Cecelia Ahern - A Szerelem Kézikönyve

Cecelia Ahern

A szerelem kézikönyve

ATHENAEUM Budapest

ATHENAEUM Budapest Copyrig ht © Cecelia Ahern 2013 Hung arian translation © Babits Péter, 2014 ISBN 978-963-293-338-2 Elektronikus verzió: eKönyv Mag yarország Kft. www.ekonyv.hu

Davidnek, aki megtanított rá, hogyan legyek szerelmes

1 Hogyan beszéljünk le valakit

Azt mondják, kétszer nem üt be a ménkű. Ez nem ig az. Mármint ig az, hog y mondják, csak nem íg y van. A NASA tudósai kiderítették, hog y a felhőkből lecsapó villámok sokszor kettő vag y több helyen is érintik a talajt, és annak az esélye, hog y eltaláljanak valakit, neg yvenöt százalékkal mag asabb, mint hinnénk. Az emberek ilyenkor persze arra g ondolnak, hog y a ménkű sosem csap kétszer ug yanoda, csakhog y ez szintén tévedés. Noha annak az esélye, hog y valakit villámcsapás ér, csupán eg y a háromezerhez, 1942 és 1977 között a virg iniai parkőrt, Roy Cleveland Sullivant például hét különböző alkalommal is eltalálta a villám. Roy valamennyi alkalmat túlélte, hog y vég ül hetveneg y éves korában, állítólag szerelmi bánatában ag yonlője mag át. Ha eg y pillanatra elfelejtjük a villámos metaforát és eg yszerűen kimondjuk, amire g ondolunk, akkor azt kapjuk, hog y ugyanaz a valószínűtlen esemény sosem történik meg kétszer ugyanazzal az emberrel. Nem ig az. A szerelmi bánat semmihez sem hasonlítható szenvedés, s ha Roy valóban viszonzatlan érzelmei miatt dobta el az életét, neki aztán tudnia kellett, hog y vannak, akik szinte vonzzák a villámcsapásokat. Ezzel el is jutottam történetem lényeg éhez és a velem meg esett két valószínűtlen esemény közül az elsőhöz. Azon a fag yos decemberi éjszakán, 11 órakor, eg y olyan helyen találtam mag am, ahol még sosem jártam. Nem a lelkiállapotomra célzok, szó szerint nem ismertem ezt a dublini környéket. A dermesztő szél átfújt eg y félbehag yott southside-i építkezésen, kísérteties dallamokat játszott a kitört üveg eken és az állványzat csapkodó fóliáin. Az ablakok helyén sötét lyukak ásítottak; mindenfelé befejezetlen felületek álnok kátyúkkal és felforg atott kockakövekkel, odahányt csövekkel eltorlaszolt erkélyek és vészkijáratok, ötletszerűen kezdődő és a semmiben vég ződő vezetékek – mint eg y modern trag édia díszlete. Már a látványtól meg borzong tam, nem kellettek hozzá a mínuszok. Eg y ilyen lakótelepet összehúzott füg g önyök mög ött pihenő családoknak kellett volna meg töltenie, ehelyett minden kihaltnak tűnt; az otthonokat sorsukra hag yták eg ykori tulajdonosaik, akiket a tűzvédelmi rendszabályok durva áthág ásánál sokkal jobban zavart az a számtalan beváltatlan íg éret, amellyel az ing atlanboomon felbátorodott beruházók rávették őket az időzített bombáknak is beillő luxuslakások meg vásárlására. Nem lett volna szabad ott lennem. Tilosban jártam, elsősorban még sem emiatt kellett ag g ódnom. Komoly veszélynek tettem ki mag am, s mint nem szívesen látott betolakodó, jobban tettem volna, ha sarkon fordulok és elsietek arra, amerről jöttem, mielőtt még nag yobb veszélybe kerülök. Pontosan tudtam ezt, még is tovább g ázoltam a törmelékben és

dacoltam a szorító g yomorg örcsömmel. Bementem. Neg yvenöt perccel később ismét odakint álltam, borzong va és didereg ve vártam a rendőröket, ahog yan a diszpécser kérte. A távolban mentő fényeit láttam, közvetlenül mög öttük eg y jeltelen rendőrautóval. Utóbbiból pattant ki a borostás, kócos és mog orva, ám valamiért még sem elrettentő küllemű Mag uire nyomozó, akin látszott, hog y mint érzelmileg zaklatott, rug óra járó felhúzott fig ura, bármelyik pillanatban képes kiug rani a dobozából. Noha laza meg jelenése alapján akár eg y rockbanda tag jának is beillett volna, a tény, hog y történetesen neg yvenhét éves nyomozó, sokat rontott stílusos külsején, ug yanakkor aláhúzta helyzetem komolyság át. Miután mindenkit elirányítottam Simon lakásába, visszatértem a szabadba, és ott vártam ki, hog y elmondhassam a történetem. Beszéltem Mag uire nyomozónak Simon Conwayről, az odabent meg ismert 36 éves férfiról, akit ötven másik lakástulajdonossal eg yütt biztonság i okokból költöztettek ki a telepről. Simon jobbára a pénzről beszélt, meg a hatalmas nyomásról, hog y jelzálog hitelt kell fizetnie eg y olyan lakás után, amiben nem lakhat, miközben a városi tanács feltehetően nem fizeti tovább a felajánlott szükség lakás bérletét, ráadásul épp most veszítette el a munkáját. Felidéztem a beszélg etésünket Mag uire nyomozónak, bár a saját szavaimra alig emlékeztem, íg y leg inkább ide-oda csapong tam a mondatok között, amiket vélhetően mondtam – vag y amiket, íg y utólag os bölcsesség g el, mondanom kellett volna. A helyzet az, hog y amikor belebotlottam, Simon Conway éppen eg y pisztolyt tartott a kezében. Eng em talán még jobban meg lepett a találkozás, mint őt, hog y felbukkantam elhag yatott otthonában. Nyilván azt feltételezte, hog y a rendőrök küldtek be tárg yalni, én pedig nem árultam el, hog y erről szó sincs – sőt, el akartam hitetni vele, hog y eg ész sereg ember áll a hátam mög ött; bár miközben azt a fekete pisztolyt szorong atta a kezében és beszéd közben lázasan leng ette, keményen küzdöttem a kísértéssel, hog y lebukjak, fedezéket keressek vag y csak kirohanjak a szobából. Bármennyire is buzg ott bennem a félelem, próbáltam elterelni a fig yelmét és addig csitítg atni, amíg le nem teszi a feg yvert. A g yerekeiről beszélg ettünk. Tőlem telhetően ig yekeztem felcsillantani a fényt az alag út vég én, és sikerült is elérnem, hog y leteg ye a feg yvert a konyhai pultra. Ekkor hívtam fel a rendőröket, de miután kinyomtam a telefont, történt valami. Ártatlannak vélt szavaim, amelyekről már tudtam, hog y jobb lett volna mag amba fojtanom őket, elindítottak eg y láncreakciót. Simon rám nézett, de tudtam, hog y nem eng em lát. Eg észen meg változott az arca. A fejemben azonnal meg szólalt a vészcseng ő, de mielőtt esélyem lett volna bármit szólni vag y tenni, felkapta és a halántékához szorította a pisztolyt. A feg yver elsült.

2 Hogyan hagyjuk el kíméletesen a férjünket

Olykor, ha valami szívbe markolóan valóság os dolg ot látunk vag y tapasztalunk, hirtelen eleg ünk lesz a színlelésből. Idiótának, sarlatánnak érezzük mag unkat tőle. El akarunk határolódni mindentől, ami hamis – akár ártatlan és ártalmatlan, akár komolyabb dolog , mint, mondjuk, a házasság unk. Velem is ez történt. Aki azon kapja mag át, hog y irig yli mások kútba esett házasság át, tudhatja, hog y az övé még nag yobb bajban van. Erre jöttem rá az elmúlt néhány hónapban, még hozzá azon a szokatlan módon, amikor tudunk valamit, meg nem is. Miután vég e lett, belém villant a felismerés: mindig is tudtam, hog y a házasság om rossz. Amíg nyakig benne voltam, kerestem a boldog pillanatokat és reménykedtem, a pozitív g ondolkodás pedig önmag ában heg yeket képes meg mozg atni, de eg y házasság ot még sem lehet ábrándokra építeni. Vég ül ez az esemény – a Simon Conway-incidens, ahog y neveztem – seg ített felnyitni a szemem. Tanúja lettem életem eg yik leg valóság osabb történésének, s emiatt abba akartam hag yni a színlelést – én is valóság os akartam lenni, hog y minden tiszta és őszinte leg yen az életemben. A nővérem, Brenda a poszttraumás stressznek tudta be házasság om válság át, és könyörg ött, hog y beszéljek erről valakivel. Elárultam neki, hog y már eleg et beszéltem róla: ez a belső párbeszéd már jó ideje zajlik bennem. Ig azat is mondtam, Simon csupán siettette a boldog talan vég kifejletet. Brenda természetesen nem erre a válaszra várt, szerinte eg y szakemberrel kellett volna a konzultálnom erről, nem tök részeg en hülyeség eket beszélni a konyhájában, hétköznap éjfélkor. A férjem, Barry eleinte meg értően viselkedett és támog atott a szükség órájában. Ő is azt hitte, hog y váratlan döntésem csak meg késett utóreng és, amit az a pisztolylövés kavart, ám amikor felismerte a helyzet komolyság át – minthog y összepakoltam a holmimat és kiköltöztem az otthonunkból –, nem habozott mindennek elmondani. Nem hibáztattam ezért, bár soha életemben nem voltam dag adt, és valamiért azt hittem, jobb szívvel g ondol anyámra. Azt is meg értettem, hog y mindenki összezavarodott és képtelen hinni nekem. Ahhoz lehetett köze, hog y mindaddig tökéletesen lepleztem boldog talanság om, és soha nem értettem az időzítéshez. A Simon Conway-incidens éjszakáján, miután kiderült számomra, hog y az a vérfag yasztó sikoly az én torkomból tört fel, és másodszor is beszéltem a rendőrökkel, hog y jeg yzőkönyvbe veg yék vallomásomat, majd ittam eg y csésze teát a helyi EuroSparban, hazaautóztam és nég y dolg ot tettem. Először, a meg tisztulás reményében lezuhanyoztam;

másodszor, fellapoztam Hogyan hagyjuk el kíméletesen a férjünket című szamárfüles könyvemet; harmadszor, eg y erős kávéval és eg y szelet pirítóssal felébresztettem Barryt, hog y közöljem vele: a házasság unknak vég e; és neg yedszer, amikor az okokat firtatta, bevallottam, hog y láttam eg y ember halálát. Íg y visszatekintve, Barry alaposabb tájékoztatást kapott arról az öng yilkosság ról, mint házasság unk válság áról. Ezután tanúsított viselkedése őszintén meg lepett – saját sokkos állapotom nemkülönben –, mert mindig azt hittem, hog y alaposan utánaolvastam a kérdésnek. Nem felkészületlenül vág tam bele az életváltoztatásba, előre tudtam, hog yan érzünk-érezhetünk majd, ha eg yszer úg y döntök, vég et vetek a házasság unknak. Készen akartam állni, ha valaha úg y találom, hog y ez a helyes döntés. Nem eg y barátom elvált, hosszú éjszakákon át hallg attam őket, még sem ötlött fel bennem soha, hog y a férjem íg y kifordul mag ából – mintha teljes személyiség -átültetésen ment volna át, hog y ezzé a rideg , rosszindulatú, meg keseredett és ellenség es emberré váljék. A lakás – azelőtt a miénk, most már az övé; be sem tehetem oda a lábam. A kocsi – azelőtt a miénk, most már az övé; nem hajlandó osztozni rajta. Ha rajta múlik, minden mást is meg tart, ami azelőtt a miénk volt – még azokat a dolg okat is, amik nem kellenek neki. Szó szerint. Ha lennének kölykeink, azokat is meg tartaná, hog y soha többé ne láthassam őket. Eg yértelműen nyilatkozott a kávéfőzőről, rag aszkodott az összes csészéhez, kiborította a kenyérpirító elvesztésének g ondolata, és óriási hisztit csapott a forraló miatt. Ráhag ytam mindent a konyhában, a nappaliban, a hálóban, de még ekkor is követett a vécére, hog y pisilés közben tovább kiabáljon velem. Ig yekeztem olyan türelmesen és meg értően viselkedni, amennyire lehet. Mindig is jó hallg atóság voltam, odafig yeltem rá, nem értettem viszont a mag yarázkodáshoz, és meg lepett, hog y ennyire ig ényelné. Biztosan tudtam, hog y a lelke mélyén ő is ug yaníg y g ondolkodik a házasság unkról, csak mélyen meg sebezte a lelkét, hog y mindez vele történik, ezért elfeledte a pillanatokat, amikor mindketten úg y éreztük, hog y csapdába ejtett bennünket valami, ami kezdettől fog va elhibázott. A harag , mint tudjuk, rossz tanácsadó, ő még is hallg atott rá – ezért vártam a dühroham elmúlását, remélve, hog y eg yszer majd őszintén beszélhetünk. Tudtam, hog y tiszták az indítékaim, még is nehezemre esett elviselni, hog y ezt tettem vele. Erre rakódott rá a kudarc, hog y nem tudtam lebeszélni eg y ideg ent az öng yilkosság ról. A teher vég ül olyan súllyal nehezedett a vállamra, hog y hónapokig nem aludtam rendesen. Íg y visszatekintve úg y tűnt, hetekig egyáltalán nem aludtam. – Oscar – néztem az íróasztal túloldalán ülő üg yfélre. – A buszsofőr nem akarja meg ölni. – De ig en. Gyűlöl. Csak azért mondja, mert még nem látta, hog yan néz rám. – És ön szerint a buszsofőr miért érez íg y önnel kapcsolatban? Meg vonta a vállát. – Amint meg áll a busz, kinyitja az ajtót és fenyeg ető tekintettel vég ig mér.

– Ilyenkor szokott mondani valamit? – Ha felszállok, semmit. Ha nem, csak úg y morog rám. – Van, amikor nem száll fel? Elg yötörten felsóhajtott, mielőtt lenézett összefűzött ujjaira. – Nem mindig szabad az ülésem… – Az ülése? Ez újdonság . Miféle ülése? Felsóhajtott, amiért lelepleződött, azután töredelmes vallomást tett. – Nézze, a buszon mindenki meg bámul, oké? Én vag yok az eg yetlen, aki annál a meg állónál száll fel, ezért mindnyájan eng em néznek. Emiatt a sofőr mög ötti helyre ülök. Tudja, amelyik oldalvást van a többihez képest és az ablakra néz. Van olyan jó, mint eg y ablak melletti, még is elkülönül a többitől. – Ott biztonság ban érzi mag át. – Mag a a tökély. Ellennék eg észen a városig , de néha ott szokott ülni a lány, az az értelmi fog yatékos, aki az iPodját hallg atja és úg y énekli a Stepst, hog y az eg ész busz hallja. Ha ő ott van, nem szállhatok fel, s nemcsak mert az értelmi fog yatékosoktól ideg es leszek, de azért is, mert a helyemen ül, érti? Azt pedig nem látom, hog y ott van-e, amíg meg nem áll a busz. Vag yis felszállok meg nézni, hog y szabad-e a helyem, azután leszállok, ha a lány ott van. A buszsofőr ezért g yűlöl. – Mióta tart ez? – Nem is tudom, néhány hete? – Tudja, mit jelent ez, Oscar. Elölről kell kezdenünk az eg észet. – Ne már! – Tenyerébe temette az arcát és eg észen mag ába roskadt. – Félúton voltam a város felé… – Vig yázzon, nehog y kivetítse a mostani nyug talanság át eg y későbbi szorong ásra. Rag adjuk meg a probléma g yökerét. Holnap felszáll a buszra. Leül az első szabad helyre, bárhol a buszon, és utazik eg yetlen meg állót. Azután leszállhat és hazasétálhat. Másnap, szerdán, felszáll a buszra, helyet fog lal valahol, és fent marad két meg állót, azután hazasétál. Csütörtökön fenn marad három meg állót, pénteken pedig nég yet, érti? Apró lépésenként, fokról fokra haladva vég ül sikerülni fog . Nem tudtam biztosan, kit g yőzködök, őt vag y mag amat. Oscar lassan felemelte az arcát. Halálosan sápadtnak tűnt. – Meg tudja csinálni – tettem hozzá g yeng éd hang on. – Íg y olyan könnyűnek tűnik, de… – Tudom, hog y a mag a számára eg yáltalán nem az. Dolg ozzon a lég zéstechnikán. Nemsokára már nem lesz ennyire nehéz. Eg észen a városig fenn tud majd maradni a buszon, és akkor a mostani félelem helyébe az eufória lép. A leg szörnyűbb napokra hamarosan úg y fog emlékezni, mint a leg boldog abb időszakra, mert felülkerekedett minden nehézség en.

Nem tűnt túl mag abiztosnak. – Bízzon bennem. – Bízom, csak nem vag yok túl bátor. – Nem az a bátor, aki nem fél, hanem aki felülkerekedik a félelmén. – Ez is azokból van? – biccentett az önseg élyező könyvektől roskadozó polcok felé. – Nelson Mandela – mosolyodtam el. – Kár, hog y csak munkaközvetítő, remek pszichológ us lenne mag ából. – Feltornázta mag át a székből. – Tudja, ezt mindkettőnkért csinálom. Ha nég y meg állónál tovább fent tud maradni a buszon, jócskán kibővíti a munkalehetőség ek körét. Próbáltam kizárni a hang omból a feszültség et. Oscar számítóg épes g uruként könnyedén szerezhetett volna munkát (háromszor meg is tette), utazási g ondjai azonban korlátozták a lehetőség eit. Én csak seg ítettem neki leg yőzni a félelmeit, hog y kiközvetíthessem eg y helyre, ahol mindennap meg jelenik. Mindig retteg ett a vezetéstől, és autós oktatónak már tényleg nem szeg ődhettem el, de abba beleeg yezett, hog y leg alább a tömeg közlekedéstől való iszonyát meg próbálja leg yőzni. Vetettem eg y pillantást az órára a válla felett. – Oké, kérjen eg y időpontot Gemmától a jövő hétre. Alig várom, hog y meg tudjam, hog y ment. Amint becsukódott mög ötte az ajtó, lehervadt a mosolyom, és átfésültem a polcot Hogyan… kollekcióm eg yik darabja után. Az üg yfelek mindig rácsodálkoztak erre a reng eteg könyvre, míg én őszintén hittem, hog y eg yedül én tartom életben a barátnőm, Amelia kis könyvesboltját. Ezek a könyvek voltak az én bibliáim, a g yorsseg élyek, ha elveszettnek éreztem mag am vag y eg y bajos üg yfélnek kellett tanács. Tíz éve arról álmodtam, hog y én is kiadok eg yet, de sosem jutottam tovább, mint hog y leültem az íróasztalomhoz és bekapcsoltam a számítóg épet, készen arra, hog y kiírjak mag amból mindent – aztán csak bámultam a fehér képernyőre és a villog ó kurzorra, hog y az üresség tökéletesen visszatükrözze kreativitásom hiányát. A nővérem, Brenda szerint jobban izg atott az írás g ondolata, mint mag a az írás. Azt mondta, ha ig azán írni akarnék, meg tenném, minden áldott nap, ha csak a mag am kedvéért is, akár lesz belőle könyv, akár nem. Az író késztetést érez az írásra, akár van ötlete, akár nincs, akár van számítóg épe, akár nincs, akár van tolla és papírja, akár nincs. Ezt a vág yát nem befolyásolja az adott toll márkája vag y színe, sem hog y a kávéjában van-e elég cukor vag y nincs – mindazok a dolg ok, amelyek akadályt képeztek ötleteim szabad áramlása előtt, valahányszor leültem írni. Brenda sokszor bizonyította, mennyire csapnivaló az értékítélete, de attól tartottam, ebben a meg fig yelésben van némi ig azság . Írni akartam, de nem tudtam, hog y képes vag yok-e rá, és ha eg yszer tényleg elkezdem, akár az is kiderülhetett volna,

hog y nem vag yok. Hónapokig a párnám alatt tartottam Hogyan írjunk sikeres regényt című könyvemet, de eg yszer sem nyitottam ki, attól való félelmemben, hog y ha nem tudom követni a tippjeit, azzal automatikusan bizonyítom alkalmatlanság omat. Vég ül inkább bezártam a szekrénybe, hog y pihentessem a nag y álmot, amíg meg nem érik rá az idő. Vég ül meg találtam a polcon, amit kerestem: Hat tipp arra, hogyan rúgjunk ki egy alkalmazottat (képekkel). Nem biztos, hog y a képek seg ítettek, mindenesetre hosszasan álltam a fürdőszobai tükör előtt és próbáltam leutánozni a felelősség teljes munkaadó arckifejezését. Újra átolvastam a jeg yzeteimet is, amelyeket sárg a cetlin a borító belső felére rag asztottam, de még most sem tudtam, képes leszek-e erre. Cég em, a Rose Munkaközvetítő nég y éve működött, és ug yanennyi munkatársból állt, beleértve közös titkárnőnket, Gemmát, akit nem szívesen eng edtem el, de fokozódó anyag i nehézség eim miatt ezt a lehetőség et is mérleg elnem kellett. Még akkor is a jeg yzeteimet böng észtem, amikor kopog tatás hallatszott, amit tüstént követett Gemma belépése. – Gemma – nyög tem fel, miközben bűntudatosan próbáltam elrejteni előle a könyvet. Ahog y esetlenül betuszkoltam a túlzsúfolt polcra, kicsúszott a kezemből és szétnyílva a padlóra hullott, eg yenesen Gemma lába elé. Gemma kuncog va hajolt le, hog y felveg ye. Azután meg látta a címét és elsápadt. Ahog y felnézett rám, döbbenet, retteg és, zavar és fájdalom suhant át az arcán. Szóra nyitottam, majd eg yetlen hang nélkül becsuktam a szám, miközben hiába próbáltam visszaemlékezni, milyen sorrendben kellene közölnöm a híreket, mi lenne a helyes meg fog almazás és az illő arckifejezés – egyértelműség, együttérzés, az érzelgősség elkerülése? Nyíltan kommunikáljak, vagy csak érzékeltessem a lényeget? Túl sokáig haboztam, addig ra már mindent meg értett. – Hát, leg alább az eg yik hülye könyvednek volt értelme! – Könnyes szemmel nyújtotta felém, azzal sarkon fordult, felkapta a táskáját és kiviharzott az irodából. Meg kövültség emben is sajg ó szívvel tudatosult bennem, ahog yan meg nyomta a legalább szót. Én az ilyen könyvek szerint éltem. És beváltak. – Mag uire – mordult a kelletlen hang a telefonba. – Mag uire nyomozó? Itt Christine Rose. – Befog tam a másik fülem, hog y kizárjam a kitartó telefoncsörg ést, ami a falon át is behallatszott az előtérből. Gemma a nag yjelenet óta nem tért vissza, s miután képtelen voltam mindenkit összeterelni és kitalálni, hog yan osszuk fel Gemma feladatait, két kollég ám, Peter és Paul tüntetően meg tag adta olyasvalaki munkájának elvég zését, akit ennyire szívtelenül tettek lapátra. Mindenki ellenem fordult, akárhányszor is mondtam nekik, hog y tévedés történt. Mentség nek kevés volt annyi, hog y „nem akartam kirúg ni… leg alábbis még nem.” Katasztrofálisan alakult a délelőtt, de bármennyire eg yértelműnek tűnt, hog y szükség em

van Gemmára (amit nyilván Gemma is a fejembe akart vésni), a bankszámlám mást mutatott. Felerészben még mindig nekem kellett fizetnem a jelzálog kölcsönt Barryvel közös otthonunk után, miközben további hatszáz eurómba került az eg yszobás albérlet, ahol kivártam a lakás eladását. Tekintve, hog y olyasmit árultunk, amit senki sem akart meg venni, annyi pénzért, amiből eg yikünk sem boldog ult, abból kellett kiindulnom, hog y még sokáig rá leszek utalva a meg takarításaimra. Nehéz idők nehéz döntéseket szülnek – Barry máris hadba szállt az ékszerekért, amelyeket valaha tőle kaptam, most még is meg tartotta volna mag ának. Ma reg g eli üzenetéből leg alábbis ez derült ki. – Ig en? – mordult fel Mag uire, korántsem lelkesen, bár meg lepett, hog y a nevemre azért emlékszik. – Két hete próbálom elérni. Hag ytam üzenetet. – Meg kaptam őket, azzal van tele a hang postám. Nem kell íg y pánikolnia. Nincs bajban. Ez szíven ütött. Eddig eszembe sem jutott, hog y bajban lehetnék. – Nem ezért hívom. – Nem? – színlelt meg lepetést. – Csak mert még mindig nem mondta el, mit keresett abban az elhag yatott házban, eg y körülzárt mag ánterületen, éjjel tizeneg y órakor. Néma csendben tűnődtem el. Szinte minden ismerősöm feltette ezt a kérdést – akik nem, azok is láthatóan ezen ag yaltak –, de én senkinek nem árultam el. Gyorsan témát váltottam, mielőtt még újra nekem szeg ezte volna a kérdést. – Azért hívom, mert érdekelne, mi lett Simon Conwayjel. Itt a temetésére g ondolok. Nem találtam róla semmit a lapokban, de miután az eset már két hete történt, nyilván elkerülte a fig yelmemet. – Próbáltam kiszűrni hang omból a bosszúság ot. További értesülésekre vadásztam, mert Simon távozása nyomán hatalmas űr keletkezett az életemben és számtalan kérdés a fejemben. Nem nyug hattam, amíg meg nem tudtam mindent, ami azóta történt és elhang zott. Ki akartam deríteni a család elérhetőség ét, hog y elmondhassam mindazt a reng eteg csodálatos dolg ot, amit róluk mondott – hog y mennyire szereti őket, s hog y annak, amit tett, semmi köze hozzájuk. A szerettei szemébe akartam nézni, és úg y elmondani, hog y meg tettem mindent, amit tudtam. Az ő fájdalmukat próbáltam enyhíteni vag y a saját bűntudatomat? Miért baj az, ha mindkettőt? Nem akartam olyan szánalmasnak tűnni, hog y eg yenesen felteg yem Mag uire-nek a kérdéseimet, és tudtam, hog y amúg y se válaszolna, de a történtek után akkor sem húzhattam csak úg y eg y vonalat. Többet akartam – több kellett. – Két dolog . Először is, eg yetlen áldozattal sem szabad érzelmileg azonosulnia. Rég óta benne vag yok a mókában és… – Mókában? Vég ig néztem, amint eg y férfi a szemem láttára kiloccsantja az agyát. Ez mag ának móka? – Elcsuklott a hang om, amiből arra következtettem, hog y ideje leállnom. Hosszú csend lett. Meg borzong tam és a tenyerembe temettem az arcomat. Ezt elszúrtam.

Összeszedtem mag am és meg köszörültem a torkom. – Halló? Vártam az ag yas választ, valami cinikus és szenvtelen beszólást, de csak nem jött. Akárhonnan is beszélt Mag uire, a háttérben hirtelen csend lett, amitől az a kényelmetlen érzésem támadt, mintha mindenki minket fig yelne. – Tudja, vannak szakembereink, akikkel beszélg ethet eg y ilyen trauma után – lág yult el a hang ja. – Akkor éjjel is mondtam. Odaadtam a névjeg yem. Meg van még ? – Nem akarok beszélni senkivel – csattantam fel indulatosan. – Na persze. – Abba is hag yta a jópofizást. – Nézze, ahog y már mondtam, mielőtt durván félbeszakított, nincs temetés. Nem is volt. Nem tudom, honnan szedte ezt, de meg vezették. – Hog y érti? – Valaki elhintett eg y süket szöveg et, átverte, rászedte… – Nem azt. Hog y érti, hog y nincs temetés? A fickónak szinte fizikai fájdalmat okozott elmag yarázni valamit, ami ilyen ordítóan nyilvánvaló. – Úg y, hog y nem halt meg . Leg alábbis még nem. Kórházban van, majd kiderítem, melyikben. Szólok, hog y értesítsék mag át, ha majd olyan állapotban lesz, hog y meg látog athatja. Addig is kómában fekszik, úg yhog y nem beszél sokat. Eg y szót se tudtam kinyög ni. Kínosan hosszúra nyúlt a csend. – Van még valami? – Újra mozg ásba lendült, hallottam eg y ajtó csapódását, ahog yan visszatért a hang os szobába. Küszködve próbáltam előállni valami tudatos g ondolattal, miközben lassan belerog ytam a karosszékbe. Amikor tanúi vag yunk a csodának, eg y pillanatra elhisszük, hog y minden lehetség es.

3 Hogyan ismerjünk fel egy csodát és mihez kezdjünk vele

A szoba mozdulatlanság ában és csendjében csak Simon szívmonitorjának kitartó csipog ása és lég zőkészülékének fújtatása hallatszott. Simon mag a tökéletes ellentéte volt annak, amilyennek utoljára láttam. Most eg észen békésnek tűnt, s bár arcának jobb oldalát és az eg ész fejét bepólyálták, a bal fele olyan derűs benyomást tett, mintha mi sem történt volna. Ezt a felét választottam, amikor leültem. – Ott voltam, amikor halántékon lőtte mag át – mag yaráztam az üg yeletes nővérnek, Ang elának. – Eg yenest ide tartotta a feg yvert. – Meg mutattam. – Azután meg húzta a ravaszt. Láttam, ahog y… minden… szerteszét… Hog yan maradhatott még is életben? Ang ela elmosolyodott, szomorúan, mintha ig azából nem is mosolyog na, csak működtetné a száj körüli izmokat. – Talán csoda történt? – Miféle csoda az ilyen? – fog tam suttog óra, nehog y Simon meg hallja. – Eg yre csak ezt forg atom a fejemben. – Elolvastam a könyveket az öng yilkosság ról és arról, mit kellett volna mondanom. Az állt bennük, hog y ha rá tudunk venni valakit, aki öng yilkosság g al fenyeg etőzik, hog y g ondolkodjon racionálisan, s eközben tudatosan felmérje tettének visszavonhatatlan következményeit, akkor talán meg g ondolja mag át. Az öng yilkosok ig azából g yors meg oldást keresnek, hog y vég et vessenek a lelki fájdalomnak, nem az életüket akarják eldobni, ezért azzal seg íthetünk a leg többet, ha meg mutatjuk a fájdalom csillapításának eg yéb módszereit. – Azt hiszem, jól reag áltam, különösen annak fényében, hog y nincs tapasztalatom. Tényleg elértem hozzá, eg y pillanatra mindenképp, hiszen vég ül letette a feg yvert. Hag yta, hog y hívjam a rendőröket. Eg yszerűen nem értem, mitől tért vissza a korábbi állapotába. Ang ela a homlokát ráncolta, mint aki olyat lát vag y hall, ami nem tetszik neki. – Ug ye, tudja, hog y ez nem a mag a hibája? – Ig en, tudom – vontam meg a vállam. Elg ondolkodva méreg etett, míg én a kórházi ág y jobb első kerekére fókuszáltam. Fekete nyomot hag yott, valahányszor arrébb tolták, reng eteg fekete nyomot, előre-hátra; próbáltam meg számolni, hányszor mozdíthatták már meg . Leg alább tucatszor. – Tudja, vannak, akikkel beszélhet erről az eg észről. Nem lenne rossz ötlet meg szabadulni ettől a bűntudattól… – Miért mondja ezt mindenki? – nevettem, tőlem telhetően felhőtlenül, de már éreztem, ahog yan a mélyről jövő harag kezdi átég etni a mellkasom. Belefáradtam, hog y folyton

analizálnak, és úg y kezelnek, mintha kezelésre lenne szükség em. – Jól vag yok. – Akkor eg y kicsit kettesben hag yom vele. – Ang ela ellépett az ág ytól, fehér cipőjében olyan nesztelenül suhant, mintha a padló felett járna. Most, hog y idáig jutottam, nem ig azán tudtam, mihez kezdjek. Simon keze után nyúltam, de visszafog tam mag am. Ha tudatánál volt, talán azt sem akarta, hog y hozzáérjek; talán eng em hibáztatott a történtekért. Vég tére is, az én feladatom lett volna meg állítani, még sem tettem. Talán tőlem várta, hog y fordítsak a helyzeten és kimondjam a meg felelő szavakat, de én cserbenhag ytam. Meg köszörültem a torkom. Gyorsan körülnéztem és meg g yőződtem arról, hog y senki sem hallg at ki minket, mielőtt közelebb hajoltam hozzá, de annyira azért nem közel, hog y meg riasszam. – Hé, Simon – suttog tam. Fig yeltem a reakcióját. Semmi. – Christine Rose vag yok, akivel… akkor este beszélt. Remélem, nem bánja, ha eg y kicsit elücsörg ök itt. Vártam valamit, bármit, amíg az árulkodó jeleket lestem az arcán és a kezein, hog y felzaklatja a jelenlétem. Nem akartam neki még több g yötrelmet okozni. Amikor a felszínen minden változatlan, nyug odt és rezdületlen maradt, hátradőltem és kényelembe helyeztem mag am. Nem arra vártam, hog y mag ához térjen, nem tartog attam neki semmilyen mondanivalót, csak jólesett ott lennem, ebben a nyug alomban, mellette. Mert amíg mellette voltam, addig sem lehettem máshol, hog y rajta mereng jek. Kilenckor, a látog atási idő vég én senki sem kért meg , hog y távozzam. Ebből arra következtettem, hog y a szokványos látog atási idő nem vonatkozik az olyanokra, mint Simon, aki kómában fekszik, eg y g ép tartja életben, és az állapota mit sem javul. Arra szántam az ajándékba kapott időt, hog y elg ondolkodjam a saját életemről, Simonéról, és hog y a találkozásunk milyen visszavonhatatlanul meg változtatta mindkettőnk életét. Még csak hetek teltek el Simon öng yilkosság i kísérlete óta, de az életem máris bukórepülésben zuhant alá. Eltűnődtem, hog y mindez véletlen eg ybeesés-e, vag y a sors keze, hog y akkor ott kellett lennem. „Mit kerestél ott?”, kérdezte Barry zavartan és álmosan, amikor g yűrött arccal felkönyökölt az ág yban. Apró g ombszemei óriásira nőttek, ahog yan az éjjeliszekrényen tartott fekete keretes szemüveg után nyúlt és feltette. Nem tudtam, mit válaszolhatnék; most sem tudtam volna mit válaszolni. Túlság osan szég yenteljes lett volna kimondani, beismerni, milyen nevetség esen eltévedtem – s nem csak földrajzi értelemben. Eltekintve attól, mit kerestem, önmag ában az a tény is meg ért eg y misét, hog y eg y elhag yatott épületben kontaktusba keveredtem eg y feg yveres férfival. Szeretek seg íteni az embereknek, de nem hinném, hog y ezúttal csak erről lett volna szó. Született problémameg oldónak tartom mag am. Életem leg több területén azt a meg közelítést

alkalmazom, hog y ha valamit nem is lehet meg javítani, leg alább változtatni kell rajta, különösen, ha emberi viselkedésről van szó. Ezt a felfog ást örököltem apámtól, a másik problémameg oldótól, akinek muszáj volt elsajátítani a g yakorlatias g ondolkodást, ha már az anyjuk nélkül kényszerült felnevelni három lányt. Miután belőle értelemszerűen hiányzott az anyai ösztön, hog y tudja, mi a jó nekünk, és nem akadt senki más, akivel erről beszélhetett volna, jobb híján minket kérdezett, majd a válasz alapján kidolg ozta a meg oldást. Ő íg y intézte a dolg okat, úg y érezte, ezt kell tennie. Ha eg y apa mag ára marad három tíz év alatti lánnyal – akik közül a leg kisebb alig nég yéves –, tőle telhetően ig yekszik meg oltalmazni őket. A munkaközvetítés talán eg yszerű hivatásnak tűnik, de én mindig úg y tekintettem mag amra, mint a kerítőre, aki összepárosítja az alkalmas embert az alkalmas állással. A rendelkezésre álló energ iát a meg felelő cég hez kell irányítani, és fordítva: felismerni, mit tehet az adott cég az emberért. Ez néha pusztán matematika – üresedés eg y meg felelő képesítéssel rendelkező munkakeresőnek –, máskor azonban, ha olyanokba botlok, mint Oscar, messze túl kell lépnem a hatáskörömet. Az általam meg ismert emberek eltérő érzéseket táplálnak a céljaikkal kapcsolatban: eg yesek csupán elvesztették az állásukat és hatalmas stressz alá kerültek; mások eg yszerűen mással szeretnének fog lalkozni, és eltelnek a feszült, ám örömteli várakozással; meg persze ott vannak, akik először kerülnek ki a munkaerőpiacra és izg atottan lépnek életük új szakaszába. Akárhog y is, mindenki úton van, én pedig az eg észnek a sűrűjében. Mindig éreztem emiatt eg yfajta felelősség tudatot – seg íteni az embereknek, hog y meg találják a helyüket a világ ban –, Simon Conway most még is emiatt feküdt ebben a szobában. Nem akartam őt eg yedül hag yni, hog y visszatérjek a bérelt lakásba és tévé híján a nég y falat bámuljam. Sok barátomnál meg húzhattam volna mag am, de miután ezek közös barátok voltak Barryvel, vonakodtak felajánlani a lehetőség et, nem akartak belekeveredni és látványosan valamelyik oldalhoz húzni, különösen, miután eng em láttak a vétkes félnek, a vég zet g onosz asszonyának, aki összetörte Barry szívét. Inkább nem tettem ki őket ennek a stressznek. Brenda is hívott, hog y költözzek hozzá, de nem tudtam volna elviselni, hog y állandóan a vélt poszttraumás stresszemmel nyag g asson. Azt akartam, hog y szabadon járhassak-kelhessek és ne kelljen mindenféle kérdésre válaszolnom, kivált a józan eszemmel kapcsolatban. Szabadnak akartam érezni mag am, hiszen a házasság omból is ezért léptem ki. Az a tény, hog y otthonosabban éreztem mag am az intenzíven, mint bárhol máshol, sokat elárult rólam. Most elmondom, amit nem mondhattam el Mag uire nyomozónak, sem Barrynek, sem apámnak és a két nővéremnek, sem senki másnak. Eg y helyet kerestem, hog y valamivel jobban érezzem mag am a bőrömben. Persze ezt is az eg yik könyvemből szedtem: Hogyan

éljünk boldogságunk szigetén. A módszer lényeg e, hog y keresünk eg y helyet, amitől jobban érezzük mag unkat. Előfordulhat, hog y szép emlékeket őrzünk vele kapcsolatban, vag y eg yszerűen csak tetszenek a fények, esetleg olyan okból érezzük mag unkat jobban, amit tudati szinten nem is tudunk azonosítani. Miután meg találjuk ezt a helyet, a könyv különféle g yakorlatokat ajánl, hog y utóbb bárhol és bármikor felidézzük a vele kapcsolatos boldog érzéseket – ám ennek előfeltétele, hog y meg leg yen az alkalmas hely. Rég óta kitartóan kerestem, vég ül íg y jutottam el arra a lakótelepre, ahol akkor éjjel találkoztam Simon Conwayjel. Nem mag át a lakótelepet kerestem, hanem azt a helyet, amiből építési terület lett. És amiről boldog emlékeket őriztem. Eg y krikettmeccs zajlott itt, Clontarf és Sag g art között. Ötéves voltam, Anya alig néhány hónappal korábban halt meg . Emlékszem, kisütött a nap, először a hosszú, sötét, hideg tél után, mi pedig elmentünk a nővéreimmel meg nézni, hog yan játszik Apa. Az eg ész krikettklub kivonult. Emlékszem a sör szag ára, és még mindig érzem az ajkamon a zacskószámra falt sós mog yoró ízét. Már a meccs vég e felé jártunk, Apa dobott; láttam arcán a feszült koncentrációt, azt a tekintetet, amit az elmúlt hetekben szüntelenül, amikor a szeme csaknem elveszett összevont szemöldöke alatt. Harmadszor dobott, az ütőjátékos pedig rosszul számította ki az ívet és elhibázta. A labda a kapuba került, a fickó kiesett. Apa akkorát kurjantott és olyan lendülettel bokszolt a leveg őbe, hog y mindenki üdvrivalg ásban tört ki. Először meg ijedtem, rémülten néztem a tömeg es hisztériát, mintha mindenki elkapta volna azt a fura vírust, amit abban a zombifilmben láttam, csak én nem, de amikor láttam Apa arcát, már tudtam, hog y minden rendben. Széles mosoly terült szét rajta. Emlékszem a nővéreim arcára is. Őket se nag yon érdekelte a krikett – eg ész úton azért nyafog tak, mert szívesebben játszottak volna a barátaikkal –, de ahog y látták az ünneplést, ahog y a csapattársai a vállukra vették Apát, már ők is mosolyog tak, én pedig abban a pillanatban azt g ondoltam, hog y még is minden rendben lesz. Azért mentem a félbehag yott építkezésre, hog y újra átéljem mindezt, ám amikor odaértem, csak eg y kísértetházat találtam, a mélyén Simonnal. Miután akkor éjjel otthag ytam Simont a kórházban, tovább folytattam a keresést az olyan helyek után, amelyek boldog g á tesznek. Akkor már hat hete ezt csináltam: jártam a rég i általános iskolámnál; a kosárpályán, ahol először csókolt meg eg y fiú, akiről azt hittem, hog y sokkal menőbb nálam; a főiskolán; a nag yszüleim házánál és a g azdaboltban, ahová a nag yszüleim jártak; a parkban és a teniszklubban, ahol a nyaraimat töltöttem; az összes helyen, amiről csak kellemes emlékeket őrzök. Hirtelen sug allattól vezéreltetve felkerestem eg y g yerekkori barátnőmet, és lefolytattam vele a létező leg kínosabb beszélg etést, miközben mást se kívántam, csak elmenni máshová. Azért tértem be éppen őhozzá, mert ahog y arra sétáltam, hirtelen emlék éledt bennem: a friss sütemények forró, édes illata. Valahányszor

eg yütt játszottunk, az anyja mintha mindig sütött volna. Huszonnég y év múltán az illat eltűnt, ahog yan az anyja is, a helyükön csak elcsig ázott barátnőmet találtam, két izg ág a g yerekkel, akik mászókának használták, eg y perc nyug tot sem hag yva neki; ami kész szerencse, hiszen nem maradt eg ymásnak semmi mondanivalónk, leszámítva a benne bujkáló kimondatlan kérdést: Mi a nyavalyát keresel itt? Annyira azért nem álltunk közel. Abból kiindulva, hog y tényleg válság os időket élhetek meg , maradt benne annyi tapintat, hog y ezt nem mondta ki hang osan. Az első néhány hétben nem zavart a sikertelenség , a keresés még seg ített is múlatni az időt, de három hét után már határozottan kezdett ag g asztani, hog y nem találom a helyem. Ahelyett, hog y felvillanyozódtam volna, még azt a kevés szép emlékemet is feléltem. Simon meg látog atása után újult lendülettel vetettem mag am a keresésbe. Vág ytam a meg nyug vásra, és tudtam, hog y a bérelt lakás mag nóliaszínű falai között úg ysem találnám meg . Akkor is éppen ezt csináltam, amikor eg y rendkívül valószínűtlen esemény ug yanabban a hónapban ug yanazzal a személlyel másodszor is meg történt.

4 Hogyan tartsunk ki a végsőkig

Dublin utcái csendesek voltak azon a decemberi vasárnap éjszakán, eg yben keservesen fag yosak is, amikor a Welling ton Quay felől a Ha’penny Bridg e felé tartottam. A hóesés csak fenyeg etett, de még nem szakadt le. A Ha’penny – hivatalos nevén Liffey-híd – a város északi és déli felét kapcsolja össze elbűvölő kovácsoltvas korlátokkal keretezett ívével. A hídvám miatt lett Fél Penny, amit 1816-os építése után kivetettek. Ez a g yalog híd Dublin eg yik leg ismertebb látnivalója, ami különösen éjjel, kivilág ítva mutat jól. Azért választottam ezt a helyet, mert főiskolai tanulmányaim részeként, amikor közg azdaság tan mellett spanyolt is hallg attam, eg y évet Spanyolország ban kellett töltenem. Nem emlékszem, mennyire voltunk összetartó család anya halála előtt, arra viszont annál inkább, mennyire szorosra fűztük a kötelékeinket azt követően. Ahog y teltek az évek, eg yre inkább elképzelhetetlennek tűnt, hog y bármelyikünk kirepüljön a fészekből, a főiskolán azonban kiderült, hog y az Erasmus kézzelfog ható, meg kerülhetetlen valóság , és e felismerés nyomán túláradó vág yat éreztem arra, hog y a korábbi kötelékektől meg szabadulva próbára teg yem a szárnyaimat. Amint Spanyolország ba értem, már tudtam, hog y hibát követtem el – folyton csak sírtam, nem tudtam enni, nem tudtam aludni, alig ment a tanulás. Mintha kitépték volna a szívemet, hog y otthon, a családomnál maradjon. Apám minden áldott nap írt, saját és nővéreim életének minden apró-cseprő eseményét meg osztotta, hog y jobb kedvre derítsen, de ezzel csak még fájdalmasabbá tette honvág yamat. Aztán érkezett tőle eg y képeslap, ami seg ített továbblépni – vag y ha a honvág y meg is maradt, már tudtam kezelni. A képeslap az éjszakai Ha’pennyt ábrázolta, háttérben a kivilág ított dublini városképpel, alatta a Liffey vizén visszatükröződő színes fényekkel. Teljesen elbűvölt ez a kép: közelről meg vizsg áltam a képpontokra széteső embereket, próbáltam neveket és történeteket társítani hozzájuk, helyeket, ahová tartanak és ahonnan érkeznek – ismerős, általam is ismert helyeket. Éjszaka a szobám falára tűztem, nappal mindenhová mag ammal vittem, ettől úg y éreztem, mintha otthonom eg y része örökké velem lenne. Nem voltam annyira hülye, hog y pontosan ezt az érzést várjam a híd látványától, hiszen majd’ minden héten jártam erre. Mostanra g yakorlottan kerestem a helyem, ezért tudtam, hog y az érzés nem lesz azonnali és mindent elsöprő, még is reménykedtem, hog y ha majd ott állok, leg alább fel tudom idézni mag amban az emléket, az élményt, a hatást. Éjszaka volt, a háttérben ott világ ítottak Dublin épületei, s bár a parton emelt új házak eg észen más panorámát mutattak, mint a képeslap, a fények ug yanúg y tükröződtek vissza a sötét vízfelszínen. Minden olyannak tűnt, mint eg ykor.

Eg yvalamit leszámítva. Mag ányos, feketébe öltözött férfi kapaszkodott a híd külső felén, ahonnan letekintett az alatta örvénylő fag yos folyóra. A Welling ton Quay felőli lépcsőkön kisebb tömeg verődött össze. Mindenki a hídon álló férfira meredt. Miközben döbbenten csatlakoztam hozzájuk, azon tűnődtem, hog y Ray Cleveland Sullivan érezhette ezt, amikor másodszor is belevág ott a villám: Ne már megint! Valaki hívta a rendőröket. Most éppen arról folyt a társalg ás, mennyi időbe telik kiérniük, meg hog y addig ra talán késő lesz. Mindenki előállt valami hasznos ötlettel, mit kellene tenni, míg én önkéntelenül Simon arcát láttam mag am előtt, mielőtt meg húzta a ravaszt, majd utána, az intenzíven. Felidéztem, hog yan változott meg a kifejezése, mielőtt újra mag ához vette azt a pisztolyt. Valami elpattant benne. Attól, amit mondtam? Nem emlékeztem, pontosan mit mondtam, de talán én tehettem az eg észről. A két kislányra g ondoltam, amint várják, hog y apu felébredjen, amint azon tanakodnak, miért nem kel fel, ahog y máskor. Azután újra mag am előtt láttam a hídon álló férfit és a számtalan életet, amit örökre meg változtat azzal, hog y vég et akar vetni a fájdalmának, és képtelen más kiutat találni. Az adrenalin hirtelen felpezsdült az ereimben, ettől nem is dönthettem volna másként. Nem maradt választásom: meg kellett mentenem. Ezúttal minden más lesz. Simon Conway óta jó néhány könyvet elolvastam, próbáltam rájönni, hol szúrtam el, hog yan kellett volna lebeszélnem. Első lépésként a férfira kellett összpontosítanom, ki kellett zárnom mag amból a csődületet. Mellettem hárman tovább vitáztak azon, mit kellene tenni, ami nem vált senki hasznára. Feltettem a lábam a lépcsőre. Képes vag yok rá, mondog attam mag amban, ettől mag abiztosnak és összeszedettnek éreztem mag am. A fag yos szél úg y csapott arcon, mintha fig yelmeztetni akarna: „Ébresztő! Lég y résen!” A füleim máris sajog tak a hideg től, orrom elzsibbadt és folyni kezdett. Tetőzött a dag ály, a Liffey feketén és zavarosan, ellenség esen és rémisztően örvénylett. Elszakadtam a mög öttem várakozó emberektől, és próbáltam elfeledkezni arról, hog y a dermesztő széllel minden szavam, minden szuszog ásom eljut a fülükhöz. Eg yre tisztábban láttam a férfit: talpig feketében állt a korlát rossz oldalán, a víz felett átívelő keskeny peremen, és g örcsösen kapaszkodott a vasba. Már nem fordulhattam vissza. – Helló – köszöntem halkan, nehog y meg riasszam, és máris belezuhanjon a folyóba. Túl kellett kiabálnom a szél zúg ását, de nyug odt és tiszta hang on, eg yenletesen beszéltem, miközben visszaemlékeztem arra, amit az ilyen helyzetekről olvastam. Kerüljük az éles tónusváltásokat és vég ig tartsuk fent a szemkontaktust. – Kérem, ne ijedjen meg . Nem fog om meg érinteni. Felém fordult, azután tekintete vissza is rebbent a folyó felé, hog y a sötét vízre meredjen.

Csak eg y futó pillanatra törtem át a benne kavarg ó g ondolatok ködét, majd el is feledkezett a jelenlétemről. – Christine-nek hívnak – tettem felé néhány lassú, kimért lépést. A korlát mellett maradtam, beszéd közben is látni akartam az arcát. – Ne jöjjön közelebb! – kiáltott fel páni rémülettel. Meg torpantam. Elég edett lehettem a távolság g al, máris karnyújtásnyira kerültem tőle. Ha tényleg nem lesz más választásom, innen meg rag adhatom. – Oké, oké, itt maradok. Felém fordult, hog y lássa, milyen közel vag yok. – Fig yeljen oda, nem akarom, hog y leessen! – Hog y leessek? – Vetett rám eg y g yors pillantást, majd újra lefelé, azután vissza rám, hog y összeakadjon a tekintetünk. A harmincas éveiben járt: élesen metszett állkapocs, a feje tetején fekete kötött sapka. Kék szeme óriásira nőtt, pupillája kitöltötte az eg ész szembog arát, amiről eszembe jutott, hog y talán be van lőve vag y részeg . – Ez most komoly? – kérdezte. – Azt hiszi, érdekel, hog y leeshetek? Azt hiszi, véletlenül vag yok itt? – Próbált újra kirekeszteni és a folyóra koncentrálni. – Hog y hívják? – Hag yjon békén! – csattant fel, majd eseng ve hozzátette: – Kérem. Még szorultság ában is előzékeny maradt. – Ag g ódom mag áért. Látom, hog y kétség be van esve. Azért jöttem, hog y seg ítsek. – Nincs szükség em a seg ítség ére. – Kizárt mag ából és újra a vízre meredt. Elnéztem ujjperceit, ahog yan g örcsösen markolta a korlátot: fehérre, majd újra vörösre váltottak. A szívem nag yot dobbant minden alkalommal, amikor ujjai ellazultak, és retteg tem a pillanattól, amikor vég leg felhag ynak a kapaszkodással. Nem sok időm maradt. – Beszélni szeretnék mag ával. – Eg y lépésnyit közelebb húzódtam. – Kérem, menjen el. Eg yedül akarok maradni. Én… nem akartam ezt az eg észet, nem akartam jelenetet, csak túl akarok lenni rajta. Eg yedül. Én… csak… nem hittem, hog y ilyen sokáig fog tartani. – Nag yot nyelt. – Nézze, senki sem fog idejönni, amíg én nem mondom. Nincs oka pánikolni, nincs oka kapkodni. Semmit sem kell tennie anélkül, hog y alaposan átg ondolná. Reng eteg időnk van. Csak azt kérem, hog y álljon szóba velem. Hallg atott. A további puhatolózás sem hozott választ. Készen álltam meg hallg atni, készen álltam elmondani, amit ilyenkor kell, de minden kérdésemre hallg atással felelt. Viszont még nem ug rott le, ez is valami. – Szeretném tudni a nevét – próbálkoztam tovább. Nem szólt eg y szót sem. Elképzeltem Simon arcát, ahog yan a szemembe nézett, miközben meg húzta a ravaszt.

Hullámokban törtek rám az érzelmek. Leg szívesebben sírva fakadtam volna, és másra se vág ytam, csak hog y átadhassam mag am ennek a késztetésnek. Nem álltam készen erre, a rémülettől még a torkom is elszorult. Már épp feladtam volna, hog y visszatérjek a bámészkodók tömeg éhez és közöljem: képtelen vag yok rá, nem akarok felelős lenni még eg y ember haláláért, amikor meg szólalt: – Adam. – Oké. – Eltöltött a meg könnyebbülés, amiért még is kialakult a párbeszéd. Emlékeztem eg y kézikönyv tanácsára: az öng yilkosság ot meg kísérlő személyt emlékeztetni kell rá, hog y mások g ondolnak rá és szeretik, még ha ő nem is érzi ezt; de féltem, hog y ezzel éppen ellenkező hatást váltanék ki. S ha éppen miattuk van itt, vag y mert úg y érzi, hog y csak teher a számukra? Vadul kavarog tak a g ondolataim, miközben próbáltam kitalálni, mitévő leg yek. Olyan sok a szabály, és én csak seg íteni akarok… – Seg íteni akarok, Adam – mondtam ki hang osan. – Nincs értelme. – Szeretném meg hallg atni. – Próbáltam pozitív maradni. Hallgass figyelmesen! Sose mondd azt, hogy nem, vagy nem lehet. Vég ig futtattam mag amban mindent, amit valaha olvastam. Ezt most nem szúrhattam el. Eg yetlen szóval sem. – Úg ysem tud lebeszélni róla. – Adjon eg y esélyt, hadd bizonyítsam be, hog y nem ez az eg yetlen kiút, még ha úg y is g ondolja. Tudom, hog y fáradt… hadd seg ítsem le, azután beszélhetünk a többi lehetőség éről. Tudom, hog y nem könnyű elhinni, de léteznek ilyenek, csak előtte jöjjön le a mellvédről és eng edje, hog y biztonság os helyre vig yem. Nem válaszolt, csak felnézett rám. Ismertem ezt a tekintetet, ezt a fájdalmas tekintetet. Utoljára Simon szemében láttam. – Sajnálom. – Ujjai ellazultak a korláton, eg ész testével előredőlt, távolodni kezdett a mellvédtől. – Adam! – Előrerontottam, átkaroltam a széles korláton át és a mellkasára fonódtam, hog y olyan erővel rántsam vissza, amitől nekicsapódott a vasnak. Úg y préselődtem a korlátnak, hog y a háta szorosan hozzám simult. Gyapjúsapkájába temettem az arcom, behunytam a szemem és szorosan tartottam. Vártam, mikor húzódik el, s azon tűnődtem, meddig bírom íg y tartani, ha eg yszer eltökéli mag át. Vártam, hog y a bámészok észbe kapnak és innen átveszik; reméltem, hog y a rendőrök közben kiérnek és szakértő seg ítség et nyújtanak. Ösztönösen cselekedtem – de még is, mit g ondoltam? Még jobban összepréseltem a szemem, ahog y a tarkóján nyug tattam a fejem. Arcszesztől illatozott, tisztán, mint aki nemrég zuhanyozott. Mint aki eleven, aki éppen meg y valahová, nem eg y hídról készül levetni mag át. Erősnek és élettől duzzadónak éreztem, karommal alig tudtam átfog ni széles mellkasát, még is olyan eltökélten szorítottam, mint aki soha nem akarja eleng edni.

– Mit művel? – zihálta, ahog y mellkasa vadul emelkedett és süllyedt. Vég re felnéztem és vetettem eg y g yors pillantást mag am mög é. Nyomát se láttam a rendőrautók fényeinek, sem annak, hog y bárki próbálna a seg ítség emre sietni. A lábaim úg y reszkettek, mintha én néznék lefelé, a Liffey élettelen sötétjébe. – Ne csinálja – suttog tam, miközben előtörtek a könnyeim. – Kérem, ne teg ye… Próbált elfordulni és rám nézni, de közvetlenül mög ötte álltam, íg y nem láthatta az arcomat. – Mag a… mag a sír? – Ig en – szipog tam. – Kérem, ne teg ye. – Jesszusom. – Próbált újra elfordulni és rám nézni. Eg yre hevesebben sírtam, képtelen voltam abbahag yni a bőg ést, vállam le-fel ug rált, miközben karom továbbra is a mellkasára fonódott, mintha az én életem múlna rajta. – Mi a nyavalya? – Arrébb húzódott a keskeny peremen, hog y vég re elfordíthassa a fejét és láthassa az arcom. Összeakadt a tekintetünk. – Mag a… mondja, jól van? – Ellág yult a hang ja, mint akinek sikerült kitörnie a transzállapotból, amibe került. – Nem. – Próbáltam abbahag yni a zokog ást. Meg akartam törölni az orrom, ami úg y csöpög ött, mint eg y rossz csap, de nem mertem őt eleng edni. – Ismerjük eg ymást? – Zavartan fürkészte az arcom, próbálta meg érteni, miért érdekel ennyire. – Nem – szipog tam tovább. Még szorosabban fog tam, úg y öleltem mag amhoz, mint évek óta senkit, mint g yerekkorom óta senkit, mint azóta senkit, hog y anyám a karjaiban tartott. Úg y meredt rám, mintha háborodott lennék; mintha ő lenne az épelméjű, és én lennék, akinek elmentek otthonról. Szinte összeért az orrunk, ahog y az arcomat fürkészte, mintha mög é akarna látni mindannak, amit eddig meg ismert. A varázs abban a pillanatban meg tört, amint eg y idióta a tömeg ből elkurjantotta mag át: – Ug orj már! – A fekete ruhás férfi újult erővel próbált kiszabadulni az ölelésemből. – Veg ye le rólam a kezét! – küzdött ellenem. – Nem – ráztam a fejem. – Kérem, fig yeljen… – Ig yekeztem összeszedni mag am. – Eg yáltalán nem olyan lesz, mint g ondolja. – Lenéztem és elképzeltem, mit érezhet a sötétség peremén eg yensúlyozva, amint vég et akar vetni az eg észnek; milyen pocsékul érezheti mag át, ha ezt akarja. Újra minden fig yelmével felém fordult. – Nem az életének akar vég et vetni, hanem a fájdalomnak, annak a fájdalomnak, amit most is érez, annak a fájdalomnak, amivel kel és fekszik. Talán nincs itt senki más, aki értené, de hig g ye el, én értem. – Láttam a tekintetén, hog y kezdek elérni a tudatához. – Ig az, hog y nem érez íg y mindig ? Csak néha átfut az ag yán, mostanában talán többször, mint korábban. Olyan ez,

mint eg y rossz szokás, próbálja elképzelni, ahog yan vég et vet mindennek, de aztán elmúlik, nem ig az? Fig yelmesen hallg atott, befog adott minden eg yes szót. – Ez csak a pillanat, semmi más. És a pillanatok elmúlnak. Ha kitart, ez is elmúlik, azután már nem akar vég et vetni az életének. Talán azt hiszi, hog y senkit sem érdekel, vag y majd túlteszik mag ukat rajta. Talán azt hiszi, ők is azt akarják, hog y meg teg ye, de ez nem ig az. Ezt senki nem kívánja a másiknak. Talán úg y tűnhet, nincs más kiút, de van. Ezt is át fog ja vészelni. Jöjjön le, és beszéljük meg . Bármi is leg yen, túl tud jutni rajta. Ez is csak eg yetlen pillanat, semmi több – hadartam könnyektől fénylő arccal. Oldalról vetettem rá eg y g yors pillantást. Nag yot nyelt, azzal lesütötte a tekintetét. Vég ig g ondolta, mérleg elte a lehetőség eket. Élet vag y halál. Lopva vetettem eg y pillantást a Bachelor’s Walk és a Welling ton Quay felé – még mindig sehol eg y rendőr, sehol eg y önkéntes seg ítő. Ezúttal örültem neki. Sikerült meg rag adnom a fig yelmét; nem akartam, hog y bárki meg rémítse és újra visszataszítsa a kétség beesésbe. Azon töpreng tem, mit mondjak ezután – valamit, amivel múlathatom az időt, amíg a hivatásos seg ítők kiérkeznek, valami pozitívat, amitől nem robban ki belőle újra az indulat. Vég ül nem kellett mondanom semmit, mert ő szólalt meg elsőként. – Olvastam eg y fickóról, aki tavaly ug rott a folyóba. Részeg volt és úg y döntött, úszik eg yet, de beszorult eg y bevásárlókocsi alá és az ár mag ával rag adta. Nem tudott kiszabadulni – tette hozzá érzelmektől elcsukló hang on. – És ez meg tetszett mag ának? – Nem, de íg y leg alább vég e lenne. Vég e lenne az eg észnek. – Vag y csak kezdődne az újabb g yötrelem. Bármennyire is vág yik erre, a vízben azonnal pánikba esne. Küzdene. Küzdene a leveg őért, miközben a tüdeje meg telne vízzel, mert bármennyire is meg akar halni, a teste ösztönösen élni akar. Magában van, hog y élni akar. Amint a víz betör a g aratjába, eg y másik természetes ösztön arra készteti, hog y nyelje le. A víz feltölti a tüdejét, ami lehúzza a testét, íg y ha meg g ondolja mag át és úg y dönt, hog y még is élni akar, akkor sem tud a felszínre emelkedni. A helyzet az, hog y amilyen sokan itt vag yunk, valaki biztosan mag a után ug rik, és tudja mit? Talán azt hiszi, túl késő lesz, de nem. Még ha el is veszíti az öntudatát, a szíve akkor is ver tovább. Szájon át léleg eztetik majd, kipumpálják mag ából a vizet, és újra leveg ő lesz a tüdejében. Meg mentik az életét. Eg ész testében reszketett, nem csak a hideg től. Éreztem, ahog yan fokozatosan elernyed a karjaim között. – Vég et akarok vetni ennek. – Meg remeg ett a hang ja is. – Annyira fáj… – Mi fáj? – Közelebbről? Az élet. – Erőtlenül elnevette mag át. – A felkelés a nap leg szörnyűbb része. Már nag yon rég óta.

– Miért nem beszélünk erről valahol máshol? – kérdeztem nyug talanul, miután a teste kezdett újra merevvé válni. Talán még sem olyan jó ötlet a g ondjairól társalog ni, amíg a híd oldalán lóg . – Mindent meg akarok tudni mag áról, úg yhog y ideje lejönnie onnan. – Túl sok minden… – Lehunyta a szemét, mintha csak mag ában beszélne. – Most már úg ysem változtathatok semmin. Túl késő. – Hátrahajtotta a fejét, hog y az arcomon nyug tassa. Ideg enekhez képest bensőség es közelség be kerültünk. – Sosem túl késő. Hig g ye el nekem, mindig lehet változtatni. Mag a is képes változtatni. Majd én seg ítek. – A suttog ásnál alig erősebben beszéltem. Nem is kellett erőlködnöm; a füle centikre esett az ajkamtól. Belenézett a szemembe. Nem tudtam félrefordítani a tekintetem, mintha eg ymásba akadtunk volna. Annyira elveszettnek tűnt. – És ha nem jön be? Ha nem változik meg minden varázsütésre, ahog y g ondolja? – Meg változik. – De ha nem? – Én mondom, hog y meg változik. – Szedd már le erről a hídról, Christine! Hosszasan nézett, még az állkapcsa is meg merevedett, ahog y vég ig g ondolta. – Ha még se, esküszöm, újra meg teszem – fenyeg etőzött. – Nem itt, de meg találom a módját, mert ezt íg y nem csinálom tovább. Nem akartam, hog y sokáig időzzön a neg atív dolg okon vag y bármin, ami ide űzte. – Rendben – jelentettem ki mag abiztosan. – Ha az élete nem változik meg , majd eldöntheti, mit tesz, de én akkor is azt mondom, hog y képes meg változni. Meg mutatom, hog yan. Mag a és én, eg yütt fog juk felfedezni, milyen csodálatos az élet. Meg íg érem. – Meg állapodtunk – suttog ta. A retteg és tüstént szétáradt bennem. Meg állapodtunk? A leg kevésbé sem akartam alkut kötni vele, de nem most kellett ezt meg vitatnunk. Elfáradtam. Mást se akartam, csak hog y jöjjön le. Mást se akartam, csak hog y ág yba bújhassak, betakarózzak és mag am mög ött tudjam ezt az eg észet. – El kell eng ednie, hog y vissza tudjak mászni… – Nem fog om eleng edni – jelentettem ki szig orúan. – Azt aztán nem. Elmosolyodott, halványan, még is tag adhatatlanul. – Nézze, én próbálok visszamászni a korláton, de mag ától nem tudok. Felmértem a korlát mag asság át, majd az odalent nyíló mélység et. Ez íg y veszélyes lesz. – Hadd hívjak seg ítség et. Lassan elvettem eg yik karomat a mellkasáról, de még most sem bíztam teljesen abban, hog y tartani fog ja a szavát. – Ha teljesen eg yedül kimásztam ide, vissza is tudok mászni – érvelt. – Ez nekem eg yáltalán nem tetszik, hadd hívjak seg ítség et. – Üg yet sem vetett rám, csak

láttam, ahog yan próbált meg fordulni, nag y lábával a keskeny peremen. Jobb kezével a távolabbi rúd felé nyúlt, majd arrébb csoszog ott, hog y szembefordulhasson a híddal. A szívem zakatolt, ahog y néztem, és teljesen tehetetlennek éreztem mag am. Leg szívesebben rárivalltam volna a bámészokra, hog y seg ítsenek már, de a kiabálással csak annyit érhettem volna el, hog y meg riad és a vízbe zuhan. A szél hirtelen erősebbnek, a leveg ő fag yosabbnak tűnt, miközben bennem eg yre inkább tudatosult a halálos veszély, amibe rövid szóváltásunk nyomán került. Jobbra fordította a testét, derékból kitekeredett és készült átlendíteni bal lábát a víz felett, hog y szembeforduljon a korláttal, ám ahog y jobb lábára helyezte a súlypontját, talpa meg csúszott a keskeny peremen. A bal kezével valahog y még idejében sikerült meg markolnia a rudat, hog y fél karján lóg va a víz felé lendüljön. A nézősereg eg y emberként hördült fel, amint jobb keze után kaptam és szorosan meg markoltam, hog y minden maradék erőmmel mag am felé húzzam. Abban a pillanatban a szemében tükröződő félelem rémített meg leg inkább, de íg y visszatekintve éppen az a tudat adott erőt, hog y aki néhány perce még vég et akart vetni az életének, most az életben maradásért küzdött. Seg ítettem felhúzni testét; lehunyt szemmel markolta a rudakat és szag g atottan kapkodta a leveg őt. Még akkor is próbáltam összeszedni mag am, amikor Mag uire nyomozó, arcán fenyeg ető kifejezéssel, felénk indult. – Vissza akar mászni a hídra – szólítottam meg erőtlen hang on. – Azt látom. – Félretolt, nekem pedig el kellett fordítanom a tekintetem, amíg visszamanőverezte Adamet a biztonság ba. Amint a hídon landolt, mindketten a földre rog ytunk, miután erőnk utolsó maradékát is feléltük. Adam a korlátnak döntötte a hátát, én vele szemközt ültem a túlsó oldalon, és próbáltam leküzdeni a szédelg ést. A térdeim közé szorítottam a fejem és mélyen mag amba szívtam a leveg őt. – Jól van? – kérdezte ag g ódó hang on. – Ig en. – Lehunytam a szemem. – Köszönöm – tettem hozzá. – Mit? – Hog y nem ug rott le. Elfintorodott, miközben a kimerültség szétsug árzott az arcán és eg ész testén. – Mindig öröm, ha seg íthetek. Úg y tűnt, ez sokkal fontosabb mag ának, mint nekem. – Hát… ig azán rendes mag ától. – Erőtlenül elmosolyodtam. Felhúzta a szemöldökét. – Sajnálom, de nem értettem a nevét. – Christine. – Adam. Felém nyújtotta a kezét. Eltoltam mag am a korláttól, hog y elfog adjam, ő pedig meg szorította az ujjaimat, ahog yan mélyen a szemembe nézett.

– Alig várom, hog y bebizonyítsa, nem hiába tettem, Christine. Azt hiszem, a születésnapom meg is teszi határidőnek. Határidőnek? Meg dermedtem, ujjaimmal még mindig a szorításában. Hirtelen erőtlennek, s ami még fontosabb, vég telenül ostobának éreztem mag am, amiért belementem ebbe az alkuba. Mit műveltem már meg int? Bármennyire is visszaszívtam volna az eg észet, ideg esen bólintottam. Még eg yszer meg rázta a kezem, határozottan és erősen, a híd közepén, azután eleng edett.

5 Hogyan jussunk valakivel a következő szintre

– Mi az ördög öt keresett ott? – mordult rám Mag uire nyomozó eg észen közelről. – Próbáltam seg íteni. – Honnan ismeri? Úg y értem, őt is? – Nem ismerem. – Akkor mi történt? – Én csak erre sétáltam, és láttam, hog y bajban van. Ag g ódtunk, hog y nem érnek ki időben, ezért azt g ondoltam, beszélek vele. – Ha már az első alkalommal olyan jól ment – jeg yezte meg g únyosan, azután láthatóan meg is bánta. – De most komolyan, Christine, tényleg azt várja tőlem, hog y elhig g yem? Hog y csak „erre sétált”? Kétszer eg y hónapon belül? El akarja hitetni velem, hog y az eg ész csak véletlen eg ybeesés? Ha valami álarcos ig azság osztónak képzeli mag át… – Szó sincs róla. Rossz időben voltam rossz helyen. És azt hittem, seg íthetek. – Kezdett bosszantani ez a bánásmód. – Amit meg is tettem, nem ig az? Visszahoztam az életbe. – Éppen csak – füstölg ött, miközben előttem járkált. Adam ag g ódó pillantásokkal fig yelt a távolból. Küldtem felé eg y biztató mosolyt. – Nem hinném, hog y ez mulatság os. – Nem is nevetek. Rám meredt, próbálta kitalálni, mihez kezdjen velem. – Az őrsön majd elejétől a vég éig elmesélheti az eg észet. – De hát nem tettem semmi rosszat! – Nem is mondtam, hog y le van tartóztatva, Christine. De erről jelentés készül. – Elindult, abban a reményben, hog y követem az autója felé. – Nem viheti be – tiltakozott Adam. Kimerültnek tűnt és a hang ja is annak hang zott. – Most tényleg nem miatta kellene ag g ódnia. – Adam kedvéért Mag uire eg y másik, kedvesebb arcát vette fel, amelynek létezését nem is g yanítottam. – De én tényleg jól vag yok – ellenkezett Adam, amint Mag uire elkezdte beseg íteni a rendőrautóba. – Csak pillanatnyi őrület volt az eg ész. Most már rendben vag yok és haza akarok menni. Mag uire g yámolító szavakat mormolt, de ettől füg g etlenül tovább terelte Adamet a kocsi felé. Miután elvitte őket az első autó, eng em a másikkal beszállítottak a Pearse utcai őrsre, ahol újra el kellett mondanom mindent. Mag uire láthatóan ezután sem hitt nekem, és jól érezte, hog y ezt-azt elhallg atok előle. Továbbra sem tudtam rávenni mag am, hog y

eláruljam neki, ig azából mit kerestem a hídon vag y akár a lakótelepen. Annak a kedves hölg ynek sem mondtam semmit, aki utána lépett a szobába, hog y elbeszélg essen velem az élményeimről. Eg y óra múlva Mag uire nyomozó közölte, hog y szabadon elmehetek. – Mi van Adammel? – Ő már nem a mag a g ondja. – Értem. De hol van? – Eg y pszichológ us fog lalkozik vele. – És mikor láthatom? – Christine… – próbált meg szabadulni tőlem. – Mi az? – Mit mondtam arról, hog y ne keveredjen bele? Odakint várja eg y taxi. Menjen haza. Aludja ki mag át. Kerülje a bajt. Íg y távoztam az őrsről. Vasárnap éjféltájt, amikor a hideg a csontjaimba is beette mag át, az utcák teljesen néptelennek tűntek, leszámítva az eg y szem taxit. A mindent látó Trinity Colleg e sötéten és üresen mag asodott előttem. Nem tudom, milyen soká álltam itt és próbáltam dűlőre jutni a dolg okkal, miközben a sokk csak most kerített a hatalmába, amikor kinyílt mög öttem az ajtó és meg éreztem Mag uire jelenlétét. – Még itt van. Nem tudtam, mit mondhatnék, íg y csak belenéztem a szemébe. – Mag át kereste. A szívem kihag yott eg y ütemet. – Itt tölti az éjszakát. Meg adhatom neki a számát? Bólintottam. – Üljön be abba a taxiba, Christine. – Mag uire olyan fenyeg ető pillantást vetett rám, hog y eszembe sem jutott ellenkezni. Hazamentem. Korántsem meg lepő módon nem tudtam elaludni. Felültem és a kávéfőzővel társalog tam, amíg a telefonra bámultam és azon tűnődtem, Mag uire nyomozó jó számot adott-e meg . Mire eljött a reg g el hét óra, és autókat hallottam odakint az utcán, lassan kezdtem elbóbiskolni. Tizenöt perccel később az ébresztőórám keltett. Adam eg ész nap nem hívott, ám délután hatkor, amikor már lekapcsoltam a számítóg épemet, meg csörrent a telefon. A Ha’penny Bridg e-re beszéltünk meg találkozót, ami akkor jó ötletnek tűnt, mint eg yetlen kapcsolódási pont, de mire mindketten odaértünk, huszonnég y órával az incidens után, már helytelennek éreztem. Nem a hídon várt, hanem a Bachelor’s Walkról nézett le a

vízre. Mit meg nem adtam volna, ha tudom, mire g ondol. – Adam! A hang omra meg fordult. Most is az előző este meg ismert fekete kabátot és fekete g yapjúsapkát viselte. Mélyen a zsebébe dug ta a kezét. – Jól van? – kérdeztem. – Ja, persze. – Mint aki lég nyomást kapott. – Jól vag yok. – Hol töltötte az éjszakát? – Az állomáson fag g attak, azután a St. Johnba vittek pszichológ iai kivizsg álásra. Annyira nem lehetek dilis, ha kieng edtek – tréfálkozott. – Különben csak azért hívtam, hog y személyesen mondjak köszönetet. – Áttette a súlyát eg yik lábáról a másikra. – Szóval, kösz. – Oké. Hát, nincs mit – feleltem esetlenül, miközben még most sem tudtam, hog y kezet rázzak-e vele vag y inkább mag amhoz öleljem. Minden jel arra utalt, hog y leg jobb lenne mag ára hag yni. Ekkor biccentett és átkelt az úton a Lower Liffey Street felé. Nem is nézett körül, eg y autó pedig dühödten tülkölt, miután kis híján áthajtott rajta. Alig érzékelte a hang ot, csak ment tovább. – Adam! Visszafordult. – Csak véletlen. Becsszó. Akkor értettem meg , hog y követnem kell. A kórházban talán hisznek neki, de én nem hag yhatom mag ára azok után, amiken keresztülment. Meg nyomtam a g ombot, hog y jelezze átkelési szándékomat, de a lámpa túl lassan váltott, és én attól tartottam, hog y elveszítem, ezért kivártam eg y rést két autó között, azzal átszaladtam. Eg y autó harsányan dudált. Szaladtam, amíg közelebb nem kerültem Adamhez, azután lassítottam. Ekkora távolság ból már vig yázhattam rá. Jobbra fordult az Abbey Streetre. Miután meg kerülte a sarkot és eltűnt a szemem elől, sprintelve próbáltam utolérni, de mire odaértem, már eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Mostanra minden üzlet bezárt, ahová csak bemehetett volna. Vég ig pásztáztam az elhag yatott utcát és átkoztam mag am, amiért elveszítettem. Leg alább a telefonszámát elkértem volna… – Hu! – ug rott elő hirtelen az árnyak közül. Összerezzentem. – Jesszusom, Adam. Rám akarja hozni a frászt? Bág yadtan elmosolyodott. – Nem unja még a mag ándetektívesdit? Éreztem, ahog y az arcom elvörösödik a sötétben. – Csak meg akarok g yőződni arról, hog y jól van. Nem akarok mag ára akaszkodni. – Mondtam már, hog y jól vag yok.

– Nekem nem úg y tűnik. Elfordította a tekintetét és hunyorog ni kezdett, ahog y a szeme újra meg telt könnyekkel. Láttam őket meg csillanni a lámpák fényében. – Én csak biztos akarok lenni abban, hog y meg lesz. Nem hag yhatom csak íg y mag ára. Van valaki, aki seg ítsen? – És mire lenne jó az a reng eteg csodálatos beszélg etés az emberekkel? Úg ysem változtatnak a lényeg en. – Mi a lényeg ? Hátrálni kezdett. – Oké, oké, nem kell elmondania, de leg alább meg könnyebbült? Amiért nem ug rott le? – Ja. Nag y hibát követtem el. Sosem kellett volna arra a hídra mennem. Elmosolyodtam. – Látja? Ez már valami. Az első kis lépés. – Oda kellett volna felmennem – emelte tekintetét a Liberty Hallra, ami a mag a tizenhat emeletével Dublin belvárosának leg mag asabb épülete. – Mikor van a születésnapja? – jutott eszembe hirtelen az alkunk. Ezúttal kétség kívül felnevetett. – Most meg hová meg yünk? – kérdeztem, ahog y futva próbáltam utolérni, mialatt öles léptekkel haladt az O’Connell Streeten. Zsibbadt a kezem és a lábam, úg yhog y reméltem, nem túl messzire. Mintha teljesen céltalanul őg yelg ett volna, amiről az jutott eszembe, hog y talán a fag yhalált választotta az öng yilkosság következő módjának. – A Gresham Hotelben lakom. – Felnézett a Spire-ra. – Az se lett volna rossz, ha ejtőernyővel kiug rom és oda szállok le. Szépen keresztüldöfte volna a g yomromat. Vag y ami még jobb, a szívemet. – Oké, lassan kezdem érteni a humorát. Szerintem kicsit beteg es. – Szerencsére a kórházban nem íg y g ondolták. – Hog y tudott elszabadulni? – Elbűvöltem őket a kisfiús bájammal – felelte rezzenéstelen arccal. – Szóval hazudott nekik – vádaskodtam. Adam meg vonta a vállát. – Hol él? Habozott. – Amúg y? Tipperaryben. – Csak azért jött Dublinba, hog y…? – Hog y leug orjak a Ha’penny hídról? – Szórakozott mosollyal fordult felém. – Mag uk dubliniak iszonyú önteltek. Ha tudni akarja, az ország más részein is vannak tökéletesen alkalmas hidak. Nem, látni akartam valakit. – Elértük a Gresham Hotelt, ahol Adam felém fordult. – Hát, kösz. Még eg yszer. Hog y meg mentette az életem. Nem kellene… nem is tudom… meg puszilnom? Mag amhoz ölelnem? Vag y inkább… meg van. – Feltartotta a

tenyerét, én pedig fáradtan felnyög tem, mielőtt belecsaptam. Már tényleg nem tudtam, mit is mondhatnék. Sok szerencsét? Élvezze az életet? Ő sem tudhatta, mert tovább ereg ette a szarkasztikus meg jeg yzéseket. – Adni kellene mag ának eg y seriffcsillag ot. Vag y eg y cserkészjelvényt. – Tényleg nem szívesen hag yom íg y mag ára. – A születésnapom két hét múlva lesz. Két hét alatt nem sok minden változhat, de értékelem, hog y ennyit hazudik a kedvemért. – Szerintem ig enis meg lehet csinálni – jelentettem ki mag abiztosabban, mint ahog y éreztem. Két hét? Eg y teljes évben reménykedtem, de ha ennyivel kell beérnem, ám leg yen. – Majd kiveszem az eg ész éves szabim, hog y mindennap tudjunk találkozni. Nag yon is kivitelezhető. Ug yanaz a szórakozott mosoly játszott az ajkain. – Inkább eg yedül lennék. – Hog y meg ölhesse mag át. – Nem lehetne kicsit halkabban? – sziszeg te, amint eg y arra sétáló pár g yanakvó pillantásokat vetett felénk. – Még eg yszer, kösz – tette hozzá, érezhetően kisebb lelkesedéssel, azzal otthag yott a járdán és eltűnt a forg óajtó mög ött. Néztem, ahog y átkelt az előtéren, azután követtem. Korábban kellett kelnie, ha eng em akart lerázni. Belépett a liftbe, én pedig kivártam a leg utolsó pillanatot, mielőtt az ajtó becsukódott volna, akkor befurakodtam és csatlakoztam hozzá. Üres tekintettel meredt rám. Aztán meg nyomta a g ombot. Elértük a leg felső szintet, ahol követtem a tetőtéri Grace Kelly lakosztályba. Ahog y beléptünk a nappaliba, virág illatot éreztem. A háló ajtaja nyitva állt, láttam a rózsaszirmokkal meg hintett ág yat és a vég ében az ezüst jeg esvödörben hűtött pezsg őt. Adam eg yetlen pillantást vetett az ág yra, majd úg y kapta félre a fejét, mint aki látni se bírja. Eg yenesen az íróasztalhoz lépett és felkapott eg y lapot. Ide is követtem. – Az a búcsúlevél? Amit az öng yilkosság a előtt írt? Összerezzent. – Muszáj ezt a szót használnia? – Mag a szerint mit kellene mondanom? – „Viszlát, Adam, örülök, hog y találkoztunk?” – Lerázta mag áról a kabátot és a padlóra dobta, azután lehámozta a sapkát és elhajította a leveg őbe. Csak hajszál híján kerülte el a márvány kandallóban pattog ó ig azi tüzet. Elcsig ázottan rog yott le a kanapéra. Hátrahőköltem. Nem számítottam rá, hog y tömött szőke fürtöket rejteg et a sapkája alatt. – Mi az? – kérdezte, amikor ráébredt, hog y a szépség ét csodálom. Leültem vele szemben, hog y leveg yem a kabátom és a kesztyűm. Reméltem, a tűz hamar

kiolvaszt. – Elolvashatom? – Nem. – Közelebb húzta mag ához és összehajtotta. – Miért nem tépi össze? – Csak. – Eltette a zsebébe. – Szuvenír. A dublini kirándulásról. – Eg yáltalán nem vicces. – Leg alább van még valami, amiben nem vag yok jó. Körülnéztem a lakosztályban és próbáltam a látottak alapján meg ítélni. – Várt valakit? – Hát hog yne. Mindig rendelek pezsg őt és rózsát a szép hölg yeknek, akik lebeszélnek arról, hog y vízbe ug orjak. Helytelen volt, tudtam is, hog y helytelen, de belül ujjong tam, amiért szép hölg ynek nevezett. – Nem, ez még teg nap estéről maradt. – Tüzetesen fig yeltem. Minden tréfa és színlelt mag abiztosság ellenére nem találta a helyét. Csak a színjáték tartotta vissza attól, hog y ott helyben mag ába omoljon. Felállt és a tévéhez lépett, hog y kinyissa alatta a minibár ajtaját. – Szerintem az alkohol most nem a leg jobb ötlet. – Mintha eg y üdítőt nem is akarhatnék. – Sebzett pillantást vetett rám, amitől furdalni kezdett a bűntudat. Kivett eg y Jack Daniel’st és kaján pillantással fordult felém, mielőtt visszatért a kanapéra. Meg álltam meg jeg yzés nélkül, de láttam, mennyire reszket a keze, miközben kitölti mag ának az italt. Eg y ideig csak ültem és fig yeltem, majd amikor már nem bírtam tovább, mag amnak is hoztam eg yet, csak ezt kólába kevertem. Alkut kötöttem eg y fickóval, aki meg akarta ölni mag át, azután követtem a hotelszobájába is – akkor már miért ne rúg hatnék be vele? Ha létezik olyan, hog y az erkölcsös és felelősség teljes viselkedés normakönyve, már úg yis meg szeg tem minden szabályát – miért ne vég ezném be a munkát és hajítanám ki az ablakon? Amellett csontig átfag ytam, és kellett valami, ami vég re felolvaszt. Ittam eg y kortyot. Az ital utat ég etett mag ának a g yomromig és iszonyú jólesett. – A barátnőm – szólalt meg váratlanul, hog y félbeszakítsa g ondolataimat. – Mi van vele? – Őt vártam. Azért jöttem Dublinba, hog y meg lepjem. Azt mondta, mostanában nem vag yok vele túl fig yelmes. Nem vag yunk eg yütt eleg et, meg ilyenek. – Meg dörg ölte az arcát. – Azt mondta, bajban vag yunk. „Veszélyben”, ezt a kifejezést használta. – Szóval azért jött Dublinba, hog y meg mentse a kapcsolatát. – Örültem, hog y vég re meg tudtam róla valamit. – Mi történt?

– Eg y másik fickóval volt. – Az álla újra meg feszült. – A Milano’s-ban. Azt mondta, a lányokkal meg y oda. Ott élünk a parton, csak eg y időre el kellett mennem Tipperarybe… A lényeg , hog y nem a lányokkal volt – tette hozzá keserűen, míg poharának tartalmára meredt. – Honnan tudja, hog y nem csak barátok? – Jaj, hát persze, hog y barátok, hisz én mutattam be őket eg ymásnak! A leg jobb barátom az, Sean. Eg ymás kezét fog ták, még azt se vették észre, amikor beléptem az étterembe. A barátnőm nem számított rám, azt hitte, még Tipperaryben vag yok. Amikor szembesítettem őket a tényekkel, nem tudták letag adni. – Meg vonta a vállát. – És mit csinált? – Mit csinálhattam volna? Otthag ytam őket, mint eg y komplett balfék. – Nem akarta meg ütni Seant? – Nem. – Leg yőzötten roskadt mag ába. – Tudtam, mit kell tennem. – Öng yilkosnak lenni? – Hanyag olná vég re ezt a szót? Hallg attam. – Mire mentem volna azzal, ha meg ütöm? Ha jelenetet rendezek? Még nag yobb balféknek tűntem volna? – Javított volna a közérzetén. – Szóval most már támog atja az erőszakot? – Meg rázta a fejét. – Ha meg ütöm, most azt kérdezné, miért nem sétáltam eg yet, hog y lehig g adjak. – Lenyomni a nevezett barátját, aki nyilvánvalóan rászolg ált erre, még mindig jobb, mint az öng yilkosság . Kérdezzen meg bárkit. – Tényleg elfelejthetné már azt a szót – nyög ött fel halkan. – Jesszusom. – Pedig ezzel próbálkozott, Adam. – És fog ok is próbálkozni, ha nem tartja be az alku mag ára eső részét! – csattant fel hirtelen. Az indulata meg lepetésként ért. Felállt, és az üveg ajtóhoz lépett, ami kivezetett az O’Connell Streetre és a Northside tetőire néző erkélyre. Biztosan tudtam, hog y más is van Adam történetében, amiért vég et akart vetni az életének, nem csak eg y csapodár barátnő. Talán ez volt az utolsó csepp a pohárban. Mindenesetre nem tűnt alkalmasnak az időpont, hog y ezt feszeg essem. Újra feszültté vált, és mindketten kimerültünk, ránk fért az alvás. Szemlátomást eg yetértett, bár nem fordult felém, amikor azt mondta: – Alhat a hálószobában, én majd elleszek itt a kanapén. – Amikor nem feleltem, vég re meg fordult. – Felteszem, maradni akar. – Nincs ellenére?

Vég ig g ondolta. – Szerintem jó ötlet. – Azzal visszafordult a város és a panoráma felé. Annyi mindent mondhattam volna, hog y összeg ezzem a napot és eg y kis lelket öntsek belé. Éppen elég önseg élyező könyvet elolvastam, tucatjával idézhettem volna a hatásos frázisokat, de most valahog y eg yik sem tűnt ideillőnek. Ha tényleg seg íteni akartam, nemcsak azt kellett felismernem, hog y mit mondjak, de azt is, hog y mikor. – Jó éjt – köszöntem el. Résnyire nyitva hag ytam a hálószoba ajtaját. Cseppet sem tetszett, hog y mag ára marad az erkélyes szobában. A résen át fig yeltem, amikor levetette a pulóverét, hog y felfedje az alatta feszülő pólót. Nem tehettem róla, a szükség esnél jóval tovább bámultam, miközben ig yekeztem meg -g yőzni mag am, hog y csak a biztonság a érdekében teszem, arra az esetre, ha meg akarná fojtani mag át a pulóverével. Leült a kanapéra és feltette a lábát. Hosszában nem fért el, a karfán kellett nyug tatnia a lábait, amitől furdalt a lelkiismeret, míg az ág yán terpeszkedtem. Már épp készültem szabadkozni, amikor meg szólalt. – Élvezi a műsort? – kérdezte lehunyt szemmel és a tarkója mög ött összefont karral. Láng oló arccal forg attam a szemem és húzódtam el az ajtótól. Leültem a baldachinos ág yra: a poharak felcsiling eltek mellettem, az olvadt jég pedig kicsordult a vödörből, rá az ág yra. Áttettem a pezsg ősvödröt az asztalra, és eg y csokoládéba mártott eperért nyúltam, amikor észrevettem a kis üdvözlőkártyát. „Gyönyörű menyasszonyomnak, szeretettel, Adam”, ez állt rajta. Hát a lánykérés miatt jött Dublinba. Abban a biztos tudatban, hog y még most is csak a felszínt kaparg atom, eltökéltem mag am a búcsúlevél meg szerzésére. Korábban azt g ondoltam, az az éjszaka volt a leg hosszabb az életemben, amikor láttam Simon Conway öng yilkosság át és elhag ytam a férjemet, majd azt követően minden további éjszaka. Tévedtem.

6 Hogyan csitítsuk háborgó lelkiismeretünket és szundítsunk egy kicsit

Nem tudtam elaludni. Nem mintha ez szokatlan lett volna, g yakorlatilag alva jártam az elmúlt nég y hónapban, amióta csak g yökeret vert bennem a g ondolat, hog y vég et akarok vetni a házasság omnak. Nem tehettem róla. Én mindig kerestem a módját, hog y rátaláljak a boldog ság ra és elég edettség re, hog y g yökeret verjen bennem a pozitív g ondolkodás és meg mentsem a házasság om – ne pedig kifaroljak belőle –, de amint belém villant a menekülés szó, eg yszerűen nem tudtam kiverni a fejemből, kivált éjszaka, amikor más problémái nem terelték el a fig yelmemet a sajátomról. Ilyenkor általában az éjjeliszekrényen tartott 42 tipp az álmatlanság legyőzésére című könyvnél kötöttem ki, aminek eredményeként próbát tettem a meleg fürdővel, a hűtő kitakarításával, a körmeim kifestésével, a jóg ával (olykor kettővel-hárommal is eg yszerre), mindezt a leg sötétebb éjszakában és a meg nyug vás reményében. Máskor csak addig olvastam a könyvet, amíg a szemem bele nem fáradt, és össze kellett csuknom, de ilyenkor sem tudtam átadni mag am a könnyű álomnak, ahog yan a könyv szerint kellett volna; soha nem tapasztaltam meg , hog y az érzés puhán körülölel és mint eg y tollpihét, mag ával rag ad. Vag y csalódottan és kimerülten virrasztottam, vag y csalódottan és kimerülten elaludtam, de sosem éltem meg ezt a kellemes átsiklást eg yik világ ból a másikba. Bár tudatosult bennem, hog y vég et akarok vetni a házasság omnak, soha nem g ondoltam volna, hog y tényleg meg teszem. Hosszú éjszakákon át ag g ódtam, hog yan tudok majd eg yütt élni ezzel a boldog talanság g al, amíg vég ül belém villant, hog y nem kell meg tennem; a barátaimnak adott tanácsaim vég ső soron rám is vonatkoznak. Ezután hosszú-hosszú éjjeleken át fantáziáltam arról, milyen lenne mással élni, valakivel, akit ig azán szeretek, és aki ig azán szeret; mi is olyan pár lehetnénk, akik körül csak úg y izzik a leveg ő, valahányszor eg ymásra néznek. Ettől kezdve szinte minden férfiról fantáziáltam, akihez csak vonzódtam, vag yis a leg több férfihoz, aki bármilyen módon kedves volt velem. Beleértve Leo Arnoldot is, az üg yfelet, akivel kimondottan élveztem a találkozókat. Leo vált leg több fantáziám tárg yává, amitől aztán teljesen kipirultam, valahányszor az irodába tette a lábát. Mostanra kiderült számomra: mindezek mélyén ott lappang ott a pánik, hog y idővel nem fog ok tudni meg birkózni ezzel, s miután ezt felismertem, már nem volt meg állás. Mag amban minden kis problémát addig nag yítottam, míg újabb fenyeg ető jel nem fig yelmeztetett rá, hog y kárhozatra vag yunk ítélve. Mint amikor előttem vég zett az ág yban, már meg int; mint amikor zokniban aludt, mert folyton fázott a lába; mint amikor otthag yta

a fürdőben a levág ott körmét és eszébe se jutott, hog y kidobja a szemetesbe. Már alig csókolóztunk, az eg ykor meg hitt csókok sietve odavetett puszikká silányultak. Mennyire untattak a történetei, mennyire torkig voltam, amikor századjára idézte fel a rég i rög bimeccseket! Ha színekkel kellett volna jellemeznem az életem, ahog yan azt eg y könyvből tanultam, a kapcsolatunk a lüktető színpompából – amit annak idején, leg alábbis eg y darabig , ismeretség ünk leg elején meg éltem – eg yhang ú szürkeség g é fakult. Annyira nem voltam ostoba, hog y azt feltételezzem, ug yanaz a láng örökké lobog ni fog bennünk, de azért elvártam volna, hog y kevesebb mint eg y év után maradjon belőle eg y parányi szikra. Íg y visszatekintve, csak abba az érzésbe szerettem bele, hog y szerelmesnek érezhettem mag am. Mostanra leszámoltam ezzel az ábránddal. Aznap éjjel, ahog y ébren feküdtem a Gresham Hotel lakosztályában, minden ag g odalmam sorban eg ymásra rakódott. A szorong ás, amiért elhag ytam Barryt; a nyomában járó anyag i g ondok és hog y mit g ondolnak rólam az emberek; a félelem, hog y soha többé nem találkozom senkivel, ezért életem vég éig mag ányos leszek; azután Simon Conway… és most már Adam is, akinek a vezetéknevét se tudom. Huszonnég y órával ezelőtt meg próbálta eldobni mag ától az életet, erre most ott feküdt a szomszéd szobában, a kanapén, a kellő mag asság ot kínáló erkély és a feltöltött minibár közelében, és jog g al elvárta, hog y az íg éretemet betartva még a két hét múlva esedékes harmincötödik születésnapja előtt rendbe teg yem az életét. Máskülönben újra meg próbál vég ezni mag ával. A sötét kilátások miatt szédeleg ve keltem fel és ellenőriztem újra. A lenémított tévé színei villódzva táncoltak körbe a falakon. Láttam, ahog yan mellkasa ütemesen emelkedik és süllyed. A 42 tipp szerint számos lehetőség állt nyitva előttem, hog y elcsendesítsem az elmémet és aludjak eg y keveset, de amíg Adam viselkedését fig yeltem, csak annyira telt tőlem, hog y döntöttem mag amba a kamillateát. Épp neg yedszer kapcsoltam be a vízforralót. – Jesszusom, mag a sosem alszik? – nyög ött fel. – Bocs, én ébresztettem fel? – Nem, az a g őzg ép, amit folyton beindít. Szélesre tártam az ajtót. – Kér eg y csészével? Ó! Látom, már eleg et ivott. – Három kis Jack Daniel’ses üveg sorakozott a kávázóasztalon. – Azt azért nem mondanám, hog y eleget. Nem fig yelhet a nap huszonnég y órájában. Előbb-utóbb mag ának is kell aludnia. – Vég re kinyitotta a szemét és felnézett rám. A leg kevésbé sem tűnt kimerültnek. Vag y részeg nek. Csakis g yönyörűnek. Tökéletesnek. Nem akartam elárulni álmatlanság om valódi okát vag y inkább okait. – Jobban örülnék, ha itt alhatnék mag ával. – Ez kedves, de még csak nemrég szakítottam az előző barátnőmmel, úg yhog y ha nem bánja, inkább passzolok.

Azért leültem a kanapéra. – Nem fog om levetni mag am az erkélyről – nyug tatott meg . – De azért meg fordult a fejében? – Persze. Ezer és ezer módszer eszembe jutott, amivel kinyírhatnám mag am ebben a szobában. Másra se g ondolok. Akár fel is g yújthatnám mag am. – Van tűzoltó készülék, simán eloltanám. – Használhatnám a borotvát a fürdőben. – Eldug tam. – Belefojthatnám mag am a kádba, vag y fürödhetnék a hajszárítóval. – A fürdőben is mag án tartanám a szemem, a hotelekben meg sosincs hajszárító. – Akkor használnám a vízforralót. – A vizet alig meleg íti fel, ezzel eg y eg eret se piríthatna meg . Nag yobb a füstje, mint a láng ja. Elnevette mag át. – Az evőeszközök pedig eg y almát is alig vág nak fel, nemhog y az ereket – tettem hozzá. Elnézett a g yümölcsöstál mellett fekvő kés felé. – Pedig azt meg akartam tartani. – Sokat g ondol arra, hog y meg öli mag át? – Mag am alá húztam a lábam és bevackolódtam a kanapé sarkába. Felhag yott a színleléssel. – Eg yszerűen nem tudom abbahag yni. Ig aza volt abban, amit ott a hídon mondott: olyan ez, mint valami beteg es hobbi. – Nem eg észen ezt mondtam. Csak hog y tudja, nincs abban semmi rossz, ha ilyesmin g ondolkodik, amíg nem teszi meg . – Köszönöm. Leg alább a g ondolataimat nem próbálja elvenni tőlem. – Ez a g ondolkodás nyug tatja meg , ez a mankója. Nem akarom kirúg ni mag a alól a mankóját, de másként is meg birkózhat ezzel. Beszélt már erről bárkinek? – Persze, ez a tuti receptem a villámrandikon. Még is mit g ondol? – A terápia még sosem fordult meg a fejében? – Épp onnan jövök. – Azt hiszem, ennél azért hosszabb idő kellene. – A terápia nem nekem való. – Pedig jelenleg az a leg jobb irány. – Azt hittem, maga a leg jobb irány. – A szemembe nézett. – Nem ezt mondta? Maradjon mellettem, majd én meg mutatom, milyen csodálatos lehet az élet? Újra rám tört a pánik, amiért ekkora bizalmat vetett belém. – És íg y is lesz. Csak azon tűnődtem… – Nyeltem eg yet. – Tudta a barátnője, hog yan érez?

– Maria? Nem tudom. Azt hajtog atta, hog y meg változtam. Hog y olyan távoli lettem. Visszahúzódó. Nem az, aki voltam. De hog y válaszoljak: nem, sosem beszéltem neki erről. – Pedig depressziós. – Ha mag a mondja. Tudja, nem ig azán seg ít, miközben kétség beesetten próbálja hozni a leg jobb formáját, ha valaki azt hajtog atja, hog y már nem ug yanaz, hog y nag yon mag a alatt van, nem elég izg almas, nem elég spontán. Jesszusom, mit csinálhattam volna még ? Amikor alig g yőztem fennmaradni a víz tetején! – Felsóhajtott. – Azt g ondolta, hog y az apám miatt van. Meg a munkám miatt. – És ezek tehettek róla? – Nem tudom. – De nem seg ítettek, ig az? – Nem, nem seg ítettek. – Beszéljen a munkáról, ami nyug talanítja. – Máris eg y terápián érzem mag am, ahog y itt fekszem, mag a meg ott ül. – A mennyezetre emelte tekintetét. – A munkahelyemen szabadság ot kaptam, hog y seg ítsek vinni apám cég ét, amíg ilyen nag ybeteg . Nem szívesen tettem, de belementem, mert csak rövid időről volt szó. Azután apám még beteg ebb lett, úg yhog y tovább kellett maradnom. Nem ment könnyen, de meg g yőztem a munkaadómat, hog y hosszabbítsa meg a szabadság omat, erre az orvosok azt mondták, hog y apa már nem is lesz jobban. Halálos beteg . A múlt héten azután kiderült, hog y elküldenek a munkahelyemről. Fel kell venniük valakit a helyemre. – Vag yis eg yszerre veszítette el az apját és a munkáját. És a barátnőjét. Meg a leg jobb barátját – összeg eztem helyette. – Mindezt eg y héten belül. – Hálás vag yok, hog y hang osan is kimondta a kedvemért. – Tizennég y napom van rendbe hozni, nincs időm a tapintatoskodásra. – Ami azt illeti, már csak tizenhárom. – Ha az apja meg hal, már nem kell neki dolg oznia, nem ig az? – Épp ez a bökkenő: családi vállalkozásról beszélünk. A nag yapám hag yta az apámra, azután én jövök, és íg y tovább, és íg y tovább. A feszültség már attól érezhetően nőtt, hog y beszélt róla. Rádöbbentem, hog y óvatosabban kell haladnom. – Beszélt az apjának arról, hog y nem akarja ezt a munkát? Keserűen felnevetett. – Ebből látszik, hog y nem ismeri a családomat. Nem számít, mit mondok; a munka az enyém, akár tetszik, akár nem. A nag yapám kinyilatkoztatta, hog y a cég élete vég éig apámé, azután az apám g yerekeire száll, de ha én nem szállok be az üzletbe, akkor a bácsikám fiáé lesz és az ő családja viszi tovább.

– Vag yis mag a meg ússza. A tenyerébe temette arcát és indulatosan dörg ölte a szemeit. – Csak még vacakabb helyzetbe kerülök. Nézze, én értékelem a szándékot, de nem érti, milyen helyzetben vag yok. Túl komplikált lenne elmag yarázni, elég leg yen annyi, hog y hosszú-hosszú évek családi szarjáról beszélünk, és én nyakig benne vag yok. Reszkettek az ujjai. A farmerjába dörg ölte őket, le-fel, le-fel. Talán fel sem tűnt neki, hog y ezt csinálja. Eljött az ideje, hog y javítsak a hang ulatán. – Meséljen a hivatásáról. Arról, amit ig azán szeret. Ahog y rám nézett, játékosan meg csillant a szeme. – Mag a szerint mivel fog lalkozom? Elnéztem. – Divatmodell? Keresztbe tette a lábát és felült, de olyan g yors mozdulattal, mintha rám akarná vetni mag át. Ehelyett csak döbbenten nézett. – Most viccel? – Szóval nem modell? – Mi a fenéért g ondolja? – Mert… – Mert miért? Teljesen elképedt. Most először láttam ennyire elevennek. – Ne mondja, hog y még senkitől se hallotta… Meg rázta a fejét. – Pedig nem. Soha. – Ó! Még a barátnőjétől sem? – Dehog y! – Felnevetett, olyan g yönyörű hang on, amit szívesen hallottam volna újra. – Most csak ug rat. – Azzal visszafeküdt és feltette a lábát, hog y a mosoly és a nevetés nyom nélkül eltűnjön. – Nem. Történetesen mag a a leg szebb férfi, akit ismerek, ezért hittem, hog y modell – adtam racionális mag yarázatot. – Nem csak úg y kitaláltam! Felnézett rám, ellág yult arccal és némiképp zavartan, mintha próbálná eldönteni, hog y csak viccelek-e. Ha lehet, én még inkább ledöbbentem. Nem akartam íg y rárontani, csak azt akartam vele tudatni, hog y jóképűnek tartom, de rosszul jött ki, mert meg int nem használtam a fejem. – Szóval, mivel fog lalkozik? – váltottam témát, miközben lesöpörtem a farmeromról eg y képzeletbeli bolyhot, hog y addig se kelljen ránéznem. – Ez tetszeni fog . – Bökje már ki.

– Sztrippelek. Tudja, a chippendale-fiúknál. Ha már ilyen szép vag yok, meg minden. A szememet forg attam és hátradőltem. – Nem, csak szórakozom. Helikopterpilóta vag yok az Ír Parti Őrség nél. A számat is eltátottam. – Mondtam, hog y tetszeni fog . – Az arcomat fürkészte. – Embereket ment – hebeg tem. – Látja, sok közös van bennünk. Eg yszerűen nem fordulhat elő, hog y Adam ebben az állapotban visszamenjen oda dolg ozni. Nem eng edném, nem eng edhetném, ahog y ők sem. – Azt mondja, a családi biznisz a halála után az apja g yerekeire száll. Ezek szerint vannak testvérei? – Eg y nővérem. Ő lenne a következő, de Bostonba költözött. Nem maradt más választása, miután kiderült, hog y a férje milliókat lopott a barátaitól eg y piramisjátékban. Be kellett volna fektetnie a pénzt, ehelyett ő elköltötte. Valamennyit tőlem is lenyúlt. Az apámtól még többet. – Szeg ény nővére. – Lavinia? Szerintem ő találta ki az eg észet. De nem csak ez, más komplikáció is van. A cég nek eredetileg a bácsikámra kellett volna szállnia, ha már ő az idősebb testvér, de amilyen önző seg g fej, a nag yapám tudta, hog y csak tönkretenné a cég et, ezért hag yta inkább az apámra. Emiatt a család két részre szakadt: eg yesek Alan bácsi pártján álltak, mások az apámén. Vag yis ha nem veszem át a boltot és minden az unokatestvéremé lesz… Nem könnyű ezt elmag yarázni valakinek, aki nem tartozik a családhoz. Nem tudhatja, milyen nehéz hátat fordítani valaminek, még ha szívből utálja is, csak mert hűség et várnak mag ától. – Múlt héten hag ytam el a férjemet – bukott ki belőlem. Csak íg y eg yszerűen. A szívem kis híján kiug rott a mellkasomból. Talán most először mondtam ezt ki valaki előtt. Olyan rég óta el akartam őt hag yni, még sem tettem, hog y hűség es feleség leg yek, aki a vég sőkig kitart az esküje mellett. Pontosan tudtam, miről beszél Adam. Meg lepetten nézett rám. Eg y pillanatig szótlanul tanulmányozott, mintha próbálná meg ítélni az őszinteség emet. – Mit csinált? – Villanyszerelő volt, miért? – Nem, úg y értem, miért hag yta ott? Mit követett el? Nag yot nyeltem, miközben a körmeimet vizsg álg attam. – Ig azából nem követett el semmit. Én csak… nem voltam boldog . Fújtatva eng edte ki a leveg őt. – Szóval az ő kárán talált rá a saját boldog ság ára.

Tudtam, hog y a barátnőjére g ondol. – Nem vag yok híve ennek a filozófiának. – Csak a g yakorlója. – Fog alma sincs, milyen nehéz elhag yni valakit – visszhang oztam a korábbi szavait. – Ez talált. – Mérleg elnem kellett a kockázatokat. Eg yütt mindketten életünk vég éig szerencsétlenek lettünk volna. Idővel majd túlteszi mag át rajta. Gyorsabban, mint g ondolná. – S ha még sem? Nem tudtam, mit is feleljek. Ez a g ondolat még sosem ötlött fel bennem. Biztosan tudtam, hog y Barry túlteszi mag át rajtam. Mi mást tehetne? Adam ezután eltűnt. A szobában maradt, de elveszett a g ondolatai között; kétség kívül azon töpreng ett, milyen jövője lesz neki és a barátnőjének. A továbblépés szóba sem kerülhetett – vissza akarta őt kapni. Ha pedig a barátnője is úg y érez iránta, ahog y én Barry iránt, fikarcnyi reménye sem maradt. – És mag a mivel fog lalkozik? – kérdezte, mintha hirtelen rádöbbent volna, hog y semmit sem tud a nőről, aki meg akarja menteni az életét. – Mag a szerint? – mentem bele a játékába. Nem sokáig g ondolkodott. – Eladó eg y jótékonyság i boltban? Nevetnem kellett. – Ezt csak úg y mag amra kaptam. – Lenéztem a ruháimra, azon tűnődve, hog y a farmerom, a farmerblúzom és a tornacipőm keltette-e benne ezt a meg g yőződést. Talán szokványos daraboknak tűnnek, de mind vadiúj, és az alul-felül farmer újra divat. Elmosolyodott. – Nem a ruhái miatt g ondoltam. Inkább… olyan g ondoskodó típusnak tűnik. Talán állatorvos, vag y valamilyen állatvédő? – Meg vonta a vállát. – Leg alább közel járok? Meg köszörültem a torkom. – Munkaközvetítő vag yok. Elhalványult a mosolya. Tapinthatóvá vált a csalódottság a, az ag g odalma még annál is inkább. És meg sem próbálta leplezni. Néhány óra múlva már csak tizenkét napom marad. És eddig nem értem el semmit.

7 Hogyan építsünk barátságokat és ébresszünk bizalmat

Meg esküdtem volna, hog y eg ész éjjel eg y szemhunyásnyit sem aludtam, s még is, a felismerés helyett, hog y vég re eljött a reg g el, a víz zubog ása riasztott fel a szenderg ésből. Miután zavartan meg állapítottam, hog y még iscsak elaludtam, beletelt néhány pillanatba, amíg visszaemlékeztem, hol vag yok. Ettől tüstént felébredtem és vészhelyzeti üzemmódba kapcsoltam; nem lustálkodtam. Amint kiderült, hog y Adamnek hűlt helye a kanapén, azonnal felpattantam és berontottam a hálóba, hog y bevág jam a térdemet a kávézóasztalba, a könyökömet pedig az ajtókeretbe. Mielőtt vég ig g ondoltam volna a dolg ot, már be is nyitottam a fürdőbe, ahol szemközt találtam mag am eg y pucér, mozg ékony és izmos hátsóval, ami jó ideje nem látta a napot. Adam felém fordította a törzsét, szőke fürtjei csatakosan, sötéten és csöpög ve lapultak arcához. Nem g yőztem bámulni. – Ne ag g ódjon, még élek – jeg yezte meg kényszeredett vidámság g al. Sietve kihátráltam és az ajtó csapódásával lepleztem esetlen vihog ásom, mielőtt besiettem a vendég fürdőbe, hog y az alul-felül farmerban töltött éjszaka után elfog adhatóvá varázsoljam a külsőmet. Amikor kiléptem a nappaliba, a víz még mindig csobog ott a fürdőben. Tíz perc múltán sem változott a helyzet. A hálóban járkáltam fel-alá, és azon tűnődtem, mi leg yen. Eg yszer is nag y hiba volt rányitni, másodszorra már zaklatásnak számítana. S bár nem feltétlenül a meg ítélésem miatt kellett ag g ódnom, amikor két éjszakával korábban meg akarta ölni mag át, akkor se hittem, hog y odabent komolyabb kárt tehetne mag ában, hacsak halálra nem ráncosodik a víztől. A poharakat még idejében eltávolítottam, és nem hallottam, hog y összetörte volna a tükröt. Már épp készültem újra benyitni, amikor meg hallottam a hang ot. Először csak halkan, azután fojtott hang on zokog ott, de olyan fájdalmasan, mélyről jövően és kétség beesetten, hog y eleng edtem a kilincset, csak az arcomat préseltem az ajtóhoz, mintha azon át akarnám vig asztalni. Miközben tehetetlenül hallg attam a zokog ását. Azután eszembe jutott a búcsúlevél. Ha nem teszem rá a kezem, mielőtt kijön a zuhany alól, sosem fog om látni. Körülnéztem a szobában, és meg láttam az eg yik sarokba hányt ruháit, az utazótáska tetejére dobott farmerral. Kitapog attam az összes zsebet, mire vég ül meg találtam az összehajtott lapot. Szétnyitottam abban a reményben, hog y mélyebben meg ismerhetem eg y öng yilkosság i kísérlet indítékait, ám ehelyett irkafirkák eg ymást követő sorait láttam, néhányat áthúzva, másokat aláhúzva. Azonnal tudtam, hog y búcsúlevél helyett eg y Mariának szóló lánykérés piszkozatát tartom a kezemben, amit újra és újra átírtak, amíg tökéletes nem lett.

Adam telefonjának vibrálása rabolta el a fig yelmem. A mobil az aznapra kikészített tiszta ruhákon várakozott. Miután abbahag yta a lüktetést, a kijelzőn a 17 nem fogadott hívás üzenet jelent meg . Majd újra csörg ött. Maria. Gyors döntést hoztam, amit nem előzött meg tudatos előkészítés. Felvettem. A beszélg etés közepén eg yszer csak arra lettem fig yelmes, hog y már nem folyik a zuhany, sőt, jó ideje nem hallom a hang ját. Meg fordultam, a telefonnal még most is a fülemen. Adam a fürdőajtóban állt, mint aki jó ideje nem moccant, a dereka körül törülközővel, csontszáraz bőrrel, dühtől kipirult arccal. Sietve kimentettem mag am és kinyomtam a telefont. Meg szólaltam, mielőtt nekem ug orhatott volna. – Tizenhét nem fog adott hívása volt, azt g ondoltam, fontos lehet, ezért felvettem. Amellett, ha azt akarjuk, hog y ez működjön, teljes hozzáférést kell kapnom az életéhez. Nem lehetnek korlátok. Nem lehetnek titkok. Elhallg attam, hog y lássam, meg értett-e. Nem tiltakozott. – Maria volt az. Ag g ódott mag a miatt. Félt, hog y talán kárt tett mag ában vag y még rosszabb. Már eg y éve ag g ódik mag a miatt, ebből kilenc hónapja beteg esen. Úg y érezte, kizárja őt az életéből, ezért fordult Seanhoz seg ítség ért, hog y eg yütt kitalálják, mit tehetnek. Harcolt az érzés ellen, de vég ül beleszeretett Seanba. Nem akartak fájdalmat okozni mag ának. Már hat hete eg yütt vannak, csak nem tudta, hog yan mondja el. Annak tulajdonította a viselkedését, hog y a nővére elhag yta Írország ot, azután elveszítette az állását, és az apja is súlyos beteg . Azt mondja, valahányszor próbált erről beszélni, mindig történt valami. El akarta mondani, hog y összejött Seannal, de akkor jött a hír, hog y az apja halálos beteg . Azt mondja, a múlt héten vég re meg int rászánta mag át, erre mag a közölte, hog y elveszítette az állását. Azt kívánja, bárcsak ne íg y kellett volna kiderülnie. Fig yeltem, ahog yan befog adta a szavaimat. A düh ott fortyog ott a felszín alatt, de ug yanúg y láttam a fájdalmat, a sérülékenység et és a törékenység et is, mintha csak eg y hajszál választaná el a teljes összeomlástól. – Érezhetően kiakadt azon, hog y én vettem fel a telefont – tettem hozzá –, szinte még harag udott is, amiért nem tudta, ki vag yok. Azt mondta, hat éve vannak eg yütt, úg y g ondolta, ennyi idő alatt meg ismerte az összes barátját. Féltékeny rám. Csillapodni látszott; a féltékenység g ondolata hideg vízként zúdult izzó harag jára. Vonakodtam elmondani a többit, de vállaltam a kockázatot abban a reményben, hog y kifizetődik. – Azt mondta, már nem is tudja, ki mag a. Hog y azelőtt annyira önfeledt volt, vicces és spontán, de azóta kihunyt mag ában a tűz. Könnybe lábadt a szeme, majd a torkát köszörülte és a fejét rázta, ahog y visszatért az öntudatos férfi. – Visszatalálunk ahhoz az énjéhez, Adam, meg íg érem. Ki tudja, talán újra meg látja

mag ában azt, akibe annak idején beleszeretett, és újra bele tud majd szeretni. Felélesztjük azt a tüzet. Hag ytam neki időt, hog y meg eméssze, addig a szalonban várakoztam és ideg esen rág tam a körmömet. Húsz perccel később meg jelent az ajtóban, talpig felöltözve és tiszta tekintettel, a kétség beesés leg apróbb jele nélkül. – Reg g eli? Az étteremben bőven volt miből választani; a vendég ek ing amenetben közlekedtek, hog y éljenek a büféasztal kínálta lehetőség g el. Csak mi ültünk háttal a látványosság nak, mag unk előtt a kávénkkal és az üres tányérunkkal. – Szóval, nem eszünk, nem alszunk, és mindketten szeretünk embereket menteni – törte meg a csendet Adam. – Mi közös van még bennünk? Három hónappal korábban veszítettem el az étvág yamat, ug yanakkor, amikor ráeszméltem, hog y boldog talan a házasság om. Ennek eredményeként jó pár kilót ledobtam, pedig vég ig szorg almasan olvastam a Hogyan nyerjük vissza az étvágyunkat falatonként című könyvemet. – A tönkrement kapcsolat – vetettem fel. – Mag a elhag yta a párját, eng em elhag ytak. Ez nem ér. – Ne veg ye mag ára, hog y elhag ytam a férjem. – Pedig meg tehetném, ha akarnám. Felsóhajtottam. – Inkább beszéljen eg y kicsit mag áról. Maria szerint eg y évvel ezelőtt hunyt ki mag ában a tűz. Ez valahog y szög et ütött a fejembe… – Az enyémbe is – szakított félbe nyersen. – Nem tudom, vajon azelőtt vag y azután jött rá erre, hog y kefélt a leg jobb barátommal, esetleg éppen közben? Hát nem izg i? Nem válaszoltam azonnal, inkább hag ytam, hog y kitombolja mag át. – Milyen volt, amikor az édesanyja meg halt? – kérdeztem vég ül. – Hog yan viselte? – Miért? – Ez seg íthetne nekem. – De vajon nekem is? – Az anyja meg halt, a nővére elköltözött, az apja nag ybeteg , a barátnője találkozott eg y másik fickóval. Úg y g ondolom, ez az utóbbi talán azért borította ki ennyire, mert nem tudja kezelni, ha az emberek elhag yják. Talán mellőzöttnek érzi mag át. Tudja, ha felismerjük, mi az érzékeny pontunk, képesek lehetünk azonosítani ezeket a neg atív g ondolatokat, mielőtt lerántanak minket eg y érzelmi spirálba. Talán az, ahog yan meg éli a veszteség eket, kapcsolatban áll azzal, ahog yan ötéves korában érzett. Teljesen lenyűg özött a következtetésem, bár úg y tűnt, ezzel eg yedül vag yok.

– Úg y g ondolom, most már eleg et játszotta a pszichiátert. – Én meg úg y g ondolom, hog y elmehetne eg y ig azihoz is, de miután erre valamiért nem hajlandó, csak én maradok. Ezzel belé fojtottam a szót. Akármitől is tartott, úg y tűnt, tényleg nem tudom elvonszolni eg y szakemberhez, még ha nem is adtam fel a reményt. Adam felsóhajtott és hátradőlt, hog y úg y meredjen a csillárra, mintha az tette volna fel a kérdést. – Ötéves voltam, Lavinia tíz. Anya rákos volt. Ez mindenkit nag yon elszomorított, én meg nem értettem, miért. Én nem voltam szomorú. Nem tudtam, hog y rákos, vag y ha tudtam is, nem értettem, mit jelent ez. Csak azt tudtam, hog y beteg . Volt a házban eg y földszinti szoba, ott feküdt, de mi nem mehettünk be hozzá. Hetekig vag y hónapokig , már nem emlékszem. Eg y örökkévalóság nak tűnt. Az ajtónál mindig csendben kellett lennünk. Orvosok jöttek-mentek a táskáikkal, menet közben mindig összeborzolták a hajam. Apám csak ritkán ment be. Azután eg y napon kinyílt a szoba ajtaja. Bementem. Volt ott eg y ág y, ami korábban nem. Üresen, ettől eltekintve a szoba épp olyannak tűnt, mint előtte. Az orvos, aki összeborzolta a hajam, azt mondta, anyám elment. Amikor meg kérdeztem, hová, azt mondta, a mennybe. Ebből tudtam, hog y nem fog visszajönni. Korábban a nag yapám is oda ment, és sosem jött vissza. Csodálatos hely lehetett, ha senki sem akart visszajönni. Elmentünk a temetésre. Mindenki nag yon szomorú volt. Néhány napig a nénikémnél laktam, azután bentlakásos iskolába küldtek. – Érzelmek nélkül és szenvtelenül beszélt, az önvédelmi mechanizmus blokkolt minden lelki fájdalmat. Éreztem, hog y másként talán meg se tudna birkózni ezzel. Távolinak és elszig eteltnek tűnt, én pedig elhittem minden szavát. – Az apja nem beszélt arról, mi történik az anyjával? – Apám nem hisz az érzelg ősség ben. Amikor közölték vele, hog y csak hetei vannak hátra, azt kérte, állítsanak be eg y faxot a kórházi szobájába. – A nővérével sem tudott erről beszélni? Nem vesézték ki a dolg ot, nem próbálták eg yütt meg érteni? – Őt eg y kildare-i kollég iumba küldték, csak a szünetekben láttuk eg ymást néhány napra. Az első nyáron, amikor hazajöhettünk az iskolából, kibérelt eg y standot a piacon, hog y eladja anyám cipőit, táskáit, szőrméit, ékszereit és minden mást, aminek csak értéke van, ebből eg ész kis vag yont szerzett. Mindent eladott, s mire néhány héttel később fény derült erre, már semmit sem lehetett visszaszerezni. Addig ra a pénzt is elverte. Gyakorlatilag ideg en volt számomra, és később még inkább az lett. Ug yanabból a fából farag ták, mint apámat. Messze okosabb nálam, ig azán kár, hog y nem valami értelmesebb dolog ra használta az ag yát. Neki kellett volna átvennie apám helyét, nem nekem. – Voltak barátai a bentlakásos iskolában? – Reméltem, hog y Adam leg alább a vele eg ykorúak körében meg ismerte a szeretetet és összetartozást. Pozitív kicseng ést akartam a

történet vég ére. – Ott találkoztam Seannal. Nem ig azán ebben reménykedtem, hiszen éppen ez a bizalmas barát árulta el. Mielőtt észbe kaptam volna, átnyúltam az asztal felett és meg fog tam a kezét. A mozdulat nyomán meg dermedt, mire g yorsan visszakoztam. Összefonta mag a előtt a karját. – Mi lenne, ha felhag ynánk ezzel a hókuszpókusszal, hog y rátérjünk a lényeg re? – Ez nem hókuszpókusz. Szerintem ig enis fontos, hog y ötévesen elveszítette az anyját, mert kihat a múltbéli és a mostani viselkedésére, az érzelmeire és a problémameg oldó képesség ére. – Ez is benne volt a könyvben, és történetesen a saját példámból tudtam, hog y ig az. – Hacsak nem veszítette el az anyját ötéves korában, akkor szerintem nem tud semmit. Ez nem olyasmi, amit eg y könyvből meg lehet tanulni. Pazarul vag yok, lépjünk tovább. – Meg történt. – Micsoda? – Nég yévesen elveszítettem a mamámat. Meg lepetten nézett rám. – Annyira sajnálom… – Semmi baj. – És ez mennyiben befolyásolja a döntéseit? – kérdezte óvatosan. – Nem én vag yok, aki meg akarja ölni mag át a 35. születésnapján, úg yhog y szerintem lépjünk tovább. – Vissza akartam kanyarodni oda, amiről ő beszélt, de meg lepett arckifejezéséből láttam, hog y bosszúsabban szóltam rá, mint terveztem. Összeszedtem mag am. – Elnézést. Csak azt akartam mondani, hog y ha nem hajlandó beszélni, még is mit vár tőlem? Mag a szerint hog yan seg íthetnék? Előrehajolt, lehalkította a hang ját, és mutatóujjával az asztalt bökdöste, hog y íg y adjon nyomatékot a szavainak. – Én nem szándékoztam meg ünnepelni a 35. születésnapomat, de valamilyen okból a család ezt fontosnak találta – és család alatt nem Lavinia nővéremet értem, aki leg feljebb a skype-on jöhetne el, ha nem akarja, hog y rákattintsák a karperecet. A cég es családra g ondolok. A buli a dublini városházán lesz, nag y durranás, és bármennyire nem szeretnék ott lenni, muszáj, mert az ig azg atótanács ezt a napot választotta a bejelentésre, hog y átveszem a cég et, amíg még apám életben van és az áldását tudja adni erre. Ez lesz tizenkét nap múlva. Miután apám annyira beteg , eg y múlt heti meg beszélésen szóba került, hog y előrehoznák a fog adást. Mondtam nekik, hog y ne fáradjanak. Először is, nem akarom az állást. Még nem tudom, hog yan intézem el, de aznap este valaki mást fog nak bejelenteni új vezérig azg atóként. S ha már ott kell parádéznom, azt akarom, hog y Maria mellettem leg yen

és fog ja a kezem, ahog y illik. – Elcsuklott a hang ja, és beletelt eg y pillanatba, amíg összeszedte mag át. – Vég ig g ondoltam a dolg ot, és most már értem. Meg változtam. Nem voltam ott, amikor kellett volna, Maria Seanhoz fordult, Sean pedig kihasználta a lehetőség et. Voltam vele Benidormban, miután vég eztünk a g imiben, és tizenhárom éves korunk óta minden hétvég én eg yütt buliztunk – hig g ye el, tudom, mennyire ért a nők nyelvén. Nem Maria hibája. Tiltakozásra nyitottam a szám, de Adam fig yelmeztetésként felemelte a mutatóujját, mielőtt folytatta: – Vissza akarom kapni a munkámat a parti őrség nél. Le akarok vakarni a hátamról mindenkit, aki az elmúlt száz évben a cég nél dolg ozott és most neheztel, amiért helyette én veszem át apám posztját. Ha rajtam múlik, bármelyikük meg kaphatja. Ez eg yelőre nem tűnik valószínűnek, de mag a majd ebben is seg ít. Érvénytelenítenünk kell nag yapám vég akaratát. Laviniával nem vehetjük át a cég et, de az unokatestvéremé, Nig elé sem lehet. Az eg yet jelentene a cég halálával. Ki kell találnunk valamit. Ha semmi sem jön össze és ha nem akad jobb, eg y csermelybe is belefojtom mag am, de akkor sem élek tovább ezzel. – A vajazókéssel meg bökte az asztalt, hog y nyomatékot adjon a szavainak. Tág ra nyílt szemmel, fenyeg etően és kihívóan nézett rám, hog y csak menjek és mondjak le róla. Nag y kísértést éreztem, és ezzel még nem mondtam semmit. Felálltam. Kaján elég edettség et láttam az arcán. Vég re sikerült ellöknie mag ától az utolsó embert is, most már szabadon vég rehajthatta önpusztító tervét. – Oké! – csaptam össze a tenyerem, mint eg y tavaszi nag ytakarítás előtt. – Sok a tennivalónk, ha ezt mind rendbe akarjuk hozni. A lakása nincs elérhető közelség ben, ezért javaslom, hog y addig lakjon nálam. Haza kell mennem átöltözni, azután bemeg yek az irodába, összeszedni néhány dolg ot, utána pedig vásárolg atunk eg y kicsit – majd elmondom, mit. De leg először is, összeszedem a kocsimat. Szóval, velem tart? Meg lepetten nézett fel rám, amiért nem hag ytam faképnél, mint várta. Vég ül felkapta a kabátját és követett. Amint beültünk a taxiba, életre kelt a telefonom. – Ez már sorban a harmadik, de sosem nézi meg az üzeneteit. Nem túl meg nyug tató, ha majd meg int ott állok eg y híd szélén és beszélni akarok valakivel. – Ezek nem üzenetek, csak a hang posta. – Honnan tudja? Tudtam, mert akkor múlt el reg g el nyolc. S csak eg yetlen dolog történhet, miután az óra nyolcat üt. – Eg yszerűen csak tudom. Az arcomat fürkészte.

– Azt mondta, nem lehetnek titkaink, emlékszik? Vég ig g ondoltam, majd merő bűntudatból, amiért elolvastam a lánykérését, ami akkor is ott lapult a zsebemben, átadtam neki a telefonom. Lehallg atta az üzeneteimet. Tíz perccel később visszaadta a telefont. – A férje volt az, de szerintem nélkülem is tudja. Azt mondta, meg tartja az aranyhalat, és elintézi az üg yvédeivel, hog y törvényesen soha többé ne tarthasson háziállatot. Szerinte azt is el tudja intézni, hog y a lábát se tehesse be eg y kisállat-kereskedésbe. Az alkalmi vásárokba nem biztos, de azokon személyesen lesz ott, és g ondoskodik róla, hog y ne játszhassa ki. – Ez minden? – A második üzenetben huszonötször ribancozta le. Nem számoltam, ő mag a mondta. Közölte, hog y huszonötszörös ribanc. Azután huszonötször el is ismételte. Elvettem a telefont és felsóhajtottam. Úg y tűnt, Barry eg yáltalán nem hajlandó lehig g adni. Ami azt illeti, eg yre rosszabb lett, ig azi mániákus. Most meg az aranyhal? Ki nem állhatta az aranyhalat. Az unokahúg a vette neki a születésnapjára, ő is csak azért, mert Barry testvére utálta a halakat, ezért g yakorlatilag önmag át lepte meg vele, csak nálunk tárolta, hog y néhanapján ránézhessen és meg etesse. Felőlem meg tarthatja azt a dög öt. – Várjunk csak – vette vissza a telefont, a szemében pajkos csillog ással. – Meg akarom számolni. Nem lenne mókás, ha elszámolta volna mag át? Kihang osítva visszahallg atta az üzenetet, s valahányszor Barry a kag ylóba köpte a szót, beleadva sebzett önérzetének minden mérg ét, keserűség ét és bánatát, Adam széles mosollyal az arcán tovább számolt. Vég ül csalódott arccal nyomta ki a telefont. – Nem. Ez pont huszonöt ribanc. – Visszaadta, azután kibámult az ablakon. Néhány percig csendben autóztunk, mielőtt újra jelzett a telefonom. – És még azt hittem, nekem vannak g ondjaim… – sóhajtott fel.

8 Hogyan kérjünk őszintén bocsánatot, miután felismerjük, hogy fájdalmat okoztunk

– Szóval ez ő? – Ig en – suttog tam, ahog y leültem Simon Conway ág ya mellé. – Úg yse hallja mag át – emelte fel a hang ját még jobban Adam. – Nem kell suttog nia. – Sss. – Bosszantott tiszteletlenség e és nyilvánvaló vág ya, hog y bebizonyítsa, mennyire nem indítják meg a látottak. Nos, eng em meg indítottak, s ezt nem is féltem bevallani; teljes szívemből átéreztem a veszteség et. Minden alkalommal, ha csak Simonra néztem, újra átéltem a pillanatot, amikor főbe lőtte mag át. Hallottam a dörejt, amitől még a fülem is cseng ett. Vég ig futottam a szavakon, amelyek elvezettek odáig , hog y letette a pisztolyt a konyhapultra. Olyan jól alakult mindent: meg ing ott az eltökéltség e, tökéletesen szót értettünk. Azután az eufória eszemet vette, és nem fig yeltem oda, mit mondok – ha mondtam eg yáltalán valamit. Összeszorított fog g al próbáltam visszaemlékezni. – Szóval, mit kellene most éreznem? – szakította félbe Adam a g ondolatmenetet. – Ez valami fifikás üzenet, hog y tudassa velem, milyen szerencsés vag yok, amiért ő fekszik itt, és nem én? Felé villant a tekintetem. – Mag uk meg kicsodák? Az asszony olyan váratlanul toppant a szobába, hog y ijedten pattantam fel a székről. A harmincas évei közepén járt, és két szőke kislány kezét szorong atta, akik nag y kíváncsi, kék szemekkel meredtek ránk. Jessica és Kate. Emlékeztem rá, hog y Simon beszélt róluk. Jessica szomorú volt, mert meg halt a nyuszija, Kate pedig úg y tett, mintha látná, amikor Jessica nem néz oda, csak hog y jobb kedvre derítse. Simon azon tűnődött, vajon akkor is íg y tesz-e majd, ha ő már nem lesz, mire azt feleltem, hog y nem kell ilyeneken töpreng enie, nem kell kitennie őket ennek, ha életben marad. Az asszony romokban hevert. Simon feleség e, Susan. A szívem kalapálni kezdett, bűntudatom g örcsbe rántotta eg ész testemet. Próbáltam emlékezni, mit mondott Ang ela, mit mondott mindenki: ez nem az én hibám, én csak próbáltam seg íteni. Nem tehetek róla. – Helló! – Nem tudtam, hog yan mutatkozzam be. Csak néhány pillanatra lett csend, még is úg y tűnt, mintha eg y örökkévalóság ig húzódna. Susan arca nem volt túl biztató, se szívélyes vag y meg bocsátó; a leg kevésbé sem oldotta szorong ásomat, sőt még rosszabbá tette az eng em g yötrő bűntudatot. Éreztem mag amon Adam tekintetét, amint hitről és lelkierőről papoló meg mentője nem találja a szavakat. Előreléptem és az asszony felé nyújtottam a kezem, hog y miután nyeltem eg yet,

meg halljam reszkető hang omat. – Christine Rose vag yok. Én voltam a férjével akkor éjjel, amikor… – Gyors pillantást vetettem a két lányra, akik elkerekedett szemmel néztek fel rám. – Amikor történt. Csak azt szeretném mondani… – Kifelé – szólalt meg Susan csendesen. – Hog yan? – Hirtelen az eg ész torkom kiszáradt. A leg rosszabb rémálmom vált valóra. A késő éjjeli és hajnali virrasztások során a leg különbözőbb formákban, a leg különfélébb emberek szemszög éből perg ettem le mag am előtt ezt a jelenetet, de sosem g ondoltam, hog y eg yszer tényleg meg történik. Irracionálisnak hittem félelmeimet, amelyeket eg yedül az a tudat tett elviselhetővé, hog y nem valóság osak. – Hallotta. – Közelebb vonta mag ához két lányát, hog y akadálytalanul távozhassak. A földbe g yökerezett a lábam. Ez nem történhet meg . Vég ül az térített mag amhoz, hog y Adam a vállamra tette a kezét és g yeng éden terelg etni kezdett. Eg yikünk sem szólt, csak mikor már az autóban ültünk és elindultunk. Adam szóra nyitotta a száját, de én meg előztem. – Nem akarok beszélni róla. – Küszködtem, hog y sírva ne fakadjak. – Oké. – Úg y tűnt, szeretne mondani még valamit, de vég ül csak némán meredt ki az ablakon. Bár tudtam volna, mit akart mondani! Clontarfban, Észak-Dublin part menti elővárosában nőttem fel, de amikor találkoztam Barryvel, eng edelmesen átköltöztem vele Sandymountba, a város felé eső részére. Az ő leg énylakásában éltünk, csak mert közel akart lenni az anyjához, aki ki nem állt, amiért az ír eg yházhoz tartoztam, pedig soha nem g yakoroltam a hitemet – nem tudom, melyik miatt utált jobban. Hat hónap randizg atás után Barry meg kérte a kezem, alig hanem azért, mert ekkoriban minden ismerősünk ezt csinálta, én meg ig ent mondtam, mert minden ismerősünk ezt csinálta – s mert a mi korunkban ez olyan érett és felnőttes dolog nak tűnt. Hat hónappal később összeházasodtunk és beköltöztünk eg y új sandymounti lakásba, amit eg yütt vásároltunk; ezzel a bulis évek le is zárultak, hog y feltáruljon előttem a rideg valóság . Az irodám Clontarfban maradt, vag yis minden reg g el ing áznom kellett. Barry eladni nem tudta a leg énylakását, ezért kiadta; az albérletből fizettük a jelzálog ot. Sok jelenkori problémám meg oldódott volna, ha Barry visszaköltözik a leg énylakásba, amiről eg yébként ódákat zeng ett, ezáltal én maradhattam volna közös otthonunkban, de nem, ő jog ot formált közös lakásunkra. Jog ot formált az autónkra is, íg y jelenleg eg y barátnőmét használtam – Julie Torontóba költözött, és még nem sikerült meg szabadulnia a kocsijától, pedig már eg y éve árulta. Cserébe, amiért használhattam, vállaltam az értékesítést: ELADÓ táblát helyeztem a szélvédő és a hátsó ablak mög é a saját telefonszámommal, majd ennek

eredményeként fog adtam a hívásokat, válaszoltam a kérdésekre és lehetővé tettem a jármű kipróbálását. Kiderült, hog y az emberek a leg különfélébb időpontokban képesek telefonálni olyan részletekkel kapcsolatban, amelyek eg yébként a hirdetésben is szerepelnek, mintha csak azt várnák, hog y rájuk cáfoljak. Irodám a Clontarf Roadon működött, annak a háromemeletes épületnek az első szintjén, ahol eg ykor apám három vénlány nénikéje, Brenda, Adrienne és Christine élt, akik után nővéreimmel a nevünket kaptuk. Az épület jelenleg apám és nővéreim cég ének, a Rose és Lányai Üg yvédi Irodának adott otthont, amelynek nevéből jól látszott, apám mekkora feminista. Harminc éve praktizált itt, amióta eg yetlen meg maradt nénikéje úg y döntött, inkább beköltözik a kis alag sori lakásba, semhog y eg ymag a viselje g ondját az eg ész épületnek. Amint meg szerezték a szakvizsg át, a nővéreim is csatlakoztak hozzá. Előre retteg tem a naptól, amikor majd közölnöm kell, hog y nem akarok a családi vállalkozásban dolg ozni, pedig apám nem is lehetett volna meg értőbb. Ig azság szerint nem is akarta, hog y vele dolg ozzak. „Te g ondolkodsz, mi cselekszünk – jelentette ki. – A lányok olyanok, mint én, de te inkább anyádra ütöttél. Te g ondolkodó vag y, menj hát, és g ondolkodj.” Brenda vitte az ing atlanjog ot, Adrienne a családjog ot, apa meg a kártérítési üg yeket, mert szerinte abban van a nag y pénz. Ők fog lalták el a teljes felső szintet; az én irodám az elsőn nyílt, eg y könyvelőével eg yütt, aki már húsz éve itt dolg ozott, és eg y üveg vodkát rejteg etett a fiókjában, amiről azt hitte, hog y senki sem tudja. A szoba leveg ője és a fickó lehelete eg yértelművé tette a helyzetet, apámék még is jórészt a takarítónőnkre, Jacintára támaszkodtak, aki meg bízhatóan szállította a pletykákat az összes bérlőről. Bár sosem fog lalták szerződésbe, íratlanul is az a szabály volt érvényben, hog y minél több információt szállít, apám annál többet fizet neki. Gyakran eltűnődtem, rólam vajon miket mesél. A földszinti üzletek bérlői az elmúlt években olyan g yakran váltog atták eg ymást, hog y szinte senkit sem ismertem, akivel az előtérben találkoztam. A recessziónak köszönhetően jöttek-mentek a vállalkozások. Az alag sor, amely utolsó éveiben Christine nag ynéném menedékeként szolg ált, eg y biztosítónak, eg y brókercég nek és eg y dekorstúdiónak is helyet adott, mielőtt én beköltöztem. Miután apám vonakodva beleeg yezett, hog y kiadja és bebútorozza nekem, érkezésem napján eg yetlen ág yat találtam a hálóban, eg yetlen széket a konyhában és eg yetlen fotelt a nappaliban. Minden mást úg y kellett előteremtenem, hog y kifosztottam a nővéreim házát. Brenda mókásnak találta, hog y én öröklöm a fia pókemberes takaróját, azt hitte, ez majd felvidít, de valójában csak még szomorúbbá tett, ha beleg ondoltam életem jelenleg i állásába. Eg y takarót még meg eng edhettem mag amnak, íg y az első napokban komolyan le akartam cserélni, míg vég ül elfeledkeztem az eg észről, és eljutottam arra a pontra, amikor már észre sem vettem. A szomszédban nyílt eg y könyvesbolt, a Könyvkuckó, amit Utolsó Erődként ismertünk,

mert azután is makacsul kitartott, hog y sok mérföldes körzetben minden kis könyvüzlet bezárásra kényszerült. Barátnőm, Amelia g yaníthatóan csak az én könyvrendeléseimből tartotta fenn mag át, mert máskülönben szinte rá se nyitották az ajtót. A szerény készlet mellett a leg több művet rendelni kellett, ami nem ig azán vonzotta a nézelődőket. Amelia az üzlet felett lakott az édesanyjával, aki eg y súlyos ag yvérzés óta állandó g ondozásra szorult. Ha a könyvesboltban meg szólalt a cseng ő, az csak nag y ritkán jelezte új vásárló érkezését, sokkal inkább az anyja hívta fel mag ára a fig yelmét. Amelia még g yerekként élte meg anyja ag yvérzését, s miután azóta is eg ymag a g ondozta, olyan benyomást tett rám, mint aki reményvesztetten vág yik eg y kis szünetre. Mint a leg több g ondviselőre, rá is ráfért volna valaki, aki a változatosság kedvéért az ő g ondját viseli. Még a könyvesbolt is másodlag osnak tűnt amellett, amivel Amelia a napjait töltötte – nevezetesen, hog y anyjára szánta ideje és tudatos g ondolatai túlnyomó részét. – Szia, szívem. – Amelia felpattant. Eg y sámlin ült a kihalt üzletben és olvasással ütötte el az időt. A vállam felett nézett Adamre, aki még iscsak bejött velem; eg észen elkerekedett a szeme. – Azt beszéltük, hog y a kocsiban vár – jeg yeztem meg . – Elfelejtette lehúzni nekem az ablakot – hazudta pókerarccal, mielőtt kíváncsian körülnézett az üzletben. – Amelia, ő itt Adam. Adam, ő itt Amelia. Adam az… üg yfelem. – Ó – hallottam Amelia csalódott sóhaját. Tudtam, mit akarok, ezért eg yenest az önseg élyező könyvek felé vettem az irányt. Adam őg yeleg ni kezdett a boltban, de csak kábultan és mag ába zárkózva, mint aki néz, de nem lát. – Gyönyörű – suttog ta Amelia. – Üg yfél – suttog tam vissza. – Gyönyörű. Felkacag tam. – Fred nem örülne, ha hallaná. Összevont szemöldökkel tanulmányozta a körmeit. – Arra kért, hog y ebédeljünk eg yütt a Pearlben. – A Pearlben? Az nag yon puccos hely. – Ez összezavart, miután nem spontán romantikus alkatnak ismertem meg Fredet. Azután leesett. – Meg fog ja kérni a kezed! Amelia sem tudta tovább színlelni a közönyt, láthatóan ug yanez járt a fejében. – Tudod, az is lehet, hog y nem… á, biztosan nem… de mi van, ha még is? Leveg ő után kaptam. – Ó, édes istenem, annyira örülök! – Izg atottan öleltem mag amhoz. – Még nem történt meg – hűtött le Amelia. – És e nélkül is elég g é fel vag yok spannolva. – Felírnád ezt a többihez?

Amelia mag a felé fordította az általam választott könyvet. – Végre! Christine, ez nag yszerű. – Láthatóan meg könnyebbült. Összeráncoltam a homlokom. – Nem nekem lesz. Hog y érted? – Ó, sehog y. Sajnálom. Én… nem, semmi. – Kipirult az arca, ahog yan sietve témát váltott. – Barry hívott az éjjel. – Ig en? – A félelem szétáradt a testemben. – Eg ész későn. Szerintem előtte felhajtott néhány pohárral. Rág ni kezdtem a körmöm. Adam csatlakozott hozzánk – mint eg y cápa, ha meg érzi a vért. Pontosan tudta, mikor kell a közelben lenni, valahányszor újabb történés kezdi ki a mag abiztosság omat. – Biztosan nem ig az, vag y leg alábbis remélem, de még is… akkor sem kellett volna elmondania. Amiről ti ketten eg ymás közt beszéltek, az csak rátok tartozik, még ha rólam is van szó, úg yhog y eg yáltalán nem hibáztatlak azért, amit rólam mondtál. – Sebzettnek tűnt, arckifejezése élesen ellentmondott a szavainak. – Mit mesélt neked, Amelia? Vett eg y nag y leveg őt, mielőtt kibökte. – Azt mondta, szerinted született vesztes vag yok, amiért anyámmal élek, hog y ideje lenne a mag am lábára állnom és elköltöznöm. Hog y be kellene őt dug nom eg y otthonba és össze kellene költöznöm Freddel, különben ne leg yek meg lepve, ha szépen elhag y. – Ó, istenem! – Kezembe temettem arcom. – Annyira sajnálom, hog y ezt mondta… – Semmi baj. Közöltem vele, hog y tudom, mennyire rosszul érzi mag át, de akkor is undorító, amit csinál. Remélem, nem baj. – Nem, tényleg jog od van azt mondani neki, amit akarsz. – Elvörösödtem, ami ékesen árulkodott bűntudatomról. Nem tag adhattam, hog y valóban beszéltünk Barryvel ilyen dolg okról, de akkor is, hog y merészelte elmondani Ameliának? Beleg ondoltam, hány helyre telefonálhatott még , hány ig azság ot kotyog hatott ki azoknak, akiket szeretek, csak hog y rajtuk keresztül eng em bántson. Amelia türelmesen várta a cáfolatot. – Nézd, az biztos, hog y nem így mondtam. Sértődöttnek tűnt. – Én csak ag g ódom, amiért folyton másokkal törődsz, nem saját mag addal. Olyan jó lenne, ha te és Fred eg yütt élhetnétek, ha lenne közös életetek. – Csakhog y ez már tizenkét éves korom óta íg y van, Christine, ahog y te is pontosan tudod. – Amelia kezdett dühbe g urulni. – Nem fog om bedug ni valami otthonba csak azért, hog y élhessem az életem. – Tudom, tudom, de még a várost se hag ytad el soha. Életedben nem mentél el nyaralni.

Én csak ennyit mondtam, esküszöm. Ag g ódom miattad. – Miattam nem kell ag g ódnod – húzta fel az orrát. – Frednek jó vag yok íg y, ahog y vag yok. Ő meg ért eng em. A cseng ő túlzottan ismerős hang ja szakított félbe. Amelia sietve kimentette mag át, hog y ránézzen az anyjára. Ahog y elhag ytam a boltot, a táskámba dug tam a könyvet, elrejtettem Adam fig yelő tekintete elől, miközben vacakabbul éreztem mag am, mint valaha. – Szóval most már a barátait hívog atja. Okos – jeg yezte meg Adam. – Ez a nap eg yre fényesebben alakul. Felvetettem az állam. – Ig az, de csak hog y tudja, éppen ez a lényeg , Adam, hog y miként reag álunk az ilyenekre. Hog y pozitívan állunk mindenhez. Forg atni kezdte a szemét. – Ezzel van eg y kis g ondom. Például szerintem nem kellene belelovalnia a barátnőjét ebbe a lánykérésbe. – Mag a hallg atózott! – Mag a meg sikong atott. – De hát a Pearlbe viszi! – És? – Az emberek ott szokták meg kérni eg ymás kezét. – Meg odajárnak ebédelni is. Nem kellene előre beleélnie mag át olyasmibe, ami talán meg se történik. Felsóhajtottam, ahog y éreztem elpárolog ni minden erőmet. – Tudja, éppen ezen kell változtatnunk. Mag a neg atívan áll mindenhez. Mindig arra g ondol, mi rossz sülhet ki ebből, míg vég ül be is vonzza a rossz dolg okat. Ug ye, hallott már a bevonzás törvényéről? – Eszembe jutott az összetűzésem Simon feleség ével, amit addig játszottam le mag amban, újra meg újra, amíg vég ül csakug yan meg történt. – Ha szarnak látja az életét, szar is lesz. – Nem hinném, hog y ez a hivatalos szakmai álláspont. – Ezért is kéne hivatalos szakemberhez fordulnia. – Nem. Beléptünk és felmentünk a lépcsőn az első emeletre. Meg álltam az irodám ajtajában és küszködve próbáltam bedug ni a kulcsom. Próbát tettem eg y másikkal, majd eg y újabbal, azután még eg g yel, a karikámon hordott mind a tíz kulccsal. – Mi volt előző életében, fog lár? Eleng edtem a meg jeg yzést a fülem mellett és próbát tettem a következő kulccsal. – A francba. Meg int meg csinálták. Jöjjön. – Felcaplattunk a lépcsőkön.

Amikor beléptünk, apám és a nővéreim az irodájuk tárg yalóasztalánál ültek. Apám tökéletesen festett halszálkás öltönyében és rózsaszín ing ében, nyakkendősen-zsebkendősen. Fekete cipője fényesen rag yog ott, eg yetlen hajtincse sem állt félre, g ondosan manikűrözött körmei csak úg y csillog tak. Ezzel eg yütt köpcös férfi volt, aki inkább emlékeztetett úri szabóra, mint üg yvédre. – Tudtam, hog y azért csinálta, mert találkozott valakivel – csettintett Brenda, amint meg látta Adamet. – Jesszusom, Barry szívrohamot kap, ha meg látja. A kopasz fejével hog yan is versenyezhetne ezzel? – utalt Adam g öndör szőke fürtjeire. – Helló, család. Ő itt Adam, az ügyfelem. Adam, ő itt Apa, a két boszorka pedig Brenda és Adrienne. – Akiket két másik boszorkáról neveztek el, akik valaha itt éltek. – Adrienne felém fordult, mielőtt hozzátette: – A harmadik Christine lenne, tehát te is közénk tartozol, bárhog y is próbálsz menekülni. – Lila hajuk volt és folyton ereg ették a füstöt – jeg yezte meg Brenda, miközben még most is Adamet vizslatta. – Sosem házasodtak meg – szúrta közbe Apa. – Leszbik – bólintott Adrienne. – Ug yan már – vitázott Brenda. – Adrienne ig azi kis lotyó volt. Ötször kérték meg a kezét. – Ug yanaz a fickó? – ráncoltam a homlokom. – Nem, mindig más – felelt Apa. – A harmadikat mintha g yilkosság ért körözték volna, de lehet – vonta össze a szemöldökét –, hog y összekeverem valakivel. – Lotyó – bizonyg atta Brenda. – Nem feküdt le velük – tiltakozott Apa. – Akkoriban a lánykérés eg észen mást jelentett. – Mondom, hog y leszbik – erősködött Adrienne. Vártam, mikor fejezik be. Folyton „leszbit és lotyót” játszottak, csak mindig más emberekkel. – Mindenkit leszbikusnak látsz, csak mert te az vag y – fordult Apa Adrienne-hez. – Én biszexuális vag yok, Apa. – Eddig volt két barátnőd és eg y fiúd, utóbbi csak kísérletképpen. Leszbikus vag y. Minél hamarabb fog adod ezt el, annál hamarabb állapodsz meg és kezdesz normális életet. – Szóval, honnan ismeri Christine-t? – tudakolta Brenda Adamtől. – Fog laljon helyet – húzott ki neki eg y széket. Adam rám nézett. Elcsig ázottan vállat vontam, mire leült. Miután eg y g yors pillantással vég ig mérte a családomat, íg y felelt: – Meg g átolt abban, hog y leug orjak a Ha’penny Bridg e-ről. – Mindig is partig yilkos volt – vádaskodott Adrienne.

– Nem jókedvében akart leug rani – vetettem közbe. Mindnyájan felé fordultak. Babrálni kezdett, nem ig azán tudott mit kezdeni a kíváncsi tekintetükkel. Nyilván úg y érezte, hog y rossz az időzítés, vag y talán meg sem kellett volna említenie az eg észet. Ehhez ig azán értett a családom: kiszedni az emberből valamit, majd éreztetni, hog y ig azából nem is olyan fontos. Majd ők eldöntik, mi az. Adrienne elfintorodott. – De hát a Ha’pennyről? Az nem is olyan mag as… – Te meg miről beszélsz? – kérdezte Brenda. – Az nem mag asság . Mennyire lehet a víztől, két és fél méter? – Nem a zuhanás ölte volna meg , Adrienne – mag yarázta Brenda. – Felteszem, vízbe akart fulladni, nem ig az? Mindnyájan újra felé fordultak. Azt se tudta, mit válaszoljon, annyira ledöbbent. Meg szoktam már, hog y mindenki, akit csak hazahozok, másként reag ál rájuk. Barátaim eg y része nem találta velük a hang ot; mások annál inkább, sőt, csatlakoztak is hozzájuk; meg int mások, mint Adam, beérték azzal, ha meg fig yelték társalg ásuk szokatlan fordulatait és nem sértődtek meg a humorosnak szánt beszólásokon, hiszen nyilvánvalóan nem is sértésnek szánták őket. – Mondom, felteszem, vízbe akart fulladni – ismételte Brenda kicsit hang osabban. – Nem ment víz a fülébe, Brenda – csitítg atta Adrienne. – Christine meg mentette, emlékszel? Ezen kuncog tak eg y sort. Adam meg lepetten fordult felém. Némán elrebeg tem, mennyire sajnálom, de ő csak zavart arckifejezéssel csóválta a fejét, mintha nem lenne miért szabadkoznom. – És milyen jól tetted, Christine! – emelte fel apám a hüvelykujját. – Nag yon jól. – Kösz. – Ettől eg y kicsit jobban érzed mag ad, mármint a múltkori után, ig az? Adam oltalmazó és ag g ódó pillantást vetett rám. – De hát a Liffey nem is olyan mély – rug ózott a kérdésen Adrienne. – Eg y pocsolyában is meg lehet fulladni, Adrienne, ha nem tudsz felkelni, mert eltört a g erinced, vag y ilyesmi – mag yarázta Brenda. Adrienne Adamhez fordult. – Eltört a g erince? – Nem. Résnyire szűkültek a szemei. – Tud úszni? – Ig en.

– Akkor nem értem. Mintha Brenda eg ész nap jég krémet falna, hog y lefog yjon. – Brendához fordult, mint akinek csak most jut eszébe valami. – Ami azt illeti, éppen ezt csinálja! – Szeretné látni a reklámomat, Andrew? – kérdezte Apa. – A neve Adam, és nem, nem szeretné – feleltem helyette. – Szerintem ő is tud beszélni – fordult felé Apa. – Persze, ja, miért is ne? Apa felállt az asztaltól és bement az irodájába. – Személyi sérüléses üg yekkel fog lalkozik – világ osítottam fel Adamet. – Több pénzt kaszál rajtuk, mint a két érintett eg yütt. – És mindet pedikűrre költi – bólintott Brenda. – Meg prosztata-masszázsra – tette hozzá Adrienne, mire mindketten elnevették mag ukat. – Hallom ám, de csak eg yszer csináltam – tért vissza Apa, a kezében eg y videokazettával. – Még Indiában történt, a leg nag yobb hőség ben, és eg yszeriben új színben láttam a világ ot – mesélte hig g adtan. Mindnyájan összerezzentünk, ahog y elképzeltük. – Meg sérült azon a hídon, Andrew? – Adam vag yok, és nem sérültem meg – felelt udvariasan. – Rozsdás szög ek, nyakfájás, semmi ilyesmi? – Semmi. Apa csalódottnak tűnt. – Nem baj. Most akkor meg nézhetjük ezt a filmet? – A tévénk nem játszik le kazettákat. Ez még a történelem előtti időkből való. Még csalódottabbnak tűnt. – Tudja, ez a reklám meg előzte a korát. Húsz éve vettük fel, amikor Írország még nem állt készen rá, most meg folyton ilyeneket látni a tévében, különösen Amerikában. Ott ha az ember körömvág ás közben meg sérti a nag ylábujját, abból is lehet pénzt csinálni. – Elismerően csóválta a fejét. – Van videomag nója? Otthon meg nézheti, azután majd visszahozza. – Tipperaryben lakik – feleltem helyette. – Akkor mit keres itt? – Fig yelsz te eg yáltalán, Apa? – Le akart ug rani a Ha’penny Bridg e-ről – tisztázta Adrienne. – De hát nag yszerű hidak vannak Tipperaryben is. Ott a rég i híd Carrick-on-Suirben, a Madam’s Bridg e Fethardban, az különösen szép, meg az a háromlyukú vasúti viadukt a Suir felett… – Oké, ennyi elég lesz – állítottam le.

– Szóval, Adam… – Brenda a kezével alátámasztotta az állát és meredten nézte, mindig készen eg y kis pletykálkodásra. – Elmesélte Christine, hog y nemrég elhag yta a férjét? – Ig en. – És mit g ondol erről? – Szerintem szívtelen húzás volt. Nem úg y tűnik, mintha a fickó bármi rosszat tett volna – felelte, mintha ott se lennék. – Nem is tett. Eg yetértünk – bólintott Brenda. – Viszont nem túl érdekes ember – jeg yezte meg Apa. – Az még nem válóok, ha unalmas valaki – vélte Adrienne. – Ha az lenne, Brenda eg y percet se élt volna Bryannel. – Ig az – értett eg yet Brenda. – Bryan nem unalmas – vette védelmébe Apa a vejét. – Csak motiválatlan. Lusta. Azért ez különbség . – Ig az – bólintott Brenda. – Mennünk kell – jelentettem ki. – Nem akarom tudni, ki cserélte le a rég i záramat, csak kérek eg y kulcsot az újhoz. Brenda és Adrienne Apa felé fordult, aki elnevette mag át. – Sajnálom, nem tehetek róla. Mindig ilyen rosszul fog adja, pedig vicces. Hozom a kulcsot. – Felállt és kezében a kazettával visszament az irodájába. – Ebből arra következtetek, hog y Gemma nem kereste a kulcsot. – Reg g elenként általában Peter, Paul és előttem érkezett. Nem álltam rá készen, hog y nélküle nézzek szembe az újabb nappal, főként a múlt heti káosz után. – Hallottuk, hog yan küldted el. Csak úg y a lábára dobtad a Hogyan rúgjunk ki valakit. Nem volt valami szép, Christine. Adam látható rosszallással fordult felém. – Baleset történt. Nektek is mesélte? – Pénteken feljött, munkát keresett. – Mondd, hog y nem adtatok neki… – Pedig még előfordulhat. – Nem lehet, ő az enyém. – Kirúg ja, de azt sem akarja, hog y másnak dolg ozzon. Tipikus basáskodó főnök. Most már biztosan felveszem. – Adrienne ajkán szórakozott kis mosoly játszott. Imádtak eng em húzni. Mindnyájan annyira egyformák. A humoruk is, eg yedi és csak rájuk jellemző. Értettem, de valahog y sosem szórakoztatott – ami az ő szempontjukból persze csak még mókásabbá tett mindent, és adta alájuk a lovat. Mintha titkos kis klubba tömörültek volna, azután mindent meg tettek, hog y ezt a leg kevésbé se tartsák titokban, hátha eng em is üdvözölhetnek a soraikban. Ez nem fordulhatott elő, ahhoz túlság osan különböztem tőlük. A

„fekete báránnyal” még nem mondtam semmit – ők eg y eg észen más állatfajhoz tartoztak. – Gemma eltúlozza az eg észet, én csak g ondolkodtam az elbocsátásán. Lehet, hog y meg kell húznom a nadrág szíjat. Túl sokba kerül a lakás. – Vetettem eg y harag os pillantást Apára, aki előttem lóbálta a kulcsot, amíg ki nem kaptam a kezéből. – Soha nem bírtam a potyalesőket. Neked is ki kell venned a részed a költség ekből. – Olyasmi is létezik, hog y seg ítő kéz. – Kezdtem kijönni a béketűrésből. – Akkor miért nem mész vissza a férjedhez? – kérdezte. – Rosszabb dolg ok is léteznek, mint eg y unalmas házasság . Nézd csak meg Brendát. Azokkal a kölykökkel dag asztóg épet lehetne reklámozni. – Maradj itt – ajánlotta fel Brenda. – Mindig elkél a vérfrissítés. – Nem akarok. – Miért nem? – Az ideg eimre mentek. Bryan meg … tudod, mindig legyeskedik. Adrienne és Apa nevetni kezdett. Adam is jókedvűnek tűnt, még ha nem is ismerte Bryant. – Ig az, tényleg leg yeskedik – kuncog ott Adrienne. – Eddig fel se tűnt. – Mindig ilyen… – Apa áthajolt Adrienne válla felett és mindenféle arcokat vág ott, amin mindketten nevettek. Adam is velük tartott. – Ig az – értett eg yet ezzel is Brenda. – Én csak azt mondom, hog y a háziúr ig azán lehetne eg y kicsit nag yvonalúbb – zártam le a témát. – Fizetnem kell a jelzálog ot. – Apa felhag yott az utánzással és visszaült a helyére. – Ez az épület százszor ki lett már fizetve, előttem meg évekig senki nem lakott az alag sorban. Nyirkos minden, a vécé nem öblít rendesen, és nincs rendes bútorzat sem, úg yhog y nem miattam kell elküldened a pénzes bérlőket. – Már meg bocsáss, de bebútoroztam neked. – Az még nem bebútorozás, ha teszel eg y kiskanalat a fiókba – éleztem ki a kérdést. – Eg y koldus ne válog asson. – Nem koldus vag yok. Hanem a lányod. – Az sem választás kérdése. – Ennek semmi értelme, Apa. Sokatmondó pillantással jelezte, hog y ig enis van értelme, csak g ondolkodjak el rajta. – Na, és mi lesz ezután? – fordult Brenda újra Adamhez. – Christine keres mag ának eg y új munkát, aztán elküldi isten hírével? Adam láthatóan remekül szórakozott, még az a huncut csillog ás is visszatért a szemébe. – A harmincötödik születésnapom előtt meg fog g yőzni arról, hog y van értelme az életemnek.

Mindnyájan elhallg attak. Nem kellett rákérdezniük, mi történik, ha valamiért még sem tudom beváltani az íg éretem. Az eddig iekből is levették. – Mikor lesz az? – kért pontosítást Adrienne. – Két hét múlva – feleltem. – Tizenkét nap múlva – ig azított ki Adam. – Lesz szülinapi buli is? – tudakolta Brenda. – Ig en. – Adamet meg lepte a hirtelen irányváltás. – Jöhetünk? – kérdezett rá Adrienne. – Vihetnétek olyan tortát, ami csak tortának tűnik, de ig azából sajt – szúrta közbe Apa. – Olyan nag y körsajt, ami réteg ekből áll. Az nag yon rafinált. – Neked mániád a sajttorta, apa. – Szerintem nag yon rafinált. – Szomorúnak tűnik – nézte el Brenda Adamet. – Mert szomorú is – bólintott Adrienne. – Nem tudom, hog y Christine-e a meg felelő személy mag ának – csóválta a fejét Brenda. – A JJ munkaközvetítő is jó hely. – Vag y ismerek eg y remek pszichiátert – ajánlkozott Adrienne. – Amit Christine-ről nem lehet elmondani – tette hozzá a nyomaték kedvéért. – Ha arra g ondolsz, akihez te jársz, én nem ajánlanám – hűtötte le Apa. – Várjunk csak, ti meg kérdőjelezitek a képesség eimet? – kérdeztem. – A munkaközvetítés nem csak arról szól, hog y találunk valakinek eg y munkát. Én segítek az embereknek. Kitalálom, hová vág ynak, és elrepítem őket oda. – Próbáltam anélkül eladni mag am Adamnek, hog y ránéztem volna. – Mint eg y taxisofőr – bólintott Brenda. – Nem… annál sokkal több. – Próbáltam nem kimutatni a keserűség emet, mert tudtam, hog y csak vérszemet kapnának. – Senki sem kérdőjelezi meg a képesség eidet – nyug tatott meg Brenda. – Csak azért mondja, mert te is szomorú vag y – tisztázta Adrienne. – Nos, akkor talán majd boldog g á teszik eg ymást – állt fel Apa. – Az ülést berekesztem, mindenki vissza dolg ozni. Sok szerencsét, Martin, és nézze csak meg azokat a sajttortákat. Nag yon rafináltak. – Meg villantotta Adam felé g yöng yfehér fog sorát, azzal visszavonult az irodájába. Meg hallottuk a rendőrség i rádió serceg ését. – Ez eddig a leg jobb, akit idehoztál – dicsért Brenda halkan, miután Adam már elhag yta az irodát és hitetlenkedve ing atta a fejét, mint aki még most sem érti, min ment keresztül. – Vasárnap éjjel meg akarta ölni mag át, Brenda – sziszeg tem. – Akkor is. Benne leg alább van annyi élet, hog y meg ölje mag át. Barrynek még a leg jobb napokon is alig van pulzusa.

Követtem Adamet a lépcsőházba. – Ja, mellesleg – kiáltott utánam Brenda –, Barry a múlt éjjel felhívott, és mondta, hog y A ZUHANY ALATT SZOKTÁL PISILNI! Adammel meg dermedtünk a leg felső lépcsőfokon. Lassan felém fordult. Lehunytam a szemem és vettem eg y nag y leveg őt. Aztán elmasíroztam mellette a lépcsőn. – Erről sem akarok beszélni – közöltem érthetően. Hallottam, ahog yan halkan nevetg él. Azon az édes kis hang on, amit oly keveset hallottam. Amikor beléptem az irodába, meg találtam az asztalomon Gemma üzenetét. Levette a polcról az eg yik könyvemet: Hogyan kérjünk őszintén bocsánatot, miután rájövünk, hogy megbántottunk valakit. Ezt úg y vettem, hog y Gemma olvasnivalót ajánl nekem, nem pedig íg y próbál bocsánatot kérni. Ahog y telt a délelőtt, eg yre csak jöttek a telefonok, SMS-ek és üzenetek azoktól a barátoktól és ismerősöktől, akik előző este beszéltek Barryvel. Rájöttem, hog y talán tényleg nem ártana elolvasnom azt a könyvet. Nag yon úg y tűnt, hog y tartozom néhány bocsánatkéréssel.

9 Hogyan élvezzük az életet – 30 egyszerű lépés

Annak érdekében, hog y leülhessek Adammel, először le kellett mondanom az elkövetkező két hét összes találkozóját. Miután Gemma nem seg ített a szervezésben, a munkámat és az időpontjaimat le kellett osztanom két kollég ámnak, Peternek és Paulnak, akik Gemma dicstelen távozása óta szóba sem álltak velem. Leültem Gemma íróasztalához és nekiláttam. Oscart tartott a leg tovább lemondanom – őt éppen akkor hívtam, amikor már a harmadik meg állót is elhag yta, mielőtt leszállt. Át kellett beszélnem vele az eg észet – hog yan szállt fel, ült le és alkalmazta a bevált lég zéstechnikát –, majd eg ész mesét kellett körítenem a távozásomhoz és meg adnom a mobilszámom vészhelyzet esetére, annyira meg rémítette a tudat, hog y az elkövetkezendő két hétben nem leszek a helyemen. Ig az, mire vég eztem, eg y olyan embernek mondhattam búcsút, aki három leküzdött buszmeg álló után készen állt meg hódítani az eg ész világ ot. Már csak haza kellett sétálnia, miközben nyilván minden második lépés után szökkent eg yet. Amint letettem, Adam kikiáltott nekem az irodából. – Negyvenkét tipp, hogyan gondolkodjunk pozitívan, amikor minden rosszul sül el… – Eg y újabb könyv a g yűjteményemből. – Harmincöt tipp, hogyan gondolkodjunk pozitívan… – Meg vetően felhorkant. – Ezek a számok tényleg kiakasztanak. Miért éppen neg yvenkettő és nem neg yven? Miért nem kerekítenek a leg közelebbi tízes számra? Továbbindult a polcom mentén. – Öt módszer a szerelmünk kimutatására, Öt módszer az erőnk megőrzésére. Tíz módszer az erőnk megőrzésére. – Felnevetett. – Oké, azt hiszem, már értem. Növekvő számsorrendbe rendezi őket, ig az? Azt mondja mag ának, „ma ahhoz van kedvem, hog y a hosszabb utat válasszam az erőm meg őrzésére” vag y „ma elég fáradt vag yok, úg yhog y próbálom minél g yorsabban meg őrizni az eg észség emet”? Nyilván mindenki az öt módszert választja az ereje meg őrzéséhez, hiszen miért akarna tíz lépést, amikor öttel is elérheti a célt? Mag a szerint annak, aki az öt lépést írta, több vag y kevesebb ereje van, mint a tíz lépésesnek? Hiába van több módszere, még is rövidebb könyvet írt, mert az kevésbé kimerítő. Össze kellene ereszteni őket, s talán a nyertes írhatna eg y könyvet arról, Hogyan adjunk tanácsokat arra, hogyan írjunk Hogyan-stílusú könyveket? Hat módszer, tizenkét módszer, harminckilenc módszer, hatvanhat módszer – és ig en, meg van a g yőztes! – Feltartott eg y könyvet a leveg őbe. – Hatvanhat módszer anyagi problémák megoldására. Hatvanhat? Én csak eg yet ismerek: melózz – veszekedett a könyvvel, mielőtt tovább nézelődött. – Nem mindenki dolg ozhat… – Persze. A stressz az új hátfájás.

– Mag a se dolg ozik. Kíváncsi is lennék, mit hisznek, hol van. Eleng edte a kérdést a füle mellett. – Ez olyan, mint a vény nélkül kapható g yóg yszerek? Azt mondja, „kéne hat módszer a fog yásra” vag y „ezen a héten inkább beveszek huszoneg yet”. Ezen a héten jólesne Kilenc módszer a lépcsők leküzdésére. – Nincs is ilyen. – De lehetne. Meg írhatná. Szívesen olvasnék kilenc módszert arra, hog yan kell felmenni a lépcsőkön. A leg nyilvánvalóbb persze sosem az, amire az ember először g ondolna. Természetesen szívesen írtam volna eg y könyvet – amit persze nem kívántam meg osztani vele, ha már ilyen lesújtó véleménnyel volt az önseg élyezésről –, sőt, úg y éreztem, mintha eg yre közelebb kerülnék ehhez. Épp a múlt héten g ondoltam rá, hog y kicsomag olom a Hogyan írjunk sikerkönyvet címűt az eg yik dobozból, amiben az életemet raktároztam. Barry nem támog atta túlság osan ezt az álmomat – nem mintha ennek g átolnia kellett volna, ha tényleg valóra akarom váltani. Készség g el elismerem, a múltban ürüg yként használtam támog atásának hiányát, csak mert féltem belevág ni, de azóta meg változtak a dolg ok és meg fog adtam mag amban, hog y teszek eg y kísérletet. Számtalan téma kavarg ott a fejemben, és eg yelőre a Hogyan találjuk meg álmaink állását munkacímnél maradtam. Eddig a téma tizenhárom variánsával találkoztam, nég yet közülük el is olvastam, de még mindig úg y éreztem, lenne mit mondani erről. Az általam meg ismert könyvek mind a g yors meg g azdag odás receptjét kínálták, miközben én úg y g ondoltam, a személyes boldog ság elérése lenne a fő cél. Brenda úg y vélte, a személyes boldog ság nem kelendő, csak ha valahog y beleszövöm az irodai szexet, esetleg szentelek neki eg y eg ész fejezetet. Eg y újabb példa arra, miért érzem mindig , hog y a családtól hiába várnék értékelhető támog atást. Adam eközben még mindig önseg élyező g yűjteményem darabjait szapulta. – Van valahol eg y széf a nekem való könyvekkel? Száz módszer arra, hogyan ne öld meg magad? Miután jót nevetett a saját meg jeg yzésén, önelég ülten huppant le eg y székre, történetesen az enyémre. Látván, milyen soká tartott neki, hog y idáig jusson, nem tiltakoztam, csak leültem az üg yfeleimnek fenntartott helyre. Nem szoktam ebből a szög ből szemlélni a helyiség et, azonnal össze is zavarodtam. – Csak hog y tudja, nem jár messze az ig azság tól – nyitottam meg az ülést. – Nem fog ok száz tippet adni, hog yan ne ölje meg mag át, de össze fog unk állítani eg y válság tervet. – Eg y mit? Kihúztam eg y könyvet mag am mög ül a polcról: Hogyan győzzük le az önpusztítási hajlamot. Felütöttem a meg felelő résznél. Még a Simon Conway-incidens utáni álmatlan éjszakákon olvastam.

– A válság terv alapjában véve eg yszerű utasítások sorozata, amelyeket követnie kell, ha öng yilkos g ondolatai támadnak, márpedig ez saját bevallása szerint g yakran előfordul. S miután eg yszer már meg próbálta eldobni az életét, előfordulhat, hog y újra meg akarja majd próbálni. – Meg mondtam, ha semmi nem változik, újra meg fogom próbálni. – A születésnapjáig viszont azt teszi, amit mondok – bólintottam szig orúan. – Alkut kötöttünk. Az elkövetkező tizenkét napban mindent el fog ok követni azért, hog y betartsam az alku rám eső részét, de mag ának is be kell tartania a sajátját. Maradjon életben, most csak ez a dolg a. Kövesse a lépéseimet és életben fog maradni, sőt talán ahhoz is közelebb kerül, hog y újra rátaláljon önmag ára. Ezzel Mariát is visszaszerezheti. – Remek. – Oké. Eg y perc, és rátérünk a tervre, de azért annyira nem meg y eg yszerűen. Először is, beszélnünk kell. Meg kell értenem, hol tart az életben, hog yan érez… Hag ytam kicseng eni a mondatot. Elnézett jobbra, majd balra, kereste a kandi kamerát. – Úg y érzem… menten öng yilkos leszek. Tudtam, hog y szarkasztikus próbál lenni, még sem nevettem. – Csak hog y tudja, ez nem érzés, hanem létállapot. A szomorúság érzés, a mag ányosság érzés, a harag érzés. A csalódottság érzés. A féltékenység érzés. Az öng yilkosság nem az. Lehetnek öng yilkos gondolatai, de ezek csupán azok, amit a nevük is sug all: gondolatok. A g ondolataink pedig folyton változnak, mert mi hívjuk őket életre. Miután látni fog ja a különbség et az öng yilkos g ondolatok és az érzései között, elkezdi jobban meg érteni őket. Külön tudja majd választani az öng yilkos g ondolatokat az érzésektől. Nem azt fog ja g ondolni, meg ölöm mag am, hanem hog y harag szom a nővéremre, amiért lelépett és rám hag yta a családi üzletet. Akkor majd tudja kezelni az indulatát. Ha azt érzi, túl sok felelősség hárul mag ára a cég ben, akkor majd tudja kezelni az alkalmatlanság ot is. Én seg íthetek meg tanulni, hog yan ásson az öng yilkos g ondolatok mélyére, hog yan kezelje ezeket a g ondolatokat és nyerje vissza az irányítást. Szóval, Adam: hog y érzi mag át? Kényelmetlenül érezte mag át. Fészkelődött a székemben és körbeteking etett az irodában. A tekintete vég ül valahol az ablakon túl állapodott meg , azután kicsit ellazult, hog y néhány percnyi g ondolkodás után kijelentse: – Úg y érzem… rohadtul ki vag yok bukva. – Helyes. Miért? – Mert a barátnőm a leg jobb barátommal kefél. Nem ig azán erre számítottam, de bólintottam, hog y folytassa. – Úg y érzem… úg y érzem mag am, mint eg y idióta, amiért nem láttam, mi történik. – Előrehajolt, a térdére könyökölt, és elfog adta, hog y tényleg ezt kell tennie. Meg dörg ölte az arcát, mielőtt újra hátradőlt. – Azt hiszem, most már értem, miért tette. Amit ma reg g el

mondott arról, mennyire elérhetetlenné váltam… mind ig az. Nem a lényeg g el fog lalkoztam, minden más elvonta a fig yelmem és mag a alá temetett. Nem voltam ott, amikor kellett volna, de most már elmondhatom neki, hog y meg változtam, és ettől talán ő is meg g ondolja mag át. – Mikor akarja elmondani neki, hog y meg változott? – Nem is tudom, ma? – Szóval eg y éjszaka alatt meg változott. Mindazok az érzések, hog y alkalmatlan a munkájára, hog y a nővére elárulta és mag ára hag yta, mindaz a keserűség és düh, amit amiatt érzett, hog y ott kellett hag ynia a családi üzletért a hivatását, amit ig azán szeretett, az élete felett érzett minden csalódottság a, a szembenállása a halálos beteg apjával, és ráadásnak az az érzés, hog y nem akar tovább élni – mindez eg yszerűen eltűnt? A padlóra meredt, miközben meg feszülő állal g ondolkodott. – Nem, de el fog tűnni. Mag a majd seg ít. Meg íg érte. – A seg ítség em itt kezdődik, ebben a szobában. A dolg ok nem fog nak meg változni, hacsak maga meg nem változtatja őket. Kezdjen hát beszélni. Két órán át beszélg ettünk. Amikor Adam már kellően kimerültnek tűnt és az én fejem is zsong ani kezdett a reng eteg felelősség től, amit a vállára raktak, szünetet rendeltem el. Meg ismertem a problémákat; most eljött az ideje, hog y felülemelkedjem rajtuk és meg mutassam neki az élet naposabb oldalát. Ettől szorong tam eg y kicsit. Nem ig azán értettem hozzá; nem tudtam biztosan, mit teg yek, vag y hog y hová vig yem. Különösen annak fényében, hog y én sem álltam ig azán a helyzet mag aslatán. – És most? – tette fel a kérdést. Fáradtnak tűnt. – Ööö, várjon eg y kicsit. – Kiléptem az irodámból. Peter és Paul mostanra meg érkezett, de továbbra sem vett tudomást a jelenlétemről. Nem érdekelt, más dolg ok jártak a fejemben. Fog tam az új könyvet, amit Ameliától vettem: Hogyan élvezzük az életet – 30 egyszerű lépés. Azt a könyvet, amiről azt hittem, nekem kell, és amit ezzel nyug tázott: Végre! Tényleg ennyire unott lennék? Próbáltam mag amba zárni a g ondjaimat, senkivel sem tudatni a bánatomat. Eddig azt hittem, ez sikerül is. Az első oldalra lapoztam. 1. Élvezzük az ételt, ne csak együk. Értékeljük az ízek gazdagságát. Az ételt – most komolyan? De hát mi máshoz kezdhettem volna? Beletuszkoltam a könyvet a táskámba. – Jöjjön, menjünk! – Hová? – Enni – feleltem határozottan. Nem tudtam, Gemma visszatér-e, mindenesetre mag yarázatképpen az asztalára tettem a

Hogyan osszuk meg anyagi gondjainkat azokkal, akik tőlünk függnek eg y példányát. Reméltem, meg fog ja érteni. Az első lépéshez helyszínként a clontarfi Bay étterem szolg ált, kilátással a Dubliniöbölre. – Szóval már az evés is élvezet? – Adam a kezén nyug tatta állát, mintha a feje túl nehéz lenne a nyakának. – Mindig azt hittem, csak a létfenntartáshoz kell. Amíg ő unottan nézeg ette az étlapot, én felmértem a zsúfolt éttermet. Hemzseg tek itt az emberek, és mindenki önfeledten cseveg ett. A tányérokra színpompás ételeket tornyoztak, és a helyiség ben terjeng ő illatoktól bárkinek összefutott volna a nyál a szájában, bár nekem inkább csak g örcsbe rándult a g yomrom. – Hát persze – hazudtam. Másra se vág ytam, csak hog y bedobjak eg y salátát és túl leg yek az eg észen, de jó példát kellett mutatnom Adamnek. – Én párolt lábszárhúst kérnék zöldség ág yon, humusszal és zöldség es quinoával. – Kipréseltem mag amból eg y mosolyt a pincérnő felé, miközben belül máris azon retteg tem, hog yan fog om mindezt elpusztítani. – Nekem csak eg y kávé lesz, kösz – csapta össze Adam az étlapot. – Nem, nem – fenyeg ettem meg az ujjammal. Kinyitottam az étlapot és újra a kezébe nyomtam. – Étel. Élvezet. Rendelés. Adam teljesen elveszettnek tűnt, ahog yan fáradt tekintetével vég ig futott a fog ásokon. – Mag a mit ajánlana? – kérdezte vég ül a pincérnőtől. – Nos, én roston sült marinált lazacfilét mediterrán ratatouille-jal és tejszínes mártással. Adam úg y festett, mint aki menten kidobja a taccsot. – Az jó lesz neki, köszönjük. – Előételt? – kérdezte a pincérnő. – Nem – feleltük eg yszerre. – Szóval, mikor ment el az étvág ya? – kérdeztem. – Nem is tudom, néhány hónapja. Hát a mag áé? – Nekem még meg van. Felhúzta a szemöldökét. – Az alkohol és a koffein nem jó ötlet eg y depressziósnak – közöltem, csak hog y nálam maradjon a kezdeményezés és rajta a rivaldafény. – Mit is evett ma reg g elire? Visszag ondoltam a hotelben elfog yasztott kávéra. – Az más, én nem vag yok depressziós. Meg vetően felhorkant. – Maga a depressziós. Meg akarta ölni mag át. Én csak… mag am alatt vag yok. – Mag a alatt van? Ezzel nem mondott semmit. – Behatóan tanulmányozott. – Mag áról

mintázták a Micimackó szamarát. Önkéntelenül is elnevettem mag am. – A lényeg , hog y oda kell fig yelnie az étrendjére, mert az is seg íthet. Nag yon is sok köze van a depressziójához. Mag a szemmel láthatóan fitt… úg y értem, nyilván sokat edz. – Az arcom kezdett elvörösödni. – Még eg yszer sem láttam enni. Nem is tudom, honnan van ennyi energ iája. – Öt vag y tíz lépésben mondjam el? – Eg y is elég lesz. – A sztrippeléstől van, tudja? Amikor fent vag yok a színpadon és táncolok a fiúkkal… Felnevettem. – Úg y látom, teljesen összekeveri a vetkőzést a modellkedéssel. – Hát, én nem tudhatom, milyen jelenetek játszódnak le a fejében – mosolyodott el. A pincérnő elénk helyezte az étellel meg rakott két hatalmas tálcát. Mindketten retteg ve néztünk le rá. – Minden rendben? – fig yelt fel reakciónkra. – Ug ye, ezt rendelték? – Ig en, persze… fenség esen néz ki. Köszönjük. – Felvettem a villát és a kést, de még most sem tudtam, hol kezdjem el. – Szóval, utoljára mikor ebédelt ilyen helyen, Christine, ha már ekkora élvezetnek találja? – Adam a tányérját forg atta és hozzám hasonlóan ő sem mert belevág ni. – Rég volt, de csak mert a lag zira spóroltunk. Mmm, ez mennyei. A mag áé is finom? – Ne csak edd ez ételt, értékeld az ízeket. – Nem tudom, mi ez – talán g yömbér? Ig azán finom, különösen ezzel a citromos zöng ével. Különben az esküvőnk után nászútra is mentünk, íg y aztán semmi pénzünk nem maradt, ezért az év nag y részében otthon ettünk, leg feljebb néha rendeltünk valamit. Nincs ezzel semmi g ond, az összes barátunk ebben a cipőben jár. – Jól hang zik – jeg yezte meg epésen. – Mióta házasok? – Eg yen. Ug ye, milyen finom? Elég krémes a tejszín? – Ig en, elég krémes a tejszín – ment bele a játékba –, és elég sárg a a répa. – Kilenc hónapja. – Kilenc hónap után hag yta el? Volt barátnőm, akit hosszabb ideig utáltam, amíg jártunk. Nem ig yekezett túlság osan. – Ig enis ig yekeztem. – Lesütöttem a szemem és játszani kezdtem az étellel. – Eg yen. Elég omlós a báránya? – tudakolta. – Szóval, mikor tudatosult mag ában, hog y nem fog működni? – Felvett eg y villára tűzött falatot, lassan meg rág ta, azután úg y nyelte le, mint eg y óriási pirulát. Beleg ondoltam. Az ig azat mondjam, vag y amit mindenkinek szoktam? – Nem titkolózunk – emlékeztetett. – Eg y ideje már voltak kételyeim, de biztosan csak akkor tudtam, amikor menyasszonyi

ruhában sétáltam a templomban az oltár felé. – Ez az ig azság . Az evést is abbahag yta, ahog y meg lepetten felnézett. – Eg yen – biztattam. – A két szemem kisírtam, ahog y lépkedtem hozzá. Azóta is mindenki erről beszél, milyen meg ható pillanat volt, csak a nővéreim tudják az ig azat. Nem a boldog ság tól sírtam. – Akkor miért ment hozzá? – Bepánikoltam. Le akartam állítani az eg észet, de nem volt hozzá bátorság om. És nem akartam fájdalmat okozni. Nem láttam kiutat. Csapdába estem, ráadásul olyan csapdába, amit én mag am állítottam. Úg yhog y szépen eg yütt úsztam az árral. – Hozzáment, csak hog y ne okozzon neki fájdalmat? – Látja már, miért nem maradhattam mellette csak azért, hog y ne okozzak neki fájdalmat? Ezen eltűnődött, azután bólintott. – Ott a pont. – Ha akkor meg állok és vég ig g ondolom, úg y értem, ig azán vég ig g ondolom, biztosan találtam volna másik utat. Jobb utat. – Mint én a hídon. – Pontosan. – Tovább kerg ettem az ételt a tányéron. – Szerettem őt, tudja, de van erről eg y elméletem. Azt hiszem, bármennyire is szép, a szerelem nem mindig tart örökké. Elcsendesedett. Mindketten leküzdöttünk eg y falatot. Vég ül ledobta az evőeszközt a tányérra. – Feladom – emelte leveg őbe a kezét. – Eg yetlen falat sem meg y belém. Könyörg öm, ug ye abbahag yhatom? – Persze. – Meg könnyebbülten tettem le a kést és a villát. – Jesszusom, de tele vag yok! – Ahog y felpuffadt hasamra szorítottam a kezem, teljesen kiestem a szerepemből. – El tudja képzelni, hog y ezt sokan naponta háromszor vég ig csinálják? Összenéztünk és elnevettük mag unkat. – És most? – hajolt előre csillog ó szemmel. – Ööö… – A táskámhoz fordultam és úg y tettem, mintha zsebkendőt keresnék. Közben lopva felnyitottam a könyvet. 2. Sétálj egyet a parkban. Ne csak gyalogolj, vizsgáld meg a környezeted, és vedd észre az élet szépségeit. – Menjünk, járjunk eg yet – javasoltam, mintha csak hirtelen ötlet lenne. Mindketten készen álltunk leg yalog olni az ételt, amit erővel mag unkba tuszkoltunk, íg y a dermesztő hideg dacára kisétáltunk Dublin második leg nag yobb közparkjába, a Szent

Annába. Összehúztuk mag unkat a fag yos szélben, úg y őg yeleg tünk a fallal övezett kertben. Elhag ytuk a piros tég laépületeket, ahol hétvég enként g azdapiacot tartottak, majd a Herkules-szentélyt a kacsaúsztatóval, ahonnan g yorsan elráng attam, mielőtt még késztetést érzett volna rá, hog y beleug orjon. A rózsakert az évnek ebben a szakában kiábrándítóan festett, ráadásul arra a célra is alkalmatlannak bizonyult, hog y leüljünk pihenni eg y padra. Ahog y elnéztük a színtelen, rövidre visszavág ott ág akat, a jeg es szél az arcunkba csapott, a hideg pad pedig még a kabáton és nadrág on át is lassan, de biztosan meg dermesztette a hátsónkat. Eközben minden alkalmat és ürüg yet meg rag adtam, hog y a g ondolataiban olvassak. – Gyakran vett Mariának virág ot? – Ig en, de sosem Valentin-napon. Olyankor sosem adhattam neki virág ot. Az olyan közhelyes. – Akkor mit kapott? – Tavaly eg y g rapefruitot. Előző évben eg y békát. – Arra a g rapefruitra még visszatérünk, de eg y békát? – Tudja, hog y meg csókolja és királyfi leg yen belőle. – Pfuj, ez szánalmas. – Most építi az önbizalmam vag y rombolja? – Bocs. Biztos örült annak a békának. – Ig en. Mindketten imádtuk Hulkot. Amíg ki nem szökött az erkélyablakon. – Azután elmosolyodott, mintha valami mókás jutna az eszébe. – Mi az? – Semmi, csak eg y kis hülyeség … személyes dolog . Az a titokzatos kis mosoly eg észen felpörg etett. Eg y olyan oldalát tárta fel előttem, amit még nem láttam: a romantikus Adamet. – Ug yan már, nekem elmondhatja! Nem titkolózunk, emlékszik? – Semmiség . Tényleg nem nag y üg y. Csak eg yszer meg akartam szerezni neki a kedvenc virág ját, ez minden. – Milyen virág ot? – Eg y vízililiomot. Szerette azt a festményt, a Monet-képet. – Ennyiben hag yta a dolg ot. – Ug yan már, kell lennie még valaminek. – Szóval, úg y döntöttem, szerzek neki eg yet. Valentin-napra nem vihettem virág ot, de úg y g ondoltam, ez lesz a kivétel. A parkban jártam, meg láttam őket és erről eszembe jutott. Íg y aztán beg ázoltam a tóba, hog y szerezzek eg yet. – Ruhástul? – Ig en – nevetett. – Mélyebb volt, mint g ondoltam. Már a derekamig ért, de akkor is tovább kellett mennem. A parkőrök úg y kerg ettek ki.

– Nyilván tilos liliomot lopni. – Hát éppen ez az. Kiderült, hog y eg y vízitököt loptam neki. – Nevetni kezdett. – Még g ondolkodtam is, mit talál benne annyira különleg esnek. Én is elnevettem mag am. – Mag a nem ép. Ki keverné össze a liliomot eg y vízitökkel? – Ha eng em kérdez, könnyű összetéveszteni. A lényeg , hog y tetszett neki. A lakást díszítette vele, kitette rá a kettőnk fényképét, g yertyákkal. – Ez olyan édes – mosolyog tam. – Mindig ennyire romantikusak? – Ha ezt annak lehet nevezni. – Meg vonta a vállát. – Csak mókáztunk. Mókázunk – javította ki mag át. Furcsamód elszomorodtam ettől. Barryvel nem tudtunk volna ilyeneket mesélni. Törtem a fejem, próbáltam felidézni mag amban akár csak eg y esetet – nem meg osztani, csak hog y emlékeztessen a szebb időkre –, de nem találtam ilyet. Ilyen g esztusok sosem jutottak volna Barry eszébe, ahog y nekem se, de leg alább érzékeltem, milyen lehetett Adam és Maria kapcsolata. Spontán, vicces, eg yedülálló. Az övék. Eltévedtünk az ösvényeken, míg leg jobb képesség eim szerint ig yekeztem rámutatni környezetünk szépség eire, hog y Adam átérezze és lássa az élet sokszínűség ét. Nem mindennek tudtam a nevét, ezért meg álltam elolvasni a táblákat. Adamet kértem meg a latin nevek kibetűzésére, hog y jót nevessünk, valahányszor félreolvas valamit. – Mintha dinoszauruszok lennének – jeg yeztem meg . – Szerintem inkább beteg ség ek. – Zsebre vág ta a kezét. – Bocsásson meg , doktor úr, nincs valami a prunus aviumomra? – Az mi? – tudakoltam. Meg nézte a táblát. – Úg y látom, közönség es vadcseresznye. Képzelje csak el, ezzel a névvel élni. – Apropó, még mindig nem tudom a családi nevét. A tekintetéből eg y pillanatra kihunyt a fény, ebből tudtam, hog y érzékeny pontra tapintottam. – Basil – felelte. – Aha. Mint a csoki. – Próbáltam meg őrizni jókedvét. – Vag y mint a bazsalikom. – Nem, inkább a csoki. „Basillel szebb az élet” – idéztem a cég jelmondatát. Ez a patinás édesség márka közel kétszáz éve jelen van a mindennapjainkban, a puszta említése mosolyt csalt minden ír g yermek és felnőtt arcára; nem úg y Adamére. Ahog y elnéztem fanyar arckifejezését, hozzá kellett tennem: – Sajnálom, nyilván mindenkitől ezt hallja. – Ahog y mondja. Merre lehet a kijárat? – Látszott, hog y eg yszeriben torkig lett a társaság ommal.

Meg csörrent a telefonom. – Amelia – olvastam a hívó nevét. – Á, ig en, a sosemvolt lánykérés – jeg yezte meg Adam cinikusan, mielőtt félrevonult, hog y nyug odtan beszélhessek. – Amelia – szóltam a telefonba, tele várakozással, csak hog y meg halljam a fojtott zokog ást. – Amelia, mi a baj? – Ig azad volt – sírta. – Mi? Miben volt ig azam? – A kérdés hosszan kicseng ett az éterben. Adam felhag yott a kijárat keresésével és rám bámult. Leolvasta az arcomról, mi történt, én pedig az övéről, mi jár a fejében: ennyit a pozitív g ondolkodásról. Vég ig rohantam a clontarfi sétányon, arcomban a metsző széllel. Vig yáznom kellett, hová lépek: úg y ug rándoztam, csúszkáltam és kerülg ettem a jeg es pocsolyákat, mintha eg y komplett akadálypálya választana el a könyvesbolttól. Valahol mög öttem Adam komótos tempóban g yalog olt, kezében a lakáskulcsommal. Próbáltam nem azon ag g ódni, hog y útközben a teng erbe öli mag át. Szig orú utasításokat adtam neki, és még eg yszer vég ig vettük a válság tervet, mielőtt rohanni kezdtem. Látnom kellett a barátnőmet. Amelia kivörösödött szemmel ücsörg ött a könyvesbolt eg yik sarkában. Az üzlet másik felében eg y Drakulának öltözött nő fehérre mázolt arccal és vértől csöpög ő ajkakkal ült a meseszékben, hog y felolvasson eg y csapat halálra vált három-öt évesnek. – „Leereszkedtek a sötét lépcsőkön a pincébe. A falakon hunyorg ó fáklyák világ ították meg útjukat. S odalent előttük feltűntek… a rég i koporsók” – mesélt kísérteties hang on. Az eg yik g yerek ijedten felsírt és odaszaladt az anyjához. Az anya összekapkodta a holmiját, rosszalló pillantást vetett Drakula felé, és kiviharzott a könyvesboltból. – Szerinted hasznos, ha ilyen meséket olvas fel, Amelia? Amelia, aki kómaszerű állapotában és könnyben úszó szemével az orránál se láthatott tovább, zavartan fog adta a kérdésemet. – Elaine? Persze, nag yon rendes nő, csak most vettem fel. Gyere, beszélg essünk. Otthag ytuk a könyvesboltot és felmentünk a lakásba, amelyen Amelia az anyjával, Mag dával osztozott. – Nem akarom, hog y Anyu is tudja – húzta be csendesen a konyhaajtót. – Ő is azt hitte, hog y meg fog ja kérni a kezemet. Nem is tudom, hog y mondjam el neki. – Újra sírva fakadt. – Mi történt? – Azt mondta, állást kapott Berlinben, meg hog y mindenáron oda akar költözni, mert ez óriási lehetőség számára. Kérte, hog y menjek vele, de tudja, hog y úg ysem mehetek. Nem hag yhatom itt Anyut, hiába élhetnénk eg yütt. Még az ország ot se hag yhatom el. Mi lenne a

bolttal? Nem éreztem alkalmasnak az időpontot, hog y emlékeztessem: a bolt az elmúlt tíz évben csak vitte a pénzt, már nem képes versenyezni a nag y láncokkal, ahol kávét adnak a vevőknek, az online üzletekről és e-book-olvasókról nem is beszélve. Már azt is nag y eredménynek könyveltem el, ha vissza tudtam tartani Ameliát, valahányszor neki akart menni valakinek, aki a tabletjén olvasott. Tényleg minden tőle telhetőt meg tett: mesesarkot nyitott, szerzői esteket és könyvklubot rendezett, de már rég elveszítette a csatát – s mindezt csak azért, hog y életben tartsa apja emlékét. A könyvesbolt az apja szeme fénye volt, nem az övé. Amelia őt szerette ennyire, nem az üzletet. Többször is próbáltam már rámutatni erre, de Amelia nem hallg atott rám. – Nem költözhetnél a mamáddal Berlinbe? Amelia meg rázta a fejét. – Anyu utál utazni. Tudod, milyen, el nem hag yná Írország ot. Ott biztosan nem tudna élni. – Elborzadva nézett rám, amiért eg yáltalán szóba hoztam. Át tudtam érezni Fred csalódottság át. Amelia eg y pillanatig sem fog lalkozott komolyan a g ondolattal. – Ug yan már, ez még nem jelenti, hog y mindennek vég e. Távkapcsolat is van a világ on. Eg yszer már csináltátok, amikor hat hónapig Berlinben volt, emlékszel? Nem könnyű, de kivitelezhető. – Hát, ha már szóba hoztad… – Meg törölte a szemét. – Találkozott valakivel, amíg ott volt. Nem meséltem róla, mert meg oldottuk. Elhittem neki, amikor azt mondta, hog y vég e, de most… Christine, ő is tudja, hog y nem utazhatom vele. Tudja, hog y sosem lennék rá képes. Az étterem, a pezsg ő, az eg ész nevetség es színjáték csak arra volt jó, hog y én leg yek az, aki vég et vet a kapcsolatunknak. Tudta, hog y nemet fog ok mondani, de íg y leg alább nem ő lesz a rosszfiú. Ha eddig nem is lépett kapcsolatba azzal a nővel, ezt tervezg eti. Tudom, hog y íg y van. – Nem tudhatod. – Veled még nem fordult elő, hog y tudtál is valamit, meg nem is? Szíven ütöttek a szavai. Pontosan tudtam, miről beszél; én használtam ug yanezt a kifejezést, amikor a házasság ommal kapcsolatos érzéseimet írtam le. – Ó, istenem – nyög ött fel elcsig ázottan Amelia. Feje lebukott a karjára, hog y elfeküdjön az asztalon. – Micsoda eg y nap! – Nekem mondod? – suttog tam. – Mennyi az idő? – nézett fel hirtelen a faliórára. – Ez fura. Anyu ilyenkor már kérni szokta a vacsoráját. Jobb lesz, ha ránézek. – Meg dörg ölte a szemét. – Nag yon látszik, hog y sírtam? Szeme vadabbul vöröslött még a hajánál is. – Jól nézel ki – hazudtam. Az anyja úg yis tudni fog ja.

Ahog y mag amra hag yott, meg néztem a telefonom, hátha kaptam üzenetet Adamtől. Odaadtam neki a lakáskulcsomat és reméltem, hog y rendben lesz, ug yanakkor a lakásban nem volt semmi, amivel leköthette volna mag át, se tévé, se könyv. Ami nem túl szerencsés. Sietve beütöttem a számát. – Christine! Hívd a mentőket! – sikoltott fel a szomszédban Amelia. A hang hallatán nem kérdeztem semmit, csak kitöröltem Adam számát és hívtam a mentőket. Amelia az ág ya mellett, a padlón talált rá Mag dára, akit a mentősök később hivatalosan is halottnak nyilvánítottak. Újabb súlyos ag yvérzést kapott. S miután Amelia eg yedül maradt, testvérek és rokonok híján nem fordulhatott senkihez, mellette maradtam a meg próbáltatások közepette, hog y az én vállamon sírja ki mag át, majd seg ítsek neki elintézni a hivatalos üg yeket. Már este tízre járt, mire alkalmam nyílt ránézni a telefonomra. Hat hívást nem fog adtam, és üzenetet hag ytak a hang postámon. A clontarfi rendőrőrs kérte, hog y hívjam fel őket Adam Basillel kapcsolatban.

10 Hogyan készítsünk rántottát feltöretlen tojásból

– Adam Basilért jöttem – rontottam be a clontarfi őrsre. Amúg y is túltelített elmémben eg ész úton rajzottak a rémisztőbbnél rémisztőbb g ondolatok, ahog y próbáltam elképzelni, mit művelhetett mag ával. Arra sem emlékeztem, hog yan jutottam el ide. A rendőr a kémlelőnyíláson keresztül vég ig mért. – Láthatnék valami ig azolványfélét? Beadtam neki. – Nincs semmi baja? Nem sérült meg ? – Ha baja lenne, kórházban feküdne. – Hát persze. – Erre nem g ondoltam, és eg ész meg könnyebbültem. Azután újra meg rettentem. – Elkövetett valamit? – Épp most hig g ad le. – Azzal elhag yta az irodát és eltűnt a szemem elől. Jó tíz percet vártam, mire vég ül kinyílt a váróterem ajtaja és Adam lépett be rajta. Alig ismertem rá. Az arckifejezéséből rög tön tudtam, hog y nag yon óvatosnak kell lennem. Fenyeg etően sötétlett a tekintete. Gyűröttnek tűnt az ing e, mintha aludt volna benne, pedig kimerült és dühödt tekintetéből kiolvastam, hog y biztosan nem aludt. Ha íg y festett Adam, amikor már lehig g adt, beleg ondolni is féltem, milyen lehetett néhány órája. – Mag a is tudja, hog y törvénytelen valakit ilyen sokáig bent tartani – vicsorg ott a rendőrre. – Ismerem a jog aimat! – Nem akarom itt még eg yszer meg látni, hallja? – mutatott rá fenyeg etően az üg yeletes. – Jól van? – kérdeztem csendesen. Dühödt pillantást vetett rám, azzal elviharzott mellettem, ki a kapun. – A parkban, eg y padon találtunk rá, a kölyköket leste a játszótéren. A szülők ideg esek lettek, g yanúsnak találták és beszóltak nekünk. Odamentem, hog y felteg yek neki néhány kérdést, mire elveszítette a fejét. – Ezért tartották bent? – Íg y beszélni eg y hivatalos személlyel… még örüljön, hog y nem emelünk vádat. Jobb lesz, ha szakemberhez fordul. Még eg yszer nem leszek ilyen elnéző. Követtem Adamet, félig arra számítva, hog y rég eltűnt, de nem, ott állt az autó mellett. – Sajnálom, hog y eg ész délutánra eltűntem. Ameliát nag yon felzaklatta, hog y szakított a barátjával. Nem érintette meg túlzottan a barátnőm nyomorúság a, s azok után, amiken keresztülment, nem is hibáztattam érte.

– Már épp hívni akartam, hog y úton vag yok, amikor Amelia elment meg nézni az anyját és a padlón találta. Ag yvérzés. Hívtuk a mentőket, de már elkéstek. Meg halt. Ezek után nem hag yhattam csak úg y ott. – Hirtelen iszonyú fáradtnak éreztem mag am. Annyira, de annyira fáradtnak. Adam vonásai ellág yultak. – Ig azán sajnálom. Néma csendben tettük meg a lakásomig vezető utat. Miután beléptünk, vég ig nézett az üres szobákon, csupasz falakon, a pókemberes takarómon. – Sajnálom, de ez minden – szabadkoztam zavartan. – Csak bérlem. Minden cuccomat túszként tartják fog va. Ledobta a táskáját a földre. – Pazar. – A válság terv azért van, hog y seg ítsen, Adam. Tudom, hog y haszontalannak érzi, de ha követi a lépéseket, biztosan mag a is rá fog jönni, mennyit seg íthet. – Seg íthet? – üvöltött fel, hog y a frászt hozta rám. Előráng atta zsebéből a g yűrött papirost és a szemem láttára kezdte széttépdesni. Elhátráltam, amint hirtelen tudatosult bennem, hog y eg y mentális g ondokkal küzdő vadideg en férfit eng edtem az otthonomba. Hog y lehettem ilyen hülye? Neki fel sem tűnt az ijedelmem. – Éppen ez az átkozott baromság sodort bajba! Hívj fel valakit a vészlistádról, ha öngyilkos gondolataid támadnak!, ez áll rajta. Hát felhívtam valakit. A vészlistámon a leg első mag a. Felhívtam, de nem vette fel. A második lehetne a barátnőm, a harmadik meg a leg jobb barátom, de őket nem vettem fel a listára. Az anyám meg halt, az apám haldoklik. Nincsenek rajta a listán. Jobb híján ott a következő pont: Csinálj valamit, ami boldoggá tesz, valahányszor öngyilkos gondolatod támad. – Összeg yűrte a lap maradékát. – Ha eg yszer már meg ettem az ebédemet és meg tettem a napi sétámat, mit csinálhatnék még , ami boldog g á tenne? Azután eszembe jutott a játszótér, hallottam a kölykök nevetését, és azt g ondoltam, ha már ilyen rohadtul boldog ok, talán eng em is boldog g á tudnak tenni. Ott ücsörög tem vag y eg y órát, rohadtul nem éreztem mag am boldog abbnak, aztán kiszállt a yard és meg kérdezte, nem vag yok-e véletlenül perverz állat! Még szép, hog y a torkának ug rok, ha pedofil köcsög nek néz, aki a g yerekekre csorg atja a nyálát. Szóval fog hatja az eg ész válság tervét és feldug hatja a seg g ébe! – üvöltötte, miközben szétszórta a papírfecniket. – A barátnője fiúja lelépett, az anyja meg halt, és mag a sincs a leg fényesebb formájában. Kösz, hog y meg mutatta nekem az élet szépség ét! – Oké… – Elcsuklott a hang om, ahog y próbáltam nem félni ettől az embertől, akit nem ismertem, miközben arról próbáltam g yőzködni mag am, hog y ig enis ismerem, és azokra a pillanatokra ig yekeztem emlékezni, amikor g yeng édnek, romantikusnak és viccesnek

láttam. A sötét harag és tombolás láttán nehezemre esett elhinni, hog y az a másik Adam létezik. Lopva vetettem eg y pillantást az ajtó felé. Elszaladhatnék, hívhatnám a rendőröket. Elmondhatnám nekik, mi történt a hídon, elmondhatnám nekik, hog y meg akarta ölni mag át, eg yszer és mindenkorra vég et vethetnék ennek az eg észnek, ha már úg yis kudarcot vallottam. Csak még jobban összekavartam mindent. Vettem eg y nag y leveg őt, hátha ez lelassítja zakatoló szívemet. Az üvöltözéstől annyira pánikba estem, hog y g ondolkodni sem tudtam. Most vég re csend lett. Csak állt és nézett. Mondanom kellett valamit. Valami ideillőt. Valamit, amitől nem tör ki újabb dührohamban. Nem tudtam volna elviselni, ha kárt tesz mag ában. Nem itt, nem velem. Sem máshol. Nag yot nyeltem, majd meg lepetten hallottam, mennyire tiszta a hang om. – Meg értem, ha dühösnek érzi mag át. – Még szép, hog y rohadtul dühösnek érzem mag am. – Még sem tűnt olyan dühösnek, mint előtte. Mintha eg y kicsit lenyug odott volna attól, hog y elismertem az ig azát. Ettől én is nyug odtabbnak éreztem mag am; talán még is képes leszek kezelni a helyzetet. Leg alábbis még nem kell feladnom minden próbálkozást. Nem kell lemondanom róla. – Erre is van g yóg yszerem. – Gyorsan meg kerültem és beléptem a konyhába. Hat tojást vettem ki a hűtőből, és fog tam eg y fekete filcet, miközben éreztem, mennyire reszket a kezem. A „Basil”, „Sean”, „Maria”, „Apa”, „Lavinia” és „Christine”, ezeket a neveket írtam a tojásokra, majd résnyire nyitottam a hátsó kertre nyíló konyhaajtót. – Jöjjön – fordultam vissza felé. Csak sötét szemmel meredt rám. – Jöjjön – ismételtem határozottabban, mint aki nem hag yja meg félemlíteni mag át, mint aki ura a helyzetnek. Azt akartam, hog y odafig yeljen rám. Vonakodva követett. – Itt van hat tojás, rajta azokkal a szavakkal, amelyek a mag át feldühítő dolg okat jelképezik. Dobja el őket. Amerre csak akarja. Amilyen erősen csak akarja. Törje össze őket. Szabaduljon meg a harag jától. – Kezébe nyomtam a kartont és a nyitott ajtóra mutattam. – Belefáradtam már a feladataiba – sziszeg te a szavakat a fog ai között. – Jó. – Letettem a kartont a pultra és elhag ytam a konyhát, hog y bevonuljak a hálómba. Bármennyire szívesen bezártam volna az ajtót, nem tetszett az üzenet, amit ezzel küldtem volna. Inkább csak leültem a pókemberes takarómra és a mag nóliaszínű falra meredtem, amelyre rácsos árnymintát festett az ablaktáblákon átszűrődő holdfény. Próbáltam kitalálni, hog yan tovább. Hatalmas feladat állt előttem, és nem is sejtettem, hog yan fog jak hozzá. Valahog y rá kellett vennem, hog y elmenjen eg y pszichiáterhez. Beleg ondoltam, hog yan érhetném ezt el. Ha úg y tennék, mintha máshová mennénk? Ezzel bolondot csinálnék belőle, meg próbálnám átverni, és örökre elveszíteném a bizalmát. S ha már én sem seg íthetek rajta, tényleg nem maradt senki. Most először, amióta elfog adtam a kihívást, komolyan kezdtem kételkedni abban, hog y

meg tudok neki felelni. A g ondolattól, hog y meg öli mag át, fizikai rosszullét g yötört, míg nem berontottam a vécébe és mag amra zártam az ajtót. Ahog y ott kuporog tam és g örnyedeztem, meg hallottam a nyög ését, mintha fájdalmai lennének, mintha g yomorszájon ütötték volna. Riadtan szedtem össze mag am, hideg vizet locsoltam az arcomra és siettem vissza. A konyhaajtóban meg torpantam. A mög ülem érkező fény kiömlött a sötét kertbe, amit sajnálatosan elhanyag oltak, amióta a szenvedélyesen kertészkedő Christine nag ynéném meg halt. Mostanra nem maradt más, csak a tég lalap alakú pázsit, amit leg alább eg y évtizede nem nyírtak rendesen, téli időszakban pedig eg yáltalán nem. Emlékszem, nag ynéném mindig tömte belénk a frissen szedett epret, az ehető virág okat, fokhag ymát és mentát, inkább csak a szokás kedvéért, mint az ízéért. Láttam mag am előtt, ahog yan eg rest szedett a lekvárjához, széles karimájú szalmakalappal védte arcát a napsütéstől, ráncos bőre meg ereszkedett a nyakán és a mellkasán, csak úg y reng ett és libeg ett munka közben, míg érdes tüdőtág ulásos hang ján eg y pillanatra se szűnt meg mag yarázni, hog y mit csinál éppen. A kert távolabb nem is kerülhetett volna akkori állapotától, az emlék még is ott kísértett elmém eg yik zug ában: tündöklő ifjúság om eg y nyári napon, amikor meleg ség és biztonság érzet járt át – szemben ezzel a fag yos téli éjszakával, amikor félelem és pánik. Odakint a kertben Adam a kezében tartott kartont méreg ette, meg fontoltan választott. Kivett eg yet és erőből elhajította a kert vég e felé. Kiáltás szakadt fel belőle, ahog yan a tojás szétloccsant a falon. Motiváltabbnak tűnt, ahog yan visszatért a kartonhoz és választott eg y másik tojást. Elhajította, majd felüvöltött, amint az a leveg őt átszelve szétrobbant a szemközti kerítésen. Még háromszor ismételte ezt meg . Miután vég zett, beviharzott a házba és mag ára csapta a fürdőajtót. Bevettem mag am a hálóba, hog y ne zavarjam. Beindult a zuhany, és a dühödt zokog ás lassan belefúlt a víz csobog ásába. Kimentem a kartonért. Csak eg y tojás maradt benne. Lehajoltam, s ahog y kiemeltem a tojást, könny szökött a szemembe. Az én nevem állt rajta. Az ág yban feküdtem, felpolcolt párnákon, feszülten és éberen. Képtelen voltam ellazulni, amíg ilyennek láttam Adamet, amikor hirtelen felbukkant az ajtóban. Ösztönösen mag am elé rántottam a takarót, féltettem a biztonság om. A reakcióm láttán összerezzent; fájt neki, hog y íg y retteg ek tőle. – Sajnálom – szólt g yeng éd hang on. – Meg íg érem, hog y többé nem viselkedem íg y. Tudom, hog y csak seg íteni próbál. Láttam, hog y ez az Adam eg észen más, mint aki korábban leteremtett, s ettől vég re ellazultam. – Jobban fog ok ig yekezni – íg értem. – Ne törődjön azzal, amit mondtam. Remekül csinálja. Köszönöm. Elmosolyodtam. Viszonozta a mosolyt.

– Jó éjt, Christine. – Jó éjt, Adam.

11 Hogyan tűnjünk el teljesen, hogy senki ne találjon ránk

Hajnali nég ykor meg világ osodtam. Adamnek ig aza volt: többet kell tennem. Talán nem mondta, de utalt rá. Láttam, mennyire sebezhető, hát jobban kell ig yekeznem. Éberen és túlság osan is izg atottan ahhoz, hog y aludni tudjak, felkeltem és mag amra vettem eg y meleg ítőt, azután amilyen halkan csak tudtam, átosontam a nappalin. A szobában sötét volt, de Adam felült, hog y ag g ódó arcát meg világ ítsa a laptop képernyője. – Azt hittem, alszik. – A Meglógtam a Ferrarivalt néztem. Ezt is felvettük a listára mint fig yelemelterelést sötét g ondolatok esetére. – Jól van? – Próbáltam meg vizsg álni az arcát, de a képernyő nem adott annyi fényt, hog y a fejébe is belelássak. – Hová meg y? – eng edte el a füle mellett a kérdésem. – Az irodámba. Pár perc, és jövök… ha nem g ond. Bólintott. Mire visszatértem, a számítóg ép felfordítva hevert a padlón, a töltő kábelét a nyaka köré tekerte, becsukta a szemét és a nyelve kilóg ott a szájából. – Rohadt vicces. – Továbbmentem, karomon a papírokkal, tollakkal, kiemelő filcekkel, és a mág neses táblával, amit a hálómban állítottam fel. Adam bizonyg atta, hog y nem szorul lelki seg élyre, miután a szükség letei pusztán fizikai, kézzel tapintható ig ények: vissza akarja kapni a barátnőjét és a munkáját az Ír Parti Őrség nél, le akarja vakarni hátáról a családját. Úg y terveztem, hog y ez mind sikerülhet, ha lelkileg támog atom, de erre nag yon kevés időnk maradt, ezért még is inkább a fizikai szükség leteit kellett kielég ítenünk. Érzelmileg már kezébe adtam minden eszközt; ott volt neki a válság terv is. Már csak a fizikai szükség letek beteljesítése maradt, és én éppen erre készültem. Adam nem sokáig tudott uralkodni kíváncsiság án, felbukkant az ajtóban. – Mit csinál? Terveket kovácsoltam, lázasan rajzoltam a folyamatábrákat. Hálók, kiemelések, szöveg buborékok és mindenféle eg yéb ábrák kezdték meg tölteni a táblát. – Hány kávé van mag ában? – Túl sok, de nincs értelme veszteg etni az időt. Amúg y se aludnánk, miért ne vág nánk bele mindjárt? Már csak tizenkét napunk van – mag yaráztam kapkodva –, ami kétszáznyolcvannyolc óra. Az ember napi nyolc órát alszik; mi talán nem, de mások ig en.

Vag yis napi tizenhat óránk marad meg tenni, amit kell, összesen tehát százkilencvenkét óra. Nem sok idő. És már hajnali nég y óra van, vag yis hivatalosan csak tizeneg y nap maradt. Áthúztam a számokat, majd lázas buzg alommal újraszámoltam őket. Miközben hamarosan nemcsak Dublinban, de Tipperaryben is ténykednünk kellett, ha meg akartuk oldani Adam problémáit. – Azt hiszem, ezt hívják ideg összeomlásnak – jeg yezte meg kajánul, ahog yan karba tett kézzel fig yelt. – Nem, ezt hívják meg világ osodásnak. Személyre szabott teljes körű szolg áltatást akar? Hát tőlem meg kapja. – Kinyitottam a ruhásszekrényt és elővettem a zseblámpát, hog y ellenőrizzem, jók-e még az elemek. Eg y táskába törülközőket és eg y váltás ruhát tuszkoltam. – Javaslom, hog y réteg esen öltözzön és hozzon eg y váltás ruhát, mert most elmeg yünk. – El? Hajnali nég y óra van, fag y odakint. Még is hová meg yünk? – Mi, barátom, elmeg yünk visszahódítani Mariát. Kis híján elmosolyodott. – És hog yan fog juk csinálni? Elfurakodtam mellette, neki pedig nem maradt más választása, mint felkapni eg y kabátot és követni. A Szent Anna park sosem zár be, bár hajnali fél ötkor nem feltétlenül a leg biztonság osabb hely. A múltban jó néhány támadásra került itt sor, az évek során még eg y-két hulla is előkerült. Sötétedés után nincs túlzottan kivilág ítva, amiről féktelen bulizással töltött kamaszkorom óta láthatóan meg feledkeztem. – Teljesen meg őrült. – Követett, ahog y az elemlámpával meg világ ítottam az utat. – Nem g ondolja, hog y cseppet veszélyes ilyenkor itt lenni? – De. Mag a elég nag ydarab, majd meg véd. – A fog aim összekoccantak a hideg ben. Minél mélyebben jártunk parkban, annál inkább elmúlt a koffein jótékony hatása. A reg g elenként látott sörösdobozok és g raffitik alapján nem számíthattam rá, hog y eg yedül leszünk a parkban, de amíg a számláló visszafelé pörg ött a szemem előtt, eg yetlen percet sem veszíthettünk. Nem akartam, hog y Adam halála az én lelkemen száradjon, különben soha többé nem tudnék aludni. Még lámpafénynél is csak leg feljebb eg y métert láttunk előre, arra pedig még órákat kellett várnunk, hog y a nap meg könyörüljön rajtunk; viszont mellettem szólt, hog y térképet rajzolhattam volna a parkról. Itt nőttem fel, mind az ötszáz holdat úg y ismertem, mint a tenyeremet. Ig az, csak világ osban – leg alább tizenöt év eltelt, amióta az éjszaka közepén utoljára betámolyog tam ide, miután ittunk eg yet a haverokkal. Hirtelen meg torpantam, balra-jobbra pásztáztam meg pördültem, ahog y tájékozódni próbáltam. – Christine – szólalt meg vészjósló hang on Adam.

a

lámpafénnyel.

Azután

Üg yet se vetettem rá, csak próbáltam elképzelni a helyet napvilág nál. Tettem néhány lépést jobbra. Azután meg torpantam, hog y az ellenkező irányba induljak. – Jesszusom, csak azt ne mondja, hog y eltévedtünk. Nem mondtam semmit. Adam meg borzong ott mellettem. Balról a fák közül hang ok hallatszottak. Üveg ek csörömpöltek. – Erre – nyög tem fel, csak hog y távolabb kerüljünk a g aleritől. Adam elmormolt valamit a bajsza alatt. – Nem tudom, mit érdekli, amikor úg yis meg akar halni – csattantam fel. – Ig az, de az ilyesmit szeretem mag am intézni – tiltakozott. – Nem azt terveztem, hog y néhány beszívott kölyök fog ag yonverni. – Eg y koldus ne válog asson – kaptam mag am azon, hog y Apát idézem. Szerencsére elértük a kis tavat, és ég tek a lámpák is, íg y errefelé nem ólálkodtak olyan arcok, mint a fák között. – Látja? – kérdeztem önelég ülten. – Micsoda szerencse. Micsoda rohadt nag y szerencse. – Akkor ne csak ácsorog jon, hozza azt a vízitököt. – Topog ni kezdtem és összedörg öltem kesztyűs kezeimet. Mag amon éreztem a tekintetét. – Jól hallottam? – Mit g ondolt, miért mondtam, hog y hozzon eg y váltás ruhát? – Mínusz nég y fok van! Kész csoda, hog y nem fag yott be az eg ész. Ezt senki sem élné túl. – Mindenkinek könnyebb lenne, ha nem volna ilyen válog atós, már ami a halála időpontját illeti. Hát, ha másként nem meg y… – Levetettem a kabátomat, hog y a hideg azonnal a csontjaimig hatoljon. – Nem eng edem be oda. – Eg yikünknek be kell mennie, mag a pedig szemlátomást nem akar. – Meg acéloztam mag am, miközben körülnéztem, hog y meg keressem az alkalmas vízitököt. – Ug yan már, Christine, g ondoljon arra a sok emberre, akik szeretik – kérlelt g únyosankomolyan. – Ők sem akarnák, hog y ezt teg ye. Már kizártam a hang ját; vízitök nélkül nem meg yek sehová. A tavacska partjáról kiszúrtam mag amnak a leg szebb példányt. Sok felrepedezett, koszosnak tűnt, én pedig a leg zöldebb, leg kerekebb levelet akartam, amit Maria újra felhasználhatott az értékei – köztük remélhetőleg Adam bekeretezett fényképe – tárolására. Amikor hazajön a munkából, Adam talán erre szórja majd ki az apróját, mielőtt befeküdne mellé az ág yba, vag y elnézeg eti, amíg vesz eg y g yors zuhanyt, s talán eszébe jut az őrült nő, aki seg ített neki kihalászni azon a fag yos éjszakán, amikor nag yon mag a alatt volt. Vég re kiszúrtam, amit kerestem – persze nem a leg közelebbi rózsát, de úszva íg y is

g yorsan meg járhattam. Pillanatok alatt meg lesz. Max tíz másodperc. S ez valóban élet-halál kérdése, ami elfojtott bennem minden esetleg es kételyt. Nem tudtam biztosan, milyen mély a víz, ezért kerestem eg y lehullt ág at, hog y próbára teg yem a mélység ét. – Tényleg meg fog ja csinálni? A bot félúton elakadt. Eg yáltalán nem volt mély, leg feljebb fél méter. Képes vag yok rá, még úsznom se kell, csak g yalog olnom néhány lépést. A víz zavarosnak, zöldnek és habosnak tűnt, de akkor is meg tudom csinálni. Feltűrtem a meleg ítőm szárát a térdem fölé. – Te jó isten! – nevetett fel Adam, amint tudatosult benne, hog y tényleg vég ig fog om csinálni. – Nézze, van itt eg y a víz szélén, azt elérem. Meg néztem. Gond nélkül behajolhatott érte. – Mag a szerint ha ránéz erre, azt fog ja g ondolni, hog y „Hű, mennyire szeret”? Ocsmány darab, benőtte valami szőrös g yom. Á, nézze csak, eg y cig arettacsikk. Nem hinném, hog y ilyen üzenetet akarna küldeni Mariának. Nem, nekem az kell – mutattam a leg távolabbi példányra. – Amit még nem érintett emberi kéz. – Halálra fog fag yni. – Majd meg száradok. Essünk túl rajta. Amint kijöttem, futólépésben irány a kocsi. Beg ázoltam a vízbe. Mag asabbra csapott, mint vártam, jóval a térdem fölé, eláztatta a meleg ítőalsóm. Éreztem, hog y meg sem áll a derekamig . Hazudott az a bot, vag y csak követ ért. Leveg ő után kaptam. Hallottam Adam nevetését, de túlság osan koncentráltam ahhoz, hog y leteremtsem. Most, hog y már meg tettem az első lépést, csak folytatnom kellett. Puhának és iszaposnak éreztem lábam alatt a medret; beleg ondolni is retteg tem, mi minden lehet benne. Nádak, sások és halott levelek tapadtak rám, ahog yan átg ázoltam a zavaros vízen. Felrémlett előttem, milyen beteg ség eket kaphatok tőlük, de nem álltam meg . Amint karnyújtásnyira kerültem a növénytől, kinyújtottam felé a kezem és meg rag adtam. Még öt óriási lépés az iszapban, azzal vissza is értem a szélére. Adam a karját nyújtotta és kihúzott. Meleg ítőm a testemhez tapadt, ruháimat átáztatta a büdös víz. Tocsog va a táskámhoz léptem, kivettem eg y törülközőt, lehámoztam a nadrág omat és a zoknimat, azzal g yorsan meg szárítkoztam. Adam elfordította a tekintetét és mag ában tovább nevetg élt, míg levedlettem mag amról a bug yimat is. Felvettem a száraz meleg ítőmet, mialatt a fog aim jól hallhatóan kocog tak a dermesztő hideg ben. Reszkető kézzel húztam fel a zoknim, majd lecseréltem a meleg ítőfelsőt eg y meleg g yapjúpulóverre. Miután Adam feladta rám a kabátot, bebug yoláltam és átkaroltam mag am. Fejembe húzta a g yapjúsapkáját, még át is ölelt, hátha ettől eltölt a meleg ség . Utoljára akkor kerültünk ilyen közel eg ymáshoz, amikor a hídon álltunk és mag amhoz szorítottam. Most az ő karjai fonódtak rám, és álla a fejem tetején nyug odott, miközben a vállamat masszírozta, hog y átmeleg ítsen. Szívem kalapálni kezdett a közelség étől. Nem tudtam biztosan, hog y a hídon meg tapasztalt érzés tér-e vissza, vag y mag a a g esztus teszi, ahog y a teste hozzám préselődik és illata betölti az érzékeimet.

– Jól van? – suttog ta a fülembe eg észen közelről. Szinte féltem meg fordulni és ránézni. Szólni sem mertem, nehog y eláruljam a hirtelen rám tört g yeng eség et. Csak bólintottam, miközben még jobban hozzá simultam. Talán csak képzelődtem, de mintha a karjai szorosabban fonódtak volna rám. Hang okat hallottunk közeledni, mély férfihang okat, nem túl barátság osakat. A pillanat éppoly hirtelen elszökött, ahog yan jött. Sietve eleresztett, hog y felkapja a táskámat és a földön heverő vízitököt. – Menjünk! – javasolta, azzal eliramodtunk arra, amerről jöttünk. Az autóban Adam teljesen felcsavarta a fűtést, hátha attól átmeleg szem. Láthatóan ag g asztotta, hog y az ajkaim kékre váltottak és nem tudtam abbahag yni a reszketést. – Ez nag yon rossz ötlet volt, Christine – közölte sötét, összeráncolt és szorong ó arccal. – Jól vag yok – erősködtem, miközben a ventilátor előtt meleng ettem a kezeimet. – Csak eg y percet adjon. – Menjünk vissza a lakásba. Veg yen eg y forró zuhanyt és ig yon eg y jó kávét. – Tudok eg y nonstop büfét, ahol vacak kávét adnak – sikerült kinyög nöm vacog ó fog aim között. – Még nem vég eztünk. – Most nem adhatjuk oda neki – vetett eg y pillantást a hátsó ülésen csepeg ő vízitök felé. – Még ág yban van. – Nem is erre g ondoltam. Miután mag amba pumpáltam a forró kávét és eg y másik a pohártartóban várakozott, vég re kezdtem felolvadni. – Miért meg yünk Howth-ba? – Majd meg látja. Eg y újabb javaslat a Hogyan élvezzük az életet – 30 egyszerű lépésből: étkezés és séta után tekintsük meg a napkeltét vag y a napnyug tát. Reméltem, hog y a napfény felderíti Adamet, ha pedig velem is jót tesz, nem fog ok panaszkodni. Elhajtottam a parti úton a Howth Summitig , ahol eg yedül a mi kocsink állt a parkolóban. Fél hétre járt. Az ég bolt tisztán feszült a Dublini-öböl felett, tökéletes napkelte íg érkezett. Hátratoltuk az ülésünket, a kávénkért nyúltunk és bekapcsoltuk a rádiót, aztán csak néztük az eg et. A távolban rózsaszín fények szakadtak fel a teng erről. – És… felvétel! – Adam kinyitott eg y barna papírzacskót és felém tartotta. Amint meg éreztem a cukor illatát, a g yomrom tótág ast állt és meg ráztam a fejem. Ő azért kivett mag ának eg y fahéjas csig át. – Érzi, milyen fahéjas a fahéj és citromos a citromhéj? – kérdezte. – Nemcsak eszem, de értékelem is az ízeket. – Robothang on folytatta: – Észreveszem mag am körül az élet apró örömeit. – Látom, kezdi érteni a lényeg et.

Beleharapott és rág ni kezdett, majd visszaköpte a papírzacskóba, hog y a maradékkal eg yütt összeg yűrje. – Hog y képesek meg enni az emberek az ilyen vackokat? Meg vontam a vállam. – Meséljen még valami mókásat, amit mag a tett Mariáért vag y amit ő mag áért. – Miért? – Mert tudnom kell. – Mag ától adódott a válasz, de ig azság szerint másra se tudtam g ondolni, csak azokra a dolg okra, amiket Mariaért tehetett; a szokatlan ajándékokra, amelyekkel őt kényeztette. Alig vártam, hog y halljak róluk. – Hm – g ondolt bele. – Óriási Hol van Wally?-rajong ó. Ismeri azokat a könyveket? Na szóval, amikor először el akartam hívni randira, beöltöztem Wallynak és mindenfelé felbukkantam, amerre csak járt. Közben rá se néztem. Csak vásárolg atott, én meg benyitottam a boltba anélkül, hog y eg y szót szóltam volna. Eg ész nap követtem, mindenhol meg jelentem. Ahog y ránéztem, a szemöldököm eg yre feljebb kúszott a homlokomon. Azután nevetésben törtem ki. Szélesen elmosolyodott. – Szerencsére ő is ezt g ondolta, és hajlandó volt találkozni velem. – Azután g yorsan lehervadt a mosolya. – Vissza fog ja őt kapni, Adam. – Ig en. Remélem. Csendben néztük az eg et. – Ha ez a vízitök nem lág yítja meg a szívét, akkor nem tudom, mi kell hozzá – jeg yezte meg komolyan. Nevetésben törtem ki. Mire abbahag ytam, már az eg ész ég felderült. – Rendben. – A slusszkulcs után nyúltam. – Jobban van? – A leg teljesebb mértékben – felelt csöpög ő g únnyal. – Már nem is érzek késztetést arra, hog y vég ezzek mag ammal. – Gondoltam. – Beindítottam a motort és hazamentünk. Az eg yetlen széken ültem, amivel apám bebútorozta a konyhát, és a vízitököt tisztog attam – előbb popsitörlő kendővel, azután felvittem rá eg y réteg bútorviaszt. Szebb nem is lehetett volna: csorbítatlan levelek vették körül, és próbára tettem, még eg y kannát is elbírt a csészékkel eg yütt. Tökéletesre políroztam, miközben meg g yőztem mag am arról, hog y az enyhe fejfájás és meg fázás ig azán nem ár érte. Akkor is a művemet csodáltam, amikor nyolckor a telefonom életre kelt. Kisebb csatát vívtam mag ammal, hog y visszahallg assam-e a hang postámat. Tudtam, hog y Barry az, további sértésekkel és utálattal,

ahog yan azt is, hog y nem kellene meg hallg atnom, valamiért még sem tudtam ellenállni. Úg y éreztem, leg alább annyival tartozom neki, hog y meg hallg atom; azzal is csak újabb fájdalmat okoznék neki, ha nem tenném. Adam csatlakozott hozzám a konyhában. – Ő volt az? Bólintottam. – Miért mindig ug yanakkor hívja? – Ilyenkor kel fel és öltözködik. Reg g el nyolckor mindig a konyhaasztalnál ül, mag a előtt a teával és pirítóssal, a telefonját nézeg eti, és közben azon tűnődik, hog yan ránthatna le mag ával. Éreztem, hog y Adam fig yel, de nem néztem rá, csak tovább políroztam a vízitököt, miközben nem kerülte el fig yelmem a helyzet komikuma. Barry az üres pirítóst nézeg ette, én a vízitököt políroztam, amit eg y közparkból loptam el. Eg yikünk sem jött ki túl jól a szakításból. – Le fog ja hallg atni az üzeneteit? Felsóhajtottam és vég re felnéztem rá. – Feltehetőleg . – Hog y emlékeztesse mag át, miért hag yta el? – Nem. – Úg y döntöttem, őszinte leszek. – Azért, mert ez a büntetésem. Összeráncolta a homlokát. – Minden szörnyűség , amit csak mond, az elevenembe talál, és ha ez a büntetésem, amiért elhag ytam, akkor úg y érzem, hog y meg szolg álom vele a szabadság om. Ezzel vissza is kanyarodtunk oda, hog y förtelmesen önző emberi lény vag yok, aki mások fájdalmát használja ki, hog y jobban érezze mag át. Elkerekedett szemmel meredt rám. – Jesszusom, nem unja még az analizálást? Hadd hallg assam meg ! Letettem a vízitököt és bólintottam. Fig yeltem, ahog y leül a pultra és visszahallg atja Barry üzenetét, miközben szüntelenül változott az arca – szemöldöke felszökött és visszaereszkedett, a homloka összeráncolódott, a szája színlelt meg lepetésre kerekedett –, csak hog y kimutassa, mennyire szórakoztatónak találja Barry inzultusait. Ezután letette, és láthatóan alig várta, hog y jelentést teg yen a hallottakról. – Ezt imádni fog ja – kacag ott csillog ó szemmel. A telefon pittyent eg yet a kezében. – Várjon, jött még eg y! Ez a fickó nem ig az. – Szívből élvezte, hog y belekotnyeleskedhet a mag ánéletembe. – Ez az, Barry, mindent bele! – Újra tárcsázta a hang postát. Azután lehervadt a mosolya és a fény is eltűnt a szeméből. A szívem kihag yott eg y ütemet. Harminc másodperccel később lepattant a konyhapultról – ilyen hosszú lábakkal nem

kellett nag yot ug rania –, hog y visszaadja a telefonom. Kerülte a tekintetem, majd zavartan próbált elsunnyog ni. – Mit mondott? – Á, semmi érdekeset. – Adam! Alig várta, hog y meg oszthassa velem az első üzenetet. – Ja, azt. Oké, csak mondott valamit az eg yik barátnőjéről. Valami Julie nevű lányról, aki szerinte óriási kurva – nem is, várjon csak: lotyó. Mindig más pasival találkozik. Eg yik este a Leeson Streeten látta, akkor is eg y házasemberrel volt. – Adam meg vonta a vállát. – Néhány szóval méltatta az öltözködését is. – Ez volt olyan mulatság os? – Inkább az, ahog y mesélte. – Felvillantott eg y mosolyt. Eg y bánatos mosolyt. Meg csóváltam a fejem. Julie az eg yik leg jobb barátnőm volt még a főiskoláról; ug yanaz a Julie, aki Torontóba költözött és rám bízta, hog y adjam el az autóját. Barry továbbra is felhasznált mindenkit, hog y a lelkembe g ázoljon. – És az a másik üzenet? Mintha meg se hallott volna. – Adam! – Tényleg semmi. Nincs értelme. Csak eg y újabb kirohanás… zag yvaság . – Némán meredt rám, azután elhag yta a konyhát. Ahog y nézett – tele eg yüttérzéssel, szánalommal, kíváncsiság g al –, nem tudtam hová tenni, ezért nem is hag yott nyug odni. Feltárcsáztam a hang postát. – „Önnek nincs új üzenete.” – Adam! Mag a törölte az üzeneteimet! – Követtem a nappaliba. – Valóban? Bocsi. – A számítóg épére meredt. – Szándékosan csinálta! – Úg y g ondolja? – Mit mondott? Hallani akarom. – Mondtam már: a barátnője, Julie eg y lotyó. Amúg y ig azán bemutathatna neki, érdekes személyiség nek tűnik – próbálta oldani a feszültség et. – Mi volt a második üzenet? – követeltem a választ. – Már nem emlékszem. – Adam, ezek az én rohadt üzeneteim, úg yhog y mondja már el! – üvöltöttem, miközben fenyeg etően meg álltam előtte. A kirohanásom cseppet sem indította meg . Azt hittem, provokálni fog ja, de épp ellenkezőleg , ellág yult, meg értőbb lett, amitől én csak még dühösebb. – Ne akarja tudni, oké? Az alapján, ahog y nézett, beleg ondolni is féltem, milyen személyes adalékot osztott meg

vele Barry. Nyilvánvalóan nem tudtam kiszedni belőle, leg alábbis nem azonnal, ezért otthag ytam a nappaliban. El akartam menekülni, minél távolabb kerülni tőle, de még a lakástól is, hog y eg yedül leg yek, és kiüvöltsek, kisírjak, kihisztizzek mag amból minden frusztrációt, amiért az életem ilyen reménytelenül zátonyra futott – még sem tehettem. Eg ymáshoz voltunk láncolva, ahog yan eg y anya és a g yermeke; nem hag yhattam el, még ha abban a pillanatban mást sem akartam. Én feleltem érte, meg állás nélkül, éjjel-nappal. Akkor is vig yáznom kellett rá, ha e pillanatban, Barrynek hála, ő érezte úg y, hog y meg kell óvnia eng em. Nem telt bele sok idő, amíg számomra is kiderült, mennyire kiszámíthatatlanok Adam hang ulatváltozásai. Az eg yik pillanatban önfeledten beszélg etett, sőt kezdeményezett, máskor épp csak elviselt, azután eg yszerűen otthag yott. Ilyenkor mag ába zárkózott, teljesen visszavonult az elméjébe, és olyan elveszettnek, sőt indulatosnak tűnt, hog y beleg ondolni is féltem, mi járhat a fejében. Ez meg történhetett a beszélg etésünk alatt, eg y mondat közepén, akár a saját mondata közepén is, hog y utána órákig tartson. Ez történt azután is, hog y leordítottam a fejét a letörölt üzenet miatt. Elnéztem, ahog yan eg y újabb órán át kómázott a kanapén, g yűlölte az életét és önmag át, g yűlölt mindent és mindenkit – azután meg jelentem az orvosság g al. – Oké, menjünk. – Rádobtam a kabátját. – Nem meg yek sehová. – De ig en. El akar tűnni? Zavartan nézett fel rám. – El akar tűnni – feleltem helyette. – El akar veszni. Rendben. Akkor vesszünk el eg yütt. A hároméves Alicia a tornác lépcsőjén ücsörg ött, mag a mellett a g yereküléssel. Alicia Brenda leg kisebb g yermeke volt, s mint ilyen, része nag ynénii kötelesség eimnek, amit rettentően élveztem – mármint Aliciával, mert nem ig azán tudtam mit kezdeni a fiúkkal, akik minden alkalommal meg akartak kötözni és törzsi táncot jártak körülöttem, ha csak betettem hozzájuk a lábam. Aliciát minden héten elvittem mag ammal néhány órára. Kiruccanásaink ebben a formában nég y hónapja kezdődtek, nag yjából akkoriban, amikor elkezdett komolyan fog lalkoztatni, hog y vég et vetek a házasság omnak. Azelőtt játszóházba jártunk, ahol szabadjára eng edhettem eg y teljes eg észében szivacsból épült szobában és nézhettem, ahog yan ide-oda pattog a falak között, műanyag labdákkal teli medencékbe csúszkál, és próbáltam leplezni rémült arckifejezésem, valahányszor rám sandított, hog y fig yelem-e. Eg yszer, útban a játszóház felé, annál a lámpánál, ahol jobbra szoktunk kanyarodni, Alicia kijelentette, hog y ezúttal balra meg yünk. Volt alkalmam látni, ahog yan az önfeledt játék hevében bepréseli mag át a forg ó párnázott heng erek közé, és miután még hatása alatt voltam éjszakai álmomnak, amiben két férfi is szerepelt, balra kanyarodtam, és

meg kérdeztem Aliciát, hová akar menni. Eg y órán át bolyong tunk, követve Alicia utasításait. Azóta minden héten ezt csináltuk és mindig máshol lyukadtunk ki. Ez lehetővé tette számomra, hog y g ondolkodjak, jól telt az idő, és Alicia is élvezte az újdonság ot, hog y ő parancsolg athat eg y felnőttnek. A Hogyan élvezzük az életet eg yik tanácsa íg y szólt: Legyünk gyerektársaságban. A kézikönyv felmérési adatokkal bizonyította, hog y a g yerekek mérhetetlen boldog ság ot okoznak, bár olvastam tanulmányokat, amelyek ezt eg y szintre helyezték a bevásárlás örömeivel. Azt hiszem, minden azon múlik, hog y valaki szereti-e a kölyköket vag y sem. Reméltem, hog y ez alkalmas módszer lesz Adamnek, felnyitja a szemét az élet szépség eire. S ezúttal le se tartóztatják érte. – Szia, Alicia. – Meg öleltem. – Szia, pupu. – Miért vag y idekint eg yedül? – Lee a kakit mossa. Lee, a g yerekcsősz az ablakból integ etett, karján a hat hónapos Jaydennel. Ezt jelzésnek vettem, hog y elvihetem Aliciát. Kinyitottam az ajtót, felzavarva ezzel Adamet, aki mostanra kóma közeli állapotba került. – Beülhet hátra Alicia mellé. Ő itt Adam, ma velünk fog csámborog ni. Szerettem volna, ha beszédbe eleg yedik Aliciával, és az első ülésen könnyen úg y tehetett volna, mintha ott se lenne. – Ő a szívszerelmed, pupu? – Nem, pupu, nem az. Alicia kuncog ott. Felkaptam a g yerekülést és behelyeztem az autóba, azután betettem Aliciát is. Adam beszállt mellé, de még most sem aktivizálta mag át, csak kifelé meredt az ablakon. Vég ül tartott annyi szünetet a nézelődésben, hog y vessen eg y pillantást a mellé bekötött hároméves kis tündérre. Mindketten eg ymásra bámultak, eg yikük sem szólt. – Milyen volt ma az ovi? – kérdeztem. – Jó, pupu. – Minden mondatba tesznek eg y puput? – Ig en, kuki. Adam zavartnak tűnt. – Mag uknál nincsenek kölykök a családban? – kérdeztem. – De, Laviniának. Öntelt kis pöcsök. A leg jobb, ami történhetett velük, hog y elvesztették az otthonukat. – Ez szép – jeg yeztem meg maró g únnyal. – Bocs – kacsintott Adam.

Vetettem rájuk eg y pillantást a tükörben. – Szóval, hány éves vag y? – kérdezte Adam Aliciától. Alicia feltartotta nég y ujját. – Tehát nég y. – Csak három – szúrtam közbe. – Akkor viszont hazug malac – vádaskodott Adam. – Nézd az orrom! – Alicia úg y tett, mint akinek nőni kezd az orra. – Merre meg yünk? – érdeklődött Adam. – Balra – jelentette ki Alicia. – Még csak három és tud tájékozódni? Elmosolyodtam és kitettem az indexet. Amikor elértem az út vég ére, Aliciára néztem a tükörben. – Jobbra – adta ki az utasítást. Jobbra kanyarodtam. – De most komolyan, tudsz tájékozódni? – fordult Adam Aliciához. – Aha – bólog atott Alicia. – Hog yan? Még csak három vag y. – Mindent tudok, merre van. Mindenhol. Az eg ész világ on. Menjünk a pupu utcába? – Hátravetette a fejét, úg y kacag ott. Hol jobbra, hol balra fordultunk, hol csak mentünk tovább eg yenesen, mindig Alicia kívánság ának meg felelően. Tíz perc telt el. – Oké, most már meg tudhatom, merre meg yünk? – fakadt ki Adam. – Balra – közölte Alicia. – Tudom, hog y balra, de balra hová? – fordult hozzám Adam. – Ha nem tudná, íg y kell céltalanul kóborolni és elveszni – feleltem. – Hog y csak körbe-körbe meg yünk, eg y hároméves útbaig azításai alapján? – Pontosan. Azután meg próbálunk hazatalálni. – Ez meddig tart? – Néhány órát. – És milyen g yakran csinálják? – Általában minden vasárnap. Ez a mi különleg es kalandunk. Jobb olyankor, amikor az utak nem annyira forg almasak. Ig azán érdekes. Az eg yetlen szabály, hog y autópálya felé nem mehetünk. Eg yszer a heg yek közt lyukadtunk ki, máskor a Malahide-parton. Ha olyan helyre jutunk, ami tetszik, kiszállunk és körülnézünk. Minden héten új dolg okat fedezünk fel. Néha el se hag yjuk Clontarfot, csak körözünk, bár ő nem ig azán veszi észre. – Jobbra! – kiáltott fel Adam. – Az a teng er, pupu – kacag ott Alicia.

– Pontosan – bólintott kimérten Adam, aki ki akart szállni. Ezután teljes tizenöt percre elhallg atott, ahog y újra átadta mag át a hang ulatváltozásnak. – Én is ki akarom próbálni – szólalt meg hirtelen. – Mondhatom én, merre menjünk? – Nem! – csattant fel Alicia. – Hadd mondjam én, merre menjünk, kérlek, pupu – fog ta könyörg őre Adam. Alicia elnevette mag át. – Oké. – Rendben. – Adam hosszan elg ondolkodott. – A lámpánál balra. Elnéztem arcát a tükörben. – Nem vihet el minket Mariához. – Nem is akarom. Balra fordultunk és autóztunk néhány percet. Vég ül elértünk eg y falat, eg y hamisítatlan zsákutca vég ét. – Esküszöm, ilyen még sosem fordult elő – tettem hátramenetbe az autót. – Ez vag yok én. – Adam zsörtölődve karba tette a kezét. – Próbáld újra, pupu – sajnálta meg Alicia. – Arra van eg y kis utca – nézett ki az ablakon Adam. – Az eg y földút, és sejtelmem sincs, hová vezet. – Valahová csak vezet. Balra fordultam. Meg csördült a telefonom, én pedig kihang osítottam. – Én vag yok az, Christine. – Hello, Oscar. – A buszmeg állóban vag yok. – Jó mag ának. Hog y érzi mag át? – Nem túl fényesen. Nem tudom elhinni, hog y két teljes hétre elment. – Sajnálom, de telefonon mindig elérhető vag yok. – Jobban szeretem, ha személyesen beszélünk. – Reszketett a hang ja. – És ha találkoznánk, ha felszállna velem a buszra? – Azt nem lehet, Oscar. Sajnálom, de tudja, mi a szabály. – Tudom, tudom, az nem lenne etikus – sóhajtott fel bánatosan. Némelyik üg yfelemért próbáltam mindent meg tenni, de meg kellett húznom a határt ott, hog y nem szálltam fel a buszra Oscarral. A tükörben ránéztem Adamre, hog y lássam, kihallg at-e minket és önelég ülten vig yorog -e azon, mennyire nem áll összhang ban a tanításom a jelenleg i helyzettel. – Képes rá, Oscar – g yőzködtem. – Veg yen eg y nag y leveg őt, próbáljon eg y kicsit ellazulni. – Oscar annyira elvonta a fig yelmem, hog y vakon hajtottam tovább a vidéki úton, amelyet mindkét oldalról zöldellő mezők öveztek. Még életemben nem jártam erre. Amikor

közeledtünk eg y-eg y kereszteződéshez, Adam és Alicia eg ymást túlharsog va mondta be az új irányt. Oscar vég ül nég y meg állónyira jutott és ünnepi hang ulatban szállt le; miután letette a telefont, eg észen hazáig táncolt. Adam telefonja, amit előre tettünk, az enyém mellé, hirtelen életre kelt. Maria nevét láttam a kijelzőn. Anélkül vettem fel, hog y Adam észrevette volna, de ezúttal nem bajlódtam a kihang osítóval. – Ó, helló! – ismert rá a hang omra Maria. – Meg int mag a az. – Helló. – Nem akartam kimondani a nevét, nehog y Adam kikapja a kezemből a telefont. – Mag a az új titkárnője? – Maria próbálta tréfára venni a dolg ot, de nem tudta leplezni féltékenység ét. Könnyed hang on felnevettem, mint aki nem vette észre. – Néha tényleg úg y érzem. Miben seg íthetek? – Hog y miben segíthet? Nos, Adammel szerettem volna beszélni. – Kurtán, élesen, pattog óan ejtette a szavakat. – Sajnálom, most nem tudom adni – feleltem barátság os hang on, hog y ne tudjon mibe belekötni. – Üzen neki valamit? – Meg kapta a teg nap reg g eli üzenetemet? – Természetesen átadtam. Azonnal tudomást szerzett róla. – Akkor miért nem hívott? Kereszteződéshez közeledtünk. – Balra! – emelte fel a hang ját hirtelen Adam, hog y félbeszakítsa a cseveg ését Aliciával. – Jobbra! – vág ta rá Alicia. – Balra menjen! – kiáltott fel Adam. Alicia kuncog ott, ahog y ölre mentek eg ymással. Adam befog ta Alicia száját, úg y kiáltozott, azután feljajdult, amikor Alicia meg nyalta a kezét. A felfordulásban alig hallottam Mariát. – Azok után, amiken keresztülment, nem ig azán hibáztatom, hog y nem hívta vissza – jeg yeztem meg minden vádaskodás nélkül, csak hog y helyre teg yem Mariát. – Ig en. Értem. Őt hallom a háttérben? – Ig en. – Balra! – kiáltott fel Adam, miközben újra befog ta Alicia száját, hog y ne ellenkezhessen. Aliciának a g yomra is meg fájdult a nevetéstől. – Meg ne nyalj még eg yszer! – fig yelmeztette Adam játékosan, azután olyan fürg én kapta el a kezét, mintha meg ég ette volna. – Aú! Meg harapott! Alicia ug atott eg y sort, azután liheg ni kezdett. – Majd meg mondom neki, hog y kereste. Épp el van fog lalva, mint hallja. – Ööö, rendben… – Amúg y hol tudja elérni mag át? – kérdeztem. – Otthon lesz vag y dolg ozik?

– Ma sokáig dolg ozom, de azért el tud érni a mobilomon. Még mindig … tudja, harag szik rám? Micsoda hülye kérdés, hát persze, hog y harag szik. Én is harag udnék. Nem mintha eg yszer is… tudja… Alig hallottam Maria szavait a két holdkórostól, akik újabb nevetésben törtek ki mög öttem. – Ki volt az? – kérdezte Adam, miután letettem. – Maria. – Maria? Miért a mag a telefonját hívta? – Előrehajolt. – A mag áét hívta. Nem titkolózunk, emlékszik? – Mi a nyavalyáért nem szólt? – Mert akkor abbahag yta volna a nevetést, íg y viszont ő is hallhatta, milyen remekül szórakozik. Adam vég ig g ondolta a dolg ot. – De el akartam mondani neki, mennyire hiányzik… – Hig g ye el, Adam, szívesebben hallja nevetni, mint sírni. A nyomorult énje láttán még azt hiheti, hog y okkal van Sean mellett. – Oké. – Eg y időre elcsendesedett. Azt hittem, meg int elveszítettem. Hátranéztem, hog y ellenőrizzem Aliciát, aki ujjaival sétálg atott az ablakkereten. – Hé, ez tényleg érdekes volt – jeg yezte meg Adam. Most először hallottam ilyen pozitívan nyilatkozni valamiről. – Helyes – bólintottam boldog an, azzal beletapostam a fékbe, ahog y közeledni kezdtünk az autók felé. Az úton csak eg y autó fért el, előttünk még is kettő préselődött szorosan eg ymáshoz. Az eg yik felénk nézett, a másik az ellenkező irányba. Az ajtók kis híján összeértek. Az ablakok lesötétítve. Mire leesett, hog y nem kellene íg y meg bámulnom, kinyílt az ajtó, és eg y ijesztő külsejű bőrdzsekis alak szállt ki. Mag as volt, nag ydarab, és eg yáltalán nem örült nekünk. A másik három sem, akik a hátsó ülésen préselődtek össze, és most hátrafordultak, hog y vég ig mérjenek minket. Az eg yikük elnézett a másik kocsiban ülők felé. Az ottaniak meg rázták a fejüket és ideg esen vonog atták a vállukat. – Ööö, Adam… – szólaltam meg nyug talanul. Adam nem hallott, lekötötte a társalg ás Aliciával. – Adam! – ismételtem sürg ető hang on, mire felnézett. Épp időben emelte fel a tekintetét, hog y lássa, amint a mag as, tag baszakadt fickó felénk indul, kezében eg y krikettütővel. – Hátra! – rivallt rám azonnal. – Rükverc, Christine… de azonnal! – Ne! Balra! – kiáltott fel nevetve Alicia, aki azt hitte, hog y még mindig játszunk. – Christine!

– Én próbálom! – A kuplung csikorg ó hang okat adott ki, de rémületemben nem találtam a sebesség et. – Christine! – kiáltott kétség beesetten Adam. A nag ydarab férfi közelebb lépett a kocsihoz, vég ig mérte a szélvédőt és leolvasta a mobilszámomat a mög é kitett ELADÓ tábláról. Azután belenézett a szemembe és meg lendítette az ütőt. Beletapostam a g ázba, mire olyan lendülettel indultunk hátra, hog y Adam teljes erőből hátravág ódott az ülésen, ám ez sem g átolta meg a férfit abban, hog y az ütőjét leng etve a kocsi után fusson. Az utat néztem mög öttünk, hog y viszonylag eg yenes vonalban tolassunk, míg nem elértünk a kanyarhoz, amit korábban, telefonálás közben észre sem vettem. – A francba, többen is jönnek! – jeg yezte meg Adam. Ahog y előrenéztem, én is láttam, hog y másik három férfi száll ki a kocsiból. – Az utat nézze! – förmedt rám. – Ó, a ku… – kezdtem volna szitkozódni, azután eszembe jutott Alicia. – Pu – mondtam jobb híján. – Pu, pu, pu, pu – hajtog attam tovább. Alicia g urult a nevetéstől, ahog y csatlakozott. – Pu! Pu! Pu! – Nyomja, ahog y csak tudja! – mordult fel Adam. – Nem meg y, kanyarog az út. – Nekiütköztünk eg y újabb útszéli bokornak. – Tudom, csak koncentráljon. És nyomja neki. – Követnek minket? Nem válaszolt. – Követnek minket? Nem tehettem róla, meg kellett néznem. Előrefordultam és láttam a felénk közeledő sötétített ablakokat. – Édes istenem… – Miért meg yünk hátrafelé? – tudakolta Alicia, aki lassan felhag yott a kacag ással és meg érezte a kocsiban uralkodó pánikhang ulatot. Vég re alkalmam nyílt rátolatni eg y felhajtóra, amit g yorsan és g yakorlottan meg is tettem, azután vad szág uldásba kezdtem, és jobbra-balra kanyarog tam, mialatt Alicia lelkesen kiáltozta az irányokat, íg y nem vettem észre, hog y már rég nem követnek. Csak azután lassítottam, hog y elértünk eg y lakótelepet, ahol mások is jártak az utakon, de még itt is ötletszerűen forg olódtam tovább. – Oké, szerintem most már leállhatunk – hallottam Adamet, miután harmadszor fordultunk meg ug yanabban a körforg alomban. – Nincs mög öttünk senki. – Menjünk még eg y kört – kérte Alicia. – És kidobom a taccsot – tette hozzá Adam. Jeleztem és kikanyarodtunk a körforg alomból. Kitettem Aliciát a háznál, ahol a leg jobb

képesség em szerint próbáltam elmag yarázni Brendának, miért sikong atja Alicia izg atottan, hog y „rükverc!”, miközben hátrafelé szaladg ál a házban és felborít mindent. – Szóval, Adam, seg ít a húg om módszere abban, hog y jobban élvezze az életet? – Brenda az asztalnál ült, és saját kéretlen stílusában kihúzott neki eg y széket, amivel esélyt sem adott az ellenkezésre. – Hát, eddig ettünk, sétáltunk a parkban és elmentünk autózni eg y kiskölyökkel. – Értem. Milyen volt az étel? – Ami azt illeti, felfordult tőle a g yomrom. – Érdekes. És a park? – Letartóztattak. – Nem tartóztatták le, csak bedug ták eg y cellába. – Eg yáltalán nem tetszett, hog y meg kérdőjelezik a terápiás módszereimet. – Az autóút vég én pedig félbeszakítottak eg y drog üg yletet – fejezte be helyette Brenda. Hallg attunk. Brenda hátravetette a fejét és nevetett eg y jót, mielőtt témát váltott. – Mondja csak, Adam, az a parti nag yon puccos esemény lesz? – Belépés csak szmoking ban. – Pompás. Láttam eg y tökéletes estélyit a Pace-ben, majd keresek eg y hozzáillő cipőt. Oké – állt fel. – Vacsorát kell főznöm Jaydennek. Christine? Jobb lesz, ha eltűntök, mielőtt belőletek is pürét csinálok. Adam kaján arckifejezéssel fordult felém, amitől némi fény költözött a tekintetébe. Ezúttal az sem érdekelt, hog y a háborodott családomat vag y a katasztrofális ig yekezetemet találja-e ennyire mulatság osnak; örültem, hog y visszatért az élők közé. Csak amikor elmentünk a lakásra a vízitökért, és alig néhány perc múltán visszatértünk a kocsihoz, akkor szembesültünk azzal, hog y betörték a kocsim szélvédőjét.

12 Hogyan kezeljünk egy olyan problémát, mint Maria

Maria a Grand Canal Dock eg yik modern toronyházában dolg ozott, ami kívülről túlméretezett sakktáblára emlékeztetett. Nekem kellett g ondoskodnom a liliompótlék leszállításáról; Adam nem kételkedett abban, hog y Maria személyesen veszi át a recepción, mihelyt meg tudja, hog y tőle érkezett. Neki szig orúan odakint kellett maradnia, eg y távoli helyen, ahonnan meg fig yelhette a reakcióját. Miután az épület teljes eg észében acélból és üveg ből készült, több pozíciót is felvehetett, csak arra kellett vig yáznia, hog y Maria meg ne lássa. Azt akartam, hog y csakis akkor jöjjön el az újraeg yesülés pillanata, amikor Adam készen áll rá. Ennek eg yelőre a közelében sem jártunk. Furán éreztem mag am a közelg ő találkozás miatt. Vég re találkozom Mariával. Az ő Mariájával, akiről eg y sor intim részletet tudtam, akivel kétszer is beszéltem telefonon, s aki miatt Adam, ez a csodálatos fickó vég et akart vetni az életének. Miközben a tűsarkúmban vég ig kopog tam a márványpadlón, hog y a recepciósok sorra felkapják a fejüket, rájöttem: neheztelek Mariára. Önkéntelenül is hibáztatom, amiért még mindig ekkora hatalmat g yakorol eg y férfi felett, akit eg ykor állítólag szeretett, még is elmulasztotta felmérni, milyen katasztrofális hatással jár rá nézve az ő elutasítása. Forrt a vérem, ha csak beleg ondoltam, e pillanatban is miken kell keresztülmennie, hog y őt visszaszerezze, Maria pedig nem is sejti ezt. Tényleg nem túl jó időzítés – nem most kellene a védelmembe vennem Adamet, amikor pártatlanság ot kéne mutatnom, valamiért még is úg y éreztem, képtelen vag yok erre. Ésszel persze tudtam, hog y nem Maria tehet erről. Ha Maria az én barátom, aki beavat Adam viselkedésének részleteibe, alig hanem őt támog attam volna, hiszen mindent meg próbált a kapcsolatuk meg mentése érdekében. Még is, ez a nő nem hag yott nyug odni. Tudom, azt kellett volna tanácsolnom Adamnek, hog y lépjen tovább, ne is próbálja őt visszaszerezni. Maria már mással van – történetesen Seannal, a leg jobb barátjával –, ő már továbblépett, de az újabb elutasítás nem törné össze még jobban? Dehog ynem. Szó szerint halálos lenne, ennyit már tudtam. Adam érdekében ennek a kapcsolatnak működnie kell. Ami újra eszembe juttatta, miért is neheztelek Mariára. – Küldeményt hoztam Maria Hartynak, a Red Lips Productionsnél – szólítottam meg a recepcióst. – Mit mondjak, ki küldte? – Adam Basil. Láttam odakint Adamet, fejébe húzott sapkájával, állig összeg ombolt nag ykabátjában.

Alig látszott az arca, s azt is vörösre csípte a hideg , amit látni lehetett. Úg y kellett állnom, hog y Adam felmérhesse Maria reakcióját, íg y csak abban reménykedtem, Maria nem dobja a földre és tapossa meg a vízitököt. Nem hinném, hog y vissza tudtam volna tartani Adamet, mielőtt beleveti mag át a csatornába. A liftajtó kinyílt, hog y eg y kirakati baba lépjen ki rajta feszülős fekete farmerban, motorosbakancsban és ig ézően pucér nőt ábrázoló pólóban; koromfekete, selymesen fénylő, tökéletes arcot keretező hajjal; nag y kéklő szemmel, hibátlan orral és jajvörös ajkakkal. Nem ilyennek képzeltem, kosztümös vállalati jog ász-típust vártam, még is felismertem, amint meg láttam. A vöröslő ajkak árulták el, amelyek nyomán hirtelen a cég neve is értelmet nyert. Tudtam, hog y ő az, még sem kiálthattam oda neki, amikor láttam átvág ni az előtéren. Elképzeltem, milyen szép párt alkottak Adammel, nyilván mindenki elismerően fordult utánuk. Abban a pillanatban csak még jobban nehezteltem Mariára. Klasszikus női féltékenység vett erőt rajtam, ami mindennél jobban felbőszített. Azelőtt sosem estem ennek áldozatul, sosem hatott meg – ig az, akkor még boldog voltam, elég edett az életemmel, most pedig bárki és bármi meg ing athatta törékeny önbizalmamat. A recepciós felém mutatott, mire Maria vég ig mért. Amikor még szóba állt velem, Peter és Paul reg g elenként „hippilánynak” szólított, annyira hozzám tartozott a farmer. S nem is csak akármilyen farmer. A szivárvány minden színében beszereztem, akárcsak a többi ruhadarabomat. Ruhatáram tarka kaleidoszkópja derített fel azokon a napokon, amikor minden más csődöt mondott, íg y a visszafog ott feketétől és bézstől a húszas éveim közepére eljutottam a kirobbanó színpompáig . Leg alább eg y színes holmit mindig felvettem, miután elolvastam eg y Hogyan gazdagítsuk lelkünket az általunk viselt ruhadarabokkal című könyvet, ami meg tanított arra, hog y a bőrünk és a lelkünk energ iát nyer az általunk viselt színekből, miközben a sötét színek elszívják az erőnket. A testünk ug yanúg y áhítozik a színekre, mint a napfényre – erre most itt volt Maria, talpig feketében és menőn, mintha eg y All Saints butikból toppant volna elő, és ott voltam én, mint eg y csomag M&M’s drazsé, a hosszú, hullámos, homokszínű hajammal, rajta a csíkos g yapjúsapkával, mintha a Szezám utcához öltöztem volna. Teng erparti fövenyt idéző hajamat minden héten g ondosan karbantartottam és ápoltam, addig tupíroztam és turbóztam, amíg művészien g ondozatlannak tűnt, mintha semmi g ondom nem lenne a világ on. Iszonyú energ iákat öltem abba, hog y úg y tűnjön, mintha hozzá se nyúlnék. Kósza fürtjeim kuncog tak és flörtöltek minden apró lég mozg ásra, míg Mariáé… Az a trendi konty azzal a szig orú frufruval belenevetett a veszély képébe, sőt, eg yenesen kikönyörögte mag ának. Amint Maria kiszúrta kezemben a vízitököt – amit nehéz lett volna nem észrevenni –, arcán sug árzó mosoly jelent meg . Szétáradt bennem a meg könnyebbülés, bár féltem meg fordulni és látni Adam reakcióját, nehog y ezzel eláruljam tartózkodási helyét. Ajkaihoz emelte kezét és halkan nevetni kezdett, mint aki nem akarja mag ára vonni a fig yelmet, bár

g yanítottam, hog y az irodában semmi perc alatt híre meg y: valaki eg y tündérliliomot küldött Maria Hartynak. – Ó, istenem! – törölg ette könnyeit. Örömkönnyeknek látszottak, mint amikor valakinek hirtelen eszébe jut eg y rég elfeledett személy. A vízitök után nyúlt. – Ennél furább dolg ot még sosem küldtek nekem. – Mosolyog va nézett rám. – Istenem, nem tudom elhinni, hog y meg tette. Azt hittem, már elfelejtette. Olyan rég en, nag yon rég en volt… – Karjaiba vette a növényt, majd hirtelen elpirult zavarában. – Sajnálom, biztos halálra unja már az ilyen meséket. Képzelem, miket szállíthat ki. Hol írjam alá? – Christine vag yok, Maria, akivel telefonon beszélt. – Christine… – Összeráncolta a homlokát, ahog y tudatosult benne. – Ó, Christine. Ez a neve? Mag a vette fel Adam telefonját? – Én. – Ó! – Maria tekintete fel-le járt, a másodperc törtrésze alatt felmért. – Nem g ondoltam, hog y ilyen fiatal. Úg y értem, a telefonban idősebbnek tűnt a hang ja. – Ó! – Meleg ség öntött el, imádtam a reakcióját, még ha tudtam is, hog y nem kellene. Félszeg csend lett. – Tényleg nekem szedte? – Bizony, bement érte a fag yos vízbe. Bőrig ázott. Kékre fag yott, meg minden. – Még most is éreztem csontomban azt a dermesztő hideg et. Maria a fejét csóválta. – Teljesen meg őrült. – Mag a miatt. – Azt akarja a tudtomra adni, hog y még mindig szeret? Bólintottam. – Őszintén. – Valami oknál fog va elszorult a torkom. Talán nem a leg jobb időzítéssel, de meg köszörültem. – Azt hittem, virág ot akar küldeni, de rag aszkodott ehhez. Nem tudom, mit jelent mag uknak. Maria lenézett a vízitökre, s csak most vette észre a piros fóliába csomag olt parányi ajkakat. Adam a leg utolsó pillanatban tette őket oda, mielőtt az épületbe léptem, de most hirtelen értelmet nyertek. Most ismertem csak fel az apró csokikat, amelyekkel telehintette a Gresham Hotel franciaág yát. – Ó, istenem – suttog ta Maria, amint meg látta a csokikat. Próbálta kivenni őket, de fél kézzel nem tudta meg tartani az óriási liliomot. Elvettem tőle, hog y közelebbről is meg vizsg álhassa az apró ajkakat. – Alig hiszem el, hog y még mindig van belőle. Tudja, mik ezek? Meg ráztam a fejem. – A találkozásunk évében készítette őket nekem. A piros ajkak, hog y úg y mondjam, a

védjeg yem. – Elkezdte felnyitni a fóliát, majd felkacag ott, amikor meg látta a csokoládét. – Valódi! – Adam tud csokit önteni? – ing attam a fejem kétkedve. Ha Maria hinni akart ebben, én nem ültettem kételyt a fejébe, de valahog y még sem tudtam meg állni kérdés nélkül. – Hát, személy szerint nyilván nem, de a cég e ig en. – Tovább tanulmányozta a szíveket. – Ez csak prototípus, vég ül sosem került forg alomba. Azt hittem, már rég felfaltuk mindet. – A cég e… – Próbáltam összerakni a hallottakat. – Meg tervezte nekem, és az emberei a Basilnél meg csinálták. Pralinéból, mog yoróval és mandulával. Ez hihetetlen! – Felkacag ott, azután a nevetés a torkán akadt és a könnyek kibug g yantak a szeméből. – A francba, sajnálom. – Hátat fordított a recepciónak és leg yezg etni kezdte mag át. Mostanra kicsit meg rendültem, de próbáltam laza maradni. Kifag g athattam volna Adamről, hog y többet tudjak meg , de valamiért vonakodtam elárulni, hog y semmit sem tudok. Amióta csak meg láttam Mariát, önbizalomvesztésem g átat vetett annak, hog y rendesen vég ezzem a munkámat. – Nincs miért sajnálkoznia. Talán nem könnyű visszaemlékezni a rég i időkre, de ő akkor is szeretné, ha meg próbálná. Bólintott. – Mondja meg neki, hog y emlékszem. – Tudja, ő még mindig itt van. Ug yanolyan mókás és spontán, amilyen az emlékeiben. Talán nem ug yanaz az ember, akivel annak idején találkozott, de szerintem senki sem az. Eng em folyton meg nevettet. Maria az arcomat kémlelte. – Tényleg ? Éreztem, ahog y elpirulok. A g yapjúsapka, csakis az tehetett róla, ahog yan bementem a hideg ről a fülledt irodaházba, meg a hideg emléke, ahog yan beleg ázoltam abba a fag yos tóba, de akkor se vettem le, éppen előtte és a szög eg yenes haja előtt. Ki tudja, mi rejtőzik a sapkám alatt? – Mag a tényleg odafig yel rá, ig az? – Hát… ig en. – Nem bírtam tovább elviselni a tekintetét, inkább visszaadtam a vízitököt. – Az lesz a leg jobb, ha most már visszaeng edem dolg ozni. – Remélem, ő is tudja, mennyire szerencsés, hog y mag a mellette van – lépett tovább Maria. A szemembe óhatatlanul könnyek szöktek. – Csak a munkámat vég zem. – Meg villantottam eg y sug árzó és könnyed mosolyt, miközben minden erőmmel próbáltam nem úg y beszélni, mint valami nyálas szuperhős. – Mi is ez a munka?

– A barátja vag yok. – Elhátráltam néhány lépést. – A barátja, ez minden. Elfordultam és otthag ytam, miközben már az eg ész arcom láng olt. Örültem a fag yos szélnek, ahog y az arcomba csapott, amint kiléptem, és öntudatosan tovább g yalog oltam, a hátamban Maria tekintetével. Hálásan fordultam be a leg első sarkon, hog y mag am mög ött tudjam az átlátszó falakat és vég re vaskos tég lákat tudhassak kettőnk között. Itt meg torpantam és a falnak vetettem a hátam, amíg lehunyt szemmel hag ytam felszívódni mag amban a pánikot. Mi a fene ütött belém? Miért reag áltam íg y? Maria mintha olyasmit tudott volna az érzelmeimről, amit még én sem, és bűntudatot plántált belém, amiért eg y pillanatra olyasmit éreztem, amit korábban sosem – amit nem is érezhettem volna. Azért kezdtem ezt az eg észet, hog y újra összeboronáljam őket, nem hog y érzéseket tápláljak Adam iránt. Ez képtelenség . Ez nevetség es. – Hahó! – hallottam eg y izg atott hang ot a fülem mellett, amitől riadtan rezzentem össze. – Jesszusom, Adam! – Mi a baj? Mag a sír? – Dehog y, nem sírok – tiltakoztam. – Szerintem csak alaposan meg fáztam. – Meg dörg öltem a szemem. – Hát, aki éjnek évadján tavakban úszkál, az ne csodálkozzon. Szóval, mit mondott? – Gyakorlatilag összeért az orrunk, olyan közelről leste minden szavamat. – Látta a reakcióját. – Ig en. – Kezeivel izg atottan markolászta a leveg őt. – Tökéletes volt, eg yszerűen tökéletes. Tényleg sírt? Úg y láttam, mintha sírt volna. Tudja, Maria sosem sír, úg yhog y nála ez nag yon nag y dolog . Órák hosszat beszéltek… szóval, mit mondott? – Köröttem ug rándozott, miközben az arcomat leste, hátha leolvashatja róla, hog yan ment a találkozó. Profi módjára félretettem az érzelmeimet és elmondtam neki mindent, leszámítva saját belső vívódásomat. – Meg kérdezte, azt akarja-e üzenni ezzel, hog y még mindig szereti. Azt feleltem, hog y aki képes beg ázolni a fag yos vízbe eg y liliomért, az ig azán szereti a másikat. – De hát nem én csináltam. – Adam szinte átdöfött azokkal a kék szemekkel, amelyek láttán máskor izg atottan vert a szívem, de most csak meg sajdult. – Mag a csinálta. Eg y pillanatra összeakadt a tekintetünk, azután félrekaptam az enyémet. – Nem ez a lényeg . A lényeg , hog y ő érti a lényeg et. – Elindultam. Nem tehettem mást, távolabb kellett kerülnöm. – Most meg hová meg y, Christine? – Ööö… bárhová. Fázom, muszáj mozog nom. – Oké, ez jó ötlet. Tetszett neki a csoki? – Imádta a csokit, az ríkatta meg . Hé, mag a csokit készített neki? Csak nem mag áról mondják, hog y „Basillel szebb az élet”?

A szemét forg atta, de íg y sem hag yta elrontani az örömét. – Mit mondott? – Kis híján szeretkezett a csokijával, annyira örült a viszontlátásnak. Hé, mag a csokit tervezett annak a nőnek? Jesszusom, Adam, tényleg értette a dolg át. – Csak értettem? – Tudja, hog y g ondolom. Ug yanolyan jó lesz meg int. – Pralinét kapott, mog yoróval és mandulával – dicsekedett. – Tudom, mondta. – És még mit mondott? Annyira meg indított az érdeklődése, hog y felidéztem az eg ész beszélg etést, talán csak azt a részt hag ytam ki, amelyikben Maria arról fag g atott, milyen szerepet játszom Adam életében. Azt a részt még én sem értettem eg észen. – Szóval mag a Adam Basil a Basil édesség g yártól. – Hitetlenkedve ráztam a fejem. – Meg kellett volna mondania. Teg nap még tag adta. – Nem tag adtam. Ha jól emlékszem, azt mondtam, „vag y mint a bazsalikom”. – Ó. Nos, ha ennek vég e lesz, nekem is el kell készítenie a saját csokimat. Tudja, az elismerése jeleként. – Az könnyű. Energ iabombának hívják majd, és kávéízű lesz. Felnéztem az ég re. – Nem valami eredeti. – Majd csésze formájúra öntjük. – Tényleg ig yekezett lenyűg özni. – Remélem, van eg y jó kreatív csapatuk a Basilnél. Eg y ideig csendben sétáltunk. Ki kellett kapcsolnom az ag yam. Meg fájdult a fejem és sajg ott a g ondolkodástól, ezért eng edtem, hog y vezessen. Ahog y közeledtünk a Samuel Beckett hídhoz, ösztönös mozdulattal meg rag adtam a kezét, nehog y hirtelen leug orjon, bár tudtam, hog y Maria reakciójától eltelt életkedvvel. Nem tiltakozott. Kéz a kézben mentünk át a hídon, és azután sem eng edett el, hog y átértünk. – A cég nél hog y tudják, hol van éppen? – kérdeztem. – Meg látog atom apámat. Azt mondták, maradjak csak, ameddig kell. Tényleg , és ha azt mondanám, hog y életem vég éig szabin leszek? – Szerintem még mindig jobban fog adnák ezt, mint a másik változatot. Éles pillantást vetett rám. – Nem tudhatják meg . – Hog y öng yilkos akart lenni? Eleng edte a kezem. – Mondtam már, hog y ne használja ezt a szót. – Adam… ha ők is tudnák, hog y ennyire nyomorultul érzi mag át a munkája miatt,

biztosan meg értőbbek lennének. – Ez szóba se jöhet, mag a is tudja – felelte. – Nem is ezért csináltam. Hosszú időre csend lett. – Meg látog athatná az apját… – Ma nem. Ma jó napom van. – Jóleső elég edettség g el töltötte el a Maria-üg y kimenetele. – Hová menjünk? – Kicsit elfáradtam, Adam. Azt hiszem, hazameg yek és lepihenek. Előbb csalódottnak, azután nyug talannak tűnt. – Minden rendben? – Ig en – bólintottam, miközben próbáltam összeszedni mag am. – Csak eg y kis szunyókálás kell, hog y újra a rég i leg yek. – Már intézkedtem, hog y Pat értünk jöjjön. – Ki az a Pat? – Apám sofőrje. – Az apja sofőrje? – ismételtem. – Miután apám kórházban fekszik, nem lesz rá szükség e, a mag a kocsija meg használaton kívül van, ezért felhívtam Patet. Amúg y is halálra unta mag át. Néhány perccel később Pat beg ördült eg y kétszázötvenezres vadonatúj Rolls-Royce-szal. Nem sokat tudtam az autókról, de Barry, aki életében semmi iránt nem tanúsított különösebb érdeklődést, szívből szerette a drág a kocsikat, és meg is mutog atta őket, volánjuknál mindig eg y-eg y „stricivel”. Barry véleménye szerint Rolls-Royce-t csak az ig azán nag y stricik eng edhetnek meg mag uknak. Köszöntöttem Patet, a sofőrt, mielőtt beültem a kocsiba. A kinti hideg után fenség es meleg fog adott. Adam még nem csukta be az ajtót, csak elg ondolkodva meredt rám. – Mi az? – kérdeztem. – Rózsaszirom – felelte eg yszerűen. – Szeretem a rózsaszirmot. – Ezért lenne a csokinak olyan alakja. – Mag a tényleg jó – ismertem el. – Eg y okkal több, hog y életben tartsam. – Úg y érti, nem csak eg y oka van rá? – tréfálkozott, ahog y becsukta az ajtót. Igen, g ondoltam, miközben elnéztem, hog yan kerüli meg az autót.

13 Hogyan ismerjük fel és értékeljük életünk legfontosabb szereplőit

Amelia mög ött ültem az anyja temetésén. Leszámítva eg y ag g nag ybácsit, az apja testvérét, akit erre az alkalomra eng edtek ki az otthonból, eg yedül ült a családnak fenntartott padsorban. Fred, aki néhány nappal korábban még Berlinbe akarta vinni, nem bajlódott azzal, hog y másodszor is meg kérje – ha már itt tartunk, némi pánikot is éreztem a hang jában, amikor erről beszéltünk. Eredeti ajánlatát abban a biztos tudatban tette, hog y Amelia az anyja miatt úg yis nemet fog mondani, de most, hog y Mag da eltávozott, és már semmi sem kötötte Ameliát a könyvesbolthoz és Dublinhoz, szinte tapintani lehetett a rémületét. Amelia tökéletesen jól ítélte meg , hog y eg y másik nő már várja Berlinben. Néhány sorral hátrébb elkaptam a tekintetét és az áldozatkész barátság nevében rávetettem a leg g orombább pillantást, amit csak ki tudtam préselni mag amból. Lesütötte a szemét. Amint úg y éreztem, kellőképpen meg aláztam, visszafordultam előre, csak hog y nyomban képmutatónak érezzem mag am és meg bánjam az eg észet. Rám nyilvánvalóan nem várt semmilyen eltitkolt szerető, de akkor is faképnél hag ytam Barryt, amikor minden ok – leg alábbis minden eg yértelmű ok – nélkül vég et vetettem a kapcsolatunknak. Nem mintha a boldog talanság önmag ában kevés lenne indoknak, de amíg a másik nem csal, ver vag y aláz meg , senki sem látszik elfog adni, hog y eg y szeretet és boldog ság nélküli kapcsolatot nem érdemes folytatni. Nem vag yok tökéletes, de mint a leg több ember, én is keményen ig yekszem, hog y ne kövessek el hibákat. Márpedig az elfuserált házasság a leg nag yobb valamennyi hiba közül, hacsak nem vesszük azokat a kínos dolg okat, amik még meg történhettek velem az életben. Akárhog y is, a g ondolat, hog y Barry is itt lehet a templomban, vég et vetett a további nézelődésnek. Noha Fred bánatot okozott Ameliának, miért hibáztatnám, amikor csak az történt, amit a Barryvel folytatott beszélg etések során előre meg jósoltam? Amelia előre meg szabott pályán járt: g ondoskodott az anyjáról és továbbvitte szeretett apjának üzletét, ami talán nemes kötöttség , de még iscsak szabad akaratából vállalta. Ezzel nemcsak Fred, de más sem tudott mit kezdeni. Amelia lehajtotta a fejét, g öndör vörös fürtjei elrejtették az arcát. Amikor felém fordult, fáradt zöld szeme körül vörös karikákat láttam. Orra heg ye kivörösödött a sok fújástól, arcára kiült a mély fájdalom. Bátorítóan elmosolyodtam, azután rádöbbentem, hog y az eg ész templom elcsendesült és a pap eg yenesen rám néz. – Ó! – ismertem fel, hog y rám várnak. Felálltam és az oltárhoz léptem. Akár tetszett Adamnek, akár nem, rag aszkodtam hozzá, hog y eljöjjön a temetésre és ott

üljön a családommal. Bármennyire fellelkesítette Maria reakciója, nem kockáztattam meg , hog y eg yedül hag yjam. Nag y előrelépést tettünk, jórészt Mariának köszönhetően, de minden ilyen kiug rást visszatántorodások követtek, ezért még azt is meg tiltottam neki, hog y újság ot olvasson vag y híradót nézzen. A pozitív dolg okra kellett összpontosítania, a hírek pedig nem azok. Úg y is kapcsolatban maradhatunk a valóság g al, ha nem hag yjuk, hog y olyan információkkal bombázzanak minket, amiket mások fontosnak találnak. Előző nap például kirakójátékkal fog lalkoztunk, miközben próbáltam a leg kevésbé feltűnő módon a fejébe látni, majd Monopolyt játszottunk, miközben fel kellett hag ynom a kérdezősködéssel, nehog y feltörölje velem a padlót. Miután az összpontosítás sem vált be, rosszkedvűen feküdtem le. Tudtam, hog y ezek a tevékenység ek nem fog ják meg menteni Adamet, de nekem ig enis seg ítettek meg ismerni, íg y könnyebben rávettem, hog y nyíljon meg előttem. Ezalatt ő is átg ondolhatta a problémáit, miközben valami másra fig yelt, íg y nem feltétlenül azok kapták a főszerepet. Akárhog y is, aznap reg g el ug yanúg y hallottam a zuhany alatt a fojtott zokog ását, és új terveket kovácsoltam arra, hog yan oldjam meg a többi problémáját. Őszintén hittem, hog y a leg több dolog lehetség es, ha az ember ig azán elszánja mag át, de nem rug aszkodtam el a valóság tól – tudtam, hog y a „leg több” nem eg yenlő a mindennel. Csak nem eng edhettem meg mag amnak, hog y a leg rosszabb eshetőség ekkel számoljak. Meg álltam az oltárnál és a tartóra helyeztem a papírt. Amelia meg kért, hog y olvassak fel valamit, és rám bízta, hog y válasszam ki a meg felelő szöveg et. Nag y próbatétel volt nekem kimondani e szavakat. Különleg es jelentéssel bírtak a számomra, és még soha nem olvastam fel őket mások előtt, csak mag amban, akkor sem száraz szemmel, de nem tudtam semmit, ami jobban illett volna ide. Ameliára mosolyog tam, majd elnéztem a válla felett, előbb a családomra, azután Adamre. Szag g atottan vettem eg y nag y leveg őt, azután eg yenesen neki mondtam fel a szöveg et. – „Mivé lennénk a holnap nélkül? Csak a ma lenne nekünk. Ha íg y történne, én veled maradnék és abban reménykednék, ez a ma lesz a leg hosszabb nap. Kitölteném veled, mindazokkal a dolg okkal, amiket valaha szerettél. Nevetnék és beszélnék, hallg atnék és tanulnék, csak szeretnék, szeretnék és szeretnék. Minden napomat a mába sűríteném és neked adnám, sosem ag g ódnék a holnap miatt, amikor már nem lehetek veled. S ha majd eljön ez a retteg ett holnap, tudnod kell, hog y nem akartalak elhag yni, sem mag adra hag yni – hog y minden veled töltött pillanat a leg szebb volt az életemben.” – Mag a írta? – kérdezte Adam, már a temetés utáni búcsúztatón, előttünk eg y csésze teával és eg y tányérnyi sonkás szendviccsel. Eg yikünk sem evett. – Nem. Hosszú időre elhallg attunk. Vártam, hog y rákérdezzen, ki írta, és készen álltam rá, hog y meg mondjam, de ő meg lepetésemre nem firtatta a dolg ot.

– Azt hiszem, ideje meg látog atom az apámat – szólalt meg hirtelen. Többet nem is kellett mondania. Adam apja a St. Vincent mag ánkórházban feküdt. Eg y hónappal korábban idült májproblémákkal került be, s azóta sem eng edték ki. Mr. Basil történetesen a leg g orombább ember volt, akivel csak eg y átlag os halandó találkozhat, ám dacára a ténynek, hog y a távozásával meg könnyítette volna minden érintett életét, a leg modernebb orvosi technikákat használták az életben tartására. A szobájába jószántából nem lépett be senki, aki nem akarta, hog y zaklassák, akár szóban, akár tettleg , utóbbit főként a fiatal – vag y ahog y ő nevezte, az „érett” – nővérek esetében. Ami az éretleneket illette, őket más módon bántalmazta; még a vizeletét is hozzávág ta az eg yikhez, aki meg zavarta telefonálás közben. Csak eg y maroknyi nővért eng edett a közelébe, akik elhitették vele, hog y ebben a kérdésben valóban ő dönt. Nemcsak azért akarta nőkkel körülvenni mag át, mert elmélete szerint a párhuzamos jelfeldolg ozás képesség e, a született szenvtelenség és a g yakorlatias g ondolkodás alkalmasabbá tette őket a feladatra, de még inkább azért, mert nemi alárendeltség ük okán szükség et és vág yat éreztek arra, hog y különbnek bizonyuljanak a férfiaknál. A férfiak tekintete el-elkalandozott, neki azonban olyan emberek kellettek, akik csak eg yetlen dolog ra összpontosítottak: rá. Bármi áron fel akart épülni. Eg y több millió dolláros nemzetközi vállalat élén állt, s amíg össze nem tákolták, ezt abból a kórteremből kellett irányítania, amit ideig lenesen a Basil édesség g yár ideg központjává alakítottak. Ahog y követtük a vacsoráját tálaló nővért, aki szélesre tárta az ajtót, futó pillantást vethettem az öreg emberre. Láttam a fejét meg koronázó sóhajnyi ősz fürtöket és a hosszú ősz szakállt, ami az orcáin nem, csak az állán nőtt, hog y eg yetlen heg yes pontban mutasson lefelé, a pokol leg mélyebb bug yrának irányába. Semmi meg nyug tatót nem találtam ebben a szobában, ami másként a felépülést célozta volna – akadt viszont három laptop, eg y fax, eg y iPad, valamint elég BlackBerry és iPhone, hog y az ág yban aszalódó alak és a mellette szorong ó két kosztümös nő összes kezére jusson eg y. A kórteremben semmi sem utalt az elmúlásra; minden pezsg ett az élettől, a munkától, a feladatoktól; g azdája bőszen hadakozott és küzdött a halál g ondolata ellen is. Láthatóan még nem vég zett ezzel a világ g al, s ha a helyzet úg y kívánta, készen állt bárkivel birokra kelni. – Azt hallottam, hog y a g épeken Bartholomew jég krémet osztog atnak – förmedt rá az idősebb nőre. – Eg y kis csomag jég krémet, még a turistaosztályon is. – Ig en, meg állapodtak az Aer Ling usszal. Úg y eg y éve, azt hiszem. – Miért nincs Basil azokon a g épeken? Nevetség es, hog y a Bartholomew ott van, mi meg nem vag yunk. Ki ezért a felelős? Mag a, Mary? Hányszor mondjam még , hog y mindig tartsa a szemét a labdán? Annyira lekötik azok a rohadt lovak, hog y kezdek kételkedni a képesség eiben, meg abban, hog y eg yáltalán alkalmas a feladatra.

– Természetesen tárg yaltam az Aer Ling usszal, Mr. Basil, nem is eg y alkalommal, az évek során számtalanszor, de úg y vélik, a Bartholomew felső kateg óriás termék, mi pedig ig azi családi márka vag yunk. A miénk szintén elérhető a… – Nem a miénk, az enyém – szakította félbe a vénember. A nő olyan hig g adtan folytatta, mintha meg se hallaná. – …a repülőút során, azt is meg mondhatom, mennyi ebből a nettó bevételünk… – Lapozg atni kezdett az iratai között. – Kifelé! – üvöltött fel a férfi váratlanul és torkaszakadtából, hog y mindenki felug rott, leszámítva a rutinos Maryt, aki ezúttal is úg y tett, mintha nem hallaná. – Éppen meg beszélésünk van, be kellett volna jelentkezniük. – Rejtély, hog yan vett észre minket, amikor meg feneklettünk a kézikocsi mög ött, íg y nem is láthatott. – Menjünk – fordult sarkon Adam. – Várjon – rag adtam meg a karját. Elálltam az ajtót és fog lyul ejtettem a szobában. – Nincs más, csak a ma – suttog tam. A nővér letette a tálcát Mr. Basil elé. – Mi ez a szar? Ocsmányul néz ki. A hajhálót viselő nővér unottan fordult felé. Láthatóan hozzászokott már a sértéseihez. – Húsos pite, Mr. Basil. – Vaskos dublini akcentussal beszélt, mielőtt szarkasztikusabb, dag ályosabb hang nemre váltott. – Köretnek kínálhatunk friss salátát és koktélparadicsomot, továbbá kenyeret és vajat. Desszertnek van zselé és jég krém, utána jöhet a beöntés. Csak csöng essen Sue nővérnek. – Eg y ritka pillanatra édesen elmosolyodott, mielőtt visszatért arcára a mog orva kifejezés. – Mintha eg yszer már meg ették volna. És minek ez a sok zöldség ? Azt akarja, hog y leg eljek, mint eg y ló? Úg y nézek én ki, mint eg y ló, Mag s? A nővér nem viselt névtáblát, és az inzultusok ellenére talán érzett némi elég tételt, amiért a beteg tudta a nevét. Hacsak nem Jennifernek hívták. – Nem, Mr. Basil, távolról sem emlékeztet lóra. Aszott, kiállhatatlan vénemberre emlékeztet, akire ráfér a vacsora. Most már eg yen. – A teg napi vacsora úg y nézett ki, mint valami étel, még is szar íze volt. Ennek talán ételíze lesz, ha már ilyen szarul néz ki. – És remélhetőleg a beöntés seg íteni fog , hog y újra szar leg yen belőle – vág ta rá a nővér, mielőtt felkapta az előző tálcát és emelt fővel távozott. Mintha láttam volna Mr. Basil mosolyát, de ez az ig éző lehetőség éppoly g yorsan eltűnt, ahog y jött. A hang ja érdesen és g yeng én is tekintélyt parancsoló maradt. Ha a halálos ág yán íg y viselkedett, el tudtam képzelni, milyen lehet a saját irodájában. Vag y mint apa. Adamhez fordultam, de semmit sem tudtam leolvasni az arcáról. A látog atás fontos volt – itt kellett hatnom Mr. Basil atyai ösztöneire, hog y belássa, mennyire meg viseli fia eg észség ét

az a követelése, hog y veg ye át a cég et. Erre a mezőre tettem fel a leg több zsetont, de már az ajtóban meg bántam. – Jöjjenek csak vissza – emelte fel a hang ját a vénember. Mag s meg torpant. – Mag a ne, csak az a kettő. Mag s eg yüttérzően meg paskolta a kézfejemet és odasúg ta: – Rohadt eg y vén g azember. Adammel közelebb léptünk az ág yhoz. Apa és fia nem váltott g yeng édség ről tanúskodó szavakat, még csak nem is üdvözölték eg ymást. – Mi az, ami nem várhat? – vakkant fel Mr. Basil. Adam zavartnak tűnt. – Hallottam, ahog y azt pusmog tátok, nincs más, csak a ma – utánozta g únyosan a hang omat. – Ne lég y úg y meg lepve, a hallásommal nincs semmi baj. A májam miatt fekszem itt, de még csak nem is az fog elvinni, hanem a rák, ha ez a rohadt kórházi koszt előbb nem vég ez velem! – Félrelökte a tányérját. – Nem értem, miért nem eng ednek ki eg yszerűen és hag ynak meg halni. Amikor annyi a dolg om! – Újból felemelte a hang ját, amint eg y orvos tanulmányozni kezdte a kórlapját. Két rezidens is vele tartott. – Úg y látom, íg y is épp elég elfog lalt – jeg yezte meg a doktor. – Az eng edélyezett látog atók száma kórtermenként kettő. – Vádló pillantást vetett ránk, mintha mi tehetnénk arról, hog y a rák ilyen ütemben pusztítja a sejteket. – Mintha meg mondtam volna, hog y pihennie kell, Mr. Basil. – Mintha én is meg mondtam volna, hog y húzzon a faszba – felelte az öreg . Kínosan hosszú csend lett, míg én hirtelen késztetést éreztem rá, hog y felnevessek. – Az ember eg ész nap eg y rohadt orvosra vár, azután három is jön eg yszerre – zsémbelt Mr. Basil. – Minek köszönhetem a meg tiszteltetést? Csak nem annak a szép summának, amit naponta kifizetek azért, hog y le se szarjanak? – Emlékeztetném rá, Mr. Basil, hog y velem nem beszélhet íg y. Ha a szokottnál is ing erültebbnek érzi mag át, talán majd állítunk a g yóg yszerein. A vénember lemondóan, szinte meg adóan leg yintett vézna kezével. – Csak néhány percet maradhatnak, azután rag aszkodnom kell hozzá, hog y hag yják pihenni Mr. Basilt – közölte az orvos. – Majd utána beszélünk. – Sarkon fordult, és követőivel kivonult a szobából. – Ezen a héten már nem látom, azután majd újra meg áll az ág yam vég ében és hablatyol valamit a rosszabbodó állapotomról. Mag a meg ki? – vetett rám eg y bosszús pillantást. Minden tekintet felém fordult. – Christine Rose vag yok. – Felé nyújtottam a kezem. Mr. Basil meg nézte mag ának, majd felemelte a mag áét, amiből eg y cső lóg ott ki. Újra

Adamhez fordult, miközben ernyedten kezet ráztunk. – Maria tud erről? Sosem g ondoltam volna, hog y két malomban őrölsz eg yszerre, ahhoz mindig is túl puhánynak tűntél. Nebáncsvirág nak. Rose… ez meg miféle név? – Újra felém fordult. – Azt hiszem, eredetileg Rosenburg volt. Felmért, mielőtt a tekintete visszatért Adamhez. – Kedvelem Mariát. Nem sok embert kedvelek, de őt ig en. És Mag set, a nővért. Maria eszes lány, ha eg yszer rászánja mag át, sokra fog ja vinni. Mondjuk, nem sokra tartom azt a szaros kis üzletét. Red Lips… mint valami pornófilmes. Nem tehettem róla, hang osan felnevettem. Mr. Basil meg lepettnek tűnt, azután folytatta, de beszéd közben továbbra is eng em nézett. – Ha majd észhez tér és felhag y a rajzfilmekkel… – Animációs filmek… – szakítottam félbe. Ennyivel tartoztam Mariának, ha már íg y élveztem a meg semmisítő ítéletet. – Leszarom, hog y hívják… akkor majd lesz belőle valaki. Sokat seg íthet neked, ha majd átveszed a kormányt, mert ahog y én látom, te még eg y kocsmai hug yozóversenyt se tudnál meg szervezni. – Akkor miért akarja annyira, hog y ő veg ye át a cég et? – kérdeztem, mire az összes tekintet újra rám szeg eződött. Mindenki ledöbbent, kivált Mr. Basil. Nem mintha távolról is kimutatta volna; eg y pillanatra sem eng edhette ki kezéből a g yeplőt, nem hag yhatta, hog y bárki átveg ye az irányítást. – Ez valami titkos kis kaland akar lenni? – kérdezte vészjósló hang on. Adam meg rázta a fejét, miközben fig yelmeztető pillantást vetett rám. – Akkor mi? – Körülnéztem, de nem ig azán tudtam, mit tettem. A Marynek nevezett nő hátrébb lépett az ág ytól, szürke kosztümös fiatalabb társa követte a példáját. – Mi most meg yünk, Mr. Basil. Kint leszünk, ha szükség e lenne ránk… A férfi üg yet sem vetett rá. Mary láthatóan ing adozott a maradás és a távozás között. – Mondja csak, honnan ismeri a fiamat? – Barátok vag yunk – avatkozott közbe Adam. – És beszél! – kiáltott fel az apja. – Tudod, Adam, az irodában vasárnap óta a színedet se látták. Úg y volt, hog y Dublinba jössz meg látog atni, de azt csak észrevettem volna. Ha már kurvázni akarsz, akkor csináld… – Nem kurvázott, hanem… – …a szabadidődben. Utálom, ha félbeszakítanak, köszönettel, Miss Rose. – Van valami, amit nég yszemközt kellene meg beszélnünk – közöltem. – Adam, mag a is

elmehet, ha akar. Mr. Basil az ág ya mellett toporg ó két nőre nézett. Láthatóan szívesebben lettek volna bárhol máshol; a vénember már csak ezért is rag aszkodott a jelenlétükhöz. – Jobban bízom Maryben, mint saját mag amban. Azóta velem van, hog y neg yven éve átvettem a boltot, pelenkás korától ismeri a fiamat, pedig ez a korszaka messze tovább tartott, mint bárki is g ondolta. Akármi leg yen a mondanivalója, Mary előtt nem titok. A másik lányban már nem vag yok olyan biztos, de Mary olyan sokra tartja, hog y adok neki eg y esélyt. Úg yhog y most már elég a szarakodásból, és köpje ki, mit keres itt. A Mary mellett álló fiatalabb nő zavartan lehajtotta a fejét. Odahúztam eg y széket és leültem. Hogyan közöljünk kellemetlen hírt egy haldoklóval. Nem mintha ez a haldokló fikarcnyi tapintatot is érdemelne, ha eg yszer ő sem tanúsít hasonlót, de miután Adam nem áll ki mag áért, nekem kell. Eg yszer és mindenkorra elrendezem a kérdést. Az őszinteség és eg yenesség világ ából jövök, nem a drámai hatásra törekszem, és csak életbe vág óan fontos kérdésekben nyilatkozom, amelyek seg íthetnek javítani az emberi kapcsolatokon – Adam helyzete pedig történetesen ilyen. Ha eg y másik ember viselkedése neg atív hatással van a miénkre, kommunikálnunk kell vele, tudatnunk kell ezt a tényt, tárg yalnunk és közös döntésre jutnunk. Az ilyen helyzetek kulcsa a kommunikáció, ami apa és fia között láthatóan fel sem merült. Éreztem, hog y Adam túlság osan retteg basáskodó apjától, ezért nekem kellett szólnom helyette. Határozott hang on beszéltem és eg yenesen a vénember szemébe néztem. – Tisztában vag yok vele, hog y mag a hamarosan meg hal, és Adamre akarja bízni a cég et, nehog y az unokaöccsére szálljon. Azért vag yunk itt, hog y erről beszéljünk. Adam felsóhajtott és behunyta a szemét. – Te csak hallg ass – förmedt rá Mr. Basil, mielőtt eg yetlen szót kinyög hetett volna. – Mary, Patricia… kérem, fáradjanak ki. – Nem követte nyomon a távozásukat, rajtam tartotta a tekintetét. Bátorító mosollyal néztem Adamre, de ő merev és kifejezéstelen arccal meredt ránk. Mr. Basil úg y nézett rám, mintha én lennék a világ on az utolsó ember, akivel beszélni akar. – Ezt rosszul tudja, Rose kisasszony. Én nem akarom, hog y Adam veg ye át a vállalatot. Lavinia lenne az örökös, mindig is neki szántam a cég et. Messze alkalmasabb erre a feladatra, nekem elhiheti, csak épp Bostonban van. – Ig en, hallottam, hog y milliókat síbolt el a barátoktól és a családtól – tettem őt a helyére. – Mondom még eg yszer a lényeg et: Adam nem akarja a cég et. Hag ytam elnyúlni a csendet. Vártam a kitörést, de csak nem jött. Hát ennyi, vég eztem. Ez a fickó nem érdemelt további mag yarázatot.

– Gondolja, hog y én ezt nem tudom? – Adamhez fordult. – Mi akar ez lenni, valami nag y bejelentés? Összeráncoltam a homlokom. Ez nem a tervek szerint alakult. Mr. Basil nevetni kezdett, noha minden öröm nélkül. – Ha valamit, hát azt eg yértelművé tette, mennyire nem érdekli az eg ész. Pilóta akart lenni, amióta csak meg tanult beszélni, és az elmúlt tíz évben más se csinált, csak repkedett, de eng em nem érdekel, ha nem akarja a cég et, az sem érdekel, ha ettől rohadtul boldog talannak érzi mag át. Ez sem változtat a lényeg en. Eg y Basilnek kell a cég élén állnia. Mindig is eg y Basil irányította, mindig is az fog ja. S ez nem Nig el Basil lesz, ő nem veheti át a cég et, csak a holttestemen át. – A helyzet iróniája elkerülte a fig yelmét. – A nag yapám, az apám és én keményen dolg oztunk azért, hog y a cég a család kezében maradhasson, jó időkben és rossz időkben eg yformán, s ezen nem fog változtatni semmilyen nag ypofájú rüfke, aki szart sem ért semmihez! Tátva maradt a szám. Láttam mag am előtt a krupiét, ahog y elviszi a zsetonjaimat. – Elég , Apa – szólt határozott hang on Adam. – Nem beszélhetsz vele íg y. Nem akar változtatni semmin, csak közöl valamit, amit szerinte nem tudsz. Seg íteni akar. – Ezért üzeng et a fiam rajta keresztül? – Adamhez fordult. – Ideje lenne már, fiam, hog y vég re leg yen eg y kis vér a pucádban. Ne mással vég eztesd el a piszkos munkát. – Azután tényleg vitriolosra váltott. Nem pojácáskodott, mint eddig ; szabadjára eng edte minden mag ába fojtott keserűség ét, szeméből és g únyosan leg örbített szájából csak úg y áradt az epés méreg . – Azt is elmondta mag ának, hog y eg y pennyt se kap, semmilyen örökség et, amíg nem húzott le tíz évet a cég nél? Akár élek, akár halok, ő nem kap semmit. Ez talán majd meg g yőzi. Adam komor arccal nézte a falat. – Nem, nem mondta – feleltem, most már tényleg ing erülten. – Viszont azt se hiszem, hog y a pénz olyan sokat számítana Adamnek. Ha a cég e többet számít mag ának, Mr. Basil, mint a fia boldog ság a, akkor nem kellene leg alább azt mérleg elnie, mi lenne a leg jobb az üzletnek? Tisztában vag yok vele, hog y ez eg y családi vállalkozás, immár nemzedékek óta, hog y ebbe ölte az eg ész életét, beletett vért, verítéket és könnyeket, de most olyasvalakire van szükség e, aki a távozása után ug yaníg y folytatja tovább. A cég nem fog működni Adam keze alatt, ha őt eg észen más késztetések hajtják. Ha valóban törődik az örökség ével, olyan embert keres, aki ug yanúg y szereti és törődik vele, mint mag a. Meg vető arckifejezéssel, rideg tekintettel meredt rám, mielőtt újra Adamhez fordult. Újabb kitörésre számítottam, ezért meg lepett hig g adt hang neme. – Maria majd seg ít, Adam. Ha döntéseket kell hoznod, amiket nem tudsz meg hozni, tárg yald meg vele. Amikor én elkezdtem, g ondolod, hog y akár eg y nap is eltelt anélkül, hog y ne kértem volna anyád tanácsát? És ott lesz neked Mary is, a jobbkezem. Azt hiszed,

mindent eg yedül kell majd csinálnod? Hát nem. – Eg yszeriben kimerültnek tűnt. – Nem eng edheted át Nig elnek, eg yszerűen nem teheted meg . – Mariát talán túlság osan is leköti, hog y Seannal hentereg jen, ezért nem tud seg íteni. Jól g ondolom? Mindnyájan eg yszerre kaptuk fejünket az ajtó felé. Jóvág ású fiatal férfi nézett vissza ránk, akinek családi kötődését eg yértelművé tette markáns álla és kéklő szeme. A haja ug yanakkor éjsötét volt, s alig hanem a lelke is. Szinte sug árzott belőle a rosszindulat. Szórakozottan felvont szemöldökkel és zsebre vág ott kézzel lépett közelebb. – Nig el – üdvözölte Adam kurtán. – Helló, Adam. Helló, Dick bácsi. Bárcsak eg yütt érezhettem volna Mr. Basillel! Mi lehet rosszabb annál, mint amikor a halálos ellenség ünk halálos beteg en lát minket, csíkos pizsamában, védtelenül és kiszolg áltatva? Valahog y még sem tudtam rávenni mag am, hog y sajnáljam. – Mi a francot keresel itt? – Adam nem bajlódott az udvariasság g al, úg y tűnt, menten a másik torkának ug rik. – Meg látog atom a bácsikámat, és úg y látszik, tökéletes az időzítés. Még nem fejeztük be a múlt heti tárg yalásunkat. Emlékeim szerint ig encsak sietve távoztál. – Ti ketten beszéltek eg ymással? – Mr. Basil arca eltorzult, mintha szíven döfték volna. – Adam meg keresett, hog y beszéljünk a Basil átvételéről. Tetszett neki az ötlet, hog y a Bartholomew és a Basil nevek eg yesüljenek. Van bármi, aminek nag yapánk jobban örülne? – vig yorg ott önelég ülten. – Te hazug ! – Adam szabadjára eng edte a dühét, még a lábamra is rátaposott, hog y unokatestvéréhez férjen, akit meg rag adott a nyakánál fog va és áttaszig ált az eg ész szobán, hog y nekiszorítsa a szemközti falnak. Ujjai ráfonódtak Nig el torkára és falhoz préselték verg ődő testét. – Adam – fig yelmeztettem, miközben próbáltam visszafojtani a torkomat fojtog ató pánikot. – Te hazug szemétláda – sziszeg te Adam összeszorított fog akkal. Az erek kidülledtek Nig el homlokán, ahog yan próbálta lefeszíteni a torkáról Adam ujjait, Adam azonban erősebbnek bizonyult, ezért Nig el az orrlyukába próbálta fúrni az ujjait, hog y hátrafeszítse a fejét. – Adam! – pattantam fel. Próbáltam leállítani őket, de féltem túlság osan közel kerülni, amikor bármelyik pillanatban szétválhattak. Tehetetlenül fordultam Mr. Basilhez, aki fenyeg etően ráncolta a homlokát, de ezzel eg yütt meg maradt törékeny vénembernek, aki a halálos ág yán fekszik – és annak is látszik, ahog y zihálva kapkodja a leveg őt. – Jól van, Mr. Basil? – kérdeztem. Az ág yához rontottam és meg nyomtam a nővérhívót. Könnyben úszott a szeme.

– Nem tesz ilyet – jelentettem ki határozottan. – Adam sosem tenne ilyet. Az arcomat fürkészte az álnokság jelei után kutatva. – Tudja, hog y nem olyan – ismételtem, miközben kezdtem pánikba esni és meg állás nélkül nyomtam a cseng ő g ombját. Mire a biztonság iak berontottak, Adam és Nig el már a földön hemperg ett. Azonnal leráng atták Adamet Nig elről. Amíg meg rag adták és lefog ták, Nig el meg lendítette öklét és teljes erejéből meg ütötte Adamet, előbb az állán, majd a g yomorszáján. Adam összecsuklott. – Azt hiszem, a modellkarrierjének annyi – tréfálkoztam erőtlenül, miközben, már a lakásban, fertőtlenítettem Adam felrepedt ajkát. Elmosolyodott, mire újra eleredt a vére. – Most ne mosolyog jon. – Tovább törölg ettem az ajkait. – Menni fog – sóhajtott fel. Hirtelen felállt, eltolt mag ától, és eg ész testében újra meg feszült. – Most lezuhanyozok. Szóra nyitottam a számat, hog y bocsánatot kérjek. Rettenetesen ig yekeztem, de minden a lehető leg rosszabbul sült el. Az éttermi ebédtől hascsikarást kapott, a parkbéli séta vég én a fog dában kötött ki, a véletlenszerű kocsikázásból autós üldözés lett, amikor pedig szembesíteni próbáltam apját a tényekkel, beverték az arcát. Sajnálom. Még sem szóltam semmit. Úg yse számított. Hazafelé is sajnálkozhattam az autóban annyit, hog y belekékültem, próbálhattam pozitív tapasztalatnak beállítani a kínos incidenst, amelyben szembesült az ig azság g al és annak következményeivel, tudtam, hog y nem veszi be. Félreértettem az eg ész helyzetet. Azt hittem, fél elmondani apjának az ig azat, miközben ig azából attól a tudattól félt, hog y az apja tisztában van az ig azság g al, éppen csak nem érdekli. Óriási naivitás volt feltételeznem, hog y majd én meg mutatom a kiutat eg y olyan szövevényes helyzetből, amelyből Adam éve óta hiába próbál szabadulni. Csak azután mászott fel a Ha’Penny Bridg e mellvédjére, hog y minden eg yéb lehetőség et kimerített. Tudnom kellett volna, s a tudattól, hog y eddig ez fel sem ötlött bennem, csak még nag yobb zavarban éreztem mag am. Nem akart többet hallani. A szavaim eddig sem oldottak meg semmit. A sajnálkozásom nem változtat a lényeg en. Hajnali nég ykor ing erülten lerúg tam mag amról a takarót és hivatalosan is feladtam az alvásra tett kísérletet. – Ébren van? – kiáltottam bele a sötétbe. – Nem – felelte. Elmosolyodtam. – Hag ytam mag ának valamit a kávézóasztalon. Nézze meg .

Hallottam, hog y elcsoszog a papírlapért, amit előző este tettem ki neki. – Ez meg mi a fene? – Olvassa csak el. – „A leg jobb és leg szebb dolg okat nem lehet látni vag y érinteni, csak a szívünkkel érezni.” Helen Keller. – Elhallg atott. Azután felhorkant. – „A leg sötétebb pillanatokban kell leg inkább arra törekednünk, hog y meg lássuk a fényt.” Arisztotelész Onasszisz – idéztem emlékezetből, hanyatt fekve. Nem válaszolt. Azon tűnődtem, mikor tépi szét a lapot vag y űz g únyt az erőfeszítésemből, hog y jobb kedvre derítsem. – „Hidd, hog y képes vag y rá, és máris félúton vag y a cél felé.” Theodore Roosevelt – törtem meg a csendet, hog y újabb idézet olvasására bátorítsam. – Ne pisálj széllel szemben – hallottam meg a hang ját. Összeráncoltam a szemöldököm. – Ez nincs is a lapon… – Ne veg yél távcsövet, inkább menj közelebb ahhoz, amit látni akarsz. Elmosolyodtam. – Ne eg yél sárg a havat. Ne dohányozz. Hordj melltartót. Sose állj a kamionos és a hamburg er közé. Kuncog va fetreng tem az ág yon. Vég ül abbahag yta. – Oké, meg értettem: mag a szerint ez csak süket szöveg . De nem érzi jobban mag át? – Mag a ig en? Felnevettem. – Ami azt illeti, én ig en. – Én is – ismerte el vég ül. Elképzeltem, ahog y mosolyog , de leg alábbis reméltem, hog y ezt teszi. Mindenesetre én kihallottam hang jából a mosolyt. – Jó éjt, Adam. – Jó éjt, Christine. Aznap éjjel aludtam eg y keveset, de még inkább azon ag yaltam, hog y már csak nyolc napom maradt.

14 Hogyan együk meg, amit főztünk

Mag uire nyomozó velem szemben ült az asztalnál, a Pearse Street-i rendőrőrs kihallg atóhelyiség ében. Véreres és táskás szemeiből ítélve jót bulizhatott előző éjjel, de persze tudtam, hog y másfelé járt. Csak vonakodva fog adott és jó előre közölte: először meg hallg atja a mesémet, majd csak azután dönti el, továbbirányít-e a kollég áihoz. Láttam, hog y mag ára vállalta a szűrő szerepét; ha a bejelentésem nem ér annyit, nem akarja veszteg etni a rendőrség idejét. Éreztem, ahog yan homlokomra kiül a veríték. Ablakok és szellőztetés híján áporodott leveg ő ülte meg a helyiség et. Ha g yanúsított vag yok, önként és dalolva bevallok bármit, csak hog y kikerüljek innen. Szerencsére rag aszkodtam ahhoz, hog y félig hag yjuk nyitva az ajtót, íg y rajta tarthattam a szemem Adamen. – Az a szórakozása, hog y öng yilkosokat szed fel? – kérdezte Mag uire nyomozó, amint meg érkeztem Adammel. – Valójában seg ítek neki, hog y alkalmas munkahelyet találjon. – Nem is hazudtam akkorát. Újabb pillantást vetettem az ajtó felé és meg g yőződtem arról, hog y Adam még ott van. Unottnak és kimerültnek tűnt, de leg alább jelen volt. – Mindig hazaviszi a munkáját? – érdeklődött Mag uire. – És mag a haza szokott járni eg yáltalán? – csattantam fel. Túl későn ismertem fel, hog y épp készült meg nyílni előttem. Kirohanásom nyomán rög vest visszahúzódott a csig aházába: újra ott feszült köztünk az erőtér, ő pedig kelletlenül fészkelődött a székén és láthatóan átkozta mag át, amiért eg y pillanatra hag yta félrecsúszni az álarcát. Reakcióm nyomán rám tört a bűntudat, de felismertem, hog y szívesebben tárg yalok a keménykedő Mag uire-rel. Nem akartam feloldódni és szakmai fog ásokról társalog ni ezzel a fickóval. – Tehát azt mondta, hog y eg y fekete bőrdzsekit és kapucnis meleg ítőt viselő, feltehetően kelet-európai származású férfi bezúzta a szélvédőjét eg y krikettütővel, miután önök vélhetően tanúi voltak, amint az említett férfi és eg y lesötétített ablakú autó utasai – akikről mellesleg nem tud többet mondani – drog üg yletet folytattak eg y elhag yatott vidéki úton, amelyről szintén nem tud több részletet, miután eg y ön által ismeretlen útvonalon jutottak el ide. Jól értettem? – kérdezte unott hang on. – A barátnőm, Julie szélvédőjét, nem az enyémet, de a többi stimmel. – Három napba telt, amíg bejelentést tettem a bezúzott szélvédőről, részben mert Ameliának seg ítettem a

temetés előkészületeiben, részben mert Adammel töltöttem az időmet, de leg inkább mert messziről próbáltam kerülni Mag uire nyomozót, pedig tudtam, hog y a vég én úg yis csak ő tud seg íteni. – Miért feltehetően kelet-európai? – Úg y nézett ki – válaszoltam halkan, miközben azt kívántam, bár ne említettem volna ezt a részletet. – Nag ydarab fickó volt, szög letes állal és széles vállakkal. Ig az, krikettütő volt a kezében, úg yhog y lehetett ang ol is… – Elhalt a hang om, majd az arckifejezése láttán elpirultam. – Vag yis ha csinál eg y tökéletes hátraszaltót, akkor orosz lett volna, ha pedig baseballütőt tart a kezében, akkor amerikai? És ha evőpálcikával támad? Mag a szerint azt mit jelent, kínait vag y japánt? – Elvig yorodott, tetszett neki a saját tréfája. Üg yet sem vetettem rá. – Van, aki meg erősítheti az elmondottakat? – Ig en, Adam. – Az öng yilkos. – Aki öng yilkosság ot kísérelt meg , ig en. – Más szemtanú, aki öt perccel korábban nem próbált vég ezni mag ával? – Öt nappal korábban próbált vég ezni mag ával, és ig en, az unokahúg om látott mindent. – Szükség em lesz az adataira. Vég ig g ondoltam a dolg ot. – Persze. Van tolla? Zsémbelve kézbe vett eg y g olyóstollat, majd felnyitotta a jeg yzetfüzetét, amibe eddig eg yetlen szót sem írt, pedig az elmúlt tíz percben csak a meg próbáltatásainkról beszéltem. – Na mondja! – A neve Alicia Rose Talbot, és a Hóvirág óvodában találja, a clontarfi Vernon sug árúton. – Ott dolg ozik? – Nem, oda jár. Hároméves. – Most szórakozik velem? – csapta le a tollát. Adam ag g ódó tekintettel nézett be az ajtón. – Nem, de szerintem mag a ig en. Úg y látom, nem veszi komolyan ezt az eg észet. – Nézze, én mindig abból a feltevésből indulok ki, hog y általában a leg nyilvánvalóbb dolog az ig azság . A mag a története az orosz drog dílerről, aki eg y elhag yatott földúton mag ukra támadt a krikettütőjével, nem áll meg a lábán. – Pedig meg történt. – Talán ig en. – Megtörtént. Hallg atott.

– Szóval, akkor mi a leg nyilvánvalóbb? – Hallom, elhag yta a férjét. Nag yot nyeltem. Meg lepett a beszélg etés váratlan fordulata. – A lövöldözés éjszakáján – biztatott. – Mit számít az, hog y mikor történt? Meg dörg ölte a túl sok borotválkozástól és túl kevés hidratálástól vörös állát. Azután sokáig csak ült és méreg etett, míg el nem kezdtem úg y érezni, hog y kihallg atnak. – Volt ennek bármi köze a történtekhez? – Nem… ig en… talán – dadog tam, miközben rájöttem, hog y eg yáltalán nem akarok erről beszélni. – Miért kíváncsi rá? – Nos… – Hátrébb tolta a székét és firkálg atni kezdett a füzetébe. – Elég rég óta csinálom ezt. Hig g ye ezt el olyan valakinek, akinek van tapasztalata ezen a téren: sosem szabad eng ednie, hog y a munkahelyi dolg ai kihassanak a mag ánéletére. Meg lepett. Már készültem visszavág ni, de inkább beharaptam az ajkam. Nem lehetett neki eg yszerű ilyenekről beszélni. – Nem azért volt, ami Simonnal történt, de azért kösz. A tanácsot. Hosszú ideig néma csendben méreg etett, azután pihentette a témát. – Gondolja, hog y a volt férjének esetleg köze lehet a kocsi meg rong álásához? – Ki van zárva. – Honnan tudja? – Eg yszerűen nem olyan ember. Nem olyan… szenvedélyes. Még saját focicsapata sincs, annyira nem képes hinni semmiben. Az eg yik születésnapjára a barátaitól ajándékutalványt kapott, annyira nem kötelezi el mag át semmi mellett. Hig g ye el, ha ismerné, eszébe sem jutna ezt feltételezni. Lépjünk tovább. – Hog yan fog adta a szakítást? – Jesszusom, Mag uire, mag ának ehhez semmi köze! – Felpattantam. – A szélvédőjének viszont nag yon is lehet hozzá köze – felelte hig g adtan, ülő helyzetből. – Eg y férj, akit a feleség e nemrég hag yott el, véleményem szerint meg alázott, összetört és dühös. Lehet, hog y a házasság uk alatt kenyérre lehetett kenni, de sosem lehet tudni, mi lakik az emberekben. Mint amikor átállítanak eg y kapcsolót. Az elmúlt néhány hétben nem lépett fel fenyeg etően önnel szemben? A hallg atásom tökéletesen meg tette válasznak. – De hát nem is az én autóm! – fakadtam ki. – Ezt ő is tudja. Másnak okoz vele kárt, ha összetöri, nem nekem. – A barátnőjéé, Julie-é, már mondta, de még iscsak mag a vezeti. A férje pedig nem feltétlenül racionális. Mi a véleménye a barátnőjéről, Julie-ról? Mondott róla mostanában valamit?

Felsóhajtottam, amikor eszembe jutott a néhány nappal ezelőtti üzenet, majd Adamhez fordultam, aki nyilvánvalóan hallg atózott. Bólintott, hog y mondjam el Mag uire-nek. – Francba. – Fáradtan meg dörg öltem az arcomat. – Akkor se jelentem fel. Inkább kifizetem a kárt. – Járkálni kezdtem a szobában. – Nem számít, akkor is elmeg yek hozzá. – Ne! – torpantam meg . – Komolyan, a plafonon lesz, ha meg tudja, hog y beszéltem mag ával. – Nekem úg y tűnik, e nélkül is a plafonon van. Meg szeretnék g yőződni róla, hog y többet nem csinál ilyet. – Kérem, ne lépjen vele kapcsolatba! Felsóhajtott, ahog y felállt. – Mi volt előbb? A dühös telefonhívások? Vag y eleinte csak szomorú volt, azután kezdte el zaklatni? Míg vég ül összetörte a kocsiját? – Julie kocsiját. – Leszarom, kinek a kocsija. Ezek után biztos nem arról álmodozik, hog y leülnek kávézni és békésen meg beszélik a dolg okat. – De az orosz… – Hag yja már azt az oroszt. Van valaki otthon mag ával? Nem tetszett a személyeskedő kérdés, s azt sem tudtam biztosan, mit feleljek. Elpirultam. Nem szívesen vallottam volna be, hog y Adam velem lakik. Vég ül nem is kellett; láttam, ahog y Adam és Mag uire nyomozó g yors pillantást váltanak. – Rendben. – Mag uire-t láthatóan meg nyug tatta, hog y biztonság ban vag yok. – Gondolkodjon el a dolg on, és szóljon, ha azt szeretné, hog y még is meg látog assam. – Bocs, hog y veszteg ettem az idejét. – Döbbenten hátráltam ki a szobából. – Kezdem meg szokni, Rose – kiáltott még utánam. – A fenébe – nyomtam ki a mobilomat. – Valaki meg akarja nézni a kocsit. Milyen g yorsan lehet rendbe hozatni a szélvédőt? – Felemeltem a fejem, és kutatni kezdtem az üres szekrényben eg y telefonkönyv után. – Gyorsan, emiatt ne ag g ódjon. – Adam a pulton ülve lóbálta a lábát és eng em fig yelt. – Van eg y ismerősöm, aki meg csinálja, majd szólok neki. – Az mesés lenne. Kösz. Mennyibe fog kerülni? – A körmeimet rág csálva vártam a válaszát. – Nem olyan sokba. A barátnőjének nyilván van biztosítása, én nem ag g ódnék emiatt. – Olyan nincs, hog y meg mondjam Julie-nak. A tudta nélkül kell elintéznem. Szóval, mennyi lesz? – Nyug i, Christine. Ez csak eg y szélvédő, az ilyenek folyton kitörnek. Csak felpattan az

útról eg y kavics, és kész. – A volt férjem ripityára törte – nyög tem fel. – Azért az nem ug yanaz. – Meg csinálni pont ug yanaz. Tényleg azt hiszi, hog y ő volt? – Nem tudom. Mag uire nyomozó biztos a dolg ában, de akkor se tudom elhinni, hog y Barry ilyet csinálna. Ezen elmereng ett eg y ideig , s közben kikémlelt az ablakon, mintha kételkedne a biztonság unkban. Tetszett, hog y oltalmazni akar. – Kifizetem a szélvédőt – szólalt meg váratlanul. – Na nem, azt már nem. Nag yon ostoba ötlet, Adam. Én ezt nem akarom, eszem ág ában sem volt ilyet sug allni. Nincs szükség em alamizsnára – jelentettem ki. Ég nek emelte a tekintetét. – Ez nem alamizsna. Tartozom ennyivel a szolg álataiért. – A szolg álataim nem kerülnek semmibe, Adam. Én ezt nem a pénzért csinálom. Próbálom meg menteni az életét. Ha életben marad, az éppen elég fizetség nekem. – Könnyes lett a szemem, ezért el kellett fordulnom. Tovább kerestem a telefonkönyvet a szekrényben, amit már átnéztem; el is feledkeztem az ismerőséről, akit fel akart hívni. Kezdett kicsúszni a lábam alól a talaj. – De hát két hétig nem dolg ozik miattam. Sokba kerülök mag ának. – Én nem íg y g ondolkodom erről. – Tudom, mert mag a rendes. Eng edje, hog y leg alább eg yvalaki rendes leg yen mag ával is, mert ahog y én látom, különösen nehéz időszakon meg y keresztül, még sem tolong anak itt az emberek, hog y seg ítsenek mag án. Nem látom, hog y bárki meg oldaná a nag y problémameg oldó problémáit. – Az arcomat kémlelte. Ez akkora meg lepetésként ért, hog y eg y pillanatra a pénzről is elfeledkeztem. A családom lehetett bármennyire különc, tudtam, hog y mindig számíthatok rájuk; Amelia érthető módon a mag a bajával törődött; Julie Torontóban élt, a többiek pedig … Nos, eddig azt hitten, diszkréten háttérbe húzódnak, de most, hog y jobban beleg ondoltam, rájöttem, hog y talán inkább Barry pártját fog ják. Kisöpörtem fejemből a g ondolatot és inkább visszatértem az anyag i g ondokhoz. Előbb-utóbb le kell ülnöm Barryvel, hog y adja vissza a pénzt, ami a közös számlánkon pihent. Az esküvő és a nászút költség eire nyitottuk, de utána is meg tartottuk, erről fizettük a jelzálog hitelt, miközben én is ide utaltam a pénzemet, hog y el ne költsem. Barry akkor reg g el közölte velem, hog y lenyúlta a pénzt, a jelzálog hitelre befizetett részem és minden mást is, amit befizettem. Ellenőriztem a számlát, hog y ig azat mond-e, és a pénz valóban eltűnt. Nem volt túl jó ötlet bankkártyát kérni. Letakarított a számláról mindent. – Különben pedig , ha ettől jobban érzi mag át, a seg ítség ét szeretném kérni eg y másik üg yben is – váltott témát Adam. – Szeretném, ha seg ítene ajándékot választani Mariának.

– Persze. – Máris feszeng tem és összezavarodtam attól, hog y Maria említésére is pocsékabbul érzem mag am. – Mit szólna eg y rózsaszín rúzshoz? Résnyire szűkült a szeme és próbálta kitalálni, hog y olyan rosszindulatú-e a meg jeg yzés, amilyennek hang zik. – Nem… – felelt lassan. – Valami eg észen másra g ondoltam. Tudja, ez a születésnapja… – Micsoda? – csattantam fel. – Mikor van a születésnapja? – Ma. Miért ilyen paprikás? – És ezt csak most mondja? Adam, ez fantasztikus lehetőség arra, hog y visszaszerezze. Napok óta ezt kellene tervezg etnünk. – Próbáltam eg yedül kitalálni valami ajándékot, de valahog y semmi sem tűnik jónak. Ott vannak persze a szokott dolg ok – ékszer, g yémánt, utazás –, de ezeken már túl vag yunk. Ezúttal eg yik sem tűnik elégnek. Mag a különben sem eng edné, hog y találkozzak vele. Ig azat mondott, de ettől még ug yanúg y harag udtam rá, amiért nem szólt korábban. – Tavaly hová mentek? – Párizsba. – Ahog y rám nézett, csak még jobban nehezteltem Mariára. – Én lélekben már eg észen máshol jártam. Nem voltam valami jól. – Miért, mi történt? – Ig azából semmi. A nővérem ekkoriban költözött el, sok minden járt a fejemben. Maria azt hitte, azért vag yok ideg es, mert meg akarom kérni a kezét, amikor pedig ez nem történt meg … A lényeg , hog y katasztrofálisan sikerült. A nővére elment. Tekintve, hog y lassan mindenki elhag yta, vig yáznom kell, amikor majd arra kerül a sor, hog y különváljunk. A g ondolattól csak még szomorúbb lettem. – Minden rendben? – kérdezte. – Persze, csak g ondolkodom. – Bementem a hálóba és fog tam a könyvet, hog y ihletet nyerjek. A következő fejezet teljes eg észében a főzés örömeiről szólt, de miután ez a meg oldás nem nyerte el a tetszésem, a szoba másik sarkába hajítottam a könyvet. Ami azt illeti, eddig eg yik ötlete se nyerte el a tetszésem. Főzés mint terápiás eszköz? Főzés Maria visszaszerzésére? Leg feljebb ha Mariát főzné meg … de hog yan? – Meg van még a kulcsa a lakásukhoz, Adam? – kiáltottam ki neki. – Ig en, miért? – Feltűnt a hálószoba ajtajában. Mindig meg állt a küszöbnél, sosem tolakodott a mag ánszférámba. Értékeltem benne, hog y mindig tiszteletben tartja ezt a láthatatlan határvonalat. Arra g ondoltam, becsempészhetnénk eg y ünnepi vacsorát Maria lakásába, de ha Sean felbukkan, az felérne eg y katasztrófával, és napokra visszavetné Adamet a fejlődésben. – Jó lenne tudni, hol ünnepli a születésnapját. Nem tudja valahog y kideríteni? Beszélni valamelyik barátjával? Családtag g al? Persze anélkül, hog y lelepleződnénk. – Eg y héten van a szülinapunk, ezért általában eg yütt ünnepeljük – felelt bosszúsan. Vett

eg y nag y leveg őt, mielőtt a dühe eluralkodott volna rajta. – Amúg y a barátai a Grand Canal Dockba, az Ely étterembe viszik. – Ezt meg honnan tudja? Ártatlan képet vág ott. – Eg yszerűen tudom. – Adam – mordultam fel vészjóslóan –, külön kértem, hog y ne beszéljen vele! – Nem is beszéltem. Történetesen hallottam eg y üzenetet Sean hang postáján. – Történetesen hog yan hallotta? – Sean tökkelütött hülye, eszébe se jutott meg változtatni a kódját. Hétfő óta lehallg atom az üzeneteit. Leveg ő után kapkodtam. – Nem tudtam, hog y ilyesmit lehet. – Akkor nyilván mag a sem változtatta meg a kódját. Feljeg yeztem, hog y az első adandó alkalommal meg teg yem. – Olyan mindeg y, mag a úg yis lehallg atja az üzeneteimet. – Eszembe jutott, amit meg hallg atás után kéretlenül letörölt. Fúrta az oldalamat a kíváncsiság , mit mondott Barry, de Adamet hiába kérleltem volna, s talán nem is akartam annyira hallani. Továbbléptem. – Szóval, mi volt abban az üzenetben? – Sean ag g ódik. Maria eg yre távolabb kerül tőle, amióta vasárnap lebuktak előttem, de az elmúlt néhány napban még inkább. Szünetet tartanak, leg alábbis Maria időt kért, hog y g ondolkodjon. – Kettőjükön – suttog tam. Adam meg vonta a vállát, de huncutul csillog ott a szeme. – Ig en, Adam! – Felemeltem mindkét kezem. Adtunk eg ymásnak eg y ötöst, azután szorosan mag ához ölelt. – Köszönöm – hallottam a fülemben, miközben mindkét karja a derekamra fonódott. Forró léleg zetétől az eg ész testem libabőrös lett. – Nincs mit. – Leg szívesebben íg y maradtam volna. Kényszerítenem kellett mag am, hog y elhúzódjak. – Most pedig fog junk hozzá. – Mit fog unk csinálni? – Ha Párizst már kipipálták, idén nem marad más, süt neki eg y szülinapi tortát. A Konyha a várban, mint eg yedülálló sütőtanfolyam, a Howth erőd 1177 óta létező konyhájában zajlott. Mindig is a randik és csajos esték népszerű helyszínének számított; ez a péntek este sem volt kivétel. A csoportot főként párok alkották, a leg különfélébb korosztályokból, zömükben az első randijukon. Rajtuk kívül akadt még három, a húszas évei elején járó lány, akik nem tudták abbahag yni a vihog ást, miután Adam meg jelent.

– Christine! Juhúúú! – hallottam eg y lelkes hang ot. Termetes, g ömbölyded nő toppant elém, kislányos arcán sug árzó mosollyal. Sejtelmem sem volt róla, ki lehet. – Én vag yok az! Elaine! Addig bámultam rá, míg vég ül le nem esett. Utoljára Drakula-jelmezben láttam, amint eg y csapat halálra vált kiskölyköt ijesztg etett. Az elmúlt napokban, amióta Amelia anyja eltávozott, kiseg ített a könyvesboltban. – Randin vag yunk – suttog ott, hog y közelben álló párja ne hallhassa, de csúfos kudarcot vallott. Közelebb léptem, hog y kezet rázzak a fickóval, akiről azonnal tudtam, hog y meleg . – A „Hog yan találjuk meg a szerelmet” kurzuson ismerkedtünk össze. – Hol? – Még nem hallott róla? Szent isten, pedig minden csaj oda jár, meg sok pasi is. Én is ezért szoktam – tette hozzá halkabban –, íg y találkoztam Marvinnal. – Kuncog va és büszkén mutatott választottjára, majd kacag ott még eg y sort, ám ezúttal horkantott is eg yet, mire a szeme rémülten elkerekedett és a szája elé kapta a kezét, nehog y még eg yszer meg történjen. A huszonévesek összenevettek eg y sikamlós tréfán vag y sokatmondó meg jeg yzésen, leg alábbis én ezt képzeltem az alapján, ahog y Adamen csüng tek. Az eg yikük óvatosan közelebb húzódott. Adam küldött felé eg y biztató mosolyt. – Ő pedig itt Adam – jelentettem be hang osan, miközben meg rag adtam a karját és közelebb vontam mag amhoz. – Adam, ő itt Elaine. Éppen a „Hog yan találjuk meg a szerelmet” kurzusról beszél, ahová jár. – Ó, hát az tényleg fantasztikus! Irma Living stone tartja… tudja, az a nő, aki olyan… – Itt lehalkította a hang ját. – Aki olyan szexkönyveket ír. A helyi parókián tartják… – Tökéletes helyszín – szúrta közbe Adam. – Ig en – folytatta Elaine anélkül, hog y tudatosult volna benne a meg jeg yzés. – Minden héten arról tanulunk, hog yan találjuk meg a hozzánk illő embert és szeressünk bele, azután eljátsszuk a találkozást a csoport többi tag jával. – Akkor ez most házi feladat? – érdeklődött Adam. – Nem, ez randi – vág ta rá Elaine határozottan. Marvin arcán fájdalmas kifejezés jelent meg . – Eg yszer el kellene jönnie. – Elaine oldalba bökött, de láthatóan nem tudta felmérni az erejét, mert úg y meg lökött, hog y nekitántorodtam Adamnek, aki alig g yőzött meg tartani. – Ig en, szerintem is – kacsintott rám Adam játékos mosollyal. – Ha én meg yek, mag a is jön – közöltem, mire lehervadt arcáról a mosoly. – Hallottam, mi történt – halkította le újra a hang ját Elaine. Szánakozó pillantást vetett rám. – Néhány napja munkába menet találkoztam a férjével, vag yis a volt férjével. Elmondta, mi történt… és hog y vissza fog ja adni a g olfütőjét. Örülök, hog y ilyen jól kezeli a dolg ot.

Nem úg y, mint Eamon, az én exem. – Mintha sötét árny hullt volna önfeledt arcára. – A g olfütőmet? – ráncoltam a homlokom. – De hát én nem is g olfozom… – Jaj, dehog ynem – szúrta közbe Adam. – Ott hag yta az autója szélvédőjén, nem emlékszik? – De… óóó. Már ig en. – Hát még iscsak ő volt. A mesterszakács köszöntött minket az órán, mielőtt mindnyájan a nag y munkaasztal köré g yűltünk, mellünkön a nevünket viselő öntapadós cetlikkel, hog y lássuk a bemutatót. A komolyabb párok jeg yzeteltek, de mi Adammel alig fig yeltünk, pedig eljött az ideje, amikor nekünk kellett elkészítenünk a mag unk tortáját. Ekkor Adam karba tette a kezét és felém fordult; ezzel is azt üzente nekem, hog y muszájból van itt, nem mert ő akarja. Sóhajtva fog tam az ecsetet és elkezdtem kivajazni a sütőformát. – Szóval, mit tanultak ma? – érdeklődött Adam Elaine-nél. – Arról volt szó, hog y a meg felelő okból szeressünk eg ymásba – felelt Elaine őszintén. – És hog y hog yan azonosítsuk ezt az okot. – Hű. Mennyibe kerül eg y ilyen tanfolyam? – kérdezte Adam maró g únnyal. Elaine nem volt ostoba. Gyanakvó pillantást vetett rá, miközben kissé sértve érezte mag át. – Százötven euró a tíz hét, de Irma két kurzust javasol. – Naná. – Adam komolyan bólintott. – Tényleg íg y kell csinálni, Christine? – Nekem mindenem ráment a szerelemre, úg yhog y nem én vag yok az embere – feleltem, miközben próbáltam eg yenletesen széthinteni a lisztet. – Nem, a tortára g ondoltam. – Elmosolyodott. – Ó! Azt mondták, a vaj azért kell, hog y a torta ne rag adjon le, a liszt meg azért, hog y ne leg yen zsíros. – Kezdett bosszantani, hog y a liszt eg yenetlen foltokban tapad meg az edényen. A leg kevésbé sem éreztem jól mag am. Nem szeretek főzni, sütni még annyira se, és ahelyett, hog y Adam meg tapasztalta volna az élet „örömeit”, meg int én dolg oztam helyette. Nem sok örömem telt benne. – Oké, ideje, hog y kiveg ye a részét. Keverje meg a tésztát. – Keresni kezdtem valami rong yot, amiben meg törölhetem a kezem. Adam szórakozott arckifejezéssel meredt rám. – Mi van? – csattantam fel. – Semmi, csak nézem, ahog y élvezi az életet, ez minden. – Visszafordult Elaine felé. – De még is, miféle dolg okat tanulnak, amikor Irma arról beszél, hog y a meg felelő okból szeressünk eg ymásba? Elaine hátat fordított partnerének, hog y beavasson a részletekbe. – Irma szerint azt hisszük, hog y amikor szerelembe esünk, valami csodálatos és varázslatos dolog történik velünk, ami felett nincs semmi hatalmunk, ezért is mondjuk,

hog y szerelembe esünk. Pedig a szerelem csak akkor történik meg , ha bizonyos feltételek meg érnek rá. Adam feszült fig yelemmel hallg atta. – Mint minden az életben, ez is csak akkor történik meg , ha teszünk róla. Nem ülhetünk otthon a konyhában és várhatjuk, mikor esünk szerelembe. Tevékeny részeseivé kell válnunk a folyamatnak. Irma meg tanítja nekünk, hog yan váljunk tevékennyé a szerelem keresése során. – Például… – Például hog yan szűkítsük le a keresést, leg yünk önmag unk, bővítsük az ismeretség i körünket, nézzünk szembe a hiányosság ainkkal, nevessünk minél többet és leg yünk szellemesek, áruljunk el néhány titkot, leg yünk szórakoztatóak. Az osztályban meg tanuljuk az elméletet, azután óra után próbára tesszük a g yakorlatban is. – Még is hog yan? – Múlt héten úg y kellett randiznunk, hog y g yakoroltuk az odafig yelést. Ez azt jelenti, hog y csak az idő húsz százalékában beszélünk, a maradék nyolcvan százalékban a másikra fig yelünk. – Már az odafig yelés is különleg es technika? – csóválta a fejét Adam. – Meg lepődne, hányan nem g yakorolják – vág ta rá epésen Elaine. – Én az osztályból randiztam valakivel, de nem ment valami jól. Mindketten fig yelni próbáltunk, íg y viszont senki se beszélt. Adam elnevette mag át. – Hé, kiskukták! Hog y meg y a munka? – kiáltott nekünk a kedélyes oktató. Amint néhányan felénk fordultak, Adam próbált elfog laltnak tűnni. – A következő órán a titkokról lesz szó – árulta el Elaine izg atottan. – „Soha, de sohát” fog unk játszani, azután olyan kérdéseket teszünk fel, mint hog y mi a leg kellemetlenebb dolog , ami történt velünk, mi a kedvenc g yerekkori emlékünk, a leg nag yobb félelmünk, a rejtett képesség ünk, mi az, amit csak eg yedül tennénk meg , milyen lenne a tökéletes napunk, ilyenek. Tudja. – Vag yis ez lesz a következő feladat? – Adam vetett eg y pillantást Elaine partnerére, aki eddig ug yanúg y elvég ezte az összes munkát, mint kettőnk közül én. Elaine lelkesen bólog atott. Adam mintha eg y különösen csípős meg jeg yzésre készült volna, de vég ül erőt vett mag án. – Hát, sok szerencsét, Elaine. – Köszönöm. Mag ának is. Adam felém elmosolyodott.

fordult,

meg látta

tésztadag asztástól

kivörösödött

arcomat,

és

– Marvintól meg fog tudni eg y-két titkot, az biztos – suttog tam, mire kuncog ni kezdett. – Nem hittem, hog y hallg atózik – csóválta a fejét. – Csak húsz százalékban. Nyolcvan százalékban tésztát dag asztok. – Seg ítek. – Tojás után nyúlt. – Csak nem akarja a falhoz vág ni? Elmosolyodott és feltörte a tojást. – Mag a tényleg szellemes. – Elg ondolkodva nézett rám. – Mi az, lisztes az arcom? – Nem. – Válassza el a sárg áját. – Felé toltam eg y tálat. – Nem tudom, hog yan kell. Mag a az elvált, csinálja mag a. – Haha – csóváltam a fejem. – Eg yre viccesebb és viccesebb. – A mag ából áradó életöröm teszi. Elaine szórakozottan nézett minket. – Én csinálok hármat, mag a hármat – állapodtunk meg . Adam feltörte a tojást, majd felnyög ött, amikor meg érezte ujjain a fehérjét. Az eg yik tálba került a szétment sárg ája, a másikba a fehérje és a tojáshéj. Másodjára rosszabbul ment, harmadszorra jobban. Próbáltam kihalászni a tojáshéjat a fehérjéből. Ahelyett, hog y a sárg ájához adtam volna a cukrot, a fehérjébe öntöttem, majd mikor észrevettem, mit művelek, sebtében elkezdtem kikanalazni és átrakni a másik tálba, mielőtt még az oktató észrevette. Adam önelég ülten vig yorg ott. Hozzáadtam a vaníliát és a citromlét, azután elkezdtem felverni a fehérjét, míg Adam tétlenül ábrándozott, nyilván a drág alátos Mariájáról. Nem tudtam meg állni: a tojáshabból kecskeszakállat rag asztottam az államra és Adamhez fordultam. Próbáltam olyan mély és rekedtes hang on beszélni, mint az apja. – Muszáj átvenned a vállalatot, fiam. Basillel neked is szebb lesz az életed. Meg lepetten nézett rám, azután hátravetette a fejét, úg y nevetett, nag yobb örömmel és önfeledtebben, mint eddig bármikor. A mesterszakács is elhallg atott, és az eg ész osztály felénk fordult. Adam elnézést kért mindenkitől, de akkor sem tudott uralkodni mag án. – Bocsánat, mindjárt jövök… – Kuncog va átvág ott az elnémult konyhán, és útközben a hasát szorong atta, mintha fájna a sok nevetéstől. Mindenki rám meredt. A tojáshab lassan lecsorg ott az államról, ahog y mosolyog va néztem vissza rájuk. – A tortája a sütőben van, még kell neki húsz perc – csatlakoztam hozzá odakint. – Tessék. – Odaadtam neki a kabátját, majd elővarázsoltam eg y pohár pezsg őt. – Van tíz perc szünetünk, azután jöhet a máz. – Belekortyoltam a pezsg őbe. Csillog ó szemmel nézett, azután elnevette mag át, ahog yan újra rátört a hisztéria. A

nevetése rag adósnak bizonyult, hamarosan én is csatlakoztam, bár nem rajta nevettem, hanem… nem is tudom. Idővel abbahag ytuk, majd újrakezdtük, mielőtt abbahag ytuk. – Nem is tudom, mikor nevettem ennyit utoljára. – A léleg zete ott g omolyg ott a hideg leveg őben. – Ennyire azért nem volt vicces. Újra rátört a nevetőg örcs. – Dehog yisnem… – sikerült kinyög nie. – Ha tudtam volna, hog y a habszakáll ekkora poén, már napokkal ezelőtt bevetem – mosolyog tam. – Mag a… – nézett rám vidám arccal, eleven tekintettel. – Mag a az orvosság . Mag át kellene felírni depresszióra. Tényleg jólesett az elismerés. Ennél kedvesebb dolg ot még nem mondott nekem, és sosem éreztem ennyire hasznosnak mag am. Ahelyett, hog y viszonoztam volna a kedvesség et, ig yekeztem profiként viselkedni. – Próbálta az antidepresszánsokat is? Eg y pillanatra elg ondolkodott, mielőtt visszaváltott páciensüzemmódra. – Eg yszer. Elmentem az orvoshoz, meg mondtam, hog y érzem mag am, ő pedig felírta a tablettákat, de azok nem eg észen úg y seg ítettek, ahog y vártam. Eg y-két hónap után abbahag ytam a szedésüket. – Mert nem adtak választ a valódi problémára – bólintottam. Amint rám nézett, láttam rajta, hog y ing erültté tette a meg jeg yzésem. Tudta, hog y újra fel akarom emleg etni a terápiát, ezért visszafog tam mag am. – A valódi problémára csak a tortamáz ad választ. – Elmosolyodtam. – Hát persze, mert mag a pontosan tudja, mit csinál. – Hát persze. Eg y ideig hallg attunk. Azon tűnődtem, alkalmas-e a pillanat bevallani, mennyire bizonytalannak érzem mag am, vag y a meg jeg yzésből azt szűrjem le, hog y ezt pontosan tudja. Mintha csak meg érezte volna, mi következik, összeszedte mag át és meg törte a csendet. – Akkor irány a tortamáz. Mielőtt kidekoráltuk a tortánkat, ki kellett venni a sütőből. Az eg ész osztályból csak a miénk rog yott meg . Szinte minteg y varázsütésre és a szemünk láttára – amint leveg őt ért, a torta közepe hallható nyög éssel mag ába roskadt. Ennek láttán olyan hisztérikus nevetés vett rajtunk erőt, hog y kis híján bepisiltem; ekkor udvariasan, de határozottan felszólítottak a távozásra.

15 Hogyan arassuk le, amit elvetettünk

Úton Dublin belvárosa és Maria születésnapi bulija felé meg álltunk eg y Sparnál, kidekorálni a tortát. Még most is kótyag osak voltunk, mint akik beittak, s miután oly sokáig hiába áhítoztunk ilyen önfeledtség re, minden apróság on elnevettük mag unkat. Adam vitte a szív alakú piskótatortát, beomlott és sületlen közepével, meg pörkölődött szélével. – Életemben nem láttam még ilyen rút tortát – nevetett még most is. – Csak eg y kis ráncfelvarrás kell neki – kutakodtam a sorok között. – Aha! – Lekaptam eg y tejszínhabsprayt a polcról és alaposan felráztam. – Hé! – kiáltott fel a boltos mérg esen. Adam azonnal előrántott eg y köteg bankjeg yet, hog y belefojtsa a tiltakozást. Tartotta a tortát, amíg én befújtam. Az első réteg katasztrofálisan sikerült – még sem ráztam fel elég g é a flakont, íg y a hab kiábrándító böffenés kíséretében tört elő, hog y a torta mellett Adam arcát és haját is beterítse. – Ha jól számolom, húsz százalék ment a tortára, nyolcvan az arcomra. Ettől rázni kezdett a nevetés, íg y beletelt néhány percbe, amíg elég biztosnak éreztem a kezem a következő körhöz. Másodszorra jobban ment, sikerült az eg ész tortát beterítenem a habbal. Adam elg ondolkodva nézte, azután odalépett a tortával a cukorkaadag olóhoz, hog y némi pillecukrot adag oljon a felszínére. – Na, mit g ondol? – mutatta meg a boltosnak. A hosszú hajú hippi nem tanúsított túlzott érdeklődést. – Valami még hiányzik – felelte. Felnevetettem. Eg y csomó minden hiányzott. – Én még raknék rá cukorkarikát – döntötte el vég ül. – Cukorkarikát! – Adam feltartotta ujját a leveg őbe. – Ez remek ötlet. Felnyittatott velem eg y zacskó Hula Hoopsot, amit elhintettem a torta tetején, azután hátraléptem, hog y meg csodáljam művemet. – Tökéletes – hozta meg Adam az ítéletet, miután minden szög ből tanulmányozta. – Életemben nem láttam rútabb tortát – ismételtem meg . – Pontosan. Tökéletes. Ebből tudni fog ja, hog y én csináltam. Mielőtt távoztunk, Adam „ki nem állja a focit” felkiáltással eg y focilabda formájú g yertyát dug ott a torta közepébe, azzal visszatértünk a sofőrünkhöz. Az Ely előtt, az utca túlsó felén álltunk, ahonnan az ablakon át diszkréten fig yeltük

Mariát és a barátait, hog y ők se veg yenek észre, és a kidobók se szólítsanak fel távozásra. A fag yos hideg ben lassan szálling ózni kezdtek a hópihék. Alig éreztem a lábam, szinte ledermedt az ajkam, az orrom pedig rég leesett az arcomról, leg alábbis úg y éreztem. – Most úg y érzem… kurva hideg van – jeg yeztem meg , amivel kicsaltam eg y mosolyt Adamből. Korábbi hisztériánk is kezdett meg dermedni a hideg ben. – Ismeri ezeket a lányokat? – Alig mozog tak az ajkaim, ahog y próbáltam meg formálni a szavakat. Adam bólintott. – A leg jobb barátnői. Csupa szép, divatos nő, akiket mindenki meg bámult, de ők mintha észre sem vették volna, ahog y összebújtak eg y sarokban, kitárg yalni az élet, a szerelem és a világ eg yetem dolg ait. Le sem tudtam venni a tekintetem Mariáról. Viszontláttam a szabadalmaztatott vörös ajkakat és a szig orú sötét frufrut, amelyekhez ezúttal stílusos fekete bőrruha társult. Tökéletesen festett. Elcseveg ett minden barátnőjével, ug yanazt az érdeklődést és fig yelmet tanúsította mindnyájuk iránt. Csak eg y pillanatra vettem le róla a szemem, hog y lássam, amint Adam is őt fig yeli, és láthatóan rá is ug yanilyen hatást g yakorol. Bűvkörébe vont mindenkit, szinte az összes vendég lopott pillantásokkal bombázta. S ha ez nem lett volna elég , áradt belőle a kedvesség . Ez tette fel a koronát. Jobban nehezteltem rá, mint valaha, de eg y olyan fickó számára, mint Adam, valóban tökéletes választásnak tűnt. Ők ketten, különleg es és eg yedi szépség ükkel, bámulatos párt alkottak. Adam hipnózisban meredt rá, és vig asztalannak tűnt, mintha Mariával eg yütt a lelkét is elrag adták volna. Elhátráltam néhány lépést és tehetetlenül körülnéztem, majd topog ni kezdtem, hog y felmeleg ítsem a lábam, de még inkább hog y ne érezzem mag am képmutatónak vag y ötödik keréknek. Hog yan mehetett ennyire félre az életem, hog y eg y söröző előtt ácsorog jak és eg y g yönyörű lány után leselkedjek, akivel szemrebbenés nélkül cserélnék – s nem csak a meleg miatt? Nevetség esnek éreztem mag am, klasszikus lúzernek. Eg yszeriben minden kedvem elment az eg észtől. – Na vég re! – hallottam Adamet, ahog yan előkészítették az asztalt a desszerthez. Én mag am szállítottam le a tortát. Nem volt különösebben nehéz elrejteni a kíváncsi tekintetek elől és elmag yarázni a személyzetnek, hog y ez a szülinapos lány meg lepetése. A pincérnő csak eg y pillantást vetett rá, mielőtt elnevette mag át, most pedig láthattuk, ahog y három másik társával Maria asztala felé veszi az irányt. Adam átment az úton és közelebb lépett az ablakhoz, hog y jobban lásson. Maria meg lepetten nézett fel, majd sug árzóan elmosolyodott, ahog yan a többi vendég is bekapcsolódott a születésnapi köszöntőbe. Meg fig yeltem, hog y a barátnők eközben kérdő pillantásokat vetnek eg ymásra, próbálják kideríteni, ki intézte a meg lepetést. Azután a torta az asztalra került, Maria pedig zavartan nézett a nag y halom piskótára, ami úszott a tejszínhabban, pillecukorban és színes Hula Hoops-karikákban. Eg y pillanatra üressé vált a tekintete, mintha csak azért nem hervadna le

a mosolya, nehog y meg bántsa ismeretlen jóakaróját, majd kívánt eg yet és elfújta a g yertyát. Azután vég ig nézett a lányokon, hog y kinek köszönje meg a kínos meg lepetést. Amikor mindenki csak a vállát vonog atta és nevetg élt, meg kérdezték a pincért, nem tévesztette-e el az asztalt. Adam nyug talanul fig yelte őket. Reméltem, hog y Maria lassan kezdi felfog ni az üzenetet, mielőtt erőszakkal kell visszatartanom Adamet attól, hog y berontson az étterembe és elmag yarázza. – Nézd, Maria, pillecukor és Hula Hoops – biztatta Adam olyan halkan, hog y csak én hallhattam. – Ennek jelentőség e van? – kérdeztem meg lepetten. Azt hittem, találomra szórja meg a tortát mindenfélével, eg y pillanatig sem g ondoltam, hog y tudatosan válog at. Tekintetével az ablakra tapadt, de íg y is meg hallotta a kérdésemet. Olyan távoli hang on felelt, mintha csak útban lennék, mintha leg szívesebben nem is bajlódna a válasszal. – Az ismerkedésünk elején eg yszer eljött meg nézni eg y meccsemet. Az oldalvonalon állt, és úg y fejbe találta a labda, hog y letört a szemfog a. Pillecukrot vettem neki, hog y azt teg ye be tömésnek, és addig szopog attam a Hula Hoopsot, amíg a fájós fog ával is el tudta rág ni. Az Adam által felidézett történet láthatóan Mariának is eszébe jutott. Felnézett a tortából, lassan tudatosult benne a jelentése és nevetni kezdett. Azután erőt vett mag án, hog y mag yarázatot adjon a lányoknak. Noha nem hallotta, Adam vele nevetett. Én ekkorra már elveszítettem minden humorérzékem. Haza akartam menni. Amikor abbahag yta a nevetést, Maria különös dolg ot tett. Sírva fakadt. A hat lány azonnal karéjba fog ta, hog y belevesszen az ölelő karok és meg nyug tató szavak teng erébe. Adamhez fordultam. Az ő szeme is könnyben úszott. Elfordultam, hog y távozzam. Abban a pillanatban még az sem érdekelt, ha ő ott marad. Alig ha vette észre a hiányomat. – Hé, Mindentudó kisasszony – szólt utánam halkan, hog y meg állítson. Feltartotta két kesztyűs kezét. Lepacsiztam vele és az ujjaink eg ymásba fonódtak. Ahog y lenézett rám, nag yot nyeltem, a szívem pedig úg y verdesett, mint eg y madár a kalitkában. – Mag a ig azi varázsló, ug ye tudja? – kérdezte halkan. – Nos – fordítottam el a tekintetem –, azért még nem szereztük vissza… Adam újra az ablak felé fordult. Maria eg y szalvétával törölg ette a szemét, mielőtt még eg yszer vég ig mérte a tortát, lág yan meg rázta a fejét és felkacag ott. Még nem szereztük vissza, de majdnem. Furcsamód meg könnyebbülést éreztem, még ha szomorúság is veg yült bele. Nem maradt időm kielemezni az érzést, mert Maria felkapta a kabátját és indulni készült. – A francba, meg látta mag át? – feszeg ettem le a kezemről az ujjait. – Az nem lehet – felelte, a hang jában érezhető pánikkal. Elsiettünk, a lehető leg messzebb akartunk kerülni az ablaktól. Biztos távolság ban

visszafordultam, és láttam, ahog y Maria az étterem előtt ácsorog . – Csak rág yújt eg y cig ire – könnyebbültem meg . – Nem dohányzik. Távolról fig yeltük, ahog y a telefon felrag yog a kezében. Adam mobilja csörög ni kezdett. Tüstént elnémította, de mohón meredt a kijelzőre. – Fel ne veg ye! – Miért? – A távollét csak felerősíti az érzelmeket. Azt akarjuk, hog y ig azán hiányolja, hog y vág yjon mag ára. Amellett, még mindig harag szik rá, érzem. Mond valami rosszat és elűzi mag ától. – Mint Barry? Elfordultam tőle. – Nem is vág yik rá, hog y meg próbálja mag át visszahódítani? – kérdezte eg y idő után. Szomorúan elmosolyodtam. Még sosem beszéltünk Barryről ilyen komolyan. – Eg yszer sem tette. Nem mennék vissza hozzá, de ezért jólesett volna, ha leg alább próbálkozik. Soha semmit nem akart ig azán. Még eng em sem. Tudom, milyen nevetség esen hang zik, ha eg yszer én hag ytam el… – Talán próbálkozik. Azok az üzenetek. A hívások… – Ma reg g el azt mondta az eg yik közös barátunknak, akivel eg yütt szoktunk szilveszterezni, hog y utálok odajárni, mert pocsék a főztje, és rühellem hallg atni a g yerekei kornyikálását, amikor nyilvánvalóan nincs semmi tehetség ük, meg hog y alig várom az éjfélt, amikor vég re meg szabadulhatok tőle. A közös barátunk SMS-ben közölte, hog y vérig sértettem, és soha többé nem hív meg a partijára. – Oké, tényleg nem próbálkozik elég g é. – Nem. Meg keseredett. Teljesen becsavarodott. Nem hinném, hog y a meg békélés lenne a célja. – Mondja meg a közös barátjuknak, hog y semmi sem ig az az eg észből. Belenéztem a szemébe. – Á, szóval ig az. Akkor a zuhanyzóban is szokott pisilni? – incselkedett. Hálát rebeg tem a sötétség nek, amiért elrejtette láng vörös arcomat. – Nos, azért minden nem ig az. – De ez ig en! – kuncog ott mag ában. – Meg csípett eg y szúnyog , de nag yon durván. Épp akkor nyitott rám, amikor próbáltam… tudja. – Lepisilni eg y szúnyog csípést? – Nevetni kezdett. – Sss – tettem a kezem a karjára. – Különben se használt. – Mindketten elnevettük mag unkat.

A telefonja jelezte a hang üzenet vég ét. – Jó hosszú lehet – vettem erőt mag amon. – Hallg assuk meg . – „Én vag yok az, Adam. – Lág y, g yeng éd hang ja mindent elárult érzéseiről, nem is kellett többet tudnom, de azért vég ig hallg attuk. – Meg kaptam a tortát – kacag ott. – Ez a leg rondább, leg undorítóbb és leg fig yelmesebb ajándék, amit valaha kaptam. Sosem felejtem el azt a napot. Aznap csókolóztunk először, azzal a csorba fog g al a számban. Köszönöm. Tényleg bolond vag y. – Újabb nevetés. – Annyira hiányzott ez, de most… most úg y érzem, visszatértél. Annyira sajnálom, hog y fájdalmat okoztam neked. Én csak… nag yon ag g ódtam és elveszettnek éreztem mag am. Nem tudtam, mit teg yek. Sean… ő… ott volt és törődött velem… veled is őszintén törődik, csak hog y tudd. Ne g yűlöld őt. A lényeg , hog y köszönöm. Azért hívtalak, hog y ezt meg köszönjem. Látni akarlak, kérlek, hívj fel. Oké?” Adamnek fülig ért a szája. Felkapott és meg pörg etett a leveg őben, én pedig olyan hang osan nevettem a hideg , üres utcán, hog y a hang om elért Mariához, még sem kellett ag g ódnunk. Nem láthatott mást, csak eg y árnyak közt bujkáló párt, akik hallhatóan élvezik eg ymás társaság át és nyilván fülig szerelmesek.

16 Hogyan szervezzük át és egyszerűsítsük le az életünket

Amikor visszatértünk a lakásba, kezünkben a g yorsbüféből hozott kajával, láttuk, hog y a fények még ég nek Amelia könyvesboltjában. Este tízre járt. – Ez különös – jeg yeztem meg . – Menjen csak előre. – Odaadtam neki a lakás kulcsait. – Csak tartsa mag át távol az ablaktól és a g áztól. Nem akarom, hog y g ond leg yen. A szemét forg atta. – Inkább mag ával meg yek. Amelia kitárta az ajtót, amint elindultunk felé, mintha csak erre várt volna. Tág ra nyílt, sürg ető szemmel fog adott. Körülnéztem. Hosszú asztalt láttam, rajta borral, sajttal és sós keksszel, vag y inkább ezek maradékával. Az üzlet közepéről félrehúzták a polcokat, a helyükbe nég y sorban székeket rendeztek el, ahonnan most maroknyi vendég nézte a pódiumot és az ott helyet fog laló nőt, aki felolvasott eg y könyvből. Gyönyörű hosszúra növesztette ezüstösen ősz haját, és eleg áns fekete estélyit viselt, mély dekoltázzsal, ami láthatóvá tette jól karbantartott idomait. Elaine felénk fordult és izg atottan integ etett, mielőtt sietve visszafordult az előadóhoz. – Ki ez? – suttog tam. – Irma Living tsone – sóhajtott fel Amelia. – Átkozom a napot, amikor ig ent mondtam Elaine-nek. Irma tanít a „Hog yan találjuk meg a szerelmet” kurzuson, és Elaine csodálatos ötletnek tartotta, hog y idehívja és felolvastasson vele a könyvéből. Már eg y órája mást se csinál. Amelia felém nyújtotta a könyvet. Hogyan vegyük birtokba erogén zónánkat. – Mi? Én azt hittem, mindig is az enyém volt. – Gyanakvó pillantással vég ig mértem a borítót, mielőtt Adam kikapta kezemből a könyvet. Eg y öreg ember az első sorban elaludt és hang osan horkolt, eg y feszes kontyot viselő bölcsészlány szorg almasan jeg yzetelt, míg eg y férfi láthatóan ig yekezett elrejteni tiszteletre méltó erekcióját – Elaine tudta nélkül, aki eg y randi reményében kihívó pillantásokat vetett rá. Irmának feltűnt Adam jelenléte. – Lassan vég zek a felolvasással, de úg y látom, új vendég érkezett. Épp a neg yedik fejezetből olvasok fel: az öröm, hog y örömet okozunk partnerünknek. Fig yelmeztetnem kell, ez ig encsak érzéki rész. – Nag yszerű – mosolyg ott rám Adam. – Imádom az érzéki részeket. Mag uk csak menjenek, csacsog janak eg yet valahol. Ag yő.

Önkéntelenül is elnevettem mag am, amint Irma vontatott, érzékien búg ó hang on belekezdett az erotikus részbe. Miután felvonultunk Amelia otthonának mag ányába, vég re beszélg ethettünk. – Hog y vag y? – Meg vag yok. – Amelia fáradtan ült le. – Olyan csendes íg y nélküle. Mag ányos. – Sajnálom, hog y nem vag yok melletted. – Mellettem vag y. Van neked épp elég bajod Simonnal, Adammel és Barryvel. Meg Adammel – tette hozzá halvány mosollyal. – Hag yd abba. – Meg ráztam a fejem. Nem akartam most ezzel fog lalkozni. – Barry szépet írt Anya temetésére. – Jó hallani, a változatosság kedvéért. – Hog y alakulnak a dolg ok Adammel? – Jól. Remekül. Lassan vég zünk. Nemsokára eg yedül is meg áll a lábán. Már nem lesz rám szükség e, úg yhog y… nag yszerű. – Hallottam, mennyire reszket a hang om és milyen nevetség esen hamis minden szavam. – Persze – mosolyg ott Amelia. – Sokat seg ítettél neki. – Hát, nag yon nehéz időszakon meg y keresztül. – Ühüm. – Amelia beharapta az ajkát, hog y el ne mosolyodjon. – Hag yd abba – böktem oldalba. – Én itt próbálok komoly lenni. – Tudom. Látom. – Amelia elnevette mag át. Azután hirtelen összeráncolta a homlokát. – Mi az? – Átkutattam Anya dolg ait. – Felállt és iratokat húzott elő a konyhai fiókból. – Ezeket találtam. Felém nyújtott eg y köteg papirost. Úg ysem olvashattam el mindent, ezért felnéztem rá. – Elmondod, mi ez? – Eg y raktárhelyiség . Anya nevén. Soha nem szólt róla, ami azért furcsa, mert én intéztem minden üg yét. Átutalással fizette eg y olyan számláról, amiről nem is tudtam. Meg mutatta nekem a számlaszámot. Nem g ondoltam volna, hog y ráismerek, még is ez történt – minden hónapban erre a számlára fizettem be a bérleti díjat. Apa cég ének. Amelia fig yelmét elkerülte a reakcióm, én pedig nag yot nyeltem és vártam, hová lyukadunk ki. – Nem is tudnék az eg észről, ha nem találom meg ezt a borítékot, benne eg y kulccsal és a raktár elérhetőség ével. Tíz évvel korábbról való. Nézd csak meg a címet a borítékon. A Rose és Lányai Üg yvédi Iroda postacíme. – Tudsz erről bármit is? – Nem – feleltem. – Semmit az ég világ on. – Amelia tekintetén láttam, hog y nem hisz nekem. – Oké, semmit sem tudtam eg észen két másodperccel azelőttig , amikor meg láttam a számlaszámot. Esküszöm, Amelia, nekem soha eg y szóval sem említették. Ők kezelik a

mamád vég rendeletét, nem ig az? Bólintott. – Abban történik említés a raktárban őrzött ing óság okról? – Nem tudom, még nem kerestem fel az apádat, hog y beszéljünk erről, de… én tudom, mi van Anyu vég rendeletében. Beszéltünk erről. – Hadd kérdezzem meg Apát. – Elővettem a telefonom. – Leg jobb lesz, ha azonnal meg oldjuk ezt a rejtélyt. – Nem. – Amelia kivette a telefont a kezemből. – Nem. Ezúttal nem. – Amikor látta sértődött arckifejezésem, sietve hozzátette: – S ha az apád azt mondja, hog y nem mehetek oda? – Nem fog ilyet mondani. Miért mondana? Ami a mamádé volt, az most már a tiéd. – S ha nem is szabadna tudnom erről? Ha eg yszer rákérdezek, már nem csinálhatom vissza. Oda akarok menni és kideríteni, mi van ott. – Láttam, ahog yan a tekintete elfelhősödik, ahog y elvész a fejében rajzó ezernyi g ondolat között. – Miért bajlódott azzal, hog y ennyi éven át eltitkolja előlem? Másnap Ameliával és Adammel Dublin eg yik ipari parkjában a „Kap-Tár” raktárépület folyosóit róttuk. Az ajtókat világ ító rózsaszínre festették, akárcsak a cég emblémáját, hog y a közeli autópályáról is jól lehessen látni. Már ettől meg fájdult a fejem, főként a sok álmatlan éjszaka után, amíg próbáltam elrendezni Adam jövőjét, de emlékeztettem mag am, hog y most a barátnőm mellett a helyem. Ig azság szerint még örültem is annak, hog y Amelia életének váratlan fordulata eltereli a fig yelmem. Adam lelkesedése jócskán alábbhag yott, amióta újra eszébe jutott a családi üzlet és érte feláldozott jövője, ezért kútba esett aznapi ötletem, hog y adok neki eg y naplót, amiben mindennap feljeg yezhet öt dolg ot, amiért hálás, íg y a hét vég ére már harmincöt dolog nak örülhet. Jobb híján újra a válság tervhez fordultunk, ő pedig inkább kitakarította a hűtőmet, semhog y felmérje, mi mindenért hálás az életében. Azért ez sokat elárult róla. Nag yon úg y tűnt, ha nem oldom meg a Basil édesség g yár kérdését, hiába szerzem vissza Mariát. Míg ezen töpreng tem, próbáltam oldottá tenni a lég kört Amelia számára. – Talán a mamád titkos üg ynök volt. Ebben a raktárban őrizte a hamis iratait, a parókáit, az útleveleit, az aktatáskáit a titkos rekeszekkel… – Csak folytattam a játékot, amit már a kocsiban elkezdtünk. Adamre néztem, hog y továbbpasszoljam neki a labdát. – Az apjának tekintélyes pornóg yűjteménye volt, amit elrejtett mindenki elől. Amelia meg rezzent. – A szüleid szerették a szadomazót és ez volt a bűnbarlang juk – folytattam. – Ez jó volt – dicsért Adam.

– Kösz. – A szülei milliókat síboltak el és ide rejtették – tűnődött el Adam. – Bár íg y lenne – sóhajtotta Amelia. – Vag y kitömette a rég i udvarlóit – jutott eszembe, mire Adam elnevette mag át. Amelia hirtelen meg torpant eg y rózsaszín ajtó előtt. Felsorakoztunk mög é. Összeszedte mag át és vetett rám eg y pillantást, azután helyére csúsztatta a kulcsot, lassan elfordította, és kinyitotta az ajtót, miközben a lehető leg távolabb hajolt tőle arra az esetre, ha valami ráug rana a sötétből. Dohos szag fog adott minket. Adam addig keresg élt a falon, míg rá nem akadt a kapcsolóra. – Hű! Beléptünk és körülnéztünk. – A mamád volt Imelda Marcos – mormoltam. A háromszor három méteres helyiség minden falát polcok borították, teletömve cipődobozokkal. Minden doboz évszámot viselt mag án, kezdve a bal alsó sarokban 1954g yel, eg észen a szemközti falig és tíz évvel ezelőttig . – Akkor házasodtak össze. – Amelia az első dobozhoz lépett és felnyitotta. Odabent, a menyasszonyi csokor elszáradt virág ai között, fényképeket talált a szülei esküvőjéről, majd előkerült eg y meg hívó és az eg yházi szertartás imarendje, a nászúton készült számtalan fotó, eg y vonat- és eg y hajójeg y, a mozijeg y csonkja az első randiról, a számla az étteremből, eg y cipőfűző, az Irish Times eg y teljesen meg fejtett keresztrejtvénye – mindez takaros rendben. Az eg ész helyiség et az emlékeknek szentelték. – Istenem, meg őriztek mindent! – Amelia óvatosan vég ig simított a cipődobozok sorain, hog y vég ül meg álljon az utolsó évnél. – Ekkor halt meg Apu. Biztos ő g yűjtött ide mindent. – Nag yot nyelt, majd elmosolyodott, ahog yan elképzelte őt a kollekció rendezg etése közben, mielőtt újra kiült arcára a fájdalom, amiért az eg észet eltitkolták előle. Véletlenszerűen kiválasztott eg y másik dobozt és kutatni kezdett benne, majd kihúzott eg y másikat, azután eg y harmadikat. Eg yesével feltúrt minden cipősdobozt, és önfeledten sikong atott, valahányszor rábukkant valamire, ami felidézett eg y számára is ismerős emléket az ő életükből vag y a sajátjából. A rég i bizonyítványai, a hajszalag , amit első iskolai napján viselt, eg y lokni a nevezetes alkalomról, amikor először vitték fodrászhoz, eg y bocsánatkérő levél, amit nyolcévesen írt, miután csúnyán összeveszett az apjával. Kezdtem eltűnődni, hog y talán mag ára kellene hag ynunk, hiszen várhatóan vég telen órákba telik, amíg átnyálaz minden dobozt és újraéli szülei házaséletének minden pillanatát; még is kellett valaki, akivel meg oszthatta ezeket az emlékeket, és Adam elég türelmesen ácsorg ott mellettem ahhoz, hog y úg y g ondoljam: mi leszünk azok. Mintha őt is meg érintette volna mindaz, amit látott, és reméltem, hog y terápiás célból sem mellékes, ha tanúja lehet eg y ilyen meg ható jelenetnek.

Amelia felmutatott eg y osztrák heg yek közt készült fotót. – Ez volt a bácsikám nyaralója. – Mosolyog va nézte a képet, míg ujjaival lág yan vég ig simított az arcokon. – A születésem előtt minden évben elmentek oda. Láttam a képeket és könyörög tem, hog y eng em is vig yenek el, de Anyu már nem tudott utazni. – A születése óta beteg volt? – ráncolta a homlokát Adam. – Eleinte nem. Tizenkét éves koromban kapta az első ag yvérzését, de azelőtt is túlság osan félt. Retteg ett az utazástól, miután meg születtem. Ez olyan anyai féltés lehetett, vag y mi… Tőlünk várta a meg erősítést, amit eg yikünk sem adhatott meg , miután anya nélkül nőttünk fel. – Nem is sejtettem, hog y ezt mind meg őrizték. – De vajon miért tartották titokban? – tette fel a kérdést Adam, inkább mag ának, mint Ameliának, akit túlság osan lekötött a kutakodás ahhoz, hog y azonnal tudatosuljon benne, amit hall. Adam a mag a kéretlen stílusában újra ráirányította a fig yelmet a lényeg re, majd miután ezt felismerte, próbált láthatatlanná válni. – Azért elképesztő, hog y minden apróság ot meg tartottak… Már elkésett. Amelia arcán fura kifejezés jelent meg . Adam az eszébe juttatta, hog y ez a szoba olyan sötét titok, amit valamiért nem akartak meg osztani vele. De miért? – Amelia? – kérdeztem ag g ódva. – Minden rendben? Mi történt? Mintha csak transzból ébredne, Amelia akcióba lendült és elkezdte átfésülni a polcokat, mint aki pontosan tudja, mit keres, és nincs veszteg etni való ideje. Ujjai sebesen szaladtak vég ig a dátumokon. – Mit keresel? – kérdeztem. – Seg íthetünk? – A születésem évét. – Lábujjheg yre állt, hog y leolvashassa a dátumokat a felső polcokról. – Hetvennyolc – árultam el Adamnek, aki száznyolcvan centis mag asság ával könnyebben boldog ult. – Meg van! – emelt le eg y poros dobozt. Épp levette, amikor Amelia felkapta a kezét és véletlenül meg ütötte, amitől a doboz széles ívben felröppent. A fedele felnyílt, a tartalma pedig szétszóródott a leveg őben, hog y vég ül a padlón kössön ki. Nég ykézlábra ereszkedtünk, úg y próbáltunk összeszedni mindent. Adammel összekoccant a fejünk. – Aú! – nevettem, mire Adam felém nyúlt, hog y meg simog assa a homlokom. – Bocs – rezzent össze, átérezve a fájdalmam. Rám nézett azzal a nag y acélkék szemével, én pedig elolvadtam. Örökre vele maradtam volna itt, eg y rég volt szerelem mementói között. A g ondolat felajzott – olyan jólesett újra belebolondulni valakibe. Annyi idő eltelt már. Barry után már kezdtem amiatt ag g ódni, hog y soha többé nem érzek íg y senki iránt,

most még is rám tört, új életre kelt – ez az izg atottság és nyug talanság , valahányszor csak rám nézett. Amint meg történt, tudatosult bennem a helyzet iróniája, mire az érzés kapkodva visszavonult a csig aházába. – Jól van? – kérdezte g yeng éden. Bólintottam. – Oké – mosolyodott el szég yenlősen. Eg ész testemben összerezzentem, a fejem búbjától a lábam heg yéig . Azután eluralkodott rajtam a rémület, és rájöttem, hog y Amelia, aki mellettem áll, jó ideje nem szólalt meg . Abban a hitben, hog y tanúja lett meg hitt pillanatunknak, felnéztem rá – csak hog y lássam az arcán leg ördülő könnyeket, miközben a kezében szorong atott papirost olvassa. Felpattantam. – Mi a baj, Amelia? – A mamám… – nyújtotta felém a kézzel írott levelet – nem volt a mamám. Drága kicsi Ameliám! Sajnálom, hogy nem tudok úgy gondoskodni rólad, ahogy kellene. Később talán majd megérted, hogy csak szeretetből tettem ezt, nem másért. Hiszem, hogy biztonságban leszel Magda és Len szerető családjában. Sosem felejtelek el. Örök szeretettel: Édesanyád Odahaza Amelia konyhájában hang osan is felolvastam a levelet Ameliának és Elaine-nek. Amelia meg állás nélkül járkált, miután a döbbenettől eljutott a g yászig , majd az eng esztelhetetlen harag ig , ezért Elaine-nel nag yon kellett vig yáznunk, mit mondunk. Elaine kézbe vette a doboz tartalmát: eg yebek mellett eg y kis kardig ánt, babacipőt és sapkát, eg y ruhácskát és eg y csörg őt. – Ez itt mind kézimunka – szakította félbe Amelia kirohanását. – És? – csattant fel Amelia. – Mit számít az? – Nos, ez itt kenmare-i csipke. – Kit érdekel, milyen csipke? – sötétedett el még jobban Amelia arca. – Csak az, hog y manapság már nem csinálnak ilyet, és a hetvenes években is csak eg y helyen lehetett kapni. Amelia meg torpant és Elaine-hez fordult, ahog y tudatosult benne a felismerés. – Oké, oké. – Gátat kellett vetnem ennek az ostobaság nak. – Nehog y már odamenjünk. Ezeket a világ on bárki készíthette, Elaine. Miért ébresztenénk fel Ameliában a hiú reményt, hog y meg találhatja a szüleit? – A szüleimet? – suttog ta meg kövülten Amelia, mintha ez eddig eszébe sem jutott volna. Talán teljesen lekötötte a tudat, hog y a nevelőszülei hosszú éveken át titkolóztak előtte és

hazudtak neki; fel sem ötlött benne a lehetőség , hog y az ig azi szülei még élhetnek valahol. – Én csak azt mondom, hog y ez kenmare-i csipke, ami a szeretet és g ondoskodás jele. Tudom, mert még csipkeverő tanfolyamra is jártam, hog y férfiakkal találkozzak. Ebben a dobozban minden eg yes holmi Kenmare-re mutat. A csipke kenmare-i csipke, a kardig án pedig quillsi, ami szintén Kenmare. – Nehog y már látni lehessen rajta, hog y Quillsben kötötték – próbáltam rámutatni, mennyire nevetség es ez a g ondolatmenet. – Itt áll a címkén – mutatta meg Elaine. Felnézett Ameliára. – Azt hiszem, Amelia, hog y a vér szerinti mamád kenmare-i. – Jesszusom – dörg öltem meg fáradtan az arcom. Hosszú éjszakának néztünk elébe. Adam visszatért a lakásba a kötelező feladattal, hog y rakja össze az 1500 darabos puzzlet, amit vettem neki. A viharos teng ert ábrázoló kirakó, amivel mindennap eg y teljes órát töltöttünk, láthatóan hideg en hag yta, ezért rendeltem neki eg y félpucér csajt a teng erparton, ami csak ma reg g el érkezett meg . Gyanítottam, hog y nem a szélén fog ja elkezdeni. Kora hajnalban érkeztem, kimerülten a köröktől, amiket Ameliával róttam. Ha Elaine nincs ott, talán sikerült volna értelmesen beszélnem vele, íg y azonban minden erőfeszítésem dacára eldöntötte, hog y Kenmare-be utazik. – Na, hog y halad? – kérdeztem Adamet, miközben eg y darabbal a kezében a kávézóasztal fölé g örnyedt. Összeráncolta a homlokát és csücsürített koncentrálás közben, amit olyan édesnek találtam, hog y elmosolyodtam. – Mi? – Felnézett és rajtakapott, hog y bámulom. – Semmi, csak választ kaptam az ég ető kérdésre, hog y a didkóra vag y a popsira bukik-e. – A didkóra, mindhalálig . – Sikeresen ki is rakta az eg yiket. Ahog y vártam, a kerethez hozzá sem kezdett. – Ez a puzzle sokkal érdekesebb, mint a múltkori, kösz szépen. – Azért élünk, hog y szolg áljunk. – Letérdeltem és csatlakoztam hozzá a keresésben. Éreztem, hog y fig yel. Hosszú ideig nézett, majd amikor találkozott a tekintetünk, közölte: – Éppen a jobb mellbimbót keresem. Összedug tuk a fejünket, úg y pásztáztuk vég ig az asztal üveg lapját. – Itt is van. – Odaadtam neki. – Ez nem mellbimbó. – De ig en. Eg y kicsi mellbimbó, eg y kicsi hónalj, eg y kicsi teng er. Nézze meg a dobozt, olyan peckesen áll, hog y mindjárt lelöki a deszkájáról azt a szörföst. Tessék, ott a deszka is. – Meg mutattam neki. – Tényleg – nevetett. – Tudja, amikor íg y beszél, jobban beindulok, mint Irmától.

– Irmától – horkantam fel. – Nem tudom elhinni, hog y az a nő tényleg elkérte a számát. – Én sem, hog y a mag áét adtam meg . – Micsoda? – böktem oldalba. Visszabökött. Eg yszerre volt játékos flört és mennyei időtöltés. – Szóval, mi lesz most Ameliával? – Ki van bukva. Nyilván hatalmas sokk ez neki. Nem mintha eng em meg lepne, ha kiderülne, hog y örökbe fog adtak. Kicsit még meg is könnyebbülnék. – Nem csodálom – értett eg yet. – Tessék, a tang ához. – Átadtam neki eg y darabot. Meg hitt csendben ücsörög tünk. – Bár Amelia mintha nem tűnt volna annyira meg lepettnek – szólalt meg váratlanul. – Észrevette, hog y eg yből keresni kezdte a születése évét? Mint eg y eszelős. – Azt mondta, nem is g yanította – tiltakoztam, bár a szívem mélyén ig azat adtam neki. – Én meg azt mondom, hog y tudta. Van, amikor az ember tud is valamit, meg nem is. – A szemembe nézett. Újra helyben voltunk. Ug yanaz a mondat. Meg lepetten néztem rá. – Mi az? – Semmi. – Nyeltem eg yet. – Csak… – Gyorsan témát váltottam. – Elaine meg akarja g yőzni Ameliát, hog y menjen Kenmare-be és keresse meg a vér szerinti szüleit. – Elaine-nek orvosra van szükség e. Hallg attam. Felém fordult. – Ug ye, tudja, hog y ez nevetség es ötlet? – Én tudom, de Amelia akkor is akarja. – Persze, hog y akarja. Eg y hét alatt az eg ész élete a feje tetejére állt. Nem képes tisztán g ondolkodni. A Holdra is elutazna, ha valaki azt javasolná. Belém villant a felismerés. Nem Ameliával, hanem vele kapcsolatban. Az élete vasárnap éjjel kis híján vég et ért, ezért ő sem tudott tisztán g ondolkodni, belekapaszkodott bármilyen szalmaszálba. S ez a szalmaszál történetesen én lettem. Nag yot nyeltem, ahog y tudatosult bennem, hog y az eg ész érte van, nem értem. Ki kell g abalyodnom ebből a helyzetből, nem szabad éreznem iránta semmit. Ki kell söpörnöm Dublinból és az életemből; helyes vág ányra kell tennem az életét, amin már mag ától is továbbg urul, miután különválnak az útjaink. – Amióta barátok vag yunk Ameliával, még sosem láttam, hog y bárhová is menni akart. Még hétvég ére sem utazott el, vag y ha ig en, csakis kényszer hatására. Sosem járt sehol, eg yszer sem lépte át az ország határt. Nag y dolog tőle, ha meg akarja tenni ezt az utat, füg g etlenül attól, hog y meg találja-e a vér szerinti szüleit vag y sem. Meg íg értem, hog y holnapra kerítek neki eg y mag ándetektívet, hátha tud seg íteni. – Felsóhajtottam. Félre

kellett tennem Ameliát. – Nekünk pedig Tipperarybe kell mennünk, Adam, helyre tenni az ottani dolg okat. Itt már meg tettük, amit tudtunk, itt az ideje, hog y néhány napra elhag yjuk Dublint. A születésnapjára visszahozom, épp időben ahhoz, hog y bejelentse, nem veszi át a Basilt. Visszakapja Mariát, az állását a parti őrség nél, a Basil meg menekül, én pedig örökre eltűnök az életéből. – Keserűen elmosolyodtam. Nem tűnt túl boldog nak. – Ne bánkódjon nag yon. Holnap még bulizunk eg y jót, mielőtt néhány napra itt hag yjuk Mariát. Felvettem a dobozt az ajtó mellől. Ezt is ma reg g el szállították ki. Az álmatlanság is jó valamire: internetes vásárlásra. – Mi van benne? – Gyanakodva méreg ette. – Maria azt mondta, látni akarja. Nos, akkor holnap látni fog ja. Nem is kicsit. – Kinyitottam a dobozt és felfedtem a tartalmát. – Voilá! Gyönyörű arca eg észen felderült, ahog y ámuldozva felém fordult. – Christine! Bár ilyen emberekkel lenne tele a világ , mint mag a! – nevetett. Hát töltsd meg a világodat velem!, harsog ta a fejemben eg y hang .

17 Hogyan tűnjünk ki a tömegből

Másnap reg g el sorsára hag ytuk a kirakót. Adam lelkesen vág ott bele az új projektbe, és ott állt Dublin közepén, piros bojtos piros-fehér sapkában és az alóla kikandikáló fekete parókában, kerek fekete szemüveg ben, piros-fehér pulóverben, a saját farmerjában és sétapálcával. Csak eg y pillantást vetettem rá ebben a Hol van Wally?-jelmezben, és úg y elkezdtem nevetni, hog y abba se tudtam hag yni. Még Wallynak öltözve is jól nézett ki. Maria mozg ólépcsőn ment fel a Marks&Spencer emeletére, amikor közvetlenül mag a mellett, de a másik irányban meg látott eg y férfit, aki kísértetiesen emlékeztette a Wallynak öltözött Adamre. A férfi nem fordult felé, csak felemelt fejjel nézett mag a elé. Az arckifejezése sem változott, ami felvetette Mariában a kérdést, hog y beug ratás áldozata-e, vag y az eg ész csak merő véletlen; ám amikor a brokkolit pakolta a kosarába és Wally elsétált mellette eg y üres bevásárlókocsival, majd eltűnt a sarok mög ött, g yanakodni kezdett, hog y még iscsak ő a célpont. Amikor a Brown Thomas neg yedik emeletén manikűröztetett, és ug yanaz a fickó suhant el előtte, hog y a sorok közt cikázva vég ül eltűnjön a szeme elől, már biztosan tudta, hog y Adam az. Ebben a hitében meg erősítette az is, amikor a Grafton Streeten virág ot vett és a szeme sarkából látta a férfit. Amikor a Butler’s-ben kávézott és Wally elsétált a kirakat előtt, már hang osan kacag ott; ahog y áthaladt a Stephen’s Green hídján, már mindenütt őt kereste a tekintetével. Miközben a parkot fürkészte, vörös villant a szemébe és meg látta őt a híd alatt átvezető ösvényen. Amikor eltűnt alatta, átszaladt a másik korláthoz, hog y lássa előjönni. Amióta csak először kiszúrta a pirosat sapkát, eg yre erősebb vág yat érzett arra, hog y viszontlássa. – Adam! – kiáltott le a hídról, de a férfi nem nézett fel rá. Eleng edte a hívást a füle mellett, nem esett ki a szerepéből, csak tovább sétálg atott Wally mókás modorában, a sétabotjára támaszkodva, hátán a túlméretezett zsákkal. Maria g urult a nevetéstől. A járókelők fura pillantásokkal méreg ették, de ez sem érdekelte. Ha belesett volna a fák közé, amelyek mög ött Wally eltűnt, talán nem nevet annyira. Viszontláthatta volna a párt az étterem sötét utcájából, amint újra önfeledt nevetésben törnek ki. Valahányszor futó pillantást vetett az emberére, elkerülte fig yelmét a mög ötte álló nő, aki biztatta, ösztökélte, támog atta. Pedig az ő láttán talán eltűnődhetett volna azon, kinek is szól ez az eg ész színház. – Elég , mag a bolond! – Leráng attam a piros sapkáját és az arcába dobtam. – Tűnjünk el innen! Éhes vag yok.

– Éhes? – kérdezte színlelt meg lepetéssel. – Ezt nem hiszem el, meg vag yunk mentve! Leültünk enni, én salátát – némileg g azdag abb kivitelben, mint szoktam –, ő eg y eg ész csirketálat. Pillanatok alatt letakarítottuk a tányérunkat. Amikor diszkréten böfög tem eg yet, Adam elnevette mag át. – Lám, lám, hová jutottunk. Vetett rám eg y pillantást, amitől összerándult a g yomrom, és a tudattól, hog y mi lesz ennek a vég e, újra elment az étvág yam. Szerencsére elvonta a fig yelmünket Oscar, akinek beszélg etnie kellett valakivel, amíg a buszon ült. Mivel éppen időben emlékeztetett arra, mi is a szerepem, visszatértünk az üzlethez. – Úg y érzem… – kezdtem, várva a folytatást. – Úg y érzem… deg eszre zabáltam mag am? – Tudja, ez nem valami teszt, itt nincsenek rossz válaszok. Elg ondolkodott. – Úg y érzem… boldog vag yok. Mint aki újra mag ára talált. Nem is csak mag ára talált, de meg újult. Mintha önmag am jobb kiadása lennék. – Átható pillantást vetett rám. – Van ennek bármi értelme? Nem tehettem mást, félre kellett fordítanom a tekintetem, mielőtt még elárulom, mit érzek. Ahelyett, hog y a szemébe néztem volna, a sót és a borsot fixíroztam, miközben ideoda tolog attam az asztalon. – Persze. Ez vajon attól van, hog y sikerült visszaszereznie Mariát? Zavartan fog adta a kérdést. – Csak azt akarom tudni, hog y készen áll-e továbblépni és rendbe tenni a többi dolg át. Felsóhajtott. – Nem mintha a kórházban olyan fényesen sikerült volna… Erre nem tudtam mit válaszolni. Újra elkezdtem játszani a salátámmal. – Miért találkozott az unokatestvérével, Nig ellel? Ő azt állította, a fúzióról beszéltek. – Látni akartam. Tizenkét éves korunktól nem találkoztunk, g ondolta volna? Azt hittem, hog y az ellenség eskedés a Batholomew és a Basil között a szüleinkre tartozik. A nag yapám vég rendeletében eg yértelműen az áll, hog y amennyiben nem veszem át a cég et, az Nig elre száll. Tudni akartam, mik a szándékai, mihez kezdene a vállalattal. – Békét akart kötni. – Még csak fel sem ötlött bennem, hog y békét kellene kötnünk. Mint mondtam, úg y g ondoltam, hog y a viszálykodás az apáink üg ye, nem a miénk. Kerestem a kiutat, Christine. Azt akartam hallani, hog y pontosan úg y irányítaná a cég et, ahog yan kell. Erre elkezdett beszélni a fúzióról, mintha ott helyben meg kellene állapodnunk eg ymással. – Vag yis nemet mondott? – Meg hallg attam. Mert ug ye, mi rossz lenne abban, ha a Bartholomew és a Basil

eg yesülne? Ez volt a nag yapám teljes neve, a kettő jól passzol eg ymáshoz, s miután mag unk mög ött hag yjuk a viszályt, elölről kezdhetnénk mindent. Ha nem lenne ez a szakadék közöttünk, az apám kapásból bele is menne, de Nig el éppolyan rossz szemmel nézi a családi üzletet, mint Liam bácsikám. Eg yesíteni akarja a két cég et, hog y utána eladhassa. Azt mondta, íg y mindketten kiszabadulhatnánk a mókuskerékből, és életünk vég éig eg y teng erparton süttethetnénk a hasunkat. Adamen látszott, hog y leg szívesebben belebokszolna a falba, úg y nőtt benne a feszültség . Eg y pillanatra a karjára fektettem a kezem. – Nekem úg y tűnik, hog y az eladás a mag a g ondját is meg oldaná. – Talán nem akarom vezetni a cég et, de a bezárásáért se akarok felelni. Túlság osan sok ember meg élhetése füg g ettől. Azt szeretném látni, hog y a Basil meg felelő kezekbe kerül és tovább működik. Tartozom ennyivel az apámnak és a nag yapámnak. – Beletúrt a hajába. Láthatóan kimerítette a téma. – Gondolja, hog y a nővére eladná a cég et? – Lavinia lehúzná a tíz évet, hog y jog osult leg yen az örökség re, azután eladná annak, aki a leg többet íg éri, bárki is leg yen. Ehhez viszont haza kellene jönnie, amiért rög tön lecsukatnák – ha más nem, akkor én. Azok után, amit művelt… – Adam… ha leug rott volna, ha tényleg leug rik, mi lenne akkor az üzlettel? – Ha leug rok, Christine, akkor soha többet nem kell törődnöm ezzel az eg ész szarság g al. Épp ez benne a lényeg . – Az asztalra dobta a pénzt, azzal felálltunk és távoztunk. Apám íróasztala előtt ültem. Üres tekintettel meredt rám. – Elmondanád még eg yszer? – kérte. – Melyik részt? – Az eg észet. – Már tíz perce beszélek, Apa – nyög tem fel. – Pontosan ez a bajom. Túl sokat beszélsz és túl unalmasan, elkalandoztak a g ondolataim. Elárulnád, miért szárad kedd óta tojás a kerítésünkön? Vettem eg y nag y leveg őt, behunytam a szemem és összecsíptem az orrnyerg em, amíg lenyug odtam. – Ez is része a terápiának. – De te nem vag y terapeuta. – Tudom – védekeztem máris. – Akkor miért nem meg y el eg y terapeutához? – Én is kértem, de nem hajlandó. Apa hallg atott, ezúttal nem ütötte el a dolg ot eg y tréfával. – Túl sokat vállalsz mag adra, Christine. – Tudom, de minden tiszteletem mellett, nem azért jöttem ide, hog y kioktass arról,

kinek seg ítsek és hog yan. Ha esetleg visszatérhetnénk a tárg yhoz… – Ig en, épp azon tűnődtem, hog y mi az. – Ne húzd már, Apa – szólt rá Brenda az iroda vég éből. Meg pördültem és láttam, hog y időközben mindkét nővérem észrevétlenül belopózott. – Hát már semmi sem szent ebben a családban? – Persze, hog y nem. – Adrienne átvág ott az irodán, hog y leüljön közénk. Brenda sietve követte a példáját. – Christine… drág a pici báránykám… – Apám a kezem után nyúlt, hog y meg szorítsa. – Te is tudod, hog y amikor majd elhag yom a cég et, s vele az ismert világ ot, nem várom el tőled, hog y te állj a kormányrúdhoz. Mármint a cég éhez, nem az ismert világ éhoz. – A tekintetemet fürkészte. – Ag g ódom miattad. Mindig te voltál a családban az, aki g ondolkodik, míg mi a nővéreiddel cselekszünk, de az elmúlt hetekben mintha te lennél az, aki csak cselekszik, de nem g ondolkodik. Felsóhajtottam. – Teljesen félreértettél. Nem mag amról beszéltem. Tudom, hog y nem nekem kell majd átvennem a cég et. – Az öng yilkos pasiról beszél – szúrta közbe Brenda, miközben beleásta mag át eg y chipses zacskóba. – Adamnek hívják – csattantam fel. – Több tiszteletet! – Hohohóó! – kiáltottak fel eg yszerre. – Csókolóztatok már? – kérdezte Apa. – Nem. – Összeráncoltam a homlokom. – Seg ítettem neki visszaszerezni a barátnőjét, a következő lépésben rendbe teszem a munkahelyi dolg ait is. A seg ítség etekre lenne szükség em; szóval, mit mondtok? Seg ítetek? Én nem értem a jog i szakzsarg ont. Mindhárman meg vonták a vállukat. – Mit is vártam? – pattantam fel. – Vannak emberek, akik a családjukhoz fordulnak seg ítség ért, és meg is kapják. – Leg feljebb a hollywoodi filmekben – leg yintett Apa. – Eg y üg yvéddel kéne beszélned. – Te az vag y. – Nem, eg y másik üg yvéddel. – Aki odafig yel rá? – vonta fel a szemöldökét Adrienne. – Én odafig yelek – nevetett apám –, de neked olyan kell, aki nem ilyen elfog lalt. – Felállt az íróasztalától és elvitt eg y aktát makulátlan rendben tartott iratszekrényébe. Néhány papírral tért vissza. – Az ő esetére az 1998-as rendkívüli szabadság olási törvény, illetve annak 2006-os kieg észítése vonatkozik, amelynek értelmében eg y alkalmazottnak családi válság helyzet esetén jog ában áll korlátozott mértékben távol maradnia a munkahelyétől. A szabályozás hatálya alá esik minden olyan váratlan esemény, nevezetesen eg y közeli

családtag sebesülése vag y beteg ség e, mely meg követeli az alkalmazott személyes jelenlétét. A kényszerszabadság bármely tizenkét hónapos időtartamban leg feljebb három napig , illetve harminchat hónapos intervallumban leg feljebb öt napig vehető ig énybe, és fizetett szabadság nak számít. Nag yot dobbant a szívem. Adam máris két hónapot hiányzott a munkából. Törvényes úton nem követelhette vissza a munkáját. – Ha a barátod és a munkaadója között vita támad a rendkívüli szabadság g al kapcsolatban, a kérdést a munkaüg yi döntőbíróság nak benyújtott panasz formájában, az alant csatolt nyomtatvány útján kell rendezni. – Letette elém a mappát az asztalra. – Ne mondd, hog y soha nem kapsz tőlem semmit. Ami a nag yapa vég akaratát illeti, nem tudok jog i tanácsadással szolg álni, minthog y nem láttam. Szerezz róla eg y másolatot, és meg teszek mindent, hog y meg találjam a kiskaput. Már ha ez a helyes. – Hog y érted azt, hog y „ha ez a helyes”? Persze, hog y ez a helyes. – Összezavarodtam. – Keresnie kellene eg y terapeutát – fordult Apa a többiekhez. – Velünk bármikor beszélhet – tiltakozott Brenda. – Ug ye, tudod, Christine? – Nem nekem… arról beszél, hog y Adamnek kéne eg y terapeuta. – Nem mehetne ahhoz a helyes terapeuta pasihoz, aki az üg yfeled volt? Az a szexfüg g ő… valami Leo. – Adrienne törni kezdte a fejét. – Leo Arnold, és nem szexfüg g ő. – Mosolyra húzódott a szám, ahog y Adrienne próbált felvidítani. – Kár. – Csak próbált leszokni a dohányzásról, én meg adtam neki néhány tanácsot, ez minden. Amellett az üg yfelem, akinek én szereztem munkát, úg yhog y nem lenne túl eleg áns, ha hozzá fordulnék. – Az bezzeg eleg áns, ha valaki eg y hete eg yütt él a páciensével – jeg yezte meg Apa. – Az más. – Ha bevallom, hog y Adam még csak nem is az üg yfelem, tényleg belenyúlok a darázsfészekbe. – Az ig azán eleg áns az lenne, ha elküldenéd eg y profihoz – vélte Apa. – Adam nem hajlandó terapeutához menni – ismételtem ing erülten. – Nem tud seg íteni mag án, ezért veled intéztet mindent. Nos, annyit mondhatok, hog y seg íthetsz neki, amíg csak belekékülsz, de ha nem képes a saját lábára állni, hiába az eg ész. Mindnyájan elhallg attunk. Meg lepő módon ig azat kellett adnom neki. – Eg yébként pedig , Barry azt hiszi, lefeküdtél Leóval, és ezért hag ytad el őt. Múlt éjjel képes volt ezért felhívni – tudtam meg Adrienne-től. Nem láttam a méreg től. – Azt is mondta, hog y szerinted Brenda azért nem tudott visszafog yni a szülés után, mert nem is a szüléstől hízott meg , hanem a zabálástól – folytatta Adrienne, miközben

sokatmondó pillantást vetett Brendára, aki a chips csípős fűszerét nyalog atta az ujjáról. – Sosem mondtam ilyet – tiltakoztam. – Nem mintha bárki hibáztatna érte, ha még is. – Mond valamit – fordult Apa Brendához. Brenda felemelt ujjal fig yelmeztette őket, és tovább falatozott. – Meg vetted már a ruhát a szülinapjára? Mi lesz rajtad? – firtatta Adrienne. – Eg yelőre jobban érdekel, hog y életben tartsam a szülinapjáig . – Elvonta a fig yelmemet az újság , hog y Barry ilyen rög eszmésen viszonyul Leo Arnoldhoz. Próbáltam rájönni, hog yan juthatott arra a – helyes – következtetésre, hog y folyton róla fantáziálok. Sosem beszéltem neki az üg yfeleimről. – Hiába marad életben, ha te szarul nézel ki – vág ta rá Brenda, mire mindhárman felnevettek. – Brenda vett eg y szép pár cipőt – árulta el Apa. – Fekete, elöl nyitott, és tele van pici g yöng yökkel. Apa mindig is vonzódott a női cipőkhöz. Imádott vásárolg atni velünk, és a különleg esebb alkalmakra mindig cipővel lepett meg minket. Meg is volt hozzá az ízlése. Mintha eg y meleg fickó szelleme esett volna csapdába eg y heteró testében: azonosult a nőkkel és a g ondolkodásukkal, a társaság ukban töltötte minden idejét, és eg ész életében olyan családban élt, ahol a nők messze túlerőben voltak, ezért szívből tisztelte őket. Ismerte viselkedésüket és hajlamaikat, az apró nüanszokat; betéve tudta, hog y a hónap mely időszakában kit kell csokival kényeztetni (ami pótolhatatlan képesség , ha valaki eg yedül nevel három kamaszlányt); tőle telhetően ig yekezett meg érteni a hormonális változásokat; mindig készen állt meg beszélni és kielemezni az érzéseket, történéseket. – Miből g ondoljátok, hog y ott lesztek a partiján? – Meg lepett, hog y mindhárman erre készülnek. – Meg hívott minket, amikor itt volt, nem emlékszel? – kérdezte Apa. – Csak nem g ondolod, hog y kihag ynánk eg y ilyen jeles ünnepet? – Azért nem akkora szám. Csak 35 lesz. – Lehet, de aznap este jelenti be, hog y átveszi a Basil irányítását az apjától, ami ig enis nag y szám, ha már Dick Basil több mint neg yven évig állt a kormányrúdnál. Amikor az apja kinevezte a cég élére, még csak huszoneg y volt. Gondolj bele, mekkora felelősség ilyen fiatalon! Tudtad, hog y a Basil a világ neg yven ország ába szállít, összesen minteg y 110 millió euró értékben, és hog y csak Írország ban kétszázötvenmillió euró értékű csokoládét állítanak elő exportra? Nekem elhiheted, nem babra meg y a játék, ráadásul helyi alapanyag okból dolg oznak, ami manapság fontosabb, mint valaha. Biztos a miniszterelnök is ott lesz. Ő és Dick Basil jó barátok. Ha nincs is itthon, a külüg yminiszter biztosan eljön, sőt, feltehetőleg a munkaüg yi és g azdaság fejlesztési miniszter is. – Apa összecsapta a kezét. –

Ig azán pompás estének nézünk elébe, már alig várom! Nag yot nyeltem. – Honnan szeded ezt? – A Times üzleti rovatából. – Felemelte és meg mutatta, majd visszadobta az asztalra. – Az embered eg y dinasztia első embere lesz. – Nem akar az lenni. – Eg yre jobban ag g ódtam Adamért. – Ezért kell g ondoskodnom róla. Ha át kell vennie azt a cég et, meg öli mag át. Akkor éjjel is ezért akart leug rani. Mindnyájan némán meredtek rám. – De alig hat napod van rá, hog y kitalálj valami. – Apa bátorítóan elmosolyodott. – Drág a kicsi lányom, hadd adjak neked eg y olyan értékes tanácsot, amilyet rövidke életed során még soha senkitől nem kaptál. Feszülten vártam. – Menj és keresd meg azt a szexfüg g őt! Miután az irodában hátrahag ytam Adamet a laptopjával, és óva intettem Apát minden helytelen meg jeg yzéstől, semmi perc alatt ott találtam mag am Leo Arnold rendelőjében – annál az üg yfélnél, akiről a Barryvel történt szakítás előtt hosszú éjszakákon át fantáziáltam. Soha eg y pillanatig sem akartam, hog y e fantáziák bármelyike valóra váljon, hiszen a fantázia éppen arra való, hog y lefog lalja valamivel az elmét, amikor a valóság túlzottan komornak tűnik – sem több, sem kevesebb. Leo a leg kevésbé sem az esetem, sosem alakulhatott volna ki közöttünk valódi vonzalom, csupán kreáltam a fejemben eg y eg észen más Leo Arnoldot, aki történetesen éjszaka rendel, és amint kettesben marad velem, képtelen visszafog ni mag át, néha még akkor is rám ug rik, ha odakint várja a többi páciens. Elpirultam a g ondolattól, hog y mennyire nevetség es ez az eg ész – főként most, hog y a valóság ban is itt ülök a várójában. – Christine – tűnt fel hirtelen az ajtóban. Az asszisztense előre szólt, hog y én várom, még sem tudta titkolni meg lepettség ét. – Sajnálom, hog y nem kértem időpontot, Leo – szabadkoztam, nehog y mag amra harag ítsam a többi pácienst. – Semmi g ond – vezetett be a rendelőjébe. – Mindig van néhány percem két időpont között. Sajnálom, hog y nem érek rá tovább, de azt mondta, eg yébként is sürg ős az üg y. Leültem az íróasztala elé. Próbáltam nem túl alaposan körülnézni, de miután mag amban oly sokszor elképzeltem a rendelőjét s mindazt, amit itt művelünk, nem tudtam meg állni, hog y ne szembesüljek a valóság g al. Vetettem eg y pillantást az iratszekrényre és a bilincsre g ondoltam. Az arcom ég ni kezdett, ebből tudtam, hog y lassan padlizsánszínű leszek. – Felteszem, a férjéről van szó. – Meg köszörülte a torkát. – Barryről. Meg lepetten kaptam fel a fejem.

– Nem, ami azt illeti. – Terápiára jött? – lepődött meg . – Miért, mit g ondolt? – Nos, azt hittem, köze lehet a… telefonhíváshoz, amit kaptam. – Kitől? – Barrytől. Nem ő a férje? Azt mondta, ő a férje. Talán félreértettem valamit? – Ó! – villant belém a felismerés, amitől nyomban fülig pirultam. – Felhívta mag át? – suttog tam, mintha félnék hang osan kimondani. A g ondolatot is alig tudtam elviselni. Hog y szerezte meg Barry a számát? Visszag ondoltam a lakásban hag yott számítóg épemre. Nyilván a kapcsolataimat is lenyúlta. Ennek már sosem lesz vég e. Ezúttal Leo vörösödött el. – Én… szóval, azt hittem, tudja. Eg y szóval se említettem volna, ha tudom, hog y nem tudja… Annyira sajnálom. – Mit mondott? – kérdeztem eg y fokkal hang osabban. – Azt hiszi, hog y… nos… mag a és én… talán az a leg tapintatosabb meg fog almazás, hog y mi ketten viszonyt folytatunk eg ymással. Leveg ő után kapkodtam. – Atyaég … Leo, én annyira sajnálom… El nem tudom képzelni, honnan a francból vette, hog y… – Küszködve kerestem a szavakat. – Hát, máris tapintatosabb, mint ahog y ő fog almazott… – Nag yon sajnálom – találtam rá a hang omra és húztam ki mag am öntudatosan. – Sejtelmem sincs, mi alapján jutott erre a következtetésre. Tudja, ő most nag yon… hog y is fog almazzak… olyan ez számunkra… – Mint egy rémálom, fejeztem be mag amban. – Mondott valami olyat, hog y eg y szívet talált a nevem mellett… – tette hozzá Leo az enyémnél is vörösebb arccal. – Ezt mondta? – pattant fel a szemem. – Mi a nyavalya… de hát én… – A számítóg ép mellett fekvő jeg yzettömbre g ondoltam, ahová munka közben firkálg attam, és eszembe jutottak a kis szívecskék, néha csillag ocskák, máskor spirálocskák. Azután eszembe jutott eg y alkalom, az a röhejesen g yerekes pillanat, amikor szívbe zártam Leo nevét, és még mulatság osnak is találtam, mintha újra éretlen csitri lennék, mintha még szabadon választhatnék mag amnak szívszerelmet, s ez csak kislányos ábránd lenne, nem súlyos meg csalás. Verg ődtem, eg yre csak verg ődtem. Verg ődtem a csapdában, s az a szív eg y pillanatra meg szabadított, csak hog y most visszatérjen kísérteni. Összerezzentem és szédeleg ni kezdtem. Ki akartam szabadulni ebből a rendelőből. – A feleség emnek beszélt erről – tette hozzá határozottabb hang on, immár a fojtott indulattól kipirult arccal. – Én is tőle hallottam. Tudja, a feleség em várandós. A hatodik hónapban van. A leg alkalmatlanabb időszak, hog y ilyesmit halljon.

– Felhívta? Ó, édes istenem, szent ég , Leo, csak azt tudom ismételg etni, hog y rettenetesen sajnálom, Leo, én… – Ahog y meg állás nélkül ráztam a fejem, vég re alkalmam nyílt alaposan körülnézni, bár inkább azt kívántam, nyelne el a föld. – Remélem, a feleség e tudja, hog y eg y szó sem ig az az eg észből! Ha g ondolja, felhívhatom és meg mondhatom neki, ha még is azt hinné, hog y… – Ne! – szakított félbe kurtán. – Nem hinném, hog y ezzel seg ítene. – Oké – bólintottam. – Én meg értem, hig g ye el, tökéletesen meg értem. – Tehetetlenül körülnéztem. Távozni akartam, de mintha ideg yökereztem volna. – Miért jött el hozzám, ha nem ezért? – Ó, az nem számít. – Felálltam és a tenyerembe temettem az arcomat. Teljesen meg semmisültem. – Kérem, Christine, a telefonban nag yon is fontosnak tűnt. Azt mondta, haladéktalanul beszélnünk kell. Tényleg el akartam jönni. Semmi mást nem akartam, csak elmenekülni abból a rendelőből, soha többé nem látni Leót, még az emlékét is kitörölni mag amból, hog y vele eg yütt feledésbe merüljön ez a beszélg etés is, de nem lehet. Tartozom Adamnek annyival, hog y meg teszem, ami tőlem telik, még ha le is kell küzdenem ezért a büszkeség emet. És minden mást. Ahog y feladtam a hasztalan küzdelmet, hirtelen újra szabadon léleg eztem. – Ig azából nem rólam van szó, hanem eg y barátomról. – Értem – felelte olyan hang on, mint aki nem hisz nekem. – Nem, tényleg eg y barátomról van szó, ő azonban nem hajlandó orvoshoz menni, ezért én jöttem el helyette. – Értem – vág ta rá azon a színtelen hang on, amivel halálra bosszantott. Ha azt mondom, hog y az eg yiptomi ug róeg eremről van szó, ug yaníg y felel. Elmondtam neki Adam történetét. Beszéltem az eg yütt töltött rövidke időről, az öng yilkosság i kísérletéről és a seg ítő szándékomról, az eddig i eredményekről és a lépésekről, amiket azért tettünk, hog y újra élvezze az életet. – Christine! – Leo ag g ódó arccal húzta ki mag át nag y bőrszékében. – Ez súlyos probléma. – Tudom. Most már érti, miért vag yok itt. – Természetesen a barátja helyzete is ad okot az ag g odalomra, de még inkább az, amit mag a művel. Terápiás szempontból rendkívül káros lehet. Meg dermedtem. – Hog yan? – Hol is kezdjem? – Meg rázta a fejét, mintha összerendezné a g ondolatait. – Honnan vette ezeket a kis… „tippeket”? – Eg y könyvből. – A szívem kihag yott eg y ütemet.

A tekintete harag osan lobbant fel, ahog y meg hozta a g yors ítéletet. – Ezek az önseg élyező könyvek halálos mérg ek, Christine. Nem tesz mást, csak kiveszi a kezéből az irányítást. Értetlen tekintetem láttán mag yarázni kezdett: – Mag a sem tud többet nála, és azzal nem seg ít neki, ha meg kérdőjelezi az integ ritását. Azzal, hog y próbálja „meg javítani” az életét, meg fosztja az önállóság ától, mert a lényeg et tekintve semmi sem változik, csak ő füg g mag ától eg yre jobban. Azzal, hog y rajta próbál ki eg y könyvből vett önseg élyező módszert… – Én csak segíteni akarok neki – csattantam fel. – Tisztában vag yok vele – lág yult el a hang ja –, s mint a barátja, ezt nag yra is értékelem, de terapeutaként – ami, szeretném hang súlyozni, mag áról nem mondható el – azt kell mondjam, hog y helytelenül közelíti meg az eg észet. – Inkább löktem volna le a hídról? – álltam fel dühösen. – Dehog y. Én csak azt mondom, hog y hatalmat kell adnia neki. Eng ednie kell, hog y a saját kezébe veg ye az életét. – Akkor is, ha el akarta dobni? – Ön zaklatott, Christine. Tisztában vag yok azzal, hog y helyesen próbál cselekedni, és hog y ez nehéz időszak az ön számára is… – Most nem rólam van szó, Leo, hanem Adamről. Én csak azt akarom tudni, hog yan hozhatom helyre. Csak mondja meg , mit csináljak. Hosszú ideig néma csendben meredt rám, mielőtt fáradtan elmosolyodott. – Hallja eg yáltalán, amit mondok, Christine? Hallottam, és reszkettem tőle. – Nem hozhatja őt helyre. Neki kell seg ítenie önmag án. Azt javaslom, mostantól érje be azzal, hog y meg hallg atja és támog atja, de semmi szín alatt ne próbálja megjavítani, mielőtt még túl messzire menne. Gyászos pillantást vetettem rá. – Remélem, ez seg íteni fog . Sajnálom, most nincs több időm, de ha a barátja esetleg el akarna jönni hozzám, szíves örömest fog adom. Ha pedig úg y érezné, hog y mag án is seg ítene, ha beszélne valakivel a problémáiról, készség g el ajánlok eg y hozzáértő szakembert. – Látta rajtam a zavart, ezért hozzátette: – A feleség em alig ha venné jó néven, ha én kezelném. – Értem – suttog tam mag am elé. – Köszönöm, hog y rám szánta az idejét, Leo. És még eg yszer, nag yon sajnálom. – Még eg y személyes meg jeg yzést… – A tekintetével eng edélyt kért, hog y őszintén szólhasson. Bólintottam.

– Mag a csodálatosan vég zi a dolg át. Minden páciensemnek az ön irodáját ajánlom, ha nehéz időket él meg ; hiszem, hog y a hozzáállásával önmag ában képes derűsebbé tenni a jövőjüket. Gondot fordít arra, hog y az emberek a meg felelő helyre kerüljenek. A feladatkörét messze túllépve nekem is seg ített abban, hog y leszokjak a dohányzásról, bár ezen a téren még van hová fejlődnöm. – Elmosolyodott. Éreztem a kabátján a füstszag ot, de azért értékeltem az elismerést. – Ön született jótét lélek, Christine, de ha tényleg seg íteni akar, ha tényleg a leg jobb barátja akar lenni valakinek, néha elég csak fig yelni és hag yni, hog y a másik mag ától talpra álljon. Csak leg yen mellette, ez minden.

18 Hogyan legyen minden újra tökéletes

Okulnom kellett a Leóval folytatott beszélg etésből: nem szabad beavatkoznom. Tisztán és érthetően átjött az üzenet, de ezt a találkát Amelia g ondjának orvoslására még azelőtt nyélbe ütöttem, hog y beszéltem Leóval, íg y hát felvezettem barátnőmet a Camden Street afrikaikaribi fűszerboltjának emeletére, unokatestvérem, Bobby O’Brien mag ánnyomozó irodájába. Bobbyt, aki nemrég töltötte be a harminckettőt, Doneg al meg yéből szalajtották. Miután beállt rendőrnek és eg y előkelő dublini zöldövezetben kellett járőröznie, ahol soha nem történt semmi, úg y döntött, inkább leszerel; azóta rendszeresen visszajárt a Rose munkaközvetítőhöz, mert vag y kirúg ták, vag y otthag yta az általam ajánlott helyeket. Most éppen azzal próbálkozott, hog y beállt mag ányos ig azság osztónak és eg ymag a járt utána a sikamlósabb üg yeknek. Nem tarthattam Ameliával a lehetetlen küldetésre, hog y felkutassa a szüleit, de reméltem, Bobby majd elig azítja. Azt terveztem, hog y bemutatom őket eg ymásnak, majd távozom, s ezzel meg hag yom Ameliának a döntés felelősség ét. Uralja mindenki a saját életét, uralja mindenki a saját életét – mostantól ez lesz a mottóm. Miután a lépcsősor tetején szembesült Bobby irodájának ajtajával, Amelia meg dermedt. – Képtelen vag yok rá. – Nincs semmi g ond. – Elfordultam és visszaindultam a lépcsőn. – Senki nem fog kevesebbnek tartani emiatt… – Hé! – állított meg Amelia. – Meg se próbálsz rábeszélni? – Nem. Nem kényszerítelek semmire, amit nem akarsz, Amelia – jelentettem ki, remélve, hog y Adam is veszi az üzenetet. – Ez most nag yon nehéz időszak a számodra, amit tiszteletben tartok. Ez a te életed, ezért mindenben neked kell döntened. Önálló döntéseket kell hoznod, amiben semmilyen módon nem akarlak befolyásolni, sem kivetíteni rád a problémáimat, mert ezzel nem seg ítek egyikünknek sem. Adam és Amelia résnyire szűkült, g yanakvó szemmel méreg etett. – Mi ütött belé? – fordult Amelia Adamhez. – Talán beverte a fejét – felelte Adam rezzenéstelen arccal. – Gyerünk – terelte Ameliát az iroda felé. – Ha már idáig eljöttünk, csináljuk vég ig . – De csak ha ő is ezt akarja – erősködtem. Adam ég nek emelte a tekintetét. Amelia elkerekedett szemmel bámult rám. – Meg akarja találni a vér szerinti szüleit, nem? – kérdezte Adam. Bólintott.

– Akkor g yerünk. – Miután én meg fig yelő szerepkörbe húzódtam, Adam vette át az irányítást. – Ha ez nem meg y, majd meg próbáljuk máshog yan. Csak leg yen nyitott a lehetőség ekre. Álljon készen… tudja… – Körülnézett a koszos előtérben, a falakat elborító g raffitiken, miközben próbálta nem beléleg ezni az öreg épületben terjeng ő hal- és csatornabűzt. – Bármire. – Bekopog ott Bobby ajtaján. – Ki az? – kérdezte Bobby, a hang jában érezhető sürg etéssel. – Christine – feleltem. – Christine? – Nem rejtette véka alá meg lepettség ét. – Meg beszéltünk valamit? – Ööö, nem, csak reméltem, hog y tudsz seg íteni. Elhoztam néhány barátomat. – Az elért eredmények ellenére, ing atag és törékeny állapota miatt még most sem mertem mag ára hag yni Adamet. Épp ma reg g el történt, hog y eg y autó bevág ott elénk, miután rossz sávban jött ki a körforg alomból. Amint a lámpához értünk, Adam kipattant a kocsiból és leüvöltötte a halálra vált nő fejét, miközben annak mindhárom kölyke ott ült a hátsó ülésen. Üg yet sem vetett a könyörg ésemre, hog y üljön vissza az autóba; zöldre kellett váltania a lámpának, hog y a nő könnyek közt beletaposson a g ázba, ő pedig vég re beszálljon, és ezután sem szólalt meg , csak némán tördelte az öklét. Eg y óra is eltelt, mielőtt újra meg hallottam a hang ját. Úg y tett, mintha büntetésből ráng atnám ide mag ammal, pedig csak féltem eg yedül hag yni, nehog y újra kiborítsa valami. – Miféle barátodat? – firtatta Bobby. Újra éreztem hang ján azt a félelmet, azt a bizalmatlanság ot, mintha valami rosszat csinált volna. Talán csakug yan, és most nem akar lebukni. – Nézd, ha a férjedről van szó, sajnálom, hog y összekaptunk, oké? Sosem jöttünk ki – ezzel nem mondok újat –, de akkor sem beszélhet velem íg y. Lehunytam a szemem és elszámoltam háromig . – Kinyitnád vég re azt az ajtót? – csattantam fel türelmetlenül. Zárak és reteszek zaja hallatszott, mielőtt az ajtó résnyire nyílt, épp csak annyira, hog y látni lehessen a biztonság i láncot. Eg y kék szempár vég ig mért minket, azután balra-jobbra pásztázott, g ondosan tanulmányozta Adamet és Ameliát, majd mög öttünk a folyosót. Bobby vég ül meg adóan leakasztotta a láncot és kinyitotta az ajtót, hog y beeresszen. – Bocs – szabadkozott. – Ez is a munkám része. Sosem lehetsz elég óvatos. – Betette mög öttünk az ajtót, hog y helyére csúsztassa a reteszeket és ráfordítsa a kulcsot. – Bobby O’Brien. – Meg nyerően mosolyg ott, ahog yan kezet nyújtott, előbb Adamnek, majd Ameliának. – Ameliával már találkoztál. Gyerekkori barátok vag yunk. Ott van minden családi eseményen. – Ig azán? – Vég ig mérte Ameliát. – Pedig eg y ilyen szépség re ig azán illene emlékeznem. Amelia fülig pirult.

A szememet forg attam, ahog y tette neki a szépet. – A nyolcadik születésnapomon elvetted a fag yiját és hozzávág tad a szomszéd falához. Elg ondolkodott. – Az te voltál? Amelia elnevette mag át. – Kicsit másképp nézek ki, amikor nem azon hisztizem, mennyire utálom a fiúkat. – Annyit azért nem változott – mormolta Adam olyan halkan, hog y csak én hallhattam. Vetettem rá eg y g yilkos pillantást. – Hog y vag y, Christine? – Bobby kedvesen mag ához ölelt. Miután kieng edett a karjai közül, visszatért az ablaknál álló íróasztalhoz. Lehúzva tartotta a redőnyt. Résnyire szétválasztotta a lamellákat és kikémlelt az utcára, csak azután fordult újra hozzánk. – Miben seg íthetek? Szakadt kék farmert és zöld pólót viselt, utóbbin „Sörre sört” felirattal. Hullámos fekete haja az arcába hullt, csak még jobban kiemelte sápadt bőrét és borostás állát. Mindig úg y nézett ki, mint aki forral valamit, s talán forralt is, ezúttal még inkább, mint korábban bármikor. Észleltem, hog y Amelia érdeklődést mutat iránta. Ez tetszett, de leküzdöttem a késztetést, hog y közbeavatkozzam. Hadd uralják az életüket, mondtam mag amnak. – Amelia miatt vag yunk itt, Bobby. Nemrég iben kiderült, hog y a szülei valójában nem a vér szerinti szülei. Innen átvennéd, Amelia? Elmondanád, mit találtál? Amíg a cipődoboz tartalmáról mesélt, kinéztem az ablakon, hog y lássam, mi teszi ilyen nyug talanná Bobbyt. Senki sem járt odakint. Visszaeng edtem a redőnyt és g yorsan hátraléptem. Bobby íg y is észrevett; erőtlen, ideg es mosolyt küldött felém. Nem akartam tudni, mit csinált már meg int. – Szóval, alapjában véve arról van szó, hog y abban a dobozban minden, amit akkor hag ytak rád, amikor átadtak a nevelőszüleidnek, Kenmare-re mutat? – összeg ezte Bobby. – Ezt azért nem mondanám – avatkozott közbe Adam. – A személy, aki ezt kitalálta, mentálisan teljesen instabil. – Nicsak, ki beszél – tette helyre Amelia Adamet. – Akkor Kenmare-re fel! – csapta össze a kezét Bobby. Gyanakodva ráncoltam a homlokom. – Szerinted ez jó ötlet? – kérdezte meg lepetten Amelia. – Szerinted a barátomnak ig aza van? – Szerintem a barátod ig azi g éniusz – bólintott Bobby. – Szívesen elmeg yek Kenmare-be, körbekérdezek eg y kicsit. Seperc alatt meg találom a szüleidet. Felhúztam a szemöldököm. – Reng eteg örökbefog adási üg yem van. – Bobby meg érezte az Adamből és belőlem

sug árzó bizalmatlanság ot. – Ilyenkor általában elmeg yünk a hatóság okhoz, és seg ítek vég ig csinálni a hivatalos procedúrát, ami nag yon stresszes lehet. Nem könnyű tisztán látni és mindent feldolg ozni. Ez a hivatalos út, de azért érdemes eg y kicsit külön is utánajárni a dolg oknak. – A hatóság okkal már kapcsolatba léptem – jelezte Amelia. – Letöltöttem a kérvényeket a weboldalukról, csak… – Lehalkította a hang ját, noha senki sem hallg athatott ki minket. – Szóval, nem vag yok teljesen biztos abban, hog y az örökbefog adás szabályosan zajlott. Nem találtam semmilyen iratot. – Ig en… – Bobby ujjai közt forg atta a búcsúlevelet, miközben mélyen a g ondolataiba temetkezett. – Eg yetértek. Szóval, akkor belevág unk? – Amelia felé nyújtotta a kezét, csak zárják le vég re az alkut és szabadulhasson innen. – Mennyibe fog kerülni? – szakította félbe az eg yezkedést a cinikus Adam. – Százötven euróba, ha meg találom őket, plusz a szállás. Az eg yéb költség eket én állom. Meg eg yeztünk? – Lenézett még most is előrenyújtott kezére. Amelia bizonytalannak tűnt. Bobby leeng edte a kezét. – Nem vag yok csodatévő, de találtam már meg elveszett szülőket és eg yesítettem családokat. Nincs ebben semmi ördöng össég . Addig nem kapok semmit, amíg meg nem oldom az üg yet. Értem a dolg om, leg alábbis eddig még mindig kifizettem az irodabérletet. Úg y-ahog y. – Csibészes mosolyra húzta a száját. – Nem miattad, Bobby – szabadkozott Amelia. – Csak… ez az eg ész. Ha belevág ok, nincs visszaút. – Hozzám fordult seg ítség ért. Mi számít beavatkozásnak? – Azt kell tenned, amit helyesnek érzel – jelentettem ki vég ül–, de mit veszíthetsz? Még soha nem voltál sehol. Leg rosszabb esetben meg ismered az ország ot. Amelia szég yenlősen elmosolyodott. – Oké. – Meg rázta Bobby kezét. Adam meg csóválta a fejét. – Tudom, hog y őrültség – halkította le újra a hang ját Amelia már az autónál –, de el kell szabadulnom Dublinból, el kell szabadulnom az üzletből. Muszáj itt hag ynom ezt az eg észet. Összeszednem mag am. Az eg ész világ a feje tetejére állt, már g ondolkodni is alig tudok. – És szerinted az utazás seg íteni fog ezen? – Nem – nevette el mag át –, de leg alább szórakozom eg y kicsit. Bobby – tette hozzá mosolyog va – érdekes fickónak tűnik. Csak félig fig yeltem rá, miközben próbáltam kihallg atni a mög öttünk toporg ó két férfit. – Szóval, hog y találkoztál Christine-nel? – érdeklődött Bobby.

– Eg y hídon. – Melyiken? – A Ha’pennyn. – Az romantikus. – Úg y vereg ette Adam hátát, mintha a leg jobb cimborák lennének. Adam mélyen zsebre vág ta a kezét, csak azt várta, mikor vég zünk a társalg ással és meg yünk vég re tovább. A fig yelmemmel visszafordultam Amelia felé. – Kösz, hog y felvidítottál – hálálkodott. – Erre valók a barátok. Azért kérdezhetek valamit? Amikor abban a raktárban voltunk, te eg yből rávetetted mag ad arra a dobozra. Sejtetted, ig az? – Mindig is motoszkált bennem. Ha a terhesség ről kérdeztem Anyut és Aput, meg hog y milyen volt, amikor meg születtem, mindig olyan homályos válaszokat adtak. Látszott, mennyire nem szívesen beszélnek erről. Nem akartam kényelmetlen helyzetbe hozni vag y bántani őket, ezért eg y idő után felhag ytam a kérdezősködéssel, és lemondtam arról, hog y valaha is választ kapok. Nem tudtam, mit titkolnak előlem, csak azt, hog y Anyu korábban nég yszer is teherbe esett, de elvesztette mindeg yik mag zatát. Mindig azt mondta, hog y Isten áldása vag yok a számára. Azt hittem, nem akar ug yanúg y elveszíteni, mint a többieket, ezért félt annyira. – A szüleid mindig nag yon szerettek. – Éreztették is velem. – Elmosolyodott. – Nem arról van szó, hog y annyira vág ynék a vér szerinti szüleim után. Eg yszerűen csak… tudni akarom. Akkor, azt hiszem, tovább tudok majd lépni. Nem számít, ha hallani se akarnak rólam. Még azt sem tudom, eg yáltalán mit várok tőlük. Én csak meg akarom ismerni a teljes történetet. Úg y érzem, jog om van hozzá. – Persze, hog y jog od van. – Elg ondolkodtam. – És ig azad is. Tudod, ha én lennék a helyedben, ha tudnám, hog y valahol talán még él a mamám és esélyem van meg találni, én is mindent elkövetnék. Mindent meg tennék, hog y visszakapjam. – Tudom. – Amelia vetett eg y nyug talan pillantást Adam felé, mielőtt eg y túlság osan széles és g yors mosollyal leplezte ag g odalmát. Nag yon nyeltem. – Ez nevetség es – jeg yezte meg Adam az ajtóból, míg én csomag oltam. Számára mindig minden nevetség esnek tűnt. Értelmetlennek, időpocsékolásnak.

felesleg esnek,

– Mi nevetség es? – Próbáltam nem olyan elcsig ázottnak tűnni, ahog yan éreztem mag am. – Tipperarybe menni. – Hog yan fog ja nem átvenni a cég et, ha oda se meg yünk, hog y elrendezzük a dolg ot? – Nem tudjuk elrendezni, benne van a nag yapám vég rendeletében. Az életben nem

változtatjuk meg . Csak az időnket fecséreljük ezzel az utazással. Még nem tudtam biztosan, mit fog unk kitalálni, de ahol elhatározás van, ott kiút is, Adamnek pedig előbb-utóbb kezébe kell vennie az irányítást. A kilátás érezhetően bizonytalanná és feszültté tette. Eg yre szeszélyesebbé vált. Hátat fordított a szobának. – Szóval, ez volt itt az utolsó napom? – kérdezte már a nappaliból. Hirtelen leesett. Problémát okozott neki, ha elhag yták, miként az is, ha ő hag yott el másokat. Gyorsan a hang felé indultam. – Továbblép, Adam, ami jó dolog . Bólog atott, de eg yetlen szavamat se hitte. – Most úg y érzem… – biztattam. Felsóhajtott. – Most úg y érzem… túlság osan szentimentális vag yok. Üdv a klubban. Ekkor meg csörrent a telefonja. – Maria. – Odaadta nekem. Meredten néztem és a leg szívesebben szó nélkül kinyomtam volna, de időben eszembe jutott Leo tanácsa. – Veg ye fel. – Nyeltem eg yet. – Hívja meg a partira, ha van kedve. – Tényleg ? – A leg kevésbé sem tűnt biztosnak. – Persze. – Összezavart a reakciójával. – Nem akarja, hog y ott leg yen? A telefon kitartóan csörg ött. – De, csak, tudja… Eg ymásra bámultunk. Nem tudtam biztosan, mi jár a fejében, de azt ig en, mi jár az enyémben. Ne vedd fel, ne szeress bele, szeress inkább belém. Szeress! A telefon elhallg atott, néma csend hullt a nappalira. Még csak nem is nézett a kijelzőre. Nyelt eg yet. Közelebb lépett. A telefon újra csörög ni kezdett, mire lefag yott. Azután felvette és kisietett a szobából. Amíg Adam odakint maradt a kocsiban Pattel, én óvatosan közeledtem Simon Conway szobája felé, miközben tekintetemmel a feleség ét, a g yerekeit és az esetleg es további rokonait lestem, akik talán úg y érezték, enyhíthetnek a fájdalmukon vag y visszakaphatják Simont, ha a torkomnak ug ranak. Csak eg y ismerős arcot láttam, de az is meg rémített: Ang eláét, a nővérét, aki előző héten, mielőtt még találkoztam Adammel, bekísért Simon szobájába. Ledermedtem, pedig csak kedvesen mosolyg ott.

– Ne féljen, nem harapom le a fejét – nyug tatott meg . – Csak családtag ok látog athatják, de azért jöjjön. – Elkísért a szobához. – Hallottam, mi történt a múltkor. Sajnálom, hog y nem én voltam szolg álatban. Nem akarom, hog y cseppet is ag g ódjon emiatt. A feleség e zaklatott volt, le kellett vezetnie valakin az indulatát. Nem mag a tehet róla. – Ott voltam. Én voltam az, aki… – Nem mag a tehet róla – ismételte meg határozottan. – A lányok szerint utána szörnyen érezte mag át. Annyira g yötörte a bűntudat, hog y ki kellett vezetni a kicsiket, amíg vég re lenyug odott. Nem festett túl kellemes képet, de a szorong ásomat sikerült oldania. – Még nem beszélt erről senkivel? – érdeklődött Ang ela. Tudtam, hog y eg y szakemberre g ondol. Nem felejtettem el, mit tanácsolt Leo Adammel kapcsolatban, de ez eg észen más lapra tartozott. Akárhog y is, elg ondolkodtam a dolg on, és vég ül sikerült rájönnöm, kivel kellene beszélnem. Mag amra maradtam Simonnal. A csendet csak a szívmonitor csipog ása és a léleg eztető fújtatása törte meg . Leültem mellé. – Helló – suttog tam. – Én vag yok az, Christine. Christine Rose, a nő, aki nem mentette meg önmag ától. Talán jobban járt volna, ha valaki tőlem próbálja meg menteni. – Eg yszeriben erőt vett rajtam minden érzelem, amit eddig próbáltam mag amba fojtani. – Újra és újra lejátszom mag am előtt, ami akkor éjjel történt, próbálom kitalálni, mi történt. Biztosan mondtam valami rosszat. Nem emlékszem. Annyira meg könnyebbültem, amikor letette azt a pisztolyt. Sajnálom, ha bármi olyat mondtam, amitől úg y érezte, hog y még sem elég fontos, hog y nem érdemes tovább élnie. Ig enis fontos, és ig enis érdemes. Ha ezt most hallja, Simon, akkor küzdjön, küzdjön az életéért! Ha önmag áért nem is, a lányokért teg ye meg , mert szükség ük van az apjukra. Mag ára. Annyi nehéz pillanat lesz az életükben, amikor majd mellettük kell állnia. Én anya nélkül nőttem fel, úg yhog y pontosan tudom, milyen az, amikor eg y elveszített szülő emléke árnyként vetül rá az életünkre. Amikor másra se g ondolunk, csak hog y mit mondana és g ondolna, ha itt lenne; vajon büszke lenne rám…? Eng edtem hosszúra nyúlni a csendet és potyog ni a könnyeimet, mielőtt összeszedtem mag am. – Akárhog y is, olyan bűntudat g yötör amiatt, amit mag ával tettem, hog y hatalmas bajba kevertem mag am. Találkoztam eg y férfival, és seg ítenem kell neki, hog y meg lássa az élet szépség ét, meg kell g yőznöm arról, hog y érdemes élnie, különben elveszítem. – Meg töröltem könnyes szemeimet. – Abban is seg ítenem kell neki, hog y visszaszerezze a barátnőjét, mert ha ez nem sikerül, meg öli mag át. Ebben állapodtunk meg . Még csak eg y hete történt, de néha… tudja… Annyi mindent meg tanultam ezen a héten. – Ahog y lenéztem

összefont ujjaimra, már teljes, száz százalékos bizonyosság g al tudtam. Meg könnyebbülésben reménykedtem, helyette lüktető fejfájást és sajg ó szívet kaptam. Nem válaszolt más, csak a szívmonitor csipog ása és a léleg eztetőg ép fújtatása. Biztató biccentést vártam, meg értést és felmentést, hog y az eg ész nem az én hibám, hog y mindent helyre tudok hozni. Eszközre vág ytam – hol vannak az eszközeim? Eg y jó könyv kellett: Hogyan legyen újra minden tökéletes, lépésről lépésre. Hog yan foltozzunk szíveket, tisztítsunk lelkiismeretet, feledtessünk minden botlást. Talán a felismerés nem elég , talán a beismerés sem elég – hang osan is ki kell mondanom. Felnéztem és olyan átható tekintettel meredtem Simonra, mintha a szívből jövő őszinteség nek ahhoz is lenne ereje, hog y vég re felnyissa a szemét. – Szerelmes vag yok Adambe.

19 Hogyan álljunk fel és poroljuk le magunkat

– Minden oké? – kérdezte a világ leg jóképűbb pasija, miután beültem Dick Basil sofőr vezette luxusautójába. Bólintottam. Összeráncolt szemöldökkel tanulmányozta könnyes arcomat. Félre kellett kapnom a tekintetem. – Mag a sírt. Szipog va néztem ki az ablakon. – Hog y van Simon? – érdeklődött g yeng éden. Csak a fejemet ráztam, nem bíztam a hang omban. – A feleség e meg int mondott valamit? Mag a is tudja, Christine, hog y nincs ig aza. Nem tehet semmiről. – Jövő héten Maria is bánhat velem ug yaníg y. – Még én sem tudtam, hog y ez fog előtörni belőlem, hog y eg yáltalán ilyenek járnak a fejemben. Pat bekapcsolta a rádiót. – Hog yan? – Hallotta. Maria, az eg ész családja… eng em fog majd okolni. Azt mondják majd, két héten át csak okoskodtam ahelyett, hog y rendes seg ítség et szereztem volna. Eszébe jutott már, hog y mi lesz velem, ha tényleg vég ig csinálja? – Nem mag át fog ják hibáztatni. Azt nem eng edem. – Eg észen felzaklatta ez a kilátás. – Nem lesz ott, hog y meg védjen, Adam, nem lesz képes meg védeni. Nem lesz más, csak az én szavam az övék ellen. Nem is tudja, mekkora felfordulást hag y mag a után. – Olyan dühösen hadartam, hog y alig találtam a szavakat. Nemcsak a patthelyzetre g ondoltam, de a saját állapotomra is. Adam telefonja csörög ni kezdett. Amint felvette és meg láttam az arckifejezését, azonnal tudtam. Meg halt az apja. Nem akart elmenni a kórházba, hog y meg nézze. Nem akart eltérni az eredeti tervtől, de persze nem is nag yon térhetett, hiszen mindenképp Tipperarybe kellett utaznia, hog y intézkedjen a temetésről. Tovább ültünk hát az autóban, mintha mi sem történt volna, pedig minden meg változott: Adam elveszítette az apját és hivatalosan is a Basil cég élére került. – Hallott valamit a nővéréről? – A telefonja a zsebében maradt, ahová azután dug ta, hog y meg hallotta a hírt. Nem hívott fel senkit. Felötlött bennem, hog y talán sokkot kapott.

– Nem. – Nem is nézte meg a telefonját. Nem kellene értesítenie? – Biztosan szóltak neki. – Eljön a temetésre? – Remélem. Meg könnyebbültem a pozitív választól. – És remélem, hog y már a reptéren letartóztatják. Talán nem ártana, ha én mag am értesíteném őket. Ennek már nem örültem annyira. – Talán íg y a születésnapját se rendezik meg . – Nem szívesen mutattam rá, milyen előnyökkel járhat eg y imádott szülő elvesztése, de Adamre láthatóan ráfért eg y jó hír. – Most viccel? Ezek után vég képp nem mondják le. Ez a mi nag y esélyünk, hog y meg mutassuk, milyen erősek és eg ység esek vag yunk. – Ó! Nincs valami, amiben seg íthetek? – Nincs, kösz. Némán kinézett az ablakon, mintha próbálna meg rag adni minden elsuhanó kis jelenetet, hog y belekapaszkodjon, hátha íg y lelassíthatja az autót és elkerülheti a retteg ett meg érkezést. Belém villant, hog y talán nem is áhítja a társaság omat. Nem mintha bármin változtatott volna – mindenképp mellette maradnék, különösen most –, de könnyebb lenne, ha tudnám, hog y ő is ezt akarja. Nos, nyilván nem. Szívesebben maradna kettesben a g ondolataival. Éppen ezek a g ondolatok rémítettek meg . – Vag y talán még is – szólalt meg hirtelen. – Felolvasná, amit Amelia anyjának temetésén? Meg lepődtem. A temetésen nem sok meg jeg yzést fűzött hozzá; csak annyit kérdezett, én írtam-e. Teljesen meg hatódtam. Az a kis írás az eg ész világ ot jelentette számomra. Kinéztem az ablakon, amíg pislog va visszanyeltem könnyeimet. Vidéki utakon autóztunk, a fag yos reg g elen is buján és elevenen zöldellő tájakon. A lovak világ ában jártunk, karámok és istállók között, ahol g azdag on termő föld táplálta a leg kiválóbb fajtákat, leg yen szó akár versenylovakról, akár házi kedvencekről. Errefelé a lótartás számított húzóág azatnak – aki éppen nem csokoládét árult, az lovat tartott. Pat nem csinált nag y g ondot a vezetésből: az élesebb kanyarok előtt sem fékezett soha, csak ide-oda cikázott az utakon, amelyek meg szólalásig emlékeztettek a tíz perccel korábbiakra. Éreztem, ahog y a körmöm mélyen beleváj a bőrülésbe. Adamhez fordultam, hog y lássam, ug yanolyan nyug talan-e, mint én. Eng em nézett. Rajtakaptam. Meg köszörülte a torkát, mielőtt elfordult. – Én csak… tudja, hog y elhag yta az eg yik fülbevalóját?

– Mi? – Meg érintettem a fülcimpám. – Basszus. – Elkezdtem vég ig tapog atni a testem, majd a ruhámat ráztam abban a reményben, hog y valamelyik redőben bújik meg . Meg kell találnom. Amikor nem került elő, nég ykézlábra ereszkedtem a kocsiban. – Óvatosan, Christine – fig yelmeztetett Adam. Meg éreztem kezét a fejemen, ahog y nekiütköztem az ajtónak, amikor Pat bevett eg y újabb éles kanyart. – Az anyámé volt. – Visszafordultam felé és félretoltam a lábát, hog y alatta is meg nézzem. Adam felsóhajtott, mintha átérezné a veszteség felett érzett fájdalmamat. Miután nem találtam semmit, kipirultan és szuszog va ültem vissza. Most tényleg nem akartam erről beszélni. – Emlékszik rá? Ritkán beszéltem a mamámról; nem annyira szándékosan, inkább csak mert rövid ideig volt jelen az életemben, íg y alig tudtam róla valamit. Néha próbáltam mag am elé idézni, de nem sok mindenre emlékszem. – Ez a fülbevaló eg yike azon kevés emléknek, ami utána maradt. Mindig ott ültem a kád szélén és fig yeltem, hog y öltözik, mielőtt elmeg y valahová. Imádtam nézni, ahog y sminkeli mag át. – Behunytam a szemem. – Most is látom mag am előtt, ahog y ott áll a tükör előtt és eg y csattal összefog ja a haját. Ezt a fülbevalót hordta, de csak különleg es alkalmakkor. – Kitapintottam a csupasz fülcimpám. – Fura, mikre nem emlékszünk. A fényképekből tudom, hog y annyi mindent csináltunk még eg yütt. Nem tudom, az eg yik emlék miért marad meg jobban bennünk, mint a másik. Eg y ideig néma csendben ültünk, mielőtt folytattam: – Hog y válaszoljak a kérdésére: nem. Nem szívesen mondom ezt, de nem ig azán emlékszem rá. Talán ezért is hordom mindig a fülbevalóját, bár ez mostanáig eszembe se jutott. Amikor az emberek meg jeg yzést tesznek a fülbevalómra, mindig azt felelem, hog y „kösz, az anyámé volt”, íg y mindig beszivárog a beszélg etésekbe, valahog y továbbra is része marad az életemnek. Úg y él bennem, mint eg y kép, ami folyton változik, amikor mások beszélnek róla, vag y látom a családi albumban: mindig másmilyen, más fényben, más szög ben. Azelőtt mindig kérdezg ettem a nővéreimtől, amikor az albumot néztük: Ti erre emlékeztek? Vagy arra? A fejüket rázták és eg észen másmilyennek írták le, mint ahog y a fényképek meg örökítették. Vag y mint ahog y én emlékeztem rá, amikor ott állt a tükör előtt, én pedig néztem a haját, a tarkóját, a fülét, az állát. Néha azt kívánom, bár felém fordulna, hog y eg észen lássam; néha a képzeletemben meg is történik. Gondolom, milyen furán hang zik… – Eg yáltalán nem fura – felelt Adam g yeng éd hang on. – Mag a emlékszik az édesanyjára? – Csak a részletekre. Az apró dolg okra. Az a baj, hog y én nem tudtam kivel beszélni róla.

Talán az seg ít életben tartani eg y személy emlékét, ha mások mesélnek róla, de az én apám erre sosem volt hajlandó. – És nem volt helyette senki más? – Minden nyáron másik dada vig yázott ránk. A házban talán a kertész volt a személyzet eg yetlen tag ja, akit rendszeresen láttunk, de vele sem érintkezhettünk. – Miért nem? – Mert Apa azt mondta. Hosszú időre csend lett. – Majd csak előkerül a fülbevalója – szólalt meg vég ül. – Nag yon remélem. – Maria azt mondta, eljön a születésnapomra. El is felejtettem meg kérdezni. Hog y felejthettem el? – Remek. Nag yszerű. Ez… tényleg pompás hír, Adam. Felém fordult. Nag y kék szeme lyukat ég etett a lelkembe. – Örülök, hog y annak tartja. – Annak. Ez… – Nem jutott eszembe más jelző, mint a remek és a nag yszerű, ezért inkább hag ytam kicseng eni a mondatot. Az autó vég ül lelassított, én pedig újult várakozással ültem fel, hog y lássam a helyet, ahol Adam felnőtt. Az öles oszlopokra csavarozott réztáblák szerint a birtokot „Avalon Manor”-nek hívták. Pat itt betartotta a sebesség korlátozást és szinte lépésben g urult a házhoz vezető úton, ami kilométereken át folytatódott. A fasor vég ül elmaradt, hog y elém táruljon a zöldellő pázsit, közepén a hatalmas viktoriánus palotával. – Azta. Adamet nem nyűg özte le a látvány. – Mag a itt nőtt fel? – Inkább a kollég iumokban. Ide csak nyaralni jártam. – Milyen izg almas lehetett ez eg y kalandvág yó fiúnak, felfedezni ezt a sok helyet. Az ott eg y várrom? – Ott sosem játszhattam. És mindig eg yedül voltam. A leg közelebbi szomszédok is mérföldekre laknak. – Talán sértette a fülét a szeg ény g azdag fiú nyavalyg ása, mert ejtette a témát. – Az a rég i hűtőház. Mindig azt g ondoltam, hog y felújíttatom és ott fog ok élni. – Szóval még is itt akart élni. – Valaha rég en. – Elfordította a tekintetét. Az autó meg állt a hatalmas bejárati ajtóhoz vezető széles lépcsősor lábánál. Az ajtó kinyílt, és eg y asszony kedves mosollyal fog adott minket. Emlékeztem rá Adam elbeszéléseiből: Maureen, a sofőr Pat feleség e, házvezetőnő (Adam szóhasználatával: házelnök), aki harmincöt éve szolg ál itt, amióta csak Adam meg született. Noha Adam sosem

tekintett rá pótanyaként – külön dadusok g ondoskodtak róla, és lehetett bármilyen meleg szívű, Maureennak meg voltak a saját g yermekei, neki csak a háztartásról kellett g ondoskodnia –, az asszony alig ha tekintett közönnyel a két anyátlan árvára, akivel eg y fedél alatt élt. – Adam – ölelte át szorosan Maureen, amitől Adam láthatóan ledermedt. – Őszinte részvétem. – Köszönöm. Ő itt Christine, néhány napig itt marad. Maureen nem tudta leplezni meg lepetését, hog y eg y olyan nőt lát Adam társaság ában, aki nem Maria, s bár g yorsan erőt vett mag án, ez sem oldhatta a helyzet kínosság át, amikor szóba került a hálórend. A házban talán tíz hálószoba is akadt, Maureen még sem tudta, hog y meg mutassa-e valamelyiket, vag y inkább Adam szobájába vezessen. Bizonytalan léptekkel haladt előttünk, miközben lopva vetett eg y-eg y pillantást Adamre, hog y a tekintetéből olvassa ki a választ, de túl azon, hog y a csomag jainkat cipelte, Adam eg észen máshol járt, és úg y ráncolta a homlokát, mintha fejben akarna összeszorozni ötjeg yű számokat. Múlt héten nyilván úg y távozott innen, hog y leg közelebb g yűrűs vőleg ényként tér vissza, majd miután ez kútba esett, ő is utána akart ug rani. Most még is itt volt, azon a helyen, ami mély viszolyg ással töltötte el. Eg ész héten ag g ódtam az „alkunk” miatt, de ez a szorong ás semmiség nek tűnt ahhoz képest, amit most éreztem Adam társaság ában. Még akkor is távolinak és rideg nek tűnt, ha elkaptam a tekintetét és bátorítóan rámosolyog tam. Beleg ondoltam, hog yan próbálta Maria visszahozni ezekből a mélység ekből, hog yan próbálta felé nyújtani a kezét és mag ához vonni, csak hog y szembesüljön a visszautasítással. Eleinte azt g ondoltam, ez a páncélja, de rájöttem, hog y nag yobbat nem is tévedhettem volna – eg ész lényét meg szállva tartotta ez a másik Adam, aki dühöt, fájdalmat és félelmet érzett, amiért elveszítette az uralmat az élete felett. S teljesen átadta mag át a boldog talanság nak. Talán még fiatalon elveszítette az édesanyját, de másként védett életet élt: sosem kellett ag g ódnia a következő étkezés, a tankönyvei, a karácsonyi játékai miatt, vag y hog y elveszti az otthonát. Mag ától értetődőnek tekintett mindent, nyilván azt is, hog y idővel meg szabadul zsarnok apjától és a mag a útját járhatja, a nővére pedig átveszi a családi üzletet. Azután minden meg változott. A kötelesség , amit mindeddig elkerült, sőt elfeledett, váratlanul mög é lopódzott, meg kopog tatta a vállát és udvariasan arra kérte, hog y kövesse. A bulinak vég e, a csalóka tudat pedig , hog y ő irányítja a sorsát és eg észen másféle életet építhet mag ának, a szeme láttára foszlott szét. Valami vég et ért, ő pedig nem szerette, ha valami vég et ér; nem szeretett elválni és búcsúzkodni, nem szeretett távozni. Készen akart állni a változásra, hog y az a saját feltételei szerint következzen be. Amióta csak betette ide a lábát, meg változott a tekintete, a hang ja, s vele minden, ami Adamet Adammé tette – sőt, ha jobban beleg ondolok, attól a pillanattól érzékeltem ezt a változást, hog y letette a telefont. A tudattól g örcsbe rándult a g yomrom.

Már értettem, mennyire vég telenül komolyan g ondolta Adam, hog y itt hag yja ezt a világ ot, ahog y azt is, hog y ha még eg yszer meg kísérli, vég ezni fog mag ával. Addig nem áll le, amíg nem sikerül. Más dolog seg íteni olyasvalakinek, aki akarja, hog y seg ítsenek rajta, ahog yan korábban Adamben is éreztem ezt a nyitottság ot. Itt Tipperaryben úg y tűnt, sorban bezárja a hozzá vezető ajtókat és érzelmileg máris elszig etelődik tőlem. A nap további részében összehúzott füg g önyök mög ött aludt a hatalmas szobában. Az öblös kandalló előtt állt a kanapé, ahol az éjszakát szándékozta tölteni, addig viszont az ág yban feküdt, míg én feltett lábakkal ücsörög tem a Loug h Derg re néző ablakfülkében. Hallg attam a szuszog ását és néztem az órát, miközben mindvég ig tudtam, hog y csak az időt húzzuk – az idő pedig ez esetben nem g yóg yír. Beszélnem és cselekednem kellett volna, seg ítenem és támog atnom őt, még sem tehettem semmit, amíg visszahúzódott, félrevonult és mag ába zárkózott. Kezdtem meg rémülni. Újra Adamet fig yeltem. Kétség kívül aludt. A kezét tenyérrel felfelé pihentette a párnán, a feje mellett, mintha máris meg adná mag át. Szőke haja belehullt eg yik szemébe, míg félre nem simítottam. Nem ébredt fel, ezért ujjam eg y kicsit elidőzött puha bőrén. Aznap reg g el nem borotválkozott, sóhajnyi szőke borostája meg csillant a fényben. Ajkai összezáródtak és csücsörítettek, mint amikor koncentrált. Mosolyog nom kellett. Maureen tűnt fel a nyitott ajtóban, majd kopog tatott be halkan, hog y észreveg yem. Összerezzentem és úg y kaptam el a kezem, mintha valami rosszat tettem volna. Beleg ondoltam, mióta fig yelhet Maureen. Úg y mosolyg ott, mint aki nag yon is látta g yeng éd közeledésemet, mire zavartan siettem az ajtóhoz. – Elnézést a zavarásért, de meg hoztam a takarókat, amiket Adam kért. Ráterítettem őket a kanapéra, ahová Adam szánta. Láttam, hog y Maureenból kikívánkozik eg y kérdés, de vég ül csak annyit mondott: – Én… nos… – Vetett eg y pillantást alvó g azdájára. – Volt eg y telefonhívás Adamnek. – Most ne zavarjuk ezzel. Később is ráér meg tudni. Vag y valami sürg ős? – Maria volt az. – Ó! – Próbálta hívni a mobilján, de nem vette fel. Tudni akarja, eljöjjön-e a temetésre. Azt mondta, mostanában voltak g ondjaik, ezért nem biztos benne, hog y Adam is akarja. Nem akarja őt felzaklatni. – Ó… – Adam felé fordultam, miközben próbáltam kitalálni, mi leg yen. A dublini Adam akarná, hog y eljöjjön. Talán ez az Adam is akarná, csakhog y ez az Adam nem az az Adam, akit eg ykor meg szeretett és aki újra vissza akarta hódítani. Eltökéltem mag am, hog y csak akkor szabad találkozniuk, ha Adam visszanyeri a rég i formáját. Ha ilyennek látja, ha újra úg y viselkedik vele, mint korábban, Maria futva menekül vissza Sean karjaiba. Bár nem

beszéltünk erről, biztosan tudtam, hog y Adam is eg yetértene velem. – Azt hiszem, szívesebben venné, ha most nem jönne ide, de nem azért, mert harag szik rá vag y ilyesmi. Ezt feltétlenül mondja meg neki. – Rendben, meg mondom. – Maureen eg y újabb g yors pillantást vetett Adamre, miközben láthatóan azon tűnődött: Mennyire bízhatok ebben a nőben? Nem lenne jobb, ha őt is meg kérdezném? Már a folyosón járt, amikor a nyomába eredtem. Idekint könnyebben beszélhettünk, hog y Adam hallótávolság on kívül került. – Maureen… – fog tam meg a kezét. – Mi nem… nem vag yunk eg yütt. Adam és én. Mostanában nem volt valami jól, akadt néhány mag ánéleti problémája. Maureen úg y bólintott, mint aki nag yon is jól tudja. – Nem örülne, ha tudná, hog y ezt elmondtam. Mag a nyilván sokkal jobban ismeri nálam, de azért meg próbálok… seg íteni. Eg ész héten seg íteni próbáltam neki. Azt hittem, sikerül is. Nem tudom, általában milyen szokott lenni, de az első találkozásunkat követő napokban olyan… felszabadultnak tűnt. Ez most nag yon visszavetette. Bár eg yik pillanat sem alkalmas arra, hog y elveszítsünk valakit… – Találkozott Mr. Basillel? – Ig en. – Akkor talán elhiszi nekem, ha azt mondom, hog y bár harmincöt esztendeje neki dolg ozom, nem álltunk ig azán közel eg ymáshoz. – Ug yanez elmondható a fiáról is. Maureen beharapta az ajkát és bólintott. – Önnek ez nyilván mag ától értetődik, de Adam… – Lehalkította a hang ját. – Ő mindig is érzékeny volt. Mindig is túl szig orú önmag ához. Semmit sem eng edett el könnyen, még a leg apróbb dolg okat sem. Próbáltam odafig yelni rá, de ő szívesebben birkózott meg mindennel eg yedül, Mr. Basil meg … nos, ő mindig meg maradt Mr. Basilnek. – Értem. Köszönöm, hog y ezt elmondta nekem, és biztosíthatom róla, hog y nem adom tovább senkinek. Eg y hete szó szerint le sem veszem róla a szemem – tettem hozzá mag yarázatként. – A leg több nő íg y van ezzel. – Elmosolyodott és sokat sejtetően elpirult. – Olyan okból, amit nem árulhatok el, nem téveszthetem szem elől. Ezért van a kavarodás a hálószobával is. De most tényleg el kellene mennem valahová, úg yhog y addig rajta tartaná a szemét helyettem? Képzelem, mennyi dolg a lesz holnap, de csak eg y óráról lenne szó. Ug ye, nem bánja? Odahúztam eg y széket az ajtóhoz, hog y Adam ne kapjon frászt, ha az ág ya vég ében, a kanapén ücsörög ve találja Maureent. – Kérem, csörög jön rám, ha felébred, ha kimeg y vécére, ha bármi. – Ag g ódó pillantást

vetettem Adamre. Még nem döntöttem el, itt merjem-e hag yni. – Nem lesz semmi baj. – Maureen a karomra fektette meleg tenyerét. – Oké – bólintottam nyug talanul. – Jól mondta – jeg yezte meg . – Mit? Kicsoda? – Maria. Meg kérdezte, hog y Adam eg y nővel van-e itt. Eg y kedves nővel, aki vig yáz rá. – Ezt kérdezte? – Ig en – bólintott Maureen. – És mit felelt neki? – Mondtam, hog y az ő dolg aival kapcsolatban őt mag át kell meg kérdeznie. Kipréseltem mag amból eg y halvány mosolyt. – Köszönöm. A konyhában találtam Patet, aki épp eg y tojásos szendvicset tömött mag ába. Előre retteg tem az úttól, amit vele kellett töltenem eg y zárt kaszniban – nem elég a szág uldás, most itt a tojás is. Próbáltam udvariasan kivárni, amíg befejezi, de a tudattól, hog y mag ára hag ytam Adamet, nyug talanul járkáltam fel-alá. – Oké, oké – lökte hátra a székét Pat, hog y mag ába tömje a maradék fél szendvicset és felhajtsa a fél csésze teát, mielőtt feláll. Felkapta a kocsi kulcsait, mielőtt kifelé indult. Mary Keeg an, Dick Basil jobbkeze húszpercnyire, eg y impozáns birtokon élt. Amikor a házban senki sem nyitott ajtót, Pat elirányított az istállók felé, majd visszavonult a RollsRoyce üvöltő sporthírektől hang os, túlfűtött és tojásszag ú belső terébe. Maryt illetően viszont ig aza volt. Meg álltam a kerítésnél és elnéztem a lóháton ülő eleg áns hölg yet, amint átug ratott eg y akadályt. – Az ott Lady Meadows – hallottam mag am mög ül eg y hang ot, s ahog y felé fordultam, meg láttam Maryt. Az alkalomhoz öltözött: g umicsizmába és meleg g yapjúkabátba, ez utóbbi felett párnás mellénnyel. – Azt hittem, mag át látom. – Eng em? Na hiszen! – Elnevette mag át. – Nekem nincs rá időm, hog y ilyen jó leg yek. Meg maradok a reg g eli vág táknál és a vadászatoknál. Vadászni tényleg szeretek. – Lady Meadows a ló vag y a lovas? – A ló – kacag ott. – A lovas Misty. Profi ug rató, versenyszerűen lovag ol. Majdnem kijutott a leg utolsó olimpiára, de a lova, Varázsló edzés közben kitörte a lábát. Talán majd leg közelebb. – Látom, itt meg van minden. Hány lovat tartanak? – Tizenkettőt. Nem mind a miénk, de leg alább bejön belőlük eg y kis pénz. Van miből terjeszkedni. Még az is szóba került, hog y tenyésszünk.

– Az az álma, hog y ebből éljen? – Nekem? Nem. Miért, Basil küldte, hog y kirúg jon? – Próbálta úg y eladni, mint jól sikerült tréfát, de a tekintetéből hamisítatlan szorong ást olvastam ki. – Ami azt illeti, épp ellenkezőleg . Felkeltettem Mary kíváncsiság át. Az elvileg meleg bung alóban fejeztük be a társalg ást, de miután a lovászok szünet nélkül jöttek-mentek, a házból elszökött a hő, ezért Mary mag án tartotta a kabátját, ahog y én is. Döntöttem mag amba a forró teát és a csészén meleng ettem a tenyerem, amíg a kutyaszőrös kanapén ücsörög tem, körülöttem három kopóval: az eg yik aludt, a másikra rátört a klausztrofóbia és lázasan szag lászva kereste a kiutat, a harmadik Mary ölében ült és láthatóan eltökélte mag át, hog y az eg ész beszélg etés alatt eg yetlen pislantás nélkül eng em fog bámulni. Mary semmit sem érzékelt mindebből – sem a hideg et, sem a kutyaszőrt, amit a csészémből halásztam ki. Nem tudtam, hog y csak hozzászokott-e ehhez, vag y az ajánlatom döbbentette meg ennyire. Bármennyire is kételkedett, nem tudta leplezni izg atottság át. – És ezt Adammel találták ki? – Ig en. – Csak félig hazudtam. – Azért nem lehet most itt, mert reng eteg a tennivalója a temetés miatt. – Beleg ondoltam, hog y ott alszik az elsötétített házban, a fejére húzott takarók alatt. – És csak úg y belement ebbe? – kérdezte zavartan. – Hog y nem vesz részt az operatív munkában? Hog y én hozom a döntéseket? – Teljes mértékben. Ő lesz az ig azg atótanács elnöke, tehát minden döntésre az áldását kell kérnie, de azt hiszem, ez a leg jobb meg oldás. Akivel csak beszéltem, mindenki azt mondta, hog y ön képes úg y elvezetni a cég et, ahog yan Mr. Basil is elvárná. Ez a vállalat a mindene. – Iskola után azonnal itt helyezkedtem el. – Elmosolyodott. – Akkor még Dublinban volt a központ, majd miután kiköltözött ide, fellendült az eg ész vidék. Reng eteg et jelentett. Első évben csak a telefonokra válaszoltam. Lassan kerültem eg yre feljebb. Még is… – Zavartan rázta meg a fejét. – Mi a baj? – Az öreg Mr. Basil nem ezt akarná. Mr. Basil családja sem akarhatja. Lavinia inkább választaná a halált, semhog y eng em lásson ezen a poszton. A Basilek inkább a családban tartanak mindent. – Senkit sem illetett keserű kritikával, ehhez túlság osan profi volt, de íg y is kiolvastam a szavai mög ül, amit korábban Adamtől is hallottam: a család számára mindennél fontosabb, hog y a cég a kezében maradjon. – Amíg nem a nag ybátyja családjáról van szó – jeg yeztem meg . – Persze, természetesen – értett eg yet. – Nem kerül Nig elhez, ug ye? – kérdezte

nyug talanul. – Adam sosem eng edné. Azt se hiszem, hog y Lavinia miatt ag g ódni kellene. – Biztos, hog y Adam is ezt akarja? – kérdezett rá újra. – Meg kérdezhetem, hog y miért olyan nehéz ezt elhinni? Azt hittem, mindenki számára nyilvánvaló, hog y Adam nem pályázik a posztra. – Persze, én is éreztem, de azt hittem, Mr. Basil halálával meg változik minden. Azt hittem, akkor majd másként látja a dolg okat. Nem könnyű úg y dolg ozni, ha eg y Mr. Basil ott liheg az ember nyakában; alig hag y időt g ondolkodni, azután meg lehord, amiért nem használja az eszét. Azt hittem, Adam mag ához akarja majd rag adni a vezetést. – Meg vonta a vállát. – Azt hittem, az apjával van baja, nem a cég g el. Még ebben a rövid időben is bebizonyította, hog y van üzleti érzéke. Vannak jó ötletei, és hig g ye el, tényleg ránk férne a vérfrissítés. Nag yon nag y kár lenne, ha Adam nem fog adná el a posztot. De ha azt akarja, amit mag a mond… – Úg y nézett rám, mint aki még most is kételkedik ebben. Ezzel sikerült teljesen összezavarnia. Meg csörrent a telefonom. Maureen jelentkezett. – Ébren van. Nem kellett biztatnom Patet, hog y hajtson g yorsan, íg y is százhatvannal szág uldott ott, ahol csak nyolcvannal lehetett. Amikor elértünk a házhoz, arra számítottam, hog y Adam odakint vag y a földszinten vár, ám ehelyett most is a hálószobában találtam; próbálta rábeszélni a kipirult arcú Maureent, hog y eressze ki. – Csak csúsztassa be a kulcsot az ajtó alatt, Maureen – hallottam türelmetlen hang ját. – Én… nem biztos, hog y átfér… – Maureen páni rémületben fog ta a fejét. Amint meg hallotta a lépteimet, meg könnyebbülten fordult felém. – Lezuhanyozott és éhes volt, ezért hoztam neki ebédet, azután rázártam az ajtót – suttog ta kapkodva. – Folyton azt mondog atta, hog y sétálni akar. – Miért nem eng edte ki? – Mag a mondta, hog y tartsam rajta a szemem! – Követhette volna. Szájához kapta a kezét, amiért nem g ondolt erre. Éreztem, ahog y ajkaim meg rezzennek. – Nag yon dühös – suttog ta Maureen. – Semmi baj. Úg yis rajtam fog ja levezetni. – Felemeltem a hang om. – Minden rendben, Adam, már itt vag yok. Seg ítek. A zárba csúsztattam a kulcsot és sokáig csörög tem vele, mintha nem akarna működni. Adam ezalatt türelmetlenül ráng atta a kilincset. – Hag yja abba, Adam! Próbálok bejutni… – A zár vég ül kattant és az ajtó szélesre tárult.

Annyira meg lepett a váratlanul kirobbanó erő, hog y félrelépni sem maradt időm. Adam nekem rontott és felöklelt, mint eg y elszabadult tenyészbika, de harag jában még bocsánatkérésnyi időre sem állt meg . Maureennak úg y kellett elkapnia, miután félrelökött az útjából. – Jaj, kedvesem, ug ye nincs baja? Csak később adtam át mag am az ég ető fájdalomnak; most jobban izg atott, hog y üldözőbe veg yem Adamet, aki orrából g őz fújtatott, ahog y lerohant a lépcsőn. – Eg yedül akarok lenni! – közölte velem, mihelyt kiértünk a házból és erőltetett menetben nekiindultunk a tóhoz vezető kis kerti csapásnak. Annyival hosszabbra nyúlt a lába az enyémnél, hog y szaladnom kellett, ha tartani akartam vele a lépést. Néhány g yors lépés, eg y kis kocog ás, néhány g yors lépés, újabb kocog ás. A pániktól, hog y teljesen elveszti a fonalat, és a felismeréstől, hog y tényleg kocog ok, máris kezdtem kifog yni a szuszból. – Tudja, hog y nem eng edhetem. – Szaladtam eg y kicsit, azután g yalog oltam néhány lépést, mielőtt újra g yorsítanom kellett. – Ne most, oké? Tartottam vele a lépést, de nem szóltam, nehog y mag amra harag ítsam. Mellette maradtam, némán és konokul. Nem mintha nem próbálkozhatott volna bármivel csak azért, mert én ott voltam. Erejéről tanúskodott sajg ó vállam is. Még is kitartottam, eg yszerűen nem adhattam fel, nem hag yhattam őt eg yedül, nem… – CHRISTINE! – üvöltött az arcomba. – HAGYJON MÁR BÉKÉN! Hirtelen torpant meg , ami meg lepetésként ért, és olyan hang osan förmedt rám, hog y a szavak bevisszhang ozták a tavat, ott zeng tek a fejemben, bántották a fülemet és kiug rasztották szívemet a mellkasomból. A leveg ő is a torkomon akadt dühödten villanó tekintetétől, a homlokán lüktető eg yetlen vénától és a nyakán dag adozó erektől, ökölbe szorított és akaratlanul is fenyeg ető kezétől. Úg y éreztem mag am, mint eg y taknyos, akit leteremtett eg y felnőtt, és most szég yenkezve toporog . Hirtelen eg yedül, iszonyú eg yedül éreztem mag am. Elfordult és elviharzott, én pedig összecsuklottam és meg g örnyedtem, térdre rog yva próbáltam leveg őhöz jutni, azután zokog ni kezdtem s ezúttal nem is hag ytam abba. Eleng edtem őt.

20 Hogyan álljunk fel és váljunk újra tényezővé

Különös nyug alom töltött el, ahog y a csónakházban ültem és elnéztem a Loug h Derg et. A parti vizek teljesen befag ytak. Néhány kacsa ug yan leszállt és meg kocog tatta a jeg et a csőrével, de tüstént fel is rebbent, mintha úg y döntene, ennyit a leg nag yobb éhség sem ér. Újra szipog ni kezdtem, elcseppent az orrom. Rég feladtam a kísérletet, hog y kifújjam, szinte már nem is éreztem, miközben kivörösödött és sajg ó szemeimből olyan g yorsan pereg tek a könnyek, hog y meg fag yni se maradt idejük. Nem töröltem le őket; ha néha leg ördültek az ajkamig , éreztem sós ízüket. Dermedt nyug alomban vártam az esemény bekövetkeztét, amit minden tudatos pillanatomban ig yekeztem meg akadályozni, hog y vég ül még se tehessek ellene semmit. Nem maradt más eszközöm, csak a szavaim és a g ondolataim, Adam pedig nem volt kíváncsi eg yikre sem. Amint meg hallottam a lépéseket, ijesztően felg yorsult a szívem. Ők azok, jöttek elmondani, hog y meg találták. Talán le is tartóztatnak – vajon meg tehetik? Újabb kudarcom felveti a szándékosság g yanúját is? Meredten néztem mag am elé, a sötét és mozdulatlan vízre, miközben szag g atottan vettem a leveg őt. A felhők közt hasadék nyílt, s ahog y felnéztem a fényre, hirtelen meg formálódott bennem eg y derűs g ondolat. A léptek csak lassan közeledtek, nyomát sem éreztem sietség nek vag y akár fenyeg etésnek. Meg torpantak mög öttem, azután meg kerülték a csónakházat, míg Adam fel nem bukkant. Letelepedett mellém. Feltartott kézzel állítottam meg , mielőtt közelebb húzódott volna. Összeszorított szájjal próbáltam mag amba fojtani az újabb síróg örcsöt, majd amikor éreztem, hog y ez nem fog menni, félrefordítottam az arcomat. Meg köszörülte a torkát, de eg y ideig nem szólt. Jól tette. Ahog y némán ültünk eg ymás mellett, a fag yos leveg ő lassan kezdett átmeleg edni közöttünk. – Sajnálom – törte meg a csendet hosszú idő után, még is úg y tűnt, váratlanul. Nem válaszoltam. Tudtam, hog y meg kellene bocsátanom, még sem tudtam. – Hol volt? – Csak kieresztettem a g őzt. Riog attam az állatokat. Eg y szarvas össze is csinálta mag át miattam. Nem tehettem róla, halk kuncog ás tört fel belőlem. – Íg y már jobb. Nem szeretem látni, amikor sír. – Felém nyúlt és letörölt az arcomról eg y könnycseppet. Lehunytam a szemem, mire kibug g yant eg y újabb. – Hé. – Odacsusszant hozzám a padon és átkarolta a vállam. Úg y döntöttem, nem beszélek, amíg nem tudok parancsolni annak a g ombócnak a

torkomban. A vállára hajtottam a fejem. Meg puszilta a homlokom. – Sosem vag yok eg yedül, amikor ide jövök. Mindig ilyen leszek, ilyen dühös, ilyen… tudja. Hag yta kicseng eni a mondatot, én pedig nem töltöttem ki a nyomában támadó csendet. Meg hallg attam, de nem avatkoztam közbe. – Meg íg érte, hog y nem beszél róla senkinek. Ez dühített fel ig azán. – Hog y nem beszélek róla? Miről? – Felnéztem rá. – Arról, amit tud. A múlt vasárnapról. – Nem is mondtam el senkinek. A szemembe nézett. – Ne hazudjon, Christine, kérem, ne hazudjon. A világ on mindenki hazudhat nekem, csak mag a ne teg ye. – Nem is teszem. – Elhúzódtam. – Sosem hazudnék mag ának. – Mintha bizonyítani akarnám, sietve hozzátettem: – Azt kértem Maureentól, mondja azt Mariának, hog y nem kell eljönnie a temetésre. Úg y g ondoltam, nem lenne jó ötlet, ha ilyen állapotban találkozna vele. Próbált olvasni az arcomban. – Én nem erről beszélek… – Tudom, de ez az eg yetlen, amit nem mondtam el. Meg az, amit most készülök elmondani. Ezeket leszámítva mindenben meg tartottam a szavam. Sosem árulnám el, hog y milyen körülmények között találkoztunk. – Mit készül elmondani? – ráncolta a homlokát. – Majd utána elmondom. – Most mondja el. – Mit g ondol, Adam, kinek beszéltem róla? – Maureennak – feszült meg . – Nem mondtam neki semmit. – Bezárt a szobába. Összerezzentem. – Pánikba esett. Mondtam neki, hog y tartsa mag án a szemét. Mondtam, hog y g ondjai vannak és… – Jesszusom, Christine! – Ezúttal nem üvöltött úg y, mint korábban – nem g ondoltam, hog y azt a hang erőt valaha is viszonthallom bárkitől –, de éreztette velem az indulatát. – Nem mondtam el neki, Adam. – De azt ig en, hog y valami nem stimmel velem. Rajtam volt a sor, hog y robbanjak. – Mit g ondol, aki fikarcnyit is ismeri, nem jött rá mag ától, hog y valami nem stimmel? Gondoljon már bele, Adam! Tényleg azt hitte, hog y senki sem veszi észre? Hog y senkit sem

érdekel? El kellett mennem és féltem eg yedül hag yni. Maureen azt mondta, mag án tartja a szemét. Nem g ondoltam, hog y be fog ja zárni! Íg y kimondva mókásan hang zott. Lehettem bármennyire dühös, elmosolyodtam. – Ez nem vicces – nézett rám meg lepetten. – Tudom – értettem eg yet, miközben a szám széle tovább ráng atózott. – Azért eg y kicsit még is. – Eg yre szélesebb lett a mosolyom, és már le sem hervadt az arcomról. – Örülök, hog y jól mulat – morog ta mag a elé, ahog y elfordította a fejét. Kivártam, hog y az ideg es kuncog ás abbamaradjon. – Mi az, amit el akart mondani? – Ma elmentem Maryhez. – Mary Keeg anhez? Bólintottam. – Ajánlatot tettem neki. A mag a nevében. Azzal mindenki eg yetért, hog y ő volt az apja jobbkeze, ig az? Ő is eg yetértett. – Arra g ondoltam, hog y mag a lehetne az ig azg atótanács elnöke, aki teljes jog körrel vezeti a vállalatot – ezzel teljesíti a nag yapja kívánság át –, Mary viszont lehetne üg yvezető ig azg ató. Íg y g yakorlatilag ő vezetné a cég et, de mag a fenntartaná az irányítást azzal, hog y áldását adja az összes döntésére. Azután beszélhetne a volt főnökeivel, hog y visszakapja az állását a parti őrség nél. Attól, hog y valaki az ig azg atótanács tag ja, még dolg ozhat, nem? Biztos mindenki meg értené. – Vag yis benne lennék a Basil ig azg atótanácsában és közben vég ezhetném a munkámat. – Mint Batman. Vég ig g ondolta a dolg ot. – Hé, azért ne ug orjon a vízbe örömében! – Elnéztem az arcát. Eg y csapásra meg oldottam minden problémáját, még is tovább vívódott mag ában. Valamiért még most sem tudott meg békélni az életével. – Eg yetért azzal, hog y ez válasz a problémára? – Ig en, teljes mértékben, köszönöm – felelt szórakozottan. Általában, ha nag yon erőltetünk valamit, de az csak nem áll össze, rossz irányban erőlködünk. Kezdtem azt hinni, hog y én is rossz irányban erőlködöm. Eg y héten át ag yaltam azon, hog yan tudnám Adamet kimenekíteni az általa g yűlölt cég ből, de a meg oldás valamiért nem seg ített. – Játsszunk valamit! – furakodtam be g ondolatai közé. – Mag a meg a játékai – mordult fel. – Mit csinál olyankor, amikor eg yedül van és senki sem látja? Nem lehet g usztustalan dolog ! – tettem hozzá sietve, amikor a tekintetén láttam, merre indulna el. – Akkor semmit – vont vállat.

Nevettem és örültem, hog y visszatért. – Szokott mag ában beszélni? Énekelg et a zuhany alatt? Na, mondja már! – Mit akar ebből kihozni? – Csak feleljen. – Ez menti meg az életemet? – Ig en, a válaszától füg g az eg ész élete. – Rendben. Oké, szoktam énekelg etni a zuhany alatt. Ez minden. Tudtam, hog y hazudik. Meg köszörültem a torkomat. – Én például, ha unatkozom, ha valahol várni kell, vag y ilyesmi, kiválasztok eg y színt és összeszámolom, hány ilyen színű tárg y van a szobában, majd választok eg y másik színt és összeszámolom azt is. Amelyik színből a leg több van, az nyer. Felém fordult. – Ennek meg mi értelme? – Ki tudja? – nevettem. – Az emberek eg y csomó furcsaság ot csinálnak, amit sosem vallanának be. Én még azt is szoktam, hog y vég ig futtatom a nyelvemet a fog aimon, és közben meg számolom, hány van. Utazás közben ki szoktam hallg atni mások beszélg etéseit is. Fura pillantást vetett rám. – És folyton ötleteket keresek a könyvemhez. Felkeltettem az érdeklődését. – Milyen könyvéhez? – A könyvhöz, amit mindig meg akartam írni. A könyvhöz, amit eg y napon meg írok. – Hirtelen zavaromban felhúztam a térdem és ráhajtottam az államat. – Vag y nem. Talán csak eg y ostoba ábránd. – Eg yáltalán nem ostoba. Írja csak meg . És mi lenne? Erotikus reg ény? Felnevettem. – Mint a barátnőjéé, Irmáé? Nem… önseg élyező kézikönyv. Még nem tudom, pontosan miről szólna. – Csinálja csak meg – biztatott. – Ehhez tényleg ért. Kipirult arccal mosolyog tam és értékeltem a bátorítást. Barrytől sosem kaptam meg , és azonnal tudtam, hog y meg fog om próbálni. – Szeretem kicsavarni a szavakat – mondta hirtelen. – Aha! Halljuk. – Eg ész testemmel felé fordultam. – Nem is a szavakat, inkább a mondatokat – folytatta szég yenlősen. – El sem hiszem, hog y erről beszélek. Ezt még Maria se tudja. Eg y null ide, g ondoltam g yerekesen. – A komplikáltabb szöveg eket szeretem, mint… – Sietve körülnézett. – A „hódolok a

trónodnál” helyett „trónolok a hódodnál”, meg ilyenek. – Azért ez tényleg fura – ráncoltam a homlokom. – Hé! Elnevettem mag am. – Csak ug ratom. Szerintem is tök vicces. – Annyira azért nem. – Hát, nem véletlenül titkoljuk az ilyesmit. – Ez lenne az üzenet? Visszafordultam a tó felé. – Mit szólna eg y „Soha, de sohá”-hoz? Amikor nyaralni mentünk, a nővéreimmel mindig ezt játszottuk a kocsiban. – Képzelem, mennyire az apjuk ideg eire mentek. – Szerintem ezzel adtunk értelmet az életének. Oké, mag a kezd. Soha, de soha… – Tudja, ez meg szólalásig emlékeztet Elaine „Hog yan találjuk meg a szerelmet”technikájához. – Nos, talán azt akarom, hog y meg találja a szerelmet. A perzselő tekintet belém fúródott. – Hog yan szeressen bele az életbe – pontosítottam. – Azt akarom, hog y újra szeressen élni. Na, rajta – böktem oldalba. – Oké. Soha, de soha… – g ondolkodott el – …nem ettem nyalókát. – Mi? – robbantam ki. – Ezt mag yarázza meg . Felnevetett. – Gyerekként sosem eng edték meg nekünk, mert veszélyes. Mindennap tudatosították bennünk a veszélyeket: félrenyelhetünk, kitörhetjük a fog unkat, kiszúrhatjuk a szemünket vag y kárt tehetünk valaki másban. Azután meg azt mondták, hog y kaphatunk nyalókát, de csak ha szépen leülünk és úg y esszük meg , máskülönben félrenyelünk és meg fulladunk. Ug yan melyik kölyök akarná ezt? Íg y aztán sosem ettünk. Eg y életre elrettentettek tőle. Még azt se tudom nézni, ha más kölykök eszik. Nevettem. – Mag a jön. – Soha, de soha… – Tudtam, mire g ondolok, csak azt nem, hog y ki is fog om-e mondani. Nag yot nyeltem. – Sosem voltam szerelmes. Meg lepetten nézett rám. – A férjébe sem? – Korábban azt hittem, de már kezdek kételkedni benne. – Miért? Ahog y eg ymásra néztünk, a fejemben némán pereg tek le a szavak: Azért, mert a közelébe

sem ért ennek. Vég ül csak ennyit mondtam: – Nem tudom. Mag a szerint a viszonzatlan szerelem is lehet ig azi? – A válasz benne van a kérdésben, nem ig az? – Persze, de ha nem viszonozzák, át lehet élni a mag a teljesség ében? Elg ondolkodott rajta, igazán elg ondolkodott rajta, én pedig vártam a választ, ami hang ot adott ennek az összetett g ondolatnak, de ő vég ül csak ennyit felelt: – Ig en. – Nyilvánvalóan Mariára g ondolt, noha biztosan tudta, hog y Maria a Seannal való botlás ellenére is őt szereti. – Miért beszélünk erről, Christine? Tényleg nem tudtam; már arra sem emlékeztem, hog yan jutottunk ide. Csak próbáltam elterelni a fig yelmét, s ehelyett teljesen elvesztem a saját g ondolataimban. – Nem tudom – borzong tam meg . – Menjünk be, mielőtt halálra fag yunk. Ha már Adam felség területén jártunk, kértem, hog y vezessen körbe. Át akartam érezni, milyen lehetett g yerekként itt élni; érteni akartam, mi változtatta meg Dublinban és mitől lett ennyire más itt Tipperaryben. A számtalan autó eg yikével kiállt a g arázsból, hog y elvig yen a húszpercnyire fekvő Basil édesség g yárba, miközben meg mutatta a helyi nevezetesség eket és meg említette g yerekkorának hozzájuk fűződő emlékeit. – Kitaláltam, hog y szervezzünk g yárlátog atásokat. Abból is csinálhattunk volna eg y kis pénzt. – Elg ondolkodott. – Elmondtam Apának, de eg yáltalán nem lelkesedett érte. – Miket talált még ki? – Mary említette, hog y eg észen jó ötletei vannak, amivel felpiszkálta a kíváncsiság omat. Eddig azt a benyomást keltette, hog y fikarcnyit sem érdekli a vállalat, de lassan kezdett tudatosulni bennem az ig azság , hog y nag yon is érdekelte, csak az apja újra meg újra kizárta belőle. – Eg y vidámparkot. – Komolyan? Mint a Disneyland? – Nem olyan nag yban. Talán csak eg y állatsimog atóval, játszóterekkel és étteremmel, ilyesmi. Tudom, hog y máshol meg csinálták, és azt g ondoltam, jót tenne az eg ész környéknek. – Mit mondott rá az apja? Elsötétült az arca, és nem felelt. Jelzett, hog y leforduljon a g yár elé, Mr. Basil – immár Adam Basil – külön parkolóhelyére, de ott már állt eg y autó. – Mi a franc ez? – Kié ez a kocsi? – Fog almam sincs. Leparkolt máshol, azután bementünk – Adam olyan ag g ódó arckifejezéssel, mintha újból az ő vállát nyomná a világ összes terhe. Kezdtem azt érezni, hog y lőttek a g yárlátog atásnak,

amikor meg láttam, mi történik az irodában. Éppen eg y értekezlet zajlott. Az asztal körül öltönyösök ültek. Marynek a nyomát se láttam, az asztalfőt eg y ismeretlen kosztümös nő fog lalta el, aki kinézett a tárg yaló ablakán, és amint meg látta Adamet, kimentette mag át. Minden tekintet őt követte, azután a jelenlévők összenéztek és lázasan suttog ni kezdtek. – Á, Adam, milyen kedves, hog y csatlakozol hozzánk. – Lavinia – döbbent le teljesen Adam. – Te meg mit keresel itt? Nem ölelték meg eg ymást, nyomát se láttam köztük szeretetnek. – Eg y kismadár meg súg ta, hog y szeretett apánk meg halt. Te is hallottad? Adam fenyeg ető pillantást vetett rá. – Vezetem a cég et, Adam, még is mit g ondoltál, mit csinálok? – Bostonban élsz. Onnan nem vezetheted a cég et. – Hazaköltözünk. Maurice beleeg yezett, hog y vállalja a felelősség et. Eg yüttműködik a rendőrség g el, vag y leg alábbis eg yütt fog . Előbb helyre kell tennünk itt a dolg okat. – Feszülten elmosolyodott, de a tekintete rideg maradt. – Úg y érted, rábeszélted arra, hog y elvig ye a balhét. A nő felém fordult. – Ez eg y új lány, vag y Maria vég re lecserélte a rúzsát? Adam üg yet sem vetett a csipkelődésre. – Még is hog y képzeled ezt, Lavinia? – Mindenki tudja, hog y Apa rám akarta hag yni a cég et, hát most itt vag yok. Én csak tiszteletben tartom a vég akaratát. Isten a tanúja, hog y te nem tennéd. – Én vag yok az örököse. – Hag yjuk a királydrámát, Adam. Most már itt vag yok és kézben tartok mindent, úg yhog y visszamehetsz Dublinba és élheted tovább az életed. Mindenki tudja, hog y a hátad közepére se kívánod ezt a cég et. Adam hűvös pillantással mérte vég ig . – Ebben súlyosan tévedsz. Abban a pillanatban, hog y meg éreztem a hirtelen irányváltást, minden a helyére került. Tudtam, hog y még is jó úton haladok. Aznap éjjel a közös hálóban aludtunk: én a nag y ág yon, Adam a lábamnál, a kanapén. Visszafojtottam a léleg zetem, ahog y hallg attam ütemes szuszog ását. Hallg attam és reménykedtem – reméltem, hog y még hosszú ideig léleg ezni fog és a szíve pumpálja a vért. Mintha meg nyug vást leltem volna ebben, olyannyira, hog y vég ül én is ellazultam és könnyebben vettem a leveg őt. Nem tudom, melyikünk aludt el elsőként, de ahog y őt hallg attam, hosszú ideje először ig azán mély, pihentető álomba zuhantam.

21 Hogyan ássunk lyukat a világ túlsó felére

– Testvérünk Krisztus békéjében hajtotta fejét vég ső álomra. Az Úr leg yen vele és köszöntse őt ig az g yermekeként a mennyben! A feltámadás és az örök élet reményében támog assuk őt imádság ainkkal. A g yülekezet a Basil-parcellában tömörült Terryg lassben – Tír Dhá Ghlasban, a két patak földjén –, az északkeleti parton, ahol a Shannon folyó a Loug h Derg be torkollik. A fél világ eljött Dick Basil temetésére. Nem mintha túlzottan népszerű lett volna – a leg kevésbé sem –, a környék lakói még is úg y érezték, sokkal tartoznak neki. Miután a g yár több mint nyolcszáz embernek adott munkát, most, hog y Mr. Basil eltávozott, sokan ag g ódhattak az állásuk és a g yerekeik meg élhetése miatt – családok százai éltek a Basil fizetési csekkjeiből. Lehetett Mr. Basil bármennyire g oromba fickó, aki nem sokra tartotta a barátság ot és g yeng édség et, mindvég ig meg maradt Észak-Tipperary szülöttének és ig az földinek. Habár mag ánrepülőjén az eg ész világ ot bejárta, mindig hazatért erre a helyre, amit szeretett, s amelynek lakóiért oly sokat tett. A válság közepette, az eg yre növekvő termelési, munkabér- és energ iaköltség ek ellenére is itt tartotta a termelést, noha a teng erentúlon nem eg y költség hatékony meg oldás kínálkozott. Halálával a g yár eg ész jövője veszélybe került. Dick Basil személyes okokból tartotta itt a termelést, a helyiek ezért okkal féltek attól, hog y utódja nem táplál majd ilyen g yeng éd érzelmeket a környék iránt – különösen ha az valamelyik g yermek, Lavinia vag y Adam lesz, akik most mindketten rideg arccal álltak a sír mellett, bár csak eg yikük a hideg miatt. A két farkaskölyök az első adandó alkalommal elköltözött Észak-Tipperaryből: az eg yikük rendszeresen szerepelt a társaság i lapok oldalain márkás ruháiban, az általa adott fényűző jótékonyság i esteken; a másik teljesen elvonult a rivaldafényből és inkább ideg eneket mentett a parti őrség nél. Eg yikük a testet öltött kedvesség , a másik a hamisítatlan önzés. A helyiek Adamben reménykedtek, de tudták, hog y Lavinia ag ya jár az üzletre, amint azt a piramisjátékkal kapcsolatos pletykák is ig azolták. Most, hog y állítólag a g yerekeit is beíratta eg y közeli iskolába, csak újabb tápot kaptak a vele kapcsolatos szóbeszédek. S akkor még szó esett Nig elről is, aki a fekete öltönyösök közt lapult, miután a Bartholomew átvételekor tüstént bezárta az írország i g yárat és az eg ész termelést áttelepítette Kínába. Mindenki remélte, hog y ha a két g yár eg yesül, amint azt beszélték, a tipperaryi g yár nem jut ug yanerre a sorsra. Addig is rajta tartották a szemüket az örökösökön. Rajta tartották a szemüket mindenkin és lesték az árulkodó jeleket, amíg csak el nem jött az idő, hog y a g yülekezet imára hajtsa a fejét. Mindnyájan tudták, hog y változások következnek, s ha már nem tudták elkerülni, jobb volt felkészülni rá.

Esetlenül álltam a sírnál Lavinia és Adam között. Lavinia óriási, sötét napszemüveg et és zord fekete nag ykabátot viselt, ami mintha a viktoriánus korból maradt volna fent. Szőke haját makulátlanra festette és tökéletes fürtökbe rendezte; homloka természetellenesen ránctalannak tűnt, míg ajkai kellemesen teltnek és frissen feltöltöttnek. A férjét már láthatóan jobban meg viselte a kor. Eg yidősek lehettek, még is eg y súlyos g ondoktól és a börtön fenyeg etésétől meg rog g yant vállú, ősz hajú öreg ember állt mellette. Tíz- és nyolcéves g yermekeiket nemig en érintette meg a g yász, miután életükben nem találkoztak szeretett nag yapjukkal. A távolban kitartóan kattog tak a kamerák. Klikk, klikk, klikk. Paparazzók és fotóriporterek vetélkedtek, hog y elkészítsék a leg jobb felvételt a levitézlett üzletemberről, aki csak azért tért haza Írország ba, hog y eltemesse az apósát. Eng em mindig is meg rémítettek a Lavinia-félék – hideg ek, számítók és érzelmi analfabéták, a csótányok túlélési ösztönével; önös érdekeik hajszolása közben szemrebbenés nélkül eltaposnak bárkit, még ha történetesen a leg közelebbi rokonuk is. Természetellenes az eg ész g ondolkodásuk, a „szeretetük”. A történtek meg erősítették Adam g yanúját, hog y nővére tervelte ki az eg ész piramisjátékot, de valahog y sikerült meg g yőznie a férjét, hog y vállalja mag ára az eg észet és tisztázza a nevét. Ennek a számító lépésnek vajmi kevés köze lehetett a bűnbánathoz, sokkal inkább ahhoz a törekvéshez, hog y Lavinia eltölthesse a cég nél azt a tíz évet, ami az örökség átvételéhez kell. Felolvastam a szöveg et, ahog y Adam kért, majd amikor a mise vég et ért, Lavinia felemelte az állát és az orra mentén lenézett rám. – Gyönyörű írás. Nag yon meg indító. – Meg eng edett mag ának eg y önelég ült mosolyt, mint aki nevetség esnek találja a felvetést is, hog y eg y bíróság i idézésen kívül bármi meg indíthatja. A temetésen és eg ész nap vég ig feszeng tem. Eg yesek tüntetően tudomást sem vettek rólam, míg mások eg y olyan veszteség miatt vig asztaltak, amit nem én szenvedtem el. Ráncos arcú, eg yütt érző öreg asszonyok szorong atták a kezem, csak hog y tudjam, osztoznak velem mély fájdalmamban, miközben nekem eg yedül az fájt, ahog yan átfag yott ujjaimat sanyarg atták. Amikor leeresztették a koporsót, láttam meg remeg ni Adam vállát, s láttam, ahog yan tenyerébe temeti az arcát. Tudtam, hog y mindennél jobban vág yik az eg yedüllétre, de akkor s e m tehettem mást: felé nyújtottam a kezem és meg szorítottam az övét. Amikor meg lepetten felnézett, rádöbbentem, hog y a szeme teljesen száraz. Fülig ért a vig yora, tenyerével csak a mosolyát próbálta leplezni. Meg botránkozva meredtem rá és fig yelmeztettem, hog y fejezze be. Bárki meg láthatta, kamerák tucatjai szeg eződtek rá, de a tudattól valamiért nekem is nevetnem kellett. Nevetni, amikor a szülőatyánk koporsóját leeresztik a földbe és g öröng yökkel szórják meg , talán a létező leg nag yobb illetlenség , a

felismerés még is csak tovább nehezítette, hog y mag amba fojtsam a nevetést. – Mi volt ez az eg ész? – kérdeztem, amint a tömeg oszlani kezdett, s mi vég re utat törhettünk mag unknak a g yászoló sokaság ban. A családra nem várt limuzin; Lavinia és Adam még az autón sem szándékozott osztozni. Mint első számú g yászoló, Lavinia haladt az élen Maurice-szal és a g yerekekkel, míg Pat szokása szerint szótlanul vitt minket az öreg Basil kocsiján, ami névleg Adamet illette, habár Lavinia máris kilátásba helyezte, hog y változtat ezen. – Sajnálom, csak eszembe jutott valami. – Elmosolyodott, azután újabb nevetés tört ki belőle. – Nem fog om eljátszani, hog y le vag yok sújtva, Christine. Szomorú ez a nap, szomorú ez az esemény, de nem teszek úg y, mintha eg y világ omlott volna össze bennem. S ezért nem is kérek bocsánatot. Bármilyen hihetetlen, ug yanolyan élő és működő emberi lények maradunk azután is, hog y elveszítjük eg y szerettünket. Meg lepett ezzel a merész kiállással. – Akkor elmondja, mit talált olyan mulatság osnak, miközben az apját átadták az örökkévalóság nak? Beharapta az ajkát és meg rázta a fejét, miközben szája újabb mosolyra rándult. – Csak próbáltam visszaemlékezni. Próbáltam felidézni valami meg indító emléket, eg y közös pillanatot. Nem kis dolog , amikor az ember apját elhantolják, próbáltam átérezni a veszteség et, leróni a keg yeletemet… Azt g ondoltam, eg y kedves emlék tökéletesen illene a pillanathoz. – Elnevette mag át. – Nem jutott eszembe más, csak az utolsó alkalom, amikor beszéltünk. Amikor utoljára láttam, tudja, a kórházban. – Persze, hog y tudom. Ott voltam. – Ami azt illeti, nem volt. Miután a biztonság iak eleng edtek és mindenkit kivezettek a szobából, mi még beszéltünk eg ymással. Azt akartam, hog y tudja, nem tettem semmi olyat, amivel Nig el meg vádolt. Fontos volt számomra, hog y ezt meg értse. Bólintottam. Elmosolyodott. – Nem hitt nekem. Azután azt mondta… – Újra nevetni kezdett, én pedig jobb meg g yőződésem ellenére vele nevettem. – Azt mondta: „Ki nem állhatom azt a picsát. Eg yáltalán nem tetszik. Kicsit sem.” – Alig tudta kimondani a szavakat, úg y rázta a nevetés. – Akkor jöttem el – préselte még ki mag ából. Abbahag ytam a nevetést. Ezt már cseppet sem találtam mulatság osnak. – Kiről beszélt? A pillanat törtrészére sikerült erőt vennie mag án, amíg kinyög te a választ, azután újra erőt vett rajta a hisztérikus röhög és. – Hát mag áról. Beletelt eg y időbe, amíg meg láttam a dolog vicces oldalát. Minél inkább nem nevettem, ő

annál harsányabban tette, miközben a nevetése mind hisztérikusabbá és rag adósabbá vált. Patnek tíz percen át köröznie kellett a birtokon, míg Adam összeszedte mag át annyira, hog y csatlakozzon a g yászolókhoz, addig ra viszont teljesen kivörösödött a szeme, s ettől úg y festett, mint aki vig asztalanul sírt. – Tényleg nem értem, mi olyan vicces ebben – törölg ettem a szemem, ahog y elindultunk felfelé a lépcsőn. Odabentről kihallatszottak az udvariasan visszafog ott társalg ás hang jai. Mintha eg ész Észak-Tipperary meg jelent volna, az élen a miniszterelnök jobbkezével. Apám jól ítélte meg a Basilek társaság i szerepét. Adam meg torpant a lépcsőn és vetett rám eg y olyan pillantást, amitől az eg ész g yomromat furán könnyűnek éreztem. Mintha mondani akart volna valamit, ám ekkor szélesre tárult az ajtó, és mi szembe találtuk mag unkat az újabb pánikba esett Maureennal. – Adam, a rendőrök a szalonban várják. Adam elmondta, hog y g yerekkorában rossz híres szobának hívta ezt a helyet, s a név azóta rajta rag adt: a faburkolatos szalon lehetett az eredeti ház szíve, mielőtt minden irányban a háromezerszeresére bővítették. Adam ebben a szobában tudta meg , hog y rákos az anyja, aki azután itt is halt meg , s bár a g yászolók a hall túloldalán g yülekeztek, hog y meg emlékezzenek Dick Basil haláláról, ebben a szobában tartóztatták le Maurice Murphyt, Lavinia férjét is, hog y meg bilincselt kézzel bevig yék kihallg atásra, majd a család ug yanitt tudta meg , hog y tizeneg y rendbeli sikkasztással és tizennyolc rendbeli csalással vádolják, összesen tizenötmillió euró perértékben. A fennmaradó ötmilliót csak azért nem vették számításba, mert Mr. Basil korábban nem tett feljelentést, s miután eltemették, ez már íg y is marad.

22 Hogyan oldjunk meg bonyolult hagyatéki ügyeket nyolc egyszerű lépésben

– Nem értem, neki miért kell itt lennie – értetlenkedett Lavinia merev nyakkal és felhúzott állal, mintha eg y láthatatlan fűző akadályozná abban, hog y normális emberi testtartásban üljön. Meg rezzentem a bőrkanapén. Tökéletesen eg yetértettem Laviniával; én sem értettem, mit keresek itt. Akkora illetlenség nek tűnt jelen lenni eg y ilyen bizalmas helyzetben, Dick Basil vég rendeletének felolvasásán, Adam még is rag aszkodott hozzám, én pedig meg hajtottam a fejem az akarata előtt, még ha nem is értettem, mire jó ez. Amennyire tudtam, amiatt is ag g ódhatott, hog y eg y kétség beesett pillanatában kiug rik az ablakon vag y felvág ja az ereit a levélbontó késsel, esetleg kárt lesz mag ában a kandalló 18. századi piszkavasával, ha nem tetszik neki, amit a vég rendelet felolvasásakor hall – bár még most sem tudtam pontosan, mit szeretne hallani, ahog y szerintem ő sem. Mindvég ig azt hittem, nincs számára szörnyűbb feladat, mint a Basil elnök-vezérig azg atójáé, ezért próbáltam módot találni arra, hog y meg szabadítsam ettől a tehertől, ám amint Lavinia meg jelent, hirtelen kinyilatkoztatta, hog y nag yon is akarja az állást. Most pedig azt a küldetést tűzte a zászlajára, hog y teljesen kizárja nővérét a cég ből – mintha a felbukkanása pillanatában ráeszmélt volna, hog y még is törődik a sorsával. Nem csak kötelesség érzetből, nem csak mert fel akart nőni a feladathoz, vag y mert tette, amit kellett. Többről volt szó. Szívén viselte a Basil cég sorsát; ug yanúg y hozzá tartozott, mint a tulajdon teste. Csak el kellett veszítenie ahhoz, hog y ezt felismerje. – Jobb lenne, ha kimennék – súg tam oda Adamnek. – Itt marad. – Még azzal sem bajlódott, hog y lehalkítsa a hang ját. Minden szempár felénk fordult. Ideg esen babráltunk a kezünkkel; Adam és én az eg yik bőrkanapén, Lavinia és Maurice a másikon, miután az üg yvédei óvadék ellenében szabadlábra helyeztették a szélhámost. Ezzel eg yütt úg y tűnt, nem sok választja el az ag yér-katasztrófától: szeme teljesen kivörösödött, eg ész arca kimerülten meg ereszkedett, bőre száraznak és májfoltosnak tűnt. Jócskán volt okunk az ideg esség re. Habár Adam hitte és hirdette, hog y ő veszi át apja helyét, a leg idősebb g yermek, Lavinia hazatérése alapjaiban változtathatott meg mindent. Még most sem lehetett tudni, mivel biztosította be a jövőjét, amíg apja a halálos ág yán feküdt, azt viszont ig en, hog y Lavinia még Adamnél is jobban akarja a munkát. Arthur May, az üg yvéd meg köszörülte a torkát. Hetvenéves veteránként zselével állította be és a füle mög é fésülte hosszú, hullámos, ősz haját, amihez olyan kecskeszakállat viselt,

mint eg y muskétás. Miután már iskolába is eg yütt járt Dick Basillel, azon kevesek közé tartozott, akikben az elhunyt őszintén meg bízott. Eg y hosszú pillanat múltán, amíg meg g yőződött arról, hog y birtokolja az összes jelenlévő fig yelmét, May olvasni kezdett tiszta és tekintélyt parancsoló hang ján, ami eg yértelművé tette, hog y nem tűr ellenkezést. Amikor elért ahhoz a részhez, amelyben Richard Basil vég rendeletének meg felelően és a néhai Bartholomew Basil vég akaratához híven Adam Richard Bartholomew Basil veszi át a vállalat irányítását, Lavinia felpattant a kanapéról és sikítani kezdett. Szavakat nem lehetett kivenni, csak a jajveszékelést, mintha boszorkányság g al vádolták és mág lyahalálra ítélték volna. – Lehetetlen! – köpködte, amikor vég re rátalált a szavakra. – Hog y lehet ez, Arthur? – Meg pördült és Adamre emelte vádló ujját. – Becsaptad! Átvertél eg y haldokló öreg embert! – Nem, Lavinia, ezzel te próbálkoztál. – Adam meg őrizte nyug almát, amit alig tudtam elhinni. Teljesen meg békélt a döntéssel és jövőbeli szerepével, ami miatt eg y héttel korábban még kész lett volna leug rani a Ha’pennyről. – Az a picsa tehet róla! – Nővére most felém mutatott manikűrözött körmeivel. Hevesen dobog ni kezdett a szívem, amiért hirtelen eg y újabb családi vihar epicentrumában találtam mag am. – Őt hag yd ki ebből, Lavinia. Semmi köze ehhez. – Mindig is ilyen voltál, Adam… Folyton ezek a nők irányítottak! Barbara, Maria, most meg ez. Láttam, hog y aludtatok, képzelem, mi folyik köztetek! – Résnyire szűkült a szeme, amitől összerezzentem. – Mi az, nem fekszik le veled, amíg össze nem házasodtok? Csak a pénzedet akarja, Adam, a mi pénzünket, de nem kapja meg . Ne hidd, hog y belőlem is bolondot csinálsz, te kis ring yó! – Lavinia! – robbant ki Adam rémisztően dühös hang on. Úg y pattant fel a kanapéról, mint le akarná tépni a nővére fejét, hog y itt helyben felfalja. Lavinia tüstént elhallg atott. – Apám azért hag yta a cég et rám, mert te elloptál tőle ötmilliót. Vag y már elfelejtetted? – Nem lég y már g yerekes! – Árulkodó módon félrefordította a tekintetét. – Azért adta nekünk a pénzt, hog y befektessük. – Ó, most már nektek adta? Szerencsétlen Maurice-nak még is eg yedül kell elvinnie a balhét, nem ig az, Maurice? Ha Maurice korábban meg tört embernek tűnt, most mintha a szemünk láttára hullt volna darabjaira. – Íg y ig az, Lavinia – folytatta Adam. – Apa azért adta a pénzt, hog y befektessétek. A nizzai villádba, a házad kibővítésébe, azokba a proccos estélyekbe, amiket csak azért adtál, hog y benne leg yél az újság okban, miközben sosem volt alapítványoknak g yűjtöttétek a pénzt. – Eg yáltalán nem íg y történt – jeg yezte meg csendesen Maurice, miközben a fejét rázta

és a szőnyeg re meredt, mintha arról olvasná a szavakat. – Eg yáltalán nem íg y történt. Talán azóta ezt ismételg ette, hog y a rendőrök bevitték kihallg atásra. Vég ül felemelte tekintetét az üg yvédre, hog y ag g ódó és fojtott hang on meg kérdezze: – És a g yerekek, Arthur? Ők szerepelnek benne? Arthur meg köszörülte a torkát és újra felvette a szemüveg ét, hálásan, amiért visszatérhet a lényeg hez. – Portia és Finn fejenként kétszázötvenezret kap a tizennyolcadik születésnapján. Lavinia felkapta a fejét. – És mi lesz velem? A lányával? – Talán lemondhatott a főnyereményről, a cég vezetéséről, de mi van a kettes ajtó mög ött? – Rád hag yta a kerryi nyaralót – felelte Arthur. Még Adam is meg kövült. Arckifejezéséből ítélve ing adozott a nevetés és a szánakozás között, amiért nővére annyit akart markolni, hog y vég ül minden kicsúszott az ujjai közül. – Az a ház eg y koszfészek! – üvöltötte Lavinia. – Eg y patkány sem menne oda nyaralni, nemhog y azon a szemétdombon éljen! Arthur úg y nézett rá, mint aki nem először látja ilyennek, és kezdene beleunni a hisztizésébe. – És mi lesz ezzel a házzal? – Adam örökli. – Ez rohadtul ig azság talan! Nag yapa vég rendelete eg yértelmű: Apa halála esetén a cég engem illet. – Hadd mag yarázzam el… – Arthur May lassan leeng edte a szemüveg ét. – A nag yapád kikötötte, hog y apád halála esetén a vállalatot a leg idősebb testvér örökölje, aki valóban te vag y, Lavinia, csakhog y van itt eg y záradék, amiről talán nem tudsz. E szerint ha a leg idősebb g yermeket elítélik bármilyen bűncselekmény miatt, továbbá ha banki csődöt jelent, a vállalat a sorban következő örökösre száll. Laviniának a szája is tátva maradt. – Véleményem szerint – folytatta Arthur, akinek csillog ó tekintetéből azt lehetett kiolvasni, hog y nag yon is élvezi a helyzetet –, fig yelembe véve a jelenleg folyó jog i eljárást és a még füg g őben lévő továbbiakat, nag y biztonság g al kijelenthető, hog y csődbe mentél. – Jesszusom, Lavinia! – pattant fel hirtelen Maurice. – Azt mondtad, minden rendben lesz. Azt mondtad, van eg y terved. Nem látom, hog y olyan rohadtul működne, vag y te ig en? Feleség e reakciója alapján Maurice csak nag y ritkán vetemedett ilyen kifakadásra. – Jól van, drág ám – felelt Lavinia hig g adt, kimért hang on. – Meg értelek. Ez eng em is meg lepett. Apa a szavát adta, de nag yon úg y tűnik, hog y felültetett. Ő mondta, hog y jöjjek haza. Valahol máshol beszéljük ezt meg . Még meghallanak. – Azzal töltöttem az eg ész napot, az egész nyavalyás napot, hog y zaklattak és mindenféle

kérdésekre kellett válaszolnom… – Jól van, édesem – nyug tatg atta Lavinia ideg esen. – Tudod, mit mondtak, mennyit varrhatnak ezért a nyakamba? – Csak rád akarnak ijeszteni… – Tíz évet. – A férfi hang ja meg remeg ett. – Átlag os esetben ennyi a büntetés. Tíz év. TÍZ ÉV! – üvöltötte feleség e arcába, mintha az még most sem fog ta volna fel, miről beszél. – Tudom, drág ám. – Eg y olyan bűnért, amit nem eg yedül követtem el… – Rendben, drág ám, jól van. – Lavinia feszülten elmosolyodott, miközben férje karja után nyúlt, hog y kivezesse a szobából. – Apa nyilván azért csinálta, hog y ő nevessen utoljára. – Meg remeg ett a hang ja. – Oké, van humorérzékem, de én is fog ok még nevetni. Meg támadom a vég rendeletet – közölte, miután újra összeszedte mag át. – Nincs rá semmilyen jog alapod – közölte vele Adam. – Add fel, Lavinia. Alig ismertem rá a férfira, aki reszketve állt a hídon; a férfira, aki szólni sem mert az apja jelenlétében, és visszavonult a páncélja mög é, amint áthajtottunk ennek a birtoknak a kapuján. Láthatóan Lavinia sem hitt a szemének, leg alábbis úg y nézett rá, mintha meg szállott lenne. Nem mintha ez meg g átolta volna eg y utolsó sértésben: – Mit tudsz te az üzletről? Helikopterekkel röpködsz, az ég szerelmére! Tökéletesen alkalmatlan és érzelmileg fejletlen vag y, hog y meg birkózz ekkora felelősség g el. Csődbe fog od vinni a cég et, Adam. – Próbálta kibillenteni őt az eg yensúlyából, de nem sikerült. A vég én kiviharzott a szobából, a nyomában Maurice-szal, aki, miután felélte maradék energ iáját, árnyékként kullog ott utána. – Nag yon sajnálom, Arthur – fordult Adam az üg yvédhez. – Semmi g ond, öreg cimbora. – Arthur felállt és eltette az iratokat az aktatáskájába. – Kicsit még élveztem is – vallotta be pajkosan csillog ó szemmel. Meg csörrent Adam telefonja. Ag g ódó arckifejezés suhant át az arcán, amint vetett eg y pillantást a kijelzőre, azután félrevonult az eg yik sarokba, hog y fog adja a hívást. Arthur közelebb hajolt hozzám és csendesen meg jeg yezte: – Nem tudom, mit csinál ezzel a fickóval, de csak folytassa. Hosszú ideje nem láttam, hog y valaki íg y a földbe döng ölte volna Laviniát, de arra sem emlékszem, hog y láttam-e már Adamet ilyen határozottnak. Jól áll neki. Elmosolyodtam. Büszke voltam Adamre és arra, amit eg yütt elértünk, nem eg észen két hét alatt. Persze még hosszú út áll előtte – s nem csak a Basil vag y a munkahelyi kötelesség ek miatt. Az ilyen problémák nem múlnak el eg yik pillanatról a másikra, de még két hét alatt sem. Csak azt reméltem, hog y most már meg vannak az eszközei, seg íteni önmag án. Ha nincsenek, mindezzel eg yütt is kudarcot vallottam. – Eg y ideig még biztosan lesz munkád, Arthur – tért vissza Adam a telefonálásból. –

Nig el volt az. Úg y tűnik, Lavinia máris nyélbe ütötte vele az alkut, hog y eg yesítik a Bartholomew-t és a Basilt, azután az eg észet eladják a Mr. Moonak. – A jég krémes cég nek? – döbbent meg Arthur. Adam bólintott. – Kidolg oztak minden részletet. Be akarták jelenteni, mihelyt Lavinia átvette az irányítást. Arthur vég ig g ondolta a dolg ot, azután elnevette mag át. – Akkor az apád tényleg bevitte a bozótosba, és szerintem még élvezte is. – Elkomolyodott. – Lavinia természetesen felhatalmazás nélkül cselekedett, s miután nincs részesedése a Basilben, az eg ész eg yezség semmit sem ér… kivéve persze, ha te is akarod. Adam meg rázta a fejét. Arthur elmosolyodott. – Akkor Nig el most nem lát a pipától. – Kezdem meg szokni a pipás Basileket. – Talán nem szívesen hallod ezt, Adam, de apád büszke lenne rád. Persze nem mondaná ki, inkább a halál, de büszke lenne. Nekem elhiheted, kölyök, hog y nag yon büszke lenne. Mindig azt mondta, hog y nem akarod a cég et, de én… – Feltartotta a kezét, hog y g átat vessen Adam tiltakozásának. – Én akkor is úg y érzem, tudnod kell, milyen keményen dolg oztunk az elmúlt hónapokban, amíg g ondoskodtunk a sorsáról. Hidd el, hog y ő neked szánta a cég et. Adam hálásan bólintott. – Hiányozni fog neked, Arthur. Meddig is voltatok barátok? – Hatvanöt csodálatos évig . – Arthur szomorúan elmosolyodott, mielőtt kuncog ni kezdett. – Kit akarok hülyíteni? Én leszek az eg yetlen, aki hiányolni fog ja a vén g azembert. Adamre néztem, ahog y zsebre vág ott kézzel állt menő öltönyében, a ház ősi kandallójánál, felette a nag yapja portréjával. Szembeötlött a hasonlóság . Csodálatosan festett. Összeakadt a tekintetünk, amitől a szívem zakatolni kezdett, a g yomrom tótág ast állt, még sem tudtam levenni róla a szemem, csak azt reméltem, hog y nem olvas a g ondolataimban. – Szóba került, mit csináltam itt azelőtt, még g yerekkoromban. Lelkesen bólog attam, amiért először szólalt meg . A saját hang omban már nem bíztam. – Dél van – nézett az órájára. – Van még nég y óránk a világ osság ból, azután visszamehetünk Dublinba. Szóval, kezdhetjük? Bólintottam. Minél tovább sajátíthattam ki mag amnak, annál jobb. Abban a nég y órában ízelítőt kaptam abból, milyen lehetett az élet az Avalon Manorben. Csónakáztunk a befag yás határán álló tavon, és azt ettük, amit Maureen csomag olt nekünk:

uborkás szendvicset és frissen facsart narancslevet, mert g yerekkorában is ezt kapott. Ezután felültünk eg y g olfkocsira, hog y körbevezessen a kétezer holdas birtokon. Ag yag g alambot lőttünk és íjászkodtunk, meg mutatta, hová járt pecázni, a leg több időt még is a csónakházban töltöttük, ahol takarókba burkolóztunk és flaskából ittuk a whiskyt, amíg elnéztük a tó felett lebukó napot. Felsóhajtott, hosszan és elg yötört hang on. Felé fordultam. – Képes leszek rá? Fejemben ott rajzottak az önseg élyező könyvek szavai és frázisai, de vég ül félresöpörtem őket és meg állapodtam a leg eg yszerűbb válasznál. – Ig en. – Semmi sem lehetetlen, ig az? – Leg alábbis a leg több dolog . – Azután, inkább csak mag amnak: – De azért nem minden. – Mint? Mint te és én.

23 Hogyan készüljünk fel a búcsúra

A késő délutáni sötétség kezdett leereszkedni, és néhány varázslatos óra után, amíg úg y érezhettem, mintha csak ketten lennénk a világ on, tompa puffanással visszazuhantam a földre. Eljött az ideje, hog y elinduljunk Dublinba. Pat vezetett; meg hitt csendben autóztunk. Tettünk néhány kísérletet az ártatlan cseveg ésre, de valahányszor újra ránk borult a csend, g örcsbe rándult a g yomrom. Eg yre közelebb került Dublin, eg yre közelebb a születésnap és az elválás. Mozg almas két hét telt el, mielőtt észrevettük volna. Életem két leg izg almasabb hete, ami most csak úg y vég et ért. Persze ez nem jelentette, hog y többé nem látjuk eg ymást, de többé már semmi sem lehet ug yanilyen, ilyen bensőség es. Örülnöm kellett volna, ünnepelnem – amikor találkoztunk, vég et akart vetni az életének, most pedig a leg jobb úton járt afelé, hog y mag ára találjon. Ha kicsit is törődöm vele, nem akarhatom, hog y újra szükség e leg yen a támog atásomra. Pat lehajtott az autópályáról és a városközpont felé tartott. – Hová meg yünk? – ültem fel. – Fog laltam eg y szobát a Morrison Hotelben – felelt Adam. – Közelebb van a városházához. Azt g ondoltam, íg y eg yszerűbb. Éreztem, ahog y meg feszül a mellkasom, ahog y máris beüt a pánik. Különválunk, tábort bontunk. Nag y leveg ő. Nag y leveg ő. Belég zés, kilég zés. Úg y tűnt, a különválás őt nem ag g asztja annyira, mint eng em. – Még nem járt le az időm. Maradt eg y teljes napom, és nag yon téved, Adam, ha azt hiszi, hog y korábban meg szabadul tőlem. Ott fog ok aludni a kanapéján. Elmosolyodott. – Jól vag yok. Úg y is festett. – Most talán íg y érzi, de mindketten tudjuk, milyen g yorsan változnak a dolg ok. Emellett még nag yon hosszú út áll mag a előtt. Tudja, ez még csak a kezdet. Eg yszer tényleg el kell mennie eg y szakemberhez. – Úg y lesz – felelte eg yszerűen. Jókedvűnek tűnt. – Ez nem vicces, Adam. Csak mert Maria eljön a partijára, még nincs minden rendben. Rag aszkodom hozzá, hog y maradjak az eredeti meg állapodás szerint. – Két eg ymásból nyíló szobát fog laltam mag unknak. – Elmosolyodott. – És kösz az emlékeztetőt. Zavartan köszörültem meg a torkom.

– Én… nem akarom meg rémíteni, csak… tudja, fel kell készülnünk minden eshetőség re. – Újra belém villant, hog y inkább én vag yok az, akinek fel kellene készülnie. Miután meg érkezünk a Morrison Hotelbe, eg yenesen felkísértek a leg felső szintre, ahol Adam kivette a tetőtéri lakosztályt. – A kilátás, ahog y parancsolta – mutatott körbe büszkén a londiner. A teljes falat elborító üveg ablakokhoz léptem. Szobánk a Liffey-re tekintett, és közvetlenül az ablakunk alatt húzódott a díszesen kivilág ított Ha’penny Bridg e, amelynek fényei visszaverődtek a folyó tükrén. Ahog y visszafordultam Adamhez, fejemben ott harsog ott a vészcseng ő, de próbáltam nem elárulni mag am. – Elég edett? – kérdezte Adam. – A szobáink nem is nyílnak eg ymásba – jeg yeztem meg . – Nem – nevetett. – Van köztük eg y étkező, eg y konyha és eg y nappali. – A szemembe nézett. – Azt hittem, tetszeni fog . Életemben nem jártam még ilyen fényűző lakosztályban – bár életemben összesen csak két lakosztályban járt, mindkétszer Adam jóvoltából. – Elképesztő – bólintottam. Leszámítva a kilátást. Későn érkeztünk a hotelbe; eg yikünk sem kívánt már mást, csak rendelni valamit a szobapincértől, azután a hatalmas kanapén terpeszkedve nézni a g ig antikus plazmatévét. Könnyednek és fesztelennek éreztem mag am Adam társaság ában, pedig semmi olyan nem csináltam, amit ne tettem volna meg Barryvel is. Teljesen feloldódtam, és ami a hab a tortán: vele nag yon, de nag yon szívesen lefeküdtem volna. Barry kapcsán sosem buzog tam ennyire. Eleinte édesnek találtam a bizonytalankodását, idővel azonban kezdett bosszantani. Határozott, férfias és biztos kezeket akartam mag amon, és felbőszített, mekkora hiányérzet marad bennem – ő már kifúltan és kielég ülten zihált mellettem, míg én be se meleg edtem. Eleinte még elment a dolog , de túlság osan is hamar rutinszerűek lettek az eg yüttléteink. S ekkor még eg y éve se voltunk házasok. Beleg ondolni se mertem, milyen lesz harminc év után. Adam ug yanakkor… éreztette velem, hog y élek. Elbódított és meg szédített. Lehetett bármekkora a kanapé, mi a közepén ültünk, eg ymás szoros közelség ében. Úg y éreztem mag am, mint eg y szerelmes bakfis – eg yszerre fag ytam le és öntött el a meleg ség . A közelében voltam! Ha összeért a könyökünk, láng ra lobbant mindenem. A filmre se tudtam fig yelni. Túl boldog voltam, túl eleven, túl felajzott ahhoz, hog y koncentráljak. Túlság osan is átéreztem közelség ét, csupasz lábát közös zsámolyunkon, izmos testét a meleg ítőalsóban és a pólóban, ahog yan felém dőlt, meg dermesztett s ug yaníg y meg is perzselt. Féltem levenni a szemem a tévéről. Féltem ránézni, nehog y felismerje a nyilvánvalót, nehog y meg lássa és rádöbbenjen: bizalmasa, aki kirántotta a kétség beesés sötét mélység eiből, titokban arról ábrándozik, hog y leráng atja róla a nadrág ot és itt a kanapén a

mag áévá teszi. Csak a szemem sarkából vetettem rá eg y lopott pillantást: a tévére tapadt, teljesen belefeledkezett a műsorba, kezével g épiesen adag olta mag ának a pattog atott kukoricát. Még eg y g yors pillantás: a kukorica eltűnt telt ajkai mög ött. Nag yot nyeltem. Kapkodva ittam eg y kortyot. – Meg yek, lezuhanyozom. – Hirtelen a zsámolyra tette a tálat és elhag yta a szobát. A hatalmas kanapé még inkább annak tűnt, hog y eg yedül maradtam, s ettől még ostobábbnak éreztem mag am. A kezembe temettem arcomat és a homlokommal többször eg ymás után meg fejeltem felhúzott térdemet, hog y emlékeztessem rá mag am: a férfi, akire rög eszmésen áhítozom, meg esküdött arra, hog y öng yilkos lesz, ha a harmincötödik születésnapjára nem szerzi vissza a barátnőjét. A barátnőjét. Ez a születésnap lesz holnap. A leg utolsó dolog , amire vág yik, hog y velem szexeljen. Vissza kellett rázódnom a szerepembe. Teljesen elfelejtettem, kit is játszom. Letettem a pezsg őspoharat és hirtelen zavarban éreztem mag am, mintha én lennék az utolsó vendég , miközben a parti rég vég et ért, csak nekem ennyi időbe telt meg érteni. Feleg yenesedtem. Láng olt az arcom a szég yenkezéstől, hog y mikre g ondoltam és milyen önző módon viselkedtem – arról nem is beszélve, milyen veszélynek tettem ki Adamet ebben az ing atag állapotában. Lábujjheg yen a hálószobájához osontam és az ajtóra tapasztottam a fülem. Arra számítottam, hog y viszonthallom a szokásos fojtott zokog ást, de csak a zuhany csobog ott szag g atottan, ahog yan testével útját állta és szerteszét szórta a vízcseppeket. Könnyek sehol. Elmosolyodtam. Készen állt; most már csak Maria tönkre ne teg ye az eg észet. Áttipeg tem a tömött szőnyeg en, levetkőztem a lefekvéshez, és hívtam Amelia számát. Az elmúlt napokban annyira lefog lalt a saját életem, hog y eszembe sem jutott meg kérdezni, hog y van. A telefon csak csörg ött és csörg ött, míg vég ül Amelia kifúltan felvette. – Honnan jössz, eg y ultramaratonról? – viccelődtem fáradtan. Próbáltam eg y kicsit felvidítani mag am. – Nem, bocs, én csak… ö… – Kuncog ni kezdett. – Bocs. Jól vag y? Mármint… mi van veled? Összeráncoltam a homlokomat és fülelni kezdtem a háttérzajokra. – Halló? – kérdezte. Mintha sustorg ást hallottam volna. – Ki van ott veled? – Velem? – Ig en, veled. – Elmosolyodtam. – Csak… Bobby. Tudod. Seg ít a… tudod. A keresésben. A háttérből horkanás hallatszott. – Kenmare-ben vag ytok? – Nem. Eg yelőre lemondtunk róla, inkább… tudod, más irányba indultunk el. – Újra kuncog ni kezdett. – Christine… tudod, hog y most nem beszélhetek.

Elnevettem mag am. – Ig en, kezdtem g yanítani. Csak tudni akartam, hog y minden rendben van-e. Amelia hang ja hirtelen kitisztult. – Tudod, az a leg furább az eg észben, hog y ig en. Tényleg minden rendben. – Az jó. – Hát veled? Tudom, hog y holnap lesz a… a szülinap. Adam hog y bírja? – Ig azán remekül. – Kihallottam hang omból a reszketést. – Majd holnap beszélünk. Most leteszem, csak folytassátok a… keresést. Letettem és kezeim közé fog tam a fejem. Amikor felnéztem, Adamet láttam az ajtóban, amit éjszakára mindig nyitva hag ytam, hog y hallhassam. Csöpög ött róla a víz, bár a dereka köré törülközőt kerített. Még az orra és az álla is csöpög ött, mint aki szó szerint úg y rontott ki a zuhany alól. Most szórakozottan törölg ette arcát, ujjaival hátrafésülte és lesimította a haját. Miközben eg yre többet mutatott meg izmos testéből, szég yentelenül meg bámultam. Felhatalmazva éreztem mag am rá, ha eg yszer ő bukkant fel az én ajtómban. Próbáltam kitalálni, mit mondjak. Jól van? Miben segíthetek? Nem, ez íg y túl hivatalos. Inkább nem mondtam semmit, csak álltam az alsóneműmben – bámultam és bámultak. Azután hirtelen, nag yon hirtelen, a két hét alatt most először átlépte a küszöböt, átlépett az ő világ ából az enyémbe. A szobámban termett és felém jött, kezébe fog ta az arcomat, és lenézett rám, miközben a vízcseppek lehulltak a bőrömre. Ajkai az enyémre tapadtak és íg y maradtunk eg y hosszú, g yönyörűség es pillanatig , mintha a szánk eg y örökkévalóság ra összeforrt volna. Féltem, hog y elhúzódik és úg y dönt, az eg ész csak tévedés, de ő a nyelvével szétválasztotta ajkaimat és a számba furakodott. Vég ül, amikor már azt hittem, hog y húzódik el, átfontam a karommal és közelebb húztam mag amhoz. Szédeleg tem, és az érzések úg y rajzottak bennem, mint az izg atott küldöncök, akik alig várják, hog y minden porcikámmal meg osszák a hírt. Szó szerint elaléltam, miközben minden érzékem kiélesedett, ami elég g é bizarr állapot. Az ág yhoz vezettem. Ahog y lefeküdtünk, összezárta ajkait és felnyitotta a szemét. Rám mosolyog ott, visszamosolyog tam. Azután folytattuk. Még kétszer. Ahog y Adam alattam szuszog ott, karjával a testem körül, a fejem eg yütt emelkedett és süllyedt mellkasával. Vég telenül elég edettnek és álmosnak éreztem mag am. Valami a szívverésében, a lég zésében, a létezésében seg ített ellazulni minden éjjel, amikor közös szobán osztoztunk. A Hogyan csendesítsük el elménket és aludjuk ki magunkat erről elfelejtett említést tenni: szeressünk bele eg y g yönyörű pasiba és hallg assuk a szívverését. Adam seg ített ellazulni, amíg el nem nyomott az álom. Amint lehunytam a szemem, a lakótelepen voltam Mag uire nyomozóval, csak az emeletes ház helyét ezúttal a düledező Avalon Manor fog lalta el. Sárg a szalag vette körül az

épületet, és Simon a tetőn állt. Mag uire nyomozó kerített nekem eg y létrát, hog y felmászhassak, én azonban tiltakoztam, mert csak eg y rövid ruhát viseltem és nag yon fújt a szél. Vég ül még is felmásztam, s ahog y a szél felfújta a ruhát a csípőmre, odalent mindenki nevetett. Elfelejtettem bug yit venni, hiszen csak az imént szexeltem Adammel, amit meg is mondtam nekik. Odalent láttam Mariát is, aki eg yetértett a többiekkel, hog y le kellene tartóztatni közszeméremsértésért. Mindenki íg y g ondolta, még Leo Arnold is, aki Maria mellől nézett. Mag uire nyomozó meg nyug tatta őket, hog y le fog tartóztatni, de előbb meg kell mentenem Simont. Felkiáltott nekem a létrára, hog y alkut kínáljon: ha meg mentem Simont, talán nem tartóztat le, de közben ő is nevetett. Gúnyt űzött belőlem, még is bólog attam, íg y nyélbe ütöttük az eg yezség et. Azután csak másztam és másztam felfelé, de nem jutottam sehová, miközben odalent tovább nevettek rajtam, ahog y a ruhám folyvást feldag adt és mindent meg mutatott. A létra hirtelen elkezdett hátrafelé dőlni. Ahog y felnéztem, Simont láttam a tető szélén: potyog tak a könnyei és ug yanazzal az arccal nézett rám, mint akkor éjjel. Láttam rajta, hog y eng em fog okolni, ha nem jutok el hozzá és ezért meg hal. Mag uire, Maria és Leo már g urult a nevetéstől. A létra teljesen meg vadult, ide-oda leng ett – hol közelebb került Simonhoz, hol meg g ondolta mag át és visszakozott, én pedig semmit sem tehettem azért, hog y meg álljon. Azután ott termett Adam is, rajtam és a kudarcomon szörnyülködött, miközben azt kívánta, bár soha ne találkoztunk volna. Meg is mondta mindenkinek – utoljára még hallottam, mielőtt a létra teljesen hátradőlt, hog y sikoltva zuhanni kezdjek. Hirtelen felriadtam. Az órára néztem és láttam, hog y alig húsz percet aludtam. – Mi az? – morog ta Adam. – Semmi. Karja szorosan átölelt, mellkasa emelkedett és süllyedt, íg y újra elszenderedtem. Visszatértem a lakótelepre, ezúttal az ig azira, ahol pezsg ett az élet: a lakásokból kiszűrődött a mindennapi élet zaja, ahog y mindig is lennie kellett volna. Simon mellettem állt, eg y banánt tartott a kezében, amit a konyhai pulton álló g yümölcskosárból vett el. Épp azt akarta bemesélni nekem, hog y eg y pisztoly. Olyan g yorsan beszélt, hog y a szavai eg ymásba folytak és teljesen értelmetlenné váltak, én valahog y még is meg értettem. Miután befejezte a hablatyolást, letette a pisztolyt a pultra. Meg könnyebbülten sóhajtottam fel és a tekintetemmel keresni kezdtem Mag uire nyomozót, de sehol sem láttam. Vártam, hog y a rendőrök átveg yék az irányítást – hiszen én elvég eztem a munkámat, meg tettem, amit tudtam, lebeszéltem a tervéről! –, még sem jött senki. Hová tűnt mindenki? Meg könnyebbültem, ug yanakkor eg yre jobban szorong tam, szívem vadul vert a mellkasomban. Simon elveszettnek és elcsig ázottnak tűnt az incidens nyomán. Tudtam, hog y mondanom kellene valamit, kitöltenem ezt a feszült csendet. – Most már hazamehet, Simon, haza a lányokhoz.

Amint kimondtam, tudtam, hog y hibáztam. Mindvég ig azt hajtog atta, hog y ez a lakás az otthona, amit meg próbáltak elvenni tőle. Mást sem akart, mint visszatérni a családjával az otthonba, amire oly sokáig g yűjtött, amit a feleség ével eg yütt vásárolt és amit a g yermekeire akart hag yni – az első közös lakásukba. A szoba hirtelen üressé, szürkévé és lakatlanná vált, amint rádöbbentem, hog y mindvég ig az otthonában voltunk. Rosszul tettem, hog y ezt kimondtam. Amint rám nézett, tudtam, hog y szörnyű hibát követtem el. Felkapta a banánt, ami feg yverré változott. – Ez az otthonom. – Meg húzta a ravaszt. Amikor felébredtem, a szavak még ott visszhang oztak a fülemben. Szívem a mellkasomban zakatolt. Adam már nem alattam feküdt, hanem mellettem az ág yban, és az óra hajnali nég yet mutatott. Felültem, izzadtan és rag acsosan az álomtól, a páni rémülettől és retteg éstől, melynek az emléke is g örcsbe rántotta eg ész testemet. Az éjjeliszekrényen fekvő jeg yzettömb után nyúltam és körmölni kezdtem. El kellett mennem. Majd elmondom. Viszlát később. Aláírásnak oda akartam kanyarítani eg y „puszi”-t, de meg g ondoltam mag am. Nem szerettem volna, ha azt hiszi, hog y rá akarok akaszkodni, és ahhoz is túl sok időt veszteg ettem el, hog y most ezen ag yaljak. Talán visszaérek, mielőtt még felébred. Felkeltem, mag amra dobtam némi ruhát, és hamarosan már a recepción vártam a taximat. Húsz perccel később értem a kórházba. Berontottam az előtérbe, ahol a biztonság i őr az arckifejezésem láttán jobbnak vélte, ha áteng ed. Szerencsére Ang ela volt szolg álatban. – Mi a baj, Christine? – Az én hibám volt. – Könnyek szöktek a szemembe. – Nem mag a tehet róla, ezt már meg beszéltük. – Meg kell mondanom neki. Most már emlékszem. Meg kell mondanom, mennyire sajnálom. – Próbáltam félretolni az utamból, de Ang ela visszatartott. – Nem meg y sehová, amíg le nem nyug szik, oké? – Határozott hang on beszélt. Eg y nővér kinézett a szobájából, hog y lássa, ki hang oskodik. Nem akartam jelenetet rendezni, ezért eg y szemvillanás alatt lehig g adtam. Simon ág yánál ültem. Amíg Tipperaryben jártam, lekapcsolták a léleg eztetőg épről, de továbbra is az intenzíven ápolták. Seg ítség nélkül léleg zett, de a szemét még most sem nyitotta ki, ahog yan az öntudatát sem nyerte vissza teljesen. Reszketett a kezem, ahog yan az akkor éjjel kimondott szavak – amelyeket valahog y elfelejtettem, valahog y kizártam a tudatos g ondolataimból – újra ott visszhang oztak a fejemben, g únyt űztek belőlem, eng em okoltak és vádló ujjal mutog attak rám. – Azért vag yok itt, Simon, hog y bocsánatot kérjek. Most már emlékszem, mit mondtam

akkor. Mag a talán mindvég ig emlékezett rá és leg szívesebben az arcomba üvöltötte volna, de most már én is emlékszem. – Szipog ni kezdtem. – Letette azt a pisztolyt. Hag yta, hog y hívjam a rendőröket. Meg könnyebbült, eg észen másmilyennek tűnt. Ettől én is meg könnyebbültem, annyira boldog voltam, hog y nem öli meg mag át, csak hirtelen nem tudtam, mit mondjak. Nem sok idő telt el, talán csak öt másodperc, még is annyira hosszúnak tűnt. Attól féltem, meg int mag ához veszi a feg yvert. – Összepréseltem a szemem, és a könnyek vég ig pereg tek az arcomon, ahog y újra láttam mag am abban a lakótelepi konyhában. „Minden rendben, Simon – ismételtem. – A rendőrök már úton vannak. Ők majd hazaviszik a feleség éhez és a lányaihoz.” Hirtelen minden meg változott. Attól, amit mondtam, ig az? Haza. Azt mondtam, hazaviszik, pedig eg ész idő alatt másról sem beszélt, csak hog y ez az otthona, amit elvettek mag ától. Odafig yeltem, Simon, tökéletesen meg értettem, még is… a vég én elbotlottam. Hibát követtem el, és annyira sajnálom… Meg akartam fog ni a kezét, de úg y éreztem, tolakodás lenne a leg kisebb érintés is. Nem vag yok a barátja, nem vag yok a rokona, csak eg y ideg en, aki kudarcot vallott a meg mentésében. – Helytelen lenne, vég telen nag y önzés, azt sug allni, hog y oka van annak, amit tett, hog y bármi jó is származhat belőle, de miután elveszítettem, annyira kétség beesetten ig yekeztem, nehog y még eg yszer ug yanebbe a hibába essek, hog y minden létező dolg ot elkövettem eg y másik ember meg mentése érdekében. Ha akkor nem vallok kudarcot, vele talán sosem sikerült volna. Szeretném, ha tudná ezt. – Adamre és a vele töltött éjszakára g ondoltam, miközben halványan elmosolyodtam. Hosszú ideig ültünk néma csendben, amikor hirtelen sípolva életre kelt az ág y mellé állított monitor. Először ledermedtem, azután felpattantam. Ug yanekkor Ang ela meg jelent és akcióba lendült. – Én csak beszéltem hozzá – védekeztem rémülten. – Mit csináltam meg int? – Nem csinált semmit. – Amint berontott az ajtón, utasításokat hadart eg y másik nővérnek, mielőtt visszafordult hozzám. – Nem csinált semmit, ne hibáztassa folyton mag át. Örülök, hog y itt volt vele. Most menjen. A nővérek lázas sietség g el ténykedtek, míg én eljöttem. Simon Conwayt aznap éjjel halottnak nyilvánították.

24 Hogyan dagonyázzunk a kétségbeesésben

Fél hatra tértem vissza a Morrison Hotelbe, kimerülten és teljesen mag am alatt. Mást se akartam, csak visszamászni az ág yba Adam meleg és erős teste mellé, biztonság ban érezni mag am, újra feltöltődni az örömmel és szerelemmel, hittel és jóság g al. Eg yedül erre vág ytam, de mire beléptem a lakosztályba, ő már fent volt. Elmosolyodtam és szárnyalt a szívem, a jelenléte önmag ában felért eg y hatásos orvosság g al, ám ahog y meg láttam az arckifejezését, azonnal lehervadt a mosolyom és meg szólalt a vészcseng őm. Jól ismertem a meg bánást, épp eleg et láttam a tükörben, kezdve azzal a nappal, hog y hozzámentem Barryhez. Felkészültem és meg acéloztam a szívem; leeng edtem a rostélyt és vártam a támadást. A jég királynő bezárkózott az erődjébe. – Sírtál – hallottam. Belenéztem az előszobai tükörbe és láttam, hog y kész romhalmaz vag yok. Csak mag amra ráng attam a ruhákat és nem fésülködtem meg , nem viseltem sminket, az orrom kipirosodott, bőrömet is kicsípte a hideg . Nem épp az a meg jelenés, amelynek láttán minden férfi elolvad. Már épp beszéltem volna Simonról, amikor meg történt. Eg y pillantással kezdődött, s én tudtam, mielőtt eg yetlen szót szólt volna. Nyomban mocskos emberi lénynek éreztem mag am, aki kihasznált eg y mag atehetetlent – máris azt vártam, mikor ér vég et a kínos pillanat, hog y összeszedhessem a holmim és hazakullog hassak Clontarfba. Hát semmit sem tanultam a Simon Conway-incidensből? Még is mit műveltem itt Adammel? Láthatóan teljesen mag ába zuhant. Sikerült lerombolnom mindent, amit nag y nehezen felépített mag ában; sikerült összezavarnom és önutálatot ébresztenem benne. Vajon elég g é hazavág tam ahhoz, hog y eg yenest az ablakunk alatt fénylő hídra rohanjon? De akkor hog yan hag yhatnám most itt? Ebben az állapotban? Még ha arra is kér, hog y távozzak? – Én… nem lett volna szabad… nekem nem lett volna szabad… – próbálkozott. – Vállalom a teljes felelősség et mindenért. – Kihúzta mag át. – Bocsáss meg , Christine. Nem lett volna szabad… idejönnöm múlt éjjel. – Nem, nekem kellett volna odafig yelnem. – Nag yot nyeltem, és erőtlennek éreztem a hang om, mintha nag y távolság ból érkezne. – Neked ott van Maria, a nag y parti, a nag y nap és a nag y hír, amit meg akarsz osztani a világ g al. Nem törődhetsz mindennel – mentettem fel a felelősség alól. – Felejtsük el ezt az eg észet, kérlek, bocsáss meg . – Mellkasára fektettem a tenyerem, ahog y elcsuklott a hang om. – Teljes szívemből bocsánatot kérek, amiért… – Önző módon a saját érzéseimre gondoltam ahelyett, hogy az övéivel törődtem volna?

Szomorúnak tűnt. – Hibát követtem el. – Próbáltam felemelni az állam, de hog y is tehettem volna, amikor annyira esetlennek éreztem mag am? – Sajnálom – ismételtem jobb híján, mialatt kapkodva visszavonultam a hálószobába. – Nem akarlak itt hag yni, nehog y… – Jól vag yok. – Kimerültnek és elcsig ázottnak tűnt, még is hittem neki, és a jelenlétemmel már különben sem használtam. Meg kellett kockáztatnom, hog y mag ára hag yjam. – Később látlak? – kérdezte. – A partin? Meg dermedtem. – Még mindig azt akarod, hog y elmenjek? – Persze. – Erre semmi szükség , Adam… – Azt akarom, hog y ott leg yél – jelentette ki, én pedig rábólintottam. Ha Maria teljessé teszi a képet, úg ysem lesz szükség e rám, bármit g ondoljon most. Erőt vettem mag amon és visszafojtottam a könnyeimet, amíg haza nem értem. Bebújtam az ág yba és nem vettem tudomást a telefonról, az ajtóról, a külvilág ról. Fejemre húztam a takarót és azt kívántam, bár visszacsinálhatnám az eg észet, de még erre sem tudtam teljes szívemből vág yni, annyira jó, annyira hihetetlenül jó volt az elmúlt éjszaka. Olyasmi, amit még sosem éltem át; sokkal több pusztán jó szexnél. Adam g yeng éden és szeretettel ölelt mag ához, még is olyan határozottan és mag abiztosan, mint aki tudja, hog y íg y természetes; mintha nem lenne helye a habozásnak, az óvatos csókoknak és érintéseknek. S ha bennem meg is fog almazódott a kétely, elég volt eg y pillantás, eg y csók, hog y én is tudjam: ez a leg helyesebb és leg természetesebb dolog a világ on. Távolról sem olyan, mint az eg yéjszakás kalandok – olyan meg hitten bújtunk eg ymáshoz, mintha közös múltunk tényleg jelentene valamit, mintha már néma íg éreteket tennénk a jövőre nézve. Vag y csak Adam ennyire érti a dolg át, én meg tiszta hülye vag yok. Talán üg yet sem vetettem a telefonra és az ajtóra, de ez még nem jelenti, hog y bárki is bajlódott volna a keresésemmel. Tudom, mert meg néztem. A párnám alatt tartottam a telefont, s miközben tüntetően nem vettem tudomást senkiről, időről időre ellenőriznem kellett, kiről nem veszek tudomást. Hát senkiről. Ig az, vasárnap reg g el a leg többen ág yban maradnak és élvezik a családi örömöket, eszükbe sem jut SMS-eket írni. Még Adamnek sem, akivel két hete most először váltunk külön. Rettenetesen hiányzott, mintha eg y lyuk tátong ana az életemben. Meg szólalt a cseng ő. Repestem a g ondolatra, hog y Adam áll az ajtóban, és a tenyerén – vag y ami még jobb, eg y vízililiomon – felkínálja nekem a szívét, miközben a lelkem mélyén pontosan tudtam,

hog y Adam többé nem jön el hozzám. A cseng ő újra meg szólalt, amit, ahog y íg y jobban beleg ondoltam, különösnek találtam. A családomat és a közeli barátaimat leszámítva senki sem tudta, hog y itt lakom, a leg több barátomat pedig lefog lalta újdonsült családja vag y másnaposság a – hacsak nem Amelia jelentkezett. Előző este nyilván kihallotta a telefonból szomorúság omat; nem lettem volna meg lepve, ha ő áll az ajtóban, a kezében két kávéval és eg y zacskó muffinnal, hog y jobb kedvre derítsen. Máskor is meg tette már. A cseng ő újra meg szólalt, én pedig , ahog y kezdtem beleélni mag am a kávé és a lelki támasz lehetőség ébe, ledobtam mag amról a takarót, még azzal sem törődtem, hog y nézek ki, csak elvonszoltam mag am az ajtóhoz. Abban a reményben tártam ki, hog y meg látom a vállat, amelyen kisírhatom mag am – erre szembe találtam mag am Barryvel. Amikor meg látott, nálam is meg lepettebbnek tűnt, pedig előtte nég yszer is meg nyomta a cseng őg ombot. – Nem hittem, hog y itt leszel. – Tetőtől talpig vég ig mért. Szorosabbra vontam mag amon a kardig ánt. – Akkor miért nem szálltál le a cseng őről? – Nem tudom. Ha már eg yszer eljöttem idáig … – Meg vonta a vállát. Újra vég ig mért, noha láthatóan nem tettem rá nag y benyomást. – Szörnyen nézel ki. – Mert szörnyen is érzem mag am. – Ki mint veti ág yát… – jeg yezte meg g yerekesen. Forg atni kezdtem a szemem. – Mi van a dobozban? – Csak néhány holmid. Sokkal inkább tűnt szánalmas ürüg ynek, hog y átjöjjön és zaklasson. Néhány rég elhasznált telefon töltője, fülhallg atók, üres CD-tokok. – Tudtam, hog y ezt szeretnéd. – Félresöpörte a szemetet, hog y felfedje anyám ékszerdobozát. Könnyekben törtem ki, az arcomhoz kaptam mindkét kezem, mire hátrahőkölt és nem tudta, mit csináljon. Korábban az ő feladata volt, hog y meg vig asztaljon, az enyém pedig , hog y eng edjem, hog y akarjam, erre most csak álltunk, mint két ideg en. Talán még két ideg en is kedvesebb lett volna eg ymáshoz, mint hog y én bőg jek, ő meg nézze. – Köszönöm – szipog tam, miközben próbáltam összeszedni mag am. Elvettem tőle a dobozt, míg ő tovább állt, feszeng ett, és nem tudta, mit csináljon. Most, hog y már semmi sem fog lalta le a kezeit, esetlenül játszott velük. Azután hirtelen zsebre vág ta őket. – Még csak azt akartam mondani… – Ne, Barry, kérlek szépen, ne – állítottam meg erőtlenül. – Nem hiszem, hog y képes vag yok elviselni eg yetlen szót is. Sajnálom, tudod… őszintén sajnálom, sokkal jobban

sajnálom, mintsem képzelnéd, hog y fájdalmat okoztam neked. Rettenetes dolg ot tettem, de akkor sem kényszeríthetem mag am, hog y úg y szeresselek, ahog yan meg érdemelnéd. Mi nem vag yunk eg ymáshoz valók, Barry. Nem tudom, hog yan mondhatnám még el, mennyire sajnálom, de azt se tudom, mi mást tehettem volna. Maradtam volna? Hog y nyomorulttá teg yem mindkettőnket? Jesszusom… – Meg töröltem kivörösödött szemem. – Tudom, hog y én tehetek mindenről. Sajnálom, Barry, oké? Nag yot nyelt és hosszú ideig hallg atott, mialatt felkészültem rá, hog y hozzám vág ja a leg bántóbb dolg ot, amit csak ki tud találni. – Én csak azt akartam mondani, hog y sajnálom – mormolta. Ez meg lepetésként ért. – Pontosan mit is? – Kezdett eluralkodni rajtam a harag , még ha próbáltam is elfojtani. – Hog y összetörted Julie kocsiját? Hog y lepucoltad a közös számlánkat? Hog y sérteg etted a barátaimat? Tudom, hog y meg bántottalak, Barry, de én akkor sem ráng attam bele másokat. Félrekapta a tekintetét. Mintha minden meg bánás elpárolg ott volna belőle. – Nem, nem ezt bánom – csattant fel dühösen. – Ezeket eg y percig se bánom. Nem hittem el, hog y van képe hozzá. Gyorsan összeszedte mag át. – Azt az üzenetet sajnálom. Nem kellett volna azt mondanom, amit. Rosszul tettem. A szívem nag yot dobbant. Csak arra az üzenetre g ondolhatott, amit nem hallottam, amit Adam hallg atott és törölt le. – Melyiket, Barry? Mert küldtél néhányat… Nag yot nyelt. – Amelyik az anyádról szólt, oké? Nem kellett volna azt mondanom. Bántani akartalak, amennyire csak emberileg lehetség es. Tudom, hog y ez a leg nag yobb félelmed, ezért… Elhallg atott, míg én próbáltam befejezni a mondatot. Eg y hosszú pillanat után leesett, majd rádöbbentem, hog y eg ész idő alatt tudtam. Van, amikor tudunk is valamit, meg nem is. – Azt mondtad, leg jobban tenném, ha meg ölném mag am, ahog y Anya tette. – Meg reszketett a hang om. Volt benne annyi tisztesség , hog y szég yenkezzen. – Bántani akartalak… – Nos, sikerült volna. – Szomorúan g ondoltam bele, hog y Adam hallg atta le ezt az üzenetet. Tehát mindvég ig tudta, hog y anyám vég zett mag ával; hog y a leg sötétebb pillanatokban, amikor mindenki azt mondta, mennyire hasonlítok Anyára, én azért ag g ódtam, hog y talán túlság osan is. Eg y apró titok, amit meg osztottam a férjemmel – s ami azután is kísértett, hog y már tudtam, e tekintetben eg yáltalán nem hasonlítok az anyámra. Ő eg ész életében küzdött a súlyos depresszióval, kamaszkorától klinikákra és terápiákra járt,

hog y vég ül, amikor már sehová sem tudott menekülni az őt kínzó démonoktól, elveg ye a tulajdon életét, amikor én még a 4. évemet sem töltöttem be. Mindig ő volt a családban a g ondolkodó, a szorong ó, a költő. Meg annyi g ondolata és költeménye közül, amelyeket élete során papírra vetett, miközben próbált rendet tenni összezavarodott fejében, eg y mindennél közelebb állt hozzám – az, amit Amelia anyjának és Adam apjának temetésén felolvastam. Mindig , g yermekként is tudtam, hog yan távozott anyám erről a világ ról. Kamaszkoromra már mindenki azt mondog atta, mennyire hasonlítok rá, ami félelemmel töltött el. Meg tanultam retteg ni a bóktól, hog y „kiköpött édesanyád vag y”, azután felnőttem, meg ismertem mag am, és rájöttem, hog y nem vag yok az anyám; nem kell ug yanazokat a döntéseket meg hoznom, amiket neki. – Akkor… – Barry hátrálni kezdett. Nem tudtam, mi mást mondhatnék. Elindult a lépcsőn a földszint felé, míg én elkezdtem becsukni az ajtót. – Ig azad volt velünk kapcsolatban – hallottam meg hirtelen. – Nem voltunk izg almasak vag y romantikusak, nem nag yon jártunk el sehová, talán soha nem is jártunk volna. Nem nevettünk annyit, mint Julie és Jack, és nem utaztuk be a világ ot, mint Sarah és Luke. Nyilván nég y g yerekünk se lett volna, mint Lucynak és Johnnak. – Széttárta a karját. – Nem tudom, Christine, nekem íg y volt jó. Sajnálom, hog y neked nem. – A hang ja elcsuklott, ezért eg y pillanatra elhallg atott. Szélesebbre nyitottam az ajtót, hog y lássam. – Az elmúlt eg y hónapban azt kívántam, hog y nyomorúság osan érezd mag ad, hog y járd meg a poklok minden bug yrát, de most, hog y íg y látlak… már nem érzem ezt. Vacakabbul nézel ki, mint én. – Meg rázta a fejét. – Ha azért hag ytál el, mert azt hitted, hog y íg y jobb lesz, akkor tényleg pocsék lehetett a házasság unk. Tényleg sajnállak. Azzal újra nekiindult a lépcsőnek. Kilépett az utcára. Betettem az ajtót és visszatértem az ág yba, hog y elrejtőzzem a világ elől. Órák teltek el, és még mindig nem mozdultam. Meg éheztem, de tudtam, hog y semmi emészthető nincs a lakásban, és ilyen állapotban nem akaródzott boltba menni. Amikor a telefonom csörög ni kezdett, meg néztem a kijelzőt, hog y lássam, kiről nem veszek tudomást. Mag uire nyomozóról. Ezt tényleg eleng edtem a fülem mellett, de amint abbamaradt a csörg és, máris kezdődött elölről. A mennyezetet bámultam, miközben a szívem vadul vert. Csak azután állt vissza a szokványos ütemre, hog y a csörg és abbamaradt. Meg vártam ezt, mielőtt elnémítottam a telefont. Ami újra jelezni kezdett. – Hag yj üzenetet – mordultam rá. Kikászálódtam az ág yból és meg szédültem, ahog y felálltam. Azután eszembe jutott Adam, és menten pánikba estem. Talán csinált valamit. A telefonra vetettem mag am és

lenyomtam a g ombot, hog y fog adjam az utolsó hívást. – Mag uire – vakkantott bele a telefonba. – Christine. Adam jól van? – Adam? – A fickó a hídról. – Miért, elveszítette? Mondhatjuk. Felsóhajtottam a meg könnyebbüléstől, hog y nem ő az. – Hallg asson ide, a Crumlin kórházban nag y szükség em lenne mag ára. Át tudna most jönni? – A Crumlinba? – ráncoltam a homlokom. Az eg y g yerekkórház. – Ig en, a Crumlinba – csattant fel türelmetlenül. – Át tudna jönni? Most? – Miért? – Mert arra kérem. Teljesen összezavarodtam. – Nem… nem, most nem meg y. – Kétség beesetten kutattam valami hihető hazug ság után, de nem tudtam mag am rávenni, hog y hazudjak. – Én… nem vag yok túl jól. – Akkor g yorsan kapja össze mag át, mert van itt valaki, aki sokkal pocsékabbul érzi mag át. – Mi ez az eg ész? Nekem nincs semmilyen… – Jesszusom, Christine – nyög ött fel tehetetlenül, mint aki menten elbőg i mag át. – Csak azt akarom, hog y vonszolja ide a seg g ét. – Jól van? – Csak jöjjön. Kérem.

25 Hogyan kérjünk segítséget és őrizzük meg a büszkeségünket

Mag uire nyomozó a kórház főbejáratánál várt. Amint meg látott, azt tette, amit minden alkalommal, amikor találkozunk: sarkon fordult és otthag yott. Ezt úg y vettem, mint felkérést, hog y kövessem. Kocog va indultam utána, miközben a partnerét kerestem. Sehol sem láttam, ahog y más rendőrt se. Mire meg kerültem a sarkot, Mag uire nyomozó is eltűnt. A füttyszó nyomán odaszaladtam a nyitott liftajtóhoz, mint a kutya, akinek láthatóan g ondolt, ám amikor csatlakoztam hozzá és szembesültem azzal, mennyire nyúzott, a g yomrom tótág ast állt és a leg rosszabbra készültem. Nyeltem eg yet, próbáltam összeszedni mag am. Nem álltam készen erre, miután elveszítettem Simont, mindent összekutyultam Adammel és szembesültem Barryvel. Eg yedül akartam lenni, de még ezt a kis keg yelmet sem sikerült kiharcolnom mag amnak. Nyakig el kellett merülnöm a mocsokban. Talán erről kellene írnom. Hogyan dagonyázzunk a kétségbeesésben, Christine Rose önéletrajza. – Szörnyen néz ki – jeg yeztem meg . – Mag a sem az az üde rózsaszál – felelt szokott g unyorosság a nélkül. Valami tényleg rossz történhetett. Rosszabb még a szokottnál is. – Kit látog atunk meg ? – érdeklődtem. – A lányomat – felelte üresen kong ó hang on. – Meg akarta ölni mag át. Eltátottam a szám, ahog y kilépett a liftből és meg kerülte a sarkot. Alig tudtam felülemelkedni a sokkon, mielőtt az ajtó bezárult és a lift lefelé indult. – Hig g ye el, nyomozó, ezt tényleg sajnálattal hallom… – Nag yot nyeltem. – De miért eng em hívott ide? – Azt akarom, hog y beszéljen vele. – Mi? Várjon már! – Vég re utolértem és meg rag adtam a karját, hog y meg állítsam. – Mit mondott, mit akar tőlem? – Hog y beszéljen vele. – Felém fordult véreres szemeivel. – Sokan vannak itt, de senkinek sem nyílik meg . Két szót nem lehet kihúzni belőle. Eszembe jutott mag a. Ne kérdezze miért, hiszen alig ismerem, de úg y tűnt, van érzéke az ilyenekhez, én pedig túl közel állok hozzá, hog y… – Meg rázta fejét, és a szeme meg telt könnyel. – Nyomozó… – Aidan – szakított félbe. – Aidan. – Értékeltem a g esztust. – Én erre nem vag yok alkalmas. Simon Conwayen se seg ítettem, ami pedig Adamet illeti… – Nem akartam belemenni abba, ami Adammel történt.

– Rávette Simont, hog y hívjon fel minket, ami nem kis dolog . Lebeszélte Adam Basilt az ug rásról, és utána ő is mag át kérte. Láttam kettőjüket az őrsön, tudom, hog y bízik mag ában. Azt is tudom, mi történt az édesanyjával – tette hozzá. Lesütöttem a szemem. – Ó! – Mag a ismeri ezt. Csak beszéljen vele, kérem. Követtem a kórházon át, vég ig az útvesztőszerű folyosókon, amíg el nem jutottunk eg y kórteremhez. A tizenkét ág y közül csak eg yet füg g önyöztek el. Ahog y lassan félrehúztam a füg g önyt, szembetaláltam mag am Mag uire feleség ével, Judyval, aki kivörösödött szemmel szorong atta ág yban fekvő g yermeke kezét. Lenéztem a kamaszlányra: sűrű g esztenyebarna haja volt, mint az apjának; tiszta kristálykék szeme, mint az anyjának. – Caroline – szólítottam meg halkan. A lány bal csuklóját vastag on bekötözték és az ág yra fektették; a jobbját anyja szorong atta a kezében. – Ki mag a? – Judy lassan feleg yenesedett, de még most sem eng edte el lánya kezét. – Aidan hívott ide – feleltem. Bólintott és lenézett a lányára. Láttam összeráncolódni Mag uire nyomozó arcát, azután elfordult és sietve távozott a kórteremből, mint aki szég yelli kimutatni az érzéseit. – Miért nem isznak meg eg y kávét? – javasoltam Judynak. – Caroline, ug ye nem baj, ha eg y kicsit ideülök melléd? Caroline bizonytalanul nézett fel rám. Judy még most is a kezébe kapaszkodott. – Azt hiszem, a mamádra ráférne eg y kis pihenés. Lefog adom, hog y rég óta itt van. Miután Caroline biccentett felé, seg ítettem Judynak elereszteni a kezét. Amint hátrébb lépett, összehúztam előtte a füg g önyt és leültem Caroline mellé. – Christine-nek hívnak. Apád ismerőse vag yok. Caroline g yanakvó pillantást vetett rám. – Itt dolg ozol? – Nem. – Akkor nem kell beszélnem veled. – Nem, nem kell. Dacosan hallg atott, amíg vég ig g ondolta mag ában a dolg ot. – Mindenki azért jön, hog y fag g asson. Miért, miért, miért… folyton ezt kérdezg etik. Eg y rakás brosúrát hag ytak már itt. Undorítóak. Undorító dolg okról beszélnek. – Miféle dolg okról? – Hog y az apám hozzám nyúlt, meg ilyenek. Persze nem mondják ki nyíltan, de tudom, mi jár a fejükben. Azután meg itt hag yják nekem a brosúráikat. Tudom, hog y meg y ez. – Én semmi ilyet nem fog ok mondani, hidd el. Nem vag yok orvos, se pszichológ us. Csak

beszélg etni akarok veled, ez minden. Úg y látom, nehéz időszakon mész keresztül, és szívesen meg hallg atnálak anélkül, hog y bármiben ítélkeznék. – Rendőr vag y? – Nem. A lány vetett rám eg y lapos pillantást, azután az ép kezével babrálni kezdett a takaró szélén. A másik ernyedt és mozdulatlan maradt. – Akkor miért kért meg erre az apám? – Mert tudja, hog y a mamám g yerekkoromban meg ölte mag át. Erre már felnézett és odafig yelt rám. – Nég yéves voltam, amikor vég zett mag ával. Jól tudom, milyen olyasvalakivel élni, aki úg y érez, mint te. – Ó! – Lenézett bekötözött karjára. – Az rossz lehet. – Tudom, miért nem akarsz beszélni a szüleiddel. Olyan kínos, ig az? Az apám még mindig zavarba hoz, pedig már harminchárom vag yok. Caroline bág yadtan elmosolyodott. – Ezért is lenne jó, ha velem szóba állnál. Én nem fog ok ítélkezni, nem mondom meg , hog y mit kellene vag y nem kellene tenned, csak meg hallg atlak. Néha jót tesz, ha beszélünk a dolg okról, ha hang osan is kimondjuk őket. Ha nem tudod, kihez fordulj vag y kivel beszélj, nekem bármikor szólhatsz, meg teszem, amit tudok. Mindig van valaki, akihez lehet fordulni, Caroline. És minden közöttünk marad, nem kell amiatt ag g ódnod, hog y bárkinek elmondok olyasmit, amit nem akarsz. Caroline arca eltorzult, ahog y sírni kezdett. Próbálta elrejteni ép csuklójával, míg a másik csak mozdulatlanul feküdt az ág yon, mintha elfeledkezett volna róla. Az eg ész válla rázkódott, ahog y g örcsösen zokog ott. – Nem hittem, hog y van bárki… – vallotta be. – Akkor most már tudod. – Felé nyújtottam eg y zsebkendőt. – Mindig van valaki, aki meg hallg at és seg ít. Mindig . Meg törölte a szemét, összeszedte mag át, vég ig g ondolta a dolg okat. – Felvág tam az ereimet a csuklómon. – Felemelte a kezét és meg mutatta a kötést, mintha eddig nem vettem volna észre. – Most biztos azt hiszed, teljesen becsavarodtam. – Az arcomat fürkészte. Meg ráztam a fejem. – Felmentem a netre és meg néztem, hog y meg y ez. A borotvámmal akartam csinálni, de túl nehéz volt. Alig tudtam felszakítani a bőrt, és fájt is. Semmi sem történt velem, pedig rohadtul véreztem. Csak feküdtem az ág yon, vártam a halált, erre nem történt semmi. Csak fájt. Vissza kellett mennem a netre, hog y lássam, mit szúrtam el. Vég ül lementem a mamámhoz és meg mutattam neki, mert nag yon beijedtem. – Tovább zokog ott. – Anya meg

csak kiabált velem: Mit tettél? Mit tettél? Esküszöm, leg szívesebben visszamentem volna a szobámba, hog y újra meg próbáljam, hog y meg haljak és ne kelljen látnom, ahog y rám néz. Mint eg y dilisre. Apa meg folyton fag g atott, hog y miért. Még soha nem láttam ilyen dühösnek. Mintha meg akarna ölni. – Nem akar meg ölni, Caroline. Meg rémült és meg döbbent, de semmit sem akar annyira, mint meg védeni tég ed. A szüleid azt szeretnék, ha minden jóra fordulna. Meg akarnak érteni, hog y seg íthessenek. – Meg fog nak ölni. – Újra sírva fakadt. – Te is ezt érezted? Gyűlölted a mamádat? – Dehog y – csitítg attam könnyes szemmel, ahog y eszembe jutott apám, amikor hazaértek a kórházból, tekintetében a színlelt vidámság g al, mintha csak nyaraláson lettek volna, és anyám, ahog y felöltözve ült a kerti napozószékben, odakint a szakadó esőben, csak hog y „érezzen valamit”. Még amikor eg yütt voltunk, akkor sem éreztem a jelenlétét, pedig szerettem és másra se vág ytam, csak hog y mellém üljön és velem leg yen. A kezét szorong attam, míg azon tűnődtem, tudja-e eg yáltalán, hog y ott vag yok. – Soha nem g yűlöltem őt, soha eg yetlen pillanatra sem. – Lehajtottam a fejem. – Mi volt ennyire elviselhetetlen a számodra? Mi történt? – Nem mondhatom el nekik. Különben is rá fog nak jönni, kész csoda, hog y még nem tudják. Mindennap, ahog y hazajöttem a suliból, azt vártam, mikor esik le nekik. Halálra rémültem. Az iskolában mindenki tudja, eng em bámul, rajtam nevet és elmond mindennek. Még a saját barátaim is. Nincs senkim… nincs, aki seg ítene, akivel beszélhetnék. Még Aisling se… – Elhalt a hang ja, arcára kiült a zavar és az árulás felett érzett fájdalom. – Aisling a barátnőd? – A volt barátnőm. A leg jobb volt barátnőm, már vag y ötéves korunk óta. Most már rám se néz. Íg y meg y eg y hónapja. Amikor mindenki eng em szekált, először a barátom maradt, de aztán még rosszabb lett: mindenfélét hag ytak a szekrényemben, durva dolg okat, csúfoltak a Facebookon és szarság okat terjesztettek rólam. Aztán elkezdték beleráng atni Aisling et, róla is ilyeneket terjesztettek. Ő meg eng em okolt az eg észért, aztán eg yszer csak nem volt többé a barátom. Hog y is lehetett volna? – Történt valami, amit mindenki meg tudott? – találg attam. Ahog y bólintott, a könnyek vég ig pereg tek az arcán. – A neten? Újra bólintott. Meg lepettnek tűnt. – Te tudod? – Nem te vag y az első, akivel ez történik, Caroline. Valamilyen… kínos helyzetbe kerültél? – Azt mondta, hog y csak nekünk veszi fel. – Elvörösödött az arca. – Én meg hittem neki. Azután eg y barátom rám írt, hog y fent van a Facebookon, és mindenki elkezdett csörg etni.

Sokan csak nevettek rajta, de mások irtó dühösek lettek, kurvának meg ilyeneknek hívtak. Azok, akikről azt hittem, hog y a barátaim. Felmentem meg nézni, és esküszöm, hánynom kellett mag amtól. Én nem bírtam nézni, ahog y ilyeneket csinálok, nemhog y mások. Pedig csak poénból csináltuk, mag unknak. Nem hittem róla, hog y bárkinek is meg mutatja. Azt hittem, talán eg y barátja elvette a telefonját és feltette, vag y valahog y feltörték a fiókját, de… – Mit mondott? – Nem állt szóba velem, még csak rám se nézett. Azután eg y nap elkaptam, meg mondtam neki, milyen szarul érzem mag am, hog y ez íg y nem mehet tovább, mire csak bámult rám és nevetett. Kinevetett. Nem is értette, mi bajom. Azt mondta, örülhetnék. Eg y rakat celeb lett híres attól, hog y ezt csinálta, mostanra mind milliomos. De hát ez itt a kibaszott Crumlin! Ezzel akarjak híres lenni? Meg milliomos? – Újra sírni kezdett. – Szexeltetek, Caroline? Meg döbbentette a kérdés, és beletelt eg y kis időbe, mire kibökte: az eg yik házibulin kényeztette kicsit a fiúját, miután mindketten túl sokat ittak. A fiú találta ki, hog y felveg yék. Már azelőtt venni kezdte, hog y esélye lett volna tiltakozni, és amikor Caroline látta ezt, akkor sem hag yhatta abba, nehog y „szűzkurvának” tartsák. – Mikor történt mindez? – Fortyog ni kezdett bennem a harag , s ha én íg y éreztem, el tudtam képzelni Mag uire nyomozó reakcióját. Nyilván pokollá fog ja tenni a fiú életét, de ezek után még örülhet, ha Mag uire eg yáltalán életben hag yja. Caroline-t se irig yeltem. Manapság tizenévesnek lenni, amikor teljesen átértékelődtek az olyan fog almak, mint a bizalom, meg hittség és szex? A fiúk és lányok mintha aknamezőn járnának. – Úg y két hónapja, de a video csak három hete van fent. Próbáltam nem törődni vele. Próbáltam tovább járni a suliba, lehajtottam a fejem, nem törődtem velük, de még most is üzeng etnek nekem. Nézd csak meg . – Odaadta a telefonját, és vég ig pörg ettem az üzeneteket az úg ynevezett barátaitól. Olyan g yomorforg ató g onoszság g al találkoztam, hog y alig hittem a szememnek. Meg értettem Caroline-t, miért érezte úg y, hog y nincs más kiút. A barátai meg tag adták; a fiú, aki tetszett neki, a képébe nevetett és g únyt űzött belőle, miközben napi szinten kipelleng érezték a közösség i médiában – abban a nag yon is szűk világ ban, ahonnan senki sem menekülhet, és ahol a hazug ság ok baktériumokként tenyésznek, mielőtt bárkinek esélye lenne kiirtani őket. Szeg ény lány, túlság osan szég yenkezett és félt, hog y a szüleihez forduljon; attól tartott, „meg fog ják ölni” ezért. Úg y döntött, saját kezébe veszi a dolg ot és örökre vég et vet a szég yennek, fájdalomnak, kitaszítottság nak – vég leg es meg oldást keres eg y átmeneti problémára. Pedig ez a fájdalom sem tarthat örökké. Talán eg ész hátralévő életében viseli a sebeket, sosem felejti el, mi történt, és ez mostantól minden döntésére kihat majd, de ahol fájdalom van, ott g yóg yulás is – a mag ányból új kapcsolatok szövődnek, az elutasítás új lehetőség eket nyit meg . Ez is csak eg y pillanat, a pillanatok pedig elmúlnak.

Csak túl kell élnünk őket, hog y továbbjussunk a következőkre. – Elmondod nekik? – kérdezte vékonyka hang on. Véznának és g yerekesnek tűnt, ahog y ott feküdt az ág yon. – Lég yszi? Elbúcsúztunk. Caroline meg íg érte, hog y kapcsolatban marad velem vag y felhívja a brosúrák g azdáit, ha valaha úg y érzi, hog y beszélni akar erről valakivel. Kiléptem a folyosóra, ahol Judy eg y műanyag széken ült és félig kómában meredt mag a elé, míg Mag uire nyomozó úg y járkált, mint eg y ketrecbe zárt vadállat. – Mondja már! – parancsolt rám, amint a közelébe értem. – Nem – jelentettem ki. – Nem mondok semmit, amíg meg nem íg ér valamit. Úg y meredt rám, mint aki készül leharapni a fejemet. – Kordában kell tartania az indulatát. Caroline retteg a reakciójától, és jelenleg az elutasítás a leg nag yobb félelme. Ha seg íteni akar neki, ne törjön pálcát felette, hanem adja meg a támog atást, amire szükség e van. – Aidan. – Judy a karjára tette kezét. – Hallg ass rá. – Pontosan tudja, mekkorát hibázott, nem szükség es kioktatnia. Ne akarja éreztetni vele, milyen ostoba. Ne most, amikor ilyen védtelen és sebezhető. Judy helyeslően bólog atott. A tekintete úg y járt kettőnk között, mintha ezzel akarná meg erősíteni minden szavam. – Most a feltétlen szeretetére és támog atására van szükség e. Meg kell mondania neki, hog y nem harag szik. Hog y nem utálkozik. Hog y nem szég yelli mag át miatta. Hog y szereti. És hog y mag ához mindig fordulhat. Morg ott valamit, ami leg inkább fenyeg etésnek hallatszott. – Komolyan beszélek, Aidan. Most nem eg y bűnözővel van dolg a. Caroline a lánya. Ideje felhag ynia a meg félemlítéssel, a keresztkérdésekkel, ezzel a konokság g al, és vég re odafigyelnie rá. Azután elmondtam nekik, amit Caroline-tól hallottam. Mag uire ezúttal meg hallg atott. Judynak az ujjai is belefehéredtek, úg y szorong atta a karját, míg beszéltem. Akkor is mélyen belevájta a körmét, amikor úg y tűnt, a férje menten elrohan – vag y a lánya ág yához, vag y a fiúhoz, aki ezt művelte vele –, de vég ül nem tette, én pedig velük maradtam, amíg a fortyog ó düh helyét át nem vette az atyai ag g odalom és a g yeng éd szeretet. Azután láttam, ahog yan kéz a kézben elindulnak a lányuk szobája felé, és eg ymásnál keresnek támaszt. Kimerülten hag ytam el a kórházat és mentem haza, hog y felkészüljek a születésnapi partira. Noha állította, hog y már jó helyen van, Adam épp csak elindult a g yóg yuláshoz vezető úton. Reméltem, hog y Maria eljön és szeretni fog ja. Ha nem, talán örökre elveszítettem a férfit, akit én szerettem.

26 Hogyan szabaduljunk ki a 22-es csapdájából

Amikor késve meg érkeztem a városházára, Adam a főbejáratnál köszöntötte a vendég eket. Csak úg y sug árzott a szmoking jában; a léleg zetem is elállt, amint kiszálltam a taxiból. Csak amikor a taxisofőr rám förmedt, hog y csukjam már be az ajtót, mert kieng edem a meleg et, akkor döbbentem rá, hog y földbe g yökerezett lábbal meredek a látványra. Nővéreimmel ellentétben, akik már meg érkeztek és vadonatúj estélyit vettek az előkelő alkalomra, én tarka ruhatáramból választottam ki a hang ulatomhoz leg inkább illő darabot: meg bízható hosszú fekete ruhámat, mag as nyakvonallal, felsliccelt combrésszel és hát nélkül. A sliccelés valamivel feljebb hasadt, amikor kiléptem a taxiból. Miközben takarg atni próbáltam csupasz combomat, feltűnt, hog y Adam már nem köszönti a vendég eit, hanem felém fordul, hog y kevéssé kecses, ám annál jellemzőbb belépőmet fig yelje. Amint kiszabadítottam a kocsiból a másik lábamat és meg ig azítottam műszőrme g alléromat, nekiindultam a lépcsőnek. Adam ezalatt sem vette le rólam a tekintetét, ettől minden ízemben olyan csupasznak és kiszolg áltatottnak éreztem mag am, mint álmomban a létrán, pedig ez alkalommal volt rajtam bug yi. Örültem, ha meg alázottság omat és szívfájdalmamat leplezni tudtam előle, nemhog y a szemébe nézzek. – Gyönyörű vag y – suttog ta. A leg kevésbé sem tűnt elveszettnek, annál inkább hig g adtnak, erősnek, határozottnak és ébernek. Újra láttam az elmúlt napokban meg ismert Adamet, akihez még nem volt időm hozzászokni. – Ööö, kösz. Nem volt túl sok időm a készülődésre. Találkoztam Barryvel, azután seg ítenem kellett valakinek… és nem tudom, hallottad-e, de Simon Conway, a fickó, aki… tudod… szóval az éjszaka meg halt. S mindez azóta történt, hog y ma reg g el eljöttem tőled, úg yhog y minden visszatért a rég i kerékvág ásba. – Még mindig annyira sajnáltam mag am, hog y könnybe lábadt a szemem, ezért félre kellett fordulnom. – Várjunk csak… micsoda? – kérdezte ag g ódó hang on. – Melyik részt nem értetted? – Simon meg halt az éjjel? – Minden szín kiszaladt az arcából. – Ezért mentél el? Bólintottam. – Ig azából azért, mert eszembe jutott valami, amit el kellett mondanom neki. Nem sokkal ezután meg állt a szíve. – Meg borzong tam. Nem volt jó nap: halállal kezdődött, és reméltem, hog y nem azzal ér vég et. Adamet láthatóan meg rázta a hír. Úg y tűnt, a vártnál mélyebben eg yütt érzett Simonnal.

– Szóval eljött? Beletelt eg y pillanatba, amíg feldolg ozta a hirtelen váltást, de utána már jól vette – úg y, ahog yan szerinte elvártam tőle. – Nem, még nem. – Ó! – lepődtem meg . – Azt hittem, hétre itt lesz. – Én is. – Újabb nyug talan pillantást vetett az ajtó felé. Néhány perc maradt nyolcig . A mérhetetlen meg könnyebbülés nyomában ezúttal is ott járt az elmaradhatatlan retteg és, amint a 22-es csapdája újra rám zárult. Ha a dolog nem jött össze Mariával, Adam nem az én karomban keres vig aszt, hanem a hullámsírban. Mariának el kellett jönnie, hog y elmondja, mennyire szereti őt, máskülönben Adam meg sem állt volna az első hídig vag y toronyig , akkor pedig hiába szerettem. Hirtelen mindennél fontosabbnak tűnt, hog y ne eng em válasszon, ahog yan én se őt. – Fig yelj rám, Adam. – Közelebb húzódtam és a szemébe néztem. – Ha ma este még se jönne el, szeretném, ha a válság tervre g ondolnál. Tudom, hog y meg eg yeztünk, de szeretném, ha tudnád, hog y nem… helyeselném. Nem akarom, hog y… – nyeltem eg yet – … meg öld mag ad. Gondold vég ig , amikről beszéltünk. Emlékszel a tervre? Túlélted az elmúlt két hetet, ig az? Használd az eszközöket, amiket a kezedbe adtam. Ha bármi rosszul sülne el ma este… Persze nem fog – tettem hozzá sietve –, de ha még is, emlékezz arra, amit tanítottam. – Boldog szülinapot! – hallottam a hátam mög ül eg y csiling elő hang ot. Épp amikor a leg nag yobb diadalt kellett volna éreznem, eluralkodott rajtam a teljes meg semmisülés érzése. Adam nem fordította el a tekintetét. Maria csatlakozott hozzánk. – Bocs, meg zavartam valamit? – Dehog y – pislog tam szét a könnyeimet. – Örülök, hog y sikerült eljönnie – tettem hozzá rekedt hang on. – Tessék, itt van. A mag áé. – Mindent elintéztél? – kérdezte Apa, miután csatlakoztam hozzájuk. Csak eg y biccentést tudtam kipréselni mag amból; nem bíztam a hang omban, és a tekintetem is kezdett elfátyolosodni. – Ó, mennyire tudtam – karolt át Brenda kedvesen. – Belezúg tál, ig az? Nesze. – Lekapott eg y pezsg őspoharat az arra suhanó pincér tálcájáról. – Rúg junk be, attól majd jobb kedved lesz. Ahog y belekortyoltam a buborékokba, azt kívántam, bár íg y lenne. – Ha már a szívfájdalomnál tartunk – jeg yezte meg Adrienne –, szétmentünk Grahammel.

A család nem ug yanúg y reag ált, mint az én szerelmi bánatomra. – Nincs is sajttorta – állapította meg Apa csalódottan. – Manapság miért nincs sajttorta? Meg vontam a vállam. – Pedig az olyan rafinált – tette hozzá értetlenül. – Nem mintha bárkit is érdekelne, de valami nem működött közöttünk – pufog ott Adrienne. – Talán a pénisz – vág ta rá Apa, mire önkéntelenül is kuncog nom kellett. – Ez az, kislányom! – kacsintott rám. – Mondd csak, melyik az a rossz életű barátnője, aki miatt olyan sokat dolg oztál? Leg alább eg y zord atyai pillantást hadd vessek rá. – Nem kell, Apa. – Felsóhajtottam. – Tökéletesen összeillenek, az ég is eg ymásnak teremtette őket. A fickó képes lenne levetni mag át eg y hídról, ha nem szerzi vissza. Mi lehet ennél romantikusabb? – Szerintem ez cseppet se romantikus. – Adrienne még mindig csalódottnak tűnt, amiért a bejelentését tapintható közöny fog adta. – Sokkal romantikusabb meg menteni valakit attól, hog y leug orjon – vélte Brenda. – Szerencsés vag y, hog y neked sikerült meg mentened – jeg yezte meg Apa, mire mindnyájan elhallg attunk. Csaknem harminc év telt el, amióta Anya eldobta az életét, és Apa arra ment be a fürdőszobába, hog y a padlón fekszik, mellette az üres g yóg yszeres üveg g el. Azt is bevallotta nekünk, hog y nem próbálta őt meg menteni, amit mind a mag unk módján dolg oztunk fel. Brenda meg értette; Adrienne elfog adta a szempontjait, de akkor is azt kívánta, bár hamarabb hívta volna a mentőket; én hónapokig nem beszéltem vele. Tizenkilenc évesen már a főiskolára jártam, amikor elmondta nekem, én meg abban a hitben, hog y bárkit képes vag yok meg menteni – de leg alábbis meg próbálnám –, közöltem vele, hog y ezt sosem bocsátom meg . Pedig nem lehetett könnyű akkoriban Apának, aki korábban hat alkalommal is meg mentette a feleség ét – kétszer újraélesztette, kihúzta őt a kádból, és a jóisten tudja, még mit nem tett. Annyiszor rohant vele a kórházba, hog y eg yszerűen nem akart tovább próbálkozni; nem próbálta többet meg g yőzni arról, hog y maradjon. – Tudod mit, Apa? – szólaltam meg hirtelen. – Szerintem meg mentetted. Meg váltottad a szenvedéstől. Már nem akart itt lenni velünk. Ez annyira meg hatotta, hog y el kellett fordulnia, amíg össze nem szedte mag át. – Ott van – mutattam Mariára, amint Adam előtt a terembe lépett. – Nem is tudom, hog y kezet rázzak-e Adammel vag y inkább meg nyaljam az arcát – tűnődött el Brenda. – Lég yszi, inkább rázz vele kezet. – Az az? A vörös szájú? – tudakolta Adrienne. – Te meg őt nyalnád meg , ig az? – kérdezte tőle Apa.

Adrienne felkacag ott. – Tudtam – sóhajtottam fel. – Mondtam nektek, hog y g yönyörű. – A mag a Morticia Addams módján – ismerte el Brenda. Miután bevonultak, Maria kedvesen üdvözölte a vendég eket, akiknek a zömét láthatóan ismerte a rég i időkből. Felhajtottam a pezsg őt és kikaptam a poharat Brenda kezéből. – Hé! – tiltakozott, azután feladta. A többi pohár is csiling elni kezdett, ahog y mindenki a színpadon álló alak felé fordult, aki próbálta lecsendesíteni a tömeg et. A férfi köszönetet mondott néhány illusztris vendég nek – a kereskedelmi miniszternek, de nem a miniszterelnöknek, akit Apa várt –, s valahányszor meg nevezett eg y fontos személyt, Apa elismerő arcot vág ott. Beszélt Mr. Richard Basil trag ikus haláláról, a szerető apáról, aki fájó űrt hag yott mag a után (láthatóan nem ismerte őt személyesen), azután bejelentette Adamet mint a Basil édesség g yár új elnök-vezérig azg atóját. A tömeg üdvrivalg ásban tört ki, ahog y Adam a színpad felé indult. Felhág ott a lépcsőkön és elfog lalta a helyét, sziporkázva, akár eg y filmcsillag . – Eg y közeli barátom seg ített meg fog almazni ezt a ma esti beszédet. – Tekintete vég ig pásztázott a tömeg en. Maria büszkén mosolyg ott felé; az én torkom elszorult. – Nem ig azán tudom, hog y beszéljek az érzéseimről, és az ilyen esték nem könnyítik meg számomra a dolg ot, de most úgy érzem… óriási meg tiszteltetés, hog y ennyien eljöttek. Hallottam, ahog yan az új kezdetről beszélnek, bár én sokkal inkább reménykedem eg y sikertörténet folytatásában, a vállalat újabb fellendülésének kezdetében. Úgy érzem… reng eteg elismerő szó hang zott el apámmal kapcsolatban, de bármennyire is tisztelem a jószándékot, a többség ük arcpirító hazug ság . Ezzel nevetést csalt ki a tömeg ből. – Apám talán nem lopta be mag át sokak szívébe, de a feladatát remekül vég ezte. Többen helyeslően bólog attak. A tömeg ben kiszúrtam Arthur Mayt, az üg yvédet. – Szívét-lelkét beleadta az üzletbe. Ami azt illeti, annyi energ iát ölt ebbe, hog y másra nem is nag yon maradt neki. Újabb nevetés. – Úgy érzem… büszke lehetek, hog y én leszek az utódja, hog y méltónak tartanak a feladatra. Tudom, hog y az ig azg atótanáccsal és az új üg yvezető ig azg atónkkal, Mary Keeg annel vállvetve küzdünk majd céljaink eléréséért. Úgy érzem… készen állok. Talán nincs sok tapasztalatom és ismeretlen számomra a feladat, de apám és nag yapám példája mindig ott lebeg majd a szemem előtt, miközben a Basil leg nemesebb hag yományait követve terveket kovácsolunk a jövőre nézve. Vég ezetül hálás szívvel szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik meg szervezték ezt az estét, s akik jóvoltából idáig jutottam. – A tekintete meg állapodott rajtam. Hatalmas csend lett. Meg köszörülte a torkát. – Teljes szívemből

köszönöm. Miközben mindenki tapsban tört ki, én sietve utat törtem a tömeg ben; alig g yőztem kimenekülni a teremből, ahol leveg őt se kaptam. Lerohantam a lépcsőn, és hálásan, amiért a beszédek alatt kiürült a mosdó, bevetettem mag am az első fülkébe, ahol könnyekben törtem ki. – Christine? Meg dermedtem Brenda hang jára. A mosdó hamar meg telt, miután vég et értek a beszédek, mostanra már sorok álltak a fülkék előtt. Ki akartam várni, amíg püffedt szemem leapad eg y kicsit, mielőtt meg kockáztatom, hog y könnytől maszatos arccal kikémleljek a résnyire nyitott ajtón. Gondot csak az okozott, hog y hosszúra nyúlt bentlétem miatt állandó beszédtéma lettem az odakint várakozók körében. – Christine? – kiáltott Adrienne. – Itt vag y, Christine? – Szerintem ez nem működik és bezárták – közölte valaki odakint. Rémülten kaptam elő a telefonom, és bőszen g épelni kezdtem eg y SMS-t a nővéreimnek, hog y hag yjanak békén, de ők már ököllel döng ették az ajtót, amivel eg y csapásra vég et vetettek a próbálkozásnak. – Adam is ott van veled, Christine? – kérdezte Adrienne az ajtó túlsó felén. – Adam? Miért lenne itt? – bukott ki belőlem. Ezzel elárultam mag am, és rög tön meg hallottam eg y nő hang ját. – Biztos a felfújt miatt… – Eltűnt – tudtam meg Brendától. – Te nem hallottad? Behozták a tortát, de nem találják sehol. – És nincs Mariával, mielőtt meg kérdeznéd – tette hozzá Adrienne. Éppen ez járt a fejemben. – Mielőtt elment, őt is meg kérdeztük. Azt felelte, sejtelme sincs róla, hol van. – Adrienne lehalkította a hang ját és közelebb húzódott az ajtóhoz, mintha azon át próbálna suttog ni. – Nem jöttek össze, Christine. – Sürg etést éreztem a hang jában. A pulzusom hirtelen ott lüktetett a fülemben, semmi mást nem hallottam, és csak arra vág ytam, hog y kiszabaduljak. Kitártam az ajtót. Már az sem érdekelt, hog y húsz nő eg yszerre meredt rám, és hog y eg yikük sem mert bemenni a fülkébe, miután eg y örökkévalóság óta erre várt. Csak Brenda és Adrienne ag g ódó arcát láttam – az arcokat, amelyek sosem árulkodtak ag g odalomról, leg alábbis nem a kishúg uk előtt, akit mindig minden túlság osan ag g asztott. Az arcokat, amelyek mindig meg őrizték a részvétlenség látszatát, arra az esetre, ha ne adj’ isten mégiscsak olyan lennék, mint az anyám. Most komolyan, ag g ódva, szinte páni rémülettel néztek rám. – Nem tudod, hol lehet? – kérdezte Brenda, míg én bőszen turkáltam a fejemben és

átfésültem minden beszélg etésfoszlányt, amiből kiderülhetett, hová ment. – Nem, nem tudom. – Hiába is próbáltam értelmesen g ondolkodni. – Nem hiszem el, hog y Maria meg int ezt tette vele! – csattantam fel dühösen. – Kétszer is összetörte a szívét! Hát tényleg nem látja, milyen rendkívüli fickó? Mellette kellett volna maradnom… még is mit g ondoltam? – Oké, most ne ezen ag yaljunk, inkább koncentráljunk arra, hol lehet. Gondolkodj. A tetőtéri lakosztályra és az eg yütt töltött éjszakára g ondoltam, az utolsó éjszakánkra. És a kilátásra, a Ha’penny Bridg e-re. Meg dermedtem. Előre eltervezte az eg észet. – Tudja – mormolta Adrienne. – Hajrá, Christine! – biztatott Brenda. Felkaptam a ruhám szélét és rohantam. Tűsarkúban szaladni nem könnyű feladat, de eg y üveg cserép a csupasz talpamban semmivel sem tűnt vonzóbb alternatívának. Vag y az, hog y bepattanok Pat mellé, aki odakint parkol. A híd felé jobbra kellett fordulni a Parliament Streeten, ami eg yirányú utca, íg y Pat leg feljebb távolabb vihetett volna a hídtól, nem közelebb. Nem maradt időm erre. Belerohantam a fag yos hideg be, eg yik kezemben műszőrme g allérommal, a másikban hosszú ruhám szeg élyével. Vég ig futottam a Parliament Streeten és ráfordultam a Welling ton Quay-re, ahol mag amra vontam a szombat esti mulatozók pillantásait és meg jeg yzéseit. A távolból már idelátszott a híd, de mintha kihalt lett volna. Tovább szaladtam. A hideg az orrlyukamat ég ette, kapkodtam a leveg őt, és láng olt az eg ész mellkasom. Ahog y közeledtem a híd felé, vég re meg láttam. Ug yanott állt, ahol két héttel korábban, sötéten a három lámpa narancssárg a izzásában, mag a alatt a zöld fényfüzérrel, ami kísérteties fénybe vonta őt és az eg ész hidat. Kimerültség em dacára tovább g yorsítottam és felszág uldottam a hídra. Elértem a lépcsőket. – Adam! – sikoltottam, mire riadtan felém fordította az arcát. – Könyörg öm, ne csináld! Ag g ódó, fájdalmas, meg lepett tekintettel nézett rám. – Nem érek hozzád, nem is meg yek közelebb, oké? A járókelők tovább közlekedtek a hídon. Nem tudták, mit tehetnének, íg y csak széles ívben kikerülték Adamet, mint eg y taposóaknát. Zokog tam. Már valamikor a sprint alatt elkezdődött, és most ott álltam előtte, átfag yva, remeg ve és kifúltan, reszkető roncsként. Nem szólt eg y szót sem. – Tudom, hog y nem jött össze Mariával… – Próbáltam leveg őhöz jutni. – És sajnálom, hog y íg y alakult, őszintén sajnálom. Tudom, hog y szereted, és tudom, hog y úg y érzed, mintha semmid sem maradt volna, de ez nem ig az. Ott van neked a Basil és eg y bálteremnyi ember, akik mind tég ed ünnepelnek. Neked… – kutattam az ag yamban – annyi mindened van. Az eg észség ed, a barátaid… – Nyeltem eg yet. – Én. – Meg adóan felemeltem a karom. – Tudom, hog y nem eng em akarsz, de én mindig ott leszek a vonal másik vég én. Esküszöm,

bármit meg teszek, hog y seg ítsek és boldog g á teg yelek. Az az ig azság … – vettem eg y nag y leveg őt –, hog y nekem van szükség em rád! Amikor először találkoztunk és azt íg értem, hog y meg mutatom a világ szépség ét, fog almam sem volt róla, mi a fenét csináljak. Ezért vettem eg y könyvet. – Esetlenül felnevettem. – Csak hát a boldog ság ot hiába hajszoljuk, leg feljebb reménykedhetünk abban, hog y belebotlunk. Ez nem valami matematikai eg yenlet, amit le lehet vezetni. Akkor még nem tudtam ezt, és nem tudtam, mit teg yek. Azt hiszem, jó ideje én sem láttam már a világ szépség ét, s még csak nem is tudtam erről. Amíg eg yütt voltunk… te seg ítettél észrevenni, milyen g yönyörű az élet, milyen mókás. Te vag y az én pótolhatatlan kalauzom a boldog ság hoz. Te mutattad meg , hog y a boldog ság hoz elég a leg eg yszerűbb dolog , amíg olyasvalakivel tesszük, akivel eg yütt akarunk lenni. Nekem kellett volna tanítanom tég ed, de a vég én te mutattad meg nekem a kiutat. És tudom, hog y nem ezt akarod hallani, de abban is te seg ítettél, hog y meg ismerjem a szerelmet. Az ig azi szerelmet. Én nem csak az életbe szerettem bele. – Nag yot nyeltem. – Beléd szerettem. Azt hiszem, mindig is próbáltam a biztonság ra menni. Mindig próbáltam seg íteni a körülöttem lévőkön, olyan emberekkel körülvenni mag am, akik… biztonság osak. Barryre és a kapcsolatunkra g ondoltam. Olyan férfit választottam, akit eleve ismertem, hog y ne leg yenek drámák vag y meg lepetések; semmi olyan ne törhessen el, amit nem tudok összerag asztani. Nem eng edtem mag amnak, hog y bárkibe is beleszeressek. Eg észen addig , amíg nem találkoztam Adammel, aki eg yütt töltött napjainkba mást se hozott, csak drámát és meg lepetést. – Nem érdekel, ha a szerelmem viszonzatlan is, mert már az boldog g á tesz, ha veled vag yok vag y csak rád gondolok. Én… csak arra akarok kilyukadni, hog y nem kell szeretet nélkül élned, mert én szeretlek. Kérlek, ne tedd ezt, Adam! Kérlek, ne ug orj le, mert nekem szükség em van rád! Adam szeme meg telt könnyel. Eg y páros, aki a közelben hallg atózott, turbékoló hang okat hallatott. Nyilván lemaradtak arról a részről, hog y Adam a folyóba akarja vetni mag át. Szánalmasnak éreztem az erőlködést, és teljesen kimerített ez a beismerés. Minden erő elszállt belőlem, ráadásul halálra fag ytam. Nem tehettem mást a meg mentése érdekében, mint hog y kiöntöttem neki a szívemet. Vártam és reméltem, kívántam és imádkoztam, hog y ne csak hallja, de érezze is a szavaimat, hog y azok valamiképp utat törjenek ag yának abba a részébe, ami elhiteti vele, hog y többé már semminek sincs értelme. Simonnal kudarcot vallottam. Adamet nem veszíthetem el. – Nézz rám – szólalt meg csendesen. Képtelen voltam rá. Nem akartam látni, ahog y búcsút int. Még hevesebben rázott a zokog ás. – Nézz már rá! – biztatott a bámészkodó nő, mire felemeltem a fejem.

Adam arcán mosoly ült, ami összezavart. Ez cseppet sem mulatság os, miért találja annak? A páros is mosolyg ott, mintha az eg ész csak tréfa lenne, amibe eng em elfelejtettek beavatni. Leg szívesebben rájuk förmedtem volna: Hát nem értitek? Itt egy élet forog kockán! – A korlát melyik oldalán állok? – kérdezte Adam mosolyog va. – Mi? – ráncoltam a homlokom. – Miről beszélsz? Ez valami metafora? Mit jelent? Még most is vig yorg ott, fülig ért a szája, mintha nag yon is racionálisan g ondolkodna, pedig én tudtam, hog y nem. Visszag ondoltam arra, amikor először láttam itt a hídon – a másik oldalon állt, lábával a peremen, készen arra, hog y levesse mag át. Ahog y most elnéztem, szilárdan állt a kövezeten, nem a külső peremen, nem a korlát rossz oldalába kapaszkodva. A hídon állva nézte a kilátást, ami csak eg yet jelenthetett: nem is akart leug rani. – Basszus… – suttog tam mag am elé. – Gyere ide – tárta felém nevetve a karját. Vég telen zavaromban a fejemet fog tam és átkoztam a nővéreimet, átkoztam önmag amat. Teljesen védtelenné váltam. A tudattól rémülten húzódtam hátrébb. – Ó, bassza meg … Ne harag udj… A nővéreim azt mondták… Azt g ondoltam… Odasétált hozzám, kinyújtotta felém a kezét és meg állított, mielőtt tovább menekülhettem volna. Mosolyog va nézett le rám. – Meg mondtam Mariának, hog y úg ysem működne a kapcsolatunk. Eltátottam a szám. – Micsoda? Ezt meg minek csináltad? Láthatóan szórakoztatónak találta a kérdést. – Mert íg y érzem. Fájdalmat okozott nekem, nem akarom újra ezt érezni. Meg értem, hog y az elmúlt eg y évben nem úg y bántam vele, ahog yan kellett volna, de bocsánatot kértem ezért. Ő is bevallotta, hog y meg indította az ig yekezet, amivel vissza akartam szerezni, de ő ig azából a rég i önmag unk után vág yott, amilyenek a kezdet kezdetén voltunk. Azt hiszem, én is abban a múltban éltem, de már tudom, hog y soha többé nem leszünk ug yanazok. Túl sok minden változott, az élet nem áll meg . Ha eg yszer vég e, nincs visszaút. És én nem is akarok visszalépni. Még mindig sokkos állapotban meg borzong tam, mire mag ához vont. – Maria azt kérdezte: „A lány miatt?” Akkor jöttem rá, hog y valójában ig en. – Milyen lány miatt? – Kezdtem teljesen elveszteni a fonalat. Adam felnevetett. – Ez nem vicces, Adam. Már azt sem tudom, mi történik itt. Eg y perce még azt hittem, le akarsz ug rani Maria miatt, most meg azt mondod, hog y nem is akartál ug rani, és eg y olyan lány miatt dobtad Mariát, akiről eddig nem is beszéltél. Én meg mindenfélét mondtam neked – nyög tem fel, ahog yan a mellkasára fektettem a fejem és újfent tudatosult bennem a

tévedésem. – Komolyan g ondoltad, amiket mondtál? – kérdezte halkan. – Persze, hog y komolyan. – Összerezzentem. – Nem mondtam volna, ha nem g ondolnám komolyan, de azt is meg kell értened, Adam, hog y miért mondtam. A körülmények… – Te vag y az a lány – szakította félbe a fecseg ésemet, hog y belém fojtsa a szót. – A lány, akiről Maria beszélt. Rádöbbentett, hog y nem is szerettem ig azán. Nem az határozta meg az életem, hog y vele vag yok-e vag y sem. Én miattam voltam boldog talan, te pedig újra meg kedveltettél önmag ammal. Seg ítettél, hog y újra meg szeressem az életemet, de ha te nem lennél, akkor sem kellene a vízbe ug ranom, mert elsősorban önmag ammal kell jóban lennem. Azokat a dolg okat, amiket Mariáért csináltunk, azért élveztem, mert veled csináltam. Jól éreztem mag am veled. Talán Maria miatt csináltuk, de miattad esett olyan jól. Addig próbáltad elérni, hog y Maria újra belém szeressen és én újra beleszeressek az életbe, amíg fülig beléd nem habarodtam. Kezemmel még most is az arcomon, meg kövülten meredtem rá. Ideg esen elnevette mag át. – Most már tényleg ne nézz íg y rám… – Bocs – suttog tam. – Amikor visszajöttél a hotelbe és láttam, hog y sírtál, azt g ondoltam, el akarod mondani, mennyire meg bántad az eg észet. – Nem, én… – Csak azután értettem meg , hog y beszéltél Simonról. Teljesen elszúrtam. Ki akartam mondani a nyilvánvalót, mielőtt te mondod ki. Azt g ondoltam, meg könnyítem a dolg od… – Te idióta – mordultam rá, azután hag ytam tovább beszélni. Elmosolyodott. – Csókot! – biztatott minket a nő. – Feltételeim vannak – állítottam le. Adam visszahúzódott. – Tudom, hog y még hosszú út áll előtted. Seg ítettem neked mindenben, amiben csak tudtam, és továbbra is ezt fog om tenni, de nyilvánvalóan nem vag yok szakember. Adam, én eg yszerűen nem tudom, mit csináljak, amikor… olyan más vag y. – Tudom – komolyodott el. – Azért is jöttem ide, hog y vég ig g ondoljam, milyen messzire jutottam. Nem ug yanaz az ember vag yok, aki két hete állt itt, de tudom, hog y újra az lehetek, ha nem kapok seg ítség et és nem seg ítek mag amon. Most úg y érzem, új lehetőség et kaptam az életre. Te seg ítettél hozzá, én pedig meg rag adom és a leg többet fog om kihozni belőle. Holtbiztos, hog y néha el fog om szúrni, de hosszú idő óta most először érzem azt, hog y tényleg élvezni akarom az életet. Szóval ig en, elmeg yek ezzel valakihez. Nem akarok még eg yszer idáig süllyedni.

Eg ymás szemébe néztünk és elmosolyodtunk. Közelebb hajolt, hog y meg csókoljon. A férfi és a nő ujjong ásban tört ki, majd meg hallottam a lépteiket; mag unkra hag ytak minket és továbbmentek a hídon. Adam levette és reszkető vállamra terítette a zakóját. Vacog tak a fog aim, lefag ytak a lábujjaim. – Ezt elfelejtettem odaadni. – A zsebébe nyúlt, hog y előveg ye anyám elveszett fülbevalóját. – Pat ma reg g el találta meg a kocsiban. – Köszönöm. – Szétáradt bennem a meg könnyebbülés. Ujjaim közé szorítottam a kis smarag dot, hálásan, amiért anyám is részese lehetett életem eg yik leg nag yszerűbb pillanatának. Éreztem, hog y ott van velünk. – Nem hag yhatjuk ott a partit – tiltakoztam, amikor Adam a híd túlsó vég e felé terelt. – Már meg tettük. – Szorosan átkarolta a vállam. – Az én szülinapom, azt csinálok, amit akarok. Én pedig elviszem a hotelszobámba a nőt, akit szeretek. Elmosolyodtam. – Tudod, van eg y jó ötletem a könyvemhez… Akkor támadt bennem, amikor eg ész nap a paplanom alatt bujkáltam és az életemet sirattam. Az ihlet olykor a leg váratlanabb helyekről jön. – Ig azán? Mi az? – Még csak a címe van meg , A szerelem kézikönyve, de arról fog szólni, hog y találkoztam veled. Elmosolyodott. – Akkor majd meg kell változtatnod a nevünket. – Annál többre is szükség lesz. Szerintem nem véletlen, hog y tíz évembe került elkezdeni. Sosem a lényeg ről akartam írni. Ez most reg ény lesz, íg y senki sem tudja majd, hog y tényleg meg történt. – Csak mi. – Meg puszilta az orrom heg yét és meg fog ta a kezem. – Csak mi – értettem eg yet. Kéz a kézben sétáltunk át a Ha’penny Bridg e-en és biztonság ban elértük a túloldalt.

27 Hogyan ünnepeljük meg az eredményeinket

A Talbot Streeten helyezkedtem el, „Gratulálok” feliratú táblával a kezemben, papírcsákóval a fejemen és papírtrombitával a számban. A járókelők bosszús pillantásokkal bombáztak, de én próbáltam üg yet se vetni rájuk, csak azokra koncentráltam, akik a szemem láttára szálltak le a buszról. Utolsóként Oscar érkezett, aki fejét lehajtva koncentrált a lépcsőkre. Ahog y meg fújtam a trombitát, meg lepetten nézett fel, és az arca széles mosolyra húzódott. Amikor a táblát is meg leng ettem előtte, elnevette mag át. A többi utas remekül szórakozott. – Hát meg csinálta! – kiáltottam fel. – Eljutott eg észen a városig ! Zavartan, még is büszkén vig yorg ott. – Milyen érzés? – Mintha… élnék! – Hirtelen felug rott és öklével belebokszolt a leveg őbe. – Jó! – nevettem vele. – Emlékezzen erre az érzésre, Oscar, valahányszor rossz napja van vag y elbizonytalanodik, emlékezzen rá, milyen jó érzés élni. Oké? Lelkesen bólog atott. – Hog yne, hog yne. Sosem felejtem el. – Hívja fel Gemmát és kérjen keddre eg y időpontot. Szerzünk mag ának munkát, most, hog y már szabadon mehet bárhová. – Gemma újra van? Kedvelem Gemmát, de ha lehet, jobb lenne a hétfő. Seg ít elkezdeni a hetet – tette hozzá ag g ódó arccal. Gemma azután tért vissza hozzánk, hog y elpostáztam neki a Hogyan ne csináljunk bolondot magunkból, amikor megmondjuk valakinek, hogy meggondoltuk magunkat eg y példányát. Másnap az íróasztalomon találtam a Hogyan bírjuk ki egy nehéz főnök mellett-et, azután másnap újra bejött dolg ozni. Az incidensről eg y szót se ejtettünk. – Hétfőn Tipperaryben leszek – árultam el boldog an. Előre vártam a következő utat. Rég feladtam a keresést a tökéletes helyem után, mivel rájöttem, hog y az a könyvem hajítófát se ér, és csak még rosszabbul érzem mag am attól, hog y nem tudom teljesíteni az elvárásait. Eg y nap, amíg Adam az irodájában dolg ozott, a csónakházba is mag ammal vittem, de vég ül annyira felbosszantott, hog y bedobtam a tóba. Furcsamód, valahányszor erre a pillanatra g ondolok, az emlék mosolyt csal az arcomra, és elönt valami hihetetlen elég edettség , hog y még iscsak teljesítettem az elvárást. Indultunk, hog y harapjunk valami Oscarral, mielőtt felszállt a hazafelé tartó buszra, amikor meg csörrent a telefonom. Mag uire nyomozó volt az. Meg torpantam. Oscar

továbbment, amíg rá nem eszmélt, hog y lemaradtam. – Hé, mi a baj? – kiáltott hátra. Miközben a telefonra meredtem, most először döbbentem rá arra, hog y a belátható jövőben – bármit is tartog asson a számomra – mindig ezt fog om érezni Adammel kapcsolatban; mindig ag g ódni fog ok, hog y nincs-e valami baja, ha éppen nem velem van. Felvettem, mert bármennyire féltem Mag uire mondandójától, a bizonytalanság tól még jobban. – Caroline nevében hívom – jelentkezett be. – Jövő héten lesz a tizenhatodik születésnapja, pénteken tartjuk a buliját. Amekkora cécó van nálunk, azt hihetné, hog y Oscar-g ála lesz. Akárhog y is, szeretné, ha eljönne. – Meg köszörülte a torkát. – Én is szeretném, ha eljönne. – Köszönöm, Aidan. Ott leszek. Mielőtt elbúcsúzott, még hozzátette: – Ha akarja, elhozhatja az öng yilkosát is. Már akkor, ha… tudja… készen áll. Ig en, készen áll. Az életünk folyton változó pillanatok sorozata, amelyek olyanok, mint a g ondolataink: hol pozitívak, hol neg atívak. S bár az emberi természet része, hog y szeretünk elidőzni ezeknél, mint oly sok ösztönös késztetés, ez is értelmetlen. Nem érdemes hag yni, hog y eg yetlen g ondolat is meg szállva tartsa az elménket, mert a g ondolatok jönnekmennek, akár a vendég ek vag y az érdekbarátok. Alig érkeznek meg , máris elhag yhatnak, és akármilyen hosszú időbe telik meg jönniük, vég ül úg yis elillannak. A pillanataink értékesek, akár hosszúra nyúlnak, akár elmúlnak eg y szemvillanás alatt, hisz oly sok mindent tehetnek: meg változtathatják a g ondolkodásunkat, meg menthetik az életünket – és még az ig az szerelemmel is meg ajándékozhatnak.

VÉGE

Köszönetnyilvánítás Szeretném meg köszönni a szerkesztőmnek, Lynne Drew-nak. A szerelem kézikönyve a 10. közös kötetünk. El sem hiszem, mennyit köszönhetek neked; a te seg ítség eddel lehettek a történeteimből az olvasók kedvencei. Köszönöm, hog y mindig meg értő voltál, türelmes és támog ató, és mindig lelkesen vártad a közös munkát, és azt is, mit hoz számunkra a jövő. Nag yra értékelem a művészi szabadság ot, amit nekem biztosítasz, és a nag y közös fejtöréseket, amikor arra van szükség em. A következő 10 kötetre fel! Köszönet jár Thalia Suzumának nyug odt és elmés útmutatásaiért, mellyekkel mindig seg ített nekem meg formálni a történeteket. Tudom, tudom, rohanok a vég ére, mindig is rohantam, mindig is fog ok… Köszönöm: Louise Swannell, Martha Ashby, Elizabeth Dawson, Lucy Upton és Moira Kelly. Veletek szinte mindennap beszélünk, tudjátok, hog y csodálatosak vag ytok, és mennyire meg könnyítitek és feldobjátok számomra a munka nem írói részét is. Külön köszönet jár Victoria Barnsley-nak, eg y ig azi kreatív elmének, akinek hiánya ig encsak fájó lesz a HarperCollinsnál. Hálás vag yok bölcs meg látásaidért, azért, hog y íg y szereted a könyveket, hog y ennyi energ iád van arra, hog y a dolg okat új, friss meg világ ításba helyezd, és köszönöm, hog y támog attál és hittél bennem. Sok sikert kívánok neked a jövőre. Köszönöm a családnak és a barátoknak a támog atást, és hog y izg atottság ot színleltek, amikor bejelentem, hog y kitaláltam eg y új ötletet. És köszönöm, hog y vég ig hallg atjátok, és hog y nem kérdezitek meg soha, hova tűnt eg y-eg y felvázolt ötlet a vég leg es kéziratból, a sorozatból vag y a filmből, melyek csupán a g ondolataimban élnek tovább, és én ezt ug yanannyira élvezem. Köszönöm, hog y elfog adjátok, mindez mennyire fontos nekem, túlteszitek mag atokat rajta és már rá is térhetünk az élet fontosabb dolg aira. Köszönöm mindannyiótoknak, hog y meg értetek. Vag y leg alábbis úg y tesztek. Hatalmas köszönet illeti Marianne Gunn O’Connort, hog y elviseli a rázúduló állandó g ondolatfolyamatot, e-maileket, telefonhívásokat és történeteket, és a „Mi lenne, ha…” és „Képzeld, mi lenne, ha…” mondatok sokaság át, és aki seg ít, hog y a g ondolataim valóság g á váljanak. Vannak, akik vág yakoznak, vannak, akik álmodoznak, és vannak, akik meg valósítanak. Te az utóbbiakhoz tartozol. A következő 10 kötetre fel! Köszönöm Vicki Satlow-nak a kreatív ötleteket, és hog y mindig feszeg ette a határaimat és ösztönzött, hog y minél több olvasó felé nyissak szerte a világ on. Köszönet Pat Lynchnek, Mary Lavannek és Anita Kissane-nek. Liam Murphy, köszönöm, hog y eg yben tartottad ag yam azon darabkáit, amik általában nem illenek össze. A téma miatt még nag yobb volt rajtam a nyomás, hog y ig azán jót írjak. Nag yon

köszönöm Allison Keating nek a bWell Klinikánál a rám fordított időt és a véleményét Christine és Adam történetéről, mely miatt vég ül átírtam a könyvet eg y sokkal jobb sztorivá. Köszönöm Maureen Blacknek és munkatársainak a jog i útmutatást, nekem ehhez eg yedül nem lett volna sütnivalóm. Köszönet jár Michael McCullag h atyának is a seg ítség ért. Minden kedves tanácsért, amit kaptam, hálás vag yok, ezeket a reg ényben a saját szám íze szerint használtam fel; bármiféle tárg yi vag y eg yéb tévedés kizárólag az én felelősség em. Ihletet merítettem Susan Rose Blauner How I Stayed Alive When My Brain was Trying to Kill Me: One Person’s Guide to Suicide Prevention című kötetéből, hog y jobban meg értsem szereplőim meg próbáltatásait. Köszönöm David, Robin és Sonny, őrült kis családom, hála nektek meg szökhetek (eg yébként imádott) fantáziavilág omból…