyan hirtelen, hogy az nekiütközött egy mögötte

levő széknek. Bocsánatot kértem a rajta ülő férfitől, bocsánatot kértem Ziggy-től, és szó szerint kirohantam a mosdóba. Bezártam az ajtót magam mögött, és az iménti eseményekre gondoltam. Mi a fasz volt ez, Sumner? Lehajoltam, és hideg vizet locsoltam az arcomra. Megkapaszkodtam a mosdó két szélében, és a saját szemembe néztem a tükörben. Csak a képzelet. Nem volt ez semmi. Egy kedves gyerek. Csinos. De egy: ő Jensen húga. Kettő: Lív húga, akit majdnem megbasztál a hátsó kertben, amikor tizenhét éves volt. Egyszer már eljátszottad a „Bergstrom lányok felszedése” című műsort. Három: túl sokszor vagy körülötte tréningnadrágban ahhoz, hogy észre ne vegye rajtad a szexuális fantáziáidat. Zárd ezt le! Menj haza, hívd fel Kittyt vagy Kristyt, az egyik majd lebukik rád, és el van intézve. Mire visszatértem az asztalhoz, Ziggy már majdnem teljesen kitakarította a salátástányérját, és a járókelőket nézegette odakint. Mikor leültem, felnézett, és törődés látszott az arcán. - Valami baj van a gyomroddal? - Mi? Ja, nem... Fel kellett hívnom valakit. - Bassza meg! Ezzel befürödtem. Magamban szűköltem és sóhajtoztam. - Igazából mennem kéne, Ziggs. Már itt vagyok egy pár órája, és úgy terveztem, hogy néhány dolgot még elintézek ma délután. A kurva életbe! Ez még hülyébben hangzott. Elővette a pénztárcáját, és néhány ötöst tett az asztalra. - Persze. Úristen, nekem is rengeteg dolgom van! Nagyon köszönöm, hogy itt találkozhattunk! És köszönöm, hogy összehoztál Chloével és Sarával! Egy mosoly kíséretében felállt, átvetette a vállán a táskáját, összeszedte a bevásárlószatyrait, és kisétált az ajtón. Homokszínű haja fényesen hullott a hátára. A gerince egyenes volt, a léptei szilárdak. A feneke elképesztően nézett ki a farmerében. Te jóságos ég! Will, te egy komplett idióta vagy.

HARMADIK FEJEZET

- Ez a futás dolog egyáltalán nem lett könnyebb. - A futás majd könnyebb lesz - állította Will, ahogy ültömben lenézett rám, egy földön siránkozó kupacra. - Légy egy kicsit türelmes! Felvettem néhány fagyott, megbárnult fűszálat, és arról morfondíroztam félhangosan, hogy mit csináljon Will a türelmével. Korán volt, az ég még halványszürkén derengett, és még a madarak sem vállalkoztak rá, hogy kimozduljanak a hidegbe. Az elmúlt másfél héten szinte minden reggel együtt futottunk, és már olyan részeim is fájtak, amelyekről eddig nem is tudtam, hogy léteznek. - És ne legyél olyan gyerekes! - tette még hozzá. - Mit mondtál? - néztem fel rá haragosan. - Azt, hogy emeld meg a feneked, és állj fel! Felálltam, és néhány lépéssel lemaradva indultam utána. Ő rám nézett, és megkérdezte: - Még mindig merev vagy? - Egy kicsit - vontam meg a vállam. - Annyira, mint pénteken? Belegondoltam, és közben átmozgattam a vállamat, és a fejem fölé nyújtottam a karomat. - Talán nem. - És még mindig úgy érzed, hogy... hogy is fogalmaztál? Mintha benzinbe mártották és meggyújtották volna a tüdődet? - Nem - néztem rá ellenségesen. - Látod? És a jövő héten még jobb lesz. És az azután következő héten már vágyni fogsz a futásra; kábé úgy, mint a csokoládéra. Már kinyitottam a számat, hogy hazudjak erről valamit, de egy értő pillantással elhallgattatott. - Ezen a héten felhívunk valakit, aki majd nyomon követi a fejlődésedet, és mielőtt észrevennéd... - Hogy érted, hogy felhívunk valakit?

Most lassú futásra váltottunk, és én hosszabbakat léptem, hogy egy tempóban legyek vele. Ő röviden rám pillantott. - Valakit, aki majd fut veled. Mint egy edző. A lomb nélküli fák is eltakartak minket a világ elől, mert bár láttam az épületek csúcsát és távolabb az ég csíkját, a város zaja mintha mérföldekről szűrődött volna ide. Lehullott leveleken és kavicsokon tapostunk, és az ösvény annyira összeszűkült, hogy már figyelnem kellett a lépteimre. A vállam nekidörgölődött az övének, és elég közel voltam hozzá, hogy érezzem az illatát, a szappan, a menta és a kávé sajátos keverékét. - Nem értem; miért nem jó, ha veled futok? Will felnevetett, és egy ívet rajzolt a levegőbe, mintha a válasz ott lenne valahol. - Mert ez igazából nem futás nekem, Ziggs! Jó, persze, hogy nem; mert most kocogunk. Nem úgy értem. Nekem edzenem kéne. A lábunkról felnéztem az arcára, hogy lásson. - És ez nem edzés neked? Megint felnevetett. - Tavasszal részt veszek az Ashland Sprinten. Heti néhány másfél mérföldes kör nem lesz elég a felkészüléshez. - Mi az az Ashland Sprint? - Egy triatlon verseny, Boston mellett. - Aha. - Négy láb dobogásának ritmusa visszhangzott a fejemben, és lassan átmelegedett a lábam; szinte éreztem, ahogy a szívem pumpálja a vért a testemben. Nem volt kellemetlen. - Akkor megyek én is. Lenézett rám, és láttam, hogy mosoly fut szét a szája két sarkába. - Tudod te egyáltalán, hogy mi a triatlon? - Naná, hogy tudom. Úszás, futás, és le kell lőni egy medvét, vagy ilyesmi. - Nem rossz tipp - mondta fapofával. - Oké, akkor világosíts fel, te Játékos! Milyen hosszú ez a férfias triatlon?

- Attól függ. Futásban van rövidtáv, középtáv, hosszútáv és ultrahosszútáv. És nincsenek medvék, fafej! Úszás, futás és kerékpározás. Megvontam a vállam, és ahogy egy emelkedőhöz értünk, tudomást sem vettem a vádlimban fokozódó égő érzésről. - És te melyiket csinálod? Középtáv. - Oké - válaszoltam. - Nem hangzik rosszul. - Ez annyit tesz, hogy nagyjából egy mérföldet úszol, huszonötöt kerékpározol, aztán futva teszed meg az utolsó hatot. Frissen kivirágzó önbizalmam szirmai egy kissé megfonnyadtak. - Aha. - És ezért nem maradhatok a nyusziösvényen veled. - Hé! - mondtam, és oldalba nyomtam úgy, hogy megbillent egy kissé. Ő felnevetett, ahogy visszanyerte az egyensúlyát, majd vigyorogva fordult felém. - Mindig ilyen könnyű volt téged felbosszantani? - Összeráncoltam a homlokom, ő meg nagy szemekkel nézett rám. - Na mindegy sóhajtotta. Finom borosta árnyékolta be az állát, és azon kaptam magam, hogy megpróbálom összeegyeztetni az előttem lévő embert azzal a sráccal, akit olyan jól ismertem. Most egészen férfi volt. Fogadni mertem volna, hogy napi két borotválkozás után is borostás lesz az arca estére. Épp időben néztem fel rá, hogy lássam: épp a mellemet bámulja. Éreztettem vele, hogy látom, amit csinál, de ő figyelmen kívül hagyott. - Nem szeretek nyilvánvaló dolgokat kérdezni, de mit nézel? Ő megbillentette a fejét, és más szögből kezdett vizsgálni. - Más lett a melled. - Hát nem klassz? - kérdeztem, és két kézzel megfogtam őket. - Mint tudod, Chloe és Sara segítettek új melltartót választani. A cickóimmal mindig is elég sok bajom volt. Will szeme elkerekedett.

- Már hogy lehet bárkinek is baja a mellekkel? - Mondja ezt egy férfi, akinek nincsenek. A mellek egyszerű funkcionális tartozékok. Ennyi. Őszinte tűzzel a szemében nézett rám. - Nagyon is jó, hogy vannak! Megteszik a dolgukat! Nem a te kedvedért léteznek, nagyfiú! - Akarsz fogadni? - Tudod, az a probléma a nagy mellekkel, hogy akkor sohasem tűnhetsz vékonynak. Meglátszik a válladon a melltartó pántja, és olykor fáj a hátad. És ha épp nem az eredeti céljukra használod őket, mindig útban vannak. - Minek vannak az útjában? A kezem útjában? Az arcoméban? Ne káromold őket! - nézett fel az égre. - Nem úgy értette, Uram! Bocsáss meg neki! De én csak folytattam. - Ezért aztán huszonegy éves koromban kisebbre szabattam őket. Erre egészen megrökönyödött. Mintha azt mondtam volna, hogy csodás pörköltet főztem kisbabákból és kutyanyelvekből. - De hát hogy a fenébe csinálhattál ilyet? Az istentől kaptál egy gyönyörű ajándékot, te meg kidobod a szemétre? - Istentől? - nevettem fel. - Azt hittem, ön agnosztikus, Tanár Úr! - Az vagyok. De ha ilyen tökéletes mellek közé nyomhatnám az arcomat, talán Jézushoz is megtérnék. Éreztem, hogy pír önti el az arcomat. - Mert Jézus a mellem között él? - Most már nem. Mert már túl kicsik lettek neki a cickóid, hogy jól érezze magát közöttük. - Megrázta a lejét, mire nem tudtam nem mosolyogni. - Milyen önző vagy, Ziggs! Olyan szélesen vigyorgott, hogy megszédültem egy kissé. Mindketten megfordultunk, ahogy egy hang hallatszott. - Will! Ránéztem a kihívóan vörös nőre, aki felénk kocogott, aztán visszanéztem Willre.

- Szia - mondta Will esetlenül, és intett neki, ahogy elfutott mellettünk. A nő megfordult, és hátrafelé futva távolodott. - Ne felejts el felhívni! Tartozol a keddel! Még egy kihívó mosolyt küldött felé, majd visszafordult, és továbbfutott az ösvényen. Magyarázatot vártam, de nem érkezett semmi. Will álla megfeszült, a szeme már nem mosolygott, csak az előttünk levő ösvényt figyelte. - Csinos - nyitottam meg a témát. Will bólintott. - Jóban vagytok? - Igen. Ő Kitty. Néha találkozunk... - Találkoznak. Értem. Épp elég időt töltöttem egyetemi kampuszokon, hogy tudjam, az esetek kilencvenöt százalékában ez azt jelenti, hogy azt csinálják. Vagyis nem olyasvalaki, akit úgy mutatnál be, mint a barátnődet. - Nem - villant rám a szeme, mintha megsértettem volna. Egyáltalán nem a barátnőm. Csendben sétáltunk még néhány percet, és ahogy hátranéztem a vállam fölött, valami derengeni kezdett. Ő tehát egy nem-barátnő. - A mellei... hát, igen. Ő nyilván közel áll Jézushoz. Will furcsán felnevetett, és átölelte a vállamat. - Elmondhatjuk róla, hogy ez a megtérés rengeteg pénzébe került. *** Később, mikor már végeztünk, Will nyújtómozdulatokat csinált mellettem, én rásandítottam és az mondtam: - Szóval van ma este az a dolog. Aztán összerándultam. A tréningnadrágja alatt megláttam a combjának feszülő izmait, és alig hallottam, amikor válaszolt. - Az a dolog? - Igen. Egyfajta munka... dolog. Vagyis hát, nem. Inkább társadalmi esemény, ismerkedés, tanszékek közötti cucc. Én nem járok ilyenekre, de ha nem akarok elvadult macskákkal körülvéve egyedül meghalni,

arra gondoltam, jobb, ha elmegyek. Csütörtök van, úgyhogy nem hinném, hogy nagyon elfajulnának a dolgok. Felnevetett, és a fejét ingatva pozíciót váltott. - A Ding Dong Lounge-ban lesz. - Szünetet tartottam, és az ajkamat harapdáltam. - Vagy ez valami kitalált név? - Nem. Ott van a Columbus sarkán. - Felegyenesedett, megvakarta a borostás állát, és elgondolkodott. - Nem messze az irodámtól. Néha eljárunk oda Maxszel. - Hát, egy csomó munkatársam is eljön, és amikor kérdezték, hogy megyek-e, azt mondtam, hogy megyek, és most már muszáj legalább benéznem, hogy mi ez az egész, és ki tudja, talán még jól is érezném magam. Felpillantott rám a hosszú szempillái alól. - Vettél levegőt mondat közben? - Will - néztem le rá -, te el szoktál menni ilyenkor? Felnyerített, és lehajolva rázta a fejét. Kellett egy kis idő, míg rájöttem, hogy min nevet. - Jaj, te perverz! - sóhajtottam, és megvontam a vállam. - Tudod, hogy értem! Hogy ha én elmennék, akkor te... vagyis... - Ahogy fölnézett rám, az egészen fejbe vert. - Jaj, istenem, ez így még rosszabb! Tudod mit? Írj egy SMS-t, ha érdekel! - Összerándult az arcom, megfordultam, és elsétáltam az ösvényen a lakásom irányába, de leginkább azt szerettem volna, ha az ösvény kettéválik, és elrepít Narniába. - De hagyd csak, felejtsd el! - Szeretem, ha arra kérsz, hogy menjek el veled! - kiáltott utánam. Alig várom, hogy ott legyek, Ziggy! Menjek el nyolc felé? Vagy inkább tíz felé? Vagy ekkor is, meg akkor is? Bemutattam neki, és mentem tovább az úton. Szerencsére nem láthatta a mosolyomat.

NEGYEDIK FEJEZET Fájt a lábam, ahogy egész nap ott ültem a számítógépem előtt, és - amit sose gondoltam volna - vadul kívánkoztam a Ding Dong Lounge-ba, hogy leüljek Ziggs mellé, és csak... ott legyek, lazán. Nagyon rég volt már, hogy ennyire élveztem egy nő társaságát anélkül, hogy levetkőzött volna. De sajnos minél több időt töltöttem Ziggyvel, annál jobban szerettem volna ezt valami olyasmivel kombinálni, amihez le kellett volna vetkőzni. Ez viszont megfutamodás lett volna; mintha az agyam visszazuhanna az érzelmi mélység széléről a szex ismerős komfortjába. Ziggy nagy hatással volt rám, még ha nem is tudott róla. Sok mindent át kellett gondolnom; kezdve attól, hogy miért ezt a munkát csinálom, amit csinálok, egészen addig, hogy miért fekszem le olyan nőkkel, akiket nem is szeretek. Ezer éve nem éreztem magamban a késztetést, hogy betörjek egy nő életének szexuális részébe, és teljesen átírjam a kezemmel, a farkammal és a számmal. De nem tudtam, hogy Ziggy esetében azért érzek-e így, mert a szex sokkal egyszerűbb lett volna annál, mint hogy ő forgasson fel engem, vagy azért, mert valójában azt szerettem volna, ha teljesen kifordít magamból. Így hát csak tízre mentem oda, hogy addig is beszélgessen, társasági életet éljen, hogy egy kis időt töltsön a laborbeli ismerőseivel. Mikor megérkeztem, minden nehézség nélkül kiszúrtam őt a bárnál, és a vállát meglökve a vállammal, odaültem mellé. - Hé, hölgyem, gyakran jár ide? Öröm gyűlt a szemében, ahogy rám nézett. - Üdv, Játékos Will! - Egy furcsán feszült kis csend után, mialatt kölcsönösen egymást vizsgáltuk, folytatta: - Kösz, hogy el... hogy benéztél! Majdnem felnevettem, de inkább megkérdeztem: - Vacsoráztál már?

- Egy halétteremben az utca elején - bólintott. - Évek óta először ettem kagylót. - Mikor pofákat vágtam erre, játékosan belém könyökölt. - Miért, te nem szereted a kagylót? - Utálom a tengeri herkentyűket. Közelebb hajolt, és úgy súgta nekem: - Pedig isteni! Naná, hogy isteni! Löttyedt, rágós, és olyan az íze, mint a koszos tengervíznek. - Örülök, hogy látlak - mondta, hirtelen témát váltva. Erre jelentőségteljesen ránéztem, de állta a tekintetem. - Mármint a futáson kívül. - Nos, én is örülök, hogy látsz. A szemembe nézett, aztán az arcomra, a számra, majd néhány hosszú pillanat múlva megint a szemembe. - Ez a perzselő tekintet egyszer még megöl engem, Will. És a legjobb az, hogy szerintem fogalmad sincs, hogy így nézel a nőkre. - Hogy mi? - pislogtam. - Mit adhatok? - kérdezte a pultos, amitől mindketten összerezzentünk. Két itallapot tett le elénk, és felénk hajolt. Úgy tűnt, Ziggy laborbeli ismerősei már elmentek, és a Ding Dong szokatlan módon csendes volt. Máskor a helyiség közepéről kell kiabálni a pultosoknak, miközben a többieket szolgálják ki éppen. - Guiness-t kérek - mondtam, majd hozzátettem: - és egy pohárka Johnny Goldot! A pultos ezután Ziggyhez fordult. - És még valamit neked? - Még egy jeges teát kérek. - Csak ennyi lenne, édes? - kérdezett vissza a pultos felvont szemöldökkel, mosolyogva. Ziggy erre felnevetett, és megvonta a vállát. - Ha valami erősebbet iszom, tizenöt perc múlva elalszom. - Biztos vagyok benne, hogy van itt a pult mögött néhány olyan dolog, amitől órákig ébren maradsz.

Erre már összekaptam magam. Ziggyre néztem, hogy hogyan reagál. Ha kínosan érzi magát vagy megijedt, szét kell rúgnom ennek a fickónak a seggét. De ő felnevetett, és még zavarban is volt egy kicsit, hogy józanságon kapták egy bárban. Maga elé kapott egy söralátétet. - Úgy érted, ír kávé, vagy valami ilyesmi? - Nem - válaszolta a pultos, miközben odakönyökölt vele szembe a pultra. - Valami másra gondoltam. - Marad a jeges tea - szóltam közbe, és éreztem, hogy kétszáz a vérnyomásom. A pultos fanyar mosollyal felállt, és elment, hogy kihozza az italokat. - Éreztem, hogy Ziggy figyel, mire kezembe vettem egy szalvétát, hogy legyen valami, amit apró darabkákra téphetek. - Mi ez a szigorú hangulat, William? Nagyot fújtam, mielőtt megszólaltam. - Nem vette észre, hogy itt ülök melletted? Teljesen rád mászott! Mekkora faszfej! - Mert felvette a rendelésem? - kérdezte, és értetlenül nézett rám. Nahát, mekkora faszfej! - Mindenfélére célozgatott - magyaráztam. - Te meg belesétálsz. - Te viccelsz velem. - Valami erős dolog, a pult mögött, amitől órákig ébren maradsz? A szája lassan elkerekedett, és látszott, hogy megérti, amit mondok. - De hát nem ez a célja a mi kis projektünknek? Hogy több ilyen célozgatás legyen az életemben? Visszatért a pultos, és letette elénk a poharakat, majd Ziggyre kacsintva eltűnt. - De, nyilván - dörmögtem magam elé, és belekortyoltam a sörömbe. Kissé felegyenesedett ültében, és felém fordult a székén. - A témánál maradva, tegnap néztem egy kis pornót. Köhögni kezdtem, és letettem a sörömet a pult lekerekített szélére, és épphogy csak sikerült elkapnom, mielőtt az egész az ölembe borult volna. De még így is rám löttyent néhány csepp. - Jézusom, Ziggy, te egyszerűen mindent kimondasz!

Felkaptam egy papírszalvétát, hogy letöröljem vele a nadrágomat. - Miért, te nem nézel pornót? A whiskymre néztem, és bedobtam, mielőtt beismertem volna. - De, igen. - Akkor miért olyan szörnyű, hogy én is? - Nem az a szörnyű, hogy nézed. Az a szörnyű, hogy így kezdesz egy beszélgetést. Én... nem vagyok ehhez szokva. A Szuper Csaj Projekt előtt csak úgy ismertelek, mint egy kissé hangyás hugicát. Most meg itt van ez a pornót néző nő, aki megkissebbítette a mellét, és a szűzhártyafejlesztésről alkot elméleteket. Ez nem kis változás. És szinte ellenállhatatlannak tartalak - tehettem volna még hozzá. - Ugyan már! - legyintett. - De lenne hozzád egy kérdésem. - Oké - mondtam bizonytalanul, és a szemem sarkából néztem őt. - A nők tényleg olyan hangokat adnak az ágyban? - Milyen hangokat, Ziggy? - kérdeztem mosolyogva. Talán nem jött rá, hogy szórakozom vele, mert lehunyta a szemét, és úgy suttogta: - Például, hogy „ Ó, ó, Willll, add a farkadat”, meg „Keményebben, keményebben, ó istenem, basszál még, apukám”, meg ilyesmi. - A hangja ellágyult, levegős lett, és szörnyülködve vettem tudomásul, hogy keményedni kezd a farkam. Már megint. - Ja. Néhányan igen. Hangosan nevetni kezdett. - Ez röhejes! Visszafojtottam egy mosolyt, mert szerettem ezt a természetes magabiztosságot még olyan témákban is, amelyekben sejtelmem szerint nem sok tapasztalata volt. - Mondjuk azok, akik tényleg szeretnék a farkamat. Nem lenne jó érzés annyira akarni valakit, hogy tényleg kelljen neked a farka? Egy hosszú kortyot ivott a jeges teájából, míg gondolkodott. - Tulajdonképpen de. De nem hiszem, hogy valaha is akartam volna annyira valakit, hogy könyörögjek neki. Egy sütiért? Azt igen. De egy faszért? Nem.

- Akkor azoknak remek sütiknek kellett lenniük. - Ó, igen, azok voltak! - Milyen film is volt? - kérdeztem nevetve. - Hát - nézett föl a plafonra, de nem pirult el, még csak nem is jött zavarba. - Játékos gólyák? Vagy valami ilyesmi. Egy csomó koleszes lány szexelt egy csomó koleszes fiúval Tulajdonképpen elég érdekes volt. Elcsöndesedtem, mert a gondolataim furcsa irányba kalandoztak el. Koedukált kollégiumok jutottak az eszembe, meg ahol Ziggy dolgozik a laborban, és hogy Jensen abban reménykedik, hogy összeszed néhány barátot. A pultos, aki szemem láttára mászott rá, és a farkam, ami még mindig hosszabb volt, mint alapesetben. - Mire gondolsz? - kérdezte. - Semmire, igazából. Letette a teáját, és a székén felém fordulva rám nézett. - Ez meg hogy lehet? Hogy mondhatja valaki, hogy nem gondol semmire? - Nem gondolok semmi lényegesre - tisztáztam. - Pornóról beszélgetünk, és te még csak nem is gondolsz a szexre? - Furcsa, de nem - válaszoltam. - Arra gondolok, hogy milyen naiv és kedves vagy. Meg arra, hogy mibe is egyeztem bele, amikor azt mondtam, hogy segítek neked felfedezni a pasizás világát. Attól tartok, hogy így te leszel a világ valaha volt legsérülékenyebb bombázója. - Erre mind gondoltál? - Bólintottam. - Hűha! - folytatta. - Pedig ez igazán lényeges! - A hangja elcsendesedett, meglágyult. Egy kicsit olyan volt, mintha a pornóhangokat utánozná, de valódi szavakkal, valódi érzésekkel. Amikor rápillantottam, láttam, hogy kifelé bámul az ablakon. - Nem vagyok naiv és nem vagyok kedves, Will. Értem, mire gondolsz, de én valahogy mindig is megszállottja voltam a szexnek. Leginkább a mechanikája érdekelt. Ez akkor most anatómia? Pszichológia? Vajon tényleg annyira különbözően épül föl a testünk? Meg ilyesmik.

Egyszerűen fogalmam sem volt, hogyan válaszoljak erre, így hát inkább ittam egyet. Én sohasem gondolkodtam ezeken dolgokon, inkább kipróbáltam mindent és bármit, amit az adott nő akart; de az, hogy Ziggy ilyesmiken gondolkodik, nagyon tetszett. - De aztán - folytatta -, mostanra már kitaláltam, hogy mi az, ami nekem jó. Vicces, de elég nehéz ezt kitalálni anélkül, hogy kipróbálnám. Ezért a pornó. Hosszasan ivott, aztán rám vigyorgott. Ha két hete mondott volna ilyesmit nekem Ziggy, helyette is zavarba jöttem volna, amiért ilyen nyíltan feltárja a tapasztalatlanságát. De most úgy éreztem, meg kell védenem őt, legalább egy kicsit. - Nem is értem, miért megyek bele ebbe a beszélgetésbe, de attól tartok, hogy a pornó egészen mást mutat, mint amilyennek a szexnek lennie kell. - Már miért? Mert az a szex, ami a pornófilmekben van, nem túl realisztikus. - Úgy érted, a legtöbb férfinek nincs akkora, mint két egymás után tett sörösdoboz? Most rajtam volt a sor, hogy félrenyeljek. - Igen, ez is egy különbség. - Volt már szexben részem, Will; csak nem túl sokfélében. A pornó arra jó, hogy megtudd, mi kelti fel az érdeklődésedet... ha érted, amit mondok. - Meglepsz engem, Ziggy Bergstrom. Egy ideig nem válaszolt, majd megszólalt. - Nem ez a nevem, azt tudod, ugye? - Tudom, de én így hívlak. - Mindig Ziggynek akarsz nevezni? - Valószínűleg. Miért, zavar? Megvonta a vállát, és a székével megint felém fordult. - Egy kicsit talán igen. Mert már nem illik rám annyira. - Csak a családom hív így. A barátaim nem. - Nem gondolom, hogy gyerek vagy, ha ettől tartanál.

- Nem, nem ettől tartok. Mindenki úgy nő föl, hogy előbb gyerek volt, és megtanulja, milyen felnőttnek lenni. De én úgy érzem, mindig is tudtam, milyen felnőttnek lenni, és csak most tanulom, hogyan kell gyereknek lenni. Lehet, hogy a Ziggy a felnőtt nevem volt. Szeretnék egy kicsit felszabadulni. Megcsavartam a fülét, amitől feljajdult, és elhúzódott tőlem. - És ezt azzal kezded, hogy pornót nézel? - Pontosan! - Egy darabig az arcomat nézte, majd megszólalt. Feltehetek egy személyes kérdést? - Neked engedély kell ehhez? Egyet kuncogott, és megöklözte a vállam. - Komolyan kérdezem. Félretoltam a kiürült söröspoharamat a pulton, és felé fordultam. - Kérdezhetsz bármit, ha veszel nekem még egy sört. Felemelte a kezét, és egy pillanat alatt magára vonta a pultos figyelmét. - Még egy Guiness-t - mondta, majd visszafordult felém. Felkészültél? Vállat vontam. Ő előrehajolt, és úgy kérdezett. - A pasik komolyan szeretik az anális szexet? Vagy nem? Lehunytam a szemem, és majdnem elnevettem magam. - Análisnak hívják, de nem igazán az. - Szeretik? Nagyot sóhajtottam, és megdörgöltem az arcom. Bele akarok menni ebbe a témába vele? - Szerintem? Azt hiszem, igen. - Szóval, te már csináltad? - Ez most komoly, Ziggy? - És már gondoltál arra, hogyan vagy benne... - Nem - tettem föl a kezem. - Azt sem tudod, hogy mit akartam mondani! - De tudom. Ismerlek, Ziggy. Pontosan tudom, hová akarsz kilyukadni.

Egy grimaszt vágott, és visszafordult a televízió felé, ahol épp a Knicks iskolázta le a Heatet. - A férfiak ki tudják kapcsolni az agyukat. Én ezt soha nem értettem. - Akkor nem volt részed olyan szexben, amely megérte volna, hogy kikapcsold. - Szerintem te még egy középszerű szexnél is kikapcsolod az agyad. - Könnyen lehet - ismertem be nevetve. - De, gondold meg: ma kagylót vacsoráztál. Ami olyan... ruganyos, rágós tengeri szar. De ettől még, ha a szádba vennéd a farkam, nem gondolnék rá, hogy hogyan is nyelted le azokat a kagylókat. Egy kis pírt véltem felfedezni az arcán. - Mert az elképesztő szopási technikámra gondolnál. - Micsoda? - bámultam rá. Ő nevetni kezdett, és a fejét ingatta. - Látod? Már most sem tudsz megszólalni, pedig még nem is csináltam semmit! A férfiak olyan egyszerűek. - Ez igaz. A férfiak minden lyukat megbasznak, amit csak lehet. - Minden baszható lyukat. Felé fordultam a székemen, és megkérdeztem: - Micsodát? - Nos, hát nem minden lyuk baszható. Itt van például az orr. Vagy a fül. - Nyilván nem hallottál a Nantucketi emberről. - Nem. - Összeráncolta az orrát, én meg a szeplőit néztem. Ma este az ajka különösen pirosnak tűnt, de láttam, hogy nincs is rajta színezék. Egyszerűen csak... piroslott. - Mindenki ismeri. Ez egy disznó limerick. - Én is? - mutatott az ujjával a mellére, és igyekeztem nem ott ragadni a tekintetemmel. - Én kimaradtam a szórásból. - Volt egy ember Nantucketben, olyan hosszú volt a farka, / Akármikor leszophatta, amikor csak úgy akarta. / Nedves arccal mondta egyszer, / Ha a fülem pina lenne, / Meg is baszhatnám magam. Ziggy csak nézett mereven.

- Ez elég ordenáré. Imádtam, hogy ez volt az első reakciója. - Melyik része? Az arcán az ondó vagy a fülbebaszás? Ő nem válaszolt, hanem megkérdezte: - Leszopnád magad, ha tudnád? Már majdnem azt mondtam, hogy eszem ágában se lenne, de aztán átgondoltam a dolgot. Ha ez lehetséges volna, valószínűleg megtenném, legalább egyszer, csak kíváncsiságból. - Azt hiszem... - Lenyelnéd? - Jézusom, Ziggs, te aztán megdolgoztatod az agyam! - Neked ezen gondolkodnod kell? - Mert ha azt mondanám, hogy ki van zárva, hogy lenyelném, akkor az nagyon hülyén hangzana. Viszont tényleg ki van zárva, hogy lenyelném. Feltételezett helyzetekről beszélünk, amelyben én leszopom a saját farkam, pedig én azt szeretem, ha a lányok nyelik le. - Nem minden lány nyeli le. A szívverésem felgyorsult, egyúttal erősebb is lett, mintha valami öklözne belülről. Úgy tűnt, hogy ez a beszélgetés hamarosan kikerül az ellenőrzésem alól. És te?

Nem vett tudomást a kérdésemről, hanem tovább kérdezett. - De a pasik nem nagyon szeretnek lemenni a lányoknak, igaz? Úgy értem, ha egészen őszinte vagy. - Vannak lányok, akiknek szeretek nyalni. Nem mindegyiknek, akikkel voltam, és nem azért, amiért gondolod. Ez egy intim dolog, és nem minden nő tudja annyira elengedni magát, hogy élvezetes legyen az egész. Nem tudom, de számomra a szopás olyan, mintha kézzel vernék ki, csak sokkal jobb. De kinyalni egy lányt? Úgy érzem, az komolyabb viszonyt kíván, bizalom kell hozzá. - Én még egyiket sem csináltam. Nekem mindkettő nagyon intim dolognak tűnik. Halkan megköszöntem a pultosnak, amikor letette elém a sört, de fogalmam sem volt, hogyan tartsam kordában azt a furcsa diadalt, amit a véremben éreztem. Miről is szólt ez az egész? Nem arról, hogy én legyek neki az első, aki kinyalja. Nem jutnék el vele odáig. Meg aztán, Ziggy olyan egyenesen megmondta, amit akar, hogy... A gyomromban szorító érzéssel arra gondoltam, ha akarná, már rég megkért volna rá. Odasétált volna hozzám, a mellemre tette volna a kezét, és azt mondta volna: Megbasznál engem? - Látod? - kérdezte, és közelebb hajolt, hogy magára vonja a figyelmemet. - Most mire gondolsz? Az ajkamhoz emeltem az üveget, megdöntöttem, majd azt mondtam: - Semmire. - Ha erőszakos nő lennék, most helyben megpofoználak. Ettől nevetnem kellett. - Remek. Épp arra gondoltam, hogy ez egy kissé... szokatlan dolog, hogy már szexeltél, de nem adtál és nem kaptál orális szexet. - Valójában - kezdte, és kissé nekidőlt a bárpultnak - azt hiszem, valami azért volt. Számba vettem az egyik srác farkát, de azt sem tudtam, mit csinálok, így hát inkább visszamentem az arcához. - A férfiak elég egyszerűek: fel-le simogatod, aztán tűz...

- Nem; vagyis, ezt értem. Én most magamról beszélek. Hogyan lehet ezt csinálni, és közben lélegezni, és nem izgulni, hogy nehogy megharapjam? Voltál már lakberendezési boltban porcelánok között? Nem estél pánikba attól a gondolattól, hogy leversz valamit, aztán összetöröd az összes Waterford kristályt? Nevetve hajoltam felé. Ez a lány egyszerűen hihetetlen. - Tehát egy farokkal a szádban attól féltél, hogy... meg fogod harapni? Nevettünkben mindketten előregörnyedtünk, ahogy elképzeltük a helyzetet. De szinte ugyanabban a pillanatban elcsendesedtünk, és én rájöttem, hogy a számat nézi. - Vannak fickók, akik szeretik a fogakat - mondtam halkan. - Vannak fickók... például te? Nyeltem egyet, mielőtt rábólintottam volna. - Eeegen. Szeretem, ha a lány egy kicsit durva. - Mondjuk, megkarmol, megharap, meg ilyesmi? - Igen... - Feszült izgalom futott végig rajtam, ahogy visszahallottam a szavaimat. Nagyot nyeltem, és arra gondoltam, meddig fog tartani, amíg ki tudom majd verni a fejemből azt a képet, ahogy csinálja azokat, amikről beszéltünk. - Hány emberrel voltál már? - kérdeztem. - Öttel. - Egyszer sem buktál rá senkire, pedig öt fickóval is szexeltél? - A gyomrom feneketlen mélységekbe zuhant, és bár tudtam, hogy az idegességem képmutató, mégsem tudtam magam visszafogni. - Úristen, Ziggs, mikor? Ő a szemét forgatta, majd gyakorlatilag kinevetett. - Tizenhat éves koromban vesztettem el a szüzességemet. Azon a nyáron, amikor az apámmal dolgoztál. - Amikor megrökönyödve néztem rá, befogta a szám, és folytatta. - Ne kezdd el, Will! Szerintem te már tizenhárom éves korodban túlestél rajta. Becsuktam a szám, és csöndben maradtam. Elég jól tippelt. Bennfentes mosollyal folytatta.

- És, kérlek, abban is biztos vagyok, hogy több száz nővel voltál. Az öt nem olyan nagy szám. Az évek alatt lefeküdtem néhány pasival, aztán úgy döntöttem, hogy nem jó ez így. Nem volt érdekes. Volt egy barátom az egyetemen, de... aztán úgy érzem, megtört bennem valami. A szex tulajdonképpen izgalmas, egészen addig, amíg a lényegre nem kerül a sor. Olyankor aztán eszembe jut, hogy vajon elég sejtet tettem-e a lemezre ahhoz, hogy a dózis-hatás összefüggést vizsgálhassam holnap az elegyben. - Ez elég szánalmas. - Tudom. - Pedig, a szex nem unalmas. Figyelmesen nézett egy darabig, majd megvonta a vállát. - Nem mondtam, hogy unalmasnak kell lennie. Inkább azt hiszem, azért unalmas, mert a korombeli pasiknak fogalmuk sincs a női testről. Elnézett a távolba, és én majdnem azt mondtam neki, hogy jöjjön már vissza. Egyre jobban kezdtem megszeretni azt a bizsergést, amit akkor éreztem, amikor egyenesen rám nézett. - Nem vádolom őket. Elég bonyolult egy dolog az odalent - intett az öle felé. - Csak már nagyon régóta szeretnék találkozni egy olyan emberrel, aki megmondja, mi olyan szuper ebben! A számra nézett, majd félrekapta a fejét, és a söröscsapokat kezdte tanulmányozni. Én a poharamba néztem, és kis köröket rajzoltam vele a söralátétre. Természetesen igaza volt; én is sok olyan nőt ismertem, akik nem az orgazmus kedvéért szexeltek. Kitty elmondta, hogy azután kerültem hozzá igazán közel, hogy lefeküdtünk egymással. Most én is elkezdtem katalogizálni a készleteimet. Hannát például már most sokkal közelebb éreztem magamhoz, mint Kittyt szex előtt, közben vagy után. Volt benne valami, ami felkeltette bennem a vágyat; én is olyan nyugodt és szókimondó akartam lenni, mint ő. Hanna akartam lenni, hogy minden gondolatát megismerjem.

Ahogy a söröm a számhoz emeltem, hirtelen megállt a mozdulatom. Ekkor jöttem rá, hogy Hannaként gondolok rá. Olyan érzés volt ez, mintha egy hosszan visszatartott lélegzet után vennék újra friss levegőt. Ziggy Jensen húga. Ziggy a gyerek, akit sohasem ismertem igazán. Ez a gátlásoktól mentes, öntörvényű nő, aki itt ül velem szemben, Hanna volt, és abban is kezdtem biztos lenni, hogy hamarosan ezer darabra töri a világomat.

ÖTÖDIK FEJEZET Döntésre jutottam: ha ki akarom sajátítani Will idejét, és ragaszkodom hozzá, hogy velem fusson, akkor muszáj lesz... hogy is mondjam... komolyan edzeni. Úgy döntöttem, komoly leszek, és már nem játékból csinálom, hanem valódi tapasztalatszerzés céljából. Viszonylag korán feküdtem le, hogy könnyebben keljek és fussak vele, és még beérjek a laborba, hogy ledolgozzam a napot. A futócuccaim mellé vettem még néhány minőségi edzőruhát és még egy pár cipőt. A sütiket kizártam az ételek sorából, és nem panaszkodtam emiatt. És ami a legaggasztóbb volt számomra, és a legbiztatóbb az ő számára, hogy beneveztünk az áprilisi félmaratonra. Egészen megrémültem. De kiderült, hogy Willnek igaza volt: lassan tényleg könnyebben ment a futás. Néhány hét múlva a tüdőm már nem szúrt annyira, a lábszáramat már nem éreztem törékeny botnak, és már nem akartam hányni, mire az ösvény végére értünk. Sőt, növelni is tudtuk a távot, és áttértünk az ő pályájára, ami sokkal nagyobb volt. Will azt mondta, hogy ha képes leszek lefutni napi hat mérföldet, és kétszer egy héten lefutom a nyolcat, akkor már nem kell nélkülem is edzenie. Nemcsak arról volt szó, hogy kezdtem jobban érezni magam. Kezdtem látni is a különbséget. A szüleimnek köszönhetően mindig is viszonylag vékony voltam, de sohasem igazán fitt. A hasam lágy volt, mint a gyerekeké, a karom izmai hülyén lötyögtek, ha integettem, és mindig ott volt az a kis rohadt hurka a farmerem derekánál, ha nem húztam be a hasam. De most... változni kezdtek a dolgok, és ezt nem csak én vettem észre. - Mi folyik itt? - kérdezte Chloe, a gardróbomból kifelé nézve. Rám mutatott, majd körberajzolt az ujjával. - Mintha... más lennél. - Más? - kérdeztem. A Ziggy Projekt valójában nem arról szólt, hogy minél több időt töltsek Willel - bár nagyon gyorsan ő lett számomra a legkedvesebb

ember -, hanem arról, hogy megtaláljam az egyensúlyomat, és hogy legyen élet számomra a laboron kívül is. Az elmúlt néhány héten Chloe és Sara fontos részei lettek a törekvéseimnek, mert sokszor elrángattak ebédelni, vagy átjöttek hozzám, hogy fecsegjünk néhány órát. Ezen a csütörtök estén ételt is hoztak magukkal, és valahogy mind a szobámba kerültünk, ahol Chloe magára vállalta, hogy átnézi a szekrényemet, és eldönti, mi maradhat, és minek kell repülnie. - Másképp nézel ki. Jobban - tisztázta, majd Sarához fordult, aki az ágyamon keresztben elnyújtózva valamilyen pénzügyi dossziét lapozgatott. - Te nem így gondolod? Sara felpillantott, majd figyelmesen végignézett rajtam. - Kifejezetten jobban. Talán, mert boldog vagy? - Épp ezt akartam mondani - bólintott Chloe. - Az biztos, hogy van valami izzás az arcodon. És a feneked fantasztikusan néz ki a nadrágodban. Végignéztem magam a tükörben, először elölről, majd megfordultam, hogy lássam a hátamat is. A fenekem tényleg elég vidámnak tűnt. Az első részem sem volt rossz éppen. - Kicsit bő a nadrágom - jegyeztem meg. - És nézd csak, már nem is vagyok olyan, mint egy muffin! - Hát, az mindig jól jön - jegyezte meg Sara nevetve, majd a fejét ingatva visszatért a papírjaihoz. Chloe elkezdte pakolni a ruháimat vissza a szekrénybe meg a nejlonzsákba. - Kezdesz feszesebb lenni. Mit csinálsz? - Csak futok. És egy csomót nyújtok. Will nagyon jó ebben. A múlt héten bevettük a felüléseket is, és mondhatom, nagyon utálom őket. Nem is tudom, mikor ettem utoljára sütit - folytattam, és tovább néztem magam a tükörben -, pedig ez nagy bűn. - Még mindig edzel Willel? - kérdezte Chloe, és nem tudtam nem észrevenni, hogy milyen pillantást váltottak Sarával. Olyat, mintha épp most tettem volna le egy szép nagy aranyrögöt az asztalra, amiről addig beszélhetnek, addig forgathatják, amíg nem könyörgök kegyelemért.

- Igen, minden reggel. - Will veled fut minden reggel? - kérdezte Chloe. Még egy pillantást váltottak. Én bólintottam, és a szétszórt holmikat kezdtem összeszedni. - A parkban szoktunk találkozni. Azt tudtátok, hogy triatlonozik? Nagyon jó formában van. Hirtelen elhallgattam, mert rájöttem, hogy Chloéval talán nem kéne olyan szókimondónak lennem, mint Willel szoktam lenni. Ismertem már őt annyira, hogy tudjam, ő sem szokott sok mindent kibeszélni. És jól gondoltam. Chloe a válla mögé tette a sötét haját, és felvont szemöldökkel mondta: - Szóval, William. - Én hümmögtem, miközben összepárosítottam egy zoknit. - A napi futáson túl is szoktatok találkozni? Éreztem magamon a figyelmüket, mintha egy lézersugár égetné az arcomat. Bólintottam, de egyikőjükre sem néztem rá. - Nagyon jóképű - tette még hozzá Chloe. Vigyázat! Vigyázat! - figyelmeztetett az agyam. - Igen, az. - Láttátok már egymást meztelenül? - Tessék? - villant a szemem Chloéra. - Chloe! - mordult rá Sara. - Dehogyis! - mondtam. - Csak barátok vagyunk. Chloe felhorkant, majd karján egy adag összehajtogatott ruhával a szekrényhez ment. - Na, jó. - Reggelente futunk, és néha megiszunk egy-egy kávét. Esetleg együtt reggelizünk - mondtam vállvonogatva, nem törődve vele, hogy az őszinteség-mutatóm a pirosba ugrott. Mert mostanában szinte minden nap együtt reggeliztünk, és napközben is legalább egyszer beszéltünk egymással. Sőt, időnként már a kísérleteimmel kapcsolatban is tanácsokat kértem tőle, amikor Liemacki elutazott, vagy dolga volt... vagy mert kíváncsi voltam a véleményére. - Csak barátok vagyunk.

Sarára pillantottam. A papírokra meredt, de közben mosolyogva ingatta a fejét. - Lószart - mondta csöppet sem dallamosan Chloe. - Will Sumnernek életében nem voltak olyan női barátai, akik csak a barátai lettek volna; kivéve minket és a rokonait. - Ez igaz - értett egyet vonakodva Sara is. Nem szóltam semmit, csak megfordultam, és átkutattam a fiókot egy pulóverért. A tarkómon éreztem, hogy Chloe figyel. Nem volt túl sok barátnőm, olyan meg pláne nem, mint Chloe Mills, de még én is voltam olyan okos, hogy féljek tőle egy kicsit. Az volt a határozott benyomásom, hogy még Bennett is tartott tőle valamelyest. Megtaláltam a kardigánt, amit kerestem, és felhúztam a kedvenc Firefly pólómra, ügyelve rá, hogy az arcom a lehető legsemlegesebb legyen, a fejemben pedig ne uralkodjanak el a Willel kapcsolatos gondolatok, amelyek kívül estek a baráti körön. Valami azt súgta nekem, hogy ezek ketten egy pillanat alatt átlátnak rajtam. - Mennyi ideje ismeritek egymást? - kérdezte Sara. - Will és Max már jó régóta ismerősök, de én csak azóta ismerem őt, hogy New Yorkba költöztem. - Ahogy én is - tette hozzá Chloe. - Nos, beszélj, Bergstrom! William túl magasan hordja az orrát, és kéne ellene egy kis muníció. Megkönnyebbülten nevettem fel, ahogy érzékeltem a téma kismértékű változását. - Mit akartok tudni? - Nos, hát te ismerted őt egyetemista korában. Orbitális nagy pöcs volt? Mondd kérlek, hogy a sakk-klubba járt, vagy valami ilyesmit! kérlelt Chloe reménykedve. - Hát, nem. Szinte biztos vagyok benne, hogy olyan srác volt, akit tizennyolc éves korában az összes anyuka le akart fektetni - mondtam, gondosan mérlegelve a szavaim. - Vagyis hát, hallottam konkrétan egy ilyen történetet Jensentől... - Max mintha mondott volna valamit arról, hogy járt a nővéreddel vetette fel Sara.

Megharaptam az ajkam, és megráztam a fejem. - Egyszer egymásba gabalyodtak egy iskolai szünidő alatt, de azt hiszem, hamar szétmentek. A legidősebb bátyámmal, Jensennel az egyetemen találkoztak, aztán lakott nálunk is, amikor az apámmal dolgozott a szakdolgozatán. Én vagyok a legfiatalabb, úgyhogy nem sokat lógtam körülöttük, legfeljebb ebédnél meg vacsoránál találkoztunk. - Ne térj ki állandóan! - mondta Chloe, és hunyorítva nézett rám. Muszáj, hogy többet tudjál! - Hát, lássuk - nevettem fel. - Ő is a legfiatalabb testvér a családjában. Két nővére van, akik jóval idősebbek nála, de én nem találkoztam egyikőjükkel sem. Az az érzésem, hogy kissé anyámasszony katonája lehetett. Egyszer hallottam, ahogy a szüleiről mesélt valakinek. Mindketten orvosok, de még jóval azelőtt elváltak, hogy ő megszületett volna. Évekkel később egy orvosi konferencián újra találkoztak, jól berúgtak, és megint összejöttek egy éjszakára... - És, bumm! így lett Will! - tippelt Sara. - Igen - bólintottam lassan. - De az anyukája nevelte. - Szóval, a nővérei tizenkét és tizennégy évvel idősebbek, mint ő. Ő volt a kisbabájuk. - Hát, ez megmagyarázza, miért gondolja úgy, hogy a nők azért vannak a földön, hogy gondoskodjanak róla - fordult az ágyon Sara felé Chloe. Én nem egészen így gondoltam, úgyhogy leültem, és a fejemet ingattam. - Nem tudom, hogy tényleg így van-e. Inkább azt hiszem, hogy nagyon, nagyon szereti a nőket. És úgy látszik, a nők is szeretik őt tettem hozzá. - Nők között nőtt fel, és pontosan tudja, hogyan gondolkodnak, mit akarnak hallani. - Azt nyilvánvalóan tudja, hogyan kell játszani - mondta Sara. Úristen, miket mesélt nekem róla Max!

Eszembe jutott Jensen esküvője, amikor Will eltűnt két nővel. Más nem látta, csak én, és biztos voltam benne, hogy nem először és nem is utoljára történt ilyen. - A nők mindig is szerették őt - mondtam. - Egyszer kihallgattam anya barátnőit, amikor Will még apának dolgozott. Hogy mi mindent szerettek volna tenni vele! - Igazi milfek! - sikkantott fel Chloe elragadtatva. - Imádom ezt! - Úristen, minden lány szerelmes volt belé! - Magamhoz öleltem egy párnát, ahogy visszagondoltam rá. - Tizenkét éves voltam, amikor először jött hozzánk Jensennel. Volt néhány barátnőm az iskolában, akik azután mindenféle okot találtak rá, hogy meglátogassanak engem. Az egyikük például Szenteste úgy csinált, mintha visszahozta volna a kardigánomat, pedig az ő kardigánját adta oda nekem! Ha visszagondolok, hogy milyen volt Will tizenkilenc évesen, hát, egy humoros, játékos, a női testet jól ismerő valaki, akinek ráadásul ott volt még az a pimasz mosolya is! Játszott egy zenekarban, tetkója volt... maga volt a két lábon járó szex. És hogy milyen volt később nyáron, amikor nálunk lakott? Ő huszonnégy volt, én tizenhat. Kibírhatatlan volt. Állandóan póló nélkül mászkált a házban, mintha nem tudná elviselni magán a ruhát, és nekem látnom kellett az egész sima, tökéletes férfi-bőrét... Ahogy kiszakadtam a múltból, láttam, hogy mind a kettőn vigyorognak rajtam. - Mi van? - Ez nagyon frivol egy leírás volt, Hanna - jegyezte meg Sara. - A frivol szót használtad? - néztem vissza rá. - Igen, azt használta - mondta Chloe. - És én egyetértek vele. Nagyon szaftos kis dolgot láthattunk. Felnyögtem, és felálltam az ágyról. - Hát, annyi biztos, hogy a tinédzser Hanna kissé belegabalyodott Willbe - mondta Sara. - De ennél sokkal érdekesebb, hogy mit gondol róla most a huszonnégy éves Hanna.

Gondolkodnom kellett ezen néhány pillanatig, mert hogy őszinte legyek, rengeteg mindent gondoltam Willről, mindenféle formában. A testére gondoltam, a szókimondó szájára, és persze arra, amiket vele tudna csinálni, de az agyára is gondoltam és a szívére. - Azt hiszem, meglepően kedves, és szinte abszurd módon okos. Egy igazi játékos, aki egyúttal őszinte és jó ember. - És eszedbe sem jutott, hogy dugjál vele? - Micsoda? - meredtem Chloéra. - Micsoda micsoda? - kérdezett vissza a szemembe nézve. Mindketten klasszak és fiatalok vagytok. Van közös múltatok. Szerintem irtó jó lenne. Képek százai villantak át rajtam néhány másodperc alatt, és bár úgy éreztem, hogy a dugás sokkal több annál, mint amit akár magamnak is ki szabadna mondanom, azért kipréseltem magamból néhány szót. - Egyáltalán nem volt köztünk semmi szex. - Jó, még nem volt - vonta meg a vállát Sara. - Nem kéne finomabban beszélned? - kérdeztem felé fordulva. Nevetés szakadt ki Chloéből, megrázta a fejét, és feddően Sara felé pillantott. - Finoman! Hidd el, mindig azok beszélnek finoman, akik csak szeretnének kedvesnek és ártatlannak látszani. - Mindegy, ettől függetlenül - folytattam -, Will úgy gondol rám, mint a barátja kishúgára. Chloe felült, és szúrós pillantása szinte átdöfött. - Annyit tudok, hogy egy férfi, ha találkozik egy nővel, két kategória egyikébe sorolja be őt: vagy csak barát, vagy lehetséges szextárs. - Nincs valami rendszeres kapcsolata? - kérdeztem, és összeráncoltam az orrom. Jó volt találkozgatni vele, de volt egy olyan benyomásom, hogy Will kapcsolatai sokkal szervezettebbek voltak, mint hogy beérje az ilyen laza beszélgetésekkel. Lehet, hogy vannak rendszeres éjszakai programjai? Nem voltam biztos benne, hogy átlátok ezen a határvonalon egy olyan bizonytalan és formátlan dolog tekintetében, mint a szex.

- Kedden Kitty, szombaton Kristy - bólintott Sara. Elgondolkodva hümmögött még magában, majd hozzátette: - Nem hiszem, hogy Larával is találkozik még, de biztos vagyok benne, hogy mások is beesnek időnként. Chloe rávillantotta a szemét, de Sara állta a tekintetét. Én pislogni kezdtem, és hagytam, hogy játsszák ezt le maguk között. - Nem mondom, hogy bele kell szeretnie, csak azt, hogy dugjanak egy nagyot. - Én csak azt szeretném, hogy mindenki ismerje a tényeket válaszolta Sara kihívó tekintettel. - Na, jó - kezdtem -, ez nem is fontos. Tekintve, hogy a bátyám legjobb barátja, nyugodtan kimondhatjuk, hogy én itt a „kizárólag barát" kategóriába esem. - Beszélt már a melledről? - kérdezte Chloe. Éreztem, hogy forróság önti el a nyakamat. Will beszélt róla, bámulta, és bálványozta a mellemet. - Ja... igen. - Erről beszélek - mosolygott Chloe sokatmondóan. *** Másnap reggel Will nyilván meg volt győződve róla, hogy beszedtem valami tudatmódosító szert, vagy hogy be kéne szednem valamit. A futás alatt nem tudtam semmire sem figyelni, mert egyfolytában a Sarával és Chloéval folytatott beszélgetés járt a fejemben. Nem elég, hogy azon töprengtem, vajon Will milyen gyakran nézi a cicimet, milyen gyakran mutat rá, sőt, beszél hozzá, de sajnos azon is gondolkodtam, milyen lehetett Will az általam is ismert nőkkel. Miket csinált velük, hogy érezték magukat vele, amikor együtt voltak, és hogy ők is olyan jól szórakoztak-e, mint én. Plusz, ott volt még az a tény, hogy minden bizonnyal meztelenül volt velük... nagyon sokszor.

Ez persze oda vezetett, hogy elképzeltem Willt meztelenül, ami nem segített az összpontosításban, és abban, hogy egyenesen fussak az előttem levő egyenes ösvényen. Erővel elszakítottam a gondolataimat a könnyű csendben mellettem futó férfitől, és a laborban rám váró feladatokra, a megírandó kutatási jelentésre gondoltam, ami a fokozatom megszerzéséhez kellett. De később, amikor ültömben Will fölém hajolt, mert a begörcsölt lábamat próbálta kinyújtani, olyan sokatmondóan nézett rám, és olyan lassan nézett végig rajtam, hogy az összes gondolatom, amiket eddig sikerült kizárnom, ismét visszatért. A gyomrom megcsavarodott, majd kellemes meleg áradt szét a mellemben, és elindult le, a lábam közötti elhanyagolt terület felé. Úgy éreztem, mintha beleolvadnék a hideg földbe. - Jól vagy? - kérdezte lágyan. Csak bólintani tudtam. Ő a homlokát ráncolva folytatta: - Olyan csendes vagy ma reggel! - Elgondolkodtam - mormogtam magam elé. Megjelent az a kis szexi mosolya, és éreztem, hogy kalapálni kezd a szívem. - Hát, remélem, hogy nem valami pornóra gondolsz, meg a szopásra, meg hogy miket akarsz kipróbálni a szexben, mert ha azt hiszed, hogy ezt megtarthatod magadnak, hát óriásit tévedsz. Most jó ritmusban vagyunk, Ziggs! Ezután a futás után különösen hosszan zuhanyoztam. *** Sohasem voltam egy nagy SMS-bajnok, és Will előtt az üzeneteim a családomnak vagy a munkatársaimnak küldött egyszavas válaszokra korlátozódtak. Akkor jössz? Igen. Hoznál egy üveg bort? Igen. Hozol valakit? Nem.

Egy héttel ezelőtt, amikor végül kicsomagoltam az iPhone-t, amit Nielstől kaptam karácsonyra, még mindig az összehajtható telefonommal SMS-eztem, amiről Jensen azt állította, hogy ez volt a legelső mobiltelefon, amit valaha gyártottak. Kinek van arra ideje, hogy bepötyögjön vagy száz üzenetet, amikor fel is hívhatja az illetőt, és mindent megbeszélhet vele kevesebb, mint egy perc alatt? Számomra ez nem tűnt túl hatékonynak. De Willel ez is vicces volt, és el kell ismernem, az új telefonommal könnyebben is ment. Ő mindenféle gondolatokat küldözgetett nekem, amik napközben eszébe jutottak, meg egy arcképet magáról, amikor egy különösen rossz viccet sütöttem el, vagy az ebédjét fényképezte le, amikor a felszolgált csirkemell úgy nézett ki, mint egy pénisz. Szóval, a... felfrissítő zuhanyzás után, amikor a telefonom megzörrent a másik szobában, nem is csodálkoztam, hogy Will az. Ami meglepett, az inkább a kérdése volt: Mi van rajtad? Éreztem, hogy zavartan összeráncolom a homlokom. Furcsa, de messze nem a legfurcsább dolog volt, amit eddig kérdezett. Félóra múlva találkozunk a reggelinél, és talán attól tartott, hogy úgy fogok kinézni - ami miatt húzni szokott, mint egy egyetemista hobó. Lenéztem a meztelen mellemen levő törölközőre, és írni kezdtem: Fekete farmer, sárga felső, kék pulóver. Nem, Ziggy, úgy értem *ide illeszd a célzást* Ml VAN RAJTAD? Na, ezt már nem értettem. Nem értem - válaszoltam. Csak piszkállak. Szexting. Megálltam, és néhány másodpercig a telefonomra meredtem, mielőtt válaszoltam volna:

Mi van? Ő sokkal gyorsabban írt, mint én, így a válasza szinte azonnal megjelent. Úgy nem olyan izgalmas, ha meg kell magyaráznom. Új szabály: jól, vagy legalább elfogadhatóan kell értened a szexi célozgatásokhoz. Egy pillanat alatt megértettem, mintha felkapcsolták volna villanyt. Oh! Ah! „Szexting!" Ez remek! Bár értékelem a lelkesedésedet, és azt a tényt, hogy szerinted elég elmés vagyok ahhoz, hogy ilyesmit kitaláljak - válaszolta -, közlöm veled, hogy nem tőlem származik a kifejezés. Már jó ideje közszájon forog a pórnép körében. Akkor, most válaszolj a kérdésre! Fel-alá kezdtem járkálni, és gondolkodtam. Oké. Ez egy feladat. Meg tudom csinálni. Filmbeli emlékeim közül megpróbáltam előkaparni valami szexi beszólást, de pillanatnyilag semmi sem jutott eszembe. Felidéztem Eric csajozós szövegét, aztán... vállat vontam, és elfelejtettem. Totál üres volt az agyam. Nos, most még épp nem vagyok felöltözve - írtam -, és itt állok, és megpróbálom kitalálni, hogy szabályellenes-e alsónemű nélkül menni, mert a ruhámon átlátszanak a szegélyek, én viszont utálom a tangát. A telefont néztem, míg a kis pontok nem jelezték, hogy válaszol. A francba, ez tök jó volt, te gyerek! De ne mondj alsóneműt. Vagy blúzt. Nem szexi.

Ne csúfolódj rajtam! Nem tudom, mit kell mondani. Hülyén érzem magam, ahogy itt állok meztelenül, és veled SMS-ezem. Vártam. Eltelt néhány pillanat, míg újraéledt a telefonom. OK. Most már látom, hogy érted. Akkor mondj valami disznó dolgot! Disznó dolgot? Uramisten! Van annyi idő, hogy lenézzek valamit az internetről? Nincs. Átkutattam az agyam, és leírtam az első féldisznó dolgot, ami az eszembe jutott: Néha, amikor együtt futunk, és te szabályosan veszed a levegőt, és beleolvadsz a ritmusába, arra gondolok milyen hangokat adhatsz ki szex közben. Hát, lehet, hogy ez kicsit több volt, mint fél-disznó, ezért örökkévalóságnak tűnt az az idő, amíg nem válaszolt. Istenem! Letettem a telefonom, mert megvoltam győződve róla, hogy Will már nem fog válaszolni többé. Talán valami játékosra gondolhatott, és nem ilyen... őszinte dologra. Bementem a fürdőszobába, megfésültem a vizes hajamat, majd egy kontyba csavartam a fejem tetején. A szobában hallottam, hogy megzörren a telefonom. HŰHA - volt az első üzenet. A második pedig: Ez elég... erős kezdés volt! Egy perc időt kérek. Vagy inkább ötöt. ISTANEMSAJNALOMNAGYON - pötyögtem remegő ujjakkal az üzenetem, és szerettem volna elbújni egy lyukban, és meghalni. - ÚGY

ÉRTEM BOCSÁNAT HOGY KICSÚSZOTT A SZÁMON EL SE HISZEM. Viccelsz - válaszolta. - Olyan volt ez nekem, mint a karácsony. Úgy tűnik, van még mit fejlődnöm. Várj, lehet, hogy előbb még nyújtanom kéne. Várok - írtam vissza. Jól nézett ki a cickód ma. Csak ennyit tudsz? - írtam vissza, mert már sokkal perverzebb dolgokat is mondott nekem élőben; egyenesen a mellemnek. Most komolyan arra tanít, hogyan legyek szexi? Tényleg? Ez egyáltalán nem jött be neked? Zzzzzzzzzzz - írtam vissza. LÁTHATOM a melledet legközelebb? Jó. Átmelegedett az arcom, de nem ismertem volna be semmi pénzért. Nyami. Úgy mosolyogtam a telefonomra, mint egy idióta. Újra megjelent a kis szövegbuborék, vagyis írni kezdett. Vártam. És vártam. Végül megjött: Meg is foghatom? Megízlelhetem? Nagyot nyeltem és remegve feljebb húztam magamon a törölközőt. Most már nem csak az arcomat éreztem forrónak. Azt válaszoltam: Na, ez már egy kicsit jobb volt. Megszívhatom és megbaszhatom őket?

Leejtettem a telefonom, majd idegesen matatva kerestem a földön. Ez már elég jó - írtam remegő kézzel. Lehunytam a szemem, és el akartam hessegetni a szemem elől azt a képet, ahogy Will csípője a mellem fölött mozog, a dákója pedig a melleim között csúszkál. A telefonon keresztül is éreztem az eltökéltségét, ahogy azt válaszolta: Tudasd velem, ha szeretnél egy perc időt EGYEDÜL. Felkészültél? Nem. Egyáltalán nem. Igen. Egyszer az a rózsaszín trikó volt rajtad. A didkóid fenomenálisan néztek ki benne! Teltek és lágyak. Mikor a szél feltámadt, a bimbóidat is látni lehetett. És csak arra tudtam gondolni, milyen lenne neked, ha magadon éreznéd a kezem, és a mellbimbódat nyalogatnám. Hogy nézne ki a farkam a bőrödön, és milyen érzés lenne a nyakadra élvezni. Jesszusom! Will! Felhívhatlak? Miért? Mert nehéz egy kézzel írni. Egy percig nem válaszolt, és most én láttam magam előtt, ahogy leejti a telefonját. Aztán azt írta: A FENÉBE! Épp magadhoz nyúlsz? Leesett? - válaszoltam. Aztán eldobtam a telefont, és lehunytam a szemem. Mert, hát igen, pontosan azt csináltam. ***

Mivel a futás végeztével megegyeztünk, hogy Sarabeth-nél regelizünk, az SMS-ei által ihletett tevékenységemet befejezve gyorsan felöltöztem, és kirohantam az ajtón. A hideg és a kezdődő hóesés ellenére végig forróságot éreztem magamban, míg a Kilencvenharmadik utca felé siettem, és azon gondolkodtam, hogy ülök le majd le vele szemben anélkül, hogy lássa rajtam, hogy az ő üzeneteire maszturbáltam. A napi dolgok kezdték elveszteni a jelentőségüket, és nem tudtam, hogy mindez mikor kezdődött. Akkor, amikor ma reggel fölém hajolt, és úgy nézett rám, mintha rám akarna mászni? Vagy hetekkel ezelőtt, amikor a pornóról és a szexről kezdtünk beszélgetni a bárban? Vagy még korábban, amikor először mentünk együtt futni, és ő a fejembe húzott egy sapkát, és úgy mosolygott rám, hogy az volt az érzésem, mintha a falnak nyomva megbaszott volna? Ez így nem lesz jó. Barátok vagyunk, emlékeztettem magam. Titkos feladat. Megtanulni nindzsa módra küzdeni, majd sértetlenül elmenekülni. Lehajtott fejjel mentem a vékony, ropogós hóban, és átkoztam a márciusi időjárást, miközben a hópelyhek beleakadtak a lazán hagyott hajamba. Épp egy fiatal pár jött ki a vendéglőből, és én becsusszantam mellettük az ajtón. - Zig! - mondta egy hang, és ahogy felnéztem, Will mosolygott le rám a galériáról. Intettem neki, majd megindultam felfelé a lépcsőn, menet közben levéve a sálamat. - Klassz, hogy megint látlak - mondta, és felállt, ahogy a közelébe értem. Azon kaptam magam, hogy irracionális módon halálra idegesít a jó modorával, de még inkább a még mindig nedves hajával, és azzal, ahogy a pulcsija feszül a hosszú felsőtestén. Micsoda remek egy seggfej! - ’reggelt - válaszoltam. - Zsémbes vagy? Esetleg egy kissé feszült? - Nem - válaszoltam haragosan. Felnevetett, ahogy mindketten leültünk.

- Megrendeltem a reggelid. - Micsodát? - A reggelidet. Citromos palacsintát bogyós gyümölcsökkel. És azt a virágos dobozos dzsúszt. - Ja, jó - válaszoltam rápillantva az asztal másik oldaláról. Széthajtogattam a szalvétámat, és az ölembe tettem. Ő előrehajolt, hogy a szemembe nézzen. - Vagy valami mást akartál? Szóljak a pincérnek? - Ne... - Nagy levegőt vettem, és kinyitottam a számat, hogy mondjak valamit, de aztán újra becsuktam. Apróság volt; tudta jól, hogy mindig ezt az ételt rendelem és ezt a fajta gyümölcslevet. Meg azt is, hogy hogyan nyújtsa ki a begörcsölt lábam. De valahogy mégis fontosnak éreztem. Egy kicsit rosszul éreztem magam attól, hogy ennyire kedves, és hogy én képtelen vagyok levenni a szemem a nadrágjáról. - Csak furcsa, hogy emlékszel rá. - Nem nagy ügy - vonta meg a vállát. - Ez csak egy reggeli, Cikkcakk! Nem a vesémet adtam neked. Elnyomtam magamban a hirtelen feltörő kurvás késztetéseimet. - Persze; csak ez tényleg szép volt tőled. Néha meg tudsz lepni. - Ezt hogy érted? - kérdezte kissé visszakozva. Felsóhajtottam, és belesüppedtem a székembe. - Csak azt gondoltam, hogy inkább gyerekként kezelsz. - Amint kimondtam, már látszott, hogy nem tetszett neki. Hátradőlt a székén, és lassan kifújta a levegőt. - Tudom, hogy leadsz a tempódból, hogy veled futhassak. Azt is tudom, hogy lemondtad a nem-barátnőiddel való programjaidat, hogy velem tölthesd az időt, és szeretném, ha tudnád, hogy... milyen nagyra értékelem ezt. Te igazán jó barát vagy, Will. Összerándult a szemöldöke, és a poharába nézett ahelyett, hogy rám nézett volna. - Kösz. Csak... érted... segítek Jensen kishúgának. - Igen - mondtam, és ismét éreztem, hogy valami zavar. Szerettem volna elvenni előle a vizet, és a saját fejemre önteni. Mi ez a vadság bennem?

- Igen - ismételte meg ő is, és azzal a bolondos mosollyal pillantott fel rám, ami azonnal szétoszlatta a bennem gyűlő feszültséget, és visszazökkentett a lányos szerepembe. - Legalábbis, ezt fogjuk mondani mindenkinek.

HATODIK FEJEZET Valami megváltozott; egy kapcsoló átkapcsolt az utóbbi néhány nap során, és most egy ismeretlen súly nehezedett ránk. Néhány nappal ezelőtt kezdődött, amikor futás közben olyan szétszórt volt, aztán lefeküdt a földre, mert begörcsölt a lába. A reggeli után jól látszott, hogy valami miatt nagyon feszült. Küzdött magában valamivel. Hasonlóképp zavarban volt, mint én, mintha ellenállhatna annak a mágneses erőnek, ami jól láthatóan egy másik területre vonzott minket. Egy nem baráti területre. A telefonom megzörrent a kávézó asztalán, és fölkaptam, mert Hanna képe jelent meg a kijelzőn. Próbáltam nem tudomást venni arról a könnyű, meleg érzésről, ami a hívása miatt elfogott. - Szia, Ziggs! - Gyere el ma este egy partira! - mondta egyszerűen, átugorva a szokásos üdvözléseket. Az ideges Hanna szokott így tenni. Szünetet tartott, majd csendesebben hozzátette: - Hacsak... Basszus, ma szombat van! Hacsak nem az amúgy plátói szexpartnereddel leszel. Figyelmen kívül hagytam a gondosan elhelyezett rejtett kérdését, és az első dologra koncentráltam, mert a Columbia biológia fakultásának konferenciatermében tartott parti képe rémlett föl előttem, kétliteres üdítőkkel, chipsszel és bolti salsával. - Milyen partira? Egy kis csönd volt a vonal másik végén. - Lakásavatóra. Elmosolyodtam, mert még jobban gyanakodni kezdtem. - Milyen lakás avatójára? A vonal másik végéről megadó nyögést hallottam. - Oké, rendben. Ez egy diákparti. Egy srác a karról új lakásba költözött a barátaival. Nyilvánvalóan szar lesz az egész. Én szeretnék menni, és szeretném, ha eljönnél velem.

- Szóval egy vadulós egyetemista buli? Lesz ropi meg pilótakeksz is? - Dr. Sumner - sóhajtott. - Ne légy sznob! - Nem vagyok sznob - válaszoltam. - Egy harmincas évei elején járó férfi vagyok, aki már évekkel ezelőtt lediplomázott, és akinek az jelenti a vad éjszakát, ha ráveszem Maxet, hogy több, mint ezer dollárt költsünk egy üveg scotch-ra. - Csak gyere el velem! Biztosan jól fogod érezni magad. Sóhajtottam, és a kávézóasztalon levő fél üveg sörre bámultam. - Én leszek ott a legidősebb? - Valószínűleg - ismerte be. - De egyúttal a legjóképűbb is. Nevettem ezen, majd elképzeltem, hogy milyen lenne az estém enélkül. Már lemondtam Kristyt, és magam sem tudtam, hogy miért. Ez nem igaz. Pontosan tudtam, miért. Hülyén éreztem volna magam, és tisztességtelen lettem volna Hannával, ha más nővel lennék, miközben ő olyan sokat adott nekem magából. Amikor azt mondtam Kristynek, hogy nálam ma esőnap van, tudtam, hogy mást is megérzett a hangomból. Nem kérdezte, hogy miért szerveztem át a dolgokat, ahogy Kitty kérdezte volna. Én magam már gyanítottam, hogy ezzel a szőkével már nem fekszem le többet. - Will? Sóhajtottam, és a bejárathoz mentem, ahol a cipőmet hagytam. - Oké, rendben, elmegyek. De olyan pólót húzzál, amiben jól látszik a cicid, hogy legyen mivel szórakoznom nekem is! Apró, levegős nevetést hallottam, ami egyszerre volt lányos és dögös. - Megegyeztünk. *** Pontosan olyan volt, mint amire számítottam. Egy felsős diákokhoz illő, olcsó bérlakás, ami nagyon is ismerős volt nekem. A nosztalgia hulláma öntött el, amikor beléptünk a zsúfolt lakásba.

Két lehasznált futont láttam, foltos, iszapzöld huzattal. A televízió egy asztallapon állt amelyet két doboz tartott. A kávézóasztal is látott már szebb napokat, mielőtt rosszra fordult a sorsa, majd azután ezekhez a fiatalemberekhez került, hogy még inkább leamortizálják. A konyhában szakállas hipszterek és végzős egyetemisták hordája gyűlt egy Yuengling söröshordó köré, a pulton félig kiivott üvegek és olcsó piák sorakoztak. De Hanna arcára nézve azt hihette volna az ember, hogy a mennyországba került. Megszorította a kezem, fészkelődött egy kicsit, majd azt mondta: - Úgy örülök, hogy eljöttél velem! - Most komolyan: voltál ezelőtt egyáltalán ilyen buliban? kérdeztem. - Egyszer - válaszolta, még mélyebbre taszítva a kétségbeesésbe. Még fiatalabb koromban. Négy Bacardit ittam, és belehánytam valaki cipőjébe. Fogalmam sincs, hogy kerültem haza. Ez a kép felforgatta a gyomromat. Szinte minden partin, amelyen egyetemista koromban részt vettem, volt egy ilyen lány, aki tágra nyílt szemmel kódorgott, és elszántan próbált vad lenni. Rosszul esett, ha arra gondoltam, hogy az a lány Hanna is lehetett volna. A szememben ő mindig okosabb volt ennél és öntudatosabb. Még mindig beszélt, és közelebb hajoltam hozzá, hogy elkapjam az értelmét. - ...a vad éjszakák többnyire azt jelentették, hogy Most mutasd meg!et játszottunk a kolesz társalgójában, és ouzót kortyolgattunk hozzá. Vagyis hát, mindenki más ouzót ivott. Én, ha csak megszagolom, okádni tudnék tőle. - Rám nézett a válla fölött, és magyarázatként még hozzátette: - A szobatársam görög volt. Hanna bemutatott egy csoportnak, főként fickóknak. Volt egy Dylan, egy Hau és egy Aaron, és asszem egy Anil. Az egyikük egy koktélt adott Hannának, ami valami divatos szilva-szakéből és szódavízből állt. Szilva-szaké. Tudtam, hogy Hanna nem egy nagy ivó, és beindult a védelmező ösztönöm.

- Nem akarsz inkább valami alkoholmenteset? - kérdeztem elég hangosan ahhoz, hogy a többiek is hallják. Amilyen faszfejek, nyilván azt hiszik, hogy be akar nyomni. Mindenki a válaszát várta, de ő beleivott az italába, majd elismerően hümmögött.. - Ez nagyon jó. Te jó ég! - Úgy tűnt, hogy tényleg ízlik neki. - Csak figyelj rá, hogy ne igyak többet! - súgta a fülembe, közelebb húzódva hozzám. - Különben nem vállalok felelősséget a tetteimért. Na, bassza meg. Ezzel az egy mondatával kisiklatta a tervemet, hogy én legyek a jóságos nagytestvére ezen az estén. Hanna gyorsabban itta meg a koktélt, mint vártam, és az arca rózsaszín pírt vett fel. A száján folyton mosoly bujkált. Elkapta a tekintetem, és láttam, hogy boldog, feldobott. Jézusom, de csinos! - gondoltam, és arra vágytam, bárcsak egyedül lennénk nálam, és mondjuk, filmet néznénk. Fel is jegyeztem gondolatban, hogy ezt hamarosan meg kell ejtenünk. Körülnéztem, és megláttam, milyen sokan jöttek még. A konyha egyre zsúfoltabb lett. Az egyik egyetemista lány közelebb jött a kis körhöz, amelyben álltunk, és ahol őrült professzorokról szóló történeteket meséltek. Közém és a jobbomon álló Dylan közé lépett. Éreztem, hogy a balomon levő Hanna figyeli a reakciómat. Nagyon ki voltam hegyezve rá, szinte az ő szemével láttam magam. Abban igaza volt, hogy tényleg észreveszem a nőket, de ez a nő, bár csinos volt, semmiféle hatással nem volt rám, különösen most, hogy itt volt mellettem Hanna is. Vajon tényleg azt gondolja, hogy minden alkalommal lefekszem valakivel, ha kimozdulok otthonról? Elkaptam a tekintetét, és rosszallóan néztem rá. Ő kuncogott, és hang nélkül tátogta nekem: - Ismerlek ám! - Nem ismersz - tátogtam neki vissza. És, basszus, kimondtam a másik felét is: - Még annyi mindent kell tanulnod! Néhány hosszú, feszült pillanatig csak bámult rám. Láttam a nyakán az erei lüktetését, láttam, hogy kipirosodik a nyaka, és felgyorsul a lélegzete. Lenézett a földre, a kezét a bicepszemre tette, és végighúzta

az ujját a fonográfot ábrázoló tetováláson, amit a nagyapám halálakor készíttettem. Egyszerre léptünk el a csoporttól, és cinkosan összemosolyogtunk. Bassza meg, ez a lány megtébolyít! - Mesélj erről valamit! - súgta. - Egy éve csináltattam, amikor a nagypapám meghalt. Ő tanított basszusgitározni. Szinte minden ébren töltött percét zenehallgatással töltötte, minden nap. - Akkor mesélj egy olyanról, ami nem látszik - mondta, és a számat kezdte figyelni. Lehunytam a szemem egy pillanatra, és gondolkodtam. - A baloldali lengőbordám alá egy NEM szót tetováltattam. - Miért? - nevetett fel, és annyira közel lépett hozzám, hogy a leheletén éreztem a szilva édes illatát. - Akkor történt, amikor egyszer berúgtam az egyetem alatt. Épp egy erősen vallásellenes hullámon lovagoltam, és nem tetszett, hogy Isten Ádám bordájából csinálta Évát. Hanna hátravetette a fejét, és úgy nevetett, ahogy én a legjobban szerettem; a hasából jött a nevetés, és megrázta az egész testét. - Olyan kibaszott szép vagy - mondtam halkan, anélkül, hogy meggondoltam volna, majd a hüvelykujjammal végigsimítottam az arcát. Felrántotta a fejét, és egy bujkáló, gonosz kis mosollyal kihúzott a konyhából. - Hova megyünk? - kérdeztem, és hagytam, hogy végigvonszoljon a zárt ajtók mellett egy folyosón. - Csitt! Ha elmondom, elvesztem a bátorságomat, még mielőtt odaérnénk. Csak gyere! Nem tudhatta, hogy akkor is mennék vele, ha kigyulladna ez a folyosó. Végül is, miatta jöttem el erre a koszos, bohém partira. Az egyik zárt ajtó előtt Hanna megállt, kopogott, majd várt. A fához nyomta a fülét, rám mosolygott, és amikor semmi sem hallatszott, egy aranyos, ideges nyikkanás kíséretében elforgatta az ajtónyitó gombot.

A szoba sötét volt, és hála istennek, üres; a költözködés sem hagyott rajta túl mély nyomokat. A szoba közepén levő ágy frissen volt vetve, a sarokban egy szekrény állt, és a szemközti fal előtt dobozok sorakoztak. - Kinek a szobája ez? - kérdeztem. - Nem tudom. - Hanna mögém nyúlt, bezárta az ajtót, majd felnézett rám. - Szia! - Szia, Hanna. A szája kinyílt, gyönyörű szemével rám nézett. - Nem azt mondtad, hogy Ziggy. - Tudom - súgtam vissza mosolyogva. - Mondod még egyszer? A hangja rekedtes lett, mintha azt kérte volna, hogy nyúljak hozzá, vagy csókoljam meg. És lehet, hogy amikor Hannának szólítottam, az olyan volt neki, mintha tényleg megcsókoltam volna. Én legalábbis így éreztem. Egy részem - egy nagyon nagy részem - úgy döntött, hogy mostantól nem érdekel. Nem érdekel, hogy tizenkét évvel ezelőtt a nővérével csókolóztam, és hogy a bátyja az egyik legközelibb barátom. Nem érdekel, hogy Hanna hét évvel fiatalabb nálam, és sok tekintetben nagyon-nagyon ártatlan. Nem érdekel, hogy valószínűleg úgyis elszúrom az egészet, vagy hogy a múltam előbb-utóbb zavarni fogja őt. Egyedül voltunk egy sötét szobában, és minden porcikám izzott a vágytól, hogy megérintsen engem. - Hanna - mondtam csendben. A két szótag betöltötte az agyam, és felpörgette a pulzusom. Ő titokzatosan elmosolyodott, majd a számra nézett. A nyelve kicsúszott a szájából, és megnedvesítette az ajkát. - Mi történik itt, Titokzatos Hölgy? - kérdeztem súgva. - Mit csinálunk ebben a sötét szobában? Flörtölünk? Ő fölemelte a kezét, és a hangja szinte levegő nélkül jött ki a torkából. - Ez a szoba Las Vegas. Jó? Ami itt történik, az itt is marad. Vagy inkább, amit itt kimondunk, az itt is marad. Kábán bólintottam; megigézett alsó ajkának íve. - Oké.

- Ha ez túl sok neked, vagy ha átlépem a barátság egy olyan határát, amit eddig rejtélyes módon sikerült elkerülnöm, csak szólj, és elmegyünk, és nem leszünk nevetségesebbek, mint amilyenek ezelőtt voltunk. - Oké - súgtam megint, és néztem, ahogy remegve mély levegőt vesz. Kicsit ittas volt és ideges. A várakozás hulláma. - Annyira beindulok tőled - folytatta halkan. - Csak tőlem? - kérdeztem vissza mosolyogva. - Szeretném, ha... - vonta meg a vállát - megtanítanál néhány dologra. Nem csak arra, hogy hogyan kezeljem a pasikat, hanem arra is, hogy hogyan legyek valakivel. Mindig erre gondolok. És tudom, hogy te könnyen csinálsz ilyesmit anélkül, hogy viszonyt kezdenél valakivel, és... - Elmerengett valamerre, majd rám nézett a sötét szobában. Barátok vagyunk, ugye? Pontosan tudtam, hová akar kilyukadni. - Bármit is kérsz, megteszem. - Nem is tudod, mit akarok kérni. - Akkor kérd! - mondtam felnevetve. Egy kicsit közelebb lépett, a kezét a mellkasomra tette; erre lehunytam a szemem, és a meleg keze közben lecsúszott a hasamra. Egy pillanatra arra gondoltam, vajon érzi-e, hogy kalapál a szívem. Mert én mindenhol éreztem a szívverésem, az - Megnéztem még egy filmet - mondta -, egy pornót. - Értem. - Elég szaftos kis filmek ezek. Csendben mondta ezt, mintha attól tartott volna, hogy megbánthatja a férfias, pornókedvelő érzékenységemet. - Nyilván - nevettem fel egyetértőén. - A nők mindig annyira túlzóan viselkednek bennük. - Majd elgondolkodva hozzátette: - De többnyire a fickók is. - Többnyire?

- De nem a végén - folytatta, és annyira lehalkította a hangját, hogy alig lehetett hallani. - Mikor a pasi élvezett. Kihúzta a nőből, aztán rajta csinálta. Az ujjait az ingem alatt mozgatva a köldökömtől a nadrágom derekáig húzódó szőrrel játszott. Aztán beszívta a levegőt, és kezével kutakodva följebb, a mellemre csúszott. Bassza meg! Már úgy beindultam, hogy alig tudtam visszatartani magam, hogy a csípője felé nyúljak. De azt akartam, hogy ő irányítsa a történéseket. Ő húzott ide be, ő kezdte az egészet. Szerettem volna, ha megkapja mindazt, amit akar, mielőtt rám kerülne a sor. Mert akkor már nem tartok vissza semmit. - Ez elég gyakori a pornófilmekben - mondtam. - A fickók nem a nőbe élveznek. - Nekem tetszett ez a rész - nézett rám. Éreztem, hogy merevebb leszek a nadrágomban, és nagyot nyeltem. - Igen? Tetszett, mert úgy éreztem, hogy olyan életszerű. Azt hiszem, most jövök rá a dolgokra. Korábban még nem próbáltam vagy nem akartam kipróbálni azokkal, akikkel eddig voltam. De mióta veled lógok, képtelen vagyok nem gondolni az ilyesmikre. Szeretném megtudni, hogy mi az, amit szeretek. Összerázkódtam a sötét szobában, és azt kívántam, bárcsak ne válaszoltam volna olyan gyorsan, olyan nyilvánvalóan. Semmit sem akartam jobban, mint odavinni az ágyhoz, és olyan hangosan megbaszni, hogy mindenki tudja a partin, hova tűntünk és mit is kap éppen. - Nem tudom igazán, hogy mi jó a férfiaknak. Tudom, hogy azt mondjátok magatokról, hogy nincs ebben semmi nagy titok, de ez nem igaz. Legalábbis, én nem így érzem. - Megfogta a kezem, és az arcomat figyelve a melléhez húzta. A tenyeremmel pont azt éreztem, amit már ezerszer elképzeltem. Telt és lágy ívei, selymes bőre vággyal volt tele. Mindent meg kellett tennem, hogy ne kapjam föl, és ne szorítsam a falnak.

- Szeretném, ha megmutatnád, hogyan - mondta. - Hogy érted, hogy hogyan? Lehunyta a szemét, és nyelt egyet. - Szeretnék úgy hozzád érni, hogy elélvezz. Nagy levegőt vettem, és a szoba közepén levő ágy felé pillantottam. - Ott? Követte a tekintetem, majd megrázta a fejét. - Nem ott. Nem az ágyban. Csak... - gondolkodott néhány pillanatig, majd kibökte: - Benne vagy? - Hű, hát persze, hogy benne vagyok. Nem is tudom, képes lennék-e nemet mondani neked, még akkor sem, ha muszáj lenne. - Egy kis mosolyt rejtett el, és a kezemet lehúzta a csípőjére. - Kézzel szeretnéd? Azt akarod? - Behajlítottam a térdem, hogy a szemébe nézhessek. Egy baromnak éreztem magam, amiért ilyen szókimondó voltam vele. Végül is, az egész beszélgetés végtelenül szürreális volt, de muszáj volt tisztáznom, hogy mi is történik valójában, mielőtt hagyom, hogy elillanjon az amúgy is vékonyka önkontrollom. - Csak tudni szeretném, hogy jól értem-e. Megint nyelt egyet, és most furcsamód szégyellősen mondta: - Igen. Közelebb léptem, és ahogy megütött a samponjának növényi illata, ráébredtem, hogy milyen feszült is voltam. Korábban sohasem voltam ideges, de most meg voltam rémülve. Nem azzal törődtem, hogy ez milyen jó nekem - felőlem lehetett volna bármilyen esetlen és ügyetlen, gyors vagy lassú, gyengéd vagy durva -, mert én így is, úgy is felrobbantam volna a kezei között. Csak azt szerettem volna, ha egy másodpercre sem veszik el a nyitottsága. Azt akartam, hogy a szex jó legyen neki. - Nekem rendben van, ha hozzám nyúlsz - mondtam neki a bennem ébredő sürgető vágy és az óvatos gyengédség között egyensúlyozva. Az övemhez nyúlt és kikapcsolta. Én a csípőjére csúsztattam az ujjaimat, és a szoknyája derekától felfelé kezdtem gombolni a blúzát. A mosolya egyre szédültebb lett, amit lehajtott fejjel próbált elrejteni, de

nem sikerült. Nem tudtam, hogy nézhetek ki, de úgy gondoltam, hogy a szemem tágra nyílt, a szám tátva volt, és az ujjaim bizonytalanul matattak az apró gombjain. Mikor lehúztam a blúzt a vállán, észrevettem, hogy a keze elbizonytalanodik a sliccemnél, aztán hátrább lépett, és hagyta, hogy a blúz lehulljon róla a földre. Ott állt előttem egy egyszerű pamutmelltartóban. Mögé nyúltam, és a pillantásommal engedélyt kértem rá, hogy kikapcsolhassam, majd a melltartó pántját is lehúztam a vállán. Nem készültem fel a meztelen melle látványára, ahogy ott állt, és csak nézett némán. - Csak, hogy tudd - suttogta -, neked nem kell csinálnod semmit velem. ' Csak, hogy te is tudd - mondtam hasonlóan halkan -, képtelen lennék most nem megérinteni téged. - Én most oda akarok figyelni. Te meg valószínűleg... elvonnád a figyelmemet. Sóhajtottam. Ettől kikészülök! - Milyen jó tanítvány vagy - mondtam, és odahajoltam, hogy megcsókoljam a válla és a nyaka hajlatát. - De ki van zárva, hogy én csak itt álljak, és ne nézzem itt ezeket! Talán már észrevetted, milyen megszállottja vagyok a melleidnek. A bőre lágy volt és csodálatos volt az illata. Kinyitottam a számat, és egy kicsit megharaptam próbaképpen. Ő felsóhajtott, és nekem nyomta magát, ami kibaszottul a lehető legjobb reakció volt. Az agyamat elöntötték a képek, ahogy a körmei belévájnak a hátamba, ahogy kinyílik a szám, és éhesen ráharapok a mellére, miközben ledöntöm őt. - Érints meg, Hanna! Kezemmel megemeltem a mellét és kicsit megszorítottam. Te szent isten, ez a lány ennivaló! - Mutasd meg, hogy kell. Ujjai visszatértek a sliccemhez, de aztán nem ment tovább.Valószínűleg ez volt a legizgatóbb dolog, amit valaha nő nekem mondott. Talán a csöppet rekedtes hangszíne, a benne rejlő vágy tette. Vagy az, hogy bármilyen tökéletes lény is volt, ez a feladat olyan távol

esett a komfortzónájától, hogy tőlem kért segítséget. Vagy egyszerűen csak vadul kívántam őt, és azzal, hogy megmutatom Hannának, hogyan elégítsen ki engem, egyúttal azt is szétkürtöltem a világba, hogy ő itt hozzám tartozik. A kezét a farmerom derekához vittem, és ketten együtt húztuk le a nadrágomat és a boxeremet, kiszabadítva az álló farkamat. Hagytam, hogy nézze egy darabig, miközben mindkét kezemmel a hátára simítottam a haját, és megcsókoltam a nyakát. - Olyan baromi jó illatod van! - Én meg olyan kemény voltam, hogy végig éreztem a dákómban a lüktetést. Muszáj megszabadulnom ettől a feszültségtől. - A francba, Hanna, - Mutasd meg, Will - kérte, és mindkét kezét végighúzva a hasamon finoman megérintette a feszülő makkomat. Mindketten lenéztünk egymás altestére, és összehangolva, finoman mozogni kezdtünk. Megfogtam a meleg kezét, rátettem a farkam közepére, és lehúztam, majd vissza, föl, és közben sóhajtva mondtam neki: Baaasszus! Ő halk, izgatott nyögést hallatott, mire majdnem felrobbantam. De inkább összeszorítottam a szemem, és újra lehajoltam, hogy végigcsókoljam a vállától indulva a nyakát. Lassan vezettem a mozdulatait. Még sohasem verték ki csak kézzel a farkamat, mert egy idő után mindig szájjal vagy puncival fejezték be, de ez, itt, most tökéletes volt. Olyan kibaszott közel volt az ajkunk! Éreztem a leheletét, a szilvaital édes illatát. - Nem furcsa, hogy most itt foglak téged, pedig még meg se csókoltalak? - kérdezte súgva. A fejem ingattam, miközben lefelé néztem, ahol rám kacsolódtak az ujjai. Nyeltem egyet, és alig tudtam összekaparni a gondolataimat. - Itt nincs helyes és helytelen. Nincsenek szabályok. Pillantását felemelte onnan, ahová eddig nézett, és a számra bámult. - Nem muszáj megcsókolnod. Csak tátogni tudtam. Már hetek óta meg akartam csókolni őt. - Jézusom, Hanna! De igen! Megcsókollak!

- Oké - mondta, és a nyelve kicsusszant a nedves ajkai közül. Lehajoltam hozzá, és magamba szívtam őt. Ott volt a szám az övéhez egészen közel, miközben fel-le mozgattam a kezét a farkamon. Az ajkából kis hangocskák törtek elő, mikor a keze el-elérte a makkomat, én pedig nyögdécselni kezdtem. Nem is értettem, hogy lehet ez ilyen jó, csak kézzel. És ez az egész túlságosan is intim volt ahhoz képest, hogy csak barátok vagyunk. A szemébe néztem, aztán a szájára, majd még közelebb hajoltam, és megcsókoltam őt. Olyan baromi édes volt a szája, és olyan meleg, hogy szinte nem is éreztem valóságosnak; pedig csak a szájához ért a szám. Hadd csináljam ezt! Hadd csináljam ezt veled, és finom és óvatos leszek minden porcikáddal! - kérleltem magamban. Még néhányszor megcsókoltam a telt ajkait, óvatosan, hogy érezze: annyira lassú leszek, amennyire csak akarja. Mikor megnyitottam a szám, épp csak annyira, hogy beszívjam az alsó ajkát, úgy nyögött fel, hogy a hideg futott végig rajtam. Úristen! Szerettem volna felkapni őt, a nyelvemet lenyomni a torkáig, és a falnak nyomva megbaszni őt, miközben a parti odakint dübörög, és minden rezdülését figyelni, ahogy a különböző érzések végigfutnak a testén. Mikor hátrább húzódott, a számat kezdte figyelni, aztán a szememet és a homlokomat. Tanulmányozott. Nem tudtam volna megmondani, hogy amiatt volt-e elvarázsolva, amit éppen megtanult, vagy inkább a pillanat miatt és miattam. De semmi sem zökkenthetett ki a transzomból. Még az sem, ha tűzijáték lett volna odakint, vagy akár, ha égett volna a ház. Belém nyilallt a vágy, hogy egyszer majd benne legyek - hogy teljesen birtokoljam őt -, és ott is maradt a bordáim mögött. - Mondod majd, ha bénán csinálom, ugye? - kérdezte halkan. Én lihegve nevettem fel. - Hát, ez egyáltalán nem béna! Ez kibaszott jó, pedig csak a kezed! Elbizonytalanodva nézett, majd megkérdezte: - Mások... ezt nem csinálják?

Nyeltem egy nagyot, mert nagyon nem volt ínyemre, hogy most más nőkről beszéljek. Addig mindig élveztem az állandó jelenlétüket, mert az ilyen pillanatokra emlékeztettek. De Hannával ki akartam törölni még az emléküket is. - Shhh... - Úgy értem, többnyire csak szexelsz velük? - Szeretem, amit csinálunk. Nem akarok most senki mást; lennél szíves inkább a kezedben levő faszra koncentrálni? Felnevetett, és erre a hangra megint lüktetni kezdtem a tenyerében. - Jó - súgta. - Az alapoknál kell kezdenem. - Szeretem, hogy meg akarod tanulni, hogyan nyúlj hozzám. Szeretek hozzád nyúlni - mondta a számba. - Szeretem, hogy megmutatod. Most már gyorsabban mozogtunk. Megmutattam neki, hogy mennyire szorosan fogja, hogy érezze: nem baj, ha egy kicsit megszorítja. Szükségem volt a szorításra és egy kis gyorsulásra is, amitől még keményebb lettem, - Szorítsd meg - súgtam. - Szeretem erősen. - Nem fáj? - Dehogyis! Egészen őrjítően jó! - Hadd próbáljam csak én! - A másik, szabad kezével finoman arrébb tolta a karomat,így már megmarkolhattam a mellét, és le is hajoltam, hogy bevegyem a számba a mellbimbóját, majd finoman rá is fújtam. Ő felnyögött, és lelassult egy pillanatra, majd újra felgyorsult. - Ezt csináljam végig? Míg befejezed? Halkan belenevettem a bőrébe. Szinte minden mozdulatától remegtem, és keményen kellett küzdenem, hogy ne élvezzek el, amikor a kezével megérintette a makkomat. - Valahogy ezt reméltem... Megszívtam a nyakát, lehunytam a szemem, és arra gondoltam, vajon megengedné-e, hogy megjelöljem itt, hogy holnap is lássam a nyomát. Hogy mindenki lássa a nyomát. Körülöttem forgott a világ. A keze is jó volt, de ami igazán megrázott, az ő volt, a jelenléte. A finom,

feszes bőrének íze és illata, az élvezet hangjai, amelyek pusztán abból eredtek, hogy hozzám nyúlt. Érzéki volt, érzékeny és kíváncsi; én meg nem is tudtam, hogy mikor voltam utoljára ennyire beindulva. Mélyen a hasamban elkezdett gyűlni az ismerős feszültség, és egyre keményebben döngettem a markába magam. - Hanna! Ó, basszus, csak egy kicsit gyorsabban, jó? - így, hogy szaggatottan véve a levegőt a bőrébe mondtam mindezt, hihetetlenül intim volt ez az egész. Épp csak egy pillanatra torpant meg, majd keményebben és gyorsabban kezdett dolgozni, és már nagyon közel voltam a csúcshoz. Zavarba ejtően rövid idő alatt történt mindez, de nem érdekelt. Hosszú, karcsú ujjai szorosan rásimultak a farkamra, és ő hagyta, hogy beszívjam az alsó ajkát, az állát, a nyakát. Tudtam, hogy mindenhol jó íze van. Meg akartam mutatni neki, milyen az, ha megbasznak valakit. Ezzel a gondolattal, hogy rajta és benne vagyok, és a testemmel okozok orgazmust neki, ráhajoltam, és arra kértem, hogy harapjon meg; harapja meg a nyakamat, a vállamat... bármimet. Nem érdekelt, hogy ez milyen hülyén hangzik; mert valahogy tudtam, hogy nem fog kiakadni vagy visszahőkölni ettől a vallomástól. Ő gondolkodás nélkül hozzám hajolt, nyitott száját a nyakamra tette, és élesen belém vájta a fogát. A gondolataim elhomályosultak, minden forrón és vadul villódzott. Egy pillanatra úgy éreztem, mintha a testem összes idegvégződését újrahuzalozták és kifeszítették volna, majd élvezni kezdtem. A keze gyorsan mozgott rajtam, ahogy az orgazmusom végigvágtázott a gerincemen. Egy halk nyögés hagyta el torkom, és forróság öntött el, majd ment tovább a kezére és a meztelen hasára. Épp, amikor kellett, abbahagyta a mozgást, de nem engedte el a farkam. Éreztem, hogy a tekintete arra a pontra szegeződik, ahol a kezében tartott, és megrándultam, mikor kísérletképpen újra végighúzta a kezét a dákómon. - Elég - lihegtem, fojtott hangon. - Bocsánat.

Szabad kezének hüvelykujját végighúzta a tenyerén, ahová élveztem, és meg bűvölt, tágra nyílt szemmel szétkente a csípőjén. Olyan szaggatottan lélegzett, hogy a mellkasa megindult a mozdulatra. - Te szent isten - lihegtem. - Nem volt...? A szoba megtelt a kimondatlan kérdéseivel és a zihálásom hangjával. Egy kicsit szédültem, és szerettem volna lehúzni őt magammal a földre, és elájulni. - Ez kibaszottul hihetetlen volt, Hanna! - Igazam volt! Akkor adtad a legjobb hangot, amikor élveztél! Felnézett rám, és szinte diadalittas volt a felfedezéstől. Szavai a semmibe hullottak, mert itt voltam én, aki egyre puhább lettem a kezében, és csak annyit akartam tudni, hogy benedvesedett-e attól, amit csinált. Előrehajoltam, és a nyaka lágy bőrébe mondtam: - Most én jövök? Remegve vette a levegőt, ahogy válaszolt. - Igen, kérlek! - A kezemet akarod? Vagy valami mást? Egy kis ideges nevetés szakadt fel belőle. - Nem igazán vagyok kész többre, de... nem hinném, hogy kézzel működne nálam. Hátrahajoltam, hogy megfelelően kételkedő pillantást vethessek rá, és kigomboltam a farmere felső gombját, várva, hogy megállít-e. Nem állított meg. -Úgy értem, nem tudom, hogy el tudok-e menni csak ujjakra, úgy, hogy bennem vannak - tisztázta. - Naná, hogy nem tudsz élvezni, ha csak benned vannak az ujjaim. A csiklód nem belül van. A pamut alsóneműje alá csúsztattam a kezem, és megmerevedtem, ahogy a lágy, meztelen bőréhez értem. - Hűha! Én nem is tudtam, hogy te szőrtelenítesz, Hanna! - Chloe beszélt erről. Kíváncsi voltam... - mondta egy kicsit zavartan.

A szeméremajkai közé csúsztattam az egyik ujjam; szent isten, egészen el volt ázva! - Jézusmária! - nyögtem. - Élvezem - ismerte be, és száját a nyakamra nyomta. - Tetszik ez az érzés. - Te most viccelsz velem? Olyan kibaszott lágy vagy! Minden cseppjét ki akarom nyalni! - Will... - Két másodperc múlva már nyalnálak is, ha nem lennénk valaki más hálószobájában. Összeborzongott az érintésemre, és halkan felnyögött. - Nem is tudom, hányszor képzeltem ezt el! - Te szent isten! Újra éreztem, hogy keményedek. Azt hiszem, úgy olvadnál el a nyelvemen, mint a cukor. Mit gondolsz? Nevetett egy kicsit, és a vállamon maradt a szája. - Azt hiszem, már most olvadok. - Én is úgy érzem. És azt is, hogy össze fogod nedvesíteni mindenütt a kezemet, én meg majd lenyalom róla. Hangos vagy, Szilva? Amikor élvezel, megvadulsz? Egy apró, fojtott hang szakadt ki belőle, mielőtt megszólalt. - Magamban nem vagyok hangos. Bassza meg! Ezt akartam hallani. Évtizedekig el tudnék fantáziálni Hannáról, ahogy szétteszi a lábát a díványán, vagy ahogy az ágya közepén hever és magához nyúl. - Mit csinálsz, ha magad vagy? Csak a csiklódat simogatod? - Igen. - Valami játékkal, vagy... - Néha. - Fogadok, hogy így is el tudnál élvezni - mondtam, és ahogy óvatosan betettem két ujjamat, éreztem, hogy megszorít. Az orromat az orrához dörgöltem. - Mondd csak: szereted itt az ujjaimat? Ahogy megbasznak? - Will... olyan mocskos a szád!

Felnevettem, és megharapdáltam az állát. - Azt hiszem, te szereted, hogy mocskos a szám. - Inkább a lábam között szeretném érezni a mocskos nyelvedet mondta erre lágyan. Felhördültem, és gyorsabban, erősebben nyomtam be neki az ujjaimat. - Gondoltál erre? - folytatta. - Hogy megcsókolsz ott? - Igen, gondoltam - ismertem be. - Gondoltam erre, de nem tudtam, hogy sor kerül-e rá valaha is. Milyen nedves! Izgett-mozgott a kezemen, és olyan elszánt kis hangokat adott ki, hogy meg akartam őt enni. Kihúztam az ujjam, figyelmen kívül hagyva a haragos felhördülését, és egy nedves vonalat húztam vele az arcára és a szájára, majd utána szinte azonnal végigmentem ugyanott a nyelvemmel, rászorítva a számat a szájára. Baaasszus! Teljességgel nő íze volt; lágy és mámorító. A nyelve még mindig ragadósan édes volt a lányos italtól. Érett szilvaízt éreztem, és amikor kérlelni kezdett, hogy csináljam még, kérlek, Will, már olyan közel vagyok, úgy éreztem magam, mint egy király. Visszatértem hozzá. Lerántottam a nadrágját és a bugyiját a földre, és megvártam, míg kilép belőlük. Ott volt teljesen meztelenül a karomban, és remegett a vágytól, hogy belenyúljak abba a csodás forróságba. Megfogta a csuklómat, és visszahúzta a kezem a lába közé. - Te kis mohó! A szeme elkerekedett, és zavartan mondta: - Én csak... - Sss... - csendesítettem el a számmal a száját, beszívva az alsó ajkát, édes nyelvét nyalva. Majd elszakadtam tőle. - Szeretem, hogy ilyen vagy. Azt akarom, hogy szétrobbanj. - Szét is fogok. - Megrándult, ahogy visszacsúsztattam a lába közé a kezem, és megérintettem a csiklóját. - Még nem éreztem ilyet. - Milyen nedves vagy! Megnyílt a szája és levegő után kapott, ahogy visszanyomtam az ujjaim belé. A számra meredt, a szememre, és figyelte minden

rezzenésemet. Imádtam, hogy olyan kíváncsi, hogy képtelen másfelé nézni. - Tegyél meg nekem valamit - mondtam. Ő bólintott. - Mikor közel vagy, szólj! Úgyis tudni fogom, de szeretném hallani a szavaidat! - Szólni fogok - lihegte. - Szólni fogok, szólni fogok... kérlek! - Mit kérsz, Szilva? Bizonytalanul felém intett. - Kérlek, ne hagyd abba! Mélyebbre csúsztattam az ujjaim, és gyorsabban csináltam, miközben a hüvelykujjammal a csiklóján dolgoztam feszesebb, kisebb körökben. Igen! Te szent isten, mindjárt elélvez! Megint felállt a farkam, végigsimítva a meztelen csípőjét, ahová percekkel azelőtt élveztem. Úgy éreztem, megint közel vagyok. - Fogd meg a faszom, jó? Csak fogd! Olyan kibaszott nedves vagy, és olyan hangokat adsz, hogy... te szent isten, én... És újrakezdődött az egész. Elég szorosan fogott ahhoz, hogy a markát dughassam, és már csak arra tudtam gondolni, hogy milyen lágy és sima a fogása körülöttem, miközben ajkának és nyelvének szilvás ízét éreztem a számon. - Kezdett elolvadni, elszállni. Halkan, levegős hangon ismételgette ugyanazt a dolgot - Úristen, úristen -, és én is épp ezt mondtam volna. - Mondd! - Mindjárt el... - és elcsuklott a hangja, közben fokozta a szorítást a farkamon. - Bassza meg, mondd ki! - Will! Úristen! - Remegni kezdett a combja, és én a szabad kezemmel átöleltem a derekát, hogy ne essen el. - Elmegyek! És csípőjének vad rángása közepette elélvezett, remegve és nedvesen. Orgazmusa végighullámzott az ujjaimon, és ahogy felkiáltott, a körmeit belevájta a vállamba. Pontosan ez kellett nekem - de honnan a picsából tudta? Egy mély nyögéssel jött második orgazmusom, és elöntötte spermával a kezét.

A kurva életbe! A lábam is remegett, ahogy a falnak szögezve ráhajoltam. Hangosak voltunk. Túl hangosak? Hosszú volt a folyosó, és néhány szoba elválasztott minket a dühöngő partitól, de fogalmam sem lehetett, mi történt a külvilágban, míg elolvadtam Hanna karjaiban. Nedves, édes leheletét éreztem a nyakamon, ahogy óvatosan kihúztam az ujjaimat belőle. Végigsimítottam a nemi szervét, élvezve a meleg, érzékeny bőrét. - Jó volt? - mormogtam a fülébe. - Igen - suttogta, és a váltam átkarolva, arcát a nyakam hajlatába szorította. - Úristen, hogy milyen jó volt! A kezemet ott hagytam, ahol volt, és pörgött az agyam miközben a csiklójától indulva simogattam a puncijának lágy vonalát. Könnyen lehet, hogy ez volt életemben eddig a legjobb első alkalom egy lánnyal. - És ez még csak a kezünk volt. - Vissza kéne mennünk a buliba - folytatta, belebeszélve a bőrömbe. Vonakodva vettem el onnan a kezem, és megrándultam, ahogy felkapcsolta a villanyt. Mikor felhúztam a nadrágomat, bámulva néztem őt, ahogy ott állt meztelenül a fényes szobában. A kurva életbe! Sima volt és feszes, buja mellekkel és lágy ívű csípővel. A bőre még mindig piros volt az orgazmustól, és én élvezettel láttam, hogy ez a pirosság egészen a nyakáig, arcáig terjedt, amikor az orgazmusomból származó nedvességet néztem a hasán. - Te most bámulsz engem - mondta, és lehajolt, hogy kivegyen egy törlőkendőt az éjjeliszekrényen levő dobozból. Letörölte magát, majd a szemetesbe dobta a kendőt. Bekapcsoltam az övem, majd leültem az ágy szélére, és néztem, ahogy magára veszi a ruháit. Hihetetlenül szexi volt, és még csak fogalma sem volt erről. A szobában szexillat volt, és bár tudta, hogy figyelem, mégsem sietett. Igazából tökéletesen elégedett volt azzal, hogy megbámultam minden szögből minden hajlatát, ahogy fölvette a bugyiját, belecsusszant a nadrágjába, felvette a melltartóját, majd lassan begombolta a blúzát.

Rám nézett, megnyalta az ajkát, és a szívem megugrott a gondolatra, hogy az ujjaimnak köszönhetően most meg ízlelheti magát. Úgy éreztem, az idők végezetéig emlékezni fogok az ízére. - És most? - kérdeztem, ahogy felálltam. - Most - nyúlt a karom felé, végig húzva ujjait a csuklómat a könyökömig tartó kettős spirálon - visszamegyünk, és iszunk még valamit Kiegyensúlyozott, magabiztos hangja hallatán egy kicsit lehiggadtam. Már nem volt levegős és izgatott, bizonytalan és reményteli. Visszatért a szokásos pezsgő énjéhez, ahhoz a Hannához, amit mindenki ismert. Már nem volt az enyém. - Nekem rendben. Néhány hosszú pillanatig az arcomat, a szememet és az ajkamat nézte. - Kösz, hogy ilyen dilis vagy. - Most viccelsz? - Odahajoltam hozzá, és megpusziltam az arcát. Miért lennék már dilis? - Épp most nyúltunk egymás intim részeihez - suttogta. - Ezt én is észrevettem - mondtam nevetve, miközben megigazítottam az ingem nyakát. -Azt hiszem, jól menne nekem ez a barátság némi extrával-dolog. Olyan könnyűnek, felszabadultnak érzem magam! Most pedig szépen visszamegyünk! - mondta, és szélesen rám mosolygott. Egy kis kacsintással még hozzátette: - És csak mi ketten tudjuk, hogy épp most élveztél a hasamra, én pedig az ujjaidra. Elfordította a gombot, kinyitotta az ajtót, mire betört kintről a parti zaja. Kizárt, hogy bárki is észrevette volna. Nyugodtan úgy tehetünk, mintha meg sem történt volna. *** Csináltam ezt már jó párszor. Felszedtem egy nőt, majd visszatértünk a parti forgatagába, elvegyültem a társaságban, és másfajta élvezetekbe

vetettem bele magam. De az igazán jó társaság ellenére nem tudtam megfeledkezni Hannáról, és mindig azt lestem, hogy éppen mit csinál: a nappaliban beszélget egy magas ázsiai fickóval, akit Dylanként ismertem meg; végigmegy a folyosón, de még int nekem, mielőtt belép a mosdóba; megtölti vízzel a műanyag poharát a konyhában; engem néz a szoba túlsó feléről. Később Dylan megint megtalálta Hannát, lehajolt hozzá, és valamit a fülébe súgott; Hanna elmosolyodott. A fickó mosolya széles volt, és a ruháiról látszott, hogy elég jól el van eresztve. A diákok között a legmenőbb cuccokat hordta, és látszott, hogy őszintén odavan Hannáért. Néztem, ahogy egyre szélesebb lesz a mosolya, majd egy kissé elbizonytalanodik. Hanna megölelte őt, és nézte, ahogy elindul a konyha felé. Fogalmam sem volt, mit történik, de örültem, hogy jól érzi magát. De valami mégis csak viszketni kezdett bennem, és két órával a kézimunkáink után rájöttem, hogy szeretném hazavinni őt, ahol az éjszaka fennmaradó részében egészen átadhatjuk magunkat egymásnak. Előhúztam a telefonom a zsebemből, és egy SMS-t írtam neki. Lépjünk le! Gyere hozzám ma este, és maradj velem! A hüvelyujjamat már a KÜLDÉS gomb fölé tettem, amikor észrevettem, hogy üzenetem érkezik az iMessage ablakba. Megálltam, és vártam. Dylan épp most hívott randira - írta. A telefonomra bámultam, majd felnéztem, és elkaptam aggódó tekintetét a szoba másik felén. Kitöröltem, amit eddig írtam, és ezt pötyögtem be helyette: Mit mondtál neki? Mikor megzörrent a telefonja a kezében, lenézett rá, majd válaszolt. Azt, hogy majd hétfőn megbeszéljük.

Tanácstalanul nézett rám, sőt, mintha engedélyt is kért volna erre. Alig egy hónapja minden héten rendszeresen két-három nővel szexeltem. Fogalmam sem volt, miért aggódom Hanna miatt; a gondolataim túlságosan zavarosak voltak ahhoz, hogy segítsek kibogozni az övéit. Ismét megzörrent a telefonom. Nem képtelenség ez azok után, amit csináltunk? Nem tudom, mit tegyek, Will! Ez az, amire szüksége van - mondtam magamnak. - Barátok, randik, egy kis élet az egyetemen kívül. Nem lehetsz te az egyedüli a számára. Most én kerestem a bonyolult dolgokat, és ő az egyszerűeket. Egyáltalán nem - válaszoltam neki. - Ezt hívják randizásnak.

HETEDIK FEJEZET Ha eddig kérdéses lett volna számomra, hogy milyen hangot ad egy vágyakozó macska, hát, most megtudhattam. A hangok - nyivákolások, morgások, vernyogások - úgy egy órája kezdődtek, és fokozatosan egyre rosszabbak lettek, míg végül a szexuálisan frusztrált állat konkrétan visított a hálószobaablakom külső oldalán. Tudtam jól, milyen lehet neki. Köszönöm neked, Élet, hogy az érzéseim élő metaforájával ajándékoztál meg! Egy nyögéssel a hasamra fordultam, és a párnám felé tapogatóztam, hogy elnyomjam vele a zajt. Vagy inkább, hogy megnyugtassam magam. Még nem döntöttem el. Három órája váltam el Dylantől, de még egy percet sem aludtam. Mióta bemásztam az ágyamba, csak hánykolódtam és forgolódtam, és a plafont bámultam, mintha a foltos vakolat mögött valahol ott rejtőzne a problémáim megoldása. Miért ilyen bonyolult minden? Hát nem ezt akartam? Randit, pasikat, társasági életet? Hogy elélvezzek valakivel? De akkor hol itt a probléma? Ott, ahogy Dylan teljesen elgáncsolta a csak egy barát önámításomat. Ott, hogy bár a kedvenc vendéglőmbe mentünk, teljesen ki voltam akadva, és csak Willre gondoltam, pedig Dylanért kellett volna odáig lennem. Nem Dylan mosolyára gondoltam, amikor felszedett, és nem is arra, ahogy kinyitotta nekem az ajtót, vagy az imádnivaló tekintetére, ahogy egész vacsora alatt nézett. Nem; hanem Will csipkelődő mosolya járt az eszemben, a kipiruló arca, ahogy rám nézett, amikor megérintettem a farkát; ahogy pontosan elmondta nekem, hogy mit csináljak, és amilyen hangot adott, amikor élvezett... és hogy milyen volt a spermája a bőrömön. Nyugtalanul fordultam a hátamra, és lerúgtam magamról a takarót. Március volt, egész nap gyengén havazott, én viszont izzadtam. Hajnali kettő volt, de még midig fent voltam, és végtelen csalódottságot éreztem.

A legnehezebben afölött tértem napirendre, hogy milyen édes volt Will azon a partin; milyen kedves volt velem és biztató, és hogy mennyire tisztában voltam vele, hogy ezt az egészet milyen könnyen szexbe fordíthatom. Bátorított, és mindent elmondott, amit hallani akartam, de nem erőltetett semmit, nem kért többet, mint amit adni akartam. És úristen, milyen szexi volt!... A keze! A szája! Ahogy a bőrömet szívta, csókolta, mintha sok év után most először engedték volna szabadon... Azt akartam, hogy megdugjon; talán jobban akartam, mint bármi mást addig, és ez lett volna a világ leglogikusabb lépése is: együtt voltunk, sötét volt, fel volt izgulva, én meg majdnem felrobbantam, és ott volt az ágy is... de mégsem lett volna valahogy jó. Nem éreztem rá készen magam. Ő pedig nem erőltette. Még a legmeredekebb helyzetben sem éreztette, hogy nem jó, amit csinálok. Csakis vele akartam Dylanről beszélni, ő pedig biztatott rá. Hazafelé a taxiban azt mondta, szórakozzak csak nyugodtan, érezzem jól magam, és ne izguljak, mert ő továbbra is itt lesz nekem - fantasztikusan jófej volt. Biztatott, hogy fedezzem fel a dolgokat, legyek boldog. Úristen, ettől csak még jobban akartam őt! Úgy döntöttem, hogy ez a csata már elveszett, és úgysem fogok már aludni, így hát felültem, majd kimentem a konyhába. Benéztem a hűtőbe és lehunytam a szemem, ahogy hűvös levegő végigsimogatta a felforrósodott bőröm. Nagyon éreztem a lábam közét; és bár már hat nap telt el azóta, hogy Will benyúlt oda, még mindig szinte fájt. Mindennap találkoztunk a futásnál, és három napja együtt is reggeliztünk utána. Minden egyszerű volt; Willel minden egyszerű. De ha a közelemben volt, mindig meg akartam kérdezni tőle, hogy nem akar-e még egyszer hozzám nyúlni, és nem akarja-e, hogy én hozzányúljak. Még mindig éreztem az ujjai simogatását, de nem bíztam az emlékeimben. Valószínűleg nem volt azért annyira jó, mint amennyire emlékeztem rá. Bementem a nappaliba, és kinéztem az ablakon. Az ég sötét volt, ezüstszürke, a háztetők csillogtak a fagyban. Az utcalámpákat néztem,

és azt számolgattam, hány lehet belőlük az ő lakása és az én lakásom között. Arra gondoltam, vajon lesz-e egyszer olyan, hogy ő sem alszik, és legalább egy kis részét érzi annak, amit én érzek. Ujjamat a nyakamra tettem, és megéreztem a szívverésemet. Lehunytam a szemem, és a folytonos dübörgést figyeltem a bőröm alatt. Vissza kéne mennem az ágyba. Talán jó alkalom ez arra, hogy megkóstoljam a brandyt, amit apa tartott a nappaliban. Úgy döntöttem, hogy rossz ötlet lenne felhívni Willt, és az égvilágon semmi jó nem származna belőle. Okos voltam, logikus, és mindent átgondoltam. És nagyon fáradt voltam már a gondolkodástól. Figyelmen kívül hagyva a bennem kigyúló figyelmeztető jelzéseket, összekaptam magam, és kimentem sétálni. A szállingózó hó lerakódva vastag párnát alkotott a járdán. A csizmám minden lépésnél megcsikordult, és ahogy Will lakása felé közelítettem, a folytonos zúgás háttere előtt egyre nagyobb káosz keletkezett bennem. Mikor felnéztem, már a háza előtt álltam. Remegő kézzel vettem elő a telefonom, és amikor kikerestem a képét, azt pötyögtem be, ami az eszembe jutott: Ébren vagy? Majdnem leejtettem a telefonom, amikor néhány másodperc múlva megérkezett a válasz. Sajnos. Beengedsz? - kérdeztem, és komolyan nem tudtam, mi lenne most jó. Ha azt mondaná, hogy igen? Vagy ha haza- küldene? Hol vagy? Tétováztam egy kicsit. A házad előtt. MICSODA? Egy perc, és lent vagyok.

Nem is volt időm, hogy meggondoljam, amit csinálok. Arrafelé néztem, ahonnan jöttem, amikor kinyílt a kapu, és Will lépett ki rajta. - Te szent isten, baszott hideg van idekinn! - rikkantotta majd az üres utcára nézett. - Ne már, Hanna; ugye, taxival jöttél? Összerezzentem, majd kimondtam: - Sétáltam ide. - Hajnali háromkor? Teljesen elment az eszed? - Nem, csak... Tudom. A fejét ingatva behúzott a kapu alá. - Gyere be! Bolond vagy, tudod? Egyszerűen átsétáltál Manhattanén hajnali háromkor, Hanna? A nevem hallatán meleget éreztem a gyomromban, és tudtam, hogy egész éjszaka kint állnék a hidegben, hogy újra így szólítson engem. Bólintottam, mire ő figyelmeztető pillantást vetett rám, ahogy a lift felé vezetett. Miután becsukódott az ajtó, a fülke ellenkező oldalának támaszkodva nézett. - Szóval, most értél haza a randiről? - kérdezte, és álmos arca túlságosan szexi volt most nekem. - Akkor küldtél utoljára SMS-t, amikor beszálltál a taxiba, hogy találkozz Dylannel a vendéglőben. A fejemet ingattam, és a padlószőnyeget néztem, és próbáltam megérteni, hogy mire is gondoltam, amikor úgy döntöttem, hogy idejövök. De nem gondoltam semmire, és ez volt a baj. - Kilenc körül értem haza. - Kilenc? - kérdezett vissza értetlenül. - Igen - válaszoltam kihívóan. - És? A hangja kimért volt, az arca kifejezéstelen, de a kérdésének tempójából tudtam, hogy valami dolgozik benne. Az egyik lábamról a másikra álltam, és nem tudtam, mit is mondjak. A randevú nem volt katasztrofális. Dylan kedves volt és érdekes, de én mégsem voltam jelen. Semmit sem mondtam, míg nem értünk fel Will emeletére. Kilépve a fülkéből követtem őt a folyosón, és néztem, ahogy minden lépésnél

megmozdul a háta és a válla. Kék pizsamaalsó sötétebb tetoválásának a foltja. Elnyomtam magamban a késztetést, hogy odanyúljak, és levegyem róla a trikót, hogy mindent lássak. Az világos volt, hogy több tetoválása van, mint évekkel ezelőtt, de mit jelentettek? Milyen történetek húzódtak meg a bőrében levő tinta mögött? - Szóval, elmeséled? - kérdezte. Megállt az ajtaja előtt, és én a szemébe néztem. - Mit? - kérdeztem vissza zavartan. - A randevúdat, Hanna! - Ja! - motyogtam, és félrepillantva igyekeztem rendet teremteni a fejemben. - Vacsoráztunk, bla-bla-bla, aztán hazamentem egy taxival. Biztos, hogy nem keltettelek föl? Egy lassú, mély levegőt vett, és intett, hogy lépjek be. - Sajnos, nem. - Egy takarót dobott nekem a díványáról. - Még nem tudtam elaludni. Figyelni akartam, de hirtelen körülvett Will életének ezernyi apró darabkája. A lakása a környék egyik legújabb épületében volt; modern volt, de mértéktartó. Elcsavarta a kandalló kapcsolóját, és a lágy sziszegéssel feléledő lángok lobogó fénnyel nyaldosták körül a mézszínű falakat. - Melegedj meg, én meg hozok valami innivalót - mondta a kandalló előtt levő szőnyeg felé intve. - És meséld el rendesen azt a randit, ami kilenckor véget ért. A nappaliból látni lehetett a konyhát, és én figyeltem, ahogy kinyitja a szekrényt, és egy régi vízforralót megtöltve felteszi a gázra. Kisebb volt a lakása, mint ahogy gondoltam. Fapadlója volt, és a könyvespolcok tele voltak szamárfüles regényekkel, vastag genetikai szövegekkel, és egy egész fal különféle képregényekkel. A nappaliban két bőrfotel uralta a teret, a falakon egyszerű keretben grafikák voltak. A földön egy kosárban magazinokat láttam, a kandallópárkányon egy halom posta volt, a polcon pedig egy kupakokkal teli üvegedény.Próbáltam arra figyelni, amit kérdez, de lakásának minden tárgya egy róla szóló csodálatos kirakós darabkája volt a szememben.

- Nem sokat lehet róla mondani - válaszoltam szétszórtan. - Hanna! Sóhajtottam, majd levettem a kabátom, és összehajtva rátettem egy szék támlájára. - Gondolatban nem is voltam ott igazából; érted? - kezdtem, de látva az arcát, megálltam. A szeme elkerekedett, a szája megnyílt, és tekintetével lassan végigsiklott a testemen. - Most mi van? - Mi a... - köhintett egyet -, te ebben jöttél el idáig? A padlóra néztem, és ha lehet, még kínosabban éreztem magam. Bugyiban és ujjatlan trikóban feküdtem le, és csak egy pizsamanadrágot, egy rojtos csizmát és Jensen régi nagykabátját vettem magamra, amikor elindultam. A trikó semmit sem hagyott a képzelet számára, és megkeményedett mellbimbóim abszolút átlátszottak a vékony anyagon. - Hoppá! - Keresztbe tettem a kezem a mellemen, megpróbálva elrejteni a tényt, hogy hideg, nagyon hideg volt odakinn. - Jobban kellett volna figyelnem, de... látni akartalak. Hülyeség? Hülyeség, nem? Most valószínűleg éppen tizenkét szabályodat szegem meg. - Hoppá - pislogott. - Én, ööö... azt hiszem, van egy felmentő klauzula az ilyen szabályszegések esetére, ha valaki ilyen ruházatban jelenik meg - mondta, és amikor sikerült levennie a szemét a mellemről, visszatért a konyhába. Furcsa, eddig ismeretlen erőt éreztem magamban, hogy így össze tudtam zavarni őt, de próbáltam nem túl diadalittasnak tűnni, amikor végül kijött a konyhából két gőzölgő bögrével. - Szóval, miért volt ez a randevú olyan jelentéktelen? A tűznél ültem a földön, a lábam kinyújtottam magam elé. - Mert máson járt az eszem. - Például? - Például... - kezdtem olyan lassan, hogy legyen időm eldönteni, hogy tényleg ezt akarom-e mondani. De tényleg. - Azon, ami a partin történt. Hosszú, nehéz csend ereszkedett le közénk.

- Értem. - Hát, igen. - Nos, ha nem vetted volna észre - pillantott rám -, épp nem nagyon aludtam. Bólintottam, és ismét a lángokat néztem, mert nem tudtam, hogyan folytassam. - Tudod, én mindig kézben tudtam tartani a gondolataimat. Iskolaidőben az iskolára gondoltam. Ha munkáról volt szó, akkor a munkára. De mostanában - ingattam a fejem - alig tudok koncentrálni. Lágyan elnevette magát mellettem. - Pontosan tudom, mit érzel. - Nem tudok összpontosítani. - Hát, igen. Megvakarta hátul a nyakát, és rám nézett a sötét pillái alól. - Nem alszom jól. - Én sem. - Olyan nyugtalan vagyok, hogy alig bírok egyhelyben ülni vallottam be. Hallottam, ahogy hosszan és kimértem kifújja a levegőt, és csak ekkor jöttem rá, hogy milyen közel is vagyunk egymáshoz. Felnéztem, és láttam, hogy engem figyel; az arcom minden részletét jól megnézte. - Nem is tudom... volt-e olyan, hogy valaki ennyire kizökkentett a normál kerékvágásból - mondta. Annyira közel voltam hozzá, hogy a szempilláit is jól láttam a tűz fényében, és azokat az apró kis szeplőket is, amelyek orrnyergén voltak. Gondolkodás nélkül odahajoltam, és végighúztam a szám a száján. A szeme kitágult, és éreztem hogy egy pillanatra megmerevedik, majd elengedi magát. - Nem kéne ezt akarnom - mondta. - Nem is tudom, mit csinálunk mi. Nem csókolóztunk, inkább csak incselkedtünk egymással; ugyanazt a levegőt szívtuk be. Éreztem a szappanillatát, a fogkrémet. A szemében megláttam a saját tükörképemet. Fejét oldalra döntve

lehunyta a szemét, és csak annyira jött közel, hogy félig nyitott szájjal egyszer szájon csókoljon. - Mondd, hogy álljak le, Hanna! De nem mondtam. Inkább megfogtam hátul a nyakát, és közelebb húztam magamhoz. Aztán ő volt az, aki tovább nyomult, keményebben, hosszabban, annyira, hogy meg kellett kapaszkodjak a trikójában, hogy ne essek el. Kinyitotta a száját, beszívta az alsó ajkamat, a nyelvemet. Forróságot éreztem a hasam alján, és azt, hogy feloldódok, elolvadok. Aztán már nem voltam más, mint egy dübörgő szív és végtagok együttese, amelyek összefonódtak az övéivel, lehúzva minket a padlóra. - Nem tudom... - kezdtem zihálva -, mondd meg, mit csináljak! A csípőmön éreztem a keménységének formáját, és arra gondoltam, vajon mióta lehet ilyen; hogy ő is gondolt-e erre annyiszor, mint én. Le akartam nyúlni, és megfogni, hogy most is felrobbanjon, mint ott, a partin, és ahogy mindig is láttam őt, ha lehunytam a szemem. Az ajka az államra csúszott, aztán le a nyakamra. - Csak engedd el magad! Majd én csinálom. Mondd meg te, hogy mit akarsz! A kezem a trikója alá csúszott, és megtapintottam hátizmainak és karjának keménységét, ahogy fölém fordult, és fölöttem támaszkodott. A nevét mondtam, és utáltam, hogy ilyen gyenge és távoli a hangom; de volt valami új ebben a helyzetben, valami nyers és eltökélt, amiből még többet akartam. - Sokszor elképzeltem, milyen lehet, ha rajtam vagy - ismertem be, és nem is tudtam pontosan, honnan jöttek ki belőlem a hangok. Ő jobban rám ereszkedett, a csípője beékelődött a széttárt combjaim közé. - Amikor ott ácsorogtál nappalinkban a bátyámmal. Amikor levetted a trikódat odakint az autómosáshoz. Ő felnyögött, kezével a hajamba nyúlt, hüvelykujjával végigsimított az arcomon és az állam vonalán. - Ne mondd ezt nekem! De én csak erre tudtam gondolni: az évekkel ezelőtti emlékekre, és a mostani helyzet valóságára. Meg sem tudnám számolni, hányszor

képzeltem el, hogy milyen lehet ruha nélkül, és milyen hangokat ad ki az élvezéshez közeledve. És most itt volt, súlyosan rám nehezedve, a pizsamanadrágjában meredő farkával a lábam között. Szerettem volna minden tetoválását, minden izmát, szépen faragott állának minden négyzetcentijét jól megnézni. - Mindig az ablakból figyeltelek - folytattam, és levegő után kezdtem kapkodni, ahogy kemény rúdja egyenesen a csikómnak nyomódott. Tizenhat éves koromban minden piszkos fantáziálásomnak te voltál a főszereplője! - Feljebb támaszkodott, épp csak annyira, hogy a szemembe nézhessen. Tisztán látszott rajta, hogy mennyire meglepődött. Én nyeltem egyet. - Baj, hogy elmondtam? - Én... - kezdte, és megnyalta az ajkát. - Nem is tudom... - Kicsit bódultnak és zavartnak tűnt. Nem tudtam levenni a szemem a szájáról. Nem tudom, hogy ez így mennyire szexi, de jézusom, Hanna, ha most a nadrágomba élvezek, csak magadat okolhatod! Erre is képes lennék? Szavai kioldottak bennem egy biztosítékot, és már mindent el akartam mondani neki. - Sokszor magamhoz nyúltam a takaró alatt - folytattam suttogva. Néha hallottam, ahogy beszélsz... és úgy csináltam... arra gondoltam, milyen lenne, ha itt lennél. A kezemre élveztem el, de azt képzeltem, hogy tőled! Erre felnyögött, majd még mélyebben kezdett csókolni, még nedvesebben. Fogait végighúzta az alsó ajkamon. - És hogy képzelted, miket mondtam neked a fantáziáidban? - Hogy milyen jó érzés velem, és hogy mennyire akarsz - mondtam csók közben. - Nem voltam túl kreatív akkoriban, és biztos vagyok benne, hogy a szád sokkal kacifántosabb dolgokat is tud ennél. Felnevetett, olyan mély hangon, hogy éreztem hangjának rezgését a nyakamon. - Akkor most legyél tizenhat éves, és én beosonok a szobádba mondta a száját a szám fölött mozgatva. Hangja most egy icipicit mintha bizonytalanabb lett volna. - Nem kell levennünk a ruhánkat, ha még nem vagy rá kész.

Én nem tudtam, mit mondjak erre, mert én igenis készen álltam erre. Teljesen pucér akartam lenni alatta, és elképzelni, hogy milyen lehet, ha ő is meztelen, és ott van fölöttem és bennem. De a valóságos szex Willel még túl elhamarkodott lett volna nekem. Túl veszélyes. - Megmutatod? - kérdeztem. - Nem tudom, mit csináljak így, ruhában. - Elhallgattam, majd sóhajtva hozzátettem: - De azt hiszem, ruha nélkül sem. Nyilvánvalóan. Nevetett, végigcsókolta a fülemet, halkan morogva megharapdálta a fülcimpámat. Ahogy a keze mozgott rajtam, ahogy az ajka végigcsúszott a bőrömön, ahogy megérintett - úgy tűnt, mintha ez lenne számára a világ legtermészetesebb dolga; olyan, mintha lélegezne. Kifújta a levegőt, és halkan a nyakamba mormogta: - Gyere alám! Próbáld ki, hogy mi a jó neked, oké? Bólintottam, alácsúsztam, és a lábam között éreztem a kemény farka nyomását. - Érzed ezt? - kérdezte, jelentőségteljesen nekinyomva a csiklómnak. - Itt jó érzés? - Ó, igen! A hajába nyúltam, és meghúztam erősen; mire felszisszent, miközben egyre gyorsabban és gyorsabban lökte magát nekem. - Baszki, Hanna! - Megragadta az ujjatlan felsőm alját, és felhúzta a mellem fölé. Aztán lehajolt, megfogta a mellemet, markolászta, majd melyen beszívta a bimbómat a szájába. A levegő kiszorult belőlem, a csípőmet egészen felfelé szorítottam, keresve őt. Időnként megkarmoltam a bőrét, amit minden alkalommal egy-egy fojtott, mély morgással vagy káromkodással jutalmazott. - Ez az - mondta. - Ne hagyd abba! - A keze mindenhová követte a száját. Becsuktam a szemem, és magamon éreztem a nyelve melegét, ahogy bejárta a testem tájait. Megcsókolta a számat, a nyakamat. A viszketés a lábam között egyre csak nőtt, és éreztem, milyen nedves, milyen üres vagyok; hogy mennyire akarom a száját a számon, az ujjait bennem. A farkát.

A földön csúszkáltunk, és éreztem valami ékszerű dolgot a hátam alatt, de nem törődtem vele. Csak azt akartam, hogy még tovább hajszolhassam ezt az érzést. - Már nagyon közel vagyok - lihegtem, és ahogy felpillantottam, láttam, hogy meglepetten néz le rám. A szája szétnyílt, a haja a homlokába hullott. - Tényleg? - kérdezte tágra nyílt szemmel, izgatottan. Bólintottam, és a világ többi része lassan elmosódott körülöttem. Az érzés a lábam között egyre erősödött, egyre forróbb lett és követelőbb. Meg akartam karmolni a bőrömet, és arra kérni, hogy vetkőztessen le, basszon meg, annyira, hogy könyörögjek neki. - Bassza meg! Ne hagyd abba, amit csinálsz! - mondta, miközben folyamatosan nekem ütögette a csípőjét. Pontosan olyan erővel és forrósággal, ahogy az jó volt. - Mindjárt ott vagyok! - Ó! - mondtam, miközben az ujjaim belekapaszkodtak a trikója anyagába, mert éreztem, hogy már zuhanok. Lehunytam a szemem és az orgazmusom végigszaladt a gerincemen, majd szétrobbant a lábam között. A nevét kiáltottam, és éreztem, hogy felgyorsul a tempója rajtam. Ujjai belemélyedtek a csípőmbe, ahogy nekem lökte magát, egyszer, kétszer, majd a nyakamba morgott, ahogy elélvezett. Az érzések lassan visszaszivárogtak a testembe, egyenként mindegyik végtagomba. Gyengének és nehéznek éreztem magam, és hirtelen olyan kimerült lettem, hogy alig bírtam nyitva tartani a szemem. Will leroskadt mellém, a nyakamon éreztem a forró leheletét. A bőre nedves volt az izzadtságtól és meleg volt a tűzről. Feltámaszkodott a könyökére, és lenézett rám. Az arca álmosnak tűnt; kedves volt és egy kicsit szégyellős. - Szia - mondta egy kis ferde mosollyal. - Bocs, hogy belopóztam a hálószobádba, tizenéves Hanna! Félrefújtam a homlokomba hulló hajtincseket, és visszamosolyogtam rá. - Szívesen látlak bármikor.

- Huh - mondta, és felnevetett. - Nem mondom, hogy rohanjunk, de nekem... meg kéne mosdanom. A semmiből hirtelen rám tört a helyzet abszurditása, és nevetni kezdtem. Itt voltunk a lakásának a padlóján, ahol alattam - azt hiszem egy cipő volt, vagy valami ilyesmi, ő meg a nadrágjába élvezett. - Hé! Ne nevess! Mondtam, hogy a te hibád lesz! Hirtelen szomjas lettem, és megnyaltam az ajkam. - Menj - mondtam, és megveregettem a hátát. Ő kétszer lágyan megcsókolt az ajkamon, mielőtt álló helyzetbe nyomta magát, majd kiment a fürdőszobába. Egy pillanatig még ott maradtam, az izzadtság lassan megszáradt a bőrömön, és a szívverésem is visszatért a normálishoz. Egyszerre éreztem magam jobban és rosszabbul. Jobban, mert jól elfáradtam, és rosszabbul, mert az, ahogy Will farka mozgott a lábam között, sokkal inkább magával ragadott, mint az ujjainak emléke. Hívtam egy taxit, majd bementem a konyhába, hidegvizet locsoltam az arcomra, és ittam is. Ő egy másik pizsamában jött vissza, szappan- és fog krémszagúan. - Hívtam taxit - nyugtattam meg egy ne izgulj pillantás kíséretében. Az arca elkedvetlenedett - vagy legalábbis, úgy tűnt, de mindez olyan gyorsan történt, hogy nem lehettem benne biztos. - Jó - mormogta maga elé. Odajött hozzám, és odaadta a trikómat. Azt hiszem, most majd tudok aludni. - Csak egy orgazmus kell hozzá - mondtam vigyorogva. Tulajdonképpen próbáltam már ezt néhányszor ma este - mondta mély hangján -, de nem nagyon működött. Te szent Habakuk! Minden álmosság kipárolgott a szememből. Rögtön arra gondoltam, milyen lenne végignézni, hogy Will kiveri a farkát az éjszaka hátralevő részében. Nem tudtam, képes lennék-e újra elaludni. Lekísért a lépcsőn, az ajtóban megcsókolta a homlokomat, és addig nézett, míg beszálltam a kocsiba, és elindultunk a járdától. A telefonom világítani kezdett, mert üzenet jött tőle:

- Jelezd, ha hazaértél! Hét sarokra laktam tőle, így percek alatt otthon voltam. Bemásztam az ágyba, és magamhoz öleltem a párnámat, mielőtt válaszoltam volna. - Otthon, biztonságban.

NYOLCADIK FEJEZET A Columbia környékén lakva hozzászoktam már a tömegben, de a közeli Dunkin' Donuts valami rejtélyes okból mindig csütörtökön volt a legforgalmasabb. De még a lassú végtagnyújtás közben sem vettem volna észre a sorban előttem álló Dylant. Így amikor megfordult, elkerekedett a szeme, és barátságosan felkiáltott. - Hé! Will, igaz? Csak pislogtam, mert teljesen váratlanul ért az egész. Épp arról álmodoztam, hogy más irányba vinném a dolgokat Hannával, mint két nappal ezelőtt, amikor az éjszaka közepén megjelent nálam, és úgy került alám, és úgy élveztünk el mindketten, hogy rajtunk volt a ruhánk. Ez az emlék volt most a kedvencem, amit minden csendes pillanatban előhúztam, hogy újrajátsszam, átmelegítsem magam vele. Sok éve volt már, hogy utoljára szárazbaszásban lett volna részem, és már el is felejtettem, milyen izgalmas, tiltott érzés volt ez. De ennek a kölyöknek a látványa - akivel Hanna randizik - úgy érintett, mintha egy vödör jégkockát öntöttek volna a fejemre. Dylan pont úgy nézett ki, mint a legtöbb diák a Columbián: öltözete kényes egyensúlyt tartott a pizsama és a hobó ruházat között. - Eeegen - mondtam, és felé nyújtottam a kezem. - Szevasz, Dylan! Örülök, hogy látlak. Ahogy a sor előremozdult, mi továbbléptünk, és én egyre kínosabban éreztem magam. A partin nem is vettem észre, hogy milyen fiatal. Volt benne valami folyamatosan vibráló nyughatatlanság, amitől mindig úgy tűnt, hogy borzasztóan izgatja valami. Sokat bólogatott és úgy nézett rám, mintha valami felsőbbrendű lény volnék. Ahogy magamra néztem, észrevettem, milyen konzervatív vagyok mellette az öltönyömben. Mióta is hordok ilyet? Mióta is idegesítenek ezek a hülye, huszonvalahány éves diákok? Valószínűleg azóta, hogy Hanna egy ilyen diák szobájában kiverte a farkam egy partin emlékeztettem magam -, és ez volt a legjobb szex, amiben részem volt. - Jól érezted magad Dennynél?

Bambán néztem rá, mert nem tudtam, mikor voltam én Dennynél. - Én... - A partira gondolok, nem a vendéglőre - egészítette ki nevetve. - A lakás egy Denny nevű srácé. - Ja, igen. A parti. - Azonnal Hanna arca jelent meg előttem, ahogy a kezemet becsúsztattam a bugyija és a csupasz bőre közé. Tökéletes pontossággal fel tudtam idézni az arcát, ahogy élvezett, mintha valami varázslatos dolgot vittem volna végbe. Olyan volt, mint aki életében először éli át ezt az érzést. - A parti nagyon jó volt. A telefonjával babrált, majd felnézett rám, és látszott, hogy gondolkodik valamin. - Tudod - kezdte, és egy kissé előrehajolt -, ez az első alkalom, hogy olyasvalakivel futok össze, aki ugyanazzal a lánnyal randizik, akivel én is. Elég érdekes, nem? Visszafojtottam egy nevetést. Nos, hát nyilvánvalóan ő is olyan nyers és őszinte, mint Hanna. - Miből gondolod, hogy találkozom vele? Dylan hirtelen kínosan érezte magát. - Csak gondoltam mert úgy látszott a partin... - És mégis elhívtad randira? - kértem számon egy alattomos mosoly kíséretében. Úgy nevetett fel, mint aki maga sem hiszi, hogy milyen bátor volt. - Tökre berúgtam! Szerintem csak azért mertem. Szerettem volna behúzni egyet neki. Aztán tudatára ébredtem, hogy én vagyok a legnagyobb képmutató a világon, egyáltalán nincs jogom méltatlankodni emiatt. - Semmi gond - mondtam, már nyugodtabban. Még sohasem voltam ilyen helyzetben, és egy pillanatig arra gondoltam, hogy vajon összefutottak-e a szeretőim valaha is egy olyan helyen, mint ez. Milyen hülye helyzet lenne! Mit szólna Kitty vagy Lara - akik mindketten tele vannak élettel és napfénnyel - vagy Natalia vagy Kristy - akik még a

legjobb kedvükben is alig engedtek meg maguknak egy mosolyt -, ha ilyen helyzetbe kerülnének? - Hanna és én már régóta ismerjük egymást - mondtam, és megvontam a vállam. Ő felnevetett, mintha ezzel megválaszoltam volna minden kérdését. - Ő azt mondta, hogy jár valakivel. Megértettem. De tényleg nagyon szórakoztató lány, és már időtlen idők óta próbálom befűzni, úgyhogy beérem bármivel, amit nyújtani tud. A pénztárosra néztem, és magamban könyörögtem, hogy egy kicsit gyorsabban dolgozzon. Mert sajnos pontosan tudtam, hogy mit értett ez alatt. - Hát, igen. Ő ismét bólintott, és nagy kísértést éreztem, hogy elmondjam neki a csend szabályát: van úgy; hogy a kínos csend sokkal kevésbé kínos, mint az erőltetett beszélgetés. Dylan odalépett, hogy megrendelje a kávéját, és én visszatérhettem az okostelefonom nyújtotta magányba és biztonságba. Mikor fizetett és elment, nem néztem rá ismét, de a zsigereimben éreztem őt. Mi a faszt csináltam? Az irodám felé menet minden lépéssel rosszabbul és rosszabbul éreztem magam. Az elmúlt közel egy évtizedben minden szexuális partneremmel lefektettük az alapelveket, még mielőtt a szex megtörtént volna. Volt, hogy akkor beszéltük ezt meg, amikor elmentünk valami eseményre közösen, máskor a helyzet hozta, amikor rákérdeztek, hogy van-e barátnőm. Ilyenkor egyszerűen azt mondtam: járok valakivel, de mostanában nem korlátozom magam csupán egy partnerre. Abban a néhány esetben, amikor a szex mellé bejött valami más is, mindig tisztáztam, hogy én hogy állok a dolgokhoz, igyekeztem megtudni, hogy ők hogy gondolják, aztán nyíltan megbeszéltük, hogy ki mit akar a másiktól. Nem is tűnt fel egyből, hogy mennyire bezavart Dylan felbukkanása a világomban - és ami még fontosabb, Hanna világában. Életemben

először gondoltam úgy arra, amikor behúzott abba a hátsó szobába és fel akarta fedezni a szexet velem, hogy azt csak velem akarta. Jó nagy kurva ez a karma. *** Azon a reggelen belevetettem magam a munkába. Három portfólión rágtam át magam, és megcsináltam egy rakás papírmunkát, amit hetek óta halasztgattam. Aztán jöttek a telefonhívások egy San Francisco-i üzleti konferencia ügyében, ahol néhány biotechnológiai céget akartam felmérni. Még lélegezni sem álltam meg igazán. De amikor eljött a délután, és én még mindig nem ettem semmit, és a kávék hatása is múlóban volt már, Hanna ismét visszatért a gondolataimba. Kinyílt az irodám ajtaja, és Max lépett be rajta. Egy hatalmas szendvicset tett le az asztalomra, majd ledobta magát a szemben lévő karosszékbe. - Mi a helyzet, William? Úgy nézel ki, mint aki épp most állapította meg, hogy a DNS egy jobbmenetes spirál. - Mert egy jobbmenetes spirál - szögeztem le. - Csak éppen balra görbül. - Mint a farkad? - Pontosan. - Magam elé húztam a szendvicset, és kicsomagoltam. Mikor már ott volt előttem, és megéreztem a finom illatát, akkor jöttem rá, hogy milyen éhes is vagyok. - Csak túl sokat gondolkodom. - Akkor miért nézel ki úgy, mint egy holdkóros? Épp a sok gondolkodásban rejlik a szupererőd, haver! - De nem ezen kéne, hogy múljon. - Megdörgöltem az arcom, és úgy döntöttem, hogy nem viccelem el a dolgot. - Kicsit zavar egy-két dolog. Harapott egyet, és közben engem figyelt. Néhány pillanat múlva megkérdezte: - Cickó-királynőről van szó, nemde? - Nem nevezheted őt így, Max! - néztem rá elképedve.

- Naná, hogy nem. Legalábbis, nem előtte. Bár, ami azt illeti, én Nyelvecskének hívom Sarát, de ő nem tud róla. Feszült, szorongó kedvem ellenére nevetnem kellett ezen. - Nem mondod komolyan! - Nem hát. - A mosolya helyére lassan rosszalló, piszkálódó arckifejezés költözött. - Az bunkóság lenne, ugye? - Nagy bunkóság. - Nem tehetek róla, kénytelen voltam észrevenni, hogy Hanna mellesleg igen szépen meg van áldva. Megint felnevettem, és azt mondtam: - Nem is tudod, mennyire, Maximus! - Nem én - egyenesedett fel a székében. - De úgy látom, te igen. Már megnézted? Nem is tudtam, hogy továbbléptél már ebből a találkozóstanítgatós balfaszságból. Mikor ránéztem, tudtam, hogy mindent lát rajtam: tudta, hogy belezúgtam Hannába. - Hát, igen. Továbbfejlődtek a dolgok... az egyik este. Aztán még tovább, néhány nappal ezelőtt. - Kézbe vettem a szendvicsemet. - Nem volt köztünk konkrét szex, de... jut eszembe, ma egy másik fickóval találkozik. - Nyomja ezt a randi-dolgot, amit annyira akart? - Úgy tűnik - bólintottam. - És azt tudja, hogy bármikor lecsaphat rád a szerelem? Haraptam egyet a szendvicsemből, majd ránéztem. - Nem. Barom. - Amúgy, elég jól néz ki - vonult vissza kissé. Megtöröltem a szám szélét egy szalvétába, és hátradőltem a széken. A jól nem írja le megfelelően Hannát. Még soha nem láttam olyan lányt, mint ő. - Ő egy egész kis pakett, Max! Vidám, édes, őszinte, gyönyörű... és ettől úgy érzem magam, mint egy partra vetett hal. - Amint kiejtettem a számon e szavakat, máris tudtam, hogy mindez milyen idegen tőlem.

Furcsa, sípoló csend töltötte be a szobát. Max legörbülő szájára néztem, és már tudtam, hogy most következik a piszkatúra. - Hogy bassza meg! Hosszasan nézett rám, majd ujját felemelve várakozásra intett. A zakója zsebéből előhúzta a telefonját. - Ez most mi? - kérdeztem gyanakodva. Leintett, majd kihangosította a telefont, hogy mindketten halljuk. A csörgés után Bennett volt a vonal másik végén. - Max! - Ben! - válaszolta Max, majd egy jelentőségteljes mosoly kíséretében hátradőlt a székén. - Jelentem, megtörtént! Hangosan felnyögtem, és a fejem a kezemre támasztottam. - Menstruálsz? - kérdezte Bennett. - Gratulálok! - Nem én, te vadmarha! - válaszolt Max nevetve. - Willről beszélek. Egészen elolvadt egy lány cickói miatt. Hangos csapás hangja hallatszott a vonal túlsó végéről, és elképzeltem, ahogy Bennett az íróasztalának adja az ötöst örömében. - Fantasztikus! Ki van borulva? Max úgy csinált, mintha komolyan tanulmányozna. - Amennyire csak lehet. És, és, a lány egy másik krapekkel találkozik az este! - Úúú... ez durva! És mit tervez a mi kis barátunk? - Csak néz, mint egy szomorú szarkupac - válaszolt Max a telefonba, majd fölvonta szemöldökét, mintha engedélyt adna, hogy válaszoljak. - Otthon maradok. Megnézem a Knicks-t. Hanna majd beszámol a randijáról. Holnap. Amikor futni megyünk. Bennett hümmögött a telefonban. - Szerintem tájékoztatni kéne a csajokat. - Ne tájékoztass te senkit! - hördültem fel. - Szívesen átjönnének, hogy a szárnyaik alá vegyenek téged mondta Bennett. - Max és én úgyis együtt vacsorázunk. Nem hagyhatunk egyedül ilyen kétségbeejtő állapotban!

- Nem vagyok kétségbeesve. Jól vagyok. A fenébe - motyogtam -, miért mondtam el? Bennett, mintha nem is mondtam volna semmit, csak folytatta. - Max, majd én intézem, jó? Kösz, hogy elmondtad! Aztán letette a telefont. *** Chloe húzott el lendületesen mellettem, be a lakásomba. A keze tele volt ételdobozokkal. - Meghívtál valakit hozzám? - kérdeztem. Hátranézett a válla fölött, majd eltűnt a konyhában. Mögötte Sara ődöngött a hallban, kezében egy hatos csomag ásványvízzel. - Éhes voltam - jelentette ki. - Megkértem Chloét, hogy mindenkinek rendeljen valamit. Kitártam az ajtót, hogy beférjen, majd én is beléptem a konyhába, ahol Chloe már pakolta is kifelé a tizenhét embernyi ételt. - Én már ettem - jelentettem ki egy arcrándulással. - Nem tudtam, hogy ennyi mindent hoztok. - Miből gondoltad, hogy nem hozunk vacsorát? Bennett azt mondta, hogy romokban vagy. Ez pedig thai kaját, csokis süteményt és sört jelent. Meg aztán, láttalak már, amikor eszel - mondta, és a szekrényre mutatott, ahol az étkészletet tartottam. - Most repetázhatsz is. Vállat vontam, és megfogtam három tányért, evőeszközöket és egy sört. Visszamentem a nappaliba, és letettem őket a kávézóasztalra. A lányok csatlakoztak hozzám. Chloe a földre ült, Sara mellém telepedett a kanapéra, és mindnyájan belemélyedtünk a tányérjainkba. Közben ment a tévé - kosármeccs volt -, olykor mondtunk is valamit egymásnak. Tulajdonképpen örültem, hogy itt vannak. Nem kínoztak az érzéseimre vonatkozó kérdésekkel; csak odajöttek, ettek velem, és nem voltam egyedül. Megóvtak tőle, hogy túlságosan magamba zárkózzak.

Ez volt az első eset, hogy valaki, akivel járok, valaki mással randevúzzon; de először történt meg az is, hogy ez egyáltalán érdekelt. Örültem, hogy Hanna kimozdul és jól érzi magát. Az volt az egészben a legfurcsább, hogy azt akartam, hogy megkapja, amit akar. Éppen csak azt szerettem volna, hogy engem akarjon. Azt szerettem volna, hogy jöjjön át hozzám este, mondja el, hogy csak velem akar dugni, és abbahagyja ezt a randi-projektet - ennyi. Röhejes volt az egész, és én voltam a legnagyobb seggfej, hogy ezt akartam, hiszen az elmúlt időkben száz lány érezhetett így, ahogy most én; de mégis csak ez volt, amit akartam. És baszottul nyugtalan voltam. Amint befejeztem az evést, a telefonomon kezdtem matatni. Miért nem írt még? Nem volt olyan kérdése, amire választ várt? Még csak azt sem mondta, hogy szia. Lassan utálni kezdtem magam. - Van róla valami híred? - kérdezte Chloe, látva a babrálásomat. Megráztam a fejem. - Rendben! Szerintem nincs semmi baja. - Mit mondott Kitty és Kristy? - szólalt meg Sara, letéve a vizespoharát az asztalra. - Mire? - érdeklődtem. Csend ült le közénk, és én csak pislogtam, zavartan. - Mire? - tettem föl a kérdést még egyszer. - Mikor szakítottál velük - bökte ki Sara. Basszus. Baaasssza meg! - Ja! - vakartam meg az állam. - Valójában nem is szakítottam velük. - Aha. Tehát Hannával lógsz, de nem tudattad a két másik szeretőddel, hogy őszinte érzéseket táplálsz valaki más iránt? Kézbe vettem a sörömet és bámulni kezdtem. Nemcsak a bonyodalmaktól tartottam, nemcsak a Kittyvel és Kristyvel folytatott kínos beszélgetésektől. Ha jól meggondoltam, szükségem volt még arra a biztonságra is, amit nyújtottak, ha esetleg rosszul sülnének el a dolgok Hannával. Ez még nekem is elég görény módon hangzott. - Még nem - ismertem be. - De ez az egész dolog elég laza közöttünk. Nem is tudom, egyáltalán kell-e beszélni róla.

Chloe előrehajolt, letette a poharát, és megvárta, míg a szemébe nézek. - Én szeretlek téged, Will. Tényleg. Ott leszel az esküvőnkön; a családunk része leszel. Azt akarom, hogy a lehető legjobb dolgok történjenek veled. - A szeme összeszűkült, és éreztem, hogy a golyóim felhúzódnak a hasamba. - De még mindig nem mondanám egyetlen barátnőmnek sem, hogy komolyan próbálkozzon veled. Azt mondanám neki, hogy dugjon veled orrba-szájba, de tartsa meg magának az érzéseit, mert te csak egy kis pöcsfej vagy, akinek fogalma sincs a dolgok lényegéről. Összerándultam, vagy úgy is mondhatnám, felnevettem, és megráztam a fejem. - Üdítő ez az őszinteség! - Komolyan mondtam. Ó, igen, te mindig őszinte vagy a szexpartnereiddel. Nem, semmi takargatnivalód nincs. De mi a bajod a kapcsolatokkal? - Semmi bajom a kapcsolatokkal - emeltem fel a kezem a levegőbe. - Kezdettől fogva abból indulsz ki, hogy te sohasem akarsz többet, mint kellemes szexet - pattant fel Sara, majd kissé lehiggadva folytatta tovább. - De hadd mondjam meg most én, mint nő, hogy hogyan látom ezt a dolgot! Mikor az ember fiatal, azt szeretné, hogy legyen valaki, aki tudja, hogyan játsszák ezt a játékot; de amikor már kicsit idősebb, olyan férfit akar, aki tudja, hogy ez nem játék. Te még nem is gondoltál erre, pedig hány éves is vagy? Harmincegy? Lehet, hogy Hanna évekkel fiatalabb, de a lelke sokkal érettebb, és hamar rá fog jönni, hogy nem te vagy az embere. Arra tanítod őt, hogyan zsonglőrködjön több szeretővel, pedig arra kéne tanítanod, hogy milyen érzés szeretve lenni. Rámosolyogtam, majd mindkét kezemmel megdörgöltem az arcom, és felsóhajtottam. - Lányok, ti most azért jöttetek, hogy kioktassatok? - Nem - mondta Sara. - Igen - mondta Chloe ugyanabban az időben. Végül Sara fölnevetett, és azt mondta:

- Igen. - Aztán előrehajolt, és a térdemre tette a kezét. - Teljesen el vagy veszve, Will. Olyan vagy, mint egy imádnivaló, ügyefogyott kabalaállat. - Ez szörnyű - mondtam nevetve. - Soha többé ne mondd ezt! Mindnyájan visszatértünk a kosármeccshez. Nem volt ebben semmi kínos. Nem éreztem, hogy védekeznem kéne. Tudtam, hogy igazuk van; csak azt nem tudtam, hogy mit tehetnék az egésszel, most, hogy Hanna elment ezzel a kicseszett Dylannel. Fantasztikus érzés volt beismerni azt, hogy többet akarok tőle, és nem akarom, hogy más fickókkal járjon. De mindez mit sem ért, ha Hanna és én nem vagyunk egy vágányon. Igazság szerint tényleg azt akartam, hogy csak velem dugjon, de nem igazán szerettem volna, hogy megváltozzanak köztünk a dolgok. Vagy igen? Kézbe vettem a telefonom, és megnéztem, nem küldött-e valaki valamit az utóbbi két percben. - Jézusom, Will! írj már neki egy kicseszett SMS-t! - mondta Chloe, és hozzám vágott egy szalvétát. Azonnal fölpattantam, nem annyira Chloe parancsoló modora miatt, hanem inkább azért, mert hirtelen mozogni akartam. Vajon mit csinál most Hanna? Merre vannak? Már majdnem kilenc óra. Még nem végeztek a vacsorával? Ha az előzményeket nézem, akkor az is lehet, hogy már otthon van... hacsak nem mentek fel Dylanhez. Éreztem, hogy kimerednek a szemeim. Lehetséges, hogy ágyba bújt vele? Hogy szexeinek? Aztán szorosan lehunytam őket, és arra gondoltam, milyen volt, amikor alattam feküdt; milyenek voltak a hajlatai, és a térde, ahogy az oldalamhoz nyomódott. És most azzal a buzgómócsinggal van? Meztelenül? A kibaszott életbe! Megfordultam, és a hálószobám felé indultam. Ekkor megzörrent a telefon a kezemben. Azt hiszem, még a térdreflexem sem olyan gyors, mint amilyen gyorsan reagáltam a kivilágosodott kijelzőre. De csak Max volt az.

A csajod itt van a vendéglőben velem és Bennel. Szépen haladtál a Hanna-projekteddel, Will! Nagyon dögös. Felmordultam, és nekitámaszkodtam a falnak, míg válaszoltam. Megcsókolta a csávót? Nem - válaszolta Max. - De most is épp a telefonját nézegeti. Ne küldözgess már üzeneteket neki, te kis majom! Épp „felfedezi az életet”, mint tudod. Figyelmen kívül hagyva a baszogatását írtam egy üzenetet, aztán átolvastam még egyszer, majd még egyszer. Tudtam, hogy csak én szoktam neki SMS-eket küldözgetni, de én nem küldtem neki semmit ma este. Lehetséges, hogy most is olyan megszállottan nézegeti a telefonját, mint amikor tőlem vár üzeneteket? Kimentem a fürdőszobába, de nem használtam a vécét, hanem leültem a kád szélére. Ez már nem játék. Nincs igaza; én nem játszom vele. Még csak nem is élvezem a helyzetet. A Hanna nélkül töltött időmet a vidám lelkesültség vagy a megszállott aggodalom jellemezték. Erről van hát szó? Ezt a rizikót kell vállalni? Megnyílni valaki előtt, és bízni benne, hogy jól fogadják az érzéseimet? Az ujjaim néhány pillanatra megálltak a betűk fölött, majd egyetlen sort írtam le. Átolvastam, megint átolvastam, ellenőríztem a helyesírást, a szöveg hangvételét, és hogy eléggé érződik-e rajta a „nem nagy dolog, nem érdekel annyira az estéd, vagy más ilyesmi" hozzáállás. Végül lehunytam a szemem, és megnyomtam a KÜLDÉS gombot.

KILENCEDIK FEJEZET

Nem küldök SMS-t Willnek. - ...és egyszer talán külföldön fogok élni Nem küldök SMS-t Willnek. - ...talán Németországban. Vagy talán Törökországban... Röviden rápillantottam, és bólintottam a velem szemben ülő Dylannek, aki lényegében az egész világon végigment a beszélgetés során. - Ez nagyon izgalmas - mondtam, és mosoly áradt szét az arcomon. Ő lenézett az abroszra, az arca kissé kipirult. Igen, nagyon aranyos. Mint egy kiskutya. - Régebben Brazíliában szerettem volna élni - folytatta -, de annyira szeretek odalátogatni, hogy nem akarom, hogy megszokottá váljon; érted? Megint bólintottam, és tőlem telhetőén megpróbáltam úgy tenni, mint aki nagyon figyel. Igyekeztem jelen lenni, és figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy ma még nem jött semmi üzenetem. A vendéglő, amit Dylan választott, jó hely volt; nem túl romantikus, de barátságos. Lágy fények, széles ablakok, és nem volt benne semmi súlyos vagy komolykodó. Semmi sem utalt rá, hogy ez most egy randevú. Én laposhalat ettem, Dylan steaket rendelt. Az ő tányérja gyakorlatilag üres volt; én alig nyúltam az ételemhez. Mit is mondott? Nyár Brazíliában? - Mit mondtál, hány nyelven is beszélsz? - kérdeztem, bízva benne, hogy nem kalandoztam el túl messzire. Úgy látszik, nem; mert elégedett mosollyal nyugtázta, hogy ilyen részletekre is emlékszem. Legalábbis arra, hogy léteznek ilyen részletek. - Három. Hátradőltem egy kissé, őszinte elismeréssel. - Hűha! Ez... ez tényleg klassz, Dylan!

Pedig ez még csak a jéghegy csúcsa volt. Mert Dylan tényleg klassz volt. Jóképű, okos, és minden olyasmi, amit egy intelligens lány nagyra tarthat. De mikor a pincér megállt az asztalunknál, hogy töltsön a poharunkba, kihasználtam az alkalmat, hogy megint a telefonomra pillantsak. Csalódottan láttam az üres kijelzőt. Nincs üzenet, nincs nem fogadott hívás - semmi. A fenébe. Ujjamat elhúztam Will nevéig, és újraolvastam néhány korábbi üzenetét. Csak úgy eszembe jutott: szeretnélek látni amikor be vagy állva. A fű kiemeli a személyiség jellemző vonásait, így valószínűleg annyit beszélnél, hogy felrobbanna a fejed - bár nem tudom, mondhatnál-e őrültebb dolgokat, mint amiket szoktál. És még egy: Épp most láttalak a 81-ik és az Amsterdam sarkán. Én egy taxiban ültem Maxszel, és néztem, ahogy átmész előttünk az utcán. Volt rajtad bugyi a szoknya alatt? Beiktatom ezt is a fontos emlékeim közé, így hát akár volt, akár nem, mondd azt, hogy nem volt! Ez az utolsó üzenet délután egy órakor érkezett, majdnem hat órája. Átolvastam még néhányat, mielőtt írni kezdtem volna. Vajon mit csinál most? És kivel? - lopódzott be a gondolataim közé. Éreztem, hogy egyre jobban neheztelek rá. Elkezdtem írni egy üzenetet, majd gyorsan ki is töröltem. Nem írok Willnek, emlékeztettem magam. Nem írok Willnek. Nindzsa. Titkosügynök. Szerezd meg a titkot, aztán tűnj el sértetlenül! - Hanna! Felnéztem. Dylan engem figyelt. - Hmm? A szemöldöke összerándult, mielőtt elkezdett halkan, bizonytalanul nevetni. - Jól vagy? Olyan szórakozottnak tűnsz.

- Igen - mondtam, és szörnyen bántam, hogy rajtakapott. Felemeltem a telefonom az ölemből. - Csak egy SMS-t várok az anyámtól hazudtam. - De amúgy minden rendben? - Persze! Egy kis halk, megkönnyebbült sóhajjal arrébb tolta a tányérját, és alkarját az asztalra téve előrébb hajolt. - Szóval? Mi a helyzet veled? Azt hiszem, eddig végig én beszéltem. Mesélj valamit a kutatásodról! Egész este most éreztem először, hogy kevésbé markolom a telefonom. Ez menni fog. Meséljek a munkámról, az iskoláról, a tudományról? Hát persze! Éppen befejeztük a desszertet, mialatt elmeséltem, hogyan veszek részt a tanszékünk más laborjainak a munkájában is, hogy vakcinát állítsunk elő a Trypansoma cruzi ellen, amikor egy kéz érintette meg a vállamat. Megfordultam, és Maxet láttam magam előtt. - Szia! - mondtam meglepetten. Úgy tíz láb magas volt, de amikor lehajolt, hogy megpusziljon, mégsem tűnt esetlennek. - Elképesztően dögös vagy ma este, Hanna! A fenébe. Ez a hangsúly kicsinál. Elmosolyodtam. - Nos, add tovább a bókjaidat Sarának; mert ő választotta nekem ezt a ruhát. Nem gondoltam volna, hogy ez az ember lehet még vonzóbb is. De a büszke mosoly, ami szétfutott az arcán, még vonzóbbá tette. - Megmondom. És ő ki? - fordult Dylan felé. - Oh! - mondtam, és visszafordultam a randipartnerem felé. Bocsánat, Max, ő itt Dylan Nakamura. Dylan, ő Max Stella, Will barátom üzleti partnere. Kezet ráztak, és váltottak néhány szót. Meg kellett akadályoznom, hogy Will szóba kerüljön, hiszen mégis csak egy randevún voltam. Nem szabadna rá gondolnom most! - Nos, akkor magatokra hagylak benneteket - mondta Max.

- Mondd meg Sarának, hogy üdvözlöm! - Persze! Érezzétek jól magatokat! Néztem, ahogy Max visszamegy az asztalához, ahol néhány ember várta már. Kíváncsi lettem volna, hogy üzleti vacsorán van-e, és ha igen, miért nincs vele Will? Rájöttem, hogy milyen keveset tudok a munkájáról; ezt nem együtt szokták csinálni? Néhány perccel később, mikor megjött a számla, megzörrent a telefonom az ölemben. Milyen az estéd, Szilva? Lehunytam a szemem, és éreztem, hogy e szavak elektromos áramként ráznak meg. Eszembe jutott, amikor utoljára hívott így, és erre majdnem elolvadtam. Jól. Itt van Max. Te küldted, hogy ellenőrizzen? Ha-ha. Mintha megtenné ezt a kedvemért. Pont most küldött egy üzenetet. Azt írta, baromi jól nézel ki. Will előtt nem tudtam, hogy ilyen könnyen elpirulok, de most éreztem, hogy forróság önti el az arcomat. Ő is nagyon jól nézett ki. Ez nem vicc, Hanna. Otthon vagy? Megnyomtam a KÜLDÉS gombot, és visszatartottam a lélegzetemet. Mi lesz, ha azt írja, hogy nem? Igen. Most már biztos, hogy magamba kell néznem. Azt, hogy Will otthon van, és üzenetet küld nekem, nem kéne, hogy ilyen boldoggá tegyen.

Futunk holnap? - kérdeztem. Persze. Gyorsan letöröltem a mosolyt az arcomról, mielőtt Dylan észreveszi, és eltettem a telefonom. Will otthon van, és én ettől megkönnyebbültem annyira, hogy jól érezzem magam a továbbiak során. *** - Milyen volt a randi? - kérdezte, mikor nyújtani kezdett mellettem. - Jó - mondtam. - Rendben volt. - Rendben? - Ja. - Megvontam a vállam, de nem tudtam lelkesebb választ kicsikarni magamból. - Rendben - mondtam ismét. - Jó volt. Ma lényegesen rosszabbul éreztem magam, ami a Willtől való függésemet illeti, mint tegnap este. Össze kellett szednem az akaraterőmet, és újra kimondani: Titkosügynök. Mint egy nindzsa. Tanulj a legjobbtól! - Milyen lelkes beszámoló! - ingatta a fejét. Nem reagáltam, hanem felvettem a vizespalackomat, amit korábban egy közeli fának támasztottam. Hideg volt. Olyan hideg, hogy a víz kezdett megfagyni benne, és alig tudtam kinyitni. A futás utáni levezetésnél tartottunk. Will némi lelkesítés mellett egy abszolút nem odavágó megjegyzést tett a mellemre, én meg a hideg és a manhattani vécék hiánya miatt panaszkodtam. Nem voltam benne biztos, hogy akarom ezt a beszélgetést. Nem akartam kimondani, hogy bár tényleg megkedveltem Dylant, nem álmodoztam arról, hogy megcsókolom, vagy kiszívom a nyakát, vagy nézem, ahogy a csípőmre élvez, ahogy ezt valaki mással tettem. Nem akartam elmondani azt sem, hogy mindig elkalandozott a figyelmem a randevúnkon, és hogy keményen meg kellett küzdenem azért, hogy érdeklődést mutassak iránta. És persze azt sem, hogy

valójában elbuktam ezen a pasizós dolgon, és talán sohasem fogom megtanulni, hogyan vegyem a dolgokat lazán, hogyan élvezzem az életet, hogyan legyek fiatal, hogyan éljek úgy, ahogyan Will tudott. Lejjebb hajolt, hogy a szemembe nézzen, és ekkor vettem észre, hogy megismétel egy kérdést. - Mikor értél haza? - Kicsivel kilenc után, azt hiszem. - Kilenc? - kérdezte nevetve. - Megint? - Talán egy kicsit később. Miért ilyen vicces ez? - Két randevú egymás után, ami kilenckor ér véget? Ki ő, a nagypapád? Vagy ő nem az az éjjeli bagoly-típus? - Csak hogy tudd: kora reggel be kellett mennem a laborba. De mi van a vad éjszakákkal, Nagymenő? Milyen orgiákon vettél részt? Kitomboltad magad? - kérdeztem, hogy témát váltsak. - Inkább a Harcosok klubjára hasonlított az egész - mondta az állát vakarva. - Csak nem voltak izompacsirták és nem volt hasbarúgás. Amikor látta, hogy értetlenül nézek, hozzátette: - Valójában hozott kaját ettünk Chloéval és Sarával a lakásomon. Hé, fáj ott valami? Eszembe jutott az a kellemes érzékenység, ami az ujjai után maradt Denny partiján, és az a már-már fájdalom, amikor a nappalija padlóján nekidörgöltem a csípőmet. - Fáj? - kérdeztem vissza, és sűrűn pislogtam rá. - Hol? - A tegnapi futás miatt - mosolygott rám értőn. - Jézusom, Hanna! Ébredj már fel! Kilenckor már otthon is voltál; mi másról beszélhetnénk? Meghúztam a vizespalackomat, és a hideg miatt fájdalom nyilallt a fogamba. - Nem, jól vagyok. - Még egy szabály, Szilva. Csak annyiszor mondd egy beszélgetés során, hogy jól vagy, ameddig nem válik őszintétlenné. Keress jobb jelzőket, amikkel leírhatod a randizás utáni érzéseidet! Nem tudtam, mit kezdjek Willel; egy kissé karcosnak tűnt.

Azt hittem, már eléggé kiismertem, de mostanában az én gondolataim is egyre jobban elkalandoztak, ha együtt voltunk, és ez már kezdett problémákat okozni. A tegnapi, külön töltött este szintén kérdéseket vetett föl bennem. Egyáltalán érdekelte, hogy Dylannel voltam? Akartam, hogy érdekelje? Huh. Ez a pasizás túl bonyolult dolog lett; és azt sem tudtam, hogy Will és én tulajdonképpen járunk-e vagy sem. Úgy tűnt, ez az egyetlen kérdés, amit nem tudtam feltenni neki. - Nos - mondta, és piszkálódó mosolyt vetett rám -, ahhoz, hogy megértsd a randizás mibenlétét, lehet, hogy valaki mással is kéne találkoznod. Hogy tudd, milyen az. Mi lenne, ha elhívnál egy másik fickót a partiról? Aaront? Vagy Haut? - Haunak van barátnője, Aaron pedig... - Elég sportosnak tűnt - bólintott bátorítóan. - Mert sportol - erősítettem meg, kibúvót keresve. - De ő egy olyan... SN2... - SN2? - nézett rám Will összeráncolt homlokkal. - Tudod - mondtam, idegesen gesztikulálva a kezemmel. - Mikor a C-X kötés szétszakad, és a nukleofil száznyolcvan fokban megtámadja, és a távozó csoport helyébe lép. - Szavaim lélegzetvétel nélkül törtek föl belőlem. - Édes istenem! Te most a szerves kémiával akarod elmondani, hogy Aaron jobban néz ki hátulról, mint elölről? Felsóhajtottam, és másfelé néztem. - Azt hiszem, most megdöntöttem a bunkósági rekordomat. - Dehogyis! Ez marha jó! - mondta őszinte lelkesedéssel. - Bárcsak nekem jutott volna eszembe tíz évvel ezelőtt! - A szája legörbült, ahogy belegondolt ebbe. - De őszintén, marha jó, ahogy mondod! Ha én mondanám, akkor csak egy nagy fasz lennék. Nyeltem egyet, és kifejezetten nem néztem a nadrágjára. A korai órák hidege ellenére a szokásosnál többen merészkedtek ki a parkba. Két aranyos egyetemista srác rugdosta a labdát, a fejükre sötét

színű füles sapkát húztak, és a polisztirolhab-pohárban gyorsan hűlt a földre tett kávéjuk. Egy nő egy hatalmas babakocsival gyalogolt mellettünk, mások futottak a különböző ösvényeken. Épp akkor néztem vissza, amikor Will lehajolt előttem, hogy megkösse a cipőjét. - Valamit el kell mondanom neked. Nagyon meg vagyok elégedve azzal, ahogy fejlődsz - mondta a válla fölött felnézve. - Igen? - kérdeztem vissza magam elé beszélve, miközben a térdemet nyújtottam, ahogy tanította, és még csak véletlenül sem néztem a fenekére. - Nehéz. - Hogy mi? - Nehéz dolog - ismételtem meg. - Tényleg nehéz. Felegyenesedett, és én követtem a mozdulatát. Máshová néztem, mielőtt megfordult. - Nem fogok hazudni neked - mondta, most a hátát nyújtva. Meglepett, hogy nem visszakoztál már mindjárt az első héten. - A szememet kellett volna meresztenem, majd felháborodnom azon, hogy szerinte ilyen könnyen feladom, de inkább csak bólintottam, és próbáltam mindenhová nézni, csak nem a hasára, amely kilátszott egy csíkban, ahogy a feje fölé nyújtotta a karjait, megmutatva az oldalt futó izmait is. - Akár be is kerülhetsz az első ötvenbe, ha így folytatod. A pillantásom arra a kis kivillanó bőrre és a mögötte levő izmokra esett. Nyeltem egyet, mert azonnal megéreztem, milyen volt az, amikor az ujjaim voltak ott. - Mindenképpen folytatom - motyogtam, és most már nyíltan bámultam a kivillanó bőrét. Megköszörültem a torkom, és elfordultam tőle. Elindultam az ösvényen, mert, komolyan mondom, az a test egyszerűen obszcén volt. - Ma mikor randevúzol? - kérdezte, miután beért. - Holnap - válaszoltam. Nevetni kezdett mellettem. - Oké, akkor mikor találkoztok holnap? - Ööö... hatkor - vakartam meg az orrom. - Nem is; nyolckor. - Nem kéne pontosan tudnod?

- De, valószínűleg igen - néztem rá bűnbánó mosollyal. - És várod? - Azt hiszem - vontam meg a vállam. Ő nevetve karolta át a vállam. - Mivel is foglalkozik? - A drosophila csoportban dolgozik - mondtam. Már régebben rákérdezett, de ma reggelig képtelen voltam a témát felhozni. Nagy katyvasz volt ez az egész. - Egy genetikus! - mondta játékosan öblösített hangon. - Thomas Hunt Morgan megajándékozott minket a kromoszómákkal, és most az ország összes laborja apró, szökevény muslicákat cserélget egymás közt. - Próbált kedélyes lenni, de a hangja olyan mély volt és érzéki még csúfolódás közben is, hogy beleremegtek a csontjaim, a végtagjaim pedig majd elolvadtak. - És Dylan kedves volt? Jópofa? Jó az ágyban? - Persze. - Persze? - állt meg döbbenten Will. - Úgy értem, persze, hogy igen - pillantottam rá. Ekkor estek le a szavai. - Vagyis hát, az ágyról nem tudok sokat. Nem próbáltam ki a képességeit. - Will ismét megindult, csendben, ami alkalmat adott rá, hogy jobban megnézzem őt. - Ha már erről van szó, kérdezhetek valamit? - Igen - pillantott rám lassan, aggodalmasan a szeme sarkából. - Mi a harmadik találkozás etikettje? Rákerestem a Google-ön... - A Google-ön? - Igen, és úgy tűnik, mindenki egyetért abban, hogy a harmadik randin jön a szex. Megint megállt, és én felé fordultam. Az arca elvörösödött. - Rá akar beszélni a szexre? - Mi? - bámultam rá dühösen. Honnan a francból veszi ezt? Dehogyis! - Akkor miért kérdezel a szexről?

- Nyugodj már meg! - mondtam. - Csak tudni akarom, mik az elvárások. Nem arról van szó, hogy nyomulna. Úristen, Will, egyszerűen csak szeretném tudni. Kifújta a levegőt, és a fejét rázta. - Néha egészen megőrjítesz. - Te is. - Elnéztem a távolba, és hangosan gondolkodtam. Nekem úgy tűnik, létezik valamilyen szokásos haladási folyamat. Az első és a második randevú nagyjából ugyanolyan. De hogy vált át az egész a szexre? Ha lenne erről egy fórum, az sokat könnyítene a dolgokon. - Jézusom. Minek ide fórum? - Levette a füles sapkáját, hátrafésülte a haját, és szinte láttam, ahogy a kerekek forognak az agyában. - Oké, tehát: az első találkozás olyan, mint egy állásinterjú. A másik fél már átnézte az önéletrajzodat - nézett rám jelentőségteljesen, és összeráncolt homlokkal bólintott a mellem felé -, most pedig itt az idő, hogy megtudja, tényleg összevág-e azzal, amilyen vagy. Ez egy terepgyakorlat, ami egy „Kérdések és Válaszok” szakaszból, valamint egy „Lehet, hogy ez az ember egy sorozatgyilkos?” gondolati folyamatból áll. Meg, persze, ott van a „ Szeretnék-e szexelni ezzel a nővel?” kizárásos döntés is. De legyünk őszinték: ha egy férfi már elhívott téged, akkor valószínűleg szeretne veled lefeküdni. - Oké - mondtam kétkedőn. Megpróbáltam elképzelni Willt ebben a helyzetben. Találkozik egy nővel, elhívja valahová, és eldönti, hogy akar-e vele szexelni vagy nem. Kilencvenhét százalékban biztos voltam benne, hogy ez nem jönne be nekem. - És a második találkozás? - Nos, a második találkozás a visszaidézés. Már átmentél az előzetes felmérésen, vagyis a másik félnek nyilvánvalóan tetszik, amit az asztalra teszel. Most itt az ideje, hogy tovább lépjetek. Elvisz a HR osztályra, hogy eldöntsék, az elbűvölő válaszaid és a szikrázó személyiséged nem csupán egy blöff-e. És ismét felmerül a kérdés, hogy akar-e szexelni veled. Ami ismét... Megvonta a vállát, mintha azt mondaná, na, bumm. - És a harmadik találkozás? - kérdeztem.

- Nos, itt jön ki, ha valami szar. Kétszer már együtt voltatok, és nyilvánvalóan kedvelitek egymást. Megfeleltetek egymás elvárásainak, így hát eljött az ideje, hogy mást is kipróbáljatok. Valamilyen szinten illesz hozzá, és ez az a pont, ahol tiszta víz kerül a pohárba, kiderül, hogy jól „kijöttök-e" egymással. A férfiak általában rá is erősítenek egy kicsit: virágokkal, bókokkal, romantikus vendéglővel... - Tehát... jön a szex. - Néha. De nem mindig - mondta nyomatékosan. - Semmit sem kell tenned, amit nem akarsz, Hanna. Soha. Letépem a golyóit annak, aki kényszerít valamire! Kissé felizgultam és átmelegedtem. A bátyáim szinte ugyanezt mondták nekem, de egészen másként hangzott Will Sumner szájából. - Értem. - Szeretnél szexelni vele? - kérdezte szándéka szerint hanyagul, de ez nagyon nem sikerült neki. Még csak rám sem tudott nézni, hanem a trikója alját húzogatta. Remegés futott végig a gerincemen, és valami azt súgta, hogy egyáltalán nincs megbékélve a gondolattal. Mély levegőt vettem, és belegondoltam. Elsőre rögtön kimondtam volna, hogy nem, ám ehelyett csak megvontam a vállam. Dylan kedves és aranyos volt, és semmi kifogásom nem lett volna az ellen, hogy jóéjtpuszit adjon az ajtóban, de ahhoz képest, amit Willel átéltem, mindez semmit sem jelentett. És pontosan ez volt a bajom. Biztos voltam benne, hogy azért érzem magam ilyen jól Willel, mert tapasztalt. De éppen ezért volt ő számomra tiltott terület. - Ha jól meggondolom - kezdtem -, nem is tudom. - Szerintem majd kiderül, ha itt lesz az ideje. *** Ha voltak is kétségeim Will harmadik randevús protokolljával kapcsolatban, ezeket hamarosan félre kellett tennem, ahogy Dylan belépett az általam választott vendéglőbe.

Ő olyan helyre akart vinni, ahol még sohasem jártam. Nem vette figyelembe, hogy bár három éve élek New Yorkban, alig ettem még máshol, mint a labor büféjében. Büszkén mosolygott, amikor a taxi lehúzódott, és kitett minket a Park és a Hatvanötödik sarkán, a Daniel’snél. Ha megkérnék valakit, hogy fessen le nekem egy romantikus kajáldát, hát az olyan lenne, mint ez. Krémszínű falak, ezüstszürke és csokoládébarna színekkel megtörve. A fő étkezőhelyiséget boltívek és görög oszlopok tartották. A kerek asztalokat pazar térítők borították, zöld vázák voltak mindenütt, és mindez hatalmas kristálycsillárok alatt terpeszkedett el. Mindenben az ellentéte volt a második randevúnk helyszínének. A tét magasabbra került. Erre nem készültem föl. A vacsora elég jól indult. Kiválasztottuk az előételeket, Dylan egy üveg bort rendelt, ám innen lejtmenet következett. Megfogadtam, hogy nem írok Willnek, de amikor a vége felé Dylan elnézést kért, és kiment a mosdóba, megszegtem ezt a fogadalmat. Azt hiszem, nem jött be a harmadik randevú. Szinte azonnal válaszolt. Micsoda? Lehetetlen. Nem hallgattál a tanárodra? Drága bort rendelt, és eléggé megsértődött, amikor nem kértem belőle. Neked nincs bajod vele, ha nem iszom. Megjelent az ikon, ami arra utalt, hogy Will írt valamit - elég sokat, ha a ráfordított időt nézzük -, így hát vártam, és körülnéztem, hogy nem jön-e már vissza Dylan. Azért van ez, mert én egy zseni vagyok, és még számolni is tudok. Ha töltök neked egy fél pohárral, te úgy csinálsz, mintha innál, és egész este elvagy vele, így hát enyém lehet a többi. Bumm! Az okosabb marad élve. Ő biztosan nem igy látja ezt - írtam neki vissza.

Akkor mondd meg neki, hogy sokkal szórakoztatóbb vagy, ha ébren vagy, és nem alszol bele a levesedbe. Amúgy, miért írsz most nekem? Hova lett az Elbűvölő Herceg? A mosdóban van. Mindjárt megyünk. Egy teljes perc telt el, mielőtt választ kaptam volna. Aha. Igen. Hozzám. Most jön vissza, majd elmondom, hogy ment. *** Szörnyű volt az út hazafelé. A hülye randiszabályok, az elvárások, a Google, de legelső sorban Will töltötték be a fejem. Nem értettem, mi történik velem. Valójában nem akartam őt. Van egy rakás szeretője, és van a zavaros múltja. De szeretem a szexet, és szeretném csinálni valakivel, mielőbb. És nem eszerint történt minden? A fiú találkozik egy lánnyal, a lánynak tetszik a fiú, és úgy dönt, hogy beengedi a fiút a bugyijába. Én kifejezetten készen álltam, hogy beengedjek valakit a bugyimba. De akkor miért ez a sürgetés, ez a forróság, ami felmászik a lábamon, és beül a hasamba, miért a kívánás, amit már akkor érzek, ha csak elképzelem, hogy behúzom Willt a hálószobámba? Ez az érzés zavart ki a hóba hajnali háromkor, és a gondolat, hogy abban a pillanatban felrobbannék, ha a bőrömön érezném a kezét. És ezt most egyáltalán nem éreztem. Mire az épülethez értünk, elkezdett esni a hó. Fönt, a lakásomhoz érve Dylan megtorpant az ajtóban, és ott állt esetlenül, míg be nem hívtam. Automata üzemmódra kapcsoltam. A hasam görcsben volt, és a fehér zaj a fejemben olyan hangos volt, hogy a legkellemetlenebb zene is jó lett volna már, hogy elfojtsa valahogyan. Megtegyem? Ne tegyem? Egyáltalán, akarom én ezt?

Egy utolsó pohár italra hívtam meg - konkrétan azt mondtam, egy „jóéjt-italra” -, amire igent mondott. Bementem a konyhába, levettem két poharat, töltöttem egy keveset magamnak, jó sokat neki, remélve, hogy ettől talán elálmosodik. Megfordultam, hogy odavigyem neki a poharát, mire meglepetten láttam, hogy már ott van mögöttem. Valami furcsa, rossz előérzet szivárgott a torkomba. Dylan szó nélkül kivette a poharat a kezemből, és visszatette a pultra. Lágy ujjaival végigsimogatta, aztán a kezébe vette az arcom. Az első csókja bizonytalan volt, lassú és tapogatódzó. Egy kis csipegetés után következett a második. Lehunytam a szemem, amint megéreztem a nyelvét. A szívem dörömbölt, és szerettem volna, ha ez az érzéki vágy, és nem a torkomat egyre erősebben markoló pánik miatt lett volna így. Az ajka túl puha és bizonytalan volt. Párnaajkak. A leheletének krumpliszaga volt. Meghallottam a tűzhely fölötti óra ketyegését, és azt, hogy valaki kiabál egy másik lakásban. Észrevettem-e bármit is, amikor Willel csókolóztam? Igen, éreztem az illatát, éreztem a bőrét az ujjaim alatt, és betöltött az az érzés, hogy mindjárt felrobbanok, ha nem nyúl hozzám, mélyebben, ott. De semmi olyasmi nem jutott el hozzám, mint az utcán dübörgő szemetesautók zaja. - Mi a baj? - kérdezte Dylan, és egy lépést hátralépett. Megérintettem a számat. Nem volt vele semmi baj, nem volt dagadt vagy sérült. Nem történt semmi komoly. - Nem hiszem, hogy ez működni fog - mondtam. Egy pillanatra csendben volt, tekintetével az enyémet kereste, nyilvánvaló zavarodottsággal. - Azt hittem... - Tudom - mondtam. - Ne haragudj! Bólintott, még egyet hátrább lépett, majd belesimított a hajába. - Azt hiszem... Ha ez Willről szól, akkor mondd meg neki, hogy gratulálok! Becsuktam az ajtót mögötte, majd megfordultam, és hátamat a hűvös fának támasztottam. A zsebemet húzta a telefonom. Elővettem, és kikerestem a nevét annak, aki gyakorlatilag elfoglalta a gondolataimat,

és elkezdtem írni. írtam, majd kitöröltem vagy egy tucatszor, végül elhatároztam magam. Vártam egy pillanatot, mielőtt lenyomtam a KÜLDÉS gombot. Merre vagy?

TIZEDIK FEJEZET

Őszintén, fogalmam sem volt, hogy mit csinálok. Sétáltam, mintha menni akartam volna valahová. De valójában nem volt hova mennem, és tényleg nem kellett volna Hanna háza felé sétálni. Igen. Hozzám. Most jön vissza, majd elmondom, hogy ment. A kezem ökölbe szorult, ahogy felidéztem az üzenetet. A szavak beleégtek az agyamba, mint ahogy az a kép is, ahogyan elképzeltem őket. Konkrétan megfájdult tőle a szívem. Szerettem volna mindent összetörni, ami az utamba kerül. Hideg volt; olyan hideg, hogy meglátszott a leheletem, és az ujjaim elzsibbadtak, bár zsebre vágtam a kezem. Amint megkaptam az üzenetét, kirohantam a házból, kesztyű nélkül, vékony kabátban, futócipőben, zokni nélkül. Hét sarokig tartott a dühöm, hogy ezt tette velem. Mert jól voltam addig, amíg be nem rontott az életembe a fecsegő szájával és a csintalan szemével. Jól voltam, mielőtt betört a jól bejáratott rutinomba. Félig már azt akartam, hogy bárcsak eltűnne a lakásából Dylan, hogy fölmehessek, és elmondhassam neki, mennyire rossz ez nekem, és milyen mérges vagyok rá amiatt, hogy kihúzta a lábam alól a stabil, kiszámítható talajt. De ahogy közeledtem, és megláttam a fényt az ablakában, és a két árnyékot, ahogy mozogtak, csak megkönnyebbülést éreztem, hogy még nincs az ágyban, Dylan alatt. Hátrább húztam a sapkám a fejemen, a fogam közt morogtam, és egy kávézót kerestem az utcában, vagy bármit, ahol eltölthetem az időm. De csak lakóházakat találtam, rég bezárt üzletekkel, és a távolban egy kis bárt. Minden kellett most, csak nem alkohol. És ha már két saroknyira távolodok a lakásától, akkor akár haza is mehetek.

Meddig várjak itt? Míg újra küld egy SMS-t? Reggelig, amikor gyűrötten megjelennek ketten, és egymásra mosolyognak az éjszaka emlékeire gondolva? Hogy milyen tökéletes volt Hanna, és milyen bárgyú és tapasztalatlan Dylan? Felnyögtem, és épp idejében néztem föl ahhoz, hogy meglássak egy férfit, aki felhajtott gallérral, a szélbe hajolva távozott az épületből. A szívem háromszoros tempóban vert. Nyilvánvalóan Dylan volt az, és bár az ereim megteltek a megkönnyebbülés meleg zsongásával, attól a ténytől, hogy ilyen messziről felismertem, a világ legsúlyosabb esetének éreztem magam. Vártam, hogy visszamegy-e, de továbbment a sarok felé, és nem lassított a tempóján. Ez van - mondtam magamban. - Átléptél egy határt, és most vissza kell találnod a másik oldalra. De mi van, ha szüksége van rám? Maradnom kéne, hogy lássam, minden rendben van-e vele, mielőtt hazaindulnék. A telefonomra néztem. Ha innen elmegyek, akkor futni megyek. Nem érdekelt, hogy majdnem tizenegy óra van, és hogy szétfagyok. Elmegyek, és futok néhány kibaszott mérföldet. Annyira buzgott bennem a megkönnyebbülés, a frusztráció és az ideges energia, hogy még az ujjamat sem tudtam egyenesen tartani, hogy ráklikkeljek az ikonra, és megnyissam az üzenet- váltásunkat. Amikor megláttam, hogy éppen nekem ír, kifújtam a levegőt. Perceknek éreztem, több egész percnek, miközben a készüléket markolva a képernyőre meredtem, és vártam, hogy megjelenjen az üzenete. Végül megjött, és a várt hosszú bekezdések helyett csak annyi állt benne, hogy merre vagy. Felnevettem, beletúrtam a hajamba, és egy nagy levegőt vettem. Oké. Ne ölj meg érte - írtam -, de itt vagyok a lakásod előtt. *** Hanna egy hosszú, vastag kabátban jelent meg a ház előtt, amit a kék ruhájára húzott. Meztelen lába kilátszott a Kermit békás papucsából.

Felém lépkedett, és én se mozdulni, se lélegezni nem tudtam, mire okáért a tűzcsaphoz, ahol ültem. - Mit csinálsz itt? - kérdezte, ahogy megállt előttem. - Nem tudom - mormogtam. Felé nyúltam, közelebb húztam magamhoz, és átkaroltam a csípőjét. Összerezzent, ahogy megszorítottam. Mi a franc történik velem? De nem lépett el, hanem közelebb jött. - Will! - Igen? - kérdeztem, és felnéztem az arcára. Kibaszott szép volt. Egész kevés smink volt rajta, a haja laza, lágy csigákban állt. A pillantása épp olyan súlyos volt, mint amikor átöleltem őt a nappalim padlóján, vagy amikor végighúztam az ujjamat a lágyan dagadó csiklóján. Mikor a figyelmem a szájára összpontosult, kinyúlt a nyelve, és meg nedvesítette az ajkát. - Tényleg muszáj volt tudnom, hogy merre vagy. Megvontam a vállam, és előre dőlve a homlokom nekihajtottam a kulcscsontjának. - Nem voltam biztos benne, hogy tényleg ő kell neked, és zavart, hogy mégis vele jöttél haza. Becsúsztatta az ujját a kabátom nyaka alá, és simogatni kezdett. - Azt hiszem, Dylan úgy gondolta, hogy szexelni fogunk ma este. Anélkül, hogy akartam volna, mélyebbre vájtam az ujjam a csípője fölött. - Biztos vagyok benne - morogtam. - De... nem tudom, most mit kezdjek ezzel, mert ennek könnyen kéne mennie, ugye? Hogy jól érezzem magam az emberek között, akiket kedvelek. Úgy értem, akiket vonzónak tartok. Jól szórakoztam vele! Jó ember és figyelmes. Szórakoztató és jóképű. - Csendben maradtam, és próbáltam nem vinnyogni. - De amikor megcsókolt... nem éreztem, hogy elvesznék benne úgy, ahogy benned. - Hátrább húzódtam, és az arcába néztem. A vállát vonogatta, és szinte bocsánatkérően nézett rám. - Jó volt ma hozzám - suttogta. - Jó.

- És még csak dühös sem volt, amikor megkértem, hogy menjen el. - Jól van, Hanna. Ha megbántott, én esküszöm, hogy... - Will! Elhallgattam, mert megnyugtatott, ahogy közbeszólt. Vártam, hogy mit fog mondani. Bármit megtettem volna érte, még akár hason is csúsztam volna, ha kéri. Ha megkér, hogy menjek el, elmegyek. Ha megkér, hogy segítsek kicipzárazni a kabátját, megteszem. - Feljössz velem? A szívem a torkomba ugrott. Egy pillanatig még néztem őt, de nem vonta vissza, nem szakította meg a szemkontaktust, és nem nevette el magát. Csak figyelt engem, és a válaszomra várt. Felálltam, mire ő hátralépett, hogy helyet adjon nekem. De nem túl sokat, mert hozzáértem, ahogy felálltam. Kezét végighúzta az oldalamon, majd megpihentette a csípőmön. - Ha felmegyek veled... - kezdtem. De ő már bólintott is. - Tudom. - Nem biztos, hogy képes leszek lassan... A szeme elsötétült, és hozzám simult. - Tudom. *** A lift egyik oldalán kiégett a világítás, furcsa félárnyékba vonva a teret. Hanna a sarokba támaszkodott, és a sötétből figyelt engem. - Mire gondolsz? - kérdezte. Megint a kis tudós volt, aki mindent darabokra akar szedni. Mindenre gondoltam. Mindent akartam, pánikba estem, és nem tudtam, vajon elvágtam-e az utolsó kötelet is, amivel még kordában tudtam tartani az érzéseimet. Arra gondoltam, hogy mit fogok csinálni ezzel a nővel, ha egyszer fölértünk az ágyba. - Sok mindenre.

Még az árnyékban is láttam, ahogy elmosolyodik. - Konkrétabban? - Nem szeretem, hogy az a fickó feljött a lakásodra. Megdöntötte a fejét, úgy méregetett. - Azt hittem, ez a randizás része. Hogy a pasik néha feljönnek a lakásomba. - Ezt értem - mormogtam. - De azt kérdezted, hogy mire gondolok. Erre gondoltam. - Jófej. - Biztos az. Lehet úgy is jófej, ha nem csókol meg. - Féltékeny vagy? - húzta ki magát egy kissé. Ránéztem, és bólintottam. - Dylanre? - Nem tölt el örömmel a gondolat, hogy bárki másé legyél. - De neked még most is ott van Kitty és Kristy. Nem foglalkoztam azzal, hogy kijavítsam. - Mire gondoltál, amikor vele voltál? A mosolya kissé elhalványodott. - Leginkább rád gondoltam. Arra, hogy vajon kivel lehetsz. - Senkivel sem voltam az este. Ezen láthatóan megakadt, és elhallgatott egy időre, ami örökkévalóságnak tűnt nekem. Elértük a szintet. Kinyíltak az ajtók, tárva maradtak, majd egy idő után egy kis csengetés kíséretében becsukódtak. A liftszekrény elcsendesedett, és nem is éled fel addig, míg nem hívják el. - Miért? - kérdezte. - Szombat van. Ilyenkor találkozol Kristyvel. - Honnan tudod te ezt? - kérdeztem, lenyomva magamban azt a fehéren izzó, csalódott haragot, amiért elmondták ezt neki. - A két utóbbi szombaton pedig veled voltam. A lábát nézte, gondolkodott egy kicsit, majd megint rám nézett. - Ma arra gondoltam, hogy mit szeretnék, hogy csinálj velem kezdte -, és hogy mit szeretnék én tenni veled. És hogy mennyire nem akarom ezeket Dylannel csinálni.

Egy lépéssel közelítettem a sötétben, alulról végigsimogattam az oldalát, majd a melle domborulatát. - Mondd el, mit szeretnél, hogy csináljak! És mondd el, hogy mit akarsz te velem csinálni! Éreztem a melle emelkedését-süllyedését, ahogy gyorsabban lélegzett. A hüvelykujjammal végigsimítottam a mellbimbója feszes csúcsán. - Hogy kinyalj - mondta egy csöppet remegő hangon. - És hogy addig csináld, amíg elélvezek. - Naná - súgtam egy kis nevetéssel. - De ha én csinálom, nemcsak egyszer fogsz elélvezni. Szétnyílt az ajka, a kezemet a csuklómnál megragadva rászorította a mellére. - Meg hogy rám dőlj a díványon, verd ki magadnak, és élvezz a mellemre! Kőkemény voltam már, és kibaszott jó volt ezt elképzelni. - És még mire gondoltál? Megrázta a fejét, majd végül a vállát megvonva máshová nézett. - Minden másra is. Szexre, a testem minden részével. Hogy hol szeretnéd, hogy megharapjalak, és hogy milyen jó is ezt csinálni. Hogy szexelünk, és én mindent megcsinálok, amit kérsz, és ez nemcsak nekem jó, hanem neked is. Egy pillanatra elállt a szavam, annyira meglepődtem. - És te tartasz ettől? - Hát persze, Will - nézett a szemembe. Még közelebb léptem, hogy már nekinyomódtam, és hátrább kellett hajtania a fejét, hogy a szemembe nézhessen. A csípőmet megmozgatva a hasának nyomtam a kemény farkamat. - Hanna! Nem tudom, akartam-e valaha is ennyire valamit, mint téged. Azt hiszem, hogy nem - mondtam. - Mindig csak arra gondolok, hogy csókollak és baszlak, órákon át. És tudod, hogyan csókollak? Hogy egészen megfeledkezel mindenről, és nem is tudsz másra gondolni.

Megrázta a fejét, forró lehelete rövid impulzusokban érte a nyakamat. - Nem ismerem az ilyen csókot; még nem volt benne részem. Kezét a kabátom és az ingem alá csúsztatta. Meleg volt az érintése, és a hasizmaim megrándultak az ujjai alatt. - Arra gondolok, hogy széttárt lábbal jössz az arcom fölé - mondtam. - És hogy a lakásom padlóján teszlek magamévá, mert nem bírom kivárni, hogy kényelmesebb helyzetbe jussunk. Mostanában már nem akartam senki mással lenni, ami azt jelenti, hogy szörnyen sok időt töltöttem futással és minden mással, vagy azzal, hogy én simogattam a farkamat, arra vágyva, hogy bárcsak te lennél az. - Szálljunk ki a liftből - mondta, és finoman kitolt a kinyíló ajtón át a folyosóra. Egy kicsit remegett a keze, ahogy a kulcsot próbálta a zárba tenni, mert közben megérintettem az oldalát, végigsimogattam a derekától a csípőjéig. Minden önkontrollomra szükségem volt, hogy ne vegyem ki a kezéből a kulcsot, és ne nyissam ki magam a zárat. Mikor végre kitárult az ajtó, betoltam Hannát, bevágtam magam mögött az ajtót, és néhány lépésnyire tőle nekinyomtam a falnak. Lehajoltam, végigszívtam a nyakát, az állát, a kezemet becsúsztattam a ruhája szoknyarésze alá, hogy érezzem combjának lágy érintését. - Szólj, hogy álljak le, ha túl gyorsan haladok! A keze remegett, mikor belemarkolt a hajamba, és belevájta a körmét a fejbőrömbe. - Nem fogok! Az álláról átvándoroltam a számmal a szájára, szívtam és nyaltam, játszottam lágy, édes ajkának és nyelvének minden milliméterével. Azt akartam, hogy ő is nyaljon engem, szívjon jelet a mellkasomba, és érezni akartam a fogait a csípőmön, a combomon, az ujjaimon. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy börtönből szabadult ember, ahogy szívtam és haraptam őt, és csak akkor léptem el tőle, amikor levettem a kabátomat, áthúztam a pólóm a fejemen, kicipzáraztam a ruháját, és letoltam a földre. Ujjamnak egyetlen mozdulatával kioldottam a

melltartóját, mire megborzongott, és a karomba lépett. A melle nekinyomódott a bőrömnek, és én már csak benne akartam lenni; döngetni akartam vadul, keményen baszni. Ő eltolt magától egy kicsit, megfogta a kezem, és a válla fölött visszanézve, arcán egy kis mosollyal, az előszobából bevezetett a hálószobába. A szobája tiszta volt és egyszerű. A falnál egy franciaágy állt, és Hannán kívül tulajdonképpen csak ez az egy dolog érdekelt. Egy szál bugyiban volt; a haja lágyan omlott a vállára, ahogy a mellkasomról, a nyakamról felnézett az arcomra. A szoba szinte kattogott a csendben. - Annyiszor gondoltam már erre - mondta, miközben a keze felszaladt a hasamon, és az ujjai játszani kezdtek a mellemen lévő szőrrel. Körberajzolta a bal vállamon levő tetoválást, majd végighúzta az ujját a karomon. - Olyan érzés, mintha mindig is ezt akartam volna. De most, hogy itt vagy velem... most ideges vagyok. - Nincs rá okod. - Az segít, ha megmondod, mit tegyek - mondta halkan. Megmarkoltam a mellét, megemeltem, és lehajtottam a fejem, hogy a számba vehessem a csúcsát. Elakadt a lélegzete, az ujjai a hajamat markolták. Mosolyogva haraptam meg a bimbója körül. - Kezdhetnéd mondjuk azzal, hogy leveszed a nadrágomat. Kioldotta az övemet, és kigombolta a nadrágomat. Már korábban belém égett az a kép, ahogy kissé remegő kézzel csinálja ezt, és mint most, akkor is idegesen. A majdnem meztelen testét néztem a beszűrődő halvány utcai fényben. A nyakát és a mellét, a dereka hajlatát, a kerek csípőjét, a lábait. Előrenyúltam, két ujjammal végigfutottam a köldökétől a combjáig, alig érintve a fehérneműje anyagát. Az ujjam végét becsúsztattam a csipke alá, és megérezve a mámorító síkosságot, a fülébe súgtam: - Imádom a bőröd, imádom érezni a nedvességed.

- Lépj ki a nadrágodból - mondta szemérmesen. - Egész éjjel érezhetsz. Pislogva láttam, hogy a farmerom már a bokám körül van, és csak egy szál boxer van rajtam. Ezt nem vette le Hanna; vagy azért, mert ideges volt még mindig, vagy csak húzni akarta az időt, hogy maradjon még valami tevennivaló. De mindegy is volt nekem. Kihúztam a lábam, és elindultam vele az ágy felé, hogy minél előbb azon legyünk. Ő hátrálva feküdt föl rá, majd az ágy támlája felé húzódott, amikor rámásztam. Szürke szeme nagy volt és tiszta; ő volt az én reszkető, zihálva lélegző prédám. A bugyija világoskék volt, ami kihangsúlyozta bőrének krémes színét; úgy nézett ki, mintha opálüvegből lett volna. Csak a köldökénél levő apró szeplő emlékeztetett rá, hogy azért mégis csak valódi ember. - Neki húztad ezt föl? - kérdeztem, mikor az agyam fölfogta, amit látott. Lenézett a csipkebugyijára, én pedig telt, feszes mellét láttam, amikor válaszolt. - Még azt sem hagytam, hogy a felsőmet levegye. Nem hinném, hogy miatta vettem föl. A hasától indulva végigcsókoltam a bugyija rugalmas széléig. Hanna sohasem volt szégyellős, sem léha; de ez most új volt. Felkönyökölt fektében, és figyelt. Én odalent átöleltem őt. Remegett, és olyan gyorsan vert a szíve, hogy láttam a szívdobbanásait a nyakán. Egy pillanatra sem volt olyan érzésem, mintha a „Hogyan játsszunk szexbombát?” játékot játszaná. Nem volt ebben semmi csinált; minden valódinak érződött. És túlságosan is tökéletes volt, ahogy majdnem meztelenül feküdt előttem. Egy örökkévalóságon át rugdosnám a saját seggem, ha ezt elszúrnám. - Akkor vegyük úgy, hogy nekem vetted föl. - Talán úgy is volt. Meghúztam a gumis részt a fogammal, és elengedtem. Az anyag egy kis csattanással csapódott vissza.

- Akkor vegyük úgy, hogy akár meztelen vagy, akár fel vagy öltözve, mindig rám gondolsz. Tágra nyílt szürke szemével kutatóan nézett rám. - Mostanában, azt hiszem, így is van. Zavar ez téged? - Miért zavarna? - néztem végig a testén. - Tudom, mit jelent ez, Will. Nem várom tőled, hogy olyan légy, amilyen nem vagy. Ezt most nem értettem, miért mondta. Fogalmam sem volt, hogy mire gondol, és most először nem akartam meghatározni semmit, mikor még csak alig kezdődött el. Apránként fölémásztam, hogy az arcom már az arca fölött volt, és lejjebb hajolva megcsókoltam. - Nem is tudom, hol kezdjem. Vad és kissé durva késztetéseket éreztem. Meg akartam enni őt, meg akartam baszni őt, és a farkamon akartam érezni az ajkát. Belém nyilallt a félelem, hogy mindez csak egy múló pillanat, egy egyéjszakás kaland, és meg kell találnom a módját, hogy mindent ebbe az éjszakába sűrítsek. - Ma nem hagylak aludni. A szeme tágra nyílt, és egy apró mosoly jelent meg az arcán. - Nem is akarok. - Félredöntötte a fejét, és azt folytatta. - És kezdd azzal, amit a liftben mondtam neked. Végigcsókoltam lefelé, kezdve a nyakán, folytatva a mellén a bordáin, a hasán. Minden porcikája feszes volt és lágy, és vágyakozva rándult meg az ajkam alatt. És nem hunyta le a szemét, soha. Voltam már olyan nőkkel, akik néztek, de soha sem éreztem ezt ennyire intimnek és közelinek. Ahogy közelítettem a lába közéhez, láttam, hogy megfeszülnek az izmai, hallottam, hogy akadozva veszi a levegőt. Elfordítottam a fejem, és megcsókoltam a combja belső oldalát - El fogom veszíteni a fejem, ha itt érintelek a számmal. - Mondd meg, Will, hogy mit csináljak - mondta gyorsan.- Még sohasem...

- Tudom. Tökéletes vagy. Szereted nézni? - Bólintott. - És miért, Szilva? Miért nézel mindent, amit csinálok veled? Tétovázott, és nyelt egyet, amivel visszatartotta az igazság egy részét. - Te tudod, hogyan kell... Abbahagyta, és a szavai elhaltak egy kis vállrándításban. - Úgy érted, azért figyelsz engem, mert én tudom, hogyan elégítselek ki? - Megint bólintott, és még tágabbra nyílt a szeme, ahogy a bugyijához közelítettem, majd lehúztam a csípőjén. - Kielégítheted magad a kezeddel is. Nézed a kezed, amikor ezt csinálod? - Nem. Lehúztam a bugyiját a lábán, és hátradobtam a földre, mi előtt visszatértem volna a lényegre a széttárt lábai közé. - Van vibrátorod? - Zavartan bólintott. - Azzal könnyen el tudsz élvezni. Benedvesedsz, ha a vibrátorodra nézel? - Benyomtam az egyik ujjamat, majd megint fölé kúsztam, és ugyanazt az ujjamat a szájába tettem. Felnyögött, megszívta az ujjamat, majd magához húzott, hogy inkább csókoljam meg. Az ajka forró volt, és szexillata volt, amit meg is akartam kóstolni. - Azért van ez, mert szereted nézni, ahogy ezt csinálom veled? - Will... - Ne légy szégyellős most! - Megcsókoltam, és a számba vettem az alsó ajkát. - Mi vagy te? Egy kis mérnök, aki alaposan megfigyeli, hogyan nyalja ki egy férfi a punciját? Vagy inkább arról van szó, hogy szereted, ha az én szám csinálja ezt neked? A kezét végighúzta a mellemen, majd lejjebb ment, és a boxeremen át megmarkolta a farkam, és lassan, keményen megszorította. - Téged szeretlek nézni. Felnyögtem, de azért sikerült kimondanom: - Szeretem, ha nézel. Elszállnak a gondolataim, ha rám veted a szürke szemeidet! - Kérlek... - Akkor kezdjük máris, hogy nézhesd a számat!

- Will - mondta megint remegő hangon. - Igen? - Es utána? Kérlek, ne törj össze! Megálltam, és az arcát figyeltem. Ijedtnek tűnt a hangja, de az arcán csak vágy tükröződött. - Nem foglak - válaszoltam, és végigcsókoltam, -nyaltam és -szívtam a nyakát, a mellét. Továbbmentem lefelé a testén. A combja remegett, ahogy széttártam, és finoman megfújtam a felforrósodott húsát. Megint feltámaszkodott a könyökére, és én rámosolyogtam, mielőtt lehajtottam a fejem, hogy nyitott szájjal elérjem az édes, sikamlós bőrét. A szemem egészen közel volt a forró középpontjához, és felmordultam, ahogy finoman megnyaltam. Ő egy remegő kiáltással válaszolt, a feje hátraesett, a csípője megemelkedett. - Ó, istenem! - Rámosolyogtam. Felfelé nyaltam a puncija egyik oldalán, majd lefelé a másikon, míg végül megérintetem nyelvemmel a csiklóját, és körözni kezdtem rajta. - Ne hagyd abba! - suttogta. Nem is hagytam volna abba. Nem is tudtam volna. Betettem az ujjaimat is, lecsúsztattam oda, ahol a legnedvesebb és legédesebb volt. A két ujjam okozta érzés hatására hátrahanyatlott, és vakon kereste maga mögött a kezével az ágytámlát. Néztem, ahogy elfordította a fejét, és a párnahuzatot a fogai közé véve tépni kezdte. A szenvedély és élvezet kérlelő hangjai szöktek ki a száján, és én mindent megtettem, hogy egyetlen kicseszett másodpercre se csökkenjen az intenzitása. Már mindjárt a csúcson volt, az extázis szélén billegett. Két ujjammal egészen mélyre mentem, és úgy szívtam őt, hogy az arcom behorpadt, miközben végignéztem a testén, tökéletes mellén és hosszú nyakán. Megcsavartam a csuklómat, mire ívbe feszült az ágyon, a számnak nyomva magát. Újra meg újra felkiáltott, ahogy összeszorult az ujjaim körül. Egy. Én olyan kemény voltam, hogy gyakorlatilag a matracot basztam. Éreztem a combja inainak feszülését, és élvezettel hallgattam, ahogy egyre feszültebbé és magasabbá vált a hangja. Húzni kezdte a hajam, és

basszus, széttárt lábakkal elkezdett lökni engem, egyre gyorsabban; öntudatlanul baszta az arcomat néhány hosszú, tökéletes percen át. Még sohasem éreztem az orális szexet ennyire baszásnak, mint ezzel a nővel. Mindent beleadtam, vadul és megnyílva, durván faltam őt. Egy elfúló kiáltással megint élvezett, édesen és forrón, és annyira meghúzta a hajam, hogy azt hittem, a kezében marad. Nem tudtam becsukni a szemem, nem tudtam félrenézni egyetlen pillanatra sem, csak az előttem levő látványra koncentráltam. Szívtam és szívtam a selymes bőrét, és egészen elvesztem ebben az érzésben. Letoltam a boxeremet, a farkam súlyát nekiengedtem a lábának, majd feljebb csúsztam a testén, ízlelve, nyalva a köldökét, a melle domborulatát, a bimbói feszes csúcsát. Minden részét meg akartam baszni: a mellei közti völgyet, szájának édes teltségét, a kerek fenekét, a lágy, mindentudó kezét. De most be akartam csúszni az öle melegébe. Még jobban széttárta a lábát, és az ágy melletti kisasztalra nyúlt egy doboz kondomért. Csak néztem a kipirult mellét, és szórakozottan húzogattam a farkam, míg megértettem, hogy felém nyújtja a dobozt. - Elég lesz egyszerre egy - mondtam vigyorogva. A kezembe tette a dobozt, majd bólintott, és kérlelve nézett rám. - Vegyél ki te egyet! dörmögtem. - Nem tudom, hogy kell föltenni - vinnyogta édesen, miközben remegő ujjakkal nyitotta a csomagot. Végül sikerült neki, mert széttépte a kartont, és egy sor kondom hullott a hasára. Feltéptem egyet, és átadtam neki; a többit lesöpörtem az ágyra. - Nem nehéz. Vedd ki, és görgesd végig a farkamra. A keze reszketett, és reméltem, hogy a várakozástól, és nem az idegességtől. Hamarosan megkönnyebbültem, amikor vágyakozva felém nyúlt, és rátette a latexet a makkomra. De láttam, hogy a rossz oldalról; így nem lehet végiggörgetni. Néhány fájdalmas másodperc után ő is rájött, egy nyögéssel elhajította, majd egy „francba!” felkiáltással fogott egy másikat.

Kemény voltam, duzzadt, és már annyira kész, hogy a fogamat csikorgattam, miközben kinyitotta a második kondomot, közelről megvizsgálta, és felrakta rám, ezúttal a jó oldalával. A keze meleg volt, és az arca olyan közel a farkamhoz, hogy éreztem az izgatott lélegzését vele. Muszáj volt már megbasznom. Ügyetlenül görgette rám, az ujjai bizonytalanok és rebbenékenyek voltak, és úgy tűnt, hogy az örökkévalóságig tart az egész. Apró lépésenként csinálta, mintha üvegből lennék, és nem arra készülnék éppen, hogy olyan keményen megbaszom, hogy az ágy leszakad az alattunk levő emeletre. Mikor elérte a farkam tövét, megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, hátradőlt, és felém emelte a csípőjét. De én egy gonosz mosollyal lehúztam a kondomot, és eldobtam. Kínomban a fogaim csikorgattam, de azért kinyögtem: - Újat! Ne legyél bizonytalan! Tedd rá a kondomot a farkamra, úgy, hogy meg tudjalak baszni! Rám nézett; ezüst szemében zavar látszott. De végül kitisztult, mintha megértette volna, amit mondok: Nem akarom, hogy egyetlen pillanatra is zavarban legyél! Én olyan kemény vagyok, mint mindig is voltam az életem során, épp most szívtam meg a puncid, annyira, hogy nyüszítettél, és nem foglak óvatosan baszni! A szemét rajtam tartva a fogához emelte a kondomot, feltépte, és kivette a latexgyűrűt. Megérezte a formáját, ahogy a kezébe vette; simán ráhúzta a dákómra, és a végén még gyorsan meg is szorította a tövénél. Aztán lejjebb csúsztatta a kezét, finoman megfogta a golyóimat, majd végigsimogatta a combom belső oldalát. - Jó ez? - simogatta mosoly és homlokráncolás nélkül az érzékeny bőrömet, pusztán azért, mert tudni akarta. Én bólintottam, és megsimogattam a hüvelykujjammal az arcát. - Tökéletes vagy. Megkönnyebbült mosollyal dőlt hátra, és én követtem őt. Átsiklottam a forró öle fölött, incselkedtem vele, felcsigáztam magamat

is, és bassza meg, már szédültem, annyira kívántam őt. A csípőm megfeszült, készen rá, hogy lökjön és döngessen, és a gerincem már most viszketett, hogy felrobbanhassak ebben a nőben. Nem voltam felkészülve erre az érzésre, ahogy a meztelen mellem az övének feszült, ahogy a combja átölelte a csípőmet. Túl sok volt ez nekem. Túl sok volt nekem Hanna. - Tegyél be magadnak! Elakadt a lélegzete, ahogy közénk csúsztatta a kezét. Nem adtam neki nagy teret. Ránehezedtem, forró bőr a forró bőrhöz de így is megtalált, és addig igazított, míg megéreztem a bejárata mélyét; majd feljebb vezetett, végigcsúsztatva a farkam a csiklója sima kiemelkedésén, nemi szervének lágy, meleg redőin. - Lehet, hogy durva leszek! Hirtelen fújta ki a levegőt, és elfulladva mondta: - Jó! Jó! - Feltámaszkodtam a kezemre, és néztem, ahogy magához dörgöl engem. A szemét lehunyta, és apró nyögések csúsztak ki a száján. - Csak én... már jó régen... - suttogta. - Milyen régen? Megint rám pillantott, és a keze mozdulatlanná vált közöttünk. - Úgy három éve. - Aztán összeráncolta a homlokát, és folytatta. Hat fickóval szexeltem, és összesen kábé nyolcszor. Tényleg nem tudom, hogy mit kell csinálnom, Will. Nyeltem egyet, és odahajoltam, hogy megcsókoljam az állát. - Talán mégsem leszek olyan durva - súgtam, de ő csak nevetett, és a fejét rázta. - Nem akarom azt sem, hogy gyengéd legyél! A mellére néztem, a hasára, és oda, ahol a lába között tartott engem. Érezni akartam a meztelen bőrét a farkammal. Még sohasem szexeltem kondom nélkül, és most annyira akartam érezni őt, hogy ettől még keményebb lettem. - Jó lesz - mondtam a nyakába. - Csak hagyd, hogy érezzelek! Hanna rángatózni kezdett alattam, a lyukához húzott, és csukott szeme megremegett, ahogy tovább nyomtam.

Forró hullám öntötte el a nyakát, és egy édes sóhajjal szétnyíltak az ajkai. Lenyűgöző volt nézni, amit csinálunk, és láttam a pillanatot, amikor megtörtént, amikor valóban megérezte, hogy szexelni fogunk. Újra kinyitotta a szemét, tekintete a számra esett, és egy pillanatra egészen megnyugodott. Végigsimította a mellkasomat, markába fogta a nyakam, és azt suttogta: - Szia! Az a pillantás, az a gyengédség a szemében, először döbbentett rá, hogy mi is történik velem: hogy beleszerettem. - Szia - mondtam én is reszelős hangon, és megcsókoltam őt. Olyan megkönnyebbülés volt ez, hogy kiszakadt a tüdőmből a levegő, és még mélyebben csókoltam őt. Nem tudtam, hogy érzi-e az érintésemből, hogy épp most adtam nevet annak, amit csináltunk szeretkezünk -, vagy csupán érzi a számon a lába közének ízét, de nem érti, hogy az egész világ épp most szabadult el a programozott röppályájáról. Feljebb emeltem az arcom, a csípőmet viszont előrébb nyomtam; egész megfeszültem, hogy érezzem a teste lágyságát, ahogy az én testemnek feszül. Benne akartam lenni és ott maradni, mélyen. Baszd meg! Te jóságos, forró, szentséges baszááás! Ahogy mélyebbre értem, rám nézett, de már nem látta az arcomat. A szeme lenyűgözve elhomályosult, és minden belégzését apró nyögések kísérték. Valami fájdalom árnyéka vonult át az arcán. Csak néhány centire voltam még benne, de szoros volt, és kibaszottul jó. A távolból a saját hangomat hallottam. - Nyílj ki nekem, Szilva! Mozogj velem! Hanna elengedte magát, följebb emelte a lábát, így mélyebbre hatolhattam benne. Mindketten feszült nyögést hallattunk. A csípőjével kísérletezett, hogy még mélyebbre vonjon magába; és a csípőmnek nyomódó meleg combjainak érzése hangos morgást csalt ki belőlem. - Nem is hiszem el, hogy ezt csináljuk - suttogta alattam.

- Tudom. Megcsókoltam az állát, az arcát, a szája sarkát. Ő bólintott, felfelé nyomta magát, tudattalanul a testével mondva el nekem, hogy azt akarja, hogy jobban mozogjak. Hátrább húzódtam, és könnyű ritmust vettem föl, elveszve az öle melegében. Vadul szívtam a nyakát, egyre vadabbul és forróbban, aztán lassítottam, végül megálltam, és mélyen csókoltam őt, kiélvezve, ahogy a kezével felfedezi a hátamat, a fenekemet, a karomat, az arcomat. - Jó? - kérdeztem, amikor, bár lassan, de újra mozogni kezdtem. Nem fáj? - Nagyon jó - suttogta, és a tenyerembe fordította az arcát, amikor félre akartam simítani egy tincset a homlokából. - Olyan kibaszott tökéletes vagy alattam! Azt akartam, hogy minél jobban kívánjon, hogy úgy robbanjon majd, mint egy bomba, amikor végül elélvez a farkamra. Mikor gyorsítottam, remegni kezdett, de csalódottan mordult fel, amikor újra lassítottam. De tudtam, hogy bízik bennem, és meg akartam neki mutatni, milyen kurva jó, ha nem kell sietni; nem muszáj semmit sem csinálni, csak ezt, hosszú órákon át. Megcsókoltam, bevettem a számba a nyelvét, minden kis hangját beszívtam a számba, és lenyeltem, mint valami mohó állat. Imádtam a rekedt hangjait, hogy olyan gyakran mondta, hogy kérlek, és hogy mennyire hagyta, hogy vezessem. A jelenléte, ahogy izzadtan és engedékenyen feküdt alattam, felzabálta a nyugalmamat, és a lusta ritmusból gyorsabb, éhesebb lökésekre váltottam át. Ő tükrözte a mozdulataimat a csípőjével, nekem feszítette magát, és már tudtam, hogy közel jár, és innen nem állhatok meg, és nem is lassíthatok. - Jó ez így neked? - préseltem ki magamból, arcomat a nyakának szorítva. Bólintott, mert nem tudott válaszolni. A fenekemet markolta, a körmei mélyen belevájtak az izmaimba. Feljebb húztam a lábát, a vállának toltam a térdét, és nekilendültem. Olyan gyorsan és erősen löktem, amennyire csak tudtam.

Vad és valószínűtlen volt az egész, ahogy az orgazmusa robbanni készült a testében. Először egy rángást érzékeltem, aztán megfeszültek az izmai, míg végül reszketett, izzadt, és érthetetlen szavakat kiáltozott alattam, ahogy egyre közelebb került a csúcshoz. - Ez az - suttogtam, azon igyekezve, hogy visszatartsam a saját orgazmusomat, bár már nagyon ott készült az ágyékomban. - Baszd meg, Szilva, mindjárt ott vagy... Néztem, ahogy szorosan lehunyja a szemét, kinyitja a száját, és a teste íjként emelkedik meg az ágyról, ahogy kiáltozva élvez. Én végig mozogtam közben, megadva neki az élvezet minden lehetséges pillanatát, amit ki tudtam hozni a testéből. Aztán lehanyatlott a karja, mintha ólomból lett volna, én pedig feltámaszkodtam a kezemre, és így néztem le oda, ahol még mindig mozogtam, miközben éreztem, hogy az arcomat nézi. - Will - mondta lihegve, bágyadt vidámsággal a hangjában. - Te úristen! - Ez kibaszott jó. Olyan nedves vagy! Az ujját becsúsztatta a számba, így éreztem az édességét. Az egyik kezemet közénk csúsztattam, megsimogattam a csiklóját, tudva, hogy már hamarosan fájni fog neki, de muszáj volt még egyszer éreznem, ahogy elélvez a benne lévő farkam körül. Néhány perc múlva megfeszült, és gyorsabban mozgott a csípője, mint az enyém. - Will, én... - Sss - suttogtam, és a kezemet néztem rajta, és a faszomat, ahogy kibe mozog benne. - Adj nekem még egyet! Becsuktam a szemem, és belevetettem magam a tiszta érzésbe: remegő combjai körülöttem, puncijának ritmikus összehúzódása, mikor ismét élvezett egy rekedt, meglepett kiáltás kíséretében. A feje hátrahullott a párnára, a keze a fenekemen, és maga felé húzott, miközben ellentartott nekem. A szeme szorosan lezárva, az ajka szétnyílva, a haja vad rendetlenségben a párnán. Még életemben nem láttam ennél szebbet.

Végigkarmolta a körmeivel a hátamat, és elbűvölten figyelte az arcomon az eredményt. Ez már sok volt: a karcos érintése, alattam a finom teste és a nagy, csodálkozó, figyelő szeme. - Mondd, hogy jó - suttogta. Az ajka vastag volt és nedves, az arca kipirult, a haját átitatta az izzadtság. - Annyira jó - sziszegtem a fogam között. - Nem is tudom... nem is tudok rendesen gondolkodni. Erősen megmarkolt, és belém vájta a körmeit. A fájdalom és testének édes, nedves szorítása tudatta velem, hogy már nem húzom soká. Forró és tomboló gyönyör áradt szét az ereimben. - Erősebben! - kérleltem. Még jobban megszorított, és megharapta a vállamat. - Gyere! - lihegte, és birtoklóan húzta végig a körmeit a hátamon. Érezni akarom, ahogy élvezel! Olyan érzés volt, mintha rákapcsoltak volna egy konnektorra. A bőröm minden négyzetcentije élni és izzani kezdett. Lenéztem rá: a mellei a lökéseim következtében mozogtak, a bőre izzadt volt és gyönyörű, a nyakán, a vállán és az állán ott vöröslőttek a piros harapásnyomok. De mikor a szemébe néztem, minden eltűnt. Engem nézett, ő, Hanna - az a lány, akit minden reggel láttam, és akibe minden alkalommal, ahogy kinyitotta a száját, lépésről-lépésre beleszerettem. Eszeveszetten valódi volt minden. Felkiáltottam és rá rogytam, és olyan intenzíven öntött el a gyönyör, hogy nem is éreztem igazán a karjának melegét a vállamon, a csókját a nyakamon, mikor elcsendesedtem rajta, és azt sem igazán, amikor azt suttogta: - Maradj itt rajtam, örökké! - Legyél mindig ilyen nyitott! - mondtam neki, az arcára nézve. Mindig mondd meg, hogy mit szeretnél! - Így lesz - válaszolt suttogva. - Ma megkaptalak; nem igaz? Az övé lettem, ilyen egyszerűen.

TIZENEGYEDIK FEJEZET A matrac mozgására ébredtem, és a rugók hangjára, ahogy Will felkelt az ágyból. Kékes, homályos fény szűrődött be az ablakon, és én csak pislogtam a sötétben, próbáltam kivenni a körülöttem levő dolgok formáit - az ajtót, az öltözőszekrényemet, és az ő sziluettjét, ahogy eltűnt a fürdőszobában. Nem kapcsoltam föl a villanyt. Hallottam, hogy megindul a víz, és nyílik, majd csukódik a zuhanykabin ajtaja. Gondoltam, csatlakozom hozzá, de képtelen voltam megmozdulni. Az izmaim mintha gumiból lettek volna; a testem nehéz volt, és belesüppedt a matracba. Mély, ismeretlen, kicsit fájdalmas érzés volt a lábam között, és ahogy kinyújtózva összeszorítottam a combom, ismét éreztem. Ez eszembe juttatott mindent. A szobámban Will és a szex illata érződött; beleszédültem, hogy meztelen teste most ott van, mindjárt a fal túlsó oldalán. A karja, a lába, a hasa, mint a gránit. Mi most a megfelelő protokoll? Lesz olyan szerencsém, hogy ha visszajön, megint csináljuk ugyanezt? Ez a dolgok rendje? A gondolataim Kitty és Kristy irányába tévedtek, és nem tudtam eldönteni, vajon a tegnap éjjel ugyanolyan volt-e neki, mint a többi nővel. Ugyanúgy bánt-e velük, ugyanolyan hangokat adott-e, ugyanolyan ígéreteket tett-e nekik, és ők ugyanolyan jól érezték-e magukat vele. Will nem töltötte minden estéjét velem, de azért épp eleget. Mikor találkozik velük? Egy részem szerette volna megkérdezni tőle, hogy megtudjam, hogyan illeszt be bennünket az életébe. De a nagyobbik részem nem akarta ezt tudni. Beletúrtam a kócos hajamba, és az elmúlt éjszakára gondoltam: Dylanre és a katasztrofális randevúnkra, Willre, és arra, hogy milyen érzés volt megtudni, hogy itt van valahol a lakásom előtt. Az idegességre, a várakozásra és a vágyakozásra. Azokra a dolgokra, amiket csináltunk, amiket megéreztetett velem. Sohasem gondoltam volna, hogy ilyen is lehet a szex: egyszerre durva és finom, vagy a

kettőt váltogatva hol ilyen, hol olyan, akár mindörökké. Egészen elképesztő volt; a kezével és a fogával édes fájdalmat okozott, és voltak pillanatok, amikor azt gondoltam, hogy millió darabra esem szét, ha nem húzhatom még mélyebben magamba őt. A csap ismerős csikorgása hallatszott, mire az ajtó felé fordultam. A víz folyása elhalkult, majd elállt, és hallgattam, ahogy kilép a fülkéből, levesz egy törölközőt a polcról, és megtörölközik. Nem tudtam nem nézni, ahogy kisétált az ajtón, és meztelen teste átsiklott egy holdfénycsíkon a szobában. Felültem, és az ágy végébe másztam. Megállt, épp előttem, és a farka egyre hosszabb lett, ahogy néztem. Ujjaival óvatosan belenyúlt a hajamba, majd egy vonalat húzott az arcomra, végül körberajzolta az ajkamat. Nem hajolt le, hogy a szemembe nézhessen. Olyan volt, mintha tudná, hogy figyelem őt. Mintha csak azt akarná, hogy figyeljem őt. Esküszöm, hallottam, ahogy a szívem kalapál a fülemben. Meg akartam érinteni. Sőt, inkább meg akartam kóstolni. - Úgy nézel rám, mint aki meg akar kóstolni - mondta rekedt hangon. Nagyot nyeltem, és bólintottam. - Érezni akarom az ízedet. Végighúzta a kezét a farkán, és egy lépéssel közelebb jött. A makkját végighúzta a számon, rám kenve a végén levő nedvességet. Mikor kinyújtottam a nyelvem, hogy megízleljem, felmordult, és kezével a tövénél húzogatni kezdte a farkát. Rácsúsztattam a számat a makkjára, és megnyaltam egy kicsit. - Igen... - suttogta. - Ez annyira jó! Nem tudom, mit is vártam, mindenesetre nem azt, hogy ennyire beinduljak ettől. Meg azt sem tudtam, hogy ilyen erősnek érzem majd magam attól, hogy én vagyok az, aki beindítja ezt a fantasztikus pasit. Megmarkolta a hajam, én lehunytam a szemem. Szaggatottan vette a levegőt, ahogy mind jobban és jobban rácsúsztam a farkára. Végül hallottam, hogy nyel egyet, és kapkodja a levegőt.

- Állj, állj! - mondta, és hátrább lépett. Olyan volt a hangja, mintha most futotta volna le a maratoni. - Fogalmad sincs, mennyire szeretném, hogy így játssz velem, a nyelveddel és az ajkaddal, Hanna! - húzta végig a hüvelykujját az arcomon. - De óvatos akarok lenni az első alkalommal, és most úgy érzem, túl vad vagyok, és kibaszott önző! Pontosan tudtam, hogyan érez. Átestem zsibongott, a szívem a torkomban dobogott, és újra összeszorítottam a combom, hogy mind jobban és jobban érezzem azt az édes, türelmetlen vágyat. Ő hozzám hajolt, megcsókolt, és azt suttogta: - Fordulj át, Szilva! Arccal lefelé akarlak megkúrni! Csak bólintani tudtam, és a hasamra feküdtem. Annyira ködös volt minden, hogy még csak válaszolni sem tudtam. Az ágy lenyomódott, és éreztem őt magam mögött, ahogy elhelyezkedik a széttárt lábaim között. A keze végigsiklott a combom hátsó oldalán, majd a fenekemen. Megragadta a csípőmet, az ujjai beleégtek a bőrömbe. Felhúzott térdre, majd lenyomott az ágyra, ahogy szerette volna. Éreztem, milyen nedves vagyok, éreztem az ujjain, ahogy mozgatta bennem és a combomon őket. A szívem dübörgött a mellkasomban, és megpróbáltam kizárni mindent, kivéve a bőre forróságát, az ajka és a haja érintését a hátamon. Mindig is tudtam, miért szeretik a nők annyira Willt. Nem volt olyan gyönyörű, mint Bennett, és nem is volt olyan gyengéd, mint Max. De valami elemi módon, zsigeri szintén létezett; tökéletlen volt, de a sötét mindentudás sütött belőle. Olyan érzése támadt az embernek, hogyha ránéz egy nőre, azonnal pontosan tudja, hogy mit akar. És már azt is tudtam, miért veszítik el a nők az eszüket vele. Mert a végén kiderül, hogy tényleg tudja, mit kíván egy nő, vagyis, most én. Esélyem sem volt egyetlen más férfivel sem, mert a meccs eldőlt, jóval azelőtt, hogy egyáltalán megérintett volna. Amikor mögém hajolt, és végighúzta az ajkát a fülkagylómon - nem csók volt ez, hanem valami más -, megkérdezte: - Mit gondolsz, most is sikoltozni fogsz, ha élvezel? Kész, elvesztem. Átnyúlt rajtam, és felvett egy kondomot a kupacból. Hallottam, ahogy föltépi a fóliát, és felgörgeti magára.

Emlékeztem, hogyan néz ki az, amikor a vékony gumi szorosan ráfeszül a farkára. Siettetni akartam. Azt akartam, hogy dugjon meg, és szüntesse meg bennem ezt a fájdalmas kívánást. - Így mélyebbre tudok menni - mondta, és lehajolt, hogy újra megcsókolja a hátam. - De mondd meg, ha fáj, jó? Elszántan bólogattam, és hátratoltam a fenekem a kezéhez, őrülten kívánva, hogy csillapítsa az égő éhséget bennem. A tenyere meglepően hűvös volt, és elakadt a lélegzetem, mikor a hátam aljára tette, hogy stabilabb legyek. Talán remegtem? A sötétben a tiszta fehér lepedőn láttam a kezemet kirajzolódni; láttam, ahogy az anyag meggyűrődik a markolásom hatására, megfeszülve, mint én. - Csak érezd! - mondta mély hangon, mintha a gondolataimban olvasna. Az egész inkább valami rezgésnek tűnt, mintsem hangnak. Most csak én akarom, rendben? Éreztem a lábának kemény izmait, ahogy az én lábam mögött mozgott, és a makkját, ahogy odaillesztette hozzám. Minden mozdulatára hátrafeszültem, megemeltem a fenekem, hogy jobb legyen a szög, és reméltem, hogy ezúttal, ez úttal végre, belém csúsztatja. Éreztem a száját a vállamon, a hátamon. Korán volt még, hűvös volt a szobámban, és összerázkódtam, ahogy a levegő megérintette a bőrömet, ahol épp megcsókolt, megkóstolt, megkapart a fogával. És amikor azt súgta a fülembe, hogy milyen fantasztikus vagyok onnan, ahonnan néz, és hogy mennyire hiányoztam neki, úgy éreztem, kiugrik a szívem a bordáim közül. Annyira más volt így, hogy mögöttem volt, és nem láttam őt! Így nem hagyatkozhattam az ő elragadtatott, bátorító pillantására. Muszáj volt becsuknom a szemem és a kezére figyelnem, ahogy kényeztetett; és amikor végighúzta a farkát a csiklómon, megdöbbentett, hogy mennyire kemény. Hallgattam a szaggatott lélegzését és az apró nyögéseit; hátratoltam magam, és a mellembe mart a gyönyör, amikor a combja és a fenekem összenyomódtak, annyira, hogy ő is felkiáltott.

Olyan vastag volt, olyan merev. Egészen elállt a lélegzetem, amikor hátrahúzta magát, hogy beigazítsa magát a finom bőrömhöz, majd végre - lassanként elkezdett befelé jönni. - Ah! - mondtam, de inkább úgy hangzott, mintha kiszakadt volna a torkomból valami. Nem is jutott eszembe más szó, csak ez. Ah, hát nem is tudtam, hogy milyen érzés ez! Ah, ez fáj egy kicsit, de annyira kellemesen! Ah, kérlek, ne hagyd abba, sohase! Még, még! És mintha hangosan mondtam volna ezeket ki, Will nekem nyomta magát, és lassan még mélyebbre ment. Még csak most kezdtük el, de már most is túl jó volt, túl tökéletes. Éreztem belül a mozgását, nagyon közel ahhoz a helyhez, ami egyszer már elindított bennem sok kis apró robbanást. - Oké? - kérdezte, és én lelkesen bólintottam. Mozogni kezdett; a csípője apró lökéseivel feljebb tolt a matracon, és közelebb vitt ahhoz a ponthoz, ahol már minden szét akart esni bennem. - Baszd meg, olyan gyönyörű vagy! - Éreztem a kezét a vállamon, majd a hajamban, ahogy az ujjai köré tekerte a tincseimet, hogy megragadjon, és ott tartson, ahol akarta, hogy legyek. - Tedd szét jobban a lábad! - morogta. - Tedd le a könyököd! Azonnal megtettem, amit mondott, és felkiáltottam, hogy milyen mélyre jutott így. Forróság keletkezett a gyomromban és a lábam között a gondolatra, hogy a testemet használja arra, hogy elélvezzen. Abszolút biztos voltam benne, hogy ennél szexibb dolgot nem tapasztaltam még az életemben. - Tudtam, hogy ilyen lesz - mondta, de én még arra is képtelen voltam, hogy fölfogjam a szavai értelmét. Úgy éreztem, menten elájulok. Előrébb toltam a karjaimat, az arcomat a párnába fúrtam, a fenekemet még feljebb nyomtam, hogy jobban baszhasson. A huzat hűvös érintésére lehunytam a szemem, a nyelvemmel megnedvesítettem az ajkam, és hallgattam a szaggatott lélegzését és a testünk mozgásának hangjait. Eszméletlenül jól csinálta. A fejem fölé nyújtottam a karom, és az ujjaim végével az ágytámlát kaparásztam. A testem teljesen

kifeszült alatta, és úgy éreztem magam, mint akit laposra kalapáltak. Akár ketté is törhetnék, ha elélvezek. Nedves haja a hátamat csiklandozta, és elképzeltem, hogy hogyan fest most: a remegő testemre hajolva fölöttem támaszkodik a karján, újra meg újra belém nyomja a farkát, miközben az ágy rázkódik alattunk. Eszembe jutott, mikor a takaró alá bújva képzeltem el ezt a dolgot; magamhoz nyúltam, kutatva, bizonytalanul, míg végül elélveztem. Most is ugyanezt éreztem. Épp olyan piszkos és tiltott dolog volt ez, sőt, még inkább az. Jobban, mint fantáziáimban és titkos álmaimban. - Mondd el nekem, mit szeretnél, Szilva - mondta rekedten, alig érthetően. - Még - hallottam magam válaszolni. - Még mélyebben! - Nyúlj magadhoz! - recsegte. - Én most nem fogok. Izzadt testem és a matrac közé nyomtam a kezem, míg megtaláltam síkos és duzzadt csiklómat. Will egészen közel volt hozzám; éreztem leheletének forróságát, bőrének simaságát. Éreztem az izmai remegését, észrevettem, ahogy megváltozott a légzése, és mélyebb lett a hangja, mikor változtatott a csípője szögén, és olyan mélyre nyomta, hogy a gerincem önkéntelenül is megfeszült. - Élvezz nekem, baszd meg! - mondta, és gyorsított a tempón. Csak egy pillanat kellett, még néhány mozdulat az ujjammal, és már élveztem is. A hangom elfulladt, mert elnyomta az a hullám, amely olyan keményen csapott le rám, hogy még a csontjaim is beleremegtek. A fülem megtelt hangokkal; éreztem magamon, ahogy nekem csapódik a bőre, majd megmerevedett mögöttem, feszült izmokkal tartotta magát, majd hosszan és mélyen, a nyakamhoz hajolva felnyögött. Egészen kimerültem. Fájtak a combjaim, és úgy éreztem, darabokra fogok szakadni az ízületeimnél. A bőrömön kiütések lettek a melegtől, és olyan fáradt voltam, hogy képtelen voltam nyitva tartani a szemem. Éreztem, hogy Will a kondom tövéhez nyúl, és óvatosan lehúzza magáról. Mozgást éreztem még, majd leszállt az ágyról, és kiment a fürdőszobába, aztán ismét hallottam a zuhany hangját.

Mikor a matrac újra lenyomódott, és megéreztem a teste melegét, már alig voltam ébren. *** Kávéillatra, edénycsörgésre és a mosogatógép ajtajának nyitódására és csúkodására ébredtem. Felnéztem a plafonra és az álom utolsó morzsája is kiment a szememből, ahogy eszembe jutottak az éjjeli történések. Még mindig itt van - volt az első gondolatom, majd mindjárt utána: Mi a fene történik most? Az éjszaka könnyű volt; csak kikapcsoltam az agyam, és azt csináltam, ami jólesik. Én pedig őt akartam, és ő valamiért engem akart. De most, hogy a napfény beömlött az ablakon, és a világ már felébredt odakint, tele voltam bizonytalansággal, és nem tudtam, milyen határok vannak most közöttünk érvényben. A testem merev volt, és a legkülönbözőbb helyeken volt érzékeny. Úgy éreztem magam, mintha ezer felülést csináltam volna. A combom és a vállam is fájt. A hátam merev volt. A lábam köze érzékeny volt és lüktetett, hiszen Will órákig dolgozott rajtam az éjszaka folyamán. Elképzelni is jó volt. Kiléptem az ágyból, lábujjhegyen kimentem a fürdőszobába, halkan becsuktam az ajtót, és felszisszentem, amikor a zár túl hangosan kattant. Nem akartam, hogy feszült és kínos legyen köztünk a viszony, nem akartam, hogy elmúljon az a természetesség, ami mindig is jellemzett minket. Nem tudtam, mit tennék, ha ez eltűnne. Így hát, miután megmostam a fogam, és megfésülködtem, felvettem egy fiúknak való sortot és egy ujjatlan trikót, és elindultam a konyhába azzal a szándékkal, hogy - mintha mi sem történt volna - elvégezzem a reggeli teendőket. Ott állt a tűzhely előtt egy szál fekete boxerben, háttal nekem, és épp átfordított egy palacsintának tűnő dolgot. - ’reggelt! - mondtam, majd elindultam légvonalban a kávéfőző felé.

- ’reggelt - mondta ő is, és rám nevetett. Hozzám hajolt, markába fogta a trikómat, és annál fogva húzott magához, hogy puszit adjon a számra. Nem vettem tudomást a gyomromban keletkező lányos izgalomról, hanem a bögréért nyúltam, és ügyeltem rá, hogy megfelelő távolság maradjon köztem és közte. Az anyám szünidőben minden vasárnap ebben a konyhában készített nekünk reggelit, ezért ragaszkodott hozzá, hogy olyan nagy legyen, hogy kényelmesen elférjen benne a folyton növekvő családja. Így hát ez a helyiség kétszer akkora volt, mint a többi konyha a házban. Fényes cseresznyefa-bútorok és meleg színű csempék díszítették. Az egyik falat elfoglaló széles ablakok a 101-ik utcára néztek; a másik oldalon volt egy pult, ami körül mindannyian elférhettünk. A hosszú, széles márványpult mindig is nagy volt a lakás méretéhez képest, és helypazarlásnak tűnt, főleg most, hogy egyedül használtam. De ahogy folyamatosan cikáztak a fejemben az éjszaka emlékei, és ennyi meztelen bőrt láttam magam előtt, a helyiséget egy cipősdoboznak éreztem; mintha a falak bezárulnának, és egyre közelebb szorítanának ehhez a furcsa, szexi férfihez. Muszáj volt levegőt vennem. - Mióta vagy fönn? - kérdeztem. Megvonta a vállát, és hátizmai követték a mozdulatát. Láttam a bordáin levő tetoválás szélét. - Egy ideje. Az órára pillantottam. Korán volt még; korán ahhoz, hogy felkeljek egy tennivalók nélküli vasárnapon, különösen egy ilyen éjszaka után, amilyenben részem volt. - Nem tudtál aludni? Átfordított egy újabb palacsintát, és kettőt egy tálra rakott. - Valahogy úgy. A pult megvolt már terítve, alátét és tányér mindkettőnknek, mellettük két pohár narancslé. Eszembe villant, ahogy Will az egyik nem-barátnőjével épp ugyanezt csinálja, és azon gondolkodtam, vajon ez a szokásos rutinja-e. Készít-e nekik reggelit, mielőtt otthagyja őket az üres lakásban, reszkető térdekkel és bódult mosollyal?

Kissé remegő fejjel vettem kézbe a kávésfindzsát, majd kihúztam magam. - Örülök, hogy még itt vagy - mondtam neki. Mosolygott, és kikaparta a vaj maradékát az edényből. - Akkor jó. Kellemes csendben maradtunk, míg én cukrot és tejet tettem a kávémba, majd a kávéval együtt a pult másik oldalán levő székhez mentem. - Úgy értem, hülyén éreztem volna magam, ha elmentél volna, így könnyebb. Átfordította az utolsó palacsintát is, és felém pillantott a válla fölött. - Könnyebb? - Nem olyan idétlen - mondtam vállvonogatva. Tudtam, hogy lazán kell viselkednem, hogy ne legyen semmi dolog közöttünk. Nem akartam, hogy úgy lássa, hogy nem bírok el vele. - Nem egészen értelek, Hanna. - Könnyebb így végigcsinálni ezt a részt, ezt az esetlen láttalak ám meztelenül dolgot, mintha felöltözve próbálnánk felidézni, hogy miket is csináltunk. Láttam, hogy megáll, az üres serpenyőt nézi, és nem érti, hogy mi van. Nem bólintott, nem nevetett, és nem köszönte meg, hogy kimondtam ezt, amit neki kellett volna kimondania. Most viszont rajtam volt a sor, hogy zavarba jöjjek. - Ugye, nem gondolod ezt most rólam? - kérdezte, amikor végül felém fordult. - Kérlek! Tudod, hogy mennyire oda vagyok érted. Nem szeretném, hogy kiakadj, vagy hogy azt hidd, hogy elvárom, hogy megváltozz. - Nem készülök kiakadni. - Úgy értem, tisztában vagyok vele, hogy az éjszaka mindkettőnknek mást jelentett - Miért, neked mit? - kérdezte összevont szemöldökkel. - Hogy mit? Mondjuk, hogy csodálatos volt. Hogy bár szörnyen sült el Dylannel, mégis csak képes vagyok jól lenni egy férfivel. El tudom

engedni magam, élvezni tudom a dolgot, és ez nyilván nem fog megváltoztatni téged, de úgy érzem, engem egy kicsit megváltoztatott. Szóval, köszönöm. - Mégis, minek hiszel engem? - kérdezte összeszűkült szemmel. Odamentem hozzá, és kinyújtóztam, hogy megpuszilhassam az állát. Rezegni kezdett a pulton levő mobilja, és megjelent rajta a Kitty név, így hát választ is kaptam az egyik kérdésemre. Mély levegőt vettem, és időt hagytam magamnak, hogy újra összeszedjem magam. Aztán elnevettem magam, és a pulton zörgő telefon felé bólintottam. - Egy férfinek, aki nem véletlenül olyan jó az ágyban. Rosszallóan nézett rám, a telefonjához nyúlt, és elhallgattatta. - Hanna - kezdte, és magához húzva egy rebbenő csókot nyomott a homlokomra. - Az éjjel... Felsóhajtottam arra gondolva, hogy milyen jól illünk egymáshoz, hogy milyen tökéletesen hangzik a nevem az ajkáról. - Nem kell elmagyaráznod, Will. Bocsánat, hogy felhoztam ezt az egészet. - Nem, én... Két ujjamat az ajkára nyomtam, hogy elhallgattassam. - Nyilván utálod a szex utáni levezetőket, és nekem nincs is szükségem rá. Esküszöm. Jól elvagyok ezzel. Úgy nézett, mintha keresett volna valamit az arcomon, és én azon gondolkodtam, hogy mit. Nem hitt nekem? Lágyan megcsókoltam, és éreztem, ahogy elszáll a feszültség a testéből. A keze megpihent a csípőmön. - Örülök, hogy nincs ezzel bajod - mondta végül. - Nincs. Komolyan. Semmi gond. - Semmi gond - ismételte.

TIZENKETTEDIK FEJEZET

Futást csakis olyankor hagytam ki, ha halálos beteg voltam, vagy ha épp egy repülőn ültem és utaztam valamerre, így hát utáltam magam hétfő reggel, mert kinyomtam az ébresztőt, és visszafeküdtem a párnára. Nem kívántam most látni Hannát. De amint megfogalmazódott bennem a gondolat, máris kétségeim merültek fel az igazságával kapcsolatban. Nem akartam látni Ziggyt, amint Hanna álarcában ott ugrál és fecseg, mintha nem szedett volna szét két nappal ezelőtt a testével, a szavaival és a kívánásával. Tudtam, hogy ha ma reggel Ziggy jön el, és úgy tesz, mintha mi sem történt volna szombaton, az eléggé tönkretenne engem. Az anyám nevelt fel, ráadásul két nővérem is van, így hát nem volt más választásom, mint hogy megértsem a nőket, megismerjem és szeressem őket. Annak az egy vagy két komolyabb barátnőmnek, akikkel dolgom volt, el is mondtam, hogy a nőkhöz való jó viszonyom serdülőkoromban alakult ki, és odáig fejlődött, hogy a végén minden lánnyal szexelni akartam. Azt hiszem, ez a bizonyos barátnőm a legkevésbé finom módon próbálta megértetni velem, hogy szerinte én manipulálom a nőket, és csak úgy teszek, mintha figyelnék rájuk. Nem feszegettem a kérdést, mert ezután elég hamar szakítottunk. De bármilyen jóban is voltam az ellenkező nemmel, ez nem sokat számított Hannánál. Úgy látszott, mintha valami másfajta lény lenne, valami más faj. Az összes tapasztalatomat dobhattam ki az ablakon. Mikor sikerült visszaaludnom, azt álmodtam, hogy őt dugom egy halom sportfelszerelés tetején. Egy lacrosse-ütő nyomódott a hátamba, de nem érdekelt. Csak néztem, ahogy hintázik rajtam, tágra nyílt szeme engem nézett, a keze fel-le mozgott a mellkasomon. Megzörrent mellettem a telefonom, és ettől rögtön felriadtam. Az órára pillantva rájöttem, hogy elaludtam: már majdnem fél kilenc volt. Anélkül vettem fel, hogy megnéztem volna, ki hív. Azt hittem, Max az,

hogy megkérdezze, hol a faszban voltam hétfőn reggel, amikor a míting volt. - Jól van, jól van. Egy óra múlva ott vagyok. - Will? Huh. - Ja! Te vagy az? - A szívem összeszorult, annyira, hogy felsóhajtottam, és végighúztam a kezem a számon. - Még alszol? - kérdezte Hanna. Úgy hangzott, mintha gyorsabban venné a levegőt. - Aludtam, igen. Elhallgatott, és a telefonba behallatszott a szél. Kint volt valahol, és kifogyott a szuszból. Vagyis futni ment - nélkülem. - Bocsánat, hogy felébresztettelek. Becsuktam a szemem, és a homlokomhoz szorítottam az öklömet. - Semmi gond. Hosszú, kínos másodpercekig csöndben volt, és ezalatt többféle beszélgetés is végigfutott a fejemben. Az egyikben azt mondta nekem, hogy egy fasz vagyok. Egy másikban bocsánatot kért tőlem azért, mert feltételezte rólam, hogy olyan álságosán lovagias leszek az intenzív éjszaka után. Egy harmadikban semmiségekről fecsegett, amolyan Ziggy módra. Egy negyedikben pedig megkérdezte, hogy idejöhet-e. - Elmentem futni - mondta. - Azt hittem, te már elindultál, és majd valahol találkozunk az ösvényen. - Azt hitted, elindultam nélküled? - kérdeztem nevetve. - Az elég durva lenne! Nem válaszolt, és csak most jöttem rá, hogy mit is csináltam - hogy nem mentem futni, és még csak nem is szóltam neki erről. - A fenébe, Ziggy, bocsánat! Hirtelen levegővétel hangját hallottam. - Tehát ma Ziggy vagyok. Érdekes. - Igen - mormogtam, és rögtön ezután utálni kezdtem magam. Nem. Nem tudom, baszki, hogy ki is vagy ma reggel! - Lerúgtam

magamról a takarót, és megpróbáltam rávenni a kótyagos agyamat, hogy ébredjen már fel. - Összezavar, ha Hannának szólítalak. Mert attól úgy érezném, hogy az enyém vagy - tehettem volna hozzá. Hirtelen felnevetett, és sétálni kezdett, mert a szél még hangosabban recsegett a telefonban. - Tedd már túl magad a férfias félelmeiden, Will! Lefeküdtünk egymással. Te ezt jobban csinálod bárki másnál. De nem kérek tőled lakáskulcsot. Elhallgatott, és amikor megértettem, hogy mire véli a távolságtartásomat, a szívem a gyomromig zuhant. Azt hitte, le akarom rázni. Már kinyitottam a számat, hogy helyre tegyem a dolgot, de ő gyorsabb volt nálam. - Még csak azt sem kérem tőled, hogy ismételjük meg, te hatalmas egójú balfasz! És ezzel letette. *** Megkértem a többieket, hogy tegyük át keddről hétfőre a szokásos ebédünket, mert teljesen szét vagyok esve, és senki sem tiltakozott. Úgy tűnt, már olyan szintre jutott bennem a szerelem utáni sóvárgás, hogy többé egyáltalán nem voltam szórakoztató a barátaim számára. A Bernardinben találkoztunk, és azt rendeltük, amit máskor is szoktunk. Úgy tűnt, az élet épp úgy folyik most is, mint az elmúlt kilenc hónapban. Max addig csókolgatta Sarát, míg az el nem hessegette őt. Bennett és Chloe úgy tettek, mint akik halálosan összevesztek egy saláta miatt, és el is váltak az ebéd idejére. Egyfajta előjáték lehet ez náluk. Az egyetlen változás az volt, hogy öt percen belül megittam az italomat, és már a pincér is furcsán nézett rám, amikor rögtön rendeltem még egyet. - Én vagyok Kitty - mondtam, amikor elment a pincér.

Erre hirtelen csend lett, és csak ekkor esett le nekem, hogy a barátaim eddig mindenféle hülyeségről beszéltek, míg én a saját levemben főttem. - Hannával - próbáltam tisztázni, de egyikük arcán sem láttam a megértés fényét - én vagyok Kitty. Én vagyok az, aki azt állítja, hogy neki rendben van, ha csak úgy dug akárkivel, ám ez nem igaz. Inkább azt kéne mondanom, hogy boldogan dugnék csupán a páratlan hónapok harmadik keddjén, ha csak így lehetek vele. Viszont ő az egyetlen, aki úgy viselkedik velem, hogy „ó, hát nem számít, nem kell velem lenned megint”. Chloe tenyerét éreztem az arcomon. - Várj csak, William! Te lefeküdtél vele? Kihúztam magam, és védekező állásba helyezkedtem. - Huszonnégy éves, és nem tizenhárom, Chloe! Mi bajod van? - Nem érdekel, hogy dugod, csak az, hogy lefeküdtél vele, de ő egyikünket sem hívta fel, hogy elmondja. Mikor volt ez? - Szombaton. Két napja. Nyugi már... - mondtam. Hátradőlt, és egy kissé megenyhült. Elernyedtem és az italom után nyúltam, szinte ugyanabban a pillanatban, hogy a pincér letette elém. De Max gyorsabb volt, és elhúzta előlem, mielőtt megszerezhettem volna. - Albert Samuelsonnal van délután mítingünk, és muszáj topon lenned. Bólintottam, és lehajoltam, hogy megdörzsöljem a szemem. - Utállak mindnyájatokat. - Mert igazunk van? - tippelte meg helyesen Bennett. Nem reagáltam rá. - Lezártad a dolgokat Kittyvel és Kristyvel? - kérdezte Sara lágyan. Basszak meg! Már megint ez? - Miért kéne? - ráztam meg a fejem. - Nincs semmi Hannával. - Hacsak az nem, hogy érzel iránta valamit - hangsúlyozta Sara összevont szemöldökkel. Gyűlöltem, ahogy ellentmondott nekem. Az

összes barátom közül Sara volt az, aki csak akkor öntötte a bilit a fejemre, ha tényleg megérdemeltem. - Csak úgy értettem, hogy nem kell ebből most drámát csinálni indokoltam bárgyún. - Mondta neked Hanna, hogy nem akar semmi többet tőled? kérdezte Chloe. - Ez elég világos abból, amit vasárnap reggel mondott. - Nem szeretek nyilvánvaló dolgokra rákérdezni, pajtás - szólalt meg Max -, de miért nem ültél le vele beszélni amolyan Will Sumner módra? Miért nem alkalmaztad azt az elvedet, amit mindig feltálalsz nekünk a nőügyeiddel kapcsolatban, hogy jobb előre megbeszélni a dolgokat, hogy aztán ne maradjanak nyitott kérdések a későbbiekben? - Azért - magyaráztam -, mert csak akkor könnyű beszélni, ha tudod, hogy mit akarsz, és mit nem akarsz. - És mi az, amiben már biztos vagy? - kérdezte Max, és oldalra húzódott, hogy a pincér letehesse elé az ételt. - Annyit tudok, hogy nem akarom, hogy mással is lefeküdjön mordultam föl. - Nos - kezdte Bennett némi arcrángással mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, hogy láttam Kittyt, amint épp fölszedett valakit? Megkönnyebbültem. - Tényleg? - Nem - ingatta a fejét. - De a reakciód sok mindent elmond. Hozd rendbe a dolgod Hannával! Tegyél pontot a dologra Kittyvel! - Kezébe vette a villát, és úgy mondta tovább. - És most fogd be, mert enni szeretnénk! *** Másnap öt tizenötkor keltem, és kint vártam Hannára a háza előtt. Tudtam, hogy mostanra már rákapott a futásra, és nem hagyná ki ezt a napot sem. Helyre kell hoznom a dolgot vele... csak nem tudtam, hogy hogyan.

Megtorpant, ahogy meglátott, és elkerekedtek a szemei, mielőtt felvette volna a nyugodt, szenvtelen maszkját. - Nahát, szia, Will! - Jó reggelt. Elindult mellettem, és egyenesen előre nézett. A válla olykor a vállamhoz ért, és az arcrándulásaiból tudtam, hogy ez nem volt véletlen. - Várj csak - mondtam, mire megállt, de nem fordult felém. - Hanna! - Ma megint Hanna vagyok - sóhajtotta. Visszamentem oda, ahol megállt, szembefordultam vele, és a vállára tettem a kezem. Nem kerülte el a figyelmemet, ahogy finoman összerezzent. A harag miatt? Vagy azért, mert hozzáértem? - Mindig Hanna vagy. - Tegnap nem így volt - kerekedett el a szeme. - Tegnap elcsesztem, jó? Sajnálom, hogy nem mentem el futni, és sajnálom, hogy úgy viselkedtem veled, mint egy fasz. Bizonytalan tekintettel nézett rám. - Egy nagyon nagy fasz. - Tudom, hogy nekem kéne tudni, hogy mit és hogyan csinálok, de bevallom, hogy az a szombat este nagyon más volt a számomra. - A tekintete ellágyult, a válla ellazult. Most már csendesebben folytattam. Nagyon intenzív volt, érted? És elismerem, hogy hülyén hangzik, de vissza kellett vennem egy kicsit, amikor másnap olyan félvállról vettél engem. Elengedtem a vállát, és hátrább léptem, hogy kellő távolság legyen köztünk. - Úgy nézett rám, mintha egy gyíkfej nőtt volna a homlokomra. - Miért, hogy kellett volna viselkednem? Komolyan? - Dühösen? Szerelmesen? - Megrázta a fejét. - Nem tudom pontosan, hogy mit csináltam rosszul. Azt hittem, jól kezelem az egészet. Azt hittem, úgy viselkedtem, ahogy mondtad volna, hogy viselkedjek, ha valaki mással feküdtem volna le. Elpirult, nagyon, és a kabátom zsebébe kellett gyűrnöm a kezem, hogy ne érjek hozzá.

Mély levegőt vettem. Ez volt az a pillanat, amikor elmondhattam volna neki, hogy olyasmit érzek iránta, amit még nem éreztem más iránt. Hogy küzdők ezzel, amióta megláttam őt, hetekkel ezelőtt. És hogy nem tudom, mi ez az érzés, de meg akarom tudni. De nem tudtam kimondani. Felnéztem az égre. Tanácstalan voltam, és azt sem tudtam, hogy mit csinálok. Amennyire én tudtam, nem volt többről szó, mint hogy olyasvalakivel feküdtem le, akinek a családját időtlen idők óta ismerem. Védelmezni akartam őt, és vigyázni mindkettőnk érzéseire. De kellett még idő, hogy szétszálazzam a dolgokat. - Nagyon rég ismerem a családodat - mondtam, ismét felé fordulva. Ez nem olyan, mint egyszerűen fölcsípni valakit, bármennyire is szeretnénk könnyedén venni. Több vagy nekem, mint akitől csak szexet akarok, és... - húztam végig a kezemet az arcomon - most próbálok körültekintő lenni. Rendben? Szerettem volna hasba rúgni magam. Mint egy gyáva nyúl. Minden, amit mondtam, igaz volt, csakhogy amolyan gyatra féligazság. Mert nemcsak arról volt szó, hogy olyan sok éve ismerem. Hanem arról, hogy meg akarom ismerni, sokkal, de sokkal jobban. Becsukta egy pillanatra a szemét, és mikor megint kinyitotta, egy távoli, ismeretlen pont felé nézett. - Oké - motyogta maga elé. - Oké? Végül rám nézett, és elmosolyodott. - Igen. Megdöntötte a fejét annak jeléül, hogy indulni kéne, és hamarosan egymás mellett lépkedtünk a kövezeten könnyű, szabályos ritmusban, de fogalmam sem volt, hogy végül is mire jutottunk. Hónapok óta most először nagyon kellemes volt kint lenni. Még mindig csak két-három fok lehetett fagypont fölött, de már ott volt a tavasz a levegőben. Az ég tiszta volt, sehol egy felhő vagy egy szürke árny, csak fény, nap és kristálytiszta levegő. Még csak három sarkot mentünk, de már kimelegedtem, és kissé lelassítottam, hogy levegyem a

hosszú ujjú termo pulóveremet és a derekam köré kössem. Hallottam, ahogy egy cipő orra a kövezetnek ütközik, és mielőtt felfogtam volna, hogy mi történik, Hanna már el is terült a járdán; az esés ereje az összes levegőt kiszorította a tüdejéből. - Szent isten, jól vagy? - kérdeztem, és letérdeltem mellé, hogy felsegítsem. Eltelt jó néhány pillanat, mire képes volt levegőt venni; végül hangosan és kétségbeesetten zihálni kezdett. Szinte mindennél jobban utáltam az érzést, amikor az összes levegő kimegy a tüdőmből. A járda egy nagy repedésében botlott el, és keményen esett; a nadrágja kiszakadt az egyik térdén, a karját a bordáihoz szorította, és kezével az egyik bokáját fogta. - Aúúú! - nyögte ringatózva. - A francba - mondtam, és a térde alá és a derekához nyúltam, hogy felsegítsem. - Menjünk haza, és jegeljük le! - Jól vagyok - mondta, és azon volt, hogy ne emeljem fel. - Hanna! A kezemre csapott, és úgy kérlelt: - Ne vegyél fel, Will! Eltöröd a karodat! - Nem hinném - nevettem fel. - Nem vagy nehéz, és csak három sarok az egész. Végül beadta a derekát, és a nyakam köré fonta a karját. - Mi történt? Hanna csendben maradt, és mikor felé fordultam, hogy a szemébe nézzek, hirtelen felnevetett. - Levetted a pulóveredet! - De volt még rajtam más is, te lüké - mondtam zavartan. - Nem az; a tetoválásokra gondolok. - Megvonta a vállát, - Hideg van, ezért még csak néhányszor láttam őket, de szombaton mindegyiket láttam, és ez eszembe juttatta... szóval, ellenőriztem őket... - És elestél? - kérdeztem, és minden jobb szándékom ellenére nevetni kezdtem. - Igen - nyögött fel, majd azt súgta: - Fogd be!

- Hát, jó. Nézheted őket, amíg viszlek - mondtam neki. - És nyugodtan harapdáld meg a fülcimpámat, amíg megyünk - súgtam vissza mosolyogva. - Tudod, hogy mennyire szeretem a fogaidat. Nevetett, de nem sokáig; mert amint felkaptam és elindultunk, és rájöttem, hogy mit is mondtam neki az imént, tapintható lett köztünk a feszültség. A házáig menet minden csendben megtett lépéssel nőttönnőtt ez az érzés. Ott volt benne az intimitás, ahogy látszólag lazán kinyilvánítottam, hogy mit is szerettem vele csinálni az ágyban; de közben ott feszült köztünk a felismerés is, hogy most is éppen oda, az ő lakásába megyünk, ahol egész szombaton szexeltünk. Átkutattam az agyamat, hogy mit is mondhatnék, de a szavak, amik fölbugyborékoltak a felszínre, rólunk szóltak, arról az éjszakáról, vagy róla, vagy az én elbaszott agyamról. Amikor elértünk a lifthez, letettem a földre, hogy megnyomjam a gombot. Egy halk ding kíséretében kinyílt az ajtó, és én besegítettem Hannát a fülkébe. Megnyomtam a huszonharmadik emelet gombját, és a lift megrándult a gyorsulástól. Hanna ugyanabba a sarokba helyezkedett, mint amelyikben a múltkor állt. - Jól vagy? - kérdeztem csendben. Bólintott, és mindaz, amit két napja kimondtunk itt a liftben, előjött, mintha füst szállna fel a padlóról. Hogy kinyalj. És hogy addig csináld, amíg elélvezek. - Tudod mozgatni a térdedet? - kérdeztem sietve, és egészen elszorult a szívem amiatt, hogy mennyire szerettem volna közelebb lépni hozzá, és megcsókolni őt. Megint bólintott, és keményen a szemembe nézett. - Fáj, de azt hiszem, rendben lesz. - Akkor is - mondtam halkan - le kell jegelni. - Oké. A lift vezető kerekei megcsikordultak. Valami a liftaknában épp fölöttünk a helyére csúszott, egy nagy puffanás kíséretében.

Meg hogy rám dőlj a díványon, verd ki magadnak, és élvezz a mellemre! Megnyaltam az ajkam, és végül hagytam, hogy a szemem az ajkára tévedjen, és előjöjjenek az emlékeim arról, hogy milyen volt megcsókolni őt. Szavai emléke épp úgy visszhangzott a fejemben, mintha most mondta volna ki őket: Szexre gondolok, a testem minden részével. Hogy hol szeretnéd, hogy megharapjalak, és hogy milyen jó is ezt csinálni. Közelebb léptem, és nem tudtam, emlékszik-e rá, mit mondott. Szexelünk, és én mindent megcsinálok, amit kérsz, és ez nemcsak nekem jó, hanem neked is. És ha igen, vajon látja-e a szememben, hogy tényleg jó volt nekem; olyan jó, hogy akár le is térdelnék most itt előtte. Megérkeztünk az emeletre, és én beadtam a derekam, mert ragaszkodott hozzá, hogy végigbicegjem a folyosón. Muszáj volt megtörnie a feszültséget valahogy. A lakásában elővettem a fagyasztóból egy csomag zöldborsót, leültettem Hannát a fürdőszobában a vécé tetejére, míg valami fertőtlenítő után néztem a fiókokban. Végül hidrogén-peroxidos víz mellett döntöttem. A nadrágja csak az egyik térdénél szakadt ki, de a másik is eléggé le volt kopva ahhoz, hogy tudjam, mindkét térde lehorzsolódhatott. Feltűrtem mindkét nadrágszárát, és nem érdekelt, hogy igyekszik elhessegetni a kezemet, mert finom szőrszálak voltak már a lábán. - Nem gondoltam, hogy ma megfogod a lábam - mondta, és nevetgélt egy kicsit. - Ugyan, állj már le! Egy nedves vattacsomóval tisztogatni kezdtem a horzsolásokat, és megkönnyebbülve láttam, hogy nem túl súlyosak. Véreztek, de nem annyira, hogy ne gyógyultak volna be pár nap alatt maradéktalanul. Végül rám nézett, és kinyújtotta az egyik lábát, míg a másikkal foglalkoztam. - Úgy nézek ki, mintha térden csúsztam volna. Tiszta kosz vagyok!

Néhány újabb vattacsomóval hidrogén-peroxidot tettem a sebeire. Nem tehetek róla, de képtelen voltam elnyomni magamban egy mosolyt. Ő felém hajolt, és az arcomba nézett. - Micsoda perverz alak vagy, hogy mosolyogsz a lehorzsolt térdeimen! - Micsoda perverz alak vagy, mert tudod, hogy min mosolygok! - Tetszik az ötlet, hogy térden csúszom, míg lehorzsolódik? kérdezte, és már rajta is megjelent a mosoly. - Bocsánat - mondtam, és álságosán ingattam a fejem -, de tényleg tetszik. Lassan eloszlott a mosolya, és végighúzta az ujját az államon, megállva a kis forradásomon. - Ezt hogy szerezted? - Egyetem alatt. Egy nő leszopott, és annyira beindult, hogy megharapta a farkamat. Bevágtam a fejem az ágytámlába. Hanna szeme rémülten elkerekedett. - Komolyan? Nevetésben törtem ki, és inkább nem ugrattam tovább. - Nem, dehogy! Tizedikben arcon vágtak egy lacrosse ütővel. Becsukta a szemét, és úgy tett, mintha nem szórakozna jól, pedig láttam, hogy elfojtott magában egy nevetést. Végül visszanézett rám. - Will! - Mmm? Letettem a peroxidos vattát, visszacsavartam az üveg tetejét majd finoman megfújtam a sebeket. Mikor megszáradtak, láttam, hogy semmi szükség sebtapaszra. - Megértettem, amikor azt mondtad, óvatosnak kell lenned velem a családi ismeretség miatt. És sajnálom, hogy olyan nyegle voltam veled. - Rámosolyogtam, és elgondolkodva simogattam tovább a vádliját. Rádöbbentem, hogy milyen ismerős ez nekem. Ő beszívta az alsó ajkát egy pillanatra, majd azt suttogta: - Azóta szinte mindig a szombatra gondolok.

Odakintről egy autóduda hangja hallatszott; autók fékeztek a 101ediken, az emberek munkába siettek. De Hanna lakásában minden egészen csendes volt. Csak néztük egymást. Tágra nyílt szemében vágyakozás látszott, és megértettem, hogy minél később válaszolok, annál kínosabb ez neki. De egyszerűen megakadt a levegő a torkomban. Végül azért csak kimondtam: - Én is. - Nem hittem volna, hogy ilyen is lehet. Elbizonytalanodtam, mert nem tudtam, elhiszi-e, amit mondok. - Én sem. A keze megemelkedett az oldala mellett, majd megállt, mielőtt elindult volna felém. A hajamba csúsztatta az ujjait, majd megmozdult a teste is, és lassan a számhoz érintette a száját. Felnyögtem; a szívem dübörgőit a szegycsontom mögött, a bőröm átforrósodott, a farkam hosszabb lett. Minden részem feszesebbé és keményebbé vált. - Oké? - kérdezte, ahogy nyugtalan tekintettel visszahúzódott. Annyira akartam őt, hogy attól tartottam, nem tudok elég gyengéd lenni. - Hát persze, hogy oké. Én csak amiatt aggódtam, hogy nem leszünk soha többé együtt. Felállt, a lábai ingatagok voltak. A pólója aljához nyúlt, és áthúzta a fején. A bőre halványan csillogott az izzadtságtól, a haja összevissza állt, de semmit sem akartam jobban, mint elveszni benne, és órákon át érezni, ahogy átadja magát nekem. - El fogsz késni a munkából - suttogtam, és néztem, ahogy leveszi a sportmelltartóját. - Te is. - Nem érdekel. Jobbra-balra mozogva kicsúszott a nadrágjából. Egy kis fenékrázással megfordult, és egy lábon ugrálva elindult a hálószoba felé. Utánamentem, és menet közben vetkőzni kezdtem. Lerúgtam a nadrágomat, lehúztam a pólómat, és ott is hagytam őket egy halomban a földön. Hannát már az ágy tetején találtam.

- Kell még valami a sebedre? - kérdeztem, miközben mosolyogva másztam rá, végigcsókolva a hasától a melléig. - Fáj még valamid? - Egyet találhatsz - mondta, ahogy kifújta a levegőt. Többet nem kellett kérdeznem. Kinyújtózva a fiókhoz nyúltam, ahol a kondomokat tartotta. Szó nélkül feltéptem egyet, és átadtam neki. Ő már kinyújtott kézzel várta. - Hé, nem kéne egy kis előjáték? - mondtam a nyakába, miközben éreztem, hogy görgeti a dákómon a gumit. - Játszunk már elő fejben vasárnap reggeltől egyfolytában - súgta vissza. - Nem hinném, hogy kéne még bemelegítés. És igaza volt. Amikor megfelelő helyzetbe helyezkedett, majd a csípőmhöz nyúlt, és egy lassú mozdulattal mélyen behúzott magába, már egészen nedves volt. Ráfogott a fenekemre, hogy gyorsabb és keményebb mozdulatokra késztessen. - Imádom, amikor így be vagy indulva - mormogtam a bőrébe. - Úgy érzem, nem tudok betelni veled. Itt vagy előttem, alattam. - Will!... Nekem nyomta magát, a kezét a hátamra csúsztatta. Ahogy mozogtunk, csupán a lepedő suhogását, a szerelmeskedés a vonzó zaját hallottam, és semmi mást. A világ többi része egyszerűen elmúlt, elhallgatott. Ő is csendben maradt; megbűvölten nézte azt a helyet, ahol ki-be mozogtam benne. Közénk csúsztattam a kezem, és játszani kezdtem a testével. Imádtam, ahogy a háta megfeszült az ágyon, a karja a feje fölé csúszott, és megkapaszkodott az ágytámlában. - Basszus. A szabad kezemmel összefogtam a csuklóit, és elmerültem benne, gondolatok nélkül és forrón. Testünk ritmusa összehangolódott, ahogy izzadtságtól nedvesen mozogtunk egymással. Megszívtam a mellét, leszorítottam a csuklóját, és hamarosan megjött az ismerős érzés, ahogy gyűlni kezdett az orgazmusom a csípőm és a gerincem környékén. Összerándultam rajta, gyorsabban és keményebben folytattam. Élvezettel hallgattam, ahogy a csípőm újra és újra a combjainak ütközik.

- Baszd meg, baszd meg, Szilva! A szeme kinyílt, és vad izgalmat láttam benne, ahogy megérezte rajtam a közelgő orgazmusomat. - Mindjárt - suttogta vissza. - Mindjárt én is ott vagyok! Gyorsabban simogattam a csiklóját, három ujjal dörzsöltem. A kis rekedt kiáltásai egyre hangosabbak lettek, a nyakát elöntötte a sokatmondó pirosság. Küzdött velem, hogy kiszabadítsa a csuklóját, majd mikor ez megtörtént, egy éles kiáltással elélvezett. A csípője vadul rángott, a teste tekeredett, és szorított engem. Már csak egy hajszál választott el. Gyorsan és keményen mozogtam, egészen addig, amíg elernyedt és ellágyult alattam, aztán szabadjára engedtem magam. - Jövök! - mondtam rekedt hangon. Aztán kihúztam a farkam, lerántottam a kondomot, majd megragadtam a farkam, és megszorítva húzogatni kezdtem. Hanna lángoló várakozással nézett rám. Feltámaszkodott a könyökére, és intenzíven nézte, ahogy a kezem a dákómon mozgott közöttünk. A figyelme, ahogy élvezte a látványt... egészen elvarázsolt. Forróság égette a lábam és a gerincem alját, és a hátam rángatózva feszült ívbe. Az orgazmusom hihetetlenül erős lökésekkel érkezett, és hangos kiáltás szakadt fel a torkomból. A fejemben Hanna képe volt, ahogy széttárt lábakkal ott van alattam, nedves bőrrel, tágra nyílt szemmel, ahogy szavak nélkül mondja nekem, hogy milyen jó neki ez. Hogy milyen jól érzi magát velem. Pulzáló, pulzáló, pulzáló forróság... majd az egész testem elernyedt. A kezem lelassult, majd kinyitottam a szemem, szédülten és kifulladva. Megbűvölten, égő, sötétszürke szemekkel nézett rám, és kezével a hasát simogatta ott, ahol az orgazmusom benedvesítette. - Will! Úgy mondta a nevem, mintha dorombolna. Ki van zárva, hogy végeztünk volna.

Feltámaszkodtam az egyik karomra a feje melletti párnára, és lenéztem rá. - Ez tetszett neked? Bólintott, és az alsó ajka kacéran esett fogságba a fogai között. - Mutasd meg te is! Nyúlj magadhoz! Először bizonytalan volt, ami fokozatosan elhatározássá vált. Néztem, ahogy a keze végigsimogatja a felsőtestét, majd egy pillanatra megérintette a még mindig vastag rudamat. Először hozzám, majd magához nyúlt. Két ujját a csiklójára tette, és az érintésére megfeszült. Leheletfinoman végighúztam a kezem az oldalán és a mellén, és odahajoltam, hogy a számba vegyem a feszes bimbóját. Aztán azt mondtam neki: - Élvezz el a kezedtől! - Segíts! - válaszolta ólmos szempillákkal. - Nem vagyok itt, amikor magadnak csinálod. Mutasd meg, mit teszel ilyenkor! Talán én is szeretném végignézni. - Úgy nézz, hogy közben segítesz! Hanna a megelőző szextől még mindig forró volt, lágy, és baszottul nedves. Az ő ujjai kívül mozogtak, az enyémek pedig belül, így gyorsan megtaláltuk a ritmust - ő felfelé mozdult, amikor én befelé és bassza meg, ez volt a legcsodálatosabb dolog, amit eddig láttam! Zabolátlanul, mindent beleadva csinálta, és hol a hasát nézte, ahova élveztem, hol pedig az egyre keményedő farkamat az oldala mellett. Nem kellett neki sok idő, hogy eljusson a csúcsra. Hamarosan a kezemnek nyomta magát, a lábait felhúzta maga mellé, az ajka szétnyílt, a teste megfeszült, és egy kiáltással egy kibaszott nagyot élvezett. Gyönyörű volt orgazmus közben. A bőre csillogott, a mellbimbója keményen állt. Muszáj volt megnyalnom a bőrét, megharapdálni a melle alsó felét, míg lassan leálltam a kezemmel, ahogy megnyugodott. Leltárt készítettem rólunk: izzadtak voltunk, a hasán az élvezetemnek a nyoma. - Azt hiszem, zuhanyoznunk kéne - mondta.

- Lehet, hogy igazad van - nevettem én is. *** De nem zuhanyoztunk. Ahogy elkezdtünk feltápászkodni, megcsókoltam a vállát, ő megharapta az enyémet, és szép lassan visszahanyatlottunk a matracra. Végül úgy délelőtt tizenegy körül mindketten úgy döntöttünk, hogy már nem megyünk dolgozni. Megint csókolózás következett, majd úgy tettem magamévá, hogy az ágy szélén hasalt. Ezután ráborultam, ő átfordult, és az izzadt hajammal játszva felnézett rám. - Éhes vagy? - Egy kicsit. - Megint fel akart kelni, de visszanyomtam őt, és megcsókoltam a hasát. - De annyira még nem, hogy felálljak innen. Megláttam egy tollat az ágy melletti asztalon, és gondolkodás nélkül érte nyúltam. - Maradj így - mondtam, és a fogammal levettem a kupakját. A bőrének nyomtam a toll hegyét. Az ágy melletti ablak néhány centire nyitva volt, és beszűrődött rajta a város zaja, miközben a csípőjének sima bőrén rajzoltam. Nem kérdezte, hogy mit csinálok, még csak nem is nagyon törődött vele. A keze a hajamba csúszott, aztán le a vállamra, az államra. Óvatosan végighúzta az ujját a számon, a szemöldökömön, majd lefelé indult, az orrnyergemre. Úgy tapogatott végig, mintha vak volna, és meg akarná tudni, hogy milyen vagyok. Mikor végeztem, hátrább húzódtam, megcsodálva az alkotásomat. Apró betűkkel a kedvenc idézetemet írtam rá, a csípőcsontjától indulva a szeméremcsontja felé. ,,A kivételes dolgok kivételes embereknek valók." Imádtam a sötét tintát rajta. Azt pedig még jobban, hogy az én kézírásom van ott. - Szeretném ezt rád tetováltatni. - Nietzsche - suttogta. - Tulajdonképpen elég jó idézet.

- Tulajdonképpen? - kérdeztem vissza, hüvelykujjammal végigsimogatva az üresen hagyott bőrt alatta. Azon gondolkodtam, mit lehetne oda tenni. - Kissé nőgyűlölő volt, de jó néhány tűrhető aforizma született ebből. Te szent isten, ennek a nőnek az agya! - Például? - kérdeztem, megfújva a száradó tintát. - „Az érzékiség gyakran sietteti a szerelem növekedését, annyira, hogy gyengék maradnak a gyökerek, amit aztán könnyű kitépni” idézte. Hát, ez jó. Épp idejében néztem föl, hogy meglássam, ahogy a fogai elengedik az alsó ajkát, és a szeme csillog a csodálkozástól. Ez érdekes volt. - És még? Végighúzta ujját az államon levő sebhelyen, és alaposan megnézte az arcomat. - „Ami csillog, az nem arany. A legértékesebb fémet lágy fény jellemzi.” - Éreztem, hogy a mosolyom elbizonytalanodik egy kissé. „Végül is, az ember a vágyat szereti, és nem azt, amire vágyik.” Félredöntötte a fejét, és belemarkolt a hajamba. - Szerinted ez igaz? Nagyot nyeltem, és úgy éreztem, csapdába kerültem. Túlságosan is bele voltam gabalyodva a saját összevissza gondolataimba ahhoz, hogy megértsem: vajon rám és a múltamra vonatkozó idézeteket sorol, vagy csupán véletlenszerűen idéz egy klasszikus filozófustól. - Azt hiszem, néha igen. - De az, hogy a kivételes dolgok kivételes embereknek valók mondta halkan, és lenézett a csípőjére -, ez tetszik. - Akkor jó. Hümmögve hajoltam hozzá, hogy kijavítsak egy betűt és megvastagítsak egy másikat. - Egész idő alatt ugyanazt a dalt énekelted magadban, mialatt írtad mondta. - Tényleg? - Nem is vettem észre, hogy egyáltalán dúdoltam valamit. Újra dúdolgatni kezdtem, hogy visszahozzam magamban azt, amit

korábban dúdoltam. - She Talks to Angels. Mmm... régi, de jó mondtam, és ráfújtam a köldökére. - Emlékszem, hogy a zenekaroddal is játszottátok ezt. Ránéztem, és próbáltam kihámozni, hogy mi is akar ezzel mondani. - Talán felvételről? Mert nem emlékszem, hogy meglett volna ez nekem. - Nem - suttogta. - Élőben. Jensent látogattam meg Baltimore-ban egy hétvégén, és ti játszottátok ezt. Azt mondta, minden fellépésre megtanultok egy új számot, amit nem is fogtok játszani többé. Én akkor voltam ott, amikor ezt játszottátok. - Volt valami rejtett feszültség a szemében, ahogy ezt mondta. - Beköszöntünk az előadás előtt. Te a színpadon voltál, az erősítőket abajgattad. - Elmosolyodott, és megnyalta az ajkát. - Tizenhét éves voltam, és ez mindjárt azután történt, hogy az őszi szünetben apának dolgoztál. - Aha - mondtam, és arra gondoltam, vajon hogyan értékelhette azt az előadást a tizenhét éves Hanna. Nekem is sokszor eszembe jut, még így, hét évvel később is. Aznap este nagyon egyben volt a banda és fantasztikus volt a közönség. Azt hiszem, az volt a legjobb fellépésünk mind közül. - Te basszusgitáron játszottál - folytatta, apró köröket rajzolva az ujjával a vállamra -, de ezt a számot te énekelted. Jensen mondta, hogy nem énekelsz gyakran. - Nem - erősítettem meg. Nem voltam túl jó énekes, de ennél a számnál ez nem érdekelt. Itt inkább az érzések számítottak. - Figyeltem, ahogy azzal a gót lánnyal flörtöltél elöl. Vicces, hogy milyen féltékeny voltam rád; még sohasem voltam ennyire. Talán azért volt, mert ott laktál nálunk, és kicsit úgy éreztem, hogy hozzánk tartozol. - Rám mosolygott. - Úristen, mennyire szerettem volna akkor, ha én vagyok ő! Figyeltem az arcát, ahogy elmerült az emlékeiben; vártam, hogy elmondja, mi lett az egész vége. Én nem emlékeztem rá, hogy találkoztam volna Hannával Baltimore-ban, de millió ilyen éjszakám volt, amikor a bárban valamilyen gót lánnyal, előkészítős lánnyal, vagy

épp hippi lánnyal kavartam a színpadon elöl, aztán éjszaka is, az ágyban. Megnyalta az ajkát. - Megkérdeztem Jensent, hogy találkozunk-e még veled, de ő csak nevetett. Hümmögtem, a fejemet ingattam, és a kezem lecsúztattam a combján. - Nem emlékszem már, hogy mi történt a koncert után. - Csak most esett le, hogy milyen rosszul hangzik ez, de a helyzet az, hogy ha Hannával akarok lenni, úgyis megtudja előbb vagy utóbb, hogy milyen vad életet éltem akkoriban. - Az olyan lányokat szeretted? „Olyan feketére festi a szemét, mint az éjszaka”?1 1 „She paints her eyes as black as night now” - idézet a The Black Crowes nevű együttes She Talks To Angels című számából.

Sóhajtottam, és feljebb kúsztam a testén, hogy egy magasságban legyen az arcunk. - Mindenfajta lányt szerettem. Azt hittem, tudtad. Próbáltam kihangsúlyozni a múlt időt, de nyilván nem sikerült, hiszen azt mondta: - Akkora játékos vagy! Mosolyogva mondta, de mégis gyűlöltem, amit mondott. Gyűlöltem azt a kis élt a hangjában, ami elárulta, hogy milyennek lát. Én vagyok az, aki röptében is megbassza a legyet, és most ő van soron a combok, ajkak és a gyönyör egyvelegében. Végül is, az ember a vágyat szereti, és nem azt, amire vágyik. Magas labda volt; védhetetlen, ami az eddigi életemet illeti. Közelebb húzódott hozzám, és markába vette a félig merev farkamat; enyhén megszorította és simogatni kezdte. - Most milyen lányokra buksz? Tehát kiütötte a labdát. Ő sem akarta, hogy ami volt, igaz legyen most is. Odahajoltam hozzá, és megcsókoltam az állát.

- Mostanában inkább olyan lányokra bukom, akik erősen hasonlítanak egy Szilva nevű skandináv szexbombára. - Miért zavart téged, amikor játékosnak neveztelek? - Felmordultam, és kifordultam a fogásából. - Komolyan beszélek! A karommal betakartam a szemem, és próbáltam összeszedni a gondolataimat. - Mi van, ha már nem vagyok ugyanaz? Ha már nem vagyok az a fickó, aki tizenkét évvel ezelőtt voltam? Nyíltan beszélek a szeretőimmel, és megmondom, hogy mit szeretnék. Nem játszom már többé. Visszahúzott egy kicsit, és csodálkozó szemmel nézett rám. - Ettől még nem leszel fogékony és mély, Will. Senki sem mondta, hogy egy játékos szükségszerűen seggfej. - Azt gondolom - dörgöltem meg az arcom -, hogy a játékos szónak olyan jelentése van, ami nem illik rám. Úgy érzem, épp eléggé próbálok jó lenni ahhoz a nőhöz, akivel vagyok, és megbeszélni vele, hogy mit csinálunk együtt. - Nos, velem nem beszélted meg, hogy mi is az, amit akarsz. Itt megakadtam, és a szívem vad vágtába kezdett. Nem, tényleg nem beszéltem meg vele, és ez azért volt, mert annyira más volt vele, mint a többi nővel. Hannával nemcsak intenzív éreztem vele, és azt, hogy ismer. De nem akartam ezt vele megbeszélni, mert nem szerettem volna, hogy bármelyikünk is korlátot szabjon ennek. Nagy levegőt vettem, és kiböktem: - Ez azért van, mert nem biztos, hogy amit tőled akarok, az a szex. Elhúzódott tőlem, és lassan felült. A takaró lecsúszott a testéről, mire odanyúlt az ágy végében levő felsőjéért. - Hát, ez... gáz. - Hogy bassza meg! Nem úgy értettem! Nem, nem! - mondtam, és mögé ülve megcsókoltam a vállát. Kivettem a kezéből a felsőjét, és ledobtam a földre. Megnyaltam a gerincét, kezemet a csípőjére tettem,

és felfelé simogatva megálltam a szívénél. - Csak azt akarom mondani, hogy többet szeretnék, mint szexet. Érzek valamit irántad, ami... Elhallgatott, és mozdulatlanná vált. - Nem mondod komolyan! - Nem? - Keményen néztem vissza rá, és a pulzusom felpörgött, inkább a haragtól, mint a bizonytalan félelemtől. - Mit értesz az alatt, hogy nem? - Felállt, és maga köré tekerte a takarót. Jeges érzés áradt szét bennem, lehűtve minden porcikámat. Felültem, és néztem őt. - Te most... most mit csinálsz? - Bocsánat. Csak van néhány tennivalóm. - Odament az öltözőasztalhoz, és elkezdett kipakolni a fiókból. - Be kell mennem dolgozni. - Most? - Igen - mondta. - Szóval, én azt mondom, hogy érzek valamit irántad, mire te kidobsz? Megpördült maga körül, és szembenézett velem. - Mennem kell, most! Oké? - Azt látom. Hanna kisántikált a fürdőszobába. Megalázott voltam és dühös. És rémült is voltam, az az igazság. Ki gondolta volna, hogy elszúrok mindent egy lánnyal, azért, mert beleszeretek? Ki akartam ebből lábalni. Fel akartam kelni az ágyból, és visszahozni ide őt. Talán mindkettőnknek el kéne gondolkodnunk egy-két dolgon.

TIZENHARMADIK FEJEZET

Becsuktam magam mögött az ajtót, és néhány nagy levegőt vettem. Egyedül akartam lenni. Kellett néhány perc, hogy megértsem, mi folyik itt. Ma reggel még azt hittem, hogy én is gyorsan a szemétdombra kerültem, mint Will hódításai általában, erre most azt mondja, hogy többet akar. Mi a franc? Miért bonyolítja a dolgokat? Az egyik dolog, amit szerettem benne, pontosan az volt, hogy mindig tudni lehetett, hányadán állok vele. Rossz vagy jó - de mindig pontosan lehetett tudni az állást. Nem volt vele semmi sem bonyolult; a szexszel sem volt probléma. Ennyi. Sokkal könnyebb volt, amikor még nem volt más lehetőség előttem. Ő volt a rosszfiú, a menő pasi, akivel a hátsó udvar zugában a nővérem kavart. Ő volt a legkorábbi fantáziáim tárgya. Nem mintha azzal töltöttem volna az ifjúságom, hogy epekedjek utána - valójában épp az ellenkezője történt -, mert hiába voltam tisztában azzal, hogy mennyire vágyom rá, valódi alkalom sohasem adódott. Ez könnyebbé tette a dolgomat. De most? Most, hogy megérinthetem, és ő is megérinthet engem, és azt mondja, hogy többet is akar tőlem, pedig nyilván nem... ez nagyon megbonyolítja az egészet. Will Sumner nem ismeri a többet szó jelentését. Nem ő volt az, aki elmondta, hogy még sohasem volt hosszabb távon egyetlen monogám kapcsolata sem? Hogy még sohasem talált senkit, aki fenntartotta volna az érdeklődését? És nem épp az első szexuális együttlétünk reggelén kapott üzenetet az egyik nem-barátnőjétől? Hát, köszönöm, én ebből nem kérek. Mert bármennyire is szerettem vele tölteni az időmet, és bármennyire szórakoztatott, hogy mindezt a tanulás álcája alatt csinálhattam, tudtam, hogy én sohasem leszek igazi játékos. Ha tovább

engedem a bugyimnál - ha beengedem a szívembe, és belezúgok -, akkor elvesztem. Mivel úgy döntöttem, hogy mégis be kell mennem dolgozni, zuhanyozni kezdtem, és közben néztem, ahogy a gőz betölti a fürdőszobát. Nagyot sóhajtottam, ahogy beléptem a meleg víz alá, és lehajtott fejjel hagytam, hogy a víz zuhogásának hangja kimossa belőlem a káoszt. Kinyitottam a szemem, végignéztem a testemen és a rajta elkenődött tintán. A kivételes dolgok kivételes embereknek valók. A szavak, melyeket oly nagy gonddal írt a csípőmre, most elmosódtak. Voltak helyek, ahol a tinta átragadt az ujjaira, és ahol fájdalmasan kemény, hol pillekönnyű érintései nyomán maszatos ujjlenyomatok maradtak a mellem között, a bordáimon és lejjebb. Egy pillanatra megcsodáltam a finom kézírását, és eszembe jutott az elszánt arckifejezése, ahogy dolgozott. A szemöldöke összeért, a haja előrehullott, és eltakarta az egyik szemét. Meglepett, hogy nem hajtotta félre - pedig ezt a mozdulatot egyre aranyosabbnak tartottam - mert annyira koncentrált, annyira céltudatosan csinálta, amit csinált, hogy észre sem vette, csak írta tovább a rendezett betűit a bőrömre. Aztán az egészet tönkretette azzal, hogy elvesztette a fejét. És én is jól kiborultam. A szivacs után nyúltam, és egy csomó tusfürdőt tettem rá. Dörgölni kezdtem a tintanyomokat, melyeknek a fele már amúgy is eltűnt a vízsugár alatt; a többi is lassan elfolyt a lefolyóba tartó habos csíkkal együtt. Mikor Will és az írása utolsó nyomai is eltűntek rólam, és a víz hűlni kezdett, kiléptem a fülkéből, majd gyorsan felöltöztem, mert borzongató volt a hideg. Kinyitottam az ajtót, és azt láttam, hogy föl-alá járkál a szobában; már rajta volt a futóruhája és a sapkája is. Úgy tűnt, nagyon menni akar. Aztán lekapta a sapkáját, és szembefordult velem. - Na végre, baszki! - mondta. - Hogy mi? - kérdeztem feltörő indulattal.

- Nem te vagy az, akinek oka van mérgesnek lenni. Leesett az állam. - Hogy én... mi? - Itt hagytál - bökte ki. - A fürdőszobába mentem - szögeztem le. - Kibaszottul kikészültem, Hanna! - Egyedül akartam lenni, Will! - mondtam, és mintha illusztrálni akarnám a mondottakat, kimentem a hálószobából a folyosóra. Ő követett. - Most ugyanazt csinálod - mondta. - Fontos szabály: ne rágj be, és ne hagyj magára senkit a saját lakásodban. Tudod te, hogy milyen rossz ez nekem? Beléptem a konyhába. - Rossz neked? Van fogalmad egyáltalán, hogy mekkora érzelmi atombombát dobtál rám? Muszáj volt gondolkodnom! - És nem tudtál itt gondolkodni? - Meztelen voltál! - És? - rázta meg a fejét. - Nem tudok gondolkodni, ha meztelen vagy! - kiabáltam. - Túl sok ez nekem! - A testére mutogattam, de aztán rájöttem, hogy ez rossz ötlet. - Én csak... kiborultam, oké? - És szerinted én hogy érzem magam? Csak nézett rám, az állán megfeszültek az izmok. Amikor nem válaszoltam, megrázta a fejét, lenézett, és zsebre vágta a kezét. Ezt nem kellett volna. A futónadrágja ettől lejjebb csúszott, és kicsúszott belőle a trikója. Oh. Az a vékony csík, ami kilátszott a kidolgozott hasából és a csípőjéből, szintén nem segített rajtam. Kényszerítettem magam, hogy a beszélgetésre koncentráljak. - Most mondtad, hogy nem tudod, mit akarsz. Aztán azt mondtad, hogy érzel valamit irántam, ami túlmegy a szexen. Hogy őszinte legyek, nem úgy tűnik, mintha értenéd, mi folyik itt. Miután először lefeküdtünk egymással, gyakorlatilag kidobtál; most meg azt mondod, hogy többet is akarsz?

- Hé! - kiáltott rám. - Nem dobtalak ki! Csak annyit mondtam, milyen furcsa az, hogy ilyen fesztelenül... - Will! - vágtam közbe eltökélten. - Tizenkét éven át a bátyámmal közös sztorijaitok között éltem. Láttam, mi történt Livvel, miután felszedted őt; hónapokig ácsingózott még utánad, és gondolom, neked fogalmad sem volt erről. Láttalak kisurranni családi összejöveteleken a koszorúslányokkal, és azóta semmi sem változott. Felnőtt életed legnagyobb részét tizenkilenc éves srácként töltötted, és most azt mondod, hogy többet akarsz? Tudod te egyáltalán, hogy mit jelent ez? - És te tudod? Most hirtelen mindent tudsz? Honnan veszed, hogy tudtam, milyen sokat jelentett az a dolog Livnek? Nem mindenki beszéli meg az érzéseit és a szexuális vágyait azonmód, hogy felmerülnek, mint te! Nem is ismertem még ilyen nőt, mint te vagy! - Nos, ez a skalpjaid számát tekintve igen szomorú tény. Nem is tudtam, honnan jött ez az egész; de abban a pillanatban, hogy a szavak elhagyták a számat, már tudtam, hogy túl messzire mentem. Láttam, hogy feladja a harcot; a válla összeesett, a tüdeje összeszorult. Rám nézett, hosszan, de a szemében már nem volt tűz... csak üresség. Aztán fogta magát, és elment. *** Annyit járkáltam föl s alá az ebédlőben a régi szőnyegen, hogy csodálkoztam, hogy még nincs rajta egy ösvény. A fejemben zűrzavar volt, a szívem csak nem akart megnyugodni. Fogalmam sem volt, mi is történt, de a bőröm alatt éreztem, ahogy az izmaim keményen megfeszültek a gondolatra, hogy épp most űztem el a legjobb barátomat és életem legjobb szexpartnerét. Valami ismerős dolgot kerestem. A családom jutott eszembe. Négyet csörgött a telefon, mielőtt Liv felvette. - Ziggy! - szólalt meg a nővérem. - Hogy vannak a laborpatkányok? Becsuktam a szemem, és nekitámaszkodtam a konyha és a nappali közti ajtófélfának.

- Jól vannak, kösz. És hogy van a gyerekgyár? - kérdeztem, majd gyorsan hozzátettem: - Persze, nem a vaginádra gondolok. Feltörő nevetés hallatszott a vonal másik végéről. - Látom, még most sem tudsz disztingválni. Egyszer még kicsinálsz ezzel valakit, azt tudod, ugye? Nem is tudta, hogy már megtörtént. - Hogy vagy? - kérdeztem, hogy biztonságosabb vizek felé kormányozzam a beszélgetést. Liv már férjhez ment, és ez volt az első terhessége; már készült a sokat emlegetett első Bergstrom unoka. Anyám soha nem is hagyta őt magára tíz percnél tovább. Liv felsóhajtott, és elképzeltem őt, ahogy leül a sárga konyhájában az ebédlőasztalhoz, és hatalmas fekete labradora odaheveredik a lábai elé. - Jól vagyok - mondta. - Baromira fáradtan, de jól. - Jól bánik veled az örökös? - Mint mindig - válaszolta, és éreztem hangjában a mosolyt. - Ez egy tökéletes baba lesz. Várd csak ki a végét! - Naná - mondtam. - Csak vess egy pillantást a nagynénjére! - A számból vetted ki a szót - nevetett. - Találtatok már neki nevet? Liv úgy döntött, hogy nem akarja tudni a közelgő lény nemét, amíg meg nem születik, így elég nehéz volt az új unokahúgomat vagy unokaöcsémet becézni. - Leszűkítettük a kört. - És? - kérdeztem kissé szkeptikusan. A nővérem és a férje által összegyűjtött, fiú- és lánynévként is használható nevek egészen nevetségesek voltak. - Nem! Nem mondom meg! - Mi? Miért? - vinnyogtam fel. - Mert mindig találsz valami rosszat bennük. - Ez nevetséges - hápogtam. Bár, ami azt illeti, igaza volt.

A névfelhozatal idáig rémes volt. A férjével, Robbal, úgy gondolták, hogy a madarak faj- és családnevei nemileg semlegesek és megfelelnek a célnak. - Na, és mi van veled? - kérdezte. - Mennyivel lett jobb az életed, mióta a múlt hónapban kiterítette kártyáit a főnök úr? Felnevettem, mert világos volt, hogy Jensenre gondolt, és nem apára, de nem is Liemackire. - Futok, és többet járok társaságba. Szóval, bizonyos kompromisszumra jutottunk. De Livet nem lehetett megtéveszteni. - Kompromisszumra? Jensennel? Az elmúlt hetekben beszéltem már párszor Livvel, de szándékosan elkerültem az egyre szorosabbá váló barátságomat, kapcsolatomat, akármicsodámat Willel. Az ok nyilvánvaló volt. De most szükségem volt a nővérem véleményére, és a gyomrom összeszorult a rémülettől. - Nos, tudod, hogy Jensen azt akarta, hogy többet mozduljak ki otthonról. - Szünetet tartottam, és a nappaliban levő antik láda díszítéseit rajzoltam körül az ujjammal. - Azt mondta, hívjam fel Willt. - Willt? - kérdezett vissza, és a pillanatnyi csöndben azon töprengtem, vajon ő is ugyanarra a magas, egyetemista korú remekműre gondol-e, akire én. - Várj csak; Will Sumnert? - Igen, őt - mondtam. Már attól mozgolódni kezdett bennem minden, hogy beszéltem róla. - Hah. Ezt nem vártam volna. - Én sem - tettem hozzá. - És megtetted? - Mit tettem meg? - kérdeztem, és máris megbántam, hogy mindezt elárultam. - Fölhívtad? - mondta nevetve. - Igen. És részben emiatt hívlak most. - Ez csodásán vészterhesen hangzik. Nem tudtam, hogyan fogjak hozzá, így a legegyszerűbb, legártatlanabb részlettel kezdtem.

- Nos, itt lakik New Yorkban. - Tudom, emlékszem rá. És? Nem láttam már időtlen idők óta, pedig nagyon szeretném tudni, mit csinál. Hogy néz ki? - Ó, hát... jól - mondtam a lehető legsemlegesebb hangon. Mostanában sokat lógtunk együtt.. Csönd lett egy pillanatra, és ezalatt szinte láttam, ahogy Liv a homlokát ráncolva, összeszűkült szemmel próbálja kitalálni rejtett értelmét annak, amit mondtam. - Sokat lógtatok? - kérdezett vissza. Sóhajtottam, és megdörzsöltem az arcom. - Jézus Mária, Ziggy! Te Willel kavarsz? Felsóhajtottam, és nevetés hangját hallottam a telefonból. A kezemben levő készülékre néztem. - Ez nem vicces, Liv. - De igen, nagyon vicces - mondta, és fújt egy nagyot. - A... fiúd volt. - Ó, nem, nem volt az. Még csak kicsit sem. Azt hiszem, úgy tíz percig tartott az egész. - És a csaj kódex? - Az érvényes, de komoly időkorlátokkal. És fokozati korlátokkal. Szóval, azt hiszem, el sem jutottunk az alapvonalig. Bár, ugyanakkor abszolút készen álltam rá, hogy lövő helyzetbe hozzam, ha érted, amit mondok. - Azt hittem, teljesen kikészültél azon a hétvégén. - Akkor jegyezd fel magadnak: először is, sohasem voltunk együtt. Csak egy kis izgalmas matatás volt az egész anya kertészcuccai között. Jézusom, már alig emlékszem rá! - De úgy kiborultál, hogy haza se jöttél a nyáron, hogy apával dolgozz! - Azért nem jöttem haza, mert jóformán az egész évet ellógtam, és be kellett hoznom a lemaradt vizsgáimat a nyáron. Neked nem mondtam el, mert anya és apa nyilvánvalóan megtudták volna tőled, és akkor kibeleznek.

Az arcomra szorítottam a kezem. - Olyan zavarban vagyok! - Ne legyél - válaszolta, és a hangjában most már aggodalom érződött. - Csak mondd el, hogy mi is van most köztetek. - Egy csomó időt töltünk együtt. Nagyon kedvelem őt, Liv. Úgy értem, lehet, hogy ő a legjobb barátom. Aztán összejöttünk, és másnap nagyon furcsa volt. Amikor az érzéseiről kezdett beszélni, úgy tűnt, mintha egy elcseszett érzelemkifejezési kísérlet alanya lennék. A Bergstrom lányok között, ugye, nincs túl jó híre. - Így aztán még inkább leírtad magadban, mert a húszéves emlékeidben ő volt az én álmaim pasija, aki otthagyott engem összetört szívvel. - Ez is benne volt - sóhajtottam. - És mi van még? - Talán az, hogy egy kurva. Még csak a töredékére sem emlékszik azokra, akikkel lefeküdt. Aztán alig huszonnégy órával azután, hogy megfeledkezett a közös futásunkról, arról kezdett beszélni, hogy többet akar a szexnél. - Aha - mondta elgondolkodva. - Tényleg? És te? - Nem tudom, Liv - sóhajtottam. - De ha tényleg úgy gondolja, és ha én is, akkor is; hogyan bízhatnék benne? - Nem szeretném, hogy tudatlan maradj, így hát elmesélek neked néhány dolgot. Felkészültél? - Egyáltalán nem - mondtam, így hát folytatta. - Mielőtt találkoztam Robbal, egy hatalmas szédelgő volt. Nem is tudom, hol nem járt a farka. De most? Egy teljesen más ember. Felnyalja a padlót előttem, ahol járok. - Igen, de ő el akart téged venni - mondtam. - Nemcsak döngetni akart. - Amikor összejöttünk, csak döngetni akart. Nézd, Ziggy, tizenkilenc és harmincéves kora között rengeteg minden történik egy emberrel. Nagyon sokat változhat.

- Ebben biztos vagyok... - mormogtam, mert eszembe jutott Will mélységes mély hangja, szakértő módon gyakorlott ujjai, és a széles, szilárd mellkasa. - Nemcsak a férfitest fejlődéséről beszélek - folytatta, majd egy kis szünet után hozzátette -, bár arról is. De most azt gondolom, hogy muszáj lesz elküldenéd egy képet a harmincegy éves Will Sumnerről! - Liv! - Vicceltem! - nevetett föl, majd elhallgatott. - Vagyis, nem. Komolyan mondtam. Küldj egy képet róla! És nagyon utálnám, ha elszalasztanád a lehetőséget azért, mert úgy gondolod, hogy most is úgy viselkedik, mint egy tizenkilenc éves férfikurva. Gondolj bele: te mennyit változtál tizenkilenc éves korod óta? - Erre nem mondtam semmit, csak az ajkamba haraptam, és tovább húzogattam az ujjamat anya antik ládikáján. - És az csak öt éve volt. Akkor most képzeld el őt. Most harmincegy. Nagyon sokat lehet tanulni tizenkét év alatt, Ziggs. - A rosseb! - mondtam. - Gyűlölöm, ha igazad van. - Gondolom - nevetett fel -, a logikus agyad valamiféle védőpajzsként működött a Sumner-féle bűvölet ellen? - De nem túl jól. Lehunytam a szemem, és nekitámaszkodtam a falnak. - Nahát, ez marha jó! Úgy örülök, hogy felhívtál! Terhes vagyok, és már akkora, mint egy bálna, és mostanában nem történik velem semmi érdekes. De ez fantasztikus! - Egyáltalán nem fura neked ez az egész? Egy kicsit hümmögött, míg meggondolta a dolgot. - Hát, éppen lehetne, de ha jól meggondolom... Will és én? Ő volt az első fiú, akit megkívántam, de nagyjából ennyi. Két másodperc alatt túljutottam rajta, amikor Brandon Henley piercinget rakatott a nyelvébe. A tenyerembe temettem az arcomat. - Fúj, ez undi! - Hát, igen. Nem meséltem neked erről, mert nem akartalak összetörni; és nem akartam azt sem, hogy amiatt nyaggass, hogy

mennyiben befolyásolja a piercing az izmok összehúzódását, vagy valami ilyesmi... - Hát, ez a beszélgetés örökre nyomot hagy majd bennem mondtam. - Végeztünk? - Ó, még nem! - Nagyon elcsesztem a dolgokat - folytattam nyögve, és közben az arcomat dörgöltem. - Liv, én egy akkora fasz voltam vele! - Úgy érzem, kinéz neked egy kis seggnyalás. Benne van az ilyesmiben? - Jézus, inkább leteszem! - Jól van, na! Nézd, Zig! Ne egy tizenkét éves szemével lásd a világot! Hallgasd meg őt is! Jusson eszedbe, hogy Will- nek van egy farka, ami meghülyíti. De ha hülye is, egy édes hülye. Ezt még te sem tagadhatod! - Ne akarj meggyőzni! - Azt úgysem lehet. Most pedig húzd szépen föl a nagylányos bugyidat, és hozd helyre a dolgokat! *** Míg Will lakása felé mentem, az egész utat azzal töltöttem, hogy felidéztem annak a karácsonynak az összes emlékét, és megpróbáltam összevetni azzal, amit Liv mondott nekem. Tizenkét éves voltam, és Will egészen megigézett. Vagy inkább az a gondolat, hogy ő és a nővérem együtt jártak. De most, hogy hallottam Liv verzióját erről, és az utána következő hétről is, azt próbáltam kitalálni, hogy mennyi volt ebből igaz, és mennyit gyártott hozzá az én mindent túldramatizáló agyam. És valamiben igaza volt: ezek az emlékek nagyon is kézenfekvővé tették, hogy bedugjam Willt a férfikurva-dobozba, hogy ne is jöhessen ki onnan többé. Tényleg többet akart? Egyáltalán: képes lenne többre? És én? Felnyögtem. Sok mindenért kell bocsánatot kérnem.

Nem válaszolt, amikor kopogtam; nem válaszolt az üzeneteimre sem, amiket küldtem, így egy hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtem disznó vicceket írogatni neki. Mi a különbség a pénisz és a fizetési csekk között? - írtam. Amikor nem kaptam választ, folytattam. Az, hogy egy nő mindig lelkesen veszi kézbe az utóbbit. Semmi. Mit mond az egyik cici a másiknak? Megint nem jött válasz. Azt, hogy te vagy a legjobb kebelbarátnőm! Úristen, de szar! Mégis, úgy döntöttem, hogy még eggyel próbálkozom. Mi jön a hatvankilenc után? A kedvenc számát írtam, és reméltem, hogy ez elég lesz hozzá, hogy kicsalogassam. De majdnem elejtettem a telefont, amikor láttam, hogy valami megjelenik a kijelzőn. Fogmosás. De baszd meg, Hanna, ezek szörnyűek! Gyere föl, mielőtt mindketten kínosan éreznénk magunkat! *** Szó szerint futottam a liftig. Az ajtaja már nyitva volt, és ahogy beléptem vacsorakészítés közben találtam. A tűzhelyen lábosok gőzölögtek, a pultot pedig alapanyagok színes sokasága töltötte be. Egy régi Primus trikó volt rajta, és kifakult, gyűrött farmer. Olyan jól nézett ki, hogy legszívesebben megzabáltam volna. De nem nézett föl, ahogy beléptem, hanem az előtte levő vágódeszkát és a kést figyelte, amivel dolgozott.

Bizonytalan léptekkel mentem át a helyiségen, és megálltam a háta mögött, arcomat a vállának nyomva. - Nem tudom, miért viselsz még mindig el - mondtam. Mélyet lélegeztem, hogy megjegyezzem az illatát. Mert mi van akkor, ha tényleg mindent elrontottam - mi van, ha elege lett az idétlen Ziggyből az idióta kérdéseivel, a szex közbeni ügyetlenkedésével és a forrófejű következtetéseivel együtt? Én már jóval korábban ajtót mutattam volna magamnak. Ám ő letette a kést, és felém fordult. Nagyon nyúzott volt, és emiatt bűntudat mardosta a gyomromat. - Talán rosszul ismered a tényeket Livvel kapcsolatban - mondta -, de ez nem jelenti azt, hogy más dolgok ne lettek volna. Voltak olyan lányok is, akikre nem is emlékszem. - A hangja őszinte volt, és ezt akár bocsánatkérésnek is lehetett venni. - Csináltam olyan dolgokat, amikre nem vagyok büszke. Most pedig hirtelen utolért a múltam... - Ezért rémített meg a gondolat, hogy többet is akarsz tőlem mondtam én erre. - Az, hogy annyi nőd volt a múltban, és hogy fogalmad sincs, hány lány szívét törted össze eddig. Talán nem is tudod, hogyan kell nem összetörni valaki szívét. Szeretném hinni, hogy vagyok olyan okos, hogy ne akarjak csatlakozni ehhez a klubhoz. - Tudom - válaszolta. - És biztosan ez is hozzájárul a vonzerődhöz. Nem azért jöttél, hogy megváltoztass. Csak azért vagy itt, mert barátkozni akarsz velem. Miattad sokkal többet gondolkodom a korábbi döntéseimről, és ez jó dolog. - Szünetet tartott, majd bizonytalanabbul folytatta. - És bevallom, egy kicsit el voltam varázsolva az együttlétünk utáni pillanatokban... csak hagytam, hogy magukkal ragadjanak. - Ez rendben van - mondtam, és felegyenesedtem, hogy megpusziljam az állát. - Nekem jó, ha csak barátok vagyunk - mondta. - De még jobb, ha olyan barátok, akik szexelnek is. - Odahúzott magához, hogy a szemembe nézhessen. - Ez így rendben van, ha ebben maradunk, nem? Próbáltam kifürkészni az arcát, megérteni, hogy miért fogalmaz meg minden szót olyan nagy gonddal.

- Bocsáss meg azért, amiket mondtam - mondtam. - Pánikba estem, és bántó dolgok jöttek a számra. Hülyén érzem magam. Odanyúlt, az egyik ujját beakasztotta az övtartómba, és magához húzott. Szívesen mentem, hogy a mellemen érezhessem a melle nyomását. - Mindketten hülyék vagyunk - mondta, és a számra nézett. - És csak, hogy tudd: most mindjárt megcsókollak. Bólintottam, és lábujjhegyre álltam, hogy a szájához emeljem a szám. Nem is volt ez igazi csók, de nem tudtam volna megmondani, hogy minek is nevezzem. Az ajka többször az ajkamhoz ért, és mindig egyre szorosabban. Aztán a nyelve lágyan kinyúlt, de alig érintett meg vele, majd magához húzott, és mélyebbre nyomta. Éreztem az ujjait, ahogy a derekamnál becsúsztatta őket a pólóm alá. A fejem hirtelen tele lett ötletekkel, hogy mit is szeretnék, hogy csináljon velem. Sokkal közelebb akartam lenni hozzá. Meg akartam ízlelni mindenét. Eszembe akartam vésni testének minden vonalát, minden izmát. - Szeretnélek leszopni - mondtam, mire hátrább húzódott, de csak annyira, hogy láthassa az arcomat. - De most tényleg. Hogy elélvezz, meg minden. - Igen? Bólintottam, és ujjaimmal végigsimítottam az állát. - Mutasd meg, hogy csináljam szuperül! - Jézusom, Hanna! - nevetett föl, és csendben ismét megcsókolt. A csípőmmel éreztem, hogy már kemény, és lecsúsztattam a kezem a testén, hogy megérintsem a tenyeremmel. - Oké? - kérdeztem. Tágra nyílt, bennem bízó szemmel nyúlt a kezem után, és a díványhoz vezetett. Egy pillanatra tétovázott, mielőtt leült. - Ha így nézel, mindjárt elájulok. - És nem az a lényeg? - Nem vártam felszólításra, hanem letérdeltem a padlóra, a lábai közé. - Mondd el, hogyan szeretnéd, hogy csináljam!

A pillantása elnehezedett, ahogy lenézett rám. Segített kioldani az övét, lehúzni a nadrágját, és nézte, ahogy lehajoltam, hogy megcsókoljam a makkját. Amikor felnéztem, az arcomat figyelte. Aztán megmarkolta a farkát a tövénél. - Nyald végig a tövétől a végéig! Lassan kezdd! Játssz velem egy kicsit! Odahajoltam, és nyelvemet végighúztam a rúdja alsó felén, a vastag véna mentén, majd lassan áttértem a felső részére is. Már nedves volt a makkja végén, és meglepett, hogy milyen édes az íze. Megcsókoltam a makkját, majd megszívtam. Ő felnyögött. - Újra! Kezdd a tövénél! És vedd a szádba megint egy kicsit a végét! - Micsoda igények! - suttogtam, ahogy mosolyogva megcsókoltam a farkát. Ám ő nem volt képes visszamosolyogni; kék szeme viharos érzéseket mutatott. - Te akartad - morogta. - Most elmondom neked lépésről-lépésre, hogy mit képzeltem el már százszor is. Újrakezdtem. Imádtam, imádtam látni, hogy ilyen. Veszélyesnek tűnt egy kicsit, ahogy a mellette nyugvó szabad keze ökölbe szorult. Azt akartam, hogy engedje szabadjára magát, markoljon bele a hajamba, és keményen belenyomuljon a számba. - Most szopd! Bólintott, ahogy körbevettem az ajkammal, aztán a számmal, és a nyelvemmel is simogattam egy kicsit. - Szopd erősebben! Keményen! Megtettem, amit kért, és egy pillanatra lehunytam a szemem, mert attól tartottam, hogy félrenyelek vagy elvesztem a kontrollt. De láthatóan mindent jól csináltam. - Baszki, igen, ez jó! - nyögte, amikor ajkammal rácuppantam. Csináld nyálasán... és használd a fogaidat is! - Megerősítésért néztem fel rá, mielőtt megkarcoltam volna a fogammal. Ő felmordult, megrándult a csípője, és a makkja nekinyomódott a torkomnak. - Ez az! Jézusom! Minden, amit csinálsz, kibaszott jó!

Erre az elismerésre vágytam, hogy átvegyem az irányítást, hogy keményebben dolgozzak rajta, hogy felszabadítsam magam. - Igen! Óóó... - A csípője durvábban, keményebben kezdett mozogni. A szeme az arcomra meredt, a kezét a hajamba tette, pont úgy, ahogy szerettem volna. - Mutasd meg, menynyire szereted csinálni! Becsuktam a szemem, nyögdécselni kezdtem, és már teljes odaadással szoptam. Éreztem, ahogy a hangok kijönnek a torkomból, mintha azt mondanám, hogy igen, még, élvezz el! Mély nyögései és szaggatott lélegzése drogként hatottak rám, és éreztem, hogy magam is egyre közelebb és közelebb kerülök az élvezethez. Találtunk egy közös ritmust. A szám és a kezem együttműködött a csípőjével, és éreztem, hogy már visszatartja magát, hogy még tovább tartson az egész. - A fogaid! - emlékeztetett sziszegve, majd megelégedve mordult fel, ahogy megtettem, amit kért. Az egyik kezével végigsimogatta a farkát körbeölelő ajkam, a másikkal továbbra is a hajamat markolta, vezetve a mozdulataimat, majd megállított, miközben ő óvatosan felfelé nyomta magát. A nyelvemnek feszült, a keze a hajamban ökölbe szorult. - Elmegyek, Hanna, elmegyek! Éreztem, ahogy megfeszülnek a hasán és a csípőjén az izmok. Még utoljára hosszan megszívtam a farkát, mielőtt kivettem a számból. Kézbe vettem, és gyorsan, keményen, szorosan húzogatni kezdtem, ahogy szereti. - Ó, basszus - figyelmeztetett, és sziszegve engedte ki magából a levegőt, ahogy forrón a kezembe élvezett. Én közben folyamatosan dolgoztam rajta, lassuló mozdulatokkal, és amikor már túl sok lett neki, elhessegette a kezem, és mosolyogva húzott fel magához. - A francba, te tényleg gyorsan tanulsz - mondta, és megcsókolta a homlokom, az arcom, a szám sarkát. - Mert kiváló tanárom van. - Nevetett, és a mosolyaink összeértek. Biztosíthatlak róla, hogy ezt nem tapasztalatból tudom. Eltávolodott egy kicsit, és a tekintete végigvándorolt az arcom minden négyzetcentijén.

- Itt maradsz velem vacsorára? Mellékuporodtam, és bólintottam. Nem is volt olyan hely, ahol most szívesebben lettem volna.

TIZENNEGYEDIK FEJEZET

Rég volt már, hogy összebújtam egy nővel a kanapémon, olyan rég, hogy már el is felejtettem, milyen jó dolog is ez. De most itt volt Hanna, és némi zavarodottságot észleltem magamon, amiért egyszerre élvezhettem a sörömet, a kosármeccset, egy kis tudományos okfejtést és egy szép hölgy domborulatait. Egy hosszú húzással kiittam a sörömet, majd Hannára néztem, aki már szinte félálomban volt. Látva a ma reggeli reakcióját, csalódott voltam, hogy vissza kellett vonulnom. De gyorsan tanulok, és bármit megtennék érte. Ha azt szeretné, hogy a kapcsolatunk maradjon alkalmi jellegű, akkor ilyen marad. Ha azt akarja, hogy pusztán barátok legyünk, némi extrával, még azt is megpróbálom. Türelmes leszek, adok neki időt. Csak vele akarok lenni. És bármilyen fellengzősen hangzik, úgy voltam vele, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Most az is megfelelt, hogy egy darabig Kitty legyek. - Jól vagy? - brummogtam, és megpusziltam a feje tetejét. Bólintott, hümmögött valamit, és szorosabban markolta az ölében levő sörösüveget. Még alig ivott belőle, és mostanára már bizonyára meg is melegedett, de tetszett, hogy nála is van egy. - Nem szereted a sört? - kérdeztem. - Ennek fenyőtoboz íze van. Felnevettem, és kihúztam a karom mögüle, hogy letegyem az üres üveget a földre. - A komló. - És abból készül a marihuána meg a ruhák? Még jobban nevettem, ahogy előregörnyedtem. - Az a kender! Te szent isten, most viccelsz? - Ahogy ránéztem, láttam, hogy mosolyog. Nyilvánvaló volt, hogy szórakozik velem. Fensőbbségesen megütögette a fejemet, én meg leráztam a kezét. - De

legalább egy pillanatra elfelejtettem, hogy valószínűleg az összes létező növényt ismered fejből. Kéjesen kinyújtózott, és a karja alig észrevehetően megremegett a feje fölött. Én persze kihasználtam a lehetőséget, hogy lecsekkkoljam a mellét. Történetesen egy abszolút menő Doctor Who trikó volt rajta, amit korábban nem is vettem észre. - Felméred a portékámat? - kérdezte, miközben lassan leengedte a karját. - Igen - bólintottam. - Te mindig ilyen cicimániás voltál? - kérdezte. Mivel túlságosan is tálcán kínálta, inkább figyelmen kívül hagytam a más nőkre vonatkozó kérdést, és úgy döntöttem, hogy most nem foglalkozom ezzel a tabutémával... egyelőre. Ott ült mellettem, és ahogy elcsendesedett, láttam, hogy a régi kimondatlan kérdést teszi fel újra magának: túl vagyunk már ezen a témán? A csengő mentett meg minket, vagyis a telefonom zümmögése a kávézóasztalon. Maxtől jött üzenet. Maddie-hez tartunk néhány korsóra. Jössz? Megmutattam a telefont Hannának; részben azért, hogy lássa, most nem egy nő üzent nekem, részben pedig azért, hogy van-e kedve eljönni. - Ki az a Maddie? - Maddie Max barátja, akinek van egy bárja Harlemben. Általában elég üres, de ragyogó a söre. Max még a szörnyű brit kocsmakaják miatt is szereti a helyet. - És ki megy még? - Max. És valószínűleg Sara - vontam meg a vállam. Majd elgondolkodtam. Kedd volt, így Sara és Chloe valószínűleg arra voltak kíváncsiak, hogy Kittyvel vagyok-e. Ez az egész egy kitalált alkalmi dolog volt, hogy kiugrasszák a nyulat a bokorból. - És fogadni mernék, hogy Chloe és Bennett is jönnek. Hanna kissé megdöntötte a fejét, ahogy rám nézett.

- Gyakran jártok bárokba hétköznap? Ilyen komoly üzletembereknél ez elég furcsa, nem? Sóhajtottam, majd felálltam, és magammal húztam őt is. - Hogy őszinte legyek, azt hiszem, le akarják nyomozni a szexuális életemet. Ha tudta, hogy a szombat Kristy napja volt, akkor azt is tudta, hogy keddenként Kittyvel találkoztam. Úgy gondoltam, jobb, ha most tisztázzuk, hogy a barátaim olykor hajlamosak ilyen durván beavatkozni az életembe. Nem változott az arckifejezése, és nem tudtam eldönteni, hogy ingerült volt-e, féltékeny, ideges, vagy csak egyszerűen figyelt. Nagyon szerettem volna tudni, mi jár a fejében, de nem kezdhettem vele újra ezt a beszélgetést, mert megőrjíteném. Végül is, férfi voltam. És egy férfi minden további nélkül képes szexelni egy nővel, még a legzavarosabb érzelmi körülmények között is. Különösen, ha ez a nő Hanna. Lehajoltam, hogy fölvegyem az üvegeket. - Nem néz ki hülyén, ha én is elmegyek? Egyáltalán; tudnak rólunk? - Igen, tudnak. És nem néz ki hülyén. Nem győztem meg őt, ezért rátettem a vállára a kezem. - Egy új szabály: a dolgok csak akkor néznek ki hülyén, ha hagyjuk, hogy hülyén nézzenek ki. *** A bár durván tizenöt sarokra volt a háztól, amelyben laktam, ezért úgy döntöttünk, hogy gyalog megyünk. New Yorkban a március vége vagy szürke és hideg, vagy kék és hideg, de a hó szerencsére már eltűnt, és érezni lehetett a tavaszt. Egy sarokra a lakásomtól Hanna megfogta a kezem. Összefontuk az ujjainkat, és egymáséhoz szorítottuk a tenyerünket. Én mindig is azt gondoltam, hogy a szerelem egyfajta mentális állapot, ezért váratlanul értek az iránta való érzéseim fizikai megnyilvánulásai: az, ahogy a gyomrom összeszorult, ahogy a bőröm vágyott az érintésére, ahogy a

mellkasomban éreztem a nyomást, ahogy a szívem lüktetve pumpálta a vért az ereimben. Megszorította a kezem, és megkérdezte: - Te szereted csinálni a hatvankilencet? Úgy értem, tényleg. Csak pislogtam rá, nevettem, és - bassza meg - még jobban beleszerettem. - Igen. Imádom. - Csak, mert... és tudom, hogy utálni fogod, amit mondok, de... - Most el akarod venni a kedvem tőle, ugye? Rám nézett, és közben megbotlott a járda egy repedésében. - Mondd, ez egyáltalán lehetséges? Jó a kérdés. - Valószínűleg nem. Kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, majd inkább becsukta. Végül kibökte. - Olyankor valaki fenekében van az arcod. - Nem, nem így van. Az arcod valaki faszán vagy pináján van. De ő már ingatta a fejét. - Nem. Mondjuk, én vagyok rajtad, és... - Tetszik ez az elképzelés. Alig vártam már, hogy kezébe vegye az irányítást, és meglovagoljon. Tulajdonképpen annyira akartam ezt, hogy amint elképzeltem, a szabad kezemmel meg kellett igazítanom magam a nadrágomban. Ő figyelmen kívül hagyta az utalásomat, és folytatta. - Szóval, ez azt jelenti, hogy te alattam vagy. A lábaim széttárva az arcod fölött, vagyis, a fenekem... neked pont szemmagasságban van. - Felőlem rendben! - Az én fenekem. A te szemed előtt! Elengedtem a kezét, és odanyúltam, hogy a füle mögé igazítsak egy tincset. - Ez nem fog meglepni téged, de zéró ellenérzésem van a fenekek iránt. Azt hiszem, ki kéne próbálnunk. - Nem idétlen?

Közel húztam magamhoz, és szembenéztem vele. - Csináltunk már olyasmit, ami idétlen lett volna? Elpirult, és az utcakő felé nézve mondta: - Nem. - És hiszel nekem, ha azt mondom, hogy minden olyan lesz, hogy jó legyen neked? Visszaemelte a tekintetét rám, és lágyan, bizalommal nézett rám. - Igen. Újra kézbe vettem a kezét, és folytattuk a sétát. - Akkor, ezzel megvolnánk. Hatvankilencezünk a közeljövőben. Csendben mentünk néhány sarkot, hallgattuk a madarak, a szél és a forgalom hangjait, ami a lámpák ritmusára változott. - Gondolod, hogy lesz egyszer olyan dolog, amit én tanítok meg neked? - kérdezte Hanna éppen azelőtt, hogy a bárhoz értünk. Rámosolyogtam, és azt dörmögtem: - Kétség sem fér hozzá. Aztán kinyitottam a Maddie's ajtaját, és intettem, hogy menjen előre. A barátaim a kis táncparkett melletti asztalnál ültek, és azonnal megláttak, ahogy beléptünk. Chloe, aki arccal az ajtó felé ült, vett észre először. A szája meglepett Ó-ra nyílt, amit rögtön el is tüntetett. Bennett és Sara felénk fordultak a székeiken, ügyesen leplezve a meglepetésüket. De az a szemét Max egy óriási, fültől fülig tartó, szarrágó vigyort küldött felénk. - Lám, lám - mondta, és fölállt, hogy megkerülje az asztalt, és üdvözlésül megölelje Hannát. - Na, nézd csak, ki van itt! Hanna mosolygott, és mindenkit üdvözölt vagy egy kis öleléssel vagy intéssel, majd egy széket húzott az asztal végéhez. Én arrébb küldtem Maxet, hogy leülhessek mellé, és nem kerülte el a figyelmemet a szarkasztikus nevetése, amikor azt mondta maga elé: - Részemről a szerencse. Maddie maga jött az asztalunkhoz, és néhány további sörkorcsolyát tett le rá, majd megkérdezte, hogy mit innánk. Felsorolta a csapolt

söröket, és mivel tudtam, hogy Hanna egyiket sem szeretné, odahajoltam hozzá. - Van ám rendes italuk is, meg üdítők. - Az üdítő kifejezetten tiltva van - vakkantotta Max. - Ha nem szereted a sört, igyál whiskyt! Hanna nevetett, és egy grimaszt vágott. - Vodka 7-Uppal jó lenne? - kérdezte, utalva arra a bevett gyakorlatunkra, hogy ő rendeli meg magának az italt, és végül én iszom meg. Megráztam a fejem, és grimaszoltam, majd annyira hozzá hajoltam, hogy majdnem összeért a homlokunk. - Azt hiszem, nem. Hümmögött, és valami mást próbált kigondolni. - Whisky-kóla? - Azt már meginnám. - Felnéztem Maddie-re. - Egy whisky-kóla a hölgynek, nekem meg egy Green Flash lesz. - Húú... az mi? - kérdezte Hanna. - Egy nagyon komlós sör - válaszoltam, és megcsókoltam a szája sarkát. - Neked nem ízlene. Ahogy elment Maddie, félrehúztam Hannát, és szétnéztem az asztal körül. Érdeklődő pillantások záporoztak felénk. - Milyen összeszokottak vagytok ti együtt! - mondta Max. Hanna egy kis kézmozdulattal kifejtette: - Ez a rendszer: én néhány kortyot iszom az italomból, aztán ő fejezi be. És még mindig tanulom, hogy miket rendel. Sara apró, csilingelő sikkantást hallatott, és Chloe úgy mosolygott ránk, mintha két fotózni való, cuki lajhárbébi lennénk. Figyelmeztetően néztem rájuk. Mikor Hanna megkérdezte, hogy merre van a mosdó, majd elindult abba az irányba, feléjük hajoltam, hogy egyenként a szemükbe nézzek. - Srácok, ez itt nem a Will és Hanna show! Egy kicsit most furcsa, ami köztünk van. De ti viselkedjetek normálisan!

-vJó - mondta Sara, de a szeme összeszűkült. - Akkor csak a jegyzőkönyv kedvéért: nagyon aranyosak vagytok ketten, mióta összejöttetek, és nagyon bátor dolog a részéről, hogy el mert jönni közénk. - Tudom - motyogtam, és belekortyoltam a sörömbe, ahogy Maddie letette elém. A komló kemény harapása azonnal lágy, malátás ízbe olvadt át. Lehunytam a szemem, és elégedetten nyammogtam, mire a többiek beszélgetni kezdtek. - Will! - szólalt meg Sara, most már halkabban, hogy csak én hallhassam. Felém fordult, de előtte hátranézett, hogy csak én halljam, amit mond. - Kérlek, csak akkor folytasd Hannával, ha már tudod, hogy ezt akarod! - Nagyra értékelem a segítségedet, Sara, de talán jobb lenne, ha nem avatkoznál bele. Az arca megkeményedett, és már láttam, hogy hibáztam. Hanna most egy kicsit volt idősebb, mint Sara akkor, amikor egy szarjankó kongresszusi képviselővel járt; én viszont pontosan annyi idős voltam, mint akkor az a fickó: harmincegy. Ezért valószínűleg úgy érezte, hogy kötelessége figyelnie minden nőre, hogy ne kerüljenek ugyanolyan helyzetbe, mint amilyenben ő volt sokáig. - Jaj, basszus, Sara - mondtam -, most már értem! De ez... más helyzet. Ezt te is tudod, nem? - Kezdetben mindig más - válaszolta. - Ez a rajongás időszaka, és ilyenkor mindent megígér az ember. Nem mintha nem habarodtam volna bele eddig más nőkbe. De igen. De mindig az eszemre hallgattam, és mindig tudtam, hogyan hozhatom ki fizikailag a lehető legtöbbet a dologból, míg az érzelmi oldalát lassan, de biztosan eltávolítottam magamtól. Mi volt Hannában, amiért kész voltam feladni ezt a modellt, és fejest ugrani a gyengédség rémisztő mélységébe? Mikor Hanna visszajött, rám mosolygott, és mielőtt leült volna, ivott egy kortyot az italából. Azonmód köhögni kezdett, és könnyes szemmel nézett rám, mintha lángolna a torka.

- Ja, igen - mondtam nevetve -, Maddie nem spórolja ki az alkoholt az italokból. Figyelmeztetnem kellett volna téged. - Igyál még! - tanácsolta Bennett. - Sokkal könnyebb, ha már elzsibbadt a torkod. - Minden férfi ezt mondja - jegyezte meg csípősen Chloe. Max nevetése hallatszott az asztal túloldaláról, én meg csak a szemem forgattam, remélve, hogy Hanna nem veszi észre a kötekedésüket. Úgy látszott, tényleg nem, mert egy újabb korty után már sokkal természetesebben viselkedett. - Így már jó. Már jobban vagyok. Szent isten, biztos olyan ez nektek, mintha először innék életemben. De biztosítalak, hogy szoktam néha inni, csak... - Csak nem túl tehetségesen - fejeztem be nevetve. Az asztal alatt egyszer csak Hanna tenyerét éreztem a térdemen, aztán felcsúszott a combomra. Ott megtalálta a kezem, és köré fonta az ujjait. - Emlékszem, amikor először ittam alkoholt - mesélte Sara a fejét ingatva. - Tizennégy éves voltam, és az unokatestvérem esküvőjén odamentem a bárpulthoz. Egy kólát rendeltem, és a mellettem álló nő is, de ő valami erősebbet is kért bele. Véletlenül az övét vettem el, aztán visszamentem az asztalunkhoz. Nem tudtam, mi a baj vele, miért olyan furcsa az íze, de annyit mondhatok, hogy először fordult ott elő, hogy egy fehér lány breakelni kezdjen a parketten. Mindnyájan nevettünk, ahogy elképzeltük a visszafogott, kedves kis Sarát, ahogy a robot- vagy a pörgős figurát csinálja részegen. Ahogy alábbhagyott a nevetésünk, úgy tűnt, hogy mindannyian egyre gondolunk, mert szinte egyszerre fordultunk Chloe felé. - Hogy álltok az esküvő tervezésével? - kérdeztem. - Tudod, Will - válaszolta csípős mosollyal -, azt hiszem, először érdeklődsz az esküvő iránt. - Négy napot töltöttem Vegasban ezekkel a szerencsétlenekkel bólintottam Bennett és Max felé. - Nem arról van szó, hogy nem tudom,

hogy lesz. Vagy azt akarjátok, hogy szalagokat kötözzek a virágcsokrokra, vagy mit? - Nem - válaszolt nevetve. - Ha már így rákérdeztél, a tervezés rendben folyik.. - Többnyire - tette hozzá Bennett. - Többnyire - egyezett bele Chloe. Sokatmondó pillantást váltottak, majd Chloe újra nevetni kezdett, Bennett vállára hajolva. - Ez most micsoda? - kérdezte Sara. - Már megint a catering? - Nem - válaszolt Bennett. - Azt már rendeztük. - Hála istennek - szólt közbe Chloe. - Hihetetlen - folytatta Bennett -, hogy mekkora felhajtást csinálnak a családjaink az esküvő körül. Mindenféle drámára derül fény. Istenre esküszöm, ha ezt megússzuk négyszeres gyilkosság nélkül, valami kitüntetést kell, hogy kapjunk. Erre megszorítottam Hanna kezét. Egy kis szünet után ő is megszorította az enyémet, és rám nézett. Szemével a szememet kereste, és egy kis mosolyt villantott felém. Épp róla és magamról gondolkodtam; a családjáról, és arról, hogy az utóbbi tizenkét évben ők voltak az én keleti parti pótcsaládom. És persze arról, hogy számomra mikor jön el az, hogy szerelmes leszek, megházasodom, és családot alapítok. Elengedtem a kezét, megdörgöltem a tenyeremet a combomon, és érezni kezdtem a pulzusomat a nyakamon. Édes istenem, mi történt az életemmel? Alig néhány hónap alatt szinte minden megváltozott. Na, jó, nem minden. Ugyanazok a barátaim, az üzlet továbbra is jól megy. Még mindig (majdnem) mindennap futok, és megnézem a kosármeccseket a tévében, amikor csak tudom. De... De szerelmes lettem. Vajon hogyan lehet ezt előre látni? - Jól vagy? - kérdezte. - Ja, igen, jól - súgtam vissza. - Csak... - Képtelen voltam mondani bármit is. Megegyeztünk, hogy csak barátok vagyunk. Azt mondtam neki, hogy ezt akarom én is. - Csak tiszta őrület, hogy látom a

barátaimat keresztülmenni ezen - mondtam magamat leplezve, Chloe és Bennett felé intve. - Ezt nem is tudom felfogni. Ekkor ellágyult tekintettel mindenki minket kezdett nézni, és szinte lecsaptak minden pillantásra és érintésre, ami köztünk történt. Gyorsan visszanézetem mindenkire, majd felálltam. A székem megcsikordult a padlón, amitől még esetlenebb lettem. Nem bántam, ha a figyelem középpontjában vagyok ezek között az emberek között, ha ezért vagy azért ugratnak és fricskáznak. De ez más volt. Könnyedén nevettem a menetrendszerű csajozásaimon és a színes nőügyeimen, de itt és most kibaszottul érzékeny voltam, mert itt volt Hanna, és nem szoktam hozzá, hogy mindentudó tekintetek kövessenek. Izzadt tenyeremet megtöröltem a farmeremben. - Akkor... nem is tudom - néztem körül a bárban tehetetlenül. Otthon kellett volna maradnunk a kanapémon, és még egyszer dugni a nappaliban. Ott kellett volna maradnunk, ahol voltunk, amíg a dolgok lecsillapodnak közöttünk. Hanna rám nézett, és meglepetten kérdezte: - Akkor...? - Táncoljunk! Felrángattam a székéből, és kimentünk az üres táncparkettre, ahol még rosszabb volt, mint ott, ahonnan menekültem. Az asztal biztonságából lényegében egy színpadra léptünk ki. Ő közelebb lépett hozzám, a dereka köré tette a karomat, a kezét a mellkasomra tette, majd beletúrt a hajamba. - Lélegezz, Will! - Becsuktam a szemem, és nagy levegőt vettem. Még soha nem éreztem magam ennyire esetlennek. Vagyis, ha jól belegondolok, még életemben nem éreztem magam esetlennek egyáltalán. - Szét vagy esve - mondta, és a fülembe nevetett, mikor közelebb húztam. - Még soha nem láttalak ilyen zavarodottnak. És bevallom, elég aranyos vagy így. Ez egy kibaszott hülye nap. Maddie valami lágy indie-zenét tett be, ráadásul ebben a számban nem is volt ének. Édes, kissé melankolikus dallam volt, de a ritmusa épp jó volt rá, hogy Hannával táncoljak: lassú volt és feszes. Úgy

lehetett rá csinálni, mintha táncolnál, bár valójában csak állsz, és néhány percig átöleled öt, távol az asztaltól. Ahogy lassan megfordultunk, láttam, hogy a barátaim még csak nem is néznek minket. Visszatértek a saját dolgaikhoz. Chloe élénken gesztikulált, a keze a feje fölött repkedett, és majdnem biztos voltam benne, hogy valami esküvőszervezéssel kapcsolatos fiaskóról mesél. Most, hogy véget ért a Will kihallgatása című műsorszám, egyszerre lett volna jó itt maradni Hannával, és visszatérni az asztalhoz, hogy én is megtudhassak mindent azokról a stiklikről, amelyekbe Bennett és Chloe keveredtek. Nyilván nagyon hősiesen viselkedtek. - Szeretek veled lenni - mondta Hanna, megtörve a gondolataim folyamát. Lehet, hogy a világítás tette, vagy az, hogy ilyen kedve volt, mindenesetre a szeme most kékebb volt, mint szokott lenni. Ez eszembe juttatta, hogy New Yorkban már teljes erővel itt a tavasz. Azt akartam, hogy már vége legyen a télnek. Változást akartam mindenben, ami körülöttem volt, hogy ne én legyek az egyetlen, aki más lesz, mint volt. - Bocs az előbbiekért! Elhallgatott, és a számat nézte. Én felnevettem, és azt súgtam neki: - Ezt már mondtad. Már bocsánatot kértél szavakkal is. Aztán úgy, hogy a farkamon volt a szád. Ő nevetett, a nyakamhoz tette a fejét, és ettől úgy érezhettem, mintha egyedül lennénk, és a nappalimban vagy a hálószobámban táncolnánk. Bár ha ott lennénk, valószínűleg nem táncolnánk. Összeszorítottam a fogam, és próbáltam nem gondolni arra, hogy nemrég szorosan hozzám bújva életem legjobb szájmunkájában részesített, és hogy valószínűleg rá tudnám beszélni, hogy ismét visszajöjjön hozzám. Még akkor is boldog lennék, ha csak aludni akarna összegömbölyödve. A mai nap drámái után nem szerettem volna, ha hazamegy. - Nem nagyon tudom, hogy mit csináljak - ismerte be. - Tudom, hogy már beszéltünk erről, de még mindig olyan furcsa minden.

- Miért bonyolítod a dolgokat? - kérdeztem sóhajtva. A táncparkett fényei árnyékokat vetettek az arcára, és olyan baromi szép volt, hogy egészen elvesztettem a fejem. A kérdés maró füstként töltötte meg a torkomat, míg aztán nem bírtam tovább. - Nem jó ez így? Úgy mosolyogtam, hogy azt hihesse, szerintem tényleg így a jó. Hogy egy pillanatra elhiggye, nincs is szükségem megerősítésre. - Tulajdonképpen baromi jó - súgta. - Úgy érzem, nem is ismertelek eddig, bár azt hittem, hogy igen. Ragyogó tudós vagy, gyönyörű, sokatmondó tetoválásokkal. Triatlont futsz, és igazán jó, szoros kapcsolatban vagy a nővéreiddel és az anyukáddal. - A körmével finoman megkaparta a nyakamat. - Azt is tudom, hogy mindig is szexuális lény voltál, igazán szexuális lény. Már akkor tudtam, amikor először találkoztam veled tizenkilenc éves korodban, és most is látom, tizenkét évvel később. Ezért is szeretek annyira veled lenni, mert a testemmel kapcsolatban olyan dolgokra tanítasz meg, amik nagyon jólesnek. Szerintem az, ami köztünk van, egyszerűen tökéletes. Már azon voltam, hogy megcsókoljam, és megsimogassam az oldalát, hogy érezzem a bordái és a gerince vonalát. Szerettem volna lehúzni a padlóra, és magam alá gyűrni. De egy bárban voltunk. Tiszta hülye vagy, Will! Máshová néztem, akaratlanul is a társaságunk felé. Mind a négyen minket néztek. Bennett és Sara nemes egyszerűséggel felénk fordították a székeiket, hogy ne kelljen kitekerni a nyakukat, de amint észrevették, hogy rajtakaptam őket, máshová kezdtek figyelni. Max a bárpultot nézte, Sara a plafont, Bennett az óráját ellenőrizte. Csak Chloe bámult tovább, az arcán hatalmas mosollyal. - Rossz ötlet volt eljönni ide - mondtam. - Nem hinném - vonta meg a vállát. - Jó volt egy kicsit kimozdulni, és beszélgetni. - És szerinted ezt csináltuk? - kérdeztem egy kis mosollyal. Megbeszéltük, hogy mennyire nem kell ezt megbeszélni? Hanna nyelve előtűnt az ajkai közül. - Így van. Bár most már inkább visszamennék hozzád, és csinálnék néhány dolgot, miközben beszélünk.

*** Előhúztam a kulcscsomót a zsebemből, és kikerestem a megfelelő kulcsot. - Ugye, nem azért jössz, hogy igyál egy teát, aztán elmenj? - Nem - nézett rám. - De holnap be kell mennem a laborba. Még sohasem csináltam olyat, mint tegnap, hogy csak úgy nem mentem be. Kinyitottam az ajtót, és előreengedtem. Ő egyből a konyhába indult. Rossz felé mész. Nem lépek le a tea után - mondta a válla fölött -, de szeretnék inni egyet. Elálmosodtam az italtól. Csak két kortyot ittál. Mikor eljöttünk, otthagytuk a szinte érintetlen whisky- kóláját, bár Bennett és a többiek mindent megtettek, hogy 248 megigya, sőt, rendeljen egy másikat is. De az a két korty legalább hét felessel ért fel. Odaléptem a tűzhelyhez, felvettem a vízforralót, és megtöltöttem vízzel. - Akkor elég unalmas részeg vagy. Ha én ittam volna hét felest, már rég az asztalon sztriptízeltem volna. Nevetett, kinyitotta a hűtőt, keresgélt egy kicsit, majd végül elővett egy sárgarépát. Odament a pulthoz, felült rá, és a lábait lógázta. Bár ezt eddig még sohasem tette, úgy éreztem, mintha már évek óta idejárna hozzám. A haja már rendetlenebb volt, és néhány apró tincs az arcába és a nyakába hullott. A meleg vagy talán a két korty ital miatt az arca kipirult, a szeme kifényesedett. Lassan pislogott, ahogy rám nézett, mire elmosolyodtam. - Szép vagy - mondtam, és mellette nekitámaszkodtam a pultnak én is. - Kösz - mondta, ahogy beleharapott a répába.

- Azt hiszem, durván szétkúrlak néhány percen belül. Vállat vont, és úgy tett, mint akit ez nem is nagyon érdekel, majd azt mondta: - Rendben. De aztán a lábával átkarolt és magához húzott. - A holnapi munkára tett mindenféle utalásom ellenére nyugodtan ébren tarthatsz egész éjszaka, ha tényleg úgy akarod. Az egyik kezemmel kigomboltam a blúza felső gombjait. - Mit szeretnél ma éjjel tőlem? - Bármit. - Bármit? - néztem rá kérdőn. Elgondolkodott, majd ezt suttogta: - Mindent. - Imádom ezt - mondtam, majd közelebb lépve az orrommal végigcsiklandoztam a nyakát. - Az ilyen fajta szex megtanít rá, hogy mi mindent szeretsz. Megismerem a hangjaidat. - Mondd csak... - szólalt meg elgondolkodva, miközben a répával bizonytalan köröket írt le a levegőben. - Nem azzal a legjobb a szex, akivel már időtlen idők óta együtt vagy? Mondjuk, a nő már ágyban van, elaludt; erre bejön a férfi, mire a nő ösztönösen felé fordul. Az arcát a férfi meleg nyakához nyomja, a férfi keze le-föl simogatja a nő hátát, aztán a nőről lekerül a pizsamanadrág, és a férfi már azelőtt beteszi neki, hogy levenné a felsőjét is. Pontosan tudja, mi várja őt ott lent. Lehetőleg azonnal a nőben akar lenni. Ehhez meg már nem is kell levenni semmi mást. Hátrább húzódtam, és rámeredtem, miközben ő egy nagyot harapott a répába. Honnan van ilyen éles képe az ilyen pillanatokról? Én a magam részéről, nem gondoltam, hogy az ilyen ismerős szex a legjobb szex. Persze azért jó, az biztos. De ahogy az egészet elmesélte, ahogy a hangja elhalkult, és a szeme félig lecsukódott, hát, bassza meg, úgy hangzott, mintha tényleg ez lenne a legjobb. Láttam magam előtt az életet Hannával, ahogy megosztjuk egymással az ágyat, a konyhát, a pénzügyeket és a vitákat. Láttam, ahogy dühös lesz rám, és láttam

magamat, ahogy később odamegyek hozzá, hogy valamilyen rafinált módon kiengeszteljem. Jól tudom már, hogyan kell nála csinálni az ilyesmit, mert ő az enyém; és mert ő Hanna, muszáj kimondania minden gondolatot és vágyat, ami az eszébe jut. Úristen! Ő egyáltalán nem a megszokott módon volt szexi. Szexi volt, mert nem érdekelte, hogy nézem, ahogy a répát rágcsálja, és hogy a haja félig kihullott a lófarokból. Nem foglalkozott vele, hogy rendbe szedje magát azóta, hogy együtt heverésztünk a kanapén. Olyan jól érezte magát a bőrében, és annyira nem érdekelte, hogy nézem, hogy nyilvánvaló volt számomra: ilyen nőt még sohasem ismertem. Fel se merült benne, hogy azért figyelem, hogy ítélkezzek fölötte. Nyilván arra gondolt, azért nézem, hogy megértsem őt. És ez így is volt. Figyeltem őt mindig, ahogy az ismerős szexről, az anális szexről vagy a pornóról beszélt. - Úgy nézel rám, mintha valami étel lennék - nyújtotta felém vigyorogva a répát. - Kérsz? - Nem. Belőled kérek - ráztam meg a fejem. Most már ő gombolta ki tovább a blúzát, majd lehúzta a vállán. - Mondd el, mi a jó neked folytattam, és közelebb lépve megcsókoltam a nyakán a bemélyedést. - Azt szeretem, amikor rám élvezel. - Azt tudom - mondtam egy apró nevetéssel a nyakába. - És még mit? - Ahogy nézel, miközben bennem mozogsz. Megráztam a fejem. - Azt mondd meg, mi az, amit szeretsz, ha teszek veled. A vállát vonogatta egy kicsit, és végighúzta az ujjait a mellkasomon, majd az ingem aljához nyúlt, hogy fel- majd áthúzza a fejemen. - Szeretem, ha úgy kezelsz engem, ahogy te akarod. Szeretem, ha a magadénak tekinted a testemet. Fütyülni kezdett a vízforraló, visított a csendes konyhában, és én odamentem, hogy forró vizet öntsek a teafilterre.

- Mikor megérintelek - mondtam neki, és letettem a bögréjét -, a tested tényleg az enyém. Az enyém, hogy megcsókoljam, megbasszam, megkóstoljam. A szempilláját felemelve rám mosolygott. - Tudod, ha én érintelek meg, a te tested is az enyém. Minden gondolatom lecsúszott egyenesen a zsigereimbe, mikor áthajolt a pulton, odanyúlt a mézért és egy keveset a teájába folyatott. Elvettem tőle a csepegtető pálcát, letöröltem vele a mézesköcsög pereméről a kifolyt mézet, és a ragacsos anyaggal bekentem a melle domborulatát. Ő engem nézett, a teát láthatóan elfelejtette. - Akkor vedd át az irányítást - mondtam neki, és megcsókoltam az állát. - Mondd, hogy mit tegyek most! Csak egy pillanatig tétovázott. - Nyald le! Felnyögtem a halk parancsra, és lenyaltam róla a mézet, majd megszívtam a bőrét, olyan erősen, hogy egy apró piros folt maradt utána. - És még? A kezével maga mögé nyúlt, kikapcsolta a melltartóját, és én tovább folytattam a nyalakodást. A mellbimbójára mentem, finoman megfújtam a végét, majd számba vettem az egészet. Felnyögött, és azt mondta: - Nedvesítsd be! Előre hajolva pontosan azt tettem, amit kért; nyaltam a mellét, mélyen a számba szívtam, a nyelvemmel áztattam, amíg már mindenütt csillogott. - Ezek itt hamarosan meg lesznek baszva. - Foggal! - súgta. - Harapj meg! Felmordultam, lehunytam a szemem, és apró köröket haraptam a melle domborulatába, megízlelve a bőrén a méz maradékát. A két kezem lejjebb csúszott, a farmeréhez, és lehúztam róla az alsóneműjével együtt, hogy aztán már csak le kelljen rúgnia a padlóra. Ő megsimogatta a vállam, és széttette a lábát.

- Will? - Mmm? - kérdeztem vissza, ahogy a bordáit csókolgattamnyalogattam, a kezemben tartva a mellét. Már ismertem a hanghordozását; tudtam, mit fog kérni tőlem. - Kérlek! - Mit szeretnél? - mondtam, és óvatosan megharaptam a mellbimbóját. - Adjam oda a teát? - Nyúlj hozzám! - Most is épp hozzád nyúlok! - Nyúlj hozzám a lábam között! - mondta egy kis mérges horkantással. Belemártottam az ujjamat a kis mézescsuporba, majd odanyomtam a csiklójához. Megsimogattam és megnyomtam őt, miközben a számmal mellének finom húsát harapdáltam. Felnyögött, hátraejtette a fejét, és a lábát szélesen széttárva felemelte a pultra. Leguggoltam, és megnyaltam őt. Nem játszottam vele, nem is lettem volna képes rá. A méz meleg volt a punciján, és kibaszottul csodálatos íze volt. - A szentséges kibaszott életbe! - suttogtam, és finoman nyalni kezdtem az idegekkel teli redőket. Belemarkolt a hajamba, és meghúzta, de nem a gyönyör miatt. Felhúzott magához, és előrehajolt, hogy megcsókoljon. Mézet vett a nyelvére, és egy forró szívdobbanásnyi idő alatt világossá vált, hogy számomra ez lesz Hanna íze, mindörökké. Halk nyögései betöltötték az ajkunk és a nyelvünk közti teret; lágyan visszhangozva, majd egyre keményebben szóltak, ahogy az ujjammal a csúszós, forró lába közén kezdtem dolgozni. A pult egy kissé magasabban volt, mint a csípőm, de meg tudtam volna dugni rajta, ha a konyhában akarja. - Hozok egy kondomot. - Oké - mondta, és elengedte a hajamat. Megfordultam, és mezítláb végigmentem a hallon, miközben kigomboltam a farmeromat. Kivettem egy kondomot a fiókból, és elindultam vissza, a konyhába, de Hanna már ott állt a hálószobámban.

Teljesen meztelen volt. Szó nélkül odament az ágyhoz és felmászott a közepére. A sarkára térdelt, és egyik kezét a térdére tette. Rám várt. - Itt akarok lenni. - Oké - mondtam, és letoltam a nadrágom a csípőmön. - Az ágyadon. Értem - gondoltam magamban. - Látom, hogy az ágyamon akarsz szexelni, hiszen meztelen vagy, és nálam itt van a kondom. Aztán rájöttem, hogy valójában kér tőlem valamit. Nem volt benne biztos, hogy az ágyam az ő területe-e, vagy egy olyan playboy vagyok, aki nem viszi haza a lányokat, nem vezeti be őket a hálószobájának belső szentélyébe. Most már mindig így lesz ez? Mindig itt lesznek a kimondatlan kérdései, és mindig bizonytalan marad a tekintetben, hogy amit adok neki, az valami új és csak neki szól-e? Hát nem volt elég, hogy titokban megadtam neki a lehetőséget, hogy összetörje a szívem? Odamentem hozzá az ágyon, és feltéptem a kondom csomagolását a fogammal, de ő elvette tőlem. - Basszus - mormogtam, és néztem, ahogy lebukva bizonytalanul végighúzta a nyelvét a makkomon. - Szentséges pokol! Imádom a baszni való szádat! - Megcsókolta a farkam végét, majd le-föl kezdte nyalogatni. Ezután bevett a szájába. - Imádlak nézni - hebegtem. Olyan kibaszott feszes voltam, és ahogy néztem, amit csinál nem tudtam, hogy vissza tudom-e tartani. - Azt hiszem, nemsokára elélvezek. - Alig nyúltam hozzád - mondta, és büszkeség csengett a hangjában. - Tudom. De ez az egész... őrjítő. Fogta, és ráhengergette a kondomot a dákomra, majd a hátára feküdt az ágyon. - Készen állsz? Fölétámaszkodtam, és lenéztem a testeinkre, mielőtt beléillesztettem volna magam. Meleg volt és csúszós. Azt akartam hogy kitartson ez a pillanat, ameddig csak lehet. Kicsit visszahúztam a csípőmet, és finoman a csiklójának ütöttem a farkamat. - Will - nyögte, és felemelte a csípőjét.

- Érzed, milyen nedves vagy? Remegő kézzel nyúlt oda közénk, és megérintette magát. - Ó, istenem! - Miattam van ez? Szilva, én nem is tudom, hogy voltam-e valaha is ilyen kemény! Éreztem, ahogy a pulzusom ritmikusan dübörög a dákomban. Ő megragadta, és egy hirtelen beszívott levegővel azt mondta: - Kérlek! - Kérlek, mit? A szeme kinyílt, ahogy suttogta: - Kérlek... tedd belém! Elmosolyodtam, és nagyon élveztem az édes, sürgető gyötrődését. - Fáj már egy kicsit a puncid? - Will! Megmozdult alattam, és engem keresett a kezével és a csípőjével. Fogtam, és a számba vettem az ujjait, egyenként lenyalva róluk az ízét. Aztán közénk nyúltam, és ujjammal körbesimogattam a síkos nyílását. - Azt kérdeztem, hogy fáj-e már egy kicsit itt? - Igen... Megpróbálta feltolni magát, hogy legalább az ujjam benne legyen, de én feljebb húztam a csiklójára, amitől hangosan nyögdécselni kezdett. Visszatoltam az ujjam lefelé, és belemerítettem abba a hihetetlen nedvességbe. - És fáj már a combod is? És ezek az édes kis bimbók itt? kérdeztem, és megint a számba vettem a mellét, és játszottam vele a nyelvemmel. - Ezek is kemények és fájnak? - Basszus, a mellei! Hogy milyen kibaszott melegek és lágyak! - Jól van, Szilva! - suttogtam, egyre eltökéltebben. - Ma este úgy csinálom, hogy minden jó legyen. Úgy csinálom, hogy kibaszott jól érezd magad! Megemelkedett az ágyról, megmarkolta a hajamat, megfogta a nyakamat, végigkarmolta a hátamat. Én az ujjammal megsimogattam a punciját, majd lejjebb mentem, a feneke lyukához.

- Fogadni mernék, hogy most bármit csinálhatnék itt. Akár itt is megbaszhatnálak. - Bármit - erősítette meg. - Csak... kérlek...! - Te most könyörögsz nekem? Sürgetően bólintott, majd pislogva az arcomra nézett. A szeme vad volt és fényes. A nyakán látszott a szívverése. - Will, igen! - Úgy, ahogy azok a lányok a pornófilmekben, amik úgy tetszenek neked - súgtam neki, és mosolyogtam, ahogy nekiütöttem a csípőmet. Mindketten felnyögtünk, ahogy a makkom gallérja elérte a feszes csíklóját. - Akik úgy könyörögnek; azt mondják, szükségük van rá... Ingatni kezdtem a fejem, és megfeszítettem az állam, hogy ellenálljak a kísértésnek, hogy azonnal belecsússzak, és az ágyba döngessem őt. Most neked is annyira kell, mint nekik? - Felnyögött, a körmeit a kulcscsontom alatt a mellembe vájta, és lassan lehúzta a kezét, amivel piros nyomot hagyott a szegcsontomtól a hasamig. - Bármit megteszek neked, csak előbb hadd élvezzek el! Többé már nem feszítettem a húrt. - Húzz magadba! - mondtam rekedt hangon. A keze a farkamhoz repült, megragadta, és megdörzsölte magát vele, mielőtt behúzta volna magába. A csípőjét megemelte, hogy mélyebbre juthassak benne. A bőröm átforrósodott, és egy morgással felvettem a ritmusát. Belemélyedtem, és széttártam a lábát, hogy egészen nekifeszülhessek, és ott dörzsölhessem, ahol a legjobban akarja. A válla mellett mindkét kezemmel megragadtam a lepedőt, és igyekeztem kontrollálni magamat. Annyira nedves volt! Olyan kibaszott forró! Szorosan lehunytam a szemem; a vér dübörgőtt az ereimben, ahogy kijjebb húztam, majd ismét belenyomtam, újra meg újra, keményen és mélyen. A hangjai - az édes nyögései, sóhajai, kiáltásai - olyan izgatóak voltak, hogy csak mélyebbre és egyre mélyebbre akartam menni, erősebben nyomni, hogy addig élvezzen újra meg újra, míg azt nem érzi, hogy senki más nem lehet már így benne, csak én. Most már tudta,

hogy egész éjjel fent leszünk, és hogy nem csak ez az egy éjszaka lesz ilyen; mert mindig órákig le fogom foglalni őt. Hannával ritkán leszünk túl rajta gyorsan. Tökéletes volt, gyönyörű és vad; a keze az arcomon, az ujja a számban, és apró kis hangokkal, nagyra nyílt, esedező szemekkel könyörgött nekem. De ahogy a szemei kezdtek lecsukódni, hangosan felnyögtem, és rekedt hangon mondtam neki: - Nézz rám! Ma nem leszek gyengéd veled. Rám nézett - az arcomra, és nem a farkamra -, így minden egyes apró rezdülésemet követni tudta. Látta, hogy nem tudok betelni vele még így sem, hogy teljes erővel lököm, és vadul simogatom bőrének minden négyzetcentiméterét. Látta, mennyire élvezem, ahogy felnyomja magát felém; ez így jó volt, kurva jó. A mordulásaimon át nevetni kezdtem, ahogy láttam a mellét felém áradni, és ahogy észrevettem, hogy már az első, féktelen orgazmusa kerülgeti, sikoltásokat csalva ki belőle; észrevette, hogy lassítani akartam, hogy hosszabban élvezzem a farkam mozgását, és a forró zsibogást az ereimben; látta, ahogy a mellei között játszó ujjaimmal megtapintottam az izzadtságát, és csak azért is lassítottam, hogy újra kérlelnie kelljen. Felhúzta magát a vállamhoz, és esedezve kért, hogy gyorsítsak. - Milyen követelődző vagy - súgtam, és kihúztam belőle a dákóm, hogy végignyalhassam a hátát, meg haraphassam a fenekét, a combját. Mindenütt piros nyomokat hagytam a bőrén. Aztán az ágy széléhez húztam őt, hogy ráhajoljon, és olyan baromi mélyre csúsztam belé, hogy mindketten felkiáltottunk. Becsuktam a szemem, mert kellett már egy kis távolság. Korábban mindig végig néztem a nőt, akivel csináltam. Kellett a vizuális inger, amikor már közel voltam az élvezéshez. De Hannával ez már sok volt. Ő volt túl sok nekem. Mikor ilyen közel voltam, már nem tudtam nézni, ahogy ívbe feszült a gerince, ahogy felnéz rám a válla fölött, tele kérdéssel, reménnyel és édes imádattal, amely egyenesen a bordáim közé talál. Éreztem, hogy az izmai megfeszülnek a farkam körül, és egészen elvesztem abban az érzésben, ahogy egyre nedvesebb lett attól, ahogy

megragadtam a haját; éhes kezemet durván rászorította a mellére és hangos csattanással a fenekére csaptam, amit egy mohó nyögés követett. A hangja az éles kiáltásból apró lihegéssé alakult, ahogy a vállát harapdálva kértem, hogy élvezzen el. És amikor elkezdte, megpróbáltam tartani magam, megpróbáltam kizárni az agyamból a képet, ahogy együtt vagyunk mi ketten, ahogy kinézhetünk. Az egyik kezemmel megszorítottam a csípőjét, a másikkal a vállát fogtam, hogy erővel húzhassam magammal minden lökésnél, míg már én is olyan közel kerültem, hogy éreztem, ahogy az orgazmus végigdübörög a gerincemen. A nevemet mondta, ellentartott nekem, és egyszer csak úgy éreztem, mintha pörögve zuhannék, bele a sötét végtelenbe. A szemem felpattant, mindkét kezem támaszt keresve szorította őt, miközben hangos kiáltással megtöltöttem a kondomot. De folytattam a lökést, addig basztam, míg csak élvezett, a fejem úszott, a lábam tűzben égett. Olyan volt, mintha gumiból lettem volna; alig tudtam tartani magam. Lehúztam és eldobtam a kondomot, és néztem, ahogy Hanna lecsúszik a matracról. Annyira gyönyörű volt az ágyamon! A haja zilált, a bőre tele harapással, izzadt volt és kipirult, itt-ott megcsillant még rajta egy kis méz, amitől még mindig ragadt egy kicsit. Most először volt az ágyamban, de olyan volt, mintha mindig is ott lett volna.

TIZENÖTÖDIK FEJEZET

Másnap arra ébredtem, hogy idegennek érzem az ágyneműt, és Will illata érződik a bőrömön. Az ágy egy katasztrófa volt. A lepedő lejött a matracról, és körbetekeredett a testemen; a párnák szétszórva hevertek a padlón. A bőröm tele volt harapás- és szorításnyomokkal, és fogalmam sem volt, hol lehetnek a ruháim. Egy pillantás az órára elárulta, hogy alig múlt még öt, mire átfordultam, és kisimítottam a kócos hajamat az arcomból, hogy kinézzek a halvány fénybe. Az ágy másik fele üres volt, és csak Will testének beszédes lenyomata látszott. Lépések hangját hallottam, és felnéztem. Ő jött felém, felsőrész nélkül, mosolyogva, mindkét kezében egy-egy gőzölgő bögrével. - Jó reggelt, hétalvó - mondta, és letette a bögréket az ágy melletti asztalra. Az ágy lenyomódott, ahogy leült mellém. - Jól érzed magad? Nem fáj semmid? - Az arca gyengédséget sugárzott, a szája sarkában egy kis mosoly játszott, és arra gondoltam, vajon meg tudnám-e szokni azt, hogy ilyen bensőséges közelségből nézzen rám. - Mert nem voltam túl kíméletes veled az éjjel. A fejemben leltárt készítettem: a testemen szerteszét levő nyomokon túl a lábaim is gyengék voltak, a hasam olyan volt, mintha száz felülést végeztem volna, és a lábam között még mindig éreztem annak emlékét, ahogy a csípője folyamatosan nekem csapódott. - Fáj mindenhol, ahol jó. Megvakarta az állát, az arcomon legeltette a szemét, majd ráfixált a mellemre. Várható volt. - Ez a legjobb dolog, amit eddig mondtál nekem. Esetleg elküldhetnéd SMS-ben is ma este. De ha igazán nagylelkű vagy, még egy képet is mellékelhetsz hozzá a cicidről. Nevetve nyúltam a bögréért, amit felém nyújtott. - Valaki megfeledkezett a teájáról tegnap.

- Hát, igen. Elvonták a figyelmét - válaszoltam, és a fejemet ingatva jeleztem neki, hogy tegye inkább vissza az asztalra. Azt akartam, hogy mindkét kezem szabad legyen. Will ragadozótekintete elbűvölt volna a nap minden percében, de amilyen reggel volt, azt be kéne tiltani. Megértőén mosolygott, és lassan végigsimította a hajamat, eligazítva a hátamon. Megborzongtam a szemében tükröződő érzésektől; az ujjai által kiváltott szikrák forró és nehéz egésszé álltak össze a lábam között. Bárcsak tudtam volna pontosan, hogy mi az, amit látok! Barátság? Szeretet? Vagy valami más? Elharaptam magamban a kérdést, amely egyre csak föl akart törni bennem, mert nem voltam biztos benne, hogy bármelyikünk is készen állna-e egy ilyen őszinte beszélgetésre a legutóbbi, katasztrofális eset után. Az ablakon kinézve az ég még mindig párás és bíborszínű volt, amitől élesebben látszottak a bőrén a tetoválások vonalai. A kék madár csaknem feketének tűnt; a bordáit körülvevő felirat elegáns betűit mintha finoman bevésték volna. Felé nyúltam, hogy megérintsem a barázdát, ami a ferde hasizma és a lapos alsó hasa között volt. Sziszegve vette a levegőt, mikor az ujjamat becsúsztattam a boxere dereka alá. - Szeretnék rajzolni rád - mondtam, és gyorsan ismét az arcába néztem, hogy lássam a reakcióját. Meglepettnek tűnt, de valahogy éhesen meglepettnek, ahogy kék szemére nehéz árnyék vetült. Valószínűleg beleegyezett, mert rögtön az ágy mellett levő kisasztalhoz hajolt, és egy fekete filctollat vett a kezébe. Odajött mellém, a hátára feküdt, és az ágy közepén kinyújtózott, amitől olyan lett, mint egy szobor. Felültem, és közben lecsúszott rólam a lepedő. A hűvös levegő eszembe juttatta, hogy mennyire meztelen vagyok. De nem adtam időt magamnak a gondolkodásra, hogy mit is csinálok, hogyan is nézek ki, hanem odamásztam mellé, és a combommal közrefogva a csípőjét, ráültem.

A levegő mintha megfeszült volna a szobában, és Will egy nagyot nyelt, a szeme tágra nyílt, mikor elvettem tőle a tollat, és levettem a kupakját. Megmozdult, és lassan megkeményedett a hátsómnál a dákója. Elfojtottam magamban egy nyögést, amikor éreztem, ahogy megfeszíti a combját, és egy icipicit felnyomta a csípőjét, hogy nekem dörgölőzhessen. Lenéztem rá, de nem tudtam, hogy hol is kezdjem. - Imádom a kulcscsontodat - mondtam, és végighúztam az ujjam a csont és a nyaka között levő mélyedésen. - Azt mondod, a kulcscsontomat? - kérdezte meleg és reszelős hangon. Végighúztam az ujjam a mellén, visszafogva egy győzedelmes mosolyt, látva, hogy az érintésemre élesen kezdi venni a levegőt, izgatottan és szaggatottan. - Imádom a melledet. - Én is a tiéd - válaszolta felnevetve. A mellkasa tökéletes volt. Kidolgozott, de mégsem izompacsirta. A válla széles volt, a bőre sima, végig, a hasáig. Egy vonalat húztam rajta a mutatóujjammal. Nem gyantáztatta, és nem is borotválta a mellét, mint a férfiak a magazinokban vagy a nagy ritkán látott tévéműsorokban. Will férfi volt, a mellkasán vékony, sötét szőrzettel; a hasa csupasz volt, csak egy lágy ösvény vezetett le a köldökétől a... Odahajoltam, és végighúztam a nyelvemet azon az ösvényen. - Te jóságos... - nyögte, türelmetlenül mozgolódva alattam. - Te jó isten, igen! - És imádom ezt a helyet is, itt - mondtam, és elvittem onnan a szám, ahol a legjobban szerette volna, hogy legyen, a csípőjére. Lejjebb húztam, a boxerét, de épp csak egy kicsit, és egy H betűt rajzoltam a csípőcsontjára, alá pedig egy B-1. Hátradőltem, hogy megvizsgálhassam a művem, és szélesen rámosolyogtam. - Nekem tetszik. Megemelte a fejét, hogy lássa a helyet, ahová a monogramomat írtam, majd rám pillantott. - Nekem is.

Emlékezetembe idéztem az elmosódott szavakat és foltokat, amiket nemrég vakartam le magamról, és a tollal addig színeztem a hüvelykujjamat, míg egészen nedves nem lett a tintától. Aztán rányomtam a bőrére, arra a helyre, ahol a csípőcsontja kiemelkedett. Jól megnyomtam, annyira, hogy visszatartotta a levegőjét, majd elvettem onnan a kezem. Hátradőlve csodáltam a művem. - Basszus - sziszegte, szemét a fekete foltra meresztve. - Ez talán a legizgalmasabb dolog, amit valaki csinált velem, Hanna! Szavai feltéptek valami kemény dolgot a mellemben, eszembe juttatva ismét, hogy voltak mások is; mások, akik izgalmas dolgokat csináltak vele, akikkel jól érezte magát. Félrenéztem a tekintete elől, mert nem akartam, hogy meglássa a gondolataimat, amelyek lerakodtak az agyam hátsó zugába: a nem-barátnőkkel kapcsolatos gondolataimat. Will nagyon jót tett nekem. Szexinek és szórakoztatónak éreztem magam; éreztem, hogy kellek neki. Nem akartam megfenekleni azon, hogy mik történtek azelőtt, amikor még nem voltunk együtt. Még sohasem mesélt arról, hogyan értek véget a kapcsolatai. Hetente többször is találkoztam vele, de nem minden nap. És ha valamit, hát azt tudtam róla, hogy szereti a változatosságot, és mindig volt olyan gyakorlatias, hogy legyen egy B terve. Távolságtartás - emlékeztettem magam. - Titkosügynök. Berepülni, majd vissza, sértetlenül. Will felült mögöttem, és megszívta a nyakam, majd a fülkagylómhoz vitte a száját. - Muszáj megbasznom téged! Hátraejtettem a fejem. - Nem ezt csináltad az éjjel is? - Az már órákkal ezelőtt volt. Átestem libabőrös lett, és ismét megfeledkeztem a teámról ***

A levegő még hideg volt, de már érződött a tavasz. Levelek és virágok voltak a fákon,madarak énekeltek a fákon, és a kéklő ég jó időről mesélt. A Central Park mindig megrendített tavasz idején. Elképesztő, hogy egy ennyire iparosodott, ekkora méretű város egy ilyen színes ékkövet rejtsen magában, ahol még vadon is élnek állatok. Végig akartam gondolni az aznapi teendőimet meg a közelgő húsvéti ünnepeket, de fájt mindenem, fáradt voltam, és ott futott mellettem Will, ami még jobban elvonta ezekről a figyelmemet. A lábdobbanásai a földön, a lélegzetvételének ritmusa... mindenről csak a szex jutott eszembe. Éreztem a kemény izomkötegeit a tenyerem alatt, láttam magam előtt, ahogy csendesen arra biztat, hogy harapjam meg, mintha értem tenné ezt, mert tudja, hogy muszáj leszakítanom belőle valamit magamnak, és talán megtalálom ezt, ha a bőre alá megyek. Hallottam a fülemben a lélegzését, ahogy az éjszaka közepén ritmikusan dolgozik rajtam, és órákig visszatartja magát, vagy legalábbis én ennyinek éreztem... aztán, ahogy elélvezek, majd megint, majd megint. Megemelte a trikóját, megtörölte a szélével a homlokát, majd folytatta a futást. Éles forróság villant belém, ahogy visszaemlékeztem, milyen volt érezni az izzadt hasát magamon, és ahogy rám élvezett azon a partin. Levette a trikóját, és egyszerűen nem tudtam elszakítani a tekintetem a hasától. - Hanna! - Hmm? - Mégis csak sikerült az előttünk levő ösvényre néznem. - Mi van veled? Olyan zavartnak tűnsz. Nyeltem, nagy levegőt vettem, és egy pillanatra lehunytam a szemem. - Semmi. A lába megállt, mire megakadt bennem az a ritmus is, ahogy a csípője lökött engem szex közben, végestelen-végig. De a lábam közül az érzékenység nem tűnt el, amikor odahajolt hozzám, hogy a szemembe nézzen.

- Ne csináld ezt! Teleszívtam a tüdőmet, aztán kifújtam, és közben szöktek ki a számon a szavaim. - Rendben. Rajtad gondolkodtam. Kék szeme az arcomat vizslatta, majd az egész testemet számba vette: a mellbimbóim átlátszottak a túlméretes trikón, amit tőle kaptam kölcsön, a gyomrom görcsben, a lábaim majd’ összerogytak, és a köztük levő izmok olyan feszesre tekeredtek, hogy még jobban össze kellett szorítanom őket, hogy elmúljon a kínzó vágyakozás. Apró kis mosoly futott át az arcán. - Rám gondoltál? Hogyan? Most lecsuktam a szemem, de csukva is tartottam. Azt mondta, az őszinteségben rejlik az erőm, pedig valójában inkább abban, hogy neki mindent őszintén elmondhattam. - Még senkivel sem voltam ilyen nyugtalan és zavart, mit veled. Mert mindig hajtott valami. De most csak egy telhetetlen, begerjedt, sóvárgó, vágyakozó diák voltam. Csendben maradt számomra túl hosszú ideig. Mikor újra ránéztem, láttam, hogy engem figyel, és magában mérlegel valamit. Muszáj volt valami viccel, játékkal vagy szexi beszólással elütni a dolgot, hogy visszakerüljünk Hanna és Will kiindulópontjához. - Mesélj még erről - mondta halkan végül. - Eddig sohasem volt problémám azzal, hogy valamilyen feladatra koncentráljak - mondtam végül, a szemébe nézve. - De most... mindig rólad gondolkodom. - Itt hirtelen megálltam. - Mindig a szexről gondolkodom. Eddig nem is tudtam, hogy a szívem ilyen vaskos szerv, és ilyen hevesen tud verni, szorítani. Imádtam a tudatot, hogy a szívem valójában izom, és a testem, legalábbis részben, durva és állati. De az érzések! Azokat egyáltalán nem. - És? - faggatott tovább. Rendben. - És ez ijesztő.

Az ajka meglepett vigyorra mozdult. - Miért? - Mert a barátom vagy... a legjobb barátom lettél. - És az olyan rossz? - lágyult el az arckifejezése. - Nem sok barátom van, és nem akarom elszúrni veled a dolgot. Ez fontos. Erre elmosolyodott, és izzadt arcomról félrehajtott egy belógó hajtincset. - Az. - Félek tőle, hogy ez az egész barát, akivel dugok dolog, ahogy Max mondaná, befuccsol. - Felnevetett, de nem válaszolt. - Te nem félsz? - Nem ugyanattól, amitől te; legalábbis nem hiszem. Most meg mire gondolt? Csodáltam azért, hogy mindig elégedett tudott lenni, de most inkább meg akartam fojtani. - De nem őrjítő az, hogy hiába vagy a legjobb barátom mindig csak arra gondolok, hogy meztelen vagy? Hogy én meztelen vagyok. Hogy mindketten meztelenek vagyunk. És hogy hogyan érzem magam veled meztelenül? Úgy, ahogy remélem, hogy te is érzel, amikor meztelenek vagyunk? Nagyon sokat gondolok erre. Egy lépéssel közelebb jött, az egyik kezét a csípőmre tette, a másikkal megérintette az államat. - Ez egyáltalán nem őrjítő. És tudod mit, Hanna? Ahogy a hüvelykujját végig húzta a nyaki ütőeremen, tudtam, hogy arról akar beszélni, hogy tudja, milyen félelmetes ez nekem. Nyeltem egyet, és azt suttogtam: - Mit? - Tudod, milyen fontos nekem, hogy szembenézzünk a dolgokkal. Bólintottam. - De... most akarsz beszélni erről? Beszélhetünk róla, ha gondolod - mondta, és itt bátorítóan megszorította a csípőmet -, de nem muszáj. A pánik egy apró kis dárdája döfött belém. Egyszer már volt egy ilyen beszélgetésünk, és elég rosszul sült el. Én pánikba estem, ő pedig visszavonult. Más lenne ez most? És mit válaszolnék arra, ha azt

mondaná, hogy engem akar, de nem csak engem? Végül is, tudtam, hogy mit mondanék. Azt, hogy ez nekem nem működik már. Hogy végül... én inkább kiszállok ebből. - Akkor még ne - ráztam meg a fejem mosolyogva. Félredöntötte a fejét, és a szájával a fülkagylómhoz érve mondta: - Rendben. De ebben az esetben annyit el kell mondanom, hogy senki iránt nem érzek úgy, mint irántad. - Minden szavát gondosan megválogatta és megformálta, mielőtt útjukra bocsátotta volna őket. És én is gondolok a szexre veled. Nagyon is sokat. Mondjuk, nem lepett meg igazán, hogy ő is gondolt a velem való szexre. Ez elég világos volt abból, ahogy korábban is beszélt róla. De azt gyanítottam, hogy egyfajta tisztázott, szinte szerződéses viszonyban akar velem lenni, ahogy a többi nőjével is, akikkel lefektettek egy kidolgozott, szinte steril, kölcsönös megegyezést. Egyszerűen nem tudtam, hogy Will végül is elkötelezett dugást... vagy nem annyira elkötelezett dugást akar tőlem. Végül is, ha mással még nem érezte magát úgy, mint velem, akkor az azt jelenti, hogy voltak rajtam kívül, akik azért próbálkoztak, nem? - Tudom, hogy a hétvégére... valószínűleg terveid vannak - kezdtem, mire idegesen és értetlenül ráncolta össze a szemöldökét. De muszáj volt folytatnom. - De ha vannak is, de nem akarod, hogy legyenek, vagy ha nincsenek, de szeretnéd, hogy legyenek, akkor eljöhetnél velem haza húsvétra. Csak annyira távolodott el tőlem, hogy láthassa az arcomat. - Tessék? - Szeretném, ha eljönnél velem. Anya fantasztikus villásreggeliket csinál húsvétra. Odamehetnénk szombaton, és visszajöhetnénk vasárnap délután. Vannak terveid? - Huh. Nincsenek - mondta a fejét ingatva. - Nincsenek terveim. Ezt most komolyan mondod? - Furcsa lenne neked? - kérdeztem. - Nem lenne furcsa. Nagyon jó lenne látni Jensent és a családodat. Hamiskás fény villant a szemében. - Gondolom, nem meséljük el nekik

a legújabb szexkalandjainkat; de azért láthatom a cicidet, amíg ott vagyunk? - Privátban? - kérdeztem vissza. - Talán. Megtámasztotta az állát, mintha a lehetőségeket mérlegelné. - Hmmm... Ez bizonyára szörnyen hangzik, de... a hálószobádban? - Úgy érted, a gyerekszobámban? Te perverz! - ingattam a fejem. De lehet róla szó. - Akkor benne vagyok. - Ennyi az egész? A cickóm? Hát ilyen könnyű eset vagy? Hozzám hajolt, a számhoz nyomta a száját, és azt mondta: - Ha ezt meg kell kérdezned, akkor még nem ismersz elég jól. *** Will szombat reggel jelent meg nálam. Őskori zöld Subaru Outback autóját a tűzcsapnál parkolta le. Összeráncolt homlokkal néztem a kocsijára, majd őrá, ahogy a slusszkulcsát büszkén pörgette az ujja körül. - Nagyon szép - mondtam, és visszaléptem az ajtóba, hogy fölvegyem a csomagjaimat. Ő elvette tőlem, és megcsókolta az arcom. - Ugye, gyönyörű? - mosolygott szélesen. - Egy tárolóban tartom. Hiányzik nekem ez az autó! - Mikor vezetted utoljára? - kérdeztem. - Jó ideje - vonta meg a vállát. Lementem utána a lépcsőn, és próbáltam nem gondolni rá, hogy hová is megyünk. Akkor jó ötletnek tűnt meghívni őt, de most, alig egy héttel később, már arra gondoltam, vajon mit szólnak majd hozzá a többiek, és hogy le tudom-e törölni a hülye mosolyt az arcomról, és távol tudom-e tartani a kezem a nadrágjától. Ahogy elszakítottam a tekintetem a fenekétől, rájöttem, hogy nem sok esélyem van rá.

Hihetetlenül jól nézett ki a kedvenc farmerében, egy tökéletesre kopott Star Wars pólóban és zöld tornacipőben. Pont olyan lazának tűnt, mint amilyen ideges voltam én. Nem nagyon beszéltünk róla, mi lesz majd, ha megérkezünk. A családom tudott róla, hogy együtt járunk szórakozni - hisz végül is, az ő ötletük volt -, de az, ami most köztünk történik, egész biztosan nem volt a tervük része. Livről tudtam, hogy nem kotyogja ki a titkunkat, mert ha Jensen megtudná, hogy mit tett Will az ő kishúgával, abból valószínűleg komoly ökölharc kerekednék, vagy legalábbis komoly szóváltás. Könnyű volt ellenőrzés alatt tartani a valóság eme részét, amíg itt voltunk, a városban. De az, hogy most hazafelé mentünk, azt jelentette, hogy azzal a realitással is szembe kell néznünk, hogy Will Jensen legjobb barátja. Nem lóghatok rajta úgy, mint itt, mintha... mintha hozzám tartozna. Will betette a csomagjaimat a csomagtartóba, és kinyitotta nekem az ajtót, ügyelve rá, hogy nekinyomjon a kocsi oldalának, és egy lassú, hosszú csók erejéig hozzám hajoljon. - Megvagy? - Igen - mondtam, magamhoz térve az előbbi felismerésből. Szerettem azt érezni, hogy Will hozzám tartozik. Ő lenézett rám, és addig mosolygott, míg mindketten rá nem jöttünk, hogy van még jó néhány óránk együtt a kocsiban arra, hogy minden gátat magunk mögött hagyva átadjuk magunkat ennek az otthonos meghittségnek. Még egyszer megcsókolt, egy kicsit belezümmögött a számba, és végighúzta a nyelvét a nyelvemen, aztán hátrább lépett, hogy beszállhassak az autóba. Ő átment a másik oldalra, és ahogy beugrott a vezetőülésre, mindjárt meg is szólalt. - Mit gondolsz, töltsünk majd néhány percet a hátsó ülésen? Le tudom hajtani a támlákat, hogy kényelmes legyen neked; tudom, hogy szereted szélesre tárni a lábadat. Én vigyorogva forgattam a szemem, és a vállam vonogattam. Will elindította az autót. A motor felhördült, Will sebességbe tette, és rám

kacsintott, mielőtt gázt adott. Kilőttünk, majd alig egy méterre a járdától egy rántással már meg is álltunk. Ő a fejét csóválta, újra beindította a motort, és másodjára finoman soroltunk be a forgalomba. Felkaptam a telefonját a pohártartóból, és zenét kerestem rajta. Ő rosszallóan pillantott rám, de nem szólt semmit, csak az utat figyelte. - Britney Spears? - kérdeztem nevetve, mire egy automatikus mozdulattal felém nyúlt, hogy kivegye a telefont a kezemből. - A nővérem - motyogta. - Na, peeersze!... Mikor egy lámpához értünk, ismét lefulladt az autó. Will köhentett egyet, de újra beindította, és jót káromkodott, amikor néhány méter múlva ismét leálltunk. - Tudod kezelni ezt az izét? - kérdeztem gunyorosan. - Vagy már olyan régen vagy New York-i, hogy el is felejtetted, hogyan kell vezetni? Erre rám bámult. - Sokkal jobban menne, ha szexeltünk volna először! Tisztább lenne a fejem! Kinéztem a szélvédőn, aztán vissza, rá. Elmosolyodtam, és a karja alatt lebuktam rá, majd a cipzárját kezdtem nyitni. - Minek ide a hátsó ülés?

TIZENHATODIK FEJEZET

Elfordítottam a kulcsot, mire a motor egy rángással megállt. Mellettem Hanna aludt, a feje a túlsó oldalra billent, neki az üvegnek. A Bergstrom család háza előtt álltunk, Boston külvárosában. A téglafalú házat széles, fehér terasz vette körbe. Az utca felé néző ablakokon tengerészkék zsalugáterek voltak, és sejteni lehetett mögöttük a nehéz, krémfehér függönyöket. Nagy ház volt és szép; és annyi emlék kötött hozzá, hogy elképzelni sem tudtam, milyen lehetett Hannának hazajönni. Nem jártam itt évek óta. Utoljára akkor, amikor Jensennel lejöttünk ide egy nyári hétvégére, és találkoztunk a szüleivel is. A többi gyerek nem volt itt. Csendes, megnyugtató hétvége volt, amit leginkább a hátsó verandán töltöttünk, olvasgatva és gin-tonikot szopogatva. De most a ház előtt álltunk, és mellettem ült a barátom húga, aki kétszer is úgy leszopott, hogy csillagokat láttam. Utoljára alig egy órával ezelőtt, miközben elfehéredő ujjakkal szorítottam a kormánykereket. Olyan mélyen voltam a torkában, hogy éreztem a nyelését, miközben élveztem. Hanna született tehetség volt az orális szexben. Ő úgy hitte, hogy még útmutatásra van szüksége, és én örömmel tartottam fenn ezt a hitét, hogy néhányszor még biztosan gyakorolhasson rajtam. A városban mindketten elmerültünk a napi rutinban, így nem volt nehéz megfeledkezni a Jensen kapcsolatról - a családi kapcsolatról. A mindnyájan felnégyelnének, ha tudnák, hogy miket teszek kapcsolatról. Rendesen meglepett, amikor Hanna Livet emlegette, hiszen oly régen volt az egész. De most, ezen a hétvégén, minden szembejön majd: a Liwel való rövid kalandom, az, hogy Jensen legjobb barátja vagyok, továbbá Johan gyakornoka voltam. És ezekkel úgy kell szembenéznem, hogy közben rejtegetni kell a Hanna iránti érzéseimet.

- Hanna - érintettem meg a vállát, majd meg is ráztam finoman. Összerezzent, de amikor kinyitotta a szemét, az első dolog, amit meglátott, én voltam. Kótyagos volt, még nem volt egészen magánál, de máris úgy nézett rám, mintha a világ legkedvesebb dolgát látná. - Mmm... szióka! - Szia, Szilva! - mondtam én is, és a szívem melegséggel lett tele. Szégyellősen mosolygott, és nyújtózás közben kinézett az ablakon. Mikor meglátta, hogy hol állunk, kicsit megrendült; felegyenesedett, és körülnézett. - Ó, hát itt vagyunk! - Itt. Mikor felém fordult megint, a szemében csöppnyi ijedtség látszott. - Furcsa lesz, nem? Ha a sliccedre nézek, Jensen észre fogja venni, hogy a sliccedre néztem; aztán te a mellemet nézed, és valaki majd ezt is meglátja. És mi van, ha hozzád nyúlok, vagy - és itt tágra nyílt a szeme - ha megcsókollak? A láthatóan kitörni készülő miniörület egészen lehűtött. Egyszerre, egy időben csak az egyikünk szállhat el. Megráztam a fejem, és azt mondtam neki: - Minden rendben lesz. Barátokként jöttünk ide. Barátokként látogatjuk meg a családodat. Nem lesz nyilvános helyen farokimádat, sem mellcsodálat. Rendben? - Rendben - visszhangozta fahangon. - Csak barátokként jöttünk. - Mert azok is vagyunk - emlékeztettem rá, figyelmen kívül hagyva a mellkasomban hevesen tiltakozó szervemet. Ő bólintott, és az ajtókilincs felé nyúlva azt csiripelte: - Barátok! Barátok látogatják meg a házunkat húsvétkor! Hamarosan találkozunk a régi barátoddal, a nagy testvéremmel! Kösz, hogy elhoztál ide New Yorkból, barátom, Will! Nevetve szállt ki, majd elindult hátrafelé, a csomagjaiért. - Hanna, állj már le! - suttogtam, és kezemet nyugtatólag a hátára tettem. Éreztem, hogy a szemem lejjebb csúszik a nyakáról, és a mellein áll meg. - Ne légy már holdkóros!

- A szemembe nézz, William! Jobb, ha megszokod. - Azon leszek - mondtam halkan nevetve. - Én is. - Aztán egy kis kacsintással még hozzátette: - És ne felejtsd el, hogy Ziggynek hívnak! *** Helena Bergstrom annyira szívesen ölelgetett mindenkit, hogy akár az északnyugati államokból is származhatott volna. Csak a lágy, dallamos akcentusa és a jellegzetesen európai vonásai árulták el, hogy Norvégiában született. Beinvitált, és a küszöbön átlépve már rögtön megkaptam tőle az ismerős családi ölelést. Ő is magas volt, mint Hanna, és nagyon szépen öregedett. Megpusziltam az arcát, és átadtam neki a virágot, amit az úton vettem egy benzinkútnál. - Te mindig olyan figyelmes vagy - mondta, ahogy átvette tőlem a csokrot. - Johan még dolgozik. Eric nem tud jönni. Liv és Rob itt vannak, de Jensen és Niels még valahol úton. - Elnézett mellettem és a homlokát ráncolta. - Azt hiszem, esni fog; remélem, ideérnek vacsorára! Olyan magától értetődő könnyedséggel sorolta a gyerekeit, mintha egy verset mondana. Milyen lehetett neki ennyi gyereket fölnevelni? És így, hogy már mindegyik felnőtt, és van, amelyiknek gyereke is van, még zsúfoltabb lesz a ház. Valami ismeretlen fájdalom mardosott, mert szerettem volna idetartozni én is. De elhessegettem a gondolatot, és máshová figyeltem. Ez a hétvége várhatóan amúgy is elég furcsa lesz, úgyhogy nem kell bedobnom ezt a furcsa, új érzést is a turmixba. Belül olyan volt a ház, mint évekkel ezelőtt, bár a dekoráció más volt. A kék-szürke színek helyett a mélybarna és a vörös dominált; plüss bútorok és krémszínű falak tették teljessé a látványt. A bejáratnál és a ház belsejébe vezető hallban láttam hogy festés és új színek ide vagy oda, Helena továbbra is megtartotta az amerikai életmódot hirdető, egészségesen életigenlő, kissé felületes idézeteit, amelyeket művészi alkotásoknak álcázott a falain. A hallban ez állt: Élj, nevess, szeress!

A konyhában: Kiegyensúlyozott étrend az, ha mindkét kezedben van egy süti! A nappaliban: Gyökeret adunk a gyerekeinknek, hogy aztán szárnyra kaphassanak! Hanna, aki rajtakapott, hogy épp a bejárati ajtóhoz legközelebb eső feliratot olvasom, megértő mosollyal kacsintott rám. A bejárat melletti falépcső tetejéről lépések hangját hallottam, és ahogy felnéztem, Liv fényes zöld szemeivel találtam magam szemközt. A gyomrom összerándult egy kissé. Nem volt rá okom, hogy Liv jelenlétében kínosan érezzem magam. Már láttam őt néhány alkalommal azóta is, hogy együtt kavartunk egy kicsit, utoljára néhány éve Jensen esküvőjén, ahol egy jót beszélgettünk a munkájáról. A vőlegénye - most már a férje - jófejnek tűnt. Úgy jöttem el arról az estélyről, hogy nem is gondolkodtam rajta, hányadán állok vele. De ez csak azért volt, mert akkor még nem tudtam, hogy a rövid próbálkozásunk milyen mély nyomokat hagyott benne; hogy még akkor is fájt utánam a szíve, amikor idejöttem a Yale-ről karácsonyozni sok évvel ezelőtt. Ez a tény átírta az élettörténetem egy jókora darabját, és most rájöttem, hogy nem tettem semmit annak érdekében, hogy felkészüljek erre. Ahogy ott álltam szobormereven, odajött hozzám, és megölelt. - Szia, Will! - Éreztem a hasamon várandós pocakjának nyomását, mire ő nevetve súgta nekem: - Ölelj meg, te buta! Elengedtem magam, és átkaroltam őt. - Szia, neked is! Azt hiszem, itt az ideje, hogy gratuláljak! Hátrább lépett, és mosolyogva megsimogatta a hasát. - Kösz! A szemén láttam, hogy jól szórakozik. Eszembe jutott, hogy Hanna fölhívta őt a veszekedésünk után, vagyis Liv pontosan tudja, hogy mi van köztem és a kishúga között. A gyomrom megint csomóba rándult, de túltettem magam rajta, mert nem akartam, hogy ez a hétvége ennyi mindenről szóljon. - Fiú lesz vagy lány?

- Meglepetés - válaszolta. - Rob tudni szeretné, de én nem. És ez azt jelenti, hogy én győztem. - Nevetett, és oldalra lépett, hogy kezet foghassak a férjével. Kellemes csevegés kezdődött az előszobában. Hanna elmesélte Livnek és az anyjának a legújabb egyetemi híreket, Rob és én a Knicksről váltottunk néhány szót, majd Helena a konyha felé intett. - Én most visszamegyek. Gyertek le egy koktélra, ha már berendezkedtetek! Megfogtam a csomagjainkat, és elindultam Hanna után a lépcsőn. - Willt tedd a sárga szobába! - kiáltott föl Helena. - Abban a szobában laktam? - kérdeztem, miközben Hanna gyönyörű fenekét nézegettem. Mindig is karcsú volt, de a futás csodákat tett a vonalaival. - Nem, te a fehér vendégszobában voltál, a másikban - mondta, majd mosolyogva nézett hátra. - Nem mintha bármilyen részletre is emlékeznék abból a nyárból. Nevettem, és beléptem abba a szobába, amely az enyém lesz erre az estére. - Hol a te szobád? A kérdés még azelőtt csúszott ki a számon, hogy meggondoltam volna; így most körülnéztem, hogy hallhatta-e valaki. Hanna hátranézett, majd belépett ő is, és becsukta maga mögött az ajtót. - Kettővel arrébb. A tér mintha összezsugorodott volna, ahogy ott álltunk ketten, és egymást néztük. - Szia - súgta nekem. New York óta ez volt az első alkalom, hogy arra gondoltam, mégiscsak rossz ötlet volt ez az egész. Szerelmes voltam Hannába. Hogy fogom ezt minden alkalommal eltitkolni előle, amikor ránézek? - Szia - szorítottam ki magamból végül. - Jól vagy? - kérdezte félrehajtott fejjel. - Igen - kapartam meg a nyakam. - Csak... meg akarlak csókolni.

Néhány lépéssel közelebb jött, hogy becsúsztathassa a kezét az ingem alá, és megsimogassa a mellemet. Lehajoltam, és a számat a szájához nyomva egy szemérmes csókot adtam neki. - De nem szabad - mondtam, ahogy a szája visszajött még egyért. - Talán nem. A szája végigsiklott az arcomon, le az államra, és szívott, harapdált. Az ingem alatt megkaparta a mellkasomat a körmével, finoman érintve a mellbimbómat. Pár másodperc alatt már kész voltam és kemény; a bőrömön éreztem a lázas simogatását, és izmaimon a szorítását. - Nem fogok tudni megállni a csókolózásnál - mondtam, félig figyelmeztetve őt, hogy állítson le, félig kérlelve, hogy folytassuk tovább. - Van egy kis időnk, amíg mindenki elkészül - mondta. Hátrább lépett, hogy kigombolja a nadrágomat. - Esetleg... Megfogtam a kezét, mert győzött bennem az óvatosság. - Hanna! Ezt most ne! - Csendes leszek. - Nem ez az egyetlen problémám azzal, hogy megbaszlak a szüleid házában, ráadásul fényes nappal. Nem beszéltük már ezt meg? - Tudom, tudom. De mi van, ha csak most lehetünk kettesben? kérdezte mosolyogva. - Nem akarsz itt velem játszadozni? Egészen elvesztette az eszét. - Hanna! - sziszegtem, és lehunytam a szemem, egy nyögést magamba fojtva. Ő lehúzta a nadrágomat és a boxeremet, és meleg kezével szorosan megfogta a botomat. - Ezt tényleg nem szabadna! Erre megállt, és finoman tartott. - Gyorsan csináljuk. Csak most! Kinyitottam a szemem, és ránéztem. Nem szeretem a gyors meneteket, de Hannával különösképpen nem. Szeretem, ha mindenre van idő. De ha fölajánlja magát nekem, és csak öt percünk van rá, akkor öt perc alatt kell megoldani a dolgot. A család többi része még nem érkezett meg; talán így rendben lesz. Aztán eszembe jutott:

- Bassza meg! Nincs nálam kondom! Nem csomagoltam egyet sem. Nyilvánvaló okokból. - Én sem - mondta egy arcrándulással. Ahogy rám nézett nagy, könyörgő szemmel, ott lebegett köztük a kérdés. - Nem - mondtam anélkül, hogy egyetlen szót is mondott volna. - De évek óta szedek tablettát! Lehunytam a szemem, és összeszorítottam a fogam. Bassza meg! A terhesség volt az egyetlen dolog, amitől tartottam. Még a legvadabb időszakomban sem szexeltem kondom nélkül. Pedig ami a nemi úton terjedő betegségeket illeti, az utóbbi években néhány havonta mindig kivizsgáltattam magam. Hanna! Jó, igazad van - mondta, és a hüvelykujját végighúzta a makkomon, szétkenve a rajta levő cseppet. - Itt nemcsak a terhességről van szó... hanem a biztonságról is. Még sohasem szexeltem kondom nélkül - böktem ki. Ki gondolta volna, hogy így bukkan elő belőlem a halálvágy? Erre elcsendesedett. Soha? Még csak a környéken sem matattam gumi nélkül. Túl paranoid vagyok ehhez. A szeme nagyra nyílt. - És ha csak a végét?... Azt hittem, minden pasi játszotta már ezt. - Paranoid vagyok és óvatos. Mert tudom, hogy csak egyszer kell megtörténnie. - Rámosolyogtam, mert tudtam, hogy megérti a célzást. Én is véletlenül csúsztam be a szüleimnek. A szeme elsötétült, és közelebb jőve a számat bámulta. - Ez lesz az első alkalom, Will? Bassza meg! Mikor így nézett rám, mikor a hangja elhalkult és rekedt lett én egyszerűen elvesztem. Nemcsak fizikai vonzalom volt köztünk. Természetesen korábban is vonzódtam más nőkhöz.

De volt valami Hannában, valami kémia a vérünkben, valami köztünk, ami bekattant és felizzott, ami miatt mindig egy kicsivel többet akartam, mint amennyit kellett volna. Ő a barátságát ajánlotta, én a testét akartam. Ő a testét ajánlotta, én a gondolatait akartam megismerni. Ő a gondolatait ajánlotta, én a szívét akartam. És itt volt ő, amint magában akart érezni engem - csak én és ő és erre szinte lehetetlen volt nemet mondanom. De azért megpróbáltam. - Tényleg nem hinném, hogy ez jó ötlet. Egy kicsit komolyabban kéne vennünk ezt a döntést. Különösen akkor, ha mások is részesei lesznek a „ kísérletednek” gondoltam, de nem mondtam ki. - Csak érezni akarom. Még én sem szexeltem kondom nélkül, soha. Elmosolyodott, és felnyújtózott egy csókra. Csak dugd be! Egy másodpercre. - És csak a végét? - súgtam nevetve. Hátralépett, nekitámaszkodott a matrac szélének, felhúzta a szoknyáját derékig, és ide-oda mozgolódva letolta a bugyiját. Rám nézett, széttette a combját, és hátratámaszkodott a könyökére, úgy, hogy a csípője a matrac szélénél volt. Csak annyit kellett tennem, hogy közelebb lépek, és betolom neki. Pucéron. - Tudom, hogy hülyén hangzik, és őrültség. De hát, istenem, ilyen vagyok, ha itt vagy velem! - A nyelve kicsúszott a szájából, és megnyalta az alsó ajkát. - ígérem, hogy csendben maradok. Lehunytam a szemem, és már tudtam, hogy el van döntve a dolog. A fontosabb kérdés az volt, hogy én csendben tudok-e maradni. Letoltam jobban a nadrágom, a lába közé léptem, megfogtam a dákóm, és

fölé hajoltam. - Basszus. Mi a fenét csinálunk? - Érezzük egymást. A szívem a torkomban, a mellkasomban dobogott, és éreztem a bőröm minden négyzetcentijén is. Ez volt az utolsó határ; milyen különös, hogy szinte mindent kipróbáltam már, de ezt még nem. Pedig

olyan egyszerűnek tűnt, szinte ártatlannak. És nem is akartam jobban mást, mint érezni őt, a bőrömmel a bőrét. Olyan volt ez, mint a láz, amely elönti az agyamat és az értelmemet, és arról beszél, milyen jó érzés lehet belecsúszni egy rövid másodpercre, épp, csak hogy érezzem őt; és ennyi már elég. Ő visszamegy a szobájába, kipakol, felfrissíti magát, én meg kiverem magamnak, gyorsabban és keményebben, mint ahogy eddig bármikor életemben. Felkészültem. - Gyere! - súgta, és az arcomhoz nyúlt. Lejjebb engedtem magam, kinyitottam a szám, hogy megnyaljam az ajkát, a nyelvét, lenyeljem a hangjait. A farkam alsó felével éreztem a puncija csúszós bőrét, de nemcsak ezt akartam érezni. Azt akartam, hogy egészen körbevegyen. - Jól vagy? - kérdeztem, és közénk nyúltam, hogy megsimogassam a csiklóját. - Jó, ha előbb te élvezel? Nem hiszem, hogy befejezhetjük így. - Ki tudod húzni? - Hanna! - súgtam, és beszívtam az ajkát. - Hová lett a „csak a végét” ötlet? - Te nem akarod érezni, hogy milyen? - vágott vissza, és megsimogatta a fenekem, a csípőm. - Nem akarsz érezni engem? Felmordultam, és megharaptam a nyakát. - Ördögi lány vagy te! Odanyúlt, és elvette a kezemet a csiklójától; majd megfogta a farkamat, végigsimította, és körbevette a nedves tenyerével. Belenyögtem a nyakába. Aztán odaillesztette, tartotta egy darabig, és várta, hogy megmozdítsam a csípőm. Én előrecsúsztam, majd megint vissza, érezve a testének finom megnyílását, ahogy a makkom lassan becsúszott. Mélyebbre mentem, csak egy icipicit, csak annyira, míg érezni kezdtem a szorítást a makkom alatt, majd nyögve megálltam. - Gyorsan! - mondtam. - Csendben! - Megígérem! Sejtettem, hogy forró lesz, de hogy ennyire, és hogy ilyen lágy lesz, és ilyen baszottul nedves, arra nem számítottam.

Nem voltam felkészülve rá, hogy ennyire beleszédülök az érzésbe, ahogy lüktet körülöttem, ahogy remegnek az izmai, ahogy éhes, szaggatott hangon elmondja nekem, hogy a számára is mennyire más ez így. - Bassza meg! - nyögtem, és egyszerűen nem tudtam abbahagyni a mozgást benne. - Még nem... én erre nem vagyok felkészülve! Ez túl jó! Én mindjárt elélvezek! Ő visszatartotta a lélegzetét, megszorította a karomat, olyan szorosan, hogy már fájt. - Rendben! - préselte ki magából, aztán egyszerre eresztette ki a levegőt. - Te mindig olyan sokáig tartod vissza! Azt akarom, hogy olyan jó legyen, hogy nem tudod visszatartani! - Te egy kis ördög vagy - sziszegtem, mire nevetni kezdett, és a fejét elfordítva egy csókra kapta el a szám. Az ágy szélén voltunk, a felsőnk rajtunk volt, a farmerom a térdem körül, a szoknyája a derekán. Épp csak azért jöttünk föl, hogy lerakjuk a holminkat, felfrissítsük magunkat, és kipakoljunk. Egyszerűen nem volt helyénvaló, hogy most ezt csináljuk itt, de alig adtunk ki hangokat, és meggyőztem magam, hogy észnél tudok maradni, és esetleg olyan lassan dugom, hogy ne nyikorogjon az ágy. De rájöttem, hogy itt vagyok benne, teljesen pucéran, a szülei házában. Már arra majdnem elélveztem, hogy lenéztem oda, ahol egymásba kapcsolódtunk. Majdnem teljesen kihúztam, hogy lássam, milyen nedves vagyok tőle, majd lassan visszanyomtam, aztán újra, meg újra... És kikészültem. Össze voltam törve, hogy eddig mással is szexeltem egyáltalán, és hogy kondomot használtam ezzel a lánnyal. - Vezetői döntés - súgta rekedt, szaggatott hangon a fülembe. Hagyjuk a futást! Ezt kell csinálnunk naponta ötször! A hangja olyan elhaló volt, hogy oda kellett szorítanom a fülemet a szájához, hogy halljam, mit akar még mondani. De az érzéseim sokaságával eltelve csak néhány szót tudtam kivenni: „kemény”, „bőröm”, „maradj bennem, ha elélveztél".

Ez utóbbi gondolat tett be nekem, vagyis, hogy bele fogok élvezni, majd addig csókolom, míg újra lázba jön, és ahogy megint kemény leszek, érezni fogom a szorítását magam körül. Megdugom, ott maradok, majd megint megdugom, mi előtt elalszom benne. Erősebben kezdtem mozogni, és megtámasztottam magam a csípőjén. Kerestem a tökéletes ritmust, ami nem nyikorgatta meg az ágy eresztékeit és nem verte az alumínium fejtáblát a falnak. A ritmust, amivel még csendben tudott maradni, és ami mellett én is vissza tudom tartani magam addig, míg elélvez... De ez a csata elveszett, pedig csak néhány perce ment az egész. - A francba, Szilva - nyögtem bocsáss meg! Bocsáss meg! Megemeltem a fejem, és éreztem, ahogy a túl korán jött orgazmusom végigdübörög a lábamon, a gerincemen. Kihúztam, keményen megszorítottam a farkam, mire ő a lába közé nyúlt, és ujját a csiklójára nyomta. A folyosón lépések hallatszottak, és gyorsan Hannára néztem, hogy ő is hallotta-e, majd egy pillanat múlva kopogtak az ajtón. A szemem elhomályosult, miközben élveztem. Bassza meg! Baaassza meg! - Will - rikkantotta Jensen. - Hé, itt vagyok! A fürdőszobában vagy? Hanna azonnal fölült, a szeme tágra nyílt, mintha bocsánatot kérne, de már késő volt. Lehunytam a szemem, és magamat markolva a meztelen combjára lőttem. - Egy pillanat! - ziháltam, és lenéztem oda, ahol még mindig tartottam magam. Az egyik kezemmel támaszt keresve az ágyra hajoltam. Ahogy Hannára néztem, láttam, hogy nem tud elszakadni a combjára - és bassza meg, a szoknyájára - lövellt spermám látványától. - Épp öltözők, mindjárt megyek! - mondtam, és az adrenalinfröccstől a szívem úgy vert, mintha ki akarna ugrani a helyéből. - Zsír! Akkor találkozunk odalenn - mondta, és távolodó lépések zaját hallottam. - A szoknyád! - mondtam, és hátraléptem, hogy gyorsan felöltözzek, de Hanna nem mozdult.

- Will - súgta, és az ismerős éhségtől sötétlett a szeme. - Bassza meg! - Ez nagyon közel volt. És az ajtó még csak be sem volt zárva. - Én nem... De ő hátradőlt, és magára húzott. És egyáltalán nem érdekelte, hogy besétálhatott volna a bátyja, és megláthatott volna. Meg hát, el is ment, nem igaz? Megőrjít ez a lány. A szívem még őrülten vert. Előrehajoltam, és két ujjamat belényomva a nyelvemmel a puncija fölött csiklandoztam, mire lassan lecsukta a szemét. A keze a hajamba markolt, a csípője meg-megrándult az érintésemtől, és éreztem, hogy hamarosan élvezni fog. A szája csendes kiáltásra nyílt. Megrázkódott, a csípőjét felemelte az ágyról, és szorosan megmarkolta a hajam. Mikor az orgazmusa alábbhagyott, akkor sem hagytam abba, hanem tovább mozgattam benne az ujjaim, és egy vonalat csókoltam a csiklójától a combjáig, majd a csípőjéig. Végül a hasának nyomtam a homlokom, és igyekeztem visszatérni a normál kerékvágásba. - Ó, istenem - súgta, ahogy lassan elengedte a hajam, és a kezét a mellére tette. - Egészen megőrjítesz. Kihúztam belőle az ujjam, és megcsókoltam a keze fejét, beszívva a bőre illatát. - Tudom. Nyugodtan pihent az ágyon vagy egy percig, aztán kinyitotta a szemét, felnézett rám, mintha csak most tért volna magához. - Jézusom! Ez közel volt! - Nagyon közel - mondtam nevetve. - Azt hiszem, át kéne öltöznünk, és le kéne mennünk. És bocs, azért - intettem a szoknyája felé. - Majd letörlöm... - Hanna! - mondtam, visszafogva egy ideges nevetést. - Nem mehetsz le egy hatalmas spermafolttal a szoknyádon! Ezt már fölfogta. - Igaz. Csak hát... nekem tetszik így - mondta, és úgy nevetgélt, mint akinek elmentek otthonról.

- Micsoda elferdült egy lány vagy! Felegyenesedett ültében, miközben én a nadrágomat húztam, és az ingemen át megpuszilta a hasam. Átöleltem a vállát, magamhoz szorítottam, és elmerültem ebben az érzésben. Egészen elvesztem a szerelemben. Néhány másodperc múlva a nap elbújt egy felhő mögé, amitől minden egy kicsit sötétebb árnyalatú lett. Ebben a gyönyörű fényben hallottam meg Hanna kérdését. - Voltál már szerelmes? Csendben maradtam, és azon gondolkodtam, vajon hangosan gondolkodtam-e az előbb. De amikor lenéztem rá, csak nyugodt kíváncsiságot láttam a szemében. Ha bármely más nő mondta volna ezt nekem egy gyors numera után azonnal bepánikoltam volna, és keresni kezdtem volna a kiutat. De Hannával valahogy illett a pillanathoz a kérdés, különösen, hogy ennyire vigyázatlanok voltunk. Az elmúlt években nagyon óvatossá váltam a tekintetben, hogy hol és mikor szexeljek, és Jensen esküvőjét leszámítva ritkán tettem ki magam annak, hogy magyarázkodnom vagy sietősen távoznom kelljen. De mostanában, hogy Hannával voltam, bizonyos ijedtség fogott el, mintha attól tartanék, hogy csak korlátozott ideig tudom úgy érezni őt, mint most. A gondolat, hogy egyszer el kell válnom tőle, émelyített. Két másik szeretőm volt eddig, akik iránt a gyengédségnél többet is éreztem, de senkinek sem mondtam volna, hogy szeretem. Furcsa, hogy harmincegy éves koromra odáig jutottam, hogy már én is éreztem, hogy ez furcsa. Mindazonáltal nem éreztem ennek az elidegenedettségnek a súlyát, egészen eddig a pillanatig. Lassan hiperérzékeny lettem minden blazírt megjegyzésre, amit Max vagy Bennett tettek a szerelemmel és az elkötelezettséggel kapcsolatban. Nem mintha nem hittem volna ezekben; inkább egyszerűen képtelen voltam bárhogy is viszonyulni hozzájuk. A szerelem olyasmi volt, amit valahol a távoli jövőben találok majd meg, amikor már megállapodottabb és kevésbé kalandvágyé leszek. A

játékos képe úgy rakódott le rám, mint a vízkő az üvegpohárra; addig nem is nagyon törődtem vele, amíg át lehetett látni rajta. - Szerintem nem - fejezte be mosolyogva. Megráztam a fejem. - Még sohase mondtam senkinek, hogy szeretlek, ha erre gondolsz. Hanna nem tudhatta, hogy magamban szinte mindig kimondtam ezt neki, amikor egymáshoz értünk. - De érezted valaha? - És te? Vállat vont, majd a szobám és Eric szobája között levő fürdőszoba felé intett. - Megyek, és megmosakszom. Bólintottam, becsuktam a szemem, és ledőltem, miután kiment. Megköszöntem az univerzum szerencsehozó erőinek, hogy Jensen nem nyitott be; ha igen, az katasztrófa lett volna. Ha nem akartuk, hogy a családja megtudja, mi van köztünk - és elég biztos voltam benne, hogy Hanna fenn akarja tartani a barátság extrákkal állapotot -, akkor sokkal óvatosabbnak kell lennünk. Végignéztem a munkahelyi e-mailjeimet, küldtem néhány üzenetet, és egy kis víz, szappan és alapos mosakodás segítségével összekaptam magam a fürdőszobában. Hannával a hallban találkoztam. Félénken mosolygott. - Úgy sajnálom - mondta lágyan. - Nem is tudom, mi bújt belém. Pislogott, majd amikor meg akartam szólalni, a kezét a számra tette. Ki ne mondd! Elnevettem magam, majd benéztem mögötte a konyhába, hogy hallja-e valaki. - Fantasztikus jó volt. De baromi szarul jöhetett volna ki. - Zavartan nézett, mire rámosolyogtam, és vicces arcot vágtam. A szemem sarkából megláttam egy kis kerámia Jézust egy kisasztalon. Felkaptam, és a ruhája kivágásába tettem. - Hé, idenézz! Végül csak megtaláltam Jézust a melleid között!

Lenézett, elnevette magát, és táncolni kezdett vele, mintha csak azt akarná, hogy Jézus megtalálja a neki legmegfelelőbb helyet. - Jézus a dekoltázsomban! Jézus a melleim között! - Sziasztok, srácok! Mikor ma már másodszor is meghallottam Jensen hangját, azonnal elrántottam a karom Hanna közeléből. Szinte lassított felvételen néztem, ahogy a hadonászásomtól a szobor elrepül, vagy másfél méterre tőlem leesik a keményfapadlóra, visszapattan, majd ezer darabra törik. - A francba! - kiáltottam fel, és a mészárlás helyszínére léptem. Letérdeltem, és megpróbáltam összeszedni a nagyobb darabokat. Nem nagyon sikerült. A darabkák egynémelyike akkora volt, hogy leginkább pornak lehetett volna nevezni. - Will! Összetörted Jézust! - nevetett Hanna lihegve, ahogy ő is lehajolt. - Mi a fenét csináltok? - kérdezte Jensen, és letérdelt, hogy segítsen. Hanna kiment, hogy egy partvist hozzon, egyedül hagyva azzal az emberrel, aki tanúja volt kora ifjúságom vad időszakának. Megvontam a vállam, és úgy tettem, mint aki egyáltalán nem a kishúga mellével játszott az imént. - Csak megnéztem. Mármint, a szobrot, hogy milyen. A formáját... Jézus, szóval... - A kezemmel végigsimítottam az arcomon, és éreztem, hogy megizzadtam egy kicsit. - Nem is tudom, Jens. De megijesztettél! - Mitől lettél ilyen ijedős? - nevetett rám. - Talán a vezetéstől? Jó rég nem ültem már a volán mögött. Megvontam a vállam, és még mindig nem tudtam a szemébe nézni. Erre megveregette a vállam, és azt mondta: - Szerintem kéne neked egy sör. Hanna visszatért, és elhessegetett minket, hogy felsöpörhesse a törmeléket a szemétlapátra, de azért titokban megeresztett felém egy összeesküvő „szent isten!” pillantást. - Megmondtam anyának, hogy eltörted, de nem is emlékezett, hogy melyik nagynéniétől kapta. Szerintem nincs semmi gáz.

Sóhajtottam, és követtem őt a konyhába, hogy egy puszival bocsánatot kérjek Helenától. Ő egy sört nyomott a kezembe, és azt mondta, hogy nyugodjak meg. Mialatt még fent dugtunk Hannával, vagy talán éppen amikor ezerrel mostam a farkamról, az ujjaimról és az arcomról Hanna szagát, az apja is megérkezett haza. Jézus Mária! A meztelen Hanna és a szobaajtó képétől eltávolodva csak most esett le igazán, hogy milyen őrültek voltunk. Hogy mertük ezt megtenni? Johan felnézett a hűtőből, ahol egy sör után kotorászott, majd odajött hozzám, hogy a maga esetlenül barátságos módján üdvözöljön. A tekintete kifejező volt, de a szavakkal nem tudott bánni. Ennek általában az lett a vége, hogy ő csak nézett valakire, mire a másik fél megpróbálta kimondani, amit gondolt. - Szervusz - mondtam, és a kézfogás után hagytam, hogy magához húzzon egy ölelésre. - Bocs a Jézusért. - Ugyan, semmiség. - Hátralépett, legyintett egyet, majd úgy tett, mint akinek hirtelen eszébe jut valami. - Hacsak nem lettél vallásos hirtelen. - Johan! - szólt a távolból Helena, megtörve a pillanatot. Legszívesebben a nyakába ugrottam volna ezért. - Szívem, megnéznéd a sütőt? A bab és a kenyér már kész! Johan odament a tűzhelyhez, és kivette a húshőmérőt a fiókból. Éreztem, hogy Hanna mellém lép, és a vizespoharával koccint a sörömmel. - Csirió - mondta könnyed mosollyal. - Éhes vagy? - Farkaséhes. - Ne csak a végét, Johan! - folytatta Helena kintről. - Nyomd bele egészen! Köhögnöm kellett, mire a sör majdnem az orromon jött ki. A szám elé tettem a kezem, és igyekeztem lenyelni a kortyot. Jensen mögém lépett, és tudálékos mosollyal hátba ütött. Liv és Rob már ott ültek a konyhaasztalnál, és összehajolva, csendesen nevetgéltek. - Szent isten, hosszú lesz ez az este - motyogta Hanna az orra alatt.

*** A beszélgetés körbeölelte az asztalt. Néha kisebb csoportokra oszlott, majd ismét mindenki részt vett benne. Valamikor vacsora közben megérkezett Niels. A családban Jensen volt a szókimondó ember, és ő volt a legrégibb barátom; Eric - aki két évvel volt idősebb, mint Hanna volt a vadember, míg Niels, a középső gyerek volt a csendes fiú, akit sohase sikerült igazán megismernem. Huszonhét éves korára egy nagy energetikai cég mérnöke volt, és kiköpött az apja, kivéve a szemkontaktus és a mosoly képességét. De ma este meglepett engem: mielőtt leült, odahajolt Hannához, és azt súgta a fülébe: - Klasszul nézel ki, Ziggs! - Így van - toldotta meg Jensen, villájával felé mutatva. - Mi változott rajtad? Én az asztal túloldaláról néztem őt, és megpróbáltam kitalálni, mit látnak rajta; ugyanakkor furcsán irritált ez a megjegyzés. Számomra mindig ugyanolyan volt, mint most: laza, és jól érezte magát a bőrében. Nem görcsölt a ruhákon, a frizuráján vagy a sminkjén. De nem is kellett neki. Akkor is gyönyörű volt, amikor fölkelt reggel. Futás után szinte sugárzott. És tökéletes volt akkor is, amikor egy menet után izzadtan feküdt mellettem. - Hát - mondta vállvonogatva, miközben villájára feltűzött egy zöldbabot -, nem is tudom. - Vékonyabb lettél - jegyezte meg Liv, oldalra hajtott fejjel. - Szerintem inkább a haja - mondta Helena, miután lenyelt egy falatot. - Lehet, hogy Hanna egyszerűen boldog - vetettem föl a tányéromra nézve, és egy falat húst kezdtem vágni. Az asztal körül mindenki elcsendesedett, és ideges lettem, amikor egy csomó értetlen szem meredt rám mindenhonnan. - Most mi van?

Csak ekkor jöttem rá, hogy Hannának, és nem Ziggynek neveztem őt. De Hanna szépen átvette a fonalat. - Futok minden reggel, szóval tényleg vékonyabb vagyok egy kicsit. És levágattam a hajamat. És az is igaz, hogy élvezem a munkám, és barátaim is vannak. Willnek igaza van: boldog vagyok. - Egy kis szemtelen mosollyal Jensenre nézett - Látod, igazad lett. De nem akartok leszállni rólam? Jensen rámeredt, a család többi tagja pedig így-úgy elcsendesedett, és visszatért a vacsorához. Éreztem Liv mosolyát az arcomon, és mikor felnéztem a tányéromból, rám kacsintott. Na, basszus! - Nagyon finom a vacsora - mondtam Helenának. - Köszönöm, Will! Nőttön-nőtt a csend, és kezdtem úgy érezni, hogy figyelnek. Hogy megfogtak. Ráadásul Jézus egészben maradt apró feje engem nézett a polcról. Ő aztán tudta. A Ziggy név legalább annyira beégett a család tudatába, mint Johan hosszú munkaórái vagy Jensen védelmező hajlama. Míg két hónappal ezelőtt futni nem kezdtünk, nem is tudtam Hanna rendes keresztnevét. De bassza meg! Már nem tehettem mást, mint hogy vállalom az egészet, és kimondom újra. - Tudtátok, hogy Hanna cikke meg fog jelenni a Cellben? Ezt nem csináltam túl finoman. Hangosabban mondtam ki a nevét, mint a többi szót, de nem bántam. Körbemosolyogtam az asztalnál. Johan felnézett, tágra nyílt szemmel. - Ez komoly, sötnos? - Ez az antigéndetermináns csoportok feltérképezési projektje, amiről már beszéltem neked. Csak úgy belekezdtünk valamibe, de véletlenül valami klassz dolog jött ki belőle. Úgy látszott, ez a téma veszélytelenebb vizekre irányítja a beszélgetést, így hát vettem egy nagy levegőt, és sokáig bent tartottam. Lám, a szülőkkel való találkozásnál csak az a stresszesebb dolog, ha mindent el akarok titkolni a család elől.

Láttam, hogy Jensen egy kis mosollyal az arcán figyel, de én szimplán viszonoztam, majd ismét a tányéromra néztem. Nincs itt semmi látnivaló, kérem! Haladjanak tovább! De a beszélgetés egyik szünetében Hanna meglepett és elgondolkodó pillantását éreztem magamon. - Miattad - mondta hang nélkül. - Mi? - kérdeztem vissza ugyanúgy. Lassan megrázta a fejét, majd végül megszakította a szemkontaktust, és a tányérjába nézett. Át akartam nyúlni az asztal alatt a lábammal, hogy a lábát megérintve ismét magamra irányítsam a figyelmét, de ez a sok kinyújtott láb miatt olyan lett volna, mintha egy aknamezőn sétálnék. A beszélgetés meg már úgyis máshol tartott. *** Vacsora után felajánlotta, hogy elmosogat, míg a többiek bemennek a nappaliba egy koktélra. Megcsapott a törlőruhával én meg mosószeres habot fújtam felé. Már majdnem odahajoltam, hogy megcsókoljam a nyakát, amikor bejött Niels egy újabb sörért, és úgy nézett ránk, mintha ruhát cseréltünk volna. - Mit csináltok? - kérdezte nyíltan gyanakodva. - Semmit - válaszoltunk egyszerre, és hogy még rosszabb legyen, Hanna még meg is ismételte: - Semmit. Csak mosogatunk. Ő tétovázott néhány pillanatig, majd bedobta az üres sörösdobozát a szeméttartóba, és elindult vissza a többiekhez. - Ma már a második alkalom, hogy majdnem lebuktunk - suttogta Hanna. - Harmadik - javítottam ki. - Kis hülye - mondta, és megrázta a fejét. Izgatottság villant a szemében. - Nem kéne belopóznom a szobádba az éjjel, mi? Tiltakozni akartam, de abbahagytam, amikor megláttam a szája sarkában a görbe kis mosolyt.

- Te maga vagy a kisördög - súgtam, és odanyúltam, hogy a hüvelykujjammal megsimogassam a mellbimbóját. - Nem véletlen, hogy Jézus nem akart a melled között maradni! Hirtelen elakadt a lélegzete, majd elsöpörte a kezemet onnan. Hátranézett. Egyedül voltunk a konyhában, de a többiek hangja behallatszott a szobából, én meg csak annyit akartam, hogy odahúzzam magamhoz egy csókra. - Ne! - A szeme komolyan villant, és a következő szavait már remegve, kifulladva mondta ki. - Nem tudnék leállni! *** Miután néhány órát dumáltunk Jensennel, végül aludni indultam. Jó sokáig néztem a falat, hogy hallom-e Hanna csendes lépteit a folyosón, vagy az ajtó nyikordulását ahogy besettenkedik a szobámba, de aztán kénytelen voltam föladni. Elszenderedtem, és nem is vettem észre, amikor valóban bejött, levetkőzött, majd meztelenül bebújt mellém a takaró alá. Csak a teste finom érintésére ébredtem föl, ahogy átkarolt. A keze felcsúszott a mellkasomra, a szája a nyakamat, az államat és az alsó ajkamat csókolta. Már azelőtt felállt a farkam, hogy egészen felébredtem volna. Mikor egyet mordultam, Hanna emlékeztetőül a számra tette a kezét. - Ssss... - Hány óra? - kérdeztem darabosan, beszívva hajának édes illatát. - Kettő múlt. - Nem hallott senki? - Csak Jensen és Liv hallhatnának meg a folyosó végén. De Jensennél megy a ventilátor, úgyhogy tudom, hogy alszik. - Tíz másodperc alatt elalszik, ahogy beindul az a vacak. - Nevettem, mert igaza volt. Évekig voltam a szobatársa, és utáltam a rohadt ventillátorát. - Rob meg horkol - mondta a fülembe halkan. - Liv meg korábban elalszik, mint ő, különben nem hagyná aludni a zaj.

Örültem, hogy ilyen óvatos volt, és hogy valószínűleg senki sem fog bekopogni az ajtón, miközben szeretkezünk. Kifordultam az ágy szélére, és magamhoz húztam őt. A szex miatt lopódzott be, az világos volt; de úgy éreztem, nemcsak egy gyors numerát akar. Volt valami más is, ami ott lappangott a felszín alatt. Ezt vettem ki abból, ahogy a sötétben nyitott szemmel nézett, ahogy őszintén csókolt, és ahogy minden érintése olyan bizonytalan volt, mintha kérdezne vele. Láttam abból is, ahogy odahúzta a kezem, ahová szerette: először a nyakára, aztán lejjebb, a mellére, majd odatette a szívére. Dübörgőit. A hálószobája csak néhány ajtónyira volt innen, úgyhogy nem a megerőltetéstől zihált. Gondolkodott valamin. A holdfényben kinyitotta majd becsukta a száját néhányszor, mintha mondani akarna valamit, de nem lenne hozzá elég a levegő. - Mi a baj? - suttogtam, az ajkamat a füléhez nyomva. - Vannak még mások is? - kérdezte. Értetlenül húzódtam hátrább. Mármint, más nők? Százszor is szerettem volna ezt megbeszélni vele, de ahogy finoman kerülte a témát, elbátortalanított. Ő volt az, aki pasizni akart, aki nem bízott bennem, és nem akarta, hogy csak mi legyünk egymásnak. Vagy félreértettem valamit? Mert, ami engem illet, nekem nem volt senki más. - Azt hittem, ezt akarod - válaszoltam. Kinyújtózott, és megcsókolt. Az ajkát már annyira ismerősnek éreztem, ahogy először könnyedén, majd egyre forróbban az enyémbe olvadt, hogy egy lázas pillanatig arra gondoltam, hogyan lehet képes megosztani magát rajtam kívül másokkal is. Magához húzott, és lenyúlt a dákómhoz, hogy magához érintse. - Van arra valami szabály, hogy lehet-e védekezés nélkül szexelni naponta kétszer? Megszívtam a bőrt a füle alatt, és súgva válaszoltam. - Szerintem az kéne, hogy szabály legyen, hogy nincsenek más szeretők.

- Ha van, akkor megszegjük azt a szabályt? - kérdezte, fel emelve a csípőjét. Bassza meg! Mi ez a zaj? Kinyitottam a szám, hogy tiltakozzak; hogy a sarkamra álljak, és megmondjam neki, elég volt ebből a körkörös mellébeszélésből, amikor egy halk nyögéssel megfeszült, úgy, hogy teljesen rám csúszott, és meg kellett harapnom a számat, hogy ne kiáltsak fel. Egészen valószerűtlen volt: ezerszer szexeltem már, de ilyet még soha, de soha nem éltem át. Éreztem a vér ízét a számon, és a forróságot a bőrömön mindenütt, ahol hozzám ért. Aztán körözni kezdett a csípőjével, megtalálva a maga örömét alattam, és a szavak szertefoszlottak az agyamban. Én csak egy férfi vagyok, az isten szerelmére! Nem isten! Nem tehetek róla, de muszáj most magamévá tennem őt, aztán majd mindent megbeszélünk utána! Úgy éreztem, mintha csalnék. Nem adja nekem a szívét, de a testét igen; én meg azzal áltatom magam, hogy ha elég gyönyört adok neki, az majd mind összegyűlik, és akkor azt is hihetem, hogy már többről van itt szó. De most nem érdekelt, hogy mennyire fogom ezt később még bánni.

TIZENHETEDIK FEJEZET Még nem volt ilyenben részem. Ennyire lassan! Annyira, hogy nem is tudtam, el lehet-e így élvezni, de nem is érdekelt. Az ajkunk milliméterekre volt egymástól; egy levegőt szívtunk, egy volt a hangunk, és ugyanazt suttogtuk: Érzed? Érzed te is ezt? Én éreztem. Éreztem minden egyes dadogó szívdobbanását; ahogy a válla remegett fölöttem; éreztem az ajkán a meg nem formált szavakat, amikor mondani akart valamit... talán ugyanazt, amit én kerülgettem már, mióta beosontam a sötét szobájába. Vagy még inkább azelőtt. Úgy láttam, nem érti, hogy mit kérdezek. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz dolog egyenesbe hozni a dolgokat. Szeretkeztünk, a szó valódi értelmében. A bőre a bőrömön, és nincs köztünk semmi sem. És Hannának szólított az ebédlőasztalnál... Azt hiszem, eddig még senki sem mondta ki ezt a nevet a házban. És bár Jensen - Will legjobb barátja - is ott volt, Will inkább velem maradt, hogy elmosogassunk. Sokatmondóan nézett rám, mikor elindultam a szobámba, és SMS-ben jóéjszakát kívánt. Ha bármilyen kérdésed van, a szobám nyitva áll. A többiek között úgy éreztem, hogy ő az enyém; de most, hogy egyedül voltam, és az ajtaja csukva volt, hirtelen semmit sem tudtam biztosan. Vannak még mások is?... Azt hittem, ezt akarod. Szerintem az kéne, hogy szabály legyen, hogy nincsenek más szeretők. Akkor megszegjük azt a szabályt?... ...Csend. De mit vártam? Becsuktam a szemem, és szorosabban öleltem őt, miközben majdnem egészen kihúzta belőlem, majd lassan visszanyomta, centiméterről centiméterre, és halkan duruzsolt a fülembe. - Annyira jó ez, Szilva!

Csípőjével rám fordult, az egyik kezével megsimogatta a bordáimat, majd megmarkolta a mellemet, és egyszerűen csak tartotta, miközben a hüvelykujjával a kemény végét simogatta. Imádtam az élvezete mély, olvadó hangjait, ami segített elszakadni az igazságtól, hogy nem mondta ki nekem azokat a szavakat, amiket annyira szerettem volna. Nem mondta ki, hogy nincs más nő többé az életében. Nem mondta ki, hogy azzal, amit most védekezés nélkül csinálunk, nem szegünk meg és nem is fogunk megszegni semmiféle szabályt. Ő volt az, aki felvetette korábban ezt a témát, és én voltam az, aki nem akart beszélni róla. Vajon tényleg úgy van vele, hogy nem érdekli egy olyan kapcsolat, ami több mint szex és barátság? Vagy csak nem akar ő lenni az, aki újra felveti a kérdést? És miért vagyok én ilyen passzív? Úgy tűnt, mintha a félelem, hogy elronthatok mindent, elvette volna a szavaimat. A teste hátrafeszült, és halkan morgott, ahogy ki-be csúszott bennem, fájdalmasan lassan. Becsuktam a szemem, a nyakának nyomtam a fogaimat, és megharaptam egy kicsit, megadva neki minden gyönyört, amit el tudtam képzelni. Azt szerettem volna, hogy annyira kelljek neki, hogy már ne számítson az, hogy gyakorlatlan vagy bizonytalan vagyok. Meg akartam találni a módját, hogy kitöröljem belőle az összes nő emlékét, akik előttem voltak. Érezni - tudni - akartam, hogy hozzám tartozik. Egy rövid, fájdalmas pillanatra belém villant, hogy hány más nő érezhette vele ugyanezt. Azt akarom érezni, hogy az enyém vagy! Megnyomtam a mellét, hogy forduljon le rólam, és én mehessek őrá. Willel még sohasem voltam felül. Ahogy lenéztem rá, bizonytalan lettem, és a csípőmhöz vezettem a kezét. - Még nem csináltam így. Az egyik kezével megfogta a farka tövet, és maga fölé igazított, majd felnyögött, ahogy lassan ráereszkedtem.

- Csak csináld, ami jó neked - mondta, és figyelt. - Most neked kell vezetni. Becsuktam a szemem, és különféle dolgokat próbálgattam; közben igyekeztem nem hülyén érezni magam a gyakorlatlanságom miatt. Annyira tudatában voltam ennek az őszinte érzésnek, ami a szívemet nyomta, hogy az jutott eszembe, vajon nem látszik-e ez meg a mozgásomon. Nem vagyok-e darabosabb, kevésbé felszabadult és kevésbé szexi. Azt sem tudtam, hogy jó-e ez neki egyáltalán. - Mutasd meg! - súgtam. - Érzem, hogy valamit rosszul csinálok. - Viccelsz? Tökéletes vagy! - morogta a nyakamba. - Szeretném, ha egész éjszaka tartana. Megizzadtam, de nem a kimerültségtől, hanem mert annyira fel voltam húzva, hogy ez a bőrömön is kijött. Az ágy régi volt és nyikorgós; nem mozoghattunk úgy, ahogy szoktunk: vadul és órákig, bejárva az egész matracot, a párnákat és az ágykeretet. Mielőtt rájöttem volna, hogy mi is történik, Will leemelt magáról, odavitt a padlóra, és leült, úgy, hogy én ráereszkedhessek. Még sokkal mélyebbre jutott így. Kemény volt, és egy eddig ismeretlen, finom helyen is éreztem a nyomását. Nyitott szája végigsiklott a mellemen, majd szívta és fújta is a mellbimbóimat. - Egyszerűen csak basszál meg! - lihegte. - Idelenn nem kell törődni a zajjal. Azt hitte, a nyikorgó ágy zavar. Becsuktam a szemem, és öntudatlanul ringatóztam rajta, és amikor már úgy éreztem, hogy megállók, és elmondom neki, hogy nekem nem jön be ez a póz, és azt is elmondom, hogy fojtogatnak a kimondatlan kérdések és a szavak, megcsókolta az állam, az arcom, a szám, és azt suttogta: - Hol jársz most? Gyere vissza hozzám! Megálltam rajta, és a homlokom a vállán pihentettem. - Túl sokat gondolkodom. - Miről?

- Hirtelen ideges leszek, ha arra gondolok, hogy csak ilyenkor, ilyen rövid időre vagy az enyém. Azt hiszem, nem szeretem ezt annyira, mint ahogy gondoltam. Erre az állam alá tette az ujját, és megemelte a fejem, hogy muszáj legyen ránéznem. A száját a számnak nyomta, egyszer, kétszer, majd azt mondta: - Minden áldott pillanatban a tiéd leszek, ha ezt akarod. Csak mondd ki, Szilva! - Ne törj össze, jó? Még ebben a sötétben is láttam, ahogy összeráncolja a homlokát. - Mondtad ezt már korábban is. De miért gondolod, hogy összetörnélek? Miért gondolod, hogy egyáltalán össze tudnálak törni? A hangja türelmesnek hangzott, de feltépett bennem valami vad és feszült dolgot is. - Pedig azt hiszem, képes lennél rá. Még ha nem is akarnád, most azt hiszem, így lenne. Sóhajtott, és az arcát a nyakamhoz nyomta. - Miért nem adod meg nekem, amit szeretnék? - Mit szeretnél? - kérdeztem, és úgy támaszkodtam a térdemre, hogy kényelmesebb legyen, ám eközben fel- és visszacsúsztam az álló farkára. Ő kemény kézzel fogta meg a csípőm, és megállított. - Ha ezt csinálod, nem tudok gondolkodni. - Néhány mély levegőt vett, és azt suttogta: - Én csak téged akarlak. - Akkor... - suttogtam én is, kezemmel végigsimítottam a haján, a tarkóján - lesznek mások is? - Azt hiszem, ezt neked kéne megmondanod, Hanna. Becsuktam a szemem, és nem tudtam, hogy ez elég-e. Megmondhattam volna neki, hogy nem fogok járni senkivel, és elképzeltem, hogy ő is ugyanezt mondja. De nem akartam, hogy ez rajtam álljon. Ha Will megteszi azt, hogy csak egyvalakivel van, akkor ez nem lehet kérdéses a számára; neki kell lemondania másokról, azért, mert így érez irántam. És ez nem lehet egy laza döntés, egy talán igen, talán nem, egy ahogy gondolod.

A szája megtalálta a szám, és olyan édes, finom csókot adott, mint talán még soha. - Mondtam már neked, hogy meg akarom próbálni - súgta.- Te voltál az, aki azt mondta, hogy ez nem fog működni. Tudod, ki vagyok; és azt is tudod, hogy miattad más akarok lenni. - Én is így akarom. - Akkor jó. Megcsókolt megint, majd újra beindult a ritmus. Apró lökések tőle, fölfelé, finom körzések tőlem, aki rajta voltam. Mikor kilélegzett, én be; a fogai finoman érintették a szám. Még egyetlen emberi lényhez sem éreztem magam ennyire közel. A keze ott volt mindenütt: a mellemen, az arcomon, a combomon, a lábam között. A hangja mélyen és bátorítóan dörmögött a fülembe, elmondva, hogy milyen jó ez neki, milyen közel van már, hogy mennyire kellett ez neki, és hogy úgy érzi, minden nap csak azért dolgozott, hogy visszajöhessen hozzám. Azt mondta, ha velem van, az olyan, mintha otthon lenne. Mikor eldőltem, nem érdekelt, hogy ez esetlen-e vagy idétlen; hogy gyakorlatlan vagyok-e vagy naiv. Csak azzal törődtem, hogy az ajka a nyakamon legyen, a karja körülöttem, és olyan szorosan tartson, hogy a lehető legközelebb kerülhessek hozzá. *** - Elkészültél? - kérdezte Will vasárnap délután, ahogy beslisszant a hálószobámba, és egy gyors csókot nyomott a nyakamra. A délelőtt nagy része is így telt: egy titkos csók az üres folyosón, egy gyors tapizás a konyhában. - Majdnem. Csak bepakolok néhány dolgot, amit anya összerakott nekem. Éreztem kemény karjának ölelését a derekamon, és hátradőltem, hogy egybeolvadjak vele. Nem is vettem észre, hogy milyen gyakran érint meg Will, amíg ezt szabadon csinálhattuk. Mindig szívesen ért hozzám - megsimított az ujja hegyével, megérintett a csípőmnél, nekem

ütközött a vállával, de olyan kényelmes volt ez, és annyira hozzászoktam már, hogy nem is vettem észre. Ezen a hétvégén megéreztem a sok ilyen apró pillanat hiányát, és most alig tudtam betelni vele. Már most azt fontolgattam, hogy hány mérföld után mondhatom azt neki, hogy álljon félre, és bizonyítsa be, hogy komolyan gondolta az ajánlatát: tegyen magáévá a hátsó ülésen. Félretolta a lófarkamat, és a szájával végigsiklott a nyakamon, majd megállt a fülem előtt. Hallottam, ahogy a kulcsai csörögnek a kezében, éreztem a hasamon a fém hideg érintését, ahogy felhúzta egy kicsit a felsőm. - Nem kéne ezt csinálnom - mondta. - Azt hiszem, Jensen a villásreggeli óta próbál sarokba szorítani, de én még nem akarok meghalni. Szavai lehűtötték a véremet, és arrébb léptem, hogy elérjem az ágy másik végén levő blúzt. - Ez már csak így megy Jensennél - vontam meg a vállam. Tudtam, milyen furcsa lesz Jensennek, illetve Willnek, nekem és az egész családomnak, ha megtudják az igazságot rólunk, de most egész reggel csak az előző éjszakára gondoltam a vendégszobában. Napvilágnál szerettem volna megkérdezni tőle: komolyan gondolod, amit mondtál, hogy csak engem akarsz? Mert végül már én is felkészültem rá, hogy megtegyem ezt a lépést. Becipzáraztam a táskám, és fogtam, hogy felemeljem az ágyról. Ő erre átnyúlt a testem mellett, és elkapta a fülét. - Vihetem én? Éreztem a melegét, a samponja illatát. Ahogy felegyenesedett, nem lépett el, nem tett semmit, hogy nagyobb legyen köztünk a távolság. Becsuktam a szemem, éreztem, hogy szédülni kezdek, mintha a közelsége kiszívná a levegőt a szobából. Az államnál megbillentette a fejem, és a számra szorította a száját, lassú, elnyújtott mozdulattal, mire én is felé mozdultam, hogy megkapjam a csókot.

- Beteszem a cuccokat a kocsiba, aztán elhúzunk innen, oké? kérdezte mosolyogva. - Oké. Hüvelykujját végighúzta az alsó ajkamon. - Hamarosan otthon leszünk - súgta -, de én nem megyek a lakásomba. - Oké - mondtam újra, remegő lábbal. Vigyorgott, megemelte a csomagot, és én alig tudtam megállni a lábamon, ahogy kiment a szobából. Mikor leértem a konyhában találtam a nővéremet. - Mentek? - kérdezte Liv, és megkerülte az asztalt, hogy megöleljen. Nekidőltem, és bólintottam. - Will kint van már? Kinéztem a konyhaablakon, de nem láttam őt. Nem akartam még igazán indulni, mert ha nappali fényben beszélünk, nem hagyhatunk ki bizonyos dolgokat. - Azt hiszem, bement Jens-hez, hogy elbúcsúzzon - mondta, és visszament a csaphoz, ahol épp egy csomó epret mosott. - Nagyon aranyosak vagytok együtt. - Micsoda? Na, nem. - A pulton frissen sült sütik hűltek; felvettem néhányat, és beletettem őket egy barna papírzacskóba. - Mondtam már, Liv, hogy ez nem olyan. - Mondj, amit akarsz! Ez a fiú beléd van zúgva. Őszintén szólva nem csodálkoznék, ha mindenki észrevette volna. A fejemet ráztam, de melegséget éreztem belül. Kivettem két melegen tartó műanyag poharat a szekrényből, kávét öntöttem beléjük a nagy rozsdamentes kancsóból, cukrot és tejet tettem az enyémbe, Willébe csak tejet. - Nem lehet, hogy a terhesség az agyadra ment? Ez nem az, aminek gondolod! A nővérem nem volt hülye. Biztos voltam benne, hogy épp úgy kihallotta a hangomból a hazugságot, mint ahogy én. - Lehet, hogy neked nem az - mondta, és kétkedve ingatta a fejét. De ezt sem hiszem igazán.

Elbambulva bámultam ki az ablakon. Tudtam, hogy hányadán állunk Willel... legalábbis úgy éreztem. Az utóbbi napokban sok minden megváltozott, és most már én szerettem volna, ha definiáljuk a kapcsolatunkat. Féltem tőle, hogy határokat kell megszabni, mert több teret szerettem volna, hogy szabadon lélegezhessek. Elkeserített volna, ha azt hallom, hogy valamiféle órarendet készít a számomra, éppoly könnyedén, mint ahogy azt a többi nőjével tette. Most már azért kerültem a beszélgetést, hogy megvédjem a kalitkába zárt szívem attól, hogy milyen szabad is ő. De hiábavaló volt mindez. Tudtam hogy muszáj mindenestül átbeszélnünk a dolgot, most. Úgy, ahogy ő akarta korábban. Amire az éjjel utalt. Ki kell lépnem innen, és vállalnom kell a kockázatot. Itt volt az ideje. Valahol becsapódott egy ajtó, mire felpattantam, majd a kávémra néztem, amit még mindig kevergettem. Liv érintette meg a vállamat. - Egy percre még muszáj az okos nővérednek lennem. Légy óvatos, jó? Végül is, a híres Will Sumnerről beszélünk, nem igaz? Pontosan ez volt az oka annak, hogy rettegtem egy esetleges hibától. *** Kezemben az útra szánt kávéval és sütivel végigjártam mindenkit, és elbúcsúztam. Családom tagjai szétszóródtak a házban, de mindenkit megtaláltam, kivéve a bátyámat és a sofőrömet. Kimentem előre, hogy megnézzem a ház előtt; a kavics megcsikordult a talpam alatt. Ahogy odaértem a garázshoz, megálltam, mert hangokat hallottam bentről. Kint madarak énekeltek és a fák időnként megreccsentek a hűvös reggeli levegőben. - Csak néztem, hogy mi lehet közöttetek - hallottam a bátyám hangját. - Semmi - mondta Will. - Csak együtt szoktunk lógni. A te kérésedre, egyébként.

Megütött, amit hallottam, és eszembe jutott a régi mondás, hogy ne hallgatózz, mert valószínűleg nem fog tetszeni, amit hallasz. - És mit jelent az, hogy lógni? - kérdezte Jensen. - Mert baromi közvetlen vagy vele. Will megszólalt, de aztán el is hallgatott, és én hátraléptem nehogy a hosszú árnyékomból észrevegyék, hogy ott vagyok nem messze. - Van néhány csajom - kezdte Will, és szinte magam előtt láttam, hogy az állát vakarja. - De nem; Ziggy nincs köztük. Ő csak egy jó barát. - Úgy éreztem magam, mint akit jeges vízbe dobtak. Kirázott a hideg, és bár tudtam, hogy csak azt csinálja, amiben megegyeztünk, a gyomrom összerándult. - Meg aztán, lehet, hogy az egyikkel komolyabb dolgot is szeretnék. - A szívem zakatolni kezdett, és erős kísértést éreztem, hogy előlépjek, hogy ne mondhasson többet. De még hozzátette: - Szóval, úgy érzem, be kéne fejezni a többiekkel. Most először van az, hogy többet akarok... de ez a lány eléggé gyanakvó, és nehéz továbblépni, felrúgni a régi rutint. Úgy éreztem, olyan a karom, mint a főtt tészta. Megtámaszkodtam a kapuban, hogy ne essek össze. A bátyám válaszolt valamit, de már nem figyeltem rá. *** Ha azt mondom, hogy feszült volt a hangulat az autóban, akkor keveset mondok. Már majdnem egy órája úton voltunk, és csak nagy ritkán fűztem össze két szónál többet egymás után. - Éhes vagy? - Nem. - Nincs túl meleg? Túl hideg? - Nem, oké. - Beírnád ezt a GPS-be? - Persze. - Nem baj, ha megállunk egy pisilésre? - Oké.

A legrosszabb az volt, hogy tudtam, hogy nem vagyok igazságos. Azzal, ahogy Will beszélt Jensennel, csak követte azt a szabályt, amit én fektettem le. Az utolsó éjszakát kivéve eddig nem is vártam el tőle igazán, hogy csak az enyém legyen. Nyisd ki a szád, Hanna! Mondd el, hogy mit akarsz! - Minden rendben? - kérdezte, és kicsit előrehajolt, hogy elkapja a tekintetem. - Baromira egy szótagú vagy mostanában. Felé fordultam, és a profilját néztem, ahogy vezetett; borostás állát, mosolyra görbülő száját, hiszen tudta, hogy nézem. Néhányszor felém pillantott, és a kezem után nyúlt, hogy megszorítsa. Sokkal többet jelentett nekem, mint a szex. Ő volt a legjobb barátom. Ő volt az, akit a pasimnak szerettem volna nevezni. A gondolat, hogy más nőkkel is jár, egész idő alatt halványan émelyített. De ezután a hétvége után biztos voltam benne, hogy már nem lesz velük, hiszen - Jézusom! - kondom nélkül szexeltünk. És ha ez nem ok egy komoly beszélgetésre, akkor mi lehet az? Annyira közel éreztem magam hozzá! Éreztem, hogy valami sokkal több van közöttünk, mint a barátság. Megdörgöltem a szemem. Féltékeny, ideges voltam, és... Istenem, milyen feszült ez a helyzet most. Miért volt olyan könnyű beszélnem Willel bármelyik érzésemről - kivéve azokat, amelyeket tisztázni szerettem volna? Megálltunk egy benzinkútnál, hogy tankoljunk, és közben azzal foglaltam el magam, hogy a zenék között keresgéltem a telefonjában, és megpróbáltam magamban összerakni a szavakat. Találtam egy számot, amiről úgy tudtam, hogy utálja. Elmosolyodtam, és néztem, ahogy visszateszi a töltőcsövet, majd visszajön a kocsihoz. Ahogy beült, a keze a slusszkulccsal megakadt a levegőben. - Garth Brooks? - Ha nem szereted, miért van a telefonodon? - piszkáltam. Ez jólesett. Jó kezdet, gondoltam. A megfelelő szavak a megfelelő irányba. Jó kezdet egy beszélgetéshez; nagy ugrás, de puha érkezés.

Egy vicces pillantást vetett rám, mintha valami savanyúba harapott volna, majd beindította a motort, és elindultunk. A szavak sorba álltak a fejemben. A tiéd akarok lenni. Azt akarom, hogy te az enyém légy. Kérlek, mondd, hogy nem voltál senkivel az elmúlt hetekben, mióta jól mennek köztünk a dolgok! Kérlek, mondd, hogy ez nem csak az én fejemben van így! Megnyitottam az iTunes-t, és újra végigmentem a zenéin, valami jobbat keresve, amitől jobb kedvem lesz, és jobban bízom magamban, amikor egy üzenet került a képernyőre. Bocs, hogy lemaradtam a tegnapról! Igen! Kedd este szabad vagyok, és alig várom, hogy lássalak. Nálam? xoxox Kitty Azt hiszem, egy álló percig nem vettem levegőt. Lekapcsoltam a kijelzőt, és lecsúsztam az ülésemen. Úgy éreztem, mintha valami lenyúlt volna a torkomon, és kihúzta volna a gyomromat. Az ereim lüktettek az adrenalintól, a zavarodottságtól, a haragtól. Aközött, hogy tegnap délután engem dugott kondom nélkül a szüleim házában, és hogy a nyakamat csókolgatta ma délelőtt, írt egy üzenetet Kittynek, hogy kedden találkozzanak. Ahogy kihajtottunk a benzinkútról, és ráértünk az útra, csak néztem ki az ablakon, az ölébe ejtve a telefont. Néhány perccel később rápillantott, és szó nélkül félretette. Világos, hogy meglátta Kitty üzenetét, de nem mondott róla semmit. Még csak nem is lepődött meg. Szerettem volna elbújni a föld alá. *** Megérkeztünk hozzám, de nem próbált meg feljönni. Odavittem a csomagjaimat az ajtóhoz, és csak álltunk ott esetlenül.

Megigazította egy hajtincsemet, majd gyorsan leejtette a kezét és egy arcrándulással azt kérdezte: - Biztos, hogy jól vagy? - Csak fáradt - bólintottam. - Akkor, találkozunk holnap? - kérdezte. - A verseny szombaton lesz, szóval néhány hosszabb futást kéne csinálnunk a hét elején, aztán csak pihenni. - Nekem rendben. - Akkor, reggel? Kétségbeesetten próbáltam menteni a helyzetet, és adni neki egy utolsó esélyt, hogy tisztázza magát, mert lehet, hogy az egész csak egy nagy-nagy félreértés. - Igen... és... arra gondoltam, át akarsz-e jönni kedd este. - Kezemet a karjára tettem. - Úgy érzem, beszélnünk kéne, nem gondolod? Mindenről, ami köztünk történt a hétvégén. Lenézett a kezemre, és úgy mozdította a karját, hogy az ujjai elérhessék az enyémeket. - Nem mondhatnád el most? - kérdezte összeráncolt homlokkal, láthatóan nem értve a helyzetet. Végül is, még csak este hét óra volt. Hanna, mi van veled? Úgy érzem, lemaradtam valamiről! - Csak hosszú volt az út és elfáradtam. Holnap sokáig bent kell maradnom a laborban, de kedden ráérek. Jó az neked? - Nem tudtam, vajon a tekintetem is olyan kétségbeesett-e, mint amilyennek a hangomat hallottam. Kérlek, mondj igent! Kérlek, mondj igent! Megnyalta az ajkát, lenézett a cipőjére, majd vissza, oda, ahol a keze a kezemet fogta. Azt hiszem, szó szerint láttam a másodperceket, ahogy teltek; a levegő sűrű lett, szinte szilárd, hogy már alig tudtam beszívni. - Az a helyzet... - kezdte, majd megállt, mintha még mindig gondolkodna -, hogy kedden sokáig bent kell maradnom... egy munka miatt. Egy késői megbeszélésem van - mondta bizonytalanul. Hazudott! - De napközben ráérek, vagy... - Nem, kösz. Akkor találkozunk holnap reggel. - Biztos, hogy nem? - kérdezte.

Úgy éreztem, mintha megfagyott volna a szívem. - Biztos. - Oké! Hát, akkor... - bólintott az ajtó felé - most menj. De biztos, hogy minden rendben? Mikor nem válaszoltam, csak a cipőjét néztem, megpuszilta az arcom, és elment. Én bezártam az ajtót, és egyenest a szobámba mentem. Reggelig nem akartam semmire sem gondolni. *** Úgy aludtam, mint egy hulla, és nem is ébredtem fel háromnegyed hatig, amikor az ébresztő keltett. Odanyúltam, és rácsaptam a szundi gombra, aztán csak feküdtem ott, a kivilágított kék számlapra meredve. Will hazudott nekem. Próbáltam indokokat találni, úgy tenni, mintha ez nem is számítana, hiszen semmi sem volt hivatalos köztünk; valójában nem is jártunk együtt... de ez is csak félig volt igaz. Mert ahogy arról győzködtem magam, hogy Will egy vérbeli játékos, és egyszerűen nem lehet benne megbízni, mélyen belül mégis csak azt hittem, hogy szombat éjjel minden megváltozott köztünk. Különben nem éreznék iránta így. Mégis, neki láthatóan simán belefért a csajozás, amíg nem ülünk le, és nem tesszük hivatalosan is hivatalossá. Én sohasem leszek olyan laza, hogy képes legyek elválasztani a szexet az érzelmektől. Pusztán az érzés, hogy csak Willel szeretnék lenni, elég volt ahhoz, hogy hűséges is legyek hozzá. Egészen másfajta emberek vagyunk. A számlap elhomályosult, ahogy könnyek szöktek a szemembe, majd az ébresztő újra megtörte a csendet. Itt az ideje a futásnak. Will várni fog. De nem érdekel. Felültem, és kihúztam a falból az óra zsinórját, majd visszafeküdtem. Inkább alszom.

*** Hétfőn a munkahelyemen szinte végig ki volt kapcsolva a telefonom, és nem is mentem haza, míg le nem ment a nap. Kedden korábban keltem, mint az ébresztőóra, és lementem a házban levő edzőterembe, hogy fussak a futópadon. Nem olyan volt, mint a parkban futni az ösvényeken Willel, de ez most nem érdekelt. Az edzés segített abban, hogy lelkileg kifújjam magam. Segített, hogy tisztábban lássak, rendet rakjak a fejemben, és megajándékozott néhány békés pillanattal, amikor nem kellett arra gondolnom, hogy mit csinál ma este és kivel. Azt hiszem, keményebben futottam, mint bármikor. Később, a laborban végig hajtottam a napot, de már korán, ötkor el kellett jönnöm, mert egész nap nem ettem semmit, csak egy joghurtot, és már úgy éreztem, hogy menten elájulok. Mikor hazaértem, Will várt az ajtómban. - Szia - mondtam, és lelassítottam, ahogy a közelébe értem. Megfordult, zsebre vágta a kezét, és hosszú ideig csak nézett engem. - Elromlott a telefonod, Hanna? - kérdezte végül. Egy pillanatnyi bűntudat után kihúztam magam, és a szemébe néztem. - Nem. Elindultam, hogy kinyissam az ajtót, és hogy megtartsam köztünk a távolságot. - Most mi a franc van? - kérdezte, és követett befelé. Oké, szóval, ezt játsszuk. A ruhájára néztem. Nyilván munkából jött, és muszáj volt arra gondolnom, hogy vajon csak beugrott-e, mielőtt találkozik... vele. Hogy tisztába tegye, elrendezze a dolgait, mielőtt lelépne valaki mással. Nem tudtam, képes leszek-e valaha is megérteni, hogyan lehetett ennyire oda értem, ha egyszer más nőkkel dugott közben. - Az hittem, esti megbeszélésed van - mondtam magam elé, és a kulcsaimat a konyhapultra dobtam. Ő egy darabig csak pislogva nézett, majd azt mondta: - Igen. Hattól.

- Na, jó! - mondtam kínosan nevetve. - Hanna, mi a fene folyik itt? Mit tettem, hogy ilyen vagy? Szembefordultam vele... de elgyávultam, és inkább a meglazított nyakkendőjét néztem, mega csíkos ingét. - Nem tettél semmit - kezdtem, a saját szívemet is összetörve. Őszintén kellett volna beszélnem az érzéseimről. Vagy... az érzéseim hiányáról. - Hogy micsoda? - nézett rám tágra nyílt szemmel. - A szüleim házában történt dolgok nagyon furcsán érintettek. Egyszer csak olyan közel voltunk, hogy majdnem csapdába estem. Azt hiszem, ez volt benne a legijesztőbb. Talán elragadtattam magam, és azért beszéltem úgy szombat éjjel. - Elfordultam, és az asztalon levő postai küldeményekkel kezdtem babrálni. Éreztem, ahogy leperegnek a szívemről a rászáradt rétegek, és nem marad alattuk más, mint egy üres héj. Mosolyt erőltettem magamra, és egy laza vállvonogatást is megkockáztattam. - Huszonnégy éves vagyok, Will! Egyszerűen csak szeretném jól érezni magam. Csak állt ott, és pislogott, és egy kicsit hintázott előre-hátra, mintha valami súlyos terhet raktam volna rá, súlyosabbat, mint a szavaim. - Nem értem. - Bocsáss meg. Hívnom kellett volna téged, vagy... - Megráztam a fejem, hogy kimenjen belőle ez az állandó zúgás. A bőröm égett; a mellkasom úgy fájt, mintha a bordáim menten összetörnének. - Azt hittem, megy ez nekem, de nem. Ez a hétvége is bebizonyította. Sajnálom. Hátralépett, majd körülnézett, mintha csak most ébredne, és most jönne rá, hogy hol is van. - Értem. - Néztem, ahogy nyel egyet, és végigsimítja a haját. Aztán mintha eszébe jutott volna valami, felnézett. - Ez azt is jelenti, hogy nem fogsz futni szombaton? Sokat edzettél, és... - De, ott leszek. Bólintott, megfordult, kisétált az ajtón, majd eltűnt, valószínűleg örökre.

TIZENNYOLCADIK FEJEZET

Volt egy domb az anyám házától nem messze, épp, miután befordultunk a felhajtó felé. Először egy emelkedő jött, aztán egy hirtelen lejtő és egy kanyar, és mi már megtanultuk, hogy mindig dudálni kell előtte, ha odaérünk. De ha az ember először járt ott, nem tudhatta, mi vár rá, és sokan panaszkodtak már nekünk utólag erről az őrült kanyarról. Azt hiszem, az anyámnak vagy nekem ki kellett volna tetetnünk egy domború tükröt, de erre sohasem kerítettünk sort. Anya azt mondta, ő szeret dudálni, és amúgy is, szerette azt a vak pillanatot. Jól ismerte a menetrendemet, és persze a kanyart is, annyira, hogy nem is kellett belátnia, hogy tudja, üres-e. Én nem tudtam eldönteni, hogy utálom vagy szeretem-e azt az érzést. Utáltam, hogy bíznom kell benne, hogy a lejtő üres, és hogy nem jön szembe senki, de szerettem azt a felszabadult pillanatot, mikor az autó orra túljutott az emelkedőn, és látszott, hogy előttünk minden tiszta. Pontosan így éreztem magam Hannával. Ő volt az én vakkanyarom, a rejtélyes dombom, és sohasem tudtam megszabadulni attól a kósza gyanútól, hogy valamilyen rejtélyes módon távolról küld valamit felém, hogy összeütközzek vele. De ha vele voltam, ha megcsókolhattam és megérinthettem, és az őrült teóriáit hallgattam a szüzességről és a szerelemről - az eufória, a nyugalom, az emelkedettség és a vágy egészen különleges keveréke szállt meg. Az ilyen pillanatokban nem érdekelt, hogy összeütközhetünk. Kisiklásként szerettem volna értékelni a mai szakítását; egy veszélyes kanyarként, ami után mindjárt jön az egyenes, és nem ér véget a kapcsolatunk most, hogy még csak el sem kezdődött igazán. Talán a fiatalsága az oka. Próbáltam felidézni, hogy milyen voltam huszonnégy éves koromban, és sajnos csak egy fiatal idiótát láttam magam előtt, aki őrülten dolgozik éjt nappallá téve, aztán az éjszakáit a legkülönfélébb nőkkel tölti el. Hanna bizonyos értelemben sokkal

érettebb huszonnégy éves, mint amilyen én voltam; mintha nem is ugyanahhoz a fajhoz tartoznánk. Igaza volt, amikor régebben azt mondta, mindig is tudta, hogyan kell felnőttként viselkedni, és azt kellett megtanulnia, hogyan legyen gyerek. Épp most teljesítette az első éretlen kirohanását, a kommunikáció teljes hiánya mellett. Szép volt, Szilva! Fogtam Kittynek egy taxit, és nyolc körül visszamentem dolgozni, hogy átolvassak néhány anyagot, és néhány órára kikerüljek a saját fejemből. De ahogy elmentem Max irodája előtt, láttam, hogy még mindig világos van nála. - Mit csinálsz még itt? - kérdeztem, és az ajtón belépve nekitámaszkodtam a félfának. Max felemelte a fejét a kezéről, ahová addig támasztotta. - Sara elment Chloéval. Úgy döntöttem, hogy maradok, és dolgozom egy kicsit. - Ahogy engem nézett, a szája sarka legörbült. - Te viszont már elmentél néhány órája. Miért jöttél vissza? Ma kedd van... Csak néztük egymást néhány másodpercig, miközben ott lebegett köztünk a kimondatlan kérdés. Már annyi idő telt el azóta, hogy Kittyvel töltöttem a keddeket, hogy nem is tudtam, Max tudja-e egyáltalán, hogy mit kérdez. - Találkoztam ma Kittyvel - ismertem el. - Nemrég, egy rövid időre. - Bosszúsan vonta össze a szemöldökét, de gyorsan eloszlattam a félreértést. - Elhívtam egy italra, munka után... - Komolyan, Will! Te egy akkora... - ...hogy szakítsak vele, te marha! - vágtam közbe dühösen. - Bár mindig is alkalminak számított a kapcsolatunk, szerettem volna megmondani neki, hogy vége. Már jó ideje nem találkoztunk, de még minden hétfőn megkérdezte, hogy mi legyen kedden. Pusztán amiatt, hogy fennállt a találkozás lehetősége, úgy éreztem, hogy megcsalom Hannát. A gyomrom összerándult csak attól, hogy kimondtam a nevét. Ma este hatalmas zűrzavarban váltunk el. Még nem láttam őt ilyen távolinak, ennyire zártnak. Összeszorítottam a fogam, és a falat néztem.

Tudtam, hogy hazudik, de nem tudtam, hogy miért. Max széke megnyikordult, ahogy hátradőlt.- Akkor mit csinálsz itt? Hol van a Hannád? Rápillantottam, és csak most vettem észre, hogy néz ki. Fáradtnak látszott, megrendültnek, és... hiába volt már este, nem olyan volt, mint szokott lenni. - Veled mi van? - kérdeztem, válasz helyett. - Olyan vagy, mint akit kifacsartak. Felnevetett, majd a fejét ingatva mondta: - Ember, neked fogalmad sincs, mi van! Gyerünk, gyűjtsük be Bent, és igyunk meg egy korsóval! *** Előbb értünk a bárba, mint Bennett, de nem sokkal. Ahogy leültünk hátul a darts-tábla és a karaoke-pult mellett egy asztalhoz, már meg is jött Bennett. Még mindig a szokásos sötét öltönyében volt, és annyira kimerültnek nézett ki, hogy nem is tudtam, hogy mennyi ideig maradthattunk így ébren. - Sokat kell innom mostanában hétköznap is veletek, Will - mondta Bennett maga elé, ahogy leült. - Akkor rendelj lónyálat - válaszoltam. Mindketten Maxre néztünk, várva a szokásos félkomoly, alig érthető motyogását arról, hogy micsoda szentségsértés light kólát rendelni egy brit kocsmában, de most rá nem jellemző módon csendben maradt, és az itallapot bámulta, majd megrendelte azt, amit mindig is szokott: egy korsó Guinness-t és egy sajtburgert sült krumplival. Maddie felvette még a további rendeléseinket, majd eltűnt. Ez már a második kedd esténk volt itt, és a bár most is majdnem üres volt. Furcsa csend honolt az asztalunknál. Úgy tűnt, egyikünk sincs abban a helyzetben, hogy elkezdje a süket dumát. - Komolyan kérdezem. Mi van veled? - fordultam Maxhez. Egy eredeti Max-féle mosolyt villantott rám, majd megrázta a fejét.

- Kérdezz majd akkor, ha már két korsóval ittam. - Maddie-re vigyorgott, ahogy letette elénk az italokat, és rákacsintott. - Köszi, szerelmem! - Max SMS-ében az áll, hogy találkozzunk Maddie-nél a lányok szabad estéje okán - mondta Bennett, és belekortyolt a sörébe. - Szóval, melyik nődről tárgyalunk ma, Will? - Már csak egy nőm van - mormoltam. - Vagyis, Hanna néhány órája otthagyott, tehát technikailag nézve, nincs is nőm. Erre mindketten aggódó tekintettel néztek rám. - Röviden, azt mondta, hogy nem kell ez neki. - Bassza meg - mondta Max, és megdörzsölte az arcát. - A helyzet az - mondtam -, vagyis, azt hiszem, a helyzet az, hogy összevissza hazudott. - Will!... - figyelmeztetett Bennett. - Nem! - vágtam közbe, és leintettem őt. Megkönnyebbülést éreztem, ahogy egyre többet gondolkodtam ezen. Igen, ma este nagyon felkapta a vizet, és még mindig fogalmam sem volt róla, hogy miért. De emlékeztem rá, milyen volt vele szeretkezni a padlón a hétvégén, az éjszaka közepén, és láttam a szemében az igazi vágyat, ami elárulta, hogy nem csak akart engem, de szüksége is volt rám. - Tudom, hogy ő is így érez. Valami történt köztünk a hétvégén. A szex mindig is baszott jó volt vele, de a szülei házában minden még intenzívebb lett. - Bocs - köhentett Bennett. - A szülei házában dugtatok? Úgy döntöttem, hogy a hangjában rejlő kétértelműséget elismerésnek veszem, és folytattam. - Olyan érzés volt, mintha végül elismerte volna, hogy több van köztünk, mint szexelős barátság. - A számhoz emeltem az ásványvizemet, és ittam egy kortyot. - De másnap reggel egyszerűen becsukódott. De kidumálta magát belőle. Mindkét férfi elgondolkodva hümmögött, ahogy mérlegelték az elmondottakat.

- Eldöntötted már, hogy csak vele akarsz lenni? - kérdezte Bennett. Bocs, hogy nem követem pontosan a viszonyaidat. Ha végignézek a nőiden, meglehetősen hosszú hűtlenségi listát látok magam előtt. - Tudta, hogy szeretnék csak vele lenni, de aztán beleegyeztem, hogy hagyjuk nyitva ezt a kérdést. Ő akarta így. De számomra ő az egyetlen mondtam, nem törődve vele, hogy mekkora adag szart öntenek rám, amiért így felzaklatott ez az egész. Megérdemeltem; és a legjobb az volt benne, hogy élveztem, hogy mindezt elmondhatom. - Ti, srácok, már a fejemre olvastatok mindent, és szívesen elismerem, hogy igazatok van. Mert Hanna egy nem mindennapi lány, és gyönyörű. Szexi és kibaszott okos. Vagyis, egészen nekem találták ki. Szeretném azt hinni, hogy a mai nap csak egy zökkenő volt az úton, különben kénytelen lennék addig ütni ököllel a falat míg el nem törik a csontom. Bennett nevetett, és koccintásra emelte a poharát. - Akkor drukkoljunk, hogy megjelenjen! Max is felemelte a poharát, de már nem volt mit mondania. Bocsánatkérőn pislogott rám, mintha ez az egész ő hibája lenne, mert hónapokkal ezelőtt szerelmi bánatot kívánt nekem. A kis beszédem után visszatért a csend, és a vele járó furcsa hangulat. Igyekeztem nem magamba roskadni. Mert persze aggódtam amiatt, hogy nem fogom tudni visszanyerni Hannát. Már az első pillanattól kezdve, amikor a partin a hálószobában becsúsztatta az ujját az ingem alá, nem kellett senki más. De, a fenébe is, már azelőtt se! Azt hiszem, már abban a pillanatban elvesztem, amikor ráhúztam a gyapjúsapkát az imádnivalóan kócos fejére, az első futásunk alkalmával. Annak ellenére, hogy elég biztos voltam benne, hogy hazudott az érzéseiről, és igenis, érez valamit irántam, kétségek gyötörtek. Miért hazudott nekem? Mi történt a szeretkezésünk és a másnap reggel között? Bennett a saját bajával rángatott ki a lefelé tartó hangulati spirálból. - Nos, ha már mindnyájan kitálaljuk az érzéseinket, azt hiszem, én jövök. Ez az esküvő megőrjít minket. A családjaink minden tagja eljön

San Diegóba a szertartásra; úgy értem, tényleg mindenki. A mostoha nagy-nagynéniktől kezdve a harmad-unokatestvérekig, és olyan emberek is, akiket nem láttam ötéves korom óta. Ugyanez igaz Chloe családjára is. - Ez remek - mondtam, majd amikor megláttam a hűvös tekintetét, javítottam magam. - Hát, nem jó dolog, ha az emberek elfogadják a meghívásodat? - De, valószínűleg, de sokan nem is voltak meghívva. Chloe családja főként Észak-Dakotában él, az enyém szétszórva Kanadában, Michiganben és lllinois-ban. Csak az alkalom kell nekik, hogy vakációzzanak egyet. - A fejét ingatta, majd folytatta. - így tegnap Chloe úgy döntött, hogy megszökik, és lemondja az egészet. És olyan eltökélt, hogy tényleg attól tartok, hogy felhívja a szállodát, és lemondja a foglalást. És akkor megszívtuk. - Nem fogja megtenni, pajtás - mondta Max, felébredve a rá egyáltalán nem jellemző csendes hangulatból. - Vagy igen? Bennett megmarkolta a saját haját, és lekönyökölt az asztalra. - Őszintén, fogalmam sincs. Ez az egész már kezd sok lenni, és még én is úgy látom, hogy kicsúszik a kezünkből az irányítás. Minden családtagunk meghívja a barátait, mintha az egész csak egy nagy ingyen parti lenne. És most nem is csak a költségekről beszélek, hanem a helyről, és hogy az legyen, amit szerettünk volna. Úgy százötven személyesre képzeltük az esküvőnket, és már most háromszáznál tartunk. - Sóhajtott. - Persze, ez csak egyetlen nap. Ez csak egy nap. Chloe megpróbál józan maradni, de elég nehéz ez neki, mert én csak... Felnevetett, a fejét ingatta, majd kiegyenesedett, ahogy ránk nézett. Rengeteg részlet van, amit magasról leszartam. Mert az életben egyszer nem nekem kell irányítanom. Nem érdekel, milyen színek domináljanak, milyen legyen a díszítés. Nem érdekelnek a virágok. Engem csak az érdekel, ami utána jön. Az érdekel, hogy utána egy hétig csak dugni fogom őt Fijin, aztán egy életre együtt leszünk. Ez az, ami számít. Talán hagynom kéne, hogy lemondja a lakodalmat, és megházasodni vele még ezen a héten, hogy ne legyen mit elszúrni.

Már kinyitottam a szám, hogy tiltakozzak, hogy elmondjam Bennettnek, hogy biztos vagyok benne, hogy túl fognak jutni a krízisen, de az igazság az volt, hogy fogalmam sem volt róla. Még Jensen esküvőjén is - ahol én voltam a vőfély - a ceremónia közben csak arra tudtam gondolni, hogy hogyan vihetném el a menyasszony két koszorúslányát a ruhatárba dugni. Más érzéseket nem nagyon keltett bennem még az a nap sem. Így hát, inkább becsuktam a szám, és megdörgöltem a kezem fejével, és éreztem, hogy ellep egy jó adag önutálat. Bassza meg. Már most nagyon hiányzott Hanna, és az, hogy itt voltam a két legközelebbi barátommal, akik olyan... jó helyzetben voltak ebből a szempontból, csak rontott a helyzetemen. Nem azt éreztem, hogy fel kéne vennem a tempójukat; csupán annyit lett volna jó tudni, hogy én is elmehetek a barátaimmal egy estére, aztán visszamehetek hozzá. Hiányzott a megnyugtató társasága, ahogy figyelt rám, az, hogy tudtam, bármit kimond, ami az eszébe jut, ha velem van; mert ezt mással nem csinálta, azt már tapasztaltam. Imádtam, hogy annyira vadul önmaga volt: heves, magabiztos, kíváncsi és okos. Hiányzott, hogy érezzem a testét, hogy élvezetet leljek benne, és bassza meg, hogy végtelen sokáig gyönyört adjak neki. Szerettem volna este ágyba bújni vele, és a tervezett esküvő megpróbáltatásairól duruzsolni vele. Mindent akartam vele. - Ne add fel - mondtam végül. - Tudom, hogy nem sokat konyítok ehhez, és nyilván semmit sem ér az én véleményem, de meglehetősen biztos vagyok benne, hogy minden esküvő szívások sorozata egy bizonyos időszakban. - Csak túlzásnak tűnik, hogy ennyi munka megy el egyetlen nap kedvéért - mondta maga elé Bennett. - Az élet sokkal hosszabb, mint ez a kis időszelet. Max magában kacarászott, felemelte a poharát, aztán meggondolta magát, visszatette az asztalra, és megint nevetni kezdett, ezúttal még jobban. Mindketten felé fordultunk. - Max, eddig olyan voltál, mint egy zombi - jegyeztem meg -, de most már olyan vagy, mint egy idétlen bohóc! Mi itt kitárjuk a

lelkünket: az én szívemet eltaposta Hanna; Bennett az esküvők tervezésének örök kérdéseivel viaskodik. És te? Most te jössz! Megrázta a fejét, és az üres söröskorsójára mosolygott. - Rendben - intett Maddie-nek egy újabb Guinness-ért. - De Ben, ma este csak mint, a pajtásom vagy itt. Nem mint Sara főnöke. Egyetértesz? - Persze - bólintott Bennett, és ráncolni kezdte a homlokát. Max egy féloldalas vállvonogatás kíséretében belekezdett. - Nos, fiúk, kiderült, hogy apa leszek. A viszonylagos csend, amiben ültünk, dübörgő káosz volt ahhoz a döbbent csendhez képest, ami létrejött. Bennett és én mozdulatlanná dermedtünk, aztán röviden egymásra néztük. - Max! - mondta Bennett, rá egyáltalán nem jellemző finomsággal. Sara várandós? - Így van, pajtás. - Max fölnézett, az arca rózsaszín, a szeme tág volt. - Az én babámmal. Bennett csak nézte őt, és valószínűleg arcának minden rezdülését lajstromba vette. - Ez jó - mondta óvatosan. - Nem? Ez jó dolog. Max bólintott, és felém pillantott. - Ez egészen csodálatos. Csak egy kicsit... meg vagyok rémülve, hogy őszinte legyek. - És mennyi ideje? - kérdezte Bennett. - Valamivel több, mint három hónapja. - Mindketten felkaptuk a fejünket, de ő a kezét feltartva megállított minket. - Nagyon sok stressz érte mostanában, és azt gondolta, hogy... Ezen a hétvégén elvégzett egy tesztet, de mostanáig nem lehetett tudni, hogy mennyi ideje. De ma, amikor nem voltam ott a megbeszéléseken, elmentünk ultrahangra. - A fejét ingatta, és a csuklóját a szeméhez szorította. - A kurva életbe, egy baba! Nemrég tudtam meg, hogy Sara terhes, és ma már láttam bent azt a kis kölyköt! Sara eléggé arra hajlik, hogy lány lesz, mert az ultrahangtechnikus arra tippelt, de pár hónapig még nem lehet biztosan tudni. Ez egész egyszerűen... hihetetlen.

- De Max, akkor mi a fasznak vagy itt? - kérdeztem nevetve. - Nem kéne inkább otthon lenned, és egy pohár ciderrel a kezedben neveket keresnetek? - Azt hiszem, szeretett volna egy kis időt nélkülem - mosolyog ránk. - Az utóbbi napokban teljesen elviselhetetlen voltam; át akartam alakítani a lakást, meg akartam beszélni, hogy mikor esküszünk meg, és az összes ilyen. Azt hiszem, el akarta mondani Chloénak. Meg aztán, holnapra randit beszéltünk meg. - Elhallgatott, és a szemöldökét aggódóan vonta össze. - De most, hogy véget ért ez a nap, egészen ki vagyok ütve. - De, ugye, nem aggódsz? Vagy igen? - kérdezte figyelmesen Bennett. - Úgy értem, ez hihetetlen! Neked és Sarának lesz egy babátok! - Nem; csak egy kis idegesség, ami mindenkit elfog, azt hiszem válaszolta Max, és a kezével megtörölte a száját. - Vajon jó apa leszek? Sara nem egy nagy ivó, de nem tettünk valami olyasmit az elmúlt három hónapban, ami árthat a babának? És ahogy a bébi majd nőni fog odabent, egészséges lesz-e Sara? Alig tudtam magamat visszatartani. Felálltam, és felhúztam Maxet a székéből, hogy megöleljem. Annyira szerelmes volt Sarába, hogy nem is tudott normálisan gondolkodni, ha a közelben volt. És bár az idő nagy részében halálba cikiztem emiatt, elég fantasztikus dolog volt ez. Anélkül, hogy mondta volna, tudtam, hogy készen áll erre; készen áll rá, hogy megállapodjon, és odaadó férj és apa váljék belőle. - Csodálatos apa leszel, Max! Komolyan. Gratulálok! Hátraléptem, és néztem, ahogy Bennett feláll, és megrázza Max kezét, majd egy rövid ölelésre magához húzza őt. Te szent isten! Ahogy lassan kezdett leesni ez az egész, szinte visszarogytam a székembe. íme, itt volt az élet. Számunkra ezt jelenti az élet kezdete: esküvők, családalapítás, majd egy döntés, hogy valakiből felnőtt ember legyen, valakiért. És nem a kibaszott munkánk vagy az izgalmas

élményeink a lényegesek. Az élet az ilyen kapcsolatok tégláiból épül, kilométerkövekből és pillanatokból, amikor elmondod a legjobb barátaidnak, hogy gyereked lesz. Előhúztam a telefonom, hogy egy üzenetet küldjék Hannának. Már csak rád tudok gondolni.

TIZENKILENCEDIK FEJEZET

Mikor kicsi voltam, megőrjítettem a családomat azzal, hogy a nagy ünnepek és események előtt napokig nem aludtam. Senki sem értette, miért. Végsőkig kimerült anyám ott ült velem éjszakáról éjszakára, és könyörgött, hogy feküdjek már le. - Ziggy - mondta. - Édesem, ha lefekszel, hamarabb lesz karácsony! Gyorsabban megy az idő, ha alszol. De nem úgy tűnt, mintha ez meggyőzött volna engem.

- De nem tudok aludni - kötöttem az ebet a karóhoz. - Túl sok minden van a fejemben. A gondolatok meg nem lassulnak le. A születésnapok és vakációk visszaszámlálását is éberen és türelmetlenül töltöttem, és fel-alá járkáltam a nagy házunk halijában, miközben fönt kellett volna aludnom. Olyan szokásom lett ez, amit azóta sem sikerült kinőnöm. A szombat nem volt karácsony vagy a nyári vakáció kezdete, de úgy számoltam minden napot és minden percet, mintha az lenne. Mert bármilyen szánalmasan hangzik, és bármennyire is utáltam, hogy ennyire várom, tudtam, hogy ekkor fogok találkozni Willel. Már maga ez a gondolat elég volt hozzá, hogy egész éjjel fent legyek, és az ablakból számoljam a házáig vezető út lámpáit. ***

Mindenki mondja, hogy a szakítás utáni első hét a legnehezebb. Reméltem, hogy így lesz. Mert amikor megkaptam kedd este az üzenetét - már csak rád tudok gondolni az egyszerűen kínzás volt. Biztos eltévesztette a nevet, akinek küldte. Vagy azért írta, mert hirtelen egyedül volt, vagy mert egy másik nővel volt, de rám gondolt. Nem voltam rá igazán mérges, és a kezdeti önsajnálatom, hogy bizonyára Kittyvel volt, miközben nekem SMS-ezett, gyorsan elmúlt. Végül is, én is SMS-eztem neki, miközben Dylannel randevúztam. A legrosszabb az egészben azt volt, hogy nem volt kivel megbeszéljem a dolgot. Vagyis hát volt, de én Willel szerettem volna. Péntek esete Chloéval és Sarával találkoztam egy italra. Akkor ment le a nap, mikor a bár felé sétáltam. Egész héten próbáltam keménynek tűnni, de közben szörnyen éreztem magam, és ez már kezdett látszani rajtam. Fáradt voltam. Boldogtalan voltam. És pontosan úgy is néztem ki. Annyira hiányzott Will, hogy minden lélegzetvételemben, minden másodpercben ezt éreztem, mióta nem láttam őt. A Bathtub Gin egy kis zugkocsma volt Chelsea-ben. A vendégeket egy közönséges boltbejárat várta, egy stencilezett felirattal: STONE STREET COFFEE. Aki nem tudta, hogy mit keres, vagy nem járt erre hétköznap, amikor tömegek álltak sorban az utcán, az könnyen elment mellette. Aki pedig tudta, hogy itt van a kocsma, az megtalálta az ajtót, amelyet egyetlen piros lámpa világított meg. Az ajtó mögött egy, a szesztilalom idejét idéző klub volt, halvány fényekkel, halk jazz zenével, és még egy nagy réz fürdőkád is állt középen. Chloe és Sara a bárpultnál ültek, előttük a poharaik, és egy baromi jóképű, sötét hajú pasi ült mellettük. - Sziasztok, lányok - mondtam, és leültem a mellettük lévő bárszékre. - Bocs, hogy késtem. Mindnyájan felém fordultak, és tetőtől-talpig végigmértek, majd a férfi megszólalt: - Édesem, mesélj arról a férfiről, aki ezt tette veled! Ide-oda pislogtam, és nem értettem, mi van.

- Én... ööö... szia, Hanna vagyok. - Ne is törődj vele - mondta Chloe, és odatolta az itallapot a pulton. Mi is azt csináljuk. És rendelj valamit, mielőtt mesélsz. Úgy látom, rád fér. A rejtélyes férfi ennek megfelelően megsértődött, és hárman vitatkozni kezdtek, míg én átfutottam a különböző koktélokat és borokat. Az első dolgot kiválasztottam, ami a hangulatomhoz illőnek tűnt. - Egy Tomahawkot kérek - mondtam a pultosnak, és a szemem sarkából láttam, hogy Sara és Chloe meglepetten összenéznek. Szóval, így állunk. Chloe felvette az italát, majd megfogta a kezem, és mindnyájan egy asztalhoz mentünk. Igazából egész este csak tartogattam a koktélt, és elmerültem abban a jó érzésben, hogy nyugodtan kiüthetném magam, ha akarnám. De tudtam, hogy holnap verseny lesz, és nem lehetek másnapos. - Amúgy, Hanna - mondta Chloe, és a férfi felé intett, aki folyamatosan kíváncsi, csodálkozó szemekkel nézett -, ő George Mercer, Sara asszisztense. George, ő itt az imádnivaló és hamarosan pocsolyarészeg és/vagy az asztalra boruló Hanna Bergstrom. - Ah, egy könnyűsúlyú - mondta George, és Chloe felé bólintott. Mi a fenét csinálsz ezzel a szeszkazánnal? Figyelmeztetést kéne kiírni rá az ilyen lányok számára, mint te vagy! - George, hogy tetszene a cipősarkam a fenekedben? - kérdezte Chloe. - Az egész sarok? - pislogott George. - Fúj - sóhajtott Chloe. - Te kis hamis! - mondta George nevetve, vontatottan. Sara odahajolt, a könyökét az asztalra támasztva. - Ne is törődj vele! Olyan, mintha Bennettet és Chloét néznéd, bár ők mindketten Bennett-tel dugnának, és nem egymással.

- Aha - mormogtam. A pincérnő letette az italokat elénk, és én óvatosan megszívtam a szívószálat. - Te szent isten! - Köhögtem, a torkom égett. Majdnem egy egész pohár vizet megittam, miközben Sara méregetett. - Mi történt? - kérdezte. - Ez az ital csípős! - Nem erre gondoltunk - szólalt meg Chloe pléhpofával. A poharamba néztem, és a bennem levő üresség helyett az apró paprikadarabkákra koncentráltam, amik a felszínen úsztak. - Beszéltetek mostanában Willel? Mindketten a fejüket rázták, csak George élénkült fel. - Will Sumner? - tisztázta. - Te Will Sumnerrel kefélsz? Ördög és pokol! - Megint intett a pincérnőnek. - Szükségünk lesz még egy pohárra, édes. Vagy hozz egy egész üveggel! - Én nem beszéltem vele hétfő óta - mondta Sara. - Én kedden délután - jelentette Chloe, felém mutatva. - De tudom, hogy őrült hete volt. - Huh - mondta Sara. - Nem úgy volt, hogy veled megy haza az ünnepekre? - Szent ég! - szívta fel magát George. És egyszerre én lettem az a lány, aki szakított, amiről még magamnak sem akartam beszélni, legfeljebb néhány odavetett szót az ital mellett. Hogy mondjam el, hogy milyen tökéletes volt a hétvége? Hogy mindent elhittem neki, amit mondott? Hogy belezúgtam? Itt leállítottam magam. A szavak betonkeménységgel kopogtak a fejemben. - Hanna, édes! - nyúlt át Sara az asztal fölött, és megérintette a karom. - Csak hülyén érzem magam. - Aranyom - mondta Chloe, és a szemében színtiszta aggodalom volt. - Tudod, hogy nem kell beszélned róla, ha nem akarsz!

- Dehogynem akar - vakkantott közbe George. - Különben hogyan keseríthetnénk meg annak a fickónak az életét, ha nem kérdeznénk ki az utolsó részletig mindent? Kezdjük az elején, és rágjuk át magunkat a szörnyűségeken! Első kérdés: tényleg olyan mesés a kukija, mint ahogy hallottam? És az ujjai... tényleg szó szerint varázslatosak? - Közelebb hajolt, és súgva folytatta. - És a pletykák szerint ez az ember megnyerne egy görögdinnye-evő versenyt is, ha érted, amire célzok. - George! - mordult rá Sara. Chloe csak bámult rá, de én egy mosolyt préseltem ki magamból. - Fogalmam sincs, mire célzol - súgtam vissza. - Nézd meg a YouTube-on - válaszolta. - Ott majd meglátod. - Inkább beszéljünk arról, ami Hannát bántja - nézett Sara játékosan szigorú szemmel George-ra. - Én csak... - Egy nagyon sóhajtottam, és kerestem a szavakat. - Mit tudtok nekem Kittyről mondani? - Ó! - mondta Chloe, és elengedte magát a székén. Sarára pillantott. Óóó! Előredőltem és összevontam a szemöldököm. - Mit jelent ez az ó? - Ez a... Vagyis, Kitty az egyik... - ködösített George, jelentőségteljesen integetve a kezével. - Hát, igen - mondta Sara. - Kitty Will egyik szeretője. Türelmetlenül néztem rá. - De azt tudjátok, Hogy mostanában is találkozik-e vele? Chloe alaposan meggondolta, mielőtt válaszolt volna. - Nos, hivatalosan nem tudom, hogy befejezte-e vele - mondta egy kis grimasszal - de, Hanna, egyszerűen imád téged! Bárki megmondhatja... - De még most is találkozik vele - vágtam közbe. - Őszintén, nem tudom - sóhajtott Chloe. - Azt tudom, hogy mindannyian rászálltunk, hogy szakítson, de tényszerűen nem tudom... úgy értem, nem tudom állítani, hogy valóban szakított vele. - Sara? - kérdeztem őt is.

Sara a fejét rázta, és azt mormogta: - Sajnálom, édes. Őszintén, nem tudom én sem. Nem tudom, darabokra tud-e törni egy szív. De azt igen, hogy hallottam a hangját, amikor elolvastam Kitty SMS-ét. Aztán kedden megint éreztem, hogy letörik egy darab, amikor hazudott nekem. Aztán egész héten át éreztem, ahogy apró darabok válnak le róla, és a végén már azon csodálkoztam, hogy akkor egyáltalán, mi dobog a mellkasomban? - Hallottam, ahogy a bátyámmal beszél arról, hogy valakivel komoly dolgot szeretne, de nem mer szakítani a többiekkel. Én azt hittem, hogy a hivatalos szakítástól tart. Mert nagyon jónak tűntek a dolgok köztünk. De aztán Kitty küldött neki egy üzenetet - mondtam. - A telefonjával játszottam, és akkor jött be az SMS, amivel Will egy korábbi üzenetére válaszolt, nyilván arra, hogy találkozzanak kedd este. - Miért nem kérdeztél rá erre? - érdeklődött Chloe. - Azt akartam, hogy ő mondja el. Will mindig az őszinteségről beszélt, meg a kommunikációról, szóval azt gondoltam, ha elhívom kedd estére vacsorázni, akkor megmondja, hogy Kittyvel beszélt meg valamit. - És? - érdeklődött Sara. - Ehelyett mondott valamit - sóhajtottam. - Hogy egy késői megbeszélése lesz. - Ajjaj - mondta George. - Eeegen - motyogtam. - így hát, ott helyben véget vetettem az egésznek. De nagyon rosszul csináltam, mert fogalmam sem volt, hogy mit mondjak neki. Azt mondtam, hogy már túl terhes lett ez a dolog, és hogy csak huszonnégy éves vagyok, és még nem akarok semmi komolyat. Hogy nem akarom ezt már többé. - Cseszd meg, te lány - dörmögte George halkan. - Ha véget akarsz vetni valaminek, akkor áss egy gödröt, és dobjál bele egy bombát! Felsóhajtottam, és a csuklóm belső felét a szememre szorítottam. - Biztos van rá magyarázat - mondta Sara. - Will nem szokta azt mondani, hogy megbeszélése van, ha nővel találkozik. Ilyenkor azt

mondja, hogy egy nővel lesz. Hanna, én még nem láttam őt így. Még Max sem látta őt így. Világos, hogy imád téged. - De számít ez? - kérdeztem, és már rég megfeledkeztem az italomról. - Hazudott a megbeszélésről, és bár én voltam az, aki azt akarta, hogy tartsuk nyitva ezt a dolgot, csak azt értettem alatta, hogy még nekem is meglegyen a lehetőségem hogy mással is elmenjek. Neki ez már bevett gyakorlat volt. És közben mindig ő volt az, aki szorosabb kapcsolatot akart. - Beszélj vele, Hanna - mondta Chloe. - Higgy nekem!Meg kell adnod a lehetőséget, hogy elmondja, mi van! - Elmondja? Mit? - kérdeztem. - Hogy még mindig találkozik vele, és betartja a szabályokat, amiket én állítottam föl? És akkor mi van? Chloe megfogta a kezem, és megszorította. - Akkor emelt fővel, személyesen mondhatod neki, hogy húzzon a picsába. *** Ahogy a hajnal legelső fénye feltűnt kint az égen, azonnal felöltöztem, és ideges izgatottságban tettem meg a tíz háztömbnyi utat a verseny felé. A Central Parkban volt a pálya; az egész kör több, mint tizenhárom mérföld volt, ami a park útjain és ösvényein kanyargott keresztül-kasul. Néhány helyi utcát lezártak, hogy elhelyezzék a szponzorok teherautóit, sátrait, és a rengeteg embert, versenyzőket és nézőket egyaránt. Most már valóság mindez. Will ott lesz, és én eldönthetem, hogy beszélek-e vele, vagy hagyom annyiban az egészet. Nem tudtam, hogy bármelyikre képes leszek-e. Az ég egyre világosabb lett és csípős hideg lebegett a levegőben. De az arcom meleg volt, a vérem forró, mert a szívem nagy tempóban lökte keresztül az ereimen. Arra kellett figyelnem, hogy beszívjam, majd kifújjam a levegőt.

Nem tudtam, merre tartok, mit csinálok, de az eseményt jól szervezték, és ahogy a helyszín felé közelítettem, jelek mutatták, hogy merre kell jelentkezni. - Hanna! Felnéztem, és a korábbi edzőpartneremet, szeretőmet láttam aki ott állt a regisztrációs asztalnál, és olyan arccal figyelt, amit nem tudtam megfejteni. Azt reméltem, hogy csak az emlékeimben olyan mellbevágóan jó pasi, de nem. Ahogy odaértem mellé, a szemembe nézett, és egy pillanatra nem is tudtam, hogy most nevetni fogok megállíthatatlanul, vagy sírni, vagy csak elszaladok onnan. - Szia - nyögtem ki végül. Hirtelen felé nyújtottam a kezem, mintha... mit is? Mintha kezet akarnék rázni? Jézus isten, Hanna! De már elkezdtem, és a remegő kezem ott maradt köztünk a levegőben. - Ó... hát így vagyunk - nézett le rá, és a tenyerét a nadrágjába törölve megfogta a kezem. - Oké, szia. Hogy vagy? Nyeltem egyet, és olyan gyorsan visszarántottam a kezem, ahogy csak tudtam. - Szia. Jól. Jól vagyok. Nevetséges volt, amit csináltam, és olyanfajta dolog volt ez, amit Willel, és csak Willel szerettem volna boncolgatni. Hirtelen millió kérdésem támadt a szakítás utáni protokollal kapcsolatban, például, hogy a kézfogás az mindig rossz ötlet-e vagy csak most. Robot módjára odahajolva beírtam a nevem a megfelelő helyre, és átvettem az információs csomagot egy nőtől, aki az asztal mögött ült. Elmondta a tudnivalókat, de én alig értettem belőlük valamit; úgy éreztem magam, mint akit víz alatt fellógattak valahová. Mikor végeztem, Will még mindig ott állt mellettem, és ugyanaz az ideges, reménykedő kifejezés volt rajta. - Segítsek valamiben? - kérdezte. Megráztam a fejem. - Nem, kösz, jól vagyok. De ez nem volt igaz; azt sem tudtam, mit csinálok, és miért.

- Oda kell menned ahhoz a sátorhoz - mondta lágyan. Mint mindig, most is pontosan olvasott bennem, és kezét a karomra téve vezetni kezdett. Hátraléptem, és mereven rámosolyogtam. - Értem, kösz, Will. Ahogy a csend egyre nőtt, egy nő szólalt meg mellette, akit eddig nem is vettem észre. - Szia - mondta. Pislogtam, és egy mosolygós arcot láttam meg egy felém nyúló kezet. - Azt hiszem, nem mutattak be egymásnak. Kitty vagyok. Beletelt néhány pillanatba, míg összeállt a kép; és amikor ez megtörtént, esélyem sem volt, hogy elrejtsem a döbbenetemet. Éreztem, hogy kinyílik a szám, és tágra nyílik a szemem. Hogy gondolhatta Will, hogy ez távolról is elfogadható? A nőre néztem, majd Willre, aki látszólag éppúgy meg volt lepve, mint én. Nem látta, hogy jött? Will arckifejezése pontosan megfelelt az értelmező szótár megrökönyödött címszavának. - Ó, istenem. - Ide-oda nézett, rá és rám, majd egy pillanatra közénk, mielőtt folytatta. - Ó, az istenit, Kitty... ő itt... - Rám nézett, és a szeme ellágyult. - Ő az én Hannám. Én csak pislogtam. Hogy micsoda? - Örülök, hogy találkoztunk, Hanna. Will mindent elmondott rólad. Láttam, hogy beszélnek, de a szavak nem törték át annak a mondatnak visszhangját, ami újra meg újra megszólalt a fejemben. Ő az én Hannám. Ő az én Hannám. Ez egy hiba volt. Will kínosan érezte magát. A hátam mögé mutattam. - Mennem kell. Megfordultam, és botladozva elindultam az asztaltól a nők sátra felé. - Hanna! - szólt még utánam Will, de nem fordultam hátra. Még mindig ködös volt kicsit az idő, mikor leadtam a papírokat, megkaptam a rajtszámot, és egy üres helyre mentem, hogy bemelegítő gyakorlatokat végezzek és megkössem a cipőm. A lépések zajára

felnéztem, és már előre féltem attól, amit látok. Kitty állt ott, és ez rosszabb volt, mint gondoltam. - Nem mondom, ez a pasi! - mondta, és feltűzte a rajtszámát a felsőjére. Lesütöttem a szemem, és nem foglalkoztam a tűzzel, ami lent a hasamban gyulladt bennem. - Hát, igen. Tőlem néhány lépésre leült egy padra, és egy üveg vízről kezdte lehámozni a címkéjét. - Tudod, nem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet - mondta, és nevetve rázta a fejét. - Végig azt mondogatta, hogy nem miattad van, csak egyszerűen nem akarok szorosabb viszonyt senkivel. És most? Most megszakít velem, mert igenis, akar szorosabb viszonyt, csak épp valaki mással. Felültem, és a szemébe néztem. - Szakított veled? - Nos, hát igen - mondta elgondolkodva. - Hivatalosan ezen a héten, de már jó régen nem láttuk egymást - nézett fel a sátor plafonjára. Mikor is? Februárban? És azóta mindig lemondott mindent velem. Nem tudtam, mit is mondjak. - De legalább már tudom, hogy miért. Totál hülyén nézhettem, mert elmosolyodott, és kissé lehajolt hozzám. Mert szerelmes beléd. És ha tényleg olyan fantasztikus vagy, mint amilyennek ő lát, akkor ne szúrd el ezt! *** Nem emlékszem, hogy jutottam el a park másik felébe, ahol a futók gyülekeztek. A gondolataim zagyvák és ködösek voltak. Február? Akkor még csak futottunk együtt... Március volt, amikor elkezdtünk lefeküdni egymással. A kedd este... tehát mégis szakított, szemtől-szembe.

Mint egy rendes emberi lény, mint egy jó ember. Mikor ezt teljes valóságában megértettem, lehunytam a szemem. Will még azután is elmondta ezt Kittynek, hogy szakítottam vele. - Készen állsz? - Összerezzentem, és meglepve láttam, hogy Will van mellettem. Kezét a karomra tette, és egy bizonytalan mosolyt küldött felém. - Minden rendben? Körülnéztem, mintha azt keresném, hogy merre menekülhetek. Csak gondolkodni akartam. Még nem álltam rá készen, hogy ilyen közel legyek hozzá; vagy hogy arról beszéljünk, hogy már megint jóban vagyunk. Nem tudtam volna kedves lenni hozzá. Még bocsánatot kellett kérnem tőle, nagyon, és nekem is volt néhány keresetlen mondatom a számára a hazugsága miatt... Nem is tudtam, hol kezdjem. A szemébe néztem útmutatásért, hogy hogyan is hozzuk ezt rendbe. - Igen, azt hiszem. - Hé! - mondta, és egy kis lépéssel közelebb jött. - Hanna!... - Igen? - Klasszul fogod csinálni. - A szeme tele volt szorongással, de a szememet kereste, amitől a gyomrom helyből megcsavarodott. Tudom, hogy furcsán alakultak a dolgaink. De szórj ki minden mást a fejedből! Most itt kell, hogy legyél, a versenyen! Olyan komolyan edzettél, és biztos, hogy meg tudod csinálni. Kifújtam a levegőt, és ekkor megéreztem az első verseny előtti, és nem a Will-féle idegességet. Röviden meg masszírozta a vállam, és azt kérdezte: - Ideges vagy? - Egy kicsit. Láttam a pillanatot, amikor edző-módba kapcsolt. Ez bizonyos megnyugvással töltött el, mert visszahozott egy darabot abból a plátói családiasságból. - Ne feledd a tempót! Ne rohanj az elején! A második fele a nehezebb, és kell, hogy maradjon elég üzemanyag a végére oké? Bólintottam. - Ne feledd, hogy ez az első versenyed, és most csak az a fontos, hogy átjuss a célvonalon, és nem az, hogy hányadikként.

- Oké - válaszoltam, és megnyaltam a szám. - Tíz mérföldet már futottál korábban. Meg tudod csinálni a tizenhármat. Én is ott leszek, szóval... együtt csináljuk végig. - Te fuss a helyezésért! - pillantottam rá meglepetten. - Ez neked semmi! Az elsők között lehetsz! De ő megrázta a fejét. - Ez most nem erről szól. Az én versenyem két hét múlva lesz. Ez a tiéd. Ezt már mondtam neked. Ismét bólintottam bódultán, és nem tudtam levenni a szemem az arcáról: a szájáról, ami oly sokszor csókolt meg engem, és már csak engem akar csókolni; és a szeméről, ami oly figyelmesen nézett, ha csak megszólaltam, ha meg érintettem; és a kezéről, ami most a vállamon volt, de már minden részemet ismeri. Megmondta Kittynek, hogy velem akar lenni, csak velem. Bár ezt nem mondta nekem. De nem is hittem volna el. A játékos talán tényleg eltűnt. Egy utolsó, kutató pillantást vetve rám Will elengedte a vállamat, és tenyerét a hátamra téve a startvonal felé vezetett. *** A verseny a park délnyugati sarkában kezdődött, nem messze a Columbus Circle-től. Will intett, hogy kövessem, és végigmentük a rutinon: vádlinyújtás, combnyújtás, térd- ínnyújtás. Szó nélkül bólintott, nézte, hogy mit csinálok, és folyamatosan biztatott a pillantásával. - Tartsd egy kicsit tovább - mondta, fölém hajolva. - Lélegezz közben! Bemondták, hogy kezdetét veszi a verseny, és mi beálltunk a helyünkre. A startpisztoly csattanása visszhangzott a levegőben, és a madarak felröppentek a fák ágairól. Testek százai indultak meg hirtelen, és a zajuk egyetlen közös hangban olvadt egybe.

A maratoni táv a Columbus Circle-nél kezdődött és a Central Park külső körén folytatódott, majd megkerülte a hetvenkettedik utcát, és visszatért a start felé. Az első mérföld mindig a legnehezebb. A másodiknál a világ kirojtosodott a szélein, és csak a lábak tompa zaja és a fülemben a vér pumpálása hatolt át a ködön. Nem nagyon beszéltünk, de hallottam minden lépését mellettem, és éreztem, ahogy időnként a karja a karomhoz ért. - Jól csinálod - mondta három mérföld után. A hetedik mérföldnél szólt, hogy a fele már megvan. - Hanna, nagyon jól mész! Az utolsó mérföld minden centijét megéreztem. A testem fájt, a merev izmaim kezdtek szétesni, égtek és görcsbe feszültek. Éreztem a szívverésem a mellkasomban. Minden lépésemet kísérte ez a dübörgés, és a tüdőm könyörgött, hogy álljunk meg. De a fejem hideg maradt. Olyan volt, mintha víz alatt lennék; a letompított hangok egyetlen, állandó zümmögéssé olvadtak össze. De volt egy hang, ami tisztán hallatszott. - Utolsó mérföld! Ez az! Megcsinálod! Ez csodálatos, Szilva! Mikor így nevezett, majdnem megbotlottam. A hangja lágy volt és vágyakozó, de amikor felnéztem rá, az álla feszes volt, a szeme előre nézett. - Bocsáss meg - folytatta rekedten. - Nem kellett volna... bocsánat! Megráztam a fejem, megnyaltam a szám, és ismét előre néztem, mert fáradt voltam ahhoz is, hogy megérintsem őt. Rádöbbentem, hogy ezek a pillanatok talán nehezebbek, mint bármelyik vizsga az iskolában, vagy bármelyik hosszú éjszaka a laborban. A tudomány mindig jól ment nekem. Keményen tanultam, persze, és megcsináltam a feladatokat, de még sohasem kellett ilyen mélyre ásnom, és így továbblendítenem magam, amikor másra se vágytam, mint hogy lerogyjak a fűre, és úgy maradjak. Az a Hanna, aki a jeges ösvénynél találkozott Willel, nem tette volna meg a tizenhárom mérföldet. Félszívvel megpróbálta volna, de aztán belefáradva megindokolta volna

magának, hogy ez nem neki való, visszament volna a laborba a könyveihez, és az üres lakásába az előrecsomagolt, egyadagos ételeivel. De ez a Hanna itt már nem az a Hanna. És ő volt az, aki idáig elsegített. - Mindjárt ott vagyunk - mondta Will bátorítólag. - Tudom, hogy fáj, tudom, hogy nehéz, de nézd csak - mutatott egy távolabbi facsoport felé -, mindjárt odaérsz! Félresöpörtem a hajamat az arcomból, és folytattam a futást, lélegeztem ki és be, és szerettem volna, ha tovább beszél, meg azt is, ha most befogja. A vér száguldott az ereimben; úgy éreztem, mintha áramot vezettek volna belém, és ezer volttal ráztak volna meg, amire a tagjaim lassan reagáltak, de minden lépéssel gyorsabban és gyorsabban mozdultak. Életemben nem voltam ilyen fáradt, és nem fájt még ennél jobban semmim, ugyanakkor nem éreztem még magam ennyire élettel telinek sem. Őrültségnek hangzik, de hiába fájtak és égtek a combjaim, hiába tűnt minden levegővétel nehezebbnek, mint az előző, már most alig vártam, hogy még egyszer nekimehessek. A fájdalom elmosta a félelmemet, hogy fel fogok sülni vagy megsérülök. Akartam valamit, kockáztattam, és két lábbal ugrottam a mélyvízbe. Az utolsó gondolat, ami belém villant, hogy megfogjam Will kezét, amikor átmegyünk a célvonalon.

HUSZADIK FEJEZET

Néhány méterrel a célvonal mellett Hanna sétált körbe-körbe aztán lehajolt, és a tenyerét a térdére tette. - Szent isten! - lihegte lelógó fejjel. - Csodálatosan érzem magam! Ez egész egyszerűen csodálatos volt! Az önkéntesek csokoládét és sportitalt hoztak nekünk, amit gyorsan lenyomtunk. Annyira büszke voltam rá, hogy kénytelen voltam magamhoz húzni, és egy izzadt, kifulladt öleléssel csókot nyomni a fejére. - Fantasztikus voltál! - Lehunytam a szemem, és az arcom a hajához szorítottam. - Hanna, annyira büszke vagyok rád! Egy pillanatra megfagyott a karomban, majd a kezét az oldalamra tette, és úgy maradt, arcával a nyakamat érve. Éreztem, ahogy ki- és belélegzik, éreztem a remegő kezét magamon. De valamiért azt gondoltam, hogy ez nem csak a verseny miatt van így. Végül megszólalt. - Azt hiszem, össze kéne szednünk a cuccainkat. Egész héten a magabiztosság és a szétesettség között ingáztam, és most itt voltam vele, és nem nagyon akartam messzire engedni. Elindultunk vissza, a sátrak felé. Bár a versenypálya végigtekergőzött a Central Parkon, a célvonal csupán néhány sarokra volt a helytől, ahonnan indultunk. Figyeltem a légzését, néztem a lépéseit, ahogy járt. Láttam, hogy milyen kimerült. - Gondolom, hallottál Saráról - mondta, és lenézve magán a rajtszámával matatott. Kihúzta a tűket, levette a számot, és jól megnézte. - Igen! - mondtam. - Csodás hír! Tegnap találkoztam vele - mondta. Nagyon izgatott volt. - Kedden beszéltem Maxszel. - Nyeltem egyet, mert hirtelen baromi ideges lettem. Mellettem Hanna még mindig a rajtszámával volt

elfoglalva. - Elmentünk inni a fiúkkal aznap egy kicsit. Meg van rémülve, de sugárzik az örömtől, ahogy ez várható. Hanna felnevetett, a maga őszinte és lágy nevetésével. Ó, hogy mennyire hiányzott ez nekem! - Mit tervezel ezután? - kérdeztem, és lejjebb hajoltam, hogy rám nézhessen. És amikor rám nézett, ott volt az a valami, amit a hétvége előtt még csak elképzelni sem tudtam. Még most is éreztem, ahogy mellém húzódik a sötét vendégszobában, még mindig hallottam a halkan elsuttogott kérését: ne törj össze! Kétszer is mondta ezt, mégis én voltam az, aki megtört. Vállat vont, és a távolba nézett, miközben az egyre sűrűbb tömegen vágtunk át a startvonal felé. Félelem szorította össze a mellem: nem akartam, hogy most itt hagyjon! - Az hiszem, hazamegyek zuhanyozni. És eszem valamit. Összeráncolta a homlokát. - Vagy inkább megállók valahol enni. Nem hinném, hogy van otthon bármi ehető. - A régi vásárlási szokások nehezen múlnak el - jegyeztem meg szárazon. Bűntudatos mosolyt villantott felém. - Hát, igen. A múlt héten eléggé beástam magam a laborba. Mert... így könnyebben telt az idő. A szavakat gyorsan mondta ki; úgy összetorlódtak a száján, mint bennem a levegő. - Én szívesen lazítanék egy kicsit, és van otthon minden néhány szendvicshez és salátához. Feljöhetsz hozzám, vagy... - Nem is tudtam befejezni, mert megállt, és vadul az arcomra nézett... egyfajta imádattal. Pislogni kezdtem, és úgy éreztem, valami szétfeszíti a mellem. Próbáltam magamba fojtani azt a képtelen reményt, ami a torkomat kaparta. - Mi van? - kérdeztem, és a hangomon érződött, hogy mennyire zavarban vagyok. - Most miért nézel így rám? - Az ismeretségi körömből valószínűleg te vagy az egyetlen férfi, aki ilyen komoly készleteket tart otthon - mondta mosolyogva.

Éreztem, hogy a homlokomat ráncolom értetlenül. Ezért állt meg, és ezért nézett így rám? A tenyerembe vettem hátulról a nyakamat, és azt mormoltam: - Próbálok egészséges dolgokat tartani otthon, hogy ne kelljen szemetet ennem. Erre közelebb lépett - elég közel ahhoz, hogy egy elszabadult hajtincse a nyakamhoz érjen a szélben. Elég közel ahhoz, hogy megérezzem az izzadságának édes illatát, és eszembe jusson, hogy milyen csodálatos érzés, amikor megizzasztom őt. Az ajkára esett a pillantásom, és annyira szerettem volna megcsókolni, hogy szinte fájt. - Szerintem fantasztikus vagy, Will - mondta, és a figyelmem kereszttüzében megnyalta az ajkát. - És ne nézz már így engem! Ennél többet nem tudok elviselni a mai nap. Mielőtt bármit is reagálhattam volna, megfordult, és elindult a női öltözősátor felé, hogy elhozza a dolgait. Zsibbadtan indultam az ellenkező irányba, hogy elhozzam a kulcsaimat, a plusz zoknimat és a papírjaimat, amiket a futódzsekim zsebébe tettem. Amikor visszaértem, ő már ott állt és várt, kezében egy kis sporttáskával. - Akkor - kezdtem, és igyekeztem távolságtartó maradni - feljössz? - Tényleg le kéne zuhanyoznom... - kezdte, és elnézett mellettem végig az utcán, aztán távolabbra, egészen a házáig. - Nálam is lezuhanyozhatsz. Nem érdekelt, milyen hülyén hangzott ez. Nem akartam elengedni. Nagyon hiányzott. Az éjszakák szinte elviselhetetlenek voltak nélküle, de furcsamód a reggelek voltak a legrosszabbak. Hiányzott a folytonos kérdezősködése, és a ritmus, ahogy a lábaink egymásra hangolódva csattogtak az ösvényen. - És ruhát is tudsz adni nekem? - kérdezte kétkedő mosollyal. - Igen - bólintottam azonnal. A mosolya elhalványult, amikor rájött, hogy komolyan gondolom. - Gyere fel, Hanna! - Csak egy ebéd, semmi több. A homlokához emelte a kezét, hogy eltakarja vele a napot, és egy kis időre az arcomat figyelte.

- Biztos? Válasz helyett bólintottam egyet, és megindultam. Ő csatlakozott hozzám, és amikor a kezünk véletlenül összeért, szerettem volna megragadni, és magamhoz húzni őt, és nekidönteni az első fának. Fel-felvillant a régi, játékos Hanna a maga eufórikus pillanataival, de ahogy a tizenkét háztömbnyi úton gyalogoltunk, egyre inkább előtérbe került az elgondolkodó Hanna. Tartottam neki a kaput, hogy belépjen, majd én is beléptem, végül megnyomtam a liftben a gombot. Csak álltunk ott csendben, elég közel ahhoz, hogy érezzem a karomon a karját. Vagy háromszor hallottam, hogy nagyot nyelt, majd el akart kezdeni beszélni, de aztán inkább a cipőjét nézte, majd a körmeit és a liftajtót. Bárhova nézett, csak rám nem. Fent a nagy konyhám szinte szorított a köztünk levő feszültség miatt, amit a kedd esti szörnyű beszélgetésünk emléke gerjesztett. Száz kimondatlan szó forrongott közöttünk. Egy kék Powerade-et adtam a kezébe, mert tudtam, hogy azt szereti. Én egy pohár vizet töltöttem magamnak, és felé fordulva a nyakát és a kezét néztem, ahogy nagy kortyokban iszik. Baromi szép vagy - mondtam volna neki. Annyira szeretlek! - mondtam volna neki. Mikor letette az üveget a konyhapultra, az arcán látszott mindaz, amit ő sem mondott ki. Láttam, hogy ott vannak, de nem tudtam, hogy mik azok. Ahogy csendben pótoltuk a folyadékot, muszáj volt titkos leltárt készítenem róla. De a titoknak lőttek. Láttam, ahogy az ajka mosolyra görbült, ahogy a pillantásom végigment az arcán, a még mindig csillogó bőrén, és a vékony sportmelltartón áttűnő mellén. Basszus! Idáig megálltam, hogy ne nézzek egyenesen a mellére, de most már rám jött az ismerős muszáj. A melle volt a menedékem, és szerettem volna leülni, és odanyomni az arcomat. Nagyot nyögtem, és megdörgöltem a szemem. Hülye ötlet volt felhívni őt ide. Most le akartam vetkőztetni, így, izzadtan, és érezni őt magam körül, ahogy rajtam lovagol.

- Te akarsz először zuhanyozni? - kérdeztem, és a vállam fölött hátrafelé, a fürdőszoba felé intettem. De ugyanebben a pillanatban Hanna is megszólalt, a fejét oldalra döntve: - A mellemet nézted? Hangjának könnyedsége, otthonossága, a kibaszott intimitása egészen feldühített. - Ne csináld, Hanna! - bukott ki belőlem. - Ne játszadozz velem! Még egy hete sincs, hogy gyakorlatilag azt mondtad, tűnjek el! Nem gondoltam, hogy ilyesmit fogok mondani neki, és a csendes konyhában visszhangzottak a haragos szavaim. Ő el- fehéredett, és megtörtén nézett. - Bocsáss meg - suttogta. - Baszd meg - mordultam fel, és szorosan összezártam a szemem. Ne kérj bocsánatot, csak ne... - Kinyitottam a szemem, és ránéztem. Ne játssz velem! - Próbálok nem játszani - mondta a zavartól rekedt hangon. Sajnálom, hogy eltűntem a múlt héten. Sajnálom, hogy szörnyen viselkedtem. Azt hittem... Kihúztam egy konyhai széket, és lerogytam rá. A félmaraton nem merített ki annyira, mint ez most itt. Az iránta érzett szerelmem olyan nehéz volt, olyan élő, pulzáló valami, hogy megőrjített, aggódóvá és kiéhezetté tett. Utáltam látni, hogy ilyen feszült és ijedt. Utáltam látni, hogy mennyire megbántottam a haragommal, de még rosszabb volt a tudat, hogy módjában áll összetörni a szívemet, és csak nagyon kevés tapasztalattal rendelkezik ahhoz, hogy óvatosan éljen az erejével. Kényére-kedvére ki voltam szolgáltatva neki. - Nagyon hiányzol - mondta. A mellem összeszorult. - Te is nagyon hiányzol, Hanna. Fogalmad sincs, mennyire. De pontosan hallottam, amit kedden mondtál. Ha úgy akarod, újra meg kell találnunk a módját, hogy barátok legyünk. De az, ha megkérdezed, hogy megint a melledet nézem-e, nem segít a továbblépésben.

-vBocsáss meg - mondta ismét. - Will... - kezdte, de aztán elhallgatott, és lenézett a földre. Muszáj volt megértenem, mi történt, miért dőlt romba minden olyan hirtelen az után az egy hete történt, vadul intim éjszaka után. - Az az éjszaka - kezdtem, de aztán újrafogalmaztam. - Nem, Hanna; minden éjszaka épp olyan intenzív volt, mint az; csakhogy a múlt hétvégén... úgy éreztem, hogy valami megváltozott. Hogy mi megváltoztunk. És másnap? És a hazafelé vezető úton? Basszus, nem is értem, mi történt! Erre közelebb jött, elég közel ahhoz, hogy magamhoz húzzam ültömben, a lábam közé, de mégsem tettem. A keze egy pillanatra kinyúlt felém, de aztán lehullott az oldala mellé. - Az történt, hogy hallottam, amit Jensennek mondtál. Tudtam, hogy vannak más nők is az életedben, de valahogy mégis azt reméltem, hogy szakítottál velük. Tudom, hogy én nem akartam beszélni erről, és nem volt fair a részemről, hogy elvártam ezt. De mégis... - Hivatalosan még nem szakítottam velük, Hanna, de azóta, hogy behúztál abba a szobába a partin, és megkértél, hogy nyúljak hozzád, senki sem volt az ágyamban! De már előtte sem, basszus. - És honnan tudhattam volna én ezt? - nézett le a padlóra. - És az, hogy hallottam, amit Jensennek mondtál, még rendben lehetett volna, persze, beszélnünk kellett volna róla, de aztán megláttam az SMS-t az autóban. Épp akkor érkezett, amikor a zenéid között keresgéltem. Közelebb lépett, és a combját a térdemhez nyomta. - Óvszer nélkül szexeltünk, erre meglátom az üzenetet, ami úgy tűnt... úgy tűnt, mintha megint találkoznátok. Rájöttem, hogy Kitty számít rá, hogy együtt lesztek, és próbáltam... - Nem szexeltem vele kedden, Hanna! - vágtam közbe rémülten. Igen, üzentem neki, hogy találkozzunk, de épp azért, hogy megmondjam neki, hogy köztünk vége mindennek. Ez nem arról... - Tudom - szólt közbe halkan. - Elmondta nekem ma, hogy már rég nem voltatok együtt.

Kellett egy perc, míg ez leesett, aztán felsóhajtottam. Nem tudtam eldönteni, akarom-e tudni, hogy mit mondott Kitty Hannának, de rájöttem, hogy végül is mindegy. Nincs rejtegetnivalóm. Igen; nyílt, egyenes emberként már akkor szakítanom kellett volna Kittyvel, amikor először mondtam Hannának, hogy többet akarok tőle, de hazudni nem hazudtam egyiküknek sem. Nem hazudtam, amikor hónapokkal ezelőtt azt mondtam Kittynek, hogy nem akarok komolyabb kapcsolatot. És nem hazudtam Hannának sem, amikor alig egy hónapja azt mondtam neki, hogy többet szeretnék tőle, és csak tőle. - Próbáltam betartani a te szabályaidat. Nem hoztam föl ezt a kapcsolat-dolgot, mert te már a kezdet kezdetén eldöntötted, hogy alkalmatlan vagyok rá. - Tudom - mondta csendesen. - Tudom. És most megint itt volt; a szeme az enyémet kereste, és várta, hogy mondjak valamit... de mit? Mit mondhattam volna, amit még nem mondtam el? Nem mondtam ki már mindent épp elégszer? Egy fáradt mosollyal felálltam. - Te akarsz zuhanyozni előbb? - kérdeztem. A dolgok olyan furcsán alakultak köztünk, hogy még akkor sem éreztem vele magamat így, amikor először futottunk együtt a fagyos reggelen, amikor még tulajdonképpen idegenek voltunk. - Nem, menj csak te! - mondta, és hátrább kellett lépnie, hogy elférjek mellette. Olyan forróra állítottam a zuhanyt, amilyet csak elviseltem. Nem volt még izomlázam a futástól, és valószínűleg már nem is lesz, de a stresszre - hogy egyszerre szerettem volna Hannával szeretkezni és megfojtani őt - ez volt a legjobb orvosság. Könnyen lehet, hogy most is olyannak szeretné a dolgokat köztünk, mint amilyenek korábban voltak: barátság, szexszel fűszerezve. Kényelem, elvárások nélkül. Én annyira akartam őt, hogy még ezt is elfogadtam volna tőle - csak hogy élvezhessem a testét és a barátságát anélkül, hogy valaha is mélyebbre mennénk. De most már nem így akartam. Senkivel sem akartam ilyen viszonyt, különösen vele nem.

Beszappanoztam magam, lehunytam a szemem, és beszívtam a gőz illatát, lemosva magamról a verseny izzadságát. Bárcsak a bennem levő zűrzavart is kimoshattam volna! Egy halk kattanást hallottam, és egy pillanat múlva hűvös levegőt éreztem a bőrömön. Adrenalin robbant az ereimbe; a szívem dübörgésével vadság és szédület áradt szét bennem. Kezemet a falnak támasztottam, mert attól féltem, ha megfordulok, minden elhatározásom semmivé foszlik. Tudtam, hogy csak egy kis töredékem képes ellenállni; a többi részem bármit megadna neki, amit csak kér. A nevemet suttogta, ahogy becsukta az ajtót, és olyan közel lépett, hogy érezzem a meztelen melleit a hátamon. Hűvös volt a bőre. Megsimogatta az oldalamat, a bordáimat. - Will - mondta még egyszer, és kezét a mellére csúsztatta, majd le, a hasamra. - Nézz rám! Lenyúltam, és megragadtam a csuklóját, hogy ne menjen lejjebb, hogy ne érezhesse, milyen kemény vagyok ettől a kis érintéstől is. Olyan voltam, mint egy versenyló, akit csak egy vékonyka kapu tart vissza az indulástól. A karomon az izmok feszültek és ugráltak. Azzal, hogy a csuklóját tartottam, magamat is visszatartottam. A homlokom a falnak támasztottam, és így maradtam, amíg nem voltam biztos benne, hogy ha megfordulok, nem veszem azonnal a karjaimba. Megfordultam, és lazítottam egy kicsit a csuklóján is. - Nem hiszem, hogy képes lennék rá - suttogtam a szemébe nézve. A haja laza volt, nedves tincsek lógtak az arcába, a nyakába és a vállára. Zavartan ráncolta a homlokát, és látszott, hogy nem értett meg. De aztán mintha mégis meghallott volna: megalázottság pírja öntötte el az arcát, és szorosan becsukta a szemét. - Bocsánat... - Nem! - vágtam közbe. - Úgy értettem, hogy nem tudom már azt csinálni, amit eddig! Nem akarok osztozni! Nem akarom ezt az egészet, ha te még mindig másokkal is akarsz lenni! - Hanna kinyitotta a szemét, az arca ellágyult, és ismét normálisan vette a levegőt. - Nem hibáztatlak azért, hogy sok mindent ki akartál próbálni - folytattam, és a kezem

szorosabban fogta a csuklóját -, de már képtelen vagyok visszatartani az érzéseimet, és nem fogok úgy tenni, mintha csak barátok lennénk! Még Jensen előtt sem. Tudom, végül elfogadnám azt, amit nyújtasz, bármi is legyen az, mert annyira akarlak téged, de szörnyű volna nekem, ha ez pusztán csak a szex lenne! - Nem hiszem, hogy valaha is csak a szex lett volna - mondta. Elengedtem a csuklóját, és az arcát figyeltem, hogy megértsem, mit is akar. - Mikor azt mondtad, az én Hannám - itt szünetet tartott, és kezét a mellkasomra tette -, azt akartam, hogy ez igaz legyen. Mert a tiéd akarok lenni. - A levegő elakadt a torkomban. A nyaka finom bőre alatt láttam, ahogy lüktetnek az erei. - Úgy értem, már a tied vagyok. Felágaskodott, és tágra nyílt szemmel az ajka közé vette az alsó ajkamat, és finoman beszívta. Felemelte a kezem, megsimogatta magát vele, majd a tenyerembe tette a mellét. Az, amit most éreztem, csak töredéke lehetett annak a félelemnek, amit ő érezhetett mindig, amikor bántottam. Most egy pillanat alatt megértettem, hogy miért volt sokáig olyan szeszélyes és kislányos velem: mert ilyen szerelmesnek lenni félelmetes érzés. - Kérlek - mondta, és még egyszer megcsókolt. A másik kezem után nyúlt, és maga köré húzta. - Annyira veled szeretnék lenni, hogy levegőt is alig kapok! - Hanna - mondtam akadozva, és önkéntelenül is lehajoltam, hogy jobban elérje a szám, a nyakam. Átkaroltam, és a hüvelykujjammal a mellbimbója körül köröztem. - Szeretlek - suttogta, és megcsókolta az állam, a nyakam. Dübörgő szívvel hunytam le a szemem. Mikor ezt mondta, minden elhatározásom szertefoszlott. Kinyitottam a szám, és felnyögtem, amint megéreztem a nyelvét a nyelvemen. Ő is nyöszörgött, és megragadta a vállam, a nyakam, és a kemény farkamhoz nyomta a hasát. Elakadt a lélegzete, mikor a hűvös csempének nyomtam a hátát, majd megint levegő után kapkodott, amikor lebuktam, a számhoz emeltem a mellét, és éhesen szívni kezdtem. Nem mintha eltűnt volna belőlem a félelem; az, hogy azt

mondta, szeret, még sokkal ijesztőbb volt, mert reményt is adott nekem. Reményt, hogy képes vagyok rá; hogy ő képes rá; hogy mindketten képesek vagyunk arra, hogy vakon nekivágjunk ennek a megfoghatatlan, bizonytalan első utunknak. Visszatértem a szájához, és most már egészen beindultam. Elvesztem a lázas csókjaiban, és kérdés nélkül is tudtam, hogy a víz egy része, ami az arcán lecsorog, nem a zuhanyból jött. Én is éreztem magamban szétáradni a megkönnyebbülést, amit azonnal égő vágy követett, hogy benne lehessek, hogy benne mozoghassak, és érezhessem őt. Lenyúltam, és hátulról megmarkoltam a combját, majd megemeltem, úgy, hogy a lábát a derekam köré tehesse. Éreztem a nemi szerve csúszós melegét, benyúltam neki, és kibe mozgattam az ujjamat, újra beleszeretve a rekedt, türelmetlen hangjaiba. Még nem csináltam ilyet - mormogtam a nyakába. - Fogalmam sincs, hogy mit teszek! Ő felnevetett, megharapta a nyakam, és szorosan megfogta a vállam. Lassan belényomtam a farkam, és megálltam, amikor éreztem, hogy a csípőink összeérnek. Tudtam, hogy egy pillanat múlva úgyis minden elszáll majd. A fejét egy puha puffanással hátraejtette a falnak, a melle élesen, szaggatottan vette a levegőt. - Úristen, Will! Kihúztam, és súgva megkérdeztem. - Te is érzed? Hanna szaggatottan lélegzett, és kérlelt, hogy csináljam még, és rám szorította magát, amennyire csak tudta, fennakadva a fal és a testem között. - Ez nem csak szex - mondtam neki, és végigcsókoltam a kulcscsontját. - Ez olyan jó, hogy szinte már fáj. És minden egyes alkalommal ilyen, amikor benned vagyok, Szilva! Mert ilyen az, amikor olyannal csinálod, akiért megőrülsz. - Akit szeretsz? - kérdezte száját a fülemre szorítva. - Ó, igen.

Most már gyorsabban löktem és húztam, tudva, hogy már olyan közel vagyok, hogy be kell vinnem az ágyamba, és ki kell nyalnom, hogy aztán megint addig basszam, amíg mindketten el nem ájulunk. De túl intenzív volt már ez nekem, és amikor megint mozogni kezdtem, tudtam, hogy sohasem fogom megszokni az érzést, hogy benne vagyok, minden nélkül, úgy, hogy semmi sincs közöttünk. Rángani kezdtem, és fülemben a hangjával bocsánatkérően suttogtam a nyakába újra meg újra: - Túl jó ez így már... - Megsemmisített az érzés, hogy ott van körülöttem, hogy hallom a szavait, és tudom jól, hogy ő már tényleg az enyém. - Már nagyon közel vagyok, Szilva, nem tudom... - Imádom, ha nem tudod visszatartani - súgta száját a fülemre szorítva, majd megkarmolt, és a vállamba harapott. - Én mindig így vagyok veled! Egy hangos nyögéssel megindultam egy spirálon lefelé-lefelé egyre mélyebbre és mélyebbre, míg már csak a combom csattanását hallottam a combján, és a háta csattanását a csempén, és éreztem, ahogy a testem meleg nedvességet lövell. Olyan keményen élveztem belé, hogy a hangom élesen visszhangzott körülöttünk. Nem hinném, hogy valaha is ennél hamarabb elélveztem volna, és ettől eufória és némi rémület fogott el. Hanna meghúzta a hajam, szó nélkül kérlelve, hogy szorítsam a szájára a szám, de én csak egy rövid csókot adtam neki. Egy morgással kicsúsztam belőle, és térdre estem. Előredőlve széthúztam a kezemmel a lábát, a számmal körbezártam és megszívtam a csiklója körüli területet. Lehunytam a szemem, és felnyögtem az édes sóhajai hallatán, ahogy a nyelvemen éreztem a punciját. A lába - ami nemcsak a futástól, de a mostani kemény bánásmódtól is kimerült - remegni kezdett, és én a combja közé csúsztattam a kezemet. Széttártam a lábát, és felemeltem őt, úgy, hogy a combjai a vállamon legyenek, és a tenyeremmel támasztottam a fenekét.

Hallottam, ahogy felkiált fölöttem. Kezével vadul keresett valamit, amiben megkapaszkodhat, de aztán a combjával összeszorítva a fejemhez nyúlt, és a hajamba markolt, miközben tágra nyílt, megbűvölt szemekkel nézett. - Nagyon közel vagyok! - mondta remegő hangon, és a hajamat markoló keze is remegett. Hümmögtem, felmosolyogtam rá, és lassan ide-oda mozgattam a fejem, miközben nyaltam. Még sohasem csináltam ilyet, és éreztem, hogy szeretem őt, és minden lehetséges módon szeretkezem vele. Melegség áradt szét bennem, amikor belém villant, hogy ez még csak a kezdet. Most, itt, félig eltűnve a zuhanyfülke gőzében, mindent tisztáztunk egymással. Láttam a pillanatot, amikor élvezni kezdett. A forró hullám kivirágzott a mellén, majd terjedni kezdett fölfelé, az arcára, és az ajka zihálva szétnyílt. Sohasem fogom megunni ezt. Sohasem fogom megunni őt. A legbirtoklóbb élvezettel néztem, ahogy az orgazmusa átrobogott rajta, megrázta, és sikoltást szakított ki a torkából. Mikor a combja elernyedt, leálltam, és karomat óvatosan leengedve letettem őt a remegő lábaira. Felálltam, és egy pillanatra csak néztem őt, majd átölelte a nyakamat, és úgy maradt, kinyújtózva. Meleg és lágy volt a forró víztől, és úgy tűnt, elolvad a karjaimban. Ezt most nagyon más volt. Eddig nem éreztem ilyet - ilyen tökéletes összekapcsolódást - a csak barát időszakunk legintimebb pillanataiban sem. Most azt éreztem, hogy tényleg az enyém. - Szeretlek - súgtam a hajába, majd a szappanért nyúltam. Óvatosan mindenütt megmostam; a bőrét, a haját, és a lába közti finom helyet is. Lemostam az orgazmusom nyomát a testéről, megcsókoltam az állát, a szemhéját, az ajkát. Ahogy kiléptünk, betekertem egy törölközőbe, majd magam köré is tettem egyet. Bevezettem a hálószobába, leültettem az ágy szélére, és megszárítgattam, mielőtt visszafektettem az ágyra. - Hozok valamit enni.

- Veled megyek. - Küzdött velem, megpróbált felülni, és tágra nyílt pupillái feketén színezték át a szürke íriszét. A vállamra csúsztatta a kezét, megpróbált lehúzni magához. Basszus, már készen is áll egy újabbra!... De most ennünk kellett. Már kezdtem szédelegni egy kicsit. - Csak összedobok valamit. *** Szendvicset ettünk, meztelenül ültünk az ágytakarón, és órákig beszélgettünk a versenyről, a családjánál töltött hétvégéről, és végül arról, hogy milyen érzés volt mindkettőnk számára, amikor úgy hittük, hogy vége köztünk mindennek. Addig szeretkeztünk, míg már a nap is lement, aztán aludtunk, de az éjszaka közepén felébredtünk, hogy folytassuk. Vadul és hangosan csináltuk, úgy, ahogy mindig, ha a dolgaink jól mentek. Mikor egy időre elteltem a szexszel, felvettem a tollat az éjjeliszekrényről. Köré tekeredtem, és ismét ráírtam a csípőjére azt, amit már korábban is - A kivételes dolgok kivételes embereknek valók , remélve, hogy én lehetek az a kivételes valami, az újraélt vadság, a jó útra tért játékos, akit Hanna megérdemelt.

HUSZONEGYEDIK FEJEZET

A stewardess megállt mellettünk, és becsukta a fönti csomagtartó ajtaját. Aztán felénk hajolt, és megkérdezte: - Kávét? Narancslét? Will kávét kért, én udvariasan megráztam a fejem. Aztán Will megpaskolta a térdem. - Add csak ide a telefont! Átadtam neki, de azért szóvá tettem: - Minek most wifi? Úgyis aludni fogok egész idő alatt. - Soha többe nem hagyom, hogy reggel hatra foglaljon helyet New Yorkból a nyugati partra. - Ha nem vetted volna észre, álmos vagyok. Valaki miatt fent kellett lennem egész éjjel - súgtam, és nekidőltem. Ő abbahagyta, amit csinált, és széles mosollyal felém fordult. - Valóban? Izgalom futott végig a mellemben, le a hasamba és a lábam közé. - Valóban. - Nem te jöttél oda a laborból egy kicsit... beindulva? - Nem - hazudtam. Összevonta a szemöldökét, és mosolyra görbült a szája.

- És nem te voltál az, aki nem hagyta, hogy befejezzem a romantikus vacsora előkészületeit... - Én? Nem. - ...és lehúzott a díványra, hogy csináljam neki azt a dolgot a számmal? - Ilyet? Soha! - tettem a szívemre a kezem. - És az sem te voltál, aki a felszálló finom illatok ellenére elrángattál a tűzhelytől, be a hálószobába, és néhány nagyon malac dolgot kért tőlem? - Lehunytam a szemem, és odahajoltam hozzá. Ő finoman megharapta az államat, és azt mondta: - Annyira imádlak, te édes, malac Szilvám! Képek bukkantak fel a tegnap éjjelről, amelyek csak tovább taszítottak abba a fájó, viszkető állapotba, amiben gyakorlatilag mindig is voltam, amikor Will a közelemben volt. Emlékeztem a kemény kezére, a magabiztos hangjára, ahogy pontosan megmondja, hogy mit és hogyan szeretne tőlem. Eszembe jutott, ahogy megmarkolta a hajamat, ahogy a teste a testemen mozgott, és ahogy a végén mély hangon kérte, hogy karmoljam és harapjam meg. Emlékeztem a súlyára, mikor rám rogyott, és izzadtan és kimerültén elaludt, szinte nyomban azután, hogy kielégült. - Na, jó, az lehet, hogy én voltam - ismertem be. - De hosszú volt a nap a laborban a biztonsági üveg mögött, és mit mondjak? Túl sok időm maradt a varázslatos szádra gondolni. Erre megcsókolt, majd visszatért a telefonomhoz, majd amikor végzett, mosolyogva adta vissza nekem. - Tessék, itt van. - Akkor is, aludni fogok. - Jó, de Chloe legalább fel tud hívni, ha akar. Működik a telefonod. - Miért lenne rám szüksége? - kérdeztem értetlenül. - Nem vagyok benne az esküvőszervezésben. - Nem ismered Chloét? Olyan, mint egy ideges generális aki azonnal szolgálatba léptet, ha rájön az öt perc - mondta, és megmarkolta hátulról

a nyakát, amit olyankor szokott csinálni, ha valami kényelmetlenül érinti. - Na, mindegy. Aludj csak! - Van egy érzésem ezzel az úttal kapcsolatban - motyogtam a vállára hajolva. - Valami előérzet. - Micsoda spiritualitás! Nem jellemző rád. - De, komolyan. Egyrészt úgy érzem, hogy fantasztikus lesz, másrészt viszont azt is érzem, hogy egy hatalmas acélcsőben vagyunk, és egy egész hétnyi őrület felé száguldunk. - A repülőket alumínium-ötvözetből készítik - nézett rám Will, majd megpuszilta az orrom, és azt súgta: - De ezt te is tudtad. - Neked sosincsenek előérzeteid? Hümmögött egyet-kettőt, majd megint megpuszilt. - Egyszer-kétszer. Ránéztem; az ismerős szempilláira, a mélykék szemére, az esti borostájára, ami már reggel hatkor is kiütközött, és a széles mosolyára, ami azóta rajta volt, hogy négy órával ezelőtt azzal ébresztettem, hogy a számba vettem a farkát. - Elérzékenyült, dr. Sumner? Megvonta a vállát, pislogott, és kidörgölte egy kicsit szerelemittas szeméből az álmot. - Csak izgatott vagyok amiatt, hogy együtt vakációzunk. És izgatott vagyok az esküvő miatt is, és hogy a mi kis bandánkban hamarosan gyerek születik. - Van egy kérdésem egy szabállyal kapcsolatban - súgtam. Ő hozzám hajolt, és összeesküvő módjára súgta: - Már nem vagyok a randitanácsadód! Nincsenek szabályok, meg aztán, úgysincs másik férfi, aki hozzád érhetne! - De mégis; te sokat tudsz ezekről a dolgokról. - Hát, jó - mormolta mosolyogva. - Mondd! - Alig két hónapja vagyunk együtt, és... - Négy - szakított félbe, mert ragaszkodott hozzá, hogy már kezdettől fogva az övé voltam.

- Jó, akkor, legyen négy. De szerinted helytelen megállapítás az, ha azt mondom, hogy te már örökre az enyém vagy? A mosolya kiszélesedett, és úgy nézett végig az arcomon, hogy azt simogatásnak is vehettem. Megcsókolt, aztán megint. - Inkább úgy mondanám, hogy szerintem ez egy abszolút pontos megállapítás. - Hátradőlt, és hosszan, alaposan végignézett rajtam. Most aludj, Szilva! *** A telefonom megzörrent az ölemben, mire felriadtam. Felegyenesdtem Will válláról, ahol eddig aludtam, és álmosan pislogtam a mobilomra, amelyen egy üzenet jelent meg. Szinte éreztem, ahogy mellettem Will elmosolyodik. Olvasni kezdtem. Mi van rajtad? Álmosan bandzsítottam a telefonomra, és visszaírtam Szoknya, és nincs rajtam bugyi. De ne legyenek ötleteid, mert a pasim kikészített tegnap éjjel. Együttérző ciccegést hallottam válaszul. Ez durva! De miért írsz üzenetet? A fejét ingatta mellettem, és eltúlzott kimerültséggel sóhajtott egyet. Mert megtehetem. Mert a modern technológia csodálatos. Mert 30 000 láb magasan vagyunk, és a civilizáció már annyira fejlett, hogy 358 szemérmetlen javaslatokat tehetek egy műhold közvetítésével egy repülő „acélcsőben”.

- Azért ébresztettél fel - kértem rajta számon felvont szemöldökkel hogy megkérdezd, mi van rajtam? A fejét rázta, és csak írt tovább. Az ölemben megint megzörrent a telefonom. Szeretlek. - Én is szeretlek - mondtam. - De itt vagyok melletted, és nem akarok üzengetni írásban. Elmosolyodott, de csak azért is írt tovább. Te is az enyém vagy, örökre. A mobilomra meredtem. Hirtelen elszorult a szívem, és nehezen kaptam levegőt. Felnyúltam a fejem fölé, és megigazítottam a légbefúvót, hogy felém fújjon. És lehet, hogy hamarosan teszek neked egy javaslatot. A telefonomra bámultam, és újra meg újra elolvastam az üzenetet. - Oké - suttogtam. Jelezd azzal, hogy kihúzod magad az ülésen ha nem fogod elfogadni - mert egy kissé be vagyok rezelve. Visszadőltem a vállára, és a telefont az ölébe ejtve remegő kezébe tettem a kezemet. - Ne legyél - súgtam. - Mi már rég túlvagyunk ezen.

Mindenki mondja: nem az a lényeg, hogy találj egy ügynököt, hanem az, hogy megtaláld az igazit. Ez így is van. De Holly Root sokkal több ennél: nem pusztán a megfelelő ügynök, de a legjobb emberek egyike, akikkel eddig találkoztunk. Nélküle e könyvek nem találtak volna tökéletes otthonra a Gallery kiadónál és Adamnél. Holly azt mondja, hogy amikor először beszélt Adammel a projektről, már tudta, hogy ő lesz a legjobb nekünk. Az ilyen kapcsolatok azok, amelyekért örökre hálásak vagyunk. De a béta olvasóink - Erin, Martha, Tonya, Grctchen, Myra, Anne, Kellie, Katy és Monica - is megtanítottak rá, hogy az írás sokkal több annál, mint hogy szavakat vessünk papírra. Meg kell találnunk a közönségünket is, akik átsegítenek a nehéz napok sűrűjén, és segítenek megünnepelni a jó napok nagyszerűségét. Ha már elküldted bárkinek is a munkádat, hogy olvassa el, tudhatod, milyen kétségek közt hányódik ilyenkor az ember. Ezúton is köszönjük, hogy a Gyönyörű könyveknél a próbaolvasóink mindvégig képesek voltak megtartani az egyensúlyt a kritika és az elismerés között. Elnézést kérünk érte, ha kinyírtuk jó néhány agysejteteket! Anne, köszönet a Nietzschéért, és a kezdőrúgásért vele kapcsolatban! Jen, millió köszönet a promóért és a beharangozókért! Lauren, örök köszönetünk a Gyönyörű közösségi oldalának menedzseléséért, és hogy minden ismertető, kivonat és e-mail úgy fellelkesített benneteket. Imádunk mindannyiotokat! Egy táblát állítunk (hogy is mondtam? állítunk?) a legendás S&S / Gallery Books tiszteletére. KÖSZÖNJÜK Carolyn Reidy-nek, Louise Burke-nek, Jen Bergstromnak, Liz Psaltisnak, a fantasztikus grafikai tervezőcsapatnak, Kristin Dwyernek (hamarosan úgyis elrabolunk), Mary McCue-nak (jövőre sdCC, nincs más választás), Jean Anne Rosenak, Ellen Channek, Natalie Ebeinek, Lauren Mckennának, Stephanie deLucának; és persze Ed Schlesingernek, hogy nevetett Hanna viccein.

Veletek úgy éreztük, hogy egy család vagyunk. Van egy kihúzható dívány az irodában, igaz? Az írás nem egy hétfőtől péntekig, nyolctól-négyig tartó munka. Olyan ez, amit mindig csinál az ember, ha van egy kis ideje, meg hát, persze, kell hozzá inspiráció is; szóval, ha nincs is rá idő (és ez a tipikus), de megrohan egy ötlet, mindent otthagysz, és futsz a számítógéphez, miközben fő az ebéd a tűzhelyen. Néha ez azt is jelenti, hogy a férjeink viszik moziba vagy állatkertbe vagy kirándulni a gyerekeket, hogy Anyu meg tudja csinálni, amit akar. De, függetlenül ettől, az íráshoz rengeteg türelem és támogatás kell az írót körülvevő emberek részéről. Ezért tiszta szívből mondunk köszönetét életünk szerelmeinek, Keith-nek és Ryannek. Ja, és a gyerekeinknek, Bearnek, Cutestnek, és Ninjának, és reméljük, hogy egyszer ti is megtudjátok, hogy milyen türelmesek voltatok, és hogy türelmeteknek köszönhetően ma már sokkal több időt tölthetünk együtt. Köszönjük a családjainknak és a barátainknak, hogy elfogadták tőlünk ezt az őrületet: Erinnek, Jennnek, Tawnának, Jessnek, Joie-nak, Veenának, lannek és Jamie-nek. Végül, de nem utolsósorban, e történetek semmit sem értek volna azok nélkül, akik elolvassák őket. Még mindig teljesen kifekszünk, ha olyat hallunk, hogy valaki egész éjjel fent maradt emiatt, vagy hogy hasmenést színlelt, hogy órákra bezárkózva a vécébe végre nyugodtan elolvashassa a könyvet. A Ti támogatásotok és bátorításotok sokkal többet jelent annál, mint amit képesek vagyunk kimondani! Köszönjük! Köszönjük, hogy továbbra is megveszitek a könyveinket, hogy úgy szeretitek a hőseinket, ahogyan mi is, hogy osztoztok velünk a humorban és a malac gondolatokban, és köszönünk minden tweetet, emailt, levelet, megjegyzést, ismertetőt és ölelést! Reméljük, egyszer majd egyenként megölelhetünk mindnyájatokat! Bennett is szeretne látni titeket az irodájában. Lo, te sokkal több vagy, mint társszerző; te vagy a legjobb barátom, életem holdja, a csokoládém... ebből már látod, hogy merre is indulok. Jobban szeretlek, mint az összes fiúzenekart, csillámot és ajakfényt együttvéve!

PQ, olyan csinos vagy ma! Szeretlek, még akkor is, ha összepisilem magam a nevetéstől miattad. Valójában jobban szeretlek, mint az Excelt, a GraphPad-et és az SMS-t együttvéve. Bizsereg már egy kicsit a gallérod?