Charlene Cross - Szerelem és bosszú

Charlene Cross

Szerelem és bosszú

A mű eredeti címe: Deeperthan Roses A magyar kiadás a Pocket Books A Division of Simon and Schuster, Inc. New York és az Budapest között kötött szerződésen alapul.

Kft.

Fordította: Dobos Lídia Copyright ©by Charlene Cross 1992 Hungarian translation copyright ©by Dobos Lídia 1993 Hungarian edition copyright ©by Kft. 1993 All rights reserved! / Minden jog fenntartva!

A sorozat főszerkesztője: Varga Lászlóné ISSN 1217 2871 ISBN 963 7709 61 4

és Kereskedelmi Kft. 1993 Felelős kiadó: Varga László igazgató Felelős szerkesztő: Dr. Szigethy Ágnes Szedés, tipográfia: SZŰCS BT. Dunakeszi Nyomtatta és kötötte: Dabasi Nyomda Rt. Felelős vezető: Bálint Csaba vezérigazgató Munkaszám: 93-0494

A szerző megjegyzése

1540. február 15-én V. Jakab skót király megállapodást kötött egy bizonyos John Faw-val, a cigányok vajdájával, melynek értelmében a romáknak joguk volt a saját törvényeik szerint élni a skót királyságban. Közel tizenhat hónapon át nem üldözte őket senki. 1541. június 6-án azonban Jakab, valószínűleg haragjában, fölbontotta az egyezséget. Tettének pontos okát nem tudni. A legenda szerint a király, aki ugyancsak kedvelte a nőket, megkörnyékezett egy cigányasszonyt, mire a dühödt férj egy üveggel fejbe vágta. Akár igaz a történet, akár nem, az egyezség valóban fölbomlott, és a cigányok mindössze harminc napot kaptak, hogy elhagyják Skóciát. Brian Vesey-Fitzgerald: A cigányok Britanniában című könyve alapján.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

4

Prológus Skócia – 1526 Fekete szárnyú dögkeselyűk köröztek kitartóan a fakókék égen. A madárraj elhomályosította még a napot is, baljós árnyat vetve az alanti kőbányára. A hullarablók türelmesen várták, mikor csaphatnak le. A tízéves Logan Chandler apja élettelen teste alatt feküdt, onnan figyelte a keselyűk makacs várakozását. Szeretett volna már megszabadulni kínjaitól és csatlakozni imádott apja szelleméhez; azért fohászkodott, hogy haljon meg ő is, de kérése nem talált meghallgatásra. Kiszáradt torkából rettegő hörgés szakadt föl, pillái lecsukódtak, s Muircairn harmadik grófja – mert ez a cím illette meg, most, hogy álnok mostohabátyja villámgyors pengéje lesújtott apjára – megint csak a megváltó halál után esdekelt. Már majd' egy napja feküdt apja súlyos, de halálában is őt óvó teste alatt, akinek az oldalát fölszakító mély sebből még mindig szivárgott a vér. Émelyítő, édeskés szaga betöltötte a fiú orrát, kifolyt vérük közös tócsában állt a mohos földön, örök szerződéssel pecsételve meg sorsukat. Az ifjú Muircairn gróf megesküdött, hogy ha valami csoda folytán mégis életben marad, bosszút áll apja, Henry Chandler haláláért. A vérszagra mind több keselyű gyúlt össze, egyre vadabbul rótták végtelennek tűnő köreiket az égen. Egyszer csak az egyik hirtelen lecsapott – kiéhezett társai mohón követték. Éles csőrükkel azonnal nekiláttak a lakomának, egymást marták el a falatok elől. Logan kiszáradt, cserepes ajkáról bősz kiáltás szakadt föl, megpróbálta távol tartani a ragadozókat apja arcától. Ám csak

5

CHARLENE CROSS

néhány madár hussant rekedt károgással az égnek, a többiek folytatták a véres harcot a falatokért. A fiú bronzszínű bőrébe is belevájtak éles csőrükkel, dühödten marcangolták gyenge húsát, hogy a vére is kiserkent. Elhaló sikolyt hallatott, ahogy maradék erejét összeszedve megpróbálta fölvenni a harcot a könyörtelen ellenséggel. Ereje fogytán volt azonban, s érezte, nemsokára beteljesül a végzete. Fölzokogott, amint látta, hogy a győzedelmes madarak újból megtámadják halott apja arcát. Már csak a végért könyörgött megint, de szeme előtt elsötétült a világ, megváltásként az iszonyattól. Az eszméletlenség jótékony, süket ködében a fiú nem hallotta már a hangos kiáltásokat, amelyek elriasztották a szárnyas hullarablókat. A gyors lábak zaja sem ért el hozzá. Álom és ébrenlét mezsgyéjén egyszer csak hirtelen könnyebbnek érezte magát. Mintha valami hatalmas súlytól szabadult volna. Szinte lebegett, ahogy vitték. Az angyalok szárnyán utazom vajon? – gondolta félig öntudatlanul. Szellemalakok hangját hallotta, de nem értette beszédüket. A nyelv, amelyet használtak, idegennek, ám mégis ismerősnek tűnt, mintha már hallotta volna valahol ezt a dallamos beszédet. Akkor Logan végleg elvesztette eszméletét, belehullott a sötétségbe és elcsöndesült körülötte a világ. Az eszméletlen fiút gyöngéd kezek óvatosan letették a földre. Egy szénfekete szempár ünnepélyesen a körülállókra meredt. – A mi vérünk az ő vére, az ő vére a mienk is – mondta a vezetőjük. – Mi, romák, gondjainkba vesszük és megvédjük. Most már ő is miközülünk való. A többiek helyeslőn bólogattak, majd a könyörület angyalai ismét szárnyukra vették a fiút – a cigányok elvitték az erdő mélyén megbúvó táborukba.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

6

1. Skócia – 1540. május A dübörgő patak nyomán mohos göröngyök és fűcsomók szakadtak ki a lágy tőzeglápból. A dobogás hangját elnyelte az erdei tisztáson sűrűn gomolygó köd, ahogy a ló és lovasa végigszáguldott a csapáson, az erdő sűrűjének óvó menedéke felé. Abban a pillanatban elúszott a hatalmas, fekete felleg a hold elől, s a tintaszínű égen fölragyogó ezüstgömb megvilágította egy fiatal nő alakját. Kristiana Harcourt a félelemtől eszelősen kapaszkodott lova sörényébe. Gesztenyeszín haja csapzottan lobogott sápadt arca körül. Mindössze egy szakadt köntös fedte testét. A sűrű erdőből, a háta mögül fölhangzott a türelmetlen, izgatott kiáltozás, mire a lány csupasz talpát nekicsapta a fekete kanca véknyának, s az minden erejét megfeszítve vad vágtába kezdett. A lány szíve vadul kalapált, egy ütemre a ló patáinak csattogásával. Isten minden szentjeire! – sikoltotta magában – Segítség! Segítsen valaki! Eszelős pillantásokkal kereste, hol tudna bejutni az erdő sűrűjébe. Végre meglátott egy rejtett ösvényt, s arrafelé irányította a lovát. Átugratott az alacsony bozóton, és elnyelte őket a sötét. A hirtelen sötétben a lány nem látott semmit, és visszarántotta a gyeplőt, mire a paripa nagyot kapálva megállt. Ahogy a szeme megszokta a sötétet, Kristiana körbekémlelt, majd újból elindította a kancát a lankás csapáson. A sűrű bozót fölhorzsolta a lány csupasz lábát, a bogáncs élesen a húsába vágott. Nem érezte azonban a fájdalmat, agyában csak az elmúlt órák emlékképei nyüzsögtek. Fölzokogott, ahogy fölidézte az alig egy órája lejátszódott rettentő jelenetet. Lesújt a kardpenge, s

7

CHARLENE CROSS

szeretett apja, Robert Harcourt összerogy a súlya alatt. Még egyet rándul vérző teste, majd kileheli lelkét. Gáttalan fájdalom szakadt ki a lányból erre az emlékképre, de egyetlen hang sem hagyta el a torkát. Tudta, hogy észnél kell lennie, és megpróbálta elhessegetni a rémlátomást. Csak a menekülés ösztöne hajtotta. Nem messze tőle dühödt szitkozódás hallatszott. – Fésüljétek át az erdőt – parancsolta valaki harsányan, s Kristiana fölismerte ádáz ellensége, Edward MacHugh fenyegető hangját. – Az az éles fogú bestia nem lehet messze! Kerítsétek elő a föld alól is! – Hó! – felelt egy másik hang, s Kristiana tudta, hogy Richard Black az. – Megharapott, mi? – hallotta a férfi durva kacaját. – Meg bizony – válaszolt MacHugh fagyosan a csatlósának – és drágán megfizet minden karcolásért, amit rajtam ejtett. Most föl, induljatok, mielőtt egérutat nyer! Kristiana hallotta, hogy a lovasok betörnek az erdőbe. Jeges félelem markolt a szívébe. Vakon hajszolta a paripát le a lejtőn, majd föl a dombra. Ágak csapódtak az arcába, szaggatták a ruháját, csomókat téptek ki lobogó hajából. Egy vastagabb faág majdnem lefordította a ló hátáról, de nagy nehezen mégiscsak sikerült fönnmaradnia. Mire fölért a kis dombra, Kristiana egész teste sajgott a fájdalomtól. Úgy érezte, képtelen továbbmenni, s már-már kitölt belőle a sírás, de mégis, nagy levegőt vett és összeszedte magát. Tudta, üldözői nincsenek már messze. Körülnézett az ember nem járta tájon. Elhagyta minden reménye, amikor egyszer csak egy pislákoló tűz fényét pillantotta meg nem messze a fák mögött. Vajon tábortűz lehet? – kérdezte magában, s imádkozott, bárcsak az lenne. Habozás nélkül irányította a fújtató kancát a fény, az egyetlen reménysugár felé. Egy széles vállú, cigányosan öltözött férfi guggolt a tűznél, aranybarna, feketével keretezett szembogarában visszatükröződtek a táncoló lángnyelvek. Izmos combján megfeszült a szűk, fekete nadrág. Könnyű szellő lobogtatta durva szövésű vászoningét, s

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

8

elfújta a füstöt az arcából. Egy nagy husánggal piszkálta a tüzet, s a felizzott parázs szikraesőt küldött a levegőbe. Mint megannyi szentjánosbogarat, elnyelte a pernyét a sötétség. A férfi sűrű fekete haja lobogott a szélben, egy kósza tincs összeráncolt homlokába hullott. A hollószárnyhoz hasonlatos szemöldöke közt futó mély barázda elárulta, hogy igencsak el van merülve a gondolataiban. Vagy egy hónapig követte, figyelte ellenségét, s most, küldetése végeztével számot vetett. Másnap megkeresi az övéi táborhelyét; tudta, nem lehetnek egynapi járásnál messzebb. Kis pihenő után aztán majd fölkutatja a barátját. Remélte, hogy Sebastian megmondja, hány elszánt, jól képzett embert tudott összeszedni. Már nincs sok idő hátra, s a dolgok végére járhat. A cigánylegény talpra ugrott, amint meghallotta a ló patáinak dübörgését. Mintha lázálmot látna, egy hatalmas, fekete kanca termett előtte, hátán egy félmeztelen lánnyal, akinek kibomlott haja vitorlaként verdesett a szélben. Egy pillanatig azt hitte, kísértetet lát. Bár fürge volt, alig maradt ideje félreugrani a ló útjából. A kanca hirtelen megállt, fölágaskodott, patái rúgkapáltak a levegőben. Hátáról a tajték ráfröccsent a cigány karjára. Majdnem a földre tántorodott a lóról leeső lány súlya alatt, de erős lába megtartotta. Érezte már, hogy nem kísértet a látogató, megvan az, bizony, vagy ötven kiló is. Kristiana megszédülve fölnyögött, és szeme összetalálkozott a legigézőbb szempárral, amelyet valaha is látott. Mint a macskáé, olyan, gondolta, aranyfényben ragyog a tűz világánál. Kristiana különös megnyugvást érzett a férfi erős karjaiban. Itt a megmentőm! – Segíts rajtam! – suttogta elfúló hangon. Fölemelte a kezét, remegő ujjai súrolták a szép idegen simára borotvált arcát. A lány hevesen megrázta a fejét: – Ne hagyd, hogy megtaláljanak! Kérlek... rejts el, kérlek... Hangja elakadt, aztán jótékony sötétség borult rá. Elvesztette az eszméletét. A cigánylegény megkövülten nézte a fiatal istennőt, akit a karjaiban tartott. Milyen gyönyörű! Gömbölyű, telt mellét alig takarta szakadt köntös. Semmibe véve a romák szigorú törvényét,

9

CHARLENE CROSS

mely szerint a nő alteste tisztátalan, a férfi szeme mohón szántott végig a lány vékony derekán, selymes, formás combjain. Amikor jól megnézte, egyre inkább megbizonyosodott felőle, hogy emberi lény, s ahogy a karjában tartotta, érezte, hogy megmoccan férfivágya. Rekedten fölnyögött. Az istenért, hogy kerül ez egyedül és szinte csupaszon ide az erdőbe? Akkor hirtelen férfiak hangját hallotta az erdő felől, épp onnan, ahonnan a lány az imént felbukkant. Átvillant az agyán, nem valami összeesküvés áldozata-e. Ránézett a lányra, de most nem a csodálat, hanem a gyanakvás pillantásával. A kiáltások egyre közelebbről hallatszottak, s a férfinak eszébe jutott a lány esdeklő hangja: – Ne hagyd, hogy megtaláljanak, rejts el, kérlek! – Fölkapta, mint a pelyhet, s határozott léptekkel elindult vele egy ponyvás szekér felé. Sorsát átkozva lerakta a lányt a durván ácsolt ágyra, s ráhúzott egy szőrmetakarót, hogy elrejtse. Aztán odalopakodott a hatalmas kancához, amely néhány méterre legelészett tőle. Egy vastag ággal rásózott az állat farára. A megrettent ló kiugrott és szélsebesen eltűnt a sűrűben. Ügető lovak patái alatt rengett a föld, vagy egy tucat lovas közeledett a tábortűz felé. Dübörögve megálltak. – Állj föl, te vándorcigány a feljebbvalóid előtt, és mutass tiszteletet! – parancsolta egy ellentmondást nem tűrő hang. A cigány ott maradt a tábortűz mellett guggolva. A kezében levő bottal megpiszkálta a tüzet, újra szikraeső hullott a nyomán. A lovak ijedtükben ágaskodva hátráltak, s hangos nyerítéssel elügettek a tűz mellől. A férfiak durván káromkodva próbálták megtartani lovaikat. A cigány elfojtott egy mosolyt, lassan fölállt, s közben elrúgott egy faágat. Szeme sem rebbent, amikor fölnézett a parancsot osztó férfira – azonnal megismerte pedig. ,,Te rohadt disznó”, gondolta, de bölcsen tartotta a száját. – MacHugh földjén ütöttél tanyát – szólalt meg Richard Black élesen, s közben még mindig a lovát próbálta féken tartani. – Ki adott erre engedélyt?

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

10

A cigány végigmérte. – Bocsánat, uram, de azt hittem, ez az erdő a Harcourt báró földje – mondta erős roma akcentussal. – Lord Harcourt mindig szívesen látta az enyéimet a földjén. – Ekkor észrevette, hogy a másik a szekercéjéhez nyúl, s nyelt egy nagyot. – Uram, igazán nem tettem volna ide be a lábam, ha tudtam volna. – Ez most már MacHugh földje – szólalt meg egy másik hang. Gazdája előrelépett lovával, a cigány izmai megfeszültek. – Az én földemre nem léphet senki sem. Nemkívánatos a jelenléted, kóbor cigány! A cigányban fellobbant a szunnyadó gyűlölet, hátralépett a tűz fényköréből. Szemét összehúzta, sűrű pillái eltakarták arany szembogarát. így nézte a másikat. – Alázatosan kérlek... – Elég! – üvöltötte Edward. – Nem veled törődöm én. A menyasszonyomat keresem. Nem láttál erre egy lányt lóháton? „A menyasszonyod?” – kérdezte magában a cigány. – Ahogy az kinézett, ütésnyomokkal a testén, szakadt ingben, nem bánhattál valami jól vele. – A legénynek megint eszébe jutottak a lány esdeklő szavai, s most már el tudta képzelni, miken mehetett keresztül. Ettől csak még nagyobb gyűlöletre gerjedt. – Nem, uram – mondta szemrebbenés nélkül. Leplezni akarta ugyan dühét, de remegett a hangja. Fejét alázatosan lehajtotta, engedelmességet tettetve. – Senki nem járt erre. Egész este itt voltam, ti vagytok az elsők, akiket látok. – Biztos kelepcébe ejtett egy-két nyulat az erdőben – mondta Black, s előhúzta szekercéjét az övéből. – Ha MacHugh kívánja, lecsapom a tolvaj gazfickó fejét! A cigány azon töprengett, odarohanjon-e a szekérhez, s előkapja az oda rejtett kétélű kardját, vagy tovább játssza-e az alázatos bambát, de ekkor megzörrent a bozót ott, ahol a fekete kanca eltűnt az imént. – Hagyd az ördögbe! – kiáltott Edward, s lovával a zaj felé fordult. – Ő várhat a sorára. – Egyetlen intésére mind a tucat lovas egy szemvillanás alatt a gazdátlan ló után vetette magát. Amint az embereket elnyelte a sötét erdő, a cigánylegény kioltotta a tábortüzet, és odament a szekérhez. Pillanatok alatt befogta a vén

11

CHARLENE CROSS

lovat, hadd vigye minél messzebbre, ki az erdőből, el Mac Hugh-tól és csatlósaitól. Ahogy a sötétben kémlelte az utat, azon gondolkodott, vajon miért engedelmeskedett azonnal a lány kérésének, hogy mentse meg – Isten a tudója, mitől is. Hisz’ egyedül könnyebben menekülhetett volna, de ha vele van MacHugh menyasszonya is, az élete valóban veszélyben forog. „Örült vagy! – ötlött az eszébe, mintha éles késpengét tartottak volna a nyakához. – Mindent elronthattál volna.” De amikor arra a vonzó, csodás teremtményre gondolt, aki most a gondjaira bízta magát, valami átvillant az agyán. Lehet, hogy épp ő lesz a kulcsa az egész tervnek? Lehet, hogy épp őáltala éri majd el célját? Hisz’ a lány mintha az égből pottyant volna a karjaiba. Logannek volt elég esze ahhoz, hogy ne utasítsa el csak úgy az ég ajándékát. Lehet, hogy épp a hasznára lesz, lehet, hogy épp ő fogja Logan Chandlert – akit most az anyja rokonai Balónak hívtak – segíteni, hogy beteljesítse bosszúját. Megrántotta hát a gyeplőt, s a vén gebe lélekszakadva vágtatott tova az éjszakában. Ahogy a szekér elindult, Kristiana magához tért. Kibújt a vastag szőrmetakarók alól, mert félt, hogy megfullad. Felkönyökölt. Smaragdzöld szeme fürkészve kutatta a sötétet. Szemöldöke ráncba szaladt, hasztalan próbálta kideríteni, hol is lehet. Jeges félelem kerítette hatalmába. Az állandó ringatózás azt sugallta neki, hogy úton van, a keréknyikorgásból azt is sejtette, szekéren viszik. De hova? És ki viszi? Fölvillant előtte egy aranyfényű szempár. Megvan! A cigánylegény! De hova viszi vajon? Gyanú fészkelte magát a szívébe. És mi van, ha nem a cigány, hanem Edward MacHugh fogja a gyeplőt, s épp arrafelé mennek, ahol valaha az otthona volt? Az otthona, amiből mészárszéket csinált az a vadállat, aki azt tehet vele, amit akar. Isten az égben! Inkább a halál! Kristiana lehunyta a szemét, fájdalmas nyögés szakadt ki belőle. Még két napja sincs, hogy élete csupa derű, csupa vidámság, kacagás volt. Hogy is jutott idáig? Hogy is történt mindez?

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

12

Alig egy hete, hogy apja szűkszavúan közölte vele, Edward MacHugh ellátogat a Harcourt-kastélyba, ahol is aláírják a házassági szerződést. Egy hónapon belül meglesz az esküvő is. Kristiana szíve összeszorult a hír hallatán. Nem tudta, miért, de máris menekülni akart. Mindig is engedelmes lánya lévén apjának, figyelmesen végighallgatta. Közben kitartóan imádkozott valami csodáért, ami majd másfelé tereli az események menetét. Tizenhét éves volt, már rég férjhez kellett volna mennie. Három éve asszony is lett volna már, ha az ifjú, akinek születésekor odaígérték, nem hal meg néhány nappal a nász előtt. Már csak abban reménykedett, hogy Edward MacHugh, akinek ifjú felesége szülés közben halt meg, s vele együtt a kisgyermek is, már túl öregnek tekinti, de egyben túl vékonynak, fiúsnak, vadócnak is ahhoz, hogy elvegye. Nagy volt tehát a csalódása, hogy most mégis megkérte a kezét. Ott állt Kristiana az udvarban, amikor Edward MacHugh, aki majd’ kétszer annyi idős volt, mint ő, ám szemrevaló, barna, izmos férfi, bevonult a kastély kapuján. Zászlókat lobogtató előőrs lovagolt a menet élén, utánuk Edward, mögötte ötvenfős kísérete. A lovak mellett vadászkopók loholtak, Edward karján ott ült a vadászsólyma. Micsoda felvágás, gondolta Kristiana, ahogy meglátta. Amikor először találkozott a pillantásuk, a férfi egy csöppet sem titkolta mohó vágyát. Kristiana gyomra összeszorult, olyan utálat fogta el. De a férfi hidegsége taszította a legjobban. Kegyetlen, jeges volt körülötte még a levegő is. A lány érezte, ha ezt az embert valaki magára haragítja, bizony nem remélhet kegyelmet. Sajnos soha nem beszélt apjának ezekről az érzéseiről, s amikor a férfi lánykérőbe jött, már késő volt minden. A második nap estéjén a nagyteremben költötték el a vacsorát. Kristiana a nagynénje, Penelope, és annak lánya, Letitia között ült. Tizenhat éves unokahúgát Kristiana csak apjára és özvegy nagynénjére való tekintettel viselte el. Azért ült közéjük, hogy ne Edward mellé kerüljön, akinek nemcsak a pillantásától irtózott, hanem attól is, hogy lábát az asztal alatt állandóan az övéhez dörzsölte.

13

CHARLENE CROSS

Amikor Kristiana egyszer épp kiment a teremből, arra jött vissza, hogy apja és Edward MacHugh emelt hangon vitatkoznak. Mindkettő fölugrott az asztaltól. Kristiana szó szerint föl tudta idézni apja dühtől fuldokló hangját: – Te aljas fráter! Nem fogod a lányomon kitölteni a buja kedvedet! És még csak ne is gondold, hogy sikerül megkaparintani a jogos örökségét. Hordd el magad a házamból, el innen, még a birtokomról is! Hogy mi idézte elő ezt a kitörést, Kristiana nem tudta. Csak sejtette, hogy Edwardból, biztonsága tudatában, kibújt a valódi énje. Apja pedig, ahogy szembesült az igazsággal, úgy tett, ahogy minden apa tett volna a helyében: meg akarta a lányát óvni ettől az embertől. A többi esemény összefolyt Kristiana emlékezetében. Azt tudta, hogy mindketten kardot rántottak, az apja emberei Edwardéi ellen küzdöttek, ők ketten meg egymás ellen. S akkor Edward kardja végzetes csapást mért apjára, s Kristiana sikolyát visszaverték a kastély ódon falai. Edward akkor odafordult hozzá, erős kezével megragadta a csuklóját, s magával rángatta. Ő megpróbálta kiszabadítani magát, s közben látta a férfi háta mögött a vérfürdőt. Apja emberei sebesülten vagy holtan feküdtek, aki még élt és mozgott, megadta magát, nagynénje és unokahúga eltűntek. Ekkor elsötétült minden a szeme előtt. Edward betuszkolta a hálószobába. Bent letépte róla a ruháját, s lelökte az ágyra. Visszakézről arcul ütötte, mire Kristiana, ahogy csak bírt, belekarmolt a karjába. Végül csak az mentette meg, hogy térdével megrúgta támadóját. Edward vinnyogva lefordult az ágyról. Kristiana kihasználva pillanatnyi előnyét, kirohant a szobából, s a titkos folyosón ki a kastélyból. Az udvaron világító fáklyák fényénél meglátta a hatalmas, fekete kancát, amelyet épp Edward egyik embere akart bevezetni az istállóba. Kristiana éleset füttyentett, s az állat azon nyomban kitépte magát a szolga kezéből. Majd’ agyontaposta az ámulatában szinte sóbálvánnyá meredt embert. Odavágtatott Kristianához. A lány egy szekérről fölkapaszkodott a lóra, s kiszáguldott a kapun a vaksötét éjszakába.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

14

Fölidézve mindezt, a lány úgy érezte, összeroppan az emlékek súlya alatt. Csak a halál tudja majd megszabadítani fájdalmától. De most, most élni akart, bosszút akart állni. Gondolatait a jelenre összpontosította, s megpróbálta a hangokból kivenni, ki ülhet a bakon. Nem tudott meg azonban semmit, s épp azon volt, ne ugorjon-e ki, s ne eredjen-e futásnak, ahogy csak a lába bírja. De mi van, ha Edward emberei épp arra járnak? Akkor nincs menekvés, akkor biztosan vége. Megint fülelni kezdett hát, hall-e más zajt is, mint a szekér nyikorgását. Ahogy elgémberedett lábát megmozdította, hirtelen valami hideg fémhez ért. Ez kard, egy nagyon hosszú kard, villant át az agyán. Ahogy megfogta, érezte a kétélű pengét, s azon nyomban kiserkedt a vére. Fölsikoltott, ahogy elkapta a kezét. Szájába vette sebesült ujját, s gyengéden nyalogatta a sajgó vágást. Bárcsak lenne ereje, hogy fölkapva a súlyos kardot, beledőlje a kocsis hátába! Akkor kezébe fogná a gyeplőt, s elmenekülne üldözői elől. De ez lehetetlen, hisz’ a kard alig egy-két hüvelykkel rövidebb, mint ő maga! De ha egy fegyver itt lapul a saroglyában, hátha van másik is, gondolta. Olyan, amelyikkel tán könnyebben boldogul. Óvatosan átkutatta a szekeret. Szerencséje volt, mert egy apró, kard formájú tőrt is talált a hatalmas, kétélű kard mellett. Izgatott félelemmel ragadta meg a szarumarkolatot. Vigyázva kihúzta a bunda alól, majd hasra fordult és lassan föltérdelt. Izzadt kezében szorosan fogta a tőrt, s a szekér eleje felé kúszott. Logan még mindig azon gondolkodott, hogyan tudná Edward menyasszonyát a saját céljaira fölhasználni, amikor penge hűvösét érezte a nyakán. Megmerevedett, minden idegszála megfeszült. – Istennőm, ha használni akarod azt a micsodát, akkor ne késlekedj – mondta, remélve, hogy a lánynak úgysem lesz elég bátorsága. – De előbb jól gondold meg, valóban én vagyok-e az, akinek a halálát akarod. Siess, tedd meg, s akkor megint a vőlegényed karjaiban találhatod magad. – Az a gyilkos nem a vőlegényem – szólt Kristiana, és közelebb nyomta a pengét a férfi nyakához.

15

CHARLENE CROSS

Logan fölszisszent, ahogy a tőr átszakította az ingét. Ha most megmoccan, biztos vége. – „Beszélj hozzá, mondta magának. Tereld el a figyelmét! Biztosan meginog majd.” – Vett egy nagy levegőt. – Istennőm, te az ő vérét akarod, nem az enyémet. Tedd le azt a tőrt. Segíteni akarok neked, nem bántani. Nélkülem nemigen tudnál elmenekülni az elől a férfi elől, akit annyira gyűlölsz. Kristiana nem tudta, higgyen-e neki vagy ne. – Hogyan tudsz te segíteni nekem? – kérdezte, de a tőrt nem vette el a férfi nyakától. – Szerintem már eddig is segítettem. MacHugh és az emberei a paripád után vetették magukat, mi pedig épp az ellenkező irányba tartunk. – Tudod a nevét? – kérdezte a lány, még mindig bizonytalanul, hátha csak azért fecseg a férfi, hogy tegye le végre a tőrt. Még mindig nem hitte, hogy Edward és az emberei nincsenek ott, megpróbált kilesni a szekérből, de a ponyva eltakarta a külvilágot a szeme elől. – Honnan ismered? – Megfenyegetett ő is meg a csatlósa is, mert MacHugh földjére léptem. – De ez nem MacHugh földje! Az apámé, Lord Har... – Kristiana elhallgatott, maga előtt látta apja élettelen, véres testét. Fölzokogott a szíve mélyéről, keze remegett. Aztán némán megeredt a könnye, mintha minden eddig visszatartott bánatát ki akarta volna sírni. Logan érezte, hogy a lány megtört, s azt is, hogy a tőr megremeg a kezében. Tudta, hogy eljött az ő ideje. Elengedte a gyeplőt, s kicsavarta a tőrt a lány kezéből. A penge visszaesett a bundára. Kristiana bánatát düh és rettegés váltotta föl. Mint fújó, karmoló vadmacska esett neki az idegennek. Logan érezte, hogy a lány körme a húsába vág. Erősebben megfogta hát, s a ponyva nyílásán keresztül kivonszolta maga mellé a bakra. Ahogy ott verekedtek, Kristiana vadul csépelt, Logan meg elelkapta fejét az ütések elől, a szekér egy keréknyomon megzökkent, s az összeakaszkodott pár a földre esett. Közben Logan megpróbált alulra kerülni, hogy fölfogja támadója esését. Hanyatt esett, a levegő hangos szisszenéssel süvített ki a tüdejéből. Kristiana sikítva ráesett.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

16

Miközben levegőért kapkodott, Logan elengedte a lányt, és megrázta a fejét, hogy kitisztuljon. Kristiana még most sem volt biztos, barát-e vagy ellenség a férfi. A hold fényénél megpróbálta alaposabban szemügyre venni. De a kínálkozó alkalom csábítása igen erős volt, s ahogy Kristiana megérezte, hogy enged a férfi szorítása, fölpattant és futva elindult vissza, az ellenkező irányba. Csakhamar lépteket hallott azonban a háta mögött. Valaki nagy erővel megütötte, ő meg lezuhant a földre. Még mielőtt bármit is tudott volna tenni, üldözője teljes súlyával ránehezedett. Logan ekkor föltérdelt, szorosan a combjai közé szorítva Kristiana csípőjét, s a hátára fordította a lányt. Megfogta a két csuklóját és a földhöz szegezte. Aranybarna szemével ránézett a méltatlankodó lányra. – Tudod, mit, istennőm, azt kívánom, bárcsak hagytalak volna ott a tisztáson, boldogulj, ahogy tudsz egymagad. – Én is ezt kívánom – vágta rá Kristiana, megpróbálva kiszabadítani magát a férfi szorításából. Nekifeszült a csípőjével, hogy lelökje magáról Logant, de hiába volt minden erőlködése. A férfi ránézett, arra alig néhány hüvelyknyire volt az övétől. Forró lehelete megcsapta az arcát, és Kristiana különös remegést érzett a gyomrában. Megijedt ettől az érzéstől. – Szállj le rólam... te rohadt cigány. Logan arca megmerevedett. – Rohadt cigány? – horkant föl. – Azt ajánlom, tartsd a szád. Ha gyalázol engem és a fajtámat, könnyen meglehet, hogy magadra hagylak. Kristiana szemében megjelentek a düh könnyei. Miért nem hagyja ez az ember, hogy bekússzon az erdőbe, mint valami sebzett állat, hogy összegömbölyödve vinnyoghasson nyomorúságos kínjában? Mert kegyetlen ez is, gondolta. Éppolyan kegyetlen, mint Edward MacHugh. Hogy eszébe jutott az ellensége, újra egész testében remegni kezdett, de ettől még keményebben küzdött Logan ellen. Mivel nem tudta magáról ledobni, ostoba módon az egyetlen fegyverét

17

CHARLENE CROSS

használta, amije volt: a szavait. – Te koszos tolvaj, gonosztevő, útonálló! – üvöltötte tehetetlen dühében. Logan rezzenéstelen szemmel méregette az alatta vergődő lányt. A fák ágai közt átszűrődő ezüstös holdfényben a lány üde keble fölalá hullámzott az erőlködéstől, alig fedte a szakadt, vékony anyag. Az egyik csodás halomnak a csúcsa is kilátszott már. Ahogy Logan megpillantotta, hirtelen mintha tűz áradt volna szét az ereiben, ágyéka megfeszült. Jeges dühe egy szemvillanás alatt forró vággyá változott. Hatalmas erőfeszítésébe került, hogy úrrá legyen az emésztő, őrjítő érzésen. Megijedt, hogy azonnal a magáévá teszi ezt az alatta ficánkoló tüzes kancát, ezért hát talpra ugrott, s magával húzta a lányt is. Még mindig szorosan fogva a kezét, a szekér felé vonszolta. – Ahelyett, hogy szidalmazol és átkozol – szűrte a foga közül –, jobban tennéd, ha mint uradat és megváltódat áldanál. – Ez istenkáromlás! – kiáltott föl a lány. – Na, ne mondd, istennőm! Formás kis testedet megmentettem azoktól a válogatott kínzásoktól, amelyek Mac Hugh-tól vártak volna rá. – Megálltak a szekér mellett, de Logan még most sem engedte el. – Meg kellene köszönnöd nekem, hogy megóvtalak attól, ami – tudjuk mindketten – rád várt volna. De te nem! A te szádat csak rondábbnál rondább káromkodások és szitkok hagyják el, azon a te gyűlöletes gádzsó nyelveden. Bántasz és elítélsz, mint a fajtádbeliek mind, mert azt hiszitek, más vagyok – gonosztevő, tolvaj –, ja és koszos útonálló, ugye, istennőm? Kristiana megpróbálta nem észrevenni a dühödt fényt Logan szemében. Kiskorában cigány dajkája volt, akit imádattal szeretett, ezért soha nem gondolt volna arra, hogy a Mala fajtáját megvesse. Csak ezt a cigányt gyűlölte, csak ettől félt, vagy legalábbis úgy gondolta. – Nem kértem a segítségedet! – kiáltotta. – Tudok én vigyázni magamra! – Ő is tudta azonban, hogy ebből egy szó sem igaz. – Hát én másképp emlékszem rá – vágott vissza Logan, fölidézve magában a lány rettegő könyörgését, esdeklését, amikor arra kérte, segítsen rajta. Aztán megjelent lelki szemei előtt

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

18

egy másik jelenet is, s tudta, hogy ha MacHugh megparancsolta volna, az a szekerce lesújtott volna a fejére akkor ott a tisztáson. És mindez miért? A lány miatt! Fölbőszítette a gondolat, csöndben átkozta magát, hogy egyáltalán belebonyolódott ebbe a dologba. – Ha azt hiszed, hogy meg tudod magad védeni és egyedül is boldogulsz, akkor szívesen visszaviszlek a jövendőbelid ölelő karjaiba. Kristiana agyába belehasított, amikor Edward rá akart mászni, brutálisan szorongatta és ajkával ajkát kereste. Émelygés fogta el. – Ne! – zokogott föl, megijedt, hogy a cigány valóban megteszi, amit mond. Közben megint ki akarta magát szabadítani, de a férfi erősen szorította a lány mindkét csuklóját. Kristiana ekkor föladta a harcot és térdre rogyott. A szeméből patakzó könnyek fátyolán át fölnézett a cigányra. – Ne, kérlek... könyörgök, ne vigyél vissza hozzá! Megölte az apámat és engem megpróbált... megerőszakolni! Logan érezte, elfacsarodik a szíve, ahogy meghallotta ezt az esdeklő hangot, meglátta a rettegő kis arcot. Azonnal átérezte a lány fájdalmát. Dühe megkétszereződött, égető bosszúvágy emésztette. Gyöngéden talpra segítette Kristianát, és vigasztalón átölelte. – Csitt, istennőm – suttogta lágyan –, ne félj! – Hosszú ujjaival hátrasimította a lány arcába hulló selymes hajtincseket. – Soha nem hagynám, hogy akár egy ujjal is hozzád nyúljon az a gazember. Ha akarod, elviszlek valahova... oda, ahova egyébként is akartalak. Ott biztonságban leszel. Senki nem talál rád, legkevésbé MacHugh. Kristiana kibontakozott az ölelésből, hogy megnézhesse a cigány csinos arcát, s ahogy ott állt, rájött, hogy a férfi valójában soha nem akarta bántani. Ő volt az, aki kiprovokálta a haragját, az ellenségeskedését. Ráadásul a szavaival. – Sajnálom... sajnálom azokat a borzalmakat, amiket mondtam. Ha tudtam volna, hogy segíteni akarsz nekem, soha nem tettem volna... nem mondtam volna. Kérlek, bocsáss meg a durvaságomért. Logannek elakadt a lélegzete, ahogy belenézett a lány holdfényben csillogó smaragdzöld szemébe. Ránézett szétnyílt

19

CHARLENE CROSS

ajkaira, s annyira kívánta megízlelni! Hogy összeszedje magát, nagy levegőt vett. – Na, menjünk! – mondta különös, rekedt hangon. – Nemsokára megvirrad. Ki kell használnunk az éji sötétet, amíg lehet. Kristiana odalépett a szekérhez. – Hova megyünk? – Messzire – szólt Logan és átölelte a lány derekát. Ahogy megérezte a testét a vékony ing alatt, majdnem kiszállt belőle minden erő. – Kapaszkodj fel, istennőm. – Kristiana a nevem – szólt a lány hátrafordulva. – Szép név, illik a szépségedhez. – Logan fölsegítette a lányt a kocsira, gyöngéden taszítva egyet gömbölyű fenekén. Szeme a lány csupasz combjára vetődött. Elfojtott egy nyögést, amely a férfi melléből vággyal telve kiszaladt. – Menj be a ponyva alá – szólt–, de vigyázz, nehogy a kardomra lépj. Van bent egy akasztó, azon találsz egy tiszta inget. Vedd fel. Akkor, ha akarsz, kijöhetsz mellém a bakra, de csak egy kis időre. Kristiana elpirult, ahogy szakadt ingére nézett. Azok után, amik történtek vele, eszébe sem jutott, hogy nincs elég rendesen öltözve. Bebújt a ponyva alá, és elkezdte a tőrt keresni. Amikor megtalálta, visszatette a kétélű kard mellé, oda, ahol találta. Hirtelen ráncba szaladt a homloka, amikor arra gondolt, vajon miért van ennyi fegyvere ennek a cigánynak. Mala szerint a romák, bár állandó üldöztetésnek vannak kitéve, általában békés népség. Mala soha nem említette, hogy az övéi valami erőszakos dologba keveredtek volna. Önvédelemből előfordult, hogy fölvették a harcot, ezenkívül legföljebb ha elcsentek egy-egy tyúkot vagy bárányt, esetleg néhány fillért, hogy átvészeljék vele a rossz napokat. Az biztos, hogy semmiképpen nem voltak olyanok, mint az ő fajtája, a skótok, akik szünet nélkül háborúztak. Kristiana annyit tudott még a romákról, hogy fegyver helyett inkább a nyelvüket használják, okosan ki tudják magukat magyarázni a szorult helyzetekben. Akkor ez a cigány miért érzi szükségesnek, hogy ennyi fegyvert rejtegessen a szekerében? – Istennőm – hallotta ekkor a hangját –, megtaláltad az inget?

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

20

– Igen – hazudta Kristiana és gyorsan elkezdett keresgélni a sötétben. – Épp most veszem föl. Abban a pillanatban, amikor sikerült kitapogatnia a szögön lógó ing durva szövését, megbillent a szekér, ahogy Logan fölugrott a bakra. Kristiana gyorsan kicserélte szakadt ingét a cigány lenvászon ingére. Érezte rajta a szagát, tiszta volt és férfias. Jóval a térde alá ért, az ujjaiban meg elveszett a keze. Bár nem épp az ő mérete volt, mégis rendesebb külsőt kölcsönzött neki. Kibújt a ponyva alól és leült a bakra Logan mellé, az inget meg ráhúzta a térdére. Látszott rajta, hogy még mindig szégyelli magát. – Köszönöm. Logan ránézett. Kristiana lányos pirulása elárulta, hogy megkönnyebbült, amiért nem kell fedetlen testtel lennie. De Logan így, felöltözve sem kívánta kevésbé, mint a szakadt rongyban. Megrántotta a gyeplőt és a ló elindult. Logan az útra szegezte tekintetét, megpróbált nem gondolni a mellette ülő csodás fiatal nőre, de vajmi kevés sikerrel. Egyszer csak megszólalt a lány: – Van valami neved is netán? – A rohadt cigányon kívül gondolod? – kérdezte kis éllel a hangjában Logan, s most megint arra gondolt, miért is kellett neki belemennie ebbe az egészbe. Kristiana megdöbbenve nézett rá. – Azt hittem, már bocsánatot kértem... amiért ilyen szavakkal illettelek. Azt reméltem, megbocsátottad a rossz modoromat. Ha nem, most megint kérlek. – Balo – mondta Logan. – Micsoda? – kérdezte Kristiana. – Az enyéim Balónak hívnak. Ez a nevem. – Balo – ismételte meg a lány, tetszett neki a szó dallama. – Szép név. Aztán a férfi megkérte, mesélje el, mi történt vele és a családjával az elmúlt napokban. Kristiana belekezdett, de egyszer csak nagyot sóhajtott és elhallgatott. – Csitt, kicsi lány – suttogta Logan. – Töröld meg a szemed és próbálj meg nem gondolni többet rá.

21

CHARLENE CROSS

Szavai megnyugtatták a lányt, aki, ahogy ott zötyögtek a szekéren, elálmosodott. Csakhamar nekidőlt a férfi izmos karjának és elaludt. Logan mosolyogva nézte, majd óvatosan az ölébe fektette. Megint csak azon gondolkodott, vajon miért kockáztatott mindent azért, hogy kimentse MacHugh karmai közül ezt a lányt. Talán mert hasonló volt a sorsuk, összekötötte őket Edward, a közösen gyűlölt ellenség. De ha valaha is választania kell a lány és a hosszú közt, Logan tudta, melyik lesz a fontosabb. Tizennégy éve már annak a napnak, amikor Edward pengéje kioltotta apja, Henry Chandler életét, s kis híján az övét is. Nemhogy csillapult volna, azóta csak nőtt Logan vágya, hogy bosszút álljon mostohaunokatestvérén. A testén ejtett sebeket begyógyította az idő, de a lelke nem talált megnyugvást. Meg kell bosszulnia apja halálát, és semmi, még a lány iránti megmagyarázhatatlan érzései sem tántoríthatják el kitűzött céljától, amely lángként izzott a lelkében. A vágtató lovak visszatértek oda, ahol a cigány táborozott. Edward MacHugh és emberei magasra tarlóit fáklyákkal fésülték át a terepet. Edward a kezében tartotta a gazdátlan ló gyeplőjét is. Átkozta balszerencséjét. – Az a tolvaj cigány jól álejtett bennünket! Biztos, hogy ott van a lány a szekéren. Oszoljatok és kutassátok föl, merre járnak! Egy perc vesztegetni való időnk sincs! Richard Black visszatért ura oldalára. – Megtaláltuk az erdőbe vezető keréknyomokat, de nem tudjuk, merre tovább. A sötétben hasztalan keressük. Edward nagyot káromkodott. – Akkor mit tanácsolsz, Richard? – Azt mondom, menjünk vissza a várba élelemért, friss lovakért, és pihenjünk egy-két órát. Ahogy megvirrad, utánuk eredhetünk. Nem kell hozzá sok idő és megtaláljuk őket, annál is inkább, hogy szekéren mennek. – Nos, akkor hajnalhasadáskor – bólintott Edward. – De ne feledd, Richard: ha megtaláljuk őket, a cigány fattyú az enyém!

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

22

2. Ahogy fölkelt a nap, Logan letért az útról és egy keskenyebb ösvény felé irányította a lovat. Kiértek egy kis rétre, ahol megtalálták a cigánytábor legutolsó állomáshelyét. Logan nem talált semmit a táborhelyen, csak a földön látszottak elszenesedett foltok, a tábortüzek helyei. Itt kezdett el keresni Logan a nyomok után, amelyek a cigányok hollétére utalnak. Az egyik ilyen kihunyt tábortűznél megtalálta a vurmát, amely tudtára adta, hol keresse örökké vándorló rokonait. Négy generáció élt együtt, köztük anyja öccse, Jakká, s annak felesége, Rupa. Ók voltak a nevelőszülei. Lassan körözött a szekérrel, míg minden jelet meg nem lelt. A vurma ezúttal csontokból állt, de lehettek volna ott törött üvegcserepek is, színes sálak, rongydarabok vagy akár egy körakás is. Mások számára talán úgy tűnt volna, hogy mindez jelentőség nélküli, összevissza szemét csupán a kihunyt tűz hamuja mellett. A titkos üzenetből, amelyet csak a romák tudtak megfejteni, Logan tudta, hogy a karaván keletnek indult, Stirling felé. Logan egy hónapja látta utoljára Jokkát és Rupát, és más karavánoktól megtudta, hogy az övéi itt vannak a közelben. Logan tudta, hogy gyalog egy napja jártak épp azon a táborhelyen, ahol ő is tanyát ütött. Délutánra biztos utoléri őket. Akkor majd eldönti, mit csináljon utasával. Hatalmasat kordult Logan gyomra. Elhatározta, hogy keres egy védettebb helyet és szerez valami ennivalót. Átvágtak az erdőn, s kiértek egy kis tisztásra a fenyvesek között. Nem messze onnan tiszta vizű patak csobogott. Kristiana békésen aludt a szőrmebundák közt, ahova még hajnalhasadáskor tette Logan. A férfi megállította a szekeret, és

23

CHARLENE CROSS

leugrott a bakról. Kifogta a vén gebét és odavezette a patakhoz, és hagyta, hadd igyék. Amikor úgy találta, hogy az állat eleget ivott, fölvitte egy kis dombra legelészni, aztán elindult a patak mentén. Útközben szedett mindenféle ehető bogyót, s beletette az övén függő kis bőrzacskóba. Végre talált egy fürdésre alkalmas helyet, ledobta a ruháját és belemártózott a gyors folyású patakba, kezében egy kis darab szappannal. Fölfrissülve a hideg víztől, Logan elégedetten mosolygott. Nagyon szerette ezt a roma szokást. Akik nem igazán ismerik a cigányokat, azok azt hiszik, hogy piszkosak és elhanyagoltak, de Logan ismerte az anyja népét, és tudta, hogy ez nem így van. Szándékosan rejtőznek rongyokba, hogy elrettentsék a többieket. A romáknak nagyon szigorú törvényeik voltak, különösen a tisztálkodás területén. Aki megszeg egy ilyen törvényt, olyan, mintha egy keresztény halálos bűnt követne el. Logan derékig bent állt a patakban, becsukta a szemét és mélyen beszívta a friss reggeli levegői. A nap aranysugarai beragyogták arcát és mellét. Mintha minden gondja-baja megszűnt volna, olyan tökéletesen ki tudott kapcsolódni. Kristiana lassan kinyitotta a szemét. Érezte, hogy megállt a szekér, hasra fordult és kinézett a ponyva alól. A cigány eltűnt, s ahogy a lány föltérdelt látta, hogy a gebe sincs ott. Hirtelen elfogta a rettegés. Nagy nehezen kikászálódott a szekérből. Ahogy földet ért, megfordult, körülnézett. Nem látta sem a cigányt, sem a lovát. Úgy érezte, hogy magára maradt. Hogy elhagyta a megmentője. Pedig megígérte, hogy segít neki, hogy megvédi, elviszi oda, ahol biztonságban lehet. Nem úgy nézett ki, hogy ez az a hely, amelyről tegnap beszélt Logan, itt nem volt semmi, csak egy kis tisztás. Kristiana teljesen összetört arra a gondolatra, hogy egyedül maradt. Éhes is volt, korgott a gyomra, a szája száraz volt, mint a tapló. Élelem és víz nélkül a biztos halál vár rá. Akkor meghallotta a patak csobogását. Ahogy arrafelé tartott, átvillant az agyán, hogy a cigány, ha el is hagyta, legalább szép helyen hagyta.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

24

A sűrű fenyves boltívei alatt egyszer csak megállt. Ott állt előtte a patakban a legtökéletesebb férfipéldány, amelyet valaha is látott. Mélybarna bőrén csillogott a napfény, a vízcsöppek mint megannyi gyémánt gördültek le izmos karján és hátán. Szép arcát az ég felé fordította, széles, enyhén szőrös mellkasa hullámzott, amint nagyokat lélegzett. Hosszú pillájú szeme csukva volt, s Kristiana arra gondolt, biztos imádkozik. Talán valami pogány rítusnak a szemtanúja, valaminek, amit csak a cigányok láthatnak meg? A lány egy kicsit megrettent attól, hogy a másik azon kapja, hogy figyeli. Megfordult hát, s elindult visszafelé a szekérhez. – Nem kell elszaladnod, istennőm – mondta Logan fölnevetve. – Mindjárt befejezem a fürdést. Ha akarod, te is megfürödhetsz. Kristiana arca tűzvörös lett. – Nem akarok – vetette oda, s közben azon gondolkodott, honnan tudhatta meg a férfi, hogy ő ott van, hiszen ki sem nyitotta a szemét. – Csak a szomjúságomat jöttem csillapítani – mondta. – Vizet keresel, vagy valami másra áhítozol? Kristiana már éppen elindult a patak felé, de amikor a férfi mély, vonzó hangján megszólalt, hirtelen megállt. Elkerekedett szemmel meredt rá. – Mi... mire gondolsz? – Csak arra, hogy eleget néztél-e engem? Kristianának tátva maradt a szája, úgy nézte, ahogy a férfi nagyot nyújtózik. Aztán megfordult és elindult a lány felé. Egyre több látszott a testéből, ahogy jött ki a vízből. – Maradj, ahol vagy! – kiáltotta a lány; megdöbbentette, hogy a férfi nem érez semmi szégyent. Logan észrevette Kristiana zavarát és fölkacagott: – Fordulj el! Hűvös a levegő és a patak vize is, ha még sokáig itt kell állnom, lefagy a lábam. Még beszéd közben is közeledett a lányhoz, egyre több látszott izmos csípőjéből. Keskeny derekán egy fehér sebforradást vett észre a lány. Akkor Kristiana hirtelen megfordult és eltakarta a szemét. Logan mezítláb szaladt el mellette, lába dobogott a friss füvön. Egykettőre föl is öltözött. – Megfordulhatsz, van már rajtam ruha!

25

CHARLENE CROSS

Kristiana arca azonban még mindig égett, mert nem tudta kitörölni emlékezetéből a tökéletes férfilest látványát. Félt, hogy a cigány észreveszi a csodálatot a szemében. – Szeretnék én is megfürdeni – mondta halkan. – Egyedül. Logan végignézett a lány aranyhaján, mely formás csípőjét verdeste. Aztán szemügyrevette a lábát a bokájáig, majd a mezítelen lábfejét. Látszott, hogy puha és fehér, cipőhöz szokott, nem úgy, mint a romák. Ahogy óhajtod – mondta, tudva, hogy az övéi megvetik majd ezt a lányt. Mindegy, mit tesz, gádzsó marad, idegen, nem a felsőbbrendű roma közösség lagja. – Csak igyekezz, mert indulnunk kell. Kristiana megkönnyebbülten fölsóhajtott, ahogy a férfi léptei elhaltak mögötte. Óvatosan körülnézett, valóban elment-e a cigány, majd levetkőzött. Teste lele volt zúzódásokkal és karmolásokkal, azt remélte, a hűs patak majd csillapítja fájdalmát. Fölvette az otthagyott darab szappant és belépett a vízbe. Fölszisszent, olyan hűvös volt, úgyhogy nagyon igyekezett. Kis idő múlva már ott is volt a sátornál, és Balo ingébe burkolózva vacogott. A férfi befogta a lovat a szekér elé. Kristiana gyomra ekkor megint hatalmasat kordult, úgy érezte, nem bírja már sokáig étlen. – Itt van friss víz és egy kis bogyó – mondta Logan, rá sem nézve a lányra közben. – Egyél, igyál kedvedre. Nemsokára indulunk. – Hova megyünk? – kérdezte Kristiana odalépve a kis favödörhöz, amelynek a tetején ott volt a bőrzacskó. Lehajtotta a vödör fedelét, s egy ónpoharat mártott a vízbe, majd megkóstolta a bogyót. – Messze van innen? Logan a munkájába temetkezett. Kétségbeesetten próbálta meg elfelejteni azt a látványt, amelyet az imént pillantott meg a pataknál, amikor vízért ment. – Egy titkos helyre megyünk... ahol biztonságban lehetsz. Nem tudom pontosan, milyen messze van, de megtalálom. Remélem, még mielőtt leszáll az éj. Míg Kristiana az édes gyümölcsöt ette, megint csak fölmerült benne a kétely: vajon bízhat-e ő ebben a férfiban? Nem lehet, hogy csak túsznak tartja, hogy váltságdíjat fog érte kérni? A skótok sok

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

26

ilyesmit meséltek a cigányokról, de a szóbeszéd szerint inkább kisgyerekeket szemelnek ki. Kristiana nem sokat hitt ezeknek a meséknek, mert Mala mindig azt mondta róluk: „gádzsó hazugságok”. De Kristiana nemigen ismerte a romákat, mert Mala titokzatos asszony volt, csak ritkán mesélt neki a fajtájáról. Logan odalépett a lányhoz. – Indulhatunk, istennőm! Kristiana szeme találkozott megmentőjéével. A lány majd' megvakult az aranyfénytől. Volt valami titokzatos abban a szempárban. Mintha földbe gyökerezett volna lába a férfi pillantására. Szíve vadul kalapált, félelmei megint előjöttek. Eszébe jutott az összes ijesztő cigánytörténet, amelyet gyermekkorában hallott, s arra gondolt, el kellene szaladni. – Meg ne próbáld, Kristiana! – figyelmeztette Logan nyugodtan, szemét résnyire összehúzva. Az biztos, hogy a nevét igen kedvesen ejtette ki, de Kristiana azt is tudta, hogy ha nem engedelmeskedik, nem lesz ilyen gyöngéd hozzá. Tud másképp is viselkedni. – Persze ha csak nem akarod, hogy megint rád feküdjek, mint tegnap este. Kristianának átvillant az agyán, hogy akkor egy pillanatra a férfi izmos teste szinte eggyé vált az övével. Melegség fogta el és elgyöngült a lába. Akkor észrevette, hogy Logan egy bőrszíjat teker le az övéről. – Gyere ide! A lány szeme tágra nyílt, ahogy nézte a hosszú bőrcsíkot. Hátrálni kezdett. Megköti! Rabul ejti! Váltságdíjat akar érte kérni! Isten a tudója, még mit akar vele tenni. Ki fogja őt megmenteni most ennek a cigány vadállatnak a kezéből? Elbotlott a vödörben, majdnem a földre esett. Logan elkapta a karját, s fölsegítette. – Amíg hozok még vizet, fond össze a hajadat. Ahová megyünk, ott a rendes nők nem mutatkoznak kibontott hajjal férfiak előtt, csak a férjük láthatja őket így. – Odaadta a lánynak a puha bőrszíjat, majd elindult a patak felé. Kristiana meglehetősen bután érezte magát. Nézte a férfit, ahogy egy szarvas könnyedségével szökell a patak partján. Maga sem tudta,

27

CHARLENE CROSS

miért, heves vágy fogta el, hogy utánamenjen, de elhessegette a gondolatot. Ahogy a bőrszíjjal a kezében elindult a szekér felé, megpróbált arra gondolni, hogy amit ez iránt a szemrevaló cigány férfi iránt érez, az nem más, mint hála azért, amiért megmentette, amiért a gondjaiba vette. Ahogy fölült a bakra, befonta a haját, s a végét megkötötte a bőrszíjjal. Megnyugtatta magát, hogy a cigány nem jelent neki semmit, s jóízűen elfogyasztotta a finom bogyókat. Logan visszatért, odaerősítette a vödröt a szekérhez, és ő is fölült a bakra. Ránézett a gyönyörű lányra, s napvilágnál még szebbnek találta, mint sötétben. Meglátta a szája sarkában a gyümölcs piros levét, s hirtelen vágy fogta le, hogy lenyalja onnan. Erőt véve magán, rekedten megszólalt: – Töröld meg a szádat és menj hátra. Kristiana meglepődött ezen a szűkszavú parancson, s kíváncsian ránézett a férfira, közben a száját törölgette. – Nem ülhetek itt? Olyan szép az idő és én úgy szeretnék... – Nem! – kiáltott rá Logan, s megrántotta a gyeplőt. – Befele, vagy magam raklak be! A férfi figyelte, ahogy a lány bemászik a ponyva nyílásán és kivillan csupasz combja. Logan becsukta a szemét és összeszorította a fogát. Aztán gyorsabb ügetésre ösztökélte a vén gebét, mire Kristiana elvesztette az egyensúlyát és bepottyant a bundák közé. Logan ügyet sem vetett a kiáltására, s a ló farára szegezte a tekintetét. Megint elfogta a düh, és immár századszor tette föl magának a kérdést, vajon miért is bonyolódott ő bele ebbe a dologba? Kell az neki, hogy ez a lány itt legyen vele? Keresztülhúzza bosszútervét, s lehet, hogy még a halálát is okozza. Ha föl lehetne valahogy használni Edward előcsalogatására – de a szíve mélyén Logan érezte, nem tudná bántani a lányt. Hisz’ ártatlan, és szenvedett ő is épp eleget Edward árulásától. Azt is tudta azonban, hogy ahova vinni akarja, ott sem lesz könnyű a lánynak. Igaz, biztonságban lesz, mert az anyja rokonai nem fogják megverni, nem úgy, mint Edward tette. Ám Logant mégis aggasztotta a dolog, mert a romák nem szívesen fogadják be az idegent, s tudta, Kristianának nem lesz könnyű

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

28

elviselni éles nyelvű megjegyzéseiket. Ráadásul az istennő teljesen ártatlan lesz azokban a dolokban, amelyek miatt majd megszólják. Logan előre sajnálta emiatt. Szíve és az agya harcolt egymással, az egyik azt mondta, igenis fontos neki, a másik meg azt súgta, nem. Morogva szidta a sorsát. Egyre nagyobbakat sózott a ló hátára. De hát majd csak megoldja a lány a problémáit. Elég neki a saját baja! A szekér végigzötyögött a fenyvesen, majd letért a göröngyös útra, a ló fáradhatatlanul húzta. Kristiana ernyedten feküdt a ponyva alatt, s elnézte a cigány hátát, és fényes, fekete haját, amint a vállát verdeste. A durva fajankó!, pöfögött magában, s vigyázott, nehogy jobban összeverje magát a szekér oldalánál. Csak megvolna hozzá a bátorsága, a hátába döfné azt a tőrt! Azonban nem találta sem azt, sem a kétélű kardot. Megint csak az fúrta az oldalát, vajon miért van ennek a férfinak annyi fegyvere. De annál okosabb volt, semmint hogy megkérdezze. A nap már magasan járt az égen, a ponyva alatt fullasztó lett a hőség. Kristiana csakhamar elálmosodott és elaludt. Logan közben figyelte a fákon az irányjelzőket, amelyek mutatták az utat a táborhely felé. Csakhamar meglátott néhány színes rongydarabot az egyik fa ágán, majd egy gallycsomót. Követve a jelzést, csak néha állt meg, hogy megitassa a lovat. Kristiana végig aludt. Nem sokkal napnyugta előtt megálltak. Kutyák csaholtak, s a rongyos romák vidám kiállással körülvették a szekeret. Kristiana fölébredt és fölült. Pislogott egy kicsit, majd hatalmasat ásított. Csak a szemével kérdezte Logant. – Megérkeztünk – szólt amaz, fakó, színtelen hangon. Kristiana értetlenül vette észre, hogy a cigány teljesen megváltozott, hűvös lett, tartózkodó. Balo leugrott a bakról. Ahogy Kristiana meghallotta a talpa puffanását, hirtelen furcsa beszéd ütötte meg a fülét, amelyből egy szót sem értett. Óvatosan kilesett a ponyva alól. Balo ott állt a sötét bőrű férfiak gyűrűjében, akiknek szénfekete szeme vidáman csillogott. Megölelték a jövevényt, s kedvesen megveregették a hátát. Távolabb vagy egy tucat nő állt, s legalább

29

CHARLENE CROSS

kétszer annyi gyerek. A férfiak után ők is elindultak, hogy üdvözöljék Balót. A borzas gyerekek egymást taszigálták, hogy minél közelebb kerüljenek a férfihoz. Nem sok tiszteletet mutattak a felnőttek jelenlétében. Azonban valószínűleg egyikük mégiscsak túllépte a határt, mert egy éles férfihang megálljt parancsolt a csapatnak. Kristiana ekkor kikászálódott a szekérből, a bakra. Egy pillanat alatt elhalt a vidám csevegés. A megkövült arcokból a szénfekete szemek rosszallóan villogtak rá. Akkor ismét megjött a cigányok hangja, de szavaik most úgy vágták a levegőt, mint a borotva. Ha nem értette is, Kristiana érezte, hogy megjegyzéseket tesznek rá, rosszallják a jelenlétét. A gyerekek koszos kis kezükkel az inge után kapkodtak, és csúfondárosan kiabáltak rá; ez bántotta a legjobban. Megijedt a vadságuktól, könnybe lábadt a szeme, s esdeklőn nézett oltalmazójára. Az aranybarna szempár visszameredt rá, egy szikrányi együttérzés sem csillant föl benne. Kristiana érezte, hogy mindjárt kitör belőle a zokogás, mélyen beleharapott az alsó ajkába. Megpróbálta visszafojtani a sírást, de mégis kitört belőle. Logan ökölbe szorított kézzel állt, és a foga közt átkozódott, ahogy meghallotta Kristiana nyöszörgését. – Elég! – kiáltotta romául, s az emberek azon nyomban elhallgattak. – A nő az én védelmem alatt áll, ne bántsátok. Mint mindannyian, ő is eleget szenvedett a gádzsóktól. Legalább mi, romák mutassunk iránta könyörületet. Az egyik zömök, izmos férfi kivált a tömegből, s odalépett Balóhoz. Halkan váltottak néhány szót. Kristiana a vissza-visszatérő gádzsó szón kívül semmit sem értett az egészből. A férfi ekkor a többiekhez, fordult, s mondott valamit nekik. A csoport lassan szétoszlott, elfoglalták helyüket a tábortüzek mellett, ahol vasbográcsokban rotyogott a vacsora. Fűszeres illat töltötte be a levegőt. Kristiana egy szót sem szólt, csak a szemével köszönte meg a férfinak a közbelépést. Az azonban rezzenéstelen arccal nézett vissza rá. Merev tartással odament a szekérhez és lesegítette a lányt a bakról, majd odavezette egy nőhöz, aki néhány lépésnyire állt tőlük.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

30

Az asszony magasra tartotta őszbe csavarodott fejét, hatalmas, sötét szemével barátságtalanul méregette Kristianát. A lánynak szinte megfagyott az ereiben a vér a rettegéstől, de állta a fagyos pillantást. Vajon miért kellett neki idejönnie, ezek közé az ellenséges emberek közé? Még a szép cigány is hogy megváltozott, fagyosan, megvetőn méregette. Kristiana teljesen magára maradt, nem volt, aki vigasztalja, aki segítsen neki. Logan látta, hogy néz egymásra az istennő és az idős asszony. Csodálta a lány lelkierejét, csak azt nem tudta, meddig fogja bírni. Tudta, hogy sajnos nem segíthet neki, s nagyon fájdalmas volt ez az érzés. De most a romák közt voltak, s az ő törvényeiknek kellett engedelmeskedni. Végre megszólalt, mondott valamit romául az asszonynak, majd odafordult Kristianához. – Ez a nagynéném – mondta, megpróbálva leküzdeni a dühöt, ami saját maga ellen érzett. – Rupa a neve. Ő majd a gondodat viseli. Még mielőtt Kristiana kinyithatta volna a száját, Balo odament az egyik tábortűzhöz, csatlakozott az ott heverésző férfiak csoportjához. Kristiana az asszonyt figyelte. Rupa tetőtől talpig végigmérte Kristianát, majd megvetően lebiggyesztette az ajkát. – Gyere – mondta élesen, s elindult a tisztás felé. Kristiana nem akarta maga ellen haragítani, ezért gyorsan követte. Számtalan éjfekete szempár kereszttüzében vonultak végig a táboron, gyűlölködve nézték őket. De Rupa legalább tudott a lány nyelvén beszélni. Ha megátkozza, Kristiana legalább megérti majd. Megálltak egy nagy ekhós szekér előtt. Lapos tetejével olyan volt, mint egy kerekeken guruló kis házikó. – Kell neked valami rendes ruha – szólalt meg Rupa, majd eltűnt a kocsiban. Egy hosszú, fakótarka szoknyával és egy rongyos, fehér vászoninggel tért vissza. – Menj be és vedd ezt föl, de közben ne nyúlj semmihez. A gádzsó kezed beszennyez mindent, amihez érsz. Kristiana rábámult Rupára és arra gondolt, vajon ez tényleg azt hiszi-e, hogy az ő bőre valami mérgező anyagot tartalmaz. Nem akart

31

CHARLENE CROSS

azonban semmi bajt, így csak ennyit mondott: – Majd vigyázok. – Aztán, kis gondolkodás után hozzátette: – Kérhetek egy pár cipőt? – Cipőt? – kérdezett vissza Rupa éles, rosszalló hangsúllyal. – A cipő a gádzsóknak való, akik olyan buták, hogy összekötözik a lábukat, hadd fájjon. A lábnak lélegezni kell, a talpnak meg a földön és a füvön járnia. Nem kell neked cipő. Öltözz föl redesen, aztán add ide nekem Balo ingét. Kristiana azt kívánta, bárcsak ne szólt volna egy szót sem. Mondjon bármit is, csak elutasítást kap cserébe, legalábbis Rupától biztosan. Miután szeme megszokta a félhomályt, megnézte azt a néhány szerény ruhadarabot, amelyek ott lógtak kampókon vagy ládákba voltak betéve. Egy ágy, egy asztal és két szék volt minden berendezés. Vigyázva, nehogy valamihez hozzáérjen, kibújt a hatalmas férfi ingből, majd fölvette a szoknyát és a blúzt. A szoknya nagyon hosszú volt, a dereka túl bő. Az ing jó volt rá, csak nagyon viseltes. A vékonyra kopott anyag nemcsak a melle formáját engedte látni, de a két rózsaszín mellbimbóját is. Kristiana tudta, hogy ezzel megint csak kivívja majd a romák nemtetszést. Így nemigen kerülhet a szemük elé. – Rupa – szólt ki, s az asszony feje megjelent az ajtónyílásban. – A szoknya dereka nagyon bő rám. Félek, hogy lecsúszik. Az ing pedig... nagyon vékony. Nem illő. – Ugyan már, semmi baj az inggel – mondla belépve az asszony. – A szoknyát kell csak megcsinálni. – Egy csomót kötött a derekára. – Most add ide Balo ruháját, aztán elviszlek Szidihez. Kristiana átnyújtotta az inget Rupának. Az asszony két ujjal fogta meg, eltartotta magától, és kilépett a kocsiból. Kristiana követte, de meglehetősen rosszul érezte magát. Azon gondolkodott, ki lehet az a Szidi. Közben látta, hogy Rupa egy botot tesz az egyik tűzbe. Amikor a fa lángot kapott, kihúzta és elindult vele a tisztás felé. Kristiana nem akart egyedül maradni, így követte. Tágra nyílt szemmel nézte, ahogy Rupa meggyújtja az inget, amelyet Kristiana az imént vetett le. – Miért égeted el? – kérdezte zavartan. – Csak ki kell mosni.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

32

– Tisztátalan – mondta Rupa, közben a bot elszenesedett végével addig forgatta az inget, míg teljesen el nem emésztették a lángok. – Balo nem veheti föl többé. – Tisztátalan? Hogyhogy tisztátalan? – Hozzáért az altestedhez. Beszennyezted. Tisztátalan. Rupa földet szórt az ing maradványaira, s határozott léptekkel elindult. Kristiana szó nélkül lépdelt a nyomában. Jól hallotta? Ő ne lenne elég tiszta? Nem tudta megállni, hogy megszólaljon. – Azt akarom, hogy tudd, mindennap fürdők. Nem vagyok tisztátalan. Rupa rá sem nézett, úgy válaszolt: – Annak, hogy mosakszol, semmi köze ahhoz, hogy tisztátalan vagy. Nő vagy. A havibajod tesz tisztátalanná. Kristiana szemöldöke ráncba szaladt. – Miért? Ez minden nő életének természetes része. – A vér nem sebesülésből jön. Az alsó részed ezért tisztátalan. Ha Balo fölvenné utánad az inget, őt is beszennyeznéd. Közben megálltak egy szekér előtt. Kristiana azonban nem hagyta annyiban az iménti beszélgetést. – Hogy hihetsz el ilyen bolondságot? – kérdezte. Rupa nem válaszolt. – Mondd meg, Rupa, ha egy nő deréktól lefelé tisztátalan, s féltek, hogy a férfi is megkaphatja, akkor hogy lehet, hogy ennyi gyerek szaladgál itt a táborban? – kérdezte. – Ha nem tudod, hogy lesz a gyerek, nagyon buta gádzsó vagy. – De hiszen én tudom, Rupa. Legalábbis hallottam már. De úgy látszik, te nem tudsz választ adni a kérdésemre. Rupa sötét szeme résnyire szűkült, majd kiköpött a lány lába elé. – Te ostoba! A nőt csak a férjének van joga látni és megérinteni derékon alul. Balo nem a férjed. Még csávó. Nem fogod megfertőzni az unokaöcsémet azzal a ruhával, amit magadon viseltél. Kristiana összevonta a szemöldökét. Fölsejlett elötte, hogy szorította le a testével a férfi a földre. És a keze! Ahogy megfogta a fenekét, amikor fölsegítette a szekérre! Ha igazán cigány lenne, félt volna, hogy beszennyezi magát Kristiana érintésével. Akkor miért nyúlt hozzá a dereka alatt, a tisztátalan helyen? S ekkor még valami

33

CHARLENE CROSS

az eszébe ötlött. Bár Balo, ahogy itt hívták, arca sötétebb volt, mint az övé, de mégis sokkal világosabb, mint azoké, akiket a rokonainak nevez. És mi az a rejtett kétélű kard meg a tőr? Mindent összevetve, Kristiana nem is tudta valójában, Balo az-e, akinek mondja magát. Nem akart azonban belemenni ebbe, mert érezte, bármit is kérdez, csak még nagyobb elutasítás lenne a válasz. Ehelyett azt kérdezte: – Mi az, hogy csávó? Kristiana ekkor vette észre, hogy egy szekér előtt állnak. Rupa beszólt a Szidinek nevezett valakihez, mire rekedt roma suttogás volt a válasz. Rupa bebújt a kocsiba, s intett Kristianának, hogy maradjon kint. Pár pillanat múlva előkerült: – Szidi vár téged. Ma még adok nektek vacsorát, de holnaptól te főzöl Szidire meg magadra – mondta, s ezzel megfordult és elindult a saját szekere felé. – Gyere be! – szólalt meg a rekedt hang, s Kristiana lassan fölment a falépcsőn. Egy öregasszony ült bent. Ezüstszín haja volt, sötét, mély barázdákkal szabdalt arca. Olyan volt a bőre, mint a pergamen. Egy aranypénzekből fűzött lánc lógott ráncos nyakában. A fülében is rengeteg aranykarika volt. Ahogy Kristiana közelebb lépett hozzá, azon gondolkodott, vajon valódi aranyból vannak-e az ékszerek. Közelebbről látta, hogy az öregasszony mindkét szemén hályog van. Szidi vak volt. – Úgy, szóval Balo egy gádzsót hozott közénk. Térdelj ide mellém, lányom, hadd nézzem meg az arcodat a kezemmel. Kristiana remegő térdekkel leereszkedett az öregasszony mellé, s hagyta, hogy az görcsös ujjaival végigtapogassa az arcát. Majdnem fölkiáltott, amikor az a tétova kéz a mellét is végigsimogatta, egészen karcsú derekáig. Nem szólt azonban semmit, mert ösztönösen megérezte, hogy Szidi nem bántani akarja. – Ajja, te aztán valódi szépség vagy! Érett és nőies is. Balo nem jól tette, hogy idehozott, mert ebből baj lesz. És te leszel az egyik, aki szenvedni fog. Kristiana tökéletesen értette az öregasszony minden szavát. – Honnan ismered a nyelvet, amelyen én beszélek? – kérdezte, ám az öregasszony nem válaszolt.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

34

– Olyan a hangod, mint a meleg nyári szélé. Simogatja a férfi fülét, megbabonázza a szívét, mire az elfelejti, ki is valójában. – Szidi megcsóválta a lejét. – Igen, igen, nagyon sok baj lesz még itt. – Kezét elvette a lány arcáról. – Kelj föl, lányom, és ülj le arra a székre ott, ni. Kivárta, míg Kristiana megteszi, amit mond, s megszólalt: – Az anyám gádzsó volt. Ezért ismerem a nyelvedet, s ezért hozott Rupa hozzám, unokaöccse, Balo kérésére. Mivel ő még csávó – nőtlen fiú –, nem élhetsz Jokkával meg Rupával. Balo úgy gondolta, hogy én szívesebben látlak, mint bárki más itt. Ezért hozott ide Rupa. Most már érted? – Talán – mondta Kristiana, mert tudta, hogy Szidi hallotta, miket beszéltek ők ketten Rupával. Lehet, hogy már előbb is hallotta, de hogy most az öregasszony megint szólt róla, nem állhatta meg, hogy megjegyezze: – Én nem hívnám Balót fiúnak. Szidi fölkacagott. – Nem, persze, hogy nem az, testi értelemben. De a romák szemében addig nem lesz férfi, amíg meg nem nősül. Ezért ő még csávó, és nem rolnoro, azaz fiatalember. Sokat kell még tanulnod a mi dolgainkról. Légy türelmes... figyelj, hallgass. Egyelőre pedig ne mozdulj el mellőlem. Senki sem árthat neked, amíg velem vagy. Kristiana csak azt nem tudta, az „ártás” fizikai bántalmazást jelent-e. – A nyelvüktől kell félned, nem az öklüktől – tette hozzá Szidi, és Kristiana csodálkozott, hogy az öregasszony képes olvasni a gondolataiban. Az megint fölkacagott. – Nem sok minden van, amit én ne tudnék. Tudod, gyermekem, az ember nem csak a szemével lát. És nem csak a fülével hall. Ezekkel is lehet, de ez csak egyfajta megoldás. Gyere ide. – Fölállt a kis asztaltól. – Add ide a botomat. Ideje vacsoráznunk. Kristiana elővette a fal mellé támasztott botot, s odanyújtotta Szidinek. Aztán kilépett az ajtón, s lesegítette az öregasszonyt a lépcsőn. – Köszönöm, lányom – mondta Szidi. Botjára támaszkodva elindult a nők tábortüze felé. Ha Kristiana nem tudta volna, hogy

35

CHARLENE CROSS

Szidi vak, azt hitte volna, tökéletes a látása. – Mi a neved? – kérdezte tőle Szidi, ahogy ott lépdeltek egymás mellett. – Kristiana. – Keresztény lányka vagy, ugye? – Szidi megállt és Kristiana szemébe nézett. – És valóban, a hited lesz az, ami megtart, Kristiana. De az, akit te Mindenhatónak nevezel, nem az egyetlen, akiben bízhatsz. Ne feledd, nem minden az, aminek látszik. Kristiana némán lépdelt az öregasszony mögött, és a hallottakon gondolkodott. Hit és bizalom – milyen egyszerű érzések, de annyira nehéz őket megtartani az ember szívében. Különösen, ha úgy érzi, elárulták. Vajon Szidi Balóra gondolt? Lehet, hogy az öregasszony, aki a szemével ugyan nem, de a szívével annál jobban lát, észrevette Kristiana bánkódását, amiért elhagyta a szép cigánylegény? Most, hogy tudta, a férfi ajánlotta őt Szidi bizalmába, valamivel jobban érezte magát, haragja kicsit lecsillapult. De még mindig nagyon bántotta, milyen hűvös hozzá a férfi. Most, hogy átadta őt Szidinek, teljesen otthagyja vajon? Nehéz szívvel gondolt erre a lehetőségre. De miért, nem tudta. – Kristiana, ülj nyugodtan, figyelj és hallgass – mondta Szidi. – Tedd a dolgokat a helyükre és tartsd a nyelvedet. Kristiana ránézett az öregasszonyra, aki közben elfoglalta helyét a tűz körül. A lány leült mellé a földre. Maga alá húzta a lábát, s gondosan betakarta a szoknyájával. – Jól van – szólalt meg Szidi. – Tanulékony vagy. Kristiana pislogott. – Mit tanulok? – Rendesen ültél le, úgy, ahogy illik. A nőknek nem szabad, hogy a férjükön kívül más is lássa a lábukat. Mivel neked nincs férjed, senki sem láthatja a lábadat. Különben vétesz a roma törvények ellen. Kristianának fogalma sem volt, honnan tudta Szidi, hogyan ült ő le, de már-már kezdte azt hinni, hogy az öregasszony lát, ha nem is a szemével, akkor a lelkével. Félelemmel, vegyes csodálattal nézett rá. – Míg megjön a vacsora, csak figyelj... figyelj. Kristiana figyelt, és meglátta Balót. Á férfiak tábortüzénél állt, a nők épp a vacsorát osztották ki. Balo azzal a férfival beszélgetett,

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

36

akinek a szavára szétoszlott az őt csúfoló tömeg. Rupa szolgálta föl nekik az ételt, s Kristiana rájött, hogy csak Jokka, Rupa férje lehet az. Rupa utána Balót szolgálta ki hátulról, a válla fölött nyújtva át neki az ételt. Kristiana észrevette, hogy a nők mindig a férfiak mögött maradnak, soha nem mennek elibük, s ezt el is mondta Szidinek. – Soha nem szabad egy férfi elibe kerülni, még ha a férjed, akkor sem. Különben megfertőzöd. Két férfi között sem szabad előre menni. Ha nincs más megoldás, engedélyt kell kérned tőlük, ha megkaptad, akkor hátat fordítanak neked, míg elhaladsz közöttük. Kristiana ugyan nem értette ezeket a különös törvényeket, de elfogadta őket. – Nem fogom elfelejteni – mondta, s megint odanézett, ahol Balo ült. – Nagy ünnepség lesz most, hogy visszajött – jegyezte meg Szidi, s Kristiana elcsodálkozott, hogyan olvas a gondolataiban a vénasszony. – Nagy vigasság és sok bánat lesz. Nem mondott többet, s Kristiana nem is kérdezett semmit. Miután minden férfi megkapta a vacsoráját, az asszonyok visszaültek a saját tüzük mellé. Szidi kapott először, Kristiana utoljára. Rupa úgy lökte neki oda a tányérját, hogy tartalma kis híján Kristiana ölébe esett. Szerencsére a lány idejében elkapta. Zsíros, zöldséges gulyás volt, a fűszeres aroma betöltötte az orrát, de nem tudta, hozzá merjen-e kezdeni. – Ne törődj vele, hogy néz ki – súgta oda neki Szidi –, nagyon finom, s elég lesz neked reggelig. Miután Kristiana megszokta az erős fokhagymaízt, nagyon ízletesnek találta a vacsorát. Végre jóllakott, először hosszú idő óta. Körülnézett a tábortűz körül. Figyelmét azonnal magára vonta egy fiatal cigánylány. Bámulatosan szép volt. Sötét, kökényszín szeme volt, áthatóan nézett Kristianára, majd megrázta hatalmas hajkoronáját és fölállt a tűz mellől. Miután elvitték a tányérokat, Kristiana azt hitte, hogy Szidi vissza akar menni a kocsijába. – Maradj szólt rá az öregasszony, amikor a lány föl akart állni. – Nemsokára kezdődik a mulatság.

37

CHARLENE CROSS

Csakhamar fölhangzott a lantmuzsika. A férfiak nótára gyújtottak, s az asszonyok meg a gyerekek is fölálltak a tűz mellől, hogy csatlakozzanak a férfiakhoz. Kristiana odasegítette Szidit, s közben kedvtelve hallgatta az egymást váltó szomorú és vidám dalokat. Szidi görcsös ujjaival megfogta Kristiana kezét, s átbotorkáltak az embergyűrűn a tűz mellé. Szidi intett a gyerekeknek, hogy üljenek az első sorba. Alig pár méterre ültek Balótól, akinek a poharába sűrű barna sört töltött valamelyik asszony. Köszöntőt mondott a romákra, majd egyetlen hajtásra kiitta a kupáját. A romák ajkáról felharsant az üdvözlés, megint megteltek a kupák. Balo háromszor ürítette ki, nagy nevetés közepette az utolsó csöppig. Amikor végzett, mindenki elhallgatott. Megint fölhangzott a lant. Akkor előkerült valahonnan a kökényszemű szépség, s Kristiana rájött, hogy kezdetét veszi a tánc. – Balo tiszteletére – magyarázta Szidi, s Kristiana rögtön odakapta a fejét. A férfi aranybarna szemét a szép cigánylány kihívó mozdulataira függesztette. A lány telt keble majd’ szétfeszítette fehér ingét, csípőjét csábítóan riszálta. Lizának hívták. Kristiana látta, hogy Balo szemében föllobban a vágy tüze. Gyorsabb lett a zene ritmusa, gyorsabban járt Liza lába is. Szeme ragyogott, és egész teste Balót hívogatta. Kristianának összeszorult a szíve, amikor meglátta, hogy a férfinak még a szeme színe is megváltozott: kívánta a szép Lizát, és a magáévá akarta tenni. Kristianát elhagyta a remény most, hogy megbizonyosodott felőle, a szép cigánylegény szíve másé, elhagyta őt. Egy magányos könnycsepp görült ki a szeméből, gyorsan letörölte. Akkor éppoly hirtelen, mint ahogy rázendített, abbamaradt a zene. A romák önfeledten éljeneztek és tapsoltak. Balo le sem vette a szemét Lizáról. Fölállt, meghajolt előtte, de akkor a szép Liza sarkon fordult, csípőjét megriszálla, s átment két férfi között, akik közben hátat fordítottak neki. Balo szikrázó szemekkel követte, ahogy eltűnik.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

38

– Mennünk kell – mondta Szidi, s intett Kristianának, hogy kövesse. Kristiana habozva ránézett Balóra. A férfi tekintete üres, közömbös volt; egy pillanatra ránézett a lányra, majd odafordult a nagybátyjához és vele kezdett el beszélgetni. Kristiana lehajtott fejjel ment Szidi után. Amikor visszaértek a kocsihoz, az öregasszony megmondta Kristianának, hova tegye az alvópokrócokat. Aztán adott a gádzsó lánynak egy könnyű takarót. – Ne veszítsd el a hitedet, Kristiana – mondta, miután lefeküdt az illatos fűbe. – Ha elveszíted, nehéz lesz újra megtalálni. – Azzal elhallgatott, s kisvártatva harsány horkolás jelezte, hogy mély álomba merült. Kristiana pár méterre feküdt Sziditől, s fölbámult a sötét égre. A csillagokat, úgy érezte, akár a kezével is meg tudná érinteni. A távolban még mindig szólt a tánc, harsant a nevetés, de a lány alig hallotta. Csak Balo kifejezéstelen, hideg szemeit látta maga előtt, akárhogy próbálta is elhessegetni a látomást. Majd megint más képek törtek föl az emlékezetéből – egy hatalmas kard, az apja vonagló teste, Eddvárd gonosz vigyora, ahogy odafordul hozzá, majd ismét az az aranybarna, hideg szempár. Kristiana nem tudta többé visszatartani a könnyeit, s kitört belőle a zokogás. Nem messze onnan Logan egy nagy tölgyfának támaszkodva nézte, amint az istennő álomba sírja magát. Nagyot sóhajtott, még egyszer ránézett a lányra, majd eltűnt a fák közt. Agyába örökre beleégett a lány kétségbeesett arcának látványa.

39

CHARLENE CROSS

3. A telihold fényénél Logan utat tört magának az erdőalji sűrű bozótban. Gondolatai még mindig Kristiana körül jártak, közben majdnem eltévesztette az utat Sebastian Doyle-hoz, a barátjához, aki társa volt a bosszúban. Amikor Logan megérkezett, Jokka elmondta neki, hogy egy Doyle nevű ember üzeni, hogy várja Logant a barlangnál. A romák már nem először táboroztak ezen a helyen, és Logan jól tudta, hova kell mennie. Amikor kiért az út végére, megállt egy tölgyfánál. Szemével a sötétben a barlang bejáratát fürkészte, egy kis sziklahasadékot a patak partján. Tűz nem égett sehol, s Logan arra gondolt, vajon Sebastian nem unta-e el a várakozást. Azt remélve, hogy a barátja csak pihen a barlangban, Logan fölhuhogott, mint egy bagoly. Várta a választ, de csönd volt mindenütt, s akkor megismételte a panaszos huhogást. Mi van, kiestél a fészekből? – szólalt meg egy mély hang. Logan összerezzent, majd megfordult. – Vagy netán – folytatta az iménti hang – társat keresel magadnak itt kinn az erdőn? – Folyjon ki a szemed, Sebastian! – sziszegte Logan, s hunyorogva nézte a jól megtermett embert. Halálra rémisztettél! Mit keresel itt, olyan vagy, mint egy éjszakai ragadozó, aki a prédájára les. Arról volt szó, hogy a barlangban találkozunk. Sebastian megköszörülte a torkát. – Ha a természet hív, az a legjobb, ha minél messzebbre megyek az odúmtól, különben a szél visszahozza a ferde illatokat a bejárat elé. Logan szívből fölnevetett, a két férfi összeölelkezett, majd elindultak a patak és a barlang irányába.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

40

– Bölcs döntés, barátom – jegyezte meg Logan. – Így aztán kellemes lesz a rövid együttlétünk. – Tudtam, hogy meglátod benne a bölcsességet, fiatal barátom. – Jókedvűen horkantott, kék szeme csillogott. Hatalmasat vágott Logan hátára, akkorát, hogy az megtántorodott. – Ha valaki mást vártam volna, lehet, hogy nem vagyok ennyire gondos – folytatta. – Azt mondják, nem is árt, ha az ember a házától távol tartja a hívatlan vendégeket. Logan odafordult hozzá. – Legközelebb majd én is a te módszeredet használom, ha el akarok valakit riasztani – mondta. Sebastian fölhorkant. – Azt kötve hiszem, barátom, mert a te származásoddal nemigen alacsonyodhatsz odáig, hogy ilyen alantas dolgokat csinálj.– Hirtelen elkomolyodott. – Mondd meg, uram, sikerrel jártál? Készen áll az a gazember, hogy megismerkedjen a kardunkkal? – Sok mindent megtudtam, Sebastian. Légy türelemmel. Nemsokára lesújt rá a bosszúnk. A férfi megállt. – Türelmes! – csattant föl, mint ágyúdörgés a hangja. – Már tegnap is túl késő lett volna, ha engem kérdezel. – Igaz – felelte Logan. – De ha túl gyorsak vagyunk, mindent elveszíthetünk. Gyere! Majd a barlangban elmondom, mit tudtam meg. Sebastian elfojtott egy káromkodást, aztán követte társát, átkeltek a kis patakon. Logan érezte, hogy forr a düh barátjában. Tudta, hogy nem ellene irányul, kmem Sebastian gyűlölt ellensége, Edward MacHugh ellen. Edward az évek során sok gonoszságot elkövetett, Sebastian Doyle csak egyike volt a számtalan áldoznak, aki szenvedett miatta. Véletlenül találkozott Logannel, de az Edward iránti gyűlöletben azonnal társrasra leltek egymásban. Logan Muircairn vára környékén találkozott először Sebastiannal. Tizenhat éves volt akkor, és éppen Edwardot akarta meglesni, de majdnem áldozatul esett neki. Egy fa mögüli rejtekből figyelte, hogy egy csapat fosztogató épp kilovagol egy fölégetett faluból, amely nem messze állt a várfal alatt. Edward lovagolt a csapat élén. Logan

41

CHARLENE CROSS

követte a rablókat, s közben talált rá Sebastianra, aki a tőzeglápban fuldokolt. Edward emberei vetették oda, hogy ott lelje halálát, Sebastian nem bírt kiszabadulni a mocsárból, egyre mélyebben süllyedt a feneketlen mélységbe. Logan gyorsan odadobott neki egy vastag kötelet, kihúzta, így mentette meg az életét. Sebastian ott feküdt a mohán, köpködte szájából az iszapot és a káromkodott. Elmesélte Logannek, hogy ő volt a falu kovácsa. A felesége pár éve meghalt. Edward azért égette föl a falut, mert az emberek nem tudták kifizetni azt a rengeteg adót, amit kiszabott rájuk. Sebastian műhelye is porig égett, benne sok értékes lóval. Amikor megpróbált ellenállni, Edward emberei megragadták s magukkal vonszolták. Ahogy visszanézett, látta, amint a lovak patái egy csomó kisgyereket halálra taposnak. Látva kis, élettelen testüket, ökölbe szorult a keze, s hatalmasat káromkodott, majd bosszút esküdött: Isten az atyám, megölöm azt a gyilkos gazembert! Ha Henry Chandler élne, ez nem történhetett volna meg! – És mi lett a fiából? – puhatolta Logan. Sebastian dühödten nézett rá. – Hát hisz’ épp ez az, MacHugh, az a vérszomjas vadállat, ő tette ezt! – Nem, a másikra gondoltam. Chandler jogos örökösére. – Ja, a fiatal Loganre. Úgy tudom, az apjával együtt meghalt. Nem találták ugyan meg a holttestét, biztos a farkasok falták föl. Szegény gyerek. – Sebastian megrázta a fejét. – Borzalmas dolog ez. Logan nem emlékezett rá, hogy valaha is látta volna ezt a hatalmas embert, ezért megkérdezte: – Te ismerted Logant? – Nem. Az apját igen, de a fiút nem. De szép gyerek lehetett, a feleségem mesélte – Isten nyugosztalja! –, mert ő látta nem sokkal azután, hogy ideköltöztek, amikor a fiatal Logan kilovagolt az apjával. – Hirtelen elharapta a szót, s összehúzott szemmel nézett a cigánylegényre. – De miért kérdezősködsz annyit az úrról és a fiáról? Te még kiskölyök voltál, amikor meghaltak. Honnan tudsz felőlük? Valami azt súgta Logannek, hogy megbízhat ebben a hatalmas mackóban, s elárulta neki, ki is ő voltaképpen.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

42

Sebastian meghökkent. Látszott rajta, hogy nem hisz neki. – Azt mondják, a kis Chandler gyereknek aranyszín szeme volt. Gyere ide, s nézz rám. Akkor majd megtudom, igazat beszélsz-e. Logan odament, leguggolt mellé a mohára. Sebastian nyelt egy nagyot. – Az ég összes szentjeire! Te de hát ez lehetetlen! De te cigány is vagy! – Félcigány – mondta Logan. – Láttad a szememet, most már tudod az igazat. Ha csatlakozol hozzám, elpusztítjuk azt a vadállatot, aki ezt tette veled, aki megölte az apámat és ellopta a címemet és a birtokaimat. A romákon kívül te vagy az egyetlen, aki tudja, hogy én életben vagyok. Fölállt és fölsegítette Sebastiant is. – Akkor együtt megyünk? Együtt biztosan bosszút tudunk állni rajta. Sebastian kezet nyújtott. Azóta nyolc év telt el, kitartó tervezgetéssel, s csak a megfelelő alkalmat várnták, hogy MacHugh elnyerje méltó büntetését. Amikor az alig látható ki csapáson fölértek a barlanghoz, ügyesen kikerülték a vadrózsabokrot, amely eltakarta a sziklafalon levő hasítékot. Bent Logan egypár gallyat dobott a parázsra, a tűz föllobbant, elüzvén a kettejüket körülvevő baljós sötétet. Árnyékuk rávetődött a barlang falára, amely sima volt az évszázados nedvességtől. A kis patak a barlangon is keresztülfutott, s egy másik helyiségben kis tavacskává gyűlt össze. A mennyezetről is vízcseppek hulltak a földre, bele a tóba, hangjukat felerősítette a barlang ürege. A víz aztán fokozatosan kiszivárgott, s a kis patak a domb lábánál bukkant ismét a felszínre. Sebastian leült az egyik kőre. – Gyere, és mondd el, mit tudtál meg. Logan leült a nyirkos földre. – Azt, hogy Edward egy csöppet sem lett engedékenyebb. – Miért, azt vártad tőle? – Nem bizony! – kiáltotta Logan szenvedélyesen, Kristianára gondolt, meg arra, mit kellett kiállnia a lánynak. – De mindenki szenved tőle, és ha nem teszünk valamit, ez így is marad. – Ránézett Sebastianra. – Sikerült összeszedned az embereket?

43

CHARLENE CROSS

– Eddig harminchatot. De vannak köztük, akiket meg kell még tanítani a fegyverforgatásra, majd ha kikovácsoltam a fegyvereket. – Mind parasztok, béresek, ugye? – csóválta meg Logan a fejét. – Három tucat szegény ördög egy igazi hadsereg ellen. Edwardnak háromszor annyi embere van, mind képzett harcos. Hogyan győzhetnénk le? Lapáttal meg kaszával? – Nem mindegy, mi osztja a halált, ha vége lesz az ellenségeinknek? De csak, hogy ne aggódj, az embereinknek lesz kardja, pajzsa, szekercéje, lándzsája... meg amit még tudok csinálni. – És le tudják győzni MacHugh-t? – A gyűlölet hatalmas erőt ad nekik. Vannak köztük Muircaimbe valók, s ott annyit kínozta már Edward őket, hogy legalább annyira kívánják a halálát, mint mi. Mindegyikük sokat szenvedett tőle. Ha semmi más, az elszántságuk biztosan megsokszorozza az erejüket. – Reméljük, ez elég lesz – felelte Logan –, mert a képzettségük nem garantálja a győzelmünket. Mit gondolsz, mikor lesznek képesek fölvenni a harcot? – Egy hónap... talán kettő... Logan fölmordult. – Az imént még azonnal akartáll lesújtani Edwardra, mint az Isten haragja. Mit gondoltál, egyedül is megbirkózol vele? Sebastian fölhorkant. – Hisz’ te is velem jönnél. Mi ketten is végezni tudnánk vele. Nem ezt mondtad, mnikor először találkoztunk? – Fiatal voltam és forrófejű. Most már bölcsebb vagyok és sokkal óvatosabb is. Sebastian megvakarta sűrű, vörös szakállát. – Na, te bölcs öreg – mondta gúnyolódva, kék szeme csillogott a tűz fényében –, mesélj, mekkora tudást szeresztél az alatt a hosszú életed alatt, hadd tanuljak én is tőled! Logan elfojtott egy vigyort. – Azt megtanultam, hogy ne járjak a lápon, mert utóbb még egy ilyenre bukkanok, mint te. Sebastian fölkacagott. – Az nem valószínű, uram. Ilyet, mint én, nem mindennap talál az ember. – Elővett egy kis hordót meg két ónserleget. – Igyál egy kis bort és mesélj, hol jártál!

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

44

Logan kinyújtózott a tűz mellett, s elvette a tele poharat. Belekortyolt, a bor átjárta a testét, s a tűzbe bámulva elmondott mindent, amit megtudott Edwardról. Semmit nem hallgatott el, csak Kristianáról nem beszélt. – Bárcsak az embereink már készen állnának a harcra, mert Edwardnak nincs egész ötven embere a Harcourt-várban. Jobbak lennének az esélyeink, ha most tudnánk indulni. Harcourt báró rendes, igaz ember volt, azok, akik hűségesek maradtak hozzá, biztos csatlakoznának Edward ellen. Biztos vagyok benne, hogy észrevétlenül be tudnánk osonni a várba. – Biztosabb lenne, ha nem az ő otthonában támadnánk meg. Ha a falubeliek megtudják, hogy él a fiatal gróf, melléd állnának. Harcourt várában senkii sem ismersz. És ki mutatja meg nekünk az utat? Az a fiatal lány, akit a táborba vittél? – Sebastiannak föl tűnt az a gyors pillantás, amivel Logan ránézett. – Az erdőből figyeltelek, amikor megérkeztél. Ki az a lány? – Harcourt báró lánya. – Sebastian fölvonta a szemöldökét. Logan elmesélte neki a lány tragédiáját. – Kristianát hozzá akarták adni Edwardhoz – vagy legalábbis alá akarták írni az eljegyzési szerződést, de Harcourt a végén meggondolta magát. Az ezt követő verekedésben Edward megölte a bárót. Ezután kis híja, hogy nem erőszakolta meg Kristianát, de a lánynak sikerült valahogy elmenekülnie. Edward és csatlósai állandóan a nyomában voltak, amikor odaért, ahol táboroztam. Elájult, egyenesen a karomba esett. Nem volt más választásom, mint hogy elrejtsem. Szerencsére Edward a lány lova után ment, amelyet elengedtem. Ha ez nem lett volna, biztos, hogy leütteti a fejemet. – És MacHugh... megismert? – Nem. Vándorcigánynak nézett. Biztos, hogy most mindenütt keresi a cigányt, aki ellopta a menyasszonyát. Nagyon meg akarja találni. Sebastiant felbőszítette, hogy Logan majdnem keresztülhúzta a számításaikat. Dühösen fölcsattant: – Kötözni való bolond vagy, hogy hagytad magad belekeverni ebbe az egészbe! Szabadulj meg attól a lánytól, még mielőtt fölborítja minden tervünket!

45

CHARLENE CROSS

– Mit csináljak vele szerinted? – vágott vissza Logan hevesen. – Nincs hova mennie. Egyedül van, senkije sincs. Ha Edward megtalálja, jobb arra nem is gondolni, mit tesz vele. A romák közt legalább biztonságban van. Nem, Sebastian, nem hagyom el. És még a hasznunkra is lehet. Ha eljön az ideje, hogy elindulunk, biztos fölajánlja majd a segítségét. Ő is bosszút akar állni MacHugh-n, akárcsak mi. – Tudja, hogy te vagy Logan Chandler, Muircairn harmadik grólja? – Nem, úgy tudja, hogy Balo vagyok, az a cigány, aki megmentette az életét. Sebastian hosszan nézte Logant, gyanította, hogy a sajnálaton túl Logan többet is érez a lány iránt, ezért óvatosan így szólt: – Vigyázz, barátom, nehogy a szíved uralkodjon a fejeden, mert elveszítheti mindkettőt! Ne félj, Sebastian, bízzál bennem. Nincs az a nő a földön, aki eltéríthetne a célomtól. Ezt tudnod kell. Csak egyetlen dolgot akarok, hogy Edward MacHugh megbűnhődjön gazságáért. Azt a napot várom, addig nem nyugszom úgysem. – Igen, igen. De akkor is okosabb lenne, ha megszabadulnál attól a lánytól. Ha nálad van, azt kockázatod, hogy Edward mindkettőtöket megtalál, és megtudja, ki vagy valójában. Akkor aztán vége az életednek. – A lány jól el van rejtve. Ami meg engem illet... nem hiszem, hogy Edward meg tudná különböztetni iaz egyik cigányt a másiktól. – Lehet, hogy nem, de Edward képes egy miatt mindenkit elveszejteni. Gondold meg jól, amit mondtam, Logan, s dönts, mit akarsz tenni. Logan a tűzbe bámult. Kockára tegye-e azok életet, akik megmentették, azért, hogy megóvjon egy kívülállót? Ekkor hirtelen fölmerült előtte Kristiana arca Ahogy ránézett a lángok közül: gyönyörű zöld szeméből könnyek folytak az orcájára. Lágy hangja ott csilingelt Logan fülében, ahogy könyörgött neki, ne vigye vissza Edwardhoz. Logan becsukta a szernél, de a látomás nem tűnt el. Káromkodott egyet, de döntött.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

46

– Nem hagyom el a lányt – mondta megint, mélyen belenézve Sebastian szemébe. – Amíg nem tudom, hogy biztonságban van. De megígérem, hogy óvatos leszek. Ha Edward meg akarja találni, akkor nem megy túl messzire Harcourt várától. Legalábbis remélem, hogy nem. Ezenkívül nem tudhatja, hogy a lány a cigányoknál van-e vagy valamelyik paraszt házban bujkál, így minden bizonnyal majd a vár környékén fogja keresni. így, ha már nem fenyegeti veszély a lányt, akkor is a közelében akarok maradni. Legyenek készen az emberek legkésőbb egy hónap múlva. Akkor itt, a barlangnál találkozunk, és még egyszer átbeszéljük a terveinket. A következő holdfogyatkozáskor indulni akarok. – Logan ezzel fölállt, s odanyújtotta Sebastiannak a majdnem teli poharát. – Mennem kell. Hajnalban útnak indul a tábor. A viszontlátásra, barátom. Sebastian fölállt. – Jó utat neked, Logan! – szólt és melegen megölelte, majd hozzátette: – Ne feledd az óvatosságra intő szavaimat. Közel már a tervünk végrehajtásának pillanata. Kár lenne, ha egy lány iránti érzéseid elterelnének a szándékodtól. – Én csak sajnálatot érzek iránta. Tudom, mennyit szenvedett... és még most is mennyit szenved azok után, ami történt vele. Semmi több – ... mondta keményen. Aha – válaszolta a barátja, de látszott rajta, hogy nemigen hisz Logannek. – Egy hónap múlva látuk egymást, uram. Addigra a parasztjainkból képzrtt harcosok lesznek. Készen állnak majd a leszámolásra. – Imádkozom érte, hogy úgy legyen – mondta Logan s azzal kilépett a barlangból. Amikor kilépett az erdőből a tisztásra, megállt, s Kristianát kereste a szemével. A lány mélyen aludt. Elhatározta, hogy távol tartja magát tőle. Nem hagyja el, de nem szabad egyetlen nőnek sem eltántorítania őt a szándékától, még ennek a varázslatos, zöld szemű szépségnek sem, aki egyenesen a karjaiba pottyant. Fáradtan tért vissza a pokrócára, amely a nagybátyja szekere mellett volt leterítve a földre. Lefeküdt és még sokáig bámulta a csillagos eget. Imádkozott, hogy meg tudja tartani iménti fogadalmát.

47

CHARLENE CROSS

Meg kell keményítenie a szívét, hogy haljon ki belőle az, érzés az istennő iránt. Sikerülni fog! Oldalra fordult, el Kristianától, és hamarosan lecsukódott a szeme. Amikor a nap első sugarai megjelentek az égen, Kristiana fölriadt, mert érezte, hogy valaki megáll mellette. Fölült, kinyitotta a szemét, és meglátta Balo nagynénjét. – Te lusta gádzsó – sziszegte dühösen Rupa. – Mikor kelsz már föl?! Szidinek reggelit kell adni! Nemsokára indulunk, siess, végezd el a dolgodat, különben itthagyunk. Gyújtsd meg a tüzet! Ha azzal kész vagy, gyere át hozzám, majd megmutatom, hogy kell vizet hozni a patakból. Mozgás! Kristiana nagyot ásított, Rupa pedig elindult a sa ját tűzhelye felé. Az ágyhoz szokott lány lassan nyújtózott, tagjai teljesen elgémberedtek a kemény földön való alvástól. Közben körülnézett a táborban, először Balót, aztán Szidit kereste a szemével, de egyiküket sem látta sehol. Amikor végre talpra tudott állni, arra gondolt, hogy kibontja a haját és újrafonja, de eszébe jutott, mit mondott Balo, hogy a cigányok nem láthatnak meg egy lányt kibontott hajjal. Nem akarta, hogy megszidják, különösen Rupától félt, aki állandóan figyelte, és a legkisebb dologért is azonnal lecsapott rá. így csak lesimította a haját és elindult a tűzhöz. Elnézte a hamvadó parazsat, és azon gondolkozott, hogyan tudná lángra lobbantani. Előkapott egy botot és megpiszkálta a tüzet; a szürke hamu alatt megjelent egy kis izzó parázs. Óvatosan gallyakat rakott rá, s nagy megkönnyebbülésére csakhamar föllobbant a tűz. Amikor ezzel kész lett, elindult, hogy megkeresse Rupát. Nem találta a szekerénél, ezért szemügyre vette az egész tábort. Csakúgy, mint Balo és Szidi, ő sem volt sehol, így Kristiana visszament Szidi kocsijához. Közben megnézte az üres vödröket, s azon törte a fejét, vajon mi lehet a megtanulnivaló a vízhordásban. A víz az víz, gondolta, fölkapott egy vödröt és elindult a patak felé. Arra ment, amerre előző este látta, hogy a többi asszony is megy. Ahogy közeledett a patakhoz, gyerekkacajt hallott, egy ló nyerített,

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

48

majd ismerős férfihang szólította meg a lovat. Kristiana nem értett semmit a roma beszédből. Az út végén megpillantotta Balót, ott állt a nagybátyja mellett és gyöngéden simogatta a lova nyakát. Egy pillanatra találkozott a szemük, majd a férfi elfordult. Kristiana nem értette, miért ez a hirtelen nagy hidegség, zavartan elindult a vízhez. Amikor lehajolt, hogy megmerítse a vödröt, nekiesett egy csapat gyerek. Nyúlkáltak a ruhája után, csipkedték a bőrét, sikoltoztak a fülébe. Mivel csak gyerekek voltak, Kristiana nem akarta fölvenni velük a harcot, el akart futni, de nem volt merre, csak a vízbe. – Azonnal hagyjátok abba! – szólt akkor egy harsány hang romául, de már késő volt. A gyerekek egy hatalmasat löktek Kristianán, aki arccal előre beleesett a sekély patakba. Kárörvendő kacagás harsant föl, ahogy Kristiana prüszkölve és köpködve föltápászkodott. Logan közben látta, hogy minden gyerek egy sárgombócot tart a kezében. Még mindig nem volt nekik elég. Logan káromkodva ledobta a lova kantárját, s nagy ugrásokkal ott termett. – Egy-kettő, vissza a táborba! Mozgás! – kiáltotta. A gyerekek arcáról lehervadt a mosoly. Látták, hogy Balónak dühösen csillog a szeme, s mint a méhek a kaptár felé, úgy rajzottak visszafelé az úton. Logan nagy sokára Kristiana felé fordult. A lány az arcát törölgette, csillogó vízcseppek csurogtak a szempilláiról. Logan szeme megállt a vizes ingen, amelyen teljesen átlátszott Kristiana két szép melle; a hideg víztől mereven álló bimbói majd’ kiszúrták a vékony anyagot. Ez maga a tökély, gondolta Logan, majd eszébe jutott a fogadalma. Karon ragadta Kristianát, és kirángatta a vízből. A hirtelen mozdulattól Kristiana nekicsapódott a férfinak, és fölsikított ijedtében. Riadtan ránézett smaragdszemével, különösen, amikor meglátta a férfiéban azt a vad, ellenséges pillantást. Egyszer csak Logan elengedte Kristiana karját, mintha égetné a bőre. Otthagyta, és csatlakozott Jokkához meg a lovakhoz. Kristiana nem értette, miért támadt hirtelen ez az ellenséges érzés a férfiban. Kimentette a gyerekek karmaiból, de ugyanilyen hamar

49

CHARLENE CROSS

maga is rátámadt. Ő is gyűlöli, mert Kristiana idegen. Őt soha nem fogadják be, soha nem fog közéjük tartozni. Kristiana ettől, hogy Balo is elhagyta, még számkivetettebbnek érezte magát, sajgott a szíve és könnyek szöktek a szemébe. Nagyot sóhajtott és lehajolt a vödörért. Okosabb lenne, ha itthagyná a cigányokat és egyedül indulna el. De nem tudta, hova menjen, hova rejtőzzön. És ha Edward még mindig keresi, amiben szinte teljesen biztos volt, akkor meg is találja, gondolta. Egy hatalmas karddal fölmetszeném a hasát, majd lenyisszantanám a fejét a gyilkos vadállatnak. Nem volt azonban sem bátorsága, sem ereje. Csak egy magányos, elhagyott nő volt, semmi más. A nagynénjére és az unokahúgára gondolt, vajon mi lehet velük. Ha még élnek, biztos sokkal többet szenvedtek és rettegtek Edward fogságában, mint ő, mert a cigányok soha nem tudtak volna olyan kegyetlenek, lenni, mint Edward MacHugh. Kristiana tudta ezt, és megfogadta, hogy készségesen elvisel minden megaláztatást, amit ezek az emberek rámérnek. Ahogy Penelopéra és Letitiára gondolt, rájött, hogy nem is a saját sorsa érdekli, hanem a rokonaié, s azon töprengett, vajon visszatérjen-e Harcourt várába. Lehet, hogy ezzel megmentené a szenvedéstől szeretteit. Nem volt azonban biztos abban, hogy megmenekült-e valamelyikük is, és nagyon félt Edwardtól. Ha csak rágondolt is az érintésére, egész testében reszketni kezdett. Beletörődve abba, hogy nincs más választása, mint a cigányokkal maradni, Kristiana megmerítette a vödröt a jeges vízben. Amikor fölállt, meglátta, menynyire rátapad az inge a testére. Zavartan elhuzogatta n nedves anyagot a mellétől, majd magához szorítva a vödröt, elindult visszafelé. A szeme sarkából nézte Balót, ahogy a lovát csutakolja. Kristiana nem vette észre, de Liza egyszer csak ott termett az ösvényen. Megállt a férfi mellett. A kökényszemű szépség ránézett, az is az aranyszemével. Balónak kivillant a fehér foga, Liza pedig bátran kacérkodott vele. Nevetése ott visszhangzott Kristiana fülében. Balo valamit súgott Lizának, aki szintén odaahajolt a férfi füléhez.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

50

Kristiana nem hallotta, nem is értette volna, miről beszélnek. Összeszorult a szíve, megfordult és lassan bandukolt visszafelé az ösvényen. Amikor odaért Szidi szekeréhez, visszatette a hordót a helyére. Akkor jött rá, hogy a többi is üres, azokat is tele kell töltenie. Rettegett attól, hogy visszamenjen a patakhoz, vagy hogy még egyszer látnia kelljen, ahogy Liza Balóval kacérkodik, de meg kellett csinálnia a dolgát. Alighogy visszatért a második hordóval, Rupa ráförmedt: – Te ostoba lány! Hol voltál? Kristiana pislogott, annyira megdöbbentette az ellenséges hang. – Nem találtalak sehol, ezért elmentem a vízért, ahogy mondtad. – Nélkülem mentél! – kiabálta Rupa, és megnézte a hordókat. Romául káromkodott, amikor meglátta, hogy az egyik tele van. Szúrós fekete szemével ránézett Kristianára. – Honnan vetted ezt a vizet? – A patakból – felelte a lány. – Honnan vettem volna? Rupa majd’ átdöfte a szemével. – Melyik részéről: – Miért? Mi a különbség? A víz az víz. – De mennyire, hogy van különbség! Mondd meg azonnal, melyik részéről hoztad a pataknak! Bár Kristiana nem értette, miért kell az, hogy Rupa pontosan tudja, honnan hozta ő a vizet, elmagyarázta mégis, hogy néhány méterrel följebb, mint ahol az emberek a lovakat itatták. Rupa nekiesett a hajának, két kézzel tépte. Kristiana azt hitte, elment az asszony esze, s elhúzódott tőle, de Rupa hangos visítással utánavetette magát. – liii! Te ostoba lány! Tisztátalan a víz, amit hoztál! Tönkretetted Szidi hordóját! Dühében fogta a vödröt és a tábor szélén, a fák közé dobta. A nehezen hozott víz kiömlött, mohón itta be a száraz föld. – Bárcsak soha ne hozott volna ide Balo téged! – jajgatott az asszony. Kristiana a kocsi oldalához hátrált előle. – Te mulo! Te boszorkány! Gonosz vagy, érzem, hogy szerencsétlenséget hozol ránk.

51

CHARLENE CROSS

Szidi megjelent a szekér hátuljában. – Rupa! – förmedt rá az asszonyra. – hagyd békén a lányt! Rám van bízva, nem? Majd én megszidom, ha valamit nem jól csinált. Eredj, hagyj minket békén! Rupa összeszorított szájjal nézett Szidire, de egy szót sem szólt, csak megfordult, és elment a dolgára. Olyan veszekedős ez a Rupa – szólalt meg az öregasszony. – Ne törődj vele, gyermekem. Ha neki is lehetett volna gyereke, nem avatkozna annyit Balo ügyeibe. – Rupa meddő? – kérdezte Kristiana félénken előlépve a szekér mögül, ahova Rupa elöl bújt. – Aha, és ettől olyan kellemetlenkedő. Ugy tekinti Balót, mint a saját fiát, s tigrisanyaként védi. – Ki volt... Balo édesanyja, és mi történt vele? – kérdezte kíváncsian Kristiana. – Jokka testvére volt. Kédzsa gyönyörű nő volt, nem sokkal Balo születése után meghalt. – Szidi szomorúan megrázta ősz fejét. – Balo nem is ismerte. – És miért Jokka és Rupa nevelte őt, miért nem az, apja? Ő is meghalt? – Igen – szólt Szidi, majd témát váltott. – Éhes vagyok. Piszkáld, meg a tüzel, még mielőtt kialudna. Ha azzal megvagy, akkor van egy új hordó a kocsiban. Hozd ide azt nekem. Időközben a tűz már majdnem leégett, Kristiana tett még rá fát, aztán bement a kocsiba és egy kis keresgélés után megtalálta az új hordót. – Mit csináljak vele? – Add ide, aztán vezess oda a többihez. Kristiana úgy tett, ahogy az öregasszony mondta. Szidi sorban megtapogatta a hordókat, s Kristiana látta, hogy mindegyiknek van egy külön jelzése. Amikor az utolsóhoz ért, Szidi elővett egy bicskát és az új hordóra egy jelet karcolt. – Na, gyere, most megtanítalak, melyik hordó mire való. Az öregasszony elmondta Kristianának, hogy minden hordóban más-más célra való víz van, s a patak más-más részérói kell venni.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

52

Az elsőben az ivó- és főzővíz van, és a patak legtávolabbi pontjáról kell hozni, mert ott a legtisztább a víz. A másodikat valamivel lejjebbről a mosogatáshoz és a mosdáshoz, a középső három hordóban a lovak ivóvize van, míg az utolsó kettőben a mosóvíz. Kristiana azt is megtudta, hogy a terhes asszonyok, és akiknek megvan a havi vérzésük, a legalsó részen moshatják csak a ruhájukat. Kristiana elvörösödött a zavartól, s bár nem szólt semmit, hallotta, hogy az öregasszony fölnevet: – Ne szégyelld magad, Kristiana. A romák egyszerűen gondolkodnak, mindent elfogadnak, ami természetes. De értsd meg, hogy a tisztálkodásnak igen szigorú törvényei vannak, amelyeket különösen a nőknek, be kell tartani. – Nagyon fogok vigyázni – ígérte meg a lány, mert igencsak rettegett Rupa újabb támadásától. – Helyes. Most jegyezd meg a jeleket, meg azt, hogy hova kell tenni a hordókat, majd töltsd meg az első kettőt, hogy ehessünk és mosakodhassunk! Kristiana ugyan nagyon félt, hogy találkozik Balóval meg Lizával, de engedelmeskedett Szidinek. Fölkapta az első hordói és elindult az ösvényen, szíve majd’ kiugrótt a helyéből. Amikor kiért az út végére, nagy megkönnyebbüléssel látta, hogy már nincsenek ott. Biztos elmentek kettesben, vívódótt magában a lány, aztán meg azon töprengett, vajon miért is olyan fontos neki ez. Miután megtöltötte az első két hordót, Kristiana bezárkózott Szidi kocsijába. Megmosakodott és megfésülködött, a fogát durva sóval mosta meg. Amikor kész volt, megcsinálta kettejük reggelijét. Legnagyobb bánatára, amiről azt hitte, hogy sűrű, krémes zabkása lesz, valójában egy híg, vizes löttynek sikerült. Szidi minden zokszó nélkül falatozta az undorító ételt, ám Kristiana alig tudta legyűrni. Megfogadta, hogy másnap majd igyekszik jobbat csinálni. Aztán, vigyázva, hogy a megfelelő vízből vegyen hozzá, elmosta és megszárította az edényeiket. Tudta, hogy a tűz fölött lógó nagy vasbográcsot is ki kell mosni. Megfogta hát a fogantyúját, de

53

CHARLENE CROSS

csúnyán megégette a kezét. Ijedtében elhajította, s a bogrács csak pár ujjnyira a lábától esett a földre. Kristianának kicsordultak a könnyei a fájdalomtól, ahogy nyalogatni próbálta az égési sebet, majd attól való félelmében, hogy Rupa megint lecsap rá, arrafelé nézett. Kristiana nagyot sóhajtott. A ruhájába bugyolálta a kezét és megpróbálta elfojtani, kitörni készülő könnyeit, aztán megpróbálta úgy megfogni a fazekat, mint otthon a várban a szolgáktól látta. Nagy nehezen odavitte az erdőszélre. Az ételmaradékot a tűzbe dobta, majd kisúrolta és megszárította a bográcsot, s elrakta a helyére. Elhatározta, hogy megtölti az üres hordókat Szidi kocsiján. Mivel életében soha nem kellett dolgoznia, mert mindig szolgák egész hada vette körül, félt, hogy fogja bírni ötször az utat a tele hordókkal. Ha egyszerre kettőt elbírna... de tudta, a tele hordókból egy is épp elég nehéz neki. Épp megfogta az elsőt, amikor hirtelen egy árnyék vetődött rá. Kristiana fölkapta a fejét és egy igéző, aranybarna szempár nézett rá.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

54

4. Mintha egy örökkévalóságig tartott volna, ahogy az aranyfényű pillantás összekapcsolódott a smaragdszínűvel. Kristiana képtelen volt máshova nézni. Baló kérges tenyerét rátette a lány kezére, forró volt az érintése. Mintha tűz futott volna át Kristiana testén, alig kapott levegőt. – Majd én hozok vizet – szólalt meg végre Logann. – Csináld meg a többit. A lánynak hevesen dobogott a szíve, meg akarta köszönni, de egyetlen hang sem jött ki a torkán. A férfi nem vette le róla a szemét egy pillanatra sem, megfogta a hordót és így szólt: – Nemsokára indulunk. Amikor Logan elvette a kezét, Kristiana mintha teljesen kiürült volna, elhagyta az ereje. A lelke is üres lett. Logan is egész testében remegett, annyira kívánta a smaragdszemű istennőt. Nagyon erősen kellett az esküjére gondolnia. – Oltsd el a tüzet – mondta éles, parancsoló hangon, s elfordította a fejét. – Aztán majd rögzítsed Szidi holmiját a szekérben, nehogy útközben valami leessen. Kristiana még mindig szó nélkül figyelte, ahogy Logan kioldja a másik hordót is, majd amilyen gyorsan jött, el is tűnik, könnyed léptekkel siet a patak felé. Kristiana nem értette, miért ezek a gyors változások Balo viselkedésében. Az egyik pillanatban szándékosan kerüli, a másikban meg a segítségére siet. De miután megtette, egy szemvillanás alatt megváltozik, hideg és távolságtartó lesz, mint amikor a gyerekek csúfolódásától mentette meg a pataknál. Kristiana félt, hogy most is így lesz, ha majd megtöltötte a hordókat. Hiszen a hangjából máris elszállt az a meleg kedvesség. Kristiana félt, hogy csalódnia kell

55

CHARLENE CROSS

megint, s miután a tüzet eloltotta, Szidi szekerében keresett menedéket. – Az semmin sem változtat, ha ide elbújsz, gyermekem – szólalt meg Szidi a sarokban. – Lehet, hogy nincs a szemed előtt Balo, de a szívedben ott él. Mint ahogy minden szó is, amelyet kiejtett. Akár kedvesen, akár nyersen mondta, nem felejted el egyiket sem. Kristiana nem tudta, hol van Szidi. Ott ült a kocsi sarkában. Az öregasszonynak kétségkívül volt „látása”. Hiszen hogyan tudta volna másképp megérteni a Kristiana fejében kavargó gondolatokat? – Igazad van, Szidi – felelte a lány hosszú hallgatás után. – Nem tudok azon változtatni, hogy Balo és énköztem kipattant valami szikra, de ha távol tartom magam tőle, akkor talán nem szaporítom az emlékek számát. Megváltozott, tudod, Szidi. És nekem nem tetszik, amilyen lett. Mit tettem vajon?... Mondtam valamit, hogy most már ő is úgy néz rám, mint a többiek? – Ugyan már, Balo nem olyan, mint a többiek. De a múltja uralja a jelenét, és attól függ a jövője. A romák a mának élnek, az ami biztos. Nekünk a múlt halott, és az őseink is. Senki nem tud azon változtatni, ami történt, és a tegnapot el kell felejtened csakugy, mint a halottakat. – Szidi szomorúan csóválta meg a fejét. – De Balo nem felejt, ezért háborog a lelke. Lakozik benne egy gonosz, s amíg a rossz szellemtől, a múlótól meg nem szabadul, addig nem tud megnyugodni, nem tud boldog sem lenni. Kristianának eszébe jutott, hogy Rupa őt is muló-nak nevezte. Nem tudta, vajon jól hallotta-e. – Megszállta a démon? – kérdezte. – Igen – felelte Szidi. – De az ő démonja nem a kígyó birodalmából való, nem kell paphoz rohannod, hogy megvédjen tőle. Nem, a gonosz, amely Balóban lakozik, a saját rossz szelleme. Ha nem vigyáz, elpusztítja őt is meg azokat is, akiket szeret. Kristiana zavartan ráncolta a homlokát. Már nyílt a szája, hogy tovább kérdezősködjön, amikor egy fiatalember jelent meg az ajtóban. Romául mondott alamit Szidinek, majd amikor meghallotta a választ, elsietett.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

56

– Ideje indulnunk – mondta az öregasszony Kristianának –, a többiek már útra keltek. Siess, és tedd biztos helyre a bögréket és a tányérokat, aztán gyere ki. – Szidi megérezte, hogy a lány habozik. – Nem ülhetsz itt éjjel-nappal, gyermekem. Légy bátor, és nézz szembe a dolgokkal. A félelmeid és a bánatod maguktól nem hagynak el, neked kell elhagynod őket – mondta, s azzal elindult az ajtó felé. Botja kopogott a deszkákon, arany nyaklánca minden lépésnél megcsörrent. Lement a lépcsőn, magára hagyva gondolataival Kristianát. Kristiana elrakta az edényeket egy ládába, s azon töprengett, vajon hogyan tudna úrrá lenni félelmein, hogyan tudná leküzdeni bánatát. Egy nagyon rövid idő alatt az egész világ megfordult vele, s ő nem értette, miért. Egyedül maradt, meg volt félemlítve, állandóan valami ismeretlen leselkedett rá, és ami a legrosszabb, senki nem törődött vele. Talán az lenne a legjobb, ha végigmenne a patak mentén, fölmászna a dombra, és levetné magát a sziklák közé. Akkor egy csapásra vége lenne a szenvedéseinek. – Kristiana Rosamond Harcourt! Ilyet nem tehetsz! Te vagy az örökösöm... az egyetlen reményem, életem folytatója. Bátorságra neveltelek, lányom, nem gyávaságra. Állj ki a sorsod ellen és légy te a győztes! Kristiana a ládára borult, egész testében remegett az apja látomásától. – Apám! – suttogta, hinni sem akarva a szemének. Kinyúlt a látomás felé, de a ködképnek nem volt teste. A ködalak pillantásából Kristiana bátorságot merített. Aztán a látomás, ahogy jött, semmivé foszlott. Kristiana belebámult a sötétbe, nem is tudta, látta-e Robert Harcourtot vagy nem. Akkor egy újabb látomás jelent meg előtte, látta magát kisgyerekként, pónilován ülve. Megint csak fölzengett apja hangja: – Jól van, bátor kislány vagy. Fogd meg a gyeplőt, és mutasd meg ennek a vadállatnak, ki az úr! Kristianának eszébe jutott, hogy nemegyszer majdnem leesett a nyeregből, de meghallva apja hangját, mindig meg tudott kapaszkodni. Kislánykorától tanította az apja, mindig biztatta, milyen

57

CHARLENE CROSS

erős, bátor, mindenre képes. Azt a szót, hogy félelem, Kristiana soha nem ismerte, s most sem akarja megismerni! Kristiana egyszer s mindenkorra elhessegette magától a gondolatot, hogy megöli magát. Kilépett a kocsiból, s abban a pillanatban meglátta Balót. Gyengéden becézte a Szidi kocsija elé befogott lovakat. Kristiana azt kívánta, bárcsak hozzá is ilyen kedvesen szólna. Már mind a két ló föl volt szerszámozva, egy gesztenyeszínű meg egy fekete. Fényes farkukkal csapkodtak, hessegették a legyeket. Kristiana megint csak észrevette, hogy Balo elhidegült, jéggé fagyasztva az ő szívét is. Elhatározta, hogy ó is kiűzi a férfit a gondolataiból, ugyanúgy fog vele bánni, mint amaz ővele. Végül is ő Kristiana Kosamund Harcourt, Robert Harcourt báró lánya és örököse. Senki sem bánthatja meg büntetlenül. Összeszedte magát, s odament a szekér elejéhez. Látta, hogy az összes kis hordó a helyén van, rendesen megkötve. Egyszer csak lépéseket hallott maga mögött. Megfordult és meglátta azt a fiatal fiút, aki az imént is járt már ott. Kristiana meg akarta szólítani, de az ügyet sem vetve rá, fölugrott a bakra, ahol már szundikált Szidi. Kristiana a homlokát ráncolva nézte, majd azt gondolta, hogy a legjobb lesz leülnie mellé. Épphogy fölkapaszkodott volna a szekérre, hatalmas szózuhatag borult rá, persze romául, úgyhogy egyetlen szót sem értett az egészből. Azonnal leugrott. Logan, aki még mindig a gyeplőt igazgatta, ráripakodott a legényre, aki azon nyomban befogta a száját. Logan odament Koréhoz – ez volt a neve, mint Kristiana megtudta –, a szeme villámokat szórt. Egy pillanatra úgy tűnt, összecsapnak, de Kore elfordult, érezvén, legyőzték. Logan úgy dobta oda neki a gyeplőt, mint egy korbácsot, alig bírta elkapni. A fiú a lovak közé csapott, s Szidi kocsija azon nyomban elindult. Kristiana ott maradt. Logan odalépett hozzá. – A lovak nem bírnak el ennyi súlyt – magyarázta. – így is nehéz dolguk lesz. Gyalog kell menned.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

58

Kristianát megigézte a férfi közelsége, hátralépett. – Ha ezt kívánják tőlem, természetesen nem ellenkezem – mondta fakó hangon. Megfordult és elindult, gyorsan csatlakozva a kocsihoz. Logan felvont szemöldökkel bámult utána. Csodálattal nézte a lány határozottságát, fejének büszke tartását, a hátát verdeső hosszú, selymes hajfonatát, amely a csípőjénél végződött. Nem tudta a szemét levenni róla, és nagyon örült, hogy a lány sarkon fordult, még mielőtt fölajánlotta volna neki, hogy utazzon az ő kocsijával. Bár megfogadta magának, hogy nem törődik vele, képtelen volt nem a segítségére sietni, valahányszor csak látta, hogy a lány bajban van. Egész éjjel róla álmodott, annyira kívánta. Amikor reggel fölébredt, fáradtabb volt, mint lefekvéskor. Még most is, ahogy elnézte lassan távolodó alakját, sajgott minden porcikája. Belehasított a fájdalom az ágyékába, a karja vágyott az ölelésre, az ajka lüktetett az el nem csókolt csókoktól. Ó, egek, mennyire szerette volna lefektetni az illatos, puha fűbe és... Logan nagyot sóhajtott, megfordult és elindult a kocsija felé. – ,,Inkább Edward MacHugh-n járna az eszed”, – emlékeztette magát, – „és ne azon, hogy tehetnéd magadévá ezt a vonzó kis szukát. „ – Tudta, hogy ki kell törölnie az agyából a gyönyörű lány képét, ezért megismételte az esküjét. Ahogy azonban elindult a karavánnal az évszázados tölgyek alatt, azon kapta magát, hogy időről időre odapillant, ahol a lány kecses lépteivel alig pár méterre előtte megy. Dühös volt magára, meg a vágy is a hatalmába kerítette. Akkor hirtelen rájött, mit kell tennie. Elöl balra egy kis tisztás volt, s Logan arrafelé nógatta a lovait. Kristiana majdnem nekiesett Szidi szekerének, ahogy a másik elrobogott mellette. Megdöbbenve nézte, ahogy a kis kerülő után a szekér beáll a sorba, jóval az övéké előtt. Szitkozódva nézte a cigányt, aki majdnem föllökte az imént. Hogy miért is nem szúrta le akkor, amikor meglett volna rá az alkalma! Bezzeg, ha most itt volna a tőr a kezében, egy pillanatot sem késlekedne. A nap magasan járt a kék égbolton. Bár a karaván megpróbált a fák rejtekében maradni, voltak útszakaszok, amikor a nyílt mezőn

59

CHARLENE CROSS

kellett haladniuk. Kristiana hátára tűzött a nap, fáradt volt, éhes volt és szomjas, de egyetlen zokszó sem hagyta el az ajkát. Majd pihen akkor, amikor a többiek, majd ha megállnak, hogy a lovakat megitassák. Ahogy a nap túljutott a delelőn, Kristiana arra is rájött, hogy nem fognak aznap ebédelni. Ettől még szerencsétlenebbnek érezte magát. Hatalmasakat korgott a gyomra, alig volt már jártányi ereje. Hegyre föl és völgybe le vonult a csapat. Kristiana taIpát fölsértették az éles kövek és gallyak, a sár és a megszáradt agyag. Talpa tele lett hólyaggal, amelyek megtelvén vízzel, ki is fakadtak, a nedvező sebbe belement a sár. Már a gyomra is émelygett a fájdalomtól, de büszkesége nem engedte, hogy megszólaljon, fogát összeszorítva ment tovább. Nemegyszer megtántorodott és elesett, de nagy nehezen föltápászkodott megint. Az egyik ilyen alkalommal egy kicsit ülve maradt az út közepén. Remegő kézzel törölte le a verítéket a homlokáról Mennyivel jobb lenne itt maradni, hagyni, hadd vonuljon el a karaván nélküle. Azok sem bánnák, gondolta, ahogy elnézte az előtte vonuló nőket és gyerekeket. Látszólag el sem fáradtak az egész napos gyaloglásban. A nap már elég alacsonyan járt, egyre közeiebb süllyedt a sziklaszirthez. Kristiana úgy vélte, csak pár óra lehet már hátra napnyugtáig, s erőlködve talpra állt. Megtántorodott, majd sántikálva elindult Szidi szekere felé. Észrevette, hogy a menet élén haladó szekerek lefordulnak az útról és az erdő felé tartanak. Kristiana utánukbotorkált. A gallyak szinte már elviselhetetlenül sértették a talpát, könnyek szöktek a szemébe. Végre odaértek egy nagy tisztásra. Kristiana megkönnyebbült, amikor megtudta, hogy ez lesz az új táboruk. Az erdő szélén megállt a kocsi, a fiú leugrott a bakról. Lesegítette Szidit, akit ugyancsak elcsigázott az út, és elindult a többiekhez. – Beképzelt egy csávó ez a Kore – mondta Szidi a lánynak. – Férfi szeretne lenni, feleséget keres, de aki után ácsingózik, rá se hederít. A szülei mással is tárgyalnak, talán ígéretesebb házasság lehet belőle.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

60

Kore emiatt nagyon indulatos, mert nem akar olyasvalakit elvenni, akit nem is ismer. – Azt kell elvennie, akit a szülei kiválasztottak? – Kristiana maga sem tudta, miért kérdezi, hiszen neki sem volt újdonság az előre elrendezett házasság. – Nem föltétlenül kell, de szégyenbe hozza a családját és saját magát is, ha visszalép, miután a lány családja már a beleegyezését adta. A romák ritkán házasódnak szerelemből. – És ki az, akit szeret? – Liza – felelte Szidi. – Minden csávó őt akarja de Lizát csak egyetlenegy érdekli. – Balo – suttogta Kristiana, s a szívébe belehasított a fájdalom. – Igen, Balo – erősítette meg Szidi. – Liza apja sok fiatalembert visszautasított, mert a lány azt reméli, hogy megfogja az aranyszemüt, az viszont nem akarja elvenni. – Honnan tudod? – Mert nem kelti föl a vágyát. Onnan tudom. Kristiana fölhúzta a szemöldökét. Lehet, hogy Szidi mégsem „látó”, mint ahogy először gondolta? Akkor kétszer, amikor együtt látta Lizát meg Balót, a férfit látszólag teljesen lenyűgözte a kökényszemű szépség, szinte olvadt a láttán! – Gyere, ideje tüzet raknunk és vacsorát készítenünk –- mondta Szidi, világtalan szemével Kristiana felé fordulva. – Engedd le a lépcsőt nekem a kocsiról, és nyisd ki az ajtót, aztán menj az erdőbe a patak felé – szedj néhány száraz gallyat. És ne feledd, gyermekem, nem minden úgy van, ahogy látszik. Kristiana visszakísérte Szidit a kocsihoz, s rájött, hogy az öregasszony utolsó szavai Balóra és Lizára vonatkoztak. Ugyan csodálkozott, de ezúttal nem hitte el, hogy Szidinek igaza van. Kristiana úgy gondolta, hogy a tettek önmagukért beszélnek, s ahogy Balo Lizára nézett, mindent elárult szándékairól. Kristiana nagyon haragudott magára, hogy állandóan csak rájuk gondol, s azonnal munkához látott, hogy Szidinek segítsen. Amikor kényelmesen elhelyezte az öregasszonyt a szekér belsejében, arra gondolt, hogy már saját magért is tehetne valamit. Elindult a patak

61

CHARLENE CROSS

felé, hogy kicsit hűsítse sajgó lábát. Akkor megpillantotta Balót a lovával. Épp őfeléje tartott. Biztos, hogy Szidi lovait is meg akarja itatni a sajátjával együtt, gondolta Kristiana, és tovább folytatta útját a patak felé. Csak minél kevesebbet találkozzon vele! Amikor Kristiana odaért a patak partjára, vágyakozva nézte a tiszta, hűvös vizet. Ha egy csapat férfi nem épp ott itatta volna a lovát, azonnal beleugrott volna a hívogató vízbe. Bár a fürdésre kijelölt helyen volt, félt a romák éles nyelvétől, így továbbment, vigyázva arra, hogy egyik férfi elé se kerüljön, se kettő közt ne menjen át. Micsoda értelmetlen szabályok, gondolta, s fölfölszisszent, ahogy egy rejtőzködő éles kőre lépett. Lejjebb a pataknál, távol a kíváncsi szemektől, ahol már biztos lehetett abban, hogy senki sem szólhatja meg, fölgyűlte a szoknyáját és leült a fűbe egy fűzfa alá. Lassan belemeritette a lábát a csobogó patakba, fölszisszent, mert a víz jéghideg volt. Kristiana becsukta a szemét, s lefeküdt az illatos gyepre. A vadvirágokkal tarkított fűben azért imádkozott, hogy ne is érezze a lábát, zsibbadjon el teljesen. Kinyitotta a szemét, a szélben lágyan lengedező ágakat nézte. Aztán egyszer csak lecsukódott a szeme s mély álomba merült. A nap már majdnem lebukott a hegyek mögött. Logan dühösen rótta a patak partját, remélve, hogy még az éj leszállta előtt megtalálja Kristianát. Egyszer csak egy fűzfa alatt valami színeset pillantott meg. Lelassította lépteit, majd megállt a fánál. Megkönnyebbülten felsóhajtott, ahogy meglátta az alvó lányt. Aztán, amikor ránézett a fekvő alakra, más érzelmek töltötték meg, mintha csak az éjszakai álma elevenedett volna meg. Becsukta a szemét, hogy legyőzze férfi vágyát, s mélyen beszívta a hűs esti levegőt. Lassan fújta ki, majd kinyitotta a szemét, s lábujjhegyen odament a lányhoz. Nagy nehezen sikerült kordában tartania heves vágyát, sőt rájött, hogy tulajdonképpen dühös rá. Amikor a lovakat megetették és megitatták, visszavitte Szidi két lovát, s meghallotta, hogy az asszony kétségbeesetten hívja a lányt. Amikor megtudta, hogy Kristiana már több mint egy órája elment, rettegés kerítette

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

62

hatalmába, hátha vaddisznó támadta meg, vagy farkas, miközben tüzelőért ment. Azonnal elsietett, hogy megkeresse, erre tessék, itt alszik! Logan félrehúzta a fűzfa ágait és belépett a zöld lombsátorba, amely Kristiana álmát őrizte. Meg akarta büntetni a lányt, amiért úgy megijesztette, föl akarta rángatni és ráverni a fenekére. De ahogy közelebbről meglátta, mosolyra húzódott a szája. Olyan volt a lány, mint egy gyerek, sűrű szempillája az orcáját söpörte, félig nyílt ajkai közt szedte a levegőt. Ó, mennyire kívánta Logan azokat az ajkakat! Látszott, hogy Kristiana álmában megbékélt a világgal. Logan a lány nyakát nézte, ahogy az ér nyugodt üütemben lüktet rajta, aztán a hajfonatát vette szemügyre. A kopott ing legalább annyit engedeti látni kerek melléből, mint amennyit eltakart. Logan vágyakozva bámulta. Majdnem elviselhetetlen volt már a kín. A lány tarka szoknyája csak félig fedte a combját. Amikor a hamvas bőrére esett a pillantása, ujjai görcsbe rándultak, annyira szerette volna meg érinteni. Látta a kék foltokat is a bokájánál, mire átkozódva kiszedte a lány lábát a jéghideg patakból. Kristiana hirtelen fölriadt és fölkiáltott. Azt sem tudta, hol van, s ki nézi. – Hagyj! – üvöltötte, s két kis öklével verni kezdte támadója hátát. Akciója nem vezetett azonban semmire, mert a támadója nem engedte el. Keze végigszántott csupasz lábán, egyre följebb a combján. Kristianának eszébe jutott Edward brutális támadása, s még elszántabban harcolt. Az egyik lábát sikerült kiszabadítania, a másikkal belerúgott a támadója bordái közé. A férfi káromkodott egyet, s Kristiana egy pillanat alatt a földhöz volt szögezve, a szép cigány meg rajta. – Abbahagynád végre? – sziszegte Logan, szeme szikrázott a dühtől. – Segíteni akarok, nem bántani. Kristiana kérdőn nézett rá. Aztán eszébe jutott, hogy megfogadta, olyan megvetően fog vele viselkedni, ahogy a férfi ővele. – Nem kell a segítséged, soha! – Megpróbálta magát kiszabadítani a csuklóját lefogó kezek alól, de hiába. Szemében zöld tűz játszott. – Engedj el, te... te...

63

CHARLENE CROSS

– Rohadt cigány? – kérdezte a férfi, szeme egyre jobban csillogott. Kristiana megijedt a férfi szemében villámló tűztől, de nem hátrált meg. – Ha így akarod, legyen. Hívd magadat, aminek akarod, de engedj el, és hagyj fölkelni! Logan még mindig szorosan a földre szegezte Kristianát. Száját összeszorította, aztán hirtelen elengedte a lányt. – Ha mylady úgy kívánja, legyen... – mondta, s talpraugrott. – Akkor most már te is pattanj föl. Vagy segítsek, mylady? Kristiana észrevette a férfi hangjában és arcán a gúnyt, s ránézett. – Nincs szükségem a segítségedre uram – mondta fensőbbségesen, s fölpattant, de legnagyobb meglepetésére azonnal vissza is esett. Logan, mosolyát visszafojtva leguggolt mellé. – Cak nem esik nehezedre fölállni? Lehet, hogy mégis kell a segítségem? Kristiana dühösen fölkiáltott, amikor a férfi a karjába vette, mint a pihét. Odavitte a sziklaszirtre az erdő szélére és lerakta egy kőre. Letérdelt eléje. – Azért nem tudsz a lábadra állni, milady, mert nincsen vér a lábadban. – Logan elkezdte masszírozni a lány lábát. – Mit akartál tenni? Meg akartál betegedni? Holnap megint útnak indulunk, és senki nem vesz föl a szekerére. Gyalog kell menned, mint a többieknek... ha csak itt nem akarsz maradni. Kristiana összeszorította a száját és nem szólt egy szót sem, hogy miért áztatta a lábát a jeges vízben. Nem akarta elmondani Logannek, mennyit szenvedett. Majd holnap, igen, holnap, amikor megindul a karaván, majd megint ott fog menni Szidi kocsija mellett. Nem kér senkitől segítséget. Őt ne sajnálja enki, de legkevésbé Logan! Ám ahogy a vérkeringés visszatért a lábába, nem tudta visszatartani a fájdalomkiáltását. – Mi a baj? – Odanézett a lány lábára, s akkor meglátta a vágásokat és a sérüléseket, a fölszakadt hólyagokat. – Istennőm, nézd mit csináltál magaddal! – Gyöngéden fölemelte Kristiana egyik lábát. – Csak mert nem akartad beismerni, hogy fáj, hogy szenvedsz – mondta egyiittérzőn. – Tudod, mi fáj neked, Kristiana? A büszkeséged.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

64

– Semmi köze ennek a büszkeségemhez – hazudta a lány. – Egyszerűen arról van szó, hogy nem szoktam hozzá a mezítláb járáshoz. Ezenkívül igazad van. Senki nem akart fölvenni a kocsijába. Ha nem tudtam volna tartani az iramot, akkor még most is ott kóborolnék valahol az erdőben. De a jó szerencse velem volt, itt vagyok és semmi bajom. – Igen, itt vagy, de hogy semmi bajod ne lenne? Csak imádkozz a jó szerencsédért meg azért, hogy a sebeid ne mérgesedjenek el. – Logan beletúrt a hajába. – Az istenért, miért nem szóltál nekem? De nem baj... tudom, hogy miért nem. A büszkeséged nem engedte. Mert büszke vagy. Hogy egy akárki cigánylegény segítsen neked, azt már nem bírtad volna ki. Igazam van? Kristiana nem bírta visszatartani magát. – Akkor bezzeg nem törődtél velem, amikor majdnem elütöttél a szekereddel – mondta sírva. – Elhoztál ide, távol az otthonomtól, ezek közé a vándorcigányok közé – vádolta, mintha nem tudta volna, mindez miért volt. – Mindenki megvet, Szidit kivéve, minden pillanatban bántanak. Semmi rosszat nem tettem, mégis gyűlölnek. Kiköpnek előttem, átkoznak, és a vízbe löknek. Mintha egy kutya volnék, aki a szekér után szalad. Idáig alacsonyítottál le. Azt mondtad, hogy itt biztonságban leszek, aztán elhagytál, hogy védjem meg magamat. Miért is hívjalak, hogy segíts, ha látom, hogy nem törődsz azzal, mennyit szenvedek? – Kicsordult a könnye. – Eredj és hagyj békében! – kiáltotta, azt remélve, hogy a férfi valóban el is rnegy, és nem látja a könnyeit. Logan szeméből kialudt a düh és sokáig nézte a lányt. Szinte fájt a karja, hogy megölelje, azt akarta, hogy a lány a vállán sírja ki a bánatát. De tudta, hogy Kristiana visszautasítaná minden efféle kísérletét. Meg aztán ott volt a saját esküje is. Enézett messze a távolba, miközben fejében egymást kergették a gondolatok. Az utóbbi tizennégy évbenen minden pillanatát az foglalta le, hogy megbosszulja a mostohatestvére rettenetes tettét. A bosszú és a vágy egymást kergették a fejében és az érzékeiben. És aztán ott volt Sebastian meg a többiek. Ők is sokat szenvedtek

65

CHARLENE CROSS

Edwardtól. Meg persze ott volt Kristiana meg az ő szenvedései. És mindez Edward miatt! Meg kell fizetnie mindenért! Pillantása Kristianára tévedt. Segíteni akart a lánynak, de azt is tudta, hogy soha nem kellett volna idehoznia a romák közé. – Van itt egy apácakolostor, nen messze innen – mondta végre beletörődve. – Nem messze Stirlingtől. Néhány napon belül odaérünk, akkor majd elviszlek. Ott biztonságban lehetsz, Kristiana, a nővérek biztos nagyon kedvesek lesznek majd hozzád. – Fölállt. – Addig meg arra kérlek, bírd ki. Most itthagylak, de nemsokára visszajövök, hozok kenőcsöt és gyógyfüveket a sebeidre. Maradj itt, ahol vagy, és ne kelljen még egyszer keresnem téged, mert nemsokára besötétedik. Kristiana nagyot sóhajtott és kitörölte a könnyeket a szeméből. Nézte, ahogy Logan fölkaptat a dombra a tábor felé. Összeráncolta a homlokát, míg a szavain gondolkodott. Valóban ki akar kerülni a cigányok nomád közösségéből, s egyben messzire Logantől is? Kristiana nem tudott határozott választ adni erre a kérdésre, különösen, ami a férfit illette. Egyfelől vonzotta, hogy megint négy fal közt lakjon, megóvva az elemektől és az élet viszontagságaitól, de ha nem lettek volna a cigányok állandó kihívásai, Kristiana mégis jobban szerette volna a természetet és azt a szabadságot, amelyet az új élet adott neki. Még ma is, amikor nagyon fájt a lába, nagyon élvezte, hogy a nap rásüt, a kora nyári szellő megsimogatja az arcát, mélyen beszívja a mezőn és az erdő szélén virító vadvirágok illatát. A kolostorban mind ez nagyon hiányozna neki, meg az is, hogy a szabadban aludjon, a csillagsátorban. De leginkább az aranyszemű férfi hiányozna, akinek maga a nap süt a szemében. Kristianát elöntötte a hőség, ahogy eszébe jutott, amikor a férfi ránéz. Érezte, hogy heves vágy ég azokban a szemekben. Olyan érzés, ami csak neki szól. De mégis, biztos, hogy téved, hiszen a férfi Lizába szerelmes, nem belé. Ezért aztán eldöntötte, hogy mégis elmegy a kolostorba, ahol biztonságban van Edwardtól és megkíméli magát attól a szívfájdalomtól is, amit Logan okoz neki. Megcsörrent a bozót, Kristiana megfordult és meglátta Balót, ahogy jön feléje. Elfordult, állát előreszegezte és merőn nézte a

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

66

patakot. A fölényessége az egyetlen védelmi eszköze, s eldöntötte, hogy megkeményíti a szívét. – Látom, voltál elég okos ahhoz, hogy ne kelljen keresni téged – mondta Logan, amikor odaért hozzá. – Ha elmentél volna, istennőm, sokkal többet szenvedtél volna, mint ahogy most szenvedsz. – Hova mentem volna, hisz’ alig tudok a lábamra állni! És megkérlek, ne hívj engem istennőnek. Meglehetősen pogányul hangzik. A férfi összeráncolta a szemöldökét. – Látom, nem lettél jobb kedvű, amióta nem voltunk együtt. Akinek ilyen szép a szája, miért ilyen ronda a nyelve? Letérdelt s kirakta, amit magával hozott. – Add ide a lábadat. Kristiana majdnem orrba rúgta. Ehelyett azonban csak följebb emelte a fejét. Aztán a szoknyáját szerényen a térde fölé húzva, odaadta a lábát a férfinak. Logan látta, mennyire össze van szűkülve Kristiana szeme. Arra gondolt, vajon akkor másként viselkedlne-e a lány, ha elárulná valódi kilétét? – Láttalak már ennél kevesebb ruhában is, istennőm – mondta, a szemében benne volt, hogy Kristiana meg ne moccanjon, különben letépi róla a szoknyát –, ugyhogy ne játszd el a piruló szüzet. Kristiana megértette, mit akar Logan mondani, keresztbe fonta a karját és nekidőlt a sziklának. – De a nagynénéd szerint meg foglak fertőzni. Logan nem vett tudomást a megjegyzésről, megfogta a lány lábát, majd bekente a sarkát és a talpát valami kenőccsel. Utána valami furcsa teafélét öntött az egészre, s azt is belemasszírozta a sebekbe. Először csípett, de már egy perc múlva enyhítette a fájdalmát, s Kristiana érezte, hogy az egész lába lehül. A férfi keze nyomán különös érzések futottak rajta át. Sokáig figyelte Logant. – Te nem élsz a romák törvényei szerint. Csak ha épp úgy tetszik neked, mi? Nem fognak megbüntetni, amiért nem fogadsz nekik szót? – Csak ha rajtakapnak – szólt a férfi és egy vászondarabot tekert Kristiana lábára. Megcsomozta a bokájánál, majd a másik lábát kezdte el kezelni. – Mylady csak nem azt szeretné, ha kizárna engem

67

CHARLENE CROSS

a közösség? A te helyedben kétszer is meggondolnám, mert te is csak addig vagy itt, ameddig én. Énrám való tekintettel fogadtak be maguk közé egyáltalán. Kristiana megrettent. – De ugye nem bántanak léged? – kérdezte, nem tudván milyen büntetésben van része annak, aki megszegi a roma törvényeket? – Még kibírom – szólt Logan, miközben a lány másik lábát kezelte. Megkötötte a csomót, majd lerakta a lány lábát. – Ha a törvény elé kerülnék és bűnösnek találnának, elítélnének. Van úgy, hogy leborotválják az ember fejét, vagy levágják a fülcimpáját, attól függ, mekkora a vétke. Ha megcsonkítják, akkor egy másik karaván is tudja, hogy ne fogadja be az illetőt, mert tisztátalan. Kristiana összeráncolta a szemöldökét és a dajkájára gondolt. Mala egyik füle is hiányzott. Biztos volt benne, hogy ezért kellett neki hozzájuk jönnie szolgálni. Mert a saját népe kitagadta. – Miért hívod ki a sorsot magad ellen? – kérdezte az előtte térdelő férfitól. – Ha valaki így meglátna, meghurcolnának, s soha többé nem látnád a családodat. Egyedül volnál, mint én is. Túl sokat kockáztatsz miattam, Balo. Menj, mielőtt valaki megtalál minket. – Tudok magamra vigyázni. Te azonban nem. Most add ide a lábadat. – Logan egy darab bőrt tett a combjára és arra helyezte a lány lábát. Egy késsel körülvágta a bőrt, majd lyukakat fúrt bele. Aztán a lágy bőrt rácsavarta a lány lábára, és mint egy cipőt, összekötötte egy zsinórral. Kristiana úgy érezte magát, mint egy ló, akit frissen patkoltak. Kedvesen mosolygott. Mosolyára Logant olyan vágy fogta el, hogy egész valója beleremegett. – Ez a kötés majd megóv a legrosszabbtól a holnapi utunk során – mondta. A kenőcsöt és a kis csomagba kötött gyógyfüveket odaadta Kristianának. – Holnap este cseréld ki a kötést, és kend be a lábadat ezekkel. Pár nap alatt meg kell gyógyulnia. Most megszedem a rőzsét neked, de menj vissza a táborba, Szidi aggódik miattad. Mondd meg neki, hogy jól vagy. Ezzel a férfi elindult, menet közben összeszedte a lehullott fagallyakat. Kristiana sokáig nézte pompás alakját. Hirtelen

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

68

észrevette, hogy beesteledett. Nem akarta, hogy Szidi keresse, elindult hát vissza a táborba. Sokkal jobban érezte magát, már nem is fájt a lába. – Rendben vagy, gyermekem? – kérdezte tőle Szidi, amikor visszatért. – Igen, sajnálom, hogy aggódtál... – Ne magyarázkodj, Kristiana. Balo megtalált, ez a fontos. – Elfordult és botjával a szekérre mutatott. – Megölt és kibelezett egy sündisznót, amikor lement itatni a lovakat. Beraktam agyagba, és ha megraktad a tüzet, tedd a parázs közé. Nemsokára eszünk. Kristiana nagyot nyelt, mert éhes volt, de a menü hallatán gyomra tiltakozni kezdett. Szidi fölnevetett. – A romák nagyon szeretik a sündisznót. Míg meg nem kóstoltad, ne ítélj. Biztos vagyok benne, hogy nagyon fog ízleni. – Igen, a skótok is kedvelik – mondta Kristiana – de azt még nem láttam, hogy így készítenék el – Az meglehet. De majd meglátod, milyen finom. – Szidi ezzel megfordult és eltűnt a sátorban. Kristiana alig lépett egyet, az aranyszemű máris ott termett, kezében a rőzsével. Megrakta a tüzet, Kristiana csöndben nézte. Aztán Logan fölállt s elindult a szekere felé. Kristiana egyszer csak valami mozgolódásra lett figyelmes a szeme sarkából. Liza volt az, csípőjét lágyan ringatva odalépett Balóhoz, és mondott neki valamit. Váltottak néhány szót, majd együtt eltűntek az egyik szekér mögött. Kristiana látta a kocsi mögött kettejük csupasz lábát. A lányé lábujjhegyre emelkedett, egy örökkévalóságnak tűnt, míg leállt a talpára megint. Kristiana behunyta a szemét és elképzelte, mi játszódhatott le kettejük közt. Nem bírt többet erre gondolni, belebámult a tűzbe. Nemsokára majd úgyis az apácáknál lesz, biztonságban Edwardtól s mindenkitől, aki csak bántani akarja. Azzal együtt, aki segíteni akart, de a legtöbbet ártott neki.

69

CHARLENE CROSS

Ahogy a tűz leégett, Kristiana fogta az agyagba burkolt sünt és a parázs alá tette. Leült a tűz mellé és belebámult. Nem tudta, meddig ült ott, egyszer csak egy kéz érintését érezte a vállán. Szidi állt mellette. – Kész a vacsora, gyermekem. Szedd ki a a parázsból. Szidi utasítására Kristiana egy bottal kikaparta a sündisznót a parázs közül. Amikor kihűlt, leszedte róla az agyagot, egyből lejött a bőre a tüskékkel együtt. Belerakta egy fatálba, majd megkóstolta, remek volt. Mint egy éhes vadállat, úgy esett neki. Amikor befejezték az evést és elmosogattak, Kristiana leült Szidi mellé. – Ha a helyedben lennék, Kristiana – mondta az öregasszony egy kis idő múlva –, nem menekülnék el a romák védelme alól. Később megbánhatod. – Honnan tudod, hogy el akartam menni? – Nem nehéz kitalálni, hogy mit gondolsz. Vagyis hogy mit mond a szíved. Ne siesd el a döntést, gyermekem. Az igaz szerelmet csak egyszer találja meg, aki valóban szerencsés. De ahhoz, hogy megtaláljuk, igen sok szenvedésre is szükség van. Félsz a szenvedéstől, Kristiana? – Igen... nem... szóval nem is tudom – felelte a lány, mert nagyon összezavarta az, amit Szidi mondott. De ahogy a tábor felé nézett, meglátta Balót, ahogy ott ül a férfiak tüzénél és Liza barna sörrel kínálja. A lány utána sem ment azonban el, hanem ott nyüzsgött a férfi körül. Balo fölnézett rá, szélesen mosolyogva. Kristiana elkapta a tekintetét, és azt suttogta: – Igen, Szidi, félek a fájdalomtól. Kristiana csöndben fölállt és elindult az éjszakába, azt remélve, hogy el tudja rejteni a könynyeit. Egy másik erdőben, mindössze egy tucat mérföldnyire is égett tábortűz, s egy hideg, kék szempár bámult bele. A paták dübörgésére Edward MacHugh föllugrott. – Nos? – kérdezte Richard Blacktól, ahogy az megállította a lovát. Black a fejét rázta: – Semmi. Mindenütt kérdezősködtem. Egyszerűen eltűnt a lány és a cigány is, mintha a föld nyelte volna el őket.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

70

– Olyan nincs, nem tűnhetett el. Valakinek csak látnia kellett őt is meg azt a fattyút is. – Nem hiszem, hogy ezekben az erdőkben valaki is látta volna – felelte Black. – Egy dolog biztos. Akárhol is van, jól el van rejtve. – Igen – horkantotta Edward. – Mintha kolostorba vonult volna. – Gondolkodott egy pillanatig aztán gunyoros vigyor ült ki az arcára. – Richard, milyen messze van ide Stirling? – Egy vagy két nap lóháton. – Holnap elindulunk oda, hogy megtudjuk, hol a legközelebbi kolostor.

71

CHARLENE CROSS

5. Megbolydult a nem messze Stirlingtől állomásozó cigánytábor. A férfiak a lovakat csutakolták a késő délutáni napfényben, ellenőrizték a patáikat és megkefélték a szörüket, az asszonyok tollászkodtak, a legjobb ruhájukat vették föl – készülődtek a városba. A gyerekek, akik általában a szekerek közölt kergetőztek, most szokatlanul illedelmesek voltak, megmosták a kezüket és az arcukat. A férfiak nemsokára elidulnak Stirlingbe a vásárra szánt lovakkal, majd egy kicsit később a nők és a gyerekek is követik őket, hogy jövendőt mondjanak és összekolduljanak pár fillért. Az is megesik ilyenkor, hogy elcsennek egy-egy pénztárcát, ha remélnek benne valamicskét. Kristiana Szidi kocsija mellett állt és elnézte a nagy nyüzsgést. Nagyon szerette volna, ha őt is elengedik. De alig néhány perce Balo odament hozzá, s éles hangon, ahogy a patakparti incidens óta beszélt ele, elmondta, hogy majd ha visszatértek a városból, elviszi a zárdába. Addig is lássa el Szidit. Biztos figyelik majd, mert azt is megtudta, hogy Rupa és még egypár másik nő a táborban marad, hogy elkészítse a vacsorát azoknak, akik Stirlingbe mennek. Kristiana látta a férfi rideg szeméből, hogy ha csak egyetlen lépésre is elhagyja a tábort, drágán megfizet engedetlenségéért. Elnézte, ahogy a tisztás túlsó felén a férfi hosszú ujjaival gyengéden simogatja a lova nyakát, s egy pillanatra arra gondolt, hogy nem törődik, a figyelmeztető szavakkal, és egyedül megy a kolostorba, mert akkor nem kell elszenvednie, hogy a férfi mellett utazik. Ha gyalog menne, sokkal lassabban érne be, mint Logan kocsiján, s ha a férfi visszafordulna érte, biztos találkoznának útközben, akkor

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

72

meg az Isten mentse meg a haragjától. Kristiana nem mert ujjal húzni vele. Mégis nagyon vonzotta az, hogy elszökjön előle, azonban tudta, hogy őrültség lenne kockáztatni, ezért úgy döntött, hogy marad. Egyszer csak meghallotta Liza hangját. – Olyan vágyakozva nézel rá azzal a gádzsó szemeddel, de észrevettem, hogy ő egyáltalán nem így néz rád. – Kristiana nagyon meglepődött, mert ez volt az első alkalom, hogy egyáltalán megszólította őt a kökényszemű cigánylány. Liza odalépett Kristianához. – Ha itt maradsz köztünk, lehet, hogy Balo beadja a derekát és használ téged, mint akármelyik lotyót. De a szívét nem nyered el, mert ő a saját fajtájából fog feleséget választani. Ez a roma törvény, és ő ahhoz tartja magát. Azonkívül a táborban már minden lány tudja, hogy a nagybátyja engem fog megkérni a számára. – Liza torokhangon fölnevetett. – Nem vetted észre, hogy én ejtettem rabul a szívét? Annyira buta vagy? Balo és én nemsokára együtt fogunk élni. Kíméld meg magad attól, hogy azt végig kelljen, nézned, s menj el, míg megvan a gádzsó büszkeséged. Különben már az sem marad neked. Kristiana fürkészve nézte, s szerette volna tudni, vajon Liza az igazat mondta-e Balóról. Valóban el akarja venni feleségül? Vagy Liza csak a saját vágyait mesélte el, azt remélve, hogy megbántja Kristianát a hazugságaival? Képtelen volt eldönteni, melyik az igaz, de azt tudta, hogy nem várja meg, míg kiderül. Nem bírt volna már el több szenvedést. Liza, mintha csak a gondolataiban olvasott volna, megszólalt: – Ha el akarsz menni Stirlingbe, elmehetsz a nőkkel és a gyerekekkel. Megkeresheted a templomot, ott majd befogadnak. A hittársaid csak nem fognak neked ajtót mutatni. Kristiana először el akarta mondani Lizának, hogy Balo megparancsolta neki, el ne mozduljon a táborból, s hogy majd később eljön érte, hogy elvigye egy kolostorba, de nem szólt semmit. Töprengett a lány ajánlatán. Ha a nőkkel és a gyerekekkel utazna, annyira elvegyülne köztük, hogy Balo észre sem venné, ha az úton találkoznának. Mire rájönne, ő már régen a templomban lenne.

73

CHARLENE CROSS

Kristiana tudta, hogy csak egyetlen ok miatt kockáztatja meg a menekülést. Ha arra gondolt, hogy el kell a férfitól búcsúznia, olyan irtózatos fájdalom fogta el, amit nem is tudott megmagyarázni. Ha most menne el, akkor legalább a búcsúzástól megkímélhetné magát. Kristiana mindenre hajlandó volt, csak hogy az érzéseit már ne kelljen tovább próbára tennie. – Veletek megyek, Liza – mondta végre –, de nem azért, amit Balóról és magadról mondtál. Hanem mert az enyémek közt akarok lenni. Ez az egyetlen ok, amiért elfogadom az ajánlatodat. – Nem volt igaz, amit mondott, de ő maga sem ismerte volna be. – Ha indultok, gyere értem. Addig Szidivel leszek. Kristiana egyedül akart maradni, sarkon fordult hát, s bement a sátorba. Leült egy alacsony székre, és hallgatta az alvó öregasszony egyenletes légzését. Az elmúlt napokban Szidi gyengélkedett, s Kristianát igencsak aggasztotta az állapota. Új ismerősei közül Szidi volt az egyetlen, akiről tudta, hogy hiányozni fog. Azaz az egyetlen Balón kívül. Mert hisz’ Balo mentette meg Edward haragjától, ő adta át Szidinek, aki kedves és türelmes tanítója volt. Kristianának elszorult a szíve arra a gondolatra, hogy el kell válniuk, mert tudta, soha többet nem látja, de azt is, hogy soha nem felejti el. Az alatt a rövid idő alatt, amit a cigányok közt töltött, Kristiana nagyon közel került Szidihez. Ugy tünt, egy örökkévalóságig ült ott, majd fölállt, s odalépett az ajtóhoz. A férfiak már elmentek, s az asszonyok épp akkor szedték össze a gyerekeket a stirlingi útra. Néhány kocsi állt befogva, útra készen, kamaszfiúkkal a bakon. Kristiana tudta, hogy oda kell mennie a többiekhez, ezért ránézett Szidire. Azt várta, hogy valami bölcset mond majd búcsúzóul neki az öregasszony, de az semmit nem szólt, csak halkan horkolt. Kristiana kilépett a sátorból s elindult Rupa felé. – Én is elmegyek a többiekkel – szólt, amikor odaért hozzá. – Balo ugyan fölajánlotta, hogy elkísér biztonságban, én azonban nem akarom igénybe venni a fáradságát.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

74

– Igaz, nekem is azt mondta, hogy maradj itt – szólt Rupa –, de egyetértek. Jobb neki, ha most mégy. Ne kelljen már többet törődnie veled. Kristiana azon gondolkodott, vajon miért utálja annyira ez az asszony. – Nem – szólalt meg –, nem kell többet törődnie velem. Kérlek, szólj valamelyik asszonynak, hogy gondoskodjanak Szidiről. Hiányozni fog, mert ő az egyetlen köztetek, aki bölcs is meg kedves is. Ha kitárnád a szívedet, sokat tanulhatnál tőle. De azt hiszem, ehhez túl ostoba vagy. – Mosolygott, de mosolya nem jött szívből. – Isten áldjon, Rupa! De mielőtt elmegyek, meg kell mondanom, hogy amennyire képtelen voltál befogadni engem, az idegent, az rosszabb volt, mint amire számítottam. Soha nem felejtelek el, sem az ellenséges viselkedésedet. Egy életre szóló élmény volt. Igen, és szeretném visszaadni a ruháidat is –, persze kimosva – de te úgyis elégetnéd. Úgyis csak rongyok, így ahelyett, hogy neked adnám, én magam fogom elégetni őket. Kristiana ezzel sarkon fordult és elindult a tisztás szélén gyülekező többiekhez. Mosolyogva hallgatta Rupa szitkozódásait. Soha senkivel nem beszélt volna így, de Rupa megérdemelte. Kölcsönkenyér visszajár, s most az egyszer Kristiana büszke volt arra, hogy ő bánthatta Balo nagynénjét, nem pedig az őt. Beállt a többiek közé, s elindultak a Striling felé vezető úton. Legnagyobb meglepetésére senki nem piszkálta, s arra gondolt, hogy ennek csak egyetlen oka lehet, azért viselik el oly készségesen a jelenlétét, mert tudják, hogy hamarosan megszabadulnak tőle, csakúgy, mint ő is tőlük. Föl tudta venni velük az iramot, egyáltalán nem fájt a lába, hála Balo kenőcseinek és füveinek. Elnézelődött útközben, figyelte az erdei állatokat, akiket fölzavart a nagy csapat. Aztán a felhőket szemlélte, szabálytalan alakjukban mindenféle állatot vélt fölfedczni. Amikor megunta, a lépéseit kezdte el számolni. Mindegy, bármit, ami eltereli a figyelmét a szép cigánylegényről, akitől annyira el akart menekülni. A keskeny ösvény végül egy úttá szélesedett, s a mire a lebukó nap hosszú árnyakat vetett, lassan közeledtek céljuk felé. Már látszott

75

CHARLENE CROSS

egy magas sziklán a stirlingi vár, mintegy utat mutatva nekik. Egy félóra múltán beértek a városba, az asszonyok és a gyerekek a központba igyekeztek, s Kristianát is magukkal sodorták. Amikor kiértek a piactérre, az asszonyok kis asztalokat meg alacsony székeket vettek le a szekerekről. Hozzákezdtek a jövendőmondáshoz, közben a gyerekek szétszéledtek, keresve, kitől lehet egy-egy fillért kunyerálni. Kristianának nagyon nem tetszett, amit látott. Az egyik kereskedő elhessegette a koszos kis gyerekcsapatot, de nemsokára azt vette észre, hogy megint csak körülvették. Apró kezek rángatták a ruháját, fekete szemek kérőn néztek rá. Míg a kitartó kis banda tovább kunyerált, az egyik gyerek egy késsel fölhasította a kereskedő pénzeszacskóját. Egy-két pénzdarab hullott a gyerek kezébe, aztán amilyen gyorsan körülvették, ugyanolyan gyorsan el is tűntek, kiszemelték maguknak egy újabb áldozatot, miközben a kereskedő észre sem vette, hogy kirabolták. Az asszonyok sem voltak jobbak gyerekeiknél, csak talán kevésbé bátrak. Számítva a fiatal lányok reményeire vagy a betegek félelmeire, rettentő sorsot jövendöltek nekik, hogy aztán talizmánokat vagy valami bájitalt kínálhassanak nekik eladásra, ami majd megóvja őket a szerencsétlenségtől. Kristiana tapasztalta a cigányoknál töltött idő alatt, hogy kiválóan értenek a gyógyfüvek, gyökerek és különféle bogyók elkészítéséhez. Nagyon babonásak voltak, mind talizmánt viselt, remélve, hogy az majd távol tartja a holtak szellemeit. De az egyik beszélgetésükkor Szidi elmondta neki, hogy bár a gádzsóknál sűrűn alkalmazzák, egymás közt tilos a jóslás. – A jövőt senki nem mondhatja meg, gyermekem – mondta az öregasszony. – Kár az időért és a fáradságért, hogy az ember azon aggódjon, mi lesz. Csak a mai napra gondolj, mert, mint mondtam, csak az a tied. Kristiana látta, amint egy lánynak, aki rabul akarta ejteni egy bizonyos fiatalember szívét, épp eladnak egy, a gádzsóknak készített italt. Először le akarta leplezni a csalást, de tudta, hogy az az ő vesztét is jelentené. Miután cigányruhában volt, a stirlingiek számára

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

76

ő is egy volt közülük. És még ha a sötét bőrűek csalásait le is leplezné, őt is kitessékelnék a többiekkel együtt. Lehet, hogy összekötöznék kezüket-lábukat s bedobnák a Forth folyóba, mint a macskakölyköket. Kristianának elege volt már a cigányokból, s elindult a templom felé. Egyszer csak kerékzörgést hallott a háta mögül. Ahogy odanézett, meglátta Balo kocsiját. Azonnal elbújt két, szorosan egymás mellett álló nő háta mögé. A kocsi hirtelen megállt. Balo kiáltott valamit romául, majd aranybarna szeme fürkészve kutatott az asszonyok csoportjában. Liza kivált a többiek közül, és mosolyogva odament a férfihoz. Kristiana látta, hogy a lány mond valamit a férfinak, s kezével a táborhely felé mutat. Akkor Balo a lovak közé csapott és elhajtott. Kristiana megkönnyebbülve sóhajtott, majd odalépett Lizához. – Mit mondott? – kérdezte. – Azt, hogy elmegy érted – hazudta Liza. Az asszonyok közben már kezdték összegyűjteni a gye rekeket, el akartak tűnni Stirlingből. – De amennyire siet – mondta a szekér után mutatva –, úgy látom, hogy inkább meg akar szabadulni tőled. Szerintem máris indulj el a templomba. Ha rájön, hogy elmentél, megkeres és megver, mert nem fogadtál szót neki. – Megverni, engem? – kerekedett el Kristiana szeme. – Hogy miért venné még ahhoz is a fáradságot, nem tudom. De megvan hozzá a joga, mert te a tulajdona vagy, míg meg nem szabadul tóled. De még ennyi sem volt elég Lizának. – Megérsz pár fillért, de nem hiszem, hogy annyit, mint amennyit Balo mondott, hogy kap érted. – Azt akarod mondani, hogy el akar engem adni? Liza bólintott és fölnevetett. – Az apácáknak biztos lesz ehhez egy-két szavuk. – Az apácáknak! – húzta fel a szemöldökét Liza. – Esze ágában sincs Balónak téged az apácákhoz vinni. Jobb, ha megtudod, mert így még, ha akarsz, megszökhetsz. Előbb is elmondtam volna, de gádzsó vagy, idegen, s nekünk a magunk fajtáját kell elsősorban megvédeni.

77

CHARLENE CROSS

– Mondd el, Liza! – sürgette Kristiana. – Tegnap este, amikor a férfiaknak szolgáltam föl az ételt, hallottam, ahogy Balo azt mondja a nagybátyjának, hogy egy előkelő úr pénzt kínált érted. Egy úr, aki a jegyesét szeretné visszakapni. Liza látta, hogy Kristiana halottsápadt lesz, s elégedetten mosolygott magában. Nem sokat tudott a gádzsó lány történetéből, csak amennyit kihallgatott, amikor Balo és a nagybátyja beszélgettek. De remélte, hogy ez is elég ahhoz, hogy Kristiana elmeneküljön. – Úgy vettem ki a szavaikból – mondta –, hogy ez a férfi nagyon rámenős, és nagyon szeretne a magáévá tenni. Persze, ha azt akarod, hogy visszakerülj hozzá, rajtad áll a választás. Kristianát hirtelen hányinger fogta el. Nagyot nyelt, nem akarta, hogy a lány észrevegye rajta. – Ha vissza akarnék menni Edwardhoz, Liza, soha nem is szöktem volna meg előle. Valami biztonságos helyet kell keresnem – szólt és elindult a templom felé. Ostoba gádzsó, gondolta Liza. Milyen könnyen be lehet téged csapni! És épp ezért az a férfi, akinek az ereiben félig olyan vér folyik, mint a tied, félig meg olyan, mint az enyém, nemsokára csak azért is az enyém lesz! Liza megrázta a fejét és elindult a tábor felé. Ha kitör a botrány, mint ahogy Balo mondta, nemigen akart a közelben lenni. Kristiana megszaporázta lépteit a szük utcákon. Mindenünnen durva megjegyzések és rosszalló tekintetek zárporoztak rá. Megpróbált nem odafigyelni, folytatta útját. Nemsokára azonban hangos kiáltozást hallott, hátranézett és azt látta, hogy néhány ember hangosan szitkozódva követi. Kristiana nagyon megijedt, fölkapta a szoknyáját és futásnak eredt. Végre ott állt a templom előtt, de már ott volt a nyomában a kiabáló csapat. Kifulladva megállt egy kicsit, hogy összeszedje a bátorságát, aztán odalépett a hatalmas faajtóhoz. Remegő kézzel kinyitotta az egyik szárnyát, hogy épp csak beférjen rajta.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

78

Várt egy kicsit, hogy a szeme megszokja a félhomályt, aztán keresztet vetett és elmondott egy rövidke imát. Egyszer csak egy dörgő hangot hallott. – Milyen bátrak is vagytok, ti pogányok, hogy betörtök az Isten házába, és megszentségtelenítitek! – Az árnyékból egy szigorú arcú férfi lépett elő, hosszú ruhája lebegett minden lépésénél. – Eredj a megszentelt falak közül, te hitetlen cigány! Megfogta Kristiana karját, s az ajtó felé lökdöste, ki akarta dobni a lépcsőre. Még ha hitetlen lennék is, gondolta Kristiana, akkor sem volna szabad így viselkednie. Hiszen az a hivatása, hogy megmentse az elveszett lelkeket. Vagy legalábbis Kristiana így gondolta, ez az egyház tanítása. Haragra gerjedt és kiszabadította magát a másik szorításából. – Uram – szólt, nem akarván másként megszólítani –, téved. Nem vagyok cigány, ők csak befogadtak maguk közé. Azt hittem, hogy oltalmat találok a templomban, különösen mivel hívő vagyok, részesültem szentségekben, és még nem is oly régen naponta jártam misére. De látom, az egyház nem ismeri meg a híveit. Te is, mint az egyház egyik fölkeni szolgája, a külsőm alapján ítéltél meg, nem pedig az alapján, ami a szívemben van. Ez nem volt helyes tőled. – Merészen szólsz, ahhoz képest, hogy segítséget kérsz tőlem. – A pap közelebbről is szemügyre vet te Kristianát. – Ha nem pogány vagy, akkor ki? – Kristiana Rosamond Harcourt vagyok, a néhai Robert Harcourt báró lánya és örököse. – A pap láthatóan meglepődött, de aztán hamar lehervadt az arcáról minden érzelem. – Veszélyben az életem, s eljöttem menedéket keresni a római egyháztól. Tudsz segíteni? – Szokatlan kérés, gyermekem, de veled van a jó szerencse, mert épp itt van a püspök úr látogatóban. Gyere, kérek tőle kihallgatást. Kristiana követte a sötét ruhás alakot az oldalhajón át, el a főoltár előtt, majd beléptek az oldalkápolnába. – Várj itt, míg őkegyelmességével beszélek. Nemsokára visszajövök. A pap eltűnt a templom végében levő keskeny kis folyosón. Kristiana megpróbálta magában fölidézni az összes imát, amelyet

79

CHARLENE CROSS

valaha is ismert, s hozzátette a saját könyörgések is. Lehunyta a szemét, szerette volna látni magában a kedvenc szentjeit, de valahogy azok csak nem akartak megjelenni előtte. Helyettük aranybarna szempárt látott hosszú szempillákkal, a borostyánszínű szemek beleégették magukat a lelkébe, Kristiana úgy érezte, elolvad a tüzükben. Egyszer csak lépéseket hallott a kőpadlón. Kinyitotta a szemét. Megpróbálta elrejteni, mennyire elpirult. – A püspök úr nagyon szeretne látni – szólalt meg a pap. – Gyere, már vár. – Köszönöm – suttogta Kristiana, s megkönnyebbülten sóhajtott. Megfogadta, hogy soha többet nem gondol a szép cigánylegényre, különösen nem az Isten házában. Követte a papot a keskeny folyosón. A sima kőfalakról letekintettek rá azok a szentek, akiknek képét az imént oly hiába igyekezett maga elé idézni. Mintha ingerkedtek volna vele, csúfolták volna. Nem tudta, vajon segítenének-e ők neki. Egyszer csak egy faragott faajtó előtt találta magát, megállt s várta, hogy az ajtó kinyíljon. Zavartan igazgatta a szoknyáját, majd ahogy végignézett magán, elpirult. Meg is feledkezett a kopott ingről, megint összehúzta a vékony anyagot a kerek mellén, s azért imádkozott, hogy nehogy a püspök észrevegye, milyen helytelenül van öltözve. Egyszer csak egy nagy köpeny borult rá, s Kristiana fölnézett a papra. – Csak a tisztesség kedvéért. – Kinyílt az ajtó. – A püspök úr vár. Kristiana hálás szemmel nézett a papra, s szorosabbra húzta magán a köpenyt. – Köszönöm – suttogta. A kis helyiség olyan volt, akár egy sírbolt. Kristiana egész testében remegett. Nagy levegőt vett és átlépett a küszöbön. Logan megállította a lovát Szidi kocsija mellett és leugrott. – Kristiana! – kiáltotta. Bent a sátorban csak az alvó Szidit találta és Rupát, aki vigyázott rá. Logan megállt. – Hol van? – kérdezte Rupától. – Kicsoda?

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

80

– Kristiana – kiáltotta, mert sejtette, hogy a nagynénje nagyon is jól tudja, kit keres. Rupa összerezzent. – Hát, azt hiszem, a többiekkel. Igen, igen, elment az asszonyokkal meg a gyerekekkel. – Hát nem azt mondtam, hogy ne engedd el?! – kiáltotta Balo és remegő kézzel beletúrt a hajába. – Miért hagytad, hogy elmenjen? Rupa szeme összeszűkült, ahogy fölállt a kis székről, amelyen ült. – Mit aggódsz miatta? – kérdezte, hangjában düh remegett. – Hát nem jobb, hogy elment? Nem ide való és csak a bajt hozza ránk, ha ittmarad. Bolond vagy, ha ezt nem ismered el. – Én bolond? – kérdezte Logan. – Néném, nem én vagyok a bolond, hanem te, mert hagytad, hogy elmenjen. Az a baj, amiről beszéltél, mindnyájunkat el fog érni, s ezért te vagy a hibás. Láss hozzá, hogy szedelőzködjön a tábor. A többiek is mindjárt itt lesznek. Ha nem jövök meg, mire készen vagytok az indulásra, menjetek nélkülem. Majd utolérlek benneteket. – Hová mégy? – kérdezte Rupa, utánaszaladva. – Megkeresem Kristianát. – Szeme, mint a nap égette az asszony pillantását. – Remélem, néném, hogy nem esett bántódása a lánynak. Mert ha mégis, légy átkozott! – Rupa megtántorodott, rettegés ült ki az arcára. – Siess, hogy a többieknek is tudj szólni – mondta a férfi indulóban. – Visszamegyek Stirlingbe. Logan elkötötte nagybátyja kocsijától az ottmaradt lovat. Megnyergelte, megragadta a sörényét és a hátára pattant. Nógatására a paripa kirobogott a táborból, Logan erősen kapaszkodott a nyakába. Útközben találkozott a többiekkel, akik épp visszafelé tartottak a táborba. Ott volt a nagybátyja is. Logan egypár szót váltott Jokkával, majd tovaszáguldott. A megrettent cigányok hangos jajveszékeléssel tűntek el az erdőben. Logan az útra szegezte a szemét és azért fohászkodott, hogy megtalálja Kristianát, mielőtt még késő lenne. Azért akarta volt elkísérni, hogy biztonságban legyen. Hogy miért szökött meg előle a lány, fogalma sem volt. De majd megbánja, amiért nem

81

CHARLENE CROSS

engedelmeskedett neki! Minden megtett mérfölddel nőtt Logan haragja, de közben imádkozott, bárcsak rátalálna már. Kristiana előtt ott állt egy magas, vékony férfi, hosszú, fekete ruhában, ájtatos arcát az idő barázdái szabdalták. Nem szólt egy szót sem, csak kinyújtotta a kezét. Amikor összeszedte a bátorságát, előrelépett és letérdelt, hogy megcsókolja a főpap gyűrűjét. Ekkor hirtelen valami mozgolódást vett észre a szeme sarkából. Odanézett, s ereiben valósággal megfagyott a vér, amikor meglátta a férfit. Megtántorodott, elejtette a püspök kezét, majd egy hitetlen kiáltás tört ki belőle: – Edward!... hogyan…micsoda... Torkán akadt a szó, azt látta csak, hogy a férfi feléje tart. Kristiana hirtelen rohanni kezdett az ajtó felé, de még mielőtt odaért volna, Edward csatlósa odaugrott és elállta az útját. Richard Black szekercéjét a kezében tartva mosolygott, a szeméből szikrázó hideg tűz szinte megfagyasztotta a lányt. Kristiana akkor a püspökhöz fordult, a szemével esdekelt segítségért, de amaz nem mozdult. Edward szólalt meg: – Kristiana drágám, azt hittem már nem is élsz. Áldott legyen a szentek neve, hogy épségben vagy! Azért jöttem a püspök úrhoz, hogy a segítségét kérjem, de valami csoda folytán te magad is eltaláltál hozzám. Azt hitte, menten elájul. Nem tudta, hogy Edward először a kolostorban kereste. – Gyere, mindenem, hazaviszlek, ahol majd kipihenheted a szenvedéseidet. – Jégkék pillantásával majd átdöfte Kristianát. – A nagynénéd és az unokahúgod már alig várják, hogy visszatérj. – Nem! – sikította Kristiana, s hátrálni kezdett. A férfi megfogta. – Nem megyek sehova sem veled, te gyil... Edward a tenyerével szorosan betapasztotta a lány száját. Kristiana megpróbált kibújni a szorításából, aztán teljesen megbénult, nem volt már elegendő ereje. Egyszer csak egy székben találta magát. Edward a nyakát simogatta. Kristiana összerázkódott a férfi érintésétől.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

82

– Nincs egészen magánál, tudja, kegyelmességed – mondta Edward a püspöknek. – Valószínűleg túl sok volt neki, amit a cigányoktól el kellett szenvednie. – Így van, gyermekem? – kérdezte a püspök. Kristiana észrevette, hogy a férfi nem mozdul. Várta a megerősítést, de alighogy Kristiana kinyitotta a száját, Edward fájdalmasan megszorította a nyakát. – Kérlek – szólt közbe a férfi, s közben a szorítása egyre csak erősödött –, a jegyesem kedvéért engedd, hogy távozzunk. Nagyon sok mindenen ment keresztül, amikor látta, hogy a cigányok megölték az apját, majd elrabolták őt. Meg is vagyok döbbenve, hogy ahhoz képest, amennyit szenvedett, milyen jól tartja magát. A püspök behatóan nézte Kristianát, aztán Edwardra pillantott. – Még mindig el akarod venni feleségül? – kérdezte, megköszörülte a torkát, majd folytatta: – Arra utalok, hogy bár mind te, mind a néhai Harcourt báró aláírta a házassági szerződést, így az teljesen rendben van, mégis, ha kiderül, hogy valamelyik pogány használta a lányt, nem kell elvenned. A körülményeket tekintve az egyház nem kötelez arra, hogy betartsd a szerződést. Kristiana megértette, hogy a „használta” azt jelenti, hogy megerőszakolta, de azt nem tudta, hogy az apja aláírása, hogy került a szerződésre. De elhatározta, kideríti. – Azok a papírok... – ...köteleznek – mondta Edward, s még erősebben szorította a lány nyakát. Kristiana följajdult és a püspökre nézett. Úgy tűnt, annak fogalma sincs róla, mi történik. – Alig várom, hogy meglegyen az esküvő – folytatta Edward. – Nem érdekel, mi történt, el akarom venni Kristianát feleségül. A püspök egyébként rezzenéstelen arcán széles mosoly jelent meg, amikor meghallotta, hogy a pár össze akar esküdni. – Nos, akkor az egyház áldását adja a frigyetekre – mondta. – Ha kívánjátok, én magam végzem el a szertartást. – Mindketten nagyon örülnénk – mondta Edward mosolyogva. – Ha megbeszéltünk mindent, majd megüzenem az időpontot. De most,

83

CHARLENE CROSS

ha megbocsátasz, szeretném, ha Kristiana hazatérne az otthonába. Mint már mondottam, a nagynénje és az unokahúga alig várják. Akkorát szorított a lány nyakán, hogy annak nyilvánvaló volt, akármit is mondana vagy ellenkezne, az előbb említett két rokona is sokat szenvedne. Végre engedett a szorítás és Kristiana fölállt. Végignézte, ahogy Edward hálája jeléül pénzt ad a püspöknek. Azt kívánta, bárcsak soha ne szökött volna meg Logantől. De hisz az is el akarta árulni! Ugyanaz lett volna az eredmény, ha marad, mint így, hogy megszökött. Így is, úgy is utolérte a végzete. Edward végigvezette a mellékhajón, Richard Black közvetlenül mögöttük ment. Kristiana érezte, hogy könnyek szöknek a szemébe. Oda minden reménye! Nemsokára a gaz Edward karmai közé kerül. Ó, Istenem, gondolta, ha elég erős lennék, most kellene befejeznem az életemet! Edward kitaszigálta a templomból, de közben szorosan tartotta a karját. Kristiana meglátta a tömeget, akik üldözték. – Itt van! – kiáltották. – Öljétek meg a cigány boszorkát! Valaki egy követ dobott felé, amely a vállát találta el, egy másik meg a lábát. Fölnyögött, mire Edward odafordult, hogy megvédje, hevesen átkozva a csőcseléket. Richard Black is előlépett a szekercéjével. Kőzápor fogadta mindkettőjüket. Edward hátratántorodott, mert az egyik kő az arcán találta el, Richard térdre rogyott, kezével védte a fejét. Kristianát csodával határos módon több kő nem találta el. Látva, hogy tán van némi esélye, ledobta a nehéz köpönyeget a válláról és fölkapta a szoknyáját. Teljes erejéből futni kezdett. A tömeg hatalmas üvöltéssel utánaeredt. Kristiana hallotta Edward dühödt kiáltozását, s látta, hogy mind ő, mind a csatlósa a nyomába eredtek. Cikcakkban futott a városon keresztül, szíve majd kiesett a helyéből. Égett a lába, tüdeje zihált, az oldala meg szúrt. Kitartott azonban, hiszen jobban félt Edwardtól, mint a többi üldözőjétől. Szinte nem is bánta volna, ha a kőzápor végre kioltja az életét. Mindegy, mi jön, csak Edwardtól megmeneküljön!

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

84

Lába annyira remegett, hogy tudta, nem bírja már soká. Akkor a nagynénjére és az unokahúgára gondolt. Lehet, hogy ha Edward kezére adja magát, megmentheti a rokonait a férfi bosszújától? De nem! Edward szavának nem lehet hinni, az sem biztos, hogy egyáltalán élnek még. Ó, egek, esedezett magában, s megpróbált talpon maradni. Ki menti meg most? Az egyik kis mellékutcából egyszer csak kinyúlt egy kéz, és derékon ragadta. Kristiana fölkiáltott, de a száját valaki befogta. Kristiana csak annyit érzett, hogy a férfi magához szorítja és fölemeli. A lány lába a levegőben kalimpált, megpróbálta magát kiszabadítani a férfi szorításából. Nem messze onnan, a főutcán hatalmas volt a hangzavar. Kristianát a férfi belökte egy sötét kapualjba és nekiszorította a falnak. A lány félelmében azt hitte, hogy Edward az, aki rabul ejtette, s minden erejébel küzdött ellene, öklével ütötte, ahol érte. Egyszer csak, ahogy megfordult, egy arany szempár szegezte a falhoz. – Az istenért, Kristiana! Hallgass, mert fölfedeznek! – Balo – zihálta a lány, majd szorosan odasimult hozzá, elfelejtve, hogy Liza szerint a férfi is elárulta. – Istenem, valóban te vagy az? – Csitt – mondta a férfi, szorosan átölelve a lányt, aki érezte, most biztonságban van. Testük szinte összeforrott, Kristiana hozzásimult a férfihoz. Hogyan talált rá, nem tudta, csak azt, hogy ő soha nem akar kibontakozni ebből az ölelésből. Hallotta férfi szívdobogását, majd becsukta a szemét és mélyen beszívta a férfi ismerős illatát. A sűrű, sötét haja csiklandozta az arcát, s Kristiana nem tudott ellenállni annak, hogy meg ne csókolja a férfi inge kivágásából kibukkanó mellét. Logannek szinte elakadt a lélegzete. Becsukta a szemét, hogy le tudja küzdeni sürgető vágyát. Végül nem bírva már a kínokat, hatalmasat sóhajtott, két kezébe fogta a lány arcát, s elhúzta magától. – Ne, istennőm, ne csináld! – suttogta, mint aki haldoklik. Kristiana smaragdzöld szeme elhomályosult, amitől Logan ereiben még hevesebben nyargalt a vér. A lány félig nyílt ajkai hívogatták, mármár ráhajolt, meg akarta kóstolni, amit a lány fölkínált. Egy

85

CHARLENE CROSS

szemvillanásnyi ideig találkoztak, épp hogy csak érintette a lány ajkát, aztán elhúzódott, alig bírva úrrá lenni növekvő szenvedélyén. Vasakarattal elhúzódott a lánytól. – Mennünk kell –- mondta rekedt, remegő hangon. Szavai fölrázták Kristianát a révületből. Elpirult, most jött csak rá, mi is történt az imént. Hagyta, hogy az aranyos szempár megbűvölje, minden ellenállása úgy olvadt el, mint a viaszgyertya. Az iménti üldözés zaja elhalkult. Logan megragadta Kristiana kezét, és fürgén vezette a keskeny utcákon a várakozó ló felé. Logan közben az esküjére gondolt. Az ördögbe az esküvel! Minden porcikája Kristianát kívánta. De először is biztonságba kell helyeznie. Ha Logan arra gondolt, mennyire kis híja volt, hogy újra elveszítette, elöntötte a düh Edward iránt. De vajon miért szökött el a lány? Elhatározta, hogy majd kideríti, mi indította rá. Azt is tudta azonban, hogy mindezekkel a kérdésekkel várnia kell addig, míg el nem múlik annak a veszélye, hogy találkoznak Edward embereivel. Logan kézen fogva húzta maga után Kristianát. A lány észrevette, hogy Logannek hirtelen összeszorul a szája, és szerette volna tudni, vajon mire gondolhat. Aztán eszébe jutott, mennyire a lelkére kötötte, hogy ne hagyja el a tábort. Kristiana félt, hogy ha megint biztonságban lesznek és kettesben maradnak, meglesz a böjtje az engedetlenségének. Hirtelen megvetette a lábát. Logan is megállt és odafordult a lányhoz. – Mi baj? – Nem megyek veled – szólt Kristiana, és megpróbálta kiszabadítani a kezét Logan szorításából. Eszébe jutott, amit Liza mondott. – El akartál árulni... eladni Edwardnak. Nem lehet benned bízni. – Eszelősen megpróbálta kiszabadítani magát, de Logan szorítása nem engedett. – Parancsolom, hogy eressz el! – Hogy én el akartalak adni Edwardnak? – kérdezte a férfi egyre erőssebben szorítva Kristiana kezét, pillantásával majd' fölnyársalta. – Kinek a szájából hallottad te ezt? – Liza mondta – felelte Kristiana a férfi szemébe nézve –, hogy miközben fölszolgált neked tegnap este, meghallotta, hogy megosztottad a tervedet a nagybátyáddal.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

86

– Te meg hittél neki – szűrte a foga közt Logan. Eleinte nagyon bántotta, de később inkább dühítette, hogy a lány, azok után, amiket érte tett, képes volt elhinni ilyen hazugságot. – Mondd csak, Kristiana, ha el akartalak volna adni annak a csirkefogónak, gondolod, hogy ennyi ideig magamnál tartottalak volna? Óvtalak volna, gondoskodtam volna rólad? Mondd meg, miért vagyok itt? – A lány már-már szóra nyitotta a száját, de Logan nem hagyta. – Gondolom, azt hiszed, hogy futok a pénzemért. Ha nekem fontos lenne a pénz, Kristiana, már aznap este üzletet kötöttem volna vele, amikor a karomba zuhantál. – Elengedte a lány kezét. – Tessék, menj! Szabad vagy. Nem akarom, hogy továbbra is a terhemre légy. Kristiana elkerekedett szemmel nézte, amint Logan odamegy a lovához, megragadja a sörényét és fölugrik a hátára. Csak nem hagyja most itt? A férfi megfogta a zablát, s ránézett. – Imádkozz, hogy meg ne találjon, Kristiana, mert nem lesz könnyű neked. Tízszer annyit fogsz szenvedni, mint eddig. Kristianának hevesen dobogott a szíve, fölfogta, hogy a férfi valóban kész elmenni. – Várj! – kiáltotta, s utánaeredt. Utolérte, mert a ló még csak poroszkált. Kristiana megragadta a férfi lábát. – Kérlek, ne hagyj itt! Nem ér az életem semmit nélküled – zokogta, s tudta, hogy ez így igaz. Az elmúlt sötét napokban a férfi volt az egyetlen reménysugara, ha most elhagyná, Kristiana tudta, nem lenne ereje tovább küzdeni az életéért. – Kérlek, ne hagyj el! – könyörgött hüppögve. Sírására Logan megállította a lovat és aranybarna szemével belenézett a lány könnyes, zöld szemébe. Látszott, mennyire retteg attól, hogy Edward karmaiba kerül. Logannek egyszeriben meglágyult a szíve. Fölsóhajtott: – Istennőm, félek, hogy még sok bánatot fogsz nekem okozni... többet, mint amit el tudok viselni. Az volna a legjobb, ha most itt tudnálak hagyni, de képtelen vagyok rá. A karját nyújtotta, és mint a pelyhet emelte föl Kristianát, s az ölébe ültette. A lány megbújt a karjában, s a mellének dőlt. Logan felhördült.

87

CHARLENE CROSS

Óvatosan, lassan vezette a lovat Stirling szük utcácskáin. Erős karjával biztonságosan átfogta a lány derekát, s közben azon gondolkodott, amit az imént mondott. Valóban sok szívfájdalmat fog neki még okozni ez a lány? Hogy miért mondta ezt, nem tudta, de ahogy kint poroszkáltak a városból és rátértek az erdei útra, Logan szinte biztosan érezte, hogy megjövendölte a saját sorsát.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

88

6. Logan óvatosan vezette a lovát a sűrű erdőben. Elindult, majd vissza, aztán ellenkező irányba, csillag alakban. Az állat hatalmas patái mélyen vágódtak a puha földbe. Logan szándékosan hagyott hátra hamis nyomokat, hogy Edwardot megtévessze, ha netán utánuk eredne. Mire rájön, melyik a helyes nyom, ők már messzire járnak Kristianával. Legalábbis így remélték. Logan elégedetten szemlélte a művét, majd megszorította Kristiana derekát. Lehajtotta a lovat egy sziklás parton egy patakhoz, majd a víz folyása mentén haladt a parton. Egy idő múlva a patak kanyarodott egy nagyot. Logan hosszasan figyelt egy kiugró sziklát. – Kapaszkodj jól! – szólt oda a lánynak, ő is szorosabban fogta Kristiana derekát, majd megszorítva a ló oldalát, fölugratott a sziklára. Ahogy Logan összeszorította a lábát, hozzáért Kristiana csípőjéhez is. A lány becsukta a szemét, végigfutott rajta a remegés. Attól a pillanattól kezdve, hogy Logan maga mellé vette a ló hátára, s olyan szorosan ült a férfi ölében, Kristiana gyomrában mintha egy madárka verdesett volna apró szárnyaival. Ahogy a férfi egyet moccant, Kristianán átfutott a csodás remegés, elakadt a lélegzete, s bőre tüzesen égett. Most is vérvörös lett az arca, azt hitte elájul, vagy föl kell sikoltania, vagy mindkettőt. Megpróbálta lecsitítani magában a férfi keltette érzéseket, de állandó közelsége csak olaj volt a tűzre. Kristiana előrecsúszott egy kicsit. A ló a hirtelen mozdulattól megugrott, majdnem levetve hátáról kettős terhét. Azért mentek a kövek közt, hogy ne hagyjanak nyomot, de nagyon nehéz volt megtartani a lovat a sziklákon.

89

CHARLENE CROSS

Logant dühítette, hogy már megint csak a lányra gondol és arra a pillanatra, amikor ajkuk, ha csak futólag is, összeért. – Ha ficánkolsz, nem könnyíted meg a menekülést. A halálunkhoz is vezethet. Maradj nyugton! – horkantotta ingerülten, forró lehelete megcsapta Kristiana fülét. Kristiana megborzongott, majd teljesen megmerevedett. Logan észrevette, s az ő teste is átvette a remegést. Elmosolyodott. – Nyugodj meg, istennőm – mondta lágyan. – Nemsokára csatlakozunk a többiekhez és akkor majd nem kell az én karomban lenned. A forró suttogás, a megnyugtató szavak most még közelebbről simogatták Kristiana fülét, akinek megint csak nagy erőfeszítésébe került leküzdeni remegő vágyát. – Hogyan nyugodhatnék meg – vágta rá védekezve –, ha olyan kegyetlenül erősen szorítasz? Alig kapok levegőt! Logan szorítása valamicskét engedett. – Most jobb? – kérdezte, elfojtva egy mosolyt. – Jobb, de még mindig nagyon szorítasz. – Az hogy lehet? Kristiana megkönnyebbült, amikor Logan teljesen levette róla a kezét és szorosan a combjához simította. – Sokkal jobb – sóhajtotta, magára erőltetett merev tartása oldódott egy kicsit. Logan irányítására a ló fölügetett a domboldalra, patái hangosan kopogtak a keskeny, köves úton. Kristianának ugyancsak kellett tartania magát, ha nem akart leesni. Szorosan megmarkolta a ló sörényét, de a hirtelen mozdulat kizökkentette az állatot a ritmusból. Kristiana majdnem a földre huppant, s ijedtében egy nagyot kiáltott. A férfi izmos karja utánanyúlt. – Na, látod, ezért tartottalak olyan „kegyetlenül erősen” – szólt Logan. – És addig úgy is foglak, amíg azt nem látom, hogy mehetünk lassabban is. Kristiana Logan karjába kapaszkodott, míg lementek a meredeken, hátával a férfi mellének dőlt. Ezután egy egyenes szakasz következett az erdőn át. Közeledtek a cigánytáborhoz. Kristiana félt, hogy megint találkoznia kell a barátságtalan emberekkel, különösen a vitriolos nyelvű Rupával – és egyre nyugtalanabb lett. Biztos, hogy azzal vádolják majd, kis híján bajt hozott rájuk is engedetlenségével – ami egyébként igaz is volt –, és

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

90

nem fognak fukarkodni a szidalmakkal és átkokkal. Inkább a fekete himlő, de még a pestis is előbb, mint az, ami most vár rá, gondolta. Behunyta a szemét és halk imába fogott. Közben érezte, hogy a ló egyszer csak megáll. Nekizökkent Logannek, lassan kinyitotta a szemét, s meglátta az elhagyatott tisztást. – Hol vannak? – kérdezte, a meglepetésénél csak a megkönnyebbülése volt nagyobb. Logan arrafelé irányította a lovat, ahol a nagybátyja sátra állt. – Elmenekültek, ahogy mi is tesszük azonnal. A ló megállt a tábortűz helyén, ott, ahol Kristiana utoljára találkozott Rupával. – De honnan tudták... Akkor eszébe jutott az a sietség, amellyel Logan elhagyta Stirlinget. – Rájöttél, hogy ott van Edward és figyelmeztetted a nőket, hogy meneküljenek, ugye? – Most vált előtte világossá, hogy Liza hazudott, és szándékosan küldte a vesztébe. – De miért tette? – Kicsoda, Liza? – Igen, ő. Miután te megálltál, hogy figyelmeztesd az asszonyokat, azt mondta nekem, hogy azért mentél el, hogy engem elhozz a táborból, mert el akarsz adni Edwardnak. Ezért vádoltalak. – „Milyen ostoba voltam” – gondolta magában. Kis híján Edward karmai közé kerültem! Logan megrázta a fejét. – Azért hazudott neked, Kristiana, mert te nem tartozol közénk. Idegen vagy. A cigányok hazudnak az idegeneknek és becsapják őket. Ez hagyomány. A romák egymást is becsapják, de ez többnyire ártatlan dolog, inkább csak kérkednek, fölvágnak, hogy kié a legjobb ló vagy a legpompásabb szekér, vagy kinek van a legszemrevalóbb lánya és a legerősebb fia. A roma büszke nép, azt hiszik, hogy jobbak a többieknél, s megvetésüket úgy fejezik ki, hogy becsapják a többieket. Liza is épp ilyen. Kristianának az volt az érzése, hogy Logan védi a lány tettét. De hát hisz' ha el akarja venni feleségül, hogyan is ne védené? – És te? – kérdezte hosszú pillanatig a férfi szemébe nézve. – Benned bízhatok? Te nem hazudsz nekem?

91

CHARLENE CROSS

Logan tudta, hogy nem mondta el a lánynak a teljes igazságot a múltjáról meg az Edwardhoz fűződő kapcsolatáról, s nem állta a tekintetét. Így aztán kérdéssel felelt a kérdésre. – Nem lehet, Kristiana, hogy én tehetném föl azt a kérdést, hogy bízhatok-e benned? – Én soha nem adtam okot a bizalmatlanságra! – Hogy nem-e? – vágott vissza Logan, miközben a túz mellett hagyott csontdarabokat vizsgálgatta, hogy megtudja, merre menekültek a cigányok. – Elvesztetted a bizalmamat, amikor elmentél az asszonyokkal. Ezzel a tetteddel majdnem veszedelembe sodortad azokat, aki befogadtak és megvédtek. Kristianának tágra nyílt a szeme. – Hogyan? – kérdezte, mert súlyosaknak találta a vádakat. – Edward... – Edward nem ismert volna kegyelmet. Ha nem tudtam volna meg, hogy itt van, és nem kondítom meg a vészharangot, akkor most Stirling utcáin patakokban folyna a népem vére. Azért, hogy egyet megöljön, képes mindet megölni. Most már tudja, hogy a cigányoknál voltál. Tűvé tesz mindent, hogy megtudja, hol van az, aki ellopott tőle. És nem volnék meglepve, ha az a sok derék polgár, aki végighajszolt léged a városon, megmutatta volna neki, merre jöttünk. – Megfordította a lovát és ügetésre ösztönözte. Egy-kettőre elhagyták a tisztást. – Tehát Kristiana, ha a cigányok még mindig itt lennének, Edward már fölégette volna az egész tábort, és mindezt azért, mert ők tudták, hol vagy! Kristiana mondhatta volna, hogy még ha a táborban is marad, Edward akkor is elpusztította volna őket. De Logan ragaszkodott ahhoz, hogy csak amikor ő, Kristiana megjelent, akkor gerjedt haragra Edward. Kristiana végül is elhallgatta az ellenvetéseit, és belátta, hogy valóban ő hibázott. Ha ott maradt volna a táborban, ahogy a férfi mondta neki, Edward soha nem jött volna rá, hogy itt van valahol a közelben. A cigányok, hála Balo szemfülességének, elmenekültek volna, de nem ilyen életveszélyben. Kristiana fölnézett a férfira. – Igazad van – ismerte be a fülébe suttogva. – Nem fogadtam szót, és elvesztettem a bizalmadat. Ne

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

92

haragudj. – Gondolkodott egy pillanatig. – Ha a néped ekkora veszélyben volt, miért jöttél vissza értem? Logan fölnevetett. – Ezt én is szeretném tudni, de rájöttem, hogy nem találok választ erre a kérdésre. – Hazudsz, mondta magának. Nem a népe volt neki az első, hanem Kristiana, de nem akarta beismerni, legalábbis hangosan nem. – Örülj, hogy eljöttem érted. Különben, drágám, most ő tartana a karjaiban, nem én. Csöndben lovagoltak tovább, Kristianát elfogta az öröm, hogy a szép cigánylegény megmentette ismét Aztán, amikor fölidézte magában a beszélgetésüket, rájött, hogy a férfi nem válaszolt arra a kérdésére, hogy bízhat-e benne vagy sem. Úgy döntött, hogy senkinek sem fog hinni ezentúl, talán csak Szidinek. Ugyanakkor azonban nem tudta elfelejteni azokat az eseteket sem, amikor Logan a segítségére sietett Egyszer csak, amikor gondolataiba merülve épp az utat nézte, meglátta a szekérkaravánt az erdődben. Logan visszafogta a lovát. Csak amikor a nap leszállt, akkor ösztökélte a lovat gyorsabb ügetésre. Megint csak Szidi kocsija volt az utolsó a sorban. Amikor odaértek melléje, az aranyszemű szólt a bakon ülőnek, hogy álljon meg, majd odavezérelte a lovat a kocsi hátuljához. Logan akkor leugrott a lóról, és fölnyúlva átfogta Kristiana derekát. Mint a pelyhet emelte föl, s letette a földre. – Mássz föl a kocsiba – szólt oda neki –, lehet, hogy nehéz lesz a lovaknak, de nem tehetünk róla. Előfordulhat, hogy Edward utolér, úgyhogy jobb, ha rejtve maradsz. – És előlük? – bökött oda a fejével a többiek leié. – Előttük is rejtve kell maradnom? – Pár napon belül megnyugszanak. Lehet, hogy addig jobb, ha nem mutatkozol. Na, most eredj be! Kristiana ránézett, de a férfi elfordította a fejét. A lány lassan fölment a kocsi lépcsőjén. – Köszönöm – mondta hátrafordulva, majd leült egy kis székre. Csapódott az ajtó, valaki fölhúzta a létrát, s Kristiana hallotta Logan lovának távolodó lépteit

93

CHARLENE CROSS

Kristiana kinyitotta a szemét, és a sötétben hosszú szempillájú arany szempár meredt az övére, harsány nevetés hallatszott. Hullámos hajfürtöket látott, meg akarta érinteni, ki akarta simítani a férfi homlokából. Telt, nedves ajkak hajoltak az övére, erős karok szorításában érezte magát. A lovak hirtelen megindultak és Kristiana fölrévedt látomásából. Eltűnt a cigánylegény! Kristiana arca égett a szégyentől, s ostorozta magát, amiért úgy átadta magát érzelmeinek. Fölösleges volt az idejét vesztegetni ilyen lányos képzelgésekre. Nagyot sóhajtva megesküdött, hogy ez soha többé nem fog előfordulni. – Úgy – hallatszott Szidi hangja a sötétben –, szóval visszahozott, mi? – Igen? Nem örülsz neki? – De igen, gyermekem, örül a szívem, ha tudom, hogy biztonságban vagy. De attól tartok, még sok bánat vár rád. Össze kell magadat szedni, Kristiana, ha el akarod viselni. – Miért? Mit látsz a jövőmben? – kérdezte a lány, fölállt és az öregasszony vackához lépett. – Balóval kapcsolatos? – Igen, de nem látom tisztán az eseményeket. Álmomban elködösült a látásom, de annyi bizonyos, hogy ami előtted áll, nagy próbára teszi majd a lelkierődet. Erősítsd meg a szívedet és a lelkedet, Kristiana! És ne feledd: bármi történjék is, ne add föl! Ígérd meg nekem, hogy nem esel kétségbe! Senki nem mondhatja meg a jövőt... Kristianának eszébe jutottak Szidi szavai, meg az is, hogy az öregasszony szándékosan nem árulta el, hogy mit lát, s ehhez is nem kevés lelkierő kellett. Most azonban, úgy látszik, már nem bírta tovább, és úgy érezte, figyelmeztetnie kell Kristianát arra, ami vár rá. A lány leült az ágy szélére és a kezébe vette Szidi göcsörtös kezét. – Megígérem, hogy akármi jön is, bátran fogok vele szembenézni. Soha nem adom föl. – Rendben van, gyermekem. – Az öregasszony megpaskolta Kristiana kezét. – A boldogságod függ tőle. Ne feledd: légy erős és bizakodó.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

94

Bár Kristiana szerette volna még tovább kérdezgetni Szidit, kiérezte a hangjából a fáradtságot. – Hogy vagy, Szidi? – kérdezte. – Hát, tudod, voltam már jobban is. Ilyenkor pihenek, és akkor egy kicsit jobban leszek. Tudod, én már öreg vagyok, gyermekem, nem sok időm van hátra. – Észrevette, hogy a lány keze megrezzen, megszorítja az övét. – Ne ellenkezz. Ez hozzátartozik az élethez. Megszületünk, élünk, meghalunk. Amikor végül eljön a hosszú álom, örömmel kell fogadnunk. Jó életem volt, Kristiana, rengeteg szép emlékem van. Nem félek attól, ami előttem áll. Te se félj. Kristiana szeme megtelt könnyel, megpróbálta visszanyelni őket. Mindenki elhagyja, akit szeret? Most vajon Szidi következik? Kristiana imádkozott, hogy ez ne legyen így. – Nem félek attól, ami vár rám – mondta, eltitkolva, mennyire remeg a hangja. – Akkor jó. Ne feledd, a félelem gyengévé teszi az embert. Most pedig vedd elő a pokrócodat és terítsd le a földre. Egész éjjel úton leszünk, úgyhogy nem árt, ha pihensz egy kicsit. Nekem is szükségem van egy kis alvásra. – Szidi érezte, hogy Kristiana elbizonytalanodik, s fölkuncogott. – Nem lesz hosszú álom, megígérem. – Most hagylak aludni – mondta Kristiana –, de holnap majd megkérlek, hogy mesélj nekem az emlékeidről. Hadd éljem át őket veled én is. – Jó, most az egyszer megengedem, hogy a múltam életre keljen. Hát akkor aludj jól. Kristiana félálomba merült a szekér egyenletes rázkódására, s fölidézte Szidi szavait, nagyon szerette volna tudni, mik lesznek azok a rettenetes dolgok, amik még rá várnak. Biztos, hogy mindennek köze van Balóhoz. De mi lehet az? Bármi legyen is, Szidi azt mondta, erősnek kell lennie, nem szabad föladnia, s mindig hinnie kell. Kristiana remélte, hogy meg tudja tartani a fogadalmát, s kibírja, bánni is méretett rá. Majd holnap, holnap átgondolom mindezt, futott át az agyán, s nagyot ásított. Ahogy egyre sodródott az álom felé, aranyfényben tündökölt minden, mintha a szép cigánylegény tekintetében fürdött volna.

95

CHARLENE CROSS

Az éj leple alatt halkan vonult a cigánykaraván a sűrű erdő kanyargós útjain. Logan odalovagolt a nagybátyja szekere mellé. Az övét egy tizenkét éves legényke hajtotta. Loganen nem látszott semmi érzelem, arca kifejezéstelen maradt, de az agyában egymást kergették a Kristianáról szóló gondolatok. Akkor miért jöttél vissza értem? A lány szavai visszhangoztak egész belsejében, egyre mélyebben vágtak a húsába. És Logan egyre jobban belesüllyedt a bánatba. Elszállt a dühe, s most már csak az maradt, hogy gyengének és bolondnak érezte magát, ha Kristianáról volt szó. Ettől a gondolattól csak bőszebb lett, tudta, ha nem bírja féken tartani a lány iránti vonzalmát, mindent elveszíthet. Életbevágó, hogy a kezében tartsa a dolgokat, az első Edward elpusztítása. Minden más csak ezután következhet, férfi vágya is, ami az utóbbi időben, úgy tűnt, az előtérbe került. Bárcsak szerzetes lennék, nem volna semmi bajom, gondolta. De nem volt az, igencsak ismerte ő a női testet, s azt is, mekkora fizikai gyönyörrel jár ez az ismeret. Cigány léte, homályos származása, igen vonzó külseje mindig is vonzotta a szebbik nemet, ha csak egy kellemes, de rövid együttlétre is. Semmi érzelem nem volt ezekben a találkozásokban, s amint vágyát csillapította, eltűnt az éjszakában, még a nevét is hamar elfelejtette a lánynak, akivel együtt hált. Most azonban rabnak érezte magát, s nem tudta elfelejteni azt a nevet: Kristiana. Néha megint a másik énje került előtérbe, megpróbálta megtagadni Kristianának még csak a gondolatát is, a lány szép arca helyett Edward MacHugh undok ábrázatát látta csupán. A gyűlölet volt az egyetlen érzelem, amelyet valójában jól ismert, hiszen végigkísérte szinte egész életében. Egész éjjel csöndben poroszkáltak, s Logan az Edward elleni támadás részleteit forgatta az agyában. Bár nemegyszer megkísértették azok a smaragdzöld szemek, elhessegette magától a gondolatot. Kristiana lesegítette a reszkető Szidit a szekérről, majd odavezette a tábortűz mellé, ahol letett neki egy puha szőnyeget a földre.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

96

– Köszönöm, gyermekem – mondta az öregasszony, amikor leült. Horgas orrával beleszimatolt a levegőbe: – Mi jót vacsorázunk ma? – Egy kövér nyulat – válaszolta Kristiana. A szoknyája szélével megfogta a nehéz, forró vasfedőt s megemelte. Ínycsiklandozó illat szállt föl a bográcsból, Kristianának nagyot kordult a gyomra, már több mint két napja alig evett valamit. – Ajándék – mondta a nyúlra mutatva. – Van friss zöldség is. – Azt mondod, ajándék? – érdeklődött Szidi. – Van neve annak, aki adta? – Biztos – vonta meg a vállát Kristiana, és észrevette, hogy fedetlen a lába. Rögtön a többiek felé nézett, látta-e valaki. Szidi szekere távolabb állt a többiekétől, s Kristiana abban reménykedett, hogy nem látta meg senki. Különben már nekiestek volna, mint a sáskák. Kihíván a sorsot maga ellen, megkavarta a rotyogó húst, szoknyájával fogta a fedőt. Ha aközött kell választania, hogy megégesse a kezét vagy megszegje a szabályokat, úgy döntött, hogy ő inkább magával törődik. Az ördögbe az érzékenységükkel! – Ha az ajándékozónak van is neve, én nem tudom – folytatta. – A nyúl ott volt a lépcsőn, s zöldséget is találtam. Ebből lesz a vacsora. – Kristiana megkeverte az ételt, és rátette a fedőt a bográcsra. – Ne fedd be – mondta neki Szidi. Kristiana fölvonta a szemöldökét. – Miért? – Hűvös szellő fújdolgál, nem? – De igen. – És a többiek felé viszi az illatot? – Igen. – Nahát akkor, ha megcsapja a jótevőnk orrát, akkor lehet, hogy idevonzza a mi tábortüzünkhöz. És akkor majd megtudjuk a nevét is. A fedő visszakattant a helyére. – Lehet, hogy jobb nekünk, Szidi, ha távol marad. A többiek még mindig haragszanak rám, és ha valamelyikük észrevenné, hogy itt van nálam, csak még több bajt okoznánk. – Balo meg tudja magát védeni – kuncogott Szidi. – És abban is biztos vagyok, hogy nem sokat törődik vele, hogy a többiek mit gondolnak. – Kristiana még ki sem nyitotta a száját, hogy

97

CHARLENE CROSS

ellenkezzen: – Tudod, ő a maga ura, gyermekem. Magányos farkas. Ezt nem tudtad eddig? – Hát, az biztos, hogy más, mint a többi – mondta Kristiana, s a távolba nézett, ahol Balo ott ült a férfiak tábortüzénél. – De én akkor sem bánnám, ha távol maradna. – Csak nem félsz tőle? – kérdezte Szidi, s a mélységes mély ráncok még jobban összeszaladtak a homlokán. – Nem! – vágta rá Kristiana azonnal. Nem hazudott, de azért nem is mondta a teljes igazságot. – Soha nem verne meg. Nem olyan. – Igazad van, gyermekem. Ő nem erőszakos – legalábbis a nőkkel nem. De ha ő fenyegetve érzi magát, akkor igen hidegen tud viselkedni a szépnemmel szemben is. És te, Kristiana, nem mondtál igazat, mert állandóan remegsz, ha itt van a közeledben. Mint viharban a fák, úgy remegsz. Beleszerettél, és félsz, hogy ha rájön, elutasít. Kristiana időtlen időkig nézte az öregasszonyt, majd annak ellenére, hogy tudta, mennyire igaza van, meg akarta cáfolni. – Ha hamisan szólsz, elszárad a nyelved, gyermekem – mondta Szidi óvó hangon. – És az nagy kár lenne, mert akkor nem élvezhetnéd a finom vacsorát, amelyet oly szorgosan készítettél egész este. – Megint fölnevetett, s Kristiana már nem is próbálkozott azzal, hogy ellentmondjon. – Az igazság jobban ízlik, bár a fülnek néha elég nehéz elviselnie. Ha volna bátorságod, hogy elmondd Balonak az érzelmeidet, rájönnél, hogy nincs mitől félned. És akkor most, légy szíves, szedj ebből a finom gulyásból, hadd erősítsük meg a testünket is. Ma megint nagy ünneplés lesz, és nem szeretném kihagyni egyetlen pillanatát sem. – Ünneplés? – kérdezte Kristiana, nem akarván a félelmeiről beszélni. Fölemelte a fedőt, s egy nagy adagot szedve Szidinek, átnyújtotta, aztán magát is kiszolgálta. Visszatette a fedőt a bográcsra, majd leült Szidi mellé, s illő módon eltakarta a lábát. – Mit ünnepelnek? – Ezt-azt, mindent – mondta Szidi, miután lenyelte az első falatot. – Általában az életet. De ma a megmenekülésünket. Mert az

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

98

üldözőink elvesztették a nyomot. Biztonságban vagyunk, és... hála Balónak, te is. – Igen – mondta Kristiana, s megint megkereste szemével a férfit. Még mindig ott ült a tűz mellett. – Ha nem jött volna vissza értem, most Edward kezében lennék. – Megborzongott a puszta gondolatra is. – Sokkal tartozom neki – suttogta. – Többel, mint amit valaha is meg tudok neki hálálni. – Mondta, hogy tartozol neki valamivel? – Nem. – Nem is fogja. Az, hogy téged óvni akar, a szívéből jön, s nem fog semmit cserébe kérni érte. – Szidi elmosolyodott, ahogy meghallotta a szomorú lantmuzsikát és a férfiak énekét. – Először a múltról énekelnek, de utána majd jönnek a vidámabb dalok is. Aztán majd táncra perdülnek. Ha befejeztük a vacsorát, odamegyünk a többiekhez. – Majd odaviszlek, de én nem szeretnék a tűznél maradni – mondta Kristiana, mert félt a többiek barátságtalan pillantásaitól. – A történtek után nem hiszem, hogy szívesen látnának maguk közt. – Majd odavezetsz, és ott is maradsz mellettem – mondta Szidi határozottan. – Te az én gondjaimra vagy bízva. Ahova én megyek, neked is ott a helyed. Senki nem fog egyetlen szót sem szólni, mert tudják, hogy nekem tartoznának válasszal. – De... – Velem jössz, gyermekem. Eleget beszéltünk erről. De Kristianában egyre nőtt a félelem, nagyon rettegett attól, hogy összetalálkozik a többiekkel. Gyűlölik, megvetik, és ha nem Szidi meg Balo vette volna pártfogásába, akkor biztos megszabadultak volna tőle, valószínűleg úgy, ahogy a stirlingi lakosok akarták, hogy halálra kövezik. Kristiana számkivetett volt, nem fogadták be sem a skótok, sem a romák. Sóhajtva nyelte le az utolsó falatot, alig akart lemenni a torkán. Miért változott meg az egész élete? Miért kell ennyit szenvednie? Ahogy Szidi megjövendölte, elhalkultak a bánatos dallamok és vidámabb nóták csendültek föl. – Gyere – mondta az öregasszony. – Itt az ideje, hogy mi is csatlakozzunk hozzájuk.

99

CHARLENE CROSS

– De... – Csak semmi ellenkezés – mondta Szidi. – Segíts fölállnom. Kristiana fölsegítette az öregasszonyt a pokrócról, és odaadta neki a botját. Szidi húzta a lábát, Kristiana átvezette a tömegen, aztán leültette oda, ahova az öregasszony kérte, Kristiana pedig hátrahúzódott a sötétbe. – Az nem segít, ha a szoknyám mögé bújsz – mondta hátrafordulva Szidi. – Ha bátor vagy, kivívhatod a tiszteletüket. – Efelől kételyeim vannak – morogta Kristiana, mert meg volt róla győződve, hogy Szidinek könnyű csak úgy, kívülről tanácsokat osztogatni. – Ők nem tisztelnek senkit, csak a saját fajtájukat. Jobb, ha nem vegyülök közéjük. – Ahogy akarod – jelentette ki Szidi, oda sem fordulva a lányhoz. – De a félelem elgyöngít, ne feledd, s neked csak az erőd segíthet abban, hogy életben maradj. Kristiana elgondolkodott azon, amit az öregasszony mondott s rájött, hogy Szidinek igaza van, mégis, nem volt olyan hangulatban, hogy elébe tudott volna állni a tábor elítélő pillantásainak. Egyszerűen olyan lelkiállapotban volt, hogy nem tudta volna elviselni az ellenségeskedésüket. Azt sem akarta, hogy lássák, amint zokogva elfut előlük, ezért inkább visszahúzódott a sötétbe, ahonnét csöndben figyelte a férfiak énekét, amelynek szövege titok maradt előtte. Nemsokára elhallgattak, s gyorsabb nótát játszott a lantos. A nős férfiak fölálltak, s tapsolva táncra perdültek, nagyokat kurjongatva közben. Kisvártatva a fiúk is csatlakoztak hozzájuk. Kristiana a sötétből nézte Balo magas, izmos alakját, ahogy lazán, de mégis férfias tartással mozog. Nem tudta levenni a szemét a férfi meg-megfeszülő, majd elernyedő izmairól. A lány szíve hevesen dobogott, arca kipirult. Szidi a botjával kopogott a földön, az asszonyok és a gyerekek ütemre tapsoltak, s egyszer csak Kristiana is azon kapta magát, hogy összeüti a tenyerét. Elhallgatott a zene, mindenünnen nevetés és taps hallatszott. Akkor újrakezdték, s hívták a nőket és a gyerekeket is. Kristiana távolról figyelte a vidám társaságot, dobogtak a lábak, csattogtak az

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

100

ujjak, összeverődtek a tenyerek. A táncolók fehér foga kivillant és csillogott a tűz lényénél. Még Szidi is topogott a lábával és nagyokat kacagott rekedt hangján. A zene ütemére eggyéforrott minden ember. Kristiana tudta, hogy nem látnák szívesen, ezért távol maradt, Balót nézte. Egyszer csak azon kapta magát, hogy a jókedv ragadós. Lába akaratán kívül utánozta Balo lépteit, teste is a zene ütemére mozgott, először sután, majd egyre magabiztosabban. Kristiana magányában is együtt mulatott a többiekkel. A gyors zene lassúbbra váltott, néhány táncos kiállt a körból, hogy barna sörrel vagy hideg vízzel enyhítse szomját. Kristiana egy darabig abbahagyta a táncot, de amikor biztos volt benne, hogy senki sem látja, ismét rákezdett. Lehunyta a szemét, kizárta a külvilágot, s élvezte, hogy önmaga lehet. A pillanat gyönyöre levetette vele gátlásait. Teste hajladozott, olyan volt, mint a réti fű a tavaszi szélben. Sokáig élvezte újdonsült szabadságát. Amikor kinyitotta a szemét, egy aranybarna szempárt látott maga előtt. Kristiana hirtelen megmerevedett, abbahagyta a táncot. Arcát elöntötte a pír, nagyon szégyellte magát. Bárcsak el tudna tűnni! – Ne hagyd abba, istennőm – szólt a férfi. – Táncolj nekem, Kristiana. Csak nekem táncolj, egyedül. Kristiana majd’ elolvadt a férfi forró pillantásától, szíve szaporán vert, alig kapott levegőt. Érezte, hogy nem tud a férfinak nemet mondani. Lassan újra táncolni kezdett, ölelni vágyó karját a feje fölé emelte, majd hívogatóan tárta szét. Pillantásuk egybeforrt, miközben Kristiana szerelmi táncát járta. Logan mohón nézte a holdfényben fürdő pompás lánytestet. Kristiana mellei feszültek a vékony ing alatt. Logan keze vágyott megérinteni őket, ajka azért égett, hogy a bimbókat csókolgassa. Becsukta a szemét, s elfojtott egy rekedt hörgést, amely a lelke legmélyéről tört föl. Kristiana ingerlőn ringatta érett csípőjét, Logan ágyéka lángra gyúlt, majd' elemésztette a vágy. Az istennő szűzies volt és mégis bódító, Logan nagyon kívánta, hogy az övé legyen.

101

CHARLENE CROSS

Fülében lüktetett a vér, megpróbált harcolni heves vágya ellen, hogy a karjába kapja a lányt, elvigye az erdőbe, ahol senki sem látja őket. Valahol az agya legmélyén felködlött előtte, hogy valami más is volt az életében, amit fontosnak talált, de nem jutott eszébe, mi az. Kristiana. A lány nevének dallamos zengése még a lantnál is hangosabban szólt a fülében. Csak ő számított, most és mindörökké. Logan nem bírta már távol tartani magát tőle, épp mozdult volna felé, amikor hirtelen valaki odalibbent közéjük. Kristiana a varázsos pillanat bűvöletében már látta, hogy Logan elindult feléje, amikor is Liza kettejük közt termett. Egy szemvillanás alatt megtört a varázs, Kristiana abbahagyta a táncot. Megmerevedett, amint látta, hogy a kökényszemű szépség csábítóan ringatja magát az aranyszemű cigánylegény előtt. Kristianának úgy tűnt, hogy Logant lenyűgözik a csábító mozdulatok. Sírás fojtogatta a torkát, mikor arra gondolt, milyen merev, ügyetlen, esetlen is lehetett ő ehhez a lányhoz képest! Azt hitte, megnyílik a föld alatta, sarkon fordult és berohant az erdőbe. Logan látta a lány szoknyája szelét villanni a fák közt, káromkodott egyet, s elviharzott a meghökkent Liza mellett, majdnem ledöntötte a lábáról. A zöld szemű szépség után vetette magát. Liza összeszűkült szemmel nézett Balo után, ahogy eltűnik a fák közt. Dühödten dobbantott, majd megfordult és szembetalálta magát Szidivel. – Szép vagy, de hosszú évek óta egyetlen pillanatnál tovább soha nem tudtad lekötni a figyelmét, Liza. Azt szereti, aki után most elment, úgyhogy ideje, hogy valaki más után nézz. Kore jó férj lenne. Rajta próbáld ki a csábító táncot. Liza lebiggyesztette a száját, megrázta sötét hajkoronáját és elment. Szidi torokhangú nevetése kísérte. Amikor biztos volt már benne, hogy senki nem látja, elindult az erdődbe.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

102

7. Reccsentek az ágak és dobogott a föld Kristiana talpa alatt, de ő csak szaladt, elvakították a könnyei, s ügyet sem vetett arra, hogy a férfi a nevét kiáltja. Majd' elállt a szívverése, amikor hirtelen sűrűgallyak és bokrok állták útját, hisz' üldözője már nem járt messze. Nem volt más választása, mint hogy átpréselje magát a bozóton. Bőrét fölsértették az éles gallyak, beleakadtak a hajába. Eszébe jutott, amikor Edward elől menekült, s a végén a cigánylegény karjaiba esett. Miért követ?, kérdezte magában Kristiana, s megint föltört belőle a zokogás. Hogy nevessen rajtam? Kigúnyoljon? Vagy meg akar vigasztalni? Bárcsak az lenne az igaz! De az is lehet, hogy meg akarja büntetni, hiszen engedély nélkül hagyta el a tábort, nagy veszélynek téve ki ezzel a többieket. És ezért büntetés jár. Nem lehet más oka, hogy követi. Hisz mást szeret. Látszott a szemén, amikor Liza ott termett közöttük. Kristiana nem tudta, vajon Liza is a nyomában van-e, hogy ő is bosszút álljon rajta. Ez a gondolat szinte megbénította, de egy dühös kiáltással, amely egyben az erejét is visszaadta, áttörte magát a bozóton. Karja égett a sok karmolástól, fölkapta a szoknyáját, és egy kis ösvényen fölfutott egy dombra. Szíve hangosan dobogott, vére a fülében lüktetett. Vagy a lépések zaját hallotta? Logan, míg megkerülte a bozótot és a fiatal fák közt tört utat magának, nem vette le a szemét Kristianáról, aki a bozótban küszködött. Aztán egyenesen utánaeredt, föl a dombra. Hosszú lábaival hamar utolérte, már csak pár méter maradt köztük a távolság. Logan megelégelte az üldözést, a lány után nyúlt és elkapta a derekát. Kristiana megrettenve fölkiáltott, amint megérezte,

103

CHARLENE CROSS

hogy a férfi odarántja magához. Logan látta, mennyire kapálózik a lány, mennyire dühös – és lehet, hogy fél is. A férfi lába megcsúszott az éjjeli harmattól síkos faleveleken, megpróbálta megtartani magát, hogy el ne essenek mindketten. – Ne verekedj, szerelmem – suttogta lihegve, s megpróbálta lefogni a lány csápoló kezeit. – Nincs mit félned. – Alig ejtette ki ezeket a szavakat, egy hatalmas rúgást érzett a sípcsontján. – Te rohadt cigány! Abban a pillanatban fölgerjedt haragja, megpördítette a karmoló vadmacskát és egy ódon tölgyfához szegezte erős karja szorításával. – Vigyázz, szívem! – figyelmeztette. – Náladnál vadabb rókatündéreket is megszelídítettem már. Nem is egyet, ha tudni akarod. Kristiana látta, hogy nincs menekvés a férfi szorításából, aki hátracsavarta a karját. – Na, jól van, üss meg, verj meg! – kiáltotta. – Ha úgy gondolod, hogy a tulajdonod vagyok, nosza, tégy, amit akarsz. A holdfényben Logan ekkor megpillantotta a kis ezüstgyöngyöket Kristiana arcán. A női könnyek látványától elpárolgott a dühe. Teljesen ellágyult. És még egy másik érzés is elfogta, valami ennél sokkal több. – Tudod, én nem az öklömmel szoktam harcolni a nők ellen, Kristiana. – Ha nem, akkor mutasd meg, hogyan harcolsz a gyengébbek ellen! – Jól van, drágám, megmutatom. Kristiana zöld szeme kitágult, ahogy a férfi arca közeledett hozzá. Szíve majd' kiugrott a helyéből, alig kapott levegőt. – Ne!... – kiáltotta, amikor megérezte a férfi ajkát az arcán. Annak azonban még sikerült lenyalnia a könnyeket róla. Kristiana egész testében megbénult a férfi érintésére. Attól félt, hogy menten elolvad, megpróbált küzdeni az ellen a földöntúli érzés ellen, amelyet a másik közelsége kiváltott belőle. Miért csinálja ezt vajon? Erre a kérdésre megint megmerevedett a teste. Aztán megtalálta a választ.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

104

– Azért csúfolsz, hogy büntess – kiáltott föl Kristiana, s megpróbálta elhúzni a fejét a férfi ajkának ismételt támadása elől. De érezte, hogy nem tud megmozdulni. – Mit tettem, hogy ilyen bánásmódban van részem? – Bánásmódban? – suttogta Logan a fülébe és nyelvével a lány állát simogatta. Kristiana megremegett. Logan érezte a lány testének válaszát. Amikor Kristiana halk nyögése a fülébe jutott, elmosolyodott. – A csókjaim nem bántani akarnak. Azt akarják, hogy jó legyen neked, hogy... – Hogy elveszítsem a fejem – vágta rá Kristiana. Ha elveszi a szüzességét, akkor ringyó lesz belőle, néhány fillérért akárkivel elmegy majd, a férfi meg visszatér a táborba... Lizához. Kristiana vére fölforrt erre a gondolatra. – Előbb ölöm meg magamat, semmint hagyom, hogy egy férfi uralkodjék rajtam, legkevésbé te! Nem fogsz engem kihasználni, mint azokat a lotyókat, akik a várkapunál árulják a testüket! Engedj el és menj ahhoz, akit el akarsz venni feleségül! Annak add a csókjaidat! Lehet, hogy ő majd kielégíti a vágyadat. Logan csak állt, mint akit villám sújtott. Belebámult a vadul fénylő zöld szempárba. Nagyot sóhajtott. – Megpróbáltam, de nem válaszol a teste, csak az éles nyelve. Olyan a szava, mint a korbácsütés. Szomorúan megrázta a lejét. – Tönkretesz, pedig én azt sem tudom, hogyan járjak a kedvében. Semmi hatása a csókjaimnak. Kristiana nem hitt a fülének. Ez egyáltalán nem úgy hangzott, mintha Lizáról lenne szó. Az a nő úgy vágtat át a táboron, mint a sárló kanca, az itjú mének pedig reménykedve lihegnek utána. De Liza csak egyetleneggyel volna hajlandó párzani, az pedig épp ott állt Kristiana előtt. A lány soha nem látta még Logant ilyennek, megszeppent, mint egy kisfiú, akit megfenyítettek, mert rossz fát tett a tűzre, s most az anyja mellett keres menedéket. Nem úgy tűnt, mint egy ágaskodó mén, inkább, mint egy nyerítő kiscsacsi. – Nehéz elhinni, hogy csődöt mondott az igyekezeted, hogy elnyerjed annak a kegyeit, akit kívánsz – mondta Kristiana, remélve, hogy ez elég lesz a férfinak ahhoz, hogy a szeretett nő után eredjen, s

105

CHARLENE CROSS

őt magára hagyja. – Gyáva vagy? Nincs elég bátorságod, hogy odamenj hozzá? Ha most megpróbálnád, talán elfogadna. Logan az ajkába harapott, hogy el ne vigyorodjon. – Félek, hogy még egy elutasítást nem bírnék ki. – Arcán hirtelen átfutott egy reménysugár. – De ha megtanítanál, ha megmutatnád, mit kell tennem, mit kell mondanom, akkor biztosan célt érnék. Kristiana rábámult: – Ha nem volnál olyan ostoba, tudnád, hogyan kell egy nő kegyeit elnyerni. Logan meglepetten bámult rá. – Én ostoba? Én? – Igenis, te! – vágta oda Kristiana, s megint megpróbálta kiszabadítani magát a másik szorító karjaiból. De nem sikerült, a férfi marka, mint bilincs feszült a csuklóján. – Látod, erről van szó. Visszatartasz, amikor el akarok szabadulni. Csak az ostoba tart fogva valakit, aki szabad akar lenni. Egyáltalán nem tudod, mikor okozol fájdalmat nekem? Egy kicsit engedett a szorítás. – Teljesen szabadon engedlek, majd ha megtanítottál arra, hogyan kell egy nő szerelmét elnyerni. Kristianának majd' meghasadt a szíve. Hogyan lehet a férfi ilyen érzéketlen? Hát nem tudja, mennyire fontos neki? Torka összeszorult, könnyek tolultak a szemébe, s elfordította a tekintetét. – Gyöngédnek kell hozzá lenni – mondta. Logan mélyen a szemébe nézett: – Gyöngédnek – mondta rekedten. – Igen – ismételte meg Kristiana, elfojtva feltörő zokogását. És... és mindig hűségesnek kell lenned hozzá. És kimutatni a szeretetedet. Meg az érzéseidet. Ne hagyd, hogy neki kelljen kitalálnia, hogy valóban szereted-e. Mondd meg neki. Gyakran mondogasd neki. – Szóval el kell mondani neki, hogy... szeretem... gyakran kell neki ismételgetni. – I... igen. Gyakran. – Kristiana úgy érezte, nem bírja tovább. Ha nem sikerül innen hamarosan elszabadulnia, úgy érezte, összeesik, s kisírja mind a két szemét. – Most... most mehetek? Kérlek... kérlek, engedj szabadon már!

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

106

– Mindjárt! – a férfi lehelete megcsapta Kristiana haját. Logan ránézett, s mintha engedett volna a lány merevsége. – Nézz a szemembe, Kristiana! – mondta lágyan. A lány csak megrázta a fejét, mire Logan az egyik kezébe fogta mindkét csuklóját, s a szabad kezével fölemelte az állát. Egyetlen rövid pillanatra találkozott a tekintetük, s Logan látta, hogy a lány szeme tele van könnyel. Lehunyta szemét, hogy ne is lássa a férfit, de egy könnycsepp lassan utat talált magának a lehunyt szempilla alól is, és a lány mellére pottyant. Logan finoman lesöpörte a lány egyik orcájáról az odatapadt falevelet, aztán letörölte a könnyeit. – Kit siratsz? – kérdezte, mert előbb meg akart bizonyosodni, mielőtt kimondja, ami a szívén fekszik. – Csak nem engem siratsz? Istenem, miért kínoz? Kristiana el akart fordulni, de a férfi szorosan fogta az állát. A lány nem bírta tovább. – Igen! – kiáltotta teljesen reményvesztetten, szemük megint összevillant. – Igenis, miattad sírok! – Miért sírsz miattam, édesem? A lány elkapta a tekintetét. – Mert... mert bolond vagyok. Logan kedvesen elmosolyodott. – Nézz rám, édes... – kérte. – Kristiana lassan ráemelte könnyes szemét. – Azt mondtad, mutassam ki a szeretetemet, s legyek hűséges ahhoz, akit szeretek. Meg hogy mutassam ki az érzéseimet, mondjam neki, hogy szeretem, és gyakran mondjam. Szívesen, örömmel megteszem mindezt, ha ő is megígéri, hogy ugyanezt teszi. Megígéred, Kristiana? Kristiana összevonta a szemöldökét. – Én?... Miért ígérjem mindezt meg én? – Azért, Kristiana, mert én téged szeretlek. Egy örökkévalóság volt, míg a zöld szempár megtalálta az aranybarna szempárt. – Ugye, nem űzöl tréfát velem? – kérdezte a lány, mert félt, hogy ezek a szavak csak arra jók, hogy elcsábítsák. – „Abba biztos belehalnék” – gondolta. – Szóval, tudod... a származásod... a becsapás... szóval, hogy engem is be akarsz...

107

CHARLENE CROSS

– Nem, Kristiana, nem akarlak becsapni. Szeretlek... attól a pillanattól kezdve, hogy belepottyantál a karjaimba. A lány szemében még mindig kétség tükröződött. – Az apám sírjára esküszöm, Kristiana, esküszöm, hogy te vagy az, aki rabul ejtette a szívemet. Szeretlek. Nem hiszel nekem? Kristiana szeme kerekre nyílt. Valójában nem is tudta, mit higgyen. – Ha tényleg szeretsz, miért kínoztál folyton? Úgy tettél velem, mintha csak nyűg lennék a nyakadon. Logan elmosolyodott s megsimította Kristiana homlokát. – Mert tudod, édes... bizonyos tekintetben valóban nehéz volt veled... állandó fájdalmat okoztál nekem és még több aggodalmat. De mindezek mellett egyetlen pillanatra sem szűntelek meg szeretni. Más gondolatok, más vágyak voltak azok, amelyek a távolságot megtartatták velem. – Más vágyak? Loganból hatalmas sóhajtás szakadt ki. – Igen, és itt az ideje, hogy megtudd, mi az. Meg kell tudnod az igazságot, mert a hazugság csak elválaszt minket egymástól. Gyere, elmondok mindent. A férfi elengedte Kristiana kezét, a lány meg fölnézett rá. Kicsit félt, mert a férfi komor arckifejezéséből ítélve nem volt benne biztos, hogy valóban akarja-e hallani, amit mondani fog. Logan leült a vén tölgy tövébe. Az egyik térdét fölhúzta, átkarolta, a másik kezével meg megfogta Kristiana kezét. Egy darabig csöndben ültek, csak az éjszakai vadak neszeztek, meg kettejük halk lélegzetvétele hallatszott. Hogyan kezdjen neki? És vajon, ha befejezte, amit mondani akar, ott marad-e a lány továbbra is vele? Mert egyelőre nem sokat tud neki kínálni, csak a cigány életet. Logan magát vádolta, hogy minden terve csődöt mondott egy zöld szemű lány miatt. Pedig ő megpróbált harcolni az érzései ellen, megpróbált szakadatlanul Edwardra gondolni, mint azóta a rettenetes nap óta, amikor kisfiú korában megfordult vele a föld. De lassan a háttérbe került a bosszúvágya, mert egy aranyhajú szépség betöltötte az egész lényét, minden gondolatát. Ő lett az egyetlen fénysugár

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

108

sanyarú életében. Eddig csupán a bosszú éltette, de most volt egy ragyogóbb ígéret is, a neve Kristiana. Aki nélkül élete megint sötétbe borult volna. Kristiana gyöngéden megsimogatta Logan arcát, aki mosolyogva nézett rá. – Annyi mindent akarok mondani, azt sem tudom, hol kezdjem. – Leküzdötte a vágyát, hogy a csókjai beszéljenek helyette. Mert ajkaival biztos meg tudná győzni a lányt szerelméről, s akkor, amikor az már szinte az eszét vesztette, megkérné, legyen az övé. De nem, ennél sokkal többet akar neki adni. Nekidőlt hát a tölgyfának s gyöngéden simogatta Kristiana haját. – Balónak ismersz, a rohadt cigánynak. – Amikor Kristiana kinyitotta a száját, hogy ellenkezzen, hatalmas tenyerével gyöngéden befogta. – Csitt, szívem. Beismerem, hogy a modorom nem volt mindig a legjobb. Ám ha az ember a romák közt él, könnyen megfeledkezik az etikettről. Kristiana döbbenten nézett rá. – Miért, te nem mindig köztük éltél? – Életem nagy részében igen, de nem mindig. Mielőtt az anyám népe a Balo nevet adta volna nekem, másként hívtak. Apám skót volt, s Logannek hívott. Félig skót, félig cigány vagyok. Nem vagyok fattyú – tette hozzá, amikor látta, hogy a lány összevonja a szemöldökét –, apám törvényes örököse vagyok. A szüleim akkor találkoztak, amikor anyám az apám földjén táborozott a családjával. Apám elbeszélése szerint rabul ejtette anyám szépsége attól a pillanattól fogva, hogy meglátta. Az apám szívesen látta a romákat, s így minden hónapban visszatértek hozzá. Amikor már harmadszor jártak arra, apám odament az anyám apjához, és megkérte tőle a lánya kezét. Nagyapám természetesen visszautasította, de apám csak kitartott. Hatszori próbálkozás után – néhány szépséges paripa és egy arannyal teli bőrzacskó segítségével – a nagyapám végre beleegyezett, hogy a lánya hozzámenjen az apámhoz. Hogy biztosan törvényes legyen a cigány szertartás szerint megkötött esküvő, a püspök is áldását adta rájuk, mert az anyám kikeresztelkedett. Ott a püspök pecsétje a házasságlevelükön. Én magam láttam. – Kik voltak a szüleid?

109

CHARLENE CROSS

– Anyámat Kédzsának hívták. Nem sokkal a születésem után meghalt, elvitte a láz. Apám Henry Chandler volt. Tizennégy évvel ezelőtt megölte a mostohatestvérem. Kristiana megborzongott. Milyen különös, hogy mindkettejük apja gyilkosság áldozata lett. – De miért? Mi indította erre a szörnyű tettre? – A kapzsiság, a féltékenység. Már majdnem felnőtt fiú volt, amikor apám elvette az anyját. Lilith a Stuartok unokahúga volt, sőt apámmal is távoli rokonságban állt. Első férje, Gavin meghalt, egyetlen fillér nélkül hagyva a feleségét és a fiát. A pénzéért és a rangjáért ment hozzá az apámhoz, nem szerelemből. Minden jól ment azonban három éven át, de akkor Lilith megbetegedett. Pár nap leforgása alatt meghalt. A mostohatestvérem velünk maradt, mert nem volt saját pénze, amiből megélhetett volna. Azt gondolom, hogy akkor kezdett el szövetkezni ellenem meg az apám ellen. Kristiana érezte, hogy a férfinak düh remeg a hangjában. Megsimogatta az arcát, remélve, sikerül egy kicsit megnyugtatni. – El tudod mondani, mi történt ezután? Érintésére kisimultak a férfi arcán a ráncok. Nem akarta forrongó dühével megijeszteni a lányt, ezért halkan folytatta. – Királyunkat, aki akkor mindössze tizennégy esztendős volt, mostohaapja, Archibald Douglas, Angus hatodik grófja fogságban tartotta Edinburgh várában. Fölbőszülve azon, hogy Jakabot bebörtönözték, s Angus uralkodik helyette, apára, a mostohabátyám és én elindultunk, hogy csatlakozzunk néhány hasonlóan gondolkodó, hűséges skóthoz. Titokban gyülekeztünk, reméltük, hogy ki tudjuk szabadítani Jakabot. – Lennoxszal mentetek? – kérdezte Kristiana, aki hallott már valamit erről a történetről. A grófot meggyilkolták Linlithgow-nál. Azt is mesélték, hogy az ifjú király nagyon megsiratta a gróf halálát. Még két évig maradt rabságban, az edinburghi várban, aztán sikerült Strilingbe szöknie. – Apám is ott volt a tízezer fős seregben, amely ki akarta szabadítani, bár nem jártak sikerrel. – Igen, mi is ott lettünk volna. De nekünk nem sikerült eljutnunk a találkozási pontig. A mostohatestvérem apám mögött lovagolt, és

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

110

még az úton ellene fordította a kardját. Azt hitte, én is meghaltam. Hála Istennek, az anyám népe nem messze járt onnan, s megtaláltak. Azóta élek velük. – Igen! – kiáltott föl Kristiana –, a sebed! – Eszébe ötlött, amikor a patakban fürdeni látta a férfit. – Azt a sebet ő ejtette rajtad? – Igen, ő. – A férfi megfogta Kristiana kezét és lassan odavezette ahhoz a régi sebhelyhez. – Ez az emlék maradt rút árulásából. Kristiana egy pillanatig elgondolkodott. – Douglas... Angus grófja és a mostohatestvéred rokonok voltak? – Távoli rokonok, igen. – Miért ölte meg az apádat? Hogy a gróf maradjon uralmon? – Lehet. Illetve, amíg meg nem kapja, amit akar. – Miért? Mit akart? – Az apám földjét. Amikor Angus elesett és Jakab kiszabadult, biztos, hogy az a gyilkos azonnal köpönyeget fordított. Különben most semmije sem lenne. – De hisz' az a föld akkor téged illet! – mondta Kristiana. – Tudod, hol van a mostohatestvéred? – Azt nem, hogy ebben a pillanatban hol van, de ha eljön az ideje, biztosan megtalálom. – Akkor visszakapod a jogos tulajdonodat? – Remélem. Valójában ez az, amiért távol tartottam magam tőled. Ez az a másik dolog, amire vágyom, rajtad kívül. – Úgy tűnt, Kristiana megérti, de Logan biztos akart lenni a dolgában. – Hosszú évekig csak a bosszú éltetett. Nem megy könnyen, hogy csak úgy elhagyjam ezeket a gondolatokat. – Én nem is kérném ezt tőled – felelte Kristiana. – Én is elvesztettem az apámat, én is szeretném megbosszulni a halálát. De nő lévén, nem könnyű nekem. Nincs elég erőm, hogy fölemeljek egy kardot, és belédöfjem. Bárcsak volna... – De lehet, hogy együtt bosszút tudunk állni mindkettőnk apja haláláért – mondta Logan, s rettegett attól a pillanattól, amikor majd ki kell mondania Edward nevét. Biztos volt benne ugyanis, hogy a lány csak megkérdezi egyszer.

111

CHARLENE CROSS

– Lehet, hogy sikerül – mosolyodott el Kristiana. – Mivel az apádnak földje volt, ő is báró volt, mint az enyém? Logan fölkacagott. – Ha most igent mondanék, jobban kedvelnél, mint így, hogy csak egy cigánylegény vagyok? – Az attól függ, mi a rangod – mondta Kristiana pajkos fénnyel a szemében. – Gróf megteszi? – Rendben van, megteszi. Hallottam már vajon a nevet? Logan tudta, hogy eljött a leleplezés ideje. Nagy levegőt vett, majd sóhajtott egy hatalmasat. – Biztosan hallottad már. Kristiana várt, de a férfi csak nem szólalt meg. – Na? Hadd halljam, mi a címed? – Logan Elliot Chandler vagyok, Muircairn harmadik grófja. Kristiana visszahőkölt. – Muircairn... de hisz' Edward MacHughnak is... ez a címe... ő... – Igen, ő a mostohatestvérem – fejezte be Logan. Kristiana elképedt. – Akkor nem véletlenül táboroztál Harcourt vára mellett, ugye? – Nem, nem véletlenül – ismerte be a férfi. – Edward minden mozdulatát figyeltem akkor már vagy egy hónapja, követtem Muircairntől Harcourt váráig. Amikor teljesítettem a küldetésemet, elindultam, hogy csatlakozzam a cigányokhoz, és lecsapjak rá. – Egyedül akartad megtámadni? Logan elmosolyodott. – Nem egyedül, Kristiana, bár akár úgy is képes lettem volna rá. Edward nagyon sok ellenségre tett szert. Sokan vannak, akik szintén szeretnék, ha megfizetne gaztetteiért. Nem véletlen, hogy épp azon a tisztáson voltam, de mégis a sors keze volt, ami téged az ölembe pottyantott akkor. Igaz, mert hiszen bármelyik irányba is elindulhatott volna, amikor elmenekült a várból. De valami mégis arra, a kevésbé ismert tájék felé ösztökélte akkor. – Biztos, hogy a sors volt – mondta Kristiana hálásan. – De te miért siettél a segítségemre? Átadhattál volna Edwardnak, s mehettél volna tovább a magad útján. Akkor most nem lenne a nyomodban.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

112

Logan fölkacagott. – Nem könnyű ellenállni egy félmeztelen lány könyörgésének, különösen, hogy egyenesen a karomba pottyant és ráadásul gyönyörű is volt. Nem volt más választásom, csak az, hogy elrejtselek. – Látta, hogy a lány elpirul, s megint fölnevetett. – Ha öreg lettél volna és kövér, lehet, hogy elkaptam volna a kezemet és hagytam volna, hogy leessél a földre. – Ha öreg lettem volna és kövér, Edward nem üldözött volna. – Az bizony igaz – vallotta be Logan, s folytatta. – Amikor rájöttem, hogy Edward az, aki üldöz téged, tudtam, hogy csakis valami szörnyűség történhetett veled. Nem hagyhattalak kiszolgáltatva neki. Nyilvánvaló volt, hogy már így is eleget szenvedtél. Kristianának eszébe jutott, amikor a szekéren fölébredt. – De hisz' megfenyegettél, hogy visszaadsz neki! Logan is kiválóan föl tudta magában idézni az esetet. – Mert fölbőszítettél, kedvesem, mert megbántottál. Épp az életemet kockáztattam érted, majdnem leütötte a fejemet. S ha a nagy, fekete kancád nem üt zajt a bozótban, s Edward az embereivel nem az után lohol, akkor most a föld alatt lennék. Akkor épp nem voltam olyan kedvemben, hogy hagyjam, hogy valaki az őseimet szidja. Kristiana tudta, hogy valóban hibás volt akkor. Elkapta a tekintetét Loganről. – Az egyetlen mentségem talán az, hogy megijedtem tőled – mondta alig hallhatóan. – Nem tudtam, ki vagy, s azt sem, mit akarsz. Hibáztam, amikor azokat a dolgokat mondtam. Ne haragudj. A férfi rámosolygott. – Már sokszor bocsánatot kértél. És én már réges-rég megbocsátottam. – Otthagyhattál volna. Miért nem tetted? Loganből mély sóhajtás szakadt ki. – Ha tudni akarod az igazságot, Kristiana, arra is gondoltam, hogy azért tartalak magamnál, hogy valahogy előcsalogassam Edwardot. De ahogy múlt az idő, rájöttem, hogy nem kockáztathatom, hogy valami bajod essék. Megtaláltad az utat a szívemhez, és nekem el kellett hárítanom a veszélyt a fejed fölül. Be kell vallanom, hogy nagy csatát vívtam magammal – egyszerre vágytam rád is, meg a

113

CHARLENE CROSS

bosszúra is. És azt hittem, hogy csak az egyik lehetséges. Olyan régóta élek már együtt a gyűlölettel, hogy nehéz volt megszoknom egy másfajta érzést is. De amikor hagytam, hogy eluralkodjék rajtam a másik érzés, a szerelem, akkor rájöttem, hogy az Edward iránti gyűlöletem már nem hajt olyan erővel, mint addig. – Óvatosan, lassan simogatta Kristiana arcát, szemébe hulló haját. – Szeretlek, Kristiana – mondta rekedten. – Azt akarom, hogy örökké velem legyél. Azt akarom, hogy gyere hozzám feleségül. – Elfordult. – Most nem sok minden van, amit föl tudok neked ajánlani, csak a szerelmem. Lehet, hogy igazából soha nem is fogok tudni neked mást adni. Nem tudom, ez elég-e. Kristiana ránézett. Hát nem tudja, hogy neki nem számít semmit, hogy mije van, milyenek a körürlményei? Legyen bár koldus vagy királyfi, gróf vagy cigány, ő egész szívével szereti. Legyen a neve Logan vagy Balo, azt akarja, hogy mindig vele legyen. – Nekem elég – suttogta szerelemtől megittasult hangon. – Nekem mindegy, hogy várkastélyban vagy a csillagok alatt alszunk-e... hogy van-e rangod vagy nincs. Es téged szeretlek, nem a címedet, a gazdagságodat. A szívem sajgott, amikor nem voltál mellettem, és amikor meg ott voltál, de elfordultál tólem fagyos pillantással, akkor azt hittem, meghalok. Az első perctől fogva szerettelek, én gyönyörű cigánylegényem. Ha örökké veled lehetnék, sem volna elég hosszú idő. A feleséged akarok lenni. Logan szívét eltöltötte a boldog remény. – Add az ajkad, Kristiana. Bizonyítsd be, hogy szeretsz. Űzd el a félelmemet és a bizonytalanságomat. Kristiana örömmel emelte föl arcát a férfiéhoz. Szívük egy ütemre vert. Ajkuk összefont, először gyöngéden, majd egyre hevesebben csókolták egymást. Logan ziháló mellére vonta Kristianát. Szorosan tartotta, mintha attól félne, elszalad. Kitört belőle a szenvedély. Ajka szomjasan tapadt ismét a lányéra, nyelvével mélyen behatolt az ismeretlen csodák birodalmába. A lány kicsit nyöszörgött, s a férfi tudta, megrémisztette. Fékezve vágyát, megállt, majd elhúzódott. Kristiana zavartan nézett rá. – Miért hagytad abba?

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

114

Logan elmosolyodott. – Jobb, ha a nászi ágyunkon folytatjuk. Ha nem, nem lesz bizonyítéka a szüzességednek majd akkor. – Bizonyítéka? – A romák elvárják. Ha a menyasszony nem szűz, a vőlegény azonnal visszaadhatja a családjának. Már most is vétettünk a törvényeik ellen, mert sem udvarolni, megérinteni a menyasszonyt sem szabad. – Ó! – sóhajtotta Kristiana, majd hirtelen eszébe jutott valami. Hallotta, hogy egyes népeknél az is szokás, hogy a nászéjszaka nyilvános. – De ugye nem lesznek ott? Logan fehér fogai kivillantak. – Az egész tábor, csak a gyerekek nem – mondta évődve. Amikor látta, hogy Kristiana szemébe vad rettegés ül ki, elnevette magát. – Nyugodj meg, édes! Csak mi leszünk, te meg én és a vászonlepedő. Ha majd megmutatjuk a véres lepedőt, az meggyőzi őket, hogy szűz voltál. Kristiana elpirult a gondolatra. – És mehetünk templomba esküdni? – Nem, a cigányok törvényei szerint fogunk egybekelni. Majd később, ha elmúlik a veszély, pap elé is állhatunk, ha úgy akarod. – De a törvényesség... – A mi házasságunk rendben lesz, nemcsak a cigány, hanem a skót törvények szerint is. Februárban Jakab aláírt egy kartát, egy szerződésfélét. Az áll benne, hogy a cigányoknak joguk van a skót királyságon belül a saját törvényeik szerint élni. Nem tudom, mennyi ideig lesz érvényben, tehát minél hamarabb házasodunk össze, annál biztosabb, hogy törvényes lesz. Kristiana összevonta a szemöldökét. – Mikor lesz az esküvő? – Holdtöltekor. – De hisz' addig már alig két hét van csak hátra! – Igen, szerelmem. A legtöbb roma házaság hamar megköttetik az eljegyzés után. Azért választottam ezt az időt, mert remélem, addigra megérkezik egy barátom, hogy összeadjon minket. – Egy barátod? – kérdezte a lány, s odasimult Loganhez. – Igen, egy nagyon kedves barátom. Ha majd találkoztok, megérted, miért mondtam ezt most. Addig egy szót sem.

115

CHARLENE CROSS

Kristiana kérdésekkel halmozta el a barátjáról, de Logan csak mosolygott és nem szólt semmit. Kristiana elhallgatott, ott ültek a csöndes éjszakában. Logan a haját simogatta s az arcát csókolgatta gyöngéden. Kristianának ekkor hirtelen eszébe jutott Liza. Egész teste megmerevedett, majd fölpattant. – Mondj meg nekem valamit – szólalt meg –, de az igazat mondd! Logan nagyot nézett. – Mi az, édesem? – Megcsókoltad már valaha is Lizát? – kérdezte Kristiana fojtott hangon. Logan megdöbbent: – Hogy jutott ez az eszedbe? – Az nem fontos, csak válaszolj! Szemében tűz gyúlt ki, s Logan mosolyogva kérdezte: – Csak nem a féltékenység tüze villant meg abban a gyönyörű zöld szemedben? – De mivel látta, hogy nem tréfa, komolyra váltott. – Soha nem találkozott az ajkunk, Kristiana, bár ő nemegyszer megpróbálta már. Liza nem jelent nekem semmit – sohasem jelentett. Kristiana kutatva nézte a férfi szemét. Aztán úgy döntött, hogy hisz neki, s a vállára hajtotta a fejét. – Nem fog tetszeni Lizának, hogy összeházasodunk – mondta. – Nem sokat számít, hogy fog-e. Én téged választottalak. Szeretlek – suttogta. Ajkával a lányét kereste, gyöngéden, forrón tapadt rá, s a holdfény beragyogta az újdonsült szerelmeseket, akik bíztak abban, hogy minden reményük és álmuk valóra válik. Teljesen elmerültek abban a csak számukra létező, bódult pillanatban. Nem messze onnan Liza összeszűkült szemekkel figyelte a magáról megfeledkezett, ölelkező párt. Dühödten biggyesztette le az ajkát, majd sarkon fordult és kifutott az erdőből, bosszút forralva szívében.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

116

8. Kristianának és Logannek nem volt sok ideje fürdeni a boldogságban. Amikor visszatértek az erdőből, látták, hogy az egész tábor talpon van, és Szidi kocsija körül nyüzsög. A pattogó tábortűz fényénél látszott, hogy mindenki nagyon aggódik. Mintha virrasztanának, gondolta Kristiana. – Mi történt? – kérdezte fennhangon. Liza, aki néhány lépésnyire állt tőle, odafordult hozzá, s jeges pillantással csak annyit mondott: – Szidi haldoklik. Kristiana fölsikoltott, s odarohant Loganhez. A férfi, látván, mennyire remeg a lány, azt suttogta: – Nyugodj meg, kedvesem. Nem biztos, hogy olyan komoly, mint ahogy Liza mondja. Gyere, nézzük meg. – A lépcső felé húzta Kristianát, s együtt léptek be az ajtón. Rupa ült Szidi ágya mellett. – Néném, súlyos az állapota? Rupa ezüstös fejével odafordult az unokaöccséhez. Szúrós szemével ránézett, majd a mellette álló lányra. – Összeesett – mondta. – A lépcsőnél találtunk rá a sárban. Nincs magánál. Elő kell készítenünk, mert eljött az ideje. A nagybátyád már elment a madzagért. Majd ha megmértük, segítened kell koporsót csinálni. – Nem! – kiáltott föl Kristiana, s kitépte magát Logan öleléséből. Odarohant Szidi ágyához és letérdelt. – Nem halhat meg! – Öreg már – horkantotta Rupa. – Itt az ideje, hogy elmenjen. Kristiana szeme dühödten villogott. – Hogy lehetsz ilyen keményszívű? Azért, mert öreg, még nem kell azt kívánni, hogy haljon meg. Ő nagyon jó ember... neki van szíve. – És már majdnem megállt – vágta oda Rupa. – Szidi már csak a terhére van mindenkinek. Senkinek nincs ideje törődni vele. Legjobb, ha meghal.

117

CHARLENE CROSS

Kristiana úgy érezte, soha nem lesz képes megérteni ezeknek az embereknek az észjárását. – Ha teneked nincs időd törődni valakivel a te fajtádból, majd leszek vele én. Rupa fölmordult. – Akkor fürdesd meg és öltöztesd föl. Kész kell lennie, mire meghal. – Fagyos pillantást vetett az unokaöccsére, és kiment. Kristiana ránézett Loganre. – Hogy lehet ilyen érzéketlen? Miért ilyen kőszívű itt mindenki? Logan látta a könnyeket Kristiana szemében, s odament hozzá. Fölemelte a földről és megölelte: – Születésüktől fogva arra tanították őket, hogy fogadják el azt, amin nem tudnak változtatni, s a halál ilyen dolog. – De... de én nem akarom elveszíteni Szidit. A barátom. – És az is marad örökké. – Megsimogatta a lány kócos haját. – Ott fog élni az emlékezetedben, Kristiana, csakúgy, mint az enyémben. Léptek dobogtak a lépcsőn, Jokka lépett be egy hosszú zsinórral a kezében, Kristiana félreállt, míg Logan és Jokka megmérték Szidi hosszát és széltét, majd Jokka elment. – Hozok vizet – simogatta meg Logan a lány arcát. – Mindjárt itt leszek. Kristiana elnézte a töpörödött kis öregasszonyt, s látta, mennyire sápadt. Hörögve szedte a levegőt, szemét a mennyezetre függesztette. Kristiana magát okolta Szidi állapotáért. Ha nem hagyta volna egyedül, lehet, hogy mindez nem történik meg. Talán még lehetett volna tenni valamit. – Szidi, bocsáss meg! Ha itt lettem volna... ne halj meg! Ne hagyj itt! – Megragadta Szidi görcsös, jéghideg ujjait, s kitört belőle a zokogás. Logan épp akkor tért vissza a tele vizeshordóval, s látta, hogy Kristiana könnyeivel öntözi az öregasszony kezét. Megsajdult a szíve a lányért. Oda akart menni hozzá és a karjába kapva megvigasztalni. Hadd sírja ki ott magát, az ő vállán. De azt is tudta, hogy az embernek szüksége van arra, hogy egyedül maradjon a gyászával. Nem akarta, hogy Kristiana észrevegye, gyorsan kihátrált az ajtón. Majd hangos lábdobogással megint bejött. Kristiana odafordult.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

118

– Meghoztam a vizet – mondta a férfi, mintha nem is látta volna a lányt sírni. Letette a hordót az asztalra. – Majd szólok valamelyik asszonynak, hogy segítsen neked. Kristiana fölkapta a fejét. – Nem kell. Majd én megcsinálom egyedül. Logan megértette, hogy ő akarja ellátni Szidit. – Kint leszek. Ha kész vagy, szólj nekem. – Logan! – Kristiana most először mondta ki a férfi keresztény nevét, s ahogy kiejtette a száján, azt is tudta, hogy jobban kellett volna vigyáznia. – Akarom mondani... Balo! A férfi elmosolyodott. – Tessék, édes. Kristiana az ajtó felé bökött a fejével. – Tudják, ugye? – Igen, tudják. – Most még jobban fognak gyűlölni? – Nem fognak egy szót sem szólni – mondta a férfi, megkerülve, hogy arról is beszéljen, mit éreznek. – Én téged választottalak. Lehet, hogy jobban tetszett volna nekik, ha az ő törvényeik szerint kérem meg a kezedet, de azt is tudják, hogy semmi közük ahhoz, amit én csinálok. – A nagynénéd roppant elégedetlennek tűnik. – Rupának soha nem tetszik semmi. Ilyen a természete. Ne törődj vele, ő is el kell, hogy fogadja. – Remélem, igazad lesz. – Az asztalra nézett. – Ezt most kell csinálnom? – Mit? Hogy megmosd és fölöltöztesd? – Kristiana bólintott. – Meg kell csinálni. Minél előbb ellátod, annál jobb lesz mindenkinek. Mert ha már elment, nem fognak hozzáérni. – Miért nem? – Mert nagyon félnek a haláltól. – Miért, nem mindnyájan így vagyunk ezzel? – kérdezte Kristiana. – Az lehet, de a cigányok különösen babonásak. Rettegnek, hogy a holtak szellemei megszállják őket. Ha Szidi meghalt, majd megnézik, csöndben elbúcsúznak tőle, aztán gyorsan eltemetik. A gyászszertartás majd csak azután jön.

119

CHARLENE CROSS

– Értem – mondta Kristiana, bár ebben maga sem volt egész biztos. – Majd ha készen vagyok, szólok neked. A férfi ránézett. – Itt leszek – mondta szeretetteli hangon. Miután Logan kiment a kocsiból, Kristiana levetkőztette az öregasszonyt, majd gyöngéden megfürösztötte. Közben egyfolytában beszélt hozzá. Amikor azt említette, hogy Logan megkérte a kezét, megesküdött volna, hogy gyöngéd mosoly játszott az öregasszony ajkán. De miután jobban is megnézte, látta, hogy mindezt csak képzelte, mert semmit nem tükrözött Szidi üres arckifejezése. Kristiana megkereste Szidi legjobb ruháját, majd gondosan fölöltöztette. Legutoljára ráerősítette az aranypénzekből álló nyakláncot Szidi ráncos nyakára. Miután a hozzávaló fülbevalót is föladta hosszúra nyúlt fülcimpáira, adott egy csókot a pergamneszerű arcra, majd kiment az ajtóhoz. Rupa lépett be elsőnek. Megnézte Szidit és elismerően bólintott Kristiana felé. Az asszonyok egész éjjel kettesével virrasztottak az öregasszony mellett, Kristiana végig ott maradt. Kint a férfiak a kocsi mellett őgyelegtek, beszélgettek a régiekről s a múltról. Kristiana később megtudta, hogy ez az egyetlen alkalom, amikor a romák megengedik maguknak, hogy a múltról beszéljenek. A fojtott suttogás mellett fűrész és véső hangja hallatszott. Később a kalapács vette át a prímet. Amikor az is elcsöndesedett, Kristiana látta, hogy Logan ott ül a lépcső alján. Ez nagyon megnyugtatta, a férfi tekintete mindenhová elkísérte. Épp fölkelt a nap, amikor Szidi kilehelte a lelkét. Kristiana szeméből kicsordult egy könnycsepp, amikor látta, hogy elhagyta az, akit nagyon szeretett. Megszorította Szidi két kezét, majd összefonta a mellén. Elfeledve, hogy nincsenek egyedül, Logan elindult Kristiana felé. Erős kezével megszorította Kristiana vállát, a lány meg fölnézett rá. Fölsegítette a földről, ahol egész éjjel térdelt, de tudta, hogy nem szabad megérintenie a többiek előtt, nem akart több ellenséges pillantást kiváltani. Kristiana megértette. Neki az is elég volt, ha a férfi mellette van.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

120

Rupa meggyújtotta a Szidi fejénél és lábánál álló gyertyákat. Sorban jöttek az asszonyok, kintről meg keserves jajveszékelés hallatszott, az asszonyok hajukat tépték és szaggaták a ruhájukat. Kristiana rájött, hogy a cigányok ilyen furcsa módon fejezik ki gyászukat. Kettesével járultak az emberek a kocsihoz, bementek, álltak egy darabig a halálos ágynál, majd eltávoztak. Amikor az utolsó pár is elment, Rupa odafordult Loganhez és Kristianához. – Itt az ideje, hogy becsomagoljuk – mondta, a Szidi mellé helyezett hosszú vászonpólyára mutatva. Logan még előtte elmondta Kristianának, hogy amikor majd betekerik a hosszú vászonba, két férfi megfogja és berakja a durván faragott koporsóba, de egyiküknek sem szabad megérinteni a holttestet. Arra a gondolatra, hogy soha nem látja többet Szidit, Kristiana egész testében megremegett. Volt valami, amit elfelejtett neki megmondani. Ránézett Loganra, majd megkérdezte: – Egyedül... egyedül maradhatnék vele egy pillanatra? Logan elkapta a nagynénje rosszalló pillantását. Összevont szemöldökkel, ellentmondást nem tűrően ránézett. – Kint várunk – mondta Kristianának. Amikor kimentek, Logan behúzta az ajtót. Kristiana odament az ágy széléhez. – Hiányozni fogsz, Szidi. És megígérem, bármi jöjjön is, erős leszek. – Odahajolt és megcsókolta az öregasszony kisimult homlokát. Logan épp a két férfival beszélgetett, akik Szidit a koporsóba teszik majd, amikor Rupa úgy dönt, hogy elég a búcsúzkodásból. Fölkapta a szoknyáját és épp föllépett a lépcsőre, amikor Liza termett ott. – Majd én bepólyálom – mondta Liza, s azzal besietett. Kristiana épp akkor állt föl az ágy mellől, s meglepődött, hogy Lizát látja ott. – Itt az idő – mondta Liza kurtán, csillogó szemmel. Kristiana még egy utolsó pillantást vetett Szidire, majd fölállt az ágy mellől. – Kész vagyok – mondta, s kilépett az ajtón Logan mellé, aki a lépcsőnél várakozott.

121

CHARLENE CROSS

Liza kisvártatva szintén kijött és csatlakozott a többiekhez. Nem figyelt rá senki, mert épp akkor vitték be a koporsót. Mindössze egy szempár kísérte figyelemmel Lizát, remélve, hogy a lány is majd rajta felejti a szemét. Kore pillantása mindenhova elkísérte. Logan ezután észrevette, hogy a fiatalember kiválik a gyászolók közül, és elindul Liza kocsija felé, de nem sokat törődött a fiú modortalanságával, hanem Kristianára figyelt megint. Nemsokára elindult a tábor az erdő felé, ahol már megásták a sírt. Kristiana mereven tartotta magát, míg a koporsót leeresztették a földbe, egyetlen könnyet sem ejtett. Amikor meghallotta a rögöket a koporsófedélen, eszébe jutott, vajon hol nyugodhat az apja, és egyáltalán ott volt-e valaki, amikor elföldelték. A sírra egy vadrózsabokrot ültettek. Kristiana Loganre nézett. – Az a hiedelem, hogy a rózsa tövisei majd nem engedik, hogy a szelleme visszajárjon – súgta oda neki a férfi. Kristianának a rózsáról azonban nem a tüskéi, hanem a virágai jutottak eszébe, s az, hogy milyen szépen fogják majd díszíteni Szidi végső nyughelyét, az állandó újjászületést jelképezve. Amikor a menet kiért az erdőből, újra megkezdődött a siratás. Aztán a gyászolók visszatértek a táborba, és Rupa odalépett Kristianához. – Hozd el, ami a tied a kocsiból – mondta, s ezzel eltűnt. – El fogják égetni – mondta Logan, Szidi szekerére célozva. – Ez a szokás. – Odakísérte Kristianát a kocsihoz. Kristiana körülnézett, s az üres ágyra meredt. Érezte, hogy könnyek gyülnek a szemébe. Megtalálta a szakadt vászonköntöst, az egyetlen holmiját, majd kiszaladt. Minden törhetőt kivittek a kocsiból és földhöz vágtak. Azután a tábor közepén meggyújtották a szekeret, a hatalmas lángok visszaverődtek Kristiana könnyes szemében. Egyszer csak Logan hajolt oda a füléhez: – Gyere ki az erdőbe, oda, ahol az elmúlt éjjel voltunk – mondta, azzal lassan megfordult, és eltűnt. Kristiana végigment a kis ösvényen, szeméből patakzott a könny. Egyszer csak egy erős kar szorítását érezte, a könnyei immár Logan mellét áztatták.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

122

A férfi félt, hogy a nagy szeretettől összeszorítja, ezért ugy tartotta a karjában, mint egy virágszálat. – Nyugodj meg, édesem – suttogta lágyan. – Ha tehetném, meg nem történtté tenném Szidi halálát. De nem tehetem. – Gyöngéden megsimogatta a lány kócos haját. – Ami volt, volt, nem tudunk rajta változtatni, Kristiana. A lány szipogva nézett föl a férfira. – Ezt... mintha Szidi mondta volna. Logan mosolygott. – Ez azért van, mert sokat tanultam tőle. Én is nagyon szomorú vagyok, hogy elment, de tudom, hogy ő sem akarná, hogy sokáig bánkódjunk. Szidinek hosszú és gazdag, teljes élete volt. Mindig azt mondta, hogy a mának kell élni és nem a múltnak, bár bevallom, nem mindig fogadtam meg a tanácsát. A ma van nekünk meg a holnap, és az utána következő napok. Gondoljunk a jövőre, reménykedjünk, s hagyjuk a múltat, Szidi is így akarta volna. – Félek a jövőtől – mondta Kristiana szomorúan. – Félek attól, hogy elveszítelek. Mindenki meghalt, akit valaha is szerettem. Nem bírnám ki, ha te is elhagynál. – Soha nem hagylak el, drágám – mondta Logan. – Egyetlen pillanatra sem. Kristiana ráemelte könnyes szemét. – Megígéred, hogy... egyetlen pillanatra sem? – Igen, megígérem – mondta a férfi és átölelte. Nemsokára rá kellett jönnie azonban, hogy ezt az ígéretét nem tudja betartani. Kristiana egyedül hajtotta a kis kocsit a keskeny ösvényen, míg Logan néhány lépéssel előtte lovagolt, fényes, fekete haja lobogott a szélben, s szinte kékesen csillogott a szikrázó napsütésben. Kristiana csodálva nézte, nem is nagyon figyelt az útra. A cigánytábor fölkerekedett, otthagyták Szidit örök nyughelyén. Arrafelé tartottak, ahol Kristiana először csatlakozott hozzájuk. Ott tartják majd meg az esküvőt. A kocsi kereke hirtelen egy mély repedésbe került, s hatalmasat reccsent. Kristiana félrecsúszott a bakon, megragadta a gyeplőt, s megállította a vén gebét. Lenézett a törött kerékre. Félve pillantott Logan felé, mert az nemigen akarta neki engedni, hogy egyedül üljön a bakon, de Kristiana erősködött, hogy ő tudja, mit csinál.

123

CHARLENE CROSS

A férfi összevont szemöldökkel nézett vissza rá. Aztán nagyot kiáltott az első kocsinak, hogy álljon meg, majd odaügetett Kristiana mellé. – Remekül tudsz kocsit hajlani, mi? – Nem mondtam, hogy ügyes vagyok – védekezett Kristiana –, csak azt mondtam, hogy hajtoltam már kocsit. És ez így is van. – Talán akkor is egy egész kovácsműhely kellett hozzá, hogy rendbe lehessen tenni? – Nem – mondta Kristiana kicsit megbántva. – Az a kocsi már csak tűzifának volt jó! Logan harsányan fölnevetett. – Legalább őszinte vagy. – Mint mindig – felelte mosolyogva Kristiana. Logan alig tudta magát türtőztetni, hogy meg ne simogassa Kristiana piruló arcát, át ne ölelje a nyakát és meg ne csókolja. De erőt vett magán. – Egy kicsit meg kell állnunk, édes. Megpróbáljuk helyre hozni, amit kis híján tönkretettél, de azt ajánlom, állj addig félre, mert még újabb bajt okozol. Kristiana rábámult. – Azt akarod ezzel mondani, hogy szerencsétlenséget hozok rátok? – Nem, de ahogy elnézem a többieket, nincsenek elragadtatva attól, hogy várakoznunk kell. Kristiana látta, hogy Jokka és még három férfi közeleg feléjük. Mögöttük Rupa, Liza és még pár asszony, akiknek Kristiana nem is tudta a nevét. Nem kellett sokat magyarázkodni, a férfiak rögtön látták, mi történt, s azonnal munkához láttak. Hárman megpróbálták fölemelni a szekeret, hogy Jokka ki tudja szerelni a törött kereket. Néhány sikertelen kísérlet után úgy döntöttek, hogy kipakolják a kocsit. Gyorsan segítségül hívták a nőket is. Logan odaadott Kristiana kezébe egy batyut, amelynek a súlyából és alakjából Kristiana rájött, hogy a kard meg a tőr lehet benne. Majdnem elejtette, amikor egy éles sikoltást hallott. Azt hitte, valaki megsérült. Megfordult, ám egy sorfallal találta magát szemben. A fekete szemek vádlón meredtek rá. – Mi történt? Mi baj? Rupa lépett elő, kezében tartva Kristiana szakadt köntösét.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

124

– Ez a baj! Kristiana zavartan nézett körül. – Ez az én köntösöm... Nem értem. Te mondtad, hogy hozzam el Szidi kocsijából. – El is hoztam, s betettem Logan szekerébe. Valójában csak azért tartotta meg, hogy mindig emlékeztesse Edward gaztettére. Rupa széttekerte az összehajtott ruhát, s megcsillant a nap Szidi arany nyakláncán és fülbevalóin. – Tolvaj! – sikította Rupa, s Kristiana elé perdült. – Megloptad a halottat! – Kiköpött a lány lába elé. – Takarodj innen! Kotródj, ha mondom! Kristiana ott állt megkövülve, kezében a karddal és a tőrrel. Loganre nézett, aki kifejezéstelen arccal bámult vissza rá. – Csak nem gondolod, hogy... Hatalmas pofon csattant Kristiana arcán, aki az ütés ereje és a súlyos kard terhe alatt térdre bukott. Rupa megint felemelte a kezét. – Hagyd! – üvöltötte Logan, az erdő is vissz, hangozta kiáltását. A zajra közben összegyűlt szinte az egész tábor. Rupa leengedte a kezét. – Majd a tanács dönt a sorsáról. Addig hozzá ne nyúlj! – mondta Logan a nénjének. Körbenézett: – Egy ujjal se nyúljon hozzá senki! – A tanács? – ugrott oda Liza. – Hiszen ő nem közülünk való! Miért ítélkezne fölötte a mi törvényszékünk? A tömeg helyeslőn fölmordult. – Azért, mert a jegyesem. Egy hét múlva lesz az, esküvőnk. Ezért most már ő is közülünk való. Tárgyalás nélkül nem lehet büntetni. Majd a tanács dönt, hogy bűnös-e vagy sem. – Hogy bűnös-e? – csattant föl Liza, szemében vad tűz lobogott. – Hát nem itt a bizonyíték? Hát nem Szidi ékszerei ezek? – mutatott a Rupa kezében lévő aranyra. – Nem maradt ez a gádzsó egyedül vele, – A tömeg megint fölmordult. – Hullarabló... meglopott egyet közülünk! Most azonnal meg kell büntetni! Kristiana riadtan tekingetett hol egyikükre, hol másikukra. Mindenki megvetőn viszonozta a pillántását. Kristianának megfagyott a vér az ereiben. Loganre nézett, aki Liza arcát fürkészte,

125

CHARLENE CROSS

majd lassan odafordult a nagybátyjához, és alig hallhatóan mondott neki valamit. Kristiana nem tudta, milyen sors vár rá, a legszívesebben ledobta volna, ami a kezében volt és elrohant volna, neki az erdőnek. Úgy érezte, hogy a kezében tartott fegyverek valamiféle védelmet nyújtanak neki. Ha nekitámadnának, előrántaná a tőrt. Senki nem nyúlhat hozzá büntetlenül! Kétségbeesetten tekingetett körül, s látta, hogy Jokka mint a csapat vezetője előrelép és mond valamit a többieknek, akik erre hangos morgással szétoszlottak, éles, fenyegető pillantásokat lövellve Kristiana felé. Rupa és Liza majd' átdöfték a tekintetükkel, Rupa megint kiköpött előtte, Liza meg elhúzta a száját. Aztán nemsokára ők is csatlakoztak a többiekhez, közben Rupa ledobta Jokka lába elé az ékszereket. A férfi fölvette, ránézett az unokaöccsére, és követte a csapatot. – Most mi lesz? – kérdezte Kristiana, miután Logan kivette a kezéből a fegyvereket. – Miért mentek el mind? – Mert a tanács előtt kell felelned. Addig távol kell maradnod a többiektől. Nem fognak hozzád szólni, nem is jönnek a közeledbe. Ez nem lesz valami újdonság, gondolta Kristiana, hiszen kezdettől fogva kiközösítették. – Mi ez a... tanács, amiről beszélsz? Logan letette a szőrmébe csavart kardot és tőrt a földre. – Jokka és néhányan az idősebbek közül összegyűlnek, megidézik a tanúkat, és a törvény szellemében ítélkeznek fölötted. – Én nem védhetem magam? – Nem. – De hisz' nem csináltam semmit! Fogalmam sincs, hogy kerültek Szidi ékszerei a kocsiba! – A férfi mintha nem hitt volna neki. – Esküszöm! Nem vettem el! Logan mélyen a lány szemébe nézett, aztán egyetlen szó nélkül elindult a kocsija felé. – Ha megcsináltuk a kereket – mondta hátranézve –, maradj le a többiektől, és ha tábort ütünk, szintén vonulj külön. Senki nem segíthet neked. Ez rám is vonatkozik. Kristiana csak állt, mintha villám sújtotta volna. Logan a keréknél guggolt, megnézte, mekkora a kár. Lassan fölállt.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

126

– Minden jót, Kristiana – mondta, s elindult a többiek felé. Kristiana hinni sem akart a szemének, ahogy távolodó alakját nézte. Elhagyta! A lány szíve összefacsarodott bánatában. Nyilvánvaló, hogy csakúgy, mint a többiek, ő is bűnösnek hiszi Kristianát. Aztán az jutott az eszébe, hogy Logan talán azért ragaszkodott a tanácshoz, hogy lecsillapítsa a kedélyeket. Mert végül is ő volt az, aki ezt a tolvajt, ezt a hullarablót közéjük vitte! Lehet, hogy azért adta át az igazságszolgáltatásuknak, hogy ezzel fölmentse magát. Kristiana arra gondolt, hogy ha majd kihirdetik az ítéletet, kivezetik a táborból és otthagyják a sűrű erdőben. Tudta, hogy magára hagyatva nem sok esélye lesz a túlélésre. Nem volt arra fölkészülve, hogyan kell az embernek egyedül élnie az erdőben. Aztán elfogta a düh, amikor erre a bánásmódra gondolt. Ha egy csöpp esze lenne, most menne el, akkor megkímélné magát attól a megaláztatástól, ami vár rá. A felnőttek kitaszítanák, kiköpnének előtte, elátkoznák még az őseit is, a gyerekek meg állandóan piszkálnák, bántanák és széttépnék a ruháját. Ha elmenekülne, mindettől megszabadulna. – Legyél erős, gyermekem! – Kristiana fülében Szidi szavai visszhangoztak, s ekkor a lány eldöntötte, hogy a sarkára áll, és szembenéz azzal, ami rá vár. Hiszen ő nem követte el azt, amivel vádolják! Hisz' jól is végződhet minden, de addig nem nyugszik, míg el nem mondta a magáét. Hirtelen zajra lett figyelmes. Logan, Jokka és még négy másik férfi egy új kereket gördítettek a szekere felé. Ahogy meglátta Logant, megint összeszorult a szíve. Még csak egyetlen pillantást sem vetett felé. Kristiana haragra gerjedt, amely erősebb volt még a szomorúságánál is. Zöld tűz gyúlt a szemében, égette Logan hátát. Szinte hihetetlen volt, hogy ez ugyanaz az ember, aki alig néhány napja örök szerelmet esküdött neki. Kristiana azt gondolta, hogy a férfi mellette áll majd a megpróbáltatás idején, felajánlja segítségét és támogatását.

127

CHARLENE CROSS

Micsoda képmutató, gondolta Kristiana, s arra jutott, hogy talán jobb, ha a férfi most mutatja ki, milyen is valójában, mint esküvő után. Kristiana mindent elfeledett, mindent, ami szép és jó volt, annyira elmerült szerencsétlenségében és fájdalmában. Az új kereket nemsokára fölszerelték a kocsira. A férfiak elmentek, kivéve Logant. – Indulhatunk – mondta. – Figyeld az utat. Ha még egy kereket eltörsz, gyalog kell jönnöd. Azt se feledd, hogy hátra kell maradnod a többiektől. Egyetlen szót sem szólhatsz senkihez. Kristiana büszkén fölvetette a fejét. – Örömmel teszem – mondta, majd fölkapta a szoknyáját és elindult a szekere felé. Fölült a bakra és hidegen ránézett a férfira. – Jobb, ha lóra ülsz és mégy a többiek után. Ha lemaradsz, még azt mondják, hogy én tartóztattalak. Siess, mert különben te is „hátra maradsz a többiektől!”. Megragadta a gyeplőt, a vén gebe nekiveselkedeti, s elindultak. Logan becsukta a szemét és egy hatalmasat sóhajtott. Kristiana zöld szeme hideg volt, mint a kő, viselkedése fagyos, mint a tél a felföldeken. A férfi tudta, hogy nem lesz könnyű, de nem volt más választása, ha azt akarta, hogy kiderüljön az igazság. – ”Kristiana, miért nem vagy képes bízni bennem?” – kiáltotta magában. – ”Azért nem, te bolond, mert semmit sem tud a tervedről!” És nem is fog róla tudni, fejezte be csöndben a gondolatot. Legalábbis egyelőre nem. Ha a tények napfényre kerültek, reménykedhet, hogy Kristiana majd megbocsát neki. Addig kénytelen volt végigjátszani a szerepét. Tudta, hogy nagyon fog fájni a lánynak, de ha szerencséjük van, nem tart sokáig. Logan füttyentett egyet, s a lova vad vágtába kezdett. Elügetett Kristiana mellett, s amikor látta, hogy a lány milyen mereven ül a bakon, összeszorult a szive bánatában. Elnézett a távolba, és megerősítette magában, hogy végig kell játszania a játszmát, ráadásul nem is akárhogy. Különben minden odavész. Ez az egyetlen lehetséges út, győzködte magát, és remélte, hogy nem tévedett, amikor így döntött.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

128

Kristiana távolról nézte a férfit, akit szeretett, s akiről azt hitte, szintén szereti. Logan ott feküdt a férfiak tábortüze mellett, szokásos helyén, fél könyékre támaszkodva. Olyan volt, mint egy ejtőző oroszlán a déli napsütésben, míg a nőstények az ennivalóról gondoskodnak. Annyi volt csupán a különbség, hogy éjszaka volt, és háreme egyetlen nőstényből, Lizából állt csupán. Az utolsó három este Liza el sem mozdult a férfi háta mögül, minden óhaját teljesítette, még mielőtt az kimondta volna. Kristiana szerint a férfi időtlen időkig nézte a lányt. Mivel jóval távolabb táborozott, mint a többiek, nem látta pontosan, mit néz a férfi, de el tudta képzelni. Kristiana úgy tudta, hogy a romák közt tilos minden kacérkodás, minden udvarlás, ezért nem egészen értette a dolgot. Úgy tűnt, Balo szabadon választ, népének melyik törvényét is tartja be valójában. Az elmúlt néhány napban nem váltottak egyetlen szót sem, Logan távol tartotta magát tőle a roma törvények szerint. Kristianát kiközösítették. Liza harsányan fölkacagott. Kristiana elnézte, ahogy a lány fülével odahajol Logan ajkához. Az belesúgott valamit. Liza akkor mosolyogva fölállt, és elindult az erdő felé, s amikor azt gondolta, senki sem látja, eltűnt a fák közölt. Kisvártatva Logan is fölpattant. Jólesően nyúzlózkodott, mint egy macska, majd az erdő felé indult. Kristiana tudta, hogy a férfi Lizát követi. Ránézett a néhány bogyóból és egy ehető gyökérből álló vacsorájára, s könnyes lett a szeme, szinte nem is látta a szerény ételt. A kis tábortűz pattogott, s Kristianának összeszorult a szíve, alig kapott levegőt. Úgy érezte, hogy képtelen tovább elviselni, ami kiszabatott rá. Tolvajnak nevezték, ám legyen, az is lesz. Ha majd leszáll az éj, és mindenki alszik, befog egy lovat és eltűnik az éjszakában. Mindegy, hova, csak el innen, messzire. És minél messzebbre az aranybarna szemű cigánylegénytől, aki összetörte a szívét. Logan figyelte, hol tűnik el Liza az erdő sűrűjében, majd megpillantotta a férfiak tábortüzénél álldogáló fiatalembert. Kore

129

CHARLENE CROSS

állkapcsán megfeszült az izom, szeme sötét villámokat szórt. Logan tudta, hogy neki szól a gyűlölet. A csapda föl volt állítva. Most csak be kell indítani a dolgot. Logan ránézett a nagybátyjára, Jokka bólintott, s Logan elindult az erdő felé. Több mint biztos volt abban, hogy Kore követni fogja. Mielőtt eltűnt volna az erdőben, Kristianát kereste a szemével. Szerencsére a lány nem tud semmit arról, hogy hova megy. Bízzál bennem, szerelmem! Nemsokára boldog leszel megint. Szívéből ezt az üzenetet küldte a lány felé, majd elindult az erdőbe, ahol Liza várta. A cigánytábortól nem messze egy kis tó csillogott, mint a higany a holdfényben. Logan azt kívánta, bárcsak valaki más állhatna mellette, valaki mással oszthatná meg a varázslatos este hangulatát. – Súlyos gondolatok járnak a fejedben – mondta Liza, szemével a férfit fürkészve. Mintha nem ugyanaz az ember lett volna, aki elcsábította az erdőbe. Lizának összeszűkült a szeme. – Rá gondolsz, ugye? – Igen – ismerte be Logan, majd Lizára fordítva a figyelmét, megérezte a lány dühét. – És arra gondolok, hogy milyen őrült is voltam. Becsapott, megcsalt mindnyájunkat, Liza. Lopott tőlem, lopott a halottól. És lopott tőled is. Liza fölvonta a szemöldökét: – Tőlem? Logan szomorúan megcsóválta a fejét. – Ellopta a szerelmet, amit neked akartam adni. Lizának szinte megállt a szívverése. – Még mindig szereted? – Nem tudom. Azt hiszem, megbabonázott. Megigézett, elvakított, távol tartott attól, akit kívántam, s akihez most már nem vagyok méltó. – Beletúrt a hajába. – Nincs senki, aki megmentene engem ettől a rémes sorstól? – elfordult a lánytól. – Itt kell hagynom a romákat – mondta elfúló hangon. – Szégyent hoztam mindannyiunkra. Lizának tágra nyílt a szeme, odalépett Logan elé. – Nem! A gádzsónak kell elmennie. Nem közénk való. Soha nem is volt. – Nem, jobb, ha én megyek el, Liza. Nincs bocsánat arra, amit a népemmel tettem. Engem kell megbüntetni.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

130

– Nem! Nem hagylak el! Az a gádzsó boszorkány elvakított. Te magad mondtad, de most már kinyílt a szemed. A többiek majd megbocsátanak, mint ahogy én is megbocsátok most neked. Ha a gádzsó elkotródott innét, összeházasodhatunk. – Nem, Liza. Már nem érdemellek meg. Van, aki sokkal méltóbb rád. Kore... – Kore! – kiáltott föl a lány, majd kiköpött a földre. – Az fiú, nem férfi! Úgy jár utánam, mint egy kutya, állandóan bámul. Fölfordul a gyomrom tőle. Előbb haljak meg, mint hogy hozzám érjen! – Közelebb lépett Loganhez, s rátette a kezét a férfi mellére. – Te erős vagy, férfias és sok fiút fogsz nekem nemzeni. Kore nem ébreszti föl a vágyamat. – Keze már Logan nyakánál járt. – Te vagy az, aki lángra gyújtasz. Téged kívánlak. Logan nem állt ellen a lány simogatásának, de amikor ajka találkozott Lizáéval, egy másik helyre, egy másik időre gondolt, egy másik nőre, akit a karjaiban tartott. Nem volt hosszú csók. Hirtelen valami zajt hallottak az ezüstnyárfa mellől. – Valaki jár itt. Liza, még mindig szédülten a csóktól elnevette magát. – A széltől is félsz – mondta mosolyogva. – Senki sincs itt, csak mi ketten. – Ez nem a szél volt, Liza. Gyere, menjünk vissza. – Ne, még ne – kérlelte a lány –, sétáljunk egyet a vízparton. Aztán nemsokára visszamegyünk a táborba. – Liza, nem tehetjük. Gondolj arra, mi lesz, ha rajtakapnak minket. Egyikünknek sem lenne jó. Liza dacosan fölvetette a fejét. – Akkor menj. – Megvonta a vállát. – De ígérd meg, hogy holnap beszélsz az apámmal. – Majd Jokka beszél vele, ahogy szokás – mondta Logan. Mosolygott és megszorította a lány kezét, majd elindult. Amikor elhaladt a nyárfák előtt, látta, hogy az addig ott leselkedő árnyalak már eltűnt. Kore hallotta Liza minden egyes szavát. Logan tulajdonképpen sajnálta a fiatalembert, de ha Kore tud valamit – bármit –, ezután biztos, hogy megosztja a tudását Jokkával és a vénekkel. Amikor Logan kilépett az erdőből, kérdőn a nagybátyjára nézett. Az ünnepélyes arccal meredt maga elé, s bólintott egyet. A csapda

131

CHARLENE CROSS

bezárult. Logan visszaintett Jokkának, aki leült a tűz mellé, a többiekhez. Összegyűlt a tanács. Távol a tűztől Kristiana háttal ült a többieknek. Egyre jobban várta már, mikor szökhet meg. Ezek az emberek soha nem alszanak?, kérdezte magában. Egyszer csak megborzongott. Valaki állt mögötte. Logan nézett le rá. A lány, mint egy sündisznó, összegömbölyödött. – Itt az idő, Kristiana! – Minek az ideje? – Összegyűlt a tanács. Várnak. – Fölösleges volt összegyűlniük. Nem megyek oda. Mondd csak meg nekik. – Csak nem félsz tőlük? – kérdezte Logan. Kristiana fölpattant, s szembenézett a férfival. – Nem vagyok gyáva! – szólt és a szeme szikrát szórt. – De a ti bíróságotok előtt úgysem lehet igazam. Azok már elítéltek engem. Logan ránézett a lány könnyáztatta arcára és elfacsarodott a szíve. – Biztos vagy benne? – Igen! – sziszegte Kristiana, s elfordult. Miért néz rá így a férfi? Hát nem tudja, hogy már eleget szenvedett? – Hagyj most! – kiáltotta. – Megtarthatják a gyűlésüket nélkülem is. – Nem – mondta Logan. – Állj föl és menjünk. Jöhetsz magadtól is, méltósággal, vagy én, viszlek a vállamon végig a táboron. Akár így, akár úgy, oda kell állnod a vének elé. Melyiket választod? Kristiana szorosan összezárta az ajkát és fölnézett a férfira, majd fölállt. – Átkozott legyen az a nap, amikor találkoztunk! – Sajnálni legfeljebb azt sajnáld, hogy ezeket a szavakat valaha is kiejtetted. – Nem hiszem – mondta Kristiana és elindult a férfiak felé. Logan követte. El akarta mondani a lánynak, hogy mit főzött ki, de aztán úgy döntött, hadd alakuljon magától ki a dolog. Nemsokára majd Kristiana is rájön, hogy a roma törvények igazságosak. Amikor néhány lépésnyire voltak a csoporttól, Logan szólt Kristianának, hogy álljon meg. A vállára tette a kezét.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

132

– Itt várunk és innen figyeljük őket. Kristiana kérdőn nézett rá, majd észrevette, hogy Logan azt a helyet nézi, ahol Liza eltűnt az erdőben. Ő is odanézett és figyelt. Ahogy Liza kilépett az erdőből, két férfi ment elé, és odakísérték a vénekhez. – Mi az? – kérdezte, egyikükről a másikra pillantva. A saját apja is ott ült a tanácsban. – Valaki azt állítja – szólalt meg Jokka –, hogy hamisan vádoltál meg egy másik embert lopással. Az a személy azt vallotta, hogy te loptad el az ékszereket, és nem a gádzsó, mint te állítod. Lizának egy pillanatra elakadt a szívverése, majd hamar összeszedte magát. – Hazugság! – ellenkezett, azonnal sikerült elkendőznie a félelmét. – Ki vádol, hadd köpjek ki a lába elé! – Nem hazugság – szólalt meg ekkor Kore, és előlépett az árnyékból. Izzott a szeme, mint a fonó szén. – Amikor Szidi meghalt, nemcsak a gázdsó maradt egyedül vele. Miután te bepólyáltad az elhunytat, követtelek. Láttam, amint a szoknyád ráncaiból előveszed az ékszereket és elrejted egy régi hordóban. Azt is láttam, hogy a kocsidhoz kötöd a hordót. Aztán később, amikor senki sem volt ott, eldugtad Balo kocsijába. – Fagyosan mosolygott. – Figyellek, Liza. Mint egy szerelmes kutyakölyök – mondta, jelezve ezzel azt is, hogy hallotta, milyen lekezelően beszélt róla a lány. – A holtak szellemére esküszöm, hogy úgy igaz, ahogy elmondtam. Liza abban a pillanatban kapcsolt. Kore ott volt az erdőben, mert Balo szántszándékkal odavezette! Elsápadt, amikor rájött, hogy rászedték. Az apjára nézett, az azonban elfordította a tekintetét, s Liza tudta, hogy a tanács bűnösnek nyilvánította. Ki fogják közösíteni! Még mielőtt bárki egy szót is szólhatott volna, fölkapta a szoknyáját, és futni kezdett a lovak felé. Egy csapat férfi azonnal üldözőbe vette. Liza elkapta az egyik ló sörényét, és fölpattant a hátára. – Nem fogtok elcsúfítani! – kiáltotta, mert tudta, hogy levágják a haját és az egyik fülcimpáját is. Megszorította a ló oldalát, az meg kiszabadította magát az üldözők gyűrűjéből. Liza egy kört írt le vele, majd egyenesen arra irányította, ahol Logan és Kristiana álltak. – Te mocskos disznó! Becsaptál, kihasználtál! Méreg van a

133

CHARLENE CROSS

csókjaidban. Hogy szálljon sötétség a szívedre – mindkettőtök szívére! Soha ne legyen az öröm világosságában részetek! – mondta, és kiköpött Logan Iába elé. Addigra már odaértek a férfiak, s Liza megrántotta a kantárt. A ló hatalmasat ágaskodott és miután földet ért a lába, vad száguldásba kezdett. – Legyetek átkozottak mind! – üvöltötte, s eltűnt az éjszakában, eszelős nevetése visszhangzott az egész táborban. Logan nagyot sóhajtott, s odafordult Kristianához. – Vége – mondta megkönnyebbülve. – Igen, igazad van. Vége – mondta Kristiana és végigmérte a férfit. – Lizának igaza van. Méreg van a csókjaidban. Most én is elmegyek. Logan, mint aki sóbálvánnyá meredt, nézte, ahogy Kristiana elindul a kocsija felé. De hát a szentségit neki! Mennyit szenvedett, miken ment keresztül, hogy tisztára mossa a lány nevét! Jó lenne, ha Kristiana megmagyarázná, miért viselkedik így!

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

134

9. Logan megfogta Kristiana vállát és maga felé fordította a lányt. – Hogy érted azt, hogy elmégy? – kérdezte, s majd' átdöfte a pillantásával. Kristiana dacosan vetette hátra a fejét. – Úgy, hogy elmegyek. Logan fölkacagott. – És mondd, édes, hova akarsz menni? – Akárhova, csak tőled minél messzebb – vágta rá, majd sarkon fordult és elindult a kocsi felé. Logan arcáról lehervadt a mosoly, és elindult Kristiana után. – Az éjszakában mindenünnen veszély leselkedik rád, istennőm. Farkasok is vannak... – Itt vannak a farkasok! – vágta oda. – És a legveszélyesebb közülük báránybőrbe van bújtatva. Csaló és nem lehet hinni a szavának. De nem ülök föl még egyszer a hazugságainak. – A hazugságaimnak megvolt az oka, Kristiana – szólt Logan, remélve, hogy meghallgatja a lány. Az azonban kiköpött előtte, majd megint elfordult. Logan nagy haragra gerjedt, kettőt lépett s máris beérte. Megfogta a lány csuklóját, s elrángatta a kocsi mellé, el a kíváncsi szemek elől. Aztán elengedte. – Most pedig végighallgatsz – szűrte a foga közül. Közben, míg meg akarta akadályozni, hogy elmenjen, Kristiana beleütötte a fejét a ponyvatartó fába. – Bántasz! Mindig bántasz! – kiáltotta könnyes szemmel. – És te is bántasz engem – vágott vissza Logan – azzal, hogy nem bízol bennem. – Bízni? – visszhangozta Kristiana –, lehet szó bizalomról veled kapcsolatban? – Igenis – válaszolta a férfi keményen. Kristiana nem tűnt úgy, mint aki hisz neki, s Logan nagyon jól tudta, miért. – Gondolom,

135

CHARLENE CROSS

amikor Liza azt mondta, hogy mérgező a csókom, azt hitted, hogy az erdőben cicáztam vele. – Kristiana összeszorította száját és elfordult tőle. Logan megfogta az állát. – Nézz rám – mondta élesen. – Figyelj, csak egyetlenegy csók volt. És az is azért, hogy megpecsételje a sorsát. Mint láttad és hallottad, Kore leplezte le a hazugságait. Nem láttam más kiutat, mint egy cselvetést. Én állítottam föl a csapdát. Kore is beleesett meg Liza is. – Azt mondod, hogy azért hagytál engem el, hogy kiderüljön Liza bűnössége? – A férfi bólintott. – De honnan tudtad, hogy ő lopta el Szidi ékszereit? És Kore... neki mi volt a szerepe? – Amikor Rupa megtalálta a nyakláncot meg a fülbevalókat, Liza azt állította, hogy te egyedül voltál Szidivel. Az igaz, de valaki más is volt vele egyedül, mégpedig miután te kimentél. – Liza – mondta Kristiana, s eszébe jutott, hogy a lány pólyálta be Szidi testét. – Igen, Liza. Amikor befejezte a dolgát, bement a saját kocsijába. Emlékeztem, hogy Kore, mint rendesen, akkor is követte. Akkor még nem tűnt fel, csak annyi, hogy nagyon rossz modorra vall az ilyesmi Azzal, hogy elment, megsértette a halottat. De amikor Liza megvádolt téged, eszembe jutott az eset. Ha valaki tudja az igazat, az csak Kore lehet, úgyhogy én a féltékenységére alapoztam a tervemet. Látta, hogy kedves vagyok Lizával, s nőttön nőtt benne a gyűlölet irántam. Amikor Liza kiment az erdőbe, és én nem sokkal később követtem, reméltem, hogy Kore is utánunk jön. Hála Istennek, jött is. – És mit látott, ami miatt elmondta az igazat? Kristiana szemében fölcsillant a féltékenység, Logan elmosolyodott. – Nem annyira, amit látott, hanem amit hallott, volt a fontos. Azt mondtam Lizának, hogy te megbabonáztál, és valójában az övé a szívem. – Látta, hogy Kristiana már nyitja a száját. – Fogd vissza magad, és hagyd, hogy elmondjam végig, jó? Mondtam már, hogy ha hazudtam, annak célja volt. – Kristiana becsukta a száját, s Logan folytatta: – Azt mondtam Lizának, hogy nem érdemlem meg, hogy vannak mások, akik méltóbbak a szerelmére. Kore nevét is kimondtam, s mint ahogy vártam, Liza

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

136

elmondta, mit érez iránta. A fiú csak néhány lépésnyire rejtőzködött tőlünk az erdőben. El tudom képzelni, mit érezhetett. – És megcsókoltad Lizát? – kérdezte Kristiana, mert valójában ez érdekelte a legjobban. – Igen – ismerte be Logan. – Egy futó csók volt és semmi érzelem nem volt benne. Szántszándékkal csináltam. Ez lett Liza veszte. Amikor pár perc múlva otthagytam, Kore már eltűnt. A többit tudod. – Miért nem mondtad el, hogy mit találtál ki? Azt hitted, hogy majd odamegyek hozzá, és figyelmeztetem? Logan nagyot sóhajtott. – Liza nem buta, Kristiana. Ha észrevette volna, hogy figyelsz és vársz, nem esik bele a csapdába. Meg kellett róla győzni, hogy szenvedsz az elutasítástól, hogy valóban igazi a fájdalmad. Nem kockáztathattam meg, hogy leleplezzen. Kristianát meglepte a beismerés. – Szóval hagytad, hogy semmiért szenvedjek. Kegyetlen vagy, Logan Chandler. Nem tudom, kitehetem-e a szívemet annak a fájdalomnak, ami azzal jár, hogy téged szeretlek. Majdnem megölt a bánat. Logan ráemelte bánatos szemét. – Nem gondolod, hogy én is tudom ezt? Én is szenvedtem, Kristiana. Minden pillanatban, amikor nem voltunk együtt, erővel kellett visszatartanom magam, hogy ne menjek oda hozzád, ne vegyelek a karomba és ne csókoljam le a könnyeket az arcodról. Kínzott a fájdalom, aminek kitettelek. De nem láttam más megoldást. Ha nem azt teszem, amit tettem, akkor most neked kellene menekülnöd a táborból, nem Lizának. Az egyellen különbség az lenne, hogy én is veled volnék. Szeretlek, Kristiana. Ne utasíts el. Te vagy mindenem. És nem is kell több. Kristiana érezte, mennyire szívből beszél a férfi. – Soha ne vond meg tőlem a szerelmedet! Logan odahajolt hozzá: – Soha nem vontam meg, istennőm – suttogta, ajka a lányéhoz közeledett. A szerelmem mindig itt ég a szívemben. Szétnyílt az ajka és rátapadt a lányéra. Mohón szívta az édes nedvet. Ahogy hozzáért, Kristiana szinte elolvadt a karjában. Engedte, hogy a férfi a nyelvét a szájába csúsztassa, s összeolvadjon a sajátjával. Mintha tűz folyt volna az ereiben, kétségei mind

137

CHARLENE CROSS

szertefoszlottak, s alig várta már azt a pillanatul, amikor férj és feleség lesznek. Szorosan átölelték egymást, ajkuk összeforrt, s a férfi kíváncsi keze felfedező útra indult Kristiana testén, aki boldogan adta át magát az ismeretlen érzéseknek. Általános jókedv uralkodott a táborban. Balo és a gádzsó lány esküvőjének napja volt, s mint Logan elmondta Kristianának: a romák imádják az ünnepeket. Ilyenkor minden rosszat elfelejtenek, ami valaha is történt. Kristiana ez utóbbit ugyancsak észrevette. Lépten-nyomon rámosolyogtak, elismerően bólogattak egész nap. Nem egészen értette ugyan, hogy lehet ilyen hamar megváltozni, de mégis jólesően fogadta szerencsekívánataikat. Ott állt egy fa árnyékában, vörös ruha volt rajta, azon fehér köpeny. Rupa varrta őket egyetlen éjszaka alatt, aznap reggel lett kész és adta oda Kristianának. A lány nem kérdezte, hogy tett szert Rupa az anyagra, de biztos volt benne, hogy egy gyanútlan kereskedő hiába töri a fejét, hova is tűnhetett pár vég finom ruhaanyaga. Kristiana megrázta a fejét, és a sűrű hajzuhatag végighullámzott a hátán le egészen a derekáig. Ez az egyetlen nap, amikor a cigányok is megláthatják kibontott hajjal. Aztán körülnézett, szerette volna tudni, megérkezett-e már Logan barátja. Az elmúlt néhány napban Logan igen különösen viselkedett, fölalá járkált, elnézett a távolba, mintha valamit kémlelne, s amikor Kristiana megszólította, szórakozottan azt mondta: – Bocsánat, drágám, mit is mondtál? – Kristiana azt hitte, hogy valami az esküvőjükkel kapcsolatban nyugtalanítja a férfit, vagv megbánta tán, hogy feleségül kérte, ezért aztán egy szer csak már nem tudta magát türtőztetni és megkérdezte. Logan először is nagyot nevetett, majd csókokkal borította el Kristiana arcát, s elmondta, hogy azért olyan feszült és várakozó, mert azt reméli, hogy nemsokára megérkezik a barátja, hogy osztozzon a boldogságukban. Logan semmit nem mesélt Kristianának a másikkal való titokzatos ismeretségéről, annyit

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

138

mondott csupán, hogy Sebastian a neve, s hogy ő is sokat szenvedett Edwardtól. – Hagyom, hogy majd ő mesélje el neked, hogyan is találkoztunk először – mondta mosolyogva Logan. Kristiana azonban hiába nézett szét a táborban, egyetlen idegen arcot sem fedezett föl. – Itt az idő – szólalt meg mögötte Nanos. – A tábor közepén találkozunk. Kristiana mosolyogva nézett Liza apjára. A férfit teljesen tönkretette az, ahogyan a lánya viselkedett, s igen alázatosan megkérte Kristianát, hadd helyettesítse az apját az esküvőn. Kristiana tudta, hogy a férfinak semmi köze Liza gonoszságához, megsajnálta, s beleegyezett. Reggel Jokka és Nanos a vénekkel együtt ülést tartott, a két férfi együtt ivott, s ezzel megpecsételték az eljegyzést. Most majd Nanos oda vezeti a vőlegényhez. – Na, akkor induljunk – mondta Kristiana, s tudta, hogy majd ha találkoznak, Logannek tréfából erőszakoskodnia kell vele, s úgy tennie, mintha ellopná a „családjától”. A többiek is csatlakoztak hozzájuk, Nanos vezette Kristianát végig a táboron. Kristiana egyszer csak megpillantotta Logant, aki lassan közeledett feléje. Mögötte Jokka és Rupa meg a rokonság. Amikor az aranybarna szempár megpihent rajta, Kristiana érezte, hogy elpirul. Logan fenségesen szép volt, kékesfekete haja mint az ónix csillogott a tűz fényében, egy tincs a homlokába lógott. Új, fehér ing feszült rajta, karcsú derekánál széles bőröv fogta össze. Fekete nadrágot és fekete bőrcsizmát viselt. Legyen akár cigánylegény, akár gróf, Kristiana érezte, örökkié szeretni fogja. Végre találkozott a két menet, Kristianának nagyot dobbant a szíve. A férfiak láncot alkottak előtte, hogy megakadályozzák a „lányszöktetést”. Logan rámosolygott Kristianára, majd előlépett; megkezdődött a „harc”. Hosszas lökdösődés után átszakította az emberláncot, majd a menyasszony családjának fölháborodott sikoltozása közepette a vállára vette Kristianát. A lány öklével verte Logan hátát, rúgkapált és jajveszékelt, mígnem egyszer csak elnevette magát. Odasúgta Logannek, hogy

139

CHARLENE CROSS

csak az hallja: – Hát ez nevetséges! Nincs annyi eszük, hogy tudják, a világ végére is elmennék veled? A férfi kuncogott. – Biztos vagyok benne, hogy tudják. De elvárják, hogy legalább valami ellenállást mutass. Ez a szertartás része. Tedd őket boldoggá. – Ha ragaszkodsz hozzá – mondta, s teljes erővel ütötte Logan hátát. A lány „családja” ujjongva kiáltozott, ahogy Logan nyüszített. – Jaj, ne olyan erősen! Az ember azt hihetné, hogy még mindig haragszol rám. – Azt hihetné, ugye? Mivel te kétszer akkora és tízszer olyan erős vagy, mint én, lehet, hogy ez az egyetlen esélyem, hogy visszafizessem mindazt a szomorúságot, amit okoztál nekem. Most kihasználom az alkalmat. Végre Kristiana megint lekerült a földre. – Ne gondolj a múltra – súgta a fülébe a férfi. – Gondol a jövőre, s arra, amiben nemsokára részünk lesz. Még mielőtt Kristiana bármit mondhatott volna, Logan megfordította, s Kristiana szemben állt az egyik öreggel. Ő végzi majd a szertartást. A pár és az öreg között egy alacsony asztal álli, asztalkendővel befedve, rajta félbevágott kenyér. Kristiana már korábban megígérte, hogy keres egy tüskét, amivel majd megszúrják Logan és az ő ujját. Amikor a patakban fürdött, egyszer csak fölnézett a sziklák közé, és meglátott egy vadrózsabokrot. Amikor fölöltözött, fölmászott a meredélyen, s letépett egy szál rózsát. Vízbe tette, s most ott volt elrejtve a ruhája ráncaiban. Kristiana elővette a virágot, le akarta tenni az asztalra. Hallotta, hogy Rupa fölhördül, gyorsan Loganre nézett. – Csak nem csináltam valami rosszat? A cigányoknál a vágott virág korai halált jelent, de Logan nem akarta megosztani ezt Kristianával. Nem, szerelmem, semmi rosszat nem tettél. Logan megnyugtatva Kristianát, elvette tőle a rózsát és megszúrta vele a hüvelykujját. Egy csepp vér hullt a kenyér egyik felére.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

140

Kristiana is ugyanezt tette, majd kicserélték a kenyérdarabokat. Ahol a fehér kenyéren vörös folt volt, haraptak a másikéból. A maradék kenyeret összetörték a fejük fölött, ezzel vége volt a szertartásnak. Hangos kiáltások hallatszottak mindenünnen, s az ifjú párt izmos karok a magasba emelték, s elvitték őket a lakodalmas asztalhoz, a főhelyre. Kezdetet vette az ünneplés. Kristianát meglepte, mennyi ételt es italt hordtak össze, percenként mondott valaki áldomást. Logan alig nyúlt a barna sörhöz, de Kristiana úgy érezte, ha illenék, egy egész hordóval meg tudna inni. Idegesen izgett-mozgott a helyén, mire Logan áthajolt hozzá, és a fülébe súgta: – Azért vagy nyugtalan, mert várod, hogy mellém fekhess? Vagy netán irtózol a gondolattól? – Egyik sem. Csak nem tudom, mit kell tennem, azazhogy nem tudom pontosan. Az arany szempár tűzben égett. – Akkor itt az ideje, hogy megmutassam. – Fölállt és Kristianát is fölsegítette. A lány egész testében remegett. – Ne félj, szerelmem, Kristiana. Ez minden értékem, amit adhatok. – Ez minden, amit akarok tőled – mondta Kristiana. És igazat beszélt. A pár elsétált Jokka kocsijához. Logan bement, Kristiana kint várta. Amikor kijött, egy nagy bőrzsák volt nála meg egy lepedő. – A nászi ágyunkra – mondta. Kristiana elpirult, mert tudta, reggel majd a lepedőt kiteszik a tábor közepére, hogy bizonyítsa szüzességét. – Majd hajnalban elviszem nekik – mondta Logan mosolyogva. – Neked nem kell mutatkoznod. – Úgysem igen mernék előjönni. Logan szólt Jokkának, hogy ha Sebastian fölbukkan végre, el ne engedje a táborból. Aztán vállára kapta a bőrzsákot, kézen fogta a feleségét s elindultak az erdőbe. – Hova megyünk? – kérdezte a lány, amint a patak partján lépdeltek a telihold fényénél. – Egy titkos helyre. Csak a mi kettőnké.

141

CHARLENE CROSS

Odaértek a vízpartra, s Logan az ölébe kapta Kristianát. Átgázolt vele a sekély vízen, s a túlsó parton letette a lányt a földre. – Itt szedtem a rózsát – mondta Kristiana fölnézve a meredélyre. Van itt valami különleges? – Valami nagyon különleges – suttogta Logan rekedten zihálva. Nem a lány súlyától, hisz' az olyan könnyű volt, mint a pihe. A várakozás izgalma vibrált benne. Vágya tűzként tombolt. – Gyere, megmutatom. Logan ment elöl, s kézen fogva vezette Kristianát a domboldalon. Amikor odaértek a vadrózsabokorhoz, Logan a bőrzsákkal befedte a bokrot, félretolva a szúrós tüskéket. Kristiana meglepve látta, hogy egy barlang bejáratánál állnak. Kérdőn nézett a férfira. – Itt töltjük a nászéjszakánkat. Kristiana belépett Logan után, aki fáklyát gyújtott bent. Az egyik sarokban, egy kis farakás volt bekészítve, azt is meggyújtották, s egy csapásra szárazabbnak tűnt a barlang nedves levegője. A tűz mellett egy csomó bunda hevert. A nászi ágyunk, gondolta Kristiana. Logan letérdelt a bundára és ráterítette a lepedőt, majd fölnézett Kristianára. – Gyere, édes. – Kérges tenyerével megfogta a lány kezét, s az letérdelt szembe vele. – Hoztam bort – szólt. – Iszunk egy pohárral? Kristianának vacogott a foga, s tudta, jólesne. – Igen, azt hiszem, pompás lenne. – Helyes. – A bőrzsákból Logan előhalászott egy borostömlőt meg egy ónpoharat. Remélte, hogy Kristiana elfogadja az italt. Edward biztos okozott neki olyan lelki sebeket, amelyek esetleg megzavarhatják ezt a különleges együttlétet. A bor talán majd megnyugtatja, elűzi a félelmét. S ha majd eleget ivott, Logan elveszi a poharat a kezéből, s a nyelvével itatja föl az utolsó cseppeket az ajkáról. Nemsokára az övé lesz. Amikor Kristiana átvette a poharat, összeért a kezük, s a lányt különös szédülés fogta el. Pihegett, a szíve majd' kiugrott a helyéből. Azt hitte, menten elájul. – Igyál – sürgette Logan.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

142

Kristiana engedelmesen belekortyolt az édes borba, nagyon ízlett neki. Kisvártatva a hatását is érezte. Teste átmelegedett, nem remegett már, elernyedt. A pohár fölött pillantásuk egybefonódott. Kristiana kortyolt egyet, aztán még és még. – Elég – mondta Logan, nem akarván, hogy megártson a lánynak. Elvette tőle a poharat és kiitta a maradékot. Kristiana nekitámaszkodott a férfi fölhúzott térdének. Fejét a vállának vetette. Figyelték a táncoló lángokat, s Logan érezte, mennyire nyugodt a lány, mennyire bizalommal van iránta. Lágyan megcsókolta a halántékát. Ártatlan és tapasztalatlan, nem szabad siettetni. Logan várt türelmesen. Kristiana hallotta a férfi erős szívverését, belesimult az ölelésébe, és hagyta, hogy a férfi csókjaival borítsa el a halántékát, az arcát, majd a fülét. Ott szuszogott, miközben Kristianát remegés fogta el, majd fölkacagott. – Te ingerelsz! Logan mosolygott. – Igen – mondta, forró lehelete megcsapta Kristiana fülét. Ujabb remegéshullám öntötte el a lányt, ezúttal a gyomrában is. – Miért? – kérdezte elfúló hangon – Gyöngéden kell veled bánni. Nem teszlek a magamévá, míg úgy nem érzed, hogy kész vagy rá. Kristiana egy kicsit hátrahúzódott és szembenézett a férfival. Látta, hogy a tűz fényétól még aranyszínűbb lesz Logan szeme. Úgy tüzelt az a szempár, mint a nap, és Kristiana tudta, hogy ha ő akarja, a magáévá teszi bármelyik pillanatban. Megsimogatta a frissen borotvált arcot. – Neked több mint kész vagyok – suttogta. – Szívesen adom oda magamat. Logan a szemébe nézett, tudni akarta, igazai mond-e a lány. Kristiana gyöngéd kezének érintésére vággyal teli nyögés szakadt ki belőle, szájával rátapadt a lányéra, mohón csókolta. Nyelvével körbesimogatta Kristiana bortól csillogó ajkát. Mintha becsipett volna, egész testét átjárta a meleg, a cigányok összes bájitala sem tudott volna ehhez hasonlatos érzést kelteni benne. Kristiana volt az itala, a tápláléka, amely új életre keltette.

143

CHARLENE CROSS

Míg Logan csókolta, Kristiana átölelte a férje erős nyakát, nekinyomta mellét széles mellkasának. Mégis, úgy érezte, azt akarja, hogy még ennél is közeiebb legyen hozzá. Logan most a fülét simogatta a nyelvével. – Lassabban, édes – suttogta –, ne siess. Élvezzünk ki minden új érzést. Úgyis hamar vége lesz. – De nem tudok várni – mondta Kristiana –, valami minden egyes csókoddal sürget engem. Az egész lényemet átjárja. Úgy érzem, nem bírom tovább! Logan elnevette magát. – Ismerem az érzést. – Szinte elviselhetetlenül fájt az ágyéka. Gyöngéden kibontakozott az ölelésből és vetkőzni kezdett. Levette az ingét és az ágy végébe dobta. Kristiana szeme végigpásztázta a férfi mellét. – Érintsd meg a testemet, nagyon kívánom az érintésedet. Kristiana lágyan végigsimogatta a férfi mellének hronzos bőrét. Aztán a sima, izmos hasát nézte, ahol a szőr egyetlen vonallá keskenyedett és eltűnt a nadrágjában. Látta a mellén a csúnya forradást, amitől azonban nem lett kevésbé tökéletes a férfi látványa, sőt. Kristiana fölidézte, amikor először meglátta Logant a patakban fürödni. Ahogy jött felé, vízgyöngyök csillogtak sötét bőrén, a nap ragyogott a testén. Már akkor tudta, hogy férfi nem lehet szebb, mint az ő aranyszemű cigánylegénye. De akkor zavarban volt, elfordult, mielőtt a másik kijött volna a vízből. Most azonban alig várta, hogy lássa minden porcikáját. Megint bizsergett az ujja, hozzá akart érni, de keze megállt a levegőben. Logan észrevette, hogy habozik: – Ne félj! – Odanyomta a lány kezét a melléhez. – Érints meg. Kristiana keze vággyal telve kalandozott a férfi mellén, föl a vállára, majd a karjaira. Olyan volt, mint az a pogány isten a képen, amit egyszer Kristiana látott. De mennyire más mégis! Az olajfestmény volt, emez meg forró hús és izom. Logan valódi volt. Akkor rekedten megszólalt a férfi: – Ég a kezem, annyira meg akarlak érinteni. Vetkőzz le nekem. Kristiana szó nélkül, mintegy megbabonázva engedelmeskedett. Logan nagyokat nyelt, ahogy lassan kibontakozott a ruhából

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

144

Kristiana hibátlan alakja. Végre ott állt ruhátlanul, az esküvői díszruha Logan inge mellett végezte a földön. – De szép vagy – suttogta a férfi, s megfogta a lány pompás telt mellét. – „Ez maga a tökély” – gondolta. Lehajtotta a fejét, nyelvével kereste a bimbókat. A rózsaszín kis csúcsok egy pillanat alatt mereven álltak; Logan felnyögött. Kristianát mintha villámcsapás érte volna. Elakadt a lélegzete, úgy érezte, menten meghal. – Tönkreteszel! – kiáltotta. Logan belenézett a szemébe. – Nem, drágám Életet adok neked. Feküdj le, Kristiana, és én megmutatom neked az örökkévalóságot. Kristiana ledőlt az ágyra, s a férfi ismét elborította csókjaival. Kutató keze fölfedezte teste minden hajlatát, a mellét, aztán a lábait. A lány egész testében remegett a vágytól, úgy hatottak rá Logan csókjai, mint a legerősebb varázsital Szíve vadul kalapált. – Kérlek – nyöszörögte –, kérlek... – akarom... – Mit akarsz? – kérdezte a férfi, s kezét duzzadó férfiasságára tette. – Ezt? Kristiana ránézett tágra nyílt, csillogó, zöld szemével. Félénken bólintott. Logan nyögött egyet, s lerúgta magáról a csizmáját és a nadrágját Kristiana nászi ruhája mellé. A férfi csupasz, szőrös combja nekifeszült Kristiana márványsima lábának. Amikor kemény vesszeje hozzáért a lány csípőjéhez, ujjaival a göndör szőrzetet kezdte simogatni Kristiana combjai közt. A lány nem rettent meg, ellenkezőleg, viszonozta a gyengédséget, becézgette a férfi nyakát, fülét, vállát. Egy hosszú másodpercre egybefonódott a pillantásuk. Akkor Kristiana becsukta a szemét. Egyre szaporábban vette a levegőt, ahogy a férfi keze merészebben kalandozott el a testén. Logan elnézte, hogy festi mind pirosabbá kedvese arcát az először átélt gyönyör. Tapasztaltan, okosan készítette elő arra, hogy magába fogadja. A nő selymes szirmai átnedvesedtek, az apró rózsabimbó megduzzadt s megkeményedett a férfi ujjának körkörös mozgására. Kristiana felnyögött, s a férfi ujjai lassan megtalálták az utat. A lüktető ritmus majdnem megőrjítette Kristianát. Csípője vadul hullámzott, várta a megkönnyebbülést.

145

CHARLENE CROSS

– Miért kínzól? – lihegte tágra nyílt szemekkel. – Nem bírom tovább! – Dehogynem – mondta Logan, s tudta, itt az idő. Gyorsan fölébe kerekedett, térdével szétfeszítette a lány combjait. – Gyere, ölelj meg, Kristiana – megfogta a lány kezét és lüktető férfiasságához tette. – Vezess! Mutasd meg, hol kívánsz a legjobban. – Nézz a szemembe, édesem! – Logan tudta, hogy vesszeje nagyobb, mint a legtöbb férfié, ezért félt, hogy kárt tehet asszonyában. – Lehet, hogy egy kicsit fájni fog. – Lassan elindult, majd megállt. Azt suttogta: – Csókolj meg, Kristiana, és megmutatom neked, mi a szerelem. Forró csókban találkozott ajkuk, majd Logan egy gyors döféssel leküzdötte az akadályt. A lány a szájába lihegett. Viszonzásul csókokkal borította el, hogy félelem nélkül hatolhasson mind beljebb. Amikor már Kristiana hozzászokott az érzéshez, Logan lassan, ütemesen mozogni kezdett. Nehéz volt tartania magát, mert a lány annyira nem ellenkezett. Egy ritmusra hullámzott a testük. Kristiana akkor hirtelen valami egész különöset érzett. Lüktetett az egész belseje, azt hitte, szétrobban. Végigsimította Logan hátát, majd keze megállt a férfi fenekénél, s egyre csak sürgette magába a testét. Egyszer csak fölkiáltott és feje hátrahanyatlott. Egész lényét elárasztotta a gyönyör. Logan, amikor látta elragadtatását, nem tudta már visszatartani magát. Egy utolsó döféssel örömkiáltásba tört ki, s magjának bőséges zuhatagát belengedte a szeretett nő testébe. Egy végtelennek tűnő pillanat után megnyugodott a szívverésük, Logan hanyatt feküdt s átölelte Kristianát. Csöndben elnézte azt, akit az imént tett asszonnyá. Mosolyogva simította ki a csapzott hajat a nő arcából. A tűz pislákoló fényénél arca vörösebb volt, mint a világ összes vadrózsája. – Gyönyörű vagy – suttogta. Kristiana nem szólt, s Logan észrevette, hogy alszik. Gyöngéden betakarta, majd azt suttogta a fülébe: – Szeretlek, Kristiana. Nem számít, mit hoz a jövő, mindig szeretni foglak. Logan is csakhamar mély, békés álomba merült. Sok-sok év óta ez volt az első nyugodt éjszakája.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

146

Míg Logan Kristianával a karjában aludt, Edward MacHugh lóhátról figyelte, amint emberei fáklyáikkal fölgyújtják a tábor összes szekerét. Mint a bősz sárkányok nyelvei csaptak föl a lángok, füst szállt az erdő felé. A rettenet vöröse festette meg a hajnali ég alját, s megvilágította a földön szanaszét heverő holttesteket. Sokakat álmukban ért a halál. Néhánynak sikerült az erdőbe menekülnie. Ám Kristianát sehol sem találták. – Hozd ide a cigánylányt! – adta ki a parancsot Richard Blacknek. Az intett két embernek, akik előrángatták Lizát. Minden tagja sajgott, csak arra volt ereje, hogy hosszú káromkodást eresszen el roma nyelven a kínzói felé. – Hallgass el! – üvöltötte Edward, s rászegezte jéghideg szemét –, vagy kivágom azt a gonosz nyelvedet. Liza gyűlölködve nézett, de nem szólt egy szót sem. – Hol az a kettő, akiket keresek? – kérdezte Edward. – Itt voltak a többiekkel, amikor elmentem. Esküszöm, ha nincsenek itt, nem tudom, hol lehetnek. – Csak reménykedj, hogy megtaláljam őket. Kár lenne egy ilyen szép testről leütni egy ilyen bájos fejet. – Látta, amint a cigánylány szeme kitágul a rettenettől, s fölkacagott. – Tartsátok itt, amíg újból át nem nézem a holttesteket – vetette oda Blacknek. – Szívesen – felelte Richard. Sóvár szemekkel meredt Liza pihegő mellére, majd kerek csípőjére. – Kár lenne elpusztítani szép testét, mielőtt megkóstoltam volna. Edward Richardra nézett. – Ha nem találom meg őket, azt csinálsz ezzel a fekete szemű boszorkánynyal, amit akarsz. Ha kedvedre elszórakoztál vele, öld meg őt is. Liza végignézett a mezőn, ahol egymás mellett hevertek a hullák. Amikor elszökött a táborból, bosszút forralva elindult Stirling felé, mert meg akarta találni azt a gádzsót, aki a varázslónőt keresi, Kristianát, aki ellopta tőle Balo szívét. Hamar meg is találta. Egy arannyal teli bőrzsákért megígérte, hogy majd meg mutatja, hol a jegyese. De arra nem gondolt, hogy ha ezt a gonoszt elvezeti a táborba, ott élő ember nem marad. Apja pár lépésnyire tőle feküdt lemészárolva, s Liza tudta, hogy rá is hasonló sors vár.

147

CHARLENE CROSS

– De hisz itt voltak! – erősködött, s megpróbálta kiszabadítani magát a férfi kezének szorításából. – Nem lehetnek messze! – Na, majd meglátjuk – mondta Edward. Megfordította a lovát és lassan elindult, hogy még egyszer végignézze a holttesteket. A szeme sarkából látta azt a néhány férfit, akik nőket és gyerekeket tereltek az erdőbe, s most megpróbáltak visszatérni a táborba. Feléjük léptetett a lován. Kristiana nem voll köztük, ezért visszament Blackhez, akit otthagyott a lánnyal. – Tied a fekete szemű boszorkány – mondta neki. – Használd kedvedre. Richard szemében vad tűz lobbant. – Engedjétek el – szólt a két őrnek, akik a lányt lefogták. Liza ösztönösen hátrált. – Az üldözés sokkal izgalmasabb – mondta Black és megsarkantyúzta a lovát. – Fuss, szépségem! Lássuk, el tudsz-e menekülni! Liza, mint a villám indult az erdő felé. Ahogy a patak felé vezető ösvényhez ért, a fülében csengett üldözője gúnyos kacaja. Félelem rántotta görcsbe a szívét, elhagyta az ereje. Inkább meghal, de nem hagyja, hogy az a disznó a magáévá tegye! Lerohant az útról, bent cikázott a fák és a bokrok között, megpróbált elmenekülni, de folyvást ott hallotta a bozót csörgését, tudta, hogy üldözője a nyomában van. Kétségbeesésében lement a vízhez és a sekély patakban futott tovább. Tudta, hogy valahol fönt, a domboldalon van egy barlang, nemegyszer látta Balot eltűnni ott. Liza azt remélte, hogy sikerül megtalálnia a bejáratot. Kore egy fa tetejének biztonságából figyelte, ahogy Liza fölkapaszkodik a dombon. Ez a lány elárulta a népét, s gonoszsága miatt szinte mind egy szálig meghaltak. Meg kell neki fizetnie az árulásáért, gondolta Kore, egyik kezét a hasán levő sebre szorítva. Ujjai közül vér szivárgott. Csak addig akart élni, míg bosszút áll Lizán. A fa alatt, ahol Kore rejtőzött, Richard Black megállította a lovát. A hold fényénél ő is látta a szép cigánylányt, ahogy fölfelé kapaszkodik a lejtőn. Lába meg-megcsúszott a köveken, Black már azt hitte néha, a mélybe zuhan a lány. Tudta, hogy az éles sziklákon halálra zúzná magát. Akkor Liza megállt, majd Black legnagyobb

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

148

meglepetésére eltűnt szeme elől. A férfi kiáltott egyet, mire MacHugh egy csapat emberrel azonnal ott termett mellette. – Egy barlang van a domboldalon – mondta Edwardnak. – A fekete szemű oda ment be. Ha ő ismeri a barlangot, lehet, hogy az is, akit keresel. Ne kövessük? Edward intett az embereinek, hogy szálljanak le a lóról. – Megéri megpróbálni. Kore látta, hogy a csapat magasra tartott fáklyákkal átkel a patakon, s elindul a dombra. Előjött rejtekhelyéről. Liza végignézett a parázsló tűz mellett összeölelkezve szundító páron. Rosszul volt a meghitt látványtól, dühe egyre nőtt. Megtalálta hát azt a kettőt, akiket a gonosz keresett. Azt remélte, hogy kit tudja cserélni az életét velük, megfordult és kihátrált a barlangból. Nem ügyelt, úgyhogy a rózsa éles tüskéi fölhasították a bőrét. Átkozódva szabadította ki magát, és nekitántorodott Edward MacHugh-nak. – Itt van, akit keresel. A szeretője karjaiban fekszik. – Liza szemében olyan eszelős, vad tűz égett, hogy Edward és az emberei ösztönösen hátrább léptek tőle. – Teljesítettem az alkut – mondta a lány. – Most elmegyek. Edward látta, hogy a cigánylányt megszállta az ördög. – Távozz tőlünk, boszorkány, eredj az utadra. Liza mélyről jövő kacagását visszaverte a sziklaszirt. – Te a benned lakozó gonoszt látod, gádzsó. Egy nap majd kiszabadul, és fölfal téged. Ahogy Liza elindult lefelé az ösvényen, Richard Black és még néhány ember keresztet vetett. – Menj! – kiáltott utána Edward és kirántotta a kardját. Egy csapással lesuhintotta a vadrózsabokrot, és embereivel a sarkában belépett a barlang nyílásán. Liza megkönnyebbülve, hogy megmenekült, lassan lépdelt lefelé az úton, amikor egy kéz nyúlt ki a bozótból és elkapta a hajfonatát. Liza fölkiáltott és megfordult, lába megcsúszott a köveken. A hold még épp annyira világított, hogy lássa, Kore volt az. – Engedj el! – kiáltott a fiúra, de az csak még szorosabbra tekerte a hajfonatot a

149

CHARLENE CROSS

csuklója körül. Liza ki akarta magát szabadítani, de mindhiába. – Eressz, ha mondom! Kore elvette kezét a hasától, s véres ujjaival megfogta Liza arcát. A lány fölvisított ijedtében: – Hisz, te vérzel! – Én is meghalok, mint a többiek – suttogta erőtlenül Kore. Alig látta már a lányt. – Milyen szép vagy kívülről és milyen romlott belül! Fekete a lelked, Liza. Olyan fekete, mint a halál, amelyben együtt lesz részünk. Még mielőtt a lány bármit is tehetett volna, Kore leugrott a sziklafalról, ahol gubbasztott, s a súlyával magával rántotta a lányt is a szirt pereméről. Liza éles visítása fölverte a hajnali erdőt, majd csak a guruló kövek zaja hallatszott. Aztán halálos csönd borult a tájra. A kiáltás behallatszott a barlangba is, s hallatán Logan fölrezzent álmából. Fölült és megborzongott a hajnali hűvösben. – Na, te vándorcigány, hát megint találkoztunk – szólalt meg Edward, jéghideg tekintetével rámeredve Loganre. – És nagyon úgy néz ki, hogy a jegyesemmel szórakoztál. Ébreszd föl! Logan izmai megfeszültek. Miért is nem vette észre a betolakodókat? Soha ilyen mélyen nem aludt még, soha ilyen nyugodtan! Ahogy ránézett MacHugh-ra, tudta, hogy a legközelebbi álma az örökkévalóságig tart majd. – Azt mondtam, hogy ébreszd föl! – sziszegte a mostohatestvére. Logan gyöngéden megrázta Kristiana vállát. – Vendégeink vannak, édes – mondta. Kristiana kinyitotta a szemét, és jólesően nyújtózott, majd Loganre nézett. Aztán követte a pillantását. Mint akit kígyó mart meg, úgy ült föl. Edward végigszántott szemével a szőrmetakarón, amely Kristiana csupasz testét fedte. Aztán a vászonlepedőre esett a pillantása, és meglátta a lány csípője alól kilátszó sötét foltot. – Mivel már szabad az út, talán nem fogsz annyi ellenállást tanúsítani a mi nászi ágyunkon – mondta.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

150

Logan arcizmai megfeszültek, aranyfény gyúlt a szemében. Edward, hála Istennek, nem látta a szemét a félhomályban. – Azt csak sose hidd, különben is már férjes asszony. Edwardnak kerekre nyílt a szeme a csodálkozástól. – Nálam az csak előny, és azt hiszek, amit akarok. De ha úgy gondolod, tisztázhatjuk, ki tarthat igényt a szépséges, bár kicsit már használt Kristianára. Te pogány vagy, ő meg keresztény. Biztos vagyok benne, hogy ha megtudják, a király is meg az egyház is semmisnek nyilvánítja a ti úgynevezett házasságotokat. És akkor az enyém lesz. – Kardjával a levetett ruhák felé bökött. – Most pedig öltözzetek föl. – A kard pengéje egyet villant, s Edward Kristiana arcába dobta a ruháját. Kristiana a takaró alatt belebújt a ruhájába. Logan sokkal kevésbé volt szégyenlős. Irigylésre méltó testét szabadon mutatva, ráérősen vette föl a nadrágját a többiek szeme láttára. Edward figyelmét nem kerülte el a szándékos sértés, az állkapcsa görcsbe rándult, Logan arcán pedig gúnyos vigyor futott át. Edward hangja, mint a mennydörgés csattant föl a barlangban. – Gyere, kicsikém. Itt az ideje, hogy hazavigyelek. Kristiana, mint aki nincs magánál, Loganra nézett, majd odasimult hozzá. Logan megragadta a karját. – Ne mozdulj, édes – mondta, s szorosan átölelte. – Az övé a döntés – szólalt meg Edward. – Vagy velem jön jószántából, s akkor meghagyom az életed, de a házasságot semmisnek mondatom ki, vagy erővel kell elvinnem. Ha így lesz, te meghalsz, s Kristiana máris özvegy lesz. Nekem jobb lenne, ha elpusztulnál, de hagyom, hadd válasszon ő. – Kristianára nézett. – Na, melyiket akarod? Kristianának majdnem elállt a szívverése és émelyegni kezdett arra a gondolatra, hogy el kell mennie ezzel az emberrel, de ha ránézett, tudta hogy Edward nem tréfál. El kell mennie, különben Logan meghal. Nincs más választása. – A szavadat adod, hogy akkor megkíméled az életét? – kérdezte alig hallható, reszkető hangon. – Mondtam – vágta oda Edward. – Akkor esküdj meg a halott fiad sírjára, hogy szabadon engeded.

151

CHARLENE CROSS

Edward tudta, hogy a meghalt felesége fia nem az övé volt, így nyugodtan kimondta: – Esküszöm. A hangtalan kérés ott csillogott Kristiana zöld szemében, amikor belenézett Logan aranybarna szemébe: – Temiattad el kell mennem vele! – ,,A szentekre!” – kiáltott a férfi magában. Hisz' csak néhány lépésnyire van innen a kardja. Ha odanyúlhatna érte, mindet lemészárolná. De az a néhány lépés most olyan volt, mint több ezer mérföld. De még ha föl is venné a kardot, nem akarta kockáztatni Kristiana épségét. Megszorította a lány karját. – Hazudik, Kristiana, ismered, milyen álnok. Ne higgy neki! Kristiana egész testét átjárta a fájdalom. Azt hitte menten megszakad a szíve. Ó, szerelmem, hiszen tudod, hogy itt szeretnék maradni veled! De tudta, akkor biztos halál vár Loganre. – El kell mennem erősködött, s kiszabadította magát a férfi kezéből. – Nem! – kiáltott föl Logan, s kinyújtotta kezét a lány után. Hárman támadtak rá. Ketten elkapták a karját, míg hátulról Richard Black a nyakát kulcsolta át. Majdnem megfojtotta, de Logan tovább küzdött – Ne menj vele, Kristiana! Hazudik, amikor azt mondja, hogy meghagyja az én életemet. Ha velem maradsz, nem kell félned! –Tudta, hogy mindkettőjükre halál vár, de legalább gyors halál, nem pedig az a szüntelen, végtelen kínzatás, ami Edward házában várna Kristianára. Vagy az is lehet, hogy csak őt ölné meg MacHugh, de Kristiana legalább megtudná mennyit ér a szava. – Kris... Egy erős kéz hátrahúzta Logan fejét a hajánál fogva, s megszorította a nyakát. Kristiana Edwardra nézett. – Megesküdtél. Megtartod a szavadat? – Fogjátok le a cigányt addig, míg át nem kelünk a patakon – adta ki a parancsot Edward. A szeméből azonban, ahogy Blackre nézett, mást lehetett kiolvasni. Richard kis bólintással vette tudomásul. Gyere, aranyom. Ha átkeltünk a patakon, elengedik a cigányt. Kristiana megtört pillantását utoljára Loganre vetette. – „Isten veled, szerelmem!” – mondta magában, majd gyorsan elfordult. Edward kivezette a barlangból.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

152

Black, miután látta, hogy a két férfi erősen lefogja Logant, elengedte a nyakát. – Tudjátok, mi a dolgotok – mondta. – Ne mulasszátok el befejezni. – Ezzel ő is kiment a barlangból. Logan a szívének szegezett kardpengére nézett. Felnyögött, s megpróbálta kiszabadítani magát. A hirtelen mozdulattól fogvatartói egymásnak estek, fejük összekoccant, s a földre huppantak. Logan a kardjáért indult, de megbotlott a földön fekvő két testben. Ekkor a harmadiktól hatalmas ütést kapott a vállára, amitől térdre esett. A kardja csak karnyújtásnyira volt tőle. Balját szorosan a testéhez feszítve elkezdett kúszni a földön. Másodszor is lesújtott a hátára a nehéz penge. Villant megint, látta a szeme sarkából. Maradék erejét összeszedve elhúzódott az ütés elől. A penge egy sziklát ért, szilánkok csapódtak szerte hatalmas sercegéssel. Akkor, mint a mennydörgés, tízezer szárny csattogása hallatszott, baljós rikoltozástól kísérve. Logan támadója megrettenve hőkölt vissza. Fölnézett. Mint a forgószél, ezer meg ezer denevér hussant ki a barlang mélyéről. MacHugh emberei szitkozódva ugrottak talpra, majd mindhárman a barlang kijárata felé indultak. Kint fölnéztek a csillagos égre. Ha még nem is halt meg az a cigány, nemsokára vége, de az biztos, hogy ők be nem teszik a lábukat többé abba az átkozott kísértetbarlangba. Sebtében megbeszélték, hogy ha kell, esküvel tanúsítják, hogy holtan látták a cigányt. Megkönnyebbülve elindultak a patak felé. Logan ott feküdt a barlang nedves földjén, s hallgatta a denevérek egyre elviselhetetlenebb vijjogását. Amikor már úgy érezte, nem bírja tovább, hirtelen megszűnt a zaj, kialudt a tűz, és Logan szemére szűrke fátyol borult. Émelyítően édes illat töltötte be az orrát. Halványan átfutott az agyán, hogy a vére, a halál szaga az, amit érez. Felködlött előtte egy másik idő, egy másik helyszín. Hát mégis Edward győzött. Utolsó tudatos pillanatában megjelent előtte egy zöld szemű szépség, rózsapiros arccal. Kristiana, hasított belé, majd elsötétült szeme előtt a világ.

153

CHARLENE CROSS

Amikor a nap megjelent a látóhatáron, Kristiana és Edward kiért az erdőből a tisztásra. Rettenetes látvány tárult Kristiana szeme elé. Azt hitte, csak lidérces álom, hinni sem akarta, amit lát. Mindenfelé élettelen testek, kiégett szekerek. Logan kocsija egy kupac hamu. Jokka és Rupa egymás mellett feküdtek, Nanos a tábor túlsó végén. Szinte tapintható volt az iszonyat. Kristiana hátrafordult. – Jóságos Istenem! – kiáltotta. – Mit tettél?! – Az utamba álltak – jelentette ki Edward közönyösen. Kristiana szóhoz sem tudott jutni. Hirtelen fölrémlett előtte az apja holtteste, majd: Logan! Te nem halhatsz meg, szerelmem! – kiáltotta. A gondolattól, hogy szerelme is áldozatul esett Edwardnak, Kristiana összeesett a nyeregben. Edward visszarángatta. – Te gonosz, hazug állat! – sziszegte a lány, ahogy összeszedte magát. Szeme villámokat szórt. – Hogy kerülj a pokolra! Edward megragadta a lány haját, s a szemébe nézett. – Tanuld meg, hogy több tisztelettel legyél az új férjed iránt, úgy kevesebbet fogsz szenvedni. Vadul meg akarta csókolni a lányt, de hatalmasat káromkodott, mert Kristiana teljes erőből beleharapott az ajkába. Edward fölemelte az öklét, s bénító ütést mért Kristiana karjára. A jelenetet egy kék szempár figyelte az erdőből. Sebastian erőt vett magán, megvárta, míg Edward és emberei elhagyják a tisztást. Amikor már biztos volt benne, hogy tiszta a levegő, lement, hogy megnézze a holtakat. A barátja nem volt köztük. Sebastian ekkor elindult a barlang felé. Ott talált rá Loganre. – Hűha, öcsém, mit zúdítottál a nyakadba! – mondta, miközben a karjába vette Logant. Magát vádolta: ha nem időzik el oly sokáig annak a szemrevaló teremtésnek a karjaiban... – Még van benned élet, de csak egy szusszanásnyi. Küzdjél, öcsém! Ne hagyd magad! – parancsolt rá. – Még nincs vége. – Logan köhintett. – Ez az, öcsém! Gyere, hozd magad vissza az életbe! Logan, ahogy meghallotta az ismerős hangot, megpróbált kijutni az agyára ereszkedett szürke ködből. Nagy nehezen kinyitotta a

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

154

szemét. – Hol... hol van Kristiana? – kérdezte, de heves köhögés fogta el. Sajgott az egész teste. – Nyugalom, öcsém. Ne beszélj. Sok vért veszítettél. – Hol... hol... – próbálta volna, de ajkai nem engedelmeskedtek. – MacHugh-val van, ha ezt akarod tudni. – Látta Logan szemében a dühöt fölcsillanni. – Ha vissza akarod kapni, először jobb, ha összeszeded magad. Különben őt sem találod meg. – De... de... vissza... akarom... szerezni. Ő az enyém... nem E... Edwardé. – Akkor úgy is lesz – mondta Sebastian, gyen géden ringatva Logant a karjában. – Visszahozzuk. Megígérem neked. Sebastian munkához látott, de gyógyító képességeit igencsak próbára tette Logan állapota. Rájött, hogy a barátja élete a szentek kezében van, s míg egyedül virrasztott, külön-külön imádkozott mindegyikükhöz.

155

CHARLENE CROSS

10. Muircairn vára – 1540, újév Kristiana ott ült az asztalfőn és kifejezéstelen tekintettel nézte, hogyan ünneplik Muircairn várában a Hogmanayt, a skót újévet. Táncoltak és mulattak, újra meg újra töltötték a kupákat. Kristiana azonban nem sokat látott az egészből. Egyszer csak valaki megszorította a kezét. – Mosolyogj, asszony! – parancsolt rá Edward. Kristiana megmerevedett az érintésére. – A vendégeink előtt mutatkozz szívélyesnek. Kristiana arcán halovány mosoly futott át. Tudta, ha nem engedelmeskedik, később majd megfizet ezért, Edward haragja mindig utoléri. Leginkább a szavaival bántotta, de ha kijött a sodrából, nemegyszer csattant a tenyere az asszony arcán. Szerencsére ez nem fordult elő gyakran, mert Kristiana, amikor csak tehette, kerülte Edwardot. Kristiana visszanyelte feltörni készülő könnyeit. Ez a pokolban köttetett házasság szenvedések végtelen sorozata volt. Néha fölcsengtek a fülében Logan szavai. Úgy lett, ahogy megjósolta, Edward sok bánatot okozott neki, de a saját bűne miatt fájt a leginkább a szíve. Meg akarta menteni Logant, de rájött, hogy örökre elvesztette. Az elmúlt hat hónapban mindennap arra gondolt, vajon miért nem maradt vele, miért nem halt meg ott mellette, hogy együtt lehessenek az örökkévalóságban. A halál sokkal kívánatosabb lett volna, mint ez az élet, amelyben most része van. Amikor Edward közölte vele, hogy a cigány meghalt, Kristiana szívében még élt egy halvány reménysugár, hátha mégis valahogy

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

156

megmenekült. De ahogy teltek-múltak a hónapok, minden reménye szertefoszlott. Hisz' ha élne, már eljött volna érte. Amikor rádöbbent, hogy Logan halott, ő is meg akari halni. Egyetlen dolog tartotta vissza attól, hogy levesse magát a vártoronyból, az, amikor a hasán domborodó zöld bársonyruhára tette a kezét. Gyöngéden simogatta kerek hasát. Új élet bimbózott benne. Egy tirgrisanya erejével küzdött a még meg sem születeti gyermekéért. Ezért még arra is hajlandó volt, hogy megpróbáljon Edwardnak alázatos, jó felesége lenni Edward egy ropogós kappant rakott kettejük tányérjára – Egyél! – parancsolt rá. – Csak nem fogsz valami kis nyavalyás fiút szülni nekem? Kristianának gyűlölet villant a szemében. Kezébe vette a húst és kettétépte. Kést nem adott neki Edward, mert igen okosan megsejtette, hogy csakhamar az ő szívét járná át az éles szerszám. Kristiana beleharapott a szárnyasba. – „Bolond” – gondolta Kristiana, ahogy az ízetlen ételt rágta, mert tudta, a férfi becsapja magát. Edward azt akarta hinni, hogy a gyerek az övé, s Kristiana meghagyta ebben a hitében. Fölsejlett előtte a szép cigánylegény, aranyfényben fürdött a szeme pillantásától. Gyönyört érzett, ha csak szerelmes éjszakájukra gondolt. Logan vetette el a magot, ő gyújtótta meg az új élet szikráját benne. – Bort! – kiáltotta Edward –, ezüstkupáját odavágva a damaszttal borított asztalra. – De tüstént! Igencsak megszomjaztam. Kristiana Malát, a cigány dajkáját kereste a szemével. Mala sötét szempárja találkozott úrnője tekintetével. Kristiana intett a fejével, mire Mala, aki nagy könyörgésre elkísérhette Kristianát Muircairn várába, odalépett és borral töltötte meg Edward kétfülü serlegét. Aztán észrevétlen, mint ahogy jött, távozott. Edward lassan a szájához emelte a serleget és ivott. Kristiana megkönnyebbülten fölsóhajtott, ahogy a férfi letette a serleget. A borba kevert titkos füvek újabb éjszakára nyugtot adnak neki. Hála Malának, Edward nem volt már igazi férfi, valójában már jóval az

157

CHARLENE CROSS

esküvőjük előtt sem. Kristiana mosolygott, ha arra a napra gondolt, pedig nem is oly régen még rettenet töltötte el. Majd' egy hónappal azután, hogy Edward elhurcolta a barlangból és attól a férfitól, akit szeretett és mindig szeretni fog, ott álltak a püspök előtt, aki annak idején megtagadta a segítséget tőle Stirlingben. Harcourt várának kápolnájában esküdtek meg, jelen volt Kristiana nagynénje és unokahúga is. Kristiana örült, amikor látta, hogy életben vannak, de vigaszt ők sem igen nyújthattak neki. Eleinte, minden ellenkező jel ellenére, Kristiana nem akarta elhinni, hogy Logan halott. Állandóan visszautasította Edwardot, amikor az feleségül kérte, azt hajtogatta, hogy ő már férjes asszony. Edward dühe nőttön-nőtt, s odavezette Kristiana elé a három emberét, akik egyenként megesküdtek, hogy a cigány halott. – Én magam öltem meg, uram, a te parancsodra – mondta az egyik, a másik keltő megerősítette az állítását. Akkor az első hozzátette: – Ott rohad a barlangban, ahol elesett. Az lett a sírja. Kristianának elállt a szívverése, majd jeges pillantását a balsorsa okozójára emelte: – Hisz' megesküdtél a halott fiad sírjára, hogy nem lesz bántódása. Annyira gonosz vagy, hogy még a saját véred sem számít neked? Edward ajkán gúnyos mosoly suhant át. – Ha a gyerek az enyém lett volna, megtartottam volna az eskümet. De a kölyök más fattya volt. Aranyom, hidd el nekem, a cigánylegényed halott. Férjhez mehetsz megint. Légy a feleségem, különben a nénéd és a húgod is ugyanarra a sorsra jut, mint a többiek. Kristiana tudta, hogy Edward az apjára, a cigányokra és Loganre gondol. Hogy megmentse Penelope és Letitia életét, Kristiana igent mondott Edwardnak. Véget ért a szertartás és elkezdődött a lakoma. Edward szünet nélkül ivott. Pedig Isten a tudója, miért, de az esküvő előtti hetekben igen gálánsán viselkedett. Utána azonban kiütközött valódi természete. Kéjsóvár pillantással méregette Kristianát és mocskos célzásokat sugdosott a fülébe. A vacsora közepén egyszer csak fölállt, megragadta Kristiana kezét és bevonszolta a hálószobába.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

158

Erőszakkal letépte a lányról a ruháját, majd az ágyra lökte. Kristiana eszelősen küzdött, de a férfi jóval erősebb volt nála. Durván rá akart mászni, ám hirtelen az egész teste megbénult, mintha villám sújtotta volna. Ráhanyatlott Kristianára, majdnem agyonyomta a szerencsétlent. A lány hosszú percekig feküdt alatta, nem tudta, mit tegyen. Aztán valahogy összeszedte az erejét, sikerült kikecmeregnie. Azonnal arra gondolt, hogy elmenekül, ám Edward, tanulva a múltból, őrt állított az ajtó elé. Egyre nőtt Kristiana félelme, ahogy ott feküdt a hangosan horkoló férfi mellett. Rettegett, nehogy fölébredjen, de a sors kegyes volt hozzá, egész éjjel aludt a szörnyeteg. Eljött a reggel, és Edward kijózanodott. Megint megkörnyékezte Kristianát, de férfiassága csődöt mondott. Persze Kristianát vádolta, amiért az nem tudja fölkelteni a vágyát, ocsmány szitkokat vágva a fejéhez. Azóta akárhányszor próbálkozott, mindig ugyanaz volt az eredmény. Végül férfigőgje megelégelte a sorozatos kudarcot, s teljesen távol maradt Kristiana ágyától. Bár nagy kő gördült le a szívéről, az asszony mégis kíváncsi volt rá, mi okozhatta a férfi állapotát. Egy hónappal később, amikor meglátta, hogy Mala valamit csöpögtet a férfi italába, rájött az igazságra. Hűséges dajkája, hogy megvédje Kristianát, fölhasználta a cigányok titkos tudományát. Nagyot nevettek, míg Edward bősz kiáltása a torkukra nem fagyasztotta a jókedvet. Azóta őrizték közös titkukat. A méhében rejtőző gyerekről úgy gondolta Kristiana, hogy Edward valószínűleg azt hitte, az első éjszaka gyümölcse, bár amikor eleinte gyanakvón méregette, Kristiana szíve elszorult, hátha mégis tudja, hogy a cigány nemzette a gyereket. Kristiana szerencséjére azonban Edward hiúsága megmentette a helyzetet. Egyszer ugyanis így szólt a nőhöz: – Látod, te boszorkány, legalább az első alkalommal sikerült nekem. Ha a nyomorult tested ki nem szívja az erőmet, lett volna még több alkalom is. Nem sokkal ezután Edward közölte, hogy Muircairn várába költöznek. Talán abban reménykedett, hogy a környezetváltozás

159

CHARLENE CROSS

helyreállítja férfiasságát, de nem így történt. Még rosszkedvübb, még ki bírhatatlanabb lett, mint addig. Kristiana csak nagy nehezen tudta elkerülni a férfi dühkitöréseit. Az asszonyon alig látszott meg az állapota. Mala szerint az anyja szakasztott ilyen volt amikor őt hordta a szíve alatt, s Edwardnak fogalma sem volt, mennyire előrehaladott már a terhessége Csak alig két hónap volt hátra a szülésig. – „Igazából majd csak akkor kell reszketnie a gyermekért” gondolta. És majd akkor, ha a gyerek egy kicsit megerősödött, akkora tervezte a szökését is Edwardtól, ettől az átkozott vadállattól. Ahogy Kristiana ott ült az ünneplő társaságban egyszer csak kivágódott a szemközti ajtó, hideg fuvallat tört be a nagyterembe. A súlyos függönyök is megrebbentek, Kristiana megborzongott. A mulatózók hirtelen elhallgattak, minden pillantás a bejáratra szegeződött. Letitia, aki Richard Black mellett ült nem messze Kristianától, fölkiáltott: – A Róka! Az ég minden szentjeire! És a Holló! Kristiana két férfit pillantott meg, amint utat tör nek maguknak a tömegben. Az egyik magas volt tagbaszakadt, nem rókaszerű, inkább, mint egy medve. Róka nevét valószínűleg hosszú, vörös hajáról kapta, arcát is vörös szakáll fedte. Félrelökdöste a bámészkodókat: – Utat! – kiáltotta harsányan. Ha csak egy kicsit hangosabban szól, biztos megrepednek az ólomüveg ablakok is. Aztán félreállt, hogy helyet adjon a mögötte jövőnek. Az valamivel kisebb termetű volt, talpig feketében. Nehéz gyapjú köpenyt viselt, melynek alja bőrcsizmája szárát verdeste. A vastag ruha ellenére is látszott, hogy csupa izom. Ő lehet a Holló, gondolta Kristiana, mert már hallott erről a bátor vitézről, akinek az elmúlt hónapokban terjedt el a híre. Edward talpra ugrott. Kristiana hátán végigfutott a hideg, ahogy meghallotta a kardok pengéjének fémes zaját. Richard Black ott termett Edward mellett, néhányan pedig megpróbálták elállni a jövevények útját. – Ki engedte meg, hogy átlépjétek a házam küszöbét? – kérdezte Edward fölháborodva.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

160

Az álarcos fölkapta a fejét. – Azt hallottam, jó emberekre van szükséged – mondta rekedten. – A barátom és én eljöttünk, hogy fölajánljuk neked a segítségünket. De ha nem fogadod el, már itt sem vagyunk. Ezzel intett társának, s abban a pillanatban, mintegy egyszerre, sarkon fordultak, s kemény léptekkel elindultak kifelé. – Megálljatok! – kiáltotta Edward, de azok csak folytatták útjukat. – Megálljatok, ha mondom! – Kivont karddal újabb emberek állták el az útjukat. – Gyertek ide! – parancsolta a házigazda. Edward embereitől közrefogva a pár megállt Edward asztala előtt. – Uram! – szólt az álarcos –, meggondoltad magad? – A kósza szóbeszéden kívül mindössze annyit tudok rólad, hogy Hollónak nevezed magad. Nem, nem gondoltam meg magam. Még nem. Gyere, elvonulunk és valahol majd elbeszélgetünk. Odafordult Kristianához. – Szórakoztasd a vendégeinket – ezzel fölállt az asztaltól. A két jövevény követte Edwardot. Kristiana kíváncsi lett, vajon miért ilyen módon jelentkeztek szolgálatra. Legjobb tudomása szerint a férje nem keresett embereket, bár valójában nem sokat tudott az ura ügyeiről. – Nem mindennapi jelenség, ugye? – kérdezte akkor Letitia, aki leült mellé, Edward üresen hagyott helyére. – Azt beszélik, száz meg száz embert megölt már. Biztos... – Legalább annyi nőt ágyba is vitt – fejezte be helyette Kristiana, aki szintén hallott valami ilyesfélét rebesgetni. – Vigyázz, Letitia! Ha itt marad, nehogy jószántadból légy az áldozata. – Áldozat? – kérdezte a lány, elkerekítve szürkés szemét. – Te tréfálsz? Kristiana szigorúan nézett a szép testű fiatal lányra, akin sok férfiszem megakadt már, s ennek ő nagyon is a tudatában volt. – Nem tréfálok, húgom. Ahogy mesélik, a Holló sok összetört szívet hagyott hátra útja során. Valószínűleg egy tucat fattyat is. Katona, Letitia. Zsoldos, aki állandóan úton van, oda megy, ahol a legtöbbet fizetik neki. Az ilyen nem marad meg egy asszony mellett, ennek a fajtának nem a házasságon jár az esze. Ezt nem lehet betörni.

161

CHARLENE CROSS

Figyelmeztetlek, tartsd magad távol tőle, különben bajba kerülsz. Nem gondolod, hogy te jobbat érdemelsz? Letitia dacosan fölvetette a fejét. – Majd meglátjuk, meg lehet-e szelídíteni – mondta, azzal visszaült a helyére. Kristiana utánabámult. Lehetetlen egy nőszemély, gondolta magában. Mind a nagynénje, mind a húga érdekében azt kívánta, bárcsak olyan hamar eltűnne a zsoldos, mint ahogy jött. El tudta képzelni, mit érezne Penelope néni, ha egyetlen lánya ottmaradna egy gyerekkel, akit senki nem ismer el a magáénak. Az asszony már belebetegedett a lánya kalandjaiba, akinek Richard Black volt a választottja. A bátyja halálától és Edward MacHugh gonoszságától megkeseredett asszony nem tudta elképzelni, a lánya hogy bír így viselkedni, de képtelen volt bármit is tenni ellene. Letitia akaratos volt és elkényeztetett, fittyet hányt az anyja érzéseire meg a józan észre is. Kristiana ekkor Malára nézett. A cigányasszony megint csak bólintott. Tudta, hogy úrnője azt szeretné, megtudni, miről beszélget Edward a jövevényekkel. Fölkapott egy flaska bort s néhány serleget, majd elindult megkeresni Edwardot meg a vendégeit. Egy ajtó előtt néhány őr állt. – Egy kis frissítőt, vitéz urak? – kérdezte az öregasszony, mosollyal az arcán. – Gyertek – mondta, s hátát nekivetve az ajtónak, töltött. Közben hegyezte a fülét, hogy meghallja, ami a zárt ajtó mögött történik. Edward leült a hosszú asztalhoz, Richard Blackkel a háta mögött. Vendégei megálltak előtte. A gyertya pislákoló fényénél Edward fürkészve nézte az álarcost, aki betört az otthonába. – Van más nevetek is azon kívül, hogy Róka meg Holló? – Feltételezhető – válaszolta rekedt hangján a Holló. Edwardot meglehetősen zavarta ez a hang, s ezt látván a Holló mosolygott magában. – De azt csak mi tudjuk, és nem is fogja megtudni senki más. Edward meghökkenve mordult egyet: – Mi járatban vagytok itt? – Azt beszélik, hogy több földet akarsz szerezni. Ahhoz, hogy sikerüljön, jó harcosokra van szükséged. Épp olyanokra, mint mi vagyunk. Nem kérünk sokat: rendes kosztot,

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

162

meleg, száraz helyet, ahol alhatunk és egy-két szolgálatkész ágyast, s természetesen egy tömött pénzeszacskót. – Mennyire legyen tömött az a zacskó? – A Holló mondott egy összeget, mire Edward fölugrott. – Ezért a pénzért fél tucat embert is vehetek – verte az asztalt az öklével –, sőt még maradna is valamicske. A Holló megvonta a vállát. – Az csak kidobott pénz lenne, uram, mert az a fél tucat egyikünkkel, ha fölérne – szólt. – De hát, végül is, a te pénzed. – A legendák nem mindig igazak – vetette ellen Edward szúrós tekintettel. – A szóbeszédnek be kell bizonyosodnia a szemem láttára is. – Jó, azt ajánlom, hogy holnap, ha az embereid kijózanodtak, állíts ki közülük egy tucatot. Lásd meg magad, uram, mit kaphatsz a pénzedért. Mert ezúttal a legenda igaz. Edward hosszan nézte a Hollót. Ez a beképzelt fickó ugyancsak büszke magára. – Jó, legyen holnap – szólt, mert biztosra vette, hogy az ő emberei győznek majd, s a két jövevény a keselyűk martaléka lesz. Ránézett az álarcosra. – De én ám nem bízom olyasvalakiben, aki nem mutatja az arcát. Miért rejted el? – Nehogy az ellenfeleim, és persze azok a fehér cselédek, akiknek a kedvére teszek, menten szörnyethalljanak. Csak a kardommal kívánok győzelmet kovácsolni. A nők pedig jobban vonzódnak a titokzatossághoz, mint a méhek a virághoz. A férfiasságom nem szenvedett csorbát. A Róka fölkacagott, s tömpe ujjait a Holló vállára lette: – Hát az nem, barátom. Csak a múlt héten tettél magadévá négy... nem is, öten voltak... – Elég! – üvöltött Edward, mert nem akart hallani a másik férfiúi erényeiről. A vágya neki is megvolt, csak a képessége nem, s ez állandóan égette a lelkét. Nincs igazság a földön, gondolta, ha ez a torz arcú minden éjjel képes más nőt a magáévá tenni. Keményen összeszorított szájjal nézte a másikat. – Vedd le a maszkot, hadd lássam az arcodat, különben gondoskodom róla, hogy ne legyen mivel elszédítened a nőket.

163

CHARLENE CROSS

A Holló látta, hogy bámul a másik az ágyékára. A barátjára nézett: – Nem szerelnék megválni ettől az igen fontos porcikámtól, uram. Így hát, ha ragaszkodsz hozzá, megmutatom az arcomat. De figyelmeztetlek, nem valami szép látvány. A Holló meglazította az álarcot rögzítő bőrszíjakat. – Lépj közelebb – mondta, s megfogta az asztalon álló gyertyát. Lassan elkezdte fölhúzni a maszkot az arca egyik felén. Edward MacHugh szemeiben iszonyat tükröződött, majd borzadva elfordult. – Az ég minden szentjeire, takard már el az arcod! – kiáltotta. – Mi az ördög tett ily csúffá? – A várfokról leömlő égő olaj. Én szerencsétlen, ott álltam az útjában – válaszolta a Holló, visszaillesztve álarcát. – És a többiek? – tudakolta Edward. – Meghaltak egy szálig – felelte a Holló. – Mint ahogy én is meghaltam volna, ha a barátom le nem szedi rólam a sisakot, mellvértet és a sodronyinget a puszta kezével. Edward a Róka kezét nézte. Régi forradások tarkították, amelyek megerősíteni látszottak a történetei. De a másik arca! Edward megborzongott, ha csak rá is gondolt. – Hát a hangod? – kérdezte. – Fölkiáltottam, s a forró olaj ráment a torkomra is. Amikor újra beszélni tudtam, ez jött elő belőlem. – A tény, hogy túlélted, az erődről tanúskodik. Gyere, menjünk vissza a többiekhez. Ehettek és ihat tok, utána majd az apródom megmutatja a szállásotokat. Holnap reggel majd meglátjuk, mit tudtok. – Rendben – szólt a Holló –, de van még valami. – Éspedig? – A Rókának meg nekem külön lakrész kell. Edward fölhorkant. – Mi van, csak nem vagytok túl finnyásak ahhoz, hogy a többi katonával együli aludjatok? – Nem akarjuk megfélemlíteni őket. Hogy biztosak legyünk, külön szállást kérünk ma éjszakára is meg a következőkre is. – Hogyhogy a következőkre? – kérdezte Edward, mert meg volt róla győződve, hogy nem lesz olyan. – Mi fenyegetne akkor?

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

164

– A bosszú – jelentette ki a Holló. – Ha valamelyikük is életben marad, a hiúságán akkor is nagy csorba esik. Azt hiszem, jogunk lesz egy jót aludni a harc után. Ez az egyik feltételünk, ha azt akarod, hogy melletted harcoljunk. – Rendben – mondta Edward –, ha legyőzitek őket. – Arra bizton számíthasz, uram – szólt az álarcos, rekedt nevetését visszhangozták az ódon falak – Most jöjjön a vacsora. A két férfi megfordult, s utat kért magának. Az őrök szélesre tárták az ajtó szárnyait. Edward biccentett, emberei követték. – Óvakodj, uram – súgta Richard Edward fülébe. – Ne bízz bennük! – Nem, nem fogok, Richard. Ki kell érdemelniük a bizalmamat. Ha túlélik a holnapot. Black fölkacagott. – Az nem valószínű, uram. Egyáltalán nem valószínű. – Elindultak a nagyterembe. Amikor Muircairn várának ura visszatért a helyére, megdöbbenve tapasztalta, hogy a két vendég elfoglalta az asztalfőt. Összeszorított szájjal ült le Kristiana mellé. – Mi van, asszony? Csak nem zavarnak a vendégeink? – ”Igen, de leginkább te vagy az, aki zavarsz” – akarta mondani, de csak mosolygott. – Nem, uram. A te vendégeid az én vendégeim is. Kristiana a szeme sarkából látta, a magát Hollónak nevező hirtelen feléje fordul. Mintha az álarca hasítékából őt nézte volna. De vajon miért? Kristiana nem bánta volna, ha a két idegen mielőbb eltűnik. – Majd gondoskodom róla, hogy meglegyen mindenük – szólt erőltetett hangon –, ha úgy kívánod. – Amikor látta, hogy Edward beleegyezően bólint, a dajkára nézett. – Mala – szólt oda neki – , adj ezeknek ételt s bort. Ne szenvedjenek hiányt semmiben sem. És töltsd meg az uram serlegét, mert kiürült. Ekkor megszólalt a Holló: – Köszönöm, szép hölgy. Igen nagyra értékelem a jólelkűségedet. Miután a cigányasszony átnyújtotta neki a teli serlegét, magasra emelte és így szólt. – Ürítem poharamat rád is, uram. Remélem,

165

CHARLENE CROSS

szövetségünk előnyünkre szolgál majd. – Nagyot kortyolt, majd elvéve a serleget a szájától, MacHugh asszonyára villantotta a szemét. Kristiana összerezzent, mert megérezte a férfi pillantását. – Uram – szólt a férjéhez –, megengeded, hogy megnézzem a nagynénémet? – Menj, asszony, de ne maradj sokáig! – Elfáradtam, uram. Ha megnéztem a nénémet, szeretnék visszavonulni. Edward hosszasan nézte, s észrevette a szeme alatt a sötét karikákat. – Akkor feküdj le, ha úgy akarod. – Köszönöm – mondta az asszony. Ahogy fölállt, a Holló kezéből kiesett a serleg, egyenesen az asztalra. A bor kiömlött, de a férfinak sikerült elkapnia, még mielőtt az a padlóra esett volna. – Elnézést, ügyetlen voltam – mondta. Kristiana nem figyelt a bocsánatkérésre, csak elindult a lépcsőn fölfelé. Ahogy ment, végigfutott a gerincén a hideg. Valaki nézte a hátát, ebben biztos volt. A fekete álarc a földre hullt. – A hitetlen szuka! – törtek föl a férfiból a szavak. Fölkapott egy széket és a falhoz vágta. – Vigyázz a berendezésre. Lehet, hogy levonják az árát a zsoldunkból. Logan a hatalmas emberre bámult. – Hát nem láttad? – De láttam. Áldott állapotban van. – Áldott állapotban – ismételte Logan nyüszítve. – Ez minden, amit mondani tudsz? – Mit mondhatnék azon kívül, hogy úgy viselkedsz, mint egy taknyos kölyök? – Taknyos kölyök! – fortyogott Logan. – Az esküdt ellenségem gyerekét hordja a hasában! És te erre csak annyit mondasz, hogy áldott állapotban van?! – Miért, te nem voltál együtt vele? Logannel megfordult a föld, amikor arra az éjszakára gondolt. Még most is érezte a varázsát. – De igen – mondta. – De kicsi a hasa. A gyerek nem lehet az enyém.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

166

– Lehet, hogy nem, de az is lehet, hogy igen. – Az ördögbe, Sebastian! Ne védd már! Az a gyerek nem az enyém! Sebastian rátette kezét a másik vállára. – Ülj le – mondta. – Akarod, hogy leszedjem ezt a sebhelyet? – Igen. Halálosan idegesít. – Akkor ülj le. Logan leült a szobájuk közepén álló nagy tölgyfa székbe. A karfára tette a kezét és fölnézett Sebastianra. – Mintha téged nem túlságosan érdekelne, hogy a feleségem fölszarvazott. Sebastian a festett viaszból készült műsebet kapargatta le Logan arcáról. – Nem ismerheted a körülményeket, amelyek közt az a gyerek fogant. Lehet, hogy megerőszakolták szegény lányt. – Ha így van, miért nem ölte meg magát? És miért hívja azt az embert kedves uramnak? – Időt sem hagyott Sebastiannak, hogy az válaszoljon. – Majd én megmondom! A kisebb ellenállás útján jár. A barlangban, amikor megkapta a lehetőséget, inkább választotta az Edwarddal való életet, mint a halált velem. A népemet mint a birkákat lemészárolták, ő meg biztonságban volt velem a barlangban – mondta remegő hangon. A könnyeivel küszködött, amikor a többiek halálára gondolt, különösen a nagybátyját és a nagynénjei gyászolta. Haragja nőttönnőtt. Hónapok óta égette a lelkét a pusztulásuk, mert magát hibáztatta, azt gondolta, hogy nem vigyázott eléggé rájuk. Ha óvatosabb, ez nem történt volna meg. Most, hogy meglátta Kristianát élni és virulni, ráadásul áldott állapotban, készségesen váltott, s egyszeriben őt okolta mindenért. Az átkozott! Az első alkalommal át kellett volna adnia Edwardnak a lányt. Akkor minden rendben lenne, még mindig élnének azok, akiket szeretett. Dühe elűzte a könnyeit is. – Míg én fogoly voltam, ő szabadon járt-kelt – folytatta fagyos hangon. – Engem térdre kényszerítettek a karddal, ő meg addig ott lovagolt a támadóm oldalán. De ami még rosszabb: míg én élet-halál közt lebegtem, ő azzal a gonosztevővel cicázott. Pedig jog szerint az enyém. Sokat szenvedtem, de az semmi ahhoz képest, amit majd neki kell szenvednie. – Sebastian közben

167

CHARLENE CROSS

letépte a viaszt Logan arcáról. – Jaj! – kiáltott föl Logan, és megdörzsölte fájó arcát. – A fene vigyen el! Szólhattál volna! – El voltál foglalva a panaszkodással – mondta Sebastian és elfojtott egy vigyort. – Igazad volt a maszkkal, meg azzal is, hogy MacHugh látni akarja az arcodat, de szerintem erre a müsebre már nincs többé szükséged. – Sebastian odahajolt hozzá: – Bocsáss meg, öcsém, de úgy néz ki, hogy a fél szemöldököd beleragadt ebbe az izébe, ni. – Megvonta a vállát. – Ha szerencséd van, hamar kinő – tette hozzá, és a tűzbe dobta a viaszt, ami nagy sercenéssel lángra lobbant. – Ami meg a lányt illeti, ha biztos vagy benne, hogy MacHugh-t szereti, akkor felejtsd el, és inkább arra összpontosíts, hogy a jogaidat visszaszerezd, mert így mindkettőt elveszíted. – Odament az ajtóhoz és megnézte, be van-e reteszelve. – Én most pihenek egyet – szólt és levetette magát a matracos függőágyra. – Egy tucat ember – morogta. – Csak nem kezded már te is elhinni a magunk gyártotta legendát? Elég ostoba vagy, ha így van! Logan elmosolyodott. A Skóciában vándorló cigányok segítségével ugyanis sikerült elterjeszteniük két nagyszerű vitéz hírét a falvakban meg a városokban is. – Nem, barátom – mondta Logan –, nem hiszek a Holló és a Róka legendájában. De az ellenfeleink hisznek. Ha megrettennek tőlünk, hibát vétenek, s ezt nekünk ki kell használnunk. Sebastian horkantott egyet. – Egy tucat ellen Edward legjobb emberei közül? – Ravaszsággal és bátorsággal győzünk majd. Ne feledd, Róka, ha harcolunk, nincs szabály – mondta Logan és vetkőzni kezdett. Eloltották a két ágy közötti asztalon álló gyertyát, s Logan is lefeküdt. – Jó éjt, barátom – mondta, de Sebastian addigra már horkolt. Azután, ahogy Logan fölnézett a mennyezetre, a kandallóban táncoló lángok visszfényére, megint csak Kristianára gondolt. Attól a pillanattól kezdve, hogy elváltak, állandóan ő járt a fejében. A lázálmaiban is, míg beteg volt, őt látta. Vele volt éjjelnappal, látta a smaragdszemét, mely erőt adott neki, hogy éljen. Az a

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

168

szempár, Sebastian odaadó ápolása és a néhány életben maradt cigány főzete hozták vissza a halálból. A gyógyteától megjött az ereje, s azzal együtt az elhatározása is, hogy visszaszerzi a feleségét. Míg Sebastiannal gyakorolták a vívást, arra készülve, amikor majd újra szembetalálkoznak Edwarddal, állandóan Kristiana sorsáért aggódott. Féltette, hogy lefogyott, hogy talán ütésnyomok vannak a testén. De leginkább az aggasztotta, vajon egyáltalán él-e még. Lassan teltek-múltak a hónapok, s a Róka és a Holló messzi földön is híres vitézekként éltek az emberek képzeletében. Amikor előjöttek rejtekhelyükről, először Harcourt várába lovagoltak. Ott hallott Logan az esküvőről, és hogy Edward és a felesége Muircairn várába költöztek. Azonnal idejöttek hát, ahol, úgy gondolta, Kristiana már csak az árnyéka lesz régi önmagának. Ezzel szemben Kristianának királynői tartása volt, tökéletes arca. Kedves szavaiból kiderült, hogy mennyire odaadó felesége az új férjének. A bigámista! Logan majd' hanyatt esett, amikor látta, hogy milyen kedves a lány az ő legádázabb ellenségéhez! De amikor fölállt az asztaltól, akkor még a szívverése is elállt Logannek. A megrázkódtatást csakhamar féktelen harag váltotta föl. – ,,Az álnok!” – kiáltott föl magában. Bármit mondott is, hamis volt a szerelme. Különben soha nem tudna ennyire odaadó asszonya lenni Edwardnak. Logant ez teljesen lesújtotta, szíve megkeményedett, mint a kő. Árulása nem maradhat büntetlen fogadta meg magában. Mindenért megfizetsz majd, az én félelmeimért, aggódásomért, a népem pusztulásáért. Összeszorította a száját, s nem jött álom a szemére, a bosszútervét forralgatta. Ugyanakkor a vár egy másik szárnyában Kristiana álomba sírta magát, most is, mint minden este. Ha nem lettek volna annyira messze egymástól a szobák, a falak meg olyan vastagok, a férfi meghallhatta volna a zokogást, s rájött volna, hogy érte hullanak azok a könnyek. De elválasztotta őket a fal meg Logan megsebzett büszkesége. Egyikük sem tudott arról a fájdalomról, amit a másiknak kellett elviselnie.

169

CHARLENE CROSS

11. Másnap reggel, még mielőtt a mulatozók fölébredtek volna, Kristiana már ott lépdelt lefelé a lépcsőn. Jóval hajnal előtt kelt föl, az éhség a nagyterem felé hajtotta. Nem emlékezett, hogy valaba is volt-e ilyen kívánós, de hát, hiszen még soha nem volt terhes sem. A kisbaba nagyon mozgékony volt, az a kis rebbenés, amit Kristiana eleinte érzett, mostanára határozott rúgás lett. Annyira hirtelenül jött, hogy Kristianának meg kellett állnia a lépcsőn. Kezét a hasára tette. Már a ruha is szük, állapította meg, egy hét múlva már nem is lesz mit viselnem. Át kell varrni őket. Amikor a gyerek megnyugodott, Kristiana elmosolyodott. – Na, megyünk és eszünk valamit – suttogta, s megkönnyebbülve folytatta útját. Ahogy belépett a terembe, rekedt kacagást hallott. Abban a pillanatban odafordult a hang irányába. Egy alacsony asztalnál ott ült a Holló, Letitiával az oldalán. A rekedt nevetés megint fölhangzott, Letitia vihogása kísérte. A lány a fekete ruhás férfi felé fordult, telt keblét a vállához nyomta, épphogy az ölébe nem ült. A férfi kesztyűs kezével végigsimította a lány haját, majd összefogta a nyakánál és fejét maga felé fordította. Kristiana szemében zöld tüzek gyúltak. – Letitia! – kiáltotta dühösen. A lány megdöbbenve kapta oda a fejét. A Holló azonban lassan fordult meg a hang irányába. – Jó reggelt, szép hölgy! – mondta reszelős hangján és elmosolyodott. – Korábban keltél, mint a többiek. Gyere, reggelizzünk együtt. Kristiana elengedte a füle mellett a meghívást és odafordult Letitiához. – Anyádnak szüksége van a segítségedre az öltözésnél. Ő is lent óhajt reggelizni. Menj föl hozzá és segíts neki.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

170

Letitia durcásan összeszorította a száját. Fölállt a padról, ahol ült és ránézett Kristianára. – Igenis, megteszem, amit parancsoltál. De nem maradok sokáig. Elmentében megérintette a Holló vállát. Kristiana látta, hogy a férfi utánanéz a ringó csípőjű lánynak, de aztán egyszercsak őrá veti a tekintetét. A férfi fölvette poharát, majd átrakta a lábát a padon, nyújtózott egyet és fölállt. – Készséges kis fehércseléd – mondta és elindult Kristiana felé. – Jó lesz szemmel tartani. Kristiana fölfigyelt a férfi büszke járására. Egy régi emlék jutott az eszébe, amikor egy másik férfi közeledett így feléje. Nagyon hasonló volt, és mégis más. Így szólt: – Figyelek rá, és rád is, uram. A Holló fölkacagott. – Szóval nem bízol bennem, mi? Az igazat megvallva, szép hölgy, ő kezdett ki velem, nem fordítva. Úgy tűnik, érett nő, akinek vágyai vannak. Nem bánná, ha valaki az ágyába vinné. Bár Kristiana is pontosan tudta, mit akar Letitia, a férfi szókimondása megdöbbentette. Legalább megpróbálta volna menteni a lány becsületét, bár Letitia... Kristiana lesújtó pillantással megfordult és elindult, hogy leüljön. A tányérján fácánhús, sajt és barna kenyér volt, a poharában kecsketej. Mala, miután kiszolgálta, kiment a konyhába. Kristiana és a Holló magukra maradtak. Kristiana úgy tett, mintha észre sem venné a férfit, s tépett egyet a fácán mellehúsából. Egyszer csak a Holló ott termett előtte és áthajolt az asztalon, kezét az asztalra téve. Kristianának megint eszébe jutottak azok a kezek, amelyek bekalandozták a testét, s heves vágy fogta el a múlt után, amely, tudta, nem tér vissza soha többé. – Sok nő testét simogatták már ezek az ujjak – suttogta a rekedt hang, s a férfi forró lehelete megcsapta Kristiana arcát. Kristiana kiejtette a kezéből a húst. Honnan tudta ez az ember, hogy ő mire gondol? – Nagyon érdeklődve nézted a kezeimet, szép hölgy – mondta, és könnyedén megérintette Kristiana arcát. – Érdekel a tudományuk?

171

CHARLENE CROSS

– Nem! – kiáltott föl Kristiana, s ellökte a férfi kezét az arcától. – Undorító vagy. Neked nem lehet... – Hinni ugye? Úgy tűnik, eljutott a hírem hozzád. Azoktól a lányoktól, akiket elcsábítottam. Kristiana rászegezte zöld szemét. – Igen, úgy van, uram. De vigyázz! Tartsd magad távol az unokahúgomtól, különben könnyen elveszítheted azt, amire olyan büszke vagy. A férfi kivillantotta hófehér fogait. – Milyen egyformán gondolkodtok az uraddal! Csak sajnos, akit ezzel megbíztok, nem fog élve visszatérni. Ami az unokahúgodat illeti, ha az érett kis teste az enyém alatt találná magát, az csak azért lesz, mert nem kaphatom meg azt, akit valóban kívánok. Nekem egy tapasztalt nő kell, akinek a teste már tudja, hogy kell gyönyört adni. Akinek az ajka az őrületbe kerget. Azért megtennék mindent. Ha nem volnál áldott állapotban, szép hölgy, te lehetnél az. Kristiana alig kapott levegőt. Amikor összeszedte magát, dühödten kitört: – Te arcátlan disznó! Kibeleztetlek és kirakatom a fejed egy póznára! – A férfi fölkacagott. – Azt hiszed, lesz, aki legyőz? Na, jó, kedves hölgy. Versenyt ajánlok. Meséld el a férjednek, amit mondtam, és párbajozzunk. Mondd el neki, hogy megkörnyékeztelek. És lássuk, hogy ő vagy az emberei meg tudnak-e ölni. De egyet megígérhetek: ha tőrbe csalnak, az unokahugodnak elveszem a lányságát. Akár akarja, akár nem, az enyém lesz. Jó csere az életemért, nem? Edward emberei közben kezdtek beszállingózni a terembe. Kristiana megörült, hogy nincs többé egyedül a Hollóval, s így szólt: – Nem hiszek a kérkedésednek, uram. – Akkor tegyél próbára – válaszolta a férfi magabiztosan. Kristiana a harcosokra nézett. Meglehetősen eláztak előző este, egyik sem volt képes tartani magát. Az átmulatott éjszaka ugyancsak meglátszott rajtuk. – A párbaj helyett egyezséget ajánlok – szólalt meg Kristiana halkan. – Esküdj meg, hogy nem kerülgeted az unokahúgomat, s én egy szót sem fogok szólni a történtekről.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

172

– Jól van, megegyeztünk. Míg hallgat az a gyönyörű ajkad, én hozzá sem nyúlok a lányhoz – mondta rekedten vigyorogva. – De ne feledd, szép hölgy, ha eljár a szád, fölrúgod az egyezséget. És akkor az enyém lesz az unokahúgod. Kristiana elnézte a férfit, ahogy egy késsel a körmét piszkálja. Nem talált szavakat rá, hogy leírja: gonosz, aljas, tisztátalan, undorító. Majdnem olyan, mint Edward, vagy talán még rosszabb is. Hirtelen a férje ült le mellé a székre. – Asszony – köszöntötte Edward jéghideg szemével méregetve. – Miért nem eszel? – Émelygek még csak a gondolatától is – válaszolta Kristiana. Ám nem az ételtől ment el a kedve, hanem a társaságtól, amelybe kényszerült. Minden férfit megvetett, kivéve egyet, azt pedig örökre elvesztette. Erre a gondolatra kibuggyant szeméből a könny. Gyorsan lehajtotta a fejét. – Bocsáss meg, uram. A nagynéném le akart jönni, enni. Meg kell néznem, miért nem jött, mi akadályozta meg. – Már itt is van – mondta Edward, az ajtó felé bólintva, s Kristiana odanézett. – Jobban néz ki. Végre tán összeszedi magát. Kristiana jeges zöld szemével ránézett a férjére. Nem, nem volt igaza az előbb, Edwardnál nincs aljasabb teremtés a földön. Még a Holló sem. Fölállt és a nagynénje elé sietett. – Örülök, hogy lejöttél – mondta mosolyogva. – Odavezetlek az asztalhoz. – Csak minél messzebb tőle – mondta Penelope Edward felé bólintva. – Nem akarok a közelében lenni. – Megtettem a kötelességemet – szólt közbe Letitia, aki az anyja mögött jött pár lépéssel. – Mehetek most már a magam dolgára? Kristiana látta, hogy a lány egyre csak a Hollót nézi. Nem volt benne biztos, hogy az megtartja a szavát, ezért Kristiana jobbnak látta nem kísérteni a sorsot. – Nem, nem mehetsz – mondta, ügyet sem vetve arra a dühös pillantásra, amellyel Letitia viszonozta. – Leülsz az anyád mellé, most is és minden étkezés alatt. Ha nem fogadsz szót, egyedül ehetsz a szobádban. Szemük összevillant, majd Letitia elvonult az asztal túlsó végére. – Miért bántod? – kérdezte Penelope. – Csak nem csinált valami rosszat?

173

CHARLENE CROSS

– Hidd el, tudom mit miért teszek. Az ó érdekében mondom, hogy ne mozduljon el mellőled. Vigyázz te is, nehogy megszökjön. – De... Kristiana érezte, hogy a nagynénje egész testében remeg, ahogy elmennek Edward széke mögött. El is felejtette, mit akart mondani. – Köszönöm, Kristiana – mondta Penelope. – Nagyra értékelem a segítségedet és a gondoskodásodat. – Intett Kristianának, hogy hajoljon közelebb: – Ugye, nincs itt az a Black? – kérdezte a terem sarkait kémlelve. – Ki az ott? Kristiana látta, kire céloz a nagynénje. – Az, akitől távol kell tartani Letitiát. Sokkal veszélyesebb, mint Richard Black. Higgy nekem, néném. Ne engedd a közelébe a lányodat. – Istenem, ó Istenem! Hát már soha nem lesz vége ennek a kínszenvedésnek? – kérdezte Penelope reszketve. Kristiana lehunyta a szemét. – Néném, szedd össze magad. Emlékezz, mit mondtam tegnap este is, ha túl akarjuk élni ezt az iszonyatot, akkor erősnek kell lennünk. Különben elvesztünk. – Igen... igen... igazad van – suttogta az asszony. – Csak Bryce... élne, meg Robert... – Mindkettő elment – mondta Kristiana. – Ők már nem segíthetnek. Magunknak kell harcolnunk tovább. – Igen, magunkra maradtunk. – „Te jó ég!” – gondolta Kristiana. A szegény asszony mintha csak árnyéka lett volna hajdani önmagának. Pedig azon kívül, hogy őrizet alatt tartotta őket Edward, míg Kristianát kereste, nem esett bántódásuk. Azonban Edwardnak nem volt igaza, az asszony nem épült föl. Kristiana úgy döntött, beszél Malával, soha nem látta még ilyen rossz állapotban a nagynénjét. Malának biztos van valami gyógyfüve, ami egy kicsit megnyugtatná Penelope lelkét. Különben kútba esik Kristiana szökési terve. – Pihentesd a lelkedet, néném, és tápláld a testedet – veregette meg Penelope vállát Kristiana. – A bánatba csak belebetegedsz. Letitiára meg majd gondom lesz. – Köszönöm. Most nincs erőm szemmel tartani, Kristiana. De ígérem, hamarosan összeszedem magam.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

174

– Biztos úgy lesz – felelte Kristiana. Amikor Kristiana fölállt az asztaltól, megint csak azt érezte, mint előző este, hogy valaki figyeli. A szeme sarkából látta, hogy a Holló az. Vajon milyen színű lehet a szeme? Biztos, hogy fekete. Fekete, mint a lelke! Leült Edward mellé, majd szólt Malának, hogy hozzon neki új tányért. Bár nem volt étvágya, elhatározta, hogy enni fog. A gyerek egészsége mindennél fontosabb, nem hagyja magát tönkretenni sem Edwardtól, sem a Hollótól. Nekikezdett a falatozásnak, magában csöndesen elátkozva azt a két embert, akit a világon a legjobban megvetett. – Na, kész vagy a kis csetepatéra? – kérdezte Sebastian, s lehuppant Logan mellé a padra. – Vagy netán megtaláltad a kiutat ebből a nehéz helyzetből? – Nehézség? – kérdezte Logan rekedten. – Én nem látok itt semmiféle nehézséget. – De, csak mert az álarc megvakított, mint egy denevért. – Akkor, barátom, védj meg engem te. Sebastian pillantása a távolabbi asztaloknál ülő férfiakra esett. – Nézd, milyen zöldek. Lehet, hogy a bortól még mindig mámoros a fejük. – Erre számítottam – mondta Logan. – Ezért jöttünk épp tegnap este. – Újév napján ez várható is volt. – Hát persze. – Mindazonáltal nem kellett volna rögtön tizenkét embert kihívni. – Sebastian az asztalfőre nézett. – Szeretném... – Mit? – kérdezte Logan. – Megtudni, hogy hívják azt az asszonyt. Logan a feketébe öltözött nőre nézett. – Azt hiszem, Lady Muircairn nagynénje – suttogta. – Ha igen, akkor Penelope a neve. – Szóval Penelope. – Sebastian egypár évvel fiatalabbnak gondolta az asszonyt magánál. – Szép asszony, csak egy kicsit felénk. És nem ártana rá pár font hús.

175

CHARLENE CROSS

– Inkább törődj a dolgoddal – vágott vissza Logan élesen. – Ha már mindennel kész vagyunk, akkor udvarolhatsz, de addig türtőztesd magad. – De harapós vagy, barátom. Tán csak nem álmatlanul hánykolódtál egy bizonyos hölgy miatt az éjjel? Logan nem válaszolt. – Mi van az embereinkkel? – kérdezte. – Jól elrejtőztek? – Igen. Amikor pár perce beszéltem Alainnel – mondta Sebastian a volt segédjéről, aki mostanára már maga is mesterkovács lett –, azt mondta, hogy minden rendben van. Az egész faluba beszivárogtak. – Sokat kockáztatunk azzal, hogy bízunk bennük – mondta Logan.– Ha valamelyiküknek is eljár a szája... – Épp annyira gyűlölik MacHugh-t, mint mi. Nem telt még el hosszú idő azóta, hogy megtámadta őket. Jól emlékeznek a vérfürdőre. Meg tudják őrizni a titkunkat. Ők is bosszút esküdtek, akárcsak mi – kis szünetet tartott. – Ha érdekel, azt is megtudtam, hogy a vár úrnőjét legalább annyira szeretik, mint amennyire MacHugh-t utálják – Logan egy szót sem szólt, de Sebastian látta, hogy kérdőn néz rá. – Titokban élelmet küld a falubelieknek. Ma hajnalban egy szekér maradék húst küldött nekik Alainnel. MacHugh ugyancsak a fogához veri a garast, még ünnepkor sem ad semmit a szegényeknek. Ahelyett, hogy ilyenkor misét mondatna egy pappal, viadalt rendez, mert akkor legalább meghal valaki. – „Úgy, szóval Kristiana segíti a nála szerencsétlenebbeket” – gondolta Logan. Valószínűleg így vezekel a bűneiért. Aztán témát váltott és Edwardról kezdett beszélni. – Minek ennek pap, az sem segíthet rajta – mondta –, mert a lelke úgyis elkárhozik. – Akkor a faluban bujkáló emberekre gondolt. – Reméljük, ez a gonosztevő nem határozza el hirtelen, hogy népszámlálást tart, mert hamar rájönne, hogy negyvennel megnőtt a lakosok száma. – Fagyos pillantást vetett a mostohatestvérére. – Két hét múlva majd megnézheti magát. Mivel Logan nem fűzött semmit az úrnő jótékony cselekedeteihez, Sebastian sem erőltette a dolgot. – Ahelyett, hogy Edward a más földjét lopná, most azzal lesz elfoglalva, hogy a sajátját megvédje –

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

176

fölnevetett. – Légy nyugodt, az emberek készen állnak. Csak a parancsodat várják. Logan Kristianára nézett. – Nemsokára – esküdött meg – beteljesedik a bosszúm. – Aztán a barátjára vetett egy pillantást. – Egyél bőségesen, barátom. Rövidesen be kell bizonyítanunk, mit tudunk. – Akkor nagy lakomát csapunk, mert lehet, hogy ez az utolsó. – Csak, ha nem bízol magadban – mondta Logan. – Te mindig reménykedsz, ugye? – Igen, mindig. Már kétszer sikerült megmenekülnöm a pokolból. – Reméljük, harmadszor nem kerülsz a közelébe. Logan Edwardra nézett. – Ha igen, nem megyek egyedül – mondta. Majd Kristianára emelve poharát, így suttogott. – Az örökkévalóságra, drága, hűtlen feleségem. – Nagyot kortyolt a borból. – Nem, Sebastian, nem megyek egyedül – szólt, s letelte a serleget az asztalra. – Azt megígérhetem. Kristianát hirtelen elfogta a rettenet, ahogy ránézett a Hollóra. Látta, hogy a Rókának nevezettel beszélget, s azt is megérezte, hogy róla folyik a társalgás. Edward is fölfigyelt arra, milyen behatóan tanulmányozza Kristiana a Hollót. – Csak nem érdekel az a fajankó? – Épp ellenkezőleg, undorodom tőle. Edward hirtelen fölemelte a kezét, s arcul ütötte Kristianát. A csattanás visszhangzott a teremben, azonnal csönd lett, mindenki abbahagyta a beszélgetést és odakapta a fejét. – Tartsd a nyelvedet, asszony, vagy kivágom – rikácsolta Edward. A Holló is meghallotta. Látta azt is, hogy Kristiana alázatosan bólint és megpróbálja visszanyelni a könnyeit. Logan, ahogy meglátta a nő arcán a vörös foltot, majd kiugrott a bőréből, egyszeriben még a bosszúját is elfelejtette. – „Figyelmeztetni, igen, szavakkal, de hogy megütni! Soha! Akár terhes, akár nem, így nem lehet egy nővel bánni. A hitvány féreg!” – gondolta, és a legszívesebben puszta kézzel megfojtotta volna Edwardot. Alig tudott erőt venni magán. Talpra ugrott.

177

CHARLENE CROSS

– Ideje, hogy elkezdjük a versenyt, uram – mondta hangosan, s elindult az asztalfőre. Megállt Edward előtt, a maszk eltakarta gyűlölettől izzó szemét. – Készítsd föl az embereidet a vereségre. – Talán a tiétekre – vágott vissza MacHugh, s fagyosan mosolygott. – Kész vagy a halálra? – Állok elébe, ha eljön az ideje. Nem félek a haláltól, nemegyszer láttam már aratni. De ma nem az én halálom napja van. Az embereidnek azonban, nem árt, ha meggyónnak, különben örökre ki lesznek rekesztve a mennyországból. Edward fölkacagott: – Majd meglátjuk, Holló, hogy kinek kell itt gyóntató! – Tíz perc múlva ott várunk, uram, a Róka meg én, a külső várudvaron. Logan rápillantott Kristianára, majd megfordult és lassan elindult kifelé. Az ajtóban találkozott Sebastiannal. – Még mindig azt hiszed, hogy jószántából feküdt Edward ágyába? – kérdezte a vörös hajú halkan. Logannek megfeszült az állkapcsa, de nem szólt egy szót sem. Edward megragadta Kristiana kezét. – Gyere, asszony – szólt oda neki és fölhúzta a székből. – Együtt nézzük meg a két fajankó halálát. Kristiana mereven lépdelt a férje mellett, Edward ujjai fájón belenyomódtak a karjába. Elhaladtak a tizenkét kiszemelt harcos mellett, akik kivont kardjukkal tisztelegtek nekik. Kimentek az udvarra, közben valaki egy köpenyt terített Kristiana vállára, mert hűvös volt a reggel. A friss levegő megtöltötte a tüdejét, ahogy ott állt a napsütésben. Fölszállt az éjszakai köd, csak a zúzmara maradt a füvön. Mintha tündérek fonták volna a finom kristályszövedéket, szinte varázslatos mesepalotának tűnt Muircaim. – „De hol itt a jóságos várúr és úrnője?” – gondolta Kristiana. Az udvar túlsó felén megjelent a Holló és a Róka. Sisak volt rajtuk, kard a kezükben, és látszott, hogy készek bárkit lemészárolni,

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

178

aki az útjukban áll. – Ezek azok a szerencsétlenek, akiket meghalni választottál ki? – kérdezte a Holló Edwardot, amint odaért elé. – Ezek fogják kideríteni, hogy igaz-e a legenda vagy sem – felelte Edward. – Majd meglátjuk, ki hal meg és ki marad életben. A Holló összeszorította a száját, látszott, hogy nincs ínyére a beszéd. – Egy tucat embert elveszítesz, hogy kettőt kapj. Nem gondolod, hogy első vérig kellene csak küzdeni? Nos, uram? Gondold meg! Első vérig? Edward fölkacagott. – Úgy tűnsz, Holló, mint aki ki akar bújni a megpróbáltatás alól. Lehet, hogy túl hangosan kukorékoltál. – Edward elhallgatott, a másik azonban nem felelt. – Nem, Holló – szólt végül, fagyosan mosolyogva –, nem kerülheted el a sorsodat. Kiállsz és harcolni fogsz. Mindhalálig. – Nos, úgy legyen – recsegte a Holló. – És ha győzünk, áll az alkunk. A szavadat adtad rá. Edward szinte bizonyos volt abban, hogy az emberei majd rövid úton elintézik ezt a beképzelt alakot és nagydarab barátját. Vigyorogva így szólt: – Rendben. Még meg is toldom a zsoldotokat pár arannyal. De most lássuk a viadalt! A Holló kardjával megérintette a sisakját. – Ahogy óhajtod. Logan észrevette, hogy amikor azt mondta, „a szavadat adtad rá”, Kristiana összerezzent és megmerevedett. Ő maga is arra a másik esküre gondolt, ott a barlangban. Edward a velejéig romlott. Kristiana valószínűleg túlkésőn jött erre rá. Logan akkor kérlelte, hogy ne higgyen Edwardnak, de ő nem hallgatott rá. Sajnálta, és a szíve mélyén még mindig szerette. De soha nem fogja neki megbocsátani az árulását. Bosszút áll nemcsak Edwardon, hanem rajta, a hűtlen feleségén is. Megpróbálta Kristianát kiűzni az agyából. Nagy küzdelem áll előtte, győzni akar, nem szabad, hogy gondolatai elkalandozzanak. Amikor Sebastian oda ért mellé, odasúgta neki. – Nagyon csúszós a talaj. Vigyázz, barátom! – Mintha nem lenne anélkül is épp elég bajunk – mondta óvatosan lépkedve Sebastian –, megcsúszunk, hanyatt esünk és máris a szívünkben a penge. Mibe kevertél te minket! Ha megmaradnánk

179

CHARLENE CROSS

véletlenül, akkor sem árt, ha megszöksz előlem, mert majd én foglak jól elagyabugyálni. Nem átallod, hogy egy öreg embert megüssön miattad a guta? Logan fölhorkant. – Te, öreg? Mi? Hisz' olyan erős vagy, mint a medve, és olyan ravasz, mint a róka. Most mégis úgy nyarvúkolsz, mint egy kismacska, aki fönnakadt a fán. Igyekezz. Lehet, hogy a fagy nekünk dolgozik majd. Legalábbis remélem. Ne feledd, nincsenek szabályok. A lényeg, hogy mi győzzünk. Sebastian biztatóan morgott valamit. Odaléptek a férfiakhoz, akik körben álltak az udvar közepén. Logan és Sebastian egymásnak háttal, mindegyikükkel hatan-hatan néztek szembe. Látszott, hogy egytől egyig nagyon félnek. A Holló és a Róka legendája lebegett előttük, és megingott a hitük a saját erejükben és ügyességükben. Logan mintha fölismerte volna a barlangban hagyott három embert. Jobban megnézte őket, és valóban, a kivégzői voltak. – Remegnek, mint a nyárfalevél – szólt oda Sebastiannak. – Aha – felelte amaz. – Csakúgy, mint én. – Rajta! – kiáltott Edward. Logan két kézbe fogta a kardját, izmai megfeszültek, készen állt a harcra. Végigmérte ellenfeleit. – Szólj, ha támadnak – súgta Sebastiannak –, majd gyorsan lépj ki balra. – Ketten jönnek! – horkantotta a másik. – Itt is – felelte Logan és együtt ugrottak félre. A négy ember megcsúszott a jégen és egymásnak ütköztek, majd hanyatt estek. Szédülten feküdtek a fagyos földön. Logan és Sebastian kardja hamar megtalálta a szívüket. Négy másik indult feléjük, a Holló és a Róka megfordult, hogy állja a támadást. Csörrentek az acélpengék, Sebastian fújtatott, Logan pedig erősen megszorította a kardját. Három penge csapott össze, s az egyik csapás erejétől Logan térdre rogyott. Megpróbált föltápászkodni. Sérült vállába forró fájdalom hasított. Összeszorította a fogát és hatalmasat nyögött. Megint fölrémlett előtte a barlangbeli jelenet. Összeszedte erejét, leszúrta a kardját a földbe és föltornászta magát, hogy ismét szembe tudjon nézni támadóival.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

180

Kardjának hatalmas suhintására a támadói megtántorodtak, megbotlottak és mind a kettő a földön találta magát. Egy hatalmas lendítés, két vágás, és mindkettő kilehelte a lelkét. Amikor Logan megfordult, látta, hogy Sebastian a második négyes utolsó tagját kaszabolja épp. Az utolsó négy maradt csak hátra. Nemsokára vége már a viadalnak. Az egyik fejvesztetten tört előre, kardja hegyével Logan szívét célozva meg. Logan egy pillanat alatt hárított és kardját markolatig döfte támadója hasába. Logan az egyetlen megmaradt harcossal állt szemben: az volt, aki térdre kényszerítette akkor a barlangban. Hirtelen acélcsörgést hallott maga mögül. Hátranézett, látta, hogy Sebastian él. – Gyere, nosza! – szólt ellenfelének, be akarta már fejezni az egészet. A férfi arcára rettegés ült ki, egész testében remegett. Nyüszítő kiáltás tört ki belőle, s elhajította a kardját. Letérdelt és kegyelemért esedezett. Logan leengedte a pengéjét. Való igaz, hogy ez az ember majdnem megölte annak idején, de Logan képtelen volt fegyvertelenre kezet emelni. Edward rontott oda, s fölkapta a harcosa eldobott kardját. – Te gyáva! – kiáltotta, s egy csapásra leütötte a térdelő fejét, amely egyenesen Kristiana lába elé gurult. Kristianát elfogta a rosszullét. Hánynia kellett, fölkiáltott, és berohant az udvarból. Bent nekitámaszkodott a falnak, hogy el ne essen. Halottsápadt volt és egész testében reszketett. Nagy levegőt vett, megpróbálta elfojtani hányingerét. Hirtelen megjelent előtte az apja holtteste, meg az a rengeteg élettelen test a cigánytáborban. És Logan, ő vajon miken ment keresztül, míg elérte a vég? Ó Istenem!, gondolta, szeme megtelt könnyel, torkát zokogás fojtogatta. Hát soha nem lesz vége ennek a szörnyűségnek? Egy nedves ruhára meg valami italra volt szüksége, elindult hát a konyha felé. Kortyolt egy kis bort, majd megtörölte az arcát, és utasításokat adott a személyzetnek a vacsorát illetően. Félóra múlva, amikor már mindent elintézett, elindult a hátsó lépcső felé.

181

CHARLENE CROSS

Nehezen rótta az útját a kanyargós lépcsőn és csak arra vágyott, hogy végre a szobájában legyen. Remegett a lelki szenvedéstől, de a teste is igen elgyöngült a vérontás láttán. Csak pihenni most... Talán, ha aludnék kicsit, elfelejteném ezeket a szörnyűségeket, gondolta. Lesütötte a szemét, ahogy épp a szobája felé ment, de nem tudott kilépni a folyosóra, mert elállta valaki az útját. A Holló! – Menj az utamból! – szólt rá és hátralépett. – Hordd el magad innen! Ez nem a katonák szállása. A férfi elmosolyodott. – Úgy teszel, szép hölgy, mintha félnél tőlem. Igaz ez? Valóban rettegsz tőlem? Egyet lépett felé, Kristiana meghátrált, szíve majd kiugrott a mellkasából. – Ne merj közeledni! – kiáltotta, de a férfi csak ment feléje elszántan. Kristiana háta mögött a fal, mellette a lépcső. Tágra nyílt a szeme, megfordult, hogy meneküljön. Két izmos kar elzárta az útját. Kristiana nekiszédült a kőkorlátnak. Szembenézett a férfival, az rekedten fölnevetett. –,,Milyen ismerős, és mégis milyen más” – gondolta megkövülten. Aztán megrázta a fejét. – Félsz tőlem? – kérdezte a Holló megint, s odahajolt egészen közel az asszonyhoz. – Vagy tán magadtól félsz? Úgy nézed az ajkamat, mintha érdekelne. Talán, meg akarod kóstolni? – Nem! A férfi harsányan fölkacagott. – Hazudsz, szép hölgy! – Arcával már majdnem súrolta a nőét. – A pillantásod mást mond. Kristiana behunyta a szemét, feje a vállára csuklott. Ahogy a Holló egyre közelebb simult hozzá, eszébe jutott egy erdő meg egy aranyszemű cigánylegény. Mintha megelevenedett volna az az este, amikor Logan üldözte az erdőn át, amikor szerelmet vallott neki. – Ne! – zokogta. A férfi egy futó csókot lehelt Kristiana arcára, oda, ahol Edward arcul csapta. Csípőjét a nőéhez nyomta. Kristiana teste megfeszült, majd reszketni kezdett, amikor megérezte, hogy a férfi mennyire kívánja. – Miért remegsz? – súgta a fülébe a Holló. – Nem jó neked is? – Nem! – suttogta elfúló hangon Kristiana.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

182

– Miért nem? – Mert undorodom tőled – vágta ki, s mellbe lökte a férfit. Bőr és izzadság szaga csapta meg az orrát, de furcsamód nem undorodott tőle. Inkább a halál szaga volt az, amitől fölfordult a gyomra, mert a férfi ruhája véres volt. – Engedj el! – hirtelen a lábához guruló fej látványa jutott az eszébe, s megint émelyegni kezdett. – Kérlek, engedj el! Mindjárt rosszul leszek. A Holló ellépett. Kristiana kezét a szája elé téve elrohant a szobája felé. Harsány kacaj kísérte. Az asszony berohant a szobájába, odatántorgott a sarokban álló dézsához, és a gyomra kiadott mindent. A nevetés sokáig visszhangzott a folyosókon. Kristiana befogta a fülét. Szobájának nyitott ajtajából Letitia elégedetten szemlélte unokanővére nyomorúságát. Mosolyogva végigment a hallon, hogy megkeresse a Hollót. Csak egy részét látta a történteknek, de az elég volt neki ahhoz, hogy eldöntse, a férfinak kell valaki. Azt remélte, ha más nem, majd ő lesz az.

183

CHARLENE CROSS

12. Kristiana a szobája ablakából nézte a két harcost. A Holló és a Róka játékból harcoltak, könnyedén suhogtatták kardjukat, hatalmasakat csörrentek a pengék. Kristiana hátán minden egyes hangra végigfutott a hideg. Behatóan nézte a Hollót, s látta, milyen ügyes minden mozdulata. Nem volt nagy testű, mégis látszólag oly könnyedén bánt a hatalmas karddal. Az elmúlt öt hét rosszabb volt, gondolta, mint maga a pokol. Ha férfi volna és értene a kardforgatáshoz, kihívná párbajra. Boldogan hasítaná ketté. De hisz' ha férfi volna, a másik nem üldözné állandóan, hirtelen törve rá valamelyik sötét sarokból. Nem ejtené foglyul két erős karja, nem nyomná neki a csípőjét, nem látszana, mennyire fölébredt a vágya. Nem csókolná végig az arcát, nyelvével megérintve Kristiana büszke ajkát. Nem suttogna a fülébe, nem érné forró lehelete a fülét, miközben félreérthetetlen célzásokkal gyötri. Nem kínozná éjjel-nappal az a csábító és mégis elrettentő nevetése. Leginkább a nevetése volt az ismerős. Kristiana lenézett az udvarba, és látta, hogy a Holló és a Róka befejezték barátságos párbajukat. Kezet fogtak, majd elindultak befelé. A Holló szélesen elmosolyodott, kardját a sisakjához emelte, majd mélyen meghajolt. – Szép hölgy – ki állott föl hozzá –, örülök, hogy érdeklődsz a mi kis párbajunk iránt. Talán mégsem találsz olyan visszataszítónak, mint mondogatod. Kristiana elhőkölt az ablaktól. Dühös volt, hogy észrevették, először megátkozta a férfit, majd magát vádolta a kíváncsiságáért. A férfi merészségét visszataszítónak találta, ám különös módon mégiscsak foglalkoztatta. Nőiessége nem tudott nem odafigyelni a titokzatos Hollóra. Es csakúgy, mint a várban a többi nő, különösen

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

184

persze Letitia, Kristiana is észrevette, hogy meglehetősen vonzza a férfit. De érezte, hogy nem bízhat meg benne. Sőt nagyon veszélyes. De ezt mintha csak ő tudta volna, mert mindenki más Muircairn várában tiszteletteljes félelemmel szemlélte a Hollót. Mindenki, Edwardot és Richard Blacket kivéve. Kristiana állandó figyelmeztetése ellenére Letitia úgy viselkedett a férfival, mint egy ócska lotyó. Ha nem nézi Penelopét, Kristiana már régen mosta volna a kezeit, s hagyta volna, hadd ismerje meg a lány az életet, s annak árnyoldalait is minél előbb. De azonkívül, hogy a Holló néha rámosolygott, vajmi kevés érdeklődést mutatott a lány iránt. Sőt amikor már az volt túl tolakodó, a Holló egy-két meglehetősen durva szóval elhárította. Kristiana mégiscsak úgy döntött, hogy betartja az egyezségüket. Hirtelen kiáltás hallatszott a várfokról. Az egyik őr intett, és odahívta a lent álló néhány társát. Kristiana odament az ablakhoz. Nem messze nagy füstöt látott, majd észrevette, hogy mindenki kirohant a nagyteremből és a katonák szállásáról. A lovakat sebtében fölnyergelték és Edward, valamint vagy két tucat embere, köztük a Holló és a Róka, kilovagoltak a várkapun a tűz irányába. Három nap alatt ez már a harmadik tűzeset volt, s néhány hete már a földeken is égett a tarló. Hála Istennek, sem a várban, sem a faluban nem esett kár. Kristiana nem tudta, most éppen mi ég, de úgy látta, hogy egy takarmánnyal teli csűr lehet. Valakik csöndben, láthatatlanul pusztítani kezdték Edward földjeit. Villámgyorsan csaptak le, és nem hagytak semmi nyomot maguk után. Edwardot bőszítette a dolog titokzatossága. Kristiana tudta, hogy ha visszatér az embereivel, igen rossz kedvében lesz, lement hát a konyhába és italt meg ételt rendelt. Ha a férfi meleg ebédhez jut, talán lecsillapul, s akkor, remélte, talán ő is kevesebbet szenved tőle. Két órával később Edward berontott a nagyterembe, homlokán sötét viharfelhők. Emberei kormos, sebes arccal követték. Meglátva az ételt, leroskadtak a padokra, s mint a ragadozók estek neki az ételnek. Edward levetette magát egy székbe, és harsányan bort rendelt.

185

CHARLENE CROSS

Kristiana megrebbent, mert látta, hogy a férje béketűrése csak egy hajszálon függ. Egyetlen rossz szó, egy rossz mozdulat, és Kristiana tudta, megkeserüli majd. Remegő kézzel töltött a férfinak a borból. Akkor Letitia, leültében meglökte a kezét, s a vörösbor kilöttyent Edward ölébe. Kristiana látta, hogy a férje keze elindul, s ösztönösen eltakarta arcát. – Uram! – kiáltotta egy rekedt hang. Kristiana a szeme sarkából látta, hogy a Holló közeledik feléjük. Edward azon nyomban leengedte a kezét, s Kristiana örült, hogy ha csak egy pillanatra is, de elhárult a veszély a feje fölül. – Hogy el tudjuk kapni ezeket a gonosztevőket, mit szólnál, ha őrséget állítanánk föl, de nemcsak a várfokon, hanem a mezőn is? – kérdezte a Holló MacHugh-tól. – Ha rendesen őrködünk, talán kifoghatunk rajtuk. – Magam is terveztem ilyesfélét – vetette oda Edward kurtán, s megtörölte a száját. – Te meg a Róka fölajánljátok a szolgálataitokat? – Ha úgy kívánod, szívesen őrködünk. Edward leült. – Nos, akkor rendben. Este te meg a barátod kimentek a mezőre, s magatokkal visztek egy tucatot az embereim közül. Válaszd ki őket, Holló és bizonyítsd be, mit érsz, mert ezt nem hagyhatom büntetlenül. Bárki tette is, hamarosan megjárja. – Igen – felelte a Holló –, az árulást nem lehet büntetlenül hagyni. Bárki is szövetkezett arra, hogy e földeket elvegye jogos tulajdonosuktól, légy nyugodt, közeli a halála. Ezt megígérhetem. – Ha megtaláltad, ne öld meg – parancsolta Edward. – Hozd el nekem. Jelen szeretnék lenni a halálakor. – Úgy lesz uram, afelől biztos lehetsz. MacHugh fagyosan mosolygott. – Rendben – mondta elégedetten. – Most egyetek és készüljetek az őrségre. Hosszú és hideg lesz az éjszaka. – Igen, de remélem, meglesz az eredménye. Az álarcos fejet hajtott, majd visszaindult az asztalához. – Megbízható teljesen? – súgta Edward fülébe Richard Black. – Semmiben sem lehetek biztos. Majd meglátjuk, mit hoz a holnap.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

186

– Akarod, hogy kilessem őket ma éjjel? – Jó ötlet – válaszolta Edward. – Figyeld, hogy végig ottmaradnak-e az őrhelyükön. – És ha nem? – Akkor kövesd őket. Ha úgy van, ahogy sejted, Richard, akkor elvezethetnek a társaikhoz. – Blacknek föltűnt, hogy a gyújtogatások épp azután kezdődtek, hogy a Róka és a Holló Muircairn várába került. – Ha megtaláljuk a főhadiszállásukat, utána már könnyű lesz megkopasztani őket. Richard fölkacagott. – Ha repülni tudnak, sem jutnak messzire. – Nem. De azt még előbb ki kell deríteni, valóban van-e közük az elmúlt hetek eseményeihez. Tartsd nyitva a szemed és jelents minden eseményt. – Rendben, uram. Nemsokára megszabadulsz a téged gyötrő gondoktól. – Helyes, Richard, ugyanis már fogytán a türelmem. Két hónap múlva megszületik az örökösöm. Nem akarok holmi támadásokkal törődni. Békében akarom fogadni a fiamat. Tegyél róla, hogy így legyen. – Így lesz, uram. Úgy érzem, hogy ma kiderül, mennyire megbízhatók ezek ketten. – Neked is pihenned kell, Richard. Egyél, és dőlj le egy kicsit. Black leült az asztalhoz és jóízűen falatozni kezdett. Logan figyelte mindkettőjüket. – Elég sokáig összedugták a fejüket – fordult oda Sebastianhoz. – Gondolod, hogy valamit gyanítanak? – Nem lepne meg – szólt Sebastian és egy csontot dobott a földre. Négy kopó azonnal ott termett és összeverekedett rajta. – Mit gondolsz, mit tegyünk? – Mondd meg Alainnek, hogy az emberek maradjanak a rejtekhelyükön. Túlságosan kiszámíthatók lettek a támadásaik. Most pihenjenek egy kicsit. Ha eljött az idő, újból kezdhetik. Mi pedig majd ügyelünk. Ha szerencsénk van, fogunk ma egy fekete kandúrt,

187

CHARLENE CROSS

aki éjszaka indul el körútjára. Aztán majd meglátjuk, ki kap rajta kicsodát, és azt is, hogy min. Sebastian fölkacagott. – Szinte sajnálom a nyomorultat. – Na, én aztán egy csöppet sem – szólt Logan, majd Kristianára nézett. – És őt sem. Sebastian meghallotta. – Csak ne olyan hevesen, mert utóbb még megbánod, amit csinálsz. Logan torokból fölnevetett. – Én, megbánni? Azt kötve hiszem. – Szúrósan nézett Sebaslianra. – Te még mindig azt hiszed, hogy ártatlan, mi? Sebastian átvetette lábát a padon és fölállt. – Meg kell róla bizonyosodnod, ki nemzette a gyerekét súgta a fülébe. – Én addig nem szólok semmit, sem De ha nem akarod, hogy később gyötörjön a büntudat, azt ajánlom, te is így cselekedj. – Nem lesz bűntudatom. – Lehet, hogy nem. Ha a gyerek kék szemű lesz, és a haja, mint az avar ősszel az erdőn, akkor nem. De mit érzel majd akkor, ha a haja, mint az éjfél, a szeme meg, mint a nap? Csak gondolkodj el ezen, barátom. Kibírnád-e azt az érzést, hogy ártatlanul kínoztad Kristianát? – Logan nem felelt. – Megyek, megkeresem Alaint, remélem, a műhelyében van még. Majd találkozunk. Logan hosszan bámulta a tányérján levő ételi, majd félrelökte. Hogy jön Sebastian ahhoz, hogy kritizálja az ő cselekedeteit? Áruló ez is, gondolta. A gyerek nem az enyém! És mi van akkor, ha mégis, kérdezte egy hang a belsejéből. Valóban, ahogy Sebastian mondta, akkor hogy érezné magát? Logan lelkében hatalmas viharok dúltak. Őszinte a szerelme... Lehetséges. Lehet, hogy az enyém a gyerek. Nem, mégsem! Kristiana megcsalt, becsapott! Hűtlen szuka! Ó, Istenem, mi az igazság? Nem találván választ, káromkodott egyet, s fölpattant a helyéről. Ahogy ugrott, majdnem a földre sodorta Lelitiát, de még idejében elkapta a derekát. – Bámulatra méltó az erőd – kacérkodott a lány és sűrűn pislogott hosszú szempilláival. Megsimította Logan bőrzekés mellét. – Gyere, adok egy csókot, mert nem hagytad, hogy leessek. Gyere, Holló,

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

188

kóstold meg az ajkamat – suttogta csábosan. – Aztán majd többet is megkóstolhatsz. Loganben forrt a düh. A felesége megcsalta a legádázabb ellenségével. Jó, akkor most ő megcsalja a saját unokahúgával. Horkant egyet, ajka szétvált, és rátalált Letitia szájára. Vad, követelőző csók volt. Hallotta, hogy a teremben a férfiak helyeslően zajonganak. Amikor a lány térde már kezdett elgyöngülni, Logan elengedte és leültette a szédült lányt a padra. A férfiak üdvrivalgása közepette kiment a teremből. Kristiana vad szemekkel nézett utána, s arra gondolt, utánamegy és emlékezteti az egyezségükre, de rájött, hogy Edward észrevenné. Richard Black ezzel szemben nem érzett semmiféle akadályt. A szép Letitia valaha kimutatta a vonzalmát iránta. Ahogy nőtt a szenvedélye, a lány úgy kínozta – ingerkedett vele, kisiklott a keze közül, amikor már azt gondolta, hogy az övé lesz. Mindez nem zavarta, hisz' tudta, nemsokára úgyis megkapja. De most érzéki, fiatal testével a Hollót csábítja, s azt is hagyja, hogy az megcsókolja! Látszott a lányon, hogy teljesen lenyűgözte a dolog, s hogy egyhamar nem lesz elege belőle. Richard Black rettentő haragra gerjedt, s elhatározta, cselekednie kell. Ha valaki elveszi a lány szüzességét, az csak ő lehet! Fölállt, határozott léptekkel odament Letitiához, megragadta a kezét és talpra rántotta. – Jobban kívánod azt az arctalant, mint engem, mi? – mondta és magával rángatta a lányt a terem hátsó végébe. Ha meglátod, mi van az álarc alatt, talán nem esel majd oly szívesen a karjaiba vagy az ágyába. – Kilökdöste Letitiát az udvarra. – Hé, te Holló! – kiáltotta. Logan, aki épp Sebastiannal beszélgetett, odafordult. – Ez a lány meg akarja nézni az arcodat! Gyere, mutasd meg neki! – Lehet, hogy meg akarja nézni, de nem fogja Te láttad, írd le neki, ha akarod! – Rettentő csúfságodra nincsenek szavaim, sem arra, mit érez az ember, amikor meglát. Nem, Holló. Ahhoz, hogy elhiggye, neki kell látnia. Vedd le az álarcodat! Logan Sebastianra nézett: – Ez verekedni akar suttogta amaz.

189

CHARLENE CROSS

– Mi lesz, Holló, nem hallottad, vedd le a maszkot, különben én teszem meg! Logan kirántotta a kardját, két kézzel megragadta a markolatot, hegyét a földre irányította. Látszott, hogy Black mennyire fölbőszült az iménti csóktól, mindenáron vért kíván. – Csak a testemen keresztül – mondta Logan. Black félretaszította Letitiát. – Nos, akkor lássuk! – A féltékenységed bénává tesz. De ha akarod, gyere, Black! – mondta Logan, s közben lassan fölemelte a kardját –, majd meglátjuk. – Hagyjátok abba ezt az őrültséget! – harsant föl Edward hangja az ajtóból. Kirontott az udvarra. – Le a kardokkal! – Mindketten gyanakodtak azonban a másikra, s egyik sem engedelmeskedett. Edwardot elöntötte a düh az engedetlenség láttán. Mivel Richardhoz állt közelebb, megragadta a karját. – Azt mondtam, le a kardokkal! A fegyver pengve hullott Black lába elé. Látva, hogy elmúlt a veszély, Logan is a földnek szegezte kardját. – Megkímélted a haláltól az egyik hűséges emberedet – fordult oda Edwardhoz. Edward kedvetlenül rázta meg a fejét. – Mondhatom, szép kis vitézek vagytok – szólt megvetően biggyesztve le a száját. – Készek lettetek volna egymásnak rontani egy ócska lotyó miatt. – Letitia fölsikoltott. – Asszony! – kiáltotta Edward, mire Kristiana rögtön ott termett. – Vidd ezt a ringyót a szemem elől, különben berakom a katonák szállására, hadd szórakozzon kedvére. Zárd be a szobájába! Mostantól kezdve – mert kis híján nagy bajt kavart – nem mutatkozhat az embereim előtt. Míg meg nem tanulja, hogy kell úrihölgy módjára viselkedni, a nagyterembe sem jöhet le. Megértetted? – Igen, uram, világosan megértettem. – Kristiana Letitia remegő vállára tette a kezét. – Gyere, húgom – mondta, s fölvezette a lányt a szobájába. – Ami pedig ti kettőtöket illeti – folytatta Edward fenyegető hangon –, tartsátok észben, hogy miért fizetlek titeket. Épp most, amikor a gyújtogatókat kellene ártalmatlanná tenni! Ha cserben

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

190

hagytok, mindkettőtök fejét leültetem. – Ránézett az udvaron gyülekező többi katonára: – Ez mindnyájatokra áll! – harsogta, majd dühödt léptekkel visszament a nagyterembe, hogy befejezze a vacsoráját. Richard a Hollóra nézett. Az egyedül állt ott, zömök barátja a kováccsal beszélgetett. Alain nappal a várban dolgozott a kovácsműhelyben s csak esténként ment vissza a faluba, ahol lakott. Az utóbbi időben meglehetősen sokat lehel őket együtt látni, vélte Richard Black. Logan észrevette, hogy Black szeme megakadt Se bastianon, ezért odalépett hozzá. – Nem akartam veled harcolni, Black. Ha tudni akarod az igazságot, a lány nem érdekel. Valójában sohasem érdekelt. – És a barátodat mi érdekli? – kérdezte Black, fejével a Róka felé bökve. – A lova meg van patkolva, a kardját maga élesíti, mi dolga hát a kováccsal? – MacHugh nem szereti a fehércselédeket a várban, ezért azt ment megtudakolni, talál-e készséges nőszemélyt a faluban. Egy kis szórakozást keres a hosszú önmegtartóztatás után. – Hát te, Holló? Te is megtartóztattad magad? – Igen – mondta reszelős hangon Logan. – Ha! Szóval lehet, hogy nem is igaz a szóbeszéd, hogy te milyen remek szerető vagy? – De igaz. – Akkor miért nem találtál magadnak nőt? Mert mégsem annyira készségesek, mint szeretnéd? – Azt én válogatom meg, kit akarok ágyba vinni.Ízlés dolga. Richard elvigyorodott. – Szóval így. – Látta, hogy a Róka befejezte a kováccsal a beszélgetést és feléjük tart. – Megtudtad a fehércseléd nevét, aki szívesen adna neked örömet? – kérdezte, s közben behatóan tanulmányozta Sebastian arcát. A vörös hajú összeráncolta a szemöldökét. – Meg, meg, de neked mi közöd hozzá?

191

CHARLENE CROSS

– Csak kíváncsi voltam – felelte Richard, de meg volt róla győződve, hogy azok ketten nem a nőkről beszélgettek. – Mi a neve, Róka? – Malvina – kaffantotta a Róka barátságtalanul. Richardnak magasba szökött a szemöldöke, amikor meghallotta a nevet. Malvina valóban nem kevés hajlandóságot mutatott a szórakozásra, maga is nemegyszer hentergett már vele. A Róka Loganhez fordult. – És van egy nővére is, Mavis a neve. Talán mind a kettőnek udvarolhatnánk. A tied lehet Malvina, az enyém meg Mavis. – Vállon veregette a Hollót. – Na, mit szólsz hozzá, barátom? Érdekel a dolog? – Először szeretném jól megnézni magamnak – felelte a Holló vigyorogva. – Holnap majd szemügyre vesszük őket. Ma azonban őrségbe kell mennünk. – Odafordult Richard Blackhez. – Lassan itt az éj. A Róka és én egy kicsit lepihenünk addig. Richard kelletlenül nézett utánuk. – Milyen jó, hogy megtanultam egy-két szajha nevét, arra az esetre, ha gyanús lenne Blacknek, hogy Alainnel beszélgetek – mondta Logannek. – Egyébként Alain valóban mondta, hogy ezek a leghírhedtebbek az egész faluban. Black maga is el-eljár Mavishez. – Nagyon ügyes voltál, Sebastian! – Hirtelen témát váltott. – Alain szól a többieknek? – Futótűzként megy majd a hír. Logan arra a sok pusztításra gondolt, amit az emberei vittek véghez az elmúlt hetekben, s megelégedettséggel töltötte el Edward haragja. Kitört belőle a rekedt nevetés, majd Sebastian is bekapcsolódon, harsány kacajuk csak úgy zengett a várudvaron. Richard még mindig őket figyelte, és fogalma sem volt arról, min nevethetnek olyan jót, de volt egy sejtése. Száját dühösen szorította össze. Letitiához hasonlóan most Malvinát is elveszíti, ha a Holló lesz a lány új szeretője. Elindult a szállása felé. Megesküdött, hogy ma éjjel kilesi, miben is sántikálnak ezek ketten. Aztán a biztos halál vár a vetélytársára.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

192

– Hogy bírod ki azt az alakot? Rémes egy szörnyeteg! – nyafogta Letitia a száját biggyesztve. – Minden ok nélkül büntet. Most bezár a szobámba! Ő, de gyűlölöm! Teljes szívemből gyűlölöm! Kristiana összehúzott szemmel nézett a lányra. – Még hogy ok nélkül, Letitia? Azt nem merném állítani. – Hát te nem is – mondta makrancosan Letitia és levetette magát az ágyra. – Mert nem bírod elviselni azt a gondolatot, hogy két férfi miattam párbajozzék. Féltékeny vagy, mi? – Távolról sem, húgom. Sajnállak, ez minden, amit érzek. – Sajnálsz? Miért? – Mert tönkretetted a jó híredet. A várban egyetlen férfi sem néz rád többé tisztelettel. Nem vagy több a szemükben ócska szajhánál. Ha alkalmuk nyílik rá, majd igénybe veszik a szolgáltatásaidat, jó, ha egy-két garast az ágyadra dobnak utána. – Letitia levegő után kapkodott, de Kristiana folytatta: – Csak ne ellenkezz, a tény tény marad, egyiküknek sem az jár a fejében, hogy elvegyen feleségül. A testedet akarják, nem a lelkedet. Ez érvényes a Hollóra is. Figyelmeztettelek, hogy tartsd magad távol tőle, de te nem hallgattál rám. Így hát, kedves Letitia, be leszel zárva ebbe a szobába. Addig lesz a börtönöd, amíg – mint Edward mondta – meg nem tanulod, hogyan kell úrihölgyhöz méltóan viselkedni. De ahogy ismerlek, meg amennyi eszed van, elég sokáig fogsz itt sínylődni. – Nem csináltam semmi rosszat – ellenkezett Letitia kitartóan. – Semmi rosszat! Kristiana fölnevetett. – Makacs vagy és elkényeztetett, Letitia. Ezért kerültél bajba. Megpróbáltalak védeni, de hiába. Mostantól magadra vagy utalva. Bármi történik veled, a te dolgod, nem mintha eddig is nem így lett volna. A különbség az, hogy ezentúl nem fogok föllépni az érdekedben. Viseld a tetteid következményét. Végeztem veled. – Ha már következményekről beszélünk – szólt Letitia bájosan mosolyogva –, nem gondolod, hogy Edwardot érdekelnék a Hollóval való találkozásaid? Ha igen, tudnék neki mondani egyet, s mást. Lehet, hogy akkor is elmondom, ha úgy véled, nem is érdekli. Na, mit szólsz, néném? Elmondjam neki az igazságot?

193

CHARLENE CROSS

Kristiana eleinte nagyon meg volt döbbenve, hogy Letitia előtt nem titok, hogy üldözi őt a Holló, de aztán rájött, hogy ebben nincs semmi meglepő. Mindent megértett, azt is, hogyan került romlott hús, túlfűszerezett étel Edward tányérjára, vagy miért lökte meg Letitia a kezét, hogy Kristiana kiöntse a bort. Mindezt azért, hogy Edward haragját kiváltsa. Letitia egyszerűen féltékeny volt az unokanővérére. Ha tudta volna, hogy Kristiana nem az imádata tárgya a Hollónak, hanem a megvetéséé, nem lett volna olyan bosszúvágyó. – Szóval, elmondjam neki? Egyvalamit azért Kristiana is megtanult a cigányoktól, azt, hogyan kell szemrebbenés nélkül hazudni. – Tégy, ahogy akarsz, Letitia. Engem nem érdekel. Az az igazság, hogy elegem van a férfi zaklatásaiból. – Ez igaz is volt. – Tudod, húgom, a Holló és én alkut kötöttünk. Azért, hogy ne vegye el a szüzességedet, amit persze nem szerelemből, hanem pusztán gonosz játékból tenne, megígértem, hogy nem szólok az állandó zaklatásáért. Idegesítenek a csábító trükkjei, de mivel most már nem látom okát, hogy téged továbbra is megóvjalak tőle, semmisnek tekintem a megegyezésünket. Menj csak oda nyugodtan Edwardhoz. Mondj neki, amit akarsz. De ha én is elmondom neki az igazat, akkor nem nekem lesz bajom, hanem a Hollónak. Hiszen Edwardnak örökös kell. – Kristiana domborodó hasára tette a kezét. – Nemsokára teljesítem ezt az óhaját. Nem, ő nem engem fog bántani. És ha a Holló rabul ejtette a szívedet, figyelmeztetlek, ne áruld el. Különben vége az életének. Hát erre mit mondasz, húgom? Még mindig úgy gondolod, hogy elmondod Edwardnak? Letitia nem szólt semmit. – Rajtad áll a választás, húgom. De ha a helyedben lennék, kétszer is meggondolnám, mit teszek. – Ezzel megfordult, és elindult az ajtó felé. – Ha megtanultál viselkedni, elhagyhatod a szobádat. Hacsak nem akarsz örökké itt bezárva maradni, jobban teszed, ha elgondolkodsz azon, mit kellene változtatnod. És ráadásul minél előbb. – Kinyitotta az ajtót. – Isten áldjon, húgom! – szólt, biccentett, majd kiment.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

194

Letitia kelletlenül nézte, ahogy az ajtó becsukódik Kristiana mögött. Hallotta a vaskulcs zörgését, és összeszorította a száját. Úrihölgy?, füstölgött magában és idegen föl-alá járkált a szobában. Annyira nehéz annak lenni? Nem, gondolta. Aztán azon kezdett el töprengeni, amit Kristiana mondott. Valóban túl bizalmaskodó lett volna a Hollóval? S vajon az kívánja-e, vagy csak valóban ki akarja használni? Letitia nem tudta. De ha a tartózkodás ennyire bevált Kristianának, akkor ő is kipróbálja. Hiszen, gondolta, ahogy a tükörbe nézett, és kisimította barna haját a homlokából, én kétszer olyan csinos vagyok, mint Kristiana. Hogy lehet, hogy ez a férfi ellen tud nekem állni? Jó, mondta magában, akkor úrihölgy leszek. Egy-két napot kell csak gyakorolnom a szobámban, s megint szabadon engednek. Elhatározta, hogy egyelőre nem szól arról, ami Kristiana és a Holló közt van. De ha Kristiana továbbra is úgy bánik vele, a Holló meg továbbra is elutasítja, akkor biztos, hogy odamegy Edwardhoz és elmeséli neki, mennyit szoktak titokban találkozni. Letitia ezzel elkezdte gyakorolni, amiről úgy gondolta, hogy kecses és tartózkodó viselkedés. Meglepetésére nehezebben ment, mint gondolta. Miután Letitiát bezárta a szobájába, Kristiana elindult a saját lakrésze felé. Már reggel óta fájt a dereka, s nagyon szeretett volna lefeküdni. Útközben Penelopéval találkozott, aki épp akkor lépett ki az ajtaján. – Hallottam az ablakból a veszekedést. Mit csinált Letitia, hogy be kellett zárni? – kérdezte szinte magán kívül. – Most a szobájában van – felelte Kristiana nyugodtan. – S hogy meddig marad ott, az csakis rajta múlik. – Az a vadállat Edward! Velejéig romlott! Utálatos egy alak. Kristiana nagyot sóhajtott. Elege volt már az egészből, de belekezdett mégis. – Lehet, hogy így van, néném, de ez esetben nem őt kell hibáztatni. Letitia szégyentelenül viselkedett. Talán itt az ideje, hogy te is felelősséggel viseltess iránta. Ha nem engedted volna annyira szabadjára, ha többször meg szidtad volna, biztos vagyok benne, hogy nem jutott volna idáig. Bár én megpróbáltam rá

195

CHARLENE CROSS

vigyázni, mint ahogy rád is, de tovább már nem... – Hirtelen fájdalom hasított belé, behunyta a szemét és görcsösen nyeldekelt. – Mi az, Kristiana? – kérdezte Penelope, és átkarolta unokahúgát. – Annyira sápadt vagy, drágám. – A gyerek... túl korán van még... – mondta Kristiana lihegve. – Vigyél a szobámba, aztán keresd meg Mailát. – Feküdj le – mondta Penelope és fölsegítette Kristianát az ágyra, majd betakarta. – Megyek, hozom Malát. – Hűvös kezével Kristiana homlokát simogatta. – Pihenj csak, drágám, próbálj meg ellazulni – mondta, majd kisietett, s végigfutott a folyosón. – Hol van Mala? – kiáltotta, ahogy a szolgák lakrészébe ért. A cigányasszony kilépett a kamrából. Azonnal észrevette, hogy valami nincs rendjén. – Mi történt? – Gyere! – intett neki Penelope. – Gyorsan... az úrnőd... Együtt futottak a folyosón végig. Kristiana szobájában Mala azt mondta Penelopénak, hogy zárja be az ajtót. – Mi van, gyerekem? – hajolt aggódva Kristiana fölé. – Rosszul vagy? – A gyerek... ó, Mala... még korai. Mala Kristiana hasára tette a kezét, hogy érezze a görcsöket. – Igen, korai, de meglátjuk, mit tehetünk. – Kiment, s Penelope bezárta az ajtót utána. Mala nemsokára visszajött: – Ez a tea majd elállítja a görcsöket – szólt, és egy borospohárba öntött valami folyadékot. – Idd meg, gyerekem. Idd ki az egészet. Kristiana lenyelte a keserű folyadékot, amelynek még a bor sem bírta elvenni az ízét. Nagyon kellett erőlködnie, hogy a gyomra vissza ne dobja. Nemsokára azonban szűnni kezdett a hányingere. – Mala, Edwardnak nem szabad erről tudnia. Ígérd meg, hogy nem szólsz neki róla! – Nem mondom meg az igazi okát, de ágyban kell maradnod. És akkor meg fogja kérdezni. – Mondd meg neki, hogy megfáztam. Nem szabad megtudnia, hogy bármelyik pillanatban megszülethet a baba. – Ha a gyógytea nem segít, akkor nem fogjuk tudni eltitkolni előle úgysem.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

196

– Ó, Istenem, még nem terveztem meg a szökésemet – nyöszörögte Kristiana. – Fogalmam sincs róla, hogy csináljam. – Eszébe jutott, hogy tán meg kellene vesztegetni egy őrt, de tudta, hogy mindenki retteg Edward haragjától. A Holló! ötlött ekkor Kristiana eszébe. Az senkitől sem fél. Lehet, hogy segítene. De az is lehet, hogy elárulná. Kristiana meghányta-vetette, majd rájött, hogy nincs más választása. Megfogta Mala kezét. – Kövess el mindent, hogy ne szülessen meg! – Ígérni semmit sem tudok. Ha kikívánkozik, nincs mit tenni. – De ha a gyerek sötét szemű lesz, mint Balo, akkor Edward megöli. Most kell elmennünk! Most! Mala meghallotta a rettenetet Kristiana hangjában. Leült az ágya szélére. – Ha fölizgatod magad, akkor biztosan megszülsz. Szedd össze magad és pihenj. Nemsokára abbamaradnak a görcsök. Bármi történjék is, én vigyázok a gyerekre. Pihenj, drágám. Ne izgasd magad. Kristiana tudta, hogy dajkája mindent megtesz, hogy a kisbaba biztonságban legyen, ezért halványan elmosolyodott. – Te rám is mindig vigyáztál, tudom, hogy ugyanezt teszed az én gyerekemmel is. Mala visszamosolygott rá. – Igen, ebben biztos lehetsz. A félelem elgyöngít, Kristiana. Erősnek kell lenned. Bár Kristiana látta, hogy Mala beszél, mégis egy egészen más hangot hallott. Szidi, villant át az agyán, s könnyes lett a szeme. Megtörölte, majd így szólt: – Már hallottam valaha ezeket a szavakat. Majdnem elfelejtettem már, de te most emlékeztettél rájuk. Megígérem, hogy erős leszek. Mala megpaskolta Kristiana kezét. – Jól van. – Majd a hasát kezdte tapogatni. – Megszűntek az összehúzódások. Nemsokára elalszol. Való igaz, Kristianának elmúltak a görcsei. – Köszönöm, Mala – mondta megkönnyebbülve. – Igazad volt. Most alszom egyet. Mala mindaddig ott maradt Kristiana ágyánál, amíg az le nem hunyta a pilláit. Akkor levette az úrnője fejkötőjét, és kisimította a haját az arcából. – Aludj, édes gyermekem – suttogta, majd fölállt.

197

CHARLENE CROSS

Amikor megfordult, szemben találta magát Penelopéval. – Miért érdekli Kristianát annyira, milyen színű lesz a gyerek haja meg a szeme? És ki az a Balo? Csak Mala tudott Kristiana titkáról. Elege volt Penelopéból az utóbbi időben, így most sem válaszolt, félrelökte az útból, és így szólt: – Hozok tiszta ruhát és vizet. Maradj itt és őrizd az ajtót. Penelope Mala után futott és elállta az útját. – Addig innen ki nem mégy, míg meg nem mondod, mitől fél Kristiana. – Ha hallottad, amit mondott, akkor magad is ki tudod találni. – Nem Edwardé a gyerek, ugye? – A cigányasszony nem felelt. – Tudom, hogy nem sokat tettem Krístianáért az utóbbi időben. De ennek most vége. Nem akarom, hogy az a vadállat MacHugh kárt tegyen benne vagy a gyerekében. Mondd, mit tehetek, hogy segítsek... nekik. Mala mélyen belenézett az asszony szemébe. Meglátta benne a szikrát, s rájött, hogy Penelope már nem az a zavarodott nő, aki volt. – Igaz. A gyerek nem Edwardé – szólt, majd halkan elmondta Kristiana történetét, esküvőjét a szép cigánylegénnyel, meg azt, hogy Edward megölette Balót – legalábbis minden jel erre mutat. – Szóval, ha most megszületik a gyerek, és fekete lesz a haja meg a szeme, Edward megtudja, hogy nem az övé. Semmi kétség, hogy megöli mindkettőjüket. – Ki kell valamit találnunk, hogyan mentsük meg a kisbabát, Mala – erősködött Penelope. – Nem veszejtheti el. – Majd gondolkodom – felelte Mala. – Nem hagyom cserben őket, az biztos. – Elindult kifelé. – Maradj mellette. Ha visszajövök, valahogy távol kell tartani Edwardot innen a szobájától. – Majd én kitalálom, hogyan. Én sem hagyom cserben, soha többé. Amikor Mala visszajött, Penelope kiment Kristiana szobájából. A folyosón menve kopogást hallott a lánya ajtaja felől. – Mi az, Letitia? – kérdezte, s megállt az ajtó előtt. – Éhes vagyok – nyöszörgött a lány. –- Nem tud valaki enni, hozni nekem?

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

198

– Úgyis hízol – vetette oda neki Penelope ingerülten. – Maradj nyugton és feküdj le. Majd holnap ehetsz. – De anyám, én... – Tedd, amit mondtam, Letitia. – Elindult, s távozóban még hallotta a lánya dühös toporzékolását. Mosolygott magában. Penelope a nagyteremben meglátta Edwardot, amint épp Richard Blackkel beszélget. Abban a pillanatban inába szállt a bátorsága, megint az a megfélemlített, zavart asszony lett, aki annak előtte. De nagyot sóhajtott, és összeszedte magát. Kristianának szüksége van rá. Mit számít ilyenkor az ő félelme! Kihúzta magát, s odalépett Edwardhoz. Könnyedén megérintette a vállát. A férfi megfordult, és kérdőn nézett rá. Penelope elmondta, hogy Kristiana megfázott, és nem tud lejönni a vacsorához. Edward mordult egyet, hogy tudomásul vette, majd visszalordult Blackhez, s folytatta a diskurzust. Penelope látta, hogy a férfit jobban érdeklik a földjén garázdálkodók, mint a felesége, remélte, hogy Kristiana egy darabig biztonságban lesz tőle. Mala őrizte Kristiana álmát. Egy idő után odalépett az ablakhoz. Lent az udvaron megpillantotta a Hollót, amint épp a nagyterem felé tart. A szemét ugyan nem látta, de biztos volt benne, hogy a férfi fölnézett az ablakra. Mala elmosolyodott. – Bár titkolod előtte, én tudom, hogy te vagy az – suttogta maga elé, s biztos volt a Holló igazi nevében. Jól megfigyelte az utóbbi időben, és észrevett valamit a járásában, a tartásában. Valamikor réges-rég Malát igaztalanul megvádolták, hogy elvette egy másik nő férjét, mire kitiltották a cigányok maguk közül, de nem felejtette el a fajtáját. Azt sem, milyen a járásuk. Félreérthetetlen volt ennek a férfinak a mozgása. De ha a járása nem is, az, ahogyan a lovával bánik, mint valami szép, fiatal lánnyal, az összetéveszthetetlen. Mala egyre szélesebben mosolygott. – Igen, te vagy az. És te leszel az is, aki megmented, barátom. Ezzel visszalépett az ablaktól, és most már megnyugodott. A terve biztos sikerülni fog.

199

CHARLENE CROSS

13. Hajnalra, mire véget ért az őrszolgálat, Logan és Sebastian meglehetősen elfáradtak. Visszafelé ügettek lovukon a várba, Richard Blackkel a nyomukban, aki éjféltől hajnalig kuporgott egy fa tetején, hogy kifigyelje a Hollót és a Rókát. Legnagyobb megdöbbenésére azok ketten egy pillanatra sem hagyták el őrhelyüket. Talán megneszeltek valamit, gondolta magában Black. De majd máskor... Biztos, hogy előbb-utóbb elkövetnek valami hibát. Amikor a nap fölbukkant a látóhatár szélén, Kristianának megkezdődtek a szülési fájdalmai. Mala ott volt mellette, Penelope meg őrködött az ablaknál. Végre meglátta a két fáradt lovast, ahogy beügetnek a várkapun. Penelope becsukta az ablakot és odaszólt Malának. – Jön! – Ki jön? – kérdezte Kristiana két fájás között. Mala elmosolyodott. – A fiad jön. Még ma meglesz. – Vagy a lányom, Mala – mondta erőtlen mosollyal az ajkán Kristiana – Lehet, hogy lány lesz. – Igazad van. Penelope itt marad veled. Vizet kell hoznom és gyógyfüveket. Pihenj csak, gyerekem. Mindjárt jövök. Kristianát újabb fájás kapta el, nem tudott szólni, csak bólintott. Mala egyenesen az istállóba sietett, ahol Logan és Sebastian épp mosakodni készültek. – Kár, hogy nem sikerült a tervünk – mormogta Sebastian, miközben vizet locsolt az arcába. – Nem bántam volna, ha látom, hogy pórul jár a gazember. – Én sem – bólintott Logan. Megmerítette a vödrét egy hordóban, mert be akarta vinni a szobájukba, hogy ott fürödjön meg. – De a tegnap történtek óta jobb, ha most nyugton maradunk egy kicsit. – Igazad van – felelte Sebastian. Kék szeme hamiskásan csillogott. – Majdnem a nyakát törte a saját oktalansága miatt.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

200

Eszükbe jutott, amikor megreccsent a faág mögöttük az erdőben. – Hát, igen, elszundikált a fa tetején. De sajnos, fölébredt és csak talpra esett. – Majd legközelebb, remélem, egy magasabb fát választ. – Sebastian gyomra hatalmasat kordult. – Na, megyek reggelizni. Velem tartasz? – Mindjárt. Előbb megfürdök. Sebastian elindult a nagyterembe, Logan meg a szobájuk felé vette útját. Az ajtóban Malába ütközött. – Sürgősen beszélnem kell veled – mondta a nő. – Fáradt vagyok – vetette oda neki Logan. – Nem várhatsz? – Nem. Te vagy az egyetlen, aki segíthet az úrnőmnek. Veszélyben van az élete. És a gyereked élete is. Logannek tátva maradt a szája. Fürkészve nézte az asszonyt, vajon nem valami csapda-e ez az egész, azért, hogy ő fölfedje valódi kilétét. – Mit fecsegsz itt összevissza? Nekem nincs semmiféle gyerekem. – Majd vigyorogva hozzátette: – Legalábbis nem tudok róla. Mala nekiesett az öklével. – Az úrnőm minden éjjel teutánad sír, mert azt hiszi, halott vagy. A te gyerekedet hordozza a szíve alatt, és még ma meg is szüli. Rengeteget szenvedett, hogy megtartsa, és még többet fog, ha elveszik tőle. Ha a gyerek fekete lesz és aranyszemű, Edward rájön az igazságra. Es akkor megöli. – „Hazugság!” – gondolta Logan. – Te nem vagy észnél, asszony! Hagyj engem békén és menj a dolgodra. Mala elállta az útját. – Lehet, hogy most megtagadod, de meg fogod te még ezt bánni. – Eredj innen, te cigányasszony! A gyerek, akiről karattyolsz, MacHugh-é. Nekem semmi közöm hozzá. Mala megragadta Logan ingét. – Nem lehet MacHughé, hiszen az egy ujjal sem ért a lányhoz. – A nyakán függő bőrzacskóból egy marék füvet dugott Logan orra alá. – Nesze! A férfi azonnal fölismerte a szárított füvekből és bogyókból álló keveréket.

201

CHARLENE CROSS

– Meg kellett óvnom Kristianát, ezért Edward borába belekevertem a főzetet, már jóval az esküvőjük előtt. Ismered, ugye, a füveket? Akkor azt is tudod, hogy Edward nem férfi. Bár azzal a bolond fejével azt hiszi, hogy ő csinálta a gyereket, nem így van. Impotens, s ezért az úrnőmet bünteti. Azt hiszi, Kristiana gonosz boszorkány, aki megfosztotta őt a férfiasságától. Hát nem láttad, hogy bánik vele? Hogy kínozza testileg, lelkileg? Nem érted, miért? Logannek eddig sikerült elhitetnie magával, hogy Kristiana megcsalta. Most azonban elbizonytalanodott. – „Á, hazudik ez az asszony” – mondogatta magának görcsösen. – Talányosak a szavaid, Mala. Egy kukkot sem értek abból, amit itt összehordasz. – Akkor te, Balo, te cigánylegény, mindent elveszítesz, ami valaha is kedves volt neked. Ha kiderül az igazság, Kristiana meghal, és a kisbaba is. Ezzel Mala kiköpött Logan lába elé, s elindult át az udvaron. Logannek rettentő kétségek gyötörték a szívét. Hisz' nemegyszer látta, hogy villan össze Kristiana és Mala szeme... nemegyszer látta a cigányasszonyt külön flaskából tölteni Edwardnak... A te gyerekedet hordozza a szíve alatt, és még ma meg is szüli... ha kiderül az igazság, Kristiana meghal, és a kisbaba is... Logannel megfordult a világ. Mintha gyomron vágták volna. Az istenért! Hiszen a gyerek az övé! Kristiana nem csalta meg. Épp ellenkezőleg. Ő az, aki féktelen bosszúvágyában elhagyta a szerelmét! – „Kristiana, bocsáss meg nekem!” – üvöltötte egy hang a lelke mélyéről. Félrerúgta a vödröt, és Mala után eredt, mint a szélvész. – Megállj! – kiáltotta. Amikor az asszony végre megfordult, lihegve így szólt: – Mit kívánsz tőlem? Mala ekkor félrevonta egy csöndes sarokba, és pergő roma nyelven elmondta a tervét. – Okos asszony vagy, Mala. Csakhogy én félek. El kell vinnem innen, de nem várhatunk, most megyünk azonnal.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

202

– Ez nagy kockázat lenne. Különben ís, épp szül. Nem ülhet lóra, gyalogolni sem tud. Nem, úgy kell tenned, ahogy mondtam. Különben elpusztultok mind. – De már így is eleget szenvedett. – Kristiana erős, de Edward nem ostoba. Hogy elhiggye, amit mondok, Kristiana bánatának igazinak kell lennie. – Mala megdörgölte a homlokát. – Most már csak az marad, hogyan csempésszük ki a gyereket a várból. Logan szinte az őrületig magánkívül volt. Nem fedte föl a lánynak a valódi kilétét, amikor először találkoztak. Aztán megint becsapta, hogy Liza bűnössége kiderüljön. Most mint Holló, megint félrevezette. De hogy most negyedszer is becsapja... nem, az már sok lenne a kegyetlenségből. De belátta, hogy Malának igaza van. Ha most akarnának szökni, mind odavesznének. – Van itt a várban egy titkos folyosó – mondta. – Még Edward sem tud róla. Majd később elmondom, én honnan tudom. Én most nem mehetek el innen, az túlságosan föltűnő lenne. Tehát, ha itt az idő, jelezz nekem az ablakból. Majd találkozunk a folyosónál. Elviszem a gyereket a faluba, és remélem, találunk neki szoptatós dajkát. Mala agyában fölrémlett valami régi történet egy félig cigány, félig skót fiúról. És akkor rádöbbent, hogy a legenda ott áll előtte! – Szóval a gyújtogatok... a te embereid! Hisz' te akkor nem csak Kristianát követeled vissza, hanem a jogos jussodat is! – Így van. – De amikor megláttad az asszonyodat, kételkedtél a hűségében, ugye? – Bevallom, igen, de most megszenvedek ezért. Biztos, hogy soha nem fogja nekem megbocsátani, amennyit az elmúlt időben kínoztam. – Bízzál benne. Bár azt hiszi, halott vagy, még mindig csak téged szeret. És ha egyszer megtudja, hogy élsz, mindent elfelejt majd, abban biztos lehetsz. – Bárcsak ilyen egyszerűen menne ez, Mala! De én...

203

CHARLENE CROSS

Hirtelen zajt hallottak a katonák szállása felől. – Mennem kell – szólt Mala, nem akarta, hogy meglássák, amint a Hollóval beszélget. – Figyelj a jelre. Kristianának biztos nehéz lesz, de ma éjjel kell megtennünk. Logan megszorította a nő kezét. – Rendben. Vigyázz rá, Mala. Vigyázz, hogy ne essék semmi baja. – Egy pillanatra fölnézett a csillagos égre. – Szeretem. Nem tudok nélküle élni. – Semmi baja nem lesz. Megígérem. A nő eltűnt a konyha irányában, Logan meg csatlakozott a reggelizőkhöz. Sebastian már ott ült. Logan halkan elmondta neki a történteket, s Mala tervét is. A Róka alig tudta palástolni örömét. – Tudtam, hogy egyszer lehull a hályog a szemedről és végre meglátod a valóságot, te kölyök – mondta mosolyogva. – Igen, barátom, de a vakságom majdnem tragédiát okozott. Hogy lehettem ekkora bolond? – Hiszen ha a szerelemről van szó... – mondta megértően Sebastian. – De most ne ezzel törődj. Össze kell szedned magad, hogy vigyázni tudj az asszonyodra meg a gyerekedre. – Igazad van, barátom. Majd később ráérek magamat ostorozni. Gyere, őrködj addig az udvaron, amíg én megkeresem a titkos folyosót. – Rendben – állt föl helyéről Sebastian. Ahogy Logan Edwardra nézett, kiújult az iránta érzett gyűlölete. Ha Kristianának vagy a gyereknek csak a hajszála is meggörbül... Merőn nézett ellensége szemében, majd elindult Sebastian után. Logannek sikerült az őrök háta mögött átjutnia a külső falon, ahol megtalálta a földalatti folyosót. Egy az évek során hatalmassá nőtt bokor takarta a bejáratot. A sűrű gallyak között Logan nekivetette vállát, s lassan kinyílt az ódon ajtó. Dohos szag árasztotta el az orrát, amint belépett. Meggyújtott egy fáklyát és lassan elindult a kőlépcsőn, elhárítva a pókhálókat az útjából. Egy patkány visítva menekült, ahogy véletlenül rálépett. Alacsony alagút indult a lépcső után, gerendázatát ugyancsak

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

204

megrágta az idő vasfoga. Logan csak lehajtott fejjel tudott keresztülmenni rajta. A folyosó átvezetett a külső, majd a belső váradvar alatt, egyenesen a lakórészhez. A lépcső tetejére érve Logan visszafojtott lélegzettel imádkozott, csak sikerüljön kinyitni a csapóajtót. Öklével benyomta, s az engedett. Logan kilesett a nyíláson, s egy kis beugróban találta magát. Senki nem volt ott. Aztán kiugrott, s az oroszlánfejes karikával becsukta, majd megint kinyitotta a csapóajtót. Bejáratta, hogy biztosan működjön, majd eltűnt az alagútban. Végigment rajta, s a bokornál kimászott. A főkapun ment be, és azonnal szembetalálkozott Richard Blackkel. – Igencsak siettél kifelé a nagyteremből – nézett rá szúrósan Black. – Bár a barátod azt állította, hogy a szabadba mentél, látom, tévedett. Mi dolgod volt a kapun kívül? Logan azonnal kész volt a válasszal. Mosolyogva így szólt: – Hívott a természet szava, de láttam, hogy az illemhely foglalt. Nem akartam a külső várudvarra piszkítani, mert esetleg beleléphetsz, uram, ezért hát kimentem az erdőbe. Megmutassam a bizonyítékot? Richard összevonta a szemöldökét. – Nem, az nem szükséges, de elkísérnélek a szobádba. – Sajnos – szólt vissza a Holló – nem a szobámba megyek. Dolgom van. Richard követte Logant, és látta, hogy a Rókával találkozik. Mindketten fogták a kardjukat és munkához láttak. Richard titokban figyelte őket. Furcsának találta, hogy ahelyett, hogy pihennének, a kardjukat élesítik. De ha nekik nem kell alvás, majd ő sem fog, gondolta. – Nem tudtam visszatartani azt a fickót, hogy ne menjen téged keresgélni anélkül, hogy le ne lepleződtünk volna. Amikor láttalak, hogy jössz be a kapun, aggódtam – mondta Sebastian, gondosan fenve a kardját. – Mit mondtál neki, hol jártál? Logan válaszára a vörös óriásból kirobbant a kacagás. Amikor elcsöndesedett, így szólt: – Egy kutató szempárt érzek a hátamban. – Úgy bizony – felelte Logan, s közben le sem vette a szemét a kardjáról. – Majd meglátjuk, ki bírja tovább. – Egy pillanatra

205

CHARLENE CROSS

fölnézett Kristiana lefüggönyözött ablakára. – Ha akkor is nézni fog minket, amikor föntről megadják a jelt, valahogy vond el a figyelmét, hogy oda tudjak menni az alagúthoz. – Nem maradhatunk itt egész nap. Csak erősítjük a gyanúját. – Van más hely is, ahonnan látjuk az ablakot. Te csak arra ügyelj, hogy ha itt az idő, foglald le Blacket. Logan megint fölnézett az ablakra, szíve őrülten sajgott. Mindennél jobban szeretett volna Kristianával lenni, de tudta, hogy nem lehet, ezért állandóan rá gondolt, meg azon rágódott, miket kellett az asszonyának tőle elszenvednie az utolsó hónapban. És mennyit kell még kínlódnia ezután is! Ahogy számolta, a gyerek majdnem egy hónappal előbb érkezik, s Logan nagyon aggódott, nem lesz-e valami baja, egyáltalán: életben marad-e. A gyerek érdekében Mala azt találta ki, hogy Edwardnak majd azt mondják, halva született. De hogy a terv biztosan működjön, Mala ragaszkodott hozzá, hogy Kristiana is ebben a tudatban legyen. Majd ha képes lesz az utazásra, Logan kimenti őt meg a többieket a várból, s akkor majd visszakapja a kicsit. De ha koraszülött... talán valóban meg is halhat. Logan magát vádolta. Kristianának nemcsak Edward rémségeit kellett elviselnie, hanem az ő zaklatásait is. Talán épp ezek miatt nem tudta végig kihordani a gyerekét. Logan fölidézte, amint követte mint az árnyék, beszorította a sötét sarkokba, nekinyomta a testét a nőének. Meg akarta rémiszteni, kétértelmű ajánlatokat sugdosott a fülébe. Közeledésében semmi kedvesség nem volt, puszta megfélemlítésből csinálta. Amikor meg Kristiana tenni akart valamit, ő azon nyomban azzal a féleszű Letitiával jött, hogy elcsábítja. Mindezt bosszúból! Mindezt ráadásul semmiért! Ugyanolyan elvetemült, mint Edward, s ezt nem volt képes megbocsátani magának. Abban is bizonyos volt, hogy Kristiana sem bocsátja meg neki. Egyetlen reménye az volt, hogy a gyerekük életben marad. Csak nekik, kettejüknek ne legyen bajuk, imádkozott Logan az éghez.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

206

A nap delelőn járt, sápadt fénye küszködött a téli égbolton, majd lassan lebukott a távoli dombok mögött. Logannek úgy tűnt, az idő ólomlábakon jár, mintha minden óra egy egész nap lett volna. Egyre csak Mala jelzésére várt, s hogy mindeddig hiába, elöntötte a félelem. Látta Kristiana bájos arcát kíntól eltorzulva. Legalább a folyosón járkálhatna föl-alá a szobája előtt! Legalább egy kicsit közelebb lehetne hozzá! De mivel nagyon kellett vigyáznia, nehogy fokozza Black amúgy is meglevő gyanúját, nem tehetett semmit. Csak téblábolt az udvarban. Úgy érezte, nem bírja tovább a várakozást. Sebastian mellette maradt, mindössze egyszer hagyta magára. Azzal az ürüggyel, hogy egy szerszámra van szüksége, átment a kovácsműhelybe, hogy Alainnel váltson néhány szót. Amikor visszajött, alig észrevehetően odabiccentett Logannek. Ebből tudta meg Logan, hogy a kovács megígérte, elviszi a gyereket a faluba. Napnyugtakor Richard Blacknek kezdett már elege lenni abból, hogy egész nap azt nézte, mint élesíti a kardját az a kettő, vív egy kicsit, fényesíti a lószerszámot és átvizsgálja a nyergét. Elindult hát aludni. Hisz' egész nap el sem mozdultak az udvarból, legföljebb a kovácsműhelyig. Nem talált semmi gyanúsat a dolgaikban, ezért nagy dühösen elment bepótolni a hiányzó pihenést. Sebastian fölkacagott, amikor meglátta a szobája felé botorkáló Blacket. – Mi bírtuk tovább! – Fölállt az asztal mellől, ahol Logannel kockáztak. – Hála Istennek, az asszonyod is bírta. Most könnyebb lesz megvalósítani a tervünket. – Amikor ránézett Logan elkínzott arcára, barátságosan hátba veregette. – Ne csüggedj, öcsém! Nem tarthat már soká. A nap egészen lebukott már a látóhatár szélén, leszállt az est. Az ablakban meggyújtották a gyertyákat, de Mala csak nem jelent meg. Logan nagyot sóhajtott, behunyta a szemét, s mire kinyitotta, hatalmas könnycsepp gördült le az álarcára. – Nem bírom már a várakozást. Meg kell tudnom, mi van vele. De még mielőtt föl tudott volna ugrani, Sebastian lefogta a kezét, s visszakényszerítette az asztalhoz.

207

CHARLENE CROSS

– Túl sokat kockáztatsz, ha észreveszik, hogy érdeklődsz iránta. Várd ki a végét, ne akarj neki még több szomorúságot okozni. Nemsokára meglesz a baba. Maradj azonban most nyugton, nem magad miatt, hanem az asszonyod meg a gyereked miatt. Logannek minden vágya az volt, hogy bemenjen, végigrohanjon a folyosón, egészen Kristiana szobájáig, de tudta, Sebastiannak igaza van. Fölnézett hát megint az ablakra. Drága szép istennőm, vajon mi lehet veled, szerelmem? Kristiana csapzott hajjal, fájdalmak közt vonaglott egyetlen szál lepedőbe burkolva, ujjai görcsösen markolászták az ágyneműt. Nyaka ívben megfeszült, fogait összeszorította, s aprókat lihegett. Nem akarta, hogy Edward megtudja, most szül, inkább nem is kiáltott. Enyhült valamicskét a fájdalom, s Kristiana nagyot sóhajtott. De tudta, hogy alig fél perc múlva itt a következő fájás. Mala mosolyogva fogta meg a vállát: – Nemsokára meglesz a kicsid. Alighogy ezt kimondta, hatalmas dörömbölés rázta meg az ajtót: – Asszony! – süvöltött Edward hangja –, azonnal nyisd ki az ajtót! Kristianára épp akkor jött az újabb fájás, körmét Mala karjába mélyesztette, s elfúlva lihegte: – Ne engedd be! – Majd én elküldöm – jelentette ki Penelope. De még mielőtt odaért volna, a férfi erős vállával nekiveselkedett az ajtónak, az nagy reccsenéssel beszakadt, s Edward beviharzott a szobába. Penelope eléállt és harsányan rákiáltott: – Takarodj innen! – de a férfi félrelökte. A kísérete hál' istennek kint maradt a folyosón, de Edward odament az ágyhoz. Összeszűkült szemmel nézte a vajúdó Kristianát, s ránézett Malára: – Miért nem szóltatok, hogy eljött az ideje? – kérdezte összeszorított fogai közül. Arra utalt, amikor délben odament az ajtó elé, és Kristiana azt mondta neki, hogy jól van. Akkor elment, de Mala biztos volt benne, hogy még visszajön. Mala azonban nem bánta, hiszen a terve kivitelezéséhez a férfinak meg kellett tudnia, hogy nemsokára

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

208

meglesz a gyerek. Odafordult hát Edwardhoz: – Nem akarta, hogy aggódj. Különösen, hogy koraszülésről van szó. A fagyos kék szempár azonban pillantásra sem méltatta az asszonyt. Edward egy cigánylegény izmos, meztelen testét látta. Mindeddig maga előtt is letagadta, ami nyilvánvaló. De most, hogy megjelent előtte a látomás, szembenézett a tényekkel. – Igen – mondta – korai. Majd kint várok az ajtó előtt. – Ezzel sarkon fordult, s kiviharzott. Kristiana két fájás közölt aggódva nézett föl Malára: – Meg fogja tudni, Mala. Istenem, mit tegyünk? – Imádkozz, hogy inkább rád hasonlítson a baba. Ez minden, amit tehetünk. Kristianát újabb fájás kapta el, s amikor Mala megvizsgálta, azt mondta, hogy már látszik a baba pici feje. A szerencse nem állt melléjük, mert hatalmas fekete hajzat volt az első, amit Mala megpillantott. Odalépett az asztalhoz és elkészített egy adag gyógyteát. Mivel el volt foglalva, Penelopét kérte meg, hogy adja meg a jelt az. ablakból. – Az isten szerelmére, miért? – kérdezte amaz. De azért elindult az ablak felé. – Csak tedd, amit mondok – vetette oda Mala, s megitatta a teát Kristianával. Penelope kinyitotta az ablakot, és hevesen integetni kezdett. Lent az udvarban Logan megkönnyebbülve talpra ugrott. – Szólj Alainnek! – mondta a barátjának. – Aztán imádkozz, hogy minden sikerüljön. Logan elindult az őrtorony felé, ahol már a múltkor is sikerült kimennie. A falhoz lapulva figyelte a magányos őrszemet. Míg a kedvező pillanatot várta, még egyszer átgondolta a tervét, amelyet a kovács, Sebastian és ő dolgoztak ki. Alainnek a nagyteremben kell lennie, szemmel tartani Edwardot. Ha megkapja az üzenetet, kimegy majd a főkapun, mint ahogy mindennap teszi, s kis szekerével elhajt a faluba. Egy kis facsoportnál majd otthagyja a szekeret, visszalopózik az északi várfalhoz, s ott találkoznak Logannel. Az Isten adja, hogy sikerüljön! – fohászkodott a férfi.

209

CHARLENE CROSS

Amikor meglátta, hogy az őrszem háttal van neki, Logan kilépett az árnyékből. Akkor az őr hirtelen megfordult, Logan egy szemvillanás alatt visszaugrott. A katona egy örökkévalóságig állt abba az irányba fordulva, majd ismét elindult vissza. Logan ekkor elszáguldott a kapuhoz, amilyen halkan csak tudta, kireteszelte, s kilépett rajta. Mint egy macska lopakodott a külső fal tövében, remélte, hogy nem veszik észre, hogy nincs a kapu visszazárva. Ha fölfedezik, csak a titkos folyosón menekülhet, amely a benyílóba vezet. Mivel ez ugyanazon a szinten van, mint a lakások, nagy a kockázata, hogy meglátja valaki. Nem találna rá magyarázatot, mit keres ott. Ha elkapják, vége az életének. De hogy megvédje Kristianát és a gyerekét, tudta, mindenre képes. Megtalálta a rejtett folyosó bejáratát és belépett. Alig tíz perc telt el azóta, hogy a jelt leadták. Mala egy puha gyapjúkendőt tartott a kezében, készen a baba fogadására. – Nyomjad, gyerekem! – utasította Kristianát, aki mintha valahonnan nagyon messziről hallotta volna a hangokat. A szája keserű volt, nem tudta, mi lehetett abban az italban, amelynek a hatására a tudata mintha különvált volna a testétől. – Nyomd – szólt Mala megint –, és kiabálj, ha jólesik. Kristiana úgy érezte, nem bírja már tovább a fájdalmát. Fojtott kiáltás hagyta el a torkát, amikor a kisbaba kicsúszott a testéből. Kristiana visszahanyatlott a párnára. Meg sem tudott mozdulni. Abban a pillanatban kitárult az ajtó és Edward rontott be. Malának épp annyi ideje volt, hogy ügyesen rátekerje a gyerek nyakára a köldökzsinórt. – Halva született. Megfulladt szülés közben – mondta Edwardnak. Halva született. Megfulladt. Kristiana úgy érezte, megszakad a szíve. Neeem!, akarta kiáltani, de nem hagyta el hang a torkát. Mala fölemelte a gyereket, és csak azért imádkozott, hogy nehogy hangot adjon. – Megpróbálhatnék életet lehelni belé, de ha megmarad is, biztos, hogy nem lenne ép soha.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

210

Edward az újszülöttet nézte. Így véresen, mázasan is látszott, hogy a bőre sötétebb, mint az övé, a haja meg koromfekete. – Hagyd a cigányfattyút! – horkantotta. Egy pillantást vetett Kristianára, majd elindult kifelé. – Temessétek el jeltelen sírba még az éjjel! – szólt vissza, s azzal becsapta az ajtót maga után. Kristiana a hirtelen ráborult sötétséggel küzdve szólni akart Malának, hogy mutassa meg neki azt, aki az egyetlen kapcsolat imádott szerelmével. De meg sem tudott mozdulni, már-már azt hitte, őérte is eljött a megváltó halál. Úgysincs már miért élnie. Mala elvágta a köldökzsinórt, kitisztította a baba orrát és száját, s mire végzett, látta, hogy hatottak a füvek, Kristiana elaludt. Aztán jól bebugyolálta az újszülöttet, s az ajtóhoz rohant. – Most hagyd békén, aludni fog – vetette oda Penelopénak. – Az ajtóban majdnem összeütközött az őrrel. – Temetni viszem a gyereket – mondta. Amikor az őr bólintott, Mala végigrohant a folyosón, a konyhába vezető lépcsők irányában. Ugyanott volt a benyíló is. Bár csak két perc telt el a gyerek megszületése óta, Malának sokkal hosszabbnak tűnt. Szerencséjük volt, hogy a baba nem sírt föl rögtön, amikor megszületett. Mivel koraszülött volt, Mala számított is erre. De most, hogy megmaradjon, már levegő kell a kis tüdejébe. Mala megbizonyosodott felőle, hogy az őr nem látja, és a titkos folyosó lejárata felé szaladt. A benyílóban lehúzta a gyapjútakarót a kicsi arcáról. Míg elcsavarta az oroszlánfejes gombot, száját a kicsiére helyezte, nagy adag levegőt fújt bele. Így pillantotta meg őket Logan. Mala ránézett, s megrázta a fejét. Semmi. Megint megpróbálta. Egyetlen nyöszörgés sem hallatszott. Logan ereiben megfagyott a vér. Karon ragadta az asszonyt és berángatta a lejáróba. Ahogy az ajtó becsukódott a fejük fölött, átvette a gyereket. A fáklya imbolygó fényénél szétfeszítette a kicsi szederjes ajkait, és ő is teljes erővel levegőt préselt belé. Semmi. – Édes Jézus, segíts! – nyögte a következő levegővel. Egy aprócska köhintés, majd egy nyávogásszerű hang hallatszott. A gyerek végre levegőt vett!

211

CHARLENE CROSS

Ha Mala látta volna, akkor Logan szemét, hatalmas könnycseppeket pillantott volna meg az aranyfényben. A széles mosolyát azonban az álarc sem tudta takarni. – Most másodszor is életet adtál a fiadnak! – mondta neki az asszony. Logan elnézte a karjában fekvő csöppséget. – Fiú – suttogta, és tétován megsimogatta az apró kis arcot. A kicsi nem sírt már, parányi szájával az apja ujját kereste és nagyokat cuppogott. Logan megint elmosolyodott. Majd megkérdezte: – És Kristiana? Jól... – Semmi baja nem lesz, de most oda kell mennem hozzá. Logan gyöngéden megfogta Mala karját. – Mikor utazhat? – Két hét múlva. Lehet, hogy több, lehet, hogy kevesebb. Most vidd a fiadat. MacHugh azt hiszi, hogy megfulladt a nyakára tekeredett köldökzsinórtól. De tudja, hogy nem az övé. Meghagyta, hogy a „cigányfattyút” jeltelen sírba temessék. Logan összeszorította a száját. – Majd én gondoskodom a temetésről. Edwardéról, tette hozzá magában. – Három hét múlva, újholdkor eljövök érte – mindnyájatokért. Az lesz MacHugh halálának a napja. Vigyázz Kristianára, Mala. Ha Eddward bántani akarná, tudd, hogy itt vagyok a közelben. – Kivette a fáklyát a tartóból. – Nemsokára találkozunk. Mala még egyszer megnézte a gyereket, majd romául megáldotta. Logan fölnyomta a csapóajtót, az könnyen kinyílt, majd becsukta az asszony mögött. Logan egyik karjában a kis csomaggal óvatosan elindult a rejtett folyosón. Amikor kiért, fölnézett az égre, és megvárta, míg egy sötét felhő eltakarja a holdat. Lement a domb tövébe, ahol Alain már várta. Együtt siettek a kis erdőbe. Ott gyorsan váltottak néhány szót, majd Logan még egyszer ránézett a fiára, s Alain kezébe adta. Utánanézett a kis szekérnek, amely már útban is volt a falu felé. Ha nem sikerül dajkát szerezni a kicsinek, kap majd kecsketejet, ígérte Alain. Logan várt egy órát, míg a kovács visszatér a kért szerszámokkal, amelyeket elrejtettek a fák közé. Aztán ki-ki elindult az útjára.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

212

Logan belopózott ugyanazon a kapun, amelyen kifelé is jött, majd bejutott a belső udvarra. Egyenesen a nagyterembe ment, ahol Sebastiannal volt találkozója, de közben fölnézett Kristiana ablakára. Kiszűrődött a gyertyafény. Vajon hogy érzi magát?, gondolta. Nemsokára együtt leszünk, szerelmem. Ezt megígérem neked, suttogta, s belépett a nagyterembe. Kristiana hajnalban ébredt bódult álmából. Félig lehunyt pillái alól körülnézett a szobában. A kandallóban pislákolt a parázs. Kristiana meglátta Penelopét, aki halkan horkolt az egyik széken. Kristiana furcsállotta, hogy itt találja a nagynénjét. Meghallotta, hogy esik az eső. Az ég is sír, gondolta. Mintha a kinti szürkeség az ő belsejében uralkodó szomorúságot utánozta volna. Semmi kedve nem volt élni. Nagyot sóhajtott, kinyújtózott, megsimogatta lelappadt hasát. De hol a bölcső? Egy pisszenést sem hallott. Hol a gyerekem? Halva született. Megfulladt. Még az éjjel temessétek el a cigányfattyút. Hirtelen föltisztult a tudata, s mint a kés vágott be lé az igazság. Nem! Az nem lehet! Heves zokogás szakadt ki belőle. Közben lassan visszatértek az emlékképek. Mintha valami fojtogatta volna. Fölkászálódott az ágyból, de kétszer is megbotlott, amíg eljutott az ablakig. Istenem, fohászkodott, add, hogy csak álom legyen! Kitárta az ablaktáblákat. A nedves levegő megcsapta az arcát. Képtelen volt elhinni, ami történt. A pici babája, egyetlen emléke Logantől nem lehet halott. Nem. Elrévedt szemekkel kutatta a tájat. Hogy mit keres, maga sem tudta. Egyszer csak meglátta. Ott túl, a várfalon egy közeli kis dombon egy férfi állt. Bekecsét verte az eső, a kezében lapát. Csuklyás fejét lehajtotta mélyen. Egyszer csak kilépett a gödörből, s egy kis fadobozt tett bele. Betemette, majd amikor a földet is elegyengette rajta, egy követ helyezett rá.

213

CHARLENE CROSS

Kristiana az ablakpárkányba kapaszkodott és nézte, ahogy a férfi összerakja a szerszámait, majd elindul a falu leié. Kristianával megfordult a szoba. Nem! – üvöltötte makacsul, de tudta, a kisbabája meghalt. Penelope fölébredt a kiáltásra, és fölemelte a földről az alélt Kristianát.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

214

14. A nap lebukott az ég peremén. Kristiana mint mindig, most is ott állt az ablakban és a kis sírhantot nézte. Egyetlen szó sem hangzott el a gyerekről, papot sem hívtak, hogy beszentelje a sírt. Amikor Mala megmondta Edwardnak, hogy eltemették a kicsit, a férfi bólintott. Nem engedte azt sem, hogy Kristiana legalább egy imát elmondjon a sírnál. – A szobádban maradsz – mondta fagyosan. – Sem te, sem más nem mehet a dombra. A pogány fattyúért nem kell imádkozni. Én már elküldtem a pokolra. Az asszonyt belakatolt szobája előtt egy őr vigyázta. A szobája lett a börtöne. Kristiana a sírról az udvarra vetette pillantását. Teljesen kiégett, nem volt az életének semmi értelme immár. Arra gondolt, hányszor állt már itt így, összeszedve erejét, hogy levesse magát a szobája ablakából, a megváltó halál karjaiban pihenni mindörökre. Már épp kihajolt az ablakon most is, ugrásra készen, de mint mindig, valami láthatatlan erő visszatartotta. Megrettenve összeszedte magát, kinézett, s észrevette a Hollót. Most is ott üldögélt az árnyékban, épp szemben az ablakkal. Mintha állandóan őrködött volna. A szemét eltakarta az álarc, de Kristiana tudta, őt figyeli, mint egy sólyom. Még így, távolról is kínozza. De vajon miért? Kristiana egy utolsó pillantást vetett a kis dombra, majd sóhajtva behúzta az ablaktáblákat. Fájdalmán csak az alvás segített. Levetkőzött és ruhátlanul ledőlt az ágyára, magára húzott egy könnyű takarót és várta a megváltó álmot. Amikor az ablaktáblák becsukódtak, és Logan már nem láthatta Kristianát, keresztülment az udvaron, oda, ahol Alain várta

215

CHARLENE CROSS

kocsijával. – Ma éjjel. Figyeld a jelzőlámpást, akkor indulunk – szólt oda neki, majd elindult a nagyterem ajtaja felé. Egy fagyosszürke szempár nézte a fekete ruhás férfit, majd a kovácsot kereste a tekintetével. Alain szekere kizötyögött a várkapun, ám mintha sokkal jobban sietett volna, mint máskor. Leengedték a kapurostélyt, majd a kaput is bereteszelték utána. Richard Black, gyanúja újra éledvén, követte a Hollót a nagyterembe. – Alain csak a jelre vár – súgta oda Logan Sebastiannak, ahogy leült mellé. Kivett egy fácánt a tálból és letépte az egyik combját. – Imádkozz, barátom, hogy az embereinkben legyen elég elszántság a túlerővel szemben. – Odapillantott Edwardra, aki Black mellett ült az asztalfőn. – Akár győzünk, akár nem, egy dolog biztos: ütött MacHugh utolsó órája. Sebastian egyetértően morgott. – Még szerencse, hogy a kurafinak két tucat emberrel kevesebbje van. – Úgy bizony – helyeselt Logan, még mindig Edwardra szegezve tekintetét. Logan parancsára a rajtaütések egy kis időre abbamaradtak, majd megint újult erővel indultak meg. Ezúttal azonban nem kecskék vagy birkák estek áldozatul, hanem Edward huszonnégy embere. Őrjárat közben vágták el a torkukat láthatatlan kezek. Edward nem tudott róla, de a faluban toborzott emberek, akikkel az elesetteket akarta pótolni, most felfegyverkezve álltak a faluban. – Pár óra múlva még kevesebb embere lesz – tette hozzá Logan Sebastianra nézve. – Hajnali háromkor támadás. Mivel Logan a csillagok állásából tudta az időt, örült, hogy felhőtlen az ég. Imádkozott, hogy maradjon is így. Abban a pillanatban meglátta Malát, aki figyelte a férfi minden mozdulatát. Amikor észrevette, hogy amaz bólint, máris ott termett egy kancsó borral. – Akkor ma éjjel? – súgta, míg töltött, először Sebastiannak. – Igen – felelte Logan. – Újhold van, és minden elő van készítve.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

216

– Kristiana szobája be van reteszelve, és őrt állítottak elé. – Letette a Róka teli poharát. – Nem lesz könnyű kiszabadítani. – Majd én megpróbálom – mondta Logan csöndesen. – Legyen ott a nagynénje meg az unokahúga a titkos lejárónál. Mala épp föl akarta emelni Logan kupáját, hogy megtöltse, amikor valaki megragadta a karját. – Majd én kiszolgálom – mondta Letitia fölényesen. – Törődj a többiekkel. – Mala elment és bort töltött az asztalnál ülők üres poharaiba. Letitiát nemrégiben kiengedték a szobájából, de csak miután megígérte Edwardnak, hogy úrikisasszonyként fog viselkedni. Ez nagy nehezen sikerült is neki. – Lehetek másban is a szolgálatodra? – kérdezte a Hollótól. – Majd szólok, ha kell valami – jött a rekedt válasz. Letitia nagyon szerette volna megérinteni a férfi kezét, de miután tudta, hogy most illedelmesnek kell lennie, visszafogta magát. Sőt megpróbálta eljátszani a közömböset. Hiszen a férfinak kell a kezdeményezőnek lennie, gondolta, majd elindult az asztalfő felé, de ezúttal nem riszálta a csípőjét. – Ez még mindig azt hiszi, hogy érdekel téged – mondta Sebastian Logannek. – Nem, tudom, mit tesz majd szegény, ha egyszer rájön, hogy az unokanővérébe vagy szerelmes. Logan megvonta a vállát. – Ki törődik vele? Rokonom, de egyébként teljesen közömbös nekem. – Lehet, hogy így van. De amilyen, képes és föllármázza az egész várat. Majd ha kicsempészed, nem árt, ha viszel magaddal egy pokrócot, hogy szükség esetén be tudjad fogni a száját. Jobb, ha durván bánsz vele, mintha téged ölnek meg. – Igaz – helyeselt Logan, és nagyon nem bánta volna, ha az elkényeztetett kis Letitia valaki mást kívánt volna meg, nem őt. Bármennyire nem érdekelte is a lány, azzal számolnia kellett, hogy valóban bajt okozhat. Inkább a Holló legendás hírébe volt szerelmes, mint magába a Hollóba. Logan sajnálta is, meg bizonyos szempontból felelősséget is érzett iránta. Logan végül is igazat adott Sebastiannak, lehet, hogy valóban jobb, ha betömi a lány száját, míg szöknek.

217

CHARLENE CROSS

– Most a legjobb lesz, ha törődünk a testünkkel is, úgyhogy együnk – mondta Logan. – És ne igyunk sokat, jó? Aztán meg pihenjünk le egy kicsit. Amikor elindultak a szállásuk felé, Edward követte őket a tekintetével. – Nézzük meg, merre mennek – szólt oda Richardnak. Fölálltak és utánuk eredtek. Látták, amint belépnek a szobájukba. – Küldj egy embert, hogy figyelje az ajtajukat. Ha biztosak, leszünk benne, hogy már alszanak, akkor gyorsan végzünk velük. – Rendben – felelte Richard –, és ha megszabadultunk tőlük, akkor majd utánanézek ezeknek a támadásoknak. – Majd meglátjuk – mondta Edward és visszatért az asztalhoz. Eljött az idő. Logan és Sebastian, mint a macskák a sötétben hagyták el szobájukat, mindössze néhány perccel azután, hogy bementek. Elrejtőztek az árnyékban, a megbeszélt helyükön. A várfalon Logan letette a lámpást a lábához, majd megvárta, hogy az őrszem elforduljon. A következő pillanatban már a hátán is volt. Éles késével elmetszette az őr nyakát, majd elvonszolta az élettelen testet a fal mellé. Jöhet a következő. Ahogy odaért hozzá, a katona hirtelen megfordult. – Jó estét! – mondta Logan –, szép időnk van, nemde? Még mielőtt az őr válaszolni tudott volna, Logan a hasába döfte a tőrét, majd az őrhelyére vonszolta, és odaállította a falhoz; úgy tűnt, mintha még mindig vigyázná a várfokot. Utána hamarosan másik három őr is gyors halálát lelte Logan pengéjétől. Amikor az utolsóhoz közeledett, Logan megnézte, mi van Sebastiannal. Az is épp ott tartott a rá kimért hat őrszemmel, már csak az utolsót kellett elintéznie. Logan megelégedetten mosolygott magában, hogy mindez ilyen könnyen ment, amikor is fölnézett és megfagyott a vér az ereiben. Ott állt előtte az utolsó ellensége, kivont karddal. – Látom – szólt az őr –, a Holló szeret éjszaka sétálni, ráadásul tőrrel a kezében. Egy pillanat alatt kiütötte a tőrt Logan kezéből.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

218

– MacHugh-t biztosan érdekelni fogja, hogy te itt leskelődsz. Indulj el a lépcsőn lefelé – suhintott a kardjával. – Ahogy parancsolod – mondta Logan, mint aki elszánta magát, hogy engedelmeskedik. Aztán elfordult egy kicsit, s hirtelen rávetette magát az őrre, megragadva a kardot fogó kezét. Elszántan küzdöttek a keskeny várfokon. A Logannél százszor erősebb férfi csakhamar odanyomta Logant a lőrésekhez, kettejük között ott volt a kard. Logan elkapta a másik csuklóját, s erősen fogta, az éles penge azonban hüvelykről hüvelykre közeledett a torkához. Egyszer csak megérezte a hideg acélt a bőrén. Becsukta a szemét és minden erejét összeszedve megpróbálta eltartani magától. Kristianára meg a fiára gondolt. Ellenfele kardja egyszer csak megremegett és kiesett a kezéből, épp Logan lába elé. A mereven neki dőlő ember háta mögött Logan meglátta Sebastian mosolyogó, kék szemét. – A gazember nem számolt a Rókával – szólalt meg nevetve, s beletörölte kését a ruhája ujjába. – Nem lett volna szabad elfelejtenie, hogy mi ketten vagyunk. – Nagyon örülök neki, hogy így van. Amikor az utolsó halott őrt is beállították egy lőrésbe, a vár elülső falához mentek, amely a falura nézett. – Javul az arány – szólalt meg Logan. – Megint odaveszett egy tucat ember az Edwardéi közül, jobbak lettek az esélyeink. – Útközben elvették a lámpást a lépcsőről. Logan meggyújtotta és odaadta Sebastiannak. – Add le a jelt, én közben kinyitom a kapukat. – Járj szerencsével – mondta Sebastian, hatalmas tenyerével megveregetve Logan vállát. – A föld alatti folyosó bejáratánál találkozunk. Sebastian ezzel áthajolt a várfalon, és nagy ívben meglóbálta a lámpát, Logan közben lement a lépcsőn, és sorra kinyitotta az őrtornyok kapuit. Amikor végzett az utolsóval is, kilépett a sötét éjszakába. Lassan lopakodott a rejtett ajtóhoz, amelyen át eljuthat a föld alatti titkos folyosóhoz és az ő szeretett Kristianájához.

219

CHARLENE CROSS

Kristianának csak egy vékony kis köpeny volt a vállára borítva. Fölnézett a csillagokra, s a kora nyári szellő megérintette csupasz karját. Nem messze tőle tábortűz égett, s az erdőből madárdal hallatszott. Lantmuzsika szólt, s halk férfikórus énekelt a múlt dolgairól. Szeme lassan becsukódott, amikor megint kinyitotta, egy aranybarna szempár nézett vissza rá. Lelke lángra lobbant a tüzétől. Kristiana kisimította a férfi homlokából azt a makacs, odatévedt hajtincset, majd megsimogatta a fejét és odahúzta magához. Kristiana szorosabban ölelte a párnáját álmában. Logan már csak néhány lépésnyire volt az alagút végétől. A fáklyát a tartóba tette, és kinyitotta a csapóajtót. A néma csöndben az ajtó akkora robajjal nyílt, mint egy kőomlás. Logan lélegzet-visszafojtva lépett a benyílóba, s becsukta az oroszlánfejes ajtót. Egy kicsit várt, míg szeme hozzászokik a fényhez, aztán körülnézett. Kristiana ajtaja előtt alacsony széken egy őr ült. Vele szemben a falon fáklya világított. Az őr feje a mellére horgadt. Látva, hogy szunyókál, Logan lábujjhegyen elindult feléje. Ahogy odaért mellé, amaz hatalmasat horkantott és fölvetette a fejét. Pislogva nézett a Hollóra. Szája már épp nyílt volna, de elhalt a szava, amikor a gyors penge a szívébe hatolt. Megint csak lecsuklott a feje, ezúttal örök álomra. Logan kivette az őr övéből a kulcsot, s a fáklyáért nyúlt. Akkor hallotta, hogy egy ajtó nyílik valahol a folyosón, majd be is csukódik. Logan a fáklyát a folyosó végén levő vizesvödörbe dugta. Nagy sercegéssel kialudt a láng. A falhoz lapult, amikor három árnyalak sietett el mellette. Ő feketében volt, így nem láthatták, egyébként valamelyikük biztos fölkiáltott volna ijedtében. Az asszonyok eltűntek a benyílóban. Megint becsukódott a rejtett ajtó, Logan megkönnyebbült, hogy immár biztonságban vannak. Már csak Kristiana maradt. Logan odalépett az ajtajához, s beleillesztette a kulcsot a zárba. A férfi azért imádkozott magában, hogy ha Kristiana rájön, ki a Holló, bocsásson meg neki.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

220

Logan forron megcsókolta Kristiana ajkát, aki felnyögött álmában. – Logan! – suttogta. – Igen, édes, én vagyok. A nő halványan elmosolyodott. – Hát visszajöttél. – Igen, és soha többé nem hagylak el. Kristiana sóhajtott. Fölemelte a kezét, hogy megint megsimogassa a férje sűrű haját. Ehelyett bőrsisakot érintettek az ujjai. – „Hisz' ez nem álom!” – kiáltott föl magában. Kinyitotta a szemét, s meglátta az árnyalakot. Sikítani akart, de valaki befogta a száját. Rettegve kapálózott, öklével verte a bőrsisakos fejet. – Ne verekedj velem, édes – mondta Logan. – Kristiana, hagyd abba! Mi ez? Kristiana szeme eszelősen kutatott a sötétben. A hang Logané, a bőr álarc azonban a Hollóé. Te jóságos Isten! Hát elérte a Holló, amit akart! Megőrjítette, elvette az eszét. Kristiana teljesen megbénult erre a gondolatra. Logan odasimult mellé az ágy szélére. – Istennőm, figyelj rám! Azért jöttem, hogy kivigyelek a várból. Mala, Penelope és Letitia már várnak. Most elveszem a kezemet a szádról, de ne sikíts, mert akkor végünk. Kristiana agyában egymást kergették a gondolatok. – Logan? – kérdezte. – Igen, én vagyok az, édes – felelte a férfi. – De te a Holló vagy! – mondta Kristiana, aki teljesen össze volt zavarodva. – Nem – mondta, s megrázta a fejét –, ez nem lehet igaz. Logan kioldotta a zsinórt és lehúzta a maszkot a fejéről. – Logan és a Holló ugyanaz. A sötétben Kristiana nem látta jól a férfi arcát. – Mala és Richard azt mondták, hogy a Hollónak csúnyán forradásos az arca. – Érints meg, és győződj meg róla. Kristina végigsimogatta a férfi arcát, száját, orrát, homlokát, majd beletúrt dús hajába. – Te vagy az – tört föl belőle. Dalra fakadt a szíve, hogy Logan életben van. Aztán eszébe jutott az elmúlt néhány hét, és föltámadt benne a düh. – Megint becsaptál – mondta vádlón, csillogó szemmel. – Te... gazem...

221

CHARLENE CROSS

Logan ajkát Kristianáéra forrasztotta, s éhesen, vadul csókolta. Kristiana abban a pillanatban elolvadt, dühe azon nyomban elpárolgott. Karját vágyón a férfi nyaka köré fonta, s odahúzta magához. Hát valóra vált az álma! Logan ereiben szétáradt a tűz, amikor Kristiana ajkai szétváltak, nyelvével a férfi ajkát simogatta, Logan meg beszívta mélyen a szájába. Lehúzta a nő meztelen testéről a takarót. Amikor megfogta Kristiana mellét, nedves lett a tenyere. Amikor rájött, mi az, végigsimogatta szájával Kristiana nyakát, majd a mellét. Nekiállt, s úgy szopott, mint egy kisbaba. Kristianának mintha tűz gyulladt volna a hasában. Megfogta a férfi kezét és magához vezette. – Szeress – suttogta –, szeress úgy, mint régen! Logan ágyéka őrülten lüktetett. Az agya fölkiáltott: Megállj! Nincs időnk!, de amikor az ujjai hozzáértek a selymes redőkhöz, azt gondolta: Az ördögbe az idővel, lehet, hogy ez az utolsó alkalom. Logan a nő combjai közé csúszott: – Tárd ki magad, édes, fogadj magadba! Forró, vágyteli csókban találkozott ismét ajkuk, egyre hevesebben, egyre vadabbul ölelkeztek. Teljesen eggyéolvadtak, tudták, soha semmi nem állhat már közéjük. Logan az asszony dereka alá nyúlt és odahúzta magához. Egyszerre söpört át rajtuk a gyönyör hulláma, egyszere szakadt ki belőlük a kiáltás. Logant igen meglepte, milyen rövid volt az együttlétük. De rájött, annyira hiányoztak már egymásnak, hogy másodpercek alatt is elértek a csúcsra. Soha még ilyen jól nem érezte magát életében, teljesen elernyedt. Vajon hogy lesz képes Edwarddal szembeállni és győzni? Nagyot sóhajtott, és Kristianára nézett. – Drágám, nincs időnk. Gyorsan öltözz! Mennünk kell. Kristiana ismét leszállt a földre, s azonnal egy sereg kérdés jutott az eszébe. Már nyitotta volna a száját, de Logan rátette az ujját. – Majd később beszélgetünk. Gyere, várnak a többiek. Kristiana fölöltözött és egy gyapjúkabátot is a vállára terített. Logan visszavette a maszkot, s megfogta Kristiana kezét. Az ajtónál

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

222

megállt és még egyszer a karjaiba vette asszonyát, még egy forró csókot váltottak, majd kinyitotta az ajtót. – Menjünk, édes. Végigsurrantak a folyosón, a benyílóba, Logan kitárta az ajtót és már bent is voltak. Amikor Letitia meglátta a Hollót és az unokanővérét, megdöbbent: – Mi ez? – kérdezte éles hangon. – Mi folyik itt? És minek vagyok én akkor itt? Logan azt hitte, a halottak is fölriadnak Letitia hangjára. – Ha még egyet kiáltasz, nem mégy ki élve innen. Érted? Letitia eltátotta a száját: – A hangod... – Érted? – lökte meg a lányt Logan. Az bólintott és hátralépett, közben majdnem lebucskázott a lépcsőn. Logan fürgén odanyúlt és elkapta a karját. – Vigyázz a lányodra – szólt oda Penelopénak. – Maradjon nyugton, különben mind odaveszünk. Ahogy az alagútban lépdeltek, Letitia egyszer csak megint fölsikított, mert egy patkány futott át a lába előtt. Pofon csattant, látszott, Penelope végre megkezdte a lánya nevelését. A lépcső alján Logan odaadta a fáklyát Kristianának, ő meg kinyitotta az ajtót. Amikor kiléptek, a hatalmas bokor mögül a Róka lépett elő, kezében Logan páncélja és kardja. – Hölgyeim – hajolt meg a Róka. – Sebastian Doyle, szolgálatukra! – Én azt hittem, ez a Róka! – vinnyogta Letitia. Mindenkinek végigfutott a hátán a hideg a hangjától. Az anyja nem késlekedett ezúttal sem a pofonnal. – Annyira lassú a felfogásod, hogy képtelen vagy csöndben maradni? – kérdezte suttogva, de erélyesen Penelope. – Ha még egyszer megmukkansz, lányom, én magam vágom ki a nyelvedet. – Én meg segítek lefogni téged – csatlakozott Mala. Logan fölvette a páncélját, és kardjával nagyot suhintott a bokorra. – Oltsd ki a fáklyát, Sebastian! – Igenis, mylord. – Mylord?! Öt szempár meredt Letitiára, úgyhogy ezúttal befogta a száját.

223

CHARLENE CROSS

A hetekkel előbb odakészített vödörben Sebastian kioltotta a fáklyát, azzal a kis csapat kilépett a bokor mögül a nyílt terepre. – Gyere – fogta meg Kristiana kezét Logan. – Oda megyünk, ahhoz a facsoporthoz – mutatott a kis domb alján álló cserjésre. Lassan ereszkedtek le a dombról. Muircairn várában MacHugh és öt embere végigosont a fáklyával megvilágított folyosón. – Meg sem nyikkantak, uram – súgta az egyik a Hollóra meg a Rókára célozva, akiknek az ajtaja elé állították őrködni. Edward Richard Blackre nézett. – Akkor rajta! Black bólintott, majd ő és még hárman kivont karddal az ajtóhoz álltak. – Most! – kiáltotta Black, és az emberek a vállukkal benyomták az ajtót. A nyitott ajtó könnyen engedett. Az emberek, nem számítva erre, a lendülettől térdre estek. Richard átlépte őket, és berontott. Káromkodva rúgott félre egy széket az útjából. A távoli fáklya fényénél látta az ágyban heverő alakokat. Hirtelen döféssel előbb az egyiket, majd a másikat szúrta keresztül. Edward kivett egy fáklyát a tartóból és belépett a szobába. Intett, mire Black lehúzta a takarót az egyikről, majd zavartan odament a másikhoz is. – Úgy néz ki, Richard, hogy sikerült két pokrócot átdöfnöd – mondta Edward fagyosan, s odafordult az embereihez, akik közben föltápászkodtak a földről. – Kössétek föl a kardotokat! Megkeressük őket. MacHugh fölkiáltott az őrszemeknek a várfalra. Egyetlen hang választ sem kapott. Intett Richardnak, hogy menjenek a lőrésekhez. Black két emberrel a nyomában fölrohant a várfalra. A mozdulatlan őrszemet elhúzta a lőrésből, mire az azon nyomban összecsuklott. Látta, hogy a következőnek el van a torka vágva. – Meghaltak mind egy szálig – szólt oda Edwardnak. Az hatalmasat káromkodott. – Miféle árulás ez? – recsegte, s akkor meghallotta az egyik katonája kiáltását. Azon nyomban odanézett. Az északi fal alatt hat alakot – két férfit és négy nőt –

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

224

pillantott meg. A cserjés felé futottak. A Holló, állapította meg Edward magában. Oldalán pedig nem más, mint az ő hűtlen felesége. – Fegyverbe! – szólt Richardnak. – Itt az ideje, hogy minddel végezzünk! – Gyorsan, siessetek! – kiáltotta Logan. A többiek berohantak a fák közé. Ott várta őket a kis szekér a vén gebével, Kristiana megismerte, hogy Alain, a kovács szekere az. Beültek, Logan meg egy fához kötött lóhoz vezette a feleségét. – Ugorj föl! – karolta át a nő derekát, majd fölsegítette a nyeregbe, mögé ült ő is és elindultak. A szekér a nyomukban, Sebastiannal a bakon. – Hová megyünk? – kérdezte Kristiana. – Oda, a domboldalra – Kristiana odanézett. – De... hisz ott van eltemetve a gyerekünk... – Csitt, szívem – felelte a férfi. – Az embereim az erdőben várnak. Egy tágas mezőn vágtatlak keresztül. Ahogy kapaszkodtak föl a domboldalra, Letitita fölkiáltott: – Üldöznek! Ezúttal senki sem szidta le, komolyan vették, amit mond. Logan megállította a lovát, majd megfordult és látta, hogy Edward és legalább hatvan katonája csak alig pár száz méterre vannak. – Gyorsan ide a kocsival – szólt oda Sebastiannak, majd szó nélkül behajította Kristianát a nők közé. Logan kivont karddal hátramaradt. Kristiana szívét jeges félelem járta át. Mindegy, mit mondott, mindegy, mit tett, nem veszítheti el megint! Istenem, fohászkodott. Vigyázz rá! Logan ekkor hatalmas csatakiáltással megsarkantyúzta a lovát. Az állat szélsebesen fölvágtatott a dombra. A kocsi megállt, Sebastian leugrott a bakról. Logan Malára nézett. – Vidd be Kristianát az erdőbe, és rejtsd el. Vigyázz, hogy ne lássa meg senki – majd roma nyelven hozzátette: – Ha én elesnék, vidd őt és a gyermeket a királyhoz. Ha elmondod Jakabnak a történetet, majd tesz róla, hogy a fiam legyen Muircairn örököse. – Az asszonyára nézett. – Menj! Menj Mala után. Kristiana zöld szeme szinte világított a sötétben. – De... – Menj! – parancsolt rá Logan, majd elügetett.

225

CHARLENE CROSS

A nők bemenekültek a fák közé. Kristiana hátranézett, megbotlott egy kőben és hasra esett. Amikor föltérdelt, megnézte, mi volt az. – Ó Mala! – kiáltott föl –, ez az a kis sír... – Gyere – mondta Mala, s talpra akarta állítani úrnőjét, de az eltolta a kezét. – Ez nem a te fiad sírja – mondta Mala. – Állj föl és menjünk. – Mit mondasz? – kérdezte. – Hisz' láttam, amikor eltemették. Mala úgy döntött, itt az ideje, hogy elmondja az igazat. Alig nyitotta ki azonban a száját, amikor Letitia megint fölvisított. A lány már ott volt az erdőszélen, de megindult visszafelé. Egy sereg ember, ki lóháton, ki gyalog özönlött felé az erdőből. Utolérték, de elszáguldottak mellette. Letitia csak forgott körbe, nem tudta, merre menjen. – Te bolond! – kiáltott rá Penelope. – Ők velünk vannak! Eredj vissza az erdőbe. Edward és az emberei akkor értek a domb tetejére. A két sereg hatalmas kiáltással csapott össze. Kristiana csak ült a kis sírkő mellett. Logant kereste a szemével, de a férfi elveszett a tömegben. Mala ekkor fölemelte a földről Kristianát, és az erdő felé tuszkolta. Amikor beértek, Kristiana nem volt hajlandó továbbmenni. Egy tölgy törzsébe kapaszkodva nézte a viadalt. Hamarosan Edward öt embere vesztette életét Logan kardjától. Észrevette, hogy ádáz ellensége hátramaradt, s ezért egyenesen felé tartott, félelmetesen suhogtatva pengéjét. Sebastian majdnem kiesett a nyeregből az egyik támadása után, de sikerült ülve maradnia. Hatalmas kardját megforgatta a feje fölött, s egy szemvillanás alatt négynek ütötte le a lejét. Amikor észrevette Richard Blacket, őt vette célba. Csattogtak a kardok, lándzsák, buzogányok, szekercék. Mindkét oldalon voltak áldozatok. A domboldalon mindenfelé holttestek hevertek. Aratott a halál. Logan Edwardra szegezte a tekintetét, de közben is újabb áldozatokat hagyott maga mögött. Amikor Edward látta, hogy a Holló egyenesen felé tart, ő is megindult. Ma éjjel meghal egy legenda, mondta magában.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

226

Szikrát vetett a kardjuk, amikor összecsattant. A hatalmas erőtől mindketten majdnem kifordultak a nyeregből. Megfordították lovaikat és ismét egymásnak estek. Megint csörrent a két penge. Logan ekkor teljes erőből lesújtott, Edward megingott az ütés súlya alatt. A pajzsával hárított, majd kardját beledöfte Logan lovának szügyébe. A paripa összccsuklott Logan alatt, aki szerencsére talpra esett. Látta, hogy Edward feléje tart, mire egy pillanat alatt megfordult és elfutott. Edward gúnyos nevetése harsant föl az éjszakában: – Fuss csak, te gyáva! – Amikor Logan odaért az erdőszélre, megállt. MacHugh lova teljes erőből vágtatott felé, de ő meg sem moccant. Edward biztos volt benne, hogy a lova eltapossa a Hollót, de az még csak állt mozdulatlanul. A félelem megbénította a híres vitézt! Edward gúnyosan elmosolyodott. A paripa már csak méterekre volt a Hollótól, amikor félreugrott és kardjával lesuhintotta a ló fejét. Az térdre rogyott, s Edward átesett rajta, a hátára. Egy pillanatig ott feküdt, aztán gyorsan talpra ugrott. Logan akkor lekapta az álarcot a lejéről, s elhajította, megtörölve verítékező homlokát. – Nem árt, ha meglátod a hóhérod arcát – mondta, s két kézzel megmarkolta a kardját. – Készülj a halálra! A domboldalon közben Sebastiant teljesen bekerítették. Nem baj, de legalább még egy fél tucatot magam előtt küldök a halálba, gondolta. – Vége a játszmának, Róka! – harsogta diadalmasan Richard Black. – Még nem – felelte Sebastian. – Gyere, kapj el, te rohadt gazember! Ekkor hatalmas kiáltással legalább száz falubeli jelent meg fáklyákkal. Kapa, kasza, fahusáng, lapát, seprű volt a kezükben. Mint a sáskák lepték el őket. A lovak megrettentek a hirtelen támadástól, s levetették lovasaikat, akikre azonnal rátámadtak a parasztok. Richard Black meglengette a kardját és azonnal közöttük termett. Egyet sikerült is megölnie. Egy pillanatig csönd lett. Aztán legalább

227

CHARLENE CROSS

ötvenen vetették magukat üvöltve arra, aki a társukat lemészárolta. Kardját kiütötték a kezéből, a lovát lehúzták a földre. Csak úgy csattogtak a „fegyvereik”, majd egyszer csak elcsöndesedtek. Sebastian odalovagolt, s a fáklyák fényénél meglátta Richard Black felismerhetetlenségig összevert tetemét. – Gyertek – adta ki a parancsot, s a parasztok elindultak a dombon. Edward emberei letették a fegyvert. Edward, aki még mindig a Hollót nézte, meghallotta a kiáltozást. Nemsokára körülvették őket a fáklyások, de Sebastian parancsára nem támadtak. Kristiana biztos lévén abban, hogy Edward elesett, előrohant az erdőből, a többi asszonnyal a nyomában. Utat törve maguknak a tömeg között, odaálltak a körbe. Edward, látva a túlerőt, eldobta a kardját. – Vedd föl! – kiáltott rá Logan, és szúrósan nézte aranybarna szemével. – Ha a véremet akarod, ölj meg – válaszolta Edward. – Azt akarom, de álljunk ki egymás ellen, férfiak módjára. Edward abban a pillanatban fölismerte a másikat. – Szóval élsz, te cigányfattyú – húzta el a száját. – Nekem kellett volna végeznem veled. – Egyszer már megpróbáltad, de nem sikerült. Másodjára az embereidnek sem. – Hogy érted azt, hogy egyszer már megpróbáltam? – Nem ismersz meg, Edward? MacHugh az idegenre meredt. Megrázta a fejét. – Nem vagyok én fattyú, Edward. És csak félig vagyok cigány. – Logan kért egy fáklyát, s előrelépett. – Nézz csak a szemembe, Edward! Az hátratántorodott, amikor megpillantotta az aranybarna szempár csillogását. – Igen, mostohafivérem, föltámadtam halottaimból, hogy bosszút álljak. Most állj ki és küzdj. Különben napokig, sőt hetekig foglak kínozni, mielőtt meghalsz.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

228

Edward a kardja után nyúlt. Logan eldobta a fáklyát, és elé állt. Összeverődtek a pengék. Mindketten jó harcosok voltak. Kristiana hangtalanul imádkozott Logan győzelméért. Edward hatalmas hörgéssel támadásba lendült, kardja hegyét Logan szívének célozva. Logan kiegyenesedett és hárított, majd hirtelen mozdulattal Edward hasába döfte a pengét. Edward kimeredt szemmel kapkodott levegő után. Kardja kihullt a markából, remegő kezével a testéből kiálló pengét kereste. Logan szemébe nézett, nyílt a szája, de egyetlen hang sem hagyta el a torkát. Logan ekkor fölfelé rántott egyet a kardjával, és szinte kettészelte ellenfelét. Edward MacHugh üveges szemekkel hanyatlott hátra, épp a kis sírkőre. Üdvrivalgás harsant, s mint az ősi druidák, a falubeliek fergeteges áldozati táncba kezdtek. Kristiana odarohant s Logan karjaiba vetette magát, csókjaival halmozta el, ahol csak érte. A férfi kezéből kiesett a kard, s átölelte az asszonyt. Ajkuk hosszú csókban forrott össze. Megint csak fölharsant a vidám kiáltás, s kibontakoztak egymás öleléséből. – Vége – mondta Logan. – De ha nem a Holló, akkor kicsoda? – nyafogta Letitia. – Ki ő? És miért volt ez a nagy öldöklés? – Logan Elliot Chandler vagyok, Muircairn harmadik grófja – mondta a férfi mosolyogva. – Azért jöttem ide, Letitia, hogy elfoglaljam jogos örökségemet, de legfőképpen, hogy visszaszerezzem a feleségemet. Letitia döbbenten nézett az unokanővérére. – Te... te a felesége vagy? – Igen, húgom, úgyhogy fogd vissza a vágyaidat, ő az enyém. – De... – Lányom – szólt közte Penelope szigorúan –, ideje visszamennünk a várba. Elindultak a dombon, kerülgetve az útjukba eső hullákat, még sokáig lehetett hallani Letitia nyafogását, majd egy pofon is csattant. – Nem kellene visszaküldenünk Harcourt várába? – kérdezte nevetve Logan. – Remek ötlet – lelelte mosolyogva Kristiana.

229

CHARLENE CROSS

Egyszer csak Sebastian termett előttük. Logan hálásan ölelte meg a barátját. – De jó, hogy élve látlak. – Ezt mondom én is. Az óriás ezzel elindult, hogy megkeresse Alaint. Logan elkérte az egyik paraszt fáklyáját, és így szólt Kristianához: – Gyere, menjünk haza. Az asszony bólintott. Akkor meglátta, hogy Edward a fia sírján fekszik. – Vigyétek el onnan – mondta. – Az ott a fiunk sírja. MacHugh teste ne szennyezze be azt a helyet. – Oda való, abba a sírba – felelte Logan, magasra tartva a fáklyát. Kristiana a fénynél kibetűzte, mi van a kőre írva: Beteljesedett a bosszú. – Mi ez? Logan nem szólt. Nézte, amint a parasztok ellátják a sebesülteket, majd elindultak a vár felé. Logan parancsára Edward MacHugh-nak még a nyomát is eltakarították a várból. Kristiana a széles ágyban feküdt, karját összefonta a mellén, úgy nézte, amint a férje föl-alá járkál a szobában. – Igen, nemegyszer becsaptalak – mondta Logan, megvakarva a fejét. – De már megmagyaráztam, miért. Azért jöttem ide, hogy kiszabadítsalak, de amikor megláttam, hogy gyereket vársz, igen nagy haragra gerjedtem. Kicsi volt a hasad, Kristiana. Túl kicsi ahhoz, hogy elhiggyem, az enyém a gyerek. Az Isten büntessen meg érte, de azt akartam, hogy szenvedj. Én is meg voltam bántva, azt hittem megcsaltál. – Odafordult az asszonyhoz, de annak rezzenéstelen maradt az arca. Logan ekkor fölkapta a tőrt az asztalról és odanyújtotta neki. – Tessék – mondta és odatérdelt az ágy mellé. – Vedd el, istennőm, és döfd a szívembe. Ha nem bocsátasz meg, minek éljek? Kristiana a férfi szemét nézte. Mint az arany napsütés, gondolta. És én csak ebben a meleg fényben tudok élni. Elvette a tőrt és a férfi mellének szegezte. – Akkor, első éjjel kellett volna, hogy leszúrjalak, amikor találkoztunk – mondta mosolyogva.

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

230

– De nem tetted – válaszolta Logan. Kristiana elhajította a tőrt. A férfi átölelte a derekát, s ajkával ráhajolt az asszonyáéra. Abban a pillanatban valaki kopogott. – Majd folytatom – szólt Logan. – Tessék! – kiáltotta és fölállt. Kinyílt az ajtó és Sebastian viharzott be. – Megfelel a szoba az úrnak és a hölgyének? – Még nem tökéletes – felelte Logan, s a két férfi összenézett. Logan visszafordult Kristianához. – Van még egy valami, édes, amiről nem tudsz. Mi jöhet még?, gondolta Kristiana. – Hát nem volt ennyi elég? – kiáltott föl és kiugrott az ágyból. – Mi az, mondd hát! Logan intett Sebastiannak, mire az odament a félig nyitott ajtóhoz. Kitárta és beengedte Malát, akinek egy kis csomag volt a karjában. Kristiana először Loganre nézett, majd a dajkájára. Aztán vissza Loganre. – Ajándék – suttogta a férfi –, Malától és tőlem, neked. – Nyújtsd ki a kezed, gyerekem. Kristiana, mintegy álomban, engedelmeskedett. Amikor átvette a batyut, elhúzta a takarót. Egy fekete hajkoronával keretezett apró arcocska nézett föl rá. Szeme kék volt, de a szembogara közepén aranykarikák csillogtak. – A fiad – mondta könnyes szemmel Mala. Kristiana Loganre nézett. – De hisz'... – Igen, a mienk, szerelmem – szólt a férfi... – Azért kellett elvennünk tőled, hogy Edward meg ne ölje – kezdte, majd elmesélte az egész történetet, s azt is, Mala mennyit segített. – Az uraság visszahozta a fiát az életbe – mondta Mala, s boldogan mosolygott, amikor meglátta Kristiana hálás, szerelmes tekintetét. – Igen – erősítette meg Logan. – Edward azt akarta, hogy temessék el a gyereket. Én ott akartam megküzdeni vele, azon a dombon, s úgy gondoltam, az a jelképes sír épp megfelelő hely lesz. Az ő sírfeliratát olvastad. Elérte a bosszúm. Senkinek nem árthat többé.

231

CHARLENE CROSS

Kristiana fölhúzta a szemöldökét. – Mind meg voltatok róla győződve, hogy nem tudom tettetni a gyászt. Ezért aztán valóban szenvednem kellett. – Tudod, Kristiana, a szemed mindent elárul – szólalt meg Logan lágyan. – Edward nem hitte volna el. Kristiana neki akart menni puszta kézzel mindnyájuknak. De a kicsi a karjában felnyöszörgött, s Kristianának menten elszállt a dühe. Hiszen él, és él az apja is. Mosolyogva pillantott Loganre. – Megbocsátok, de ajánlom, ez legyen az utolsó! – Megesküszöm, édes. Akkor a kisbaba hangos sírásra fakadt. – Mit csináljak vele? – kérdezte az anyja Malától. – Csak nem éhes? – Dehogynem – lelelte Mala. – Itt az ideje, hogy megetesd. Kristiana elcsodálkozott: – Én? Mala odafordult a férfiakhoz. – Most, kérlek, hagyjatok magunkra. A kicsi egyre hangosabban követelőzött, Logan és Sebastian, átölelve egymás vállát, kimentek. A kisfiú mohón szopni kezdett. – Ugye, végig fejted a tejedet? – kérdezte a dajka. – Úgy tettél, ahogy mondtam? – Kristiana azt hitte, hogy ez őmiatta van, hogy megkönnyebbüljön, de nem apadt el a teje. Most rájött, miért volt mindez. – Nagy ravasz vagy te, Mala. – Hát nem minden cigány az? – vigyorgott rá az asszony. Amikor a baba jóllakott, betették a bölcsőjébe, amelyet közben Logan és Sebastian behoztak a szobába. Mala és Sebastian elköszöntek, és magukra hagyták a boldog családot. – Mi legyen a neve? – kérdezte Kristiana. – Szeretném, ha Sebastian után Doyle lenne. – Logan elmesélte Kristianának a találkozásuk történetét. – Ha ő nem talált volna meg akkor a barlangban, nem lennék itt. – Nagyon hálás vagyok neki ezért. Jó, legyen Doyle. – Doyle Henry Robert Harcourt Chandler – az örökösöm. Kristianának eszébe jutott valami. – Mi törvényes házasok vagyunk? Úgy értem, az egyház és a király elismerik a fiunkat törvényesnek?

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

232

– Kihallgatást kértem Jakabtól. Ha megtudja az igazságot, nincs kétségem afelől, hogy visszaállítja a rangomat és a címemet, s hogy Doyle lesz a jogos örökösöm. – A karjába vonta a feleségét. – De látni akarom a többieket is. – Miféle többieket? – Hát az öccsét meg a húgát. Vagy inkább kettőt, hármat mindegyikből. Kristiana rámosolygott. – Ha belegondolunk, milyen könnyen fogant ő, lehet, hogy már útban is van a testvére. – Logan összevonta a szemöldökét. – Csak nem gondolod, hogy az ilyesmit a véletlenre bízom? Nem, istennőm, nem bízhatjuk a vaksorsra. Addig próbálkozunk, amíg biztosak nem leszünk a dologban. – Fölkacagott. – És akkor még tovább próbálkozunk. Muircairn harmadik grófja elfoglalta jogos helyét az ágyban, imádott Kristianája oldalán.

233

CHARLENE CROSS

Epilógus 1541. június Alkonyatkor Logan Sebastian Doyle-lal az oldalán belovagolt Muircairn várába. Rámosolygott Penelopéra, aki, tudta, Sebastian üdvözlésére jött elébük. Elnézést kért és belépett a nagyterembe, majd fölsietett a lépcsőn a szobája felé. Amikor belépett, Mala épp Doyle-t tette tisztába. – Hol van Kristiana? – kérdezte Logan meglepetten. Mala észrevette a türelmetlenséget a férfi hangjában. Az úr már több mint egy hete távol volt. Mala tudta, hogy alig várja, hogy viszontlássa az asszonyát. – Meglepetést készített számodra. Azt mondta, hogy menj a patak parti erdőbe. És hogy te tudni fogod, hova. Logan tudta is, mert nemegyszer szeretkeztek ott Kristianával. Valójában persze nem sok hely volt, ahol ne szeretkeztek volna. Logannek belenyilallt az ágyékába, megigazította a ruháját, megköszörülte a torkát: – Köszönöm, Mala – mondta. Megsimogatta a fia arcát, adott egy csókot a homlokára és kiment. A fák közül figyelte a patakban fürdő nimfát, akinek domborodó hasában megint új élet rejtezett. Az asszony elément, telt kebleiből tej csordogált. Fölragyogott az arca, intett a férfinak, majd hátralépett. Logan pillanatok alatt ledobta a ruháját és bent termett a vízben. – Minden rendben van, édes – mondta, miután forró csókot váltottak. – Jakab visszadta a földjeimet és a címeimet. S a cigányokról szóló dekrétuma értelmében a házasságunkat is elismeri. – De jó! – suttogta Kristiana, miközben a férfi mellét csókolgatta. – Doyle tehát törvényes örökösöm – lihegte elfúlva az a gyönyörtől. – Persze Jakab örül, hogy a templomban is... Ó, egek, te asszony, mit teszel te velem?

SZERELEM ÉS BOSSZÚ

234

Kristiana akkor lebukott a víz alá. Amikor megint följött, szeme találkozott Logan szerelmes pillantásával. – Játszani akarsz? Hát jó, tessék. – Fölkapta Kristianát a karjába és letette az erdőben kiterített pokrócra. – Hiányoztál, édes – mondta rekedten, ahogy a nő széttárt combjai közt térdelt. – Istenem, mennyire hiányoztál! Kristiana a gyönyörtől ernyedten hevert s a csillagokat nézte. Logan a nő mellén nyugtatta a fejét, az meg simogatta ura fekete sörényét. Úgy alszik, mint egy kisbaba, gondolta Kristiana mosolyogva. A hold fényénél elnézte a férfi szép vonásait. Ugyanúgy itthon van itt is, a természetben, mint a várban, gondolta. De hisz' ő maga is épp így van ezzel. Szidi azt mondta valaha, hogy a szerencsések egyszer rátalálnak az igaz szerelemre, ám nem kevés szenvedés árán. Igen, szenvedtek ők is eleget, de, különösen az utóbbi időben, földöntúli boldogságban volt részük. Kristiana hálás volt, hogy megtalálta az igazit, aki ott feküdt végre a karjaiban. Legyen bár cigány vagy gróf, örökké szeretni fogja. Ami, az igazat megvallva, egy csöppet sem esett nehezére.

Vége