Catherine Anderson - Indián 02. - Indián szív

Romantikus Regények Catherine Anderson

INDIÁN SZÍV

General Press Kiadó ALAPÍTVA 1988-BAN

CATHERINE ANDERSON 1 INDIÁN SZÍV

A mű eredeti címe Comanche Heart Copyright © Adeline Catherine Anderson, 1991 All rights reserved. Hungarian translation © Szabó Ágnes © GENERAL PRESS KIADÓ Az egyedül jogosított magyar nyelvű kiadás. A kiadó minden jogot fenntart, az írott és az elektronikus sajtóban részletekben közölt kiadás és közlés jogát is. Fordította SZABÓ ÁGNES Szerkesztette KURTA ZSUZSANNA A borítótervet ZELENYIÁNSZKI ZOLTÁN készítette ISSN 1586– 6777 ISBN 978 963 643 325 3

Kiadja a GENERAL PRESS KIADÓ 1138 Budapest, Viza utca 9– 11. fszt. 2. Telefon: 359– 1241, 270– 9201 Fax: 359– 2026 www.generalpress.hu [email protected] Felelős kiadó LANTOS KÁLMÁNNÉ Művészeti vezető LANTOS KÁLMÁN Irodalmi vezető SZALA BOGLÁRKA Felelős szerkesztő BÁRDI ERZSÉBET Készült 25,5 nyomdai ív terjedelemben Kiadói munkaszám 3268– 11

CATHERINE ANDERSON 2 INDIÁN SZÍV

Kedves Olvasók! Ha elolvassák az Indián szívet, rá fognak jönni, hogy nem egy szokványos szerelmi történetről van szó. Az Indián hold folytatásaként ebben a könyvben is nyomon követhetik azt a küzdelmet, amelyet a komancs nemzet túlélői vívnak, miközben megpróbálnak elvegyülni a fehér emberek között. Az Indián holdban önök, kedves olvasóim, megismerték és megkedvelték Amyt, a kislányt, akit elraboltak; és a komancs fiút, Fürge Antilopot, aki segített Amynek kijutni a fájdalmas sötétségből a napfénybe. Ebben a történetben, mely évekkel később játszódik, Amy és Fürge Antilop fiatalkori vonzalma végre kiteljesedik. Remélem, legalább annyi örömüket lelik majd az Indián szív olvasásában, mint amennyi örömet nekem okozott az írása. Kellemes kikapcsolódást! Üdvözlettel: Catherine Anderson

CATHERINE ANDERSON 3 INDIÁN SZÍV

A szerző jegyzetei

Az Indián szív című könyvem írásakor édesanyám felvilágosított, hogy félig-meddig soson származású vagyok. Ez megmagyarázza a komancsok iránti érdeklődésemet és a vonzalmamat hozzájuk, hiszen ők valójában sosonok voltak, akik elhagyták szüleik törzsét, hogy melegebb éghajlatra költözzenek, és jobb vadászterületekre leljenek a pusztában. A sosonokat kígyó indiánoknak is hívják – az elnevezésnek Idahóhoz van köze, ahol eredetileg éltek. Idaho soson nyelven „borzasztó hideg földterületet” jelent, az indiánok innen sokszor felmentek a Kígyó folyó mentén Oregon állam középső részébe vadászni. Én magam most épp itt, Oregon állam középső részén élek, azon a területen, amelyet amerikai őslakos rokonaim sokszor meglátogattak. Miután elhagyták a szüleik törzsét, a komancsok gyakran „visszatérő kígyónak” nevezték magukat. Ez az elnevezés onnan származik, hogy vissza-visszamentek északra, Idahóba, hogy meglátogassák ott maradt szeretteiket. Amikor idegenekkel találkoztak, úgy mutogatták el a nevüket, hogy a kezüket a tenyerükkel lefelé a derekukhoz emelték, és hátrafelé hullámzó mozdulatokat tettek vele. Ez a könyv nekik állít emléket – ezeknek a nagyszerű, csodálatos embereknek, akik még mindig megérintik azoknak a szívét, akik róluk és a megpróbáltatásaikról olvasnak. A komancs háború utolsó napjaiban az indiánok gyakran mondogatták a suvate szót, amelynek a jelentése: „vége”. Ez a szívet tépő szó kifejezi azt a tragikus történetet, amely még ma is sokunkat kísért. Remélem, sosem lesz vége, soha, egyikünk számára sem, és azt is remélem, hogy ha nem is tanulunk a múlt hibáiból, azért nem vagyunk arra ítélve, hogy megismételjük őket.

CATHERINE ANDERSON 4 INDIÁN SZÍV

Prológus Texas, 1876

A szél, akár egy magányos lélek, fütyülve, sóhajtozva járta körül Fürge Antilopot. Haját összeborzolta és az arcába fújta, így a férfi egy ide-oda libegő, fekete fátylon keresztül nézte a magányos sírhalmot. Még csak nem is pislogott. A szemét égető szúrás az életet jelentette számára, bár ebben a pillanatban a halál után sóvárgott. Az Amy Masters sírján álló göcsörtös kereszten nyomot hagyott az időjárás, látszott, hogy a fadarab már igen régen feladta a harcot, hogy egyenesen álljon. A férfi a sírfára vésett egyszerű betűket figyelte, melyeket az idő keze szinte olvashatatlanná tett, és azon gondolkozott, vajon az oda vésett szavak képesek-e Amy életét megénekelni. Valahogy nem tudott hinni abban, hogy a tivo tiv-ope, a fehér ember írása elég méltóságteljes képet tud festeni Amy nagyságáról. Amy… Fürge Antilopot elárasztották az emlékek. Olyan tisztán rajzolódott ki előtte a lány, akárha tegnap látta volna. Aranyszőke haj, égkék szem, ragyogó mosoly… az ő gyönyörű, édes, bátor Amyje. Az emlékekhez könnyek társultak, melyeket a férfi nem szégyenében, sokkal inkább bánatában hullatott – már régen meg kellett volna gyászolnia a lányt. Előregörnyedt a vállára nehezedő fájdalomtól. Bárcsak hamarabb érkezett volna! Tizenkét év. Meghasadt a szíve, ha arra gondolt, hogy Amy várta őt – aki egy életre magához láncolta egy eljegyzési ígérettel –, de még az előtt meghalt, hogy beválthatta volna az ígéretét, és eljött volna érte. Henry Masters szavai visszhangzottak a fejében, melyeket pár perccel korábban intézett hozzá: Amy nincs itt, te mocskos komancs. És, ha engem kérdezel, áldás ez, ahhoz képest, hogy egy magadfajta tegye neki a szépet. A kolera ragadta el öt éve. Amott, hátul temettük el, a pajta mögött. Fürge Antilop remegő kézzel egyenesítette ki az Amy sírját jelölő keresztet, és megpróbálta elképzelni, milyen lehetett a lány élete, mialatt ezen a poros tanyán várt rá. Miközben haldoklott, vajon a horizontot kémlelte, remélve, hogy megpillanthatja őt? Vajon tudta, hogy a népéért folytatott harc volt az oka, hogy távol maradt tőle? Megesküdött, hogy eljön érte, és el is jött. Csakhogy öt évet késett. Tudta, hogy vissza kellene ülnie a lovára, és el kellene mennie. A companerók arannyal tömött nyeregtáskákkal vártak rá pár kilométerre nyugatra, és észak felé pásztázták a vidéket, amerre a lopott csordát akarták terelni. Fürge Antilopot azonban már semmi sem ösztökélte arra, hogy egyik mokaszinját a másik elé rakja. Terve – hogy saját, virágzó farmja legyen, ahol teheneket tarthat – szertefoszlott. Minden, ami fontos volt számára, ott feküdt Amyvel együtt a sivár tanyaudvar földjében. Felnézett, mozdulatlanul bámulta a farm mögött elterülő, hullámzó mezőt. Szörnyű üresség kerítette hatalmába. Egy éve érzett hasonlót, amikor megérkezett a Tule kanyonhoz, ahol tavaly szeptemberben Mackenzie és az emberei ezernégyszáz komancs lovat mészároltak le, a tetemeket pedig hagyták ott rothadni. Bár Fürge Antilophoz eljutott a hír, miszerint az embereit megtámadták a Palo Duro kanyonban, és bár tudta, hogy társai vereséget szenvedtek, egészen addig mégsem hitte el az esetet, amíg a saját szemével nem látta a kanyonban szétszórt, több ezer, napfénytől kifehéredett csontot – ennyi maradt a komancs ménesből. Fürge Antilop ekkor értette meg, hogy az emberei odavesztek, hiszen lovak nélkül esélyük sem volt az életben maradásra. Ahogyan Amy nélkül neki sem. Felállt, elővette a kését a tokjából, és végighúzta az élét az arcán, a szemöldökétől egészen az álláig – mintegy végső tisztelgésként a bátor tosi lány előtt, akit annyira szeretett. Vére Amy sírjára csöpögött, ő pedig elképzelte, ahogy a vércseppek beszivárognak a földbe, és elérik a lány csontjait. Így legalább – akármilyen messzire is sodorja az élet, és akárhány tél múlik is el – egy része mindig itt lehet Amyvel. CATHERINE ANDERSON 5 INDIÁN SZÍV

Fürge Antilop kihúzta magát, helyére tette a kését, és odalépett a lovához. Nyeregbe szállva egy pillanatig mozdulatlanul meredt a messzeségbe. A társai nyugat felé vártak rá. A férfi megfordította a lovát, és dél felé vette az irányt. Nem tudta, merre megy. De nem is érdekelte.

CATHERINE ANDERSON 6 INDIÁN SZÍV

Első fejezet 1879 márciusa

Amy Masters a cipője orrával lökte el magát a padlótól, hogy mozgásban tartsa a hintaszéket. A kandallóból áradó meleg ellenére a hideg befészkelte magát a gyapjúszoknyája alá, keresztülfurakodott az alsószoknyáin és bordásán kötött pamutharisnyáján is. Talán kellemesebb lett volna, ha meggyújtja a lámpát, de Amy most inkább a félhomályt választotta. A kandallóban égő tűz fénye, mely a nappali virágmintás tapétáján játszott, valahogy nyugtatón hatott rá, és azokat a régi, texasi nyáréjszakákat juttatta az eszébe, amikor a kincskeresők városában az indián sátrak fejre állított tölcsérként sárgállottak, ragyogtak a tűz fényében a palaszürke ég alatt. Amyt elfojtott beszédfoszlányok és nevetés hangjai rántották vissza a valóságba. Valahol becsapódott egy ajtó. Egy pillanattal később pedig egy kutya ugatott a távolban, magányosan. Farkasok Földjén már mindenki nyugovóra hajtotta a fejét. Amynek is aludnia kellett volna. Mindjárt öt óra lesz. A jacksonville-i O'Grady atya olyan ritkán látogatott el a faluba, és Amy már a gondolatát is utálta annak, hogy kihagyjon egy misét. Az atya másnap már elhagyja a falut. Missziója során először észak felé veszi az irányt, ökrös szekéren utazik Corvallisbe, majd nyugatra, a Coos-öbölbe, és aztán keletre, Lakeview-ba. Hetek telnek majd el, mire újra a jacksonville-i St. Joseph-templomban fog misézni, nem is beszélve Farkasok Földjéről. Amy tisztában volt vele, hogy segítenie kell majd a reggeli előkészületekben az unokanővérének, Lorettának – akinek most férje és két gyereke mellett még egy vendégeskedő papot is el kell látnia mégsem tudta rászánni magát, hogy ágyba bújjon. Időbe telik, míg az ember búcsút vesz egy drága baráttól és a kedves emlékektől. Sóhajtva pillantott a kezében tartott, gondosan összehajtogatott jacksonville-i újságra, a Democratic Timesra. A Fürge Antilopról szóló hajmeresztő pletykák pár éve már Farkasok Földjén is ismertek voltak, de Amy nem hitt a szóbeszédnek. Most azonban, hogy elolvasta a legújabb fejleményeket, már nem zárkózhatott el az igazság elől. Gyermekkori szerelme, az egyetlen férfi, akit valaha szeretett, gyilkosként híresült el. Amy megtámasztotta a fejét a hintaszéken, és rápillantott Fürge Antilop faszénnel rajzolt arcképére, melyet a kandallópárkány fölött tartott. A kép minden vonását ismerte, hiszen ő maga rajzolta. A pislákoló fényben a skicc olyan élethű volt, hogy Amy szinte azt várta, a férfi felé fordul, és elmosolyodik. Ez már csak azért is fura gondolat volt, mert a lányba igen kevés művészi képesség szorult. Milyen gyönyörű arc… Fürge Antilop. A név simogatón döngicsélt a fejében. A cikk szerint a férfi már a Fürge Lopez nevet viselte, komancs nevét akkor hagyta hátra, amikor elmenekült a rezervátumból, és lovas marhapásztorként vállalt munkát. Még Amy is belátta, jó döntés volt a mexikói végződésű Lopezre cserélni az Antilopot. Annak ellenére, hogy a férfit az indiánok befogadták, és komancs szokások szerint nevelték fel, Fürge Antilop finom metszésű arcvonásainak köszönhetően sosem tagadhatta le spanyol származását. És bár Amy elismerte a férfi leleményességét, és megértette, hogy ki kellett szabadulnia a rezervátum szigorú életviteléből, mégis úgy érezte, hogy Fürge Antilop elárulta őt. Hispán és aljas gyilkos… Nem tudta kitörölni a fejéből az újságcikkben olvasott szavakat, és az így felidéződő emlékektől végigfutott rajta a hideg. Oly sok éve őrizte már Fürge Antilop drága emlékét – a tizenhat éves, nemes szívű, bátor és udvarias fiatalember képét, egy álmodozóét. A szíve mélyén hitt abban, hogy a férfi betartja az ígéretét, és egyszer, amikor a komancsok fennmaradásért vívott háborúja véget ér, eljön érte. Most rá kellett döbbennie: ez az álma sosem fog valóra válni. Ám még ha a férfi be is váltaná a fogadalmát, ő már akkor sem tudna úgy nézni rá, mint régen. CATHERINE ANDERSON 7 INDIÁN SZÍV

Amy szomorú mosolyra húzta a száját. Huszonhét évesen már nem kellene ábrándokat kergetnie. Mert bár a komancsok az adott szót örök érvényűnek tartják, Fürge Antilop egy nyurga, tizenkét éves lánynak kérte meg a kezét, ráadásul oly sok minden történt már azóta – a férfi nemzetsége megsemmisült, sokan meghaltak a szerettei közül. Az Amyben megbúvó gyermeknek nem szívesen ugyan, de be kellett ismernie, hogy a férfi maga is minden bizonnyal megváltozott: a gondoskodó, kedves fiú könyörtelen zsarnokká vált. Inkább köszönetet kellene mondania Istennek, amiért a férfi nem jött vissza érte. Fürge Antilop valószínűleg már nem is emlékszik rá. Amy különös ember volt: a többi ember boldogsága fontosabb volt számára, mint a sajátja. A szívét pedig fogva tartotta egy múltbéli ígéret, amelyet messze sodort a texasi szél. Amy előredőlt, és bedobta az újságot a tűzbe. A papír suhogva lángra kapott. Az égő tinta fanyar szaga töltötte meg a lány orrát. Felállt a hintaszékből, és odalépett a kandallópárkányhoz. Remegő kézzel nyúlt a Fürge Antilopot ábrázoló kép után. Előrehajolt, hogy az újság után dobja az arcképet, de elöntötte a könny a szemét. Fürge Antilop arcát nézve szinte érezte a texasi mezők nyári illatát, hallotta a véget nem érő fiatalkori kacagást, érezte a férfi kezének érintését a sajátján. A szemed mindig a horizonton legyen, drágám. És ne foglalkozz a tegnappal. Számtalanszor talált már vigaszt ezekben a szavakban, mégpedig úgy, hogy Fürge Antilop hangjának minden rezdülését vissza tudta idézni. Nem élheti le az élete hátralevő részét a múlt csapdájában vergődve. Az általa ismert Fürge Antilop lenne az első, aki összeszidná, amiért nem tud szabadulni az emlékektől. És mégis… Újhegyével megérintette a papírt. Követte a férfi orrának nemes ívét, szájának tökéletes vonalát – miközben az ő szája bánatos mosolyra görbült. Gondterhelt sóhajjal tette vissza a helyére, a kandallópárkányra az arcképet. Képtelen volt a lángokba hajítani a rajzot. Még nem készült fel teljesen a végső búcsúra. Fürge Antilop a barátja volt, a gyermekkori szerelme, a gondviselője. Ha rá gondolt, újra tökéletesnek és egésznek érezte magát. Olyan nagy baj, ha kincsként őrzi ezeket az emlékeket? Számít az, hogy mostanra mivé vált a férfi? Nem, ha többé már nem találkozik vele. Megmagyarázhatatlan magányosság vett rajta erőt, így Amy hátat fordított az arcképnek, körbesétált a kis, félhomályban úszó nappaliban, majd megállt a régi polcos szekrénynél. Végigsimított egy fából faragott medveszobron, amit Jeremiah, az egyik tanítványa készített. A medve alatti polcon egy szárított virágokkal teli váza állt. A virágokat a Hamstead lány gyűjtötte. Bár az ajándékok igen egyszerűek voltak, Amyt mégis jobb kedvre derítették. Szeretett tanítani. Hogy is érezheti magát magányosnak, mikor olyan emberek veszik körül, akik szeretik – és nem csak a tanítványai, de Loretta és Loretta családja is. Bár a ház többi része teljes sötétségbe burkolózott, Amy úgy indult el a hálószobába, hogy továbbra sem gyújtott lámpát. Minthogy gyermekkora óta farkasvakságban szenvedett, már régen kiismerte magát a házban, és ha óvatosan mozgott, többnyire baj nélkül közlekedett. A falakból sütő nedves hideg miatt sietősen vetkőzött le, majd magára húzta és állig begombolta fehér hálóingét. Dideregve hajtotta össze az alsóneműjét, melyet csinos kupacba rendezett a komódon, hogy reggel majd kéznél legyen. Aztán, minthogy a rutinszerűen végzett dolgok megnyugtatóan hatottak rá, leült a fésülködőasztalhoz, kibontotta a haját, kitapogatta a hajkeféjét, és szokásához híven százszor végighúzta a fésűt hosszú hajtincsein. Az ágya felé nézett, de nem tudta kivenni a heverő körvonalait. Törülközőbe kellett volna csavarnia, és a takarók közé tennie néhány meleg kavicsot, de nem volt hozzá ereje. Úgy érezte, az áthatolhatatlan sötétség egyre közeledik felé – némán és nyomasztón. A torka furcsán elszorult. Letette a fésűt, majd engedve a halvány fényű hold csábításának, odalépett az ablakhoz, és belekapaszkodott a párkányba. A párás ablakon kikukucskálva a város főutcája felé nézett – a Fogadó az Aranyröghöz nevű kocsma fényei megnyugtatták. A felhők eltakarták a csillagokat. Márciusban Dél-Oregonban általában már tombolt a tavasz, aznap viszont nyirkos volt az időjárás. A háztetők fölött rétegekben állt a köd. A tompa holdfényben Amy látta, hogy a deszkákból kirakott járdákat szitáló eső permetezi. Holnapra az utcák végeláthatatlan sártengerré változnak. A közeli várossal, Jacksonville-lel ellentétben Farkasok Földje még nem rendelkezett kiegyengetett, kaviccsal kirakott főúttal. Amy gerincén újra végigfutott a hideg. Sietve ágyba bújt, de a hideg takarók nemigen melegítették a testét. Nekinyomta az arcát a párnának, és a szélben hajladozó csupasz faágakat nézte az ablakon át.

CATHERINE ANDERSON 8 INDIÁN SZÍV

Aznap este a szokásosnál is jobban rettegett attól, hogy lehunyja a szemét. Az újságcikk elolvasása felidézte benne a múltat, és olyan szörnyűségeket juttatott az eszébe, amelyek jobb lett volna, ha a feledés homályában maradnak. Tudta, hogy pirkadatig már csak pár gyorsan elillanó órát kell várnia, de most, amikor ilyen mélységes sötétségbe burkolózott körülötte minden, ez nem jelentett számára vigaszt. Az újságcikkben olvasott történet olyannyira befészkelte magát a fejébe, hogy attól tartott, álmában hispánok fogják üldözni. Vajon ebben az álomban a rá szegeződő állatias tekintetek közül az egyik majd Fürge Antilopé lesz? Korábban, amikor egy-egy ilyen álomból felriadt, a férfi arcának felidézése mindig megnyugtatta őt. Egykori szerelme azonban most a rémálmaiban szereplő férfiakkal járja együtt a vidéket – gyilkosokkal, rablókkal és erőszaktevőkkel. Amy maga elé képzelte a texasi mezők fölött felkelő napot, a keleti horizonton egymásra halmozott néma szalmakötegeket és a szürkülő égboltot. Vajon Fürge Antilop nézi a napfelkeltét? Simogatja az arcát a tavaszi fű és a vadvirágok illatával játszó északi szél? Eszébe jut-e a réges-régi nyár csak egy röpke pillanatra is, amikor a horizontra pillant?

Ahogy a nap egyre fentebb és fentebb úszott az égen, Fürge Lopez egyre idegesebben figyelte lovastársait. Úgy tűnt, ezt fekete csődöre, Diablo is megérezte, mert nyugtalanul prüszkölve oldalra lépett egyet. Fürge látta, hogy Ferdeszemű Gabriel és az emberei unatkoznak, márpedig az unalom olyan hatással volt rájuk, akár a csüdfű a lovakra – egy kissé megkergültek tőle. Túl hosszú ideje voltak már úton, ráadásul az utolsó napok eseménytelenül teltek. Az sem segített, hogy a reggeli levegő melege a tavasz illatát hozta magával. Az évnek ez a szakasza mindenkit feszültté tett, csakhogy ezek az emberek veszélyes alakokká váltak, amikor erőt vett rajtuk az ingerültség. Fürge a szemébe húzta fekete kalapját, hátradőlt a nyeregben, és hagyta, hogy a szüntelen patkókopogás ütemes zaja megnyugtassa az idegeit. Amikor a lovak túl közel értek a fűben csicsergő madarakhoz, azok eszeveszett szárnycsapásokkal fejezték ki nemtetszésüket. Fürge jobbra pillantva egy menekülő nyúlra lett figyelmes. Egy pillanatra azt kívánta, bárcsak visszatekerhetné az idő kerekét, és újra igaz barátokkal lovagolhatna egy komancs falu felé, miközben hosszú haja lobogna a szélben. Fürge gyakran vágyakozott az ilyen emlékképek után, melyek olyan kedvesek és élénkek voltak, hogy szinte érezte a nyílt lángon sütött hús illatát. Valahol a távolban megkondultak a harangok, s ebből a férfi azonnal tudta, milyen nap van, és azt is, hogy a domb mögött egy város terül el. A szája megrándult, miközben újra beleszagolt a levegőbe. Az illatokból ítélve, valaki nyílt tűzön marhát sütött. Megvakarta borostás állát. Mit nem adott volna egy kiadós fürdésért és egy adag jó whiskey-ért! A Fürge mellett lovagoló Ferdeszemű Gabriel meghúzta a lova kantárját, sétára fogva ezzel a derest. – Dögöljek meg, ha nem egy templom harangját hallom. Egy város van odaát. Ej, de rég szagoltam szoknyát közelről! Olyan kanos vagyok, hogy a legyet is elkapnám röptiben! Mögöttük egy kicsit lemaradva José Rodriguez kiköpött egy adag dohányt. – Mikor legutóbb összekerültem egy spinével, olyan részeg voltam, hogy másnap reggel arra sem emlékeztem, hogy megforgattam-e benne a dákómat. Így aztán, mikor kilovagoltam a városból, éppolyan kanos voltam, mint mikor befelé mentem. Bika Jesperson, akinek neve jól illett erős testalkatához, utálkozva felhorkant. – Most is éppannyi dohányt fogsz italra költeni. – No, tényleg? Ezt meg honnan veszed? – ellenkezett Rodriguez. – Onnan, hogy ez nálad má' valamiféle betegség. Egy reggel majd arra ébredsz, hogy a dákód el van rohadva. – Mé' mit vársz két dolcsiért? – morgott közbe egy másik férfi. – A legutóbbi két szajha, akikkel voltunk, a legmocskosabb két nő volt, akiket életemben láttam. – Akivel én voltam, no, azon csak egy tiszta felület volt, a bal didije – kuncogott Rodriguez –, de az is csak azé', mert előttem Bika ment föl vele az emeletre. – Hé, Bika! – ordította el magát valamelyikük. – Nincs valami fura a dákóddal mostanság? Csak mer' Joséé tisztára el van rohadva.

CATHERINE ANDERSON 9 INDIÁN SZÍV

A férfiak nagy röhögések közepette meséltek a szajhákkal átélt kalandjaikról. Fürge csak fél füllel hallgatta őket. Életében csak egyszer fizetett asszony kegyeiért, akkor sem azért, mert a nő kérte, hanem mert megsajnálta, amiért annyira szegényes volt a ruhája. A komancsoknál egy nő akkor sem árulja a testét, ha az életben maradásáról van szó. Fürge úgy vélte, azok a férfiak, akik rendszeresen járnak bordélyházba, civilizálatlanabbak és szívtelenebbek, mint bármelyik bűnözésre vetemedő komancs. A nagydarab, vörös hajú, ősz szakállú Kőszikla Charlie megállította szürke lovát. – Az én nadrágom is feszül. Hát a tied, Lopez? Fürge tudta, hogy a kérdés felhívás keringőre, de azt is, hogy a válasza nem fog visszatartani húsz másik embert. Elővette a zsebéből az óráját, rápillantott, majd azt mondta: – Korán van még. – Ja, a készséges kis galambocskák ágyban vannak még – vetette közbe valaki. – Talán nem volt sok kuncsaft a múlt éjjel – ellenkezett Ferdeszemű. – Ha mégis, plusz tíz dollár biztosan kiugrasztja őket az ágyból. Fürge nem volt megőrülve, hogy fényes nappal belovagoljon bármelyik városba. Aznap pedig különösen óvatos volt, mert Ferdeszemű meg a többiek érezhetően keresték a bajt. Körbefordult a lovával, végignézett az előtte elterülő tájon. A távolban egy tanyaházra lett figyelmes. Visszatette az órát a zsebébe, elővett egy ötdolláros aranypénzt, és odafricskázta Ferdeszeműnek. – Azt hiszem, én szundítok egyet. Hozzatok egy üveg italt. – Nem dughatsz meg egy istenverte üveget – ellenkezett Charlie. – Nem vagy normális, Lopez. Túl jónak tartod magad a szajhákhoz, vagy mi van? Fürge nem válaszolt. – Ahová mi megyünk, oda mész te is – húzta el a száját Charlie. – Ez a szabály. Nincs igazam, Ferdeszemű? Fürge leugrott a lováról, a fűben megcsendült a sarkantyúja. – Nincs má' benned kurázsi, az van – vágta oda Charlie. – Attól tartasz, hogy valami zöldfülű felismeri azt a csinos pofádat, oszt úgy beleég az agyába, hogy utána rajzot készít rólad. Erről van szó, nemde, Lopez? De anyámasszony katonája vagy mostanság! Fürge rezzenéstelen arccal állta Kőszikla Charlie pillantását, de közben meglazította a nyereghevedert. Egy pillanatig érezhető volt a feszültség, majd Charlie idegesen nyelt egyet, és elfordította a tekintetét. Fürge levette a nyerget a lováról, majd a többieket megkerülve, letette egy bokor igen aprócska árnyékában. Ferdeszemű sóhajtva a város felé fordult a lovával. Fürge tisztában volt vele, hogy a hispán vezérek nem nézik jó szemmel, ha valamelyik emberük elmarad a csapattól, de soha nem tartotta magát Ferdeszemű emberének, és kötni való bolond lett volna most változtatni ezen a felálláson. Kizárólag azért csatlakozott a csapathoz másfél évvel ezelőtt, hogy mozgásban maradjon. A baj mindig ott lohol az ember sarkában, és óvatosnak kell lennie, ha el akarja kerülni. – Biztos, hogy nem akarsz velünk jönni? – kérdezte Ferdeszemű. Fürge letette a csődör kantárját a földre, majd a nyerget párnaként használva kinyújtózott az árnyékban. Válasz helyett egyszerűen lehunyta a szemét. Tudta, hogy Ferdeszemű gyávább annál, mintsem egy ilyen jelentéktelen ügy miatt összevitatkozzon vele. – Gyerünk – mondta Charlie. – Hagyjuk ezt az utálatos gazembert aludni. Amikor a lovak patáinak zaja már csak távolról hallatszott, Fürge elővette a pisztolytokból a két nikkelezett, 45-ös revolverét – állandó szokása volt, hogy ellenőrizze a tölténycsöveket. Aztán újra nekidőlt a nyeregnek, és lassan álomba merült, mert tudta, hogy olyan ember vigyázza az álmát, akinek két csőre töltött puskája, éles hallása és gyors reflexei vannak. Alig pár perc múlva Fürge már próbára is tette a hallását és reflexeit. Lovak közeledtek, mégpedig igen gyorsan. Talpra ugrott, és már az előtt előrántotta a fegyverét, hogy teljesen biztos lett volna abban, mit is hall valójában. Izgalma egy kissé alábbhagyott, amikor észrevette, hogy Ferdeszemű Gabriel ül a vezérlovon. A férfiak hajtották a lovaikat, ami általában azt jelentette, hogy viszketett a hátsójuk egy kis balhéra. Fürge gyorsan visszatette a Coltot a pisztolytáskába, a nyerget pedig feldobta a lóra, hogy ha úgy adódik, el tudjon vágtatni. – Nézd csak, mit találtunk! – üvöltötte Ferdeszemű, miközben a lovát Fürge lova mellé irányította. – Egy lánykát! A szentségit, biztos, hogy nem láttál még nála csinosabb kis nőcskét. CATHERINE ANDERSON 10 INDIÁN SZÍV

Fürge a napfényben hunyorogva észrevette, hogy Charlie egy lányt cipel magával a nyergen átvetve. A lány szőke haja kibomlott, és csillogó függönyként lógott a ló hasa alatt. Fürge gyomra felfordult. Három éve, mióta tudomást szerzett Amy haláláról, csak ritkán engedte meg magának, hogy a lányra gondoljon, de időnként, mint most is, az emlékek megrohanták, és elárasztotta a veszteség keserédes íze. Ennek a lánynak sárgásszőke haja volt, Amyé viszont aranyszínű mézként ragyogott, a hasonlóság mégis úgy arcul ütötte Fürgét, mint egy jól irányzott ökölcsapás. Évekkel ezelőtt Amy is egy hispán banda áldozatává vált. Ferdeszemű leugrott a lováról, borostás arcán széles vigyor ült. Kezével a lába közét markolászva ajnározta magát. – Igen jó árat kapunk majd érte a határon túl, de nem ront majd az értékén, ha előbb betörjük egy kicsit. Charlie lelökte a lányt a szürkéről. A lány felsikoltott, amikor a vállára esve a fűbe zuhant, majd remegő lábakkal felállt. Olyan ruhát viselt, amilyet Fürge még sosem látott: nadrágszoknyát, és szabott blúzt, amely úgy feszült a mellén, akár egy második bőr. Fürge úgy vélte, az öltözet kimondottan lovagláshoz készült, de bármi is volt az eredeti cél, a lány alakját tökéletesen mutató ruhadarabok most csak a férfiak – szám szerint húsz – szexuális étvágyának felkorbácsolására voltak jók. A lány futásnak eredt. Hárman is utánavetették magukat lóháton ülve – sportot űztek a szökési kísérlet megakadályozásából. Fürge összeszorította az állkapcsát. Nem volt ínyére az erőszak, de egyedül nem tudta volna megakadályozni, különösen így, hogy húsz gengszter igenje állt szemben az ő egyetlen nem szavazatával. Minek lovagolt ki egyedül ez az istenverte bolond lány? Ferdeszemű ledobta a lova kantárját, és szaladt, hogy elkapja a szőkeséget. Ujjongva nevetett, amikor a lány ellenállt, és megpróbált belerúgni, miközben visszacipelte az aprócska árnyékba. A többiek leugrottak a lovaikról, és libasorban követték vezérüket. Fürge tétlenül nézte, ahogy Ferdeszemű lelöki a lányt a földre, és megragadja a blúzát. A gombok szétrepültek. Az anyag kettéhasadt. A lány elborzadva felsikoltott, és újra szabadulni próbált. – A szentségit, Bika, ezeket a didiket nem kell tisztára nyalnod! – kiáltotta valaki. – Valaki segítsen leszedni a nadrágját – rendelkezett Ferdeszemű. Fürge elfordult, és elsétált onnan. Nem bolond, hogy megölesse magát egy nő miatt, akit nem is ismer. Aki ilyen ruhákban jár, az maga követeli ki, hogy szétfeszítsék a lábait. Fürge felerősítette a nyerget lovára. Ez a munka egész jól elterelte a figyelmét a lány sikoltozásáról. Tényleg azt hiszi, hogy meghallja valaki errefelé? Senki, aki törődne is azzal, mit hall. Ferdeszemű felmordult, mint akibe belerúgtak. A következő pillanatban a húsba ütő ököl tompa puffanásának émelyítő hangja ütötte meg Fürge fülét. A lány újra felsikoltott. – Fogjátok le a kis szajhát – reccsent Ferdeszemű hangja. – Ti ketten, tartsátok a bokáját. Ne olyan erősen. Szeretem, ha egy kicsit ellenkeznek. Harcolni akarsz ellenem, kis drágám? Próbálj meg ellenállni, hadd legyen emlékezetes ez a menet. Többen is felnevettek, és bátorítón ujjongtak. Fürgének nem kellett arra fordítania a fejét, hogy tudja, Ferdeszemű hamarosan nekilát a dolgának. Fürge minden figyelmét a nyeregtáskákra összpontosította, meghúzta a szíjakat. A férfiak röhögése lassan elnyomta a lány egyre gyengülő jajveszékelését. Fürge füle azonban mégis kiszűrte a zokogást a hangzavarból. Végiggördült egy verejtékcsepp az arcán. Mérgesen rántott egyet a nyeregtáska egyik szárán. Minthogy már alig akadt tennivalója, felesleges lett volna tovább maradni és fülelni. Megragadta a nyeregszarvat, és beletette az egyik csizmáját a kengyelbe. – Ó, kérlek, Istenem! – rimánkodott a lány. Fürge megdermedt. Elárasztották az Amyvel kapcsolatos emlékek. Akárhogy is legyen, ennek a lánynak semmi köze Amyhez – kivéve, hogy ő is szőke és nő. Fürge lehunyt szemmel győzködte magát, mekkora ostobaság lenne közbeavatkozni. Aztán, még mielőtt lebeszélhette volna magát róla, kivette a lábát a kengyelből, levette a kalapját, és ráhurkolta a kalapmadzagot a nyeregszarvra. Vasárnap volt. És bár Fürge nem ismerte el a tosi vallást, nem gondolta, hogy azokat, akik e vallás szerint élnek, a pihenőnapon meg kellene erőszakolni. Rávágott a csődör hátsójára, hogy az biztonságot keresve nekiiramodjon, és megkönnyebbülten látta, hogy Ferdeszemű hátasa követi a csődört. Nem volt értelme megsebesíteni a lovakat.

CATHERINE ANDERSON 11 INDIÁN SZÍV

Fürge lassan megfordult, és azonnal bátorságot merített Ferdeszemű napfényben ragyogó, csupasz hátsójának látványából. Letolt nadrággal senki sem tud gyorsan futni. – Ferdeszemű! Hirtelen hatalmas lett a csönd. Még a lány is elhallgatott. Minden szem Fürgére szegeződött, aki fekete nadrágba bújtatott, hosszú lábait szétvetve, könyöknél behajlított karját kissé a háta mögött, kezét a pisztolytáska fölött tartva állt. – Nem akarhatod felvenni a kesztyűt húsz másik ellen! – nézett rá összeszűkült, kék szemével Ferdeszemű. – Még egy ilyen villámkezű sem lehet ilyen bolond. Fürge Ferdeszemű szavai nélkül is tudta, hogy őrültség, amit tenni készül. Valószínűleg hullaként végzi majd, a lányt pedig mindenképpen megerőszakolják. A kérdés azonban mindössze annyi volt, hogy milyen mélyre akar süllyedni egy ember, és ő már annyira lent volt, ahol még éppen kényelmesen érezte magát, és amellyel még éppen együtt tudott élni. – Elsőnek téged szedlek le – közölte halkan Ferdeszeművel. A lány felzokogott, és kihasználva az alkalmat, elhúzta a csípőjét a férfitól, aki már majdnem felnyársalta. Fürge kifinomult érzékeinek figyelmét semmi sem kerülhette el: érezte a szelet, amely rövidre vágott haját dobálta, érezte a nyakához érő ing durva anyagát, és a csípőjéhez nyomódó pisztolyok súlyát. Egy pillanatra maga előtt látta Amy arcát, és melegséggel töltötte el az érzés, hogy a lány az örökkévalóságban vár rá, és ha most megpróbálja megmenteni ezt a lányt, akkor megtisztult lélekkel csatlakozhat hozzá. Ferdeszemű még jobban összevonta a szemét. – Várni foglak a pokolban, te köpönyegforgató csirkefogó – mondta, miközben a fegyveréért nyúlt. Fürge nem hazudtolta meg legendás hírű nevét: egy mozdulattal előrántotta és a hüvelykujjával kibiztosította a pisztolyát, de ugyanakkor bal kezét már a derekánál tartotta, hogy gyorsan tüzelhessen. A Ferdeszemű körül állók közül néhányan akcióba léptek: a fegyvereik után kaptak. Fürge csak arc nélküli, mozgó pacaként nézett rájuk, célpontként, akiket meg kell gyilkolnia, különben ők eresztenek golyót belé. Hat golyó repült ki a pisztolyából, mégpedig olyan gyors egymásutánban, hogy úgy hangzott, mintha csak egyszer tüzelt volna. Ferdeszemű hátrazuhant, ráesett a lányra. Öt másik férfi is elterült a földön, már az előtt halottak voltak, hogy a pisztolyuk után nyúltak volna. A lány sikoltozva próbálta kihúzni a lábát Ferdeszemű teste alól. A pisztolydörgéshez szokott lovak nyerítve eloldalaztak. Fürge hasra vágódott a fűben, és az alacsony növésű fű minimális takarásában gurulni kezdett. A föld akár egy gejzír tört fel mellette, amikor a maradék tizennégy ember magához tért, és tüzelni kezdett. Újabb egyszemélyes akcióba kezdett, és egy másodperc törtrésze alatt három újabb golyót röpített ki a tárból. Ezzel három embert szedett le. A lövések közötti szünetben fél könyékre támaszkodva tartotta tenyerét a tár fölött, miközben az adrenalin félelemmé dermedt benne. – Melyik fattyú akar a következő lenni? A még életben maradt tizenegy férfi legalább száz tölténnyel felszerelkezve várta, hogy tüzelhessen. Látva, hogy senki sem kockáztat meg egy újabb lövést, Fürge újra megszólalt: – Mind tudjátok, hogy úgyszólván halott vagyok. De amikor átküldtök a túlvilágra, hármótokat magammal viszem. Fürge pontosan tudta, hogy jósé a legesélyesebb a vezető szerepére, ezért őrá célzott. – Rodriguez, te leszel az első. A mexikói napbarnított arca görcsbe rándult a félelemtől. Tágra nyílt szemmel bámult Fürge 45-ösének csövébe. Egy pillanat múlva visszatette a pisztolytáskába a fegyverét, és felemelte a kezét. – Egy nő sem ér annyit, hogy golyót eresszenek az emberbe. Fürge látta, hogy többen zavart pillantásokat vetnek Ferdeszemű felé. Vezérük állandó parancsai nélkül nem igazán tudták, mit tegyenek. Elfogadták Rodriguezt főnöknek, így mindannyian hátráltak egy lépést, és eltették a fegyvereiket. – Ha annyira akarod a lányt, legyen a tiéd – mondta az egyikük. – Nem akarom veled összerúgni a port, Lopez. Bika köpött egyet, majd gyilkos tekintettel végigmérte Fürgét.

CATHERINE ANDERSON 12 INDIÁN SZÍV

– Az első pillanatban, ahogy megláttalak, tudtam, hogy nem vagy kóser. Még nem végeztem veled. Ezt jól vésd az eszedbe! – Pofa be, Bika, és ülj fel arra az istenverte lóra! – rendelkezett Rodriguez. Fürge egészen addig a fűben hasalt, míg mind a tizenegy ember el nem lovagolt. Ekkor ránézett a különös némaságba burkolózott lányra, összegörnyedve, anyaszült meztelenül ült, kék szeme Ferdeszemű csupasz alsótestére tapadt. Fürge úgy gondolta, a lány azelőtt még sosem látott férfit ruha nélkül. Ezen már nem tudott változtatni. A csupasz férfitest látványa még mindig sokkal jobb annál, mint amitől egy hajszál választotta el. Fürge felállt, és eltette a pisztolyokat. A keze – mint lövöldözés után mindig – megállíthatatlanul remegett. Felkavarodott a gyomra, ahogy végignézett a mozdulatlan testeken. Lehunyta a szemét, és megmozgatta az ujjait. A testén végigcsorgó verejték most jéghideg folyondárként égette. Gyilkosság. Annyira elege volt már a gyilkolásból! Hullafáradtnak érezte magát tőle. Úgy tűnt azonban, hogy bármit is csinál, sosem tudja elkerülni. Füttyentett a lovának, és amikor a csődör odaügetett hozzá, kinyitotta a nyeregtáskát, amelyben a plusztöltényeket tartotta. Nem bízott semmit a véletlenre – ha Rodriguez és a többiek visszajönnek, újratöltött Colttal akarta várni őket. Fejébe csapta széles karimájú kalapját, és odalépett Ferdeszemű mellé. Lecibálta a hispán testét a lány lábáról, és visszarángatta a halott férfira a nadrágját. – Jól vagy? – kérdezte a lánytól sokkal nyersebben, mint ahogy szerette volna. A lány elfordult Ferdeszemű testétől, és kifejezéstelen tekintettel végignézett a körülöttük elterülő másik nyolc emberen. Fürge sóhajtva túrt a hajába, fogalma sem volt, mit tegyen. Ha ilyen állapotban elviszi a lányt ahhoz a tanyaházhoz, amit a távolban látott, csak egy dologra számíthat: hogy kötéllel a nyakán végzi. Összeszedte a lány szétszakadt, szinte használhatatlan ruháit, majd letérdelt mellé, és nekilátott a lehetetlennek: megpróbálta felöltöztetni. Hamar feladta. – Elég rendesen ellátta a bajodat, mi? – érintette meg óvatosan a lány arccsontját. A lány ráemelte tágra nyílt, a sokktól üveges, kék tekintetét. Fürge visszament a lovához, és elővette a csomagjából az egyik ingét. A lány nem ellenkezett, amikor erőtlen karját belesegítette a fekete ingujjba, amikor pedig az ing gombolása közben véletlenül hozzáért a melléhez, még csak össze sem rezzent. Fürge úgy vélte, a lány teljesen ledermedt – így védekezett a teste az átélt borzalom ellen. – Sajnálom, hogy nem lőttem le azt az állatot hamarabb – próbálkozott a férfi. – De nem gondoltam, hogy esélyem lenne ellene. Azt hiszem, Isten meghallotta a segélykiáltásod, és úgy döntött, kisegít engem. Úgy tűnt, a lány semmit sem hall a férfi szavaiból. Fürge sóhajtva fordult újra a távoli tanyaház felé – azon tűnődött, vajon az-e a lány otthona. Végül úgy döntött, nem számít, hol lakik a lány: a tanyaház volt a legközelebbi épület, és nem húzhatta tovább az időt. El kellett tűnnie, mert – bár még sosem találkozott velük – tudta, hogy Ferdeszeműnek van két testvére, akik nem fognak szó nélkül elmenni az öccsük halála mellett. Ráadásul Rodriguez vissza fog jönni, miután átgondolja a dolgokat. De még ha ő nem is áll bosszút Ferdeszemű haláláért, a Gabriel testvérek biztosan megölik majd. Fürge odavitte a lovához a reszkető lányt, aki valamelyest mintha magához tért volna, amikor felültette a nyeregbe. Ügyelve rá, hogy a keze ne legyen túl közel a melléhez, amikor átöleli, a férfi is felült a lány mögé. – Köszönöm – suttogta a lány remegő hangon. – Köszönöm… – Nem kell megköszönnöd. Hiányzott már egy kis izgalom. Kilométereken át szó nélkül lovagoltak, és a lánynak végül sikerült ellazulnia Fürge karjaiban. Egy idő múlva aztán vett egy nagy levegőt, majd gondterhelten kifújta. – Megmentettél. El is mehettél volna, de nem tetted. Miért? Fürge nyelt egyet, de közben le sem vette a szemét az előttük emelkedő házról. Vissza akart kérdezni, hogy „Minek mentem volna el?”, de nem tette. Egy ilyen fiatal lány sosem értené meg, milyen kilátástalan tud lenni egy olyan ember élete, aki csak sodródik egyik városból a másikba, a barátai mind meghaltak, a szerelme meghalt, az álmai pedig szertefoszlottak. – Még senkit sem láttam ilyen gyorsan lőni. Fürge ügetésre fogta a lovát, és nem válaszolt.

CATHERINE ANDERSON 13 INDIÁN SZÍV

– Csak egy ember van, aki így tud bánni a fegyverrel – fordult hátra a lány a férfira emelve tekintetét. Szemében egyszerre volt jelen a kíváncsiság, a félelem és a tisztelet. – Hallottam már rólad az apámtól. Te vagy Fürge Lopez. Neki is van egy vágás az arcán, ahogyan neked is. Most, hogy végiggondolom… hiszen épp úgy nézel ki, mint ő. Fürgének minden erejét össze kellett szednie, hogy a rendes hangján tudjon megszólalni. – Én csak egy vándor vagyok, aki szerencsésnek mondhatja magát. Ennyi az egész. – Hallottam, hogy az egyik férfi Lopeznek szólít. Fürge visszafogta magát, sikerült megállnia, hogy ne indulatos tagadással reagáljon a lány szavaira. – A nevem Gomez, nem Lopez. – Te vagy Fürge Lopez. – A lány újra hátrafordult, hogy megnézze magának Fürgét. – Láttalak már fényképen. Most is fekete ruhában vagy, és jóképű vagy, akár azon a képen. Igaz, hogy több mint száz embert megöltél? Fürge csapdába esett. Elkapta a tekintetét a lányról. Holnap ilyenkorra nyolcvan kilométeres körzetben mindenki tudni fog az aznap történt lövöldözésről, a halottak száma pedig annyiszor fog emelkedni, ahányszor újramondják a sztorit. És valahol lesz egy zöldfülű kölyök, aki hírnévre sóvárog, és aki a történetet hallva, rá, Fürgére fogja majd fenni a fogát. Előbb vagy utóbb egy koszos utcában találja majd magát, szemben azzal a kölyökkel, és el kell majd döntenie, hogy előrántja a fegyverét, vagy hagyja lelőni magát. És, ahogy mindig, az utolsó másodpercben győzedelmeskednek majd a reflexei, és a keze feltépi majd a pisztolytáskát. Ez volt a megszokott forgatókönyv, amin semmi sem változtathat. Fürge átkozta a napot, amikor először pisztolyt vett a kezébe. A horizontot szemlélve nyugat felé fordult. Oregon. Az elmúlt pár hónapban egyre gyakrabban gondolt régi barátjára, Farkasölőre. Már nem volt biztos benne, hogy tényleg hihet abban az ősi, komancs jóslatban, ami Farkasölőt nyugat felé vezette. Nem tűnt valószínűnek, hogy a komancsok és a fehér emberek bárhol a világban harmóniában tudnának élni – legalábbis nem ebben az életben. Farkasölő bizonyára letelepedett Oregonban, ahol a korábbiaktól is több gyűlölködés övezi az életét. De ez nem is számított igazán. A gondolat, hogy újra barátok között lehet, még ha csak egypár barátról van is szó, hatalmas erővel vonzotta Fürgét. Évekkel ezelőtt Farkasölő tosi felesége, Loretta egy levelet küldött az indián rezervátumba, melyben arról írt, hogy bárkit szívesen látnak, aki úgy dönt, csatlakozni szeretne hozzájuk a nyugati vidéken. Fürge nem volt ott, amikor a törzsfőnök felesége felolvasta a levelet, de hallotta, amikor a többiek beszéltek róla, és az O-ree-gon szót suttogva sóvárogva meredtek a távolba. Akkoriban Fürge feladta az álmait, melyek egy jobb életről szóltak. De most… Gombóc gyűlt a torkába. Az élete kész lidércnyomás volt, így aztán nem mondhatott le az álmairól, még akkor sem, ha csak annyi értelmük volt, mint egy füstfoszlánynak. Fogalma sem volt róla, milyen hely lehet Oregon, de három oka is volt, amiért máris szimpatikusnak tartotta: messze volt Texastól, a Gabriel testvérektől és Fürge Lopez legendájától. Eldöntötte, hogy amint megszabadul a lánytól a tanyaháznál, nyugat felé veszi az irányt.

Második fejezet 1879 októbere

A déli nap sugara melegen sütötte Fürge vállát, miközben Farkasok Földjének meredek, kitaposott útján lovagolt felfelé fekete csődöre hátán. Hat hónapja tartó útja során kietlen pusztákon vagy magasan fekvő, kopár vidékeken haladt át, így az oregoni ősz élénk színeinek hamisítatlan frissessége bombaként hatott az érzékszerveire. Mélyet szippantott a csípős hegyi levegőből, és elmerült a színes hegyoldalak látványában – a világos narancssárgától a sötét rozsdáig terjedő színekben és a zöld számtalan árnyalatában. Sosem látott még ennyiféle fát egyszerre: tölgy, erdeifenyő, feketefenyő, juharfa és egy gyönyörű – számára ismeretlen – CATHERINE ANDERSON 14 INDIÁN SZÍV

örökzöld, amelynek kéreg nélküli, szétágazó törzse úgy csavarodott rá a szomszédos fákra, akár egy bütykös ujj. A hegy tetejére érve a szél gyerekzsivajt sodort felé. Meghúzta a kantárt, és megállt egy pillanatra. Most először látta Farkasok Földjét, a nyüzsgő, kis bányavárost, amely tizenhat kilométerre feküdt Jacksonvilletől, a megyeszékhelytől. A főutca épp úgy nézett ki, mint bármely más, fehérek lakta város főutcája – a deszkákból kirakott járdák mentén színes kirakató üzletek sorakoztak. Baloldalt három egyemeletes épület magasodott a többi fölé: a kocsma, a vendégfogadó és a vendéglő. A hegyoldal tetején, egy hosszan elnyúló rönkház mögött Fürge két indián sátorra lett figyelmes. A kunyhót tartó farudak fölött szálló füstből ítélve valaki indián szokások szerint élt ott. Fürge széles vigyorra húzta a száját, amikor eszébe jutottak az ősi, komancs jóslat szavai: Egy új hely, ahol a komancsok és a tosi tivók együtt fognak élni. Sülő kenyér ínycsiklandó illata szállt a levegőben. Különböző méretű és formájú házak – némelyik lenyűgöző, mások egyszobás viskók, megint mások csupa kosz udvarral – színezték a sűrű erdőt. A távolban egy nő épp ruhákat aggatott ki száradni egy alacsony rönkház mögött. Még távolabb, a hegytetőn két tehén ballagott a csalitban, az egyik felbőgött, a másik épp megállt legelni. Fürge ellazult a nyeregben ülve, érezte, ahogy átjárja a béke. Három éve már, hogy elmenekült az indián rezervátumból – három hosszú, nyugtalan éve és ez idő alatt egyszer sem jutott el olyan helyre, amely ezt sugallta volna neki, mint ez itt. Otthon. Ha kivár és elrejtőzik ezen a helyen, talán, de csak talán, tisztára moshatja a hírnevét, és félredobhatja a fegyvereit. Hirtelen nevetés hangját hallotta. Hátralökte a kalapját, hogy szemügyre vegye a jobbján álló iskolaudvart. Egy kislány rohant a játszótérről az iskola épülete felé, tarka szoknyája csak úgy röpködött mögötte, ahogy megpróbált egérutat nyerni az őt üldöző fiú elől. A következő pillanatban valaki hozzáütött egy fémrudat egy triangulumhoz. A zaj a tornác felé vonzotta Fürge pillantását. Aranyszínben csillogó haj villant fel előtte, majd egy édes, fájón ismerős hang ütötte meg a fülét: – Itt az idő, hogy begyertek, gyerekek. A szünetnek vége. Fürge rábámult az iskola lépcsőjén álló karcsú nőre, a sötétkék muszlinruhába bújt látomásra. Képtelen volt megmozdulni, képtelen volt gondolkozni. Amy! Nem, biztosan nem ő. Bár a hang az övé volt. És a haja színe is egyezett: mézszínű aranyban csillogó. Talán Loretta az, Amy unokanővére? Szőke hajával, szép vonásaival és kék szemével Loretta mindig is hasonlított Amyre. Ha nem lett volna köztük az a pár év, akár ikreknek is nézhették volna őket. A gyerekek az iskola felé rohantak. A cipőjük hangosan kopogott, ahogy felszaladtak a lépcsőn, majd be az épületbe. Fürgét vonzotta a nő egyre halkuló hangja, így megfordult, majd az iskolaudvar irányába lovagolt Diablóval. A tornácnál állt meg, ott leugrott a nyeregből, és kikötötte a lovat. Egy pillanatig dermedten állt és figyelt, nem mert reménykedni. – Figyelem, figyelem! – kiáltotta a tanítónő, mire a gyerekzsivaj csönddé szelídült. – Jeremiah, te vagy az első. Ha egy férfi összetalálkozik egy hölggyel a járdán, a hölgy melyik oldalán kell elhaladnia? – A jobbon – hangzott a fiú válasza. – Ha viszont a járda túl keskeny, akkor a férfinak le kell lépnie a kocsiútra, és meg kell győződnie arról, hogy a hölgy baj nélkül továbbhaladt. – Nagyon jó, Jeremiah – dicsérte meg a tanárnő kuncogva. – Már az előtt megválaszolod a kérdéseimet, hogy feltenném őket. Peter, köszönhet-e egy férfi előre egy hölgynek? – Nem, asszonyom – válaszolt egy másik fiú félénk, visszahúzódó hangon. – Soha? – unszolta a tanárnő barátságosan. – Nos, talán csak akkor, ha tudja, a hölgy fogadja majd a biccentését. – Kitűnő, Peter. Fürge egy könyv lapjainak zizegésére lett figyelmes. – Indigó Nicole! Illendő egy hölgynek az utcán egyszerre két férfiba karolva menni? – Nem, asszonyom – válaszolt egy lány. – Egy igazi hölgy egyszerre csak egy férfit fogad a kegyeibe. Fürge nem hallotta a következő kérdést. Elgyengült, remegő lábbal, hitetlenkedve lépkedett fel a lépcsőfokokon, a gerince mentén végigcsorgó verejték jégként égette a bőrét. A lágy, alt hang beérett ugyan, a modora jóval precízebb és pedánsabb volt, de kétség sem fért hozzá, ez Amy hangja volt. Bárhol felismerte volna, hiszen tizenöt éve kísértette az álmaiban. Várni fogok rád, Fürge. És amint elég idős

CATHERINE ANDERSON 15 INDIÁN SZÍV

leszek, feleségül megyek hozzád. Az ígéret, amely a legfájdalmasabb bánatot jelentette neki, most csodává változott. Odalépett a nyitott bejárati ajtóhoz, és bekukucskált a kalapja szegélye alól a félhomályban úszó szobába. Annyira remegett a lába, hogy támaszt keresve nekidőlt a vállával az ajtókeretnek. A szeme a tanárnőre szegeződött, próbálta elhitetni magával, hogy amit lát, az a valóság. Amy… A Henry Masters pajtája mögötti sírhalom nem Amy sírja volt. A kereszt, amit Fürge olyan szeretettel egyenesített ki, nem azért készült, hogy Amy nevét és életét énekelje meg. Az ő édes, drága Amyje életben volt. Itt volt Farkasok Földjén. Elvesztegettek három évet! Isten tudja, Henry Masters miért hazudott neki. Fürgében csak úgy tombolt a düh. Aztán az öröm minden egyéb érzést elnyomott benne. Amy ott állt előtte: lélegzett, mosolygott, beszélt, és olyan gyönyörű volt, hogy már a puszta látványától is elakadt a lélegzete. Tizenöt évvel ezelőtt Amy kislányos szépséggel állt előtte: olyan vékony volt, akár az íj húrja, pimasz kis orrát szeplők pettyezték, az álla hegyes volt, hatalmas, kék szemét vastag, sötét szempillák szegélyezték. Most, bár teste még mindig törékeny volt, a lágy, nőies vonások is látszottak. A férfi pillantása megpihent egy kicsit a mellénél a fűzőjét szegélyező fehér pertlin, aztán továbbsiklott karcsú derekára és csípője finom domborulatára, melyet a fenekét könnyedén csapdosó, kétfodros turnűr hangsúlyozott. Fürge szája kiszáradt, és egy pillanatig nem jutott levegőhöz. Ez nem álom. Ez a valóság. Amy a szeme sarkából észrevette, hogy árnyék vetődik a bejárati ajtóra. Ez elvonta a figyelmét az illemtankönyvtől, elfelejtette, mit akart mondani. Felnézett, és meglátta a feketébe öltözött, az egyik vállán hispán módra varrt, gyapjúból készült poncsót viselő, magas férfit, akinek a csípőjén az ezüsthalál – azaz egy fegyver – csillogott. – Keres valakit, uram? – kérdezte elcsukló hangon. A férfi nem válaszolt. Vállával az ajtókeretet támasztva egyik csípőjét kifelé billentette, a térdét pedig enyhén behajlította – lazán és valahogy pökhendin állt ott. Conchóval, a vadnyugaton nagyon népszerű, fémmel díszített széles karimájú kalapja beárnyékolta az arcát, de a fény ott játszott határozott vonalú szája sarkában, és megcsillant fehér fogain. Megérintette a kalapja karimáját, biccentett egyet, majd áttette az egyensúlyát a másik lábára, közben kiegyenesedett, és ezzel betöltötte a teljes ajtónyílást. – Helló, Amy! Mély, nyájas hangjától Amyt kirázta a hideg. A lány pislogott, majd nyelt egyet, megpróbálta elfogadni a tényt, hogy egy hispán van az iskolája ajtajában, és elállja az egyetlen menekülési útvonalat. Az, hogy tudta a nevét, csak még jobban megrémisztette. Már nem Texasban volt, a múltbeli rémálom azonban valahogy mégis utolérte. Kiszáradt szájjal bámult a férfira, próbálta kitalálni, mit tegyen. Vajon többen is vannak odakint? Érezte a tanítványai bizonytalanságát, tudta, mindannyian félnek, mert látják, hogy ő maga is retteg, de sehogy se tudta összeszedni a bátorságát – már ha egyáltalán volt neki olyan. A félelem maga alá gyűrte. A jeges, marcangoló rettegés megbénította. A férfi közelebb lépett, sarkantyúja megcsörrent a fapallón, és ez a hang visszarepítette Amyt az időben, ahhoz a réges-régi délutánhoz, amikor a hispánok elrabolták. Még mindig nem tudta elfelejteni a melleit fájdalmasan szorító durva kezüket, kegyetlen nevetésüket, és a véget nem érő fájdalmat, ahogy egyikük a másik után erőszakkal magáévá tette gyermeki testét. Amy lába alól kifutott a talaj. A múlt visszhangjai keveredtek a jelen hangjaival – süketítő hangzavar dörömbölt a fejében. A hispán egyre közeledett, könyörtelenül, lépésről lépésre, sarkantyúja minden egyes alkalommal hozzáütődött a pallóhoz. Amy megdermedt. Aztán a férfi megállt közvetlenül előtte, és levette a kalapját. Amy felnézett az egykor ismerős, sötét arcrí, mely mostanra férfiassá érett. Bár az arc minden vonása belevésődött a szívébe, mégis annyit változott az évek alatt, hogy idegenné vált. – Fürge… – suttogta Amy alig hallhatóan. Elfeketült előtte a világ. Ijedten, pislogva kapott valami támasz után, keresgélő keze azonban csak a levegőt markolászta. Nagyon messze, mintha valaki újra a nevén szólította volna. Aztán zuhanni kezdett, zuhanni… a sötétség felé. – Amy! – Fürge kinyújtott karral előrevetődött, hogy elkapja a lány derekát, mielőtt az a földre zuhan. Amy ernyedten omlott a karjaiba, a feje hátrabicsaklott, a karja élettelenül lógott, a szeme félig felakadva, csak a fehérje látszott. Nem begyakorlott ájulási jelenetről volt szó, hanem valódi eszméletvesztésről. CATHERINE ANDERSON 16 INDIÁN SZÍV

Fürge fél térdre ereszkedve közelített a föld felé a lánnyal. A szívét megmagyarázhatatlan félelem mardosta, miközben hozzáérintette az ujjbegyét a lány torkához, hogy kitapogassa szabálytalanul verő, gyenge pulzusát. Amy sápadtsága megrémítette. Hangtalanul szitkozódva megfogta a ruhája gallérját, és nekilátott, hogy kigombolja az apró gombokat. A kikeményített muszlinanyag fodrai, melyek teljesen befedték a lány dekoltázsát alaposan megnehezítették a dolgát. – Vegye le róla a kezét! – csendült egy hang, mely az utolsó két szónál elcsuklott és síróssá vált. Fürge felkapta a fejét. Egy késsel találta szembe magát – a pengéje egy centire csillogott az orra előtt, egy tizenöt év körüli fiú rezzenéstelen, barna kezében. A fiatalember szarvasbőr inget és kék farmert viselt. Emlékeztette Fürgét valakire, de a jobb orrlyuka előtt táncoló kés miatt nem tudta felidézni, hogy kire. Fürge alaposan megnézte a fiú napbarnított arcát és sötét színű, szélfútta haját. – Ne is próbálkozzon, uram. Hamarabb elvágom a torkát; mint hogy egyet pislantana. Fürge szemét a késen tartva, lassan elvette a kezét Amy dekoltázsától. Általában nem tartott a kölyköktől, akármilyen indulatosan fenyegették is, de ez a srác olyan biztosan tartotta a kést, amiből arra következtetett, hogy nagyon pontosan tud szúrni vele. – Csigavér – szólalt meg szelíden. – Semmi értelme, hogy bárki is megsebesüljön. Nem igaz? A mondat zárásaként egy aprócska lány ijedten felzokogott. A feszültséget vágni lehetett a levegőben. Fürge gyorsan körbepillantott a teremben. Az összes diák, még azok is, akik alig voltak nagyobbak egy tökmagnál, felálltak, és úgy tűnt, készek egy összecsapásra. Fürge agyán átfutott a gondolat, hogy a rossz hírű Fürge Lopezt könnyedén átküldhetné ez a sereg gyerek a túlvilágra, itt, ebben az iskolában. – A hölgy elájult, csak segíteni próbálok neki – mosolyodott el lassan. – A hölgy nincs rászorulva a te fajtád segítségére – vágott vissza fiú. – Vedd le róla a mocskos kezedet! Indigó, szaladj el apánkért. Indulj! Fürge a bal válla fölött látta, hogy valaki megmoccan. Egy sötétszőke hajú lány állt tőle úgy fél méterre, egy mutatópálcával a kezében. Úgy tűnt, ha úgy alakul, szívbaj nélkül képes a férfiba szúrni. A lányka hatalmas kék szemében felvillanó gyilkos tekintetet látva Fürge megint majdnem elmosolyodott. – Nem megyek! Küldd Petert! – kiáltotta. – Indigó Nicole! Csináld, amit mondtam. Kerítsd elő apánkat! Fürge tizenhárom-tizennégy évesnek nézte a lányt, akinek csillogó bőre szinte lélegzetelállító kontrasztban állt a hajával és a szemével. Az embernek a „zabolátlan” szó jutott az eszébe, ha ránézett. Ezt a benyomást csak erősítette a komancs ruházat, a bő ujjú, gyöngyökkel díszített blúz, a bő szoknya és a térdig érő, rojtos mokaszin. Fürge alig észrevehetően elhúzódott az orra előtt késsel hadonászó fiútól. Most, hogy látta a lányt, hirtelen eszébe jutott, hogy kire hasonlít a fiatalember. Kissé csodálkozott, hogy tudja, hogyan kell a kést használni. – Az apádat… Farkasölőnek hívják? – kérdezte Fürge. A fiú kék szeme elengedte a lányt, és újra Fürgére nézett. – Honnan tudja az apám komancs nevét? – Régi barátok vagyunk. – Hazudik. Az apámnak sosem volt dolga a maga fajtájával. Indigó, lódulj! Ha nem indulsz most azonnal, agyonütlek, hallod? A lány nem mozdult. – Hagyjalak egyedül? Ez egy gyilkos, Chase. Látszik rajta. Labdába sem rúghatsz mellette! – Közelebb tolta a mutatópálcát. – Peter, te mész. És szedd a lábad! Szólj apánknak, hogy Amy néninek szüksége van rá! Peter, egy vörös hajú, tízéves fiú kiugrott a padból, és nagy lendülettel elindult az ajtó felé. Fürgét jobban izgatta, hogy mi lesz Amyvel, mint az, hogy a gyerekek esetleg elintézik, hogy találkozzon a Teremtővel. – Ha nem akarod, hogy hozzáérjek, Chase – nézett le Amy-re –, akkor csinálj te valamit. Lazítsd meg a nyakrésznél a ruháját. És hozz egy kis vizet. – Törődjön a maga dolgával – utasította a fiú. Aggódva nézett Amy sápadt arcára, majd nyelt egyet. – Az apám hamarosan itt lesz. Elég lesz akkor gondoskodni Amy néniről. Addig jobban tenné, ha kitalálná, mit fog mondani az apámnak. Nem szereti, ha gazemberek merészkednek ide.

CATHERINE ANDERSON 17 INDIÁN SZÍV

Fürge túl későn ébredt rá, hogy valóban úgy fest, mint egy bűnöző: a ruhája megmagyarázza az ellenséges fogadtatást, és azt is, hogy Amy eszméletét vesztette, amikor meglátta. Érezte, hogy a többi gyerek közelebb furakodik, izgultak, hogy mi lesz a tanítónőjükkel. A kislány még mindig zokogott, de próbálta visszafojtani a sírást, így a hangok most az orrán át törtek utat maguknak. – Ismerős neked a Fürge Antilop név? – sóhajtott a férfi. A fú arca megvonaglott. Most először látszott rajta, hogy elbizonytalanodik. – És ha igen? – Én vagyok Fürge Antilop. A mutatópálcát tartó lány oldalra lépett egy kicsit, hogy megnézze Fürge arcát. – Ó, istenem – kapkodott levegő után, miután jól megnézte magának a férfit.– Ez itt Fürge Antilop, Chase. Ő az a férfi a rajzon. – Dehogyis! – Ellenkezett Chase, de miközben beszélt, közelebbről is megvizsgálta Fürgét. – No, jó, egy kicsit hasonlít rá. De ez nem jelent semmit. Van egy vágás az arcán. Fürgének nincs. – Azt azóta is szerezhette, te zabkásaagyú. – A lány lassan leengedte a pálcát. – Hein ein mahsu-ite? – hadarta komancs nyelven. Fürge szíve nagyot ugrott az anyanyelvét hallva. – Először gondoskodni akarok a nagynénétekről. Utána szívesen vennék egy tisztességes, baráti fogadtatást. – Látod! Érti a komancs nyelvet! Látva a fiú egyre növekvő bizonytalanságát, Fürge visszahajolt Amyhez, hogy meglazítsa a nyakánál a ruhát. – Hozz egy kis vizet! – kérte a lányt, miután kigombolta a gombokat. Indigó eldobta a pálcát, és odaszaladt a sarokban álló hatalmas kancsóhoz. A zokogó kislány szortyogva kapkodott levegő után, majd felkiáltott: – A mamit akarom! Indigó ránézett, csinos arcocskája megenyhült: – Ne sírj, Lee Ann. Amy kisasszony csak elájult. Hamarosan jobban lesz. Chase közelebb húzódott Fürgéhez, de nem változtatott fenyegető testtartásán. Pillantása Fürge kezéről az arcára vándorolt. – Ha hazudik, az apám megöli, amiért hozzányúlt Amy nénihez. – Nagyon jól ismerem az apád temperamentumát – bólintott Fürge. – Ha neked lennék, eltenném azt a kést, mielőtt ideér, különben megeshet, hogy rajtad tölti ki a mérgét. Lépések zaja hallatszott a tornácról, épp amikor Indigó visszaért a férfihoz egy bögre vízzel. Fürge felemelte a karjában fekvő Amyt, majd kibogozta és levetette a nyakából a fekete kendőjét. Az anyag egyik csücskét belemártotta a bögrébe, és óvatosan a lány ajkához érintette. Amy utálkozva elfintorodott, és verdesni kezdett a szempillájával. Az arca még mindig sápadt volt. – Amy – suttogta Fürge. – Mi történik itt? – harsogta egy mély hang az ajtóban. Az összes gyerek egyszerre kezdett beszélni. Chase azonban túlkiabálta valamennyijüket. – Ez az ember betört ide! Halálra ijesztette Amy nénit, el is ájult! Elkezdte kigombolni a ruháját! Azt állítja magáról, hogy ő Fürge Antilop. Fürge a válla fölött hátrapillantott az ajtóban kirajzolódó magas, izmos férfi sziluettjére. Farkasölő hosszú haja és komancs bőrnadrágja nélkül is felismerhető volt, mégpedig hatalmas vallanak köszönhetően. Fürge felnézett, látni akarta Farkasölő arcát, de a nap elvakította. – Hi, hites, üdv, barátom. – Fürge! – Farkasölő lassan átvágott a termen, mokaszinja alig érte a padlót, hitetlenkedve meresztgette kék szemét. – Fürge, hát tényleg te vagy! Fürge bólintott, majd újra Amy felé fordult, figyelte, ahogy kinyitja gyönyörű szemét, és zavartan, homályosan néz. – Átvennéd, Farkasölő? Attól… vesztette el az eszméletét, hogy meglátott engem. Farkasölő letérdelt Amy másik oldalára, és a válla alá tette a karját. – Amy – suttogta. – Ó, Amy. CATHERINE ANDERSON 18 INDIÁN SZÍV

Fürge felállt, és elszoruló torokkal nézte, ahogy Amy Farkasölő felé fordulva megragadja a férfi szarvasbőr ingét. – Farkasölő, egy hispán! – Nem, nem hispán. Csak régi barátunk, Fürge van itt, hm? Eljött meglátogatni minket. Mintha érezte volna, hogy Fürge mögötte áll, Amy megdermedt, és elborzadva nézett hátra a válla fölött. Rémülettől tágra nyílt tekintetének látványa mellbe vágta Fürgét. Próbált valami gyengédséget, boldogságot keresni a lány szemének mély kékségében, de hiába. Amyt egyértelműen letaglózta a látványa – iszonyatos rémület lett úrrá rajta. A fájdalom ostorcsapásként érte Fürgét. Amy, az ő Amyje retteg tőle… Ennek felismerése, és a megrázkódtatás, hogy életben találta a lányt, teljesen elbizonytalanította. Farkasölő a gyerekekhez fordult, akik még mindig bénultan álltak a padok mellett, és minden idegszálukkal a három felnőttre figyeltek. Fürge észrevette, hogy a Peter nevű, vörös hajú, alacsony fiú egész testében remeg. – A tanításnak vége! – szólt oda nekik Farkasölő. – Menjetek haza anyátokhoz. Holnap reggel legyetek itt a szokott időben. – Amy kisasszony rendbe fog jönni? – kérdezte egy tizenkét év körüli fiúcska. – Igen – nyugtatta meg Farkasölő. – Most már itt vagyok. Menj haza, Jeremiah. Akár a felpattanó rugók minden diák egyszerre mozdult meg, a fogashoz léptek, megragadták az uzsonnás táskájukat és a kabátjukat, majd elindultak az ajtó felé. Zavart csöndességük nem kerülte el Fürge figyelmét. Indigó megállt a küszöbnél, és szégyenlősen Fürgére mosolygott. – Örülök, hogy itt vagy, Fürge bácsi! – mondta, miközben kék szeme vidáman csillogott, majd kirohant Chase után az udvarra. Fürge a lány után nézett, bátorságot merített abból, hogy „bácsinak” szólította. Bár nem voltak vérrokonok, Fürge és Farkasölő lélekben testvérek voltak. Indigó „elszólása” lelket öntött Fürgébe – Ezek szerint Farkasölő gyakran mesélt róla a gyerekeinek, és arra biztatta őket, hogy családtagként tekintsenek rá. – A gyerekek gyanakvók – intett Farkasölő a Fürge csípőjére erősített pisztoly felé. – Errefelé nem gyakran látunk fegyvereseket. – A férfiaknak itt nincs fegyverük? Farkasölő elhúzta határozott vonalú száját. – Van, de… Amy újra megmozdult, így Farkasölő félbehagyta a mondatot, hogy segítsen neki felülni. Amikor a lány a szeme elé emelte remegő kezét, a férfi markáns arcára kiült az aggodalom. – Jól vagy? – Igen. Amy bizalmatlanul Fürgére nézett, majd feltérdelt. A férfi azonnal felállt, és a kezét nyújtva fel akarta segíteni, ő azonban nem fogadta el a segítséget, egyedül küzdött meg bő szoknyája terebélyességével. Farkasölő a könyökénél fogva tartotta, míg biztosan meg nem állt a lábán. – Amy… – Fürge döbbenten figyelte, hogy nevének kiejtésekor a lány egyből elfehéredett, és megvetően elfordította a tekintetét. – Amy, nézz rám. A lány megigazította a szoknyáját és begombolta a blúzát. Karcsú kezének remegését látva Fürge legszívesebben a segítségére sietett volna. Amy ellépett Farkasölő mellől, tett egy bizonytalan lépést a tanári asztal felé, aztán tétovázva, zavartan megtorpant. Fürge előrenyúlt, hogy elkapja a karját, ha el akarna esni, de amikor hozzáért a lány ingujjához, Amy hátrább lépett, és kék szeme figyelmeztetőn villant Fürge fekete poncsójára. Fürge nem hitte volna, hogy Amyt – a szemrehányó tekintetű Amyt – itt találja. Levette a kalapját, hogy megszabaduljon a gyapjúponcsótól, amit a fogashoz lépve felakasztott. Aztán újra a fejébe nyomta a kalapját, és visszafordult a lányhoz. Míg háttal állt, Amy elért az asztalhoz, most a szélébe kapaszkodva állt: ujjai elfehéredtek, pillantása most Fürge csizmáján pihent vádlón. Fürge zavartan nézett Farkasölőre. – Nos – vonta meg a vállát Farkasölő. – Ezt meg kell ünnepelnünk. – Hangjának erőltetett vidámsága hallatán Amy összerándult. – Menjünk haza. Loretta biztosan látni akar téged, Fürge. Mindig is azt mondta,

CATHERINE ANDERSON 19 INDIÁN SZÍV

hogy egy nap majd eljössz Árnyért, és mint a legtöbb asszony, ő is imádja, ha bebizonyosodik, hogy igaza volt. Fürge figyelmét nem kerülte el, hogy Amy Farkasölő szavai hallatán még jobban elsápadt, és hirtelen megértette, mitől fél annyira a lány. Miközben Farkasölő nagy léptekkel az ajtó felé indult, Fürge elképzelte, mit érezhet Amy, és rájött, ha most nem érteti meg vele, hogy nem áll szándékában lerohanni őt, később már nemigen talál rá alkalmas pillanatot. – Farkasölő! – lépett a barátja után Fürge, miközben észrevette, hogy Amy lesben áll mögötte, hogy abban a percben, ahogy nyílik az ajtó, el tudjon slisszolni mellette. – Szeretnék egy kicsit kettesben maradni Amyvel. – Ne! – tiltakozott a lány, mire mindkét férfi azonnal felé fordult. Fürge úgy érezte, a legkisebb zaj halálra ijesztené a lányt. Visszafordult Farkasölőhöz, a szemével kérlelte, hogy hagyja magukra őket. Amikor barátja eleget tett a kérésnek, és átlépte a küszöböt, Amy megpróbált utánasurranni. Fürge azonban az útját állta, elkapta a karját, és bevágta az ajtót előtte. A lány megpróbált kitérni előle, de a férfi a derekánál fogva tartotta. Amy a földre szegezte a tekintetét. Fürge érezte, milyen törékeny a lány teste; látta, hogy a szíve a torkában dobog, így lazított a szorításán – nem akarta még jobban elbizonytalanítani. – Amy… A lány felemelte a fejét, és rémülten nézte Fürgét. A tizenöt év hirtelen tovagördült: Fürgének eszébe jutott, hogy Amy épp így nézett rá, amikor azon a réges-régi nyáron, naponta elvitte magával a faluból, hogy a folyó mentén sétáljanak. Amy attól tartott, hogy meg akarja erőszakolni, és kegyetlenkedni akar vele. – Amy, beszélhetnénk? Csak egy pillanatra. A lány szája megremegett, majd vékony csíkká feszült. – Nem akarok beszélni veled. Hogy merészeltél egyáltalán ide jönni? Hogy merészeltél? Az ajtó csapódása a pisztoly dörrenését juttatta Amy eszébe. A fejében versenyt úsztak a gondolatok, amelyeket nem tudott a helyükre tenni. Fürge visszajött. Tizenöt év után eljött érte. Fürge – a hispán, a gazember, a gyilkos. Ezek a szavak visszhangoztak összezavarodott fejében, akár egy boszorkány varázsigéje. Tapasztalatból tudta, hogy a Fürge típusú férfiak hogyan bánnak a nőkkel. Azzal is tisztában volt, hogy a komancsok életre szólónak tartják az ígéreteket. Fürge most be akarja váltani az eljegyzési fogadalmát, melyet még gyerekként tett neki. Elvárja, talán meg is követeli, hogy feleségül menjen hozzá. Felnézett rá, de képtelen volt megtalálni a fiatal komancs harcos vonásait az arcán. Az egykor kisfiús, könyörgő arc az évek alatt markánssá csiszolódott, izmos ábrázatára ráégtek a merev vonások, melyeket csak hangsúlyozott a szögletes, mélyen barázdált áll. Sötétbarna szeme sarkát apró ráncok szegélyezték. Ívelt, kékesfekete szemöldöke megvastagodott. Egykor fejedelmi orrán most feltűnő dudor éktelenkedett, jobb szemöldökének külső végétől az álláig egy vastag vágás futott végig az arcán. Szája, mely hajdan szinte túl tökéletes volt egy férfinak, mostanra megvastagodott, a szegletében megbúvó gödröcskék ráncokká mélyültek, barázdákat rajzoltak az arcára. A szél és a perzselő napsugár keményre cserezte a bőrét. És ez még mind semmi. Fürge magasabb lett, sokkal magasabb. Teste az évek alatt megedződött, szikár soványsága olyan szélesnek mutatta a vállát, amely fiatalkorában nem volt jellemző rá. Az emlékeiben élő fiú már a múlté volt. Fürge, az ő jegyese. Egy magas, sötét bőrű, veszélyes idegen állt közte és az ajtó között. – Azt hittem, meghaltál – szólalt meg a férfi gyöngéden. – Hinned kell nekem, Amy. Azt hiszed, egyébként így jöttem volna ide, a semmiből berobbanva, anélkül, hogy felkészítettelek volna az érkezésemre? – Fogalmam sincs, mit teszel és mit nem. És, mint látod, nagyon is életben vagyok. – Elmentem a farmra, hogy megkeresselek, ahogy megesküdtem neked. Henry azt mondta, hogy öt éve meghaltál kolerában. Henry nevének hallatán Amy megdermedt. – Volt hátul egy sír. Nem tudtam elolvasni, mi van a keresztre írva – fintorodott el a férfi. – Ez egy csoda. Hogy itt rád találtam. Azt hittem, elvesztettelek.

CATHERINE ANDERSON 20 INDIÁN SZÍV

Attól tartva, hogy a férfi esetleg meg akarja ölelni, Amy hátrált egy lépést. Fürge már elhagyta mesterkélt, elbűvölő stílusát – most úgy beszélt, mint egy fehér ember. Még a nevét is máshogy ejtette. Ráadásul máshogy nézett rá – úgy, ahogy egy férfi néz egy nőre. – Az… az anyám sírját láttad, de mindegy is. Oly' sok éve történt mindez, Fürge. – Túl sok éve – mosolyodott el a férfi. – Rengeteg dolgot kell átbeszélnünk, nem? Átbeszélni? Amy megpróbálta elképzelni magukat, ahogy kávézás közben diskurálnak. – Fürge, egy emberöltő telt el azóta. Te… megváltoztál. – Ahogy te is – nézett végig rajta a férfi félreérthetetlen élvezettel a tekintetében. – Már kislányként ígéretes voltál, szépséged mostanra csak kiteljesedett. Az ígéretes szó hallatán Amy kikelt magából. Mintha észrevette volna ezt, Fürge szeme élesen villant, és még egyszer ferde mosolyra húzta a száját, de ezúttal látszott, hogy mulattatja a dolog. – Amy, engedd ki a gőzt! – Engedjem ki a gőzt? – ismételte a férfi szavait a lány. – Engedjem ki a gőzt, Fürge? Nem gondoltam, hogy valaha újra látlak. Fürge előrenyúlt, hogy megérintse Amy hajtincsét a halántékánál. Meleg ujjhegyével súrolta a lány bőrét, mire Amyben megkondultak a vészharangok. – Olyan rossz újra látni engem? Úgy viselkedsz, mintha a felbukkanásom megrémisztene. Amy kissé elhúzta a fejét. – Miért, azt hiszed, nem így van? Jól emlékszem a komancs szokásokra, de a múltnak már nincs szerepe az életemben. Nem folytathatom ott, ahol tizenöt éve abbahagytam. Tanító lettem. Itt van az otthonom. Barátaim vannak és… – Hé! – szakította félbe Fürge. Szabadjára engedte Amy hajtincsét, és gyorsan körbepillantott a barátságos tantermen. – Miből gondolod, hogy a felbukkanásom bármin is változtat? Vagy azt, hogy bármin is változtatni akarnék? – Mert megígér… – Amy az ölébe ejtette a kezét, és értetlenkedve nézett a férfira. Talán elhamarkodott következtetéseket vont le? – Azt akarod mondani, hogy… – Megnyalta az ajkát, és vett egy mély levegőt. – Mindig azt hittem, hogy amikor megérkezel, mármint… nos, úgy véltem, azért jössz majd, mert mi… – Piros foltok jelentek meg a nyakán. – Ez azt jelenti, hogy többé nem tekintesz ránk úgy, mint… jegyesekre? Fürge arcáról lassan lehervadt a mosoly. – Amy, muszáj ezt most megbeszélnünk? Még épphogy csak találkoztunk. – Tizenöt év elteltével visszasétálsz az életembe, és elvárod, hogy egy ilyen fontos kérdést ne hozzak szóba? Hogy ne érezzem magam fenyegetve? Ismerem a komancs jegyesség és házasság szabályait – legyintett a kezével. – Öt perc sem keli, hogy eldöntsd: bejelented a házasságunkat, és magaddal viszel innen valahová. – Tényleg azt hiszed, hogy képes lennék erre? – nézett rá kérdőn Fürge. – Nem tudom, mit higgyek! – kiáltotta Amy. – Embereket öltél. Összeálltál a hispánokkal. Elmondom, én mit szeretnék: azt akarom, hogy ülj vissza a lovadra, és menj vissza oda, ahonnan jöttél. Az életem egy lezárt fejezetéhez tartozol, amelyet nem áll szándékomban újra megnyitni. – Háromezer kilométert lovagoltam idáig. – Fürge fogainak ragyogó fehérsége annyira elütött barna bőrétől, hogy beszéd közben szinte világítottak. – De ha lenne is kedvem útra kelni, Amy, nincs semmi, amiért visszamenjek oda, ahonnan jöttem. – Nos, itt sincs semmi, amiért maradhatnál. Fürge nem akarta, hogy a beszélgetés veszekedéssé fajuljon, de a lány nagyon kevés lehetőséget hagyott neki. Mire számított Amy? Hogy úgy tesz, mintha soha semmi sem lett volna kettejük között, felbontja az eljegyzésüket, és ellovagol? – Szerintem pedig sok dolog van, amiért érdemes maradnom – vágott vissza. – Ezzel gondolom rám célzol – sápadt el a lány. – Nem csak rád. Itt van Farkasölő és Loretta és a gyerekeik. Amy… – sóhajtott Fürge elgyötörten. – Ne hozz kellemetlen helyzetbe. – Én ne hozzalak kellemetlen helyzetbe? – Amy egy pillanatig csak némán tátogott, egy hang sem jött ki a torkán. Fürge ezüstszegecsekkel kivert fegyverszíjára szegezte a tekintetét, és közben annyira remegett,

CATHERINE ANDERSON 21 INDIÁN SZÍV

hogy alig tudott megállni a lábán. – Tizenöt év hosszú idő. Túl hosszú. Nem fogok feleségül menni hozzád. Ha akkor, amikor rám találtál, ez a terv fogalmazódott meg benned, akkor jobb, ha rögtön el is felejted. Amy megkerülte a férfit, és az ajtóhoz lépett, Fürge azonban rányomta a tenyerét a durván gyalult faajtóra, és elállta a lány útját. Amy megállt – keze a kilincsen, a szíve vadul vert, miközben bizsergető érzés járta át a férfi közelsége miatt. – Ezt te eldöntötted, és ezzel ennyi, ugye? – kérdezte Fürge száraz, jeges hangon. – Nem is értem, miért lepődök meg ezen. Sosem voltál képes szembenézni a problémás helyzetekkel. – Ez most fenyegetés akart lenni? – kérdezte a lány remegve. – Ezek csak a tények. Amy nyaka megfeszült, miközben a férfi felé fordult, hogy a szemébe nézzen. – Vagyis? – Pontosan tudod, hogy értettem. A lány keze még erősebben kulcsolódott a kilincsre. – Tudom. Abban a pillanatban tudtam, ahogy megláttalak. Nem vagy hajlandó feloldozni az ígéret alól, amit neked tettem, ugye? Nem számít, hogy mindössze tizenkét éves voltam. Nem számít, hogy tizenöt éve nem láttalak, és az sem, hogy mindent leromboltál, ami valaha kettőnk között volt. Magadnak akarsz. A férfi feszült állkapcsa választ adott minden kérdésre. Amy mozdulatlanul nézte, úgy érezte, csapdába esett. Fürge, mintha csak olvasna a gondolataiban, visszahúzta a kezét az ajtótól. – Ne kövess el hibát, Fürge. Ez itt Farkasok Földje, nem pedig Texas. Farkasölő talán tisztelettel gondol a régi idők egyes szokásaira, de sosem fogja eltúrni, hogy belekényszeríts egy olyan házasságba, amelytől irtózom. Ezzel Amy kiszaladt az iskolából, és bevágta maga mögött az ajtót. Amint lerobogott a lépcsőn, szinte várta a háta mögött közeledő csizmák kopogását a viharvert pallókon. Megkönnyebbült, amikor rájött, hogy a férfi nem követi. Torkához szorított kézzel rohant el a póznához kikötött fekete ló mellett. Csak arra tudott gondolni, hogy meg kell előznie Fürgét, elsőként kell odaérnie Farkasölő házához, és elsőként kell beszélnie a férfival.

Harmadik fejezet

Farkasölő házának hatalmas nappaliját betöltötte a frissen sült kenyér illata. Amy a küszöböt átlépve megállt egy pillanatra, és megpróbálta visszaszerezni a lélekjelenlétét. Farkasölő a fából készült asztal mellett állt, éppen bele akart harapni egy szelet meleg, mézzel csorgatott kenyérbe. – Fürge hol van? – kérdezte. – Jön már – válaszolt a lány éles hangon. Amy úgy érezte, a szoba falai egyre közelednek feléje – a szobáé, mely ismerős és otthonos volt, de most valahogy mégis idegenül hatott. A balján Loretta ajándéka, egy Chickering márkájú zongora állt, amelyet a Horn– fokot megkerülve, hajóval hoztak el Bostonból New Orleansba, ahonnan Farkasölő szállította haza egy széles kerekű szekéren. A fényesre csiszolt rózsafából készült zongorán megcsillant a napfény. A padlódeszkára terített világos, színes, fonott szőnyegek mintha örvénylettek, kavarogtak volna. A fatüzelésű kályhából fojtogatón áramlott a meleg. – Hol van Loretta? Beszélnem kell veletek. – Lement a füstölőbe egy kis sonkáért. Úgy nézel ki, mint aki kísértetet látott – vonta össze a szemöldökét a férfi. – Láttam is. – Amy a kanapé fölött lógó családi fényképre nézett, amely nem sokkal az után készült, hogy megérkezett Texasból. A fényképészt Brittnek hívták, jacksonville-i volt. A kép – mint Britt minden munkája – élethűen ábrázolta őket: a fotóról Loretta családja és Amy nyolc évvel ezelőtti pontos mása nézett le a lányra. Akkoriban Amy azért imádkozott, hogy Fürge is költözzön Oregonba. Ironikus, hogy rég elfeledett imái épp most kerültek meghallgatásra. CATHERINE ANDERSON 22 INDIÁN SZÍV

– Nem tudom elhinni, hogy itt van! – törtek elő belőle a szavak. – Gondolom, hatalmas megrázkódtatás volt újra látni őt, de most, hogy beszéltetek, már biztosan jobban érzed magad. Amy nyelt egyet, majd megtörölte a száját a ruhája ujjával. – Attól tartok, be akarja váltani a neki tett ígéretemet. – Ó, és te nem akarod? Ez nem vall rád. Kimondott szavaink egy életre szólnak. – Nem várhatod el tőlem, hogy hozzámenjek egy ilyen szörnyű alakhoz! Farkasölő beleharapott a kenyérbe, majd őrjítő lassúsággal rágta a falatot, miközben Indigókék szeme elgondolkozva tartotta fogva Amy szemét. – Fürge mint szörnyű alak? Megszámolni sem tudom, hány éve vagyunk igaz barátok. Amikor egymás mellett harcoltunk az összecsapásokban, számtalanszor bíztam rá az életemet. Talán már elfelejtetted, amit érted tett, Amy? – Fürge már nem ugyanaz az ember, akit ismertél. És nem ugyanaz az ember, akit én ismertem. Embereket ölt. És Isten tudja, mi mindent csinált még. – És csak Isten ítélheti meg őt a tetteiért – nézett fürkésző tekintettel a lányra Farkasölő. – Nem vall rád, hogy nem tudsz megbocsátani. Megbélyegeznéd Fürgét azért, amit tett? Amikor belenéztem a szemébe, nem egy gyilkost láttam, hanem egy magányos embert, aki hosszú utat tett meg azért, hogy a barátaival lehessen. – Nem akarok ítélkezni fölötte. Csak meg akarok tőle szabadulni. – A fogadalom, amit tettél, kizárólag rád és Fürgére tartozik. Nem az én tisztem… – Azzal fenyegetett, hogy kihirdeti a házasságunkat. Hogy elvihessen magával innen. Farkasölő mérgesen a lányra nézett. – Ezt ő mondta? Vagy ezek a te szavaid, Amy? – Nem kellett kimondania, Farkasölő! – lépett beljebb a szobába Amy. – Látszott rajta, hogy mire gondol. – Jobb lenne, ha keresne egy papot, hogy a házasság a tosi tivo és a komancs szokások szerint is érvényes legyen. – Engednéd, hogy ezt tegye? – nézett a férfira Amy elszörnyedve, hitetlenkedve. Farkasölő reménykedve pillantott az ablak felé, láthatóan semmire sem vágyott jobban, mint hogy Loretta minél hamarabb visszaérjen a házba. – Nem avatkozhatok ebbe bele – köszörülte meg a torkát. Amy közelebb lépett hozzá, a kezét ökölbe szorította, a válla megfeszült, egész testében remegett a dühtől. – A családod tagja vagyok. Attól a naptól kezdve, hogy kimentettél a hispánok karmai közül, mindig kiálltál mellettem, és a barátom voltál. Hogy állhatsz most itt így és hogy… ehetsz! Farkasölő a kenyérre pillantott, majd zavartan a lányra nézett. – Talán mert éhes vagyok? Amy alig kapott levegőt. Az ajtó felé kapott, a tüdeje görcsbe rándult, a mellkasa kidülledt. – Ez az ember egy gyilkos. Hónapok óta tudod. Mégis engednéd, hogy magával vigyen? Csak állsz, és hagyod, hogy elhurcoljon? Épp most mondtam el neked, mennyire megrémisztett, te pedig úgy viselkedsz, mint akit ez még csak nem is érdekel! Farkasölő a csukott ajtóra nézett. – Nem fogta rád a pisztolyát, ugye? Amy elkerekedett szemmel bámult a férfira. És akkor meglátta a szemében a huncut fényt: Farkasölő szórakoztatónak találta az életükben bekövetkezett borzalmas fordulatot. – Ha fegyvert fog rád, megölöm – folytatta Farkasölő, majd újra beleharapott a kenyérbe. – Ha kést fog rád, megölöm. De ha csak azzal fenyeget – húzta fel a szemöldökét –, hogy elvesz feleségül… Nos, ez a kettőtök dolga, Amy. Nem kellett volna olyat ígérned, amit nem tudsz betartani. – Mindez tizenöt éve történt! – Ó, igen, nagyon régen történt. De mindegy, hogy tizenöt év vagy egy egész élet: az eljegyzési fogadalom szent és sérthetetlen. Felteszem, megkérhetnéd Fürgét, hogy engedjen utadra… Amy a szívére szorította a kezét, hátha megállj tud parancsolni vad kalapálásának. Hiába. Nem tudta elhinni, hogy ez történik vele. – Sosem egyezne bele. Ezt te is tudod. CATHERINE ANDERSON 23 INDIÁN SZÍV

– Megkérdezted? – Nem szó szerint, de tudnia kell, hogyan érzek. – Úgy látom – mosolyodott el Farkasölő te beszéltél Fürge helyett, ahelyett hogy hagytad volna szót emelni maga mellett. Honnan tudod, hogy visszautasítaná a kérésed, ha elé állnál, és higgadtan megkérnéd, hogy oldozzon fel az ígéreted alól? – Úgy érted, könyörögnék neki. – Mindegy hogy nevezzük, nem? Amy elviharzott Farkasölő mellett a hátsó ajtó irányába. – Látom már, ki mellett állsz. Nos, majd meglátjuk, hogy érzel az után, hogy beszéltem Lorettával. Állítólag ez egy olyan ház, ahol a komancs és a tosi szokások jól megférnek egymással. Márpedig én most úgy látom, te nagyon az egyik irányba akarod elbillenteni a mérleg nyelvét. Amy épp akkor találta meg Lorettát, amikor az asszony kilépett a füstölőházból. Aranyszőke, göndör hajtincsei kiszabadultak a feje tetejét koronázó fonatból. Loretta abban a pillanatban észrevette Amy kivörösödött arcát, amint bezárta az ajtót. – Amy – ráncolta össze a szemöldökét –, kedvesem, nem hiszem, hogy olyan nagyon rossz lenne a helyzet. Amy elhúzta a nyakától a blúza gallérját, próbált megszabadulni az egyre jobban elhatalmasodó pániktól. Lorettára biztosan számíthat. Csak el kell magyaráznia a történteket, és az unokanővére máris beront a házba, kiosztja Farkasölőt, és a lehető leggyorsabban megoldja az ügyet. Csak az volt a baj, hogy Amy nem tudta összeszedni a gondolatait annyira, hogy meg is tudja fogalmazni őket. – Amy? Kedvesem, ne idegesítsd fel magad ennyire. Tudom, most úgy érzed összeesküdött ellened a világ, de nem fújod fel a dolgokat egy kicsit? Mi lenne, ha adnál egy esélyt Fürgének? Mi baj származhatna belőle? – Mi baj származhatna belőle? Nem akarja felbontani a jegyességünket! Látnod kellett volna, hogy nézett rám. Ismered azt a tekintetet, amikor valaki már elhatározott valamit, nem? Loretta kék szeme megtelt aggodalommal. – Biztos, hogy nem értetted félre? Fürge mindig is nagyon szeretett téged. Nem tudom elképzelni, hogy ki akar használni. Talán nem számított rá, hogy rád talál. Talán csak időre van szüksége, hogy átgondolja a dolgokat. Amy kisöpört egy hajtincset a homlokából. Megpróbált higgadt maradni. – Mondom, hogy ismerem őt. Most, hogy itt van, feleségül akar venni. Egyszerűen tudom, és kész. És Farkasölő közölte, hogy ebbe ő nem szólhat bele. Neked kell tenned valamit. – Mit javasolsz? – Menj – mutatott Amy a házra és mondd meg Farkasölőnek, hogy… Elcsuklott a hangja. Elbizonytalanodva nézett körül. Az jutott az eszébe, vajon egy átlagos nap hogyan csúszhatott ennyire hihetetlenül félre. Jobbra a kis patak csörgedezett mellette. Delilah, a tehén a kerítés felé baktatott, bőgő hangjától a csirkék ijedten rebbentek szét. – Biztos meg tudnád győzni. A Loretta szeme körüli apró ráncok hirtelen elmélyültek. – Amikor Farkasölő visszaért a házhoz, első dolga volt, hogy közölje velem, nem szólhatunk bele a kettőtök dolgába. És ezt komolyan is gondolta. Ó, Amy, tudod te, mit kérsz tőlem? Odalépett a kerítéshez, és leakasztotta az aludttejes vászonzsákot a szögről, amelyre korábban tette, hogy kicsöpögjön belőle a tejsavó. – Farkasölővel a házasságunk alatt mindig tiszteletben tartottuk a másik hagyományait. Hogyan kérhetném tőle, hogy lépjen közbe, avatkozzon bele ebbe, amikor ez ellenkezik az elveivel? – És mi van a mi elveinkkel? A fehér emberek elveivel? Loretta kicsit megrázta az aludttejes zsákot, hogy kicsöpögjenek belőle a zsák aljára ragadt utolsó tejsavócseppek is. – Attól tartok, ezeket az elveket még akkor feladtad, amikor részt vettél a komancs szokások szerinti eljegyzési ceremónián. Más lenne a helyzet, ha a mi szokásaink szerint jegyeztek volna el. Akkor elég lenne csak annyit mondanod Fürgének, hogy felejtsen el téged. De te az indián isteneknek tettél fogadalmat, Fürge családja előtt. Ráadásul tisztában voltál vele, hogy ez a fogadalom egy életre szól. – Gyerek voltam, egy befolyásolható gyerek. CATHERINE ANDERSON 24 INDIÁN SZÍV

– Ez igaz. És, ha visszaemlékszel, nem voltam igazán boldog, amikor rájöttem, mit tettél. De mire tudomást szereztem róla, addigra te már eljegyezted magad Fürgével. Nem tehettem semmit, nem tudtam megmásítani a dolgokat. Ahogyan most sem tudom. – Az a férfi egy gyilkos, egy hispán. Hát te is és Farkasölő is elvesztettétek a józan eszeteket? Kész rémálom ennek az embernek a felbukkanása! – Tudom, mit érzel – sápadt el Loretta hidd el, tudom. Nem vagyok teljesen nyugodt, hogy Fürge idejött. Nem is gondolnád, mennyire izgatott vagyok. Itt vannak a gyerekek, és ha Fürge olyan vadember, ahogy azt mesélik, nem bízhatunk meg benne. – Akkor hogyan engedheted, hogy… – Mit tehetnék? – nézett könyörögve Amyre Loretta. – Farkasölő a férjem. Fürge pedig a férjem egyik kedves barátja. Farkasölő nem úgy gondolkozik, mint mi, ezt te is tudod. Ő mindig előrenéz, nem érdekli a múlt. Mindegy, mit tett Fürge, Farkasölőnek csak az számít, amit majd ezután tesz. Menjek be, és mondjam meg neki, hogy nem szívesen látom az asztalomnál a barátját? Az az asztal Farkasölőé is, Amy. És ő keresi meg az asztalra kerülő kenyérre valót. – Mit akarsz ezzel mondani, Loretta? Azt, hogy nem segítesz nekem? – Azt mondom, hogy nem tudok segíteni. Addig nem, amíg Fürge valami olyat nem tesz, ami okod ad rá. A feltámadó szél megtáncoltatta Amy lába körül a szoknyáját. A lány megborzongott, és összefonta a karját a melle előtt. – Az a hír járja róla, hogy több mint száz embert megölt, az isten szerelmére. – Ha megöl valakit itt, Farkasok Földjén, akkor számon kérhetjük – válaszolta gyengéden Loretta. – Amy, kedvesem, próbáltál egyáltalán beszélni Fürgével? Elmondtad neki, hogy érzel? Az a Fürge, akit én ismerek, meghallgatna, és fontolóra venné, amit mondasz neki. Biztos vagyok benne, hogy nem akart boldogtalanná tenni téged azzal, hogy idejött. Amy hátrahajtotta a fejét, és a szemét elvakító napfényben hunyorogva felnézett egy magas fenyőre. – Tényleg úgy gondolod, hogy meghallgatna? – Azt hiszem, egy próbát érdemes tenned.

Fürge a csődöre lapockáját csutakolta, de gondolatai Amy körül jártak, nem tudta kiverni a fejéből a kettejük közötti éles szóváltást. Amikor árnyék vetült az istállóra, tudta, hogy valaki áll a háta mögött, sőt a hatodik érzéke azt is megsúgta, ki lehet az ajtóban. Úgy tett, mint aki nem vett észre semmit, gyengéden tovább beszélt a lovához, folytatta a csutakolást, de a teste megfeszült, miközben várta, hogy a lány megszólaljon. – Fürge? Amy hangja leginkább egy rémült gyerekéhez hasonlított. A férfit elöntötték az emlékek, visszarepítették ahhoz a régi nyárhoz, és azokhoz az első hetekhez, amelyeket együtt töltöttek az után, hogy a hispánok elrabolták a lányt a családjától. Eszébe jutott, mennyire halálra volt rémülve Amy akkoriban. Az iskolaépületben találkozásukkor pont ugyanaz a pánik ült a szemében – Egy csapdába esett állat tekintete. Pedig nem állt szándékában ráijeszteni. Fürge felegyenesedett, és a lány felé fordult. A napfény rézsútosan sütött be az ajtón Amy mögött, és vakító aranycsillogást varázsolt a fejét koronázó hajfonatból. A férfi, mivel a fénnyel szemben állt, nem látta Amy arckifejezését, de abból ítélve, ahogy a lány megfeszítette a testét, tudta, mennyire össze kellett szednie magát, hogy egyedül kijöjjön hozzá az istállóba. – Látom, mindent megtaláltál. A zabot meg a többi dolgot is. – Chase mindent megmutatott. Farkasölő egyik lova felnyerített. Diablo halkan nyihogva válaszolt, és oldalra lépett. – Milyen szép csődör. Régóta van veled? Fürge kételkedett benne, hogy a lányt őszintén érdekli a ló története. De ha arra volt szüksége, hogy egy kicsit kerülgesse a témát, mielőtt rátér a lényegre, neki nem volt ellene kifogása. – Csikóként került hozzám. Nem annyira csökönyös, mint mutatja magát. Ha szeretnéd megsimogatni, csak bátran, kedveli a hölgyeket. – Talán később. Én most, hm, beszélni szeretnék veled. Fürge a falhoz lépett, a sarkantyúja megcsörrent, amikor visszaakasztotta a szögre a vakarót. CATHERINE ANDERSON 25 INDIÁN SZÍV

– Figyelek – válaszolta lágyan. A férfi meglepődött, amikor Amy egy lépéssel beljebb sétált az istállóba. Most, hogy kilépett a fényből, Fürge végre meglátta a lány arcát – a csinos, édes arcot, mely azonnal magával ragadta a szívét. Amy beletörölte kezét a kék szoknyájába, és zavartan körülnézett, mintha attól tartana, hogy valahonnan szellemek ugranak elő, és rávetik magukat. Fürge az egyik boksz közelében álló szalmabálára mutatott, de Amy megrázta a fejét – láthatóan túl ideges volt ahhoz, hogy leüljön. Egymásba fonta az ujjait, megropogtatta az ujjízületeit, és végül sikerült rávennie magát, hogy Fürgére nézzen. – Én, hm, először is szeretnék bocsánatot kérni. Nem mondhatnám, hogy túl kedvesen fogadtalak, örülök, hogy újra láthatlak. Fürge visszafojtott egy mosolyt. Amy sosem tudott jól hazudni. – Talán újra nekifuthatnánk, nem gondolod? – Fürge nem engedte szabadon a lány tekintetét, és csak reménykedni tudott benne, hogy megtalálja a módját, hogyan nyugtassa őt meg. – Hello, Amy. A lány megnyalta az ajkát. – Régebben Éj-minek szólítottál. – Ami pont úgy hangzott, mint egy beteg birka bégetése – vigyorodott el Fürge. – Ha jól ejtik, gyönyörűen cseng a neved. – Jól megtanultad az angolt – jegyezte meg Amy alig hallhatóan. – Nem volt más választásom. A fura kiejtésem nélkül is volt elég dolog, ami ellenem szólt. Ha megszállottan gyakorolsz, bármit elsajátíthatsz. Amy nem szerette, hogy megváltozott a férfi beszéde. Amikor Fürge még nehezen fejezte ki magát angolul, gyakran mondott olyan dolgokat, amelyek elgondolkodtatták a lányt. Akárhová teszed az arcod, Amy, a szemed mindig a horizonton legyen. A holnapot nézd, ne a tegnapot. A szívedben rejlő szomorúság a tegnap, amelyet többé nem láthatsz, hagyd tehát hátra. Mindig csak előrenézz. Fürge homlokába hullott egy göndör, fekete hajtincs. Amynek eszébe jutott, milyen érzés volt, amikor évekkel ezelőtt megérintette a haját – belekapaszkodott a fonatokba, és megigazította a tolldíszt, amelyet a férfi viselt. Fürge barna arcáról a keskeny derekát körülölelő, ezüstszegecsekkel kivert fegyverszíjára siklott a tekintete. A pisztolytáskát cserzetlen marha bőrcsíkok díszítették, melyek egészen a férfi izmos combjáig lelógtak. Bár úgy tűnt, Fürge fesztelenül áll, Amy mégis úgy látta, hogy ugrásra készen, éberen figyel, mintha még nem raktározta volna el az agyában az istálló zörejeit. Fekete inge és nadrágja csak fokozta a hatást – ruházatától még vészjóslóbb volt az alakja. Amy azon gondolkozott, vajon azért választotta-e ezt a színt, hogy ezzel is megfélemlítse az ellenfeleit. – Fürge… kérni szeretnék tőled valamit. A férfi Amy kezére pillantva észrevette, hogy a lány körmei fájdalmasan elfehéredtek. Amy ugyanis annyira kifordította az ujjait, hogy Fürge attól tartott, bármelyik pillanatban eltörhetnek. – És mi lenne az? – Megígéred, hogy alaposan megfontolod a választ? – Ha fontos dologról van szó, igen. – Fürge várakozón beakasztotta a hüvelykujját a fegyverszíjába, de már az előtt tudta, mit akar kérni a lány, mielőtt az megszólalt volna. – Én… megtennéd, hogy… – Amy félbehagyta a mondatot, és könyörögve nézett a férfira. – Szeretném, ha semmisnek tekintenéd az eljegyzési ígéretet, amit neked tettem. Fürge visszafordult a lovához, és gyakorlott mozdulatokkal levette az állatról a kantárt. – Megígérted, hogy átgondolod a választ. – Ezt úgy értsem, hogy Farkasölő még mindig tiszteletben tartja a fehér emberek szokásait? – Tudod, hogy igen! Fürge elmosolyodott. – És ő ajánlotta, hogy kérj meg, oldozzam el a kettőnk közötti köteléket? Milyen gyorsan felejt az én barátom. – Mit akarsz ezzel mondani? – Nem emlékszel Farkasölő és Loretta esküvőjére? – Fürge ledobta a kantárt egy szalmabálára, és visszafordult Amyhez. –Farkasölő gyakorlatilag magával rángatta Lorettát a paphoz. – Az más helyzet volt. – Amy izgatottságában még közelebb lépett Fürgéhez, míg végül már olyan közel voltak egymáshoz, hogy a férfi akár meg is érinthette volna. – Ők szerették egymást, Fürge. CATHERINE ANDERSON 26 INDIÁN SZÍV

– Azt hiszed, én nem szeretlek, Amy? – Fürge nem tudott ellenállni a vágyainak. Felemelte a kezét, és végigsimított az ujjhegyével a lány sápadt arcán. Amy bőre olyan puha volt, akár a bársony. – El tudod képzelni, hányszor álmodoztam rólad az elmúlt tizenöt évben? Hányszor sírtam, hogy a népemért folytatott küzdelem miatt nem lehetek veled? Amy felnézett a férfira, megpróbálta maga elé képzelni könnyes szemmel. – Egy emlékbe vagy szerelmes. Már nem az a lány vagyok, akit ismertél. Fürge most a lány állának ívén húzta végig az ujját, megkeményedett bőre sértette, ugyanakkor átforrósította a lányt, mint egy korty gyógyhatású whiskey. Amy hátrább lépett, de Fürge nem húzta vissza a kezét, sőt kézfejével most a lány nyakának vonalán simított végig, pillantása megpihent Amy arcán, figyelve annak minden rezdülésére. – Nem ugyanaz a lány vagy? – kérdezte a férfi rekedten. – Hogy is lehetnék? Te okos ember vagy. Miért akarnál feleségül venni egy olyan nőt, aki viszolyog ettől a házasságtól, mikor találhatnál valaki mást is? – Viszolyogsz, vagy csak meg vagy rémülve? – Fürge gúnyosan elvigyorodott, majd szorosan Amy elé lépett. – Megesett már veled, hogy összeakadtál egy kígyóval, és azt hitted, csörgőkígyó? Először azt gondolod, meg fog marni, és ettől annyira megrémülsz, hogy nem látsz a dolgok mögé. Nem nézed meg, hogy mi az valójában: csörgőkígyó vagy egy összetekeredett kötél. Ha van valami a kezedben, amivel agyon tudod ütni, megteszed, mégpedig gondolkodás nélkül. Amynek úgy tűnt Fürge válla legalább egy méter széles, izmoktól dagadó testének nyersbőr-, ló- és puskaporszaga volt – furcsa, mámorító elegyet alkotva az istálló zárt világában. Fürge begörbített ujjával kissé megemelte a lány állát. – Nem vagyok csörgőkígyó, Amy, és nem áll szándékomban megmarni senkit sem. Adj egy esélyt, hogy lemoshassam magamról az út porát. Igyunk meg együtt egy bögre kávét. – Tehát nincs miért aggódnom? – kérdezte Amy remegő hangon. – Félreértettelek. Ezt akarod mondani? Nem akarod behajtani a tizenöt éve tett ígéretemet? – Azt mondom, beszéljük ezt meg később. Időre van szükséged, hogy megszokd, itt vagyok. Nekem pedig időre van szükségem, hogy felfogjam: nem csak álmodom, hogy életben vagy. Nem áll szándékomban ma bejelenteni a házasságunkat, efelől nyugodt lehetsz. – Maga felé fordította a lány arcát, és mosolygó szemmel ránézett. – Még hogy nem ugyanaz a lány vagy, aki az emlékeimben él? Pont úgy nézel ki, mint ő. Épp olyan az illatod, mint neki… – Fürge lassan közelebb hajolt Amyhez. – Ha arra kérsz, vágjam le érted a jobb karom, megteszem. Ha azt kéred, halljak meg érted, megteszem. De, kérlek, ne kérd, hogy mondjak le rólad, most, amikor újra rád találtam. Ne kérd ezt tőlem, Amy. – De én ezt kérem, Fürge. – Amy olyan ütemben húzta hátra a fejét, amilyenben Fürge közeledett felé. – Könyörögve kérlek. Ha igazán szeretsz, nem teszed tönkre az életem. Fürge nem adta fel, meg akarta csókolni a lányt, ezért egyre szorosabban tartotta az állát, Amy azonban az utolsó pillanatban oldalra fordította a fejét. Nem tudott megálljt parancsolni feltörő zokogásának, ellépett a férfi mellől, és kiszaladt az istállóból. Fürge dermedten bámult utána. Nem sokkal később a férfi az istállóajtóban állva nézte, ahogy a lány az utca közepén szaladva menekül. Elszaladt Farkasölő és Loretta háza mellett, egyenesen a város másik végébe, a magas fenyőfák védelmében álló, faborítású, apró házikó felé. Ha igazán szeretsz, nem teszed tönkre az életem. Fürge nem tudta kiverni a fejéből ezeket a szavakat – nem tudott szembenézni a lány szívet tépő fájdalmával, de nem is tudta figyelmen kívül hagyni.

Fürge a délutánt és a kora estét Lorettával töltötte: felidézték a régi napokat és megismerkedett a gyerekekkel. Később csatlakozott Farkasölőhöz az indián sátorban, ahol alkalmuk nyílt rá, hogy kettesben beszélgessenek. Farkasölő egy rönköt dobott a tűzre, majd keresztbe tett lábbal leült a földre, és Fürgét nézte a lángokon keresztül. Az éjszakai szél nekicsapódott a sátor oldalaként kifeszített bőrnek, ezzel tompa, halk dobpergéshez hasonló hangot idézett elő, amely visszarepítette Fürgét az időben. A tűz fényében Farkasölő arcán a korát mutató ráncok nem látszódtak. Szarvasbőr nadrágjában, még mindig hosszú, mahagónibarna hajával úgy nézett ki, ahogy Fürge emlékeiben élt – szúrós, Indigókék szemű, magas, karcsú harcosnak. – Nem tudom elhinni, hogy ennyi éven át megőrizted a sátradat, Farkasölő. Egy olyan szép ház mellett, amilyet építettél, mi szükséged van rá? CATHERINE ANDERSON 27 INDIÁN SZÍV

– Itt találom meg önmagam – nézett körbe Farkasölő. – Igaz, hogy ebben a világban élek, a szívem azonban néha a másik világom után vágyódik. – Az a világ már nem létezik – válaszolta Fürge furcsán magas hangon. Majd, amilyen finoman csak tudta, elmesélte Farkasölőnek, hogyan halt meg a családja. Farkasölő szemét elöntötték a könnyek, de Fürge folytatta a mondandóját, mert tudta, hogy egyszer úgyis végig kell mondania, és azt is, hogy a barátja azért hívta magával a sátorba, hogy végighallgassa. – Legalább szabadon és emelt fővel haltak meg, barátom – fejezte be a történetet Fürge kedves hangon. – Az ő világuk megszűnt létezni, és talán ez a legjobb, ami történhetett, hiszen egy jobb helyre kerültek. Farkasölő körbemutatott a sátoron. – De ez itt valóság, és az is marad, ameddig a gyermekeim élnek, mert a népem dalait éneklem nekik, és a népem hagyományai szerint nevelem őket. – Beleöklözött a mellkasába. – A népem örökké élni fog, míg csak egy porszem is lesz belőlem a szélben. Ez volt a bátyám utolsó kérése, igaz? És én tiszteletben tartom a kérését. Ez volt az anyám álma, és én valóra akarom váltani az álmát. – Remegve felsóhajtott. – Régóta érzem, hogy itt vannak velem. Amerre megyek, a bátyám szelleme velem tart. A vállamat az anyám szeretetének fénye melengeti. Ha figyelek, hallom, ahogy a boldogságról suttognak nekem. Fürge éveken át keményen tartotta magát, nem hagyta, hogy elöntsék az érzések, de Farkasölő szavai most – akár egy kés – léket hasítottak az ellenállásán. – A bennem élő komancsnak az életem néha magányos ösvény, de a bensőmben létezik egy álomszerű hely, ahol a népem még mindig szabadon veti magát lóháton a bivaly után, hogy megölje. Amikor ebbe a sátorba jövök, és erősen koncentrálok, ha csak egy rövid időre is, de elérnek hozzám az elveszett lelkek suttogó hangjai, és kiül a mosoly az arcomra. Éles fájdalom hasított Fürge mellkasába. – Én már nem hallom a suttogást – vallotta be tompán. – Néha, amikor a szél az arcomba fúj, az emlékek olyan tisztán élnek bennem, hogy sírhatnékom támad. De a bennem élő komancs már a múlté. Farkasölő lehunyta a szemét, izmos karjával lazán átfogta a térdét, a teste ellazult. Úgy tűnt, teljesen eggyé válik az őt körülvevő levegővel. – Nem, Fürge. A benned élő komancs nem halt meg. Egyszerűen már nem figyelsz. Úgy látom, hogy mint mindig, az érzéseid most is olyanok, mint enyémek, leszámítva, hogy hatalmas fájdalom emészt. A tűz fénye elmosódott Fürge előtt, és a férfi rájött, hogy azért, mert könnyes a szeme. – Nem fájdalom, Farkasölő, csak egy elveszett érzés. Amikor a népünk elesett, az ösvény, amelyet addig követtem, megszűnt. Senki sem mondta meg nekem, hogy merre menjek, vagy hogyan éljek. És én a magam útját kezdtem járni. – Fürge nyelt egyet. – Ez azonban nem a helyes út volt. Bizonyára te is hallottad a történeteket – nézett a barátja szemébe. – Azok az anekdoták mind igazak, és nem hibáztatlak, ha elfordulsz tőlem. Azt is megértem, ha az asszonyod nem akar ma este a házában látni. A szívemben csak egy kis napfény lakik, a többi mind sötét feketeség. A feketeség pedig ragályos. – A napfény pedig elűzi a feketeséget – mosolyodott el Farkasölő. – Ha látni akarod, mindössze annyit kell tenned, hogy még pirkadat előtt felkelsz. Az életed kockáztattad értem a harcokban, Fürge. Annyira bíztam benned, hogy áldásom adtam a jegyességedre Amyvel. Sajnálom, ha rázós utad volt, de számomra csak az a fontos, ahol most megpihen a lábad. Mindig is a testvérem voltál. Ezen semmi sem változtat. – Idefelé jövet gyakran gondoltam rád és az együtt töltött, régi, szép időkre. Reméltem, hogy sok új közös élményben lesz részünk. A két barát elmerült a régi emlékekben, a sátorra csönd borult, melyet végül Farkasölő tört meg: – És mégis el akarsz menni. – Honnan tudod? – merevedett meg Fürge. – Látom a szemedben a búcsú fájdalmát. – Farkasölő ráhajolt a térdére, és megpiszkálta a tüzet egy gyújtóssal. Szikrák ugrottak a magasba. – Miért, Fürge? Olyan hosszú utat tettél meg idáig, és még mielőtt egyszer álomra hajtanád a fejed, máris a mögötted hagyott ösvényt kémleled a vállad fölött. Bolond az a férfi, amelyik, ha végre célba ér, újra elfordul tőle. Fürge lehunyta a szemét, beszívta Farkasölő sátrának csodálatos illatát, miközben a csontjainál is mélyebben gyökerező fáradtság nehezedett rá. – Egy férfinak néha olyan dolgokat is meg kell tennie, amelyeket egyébként nem tenne meg. CATHERINE ANDERSON 28 INDIÁN SZÍV

– Amy miatt mész el, ugye? – Idegesíti, hogy itt vagyok – nyitotta ki a szemét Fürge. –Van igazság abban, amit mond. Még gyerek volt, amikor nekem ígérte magát – húzta a válla közé a nyakát. – Bár nagyon szeretem, nem vagyok vak. Amy megváltozott, Farkasölő. Visszaköltözött a szemébe a régi félelem. Nem vagyok benne biztos, hogy újra elölről tudom kezdeni az egészet. Márpedig, ha erre nem vagyok képes, akkor csak egy lehetőség maradt: kényszerítem, hogy hozzám jöjjön. Nem sétálhatok vissza az életébe, és nem viselkedhetek vele így. Nem lenne tisztességes. – Nem is tudom – gondolkodott el Farkasölő. – Ha igazán szereted Amyt, akkor el tudom képzelni, hogy egy kis erőszakot alkalmazol. – Az ajánlod, hogy kényszerítsem, Farkasölő? Ez nem a te stílusod. – Igazad van. – Farkasölő egy pillanatig a kinti zajokra figyelt, mintha biztos akarna lenni abban, hogy egyik családtagja sincs a sátor közelében. – Fürge, amit most mondok, azt csak neked mondom el. Loretta egy hónapig szénné égett vacsorával várna, ha tudomást szerezne arról, amit mondani akarok – kacsintott. – A feleségem nagyon szereti Amyt, érted? És nem mindig vagyunk egy véleményen azzal kapcsolatban, hogy mi a legjobb a lánynak. Loretta női szívvel közelít hozzá, elhessegeti az árnyakat, arra törekszik, hogy Amy élete napfényben fürödjön. – Úgy látom, itt mindenki rajong Árnyért. A diákjai ma majdnem nekem ugrottak. – Igen, nagy szeretet veszi körül, de nem a megfelelő szeretet. – Farkasölő beleharapott a szája sarkába, mintha jól meg akarna rágni minden kiejtett szót. – Amy…, ő olyan… – A szeme a távolba révedt. – Egyszer találkoztam egy jacksonville-i emberrel, aki gyönyörű pillangókat tartott fogva. Amy épp ilyen: elefántcsonttoronyban él, ahol semmi sem bánthatja. Érted? Imádja a diákjait. Imádja Lorettát és a gyerekeinket. De egyiket sem sajátjaként. Veled lehetnének saját gyerekei is. Fürge végigsimított a tenyerével a combján feszülő farmernadrágon, majd megmarkolta a térdét. – Amy talán nem is akar gyereket szülni, Farkasölő. – Ó, dehogynem. Látom a szemén, hogy mennyire vágyik egy gyerekre. De őrült félelem lakik benne. Ő… – elcsuklott a hangja. – Amy megváltozott, amikor hozzánk költözött Texasból. Nem harcol már azért, hogy érvényre juttassa az akaratát. Fürge elgondolkozott Farkasölő szavain, visszaemlékezett Henry Masters poros, sivár farmjára, arra, ahogy a férfi részegen belöki a kaput, egy üveg italt lóbálva a kezében. – Történt vele valami más is Texasban? Mármint azon túl, hogy a hispánok megerőszakolták. Farkasölő újabb gyújtóst dobott a tűzre. – Nem hiszem. Amy semmit sem titkol előlünk – vonta meg a vállát. – Nem tudja kiverni a fejéből, amit Santos és az emberei műveltek vele. A félelem különös dolog. Amikor szembenézünk vele, ahogy Amy is tette azon a nyáron, amikor összebarátkoztatok, a félelem eltörpül. De, amikor menekülünk előle, akkor egyre nagyobb lesz. Amy pedig már nagyon régóta menekül a félelmei elől. Fürge végiggondolta, amit Farkasölő mondott, megpróbált a szavai mögé látni. – Amikor Amy először jött ide, Farkasok Földjére – nézett Farkasölő Fürge szemébe –, arról álmodozott, hogy egy nap, amikor a komancsok fennmaradásukért folytatott háborúja véget ér, eljössz érte. Ezek nagyon jó álmok voltak, és a biztonságot jelentették neki. Érted? Te voltál az ő nagy szerelme, aki valamikor eljön érte. Valamikor, de sosem aznap. Minthogy neked ígérte magát, más férfira rá sem nézett, és ahogy teltek az évek, az álmok szertefoszlottak, és Amy valami mást keresett, amivel értelmet adhat az életének. A családomat. A diákjait. – Farkasölő hangja ellágyult a szeretettől. – Amy gyönyörű nő. Sok férfi van, aki feleségül kérné, és gyerekekkel ajándékozná meg, de ő elérhetetlen akar maradni, ezért nem lép ki az elefántcsonttornyából. – Több mint húsz férfi erőszakolta meg. – A szavak nehezen törtek utat maguknak Fürge torkából. – Az a pokol, ahová ezzel letaszították, a legtöbb nőt összetörte volna. Amy csak egy gyerek volt. Azt hiszem, ha valakinek, hát neki joga van elefántcsonttoronyban élni. – Igen, megvan hozzá a joga, és megadod neki a lehetőséget, hogy minden ugyanígy maradjon, ha holnap ellovagolsz innen. – Farkasölő kihívóan összehúzta a szemöldökét. – De vajon boldog így? Biztonságban élni egyet jelenthet a magánnyal is. Fürge elkapta tekintetét a barátjáról.

CATHERINE ANDERSON 29 INDIÁN SZÍV

– Nem értelek, Farkasölő. Nem szeretem, amikor ködösítesz. Emlékszem, gyerekkoromban folyton azt éreztem, hogy forró parázson járok, amikor megdorgáltál. – Azért nem mondom ki nyíltan a véleményem, hogy gondolkodásra késztesselek – válaszolta vigyorogva Farkasölő. – Egy igen bölcs embertől tanultam ezt a módszert. – Az apádtól – nevetett fel Fürge finoman, majd sóhajtva suttogóra fogta a hangját. – Sok Ló… mit nem adnék, ha még egyszer láthatnám, csak egy órára! A mai napig emlékszem, amikor a sátrában ülve együtt pipáztunk, és én elzöldültem, mert túl fiatal és büszke voltam ahhoz, hogy bevalljam, a pipadohányától felfordult a gyomrom. – Apám nagyon jól tudott ködösíteni. Fürge még mindig mosolyogva elővett egy Bull Durham dohánnyal teli erszényt és egy La Croix cigarettapapírt a zsebéből, és gyakorlott mozdulatokkal sodort magának egy cigarettát. Felkapott egy gyújtóst, amit még Farkasölő dobott a tűzre, meggyújtotta a dohányt, és mélyen beszívta a füstöt. – Nos, én az egyenes beszédet kedvelem. Ha jól értem, azt mondod, hogy… – itt kiköpött egy kis dohányt –, tehát szerinted maradnom kéne. Még akkor is, ha Amy minden porcikáját utálja annak az embernek, akivé lettem. – Valóban utálja? Vagy csak arról van szó, hogy tudja, te lerombolnád az elefántcsonttornyát, és magadnak követelnéd őt, ahogy azt más férfi sosem merészelte? Szerintem Amy borzasztóan retteg attól, hogy egy hús– vér férfi beteljesíti az álmát. Egy férfi, aki valószínűleg nem retten meg attól, hogy ő fenn hordja az orrát, és megvetően néz rá. – Farkasölő elnéző mosolyra húzta a száját. – Amy mesterien tudja fenn hordani az orrát. Az itteni férfiak, akik megpróbáltak jó benyomást tenni rá a stílusukkal, általában a saját lábukban buktak fel. – És azt hiszed, én ügyesebb lennék náluk? – Nem gondolom, hogy egyik kezedben illemtankönyvvel, másikban a kalapoddal közelítenél felé. – Ha lenne illemtankönyvem, akkor sem olvasnám. Istenem, Farkasölő… – Fürge belökte a gyújtóst a hamu mélyére, mozdulata erőről és dühről tanúskodott. – Amikor Amy rám néz, csak annyit lát, hogy visszatért a múltja, és kísérti őt. És igaza van. Már átéltem, milyen ez, amikor engem kísértettek a tetteim! Olyan dolgokat műveltem, amelyeket másoknak sosem bocsátanék meg. Amy azt állítja, hogy már nem ismerjük egymást, de az igazság az, hogy ő túl jól ismer engem. Ha maradok, kettétöröm az életét. Tett nekem egy ígéretet réges-rég, és ez felhatalmaz rá, hogy maradjak, de ha csak egy kicsit is fontos nekem ez a lány, akkor maradok-e ? – Erre csak te magad adhatod meg a választ. – Farkasölő egy pillanatig némán meredt a tűzbe, majd felnézett. – Mi marad Amynek, ha eltűnsz a messze távolban, Fürge? – Az itteni élete. Béke és nyugalom. Jó barátok. A diákjai és a tanítás. – Ó, igen. Hozzád hasonlóan ő is a maga útját járja. De jó-e ez így? – Valószínűleg sokkal jobb annál, mint amit én tudnék nyújtani neki. – Nincs igazad! Amy élete itt egyenlő a semmivel. – Farkasölő újra elgondolkozott. – Chase egyszer talált egy sebesült mosómedvét. Meggyógyította, és egy ketrecben nevelgette, míg fel nem nőtt. – Jól gondolom, hogy most az egyik tanmeséd következik? – nyögött fel Fürge. – Hogy a pokolba jön ehhez a témához egy mosómedve? Farkasölő megadón felemelte a kezét. – Ha nyitott füllel hallgatod, talán magadtól is rájössz – mosolyodott el, majd hátradőlt. – A mosómedve…, nos, folyton a ketrecen túli világot kémlelte és szaglászta. Szabadságra vágyott. Ahogy Amy, ő is a tegnapról és egy másik napról álmodott, de a valóságban megélt napjai üresek voltak. Chase úgy döntött, kegyetlenség volt bebörtönözni az állatot, és kinyitotta a ketrecet. A mosómedve viszont, akit egy másik állat sebesített meg súlyosan, megrettent, és börtönének legtávolabbi sarkába húzódott. – Amy nem egy mosómedve, Farkasölő! – mondta kimérten Fürge. – Mégis a hátsó sarokban kuporog – hunyorgott a házigazda a felszálló füstcsík mögött. – Ahogy nőtt a félelme, a mosómedve egyre harapósabb lett. Így Chase végül ahelyett, hogy kivette volna ketrecből, bökdösni kezdte egy bottal, mégpedig egészen addig, míg az állat már annyira dühös volt, hogy elfelejtette a félelmeit, és kiment a ketrecből. Chase mindennap megpiszkálta azzal a bottal, a medve pedig mindennap kimenekült a ketrecből, és mindennap egy kicsivel tovább maradt odakint, míg végül elfelejtette, hogy miért

CATHERINE ANDERSON 30 INDIÁN SZÍV

rettegett a külvilágtól. Ez egy happy enddel végződő történet. A mosómedve tegnapról és egy másik napról szövött álmai végül valósággá váltak. – Nem bökdöshetem Amyt egy bottal – horkant fel Fürge. –Beszélj érthetően, ha mondani akarsz valamit. – Nagyon is érthetően beszélek. Megmentettem Amyt Santostól, igaz? Begyógyítottam a sebeit, ahogy Chase a mosómedvéét. És a fiamhoz hasonlóan egy minden szempontból biztonságos világot teremtettem Amynek itt, ahol elrejtőzhet, és az álmainak élhet. – Farkasölő nyelt egyet, az izmok megfeszültek a nyakán. Amikor újra megszólalt, feldúlt volt a hangja. – A szívem csak a jó dolgokat bírja el, de amit tettem nagyon rossz: a biztonság Amy ketrece lett. A ketrece, ahol rabként él, és ahonnan fél kilépni. Fürge végigvezette a mutatóujját a cigarettapapír dobozát díszítő máltai kereszten. – Észrevetted, hogy semmim sincs? Egy ló, egypár aranytallér és a sarkamban lihegő kötegnyi szomorúság. Ennyi. Farkasölő elmerengett ezen egy pillanatra, de mint mindig, most sem javasolt semmi konkrétat. – Piszkosul egyszerűbb lenne mindenkinek, ha fognám magam, és ellovagolnék innen. – Igen. Ez az egy szó kimondatlan provokációt rejtett magában. – Neked tényleg nem számít, hogy egy gazember vagyok? Hogy a hispánokkal jártam a világot? Ha szembetalálkoznék önmagammal az úton, azt mondanám: ez itt a legádázabb gaztevő, akit valaha láttam. – Én csak azt hiszem, amit a szemedben látok. – Mi lesz, ha teljesen felforgatom Amy világát, és aztán utolér a múltam? – Fürge a tűzre dobta a cigarettáját. – Holnap, egy hét vagy egy év múlva. Ezt nem engedhetem, Farkasölő. – Akkor meg kell fordulnod, és szembe kell nézned a múltaddal. És Amynek is ugyanezt kell tennie. – Farkasölő felállt, az árnyéka kirajzolódott mögötte a sátorra. – Maradj itt a sátramban egy ideig, és figyelj a szíved szavára. Ha ezután is úgy döntesz, hogy ellovagolsz innen holnap, tudni fogom, hogy ez volt a legjobb megoldás, és el is fogadom majd. De előbb találd meg önmagad. Nem azt a fiút, aki voltál; nem azt a férfit, akivé váltál; hanem azt, aki ma este vagy. Ez kijelöli az utadat. Még egy nagy igazságot megosztok veled: az a férfi, akinek múltja a horizonton csimpaszkodik, a múltja felé utazik. Ennek pedig az a következménye, hogy nekivág egy hosszú útnak, amelynek sosem lesz vége.

Negyedik fejezet

Farkasölő házában nagy volt a hangzavar, a hangok vidáman verődtek vissza a faborítású falakról, elnyomva a tányérokhoz koccanó ezüst evőeszközök csörrenését. Fürge alaposan kikérdezte Farkasölőt a bányájával kapcsolatban – úgy tűnt, teljesen megigézve hallgatja, ahogy régi barátja az arany bányászatában elért eredményeit sorolja. Farkasölő a szokásos nyugalmával taglalta az aranymosással szerzett rögök és a színarany közötti különbséget, elmagyarázta, hogy melyik arany bányászatához milyen felszerelések és módszerek szükségesek, és azt is kifejtette, hogy ő mindkét technikát alkalmazza. Loretta és a gyerekek időnként beszúrtak egy-e gy mulatságos anekdotát, elmeséltek egypár mendemondát a Jacksonville-ben folyó aranymosásról, és felvilágosították Fürgét, hogy Farkasok Földjén mostanában egyre több aranyra lehet bukkanni. – Semmi kétség, hogy ezek a hegyek színültig vannak arannyal – mondta izgatottan Indigó. – A jacksonville-i börtönben egy elítélt rendszeresen mosta a cellájában a földet. Ez a tevékenysége annyira jövedelmezőnek bizonyult, hogy a férfit nem izgatta igazán, mikor szabadul. Aztán épp az előtt, hogy kiengedték volna, megütötte a főnyereményt, és kötötte az ebet a karóhoz, hogy amit talált, az őt illeti. A serif végül csak erőszakkal, a puskájával a kezében tudta kitessékelni az illetőt a börtönből. Loretta Fürgére kacsintott. – Ha így folytatja ez a lány, még azt hiszed, az anyatejjel szívta magába az aranyat. A jacksonville-i börtön pallójára dupla rétegben fektették le a gerendákat. Amennyire én tudom, ez az egyetlen hely, ahol ezt a megoldást alkalmazták. CATHERINE ANDERSON 31 INDIÁN SZÍV

– Ha megöregszem, Indigó akarja továbbvinni a bányát – közölte Farkasölő elérzékenyülve. Chase megvetően horkantott egyet, nyilvánvalóan utálatosnak tartotta még a gondolatot is. Indigó kék szeme a testvérére villant. – Én legalább meg tudom különböztetni a valódi aranyat a pirittől! – kiáltotta. – Fogadjunk, hogy nem tudod kitalálni egy fa súlyát az árnyéka nagyságából – vágott vissza Chase. – Kit érdekel? Amy a tányérja fölé hajolva, csöndesen figyelte a beszélgetést, keze ökölbe szorítva markolta az evőeszközt. Loretta az ő segítségével készítette el ezt a fantasztikus vacsorát Fürge tiszteletére, mégis úgy érezte, mintha fűrészport rágcsálna. Még az „úszó szigetnek”, ismertebb nevén a madártejnek sem volt íze. Amy hiába forgatta a szájában a tojáshabot, olyan volt, mintha vattát evett volna. Amikor a gyerekek kifogytak az egymás felé hajigált gúnyos megjegyzésekből, a beszélgetés az aranybányászatról Fürge kalandjaira terelődött. Csak úgy dőltek a kérdések Texasról, és arról, milyen volt az élete azóta, hogy elhagyta a rezervátumot. Innentől főleg Fürge beszélt, és Amynek már a hangjától is görcsbe rándult a gyomra, amikor pedig rá is nézett a férfira, az idegei felmondták a szolgálatot. Egyrészről még mindig nem tudta elhinni, hogy Fürge visszajött, és hogy ennyit változott. A tekintete könyörtelen lett, kemény, cinikus és megkeseredett, és ez szíven ütötte a lányt. Másrészről viszont Fürge pont olyan jóképű volt, mint korábban, de ez most valahogy hevesebben, erőteljesebben hatott Amyre, ugyanakkor el is bátortalanította. De valami más is megváltozott: mégpedig az elmúlt pár órában. Valami apró dolog. Aznap az istállóban, amikor arra kérte a férfit, hogy tekintse semmisnek a neki tett ígéretét, Fürge bizonytalannak tűnt. Mostanra azonban ez a bizonytalanság eltűnt, a helyén határozottság csillogott. Amynek az volt az érzése, hogy Farkasölő és Fürge róla beszélgettek Farkasölő sátrában, és bármire is jutottak, az valahogy megerősítette a férfi elhatározását. – Fürge bácsi, mesélj a tűzpárbajaidról – sürgette Chase a férfit. – Igaz, hogy több mint száz embert megöltél? A hirtelen beállt csöndben csak a tányérhoz ütődő villa halk hangját lehetett hallani. Fürge válla megfeszült, majd megköszörülte a torkát. – Szerintem a tűzpárbajaimról szóló történetek túloznak, Chase. – Kis szünet után incselkedve folytatta: – Kétlem, hogy kilencven embernél többet eltettem volna láb alól. – Kilencvenet? A mindenit! Loretta figyelmeztetőn a fiára emelte kék szemét. – Chase, Fürge bácsi csak ugrat téged. – Akkor mondd meg az igazat – borult el Chase arca. – Mennyi az annyi? – Ne szekáld már, Chase Kelly – bökte oldalba Indigó. Fürge pillantása beleakadt Amy tekintetébe, és szélesebbre húzta a mosolyát. – Az ember nem húz rovátkát az övébe minden egyes alkalommal, amikor leterít valakit, Chase. Ha kellett, előkaptam a fegyverem, de utána próbáltam is elfeledkezni róla. – De te vagy a leggyorsabb kezű Texasban. Az újságban olvastam. Ez tán nem igaz? – Talán – javította ki Loretta. – Mindig van valaki, aki gyorsabb, Chase – válaszolta Fürge. – Ha erről akár csak egy pillanatra is megfeledkezel, halott vagy. Chase bólintott, láthatóan beleborzongott már a gondolatba is. – Most, hogy már itt vagy, megtanítasz lőni? Fürge határozott mozdulattal lecsapta a bögréjét az asztalra. – Nem. Indigó újra oldalba bökte a testvérét, a szemében tükröződő komolyság jóval idősebbnek mutatta a tizenhárom événél. Chase rosszallón nézett a húgára, majd könyörgőn Fürgére emelte a tekintetét. – De miért nem? Jól bánok a fegyverekkel. Amy feszülten figyelte, mi lesz Fürge válasza.

CATHERINE ANDERSON 32 INDIÁN SZÍV

– Mert szó sem lehet róla, hogy így élj, azért. – Fürge arca megrándult. Az egyik nagy darab sonkához még hozzá sem nyúlt, mégis letette a villáját a tányérja szélére. – Higgy nekem. Ha vissza tudnám tekerni az idő kerekét, sosem érintenék meg egy hatlövetűt sem. Elhiszed? Amy oldalra pillantva azt látta, hogy Loretta szemét elöntötték a könnyek. Nyelt egyet, hogy megszabaduljon a rátörő hányingertől, majd Fürge példáját követve félretette az evőeszközt. Egyrészt utálta a férfit azért, amivé lett, másrészt viszont Lorettához hasonlóan ő is a könnyeivel küszködött. Fürge Lopez szeméből sütött, hogy nem tud szabadulni tettei rémképeitől. Farkasölő felállt az asztal mellől, felkapta a tányérját és a bögréjét. Odalépett a mosogatóhoz, majd megkérdezte: – És mondd csak, Fürge, mi szél hozott hozzánk? És hogy tervezed, meddig maradsz? – Azért jöttem ide, mert azt reméltem, új életet kezdhetek. – Fürge újra Amyre pillantott. – Egy álom vált valóra azzal, hogy felfedeztem: a nő, akit szeretek, életben van. Szögre akasztom nálatok a kabátom, most, hogy megtaláltam őt. Újra csönd telepedett a házra. Amy tisztában volt vele, hogy a férfi így adta tudtára a család minden tagjának, hogy nem felejtette el Amy eljegyzési ígéretét, és elvárja tőle, hogy ezt tiszteletben tartsa. A frontvonalak tehát kialakultak. Amy pillantása a férfi ijesztően széles mellkasára esett, és az ingujjak alatt megbúvó izmok játékára. Az a szörnyű gondolata támadt, hogy ennek a háborúnak valószínűleg már előre elrendeltetett a kimenetele. Amy hátratolta a székét, majd rezzenéstelen arccal elkezdte leszedni az asztalt, mint akinek nincs semmi annál fontosabb, mint az edények tisztasága. Chase a mosogatóhoz vitte a vizet, amit Loretta tett fel a tűzre melegedni. Indigó, aki már közel olyan magas volt, mint az anyja, belebújt egy köténybe, és gyorsan megkötötte a derekán. – Indigó és én majd elmosogatunk, Amy – ajánlkozott Loretta. – Neked holnap reggel tanítanod kell. Miért nem mész haza? Amy másra sem vágyott, mint hogy kiléphessen Farkasölőék házából, így leakasztotta az ajtó melletti fogasról a nagykendőjét, és a vállára terítette. – Pompás vacsora volt, Loretta Jane. Jó éjt, Farkasölő. – A nyelve száraz volt, mint a tapló. – Örülök, hogy újra láthattalak, Fürge. Indigó odaszaladt hozzá, és búcsúzóul megölelte. – Nem csodálom, hogy éveken át epekedtél utána, Amy néni – suttogta a fülébe, amikor egy puszit nyomott az arcára. – Annyira jóképű. Hátralépve Amy pillantása találkozott Indigó naiv tekintetével. Megdöbbent a gyerek szavai hallatán, és az jutott eszébe, hogy a kislány, akit annyira szeretett, időközben nővé érett. Fürge felállt az asztal mellől. Nagy, lassú léptekkel, zörgő sarkantyúval odament a fogashoz, leakasztotta róla a fegyverszíját, a csípőjére erősítette, majd a kalapjáért nyúlt. Indigó huncutul elmosolyodott, arcán gödröcskék jelentek meg, majd elszaladt Fürge mellett, hogy segítsen az anyjának leszedni az asztalt. Amy egyedül maradt az ajtóban a férfival, remegve figyelte, jól sejti-e , a férfi arra készül, hogy hazakísérje. Egy kép villant be az agyába, amelyen ő és Fürge kettesben vannak a sötétben. – Hazakísérlek – szólalt meg a férfi gyöngéden. – Erre igazán semmi szükség. Mindig egyedül megyek haza. Nem igaz, Farkasölő? Farkasölő válasza mindössze egy mosoly volt. – Most mindenesetre elkísérlek. Ragyogó napsütésben volt ma részünk, így minden bizonnyal szép esténk van. Amy összébb húzta magán a kendőt, miközben agya eszelősen kutatott valami kifogás után, amivel visszatarthatná a férfit. Végül a nyers őszinteség mellett döntött. – Jobb szeretném, ha nem jönnél. Fürge arcán megjelent egy félmosoly, míg a fejébe nyomta a kalapját. A karimáját mélyen a szemébe húzta, majd fenyegetőn behízelgő hangon megismételte: – Én pedig jobb szeretnék menni. Amy könyörgő tekintettel nézett Farkasölőre – aminek hatása a nullával volt egyenlő –, majd feltépte az ajtót, és kilépett a széles tornácra. Eltökélte, hogy nyaktörő sebességre kapcsol: leszáguldott a lépcsőn, és

CATHERINE ANDERSON 33 INDIÁN SZÍV

átvágott az udvaron. Végig egy lépéssel a mögötte kopogó, csattogó sarkantyús csizmák előtt haladt. A csípős éjszakai levegő marta az arcát. Még szorosabbra fogta magán a kendőt. – Mit írnak azokban az illemtankönyvekben arról, ha egy hölgy elszalad, maga mögött hagyva a felvert porban a kísérőjét? Amy megtorpant, és a férfira nézett a holdfényben. – Ön egy nem kívánatos kísérő, Lopez úr. – Bár már máskor is használta, a férfi új neve mégis furán hangzott a lány szájából: arra emlékeztette mindkettőjüket, hogy Fürge milyen volt és mivé vált. – Egy úriember nem erőltetné rá a társaságát egy hölgyre. Távolabb egy férfi tántorgott ki a Fogadó az Aranyröghöz ajtaján. Fürge Amy mellé lépett, belekarolt, és átvezette az utca túloldalára. Amint felléptek a járdára, megjegyezte: – Akarhatnék én úriemberként viselkedni, de nekem soha, senki sem tanította a helyes viselkedés szabályait. Egy embert tudnék tanáromként említeni: dolgoztam egyszer egy Rowlings nevű farmernél, az ő tudása azonban kimerült annyiban, hogy tudta, hogyan kell lőni és köpni. Mindkettőben kimagasló tehetség volt, ráadásul minden tudását átadta nekem. Ő viszont nem volt és nem is akart soha úriember lenni. – Ez nyilvánvaló. Máskülönben nem kellene most a járda utca felé eső részén gyalogolnom. Fürge diszkréten felnevetett, átölelte Amy derekát, és áthúzta a másik oldalra, hogy a lány sétálhasson az üzletek kirakata mellett. A férfi jelenléte fenyegető volt, Amy félelmetes árnyéknak látta, ahogy a kalapját díszítő ezüstconchókon és a fegyverszíján sorakozó ezüstszegeken megcsillant a holdfény. A lány összerándult, amikor Fürge a hátához érintette a tenyerét, majd lejjebb csúsztatva a bal csípője felett talált neki helyet. Ez a könnyed bizalmaskodás, amivel a férfi hozzáért, megdobogtatta a lány szívét. A Farkasok Földjén élő férfiak álmukban sem merészeltek volna ilyet tenni. – Eddig nem sok alkalmam nyílt rá, hogy egy hölggyel sétáljak az utcán. Jól csinálom? – kérdezte lassan Fürge. Úgy tűnt, igen jól szórakozik, de aztán a teste megfeszült, és amikor újra megszólalt, mintha figyelmeztetni akarta volna a lányt: – Figyelj, hová lépsz. – Úgy ismerem ezt az útszakaszt, mint a tenyerem – válaszolta Amy könnyedén, majd gond nélkül átlépte a járda göröngyös részét. – Nincs is más választásod, amilyen gyorsan szeded a lábad. Az az Amy, akit én ismertem, az orra hegyéig sem látott a sötétben. Amy lenyelte, amit válaszolni akart. Egy dolog lebegett csak a szeme előtt: biztonságban otthon lenni, és belülről bereteszelni az ajtót. Ezért aztán felgyorsította a lépteit, Fürge pedig még szorosabban tartotta a derekánál. – Várjunk csak! Az a kósza ötletem támadt, hogy mi lenne, ha újra megismernénk egymás? – Én nem akarlak újra megismerni – válaszolta Amy, de mintha a lány akarata mit sem számítana, Fürge eleresztette a füle mellett a visszautasítást. Amy számára egy örökkévalóságnak tűnt, mire elérték a házának tornácát. Felszaladt a két lépcsőfokon, és belökte az ajtót. – Köszönöm, hogy hazakísértél. Jó éjt – köszönt el, majd belépett a sötét házba, és megpróbálta becsukni az ajtót. Rá kellett azonban jönnie, hogy Fürge az ajtónyílásba tette a kezét, hogy megakadályozza ezt. – Nem akarsz behívni? – A leghatározottabban nem! Tanítónő vagyok. Ügyelnem kell a hírnevemre. Egy hölgy nem engedi, hogy egy férfi… Fürge lökött egyet az ajtón, így Amynek két lépést hátrálnia kellett. – Költői kérdés volt – közölte a férfi, azzal belépett a házba. Jóllehet egy perce még azon erőlködött, hogy bezárja az ajtót, Amy most a kilincsbe kapaszkodva azt akarta megakadályozni, hogy a férfi becsukja azt. A huzavonát Fürge nyerte azzal, hogy az egyik vállát nekifeszítette az ajtónak. Az ajtó vészjósló dörrenéssel bezárult, Fürge pedig bereteszelte a felső zárat. – Két zárad is van, Amy? Azt hittem, Farkasok Földjén mindenki biztonságban, barátok között él. Magad csukod be, vagy a világot rekeszted ki? A sötétség körbezárta őket. Amy mozdulatlanul állt, csak a szíve kalapált vadul. A fekete ruhába öltözött Fürge olyan jól beleolvadt a környezetébe az árnyékokkal együtt, hogy Amy nem látta, hol áll. Érezni viszont érezte, és azoknak a borzalmas, lidérces hangú sarkantyúknak köszönhetően, amint megmoccant, hallotta is. Fürge túl közel volt hozzá – Amy orra megtelt a bőr, a farmer és a dohány illatával. CATHERINE ANDERSON 34 INDIÁN SZÍV

– Gyújtsd meg a lámpát – kérte a férfi szűkszavúan. – Beszélnünk kell. A lány az asztalhoz lépett, és kitapogatta a lámpát meg egy doboz gyufát. Végighúzta a gyufát egy darab smirglin, mire a gyufafej szikrákat szórva meggyulladt. Gyorsan felcsavarta a kanócot, hagyta, hogy lángra kapjon, majd visszatette a helyére a füstcsíkos burát. A szeme könnybe lábadt a gyufa kénes szagától, így kissé hátradőlt, miközben elfújta a lángot. – Igazán nem kellene ezeket idebent a házban használnod. Vagy azt akarod, hogy tönkremenjen a tüdőd, esetleg lebénulj? – Általában nem használok gyufát. De nem sok cédrusfakéreg maradt idebent, én pedig nem hoztam hozzá. Nem az elhasznált gyufamennyiségbe fogok belerokkanni. – Te remegsz – állapította meg szárazon Fürge. – Ennyire rád ijesztettem? Amy válaszra sem méltatta a férfit, inkább egy kicsit még feljebb tekerte a lángot a lámpában. – Megpróbálhatnál beszélni a dologról. Amy a kandallóhoz vitte a gyufásdobozt, és leguggolt, hogy rakjon a tűzre. Amikor Fürge a lány és a lámpa közé lépett, az árnyéka döbbenetesen, fenyegetőn Amy fölé magasodott. A hallgatással telt másodpercek végtelen hosszúságúnak tűntek. – Hozzád beszélek, a szentségit! Amy lehajolt, hogy levegőt fújtasson az éppen csak pislákoló lángokra, és átpakolta a fadarabokat, hogy azok könnyebben lángra kaphassanak. – Ne káromkodj a házamban! Fürge hitetlenkedve felnevetett. – Amennyire emlékszem, te tanítottad nekem ezt a szót és még egypár másikat. Az „ördög és pokol” volt a kedvenc mondásod, emlékszel? Amikor pedig majd' szétvetett az ideg, azt mondtad, hogy… – Megbocsátasz? – állt fel Amy, miközben olyan erővel zárta vissza a gyufásdoboz tetejét, hogy kis híján összegyűrte nyirkos tenyerében. – Ez itt az én házam. Szeretnék megágyazni. – Csak nyugodtan. Amy összeszűkült szemmel meredt a férfira, aki a pattogó tűz fényénél pontosan úgy nézett ki, ahogyan a lány az ördögöt képzelte el: magas, jóképű, fekete ruhás. Amyre váratlanul olyan fáradság tört rá, hogy azt érezte, menten összeesik. Letette a kandallópárkányra a gyufát, nekinyomta a homlokának a csuklóját, és lehunyta a szemét. – Kérlek, Fürge. – Mire kérsz? Beszélj hozzám, Amy. Mondd el, mi bosszantott fel annyira, hogy nem tudsz még rám nézni sem. Tudom, hogy emlékszel rá, milyen volt, amikor… – Hirtelen félbehagyta a mondatot. Döbbenten suttogott: – Meg mernék esküdni rá, hogy az ott… – Sarkantyús csizmája hangosan zörgött a fapallón, ahogy közelebb lépett a kandallóhoz. – Ezt te rajzoltad, Amy? A lánynak túl későn jutott eszébe a rajz. Suhogó szoknyával próbált meg eloldalazni a férfi mellett, hogy megszerezze a kandallópárkányról a képet. Fürge azonban félretolta a kezét, még az előtt, hogy az ujjai elérhették volna a keretet. – Ne! – szólt rá a lányra. Amy megsemmisülve hátralépett, miközben azt figyelte, ahogyan a férfi a képet tanulmányozza. Elnézte Fürgét, ahogy ott állt, látta a hasonlóságot közte és a rajzon szereplő fiú között, és megrohanták az emlékek, és egy pillanatra a vágyódás fájdalma is. Fürge, az ő Fürgéje. Gondolatban újra végigélte a régi napokat. Két fiatal, ahogy élcelődve, nevetgélve szalad a folyó partján. Fürge, amint virágokkal a kezében elé toppan a fák közül. Fürge, amint indián nyelvre tanítja őt, és arra, hogyan kell meghúzni a ravaszt, hogyan kell íjjal lőni, lovagolni, zajtalanul osonni. Rengeteg emlék. Egykor annyira jó barátok voltak. Mi történt, hogy most egy szobában állva is olyan nagy közöttük a távolság? Volt idő, amikor az életét is rábízta volna erre a férfira. És most? Félrepillantott. Most már attól is megrettent, hogy a férfi hazakísérje – márpedig megtette. Most már nem akarta, hogy a belépjen a házába, amikor egyedül van otthon – márpedig megtette. Hallotta, ahogy a férfi sarkantyúja megcsörren – Ez volt az egyetlen múltbéli hang, ami visszahozta gyötrelmes rémületét. Elszorult a gyomra. Váratlanul rég elfeledett szagok lopakodtak be az orrába – férfiak

CATHERINE ANDERSON 35 INDIÁN SZÍV

szaga, a testi vágy bűze, a vér illata. Megfordult vele a világ, megpróbálta kizárni a fejéből a képeket, de azok több szállal, erősen kapaszkodtak az idegeihez. – Amy, nézz rám – kérte a férfi határozott hangon, majd az állánál fogta megemelte a fejét, hogy a szemébe tudjon nézni. Amynek elég volt egy pillanatra a férfi szemébe nézni, hogy tudja, mit akar. Kitépte magát Fürge kezéből, és addig hátrált, míg neki nem ütközött a falnak. Fürge utánalépett, mire Amy újra megpróbált kitérni az útjából, de a férfi a falra tapasztotta két oldalt a kezét, elzárva előle a menekülés útját. – Amy, az isten szerelmére, mit gondolsz, mit akarok veled csinálni? A lány megpróbált válaszolni, de egy hang sem jött ki a torkán. Fürge közelebb lépett hozzá – olyan közel, hogy az inge hozzáért a ruhája fűzőjéhez. Ez a simogató érzés, akár szándékos volt, akár nem, bizsergetőn hatott a lány mellbimbójára, mely fájó keménységgel válaszolt a blúza alatt. Amy megtörte az érintés varázsát: nekinyomta a hátát a falnak. Fürge levette a kalapját, és nagy ívben az ajtó felé hajította. A conchók, a gyűlölt conchók végigkaristolták a fa pallót. Santos, a hispán törzsfőnök, aki elrabolta őt, ugyanilyen conchóval díszített nadrágot hordott. Ahogy az emberei többsége is. Amy nem tudott az ezüstszínű díszekre nézni anélkül, hogy ki ne verte volna a verejték. – Amy – Fürge ajka súrolta Amy egy, a halántékánál elszabadult hajtincsét. – Emlékszel még arra a napra, amikor lent a folyónál megtanítottál csókolni? – A szorítása ez alkalommal hajthatatlan volt, erősen tartotta Amy állát, és hátrahajtotta a fejét. Sötét szemének pillantása fogva tartotta a lány tekintetét. – Lehunytad a szemed, összeráncoltad az orrod, és összehúztad, mint kaktusz a virágát – hajolt közelebb. – Csak évekkel később jöttem rá, hogy nem így kell csókolni. A mellkasa nekinyomult a lányénak, beszorítva őt maga és a fal közé. Amy hátrafeszített fejjel próbálta növelni a távolságot a szája és Fürge ajkai között. – Fürge, ne…, kérlek, ne csináld. A férfi még közelebb hajolt, egészen addig, míg összekeveredett a leheletük, az a meleg pára, amely édes volt a mézes kávétól. – Emlékszel, Amy? – Igen – vallotta be végül a lány halkan felzokogva. – Emlékszem. Az egy bolondos kislány csókja volt. Ennek ma már semmi jelentősége. – Sikerült kettejük közé emelnie a kezét, mindkét tenyerét nekinyomta Fürge mellkasának, majd minden erejét összeszedve ellökte magától a férfit. Fürge egyensúlyát vesztve hátratántorodott, Amy pedig kihasználva az alkalmat, kibújt a férfi karja alatt. Suhogó szoknyával, több méter távolságban állt meg tőle, majd összefonta a mellkasán a karját, hogy a férfi ne lássa, mennyire reszket. Megpróbált felülkerekedni hangja remegősén, amikor megszólalt. – Köztünk mindennek vége, Fürge. Bármi is volt köztünk, az két gyerek között volt. Azóta felnőttünk. Túl sok minden történt. Sajnálom, ha másban reménykedtél, de ez a helyzet. Fürge átvágott a szobán, nekitámasztotta a csípőjét az asztalnak, és lazán összefonta maga előtt a karját. Ez a laza beállás azonban nem nyugtatta meg Amyt – ha csak megmoccant a férfi, ő rémülten összerezzent, nem tudva, mire készül. A komancs szokások ismeretében, Amy minden pillanatban attól tartott, hogy a férfi átcipeli a hálószobába, és magáévá teszi őt. Ráadásul minden indián egyetértett volna azzal, hogy Fürge erőszakot alkalmaz a lánnyal szemben. Hiszen visszavonhatatlan joggal ruházta fel a férfit a testével és az életével kapcsolatban, és a férfi szemében csillogó birtoklási vágy azt sugallta, hogy valószínűleg élne is mindkét jogával. Fürge kitartóan fürkészte a lányt. – És mindez azért, mert a hispánokkal éltem? – kérdezte. – Ha erről van szó, meg tudom magyarázni. – Megmagyarázni? – nézett végig megvetőn rajta Amy. – Gondolod, hogy nem tudom, milyen gonosz dolgokat műveltél? – Annak már egyszer s mindenkorra vége. Amy csípőre tette a kezét. Amióta Fürge megérkezett, forgott és idegesen remegett a gyomra – egyik percben a lábujjáig süllyedt, a másikban pedig a torkában kavargott. – Egyszer s mindenkorra vége? Úgy gondolod, hogy ezeket a tetteket semmissé lehet tenni? – Várakozón nézett a férfira. – A hispán barátaid embereket öltek, ugye, Fürge? És nőket erőszakoltak meg, ugye? Igaz? Válaszolj! Fürge nyelt egyet, de kitartóan állta a lány tekintetét. – Nem válaszolhatok helyettük a kérdéseidre, Amy. CATHERINE ANDERSON 36 INDIÁN SZÍV

– Akkor válaszolj a magad nevében. Volt rá példa, hogy raboltál, gyilkoltál és erőszakot követtél el egy nőn? Volt rá példa? – követelte a választ Amy éles, sírós hangon. – Van amivel megvádolhatsz, de nem vádolhatsz meg minddel – villant Fürge szeme. – Nem gondolod komolyan, hogy nőket erőszakoltam meg, ugye? Ugye? Valahol mélyen… – Rám szívesen rám vetnéd magad – vágott közbe Amy. – Mondd, hogy nem így van, és máris felteszek főzni egy kanna kávét. Aztán szépen elbeszélgetünk, ahogy szeretted volna. Esküdj meg, hogy soha nem érsz hozzám egy ujjal sem. Fürge szótlanul figyelte a lányt, annyira aggódott érte, amennyire még addig soha. Úgy tűnt, elég egy váratlan mozdulat, és Amy azonnal darabjaira hullik szét. Hirtelen felfogta, mit próbált vele megértetni Farkasölő a mosómedvés történettel. Amy csapdába esett itt, Farkasok Földjén, rettegett mindentől és mindenkitől, aki veszélyeztette, vagy változást akart csempészni az ő kis világába. – Nem tudsz megesküdni nekem, nem igaz, Fürge? – kérdezte Amy remegő hangon. – Ha nem tartom be a neked tett ígéretemet, akkor majd te betartatod velem. Igazam van? – bámult a férfira, miközben a pupillái akkorára tágultak, hogy hatalmas szemei szinte feketén csillogtak. – Válaszolj! Mindent tönkretettél, ami köztünk volt. Kérlek, legalább ne hazudj nekem. Fürge úgy érezte, mintha egy szakadék szélén állna valakivel, aki kész arra, hogy egy lökéssel lendületet adjon az ugrásának. Nem akart hazudni a lánynak. De látta, hogy az igazság halálra rémítené, és csak tovább növelné a kettejük között tátongó űrt. – Sosem bántanálak, Amy. Erre szavamat adom. Amy elsápadt, az arca rángatózni kezdett, míg végül szépsége már csak karikatúrája lett régi önmagának a csontvázszerű, merev arcon. – Fájdalom nélküli erőszak? Hát már ezt a trükköt is megtanultad? Fürgének görcsbe rándult a gyomra. – Amy, az isten szerelmére, miért piszkálsz folyton? Amint betettem a lábam ide, elkezdted, és azóta egy pillanatra sem hagytad abba. Amy nem válaszolt. A legkevésbé sem akarta felbosszantani a férfit, mégsem tudta ejteni a témát. Tudnia kellett, mit akar tenni Fürge. Abba bele sem mert gondolni, hogy egy egész éjszakán át ezen kelljen töprengenie. – Összetűzésbe akarsz kerülni velem? – kérdezte a férfi tompán. – Azt akarod, hogy megfenyegesselek? Erről van szó? Hogy legyen okod gyűlölni engem? – A helyzet az, hogy rengeteg dolog miatt gyűlöllek. Én csak őszinteséget kérek, már ha tudod egyáltalán, mi az. Tudni szeretném, mik a terveid velem. Úgy gondolom, ehhez minden jogom megvan. Az életemről van szó. Vagy túl gyáva vagy ahhoz, hogy válaszolj? – Jól van, a szentségit, igen! – lökte el magát az asztaltól Fürge, Amy pedig összerándult a hirtelen mozdulat láttán. – Játsszunk nyílt lapokkal, Amy? Az enyém vagy! Immár tizenöt éve. Senki sem kényszerített rá, hogy feleségül ígérd magad nekem. Pontosan tudtad, hogy mit csinálsz. És éppen annyira akartad, amennyire én. Ha ki akarsz bújni az egyezségünk alól, akkor kényszeríteni foglak, hogy hozzám gyere. Hát így állunk, erre számíthatsz. Amy megmerevedett, mintha azt várná, hogy a férfi kezet emel rá. Fürge mozdulatlanná dermedt, a teste megfeszült, a bőrén izzadságcseppek jelentek meg. – Most jobban érzed magad? – kérdezte a férfi rekedt hangon. – Kimondtam. Most már tudod a helyed. Itt vagyok, itt maradok, és az istenért, jobban tennéd, ha megpróbálnál ezzel a gondolattal megbarátkozni. Amy úgy nézett ki, mint aki mindjárt összeesik. Fürge legszívesebben odaugrott volna hozzá, de nem merte megtenni ezt a lépést. – Amy! – A férfi hangja remegett az érzelmektől, legfőképp a sajnálattól, mert az álmaiban sosem szerepelt az, hogy szándékosan megijessze a lányt. – Tudod, mi a legbiztonságosabb hely most számodra? Gyere ide, és megmutatom. Csak három lépés, és megesküszöm neked, amire csak akarod, hogy amíg ebben a porhüvelyben élek, soha semmi és senki nem fog bántani téged. Amy elborzadva, hitetlenkedve nézett a felé nyújtott kézre. – Egyszer már hittél bennem. Higgy bennem most is. Gyere ide és engedd, hogy bizonyítsak neked. Kérlek… – Én Fürge Antilopban hittem. Fürge Antilop pedig halott. CATHERINE ANDERSON 37 INDIÁN SZÍV

Fürge úgy érezte magát, mint akit pofon vágtak. Lassan leeresztette a karját, és ökölbe szorította a kezét. – Ha halott lennék, édes, akkor nem lenne gondod a házassági ígéreteddel. Jobban megnehezíted a dolgot, mint kellene, ráadásul te leszel az egyetlen, aki meg fogja ezt szenvedni. – Lehet, de nem adom meg magam csak úgy – mondta Amy vékony, remegő hangon, miközben egy lépést hátrált. – Biztos lehetsz benne, hogy harcolni fogok ellened. Az utolsó leheletemig. Inkább meghalok, mint hogy engedjem, hogy hozzád hasonló férfi még egyszer hozzám érjen. Bátor, de erő nélküli szavak voltak ezek. Fürge alaposan megnézte magának a lányt, és elszomorította, amit látott. Mi történt azzal az Amyvel, akit ismert? A vakmerő lánnyal, aki egyedül állta a sarat, szembeszállt hatvan komancs harcossal, kezében egy puskával, amelyet el sem tudott sütni. Ha csak egy pillanatra is, de szerette volna újra látni ezt a tüzet Amy szemében – még akkor is, ha ez azt jelentette volna, hogy elveszíti őt. Ez az Amy csak árnyéka egykori önmagának – Egy gyönyörűen rajzolt, elérhetetlen árnyék. – Egy hozzám hasonló férfi? Semmit sem tudsz rólam. – Tudom, hogy nem az a fiú vagy, akit egykor szerettem. És ennyi épp elég. – Nem tudsz tőlem ilyen könnyen megszabadulni – indult el az ajtó felé a férfi. Lehajolt, hogy felvegye a kalapját a földről, majd a nadrágjához ütögetve leporolta, aztán visszafordult a lányhoz. – Az eljegyzési ígéretek egy életre szólnak, Amy. Tudom, hogy tizenöt év őrült nagy idő, de meg sem közelíti a mindörökkét. Nekem ígérted magad a nagy tűznél. Semmi és senki sem változtathatja ezt meg. Adok neked egy kis időt, hogy hozzászokj a gondolathoz, de nem túl sokat. Úgy vélem, már eddig is túl sok időt elvesztegettünk – közölte, és kinyitotta az ajtót. – Fürge, várj! A férfi megtorpant, és hátrapillantott. – Nem várhatod el tőlem, hogy betartsak egy ígéretet, amit tizenkét évesen tettem. – De igen, Amy, elvárhatom. Fürge a szoba másik feléből is jól látta, hogy a lány mennyire remeg. – Még akkor is, ha tisztában lennél vele, hogy inkább meghalnék, mintsem megtegyem? – Nem aggódom túlságosan amiatt, hogy miattam megölnéd magad – nézett végig Amyn a férfi. – Talán vágysz arra, hogy halott légy, de nagy különbség van a között, hogy az ember vágyik valamire, vagy meg is teszi azt. Próbáld csak ki. Aztán majd meglátjuk, hogy sikeresebb leszel-e nálam. Szerintem azonban inkább arra fordítsd az energiád, hogy hozzászokj a házasság gondolatához – arra az esetre, ha esetleg mégsem működne ez a meghalás dolog. Nem lenne jó, ha ameddig csak bírod, téves álmokban ringatnád magad, aztán hirtelen rádöbbennél, hogy a vágyaiddal ellentétben egy hozzám hasonló férfi karjaiban vagy. Fürge várt, hátha Amy visszavág valamivel, de ő csak elfehéredett, így a férfi mellkasában dübörgő szívvel kisétált a házból, és óvatosan becsukta maga mögött az ajtót.

Amy alig aludt valamit az éjjel, hajnalban pedig egy fejsze hangjára ébredt. Kiugrott az ágyból, és miközben azon gondokozott, vajon ki aprít fát az udvarában, odalépett az ablakhoz. Az arcát az ablaküveghez nyomva kinézett a szürke félhomályba. – Fürge! – markolta meg az ablakkeretet, amikor felismerte a férfit. Fürge vállig érő, fekete haját összeborzolta szél, és csöpögött belőle az izzadság. Azok, akik nem ismerték, azt hihették, épp most kelt ki az ágyból, és nemrég mosott arcot. Derékig csupaszra vetkőzött, így bárki szemügyre vehette napbarnított felsőtestét. Széles hátán az izmok minden egyes mozdulatnál átcsoportosultak. A derekára tekert fegyverszíjtól eltekintve úgy nézett ki, mint aki most mászott ki az ágyból, hogy összevágjon egy kis fát a reggeli tűzre. A tűzre, amelyről bárki azt feltételezhette, hogy Amy kandallójában lobog. – Mit képzelsz magadról, mit csinálsz te itt? – kiáltotta Amy, miközben gondterhelten a város felé pillantott, hogy kiderítse, látta-e valaki Fürgét. Úgy tűnt azonban, hogy a férfi nem hallotta a kiabálását. Amy dühbe gurult, magára kapta a köntösét, és kiviharzott a hálószobából. Amikor szélesre tárta az ajtót, és ordítva megismételte a kérdést, Fürge kezében megállt a fejsze, és végigmérte a lányt a lábujjától egészen az arcáig, de bizonyos testrészein hosszabban is legeltette a szemét. – Felaprítom a kedvesem tűzifáját – magyarázta lassan elmosolyodva. – Ti fehér emberek így csináljátok, nem? CATHERINE ANDERSON 38 INDIÁN SZÍV

– Nem vagyok a kedvesed! És nem tetszik nekem, hogy félmeztelenül parádézol a kertemben. Tanító vagyok, Fürge. Azt akarod, hogy elveszítsem az állásomat? Fürge feltett egy félig már kettévágott fadarabot a tönkre, és egyetlen suhintással kettészelte. Amy kirontott a tornácra. – Tűnj el innen – hadarta. – Ha meglátnak, azt fogják hinni, hogy itt töltötted az éjszakát. – Hogy ez nekem miért is nem jutott ez eszembe? Amy nézte, ahogy a férfi még egy rönköt kettévág, és a fejsze minden egyes ütésével egyre haragosabb lett. Amikor Fürge továbbra sem volt hajlandó tudomást venni róla, Amy mezítláb vágott neki az udvarnak, igaz, fogalma sem volt arról, mit tegyen, ha odaér a férfihoz. Azt azonban tudta, hogy tennie kell valamit. – Azt mondtam, tűnj el a házamból! – A mi házunkból. – Hogy mondtad? – A mi házunkból. Ami a tied, az az enyém is, és fordítva. Így szokták mondani, nem? – De hát neked a lovadon kívül másod nincs is! – Diablo átkozottul jó ló – nézett rosszallón a lány szemébe Fürge. – Én kicsi Amym. Elbűvölően nézel ki ebben a köntösben. Esküdni mernék rá, hogy távolról úgy festünk, mint egy szerelmespár. Amy érezte, hogy elönti a pír a nyakát. – Tűnj el innen! – Ki akarsz dobni? – nézett rá kérdőn Fürge. Amy legszívesebben kicsavarta volna a férfi kezéből a fejszét, de nem merte. – A tanítás az életem, hát nem érted? – Hogyne érteném, ahogy azt is, hogy az egész nem más, mint időpocsékolás. – Dehogyis! Szeretek tanítani. Imádom a tanítást! – Rendben. Taníts, ha ez a szíved vágya. Nem hiszem, hogy kifogásolnák, hogy egy férjezett asszony tanít az iskolában, nemde? Amy lába remegett a dühtől, amikor felnézett a férfira, ökölbe szorította a kezét. Fürge a mozdulatot látva elmosolyodott, Amy pedig a férfi nevető szemébe nézve elég bátorságot érzett ahhoz, hogy megüsse a férfit: közelebb lépett hozzá – és egyedül az állította meg, hogy végiggondolta, mit tesz majd a férfi megtorlásképp. – Az iskolai bizottság tagjai azonnal felfüggesztenek, ha azt hiszik, hogy egy… nem megfelelően viselkedő férfival jegyeztem el magam. Veled ellentétben én nem lophatok a megélhetésért. Fürge felhúzta a szemöldökét, és még jobban elvigyorodott. – Te hallod, hogy miket beszélsz, Amy? Ugyanaz a lány vagy, akivel egyik éjjel együtt rángattuk a köteleket Öreg Ember sátrán, és aztán elbújtunk a csalitban, hogy végignézzük, ahogy az összes felesége rohan, hogy az öreghez bújjon a bivalybőr sátorban? Nem megfelelő viselkedés, Amy? Amy szájtátva bámult Fürgére, nem tudott megszólalni. Évek óta nem jutott már eszébe ez az éjszaka. Ő és Fürge a fűben gurultak és kétrét görnyedtek a nevetéstől, de közben próbáltak csendben maradni, amíg Öreg Ember megbékítette a feleségeit. Az emlékek olyan váratlanul rohanták meg, és abban a pillanatban olyan tiszta képekkel, hogy egy percre majdnem elfelejtette, miért is áll ott. Fürge szemébe nézve egy végtelennek tűnő pillanatra úgy érezte, mintha lebegne; a jelen megszűnt, csak a múlt létezett, és ő újra gyerek volt, a férfi pedig újra egy megfontolt fiatalember. – Szerinted Öreg Ember rájött valamikor, hogy mi rángattuk meg a köteleket? – kérdezte Fürge. Amy félig lehunyta a szemét. Nem sokkal az után az éjszaka után Öreg Ember meghalt egy mészárlásban. Útonállók ölték meg. A kegyetlen valóság öntudatra ébresztette Amyt, és visszarántotta a jelenbe. Nem volt már többé kislány, és Fürge sem úgy nézett már rá, mint egy gyerekre. Mindketten tudták, hogy Öreg Ember feleségei miben reménykedtek, amikor izgatottan a sátor felé rohantak. Amy nem bírta levenni a szemét Fürge arcáról. Tudta, hogy ő az egyetlen ember, aki ismeri, milyen csínytevések vannak a háta mögött, és ettől ijesztően sebezhetőnek érezte magát. Ráadásul egy szál hálóingben és köntösben állt ott, pedig a nap már egyre magasabban járt. – Én… – kétségbeesve kereste az odaillő szavakat. – Én el fogok késni. Azzal megfordult, és visszarohant a házba. A fejsze végig ütemesen csapkodott, míg öltözködött. Magához vett egy szelet kenyeret és egy almát ebédre, aztán kilépett a házból – úgy vágta be maga mögött CATHERINE ANDERSON 39 INDIÁN SZÍV

az ajtót, hogy még az ablakok is beleremegtek. Fürge fejreállította a fejszét a fatönkön, és a nyelére támaszkodva a pillantásával követte a mellette elhaladó, dühtől fortyogó lányt. Tekintetét egyetlen szóval lehetett leírni: ragadozó. Az áldozat pedig Amy Masters volt.

Ötödik fejezet Amikor Amy belépett az osztályterembe, az első dolog, amit észrevett, Fürge fogason lógó fekete poncsója volt. Amint letette a könyveit, odalépett a fogashoz, hogy megszabaduljon a visszataszító ruhadarabtól, de amint közelebb ért a durva, fekete anyaghoz, a keze remegni kezdett. Hiába próbálta, nem tudta rávenni az ujjait, hogy megérintsék a ruhát. Lassan elkezdtek szállingózni a gyerekek. Leszámítva, hogy az előző nap elájult, ez a nap is olyan volt, mint a többi – vagyis mégsem, mert Amy tudta, hogy Fürge valahol a városban ólálkodik, és bármelyik pillanatban megjelenhet az ajtóban. Ezért aztán Amy becsukta az ajtót, de nem sokkal később ki is nyitotta, mert úgy látta, a gyerekeknek melegük van. Szokatlanul meleg októberi reggel volt, friss levegő nélkül szenvedés volt a tanteremben lenni. Mielőtt Amy nekikezdett volna a tanításnak, egy dörrenő hangra lett figyelmes a messzi távolban. Pisztolylövés. Fürge mindig szívesen gyakorolta a fegyverhasználatot, így nem kellett volna, hogy a pisztolydörrenés hangja meglepje Amyt. A lányt megrohanták az emlékek: eszébe jutott, hogyan tanította Fürge a kés használatára, erős kezével átfogta az ő kezét, mellkasát a hátának nyomta, és mély hangon a fülébe suttogott. Bárcsak visszatekerhetné az idő kerekét! Bárcsak egyikük se változott volna ennyit az évek alatt! Amy megnedvesítette az ajkát, és kényszerítette magát, hogy újra a jelenre és a pisztolylövésre koncentráljon. Fürge már nem egy kedves fiú volt. Azt sem tudja, hány embert ölt már életében, sőt előző este még viccelődött is ezzel. Kétlem, hogy kilencven embernél többet eltettem volna láb alól. Hiszen már egy ember is túl sok lenne. Újabb lövés dörrent. Bár Amy összezavarodott és feldúlt volt a zajtól, kitartott a megszokott órarendnél, a tanítást matematikával kezdte, majd helyesírással folytatta. Amikor a távoli pisztolylövések abbamaradtak, a legkisebb zajra is felkapta a fejét, és minden idegszálával az ajtót figyelte. A szünetben hiába kérlelték a lányok, most nem volt hajlandó célbadobóst játszani velük az udvaron. Helyette leült az asztalához háttal a falnak, és az almáját rágcsálva megpróbált olvasni – sikertelenül. A nap végére az idegei felmondták a szolgálatot. Valamelyest megnyugodott, hogy Fürge nem jelent meg az iskolában, de aggódva tekintett a délután hátralevő része és az este elé. Nem siette el a hazamenetelt, tudta, hogy Fürge biztosan otthon fogja keresni, inkább leült az asztalhoz és átlapozta a másnapi jegyzeteit. Amikor váratlanul árnyék vetődött a tanteremre, Amy megmerevedett és felpillantott. Az ajtóban Fürge álldogált. Minthogy Amy nem hallotta a férfi lépteit, azonnal a csizmájára esett a pillantása, amelyről most hiányoztak az ezüstsarkantyúk. Bár Amy ki nem állhatta a sarkantyúk csörgését, most mégis elöntötte a makacs düh. Miért szabadította meg Fürge a csizmáját ettől a dísztől? Hogy könnyebben a közelébe osonhasson? A férfi csizmájának orrát és sarkát a barnásvöröses por borította. Amy nyelt egyet, és fentebb is szemügyre vette a férfit. A nadrágja is csupa por volt. Feketébe öltözve, kalapját a szemébe húzva, oldalán pisztolytáskával, Fürge épp úgy nézett ki, mint egy gyilkos, egy olyan ember, aki könnyen haragra lobban, és halálos pontossággal céloz. Egy olyan ember, aki egy nő minden gondolatát, mondatát és cselekedetét irányítani akarja. Fürge ingujja – mintha épp most fejezte volna be a munkát – fel volt hajtva, láthatóvá téve izmoktól dagadó alkarját. A gallérjánál szintén szabadon volt a bőre, a felső két gombot kigombolta, V alakban közszemlére téve barnára sült mellkasát. – Segíthetek? – Van itt valami, ami az enyém – válaszolt a férfi mézesmázosan. – Gondoltam átsétálok és magammal viszem. CATHERINE ANDERSON 40 INDIÁN SZÍV

Amy olyan szorosan markolta a könyvét, hogy szinte fájtak az ujjai. – Azt hittem, elég egyértelmű voltam tegnap este és ma reggel. Nem tartozom hozzád. Semmi sem tud rávenni arra ebben az életben, hogy hozzámenjek egy férfihoz, aki olyan szinten fittyet hány az illemszabályokra, hogy fegyverrel az oldalán sétál be egy iskolába. Farkasölő talán nem áll ki mellettem, de Farkasok Földjének megvannak a maga törvényei. Ha még egyszer zaklatni merészelsz, egyenesen a fogdába megyek, és beszélek Hilton békebíróval. Fürge felemelte a fejét, a napfény befurakodott a kalapja karimája alá, így Amy jól láthatta, ahogy lassan, gúnyosan elmosolyodik. A kalapját díszítő ezüstconchók tükörként vakították el Amy szemét. Fürge egyetlen mozdulattal kicsatolta a fegyverszíját, és a vállán átvetve belépett a szobába. – A poncsómról beszéltem, Amy. Egész nap Farkasölővel dolgoztam a bányánál, piszkosul hideg van odalent. Az egyetlen ruhadarabom, ami hasonlít a kabáthoz, a poncsóm. – Ó – nyelt egyet Amy. Nevetségesnek érezte magát. Hogy is feledkezhetett meg a poncsóról. Annyira rettegett a férfitól, hogy már akkor szerencsésnek mondhatta magát, ha a saját neve az eszébe jutott, amikor a közelében volt. Vajon tényleg egész nap a bányában dolgozott Farkasölővel? Bizonyára felidézték a régi időket. Ilyenek a férfiak, ráijesztenek a nőkre, aztán hagyják őket a saját levükben főni, és már rég máshol jár az eszük, miközben a nők még mindig azon agyainak, ami kettejük között történt. – Nem akartam rád ijeszteni – lépett a fogashoz Fürge. – Későre jár, azt hittem, már rég hazamentél. Amy döbbenten figyelte, hogy a férfi – ahelyett, hogy magához venné a poncsóját – felakasztja a fegyverszíját a fogasra, és kezét a háta mögött összekulcsolva, lassan körbesétál a teremben. A lány a Fürge nadrágszíjára erősített kést és annak tokját mustrálta. Felfigyelt a kézzel faragott fanyélre, és megállapította, hogy ugyanez a kés lógott évekkel ezelőtt is a férfi derekán. Szinte érezte a tenyerébe simuló fát, amely még meleg volt a férfi érintésétől, és érezte a siker izgalmát. Fürge megállt egy kiállított rajz előtt. – Egész jó kis kép. Ki rajzolta ezt a lovat? – Peter Crenton. Az apjáé a Fogadó az Aranyröghöz. Ő az az alacsony, vörös hajú fiú. Talán emlékszel rá. – Nehéz nem észrevenni egy répavörös hajat – bólintott a férfi. – A jobb alsó sarokba írta a nevét. – Nem tudok olvasni, Amy. Tudod jól. Amybe belenyilallt a fájdalom a férfi élete miatt, de elhessegette magától. – Mihez értesz te, Fürge? Mármint a lovagláson és a lövöldözésen, no meg azon túl, hogy istenfélő embereket lopsz meg? Fürge lassú, lusta mozdulattal feltolta a feje tetejére a kalapját, majd megfordult, és vigyorogva végigmérte a lányt. – Elég jó vagyok az ágyban. Amyn végigszaladt egy forró hőhullám a nyakától egészen a feje búbjáig, vörös foltokat hagyva maga után az arcán. Száraz, elkerekedett szemmel bámult a férfira. – És te mihez értesz? – vizsgáztatta a lányt Fürge. – Mármint a tanításon és azon túl, hogy elriasztod a férfiakat az illemszabályok folytonos felemlegetésével. Amy megnyalta a szája szélét. – Te jó vagy az ágyban, Amy? – kérdezte Fürge mézédes hangon. – Fogadni mernék, hogy fogalmad sincs róla. Gondolom, az udvarlásnak rengeteg szabálya van, és föltenném rá az összes aranyam, hogy te mindet kívülről fújod. Fogadok, hogy amelyik férfi a közeledbe merészkedett, te úgy kioktattad, ha megpróbálta megtenni az első lépést, hogy aztán köszönés nélkül lelépett. Fürge Amy felé fordult, de mivel a kalapja eltakarta a szemét, a lány csak találgatni tudott, hogy hová néz. – Sajnálom, hogy tizenöt éve olyan fiatal voltál. Ha szeretkezhettem volna veled, most nem lennél ilyen helyzetben. – Befejezted?

CATHERINE ANDERSON 41 INDIÁN SZÍV

– Még el sem kezdtem igazán – vágott vissza Fürge magában nevetve, majd elindult Amy felé, miközben a lába alig érintette a földet, és Amy úgy érezte magát, mint akit be akarnak cserkészni. – Szerencséd, hogy engem nem tudsz összezavarni az illemszabályaiddal. Fürge az asztal túlsó felére támaszkodva a lány felé hajolt. – Nagy kár lenne, ha életed hátralevő részét is beképzelt, magának való szűz lányként kellene leélned, nemde? – Nem vagyok már szűz. És te ezzel pontosan tisztában vagy. – Nem vagy szűz? Én úgy fogalmaznék, hogy annyira vagy érintetlen, amennyire nő csak lehet. Sosem szerelmeskedtél még, Amy, csak a tested használták, és ez hatalmas különbség. Amy arcából kiszaladt minden pír. Az a Fürge, akit ő ismert, sosem gúnyolódott volna vele a hispánokat emlegetve. – Ki innen – suttogta. – Istenemre mondom, ha itt maradsz, megyek Hilton békebíróhoz. Fürge elmosolyodott és kiegyenesedett. – Tehát ő fogja megvívni a harcot helyetted? Hová lett a vakmerő Amy? Az a lány, aki az emlékeimben él, már szembe köpött volna. Vagy behúzott volna egyet. Azt kaptam volna tőle, amit én adtam neki, mit sem törődne a következményekkel. Engem neveztél gyávának? Annyi kurázsi sincs benned, édes, hogy odasózz valakinek, aki megütött. – Nem az a lány vagyok, aki ismertél. Már mondtam. És most kérlek, menj, mielőtt egy kellemetlen és teljesen felesleges összetűzésbe keveredsz Hilton békebíróval. Fürge fütyörészve a fogas felé indult. Amy rögtön felismerte a dallamot. Döbbenten meredt a férfi széles hátára – alig tudta elhinni, hogy Fürge még mindig emlékszik a dalra. A férfi leakasztotta a poncsóját és a fegyverszíját a fogasról, majd visszafordult a lányhoz. – Hogy is folytatódik ez a dal? – kérdezte rekedt hangon. –”Fenn a padláson a babámmal…” – Fürge elnevette magát, amikor találkozott a pillantása Amyével. – Te tanítottad nekem ezt a dalt, emlékszel? Tudtad egyáltalán, miről szól? Ugye nem? – Ezt a dalt a mostohaapám énekelte mindig. Akkoriban…, nem gondoltam, hogy ez egy… – Amy félbehagyta a mondatot, és szégyenkezve félrekapta a tekintetét. – Mit akarsz ezzel elérni, Fürge? Zavarba akarsz hozni és meg akarsz alázni? Ha igen, akkor jól csinálod. Fürge az ajtóban álldogált, a válla fölött nézett vissza a lányra. – Csak emlékeztetni akarlak rá, hogy volt idő, amikor vadóc módjára nevettél, énekeltél és szaladtál velem együtt a texasi mezőkön. Az életednek ez a szakasza még nem zárult le. Az utolsó felét valójában még meg sem írták. Mint mondtam, adok neked időt, hogy hozzászokj a házasságunk gondolatához. Használd ki jól. Azzal fogta magát, és kisétált az ajtón.

A következő pár napban Amy minden pillanatban attól tartott, hogy Fürge váratlanul felbukkan a háta mögött. Az iskolában a legkisebb kintről beszűrődő zajra is dobogó szívvel reagált, és azonnal az ajtó felé kapta a fejét. Hazafelé menet, ha elhajlott mellette egy bokor ága, máris ugrott egyet. Éjszaka csak az járt az eszében, hogy a férfi bármikor bekopoghat hozzá, hogy követelje a jussát, ezért aztán föl-le járkált a házban, a verandán kopogó léptek zaját fülelve. Fürge azonban nem jött, Amy pedig ahelyett, hogy fellélegzett volna, egyre ingerültebb lett. A férfi pokollá változtatta az életét, miközben ő bizonyára jól elvolt, és már el is feledkezett róla. Vagy ez lenne az az időszak, amiről a férfi beszélt? Most kellene hozzászoktatnia magát házasság gondolatához? Ez alatt a gyötrelmes várakozás alatt? Amikor folyton csak azon rágódik, mikor találja szembe magát vele? Amy kerülte Farkasölő és Loretta házát, mintha barátai karanténban lennének: reggel egyenesen az iskolába ment, aztán haza, éjszakára becsukta mindkét zárat, és minthogy nem tudott elaludni, hajnalig járkált föl s alá. Nem merte bevinni a házba a dézsát, hogy megfürödjön, mert attól félt, Fürge épp ezt az időt választja, hogy benyomja a vállával az ajtaját, öltözni olyan sebességgel öltözködött, hogy bármely, a színfalak mögött, két jelenet között kapkodva jelmezt cserélő színésznő megirigyelhette volna. Első nap távolról látta Fürgét, miután a bányában ledolgozott órák után a férfi bejött a városba. Pár perccel később pedig már nyereg nélkül lovagol a fekete csődörön, hogy lenyűgözze Chase-t a CATHERINE ANDERSON 42 INDIÁN SZÍV

komancsoknál tanult lovaglási tudományával. Másnap Indigóval látta a férfit a városban sétálni, mégpedig úgy, mint akinek semmi gondja a világon: kalapját a szemébe húzta, és járás közben ráérősen dobálta a csípőjét. Pillantásra se méltatta a mellette elhaladó nőket, látszólag észre sem vette, hogy azok milyen bizalmatlanul méregetik. Harmadnap Farkasölővel látta Amy a férfit, a saját házától nem messze, a város végében található erdőben: egy fatuskóba dobáltak célba felváltva, hol késsel, hol fejszével. Szórakoztak, az isten verje meg őket! A negyedik napon Amynek muszáj volt bemennie a városba, hogy beugorjon a boltba. Elfogyott a kenyere, alig volt tojása, és szüksége volt petróleumra, lisztre, cukorra és melaszra is. Sietett a bevásárlással, remélte, hogy még az előtt be tud ugrani a kenyérért és a tojásért Lorettához, hogy a férfiak hazaérnének a munkából. Az üzletben Samuel Jones széles mosollyal fogadta. – Ó, hello, Amy kisasszony. Hogy s mint van ma délután? – Jól, és maga? – kérdezett vissza Amy. Zöld kartonszoknyája minden lépésnél megperdült, ahogy a férfi felé közeledett. – Most, hogy a mosolya bevilágítja a boltomat, nem is lehetnék jobban – incselkedett a férfi. – Most kaptam egy hajórakománynyi új fonalat. Megnézi őket? Igazán izgalmas színekben jött. – Az utóbbi időben nincs sok időm horgolni. – Alig látjuk mostanában. Csak nem tölti minden idejét Farkasölő és Loretta vendégével? Úgy hallottam, az úr régóta a család jó barátja. Amy megmerevedett. – Igen, jól tudja. Azonban nem miatta vagyok a négy fal közé zárva. Teljesen lefoglal a tanmenet írása. Az iskolai év kezdete tartogatja számomra mindig a legtöbb munkát. Amy a bevásárlólistára nézett, és felolvasta, mire van szüksége. Sam gyorsan kipakolta az árut a pultra, de közben kíváncsian méregette a lányt. – Igaz, hogy ez a férfi nem más, mint Fürge Lopez, a gyilkos, akiről a lapokban olvastunk? Amy összegyűrte a lapot, amire felírta, hogy miket akar vásárolni. – Igaz. Sam megütögette a liszteszsákot. Az arcán nyomott hagyott az 1869-es jacksonville-i himlőjárvány, a hegek azonban csak hangsúlyozták a szeme környékét, és szigorú tekintetet kölcsönöztek neki. – Az emberek nyugtalankodnak, hogy egy helyen kell élniük ezzel az emberrel. Még én is ideges vagyok. Ha nem Farkasölőről, közösségünk alapítójáról lenne szó, azt hiszem, már kész lenne a békebírónak írt kérvény, hogy utasítsa ki a városból Lopez urat. A család iránti lojalitás a következőt mondatta Amyvel: – Ön is tudja, hogy Farkasölő sosem tűrne meg egy bajkeverőt a közösségben. Ha jól tudom, Lopez úr itt akar új életet kezdeni. Biztos vagyok benne, hogy többé nem fog a fegyvereihez nyúlni. – Ha van esze, semmiképp. Emlékszik mennyit kapott John Wesley Hardin, ugye? Huszonöt évet a Texasi Állami Börtönben. Öregember lesz, mire szabadlábra kerül. – Sam elment a petróleumért. Feltette a pultra a tartályt, és közben a fejét csóválva megjegyezte: – Nehéz elhinni, hogy egy nap már petróleum nélkül fogunk élni. Amy kényszeredetten elmosolyodott. Állandóan elcsodálkozott, hogy a boltos mindig újabb és újabb témákkal tud előállni, csak hogy az üzletben tartsa őt. Sam jó ember volt, és meglehetősen jóképű is, Amy szívét mégsem dobogtatta meg. – Petróleum nélkül? Hogyhogy? – Az elektromos áram átveszi majd a helyét. – Samuel ráhajolt a pultra, és izmos karjára támaszkodva a lányra villantotta mosolyát. Szőkésbarna haján megcsillant a fény, ahogy lehajtotta a fejét. – Állítólag Edison már nem sokra van attól, hogy kifejlessze az izzót, ami majd hosszú ideig képes égni. Nem követi a híreket? – Nincs sok időm újságot olvasni. Mint mondtam, a diákjaim lekötik minden percemet. A férfi kék szeme egybefonódott a lányéval. – Szakíthatna egy kis időt másra is. Gyors ütemben változnak a dolgok, és önöknek, hölgyeknek tájékozottnak kell lenniük. Hiszen épp most februárban írta alá Hayes miniszter a törvényt, miszerint a női ügyvédek is megvitathatják az egyes eseteket a legfelsőbb bíróságon. CATHERINE ANDERSON 43 INDIÁN SZÍV

– Épp ideje volt, ha engem kérdez. – Amy feltette a petróleumot a csomagja tetejére, ölbe vette az egész pakkot, és elindult kifelé. – Csak írja a többihez, rendben, Jones úr? – Sam – helyesbített a férfi. – Olyan régóta ismerjük egymást, Amy kisasszony, hogy nyugodtan szólíthatna már a keresztnevemen. – Az nem lenne illendő, Jones úr. Hiszen én tanítónő vagyok. – Nem hiszem, hogy a bizottság elküldené az állásából, ha Samnek szólítana. Amy továbbra is mosolyogva, a földre pakolt árukat kerülgetve az ajtóhoz egyensúlyozott. Amint kilépett, meglátta Fürgét, aki az épület falának támaszkodva, háttal állt előtte. Amy ledermedt. Egy nő állt Fürge mellett. Amikor Amy előrehajolt, hogy felmérje a terepet, Elmira Johnsont, a város egyik eladósorban levő lányát ismerte fel Fürge beszélgetőtársában. Elmira hátravetett fejjel, a szempilláit verdesve kacarászott. Ostoba kis nőcske. Természetes, hogy egy olyan titokzatos férfi, mint Fürge Lopez elvarázsolta. Tizennyolc évesen Elmira elég meggondolatlan és naiv volt ahhoz, hogy egy veszélyes kaland felizgassa. Ha az apja – egy nagydarab bányász – rajtakapta volna, hogy haszontalan flörtöléssel tölti az idejét, biztos ellátta volna a baját. Amy magához ölelte a csomagjait, és lelépett a járdáról – remélve, hogy átjut az úton és elér Lorettához, amíg Elmira leköti Fürge figyelmét. Sajnos azonban úgy tűnt, a lány mondandója nem érdekelte annyira a férfit, mert épp körbenézett az utcán, amikor Amy ellépett az épület mellől. Amy megszaporázta a lépteit. A szeme sarkából látta, hogy Fürge ellöki magát a faltól. Szerencsétlennek és esetlennek érezte magát. Megpróbált kecsesen lépkedni, de a csomagokkal megpakolva ez nem volt egyszerű feladat. – Amy! Várj! A férfi mély hangja olyan hatással volt Amyre, mintha pórázt tekertek volna a nyaka köré. Fürge lelépett az útra, és egy szó nélkül elvette a csomagokat a lánytól. – Öt éve, vagyis azóta, hogy saját háztartást vezetek, egyedül intézem a dolgaimat, Fürge. A férfinak valahogy sikerült egy kézzel átfogni a csomagokat, így a másik kezével Amyt kormányozta a könyökénél fogva. Ujjainak érintése a blúzon keresztül is égette a lány bőrét. – Többé már nem kell egyedül intézned az ügyeidet – válaszolta Fürge, miközben Lorettáék háza felé vezette a lányt. – Örülök, hogy végre előbújtál, jut eszembe, már kezdtem aggódni, de nemcsak én, hanem a család többi tagja is. – A gyerekekkel mindennap találkoztam, és egyáltalán nem bujkáltam. – Akkor visszavonultál. – Én mindig visszavonultan élek. – Loretta szerint ez nem igaz. Ő azt mondja, tanítás után általában mindennap beugrasz hozzá. Nem harapok, Amy. – Fürge szeme játékosan megcsillant, amikor pillantását a lány nyakára csúsztatta. – Legalábbis nem nagyon. Amy kirántotta a karját a férfi szorításából, előreszaladt, és olyan gyorsan szedte a lábát a Loretta verandájához vezető lépcsőkön, hogy majdnem megbotlott a szoknyájában Fürge is belépett a házba, Amy csomagjait letette az asztalra, ő maga pedig leült egy egyenes támlájú székre. Hosszú lábát kinyújtotta, keresztbe fonta csizmába bújtatott bokáját, végül összekulcsolta a kezét a nyaka mögött, és félmosolyra húzta a száját. – Amy! – kiáltotta elragadtatva Loretta. Félbehagyta a nokedli készítését, átvágott a szobán, kinyújtotta Amy felé lisztes kezét, és puszira tartotta az arcát. – Annyira hiányoztál. Mostanában nem látogattál meg tanítás után. Amy magán érezte Fürge szórakozott tekintetét. – Sok volt a dolgom – ölelte meg Lorettát. – Egy hatalmas vekni kenyeret készítettem elő neked, és fogadni mernék, hogy nincs már tojásod sem. – Nos, ezt a fogadást megnyerted volna. – kapta fel Amy a tojásos kosarat. – Megyek én érte. Ne csinálj belőle ügyet, Loretta. Fejezd be a nokedlit, mindent megtalálok. Loretta gondterhelten mérte végig Amyt. – Nem iszunk meg egy kávét? Ügy érzem, mintha évek óta nem beszélgettünk volna. Amy nem tudta elképzelni, hogy Lorettával csevegjen, amíg Fürge a szobában van. Babrálni kezdte a derekán a ruháját díszítő, rozsdabarna színű, félselyem szalagot. CATHERINE ANDERSON 44 INDIÁN SZÍV

– Én, nos, valójában, Loretta Jane, elég sok mindent terveztem ma estére. – Kétségbeesve kutatott valami jó kifogás után, de végül csak az jutott eszébe, amint Samuel Jonesnak már elsütött: – Készülök az órákra, tudod. – Azt hittem, azzal már kész vagy…, hogy az előző évek anyagát használod. – Igen, nos – nyalta meg az ajkát Amy –, szóval még át kell olvasnom, amit írtam. Nem tűnt úgy, hogy Loretta bevenné ezt a mesét. De mivel Fürge is a szobában volt, megbocsáthatatlan gorombaság lett volna, ha Amy bevallja hosszúra nyúlt távolmaradása valódi okát. Talán Loretta magától is rájön az igazságra, ha eddig esetleg még nem vette volna a lapot. – Nos, akkor – fordult Amy az ajtó felé –, megyek és kifosztom a tyúkokat. Mindjárt jövök. Kilépett a házból, majd betűrte a kendőjét a derekát átfogó széles szalag alá. A tyúkólhoz érve laza csomóba kötötte a térde alatt zöld kartonszoknyáját, nehogy koszos legyen. Pár perc alatt végzett a tojások begyűjtésével. Az ólból előbújva, megtörölte a cipőjét egy fűcsomóban. Alig egyenesedett fel, máris meglátta az alig pár méterre feketéllő csizmát. – Fürge! De megijesztettél! A férfi egy közeli szamócafának támaszkodva álldogált. – Téged aztán elég könnyű megijeszteni. Néha azt hiszem, annyi is elég, ha valaki rosszul veszi a levegőt. Fürge pillantása a lány kivillanó alsószoknyájára esett, majd előrelépett, és a tojásokkal teli kosárért nyúlt. Amy ideges lett és borzasztóan szégyenkezett, hogy megfeledkezett a felhajtott szoknyájáról. Elengedte a kosár fülét, és lehajolt, hogy kikösse a csomót. – Meddig folytatod még ezt, Amy? – kérdezte csöndesen Fürge. – Mit meddig folytatok? – pillantott fel a lány. – A házadban rejtőzködsz, és az ablakon át kukucskálsz utánam. Akartam neked egy kis időt adni, míg hozzászokj a jelenlétemhez, de te rendkívül távolságtartó vagy. Ha nem fejezem be hamarabb a munkát ma, akkor idejössz, majd hazamész anélkül, hogy láttál volna. – Mindig akad egy Elmira, aki veled van. – Féltékeny vagy? Amy válaszul gúnyosan felszisszent, majd elindult a ház felé, Fürge azonban utánaszólt. – Itt felejtetted a tojásokat. Amy visszafordult, összeszorította a fogát, és a férfi pillantását kerülve, kinyújtotta a kezét. Fürge azonban nem eresztette a kosarat, így Amynek nem maradt más választása, mint hogy felnézzen a férfira. A Fürge szája körül futó ráncok elmélyültek, az ajkát kissé összecsücsörítve nézett le a lányra. – Rajtad múlik, hogy jövünk ki ebből. – Hogy jövünk ki ebből? Fürge – mintha meg sem hallotta volna a kérdést – így válaszolt: – Könnyedén vagy nehézkesen. Csak rajtad múlik. Ha elbújsz odaát, kézbe veszem az ügyet. Márpedig neked valószínűleg nem tetszenének a módszereim. Amynek minden erejét össze kellett szednie, hogy ne remegjen a hangja, amikor megszólal. – Ne fenyegess, Fürge. A férfi átadta Amynek a kosarat. – Ez nem fenyegetés, hanem ígéret. Nem menekülhetsz, Amy. Nem tehetsz úgy, mintha nem léteznék. Ezt nem engedhetem. – Egészen pontosan mire gondolsz? – Akartam adni neked még egy esélyt, hogy megismerj. Itt, ahol otthon vagy, a családoddal. De te meg sem kísérelted, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. – Mert nem akarlak újra megismerni. Fürge szeme Amyre villant, aztán vett egy mély lélegzetet, melyet nagyon hosszan fújt ki. – Ennél egyértelműbb nem is lehettél volna. Addig üsd a vasat, amíg meleg. Máskülönben azon kapod magad, hogy az utadban állok, és rád akaszkodom. Amy hirtelen úgy érezte, hogy kiszaladt az erő a lábából. Megnedvesítette az ajkát, és elfordult a fák felé. – Ma délután összeszedek egy zsák aranyport, aztán összekészítem, és odaadom Farkasölőnek, hogy vigye el Jacksonville-be – mondta Fürge mély, rekedt hangon. – Van kedved segíteni? Chase és Indigó is ott

CATHERINE ANDERSON 45 INDIÁN SZÍV

lesz. Rakunk egy nagy tüzet, Loretta pedig állítólag csinál egy kis forró csokit. Maradhatnál vacsorára is. Jó móka lesz. Ki tudja, talán rájössz, hogy nem is vagyok annyira rémisztő. Amynek csak egy dologhoz volt kedve: elszaladni. – Ma este nem érek rá. – Rendben – sóhajtott Fürge. – Legyen, ahogy akarod. Amy belekapaszkodott a tojásos kosár fülébe. Fürge csak állt, előbb Amyt nézve, majd a ház felé fordította a fejét. A lány sarkon fordult, és szaladni kezdett. Amint beért a házba, felkapott pár törülközőt a polcról, hogy legyen mivel betakarni a tojásokat és a kenyeret, de közben nagyon is tudatában volt, hogy a háta mögött Fürge is belépett a házba. – Találtál elég tojást? – érdeklődött Loretta. – Egypár napra valót. – Amy összeszedte a csomagjait, majd rátette a tetejére a tojást és a kenyeret. – Segítek hazavinni – ajánlotta Fürge. – Köszönöm, egyedül is elboldogulok. Mozdulatlanul nézték egymást. Fürge a mutatóujjával feljebb tolta a kalapját a karimájánál fogva, de épp csak annyira, hogy bele tudjon nézni a lány szemébe. A férfi évődő tekintetétől bizsergés futott végig Amy gerincén. – Mostantól többször is találkozhatnánk. Amynek elszorult a torka. Mert bár a férfi incselkedve ejtette ki a szavakat, mindketten tudták, hogy ez a mondat figyelmeztetés volt. – Köszönöm a kenyeret és a tojásokat, Loretta. – Hiszen ez a tanári fizetséged része – nézett fel Loretta. –Ha tojás kell, itt mindig találsz. Majd szólok Farkasölőnek, hogy ugorjon át hozzád egy csirkével, hogy egy kis sültet is ehess. Hogy állsz a sonkával és a szalonnával? – Jól – válaszolta Amy szűkszavún, majd elköszönt. Minthogy a lány mindkét keze foglalt volt, Fürge kinyitotta előtte az ajtót, aztán kilépett utána a tornácra. Amikor Amy elindult lefelé a lépcsőn, a férfi utánakiáltott: – Ha holnap nem jössz át, akkor mostantól kezdve nem fogom megkönnyíteni a dolgod. Amy hátrapillantott. A négy lépcsőfokkal fölötte álló Fürge széles vállával, keskeny csípőjével, hosszú lábaival óriásként magasodott fölé. A férfi egy pillanatra fürkészve, sőt áthatón Amy szemébe nézett, majd újra megszólalt: – Te döntesz. Még egy napot adok. neked, Amy. Aztán a dolgok az én elgondolásom szerint mennek majd tovább. Amy elindult. Az isten verje meg ezt a férfit. Úgy érezte, mintha fojtogatná, és apránként egyre erősítene a torkát átfogó keze szorításán. Dühös volt, mert rájött a férfinak hatalma van fölötte, ezért aztán, amikor hazaért, már csak azért is berángatta a fürdődézsát a konyhába. Nem engedheti, hogy minden percét Fürge irányítsa. Vizet vitt be, feltette a tűzre, ellenőrizte az ablakokat, hogy jól be vannak-e zárva, és eltorlaszolta a bejárati ajtót egy bútorral, amit a nappaliból vonszolt oda. Mikor mindezekkel végzett, csak akkor mert levetkőzni, és nekilátni élete legkeservesebb fürdéséhez.

Másnap délután Amy átszaladt a rövidárushoz, hogy anyagot válasszon egy új ruhához. Alkudozott egy kicsit Hamstead úrral, majd megvásárolt egy vég leheletkönnyű, kék színű gyapjúszövetet, és kifizetett egy csomó pénzt egy kevéske nyersszínű csipkéért, amivel a ruha gallérját, dekoltázsát és kézelőjét akarta hangsúlyozni. Egy pompás, méretre szabott sablont talált a Harper's Bazaar című lapban: a ruha mellben szabott, harangszoknyás, hátul pedig három fodorral díszített volt. Amy, arcán sóvárgó mosollyal, megcsodálta Hamstead úr katalógusában az egyik varrógépet. – Még mindig spórol rá? – kérdezte a boltos kuncogva, miközben átkötötte a csomagot egy zsineggel, és megpaskolta a rakomány tetejét. – Minél tovább vár, annál drágább lesz, hisz tudja. Amy az ajkát harapdálta. Nagy volt a kísértés, hogy azon melegében rendeljen egy varrógépet magának. Persze tisztában volt vele, hogy ezzel a lépéssel a megtakarítása nagyon megcsappanna, márpedig nagyobb biztonságban érezte magát, ha volt egy kis félretett pénze.

CATHERINE ANDERSON 46 INDIÁN SZÍV

– Sose izguljon, hamarosan visszajövök, és rendelek egyet. Hiszen ha lenne varrógépem, ezzel a ruhával pár este alatt kész lennék. És varrhatnék Lorettának és Indigónak is. Farkasölő és Chase pedig általam készített ingben járhatnának. És még sorolhatnám – csettintett az ujjával. – A feleségem igen elégedett a varrógépével – csillant föl a boltos kék szeme. – Tess Bronson pedig a múlt héten rendelt egyet magának. – Ne mondja! – Amy sóvárogva hajolt a katalógus fölé. – Amilyen sokat dolgozik a vendéglőben, meg is érdemli. – Tanítónőként helytállni sem éppen egyszerű feladat – jegyezte meg Hamstead. – Ennek ellenére nem ismerek egy tehetős tanárt sem – fordult vissza Amy a férfihoz. – Minthogy egy fizetésből élek, minden fillért be kell osztanom. – Ha boldoggá tenné Sam Jonest, ő minden szobába venne magának egy varrógépet. – Jones úr nagyon kedves, de én nem vadászok férjre. Majd spórolok, köszönöm. – Bármikor is szánja rá magát a rendelésre, ígéretemhez híven kedvezményesen vásárolhatja majd meg. – Mintha erre én vettem volna rá – kacsintott Amy a férfira. Boldogan gondolt arra napra, amikor megengedheti magának, hogy varrógépet rendeljen. Összeszedte a csomagokat, elköszönt Hamstead úrtól, és elindult az ajtó felé. Megfogadta, hogy aznap este csak a varrásra koncentrál, és egy gondolatot sem veszteget Fürge Lopezre. Miután kilépett a boltból, összeszedte a bátorságát és – ahogy korábban mindennap, tanítás után – beugrott Lorettához. Annyira boldog volt, hogy szinte nevetgélt. Fürgének nem sikerült kereszteznie az útját, legalábbis aznap nem. Itt van a városban. Ezt Fürgének is el kell ismernie. – Fürge is elment Farkasölővel dolgozni? – kérdezte Amy nem sokkal az után, hogy belépett Loretta ajtaján. Rettegett a választól, de tudnia kellett, mire számíthat. – Ha jól tudom, igen – válaszolta Loretta, miközben a sütő fölé hajolva ellenőrizte, hogy sül a kenyér. – Hál' istennek elég arany van a bányában kettejüknek is, és Farkasölőnek jól jön a segítség, akivel ki tudja hozni a rakomány egy részét. Ki tudja, talán most, hogy Fürge is itt van, Farkasölőnek egy kicsivel több szabad ideje marad arra, hogy élvezze az életet. A többi ember, akivel együtt dolgozott, a kisujját sem tudta megmozdítani az ő irányítása nélkül. Amy tudta, hogy Farkasölő túl sokat dolgozik, és azzal is tisztában volt, hogy örülnie kellene annak, ha ez a közeljövőben megváltozhat, de nem tudott örvendezni így, hogy a felmentő sereg Fürge Lopez személyében érkezett meg. Loretta visszazárta a sütő ajtaját, és kisöpört egy szőke hajtincset a kályha melegétől kipirosodott arcából. Kék szeméből csak úgy sütött az aggodalom. – Valami baj van? – tette le Amy az asztalra a csomagot. – Ó, Amy – emelte fel a kezét Loretta. – Betegre aggódom magam Indigó miatt. – Miért? – vágott át a szobán Amy. Loretta nem az a típus volt, aki nagy feneket kerít a dolgoknak. – Még nem ért haza, vagy mi? A szokott időben indult el az iskolából. – Nem, dehogy, már hazajött. – Loretta szája megremegett. – És aztán azonnal el is ment itthonról. Farkasölő túl sok mindent megenged neki, hidd el. Ebben a társadalomban nem elég, ha kizárólag komancs szokások szerint nevelünk egy gyereket. Farkasölő megfeledkezik arról, hogy a mi fajtánk, és az emberek általánosságban véve, nem viselkednek mindig úriember módjára egy Indigó korabeli, csinos, idealista lánnyal. – Ez elég komolyan hangzik. – Jól látod. Belehabarodott a Marshall fickóba. Ismered, nem? Jacksonville-i, és magasan hordja az orrát a neve miatt. Amy nem tudta visszatartani a mosolyát. – Csak a teljesen hétköznapi emberek családjában fordul elő ugyanaz a név háromszor, Loretta – veregette hátba az unokanővérét vigasztalón. – Egyébiránt viszont igazad van. Marshall úr igencsak nagyra tartja magát. Látom, hogy viselkedik, amikor bejön a városba. Egy alkalmat se hagyna ki, hogy az orrunk alá ne dörgölje: Bostonból származik. – Akárhol legyen is az, úgy járkál, mintha az idősebb Hamstead asszony birkatrágyateával itatta volna – jegyezte meg lenézően Loretta. – Birkatrágyatea? – fintorodott el Amy. CATHERINE ANDERSON 47 INDIÁN SZÍV

– A legújabb főzete. Gyakran kell tőle az illemhelyre járni. Állítólag kihajtja a káros anyagokat a testedből. Amy egy pillanatra megfeledkezett a saját problémájáról, és kuncogni kezdett: – Azt hiszem, ha ilyen a hatása, akkor Hamstead asszonynak igaza van, és tényleg hatásos a főzete. Szóval, mi ez az egész Indigóval és Marshall úrral? – Indigó azt hiszi, hogy a nap ezzel a férfival kel, és vele is nyugszik. Jegyezd meg, amit mondok, ez a fiatalember el fogja csábítani a lányomat, amint lehetősége lesz rá. Láttam a szemében. Úgy véli, a szabályok nem vonatkoznak egy olyan lányra, mint Indigó. – Miért? Mert félig indián származású? – Amynek bizseregni kezdett a fejbőre. Elég előítélettel találkozott már ezen a vidéken a pár még ott élő rouge indiánnal és a kínaiakkal szemben, hogy anélkül is megértse, mire gondol Loretta, hogy jobban kifejtette volna. – Beszéltél erről Farkasölővel? – Igen, és neki meggyőződése, hogy Indigó elküldi a fickót, ha hozzá mer érni – vont vállat Loretta. – Farkasölőnek igaza van. Indigó biztosan így fog tenni. Én a szívügyek miatt aggódom, nem a szüzessége miatt. Megpróbáltam beszélni vele, de süket fülekre találtam. Nem fogja fel, hogy egyesek milyen kegyetlenek tudnak lenni a félvérekkel. Farkasölő sosem engedte, hogy erről beszéljek a gyerekekkel, mert attól tartott, hogy szégyellni fogják a származásukat. Isten a megmondhatója, nem akarom, hogy Indigó alsóbbrendűnek érezze magát. De azt sem akarom, hogy szenvedjen. – Szeretnéd, hogy beszéljek vele? – harapott az ajkába Amy. – Ó, Amy, megtennéd? Rád hallgat. Valamilyen oknál fogva, annak, amit én mondok, a felét meg sem hallja. – Mit tudhat egy anya a szerelemről? – Ahhoz eleget, hogy beleőszüljön. Én is ilyen önfejű voltam vajon? – Téged nem Farkasölő nevelt. És a mi életünk… nehezebb volt. – Amy felvette a csomagot az asztalról. – Megyek egy kört a városban, hátha összefutok vele. Ha mégsem, kérlek, ne áruld el neki, hogy kerestem. Akkor várok, és holnap iskola után megpróbálok kettesben maradni vele. Ha rájön, hogy beszéltünk, csak megmakacsolja magát. – Látod? Ezt próbáltam elmagyarázni Farkasölőnek. Ezt a makacsságot. Egy lánynak az ő korában engedelmesebbnek kellene lennie. Keményen kellene fogni, de Farkasölő hallani sem akar róla, hogy megbüntessük. – Az nem az ő módszere. Indigóval minden rendben lesz, Loretta. – Amy magához ölelte a csomagokat. – Inkább Farkasölő típusú apja legyen, mint olyan, amilyen Henry Masters volt neked és nekem. Indigó legalább nyugodtan beszélhet a gondolatairól. – Ámen. – Loretta szeme elsötétült az undortól, amikor eszébe jutottak a Henry Masters texasi farmján megélt gyermekévek. – Isten ments, hogy egy gyereknek olyan apja legyen, mint Henry. – Alig észrevehetően megborzongott, majd úgy tűnt, sikerült elhessegetnie az emlékeket. – Farkasölő legalább arra tanítja Indigót, hogy álljon ki magáért. Mindamellett, Isten óvja azt a férfit, aki feleségül veszi ezt a lányt. A szerelemmel és a tisztelettel nem lesz baj, de engedelmesség nem szerepel a szótárában – nevetett fel. – Azt hiszem nem kellett volna így leszólnom Henryt. Ő viselte gondodat, miután Rachel nagynéni meghalt, örökké hálás leszek neki ezért. A legtöbb ember kiadta volna a sátorfáját a mostohalányának, és hagyta volna, hadd gondoskodjon magáról. Amy nem volt képes Loretta szemébe nézni, így úgy tett, mintha minden figyelmét lekötné, hogy csomót kössön a vállkendőjére. – Hát, ideje indulnom. Ráadásul Indigót is meg kell találnom. – Az ajtóhoz érve megállt egy pillanatra. – Hm, Loretta, megtennéd, hogy átadod az üdvözletem Fürgének? Megmondanád neki, hogy sajnálom, hogy nem találkoztunk? Loretta értetlenkedve nézett az unokahúgára. – Sajnálod, hogy nem találkoztatok? Talán csak nem megváltoztak az érzéseid? Amy az ajkát harapdálta. – Inkább a taktikám változott. Csak add át neki az üzenetem, kérlek. Loretta – láthatóan összezavarodva – bólintott: – Rendben.

CATHERINE ANDERSON 48 INDIÁN SZÍV

Amy kétszer járta végig az egész várost, majd tett egy kört a házak mögött elterülő erdőben is. Abban bízott, hogy – tipikus szerelmes lányként – egy fa alatt üldögélve, álmodozó hangulatban talál rá majd Indigóra, de sehol sem bukkant a lány nyomára. Amy csak akkor ocsúdott fel, amikor a nap lebukott a hegy mögött. Feltételezte, hogy Indigó már hazament, és minthogy nem volt nála lámpa, úgy döntött, ő is hasonlóan cselekszik, még mielőtt rátelepszik a sötétség. A hegyekben gyorsan leszállt az este, Amy pedig ismerte a saját gyengéit. Az egész teste sajgott a csomagok cipelésétől, így sietve hazafelé vette az irányt. A háza felé közeledve egyre jobban aggasztották a fekete árnyak. Felrohant a lépcsőn, belökte az ajtót, majd belépett a házba. Új fogást keresett a csomagon, így az egyik kezével sikerült a zárat is ráfordítania az ajtóra. – Most már biztonságban érzed magad? – tette fel a kérdést egy behízelgő hang, abban a pillanatban, ahogy elreteszelte az ajtót.

Hatodik fejezet

Amy szíve majd kiugrott a helyéről, majd megpördült, és kiejtette a kezéből a csomagokat. Fürge. Édes istenem, Fürge bejött a házába. Belehunyorgott a sötétbe. Mintha bőr és dohányfüst szagát érezte volna. – Hol vagy, Fürge? – krákogta torkára szorított kézzel. – Épp itt. A közvetlenül a füle mellett elsuttogott szavak hallatán Amy rémülten, ugyanakkor bosszankodva felnyögött. – ördög és pokol! Halálra akarsz rémiszteni? – fordult meg a sötétbe meredve. – Hogy kerülsz a házamba? – A házunkba. Jegyesek vagyunk. Ami a tied, az az enyém is – emlékeztette a férfi. A hangja ezúttal teljesen más irányból kígyózott Amy felé. – És ha már itt tartunk, te is az enyém vagy. Amyből a tiltakozás hangja szakadt föl, de nem tudta értelmes szavakba önteni, amit mondani akart. – Amy, szerelmem, hát mindent elfelejtettél, amire tanítottalak? Aki olyan vaksi, mint te, annak sokkal óvatosabbnak kellene lennie, ha lemegy a nap. Őrültség bejönni a házba és elreteszelni az ajtót, anélkül hogy előbb meggyőződnél róla, senki sincs idebent. Még csak körbe sem hallgatóztál. Egy este majd elrejtőzik itt valaki, aki csak arra vár, hogy ráfordítsd a zárat. Képtelenség olyan gyorsan kinyitni az ajtót, hogy elmenekülhess a gazfickó elől. – Farkasölő és Loretta hallótávolságban laknak. Elég csak kiabálnom, hogy meghallják – felelte Amy még mindig fátyolos hangon. – Ha lesz lehetőséged kiáltani. Amikor egy férfi rosszban sántikál, az első dolga, hogy befogja a nő száját. Amy megfordult. – Addig, amíg te meg nem jelentél, soha nem kellett amiatt aggódnom, hogy valaki leszólít a nappalimban – közölte, immár visszanyerve az eredeti hangját. – És ez a te problémád, nem igaz, Amy? Élsz a biztonságos, kis világodban; a biztonságos, kis városodban; a biztonságos, kis házadban, ahol az életed nap mint nap mindig ugyanolyan. – Amy arra eszmélt, hogy a derekát váratlanul átfogja egy erős kar, és odahúzza egy izmos, szikár testhez, kiszorítva belőle az összes levegőt. – De most, hogy itt vagyok, már nem lehetsz biztos benne, hogy melyik pillanatban mi fog történni. – Elmentem ma Lorettához! Meglátogattam! – kiáltotta a lány. – Akkor, amikor én nem voltam ott. Sajnálom, Amy. Nem éltél az általam kínált lehetőséggel. Most az én módszereimmel próbálkozunk – közölte, majd rászorította az ajkát a lány ajkára.

CATHERINE ANDERSON 49 INDIÁN SZÍV

Egy őrült pillanatra a csók annyira összezavarta Amyt, hogy gondolkozni sem tudott, kizárólag félelmet érzett. Megragadta a férfi vállát, hogy eltolja magától. Acél a bársonyon – avagy a férfi karja a dereka körül. Küzdött, nem akarta, hogy szétváljanak az ajkai, de elvesztette a csatát. Fürge szétfeszítette az ajkait, és mélyen becsúsztatta a nyelvét a szájába. Amy túl későn vette észre, hogy a fogai engedtek a betolakodónak. Próbálta kimondani a férfi nevét, próbálta kitépni magát a férfi karjaiból, de Fürge szorítása nem engedett. Ahogy a szája sem kegyelmezett. A férfi hátrahajtotta a fejét, és addig csókolta, míg forogni nem kezdett vele a világ. Akkor Fürge hátralépett, hogy levegőhöz jusson, Amy remegő lábbal, ernyedten kapaszkodott belé, apránként, kapkodva szedve a levegőt a férfi nyakának hajlatánál. Aztán erőt vett rajta a rémület. Az ajtó. Mindkét zárat bereteszelte. Bezárta ide magát a férfival, akibe ráadásul bágyadtan bele is csimpaszkodik. Mi ez, ha nem egyértelmű felszólítás egy újabb csókra? Vagy még annál is többre. Sokkal többre… A férfi mellkasa felé nyúlt, majd lökött egyet rajta. A váratlan mozdulattól Fürge hátratántorodott. Amy tudta, hogy a férfi – ha akarná – játszi könnyedséggel elkaphatná. Remegő lábbal ellépett mellőle. Vagyis inkább remélte, hogy jó irányba mozdul, látni ugyanis még mindig nem látta a férfit. – Kérlek, Fürge, menj el. – ekkor azonban egy, a semmiből előtűnő ujj végigsimított az arcán. Amy ijedtében ugrott egyet. A férfi érintése könnyű volt, olyan hihetetlenül könnyű, hogy Amyben bent akadt a levegő. – Kérlek, Fürge. Remegett a hangja. A férfi visszahúzta a kezét. Amy nyelt egyet, és lehunyta a szemét – szinte várta, hogy Fürge újra előrenyúl a sötétben, hogy megragadja őt. Ehelyett azonban azt hallotta, hogy Fürge elhúzza a reteszeket. Az ajtó kivágódott, a veranda holdfényben úszott, s ebben a kintről bevilágító fénysugárban láthatóvá vált a férfi magas alakjának sziluettje. – Nincs több kibúvó, Amy. Visszajövök. – A hangja jeges szélként süvített a lány felé, bár valójában nem volt benne fenyegetés, csak forró, izgalmas ígéret. – Újra és újra eljövök. Addig, amíg már nem akarsz elmenekülni, és amíg magad mögött nem hagyod a rettegést, és amíg már semmi másra nem tudsz gondolni, csak arra, hogy szeretsz engem. Ezután Fürge árnyékként mozogva kilépett a házból, becsukta az ajtót, és egybeolvadt a sötétséggel. Amy megbotlott a csomagjaiban, amikor előrelépett, hogy visszareteszelje az ajtót. Amikor mindkét zár a helyére kattant, a megkönnyebbüléstől elgyengülve nekinyomta a fejét a fának, szabálytalan pulzusa eszeveszetten vert. A deszkák repedésein át Fürge hangja kúszott felé: – Most már biztonságban érzed magad? – Amy úgy hallotta, mintha a férfi nevetgélt volna. Dühösen felemelte a fejét. – Egy zárt ajtó nem állíthat meg engem, Amy. És ezzel te nagyon is tisztában vagy. Akkor meg minek bajlódsz azzal a zárral? Amy hallgatózott. Vajon elment már a férfi? Amikor megfordult, fejében a saját szívverése visszhangzott. Egyetlen, az ablak felől érkező zaj sem kerülte el a figyelmét, mert pontosan tudta, hogy Fürge olyan észrevétlenül tud beosonni a házba, akár egy macska. A másodpercek percekké nőtték ki magukat. Amy nekidőlt az ajtónak. A szentségit! Ez az ő háza. Az ő háza, ami a mindene. Fürgének nem volt joga idejönni. Reszketve, bizonytalanul haladva eljutott az asztalig, meggyújtotta a lámpát, majd elvánszorgott a hálószobáig. Az ágytakarója gyűrött volt, mintha Fürge végigfeküdt volna rajta – ezzel Amy visszavonhatatlanul úgy érezte, hogy a férfi betört az intimszférájába. Az éjjeliszekrényen egy – egyébként a konyhában tárolt – csészealj volt, benne egy elnyomott cigarettacsikkel. Amy lassan körbejárt a szobában. A komódján sorakozó tárgyakat elmozdították: a fésűje, a tükre, a parfümje mind más helyen állt. Tekintete az előző éjjel kimosott fehérneműjére siklott, melyet az ágy végébe tett ki száradni. Úgy emlékezett, hogy az alsóját derékkal az ágy, bokarészével a szoba felé terítette ki. A ruhadarab azonban most épp fordítva feküdt. Elöntötte a düh. A remegő, vak, tehetetlen düh. Az éjjeliszekrényre tette a lámpát, aztán leült az ágyra. A földet bámulva elképzelte, ahogy Fürge hozzáér az alsóneműjéhez. Mit is várt egy olyan férfitól, aki egy szemvillanás alatt képes kioltani mások életét, és aki a hispánokkal vándorolt együtt? A Fürgéhez hasonló emberek a saját szabályaik szerint élnek, azokat pedig a hangulatuk alapján határozzák meg. Amy átölelte magát, próbált felülkerekedni a remegésén. Túl jól ismerte Fürgét. A férfi hadat üzent neki. Vajon meddig elégszik meg azzal, hogy gúnyt űz belőle? Nem sokáig, ha jól sejti. Ha máshogy nem megy, CATHERINE ANDERSON 50 INDIÁN SZÍV

így vagy úgy, de akkor is véghez viszi az akaratát. A gondolat teljesen letaglózta. Feleségül menni Fürgéhez, a tulajdonává válni, engedelmességgel tartozni neki, azzal tölteni az életét, hogy körülötte sürögjön, megpróbáljon a kedvére tenni, hogy ne legyen rosszkedvű… És mindezt teljesen törvényesen… Odakint egy faág végigkaristolta az ablakot, és ez visszarántotta Amyt a valóságba. A szeme elé kapta remegő kezét. Meddig kell még ilyen idegfeszültségben élnie? Mi a csudát kellene tennie? Fürge a komancsok között nőtt fel, azaz egész életében azt látta, hogy a férfiak olyan nőkkel élnek együtt, akik nem akartak velük élni – ideértve Farkasölőt is. Ha Fürge az éjszaka közepén elhurcolná őt magával, az számára mindössze szórakozás lenne. És azután? A hispánokkal kapcsolatos emlékképek elözönlötték Amyt. Azok a bizonyos emlékek. És mások is… Csak meg ne történjen újra. Kérlek, Istenem, ne engedd, hogy újra megtörténjen!

Amy arcán izzadságcseppek folytak végig. Egy éve még nem hitte volna, hogy Fürge képes lenne bántani őt, de a férfi már nem az az ember volt, akit ismert. Az élet megedzette, megkeseredetté és faragatlanná tette. Amy már félt tőle, csontig hatoló, rossz előérzete volt a férfival kapcsolatban, ráadásul gyűlölte is, mert ő tehetett róla, hogy ennyire kétségbeesettnek érezte magát. A hajnali szürkület rézsútosan furakodott be Amy ablakán. A lány ásítva fúrta bele magát a matracba, miközben álmos megelégedettséggel konstatálta, hogy sülő szalonna és kávé illata terjeng a házban. Loretta tehát már felébredt, és a reggelit készíti. Kinyitotta a szemét. Amint kinézett az ablakon, a valóság azonnal arcon csapta. Fehér csipkés függöny, virágos tapéta, baldachinos ágy. Mozdulatlanná dermedt. A saját házában van. Hirtelen nagyon is ébernek érezte magát, kiugrott az ágyból, magára kapta a köntösét, és az ajtóhoz támolygott. Néma csönd. Nesztelen léptekkel kimerészkedett a nappaliba, majd a ház hátsó részébe. A pallódeszkák reccsenésére minden alkalommal összerándult. Nekitámaszkodott az ajtófélfának, és kikukucskált az aprócska konyhába. Egy gyenge fénysugár tört utat magának a csöppnyi, magasra épített ablakon át, árnyékot vetve a szobára. – Ki van ott? – kiáltotta Amy. – Indigó, te vagy az? Semmi válasz. Amy komor ábrázattal átlépte a küszöböt. Az asztalt mustrálva három szál vörös rózsát vett észre az egyik vázájában. Mintha Loretta virágágyából valók lettek volna. A Farkasölő háza mögötti bokrokon még akadt egypár kókadozó virág. Amy megborzongott, amikor megfordulva meglátta a tűzhelyen az öntöttvas lábast, színültig tele sült krumplival, szalonnacsíkokkal és tojással. Hozzáérintette a tenyerét a kávéskannához. Tűzforró volt. Visszatámolygott a nappaliba, és ránézett a bejárati ajtóra. Az ajtóra, amely még mindig be volt reteszelve. – Van itt valaki? – kérdezte elszoruló torokkal. – Fürge, te vagy az, ugye? Semmi válasz. Körbeszaladt a házon: átnézett minden rejtekhelyet, végül visszaért a hálószobába. Zavarában a lábujját bedugta a rongyszőnyeg alá, a kezét pedig csípőre tette. Hogyan juthatott be a férfi, hogyan készíthette el az ételt, és hogyan juthatott ki a házból úgy, hogy az ajtó még mindig be volt zárva? Hirtelen valami pirosat vett észre a párnáján. Egy rózsa hevert a vánkos huzatán. Egy leheletnyit közelebb lépett, mozdulatlanul meredt a virágra. Nem emlékezett, hogy ott lett volna, amikor kikelt az ágyból. Fürge. Valahogyan bejött a házba, és aztán ki is ment. Amyt nem tévesztette meg a rózsa egyszerű tökéletessége: tisztában volt vele, hogy a virágot nem szimpla romantikus gesztusként kell értelmeznie. A férfi ezzel a virággal üzent neki. Zárd csak be az ablakokat és az ajtót. Számomra nem jelent akadályt. Ahogyan semmi sem. Anélkül nézhetem, ahogy alszol, hogy arról bármikor tudomást szereznél. Amy a mellkasára szorította a kezét. Alig kapott levegőt. Tennie kell valamit, hogy távol tartsa magától ezt a férfit. Mégpedig minél hamarabb.

Fürge meglendítette a fejszét, és egyből akkorát sújtott, hogy kettéhasított egy hasábfát. A halántékánál

már folyt az izzadság, de nem hagyta abba a munkát. Annyira csalódott volt, hogy abban is kételkedett, elég lesz-e Farkasölő tűzifának valója ahhoz, hogy levezesse az indulatait. CATHERINE ANDERSON 51 INDIÁN SZÍV

Gyáva kutya! Úgy ment el az iskolába, mintha mi sem történt volna, még egy pillantást sem vetett Farkasölő háza felé. Mekkorát kell még löknie rajta, hogy visszaüssön? Összeszorította a fogát, majd felháborodottan horkantva újra lesújtott a fejszével. Többet várt a lánytól. Legalábbis azt remélte, hogy szembeszáll vele. Még akkor is, ha folyton remegett és reszketett, ha szemtől szemben álltak. Sajgó lábbal, kimerülten fejre állította a fejszét a tönkön, majd rátámaszkodott a nyelére, úgy fixírozta az iskola épületét. Mi történt veled, Amy? Négy napig ki sem dugta az orrát a házából! Mintha minden élettel teli dolog kihalt volna belőle. Fürge értette, hogy a lány megijedt tőle, de azt nem, hogy miért ennyire. Hová tűnt az ádáz büszkesége? És a nagyszerű természete? Most minden kérdésre csak egyféle választ tudott adni: elsápadt és remegni kezdett. Szomorúan elmosolyodott. Valld be, Lopez. Valld be, hogy mélyen, legbelül abban reménykedtél, hogy tetszeni fognak neki a rózsák, és veszekedés helyett talán még köszönetet is mond majd, és fegyverszünetet köthettek. – Lopez úr? A nevét hallva, Fürge felnézett. Kényelmetlenül érezte magát, mert hagyta, hogy valaki a háta mögé lopózzon. Ha máskor is ilyen figyelmetlen lett volna, már halott lenne. Megnézte magának a feléje lépkedő, magas, testes férfit, akinek közeledtére Loretta magokat csipegető csirkéi ijedten szétrebbentek. A férfi ingére tűzött jelvényen megcsillant a napfény. Fürge káromkodott egyet a bajusza alatt. – Maga csakis Hilton békebíró lehet. A törvény embere bólintott, majd nyugtalan pillantást vetve Fürge pisztolyaira, pár méterre megállt a férfitól. – Sajnálom, hogy így kell megismerkednünk, de valaki panaszt tett ön ellen. Fürge letörölte az álláról az izzadságot, és az iskola felé pillantva megjegyezte: – Magamtól is rájöttem, amikor megláttam a jelvényét. Megfenyegetett, hogy beszél önnel, de nem hittem, hogy komolyan gondolja. – Rosszul hitte – nézett rá rosszallóan Hilton békebíró. – Tudomásomra jutott, hogy ön tegnap este betört Amy kisasszony házába a kisasszony engedélye nélkül… kétszer is. Beismeri? Fürge ujjai megfeszültek a fejsze nyelén. – Igen. – Úgy vélem, jobb dolga is akadhat egy férfiembernek egy gyámoltalan nő kínzásánál. – Egy reggeli és pár szál rózsa kínzásnak minősül? – tette át a testsúlyát Fürge egyik lábáról a másikra. – Gyámoltalan? Ön nem ismeri igazán Amyt, békebíró. Teljesen elveszti a fejét, ha felbosszantják. – Meg kell kérnem, hogy ne zaklassa – vakarta meg az állát a férfi. – Szavát adja, hogy békén hagyja a hölgyet? – Nem, uram, ezt nem tehetem – húzta ki magát Fürge. A békebíró idegesen újra Fürge pisztolyaira nézett. – Vagy a szavát adja, vagy letartóztatnom. Tudom, hogy Amy kisasszony csinos kis teremtés, de illendőbb módja is van az udvarlásnak. És ebbe a kategóriába nem tartozik bele, hogy betör a házába – nézett Fürge szemébe a békebíró az ajkát biggyesztve. – Ismerem a hírnevét – közölte egy kissé remegő hangon. – Tudom, hogy akár most rögtön agyon tudna lőni, mert nem vagyok túl gyors a fegyverhasználatban. De be kell tartanom a törvényt. Nem engedhetem, hogy zaklasson egy gyámoltalan nőt a városomban, és azt sem, hogy ezt megússza. Ebben Fürge igazat kellett adjon a férfinak. – Én még csak olyan emberre lőttem, aki előbb rám emelte a fegyverét – jegyezte meg összeszorított foggal. Szavai hallatán a békebíró valamelyest megnyugodott. – Nem vagyok bolond. Fürge dühösen belevágta a fejszét a fatönkbe, és az inge után nyúlt. – Amikor Amy kisasszony panaszt tett, említést tett arról, hogy ő és én jegyesek vagyunk? A békebíró szeméből tisztán ki lehetett olvasni, mennyire meglepődött. – Jegyesek? Fürge beledugta a karját az ingbe, és a gombokkal babrálva, lassan elindult a férfi felé. – Már tizenöt éve. A komancs törvények szerint Amy hozzám tartozik.

CATHERINE ANDERSON 52 INDIÁN SZÍV

– Nem emlékszem, hogy a kisasszony ezt említette volna. A komancs törvények azonban természetesen nem tartoznak az én hatáskörömbe, így ez most nem sokat számít. A fehér emberek törvényei szerint a férfiember nem terrorizálhatja a nőket. – Terrorizálni? Reggelit készítettem neki, és rózsákkal ajándékoztam meg! A békebíró láthatóan összezavarodott, de aztán megemésztette az információkat. – Van, hogy lehetetlen a nőket megérteni – sóhajtott. Fürge a békebíró mellé lépett. Bár igen zaklatott volt, sikerült közömbös hangot megütnie, amikor megszólalt: – Bizonyára joga van hozzá, hogy letartóztasson. De mennyi időre zárhat el? Egy napra, talán kettőre? – Szerintem egy, a rácsok mögött töltött nap egy kicsit visszavenne a lendületéből. Egy árnyalatnyit megkönnyítené a helyzetet azonban, ha egyszerűen beleegyezne, hogy békén hagyja Amy kisasszonyt. – Nem tehetem. – Fürge gyomra már attól is felfordult, hogy szóba került a bebörtönzés gondolata. – Téved, ha azt hiszi, hogy a fogda lehűti a kedélyeimet. Abban a percben, ahogy kiszabadulnék, már mennék is Amyhez, és addig ráznám, míg észhez nem tér. Azzal, hogy önt is belekeverte a dolgokba, túllépte a határt. A rózsák miatt! Nem hiszem el. – Lopez úr – köszörülte meg a torkát a békebíró –, ne beszéljen előttem Amy kisasszonyról fenyegetően, különben beviszem, és még a kulcsokat is eldobom. Fürge a börtön felé intett, bedugta az ujját az öve alá, és betűrte az ingét. – Ez nem fenyegetés, hanem ígéret. – Megfordult, és dölyfösen a törvény emberére emelte a tekintetét. – Nos, akkor jön vagy marad?

Amy még sosem látta Farkasölőt ilyen dühösnek. Odasietett hozzá, és próbálta meggyőzni. – Nem hagyhatom itt csak úgy az osztályt. Fürge kibírja, ha várnia kell a tanítás végéig. – Fürge a fogdában várakozik – vágott vissza Farkasölő. – Tudod, hogy éreznek a rácsokkal kapcsolatban az indiánok, Amy! Indigó és Chase majd ellesznek a diákokkal, míg vissza nem érsz. Amy majdnem megbotlott a saját szoknyájában. – Én nem akartam, hogy Fürge börtönbe kerüljön, Farkasölő. Hinned kell nekem. – Felkerested a békebírót. – Igen, de csak arra kértem, hogy lépjen közbe. Azt hittem, miután beszél Fürgével, ő majd békén hagy engem. – A lány felemelte szürke csíkos selyemszoknyáját, hogy fellépjen a járdára. – Ostoba, gyilkos hispán – dünnyögte az orra alatt. – Miért nem tudta megígérni, hogy többé nem jön a portámra? A békebíró nem tette volna vele ezt, ha ő ésszerűen reagál. – Ésszerűen? – villant a lányra Farkasölő szeme. – Az a ház az ő háza is. A békebíró nem tudta ezt, te viszont annál inkább. – Az övé is a ti szokásaitok szerint – emlékeztette Amy a férfit Farkasölő megtorpant. A szája elfehéredett a dühtől, szinte felnyársalta Amyt a szemével. – Mostanáig tiszteletben tartottad a szokásainkat. Attól a naptól kezdve, hogy már nem így érzel, nem vagy a tagja a családomnak, megértetted? Amy nem tudta elhinni, hogy jól hallotta a férfi szavait. – Farkasölő – suttogta –, ezt nem gondolhattad komolyan. – Mondtam, amit megmondtam – hangzott a válasz. – Fürge a barátom. A házamban lakik. És most börtönbe került miattad. – Mi mást tehettem volna? Számára én nem vagyok ellenfél, ezt te is tudod. Te pedig úgy tettél, mintha a félelmemből semmit sem vennél észre, és nem voltál hajlandó megvédeni engem. Farkasölő álla megfeszült. – Bántott téged? Történt-e csak annyi is, hogy megragadta a karodat, és addig szorította, amíg azzal fájdalmat nem okozott neked? – A férfi válaszra várva elhallgatott. – Válaszolj! Igen vagy nem? Amy szemébe könnyek gyűltek. A szája kiszáradt, amikor alig hallhatóan megszólalt: – Nem. – Nem hallom! – Nem!

CATHERINE ANDERSON 53 INDIÁN SZÍV

– És mégis börtönbe került – bólintott Farkasölő. – Rendezzétek a köztetek lévő nézeteltérést. Hilton békebírót pedig hagyd ki ebből, megértetted? Azzal lelépett a járdáról, és a börtön felé vette az irányt. Amy követte. Sosem érezte még magát ennyire magányosnak. Farkasölő olyan erővel tépte fel a fogda ajtaját, hogy az nekivágódott a falnak. – Hilton békebíró! – mennydörögte az épületbe lépve. A küszöböt átlépve, Amy belehunyorgott a félhomályba. A békebíró az aprócska börtön hátsó felében található egyetlen cella előtt állt, vállát a rácsoknak támasztva. Farkasölő nem szólalt meg, amiből a lány arra következtetett, a férfi azt akarja, hogy ő beszéljen. Amy pillantása a rácsok mögötti priccsen fekvő sötét alakra esett. Testének minden porcikájából látszott, hogy mennyire csapdába esettnek érzi magát. – Békebíró – nedvesítette meg az ajkát Amy, amikor megszólalt –, úgy tűnik, félreértette a szándékaimat, amikor ma reggel felkerestem önt. Én, hm, én nem akartam, hogy Lopez úr börtönbe kerüljön. Csak annyit akartam, hogy vegye el a kedvét attól, hogy zaklasson engem. – Nem volt túl sikeres a próbálkozásom – válaszolta a békebíró szórakozottan. – A helyzet az, hogy Lopez úr még mindig nem egyezett bele, hogy távol maradjon öntől, kisasszony. Sőt, épp ellenkezőleg: egyre vészjóslóbban nyilatkozik az üggyel kapcsolatban. Amy tarkója bizseregni kezdett. Farkasölőre pillantott, aki várakozásteljesen nézett vissza rá, de ő nem tudott megszólalni. A kezét tördelve most Fürgére pillantott. A férfi csillogó szemmel állta a tekintetét – pillantása nem hagyott kétséget afelől, hogy olyan bosszút áll majd, amilyet a lány el sem tud képzelni. – Amy… – morogta Farkasölő. – Én, hm… – nézett Amy Fürge szemébe. A férfi tekintetében rejlő üzenetet nem lehetett félreérteni. – Úgy vélem – mondta remegő lábakkal –, hogy Lopez úr csakis magát okolhatja a történtekért. Ha csak… – Nem tudta, hogyan fogalmazzon, így, hogy Farkasölő is ott állt mellette. – Ha csak annyit ígérne, hogy békén hagy, akár szabadon is engedhetnénk. – Amy! – kiáltott a lányra Farkasölő. Amy kivárt. Könyörgő szemmel nézett Fürgére, a válasz azonban mindössze annyi volt, hogy a férfi eligazította a karját a feje alatt, hogy kényelmesebben essen a fekvés, és lehunyta a szemét – ezzel jelezve, hogy ő ugyan sohasem áll el az eredeti szándékától. – Azt hiszem… – Amy félbehagyta a mondatot. Csak az az elkerülhetetlen pillanat járt a fejében, amikor egyedül kell majd szembenéznie Fürgével. De nem volt más választása. Farkasölő egyértelműen fogalmazott. Márpedig neki ő és Loretta jelentették a családot. Vett egy mély levegőt, és újra belefogott a mondandójába. – Azt hiszem, szabadon kellene engednie Lopez urat, Hilton békebíró. Amy szemrehányó tekintettel Farkasölőre nézett, majd megfordult, és kiment a fogdából. Fürge kinyitotta a szemét, és kemény tekintettel nézett a távolodó lány után. A kulcs elfordult a zárban, a következő pillanatban pedig kitárult a cella ajtaja. Fürgének össze kellett szednie magát, hogy ne látszódjon rajta, mennyire várta már ezt a pillanatot. Felállt, leakasztotta a kalapját a szögről, és kilépett a rácsok mögül. A békebíró a kezébe nyomta a kését és a fegyvereit, ő pedig fölcsatolta a fegyverszíját. – Örülök, hogy találkoztunk, Hilton. Remélem, nem látjuk újra egymást egyhamar – mondta, majd a fejébe nyomta a kalapját, és Farkasölővel a sarkában kilépett Amy után az utcára.

Hetedik fejezet Amy idegei aznapra kimerültek, így korán elengedte a diákokat. Hazament, és amint belépett a házba, bereteszelte az ajtót, és megbizonyosodott róla, hogy az ablakok zárva vannak. Biztos volt benne, hogy Fürge eljön hozzá, a kérdés csak az volt, hogy mikor. Nagy léptekkel szelte át a szobát, idegességében megizzadt, így a teste most nyirkos volt a verejtéktől. Fürge biztosan mérges, sőt talán nem is mérges, hanem szörnyes dühös. Ki tudja, mit fog tenni? Telt-múlt az idő. Amy az órát figyelte, de azon kapta magát, hogy nem tudja megmondani, hol álltak a mutatók, mikor korábban nézte, így aztán nem tudta megsaccolni, mennyi idő telhetett el. Képtelen volt

CATHERINE ANDERSON 54 INDIÁN SZÍV

felfogni, hogy Farkasölő ellene fordult. Farkasölő és Loretta a családot jelentették neki. És az egyedüli támaszt. Fürge miatt azonban ez most veszélybe került. Amy gyűlölte a férfit. Összerezzent, amikor valaki halkan bekopogott az ajtón. Megperdült, szemét a zárakra szegezte. – Ki az? – Kire tippelsz? – válaszolta egy mély hang. Amy a gyomrára szorította a kezét, hogy visszaszorítsa hirtelen támadt hányingerét. – Menj innen, Fürge. – Nem megyek sehová, Amy. Nyisd ki az ajtót, hogy beszélhessek veled! Csak ennyit kérek. Csak beszélgetni akarok. Mézesmázos, mesterkélten nyugodt hangja azonban nem tévesztette meg Amyt. – Mérges vagy. Nem akarok veled úgy beszélni, hogy dühös vagy. – Nem szabadulhatok meg a mérgemtől, amíg nem beszéltem veled! – kiáltott vissza a férfi egy kicsit hangosabban. – Nyisd ki ezt az istenverte ajtót! Amy hátrált egy lépést, idegesen nézett körbe a házban. – Nem nyitom. Menj el, ha lehiggadtál majd beszélünk. Hallotta, hogy a férfi káromkodik, majd néma csönd következett. – Nem megyek sehová, és nem akarok lehiggadni. Addig nem, amíg nem beszéltünk. Börtönbe csukattál. Tudod, mennyire utálok rácsok mögött lenni? Sok dolgot el tudtam rólad képzelni, Amy, de hogy egészen a békebíróig mész…? – Egyedül te tehetsz az egészről. Miért nem tudtál átgondoltan viselkedni? – Átgondoltan? Az, hogy feljelentesz a békebírónál, az átgondolt viselkedés? – Én…, én nem gondoltam, hogy letartóztat! – kiáltotta Amy reszkető hangon. – Tényleg nem, Fürge. – Nyisd ki az ajtót, és úgy magyarázkodj – válaszolta a férfi kicsit visszafogottabban. Amy mozdulatlanná dermedt. – Amy – sóhajtott a férfi. – Most nagyon figyelj, rendben? Nem akarlak bántani. Csak beszélni szeretnék veled. – Ingerült vagy. Tudom jól – vinnyogta a lány. – Igen, igazad van. – És elvárod tőlem, hogy kinyissam az ajtót? . – Öntsünk tiszta vizet a pohárba. Ha nem nyitod ki az ajtót, berúgom. És, ha ily módon jutok be, ezerszer dühösebb leszek, mint most vagyok. Nevezheted balszerencsének, Amy, vagy aminek akarod. Mi a véleményed? Amy lehunyt szemmel próbálta leküzdeni a remegését. – Megígéred, hogy nem érsz hozzám? – Megígérem, hogy nem foglak bántani. Ennyivel megelégszel? – Azt szeretném, ha megfogadnád, hogy egy ujjal sem érsz hozzám – tördelte a kezét Amy. – Majd ha fagy! – Tudtam! Ennyire ostobának nézel? – Az eszesség nem tartozik épp a fő jellemvonásaid közé. Ugyan, Amy. Ha berúgom az ajtót, holnap egész nap azt fogom javítgatni, az istenit. Azzal előrébb leszünk? Amy még egy lépést hátrált. Hallgatózott. Csizmák koppantak, és ő tudta, hogy Fürge szándékosan kelt ilyen zajt, hogy tudassa vele, azért hátrál, hogy megfelelő távolságot vegyen fel az ajtó berúgásához. – Várj! Én, hm… – Amy beletúrt a hajába. Ki kell jutnia innen. De hová menjen? Farkasölő segítségére nem számíthat. El kell rejtőznie. Talán az istállóban, vagy az erdőben. Amilyen hangulatban Fürge most van, nem lehet kiszámítani, mi lesz a következő lépése. – Nem vagyok felöltözve. – Miért vagy levetkőzve ilyenkor? – Én, hm…– Amy még egy lépést hátrált. – Fürödtem, igen, épp most fürödtem. – Amy, élve nyúzlak meg, ha nem mondasz igazat. – Nem, dehogy hazudok! Csak két percet kérek. Kettőt, és aztán kinyitom az ajtót. Kérlek. – Rendben. Két perc. De egy másodperccel sem több. Amy kapkodva a konyha felé rohant. Alig ért az ablakhoz, már lábujjhegyre is állt, elfordította a kilincset, és szélesre tárta az ablakot. Felnézve azon gondolkozott, vajon elég nagy-e az ablaknyílás. Nem mintha lett CATHERINE ANDERSON 55 INDIÁN SZÍV

volna más választása. A többi ablak mind a ház homlokzatán volt. Torkában dobogó szívvel, és amennyire csak lehetett zajtalanul, odavitte a konyhai széket az ablakhoz, és felmászott rá. Bő szabású szoknyája miatt majdnem elvesztette az egyensúlyát, de megpróbálta elég magasra emelni az egyik lábát ahhoz, hogy át tudja tenni az ablakpárkányon. Ezen a ponton túljutva aztán feljebb nyomta magát, végül pedig lovagló ülésben lehuppant a párkányra, összegömbölyödött, lehajtotta a fejét, és megpróbálta átpréselni a vállát az aprócska nyíláson. Megvonaglott az arca a fájdalomtól, amikor felhúzta a másik térdét is. Hatalmas erőfeszítések árán, teljesen kicsavarodva, de sikerült a behajlított lábát beszorítania a nyílásba. Most már csak meg kellett fordulnia, hogy le tudjon ugorni. – Csak még egy perc, Fürge. – Szerintem jobb, ha öttel számolsz – mondta egy hang alig egy méterrel a háta mögött. – Ha jól látom, beszorultál. Amy összerezzent, ijedtében majdnem kizuhant az ablakból – hátrafelé. Egy hatalmas tenyér erősen rácsapott a bal fenekére, az ütéssel visszabillentve őt az eredeti helyzetébe. – Fürge? – nyüszítette Amy, hátrafeszítve a nyakát a térdét átölelő karja fölött, hogy lássa, ki áll ott. – Ki a fene lehetne más? – Ó, istenem… Kezek ragadták meg a derekát, hogy áthúzzák az ablakon. Fájdalom hasított Amy térdébe, majd onnan kisugárzott a csípőjén át a válláig. Ha addig nem lett volna beszorulva a nyílásba, most beszorult volna. Felkiáltott. – Az isten verje meg, te tényleg beragadtál – szólalt meg az ablak alatt Fürge. – Amy, mi a fészkes fenéért választottad ezt az ablakot? Ez nem elég nagy ahhoz, hogy átférj rajta. – Ez volt az egyetlen, amit nem láthattál. – Nem kellett látnom. Amilyen zajt csaptál, rögtön tudtam, hogy mire készülsz. És most nézd meg, mibe keverted magad. Kész csoda, hogy nem estél le, és nem törted ki a nyakad. – Fürge újra lökött egyet a lányon. – Nos, vissza tudod húzni azt a lábad? Mivel a feje a mellkasára feszült, Amy alig kapott levegőt. – Beszorult. Fürge elvette a kezét a lány derekáról. – Tudod mit? Egyszerűen itt kellene hagynom téged. – Akkor menj. Nincs szükségem a segítségedre, és nem is akarom, hogy segíts. – Elég szép látványt nyújtasz, ahogy a világra villantod az alsóruhádat. Vajon mit gondolna a kis Peter Crenton, ha most látna téged? Fogadok, hogy egy igazi hölgy nem ablakokon át közlekedik. Amy szorosan lehunyta a szemét. – Uramisten, tényleg kilátszik az alsóruhám? Húzd le a szoknyámat! – Szó sem lehet róla – nevetett Fürge halkan. – A legcsinosabb istenverte alsóruha, amit valaha láttam. – Gyűlölöm minden porcikádat – szűrte a fogai között a szavakat Amy. – Utállak. Rémálommá változtatod az életem. Hogy állhatsz és nézhetsz csak úgy ott, amikor kilátszik egy nő alsóneműje? – Igazad van. Ez egyszerűen undorító. Rágyújtok, amíg itt nézelődöm. Amy dühösen megfeszült, tolt egyet magán, hogy megmozduljon a talpa, hátha vissza tudja lökni a lábát. Reménytelen zokogás tört elő a torkából. – Te szemét gazember! Csak állsz ott, ugye? Fürge nem válaszolt. Amy megpróbálta elfordítani a fejét, hogy lássa a férfit – sikertelenül. – Fürge? Semmi válasz. Amy egy pillanatra mozdulatlanná dermedt, úgy figyelt. Fürge elment. Magára hagyta! Őrjöngve rázta a lábát. Az ablakkeret fájdalmasan vágta a vállát. Könnyek gyűltek a szemébe. – Maradj nyugton. Addig kapálózol, míg ki nem pottyansz, mint szőlő a héjából. Márpedig nem odakint állok, hogy elkapjalak. Amy rájött, hogy a férfi a házban van, mégpedig tőle jobbra áll. – Halálra rémisztettél! Azt hittem, elmentél. – Nem vagyok olyan szemét – válaszolta kárörvendve Fürge. Amy hallotta, ahogy a férfi odébb húz egy széket. – Bár, elég nagy volt a kísértés. Ha nem aggódnék, hogy kitöröd azt a csinos kis nyakad, már

CATHERINE ANDERSON 56 INDIÁN SZÍV

leléptem volna. – Megfogta a lány bokáját, és rántott egyet rajta. – Nyugi, Amy. Olyan feszült vagy, mint az íj húrja. Kiszedlek innen, de ahhoz el kell lazulnod. – Könnyű azt mondani. Nem a te hátsó feled rekedt meg itt. – Hátsó feled? Ez úgy hangzik, mintha marhahúsról lenne szó a hentesnél. Mit szólnál inkább a fenékhez? Vagy a popsihoz? Vagy a… – Akkor most segítesz vagy nem? Fürge megint elnevetette magát, majd egy hirtelen mozdulattal még egyet rántott a lány lábán. Amy lába kiszabadult, a felsőteste pedig ugyanabban a pillanatban zuhanni kezdett az ellenkező irányba. Fürge elkapta a lányt a derekánál fogva, lehúzta az ablakpárkányról a karjaiba, majd lelépett a székről. – Segghez – fejezte be a férfi a megkezdett mondatot az orra alatt morogva, miközben egy félkört fordult a lánnyal a karjaiban, és csak azután tette le a földre. Amy bizonytalan lábbal ellépett Fürge mellől, majd kivörösödött arccal lesimította a blúzát, és megigazította a szoknyáját. – Nem hallottam, amikor betörted az ajtót. – Mert nem is törtem be. A nappali ablakán jöttem be. – Hiszen az zárva volt. – Kinyitottam. – De, ha ki tudtad nyitni… – Amy félbehagyta a mondatot, értetlenül nézett Fürgére. – Akkor miért csaptál ekkora hűhót az ajtó körül? Fürge elvigyorodott, a lányra villantva hófehér mosolyát. – Mert őrülten dühös voltam. Egy ablak kinyitásától nem higgadtam volna le. Talán, ha betöröm, akkor igen. De ebben az esetben ablaküveg nélkül maradtál volna, míg nem rendelünk egy másikat, és amíg azt ki nem szállítják. – Számodra ez csak egy játék! – kerekedett el Amy szeme. – Amiben te fogsz veszíteni. Ezt Amy sem tagadhatta. – Nos, bent vagy a házban – nézett félre a lány. – És most? – Arra gondoltam, hogy belerúgok abba a helyes kis hátsó feledbe. – Csináld csak – nézett a férfira Amy. – Sebezz csak meg, az isten verjen meg! De ha csak egy seb is lesz rajtam, Farkasölő megöl téged. Fürge belenézett Amy tüzes szemébe, és újra elvigyorodott. – Megmutatnád a csupasz popsidat Farkasölőnek? Fogadni mernék, hogy ha kékre-zöldre vernélek, se tennél ilyet. Olyan látvány lenne ez, amit nem szeretnék kihagyni: Amy kisasszony felhajtja a szoknyáját, és hagyja, hogy a fény megcsillanjon a csupasz seggén. – Undorító vagy. – Te meg felbőszíted az embert! Fogda, Amy? Nem hittem a szememnek, amikor megláttam Hilton békebírót. Amy remegve a férfihoz hajolt. – Hagytam volna, hogy a rácsok mögött rohadj meg, ha nem Farkasölőről lenne szó. – Na, fény derült az igazságra. Nem azt mondtad, hogy sosem akartál engem börtönbe juttatni? Amy ökölbe szorított kézzel előrelépett. – Hazudtam. Senki sem olyan ostoba, hogy ne fújna visszavonulót, ha a békebíró börtönnel fenyegeti. Fürge makacsul, kitartóan nézte a lányt, aki elég dühösnek tűnt ahhoz, hogy kezet emeljen rá. A férfi azt kívánta, bárcsak lenne Amyben annyi bátorság, hogy megüsse őt. A lány egy lépésre állt tőle, a szeme csillogott, az arcán bíborvörös foltok égtek, ajkait mérgesen felhúzta. – Nem is sejtettem, hogy egy reggeli és pár szál rózsa ennyire kihoz a sodrodból – vetette oda neki a férfi. Majd megtapogatta az állát, és kötekedve megkérdezte: – Meg akarsz ütni? Gyerünk, Amy. Itt a lehetőség. Vagy túl gyáva vagy hozzá? Tessék, ingyen behúzhatsz nekem egyet! – Nem a reggeliről és a rózsákról van szó. Betörtél a házamba. Belefáradtam, hogy lépten-nyomon a sarkamban vagy, állandóan gyötörsz és folyton fenyegetsz. – A mi házunkba. – Az én házamba, te felfuvalkodott, tökfejű mexikói! – kiáltotta Amy, és már ütött is. CATHERINE ANDERSON 57 INDIÁN SZÍV

Fürge az egyik pillanatban még látta, hogy közeledik felé a lány ökle, a másikban viszont már az égvilágon semmit sem látott. Belehasított a fájdalom az orrába. – Jézus Mária! – Ne káromkodj a házamban. Amy térden rúgta a férfit. Fürge elveszítette az egyensúlyát, és hátratántorodva nekiesett a tűzhelynek. Az orra elé tartott ujjai között valami meleg folyadék csordogált. Pislogott néhányat, remélve, hogy kitisztul a látása. Nem volt róla meggyőződve, hogy a lány – most, hogy így belejött – nem üti meg újra, így összegörnyedve, némán várakozott. – Fürge? – Amy halk hangja megremegett, amikor kiejtette a férfi nevét. Fürge újra pislogott. A szoba kezdett alakot ölteni körülötte. – Fürge, jól vagy? – Nem, a francba, nem vagyok jól. Eltörted az orromat, az istenit! Hallotta, hogy a lány milyen szaporán szedi a levegőt, majd azt is, hogy a szoknyája közelebb suhog hozzá. – Ó, istenem! Ó, istenem, összevérzed a padlómat. Fürge a másik kezét is az orra elé kapta. – Nem én tehetek róla, hogy folyik belőlem a vér, Amy – közölte visszafogottan. – Adj valami rongyot. Víz csobogását hallotta, majd egy pillanattal később egy hideg ruha nyomódott neki a kézfejének. Odatartotta az orrához. – Ó, Fürge, sajnálom. Gyere, ülj le, hadd nézzelek. – Semmi bajom – ellenkezett a férfi, de hagyta, hogy a lány a karjánál fogva egy szék felé vezesse. Amy lenyomta a székre, fölé hajolt, az arca megfeszült, annyira koncentrált, miközben óvatosan elvette az arcától a rongydarabot. Fürge felnézett rá, és abban a minutumban rájött, hogy megérte elszenvedni ezt a törést, mert így legalább láthatta, milyen, amikor a lány elveszti a fejét. Annak ellenére, hogy csorgott a könny a szeméből, mosolyra húzta a száját. Amy megérintette a törést a férfi orra vonalán, majd úgy összerándult, mintha az ő orra fájna. – Ó, Fürge, ez tényleg eltört. – Megrúgott egyszer egy ló. Sosem jött rendbe teljesen az orrom, úgyhogy szóra sem érdemes. – A férfi letörölte a szájára ragadt vért. Megvonaglott, amikor az ujja hozzáért a töréshez. – Semmiség. Csak egy kis pokoli fájdalom. Amy elvette a kezét, és aggódva a férfira nézett. – Nem akartalak bántani. Fürge nem tudta visszatartani a vigyorgását. – Te kis hazudós. Nem sok híja volt, hogy felnyomd az orromat az agyamba. Amy tágra nyílt szemmel, hitetlenkedve nézett a férfira. – Nem vagy mérges? – Én biztattalak, hogy üss meg. Miért lennék mérges? – Óvatosan a hüvelyk- és a mutatóorra közé fogta az orrnyergét. Próbálta kiegyenesíteni. – Be kell valljam azonban, hogy arra számítottam, az államra célzol majd. Sejthettem volna, hogy vérre menő harcot akarsz, ha már így kihoztalak a sodrodból. – Szipogott egyet, hogy lássa, kap-e levegőt az orrán keresztül, majd oldalról a lányra pillantott. – Rendbe jön majd, Amy. Nem ez az első, és nem is az utolsó alkalom, hogy eltört. Amy odahúzott egy másik széket az asztaltól, és lerogyott rá, mintha a lába felmondta volna a szolgálatot. Nagyot sóhajtva a kezébe temette az arcát. – Ó, Fürge. A férfi még mindig a száját törölgetve ránézett a lány aranyszőke hajára. – Nem bírom már ezt tovább elviselni – vallotta be Amy reszkető hangon. – Tényleg nem. Abba kell hagynod ezt. – Gyere hozzám feleségül, és abbahagyom. Amy felemelte a fejét, és elgyötörten Fürgére nézett. – Hát nem érted, hogy nem tudok hozzád menni? – Amy, nagyon egyszerűen pontot tehetek az ügy végére: fogom magam, feldoblak a lovam hátára, és kilovagolok veled a városból. CATHERINE ANDERSON 58 INDIÁN SZÍV

Amy elsápadt. – Most arra gondolsz, vajon miért nem vittelek már el eddig? Megmondom én miért. Mert boldoggá akarlak tenni. Adj egy esélyt, kérlek. Esküszöm, mindent megteszek, hogy egy pillanatra se érezd: hibát követtél el, amikor hozzám jöttél. – Utálnék a feleséged lenni. – Nem utálnál, erre megesküszöm. – Hogyan tudnál boldoggá tenni, Fürge? – kérdezte Amy alig hallhatóan. – Mi a terved? Lopsz és gyilkolsz majd, hogy megélhessünk? – Jobban ismersz te ennél. – Valóban? Nem csak a múltad zavar. Hanem az is, hogy nem akarsz megváltozni. Nézz magadra. Nem tudsz megválni a fegyvereidtől, és még most is fekete ruhákban jársz. Az emberek félnek tőled, mert a halált juttatod az eszükbe, ha szembejössz velük. Nem Texasban vagy a hispánokkal. Hanem Oregonban, a tosik között, és ha itt akarsz maradni, nem viselkedhetsz primitíven. Fürge nem vette le a szemét a lányról. – Ma elmentem Hilton békebíróval. Ezt nevezed te primitív viselkedésnek? – Öt perccel ezelőtt pedig azzal fenyegettél, hogy feldobsz a lovadra, és elviszel magaddal innen. – Amy szeme csillogott a könnyektől. – Dühös voltál, mert a békebíró rácsok mögé zárt, mert nem szereted, ha korlátozzák a szabadságodat. Mit gondolsz én hogy érzem magam? Mint aki csapdába esett – mutatott körbe a házban. – Betörtél a házamba, lecsaptál rám a sötétben. Ellenem fordítottad a családomat, sőt magad mellé állítottad őket, így már a békebíró segítségét sem kérhetem. Nincs olyan hely, ahol nyugtom lenne tőled. – Amy, most is biztonságban vagy. Épp ezt szeretném veled megértetni. – Fürge összegyűrte a markában a rongydarabot, és közelebb hajolt a lányhoz! – Mit gondoltál, mit akarok csinálni, ha bejutok a házba? Amy az ajkát harapdálta, könnyei kitörtek a szempillái fogságából, és végiggurultak az arcán. – Nem tettél rá ígéretet, hogy egy ujjal sem érsz hozzám. – Mert jogom van hozzád érni. Szeretlek. Hogy képzelheted, hogy eldobom magamtól az egyetlen dolgot, ami megmaradt nekem? De csak mert nem mondok le erről a jogomról, még nem jelenti azt, hogy gyakorolni is fogom. – Mérges voltál. Azt hittem… – Hát, rosszul hitted. De tegyük fel, hogy jól gondoltad. Mi történik, ha úgy döntök, hogy itt és most a vállamra kaplak, és becipellek az ágyba? Tényleg azt hiszed, hogy bántanálak? – Fürge még közelebb hajolt a lányhoz. – Nézz rám, és mondd a szemembe, hogy úgy gondolod, képes lennék fájdalmat okozni neked. Amy jobb szemhéjának csücske rángatózni kezdett. – Fájdalmat okozni, Fürge? Az embernek belső fájdalma is lehet, márpedig az a szemnek láthatatlan. – Tudom, hogy meg vagy rémülve – válaszolta a férfi mély, rekedt hangon. – Ha hinnél bennem, egykettőre megszabadítanálak ettől az érzéstől. – Nem hinném, hogy bármi is ki tudná irtani belőlem ezt az érzést. – Volt idő, amikor másként gondolkodtál. – Akkor még gyerek voltam. Most már idősebb és megfontoltabb vagyok. Fürge még egyszer megtörölte a száját, majd végighúzta az ujját a lány szürke selyemszoknyáját díszítő csíkok egyikén. – Tudom, hogy semmibe veszel engem, és a tetteimet is. De még mindig hiszel nekem, ugye? Gondolj a régi időkre! Amy zavartan nézett a férfira. – Tudom, hogy egykor komancs voltál, és sosem hazudtál, úgy gondolom, ha megesküszöl valamire, akkor én hajlok afelé, hogy elhiggyem, amit mondasz. Fürge a lány térdére kulcsolta az ujjait. – Akkor most ígéretet teszek neked, hogy bármi történjék, legyek bármilyen dühös, még ha feleségem is leszel, soha nem foglak bántalmazni, és soha nem fogok durván hozzád érni. Ezt jegyezd meg egyszer s mindenkorra. Nem várom el tőled, hogy higgy benne, minden rendbejön közöttünk, mert nem gondolom, hogy képes lennél rá. De az életemre esküszöm, hogy nem lesz rossz életünk. Amy Farkasölőre és Lorettára gondolt, meg a közös életükre, és egy pillanatra teljes szívéből azt kívánta, hogy ő és Fürge is részesei legyenek ennek a varázslatnak, és lehessen közös otthonuk és saját gyerekeik. Ez CATHERINE ANDERSON 59 INDIÁN SZÍV

azonban csak a benne élő gyermek vágya volt, nem több egy szédítő álomnál. A valóság ritkán mesés ennyire. – Miért nem engedsz el magadtól, Fürge? Ha mást nem is veszel számításba, legalább azt tartsd észben, hogy a kettőnk világa messze van egymástól. A mi házasságunk sosem működne. – És ha megváltozom? Ha megpróbálok megváltozni, te is teszel egy próbát? Amy vonásai megfeszültek, elfordította a fejét. – Nem tudom, hogy képes vagyok-e rá – mondta az asztalon álló rózsákat nézve. – Mit veszíthetünk? Azt hiszem elég egyértelmű voltam, nem? Ha nem működnének a dolgok közöttünk, akkor az egyetlen lehetséges megoldást választom: fogom magam, és elmegyek innen. Miért ne nézzük a dolgot az egyszerűbb oldaláról? Hajlandó lennél legalább megpróbálni? Nem azt kérem, hogy add fel magad, csak annyit, hogy kössünk békét. Bármilyen kompromisszumra képes vagyok érted. Amy meghányta– vetette magában a lehetőségeket, melyeket érdemes lett volna kipróbálni; de nem tudta elnyomni a fejében azokat a gondolatokat, amelyek a férfi visszautasításával kétségtelenül felmerülő következményeket vették számba. – Én… azt hiszem megpróbálhatom, bár nem tudom, hogyan… – Megígéred? Amy felsóhajtott, érezte, hogy vesztésre áll. – Megígérem, hogy megpróbálom, de semmi többet. – Ez épp elég – suttogta a férfi.

Amikor kilépett Amy otthonából,

és Farkasölő háza felé véve az irányt, a városka főutcáján végigmenve Fürge tudta, mit kell tennie: meg kell változnia. Amikor eldöntötte a kérdést, elég egyszerűnek tűnt a dolog, de most, hogy volt ideje fontolóra venni a dolgot, fogalma sem volt, hogyan kezdjen hozzá. Csak egy dologban volt biztos: Amy nem akar szóba állni egy gyilkossal, aki úgy öltözik, mint egy hispán. Ha kell neki a lány – márpedig kell, akkor új külsőt kell szereznie. Farkasölő házába belépve, barátját a konyhai asztalnál ülve találta, egy hatalmas füzet fölé hajolva. A könyv lapjait zöld tollal oszlopokra bontották, az írás leginkább macskakaparáshoz hasonlított. Farkasölő felnézett, tekintete Fürge arcán állapodott meg. – Veled meg mi történt? – A medve kibújt a barlangjából – motyogta Fürge, majd odalépett a tűzhelyhez, hogy töltsön magának egy csésze kávét. – Hol vannak a többiek? – Hamstead asszony beteg, Loretta elment meglátogatni. Magával vitte Chase-t és Indigót is, hogy segítsenek neki fát aprítani, és rendbe tenni a házat. – Mi baja Hamstead asszonynak? – Az anyósa birkatrágyateája. – Farkasölő elmosolyodott, amikor Fürge visszafordult felé a tűzhelytől. – Mivel ütött meg a medvéd? Ha jól látom, eltört az orrod. – Jól látod. Én magam nyújtottam oda neki az arcom, és ajánlottam fel, hogy húzzon be egyet. Láttál már még egy ekkora bolondot? Farkasölő mosolya vigyorrá alakult. Hátradőlt a székben, és letette a ceruzáját. – Évek óta nem volt szerencsém megtapasztalni, hogy Amy elveszti az önuralmát. Gratulálok! Fürge próbára tette az orrát: megkísérelt szipogni, de ezzel csak annyit ért el, hogy megbizonyosodott róla, a törésnél keletkezett duzzanat eltorlaszolja a levegő útját az orrlyukaiban. – Azért annyira ne legyél elragadtatva. Az, hogy megütött, még nem jelenti azt, hogy bármit is elértem nála. – Kihúzott magának egy széket, és leült az asztalhoz. Csak az után folytatta, hogy belekortyolt a kávéjába: – Fogalmam sincs, mit tegyek, Farkasölő. Nem tudom, hogy ez a játék, amit játszunk, segít-e a céljaim elérésem, vagy csak rontok a helyzeten? – Törvényszerű, hogy először romlik a helyzet, de nem céltalanul. Amy így majd belátja: meg kell változnia. – Farkasölő fölkapta tollat, és elgondolkozva játszani kezdett vele. – Azt hiszem, jó úton haladsz. Amy csak akkor menekülhet meg ebből a helyzetből, ha elhagyja Farkasok Földjét. Így aztán nincs választása: alkalmazkodnia kell. – Nagy a kísértés, hogy megtegyem, amire számít tőlem, és a magamévá tegyem. Ez nagyban megkönnyítené a dolgom, és valamelyest gyorsítaná is az eseményeket. CATHERINE ANDERSON 60 INDIÁN SZÍV

– Igazad van, de a gyorsaság nem mindig célravezető, főleg ha figyelembe vesszük, min ment keresztül Amy. Loretta bizalmát megszerezni is időbe telt, de végül kiderült, hogy érdemes volt várni. – Farkasölő tekintete megenyhült a régi időkre emlékezve. Fürge benyúlt az inge zsebébe a dohányzacskóért, de aztán azonnal meg is feledkezett róla, hogy mit keres, és kivette a kezét a zsebéből. – Úgyis csak a szám jár. Még ha akarnám, se tudnám az ágyba cipelni! Ráadásul utána még nála is jobban utálnám magam. – Megeshet. – Erőszakoltál már meg nőt? – szűkült el Fürge szeme. – Egy kicsit. – Hogy lehet ezt kicsit csinálni? Farkasölő jót derült magában. – Talán az „egy kis ideig” jobban kifejezi a dolgot. Vagyis addig esett meg velem a dolog, amíg a nő már nem ellenkezett. Lorettáról van szó egyébként. Amy esete azonban sokkal bonyolultabb – jegyezte meg a ceruzája tetejét vizsgálva, mintha a világ rejtélyeire adott válaszok kiolvashatók lennének onnan. – Loretta végignézte, ahogy megerőszakolják az anyját, és ettől igencsak beléköltözött a félelem. Amy azonban nem csak szemtanúja volt egy ilyen esetnek, de ő maga volt az áldozata. Huszonhárom kegyetlen férfi áldozata. Mindez sok éve történt, és ő azóta is rettegésben él, márpedig így élni elég nyomasztó lehet. Úgy gondolom, hogy Amy elmenekült ezek elől az érzések elől, és az érkezésed pillanatáig ebben a sajátos kis világban élt. Fürge beletúrt a hajába. – Megkért, hogy változzak meg. – A kezében tartott kávé tetején szivárványfolt tekergőzött. Megdöntötte a bögrét, és belenézett a benne kavargó homályos mélységbe. – Nem tetszik neki a külsőm, sem pedig az, hogy fegyvert hordok. Úgy vélem, nem hisz benne, hogy úgy is tudok gondoskodni róla, hogy lemondok a régi életvitelemről. – És te mit gondolsz erről? Fürge érezte, hogy elvörösödik a nyaka. – Dolgozhatnék veled. Vagy lehetne egy saját farmom. Nem vagyok ingyenélő típus, Farkasölő. – Jól jönne a segítség a bányában. Chase jól ismeri a fákat, el tudom képzelni, hogy egy nap fakitermelésből él majd. De Amy valóban csak annyit vár el tőled, hogy pénzt keress? Nem arról van inkább szó, hogy ocsú vagy a búza között? – Arra gondolsz, hogy nem illek ebbe a közegbe? Majd veszek egypár új inget, és leszedem a kalapomról a conchókat. Nem különbözöm annyira az itteniektől. – Félreértettél – rázta meg a fejét Farkasölő. – Nem a ruháidról van szó. Hanem az emberről, aki a ruhák mögött rejtőzik. Ha a társam akarsz lenni, ismerned kell a betűket és a számokat – mutatott az asztalon fekvő füzetre –, márpedig te nem tudsz se írni, se olvasni. – Azt várod tőlem, hogy tanuljak meg olvasni? – kerekedett el Fürge szeme. Alig tudta elhinni, hogy épp Farkasölő az, aki fontosnak tartja a könyvekből megszerezhető tudást. – Én nem tudok olvasni, Farkasölő. És még a saját nevemet sem tudom leírni. – Egykor jómagam is egy buta komancs voltam. De aztán tanulni kezdtem – ütögette meg Farkasölő a füzetbe írt sorokat. – A füzeteimből kiolvasom mennyi pénzem van. Ide írom be az összes számot. Ha én képes vagyok erre, te is az vagy. Új inget akarsz venni? Inget bárki vehet, Fürge. De mit bizonyítasz ezzel Amynek? – Azt, hogy meg akarom próbálni. – Igen, úgy, hogy túl nagy erőfeszítésre nem vagy hajlandó. Ez itt a fehér emberek világa. A mi világunk, ahogy azt te is mondtad, már kizárólag a szívünkben létezik. Egy fehér asszonyt magadénak tekintesz, azt tervezed, hogy feleségül veszed, és együtt élsz majd vele az ő világában. Ahhoz, hogy ezt megvalósíthasd, valamilyen szinten fehér emberré kell válnod. Csak így gondoskodhatsz róla. Fürge nyelt egyet, majd a papírra vetett kézírásra pillantott. Érezte, hogy elönti a düh. – Ahhoz, hogy gondoskodjak Amyről, nem kell megtanulnom a betűket. Az isten verje meg, Farkasölő, túl sokat kérsz tőlem. Épp elég azt megemésztenem, hogy hébe-hóba meg kell váljak a fegyvereimtől. Nem tudhatom, mikor fedezik fel, hogy itt vagyok, és mikor jönnek utánam. Farkasölő sokatmondóan vállat vont. CATHERINE ANDERSON 61 INDIÁN SZÍV

– Évekbe telne, mire megtanulnék írni, olvasni – ellenkezett Fürge a fogai között préselve a szavakat. – Nem tart az olyan sokáig, ha keményen tanulsz. Én is gyorsan haladtam. – Igen, nos, valószínűleg te ügyesebb vagy nálam. – Igazad van – vont újra vállat Farkasölő. – Túl nagy ár ez egy nőért. – Nem erről van szó, tudod jól. – Akkor miről? Félsz belevágni? – Nem félek semmitől – fortyant fel Fürge egyedül csak a papírra összegyűjtött betűktől. – Várjuk ki a végét. – Te most bátorítasz engem? Farkasölő zavartan felkapta a fejét. – Én, Fürge? Te jöttél el hozzám, én csak elmondtam, mit gondolok. Ennyi az egész. Nem értesz egyet velem, rendben, de attól én még így vélekedem a dologról. Amy tanítónő. Márpedig egy tanítónő életében rengeteg betű és szám szerepel. Úgy hiszem, örülne neki, ha látná, hogy érdeklődsz a számára fontos dolgok iránt. Te kérted meg Amyt erre az egyezségre. Így legalább láthatja, mekkora erőbedobással veted magad az ügybe. – Rendben van – válaszolta Fürge még mindig a fogai között szűrve a szavakat. – Azt mondtam, hogy megpróbálom, és meg is fogom próbálni. Te leszel a tanárom. – Én nem taníthatlak, Fürge – vigyorodott el Farkasölő. – Muszáj a bányában dolgoznom, hogy el tudjam tartani a családomat. Lorettát pedig nagyon leköti a munkája. Éjszakánként tanulhatnál Chase-szel és Indigóval, de az úgy nagyon sokáig eltartana. – Akkor meg, hogy a pokolba tanuljak? – Talán be kellene iratkoznod az iskolába. Fürge a barátjára meredt. A döbbenettől egy pillanatra nem találta a szavakat. – Úgy érted, üljek egy padba a gyerekekkel?

Nyolcadik fejezet

A reggeli napfény rézsútosan verődött vissza az iskola tetejéről – egyenesen Fürge szemébe, aki csoszogva közeledett az épület felé, és alig bírta rávenni magát, hogy felmenjen a lépcsőn. Olyan érzés kerítette hatalmába, mint amikor életében először szeretkezett nővel. Akkor bizonytalan volt magában, attól tartott, elbénázza a dolgot. Mára a szeretkezés nagymestere lett, de nem volt benne biztos, hogy ugyanolyan mesterien tudja majd venni az akadályokat a tanulás terén is. Mi lesz, ha kiderül, hogy ostoba a tanuláshoz? Mi lesz, ha bármennyire is akarja, az agya nem tudja majd befogadni a firkálmányokat? És mindez Amy szeme láttára derül ki, aki azonnal átlátja majd a helyzetet, ő pedig nem tud többé emelt fővel megállni előtte. Évekkel ezelőtt lenyűgözte a lányt a szakértelmével, de azzal a tudással itt most nem sokra megy. Lehet, bölcsebb lenne nem is próbálkozni, akkor semmiképpen sem lepleződne le a hozzá nem értése. Talán Amy sosem jönne rá, mennyire ügyetlen, ha minden más területen a legjobbat hozná ki magából. Az épületből gyereknevetés hangja szűrődött ki. Fürge elképzelte, ahogy a gyerekek rajta nevetnek majd. Izzadni kezdett a tenyere. Bármikor szembenézne az utcán egy fegyveressel, de itt most másról volt szó. Életében először úgy érezte, ha lehetne, megfutamodna – a büszkesége azonban nem engedte. Mit szólna Farkasölő, ha rájönne, hogy meghátrált? Sok dolgot fel tudott vállalni, a gyávaság azonban nem tartozott ezek közé. Lassan lépdelt felfelé a lépcsőfokokon. Amy az osztálya előtt állt, kihúzott háttal, magasra tartott fejjel, a hangja csengettyűként csilingelt, ahogy egy matematikai problémát magyarázott. Amikor meglátta Fürgét, a döbbenettől elkerekedett szemmel, kérdő tekintettel nézett rá. A férfi úgy érezte magát, mint egy csapdába esett légy. CATHERINE ANDERSON 62 INDIÁN SZÍV

– Jó reggelt, Lopez úr. – Amy a gyerekre pillantott, mire azok kórusban ismételték: – Jó reggelt, Lopez úr. A lány megnyugodva konstatálta, hogy a gyerekek már nem tartanak a férfitól. Fürge áttette a testsúlyát az egyik lábáról a másikra. – Reggelt – köszönt, a kalapja karimájához érintve az ujját. – Minek köszönhetjük a látogatását? – kérdezte Amy a férfi fegyverszíjára, majd a kalapjára pillantva. Fürge lekapta a fejéről a kalapját, nyelt egyet, majd a gyerekekre nézve megszólalt: – Azért… – Megköszörülte a torkát. – Azért jöttem, hogy… – A lányra nézett. – Be tudna fogadni egy új tanulót? – Természetesen. Kiről lenne szó? – Rólam – motyogta Fürge. – Kiről? A férfi újra nyelt egyet, majd hangosabban megismételte: – Rólam. – Önről? – Amy úgy nézett a férfira, mintha nem akarná elhinni, hogy jól értette, amit mondott. – Meg akarok tanulni írni és olvasni – válaszolta Fürge most már határozottabban. Az egyik diák kuncogni kezdett. Úgy tűnt, Amy nincs túlzottan elragadtatva az ötlettől. Fürge meg tudta érteni az érzéseit. De már itt volt az iskolában. És inkább kerüljön a pokolra, mintsem eloldalogjon innen. – Egy kissé kinőtt már az iskolapadból, Lopez úr. – Későn érő típus vagyok. – Fürge odalépett a fogashoz, felakasztotta a kalapját, majd kioldotta a fegyverszíját. Mindeközben a hátában érezte a tanteremben levők tekintetét. Feldobta a fegyvereit az egyik kampóra, majd visszafordult az osztály felé. – Minthogy idősebb vagyok, elképzelhető, hogy gyorsabban tanulok majd – közölte vigyorogva. Chase és Indigó közelében nem volt üres hely. Peter, az aprócska vörös hajú kisfiú mosolyogva figyelte Fürgét, így a férfi az ő háta mögötti üres pad felé indult el. A paddal azonban meg kellett küzdenie. Végül sikerült beletuszkolnia magát, de abban már nem volt biztos, hogy ki tud-e majd belőle valamikor is kászálódni. Eszébe jutott, amikor Amy beszorult az ablakba, így amikor felnézett a lányra, újra szélesen elmosolyodott. Amy összeszűkült szemmel mustrálta Fürge bedagadt orrát. Minthogy a férfi teljesen biztos volt abban, hogy Amy nem tud a gondolataiban olvasni, arra a következtetésre jutott, hogy a vigyorgás nem egyeztethető össze az iskolai rendszabályokkal. Összepréselte hát a száját, és megpróbált komolyan nézni. A csönd kezdett kínossá válni. Fürge kíváncsi volt, hogy Amy össze tudja-e szedni magát, vagy egész nap ott áll majd őt bámulva. Mindenesetre ő állta a tekintetét, és szép lassan megnyugodott. Lehet, hogy semmit sem tanul majd, de a látvány lélegzetállító volt. Egész sor olyan dolog jutott az eszébe, amelyekkel kevésbé kellemesen telnének a napjai. Lejjebb csúsztatta a pillantását a lány arcáról. Alig telt el egy másodperc, és Amy máris összecsapta a kezét a fűzőjét összetartó gombok előtt, ahová Fürge pillantása fúródott. Elpirult, ami éles kontrasztot alkotott szigorú, szürke ruhájával szemben. – Nos – zavartan abbahagyta a mondatot, mintha elfelejtette volna, mit akart mondani. A szeme színe viharos kékké változott, és Fürge tudta, mit jelent ez. Amikor Amy mérges volt, a szeme mindig elsötétült, a tekintete perzselővé vált. – Távol álljon tőlem, hogy bárkit is elküldjek az iskolából. Ha tényleg tanulni szeretne, Lopez úr, akkor jó helyen jár. Amy nyilvánvalóvá tette, hogy kételkedik a férfi eltökéltségében. Fürge eközben elfelejtette, hogy a vigyorgás ellenkezik a szabályokkal: percről percre jobban érezte magát. Órákon át Amy Mastersszel flörtölni, és azt figyelni, ahogy elpirul – nos, ennél közelebb egy komancs sem kerülhet a mennyországhoz. Amy kihúzta magát, visszafordult az asztalához, majd mániákusan keresgélni kezdett a jegyzetei között, amelyek a gyerekek imént beadott házi feladatai alatt hevertek. Matematika. Nem tudta visszaidézni, mit akart aznap tanítani. Fürge Lopez az ő osztályában? Fölöslegesen pánikolt, mégis elszorult a torka. Pontosan tudta, hogy Fürge egész nap ott fog ülni, és őt fogja fixírozni. Úgy vélte, a férfi legfeljebb annyira akarta megtanulni az olvasás és az írás mesterségét, mint amennyire egy disznót vonzhat a repülés tudománya. Amy végre megtalálta a jegyzeteit. Felkapta őket, és visszafordult az osztály felé. Fürge tekintete lassan vándorolt lefelé a melléről a derekára, majd onnan is lejjebb. A lányt elöntötte a düh. Fürge csak azért ül itt, hogy őt kínozza. Vagy azért, hogy előremozdítsa az ügyét vele. Nos, ő viszont még csírájában elfojtja ezt a CATHERINE ANDERSON 63 INDIÁN SZÍV

szamárságot. Olyan sok házi feladatot ad neki, hogy fél éjszaka azon kell majd dolgoznia. Így gyorsan rádöbben majd, hogy ez itt az ő felségterülete, és – az otthonával ellentétben – sérthetetlen, hacsak a férfi nem hajlandó egy nagy adag önfeláldozásra. Amy valahogy átvészelte a matematikaórát, miközben még arra is volt gondja, hogy minden korcsoport megértse a feladatokat, és szorgosan dolgozzon a példákon. Csak ezután lépett oda Lopez úrhoz a matematikakönyvvel a kezében. Az elhatározása, miszerint kedvét szegi a férfinak, egy kissé megtorpant, amikor ráébredt: Fürge kizárólag azokat a számokat ismeri, amelyekkel a pókerasztalnál összetalálkozott. Eldöntötte, hogy csak azért sem enyhül meg. Arrébb húzott egy asztalt, és leült. – Úgy gondolom, jobb lenne, ha a legelejéről kezdenénk – jegyezte meg szigorúan. Úgy elöntött, nem engedi, hogy hatással legyen rá a férfi ravasz tekintete. Fürge a lány felé hajolva belenézett a könyvbe. Amikor meglátta, milyen szörnyűségre vállalkozott, halkan elkáromkodta magát: – A francba! Amy szeme rosszallón villant rá, mire Fürge elnézést kérve körbenézett az osztályon. – Ez itt egy osztályterem – Emlékeztette Amy. – Erről nem kellene megfeledkeznie. – Igenis, asszonyom – nézett a lány vádló szemébe Fürge, majd elvigyorodva folytatta: – Akkor hát kezdjük a tanulást, Amy kisasszony. Amy maga sem értette, hogyan, de ezeket az ártalmatlan szavakat érzéki suttogásnak vélte hallani. Lezavart egy gyors órát, majd könyörtelenül kiosztotta az órai és a házi feladatokat, melynek egyik része az volt, hogy a férfinak le kellett írnia a számokat egytől húszig – mégpedig százszor. Minthogy Fürge addig még egyszer sem fogott a kezébe ceruzát, Amy úgy számolta, hogy csak ez az egy feladat eltart majd neki a jövő hétig. Most először érezte, hogy az ő kezébe került az irányítás, s ez mosolyt csalt az arcára.

Mit akar ezzel elérni? Hogy egy hét múlva már az Újtestamentumot olvasd? – kérdezte Loretta aznap este Fürge válla fölé hajolva, miközben a férfi szorgosan rótta a betűket. – Rögtön az első napon százszor leíratni valamit? Le sem tudsz feküdni ma éjjel. Fürge behajlította görcsös ujjait, és mereven nézte a csúnyácska J betűt, amit épp akkor írt le. – Máskor is kezdtem már úgy napot, hogy előtte nem aludtam. Nem gond, hogy ilyen sok házi feladatot kaptam. Gyorsan tanulok. Loretta rosszallón felhorkant. – Szerintem arra játszik, hogy elvegye a kedved, de ez csak az én véleményem. Ez egyáltalán nem Amyre vall. A tanításhoz általában nagy elhivatottsággal áll hozzá. Ne aggódj, Fürge – veregetette meg a férfi vállát. – Majd én beszélek vele. – Nem kell. Ez csak rá és rám tartozik, Loretta. – De… – Nem, Loretta – ismételte meg a férfi finoman. – Az nem lenne korrekt. Ő kitől kérhet segítséget? Tőled, Farkasölőtől, a békebírótól? Ez a mi csatánk. Engedd, hogy ketten vívjuk meg. – Most nem erről van szó. Épp annyi jogod van a tanuláshoz, mint bárki másnak, ő pedig szándékosan ellehetetleníti a helyzetet. – Túlélem – bizonygatta Fürge. – Nem adom fel. Hagyd, hogy a magam módján kezeljem a dolgot. Ha Amy ráébred, hogy tényleg tanulni akarok, tanítani fog engem. De erre magától kell rájönnie.

Amy kikelt az ágyból, és az ablakhoz lépett. Szárazra törölte egy darabon a párás üveget, és

kikukucskált az éjszakába – Farkasölőnek az utca másik végében álló háza felé. A nappali ablakában még mindig ott pislákolt egy gyenge fénysugár. Amy arcán széles mosollyal, boldogan visszabújt az ágyba. Fürge sosem készül el az összes házi feladattal, legalábbis egy éjszaka alatt biztosan nem. Az osztály előtt pedig nem fogja bevallani, hogy beletört a bicskája a feladatba. Belefúrta magát a madártollakkal teli paplanba, és lehunyta a szemét. Majdnem azonnal elnyomta az álom. A fekete ködben sodródva, visszarepült a múltba. Illetve nem egyszerűen a múltba. A csuklója hozzá volt kötve egy szekér kerekének a küllőihez, de mindehhez hátteret nem egy mező, hanem az osztályterme CATHERINE ANDERSON 64 INDIÁN SZÍV

nyújtott. A lány rettentően félt, mert tudta, a hispánok nemsokára megérkeznek, ezért küzdött, hogy kiszabadítsa a csuklóját a kötél fogságából. – Jeremiah, segíts! – kiáltotta. – Chase, Indigó, valaki! Erős kezek markolták meg a combját, ujjak mélyedtek a húsába. Hátrahajtotta a fejét. Fürge mosolygott le rá csillogó szemmel. – Fürge, ne! Te nem teheted! – Az enyém vagy – mondta a férfi, miközben nevetve nézte, ahogy Amy őrjöngve próbálja kiszabadítani a kezét. – Figyelmeztettelek, nem? Megígérted, hogy teszel egy próbát. Többé nem adsz nekem ennyi házi feladatot, Amy! A lányt magával rántotta a fájdalom. Sikoltva rázta a fejét. Ez volt az egyetlen, amivel védekezhetett a kínszenvedés ellen… Az álomból felriadva Amy alig kapott levegőt, a paplan rá volt csavarodva a kezére. Egy pillanatra egybemosódott számára a valóság és az álom. Körülnézett a szobában, így végre megtört az álom varázsa, majd felülve a kezébe temette az arcát. Ó, istenem. Amy összegörnyedve ült, tisztában volt vele, hogy a bűntudata szülte a rémálmot. Hiba volt Fürgének olyan sok házi feladatot adni. Az a hivatása, hogy tanítson, ha felkérik, ő pedig megpróbálta eltéríteni Fürgét erről az útról. Ha hagyja, hogy az érzelmei befolyásolják, többé nem mondhatja el magáról, hogy jó tanár. Márpedig számára a tanítás jelentette az életet.

Fürge a fejét vakarva figyelt, hátha újra hallja a hangot. Felnézett az asztaltól, és a tűz mellett farigcsáló Farkasölőre pillantott. – Élnek errefelé nagymacskák? – kérdezte Fürge. – Pumák – válaszolta Farkasölő fel sem nézve a munkájából. – Azt hiszem, épp most hallottam az egyiket. – Fürge a barátja arcát vizsgálta, miközben azon gondolkozott, hogy lehet, hogy Farkasölő nem figyelt fel a hangra. – Te nem hallottad? Leginkább egy nő sikolyához hasonlított. Felállna a szőr a hátamon, ha nem tudnám, hogy egy puma volt. – Ez nem puma volt. – Hát akkor mi a ménkű volt? Farkasölő kezében megállt a kés, amellyel a fadarabot faragta. – Máskor is hallottuk már. Nincs ok az aggodalomra, Fürge. – Milyen állat ez? Loretta megállította a hintaszéket, amelyben üldögélt, és a kezében tartott gomba alakú stoppolófáról a férjére emelte kék szemét. – Még csak nem is állatról van szó – vallotta be Farkasölő komoran. Fürge letette a ceruzát. Bizsergést érzett a gerince mentén. Loretta aggódó tekintetét elengedve Farkasölő faarcába nézett, aztán felpattant a székről. – Maradj, ahol vagy – szólt rá Farkasölő, le sem véve a szemét a késéről. – Már felébredt, hamarosan túl lesz az egészen. Egyszerűbb, ha úgy teszünk, mintha semmi sem történt volna. Nem tehet róla, hogy sikoltozik, szégyellné, ha tudná, hogy mások is hallják. – Egyszerűbb? – szorította ökölbe a kezét Fürge. – Még soha senkit sem hallottam így sikítani. Nem kellene mellette lennünk? Farkasölő végre felnézett, igaz, nem Fürge arcába, hanem a lobogó lángokba. – Nem tudjuk, miért sikoltott. Ha mi is benne voltunk az álmában, talán nem is tudnánk segíteni rajta. Ráadásul ez az álom már véget ért.

Másnap

reggel az iskolában Amy azonnal megérezte, amikor Fürge megérkezett. A levegő megváltozott, mondhatni elektromos feszültséggel töltődött fel, ahogy vihar előtt szokott, amikor szinte harapni lehet a levegőt, és amikor minden élőlény várakozón elcsöndesedik. Még a gyerekek is elhallgattak, ami igencsak különleges alkalomnak számított. Amy egészen addig nem nézett fel az asztalától, míg a férfi barna keze meg nem jelent az orra előtt. – A házi feladatom – szólalt meg Fürge visszafogottan. CATHERINE ANDERSON 65 INDIÁN SZÍV

Amy idegesen elvette a papírokat, majd a feladatokat ellenőrizve gyorsan átfutotta a lapokat. Az összes készen volt. Szinte félt felnézni, de minthogy már nem húzhatta tovább az időt, Fürge fáradt arcára emelte tekintetét. A férfi orra aznap már jobban nézett ki, egyéb szempontból azonban borzasztóan festett. Ha az éjszakázás nyomai nem látszottak volna az ábrázatán, Amy akkor is tudta volna, hogy egész éjjel dolgozott – természetesen onnan, hogy leadta az elkészített feladatokat. Egy olyan tapasztalatlan diáknak, mint ő, a kiadott munka kis hányadának elkészítése is órákba telt volna. A lány figyelmét az sem kerülte el, hogy a férfi aznap a kalapja és a fegyverei nélkül jött az iskolába. – Azt hiszem, jól dolgoztam – jelentette ki a Fürge. Amy nem tudott megszólalni, kiszáradt a szája, így csak bólintott. Fürge állt még ott egy darabig, a lány válaszára várva, majd megfordult, és visszament az előző nap elfoglalt padjához. Amy rövid idő alatt átnézte a férfi munkáját. Kétezerhatszáz tökéletes betű. Könnyek kezdték szúrni a szemét. A számokhoz lapozott. Számolás nélkül is tudta, hogy a férfi mind a kétezret leírta. Fürge, a komancs harcos, a vadász, a gyilkos? Igaz ugyan, hogy a férfi megszégyenítette magát azzal, hogy elment előző nap az iskolába, ezzel egy szintre téve magát a gyerekekkel, de Amy arra már nem számított, hogy a kiosztott feladatokat is elkészíti. Mit volt mit tenni, Amy a terem végébe nézve elismerte: – A házi feladata tökéletes, Lopez úr. Feladatonként egy-egy csillagos ötöst tudok adni önnek. – Az jó? Pár gyerek kuncogni kezdett, mire Amy figyelmeztetőn rájuk villantotta a tekintetét. – Ez a legjobb osztályzat, amit egy diák kaphat. Azt jelenti: még a kitűnőnél is jobb. Fürge kihúzta magát. Nem lehetett nem észrevenni a szemében megcsillanó büszkeséget. Amy elfojtott egy mosolyt. Számára a betűk és a számok írása gyerekjáték volt, de Fürgének nyilvánvalóan egy majdhogynem kivitelezhetetlen hőstettet jelentett. Amy vegyes érzésekkel ült vissza a tanári asztalhoz. Az adott helyzetben is el kellett ismernie, hogy ő mindig tanító volt, és mindig is az lesz. Azt is belátta, hogy Fürge tényleg tanulni akar. Egy ember sem dolgozná magát halálra egy hóbort miatt. Minden további nélkül elküldte volna, ha udvarolni akar neki, de hogy utasíthatná el, amikor kalap és fegyverek nélkül jön el hozzá, és arra kéri, amire Isten őt erre a világra teremtette. Úgy tűnt, újabb diákkal bővült az osztálya.

Aznap Amy már jóval kevesebb házi feladattal engedte útjára Fürgét. Az órák után a férfi megvárta, míg a gyerekek elszállingóznak, majd odalépett a tanári asztalhoz. Amy hallgatagon ült ott, szinte nem is mert ránézni – azt kívánta, bárcsak a férfi is elment volna a többiekkel, és hagyná, hogy csinálja a dolgát. – Fürge, én, hm… – Kényszerítette magát, hogy a férfira nézzen. – Tartozom egy bocsánatkéréssel. Tegnap túl sok házi feladatot adtam neked, mert abban reménykedtem, hogy elveszem a kedved az iskolába járástól. – Várt egy pillanatig, hátha a férfi felmenti a további mentegetőzéstől, de Fürge csak hallgatott. – Sajnálom. Nagyon sajnálom. Innentől tisztességes bánásmódra számíthatsz. – Értékelem a hozzáállásodat. – A férfi szeme megtelt melegséggel. Nem nevette ki lányt, valami más, meghatározhatatlan melegség volt ez. – Tényleg fontos számomra, hogy megtanuljak írni és olvasni. – Nem tudtam, hogy… – Most már tudod. – Fürge egy kis ideig csak nézte a lányt. – Amikor arra céloztál, hogy már nem Texasban vagyok…, nos, célba találtál ezzel a mondattal. Be kell illeszkednem ebbe a közösségbe, ha gondodat akarom viselni. – Nagy dolog, hogy belevágsz ebbe a munkába úgy, hogy nem remélhetsz érte jutalmat. Fürge lassan elmosolyodott. – Dehogynem. Két jutalmat is várok. – Kettőt? – Egyrészt megesküdtél, hogy a feleségem leszel, másrészt pedig egyik este ígéretet tettél arra, hogy megpróbálod rávenni magad a házasságra, ha képes vagyok a kompromisszumra. Igen nagy lépés volt a részemről, hogy eljöttem ebbe az iskolába. – Mit vársz tőlem? – Neked kell meghoznod a döntést. Rád bízom, hogy meddig halogatod. Nem sürgetlek többé, ahogy korábban tettem. Nem akarom, hogy úgy érezd, korlátozom a szabadságodat. – Fürge elhallgatott, majd CATHERINE ANDERSON 66 INDIÁN SZÍV

megköszörülte a torkát. – Szavadat adtad, hogy teszel egy próbát a házasságunkkal kapcsolatban, én pedig bízom benne, hogy betartod az ígéreted.

Alig telt el néhány nap, és Amy már őszintén megbánta, hogy úgy döntött, engedi Fürgét az osztályába járni. Nem szívesen ment be tanítani, és ez olyan érzés volt, amilyet a férfi beiratkozása előtt soha nem tapasztalt. Fürge olyan kitartó lendülettel nézett szembe a tanulással, mint annak idején a komancs háború harcaival. Bár Amy egy percig sem vonta kétségbe a férfi őszinteségét, de azzal tisztában volt, hogy Fürge nem az a férfi, aki egyszerre csak egy dologra tud koncentrálni. Fürge elsősorban azért akart tanulni, hogy kivívja az elismerését, és kitartóan követelte az a bizonyos dolgot, amit már korábban is. Minthogy gyerekekkel voltak körülvéve, a férfi finomított a módszerein, az Amyre gyakorolt hatása azonban így is ugyanolyan elsöprő volt. A tanítási órák alatt átható tekintettel követte a lány minden mozdulatát, és sosem szalasztotta el a lehetőséget, hogy hozzáérhessen. Egyszer, amikor Amy áthajolt a válla fölött, hogy segítsen neki a feladat megoldásában, oldalra fordult, persze kizárólag azért, hogy az arcával megérinthesse a lány mellét. Az ilyen érintések után Amy alig kapott levegőt, és néha azon is elgondolkozott, vajon a férfinak valóban szüksége van-e rá, hogy vezesse a kezét egy-egy betű írásakor, vagy egyszerűen csak élvezte, hogy az ujjaik egybefonódhatnak. Bár mint tanár Amy tisztelte Fürge elszánt tanulni akarását, és érzett egy kis büszkeséget, a férfi fejlődését látva, mégis neheztelt rá, amiért megzavarta az életét, Jeremiah, aki kisfiús odaadással rajongott tanáráért, most folyton megzavarta az órákat. Ezt a magatartást pedig egyértelműen a Fürge iránt érzett féltékenység szülte. A kis Peter Crenton, akinek igen goromba apja volt, egy reggel horzsolásokkal jött iskolába, de nem szaladt Amyhez egy kis vigaszért, ahogy azt más hasonló alkalmakkor tette. Még a legkisebb lányok is furán reagáltak olyan helyzetekben, amelyekben máskor soha – így próbálva felhívni magukra a jóképű osztálytárs figyelmét. Mindezeken túl, egyik nap iskola után egypár édesanya csoportosan meglátogatta Amyt – Fürge problematikus személyiségéről faggatták a lányt, illetve arról érdeklődtek, hogy a férfi milyen hatással van a gyerekeikre. Ráadásul, miközben Fürge példás iskolai magaviseletét bizonygatta az anyáknak, Amy azon kapta magát, hogy a férfi tanuláshoz való jogának védelmében szónokol, így mire az asszonyok megnyugodva hazamentek, ő teljesen összezavarodott. Nem akarta elhinni, hogy kockára tette a tanítói állását, csak azért, hogy bent tartsa Fürgét az osztályban. Sokat rágódott azon, hogy miért mondott ellent a gyerekek édesanyjaiból verbuválódott küldöttségnek. Csak nem azért, mert elkezdett vonzódni Fürgéhez? Már a gondolat is ijesztően hatott rá. Nem volt problémája azzal, hogy a férfi tanulni kezdett, de nem tudta elfojtani magában az érzést, mennyire örülne, ha inkább tőle távol, mondjuk a jacksonville-i iskolában okosítaná magát. Szerdán, pontosan egy héttel az után, hogy Fürge beült az iskolapadba, elérkezett a szokásos, havonta megrendezésre kerülő iskolai helyesírási verseny ideje. Minthogy Fürge nem tudott volna végigcsinálni egy ilyen versenyt, Amy úgy gondolta kimenti a férfit a gyerekek előtt, még az előtt, hogy megválasztanák a csapatkapitányokat és csapatokba rendeződnének. A döntés bejelentése után azonban általános elégedetlenség moraja futott végig az osztályon: – Nem ér! Általános szabály volt ugyanis, hogy egy tanuló sem húzhatja ki magát a versenyből, így a gyerekek zokon vették, hogy van, aki most mégis kimaradhat. – Semmi baj, Amy kisasszony – szakította félbe a lányt Fürge, amikor az magyarázkodni kezdett. – A szabály az szabály. Amy tudta, hogy a férfinak fogalma sincs róla, mi az a helyesírási verseny, és már épp azon volt, hogy hangot ad ellenvéleményének, és kitart amellett, hogy Fürgének ki kell maradnia a versenyből, amikor eszébe jutott, hogy talán épp ez a vetélkedő jelenti majd a megoldást, amiért annyit imádkozott. Ez nem jelenti azt, hogy kíméletlenül bánna Fürgével. De ha ő ennyire ragaszkodik a részvételhez… – Rendben, gyerekek – adta meg magát. – Válasszatok csapatkapitányokat. Azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy honnan fúj a szél. Fürge volt az utolsó, aki kiválasztásra került a csapatok megalakulásánál, és minthogy Jeremiah volt, aki utoljára választhatott, az ő csapatába került. A férfi átment a teremnek abba a végébe, ahol Jeremiah emberei álltak – magassága különös kontrasztot alkotott a mellette álló copfos kislány termetével. Fürge teste megfeszült, úgy tűnt, mindenre felkészült. CATHERINE ANDERSON 67 INDIÁN SZÍV

Valójában azonban tényleg nem volt tisztában vele, hogy mivel jár együtt ez a vetélkedő, hiszen eddig még kizárólag olyan versenyeken vett részt, ahol izmos karra, mozgékonyságra, gyorsaságra és egy kis észre volt szükség. Sajnos Fürge észjárása nem az ilyen típusú játékos megmérettetésre volt kiélezve. – Lopez úrnak könnyű kérdéseket kell feltenni – javasolta Jeremiah. – Különben nem lesz igazságos a verseny. Fürge feszült arccal hallgatta a fiú szavait. Amy tudta, ez az első alkalom, hogy valaki engedményt kér a számára – méghozzá egy gyerek –, és ez hatalmas csorbát ejtett a büszkeségén. A lány már most utálta magát, amiért engedte, hogy a dolgok idáig fajuljanak. Ha a legegyszerűbb szót adja Fürgének, még az is megsemmisítő csapás lesz rá nézve, és ő engedte, hogy a férfi kiálljon oda, hogy önként menjen a vágóhídra. Elkezdődött a helyesírási verseny. Fürge arckifejezése megváltozott, amikor Amy bejelentette az első szót. Az első kör Indigó csapatáé volt. Indigó volt a szóvivő, a lány gond nélkül lebetűzte a veszélyes szót. Amy ekkor Jeremiah csapata felé fordult. Fürgére nézett, a férfi állta a pillantását – az arca komoly volt, a szája megfeszült. A szemében ülő kifejezést csak egyféleképpen lehetett leírni: sebzett. És talán szemrehányó. Kezdett neki derengeni a helyzet. Becsületére legyen mondva, hogy ott maradt, vállalta, hogy szembenéz a megaláztatással – mint egy igazi harcos. Amikor rá került a sor, és Amynek meg kellett kérnie, hogy betűzzön le egy szót, a lány úgy érezte magát, mint egy ellenség, aki azért jött, hogy tönkretegye őt. Fürge felemelt fejjel, büszkén csillogó szemmel nézett Amy szemébe, akinek közben azon járt az agya, melyik lehet az a szó, amivel kapcsolatban a férfinak a leghalványabb esélye lenne, hogy le tudja betűzni. Végül a férfi nevére esett a választása, a nevére, amelyet Fürgének minden este fel kellett írnia a házi feladatként beadandó lapokra. – Fürge – mondta Amy remegve. Az egyik gyerek felnevetett. Amy arca szinte lángolt, amikor figyelmeztetőn a hang irányába nézett. – Ez a szó nagyon is korrekt választás, Beth. Azt jelenti szorgalmas és gyors lábú. Fürge nyelt egyet. Úgy állt ott, mint egy nagyra nőtt kisdiák. Tekintetével belekapaszkodott Amy szemébe. – F-ű-r-g-e – betűzte le gyorsan a szót. Amynek szinte elállt a szívverése, amikor egypár gyerek gúnyosan nevetve huhogni kezdett. – Még a saját nevét sem tudja lebetűzni! – kiáltotta az egyik fiú. – Fűűr-ge – rikkantotta egy másik, szótagolva. Egy kislány Fürge védelmében szólalt fel: – Nem tévedett nagyot. Csak hosszú ű-t mondott rövid ü helyett. – Ez nem ér – zsörtölődött Jeremiah. – A csapatunk csak azért veszített, mert hozzánk került egy ostoba diák. Különben is, mit keres ő az iskolában? A papám szerint, ha annyira meg akar tanulni olvasni, már évekkel korábban neki kellett volna ülnie. Még mielőtt Amy reagálhatott volna, Fürge ellökte magát a faltól. Egy pillanatra egymásba fonódott a szeme a férfi jeges tekintetével, és abban pillanatban megértette, hogy Fürge nem törődik azzal, hogy nevetségessé vált – az sokkal inkább bántja, hogy így elárulta őt. A férfi állt még ott egy pillanatig, aztán egy szó nélkül kiment az iskolából, ügyelve rá, hogy nagyon óvatosan zárja be maga mögött az ajtót. Amy mozdulatlanná dermedt, miközben a kezében tartott tankönyvbe kapaszkodva csak egy gondolat dobolt az agyában. Sikerült felülkerekednie a férfin. De milyen áron? A gyerekek nevetése egyre jobban sértette a fülét. Egyrészről átlátta, milyen mókásan hathatott Fürge a szemükben: egy magas, veszélyes kinézetű alak, aki összegörnyedve ül egy kisméretű padban, és akinek hatalmas kezében szinte elveszik a ceruza. Másrészről viszont megbocsáthatatlannak tartotta, hogy kinevették a férfit. – Elég legyen! – kiáltotta. Csönd borult a teremre. Indigó ellökte magát a faltól, dühtől csillogó szemmel odalépett a tanári asztalhoz, és elvette a könyveit. – Ez volt a legalávalóbb dolog, amit valaha láttam – mondta Amy felé fordulva. – A leges-legalávalóbb. – Azzal kiviharzott az iskolából, és úgy vágta be maga mögött az ajtót, hogy még a falak is beleremegtek. Amy fásultan elnapolta a helyesírási versenyt, és hamarabb hazaengedte a gyerekeket, amivel kivívott magának még egy megjegyzést Jeremiah-tól:

CATHERINE ANDERSON 68 INDIÁN SZÍV

– A papám szerint mióta Lopez úr is az osztályunkba jár, nagyon korán ér véget a tanítás, és talán jobb lenne, ha egyáltalán el sem jönnénk az órákra. Szerinte az iskolai tanács új tanítót fog keresni, ha ez így folytatódik. Amy mozdulatlanul nézte, ahogy a gyerekek elszállingóznak. Talán a város tényleg megérdemelne egy új tanárt, valakit, aki nem engedné, hogy az érzelmei felülkerekedjenek a tanári pálya iránt érzett elhivatottságán. – Amy néni? Chase reszkető hangja kizökkentette Amyt a gondolataiból. A lány megfordult, valahogy különösen távolinak érezte magától a való világot. Chase csinos vonásait fürkészte, a fiú pedig megpróbálta felvenni vele a szemkontaktust. – Indigó nem mondta komolyan – próbálkozott Chase. Amy tett egy bizonytalan lépést a tanári asztal felé. – Attól tartok, nincs igazad. De nem hibáztatom Indigót. Kegyetlenség volt tőlem hagyni, hogy Fürge kiálljon oda. – Fürge bácsi is hasonló kegyetlenséggel bánt veled. Amy zavartan vállat vont. Eddig még kizárólag gyerekként kezelte Chase-t. Most azonban a szemébe nézve rájött, hogy a kisfiú – akit régen még mesékkel varázsolt el – fiatalemberré cseperedett. Chase a nyakánál elvörösödve vállat vont. – Szerintem Fürge bácsi nem akart szívtelenül viselkedni veled, neki ez mindössze… – Félrekapta a tekintetét. – Indigó túl fiatal még ahhoz, hogy megértsen egy ilyen dolgot, így aztán fel sem tudja fogni, hogy mi folyik itt. Tudom, hogy Fürge bácsi tönkretette az életedet. A szemébe tolakodó könnyektől Amy szinte vakon pislogott. – Köszönöm, hogy ezt mondod, Chase – mondta gyorsan. A fiú újra vállat vont, láthatóan zavarta, hogy – még ha csak pár percre is, de – férfiként kell helytállnia. – Mama sosem mesélte el részletesen, hogy mi történt veled valójában, de egyszer, amikor azt hitték, már alszom, hallottam, hogy a papával suttogtak. – Megnyalta az ajkát. – Tudom, hogy úgy érzed, már nem törődünk veled. Én… – Chase félig lehunyt szemmel közelebb lépett Amyhez. – Szeretlek, Amy néni. A következő pillanatban Amy Chase erős, ölelő karjaiban találta magát, a lába éppen csak érte a földet, ahogy a fiú ölelte. Átkarolta a fiú nyakát, hogy viszonozza az ölelést, miközben azt sem tudta, hogy sírjon vagy nevessen. Nagy volt a kísértés, hogy belekapaszkodjon Chase-be, és kiöntse neki szíve minden bánatát, de nem engedhette el magát ennyire. Farkasölő világosan az értésére adta, hogy Fürge mellett áll. Nem verhet éket apa és fia közé. – És is szeretlek téged, Chase – suttogta. – És jólesik, hogy megértesz. Mindegy azonban, hogy jogosan vagy sem, de nagyon csúnyán viselkedtem Fürgével az imént. És valahogy helyre kell hoznom a dolgot. – Tudom. – Chase, mielőtt elengedte volna, egy pillanatig még szorosabban tartotta Amyt. – Néha nehéz az apám normáit követve élni. Örülök, hogy te vagy a nagynéném, még ha valójában, vér szerint nem is vagy az. Azt azonban nem tartom jogosnak, hogy Fürge bácsit a nagybátyámnak kell tekintenem, holott igazából nem is az. Főleg úgy tartom ezt igazságtalannak, ha választanom kell kettőtök között. Csak azt akartam, hogy tudd: nem haragszom rád. És hogy Indigó még túl fiatal, hogy átlássa a dolgokat. Megyek, megkeresem, és beszélek vele. És, szerintem, ha Fürge bácsi átgondolja, hogy mi történt, ő sem fog haragudni rád. Amy összeszorította a szemét. Tudta, hogy nem harag az, amit Fürge érez. Hanem sértettség. – Beszélek vele. – Szeretnéd, hogy én is ott legyek? Amy kivonta magát a fiú öleléséből, és szipogva letörölte az arcáról a könnyeket. – Nem, köszönöm. Ezzel egyedül kell szembenéznem. – Biztos vagy benne? Tudom, hogy egy kicsit félsz tőle. Amy felnézett Chase aggódó kék szemébe, és nem tudta megállni, hogy el ne mosolyodjon. A fiú tényleg hisz benne, hogy megnyugtatná a tudat, hogy mellette van, amikor egy Fürge típusú férfival kell szemtől szembe állnia? Mintha egy kölyökkutyával szeretné megvédeni magát egy farkastól. – Valójában Fürge bácsikád és én régi barátok vagyunk. Nem hazudott. Fürge és ő egykor tényleg barátok voltak. CATHERINE ANDERSON 69 INDIÁN SZÍV

A legjobb barátok. Olyan kötelék volt közöttük, amilyen csak gyerekek között alakulhat ki. Most azonban, hogy Fürge férfivá érett, ő maga pedig nővé, az élet, a körülmények falat húztak kettejük közé. Az emlékek viszont mindezek ellenére megmaradtak. Amy tudta, hogy Fürge bízott benne, amikor csatlakozott a helyesírási versenyhez, ő pedig elárulta – nem azzal, amit mondott vagy tett, hanem azzal, hogy hallgatott és tétlen maradt.

Kilencedik fejezet

Amy a város túlsó végén talált rá Fürgére. A férfi egy szamócafa alatt üldögélt, a hátát nekivetette a fa vörös törzsének, egyik lábát kinyújtotta, a másikat pedig izmos karjával átölelve tartotta. A látvány – ahogy Fürge ott ül a fák között, fekete haját fújja szél, tekintete pedig a távolba mered, egy olyan pontra, amelyet kizárólag csak ő láthat – visszarepítette Amyt a múltba. Egy pillanatra, egy igen rövid pillanatra, újra azt a fiút látta maga előtt, akit egykor olyan nagyon szeretett – a büszke fejtartásával, a szemében bujkáló bölcsességgel, az arckifejezéseit kísérő ünnepélyes ábrándozással. Fürge Antilop – a kínosan önteltnek, néha kibírhatatlanul arrogánsnak nevelt férfi, a véreskezű harcos, a páratlan vadász és lovas. És ő hagyta, hogy nevetségessé váljon a gyerekek előtt. Hatalmas dolog volt a részéről, hogy leereszkedett a diákok szintjére, és órákon át ült egy helyben, hagyva, hogy egy nő tanítsa. Visszagondolva, Amy alig akarta elhinni, hogy a férfi valóban megtette ezt. És ő megkímélhette volna ettől. Rengeteg ideje lett volna rá, hogy iskola után egyénileg tanítsa. Ehelyett arra kényszerítette, hogy nyilvánosan felvállalja a tudatlanságát – márpedig ezt a fehér emberek többsége nem vállalta volna be. A tény, hogy Fürge viszont igen, és hogy mindezt főként érte tette, szégyenérzetet keltett Amyben – mélyről fakadó, szörnyűséges szégyenérzetet. Lassan lépdelt a férfi felé. Meglátta a sebezhetőségét, amelyet addig sosem fedezett fel. Fürge nem mehet jacksonville-be, nem élhet együtt a számára ismeretlen fehér emberekkel, és többé nem járhat iskolába könnyű szívvel, míg ő, Amy elücsöröghetne a kocsmában, és élhetne úgy, mint May Belle, a helyi örömlány. A cipője alatt recsegtek– ropogtak a kis gallyak és az elszáradt őszi falevelek, ahogy a férfi felé közeledett. Tudta, hogy Fürge tisztában van vele, hogy ott van, igaz, ennek semmi jelét sem adta, még a szeme sem rebbent. – Fürge? A férfi mozdulatlanul meredt maga elé. Amy elnyomta a büszkeségét és egyre növekvő izgatottságát, majd leült Fürge mellé. A szél falevelekkel játszott körülöttük, bizonytalan lábakon álló gúlát alkotva a fényes narancsszínű és sárga levelekből. Szép, mégis nyomasztó jelentőséggel bíró kép volt ez Amynek, mert számára az ősz a tavasz ajándékának temetését jelentette, és eszébe juttatta, hogy életének alkonya egyre gyorsabban közeledik, miközben gyerekkora és annak szépsége egyre csak távolodik tőle. Sokáig csak ültek egymás mellett némán. Amy nem tudta, mit is mondhatna, és mire összeszedte a bátorságát, hogy megszólaljon, a szavak, melyek előtörtek belőle, szánalmasan oda nem illőek voltak. – Annyira sajnálom, Fürge. A férfi végre összerezzent, de nem nézett a lányra. – Tudom. Fájdalom hasított Amybe. Mondhatott volna bármit. Miért pont ezt válaszolta? Már azon volt, hogy magyarázkodni kezd – hogy nem akarta bántani –, de így nem mondott volna teljesen igazat, márpedig egy dologban mindig is egyetértettek Fürgével: az őszinteség jelentőségében. – Nagyon kellemetlenül érintett, hogy ott vagy az osztályban. Le akartalak rázni. – Sikerült. Többé nem megyek vissza. Amy olyan erővel harapott az ajkába, hogy végül már könnyek gyűltek a szemébe, de ez az újfajta fájdalom nem tompította a korábbit. – Fürge, taníthatnálak magánúton is, iskola után. CATHERINE ANDERSON 70 INDIÁN SZÍV

– Semmi értelme, Amy – sóhajtott a férfi, olyan elcsigázottan és leverten, hogy Amybe belehasított a fájdalom. – Jeremiah-nak igaza van. Túlságosan ostoba vagyok a tanuláshoz. El sem tudod képzelni, mennyire keményen kellett dolgoznom, hogy egyenes vonalakat tudjak húzni a lapra. Sosem fogom megtanulni kívülről a betűket, így aztán sosem fogok tudni betűzni sem. Erre ma döbbentem rá. Kész szerencse, hogy angolul legalább ilyen szinten megtanultam. De ezt sem volt könnyű. Folyamatosan gyakoroltam, miközben dolgoztam. – Nem vagy ostoba! – kiáltotta Amy. – És nem gondolnál magadról ilyeneket, ha csak egy kis sikerélményhez engedtelek volna hozzájutni. Fürge még mindig nem volt hajlandó a lányra nézni. Oldalról nézve a férfit Amynek rá kellett jönnie, hogy nem ő maga az egyetlen, aki szégyenkezik. Mit tett ezzel a férfival? Amióta Fürge megérkezett Farkasok Földjére, annyira el volt foglalva saját magával és a saját érzéseivel, hogy megfeledkezett arról, a férfinak is vannak érzései. Arra pedig végképp nem gondolt, hogy ő éppannyi fájdalmat okozhatott neki, mint amennyit ő maga kapott tőle. – Suvate, vége – szólalt meg halkan Fürge. A szemével a falevelek útját követte a levegőben, majd nyelt egyet, és hozzátette: – előttem sokan mások is belátták már, hogy ki kell mondaniuk ezeket a szavakat. Végül még maga Quanah is. – Quanah? – Ő volt a vezér az indiánok szabadságáért vívott háborúban. Akkor szenvedett vereséget, amikor Mackenzie legyilkolta a lovainkat. Mellette lovagoltam az Adobe Walls-i csatában. Tudtam, hogy inkább meghalna, mint hogy feladja magát, de míg a halál néha várat magára, a tél soha. A csecsemők sírtak az éhségtől, Quanah pedig feladta a harcot, hogy ételhez jussanak. – Keserű mosoly bujkált a szája szegletében. – Nem a harcmezőn győzték le, hanem úgy, hogy nem engedték, hogy ételt adjon az embereinek. Ő volt az egyik legnagyobb harcos, és a gyereksírás rávette, hogy letegye a fegyvert. Vicces, nem? – Fölkapta a fejét, mintha felfigyelt volna valamire, vagy mintha a szelet élvezné.– Engem pedig a papírra rajzolt vonalak győztek le. Nem tudom, mit keresek itt, Amy. Az én világom már nem létezik többé. – Nem. – Amy hangja olyan volt, mint egy nyers suttogás. Fürge elmosolyodott, de a szeme hideg maradt. Valójában, Amy soha senki szemében sem látott még ennyi ürességet. A férfi egy percig még nézte a lányt, mintha egy emlékképet keresne, aztán elfordította róla a tekintetét. Amy szíve összefacsarodott. – Fürge, adj legalább még egy esélyt magadnak. Nem adhatod fel csak így. Fürge orrlyukai kitágultak. – Megpróbáltam és elbuktam. Amynek egyre inkább az volt a benyomása, hogy Fürge épp olyan makacs ebben a kérdésben is, mint minden másban. Ha egyszer valamit a fejébe vesz, attól szinte lehetetlen eltéríteni. Amy tudta, mit kellene tennie, ha azt akarja, hogy a férfi maradjon. A kérdés csak az volt, valóban akarja-e? Egy pillanatra lebénította a félelem. Egészen addig a napig, azt akarta, hogy Fürge elmenjen. Imádkozott érte. Az indokai nem változtak. Ebben a férfiban megvolt az erő, hogy lerombolja azt a biztonságos világot, amiben élt, aztán vasakarattal újraépítse a saját kénye– kedvére. Ha itt marad, biztos, hogy megvalósítja a tervét – ez olyannyira elkerülhetetlen, mint az eső vihar idején. Amy senkinek sem árulta el, de nyolc évvel ezelőtt, amikor megmenekült abból a nagyon is valóságos rémálomból, megfogadta, hogy soha, senkinek sem engedi még egyszer, hogy a tulajdonaként kezelje. Vajon a Fürge szeméből sütő üresség elfeledteti-e vele ezt a fogadalmát? Amy csüggedten vette tudomásul, hogy ez a kérdés már régen, nagyon régen eldőlt: amikor egy jóindulatú fiatalember a karjába véve ringatott egy zokogó, tizenkét éves kislányt. Ökölbe szorított kézzel közelebb hajolt a férfihoz. – Ne legyél már ekkora szamár, Fürge. Belevágtál valamibe, hát fejezd is be. Te vagy az utolsó ember a földön, akiről el tudtam képzelni, hogy ismeri az önsajnálat fogalmát. Fürge Amyre nézett, és a lány azonnal tudta, hogy jó módszert választott – az egyetlen módszert. Amy készakarva nem gondolta végig, hogy milyen problémákat idéz majd elő ezzel a lépésével. Csak egy dolog lebegett a szeme előtt: hogy borzalmas igazságtalanságot követett el a férfival szemben, és kétségbeesetten vágyott rá, hogy legyen egy második lehetősége, amikor rendbe hozhatja a dolgokat. CATHERINE ANDERSON 71 INDIÁN SZÍV

– Eddig nem is sejtettem, hogy ilyen beszari vagy. Fürge szeme villámokat szórt. Amy alig hallhatóan elnevette magát. – Nem hiszem el, hogy szinte összecsináltam magam, annyira féltem tőled. Ne álltasd magad azzal, hogy hasonlítasz Quanah-hoz. Az ő esetében gyerekek sírtak, a tiédben csak egyvalaki nyafog: te. Neked csak saját magad miatt kell aggódnod. Nézz magadra: egy vacak hét maga alá gyűrt. Feladod, mert nem voltál képes megtanulni öt nap alatt azt, amit mások évek alatt sajátítanak el? Fürge szemében a villámok izzó gömbbé váltak. – Nem vagyok beszari, és ezt te is tudod. – Valóban? Nézd csak meg magad: itt búslakodsz, mert egypár gyerek kinevetett. Nem tartozol ide? A fenét nem! Mit akarsz csinálni, Fürge? Visszamész Texasba, és éhen halsz a rezervátumban, miközben a régi szép időkről álmodozol? Vagy talán visszamész a hispánokhoz? Állítólag azért jöttél ide, hogy új életet kezdj. A mai nap nem sikerült jól, és ezért elnézésedet kértem. Sőt még azt is felajánlottam, hogy legyél a magántanítványom, de te visszautasítottad. Az én értelmezésemben ezt beszariságnak hívják. – Vigyázz a szádra, Amy! – Ó, igen – ugrott talpra a lány –, ijessz csak rám, bizonygasd, hogy milyen hatalmas és bátor ember vagy. Könnyű dolgod lenne velem, ha fizikailag kellene legyőznöd. A tanulás azonban nem ilyen egyszerű. Csak a bátrak tudnak szembenézni a könyvekkel nap mint nap. Nem az eszeddel van probléma, Fürge, hanem a kitartásoddal. Fürge lassan felemelkedett. – Amy, figyelmeztetlek, hogy nincs most ehhez hangulatom. Sok dologgal vádolhatsz, el is fogadom mindet, de gyávának soha ne nevezz. – Gyáva vagy beszari, egyre megy – nézett a férfi szemébe a lány. – Holnap három órakor otthon leszek a tankönyvekkel. Ha nem vagy beszari, te is ott leszel.

Másnap délután Amy föl s alá járkált házának nappalijában. Minduntalan az órát nézte. Már öt perccel múlt három óra, és Fürge még sehol. Sóhajtva levetette magát a sötétkék bársonydíványra. Az én világom már nem létezik többé. Ha nem tudja rávenni Fürgét, hogy próbálkozzon meg még egyszer a könyvekből való tanulással, ez a mondat a sírig kíséri majd. Bárkivel kapcsolatban rosszul érintette volna/ha tanulni szeretne nála, ő pedig letörné a lelkesedését, de Fürge esetében duplán is fájdalmasan érintette a dolog. Akár be akarta ismerni, akár nem, a férfi egyszer már megmentette: ő volt az egyetlen, aki elég kitartónak bizonyult, és végtelennek tűnő órákon át ráerőltette a társaságát, visszaadta elveszettnek hitt reményét és büszkeségét, és éveken keresztül megértő volt vele. Viszonzásul, amikor maga mögött hagyta romba dőlt, texasi világát, és eljött Farkasok Földjére megkeresni a régi barátait, ő kigúnyolta, elutasította, majd az egészet azzal koronázta, hogy jóvátehetetlenül megalázta. Mindegy, hogy mi lett belőle az elmúlt tizenöt év alatt, mindegy, hogy mit tett, akkor is jobbat érdemelt volna – főleg tőle. Amy felállt a díványról, megragadta a kendőjét, és a vállára terítette. Talán, ha még egyszer beszél vele, a férfi fontolóra veszi a dolgot. Torkában dobogó szívvel, tudva, hogy mire készül és ismerve a következményeket az ajtóhoz lépett, és a zárra meredt. Ha nem avatkozik közbe, minden esély megvan rá, hogy Fürge elhagyja a várost, és visszamegy Texasba. Százszor is megbánja, ha csak egy lépést tesz, hogy megállítsa. És mégis: hogyan tehetné meg, hogy szemet huny a dolgok fölött? A döntés megszületett – Amy kinyitotta a tolózárat, majd a csípős, őszi szélben összehúzta magán a kendőt, és kilépett a tornácra. A szeme sarkából azonnal felfigyelt rá, hogy nincs egyedül. Megfordulva Fürgével találta magát szembe, aki épp akkor tette a csizmája sarkát a tornác lépcsőjének első fokára. A szemük egybefonódott, valójában pillantásokkal kommunikáltak, mert egyikük sem tudott megszólalni. Fürge tekintete dühös, Amyé megkönnyebbült volt. – Hát eljöttél – szólalt meg végül a lány. Fürge válaszra sem méltatva felrobogott a lépcsőn, elviharzott Amy mellett, és bement a házba. A lány csak bámult utána – a szája hirtelen teljesen kiszáradt aztán követte a férfit. Becsukta maga mögött az ajtót, de puszta óvatosságból nem tolta a helyére a reteszt.

CATHERINE ANDERSON 72 INDIÁN SZÍV

Fürge a konyhában volt. Elhúzott egy széket az asztaltól, megfordította, lovagló ülésben ráült, és átölelte a karfáját. Amy téblábolva elindult felé, nem igazán tudta palástolni, milyen hatással van rá a férfi hevessége. Fürge oldalról rávillantotta a szemét, majd a fejével egy másik szék felé intett. Amy szíve akkorát dobbant, mint egy üstdob. Leült, eligazgatta maga körül tengerészkék szoknyáját, majd kinyitotta a tankönyvet. Ő akarta, hogy a férfi eljöjjön hozzá, nem? Egy második esélyt akart adni neki, hogy együtt tanulhassanak. Most nem akart hibázni. Egyszer majdcsak elpárolog Fürge mérge is. Amy céltudatosan nekikezdett az órának. Kétoldalas betűkártyákat készített elő, a feladat, amit kitalált, főleg az elmét mozgatta meg. Felmutatta az A betűt, elmagyarázta mit kell csinálni, aztán várt, míg a férfi néma csöndben nézett rá. – Fürge, tudom, hogy felismered ezt a betűt – dorgálta meg a férfit. – Próbára akarod tenni magad vagy sem? – Melyikünk a gyávább, Amy? – hajolt egy kissé közelebb a lányhoz a férfi. – Gyávának neveztél, mert feladtam, hogy könyvekből szerezzek tudást, de most itt vagyok, és alig várom, hogy taníts. És most én nevezlek gyávának, mert feladtad az életedet. Van benned elég kurázsi ahhoz, hogy taníts engem? Amy kezében a feltartott betűkártyával mozdulatlanul nézte a férfit. Fürge előrenyúlt, és kitépte a lány feszes ujjai közül a lapot. – Ez egy A, mint agyalágyult. Amy a lélekjelenlétét megőrizve nézte, ahogy a férfi leteszi az asztalra a betűkártyát. – Van egy hosszú változata is, mint például a tányér szóban. – Vagy a vállban – pillantott Fürge a lány vállára. – Szívesen megcirógatnám a tiédet, ha közelebb engednél magadhoz. Amy összeszorított szájjal emelte a magasba a következő kártyalapot. Fürge épphogy csak ránézett, és már mondta is: – Ez egy B, mint bugyi. De a kebelben is ott van, méghozzá középen – nézett felvont szemöldökkel Amy fűzőjére. – Szép, nagyon szép. – Ne feledd, hogy a B-t megtalálod a bunkóban is! – pattant fel Amy a székről. Érezte, ahogy a düh egyre inkább felülkerekedik kezdeti csalódottságán és zavartságán. – úgy látom, nem azért jöttél, hogy tanulj. Ha azt hiszed, hogy csak ülök itt, és egy órán át hallgatom a verbális sértegetéseidet, hát rosszul gondolod. – Talán nem jól mondtam valamit? B, ajakhang, bugyi. Nem jól tudom? Amy lecsapta a kártyákat az asztalra, de dühében néhány lapot a földre ejtett. Fürge lehajolt, hogy összeszedje őket. – Ez itt egy D, mint drága. Fogadok, hogy ez már tetszik – villantotta a lányra bosszantó mosolyát. – Drága az egyik bájos pontodtól a másikig. – Ebből elég. – Nem, kedvesem, ez hozzátartozik az élethez. – A te olvasatodban talán. De én megvagyok e nélkül is, köszönöm. – Mert remegsz, mint a nyárfalevél, azért. Az az Amy, akit én ismertem, harcos volt. Tizenkét éves korodban egy hatalmas puskával a kezedben kirohantál, hogy szembeszállj a komancsokkal. Emlékszel? – Loretta élete volt a tét. Nem volt más választásom. – Most pedig a te életed a tét. És az enyém. És most sincs választásod. Mert én nem adok neked választási lehetőséget, az isten verje meg! Az az Amy, akit én ismertem, nem félt a saját árnyékától, és nem futamodott meg egy olyan dologtól, amelyről tudta, hogy vágyik rá. Hagyod, hogy megtörténjen, amit Santos akart tenni veled? Tönkretenni az egész életed? Annak már tizenöt éve, Amy. És Santos még mindig éjjel-nappal kínoz téged. Küzdj meg vele! Temesd el a gazembert! Amy nagy lélegzetet vett, és hátrált egy lépést. – Hogy merészeled azt állítani, hogy tudod, mire vágyom? Mindenem megvan, amire szükségem van, Fürge – mutatott körbe a házon remegő kézzel. – Otthon, munka, amit szeretek, barátok. És te azt akarod, hogy mindezt dobjam el? Miért? Azért, hogy te mondhasd meg nekem, mit mondhatok, és mikor mondhatom? És hogy mit csináljak és hogyan csináljam? Talán nem olyan életet élek, mint amilyet szerinted élnem kellene, de boldog vagyok. – Valóban boldog vagy? Tudod te egyáltalán, hogy mi hiányzik az életedből? Engedd, hogy megmutassam, hogyan élhetnél. Nem esett még meg veled, hogy ránéztél Farkasölőre és Lorettára, és azt CATHERINE ANDERSON 73 INDIÁN SZÍV

kívántad, bárcsak te is úgy élhetnél? Egy ház, forró éjszakák, gyerekek és vidámság. – Fürge letette az asztalra a kártyákat, amiket a földről szedett össze. A legfelső lap felé bökve így folytatta: – ez egy Sz, mint szerelem, és én jobban szeretlek, mint ahogy azt valaha is szavakba tudnám foglalni. Épp ezért máshogy szeretném megértetni veled. Csókokkal. Érintésekkel. Ölelésekkel. Megengeded, hogy egyetlenegyszer a magam módján beszéljek neked a szerelmemről? Amy a felfordított betűkártyára nézett. – Az ott nem egy Sz, hanem egy Zs. – Néha igazán elképesztő módon tudsz viselkedni – nevetett fel hitetlenkedve a férfi. – Az érzés kölcsönös. Szappannal kellene kimosni a szádat. – Nézz rám, Amy. Amy tudta, hogy nem kellene belemennie ebbe a játékba; tudta, hogy a férfi veszedelmes hangulatban, ő maga pedig igencsak sebezhető állapotban van, de Fürge olyan kedves könyörgéssel kérte, hogy nem bírt ellenállni a kísértésnek. Aztán azonnal meg is bánta, hogy nem tartott ki az első gondolata mellett, mert amint találkozott a pillantása a férfiéval, az érzelmek félelmetes erővel söpörtek át rajta. – Megígértem neked, hogy megpróbálok megváltozni, mert most a fehérek világában vagyok, és… – Fürge itt félbehagyta a mondatot, és mélyen a lány szemébe nézett. – Mert élni akarok, igazi életet szeretnék. És te vagy az utolsó esélyem. Farkasok Földje az utolsó esélyem. Érted? Ha nem sikerül megvalósítani ezt az álmot itt, ahol barátokkal vagyok körülvéve, akkor hol a pokolban sikerülne? – Ó, Fürge, ne… – Mit ne? Ne mondjam el az igazat? Hogy ne kelljen sajnálnod engem? Ha ez kell, bizony isten kihasználom, hogy ilyen együttérző lélek vagy. – Ne csináld – hunyta le szorosan a szemét Amy. – Azt hiszed, egy hóbort miatt lovagoltam több mint háromezer kilométert? Az életemért rohantam, az isten verje meg? – Fürge félig felemelkedett a székről, de a karja még mindig ölelte a háttámlát. A zajra Amy kinyitotta a szemét. – És amikor ideértem, megtaláltalak. Ráadásul nemcsak hogy életben vagy, de olyan gyönyörű vagy, mint egy valóra vált álom. Nem tudok lemondani erről. Képtelen vagyok rá. Nem azért, mert egy konok állat vagyok, hanem mert csak ennyim maradt. Semmi más nincs az életemben, érted? Amy úgy érezte, megszakad a szíve. – Megszabadultam a chonchóktól és a fegyverektől. Levettem a sarkantyúkat és a poncsót. Megborotválkoztam. Itt vagyok, hogy még egyszer belevágjak az írás és az olvasás megtanulásába. És te mit tettél, hogy teljesítsd az egyezség rád eső részét? Azt állítottad, hogy megpróbálsz kompromisszumot kötni velem. Tettél már valamit érte? – Nem, semmit – vallotta be Amy, majd gyorsan hozzátette: – Nem tudom, mit tehetnék. Minden alkalommal, amikor végiggondolom a lehetőségeket, úgy érzem… – Hogy? – Úgy érzem, hogy csapdába kerültem – suttogta a lány. – Megígérted, hogy megpróbálod – emlékeztette Fürge. – Én pedig, bár nem jellemző rám, türelmesen vártam. Azt akarom, hogy egyenlően osszuk el az időt. – Nem értelek. – Egyenlő időbeosztást akarok. Én megtanulok írni és olvasni, te pedig cserébe újra megtanulsz bízni bennem. Amy először nemet akart mondani, de aztán elbizonytalanodott. Az utóbbi két hétben Fürge tényleg mindent megtett azért, hogy megváltozzon, és érezhetően a kedvében akart járni. De ennél sokkal fontosabb volt, amit nem csinált: nem dobta fel őt a lova nyergébe, és nem lovagolt el vele a városból, ahogy azt az első napokban ő rettegve elgondolta. És minthogy az elgondolása nem következett be, Amy már másképp nézett a férfira, és ez összefacsarta a szívét – saját magának is meglepetést okozva ezzel a reakcióval. Vajon az a Fürge rejtőzik Fürge Lopez kemény, veszélyes álarca mögött, akit egykor ismert? Ha igen, szerette volna megtalálni őt. Mert bár nem akarta beismerni, de abba a Fürgébe még mindig szerelmes volt. – Egyenlő időbeosztás – játszott el a gondolattal Amy habozva. – Egészen pontosan mit értesz ez alatt? – Nagyon egyszerű. Azt akarom, hogy minden egyes óra után, amit tanulással töltök, tölts velem egy újabb órát. Amy az ajkát harapdálva figyelte a férfit. Megpróbált olvasni az arcvonásaiból. CATHERINE ANDERSON 74 INDIÁN SZÍV

– Megígéred, hogy nem… – Mit nem? – kérdezte Fürge gyöngéden. Amy összeszedte a bátorságát, és vakmerően kivágta: – Hogy nem érsz hozzám, amíg együtt vagyunk. Fürge ellágyulva nézett a lányra. – Nem ígérhetek semmit, Amy. Épp az a lényeg, hogy megtanulj bízni bennem. – Azt hittem, az volt az alapötlet, hogy újra megismerjük egymást. – Pontosan – mosolyodott el a férfi. – Épp ezért nincs szükség szabályokra. Csak felkavarnák az állóvizet. Amy elkövette azt a hibát, hogy egyenesen a férfi szemébe nézett. Vibrált köztük a levegő, amitől a lányon bizsergés futott végig. – Mondj igent – sürgette Fürge. – Bízz bennem, Amy. Csak még egyszer. Egyszer régen már hittél bennem. Emlékszel? Én mindig állom a szavam. Kockáztatnál értem még egyszer? Amy szíve nagyot dobbant. – Egyszer már megígértem neked, hogy nem foglak bántani – emlékeztette a férfi. – Szánj rá egy kis időt, és gondold végig, hogy ezzel az ígéretemmel nem szabadulhatsz-e meg minden velem kapcsolatos félelmedtől? Amy úgy vélte, erre a kérdésre csakis igennel felelhet. Attól tartott azonban, hogy Fürge és ő különbözőképpen értelmezik a bántani szót. – De igen, megszabadít. – Akkor tehát? Amy megnyalta az ajkát. Vakmerőnek érezte magát – mintha valami csodálatos dolog várna rá egy olyan helyen, ami most még kívül esik a látómezején, de mindössze egy lépést kell megtennie, hogy láthassa. – Ha igent mondok, lesz rá lehetőségem, hogy visszalépjek, ha kellemetlenül érzem majd magam? Fürge habozott egy pillanatig, mintha át kellene gondolnia dolgot, majd elvigyorodott. – Szerintem ez egy korrekt kérés. De csak akkor lehet róla szó, ha nem úgy akarsz kilépni, hogy még tartozol a nekem járó idővel. Megegyeztünk? – Megegyeztünk. Fürge egy végtelennek tűnő percig csak nézte a lányt, majd nagyon halkan, szinte alig hallhatóan megszólalt: – Nem fogod megbánni. Ezt megígérhetem. Amy remegő lábbal leült a székére, és újra összeszedte a kártyákat. Fürge önelégült arccal figyelte minden mozdulatát, és a lány csak remélte, hogy a későbbiekre nézve ezt nem kell rossz előjelnek tekintenie. Amy egyórányi tananyagot állított össze aznapra, de Fürgének valahogy sikerült kétórásra nyújtania a tanulási időt. A lány gyanította, hogy a férfit valami hátsó gondolat vezéreli, és a munka befejeztével gyanúja rögtön be is igazolódott, Fürge ugyanis azon nyomban igényt tartott a saját kétórányi idejére. – Most? – nézett föl a fejük fölötti kis ablakra Amy. – Hiszen sötétedik, és Loretta már biztosan vár téged a vacsorával. Különben is, mit tudnánk most csinálni két órán keresztül? – Sétálhatunk és… beszélgethetünk. Szóltam Lorettának, hogy késni fogok. Amynek nem tetszett, hogy a férfi tétovázva elhallgatott egy pillanatra, mielőtt kimondta a „beszélgethetünk” szót. Ennél jobban már csak a szeme pajkos villanása vívta ki nemtetszését. – Nem sétálgathatok csak úgy sötétedés után. Ez teljesen nyilvánvaló. Te is tudod, mit gondolnának az emberek, ha meglátnának minket együtt. Gondolnom kell a tanári állásomra. – Ugyan ki látna meg minket? Azt hiszed, mindenki a te tornácod előtt leselkedik éjjelente? – Csak azt várják, hogy együtt lássanak bennünket. Ráadásul sokan járnak egyet a városban sötétedés után. – Ki mondta, hogy a városban akarok sétálni veled? – Hol máshol? – kerekedett el a lány szeme. – Az erdőben. – Megőrültél?

CATHERINE ANDERSON 75 INDIÁN SZÍV

– Bízz bennem, Amy. – Fürge a lány vállára terítette a kendőjét, és az ajtó felé terelte. – Hiszen erről, a bizalomról szól az egész, már elfelejtetted? Komolyan úgy gondolod, hogy rosszat akarok neked? – Attól tartok, különbözően gondolkozunk arról, mi a jó nekem – vallotta be a lány. Fürge felnevetett, és bezárta maguk mögött az ajtót. Amy belehunyorgott a félhomályba. Egyre inkább nem tetszett neki a férfi által kiagyalt ötlet. – Fürge, bármelyik pillanatban besötétedhet. Tudod, milyen vaksi vagyok éjjel, nem? – Én jól látok – fogta meg a lány könyökét Fürge. – Nem hagyom, hogy eless, Amy. Nyugodj meg. Emlékszel, amikor gyerekként sötétedés után vadul rohangáltunk a folyó partján? Amikor már nem láttál, belekapaszkodtál az övembe, én pedig húztalak magam után. – Arra emlékszem, hogy egyszer megbotlottál, és mindketten legurultunk a töltésen. Fürge átvezette a lányt az udvaron, egyenesen a fák felé. Az iskola épülete kísérteties árnyként derengett előttük úgy két méterre. – Direkt estem el. – Nem hiszem! – De igen – nézett a lányra oldalról a férfi mosolyogva. – Sikerült átölelnem téged annak a töltésnek az alján, ha visszaemlékszel. – Fürge – nézett a sötétbe hunyorogva Amy –, nagyon sötét van a fák között. Sétáljunk inkább a járdán. – Nem. Egyedül akarok veled lenni. Azt akarom, hogy egy árva lélek se halljon minket. Amy szíve nagyot dobbant. – Miért? Kikerültek egy, az útjukban álló fát, és a férfi közelebb húzta magához Amyt, majd kihasználva az alkalmat, elengedte a lány könyökét, és helyette inkább átölelte a derekát. Hatalmas, meleg keze belopakodott Amy kendője alá, ujjai épp a lány jobb mellénél találtak helyet maguknak. Amy megmerevedett, és ösztönösen megragadta a férfi csuklóját. – Bízz bennem, Amy – szólt rá a férfi. – A kezem nem fog elvándorolni semerre sem. Amy visszanézett a válla fölött a város irányába. A szíve elszorult, amikor észrevette, hogy lassan hallótávolságon kívül kerülnek. Kiszáradt a torka. Akarata és meggyőződése ellenére is elengedte a férfi csuklóját. Az elkövetkezendő két óra nyomasztó súlyként nehezedett rá, úgy tűnt, élete legidegőrlőbb két órájának néz elébe. Azon kapta magát, hogy azt kívánja, bárcsak ne kereste volna meg előző nap Fürgét, és ahelyett, hogy a büszkeségére játszva itt marasztalta, bárcsak a józan eszére hallgatva, arra bátorította volna, hogy menjen vissza Texasba. Most pedig, még nagyobb őrültséget csinál: az erdőben kószál vele – apró, vaksi, de mindenekelőtt tagadhatatlanul ostoba lényként, aki hagyta magát rábeszélni erre az őrültségre. Fürge a sekély patak felé vezette Amyt. A vezette kifejezés kulcsfontosságúvá vált, mert addigra már olyan sötét volt a fák között, hogy a lány az orra hegyéig sem látott. Amikor egy bagoly huhogva, a szárnyait suhogtatva közvetlenül mellettük repült el, Amy majd' kiugrott a bőréből ijedtében, és ösztönösen közelebb húzódott a férfihoz. Fürge ettől fogva szorosabban tartotta, és úgy tűnt, nem is áll szándékában ezen változtatni. Így aztán séta közben Amy csípője minduntalan hozzáütődött a férfi combjához. Egy kis idő múlva a lány meghallotta a víz csobogását, majd feltűnt előttük egy, a holdfényben úszó tisztás, mely körül a fák ezüstfényben úsztak, az árnyak pedig ijesztő feketeségbe rendeződtek. Fürge egy hatalmas, kidőlt farönk felé vezette Amyt, majd a derekánál fogva felültette rá. A lány a tenyerére támaszkodva nyugtalanul nézett le a férfira – idegesítette, hogy a lába nem éri el a talajt, miközben fogalma sem volt róla, hogy mi fölött lóbálja őket. Feketébe bugyolált árnyék tűnt fel közvetlenül mellette, amikor Fürge is felugrott a rönkre, és az egyik térdét átölelve leült mellé. A holdfény megcsillant a férfi arcán, és bearanyozta a homloka előtt göndörödő ébenfekete haját. A férfit nézve, Amy azon gondolkozott, vajon mi a csudát keres itt vele egyedül az erdő közepén. Egy ideig a vizet nézték, aztán Fürge Amy felé fordult – szeme feketén landolt a lány arcának sötét lankáin. – Nos, Amy kisasszony, ez az a pillanat, amitől annyira rettegtél, ugye? Kettesben vagyunk, csak te meg én. Senki sincs itt, hogy meghallja, ha sikoltasz. Mit javasolsz, mit csináljunk? Nem szeretnék csalódást okozni egy hozzád hasonló hölgynek. CATHERINE ANDERSON 76 INDIÁN SZÍV

Amy nyelt egyet, majd idegesen babrálni kezdte a kendője bojtját. – Szerintem… – nézett a férfira. – Szerintem ez csak tőled függ. Hiszen ezért találtad ki ezt az egészet, nem? Fürge fogai csak úgy ragyogtak a holdfényben, amikor elvigyorodott – elnyújtott, önelégült vigyor volt ez, amelytől a lány szíve összevissza kezdett verni. – Arra gondoltam, hogy valami olyasmit kellene csinálnunk, amire nem számítottál. Valamit, amin meglepődnél, hogy azt csináljuk, most hogy itt vagyunk az isten háta mögött, az én szeszélyeimnek kitéve. – Például? – kérdezte Amy alig hallhatóan. – Például beszélgethetnénk. – Fürge még szélesebb vigyorra húzta a száját. -e z lett volna az utolsó dolog, ami eszedbe jut, ugye? Amyvel forogni kezdett a világ a megkönnyebbüléstől. – Igen – vallotta be egy könnyed kis mosollyal. – Miről szeretnél beszélgetni? – Nem tudom. Van valami, amivel kapcsolatban fúrja az oldaladat a kíváncsiság? Amy arcáról lehervadt a mosoly. – Igen, van. Mi vitt rá, hogy fegyvert hordj magadnál? Sosem voltál az az ember, aki kedvtelésből gyilkol, vagy ok nélkül verekszik. Hogy alakult úgy az életed, hogy a gyilkolás a mindennapjaid részévé vált? – Arról szó sincs, hogy a mindennapjaim részévé vált volna, Amy. Néha hetek, sőt hónapok telnek el úgy, hogy nem kell a pisztolyhoz nyúlnom. – Fürge sóhajtva arrébb húzódott egy kicsit. – Amikor az ember először fog a kezébe fegyvert, azt általában a sors hozza. Velem is így volt ez. Rowlins, a főnököm tanított meg rá, hogy kell elsütni egy revolvert. Muszáj volt megtanulnom, ha marhapásztor akartam lenni – vonta meg a vállát. – Egyszer megmutatta az alapokat, én pedig mindennap gyakoroltam, míg azt nem éreztem, hogy már magabiztosan tudok lőni. Amy emlékezett rá, hogy Fürge milyen jó érzékkel nyúlt a fegyverekhez, de arra is, hogy ez számára, mint harcos számára, milyen jelentőséggel bírt. – Tehát természetesen tökéletesre fejlesztetted a technikádat. – Így van. – Fürge, olvastam a híreket a lapokban. Azt állították, hogy te vagy a leggyorsabb mesterlövész Texasban, sőt talán az egész világon. Fürge mogorva ábrázattal meredt a sötétségbe. – Az első párbaj után muszáj volt a leggyorsabbnak lennem. Ha egyszer megölsz egy banditát, nincs megállás. A hírneved mindenhová követ, és mindig akad valaki, aki rajtad akarja kipróbálni a képességeit. Ebben az esetben pedig vagy lő az ember, vagy meghal. Én az első párbajomban voltam olyan szerencsétlen, hogy egy nagynevű embert tettem el láb alól. Egy vasárnap este bementem a városba a társaimmal, és ez a férfi kiszúrt magának. Nem tetszett neki a fizimiskám, így kihívott egy párbajra. Attól az estétől kezdve az életem lidércnyomássá változott. – Mi lesz, ha… ha valaki idáig követ téged? – Remélem, ez nem következik be – sóhajtott a férfi. – És ha mégis? Fürge a lányra nézett, az arcát színesítő vigyornak már nyoma sem volt. – A gyávaságom a közelébe csalogat majd. Emlékszel, mit mondtam, amikor azt kívántad, bárcsak meghalnál? Figyelmeztettelek, hogy meghalni nem olyan egyszerű. Én vagyok rá az élő példa. Legalább egy tucatszor megpróbáltam már, hogy nem nyúlok a fegyveremhez, megígértem magamnak, hogy nem rántom elő a pisztolyt, de amikor a füst elült, mindig én voltam az, aki állva maradt. – Fürge hosszasan fürkészte a lány arcát. – Tudod, nem te vagy az egyetlen, aki rettegésben él. Mindannyian félünk valamitől néha. A másik félnek sajnos szembesülnie kell azzal, hogy minél jobban félek, annál gyorsabb vagyok. Amy megpróbált olvasni a férfi arckifejezéséből, de az árnyékok miatt nem járt sikerrel. – Azok az emberek megölhettek volna téged. Miért akartad volna futni hagyni őket? – Nem mindig férfiakról volt szó – fordította a tekintetét a fák felé a férfi. Mozdulatlanná dermedt, egy percig úgy tűnt, nem is lélegzik. – Láttad Chase szemét, mikor első este a párbajaimról kérdezősködött? Az ellenfeleim között gyerekek is voltak, Amy. Alig pár évvel idősebbek Chase-nél. Jogilag persze férfiaknak nevezzük őket… tizenkilenc, húszévesek, egypáran valamivel idősebbek. De amikor az arcukba nézel, ez CATHERINE ANDERSON 77 INDIÁN SZÍV

nem számít. – Olyan mozdulatot tett a kezével, mint aki nem tudja, hogyan öntse szavakba az érzéseit. – Fiúk, akik addig gyakorolták a célba lövést, amíg azt hitték, hogy le tudnak szedni engem. Halálosan téves volt az elgondolásuk. – Fürge nyelt egyet. Amikor újra megszólalt, a hangja üresen kongott: – Én vagy ők, tömören fogalmazva, erről szólt az egész. És volt… volt, hogy azt kívántam, bárcsak én lennék az, aki ott marad. Amy belemélyesztette a körmét a farönk kérgébe. Képtelen volt a férfira nézni, amikor megszólalt: – Sajnálom, Fürge. Nem lett volna szabad ilyen fájdalmas dologról kérdeznem téged. – Égett a vágytól, hogy megtudja, miért állt be a hispánok közé a férfi, és ki akarta kérdezni arról is, hogyan árulhatta el őt így, de most, hogy meghallotta a hangjában megbújó fájdalmat, nem tudta feltenni ezeket a kérdéseket. – Sose sajnáld – válaszolta Fürge rekedten. – Szerintem ez olyan dolog, amiről jogod van tudni. Nem akartam bandita lenni. Egyszerűen azzá váltam. – Elhallgatott egy percre. – Van még valami, amire kíváncsi vagy? Amy őszintén sajnálta a férfit. – Ki vágta meg az arcod? – pillantott fel sóhajtva. – Én magam – húzta el a száját Fürge. – Te? De miért? – fordult felé a lány döbbenten. – Ez a heg jelzi a gyászomat – hangzott a fátyolos hangú válasz. Amy ismerte annyira a komancs szokásokat, hogy tudja, egy férfi akkor vágja meg a saját arcát, ha egy közeli rokona vagy az asszony, akit szeretett, meghal. – Tehát elvesztettél valakit, aki nagyon közel állt hozzád? – Mindenkit elvesztettem, aki kedves volt nekem – válaszolta Fürge. – Ez a seb azért van az arcomon, hogy a nőre emlékeztessen, akit szerettem. A háború miatt elkerültünk egymás mellől. Amikor megtudtam, hogy meghalt, megjelöltem a késemmel az arcomat. Amy lehunyta a szemét. Valahol mélyen mindig is tudta, hogy Fürge úgyis talál majd magának valaki mást. Tizenöt év nagyon hosszú idő. Amy vett egy mély lélegzetet, hogy kitisztuljanak a gondolatai, majd kinyitotta a szemét. – Annyira sajnálom, Fürge. Nem tudtam, hogy… Születtek gyerekeitek? Fürge felkapta a fejét, és a lányra nézett. – Eddig még nem. Amy már épp bólintani akart, amikor rájött, mit is mondott a férfi. – De hát, nem azt mondtad, hogy… – A lány szeme elkerekedett. A hegre nézett. Borzalmas remegés futott végig a testén. – Ó, istenem, Fürge, nem. – De igen – közölte a férfi ünnepélyes hangon. – Őrült vagy, ha azt hiszed, hogy valaki mást is szerettem. Nem tagadom, voltak nők az életemben. Az évek alatt többen is. De soha nem éreztem irántuk többet múló szenvedélynél. Mindenkinek megadatik az életében egy nagy szerelem. Nekem te vagy az. Amy szemét elöntötték a könnyek. – Sosem gondoltam… Miért nem beszéltél erről már az első éjszaka? Miért vártál idáig? – Nem akartam, hogy azt hidd: taktikázom. Rosszul érezted volna magad. A pokolba is, most is rosszul vagy. Úgy gondoltam, nem lenne korrekt dolog erről beszélnem neked. – Nem érzem magam rosszul – jelentette ki Amy feszülten. – Inkább feldúlt vagyok. Olyan… olyan szép volt az arcod. – Szép? – vonta föl a szemöldökét Fürge. – Amy te vagy az, aki szép. – Te is az voltál. – Amy az ajkába harapott. – Illetve most is az vagy, de most másképp. A heg különös vonást kölcsönöz neked – karakteres lett az arcod, igen, azt hiszem, ez a jó szó. – Ez csakis azért lehet, mert a te neved véstem oda. Amy szeméből kibuggyantak a könnyek, és végigfolytak az arcán. – Ó, Fürge… te igazán szerettél engem, ugye? Legalább annyira, amennyire én szerettelek téged. – Én még most is szeretlek, Amy. Halj meg a karjaimban, és én végighúzom a késem az arcom másik oldalán is. Úgy elcsúfítom magam, hogy más nő még csak rám sem akar majd nézni. De törődnék is én ezzel! Te vagy egyetlen nő, akit mindig is akartam, az egyetlen, akit mindig akarni fogok. – Belenyúlt a

CATHERINE ANDERSON 78 INDIÁN SZÍV

zsebébe, és kivette a Bull Durham dohánnyal teli erszényét. – Tudod mit gondolok? – kérdezte, miközben csavart magának egy cigarettát. – Azt, hogy te még mindig ugyanúgy szeretsz engem, ahogy régen. Csak átkozottul félsz beismerni ezt. Amy megtörölte az arcát. – A veled kapcsolatos emlékeket szeretem – suttogta. –Mindig is szeretettel gondoltam rájuk. Még akkor is, amikor megtudtam, hogy beálltai a hispánok közé. Még akkor is szerettem azt a fiút, aki egykor voltál, és nem tudtam elégetni a rólad készült rajzot sem. Fürge rágyújtott, majd eloltotta a gyufát, és belefricskázta az vízbe. Mélyet szívott a cigarettából, aztán lassan kifújta a füstöt. – Bárcsak vissza tudnánk tekerni az időt! – A lány felé fordulva, rá emelte zavaros tekintetét. – Bárcsak semmissé tehetnék mindent, amit elkövettem, Amy! De nem törölhetem el a múltat. Már nem az a fiú vagyok, akit ismertél. És sosem leszek újra az. Csak a mostani énemet tudom nyújtani neked. – Mindketten megváltoztunk. – Tudom, hogy először nem akartam ezt elfogadni – bólintott Fürge –, de ez az igazság. Csak a bolond nem látja a fától az erdőt. Megváltoztam. Ahogy te is – mégpedig olyannyira, hogy néha abban sem vagyok biztos, létezett-e egyáltalán az a lány, aki egykor voltál. Először megpróbáltam rád erőltetni, hogy újra olyan legyél, amilyennek ismertelek. De az a valaki már nem él benned. Végül aztán orrba vágtál, de csak azért, mert addig piszkáltalak, hogy nem maradt más választásod. Amyt kirázta a hideg, így összébb húzta magán a kendőjét. – Akkor, régen egy bolondos kislány voltam, akiben néha több tűz szorult, mint ész. – Különleges lányka voltál! – kuncogott a férfi. – Ha valakiről, hát rólad elmondható, hogy komancs szív szorult beléd. A szőke hajad, a kék szemed és minden egyéb ellenére. Még a legrosszabb időszakokban is, amikor a leginkább rettegtél tőlem, a bátorság akkor is ott ült a szemedben. Mi történt veled, Amy? Feltetted már magadnak ezt a kérdést? Amy felemelte a fejét, nem tudta elrejteni azt a szomorkás mosolyt, amit az emlékek csaltak az arcára. – Magával sodort az élet – válaszolta lágyan. – A kislány felnőtt, és a maga kárán megtapasztalta, hogy a világ összes bátorsága sem elég, hogy erőt adjon az öklének, amikor egy férfi kelepcébe csalja. Fürge fürkésző tekintettel nézte a lányt, a szája keserű rándulását. Tudta, Amy csak azért mosolyog, mert máskülönben sírva fakadna – márpedig azt nem akarta. – Santos? Beszélj róla, Amy. Azt hittem…, nos, azt gondoltam, már túl vagy rajta, és hogy már jól érzed magad. Amy megint összerázkódott, aztán lassan beszélni kezdett. – Aki átélt egy ilyet, sosem épülhet fel teljesen. Túléltem, és nem bolondultam bele. Ennyi nem elég? – Könnyes szemét újra Fürgére emelte, tekintete a férfi zsigereiig hatolt, és fájdalmas ütést mért a szívére. – Sajnálom, ha csalódást okozok, de én nem tudok visszamenni az időben, ahogy azt te tetted. Ilyen vagyok, és kész. – Nem okozol csalódást, édes. Hogy juthat ilyesmi az eszedbe? – Úgy, hogy néha még én is kiábrándítónak tartom magam – válaszolta feszülten Amy. – De hol is tartunk most? A kör bezárult. Vagyok, aki vagyok. – Épp azt akarom megtudni, hogy milyen vagy – mondta Fürge gyengéden. – Valamelyik este, amikor megütöttél, körülírtad, hogy milyen érzéseket váltok ki belőled, rájöttem, hogy rosszul álltam a dolgokhoz. Sajnálom. De akár hibáztam, akár nem, szeretlek, Amy: a lányt, aki voltál, és a nőt, akivé váltál. – Nem – rázta a fejét Amy. – Nem tudod, ki vagyok, Fürge, nem ismersz igazán. Te egy különleges lánykát szerettél. Te magad mondtad. A különlegesség már a múlté. Nem vagyok más, mint egy hétköznapi tanítónő, egy biztonságos, kis városban; egy biztonságos, kis házban–, egy biztonságos, kis élettel. – Ránézett a férfira a sötétben. – Keresned kellene valaki mást, aki most különleges. Igen, ezt kellene tenned! Keress egy nőt, akit tisztelhetsz, valakit, aki olyan tüzes, amilyen Indigó lesz majd. Egy hozzám hasonló nő helyett neked kell megvívnod a csatákat, amiket őrá osztott az élet. – Engedd, hogy én legyek az, aki megküzdi helyetted ezeket a csatákat – kérte a férfi érzelmektől elfojtott hangon. Amy szemében ott tükröződött a holdfény, a szivárvány minden színével, amikor Fürgére nézett. – Amíg ide nem jöttél, nem voltak csaták, amelyeket le kellett volna játszani. Szerettem úgy élni. CATHERINE ANDERSON 79 INDIÁN SZÍV

Fürge egy bólintással nyugtázta, hogy a pont Amynél van, aztán a cigarettája narancsszínben izzó végét kezdte tanulmányozni. – Eddig te kérdeztél, most én következem. Rendben? Amy habozott, majd vonakodva megszólalt: – Elég unalmas kis életem van, de azt hiszem, ez így korrekt. Fürge felnézett, kioltotta a cigarettáját, és lecsúszott a rönkről. Amy elé lépett, odahajolt hozzá – a mellkasa a lány térde elé került –, és átölelte a derekát. Hosszasan nézte az arcát, mielőtt megkérdezte: – Miről szoktál álmodni? Amy elmosolyodott. – Amiről a többi ember is. Egy csomó dologról. Fürge a lány reakcióit figyelve észrevette, hogy Amy teste hirtelen megfeszül. – Ez így nem tisztességes, Amy. Én válaszoltam a kérdéseidre. Csak ezt az egy kérdést tettem fel, és szeretnék őszinte, kerek választ kapni. Fürge még a holdfényben is látta, hogy Amy elsápadt. – Santosról és az embereiről álmodom. És néha… – Megremegett a szája széle. – Néha a mostohaapámról, Henry Mastersről. A lány arckifejezésére kiülő fájdalmat látva Fürge tudta, hogy Amy a kendőzetlen igazságot mondta el. – És mi történik ezekben a rémálmokban? – Honnan tudod, hogy rémálmaim vannak? Farkasölő mondta el? – Igen. – Valójában ez nem volt hazugság. Fürge nem akarta azzal zavarba hozni a lányt, hogy bevallja, hallotta őt sikoltozni. – És mi történik az álmaidban, Amy? A lány fészkelődni kezdett Fürge ölelésében, majd elkapta a pillantását a férfiról. – Úgyis tudod, miről álmodom. Újra és újra, mindig ugyanazt a dolgot. – És mi a helyzet a mostohaapáddal kapcsolatos álmokkal? Amy habozott, láthatóan egyre kényelmetlenebbül érintették Fürge kérdései. – Te is tudod, hogy az ember milyen butaságokat tud összeálmodni. Az esetek felében nem sok értelmük van. Fürge gyomra összeszorult. Kényszerítette magát, hogy a következő kérdést tárgyilagos hangon tegye fel. Nem akart olyan információkat kiszedni a lányból, amelyeket ő maga nem akart felfedni, de érezte, hogy többet kell megtudnia. – Hány éves voltál, amikor az édesanyád meghalt, Amy? – Tizenhat. – A lány odakapott a homlokához. Remegő keze elárulta, hogy valamit elhallgat a férfi elől. – A kolera vitte el. Az egész nagyon gyorsan, két nap alatt lezajlott. Én ástam ki a sírját. Fürge emlékezett a keresztre vésett betűkre, eszébe jutott, hogyan húzta végig az ujját rajtuk. Nem gondolta volna, hogy Amy véste a fába őket. – És hány éves korodban költöztél ide? – Úgy tizenkilenc lehettem. Istenem, hogy repül az idő – mosolygott a férfira nem túl meggyőzően Amy. – Szinte hihetetlen, hogy már nyolc éve itt élek. Fürge torka olyannyira összeszorult, hogy igencsak nehezére esett föltennie a következő kérdést. – Miért nem vártál rám Texasban, Amy, ahogy azt megbeszéltük? Amy nem tudott a férfi szemébe nézni. – Én… – Felhúzta az orrát. – Sosem kedveltem Texast túlzottan. Sem a helyet, ahol éltünk. Ráadásul Henry többször melengette a kezében a piásüveget, mint ahogy az nekem elfogadható lett volna. Így egy éjjel, amikor a pohár fenekére nézett, meggondoltam magam, és leléptem. Fürge észrevette a lány őszinte szemében megbúvó zavart, és amikor határozott mozdulattal megemelte az állát, az ott rejtőző törékeny büszkeséget is meglátta, és szinte hétrét görnyedt a bűntudattól. Még mindig nem látta tisztán, mi történt a lánnyal. Csak annyit tudott, hogy megígérte neki, visszajön érte, de a háború megakadályozta az ígérete betartásában. És mialatt ő hősiesen küzdött a népéért, senki sem volt, aki megvívja a csatákat Amy helyett.

CATHERINE ANDERSON 80 INDIÁN SZÍV

Tízedik fejezet

Fürge Amy arcát a két kezébe fogva végigsimított a hüvelykujjával a lány törékeny arccsontján. A selymes hajtincsek érintésétől bizseregni kezdtek az ujjbegyei. Amy tündökölt a holdfényben: hajkoronája glóriaként ragyogott, bőre ezüstösen fénylett, gyönyörű szeme úgy csillogott, hogy a férfi elveszett a tekintetében, amikor belenézett. Fürge nem tudta elképzelni, hogy bárki is képes lenne bántani ezt a szépséget. Márpedig úgy tűnik, valaki képes volt rá. Henry Masters? És ha ő volt, vajon mit tett Amyvel? Fürge úgy vélte, ilyen hosszú idő elteltével ez már nem is igazán fontos. Most a jelennel kell törődnie. De mégis… – Hogy is mondtad? Éjjel jöttél el Texasból? – Hát – vont vállat a lány nem éppen éjszaka. Még világos volt. – És mit csináltál? Elkötötted Henry egyik lovát? Amy szája megremegett. – Én, hm, nem volt lovunk. Henry eladta. Nem nagyon járt el dolgozni. Az italozás viszont drága mulatság. Végül, amikor megcsappant a pénze, eladta a lovat egy házalónak. – Ó. – Fürgének szüksége volt egy kis időre, hogy megeméssze a hallottakat. Azt kívánta, bárcsak ejthetné a témát. –Akkor talán az egyik szamárral indultál útnak? A férfi érezte, ahogy megtörik a lány ellenállása. – Gyalogoltam. – Tessék? – Gyalogoltam – ismételte el a lány. – Egy éjjel, miután Henry lerészegedett, lehoztam még egy pár cipőt a padlásról, és nekivágtam az útnak. Fürge elnyomta a rátörő félelmet, amely nyolc évvel később érkezett a kelleténél. – Mi lett a szamarakkal? – Az egyik megbetegedett. – Kettő is volt. Mi lett a másikkal? – Henry… – Amy megnyalta az ajkát. Nem nézett a férfi szemébe. – Nos, Henry lelőtte. Fürge szíve hatalmasat dobbant. – Mi a fészkes fenéért lőtte agyon a szamarat? Amy kiszabadította az arcát a férfi tenyeréből, majd körbenézett, mintha valami menekülőutat keresne. – Én… Kezd itt borzasztó hideg lenni. – Reszketve bebugyolálta magát a kendőjébe, de közben továbbra sem nézett Fürge szemébe. – Hamarosan itt a tél. Érzem a levegőben. Te is? Fürge hátrább hajolt, hogy egy kis teret adjon a lánynak, mert érezte, hogy Amy egyre kétségbeesettebben vágyik rá. – Igen, az éjszakák kezdenek csípőssé válni. – Egy pillanatra maga elé képzelte, ahogy Amy keresztülsétál a végtelen texasi síkságon. Hirtelen eszébe jutott, hogy fogalma sincs róla, mit is jelent a bátorság kifejezés valójában. – Amy, miért lőtte le Henry a szamarat? Talán beteg volt? Vagy csak egyszerűen elragadta a hév? Amy szemében rémület villant, majd ellökte magától a férfit, és leugrott a rönkről. Fürge felkészült, hogy elkapja, ha leesne. Félt, hogy Amy megbotlik a sötétben, így végig a sarkában maradt. – Most már haza szeretnék menni – közölte Amy vékony hangon. – Teljesen átfagytam. Komolyan. És… – félbehagyta a mondatot, majd zihálva folytatta: – Ne tegyél fel több kérdést, Fürge. Kérlek. A férfi megkerülte a lányt, hogy láthassa az arcát. – Amy, nézz rám. Amy levegő után kapkodva elfordította a fejét. – Haza akarok menni. Most. – Amy… – Haza akarok menni. – Rendben. De nézz a szemembe. Csak egy percre. CATHERINE ANDERSON 81 INDIÁN SZÍV

– Nem. Még több kérdést fogsz feltenni. Én pedig nem akarok erről beszélni. Most nem. És máskor sem. Nem akartam ezt a témát szóba hozni. És azt szeretném, hogy tégy úgy, mintha ez a beszélgetés nem zajlott volna le. Fürge nem volt teljesen biztos benne, hogy miről is beszéltek pontosan. Feltételezései viszont voltak, és a gyanú olyan erővel taglózta le, hogy szinte rosszul érezte magát. – Nem tudok úgy tenni, mintha nem is beszélgettünk volna a dologról. – Akkor tartsd magad távol tőlem. – Erre sem vagyok képes. Amy, nézz már rám! – Ne kezd ezt. – Mit ne kezdjek? – A prédikálást. – Én nem prédikálok – legyintett Fürge. – Csak rávilágítok az igazságra. – Ismerem én a te igazságaidat… a horizonton lebegő jövő, a mennyben világító csillagok, és soha ne nézz hátra. – Igen jó a memóriád. – Arra is emlékszem, mi történik, ha az ember nem néz a lába elé. Ne pazarold az idődet ezekre az apróságokra. Fürge előrenyúlt, hogy megérintse a lány lehajtott fejét. – Amy, ezek nélkül az apróságok nélkül mi az, amink marad az életben? – A valóság. – Amy végre szipogva felnézett a férfira. – Most már hazavinnél, kérlek? Fürgének már azt is győzelemként kellett felfognia, hogy Amy elhitte, haza fogja vinni. Aznap estére ennyivel is be kellett érnie. – Mondhatok még előtte valamit? Amyn látszott, hogy beletörődik a dologba. – Nem hiszem, hogy vissza tudnálak tartani, így persze, mondd csak. – Sajnálom, hogy nem voltam melletted. A lány ajkai megfeszültek, a szemében fájdalom tükröződött. – Én pedig sajnálom, hogy nem voltál ott. Fürge – jelezve, hogy indulhatnak – Amy tarkójára csúsztatta a kezét, majd úgy vezette át a sötétségen, mintha hátralévő életében csak arra vágyna, hogy a segítségére legyen. Mert mint kiderült, Amy nem csak a farkasvaksággal küzd az életében.

Amy megkönnyebbült, amikor a háza előbukkant a fák takarásából. Az erdőben Fürge még csak nem is próbálkozott azzal, hogy megcsókolja. Csak nem amiatt, amit megtudott róla? Elhessegette magától a gondolatot, nincs értelme fájdalmas perceket szereznie magának. Mostanában körülbástyázta magát a múlt ellen. Különben sem akart csókolózni. Sem Fürgével, sem más férfival. De különösen Fürgével nem. Már a gondolattól is borsózott a háta. Ha Fürge egyszer rákap a csók ízére, folyton azt követeli majd. Ha a férfi a mai este után rémületében szedi a sátorfáját, hát annál jobb. Legalább visszakerül az élete a rendes kerékvágásba. Többé nem kell attól tartania, hogy bármely férfinak hatalma lesz fölötte. Nem fog többé rettegni, az érzelmei nem fognak ingadozni, nem kell az érzelmekkel törődnie, és kész. Fürge több szempontból is veszélyt jelentett számára. A férfi mindig is álmodozó típus volt, olyan dolgokat kergetett, amelyek nem is léteztek. Gyermekként Amy hagyta, hogy a férfi körbeszője ezeknek az álmoknak a hálójával, sőt egy ideig még hitt is bennük. Az álmok azonban idővel darabokra hullottak, és ezeket a szilánkokat lehetetlen volt összegyűjteni. A tornácra érve Fürge elővette a zsebóráját, és a holdfénybe tartotta. – Tökéletes időzítés – mondta. – Még tíz percünk maradt. Amy összefogta magán a kendőjét. – Honnan tudod hány óra van, ha nem ismered a számokat? Fürge becsukta az órát, és visszatette a zsebébe. – Az órát nagyon jól ismerem. Amit tudok, azt Rowlinstól tanultam. Az egyenesekkel rajzolt számok sokkal közérthetőbbek, mint a görbe vonalakkal rajzoltak. CATHERINE ANDERSON 82 INDIÁN SZÍV

Hideg, erős szél támadt, mely jeges ujjaival befurakodott Amy ruhájának gallérja alá. A lány borzongva összébb húzta a vállát. – Görbe vonalakkal rajzolt számok? – gondolkodott el egy pillanatra. – Az én számaim is ebbe a kategóriába tartoznak, ugye? Úgy tűnt, Fürgét nem nagyon villanyozza fel ez a téma. Fellépett az első lépcsőfokra, hogy egy magasságba kerüljön a lánnyal. Amynek tetszett, hogy szemtől szemben állnak, így ugyanis a férfi kevésbé tűnt félelmetesnek. – Nos… – borzongott meg újra –, köszönöm a kellemes sétát. Jól éreztem magam az elmúlt két órában. – Van még tíz percünk – figyelmeztette a férfi. – Ez még jár nekem. Ha jól számolom, tíz perc épp elég lesz, hogy elbúcsúzzunk egymástól. – Életemben nem tartott még tíz percig, hogy jó éjszakát kívánjak valakinek. – Mindig van egy első alkalom. Fürge az egyik kezével átfogta Amy derekát, és magához húzta. A másik kezét a lány tarkójára helyezte, majd belenézett a szemébe. Amy tudta, hogy a férfi meg akarja csókolni. Ennyit arról, hogy rettegve szedi a sátorfáját… Hátrálni kezdett, de Fürge ujjai rákulcsolódtak a hajára, és szorosan tartották a fejét, míg a másik keze a derekáról a hátára vándorolt. Amy érezte a férfi legyőzhetetlen erejét, és tudta, fölösleges ellenkeznie. Úgysem szabadulhat. – Fürge, kérlek, ne. – Ez az én időm, Amy. Még tíz percem van. Megszeged az egyezségünket? A férfi Amy ajkaira nézett. A lánynak elakadt a lélegzete. – Ugyan, mi történhet a lépcsődön állva? – kérdezte Fürge érdes hangon, miközben a szája egyre közeledett a lány szájához. – Lazíts, és figyeld meg, milyen érzés, amikor megcsókollak. Most biztonságban érezheted magad. Mások is itt vannak a közelben. Amy nem tagadhatta, hogy a férfi észérveket sorakoztatott fel. Feltéve, hogy senki sem látja meg őket, jobb, ha itt csókolja meg – már ha ragaszkodik hozzá –, mint valahol a patak mentén. Kissé megemelte a fejét, felkészült a legrosszabbra – szinte biztos volt benne, hogy Fürge szája mohón és követelőzőn kutatja majd az övét, legalábbis a szeme csillogása erre engedett következtetni. A férfi meleg lehelete összekeveredett az övével. Amy nyelt egyet, és lehunyta a szemét, de a fogait összeszorította. És akkor összeért az ajkuk, de olyan gyöngéden, olyan hihetetlen lágyan, hogy az érintés leginkább a suttogás puhaságához hasonlított. Óvatos… olyan nagyon óvatos volt, hogy Amynek elakadt a lélegzete, és sírhatnékja támadt. Sem követelőzés, sem fájdalmas mohóság nem volt ebben az érintésben, csak egy valószerűtlen kedvesség ígérete, melytől Amy ajkai sóvárogva és várakozón szétnyíltak. Megragadta a férfi ingét, és közelebb hajolt hozzá, de ő enyhén eltolta magától, nem adta meg neki, amire vágyott. De ez épp így volt jó, mert Amy nem volt benne biztos, hogy mit is akar valójában, csak abban, hogy… – Amy… – Fürge szájából a neve úgy hangzott akár egy cirógatás. A szája most a lány arcát, majd a fülét térképezte fel, végül pedig a nyakának vonalát. – Amy, kedvesem, drága Amy. Szeretlek. És akkor Amy hirtelen rádöbbent, mit értett az alatt a férfi, hogy a maga módján akar beszélni az érzéseiről. Fürge ajka imádta őt. Nem volt durva, sem önző, sem erőszakos. Csókjai gyöngédek és puhák voltak, melyektől a lány teste felhevült, ő maga pedig szédülni kezdett. Nem érezte a lábát, s már attól tartott, hogy összeesik, de Fürge erős teste ott volt, hogy megtartsa őt, szenvedélyesen, stabilan és dobogó szívvel, mely sokkal egyenletesebben vert, mint az övé. Amikor Fürge végül felemelte a fejét, Amy képtelen volt ellépni mellőle. A férfi végigsimított a karján, megérintette az arcát, rajzolt egy kört a halántékára, egyszóval próbálta megnyugtatni, mintha tudná, milyen fájón sajog a szíve, és milyen gyengeség költözött a lábába. Amy Fürge arcába nézve a gondoskodást látta, de ugyanakkor a sebezhetőség is ott ült a tekintetében. – Ígérj meg nekem valamit – mormolta a férfi. – Minden egyes alkalommal újabb kéréssel állsz elő, amikor megfordulok – suttogta a lány. – Tudom, de ez most fontos – fogta meg Fürge Amy állát, majd mélyen belenézett a szemébe. – Amikor ma este lefekszel, és lehunyod a szemed, hogy álomba ringasd magad, vigyél engem is magaddal. Amikor megérkeznek a rémálmok, álmodd azt, hogy én is ott vagyok. – Odanyomta az arcát a lányéhoz. Amy a bőrén érezte a férfi bőrének nedvességét. – Többé ne egyedül nézz velük szembe. CATHERINE ANDERSON 83 INDIÁN SZÍV

Amy akkor sem tudott volna megszólalni, ha akart volna, így csak bólintott. Fürge megfordult, és nagy léptekkel besétált a sötétségbe. Amy csak állt ott, még hosszasan nézett a férfi után, majd remegő ujjaival megérintette az arcán a könnycseppet – melyet Fürge hagyott ott.

A

nappaliban még égett a lámpa, amikor Fürge fellépett a Farkasölő házához vezető lépcsőre. A férfi nem tudta, hogy Loretta hagyta-e égve a lámpát neki, vagy valaki még ébren van, így olyan halkan nyitotta ki az ajtót, amennyire csak tudta. Loretta stoppolófával kezében a hintaszékben ült. – Helló – suttogta a férfira villantva mosolyát. – Nem gondoltam, hogy ébren talállak – suttogta vissza Fürge. Loretta a zoknira nézett, amit épp stoppolt. – Ezt még be akartam fejezni. Éhes vagy? – Nem igazán. – Fürge átvágott a szobán a tűzhelyig, odahúzta Farkasölő székét, leült, és megmelengette a kezét a tűznél. A kis asztalon álló lámpa Loretta könyökénél folyamatosan sistergett – furcsa nyugalommal árasztva el a szobát. – Csípős hideg van odakint ma éjjel. Nemsokára itt a tél. Loretta letette az ölébe a stoppolnivalót, és egy pillanatig fürkészve nézett a férfira. – Miért beszélsz mellé? Fürge magára erőltetett egy mosolyt. – Miből gondolod, hogy mellébeszélek? – Hogy van Amy? – Kitűnően. Nemrég értünk vissza egy szép, hosszú sétáról. Loretta kételkedve vonta fel a szemöldökét. – Amy és a séta? Kettesben veled? Sötétedés után? – Csak a patakig mentünk. De ez még csak a kezdet. Loretta elmosolyodott, felcsillant a szeme. – Úgy látom, elég jól haladsz. – Mindenesetre jobban, mintha fenéken billentettek volna. – Fürge a tenyerére támaszkodva felsegítette magát a székről. –Csak beszélgettünk, egy kicsit elméláztunk a múlton. – Egy pillanatra habozva elhallgatott. – Most tudtam meg, hogy Amy az anyja halála után még jó ideig Texasban maradt a mostohaapjával. – Úgy három évig – bólintott Loretta, miközben több öltést is varrt a zokni sarkán, majd kifeszítette az anyagot. – Amint tudomást szereztünk Rachel néni haláláról, Farkasölővel pénzt küldtünk Amynek, hogy Oregonba jöhessen. Ő azonban visszaküldte a pénzt egy kedves levél kíséretében, melyben megírta, hogy tökéletesen boldog Texasban, és hogy Henrynek szüksége van rá a tanyán. Nem akarta magára hagyni olyan hamar Rachel néni halála után, és nem mondhatnám, hogy hibáztattam érte. A családoknak össze kell tartaniuk a nehéz időkben. – Gyakran írt? – Elég gyakran. Ettől aztán megnyugodtunk. – Pár öltés után Loretta letette a lábujját a földre, hogy megállítsa a hintaszéket. –Volt idő, amikor Henryvel elég nehezen lehetett kijönni. Farkasölő és én először aggódtunk amiatt, hogy Amy teljesen egyedül él vele. – Felpillantott. – Rachel néni mindig azt állította, hogy az öregnek is vannak értékei, és ha elég hosszasan és mélyrehatóan vizsgáltuk, végül mi is megláttuk benne ezt. – Kuncogni kezdett. – Azt hiszem, Rachel néninek igaza volt. A halála után Henry rendes volt Amyhez, és ez fátylat borít a múltra. Fürge nyakán végigfutott a hideg. – Tehát te nem voltál vele igazán jóban? Loretta keze megállt a levegőben, de egy pillanattal később már folytatta is a varrást. – Azt hiszem, inkább úgy kellene fogalmaznunk, hogy miután felnőttem, Henry megpróbált túlságosan is jóban lenni velem – fintorodott el. – Minthogy én a házassága révén lettem az unokahúga, és ő Rachel néninek csak a második férje volt, nem gondolnám, hogy vér szerinti rokonaként gondolt rám. Gyakran flörtölt más nőkkel, és havonta egyszer megfordult a jacksborói bordélyházban. Amikor felcseperedtem, már nem kellett olyan messzire mennie, hogy flörtölhessen. – Borzalmas lehetett, hogy egy házban kellett élned vele. CATHERINE ANDERSON 84 INDIÁN SZÍV

– Szerencsére Farkasölő ott volt, és közbelépett, amikor egyetlen alkalommal Henry bepróbálkozott nálam, és mielőtt még újra próbálkozhatott volna, Farkasölő elvitt a tanyáról. Fürge megmarkolta a szék szélét. – Máskülönben milyen volt Henry? Loretta elkapta a tekintetét, és még egy öltést varrt a zoknin. – Azóta, hogy olyan jól bánt Amyvel, nem akarok a gyengeségeiről beszélni. Henry megváltozott. Ami volt, az elmúlt. – Én nem fogok túllépni ezen. – Nos – sóhajtott Loretta –, ha őszinte akarok lenni, volt idő, amikor nagyon lesújtó véleményem volt Henryről. – Milyen értelemben? Loretta megállította a hintaszéket, a szeme a távolba révedt. – Ó, semmi borzasztó, azt hiszem. Bár amikor a borotvaszíj rossz oldalán álltam, az mégis elég borzasztó volt. Főleg amikor úgy éreztem, hogy nem csináltam semmi olyat, amiért megérdemelném a verést. – Loretta Fürgére nézett, az arca ellágyult az emlékek hatására. – Legtöbbször azonban Amy húzta a rövidebbet. Nem volt könnyű sorsa gyerekként. Rachel néni sokáig nem mert szembeszállni Henryvel, én pedig elég szótlan voltam, miután a szüleimet megölték. Amy volt az egyetlen, aki vissza mert beszélni neki. Amy sosem tekintett Henryre apaként. Henry nem riadt vissza attól, hogy az öklét használja, amikor Rachel nénivel vitatkoztak. Emlékszel, milyen kis méregzsák volt Amy. Nem kellett félteni, ha vitatkozásról volt szó. Henry nem tűrte a pimaszságot, márpedig Amy második neve a pimasz volt. – Ahogy ő mondaná – mosolyodott el Fürge több tűz szorult belé, mint ész. – Igen, ez elég kifejező. Mindegy hányszor náspángolta el Henry a szíjjal, sosem tanulta meg, hogy tartsa a száját, ha úgy vélte, Henry nem megfelelően viselkedett. Márpedig annak tudatában, hogy a mostohaapja kissé túlságosan is elengedte magát a fáskamrában, ez nem volt túl jó ötlet. Azt hiszem, Henry sosem bántotta igazán Amyt, de előfordult, hogy szívesen megállítottam volna, ha elég nagyra nőttem volna. Elkötötte a szálat, és lehajolt, hogy elharapja a cérnát. Letette az elkészült zoknit az ölébe, majd felnézett Fürgére. – Nehéz elmagyarázni milyen volt Henry akkoriban – vonta föl a szemöldökét. – Mindig olyan érzésem volt… – Félbehagyta a mondatot, és elmosolyodott. – Mindegy, ez már lezárt ügy. – Mit éreztél? – Nem is tudom. Hogy visszafogja magát, hogy sokkal harapósabb lenne, ha tudná, hogy megúszhatja a következményeket. Azt hiszem, tisztában volt vele, hogy meddig feszítheti a húrt Rachel néninél. – Tehát féken tartotta saját magát? – Egy bizonyos szintig. Akkor azonban kimutatta a foga fehérjét, amikor kiderült, hogy várandós vagyok Chase Kellyvel. Azzal fenyegetőzött, hogy megöli a babát, ha megszületik – csak azért, mert Farkasölő komancs volt. Rachel néni végül elé állt, és móresre tanította a karabély megfelelő végének a segítségével. Három feldühödött nővel szemben, akiknek elege volt az alávaló viselkedéséből, végül aztán érezhetően megváltozott. – Loretta újra elmosolyodott. – Azt hiszem, rászokott a kellemes modorra, és megszerette, hm? Fürge arca megmerevedett. – Gondolom, nem volt más választása. – Egy pillanatig a tűzbe bámult, majd megkockáztatta a kérdést: – Amy sosem említette, hogy Henry csúnyán viselkedett vele az anyja halála után, ugye? A leveleiben, vagy az után, hogy ideköltözött? – Nem. Miért? Tudsz valamit, amit én nem? – A, dehogy. Csak kíváncsi vagyok, ennyi az egész. – Fürge körözött egyet a vállával, majd megdörzsölte a tarkóját. Eszébe jutott Amy arckifejezése, amikor azt hangoztatta, hogy nem akarja, hogy bárki is tudomást szerezzen arról, amiről beszélgettek. A gond csak az volt, hogy Fürgének fogalma sem volt róla, hogy miről is lehetne tudomást szerezni. – Úgy… – elvette a kezét a tarkójától. – Úgy gondolom, ha Amy soha nem panaszkodott, akkor Henry bizonyára jól bánt vele. – Biztos vagyok benne, hogy Amy megírta volna, és Oregonba jött volna, ha baj van. Fürge ezzel nem tudott vitába szállni. CATHERINE ANDERSON 85 INDIÁN SZÍV

– És a leveleiben csak jó dolgokat említett? – Még hogy jókat! Inkább csuda jókat! Beszámolt arról, hogy Henry milyen fejlesztéseket hajtott végre a házon, mindent megírt a kertjéről, részletezte, hogy miket szerzett be télire, sőt még arról is írt, hogy milyen ruhákat varr. Boldog volt, mint a tejbe esett légy. – Ha így úszott a boldogságban, akkor miért jött el onnan? – Szerintem néhanap igencsak egyedül érezhette magát. A legközelebbi szomszéd is kilométerekre lakott. Arról is beszámolt, hogy amíg meg nem érkezett tőlünk az útiköltségre való, addig Jacksboróba jár át dolgozni, hogy ne kelljen ingyenélőként laknia Henrynél. Azt mondta, lassan beleőrült az elszigeteltségbe, és hogy Henry már túl volt Rachel néni elvesztésén. Bizonyára úgy érezte, elég hosszú idő eltelt már ahhoz, hogy útra keljen. – Hogy jutott át a tanyáról Jacksboróba? – Nem emlékszem, hogy erről írt volna. Gondolom, Henry vitte át. Miért? – Semmi különös. Csak kíváncsi lettem volna rá, minthogy Jacksboró elég messze esik a tanyától, ahogy emlékszem. – Van valami, amit elhallgatsz előlem? – kérdezte Loretta óvatosan. Aggodalom tükröződött a tekintetében. Fürge újabb vigyort erőltetett magára. – Nem, dehogy, csak azon erőlködöm, hogy kialakuljon egy kép a fejemben ezekről az évekről, ennyi az egész. Amy sokat változott. Néha azon elmélkedem, nem történt-e valami? Valami, amiről eddig még sosem beszélt. Loretta arcáról eltűnt az aggodalom. – Amynek nincsenek titkai előttem – jelentette be a férfi arcát fürkészve. – Ne számíts nagy titkokra, Fürge. Amy borzalmas pillanatokat élt meg a hispánoknak köszönhetően, ezt te is tudod. Nem várhatjuk el tőle, hogy úgy éljen, mintha mi sem történt volna. Fürge nyelt egyet, majd elkapta a tekintetét az asszonyról. – Nem, ezt én sem gondolom. – Adj neki időt. Türelem rózsát terem. Mélyen, legbelül Amy sosem szűnt meg szeretni téged. Ez teszi őt értékessé. El tudom képzelni, mennyire ijesztő lehet számára, amikor ezt végiggondolja. Fürge teleszívta a tüdejét, majd lassan kifújta a levegőt. – Megpróbálok türelmes maradni, elhiheted. Loretta mosolyogva eltette a stoppolnivalókat egy zsákba, majd felállt a hintaszékből. – Olyan ez, mint egy varázslat. Amynek újra meg kell ismernie téged. – Megérintette Fürge vállát. – Hagyd, hogy a saját ritmusát követve haladjon ezen az úton. Fürge bólintott, de nem nézett az asszonyra. Hallotta, ahogy Loretta elfojt egy ásítást. – Nos, itt az ideje, hogy ez az öregasszony eltegye magát holnapra. Jó éjszakát, Fürge. – Jó éjt, Loretta. – Örülök, hogy sikerült rávenned Amyt egy kis sétára. – Hát még én hogy örülök! Loretta vállon veregette a férfit, ahogy elhaladt mellette. Fürge visszafordult a tűz felé. Hallotta, ahogy Loretta óvatosan becsukja maga mögött a hálószoba ajtaját, majd közvetlenül utána Amy hangja visszhangzott a fejében. Gyalogoltam. Egy éjjel meggondoltam magam, és leléptem. A lány riadt tekintetét felidézve, ökölbe szorult a keze.

A következő héttől kezdve Amy napirendje teljesen felborult, minthogy bele kellett illesztenie az idejébe a Fürgének tartott magánórákat is. Fürge minden egyes tanulással eltöltött óra után kikövetelte, hogy Amy egy órán át még vele maradjon. Ezt az időt minden alkalommal a városon kívül eső területeken töltötték. Minthogy napközben Amy az iskolában tanított, Fürge pedig a bányában dolgozott, csak éjjelente tudtak sétálni, miután túlestek a közös tanulásra szánt időn. Amy egy idő után már nem félt attól, hogy valaki rossz következtetéseket von le abból, hogy kettesben látja őket. Sőt inkább azon aggódott, hogy mivel senkivel sem találkoznak össze, egy éjjel Fürge – miután kicsalta őt a városból – kihasználja majd, hogy kettesben vannak.

CATHERINE ANDERSON 86 INDIÁN SZÍV

Fürgét szórakoztatta, hogy a lány mennyire nem bízik benne, és egy estét sem hagyott volna ki, hogy legalább egyszer azzal ne szekálja Amyt, hogy egyértelművé teszi, ha akarná, kihasználhatná az alkalmat, de aznap este épp nem akarja. Mindezt nagyon körültekintően fogalmazta meg, hogy Amy félre ne értse, és még véletlenül se gondolja azt, hogy soha sem fog bepróbálkozni. Ezzel persze állandó bizonytalanságban tartotta a lányt, aki sosem tudta, mi lesz a férfi következő lépése. Fürge azonban a legkevésbé sem zavartatta magát emiatt. Mintha azt akarta volna sugallni: „Gondolj a legrosszabbra, nem érdekel. Figyeld minden mozdulatom. Előbb vagy utóbb úgyis lankad majd a figyelmed.” Amy nem értette, miért játszik vele a férfi. Néha azt kívánta, hogy Fürge ígérje meg neki, többé egy ujjal sem ér hozzá, és bár ez az ígéret csak egy hazugság lett volna, Amy akkor is elengedhette volna magát, és élvezhette volna az együttléteket. De Fürge nem vállalt garanciát a tetteiért. Amy többféle arcát is megismerte a férfinak. Az egyik percben Fürge komoly volt, a másikban már viccelődött. A múlt emlékei állandó társul szegődtek kettesükhöz. Amy néha a régi Fürgét látta maga előtt, a gondtalan fiút, akit olyan nagyon szeretett. De általában inkább Fürge Lopez volt a kísérője, a szigorú, sötét arcú férfi, akinek komor tekintete szomorúsággal volt teli, melynek okát Amy nem tudta megnevezni. A lány csak találgatni tudott, milyen fájdalmakat kellett Fürgének kiállnia, hány embert gyászolhat, és mennyire érzi reménytelennek a helyzetét. A következő vasárnapra táncmulatságot szerveztek a városban. Fürge megkérte Amyt, hogy ő is menjen el. – Én nem járok bálba, Fürge – válaszolta a lány idegesen. – Alig ismerek még valakit a városban. Azokat is csak felületesen. Kérlek, gyere el, Amy. Csak egy kis időre. Ki mással álldogálhatnék ott? – Hát te se menj. – Menni akarok. Szeretném jobban megismerni az ittenieket. Persze találkozom velük az utcán, de az nem ugyanaz. Ráadásul a hírnevemnek köszönhetően, elég bizalmatlanok velem szemben. A bálban alkalmam nyílna rá, hogy bizonyítsam, én is olyan átlagos vagyok, mint ők. És hogy a közösség tagja akarok lenni. Fürge átlagos? – Majd átgondolom – adta meg magát Amy. – Jól gondold át. Ez csak egy buta kis bál. Ha nem tetszik, legközelebb nem kell elmenned. Amy három napig gyötörte magát, hogy elmenjen vagy sem a mulatságba. A szíve minden egyes alkalommal nagyot dobbant, amikor elképzelte, ahogy Fürgével táncol. Felnőtt fejjel még nem volt alkalma táncolni, és már a tánc gondolatától is szárnyalt. Mi lesz, ha elmegy, de Fürge nem lesz ott? És ha ő otthon marad, Fürge viszont elmegy? Egyedül ácsorog majd, az emberek pedig nagy ívben elkerülik. Vagy esetleg találkozik valakivel… Ettől a gondolattól Amy pánikba esett, de azt már nem akarta végiggondolni, hogy miért. Ha Fürge találna valaki mást magának, az megkönnyítené a helyzetet, nem? Kikérte Loretta véleményét, mire ő azonnal nekiesett a szekrényének, hogy keressen egy ruhát neki, amiben elmehet a bálba. – Ez tökéletes lesz! – kiáltotta Loretta egy kék selyemruhával a kezében forogva Amy előtt a hálószobában. – Pont olyan színe van, mint a szemednek, Amelia Rose. Elég lesz csak egy pillantást vetnie rád, és máris azt hiszi, hogy meghalt, és a mennyben van. – De Loretta… – érintette meg a mély kivágású ruhát Amy. – Ezt nem vehetem fel. Gyönyörű, de nem illik hozzám. – Istenem, Amy, talán azt hiszed, Fürge még nem látta, hogy neked is van melled? Ez a ruha visszafogottnak mondható a többivel összehasonlítva. Egyszer az életben legyél egy kicsit vakmerő. Majd segítek megcsinálni a hajad. Gyönyörű leszel. Hohó, fogadok, hogy Fürge egy vagyont fizet majd a báli kosaradért, hogy együtt vacsorázhasson veled. – Nem viszek magammal kosarat. – De hisz' minden hajadon visz báli kosarat az árverésre. Vagy te pakolsz meg étellel egy kosarat, vagy megpakolom helyetted én! Azt akarod, hogy Fürge valaki más kosarát vegye meg?

CATHERINE ANDERSON 87 INDIÁN SZÍV

– Még sosem voltam bálban, így aztán még nem vittem báli kosarat egy árverésre sem. Nem most fogom elkezdeni. Nevetségesnek tartom, ha egy nő hagyja, hogy számára ismeretlen férfiak azért alkudozzanak, hogy együtt tölthessenek vele egy estét – fintorodott el Amy. – Attól félsz, hogy nem Fürge, hanem valaki más fogja megvenni a kosaradat? – Talán azt sem szeretném, hogy Fürge vegye meg. Ha együtt töltök egy estét egy férfival, az azért legyen, mert én úgy akartam, ne pedig azért, mert ő öt dollárt fizetett a nehezen össze kuporgatott pénzéből. – De Amy, mihez kezd majd Fürge, ha korán otthagyod a bált? Szeretném, ha ez az estéje jól sikerülne. Miért nem teszed magad oda szívvel-lélekkel? Készíts egy kosarat az árverésre. Fürge éhes lesz a munkával töltött nap után. – Hát majd összepakolok egy kosarat, de nem ajánlom fel az árverésre – ajánlotta Amy a ruha szoknyarészének gyűrődéseit simítgatva. – Abban nincs semmi huncutság. Te még nem vagy olyan férjes öregasszony, mint én. Majd meglátod, milyen izgalmas, ha egy férfi az összes zsebét kiforgatja, hogy veled tölthessen egy estét. – Miért nem kérdezed meg a bárban May Belle-t, ő biztos tudna mesélni neked az effajta izgalmakról. – Engedd már el magad, Amy. Olyan fura vagy. Hogy emlegethetsz egy lapon egy báli árverést May Belle munkájával? – Mert nem látok nagy különbséget a kettő között. Gondolod azok a férfiak csak azért veszik meg a kosarakat, hogy egy ültő helyükben mindent felfaljanak? Azt is megehetik, amit az anyjuk pakol eléjük. – Lehet, hogy fején találtad a szöget – kuncogott Loretta. –Visszagondolva, emlékszem, hogy Farkasölő alig evett valamit, azt is kapkodva, aztán meg úgy nézett rám, mintha én lennék a desszert. – Vedd fel ezt a ruhát vasárnap este – húzta széles mosolyra a száját Amy és fogadok, hogy előbb fogyasztja majd el a desszertet, mint a vacsorát. Loretta elpirult. – Két kölyök lakik a padlásszobában, úgyhogy elég sokat kell várnunk a desszerttel a vacsora után, elhiheted. – Vágyakozó sóhajjal végigsimított a selyemruhán. – Ó, Amy, annyira szeretném, ha összekészítenél egy kosarat Fürgének, hogy licitálhasson rá. Minden mókás dolog kimarad az életedből, hát nem látod? – Ne haragudj Loretta, én azt nem tartom mókásnak, hogy egy férfi egy csirkecombot majszol, miközben fél szemmel engem vizslat. Nem akarom, hogy akár csak egy kis pénz is gazdát cseréljen, punktum. – Akkor legalább a ruhát vedd fel. Amy az ajkát harapdálva, szeretettel végigsimított a ruha egyik ujján. – Meseszép, nem igaz? – És tökéletesen illik hozzád. – Te mit veszel fel, ha ezt kölcsönadod nekem? – A rózsaszín selyemruhámat. Az Farkasölő kedvence. – Loretta Amy kezébe nyomta a ruhát. – Tessék, vidd. – Még abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán elmegyek-e. – Élve megnyúzlak, ha nem leszel ott. – Mi lesz, ha Black úr, az özvegyember felkér táncolni? – Mondd neki azt, hogy nem táncolsz – borzongott meg Loretta az undortól. – Ráadásul ez még igaz is. A házon kívül legfeljebb csak spiccelni láttalak.

Szombat reggel Amy bemerészkedett Loretta hátsó kertjébe, hogy megpróbáljon elkapni egy csirkét. Minthogy általában Farkasölő és Chase végezték el helyette ezt a munkát, nem volt túl nagy gyakorlata. Hosszú szoknyája csak még inkább nehezítette a helyzetet: lelassította a mozdulatait és elriasztotta a tyúkokat. Hirtelen azon kapta magát, hogy kapkodva szedi a levegőt, és csöpög róla a verejték. A hajfonata kibomlott, az egyik cipőjébe kavics került, ráadásul szörnyen rosszkedvű volt. Utálattal gondolt arra, hogy amint meglesz a csirke, ki kell tekernie a nyakát, és le kell vágnia a fejét. A hispánokkal eltöltött idő óta undorodott az erőszaktól, még akkor is, ha az a házimunka része volt. Szegény, gyámoltalan csirkék. Többet evett baromfit, mint ahogy azt a szerencsétlen állatok megérdemelték volna, de evés közben sosem engedte meg magának, hogy végiggondolja, hogy került az asztalára.

CATHERINE ANDERSON 88 INDIÁN SZÍV

– Pí-pi-pi-pi, gyertek ide – szólongatta a tyúkokat kedvesen. Egy szép, hízott tojót nézett ki magának, aki azonban nem lelkesedett azért, hogy a serpenyő dísze legyen. – Nem hinném, hogy elnyerted a tetszését – fejtette ki a véleményét egy mély hang. Amy kiegyenesedett, majd a hajához kapva megfordult. – Fürge! Azt hittem a bányában vagy. – Voltam is. De be kellett ugranom a boltba egy új ingért, így hamarabb leléptem. Amy elgondolkozott rajta, hogy a férfi vajon miért akar másik inget venni. A mellkasa feléig kigombolt fekete ingében, melynek ujjai – láthatóvá téve izmos alkarját – fel voltak hajtva, Fürge jobban nézett ki, mint bármelyik másik férfi, akin valaha megakadt a lány szeme. – Nem festesz valami jól, Amy. Mit művelsz itt? Fürge csillogó szemmel nézett a lány kibomlott hajára és koszos szoknyájára. – Szereznem kell egy csirkét a báli kosárba. – Amy arcát elöntötte a pír. Nem akart erről beszélni a férfival. – Nem az árverésre, ne izgulj. Csak elviszem magammal, arra az esetre, ha megéheznék. Fürge szeme újra Amy haján állapodott meg, mire a lány idegesen megpróbálta összerendezni a tincseit. Minél többet bökdöste, rendezgette azonban a haját, a fonat annál lazább lett. Végül feladta a küzdelmet, amikor rádöbbent, hogy Fürge milyen leplezetlen kíváncsisággal figyeli őt. Bizonyára azért, mert annyira idétlenül nézett ki. – Akkor hát mégis elmész a bálba? – Gondoltam beugrók, és szétnézek egy kicsit. – Büszke vagyok rád, Amy. Tudom, hogy az ilyen események nem hoznak lázba téged. – Fürge körbenézett az udvaron. – Fogok neked egy tyúkot. – Ne fáradj. – Minthogy Amy azt remélte, a férfi csatlakozik majd hozzá a vacsoránál, nem tartotta ildomosnak, hogy segítsen neki az élőkészületekben. – Mármint, elboldogulok. Sőt, szórakoztat a dolog. – Hiszen mindjárt összeesel. – Fürge levette, majd egy rakás fa tetejére dobta a kalapját. Az ingujját még feljebb hajtva célba vett egy kövér tyúkot. – Tudod, a csirkék becserkészésének megvannak a maga trükkjei. – Valóban? A férfi lassan átsétált az udvaron, közben az ujjait végig úgy tartotta, mintha magokat szórna a földre. A csirkék mind köréje sereglettek. – A nők mindenütt ugyanolyanok. Ha szaladsz utánuk, elmenekülnek. Így inkább hagyni kell, hogy… – kissé oldalra dőlve, kinyitotta a tenyerét. –… ők szaladjanak utánad, míg el nem kapod őket. Azzal lecsapott, de elvétette a csirkét, és hasra esett a porban. – Ez volt a legravaszabb trükk, amit életemben láttam – kuncogott Amy. – Istenem, istenem, fogadok, hogy egy ilyen ügyes ember után csak úgy rajzanak a nők. Fürge hunyorogva nézett a lányra. – Az utóbbi időben, ezen a vidéken nem nevezném magam túlságosan szerencsésnek ebből a szempontból. Amy vidáman újra a csirkék után vetette magát. De Fürge sem adta fel a harcot. Amy föl sem fogta, milyen vidám hajszába keveredtek így ketten: föl-le rohangáltak az udvaron, úgy nevettek, mint akiknek elment az eszük, miközben a tyúkok összevissza verdestek a szárnyukkal és káráltak. Mikor már mindketten kifogytak a szuszból, Fürge lerogyott egy fatönkre, majd a térdét átölelve a lányra vigyorgott. – Mit szólnál inkább egy tehénhez? Amy a sajgó mellkasára szorította a kezét, és újra felnevetett. – Egy tehénhez? Elég nagy báli kosárkát kellene szereznem hozzá. Különben sem hiszem, hogy egy tehenet könnyebb lenne elkapni. – A tehenet agyon is lehet lőni. Ha azonban egy csirkébe eresztek golyót, abból nem sok maradna, amit megehetnénk. Valaki becsapta a hátuk mögött a hátsó ajtót. Amy megfordult. A hátsó tornácon Loretta állt csípőre tett kézzel, és hunyorogva bámult a fák között rézsútosan besütő októberi napfénybe. – Ha így kergetitek azokat a tyúkokat, egy tojást se tojnak majd nekem a jövő héten. – Hát akkor – mutatott a csirkékre Fürge –, gyere ide, és kapj el helyettünk egyet te, Loretta Jane.

CATHERINE ANDERSON 89 INDIÁN SZÍV

– Először be kell őket terelni az ólba, Lopez úr. Úgy látom, nem sokat tudsz a tanyasi életről. Amy meg folyton csak a könyveket bújja, így aztán fogalma sincs róla, hogy mi folyik körülötte. Hogy boldogultok ti az életben? – Loretta összefogta a kötényét, és lement a lépcsőn. – Látjátok? Máris követni kezdtek. – Nekem nincs kötényem – vonta fel a szemöldökét Fürge. – Nem kötényed, hanem érzéked nincs a dologhoz. Az hiányzik belőled. Addig kergetted azokat a csirkéket, hogy már a tollúk is hullani kezdett. Két perccel később Loretta a nyakánál fogva kiemelt az ólból egy dühösen káráló tyúkot. Odalépett Fürgéhez, és a kezébe nyomta. A férfi felállt a fatönkről, és a tyúkot maga előtt tartva megkérdezte: – És most? – Tekerd ki a nyakát. Fürge Amyre pillantott. A lány szeméből szinte sütött, menynyire sajnálja a verdeső, kotkodáló állatot. A férfi elég tyúkot látott már így, hogy tudja, mit kell csinálni: gyorsan, egy csapásra tudott volna végezni vele. Érezte az ujjai között a meleg és törékeny nyakat. Tudta, hogy könnyedén kitekerhetné. De nem merte megtenni úgy, hogy Amy közben kitartóan bámulta. Már-már hallotta is, ahogy a lány legközelebb idegesen remegve semmirekellő, barbár, tyúkgyilkos hispánnak nevezi. – Csinálod vagy sem? – érdeklődött Loretta. Fürge magán érezte Amy tekintetét, hatalmas, kék szemének pillantását. Újra a lány felé sandított. Amy az ajkát harapdálta. Fürge kezdte magát nagyon ostobán érezni, ahogy ott állt, kezében a rémült tyúkkal. A karja meg– megremegett – két nő figyelte, az egyik rémülten, a másik türelmetlenül. Gyűjtött már skalpokat, nyúzott meg állatokat, belezett ki bivalyt, ölt már szarvast, medvét, farkast és még ki tudja, hányféle állatot. Egy agyatlan tyúk nyakának kitekerése nem kellett volna, hogy gondot okozzon neki. – Inkább lőjünk agyon egy tehenet. Amy a szemét forgatva kivette a férfi kezéből az állatot. – Istenem, Fürge, azok után, amiket regélnek rólad, nem gondoltam volna, hogy kifog rajtad egy tyúk. Amy a fején találta a szöget. Fürge ugyanis nem akarta, hogy egy újabb tétel jelenjen meg a vétkei listáján. – Még sosem tekertem ki egy szerencsétlen madár nyakát sem. Amy kissé előrehajolt – már készült, hogy emelje a kezét, de amikor lenézett a kétségbeesett tyúkra, megtorpant. – Az isten szerelmére! – kapta ki a kezéből a tyúkot Loretta dühtől kivörösödött arccal. – Annyi csirkét megettél már az életedben, Amelia Rose, hogy nem is értem, miért vagy ennyire finnyás. Amy egy lépést hátrált, és fintorogva próbálta rászánni magát az állat megölésére. Loretta megfeszítette a karját, hogy átvegye a lánytól a tyúkot, de aztán elbizonytalanodott, és előbb Amyre, majd a szenvedő baromfira emelte hatalmas, kék szemét. – Várjunk csak! Ezt a tyúkot nem ölhetjük meg! Hiszen ez Henrietta. Ő az egyik legjobb tojóm, szavamra, Farkasölő engem tenne el láb alól, ha baja esne. – Azt hiszem, ezzel vissza is jutottunk a tehén kérdéséhez – vigyorodott el Fürge. Loretta elengedte a tyúkot, majd elhessegette a köténye segítségével. – És mit szólnátok a sonkához? Szereted a sonkát, Fürge? – Nem nekem lesz. Amy piknikkosarát kell megtömni – kacsintott az asszonyra Fürge. – Te mit gondolsz, Amy? Jó lesz a sonka? Amy visszaemlékezett a férfi első városban töltött estéjére, és a tányérján hagyott hatalmas sonkadarabra. – Én…, te… – nézett kérdőn Fürgére. – Ha választhatnál, melyik mellett döntenél? A csirke vagy a sonka mellett? – Ha választhatnék? – vonta fel a szemöldökét Fürge. Amy elvörösödött. – Nos, persze, választhatsz, Fürge. Úgy értettem, ha a bálon együtt vacsoráznánk, akkor melyiket ennéd szívesebben a csirkét vagy a sonkát? – Bármelyiket, azt hiszem. Persze csak akkor, ha nem kell hozzá megölnöm egy csirkét. Az ugyanis nagymértékben a sonka felé mozdítaná el a kérdést.

CATHERINE ANDERSON 90 INDIÁN SZÍV

Tizenegyedik fejezet

Amy leginkább kötözött sonkának érezte magát a kék selyemruhában. Loretta javaslatára fűzőt is viselt, amelytől olyan helyeken domborodott, ahol korábban sosem. A hegedű hangja az idegeire ment, a táncoló lábak zajába beleremegtek a közösségi ház falai. Haza akart menni – a csöndes, biztonságos házba, ahol mindig tudta, hogy mi fog történni a következő pillanatban. – El fog jönni – bizonygatta Loretta közelebb hajolva a lányhoz, hogy az biztosan hallja őt. – Sokáig dolgoztak Farkasölővel. Fogadok, hogy már otthon vannak, és épp mosakodnak. – Azt hiszem, hazamegyek. – Amy az alsó ajkát harapdálta. – Annyira nem érdekes ez az egész, mint gondoltam. – Nem mész sehová – kapta el a lány csuklóját Loretta. Indigó viharzott el mellettük egy kissé túl közel simulva a partneréhez. Fekete, magas szárú cipője ki– kivillant rózsaszín ruhája szegélye alól. Loretta a tekintetével követte a lányát, majd sóhajtva elengedte Amy karját. – Micsoda pazarlás volt ebbe a ruhába bújni ennek a fickónak a kedvéért! Amy végigmérte Brandon Marshallt, Indigó partnerét. A magas, szőke hajú, vidám, kék szemű fiú volt minden lány álma. Jóképű, csinosan öltözött, udvarias modorú. Amy értette, hogy Indigó szeme miért csillog annyira, de azt is, hogy Loretta mi miatt aggódik. Brandon Marshall úgy húszévesnek nézett ki, azaz túl idős volt már hozzá, hogy Indigónak udvaroljon. – Aznap este nem találtam meg a lányod – vallotta be Amy. – Aztán meg már úgy el voltam foglalva a saját dolgaimmal… Indigó eltűnt Loretta szeme elől a lökdösődő tömegben. – Semmi baj – mosolyodott el Loretta. – Néha elfeledkezem róla, hogy vannak dolgok, amelyeket a szeretteinknek maguknak kell megtapasztalniuk. Tarthatnám burokban is Indigót, de hiba lenne. – Loretta a táncolóktól újra Amy felé fordult. – Veled ezt csináltam, tudod. A Loretta szemében ülő szomorúságot látva Amy szíve összefacsarodott. – Ne butáskodj, Loretta Jane. Csodásan bántál velem. – Na, persze. Csak nézz magadra: egy buta báltól is inadba szállt a bátorságod! – Azt hiszem, eltúlzod a dolgot – vonta össze a szemöldökét Amy. – Nem mindenki élvezi ezt a fajta bárgyúságot. – Várd ki, hogy mit érzel majd akkor, ha Fürge is megérkezett. – Fürge talán visszariadt, attól tartva, hogy meg fogják bámulni az emberek. – Amy, hiszen új inget vásárolt a mai estére. Biztosan el fog jönni. Higgadj le, hallod? – Hát ezért vett új inget? A ma este kedvéért? – Mi másért? – mosolygott Loretta. Az özvegy Black lépett oda hozzájuk. Amynek nem tetszett, ahogy a férfi végigmérte. Azt kívánta, bárcsak nála lenne a kendője – vágyakozva pillantott a fogas felé. – Amy kisasszony nem sokszor tüntet ki minket a jelenlétével az ehhez hasonló rendezvényeken. Felkérhetem a következő táncra? – Nem szoktam táncolni – válaszolta Amy halkan. Nem akarta megbántani a férfit, aki amellett, hogy a város halottkémje volt, és asztalosmunkákat is végzett, az iskolai tanácsban is oszlopos szerepet vállalt. – Inkább csak nézelődöm. Black úr komor arcán megjelent egy vigyor. – Úgy látom, hozott magával kosarat. Minden bizonnyal alkuszom majd rá – közölte, miközben a tekintete a lány mellére vándorolt. – Félreérti a helyzetet, nem az árverésre hoztam a kosarat. Loretta odébb lépett, csatlakozott a közelükben beszélgető asszonyokhoz. Amy követte a pillantásával. Loretta tudta, mennyire utálja Blacket, akinek kaján tekintetétől úgy érezte magát, mint akit éppen most akarnak felfalni. CATHERINE ANDERSON 91 INDIÁN SZÍV

– Hallom, új tanítványa van, mégpedig Lopez úr, a bandita személyében. Az érintett édesanyák említették a legutóbbi ülésünkön. örömmel vettem, amikor tudomásomra jutott, hogy már csak a tanítási idő után foglalkozik az úrral. Nem vette ki jól magát, hogy egy gyilkos mászkál az iskolában. Persze egy olyan csinos tanár mellett, mint ön, én is szívesen újratanulnám az ábécét. Amy nyelt egyet. Egyre jobban feszengett. Ekkor Loretta visszalépett Amy mellé, és bekapcsolódott a beszélgetésbe. – Lopez úr a barátunk. Illetve inkább családtagként tekintünk rá. Mostanság a helyi bányában dolgozik, így Amy mindennap tanítja. – Magánúton, ha jól értem – vonta föl a szemöldökét Black úr. Amy idegesen összerezzent. Talán valaki meglátta őket az erdő felé sétálni? Összefacsarodott a gyomra. – Én vagyok az egyetlen, akitől Lopez úr tanulhat. Gondolom, nem sajnálja tőle a lehetőséget? – Persze hogy nem. – Loretta úgy mosolygott a férfira, mintha az épp most jelentette volna be, hogy Krisztus második eljövetele már nem sokat várat magára. – Black úr az iskolai bizottság tagja. Az oktatást, úgy ahogy van, a saját missziójának tekinti. Nincs igazam, uram? Fogadok, hogy Black úr elégedetten szemléli az elhivatottságodat, Amy. Black majd felrobbant, amikor megszólalt: – Ez csak természetes. – Hideg kezével megérintette Amy csupasz vállát. – Nagy csodálója vagyok ennek a kis hölgynek. Kiváló tanárnak tartom. Amy legszívesebben odébbállt volna. A férfi hideg, nyirkos ujjaival végigsimított a lány vállán. Amy a férfi kezére pillantva azon gondolkozott, vajon mit szólna Black, ha behúzna neki egy nagyot. A hegedűk elhallgattak, minden tekintet a terem elülső része felé irányult. Amy úgy vélte, Black úr ujjai egy kissé mintha szemtelenül bitorolnák a vállát. Talán csak nem bátorításnak veszi, hogy nem húzódik arrébb? Önmagában véve az, hogy a vállán tartotta a kezét, elég ártatlannak tűnt. Randall Hamstead, a rövidárus egyik kezével egy báli kosarat tartva a magasba, belépett az egyik páholyba. Loretta közelebb hajolt Amyhez. – Fogadok a jövő heti tojáspénzben, hogy ő még nem kapott az anyja birkatrágyateájából. Amy kuncogni kezdett, de aztán az arcára fagyott a mosoly, amikor pillantása a Hamstead kezében tartott, fűzfavesszőből font, kék színű kosárra esett. Elborzadva nézett Lorettára, majd a fogas irányába. Ott hagyta a kosarát, de már nem volt ott. Loretta követte Amy tekintetét, majd dühösen felszisszent. – Már itt kellene lenniük. – Loretta Jane! – Amy elfeledkezett Black úr ujjairól, és kirántotta magát a férfi keze alól. – Mi a csudát műveltél? Amikor Loretta rájött, mi történik, elkerekedett a szeme, akár egy lapostányér. – Én csak jót akartam, Amy. Csak meg akartunk tréfálni. Fürge megígérte, hogy eljön. Amy erős kísértést érzett, hogy belerúgjon az unokanővérébe. – Loretta Jane, hogy tehetted? Még egy ilyen aljas, hitvány, gonosz tréfát! – Hol van már ez a férfi? – nézett az ajtó felé Loretta. – Figyelem, uraim! – kiabálta Hamstead. – Nézzük az első kosarat. Sonka, burgonyasaláta, kenyér, almás pite. – Ugorjunk a lényeghez! – ordította be egy férfi, mire a körülötte állók röhögve hátba veregették. Hamstead úr kuncogni kezdett. – A kosár nem másé, mint… – Megnézte a címkét, majd kacsintott egyet. – Amy kisasszonyé, a tanítónőnké. Minthogy Amy még sosem vett részt ilyen táncos összejövetelen – a báli kosarak árveréséről már nem is beszélve –, egypár agglegény füttyögve adott hangot a lelkesedésének, majd közelebb furakodott az asztalhoz. – Hét dollár! – kiáltotta az egyik. Amy gyomra megugrott. Hét dollár? Felháborító. – Legyen nyolc – dörmögte egy mély hang.

CATHERINE ANDERSON 92 INDIÁN SZÍV

– Tíz dollár. Az ember nem fukarkodhat egy olyan nő esetében, aki megtanította neki, hogyan tegyen különbséget a p és a q betű között. Amy elborzadva nézett újra Lorettára. Az unokanővére szeme még jobban elkerekedett. – Nem az én hibám. Mostanra már itt kellene lenniük. – Nem a te hibád? – rikácsolta Amy. – Elemelted a kosaram, és benevezted az árverésre. És ez nem te a hibád? – Tizenegy – kurjantotta valaki. – Tizenöt dollár! – bömbölte Black úr. – Hadd lássam, ki tud e fölé licitálni? Amy a férfira emelte tekintetét, mintegy beletörődve a sorsába. – Tizenöt dollár! – kiabálta Hamstead. – Tizenöt először, másodszor… – Száz dollár – jelentette be egy mély hang. A hirtelen beállt csöndben Amy úgy érezte, rögtön elájul. Száz dollár? Az ajtó felé fordulva meglátta a Farkasölő és Chase társaságában a küszöbön álló Fürgét. Széles vállán és izmos karján világoskék ing feszült, éles kontrasztot alkotva barna bőrével. Amynek már a férfi látványától is gyorsabban vert a szíve. Fürge átlépte a küszöböt, miközben olyan lendülettel kapta le a fejéről a kalapot, amelyre rajta kívül senki más nem volt képes. A kalapot Amy kendője mellé akasztotta, majd megállt egy pillanatra, hogy körbenézzen a teremben. Tekintete Amyn állapodott meg. Nedves, fekete hajának egy kócos hajtincse a homlokába hullott. – Elnézést, uram. Jól hallottam, hogy száz dollárt ajánlott? – Ahogy mondja. Száz dollárt. – Fürge átverekedte magát a tömegen, hogy letegyen az asztalra egy halom aranytallért. Aztán megfordult, és Amyre nézett, ahogy mindenki más a helyiségben. Még soha egy férfi sem ajánlott száz dollárt egy báli kosárért, de nem csak erről volt szó: az összeg őrülten, betegesen, vérlázítóan magas volt. Az emberek másról sem fognak beszélni egy évig. Ezt a témát még az sem tudná túlszárnyalni, ha May Belle a piroslámpás házból az utcán kezdene üzletelni. Hamstead úr annyira megdöbbent, hogy elfelejtette bemondani a szövegét: „Először, másodszor, harmadszor.” Száz dollárból egy férfi öt éven át minden táncmulatságra elmehetne, és mindegyik rendezvényen vehetne magának egy báli kosarat. Hamstead átadta a kosarat Fürgének, ezzel a licitálás lezárult. – Indulj már, te tökfej – lökte meg Amyt Loretta. – Mit gondolsz, meddig álldogál még ott rád várva? Amy nem érezte a lábát. Elindult Fürge felé – a selyemruha minden egyes lépésnél suhogott, az arca égett a tekintetek kereszttüzében. Black úrral ellentétben Fürge nem a mellét nézte. Ő kizárólag a szemére volt kíváncsi. Amikor végre odaért a férfi mellé, az – szemében félreérthetetlen birtoklási vággyal – odatartotta neki a karját, hogy belekarolhasson. Amy tudta, hogy a teremben mindenki őket nézi. Amy kisasszonyt azzal a fickóval. Szinte hallotta is a suttogásukat. Belekarolt Fürgébe. Még a végén azt hiszik, hogy csak játszadozik. Elveszítheti a fizetését, a szabadságát. És ez hová vezetne? Oda, hogy a városban élő, többi ostoba nőhöz hasonlóan ő is kereshetne magának egy olyan férfit, aki eltartja. Fürge karja kemény volt, akár egy kőszikla, az inge pedig enyhén nedves és meleg. Amy kikövetkeztette, hogy a férfi megmosakodott, és még csuromvizes volt, amikor magára kapta az inget, hogy odaérjen a mulatságra. Amy égő arccal a földet bámulta, miközben Fürge utat tört maguknak a vállával a tömegben. – Száz dollár, Fürge? Erre miért volt szükség? Tönkreteszed a hírnevem. – Tönkreteszem? – dermedt meg a férfi. – Tönkreteszem? Megtiszteltelek azzal, hogy száz dollárt fizettem a kosaradért. Farkasölő szerint ennyit soha senki sem fizetett még. Ez arculcsapásként érte Amyt. A komancsok a menyasszonyuk iránti tiszteletüket fejezték ki a kifizetett menyasszonypénzzel. Minél több lovat hagytak jövendőbeli apósuk háza előtt, annál jobban becsülték az ara családját. Fürge úgy tekintett az árverésre, mint egy lehetőségre, ahol kifejezésre juttathatja, mennyire nagyra tartja Amyt. Kifejezésre is juttatta. Végérvényesen. – Ó, Fürge, ezt te nem érted. Az emberek azt fogják hinni, hogy van köztünk valami. Azon fognak agyalni, vajon mit csináltál, hogy össze tudtál szedni száz dollárt, hát nem érted? Fürge megállt a fogasnál, hogy levegye és a lány vállára terítse a kendőjét.

CATHERINE ANDERSON 93 INDIÁN SZÍV

– Mit kapok? – nézett Amyre csillogó szemmel. – Kaját? Te vagy a legcsinosabb nő a városban. Ha nem mosolyogsz, megyek, és kiteszek még száz dollárt arra az asztalra. – Honnan van neked ilyen sok pénzed? – nyöszörögte Amy. – Ugye, nem loptad? – Sosem lopnék pénzt senkitől. – Fürge megragadta a kalapját, majd a karjánál fogva kivezette Amyt az ajtón. – A pénzt tiszta úton szereztem. – Hogyan? – Lovak és tehenek eladásával. Amikor elhagytam a rezervátumot, úgy terveztem, lesz egy saját farmom. Dolgoztam, a pénzt pedig félretettem – pillantott lefelé. – Nem jött be a tervem. A pénzt viszont nem költöttem el. Ahogy kiléptek az éjszakába, Amyt körbeölelte a csípős levegő. Vett egy mély levegőt, boldog volt, hogy megmenekült a gyanakvó tekintetek elől. – Hála istennek, hogy csak erről van szó. Elszomorított volna a gondolat, hogy nem egyenes úton szerzett pénzzel fizettél a kosaramért. – A hátuk mögé került épületből kiszűrődő fényben Amy hunyorogva nézett a férfi sötét arcába. – Honnan volt annyi lovad és tehened? – Figyelj, hová lépsz. Amy semmilyen akadályt sem látott a lába lőtt, de a sötétben ezzel mindig így volt, illetve egészen addig így volt, amíg orra nem esett. – Válaszolnál a kérdésemre? – Óvatosan, Amy – húzta közelebb magához a férfi. – Ördög és pokol! Loptad azokat az állatokat, nem igaz? – Ne káromkodj. Kimossam a szádat szappannal? – Fürge felemelte a fejét, így a kalapja karimája árnyékot vetett az arcára. – Hol akarsz enni? – Mennyi pénzed van, Fürge? – kérdezte a lány összevont szemöldökkel. – Amy, ha azt tervezed, hogy akasztófára juttatsz állatok lopásáért, akkor jobb, ha minden texasit felköttetsz. Azok a tehenek, amelyeket elloptam, olyan sokszor legeltek már a Rio mentén, hogy terelni sem kellett őket. – Ez most hogy jön ide? – A texasiak a mexikóiaktól lopnak, és viszont. A tehenek igen gyorsan megtanulják az útvonalat. – Egy terebélyes tölgyfához vezette a lányt. – Ne őrülj meg! Azok már akkor lopott tehenek és lovak voltak, mielőtt még én elloptam volna őket. Ez egy különleges este. Még új inget is vettem. – Mennyi nem tisztességes úton szerzett pénzed van, Fürge? A férfi letette a kosarat. A holdfényben Amy észrevette, hogy egy lehulló falevél Fürge széles vállára pottyan. A férfi azonnal lepöckölte. – Annyi, hogy igen hosszú ideig csipkebugyiban járhatnál. Amy nyaka bizseregni kezdett. – Nem hordok csipkebugyit. – Pedig kellene. Amikor egyik nap kiteregetted az alsóneműdet az ablakba, csak azon járt az agyam, hogy csipkéből varrt alsót kellene viselned. – Fürge vigyorogva feltolta a feje tetejére a kalapját. A holdfény megcsillant a fogain. – Ne nézz már olyan haragosan. – Mihez kezdek, ha elveszítem az állásomat? – Hozzám jössz feleségül, és gyerekeket szülsz nekem. – Nem akarok. Tanítani akarok. És a saját életemet akarom élni, amelybe nem tartozik bele egy férfi, aki megmondja, hogy mit csináljak, és mikor csináljam. Fürge összefonta karját a mellkasa előtt. – Én nem fogom megmondani neked, hogy mit és mikor csinálj. Ülj le, Amy, és együnk végre. – Látva, hogy Amy mozdulatlanul áll tovább, közelebb hajolt hozzá. – Nem fogok többé lovakat vagy teheneket lopni. Ígérem. – Fürge, engem nem érdekel, hogy lopsz-e. Nem tartozik rám, hogy mit csinálsz. – Akkor meg miért vagy ilyen dühös? – Mert megvetted a kosaram. Mégpedig nem is akármennyi pénzért. Kész csoda lesz, ha nem rúgnak ki az állásomból. – Túl sokat aggódsz a miatt az állás miatt. CATHERINE ANDERSON 94 INDIÁN SZÍV

– Ugyanis ettől függ, hogy lesz-e pénzem a napi betevőmre. – Ha kirúgnak, annyi ételt veszek neked, hogy meg sem tudod enni. Ha mindet megeszed, el fogsz hízni. És ígérem, hogy soha nem szólok majd bele, hogy mit és mikor csinálsz. Most pedig ülj le. Nem azért vettem meg a báli kosarad, hogy veszekedjünk. Tetszik az ingem? Amy egy ideig fürkészve nézte a férfit. Szomorúan konstatálta, hogy Fürge épp most esküdött meg rá, hogy nem rendelkezik majd fölötte, majd azonnal meg is parancsolta neki, hogy üljön le. – Igen, tetszik. Nagyon jól nézel ki. Fürge újra elvigyorodott. – Te pedig olyan csinos vagy ebben a ruhában, hogy majdnem elfelejtettem licitálni, amikor hallottam, hogy a neved kiáltják. Ki volt az a férfi, aki melletted állt? – Kedves, hogy így bókolsz, köszönöm. A férfit Blacknek hívják, és az iskolatanács tagja. – Nos, akkor nem kell amiatt aggódnom, hogy nem lesz állásod, és nekem kell eltartanom téged. Úgy láttam, a pasas teljesen odavan érted. Más párok is kijöttek a szabadba, helyet kerestek a fák alatt, ahol nekiláthattak az evésnek. A példájukat követve – vigyázva, hogy össze ne koszolja Loretta ruháját – Amy is leült a fűbe, Fürge pedig mellé telepedett. – Ó, Fürge – harapott az ajkába a lány –, ne haragudj, hogy ilyen utálatos voltam. Tudom, hogy nem akartál megbántani azzal, hogy olyan sok pénzt költöttéi a kosaramra. – Persze hogy nem akartalak megbántani. Talán az én hibám, hogy a fehér emberek ilyen őrülten viselkednek? – Az egyik karjára támaszkodva leemelte a kendőt a kosárról. – Hm, Amy, ez jól néz ki. Amy hunyorogva közelebb hajolt. A holdfényes éjszakában nevetés csendült -e gy női kacaj. Amy torka elszorult. Teljesen biztos volt benne, hogy egy férfi sem fizetett volna száz dollárt a kosaráért. Szegény Fürge egy egész vagyont hagyott ott a báli teremben, és cserébe egy mogorva banyát kapott. – Almás pitét sütöttem. Szereted? – Imádom. Főleg a tiédet – nézett a lányra a férfi. – De hiszen még sosem kóstoltad. – Nem kell megkóstolnom, hogy tudjam. Amy tehetetlenségében hozzáfogott, hogy kipakolja az ételt, miközben végig tudatában volt, hogy Fürge minden mozdulatát árgus szemmel figyeli. Néma csöndben nekiláttak az evésnek. Amy kínosan érezte magát, főleg, amikor meghallotta, hogy a többi nő körülöttük kacarászva társalog a párjával. A krumplisaláta hatalmas méretű gombóccá vált a szájában. Hallotta, ahogy Elmira Jackson felkiált: „Ó, Samuel!” Hihihi. „Ne bolondozz!” Fürge felnézett a tányérjából. – Amy, lazíts egy kicsit! A lány leerőltette a torkán a salátát, miközben azon gondolkozott, vajon a férfi is olyan száraznak érzi-e, mint ő. – Sosem voltam még táncmulatságban. Jobb lett volna, ha Elmira kosarát veszed meg, hogy valaki olyannal töltsd az estét, aki szórakoztató. – Elmira úgy hápog, mint egy kacsa. Amy észre sem vette, hogy kuncogni kezdett. – És ami még ennél is rosszabb, úgy is néz ki, mint egy kacsa. Észrevetted már, hogy kiáll a szoknyája hátul, miközben megy? – Az a szoknyája része, Fürge. Turnűrnek hívják. Ez a legújabb divat. Állítólag egy éven belül mindenki ilyet fog hordani. Elmira nagynénje sokat jár külföldre. – A te szoknyádon nincs ilyen dísz – vonta fel a szemöldökét a férfi. – Amikor Elmira végigmegy a járdán, a hátsója úgy kiáll, hogy akár asztalként is használhatná az ember. – Kihívón Amyre mosolygott. – Különben meg miből gondolod, hogy te nem vagy szórakoztató? Ha a megfelelő hölgy kap le a tíz körmömről valami miatt, azzal nincs semmi bajom. Szedett magának egy hatalmas adag almás pitét, majd elismerően mormogott. – Amy, hozzám kell jönnöd, és minden héten sütnöd kell nekem egy ilyen pitét. Kitől szerezted ennek a tésztának a receptjét?

CATHERINE ANDERSON 95 INDIÁN SZÍV

– Az anyámtól – szomorodott el Amy, de aztán elhessegetette az emlékeket. – Mestere volt a sütésnek és a főzésnek is. Fürge rekordsebességgel mindent eltüntetett a tányérjáról, majd elnyúlt a fűben. A többi pár lassacskán visszaszállingózott a táncterembe. Amy is befejezte az evést, visszapakolta a maradékot a kosárba, a tetejére pedig betette a koszos edényeket, hogy később elmoshassa őket. Azt kívánta, bárcsak néhányan kint maradtak volna még a szabadban. Fürge most már bármelyik pillanatban azt fogja javasolni, hogy menjenek vissza ők is, aztán pedig bizonyára felkéri táncolni is. A férfi a szeme sarkából figyelte a lányt. A holdfény – szemét ragyogó gömbbé varázsolva, szájának pedig csillogó fényt kölcsönözve – rásütött aprócska arcára. Hajkoronája ezüstösen csillogott, és Fürge alig tudott ellenállni, hogy meg ne érintse a fülénél és a nyakánál göndörödő fürtöket. A lány keze a szoknyáján pihent, kecses ujjai ütemesen mozogtak a hegedű hangjára. Olyan gyönyörűen festett a rájuk sütő hold fényében, hogy a férfi legszívesebben közelebb húzódott volna hozzá, hogy érezze a teste melegét, és beszippanthassa édes illatát. – Bemegyünk táncolni? – kérdezte a fényárban úszó bálterem felé intve. Táncolni vágyók kígyóztak befelé az ajtón, cipők kopogtak, szoknyák susogtak mindenfelé. – Úgy tűnik, igen jó a hangulat. – Ó, nem, nem szeretnék bemenni. – Fürge még a félhomályban is jól látta, ahogy a lány elpirul. – Inkább csak hallgatni szeretem a zenét. Amy a közelben álló szekérre és az elé befogott lóra nézett. – Nézd azt a szegény párát. Esküszöm, mintha ritmusra mozgatná az elülső patáját. Fürge oldalra fordulva a feje alá csúsztatta a kezét. Hirtelen az jutott az eszébe, hogy Amy egész addigi életében mást se csinált, csak hallgatta a zenét, de az izgatottságából arra lehetett következtetni, hogy sokkal többre vágyik ennél. Fürge úgy vélte, egy ilyen korú lánynak szörnyen kínos lenne, ha az első táncot a fél város szeme láttára kellene eltáncolnia. – Tudod, mindig is arra vágytam, hogy egy hölgy tanítson meg táncolni. – Nem hazudott. Eddig még csak olyan nőkkel táncolt, akiket nem lehet hölgynek nevezni. – Te tudsz táncolni, Amy? – Ismerek egypár lépést, de annyira nem táncolok jól, hogy taníthassalak is. – És arra a pár lépésre megtanítanál? – Mindenki minket bámulna – pillantott az épület felé a lány. – Nem itt gondoltam – állt fel Fürge. – Gyere. Meglátod, jó lesz. Amy habozva elfogadta a férfi felé nyújtott kezét, és hagyta, hogy Fürge felsegítse, majd kivezesse a fák árnyékából, a közvetlen holdfénybe. Fürge levette a lány válláról a kendőt, és a kosár mellé dobta. Amy világos színű szemöldökét összevonva lenézett a férfi lábára. – Remélem, nem csak rontok majd a tánctudásodon. Vagy ami még rosszabb, remélem, nem lépek gödörbe, és esem hasra. – Az ajkát harapdálva oldalra lépett. – Látsz engem egyáltalán? – Nagyon jól látlak. És te látsz engem? – Mondjuk úgy, hogy ha újság lennél, még a nagybetűs szavakat sem tudnám elolvasni rólad. Fürge elnyomott egy mosolyt. Valójában Texas összes bárját végigtáncolta már, de bármilyen lépést is akart Amy bemutatni neki, ahhoz hasonlót még sosem látott. – Attól tartok, nem tudok annyit, hogy bárkit is taníthassak – sóhajtott a lány. Kecses mozdulattal balra lépett, majd amikor Fürge leutánozta, elnevette magát. – Azt hiszem, ez a nők lépése. A zene elhallgatott, így Amy megállt, és a karját kitárva várt. Felcsendült a keringő lendületes dallama. Fürge előrelépett, az egyik kezét Amy derekára tette, a másikkal a lány keze után nyúlt. Amy feszülten tűrte, hogy a férfi ennyire közel vonja magához. – Nyugodj meg, Amy. Csak mozogj velem együtt. A lány teljesítette a kérést, majd a fejét felemelve Fürge arcába nézett. – Fürge, te csodálatosan táncolsz! Hol tanultad? – Olyan könnyű vagy a karomban, akár a fuvallat – suttogta a férfi még közelebb húzva magához a lányt. – Hunyd le a szemed, Amy. Engedd, hogy magával ragadjon a zene. Amy szempillái remegve lezárultak, apró arca elragadtatottságot tükrözött. Fürge elképzelte, ahogy a lány ugyanezzel az arckifejezéssel fekszik alatta, és azonnal el is vétette a lépést. Amy – amilyen tapasztalatlan volt – észre sem vette a hibát. Fürge torka elszorult. Amy sok tekintetben még mindig gyerek volt. örökre a karjaiban akarta tartani. CATHERINE ANDERSON 96 INDIÁN SZÍV

A keringő véget ért, de Fürge folytatta a táncot. Amyn kívül nem volt más zenére szüksége. Újabb keringő hangjai csendültek fel. – Mintha repülnék – suttogta Amy lehunyt szemmel. – Ó, Fürge, ez csodálatos! Fürge szerette volna megcsókolni a lányt. Annyira vágyott a csókjára, hogy szinte fájt. Be akarta cipelni a félhomályba, le akarta húzni a karjáról a selyemruhát, hogy érezze a bőre melegét, és hallja, ahogy azt rebegi, milyen csodás érzéseket kavart benne ő, Fürge. A rémálmait mesés álmokra akarta cserélni, azt akarta, hogy a múlt emlékei elhalványuljanak, az életét szerelemmel és jókedvvel akarta megtölteni. Azt akarta, hogy a méhében az ő gyermekét hordja, látni akarta, ahogy annak a gyereknek a napbarnított feje rátapad a mellére, és látni akarta a szerelmét, mégpedig a szeme csillogásából. Mindennél jobban vágyott erre. Ez idáig senki sem jött utána Oregonba. És úgy tűnt, már nem is fog. Véghez vitte a lehetetlent: megmenekült a múltjától. Most Amynek kell segítenie, hogy ő is maga mögött hagyhassa a múltat, és hogy együtt építhessék a közös jövőt. Ez az éjszaka azonban még Amyé volt. Táncolnia kellett, mert még sosem táncolt. Kacagnia kellett, mert olyan ritkán nevetett. Csak ezzel ajándékozhatta meg, mert a lány másra még nem volt felkészülve. És ha sosem lesz kész arra, hogy többet is adhasson neki, akkor – ezzel tisztában volt – annyival kell beérnie, amit a lány adni képes, még ha az nem is lesz több egy mosolynál. Mert egy darabka Amy felért annyival, mint ezer másik nő testestül-lelkestül. Szerette Amyt. Szerette a tizenöt évvel fiatalabb cingár kislányt, szerette a gyönyörű nőt, amivé cseperedett, és szeretni fogja a ráncos öregasszonyt is, amivé majd lesz – egyszerűen azért, mert a benne rejlő lényegi dolgok fontosságukat tekintve messze túlszárnyalták a testi megvalósulást. Amy, az ő napsugara. Hosszú ideig nélkülöznie kellett élete egyetlen tökéletes boldogságát. Most, hogy újra rátalált, nem tudta elképzelni nélküle az életét.

Tizenkettedik fejezet

Amy úgy gondolta semmi sem ronthatja el az estét. Táncolt. Valóságos, igazi táncot. Nem érdekelte, hogy egy tölgyfa alatt forognak Fürgével, és az sem, hogy csak kettesben vannak. Attól nem lett volna valóságosabb a dolog, ha bámészkodók állják körül őket. Egy férfi tartotta a karjában, miközben ő egy gyönyörű selyemruhában siklott a keringő dallamára. Ez felülmúlta a legvadabb álmait is. Táncolni akart, táncolni és táncolni, míg a hold el nem tűnik a szeme elől, és hajnal meg nem töri az égboltot. Fürge barna arcát nézve megállapította, hogy nála jóképűbb férfi nincs az egész világon. Belegondolt, hogy ez a férfi vette meg a kosarát. Méghozzá hihetetlen mennyiségű pénzért. Száz dollárért. Remekül érezte magát. Csodásan. Az éjszaka varázslatos volt. Minden varázslatos volt. Az sem számított már, hogy Fürge ezt a száz dollárt rablás útján szerezte. Hiszen őt komancsként nevelték fel, ami együtt járt azzal, hogy megtanították, hogyan kell lovat lopni. Az pedig, hogy ennyire mestere lett ennek a „szakmának”, egyáltalán nem lepte meg a lányt. És minthogy a férfi ígéretet tett arra, hogy többé nem fog lopni, Amy úgy vélte, akár el is feledkezhet a korábbi rablásokról. Szúrni kezdett az oldala, de próbálta figyelmen kívül hagyni. Ez volt élete egyetlen éjszakai mulatsága, ki akarta élvezni. Amikor Fürge lelassította a lépteit, és közelebb húzta magához, Amy megpróbált ellenállni, de nem volt elég ereje hozzá. – Elfáradtál. – Ó, Fürge, muszáj abbahagynunk? Annyira mesésen érzem magam. – Nem ez az utolsó közös esténk, Amy. Fürge közelebb hajolt a lányhoz. Amy csak most – túl későn – vette észre, hogy úgy olvadt el a férfi karjaiban, akár egy darab vaj a forró pirítóson. A varázslat szilánkjaira hullott. Fürge pár csodás percre elvarázsolta, ahogyan oly sok évvel azelőtt is. Elfeledtette vele a múltat, és azt is, hogy olyan korban él, amelyben a férfiaknak teljhatalma van a nők fölött. Senki sem élheti azonban színjátékként az életét. CATHERINE ANDERSON 97 INDIÁN SZÍV

Amy elhúzta az arcát, ijedten konstatálta a férfi szemének villanását, karjának erős szorítását. Fürge olyan szorosan tartotta, hogy férfiassága még a farmer, a selyem és a muszlin alkotta rétegeken keresztül is egyértelműen érezhető volt. Amy a sötétben vaksin pislogott, de most, hogy a holdfény megvilágította Fürgét, észrevette a férfi jellegzetes arckifejezését, szájának határozott vonalát és kitágult orrlyukát. Más férfiak arcán látta már ezt, de Fürgéén még sosem. A közös tánc felkorbácsolta Fürge vágyát. Ilyenkor az állatias ösztönök maguk alá gyűrik a férfiakat. Amy megérezte a változást: látta, ahogy megcsillan a Fürge arcára vékony réteget vonó verejték; és hallotta, mennyire gyorsan, kapkodva szedi a levegőt. Eszébe villant, milyen közel vannak a közösségi házhoz. Fürge a nyaka köré fonta Amy karját, majd elengedte a lány kezét, de csak azért, hogy a lány csípőjére tehesse a sajátját. A vágya miatt azonban nem tudta a lány csípőjén tartani a kezét. Meg akarta csókolni Amyt, így az ujjaival tapogatózva felcsúsztatta a tenyerét a lány bordáján, legyőzve a Loretta fűzőjébe bújtatott madárcsontú bordázat alkotta akadályt. Keze a lány egyetlen lágy halmán, a keblén pihent meg, mely kiemelkedett a fűzőből, és csak a vékony selyemblúz takarta. Amy összerándult. Fürge keze szinte égette a bőrét. Rettegve levegő után kapott, mire a férfi forró, puha nyelve máris mélyen a szájába nyomult, olyan ritmusban mozogva, melyet Amy túl jól ismert. Fürge ujjai a ruha selymén keresztül körbeölelték a lány mellbimbóját. Az izgalom áramütésként futott végig Amy testén, mely aztán fejvesztett pánikká alakult át. Megpróbálta elrántani az arcát a férfiétól, és kifordulni a karja öleléséből. Fürge teste szikár volt ugyan, de izmok tartották össze, így olyan könnyedén tartotta a lányt, mint egy rugdalózó gyermeket. A teste úgy fonódott köré, mint egy kemény fémkerítés, a csókja egyre követelőzőbbé, egyre határozottabbá vált, mintha erőszakkal rá tudná venni, hogy ő is lelkesedjen ezért a pillanatért. Amy megpróbálta kimondani a férfi nevét, könyörögni akart neki, hogy engedje szabadon, de a szavak Fürge szájába érkeztek, és csak értelmetlen nyöszörgésnek hallatszottak. A világ holdfénnyel megvilágított tébollyá változott. Fürge nem volt többé Fürge, csak egy férfi, aki fájdalmat akar okozni neki, és ki akarja élni rajta a vágyait. És ő sem volt többé Amy kisasszony, aki biztonságban érezheti magát a Farkasok Földjének egy terebélyes tölgyfája alatt, a közösségi ház közelében, ahonnan a zene hangját sodorja a szél. Az állati ösztönök őt is maguk alá gyűrték, ahogyan Fürgét – Amy a túlélésért küzdött. Egy szívdobbanásnyi idő alatt nőből csapdába esett állattá változott. Fürge a nevét suttogta, lazított a szorításán, és elengedte a mellét, ő azonban ebből semmit sem vett észre. Elrántotta a száját a férfiétól, és kiszabadította magát a karjából. Páni rémületében csak egy cél lebegett a szeme előtt: megmenekülni a férfitól. Nem tudta, hogyan sikerült kiszabadítani magát. A férfi váratlan támadása ösztönszerű lépésekre késztette. Fürge elengedte, ő pedig futásnak eredt. – Amy! A férfi vágytól rekedt hangja idegenül hatott Amyre. ijedtében még gyorsabban szedte a lábát. Nem tudta, merre szalad, de nem is érdekelte, csak az számított, hogy minél messzebbre kerüljön Fürgétől. – Amy, édesem, gyere vissza. Ne menj a fák közé. Amy, ne a fák felé! Amy egy alagútszerű ösvényen haladt előre. Csak rekedt légzésére, összevissza verdeső szívére és a torkából előtörő szaggatott, kis kiáltásokra tudott figyelni. Szinte nem is érezte, hogy a lába hozzáér a talajhoz. Egy faág az arcába csapódott. Megtántorodott. A gallyak kísérteties sötétséget alkotva egymásba kapaszkodtak előtte, hogy beleakaszkodjanak a ruhájába és nekiütődjenek a lábának. Aztán meghallotta a háta mögött közeledő csizmák tompa dobogását. Borsózott a háta, mert a hangok egyre gyorsabban közeledtek felé. Nem is gondolkozott, csak dühödten ő is felgyorsította a lépteit. Ó, istenem. Ó, istenem. Ó, istenem. Nincs egy biztonságos hely, ahová menekülhetne. Nincs egy ember sem, akiben megbízhat. Fürge is olyan, mint a többi férfi – üldözi őt a száznyolcvan centiméterével, akár egy elszabadult vadállat. Nem tudja felvenni vele a harcot, és nem tudja megállítani sem. Nem tudja megakadályozni, hogy a saját kielégülését hajszolva rámásszon, majd verejtéktől csöpögő, mozdulatlan testtel rázuhanjon, hogy a földhöz szegezze őt. Nem, még egyszer nem engedi. Nem engedi. – Amy! Vigyázz! Egy farönk van előtted! Vigyázz, édes! Valami lesújtott rá hátulról. Sikoltva zuhant a föld felé, miközben elborzadva érezte, hogy kőszikla keménységű karok és lábak fonódnak a teste köré. Fürge még zuhanás közben, a levegőben elkapta, így – CATHERINE ANDERSON 98 INDIÁN SZÍV

felfogva a lány zuhanását – elsőként ő ért földet. Amy azonban mindebből semmit sem vett észre. Dühösen fészkelődött, megpróbált kiszabadulni Fürge öleléséből, és amikor semmi sem használt, a férfi fejét vette célba. Fürge káromkodva elkapta Amy csuklóját. Hirtelen oldalra fordult, majd a hátára fektetve maga alá szegezte a lányt. Amy rugdosva ellenkezett, de a lába belegabalyodott a szoknyájába. Fürge izmos combját a lányéra fonta, Amy hadonászó karját pedig a feje fölé feszítette. Fürge arca akár egy sötéten vibráló veszedelem magaslott Amy arca fölé, amikor levegő után kapkodva megszólalt: – Semmi baj, Amy. Minden rendben. Semmi sem volt rendben. Fürge elkapta őt. Az égbolt előtt magasodó sötét fák ágai összegabalyodva hajladoztak, mintegy őrséget állva, hogy tanúi lehessenek a szégyennek, amit hamarosan át kell élnie. Nem tudott megmoccanni. Nem kapott levegőt. Fürge az egyik kezével a feje fölé szegezte a karját a csuklójánál fogva, a férfi másik keze azonban szabad volt. Tudta, mi következik. Sikítani akart, azonban csak egy szánalmas, kis nyöszörgés hagyta el a torkát. – Bocsáss meg, Amy. Nem akartam. Nem akartam, drágám. – Keze, amelyről Amy azt hitte, majd széttépi a ruháját, hihetetlen gyöngédséggel végigsimított a haján. – Minden rendben van. Esküszöm, Amy. Nem akartalak bántani. A szavak valahonnan a messze távolból értek el Amyhez, ugyanazok a szavak, újra és újra – de mindhiába, mert a fölé nehezedő test mindennél világosabban beszélt. Amy egészen addig erőlködött, míg a testéről már patakokban folyt a verejték, míg az ereje már nem engedelmeskedett az akaratának, míg a félelme összébb nem zsugorodott. Akkor várni kezdett, ideges mozdulatlansággal, hogy újra össze tudja szedni magát. Remegett és rángatózott. Zokogott. Képtelen volt kegyelemért könyörögni, pedig a szavak ott zsongtak a fejében. – Semmi baj – szólalt meg újra Fürge. – Sajnálom, Amy. Elvesztettem a fejem egy percre. Nem lett volna szabad. Sajnálom. Nem foglak bántani. Esküszöm. Sem most, sem máskor. Fürge a lány hajáról a nyakára csúsztatta a kezét, meleg ujjhegyével köröket rajzolt Amy tarkójára, miközben a nyirkos bőréhez tapadt könnyű, nedves hajtincseket cirógatta. – Ne… Ne érj hozzám. Ne… Fürge keze mozdulatlanná dermedt a lány tarkóján. – Nem foglak bántani, édes. Esküszöm. Nyugodj meg. Itt az én kicsi lányom. Vegyél egy mély levegőt. Amy teleszívta a tüdejét, majd azonnal könnyekben tört ki. Dühös, hisztérikus könnyeket hullatott. Fürge káromkodva lefordult a lányról, de közben nem engedte el, hanem magával húzta őt is, míg Amy nem került felülre. Amy mindenütt magán érezte a férfi remegő kezét – a haján, a hátán, a karján –, Fürge nyugtatóan cirógatva próbálta megszabadítani a rideg feszültségtől. – Annyira sajnálom – ismételte a férfi újra és újra. – Kérlek, ne sírj. Inkább elviselem az ostorcsapásokat, mint hogy sírni lássalak. Komolyan. Menjünk el együtt Farkasölő istállójába. Ott aztán végigszánthatod a csupasz bőrömet egy ostorral. Megérdemlem. Csak ne sírj, kérlek! Ebben a helyzetben, az arcát a férfi ingéhez préselve, Amy érezte Fürge szívverését. A teste megremegett, majd ellazult – megnyugtatták a férfi nyers őszinteséggel megfogalmazott mondatai és a szikár testéből sugárzó remegő sajnálat. Az idő múlását a férfi szívének szabálytalan dobogása jelezte Amynek. A fák hajladoztak a suttogó szélben, a gallyakon zizegtek a százaz falevelek. Amy lehunyta a szemét, a torka kiszáradt, nem tudott megszólalni, a sírás kivette minden erejét. Minden bizonnyal megőrült. Annak ugyanis semmi értelmét sem látta, hogy az egyik pillanatban még rettegve menekül egy férfi elől, amikor viszont az lecsap rá, már megnyugodva, mozdulatlanul fekszik rajta. Olyan nyugalom szállta meg azonban, ahogy ott feküdt, hogy egyrészt fel sem foghatta, másrész viszont nem volt ereje megtörni ezt a varázst. A Fürge iránti érzései különben is mindig elég zavarosak voltak. Elég hosszú idő telt el így. Fürge beletúrt Amy meglazult hajába, játszadozni kezdett a tincsekkel, feltekerte őket az ujjára. – Ma este a tökéletes férfi akartam lenni számodra.

CATHERINE ANDERSON 99 INDIÁN SZÍV

Az érzelmektől fátyolos hangja mindkettejük mellkasát megrezegtette. Amy, minthogy a férfi bőrének tisztasága, a szappan és a bőr illatának keveréke nyugtatóan hatott rá, még jobban belefúrta arcát a férfi mellkasába. – Nem akartam így utánad rohanni – suttogta Fürge. – Kérlek, higgy nekem. Az egész csak megtörtént, mégpedig olyan gyorsan, hogy… nem volt rá lehetőségem, hogy megállítsalak, mielőtt futásnak eredtél. Amy összeszorította a szempilláit, hogy útját állja egy újabb, kitörni készülő könnyárnak. – Ó, Fürge, teljes szívemből kívánom, hogy egyetlen férfi se uralkodjon rajtam, és főleg te ne. – Nyelt egyet, majd megborzongott. – Olyan emberré változtál, akit addig még nem ismertem. Megrémültem a gondolattól, hogy egy idegen rejtőzködik benned, aki készen áll arra, hogy lecsapjon rám, amikor a legkevésbé sem számítok rá. – Rászolgáltam a szavaidra, azt hiszem. De szó sincs egy bennem élő idegenről, Amy. Én mindig így kívánlak, és a vágyam egy percre most túlnőtt rajtam. Olyan édes voltál, ahogy belém kapaszkodtál. Amynek borsózott a háta, amikor belegondolt, hogy épp a férfin fekszik. Fürge sóhajtva megérintette az arcát. – Ne félj – kérte rekedt hangon. – Azt hiszem, inkább hallgatnám a zokogásod, mint hogy bántsalak, márpedig sírni hallani téged egyenlő a halállal. Amy a könyökét a férfi mellkasába mélyesztve felemelkedett. A vallomás keltette riadalommal a szemében lenézett a férfi arcába. – Szerintem jobb, ha visszamegyünk a bálba. – Nem mehetünk. Igazi látványosság lennél. Odalenne a hírneved, ha bárki meglátna így. – Kisöpört egy hajtincset a lány arcából. – Nem mintha nem lennél gyönyörű, ahogy a hajad ezüst- és aranyzsinórként a válladra omlik. – Végigsimított a lány arcán, majd az egyik ujjával megérintette az ajkát. – Adj egy csókot, Amy. Tedd meg ezt értem. Amy akkor és ott úgy vélte, nem ő az egyetlen, aki az elmebaj szélén táncol. – Tessék? – Csókolj meg – ismételte Fürge lágyan. – Nem fogom rád erőltetni magam. Csak adj egy csókot. Egyetlenegyszer. Egy igazi csókot, úgy, hogy az ajkaid szétnyílnak, és a nyelved megérinti az enyémet. Egy szép, hosszú csókot. Azt szeretném, ha józan fejjel is találkoznál a bennem rejlő idegennel. Ha nem teszed meg, soha többé nem bízom majd az énemnek ebben a részében. Márpedig ezt nem szeretném. Amy úgy vélte, sokkal okosabb lenne bizalmatlannak maradni ebben az esetben. Az egész kérés egy trükk volt – ezzel tisztában volt. Le akart gurulni a férfiról, de Fürge elkapta a csuklóját, és szorosan tartotta. – Kérlek. Soha többé nem kérlek meg rá, ha nem tetszik majd a dolog. Mit szólsz egy ilyen egyezséghez? Egy csók. Ha nem tetszik… – Itt elhallgatott, úgy tűnt, alaposan átgondolja, hogy is folytassa a mondatot. – Ha nem tetszik, felmentelek az eljegyzési ígéreted alól. Ez már felkeltette Amy érdeklődését. Lehet, hogy Fürge csak szórakozik vele? Nem. Nem olyannak ismerte, aki bárkinek is a szemébe hazudna. Amy alig akart hinni a fülének. – Ha nem fog tetszeni a csókom, innentől kezdve csak barátok leszünk – tette még hozzá a férfi kényszeredetten suttogva. – Soha többé nem foglak zaklatni. Barátok. Egy álom válna valóra, ha barátként tekinthetne Fürgére, és többé nem kellene rettegnie. Amy pulzusa már a csók gondolatától is felgyorsult, de ha a férfi tényleg felbontja az eljegyzésüket, ha ő nem leli örömét a csókban – márpedig erre minden esély megvan –, akkor bolond lenne kihagyni ezt a lehetőséget. – Komolyan beszélsz? – Mikor hazudtam én neked? Csak egy alkalmat mondj, Amy. Fürge a torkában dobogó szívvel figyelte a lányt. Félt, hogy Amy esetleg visszautasítja, attól viszont egyenesen rettegett, hogy belemegy a játékba. Ha elcsattan a csók, és Amy viszolyog majd tőle, akkor örökre elveszíti a lányt. Mindent – az egész életét – egy lapra tett fel. A lány tapasztalatlansága miatt megeshet, hogy hiába akarja majd a legjobbat kihozni ebből a csókból, a legnagyobb erőfeszítései ellenére is csak annyit sikerül elérnie, hogy sután egymásnak nyomják az ajkaikat. De meg kellett próbálnia. Ha hagyja, hogy Amy azzal az emlékkel a fejében lépjen ki a fák közül, hogy ő mindenütt összetapogatta, és lihegve letámadta, akkor többé nem mehet a közelébe, hacsak erőszakkal le nem teperi és rá nem erőlteti magát.

CATHERINE ANDERSON 100 INDIÁN SZÍV

Amy arcáról le lehetett olvasni az érzéseit és a gondolatait – a legtöbbje nem volt igazán hízelgő. De az eltökéltség is ott csillogott a tekintetében. Nagy kísértést jelentett számára, hogy elfelejtheti az eljegyzési fogadalmát – ezt Fürgének is el kellett fogadnia. Mozdulatlanul feküdt a lány alatt. Várakozott. Amy pár percig gyanakodva nézte a férfit, majd remegve felsóhajtott, és Fürge szájára pillantott. Aztán, mintha meghozta volna a döntést, amitől rettegett, és amit talán őszintén sajnált, hirtelen felemelkedett, és az arcát a férfi arca elé emelte. Fürge nem tudta, melyik volt rosszabb: a lány váratlan mozdulata, vagy édes leheletének íze. Hatalmas, csillogó szemmel még egyszer a férfi szájára nézett. Körülbelül annyira tűnt lelkesnek, mint akit most kértek meg, hogy vesse le magát egy szikláról. Fürgének minden erejét össze kellett szednie, hogy el ne mosolyodjon. Csak egy csókot kért, nem szerelmes éjszakát. Láthatóan azonban már a csók is egy merész tettet jelentett a lány számára, amit alaposan meg kellett fontolni. – Megígéred, hogy visszafogod a vágyaidat? – kérdezte halk, kétkedő hangon a lány. Fürgének már Amy puszta látványa esetén is nehéz volt visszafognia magát. Azóta volt rá ilyen hatással, hogy először látta: ragyogóan szőke hajú és csillogón kék szemű, tomboló kis ördögfiókaként. Milyen különös. Akkor első látásra beleszeretett a lányba, mert lenyűgözte vakmerő bátorsága. És most, hogy ez a kurázsi már a múlté, ha lehet, még jobban szereti. A mostani Amy rengeteget szenvedett, és emiatt esztelen rémülettel menekül előle. A mostani Amy felszínre hozta a védelmező ösztöneit – másra sem vágyott, mint hogy élete hátralévő részében ő óvhassa meg mindentől a lányt. Mindentől, kivéve természetesen saját magától. – Megígérem, hogy nem veszítem el a fejem – fogalmazta át a lány szavait a férfi. – Ha jól gondolom, a te értelmezésedben én már elveszítettem az uralmam a vágyaim fölött. Amy hirtelen mozdulatlanná dermedt, és úgy tűnt, rögvest leugrik a férfiról, ezért Fürge szorosabban ölelte át. – Amy, ez természetes. Néha elég csak rád néznem, hogy megtörténjen. Vagy elég megéreznem a hajad illatát. Ha veled vagyok, a legtöbbször kívánlak is. Amy szemében mélységes rémület villant. – Ó, istenem. Fürge, menj el. – Nekinyomta a tenyerét a férfi mellkasának, és ellökte magát, hogy felkelhessen. – Most. Kérlek. Fürge még szorosabban ölelte a lányt, hogy megakadályozza, hogy elmehessen. – Addig nem megyek sehová, amíg meg nem csókolsz. Nem akarsz csókolózni velem? Gondold át, Amy. Ha nem tetszik a csókom, innentől csak barátok leszünk. Olyan barátod leszek, mint most Farkasölő. Ezt szeretnéd, nem igaz? – Köztünk sosem lehet olyan barátság, mint köztem és Farkasölő között van. Farkasölő ugyanis nem foglalkozik a hajammal. Én… Hazamegyek. Most. – Amy, figyelj rám. Nincs mitől félned. Előfordul, hogy egy férfi fájón sóvárog egy nő után. Néha én is így érzek veled kapcsolatban. Ma is vágyódtam utánad, miközben táncoltunk. És amikor közel hajoltál hozzám, minden egyébről megfeledkeztem. De mindez csak egy pillanatig tartott. Az emberek folyton csókolóznak, és közben más nem történik. Próbáld ki. Gyerünk már. Nem lehet olyan nehéz. Gondolj arra, mennyi mindent nyerhetsz ezzel a csókkal. – És arra, hogy ő, Fürge mennyi mindent veszíthet. Amy visszafordult Fürge felé, hogy újra megnézze magának a férfi száját. És aztán, az ujjait megfeszítve, ökölbe szorította szoknyáján pihenő kezét, előrehajolt, majd hozzáérintette az ajkát a férfiéhoz. Fürge egyujjnyi szélesre nyitotta a száját, így szabad utat engedett a lánynak, de nem rémisztette el. Amy olyan lágyan fogott a csókhoz, az érintése olyan nedves, édes és visszafogott volt, hogy Fürge szíve vadul verni kezdett, és testének minden porcikája a lányért kiáltott. Amy hátára tette a kezét, majd teljesen és visszatarthatatlanul elöntötte a vágy, amikor a lány apró nyelve nekilendült, és megérintette alsó ajka érzékeny vonalát. Fürge hagyta, hogy Amy kísérletezzen, hagyta, hogy hol megérintse a száját, hol visszahúzza a nyelvét, és ügyelt rá, hogy semmi olyan dolgot ne csináljon, ami elijesztené a lányt. Végül, mintha megbizonyosodott volna róla, hogy ez a kis játék nem jár veszéllyel, Amy hozzáérintette a száját Fürge szájához, és félénken végigfuttatta a nyelvét a férfi fogain. Fürge kényszerítette magát, hogy mozdulatlan maradjon, de olyan sok múlt ezen a csókon, hogy félredobta az óvatosságot, és a még szabad kezével átölelte a lány tarkóját, hogy valamelyest átvegye az irányítást. Előredőlt, a száját rászorította a lányéra, oldalra döntötte a fejét, és nagyon óvatosan hozzáérintette a nyelvét Amy nyelvéhez. Amy meghökkent, de Fürge erősen tartotta, amíg újra el nem lazult. CATHERINE ANDERSON 101 INDIÁN SZÍV

A férfi érezte, ahogy a lányból elszáll a feszültség, és valahogy a saját izgatottsága is csökkent – helyét az ösztönök vették át. Abból, ahogy a lány teste az övéhez simult, tudta, hogy célba ért. Amy, az ő Amyje. Fürge szinte tisztelettudón fedezte fel a lány száját, a nőkkel kapcsolatos minden tapasztalatát bevetette, ahogy az Amy iránt szerelmét is, hogy ezt a csókot tökéletesítse. Amy úgy érezte, megfordul vele a világ. Fürge ajka forrón az övéhez tapadt, a nyelve hol kíváncsiskodott, hol visszavonulót fújt, az érintése pedig olyan szívfájdító volt, hogy Amy egyre bátrabb lett, egyre előrébb dőlt, egyre többet akart. Ettől aztán Fürge mellkasából egyre mélyebbről törtek fel a sóhajok. Józan esze egyik hátsó traktusában Amy megpróbálta észben tartani, mennyire fontos, hogy ne élvezze ezt a csókot. A szabadsága a tét és a függetlensége. Az élete. Ha azonban viszonozza a csókot, búcsút inthet abbéli reményének, hogy ő irányítsa a saját életét. Amy, ahogyan korábban, most is megérezte a változást a férfin: a szenvedélytől a teste verejtékben úszott, gyorsabban kapkodta a levegőt, a teste íjként megfeszült, ahogy magához ölelte. Most azonban gyöngéden tartotta a karjaiban. A keze úgy simogatta, akár a szellő, olyan könnyedén, hogy Amy bőre megtelt élettel, és várakozásteljesen bizseregni kezdett. Egyáltalán nem félt, inkább nagy becsben tartott kincsnek érezte magát. Az érzés teljesen ellazította. Fürge újra felsóhajtott, majd átfordult Amyvel együtt, hogy megint ő kerüljön felülre. A lánnyal annyira forgott a világ, hogy ez mit sem számított. Fürge most nem érintette meg a mellét. De minden más porcikáját igen. A selyemruha anyagán keresztül a férfi kezének vibráló érintése olyan csodálatos érzéseket hívott életre a lányban, hogy nem is akarta, hogy abbamaradjon a simogatás. – Amy… Fürge úgy ejtette ki a nevét, mintha imádkozna. Amy megszédült, a teste felhevült, a szempillái megmegrebbentek. Félig-meddig tudatában volt annak, hogy a férfi szája elvált a szájától, és lejjebb csúszott a nyakára, de annyira magukkal ragadták az érzései, hogy nem tudott ellenkezni. Leheletkönnyű ajkak térképezték fel kulcscsontjának vonalát, majd a keblei halmát. Amy pislogott, de egy pislogás nem tudta lelassítani Fürgét, és még mielőtt kigondolhatta volna, hogyan hozza a férfi tudtára határozottabban, hogy nincs ínyére, amit művel, addigra Fürge már meggyőzte arról, hogy tulajdonképpen mégis kedveli az efféle mozdulatokat. A férfi nyelve utat keresett magának a ruhája szegélyénél, félretolta a csipkét, és becsusszant a ruha alá, hogy megízlelje a mellbimbóját. Amy levegő után kapkodva belekapaszkodott Fürge hajába, hogy elhúzza magától a férfi fejét. Mielőtt azonban eltávolodhatott volna, a melle olyan magasra emelkedett a fűzőben, hogy Fürge nyelvének nem kellett sokáig rángatnia ahhoz, hogy a mellbimbója hirtelen kiszabaduljon a könnyű csipke rabságából, és egyenesen a férfi szájában landoljon. Amy megrémült a hasában keletkezett felkavaró érzésektől, szabadulni akart, ezért megfeszítette a hátát, így azonban csak Fürgét hozta jobb pozícióba, aki most keményen szívni kezdte mellbimbóját. Amy nem tudott gondolkozni. Elfelejtette, hol van, mit csinál. Mindent kiszaladt a fejéből. A valóságot kizárólag Fürge és az ő forró, hajthatatlan, követelőző szája jelentette. Felnyögött, majd halkan nyögdécselve tűrte, hogy a férfi addig szívja melle megduzzadt bimbóját, míg az lüktetni nem kezdett, és míg a mellbimbója körülötti vékony bőr meg nem feszült, és bizseregni nem kezdett a vágytól. Édes sanyarúság. Fürge csak finoman nyalogatta és harapdálta a lány mellbimbóját, Amy pedig nemsokára reszketett a vágytól, hozzányomta a melléhez a férfi fejét, teste íjként megfeszült, úgy könyörgött, hogy a férfi vegye végre a szájába a mellét. Fürge azonban nem engedett a kérésnek. Amy úgy érezte, menten elolvad, a csontjai folyékony lávaként égették, a tűz gócpontja a hasában éledezett. – Fürge… Fürge, kérlek… Abban a pillanatban, ahogy kiejtette a száján a könyörgő szavakat, Fürge rátapadt a mellére a szájával, de már nem gyöngéden, hanem mohón, keményen, hosszan szívogatva a lány bimbóját. A szája olyan forró volt, hogy Amy megremegett, és összerándult minden egyes alkalommal, amikor a férfi nyelve lecsapott a bőrére. Sajgó vágy ébredt benne, éles, bizsergető, mohó vágy. Egyszerre volt a mennyországban és a pokol tüzén, amikor ez a különös vágy fájón, feszítőn a hatalmába kerítette. Vágyakozás. Nem tudta megfogalmazni, hogy mire vágyik, egyszerűen csak felismerte az érzést, mely olyan régi volt, mint maga a női nem, és amelynek remegve, tehetetlenül a csapdájába esett, de nem volt magánál annyira, hogy felfogja, mi is történik valójában. CATHERINE ANDERSON 102 INDIÁN SZÍV

A lány fölé tornyosuló Fürge próbálta megtartani az önuralmát, miközben tisztában volt vele, hogy most továbbléphetne, és megkaphatná a lánytól azt, amire olyan nagyon vágyott. De nem akart kockáztatni. Megígérte Amynek, hogy nem enged a vágyainak, az isten verje meg. És tessék, nem sok választja el attól, hogy feltűrje a ruháját, és a félig fagyott földön fekve a magáévá tegye. Amy átadta magát neki. Alig egy lépés választja el a céltól. Eddigi életében még egyszer sem szegte meg az ígéretét. Az elmúlt pár évben mindentől megfosztották, amit fontos volt számára, kivéve a becsületétől – azt senki sem tudta ellopni tőle, egyedül ő lett volna képes megfosztani magát tőle. Helyrehozhatatlan hibát követne el, ha most – amikor Amy mélységes bizalommal hitt a szavában – megszegné az adott ígéretét. Ha az előző dolog balul sült el, merthogy abban a pillanatban, ahogy egymásba gabalyodtak, Amy az eszét vesztette a rémülettől, akkor a jelenlegi tökéletesnek tűnő állapot is rémálommá változhat. Nyelt egyet, megpróbálta visszafogni a szíve dobogását, és lassabban szedni a levegőt. Felemelte a fejét, lenézett Amy édes arcára, mely meg– megvonaglott a vágytól, melyet ő ébresztett benne, és csakis ő olthat ki. – Amy, szerelmem… – szólongatta a lányt remegő hangon. – Amy… Amy remegve kapaszkodott az ingébe. Fürge visszahajolt a keblére, de már csak gyöngéden csókolgatta, így próbálva csillapítani a lány vágyakozását. Visszatolta apró, formás melleit a fűző rejtekébe, és rásimította a csipkét a bőrére – ennél nehezebb feladatnak még sosem tett eleget az életében. – Amy… Apró csókokkal halmozta el a nyakát, majd a száját, miközben a nevét suttogta, egészen addig, míg a lány szemébe újra vissza nem költözött az értelem. Az értelemmel együtt azonban a kételkedés is megcsillant Amy tekintetében. Amikor a lány egy hirtelen mozdulattal felült, Fürge feltérdelt, és a térdére támaszkodva, feszült némaságban figyelte őt. Nem tudta, mire számítson. Amy megérintette aranyszínű hajának összekócolódott tincseit, majd kába tekintettel körülnézett. – Én… Te… Ó, istenem… Fürge nem éppen erre a reakcióra számított, de legalább a vádló szavakat megúszta. – Jól vagy? Amy úgy nézett rá, mint aki nem hisz abban, hogy még egyszer az életben bármi is jó lehet, majd a mellére szorította a kezét. Még a holdfényben is jól látszott, ahogy a nyakát elönti a perzselő pír. – Amy… – Fürge átölelte a lányt, az ölébe húzta, a fejét a vállára hajtotta, és egy könnyű csókot lehelt a homlokára. – Minden rendben, édes. Bízz bennem, minden rendben lesz. – Nem – suttogta a lány. – Nem látod, hogy semmi sincs rendben? Fürge lehunyta a szemét, beszívta a lány hajának, az orrát csiklandozó, kiszabadult hajtincseinek illatát. – Nem élvezted? Érezte, ahogy Amy megremeg, végigfut rajta a szörnyű, tehetetlen remegés. Beléhasított a félelem. – Nem. Persze hogy nem élveztem. Közelebb hajolt a lányhoz, és a fülébe lehelte: – Emlékszel, hogy ugyanígy tartottalak a karjaimban? Persze hogy emlékezett, az emlékek pedig könnyeket csaltak a szemébe. – Igen. – Amy beleharapott az ajkába, próbálta visszatartani az egész testét fogva tartó remegést. Ó, istenem, minden elveszett. Megadta magát a férfi ajkainak, remegve, könyörögve, és ezzel elárulta, megsemmisítette saját magát. Fürge most már ragaszkodni fog ahhoz, hogy hozzámenjen feleségül. Hogy lehetett ilyen ostoba, hogy belement ebbe a játékba, és megcsókolta a férfit? Tudnia kellett volna, hogy Fürge biztosra megy, máskülönben sosem ajánlott volna neki ilyen egyezséget. Ő pedig, mint egy buta tyúk, olyan helyzetbe hozta magát, amelyben a férfi megtörheti az ellenállását. – Most már tényleg haza szeretnék menni, Fürge. A férfi végigsimított a lány karcsú karján. Nem tudta, mit mondjon. – Hazakísérlek, ha menni szeretnél. Amy Fürgére villantotta hatalmas, kék szemét, amelyben egy teljesen újfajta félelem vibrált: már nem csak a férfitól, de saját magától is félt. Fürge nem értette, fel sem foghatta miért, de ott, akkor ez nem számított. Amy épp az imént ismerte meg a saját szenvedélyét, és valamilyen, Fürge számára teljesen érthetetlen okból, ettől csak még sebezhetőbbnek érezte magát. CATHERINE ANDERSON 103 INDIÁN SZÍV

Tizenharmadik fejezet

A város felé menet Fürgének csak egy gondolat zakatolt a fejében. Amy hazudott, amikor azt állította, nem élvezte a csókjukat. Nyilvánvalóan hazudott. Fürge minden oldalról körbejárta ezt a felfedezését, próbálta megérteni, felfogni. Amy nem szokott hazudni, legalábbis fontos kérdésekben sosem. Apró dolgokban talán, vagy amikor elönti a düh, esetleg amikor fenyegetve érzi magát. De egy ilyen jelentős kérdésben mindig igazat mond. Fürge nem tudta, hogyan hozza ezt szóba, sőt abban sem volt biztos, hogy akar erről beszélni a lánnyal. Amy olyan átkozottul rémült volt, remegősen, szívbe markolón rémült. Ő pedig nem értette pontosan, hogy miért. Egész idő alatt meg volt róla győződve, hogy a szexualitás az, ami halálra rémíti Amyt. Most azonban rájött, hogy bár a lány félelmei a szexualitás köré csoportosulnak, mégis sokkal mélyebben gyökereznek, egyéb dolgokkal is kapcsolatban állnak – dolgokkal, melyekkel Fürge nem törődött, és talán soha nem lesz képes megérteni őket. A házhoz érve, Amy Fürgéhez fordult. – Felteszem, tipikus, arrogáns férfiként fogsz viselkedni, és kitartasz amellett, hogy élveztem, amit a fák között műveltél velem. Fürge zavartan nézett a lányra, nem tudta, mit válaszoljon. – Fontos kérdésekben sosem hazudtál még nekem, Amy. Ha csak egy dolgot választhatnék az életben, amiről tudván tudom, hogy számíthatok rá, az adott szavad választanám. Amy mozdulatlanná dermedt, majd elfordította az arcát, mintha a férfi megütötte volna. Fürge ebből megértette, hogy szavai szíven találták a lányt. Amy lehunyt szemmel vett egy mély levegőt. Az orrlyukai kitágultak. Fürge észrevette, hogy a lány ökölbe szorítva tartja a kezét. – Azt hiszed, okos vagy, ugye? – csattant fel Amy hangja egy perc múlva. – A becsületességemre alapozva akarod elismertetni velem, hogy élveztem a kis játékodat, nemde? Találj ki valami mást. Sosem fogom elismerni, soha. – Amy, nem akarlak… – Ne hazudj – szegezte a lány a férfira fájdalommal teli tekintetét. – Azt hiszed, ennek az egy aprócska csóknak köszönhetően megnyerted a fogadást. És vissza is értünk az eljegyzés kérdéséhez: tudom, kitartasz majd amellett, hogy feleségül menjek hozzád. Azt hiszed, nem ismerlek? Fürge nem válaszolt. – Látod? Még csak nem is tagadod. Minden férfi egyforma. Uralkodni akarsz fölöttem, és így vagy úgy, de meg is szerzed az irányítást. Tudtad, mi fog történni. Becsaptál. Azt mondtad, felmentesz az eljegyzési fogadalom alól, mert tudtad, hogy ennek a csalinak nem tudok ellenállni. Már az előtt tudtad, hogy te leszel a nyertes, mielőtt megkötöttük volna a fogadást. Fürge nem fejtette ki, hogy szerinte a lány már rég elismerte, hogy élvezte a csókot. – Amy, ez őrültség. Miért akartalak volna becsapni? – Miért? – hajolt közelebb hozzá Amy, majd egy ujjal oldalba bökte. – Szeretném, ha megértenél valamit. Én vagyok az a nő, aki sohasem csókolná meg a lábad nyomát. Soha! – A lábam nyomát? – nyelt egyet Fürge. – Amy, mikor próbáltam… – Eleget könyörögtem már. Senkinek sem lehet még egyszer hatalma fölöttem. Senkinek! Azzal megfordult, átviharzott a kerten, megbotlott egy fa kiálló gyökerében, felbotorkált a lépcsőn, és megküzdött az ajtó kinyitásával – mintha azt gondolná, hogy a férfi a sarkában lohol. Fürge csak nézte, nem mert utánamenni így, hogy ilyen mérgesnek tűnt. – Jó éjt, Lopez úr, örvendek a szerencsének, hogy megszabadulhatok öntől! – dobta még oda a lány a válla fölött, aztán bemenekült a házba, és bevágta maga mögött az ajtót. Egy pillanattal később Fürge mintha üvegcsörömpölést hallott volna, majd egy zokogásba fúló „Ördög és pokol!” kiáltást. Összefacsarodott a szíve. A fülét hegyezve közelebb ment a házhoz. – Amy, jól vagy? – Jól leszek, amint eltakarodsz a portámról. CATHERINE ANDERSON 104 INDIÁN SZÍV

Fürge összerezzent, amikor egy tompa puffanás, majd egy panaszos Jaj” ütötte meg a fülét. Nem sokkal később fény gyulladt a házban. A férfi nekitámaszkodott a lány udvarán álló egyik fának, hogy végiggondolja, érdemes-e most lerendezni az ügyet Amyvel. Úgy gondolta, amíg a lány ilyen feldúlt állapotban van, sokkal valószínűbb, hogy bevallja, mi zavarja, de azt is tudta, hogy minden bizonnyal csúnya vége lenne, ha most beszélne a lánnyal. Míg ezen töprengett, Amy odalépett a nappali ablakához, és az ablaküvegen tölcsért formálva az ujjaiból, kikukucskált a sötétségbe. Egyenesen a férfira nézett, majd megkönnyebbülve ellazult. Fürge ebből arra következtetett, hogy Amy nem látta őt, és azt hiszi, már elment. Akaratlanul is elmosolyodott. A lámpa fénye a nappaliból a hálószoba felé indult. A csipkefüggönyön keresztül Fürge teljesen jól látta a lányt. Tudta, hogy egy fehér ember már valószínűleg elfordult volna. Egy úriember mindenképpen. Járt már éjszaka a lány hálószobájában, tudta, hogy a függönyök bentről kevésbé átlátszók. Amy megfordult, hogy kigombolja a kék selyemruhát. Fürge elszorult torokkal nézte, ahogy karcsú karjáról lecsúsztatja az anyagot – épp úgy, ahogy ő szerette volna. Aztán a lány kioldotta a fűző hátán a zsinórokat, majd félredobta a ruhát. A komód felé lépkedve lerúgta magáról az alsószoknyáját és az alsóneműjét. Kitett egy hálóinget a komódra, majd áthúzta a fején a blúzát. Fürge megmerevedett, a szája pedig kiszáradt, akár a tapló, amikor a lány ledobta magáról az utolsó ruhadarabot is. Amy olyan gyönyörű volt. Olyan átkozottul gyönyörű. A teste mintha hullámzott volna a csipkefüggöny vékony anyaga mögött, csillámlott bőrének gyönyörű fehérsége, keskeny háta apró csípőjében végződött, mely aztán a legcsinosabb hátsóban teljesedett ki, amit Fürge valaha látott. Az ő asszonya. A fehér emberek társadalma rosszallná, hogy itt leskelődik, de Fürge úgy vélte, ennyi jár neki. Ha nézelődni bűn, akkor ő mosolyogva vonul át a pokol kapuján. És akkor észrevette. A hegeket. Halványan, de ott voltak. Fehér csíkok hálózata csúfította a lány hátát és a fenekét. Fürge összerándult, mintha gyomorszájon rúgta volna egy ló. Elgyengültek a lábai. Ha nem lett volna ott a fa, össze is esik. Valaki megkorbácsolta Amyt. És nem Santos. Egyszer, évekkel ezelőtt, Fürge úszás közben látta Amy hátát – nem voltak rajta korbács vágta nyomok az után, hogy megszabadult a hispánok karmai közül. Fürgére hirtelen rátört a hányinger. A kislány felnőtt, és a maga kárán szerzett tapasztalatokat. Tudod, milyenek az álmok. Néha semmi értelmük sincs. Amy hangja – látszólag vidám hangja, mely elfedte a fájdalmát – visszhangzott a fejében. Aztán a saját szavai is az eszébe jutottak. Majd megszakadt a szíve, amikor belegondolt, hogy ezt mondta a lánynak: Annyi kurázsi sincs benned, hogy odasózz valakinek, aki megütött. Mi történt veled, Amy? Elgondolkoztál már rajta? Szavai után Amy ráemelte hatalmas, fényes szemét, tekintetében nem volt sem gyűlölet, sem vád. Sajnálom, ha csalódást okoztam, Fürge. Túléltem, és nem bolondultam bele. Ennyi nem elég? Könnyek futottak végig Fürge arcán. A kétségbeesett, tehetetlen düh könnyei. Eleget könyörögtem már. Senkinek sem lehet még egyszer hatalma fölöttem. Senkinek! Fürge összefonta a karjait a derekánál, majd a fának támaszkodva csúszni kezdett lefelé, míg le nem ült a földre. Miért nem vártál rám Texasban, Amy, ahogy azt megbeszéltük? Magányosan ücsörögve sírva fakadt a sötétben. Szégyenében sírt, mert Amy várt rá azon a koszos farmon, hitt benne, hogy el fog jönni érte, ahogy megígérte. Bánatában sírt, mert túl vak volt hozzá, hogy észrevegye, az a bátor, csodálatos lány, akit ismert, még most is bátor és csodálatos, csak más módon. Meg akarsz ütni, Amy? Vagy túl gyáva vagy hozzá? Tessék, ingyen behúzhatsz nekem egyet! És a drága lélek eleget tett a kihívásnak, megütötte őt, pedig bizonyára meg volt rémülve. Sorra jutottak eszébe az emlékek. Észre sem vette, milyen kegyetlenül bánt a lánnyal. Egyszerűen megfoglak, és feldoblak a lovamra. Eltakarta a szemét. Nem, ez az élet, édes. Nincs választási lehetőséged! Az enyém vagy! Itt vagyok, itt maradok, és az istenért, jobban tennéd, ha megpróbálnál ezzel a gondolattal megbarátkozni. Fürge nem érzékelte az idő múlását. A lámpa kialudt, halványan pislákolt csak a hálószobában. A szél feléledt, összeborzolta a haját, belekapott az ingébe. De ő csak ült ott, mozdulatlanul bámulva maga elé, átkozva magát minden meggondolatlan szóért, amit azóta kiejtett, hogy megérkezett Farkasok Földjére.

CATHERINE ANDERSON 105 INDIÁN SZÍV

Amy rögtön észrevette a férfit, amikor másnap reggel fölkelt. A fenyőfa alatt ült, kabát nélkül, koszfoltos kék ingében, mellette az ő báli kosara és a kendője. Közelebb lépett az ablakhoz, hogy a csipkén át jobban szemügyre vehesse a férfit. Úgy nézett ki, mint akit lesújtott egy hír, mintha valakije meghalt volna. Belémart a félelem. Az ajtóhoz rohant. A csípős reggeli levegő beszaladt a ruhája alá. Kirázta a hideg. – Fürge? Ó, istenem, mi történt? Az első gondolata az volt, hogy Lorettával vagy a családjával történt valami, és Fürgét küldték, hogy közölje vele a hírt. A férfi elég zaklatottnak tűnt ahhoz, hogy Amynek ez a gondolat jusson az eszébe. Amy lesietett a lépcsőn a kertbe. – Fürge? Mi történt? – Semmi, Amy. Csak üldögélek itt, és gondolkodom. – Gondolkozol? – ismételte a lány. – Itt voltál egész éjszaka? – Igen. Beszélnem kell veled. – Ó. – Amy kihúzta magát. Hirtelen rátört a szorongás. – Nem fázol? – Jólesne egy bögre kávé. – Biztos vagyok benne, hogy Loretta már feltett egy kannával. – Én a te kávédból kérek egy bögrével. Bemehetek? – Hát… – Amy feszengve a város felé pillantott. – Miről akarsz beszélgetni? – Rólunk. Sok mindenről. – Előbb magamra kapok valamit. Fürge a lány hálóingére pillantott. – Jól vagy így, ahogy vagy. – Jaj, dehogy is. Fürge összeszedte a lány dolgait, majd nehézkesen, lassan felállt a fa mellől. – De igen. Menjünk, tegyünk fel egy kis kávét. Azzal bizonytalan léptekkel elindult a ház felé. Amy végignézett magán, majd gyanakodva követte a férfit, aki akkor már a konyhában rendezkedett. – Mindjárt itt vagyok én is. – Amy – dugta ki az ajtón a fejét a férfi az álladtól a lábujjadig ruha takar. Gyere ide a tűzhely mellé, édes. Hiszen reszketsz. A szén meleg, és tettem egy kis fát is a tűzre. Pár percen belül lobogni fog a tűz. Amy nem moccant, nem volt benne biztos, hogy a férfi közelébe akar menni. Vajon mit gondol Fürge a múlt éjjel után? – Amy… A lány elindult az ajtó felé. Minden lépését alaposan átgondolta. Fürge felpillantott a kávéskanna mellől, amikor Amy megjelent az ajtóban. – Ülj le – mutatott egy székre. – Ideje, hogy végre hosszasabban elbeszélgessünk. Amynek nem tetszett ez a bejelentés. – Vajon visszaköltözik-e még valamikor a nyugalom és a béke a házamba? – Hamarabb, mint gondolnád. Amy lerogyott egy székre, majd attól tartva, hogy átlátszik a ruhája, idegesen rángatva magán az anyagot eligazgatta a térdén a hálóingét. – Nyugodj meg, múlt éjjel többet is láttam ennél belőled, mégsem törtem rád az ajtót. Azt hiszem, civilizált ember módjára tudok viselkedni. Fürge megfordított egy széket, majd sóhajtva leült rá lovagló ülésben. Amy fürkésző tekintettel végigmérte, miközben megpróbálta értelmezni a szavait. – A fa alatt állva végignéztem, ahogy levetkőzöl a múlt éjjel – mondta Fürge, mintha tudná, min gondolkozik a lány. A felháborodás forró hullámokban tört a lányra. – Hogy mit csináltál? – Én… – Fürge félbehagyta a mondatot. – Hallottad, nem? – Hogy merészelted? CATHERINE ANDERSON 106 INDIÁN SZÍV

– Hitvány alak vagyok. – Ebben igazad van. Fürge átölelte a szék karfáját, és a csuklójára hajtotta a fejét. – Sajnálom. Tudom, mit sem számít, de sajnálom. Egy bizonyos szempontból mindenképp. De egy másik szemszögből örülök, hogy meglestelek. – Hogyan fogadjam el a bocsánatkérésed, ha nem is gondolod komolyan? – Nem számít. – Fürge felemelte a fejét, de csak hogy a kezébe temethesse az arcát. – A pokolba is, már semmi sem számít. Amy még sosem látta ilyennek a férfit. – Fürge? – Elmegyek – mondta a férfi alig hallhatón. – Elmész? – Igen. – Mikor? – Még ma – sóhajtotta a férfi. – Végül te győztél, Amy. Nem vagy többé a jegyesem. Szabad vagy. Amy nem hitt a fülének. – A múlt éjszaka miatt? Fürge elvette a kezét az arca elől, és beletúrt szélfútta hajába. Elcsigázottan nézett a lányra. – Igen, de nem amiatt, amire te gondolsz – mosolyodott el gyengéden. – Azt a fogadást én nyertem, te is tudod. Élvezted, ami kettőnk között történt, és gyűlölted a helyzetet, amibe kerültél. A jegyességünket elfújta a szél – örökre. Most már őszinte lehetsz. Amy elvörösödött. – Ez valami trükk? – Nincs szükségem trükkökre – nevette el magát halkan Fürge. – Ha szeretkezni akartam volna veled, megtettem volna. Becipelhettelek volna hálószobádba, letéphettem volna a ruhádat és magamévá tehettelek volna. – Felvonta az egyik szemöldökét, mintha valamiféle válaszra várna a lánytól. – És ezt most ne vedd fenyegetésnek. Csak a tényeket sorolom. Mi szükségem lenne trükkökre? Amy nem értette. – Akkor miért? Miért mész el? – Mert tönkreteszem az életed. Most már tudom miért, és a fenébe is, egyáltalán nem okollak érte. – Belenézett Amy szemébe, miközben a sajátját könnyek öntötték el. Nem tudta nem elárulni, hogy: – Láttam a hegeket, Amy. Amy mozdulatlanná dermedt a székben. Az érzékei kifinomultak. Hallotta a tűz pattogását, az óra ketyegését, a szél suttogását. Nem tudott megszólalni. Fogva tartotta a férfi tekintete. – Nem kérlek, hogy beszélj róla – suttogta Fürge. – Sem most, sem máskor. Gondolom, soha senkinek sem beszéltél róla, ugye? – Minthogy Amy nem válaszolt, folytatta: – Hogy csináltad, hogy Loretta sem vette észre? – A szobámban fürödtem – válaszolta Amy cserepesre száradt szájjal. – Ez tehát a te titkod – bólintott Fürge. – Nem nehéz egy ekkora titkot mások elől rejtegetni? Főleg, ha az ember mindössze tizenkilenc éves, és halálra van rémülve. – Sosem féltem Farkasölőtől. És nem kellett nagyon rejtegetni. Sokkal nehezebb lett volna magyarázkodni. Így ezt az utat választottam. Fürge elgondolkozott. – Mert szégyellted magad. – Nem volt mire büszkének lennem. Fürge mélyen a lány szemébe nézett. Amynek az a szörnyű érzése támadt, hogy a férfi túl sokat tud, olvas a gondolataiban, és már nincsenek titkai előtte. Hogy tudja, Henry sokkal többet tett annál, mint hogy megverte. – Múlt éjszaka, amikor azt mondtad, hogy sosem csókolnád meg a lábam nyomát, azt hittem, csak képletesen beszélsz, de valójában konkrétan értetted, ugye? Az a gazember kényszerített rá, hogy megtedd ezt vele, nem?

CATHERINE ANDERSON 107 INDIÁN SZÍV

Amy gyomra görcsbe rándult. Száz és száz hazugság jutott az eszébe, de még mielőtt bármelyiket is kimondhatta volna, rájött, hogy soha nem tudna hazudni Fürgének – éppúgy, ahogyan magának sem volt képes hazudni. Így aztán inkább hallgatott. Fürge erősen megmarkolta a szék háttámláját, miközben azt figyelte, ahogy a lány – szemében a darabjaira hullott büszkeségének szilánkjaival – egy leheletnyit feljebb emeli a fejét. – Amy, az élet néha túlnő rajtunk, és az ember olyan dolgokat is megtesz a túlélésért, amilyet el sem tudott képzelni. Ezen nincs mit szégyellni. Ha azt hiszed, te vagy az egyetlen, akit térdre kényszerítettek, hát nagyon tévedsz. Amy védtelennek érezte magát, a szégyenérzete pedig olyan erős volt, hogy azt kívánta, bárcsak meghalna. Csodálatos voltál. Fürge többé már nem fogja csodálatosnak tartani. Könnyek öntötték el a szemét. Pislogva próbálta visszaszorítani őket. – Amy… A könnyek végiggördültek az arcán – forrón, csiklandós érzést hagyva maguk után. – Nem akarom, hogy Farkasölő és Loretta tudomást szerezzen erről – szólalt aztán meg remegve. – Nem fogom elmondani nekik. Erre szavamat adom. – Fürge még morgott valamit az orra alatt, a plafonra emelte a tekintetét, majd újra Amyre szegezte mindent látó, barna szemét. – Csak még egy kérdés. Loretta említette, hogy küldtél neki leveleket, amelyekben azt írtad, minden rendben veled. Az isten szerelmére, miért? Csak nem kételkedtél benne egy percig is, hogy Farkasölő érted menne? Ha kellett volna, az egész utat gyalog teszi meg. Amy nyelt egyet. Végre megtalálta a hangját. – Én…, nos, Henry ott állt fölöttem, és diktálta, mit írjak. Míg az utolsó szamár meg nem döglött, ő maga vitte el a leveleket az egyik szomszédnak, hogy adja postára. Nem tudtam úgy üzenni, hogy ő ne szerezzen róla tudomást. – Amy kényszerítette magát, hogy Fürge szemébe nézzen, majd némán figyelt, egy ideig nem találta a szavakat. – Mit is mondtál, mikor mész el? – Még ma. Aggaszt, hogy lehiggadtam? Amy látta a fájdalmat az arckifejezésén. Egymásba fonta az ujjait az ölében, cáfolni akarta a férfi szavait, de meggondolta magát. – Bárcsak őszinte lennél velem – suttogta Fürge. – Amikor eszembe jut, miket mondtam neked, és mit csináltam veled… – Nem tudta folytatni. Levette a kannát a tűzhelyről, hogy ki ne fusson a kávé. – Megértőbbnek kellett volna lennem veled. Amy lehajtotta a fejét, a kifakult padló repedéseit vizsgálta. A tűzhely melletti vérfolt még mindig ott éktelenkedett. – Nem kell, hogy megértsenek. Csak arra van szükségem, hogy békén hagyjanak. – Már rájöttem – sóhajtott újra Fürge. – A múlt éjszakával kapcsolatban… – Hazudtam neked – nézett föl Amy. Egymásba kapaszkodott a pillantásuk. Csönd feszült közéjük. – Hazudtam neked, mert féltem. – Tudom. – Nem, nem tudhatod. – Amy lehunyta a szemét, nem tudott Fürgére nézni. – Férfi vagy. Máshogy látod a dolgokat. – Szerintem van, amit meg tudok érteni. – Fürge legszívesebben letörölte volna a könnyeket a lány arcáról, és a karjaiba vonva addig ringatta volna, míg abba nem hagyja a sírást. De Amy megküzdött a könnyeivel, megvívta a csatát az emlékeivel, és – bár a férfi nem értette, miért – rettegett attól, hogy bármelyik küzdelembe is bevonja őt. És amíg így érzett, Fürge még csak megérinteni sem merte. – Attól tartasz, ha beismered, hogy élvezted a csókot, még többet kérek majd. Hogy feleségül akarlak majd venni. És akkor az életed többé már nem lehet a tiéd. Amyből különös hang tört elő, mely éppannyira hasonlított a sírásra, mint a nevetésre. – Miféle élet? – Kinyitotta a szemét, majd remegő kézzel letörölte az arcáról a könnycseppeket. – Nem látod, hogy ez a ház és minden megtakarításom a tiéd lesz, amint hozzád megyek? Még a ruháim is! Egy szót sem szólhatnék, ha úgy döntenél, hogy mindent eladsz, aztán elajándékozod az így szerzett pénzt. – Már hogyne szólhatnál! – A törvény szerint nem. – Hát erről van szó? A tulajdonodat félted? CATHERINE ANDERSON 108 INDIÁN SZÍV

Amy arcán fényes, vörös foltok jelentek meg. – Nem. Arról van szó, hogy valaki más tulajdona leszek. A tiéd. Bárkié. A szavak puskagolyóként záporoztak a szájából, keményen, dühödten pattogtak kettejük között. A lány arckifejezését látva Fürge úgy vélte, Amy nem akarta kimondani ezeket a szavakat, és azt kívánja, bárcsak visszaszívhatná őket. – Valaki más tulajdona, Amy? – Igen, a tulajdona. El tudod képzelni, milyen érzés, amikor valaki más birtokol téged? Fürge érezte, hogy végül sikerült kihúznia az igazságot a lányból, de még mindig nem állt össze a fejében a kép. A házasságuk után természetesen a tulajdonának tekintené Amyt, de csak annyira, amennyire a lány is a tulajdonának tekintené őt. – Nem vagyok benne biztos, hogy értem, mit akarsz mondani. – Pedig egyszerű. Ha hozzád megyek, a tulajdonod leszek. Ha gyerekeim születnek, ők is a tulajdonaid lesznek. Tudod, mit mondtak a szomszédok, amikor Henry elől menekülve náluk kerestem menedéket? Fürge le sem vette a szemét a lányról. – Nem tudom. Mondd el. – Azt mondták, hogy Henry az apám. És hogy haza kell mennem. Hogy próbáljam meg nem fölbosszantani. Mintha én lettem volna a hibás. – A szeme riadtan villant. – Tudnod kell, hogy aznap éjszaka túl kimerült voltam ahhoz, hogy gyalog meneküljek. Csak annyi erőm volt, hogy a szomszédokig eljussak. Ott az egyik férfi felnyergelte a lovát, és hazalovagolt velem, mintha ezzel valami nemes cselekedetet hajtott volna végre. Fürge nem volt kíváncsi a többi részletre, mégis megkérdezte: – Mi történt? – Mit gondolsz? Henry őrjöngött. És, mint mindig, részeg volt. Azt hiszed megpaskolta a fejem, és azt mondta, rossz kislány vagyok, amiért szóltam a szomszédoknak? – Amy, Henry a világ leggonoszabb gazembere. Ezer férfiból ő az egy, aki ilyen. – Nem! – rázta meg a fejét a lány, majd fölállt a székről. Járkálni kezdett, végigsimított a szoba tárgyain, a kávédarálón, a vajköpülőn, a falra szögezett, díszes tányéron, de látni nem látta, mit érintett meg. – Itt, ebben a városban, Farkasok Földjén is történt hasonló eset. A hatalom a férfiak kezében van. Férfiak írják a törvényeket, melyek között alig akad egy-kettő, amely a feleségek és a gyerekek jogait védi. Így csak remélni lehet, hogy normálisan viselkednek a családjukkal. – Eltúlzod a dolgot. – Higgy, amit akarsz. – Azok után, amiken átmentél, gondolom, ijesztő lenne újra kiszolgáltatott helyzetbe kerülni. – Ijesztő? Nem, Fürge. Ijedségről akkor beszélünk, amikor valami kiugrik eléd, mire neked megugrik a szíved. – Beletúrt a hajába. – Láttad Peter zúzódásait, amikor bent jártál az iskolában? Fürge elgondolkozott. – Igen, láttam egy sebhelyet az arcán. – Az apja, Abe Crenton felöntött a garatra a kocsmában, aztán hazament, és hatalmas ramazurit csapott. – Szóltál a békebírónak? – Alice Crentonnal beszéltem, hogy ő szóljon neki. Amy szemén látszott, hogy majd eszét veszti a fájdalomtól. – És mit csinált Hilton békebíró? – nézett a lányra Fürge. – Öt napra leültette Abe-et. – És? – Amikor Crenton kiszabadult, hazament a saját házába, és megverte a saját feleségét, amiért börtönbe csukatta. – Benedvesített egy rongyot, letörölte az asztalt, amely Fürge szerint már így is patyolattiszta volt. Amikor végzett, belegyűrte a tenyerébe a rongyot. – Igazából megverte, úgy, hogy az asszony többé nem mert panaszt tenni ellene. – El is mehetett volna, Amy. Nem kellett volna tűrnie. Amy egy pillanatra lenézett a rongyra, majd a férfira emelte a tekintetét.

CATHERINE ANDERSON 109 INDIÁN SZÍV

– Tényleg? És hová mehetett volna? Miből élt volna meg? Miből tartotta volna el az öt gyerekét? Nem dobhatta ki a férjét a házból. Hiszen az az ő háza. Alice a helyzet jó oldalát nézi.– van mit enniük a gyerekeknek. Ez megér pár zúzódást. – Azt akarod mondani, hogy Farkasölő tétlenül nézi, hagyja, hogy a városában asszonyokat és gyereket bántalmazzanak, és nem tesz ellene semmit? – Nem hinném, hogy ez Farkasölő felelőssége. Mit tehetne? Verje meg Crentont? Hiszen a törvény tiltja. – Amy halkan, elkeseredetten felnevetett. – Ha kezet emelne Crentonra, börtönbe zárnák, és nem csak öt napra. Hát így állunk – tárta szét a karját. –A nehéz napok után Peter hozzám szaladt vigaszéit. – elvékonyodott a hangja. – Megöleltem, elláttam a sebeit, és olyat mondtam neki, amit sosem fogok megbocsátani magamnak. „Ő az apád, Peter. Menj haza, és próbáld meg nem fölbosszantani.” Ő pedig megtett minden tőle telhetőt… a következő balhéig. Fürge lehunyta a szemét. – Utáltam magam, amiért ezt mondtam neki, de ilyen az élet, nem igaz? Te is ezt mondtad nekem, emlékszel? Ilyen az élet… – Amy, sajnálom. Bízz a szerelmemben. – Nem kételkedem benne, de… – Ideges sóhajjal dobta az asztalra a rongyot, ökölbe szorította a kezét az oldalánál, majd folytatta: – Más nőkkel ellentétben én nem tudok hinni a megfoghatatlan dolgokban. Képtelen vagyok rá, Fürge. Anyám halála után Henry három, nyomorúságos, végtelennek tűnő éven keresztül vert a korbáccsal. Nem volt menekvés. Tudod mi vett rá végül, hogy gyalog vágjak neki az útnak? Papért küldetett! Feleségül akart venni! Soha többé nem szabadulhattam volna tőle. Soha. Inkább haltam volna szomjan a pusztában. Így útnak indultam, és megesküdtem, hogy többé senkinek sem engedem, hogy uralkodjon fölöttem. – Megértelek. – És Fürge valóban átérezte a lány szívszorító fájdalmát. – Neked is van sötét oldalad, Fürge. Sosem mutattad nekem, de tudom, hogy van. – Igen, igazad van. De kinek nincs? – Épp ez a probléma. Nem tagadhatjuk, hogy mindannyian emberek vagyunk, gyarló, gyenge emberek. – Amy szemébe újra könnyek gyűltek, ragyogó könnycseppek, amelyek csillogó tavacskákká változtatták azt. – Nem ítéllek el. Higgy nekem. – Komolyan beszélsz? Amy arca megrándult. – Igen. Megértem, hogy lehetetlen helyzetbe kerültél, hogy nem volt más választásod, ha életben akartál maradni. Csak épp… – Elakadt a lélegzete, majd apránként, szaggatottan tört elő belőle. – Elképzelhető, hogy csodálatos életünk lenne, ha feleségül mennék hozzád. Aztán, ha az újdonság varázsa eltörpül, valószínűleg romlana a helyzet. Az életben semmire sincs garancia. A házasság, főleg a nők esetében, nagy rizikóval jár. Számomra pedig túl nagy a tét. – Sosem emelnék rád kezet. Ezt te is tudnod. – Tudom, hogy azt hiszed, nem lennél képes rá. A varázs azonban idővel megkopik, Fürge. A hétköznapok unalmasak, feszültek és viszontagságosak. Az emberek folyton veszekednek, és gyakran elönti őket a düh. A férfiak isznak, aztán harapós hangulatban mennek haza. Megesik az ilyen. Meg tudsz esküdni rá, hogy veled ilyen sosem történhet? Az eddigi életednek része volt az erőszak. Megszámolni sem tudod, hány embert öltél meg. Tényleg le tudod ezeket rázni magadról? Fürge álla megvonaglott. – Amy, nem tudom, erre célzol-e, de nem ígérhetem, hogy olyan életet biztosítok neked, amelyben csak zökkenőmentes napok lesznek. Nem ígérhetem, hogy mindig higgadt maradok. Csak annyit ígérhetek, hogy sosem foglak bántani. Nem számít, mennyire leszek mérges. Ha szörnyen ideges leszek, majd elmegyek otthonról, vagy kiabálok, vagy ordítozom, de soha egy ujjal sem érnék hozzád. Amy beleharapott az alsó ajkába. Nem tudta levenni a szemét a férfiról. Fürge látta rajta a belső küzdelmet. És azt is tudta, hogy a félelem minden egyéb érzést elnyom benne. – Bárcsak lenne bennem annyi kurázsi – suttogta Amy egy idő múlva –, hogy adjak neked egy esélyt a bizonyításra. De nem megy. Sajnálom. Tudom, hogy nem értesz meg… – De igen, megértelek. Gondolkoztam a múlt éjjel. – Fürge mélyet sóhajtott, az ablakra pillantott, aztán a szeme lecsukódott egy pillanatra. – Ezért megyek el – nézett újra a lányra. – Nem akarom, hogy fenyegetve CATHERINE ANDERSON 110 INDIÁN SZÍV

érezd magad. Sosem voltunk szeretők, de elképzelni sem lehet szebb barátságot, mint a miénk volt. Egy barát életét pedig az ember nem változtatja pokollá. Engem sem visz rá a lélek. Amy fátyolos szemmel nézte, ahogy Fürge feláll, és elővesz két bögrét a szekrényből. A férfi megtöltötte őket kávéval, majd mosolyt erőltetve az arcára – mintha nem hasogatná a szívét a fájdalom – az egyiket a lánynak nyújtotta. – Iszol egyet egy régi baráttal? Amy elvette a bögrét. Egy pillanatig némán bámult rá. – Merre indulsz? – kérdezte alig hallhatón. – Nem tudom. Amerre a szél fúj, azt hiszem. – Vissza… visszajössz még valamikor? Fürge kerülte a lány tekintetét. – Minek? Veszekedni veled? Újra boldogtalanná tenni téged? Szeretlek, édes. Bárcsak lehetnénk barátok, de te is tudod, hogy ez lehetetlen. Én többet akarok a barátságnál. Nem tehetek róla, de a barátságod nem elég nekem. – Vállat vont. – Szeretnék néhanapján visszajönni, meglátogatni téged, de valószínűleg nem fogok. – Nagyon jó barátok voltunk. – Amy megszorította a bögrét. Annyira remegett a keze, hogy kilöttyent egy kis kávé. – Mennyit nevettünk! – Gyerekek voltunk. De én már nem vagyok gyerek, Amy. Többre van szükségem, mint amit adni tudsz. Múlt éjjel, amikor táncoltunk, arra gondoltam, hogy már azzal is megelégednék, ha mosolyogni látnálak. – Beletúrt a hajába. – És ha csak magamra kellene gondolnom, talán meg is elégednék ennyivel. De mi van, ha nem vagyok ennyire nemes lelkű? Nem én lennék az egyetlen, aki szenvedne, hanem te is. Ezt nem vállalhatom. Amy remegő kézzel letette a bögrét az asztalra. Elárasztották az emlékek – a kedves emlékek, melyeket annyira szeretett volna újra átélni. – Miért nem tudsz egyszerűen csak szeretni? Miért kell mocskosnak lennie a kapcsolatunknak? Fürge gyomra görcsbe rándult, majdnem megfulladt a kávétól. Nyelt egy nagyot, hogy meg tudjon szólalni. – Amy, a testiségben semmi mocskos sincs. Ha a megfelelő embert választod, gyönyörű élményben lesz részed. Amy arckifejezése hirtelen elutasítóvá vált. – Mit gondolsz, milyen messzire mész? Fürge sóhajtva ült vissza a székre. – Nem tudom. Azt hiszem, addig megyek, míg kedvem tartja, aztán szögre akasztom a kalapom. – Amyre nézett. – Nem ülnél le mellém, édes? Ez az utolsó alkalom, hogy barátként találkozunk. Amy leült egy székre – az arcán még mindig visszautasítás. Fürgének fájt, hogy a lány ennyire zárkózott. Főleg, hogy titokban abban reménykedett, Amy könyörög majd neki, hogy maradjon, és hogy az iránta érzett szerelméből – mert Fürge tudta, hogy a lány szereti őt -e gy kis erőt merít majd ahhoz, hogy adjon neki még egy esélyt. Néma csöndben iszogatták a kávét – a fagyos hangulatot messze nem lehetett barátiasnak nevezni. Az utolsó kortyot is lenyelve Fürge a zaccra meredt. Minden reménye szertefoszlott, hogy a lány esetleg kimondja a szavakat, amelyeket annyira hallani akart. Eszébe jutott, hogy néz ki Amy háta, eszébe jutottak a sebhelyek, melyek szenvedésének bizonyítékaként hálózták be a hátát, és Fürge megértette, miért engedi elmenni őt a lány. Megértette, de attól még ugyanúgy fájt neki. – Hát akkor… Amy nem nézett fel a bögréből. A keze még mindig szorosan markolta a porcelánt, az ujjai elfehéredtek. Fürgének az a szörnyű érzése támadt, hogy cserbenhagyja a lányt, majd pedig az, hogy nem érti a saját érzéseit. – Azt hiszem, jobb, ha ránézek a lovamra, és összeszedem a cókmókjaimat – szólalt meg halkan. Amy még mindig nem nézett rá. Fürge felállt, betette a mosogatóba a bögréjét, tétován álldogált, és közben azért imádkozott, hogy keljen már fel Amy a székről, és vesse már a karjaiba magát. De a lány nem mozdult. Sosem szánná rá magát erre a lépésre. – Viszlát, Amy – köszönt el a férfi rekedt hangon. CATHERINE ANDERSON 111 INDIÁN SZÍV

– Viszlát, Fürge. Amy még mindig mozdulatlanul lefelé nézett. Fürge elindult az ajtó felé. Minden egyes lépéssel kitépett egy darabot a szívéből. A küszöbhöz érve visszafordult. Amy még mindig ugyanott ült. Úgy kapaszkodott a kávésbögrébe, mintha attól függne az élete.

Farkasölő egy szalmabálán ülve figyelte, ahogy Fürge felnyergeli a lovát. Eljött a búcsú ideje, de valahogy egyikük sem akarta elfogadni, mert csak ketten voltak egymásnak, akik hasonlóan gondolkoztak egy furcsa és néha ellenséges világban. – Remélem, jó sorod lesz – mondta Farkasölő. Fürge szomorúan elmosolyodott. – Nekem az utca felső végén lenne jó sorom, Farkasölő. Vigyázz rá nekem, jó? – Bízhatsz bennem. Fürge meghúzta a nyeregpántot. Farkasölő családjától már elköszönt. Mennie kellett. – Farkasölő… – szólította meg a barátját, kezét Diablo nyakán tartva. – Van egy-két dolog, amiről nem tudtok Amyvel kapcsolatban. Farkasölő felvonta a szemöldökét, kék szeme élesen villant. – Mégpedig? – Megígértem neki, hogy soha nem beszélek róluk. – Amynek nincsenek titkai előttünk. – De igen, vannak, Farkasölő. Borzalmas titkok. – Fürge torka elszorult. Akarattal még sosem szegte meg az adott szavát. – Azt mondtad, hogy felépítettél Amynek egy biztonságos világot, és hogy ezzel hibát követtél el. Arra kérlek, hogy ameddig megteheted, tedd neki lehetővé, hogy elbújhasson itt. Hadd éljen a saját kis álomvilágában. Ne hagyd, hogy bármi veszélyeztesse azt a világot, amit kiépítettél itt Amynek, mert ez a túlélést jelenti számára. – Beszélj azokról a titkokról! – keményedett meg Farkasölő arca. – Nem tehetem. És őt se kérd, hogy mondja el neked. – Fürge körbefordult Diablóval, hogy az állat a kijárat felé nézzen. – Vannak dolgok, amelyeket az ember jobb, ha a sírba visz magával. – Henry? – suttogta Farkasölő. A szemében düh csillant. – Ne kérdezősködj, Farkasölő – nézett a barátja szemébe vonakodva Fürge. – Nem fogom kijátszani Amy bizalmát. Túl sokszor visszaéltek már a bizalmával az életében. A lényeg, hogy számíthasson rád. Farkasölő arca eltorzult. Lehunyta a szemét, a szavak maguktól szaladtak ki a száján: – De hát a levelek… Nem volt semmi probléma. Fürge nem szolgált magyarázattal. Nem tehette az Amynek tett ígéret miatt. – Azt hiszem, el kell mennem Texasba – suttogta Farkasölő. – Istenem! Ezt nem teheted – nézett a barátjára Fürge. – Ne beszélj szamárságokat, Farkasölő. – Miért, te hová mész? – nézett rá Farkasölő. Fürge elfordította az arcát. – Amerre a szél sodor. – Talán Texasba. – Honnan veszed? – Ha elmész Texasba, többé nem jössz vissza. Ezt mindketten tudjuk. A kérdés csak az, hogy Amy is tudja-e ezt? – Nem tartozik rá, hogy mit csinálok. Farkasölő lehuppant a földre a báláról. – Megyek, pakolok. Fürge elkáromkodta magát. – Dehogy pakolsz! Lorettának és a gyerekeknek szükségük van rád, és a fene vigye el, Amynek is! – Mit csinált vele az a gazfickó? – sziszegte Farkasölő összeszorított fogakkal. – Ne akard tudni, barátom. Farkasölő egy pillanat alatt átvágott az istállón, megragadta Fürge ingét, és nekinyomta a falnak. Egy pillanatra Fürge annyira meglepődött, hogy visszaütött. Aztán kitisztult előtte Farkasölő eltorzult arca. Kényszerítette magát, hogy higgadjon le. CATHERINE ANDERSON 112 INDIÁN SZÍV

– Mit tett vele? – Nem verekszem veled, Farkasölő. – Meg kell mondanod! Amy az életem része! – Nem tehetem. Megígértem neki, hogy nem fogom elárulni. Ha a barátom vagy, nem kérdezel többet. – Miért nem beszélt erről nekem soha? Miért? – Mert… – Fürge egy vállrándítással megigazította az ingét, majd arrébb lökte Farkasölőt. Beletúrt a hajába, előbb sürgetőn, majd elgondolkozva. – Vannak dolgok, amelyekről nehéz beszélni. Amy sosem említette, hogy ez aggaszt téged. Én is csak nehezen jöttem rá, hogy mi történt, és… – Fürge széttárta a karját. – Amy nem akarja, hogy bárki is tudomást szerezzen róla. Éveken át elhallgatta előled és Loretta elől. Hogy beszélhetnék akkor én róla? – Mégis elmész Texasba? – Sosem mondtam ilyet. – A szemed elmondja helyetted is. Helyre akarod állítani Amy becsületét. Henry megerőszakolta, ugye? Fürge felkapta a dulakodás közben leesett kalapját. A fejébe nyomta, majd kivezette a lovát az istállóból. Farkasölő a dühtől elvakulva követte. Előbb Fürgére, majd Amynek a város másik végén álló kis házára pillantott. – Ne mondj semmit neki – kérte Fürge. – Ígérd meg, hogy nem beszélsz vele. Halálra gyötörné magát, ha tudná, hogy rájöttél, mi történt. – Miért? Fürge tétovázva a kengyelébe dugta a lábát. – Szégyenében, azt hiszem – sóhajtotta. – Szégyenében! – Farkasölő arcából kiszaladt a vér. – Szégyenében? Itt egyedül Henrynek van oka szégyenkezni, nem Amynek! Amynek semmiképp! – A mi elgondolásunk szerint. De Amyt nem úgy nevelték, ahogy téged vagy engem. Ne foglalkozz ezzel, Farkasölő. A sebek már begyógyultak. – Begyógyultak? A férfi, akit szeret, épp most lovagol ki az életéből! Fürge összerándult, mint akinek kést döftek a gyomrába. – Az, hogy szeret engem vagy sem, más lapra tartozik. Amy már nem bízik bennem. És ezért nem lehet hibáztatni. Ha minden napvilágra kerül – minden, ami miatt szégyenkezik – az nem fog változtatni az érzésein. Fürge felült a nyeregbe. Farkasölő elkapta a csődör kantárját. – Fürge, ha mindenképp elmész, őt is vidd magaddal. Vágtass a házához, dobd a nyeregbe, kötözd oda, ha kell, de vidd magaddal. Ne engedd, hogy lidércnyomásként kelljen végigélnie élete hátralévő napjait. – Amy életében én vagyok a lidércnyomás, Farkasölő. Azzal Fürge belevágta a sarkantyúját a lova oldalába. A ló hatalmas port kavarva kivágtatott az utcára, majd gyors iramban távolodni kezdett.

Tizennegyedik fejezet

Amy az ablakpárkányba kapaszkodva, a párás ablaküvegen át nézte, ahogy Fürge fekete alakja végigszáguld az utcán. Könnyek gyűltek a szemébe, egész testében remegni kezdett. A háza előtt elhaladva, a férfi lépésre fogta a lovát. A lány végignézett a Fürge csípőjét ölelő fegyverszíjon, a fekete kalapját díszítő conchókon, majd a nyergen fekvő, fekete gyapjúdarabra, a gyűlölt poncsóra pillantott. Hispán, gazember, gyilkos. Amy készakarva ismételgette magában a szavakat, hogy emlékeztesse magát, ki is a férfi valójában. Korábbi félelme azonban szertefoszlott. A nyeregben ülő férfi Fürge volt, a múlt és a jelen különös keveréke, egy szigorú, megkeseredett férfi, akiben elképzelhetetlen mértékű erőszak lakott. És őt mégis olyan gyöngéden érintette meg. CATHERINE ANDERSON 113 INDIÁN SZÍV

Fürge fellovagolt a hegytetőre, ott megállt, és a város felé fordította a lovát. Amynek olyan érzése volt, hogy a férfi látja őt az ablakban, mégsem húzta szét a függönyt. Nem volt rá képes. Magába akarta szívni a látványt. Emlékezetébe akarta vésni Fürge minden vonását, mert a szíve mélyén tudta, hogy ha a férfi eltűnik a szeme elől, soha többé nem fogja látni. Zokogás feszítette a torkát. Bárcsak elindulna már! Akkor nem szorítaná úgy a szívét a fájdalom. De Fürge csak ült ott a nyeregben, állta az októberi szél lökéseit, nézte a házat, mintha arra várna, hogy mégis ad neki egy utolsó esélyt. Bízz bennem, mintha ezt sugallná. Gyere ki a házból, Amy. Vesd magad a karjaimba. Tegyél próbára. – Nem tudom megtenni, Fürge – suttogta Amy maga elé. – Képtelen vagyok rá. Elfordult az ablaktól, a szájára szorította a kezét, és összeszorította a szemét. Nem tudta tovább nézni a férfit. Elképzelte, hogy nem jön többé vissza. Folytatnia kell az életét. Nem vágyakozhat olyasmi után, amit nem kaphat meg. Az én világom már nem létezik többé. Te vagy az utolsó esélyem. Ahogy ott állt, feszülten, a másodperceket a pulzusa lüktetésével számolva, minden pillanattal egyre jobban szenvedett, mert arra gondolt, hogy Fürge talán már ellovagolt, és ha megfordulna, a hegytető már üres lenne. Üres – akár az élete.

Fürge megmarkolta a kantárt, és megsarkantyúzta a lovát, hogy ügetésre fogja. A szél az arcába csapott, belekapott az ingébe. A háta mögé nyúlt a poncsójáért, egy pillanatra elbizonytalanodott, de aztán kirángatta a zsinegek alól, melyekkel a nyereghez erősítette. Nem számít, hogy felveszi-e. Többé már nem. Elengedte a kantárt, levette a kalapját, hogy magára húzza poncsót. A vastag ruha nem melegítette át, de aztán ráébredt, hogy a hideg, amit érez, a csontjaiból fakad. Újra megfogta a kantárt, a horizontra emelte a szemét, a fák és a hegyek végtelen látványára. Aki a múltnak él, bár hatalmas távolságot tesz meg, az útja végén semmi sem várja. Diablo a fülét hegyezve prüszkölt egyet. Fürge is fülelt, de semmit sem hallott. A csődör újra prüszkölt. Fürge sétára fogta, és hátrafordult a nyeregben. Csak ábrándkép, korholta magát. Menj tovább..Ne gyötörd magad. Mégis tovább fülelt. És akkor meghallotta. Egy kiáltást hozott felé a szél, egy halk, alig hallható kiáltást. Aztán Amy jelent meg a hegytetőn, szürke szoknyája lobogott a szélben, hajfonatából kiszabadult tincsek játszottak az arca körül. Fürge a szemét meresztette, majd pislogott egypárat – attól tartott, csak a képzelete játszik vele. Amy. Összefogta a szoknyáját, és olyan nyaktörő sebességgel haladt a keréknyom vágta úton, hogy Fürge attól tartott, elveszti az egyensúlyát és elesik. Úgy fél méterre lehetett, amikor imbolyogva megállt. Az arcát könnyek csíkozták. A szemén látszott, hogy kínlódik. Csípőre tett kézzel, zokogva kapkodott levegő után. – Fürge… – elakadt a lélegzete, nyelt egyet, próbált megszólalni. – Maradj… holnapig. Kérlek. Csak még egy napig maradj. Amy olyan szívszaggató látványt nyújtott, hogy Fürge úgy érezte magát, mint akit fejbe vágtak. – Mit vársz ettől az egy naptól, Amy? A lány arca eltorzult. A szeme elé kapta reszkető kezét. – Ne menj el. Kérlek, maradj velem! Fürge leugrott a lováról. A szél belekapott a poncsóba, a rajtok ide-oda repkedtek, az arcát csapkodták. Le kellett volna vennie, tudta, hogy Amy nem szereti ezt a ruhadarabot. De, ahogy a lány is megmondta, az ember nem tud elmenekülni a múltja elől, akármennyire próbálja is. – Amy, nézz rám. A lány elvette a szeme elől a kezét, és ránézett csillogó könnyein keresztül. Megremegett az ajka. – Maradj velem még egy napig. Fürge a fák felé nézett, minden erejét össze kellett szednie, hogy ne hangozzék könyörgésnek a hangja. – Miért, Amy? Hogy holnap újra át kelljen ezt élnünk? Jobb ez így. Gyorsabb. Egyszerűbb. – De többé nem láthatlak – lépett közelebb a férfihoz Amy. – Nem akarom, hogy elmenj. – Maradjak? Meddig? Még egy napig? – Egyáltalán nem akarom, hogy elmenj. – Miért? – nézett a lányra a férfi. – Mondd ki, Amy. CATHERINE ANDERSON 114 INDIÁN SZÍV

A lány lehunyta a szemét, majd a bátorságát összeszedve megszólalt: – Tudod miért, a fene egye meg! Pontosan tudod, miért! – Az nem elég. Azt akarom, hogy mondd is ki. – Mert… szeretlek. Fürge gyomra nagyot ugrott. – Úgy mondd ki, hogy közben rám nézel. Nem egy rajz vagyok a kandallópárkányon. Nem tudok visszamenni az időben, hogy újra az fiú legyek, akinek megismertél. Olyannak kell elfogadnod, amilyen most vagyok. Nézz rám. Amy lassan kinyitotta a szemét. Fürge conchókkal díszített kalapjára pillantott, majd továbbsiklott a tekintete a pisztolyaira, és végül az ezüstsarkantyúkon állapodott meg. Kifutott az arcából a vér, amikor végre a férfi szemébe nézett. Egy kissé megingott, mintha a szél bármelyik pillanatban magával sodorhatná. – Szeretlek. A hangja minden meggyőződést nélkülözött. Fürge a lány arcát figyelte, aggódva gondolt közös jövőjükre – már ha létezett ilyen –, mely kizárólag Amytől függött, és attól a kevéske vakmerőségtől, amely a lányban még megmaradt. – Ha tényleg szeretsz, akkor gyűrd le azt a három lépés távolságot, amire még az első éjjel kértelek. Megértem, hogy úgy érzed, ha megteszed ezeket a lépéseket, odalesz a szabadságod. De te birtoklásról beszélsz, míg én szerelemről. Én mindent akarok: a szerelmedet, az életedet, a testedet. Kevesebbel nem érem be. Amy a saját kezébe kapaszkodva, tágra nyílt szemmel nézett a férfira. – Úgy érted még ma tegyem meg azt a három lépést? A kérdésből fájdalmasan egyértelművé vált, hogy csak egy dolog ragadta meg a figyelmét a férfi szavaiból. Fürge összeszorította a fogait. Bármennyire is rettegett Amy a szeretkezéstől, ő akkor sem tudta volna elfogadni, hogy a nélkül éljék le a közös életüket. Így aztán ugyanoda jutnának, ahonnan indultak. Tisztában volt vele, hogy Amyt elborzasztja a gondolat, hogy bárkinek is hatalma legyen fölötte. Ettől az érzéstől csak egyféleképpen tudná megszabadítani: ha erőszakkal veszi rá, hogy adja oda magát neki. Csak így tudná bizonyítani, hogy a félelmei alaptalanok. Hatalmas erőfeszítésébe tellett, de végül meg tudott szólalni: – Talán ma. Talán most rögtön, ezen a szent helyen. Nem ez a lényeg, és ezt te is tudod. A különbség abban rejlik, Amy, hogy bízol-e bennem, és tényleg elhiszed-e, hogy szeretlek. Ha az ember szeret valakit, törődik a másik érzéseivel. Ha nem hiszel benne teljes szívedből, hogy én is törődöm a tieiddel, akkor tegyél meg mindkettőnknek egy szívességet: menj haza. – Hiszek benne. – Akkor tudod, mit kell tenned. – Fürge kitartóan nézte a lányt, utálta magát, de tudta, hogy nincs más választása. – Te döntesz. Szabadon dönthetsz. Ha úgy érzed, ragadd meg a lehetőséget, és rohanj el. Vagy tedd meg azt a három lépést, de én nem segíthetek. Nem szólok bele, melyiket választod. Amy csak állt ott, mintha földbe gyökerezett volna a lába. Fürge várt. Élete leghosszabb várakozása volt ez. És a lány még mindig nem mozdult. – Viszlát, Amy – mondta a lova felé fordulva Fürge. – Ne! – kiáltotta Amy. Fürge hátrapillantva azt látta, hogy a lány felé szalad. Alig volt ideje megfordulni, hogy elkaphassa. Megtántorodott, amikor Amy teljes erővel a karjaiba vetette magát. Aztán átölelte, a lány pedig remegve kapaszkodott belé. Könnyek égették a szemét. Lehajtotta a fejét, hozzányomta az arcát Amy jó illatú nyakának ívéhez, elöntötte a boldogság, ahogy a lány teljes odaadással a karjaiba simult. Mennyiszer elképzelte már, hogy a karjaiban tartja, hányszor álmodott róla – de az álmok, képzelgések a közelébe sem értek a valóságnak. – Ne! Ne hagyj el! – kiáltotta a lány. – Kérlek, ne menj el, Fürge. Vállalom a kockázatot. Megváltozom. Megígérem, tényleg megígérem. Csak adj még egy esélyt. Csak még egyet, kérlek. Fürge kiszabadította az egyik kezét, és belebugyolálta a poncsójába a lányt, hogy megvédje a szél erejétől, aztán újra odavonta magához. Amy, ha lehet, még jobban hozzásimult. Fürge akarta a lányt, és közben azt kívánta, bárcsak meg nem történtté tehetné a múltat. Ez azonban lehetetlen volt.

CATHERINE ANDERSON 115 INDIÁN SZÍV

– Ó, Amy, szerelmem, nem akarom, hogy megváltozz. Nem érdekel, ha félve jössz hozzám – suttogta rekedt hangon. – Nem érdekel, ha évekbe telik, mire minden gond nélkül tudunk szeretkezni. Csak egy dolog számít: hogy önszántadból jössz hozzám. – Fürge attól tartott, hogy a szavaival nyomást gyakorol a lányra, de tudta, hogy most ezt kell tennie. Elnyomta hát az aggályait. – Mondd, hogy az enyém vagy, Amy. Hallani akarom az eljegyzési fogadalmad. Nem a tizenöt évvel ezelőttit, hanem a mostanit, a szívedből szólót. Hallhatnám? A lány teste megfeszült, mintegy jelezve, milyen nagy szó az, hogy kimondja: – A tiéd vagyok, a feleséged leszek. Ígérem. – És ha szeretkezni akarok veled most azonnal, ott, azok alatt a fák alatt? Akkor is kitartasz az ígéreted mellett? Amy megremegett. – Igen. A Fürge fejében doboló vészjelek elhallgattak. Reszkető kézzel magához szorította a lányt. Amy olyan törékeny – óvatosnak kell lennie, fájdalmat okozhat neki. De, az isten verje meg, annyira szereti. Hallani, ahogy kimondja az igent, még ha remegve is, olyan boldogságot jelentett számára, hogy legszívesebben kiszorította volna a lányból a szuszt, hogy egyesüljön a testük, és hogy ne kelljen többé attól tartania, elveszíti őt. Muszáj volt összeszednie magát. Lazított a szorításán. Egyik kezével a lány fejét, a másikkal a hátát tartotta, együtt dülöngéltek a szélben, próbált nyugalmat sugározni az érintésével, majd ő maga is megnyugodott, amikor érezte, hogy a lány feszültsége szertefoszlik, és ellazul a karjaiban. – Nem fogod megbánni, Amy, hogy így döntöttél. Sosem fogod megbánni. Azzal a karjába kapta, és a lovához vitte a lányt. Felültette a nyeregbe, elrendezte a szoknyáját, majd a derekát átölelve ő is felszállt mögé a lóra. Amy halálra váltan a fák felé nézett, de nem kérdezte meg a férfit, hogy mik a szándékai. Fürge tudta, milyen nehéz lehet most szótlannak maradnia. Kedvesen magához vonta, és odahajtotta a fejét az övéhez. A kalapja karimája nem engedte közel hozzájuk a szelet. – Emlékszel, amikor azt mondtam, hogy komancs szíved van? Amy némán bólintott. – Még mindig így gondolom, Amy – suttogta a lány fülébe. – Mégpedig olyan, amilyen senki másnak, akit ismerek. – Nincs igazad – válaszolta a lány tompán. – Már nincs komancs szívem. A könnycseppek jéggé dermedtek a férfi arcán. – De igen. Azt hiszed, a bátorság nem ismeri a félelmet? Vagy hogy egyet jelent a meggondolatlan vakmerőséggel? A bátorság, az igazi bátorság az, ha valaki megteszi azt a három lépést, amelytől halálosan retteg.

A

tűz fénye az arcukon játszott. A kandalló előtti szőnyegen feküdtek, Fürge Amy fölé hajolt, egyik karja a derekán pihent, a keze a bordáin, az ujjai pár centivel a melle alatt. Szótlanul hevertek egymás mellett, hangjuk átadta a helyet más, jelentéktelen zörejeknek: a kis ház eresze alatt fújdogáló szélnek, a hálószoba ablakának üvegén elhagyatottan nyikorgó faágnak, a szívverésüknek, a levegővételüknek, a közös jövőjük – mely még hatalmas űrként tátongott előttük a beteljesületlen ígéret miatt – másodperceit számoló óra ketyegésének. Fürge végigsimított Amy ruháján, megérintette az apró gombokat, melyek pedáns sorban haladtak a magasan zárt nyakrészig. Amy nem rándult össze az érintésétől, és ez amellett, hogy jólesett a férfinak, arról is meggyőzte, hogy a kezének kizárólag a gombokkal szabad játszadoznia. – El kell mennem majd Farkasölőhöz, hogy tudassam vele, a városban maradtam – suttogta Fürge. Amy megmoccant. Fürge a lány zsibbadtságából úgy gondolta, a lányt valószínűleg kimerítette az előző éjszaka és az aznapi reggel. A városban maradt, és Amy számára most csak ez volt fontos, mással nem tudott foglalkozni. Most csak ketten voltak, szótlanul a tűz fényében – vihar előtti csönd. Amynek tudnia kellett, hogy többet akar tőle, hogy végül többet fog követelni, de most meghagyta a lánynak ezt a pillanatot. Fürge fejében egymást követték az emlékképek. Érezte, hogy a lány is így van ezzel. Odakint fújt a szél, bent lobogott a tűz – olyan könnyű volt azt képzelni, hogy nem falak, hanem bőrsátor öleli körül őket, és hogy a szél a füves pusztát felborzolva északról érkezik. Egyszerű volt beleélni magukat abba, hogy CATHERINE ANDERSON 116 INDIÁN SZÍV

gyerekek még, akik az esti tűz mellett pusmognak teli pocakkal és a fáradtan, hiszen egész nap a nyári égbolt fényében futkároztak, nevetgéltek, játszadoztak. Régi barátság volt ez, igazi pajtási kötelék, mely még most is összetartotta őket. És most majdnem elvesztették ezt a felbecsülhetetlen ajándékot, a barátságukat. Fürge ráébredt, hogy az időben visszanyúlva nemcsak emlékeket kell felidéznie, hanem valahogy vissza kell hoznia a nevetést és a varázslatot is a kapcsolatukba. Amy kedvéért. És talán a sajátjáért. Lassan, óvatosan, hogy meg ne rémissze a lányt, felült. Ülő helyzetbe húzta Amyt is, majd belenézett kék szemébe. Amy leginkább zavartnak és félénknek nézett ki, mint aki nem egészen biztos benne, hogy került ide, és vajon mire számíthat ezután. Fürge észrevette ezeket az érzéseket, és rájött, hogy a lány milyen nagyon szereti őt. Hiszen ahhoz, hogy a városban tartsa, Amynek félre kellett dobnia minden elővigyázatosságát, márpedig neki mindenki másnál több oka volt rá, hogy elővigyázatos legyen. Amy a sarkán ült, a szoknyája kiterült körülötte – épp úgy nézett ki, mint kislányként. Fürge végigsimított az arca elmosódott körvonalán, nem tudta mit mondjon, aztán: – Gyönyörű vagy. Tudod? A lány ajkára siklott a tekintete. Amy láthatóan felkészült, várta, merre mozdul majd a férfi. Fürge sóhajtva a hajfonata felé nyúlt, lassan végigfésülte az ujjaival, kibontotta a súlyos, hosszú aranyszálakat, és csillogó függönnyé alakította őket az ujjhegyeivel. Összerezzent, amikor a meleg, selymes hajtincsek végigsiklottak a karján – épp olyan volt a tapintásuk, mint amilyennek a lány bőrét képzelte. Végre az övé volt a lány, csakis az övé. Ennek tudatában igazi kínszenvedés volt nem magáévá tenni őt. – Egy nap majd úgy állsz előttem, hogy hajadon kívül más nem takarja a tested – suttogta rekedten, majd az arcához emelte az aranytincseket. Amy szájának szegletében megrándult egy apró izom. – Azt ígértem, hogy a tiéd leszek, Fürge. Csak ennyit. Ne várj tőlem többet, mint amit adni tudok. – Épp ez az, Amy. Csak annyit kérek, amit adni tudsz. Amy szeme elsötétedett. – Miről beszélsz? Fürge felsóhajtott. Ő maga sem tudta, mit is akart mondani ezzel. – Csak azt akarom, hogy ne félj. – Nem tehetek róla, hogy bennem van ez az érzés. – De én igen. Tényleg azt hiszed, hogy képes lennék megerőszakolni téged? – Megemelte a lány állát, hogy az ne tudjon másfelé nézni. – Azt hiszed? Amy úgy nézett a férfira, mint egy félős nyuszi az éhes héjára, és ekkor Fürge rájött, hogy a lány el sem tud képzelni olyan szeretkezést, amelyet a szerelem ihlet, mert az nem illik bele az emlékképeibe. A szexet csak egyoldalúan tudta elképzelni, mocskos dologként, amelyet kizárólag a férfi igényel, a nő pedig csak elszenvedi. Amy cérnavékony hangja leginkább egy hamis fuvolára hasonlított: – De én… ez nem fordulhat elő. A kérdés láthatóan megrémítette. Fürge majdnem elmosolyodott, nem azért, mert viccesnek találta a lány félelmét, hanem mert tudta mennyire felesleges rettegnie. Ha Texas nem lenne olyan messze, most meglátogatná Henry Masterst. A dühét elnyomva a lány arcába nézett. – Tudod, mi az, amit mindennél jobban szeretnék? Veled együtt nevetni. Ahogy régen. Amy szemét elhomályosították az emlékek. – Rengeteget nevettünk, nem? Azt hiszem… – Nem tudta befejezni a mondatot. Mélabúsan szemlélte a férfit. – Tudod, hogy te voltál az egyetlen, a legjobb barátom? Minthogy gyerekkoromban a szomszédok nagyon messze laktak, sosem volt más barátom rajtad kívül. Amikor még a texasi tanyán éltem, előfordult, hogy nagy magányomban letelepedtem a pekándiófa alá, és azt képzeltem, te is ott vagy velem. – Bárcsak ott lehettem volna! – szorult el Fürge torka. – Visszaidéztem, hogy miket csináltunk együtt – mosolyodott el halványan a lány, majd csillogó szemmel a férfira nézett. – Legalább olyan jó volt újra végiggondolni őket, mint annak idején végigélni. De az is előfordult, hogy elmondtam neked a gondjaimat, és elképzeltem, mit válaszolnál rájuk. Volt, hogy nagyon jó tanácsokkal láttál el. CATHERINE ANDERSON 117 INDIÁN SZÍV

– Miket mondtam? – Hogy a szemem mindig a horizonton legyen – telt meg a lány szeme könnyel. – Azt mondtad: „Mindig csak előrenézz, Amy. Hagyd magad mögött a múltat.” És ezzel össze is szedtem a bátorságom, hogy még egy napig kitartsak. Ez elég volt, mert tudtam a következő nap akár az a nap is lehet, amikor eljössz értem. – Amy sóhajtva vállat vont. – Nem adtam fel, látod? Mert a másnap mindig csak egy éjszakányira volt. Fürgébe belenyilallt a fájdalom, amikor végiggondolta, miken mehetett keresztül a lány. És ő nem volt ott, hogy segítsen rajta! Talán egy nap majd mindent elmesél neki Amy, és megtisztul ezektől az emlékektől. Fürge tudta, milyen az, amikor az embernek csak-még-egy-napig kell kitartania. Azzal is tisztában volt, milyen rossz annak, aki nem a mának él, hanem csak a bizonytalan holnapban reménykedik, amely azonban sosem jön el. – Kaptunk egy második esélyt. Te és én – suttogta. – Arra, hogy újra barátok lehessünk. – Nem vagyunk már gyerekek – emlékeztette a lány. – Nem mehetünk vissza az időben. – Nem? Márpedig én erre készülök. Már rég meg kellett volna tennünk. A szeretkezésre nem kell készülni, az majd magától jön, ha itt lesz az ideje. Amy kihúzta magát, megemelte egy kissé az állát. – Fürge, be kell valljam, én nem hiszek abban, hogy nálam valamikor is eljön az ideje ennek. Ezt meg kell értened. Méltányolva a lány őszinteségét, és tudva, milyen nehéz lehet nem felsorolni a mentségeket, főleg amikor Amy ilyen sok mindent kockáztat, Fürge így válaszolt: – Én tudni fogom, mikor van itt az ideje. És nem most van. Úgyhogy nyugodj meg, és csak élvezd, hogy együtt lehetünk. – De… – Amy aggódva az alsó ajkába harapott egy pillanatra. – Nem érted? Nem tudok nyugodt lenni, amikor tudom, hogy… bármikor megtörténhet. – Egyezzünk meg abban, hogy előre figyelmeztetlek majd. Ez hogy hangzik? – Figyelmeztetsz? – Igen. Addig tehát nincs min izgulnod. Vagyis nem kell rettegned, ha hozzád érek vagy ha megcsókollak. Amy szemében remény csillant, de mellette ott maradt egy nagy adag kételkedés is. – Megígéred? Fürgének olyan érzése támadt, hogy ez lesz az az ígéret, amit újra és újra el kell majd ismételnie, egészen addig, amíg a lány el nem kezd hinni benne. – Megesküszöm rá, Amy.

Tizenötödik fejezet

Aznap este Farkasölő és családja kiadós vasárnapi vacsorával ünnepelte meg, hogy Fürge úgy döntött, a városban marad. Amy is velük vacsorázott, ahogy Fürge Farkasok Földjére érkezése előtt minden vasárnap. A férfi megjelenése óta most először a lány végre újra önmaga volt, a szerettei körében nevetgélt, beszélgetett, viccelődött. Fürgének számtalanszor elszorult a torka, mert most ébredt rá igazán, hogy jelenlétével milyen magányba kergette a lányt, hogy elszakította a családjától, és hogy miatta Amynek nélkülöznie kellett Lorettáék támogatását. A vacsora vége felé Amy még Fürgét is meglepte, amikor váratlanul felállt, és közölte, hogy be szeretne jelenteni valamit. Minden szem rá szegeződött. Amy az asztal túlsó végén ülő Fürgére nézett, és szinte azonnal elpirult egy picit, szeme pedig csillogó kékké változott. Bármit is akart mondani, láthatóan előre eltervezte. Fürge mozdulatlanná dermedt. Még az előtt kitalálta, mit akar a lány, hogy megszólalt volna. Alig tudta elhinni, hogy veszi a bátorságot, és ilyen gyorsan megteszi ezt a megmásíthatatlan lépést. CATHERINE ANDERSON 118 INDIÁN SZÍV

– Tudom, hogy Fürge, rám való tekintettel, nem beszélt nektek erről – szólalt meg Amy remegő, halk hangon. Idegesen nyelt egyet. – De amekkora hűhót csaptam az ideérkezése kapcsán, azt hiszem, úgy tisztességes, ha elmondom nektek: ma újabb ígéretet tettem Fürgének, hogy hozzámegyek feleségül. Csönd telepedett a társaságra, döbbent, lélegzet-visszafojtott csönd, mintha az asztál ülők mindegyike odafagyott volna a székéhez. Amy combjában minden izom megfeszült. A szoknyájához nyomta a kezét. Kész, kimondta. Most már nincs visszaút. Minden bátorságát összeszedve belenézett Fürge szemébe. A férfi úgy nézett ki, mint aki épp most húzott négy ászt magának egy nagyban játszott pókerjátszmán. Egy idő után Farkasölő megszólalt: – Remélem, boldogok lesztek. Loretta ajkát egy apró sikoly hagyta el, felugrott a székről, és önfeledten magához ölelte Amyt. – Tudtam, hogy minden jóra fordul. Tudtam. Amy arcán újabb bizonytalanság futott végig, amikor viszonozta Loretta ölelését. Még semmi sem fordult jóra. Magán érezte Fürge tekintetét. Kíváncsi lett volna, mire gondol a férfi, miért nem szólal meg, miért mosolyog annyira. – Tehát össze fogtok házasodni? – zendített rá Indigó gyerekes lelkesedéssel. – Jaj, de jó! Gondolom nagy bulit csapunk, hogy megünnepeljük. Talán Brandon Marshall is eljön majd. – Az anyjára meresztette nagy kék szemét. – Meghívhatom, mama? Loretta kibontakozott Amy öleléséből, és zavartan a lányára nézett. – Először tervezzük meg a bulit, Indigó. Majd csak aztán beszéljük meg, hogy kiket hívunk meg. Fürge tiltakozón a magasba emelte a kezét. – Nem lesz buli – mondta határozottan. – Egy ideig legalábbis biztosan nem. – Miért nem? – kérdezte Loretta. Fürge bal szemöldöke a magasba szaladt. – Mert nem akarom, hogy azokon kívül, akik most itt vannak, bárki is tudomást szerezzen az eljegyzésről, amíg Amyvel úgy nem döntünk, hogy készen állunk a bejelentésre. – Ez ellenkezik a hagyományainkkal, Fürge – szólt közbe Farkasölő. – A kézfogókat mindig nyilvánosságra hozzuk. – A mi hagyományaink szerint igen. – Fürge a kávésbögréjét felemelve hátradőlt a széken. Komor, titokzatos tekintettel nézett Amyre. – Sok mindent el kell még rendeznünk. Addig pedig a házasság szóba sem jöhet. – Nincs semmi baj a hosszú jegyességgel – biztosította a férfit Loretta. – Mi baj származhat abból, ha hivatalosan bejelentitek az eljegyzést? Fürge újra Amyre nézett. A szája szegletében egy újabb titokzatos mosoly bujkált. – Amy számára nagyon fontos a munkája. Szeretném, ha nem kellene megválnia tőle. Amy pislogva próbált értelmet keresni a férfi szavaiban, de mielőtt még sikerrel járt volna, Loretta felkiáltott: – Miért veszélyeztetné az eljegyzésetek bejelentése Amy munkáját? Úgy tűnt, Fürge továbbra is csak Amyt tünteti ki a figyelmével. – Nem tartozom a népszerű emberek közé a városban. Ha elkezdenek pletykálni… nos, nem kell lángelmének lenni, hogy az ember kitalálja, mi történne. Nem akarok kockáztatni. Ha egy ideig még titkoljuk a dolgot, a városiaknak lesz idejük jobban megismerni engem. Így talán nem jelent majd gondod, ha a tanítónőjük hozzámegy egy exgazemberhez. – A pletykálkodás rosszabb irányt is vehet, ha az emberek nem tudják, hogy jegyesek vagytok – ellenkezett Loretta. – Ha óvatosak leszünk, és nem mutatkozunk együtt túl sokat, akkor nem. Eddig is elég jól vettük ezen a téren az akadályokat. Fürge a hátsó lábaira döntötte a székét, a válla ellazult, egyik karjával átfogta a szék háttámláját, a másik keze a combján pihent. Amy szinte érezte a férfi ölelő karjának erejét, és a melle alatt elterülő, hatalmas ujjaiból áradó forróságot. – Ha Amy néni a feleséged lesz, nem kell többé dolgoznia – vetette közbe Chase. – Otthon marad, főzni fog, és vigyáz a gyerekekre.

CATHERINE ANDERSON 119 INDIÁN SZÍV

– Ki mondja, hogy így kell lennie? – fordult Fürge a fiú felé, még mindig a szék hátsó lábain egyensúlyozva, – Miért kellene feladnia az addigi életét, mert feleségül megy valakihez? – Igen, Chase, ki mondja? – akadékoskodott Indigó. – A nők más dolgokkal is elfoglalhatják magukat, nem csak a háztartással és a mosással. Chase a szemét forgatta. – Nem akartam itt kirobbantani egy családi háborút – emelte a magasba a kezét Fürge nevetve. – Csak arról van szó, hogy nem tetszik nekem, ahogy a fehér emberek élnek. Most, hogy már le tudom írni a nevem, aláírok egy papírt, amely szerint Amy háza az ő háza, a pénze pedig az ő pénze marad a házasság után is. Amy szíve vadul verni kezdett. – Hogy mondtad? – Hallottad. – Írásban akarsz lemondani a házamról és a vagyonomról? – Hát ez különös! – kiáltotta Loretta. – Ugyan melyik feleség ne akarná megosztani a családi vagyont? – Az, amelyiknek szüksége van arra, hogy szabadnak érezze magát. – Fürge szórakozottan Farkasölőre pillantott. – Van ez ellen valami kifogásod? Farkasölő vállat vont. – Ez is járható út. Hasonlít az indián szokásokhoz. Igaz, mi nem írtunk alá semmilyen papírt, de a nő vagyona az övé maradt a házasság után is. – Akkor ezt meg is beszéltük. Rendben lesz így, Amy? – nézett Fürge a jövendőbelijére. Türelmesen várta a választ, minthogy azonban Amy csak szótlanul bámult rá, újra megkérdezte: – Akkor beleegyezel vagy sem? Amy próbált megszólalni, de nem jött ki hang a torkán. Végül aztán egyszerűen bólintott. Fürge lassan széles vigyorra húzta a száját. Egy végtelennek tűnő pillanatra Amy elfelejtette, hogy mások is vannak a szobában. Csak Fürgét látta, és a férfi fekete szemében megülő gyöngédséget. Amikor befejezték a vacsorát, és már az edények is el voltak mosva, Fürge megkérdezte Amyt, vele tartana-e egy esti sétára. A lány habozás nélkül igent mondott. Amint beértek a ház mögötti fák takarásába, ahol már senki sem láthatta őket, lelassították a lépteiket egy könnyű séta ütemére. Fürge megfogta Amy kezét, ő pedig vett egy mély levegőt, hogy aztán sóhajtva kifújja. – Semmit sem változtál. Annyi év eltelt, de te semmit sem változtál. – Ezt hogy érted? Amy mosolyogva a férfira nézett. – Az egyik percben még ígéreteket követelsz, a másikban pedig meggondolod magad. Nem vártam el, hogy… – Félbehagyta a mondatot, majd felvonta az egyik szemöldökét. – Nem volt rá szükség, hogy megtedd ezt a lépést a vacsoránál. Mégis megtetted. Miért? Fürge homlokán és a szeme alatt elmélyültek a ráncok. – Nem tartom tisztességesnek, ahogy a tieid, a fehérek gondolkoznak a házasságról. Amy elgondolkozott. – A legtöbb férfinak tetszik, hogy a törvény az ő pártján áll. Az ő házuk, az ő pénzük. Így a kezükben marad az irányítás. – Én nem tartozom a legtöbb férfi közé. – Fürge lazán ökölbe szorította a kezét, majd a kézfejével gyöngéden megérintette a lány állát. – Amíg hetente egyszer meg nem ütlek, hogy edzésben tartsam a karom, addig nem lesz szükséged erre a papírra. Számomra nincs nagy jelentősége ennek az aláírásnak, ha tudom, hogy téged boldoggá tesz. Amy Fürge lépteihez igazította a saját lépteit, majd a karjához nyomva a fejét, az előttük tornyosuló fákat nézve. Fürge lenézett a lány aranyhajára. Amy újra mélyen magába szívta a levegőt, majd lassan kifújta, mintha valami nagy súly szakadt volna ki belőle. – Régen is épp ezt csináltad. A lehető legborzalmasabb dolgot követelted tőlem, aztán mikor beleegyeztem, alig valamicskére tartottál igényt belőle. – Amy felnézett a férfi arcába. – Még mindig emlékszem az első pár alkalomra, amikor elrángattál magaddal sétálni, miután Farkasölő megmentett a hispánoktól. Borzasztó messzire vittél, végigsétáltunk a folyó mentén, olyan messzire vittél a falutól, amennyire lehetett. Tudtad akkor, mire gondolok.

CATHERINE ANDERSON 120 INDIÁN SZÍV

– Nem volt nehéz kitalálni – vigyorodott el a férfi. – Meg kellett tanulnod, hogy nincs szükséged mások védelmére ahhoz, hogy biztonságban érezd magad velem. Csak így tudtam bizonyítani neked. – És most ugyanezt csinálod. Megpróbálsz valamit bizonyítani nekem. Úgy irányítottál, hogy elfogadjam az éned legrosszabb oldalát. És aztán egyik sem valósult meg azok közül a dolgok közül, amikre rábólintottam. Rávettél, hogy egyezzek bele, hogy a fák alatt szeretkezzünk. Pedig sosem akartál ott együtt lenni velem, ugye? Amikor már azt hiszem, tudom, hányadán állunk, akkor te mindent a visszájára fordítasz. Fürge sóhajtva megállt, és a karjaiba vonta a lányt. Lehajtotta a fejét, és az ajkaival végigsimított Amy arcán. A lány gerincén remegés futott végig, amikor pedig a férfi ajka a szája szegletéhez ért, még a lélegzete is elakadt. – Olyan egyszerű ez, Amy. Csak annyit akarok, hogy bízz bennem. Mindig is csak ezt akartam. Ha enyém lesz a bizalmad, akkor mindent megkaptam, amire vágytam. Nem érted? Minden más magától rendeződik majd. Amy könnyes szemmel megérintette a Fürge arcát elcsúfító sebhelyet, aztán a férfi mellkasához nyomta a homlokát. – Számomra ez nem olyan egyszerű. Fürge elmosolyodott, majd közelebb hajolva még jobban magához szorította a lányt. – Tudom. De ha nem sürgetjük, eljön az idő, amikor bízni fogsz bennem. Fürge felemelte a fejét, és meglátta a lány szemében csillogó könnyeket. – Szeretlek, Fürge – suttogta Amy elgyötörten. – Mindig is szerettelek. – Tudom. Lenézve, Fürge felfedezte Amy szemében a bizalom egy törékeny vonalát. Alig tudta elhinni, hogy ilyen szerencsés. Aztán váratlanul rátört az aggodalom. Eddigi élete felét úgy élte le, hogy a boldogság elkerülte. Nem engedte meg magának, hogy álmodozzon. Most a világot tartotta a karjaiban. Amyt. Akit mindennél jobban szeret. Mi lesz, ha valami balul sül el? Mi lesz, ha újra elveszíti a lányt? – Fürge? Mi baj? – suttogta Amy. – Semmi. Minden rendben. Fürge mosolyt erőltetve az arcára elhessegette a félelmeit, majd lehajolt, hogy megcsókolja a lányt. Ezen a varázslatos éjszakán visszaidézték gyermekkori szerelmüket. Ez most épp elég. A többivel ráér máskor foglalkozni.

Tizenhatodik fejezet

Pontosan egy hét múlva, körülbelül ugyanabban az időben Fürge Amy tornácoszlopához támaszkodva álldogált. Még a száján érezte a lány ártatlan jó éjt csókjának ízét, vágytól izzó teste folytatásért könyörgött. Hét napja már, hogy megértően, kesztyűs kézzel bánt a lánnyal – a türelme olyan ingatag volt, mint a nedves nád. Az volt a legnehezebb, amikor haza kellett indulnia. Minden porcikája azt követelte, hogy menjen vissza, és kapja a karjába a lányt. A magáévá tehetné. Efelől semmi kétsége sem volt. És ez lenne élete legédesebb beteljesülése. Csak vissza kellene mennie… Lehunyta a szemét, vágya olyan fájdalmas méreteket öltött, hogy kavarogni kezdett a gyomra. Amy testét a férfiak eddig kizárólag erőszakkal szerezték meg. Ma este a lány megbízott benne annyira, hogy engedte, hogy a karjaiban tartsa. Amynek meg kell élnie ezeket az apróságokat, hogy fel tudja fogni a különbséget a között, amikor használják a testét, és amikor ő maga is kívánja a szerelmet. Egyesülésük minden bizonnyal a legédesebb lesz, és ez megér még egy éjszakányi kielégületlenséget. Fejébe nyomta a kalapját, és kényszerítette magát, hogy lemenjen a lépcsőn – minden egyes lépés külön elhatározás és önfeláldozás eredménye volt. De végül mindig megtette a következő lépést, mert az Amy iránt érzett szerelme erősebb volt, mint a fizikai kapcsolat utáni vágya. Ahogy az elmúlt héten mindennap, most is a kocsma felé vette az irányt. Remélte, hogy vigaszra lel egy kis whiskey-ben és egy baráti kártya partiban. Főleg a whiskey-ben. A teste minden éjjel Amy után CATHERINE ANDERSON 121 INDIÁN SZÍV

sóvárgott, nagyon sokára bírt csak elaludni, márpedig reggelente korán ott kellett lennie Farkasölő bányájánál. Az ital ellazította. Randall Hamstead egyedül ült a kocsma sarkában álló asztalnál. Fürge a pulthoz lépett, rendelt egy italt, majd udvariasan a szomszédos bárszéken ücsörgő, vörösesszőke May Belle-re mosolygott. Az italára várva titokban alaposan megnézte magának a nőt. Az erős lámpafénynél élesen kirajzolódtak az arcvonásai, így hangsúlyosan púderezett arca leginkább egy gyűrött papírlapra hasonlított. Fekete fűzője fölött a mellei úgy pöffeszkedtek, mint két túlérett dinnye. Nem tehetett róla, de Fürgének az jutott eszébe, vajon egy olyan vonzó és jószívű nő, mint May Belle, hogy jutott idáig, hogy lett belőle korosodó szajha, aki olyan férfiaknak teszi a szépet, akiket valószínűleg ki nem állhat. Néha elbizonytalanodott, melyik nép a primitívebb: a komancs vagy a fehér. Kifizette az italát, a visszajárót pedig áttolta a pulton a nőnek. May Belle ránézett a pénzre, majd megemelte művészien kihúzott szemöldökét. Fürge felkapta az italát, majd átballagott az asztalok között, hogy csatlakozzon Randall Hamsteadhez. Kihúzott egy széket az asztaltól, és megkérdezte a férfit: – Nos, Randall, milyen volt ma a rövidárupiac? Maradt annyi pénzed, hogy pókerezzünk azzal a pakli kártyával, vagy azt tervezted, hogy csak a lapokat bámulod egész este? Randall elvigyorodott. – Csak egy balekre vártam. Már azt hittem, nem is jössz ma este. – Aha, tehát én vagyok az a balek, akire vártál, nemde? – Fürge kidobott egy dollárt az összekaristolt asztal tetejére. – Lássuk a téteket, aztán osszunk, barátom. Mindjárt kiderül, melyikünk a dilinyósabb. Többkörnyi ötlapos játék után Fürge felfordította lapjait, köztük két különböző ászt. – Ez nem üti a flössömet – mondta Hamstead, az asztalra terítve a lapjait. – Vesztettél, Lopez. Már megint. – Ha jól gondolom – vigyorodott el Fürge még nem nyertél vissza mindent, amit két nappal ezelőtt elnyertem tőled. A szomszéd asztalnál ülő bányászok meghallották Fürge gúnyolódását, és felnevettek. Randall figyelmeztetően rájuk villantotta a szemét. – Csak két dollárral vagyok elmaradva. – Hárommal. – Fürge elővette a cigarettáját, a másik kezével pedig összesöpörte a lapokat. – Matematikaórákat veszek, nem emlékszel? Máshogy védd meg a büszkeséged. A szomszédos asztalnál Abe Crenton meglengette az üres whiskey-s üveget. – Pete! – ordította. – Hozz egy másik palackkal! Randall undorodva nézett a kapatos kocsmatulajdonosra. – Ha ilyen állapotban van, legalább nem akar kártyázni. – Jól játszik? – Csalni szokott – suttogta vigyorogva Randall. – Sose tedd föl az összes megtakarított pénzed, amikor ő is játszik. Fürge remélte, hogy Crenton nem kapatosan megy haza, és nem változtatja pokollá a kis Peter és a családja életét. – Hétlapos osztás, négy kézbe, három az asztalon – mondta Fürge az asztalra dobva a paklit. – Hajlandó vagy a vesztedbe rohanni? Hamstead emelte a paklit. – Érkezik a három dollárom. Érzem a csontjaimban. Fürge kiosztotta az első két nyílt lapot, majd felnevetett. – A dámám lazán üti a te tízesedet. Tartom az egy dollárodat, és emelek egyet. Crenton közelebb hajolt az asztalukhoz, olyan részeg volt, hogy majdnem leesett a székről. – Mit is mondtál a dámádról, Lopez? Fürge felnézett a lapjaiból, az arcáról lehervadt a mosoly. – Tessék? Crenton kék szeme vizenyős, a vigyora undorító, őszbe hajló vörös bajusza pedig nedves volt a whiskeytől, melytől több méterről bűzlött. – Olyan jó az ágyban, mint azt sejteni lehet? – Kicsoda? CATHERINE ANDERSON 122 INDIÁN SZÍV

– Amy kisasszony, ki a fészkes fenére gondoltál? Ugye te se gondolod, hogy bárki is elhiszi, a könyveket bújjátok a házában, he? Fürge letette az asztalra a lapjait. Legszívesebben felugrott volna, hogy átrendezze Crenton arcberendezését. Csak Amyre való tekintettel fogta vissza magát. Ha nem kezeli ezt az ügyet megfelelően, helyrehozhatatlan csorbát ejt a lány becsületén. Magára erőltetett egy mosolyt. – Bárcsak annyi mókában lenne részem, amennyi az emberek képzeletében él! Az a nő annyi keményítőt használ az alsóneműihez, hogy azok talán maguktól is képesek járkálni. Crenton hátravetett fejjel, vinnyogva felnevetett. Hamstead elvörösödött, látszott, mennyire kényelmetlenül érzi magát. – Amy kisasszony kedves hölgy. Nem kellene ilyen tiszteletlenül beszélnetek róla. – Én tisztelem őt – ellenkezett Fürge. Az utolsó korty whiskey-t is magába döntötte a poharából, majd sípolva szívta be a levegőt, míg az alkohol ki nem égette magának az utat a gyomráig. – Máshogy nem is érezhet az ember egy hozzá hasonló hölggyel kapcsolatban. Na, nem mintha nem próbálkoztam volna. Amy kisasszony gyönyörű. – Ámen – mondta Crenton, meglengetve az üres whiskey-s poharat. – Szóval, Lopez, ha nem kompromittáltad azt a nőt, akkor mi a francért fizettél a báli kosaráért száz dollárt? Fürge letette a poharát, és hátradőlt a székben. – Más nem jutott eszembe, hogyan honorálhatnám a tanításomat. A bizottság nem egyezett volna bele, hogy fizessek, de még abba se, hogy az iskola adományt kapjon egy ilyen kétes hírű embertől, mint én vagyok. Ráadásul Amy kisasszony nem fogadná el a pénzt. Úgy vélem, a városnak kellene valahogy támogatni őt. Elég suta magyarázat volt, de hirtelenjében Fürge mást nem tudott kitalálni. Úgy tűnt azonban, Crenton elégedett ezzel az okfejtéssel. Bólintott, majd büfögött egyet. – Azt hiszem, én is így éreznék. Hisz már nem vagy gyerek. És… – Újabb büfögés. – … Farkasok Földjének lakói nemigen akarják, hogy az átkozott, nagyra tartott iskolájukba járj. Ebben a pillanatban kivágódott a kocsma ajtaja. Két ember az asztalok között szlalomozva a pulthoz lépett. Minthogy chonchókkal ékesített kalapjukat a szemükbe húzták, Fürge nem látta az arcukat. Bizalmatlanul vizslatta a ruhájukat. Egyikük nadrágját ezüstchonchók díszítették. A másik bőrmellényén gyöngyök és rojtok sorjáztak. Mindketten ezüstszegecsekkel kivert fegyverszíjat tekertek a derekukra, a pisztolytáska a csípőjüket verdeste. Hetykén, fontoskodó arccal, magasra húzott vállal, a karjukat enyhén behajlítva lépkedtek, a levegő megtelt körülöttük feszültséggel, mintha nem szívesen fordítottak volna hátat az idegeneknek. Fürge nagyon jól ismerte ezt az érzést. – Két whiskey lesz – szólt oda a csaposnak a chonchókkal díszített nadrágos. – Plusz tegyél félre nekünk egy teljes üveggel. Fürge lassan kihúzta magát, idegesítette, hogy nincsenek nála a pisztolyai. Végignézett a kocsma többi vendégén. Nem látszott rajtuk, hogy hozzá hasonlóan ők is idegenkednének a két újonnan érkezőtől. – Befejezed az osztást, vagy csak ülsz ott? – kérdezte Randall. Fürge nyugalmat erőltetett magára, felkapta a kártyalapokat, folytatta a játékot, de csak rutinból játszott, a figyelmét valójában a pultnál álló két férfi kötötte le. – Hozod már azt az üveget, Pete?! – üvöltötte Crenton. – Megyek már, főnök! A csapos kiszolgálta a két idegent. Mikor átszaladt az asztalok között, kezében a főnökének szánt második üveg itallal, a bőrmellényes férfi utánafordult, beakasztotta a csizmája sarkát a bárpulton végigfutó lábtartóba, és a pultra könyökölve a szájához emelte a poharat. Körbenézett a helyiségben, kék szeme egy pillanatra megállt Fürgén, aztán tétovázás nélkül továbbsiklott. Pete ledobta az üveget Crenton elé az asztalra. Visszafordult a bár felé, ahol aztán beszélgetésbe elegyedett az idegenekkel. Fürge a fülét hegyezve figyelt, remélte, hogy összeszed valami információt, így szinte észre sem vette, amikor Abe Crenton megragadta az üvegét, és tántorogva elindult az ajtó felé. – Mi szél hozta magukat a mi kis városunkba? – kérdezte Pete. – Jacksonville-ben voltunk – válaszolta a mellényes. – Úgy hallottuk, értékes dolgok vannak errefelé a föld alatt. CATHERINE ANDERSON 123 INDIÁN SZÍV

Pete lekapta a válláról a törlőruhát, hogy szárazra töröljön egy poharat. – Rengeteg arany van az itteni hegyekben, ha az embernek van elég türelme, hogy megkeresse – vigyorodott el a pultra csapva. – Aranyat mosni jöttek, vagy mi? A férfi mintha eltöprengett volna a válaszon. – Nos, ha őszinte akarok lenni, nem nagyon tudjuk. Eddig még nemigen bányásztunk. Úgy gondoltuk, előbb csak megfigyeljük a dolgokat, mielőtt a porban turkálnánk. – Akkor Farkasölőhöz menjenek. Ő szívesen segít az újoncoknak, mások nem annyira. Persze az ő aranykészletei még korántsem merültek ki, így ő könnyen nagylelkűsködik. – Pete barátságosan elmosolyodott. – A szomszédban van egy jó kis vendégfogadó. Mellette meg egy vendéglő. Tess Bronsonnál jobb szakácsot keresve sem találnak. – Akkor valószínűleg állandó vendégek leszünk. – Hová valósiak vagytok? – A környékre – válaszolta a másik férfi. – Beszállnak? – kérdezte Hamstead, abban reménykedve, hogy ezzel visszanyeri a játéknak Fürge figyelmét. Fürge egy újabb dollárt dobott a pénzalapba. – Bocs, Randall. Nem tudtam nem észrevenni ezt a két alakot. Elég balhésnak néznek ki. – Igen? – nézett Randall a bárpult felé. – Hát, nem válogathatjuk meg, kiket sodor erre a szél. Csak el kell ordítanod magad, hogy „Arany!”, és máris özönlenek az emberek. – Nem úgy néznek ki, mint akik aranyat keresnek. – Én már semmin sem lepődöm meg, amióta te megjelentél – mosolygott a rövidárus. – Manapság már nem vagyunk elvágva a világtól. A sacramentói postakocsik Jacksonville-en át mennek Portlandba nap mint nap. – Ránézett a Fürgétől kapott lapokra. – Itt süllyedjek el, ha a drillem nem üti a dámapárodat, ember. Visszaszereztem a három dolláromat, és ráadásként még ötöt. Fürge odalökte neki a pénzt és a kártyalapokat is. – Ez egy jel, hogy szedjem a sátorfámat és induljak haza. Jó éjt, Randall. Kösz a játékot. Felpattant a székről, búcsúzásképpen odaintett May Belle-nek, majd kilépett a kocsmából. Megkönnyebbült, amikor a friss levegő megérintette az arcát. A járdáról lelépve megállt, hogy megnézze az épület elé kikötött két lovat. Hátrapillantott a kocsma ajtajára, majd közelebb lépett a lovakhoz, körbejárta őket, megvizsgálta a gazdagon felszerszámozott nyergeket és a holdfényben csillogó nyeregfőt. Lehajolt, megemelte az egyik ló lábát, és végigsimított a patkón. Kopott volt. Kitapogatta az állat mellső lábán az inakat, majd letérdelt, hogy ellenőrizze az árulkodó duzzanatot, amely biztos jele a hosszú vágtának. – Mit csinál ott, Lopez? Csak nem lovat akar lopni? Fürge felismerte a hangot, megfordult, és belehunyorgott a kocsma és a bolt közötti sötétségbe. – Jó estét, békebíró! Ezer éve nem láttam. Hilton kilépett a sötétségből. – Szokásommá vált, hogy láthatatlan legyek. A törvény embereként így jóval több dologról értesülhetek. – Értelmes embernek képzeltem magát. Úgy tűnik, jól gondoltam. – Nos? – állt meg Hilton a ló mellett. – Nos, mi? Hilton bosszúsan felhorkant. – Messziről jöttek vagy sem? – Elég messziről – válaszolta Fürge. Hilton sóhajtva feljebb lökte a kalapját. – A feleségem mindig azt mondta, nem lenne szabad első látásra megítélni az embereket – nézett a kocsma felé. – De tapasztalataim szerint az első benyomás általában helytálló. Vegyük például magát – fordult vissza Fürgéhez. – Az első percben, ahogy megláttam, úgy véltem, hogy közel sem annyira hitvány alak, amennyire a hírnevéből gondolná az ember. – Remélem, ezt bóknak foghatom fel. – Ha nem így lenne, már rég a rácsok mögött meresztené a seggét. Nem hagynám, hogy egy haszontalan gazember a tanítónőnket fenyegesse. De egy tiszteletre méltó gazember… na az már más tészta.

CATHERINE ANDERSON 124 INDIÁN SZÍV

Fürge a fegyverszíjába akarta akasztani a hüvelykujját, de aztán rájött, hogy nem viseli az övet, így egy kissé feljebb, a nadrágja övébe dugta az ujját. – Mondja, békebíró, létezik olyan embertípus is, hogy tiszteletre méltó gyilkos? Hilton felnevetett. – Na, ezt szeretem én magában. Hogy nem beszél félre. – A békebíró Fürgére sandítva egy pillanatra elhallgatott. – Beszédes szeme van, Lopez. – Hogy mondja? – Az embereket a tekintetük alapján ítélem meg – mosolyodott el Hilton. – Magának nincs gyilkostekintete. – Akkor nem működik a tudománya. Nem mintha büszke lennék rá, de gyilkos vagyok, Hilton. A békebíró figyelmen kívül hagyva Fürge szavait, mosolyogva vakargatta az állát. – Nem, maga úgy néz ki, mint akinek nem volt választása, mert nehéz helyzetbe került. Meghúzza a ravaszt, ha muszáj, de nem keresi a balhét. És soha nem is kereste, ha jól gondolom. Márpedig ritkán tévedek. – Hova akar kilyukadni? Hilton a szemöldökét összehúzva végigfuttatta a kezét a ló nyergén. – Oda, hogy nekem legalább annyira nem tetszik az a két alak odabent, mint magának. – Gondolja, hogy bajt akarnak keverni? Hilton visszahúzta a szemébe a kalapját. – Elképzelhető. – Elindult, aztán habozva mégis megállt. – Azt hiszem, valójában azt akartam mondani, hogy ha Farkasok Földjén kerülne nehéz helyzetbe, szóval, ha bajba kerül, egyvalaki már van, akire számíthat. Fürge nyelt egyet. – Emlékezni fogok a szavaira. Hilton bólintott, majd eltűnt a sötétben. Fürge egy percig még álldogált ott, a beszélgetésükön rágódva. Aztán komor tekintettel, elgondolkozva a kocsma ajtaja felé nézett.

Tizenhetedik fejezet

Másnap

a két idegen ellátogatott a bányába, hogy feltegyék Farkasölőnek az aranybányászattal kapcsolatos kérdéseiket. Fürge nem hagyta abba a munkát, míg ott voltak, de fél füllel a beszélgetésre koncentrált. A férfiak érdeklődése őszintének tűnt. Farkasölő minden, a birtokában levő információt átadott nekik, még azt is felsorolta, milyen eszközöket szerezzenek be a boltban, ha bele akarnak vágni a munkába. A két férfi távozása után Fürge otthagyta a teknőt, amellyel éppen dolgozott, megkerült egy halom kavicsot, és odalépett Farkasölőhöz. – Na? Farkasölő a szemöldökét összehúzva nézett a két idegen után, akik már lefelé ereszkedtek a város irányába. – Azt állítják, hogy testvérek. Lowdry néven mutatkoztak be, Hank és Steve Lowdry. – Hiszel nekik? – Nem is tudom. Majd meglátjuk. Ha tényleg nekilátnak a bányászatnak, kifújhatod a gőzt. Ha nem – Fürge keményen állta a szelet, majd rácsapott olajos kezeslábasának nadrágszárára. – Figyeltek engem? – Nem. – Farkasölő megfordult, és Fürge vállára tette a kezét. – Lehet, hogy az ördögöt fested a falra, barátom. Beismerem, erőszakos kinézetük van, és a ruhájuk láttán azonnal a hispánok jutottak az eszembe. De Farkasok Földje nagyon messze van Texastól. – Nem hinném, hogy Texas fenntart egy sarkot a rossz kinézetű embereknek. – Oregonban vagyunk, oké? Fürge nevetve újra munkához fogott. CATHERINE ANDERSON 125 INDIÁN SZÍV

Amy az iskola lépcsőjén ülve ebédelt a déli szünetben. Csivitelő diákjaival körülvéve, nem tudta megállni, hogy ne hasonlítsa össze a gyerekek könnyed életét a maga bonyolult mindennapjaival. Peter kivételével minden diákjának gondtalan élete volt. Amy azt kívánta, bárcsak mindig ilyen ártatlanok maradnának. Milyen szép is lenne mindenkiben megbízni, és csak a jót látni másokban. Az udvaron végignézve sóvárogva felsóhajtott – tudta, hogy elérhetetlen álmokat kerget. A fájdalom és a bánat az élet része. Vegyük például Indigót. Brandon Marshall iránti rajongása katasztrófára volt ítélve, de hacsak a lány ki nem fejleszti a védekező mechanizmusát, csak nagyon nehezen fogja felismerni az igazán értékes embert, amikor az végre megérkezik. Amy az unokahúgát kereste a gyerekek között. Kellemetlen borzongás futott végig rajta, amikor sehol sem látta. Indigó nem szokott kimenni az iskolaudvarról a szünetekben. Lesöpörte a morzsát a tenyeréről, majd lement a lépcsőn, és a város felé meresztve a szemét átvágott az udvaron. Semmi. A homlokát ráncolva megállított pár fogócskázó gyereket, hogy megkérdezze, nem láttáke elmenni Indigót. – De igen – válaszolta a legkisebb Hamstead lány. – Sétálni ment. – Egyedül? – Nem. Amy várt, de amikor látta, hogy a kislány nem hajlandó magától több információt kiadni, elmosolyodott. – Anna, azt mondod, Indigó nem volt egyedül. Akkor kivel volt? – Egy baráttal. Amy összefonta a karját a mellkasa előtt. – Elvitte a cica a nyelved, Hamstead kisasszony? Döbbent tekintet volt a válasz. Amy nem hagyta magát: – Ki volt az a barát? Anna összeráncolta szeplős kis orrát. – Nem tudom – vont vállat. – Meg tudod mondani, hogy nézett ki? – hajolt közelebb a gyerekhez Amy. – Klasszul. Amy kiegyenesedett, percről percre jobban aggódott. – Melyik irányba indultak? – Arra – mutatott a kislány a fák felé. – Köszönöm, Anna. Igazán segítőkész voltál. Amy a szoknyáját megemelve kikerült egy pocsolyát, így levágta az erdő felé vezető utat. Nem merészkedett túl messzire, mert nem akarta felügyelet nélkül hagyni a gyerekeket. Amint beért a fák közé, megállt. Fülelt. Jobbról nevetést hallott, így arra indult el, a lába köré csavarva a szoknyáját, hogy össze ne koszolja a bokrok útvesztőjében. – Indigó! A sötétszőke hajú lány egy perc múlva előugrott a fák közül – a szeme szikrázott, az arca kipirult. – Helló, Amy néni. Mit keresel te itt? Amy a nyakát nyújtogatva próbált a lány háta mögé nézni. – A kérdés az, hogy te mit keresel itt? És hogy kivel vagy? Indigó mosolyogva közelebb hajolt Amyhez, mintha egy titkot akarna neki elárulni. – Van egy udvarlóm, Amy néni. Brandon Marshall! Olyan jóképű, kihagy a szívem, ha csak ránézek. Amy megdöbbent Indigó tekintetét látva. – És te kiszöktél az iskolából, hogy randevúzz vele az erdőben? Indigó, ez a viselkedés nem illik egy illedelmes, fiatal hölgyhöz. – Nem csináltam semmi rosszat. Csak beszélgettünk. Amy habozva a lány kedves arcába nézett, nem akart semmi olyat mondani, amivel megbántaná. – Biztos vagyok benne, hogy semmi helytelent sem csináltál, kedvesem. Én soha nem képzelnék rólad ilyesmit. De az a szomorú igazság, hogy az emberek könnyen pletykálni kezdenek. Indigó szeme elkerekedett a felháborodástól.

CATHERINE ANDERSON 126 INDIÁN SZÍV

– Ez úgy hangzott, mintha a mama mondta volna. Brandonnal van bajod, nem igaz? Nem tetszik neked, mert gazdag és bostoni. Azt hitted, hogy nem érdeklem igazán. Most pedig dühös vagy, mert nem jött be a számításod. – Nincs igazad – érintette meg az unokahúga vállát Amy. – Gyönyörű, fiatal lánynak tartalak, Indigó. Bármelyik fiú összeteheti a kezét, aki neked udvarolhat, még ha egy gazdag bostoni fiúról van is szó. – Akkor miért ellenzed, hogy beszélgessek vele? – Nem ellenzem. – Amy elhallgatott egy pillanatra. – De Brandon sokkal idősebb nálad. Nem akarom, hogy fájdalmat okozzon neked. - Ez egybecseng a mama szavaival. – El kell ismerned – sóhajtott Amy –, hogy Boston tehetős világa sokban különbözik Farkasok Földjétől. És Brandon is különbözik tőled. Nem csak idősebb, de sokkal műveltebb is. – Vagyis? – Vagyis egy nap valószínűleg visszamegy majd Bostonba. Minden bizonnyal nem áll szándékában fájdalmat okozni neked azzal, hogy barátkozik veled, aztán pedig elmegy a városból, de mégis ezt fogja tenni. És arra is megvan az esély, hogy Brandon úgy véli, nincs azzal semmi baj, ha betör egy-két vadlovat ebben a városban. Vonzódik hozzád, de vajon azért, mert őszintén törődik veled, vagy csak azért, mert feldobod az egyébként unalmas napjait? – Valójában azt akarod ezzel mondani, hogy Brandon nem tart sokra engem, mert nem vagyok fehér. Csak játszik az érzéseimmel, megszerzi magának, amit akar, aztán majd lelkiismeret-furdalás nélkül elhagy. – Nem… – De igen! Azt mondod, hogy nem vagyok olyan jó, mint a többi lány. És Brandont nem érdekli majd, ha szenvedni lát, mert nem úgy néz rám, mint a fehér lányokra. Amy nyelt egyet. – Indigó, ugye nem hiszed, hogy… – Nem volt értelme hazudni. Indigó túl sok előítélettel találkozott már az apja, a környéken élő néhány rouge indián és a kínai munkások kapcsán ahhoz, bedőljön egy hazugságnak. – Tele van a világ tudatlan emberekkel – mondta aztán dühösen. – Te egy gyönyörű, fiatal hölgy vagy. Élnek azonban a világban gátlástalan emberek, akik lelkifurdalás nélkül kihasználnának téged, csak mert félig indián vagy. – Brandon nem gátlástalan! – Remélem is – suttogta Amy. Indigó szemét elöntötték a könnyek. – Büszke vagyok a származásomra. Büszke, hallod? És Brandon olyannak szeret engem, amilyen vagyok. Majd meglátod. Nem csak te, de a mama is. Majd meglátjátok! Azzal a lány elviharzott a nagynénje mellett az iskola irányába. Amy összetörten nézett utána, majd körbepásztázta a környéket. El sem tudta képzelni, Brandon hogyan tűnhetett el ilyen gyorsan. Mire számít vajon egy fiatalember, amikor titkos randevúra hív egy Indigó korabeli lányt az erdőbe? Amy a dekoltázsát takaró csipke szélét babrálva, aggódva gondolt Indigóra. Nem tudta, mit tegyen, nem tudta, hogyan segíthetne a lányon. Csak abban bízhatott, hogy Indigó neveltetése is a segítségére lesz majd. Az iskola felé sietve némán imádkozott, hogy Indigót az udvaron találja. Megkönnyebbült, amikor meglátta a lépcsőn üldögélő lányt. Duzzogott, de ott volt. Amy megfogadta, hogy komolyan számba veszi a lehetőségeket, és még egyszer beszél az unokahúgával. Talán, ha taktikát vált, a lány kevésbé lesz ellenálló, és elfogad néhány jó szándékú tanácsot. Az Indigó láttán visszaszerzett nyugalma azonban nem volt hosszú életű. Ahogy átvágott az udvaron, fájdalmas kiáltás ütötte meg a fülét. Hátrafordulva azt látta, hogy Peter a hasán csúszik a porban. Futásnak eredt. Épp akkor ért a fiúhoz, amikor az feltérdelt, és zokogva eltartotta a mellkasától az ingét. – Nem akartam ellökni! – kiáltotta Jeremiah. – Nem volt szándékos, Amy kisasszony. Esküszöm, hogy nem! – Nem hibáztattalak, Jeremiah – válaszolta Amy. – Te mindig nagyon elővigyázatos vagy a kisebbekkel. Amy elhessegette a gyerekeket az útjából, segített Peternek felállni, aztán átvezette az udvaron, majd fel a lépcsőkön át a tanterembe. Azonnal az asztalához sietett, ahol egy tiszta rongyot, egy guriga sebtapaszt és egy gyógykenőcsöt tartott.

CATHERINE ANDERSON 127 INDIÁN SZÍV

– Gyere, kedvesem, ülj ide – duruzsolta Amy. Lenyomta Petert a székre, és megtörölgette az arcát a zsebkendőjével. –Csúnyán eleshettél, de ebcsont beforr. Peter felnézett, olyan sápadt volt, hogy hatalmas, kék szeme körül a szeplők sárpöttyökként sötétlettek az arcán. Védekezőn összefonta a karját maga előtt. – Haza akarok menni. Azt akarom, hogy otthon lássák el a sebemet. A mamám nagyon ért az ápoláshoz. Amy kedvelte Alice Crentont, így csak elmosolyodott, és azon gondolkozott, vajon kisfiús szégyenlőssége mondatta-e Peterrel ezeket a szavakat. – Biztos vagyok benne, hogy a mamád sokkal ügyesebb nálam. Nem tudnálak azonban nyugodt szívvel hazaengedni anélkül, hogy tudnám, mennyire súlyos a sebesülésed. Akkor megnézhetem? – Nem, Amy kisasszony – nyöszörögte Peter boldogtalanul. Amy megpaskolta a fiú fejét, majd kinyújtotta a kezét, hogy felhúzza a házilag készített, háromgombos inget Peter mellkasán. – Ne gondold, hogy te leszel az első fiatalember, akinek a mellkasát látom. – Nem, asszonyom. – Elárulok neked egy titkot, ha nem mondod tovább – tette hozzá Amy cinkos hangon. – Én magam olyan szégyenlős vagyok, hogy inkább meginnék egy adagot az özvegy Hamstead asszony birkatrágyateájából, mint hogy elmenjek az orvoshoz. Peter döbbenten nézett a tanárára, láthatóan nem értette, hogy kapcsolódik ez a téma az ő balesetéhez. Amy érezte, hogy elpirul. – Csak arra az esetre osztottam meg veled ezt a titkot, ha te is szégyenlős lennél. Gondoltam, jobban érzed majd magad, ha tudod, mások is hasonló cipőben járnak. Amy amilyen óvatosan csak tudta, megemelte a flanelanyagot, hogy aztán majd áthúzhassa az inget Peter fején. Amint a kisfiú hasa láthatóvá vált, Amy figyelmét nem kerülték el a bordáinál éktelenkedő zúzódások és duzzanatok. Akaratlanul is tátva maradt a szája a meglepetéstől. – Jaj, Peter… – Nagyon csúnyán elestem. A vörhenyes lila színből Amy tudta, hogy a kisfiú nem az elmúlt pár percben szerezte a zúzódásait. Sokkal valószínűbb volt, hogy előző nap vagy az elmúlt éjszaka kerültek a testére. Amy idegesen nyelt egyet, nem tudta, mit mondjon. Peter láthatóan meg volt rémülve, nem akart rontani a helyzeten. Szinte ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy szorosan átölelje és elringassa. De Peter valószínűleg zokon vette volna, ha kisbabaként kezeli. – Peter, mi történt? – kérdezte gyengéden. A bűntudat váratlanul csapott le rá. Bizonyára voltak jelei annak, hogy Peter megsérült, és bár egész délelőtt együtt voltak az osztályteremben, ő még csak észre sem vette. – Láthatta. Elestem. Amy áthúzta a fiú fején az inget. Émelyegni kezdett. Felemelkedett, hogy megnézze a fiú hátát is. Ahogy gondolta, ott is tele volt zúzódásokkal. – Peter, tudom, hogy az apád tette ezt veled. – Ne mondja meg a mamának. Meg kell ígérnie, Amy kisasszony. Amynek erőlködnie kellett, hogy meg tudjon szólalni. – Édesanyád nem tud erről? – Azt nem, hogy ilyen rossz a helyzet. Azt mondtam neki, hogy szinte nem is fájt. – Akkor miért akartad, hogy ő ápoljon? – Valójában nem akartam. Nem akarom, hogy bárki is ápoljon. Nem kell nagy hűhót csapni a dolog körül. Csak hagyjanak békén. Amy homloka gyöngyözni kezdett az izzadságtól. Sikoltani akart és káromkodni. Meg akarta keresni Abe Crentont, és porrá akarta zúzni a csontjait. De inkább vett egy mély lélegzetet, hogy valamelyest megnyugodjon. – Peter, attól tartok eltört egy pár bordád. Rögzíteni kellene őket egy kötéssel. És jobb lenne, ha ágyban maradnál, amíg meg nem gyógyulsz. A kisfiú szemét újra elöntötték a könnyek.

CATHERINE ANDERSON 128 INDIÁN SZÍV

– Nem! Ha elmondom a mamának, dühös lesz, visszafelesel a papának, és akkor… – Lehunyta a szemét. Elszorult a torka. – És akkor a papa újra megüti a mamát. A bordáim meg így is, úgy is el lesznek törve. Akkor meg minek a felhajtás? Amy a torkához szorította remegő kezét. Peter komolyan megsérült. Ha újra elesik, az egyik törött borda biztosan kiszúrja a tüdejét. Nincs más választása, tennie kell valamit. – Ez alkalommal mi bosszantotta fel az apádat? – Semmi. Részegen jött haza tegnap éjjel, ahogy máskor is néha. Nem foglalkozott volna velem, ha nem lépek közbe, és nem próbálom megállítani. – Mármint azt, hogy megüsse a mamádat? – Igen. Nem lesz semmi bajom, Amy kisasszony. Higgye el. – Nem, Peter. Most nem tussolhatjuk el a dolgot. Az apád komoly sérüléseket okozott neked. – Amy végigsimított a kisfiú bordáin. Peter remegve kapkodott levegő után, az ajkai elfehéredtek. – Egy törött bordával nem lehet játszani. Tennünk kell valamit. – Mit akar csinálni? Megy és beszél a mamával, és ráveszi, hogy megint beszéljen a békebíróval? Hogy az apám, a börtönből szabadulva, a dühtől remegve még borzasztóbbat tegyen? Maradjon ki ebből, Amy kisasszony! Maradjon ki belőle! Amy felsóhajtott. – Nem vitázom veled, Peter. – Megérintette a fiú haját. –Vedd vissza az ingedet, jó? Ma hamarabb befejezem az órákat, aztán elviszlek magamhoz. A legkevesebb, amit tehetek érted, hogy rögzítem ezeket a bordákat. Aztán megbeszéljük, hogyan tovább. Talán, ha gondolkozunk, eszünkbe jut a jó megoldás. Megfordulva, Amy észrevette, hogy Indigó az ajtóban áll. Kék szeméből sütött az aggodalom, amikor beljebb lépett a tanterembe. – Meg fog gyógyulni Peter, Amy néni? – Remélem – válaszolta Amy egyik kezét a lány vállára téve. – Peter nem szeretné, hogy mások is tudomást szerezzenek a sérüléséről. Méltányolnám, ha nem beszélnél erről senkinek. – Hallottam – bólintott Indigó. – Nem fogom elmondani a gyerekeknek. – Majd Amy szemébe nézve suttogva hozzátette: – Azt hiszem, az apját nem ártana jól seggbe rúgni. – Ebben a pillanatban szeretnék én lenni az egyik, aki megteszi ezt. Indigó finom vonalú szája elkeskenyedett a dühtől. – Kettőnk között legyen mondva, de mi ketten képesek is lennénk rá. Amy halványan elmosolyodott. Visszaidézte azokat az időket, amikor semmitől sem félt. – Néha több düh él benned, mint bölcsesség, kislányom. Abe Crenton hatalmas ember. Indigó megütögette bőrszoknyáját a combjánál, ahol a kését hordta. – Csak egy suhintás a bokájára, és máris egy magasságban lennénk. Amy bizonytalanul elmosolyodott, majd sietve az udvar felé indult, hogy hazaküldje a gyerekeket. – Ezt észben tartom.

Egy órával később Amy az ágya szélén ülve figyelte az alvó Petert. Remegő kézzel söpörte ki a kisfiú homlokából az élénkvörös tincseket. Elszorult a szíve, ha arra gondolt, hogy a fiúnak haza kell mennie. Fontolgatta, hogy elmegy a békebíróhoz. De mit tudta tenni Hilton? Bezárja Abe-e t pár napra? Végül a férfi – veszedelmes haraggal a szívében – úgyis hazakeveredne. Amy a kezébe temette az arcát. Legszívesebben elsírta volna magát a fáradtságtól. Hol vannak azok a törvények, amelyek a Peterhez hasonló kisfiúkat és az Alice-hez hasonló nőket védelmezik? Minthogy a férfiak kezelik a családi kasszát, a jelenleg érvényben lévő jogszabályok tehetetlenek. És mit ér el vele egy nő, ha hivatalosan beperli a férjét, mert az rosszul bánik vele? Tíz esetből kilencszer a bírók enyhe büntetést rónak ki a szadista férjekre és apákra. A büntetés leülése után a férfiak kiszabadulnak, hazamennek, és továbbra is ők a család vitathatatlan urai. Hát a törvényhozók nem látják, hogy az ilyen férfiak családtagjai az alapvető szükségleteik miatt rabszolgákká válnak? Hiszen enniük csak kell valamit, lakniuk csak kell valahol. Amy lehunyt szemmel visszaidézte, mennyit harcolt ő maga is Henry Mastersszel, és hogy mennyi megaláztatásban volt része. Semmi esélye sem volt, hogy győztesen kerüljön ki a játszmáikból. Mindig a

CATHERINE ANDERSON 129 INDIÁN SZÍV

férfinál volt az adu ász. Ez pedig oda vezetett, hogy lassan, de biztosan elvesztette a méltóságát és a büszkeségét. Ezektől az emlékektől sosem fog megszabadulni. Tudta, hogy más asszonyok és gyerekek is hasonló bánásmódtól szenvednek. Talán ha egy nap a világ Peterei férfiakká cseperednek, emlékezni fognak rá, mennyi igazságtalan bántalmazás érte őket. És talán akkor a világ – nekik köszönhetően – megváltozik majd. Most azonban még nem sok megoldás létezik erre a helyzetre. Amy sóhajtva felállt az ágyról, lépett egyet, majd megtorpant. A hálószoba ajtajában, vállát az ajtófélfának támasztva Fürge állt, döbbenten bámulva a Peter mellkasát szorosan átölelő kötést. Az álla alatti izom folyamatosan remegett. A lélekjelenlétét visszaszerezve Amy elindult a férfi felé. Fürge lassan kihátrált a nappaliba, a lány követte, majd becsukta maguk mögött az ajtót. – Hogy van a fiú? Amy gondolatai még mindig Henrynél jártak, hirtelenjében nem tudott átkapcsolni Peter szorongató problémájára. – Dél körül jár az idő – pillantott Fürge poros nadrágjára. – Nem a bányában kellene lenned? – Ott voltam, míg Indigó be nem ugrott hozzánk. Amy a konyha felé vette az irányt. Megtöltötte a kávéskannát friss vízzel a korsóból, és hozzálapátolt többkanálnyi, aznap reggel őrölt kávébabot is. – Nem tudom, te hogy vagy vele, de én szívesen innék egy bögre forró kávét. Fürge a tűzhelynek támaszkodva nézte a lányt. – Inkább úgy nézel ki, mint akinek egy pohárka whiskey tenne jót. Vagy kettő. Kérdeztem valamit, Amy. Mennyire súlyosak Peter sérülései? – Én…, nos, azt hiszem két bordája is eltört. – Úristen! Amy nem tudta visszatartani a könnyeit. A csalódottság, a düh és a fájdalom könnyei forró vizű patakként folytak lefelé az arcán, melyek sokkal mélyebbről gyökereztek, mint a Peter iránti együttérzés. Fürge elmormolt egy káromkodást az orra alatt, majd a nyakát átölelve magához vonta Amyt. – Ne sírj, édes. Nincs értelme sírni. Amy a férfi vállának hajlatába fektette az arcát, megnyugodva magába szívta Fürge illatát, melyben a férfias izzadtság, napszítta farmeranyag, a fenyő és friss, hegyi levegő illata keveredett. Amy legszívesebben átölelte volna a férfit, és soha nem engedte volna el, hogy addig sírhasson, amíg el nem fogynak a könnyei. – Haza kell küldenem. Már megint. Ez nem jó így. Fürge közelebb hajolt a lány arcához, és átkarolta a derekát. – Azt hiszem, itt az ideje, hogy valaki beszéljen Abe Crenton-nal. És nekem most épp jólesne egy ital. – Nem! – merevedett meg Amy. – Nem szabad beleavatkoznod, Fürge. Csak rontanál a helyzeten. Saját tapasztalatból tudom. Fürge végigsimított a lány hátán. Amy szinte hallotta a hangjában bujkáló mosolyt, amikor megszólalt–. – Amy, szerelmem, nem hibáztál, amikor annak idején közbeavatkoztál. De azt hiszem, az én nyelvemen jobban ért majd a fickó. – Bajba kevered magad. Börtönbe fogsz kerülni. – Azért, mert beszélek vele? – Te is tudod, hogy beszéddel nem sokra mész Abe-nél. Fürge Amy füléhez nyomta az ajkát, mire a lány gerincén édes borzongás futott végig. – Bízz bennem, Amy. Valakinek lépnie kell. Ha nem állítjuk le, még messzebbre megy, és olyan sebeket ejt, amelyeket már nem lehet gyógyítani. Amy megmarkolta a szoknyáját. Tudta, hogy a férfi igazat beszél. – Nem akarom, hogy bajba kerülj. – Elhiheted, hogy nem azért lovagoltam háromezer kilométert, hogy bajba keverjem magam. – Megragadta a lány vállát, és kissé eltolta magától. – A baj azonban néha hívatlanul érkezik, és van, hogy nem fordíthatunk neki hátat. Ez pedig épp egy ilyen alkalom. Gondolod, hogy tudnék éjjel aludni? Vagy ezzel a tudattal karba tett kézzel ülni? – Nem – ismerte be a lány kétségbeesetten. – Indigó lehetett volna értelmesebb is, mint hogy hozzád és Farkasölőhöz szalad. Nem jó a tűzzel játszani. CATHERINE ANDERSON 130 INDIÁN SZÍV

– Indigó helyesen cselekedett – válaszolta Fürge a homlokát ráncolva. – Bízik az apjában és bennem annyira, hogy tudja, nem tennénk semmi olyat, ami aztán visszaütne ránk. – Indigó ugyanakkor még túl fiatal és idealista – vitatkozott Amy. – És nem ismer benneteket annyira, mint én. Fürge szeme megtelt melegséggel. – Bízz bennem, Amy. Tapasztalt öreg róka vagyok, higgy nekem. Amikor Peter felébred, vidd haza. Garantálom neked, hogy többet egy ujjal sem fognak hozzáérni az otthonában. Büntetlenül nem. – Fürge – érintette meg a férfi vállát Amy –, megint rács mögött végezheted. Tudom, mennyire utálod, ha elzárnak. – Az „utálom” nem elég kifejező ebben az esetben. – Fürge megállt a nappali ajtajában. – Képes lennék a világ másik végére menekülni, hogy elkerüljem a börtönt. De ha elzárnak, hát elzárnak. Egypár napba nem fogok belehalni. – Elvigyorodott. – Hozol majd nekem esténként az almás pitédből? – Fürge, biztos vagy benne, hogy nem csak rontasz majd a helyzeten? Ha Abe hazamegy, és… – Amy az ajkába harapott. – Ha jól gondolom, Abe a csizmájával taposta meg Petert. – Bízol bennem? – nézett Fürge a lány szemébe. Amy állta a férfi pillantását. Megfontolta a választ, mielőtt kimondta volna: – Igen. – Akkor ne aggódj. Csak vidd haza Petert.

Tizennyolcadik fejezet

Fürge leemelt a kártyapakli tetejéről pár lapot, majd rágyújtott, és a füstön át rámosolygott Abe Crentonra. A kocsmatulajdonos gyakorlott kézzel újra eggyé varázsolta a paklit, majd osztani kezdett: letett egy lapot Fürge elé, egyet pedig maga elé, mindkettőt lefordítva. Fürge lejátszott már egypár menetet a legjobb texasi pókeresekkel, velük összehasonlítva Crenton kétbalkezes kezdő volt – Farkasok Földjén a tudása elég volt ahhoz, hogy megéljen, de még csak megközelítőleg sem volt elég ahhoz, hogy kijátsszon egy gyakorlott ellenfelet. Abból, amit Randall Hamstead mondott, Fürge tudta, hogy Abe csaló hírében jár, és örömmel tapasztalta, hogy a férfi most sem hazudtolja meg magát. Ennek tudatában mi sem volt könnyebb, mint szóváltásba keveredni Abe-bel, az osztás kapcsán. – Te most fenyegetsz, Lopez? – kérdezte Crenton. Fürge körbenézett a kocsmában. A két idegen, Hank és Steve Lowdry – akik nemrég értek vissza a bevásárló kőrútjukról, és már minden felszerelésük megvolt az aranybányászathoz – a szomszédos asztalnál ültek. Fürge úgy látta, a két férfi őt figyeli, és ettől kényelmetlenül érezte magát. Másrészről viszont, úgy gondolta, hogy a két fáradhatatlan megfigyelő a későbbiekben akár a segítségére is lehet. – Fenyegetlek? Miből gondolod? Crenton a második lapot is lefordította Fürge elé. – Mi másért mondtad volna el nekem ezt a sztorit? – kérdezte összehúzott szemmel. Fürge megemelte a lapjai sarkát. Egy kettes és egy négyes. Nézte, ahogy Crenton magának is leosztja a második lapot – a pakli közepéről. – Szeretek sztorizgatni. Nem akartam, hogy személyeskedésnek vedd. Crenton hátradőlt a székében. – Elmondtál nekem egy történetet, amelyben egy komancs megölt egy férfit, aki verte a feleségét, aztán kiakasztotta a skalpját a kapuoszlopra, és azt akarod, hogy ezt ne vegyem személyeskedésnek? Fürge a szája egyik sarkából a másikba tolta a nyelvével a cigarettáját, majd belebandzsított a füstbe. – De hát nem vered a feleséged, vagy igen? – A szigorú nevelés híve vagyok. Talán vitatod a létjogosultságát? Fürge tétként egy dollárt dobott az asztalra. Eszébe jutott az Amy párnáján fekvő Peter sápadt arca. Crenton a tétet eggyel emelve, két dollárt lökött az asztal közepére. CATHERINE ANDERSON 131 INDIÁN SZÍV

– Én nem szoktam vitatkozni, Crenton – válaszolta Fürge, és tartotta a tétet. – Ha valami nem tetszik, általában nem sokat beszélek róla. – Senki a földkerekségen nem mondhassa meg nekem, hogy bánjak a családommal. – Te sértődékeny ember vagy, nemde? – mosolyodott el Fürge. – Csak egy történet volt, Crenton. Ha személyeskedni akartam volna, egyszerűen közlöm veled, hogy seggbe rúglak, ha legközebb bántod a feleséged és a gyerekeid. Crenton még egy lapot osztott Fürgének. Ez már nyílt lap volt. Egy hármas. Aztán magának is osztott, ezúttal is a pakli közepéről. Egy ászt fordított fel. Fürge jelentőségteljesen az asztalra nézett. Már csak négy lapot kellett osztani. Hamarosan lépnie kell. Crenton két újabb aranyat hajított az asztalra. – Ha ezt mondtad volna, a válaszom az lett volna, hogy amint a közelembe jössz, rád küldöm a hatóságokat. Fürge elnyomta a cigarettáját, majd még két dollárt az asztalra dobott, hogy tartsa a tétet. A háta mögött hallotta, ahogy May Belle öblös hangon felnevet. Egy korsó nekiütődött egy pohárnak, aztán valaki kitöltött egy italt. Egy kellemes, csöndes délután a helyi vendéglátóegységben. Senki sem sejti, hogy hamarosan hatalmas felfordulás lesz itt. Utálta, hogy el kell rontania a hangulatot. – Nos, tegyük fel – nézett Crentonra és hangsúlyozom, csak tegyük fel, azt válaszolnám, hogy ha a közeledbe akarnék menni, nem vennéd észre, hogy ott vagyok, és fogalmad sem lenne, hogy ki ütött meg. A hatóságok meg? Nem akaszthatnak fel egy embert, akire nem tudják rábizonyítani, hogy bűnös. – Te mégiscsak fenyegetsz engem! – röhögcsélt Crenton elképedve. – Asszem elég nagy szavak ezek egy csenevész, tökmag gazfickótól, aki még a saját kis fegyverét sem hordja magánál. – Te az a típus vagy, akinek fontosak a méretek, nemde? Minthogy körülbelül akkora vagy, mint egy bika, nem is csodálkozom ezen. Nekem viszont ellensúlyoznom kell valamivel az apró termetemet, így aztán nem csak fegyverforgatásban vagyok tehetséges. – Fürge Crenton húsos kezére nézett. – Az igazság az, hogy ha fegyvernemet kéne választanom, a kést választanám. A legravaszabb trükk az, ha elvágod az ellenfeled nyakát, még az előtt, hogy az akár egyet pislogna. Láttál már ilyet, Crenton? Ez egy igazán csöndes módja a méretbeli különbségek leküzdésének. Hátulról kell támadni. Az egész csak az időzítésen és a jó csuklómozdulaton múlik. Amint Crenton egy újabb lapot osztott magának a pakli közepéből, Fürge előrántotta a kését, elhajította, és a penge hegyével az asztalhoz szögezte a kérdéses lapot. Crenton kék szemét a kés még vibráló nyelére szegezve teljesen ledermedt. – Ez rohadt közel volt a kezemhez, te hibbant fattyú! Fürge felpattant a székről, és rátámaszkodott az asztalra. Ahogy azt előre eltervezte, fennhangon azt kiáltotta: – Láttam, hogy csaltál, Crenton! Crenton sértett méltósággal felállt. – Hogy mit mondtál? – Csaltál! Nem csodálkozom, hogy annyi bányász hagyja nálad itt a kocsmádban a fizetését. A Lowdry testvérek felálltak, és átvitték a poharaikat meg az üvegüket egy másik – biztonságos távolságban álló – asztalhoz. Crenton elvörösödött. – Senki sem vádolhat büntetlenül csalással. Fürge állta a kocsmáros tekintetét. – Szerintem elég érthetően beszéltem. – Nincs jogod ilyesmivel vádolni. – Nincs jogom? Láttam, hogy a pakli közepéről osztasz. – Azzal Fürge felfordította Crenton még két lefelé fordított lapját, így fény derült rá, hogy a férfinak három ásza van. Kirántotta az asztalból a kést, és ezzel felfedte a negyedik ászt is. – Mindenki a tanúm ebben a kocsmában. Ez itt egy cinkelt pakli… A bejelentést Crenton ökle szabta rövidre, amikor belevágódott Fürge állába. Fürge eldobta a kést, az ütéstől megtántorodva a mögötte álló asztalra esett, amely végigszánkázott a pallókból rakott padlón a súlya alatt. Megrázta a fejét. Fel akart könyökölni, de mielőtt még ezt megtehette volna, Crenton ráugrott. CATHERINE ANDERSON 132 INDIÁN SZÍV

– Ez az! – kiáltotta valaki. – Verekedjetek odakint, ti átkozott bolondok! – kiáltotta May Belle. A két férfi – egy széket is magukkal sodorva – a földre zuhant. Az esést Fürge bordái fogták föl. Fürge egyik kezével a gyomrát védve, ugyanakkor az első ütéstől még mindig kótyagosan, levegő után kapkodva két lábra küzdötte magát. Crenton felugrott. – Megtanítalak kesztyűbe dudálni, ha még egyszer csalónak mersz nevezni, te senkiházi szemétláda! Crenton szavainak a csizmája adott hangsúlyt, amely pontosan állon találta Fürgét. Fürge érezte, ahogy lepattan az álla a csizmáról, aztán hátratántorodott. A teste nekiütődött a falnak, mégpedig olyan hangot adva, mintha valaki földhöz vágott volna egy hatalmas adag, nyers kenyérmasszát. Pislogva próbálta visszanyerni a látását. Az motoszkált a fejében, mennyire jó ötlet volt úgy kezdeni a verekedést, hogy hagyta, a másik fél üssön először. De az is az eszébe villant, milyen rossz lenne, ha az utolsó ütést is a másik fél tudná magáénak. Aztán már nem volt ideje gondolkozni. Crenton mint egy támadó bika vágtatott felé – láthatóan Fürge gyomrába akart fejelni, mert a fejét lehajtva, a karját széttárva lökte magát felé erős lábain. Fürge újra pislogott párat, majd az utolsó másodpercben visszanyerve a lélekjelenlétét, ellépett az ellenfele elől. Crenton így a farönkökből rakott falat fejelte le, aztán térde esett. Fürge döbbenten figyelte, ahogy a kocsmáros ahelyett, hogy öntudatlanul elterült volna a földön, csak megrázta a fejét, és már fel is állt. – Na, Lopez. Az a lepcses szád vitt bele ebbe a szituba. Lássuk, hogy jössz ki ebből – mondta valaki röhögve. Fürge megtörölte vérző állát az inge ujjával, de közben Crentont méregette. Az volt a szándéka, hogy addig piszkálja a kocsmárost, míg az neki nem ront, és így majd megtanítja a világ rendjére. Arra nem számított, hogy Crenton ilyen elképesztő pofonnal kezd, és arra sem, hogy ilyen gyorsasággal verekszik majd tovább. Fürge újra megrázta a fejét, előredőlt, kissé megemelte a karját, kifordította a könyökét. Ahogy Crenton közeledett felé, körözni kezdett, hogy időt nyerjen és kitisztuljon a feje. Elég bunyóban volt már része ahhoz, hogy tudja: a gyors lábmunka és a pontos öklözés kiegyenlíti az erőviszonyokat, ha egy nálánál nagyobb emberrel hozza össze a sors. A probléma az volt, hogy Crenton-nak már az első ütése is elég kemény volt, aztán pedig még a csizmáját is megismertette az állával, így Fürge nem tudott tisztán gondolkozni, a lábtechnikáról és a pontos célzásról nem is beszélve. Ha nem ügyel, még úgy végzi, akár egy sárkupac, amit Crenton döngölt szárazra. – Mi van, Lopez? Betoji vagy? Fürgével megfordult a szoba. Aztán imbolyogva megállt, és kerülgetni kezdte az ellenfelét. Pislogva újra megrázta a fejét. Crentonra összpontosított, megpróbálta Peter vagy Alice Crenton helyébe képzelni magát, elképzelte, hogy estéről estére szembe kell néznie ezzel a férfival, amikor részegen megy haza, és még csak esély sincs arra, hogy valaha vége lesz ennek. Ezek a képek és a tudat, hogy Amy bízik benne, hogy megoldja ezt az ügyet, ösztönzőleg hatott rá. Épp itt az ideje, hogy Crenton kóstolót kapjon a saját módszereiből, és ő lesz az, aki segít neki ebben, vagy belehal a próbába. – Itt vagyok, Crenton – szólalt meg mély hangon csalogatva a másikat. – Gyere, üss meg! Crenton megragadott egy széket. – Jövök, te nyálas kis mexikói. – Nekiiramodott, és futás közben magával cipelte a széket is. Fürge leguggolva oldalra lépett, majd kitette az egyik lábát, amikor a kocsmáros elhaladt mellette. Crenton megbotlott, majd hasra esett a székben. Fürge nem adott neki időt, hogy felkelhessen. Mellé vetődött, megragadta mindkét vállát, hátrahúzta a testét a lába felé, aztán szájon vágta. Crenton előrezuhant, megfordult, és talpra ugrott. Megmarkolt egy másik széket, majd teljes erőből elhajította, de Fürge könnyedén kitért előle. A szék kitörte a kocsma ablakát, és a járdán landolt. Odakint egy nő felsikoltott, és elkiáltotta magát: – Hilton békebíró! Hilton békebíró! Verekedés! Verekedés! Jöjjön gyorsan! Fürge feje egyre jobban kitisztult, így már arra is felfigyelt, hogy a csetepatéra óriási tömeg gyűlt össze. Sokéves tapasztalatának köszönhetően azonban ki tudta zárni a külvilágot, és képes volt csak az ellenfelére összpontosítani. Körözni kezdett – az ujjai behajlítva, a teste megfeszült, ugrásra kész. Crenton hörögve lendületet vett, de elvétette a célpontot. Amint visszanyerte az egyensúlyát, újra lecsapott, de Fürge a fejét CATHERINE ANDERSON 133 INDIÁN SZÍV

oldalra billentve elhajolt az ütés elől. Crenton vicsorogva lehajolt, és újra teljes testéből nekilódult. Fürge elugrott az útjából, így a kocsmáros azon az asztalon landolt, amelyen percekkel korábban pókereztek. Amikor a kocsmáros feltápászkodott, megvillant a kezében Fürge kése. Amy, akit szintén a kocsmához vonzott a felbolydulás, épp akkor érkezett meg, amikor Crenton megszerezte a fegyvert. A lány utat tört magának a tömegben, majd lábujjhegyre állva ügyeskedett, hátha lát valamit. A szíve megtelt félelemmel. Hilton békebíró halálos iramban közeledett az utcán, a kalapját a kezével szorította a fejére, hogy le ne essen futás közben. – Crentonnál kés van, békebíró! – ordította egy férfi a tömegből. Amy az első sorba furakodott, hogy be tudjon nézni a törött ablakon át a kocsmába. Fürge Crenton körül járkált, de hátra-hátralépegetett, hogy ki tudjon térni az éles kés elől. Amy gyomra összerándult. Amikor Hilton békebíró fellépett a járdára, odarohant hozzá. – Tennie kell valamit! – kiáltotta. – Crenton meg fogja ölni! Hilton alaposan szemügyre vette a helyzetet. – Nohát, Amy kisasszony! Lopez egyedül is elintézi ezt. – Crentonnak kése van! – Amy beszéd közben idegesen a kocsma felé nézett, épp időben, hogy elkapja a pillanatot, amint Fürge kirúgja Crenton kezéből a kést. Hilton vigyorogva összefonta maga előtt a karját. – És most megfigyelhet egypár különleges rúgást. Amy elborzadva nézett a békebíróra. – Ugye nem akar egész idő alatt tétlenül álldogálni? – Mit vár tőlem, mint tegyek? Már elég régen megtanultam, hogy könnyebb a vége felé leállítani egy verekedést. – Közelebb hajolt az ablakhoz, hogy jobban lásson. Megvonaglott az arca. Megrázta a fejét. – Abe-nek már régen kijárt, hogy valaki móresre tanítsa. Amint befejezte a mondókáját, a békebíró megragadta Amyt, és odébb lökte. A következő pillanatban Fürge és Crenton nagy robajjal átvágódtak az ablakon, magukkal sodorva az ablaktáblában maradt üvegszilánkokat. A járdára zuhantak, majd legurultak az útra. A nők jajveszékeltek, a nézelődők biztonságos távolságba menekültek, majd félkört alkottak a verekedők körül. Crenton felugrott, és gyilkos rúgást mért Fürge fejére. Amy képtelen volt nézni, így elfulladva lehunyta a szemét. Hallotta, ahogy az első ütés a húsba csapódik, aztán morgás, majd egy gyors sorozatütés. – Jól csinálod, Lopez! – kiáltotta Hilton. – Most már ne hátrálj! Amy kinyitotta a szemét. Fürge Crentonon ült, határozott csapásokkal öklözte a kocsmáros arcát. Újra be akarta csukni a szemét, de nem tudta. Fürge gyilkos arckifejezése megrémisztette. A férfi elengedte Crentont, felállt, teleszívta magát levegővel, és egy kicsit megtántorodott, mielőtt teljesen kiegyenesedett volna. – Kelj fel! – morogta Fürge a fogát csikorgatva. – Gyerünk, Crenton! Még csak most lendültünk bele! Vagy úgy már nem tetszik a verekedés, ha olyannal kerülsz össze, aki egy súlycsoportban van veled? Crenton hasra fordult, aztán térdre nyomta magát. Fürge megkerülte, és várta, hogy talpra álljon, de amint a kocsmáros felegyenesedett, azonnal hasba rúgta. Crenton térdre rogyott, nyöszörögve markolászta a hasát. – Ezt Peterért kaptad – acsarkodott Fürge. – Mi van? Nem tetszik? A kocsmáros nagy nehezen újra felállt, majd ordítva, akár egy felbőszült állat, nekiiramodott. Fürge oldalra lépett, megfordult, majd fenéken billentette Crentont, hogy az a porba temetve vérző arcát, zuhanórepüléssel érjen földet. Amy összefonta maga előtt a karját, émelygett. Azt akarta, hogy legyen már vége ennek az egésznek. Amióta a hispánok elrabolták, az erőszak minden fajtájától undorodott. Ahogy azt a bál napján felfedezte, még az olyan mindennapos dolgok, mint egy csirke levágása is undorral töltötte el. Crenton nem akarta elfogadni a vereséget. Dühösen megfordult, ámde ez hibás lépésnek bizonyult. Fürge ugyanis egy újabb rúgással jutalmazta a fáradozását. – Ezt meg a feleségedért kaptad, te nyomorult szemétláda! Crenton elterült, és ez alkalommal úgy is maradt. – Feladom, feladom… – nyöszörögte. Fürge, aki elég bizonytalanul állt a lábán, odatámolygott a kocsmároshoz, leguggolt mellé, a hajánál fogva megemelte, majd dühödten megrázta a fejét.

CATHERINE ANDERSON 134 INDIÁN SZÍV

– Ha még egyszer kezet mersz emelni arra a fiúra – mondta vicsorogva – vagy bárki másra a családodból, még ennél is rosszabbul végzed! Sokkal rosszabbul! Megértetted? – Amikor Crenton nem válaszolt, Fürge még egyszer megrángatta a haját, és oldalba rúgta a csizmájával. – Megértetted? – Igen! Igen! – nyöszörögte Crenton. – Többé nem bántom őket. Esküszöm! – Jusson eszedbe, mit fogadtál meg, valahányszor arra érzel késztetést, hogy elpáholj valakit! Azzal Fürge elengedte a kocsmáros fejét, hagyta, hadd essen vissza a porba. Aztán felegyenesedett, megfordult, fellépett a járdára, először imbolyogva, majd az egyensúlyát visszanyerve nagyjából egyenesen elindult a kocsma felé. – Jól van, emberek! A műsornak vége! – kiáltotta el magát Hilton. Lelépett az útra, odament Crentonhoz, aki még mindig elgyötörten feküdt a földön. – Nos, Abe, úgy látom, ez alkalommal emberedre akadtál. – Azt akarom, hogy tartóztassa le ezt az embert – méltatlankodott a kocsmáros. – És hogy fizesse meg minden káromat. – Te akarod őt börtönbe küldeni? – ordította valaki a tömegből. – Itt voltam, amikor az egész kezdődött, Crenton. Cinkelt kártyával pókereztél, és te ütöttél először. Szerintem neked kellene rács mögé kerülnöd! Fürge épp ekkor lépett ki a kocsmából, az egyik kezében a kalapja, a másikban a kése. – Akar panasszal élni, Lopez? – fordult hozzá Hilton. Fürge meglátta Amyt, megkeményedett az arckifejezése. Aztán gyilkos tekintettel a kocsmárosra nézett. – Mit gondolsz, Crenton? Megegyeztünk te meg én? Crenton grimaszolva megpróbált felülni, de az egyik kezét végig a bordáin tartotta. – Ez az ember megfenyegetett engem, békebíró! Maga is hallotta! Alig egy perce, hogy halálosan megfenyegetett! – Azt hiszem, Abe – fintorodott el Hilton –, hogy ebben a nagy zajban elkerülte a figyelmem. – De mindenki más hallotta! Szólaljon már meg valaki! – nézett végig eszelős tekintettel Crenton a bámészkodókon. Senki sem sietett a segítségére a tömegből, sőt az emberek több mint fele utálkozó arccal el is fordította a fejét. Amiatt, amit a családjával tett, a kocsmáros nem örvendett túl nagy népszerűségnek az elmúlt időben. És bár Alice Crenton már nem mert nyilvánosan panaszkodni a férje dühkitöréseire, az emberek még emlékeztek rá, amikor az asszony börtönbe küldte Abe-e t. – Valaki csak hallotta, mit mondott! Fürge letörölte az álláról a vért. – Csak az számít, hogy te hallottad, Crenton. És ha csak a haja szála is meggörbül annak a fiúnak, kiderül, hogy fenyegetés vagy ígéret volt-e, amit mondtam. Abe Hiltonra nézett. – Most már hallotta, ugye? A békebíró bólintott. – De semmi konkrétat. Maguk közül hallott valaki bármi konkrét fenyegetést? – nézett az emberekre Hilton. Senki sem jelentkezett a bámészkodók közül. Hilton békebíró halványan elmosolyodott. – Úgy látom, magára maradt, Crenton. Fürge elindult Amy felé. A nadrágjához ütögette a kalapját, egyrészt hogy megszabadítsa a portól, másrészt hogy kisimítsa a gyűrődéseket. Amint fellépett a járdára, a fejébe nyomta és mélyen a szemébe húzta a fejfedőt. Amy tekintete először a férfi sebes kezére, aztán az állán éktelenkedő vágásra esett. – Hiszen te vérzel. – Semmi bajom. – Jaj, Fürge. A kezed! – Mondom, hogy jól vagyok. – Összehúzott szemmel nézett a lányra. – Sokkal jobban vagyok, mint ahogy te lehetnél. Mit keresel itt? – Hallottam a zajokat és:.. Fürge elkapta Amy karját, és nem igazán gyöngéd mozdulatokkal maga után húzta. A bajusza alatt mormogva oktatta a lányt: – Soha többé ne menj verekedés közelébe. Megértetted? – De… CATHERINE ANDERSON 135 INDIÁN SZÍV

A férfi egy kicsit megrázta a lány karját. – Csak semmi de. Soha többé… Az a fickó kés helyett pisztolyt is ránthatott volna! – Más nők is voltak ott. – Engem nem érdekelnek más nők, a szentségit! A legközelebbi hasonló esetnél nem szeretnélek ott találni, amikor elül a por. Ha mégis ott leszel, egészen hazáig rugdosom azt a helyes kis popsidat. Amy mozdulatlanul bámulta Fürge szigorú arcát, egy pillanatra megrettent, amikor maga elé képzelte a férfi szavaival rajzolt képet. Fürge elég mérgesnek tűnt ahhoz, hogy akár rögtön hazáig üldözze, márpedig széles vállát és izmos testét figyelembe véve, olyan fenyegetés volt ez, amit nem vehetett félvállról. Aztán persze meglátta a dolog abszurditását, és visszafojtott egy mosolyt. Fürge épp most püfölt péppé egy férfit, mert az erőszakoskodott a feleségével és a gyerekeivel. Nem tűnt valószínűnek, hogy ő maga is hasonló bűnt akarna elkövetni. – Mi olyan mulatságos? – nézett Amyre a férfi. – Én csak… – A lány megrázta a fejét. Hősies erőfeszítés volt ez, hogy megőrizze a komolyságát. – Semmi. – Fogadjunk, hogy nem hiszed, hogy képes lennélek hátsón billenteni? – kérdezte Fürge összehúzott szemmel. Amy a fapallókból rakott járdára szögezte a tekintetét, elképedve jött rá, hogy a férfinak igaza van: egy percig sem hitte, amit beszélt. Hiszen ez egyszerűen csodálatos! Felnézett Fürge szemébe. Bár tudta, hogy megbocsáthatatlanul gyerekes a gondolat, ami eszébe jutott, és hogy az alkalom sem épp a legmegfelelőbb egy kis incselkedésre, mégsem tudott ellenállni a kísértésnek. – Úgy gondolom, előbb el kellene kapnod. Amy meg sem várta a választ, hanem egyből futásnak eredt, így több méter előnyre tett szert, mire megfordulva a férfira nyújtotta a nyelvét. Fürge nem tűnt igazán meglepettnek. Amy úgy tett, mint aki elindul a férfi felé, aztán újra rányújtotta a nyelvét. Fürge mogorva arccal és nagy léptekkel a lány után indult – a csizmája csak úgy kopogott a pallókon. Ahogy a férfi közeledett, Amy hátrálni kezdett, és közben végig azon járt az agya, hogy egy hónappal korábban még halálra rémült volna, ha ilyen hangulatban látja a férfit. Amikor Fürge utánanyúlt, Amy ellépett előle, és futásnak eredet. Egy pillanat múlva azonban a férfi már a derekát ölelte, és már-már felemelte a földről. Amy kacagva fogta át a férfi nyakát, miközben örömmel konstatálta, hogy Fürge szemének csillogása ragyogássá lényegült át. – És most mihez kezd, Amy kisasszony? – provokálta a férfi. – Megadom magam – lehelte a lány. Fürge tekintete megtelt gyöngédséggel. – Megígéred, hogy többé soha nem mész egy verekedés közelébe sem? Ha bármi történne veled… – Megígérem. Fürge lehajolt, és egy futó csók erejéig megérintette az ajkával Amy ajkát, de aztán úgy tűnt, eszébe jutott, hol vannak, és hogy mások is láthatják őket. Magával húzta a lányt, lesétált vele a járdáról az utcára. Amy átkarolta a derekát, majd a fejét megemelve, szemügyre vette a férfi állát. – Jobb, ha vigyázol – figyelmeztette Fürge rekedt hangon. – Először is tudnod kell, hogy ki fognak rúgni a tanári állásodból, mert egy banditával szökdécselsz együtt, aki ráadásul az utcán verekszik. Abban a pillanatban Amy túl boldog volt ahhoz, hogy ezzel törődjön. – Biztos vagy benne, hogy nem súlyos a sérülésed? – Annyira nem vészes, hogy ne tudnálak fenékbe billenteni, ha szükséges – válaszolta a férfi lassú vigyorra húzva a száját. – A hátsóm úgy van jól, ahogy van, köszönöm. – Igazán? Amy elkapta a tekintetét, zavarba hozták a férfi szavai. Fürge kuncogva végigsimított a lány oldalán, az ujjai veszélyesen közel jártak Amy melléhez. A lány Fürgére nézett, de mindössze egy újabb vigyort kapott válaszként. – Ha jól meggondolom, talán mégiscsak súlyos a sérülésem – huncutkodott a férfi, majd összerándult, és túlzott óvatossággal megérintette a bordáit, de a szája sarka megremegett a rosszul leplezett mosoly mögött. – Ápolnál, amíg fel nem épülök?

CATHERINE ANDERSON 136 INDIÁN SZÍV

– Igen. – Amy arcáról lehervadt a mosoly, amikor megérintette a férfi állát. – Amíg jobban nem leszel… és örökké.

Amy, miután ellátta Fürge sebeit az állán és a kezén, kisegítette Petert az ágyból. A fiú azonnal elfehéredett, amint két lábra állt. Fürge, aki követte a szobába Amyt, elkapta a lány tekintetét a fiú feje fölött. – Tudod mit, barátocskám? – mondta szelíd hangon, a fiúhoz hajolva. – Egyszer nekem is eltört egy bordám, és emlékszem, annyira fájt, hogy levegőt is alig tudtam venni, a járásról már nem is beszélve. – Jól vagyok – emelte fel az állát Peter. – Te szívós gyerek vagy, efelől semmi kétség – kacsintott a fiúra Fürge. – De minthogy én tudom, milyen fájdalmaid vannak, csak úgy engedhetlek haza, ha én magam viszlek. Fogadok, hogy fordított esetben te is megtennéd értem ugyanezt. És abban is biztos vagyok, hogy soha senkinek sem árulnád el, hogy nem tudtam egyedül hazamenni. Peter hozzáérintette remegő kezét a bordáihoz. – Ha elég nagy lennék hozzá, hazavinném. – Nos, addig már nem kell sokat várni. Nem bánnám, ha lenne egy barát, akire számíthatok. Mit szólnál hozzá, ha most én segítenék neked? Aztán, amikor nekem lesz szükségem rád, ott leszel te. – Én? Fürge elmosolyodott, majd nagyon óvatosan a karjaiba vette a fiút. Amy figyelte, ahogy Peter kis arca hozzásimul Fürge vállához. Könnyek kaparták a torkát. – Fáj – suttogta a fiú. Fürge szája megfeszült. – Tudom, barátom. Nagyon lassan lépkedek majd, rendben? – A mamám biztosan ki fogja találni mi történt, és lehordja majd a papát. – Nem hinném, hogy többé aggódnod kellene a papád dühkitörései miatt, Peter – emelte meg a szemöldökét Fürge. – Ő és én hosszasan elbeszélgettünk. Megfogadta, hogy megváltozik. – Tényleg? – Bizony ám. Amy kisasszony is hallotta. Ugye, Amy kisasszony? – Pontosan így történt. Peter újra összerezzent, amikor Fürge oldalra fordult, hogy ki tudjon menni az ajtón. Fürge úgy nézett, mintha legalább akkora fájdalmai lennének, mint a gyereknek. – Olyan óvatosan mozgok, amennyire csak tudok, fiam. – Tudom. – Peter szipogva az ajkába harapott. – Biztos lehetek benne, hogy Amy kisasszony nem fogja elárulni senkinek sem, hogy nyafogtam? – Ő és én már akkor megegyeztünk ebben, amikor az államon levő vágást fertőtlenítette alkohollal. – Hogy sérült meg az álla? – A kisasszony megkért, hogy üljek le, én meg nem fogadtam szót. Peter magára erőltetett egy sápadt mosolyt. - Ezt a sebet nem Amy kisasszonynak köszönheti. Maga pedig nem egy nyafogós gyerek. – Bárki nyafogós gyerekké válhat, ha valami nagyon fáj. Tizenkilencedik fejezet Fürge, miután hazavitte Petert az anyjához, kinyújtózott Amy pamlagján, és aludt egyet, amíg a lány sütött egy hatalmas adag almás pitét, és előkészítette a vacsorát. Főzés közben Amy végiggondolta a nap eseményeit, de elsősorban azt idézte föl, mennyire kedvesen viselkedett Fürge Peterrel. Meghatottságában elszorult a torka. Olyan nagyon szerette Fürgét, és a férfi is szerette őt – ezt már legalább százféleképpen bizonyította. Talán eljött az idő, hogy ő is bizonyítsa a szerelmét.

CATHERINE ANDERSON 137 INDIÁN SZÍV

Megmarkolta a kanalat, és még egyszer, most határozottabban, megkeverte a zöldségeket. Különös izgalom játszott a hasában, mely egyre a torka felé tolakodott. Elhatározni valamit és meg is tenni – két különböző dolog. A finom illatok felébresztették Fürgét. A konyha felé indulva óvatos mozdulatokkal masszírozta bordáit, majd álmos szeme elismerő tekintettel állapodott meg a terített asztalon. – Almás pitét sütsz, Amy? A lány izgatottan Fürgére mosolygott. – Nem kell azért egy férfinak börtönbe vonulnia, hogy pitét kaphasson. Előfordul ugyanis, hogy olyan csodásan viselkedik, hogy bármikor kiérdemel egy kis pitét. – Amy végigsimított a kötényén, majd megpróbált a férfi szemébe nézni, de nem járt sikerrel. – Én, hm, szeretném, ha a mai este különleges lenne. – Sült csirke is lesz? – lépett közelebb Fürge. – Farkasölő áthozott egy tyúkot tegnap. – Tört krumpli és mártás? Meghaltam és a mennybe kerültem. Amy remélte, hogy a férfi nem veszi észre, mennyire remeg a keze, amikor letett az asztalra egy tál zöldséget. – Nem gondoltam volna, hogy hiszel a mennyországban. – Már hogyne hinnék. A komancs mennyország és a te mennyországod nagyjából hasonló. Az istenek nem tehetnek mást: minket, indiánokat, benneteket, fehéreket elkülönítenek, úgyhogy nem tudjuk, hogy együtt vagyunk odafönt, és újabb háborút kezdünk. – Én nem fogok harcolni – fintorodott el Amy. – Számomra az a mennyország, ha veled lehetek. Fürge lassan elvigyorodva a lányra nézett. – Miért van az az érzésem, hogy a verekedés óta hatalmasat nőttem a szemedben? – Mert így van. – Amy visszafordult a tűzhelyhez, és kibújt a kötényéből. – Ne érts félre. Az erőszak nem az én világom. De Crentonnal kapcsolatban csak ez használt, a törvények nem védik meg tőle a családját. Mostantól viszont kétszer is meggondolja, mielőtt újra bántani meri Petert. És szerintem… – Félbehagyta a mondatot, és a válla fölött visszanézett Fürgére. Nem sok kellett volna hozzá, hogy elsírja magát. – Szerintem csodásan viselkedtél Peterrel… Fürge odalépett hozzá, megfogta a vállánál fogva, majd átölelte, és óvatos csókot lehelt az ajkára. – Majdnem otthagytam a fogam. – Valóban? – kerekedett el Amy szeme. – Átkozottul közel voltam hozzá – nevetett föl könnyedén a férfi. – Ha lassabb vagyok, elkapott volna. Amy, egy pillanatra a saját dilemmájáról megfeledkezve, végigsimított a Fürge arcán levő seben, miközben visszaidézte, mennyire megrémült, amikor meglátta Crenton kezében a kést. Ma elveszíthette volna Fürgét. – Ettől csak még nagyszerűbb vagy a szememben. A férfi meleg, ellenállhatatlan tekintete fogva tartotta. – Ha ez ilyen hatással van rád, mindennap összeverekszem valakivel. – Ülj le és egyél – lökte meg játékosan a férfit. Fürge eleget tett a kérésnek, aztán kétszer is szedett mindenből, beleértve az almás pitét is, a harapások között pedig folyton a lányt dicsérte. A férfi nem tudta nem észrevenni, hogy Amy csak bekapta az ételt, és a szája sarkában megbújó zavart mosollyal minduntalan a kinti sötétséget fürkészi, aztán meg a lámpát. – Van valami baj? – Nem… semmi – nézett a férfira a lány. Fürge Amyt vizslatva hátradőlt a széken. – Idegeskedsz valami miatt. Akarsz róla beszélni? Amy szája megfeszült. Nyelt egyet. Nem nézett a férfira. – Nem. Én… – elcsuklott a hangja. A férfira emelte hatalmas kék szemét. – Megbocsátanál egy pillanatra? – Persze.

CATHERINE ANDERSON 138 INDIÁN SZÍV

Fürge a lány szemében ülő kifejezéstől összezavarodva nézte, ahogy az kimegy a konyhából. Amy nemcsak idegesnek, de ijedtnek is tűnt. Fürge visszagondolt a vacsorára, megpróbálta kitalálni, hogy mondott vagy tett-e valami olyat, amit nem kellett volna. Semmi sem jutott az eszébe. Felállt, elkezdte leszedni az asztalt. Épp az almás pitét vette kézbe, amikor hallotta, hogy Amy a nevén szólítja remegő, bizonytalan, alig hallható hangon. Az almás pitével a kezében megfordult, majd mozdulatlanná dermedt. Amy a két szoba közötti küszöbön állt, az árnyékban, a haja csillogón, aranyszínű függönyként, kibontva omlott a csípője köré. A férfinak leesett az álla, és ezzel egyidejűleg kiesett az almás pite is a kezéből – tányérostul csapódott a földhöz hatalmas robajjal. Pite- és tányérdarabok borítottak mindent. – A francba! A szó belehasított a levegőbe, olyan hangos volt, hogy úgy tűnt, a falak is beleremegnek. Fürge legszívesebben elharapta volna a nyelvét. Amy összerándult, elkeseredetten felnyögött, majd keresztbe fonta a karját a melle előtt. Édes kis arca olyan fehérré vált, hogy Fürge attól tartott, bármelyik percben összeeshet. A férfi egy lépést közeledett a lány felé – csizmája alatt megreccsentek az üvegszilánkok, aztán megcsúszott egy almadarabon. Megállt, némán nézte a lányt. Tudta, hogy nem kellene így néznie, de nem tudta visszafogni magát. Még almadarabokkal telefröcskölve is Amy volt a leggyönyörűbb dolog, amit valaha látott. Elszorult a torka. A halántéka lüktetni kezdett. Amy aggódó arckifejezését látva félt megmozdulni. – Amy… A lány egy lépést hátrált: – Nem kellett volna… Ostoba voltam… – elhallgatott, majd még egy lépést hátrált. – Mindenütt csupa alma vagyok. Fürge még kettőt lépett a recsegő üvegszilánkokon. Ahogy haladt előre, Amy úgy hátrált egyre bentebb és bentebb a félhomályba. – Amy, ne… – Fürge lába megcsúszott egy almadarabon. Elkáromkodta magát. – Nem volt ostoba ötlet. – Átugrotta az előtte sokasodó alma- és tányérdarabokat. – Amy, gyere vissza. Gyere ide hozzám. Amy, akár egy kísértet, bemenekült a sötét hálószobába. Fürge az orra alatt káromkodva, türelmetlenül rácsapott a nadrágja szárára, hogy lefricskázzon róla egy almadarabot, majd a lány után rohant. Amint belépett a nappaliba, az ajtó hatalmas puffanással bevágódott. Tudta, hogy nincs rajta zár. Megfogta a kilincset, és lassan lenyomta. Erőtlen zokogás és el-elhaló, apró nyöszörgések zaja ütötte meg a fülét, ahogy benyitott a sötét szobába. Szerette volna jól hátsón rúgni magát. Hallotta, ahogy a lány körbe-körbe járkál. A szeme hamar hozzászokott a sötéthez, így látta, hogy Amy a komódon heverő ruhái után kutat. – Amy – szólalt meg halkan. A lány ijedten megpördült, és a melléhez szorította az alsóneműjét. Fürge becsukta az ajtót, és nekidőlt. Amy rémülten körülnézett, majd egyenesen Fürgére szegezte a pillantását, de a férfi tudta, hogy nem látja. Halványan elmosolyodott, amikor maga elé képzelte, ahogy pár perccel korábban a lány a félelemtől reszketve magára hagyta a konyhában, majd lépésenként újabb és újabb kínokat átélve visszament hozzá, és mert örömet akart neki szerezni, már kizárólag a gyönyörű haja volt a ruhája. Érzelmektől elfúló hangon szólalt meg: – Ez volt a legszebb ajándék, amit valaha… Sajnálom, hogy úgy reagáltam, ahogy – nyelt egyet. – Én, hm, a pite… Annyira meglepődtem, hogy valahogy… Megvágtad magad a szilánkokkal? – Nem – válaszolta Amy alig hallhatón. Fürge mellkasa és a torka elszorult a fájdalomtól, amikor észrevette, mennyire remeg a lány. – Amy, megismételhetnénk ezt? Úgy értem a pite és a káromkodás nélkül. Minden erőmmel azon vagyok, hogy ne beszéljek ilyen csúnyán, ismersz, milyen rondákat tudok mondani, de néha a szavak előbb buknak ki belőlem, mint ahogy a gondolatok alakot öltenek a fejemben. – Nem ismételhetjük meg pite nélkül! – kiáltotta Amy zokogva. – Mindenütt csupa alma vagyok. – És? Két dolgot kedvelek a legjobban a világon: az almás pitét és téged, nem feltétlenül ebben a sorrendben. Nem fogok panaszkodni, ha át kell rágnom magam egypár almán, hogy eljussak hozzád. Amy szipogva megtörölte az arcát.

CATHERINE ANDERSON 139 INDIÁN SZÍV

– Én… én csak el akarom felejteni, ami történt. Csupa ragacs vagyok. – Fürge elindult a lány felé. – Almadarabok vannak a lábamon. – Fürge megállt Amy előtt, és a lányt figyelve belemosolygott a sötétségbe. – Almadarabok vannak a hajamban. Fürge kinyújtotta a kezét, és letörölt egy könnycseppet a lány arcáról. Amy ugrott egyet, és addig hátrált, míg neki nem ment a komódnak. – Halálra akarsz ijeszteni? – Sajnálom. Én tisztán látok, de elfelejtettem, hogy te nem. Amy hozzászorította az alsóneműjét a mellkasához, a férfi után kutató szeme megcsillant a sötétben. – Itt vagyok, Amy. – Fürge a kezébe fogta a lány állát, és megemelte a fejét. – És ha azt hiszed, hogy el fogom felejteni, ahogy ott álltál az ajtóban, csillogón, akár az arany vagy a holdfény, hát tévedsz. Sosem fogom elfelejteni. Amíg élek emlékezni fogok rá. És nem vagyok hajlandó úgy tenni, mintha nem történt volna meg. A férfi érezte, ahogy a lány fázósan megremeg. – Hideg van itt. Gyere, menjünk át a tűz mellé. Amy elhúzódott. – Ne. Én… Nem olyan a hangulatom… Nem akarok… Fürge kissé előrehajolt, és karjaiba kapta a lányt. Az érintése selymesen meleg volt Amy bőrén. Selymesen, borzongatón meleg. Átvágott a szobán, megemelte Amyt, hogy ki tudja nyitni az ajtót, amit aztán egy rúgással szélesre tárt, majd átvitte a lányt a nappaliba. Amy azonnal hátrált egy lépést, amint a talpa földet ért. A kezében még mindig ott szorongatta a fehérneműjét, mégpedig olyan erővel, hogy az ujjai teljesen elfehéredtek. Fürge megfogta a ruhát. – Szabaduljunk meg ettől, rendben? - Egy kicsit meghúzta maga felé a ruhadarabot, de Amy nem engedte, eszelős tekintettel nézett a tűz felé. – Amy… – Meggondoltam magam – nyöszörögte a lány. – Már eleve féltem, és aztán… – És aztán én úgy viselkedtem, mint egy idióta. Sajnálom, Amy, szerelmem. De annyira megleptél. Adj még egy esélyt, kérlek. Fürge kihúzta a lány kezéből az alsóneműt, és oldalra dobta. Amikor visszafordult, elakadt a lélegzete. Bár Amy – minthogy keresztbe font karja és behajlított ujjai mögé próbáit elbújni – még mindig maga előtt tartotta a kezét, mégis a látvány, ahogy meztelenül állt a tűz fényében, szédítően hatott a férfira. A lány egyik rózsaszín mellbimbója kikukucskált két ujja között. Fürge nem bírta visszafogni magát: odanyúlt, és megérintette az érzékeny pontot. Teljesen meg volt illetődve, hogy Amy vette a bátorságot, és meg akarta ajándékozni őt a testével. A lány vett egy mély levegőt, majd visszatette a kezét az eredeti helyére. Elragadó látványt nyújtott, míg azt próbálta eldönteni, melyik testrészét fontosabb takarásba helyeznie. Fürge bizonyos szempontból megértette a lány dilemmáját, minthogy a mellei sokkal méretesebbek voltak, mint amit visszafogott ruhái sejtetni engedtek – egyedül is lefoglalták volna mindkét kezét. Ráadásul, ha a lány csak a mellére koncentrál, akkor a többi testrésze teljesen fedetlen marad. Fürge azt kívánta, bárcsak az ő tenyerébe simulnának bele a gömbölyű halmok. Amy végül ferdén a mellkasa elé tartotta az egyik karját, és a tenyerébe fogta az egyik gömbölyded mellét. A másik melle kikandikált a karja alól, de így meg tudta oldani, hogy a másik kezét a combja fölötti, aranyszínben csillogó háromszögre szorítsa. Minthogy elég vékony keze volt, a testének csak igen kis része került takarásba – így Fürge is elégedett volt a lány megoldásával. – Istenem, Amy, van fogalmad róla, milyen gyönyörű vagy? –kérdezte a férfi elfúló hangon. Amy rémülten Fürgére emelte kék szemét. – A bőröd úgy csillog, akár a holdsugár. – Közelebb lépve, a férfi megfogta a lány csípőjét. – És a kebleid… életemben nem láttam még… A halvány rózsaszínben pompázó rózsákat juttatják eszembe, amelynek bimbói még csak először nyílnak. – Végigsimított az ujjhegyeivel Amy haján, majd lesöpörte a válláról a tincseket, hogy egy csókot nyomhasson a helyükre. – Egy valóra vált álom vagy. Nem tudom elhinni, hogy igazi vagy. – Mindenütt csupa alma vagyok. Fürge oldalra döntötte a fejét, könnyedén végighúzta az ajkát a lány vállának lejtőin, majd a nyakának puha hajlatán. CATHERINE ANDERSON 140 INDIÁN SZÍV

– Ha végeztem, egy aprócska almadarabka sem marad rajtad, ígérem. – Fürge? – Hm? – A férfi a fogai közé fogta Amy fülcimpáját, aztán a nyelvével feltérképezte fülének minden hajlatát. Amy megremegett, majd belemarkolt Fürge ingébe, azaz feladta a próbálkozást, hogy elrejtse a testét. Fürge elhúzódott a lánytól. – Igen, Amy? A lány újra el akarta takarni magát, de Fürge még az előtt elkapta a csuklóját, hogy megemelte volna a kezét. Aztán hátralépett, és végignézett a lányon. Amy összeszorította a szemét, látszott, ahogy mozog az ádámcsutkája, amikor nyelt egyet. Fürge nem tudott megszólalni. De még ha meg is találta volna a hangját, akkor sem tudta volna szavakkal leírni az érzést, amely most átsöpört rajta. Szabad kezével előrenyúlt, hogy megérintse Amy keblét, végül az ujjai tétova remegéssel csak súrolták a lány bőrét. Amy az érintéstől megmerevedett, és elakadt a lélegzete. Fürge közelebb tolta a kezét, majd Amy csuklóját elengedve magához ölelte a lányt. – Amy… – Fürge hangja megremegett, miközben maga elé lehelte a lány nevét. – Olyan édes vagy. Olyan hihetetlenül édes. – Olyan édes vagyok, hogy ragadok is. – Ne törődj ezzel, drága. – Fürge gyöngéden beleharapott a lány vállába. – Finom vagy. – Ó, istenem. – Amy a férfi vállába temette az arcát. – A ruháimat akarom… Ez az egész egy ostoba ötlet volt. Igazán nem kellett volna… Fürge? – Amy az egyik kezével hátranyúlt, hogy elkapja a férfi kezét, mely épp a fenekén talált magának helyet. – Mit csinálsz, Fürge? A férfi felemelte a fejét. – Nézz rám, Amy. Amy tétován felnézett rá, Fürge pedig abban a pillanatban lehajolt, és a szájához nyomta a száját. Amy morogva adott hangot nemtetszésének, majd megpróbált ellenállni, a lehelete égette Fürge ajkait. A férfi azonban erősen tartotta, és bedugta a nyelvét nedves szájába. Amy megmerevedett, aztán lassan felnyögött, majd karcsú karjával a férfi nyakát ölelve, lábujjhegyre állva megadta magát a csóknak. Fürge szíve vadul vert, amikor rájött, hogy most bárhol megérintheti a lányt. A combja megfeszült, a keze remegve, szárnyalva, fájón simította Amyt, ahol csak érte. Az egyik kezét visszacsúsztatta a lány fenekére, hogy közelebb húzhassa magához a csípőjét. Amy forró feneke megremegett, a karja megmerevedett a férfi nyaka körül, ezért Fürge a lány karcsú hátára fektette a másik kezét, hogy Amy ne tudjon meghátrálni, ha esetleg pánikba esne. Amy halkan felnyögött – nyöszörgése Fürge szájában landolt. Fürge azon gondolkozott, mennyire lehet megrémülve a lány. Aztán majdnem elvesztette az önuralmát, mert Amy közelebb nyomult hozzá, és szenvedélyesen belekapaszkodott, mint aki vigaszt keres nála. Fürgét arcul ütötte a gondolat, hogy milyen borzalmat készül épp tenni a lánnyal. Szorosan lehunyta a szemét, az Amyéhez hasonló remegés vett rajta erőt. Olyan kétségbeesetten vágyott rá, hogy minden jól sikerüljön. A bizonytalanság megbénította. Hiszen elég egy rossz mozdulat. Egy meggondolatlan szó. Nyelt egyet, melynek hangja ott visszhangzott a mellkasában, aztán letépte a száját a lány ajkáról, és Amy hajába temette az arcát. – Fürge? Végigsimított a lány hátán, miközben az ujjai sorra vették a sebhelyeket. Émelyegni kezdett, ha arra gondolt, hogy Amy megbízott benne annyira, hogy meztelenül elé álljon. – Minden rendben, Amy, szerelmem – suttogta, de fogalma sem volt róla, hogy kit akar inkább meggyőzni: saját magát vagy a lányt. – Minden rendben. – Hiszen te remegsz. – Tudom – ölelte magához szorosabban a lányt. – Miért? – Mert félek. – Hogy mit csinálsz? – Meg vagyok rémülve! Annyira félek, hogy magam előtt farkast, magam mögött tigrist látok. Ha elrontom… Ha elhibázom… Annyira szeretlek, Amy. Fürge megdöbbenve vette észre, hogy Amy teste ellazul. Aztán a lány hátrahajtotta a fejét, hogy az arcába nézhessen. Fürge kiegyenesedett, majd a szemét kinyitva a lány szemébe nézett. Amy elvette a férfi CATHERINE ANDERSON 141 INDIÁN SZÍV

nyakáról a kezét, de csak hogy a két kezébe foghassa az arcát. Kék szeme könnyektől csillogott, amikor kinyújtózott, hogy megcsókolhassa Fürgét: előbb a sebet az arcán, majd a vágást az állán, és végül a száját. – Ó, Fürge, ne félj – suttogta a férfi szája elé. A lehelete mámorítóan édes volt. – Boldoggá akartalak tenni… – Boldoggá? Boldog vagyok. Annyira szeretlek… – Mondd el, mennyire – könyörgött a lány. – Úgy mondd el, ahogy azt megígérted. Mondd, hogy szeretsz, Fürge. De most a te módszereddel, szavak nélkül. Hogy tudnád azt rosszul mondani, hogy szeretsz? Fürge Amy torkára csúsztatta a száját, élvezte, hogy a lány a kezében tartja az arcát. Kitapogatta az ajkaival a lány pulzusát, és hozzányomta a nyelvét. Amy szíve olyan erősen és gyorsan vert, hogy a férfi nyelve nem tudta felvenni vele versenyt. Keze a lány derekára siklott, majd lassan húzni kezdte Amyt a föld felé, míg mindketten térdre nem ereszkedtek a szőnyegen. Fürge távolabb húzódott, a sarkára ült, és megnézte magának a lányt, aki ott térdelt előtte – az állát felemelte, tekintete az övébe kapaszkodott, a karja a teste előtt keresztben. Szinte alig ért a lány csuklójához, amikor megfogta, hogy oldalra húzza a karját. Amy fehér bőrén enyhe pír szaladt végig. Fürge a tenyerébe fogta a mellét, majd megemelte. A bőrük színe erős kontrasztot alkotott: a saját barnasága olyan feketének tűnt a lány fehérsége mellett, akár a sötét éjszaka. Lehajolt, és végigsimított a nyelvével a lány rózsaszín mellbimbóján, és enyhe mosollyal konstatálta, hogy a lánynak ezen az érzékeny ponton is kitapintható a pulzusa. Amy annyira meg volt rémülve, hogy az egész lénye nem volt más, mint egy nagy szívdobbanás, és Fürge ezért, ha lehet, csak még jobban szerette. A férfi nyelvének érintésétől Amynek elakadt a lélegzete, érzékeny mellbimbója összehúzódott – ez volt az egyetlen védelme a masszírozó cirógatás ellen. Fürge nem tudta megállni, hogy csípőjénél megragadva a lányt, a szájába ne szívja a mellét. Amy belemarkolt a férfi hajába. A kezét ökölbe szorította, a lélegzete felgyorsult, majd lelassult, ahogy a férfi nyelve az idegvégződésekkel játszva a mellbimbóját szopogatta. A lány torkából halk nyöszörgés tört elő, amikor Fürge fölé hajolt, aztán hátrahanyatlott a feje, amikor a férfi fogai összezárultak. Aztán, ahogy a feszültség elszállt belőle, Amy feloldódott. Fürge oltalmazó karjával átölelve lefektette a szőnyegre, ahol már a lány másik mellére fordította a figyelmét, és ezt Amy halk, ziháló légzéssel jutalmazta. Amy, az élete és a szerelme, most bársonyos álomként fekszik a karjában, és édesebb, mint bármi, ami eddig a képzeletében élt. Amy a szempillái redőin keresztül látta, ahogy Fürge sötét feje elveszett a keblei között, és ahogy sötét keze a hajlatait simogatta. Magukkal ragadták az érzések – a gyönyörűségtől elakadt a lélegzete. Fürge inge, mely forró volt a tűztől és a férfi testétől, égette a bőrét. Megemelte a testét a férfi felé, átadta magát neki, minden félelme tovaszállt. Ez volt Isten rendeltetése. Egy tökéletes ajándék, mely egyben szent és sérthetetlen is. Szeretlek. Ezt a szót sugallta a férfi ölelő karja, mely olyan gyöngéden tartotta, mintha csak a levegő járta volna körbe. Szeretlek. A keze is ezt suttogta – a keze, mely nem csupán érintette, de imádta is a lányt. Amikor a férfi az ingét levéve fölé hajolt, az aranyló tűz fénye megvilágította a mellkasát és a karját. Amy nagy nehezen kinyitotta a szemét, és felnézett a férfira. A fényben meglátta Fürge férfias szépségét és báját, hullámzó vállának szélességét, a hasát kockázó izmokat, a fekete szőrt, mely háromszög alakban simult a mellkasára és onnan lefelé, egészen a keskeny csípőjéig. Fürge napbarnított teste úgy csillogott, akár egy lakkozott fa – fényes, masszív, robusztus test volt az övé. Amikor a férfi újra a karjába vette, amikor a melle hozzáért a férfi forró bőréhez, Amy lélegzete elakadt, az érzékei kinyíltak. A férfi iránt érzett szerelme fájón maga alá gyűrte. Nem érzett félelmet. Csak azt érezte, hogy Fürge keze feltérképezi a hátán levő hegeket, aztán egy könnycsepp csöppent a nyakára. Akkor kimondhatatlan örömmel hozzásimult a férfihoz – mert Fürge Lopez, a szívós, megkeseredett ember, aki soha senki előtt nem mutatkozott gyöngének, akitől egész Texas rettegett, aki százszor vagy talán ezerszer is szembenézett már a halállal, most szeretettel ölelte őt, miközben megsiratta a kínokat, amelyeket ő élt át. Hogy tudna bármit is megtagadni tőle, amikor épp most nyílt meg teljesen előtte? Amy nem ellenkezett, amikor Fürge lecsúsztatta a kezét a hasára, és akkor sem, amikor a férfi ujjai utat kerestek maguknak a combhajlata fölötti göndör szálak között. Megnyílt a férfi előtt, megbízott benne, ahogy addig még soha senkiben, megadta magát neki. És bár felkészült a fájdalomra, mégis nyugodt volt, mert tudta, hogy a férfi a lehető legkevesebb fájdalmat okozza majd neki. Fürge keze lejjebb siklott, mire CATHERINE ANDERSON 142 INDIÁN SZÍV

Amy felnyögött a hasába nyilalló elektromosság okozta meglepetéstől. Azt már várta, hogy a férfi fölé tornyosuljon, megfossza magát a maradék ruhájától, és magáévá tegye – nem számolt azonban az ehhez társuló érzésekkel. A gyönyör forró, bizsergető hullámokban öntötte el. Fürge ujja lassan, vonakodva visszahúzódott, aztán óvatosan, gyöngéden újra előretolakodott, hogy megtalálja a helyét a lányban, aki vágyakozó remegéssel fehéredett el a férfi minden egyes mozdulatára. Amy nyöszörögve megemelte a csípőjét. Még a levegőt is visszatartotta, amikor Fürge az iramot növelve, egyre keményebben, gyorsabban döfködte, míg végül már ő is vele együtt vonaglott, és az érzékei a teljes tudatlanságba lökték. Kinyitotta a szemét, apró rángásokkal belezuhant a lobogó tűz és a sötétség örvénylő világába, majd megfeszült a teljes teste. Úgy érezte, mindjárt darabjaira hullik, de épp, amikor azt hitte, már nincs tovább, Fürge közelebb húzta magához, és így tartotta egészen addig, amíg a leírhatatlan önkívület remegő hullámai le nem gördültek róla. Később Amy remegve feküdt Fürge karjaiban, görcsös rángásokkal szívta magába a levegőt, a teste gyöngyözött az izzadságtól, a szíve vadul kalapált. A férfi gyöngéden simogatta és suttogva beszélt hozzá, egészen addig, míg apránként vissza nem tért a valóságba. Amy tudta, hogy még nincs vége az érzéki játéknak, hiszen Fürge még nem jutott a gyönyör csúcsára. És bár úgy vélte, fájdalmas lesz, amit ezután művel majd vele a férfi, leküzdötte a félelmeit, mert örömet akart szerezni Fürgének. Amikor azonban a férfi felé fordult, Fürge keze újra mozgásba lendült. Ez alkalommal azonban ahelyett, hogy beléhatolt volna, éppen hogy csak hozzáérintette az ujjhegyét. Amy lélegzete elakadt a rátörő érzékiségtől. – Fürge… – Bízz bennem, Amy – erősködött rekedt hangon a férfi. – Ennek így kell lennie. Bízz bennem. Amy fejében fények villóztak. Újra elöntötte a forróság, mely nem annyira tüzes, inkább fehéren izzó volt, aztán a hasa összerándult, megvonaglott, megremegett, és ez a feszültség addig fokozódott, míg a lány felzokogott, és a férfi felé elmozdulva megfeszült, akár az íj, így fejezve ki a vágyát, az igényét, hogy a férfi erősebben is hozzáérjen. Aztán a gyönyör hullámai maguk alá temették, egyik a másik után, míg már remegett és felkiáltott, és végül mozdulatlanná dermedt, mert túl gyenge volt ahhoz, hogy megmozduljon vagy megszólaljon. Homályosan látta, ahogy Fürge bronzosan csillogó, felcsigázott teste fölé tornyosul, és ahogy lejjebb esett a tekintete, észrevette, hogy a férfi a maradék ruháitól is megszabadult. A félelem, amely őrült erővel sakkban tartotta, hideg ujjaival belémarkolt, lecsillapította a légzését, feszültté tette. Amikor Fürge a csípőjénél fogva maga elé emelte, Amy idegesen megmarkolta a szőnyeget. Felkészült a fájdalomra. – Amy, szerelmem. Bízol bennem? Amy ujjai még erősebben szorították a szőnyeget, a teste ellenállón megfeszült. Aztán visszafojtott zokogással bólintott. – Akkor engedd el magad. Most az egyszer mutasd meg, hogy bízol bennem, Amy. – Fürge masszírozni kezdte Amy combját, hogy kiűzze belőle a merevséget. A keze meleg volt, és gyöngéd, mégis kérlelhetetlen. – Megteszed ezt értem? Engedd el a szőnyeget. Amy fejében összekeveredtek a régmúlt emlékei és a pár perccel korábbi képek. Fürge, az ő legdrágább barátja. Akarja őt. Nem számít mennyire fáj majd, ki akarja elégíteni a vágyait. Belefúrta a tekintetét a férfi szemébe, és kényszerítette magát, hogy elengedje a fonott szőnyeget. – Most vegyél egy mély levegőt – suttogta Fürge. – Lazítsd el a tested. Nem akarlak bántani. Nyugodj meg. Ügyesen csinálod. Amikor Amy egy szuszra kifújta a levegőt, Fürge megkérte, hogy újra szívja tele a tüdejét, majd egyetlen mozdulattal beléhatolt. Amynek elakadt a lélegzete, a tüdeje panaszosan jajdult fel az egyesülés okozta sokkhatástól. Összeszorított fogakkal várt, tudta, hogy hamarosan jön a fájdalom. De nem jött. Aztán Fürge ráfeküdt, és karjaiba fogta. Egy pillanatig mozdulatlan maradt, hagyta, hogy a lány hozzászokjon a súlyához. – Jól vagy? A lány halk zokogással válaszolt. – Igen. – Alig tudta elhinni. Fürge a hajába temette az arcát, a szája a füle közelében, gyorsan, kapkodva lélegzett. – Ne félj. Bízz bennem, édes. Az életemre esküszöm, hogy nem fog fájni. – Mozogni kezdett a lányban, a rémálmainak ritmusát vette föl, azzal különbséggel, hogy a rémálom most álommá szelídült. – Szeretlek, Amy. Karold át a nyakam. Gyere velem… CATHERINE ANDERSON 143 INDIÁN SZÍV

Amy pedig vele tartott a mennyországba, miközben a fejében végig ott visszhangzott a férfi suttogása.

Huszadik fejezet

Amy lassan sodródott az öntudat állapota felé. Apránként felismerte a körülötte levő dolgokat – felfigyelt a pislákoló tűzre, a hátának nyomódó durva fonott szőnyegre és Fürgére: testének ívére a sajátja fölött, leheletének forróságára a nyakánál, és bőrén pihenő keze tapintására. Lehunyt szemmel ízlelgette a békés nyugalmat és a tudatot, hogy a férfi, aki a karjában tartja, szereti őt. Vett egy mély levegőt, és magába szívta a férfi illatát, hogy az emlékezetébe véshesse – enyhe szappanszag, a bőr csípős szaga, a dohány illata, bőrének pézsmaillata. A mellén érezte a férfi szívének dobbanásait, mely olyan erős volt, hogy úgy tűnt, mintha a saját vénájában lüktetne. Teljesen helyénvalónak tűnt, hogy ott fekszik a férfival, a keze és a lába elzsibbadva, az agya ellazulva. Úgy érezte, tartozik valakihez. Fürge. Nevének dallama édesen, ritmusosan dalolt a fejében. Nem volt szükség semmilyen papírra, nem volt szükség arra, hogy az egybetartozásukat a törvény vagy az egyház elismerje. Már régen hűséget esküdtek egymásnak, és ami Amyt illeti, ő teljesen megelégedett a komancs házassággal. – Jól vagy? – kérdezte a férfi rekedt hangon. Amy kinyitotta a szemét, és lágyan beletúrt Fürge hajába. – Én… – Könnyek gyűltek a szemébe, a torka fájón elszorult a boldogságtól. – Jól vagyok. Vagyis inkább azt mondanám: csodásan. Fürge belecsókolt a nyakába, majd végigsimított a bőrén a nyelvével. – Finom vagy – mormolta. – És annyira jó érezni téged. Nem akarok megmozdulni. – Akkor maradj így. – Az igazat megvallva Amy sem akarta, hogy a férfi megmoccanjon, sőt szinte félt tőle, mert akkor muszáj lett volna szembenéznie a valósággal. Egy kis időre, csak egészen kis időre még abban az álomban akart maradni, amelyet Fürge épített neki, amelyben csak jóság, igazságosság és szerelem van. – Agyonnyomlak. Fürge óvatosan a szőnyegre könyökölt, hogy fel tudjon támaszkodni. Ahogy felemelte a fejét, mosolygó szemét látva Amy is elmosolyodott. A férfi egy ideig csak nézte a lányt, majd felemelte az egyik kezét, és végigsimított az arcán az ujjaival. Amy megérezte a férfin a saját illatát, így az eszébe villant, mi is történt kettejük között, és a férfi által teremtett varázslat egy része már el is illant. Fürge egy kissé közelebb hajolva szemlélte tovább a lányt. Amy mélyen elpirult a férfi tekintetét látva, szemének pajkos csillogása teljesen zavarba hozta. És akkor hirtelen tudatára ébredt a meztelenségének. Ettől aztán nevetségesnek érezte magát, és eszébe jutott az is, hogy vonaglott és nyögdécselt a férfi kezei között. Fürge tekintetéből azt olvasta ki, hogy ő is pontosan emlékszik ezekre a pillanatokra. A férfi szemének mosolygása most átragadt a szájára is. A vállát kitekerve tapogatózni kezdett a háta mögött, majd egy pillanat múlva felemelte az ingét, és betakarta vele a lányt. Amy hálásan, ugyanakkor teljes bizonytalanságban ölelte magához a fekete szövetet. Az első gondolata az volt, hogy megkeresi a saját ruháit, de azok a hálószobában voltak, és több métert kellett volna sétálnia, hogy megszerezze őket. Ráadásul rosszul vette volna ki magát, ha felpattan, mintha semmi fontos nem történt volna kettejük között. És mégis szívesen felkelt volna. – Én, hm, attól tartok, nem vagyok valami jó ebben a játékban – suttogta Amy. – Ha jó lennél, csalódott lennék. Hát nem tudod, hogy a férfiak szeretik azt hinni, hogy ők voltak az elsők? És hogy a nő csak és kizárólag az övék? Amy gyomra elszorult. – Fürge, hiszen te is tudod, hogy… CATHERINE ANDERSON 144 INDIÁN SZÍV

– Megmondom, mit tudok – suttogta Fürge. – Te vagy a világon a legszebb, legszűziesebb és legtökéletesebb nő. Egy férfi sem csókolt még így. – Lehajolt, hogy egy könnyű csókot leheljen a lány ajkára. – Egy férfi sem érintett még úgy, ahogy én. Vagy látta a testedet úgy, ahogy én. Vagy szeretkezett veled úgy, ahogy én. Az enyém vagy, Amy, csak az enyém. Ez az, amit én tudok. – Ó, Fürge… – Az ing elcsúszott, de Amy visszahúzta magára. Fürge halkan felnevetett. – Szívesen felajánlanám, hogy elhozom a ruháidat, de tetszel nekem így. Amy idegesen nézett a sötét előszoba felé, amely most borzasztó messzinek tűnt. Fürge felült, láthatóan teljesen elégedett volt a lány meztelenségével. Megfeszülő izmai ragyogó látványt nyújtottak, miközben előrenyúlt a nadrágjáért. Amy elnézte a hátán domborodó izom játékát, megbűvölten figyelte, ahogy a napbarnított testén a hús izomköteggé alakul, majd újra ellazul. Fürge – Amy elé tárva izmos hátsója és feszes combja látványát – felállt, hogy magára húzza a nadrágot. Megzörrent az övcsatja, aztán a bőrszalag ráfeszült keskeny derekára. Lenyúlt a zoknijáért és a csizmájáért, majd a lány mellé ülve felvette őket. Amikor végzett, Amy felé fordult, és csillogó tekintettel nézett az ingére, amit Amy a melléhez szorított. – Nem bánnád, ha rágyújtanék? – kérdezte. Amy nyelt egyet, elborzasztotta a gondolat, hogy vissza kell adnia az inget a férfinak, és így újra meztelen lesz. Fürge lekönyökölt, majd a dohányzacskó dobozkája után kutatva kitapogatta a farmering zsebét. Az ing kifordítva hevert Amyn, a kérdéses zseb pedig épp a jobb melle alatt volt. Fürge benyúlt az ing nyakrésze alá, végigcsúsztatta a tenyerét a lány mellkasán, aztán ügyetlenül megpróbálta kirángatni a zsebből a dohányzacskót. Közben teljesen akaratlanul meg-megérintette Amy mellét, felborzolva ezzel a lány kedélyét. Fürge keze hirtelen megállt. Elkapta Amy pillantását. Hófehér fogai csak úgy világítottak az arcára kiült kéjes vigyor mögött. Félbehagyta a turkálást az ing zsebében, és inkább Amy mellét fogta meleg tenyerébe. – A pokolba azzal a cigarettával – suttogta elfúló hangon, majd megcsókolta a lányt. Amy pedig másodperceken belül már nem kapaszkodott görcsösen a farmeringbe, sőt egyáltalán semmibe sem. Megszédítette a férfi szakértő csábítása, homályosan érzékelte, hogy nyögdécsel, és sejtette, hogy Fürge olyan hatalommal rendelkezik fölötte, amit soha, senkinek sem akart megengedni – a férfi a rabszolgájává tette, és irányította őt, de ennek nem tudott és nem is akart ellenállni. Apró nyögésekkel reagált Fürge kezének minden érintésére, minden hangtalan parancsára, mert tudta, hogy ez a teljes odaadás hozza el számára a mámort, a mámorító részegséget, a részeg öntudatlanságot. Fürge keze végigsiklott a testén, és ezzel belevetette őt a vágyakozás remegő, gondolatok nélküli, lüktető pocsolyájába. A férfi könnyű cirógatásától szédítő örvénybe került, a teste megvonaglott, aztán megfeszült, akár az íj, és már másra sem vágyott, csak hogy Fürge ujjai újra lobbantsák lángra a testét. Amy halványan érzékelte, hogy a férfi könnyed gyöngédségét felváltja a túlfűtött, durva érzékiség. Kezének érintése könyörtelenné vált, ujjai fájó követeléssel mélyedtek a húsába. Amikor rászorította a tenyerét a lány lüktető vénuszdombjára, majd dörzsölni kezdte azt, Amyt hirtelen elöntötték a mélyről fakadó vágy hullámai. A fejében ott visszhangzott Fürge szaggatott és gyors levegővétele – a vágytól feltüzelt férfi hangja. Amikor a férfi magához húzta a csípőjét, Amy rájött, hogy Fürge ez alkalommal gyorsan akarja a magáévá tenni. Semmi mámor, semmi öntudatlanság. Egy pillanatra erőt vett rajta a félelem. Fürge egy gyors mozdulattal kikapcsolta az övét, és meglazította a nadrágját. Amy érezte kemény férfiasságát, mely lüktetőn, forrón döfködte a combját, a bejáratot keresve. Azonban mielőtt mindezt végiggondolhatta volna, Fürge megtalálta, amit keresett, és keményen belehatolt. Amynek elakadt a lélegzete, az izmai összerándultak a hasában. A férfi köré fonta a karját, szorosan tartotta, majdhogynem fájón birtokolta. Fürge hátrahúzódott, majd újra előretolakodott, szabadjára engedve teste minden erejét, a lökésektől mindketten megremegtek – a férfi mélyen, vadul döfködte a lányt. Aztán minden előzmény nélkül gyorsított a tempón, ez alkalommal dühös, könyörtelen ritmusra váltott. Amy megfeszült. Felkészült a fájdalomra. Helyette azonban felvette a férfi ritmusát, ösztönösen átölelte Fürge combját a lábával, és íjként megfeszítette a testét, hogy mélyebben érezze magában a férfit, hogy élvezze a testében felcsapó lángokat. Azt akarta, hogy a férfi lobbantsa lángra az érzékeny pontjánál, és aztán olvassza el. Fürge volt az erő és a hatalom, Amy pedig a legyőzött. Eltűnt a büszkesége és a méltósága. Megadta magát az erőnek, felemelkedett, hogy magába szívja, nyögdécselve vette tudomásul, hogy a férfi vágya CATHERINE ANDERSON 145 INDIÁN SZÍV

egyben már a sajátja is: egy izzó, mohó vágy, amely föl-le mozgatja őt, szenvedélyessé varázsolja és elvakítja. Abban a pillanatban, amikor a csúcsra ért, Fürge mozdulatlanná dermedt fölötte, az arca eltorzult, a válla megremegett, a karja görcsösen megfeszült. Aztán érezte, hogy a férfi vágya kiteljesedik benne, akár egy lélegzetelállító forróság megemelkedő, majd elcsendesülő hulláma, és ez csak fokozta a saját gyönyörét. Fürge egy sóhajjal újrakezdte a mozgást, előbb lassan, az arcán a kielégülés fényével, majd gyorsabban, tekintetét a lány szemébe fúrva. Valahol az agya hátsó zugában Amy tudta, hogy a férfi látni akarja, ahogy átbillenti a határon, de már túl messzire volt ahhoz, hogy ellenálljon, a teste már sokkal inkább a férfié volt, mint a sajátjáé. Fürge elmosolyodott. Amy még látta ezt a mosolyt, megjegyezte magának, aztán elvesztette a kapcsolatot a valósággal, ahogy Fürge lökései elmosták a gátlásait. Hallotta, ahogy a férfi halkan unszolja, majd egy kiáltás kíséretében megragadta a vállát, belekapaszkodott, levegőért kapkodva megemelte a csípőjét, hogy közelebb legyen hozzá, amikor eléri a kielégülés. Fürgéhez hasonlóan ő is megborzongott, a teste görcsösen rángatózott. Remegve, elcsigázottan feküdt a férfi alatt, Fürge közelebb húzta magához, megcsókolta a mellét, a torkát, az arcát. Amy erőtlenül, ernyedten belefordult a férfi ölelésébe, ő pedig átkarolta és a hátát simogatta, míg magával nem ragadta az álom. Mély, önkívületi, álom nélküli álomba merült, miközben a testét körbezárta a férfi melege.

Amikor Amy felébredt, még mindig sötét volt. Az ágyában feküdt, a puha matracon. Valami meleg és nedves simogatta a lábát. Megmerevedett, majd pislogva erőltette a szemét, hátha lát valamit. – Fürge? – Na, mit szólsz? – kérdezte a férfi öblös hangon felnevetve. – Mit művelsz? – nyöszörgött a lány. Zavarta a sötétség és az, hogy a férfi keze olyan bizalmasan érinti a testét. A nedves rongydarab feljebb csúszott a combján. – Lemosdatlak. Megígértem, emlékszel? Egy darab alma sem marad rajtad, mire végzek. Amy egy nedves loccsanásra lett figyelmes – a férfi eldobta a rongyot. Majd suhogás hangja – a takaróé, amit a férfi kirázott, mielőtt betakarta volna a lányt. Aztán Fürge súlya alatt besüllyedt a matrac, ahogy leült a lány mellé, a következő pillanatban pedig a karja már Amyt ölelte, az ingujja a lány derekát súrolta, a tenyere a hátán landolt. – Mennem kell, szépségem. Pár óra múlva virrad, és oda lesz a jó híred, ha valaki meglát, miközben kisomfordálok innen. Amy érezte a férfi leheletét az arcán, és érezte a teste forróságát, de látni csak egy fekete foltot látott belőle maga előtt, amely sötétebb volt, mint az éjszaka. Váratlan, érthetetlen félelemmel kapaszkodott bele Fürge ingébe. Ha elmegy, újra vissza kell csöppenniük a valóságba. Nem akarta, hogy ennek az éjszakának vége szakadjon. Azt szerette volna, hogy örökké tartson. – Nem akarom, hogy elmenj. Hiszen már házasok vagyunk, nem? Miért kell elmenned? – Amy, szerelmem – érintette a férfi az ajkát az övéhez a komancs törvények az ittenieknek semmit sem jelentenek. Ha itt alszom, mielőtt az ő törvényeik szerint összeházasodunk, úgy tekintenek majd rád, mint egy bukott nőre. – A hangjában mosoly bujkált. – Azt hiszem, szükségünk lesz egy papra – mégpedig gyorsan. – Arra még heteket kell várnunk. Fürge megérintette a nyelvével Amy nyelvét, majd felnyögött: – Heteket? – Heteket – ismételte a lány reményvesztetten. – Nem akarok addig várni. Te igen? Azt akarom, hogy már most maradj itt velem. Mi megelégszünk a komancs házassággal. Nem kell másfajta esküvő. A hangjából csak úgy sütött a rettegés. Fürge elhúzódott tőle, hogy belenézhessen az arcába. – Amy, kedvesem, mi a baj? – Én…, én csak nem akarom, hogy elmenj. Van egy olyan borzasztó érzésem, hogy ha most elmész, többé nem fog megismétlődni a mai éjszaka. Fürge végigsimított a lány haján. Bár benne is éltek ezek a félelmek, az Amy hangjából sütő rettegés elárulta neki, hogy a saját félelmei közelébe sem érnek a lányénak. CATHERINE ANDERSON 146 INDIÁN SZÍV

– Édes, ez őrültség. – Nem érdekel. Így érzek. Ha elmész, történni fog valami. Talán soha többé nem jössz vissza. – Vissza fogok jönni – suttogta Fürge incselkedő, rekedt hangon, de ahogy kimondta, a szavak visszacsengtek a fejében, akár egy múltbéli visszhang. És akkor megértette. Korábban már szerették egymást – ártatlanul, de legalább ilyen szenvedéllyel és az akkori ígéretei elporladtak a texasi szélben. Most, hogy végre újra egymásra találtak, Amyt elborzasztotta a gondolat, hogy megint elszakadhatnak egymástól. Fürgének összefacsarodott a szíve. Lefeküdt a lány mellé, és odavonta magához. – Amy, figyelj rám. Semmi sem választhat el minket egymástól. Semmi. Nem engedem, hogy ez megtörténjen. Ráadásul, csak az utca másik végéig megyek. Alig egy köpésnyire. Amy közelebb bújt a férfihoz, és a nyakába fúrta az arcát. – Inkább tűnik nekem ez a távolság száz kilométernek. – Nem akarom, hogy elveszítsd a munkád – sóhajtott Fürge. – Tudom, hogy szükséged van a tanítás nyújtotta biztonságra, legalábbis még egy ideig. – Rád sokkal inkább szükségem van. – Tiéd lehet mindkettő: a munka és én is. Már házasok vagyunk, Amy. Ezt te is tudod, és én is. Ezen semmi és senki sem változtathat. – Lejjebb engedte az állát, hogy egy csókot nyomjon a lány feje búbjára. Élvezte Amy hajának selymességét és az ingére nehezedő súlyát. – A házassággal majd sorra előjönnek a dolgok, amelyektől tartottál. Az első pár évben még csak kóstolgatsz majd, és azt tanulod, milyen is vagyok valójában, amikor… – Ez most csöppet sem érdekel. – Ahogy kimondta, Amy már tudta is, hogy csak a pillanatnyi állapota mondatja vele ezeket a szavakat. Később igenis érdekelni fogják ezek a dolgok. Efelől nem volt kétsége. Henry Masters rajta hagyta a kéznyomát, akár képes rá most, hogy beismerje, akár nem. Fürge lehunyta a szemét, tudta, hogy Amy sebei túl mélyen gyökereznek ahhoz, hogy egy éjszakányi szerelem begyógyította volna őket. Szeretett volna ebben hinni, de a vágyakozás ebben az esetben nem volt elég. – Engem viszont érdekel – suttogta mély, reszelős hangon. Felültette, majd a mellkasára vonta Amyt, aztán elengedte, hogy a kezébe foghassa az arcát. – Ha elveszted az állásodat, mindenben tőlem függsz majd. És ez előbb vagy utóbb, de felőröl majd téged. – De… – Amy elhallgatott. Megvetette magát, mert tudta, hogy a férfinak igaza van. – Csak semmi de – tette az ujját a lány szájára a férfi. – Nem kell feladnod mindent ahhoz, hogy a feleségem legyél, Amy. Amíg meg nem érkezik a pap, úgy folytatjuk, ahogy eddig is. Minden este eljövök hozzád, hogy együtt tanuljunk. És talán lesz olyan éjszaka is, amikor itt maradok, míg meg nem virrad. Semmi sem választhat el minket egymástól. Erre megesküszöm. Amy nem vitázott tovább, hagyta elmenni a férfit. Már régen egyedül volt, de még mindig ott feküdt magányosan reszketve az ágyában, és azt kívánta, bárcsak mellette lenne Fürge. És közben gyűlölte magát, amiéit a saját gyöngesége olyan hosszú időre elszakította őket egymástól, és mert még most is el kell válniuk.

Másnap iskola után Amy beugrott Lorettához a szokásos rövid látogatásra. Meglepetésére Fürge és Farkasölő is a házban voltak, amikor megérkezett. Amy meghökkenve zárta be az ajtót, aztán csak állt ott, nem tudta, hogyan köszönjön Fürgének az együtt töltött éjszaka után. – Ó, Amy, épp jókor érkeztél, most lettem kész a szedertortával! – kiáltotta Loretta. – Ez igazán jól hangzik – válaszolta Amy erőtlenül, az almás pitére gondolva. Amikor aznap reggel felkelt, nyomát sem találta a konyhában a felfordulásnak. Fürge minden feltakarított, míg ő aludt. Összeakadt a tekintete Fürgéével. A szeretkezésük emlékképei a fejébe tolakodtak. Elkapta a szemét, próbált higgadt maradni, de a férfi minden porcikája az éjszakát juttatta az eszébe, még az inge is, amely alig néhány órája még a csupasz mellein hevert. Fürge látta, hogy Amy pirosodni kezd – bár pirosnak csak a legnagyobb jóindulattal lehetett nevezni a nyakára kiülő pírt, amely aztán továbbterjedt az arcára, és a hajtöve alatt pár centivel állapodott meg. Nem volt kétséges, hogy Farkasölő és Loretta is észre fogják venni. Fürgét valamelyest mulattatta a helyzet, visszafojtott egy mosolyt. Édes, drága Amy – tanárnak öltözve, ragyogó haja pedig pedáns koronaként a feje tetején. Számára a múlt éjszakai szeretkezésük bizonyára a megbotránkoztató kategóriába tartozik. CATHERINE ANDERSON 147 INDIÁN SZÍV

A visszafojtott mosoly fájón kaparta a torkát, amikor az emlékezetébe idézte, milyen gyöngéd is volt valójában, amikor egymásba olvadtak. Feltépte volna a lány sebeit, ha nem fogta volna vissza magát az éjjel. De ha Amy ennyire kivörösödik a szeretkezéseik után, a városban mindenki tudni fogja, hogy mi történt. Úgy tett, mintha mi sem történt volna: – No, lássuk azt a gyümölcstortát, Loretta – dörzsölte össze a tenyerét. – Olyan éhes vagyok, hogy alig állok a lábamon. Az erőltetett jókedv kudarcba fulladt. Loretta mozdulatlanul állva Amyt bámulta, aki percről percre vörösebb lett. Farkasölő, ahelyett, hogy Amyt mustrálta volna, az egyik szemöldökét kérdőn megemelve Fürge felé fordította sötétkék tekintetét. Amikor a barátja felvette vele a szemkontaktust, Farkasölő szája vigyorra húzódott, majd Amyre nézett. – Amy, kedvesem, csak nincs valami baj? – kérdezte Loretta. Amy szeme úgy elkerekedett, hogy nagyobb lett, mint az asztal közepén ücsörgő torta. A szeme kékje döbbenetes kontrasztot alkotott arca vörösségével. Fürge felnyögött. – Nem, semmi – nyüszítette a lány, amiből nyilvánvalóvá vált, hogy ez volt a legnagyobb hazugság, amit addigi életében kiejtett a száján. – Miért kérdezed? Loretta Farkasölőre nézett. Amy könyörgő szemmel Fürge felé fordult, aki elborzadva vette észre, hogy elöntötte a nyakát a forróság, mely aztán továbbterjedt az arcára is. A szentségit, hát nem elvörösödött? Megköszörülte a torkát, majd beletúrt a hajába. Legalább annyira zavarban volt, mintha épp most kapta volna el Amyt a csűrben. Farkasölő, aki úgy vigyorgott, mint a vadalma, a gyümölcstorta felé fordult, és szedni kezdett. – Nos, ha nincs semmi baj, akkor gyere beljebb – mondta egy újabb mindentudó tekintetet lőve Fürge felé. Amy levette a kendőjét, és felakasztotta a fogasra. Az asztal felé közeledve megtörölte a kezét a szoknyájában, mindamellett olyan fájdalmas bűntudat ült az arcán, hogy csak a bolond nem találta volna ki, hogy mi történt. Loretta kék szeme az unokahúgáról Fürgére siklott. Aztán, mintha járvány pusztítana a házban, Loretta arcát is üde rózsaszínre festette a pír. Csak Farkasölő tűnt védettnek a „betegséggel” szemben, ő még mindig vigyorogva kiszedett négy tortaszeletet a tányérokra, majd intett a többieknek, hogy üljenek asztalhoz. Mind a négyen azonnal belekóstoltak az ételbe. Fürge elismerően hümmögött, és újra beleharapott a süteménybe. Lorettát kényelmetlenül érintette, hogy csöndben ülnek, ezért a tányérjából felpillantva megkérdezte: – Milyen lett a pite, amit az almáimból sütöttél? Fürge, aki épp lenyelni készült egy falatot, fuldokolva köhögni kezdett. Mindenki, beleértve Amyt is, azt figyelte, ahogy küszködve levegőhöz próbál jutni. Mikor végre lenyelte a süteményt, leöblítette egy korty kávéval. – Elnézést – rebegte, mire Amy újra elvörösödött. Farkasölő vigyora még szélesebbre húzódott, míg Loretta már teljesen össze volt zavarodva. – Túl fogod élni ezt a süteményt? – kérdezte Farkasölő a barátjára nézve. – Nem Loretta tortája a hibás – ivott még egy korty kávét Fürge. – Jól vagyok. Csak cigányútra ment a falat, azt hiszem. Amy lehajtott fejjel küzdött a tányérján várakozó szedrekkel, mintha háborút hirdetett volna ellenük. Farkasölő megköszörülte a torkát. – Amy, hazafelé jövet Fürgével beugrottunk megnézni, hogy van Peter. A lány felnézett, a szeme elsötétült, arcán mintha már halványodott volna a pír. – Valóban? És hogy van? – Jól. Azt hiszem Fürge kis beszélgetése Abe-bel hatásos volt. Legalábbis nem csapott balhét tegnap, amikor hazament, ahogy korábban tette volna. – Petert ágyban tartja az anyja? – Úgy sürgölődik körülötte, mint egy tyúkanyó – jelentette Farkasölő, majd Amyre nézve megkérdezte: – Miért nem beszéltél nekem soha Peter problémájáról? Én úgy tudtam, hogy Abe csak akkor egyszer kelt ki magából, amikor a felesége börtönbe juttatta. Fogalmam sem volt róla, hogy rendszeresen berúgott, és aztán szemétláda módon viselkedett otthon. CATHERINE ANDERSON 148 INDIÁN SZÍV

Amy érezte, hogy újra elönti az arcát a forróság. – Én… – Farkasölő tekintete nem kegyelmezett Amynek. A lány vállat vont. – Ha szóltam volna neked, összetűzésbe kerültél volna Abe-bel, én pedig aggódtam volna, hogy bajba kerülsz. Farkasölő álla megremegett. – Még jó, hogy Indigó jobban bízott az ítélőképességemben. Az egy dolog, ha valakinek nehéz a természete, de Abe Crenton messze túlment ezen a határon. Az indiánok nem hunynak szemet afölött, ha valaki a feleségét és a családját bántalmazza. És ezzel te nagyon is tisztában vagy, Amy. Amy több százszor tanúja volt annak, ahogy Farkasölő szelíden korholta a gyerekeit, de ő maga még sosem volt a férfi szavainak célpontja. Éveken keresztül figyelte, ahogy Farkasölő ragyogó szemmel Indigóhoz és Chase-hez fordul, és anélkül, hogy felemelné a hangját, mélységes bűntudatot ébreszt bennük. Gyakran elgondolkozott rajta, hogyan csinálja. Most már tudta. Farkasölő udvarias stílusa a csontjáig hatolt, sebzett tekintete pedig a szívét ostorozta. – Jót akartam – válaszolta elgyötörten. Farkasölő állta a pillantását, némasága többet mondott minden ékesszólásnál. – Ha újra megtörténik, szólok neked – ígérte Amy. Farkasölő most Fürgére nézett. – Ha Abe újra erőszakoskodik, a férjednek mondd el az aggodalmaidat. Az ő erős karja védte meg Alice Crentont és a gyerekeit tegnap. Most, hogy Farkasölő Amy férjeként utalt Fürgére, nyilvánvalóvá vált, hogy tudja, mi történt a lány és a férfi között előző éjjel. De mielőtt Amy reagálhatott volna, Farkasölő előrenyúlt, és megfogta a kezét, ahhoz hasonlóan, ahogy O'Grady atya érintette meg a homlokát, amikor megadta neki a feloldozást a bűnei alól. Amyt elöntötték a béke meleg, vigasztaló hullámai. Egy futó pillanatig azt kívánta, bárcsak ő is a komancsok között nőtt volna fel, és Henry Masters helyett Farkasölő apja, Sok Ló mellett nevelkedett volna, aki mellett sütkérezhetett volna a szeretetben, és a dorgálás mellé nem ökölcsapások vagy korbács társult volna, ahogy Henry esetében, hanem jóság és megértés. Amyvel ellentétben Loretta gyerekei nem ismerték a félelmet, fejüket magasan és büszkén tartva, szabadon és vadócként rohangáltak. Szelíd természete ellenére valahogy mégis Farkasölő volt az úr a házban, belenevelte a gyerekeibe mindazt, amit fontosnak tartott: a kitartást, a becsületességet, a büszkeséget és a bátorságot. Sosem követelte meg sem a lányától, sem a fiától, hogy szófogadók legyenek, de ők maguktól is azok voltak, természetszerűleg és erőlködés nélkül, mert jobban szerették az apjukat annál, mint hogy csalódást okozzanak neki. Amy pillantása Farkasölőről Fürgére vándorolt, akit úgy tűnt, teljesen lefoglal a sütemény elfogyasztása, csakúgy, mint Lorettát. Látszólagos közömbösségük egy másik jellegzetes indiánszokás volt: ha valaki szégyenbe került, az mindig a saját szégyene maradt, a többiek még egy pillantással sem jelezték, hogy tudomásuk van róla. Farkasölőhöz visszafordulva Amy észrevette, hogy a férfi már nekilátott a desszertnek, vagyis a továbbiakban már nem akart a lány ballépésével foglalkozni. Fürge, mintha érezte volna, hogy a fejmosás véget ért, felpillantott a tányérjából, és csillogó szemmel egyenesen Amy szemébe nézett. Amy önkéntelenül elmosolyodott. Vele ellentétben Fürgét a komancsok nevelték, vagyis éppolyan természete volt, mint Farkasölőnek. Nem tehetett róla, de az jutott eszébe, vajon a férfi is olyan típusú apa lesz-e, mint Farkasölő, aki természetesnek veszi, ha szalad a ház, és csak akkor szól bele a dolgokba, ha komoly vétséget tapasztal, de akkor is jóindulatú marad, és csak szelíd szavakkal dorgál. – Kíváncsi vagyok, Indigó hová ment ma iskola után – jegyezte meg Loretta. – Mostanra már itthon kellene lennie. – Majd megjön – emelte fel a fejét Farkasölő. – Fogadok, hogy a Marshall gyerekkel van. Az a fiú túl idős hozzá. De hallgat is rám ez a lány! Amy félbeszakította Lorettát, hogy elmesélje milyen összetűzésbe keveredett Indigóval előző nap. – Úgy terveztem, hogy később még beszélek a fejével, de a Peterrel történtek miatt megfeledkeztem róla. Loretta a villájával játszott. – Istenem, remélem, kiadja az útját annak a fiatalembernek. Vajon miért érdekel egy húszéves fiút egy olyan korú lány, mint Indigó? Nem tetszik nekem ez a fickó. – Ki fogja adni az útját – válaszolta Farkasölő. – Indigó előrelátó. Csak ki kell nyitnia a szemét. CATHERINE ANDERSON 149 INDIÁN SZÍV

Fürge befejezte az evést, majd odavitte a tányérját a mosogatóhoz, ahol a válla fölött Amyre pillantva, előhúzta a zsebéből az óráját. – Ideje, hogy elkezdjük a tanulást. Mit gondolsz, mehetünk? Fürge szemében pajkos fény csillant, és Amy figyelmét az sem kerülte el, hogy a férfi jelentőségteljesen végigmérte. A lány felállt, és – ügyelve, hogy egy pillantást se vessen Fürgére – átment a konyhán. Miután megszabadult a tányérjától, az ajtó felé indult. – Ha látom Indigót, egyenesen hazaküldöm, Loretta. – Ne, nem kell – mosolyodott el az asszony. – Ahogy Farkasölő is mondta, csak annyi kell, hogy felnyíljon a szeme. Azt hiszem, megvan az a rossz szokásom, hogy folyton túlaggódom a dolgokat. Fürge leakasztotta a fogasról a kalapját, és hetykén a fejébe nyomta. Majd levette Amy kendőjét is, ráborította a lány vállára, és miközben elsimította az anyag gyűrődéseit, a kézfejével végigsimított Amy nyakán és a mellén is. A lánynak elakadt a lélegzete, meglepetten nézett a férfira. Fürge nem akarta, hogy Amy egy újabb beszédes pirulása lebuktassa, így magában kuncogva az ajtó felé terelte a lányt, miközben majdnem biztos volt benne, hogy Farkasölő figyelmét nem kerülte el Amy megváltozott arcszíne, és abban is biztos volt, a barátja tudja a pironkodás okát. A tornácon Amy összehúzta magán a kendőt, Fürge pedig, aki kéjsóvár türelmetlenséggel várta a közös tanulást, megfogta a könyökét. Ha így halad, valami olyasmit fog adni a lánynak, ami elég megbotránkoztató ahhoz, hogy értelme legyen elvörösödni miatta. – Olyan piros az arcod, akár egy túlérett alma – tájékoztatta a lányt, ahogy lementek a tornác lépcsőjén. – Át kell sétálnunk a városon. Azt akarod, hogy mindenki megtudja, mi van közöttünk? Amy arcszíne lángoló vörösre váltott, és ettől megint erőt vett a nevetés Fürgén. Egyik kezét a lány tarkójára téve játszani kezdett a selymes hajtincsekkel miközben a járda felé vezette a lányt. – Hogy tervezed, mennyi ideig fogsz elvörösödni minden egyes alkalommal, amikor rád nézek? – Nem tehetek róla, hogy ilyen világos az arcszínem. – Miért vagy ennyire zavarban? – Ez nem vicces – villantotta kék szemét a férfira Amy. Fürge visszahúzta a kezét, és hangosan nevetni kezdett. – Abbahagynád? Mindenki minket bámul. Fürge körbenézett, de csak Samuel Jonest látta, aki buzgón seperte a boltja előtt a járdát. – Amy, senki sem néz minket. Most szólok, hogy a szégyenlősséget csak addig viselem el, ameddig egy gyertya lángol a szélviharban. – Valóban? – Az emberek előtt nem bánom, ha állig begombolt, szemérmes, kis galléros ruhákban jársz, de otthon erről szó sem lehet. – Akkor mit viseljek? – Főzés közben kötényt. Egyéb esetben a semmi épp megfelelő lesz nekem. Amy mély döbbenettel nézett Fürgére. – Az olvasás- és a matematikaóráim ebbe az egyéb kategóriába tartoznak. Amy jobbra-balra pillantva felgyorsította a lépteit, mint aki attól tart, hogy valaki meghallotta Fürge szavait. A férfi elvigyorodott, majd szedte a lábát, hogy lépést tudjon tartani a lánnyal. – Te kis türelmetlen! Amy majdnem megbotlott a saját szoknyájában, amikor megállt. A haja tövéig elvörösödött. – Szándékosan gyötörsz engem – nézett a férfira. – Nem viselkedhetnél egyszer úriemberként, Fürge? Iszonyatosan goromba dolog tőled, hogy… úgy beszélsz erről, mintha az időjárásról csevegnél! Megfordult, és újra gyors iramban szaladni kezdett a járdán. Fürge andalogva követte, tekintete a lány szívfájdító szépséggel ringó csípőjén csüngött. Aztán mintha csak valaki egy lasszóval befogta volna, a lány megtorpant. Fürge felnézett, hogy mi lehet a baj. Steve és Hank Lowdry épp akkor lépett a járdára pár méterrel előttük. Amy hátrálni kezdett, a teste megfeszült. Fürge odasietett hozzá. Amikor megfogta a karját, Amy szorosan hozzásimult. – Semmi baj, édes. Amy megremegett. – Úgy néztek ki, mint a… ki ezek? CATHERINE ANDERSON 150 INDIÁN SZÍV

Úgy sétáltak tovább, hogy Fürge átölelte a lányt – pillanatnyilag nem érdekelte, hogy meglátják-e őket az emberek. – Csak két bányász. Akarsz átmenni az út túloldalára? – Nem. Ha velem vagy, nem félek. Szavait meghazudtolandó, Amy közelebb húzódott a férfihoz. Fürge a két idegent figyelve, egy kis elégtételt érzett, hogy nem ő az egyetlen, aki hispánoknak nézte őket. Gonoszak. Ez volt az első gondolata, amikor először látta őket. És most Amy is hasonlóan érzett. Fürge megkönnyebbült, amikor a két férfi lelépett a járdáról az út porába, hogy elengedjék őt és Amyt. A sarkantyújuk egy nedves földröghöz ütődve megcsörrent. Amy megborzongott. Fürge a lányra nézve észrevette, hogy nem sokkal azelőtt még csillogón piros arca halottsápadttá vált. – Miért jöttek ide? – nézett elborzadva Fürgére a lány. – Vajon mit keresnek itt Farkasok Földjén? – Aranyat. – Egy frászt! – pillantott vissza az idegenekre Amy a válla fölött. – Az olyanok, mint ők, nem munkával szerzik a pénzt. – Szerintem nekik is lehetnek álmaik, mint bárki másnak. – Nem gondolod, hogy úgy néznek ki, mint a… – Amy félbehagyta a mondatot, nem bírta rávenni magát, hogy kimondja azt a szót. – Mint mik, Amy? – Fürge segített a lánynak lelépni a járda végén. – Figyelj rám. itt vannak már egypár napja. Ha olyan gazfickók lennének, amilyennek kinéznek, már bajba keveredtek volna. Farkasölő elbeszélgetett velük. Szerinte tényleg érdekli őket az aranybányászat. Alig hagyta abba a mondatot, borsózni kezdett a háta. Hátrapillantott. A két férfi még mindig ugyanott állt. A szemükbe húzták a kalapjukat, így Fürge nem tudta megállapítani, hogy őt nézik-e, mégsem tudta elnyomni a rossz érzését. Közelebb húzta magához Amyt, majd gyorsított a léptein. – Ha nem az arany miatt jöttek – tette hozzá az előzőekhez, inkább magának, mint Amynek –, akkor elég hosszasan készülődnek, mielőtt akcióba lendülnek. – Akcióba? – feszült meg Amy arca. – Csak nem gondolod, hogy… Ó, Fürge, ne… Ugye nem bérgyilkosok? – Amennyire látom, nem. – A lány arcán tükröződő rettenetet látva Fürge azt kívánta, bárcsak meg se szólalt volna. Amyre villantotta a mosolyát, és oldalba lökte a karjával. – Hé, ne aggódj már. Túlzásba viszem a gyanakvást. De ez a hely szellemének köszönhető. Azért jöttem ide, hogy új életet kezdjek, emlékszel? Ne csináljunk a bolhából elefántot. Elég kicsi az esélye annak, hogy valaki egy Texastól ilyen messze eső helyre is utánam jön, nem gondolod? Mintha Amy kevésbé lett volna már sápadt. – Egy Texastól szörnyen messze eső helyre – mosolyodott el. – Talán csak azért jutnak eszembe folyton a hispánok, mert egy hispán társaságában vagyok. Fürge összevonta szemöldökét. – Nem vagyok hispán, és soha nem is voltam. Ha tényleg azt hiszed, hogy az vagyok, nem kellett volna szeret… Amy belecsípett a férfi oldalába. – Viselkedj úriember módjára. – Úriember sem vagyok. – Fürge lehajolt, és megnyalta a lány fülcimpáját. – Ezt úgy egy óra múlva be is bizonyítom neked – suttogta elfúló hangon. A szeme sarkából Fürge mozgást látott a városhatárnál. Még időben odafordult, hogy kiszúrja az erdő felé igyekvő Indigót. A lány egyedül volt. Amy követte Fürge pillantását. – Ott van Indigó! Van egy tippem, hová megy. Bárcsak ne egyedül andalogna azzal a fiúval! – Gondolod, hogy vele fog találkozni? Tudod, hogy szeret vadászni. Amikor pedig nem vadászik, akkor élvezi, hogy az erdőben sétálhat. Igazi vadóc ez a lány. – Nekem egy kicsit túlságosan is vadóc. Túl magabiztos. Nem fél semmitől. Márpedig ez veszélyes is lehet egy ilyen lelkiismeret nélküli fiatalember közelében. Fürge vigyorogva gondolt a késre, amelyet Indigó a combjához erősítve visel. – Minden együttérzésem Brandoné, ha netalántán elveszítené a fejét. Ez a lány úgy bánik a késsel, ahogy senki más. És fogadni merek, hogy az ökölharcban is legalább ennyire jó. CATHERINE ANDERSON 151 INDIÁN SZÍV

– Indigó csak egy kislány, Fürge. Brandon kétszer nagyobb nála. – Három Brandonnal is képes lenne elbánni, és még csak meg sem izzadna. Ne aggódj. Bárki, aki összetűzésbe kerül vele, nagyobb fába vágja a fejszéjét, mint ahogy azt gondolta. Ahogy felsétáltak a háza lépcsőjén, Amy nem tudta megállni, hogy még egyszer vissza ne nézzen az erdő felé, ahol Indigó eltűnt a szeme elől.

Huszonegyedik fejezet

Indigó a tisztásra érve azonnal megérezte, hogy bajban van. Brandon nem egyedül jött. Három másik barátja is vele volt, és a lánynak nem tetszett, ahogy ránéztek. Földbe gyökerezett a lába. – Helló, Indigó – köszönt Brandon közelebb lépve hozzá. Nem volt rajta a gyapjúszövet kabátja, világoskék ingének ujját lezseren a könyökéig felhajtotta. A lány még sosem látta ilyen sportosan öltözve. A fiú teljes hosszában végigmérte Indigót, és közben a kezével a bordáit simogatta, mintha épp most fejezett volna be egy laktató ebédet. – örülök, hogy úgy döntöttél, eljössz – vigyorodott el. – Akkor hát kibékülhetünk. Indigónak nem tetszett, ahogy a fiú a „kibékül” szót ejtette: mintha az valami jó vicc lenne. Bár Brandont nézte, látta, ahogy a többiek elindulnak felé. Az arcukon virító félmosolytól meghűlt benne a vér. Fogalma sem volt, mit terveznek, de bármi is legyen az, számára nem jelent jót. – Brandon? – szólította meg a fiút halkan. – Miért hoztad magaddal a barátaidat? A fiú kék szeme csodálkozón nézett rá. – Azért jöttek, hogy segítsenek kibékülni veled. Indigó a másik három fiúra nézett. Előző éjjel Brandon megpróbált benyúlni a blúza alá, de ő rácsapott a kezére. Haragban váltak el. Aznap, az iskolai ebédszünet idején, a fiú az iskolaudvar mellett várta, hogy megkérje, találkozzanak aznap délután a tisztáson. Hogy kibéküljenek – állította. Indigó benedvesítette az ajkát. A szája száraz és ragacsos volt. – Segítségre van szükséged ahhoz, hogy bocsánatot kérj? – Te vagy, akinek bocsánatot kell kérnie, aranyom – válaszolta a fiú mézesmázosan. – És térden állva fogsz bocsánatért esdekelni. Egy indián lotyó sem úszhatja meg szárazon, aki rám emeli a kezét. Indigó végül megemelte a lábát. Hátrált egy lépést, ledöbbentette, hogy hogyan szólította a fiú. Úgy beszélt róla, mint egy koszos kutyáról, valamiről, ami annyival alsóbbrendű nála, hogy még a megvetését sem érdemli meg. Beléhasított a fájdalom. Annyira szerette ezt a fiút. Elhitte, hogy őszinte a kedvessége. Most rá kellett jönnie, hogy minden szava hazugság volt. Az apja által belénevelt dühödt büszkeségre támaszkodva Indigó visszanyelte a könnyeit, és felemelte az állát. – Senki előtt sem vagyok hajlandó térdre ereszkedni. Brandon még egy lépéssel közelebb lépett hozzá. – Márpedig le fogsz térdelni. A náladnál fontosabb emberek jelenlétében térdre kell hullanod. Túlságosan nagyra tartod magad, Indigó. Az isten az indián nőket egy dologra teremtette, és ma neked alkalmad nyílik arra, hogy megtanuld, mire. Ugye valójában te sem hitted, hogy egy fehér ember bármi mást is érdekesnek találhat benned? Az egyik fiú mély, öblös hangon felnevetett. Indigó megfordult, hogy elrohanjon, de egy hatalmas mellkasnak ütközött. Az ütés hatására megszédült, de még mielőtt eleshetett volna, valaki elkapta. Homályosan érzékelte, hogy valaki mögé állt. Ezek szerint öten vannak. A fiú lefogta a karját, és az oldalához szorította. Fájdalmas erővel nyomta ki belőle a levegőt. – Nézzenek oda! Micsoda édes kis csomag. – Felemelte a lányt a földről, majd Brandonra pillantva megfordult vele. – Nem csodálom, hogy kiszagoltad. Még csak nem is látszik rajta, hogy félvér. És ahogy kinéz, ki gondolná, hogy olyan fiatal? – Egy csepp indián vér is sokat számít – válaszolta Brandon. CATHERINE ANDERSON 152 INDIÁN SZÍV

– Hé, nem panaszként mondtam. Mindig is az volt a titkos vágyam, hogy egy fehér némberrel legyek együtt, akiben van egy kis harciasság. Talán ez esik a legközelebb az eddigiek közül az elképzelésemhez. Indigó pislogott, hogy kitisztuljon a látása, majd az őt tartó férfira nézett. Felismerte a sötét arcot. Heath Mallory volt az, Jacksonville-ből. Látta már a misén, a családjával együtt, akkor kedves, udvarias fiatalembernek tűnt. Most azonban az arca durva volt és fenyegető, a mosolya pedig könyörtelen. Megpróbálta ellökni magától, de Heath szorosan tartotta. Rémülten vette észre, hogy a fiú lazított az egyik keze szorításán, hogy becsúsztassa bőrből készült inge és a melltartója alá. Hányingere lett. – Ne! – kiáltotta. – Vedd le rólam a kezed! A fiú a melle után tapogatott, mire Indigó kiszabadította az egyik kezét, és teljes erővel szájon vágta a könyökével. Egy undorító reccsenés, majd vér fröccsent. A fiú kék szeme vadul villant. Káromkodva lökte el magától a lányt, majd visszakézből ütött egyet, a kézfeje Indigó arcán csattant. A lány szeme előtt fekete foltok ugráltak. Mielőtt azonban visszanyerte volna az egyensúlyát, Brandon hátulról megragadta, és a földre lökte. A következő pillanatban már rá is ugrott, a keze a csuklójára kulcsolódott. A súlya kiszorította a lányból az összes levegőt. Még ha el is tudna menekülni, akkor is öten vannak, és Indigó tudta, hogy semmi esélye ellenük. Bár nem adta fel a küzdelmet, a rémület lassan eluralkodott rajta. Sikoltva tekergőzött, és azért imádkozott, hátha valaki, valamilyen csoda folytán, meghallja. Rugdosott és kapálózott. Bármennyire is igyekezett azonban, Brandonnak sikerült a blúza alá csúsztatni a kezét. Érezte, ahogy az ujjai közelednek a melle felé. És abban az iszonyatos, végtelennek tűnő pillanatban értette meg, hogy ezek a fiúk meg fogják erőszakolni. Nem azért, mert valami olyat tett, amivel kiérdemelte, hanem mert komancs vér folyik az ereiben. Nem tudta pontosan, mit jelent a nemi erőszak, de hallott már róla annyit, hogy tudja, valami borzalmas dolog. Az egyre erősödő pánik elvakította, minden józan gondolatot kimosott a fejéből. Aztán, mintha csak mellette lenne, Indigó az apja hangját hallotta. Egy harcban sosem a karod ereje számít, Indigó. Használd a tudást, amire tanítottalak. Maradj higgadt. Mérd föl az ellenséged. És aztán csapj le a gyönge pontjaira. Indigó lehunyta a szemét, elnyomta a félelmeit, és ellazult. Brandon röhögni kezdett, az ujjai fájón szorították a lányt. – Ügyes indián lány ez. Tudja, mi a jó neki. Hát nem, Indigó? Indigó lassan kinyitotta a szemét, a tekintete találkozott Brandonéval, miközben kizárta a tudatából a fiú kezének az érintését. Brandon a lány ernyedtségéből tévesen azt szűrte le, hogy Indigó megadta magát, így lehajtotta a fejét, és hozzányomta a száját a lányéhoz. Indigó egy percig tűrte a csókot, kivárt, és amikor Brandon jobbra fordította a fejét, beleharapott az alsó ajkába, és teljes erővel összeszorította az állkapcsát. Brandon megmerevedett, nem bírta kihúzni a száját a lány fogai közül. Halk nyöszörgés hagyta el a torkát, mire Indigó még erősebben összezárta az állkapcsát. A fiú felordított, majd elengedte a lány csuklóját, hogy megmarkolja a fejét. Ebben a pillanatban Indigó szétnyitotta az állkapcsát, hogy a fiú hátra tudja húzni a fejét, majd megfeszítette a hüvelykujját, és belenyomta Brandon szemébe. A fiú felüvöltött, és tenyerét a lány arcába nyomva, hátradőlt. Indigó kicsúszott alóla, szájában a fiú vérének ízével térdre küzdötte magát. A másik négy fiú egyre szűkülő kört formálva körbevette, Indigó pedig előrántotta a kését, ügyelve rá, hogy Heath Mallory mögötte van. – Gyertek csak, ti tosi szemétládák – sziszegte a lány a csillogó fémet lengetve. – Melyikőtök akar elsőnek megkapni? Hadd mutassam meg nektek, hogy mire jó egy indián lány. – Jaj, istenem, a szemem, a szemem! – Brandon az arcát fogva, vadul előre-hátra dülöngélve térdelt mellettük, Indigó tudta, hogy nem nyomta meg annyira a szemét, hogy elveszítse a látását. A félelmével küzdve, gyorsan felmérte az ellenfeleit. Az apja tanításaiban egy állandó elem volt: a harcban nincs helye a pániknak. Mérd föl az ellenséged. A maradék négy fiú mindegyike súlyosabb volt nála, és bár az apja és Fürge bácsi is izmosabbak, csak úgy van esélye legyőzni őket, ha használja a fejét. Lassan dülöngélt, jobbra-balra, higgadtan tartotta a kezében a kést, és főleg Heathre koncentrált. Heath előrevetődött. Indigó oldalirányban szúrt. A kés hegye a fiú felsőkarját érte. Heath vinnyogva hátraugrott, odakapott a sebhez, az ujjai között vér szivárgott a fehér ingen keresztül. – Ez a kis szajha megvágott! CATHERINE ANDERSON 153 INDIÁN SZÍV

– Gyere közelebb, tosi tivo, és átvágom a torkodat is – figyelmeztette a lány. Az egyik fiú, egy hórihorgas vörös hajú lehajolt, majd elkezdett szaladni a lány felé. Indigó belemarkolt a porba, és a szeme közé dobta, miközben kifordult az útjából, és elugrott, épp amikor a fiú rá akarta vetni magát. Minthogy a célpontja eltűnt, a hórihorgas a földön terült el. Indigó a további harcra készen megfordult. A büszkeség forrón és tikkasztón kaparta a torkát. Megborzongott. Enyhén előredőlt, ide-oda hadonászva a késsel a kezében, a lába folyamatosan mozgott – egy röpke pillanatig azt kívánta, bárcsak látná az apja is. Farkasölő kiskora óta bizonygatta neki, hogy nem az a meghatározó, ki mekkorára nőtt, és lám, ő most bebizonyítja ezt. Újra önbizalomra kapott, ahogy a maradék három fiú csillogó szemmel, izzadságtól kifényesedett arccal elindult felé. Engedd őket o közeledbe. Bár rettenetesen félt, a kés biztosan állt a kezében, olyan természetességgel és könnyedséggel, mintha a testéhez tartozna. Annak ellenére, hogy gyűlölettel töltötte el az emberéletek kioltásának gondolata, most nem habozott volna szúrni, ha a fiúk ráugranak. Még az anyja Istene sem tartaná bűnösnek, amiért megvédi saját magát. – Gyere, itt vagyok – suttogta egy fekete hajú, fiatal fiút hívogatva. – Gyere csak! Hová lett a bátorságod? Gyere közelebb… A fiú arca megfeszült és elfehéredett. A késre pillantott. – Úgyse mersz megölni. Indigó nyelt egyet. – Majd meglátjuk. Miközben beszélt, valaki megütötte hátulról. Mintha egy kék inget látott volna – Brandon. Megtántorodott a fiú súlyától, majd elesett, és majdnem kiejtette a kezéből a kést. A porban forogva küzdöttek egymással. Végül a fiú nyert, maga alá gyűrte a lányt. Indigó nem hagyott időt a gondolkodásra, szúrt. A füle alatt vágta meg a fiút. Brandon ordítva legördült róla, Indigó beleöklözött a mellkasába, aztán a torka elé tartotta a kést. Brandon, amint megérezte a hideg fémet, mozdulatlanná dermedt, vérben forgó szeme elkerekedett, így bámult Indigó szemébe. – Ne mozdulj! – kiáltotta a lány. – Még csak ne is lélegezz, Brandon. – Látta, ahogy a többiek kört formálnak körülöttük. –Mondd nekik, hogy ne közelítsenek, ha kedves az életed. Brandon ádámcsutkája a kés éles hegye mögött ugrált. Folyt a vér a felrepedt felső ajkából. – Hallottátok – nyöszörögte. – Menjetek hátrább! Komolyan beszél! – Persze hogy komolyan beszélek – suttogta. – Barbár vagyok, emlékszel? Egy indián lány! Brandon remegni kezdett, rettenetes, fékezhetetlen remegés rázta a testét. Indigó ismerte az érzést. Alig pár perce még ő is ennyire meg volt rémülve. Nem érzett iránta részvétet. Ha Brandonnak sikerül a terve, mostanra már kifeszített kézzel-lábbal feküdne, ők pedig már megerőszakolták volna. – Gyerünk! – üvöltött a másik négyre. – Vissza! Nem akarta levenni a szemét Brandonról, de tudta, hogy másképp nem tud megbizonyosodni róla, hogy a többiek meghátrálnak-e. Előbb balra, majd jobbra nézett idegesen. Nem látott senkit, de ez nem jelentette azt, hogy a látómezején túl senki sem áll rajtra készen, hogy rávesse magát. Ha csak fekszik ott, időt ad nekik arra, hogy kigondolják, hogy fegyverezzék le. Márpedig ez nagy hiba lenne. – Rendben, Brandon, kelj fel – utasította a fiút. – Csak semmi hirtelen mozdulat. A fiú pár centit hátrált. Indigó nem tágított a torkától a késsel. – Meg fogsz fizetni ezért – suttogta Brandon. – Istenre esküszöm, hogy megfizetsz ezért. Térden fogsz csúszni előttem. Ha az lesz az utolsó dolog az életemben, amit látok, akkor is térden fogsz csúszni előttem. Indigó feltérdelt, majd felállt. – Nem fogok térden csúszni senki előtt sem, Brandon Marshall. Menj vissza Bostonba, a fehér világodba, ha ez az, mit egy nőtől elvársz. – Egy nőtől? Itt magadra gondolsz? Te indián vagy. – Remegő kézzel megérintette felrepedt ajkát, aztán a fülét. – Egy életre elcsúfítottál, te kis szajha! Ezért még megfizetsz! Ezt megígérem! Indigó a többiekre nézett, majd futásnak eredt. Messze volt a város, és tudta, hogy üldözni fogják. Mokaszinba bújtatott lába alig érintette a földet, erős izmai lendületet adtak neki, miközben a fák között cikázott. A háta mögött csizmák dübörgését hallotta. A szemébe gyülemlő könnyek elvakították. Sarokba szorította őket a késével. Indián lotyó. A szavak belülről mardosták.

CATHERINE ANDERSON 154 INDIÁN SZÍV

Kereket kell oldania, mielőtt utolérik. Maga előtt látta az apja arcát, és az anyjáét és Chase-ét. Egész életében szeretet vette körül. A faji gyűlölködést csak távolról ismerte, most viszont első kézből ízlelhette. Eszébe jutott Brandon kezének érintése. Szégyen mardosta a torkát. Semmit sem jelentett a fiúnak! Sosem szerette, csak ki akarta használni. A fiúk lépései egyre közelebbről és közelebbről hallatszottak, Indigó gyorsított, bokrokon ugrott át, nekiütközött az alacsonyan lelógó faágaknak, a tüdeje levegőért sikoltott. Nem érezte a lábát. A haja barnás aranyszínben csillogó fátyolként a szemébe hullott. Beleakadt a lába valamibe, nagy robajjal a földre zuhant, beleszédült az esésbe. Zihálva próbált lábra állni, miközben vadul a kése után kutatott. Mögötte a fiúk lépteinek zaja visszhangzott a fák között. Feladta a kés utáni kutakodást, lebukott a bokrok mögé, a pánik az apja tanításának minden elemét kimosta a fejéből. A léptek zajának monoton hangja egyre csak közeledett és közeledett, még végül olyan közelről jött, hogy a lány már Brandonék lélegzetvételét is hallotta.

Amy átfutotta Fürge papírján az összeadásokat, de közben nagyon is tudatában volt annak, hogy a férfi válla súrolta a fűzőjét, amikor áthajolt fölötte. Eddig sikerült a tanulásra összpontosítania, de érezte, hogy a férfinak más tervei is vannak az estére – a tanulás utánra. A gondolat felzaklatta, és csak nehezen tudott koncentrálni. Fürge átható tekintetétől félénkség és félszegség tört rá. Úgy vélte, a férfi épp az elmúlt éjszakát pörgeti végig a fejében, a meztelenségét, és azt a szemérmetlenséget, amellyel a szerelmét fogadta. A Fürge szemében vibráló csillogástól gyorsabban vert a szíve. A férfi újra magának akarta, ugyanúgy, ahogy előző este, és ebből nem is csinált titkot. Amy nyakát elöntötte a forróság. Az elmúlt éjjel minden bátorságát össze kellett szednie, hogy ő kezdeményezze az együttlétüket. Most, hogy már szembenézett a legrosszabb félelmeivel, Fürge teljesen új játékszabályokat állított fel, így fogalma sem volt, mire számítson tőle. Nyilvánvaló, hogy a férfi már nem tartotta szükségesnek, hogy visszafogja magát. A lány zavara pedig láthatóan szórakoztatta. Amy azonban nem találta ezt mulatságosnak. Ha később szeretkezni is fognak, ő most még nem akart ezzel foglalkozni. Fürge apró érintéseit és mindentudó ábrázatát azonban nem lehetett félreérteni. Mintha csak olvasna a gondolataiban, a férfi megemelte a fejét, így az egy vonalba került a mellével. – Belefáradtam a számolásba – szólalt meg rekedten. Amy gyomra megremegett. Nem mert a férfi tüzes tekintetébe nézni. – Már alig van valami mára. Felé fordulva Fürge fogai súrolták a lány egyik mellbimbóját, és ezzel még a ruha rétegein át is feltüzelte Amyt. – Kívánlak. Amy lába elgyengült. Fürge felemelte a kezét, mely aztán a lány ruhájának egyik gombja előtt állt meg. – Vagy bejössz velem a hálószobába, vagy itt gombollak ki a ruhádból. – Az egyik gomb kifordult a gomblyukból. – Eleget vártam már. – Újabb gomb pattant ki a helyéről a férfi hozzáértő ujja segítségével. – Az asztalon fogok szeretkezni veled. Esküszöm. – Fürge… fényes nappal van. Az asztalon? – Amy a kérdéses bútordarabra tenyerelt. – Hiszen ez… ezt nem teheted… – Elakadt a lélegzete. – Vacsora után talán… – Vacsora után? Te jó ég! Legyen inkább most és majd vacsora után is. – A férfi hangjába az incselkedés mellé határozottság is társult. Kiegyenesedett, hogy végig tudja húzni az ajkát a lány kulcscsontján, melyet nem fedett a ruha. – Ó, istenem, olyan finom vagy. Nem tudok betelni veled. Talán itt kellene, hogy a magamévá tegyelek. – A nyelve mélyebbre csúszott, ahogy még egy gomb kiszabadult a helyéről. – Végigkóstolni minden egyes édes porcikádat. Aztán te lennél a második és a harmadik fogás is. – Az egyik karjával átölelte Amy csípőjét, közelebb rántotta magához, ajkai a lány mély dekoltázsát ízlelgették. – Bezártad az ajtót? – lehelte forrón a lány bőrére. Amy nem emlékezett, hogy rátolta-e a reteszt az ajtóra. Most, hogy Fürge ajkai harapdálták, valójában minden kihullott a fejéből. Beletúrt a férfi hajába, de közben elborzasztotta az elképzelés, hogy meztelenül fekszik az asztalon kinyújtózva. Nem volt felkészülve ilyen kirívó dologra. – Fürge, én… Kérlek. Még csak délután van. Várjunk még. – Nem mindegy, hogy hány óra van? – Én… még világos van. CATHERINE ANDERSON 155 INDIÁN SZÍV

– Egész életemben rád vártam. Elegem van a várakozásból, Amy. Házasok vagyunk, emlékszel? Akkor szeretkezünk, amikor csak akarunk. És én épp most… – De én… ez… én nem… – Fürge ajkai őrült dolgokat műveltek a gondolkozásával. Vadul kereste a szavakat. – Nem vagyok olyan hangulatban. – Ezt csak bízd rám – mormolta a férfi, de nem hagyta abba a harapdálást, érzékien bombázta a lányt, amelytől annak elakadt a lélegzete. Egyértelmű volt, hogy Fürge nem fogadja el a nemleges választ. Amy megpróbál kinyögni egy értelmes mondatot. – Akkor legalább menjünk át a hálószobába. Fürge elengedte Amyt, majd felállt. – Vezess. – Aztán elkapta Amy csuklóját. – Be ne gombold azt a nyavalyás ruhát. Úgyis hamarosan lekerül rólad. Amy lángoló arccal fordult el. Ahogy átment a konyhán, mintha hangokat hallott volna. Tétován megállt. Aztán a hang megismétlődött, olyan halkan, hogy alig hallotta, mégis azonnal felismerte. – Ez Indigó. Fürge felnyögött, majd megragadta a lány derekát, hogy visszahúzza magához. – A lehető legrosszabbkor. Amennyire Amy szíve dobogott, ő örült, hogy nyert egy kis időt. – Fürge, meg kell néznem, hogy mit akar Indigó. A férfi sóhajtva elengedte a lányt, majd követte a nappali ablakához. Amy előbb gyorsan begombolta a ruháját, aztán kihúzta a függönyt, és kikukucskált. Egy percig senkit sem látott. Aztán mintha valami mozgott volna az erdő szélén. Koncentrált, majd meglátta, ahogy Brandon Marshall megragadja Indigó karját, és húzni kezdi magával a bozótosba. A lány belevágta a térdét a fiú lágyékába. Ekkor két másik fiatalember bukkant elő a fák közül. Hárman közrefogták Indigót, és minthogy túlerőben voltak, villámgyorsan eltűntek vele Amy szeme elől. – Jaj, istenem! Fürge teste megfeszült Amy mögött. A következő pillanatban elkáromkodta magát, és az ajtóhoz rohant. Amy szorosan a nyomában. Feltépték az ajtót, leszaladtak a tornác lépcsőjén, át az udvaron. Indigó kiáltásai lóhalálában kergették őket az erdő felé. Amy szíve majd kiesett a mellkasából. Amikor a férfi teljes erőből futásnak eredt, ő felemelte a szoknyáját, hogy lépést tudjon tartani vele. Fürge elérte az erdő szélét, megállt egy pillanatra, hogy betájolja Indigó sikolyait, így Amynek lehetősége volt beérni a férfit. Együtt cikáztak a fák között, míg végül egy kis tisztásra értek. A látvány, ami fogadta őket, kivette Amy lábából az erőt. Indigó a földön feküdt, négy fiatal fiú pedig a kezét-lábát kifeszítve tartotta. Brandon Marshall a lány lába között térdelt – nem vesztegette az időt, épp Indigó szoknyáját hajtotta fel. Fürge dühös ordítással vetette bele magát a verekedésbe. A fiúk meglepetésükben elengedték Indigót, és szétrebbentek. Fürge a hozzá legközelebb állót ütötte meg. A következő pillanatban a négy másik fiú rávetette magát Fürgére. Amy első gondolata az volt, hogy biztonságba kell juttatnia Indigót. Berohant a csetepaté közepébe, megragadta Indigó karját, hogy elrángassa a férfiak közeléből. Felsegítette a lányt, majd a tisztás szélére sietett vele. A fák között visszhangzott a húsba csapódó öklök zaja. Amy körbefordult, hogy valami fegyver után nézzen, amivel segíthetne Fürgének. De nem volt rá szükség. Hatott ugyanis a meglepetés ereje, ráadásul, bár a fiatalok erejük teljében voltak, hiányzott belőlük Fürge könyörtelen precizitása és halálos gyorsasága. Amy dermedten állt. Sosem látott még senkit úgy harcolni, mint most Fürgét. Vademberként esett neki az öt másiknak. Brandont dühödten torkon vágta, és ezzel harcképtelenné is tette a fiút. Egy másikat egy jól irányzott rúgással pontosan a térde fölött talált el, a harmadikat egypár ökölcsapással kiütötte. A másik kettő a fák közé menekült. Fürgében még mindig forrtak az indulatok, így a gallérjánál fogva megragadta Brandon Marshallt, és kirángatta a tisztás szélére, ahol arra kényszerítette, hogy térdeljen le Indigó előtt. Amy felkapott egy faágat, és meglóbálta a földön fetrengő fiatalemberek felé, jelezve, hogy betöri a fejüket, ha meg mernek moccanni. – Jól vagy, Indigó? – kérdezte Fürge halálos nyugalommal a hangjában. CATHERINE ANDERSON 156 INDIÁN SZÍV

A lány reszketős zokogással bólintott, miközben úgy ölelte magát, mintha fázna. Fürge belemarkolt Brandon hajába, és megemelte a fejét. – Kérj tőle bocsánatot, te hitvány gazember! – Nem kérek – morogta a fiú, fájó torkára szorítva a kezét. Fürge a fiú vérző fülébe öklözött. – Csináld, vagy Isten bocsássa meg, de megöllek! – Nem lehetett nem észrevenni a Fürge szemében csillogó gyilkos fényt. –Komolyan beszélek, te gyerek! Ne hidd, hogy nem teszem meg. Brandon fájdalmas arccal nyelt egyet, megpróbálta kiküszködni magából a szavakat. – Sajnálom! Sajnálom! – Ez nem elég. – Fürge még erősebben belemarkolt a fiú hajába. – Esdekelj a bocsánatáért. – Kérlek, bocsáss meg! – kiáltotta Brandon. – Kérlek, bocsáss meg, Indigó! – Rajtad áll, Indigó – nézett a lányra Fürge. – Meghagyjam az életét? Indigó sápadt arca megfeszült. Húzta az időt egy kicsit, és úgy nézte Brandon vérző arcát, mintha még sosem találkoztak volna. – Az isten szerelmére, nem hagyhatod, hogy megöljön! – zokogta Brandon. – Indigó, kérlek… A lány undorral elhúzta a száját. – Hagyd meg az életét, Fürge bácsi. Még arra sem érdemes, hogy megöld. Azzal Indigó megfordult, és otthagyta a tisztást. Amy – attól tartva, hogy a fák között bujkáló két fiú újra megjelenik, és újabb verekedést szítanak – nem ment az unokahúga után, nem hagyta egyedül Fürgét. A férfi a porba lökte Brandont. – Ha kedves az életed, többé be se tedd a lábad Farkasok Földjére. Ahogy megfordult, hogy elhagyja a tisztást, észrevette Amy kezében a faágat. Fekete szeme megtelt melegséggel, szája zord mosolyra húzódott. Kivette a lány ujjai közül a fegyvert, majd belekarolt Amybe, és elvezette onnan. Már a tisztás szélénél jártak, amikor Brandon talpra küzdötte magát. A barátai mind köré gyűltek. – Nem most hallottak rólam utoljára! – kiáltotta Brandon. – Senki sem alázhat meg büntetlenül egy Marshallt! Jobban teszi az a fickó, ha mostantól magánál hordja a fegyvereit, ha jót akar magának. Fürge megmerevedett, de nem fordult vissza. Indigó az erdő szélén várt rájuk, és azonnal Amy karjaiba vetette magát. – Vége van, kedvesem – suttogta Amy a lány kócos haját simogatva. – Vége van. – Ja, Amy néni! Miért akarták ezt csinálni velem? Miért? Amy közelebb húzta magához az unokahúgát. Nem tudott válaszolni. Indigó annyira remegett, hogy Amy attól tartott, össze fog esni. Fürgére pillantott, aki mintha megértette volna a kimondatlan szavakat, a karjába vette Indigót, és hazavitte. . – Jaj, Fürge bácsi! – ölelte át a nyakát a lány. – Olyan boldog vagyok, hogy itt vagy. Olyan boldog! Elhagytam a késem. És nem találtam meg. Aztán utolértek. – Biztos, hogy jól vagy? – kérdezte a férfi. – Igen. Nem… még az előtt megérkeztél, hogy… – Indigóból előtört a hisztérikus zokogás. – A mama és Amy néni megpróbálták megértetni velem, de nem hallgattam rájuk. Fürge meggyorsította a lépteit. – Menjünk haza az anyádhoz, hm?

Egy órával később Indigó már a padlástéri hálószobájában feküdt, mélyen aludt, sebeit és zúzódásait ellátták. Loretta lejött az emeletről, hogy csatlakozzon a tűz mellett üldögélő Farkasölőhöz, Fürgéhez és Amyhez. Amy töltött az unokanővérének egy bögre forró kakaót, majd amikor átnyújtotta Lorettának, vigasztalón a vállára tette a kezét. – Jól van Indigó? Loretta sápadt remegéssel, bizonytalanul bólintott, a szeme a távolba révedt. – Épp annyira, amennyire egy lány egy ilyen eset után jól lehet. – Felnézett. A tekintete találkozott Amyével. – Úgy vélem nálad jobban senki sem tudhatja, hogy érez most az én kislányom. Amy gyomra görcsbe rándult. Megrohanta a múlt. Amikor a tisztásra lépve meglátta, hogy Indigót megtámadták, letaglózták az emlékek. Mintha Fürge megérezte volna, mennyire meg van rendülve, CATHERINE ANDERSON 157 INDIÁN SZÍV

közelebb lépett hozzá, átkarolta a vállát, majd magához húzva hozzányomta bársonyos ajkait a halántékához. Amy hálásan hozzábújt, szüksége volt erre a megnyugtató érintésre. – Ó, Fürge, olyan boldog vagyok, hogy te is a házban voltál. Nem tudom, mihez kezdtem volna egyedül. – Igen ügyesen állt a kezedben az a fadarab – válaszolta a férfi feszülten. – Évek óta nem láttam ezt a tekintetet a szemedben – nézett le a lányra csillogó szemmel. – Magad is elboldogultál volna. – Nem vagyok benne olyan biztos – borzongott meg Amy. –Mi lett volna, ha… – Erről ne is beszéljünk. Ott voltam, túl vagyunk rajta, és Indigó is jól van. Loretta letette a bögréjét, majd a szeme elé kapta a kezét. – Legalábbis fizikailag. Attól tartok, soha nem fogja kiheverni. Az isten verje meg ezt a Brandon Marshallt! Legszívesebben felakasztanám a lábujjkörmeinél fogva, és addig ütném, míg ki nem leheli a lelkét. Tudtam, hogy ez lesz. Éreztem! Miért is nem tettem semmit, hogy megakadályozzam! Farkasölő dermedt szótlansággal hallgatott, majd lenézett a feleségére. Egy idő után letérdelt, és a karjaiba vonta az asszonyt. – Indigó erős lány, kicsi kincsem. Egykettőre elfelejti Brandon Marshallt. Nem kímélheted meg mindentől. És nem válogathatod meg a barátait sem. Meg kell tanulnia magának megítélnie az embereket. – Ó, Farkasölő – kapaszkodott a férjébe Loretta miért csinálta ezt az a fiú? Indigó olyan kedves lány. Egy kissé fegyelmezetlen, ez igaz, de nem tett semmit, amivel kiérdemelte ezt. Mi a baj azzal a fiatalemberrel? Farkasölő lehunyta a szemét. – Itt, ebben a városban, amit mi építettünk, megfeledkeztünk arról, hogy máshol is élnek emberek, és megfeledkeztünk a gyűlölködésről is. Indigó az én vérem. És ettől mások szemében alacsonyabb rendű más embereknél. Lorettából kitört a zokogás. – Ez felháborító! Azt hittem, azzal, hogy ideköltöztünk, megszabadultunk az előítéletektől. – Itt, ebben a városban, igen – suttogta a férfi. – Farkasok Földjén kívül azonban… – Félbehagyta a mondatot, és megsimogatta az asszony karcsú hátát. – Ne sírj. Indigó meg fog gyógyulni. És most már sokkal bölcsebb lesz, igaz? Mindenki boldog lesz. A jóslat szavai ezt ígérték nekünk. Amy visszaidézte a jóslat egy részét, és imádkozott érte, hogy Farkasölőnek igaza legyen. Az új jövőben és az új nemzetben a komancsok és a tosi tivók örökké együtt fognak élni. Vajon létezik ilyen világ? Farkasok Földje folyamatosan növekszik, akárcsak Jacksonville. Évről évre több idegen költözik a környékre, magukkal hozva a szűklátókörűségüket és az előítéleteiket – nem csak az indiánokkal szemben, de a más kisebbségekkel szemben is. Csak egy cikket kell elolvasni a Democratic Timesból, hogy az ember erre rájöjjön. Ha a szerencsétlen kínaiak csak annyit csinálnak, hogy rossz szemmel néznek valakire, máris rács mögé zárják őket, és súlyos büntetést rónak rájuk. Amy néha azon gondolkozott: lehet, hogy a jacksonville-iek titokban megszavazták, hogy a kínaiakat mint a város jövedelemforrását használják. Vajon Farkasölő és az utódai valóban békében tudnak majd élni a fehérekkel? Nem Brandon Marshall lesz az utolsó ember, aki szemet vet Indigóra, és aki indián származása miatt szabad prédának tartja a lányt. Fürge megköszörülte a torkát. – Utálom ezt mondani, de attól tartok, Brandon még vissza fog jönni, hogy keverjen egy kis bajt. A fiúban kissé túlteng az arrogancia. Bárcsak Hilton békebíró ne most ment volna át Jacksonville-be! Fürge szavai csak fokozták Amy rossz előérzetét. Átkarolta a férfi derekát. Már nem csak Farkasölő családjáért aggódott, de Fürge és saját maga miatt is. A múlt éjszakai előérzete, miszerint a való élet majd közéjük áll, újra ott dobolt a fejében. Ha Brandon Marshall beváltja a fenyegetését, Fürgének lehet, hogy használnia kell a pisztolyát. Ha pedig ez bekövetkezik, akkor a rémálom, ami elől Texasból ide menekült, ebben a városban is utol fogja érni. – Mit teszel, ha Brandon provokálni fog téged? – nézett Amy Fürgére. A férfi állta a pillantását. – Nem fogok újra pisztolyt, Amy. A szavamat adtam neked. Brandonnak egy fegyvertelen embert kell lelőnie. És annyira mégsem lehet ostoba, hogy ezt megtegye. – De… – Csak semmi de – csitította Fürge. – Azért jöttem ide, hogy új életet kezdjek. Nem hagyom, hogy egy olyan forrófejű fickó, mint Marshall megmondja, hogy mit csináljak. CATHERINE ANDERSON 158 INDIÁN SZÍV

Ez a válasz nem nyugtatta meg Amyt. – Indigó az én lányom – nézett fel Farkasölő. – Ha újra felbukkan, Brandon az én problémám lesz. – Ő valószínűleg nem így fogja gondolni – húzta el a száját Fürge. – Én voltam, aki térdre kényszerítettem. Reménykedjünk, hogy többet nem látjuk. Loretta komoran közbevágott. – Mindketten megfeledkeztek Hilton békebíróról. Ő itt a törvény embere. Biztos vagyok benne, hogy Brandon nem fog felbukkanni holnap, amikor Hilton visszajön. Ő bármilyen problémát meg tud oldani, efelől semmi kétségem. Mindannyian felkapták a fejüket a padlásszoba lépcsőjének nyikorgására. Amy megfordult, és észrevette, hogy Indigó a legalsó lépcsőfokon áll, az arca csupa könny. A karja tele volt olyan ruhákkal, amilyeneket a fehér nők viselnek. Nyilvánvaló volt, hogy a lány nem aludt olyan mélyen, ahogy azt feltételezték. Felemelt állal, kihúzott háttal álldogált. – Én okoztam a bajt, nem? – Mielőtt a felnőttek válaszolhattak volna, hozzátette: – Nos, ez még egyszer nem fordul elő. Ezt megígérem nektek. – A kezében tartott ruhák felé intett. – Elégetem ezeket. Az utolsó szálig. Ne is próbáljatok megállítani. Amy a ruhákra pillantott – szoknyák, alsóneműk, cipők sorakoztak egy halomban. Indigó csuklóján egy halvány rózsaszín csík futott körbe. Amy észrevette azt a rózsaszín ruhát is, amit a lány a bálon viselt. Indigó elindult a hátsó ajtó felé. A kilincset megragadva hátranézett a válla fölött. Kék szemében könnyek csillogtak. – Ettől a perctől komancs vagyok. Soha többé nem fogok tosi ruhákat hordani. Soha! Farkasölő Loretta vállára tette a kezét, hogy az asszony ne tudjon felkelni a hintaszékből, majd a lányára szegezte fénylő tekintetét. – Egy komancs nem tesz dühből fakadó ígéreteket, Indigó, a soha ráadásul igen hosszú időt takar. Nem tagadhatod meg az anyádat. Ő is szíved része. A könnyek végigfolytak Indigó arcán, a szája remegni kezdett. Lorettára fordította sebzett tekintetét. Farkasölő az előzőekhez hasonló, kedves hangon folytatta: – Menj, tedd, amit tenned kell. Mi szeretettel itt várunk vissza, ha kiűzted magadból a düh minden szikráját. A lány kinyitotta az ajtót, és kilépett a szürkület homályába. Pár perccel később a hátsó ablakok már egy máglya piros ragyogásában fürdőitek. Amy az ablakon kinézve meglátta Indigót, amint mereven, emelt fővel dobálja egyik ruhát a másik után a tűzbe. Komancs ruhába és térdig érő mokaszinba öltözve, és a tűz fényében ragyogó sötétszőke, hosszú hajával úgy nézett ki, mint egy indiánnak öltözött fehér lány. Amynek majd meghasadt a szíve érte. Az út, amelyen Indigó most el akart indulni, járhatatlan volt, hiszen bárki, aki ránézett, egyből tudta, hogy a lány inkább fehér, mint komancs. Amy halkan kiosont a házból. Indigó hátrafordulva figyelte, ahogy lelép a tornácról, és átvág az udvaron. Amy megborzongott a hidegtől, a kezét szótlanul a tűz fölé tartotta. A szél a kopár faágak között süvített hangosan, magányosan. A levegő telve volt a tél illatával – hidegsége és tisztasága a távoli hólepte csúcsokat és az eresz alján függő jégcsapokat idézte. – Megpróbált megerőszakolni – suttogta Indigó, mintha még mindig nem igazán tudná elhinni, ami történt. – Ő és az összes barátja. Csak mert az apám révén félig komancs vagyok. Amy beleharapott a szájába. Azt kívánta, azért imádkozott, hogy megtalálja a megfelelő szavakat. Az egyik vastagabb fáról gyanta csöpögött a tűzbe, mire a lángok sisteregve, pattogva a magasba csaptak. Indigó az utolsó fehér lányhoz illő ruháját is a tűzbe dobta. Zavartan nézett Amyre. – Tavaly nyáron, amikor a mamával Jacksonville-be mentünk, hogy apa és Chase nélkül vásárolgassunk, láttuk, amint egy Rogue menti indián asszony a kocsma előtt üldögél a járdán. Egész délután étel és ital nélkül ült a tűző napon, mialatt prémvadász férje elitta a pénzét odabent. A mama megsajnálta az asszonyt, és vitt neki egy kis üdítőt, de a nő nem merte elfogadni. Amy nem tudta elképzelni, hová akar ezzel a történettel kilyukadni a lány. – Vannak szomorú dolgok az életben, Indigó – sóhajtotta. – A mi kis világunk néha elég kegyetlen tud lenni. Indigó fájdalmas arccal megmozdult. A mokaszinja orrával visszalökött a tűzre egy félig elégett farönköt. CATHERINE ANDERSON 159 INDIÁN SZÍV

– Az indián asszony férje alig állt a lábán, amikor kijött a kocsmából. Ütne kezdte a feleségét, de az utcán mindenki csak állt és bámult. Ha egy fehér asszonyról lett volna szó, akadt volna egy férfi, aki megállítja a férjet, de minthogy egy rogue volt porondon, hát csak… Elcsuklott a hangja, aztán nyelt egyet, majd folytatta: – Én is végezhetem úgy, mint az a nő, Amy néni… ha egy fehér férfihoz megyek feleségül, aki sosem gondolna minket egyenrangúnak, és lehet, hogy úgy bánna velem, ahogy az a prémvadász bánt az indián feleségével. A fehérek pedig hagynák, hadd csinálja. Elfordítanák a fejüket, mert én is indián vagyok. Amy megfogta, és megpaskolta Indigó kezét. – Nem minden fehér olyan, mint Brandon és a barátai. Azok a jacksonville-i emberek, akik csak álltak és néztek, talán szívesen közbeléptek volna, csak nem volt hozzá bátorságuk. Indigó ujjai olyan erősen kulcsolódtak rá a nagynénje kezére, hogy Amy körmei belefehéredtek. – Félek, Amy néni. Amy ekkor jött rá, hogy Indigó olyan csúfságot élt át aznap, amelyről addig azt sem tudta, hogy létezik. – Mindannyian félünk valamitől, édes. De nem hagyhatjuk, hogy a félelmeink irányítsák az életünket. – Miközben beszélt, a szavak ott visszhangzottak a fejében, mintha a saját helyzetéhez legalább annyira passzolnának, mint a lányéhoz. – Tudni fogod, ha eljön az igazi, és nem fog számítani a bőre színe. – Sem pedig a múltja. – De igen! De igen, számít majd! Félig indián vagyok. És ezen semmi sem változtat. Sosem fogok megbízni még egyszer egy fehér emberben. Soha. Egy életre megjegyeztem, amit ez az öt megtanított ma nekem. Számukra az indián származásom miatt körülbelül a nullával vagyok egyenlő. – Legördült egy könnycsepp az arcán. – Az ő gondolkozásuk szerint az indián lányok csak egy dologra jók. Amy átölelte Indigót, bár tudta, hogy lehetetlen, de azt kívánta, bárcsak visszacsinálhatná, amit Brandon Marshall művelt. Indigó a vállára borulva zokogott, mélyről fakadón, szívszaggatóan, a teste megmegremegett. – Szerettem őt! – kiáltotta. – Tiszta szívemből szerettem. De ez valójában nem is volt szerelem, ugye? Csak azt hittem, hogy az volt. Egész idő alatt csak játszott velem. Hazudott nekem. Úgy tett, mint aki törődik velem. Valójában azonban ezek egyike sem volt igaz. Egész végig gyűlölt engem, és én még csak nem is sejtettem. Jaj, Amy néni, olyan ostobának érzem magam. Legszívesebben meghalnék a szégyentől. Amy a haját simogatva ringatta, mást nem tudott tenni érte. Átérezte a lány fájdalmát. – Ne szégyenkezz, drágám – sóhajtotta, amikor Indigó végre megnyugodott. – Élnek ebben a világban kegyetlen emberek, akik egész életükben áldozatok után kutatnak. Az olyan csinos és ártatlan lányok, mit te is vagy, könnyű célpontot jelentenek nekik. Az az öt mai fiatalember… ők azok közé tartoznak, akik kutyákat rugdosnak és gyerekeket kínoznak. Az indián származásod csak ürügy volt, hogy szabadjára engedhessék a gonoszságukat. Indigó megmozdult, majd mormogott valamit. – Semmi baj, kedves. Figyelj rám. Nem szabad az embereket a bőrük színe alapján megítélned. – Mintha ő nem a hispán ruhái alapján ítélte volna meg Fürgét. – Máskülönben Brandon fog győzni, hát nem érted? Mert épp olyan eltorzult gondolkozású leszel, mint ő. Légy büszke a származásodra, a fehérre és a komancsra egyaránt. Ha elveszted a büszkeséged, minden, amit az apád és az anyád elértek, és minden, amit tanítottak neked, hiábavalóvá lesz. Indigó kibújt Amy öleléséből. Megtörölte az arcát, majd elgondolkozva a tűzbe nézett. – Megpróbálom, Amy néni – suttogta egy idő után. – Csak ennyit kérünk tőled. – Amy mosolyt erőltetve az arcára megérintette Indigó haját. – Tudom, hogy azért jöttél ki ide, mert egyedül akartál lenni, úgyhogy most visszamegyek, magadra hagylak a gondolataiddal. Előfordul, hogy az embernek magának kell rendeznie a dolgait. De addig is ne feledd, hogy mennyire szeretünk téged. Indigó remegve felsóhajtott. – A mai napot sosem felejtem el. Látszólag egyszerű megfeledkezni róla, és nem engedni, hogy megváltoztasson, de nem így van. – Az apád szerint előrelátó vagy – mosolyodott el Amy. – Időbe telik, de fel fogsz épülni ebből. És jobb ember válik majd belőled a történtek után. Indigó szája megfeszült. CATHERINE ANDERSON 160 INDIÁN SZÍV

– Ha előrelátó vagyok, akkor miért voltam olyan vak Brandon esetében? – Elfelejtetted a legfontosabb dolgot, amit a szüleid tanítottak neked – veregette meg a lány vállát Amy. – Azt, hogy nem a divatos ruhák és a vonzó modor teszik az embert. Többé már nem fognak elbolondítani a Brandon típusú fiúk. Azzal Amy visszaindult a házba, és minden egyes lépésnél azért imádkozott, hogy ez így is legyen.

Huszonkettedik fejezet

A ház felé menet Amyt villámcsapásként érte a felismerés, hogy Indigót csak egy hajszál választotta el attól, hogy megerőszakolják. Fürge felszólításának eleget téve, eddig nem engedte meg magának, hogy végiggondolja: mi lett volna, ha. Most azonban a gondolatok megrohamozták az agyát. Még nem ért a tornácra, amikor remegni kezdett. A reszketés alattomos módon először a szemhéjánál kezdődött – a hátsó lépcsőn felfelé menet. Aztán amikor a konyhaajtóhoz ért, elkezdett lefelé terjedni, megremegett a karja, majd a keze és a lába is. Fura, fásult érzés kerítette a hatalmába, mintha a gondolatai külön életre keltek volna. Belemarkolt a szoknyájába, hátha abbamarad a remegés, de amint a keze lenyugodott, a reszketés azonnal az állára vándorolt. Egymásnak ütődtek a fogai. Amy el sem tudta képzelni, mi történhetett vele. Minden elmosódott körülötte. Mintha egy álomban járt volna, azt érezte, hogy lebeg a szobában. Hallotta Fürge hangját, és hallotta, hogy valamit válaszol neki. Aztán, mintha felébredt volna az alvajárásból, Loretta mosogatója előtt találta magát, amint őrjöngve mossa a kezét Farkasölő körömkeféjével. Amikor rájött, mit csinál, nem tudta visszaidézni, hogyan került a mosogatóhoz, és nem emlékezett arra sem, hogy vizet töltött a tálba. Csak azt tudta, hogy kényszeredetten tisztára akarta mosni magát. A körömkefe kihullott megdermedt ujjai közül, és hangos csobbanással a habos vízbe esett. Amy belebámult a hullámokba, ahogy azok a lavór széle felé libbentek, majd átcsaptak rajta. Pislogva ragadta meg a konyhaszekrény szélét. Vakító színű képek szökkentek felé a tudatalattija sötétjéből. De a képeken nem Indigó volt, aki elszenvedte a támadást, hanem ő maga. Tizenöt éve már, hogy elnyomta ezeket az emlékképeket, a rémálmait kivéve sosem engedte, hogy az eszébe jussanak. A hispánok majdnem két hétig tartották fogságban. Az emlékek azóta vártak, hogy lecsaphassanak rá, mint egy betegség. Az épelméjűség és az őrület határán csak egy törékeny vonal van. Azért, hogy életben tudjon maradni, a múltját egy vastag, fekete függöny mögött tartotta az agyában. Most ez a vastag, fekete anyag lehullott, az emlékképek pedig kiszabadultak. Nem tudott lélegezni. Kissé előrehajolt, a tüdeje égett, a gyomra felfordult, a halántéka majd szétrepedt. – Amy? Fürge hangja ide-oda pattogott a fejében. Amy, Amy, Amy. Nem látta a férfit, nem látott semmi, csak a… Nem! Amy feszülten koncentrált, hogy elűzze az emlékeket. Ami ma Indigóval történt, ahhoz neki semmi köze. Semmi! – Amy, jól vagy? Amy, jól vagy, jól vagy, jól vagy? Újra pislogott. A tüdeje összeszűkült, majd kitágult. Erőlködve oldalra fordította a fejét, de közben nem engedte el a mosogatót. – Igen, jól vagyok. Jól vagyok, jól vagyok, jól vagyok. Kerülgette a hisztérikus nevetés. Visszanyelte. Persze hogy nincs jól. Hogy is lehetne jól? Érezte, hogy vizes a karja a blúza alatt. Vizes, pedig nem is emlékezett rá, hogy vizet töltött a lavórba. Megpróbált a hidegre, a valóságra koncentrálni. – Arra gondoltam, hogy átmehetnénk egy kicsit hozzád – szólalt meg Fürge. – Szerintem Farkasölő és Loretta szívesen maradnának most egyedül. Egyedül. Ó, igen, egyedül akart lenni. Csak pár percre. Az emlékek csak úgy özönlöttek felé. Mint a pókok. Az egész testén mászkáltak. Hányni fog. CATHERINE ANDERSON 161 INDIÁN SZÍV

– Biztos, hogy jól érzed magad, édes? Dörzsölni kezdte a blúza ujját. Emlékek, mindenütt ott vannak, akár a pókok. Hányinger kaparta a torkát. Még erősebben dörzsölte az ingujját. Meg kell állítania őket. Csak egy őrült dörzsöl valamit, ami nincs is ott. – Jól vagyok. Igen, menjünk. Egyedül akarok lenni. Ez az ő hangja volt? Remegős és sipákoló. Lebegve – nem érezte a lábát – átvágott a szobán. Friss levegő. Légzés… ez a valóság. Amikor kiléptek az ajtón, Fürge hátraszólt Farkasölőnek és Lorettának: – Későn jövök, ne várjatok meg ébren. Az ajtó tompa puffanással bezárult. Amy a derekát fogva nagy kortyokban szívta magába az éjszakai levegőt. Fürge megjegyzése, miszerint későig elmarad, nyilvánvalóvá tette számára, hogy hol akar lenni, és mit akar csinálni a férfi. Elszorult a gyomra. Ezzel nem tud foglalkozni. Most nem. Erős késztetést érzett, hogy elmeneküljön a sötétségbe. Fürge megfogta a karját, ahogy a lépcsőn mentek lefelé, erős szorítása megvétózta az ötletet. Újra elszorult a torka. A világ felborult, a holdfény és a sötétség szédítő örvényévé vált. Fürge a járda felé vezette. – Amy, valami bánt téged. Tudsz róla beszélni? Hogy tud-e róla beszélni? Nem. Még csak gondolnia sem szabad rá. – Nehéz… nehéz elhinni, hogy már itt a november. – Ezek szerint nem akarsz róla beszélni. Beszélni? Nem voltak rá szavak. Hogy magyarázza el neki? Hogy mondja el, hogy egy fekete függöny van a fejében? Bolondnak nézné. És valóban meg fog bolondulni, ha nem veszi kézbe újra az irányítást saját maga fölött. – Hideg van. Nemsokára itt a hálaadás. Fürge ránézett a lányra. – Észrevetted, hogy telihold van? Amy – megnyugodva, hogy a férfi figyelme elterelődött – felnézett az égre. A hold tejfehér, teljes kört formálva alacsonyan ült az égbolton, egy kopasz tölgyfa göcsörtös ága körvonalazódott előtte. Amynek eszébe jutott, hogyan nézte a holdat tizenöt évvel korábban: a csuklója ki volt vörösödve a marhabőrrel folytatott állandó viaskodástól – ezzel kötözték ki a szekér kerekéhez –, a szíve tele volt félelemmel, mert tudta, hogy egyszer úgyis megvirrad, és a pirkadattal megjönnek a férfiak is – egyik a másik után végtelen sorban. – Tudtad, hogy háromszáznegyvenkettő pallóból rakták ki ezt a járdát? Amy összerándult, és a férfira nézett. A járdát? Pallókból? Hallotta a lépteik kopogását a fán, és valahogy otthonosan érezte magát a zajtól. – Már ilyen sokáig el tudsz számolni? – Jaj, dehogyis. Csak csevegünk, nem? Azt hittem, ezzel jót teszek veled. – Fürge felemelte a fejét, és halványan a lányra mosolygott. – Mit gondolsz, esni fog holnap? – Egy felhő sincs az égen ma este. – Amy lehajtott fejjel bámulta a lépteit. – Én… sajnálom, Fürge. – Sose sajnáld, Amy. Nem akarlak megváltoztatni. – Elfúlt a hangja. – Csak szeretni. – Vannak dolgok, amelyekről nem könnyű beszélni. Fürge elengedte a lány könyökét, és zsebre dugta a kezét. – Tartottam tőle, hogy a mai nap felzaklat téged. – Feszültség költözött a hangjába. – Csak ne zárj ki az életedből. Vagy ne engem hibáztass. Nem én tehetek róla, hogy Brandon miket művel. – Nem erről van szó. – Nem? Vajon düh volt, amit Amy felfedezni vélt a férfi hangjában? Beleharapott az ajkába. Fürge megérdemli a magyarázatot. – Látni, hogy… lerohantak az emlékek… a hispánok, a két hét szenvedés. – Amy kételkedett benne, hogy Fürge bármi elől is menekült volna már az életében. Ő szembenézne az emlékeivel, aztán száműzné őket a múltba, és soha többé nem fordulna vissza. – Indigó olyan közel került hozzá. Hirtelen rádöbbentem, hogy… majdnem megtörtént vele… és aztán jöttek az emlékek. CATHERINE ANDERSON 162 INDIÁN SZÍV

Fürge nem vette ki a zsebéből a kezét. A felélénkült szél belekapott az ingébe a hátán. Előrehúzta a vállát. – Tudsz róla beszélni? – Nem. – Tudod, Amy, néha az segít kiverni az ember fejéből a gondokat, ha beszél róluk. – Mintha elbizonytalanodott volna, mielőtt folytatta. – Nincs takargatnivalód előttem. Semmi, amit veled tettek, nem lehet olyan rossz, semmi, amit tettél vagy éreztél, nem lehet olyan rossz, hogy elmossa a szerelmemet. – Nem akarok erre gondolni. Nem tudok erre gondolni. Amy azt várta, hogy a férfi tovább erősködik, de ehelyett Fürge felsóhajtott, és azt mondta: – Semmi baj. Majd akkor beszélünk róla, ha úgy érzed, eljött az ideje, hm? Fürge kihúzta a zsebéből a kezét, és egybefonta az ujjait a lányéval. Mielőtt Amy ráébredt volna, mire készül, a kezét húzva gyorsított az iramon. Amynek nem volt kételye afelől, hogy mire föl ez a nagy sietség, hogy mit forgat a férfi a fejében. A lépteik ritmikusan kopogtak a fagyott földön. Az épületek között süvítő szél megemelte Amy szoknyáját, aztán visszadobta, és a lába köré tekerte. Amy borzongva figyelte az előttük tornyosuló árnyakat. És ha Brandon Marshall és a barátai lesben állnak a sötétben? És ha… Leállította magát. Pozitívabban kell gondolkoznia. – Fázol? – nézett le rá Fürge. – Egy kicsit. – Öt perc és otthon vagyunk. Majd én felmelegítem, Lopez asszony. Amy még a holdfényben is látta a férfi szemének huncut csillogását. Elkapta róla a tekintetét. Vajon képes lesz szeretkezni ma éjjel a férfival, nem sokkal az után, ami Indigóval történt? És ha nem, akkor mi lesz? Dühös lesz a férfi? Elhiszi, hogy bizonyos szempontból őt hibáztatja a történtekért? Egyáltalán nem tűnt valószínűnek. De hogy értesse meg vele? A ház felé közeledve a már addig is lüktető halántéka majdnem szétfeszítette a fejét. Ahogy felment a lépcsőn, hogy kinyissa az ajtót, az a kis nyugalma is elszállt, ami volt. Csinálja a megszokott dolgokat? Gyújtsa meg a lámpát, rakjon a tűzre, és öltözzön át? Mi lesz, ha az emlékek újra megrohanják, amikor Fürge hozzáér? A sötét nappaliba lépve Fürge azonnal megválaszolta az egyik kérdést, minthogy ő maga gyújtotta meg a lámpát. Fény lobbant a bura alatt. Amíg a férfi a kanóccal babrált, Amy várakozva álldogált, a gondolatai ide– oda cikáztak. Fürge kiegyenesedett, majd Amy felé fordult – hatalmas volt és napbarnított, ráadásul széles válla kitakarta a lámpa fényét, így Amy nem látta az arcát. – Én, hm, kérsz egy bögre kávét? – Köszönöm, nem. Bár a száját nem látta, Amy a hangjából mégis érezte, hogy a férfi mosolyog. Fürge nekidőlt az asztalnak, és ellazulva összefonta a karját maga előtt. Amy a férfi csizmáját figyelte. – Rakjak a tűzre? – Nem lesz rá szükségünk – válaszolta nevetve a férfi. Amy torkát erős ujjak szorongatták. – Van egy kis maradékom tegnapról. Még nem is vacsoráztál. Kérsz valamit? – Igen, ami azt illeti, kérek. – Egy kis csirkét? Maradt még kukoricakenyér is. És tört krumpli meg mártás. Nem tart sokáig felmelegíteni. – Nem, köszönöm. Amy nagy nehezen levette a tekintetét a férfi csizmájáról, és feljebb, a térdére pillantott. – Akkor mit szeretnél? – Téged. Ez az egyetlen szó ott lebegett közöttük, és arra késztette a lányt, hogy azt kívánja, bár ne kérdezett volna semmit. Megnyalta a száját, majd minden erejét összeszedve Fürge félhomályban úszó arcába nézett. – Nos, azt hiszem, én, hm… – A szavak értelmetlenek lettek, a gondolatok kifutottak a fejéből. Átsuhantak a fején a múlt éjszaka képei. Deréktájon remegés futott végig rajta, mely lassan elindult felfelé, és libabőrt rajzolt a lapockájára. – Miért nézel így rám? CATHERINE ANDERSON 163 INDIÁN SZÍV

– Szeretlek nézni. Most én kérdezek. Miért vagy ilyen ideges? Fürge ellökte magát az asztaltól, felkapta a lámpát, majd magasra tartva, elindult a lány felé. Miközben lépkedett, a fény az arcán játszott, arcvonásai hol sárga fényben fürödtek, hol árnyékba kerültek. Amynek eszébe jutott, hogy volt idő, amikor úgy vélte, a férfi pontosan úgy néz ki, amilyennek az ördögöt képzelte: épp olyan magas és fényesen sötét bőrű, és folyton feketében jár. A lány úgy vélte, van valami civilizálatlan vonás a férfiban, főleg amikor az a fény csillog a szemében, ami most is. – A hálószobába menjünk? – kérdezte Fürge. Amy bólintott. Elképedve figyelte a férfi közönyösségét, hiszen bizonyára tudta, mennyire bizonytalan most, és hogy menynyire élesen rajzolódnak ki az emlékek a fejében. Fürgére eddig nem volt jellemző, hogy figyelmen kívül hagyja az érzéseit. Amy szája annyira száraz volt, hogy a nyelve hozzátapadt a fogaihoz. Fürge a hátára tette hatalmas tenyerét, és az előszoba felé tolta, ő pedig hagyta magát, miközben azt figyelte, hogyan táncolnak az életnagyságúnál is nagyobbra nőtt árnyékaik a falon. A hálószoba ajtaja úgy ásítozott, akár egy barlang bejárata, amely éppen elnyelni készül őket. Amy belépett a sötétségbe, Fürge szorosan mögötte, megvilágítva a szobát a lámpával. Minden olyan más volt most. Először is a szoba szűkebbnek tűnt. A csipkefüggönyök túl fodrosnak, a komód túlzsúfoltnak látszott. Fürge az éjjeliszekrényre tette a lámpát, leült az ágyra, és miközben arcán félmosollyal fogva tartotta Amy tekintetét, elkezdte kigombolni az ingét. A csipkefüggöny előtt ülve valahogy túl sötétnek és zordnak tűnt az alakja – sehogy sem illett a szobába. Amy megpróbálta benedvesíteni az ajkát, de a nyelve még mindig pergamenszáraz volt. Fürge végzett az ing kigombolásával, felfedve ezzel izmos mellkasát és lapos hasát, amely úgy csillogott a lámpafényben, akár egy fényezett tölgyfa. A férfi fél térdre ereszkedve megfogta a csizmáját, de a tekintete még nem engedte Amyét. – Amy? Egyszerre volt ez kérdés és utasítás. A lány erőnek erejével a ruhája nyakrészéhez emelte a kezét, és kitapogatta az apró gombot. Amikor végre kiszabadította a helyéről, továbbhaladt a második, majd a harmadik gombra. Fürge ledobta a földre az egyik csizmáját, aztán levette a másikat is, de továbbra sem vette le a szemét a lányról. Amy két dolgot szeretett volna igazán: hogy fogyjon ki a petróleum a lámpából, vagy hogy a férfi vegye már le róla a tekintetét. Egyik kívánsága sem teljesült. – Eloltanád a lámpát, kérlek? – Akkor nem látnálak ilyen jól. Ez lett volna a cél. Amy keze megállt a levegőben. – Nem igazán vagyok felkészülve arra, hogy lámpafénynél vetkőzzem le. Fürge kihúzta az egyik oldalon az ingét az övéből, és végigsimított a mellkasán. – Sosem érzed majd magad felkészültnek, ha folyton az árnyékba bújsz. Látni akarlak, miközben szeretkezünk, Amy. És azt akarom, hogy te is láss engem. – De… – Minthogy valójában fogalma sem volt, hogy mivel akarta folytatni a mondatot, a lány elharapta a szót, amely most ott visszhangzott a csendben. – De mi? – A férfi kihúzta az inge másik oldalát is, és felállt. –Nem csak arról van szó, hogy szégyenlős vagy, ugye? – Elindult a lány felé. – Tényleg felzaklatott, ami Indigóval történt. Hát mégis átlátja a helyzetet. – Igen. – Ez természetes. – Fürge eltolta Amy kezét, és ő maga gombolta tovább a lány ruháját. – Teljesen természetes és érthető. – Valóban? Akkor nem lehetne, hogy… – Amy megragadta a férfi kezét, hogy megállítsa a gyors vetkőztetést. – Holnap estére talán jobban leszek. Ma este nem lehetne, hogy… – Már alig két perc múlva jobban fogod érezni magad. – Az ujjai kicselezték a lány ujjait, és folytatták a gombolást, egészen addig, amíg az utolsó gomb is kipattant a helyéről. Lecsúsztatta Amy hátán a ruhát, meleg tenyerével végigsimított a lány karján, miközben lehámozta róla a ruha ujját. – Bízz bennem, Amy. – Kényelmetlenül érzem magam a lámpafénynél. – Márpedig én nem azt várom tőled, hogy kényelmetlenül érezd magad. – Fürge oldalra fordult, és egy forró csókot nyomott a lány halántékára. – Hanem azt, hogy elgyengülve, levegő után kapkodva remegj a karjaimban.

CATHERINE ANDERSON 164 INDIÁN SZÍV

Ezek egyikéből sem volt hiány Amynél, sőt… Ráadásul, minthogy a férfi nem értette meg, még a cserbenhagyottság érzete is hatalmába kerítette. Korábban Fürgének sosem volt problémája azzal, hogy megértse, amit nem tudott szavakba önteni. Fürge meghúzta a szalagot, amely a lány alsószoknyáját tartotta, aztán a ruhát is és az alsószoknyát is letolta Amy csípője alá, és hagyta, hogy a földre hulljanak. A figyelme ezután az alsónemű szalagjára terelődött. Amynek az a különös benyomása támadt, hogy bármit mondana, a férfi akkor sem állna le. – Fürge? Az alsóneműk is földet értek. Amynek összefacsarodott és elszorult a gyomra. – Fürge, én… A férfi letérdelt elé, és megfogta az egyik bokáját. Előbb kifűzte, majd levette a lábáról a cipőjét, aztán pedig áthúzta a lábán az alsóneműt. Amy mozdulatlanul bámulta a férfi sötét tarkóját, míg az a másik lábára összpontosított, majd másodperceken belül megszabadította az alsóneműjétől. Aztán lassan végigsimított a tekintetével Amy lábán, föl, egészen a bordázott harisnya fekete szegélyéig. Közelebb húzta magához, majd bársonyos ajkával selymesen megcsókolta a harisnya fölötti csupasz bőrt, nedves foltot hagyva a lány lábán. Amy tüdeje felmondta a szolgálatot. – Fürge? – nyöszörögte a lány. – Kérlek, oltsd el a lámpát! A férfi végiggörgette a lány egyik combján a harisnyát, a harisnyatartóval együtt – az ajka centiről centire követte a vándorló ruhadarabot. – Adj még öt percet, Amy, szerelmem. Ha még akkor is kellemetlenül érzed magad, eloltom. De előbb próbáljuk meg úgy, ahogy én szeretném. Végigcsúsztatta a kezét a lány lábán, behajlította a térdét, majd lehúzta a harisnyakötőt és a harisnyát. Amynek elakadt a lélegzete, amikor a férfi végigharapdálta a lábfejét és a lábujjait. Fürge a lány másik lábáról is lehámozta a harisnyát, aztán felemelte a fejét, és megragadta Amy combját – az érintése meleg és gyöngéd volt, mégis hajthatatlan. Sötét szeme csillogón, határozottan nézett Amyébe. – Nem félsz, ugye? – Nem, de én… – Csak semmi de. Ha félsz, mondd meg. – Fürge szája magabiztos mosolyra húzódott. – Az nem baj, ha szégyellős vagy. Félsz? – Csak arról van szó, hogy azok után, ami történt, nem akarok most szeretkezni. Már ha csak rágondolok, úgy érzem, hogy… – Nem találta a megfelelő szavakat. – …összezsugorodom belülről. Fürge felállt, és a lány blúzának szalagja után nyúlt. – Adj még egy kis időt. Mondjuk öt percet. Azt hiszem, tudom a gyógymódot. Engedd el magad, és hagyd, hogy irányítsalak. – Nem megy. Nappali világosság van idebent. – Hunyd le a szemed, akkor nem látod. – A blúz szabadjára engedte Amy mellét. – És akkor mindketten elégedettek leszünk. Fürge megcsókolta a lány meztelen vállát, miközben a karján keresztül lehúzta a blúzt. – Olyan gyönyörű nő vagy, miért gondolod, hogy nem akarlak látni? – A szája már a lány nyakát kóstolgatta, az állával kissé hátrabillentette a fejét. A férfi csókjai égették Amy bőrét. – Istenem, Amy, szeretlek. – Hideg van itt. Meg fogok fázni. Fürge kuncogva harapdálta a lány fülcimpáját. – Nem hinném. – Libabőrös vagyok. Még a tél beállta előtt elvisz a torokgyulladás. – Nem fogsz sokáig fázni – ígérte a férfi, azzal a karjába kapta, és az ágyba vitte. Szédítő gyorsasággal letette az ágytakaróra, majd felegyenesedett, hogy levegye az ingét. Amy megfogta az ágytakarót, hogy magára húzza. – Kérlek, ne – fogta meg a csuklóját Fürge. A lány elengedte a takarót, összefonta maga előtt a karját, oldalra fordult, és felhúzta a térdét. Így végül sikerült eltakarnia magát. Fürge mosolygósan nézett le rá, aztán egy mozdulattal kicsatolta az övét. Amikor elkezdte lehámozni magáról a nadrágot, Amy követte a tanácsát, és lehunyta a szemét. Farmer suhogása hallatszott. CATHERINE ANDERSON 165 INDIÁN SZÍV

– Amy, hiszen már tegnap este is láttál. A matrac besüppedt a férfi súlya alatt. Fürge egyik meleg kezét a lány csípőjére tette, a másikkal a térdét ölelte át. Kiegyenesítette Amy lábait, hogy közelebb tudjon bújni hozzá. A mellkasából áradó forróság a lány karját melengette, az ajka az állát csókolta. – Szeretlek – suttogta a férfi. – Isten a tudója, mennyire szeretlek. Gyöngéd határozottsággal oldalra húzta a lány karját, majd a hátára fordította, és a mellkasa súlyával odaszögezte a matrachoz. Amynek elakadt a lélegzete, ahogy a férfi forró bőre hozzáért a melléhez. Kinyitotta a szemét. Fürge arca alig pár centire volt az övétől, barna szeme kedvesen mosolygott rá. – Amy, nézz rám, és mondd ki a nevem – suttogta a férfi. A lány nyelt egyet. – Fürge. A férfi végigsimított Amy derekán, majd fel az oldalán, az ujjai éppen csak érintették a melle vonalát. – Mondd újra, Amy, szerelmem. Ne, ne hunyd le a szemed. Nézz rám, és mondd ki a nevem. Meleg, érdes kezébe vette a lány puha ujjait. Közelebb hajolt hozzá, szemét mélyen a szemébe fúrta. – Fürge – suttogta a lány. A férfi most végighúzta a hüvelykujját Amy mellbimbóján. Amy felsóhajtott a testén átfutó vibráló remegés hatására. – Újra – parancsolta a férfi. – Fürge. – Fürge Lopez. – A férfi ajka végigkóstolta a lány nyakának vonalát. – Mondd ki. És soha ne feledd. A múlt lezárult. Ez itt az én kezem rajtad. Amy szemét elöntötték a könnyek. Nem hitt benne, hogy a férfi megérti őt, de most rájött, hogy talán túlzottan is értette a problémáját. Fürge Lopez. A keze érintése forrón égette, és úgy mosdatta, ahogy a szappan és a víz sosem lett volna rá képes. – Nem bánthatnak többé – suttogta Fürge rekedten. – Soha többé. Az enyém vagy. Érted? Amy a férfi nyaka köré fonta a karját, és belekapaszkodott. – Ó, Fürge… annyira fáj. Az emlékek olyan fájók. – Beszélj róluk. – Fürge a lány nyakára nyomta az ajkát. Amy remegni kezdett. Még elkeseredettebben kapaszkodott a férfiba. – Nem tudok. Félek. Nem hozhatom vissza az emlékeket. Soha. Hát nem érted? Nem tudok beszélni róluk. Beleőrülnék. Fürge közelebb vonta magához a lányt, egyik kezét a hátára tette. Amy érezte, ahogy a férfi testének forrósága és ereje körbeveszi. – Még akkor sem, ha itt vagyok veled? Majd együtt őrülünk meg. Csak egy emlékképet, Amy, szerelmem. Nem tudnál egy emlékkel szembenézni, amíg a karomban tartalak? Kezdd a legelején. Mit csináltál, amikor találkoztál a hispánokkal? – Mostunk – suttogta Amy visszafojtott zokogással. – Lorettával éppen mostunk. A beáztatott ruhákat kavargattam egy lapáttal, és nem hallottuk őket, csak amikor már késő volt. Megrohanták az emlékek. Fürge a hátát masszírozta, és közben még szorosabban magához ölelte. – Minden rendben. Ezek csak szavak, Amy. Abbahagyhatod, amikor csak akarod. Meséld tovább. – Én… nem mentem be a házba, amikor Loretta rám szólt. Ha bemegyek, talán nem visznek magukkal. De én… – Megremegett. – Az én hibám volt. Nem törődtem vele, mit mond Loretta, ők pedig magukkal hurcoltak. – Nem. Ez őrültség, Amy. Ugyan miért hagytad volna ott Lorettát teljesen egyedül? – Sosem érdekelt, mit mondanak mások. Megfizettem a makacsságomért. – Inkább nagyon bátor voltál – helyesbített Fürge. – Ha be is mentél volna a házba, Santos akkor is utánad ment volna. Aztán mi történt? – A mama kijött egy puskával a kezében. Az egyik… hispán kést tartott a torkomhoz. Azt mondta, megöl, ha a mama nem dobja el a puskát. – Ő pedig eldobta? – Igen. – És ők magukkal vittek. CATHERINE ANDERSON 166 INDIÁN SZÍV

– Igen. – Amy Fürge vállába temette az arcát. – Te pedig azt kívántad, bárcsak hagyta volna, hogy az a férfi megöljön téged… – Miért nem hagyta? Az sokkal jobb lett volna. Ó, istenem, miért nem hagyta, hogy megöljön? Fürge belemarkolt a lány hajába. – Mert akkor ma este nem lehetnél itt velem. Mert nem lett volna, akit szerethetek, ha meghalsz. És nem lett volna senki, aki engem szeret. Mindennek megvan az oka, Amy. Mindenkinek megvan a saját küldetése. Beszélj tovább… Amy nem tudta pontosan, honnan törnek elő belőle, a szavak. Nekicsapódtak a fülének, tolakodón, csúnyán, kíméletlenül, okádta őket, mintha valami méregtől akarna megszabadulni. Amint elkezdett beszélni, úgy tűnt, már nem is tudja abbahagyni. Fürge szótlanul tartotta a karjában, simogatta, hallgatta. Amy tudta, hogy összevissza beszél. Csak mondta és mondta… míg teljesen ki nem merült, míg a teste el nem nehezedett, míg a szavai össze nem mosódtak. Végül megszűnt a remegése. És aztán valami hihetetlen dolog történt: már nem volt miről mesélnie. A torka lángolt a zokogástól, csöndesen feküdt Fürge alatt, kétkedve nyitotta ki a szemét. Tizenöt végtelennek tűnő éven át a benne lakó fekete ocsmányság feneketlennek tűnt. Most viszont teljesen kiürítette. Mindent kidobott belőle. Mindent, az utolsó morzsáig. Különös ürességet érzett… és békét. Fürge megmozdult, és egy kicsit felemelkedett. Beletúrt az ujjaival Amy hajába, leheletkönnyű csókokat lehelt a homlokára, majd megcsókolta a lány lehunyt szemét is. – Jól vagy? – kérdezte elfúló hangon. – Igen – suttogta Amy. Maga is alig tudta elhinni. – Köszönöm, Amy, szerelmem. – Mit? – Hogy megbíztál bennem. Amikor Amy kinyitotta a szemét, Fürge mosolygós arcával találta magát szembe. – Szerintem én tudom, hogy mihez kezdjünk ezekkel a csúnya emlékekkel – mondta a férfi, miközben lehajolt, és csábítón beleharapott a lány vállába. – Mit találtál ki? – Mit szólnál hozzá, ha új emlékekkel törölnénk őket? – Fürge ajkai már a lány kebleit térképezték fel, gyönyört keltő köröket rajzolva rájuk a nyelvével. – Gyönyörű halmok, Amy. A lány szeme megtelt könnyel. – Szeretlek, Fürge. Fürge simogató keze szinte égette Amy bőrét. – Én is szeretlek. Nem osztozom rajtad kísértetekkel. Úgy vélem, épp itt az ideje, hogy eltemessük őket, nem? Máris elkezdett varázsolni a kezével. Amy ajkai elnyíltak, előtört belőle egy sóhaj. A fejében csillogó, kaleidoszkópszerű fények forogtak. A bőre bizsergett a férfi ujjainak érintésétől, mert úgy cirógatták, akár egy könnyű fátyol. A fények a színpaletta minden színét felvették, míg végül Amy már úgy érezte, hogy egy szivárványban lebeg. Fürge… a szerelme, a megváltója, álmai továbbszövője. Eggyé olvadt vele, nem törődött többé azzal, hogy a lámpa milyen fényesen világít mellettük, valójában annak sem volt tudatában, hogy van a szobában lámpa. Aztán egymás karjában aludtak el, együtt szédültek bele az álmok világába, elégedetten, a meleg, puha takaró ölelésében. Amy többször is felébredt, és Fürge mindannyiszor ott volt mellette. Elmosolyodott. Most már tényleg minden rendben lesz. Nincsenek indián háborúk, amelyek elszakítják őket egymástól, és nem kell többé várnia végtelennek tűnő ideig, hogy visszatér-e hozzá a férfi. Már a rémálmaitól sem fog félni, hiszen amikor felébred, Fürge ott lesz, és helyrebillenti a világot. Pár óra múlva Fürge megmozdult. Bár tudta, hogy mennie kell, Amy nem akarta, hogy egyedül hagyja a férfi. Amikor Fürge felült, Amy végighúzta a kezét a hátán. – Mikor adja vissza a becsületemet azzal, hogy nőül vesz, Lopez úr? – kérdezte bizonytalan hangon a lány. – Amint az az átkozott pap ideér. CATHERINE ANDERSON 167 INDIÁN SZÍV

Amy szája mosolyra húzódott. Csak Fürge volt képes egy mondatban használni az „átkozott” és a „pap” szavakat. Kíváncsi lett volna, hogyan vélekedik O'Grady atya az ő komancs, hispán, fegyveres férjéről, aztán arra jutott, hogy a pap – minthogy ő a lelkekkel foglalkozik – a durva külseje alapján ítélné meg Fürgét. Fürgét, a gyilkos és a szent, valamint a bűnöző és a hős különös keverékét. Aki ismerte, senki sem vonta kétségbe, hogy a férfi énjének egy része az angyalokkal sétálgat. Fürgének volt egy tiszta – jobb szó híján ártatlan – oldala, amelyet még nem érintett meg az eddigi élete brutalitása. Máshogy látta a világot, mint az emberek többsége. Számára egy falevél zizegése jelentette az imát, a naplemente vonala pedig a zsoltárt. – Bárcsak maradhatnál! – suttogta Amy, miközben azt hallgatta, ahogy a férfi öltözködik. – Csak egy füttyentésnyi távolságra megyek. – Megígéred? Hallotta, ahogy a férfi felveszi a csizmáját. – Füttyents egyet és megtudod – hajolt fölé Fürge, majd megcsókolta a lányt. – Aludj vissza, Amy, szerelmem. Aztán holnap reggel gyere át kávézni Lorettához. Akkor láthatjuk egymást az asztalnál. – És holnap éjjel újra eljössz? – Ma éjjel – harapott bele a lány ajkába a férfi. – Nem sokkal múlt két óra. Mindjárt reggel van. Amy lehunyta a szemét. Az utolsó gondolata az volt, hogy tizenöt évig várt arra, hogy a másnap valami csodaszépet hozzon magával. Végre elhozta.

Huszonharmadik fejezet

Fürge metsző sikolyra ébredt. Első álomittas pillanataiban úgy gondolta, csupán képzelte a velőtrázó sikoltást, de aztán felpattant a kandalló melletti priccsről. Nappal volna? Úgy tűnt, mintha csak most osont volna ki Amytől, és szinte csak néhány perce hunyta volna le a szemét. Újabb sikolyt hallott. Amy? Egy pillanatra félelem járta át, de azután rájött, hogy a hang a város másik vége felől érkezett. Felpattant, majd az ablakhoz sietett és kikémlelt. Látta, hogy odafent a Crenton-háznál Alice lent áll a kapuban, hajlott vállal, arcát a kezébe temetve. Nyilvánvaló volt, hogy ő sikoltott. Fürge szitkozódások közepette kirontott a házból, és lerohant a lépcsőn. Futás közben a szeme sarkából elmosódottan látta a környező kirakatokat. Tompán azt is érzékelte, hogy mögötte mások is kirohannak házaikból, és egy emberként rohannak a Crenton-ház felé. Valami szörnyűség történhetett. Alice Crenton sikoltása legalábbis ezt sejtette: rettenetet átélt nő hangja volt. A gyalogutat elérve Fürge már messziről kiáltott: – Crenton asszony, mi a baj? Amint a nő megfordult, elvette a kezét az arca elől. Fürge még soha senkit nem látott ilyen sápadtnak. A nő bőre szinte kékesfehér volt, akárcsak a hó az alkonyat fényében. Meredten bámult Fürgére, amint az felé futott. Majd hátrálni kezdett, és a fejét rázva maga elé tartotta a karját, mintha csak el akarná hárítani a közeledő férfit. – Ne jöjjön közelebb! Az ég szerelmére, ne jöjjön közelebb! Fürge megtorpant, majd' felbukott a saját lábában. – Crenton asszony? – Miféle állatok maguk? Fürge el se tudta képzelni, hogy mire értette ezt. Aztán megpillantotta. Crentonék kapufélfáján egy friss skalp lógott. A rajta hagyott vörös hajtincs nem hagyott kétséget afelől, hogy Abe Crentoné volt. Fürge egy pillanatra teljesen ledermedt. Csak a skalpot tudta bámulni, amelyből csöpögött a vér, végig a kapufélfán, vöröses feketére festve a kopott szürke fát. Lassan, alattomosan sejlett fel benne a felismerés, hogy Alice Crenton azt hiszi, ő ölte meg a férjét. Lépések zaja hallatszott mögötte, majd megszólalt egy férfi: CATHERINE ANDERSON 168 INDIÁN SZÍV

– Uram, Jézus, mit csinált, ember? Fürge hallotta, ahogy mások is feléjük rohannak. Egy nő felsikoltott, majd egy másik férfi is kiabálni kezdett: – Hallottam, hogy megfenyegette, hogy megöli, de nem gondoltam volna, hogy komolyan gondolta! Ó, te jó ég! Fürge ide-oda forgott maga körül. Némán mozgatta a száját, egy hang sem jött ki a torkán. Randall Hamstead szaladt feléjük. Fürge elkapta a tekintetét. Egy pillanatra egymás szemébe néztek, majd Randall elfehéredett, és félrepillantott. Fürgétől balra egy nő öklendezni kezdett, egy másik pedig zokogásban tört ki. A Lowdry testvérek ugyanazon az oldalon álltak, figyelmüket teljes mértékben a skalpra összpontosítva. Hank Lowdry kiköpött egy adag dohányt, majd bőrkabátja mocskos ujjával szárazra törölte a száját. – Hihetetlen! Jó néhányan hallottuk, ahogy megfenyegette, hogy megskalpolja, de egyikünk se hitte volna, hogy megteszi – nevetett fel, de aztán visszanyelte a nevetését, majd a bátyjához fordult. – Megtette! És ide akasztotta, erre az istenverte póznára! Pont, ahogy ígérte. Fürge úgy érezte, menten elsüllyed. Mindenki azt hiszi, hogy ő tette? Kész őrület! Ez beteges! És mégis, valahogy mégiscsak volt értelme. Fürge Lopez, aki komancsként nevelkedett, ám később fegyvert ragadott és hispánnak állt. Gyilkosnak. Ó, igen. Ki más lehetne jobb bűnbak? Különösen, ha az áldozatot megskalpolták. Páni félelem szorította össze a mellkasát, hogy már szinte levegőt sem kapott. Majd vad késztetést érzett, hogy nevetni kezdjen. Végül összeszedte magát, hogy meg tudjon szólalni. De bár a hangja visszatért, zavartan habogott, nem igazán találta a szavakat. – Én… – vágott bele, de elcsuklott a hangja. Nyelt egyet. – Nem én tettem – folytatta. Ekkor megpillantotta, amint Farkasölő utat vág magának a tömegben. Fürgét átjárta a megkönnyebbülés érzése. – Farkasölő, mondd meg nekik! Azt hiszik, hogy én tettem! Farkasölőben megfagyott a vér, ahogy megpillantotta a skalpot. Hosszasan nézte, a pillanatnak nem akart vége szakadni, majd Fürgére szegezte izzó tekintetét, amelyben kétségtelenül kétkedés tükröződött. Fürge kényszeredett nevetésben tört ki, bizonytalan, kínos nevetésben. – Nem én tettem! – ismételte, esdeklően felemelt kezekkel. – Nem hiheted, hogy én voltam. Te semmiképpen sem, Farkasölő! – Hívják a békebírót! – kiáltott valaki. – Még nem ért vissza – hangzott a válasz. – Valaki lovagoljon át Jacksonville-be, és szóljon neki, hogy azonnal jöjjön vissza! Gyilkosság történt! – Én megyek! – kiáltott egy férfi. Alig szólalt meg, Fürge már látta is, ahogy nekiiramodik a lankás domboldalon. – Idehozhatnánk Black urat. Ő a halottkém. Gyilkosság esetén jogában áll letartóztatni a gyanúsítottat. – Menjetek el érte! – ordította Joe Shipley. Fürge az egész helyzetet valószerűtlennek érezte. Szentséges ég, ezek le fogják csukatni! Már látta is lelki szemei előtt, ahogy a rács bezáródik mögötte, és mintha már érezte volna a bezártság légszomját. Eszébe jutott, hogy el kellene futni, de a lába mintha egybeforrt volna a földdel. Csak nézte az egyre gyűlő tömeget. Minden egyes arcról vád és undor sütött. Ez egyszerűen nem történhet meg! – Itt a holttest! – kiáltott valaki a távolban. A tömeg Crentonék csűrje felé fordult, ahonnét egy férfi tántorgott elő. Kezét a térdére támasztva előbb levegőért kapkodott, majd végül sikerült néhány mélyebb lélegzetet vennie. – Elvágták a torkát! Irgalmas ég, elvágták a torkát! Alice Crenton felzokogott. Hátborzongató sírását hallva Fürge gerincét mintha jeges ujjak markolászták volna. Alig vette észre, hogy időközben Loretta is csatlakozott a bámészkodókhoz, Indigóval és Chase-zel az oldalán. Arca halottsápadt volt, hatalmas szemeiben hitetlenség és irtózás tükröződött. A gyerekek mellől Farkasölő mellé lépett, tekintetét pedig Fürgére szegezte. – Nem én tettem – ismételte Fürge. – Ha nem maga tette, akkor ki volt? – kérdezte valaki. – Nem valószínű, hogy közülünk bárki megskalpolta volna ezt a szerencsétlent. Az odasereglett emberek egyetértően mormogtak. Loretta félve a skalpra pillantott. Egy szót sem szólt ugyan, de az arcán hirtelen átsuhanó kétely árulkodó volt. Fürge torkát szúrón égette a büszkeség. Vállát

CATHERINE ANDERSON 169 INDIÁN SZÍV

kihúzva felszegte a fejét. Számtalan dolgot elkövetett már életében, de hazudni sosem hazudott. Ha Farkasölő ennyit sem tudott, akkor neki sem volt már mit mondania.

Amy éppen megigazította a frizuráját, amikor izgatottan kopogtak a bejárati ajtaján. Odasietett. Egy pillanatig azt hitte, talán elaludt valahogy. Az órára pillantott, de még nem volt késő. Bőven volt még ideje, hogy betérjen egy kávéra Lorettához munka előtt. Nyugtalanul nyitott ajtót. Indigó állt a tornácon, könnyáztatta arccal, amelyen egy feldagadt horzsolás is piroslott. Szökés haja összekócolódott futás közben. – Amy néni, a papám szeretné, ha átjönnél hozzánk. Gyorsan! Valami szörnyűség történt! – Micsoda? – kérdezte Amy rémülten. Indigó megnyalta az ajkát, levegőért kapkodott, míg végül kibökte: – Fürge bácsi múlt éjjel megölte Abe Crentont! Elvágra a torkát, és megskalpolta. Amy lába majdnem összecsuklott. Az ajtóba kapaszkodott, hogy összeszedje magát. – Mit mondasz? – Jól hallottad! Abe Crenton halott! És mindenki azt hiszi, hogy Fürge bácsi tette! Black úr már börtönbe is zárta gyilkosságért. – Szentséges ég! – rohant ki Amy a tornácra. Előbb a város felé pillantott, majd át, az iskola épületére. – Indigó, átszaladnál az iskolához? Írd ki az ajtóra, légy szíves, hogy ma elmarad a tanítás! – Rendben. Tudnál adni egy darab papírt? Amy már a lépcsőn száguldott lefelé. – A hálószobában, az íróasztal legfelső fiókjában találsz? – kiáltott vissza a válla felett. Amy futásnak eredt. Sarkai olyan keményen csapódtak a talajhoz, hogy szinte az egész teste beleremegett. Fürge… börtönben van? Gyilkosságért? Nem lehet! A város főutcája kilométerekkel hosszabbnak tűnt, mint rendesen. Szoknyáját felemelve lépdelt a pallón, miközben lobogó alsószoknyája alól még a bugyogója szára is kivillant. Maga elé tekintve látta, ahogy a férfiak nagy csoportba gyűlve állnak a börtön előtt. Keresztülvágott az utcán. Ahogy a közelükbe ért, vállukkal egymásnak feszülve elálltak az útját, hogy meg se közelíthesse a bejáratot. – Senki se mehet be, amíg Hilton békebíró vissza nem ér – sziszegte Johnson. A férfiak szemében gyűlölet izzott. Amy jól tudta, hogy egy csoport ilyen lelkiállapotban könnyedén csőcselékké válhat. A kis, deszkafalú börtön szánalmasan gyengének tűnt. Nem egy erőd, az már biztos. Ha ezek a fickók úgy döntenek, hogy Fürgére rontanak, semmi sem állja az útjukat. A Lowdry testvérek a csoporttól kissé távolabb, Amytől jobbra ácsorogtak. Közelségük félelemmel töltötte el a lányt. Miközben csípőre szorított kézzel megállt, már tudta, hogy hiba volt a börtönhöz szaladni. Ha rosszat szól, csak még inkább felbőszíti ezeket az embereket. – Én… – kezdte remegő lábbal –, én nem akarok bemenni. Csak hallottam a felbolydulást, és kíváncsi voltam, mi történik. Hank Lowdry kiköpte a szájában lévő dohányt. A köpet vészesen közel landolt Amy szoknyájához. – A barátja, Lopez úr meggyilkolta Abe Crentont. Ez történt. Elvágta a torkát, és megskalpolta! Amy hátrahőkölt a szavak hallatán. – Miért olyan biztosak benne, hogy Lopez úr tette? – kérdezte egy lépést hátrálva. – Nem kell hozzá zseninek lenni, hogy rájöjjön az ember! Nincs kétségünk felőle – mordult fel valaki. Amy a hang gazdáját kutatta. Tekintete Joe Shipley-re, Jeremiah apjára esett, aki egy feltekert kötelet szorongatott az egyik kezében. Szentséges szűzanyám! Hol van Farkasölő? Körbepillantott a válla fölött. Vajon tudja, milyen közel állnak ezek az emberek ahhoz, hogy meglincseljék a legjobb barátját? – Természetesen Hilton békebíró vagy az esküdtszék dolga megítélni, hogy valaki bűnös-e vagy ártatlan. – Amy egész testében remegett. Joe Shipley előlépett a csoportból. – Mit gondol, hogy Hilton az atyaúristen? Azért fizetjük, hogy biztonságban tartsa ezt az istenverte várost. Erre ő közénk enged egy gyilkos vadembert! Ez is csak azt mutassa, hogy ő se okosabb, mint más! Tán még annyi esze sincs! Mi mind azonnal tudtuk, hogy Lopez csak bajt hoz ránk.

CATHERINE ANDERSON 170 INDIÁN SZÍV

Amy évek óta ismerte Joe Shipley-t és a többiek nagy részét is. A legtöbbjüknek volt iskoláskorú gyereke. Jóban volt a feleségeikkel. De ma mind vadidegennek tűntek, a szemük szikrázott, arcukat eltorzította a düh. Félő volt, hogy valami szörnyűt tesznek, ha valaki nem tudja lecsillapítani őket. Amy, állát felemelve, Joe Shipley-re szegezte legszigorúbb tanárnői tekintetét. – Mutatja – javította ki csendesen. – Hogyan? – húzta fel Shipley a szemöldökét. – A mutassa helytelen – folytatta Amy. – Maga azt akarta mondani, hogy ez is azt mutatja… A mutassa felszólító módban lenne használatos. Shipley szeme elkerekedett. Amy keményen kihúzta magát, majd egy pillanatig tiszta szívből imádkozott, hogy a férfi meg ne fojtsa. A Shipley halántékán kidagadt erek arról árulkodtak, hogy mindjárt felrobban. Nem csoda, hogy Jeremiah folyton az apját idézte az iskolában; a férfi puszta jelenléte is maga volt az erélyesség. Amy minden bátorságát összeszedve, megköszörülte a torkát. – És arra is szeretném megkérni, Shipley úr, hogy válogassa meg a szavait. Egy hölgy társaságában van. Shipley nyaka elvörösödött. Amy rezzenéstelenül nézte tovább. A férfi kényszeredetten fészkelődni kezdett, majd megköszörülte a torkát. – Elnézést kérek. Amy alig észrevehetően bólintott. – Értem, hogy hevesek az érzelmeik, de a pillanat hevében sem feledkezhetünk meg magunkról. Az iskolában ma nem lesz tanítás, így várható, hogy a gyerekek később felbukkannak errefelé. Nekünk, felnőtteknek jó példát kell mutatnunk számukra. Továbbra is szigort erőltetve magára, Amy a többieken is körbejáratta tekintetét. Úgy tűnt, a legtöbben nem szívesen néznek a szemébe. Ezen felbátorodva, kiszúrta magának Michael Bronsont. – Biztos vagyok benne, hogy Theodora és a kis Michael már felébredtek, Bronson úr. Hm, lenne szíves szólni Tessnek, hogy tudjon róla: nem lesz ma tanítás? Mike szégyenlősen megvakarta a fejét. Ezt látva Amy teljesen megkönnyebbült. Azzal, hogy a családra és az otthon melegére emlékeztette ezeket a férfiakat, sikerült kifognia a szelet a vitorlájukból – legalábbis egyelőre. Biztos volt benne, hogy nem sok kellene ahhoz, hogy újra tűzbe jöjjenek. – Nos – kulcsolta össze a kezét, abban bízva, hogy így kellően nőies és jól nevelt benyomást kelt mivel Hilton békebíró még nem tért vissza, azt hiszem, megvárom őt, odaát Farkasölőéknél. Maguknak pedig jó napot! – biccentett a férfiak csoportja felé. Azzal sarkon fordult, és keresztülvágott az úton. Minden akaraterejére szüksége volt, hogy ne kezdjen szaladni. Loretta házának lépcsőjéhez érve, felsietett a tornácra, remegő kézzel megfogta a kilincset, és benyitott a házba. A nappaliba lépve azonban olyan kép fogadta, amelynek láttán földbe gyökerezett a lába. Az étkezőasztalon puskák hevertek. Farkasölő az asztal egyik oldalán állva ellenőrizte és töltötte meg a fegyvereket, miközben hangos utasításokat osztogatott. Loretta pedig fel s alá rohangált a férje és a fegyverszekrény között. Indigó is visszaért már. Ő és Chase is hasonlóan sürgölődtek. Amy becsukta maga mögött az ajtót, majd nekitámaszkodott. – Emlékszel még, hogyan kell fegyvert használni? – pillantott fel Farkasölő. – Igen. Farkasölő helyeslően biccentett. – Ha kicsúsznak a dolgok a kezünkből, Fürge talán csak ránk számíthat majd. Bűnös vagy sem, éppúgy tisztességes tárgyalást érdemel, mint bárki más. – Azt hiszed, bűnös? Farkasölő zord arckifejezéssel felemelte a Winchesterét, a mozgató karral felnyitotta a fegyvert, majd ismét összecsukta, hogy a töltények a helyükre kerüljenek. – Válaszolj! Fürge bevallotta? Biztos mondott valamit. Loretta egy maréknyi töltényt tett az asztalra. – Abe halott, és úgy tűnik, Fürge tette. A kötéllel a kezükben várakozó, lincselésre kész tömeg közepén nem volt időnk ennél alaposabban utánajárni a dolognak. CATHERINE ANDERSON 171 INDIÁN SZÍV

Amy gyomra hirtelen összeszorult. – De Fürge mit mond? – Hogy nem ő volt – nyugtatta meg lágyan Loretta. – De a bizonyítékok ellene szólnak. – De ha ő azt mondja, nem ő tette… Loretta fogott egy rongyot, és olajozni kezdte az egyik puska csövét. Közben a fiára pillantott: – Chase Kelly, menj fel az emeletre, légy szíves, és told el a bútorokat az ablakok elől. – Minek? – kérdezte Chase. – Ha baj lenne, jobban fedezhetjük apádat odafentről. Ha eltoltad a bútorokat, maradj fenn, és figyeld az ablakból, mi történik a börtönnél. Ha valamelyik bolond elindul befelé, kiálts le nekünk. Chase úgy tett, ahogy anyja utasította. Loretta erre Indigóhoz fordult. – Te pedig behúzhatod és bezárhatod a ház hátsó részén lévő spalettákat. És reteszeld be a hátsó ajtót is. Ha baj történne, nem szeretnénk, hogy valaki hátulról jöjjön be. Ügy tűnt, Farkasölőék háborúra készülnek. Amybe villámként csapott a felismerés, hogy nem csak Fürge élete lehet veszélyben. – Farkasölő, nem szállhatsz szembe egymagad az egész várossal! Ez őrültség! – Az őrültség az, ami az utcán van – emelt fel Farkasölő egy újabb puskát Amy szemébe nézve. – imádkozz, hogy Hilton békebíró még idejében visszaérjen, hogy lecsendesíthesse ezeket a fickókat. Ezek most képtelenek ésszerűen gondolkodni. – Mindegyiknek elment az esze? Lehet, hogy Fürge ártatlan. Hogy gondolhatnak arra, hogy felkössenek valakit, amíg nem biztos, hogy ö a bűnös? Farkasölő szája résnyire szűkült. – Fürgének rosszul áll a szénája, Amy. Nagyon rosszul. Még én is… – Nem fejezte be. – Azt állítja, nem ő tette. De ha nem ő, akkor ki? Nem lenne ekkora csávában, ha nem fenyegette volna meg Abe-et – törölte meg izzadt homlokát a kézfejével. – Semmi konkrétat nem mondott – mondta Amy, aki haszontalannak érezve magát, kiválogatta a 44-40-e s töltényeket a többi közül, és odatette őket Farkasölő Winchestere mellé. – Nem arról van szó, amit Fürge a verekedés után mondott. – Farkasölő, miközben beszélt, elkezdte megtölteni hétlövetű puskáját. Miután beillesztette a csövet a puskaagyba, a vállához emelte a hátultöltős Spencert, majd úgy tett, mintha célozna. – Máskor is megfenyegette Abe-et, amiről mi nem is tudtunk. – Arcát még mindig a puskacsőhöz szorítva Amyre pillantott: – Menj a nappaliba, mielőtt még elkezdődne a harc. A Farkasölő szemében tükröződő gyötrelem megrémítette Amyt. – Miféle fenyegetésekről beszélsz? Farkasölő félretette a megtöltött puskát, és megszorította az orrnyergét. Látva, milyen kelletlenül válaszol, Amy tudta, hogy a legrosszabbra számíthat. – Többen hallották, hogy Fürge elmesélt Abe Crentonnak egy történetet egy komancsról, aki elvágta egy férfi torkát, amiért az rendszeresen verte a feleségét, majd hogy mindenki lássa, felakasztotta a skalpját a kapufélfára. Amy nem érezte a lábát. Felnevetett, nevetése metsző, ugyanakkor reszketeg volt. – Ez beteges! Miért mondott volna Fürge ilyet neki? – Hogy megijessze, gondolom. – De hát bolond lenne valaki elmesélni egy ilyen történetet, aztán meg is csinálni! – Bolond. Vagy feldühödött. Amynek elakadt a lélegzete. Reszketve kapott egy szék után, hogy össze ne essen. Vajon Fürge az ivóba ment múlt éjjel, miután tőle elindult? Vajon összetűzésbe keveredett Abe Crentonnal? – Nem hinném, hogy Fürge bolond lenne. És azt sem hiszem, hogy meggondolatlanul cselekedett volna. És különben is, nem tett mást, mint hogy elmesélt egy történetet. Ez nem számít fenyegetésnek, nem igaz? Farkasölő végigsimított a Spencer agyán. – De mire gondolnának az emberek, Amy? Fürge mondta ki ezeket a szavakat, amelyek most valósággá váltak. Ki van még ebben a városban, aki elvágná valaki torkát, és aztán megskalpolná? Én? A skalpolás olyasvalami, amit fehér ember nem csinál. – De Fürge azt mondja, nem ő tette! CATHERINE ANDERSON 172 INDIÁN SZÍV

– Igen, ezt mondja. – Beszélnem kell vele – suttogta Amy. – Addig nem lehet, míg Hilton békebíró vissza nem ér. Majd ha ő megfékezi ezeket az embereket, megyünk, és alaposan utánajárunk ennek az egésznek. Pillanatnyilag csak bajjal járna, ha bármiféle támogatást mutatnánk Fürge iránt. – Intett Amynek, hogy üljön le. – Nem tehetünk többet, mint hogy várunk, és figyelünk. És ha nem bírnak magukkal… – megpaskolta a Spencer agyát. – Egyszer megmutattam, hogy kell lőni ezzel, emlékszel? Amy bólintott, majd egy székre rogyott. – Tényleg azt hiszed, hogy használnom kell, igaz? Hogy meg fogják próbálni meglincselni… Loretta letette a puskát, amelyet épp olajozott. Mélyet lélegzett, és félve Amyre pillantott. – Ezért nem szabad átmennünk. Amíg Hilton békebíró távol van, minden konfrontáció kockázatos lehet. Magasra csaptak az indulatok. Amy Farkasölőre pillantott. – Ha elszabadulnak az indulatok, meg tudjuk állítani őket? – Muszáj lesz – komorult el Farkasölő arca. Amy már szinte lelki szemei előtt látta, amint Fürgét az akasztófához hurcolják. De ha arra kerül a sor, vajon le tudná-e lőni Joe Shipley-t vagy Mike Bronsont? Erre a gondolatra kiverte a víz. Lehunyta a szemét. – Ti mindketten azt gondoljátok, hogy ő tette, ugye? – kérdezte kavargó gyomorral. Loretta az asztal felett átnyúlva Amy vállára tette a kezét. – Van még valami, amit Farkasölő nem említett. Fürge nem aludt itt múlt éjjel. Egy óra után nem sokkal felkeltem, hogy igyam egy korty vizet. Akkor láttam, hogy nem fekszik a priccsén. Amy hátradőlt a székén. – Velem volt. – De meddig? – Két óra is elmúlt, mire elindult. Loretta reményteli pillantást vetett Farkasölőre. – A holttest állapotából ítélve Black úr úgy véli, hogy Abe éjfél és hajnali két óra között halt meg, legfeljebb egy órával előbb vagy később. Ez azt jelenti, hogy Fürge talán Amyvel volt a gyilkosság időpontjában. Farkasölő figyelmeztetőleg felemelte az egyik kezét. – Elfelejted azt a plusz-mínusz egy órát. Az összesen négy óra hossza, ki tudja, hova ment Fürge, miután eljött Amytől? Hacsak Amy meg nem esküszik rá, hogy Fürge az ő házában volt egész éjjel… Szükségtelen volt folytatnia. Amy összeszorította a szemét. – Hilton békebíró most lovagolt be a városba – kiáltott le Chase az emeletről és itt van az az istenverte Brandon Marshall is a barátaival! A kocsmába tartanak. Farkasölő odalépett a nappali ablakához, és kikémlelt. – Mi történik? – faggatta Amy. – Egyelőre csak beszélnek. Brandon és a cimborái még nem indultak el a börtön felé. A lovaik mind ott állnak a kocsma előtt. Úgy látom, Pete ott van a pult mögött, mint mindig. Ez valószínűleg jót jelent. Talán beszédbe elegyednek, és távol tartják magukat a dologtól egy ideig. Ha Brandon fel tudja korbácsolni a kedélyeket, meg is fogja tenni, már csak azért is, hogy kiegyenlítse a számlát a tegnap történtek után. – Hallasz valamit abból, hogy mit mondanak Hilton békebírónak? – kérdezte Loretta. Farkasölő visszahúzta a függönyt, és csendre intette őket. – Épp most mondják el neki, mi történt. –Egy darabig még figyelte a kintieket, majd elengedte a függönyt és visszafordult a szobában lévőkhöz. – Nem próbáltak meg a békebíró után menni a börtönbe. Ez jó jel. Hagyjunk neki egy kis időt, hogy egyedül beszéljen Fürgével. Aztán majd átmegyünk, és megnézzük, mire jutunk. Loretta megkönnyebbülten felsóhajtott, olyan erővel fújta ki a levegőt, hogy még a homlokára eső hajtincsei is meglibbentek. – Ha valaki tud beszélni ezeknek a fickóknak a fejével, akkor az Hilton békebíró. Ő érti a módját. Amy a nyakára szorította egyik kezét, mint aki elképzeli, milyen az, ha egy kötél préselődik a húsába, elvágva a levegő útját. Nem engedheti, hogy ez megtörténjen Fürgével. Egyszerűen nem engedheti meg. CATHERINE ANDERSON 173 INDIÁN SZÍV

Bár a kinti dühödt hangok morajlása majdnem teljesen elnyomta az ajtónyikorgást, Fürge mégis hallotta, amint a börtön ajtaja kinyílik, majd újra becsapódik. Súlyos, kimért léptekkel haladt valaki a cellájához vezető deszkapadlón. Felismerte a lépéseket, úgyhogy nem vette magának a fáradságot, hogy kinyissa a szemét. – Nos, Lopez – kezdte Hilton békebíró merengő hangon –, úgy tűnik, alaposan benne van a slamasztikában. Szörnyen sajnálom, hogy megzavarom a szendergését, de van itt néhány kérdés, amire választ szeretnék. Fürge nyakára verejték csöpögött a füle mögül. A torka viszont száraz volt, akár egy darab pergamen. – Ahogy mondja! Jó kis slamasztika. Azok ott kint már készítik is nekem a hurkot, igaz? Hilton felsóhajtott. – Szóbeszéd alapján még soha senkit sem lógattak föl. Fürge hallotta, amint odakint valaki felkiált: – Akasszák fel a csirkefogót! – Ez azért nem volt túlságosan biztató. Hilton még nagyobbat sóhajtott. – Nos? – Nos, mi? – Ne legyen már ilyen istentelenül konok! A kint ácsorgók hangjából ítélve nincs idő a büszkeségre. Maga tette vagy sem? – Nem. – Akkor azt hiszem, nekem ennyi elég is. Erre viszont már Fürge is kinyitotta a szemét. – Hisz nekem? – fordult a másik felé. Hilton kissé elhúzta a száját. – Vannak, akik csak azért, hogy kijussanak innen, azt mondják, amit hallani szeretnék. Tapasztalatból tudom, hogy maga nem tartozik közéjük. Egy elgondolkodó mosoly kíséretében vállával a cella rácsának támaszkodott, amivel egy másik reggelt idézett fel Fürge emlékezetében. Akkor is ugyanebben a testhelyzetben állt. Ez alkalommal azonban Amy egyetlen szava nem lesz elegendő ahhoz, hogy visszaszerezze Fürge szabadságát. Hilton arcáról eltűnt a mosoly. – Ha nem maga skalpolta meg a jómadarat, akkor ki tehette? – ráncolta össze a homlokát. – Nem mindenki ért hozzá, hogyan szedje le valaki skalpját a koponyájáról. Abból, amit elmondtak, úgy tűnik, tiszta munka volt. – Én magam sem csinálhattam volna jobban. – Nem kell, hogy emlékeztessen! Valóban ön volna a legkézenfekvőbb gyanúsított. – így igaz. Maga megőrült, hogy hisz nekem. A legtöbben nem tennék. A pokolba is, valószínűleg még én se tenném! Hilton felnevetett. – Ezt szeretem én magában. Ezt az egyenes beszédet. Ugyanakkor reméltem, hogy előáll néhány érvvel és egy gyanúsítottal. Fürge megütögette a párnáját, majd újra a feje alá gyűrte. – Az az igazság, hogy senki másról nem tudok, aki összevitatkozott volna Abe-bel. – Újabb súlyos csend következett. Egy pillanatra mintha a kinti zajok is elhalkultak volna. – Senkire nem tudok gondolni, hacsak nem… – Hacsak nem kire? Fürge a homlokát ráncolta. – Esetleg Alice Crenton… – nyögött fel, de aztán megrázta a fejét. – De ő azt hiszi, én tettem. Úgyhogy valószínűleg rossz helyen kapiskálok. De talán tudhat valamit. Valamit, amit esetleg még ő maga sem talál fontosnak. Tudhat valakiről, akivel Abe vitatkozott, vagy akinek tartozott. Kell, hogy legyen valaki, aki ki nem állhatta. Végül is elvágták a torkát.

CATHERINE ANDERSON 174 INDIÁN SZÍV

– Sokan utálták, de kétlem, hogy megölték volna. De az nem árt, ha beszélek Alice-szel – mosolyodott el Hilton. – Sose gondolkodtam túl sokáig, ha arról volt szó, hogy be kéne kopognom az ajtaján. Pont olyan kedves, mint amilyen csinos, ráadásul sosem ettem még annál finomabb kalácsot, mint amit ő süt. – Alice Crenton a maga igazi gyenge pontja, nem igaz? Hilton elmosolyodott. – Ha egy pillanatig is hittem volna abban, hogy meg tudom győzni, váljon el Abe-től, gyorsabban elvittem volna őt és a gyerekeit, mint hogy Abe akár csak egyet is pislantani tudott volna. És soha egyetlen percre sem bántam volna meg. Életem legboldogabb napja volt, amikor kirugdostad Abe-ből a szuszt. Ha nem lenne ez a jelvény, én magam is megpróbáltam volna. Hilton olyan vehemenciával beszélt, ami azt súgta Fürgének, hogy a békebíró komolyan gondolta, amit mondott. Hirtelen új szemmel nézett a férfira. Nem volt még olyan idős, és még mindig jóvágású ember volt. Fürge úgy vélte, a nők bizonyára vonzónak találják erős állkapcsát és átható tekintetű, szürkéskék szemét. – Nagyon sokra tarthatja a nőt. Öt gyerek nem kis vállalkozás. Hilton bólintott, majd megrántotta a vállát. – De ez más lapra tartozik. Most az a kérdés, ki ölte meg Abe-et. – A kérdés, amelyre nincs válasz – merengett Fürge tovább a helyzeten. – Meg kell mondanom, békebíró, hogy most még Farkasölő is kételkedik bennem. Ha a következő választáson is akar szavazatokat kapni, tudnia kell, hogy az emberek nem fogják lelkesen fogadni, ha mellém áll. Hilton ismét elvigyorodott. – Na, tessék, már megint kezdi. Lopez, az ember néha jobban teszi, ha diplomatikus. – Az nekem nem megy. – No igen, nem is hiszem, hogy itt állnék, ha nagy dumás alaknak tartanám magát. – A békebíró kelet felé bökött a hüvelykujjával. – Öt kilométerre innen van egy darab földem. Amikor elvesztettem Rose-t, csak azért vállaltam a békebíráskodást, hogy ne legyek olyan magányos a farmon. De bármikor visszamehetek gazdálkodni, ha úgy tartja kedvem. Nem érdekelnek a szavazatok. Fürge felkönyökölt. – Értékelem a lojalitását. Hilton a fülét hegyezve figyelte a kintről beszűrődő hangokat. – A lojalitás sajnos nem menti meg az irháját. Válaszok kellenek. Válaszokra van szükségünk. Szeretném, ha eskü alatt vallaná meg, hol volt az éjszaka. Fürge megfeszült. – Az éjszaka nagy részét nem tudom igazolni. A tűzhely mellett aludtam, de mindenki más is ágyban volt. Nem tudják eskü alatt vallani, hogy ott voltam. – Azt mondja, ez volt az éjszaka nagy része. Egyébként elhagyta a házat? – Estétől úgy hajnali kettőig. Hilton káromkodott. – A halottkém szerint ez alatt az idő alatt történt a gyilkosság. Nagyjából tizenegy és hajnali három között. Hol volt? – Látogatóban. – Ne szórakozzon, Lopez! Hol volt? – Egy barátnál. Hilton megragadta a rácsot, és közelebb hajolt. – Egy nőnél. Most nincs idő a pletykák miatt aggódni. Amy kiassszonynál volt? Vagy annyira viszketett valamije, hogy kénytelen volt elmenni, és May Belle-lel megvakartatni? Kivel volt? Fürge hallgatott. – Elmondja vagy sem? – Nem tehetem. Ha azok a tisztes polgárok, ott kint, engem felkötnek, neki nem marad más, csak a jó híre. – Nos, így May Belle-t kizárhatjuk. Akkor csakis Amy kisasszony lehetett. Fürge összeszorította a fogát. – Ha fontos neki, ő maga fogja elmondani. A maga élete múlik rajta. CATHERINE ANDERSON 175 INDIÁN SZÍV

– De az életemet nem fogja megmenteni, ha igazolja, hogy nála voltam hajnali kettőig. – Vannak pillanatok, amikor a becsület az ásó, amely egy férfi sírját megássa. Amy kisasszony szava sokat nyomhat a latban. Fürge hirtelen felült. – Nem! Még ha igazolná is, hogy vele voltam, az után is megölhettem volna Abe-et, hogy tőle eljöttem. A pokolba, talán még az is haszontalan lenne, ha hajnali négyig el tudnék számolni az időmmel. Black úr találgatása nem egzakt tudomány. Ha Abe holtteste huzatos helyen feküdt, a fagyos levegő gyorsabban megkeményíthette a szokottnál. Fürge sóhajtva masszírozgatta a tarkóját. – Ha van olyan szerencsém, hogy lesz tárgyalás, ami nem tűnik túl valószínűnek, ezt biztos felhoznák a bíróság előtt. Maga is tudja, én is tudom és… – egyik ujjával a kintiek felé bökött – ők is tudják. Ha Amy kisasszony megesküdne rá, hogy hajnalig vele voltam, az esetleg érne valamit. De mivel nem így áll a dolog, jobb lesz, ha őt kihagyja. Hilton feltartotta a kezét. – Rendben. A saját nyakával játszik. Fürge, lábát az ágy szélén átlendítve felült, és a matracot megmarkolva még hozzátette: – Bízom benne, hogy ez az információ köztünk marad. Hilton bólintott, majd végigsimított az állkapcsán. Fürgének nem kellett ennél több megerősítés. Hiltontól nem. – Szeretném, ha tudná – folytatta Fürge hogy nem kell rosszat gondolnia Amy kisasszonyról. Az én népem törvényei szerint mi házasok vagyunk. Úgy voltunk vele, ez is megteszi addig, míg a pap vissza nem ér Jacksonville-be. – Akkor sem gondolnék rosszat Amy kisasszonyról, ha bugyogóban táncolna végig a főutcán. Ő egy remek, fiatal nő. – Megtörölte az orrát, majd szipogott egyet. – Azt hiszem, itt az ideje, hogy benézzek Farkasölőhöz, és elmondjam neki, mi folyik itt. Arra van a legkevésbé szükségem, hogy ő jöjjön ide, és álljon szóba a kintiek közül valakivel. Miután pedig figyelmeztettem, felballagok a Crenton-házhoz, és beszélek Alice-szel. – Alice meg van róla győződve, hogy én tettem. Ezt már most megmondom magának. – Ne aggódjon. Az, hogy kedvelem, még nem jelenti azt, hogy megváltoztathatja a véleményemet. Ha a vele való beszélgetés során nem derül ki semmi, akkor talán egy ma esti gyűlésen a közösségi házban még előkerülhet néhány hasznos elmélet. Nincs is annál jobb, mint mikor egy rakás tökfej egyszerre mondja a magáét. Fürge Hilton szemébe nézett: – Én is elmehetek arra a gyűlésre? – Ha szeretne… – Kordában tudja tartani ezt a csőcseléket? – Megteszem, ami tőlem telik.

Amy a nappali ablakából nézte, ahogy Hilton békebíró elhagyja a házat, miután beszélt Farkasölővel. Amint a férfi az utcára lépett, köré gyűlt a még mindig dühtől hangos férfiak csoportja. A lány kissé megbillentette fejét, úgy fülelt, hogy elcsípjen egy-egy szót, de bár ne tette volna! Ugyan a nyugodt hangú Hiltonnak kétségkívül sikerült valamelyest lecsillapítania a tömeget, Amy aligha bízhatott benne, hogy ez tartósan így marad. Pillantása átsiklott a börtön kis épületére. Fürge ott ül rácsok mögött, gyilkossággal vádolva és – legalábbis ahogy ő tudta – a barátai támogatása nélkül. Amy minden idegszála Fürge után vágyakozott, és érte reszketett. Hiszen ő volt a tökéletes bűnbak. Végtére is ő volt az, akit komancs származása, az ereiben csörgedező mexikói vér és kétes múltja miatt Farkasok Földjének derék polgárai megvethettek. Odamenjen? Egyre csak ez járt Amy fejében, és már attól lelkiismeret-furdalása támadt, hogy ez kérdésként merült fel benne. Fordított esetben Fürge már rég a börtönnél lett volna. De Fürge erős volt, ő pedig, Isten óvja, ő nem volt az. Ha valaki meglátná a börtönnek akár csak a közelében is, az olyan volna, mintha közhírré tenné, hogy Fürge szeretője. Búcsút mondhatna az állásának és minden barátja

CATHERINE ANDERSON 176 INDIÁN SZÍV

megbecsülésének. És ha Fürgét végül felakasztják, ő teljesen magára marad, állás nélkül, otthon nélkül, biztonság nélkül. Úgy markolta az ablakpárkányt, hogy már belesajdultak az ujjai. Gyáva alak! Szereti a férfit vagy sem? Ez volt a kérdés. Az egyetlen kérdés. Hogy bűnös-e vagy ártatlan, az mellékes. És a válasz a kérdésre: igen. Szerette őt, teljes szívéből. Mellette a helye, holnap pedig lesz, ami lesz! Az ablaktól elfordulva Farkasölővel találta szembe magát. – Átmegyek – jelentette ki. Farkasölő az ablakhoz lépett, és kikémlelt. – Ezek a fickók még mindig roppant dühösnek tűnnek. És te is hallottad, mit mondott Hilton békebíró: egyelőre nem jó ötlet a börtön közelébe menni. Amy mély lélegzetet vett, és megerősítette magát. – Igen, dühösek, és valószínűleg még egy jó darabig azok is maradnak. De a férjem mellett a helyem. Majd megkerülöm a várost, és hátulról közelítem meg a börtönt. Így nem valószínű, hogy meglátnak – mondta, miközben a konyhába ment, és magához ragadta Loretta tejesvödrét. – Hogy legyen mire felállnom – magyarázta a hátsó ajtó felé menet –, és tudjak vele beszélni az ablakon keresztül. Farkasölő elhúzta a függönyt, és ismét aggodalmasan pillantott a felbőszült tömegre. – Veled tartok. Amy még szorosabban fogta a vödör fülét. – Adnál előbb nekünk negyedórát kettesben? Van néhány dolog… – Legyintett egyet. – Ha bárki zaklatna, kiáltok. Farkasölő szája mosolyra húzódott. – Mondd meg neki, hogy hamarosan én is átsurranok. Amy már majdnem bólintott, mikor tekintete találkozott Farkasölőével. – Valójában azt szeretném, ha azt mondhatnám neki, hon\ mindannyian mellette állunk – nyelte le némán a könnyeit, mi közben Lorettára pillantott, majd vissza Farkasölőre. – Lehet, hogy megölte Abe-et. Lehet, hogy először pánikba esett és hazudott. Nem tudom. De ha azt mondja… – Elcsuklott a hangja. De ha most, ha beszélek vele, még mindig azt állítja, hogy nem ő tette, azt hiszem, hinnünk kell neki, akármennyire is ellene szólnak a körülmények – vette át a vödröt egyik kezéből a másikba Farkasölő tekintete megenyhült. – Igazad van – mondta a feleségére pillantva, aki szinten bólintott. Amy észre sem vette, hogy eddig visszatartotta a lélegzetét. – Akkor én… – Szipogott egyet, megpaskolta az arcát, majd egy vállrándítással sarkon fordult. – Akkor én most megyek. – Mondd meg neki, hogy amíg ki nem eresztik onnan, mindennap viszek neki forró almás pitét és gyümölcstortát! – szólt utána Loretta. Amy meg sem tudott szólalni a könnyeitől. Csak bólintott, és már kint is volt a házból. A zár kattanása ott visszhangzott a szobában. Farkasölő egy hosszúra nyúlt percen át a fonott szőnyeget piszkálgatta mokaszinja orrával, majd egyszer csak széles vigyor jelent meg az arcán. – Mi az ördögön tudsz most mosolyogni? – vonta kérdőn Loretta. – Csak arra gondoltam – nézett a feleségére –, milyen sokat változott Amy, mióta Fürge idejött. És a javára. – Adja az ég, hogy ne törjön össze megint a szíve – sóhajtott fel Loretta.

Huszonnegyedik fejezet

Amy megvetette az egyik lábát a vödrön, megragadta a börtönablak rácsát, és felhúzta magát, hogy be tudjon lesni. – Fürge? – kiáltott be a komor cellába. CATHERINE ANDERSON 177 INDIÁN SZÍV

Rugók nyikorgását hallotta, majd a következő pillanatban felbukkant Fürge sötét arca. Megfogta Amy kezét, és egészen közel húzta magát hozzá. – Amy, mi az ördögöt keresel itt? – pislantott idegesen jobbra, majd balra. – Meg fognak látni, és a szájukra vesznek! Amy nem akart sírni, de az akarata mit sem számított ebben a pillanatban. – Lopez úr, ön egészen úgy beszél, mint egy vénkisasszony tanítónő. Pletykáljanak, csak! – Elveszítheted az állásod – Fürge ujjai még szorosabban fonódtak Amy ujjai köré _ – Mit bánom én – Amy maga is meglepődött, milyen komolyan gondolja. Úgy érezte, végső soron semmi sem számít, csak a férfi. – Ó, Fürge, mihez: kezdünk most? – Mi az, hogy mihez kezdünk? Ebben az ügyben nincsen „mi”. Én vagyok az, aki bajba keveredett. – Fürge a rácson át megcsókolta a lányt. – Amy, boldog vagyok, hogy látom az édes kis arcodat, de nem akarom, hogy itt légy. Nagy kockázatot vállalsz azzal, ha meglátnak velem. – Az élet kockázatos. Fürge hátrébb lépett. – Nem állnak jól a dolgok. Lehet, hogy végül mégiscsak rajtam csattan az ostor. Nem engedheted meg magadnak, hogy elveszítsd az állásodat. Most semmiképpen sem. A férfi minden egyes szavában ott csengett valami, amit Amy egyáltalán nem hallott szívesen. Miért kellett ilyen szörnyűségnek történnie ahhoz, hogy észrevegye, milyen bolond volt? Fürge jelentette azt a biztonságot, amelyre szüksége volt, amelyre mindig is szüksége volt, csak túlságosan félt felismerni ezt. – A pokolba a munkával. Fürge elnyomott az orra alatt egy káromkodást. – Sose foglak megérteni. Mi az ördögöt kezdesz az életeddel munka nélkül, ha velem történik valami? Csak árral szemben úsznál. Menj el szépen, Amy! – Fogd már be, Fürge! – A lány homlokát az ablak rácsainak támasztva, a könnyein át mosolygott a férfira. – Semmi sem fog történni veled, mert én nem hagyom. Fürge pillantása elkomorult. – Nem szeretem ezt a hangsúlyt. Amy, azt akarom, hogy maradj ki ebből. Ha bármi történne, tudni akarom, hogy te jól vagy. Ha én el is süllyedek, nem akarlak magammal rántani. – Velem minden rendben lesz. – Amy hosszú idő óta először volt biztos ebben. – Csak egy kérdés. Sajnálom, hogy egyáltalán megkérdezem, de te ölted meg? – Nem. – Fürge tekintete meg se rezzent. Amy csak ezt akarta hallani. – Farkasölő, Loretta és én… mi hárman ki fogunk húzni ebből a csávából. Mindent megteszek, bármibe is kerüljön – biztosította a férfit, miközben az arcát a két tenyerébe fogta. Lelépett a vödörről, majd felkapta. Fürge megpróbálta elkapni a karját, de a lány kicsúszott a kezei közül. – Amy, nem akarom, hogy… Amelia Rose Masters, hordd el innen a hátsódat! – Lopez! – javította ki. – Nem ajánlom, hogy elfelejtsd! Azzal a lány eltűnt az erdő sűrűjében.

Este, a Hilton békebíró által a közösségi házba összehívott gyűlésen nem kellett bűnügyekben jártas zseninek lenni ahhoz, hogy az ember kitalálja, milyen szelek fújnak. A városban mindenki Fürgét tartotta bűnösnek, Joe Shipley kezében most nem volt összehurkolt kötél, de Amy biztos volt benne, nem tartana sokáig, hogy előkapjon egyet. Farkasölővel és Lorettával az oldalán, a fogas mellett állva, Amy megpróbálta követni a közelükben zajló beszélgetéseket. Vérlázító dolgok ütötték meg a fülét. Többször felmerült a mexikói szó, de csaknem ugyanannyiszor hallotta ki a gyilkos, valamint a semmirekellő, hitvány hispán jelzőket is. Ha a közvélemény mérvadó volt, Fürge nem sok jóra számíthatott. Fürge a pulpituson ült, a csuklóját a háta mögött összekötözték. Amint rápillantott, Amyt azonnal elöntötte a büszkeség. Fürge emelt fővel nézett vádlói szemébe. Amy el tudta képzelni, hogy a bitófához is ugyanezzel a rettenthetetlen bátorsággal vonulna ki. Persze, nem állt szándékában hagyni, hogy ez megtörténjen. Vadabbnál vadabb tervek kavarogtak a fejében. Elmehetne, például, Fürge fegyvereiért, aztán valahogy eloldozhatná a férfit. A hétlövetű Spencer CATHERINE ANDERSON 178 INDIÁN SZÍV

még ott feküdt Lorettáék asztalán. Amy úgy vélte, ha muszáj lenne, találna menekülőutat saját maga és Fürge számára. Természetesen minden ötlet őrültség volt. Nem szegezhetett halálos fegyvert a barátaira. És ha elszöknének, azzal csak egy életre bizonyítanák a férfi bűnösségét. De valamit tennie kellett. Nem hagyhatta meghalni valamiért, amit nem követett el. Lorettát szólították tanúskodni. Meglehetősen vonakodva válaszolt a kérdésekre. – Igen, Lopez úr nem volt otthon múlt éjjel. Éjfél körül felkeltem, hogy igyam egy kortyot, akkor láttam, hogy nem alszik a helyén, a kandalló mellett. Amikor megkérdezték, hogy emlékszik-e, hány órakor tért vissza Fürge a házba, így felelt: – Tegnap éjjel még nem tudtam, hogy ez fontos lehet. Visszafeküdtem, és reggelig már nem keltem fel. Elégedett morajlás futott végig a jelenlevőkön, ahogy Loretta befejezte mondandóját. Ezek után néhány férfi tanúvallomása következett, többek közt a Lowdry fivéreké is, akik fültanúi voltak a kocsmában, amint Fürge megfenyegette Abe Crentont. Amy látta, hogy egyre több bizonyíték gyűlik össze Fürge ellen, míg az ő nevében addig senki sem szólalt még föl. És ekkor jött a halálos csapás. Brandon Marshall emelkedett szóra valahonnan a tömegből. A magas, makulátlan öltözetet viselő férfi szőke haján megcsillant a lámpafény. Úgy fordult, hogy mindenki jól lássa összekaszabolt arcát és megsebzett fülét, majd szinte kiáltotta: – Én semmit sem tudok Abe Crenton haláláról, de azt tanúsíthatom, hogy ebben az emberben gyilkos ösztön lakozik. Amikor meghallottam, mi történt, tudtam, hogy el kell jönnöm, hogy elmondjam a magamét. – Merev ujjával mindenki figyelmét a sérülésére irányította. – Ilyen közel állt hozzá, hogy meggyilkoljon. És tudják, miért? Mert megcsókoltam az unokahúgát. Ha nem lettek volna ott a barátaim, meg is ölt volna! Erre megesküszöm! – Te hazug gazember! – kiáltott fel Indigó. Még mielőtt Farkasölő elkaphatta volna a lány grabancát, az már jó néhány lépést tett az emelvény felé, ahol a zenészek szoktak játszani. – Hiszen meg akartál erőszakolni! – Te vagy az, aki hazudik, és erre tanúim is vannak! – intett Brandon a barátai felé. – Tettem én bármi mást azonkívül, hogy megcsókoltam ezt a lányt? Heath Mallory a vállával tört utat magának. – Nem, nem tettél! – rázta az öklét Fürge felé. - Ez a fickó őrült, én mondom! Egy valódi őrült! Megölte Abe Crentont, jegyezzék csak meg, amit mondok! Ennek az embernek gyilkos szikra fénylik a tekintetében! Ez igaz volt. Fürge szeme valóban gyilkos szikrákat szórt. Amy, egyre növekvő kétségbeeséssel a lelkében, előrelépett. A tömeg eddigi sustorgása mostanra dühös morajjá hangosodott. Hilton óvatosságból közelebb lépett Fürgéhez. – Mindenki őrizze meg a nyugalmát! – intette az embereket. – Majd akkor nyugszom meg, ha ez a férjgyilkos a föld alatt lesz! – üvöltött Johnson asszony. – Én mondom, addig senki sincs biztonságban! – fenyegetőzött az ujjával. – Láttam ám az én Elmirámmal sétálgatni, ne higgye, hogy nem láttam! Próbálta elbűvölni, tette neki a szépet, pedig az még szinte kislány! Én már akkor tudtam, hogy milyen fából faragták! – Én azt mondom, intézzük el ezt itt és most! – kiáltott Joe Shipley. – A pokolba a jacksonville-i tinglitangli tárgyalással! Egy közülünk meghalt, és ez az ember gyilkolta meg. Saját magunknak kell elintéznünk, különben még több jön ide a fajtájából. Jobb lesz, ha mindjárt a legelején példát statuálunk! A gyilkosok lógni fognak Farkasok Földjén! Ez legyen a jelmondatunk! Robbanásig feszült a hangulat. Amy látta, hogy néhány férfi egyre közelebb tolul az emelvényhez. Bármelyik pillanatban nekilódulhattak, hogy egyetlen hullámban elsöpörjék Hiltont, és magukkal vonszolják Fürgét, bele az éjszakába. És ha ez megtörténik, onnantól kezdve már senki sem állíthatja meg őket. – Várjanak! – kiáltotta, miközben karmolva verekedte át magát a tömegen, hogy elérjen a terem elejébe. A békebíró előtt álló Brandon Marshallt a könyökével túrta el a padló egy keskeny, eddig még el nem foglalt részéről, miközben így kiáltott: – Maguk mind tévednek! Nem Fürge Lopez ölte meg Abe Crentont! Nem tehette! És ezt bizonyítani tudom!

CATHERINE ANDERSON 179 INDIÁN SZÍV

Amy nem igazán tudta, honnan jöttek a szájára ezek a szavak, de minthogy már kimondta őket, nem lehetett rajtuk változtatni. Ahogy megfordulva végignézett az őt körülvevő felbőszült tömegen, egy pillanatra átsuhant a fején a gondolat, hogy teljesen elment az esze. De a Fürge iránti féltés hajtotta – eszelősen féltette, olyannyira, hogy már-már eluralkodott rajta a pánik. Később elég idő lesz még arra, hogy kitalálja, mit miért tett. – Fürge velem volt múlt éjjel! – kiáltotta. – Az estét Farkasölőéknél töltöttük. Aztán hazakísért, és… – A hazugság savként marta a torkát, de végül kibukott belőle: – …és hajnalig ott is maradt. – Amy, ne tedd…! – hallotta Fürge hangját a háta mögül. Az Amyt körülvevők arckifejezése a dühről lassan döbbent hitetlenkedésre váltott. Őt magát pedig elöntötte a szégyen hulláma. Tarkója vörösesen izzott, de nyelt egy nagyot, és nyugodt hangon folytatta: – Fürge Lopez nem ölhette meg Abe Crentont. Maguk mind rossz következtetésre jutottak. Fürge velem volt… egész éjjel. Az asszonyok összeszűkült szemmel fürkészték Amyt. Harvey Johnson, Elmira termetes apja szólalt meg először. – De egyszer maga is csak el kellett, hogy aludjon. Addig ő kiosonhatott, aztán visszatérhetett. Ettől nem lettünk okosabbak. Ki más skalpolhatta volna meg Abe-e t? Amy kihúzta magát, majd hajthatatlanul így felelt: – Biztosíthatom afelől, hogy ha Lopez úr engem meglátogat, az alvás a legutolsó dolog, ami az eszünkbe jut. Johnson asszony levegőért kapkodott, és legyezni kezdte magát, mintha épp elájulni készülne. – Ez felháborító! – sistergett Shipley asszony, míg mások meglepett felkiáltásokat hallattak, amelyek közül Fürgéé volt a leggyorsabb és a legstílusosabb. – Mi a szent szar?! – szisszent fel. – Amy, elment a józan eszed? Amynek tizenöt évbe tellett, hogy eljusson idáig, de ahogy ebben a pillanatban látta, sose volt még ennyire ítélőképessége birtokában. Az őt övező tisztelet talán szertefoszlott, igen, és bizonyára elvesztette az állását is. Ahhoz sem fért kétség, hogy megalázva érezte magát, de mindez mit sem számított. Nem számított, hiszen ezzel szemben Fürge élete volt a mérleg másik serpenyőjében. Amy Hilton felé fordította az arcát. Amint belenézett a békebíró éber, szürkéskék szemébe, azonnal tudta, a férfi gyanítja, hogy nem mond igazat. Rémült pillantást vetett Fürgére. Hilton békebíró az egyik vállát felhúzva megvakarta a tarkóját. – Nos, tehát Lopez úr – köszörülte meg a torkát – egész éjjel az ön társaságában volt, igaz? Erre hajlandó lenne meg is esküdni? Amy elképzelte, amint ott áll, kezével a Biblián. Amúgy is ritkán füllentett, de hogy eskü alatt tegye! Isten bizonyára lesújtana rá. Óvatosan Fürgére pillantott. Lelki szemei előtt felvillant egy kép, amilyennek akkor látta, amikor az első éjjel szerelmeskedtek. Milyen gyengéd és türelmes volt! Majd az jutott eszébe, milyen kedves volt Peterrel. Ha az Isten, akit annyira tisztel, nem akarja, hogy egy ilyen férfi éljen, Amy úgy gondolta, itt az ideje, hogy másik vallás után nézzen. – Az utolsó lélegzetemmel is megesküszöm rá – válaszolt halkan. Nem nyílt meg az ég, nem hasított belé a villám. Vett egy mély lélegzetet, majd megbánása jeléül elmormolt egy gyors, szívből jövő imát. Fürgére tekintve látta, hogy a férfi szemében könny csillog. Amyt elöntötte a bizonyosság érzése. Hadd beszéljek neked a magam módján a szerelmemről. Fürge pontosan ezt tette, számtalan, különféle formában. Most rajta volt a sor. Fürge tekintete láttán Amy megerősödve fordult vissza a tömeghez. Ezernyi különféle érzelem tükröződött a rá szegeződő szempárokban: undor, gyűlölet, lenézés, megvetés. Ha egy nő nyilvánosan elismeri erkölcstelen kapcsolatát, nem számíthat tovább a makulátlan polgárok tisztes megbecsülésére. Az elmúlt nyolc esztendőben mindent megtett azért, hogy ezek az emberek jó véleménnyel legyenek róla. Hirtelen nem értette, hogy miért. Hosszú távon úgysem számít egy fikarcnyit sem, mit gondolnak. – Bízom benne, hogy önök, Farkasok Földje becsületes polgárai megtalálják a valódi gyilkost. Lopez úr ártatlan. Azzal Amy elindult az ajtó felé. Mintha csak attól tartanának, hogy bemocskolja őket, ha szoknyája széle hozzáér a ruháikhoz, a teremben lévők egy emberként léptek hátra, hogy utat nyissanak neki. Amy lángoló

CATHERINE ANDERSON 180 INDIÁN SZÍV

arccal, de emelt fővel vonult végig közöttük. Loretta és Farkasölő közelébe érve látta, hogy mindketten mosolyognak. Legalább nem ásta el magát mindenki előtt. Az éjszaka hűvöse fogadta Amyt, ahogy kilépett a teremből. Mohón szívta magába a friss levegőt. Hátát az épület falának vetve, vigaszt talált a sötétben. Egész testében remegett. Szemlehunyva hallgatta a bentről kiszüremlő hangokat. Hallotta, amint Farkasölő és Loretta beszél, valószínűleg kint álltak az emelvényen. Hamarosan Fürgének is ki kell jönnie. Elképzelte, ahogy átöleli a vállát, és ahogy erős mellkasa melengeti a testét. Akkor minden rendbe jön majd, megszűnik majd körülöttük a világ, és semmi sem számít, csak az, hogy együtt vannak. Amy csörömpölésre lett figyelmes. Kinyitotta a szemét, és a sötétbe kémlelt, de mindenütt nesztelen csend honolt. Mint mindig, most is idegesítette farkasvaksága. Egy férfi sötét alakja derengett az árnyak közt. És már érezte is, amint egy kés hegye a torkához ér. Amy összerándult. – Sikíts, te kis szajha, és elvágom a torkod, ahogy Abe Crentonét is elvágtam! Rémült borzongás futott végig Amy gerincén, ösztönösen sikoltani próbált, de csak egy nyekkenés jött ki a torkán. A kés hegye szúrta a bőrét. Érezte, hogy egy vércsepp gurul végig a nyakán, majd megáll a kulcscsontja kis medencéjében. Áporodott izzadságszag csapta meg az orrát, miközben egy bőrből készült ingujj súrolta a fűzőjét. Ekkor ismét hallotta a csilingelő hangot. Sarkantyúk. Farkasvakság ide vagy oda, most már tudta, hogy a Lowdry fivérek egyike tartja a kést a torkához. Kegyetlen ujjak markoltak a karjába, a következő pillanatban pedig egy mocskos kéz tapadt a szájára. Páni félelem járta át az elméjét. Megragadta a férfi csuklóját, és belemélyesztette a fogát a tenyere húsába. A férfi szitkozódni kezdett. Amy kétségbeesett dühvel igyekezett kiszabadítani magát. Egyszerre ki tudja, honnan, szinte a semmiből, a fejének ütődött valami. Csillagokat látott, majd az ütés erejétől dermedt kábulat vett erőt rajta. Végül minden sötétségbe borult.

Farkasölő elolvasta az üzenetet egyszer, majd még egyszer. Fürge rezzenéstelenül várta, hogy barátja végre megszólaljon. Loretta mellette állt, a hintaszék háttámlájába kapaszkodva. Chase és Indigó komoly arccal, sápadtan ültek a tűzhely mellett. A csend lassan elviselhetetlenné vált. – Farkasölő, az ég szerelmére, mi áll a papíron? – fakadt ki Loretta. Farkasölő összegyűrte a piszkos papírlapot, majd Fürgére nézett. – A Lowdry fivérek… – kezdte elfúló hangon – valójában nem Lowdry a nevük, hanem Gabriel. Fürge úgy érezte magát, mintha egy óriási ököllel vágták volna gyomron. Mióta csak ott járt Amy tornácán, és megtalálta az üzenetet az ajtaján, azért imádkozott Amy istenéhez és a saját isteneihez is, hogy alaptalan legyen a félelme; és abban reménykedett, hogy hátha maga Amy hagyta ott ezt a cetlit neki, azzal, hogy sétálni ment, mert zaklatott volt. Egész úton visszafelé Farkasölőék házáig egyfolytában imádkozott, minden egyes lépés közben. Ő maga szinte futott, a gondolatai azonban félelemtől hajtva száguldottak, hiszen a szíve mélyén tudta, hogy Amy sosem vágna neki egyedül az éjszakának. – Ó, Jézusom! – hajolt Fürge kissé előre, még mindig úgy érezve magát, mint akit gyomron vágtak. – Csak a Gabrielek ne! Hová vitték? – Egy bányászkunyhóba, tizenhárom kilométernyire a Shallows pataktól, a régi Geunther-birtokra. Farkasölő nagy levegőt vett. – Azt akarják, hogy egyedül menj, és hangsúlyozzák, hogy vidd magaddal a fegyvereidet. – Ne! – kiáltott Loretta. – Lövöldözni akarnak. De ha megint fegyvert fogsz, Fürge, azzal ugyanúgy bajba sodrod magad, mint Texasban. Azonnal híre megy, és el akarnak majd kapni. Kell lennie más megoldásnak. Fürge már émelygett. – De Amy élete veszélyben forog, Loretta. Hangos kopogás hallatszott. Mindannyian összerándultak, majd az ajtóra néztek. Loretta végül összeszedte magát, és odasietett, hogy kinyissa. Hilton békebíró lépett a szobába, széles vigyorral az arcán. – Nos, Amy kisasszony nem akármilyet alakított! Én mondom, ilyet még nem láttam! Általában nem szívlelem, ha nem mondanak igazat, de ez alkalommal ez a kis hazugság megmentette a helyzetet! – kuncogott, miközben a fejét ingatta. – Lopez, egy percre azt hittem, hogy az őszinteségével romba dönti az egészet. Ha nem fogta volna be a száját…, nos, már azon voltam, hogy közbelépek. Ezek a jómadarak nagyon közel álltak ahhoz, hogy alaposan meglincseljék.

CATHERINE ANDERSON 181 INDIÁN SZÍV

Hilton jó néhány lépést megtett a szoba felé, mire észrevette, hogy a többiek halálra váltan állnak a szomszédos helyiségben. Ő is azonnal visszahőkölt. – Maguknak meg mi bajuk? Most legalább nyertünk egy kis időt, hogy elkapjuk a gyilkost. Azt hittem, ünnepelni fognak. – Ezek a fickók… – Fürgének végre visszatért a hangja. – A Lowdry fivérek. A valódi nevük Gabriel. Miattam jöttek ide Texasból, hogy felkutassanak, mert megöltem egy testvérüket. És most elrabolták Amyt. Fürge mindig is tudta, hogy Hilton gyors észjárású ember, de most még őt is meglepte, milyen gyorsan felfogta a békebíró a helyzetet. – Hogy az a…! Megölték Abe-e t, és igyekeztek úgy feltüntetni, mintha maga tette volna! – csapott a békebíró a combjára. – Mekkora marha vagyok! Még csak nem is gondoltam rájuk! Fürgébe éles fájdalom hasított. Ő volt csak igazán ostoba! Már akkor meg kellett volna próbálnia felidézni, ki hallhatta, hogy megfenyegeti Abe Crentont, amikor kiderült, hogy elvágták a torkát. Ehelyett ő pánikba esett, és csak amiatt aggódott, hogy mindenki őt tartja bűnösnek. Teljesen megfeledkezett a Lowdry fivérekről. Most visszatekintve bolondnak érezte magát. És most Amy fizet érte. – Mi a francért vitték el Amy kisasszonyt? – csodálkozott Hilton. – Hogy így férkőzzenek hozzám. Amy ma esti bejelentése egészen nyilvánvalóvá tette, hogy ő és én… – Fürge feltartotta a kezét. – Az ördög tudja, miért. Nem tudom. Miért tesz az ő fajtájuk olyasmit, amit tesz? Gondolom, azt remélték, hogy lógni fogok. Amikor látták, hogy ez nem így lesz, elrabolták, hogy csaliként használják ellenem. A lényeg, hogy megöltem a fivérüket, Ferdeszeműt. Senki sem ússza meg, aki a Gabrielek útjába áll. És mi lenne jobb módja a bosszúnak, mint hogy Amyt bántják? Hilton arca megfeszült. Fürge a falra pillantott, ahol a hatlövetűje lógott. Jól emlékezett, mennyire megijedt Amy, amikor meglátta a járdán a két hispánt. Most egész biztosan retteg. Döntött. A fogashoz lépett, és leakasztotta a pisztolytartó övét. – Jaj, Fürge, ne! – kiáltott Loretta. – Kell, hogy legyen más megoldás. Amy sem akarná, hogy ezt tedd! Fürge felcsatolta az övet, és lehajolt, hogy bekösse a pisztolytáskát a combjához rögzítő bőrszíjakat. – Nincs más választásom – pillantott fel. – Attól tartok, sosem volt. Ahogy Amy mondaná, nem menekülhetsz a múltad elől. Ez is csak ezt igazolja. Farkasölő az asztalhoz lépett, és felemelte a Spencerét. – Veled megyek. Fürge gyanította, hogy a Gabrielek nem jöttek egyedül ilyen messzire. Farkasölő páratlan harcos volt, de nem volt gyors lövő. – Engem akarnak. Tudom, hogy szereted Amyt, de gondolnod kell a családodra. Farkasölő újabb töltényeket csúsztatott a zsebébe. – Vannak dolgok, amiket meg kell tennem, és a családom megérti ezt – jelentette ki, a feleségére pillantva. Loretta arca falfehérré vált, de lassan bólintott. Farkasölő sötétkék szemében büszke ragyogás gyúlt. Rámosolygott a feleségére, majd visszafordult Fürgéhez. – Mit gondolsz, hányan lesznek? – Isten tudja – válaszolt Fürge. – Az az egy biztos, hogy kettőnél többen. – Megyek, felnyergelek – szólt közbe Hilton. Farkasölő felemelt kézzel tiltakozott. – Értékeljük az ajánlatot, békebíró, de Fürge és én komancs módra fogjuk megvívni ezt a csatát. Egy fehér ember csak összezavarná a dolgokat. Hilton felfújta a mellkasát. – Átkozottul jól lövök, majd meglátják. Ők pedig túlerőben lesznek. Arról nem is beszélve, hogy itt, Farkasok Földjén én vagyok a törvény. Azokat az urakat gyilkosságért körözik. Fürge tekintete még mindig Farkasölőn nyugodott. Megrohanták az elmúlt idők emlékei, melyek most reményt ébresztettek benne. Ha ő és Farkasölő komancs harci stratégiát alkalmaznak, talán egyenként leszedhetik a hispánokat, mégpedig anélkül, hogy lövöldözésre kerülne sor. – Ha olyan jól dolgozunk együtt, ahogy régen – mondta a békebírónak –, nem lesznek sokáig túlerőben. – Hilton szemébe nézve folytatta. – Maga bizonyította, hogy hű barát. Ha szeretne velünk tartani, és hátvédként mögöttünk lovagolni, hálásan megköszönöm. CATHERINE ANDERSON 182 INDIÁN SZÍV

Farkasölő beleegyezően bólintott, majd sarkon fordult, és a hátsó ajtó felé vette az irányt. Fürge követte. Hilton kérdőn nézett Lorettára. – Hova a csudába mennek? Az istálló a másik irányban van. – Fel kell készülniük a küzdelemre – magyarázta Loretta remegve, a derekára tett kézzel. Farkasölő és Fürge néhány perc múlva visszatért. Hilton hahotázva nevetett, amint megpillantotta az arcukat, de azonnal lehervadt ajkáról a mosoly, amint Fürge, kezében a festékekkel, elé lépett. Alig néhány másodpercen belül a békebíró arca is csíkos volt, az álla piroslott, a szemgödre grafitszürkén, fogai feketén sötétlettek. – Jó lesz így? – kérdezte Fürge Farkasölőt. Farkasölő, aki eközben a nyilaival és harci baltájával volt elfoglalva, csak ennyit mondott: – A homlokára és a kezére még kéne valami. Fürge ezeket a helyeket is bekente. Hilton magasra húzta az egyik szemöldökét. – Ez valami komancs orvosság? – Így is mondhatjuk – felelte Fürge. – Megakadályozza, hogy felvillanjon a sötétben, és szétlőjék a hátsóját. Hilton egy vállrándítás kíséretében lehajolt, hogy Fürge a homlokához is hozzáférjen. – Nekem megfelel. – Nekünk is mindig megfelelt – szólalt meg Farkasölő, majd a tokjába tette a baltáját, és sorban megölelte a családtagjait. – Imádkozz a rózsafüzéreddel, kicsim – kérte Lorettát a karjaiba vonva, majd Chase-hez fordult. – Te is imádkozz – mondta, a tenyerébe véve a fiú állát. – Mondj el sok üldözlégy Máriát, hogy biztonságban visszaérjek. – Üdvözlégyet – javította ki Loretta. Farkasölő lehajolt, hogy megcsókolja Indigót, majd letörölte a lány arcára kenődött festéket. Fürge, indulásra készen, már az ajtóban várta. Loretta kikísérte a férfiakat. A tornácon állva intett nekik búcsút. Amint Fürge az istálló felé vette az irányt, még utánaszólt: – Ne használd azokat a puskákat, hacsak nem muszáj! A jövőd múlhat rajta! Ahogy Fürge jelenleg látta, ha Amyvel történik valami, nemigen lesz jövője, ami miatt aggódhatna.

Az első dolog, amire Amy figyelmes lett, az a fejébe hasító fájdalom volt. Homlokát ráncolva próbálta megdörzsölni a fájdalom helyét, de ekkor ráeszmélt, hogy csuklóit a háta mögött összekötözték. Apránként tisztult ki a feje. Először az tudatosult benne, hogy hideg fapadlón fekszik, arccal lefelé. Kosz és kőpor vonta be a nyelvét. Alighogy ezt felfedezte, csizmák csoszogását és sarkantyúk csattanását hallotta. A szeme sarkából látta, hogy egy férfi ül nem messze tőle egy faládán. Résnyire nyitotta a szemét, és felé fordította a fejét. Egy mexikói sarkantyú csillant meg a pislákoló tűz fényénél. Amy végignézett a bőrnadrágon, amelynek oldalvarrását ezüst-chonchók díszítették, végül a férfi csípőjére rögzített, halálosnak tűnő hatlövetűn pihent meg a tekintete. Felnézett a férfi barna arcára, amelyre egy veríték áztatta karimájú kalap vetett árnyékot. Steve Lowdry volt az. Hirtelen megrohanták az emlékképek – hogy odakint áll a közösségi ház oldalában, mikor felbukkan egy férfi a sötétből, megragadja a karját, és kést szegez a torkának. Ő küzd, de valami nehéz fejen találja, és mindent elborít a sötétség. Sebtében körülnézett a homályosan megvilágított helyiségben. Mindent pókháló és kosz borított. Egy elhagyott bányászkunyhó lehet? A szoba másik végében, bár árnyékban voltak, két másik fickót is látott. Az egyik az ablaknál állt, a másik a földön ült, hátát a falnak vetve. Ezüstchonchók csillantak a tűz fényében, mosdatlan testük kellemetlen szaga terjengett a levegőben. Hispánok voltak. Egy pillanatra jeges rémület markolt Amy szívébe. Úgy érezte, olyan a teste, mint amilyen egy holttest lehet, mikor elkezd beállni a hullamerevség. Nem vert a szíve, mintha a tüdeje is leállt volna, és csontig hatoló hidegség járta át. Amikor a szíve újra megdobbant, éles fájdalom hasított a mellkasába. Igyekezett mélyet lélegezni, de a levegő félúton elakadt, így egyelőre csak oxigénért kapkodott, és tátogott, akár egy partra vetett hal. Heves, erős fájdalmat érzett a hasában. – Nézzenek má' oda, valaki magához tért! CATHERINE ANDERSON 183 INDIÁN SZÍV

Lowdry a csizmája orrával megbökdöste Amy csípőjét, hogy a hátára fordítsa. A lány karjai úgy fájtak, mintha eltörtek volna, amint kicsavarva a teste alá kerültek. Lehunyta a szemét. Csak úgy őrizhette meg a józanságát, ha nem látta, mi történik. Ha belenézett volna Steve Lowdry szemébe, talán nem is bírta volna tovább. Suttogó hangot hallott, majd egy súlyos kéz nehezedett a rekeszizmára. – Mondd csak, oposszumnak tetteted magad? Ez jó kis név lesz neki, nem igaz, Poke? – A kéz megragadta a haját. – A tincseid akár a méz. Mid van még olyan, mint a méz, édesem? – Lopez nem jön ide holmi bűbájért! – nevetett fel az egyik férfi a szoba túlsó sarkában. – Mit mondasz, ne próbáljuk ki? – No, ehhez mit szólná', csinikém? – Tudod mit beszélnek az édesnek mondott lányokról – szólalt meg egy harmadik, igencsak nyers hang, majd felröhögött. –Hogy bárki életét megédesítik. Az Amy haját markoló kéz engedett a szorításán. A következő pillanatban azonban erős ujjak szorították meg a bokáját, majd vonszolni kezdték, keresztül a szobán, összekötözött karjait a ruhája ujján át is felsértette a kemény fapadló. Amy összeszorította a fogait. Lehunyt szemhéja mögött lángok aranyos fényét látta, a tűz melege szinte égette a testét. Lowdry elengedte a bokáját, hagyta, hogy a lába a földnek csapódjon. Amy továbbra is lehunyt szemmel és összeszorított fogakkal feküdt. Tudta, mi következik. Teljesen hatalmába kerítette a félelem: az orrcimpái összeszűkültek, már alig kapott levegőt, de tudta, hogy ha kinyitná a száját, csak sikítani tudna. És ha egyszer sikítani kezdene, talán sose hagyná abba. Steve Lowdry megragadta a ruhája derekát. A férfi testének bűze szinte fojtogatta a lányt. – Mit rejtegetsz ez alatt, édesem? A ruha anyaga szorosan feszült Amy testére, aki tudta, hogy az bármelyik pillanatban szétszakadhat. Legszívesebben nyöszörgött volna, de inkább visszafogta magát. A férfi hangja úgy fonta körbe, mintha nyálkával vonták volna be a testét. Amy hallotta a szájában dolgozó nyálat és szapora, izgatott légzését. Hogy mit rejteget a ruha alatt? A kérdés célja az volt, hogy megijessze Amyt, és szó mi szó, működött a férfi terve. Elképzelte, amint azok a kezek a testéhez érnek. Százával törtek fel torkába a ki nem mondott, tiltakozó szavak. De még mielőtt bármelyiknek hangot adhatott volna, vakítóan tiszta és éles emlékképek rohanták meg elméjét. Látta magát, amint kislányként tehetetlenül küzd, zokog és kegyelemért könyörög, és hallotta, amint a gyermeki hang visszhangját elnyomja a férfiak nevetése. Rémülete és eszeveszett ellenkezése akkor sem vezetett sehova, és most sem nyerne vele semmit. Az efféle férfiak élvezték a sikoltozást. Őket nem a szexuális kielégülés hajtotta, ők a puszta kegyetlenkedésért alázták és erőszakolták meg a nőket. Amyt hirtelen nyugalom szállta meg. Már nem volt halálra rémült kislány. És átkozott legyen, ha megadja ezeknek az állatoknak azt a kielégülést, amelyre vágynak. Végül is számára nem volt ismeretlen a fájdalom. Tapasztalatból tudta, hogy bármenynyire fájjon is valami, a szenvedés végül mindig elmúlik. Azt nem tudta megakadályozni, hogy megbecstelenítsék a testét, de a méltóságát meg tudta őrizni, bármit tegyenek is vele. Hadd mondjam a magam módján, csak egyetlenegyszer. E szavak hasítottak belé egyszer csak a semmiből, Fürge fátyolos, selymesen lágy hangján, egyre csak visszhangozva elméjében. Maga elé képzelte a férfi sötét arcát, ahogy a gyengédség elhomályosítja a tekintetét, amint ránéz-, ahogy a keze finoman hozzáér és dédelgeti. Ezt még ezek az emberek sem lophatják el tőle. Szétszakadt a ruhája. Amy érezte, amint hűvös levegő oson a blúza alá. Durva ujjak markolták a melleit, fájdalmat okoztak neki. Megfeszült, hiszen tudta, hogy ez még csak a kezdet. Hadd mondjam a magam módján. Amy nem szűnő nyugalommal tűrt. Annyi mindent kapott Fürgétől – szerelmet, nevetést, reményt –, de a legnagyobb ajándék mind közül az volt, hogy Amy most már másképp tekintett magára. A bátorság az, ha valaki megteszi azt a három lépést, amelytől halálosan retteg. Könnyek tolakodtak a szemébe, lehunyt pillái mögött. Nem számit, mit tesznek vele ezek ma este, túl fogja élni. És ha eljön a reggel, messzire tekint majd, és sosem néz vissza. A férfi ujjai könyörtelenül markolták. – Hé, édeske, meghaltál, vagy mi? Jobb szeretem az olyan nőket, akikben van egy kis élet!

CATHERINE ANDERSON 184 INDIÁN SZÍV

Amy továbbra is ernyedt maradt, és minden igyekezetével azon volt, hogy gondolatban elszakítsa magát a valóságtól. Felidézte a napot, amikor Fürge és ő addig hajkurászták a csirkéket, amíg szanaszét szálltak a tollaik. Majd azt a varázslattal teli holdfényes estét, amikor a férfi karjaiban lebegett a keringő dallamára. Az emlékek a bizonyosságot is magukkal hozták, hogy valóban eljön majd a holnap, és a ma éjjel csupán egy röpke pillanat lesz az életéből. Egyszerre csak kicsapódott a kunyhó ajtaja, és ez azonnal visszarángatta Amyt a jelenbe. Ahogy ijedtében kinyitotta a szemét, Hank Lowdryt látta, amint befelé csörtet. Bevágta maga mögött az ajtót, majd lenézett arra a férfira, amelyik Amy mellett guggolt. – A pokolba, Billy Bo! Mi a fészkes fenét csinálsz? – Csak szórakozom egy kicsit. Isten verjen meg, Sly, a szívbajt hozod rám! – Remek. Majd később szórakozz. Lopez nem teára jön. Fürge idejön? Amy az őt kínzó férfira tekintett, arra, akit ő Steve Lowdryként ismert. Billy Bo? Ez a név oly nevetséges volt, hogy majdnem elnevette magát – jóllehet, nevetése hisztérikusan csengett volna. A férfi ekkor helyre rántotta Amy letépett felsőjét és felegyenesedett. A lány bőre viszketett, ahol csak hozzáért. – Attól, hogy szórakozom, még készen állok – morgott. – Mióta rezelsz így be egyetlen fickótól? Mi öten vagyunk. Öten? Amy óvatosan körbekémlelt a gyengén megvilágított szobában. Az újonnan érkezett Sly nevű fickóval, vagyis Hank Lowdryval együtt is csak négy férfit számolt meg, ami azt jelentette, hogy egynek még odakint kellett lennie. De vajon mit csinál odakint? Arra vár, hogy lesből támadjon Fürgére? Szent isten, Fürge idejön! Ezek a szörnyű alakok csalinak használják őt. Fürge észre sem veszi, hány puska szegeződik majd rá, egyenesen besétál a csapdába. Sly az ablakhoz lépett, és hogy kilásson, dühösen ledörgölte a koszos üveg egyik sarkát. – Lopez Ferdeszemű húsz legjobb emberét győzte le pisztolypárbajban. Ezt elfelejtetted? És a tetejébe még Ferdeszeműbe is golyót röpített. Vedd elő az eszed a nadrágodból, és tedd a dolgod! Billy Bo sóvárogva nézegette Amyt. Aztán a kalapja alatt a fejét vakarászva, sarkantyújának csörömpölése közepette átballagott a szobán. – Mit akarsz, mit csináljak? – Tartsd nyitva a szemed, te barom! Mielőtt még lepuffantanának. Sly előhúzta a hatlövetűjét, hogy ellenőrizze a benne lévő töltényeket, majd ismét az ablakra tapadt. – Oltsd el azt a rohadt tüzet, Poke! Különben is, ki az ördögnek jutott eszébe tüzet rakni? – Nekem – mordult vissza a harmadik. – Hidegebb ez a hely, mint egy boszorkány csecse. Amy sarkantyúcsilingelést hallott a tűz felől. Víz loccsant, sistergés hallatszott, majd érezte, hogy füst veszi körbe. A vállához hajtotta az arcát – örült a sötétnek. Öt férfi, miközben Fürge csak kettőre számít? Tennie kellett valamit. A kérdés csak az volt, hogy mit.

Fürge egy fa sötét árnyékában állította meg Diablót. Füstszagot érzett. Farkasölő valahol a balján volt, míg Hilton úgy száz méterre követte. Az előttük elterülő tisztás a telihold fényében fürdött. Tökéletes. Így ő és Farkasölő elég jól látják majd egymást ahhoz, hogy jelbeszéddel kommunikáljanak, miközben megközelítik a bányászkunyhót. Miután erőnek erejével kiűzte Amyt a gondolataiból, Fürge lehunyta a szemét, és megpróbálta befogadni a körülötte lévő illatokat és hangokat, hogy eggyé válhasson velük. Kísértették a szavak, amelyeket Farkasölőnek mondott az első estén, amikor Farkasok Földjére érkezett. Az a részem, amely egykor komancs volt, meghalt. Ha ez igaz, akkor most Amy élete is odaveszhet. Fürge kinyitotta a szemét, és a fa göcsörtös ágai között felnézett a holdra. A holdanyára. Elszorult a szíve. Oly sok idő telt el azóta, hogy legelőször megtagadta indián örökségét. Vajon kiérzi-e még egy férfi verejtékszagát a levegőből, száz méter távolságból is? Meg tudja-e még különböztetni egy állat neszeit egy emberétől, egy barátét az ellenségétől? Tud-e még árnyként osonni a sötétben? Trillázni, mint a fülemüle, huhogni, mint egy bagoly, vagy épp üvölteni, mint egy prérifarkas? És emlékszik-e még a jelekre, amelyeket azért tanult, hogy a harcban használja őket?

CATHERINE ANDERSON 185 INDIÁN SZÍV

Félelem kúszott fel a gerincén. Hirtelen Amy alakja jelent meg lelki szemei előtt, akit a Gabriel testvérek abban a bányászkunyhóban tartanak fogva. A legrettenetesebb rémálma most valóra vált. Ki kell hoznia onnan a lányt. Bagolyhuhogás hallatszott. Fürge tarkója belebizsergett. Anélkül, hogy egyetlen porcikája megmozdult volna, tekintete átsiklott a tisztás felett. Látta, hogy Farkasölő meglapul egy bokor mögött. Villámgyorsan mozgott a keze, de Fürge azonnal megfejtette a jeleket. Megfeszült. Valaki áll előtted. Fürge előrehajolt Diablo nyakán keresztül, és tenyerével befogta a ló orrlyukait. Az állat mozdulatlanná merevedett. Fürge elmosolyodott. Vannak dolgok, amiket nem lehet elfelejteni. Lecsúszott a lóról, akár egy szellem, és a földre lapult. Állát felszegve megköszörülte a torkát. – Huhú! Huhú! – jelzett vissza oldalára gördülve Farkasölőnek: elkapom. Farkasölő bólintott, majd beleolvadt az árnyak sötétjébe.

Az isten verje meg! Rodrigueznek már itt kéne lennie! – fordult el Sly az ablaktól. A hold ragyogó fénye mellett Amy látta, amint egy zsebórát húzott elő. A fény felé fordította. – Tíz perccel ezelőtt kellett volna leváltanom az őrségből. Valami történt. – Biztos leült és elaludt – dörmögött Billy Bo valahonnan Amy közeléből. Sly az ajtóra bökött. – Poke, nézd meg, mi az ördögért maradt odakinn Rodriguez. De az egyikőtök öt percen belül itt legyen, és jelentsen! Fernandez! – mordult rá a harmadikra. – Te meg eridj fel a tetőre! Mozdulj már! – Miért nem mehet Billy Bo vagy Fernandez Rodriguez után? – vitatkozott Poke. – Ha valami történt, miért az én bőrömet kell vásárra vinni? – Mert én azt mondtam! A férfi, akit Fernandeznek hívtak, ugrott, hogy kövesse Sly utasítását, és már kívül is volt a kalyibán. Amy úgy látta az árnyékból, hogy bár még mindig zsörtölődve, de Poke is feltápászkodott a padlóról. – Megmondom én, mé' nekem meg Fernandeznek kell menni. Azé', mer' mink nem a Gabriel névre hallgatunk. Azé'. – Lódulj, te istenverte nyafogós! – szólt neki vissza Sly, majd a fülét hegyezve a tető felé nézett, ahonnét lépések tompa puffanása hallatszott. – Úgy dübörög, mintha egy egész ménes kísérné. Képtelen csendesen mozogni? Poke-ot, ahogy felállt, épp megvilágította egy holdsugár. Fejébe nyomta a kalapját. Amy fellélegzett, hogy végre nem hortyog tovább. Úgy tűnt, már órák óta ugyanabban a testhelyzetben fekszik, és hallgatja, amint a férfi álmában csámcsog és folyik a nyála. Órák. Valóban ilyen hosszú ideje lenne? Vagy csupán percek teltek el? Amynek fogalma sem volt róla. Csak azt tudta, hogy nem sikerült meglazítania a csuklójára tekert kötelet, és hogy semmit, de az égvilágon semmit sem tudna tenni, ha Fürgének segítségre lenne szüksége. Fürge eljön érte. Efelől nem volt kétsége. És lehet, hogy az élete árán fog megküzdeni érte. Poke előhúzta a pisztolyát, és meggyőződött róla, hogy meg van töltve. Még egy utolsó szitkozódással kifejezte nemtetszését, majd kinyitotta az ajtót, és kilépett. Alighogy becsapódott mögötte az ajtó, bagolyhuhogás törte meg az éjszaka csendjét. Amy nyugtázta a hangot, de először nem tulajdonított neki túl nagy jelentőséget. Aztán ledermedt, amikor meglátta a sötétben az ablak előtt Sly sziluettjét. Épp előrehajolt, és valamit matatott. A következő pillanatban szikrákat szórva fellobbant egy szál gyufa. Lángja narancsos fényben fürdette a férfi éles arcvonásait, amint lehajtotta a fejét, hogy meggyújtsa a cigarettáját. Amy nyelt egyet, és megpróbált kilesni mögötte az ablakon. Ha Sly hallotta is a baglyot, rá se hederített. Legalábbis egyelőre még nem. De még elérkezhet a pillanat, amikor felismeri a jelentőségét – hacsak el nem vonja valami a figyelmét. Amy ismét nyelt egy nagyot. Egészen idáig úgy kerülte a feltűnést, ahogy csak bírta, hiszen rettegett attól, hogy magára vonja elrablói figyelmét. De ha Fürge odakint volt, ő sem feküdhetett itt tétlenül. – Miért…? – kérdezte fátyolos hangon, majd megnyalta az ajkát. Mi lesz, ha a hang, amit az előbb hallott, valóban csak egy bagoly volt? Mi lesz, ha Fürge még Farkasok Földjén van? Mi történhet, ha…? Elhessegette magától a gondolatot, és inkább az ellenkezőjére összpontosított. Mi lesz, ha Fürge van odakint? Sly Gabriel esetleg kifigyelheti, amint a kunyhó felé oson, és megölheti. – Miért csinálják ezt? CATHERINE ANDERSON 186 INDIÁN SZÍV

– Mit? – Sly elfordult az ablaktól, hogy Amyre nézzen. – Rágyújt? – Nem. Miért ölték meg Abe Crentont? – Mert nem tetszett a képe. Visszafordult az ablakhoz. Amy pulzusa felgyorsult. – De komolyan. Tényleg szeretném tudni. Mit értek el azzal, hogy megölték? – Semmit. Ezért is lett az a vége, hogy magát elraboltuk. Nyilvánvalóan nem fűlt a foga a beszédhez, így hát Amynek kellett kissé felpiszkálnia. – A, szóval kútba esett a tervük? – fürkészte Amy a behemót alakot. Sly ismét visszafordult, hogy a lányra nézzen. – Csak mert maga egy hazug kis szajha. Lopez nem volt egész éjjel magával. – Ugyan honnan tudja, hol volt? – Onnan, hogy figyeltük. – A férfi az ablakpárkánynak támasztotta a csípőjét, immár teljesen háttal állt az ablaknak. – Kettő körül jött el a maga házától. Crenton megölésével megvártuk, hogy távozzon. – Hogy ne legyen alibije a gyilkosság idejére. – Amyben egyre inkább felébredt a természetes kíváncsiság. – Azt akarták, hogy felkössék, ez világos. De ha olyan nagyon holtan akarták látni, erre bizonyára kieszelhettek volna számtalan sokkal fortélyosabb módszert is. Sly halkan felnevetett. – Forté… mit? – Fortélyosabb… találékonyabb megoldást. A férfi vállat vont. – Nem mindig a gyors megoldások a legjobbak. – Attól tartok, még mindig nem értett meg. – Úgy gondoltuk, így törvényesen ölhetjük meg. Mivel nem vagyunk errefelé ismerősek, ez sokkal biztosabbnak tűnt, mintha magunk csináltuk volna. Különösen, mivel Lopez volt olyan kedves, és felhagyott a fegyverviseléssel. – Szerintem akár az előnyükre is válhatott volna, hogy idegenek. Senki sem tudta, kik maguk valójában. Az pedig, hogy Fürge letette a fegyvereit, nem megnehezítette, inkább megkönnyítette volna a dolgukat. A férfi ajkát kisebb nevetés hagyta el, ami azt sugallta, hogy hihetetlenül ostobának tartja Amyt. – Persze, ha le akartunk volna puffantani egy fegyvertelen fickót, még a legutolsó törvényszolga is utánunk kajtatott volna! Errefelé nincs túl sok menekülőút. Ha a törvény a nyomunkban van… – beleszívott a cigarettájába, majd lepöckölte a hamut, amely narancsosan izzott, miközben a padlóra hullott. – Na, most már érti. Akár ismerik a valódi nevem, akár nem, fellógattak volna. Nem ismerjük elég jól ezeket a hegyeket ahhoz, hogy az utakat elkerülve a vadonon át meglépjünk. Amy számára kezdtek értelmet nyerni a történtek. Oldalvást az ablakra pillantott. – Tehát elhatározták, hogy megölik Crentont, és úgy tüntetik fel, mintha Fürge tette volna, hogy végül a bitón végezze. – Lopez egy tucatnyi szemtanú előtt fenyegette meg a pasast, hogy elvágja a torkát. Túl jó alkalom volt ez ahhoz, hogy elszalasszuk. Nem volt más dolgunk, mint hogy beváltsuk a fenyegetést. Én meg Billy Bo eddig is kivettük a részünket a skalpolásból, így hát tiszta munkát végzünk. A katonaság néhány éve még jól fizetett az indiánhajért. Amy gyomra görcsbe rándult. Indiánhaj… Ennek az embernek fabatkát sem ért az emberi élet. A lány torka kiszáradt. Nagyot nyelt, hogy leküzdje a hányingerét. – Csak még egy kérdés, mert kifúrja az oldalamat a kíváncsiság. Miért akarják Lopez urat holtan látni? – Mert lelőtte a bátyámat, Ferdeszeműt. – Miért? – Egy nő miatt – nevetett fel ismét a férfi. – Egy olyan szőke miatt, amilyen maga is. Ez a fickó odavan a szöszkékért, nem igaz? Amybe egy pillanatra belenyilallt a féltékenység, de aztán gyorsan elhessegette magától a gondolatot. Sosem kérdőjelezné meg Fürge szerelmét. Ha egy nő miatt ölte meg Ferdeszemű Gabrielt, arra bizonyára jó oka volt, mégpedig más, mint ami nyilvánvaló volna. – De ezek szerint a maga bátyja is odavolt a szöszkékért – vágott vissza halkan.

CATHERINE ANDERSON 187 INDIÁN SZÍV

– Nem törődött ő a haja színével – vigyorgott kéjesen csak szórakozott egy kicsit. Lopez pedig kinyírta miatta. Sly Gabriel hangját gyűlölet hatotta át, amely jéggé dermesztette Amyt. Kíváncsi lett volna, hogy Ferdeszemű elképzelése egy nővel való szórakozásról vajon ugyanaz volt-e, mint Billy Bóé.

Huszonötödik fejezet

Amy úgy érezte, újabb órák teltek el, amióta Sly Gabriel véget vetett a beszélgetésüknek, és figyelmét újra az ablakra szegezte. Tudta azonban, hogy rossz az időérzéke, mivel Sly arra utasította Poke-ot, hogy öt percen belül jöjjön vissza, és jelentsen neki, de Poke még nem bukkant föl. És ha akár csak egy óra telt is volna el, Sly mostanra már bizonyára tűkön ülne, és azon gondolkodna, mi üthetett ki balul. Mintha csak a lány gondolataiban olvasna, Sly előhúzta zsebéből az óráját, és megnézte, mennyit mutat. Hangos szitkozódások közepette fordult vissza az ablakhoz. – Az az istenverte Lopez itt van kint valahol, Billy Bo – sziszegte a testvérének. – Azt hiszem, egyenként akar leszedni bennünket. – Honnan a francból tudod? – hallotta Amy az árnyékból előcsoszogó Billy Bo válaszát. – Én semmit se látok. Sly előhúzta a pisztolyát, és újra ellenőrizte a töltényeket. Amy ebből azonnal tudta, hogy a férfi mennyire ideges, hiszen egyszer már ellenőrizte a fegyvert. – Rodriguez nem jött be, hogy átadja az őrséget. Most Poke is eltűnt. Az az átkozott fattyú odakint van. A csontjaimban érzem – fejezte be enyhén remegő hangon. Billy Bo közelebb nyomta az orrát az ablakhoz, és kilesett. – Akkor most mihez kezdünk? – Az tuti, hogy nem ülünk itt bent tétlenül, és várjuk, hogy elvágják a torkunkat, afelől biztos lehetsz. Fogd a nőt! – És mit csinálunk vele? – kérdezte Billy Bo Amy felé fordulva. – Felhasználjuk. Vele fogjuk kicsalni a nyílt terepre – válaszolt Sly. – Lopez azonnal előbújik, amint megkarcoljuk itt-ott a kicsikét. Fagyos hideg telepedett Amy hasára. Billy Bo közelebb lépett, majd megragadta összekötözött csuklóit, és talpra rántotta. Amy karjai kicsavarodtak a háta mögött. Éles fájdalom hasított a vállába. Zihálva, támolyogva állt lábra. Billy Bo ismét megragadta a csuklójánál, és az ajtó felé kezdte taszigálni. Amynek össze kellett szorítania a fogait, hogy ne kezdjen sikoltozni. Sly szélesre tárta az ajtót, Billy Bo pedig kivezette Amyt a kunyhó udvarára. Elengedte a lány csuklóját, egyik kezét a dereka köré fonta, és szorosan a saját mellkasának feszítette Amy hátát. Sly Gabriel Amyt és saját testvérét pajzsként használva lépett elő: – Lopez! Hé, Lopez, tudjuk, hogy itt vagy! – kiáltott. – Vedd szépen szemügyre a hölgyeményt, amigo! Mert egy perc, és nem lesz orra! – Közelebb húzódott Billy Bóhoz. – Ha erre sem bújsz elő, a következő a füle lesz! Hogy jelezze, milyen szívesen fogna hozzá a kaszaboláshoz, Billy Bo előhúzta a kését, amelynek hegyét Amy felső ajkához támasztotta. A lány hangtalanul felnyögött magában. Tudta, hogy elég volna egyetlen hangot kiadnia ahhoz, hogy Fürge esetleg valami meggondolatlan lépést tegyen. – Tízig fogok számolni, Lopez! – kiáltott Sly. – Ha addigra sem leszel itt a nyílt színen, elkezdjük vagdosni. – Akarod, hogy innen fentről leszedjem, főnök? – suttogott Fernandez a tetőről. – Mit képzeltél, aludni küldtelek fel oda? – vágott vissza Sly visszafojtott hangon. Amy átfésülte a tekintetével a tisztást. A közvetlenül a kunyhó előtti terület holdfényben fürdött, de ahogy megpróbált messzebbre nézni, be az árnyak közé, farkasvaksága megakadályozta, hogy bármit is lásson. Vajon Fürge ott van valahol? És észrevette-e, hogy Fernandez a tetőn hasal és rá vár? Szentséges ég! CATHERINE ANDERSON 188 INDIÁN SZÍV

Lepillantott az orra alá tartott késre. Ha figyelmeztetésképpen felkiáltana, Billy Bo valószínűleg összerándulna és megvágná. Szörnyű reszketés fogta el. Elképzelte, amint Fürge előlép a holdfénybe… elképzelte, amint lelövik. Mit számítana egy sebhely az arcán, ha azzal megmentheti Fürge életét. Összeszedte magát, lassan beszívta a levegőt, majd kiabálni kezdett: – Van egy férfi a tetőn! Billy Bo valóban megrándult. De szerencsére a kezében lévő kés csak megbillent, nem vágta meg Amyt. – Az istenért, Billy Bo, fogd be a száját! – kiáltott fel Sly. Billy Bo káromkodott egy nagyot, majd Amy szájára szorította a kezét, ajkaihoz dörzsölve a kés nyelét. Amy kis híján összecsuklott, aztán kissé megkönnyebbültebben, egy pillanatra lehunyta a szemét, remélve, hogy Fürge meghallotta a figyelmeztetést. Mintha csak meghallgatásra találtak volna az imái, messziről, a sötétből csodálatos, ismerős, selymes hang ütötte meg a fülét. – Engedd el őt, Gabriel. Engem akartok, nem a nőt. Nálam vannak a fegyvereim. Megkapjátok a párbajotokat, csak hogy önvédelemnek állíthassátok be. Na gyerünk, csak szépen, tisztességesen, hagyjátok őt elmenni. Amy a tisztáson túlra, a sötétbe meredt. Őrülten vert a szíve. Fürge itt van. Legszívesebben azonnal odarohant volna hozzá. Teste minden izmával ellenszegült Billy Bo szorításának. – Mutasd magad! – kiáltott Sly parancsolóan. – Addig nem, amíg ő nincs biztonságban. – Hogy aztán leszedhess bennünket? Ne nézz minket teljesen hülyének, Lopez! Mutasd magad most azonnal, különben a nő meghal! Megrezzent egy árny. Amy megpróbálta kiszabadítani a száját Billy Bo kezéből, de az egyre erősebben szorította. Amy tudta, hogy Fürge esélyei nagyban csökkennek, ha ő ott marad a tűzvonalban, hiszen akkor óvatosabban kell megválogatnia a célpontjait, az pedig lelassítaná. És ha Sly Gabrielt és Fernandezt még le is tudná lőni, nem kockáztatná meg, hogy Billy Bóra célozzon, mert attól félne, hogy őt találja el. Billy Bo pedig ebből kétségtelenül hasznot húzna, amit úgy hálálna meg, hogy golyót röpítene Fürgébe. A kés éle Amy arcába nyomódott. Jól tudta, hogy Billy Bónak nem sok hiányzik hozzá, hogy elvágja a torkát. Az ő élete vagy Fürgéé? Fürge nélkül úgysem lenne igazán élete. Áthelyezte testsúlyát az egyik lábára. Azután, még mielőtt Billy Bo észrevehette volna, mire készül, felhúzta a térdét, majd cipője sarkát teljes erőből belevágta fogvatartója sípcsontjába. A meglepetéstől megtántorodott Billy Bo felüvöltött fájdalmában. Abban a pillanatban, amikor megmozdult, Amy – kihasználva a testük között hirtelen keletkező távolságot – merész fogásra szánta el magát. Meg is találta a célpontját, és amint megvolt, rámarkolt a kezével. Billy Bo felvisított. Amy nem számított másra, mint hogy Billy Bo megöli. Teljesen meglepte, hogy a férfi ehelyett elengedte, és odakapott a kezéhez, hogy megpróbálja kiszabadítani magát. Eluralkodott a káosz. Sly szitkozódott, Billy Bo pedig hörögve kiabált: – Elkapta a golyóimat! Szedd le rólam! Elkapta a golyóimat! Egy nyílvessző süvítése hallatszott a sötétben. Ezzel majdnem egy időben, Fernandez felmordult, majd lecsúszott a tetőn, hogy aztán élettelen kupacként zuhanjon mögéjük. Teste puffanása Sly-t is megriasztotta. Akkora volt a kavarodás, hogy Amynek egy teljes percbe is beletelt, mire észrevette, hogy Billy Bo eleresztette. – Amy, le a földre! – kiáltott Fürge. A férfi szavai áthatoltak Amy félelmén. Elengedte hát rikácsoló áldozatát, majd hanyatt-homlok a porba vetette magát. Amikor felpillantott – zihálva, hogy az ütődés után újra levegőhöz jusson meglátta, amint Fürge kilép a holdfénybe. A tetőtől talpig feketébe öltözött férfi, akinek pisztolyai ezüst halálként ragyogtak a csípőjén, mintha csak maga Lucifer lett volna. Felvillant Fürge hatlövetűje. Narancsszínű tűz lövellt az éjszakába, és robbanás szakította szét a levegőt Amy feje felett. Testek huppantak a földre, majd hirtelen csend lett. Hátborzongató, természetellenes csend. Fürge, kezét még mindig a pisztoly kakasán tartva, három lépést előreszaladt, majd lekuporodott és körbefordult, hogy ellenőrizze körülöttük a tisztást. Amy soha senkit nem látott ilyen sebesen és ilyen

CATHERINE ANDERSON 189 INDIÁN SZÍV

precízen mozogni. A férfi megelégedve nyugtázta, hogy senki sem lapul a környező bozótban, majd szorosan Amy mellé lépett. – Amy, van még valaki? Amy, elképedve, milyen szélsebesen történt minden, folyamatosan nyelni próbált, és igyekezett ismét lélegzethez jutni. –Nem, nem hiszem. Öten voltak. Fürge a pisztolytáskájába dugta a fegyverét, majd fél térdre ereszkedve kioldozta Amy csuklóját, és a karjaiba zárta. Ő maga is erősen remegett. – Jól vagy? Bántottak? Amy, minden rendben van? Még soha senki nem volt olyan boldog, mint a lány, aki Fürge nyaka köré fonta a karját, és belekapaszkodott a férfiba. – Jól vagyok. És te? Ó, Fürge, annyira rettegtem, hogy végeznek veled! Fürge erre még szorosabban ölelte magához a lányt, a nyaka gödrébe temetve arcát. Hosszú percekig kapaszkodtak így egymásba, mire végül Farkasölő és Hilton békebíró is előbukkantak a sötétből. – Jól vannak? – kiáltott Hilton. – Igen, azt hiszem. Te szedted le Fernandezt? – nézett Fürge Farkasölőre. Farkasölő csak mosolygott. – El se lehetett volna téveszteni, ahogy ott hasalt a tetőn. Biztos vagy benne, hogy Amynek semmi baja? Reszketeg sóhaj hagyta el Fürge mellkasát. Bár még mindig remegett, halkan felnevetett. – Jól van. Jobban, mint jól. Ragyogóan van! Hilton körbesétált, hogy feltérképezze a halottakat. Hamarosan a fejét vakarva fordult Fürgéhez: – Sose láttam még így lőni senkit, Lopez. Irigylésre méltó, ahogy ezekkel a pisztolyokkal bánik. Fürge megfeszült. Amy érezte a változást, és kissé elhúzódott tőle, hogy lássa az arcát. A férfi arcvonásai megkeményedtek. A Gabriel testvérekre pillantott, majd nyelt egyet. – Higgye el, békebíró, az, hogy gyorsan lövök, nem ad okot irigységre. Minden egyes villámgyors lövés, amely az emberek tudomására jut, újabb efféle látogatásokat jelent a számomra. Az érzés, hogy megszabadultak, azonnal darabjaira tört Amyben. Fürge háromezer kilométert tett meg azért, hogy maga mögött hagyja hírhedté vált lövésztudományát. De ma este utolérte a múltja. A terve, hogy letelepszik Farkasok Földjén és békében él, talán mindörökre csak álom marad. Amy rémült pillantást vetett a mögötte heverő testekre. A hispánok végső soron mindig bosszút követelnek. – Ne… – suttogta Fürge, és tenyerét Amy arcára szorítva kényszerítette, hogy visszafordítsa a fejét. – Ne nézz oda, Amy, szerelmem. Épp elég ronda dolgot láttál már, annyit, hogy egy életre elég. Amy bólintott, és Fürge vállához préselte homlokát. – Azt hiszem, jobb lesz, ha hazaviszlek – tette hozzá a férfi. Amy nem tiltakozott, amikor Fürge felállt, majd őt is felnyalábolta. De nem sok vigaszt nyújtott most a férfi közelsége, a teste melege. Egyetlen gondolat zakatolt az agyában. Az, hogy Fürgének el kell hagynia Farkasok Földjét. Amynek pedig az a szörnyű balsejtelme támadt, hogy őt viszont nem akarja majd magával vinni. Amint visszaértek Farkasok Földjére, Farkasölő és Hilton békebíró búcsút vett Fürgétől és Amytől. Farkasölő és Hilton belovagoltak a városba, hogy keressenek néhány embert, akikkel visszamehettek a bányászkunyhóhoz az öt bandita holttestéért. Fürge kimentette magát, mondván, hogy szeretne Amyvel maradni, és mindent szépen „elrendezni” körülötte. Fürge, Amy tiltakozására fittyet hányva, a karjaiban vitte a lányt a lovától a házig, ahol kényelembe helyezte a kanapén, majd meggyújtotta a lámpát, és tüzet rakott a kandallóban és a tűzhelyen. Ahogy ezzel végzett, hozzálátott, hogy főzzön egy kávét. Amíg fel nem forrt a víz, visszatért a kanapéhoz, hogy megnézze, milyen sérüléseket szenvedett Amy. Aggódása azonban mit sem segített a lány hangulatán. Túl jól ismerte Fürgét ahhoz, hogy ne tudott volna olvasni a tekintetéből. Fürge azon igyekezett, hogy megtalálja a módját, hogyan mondja el Amynek: odébb kell állnia. Amy pontosan tudta, miért szeretné Fürge, hogy ő a városban maradjon. Hiszen a férfi örökké úton lesz, és azt figyeli majd, nincs-e valaki a nyomában. Ez pedig nem egy házas ember élete. S bár Amy nem szívesen vallotta be, saját közelmúltbeli viselkedése utalt arra leginkább, hogy az otthon biztonsága mindennél többet jelent neki. Nem hibáztathatja Fürgét, ha most azt hiszi, hogy ő boldogabb lenne, ha CATHERINE ANDERSON 190 INDIÁN SZÍV

inkább itt maradna Farkasok Földjén. Még ha az emberek soha nem bocsátanak is meg neki, Farkasölő és Loretta mindig biztonságot jelentene számára. A baj csak az, hogy nem lenne boldogabb. Nem lenne boldog – És pont. A ma esti lecke kemény volt, de Amy alaposan megtanulta. Fürge volt az ő Sarkcsillaga. Fürge nélkül mit sem ér a biztonság és a világ összes kincse! Mialatt a férfi kiment a konyhába, hogy töltsön maguknak egy-egy bögre kávét, Amy, nem törődve a férfi ellentmondást nem tűrő utasításaival, miszerint maradjon a kanapén, bement a hálószobába. Néhány perc múlva megjelent Fürge. – Mit csinálsz? – kérdezte. – Csomagolok – jelentette ki Amy, miközben az egyik alsóneműjével a kezében elfordult a komódtól. – Ne vigyek két váltás ruhánál többet, ugye? Még sosem éltem vándoréletet. Fürge pillantása a lány kezében lévő alsóruhára esett. Ádámcsutkája fel-lecsúszkált; kerülte Amy pillantását. A lány megkönnyebbült, hogy legalább nem tesz úgy, mintha nem tudná, hogy miről beszél. – Amy, fogalmad sincs róla, mire készülsz. A pletyka, ami a ma este után szárnyra kap, hamarosan elcsitul majd. Itt, Farkasok Földjén neked meglesz… – Elcsukló hanggal a házra mutatott. – Ha velem jössz, egyik napról a másikra élsz majd, és sosem tudhatod, honnan és mikor kerül elő a következő vacsorád. Vagy hogy egyáltalán megéred-e, hogy még egyszer vacsorázz. A kép, amelyet Fürge szavai Amy elé festettek, egy pillanatra rémülettel töltötte el a lányt, de elszántsága azonnal felülkerekedett a félelmén. – Fürge, meg kell értened valamit. Egy nap veled annyit ér, mint nélküled egy egész élet. Fürge Amyre emelte a pillantását. A lány mintha némi reményt látott volna megcsillanni a férfi tekintetének legmélyén. – Édesem, tudom, hogy szeretsz, mégsem kérhetem, hogy szökj el velem. Nem kell mindenáron bizonyítanod, hogy mit érzel irántam. Mi lesz, ha várandós leszel? Vagy ha megbetegszel? – Majd meghúzzuk magunkat valahol – mondta Amy az ajkát biggyesztve. – Nincs mit tenni, a nevedet nem változtathatjuk meg Lopezről valami másra, hogy aztán új életet kezdjünk egy új helyen. De mindig vágytam rá, hogy láthassam Kaliforniát. Azt mondják, ott jó soruk van a bányászoknak. De megpróbálkozhatunk akár Nevadával is. – Te tényleg velem akarsz jönni? Azt hittem…, mindazok után, amit mondtál, nem hittem volna, hogy… Amy szíve egy kissé összefacsarodott. Ennyire felszínes lett volna eddig a szerelme? – Akkor rosszul gondoltad, Fürge. Veled megyek. Próbálnál csak itt hagyni! Házasok vagyunk, emlékszel? Ahová mész, oda megyek én is. Ennek így kell lennie. Ami az enyém, az a tiéd, ami a tiéd, az az enyém is. Tudod, hogy megy ez. Ez azt jelenti, hogy a te gondjaid az enyémek is. – De minden, amit olyan sokra tartasz, amid itt megvan, a biztonságod, a saját házad… Mindebből semmi sem lesz. Ha itt, Farkasok Földjén aggasztott a gondolat, hogy mindenben tőlem függj, mit fogsz érezni több ezer kilométerre innen, ahol valóban nem lesz rajtam kívül senki, akihez fordulhatsz? – Fürge hosszasan fürkészte a lányt. – Ezt alaposan gondold meg. Ha velem jössz, nem ígérhetem meg, hogy gálánsán hazahozlak, ha meggondolod magad. Én inkább most vágnám el a köztünk lévő szálakat, mint hogy később törjön össze a szívem. – Az én otthonom ott van, ahol te vagy – suttogta Amy, a hóna alá gyűrve a kezében lévő ruhadarabot. Fürge szemébe könny szökött. Amy lassan átsétált a szobán, és megállt előtte. – Fürge, kérlek, ne hagyj itt – kérlelte lágyan. A férfi felsóhajtott, majd a karjaiba kapta, és úgy szorította, hogy a lány alig kapott levegőt, a kezében lévő ruha pedig a földre csúszott. – Hogy hagynálak itt? Amy, szerelmem, azt hittem, hogy te akarod, hogy nélküled menjek tovább. Hogy hagynálak el? Az rosszabb lenne, mintha a szívem vágnák ki! – Nem is szólva az én szívemről, amely darabokra törne – súgta remegő hangon a lány. – Márpedig most, hogy visszakaptam, szeretném egy darabig egyben tartani. Amy érezte, hogy Fürge elmosolyodik, és tudta, hogy pontosan értette, mit akart ezzel mondani. A komancs szívnek semmi köze sem volt a rettenthetetlenséghez, viszont minden volt, ami maga az ember. Azt az ajándékot, amit Fürgétől kapott, soha senki nem veheti el tőle, hacsak ő maga nem hagyja. Amy lábujjhegyre emelkedett. CATHERINE ANDERSON 191 INDIÁN SZÍV

– Szeretlek, Fürge. – És én… – határozott kopogás szakította félbe Fürge mondatát. – Most meg mi történt? – húzta fel a szemöldökét. – Most nem romolhatnak el a dolgok. Ez csakis jó hír lehet – mosolyodott el Amy. – Az én szerencsémmel nem vagyok ebben olyan biztos! – sóhajtott a férfi, kissé távolabb húzódva a lánytól. Együtt indultak ajtót nyitni, amely mögött Hilton békebírót találták a tornácon várakozva. – Csak gondoltam, beugrom a legújabb hírekkel – szólalt meg a férfi kalapját hátrabillentve, cinkos mosollyal az arcán. Fürge szélesebbre tárta az ajtót. – Jöjjön be onnan a hidegről! – Nem, köszönöm, nem maradhatok, épp csak egy percre néztem be. Már megyek is fel a Crenton-házba, hogy megnézzem Alice-t és a gyerekeket. Nem kellemes feladat, de hát valakinek ezt is el kell végeznie. – Híreket említett, békebíró? – Amy Fürge ujjai köré fonta ujjait. Hilton békebíró homlokát ráncolva vakarta meg az állát. – Nos, átkozott egy dolog történt ma este. Emlékeznek arra a két Lowdry fivérre? Azokra a rosszarcúakra, akik miatt aggódott is Lopez úr néhány napja? Fürge nem értette – a békebírónak bizonyára emlékezetkiesése van. Megszorította Amy kezét. – Persze hogy emlékszem rájuk. Mit…? – Nos – folytatta a békebíró Fürge szavába vágva –, úgy tűnik, egy kisebb bandához tartoztak. Összesen öten voltak. Igazi kemény fickók. Ők ölték meg Abe Crentont. Azt csak a jó ég tudja, miért, de hát az efféle fickóknál sose lehet tudni. Abe biztosan kihúzta náluk a gyufát. – Hirtelen elhallgatott, és egy szemvillanás erejéig Amyre pillantott. – Úgy fest a dolog, hogy ma este összekülönbözhettek, mert egymást kezdték lepuffantgatni. Legalábbis így tűnik. Nagy lövöldözést rendeztek odafönn a Geunther-háznál. Egyikük sem élte túl a dolgot, hogy beszámolhatna róla. Összeszedtem néhány embert, akik felmennek, hogy lehozzák a hullákat. Farkasölőt előreküldtem, mert… – ismét megvakarta a fejét. – Mert magyarázott valamit egy nyílról, amit még el kell tüntetnie. Na, mindegy is, azt majd ő elintézi. Nekem már tényleg nincs más dolgom ma estére, mint hogy felkeressem Alice-t és a gyerekeket. Amynek eltartott egy percig, míg felfogta, mit jelentenek a békebíró szavai. De aztán egyszerre csak elöntötte a boldogság. Fürge zavart arcára pillantott, majd még közelebb húzódott hozzá. – Köszönjük, Hilton békebíró – mondta csendesen. – Ez nagyon kedves magától, örökké hálásak leszünk. A békebíró egy röpke kacsintás kíséretében bólintott, majd sarkon fordult. Indultában azért még visszakiáltott: – Megmondtam, Lopez. Ha úgy döntene, hogy megveti a lábát a városomban, egy barátra számíthat. – Búcsúra emelte a kezét, miközben megszaporázta lépteit. – Isten hozta Farkasok Földjén! Sok boldogságot kívánok magának és az asszonyának! Fürge hunyorogva nézte, amint Hilton alakja szép lassan beleveszik a sötétségbe. – Ezt komolyan mondta? Tényleg elboronálja a dolgot? – Ez pontosan így hangzott – bólintott Amy. – Érted, mit jelent ez? – ujjongott örömében a férfi, miközben körbe-körbe pörgött Amyvel a szobában. – Szabad vagyok! Nem kell elhagynunk Farkasok Földjét! Senki sem fogja megtudni a pisztolypárbajt! – Magasba emelte a lányt, hogy még egyszer körbeperdítse. – Ez maga a csoda! Amy hagyta, hogy hátradőljön a feje, mert így belenézhetett a férfi gyönyörű, kedves arcába. Abban a pillanatban úgy érezte, mintha az egész élete leperegne a szeme előtt, az egész hosszú és fárasztó utazás, amely kérlelhetetlenül hajszolta e felé a perc felé. A szemed mindig a horizonton legyen, drágám. És ne foglalkozz a tegnappal. Amy egyre csak mosolygott, és le sem vette a szemét Fürge imádott arcáról. Vajon a horizont egy távoli, bíbor vonal, messze, a hóval borított hegycsúcsok fölött? Nem hitte, hogy így lenne. Fürge közelebb vonta magához a lányt, és még egyszer körbetáncolt vele a szobán. Keringő. Amy, továbbra is a férfi arcát nézve, lebegett a képzeletbeli zenére, amely mintha őbenne lüktetett volna. Fürge Lopez az ő horizontja és a jövője. És végre valahára minden, amit maga mögött tudott, tegnappá lett – tegnappá, mely a ködbe veszett.

CATHERINE ANDERSON 192 INDIÁN SZÍV