Carolyn Zane A szerencsemalac.doc

Carolyn Zane

A szerencsemalac (Tex’s Exasperating Heiress 2001)

A csinos Charlotte és a szívdöglesztő Tex találkozásuk első percétől kezdve egyszerre gyűlöli és imádja egymást. Charlotte csak Tex segítségével tanulhatja meg, hogyan kell bánnia Totóval, az elkényeztetett kis házimalaccal, akit Dorothy nénikéjétől örökölt... Nehezen telnek az első napok Brubakerék birtokán a csinos Charlotte számára, mert ott él Tex is, aki az állatok viselkedését kutatja. Tex látszólag öntelt fickó, aki tökéletesen tisztában van azzal, milyen nagy hatást gyakorol a nőkre, és ezzel Charlotte szerint kíméletlenül vissza is él. A lánynak azonban szüksége van Tex segítségére, hogy megnevelje Totót, az elkényeztetett házimalacot...

Carolyn Zane

1. FEJEZET Az a malac úgy hiányzott Charlotte Beauchamp-nak, mint púp a hátára. Ráadásul nem is akármilyen malac volt, hanem egy valódi csüngőhasú kis disznó, aki, amikor csak tehette, röfögve fetrengett a sárban, és reggelire undorító maradékokat zabált. - Hogyan? - szörnyülködött Clarise Brubaker, Charlotte nagynénje. - Mit csinált Dorothy a halála előtt? - Rám hagyott egy disznót - sóhajtott a lány. Clarise és Big Daddy, akik már több mint negyven éve voltak házasok, hitetlenkedve néztek egymásra. - Egy... disznót? - Pontosan! - És csak ezt a disznót? - Egyelőre igen. Hármasban üldögéltek Brubakerék hatalmas, még a polgárháborús években épült udvarházának szalonjában. A végeláthatatlan texasi birtok fölött könnyű szellő fújdogált. Az óriási ablakon betűzött a délutáni nap, sugarai megcsillantak a drága kristálycsilláron, az arany és ezüst műtárgyakon. Az ablakok között márványszobrok álltak, és hosszú, fehér függönyök lengedeztek az enyhe szélben. Igaz, hogy csak távoli rokonok voltak, de a gazdag olajmágnás és felesége mindig a népes család tagjának tekintette a lányt. Kilenc felnőtt gyermekük volt, valamint egy rakás unokájuk, unokaöccsük és unokahúguk. Charlotte mindkettejüket nagyon szerette. Az öregek hitetlenkedve hajoltak előre.

2

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

- Dorothy néni egy disznót hagyott rád? - A teáscsésze megcsörrent, ahogy Clarise letette az ezüsttálcára. Szemmel láthatóan nehezen uralkodott magán. - De kedvesem! Mivel a szüleid már nem élnek, te vagy az egyetlen örökös. És a te Dorothy nénikéd gazdag volt! - Mégpedig meglehetősen gazdag! - tette hozzá Big Daddy. - Én nem hiszem, hogy ilyen szívtelen lett volna. Különösen, ha belegondolunk, hogy te ápoltad őt az elmúlt tíz évben, és ezért teljesen feláldoztad a saját életedet. Biztosan meg lehet támadni a végrendeletét. Valószínűleg nem volt már teljesen beszámítható, ha rád csak egy... egy disznót hagyott! - Tudja, Clarise néni, bizonyos értelemben az egész vagyonát rám hagyta. De a végrendeletben van egy feltétel, miszerint Totót örökbe kell fogadnom, már ha lehet így fogalmazni, és úgy kell felnevelnem, mintha a saját fiam lenne. - Totót? - A malacot. - Ja, értem! - Clarise-nek elakadt a szava. - Dorothy néni birtokát hamarosan eladják, és a bevételt, valamint a vagyon többi részét zárolják. Mindent én öröklök, de csak abban az esetben, ha megígérem, hogy a disz... vagyis Totót élete végéig szeretni, tisztelni és szolgálni fogom. - A förtelmes állatnak már a gondolatára is elfintorodott. - Amennyiben természetes halállal hal meg, a tetemes összeg rám száll. Clarise szórakozottan babrálta gyémántkitűzőjét. - Te jó ég! Csak nehogy Totót valami baleset érje! - Úgy bizony, Totó aranyat ér! Persze, csak ha békésen szenderül majd jobblétre. - Charlotte elkomorodott. - Sajnos még meglehetősen fiatal, úgyhogy az még kissé odébb van. Vagyis egyelőre jobb lesz, ha valami állás után nézek. - Mik a terveid? Charlotte megpróbálta leplezni tanácstalanságát.

3

Carolyn Zane

- Még nem tudom pontosan, hiszen az internátus után rögtön Dorothy nénihez kerültem, hogy ápoljam. Nincs semmilyen képesítésem. Az igazat megvallva tíz év betegápolás után szívesen próbálnék ki valami mást is, de fogalmam sincs, hogy mit. Félresimította az arcából sűrű, göndör haját. - De nem aggódom mondta bizakodva. - Majdcsak talpra állok. Nekünk, Beauchampoknak ez még mindig sikerült - nézett sokatmondóan Clarise nénire, aki szintén Beauchamp lány volt. - Hogy őszinte legyek, egyáltalán nem aggódom az örökség miatt. Ha megkapom, jó, ha nem, akkor is boldogulok valahogy. Abban bízom, hogy a következő néhány évben nem kell Totót a szilveszteri vacsorán felszolgálnom. - Aligha hiszem, hogy Dorothy eszénél volt, amikor kitalálta ezt a badarságot - vélte Clarise. - Nem gondolod, hogy lehet valami oka ennek a bizarr végrendeletnek? Charlotte megrázta a fejét. - Nem tudom. Imádta Totót, és úgy bánt vele, mint egy gyerekkel. Mint ahogyan mások a kutyájukkal bánnak. Pontosan tudta, hogy én remek ápoló vagyok, de azt is, hogy nem vagyok valami nagy állatbarát. És éppen ezért vagyok most itt. - Charlotte Big Daddyhez fordult. - Totó állatorvosa mesélt nekem Texröl, az unokaöcsédről. - Igen, a bátyám fia, Ő is itt él a birtokon. - Nagyszerű! Az állatorvos szerint az unokaöcséd remekül bánik az állatokkal. Főleg a háziállatokkal. Azt mondják, még a legvadabb példányokat is képes kezes báránnyá szelídíteni. Big Daddy bólintott. - Ez így is van. Még a térdemig sem ért, de már kitűnően bánt a lovakkal. Van egy jól menő rendelője a birtokon, hátul az istállók mögött. És egyre gyakrabban kap kutatási megbízásokat is az egyetemtől. Tulajdonképpen állatpszichológus.

4

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

- Nekem inkább ördögűzőre lenne szükségem. - Charlotte felsóhajtott, és visszasüppedt a puha díványba. - Szinte biztos vagyok benne, hogy Totót megszállta az ördög. - Nagyot sóhajtott, és megdörzsölte a halántékát. - Dorothy néni valószínűleg azt hitte, hogy ez jó tréfa lesz. - Charlotte, drágám, már megbocsáss, hogy aggodalmaskodom, de mihez kezdesz lakás, jövedelem és végzettség nélkül? - kérdezte Clarise. - Majdcsak boldogulok valahogy. Tulajdonképpen még örülök is neki, hogy végre munkát kereshetek magamnak, és egy sor új ismeretséget köthetek. Amíg Dorothy néninél laktam, erre nem volt alkalmam - nevetett szomorkásan. - A héten keresek magamnak lakást Hidden Valleyben. Csak találok egy helyet, ahol a háziaknak nincs kifogásuk egy malac ellen. Big Daddy hangosan felnevetett. - Halkabban! - szólt rá a felesége, és megfogta Charlotte kezét. Kicsikém, a legjobb lesz, ha idejössz hozzánk. A gyerekek már mind kirepültek. Milyen jó lenne, ha újra egy kis élet költözne a házba! Legalább öt lakosztályból választhatsz magadnak. - Sokatmondóan nézett a férjére: - Igazam van, drágám? - Hát hogyne, csibém! Bármennyire nem akarta is, Charlotte-nak könnyek szöktek a szemébe. Clarise néni és Big Daddy mindig olyan kedvesen és nagyvonalúan bánt vele! Legyűrte könnyeit, és vett egy mély levegőt. - Nagyon köszönöm a kedves ajánlatot, de nem fogadhatom el. Big Daddy felhorkant. - Már hogyne fogadhatnád el! Nem engedhetem, hogy ott maradj abban a régi házban, amíg el nem adják a fejed fölül. Ideköltözöl, és szép nyugodtan elintézel mindent. És nincs több ellenkezés! Charlotte-nak gombóc volt a torkában. Az öregek gondoskodása levette a lábáról.

5

Carolyn Zane

- Na jó, nem bánom - mondta halkan -, de csakis addig, amíg mindent elrendezek. Azután szeretnék... azután muszáj lesz végre a saját lábamra állnom. Meg kell győződnöm róla, hogy tudok vigyázni magamra. - Egyetértek! - bólintott Big Daddy elismerően. - De... - Charlotte zavartan nézett rájuk - ...azzal ugye tisztában vagytok, hogy csak Totóval együtt jöhetek ide? - Magától értetődik - bólintott Clarise. - Ez nem lehet gond. Itt rengeteg hely van, és Tex is biztosan örömmel fogadja be a páciensei közé. Lehet, hogy Clarise néni ajánlata kissé elhamarkodott volt, gondolta Charlotte. Totó, ez a förtelmes, nyálas, guruló hájtömeg éppen akkor viharzott be a szalonba, amikor ők békésen cseverészve üldögéltek ott. Talán az volt a célja ennek a rettenetes sátánfajzatnak, hogy pokollá tegye az életét. A malac nyomában egy cowboy közeledett vészjóslóan, majd megállt a teázgató társaság előtt. Biccentett Charlotte-nak, mielőtt odafordult volna a másik kettőhöz. - Bocsánat a zavarásért, de ezt a szerencsétlen malacot odakint találtam félholtan. Valami féleszű bezárta az autójába. Charlotte dühösen pattant fel. Még hogy féleszű? Megsemmisítő pillantást vetett a pimasz alakra, és Totó mögé ugrott, aki már a tágas szalon sarkában szaglászott. - Ó, Clarise néni, szörnyen sajnálom, hogy kiszabadult - nyomult a malac után, de egy hajszálnyival elvétette a szőrös rakéta kurta farkát. Az állat máris megfordult, és elindult a teázóasztal felé. Természetesen kifizetek minden kárt, amelyet okoz. - Totó ismét kicsúszott a keze közül. - Csak nem a magáé ez a malac? - A cowboy vigyorogva a tarkójára csúsztatta a kalapját.

6

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

- És ha igen? - vágott vissza Charlotte harapósan, miközben Totót a nyakörvénél fogva rángatta kifelé az asztal alól, ahol eközben egy csésze tea a finom perzsaszőnyegre ömlött. Totó visított, mint akit ölnek, miközben Charlotte bocsánatkérő mosollyal nézett Clarise nénire és Big Daddyre. - Gyorsan visszaviszem az autóhoz - mondta lihegve. - Azt már nem! - A pimasz cowboy a hihetetlen gödröcskével az arcán csípőre tette a kezét, és úgy nézett rá, mint valami közveszélyes bűnözőre. - Odakint majdnem negyven fok van. Ha komolyan gondolja, hogy visszaviszi, akkor rögtön hozok egy nyársat is. Estig még elkészülhet az ünnepi lakoma. A gúnyos hangvétel még jobban felmérgesítette Charlotte-ot. Dühösen kutatott táskájában a póráz után, majd Totó nyomába vetette magát, a malac azonban időközben ismét megszökött előle. Még hogy ünnepi lakoma! Nagyon vicces. Honnan veszi magának a bátorságot ez az alak, hogy ilyen hangnemben beszéljen vele? Mint egy gyerekkel! Teljes mértékig ura a helyzetnek, és ennek a kellemetlen jószágnak. Ettől a pökhendi alaktól viszont... - és Totótól, aki éppen azon volt, hogy a bársony függönyök előtt elintézze a dolgát - vészesen felment a vérnyomása. - Nem! - hessegette el az állatot. - Nagyon-nagyon-nagyon rossz malac! Charlotte szinte a hátában érezte a cowboy tekintetét, és a legszívesebben betörte volna azt a tökéletes formájú, pimasz orrát. De még mielőtt teljesen hatalmába kerítette volna a kísértés, Totó egy hatalmas pálmafához rángatta, melynek földjéből kupacokat túrt orrával a padlóra. Charlotte a szégyentől és a méregtől legszívesebben elsüllyedt volna. - Nem, Totó, nem! - kiáltott. Térden csúszva lapátolta vissza a földet a kezével a cserépbe, ahonnan Totó ugyanolyan gyorsan újra kikotorta. - Szörnyen sajnálom! Nem szokott ilyen lehetetlenül viselkedni.

7

Carolyn Zane

- Minden bizonnyal azért teszi ezt, mert maga bezárta az autóba. Charlotte lassan feltápászkodott. Hátrasimította a haját, és támadásra készen nézett az idegenre. Nem csoda, hogy olyan jól megértik egymást a disznóval, gondolta. - A kocsi nem volt bezárva! Gyorsan jött a megvető válasz. - Ez aztán nagy segítség egy háziállatnak! - És különben is, az árnyékban álltam meg! - Sajnos, azóta már régen odatűz a nap - jegyezte meg a cowboy jegesen. Mivel Clarise és Big Daddy érdeklődéssel figyelte a jelenetet, Charlotte elhatározta, hogy nem feledkezik meg a jó modorról. - Résnyire nyitva hagytam az ablakot, és még vizet is hagytam ott neki. - Lehet, hogy hagyott neki vizet, de azt már régen kidöntötte. - A férfi az övébe csúsztatta a kezét, és közelebb lépett. - Ez rá vall! - sziszegte Charlotte, miközben minden erejével azon volt, hogy Totót elvonszolja a virágcseréptől. A pórázt, a kandallót díszítő rácshoz erősítette, majd ismét a férfihoz fordult. - De ez sem lehetett akkora gond, hiszen a motort és a légkondit is bekapcsolva hagytam. - Csak épp a benzin fogyott el... Charlotte ijedten fordult hátra a zajra, amint a kandallórács végigszántotta a mahagónipadlót. - Jaj, ne! - Rémülten fedezte fel a karcolásokat a fényes parketten. Az ünnepi lakoma ötlete egyre rokonszenvesebb lett. A többiek meglepett tekintetétől kísérve rövidke harc után sikerült eloldoznia az ördögi jószágot. A malac, amint elszabadult, Charlotte-ot magával rángatva átrobogott a helyiségen, körbeszaglászott, és néhány antik tárgyat felborítva a megfelelő helyet kereste, hogy dolga ne maradjon végezetlenül.

8

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

- Totó, nem! - A lány tehetetlenül nézte végig, amint a malac felborított egy értékes porcelán csecsebecsekkel teli vitrint. Tulajdonképpen szobatiszta. Fogalmam sincs, miért viselkedik így fordult bocsánatkérően Clarise nénihez. A cowboy vigyorgott. - Napnál is világosabb... Charlotte tajtékzott. - Kicsoda maga tulajdonképpen? Clarise felállt, hogy enyhítse a feszültséget. - Charlotte, drágám, engedd meg, hogy bemutassam Tex Brubakert. Tex, Ő Charlotte Beauchamp, egy távoli unokahúgom, azaz... vagyis... szóval ti egyáltalán nem vagytok rokonok. Sajnos! - Az egyáltalán nem baj - nézett Tex unottan a lányra. - Vagyis maga Tex Brubaker? - Charlotte sóhajtott egy nagyot. Clarise és Big Daddy sokatmondóan nézett egymásra. - Clarise néni, annyira sajnálom ezt az egészet! - mutatott Charlotte a malacra, aki a póráz másik végén ugrándozott, és a lány minden erejét próbára tette. - Big Daddy, bocsáss meg, kérlek! - Ugyan, kedvesem, igazán semmiség. Tex, légy szíves, vidd magaddal ezt a kolbásznak valót, és adj neki egy kis friss vizet. - Big Daddy nyakon csípte Totót, és jóképű unokaöccsére bízta. - Amint mindent megbeszéltünk, átküldjük hozzád Charlotte-ot is. Közben Tex tetőtől talpig alaposan végigmérte a lányt. Aztán fogta a pórázt, és az állatot egyetlen szóval maga mellé utasította. A lányban továbbra is dúlt a méreg. Totó mostanra már teljesen kifáradt, de majd meglátják, mi lesz, ha újra erőre kap. Akkor majd kiderül, valóban ilyen nyugodt és rendíthetetlen-e ez a híres állatpszichológus!

9

Carolyn Zane

- Ja, és még valami. Tex, kedvesem, Charlotte egy ideig nálunk fog lakni - lépett oda hozzá Clarise néni, és kezét a figyelemre méltó karizmokra tette. Legalábbis addig, míg munkát és lakást talál magának. Nagyon szeretném, ha felvennéd őket a pácienseid közé. Dorothy néni emlékére, aki ezt az állatot úgy szerette, mint a saját gyerekét, és a sorsát végrendeletében Charlotte kezébe tette. Tex fagyos ábrázata azonnal megenyhült, mikor nénikéje rákacsintott. - Hiszen tudod, hogy a kedvedért mindent megteszek - válaszolta kedvesen, és könnyedén arcon csókolta az asszonyt. A lánynak pedig hűvösen odavetette: - Később találkozunk! Charlotte bólintott. Legnagyobb megrökönyödésére a férfi egyetlen füttyentésére a malac vidáman utánakocogott. - Gyere, kismalac! - Tex kényelembe helyezte magát a rendelő előtt egy árnyékos padon. Térdére könyökölt, és egy almadarabot adott Totónak. A malac buzgón elmajszolta, és újabb finom falatokban reménykedve bökdöste a férfit. Az mosolyogva vágott le a bicskájával még egy darabot az almából. A forró szél kissé felkavarta a port. A távolban marhákat hajtottak egyik legelőről a másikra, bőgésük idehallatszott. A zűrzavaros nap után jólesett a nyugalom. Totó nedves orra finoman remegve beleszimatolt a levegőbe. Esdeklő szemmel leste a férfi kezét, akit a sóvárgó röffentések hangos nevetésre késztettek. - Szereted az édességet, ugye? Nem csoda, ha ki nem állhatod az új gazdádat. Olyan savanyú, mint egy éretlen őszibarack. Kuncogott kicsit saját humorán, majd megsimogatta a csámcsogó állat fejét.

10

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

Charlotte Beauchamp... Nehéz eset. Ugyanolyan felfuvalkodott és fellengzős, mint a neve. Szinte hihetetlen, hogy Clarise néni rokona. Megcsóválta a fejét. Ki látott már olyat, hogy egy ilyen forró napon valaki bezárjon egy állatot az autójába? Az mindenesetre biztos, hogy nincs sok sütnivalója. Na jó, el kell ismerni, hogy tett néhány óvintézkedést, de ezzel együtt akár baj is lehetett volna a dologból. Ha egy órával később érkezik, a jó öreg Totóból már csak toast lett volna. - Nesze, egyél! - Félbevágott egy újabb darab almát, és odanyújtotta a malacnak. Barátságosan hátrább tolta az állatot, hogy az oldalát megpaskolhassa. Amióta az eszét tudta, nagyon szerette az állatokat. Rondákat, bájosakat, nagyokat, kicsiket egyaránt. Az anyja mindig szívesen mesélt arról, hogy még pelenkás volt, amikor már megnyergelte a család kutyáját, és lovagolni akart rajta. Tex ki nem állhatta azokat az embereket, akik rosszul bánnak az állatokkal. Még ha Clarise néni rokona is. Hiába volt dús, aranybarna haja és kék szeme, amely szikrákat szórt, amikor mérges volt, és olyan hosszú lába, mintha sohasem akarna befejeződni. És ezeknek a lábaknak a szoknya alatti részéről is meglehetősen jó benyomást szerezhetett, amikor a lány a disznóval küszködött. Tulajdonképpen már korábban is a segítségére siethetett volna, ha nem éppen ezekben a lábakban gyönyörködik. Kétségtelen, hogy a lány valóban nagy hatással volt rá, de neki nem a megjelenés volt a fontos. Texnek csak az számított, hogy valaki hogyan bánik a gyámoltalanokkal. Kisgyerekekkel, idős emberekkel, gyengékkel és... az állatokkal. A férfi szíve ezek előtt mindig nyitva állt, de mostanában különösen az állatokat érezte közel magához. Lehet, hogy egyszer majd gyerekek foglalják el a helyüket. Ha szerencséje lesz.

11

Carolyn Zane

És ami a kötekedő Charlotte-ot illeti, hát legszívesebben meghagyná ezt a neveletlen Totót olyannak, amilyen. Legyen neki igaza. Elkényeztetett, gazdag kislány. Valószínűleg még egy percet sem dolgozott életében. Na jó, a nénikéje kérésére mindent megtesz, amit tud. - Jól van! - A férfi levágott egy újabb szelet almát. - Szóval megörökölted ezt a híres Charlotte-ot? Totó röfögött. - Hát persze hogy igazad van! Clarise néni és Big Daddy az ablakon át nézte a távozó Charlotteot. A ház előtti szökőkút mellett az ösvény felé tartott, pontosan úgy, ahogyan azt elmagyarázták neki. A puszpángsövénnyel szegélyezett keskeny földút az istállókhoz vezetett. - Nagyon bátor lány! - dörmögte Big Daddy a felesége mögött állva, és átölelte a derekát. - Nem véletlen, hiszen Beauchamp lány. - Hát persze! Nemhiába emlékeztet egy másik csodálatos asszonyra, akit jól ismerek. Clarise a férjéhez fordult, és orrát az orrához dörzsölte. - Ó Big Daddy, te még mindig olyan bűbájos ember vagy, mint régen! Mit gondolsz, csak képzelődtem, vagy tényleg volt valami kis izzás kettejük között? - Nos, mivel egyikük Brubaker, a másikuk pedig Beauchamp, nem hiszem, hogy megúszhatják a dolgot. - Remek! Akkor, azt hiszem, a szabadban rendezzük meg az esküvőt. - Persze. És az az érzésem, hogy nagyra értékelnének egy ünnepi lakomát. - Máris összeírom a legfontosabb teendőket.

12

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

2. FEJEZET Charlotte Beauchamp még soha életében nem érzett ilyen ellenszenvet, mint most Tex Brubaker iránt. Gyűlölet volt ez az első látásra. A felháborodástól még mindig reszketve, csendben átkozta a pimasz cowboyt, miközben a rendelő felé tartott az istállók mögött. Egy ilyen szeretetreméltó embernek, mint Big Daddy Brubaker, hogyan lehet ilyen szörnyeteg unokaöccse? Charlotte hangosan fújt egyet, és ökölbe szorította a kezét. Fájt neki, hogy Tex úgy állította őt be Big Daddy és Clarise néni előtt, mint valami szívtelen állatkínzót. Még soha életében nem bántották meg ennyire. Igaz ugyan, hogy Totótól nem volt túlságosan elragadtatva, mint ahogyan más állatoktól sem, de szándékosan sohasem lett volna képes ártani neki. Charlotte pontosan tudta, mi jár Tex fejében. Egy volt azok közül a szegény őrültek közül, akik úgy tartották, hogy az állatok is emberek, és a tudomány nevében maguk is a mókusok vagy a csigák értelmi színvonalára süllyedtek. Vajon mennyi adót fizetünk évente ilyen hülyeségekre? - töprengett a lány. Milyen kár, hogy Tex nem született nyolcvan évvel korábban! Az állatokhoz fűződő különös kapcsolata a szeszélyes öreg Dorothynak bizonyosan örömére szolgált volna. Tex viselkedése az emberekkel azonban sértő volt, pimasz és szemtelen. Mindamellett, bármennyire utálta is, el kellett ismernie, hogy a férfi kifejezetten jóképű. Vaknak kellene lennie, hogy ne vegye észre szikrázó smaragdzöld szemét, az arcán lévő gödröcskét, rakoncátlanul homlokába hulló fekete haját. Egy szó mint száz, a férfi nagy hatást gyakorolt Charlotte-ra.

13

Carolyn Zane

És micsoda teste van, mamma mia! - sóhajtott magában. Kigombolt inge alól kilátszott a feszülő póló, mely kiemelte erős mellkasát. A viseltes farmernadrág tökéletesen állt rajta, és könnyed járása egyszerűen vadító volt. Nem mintha Charlotte-ot a legcsekélyebb mértékben is érdekelte volna. Hiszen bármilyen jól nézett is ki, mégiscsak őrült. Mivel egyáltalán nem volt sürgős, hogy akár Texet, akár a malacot viszontlássa, szép lassan baktatott a fákkal szegélyezett úton a rendelő modern épülete felé. Egy pillanatig komolyan elgondolkodott azon, hogy a lépcsőről visszafordul. Az, hogy újra találkozzanak, és egy újabb kioktató előadást kelljen végighallgatnia a disznók testének és lelkének ápolásáról, legalább olyan riasztó volt, mint az a gondolat, hogy elkövetkező éveit együtt töltse azzal a förtelmes jószággal. Nincs az a pénz a világon, amely megérné ezt a rengeteg bosszúságot. Mély sóhajtással felemelte kezét, hogy megvédje szemét a déli naptól. Már látta a férfit és a malacot a kerítés mögött. Ahogy közeledett, egy egész falka kutya kezdett vad ugatásba. Charlotte örült, hogy ketrecbe vannak zárva. A kutyákat legalább annyira nem kedvelte, mint a malacokat. Amint közelebb ért, Tex felpillantott. Már nem volt rajta ing, és a szűk póló ujját felgyűrte acélos karizmaira. A lány nyelt egyet. Amíg Dorothy néninél lakott, visszavonultan élt. Azok a férfiak pedig, akikkel eddig dolga volt, Tex nyomába sem érhettek. A lány valósággal elveszettnek érezte magát. Nem csoda, hogy Tex állatokkal dolgozik. Minden bizonnyal ugyanolyan vad és fékezhetetlen, mint a közeli legelőn nyargalászó zabolátlan lovak. Miközben a kutyák egyfolytában ugattak, Charlotte szeme összetalálkozott a férfiéval. A lány egy pillanatra elbizonytalanodott, hogy meneküljön-e, vagy inkább harcoljon.

14

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

Tex rá sem nézett a kutyákra, mégis gyorsan lecsendesítette őket. Érthetetlen módon, egy szempillantás alatt engedelmeskedtek neki. Charlotte egy lépést hátrált, hogy szükség esetén elmenekülhessen. - Nos, úgy gondolja, képes lenne megtanulni, hogyan kell bánni egy kismalaccal? Ha harc, hát legyen harc! - gondolta elszántan a lány. Kihúzta magát, és emelt fővel lépett a kerítéshez. Dacosan a férfi szemébe nézett. - Miért is ne? Akár még Totóval is - válaszolta bűbájosan. A férfi arcán rosszallást kifejező gödröcskék jelentek meg. Telt ajka kifogástalanul fehér fogsort rejtett. Ez talált! - morogta magában a férfi. - Szeme elismerően villant. A szalmaszálat, melyet éppen rágcsált, a szája sarkába tolta, és fejével az egyik kapu felé intett. - Nyitva van. Charlotte beljebb lépett. A területet több kisebb gyakorlótérre osztották: az egyik aszfaltozott volt, míg a többit kavics, fapadló vagy fű fedte. A kutyakiképzéshez használt eszközök szanaszét hevertek, mintha valaki éppen azért szórta volna szét őket, hogy megzabolázzon egy őrjöngő malacot. A lány bizonytalanul közelített a férfihoz, aki szétvetett lábbal ült egy padon, és tekintete a távolba révedt. - Szóval ide fog költözni. - Holnap - bólintott a lány. A férfi hümmögött. - Lenyűgöző a lelkesedése - folytatta Charlotte kissé epésen. - Megmondom őszintén, nem találom valami jó ötletnek. - Nem is számítottam rá. - Tanítani fogom a malacát, de csak azért, hogy Clarise kedvében járjak. - Ez nem hangzott valami barátságosan. - Az indokot illetően nincs semmi kétségem. - Akkor rendben. Tehát nem fog megbántódni, ha esetleg feladom.

15

Carolyn Zane

- Miért adná fel? - Charlotte remélte, hogy a fölényes vigyor nem kerülte el a másik figyelmét. - Talán attól tart, hogy egy egyszerű kismalac kifog a tudományán? - kérdezte csúfondárosan. - Nem a malac miatt aggódom. - Tex megvonta a vállát, és újabb szelet almát dobott az éhes állat elé. - Úgy gondolom, azt rövid időn belül jobb belátásra lehet bírni. - Hát akkor mi a gond? - Maga. - Én? - mutatott magára a lány, és hitetlenkedve felnevetett. Mégis mire gondol? - Úgy vélem, nem elég tehetséges. - Ne kerülgesse a forró kását! Mihez nincs nekem elég tehetségem? - Ahhoz, hogy egy állattal megfelelő eredményt érhessünk el, a tulajdonosának is hajlandónak kell lennie tanulni. Különben nem is érdemes elkezdeni. Az idomítás magától is megkövetelne néhány dolgot. De az a benyomásom, hogy magának sem ideje, sem tehetsége, de még kedve sincs hozzá. - Még hogy nincs rá időm! Vagy tehetségem! - Charlotte dühösen préselte ki magából a szavakat. - Vagy hogy nincs hozzá kedvem! Bezzeg a malacomnak van, ugye? - Vajon honnan veszi ez a férfi a bátorságot, hogy sértegesse? - mérgelődött magában. Érdesen felnevetett, és vett egy mély lélegzetet. - Inkább nem is mondok semmit - felelte, hogy megbántott önérzetét helyreállítsa -, de biztosan minden hülye meg tudja tanulni, hogyan kell bánni az ostoba állatokkal. Tex úgy nézett rá, mintha egy másik bolygóról jött volna. - Ostoba állatokkal? Maga azt hiszi, hogy az állatok ostobák? Charlotte szemében harcias fény gyúlt, vállát idegesen rángatni kezdte. - Nagyszerű! Máris kezdi. - Mit kezdek én máris?

16

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

- Ismerem az olyan embereket, mint maga. Most majd elmeséli nekem, hogy a malacom milyen nagyszerű és gyengéd lény is valójában. Nemde? - Hé, magának halvány fogalma sincs rólam. És persze az állatokról sincs a legcsekélyebb elképzelése sem, ha azt hiszi, hogy ez a disznó nem tud gondolkodni. Vagy érezni. - Érezni? - horkant fel Charlotte. - A viselkedéséből úgy tűnik, magát egyáltalán nem érdekli, hogy ez az állat például lelki beteg. A lány ezt már nem tudta komolyan venni, és hangosan felnevetett. - Még hogy lelki beteg! Ahhoz túlságosan együgyű. És egyáltalán, miért is lenne lelki beteg? Egészen eddig pazar körülmények között élt. Sokkal jobb ellátást kapott, mint nagyon sok ember. - Az meglehet, de nagyon hiányzik neki a maga nagymamája, Dorothy néni. - Az ükanyám volt. - Az mindegy. - Ez az egész csak hülye álpszichológus locsogás. Szerintem a malacom fütyül az egészre. Tex kivette a szalmaszálat a szájából, és gúnyosan a lányra nézett. - Saját magával bezzeg nagyon meg van elégedve, ugye? Charlotte zavarba jött a sötét, vizsgáló tekintettől, és hirtelen elbizonytalanodott. - Igen - vágta rá, bár már egyáltalán nem emlékezett, hogy mi is volt a kérdés. Jesszus, micsoda magával ragadó tekintete van! - Rögtön gondoltam - csapott sajnálkozva a combjára Tex. Bármennyire fájlalom is, hogy Clarise-nek csalódást kell okoznom, de ez nem fog menni. Miért nem megy a malacával vissza oda, ahonnan jöttek, és kérnek valahol máshol segítséget? Én mindenesetre nem tudok magukkal dolgozni.

17

Carolyn Zane

- Hát jó. Gyere, Totó! - bólintott Charlotte. Semmi szüksége erre a pimasz állatlélekbúvárra. Pórázon fogta az akadékoskodó, visítozó állatot, és a rács felé vonszolta. Ezt a küzdelmet soha életében nem fogja elfelejteni. A kutyák újra vadul ugattak, a munkások érdeklődve bámulták, Tex pedig majd megszakadt magában a nevetéstől. Pontosan húsz percig tartott, míg Totót az ötvenméternyire álló autóhoz vonszolta, és betuszkolta a hátsó ülésre. Amikor be akarta indítani a motort, hirtelen eszébe jutott a férfi korábbi gúnyos megjegyzése a benzinről. Hunt, Red és Fuzzy, Big Daddy munkásai a legelőről figyelték az eseményeket, és most a kerítésnél állva nézték Charlotte küzdelmét a makacs disznóval. - Egészen jól néz ki - jegyezte meg Hunt elismerően. - Aha, csinos csaj - helyeselt Fuzzy. - Láttad a lábát? - Hunt elgondolkodva rágcsált egy szalmaszálat. - Nem vagyok vak! - replikázott Red. - És azok a vad fürtök! Ilyen nőt már régen láttam erre. - Hunt rákönyökölt a kerítésre, és szemével követte a lányt, aki éppen beszállt a kocsijába. - És micsoda alakja van! Láttátok azt a két... Egyértelmű kézmozdulatot tett a mellkasa előtt. Red félbeszakította: - Biztosan új kliens a rendelőben. - A hölgy Clarise távoli unokahúga - szólalt meg Tex a hátuk mögött, húszliteres benzines kannával a kezében. - És a külseje ne tévesszen meg benneteket. Tényleg elég jól fest, de valójában olyan, mint egy drótkefe. - Akkor ember legyen a talpán, aki kikezd vele, nemde? kacsintott Hunt. - Méghozzá bolond ember! Na mi az, Hunt? Szerinted ez neked való feladat lenne? - Talán.

18

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

- Remek! De vigyázz, nehogy túl közel menj hozzá, mert még megharap! Hunt nevetett. Mialatt Tex továbbment, hogy megmentse a bajba került vadmacskát, hirtelen azon vette észre magát, mintha zavarná Hunt érdeklődése a lány iránt. Maga sem tudta, miért, talán csak a jó öreg Hunt miatt aggódott. Charlotte egyszerűen keresztben lenyelné. Na igen. Aki Charlotte Beauchamp útjába kerül, annak fel kell kötnie a nadrágját. Charlotte dühös kiáltással csapott a kormányra. - Miért éppen én? - nyögte, és lehajtotta a fejét. Amikor ismét felpillantott, meglátta a kannával közeledő, kajánul vigyorgó Texet. A lány mérge csak tovább fokozódott. Egyszerűen nem fog tudomást venni róla. Tartsa meg magának a hülye benzinjét! Inkább visszatolja a kocsit Dorothy néni házához, mint hogy bármit is elfogadjon ettől az embertől. Az istálló felé nézett. Hol vannak a munkások? Hirtelen mindenki eltűnt. Még szerencse. Kicsit morgott még magában, aztán visszaereszkedett a forró ülésre. Uram atyám! Itt ilyen meleg van? El kellett ismernie, hogy Texnek igaza volt. Kigombolta a blúza legfelső gombját, és a haját felemelte a nyakáról. Még néhány perc légkondicionáló nélkül, és vége van. Hirtelen nagyon gyengének érezte magát. Enyhén kacsázó lépteivel, amivel megőrjítette a lányt, Tex az autóhoz ballagott, és letette a kannát. Lezseren rákönyökölt az autó tetejére, és megkocogtatta az ablakot. Charlotte legnagyobb bánatára Totó vidáman felvisított. A lány nagyot sóhajtott. Ez a malac, áruló! Ezek után nem tehette meg, hogy ne vegyen tudomást a férfiról. Totó odanyomta nedves orrát az üveghez. Charlotte letekerte az ablakot, és igyekezett minél gondtalanabbnak látszani. Mintha élvezné ezt a szaunát, az ötvenkilós, megvadult disznóval a hátsó ülésen. Tex gúnyosan felvonta a szemöldökét.

19

Carolyn Zane

- Segíthetek? - Kinyitotta a hátsó ajtót, és kiengedte Totót, aki szemlátomást nagyon örült megmentőjének. - Na gyere, öreg! - Még mielőtt Charlotte is kiszállhatott volna, kinyitotta előtte az ajtót, bedugta a fejét a kocsiba, és alaposan körülnézett. - Már megbocsásson! - Charlotte visszadőlt. A férfi dús haja a térdéhez ért, miközben az ülés alatt matatott. - Na de kérem! Mégis mit művel? A szoknyám alá is be akar nézni? A férfi megvetően morgott. - Álmodozzon csak, húgocskám - válaszolta hűvösen, miközben forró lehelete a lány lábát súrolta. Huncut mosollyal kotorászott tovább, és végül megtalálta, amit keresett: a benzintartály gombját. Karizmai megfeszültek, miközben felegyenesedett. Az orra csaknem hozzáért a lányéhoz. - Minél előbb útnak indítjuk magácskát, annál jobb. Nemde? Charlotte édeskésen visszamosolygott. - Tökéletesen igaza van. - Helyes! - A férfi könnyedén kibújt az autóból, felkapta a kannát, és körbejárta a kocsit. Totó úgy ment utána, mint egy kölyökkutya. A lány is kiszállt a kocsiból. Tex felemelte a kannát, és megtöltötte a tankot. Izmai férfiasán feszültek az ing alatt, amiről Charlotte megpróbált tudomást sem venni. - A legközelebbi benzinkútig elégnek kell lennie. Charlotte felemelte a karját. Legalább nem kellett kimondania, hogy szeretne már szabadulni innen. - Már itt sem vagyunk! - Nagyszerű!

20

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

A lány összeszorította a fogát. És még ez az ember tanítja az állatokat viselkedni! A homlokához emelte a tenyerét, és a távolba nézett. A párás meleg elviselhetetlen volt. Tekintete végigsiklott a Brubaker-birtokon. A hatalmas ház elülső teraszát oszlopok díszítették, a valószínűtlenül hosszú feljáratot hűs árnyat adó fák szegélyezték. A birtokon még további fél tucat épület volt: az alkalmazottak lakásai, egy hatalmas garázs, egy terménytároló, egy melegház, tágas istállók és az állatklinika. Továbbá a többhektáros park szökőkutakkal, tavakkal és szobrokkal. Álomszép volt itt minden! Charlotte tudta, hogy az épület mögött hatalmas úszómedence van. Milyen csábító hely ebben az örült hőségben! Holnap reggel az lesz az első dolga, hogy megmártózik. Aztán megpillantotta Totót, és rádöbbent, hogy először is találnia kell egy palimadarat, aki legalább néhány óráig vigyáz rá. Felsóhajtott. Hiszen ő gyakorlatilag egy gyermekét egyedül nevelő anya. Titokban Texre pillantott, aki még mindig a benzintartállyal volt elfoglalva. Totó a férfi csizmájára telepedett, aki ezt észre sem vette. Charlotte rájött, hogy ezen a vidéken aligha talál másik állatpszichológust. Tex tudománya nélkül valószínűleg évekig küszködhet a megzavarodott Totóval. Vetett egy pillantást a szétszabdalt hátsó ülésre, és magába roskadt. Megfelelő nevelés nélkül Totó nagy valószínűséggel a krumplipüré mellett végezné Ned Lonestar éttermében. Fújhatná az örökséget, és kénytelen lenne élete hátralévő részét az utcán leélni. Választhat egy neveletlen disznó és egy nehéz fickó között. Titokban Tex izmait figyelte. Talán mégis lejjebb kellene adnia a büszkeségéből. Tex letette a kannát, és visszacsavarta a benzintartály tetejét. A lány közelebb lépett hozzá. - Köszönöm - mormolta.

21

Carolyn Zane

- Nincs mit. - De mégis. - Charlotte az arcába nézett, hogy kitalálja a gondolatait, de a férfi vonásai semmit sem árultak el. Megnyalta a szája szélét, és elhatározta, hogy még egyszer megpróbálja. - Tex... - Igen? - Valóban úgy gondolja, hogy tud Totón segíteni? A férfi, mielőtt válaszolt volna, becsukta a kanna tetejét, kissé kihúzta magát, és a lány szemébe nézett. - Alapvetően nem lenne rossz állat, de rettenetesen el van kényeztetve. Nagyon magányos a régi gazdája nélkül, de biztos vagyok benne, hogy rendbe lehet hozni. Némi fáradsággal segíthetnének rajta. - Tudja, én most egy ideig itt fogok lakni. Gondolja, hogy esetleg Totót... - Charlotte köszörülte a torkát - és esetleg engem is... vagyis felvenne minket a betegei közé? Clarise néni kedvéért? Megígérem, hogy mindenben a segítségére leszek. - Hajlandó lenne komolyan együttműködni? - kérdezte kétkedve a férfi. - Hát hogyne! - Csak nem lesz olyan megerőltető, gondolta a lány. Egy vagy két kezeléssel biztosan mindent meg lehet oldani. Aztán tíz év után talán végre egyszer igazán kipihenheti magát az uszodában. Abban a tudatban, hogy végre nincsenek már kötelezettségei, és nem kell állandó készenlétben állnia. - Rendben - válaszolta Tex Charlotte legnagyobb meglepetésére. Holnap ideköltözik, ugye? - Igen. - Akkor holnap reggel tízre várom a rendelőben. - Olyan korán? De hiszen addigra még semmit sem... - Később is kicsomagolhat. Tízkor van még egy szabad időpont. Félretolta Totót, felvette a kannát, és elindult. - De hiszen... - Tíz órakor.

22

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

Charlotte tátott szájjal bámult utána. Annyi biztos, hogy balszerencséje a legpimaszabb, legudvariatlanabb fickóval hozta össze. Másnap reggel Tex a konyhaablakból figyelte, ahogy Charlotte megpróbálja Totót kicsalogatni kocsijának hátsó üléséről. A ház inasa és két másik alkalmazott éppen eltűnt a lány holmijával a házban, így az egyedül maradt a malaccal. Tex vigyorgott a kávéja fölött. Charlotte úgy tartotta Totót, mint egy talicskát: a hátsó lábánál fogva. Alig rángatta ki az autóból egy kicsit, amaz állandó visítás közepette visszaküzdötte magát. - Ügyes állat - mormogta Tex a gőzölgő csészébe, mielőtt egy jókorát kortyolt volna. - Vidd csak vissza a gazdádat oda, ahonnan jött. Texnek most a legkevésbé sem hiányzott egy csökönyös állattulajdonos, aki teljes egészében őrá hagyja a munkát, miközben unottan ül mellette, és a körmeit reszelgeti. Ebből már elege volt. Majdnem mindig ilyen ügyfelekkel kellett dolgoznia. És bár Totót nem Charlotte választotta, akár tetszik, akár nem, mégiscsak a gazdája. Ellenszenve az állatok iránt csak még jobban megnehezítette a dolgot. Mindenekelőtt a lány Totóhoz való viszonyát kell megváltoztatnia. Erre a munkára most semmi szüksége nem volt. Vetett egy pillantást a konyhai órára, és sóhajtott egyet. Háromnegyed tíz volt. Nem is érti, miért adott időpontot a lánynak. Pedig nagyon is jól tudta. Hosszú, karcsú láb és egy szemtelen kis száj. Ezért állapodott meg vele. Pedig Charlotte rettenetesen idegesítette. Viszont volt benne valami, de hogy mi, azt egyelőre nem tudta megfogalmazni. Ezt a valamit még ki akarta deríteni.

23

Carolyn Zane

Charlotte nagy nehezen kibújt az autóból. Most ott állt, és csípőre tett kézzel kiabált Totóval. Szikrázó szemmel, dühödten rázta a fejét, és durva szavak áradatát zúdította az állatra. Éles hangja, mely eddig inkább érzékinek tűnt, egészen a konyháig hallatszott. - Azonnal gyere ki, te nyomorult hájpacni! Már elfelejtetted, hogy szeretem a malacsültet? Kifelé, vagy esküszöm, megeszlek vacsorára! Totó visítozása akár még kacagásnak is tűnhetett volna. Tex hirtelen együtt érző lett, és felállt. Hogy a lányt sajnálta-e, vagy az állatot, azt maga sem tudta volna megmondani. Ellépett az ablaktól, kitöltött még egy csésze kávét, az inge zsebébe dugott egy almát, és a két csészével a kezében kiment a házból. - Segíthetek? - kérdezte a lánytól, akinek az idegei láthatóan teljesen kikészültek. - Nem! - kiabálta, majd vett egy mély lélegzetet, mosolyt erőltetett az arcára, és legyintett. - Köszönöm, nem! - Kávét sem kér? - kínálta a férfi. Charlotte egy pillanatig habozott, de aztán elfogadta a feléje nyújtott csészét. - Azt kérek, köszönöm - mondta, bár szavai nem hangzottak túlságosan meggyőzően. Nyilvánvaló, hogy Charlotte utálja őt, de Tex csak mosolygott ezen. - Erős, és nincs benne tej. - De én tejjel és cukorral iszom - biggyesztette le az ajkát a lány, és megfújta a kávét, mielőtt belekortyolt volna. Csábosan nézett Texre. - Azért így is jó lesz. Remélem, a koffein majd hozzásegít, hogy megmutathassam ennek a disznónak, ki az úr a háznál! Tex megrázta a fejét. Nem tudta, a lány őrá gondolt-e, vagy Totóra. - Ahhoz még szüksége lesz néhány leckére.

24

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

- Lehet, hogy igaza van. - Az órára nézve megadta magát. Mindjárt tíz óra, azt hiszem, kezdenünk kellene. Tex bólintott. A lány nem tűnt különösebben lelkesnek, igaz, erre nem is számított. Csettintett egyet, mire Totó kiugrott az autóból, és szépen leült a lábához. Charlotte összeszűkült szemekkel nézte. - Ezt meg hogy csinálta? - Ez a hatodik lecke anyaga lesz. - A hatodiké? Csak nem azt akarja mondani, hogy ez az egész őrület tovább fog tartani egy vagy két leckénél? - Ha azt szeretné, hogy Totó tényleg engedelmeskedjen magának, akkor legalább egy-két hónapot dolgoznunk kell. - Egy-két hónapot? - Charlotte egészen megrémült. - Maga tréfál! - Egyáltalán nem. - De hiszen olyan sokáig nem is fogok itt lakni! Amint találok magamnak munkát, elköltözöm. - Annál jobb! - Ez kedves magától! A férfi nem vett tudomást az epés megjegyzésről. - De addig is minden nap gyakorolnia kell a malaccal. És ha majd a városban dolgozik, akkor ingázni fog. Charlotte dühösen dobbantótt a lábával. - Még hogy ingázni! Ezzel a malaccal? Soha! Azt akarom, hogy azonnal nevelje meg! Állítólag maga olyan zseniális állatlélekbúvár! - Állatpszichológus vagyok. Az állatok viselkedését tanulmányozom. Főleg kutyákét, lovakét és egyéb háziállatokét. Fejével a békésen üldögélő disznó felé intett. - Mint például Totó. Az állat odadörzsölte szőrös fejét Tex nadrágszárához, aki zsebkésével levágott neki egy szelet almát. - És mi olyan izgalmas a lovak és a kutyák viselkedésében?

25

Carolyn Zane

- Ha jobban megismerjük, akkor könnyebben munkára foghatjuk őket. A legtöbb ilyen méretű birtok ugyan már többé-kevésbé gépesítve van, de a marhacsordák ellenőrzéséhez még mindig használunk kutyákat és lovakat. - Csészéjével az istállók felé intett. Nemritkán élet-halál kérdése, hogy rábízhatjuk-e magunkat egy jó kutyára vagy egy jó lóra. Tudja - és most -Totóra mutatott -, hallottam már olyan történetet, amikor egy malac mentette meg a gazdája életét. Charlotte kétkedve nézett Totóra. - Ha maga mondja... - Na, jöjjön, lássunk munkához! Lementek a lépcsőn a parkot kettészelő ösvényhez, és elindultak az istállók felé. Totó izgatottan baktatott mellettük. Úgy érezte magát, mint a paradicsomban. Körbe-körbe szaglászott, és időnként lemaradt, hogy orrával a földbe túrjon. Tex érezte, hogy a lány még mindig barátságtalan hozzá, ezért igyekezett folytatni a társalgást. Talán idővel Charlotte is megenyhül kissé. - Mondja csak, tulajdonképpen mennyit tud a malacokról? kérdezte. - Chutney-mártással vagy mézzel ízlenek a legjobban. - Más megközelítésben nem is érdekli a malaca? - Dehogynem. Hány évig él egy malac? Tex vigyorgott. Észrevette, hogy a lány a karját bámulja. Nem lesz könnyű dolga, ha szegény kis Totóról alkotott véleményét meg akarja változtatni. - Egy ilyen csüngőhasú disznó átlagos életkilátásai tizenkettő és tizennyolc év között vannak. - Most tréfál, ugye? - Charlotte rémülten nézett rá. - Igen. Ha jól bánik vele, tovább is élhet. - Jaj, nem! - Charlotte megállt, és a kezébe rejtette az arcát. - Valami baj van?

26

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

A lány felsóhajtott, és az ujjai közül kukucskált rá. - Totó még csak hároméves. Vagyis az elkövetkezendő kilenc, tizenöt évben itt lesz a nyakamon. Tex hátravetette a fejét, és féktelen nevetésben tört ki. Nem is nevetésben, hanem ordításban. Miss Felfuvalkodottnak a legjobb éveit egy malacra kell áldoznia! Ez isteni! Mindenesetre jót fog tenni neki, hiszen szemmel láthatóan egész életében el volt kényeztetve. Legalább most megtudja, milyen az élet. Charlotte kétségbeesetten baktatott a férfi nyomában. - Túl leszek a negyvenen, mire végre megszabadulok tőle. Texnek potyogtak a könnyei a nevetéstől. Megállt, és a térdét csapkodta. - Ez egyáltalán nem ilyen mulatságos! - csettintett a lány. - Tényleg nem az. - Tex a karjával letörölte a könnyeket az arcáról. Ez a jelenet minden pénzt megért. Vett egy mély lélegzetet, hogy ismét megnyugodjon, de bármennyire igyekezett is, a vigyort nem tudta eltüntetni az arcáról. - Önnek tehát ezek szerint van egy tartós kapcsolata. Szeretne még valami mást is tudni? - Nem! Tex újra felnevetett. Charlotte rákvörös arca annyira mulatságos volt, hogy megesett rajta a szíve. - Nem bánom, akkor csak a legfontosabb tudnivalókat fogom elmondani. De előbb át kell gondolnom az egészet. Totónak egyébként meglehetősen jó a szaglása. - Még hogy jó a szaglása! És akkor hogyan bírja önmagát elviselni? Hiszen úgy bűzlik, mint egy hathetes zokni... - Pedig nagyon kifinomult a szaglása. De az orrfacsaró szagok nem zavarják a disznót. - Charlotte sóhajtozását hallva a férfi nehezen fojtotta vissza a feltörő nevetést. - Talán nem árt, ha azt is tudja, hogy ezzel szemben nagyon rosszul lát. A malacok általában tiszták, eszesek és jó szándékúak. Ha helyesen táplálja, akár a hatvan kilót is elérheti a súlya.

27

Carolyn Zane

- Remek - jegyezte meg a lány közönyösen. - Akkor hamarosan a ruháimat is megoszthatom vele... Tex ezt már nem bírta ki nevetés nélkül. Charlotte kezdett az agyára menni, de meg kell hagyni, ezzel együtt nagyon szórakoztató volt. Megkerülték a karámot, melyben két, szabadjára eresztett csikó futkározott. A férfinak feltűnt, hogy Charlotte egyetlen pillantásra sem méltatta őket. Hirtelen enyhe szúrást érzett a gyomrában. Nyilvánvaló, hogy a lányt teljesen hidegen hagyják az állatok. Milyen kár! Nagyon ritkán találkozott olyan emberekkel, különösen nőkkel, akik legalább az ilyen csetlő-botló csikók láttán ne enyhültek volna meg. Hiszen az állatok az ember legjobb barátai. Úgy látszik, ezt nem mindenki gondolja így. Totó közben megállt, és beletúrt a földbe. Néhány földgöröngy a lány lábára szóródott, aki bosszúsan toppantott. Tex összeszorította a száját. Bevezette őket az irodájába, felkapcsolta a villanyt, és Charlotte-ot a rendetlen íróasztal mellé ültette. A hatalmas helyiségben meglehetős zűrzavar uralkodott: ketrecek, oktatási kellékek, állateledel és rágócsontok hevertek szanaszét. A falat a mennyezetig beborították a könyvek. Az egyik sarokban egy tévé állt videóval, mellette tucatnyi, az állatok viselkedéséről és neveléséről szóló kazetta hevert. Tex szerette ezt az életmódot, melyet az elmúlt évben alakított ki magának. Totóval a nyomában a könyvespolchoz ment, majd a lányhoz fordult. - Először minden ügyfelemet arra kérem, hogy a tanfolyam kezdetekor olvasson el néhány dolgot. - Elolvasni? A lány hangjából kitűnt, hogy nem lelkesedik túlságosan az ötletért. A férfi azonban úgy döntött, hogy erről most nem vesz tudomást.

28

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

- Igen. Először, mondjuk, egy könyvet saját kutyájának fajtájáról, aztán egy másikat magáról az oktatásról. De mivel itt most disznóról van szó... Megvakarta a fejét, és szemével végigpásztázta a könyvespolcot. Hol is van a disznókról szóló szakirodalom? Ja igen, az íróasztal mögötti szekrényben. Egy újságkupac alól előkotort néhány könyvet. - Itt van, tessék. - Diadalmasan felemelte, és a lány térdére tette a könyveket, majd becsukta a szekrényt, mielőtt annak teljes tartalma kizúdulhatott volna. - Most már olvashat. Jó szórakozást! Charlotte felemelte a legfelső könyvet. - „Disznóként gondolkodni” - olvasta hangosan, majd Texre sandított. - Biztos vagyok benne, hogy maga már olvasta ezt. A férfi úgy döntött, hogy nem válaszol a csipkelődésre. - Az éppen egy jó könyv. És az is, amelyik a disznók ápolásáról és etetéséről szól. - Melyikre gondol? - válogatott Charlotte a könyvek között. - Az „Együnk úgy, mint egy disznó!” címűre? - Nyugodtan viccelődjön csak! De ha egy kicsit igyekezne, rövid időn belül elválaszthatatlanok lehetnének Totóval. - Éppen erről álmodtam! Tex megkerülte az íróasztalt, és leült. - Mindenesetre még megtörténhet! - És akkor miért lenne kedvem mégis üvölteni? - Mondja, mi baja van magának az állatokkal? - Az égvilágon semmi. De miért kell nekem feltétlenül együtt laknom eggyel? - Azt mondják, hogy aki állatot tart, tovább él. - Nekem meg éppen ez rövidíti meg az életemet. - Tudja, ha néhány dolgon változtatna, egészen biztos, hogy más szemmel nézne Totóra. - Neve hallatára a malac felröfögött, és Tex lábszárához dörzsölte a fejét. - Csak ahhoz hosszabb ideig kellene együtt dolgoznunk.

29

Carolyn Zane

Charlotte a férfira pillantott, és az ajkába harapott. Talán túl messzire ment? Úgy tűnik, a lányt már az ötlettől is kirázta a hideg. - Mit gondol, képes lenne rá? - unszolta a férfi. A lány bólintott. - Attól tartok, nincs más választásom. - Rendben. Akkor rögtön el is kezdhetjük. Ahogy felálltak, nyílt az ajtó, és egy fiatal férfi lépett be rajta. A lány láttára megtorpant, és zavarában először végigsimította ritkuló haját, majd Charlotte felé nyújtotta kezét. - Üdv! - Különös hangja volt. - Wally vagyok, Tex asszisztense. Ön pedig bizonyára a tízórás ügyfél. Érdekes módon Wally igéző pillantása nem tetszett Texnek. Nem mintha bármiféle szándékai lettek volna a lánnyal, de mégis, Wally viselkedése valahogy zavarta. Charlotte udvariasan mosolygott, és kezet nyújtott a fiúnak. - Jó napot! Charlotte Beauchamp vagyok, sertéstulajdonos, szegről-végről rokon. - Ó! - Wally szemüvege félrecsúszott a széles mosolytól. Ingét begyömöszölte kitérdesedett kordnadrágjába, és meghúzta az övét. Brabakerék rokonai az én rokonaim is. - Zengő hangja betöltötte a helyiséget. Hirtelen mérgében Tex az ajtóhoz vonszolta a lányt. - Na jó, most már bemutatkoztatok egymásnak, akár el is kezdhetjük a munkát. Wally, légy oly kedves, tegyél itt egy kis rendet!

30

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

3. FEJEZET - Totó, ül! - Tex lassan távolodott a fűcsomón kuporgó malactól, majd három méternyire tőle megállt. Az állat remegő orral fújtatott, és kérdőn nézett a férfira. Tex kihúzott egy répát a zacskóból, és magasra tartotta. - Totó, gyere ide! Charlotte nézte, ahogy Totó szófogadóan odacammog, és felfalja a répát. Már legalább húsz perce gyakorolták ezt a feladatot, és az unalmas próbálkozások lassacskán kifárasztották. Az ég tudja, meddig tarthat, míg egy malac megtanulja, hogy a hívásnak engedelmeskedjen. Mindenesetre úgy tűnt, Tex egyáltalán nem volt még fáradt. - Ha az ember elég ügyes, a malacok nagyon gyorsan tanulnak. - Ó, igen. Látom - ásított a lány. - A jutalmazás eszköze minden állatnál működik. És persze az embereknél ugyanúgy. De ebben nincsen semmi újdonság. Nagyon szellemesnek találta magát. - Itt van, tessék! - nyújtotta a lány elé a sárgarépás zacskót. - Maga következik. Azt hiszem, Totó már érti, miről van szó. - Gondolja? - vette el Charlotte a zacskót. Uram atyám, milyen fáradtnak érezte magát! Tegnap késő éjjelig csomagolt Dorothy néni házában, és aztán csak két órát tudott aludni, mert Totó egész éjszaka lármázott. Ha éppen nem röfögött vagy szuszogott, akkor összevissza matatott, vagy a matracot bökdöste az orrával. Hogy a fejében lévő ködöt kissé szétoszlassa, a lány mélyeket lélegzett, és megpróbált a feladatra összpontosítani. - Hogy megy a tanulás? - kiáltotta valaki hátulról. Charlotte megfordult, és az egyik fiatal - nagyon jóképű - munkást látta közeledni.

31

Carolyn Zane

- Elmegy - válaszolta Tex barátságtalanul. Kissé bosszúsnak tűnt a hívatlan vendég miatt. - Mi újság van, Hunt? - Nincs semmi. Csak gondoltam, megnézem, mit csináltok. Charlotte örült, hogy félbeszakíthatta a munkát. - Szörnyű! - ismerte el. Tetszett neki a helyes cowboy. Vajon Tex miért nem tud ilyen kedves lenni? Biztosan nem halna bele, ha egy kicsikét lazítana. Kihúzta magát, és hátat fordított a férfinak. Szerintem kár az időért! - Főleg úgy, hogy maga a legcsekélyebb érdeklődést sem mutatja morogta Tex. A lány közelebb lépett a fiúhoz. - Maga itt dolgozik? - Igen. Kivéve, ha éppen csinos lányoknak udvarolok - kacsintott rá. Charlotte egészen felvidul. Hunt igazán nagyon kedves volt. Legszívesebben beszélgetett volna vele még egy kicsit, de érezte Tex szúrós tekintetét a hátában. A fiú megköszörülte a torkát. - Azt mesélik, hogy a főnök akar magától valamit bizalmaskodott Hunt. - Jobb is, ha megyek, mielőtt még elkerget kacsintott ismét. - Még találkozunk! - Az jó lesz! - nézett utána Charlotte ábrándozva. Hunt remekül elterelte a figyelmét a másik férfival kapcsolatos furcsa érzéseiről, melyek ellen egyfolytában küzdött. És Huntnak ráadásul humorérzéke is volt. Nem úgy, mint egyeseknek. - Na, jöjjön, folytassuk a munkát! Tex keresztbe font karral, szétvetett lábbal és komor arckifejezéssel várta. - Jól van, jól van! - sóhajtott hangosan. Tex a zacskóra mutatott, melyet a lány még mindig a kezében tartott.

32

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

- Vegyen ki egy répát, és tartsa a magasba! - Ahogy bemutatta neki a feladatot, keze a lány kezét súrolta. - Így. Totó most jól látja magát. Lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de hamarosan maga is meg fogja érteni, mit érhetünk el jutalmazással és büntetéssel. Meg kell tanulnia, hogyan gondolkodik az állat. Sokkal előbb engedelmeskedni fog magának, ha megérti, hogy a jó viselkedésért jutalom jár. Attól tartok, Totó még sohasem kapott magától jutalmat. A lány rásandított. Vajon milyen jutalomra gondolhatott? Tex megadóan sóhajtott. - Jól van, akkor kezdjük! Lassan lépjen el tőle! Nem, ne olyan gyorsan! Lassan. Úgy, jól van. - Lágyan megfogta Charlotte karját, és lassan távolodtak a malactól, aki türelmesen ült a fenekén. Mondja neki hangosan, hogy: ül, és lassan közelítsen felé! Amikor a férfi ennyire közel volt hozzá, Charlotte alig tudott gondolkodni. Lebiggyesztette ajkát, becsukta szemét, és amennyire csak bírt, megpróbált a malacra figyelni. - Üüüül! - kiáltotta neki. Totó le-föl emelgette a fenekét. - Ül! Üüüül! - Jól van, ennyi elég! Most már értenie kell. Ne felejtse el, hogy a malacok nagyon okosak! Felesleges őket fenyegetni. - Eszemben sem volt. De el akart menni. - Dehogy akart! Csak kényelmesebben akart ülni. Bár Charlotte meg volt róla győződve, hogy Tex a bolondját járatja vele, hízelgett neki a férfi halk, szinte már csábító hangja. - Jöjjön, próbáljuk meg még egyszer! Tex megfogta a könyökét, és visszavezette a malachoz. Az akaratlan vonzalom hullámokban öntötte el a talpától a feje búbjáig, és az arca lángolni kezdett. A levegő hirtelen felforrósodott körülötte, és alig tudott lélegezni. A pulzusa felgyorsult kissé, és úgy érezte, mintha a szíve a torkában dobogna.

33

Carolyn Zane

És mindez csak azért, mert a férfi megfogta a karját! Milyen nevetséges! Vajon ő is ugyanezt érezte? Túlságosan zavarban volt ahhoz, hogy ránézzen, de azt azért látta, hogy ő is izgatott. Ugyan, győzködte magát. Udvariasan leplezi a lenézését, de az égvilágon semmit sem érez irántam. Szörnyen bosszankodott, hogy a férfias vonzerő ilyen gyorsan levette a lábáról. Elhúzta a könyökét, és mosolyogva távolabb lépett. - Próbálja meg még egyszer! - nógatta a férfi. Charlotte tudta, hogy másodszorra is túl gyorsan távolodott, de ezúttal azért, mert amilyen hamar csak lehetett, szeretett volna messzire kerülni Textől és Totótól is. - Ül! Ül! - parancsolta, sokkal inkább a férfi, mint a malac felé fordulva. Ezúttal Tex a lány mindkét könyökét megragadta hátulról, és maga felé húzta. Lépésről lépésre távolodtak az állattól. - Először azt mondja neki, hogy Totó, ül! És aztán... - Lehalkította a hangját, és Charlotte érezte, ahogy a copfjából kiszabadult hajszálak a férfi leheletétől a nyakát csiklandozták. - ...egész lassan közeledjen felé. Érti? Jól van! És most nyújtsa felé a répát, és mondja neki: Totó, gyere ide! - Totó, gyere ide! - utasította a lány a malacot. Hangja nevetségesen vékonynak tűnt. Hogy a testében szétáradó forróságtól, vagy csak a kimerültségtől, nem tudta volna megmondani. De mindegy, mi is volt az oka, elhatározta, hogy nem vesz tudomást a felvillanyozó érintésről. Hiszen Tex igazából semmit sem jelent számára. Esze ágában sem volt beleszeretni csak azért, mert olyan édes gödröcskék vannak az arcán, mert olyan isteni illata van, és olyan teste, mint egy görög szobornak. Totó meg sem moccant. - Látja, hiszen utál engem! - kesergett.

34

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

- Dehogy utálja! Csak nincs hozzászokva, hogy meg akarja jutalmazni. Tartsa magasabbra azt a répát, hogy jobban lássa! Végigcsúsztatta a kezét a csuklóján. - Próbálja meg még egyszer! A férfi érintésétől Charlotte libabőrös lett. Idegesen felnyögött, és hirtelen kinyújtotta a karját. A heves mozdulattól a répa kicsúszott a kezéből, és néhány métert repülve éppen Totó szeme között kötött ki. A disznó felugrott, és visítozva elszaladt. Tex a hajába túrt. - Na, ez most néhány leckével visszavetett minket. Charlotte az ajkába harapott. - Nem tarthatnánk esetleg egy kis szünetet? - De. Mára befejeztük. - Újabb répát nyújtott az állat felé. - Totó, gyere ide! A malac engedelmeskedett ugyan, de értetlenül nézett a férfira. - Nem úgy gondolta, öregem. Légy vele türelmes! Előbb-utóbb majdcsak megtanítjuk neki, hogyan kell bánnia veled. Charlotte hátrált néhány lépést, hogy minél távolabb kerüljön a férfitól. Távolabb attól a feszültségtől, mely felizzott közöttük, amint kissé közelebb kerültek egymáshoz. Zavartan összekulcsolta az ujjait. - Az a helyzet, hogy nekem most már mennem kell. Hidden Valleybe utazom, hogy állás után nézzek. Ugye itt hagyhatom Totót magánál? Mégsem vihetem magammal a felvételi beszélgetésre! De minél előbb találok munkát, annál előbb el tudok költözni. És félek, hogy Clarise néni sem örülne, ha Totó szabadon szaladgálna a parkban. - Persze hogy itt hagyhatja. - Tex összehúzta a szemét, és a távolba nézett. - Ha bármit tehetek magáért, nagyon szívesen teszem. Szóljon csak bátran, ha valamiben segíthetek. A csomagolásban, például.

35

Carolyn Zane

- Talán segíthet majd összecsomagolni, ha egyáltalán lesz időm kicsomagolni. - Legalább szorult belé egy kis jó modor, gondolta a lány. Szerencsére a további kínos búcsúzkodás elmaradt, mert Wally lépett ki az irodából. - Na, hogy ment? - kíváncsiskodott. - A lehető legjobban - lódított a lány, mert nem akarta bevallani a kudarcot. - Még időre van szükségünk - toldotta meg Tex -, de megbirkózunk vele. Tex figyelmét nem kerülte el, hogy asszisztense titokban tetőtől talpig szemügyre veszi a lányt. - Most éppen egy olyan idomítási eljáráson dolgozom, amellyel nagyon gyorsan lehet eredményt elérni. Volna kedve kipróbálni? Egy gyors idomítási eljárás? Ez csábítóan hangzik! A lényeg, hogy Totó viselkedése mielőbb elfogadható legyen. - Remek! Hát hogyne lenne kedvem kipróbálni! Csodásán hangzik! Minél előbb megneveljük Totót, annál hamarabb tudok a saját életemmel foglalkozni. A legjobb lesz, ha azonnal hozzákezdünk! Később megbeszéljük! - intett oda Texnek. Wally bólintott, a lány pedig anélkül, hogy egy pillantásra is méltatta volna Texet, gyorsan távozott. - Nem semmi a csaj - lelkesedett Wally, miközben le nem vette a szemét a birtok felé tartó lány formás combjáról. Tex a fiú vigyorgó arcába nézett. - Nekem úgy rémlik, mintha egy csomó dolgod lenne még. Vagy tévedek? - Csak egy rövidke szünetet tartok. - Javíthatnál még egy kicsit a modorodon! - jegyezte meg Tex csípősen. Wally gúnyosan felhúzta az orrát. - Rokon vagy nem, nekem ne meséld, hogy nem látod, milyen édes a kicsike.

36

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

- Nem vagyunk rokonok. - De hiszen azt mondta, hogy... - Wally! Ha jól emlékszem, az egyetem nem azért fizet, hogy az ügyfeleket bámuld. Vége az előadásnak. Nézz utána, mit találsz az interneten a csüngőhasú malacok tartásáról. Aztán kezdj hozzá a grafikonokhoz, amelyeket a tanév végi előadásomhoz kell összeállítanod! - De hiszen addig még rengeteg... - Változott a terv. A legjobb, ha most rögtön hozzákezdesz, különben megint az utolsó pillanatra marad minden. - Értettem, főnök! - Wally elindult az iroda felé, Tex pedig a lány után nézett, aki éppen a parkon vágott át. A stílus, ahogy Wally a lánnyal beszélt, nagyon dühítette. A legjobb lesz, ha beszél a fejével. Az ügyfelekkel sohasem szabad kikezdeni. Ez a szabály mindenkire érvényes. Beleértve önmagát is. Abban reménykedett, hogy ez a kis izzás közte és a lány között csak az ő ostoba képzeletének a szüleménye. Tex haragudott magára, hogy ilyen közel került hozzá, ráadásul a lecke alatt meg is érintette. Ez még egyszer nem fordulhat elő! Ilyet csak a kezdők csinálnak. És még veszélyes is lehet. Biztos volt benne, hogy érdeklődése a lány iránt nem más, mint múló érzés. De ha csak rágondolt, máris az orrában érezte hajának illatát. Emlékezett az érzésre, amikor teste a testéhez ért. Lénye betöltötte a gondolatait, és felpezsdítette a vérét. Wallynak igaza van. Ez a lány nagyon különleges. Legalábbis amíg meg nem szólal. Tex felsóhajtott, és ujjait a halántékára szorította. Semmi szüksége most egy új kapcsolatra. Legkevésbé egy ügyféllel. Különösen egy olyannal, aki úgy vélekedik a munkájáról, mint Charlotte.

37

Carolyn Zane

Szomorúan idézte fel a legutóbbi alkalmat, amikor beleszeretett egy olyan nőbe, aki nem bírta az állatokat. Igaz, Jennifer egész más volt, mint Charlotte, hiszen ő egyáltalán nem utálta az állatokat. Egyszerűen csak allergiás volt rájuk. Méghozzá mindegyikre. Elég volt, ha csak valamelyiknek a közelébe ment, azonnal tüsszögni kezdett, a teste tele lett kiütésekkel, és az arca kerekre dagadt. És ha történetesen Tex nem sokkal korábban egy kutyát vagy egy macskát ápolt, akkor ötölte is kiütést kapott. Ez mindkettejüknek nagyon kellemetlen volt. Tex szerette volna néha megbeszélni Jenniferrel a munkáját, de ez egyszerűen lehetetlen volt. És mivel emiatt egyre gyakrabban vitatkoztak, végül elváltak útjaik. Ha olyan ostoba lenne, hogy viszonyt létesítene ezzel a lánnyal, akkor kapcsolatuk nagy valószínűséggel ugyanúgy végződne. De ezt még egyszer nem hajlandó végigcsinálni. Egy félresikerült kapcsolat egyelőre bőven elég volt. Legközelebb olyan barátnőt szeretne magának, aki nemcsak őt kedveli, hanem az állatokat is, akik betöltik az életét. Azóta tudta ezt, amióta kapcsolata Jenniferrel szomorú véget ért. Vagyis a helyzet egyszerű. Ha tartani akarja magát elhatározásához, akkor legjobb lesz, ha olyan távol marad a csábos Charlotte-tól, amennyire csak lehet. Charlotte nagyon fáradt volt, amikor délután visszaért a birtokra. Eddigi ismereteivel nem sok sikert ért el Hidden Wallyben. Sem a benzinkutak, sem a gyorséttermek nem kerestek az ágyneműcserében jeleskedő alkalmazottakat.

38

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

Csak semmi pánik! - nyugtatgatta magát halkan, miközben a nyári vászonkosztümöt fekete fürdőruhára cserélte. Hiszen még csak ma kezdte az álláskeresést, és különben sem adja fel olyan könnyen. Majdcsak talál valamit! Hiszen még csak öt-hat elutasítást kapott, rengeteg lehetőség áll előtte. Egész biztosan talál majd valakit Hidden Valleyben, aki értékeli az ő rendkívüli képességeit. Charlotte előrehajolt, hogy összefogja a göndör hajzuhatagot. Magához vette napszemüvegét, egy törölközőt, egy divatlapot, és elindult a medencéhez. Fárasztó nap volt mögötte. Egy-két hossz, aztán egy kis pihenés a nyugágyon jót fog tenni ezen a forró texasi napon. Az elmúlt tíz évben Dorothy nénikéje ápolása mellett nem volt része ilyen élvezetekben. Tex látta, ahogy a lány megszárítja haját a törölközővel, majd kényelembe helyezi magát az egyik nyugágyon, és olvasni kezd. Épp befejezte a munkát, és jól megérdemelt sörét kortyolgatta Brubakerék konyhájában, ahonnan ismét megcsodálhatta a formás lábat, amely már a legelső alkalommal feltűnt neki. Megtámaszkodott az ablakpárkányon, és élvezte a látványt. A lány egyedül volt. A munkások kint dolgoztak a legelőn, Big Daddy és Clarise néni vendégségbe ment Dallasba, és a háztartási alkalmazottakat leszámítva ketten voltak itthon...Tex tudta, hogy legjobb lenne, ha gyorsan hazamenne. Egy kisebb házban lakott, mintegy mérföldnyire az istállóktól. A lakást közösen bérelte Kennyvel, az unokatestvérével. De a lemenő napnál békésen pihenő Charlotte látványától nem tudott szabadulni. Úgy állt ott, mintha odaszegezték volna. Azon gondolkodott, vajon talált-e magának munkát a lány? Wally mesélte, hogy korábban Totó iránt érdeklődött az irodában, és meglehetősen fáradtnak tűnt. Féltékenységre emlékeztető, furcsa szúrást érzett ismét a gyomrában.

39

Carolyn Zane

Még hogy féltékenység! Szó sincs róla. Mégis kire lenne féltékeny? Charlotte-ra és Wallyra? Charlotte-ra és Huntra? Hangosan felnevetett. Ha jobban belegondol, dehogy volt ez féltékenység! Talán inkább... talán... a pokolba is, akármi volt, legjobb lesz, ha leküzdi, mielőtt eluralkodik rajta. Nagyot kortyolt az üvegből, és akkor feltűnt neki még valaki a medencénél. Wally? Összehúzott szemmel figyelte, ahogy asszisztense a víz felé közeledett. Mi a csudát keres ez itt ilyenkor? Nem az iskolában kellene lennie? És mi van a grafikonokkal? Wally egy pillanatra megállt a medence szélén, és úgy tett, mintha nem venné észre az árnyékban pihenő lányt. Tex dühösen felugrott, és kirohant a konyhából. Itt az ideje, hogy felvilágosítsa az asszisztens urat, hogyan kell az ügyfelekkel viselkedni. Ahogy a rózsakerten át a medence felé tartott, hallotta a hangjukat, de azok ketten nem láthatták öt. Amikor észrevette, hogy Wally odament a lányhoz, megállt. A fiú orrhangja meglepetést színlelt. - Nahát, Charlotte! Nem is tudtam, hogy itt van. - Jó duma - morogta Tex. - Üdvözlöm, Wally! - Charlotte felült, és napszemüvegét az orra hegyére tolta, hogy átlásson a keret fölött. - Baj lenne, ha én is itt maradnék? - Én... ó, nem. Csak tessék. - Remek! Jaj, annyira örülök, hogy itt találom! - Wally feltette a lábát egy székre, és bizalmaskodva előrehajolt. - Akartam magával beszélni a malacáról. Azt hiszem, ismerek néhány olyan eljárást, amelyet Tex nem alkalmaz. Ne értsen félre, Tex remek állatpszichológus, de én más szempontok szerint dolgozom. Tex felhúzta a szemöldökét. Ez aztán érdekesen hangzik! - És mi az, amit másként csinál?

40

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

- Most épp egy gyorsított eljáráson dolgozom. Ennek az a lényege, hogy kapcsolatot teremtünk az állatokkal, melyek ily módon könnyebben tanulnak. - A hangja titokzatos volt. - Valóban? - Persze! - A fiú, fontoskodóan kidomborította a mellkasát. - A kutatók évekig jelbeszédet alkalmaztak, vagy megpróbáltak ugyanúgy beszélni az állatokkal, mint az emberekkel. De én azt hiszem, hogy ez a módszer kevésbé eredményes, és túlságosan lassú is. - Igen? - Igen. A legtöbb faj a vadonban szigorú rangsor szerint él. Kiharcolják, és őrzik helyüket a csapatban. Nem is szólva arról, ha vadászatról, költözésről vagy párválasztásról van szó - nézett a lányra sokatmondóan. - Ó! - Kutatásaimmal egyedülálló elméletet akarok alátámasztani mondta szinte már suttogva. - És mi a lényege ennek az egyedülálló elméletnek? Mintha biztos akarna lenni abban, hogy senki sem hallgatózik, Wally körülnézett. - Szerintem az állatokkal úgy is kapcsolatot teremthetünk, hogy farkasszemet nézünk velük, és az üzenetet, úgymond, belegondoljuk az állat agyába. - Azt mondja, nekem is bele kellene gondolnom az üzenetemet Totó agyába? - Tudom, hogy ez nagyon furcsán hangzik - nevetett fel kissé idegesen a fiú. - De azt hiszem, csak így tud valamit az állatok, konkrétan a malaca értésére adni. Röviden szólva, meg tudnám magának tanítani, hogyan kell a disznók nyelvén beszélni.

41

Carolyn Zane

Texnek egy pillanatra a lélegzete is elakadt, amikor látta, hogy Wally milyen kihívóan bámulja a lányt. Nyilvánvaló volt, hogy már most megpróbálja az elméletét a gyakorlatba átültetni: Charlotte-nak fogadnia kellett volna a felé küldött jelzéseket. Tex számára rejtély volt, hogyan tudott egyáltalán kijönni ezzel a szerencsétlen fickóval, aki korábban már számos rendelőt megjárt. Már-már kihívásnak számított együttműködni ezzel a kiszámíthatatlan alakkal. Még szerencse, hogy a szerződése csak egy évre szólt. - Meg tudok tanulni a disznók nyelvén? - ismételte a lány lassan, mintha nem tudná eldönteni, hogy Wally őrült-e, vagy sem. - Szavak nélkül. - Szavak nélkül? - nézett rá Charlotte a szemüvege fölött. - Igen, de később talán hangokkal is. - Hangokkal? Mint mondjuk... röfögéssel? Tex nevetőgörccsel küszködött. - Hát persze! Azt hiszem, már nagyon jó nyomon vagyok, hogy felfedezzek valamit, aminek az emberiség egy napon majd nagy hasznát veheti. Ez egyfajta egyszerűsített gondolatátvitel. Tudta, hogy az ember agyi kapacitásának csak az ötödét használja? - Ki többet, ki kevesebbet - suttogta Tex maga elé. - És ha a maradék négyötödhöz is hozzáférnénk... Tex magában dühöngött. Attól tartok, már túl messzire mentél, barátocskám, gondolta. - ...meglepődnénk a bennünk rejlő lehetőségeken. Mindenesetre most cikket írok az elméletemről, és szívesen kipróbálnám egy malacon is. Pontosabban, a maga malacán. Természetesen magával együtt. - Anélkül, hogy sokatmondó tekintetét levette volna a lányról, megigazította ritkuló haját, melynek á feje búbján éktelenkedő kopasz foltot kellett volna takarnia. Charlotte nem tudta, mit mondjon. - Én... én...

42

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

Bármennyire élvezte is a jelenetet, Tex nem hagyhatta, hogy Wally egész este őrült ötleteivel szórakoztassa a lányt. A medencéhez ment, és megállt a fiú háta mögött. - 'estét! - Bár majd felrobbant a nevetéstől, amennyire csak tudott, megpróbált természetesnek tűnni. A lány tekintete minden pénzt megért. - Wally, mit csinálsz te itt? Ügy tudtam, ma este az iskolában vagy. És mi a helyzet a grafikonokkal? - Még szükségem van néhány adatra, főnök. Úgy gondoltam, kibővítem a kutatásaimat a csüngőhasú disznókkal, ha már Totó kezelése erre alkalmat ad. - Wally levette a lábát a székről, előbb az órájára, aztán a lányra nézett. - Később magáért jövök, rendben? - Én... vagyis... rendben. Viszlát, Wally! Tex egészen addig megőrizte önuralmát, míg Wally hallótávolságon kívülre nem került. - Mit gondol, meg tudnék tanulni a disznók nyelvén beszélni? kérdezte Charlotte töprengve, mire Tex hangos nevetésben tört ki. Leült a lány mellé a nyugágy karfájára, és hátraszegett fejjel hahotázott. A nevetés átragadt a lányra is. Hamarosan a combjukat csapkodták, és a könnyük potyogott a kacagástól. - Vajon komolyan gondolta? - kérdezte Charlotte. Tex csak inteni tudott. Nem emlékezett rá, mikor nevetett ilyen jót utoljára. Az, hogy a lány mellette ült, és megragadta a karját, még inkább nevetésre ingerelte. Lassan megnyugodtak, és már csak néhanéha kacagtak fel. Charlotte a törölközővel szárítgatta a szemét. - Hol akadt rá erre a fiúra? Tex behatóan nézett rá. - Olvassa ki a gondolataimból! Charlotte a halántékához szorította az ujját, és becsukta a szemét. - Jeleket fogok.

43

Carolyn Zane

Mióta megismerték egymást, most először érezték magukat igazán jól együtt. Charlotte hátradőlt a nyugágyon, és a homlokára tolta a napszemüvegét. A férfi megfordult, hogy jobban lássa öt, és megtámaszkodott a lány hosszú lába fölött a nyugágy karfáján. A világosra lakkozott lábujjak csak hajszálnyira voltak a csuklójától. Charlotte-nak elbűvölő lába volt, és Tex a legszívesebben az ölébe húzta, és megmasszírozta volna. De összeszedte magát, és válaszolt a lány kérdésére. - Úgy is mondhatnám, hogy örököltem. Hosszú történet. Talán elég, ha annyit mondok, hogy Wally nem a legnagyobb koponya, de az apja támogatja az egyetem állatorvosi karát. - Ja úgy, értem már! - Charlotte lábujja hozzáért a férfi csuklójához. - És tulajdonképpen miért is lett maga állatpszichológus? Tex megrántotta a vállát. - Valahogy így volt természetes. Mindig jól kijöttem a kutyákkal és a macskákkal. És ez kölcsönös volt. - A lány érdeklődően bólintott, és bár Tex megesküdött magának, hogy nem lesz hozzá túl barátságos, a legjobb úton haladt efelé. - Lassan húsz éve idomítok lovakat, és... - Húsz éve? - hajolt előre Charlotte. - Mégis hány éves? - Az idén leszek harminc. - Tehát tízéves kora óta idomít lovakat? - Már korán az istállók körül ólálkodtam, és a munkások idegeire mentem. Akik aztán igencsak meglepődtek, amikor sikerült megszelídítenem egy lovat, amelyről ők már régen lemondtak. - Hűha! És mindig szerette az állatokat? - Aha. És maga? - húzta fel a szemöldökét. - Maga mindig gyűlölte őket? - De hiszen mondtam már, hogy nem utálom őket. Csak egyszerűen nem látom be, miért kellene állatot tartanom. - Kisgyerekkorában sem voltak háziállatai?

44

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

- Nem - vált elutasítóvá a lány hangja. - De nem hiszem, hogy ez olyan rendkívüli lenne. És nem érzem, hogy bármiről is lemaradtam volna. - Nem tudhatja, amíg ki nem próbálta - vonta meg a vállát a férfi. - Ez most úgy hangzott, mintha nekem nem is lett volna rendes gyermekkorom. - Miért? Rendes gyermekkora volt? - Igenis, az volt. Inkább a mostani életem mondható különösnek. A lány nevetése úgy hatott rá, mintha a nap megint kissé fényesebben ragyogna. - Mesélje el! - unszolta, mert hirtelen úgy érezte, mindent tudni akar róla. Mindent! - Nem! - tiltakozott Charlotte. - De miért nem? - Csak! Különben is, most éppen magáról beszélgettünk. Mondja tovább, miért is kötött ki ennél a foglalkozásnál! - Ha akarja... - Tex kissé előrehajolt, így csuklója hozzáért a lány bokájához. Charlotte nem húzta el a lábát. - Nos, mint már mondtam, a lovakkal mindig ügyesen bántam. Minél nagyobbak és vadabbak voltak, annál szívesebben foglalkoztam velük. - Maga nagyon bátor lehet! - borzongott meg a lány. - Ugyan! Inkább őrült. - Hát persze! Az is. - Mindenesetre egy idő után egyre többen hozták hozzám nehezen kezelhető lovaikat. Később kiderült, hogy a pásztorkutyákat is be tudom tanítani, úgyhogy elkezdtem azokkal is foglalkozni... - Milyen az a pásztorkutya? - Maga aztán igazi városi lány! A pásztorkutya egy rész pásztor, egy rész kutya. - Maga hazudik! A férfi nevetett. - Terelőkutya. Birkanyájaknál jó hasznát veszik. - Na, jó! Tovább!

45

Carolyn Zane

- Később vakvezető kutyákat, rendőrkutyákat, mentőkutyákat képeztem ki. Majd rendőrlovakat is. Azután tanfolyamokat tartottam háziállatoknak és gazdáiknak, de egyszer egy filmforgatáson még lovasjelenetekhez is adtam tanácsokat. - Hűha! Ez nagyon izgalmasan hangzik! Az érdeklődés a lány arcán ezúttal valódinak tűnt. - Eddig azt hittem, pokolinak tartja a munkámat. - Dehogy! Ha maga szívesen csinálja, akkor biztosan jó. Charlotte megmozgatta a lábujjait. - Én boldog lennék, ha egyáltalán bármilyen munkám lenne. Főleg ha olyan, amit szívesen csinálnék. - Hát, igen. És hogy ment ma az álláskeresés? - Szörnyen. Sehol sincs szükség arra, amit tudok. - És mi az? - A főiskola után tíz évig ápoltam Dorothy nénikémet. - Sajnálom, hogy meghalt. - Köszönöm. Kedveltem Őt, és nagyon hiányzik. Bizonyos fokig függtem is tőle, de most már jól vagyok. A nénikém százévesen halt meg, és nagyon érdekes élete volt. Az utolsó időben én voltam az ápolója. - Mégis milyen munkát szeretne? - Nem is tudom igazán. Egyelőre bármivel elégedett lennék, ami legalább a megélhetésemet biztosítja. Pénzt kell keresnem, hogy magamat és a malacot el tudjam tartani. - Szóval, a nénikéje, magára hagyta a malacát? - Igen. Dorothy néni úgy szerette Totót, mint egy gyereket. Nem mondom, kissé különc volt. Mindenesetre a végrendeletében rögzítette, hogy ugyanott kell folytatnom, ahol ő abbahagyta, vagyis Totót.., hogy is mondjam csak... úgy kell szeretnem, mint a saját gyermekemet. - Hogyan kényszerítheti magát ilyesmire? - Azzal, hogy csak akkor kapom meg az örökségem, ha Totó természetes halállal pusztul el.

46

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

- Ajjaj! Hiszen az még évekig is eltarthat! - Maga mondta! Szóval, ezért kell munkát találnom, méghozzá minél előbb. Néhány pillanatig mozdulatlanul és némán néztek egymásra, nehogy megtörjön a varázs. A beszélgetés természetes és bensőséges volt, ami mindkettejüket meglepte. Tex egészen le volt nyűgözve. Rosszul ítélte meg a lányt. Egyáltalán nem az az elkényeztetett, gazdag örökös volt, akinek az első pillanatban gondolta. Sokkal inkább szeretetre méltó, türelmes és bátor teremtés. Minden benne volt, amit egy nőben tisztelni tudott. A tudatalattijában azonban megszólalt a vészcsengő. Már megint elhatalmasodtak rajta az érzelmei. Éppen úgy, mint Jennifer esetében. Annak idején meggyőzte magát róla, hogy a lány allergiájának semmi köze az ő munkájához. Hogy ezt az akadályt majd leküzdik, és boldogok lesznek. De a végén nagyot csalódott. Óriási hiba lenne bármibe is belekeveredni a mellette fekvő szépséggel. Óvatosan visszahúzta kezét a lány lába fölött, és felült. - Hát akkor... - A legjobb lett volna, ha azonnal elindul, de a józan esze már nem működött. Charlotte a testére feszülő fürdőruhában olyan hatással volt rá, hogy alig tudott gondolkodni. - Azt mondják, nem könnyű manapság - krákogott, és a lemenő nap felé nézett. - Nem bizony - értett egyet a lány. - Mindenesetre remélem, hogy maga... izé... nos... hamarosan talál magának valamit. - Hirtelen felállt. - Most jut eszembe, még jönnek hozzám. Holnap találkozunk! A lány zavartan intett. - Igen. Rendben. Tízkor? - Igen, tízkor. Még mielőtt meggondolhatta volna magát, hogy mégis a karjába kapja a lányt, és csak csókolja, csókolja, csókolja - gyorsan hátat fordított, és elsietett.

47

Carolyn Zane

4. FEJEZET Négy nap telt el a medence melletti vidám beszélgetés óta, de Charlotte még mindig nem tudott rájönni, hogy a férfi miért vált hirtelen olyan távolságtartóvá. Újra és újra átgondolta saját viselkedését, hogy megfejtse, mi okozhatta ezt a változást. Olyan különös volt! Ott ültek, kellemesen beszélgettek, aztán egyszer csak Tex hirtelen megváltozott. Talán mondott valamit, amivel megbántotta? És ha igen, vajon mit? Bár azóta is közösen foglalkoztak Totóval, már nem érezte kettejük között azt a vibráló feszültséget, amelyet az első órákban. Ehelyett a szokásos civakodás zajlott, mintha nem is lett volna az a barátságos beszélgetés a medence mellett. Hunt legalább mindennap meglátogatta öt, hogy egy kicsit csapja neki a szelet. Ma reggel még a Big Daddy által rendezett hagyományos táncos ünnepségre is meghívta őt. Hunt szerint ezen a birtok összes alkalmazottja részt szokott venni. Charlotte számára az est kellemes kikapcsolódásnak ígérkezett, ezért igent mondott. Bár a lelke mélyén jobban örült volna, ha Tex hívja meg. Mindenesetre úgy tűnt, Hunt igazán rendes fiú. Nem annyira hirtelen, mint Tex. Igaz, távolról sem olyan vonzó és izgató. Legjobb lesz, ha nem is gondol Texre. Nagyot sóhajtott, és megfordult a nyugágyon. Az elmúlt napokban a medencénél érezte magát a legjobban. Két okból is. Egyrészt abban reménykedett, hogy Tex erre jár, és ugyanott folytathatják a beszélgetést, ahol legutóbb abbahagyták. Másrészt az egész napos hasztalan álláskeresés után itt tudott a legjobban kikapcsolódni. Nehéz munkát találni, ha az embernek nincs megfelelő végzettsége.

48

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

Charlotte a helyi újság hirdetési rovatát lapozgatta. Piros filctollal a kezében sorra vette a hirdetéseket, és bár reménytelennek tűnt, mégis bízott benne, hogy talál valamit. Olyan ajánlatot, amit eddig még nem pályázott meg, és ahonnan még nem utasították el. De nem talált semmit. Egyáltalán semmit. A csudába! Illetve... Megakadt a szeme egy hirdetésen. A vastag betűkkel szedett felhívás a lap alján volt: AT-HOME KOZMETIKÁI VÁLLALAT Ragadja meg az alkalmat! Akar sikereket elérni a kozmetikumok csillogó világában? Dolgozzon otthon, és keressen jutalékos rendszerben akár évi 100 ezer dollárt! Csak a csillagos ég a határ! Legyen a maga ura! Pozitív gondolkodású, nyitott és tettre kész munkatársakat keresünk, akik nem akarják elszalasztani ezt az izgalmas és egyszeri alkalmat. Gyakorlat nem szükséges, ingyenesen beiskolázzuk. Ne habozzon, telefonáljon még ma! Százezer dollár évente! A legtöbb eddigi állásajánlat legfeljebb néhány dollárral haladta meg a minimálbért, és legjobb esetben is csak némi borravalóval egészült volna ki. Egész testében bizsergett az izgalomtól. Hiszen ő pozitív gondolkodású, nyitott és tettre kész. Vagy mégsem? Az a legjobb az egészben, hogy nincs szükség gyakorlatra. Úgy érezte, máris megkapta az állást. Bár ő maga ritkán használt kozmetikumokat, az iskolában mindig nagyon ügyesen bánt a színekkel. Rúzsokkal, szemceruzákkal, arckrémekkel üzletelni biztosan nem lehet valami nagy ördöngösség. Charlotte pirossal bekarikázta a hirdetést, magára kapta a fürdőköpenyt, és belebújt a papucsába. Azonnal telefonálnia kell. Ha nem siet eléggé, még lekéshet az állásról. Mosolygott magában. Most végre megtalálta a neki való állást. Mégiscsak utat talál a benne szunnyadó tehetség. Csak idő kérdése.

49

Carolyn Zane

- Ma nem tudok sokáig maradni, dolgoznom kell - mondta Texnek, amikor lehuppant az íróasztal melletti székre. - Rendben van - vonta meg a vállát a férfi, és megpróbálta leplezni csalódottságát. Az ő dolga, hogy mit kezd az idejével. Bár be kellett vallania, igencsak kíváncsi volt a lány új munkájára. Pontosabban minden másra is nagyon kíváncsi volt, ami vele kapcsolatos. Éppen ez volt a gond. A papírok között matatott, hogy elkerülje Charlotte tekintetét. A lány az asztalra tette a csészét. Kávéját jócskán megcukrozta, tejet töltött bele, megkavarta, majd néhányszor hangosan megkocogtatta a kanalat a csésze peremén. Tex kezdte kiismerni a szokásait. Ez nagyon rossz jel! Minden reggel tízkor találkoztak, nem sokkal a foglalkozás kezdete előtt. Éppúgy, mint minden más ügyféllel, megbeszélték az előző nap eredményeit. Ezek a beszélgetések rövidek voltak, és ennek Tex nagyon örült. Éppen elég nehéz volt elviselnie Charlotte közelségét a napi egyórás gyakorlás alatt. Végignézni, ahogy elhelyezkedik a széken, keresztbe teszi hosszú lábát, homlokából elsimítja sűrű, göndör haját, és a kávéscsészét telt ajkához emeli. Nem kis erőfeszítésébe került megtartania a kellő távolságot. A lány kotnyeles beszédével adta tudtára, hogy előző héten a medencénél csúnyán megbántotta, amikor olyan hirtelen faképnél hagyta. De ennek így kellett lennie. Félt, hogy közelebb kerülne hozzá, és másképp ezt nem tudta kivédeni. Talán ez volt a legjobb mindkettejüknek. Mielőtt még mérlegelhette volna, hogy okos dologe beszélgetésbe elegyedni a lánnyal, már fel is tette a kérdést: - Szóval talált munkát? - Igen. Bármennyire utálta is ezért magát, kíváncsisága legyőzte óvatosságát. - És hol?

50

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

- Igazság szerint nincs is irodám. Ügynöki munka. - Ügynöki munka? És mit árul? - Az At-Home kozmetikai cégnek dolgozom - magyarázta. Nem lehetett nem észrevenni a hangjából áradó büszkeséget. - Őszintén gratulálok! - Köszönöm. Ma este tartom az első bemutatót, és mindent alaposan elő akarok készíteni. - Bemutatót tart? - Tudja, mi a termékeinket a lakásunkon tartort fogadásokon értékesítjük. Tex összeráncolta a homlokát. Ugyan mit talált ki ez a lány? A munka világát illetően olyan gyermetegnek és ártatlannak tűnt, mint a ma született bárány. Valami furcsa érzés kerítette hatalmába. Mintha meg kellene védenie őt. Folytatta a kérdezősködést: - Szóval úgy akar pénzt keresni, hogy fogadásokat ad? Érzékeny pontot érinthetett, mert a lány bosszússá vált. - Miért, mi rossz van abban? Jogilag nem kifogásolható, örömet szerez, érdekes, és mindenekelőtt nyereséges. Kemény munkával akár évi százezer dollárt is lehet vele keresni. Tex felszisszent. - Százezerért rengeteg bemutatót kell ám tartania, és nagyon sok rúzst kell eladnia! Charlotte letette a csészét az asztalra, és harciasan összefonta a karját a melle előtt. - Az első évben valószínűleg még nem fogok ennyit keresni, de ha elvégzem a szükséges tanfolyamokat, biztosan hamarosan megkapom a gyémántkoszorút. Villámló szemeitől Texnek felforrósodott a vére. A pokolba is, elbűvölő, amikor így felizgatja magát! Amit egyébként elég gyakran megtett. Semmiképp sem akarta a lány légvárait lerombolni, de ez az egész ügy túl szépnek hangzott ahhoz, hogy igaz lehessen.

51

Carolyn Zane

- Gyémántkoszorú? - Igen - nyújtotta előre az állat Charlotte. - Különböző előmeneteli szintek vannak. Először kristály parfümös üveget adnak. Később ezüst szemfestéket, majd zafír és rubinberakásos rúzstartót. Aki eléri a százezer dollárt, gyémántkoszorút kap. És én meg akarom kapni. - Biztosan sikerülni fog, mert úgy hallom, maga nagyon tehetséges. - Hallja-e! A hangjából érzem, hogy maga szerint ez az egész butaság. De nagyon téved! Csak várja ki a végét! - Én hiszek magának. - Dehogy hisz! Bár tulajdonképpen mindegy is. - Charlotte vett egy nagy levegőt, és felállt. Hosszú szempillája alól nézett le a férfira. - Mulasson csak rajtam, ha jólesik! De ma este meg fog lepődni. Clarise néni lesz a vendéglátó. A környékbéli ismerősöket és rokonokat mind meghívtuk. Úgy tudom, még a maga húgai is eljönnek. Kimondottan csak ezért. - Az én húgaim? - Akiket úgy hívnak, mint Amerika államait. Tex vihogott. - A családunkban mindenki egy szövetségi államról kapta a nevét. A lány egy pillanatra feladta támadó állását. - Tényleg? - Igen. - Hátradőlt, és sorolta: - Dakota, Montana, aztán ott vagyok én, majd Kentucky, ezt Tucker kapta. Aztán a lányok: Ginny, a legidősebb, a Virginiát kapta. De van a családban Carolina, Georgia, Maryland, őt Marynek hívjuk és Louise-Anna. Őt a legtöbben Lucynak szólítják, még csak főiskolás. Hűha! Fogadjunk, hogy mindannyian használnak kozmetikumokat! - nyílt tágra a lány szeme. - A fiúk biztosan nem.

52

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

Charlotte vidáman felnevetett. Ezen a héten először. Tex szigora kissé felengedett, de csak addig, míg észre nem vette, hogy úgy bámul a lányra, mint egy szerelmes kamasz. Hátrább húzta a széket, és a biztonság kedvéért visszavonult hűvös ábrázata mögé. - Jobb lesz, ha nem pazaroljuk tovább az időnket, és hozzálátunk a munkához. - Érezte, hogy a hangja a szükségesnél is szigorúbb, de ezt inkább saját magának szánta, mint a lánynak. Míg az ajtóhoz ment, abban reménykedett, hogy odakint nem lesz akkora forróság, mint amilyet magában érzett. Charlotte-nak a bemutató előtt rossz érzései voltak. Szíve vadul vert, tenyere kellemetlenül nyirkos volt. Az egynapos kiképzés kevésnek bizonyult. Szédült, és úgy érezte, hogy a föld is inog a lábai alatt. Mindegy. Valahogy majdcsak túléli. Muszáj lesz. Clarise néni csaknem hatvan asszonyt hívott meg, akik közül Charlotte alig ismert néhányat. A szalonban ültek, mogyorót rágcsáltak, miközben Charlotte előkészítette a bemutató kellékeit, és kirakta az asztalra a tégelyeket. Hát akkor kezdjük! Először bemutatkozott, és szólt néhány szót az At-Home kozmetikai cégről. A hölgyek várakozásteljesen hallgatták. A forgatókönyv szerint ezután a termékek bemutatása következett, amihez Ethel Hansont, a ház szakácsnőjét hívta segítségül. Amikor a bemutató terveit készítette, Ethel még kitűnő alanynak tűnt. Morcos volt, és ódivatú, akit a cég termékei majd csodálatosan átváltoztatnak. Akkor persze még a szobájában egyedült próbálta beszédét, és nem egy hallgatósággal telezsúfolt helyiségben, ahol minden szavát figyelték. És akkor még kéznél voltak a jegyzetei, ha elbizonytalanodott... Nedves tenyerét a nadrágja szárába törölte, és megpróbált bizalomkeltő mosolyt erőltetni az arcára. Hiszen mindent tudott. Egy kis lámpaláz még nem fogja leteríteni. Őt biztosan nem!

53

Carolyn Zane

Egész délután a cégtől kapott próbababán gyakorolt. Ethel azonban sajnos egyáltalán nem hasonlított a tökéletesre formázott modellre. - Szóval... hm... Ethel bőre... - Charlotte hunyorgott, és a megfelelő kifejezést kereste, miközben ujjával a szakácsnő arcát tapogatta - ...kevert típusú. Ethel dörmögött. Az idős hölgy egy szalaggal felkötötte őszülő haját. Charlotte-nak úgy tűnt, mintha még soha életében nem látott volna ekkora fejet. Te jóságos ég! Egy örökkévalóságig fog tartani, míg ezzel a hatalmas arccal elkészül. - Mindenekelőtt elsimítjuk a bőr felszínén található egyenetlenségeket az alapozókrémmel. Ethel ismét dörmögött. Egyesek a nyakukat nyújtogatták, hogy jobban lássanak. Az előre szétosztott megrendelőlapok zörögtek a térdükön. Valaki köhögött. Tex öt bájos húga egymás mellett ült egy kanapén. Egyfolytában sugdolóztak, és a papírokkal matattak. Charlotte idegei pattanásig feszültek. Meg tudom csinálni! Meg tudom csinálni! - bátorította magát. A színmintát Ethel vöröses-foltos arcához tartotta. - Először is - fújta a betanult szöveget - kiválasztjuk a megfelelő színt, és kipróbáljuk a bőrön. Megfordulni, kettő, három. Mosolyogni, kettő, három. Bólintani, kettő, három. Vidáman és gondtalanul a közönség felé. - Termékeink titkos receptek alapján készülnek - szavalta -, és még egy babapopsihoz is kíméletesek. Ethel vágott egy grimaszt, és egykedvűen fújtatott.

54

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

- Most pedig megállapítjuk, hogy milyen színek illenek Ethel bőréhez. Igen... hm... Úgy tűnik, a tavaszi színek. Nem, talán mégis inkább a nyáriak. Vagy mégsem? De semmi esetre sem... - Charlotte gondterhelten tanulmányozta a színmintát, majd szemrevételezte az idős hölgyet. Ethel bőre olyan viharvert volt, mint egy tengerészé. - Nem. Mégis inkább úgy gondolom, hogy az ősziek. Tehát akkor most kipróbáljuk rajta az őszi színeket. Azt hiszem, a naplemente színe illik hozzá a leginkább. - Nagyon romantikusan hangzik! - sietett a segítségére Clarise néni, barátnői pedig udvariasan helyeseltek. Charlotte néhány csepp krémet tett Ethel arcára, és finoman elsimította. - Nagyon szép! Gyönyörűen néz ki! Míg a krém felszívódik, szeretném felhívni a figyelmüket a prospektus hátsó oldalára. Az AtHome Kozmetikai Vállalatnál akár százezer dollárt is kereshetnek évente. Mindössze néhány napot kell dolgozniuk, méghozzá ehhez hasonló kellemes rendezvényeken. Az elegáns, legújabb divat szerint öltözött és ékszerekkel bőségesen teleaggatott hölgyek meg sem mozdultak. Valószínűleg nincs szükségük pénzre. Charlotte elvörösödött. Ez nem átlagos közönség. A többi bemutatót majd nem ilyen gazdag hölgyeknek rendezi. Ismét a szakácsnőhöz fordult, akinek a bőre időközben - hála az alapozónak - valóban a naplemente vöröséhez kezdett hasonlítani. Charlotte egy kendövel gyorsan eltávolította a festéket. - Furcsa - motyogta. - Még mindig olyan vörös? - dörögte Ethel. A hölgyek előrehajoltak, hogy jobban lássanak. Egyesek kételkedve néztek, és a szomszédjukhoz hajoltak. Clarise néni hozatott egy zacskó jeget, amelyet Charlotte a szakácsnő kezébe nyomott. Ethel a vöröslő foltra szorította a jeget.

55

Carolyn Zane

- Úgy érzem, mintha megcsíptek volna - panaszkodott. - Termékeink néha serkentőleg hatnak a túlérzékeny bőrre. Az idős nő óvatosan megtapogatta az arcát. - Ez inkább csíp. - Én... hm... - Charlotte a közönséghez fordult. - Említettem már, hogy a rúzsokból milyen gazdag választékkal rendelkezünk? Miközben a táskájában kotorászott, feltűnt neki Tex testvéreinek izgatottsága. Amikor felpillantott, látta, hogy integetnek valakinek, aki az oszlop mögött áll. Tex! Nem lehetett nem észrevenni a széles vigyort az arcán. Az isten szerelmére, mit keres itt? Charlotte szíve még hevesebben vert. Félreérthetetlen pillantásokkal próbálta rávenni a férfit, hogy tűnjön el, de az figyelemre sem méltatta. - Most pedig szeretném, ha Ethel kipróbálná szilvaszínű tartós rúzsunkat - jelentette be, és megpróbált ismét a feladatra összpontosítani. Vastag csíkot kent a szakácsnő keskeny ajkára. Termékünk különleges színe rendkívül sokáig tart. - Különlegesen soká? - préselte ki a szavakat Ethel hirtelen felduzzadt ajkán. - Nekem nem köll... - Nem, nem! - Charlotte idegesen felnevetett. - Csak egyetlen napig fog tartani. - Ethel szája most már olyan vörös volt, mint az arcán a folt. - Mondja, Ethel, nem allergiás maga véletlenül? - Nem! - Biztos? - Akkor nem értem, suttogta halkan, miközben a közönséget nyugtatgatta. - Semmi baj hölgyeim, minden a legnagyobb rendben. Ethel mindjárt jobban lesz - nevetett kényszeredetten. - Az At-Home Kozmetikai Vállalat termékeitől még senki sem halt meg. - Legalábbis őszintén remélem, fűzte hozzá gondolatban. - Megholni? - sikoltott fel a szakácsnő.

56

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

Közben Tex bejött a terembe, és Clarise néni mellé állt. A mosolya most már nem kétkedőnek, hanem sokkal inkább bátorítónak tűnt. Ezért élete végéig hálás lesz neki. Időközben a hölgyek rémült pillantásokat váltottak egymással. A moraj egyre erősebb lett. Volt, aki viccesen orvost akart hívni. Erre többen nevettek. Legalább jól szórakoznak, gondolta Charlotte, miközben lassacskán eluralkodott rajta a rémület. Clarise néni hozatott egy újabb zacskó jeget. - Nem, nem! - próbálta az idős hölgyet megnyugtatni. - Ne aggódjon, Ethel! Nézze, én magam is kipróbálom. Azzal Charlotte megragadta a rúzst, és alaposan befestette az ajkát a Clarise nénitől kölcsönkapott hatalmas tükör előtt. Hm. Megmozgatta a száját. Olyan érzés volt, mintha ezer apró tűvel szurkainak. - Olyan, mint a tűszúrás, ugye? - kérdezte Ethel. - Igen. Ethel levette a szájáról a jeges zacskót, hogy hatalmasra dagadt ajkát megmutassa. - Jó lenne, ha hívnának egy orvost. Szerencsére Clarise ekkor felállt, és bejelentette, hogy rövid szünet következik. Megkérte a hölgyeket, hogy kövessék őt az étkezőbe, ahol klasszikus zene és frissítő vár rájuk. A társaság remek hangulatban, csivitelve kivonult a teremből. Ethel letépte magáról a műanyag gallért, és elrohant, hogy szemrevételezze az arcán elszenvedett károkat. Charlotte magára maradva és szégyenkezve ballagott oda a kanapéhoz, melyen pár perce Tex húgai ültek. Szeme megtelt könnyel, arcát a kezébe rejtette. A mai világban sokkal nehezebben adják a sikert, mint ahogy ő gondolta.

57

Carolyn Zane

Tex még mindig az ajtónál állt. Nem tudta, mit tegyen. - A lány, aki lógó vállal és leszegett fejjel ült a kereveten, nagyon magányosnak tűnt. Majd megszakadt a szíve a látványtól. Nem bírta elviselni, ha valaki sír. Mindig úgy érezte, meg kell vigasztalnia, bárki volt is az. Persze felmerült benne a gyanú, hogy Charlotte esetében másról van szó. A késztetés, hogy megvédje őt, több mint egyszerű vigasztaló gesztus. Lenézett Totóra, aki a lába előtt helyezte magát kényelembe. - Gyere, malacka! - súgta neki. Tudta, hogy most óriási hibát követ el, de ösztönétől vezérelve odament a lányhoz. Leült mellé, és megfogta a kezét. Totó utána cammogott. A malac megérezte, hogy valami nincs rendben. Orrát Tex és Charlotte között a heverőhöz nyomta, és mozdulatlanul bámulta őket. - Hé! - suttogta Tex, és ujjával megsimogatta Charlotte arcát. A lány hatalmasra dagadt ajka ízletes szilvára emlékeztette. Nehezen állta meg, hogy ki ne próbálja, vajon ugyanolyan finom-e, mint amilyen kívánatos. Charlotte szipogott, és megpróbált mosolyt erőltetni az arcára. Könnyes szeme sarkában apró ráncocskák jelentek meg. - Hogy van? - tudakolta a férfi. A lány legyintett. - Már sokkal jobban. - Nagyot sóhajtott. - Csak idő kérdése, és találok magamnak állást. - Bízzunk benne! - motyogta Tex. - Ne aggódjon, hamarosan megszabadul tőlem - hüppögte Charlotte. - De én ezt nem úgy értettem! - Tex maga felé fordította a lány arcát, és a szemébe nézett. - Nagyon sajnálom! Charlotte ismét szipogni kezdett. - Nagyon fáj? - Csak amikor nevetek.

58

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

- Talán segítene rajta, ha megcsókolnám! - mondta, hogy felvidítsa. Igaz, nem csak felvidítani akarta a csókkal. - Én nem is tudom... Hosszú szempillái alól nézett a férfira, és egy pillanatig Tex ugyanazt a vonzalmat vélte látni a szemében, mint amit ő maga is érzett. Anélkül, hogy végiggondolta volna, mit is csinál, átkarolta, és magához húzta a lányt. Aki meglepő módon a legkisebb tiltakozás nélkül simult hozzá. Sőt egyik kezét a férfi mellére tette, akinek szíve majd kiugrott a helyéről. Tex azon töprengett, vajon Charlotte tisztában van-e azzal a hatással, amelyet rá gyakorol. Pillantásuk találkozott, és vágyakozó tekintetükben egy hosszú pillanatig megmutatkoztak valódi érzelmeik, melyek ellen régóta oly hasztalan küzdöttek. Tex szája lassan a lányéhoz ért, és lágyan, finoman kezdte csókolni. Hihetetlen, hogy ilyen csodálatos érzés is van a világon! Valójában csak egy gyengéd kis puszit akart adni a puha szájára, de hajtotta a vágy, és szenvedélyes csók lett belőle. Még jobban maga felé fordította a lány fejét, és csak csókolta, csókolta, úgy, ahogyan már az első perctől csókolni akarta. Tűzzel és szenvedéllyel, amelyet a gyűlölet és a rajongás együttes érzése váltott ki belőle. Charlotte szája puha volt, és édes, íze, mint a mentáé és a szilváé, Charlotte összetéveszthetetlen nőies illatával keveredve. Érezte, hogy a lány ugyanúgy kapkodja a levegőt, mint ő. Elsimította göndör tincseit, és ujját végighúzta arcának finom vonalán. Még sohasem dobogott ilyen erősen a szíve. Szédült, és apró fények táncoltak a szeme előtt. Ujját lecsúsztatta a lány állára, majd bátortalanul megsimogatta a száját. Halkan a fülébe suttogta: - Most már jobb? - Nem - csukta be a szemét a lány. - A szám... - nyögte. Tex kissé elhúzódott. - Nem is ereztél semmit?

59

Carolyn Zane

Szomorúan rázta meg a fejét. A férfi nem tudta, hogy most nevessen, vagy sírjon. Hirtelen nagyon nevetségesnek érezte magát, mert minden érzését beleadta ebbe a csókba. Minden apró porcikája felpezsdült a lány közelségétől. Beleértve bizsergő száját is. És ő az égvilágon semmi sem érzett! - Nos - sóhajtott, és a helyzetet mentendő megpróbálta visszanyerni önuralmát -, biztos vagyok benne, hogy hamarosan rendbe jön. Talán meg kellene próbálnunk még egyszer - ugratta reménykedve. Charlotte megint felnyögött. Tex nem tudta eldönteni, hogy mit kezdjen ezzel a válasszal. Ez most vágyakozó sóhajtás volt, vagy talán fenyegetés? Esetleg önkívület? Tenyerébe temette az arcát, és megdörzsölte a szemét. Úgy tűnik, nagy hiba volt megcsókolni a lányt. Mégis mi az ördögre számított? Charlotte-nak csak egy erős vállra volt szüksége, amelyen kisírhatja magát. Se többre, se kevesebbre. Szélsebesen újra bezárta tehát a szívét. A mahagónipadlón lépések hallatszottak. Clarise meglepődött, amikor meglátta őket. Csillogó szemmel lépett hátrább. - Bocsánat, nem akartalak megzavarni benneteket. Charlotte bíborpirosan bontakozott ki Tex öleléséből, és megpróbált úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. - Már minden rendben. Tex megigazította az ingét. - Nem zavarsz! - Biztos? - kuncogott Clarise. Charlotte könnyes szemmel állt fel, de közben mosolygott. - Hála Texnek, már sokkal jobban vagyok. Akár folytathatjuk is a bemutatót.

60

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

- Nos, drágám, éppen erről szerettem volna veled beszélni. Sajnos, a hölgyek, már nem tudnak tovább maradni. Megkértek, hogy mondjam el neked: mindannyian nagyon élvezték a mai estét. A megrendelőlapokat is magukkal vitték, hogy otthon áttanulmányozzák. Tex, téged üdvözölnek a húgaid! Neked pedig, Charlotte, holnap reggel telefonálnak, és leadják a megrendelésüket. - Semmi szükség rá, Clarise néni. Kiszállok az üzletből. Kérlek, mondd meg nekik, hogy ne érezzék kötelességüknek a rendelést! - Jól van - bólintott Clarise. - Big Daddyvel kikísérjük a vendégeket, te csak nyugodj meg, drágám! A szobalány majd összepakolja a dolgaidat, és felviszi a szobádba. Később hívunk orvost, hogy megnézzen benneteket. - Köszönöm. Charlotte visszahuppant a kerevetre, és nagyon nyomorultul érezte magát. Komoran nézett Clarise néni után, majd ismét Texhez fordult. A férfi olyan együtt érzően és kedvesen tekintett rá, hogy legszívesebben megint sírva fakadt volna. - Elmennek a vendégek! Pedig alig harminc percig voltak csak itt. - Nem a te hibád. - De az enyém. Totó türelmetlen szuszogással bökdöste a lány térdét. Úgy tűnt, vigasztalni akarja. Charlotte félretolta, de a malac nem hagyta magát, és a kezét döfködte. Mivel a lány erre sem reagált, Totó az ölébe mászott. Charlotte szórakozottan simogatta az állat szőrös fejét, és a füle tövét vakargatta. Totónak ez nagyon jóleshetett, mert vidáman felfelröfögött. Tex hátradőlt, és elgondolkodva nézte őket. Vajon mire gondolhat? - töprengett Charlotte. Valószínűleg még senkivel sem találkozott, aki ilyen rosszul csókolt volna, mint ő. De ez most nem az ő hibája volt! Egyszerűen csak rossz napja van. Legközelebb majd jobban sikerül.

61

Carolyn Zane

Óvatosan megtapogatta a dudort, amivé az ajka változott. Iszonyatos! És Tex ennek ellenére megcsókolta. Ráadásul még vigasztalta is. Igazán kedves férfi, kivéve, amikor leereszkedő stílusával borzolja az idegeit. Mi lehet az oka, hogy még egyetlen nő sem fogta meg és cipelte az oltár elé? Nem mintha neki ilyen szándékai lettek volna. Ugyan! Éppen hogy csak megszabadult a kötöttségtől, amelyet Dorothy néni jelentett. Végre szeretné felfedezni a virágot, de csakis egyedül! Egy szerelem most csak akadályozná ebben.

62

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

5. FEJEZET Charlotte arra ébredt, hogy szobája ablakán bezúdul a napfény. Odakünn madarak csiviteltek. Jó reggelt! - mintha ezt csicseregték volna. Nem volt kedve felkelni. Az ágy puha volt, és kényelmes. És csodálatos álma volt! Tex megcsókolta, és... Ha ezek a pimasz madarak befognák a csőrüket, akkor tovább is álmodhatná. A vidám csivitelés hirtelen hangos veszekedéssé fajult. Charlotte felsóhajtott. Olyan szörnyű ez az élet! Lassan kinyitotta a szemét, és körülnézett. Friss kávéillat csiklandozta az orrát, és arra késztette, hogy mégiscsak felkeljen. A szobalány már itt járt, és idekészítette a reggelit. Minden bizonnyal azért, mert Charlotte nem jelent meg az étkezőben, hogy együtt reggelizzen Clarise nénivel és Big Daddyvel. Rápillantott az órára. Fél tíz? Atyavilág! Felugrott, és meglátta vad sörényét az ággyal szemközt függő hatalmas, aranykeretes tükörben. Rendesen elaludt! Biztosan azért, mert fél éjszakán át hánykolódott, és újra meg újra átélte üzleti pályafutása szégyenletes kezdetének minden borzalmát. És Tex gyengéd csókját. Szörnyen festett, de legalább az ajka visszanyerte eredeti formáját. A kenőcs, amelyet az orvos felírt, egyszerűen csodát művelt. Megszűnt a fájdalom, és a duzzanat is szinte teljesen leapadt. Az orvos elmondta, hogy nem először találkozott ilyen esettel. Úgy tudta, hogy az At-Home Kozmetikai Vállalat ellen már sokan nyújtottak be panaszt a fogyasztóvédelmi felügyelőséghez. A cég minden bizonnyal azzal kereste a pénzét, hogy indulókészleteket adott el olyan jóhiszemű nőknek, akik hatalmas jövedelemről álmodoztak.

63

Carolyn Zane

Olyanoknak, mint én, gondolta Charlotte, miközben dühösen rángatta le magáról a pizsamáját, és beállt a zuhany alá. Mindenesetre jó leckét kapott. Legközelebb már nem lesz ennyire hiszékeny, és alaposan utánanéz mindennek, mielőtt egy fillért is kiadna. Fürdés után könnyű nyári ruhát vett fel, és szandálba bújt. A reggelizőasztalról felkapott két süteményt - egyet magának, egyet pedig Totónak - meg a helyi újság legfrissebb számát. Átfutotta a hirdetéseket. Állás alig volt. Azazhogy valami felkeltette a figyelmét. Az ACTION Divatkereskedelmi Vállalat kimondottan magas eladónőket keres. Ez éppen neki való. Charlotte imádta a divatot. Ha tényleg komolyan gondolta, hogy végre a saját lábára áll, akkor ismét fel kell vennie a kesztyűt. Nem volt rá jellemző, hogy magába roskadjon, és siránkozzon saját szerencsétlenségén. Ha valamire büszke lehet, akkor az a kitartása és az elszántsága. És hamarosan meg is találja a neki való állást. Még egy utolsó pillantást vetett a tükörbe, magához hívta Totót, és dobott neki egy darabka süteményt. - Nos, készen állsz az órára? A malac minden lelkesedés nélkül röffentett egyet. - Hát én sem. Még mindig szégyellem a tegnap estét. Totó fölfelé bámult rá kicsi szemével, cuppogott, és a lány kezét bökdöste. Charlotte letört még egy darab süteményt, és odaadta neki. - Te is ott voltál. Mondd csak, tényleg olyan szörnyű volt, mint amilyennek én megéltem? Totó ingatta a fejét anélkül, hogy levette volna a szemét a lányról. A hátsó lábaira ágaskodott, rózsaszínű, fekete pöttyös hasa a földre lógott.

64

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

- Nem? - Charlotte lehajtotta a fejét, és figyelte, amint a malac önfeledten rágcsált. - Csak nem azt akarod mondani, hogy élvezted a helyzetet? Ez nagyon kedves tőled! - Felsóhajtott, és megrázta a fejét. - Ezt nem hiszem el! Egy malaccal beszélgetek. Lehet, hogy Wallynak mégis igaza van? - dünnyögte magában. Feltűnt neki, hogy Totó le sem veszi róla a szemét. A malac visongott. - Nem, nem neked! Ezzel együtt köszönöm az együttérzésedet. Még egy pillantást vetett a tükörbe, és ujjával óvatosan végigsimította a száját. - Tudod, Totó, az egész történetben az volt a legjobb, hogy legalább kaptam egy csókot. Milyen kár, hogy semmit sem éreztem belőle! Gondolatai visszakanyarodtak ahhoz a pillanathoz, amikor Tex a karjába zárta, és száját a szájára tapasztotta. Egészen beleremegett. Annak ellenére, hogy a szája elzsibbadt, mégis ez volt élete egyik legédesebb pillanata. Egy emlék, amelyet élete végéig megőriz. Az órára nézett. Mindjárt tíz lesz. A szíve kalapálni kezdett. Vajon miért volt ennyire izgatott a mai óra előtt? Hiszen már legalább tucatnyi foglalkozáson túl vannak. Talán azért, mert a tegnapi este olyan kínosan végződött. Tex felhozta a szobájába. Charlotte már érezte a kenőcs jótékony hatását, ezért kereste az alkalmat, hogy ismét megcsókolhassa a férfit. Várta a kezdeményezést, de ehelyett Tex testvérien átölelte, és gyorsan eltűnt. Úgy tűnik, az első csóktól véglegesen kiábrándult belőle. És most ismét találkozniuk kell. Megfogadta, hogy hűvösen fog viselkedni. Nyilvánvaló, hogy a férfi is ezt akarja. A testvéri ölelésből ítélve esze ágában sincs, hogy élettelen ajkára egy újabb csókkal próbálkozzon. Elvörösödött szégyenében. - Gyere, kismalac! - szólt oda Totónak, és együtt baktattak le a széles márványlépcsőn, ki a reggeli napsütésbe.

65

Carolyn Zane

Éppoly kellemetlen volt, mint ahogyan Tex tartott tőle. Elnézte, ahogy Charlotte szórakozottan teleszórja a kávéját cukorral, és tejet önt hozzá. Gondtalannak látszott. És jókedvűnek. Mintha mindaz, ami tegnap este kettejük között történt, csak tévedés lett volna. Semmiképp sem lett volna szabad megcsókolnia. Egyszerűen nem illenek egymáshoz. - Magammal hoztam a mai apróhirdetéseket. - Igen? - Megint találtam valami érdekeset. De ezúttal alaposan utána fogok nézni a cégnek. - Jó ötlet. - A fotel rugói hangosan nyikorogtak, ahogyan a férfi hátradőlt. - És milyen cégről van szó? - ACTION Divatkereskedelmi Vállalat. - Még sohasem hallottam róluk. - Talán azért, mert nem itt van a telephelyük. Tex szíve hirtelen összeszorult. Össze kell szednie magát, nehogy meglátszódjon rajta a kétségbeesés. - Ez azt jelenti, hogy elköltözöl? - Azon vagyok - felelte a lány hűvösen. Félreértette őt! - Csak azt akartam tudni, hogy az irodád itt lesz-e a városban, vagy valahol máshol - sietett tisztázni. Valahol máshol... Túl messze innen... - Egyelőre itt is lesznek bemutatók. - A férfi felhúzta a szemöldökét. - Tex! Nem minden cég komolytalan, amelyik bemutatókon értékesít! A Tupperware például kimondottan eredményesen működik. - Akkor miért nem náluk próbálsz meg elhelyezkedni? - Talán igazad van, de először ezt akarom kipróbálni - koppantott ujjával a hirdetésre. - Érdekel a divat. Miért ne lehetne ez a hivatásom? - Akkor sok sikert hozzá! - Köszönöm!

66

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

A sarokban megmozdult valami. Charlotte kérdően nézett a férfira. - Ez meg mi volt? - Úgy tűnik, Kitty felébredt, - Kitty? A férfi felállt, és felemelt egy kosarat a sarokból. - Engedd meg, hogy bemutassam Kittyt. - Van más választásom? Tex kihúzott valamit a kosárból, ami úgy nézett ki, mint egy kupac birkagyapjú. Charlotte összevonta a szemöldökét. - Amennyire meg tudom ítélni, ez nem macska. - Nyertél! Ez a kis szőrkupac egy golden retriever. Időnként kutyakölyköket is magamhoz veszek, hogy később átadjam őket egy barátomnak, aki vakvezető kutyákat képez ki. Kitty most nyolchetes. Egy évig lesz nálam, azután beiskolázzuk. És ha kiképeztük, akkor egy látássérült emberhez fog kerülni. - És miért nem te tanítod? - Tulajdonképpen megvan hozzá az engedélyem. De a rendelő most túlságosan is jól megy, egyszerűen nincs rá időm. Talán egyszer majd ismét foglalkozom ilyesmivel is. - A lány felé nyújtotta a bolyhos kis állatot. - Nem akarod megfogni? - Köszönöm, inkább nem. - Ugyan már! Légy szíves, fogd meg, amíg én hozok neki ennivalót. Egyszerűen a lány térdére rakta az ásítozó gombolyagot, és eltűnt a raktárban. Totó közelebb jött, hogy megszemlélje a jövevényt. Charlotte ügyetlenül fogta az álmos szemekkel pislogó kutyát. - Kittynek hívnak? Ki adta neked ezt az ostoba nevet? A kutya ásított. Charlotte rámosolygott.

67

Carolyn Zane

- Nagyon édes vagy! - Felemelte az arcához, hogy jobban megnézhesse. A kutya megszaglászta, majd elkezdte nyaldosni. - Hékás, az orromat nem szabad! Újra ölbe vette az állatot úgy, hogy Kitty szemmel tudja tartani a helyiséget. Tappancsai lelógtak a lány combja mellett. Puha hasacskája rózsaszínű volt, és puha. - El ne meséld Texnek, hogy mit mondtam neked! De te tényleg nagyon édes vagy. Bizony az vagy! Nézd Totó! Hát nem édes kislány? Neve hallatára Totó az orrával bökdöste, és kíváncsian szaglászta a kutyát. - Ne aggódj, nem visszük magunkkal. Te egyke vagy, és az is maradsz. Tex az ajtórésen keresztül figyelte, ahogy a lány a kutyát simogatja. Fülig ért a szája örömében. Charlotte Beauchamp, a jégszívű, odakint olvadozik. Hát igen. Ha teheti, fagyos ábrázatot erőltet magára, de alapjában véve melegszívű. Aki így beszél egy kutyakölyökkel, az belopta magát a férfi szívébe. Akár észrevette, akár nem. Tex figyelmét az sem kerülte el, hogy Charlotte mostanában már másképp viszonyult Totóhoz, mint az elején. Nem puszilgatta ugyan lelkesedésében, de mégis barátságos kapcsolatot tartott fenn vele. Lehet, hogy mégsem reménytelen eset? Tex kitárta az ajtót, és kicipelt egy huszonöt kilós, állateledellel teli zsákot. Úgy döntött, nem hívja fel a lány figyelmét arra a tényre, hogy most éppen két állattal beszélget. Inkább az ablak felé intett. - Úgy látom, Big Daddy már készül a ma esti táncos mulatságra. Egy ételszállító cég autói parkoltak le a pajta mellett. Néhány ember hatalmas fehér sátrakat, grillsütőket és hosszú asztalokat állított fel.

68

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

Charlotte letette Kittyt Tex mellé, és ő is az ablakhoz ment. Az egyik autóból hangszereket és erősítőket rakodtak ki, és a pajtába vitték őket. A bokrokra és a kerítésre lámpafüzéreket aggattak. - Hü, de klassz lesz! - mondta Charlotte nevetve. - Ühüm. - Tex a lányt figyelte. Még soha egyetlen nevetése sem hatott rá ennyire. Nyelt egyet. Vajon elmenne vele táncolni? - Én ott leszek ma este - vetette oda olyan közömbösen, amennyire csak tudta. De valójában tele volt reménnyel. - Én is. Hunt meghívott. Tex szívverése csaknem megállt. Szóval így állunk. Hunttal megy! Túl sokáig húzta az időt. - Akkor biztosan összefutunk majd. A lány már újra a kinti eseményeket figyelte, és csak annyit mondott: - Biztosan. - Gyere, kismalac! - Tex kilépett a gyakorlótérre, és legszívesebben az egész világot felpofozta volna. Minden táncos mulatság, amelyet Brubakerék rendeztek, óriási siker volt. Az út mindkét oldalán autók álltak, sőt még az istállók mögötti mezőn is. A hatalmas reflektorok fénycsóvákat lövelltek az ég felé, felszolgálók hada hordta szét az italokat, és gondoskodott a roston sült ételekről. Charlotte Huntba karolva érkezett a pajtához, Totó szorosan a nyomukban. Először megálltak a bejáratnál, hogy tájékozódjanak, és szemük megszokja az alkonyi fényt. A mulatság már javában zajlott. Egy csoport vidáman ropta a táncot, és a zenekar tagjai alaposan kitettek magukért.

69

Carolyn Zane

A szénabálák aranyszínben ragyogtak a visszaverődő fényben, a gépeket léggömbök díszítették. A falakon képek lógtak: ágaskodó lovaikon ülő cowboyokat ábrázoltak. A varázslatos hangulatot a füst még jobban fokozta. Csak egyvalaki hiányzott. Tex. Charlotte-ban, egymást váltották az érzelmek. Egyfelől örült, hogy nincs kitéve - mint ma reggel is - a férfi örökösen vizsgáló pillantásainak. Másfelől viszont nagyon örült ezeknek a pillantásoknak. A haját szépen megfésülte, és hosszasan kereste a megfelelő ruhát, miközben gondolatai Texnél jártak. Mindenhol az ismerős vonásokat kereste, de hiába. Egyre jobban elkedvetlenedett, de még mindig reménykedett, hogy a férfi csak késik, és hamarosan meg fog érkezni. Clarise néni integetett neki a másik oldalról, és Charlotte látta, hogy a kozmetikai bemutatóján részt vevő hölgyek közül is sokan jelen vannak. Mindannyian kedvesen bólintottak felé. Charlotte remélte, hogy nem tűnik olyan ostobának, mint amilyennek érezte magát. Úgy látta, a nők nem rajta mulatnak, és már ez is valami. Különösen azért, mert azt tervezte, hogy a nem túl távoli jövőben ismét megkeresi őket ajánlataival. Vidáman és bocsánatkérően integetett vissza, mert Hunt épp az ellenkező irányba, az italok felé vonszolta. Közben szemével titokban Texet kereste. Négy húga, Ginny, Mary, Carolina és Georgia is eljött. Barátaikkal táncoltak és beszélgettek. Amikor Charlotte-ot meglátták, a nevét kiabálták. Sajnos Tex nem volt velük. Nem mintha szemrehányást tehetett volna neki ezért. Charlotte vett egy mély lélegzetet, hogy leplezze szomorúságát. Pedig azt mondta, hogy eljön, próbált visszaemlékezni. Akkor pedig biztosan mindjárt felbukkan.

70

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

Hunt a táncolok közé vitte. Miközben megpróbált a tánclépésekre figyelni, Totó igyekezett vele lépést tartani. A vendégek mosolyogva nézték, mert Charlotte az ünnep kedvéért piros nyakörvet és szalmakalapot adott rá. A fülecskéi két kis lyukon át kandikáltak kifelé, igazán nagyon jópofán festett. - Jól van, kismalac - kiáltott neki Charlotte. Totó kurta farka billegett, körmei kopogtak a padlón. A lány időnként kivett egy-egy szelet répát píros fodros szoknyája hatalmas zsebéből, és a malac szájába dugta. Igen, Totó volt a legszebb a táncparketten. És az ételek is kiválóak voltak. A zene csodálatos, a hangulat magával ragadó. És Hunt is remekül festett, ráadásul figyelmes volt, italt hozott neki, és gondoskodott róla, hogy jól érezze magát. De Charlotte-nak valami sokkal fontosabb hiányzott ma este, és attól tartott, ezt Hunt is tudja. Tex a pajta bejáratánál állt, és megpróbálta felvenni a csúcspontján tomboló táncmulatság hangulatát. A padló rengett az élénk zenére táncolok lépéseitől. Hátratolta kalapját, és megtörölte a homlokát. Bárhol szívesebben lett volna, mint itt. Ez az egész mulatság kínszenvedés lesz, ha Charlotte-ot és Huntot együtt kell látnia. Legszívesebben sarkon fordult volna, de megígérte Big Daddynek és Clarise-nek, hogy eljön. Persze biztosan megértenék, ha mégsem maradna. Már éppen indulni készült, amikor visítozás ütötte meg a fülét. Totó rohant felé hangos örömmel, és mögötte feltűnt a lány is. Arca kipirult, néhány tincs kiszabadult a frizurájából. Tex még sohasem látta ennyire szépnek. - Totó! - Csak akkor vette észre a férfit, amikor az állat nyakörvét megragadta. - Szia, Tex! - üdvözölte a férfit levegő után kapkodva. - Szia! - Már azt hittem, el sem jössz!

71

Carolyn Zane

- Én is azt hittem. - Itt maradsz? - Charlotte kivette a csatot a hajából, és hátravetette a haját. - Egy kicsit. - Nagyszerű! Vagyis... jó! Én most... mi most... - Totóra mutatott éppen Hunttal táncolunk. De később találkozunk, ugye? - Miattam ne várasd meg Huntot! - Rendben! Charlotte megfordult, és Totóval együtt eltűnt a tömegben. Ezek után már tényleg maradnia kell. Beljebb ment, és csatlakozott a húgaihoz. Kicsit beszélgetett a többi vendéggel is, de a lányt egy másodpercre sem tévesztette szem elől. Újra és újra megpillantotta hosszú lábát, piros szoknyáját és az alóla kivillanó alsószoknyát. A kutyafáját! Egyszerűen gyönyörű volt csillogó szemével és píros ajkával. Fejét hátravetette, és önfeledten nevetett valamin. Úgy tűnik, remekül szórakoznak ők ketten, állapította meg magában bosszúsan Tex. Nem sokkal később Wally ült le mellé egy szénabálára. - Üdv, főnök! - Szia, Wally! - Remek, egyre jobb lesz a társaság, tette hozzá magában. Wally Charlotte felé intett. - Ha az unokahúgod végre elengedi azt a fickót, én is szívesen táncolnék vele egyet. - Nem az unokahúgom - helyesbített Tex hűvösen. - Mindegy. - Idefigyelj, öregem! Szerintem a lány is boldog lenne az ötlettől, feltéve, hogy el tudod szakítani a barátjától. - A barátja? - Wally le volt sújtva. De csak egyetlen pillanatig. Egy lány libbent el előtte fodros ruhában, és máris felkeltette az érdeklődését. - Ezt nézd meg! - lelkesedett, és a nő után bámult.

72

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

Mintha megérezte volna, a fodros ruhás lány megfordult, és ránevetett. Wally rögtön megszólította, és úgy tűnt, az ismeretlen hölgyet is lenyűgözte a fiú esetlen bája. Mielőtt Tex bármit szólhatott volna, Wally már el is tűnt vele, a táncolok között. Tex hitetlenkedve nézett utánuk. Ez már túl sok volt neki. Elment! Charlotte-nak összeszorult a szíve. Miközben Hunttal táncolt, látta, hogy Tex először a testvéreitől, majd a többiektől is elbúcsúzik, aztán utat tör magának a kijárat felé. Hirtelen megbotlott, és megkapaszkodott Huntban. Az nem lehet, hogy máris elment! Még csak fel sem kérte táncolni! - Valami baj van? Charlotte bűntudatosan nézett a fiúra. Tisztában volt vele, hogy csalódást okoz neki. - Nem, csak... Nem is tudom... Valószínűleg egy kicsit fáradt vagyok. - Ennek a fáradtságnak nincs véletlenül köze ahhoz az alakhoz, aki éppen most távozott? - kérdezte Hunt barátságosan, némi gúnnyal a szemében. - Kicsoda? - játszotta meg az ártatlant a lány. - Előbb-utóbb úgyis be kell vallania - nevetett a fiú. - Ennyire nyilvánvaló? - Nos, először én sem akartam elhinni. De semmit sem tehetek ellene - vonta meg a fiú a vállát. Charlotte nagyot sóhajtott, és bágyadtan felnevetett. - Igaza van. Remélem, nem rontottam el nagyon az estéjét! - Biztosíthatom, kellemesen szórakoztam. Soha nem volt még két ilyen remek táncpartnerem, mint maga és a malaca. Charlotte hátravetette a fejét, úgy kacagott. - El akar menni? - Igen, de nem kell elkísérnie. Itt van a malacom, majd ő vigyáz rám - nevetett. - Biztos benne? - ráncolta a homlokát Hunt.

73

Carolyn Zane

- Hogyne! - Charlotte Tex húgai felé intett, akik egy sarokban beszélgettek. - Azt hiszem, a lányok közül valaki egész este magát bámulta! - Engem? - nézett a fiú csodálkozva, - Nem hiszem. - De bizony! - Valószínűleg azért, mert még sohasem látott férfit malaccal táncolni. A lány ismét jót kacagott. Milyen kár, hogy az este ilyen vacakul sikerült! Hunt igazán nagyon helyes fiú. De igaza van: a gondolatai nem tudtak Textől elszakadni, és így az egész mulatság érdektelenné vált. Texet zavarta a tömeg, de hazamenni sem akart. Ehelyett inkább a hűtőszekrény gyenge fényénél alaposan megdézsmálta Clarise készleteit, hiszen ma még semmit sem evett. A csukott ablakon át is behallatszott a mulatozás zaja. A zene már kicsit lassúbb volt, és Tex dúdolta a dallamot, miközben felvágott után kutatott. A vesztes magánya. Dühös mosollyal készítette el a szendvicset, és lábával becsapta a hűtő ajtaját. A konyha ismét sötétbe borult. Akár a hangulata! Odalépett az ablakhoz. Ő a nap vesztese. Még Wallynak is sikerült felcsípnie valakit ma este. Csak neki nem. Ott állt az ablaknál, tömte a hasát, és titokban abban reménykedett, hogy a lány majd utánajön. Mintha nem lenne jobb dolga! Éppen bele akart harapni a szendvicsbe - amelyet sajttal, paradicsommal, salátával, uborkával és egy szelet pulykahússal töltött meg -, amikor észrevette, hogy Charlotte kijött a pajtából, és a ház felé indul. Legalábbis meg mert volna rá esküdni, hogy ő az. De nem, az nem lehet! Valószínűleg csak káprázik a szeme. A képzelete játszik vele. Elgondolkodva majszolt tovább, majd a falatot egy korty hideg tejjel öblítette le. Aztán ismét előrehajolt, és újra kinézett az ablakon.

74

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

Ez a szoknya! Ez a láb! Ez az alak! Ez a malac! Földbe gyökerezett lábbal figyelte, ahogy a lány közeledik. Tényleg ő az! És tényleg a ház felé jön! Épp a konyhába vezető ajtó felé tart. És ő itt áll, ő, a nagy vesztes, majonézes szájjal és tejbajusszal. Hol a csodába lehetnek a szalvéták? Jobb híján a karjával törölte meg az arcát. Még csak az kellene, hogy a lány azon kapja: bánatát néhány szendvicsbe és negyed liter tejbe fojtja. És különben sincs kedve végighallgatni, milyen kellemes volt az este Hunttal. Hiszen azt már a saját szemével láthatta. Inkább elrejtőzne. Fogta a szendvicset, bebújt az asztal mögé, és négykézláb a reggeliző felé vezető ajtóhoz mászott. A térde ezt nem vette jó néven. Reccs, reccs, reccs. Miért épp most mondják fel a szolgálatot? Épp mielőtt elérte volna a rejteket nyújtó ajtót, felgyulladt a villany, és Charlotte édes hangja töltötte be a helyiséget. - Jól van, malacka - suttogta. A férfi megdermedt. - De csak egyetlen falatkát. Aztán irány az ágy. Csokoládét szeretnél? Na, azt nem. Az édesség nagyon egészségtelen, és nem is tudsz tőle aludni. Márpedig, ha te nem tudsz aludni, akkor én sem tudok. A lány lépései és a malac körmének kocogása egyre közelebbről hallatszott. A hűtőszekrény felé tartottak. A hűtő felé, amely mellett Tex kucorgott. Na, ez az este percről percre jobb lesz. Még éppen be tudott csúszni az asztal alá, és visszatartotta a lélegzetét. - És mit szólnál egy almához? - kérdezte a lány, miközben a gyümölcsös rekeszben keresgélt. Tex hallotta, hogy kivesz valamit, majd becsukja a hűtőt. - Még ilyet! Valamelyik jómadár elfelejtett maga után elrámolni - morogta Charlotte. Kihúzott egy fiókot, és elővett egy kést.

75

Carolyn Zane

Totó körbeszimatolt. A körmök kocogása egyre közeledett. Tex becsukta a szemét. Hirtelen egy nedves orr nyomódott a nyakához, és Totó örömében felvisított. Tex megfordult, befogta a malac orrát, és megpróbált Wally módszerét alkalmazva mélyen az állat szemébe nézni, Pofa be! - szuggerálta. Ha most elárulsz, kolbászt csinálok belőled! Úgy tűnt, Totó nem vevő az efféle párbeszédre, és tovább visítozott. Wally ki van rúgva! - határozta el ebben a pillanatban Tex. Odanyújtotta a szendvicset az állatnak. - Tűnj el! - sziszegte. - Totó! - hívta Charlotte. - Gyere, malackám! Totó egy pillanat alatt csámcsogva felfalta a szendvicset, és további jó falatok után szimatolt. - Mit csinálsz már megint? - sóhajtott Charlotte. Szoknyája zizegett, ahogy közeledett. Aztán hirtelen velőtrázó sikoly rengette meg a konyhát. Charlotte a melléhez kapta a kezét, és hátrahőkölt. Levegő után kapkodva dőlt a hűtőszekrénynek. Tex felugrott, hogy elkapja. - Charlotte, én vagyok! - Tex? Ahogy a férfi meg akarta ragadni, mindketten a földre zuhantak, és hirtelen a lány szoknyarengetegébe gabalyodva, egymáson fekve találták magukat.

76

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

6. FEJEZET - Az ég szerelmére, mit csinálsz itt? - Charlotte megpróbálta kiszabadítani magát. Tekintettel az alsószoknyák mennyiségére és Totóra, aki lelkesen ugrált körülöttük, ez nem ment könnyen. Majdnem szívrohamot kaptam. A férfi előrehajolt, hogy csizmája sarkát kiszabadítsa a többrétegnyi alsószoknyából. Charlotte próbált vele mozdulni, de nem volt sok értelme - reménytelenül össze voltak gabalyodva. Tex egy pillanatig várt, hogy megpihenjen. Meg azért, hogy magában mulasson is kicsit a helyzeten. Félreseperte a szája sarkához tapadt fodrokat. Olyan közel voltak egymáshoz, hogy Charlotte tisztán látta a gödröcskéket a férfi arcán. - Nagyon sajnálom - mosolygott Tex. - Nem akartalak megijeszteni. A lány megpróbált hátrább húzódni, de nem sikerült. - Vigyázz! Azt hiszem, a nyakláncom beleakadt az inggombodba. - Aha! Szóval ez a baj. Már azt hittem, szájból szájba lélegeztetésre lesz szükségem! - Miért lenne? Talán nem kapsz levegőt? - kérdezte incselkedve. - Pontosan. - Mit gondolsz, segít a helyzeten, ha kissé ráülök a mellkasodra? - Malac! - nevetett a férfi. - Na jó, hátakkor... - Úgy értem, a malac! - nyögött, miközben megpróbálta Totót letolni magáról, aki éppen kényelembe helyezkedett rajta. - Totó, gyere ide! - hívta a lány. Tex megkönnyebbülésére az állat engedelmeskedett, de aztán rátelepedett Charlotte szoknyájára. - Jaj! - nyögtek fel mind a ketten. Tex, amennyire tudott, felült, és megpróbálta a lány aranyláncát leoldozni a gombjáról.

77

Carolyn Zane

- Óvatosan! - kérte Charlotte. - Ezt a láncot Dorothy nénitől kaptam. - Nagyon értékes? - Ühüm. - Az a bizonyos jómadár egyébként én voltam. - Tex felnézett, arca szinte a lány arcát érte. Charlotte elvörösödött. - Itt a sötétben? - Hátradőlt, hogy jobban lássa a férfit. - Vigyázz! - Óvatosan megigazította a láncot. - Elhiszed nekem, hogy olyan éhes voltam, hogy nem volt időm még a lámpát sem felkapcsolni? - Nem! - lihegte a lány. A férfi arca rendkívül izgatóan hatott rá. Érezte, ahogy a leheletük összekeveredik, és elképzelte, ahogy ajkuk összeér. - És miért a padlón ettél? - Annyira elgyengültem az éhségtől, hogy már egy székre sem tudtam felmászni! Charlotte felnevetett. Tex közelségétől teljesen összezavarodott. Alsószoknyái suhogtak, amikor megfordult, hogy a férfi jobban hozzáférjen a nyakához. Totó nem hagyta magát elzavarni, és izgatottan szaglászta az arcukat. - Neked is az az érzésed, hogy nem vagyunk egyedül? - jegyezte meg Tex. Charlotte kuncogott, és odébb lökte Totót. - Te el akarod terelni a figyelmemet! Na, mondd csak, mi az igazság! Miért ettél a sötétben a földön ücsörögve? - Az igazat akarod hallani? - Mi mást? - Na jó - A férfi egy pillanatig habozott. - Előled akartam elbújni. - Előlem? Miért, olyan félelmetes vagyok? - Nem. Csak attól tartottam, ha kettesben maradunk, megint meg akarlak csókolni. És mivel te Hunttal randevúztál, úgy éreztem, jobb, ha elkerülöm ezt a helyzetet. - Meg akartál csókolni? Mikor már az első alkalom is olyan borzalmasra sikeredett? A férfi sóhajtásában volt valami fiús érzékenység.

78

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

- Igazán nagyon sajnálom. Attól tartok, kissé kijöttem a gyakorlatból. - Te szamár! Nem rólad van szó! Az én érzéketlen szám miatt volt az egész. - Nekem egyáltalán nem tűnt érzéketlennek! - vigyorgott a férfi. - Neeeem? - Nem. De hogy visszatérjek a kérdésedre... - Tex megköszörülte a torkát, és szemét az összegabalyodott láncra szegezte - ...igen. Szerettelek volna újra megcsókolni. De csak azért, mert aggódtam miattad. - Aggódtál? - Biztos akartam benne lenni, hogy a sérülésed nem lesz maradandó. Egyébként is egy esetleges perhez szükség lehet a tanúvallomásomra. Az apró láncszemek időközben még jobban összegabalyodtak. Charlotte azon tűnődött, vajon Tex szándékosan kuszálta-e őket össze. - Tudományos érdeklődés volt csupán - folytatta a férfi fesztelen hangon. - Természetesen semmi köze a mi köztudottan rossz oktatóügyfél kapcsolatunkhoz. - Természetesen semmi. - Charlotte-nak megfájdult a nyaka, ezért homlokát a férfiéhoz támasztotta. - Ez csak egy... - Nem is tudta, hogyan fejezze be a mondatot. Tex lehelete simogatta az arcát, és ettől egész teste libabőrössé vált. - Butaság lenne bármi másról beszélni, ha belegondolunk, hogy mennyire nem illünk egymáshoz. - Ennél jobban már nem is különbözhetnénk. Legfeljebb kísérlet lehetne a dologból. - Azzal a kihívó tekintetével nézett rá, amelytől Charlotte mindig lázba jött. De most egész más okból jött lázba. Rendben, akkor tegyünk egy kísérletet, de csak egyetlenegyet. - Na jó, egyszer elég lesz. - Úgy gondolod? - Igen. Végül is te vagy itt a kutató.

79

Carolyn Zane

- Az igaz. Nekem az a véleményem, hogy vágjunk bele! - Tex abbahagyta a szöszmötölést a lánccal, és finoman átkarolta Charlotte nyakát. Érintésére a lány szíve hevesebben vert. - Reméltem, adsz nekem még egy esélyt - suttogta. - Tényleg? - Hm. Én... tudod, én... biztos akartam lenni benne, hogy minden rendben van. - Nos, erről most csak egyetlen módon győződhetünk meg. - Egy pillanatra elengedte a lány nyakát, de csak addig, míg a szoknyahegyet, illetve Totó szimatoló orrát félretolta, és a lányt még jobban magához húzta. Aztán maga felé fordította az arcát, és csókolni kezdte. Charlotte számára ez a csók egészen mást jelentett, mint az a másik, ott a kozmetikai bemutatón. Ez a mostani élő volt, teli azzal a szenvedéllyel, melyet oly sokáig tagadott. És több volt, mint kísérlet. Csak ízelítő a még rá váró csodákból. Tulajdonképpen most már el kellett volna szakadnia Textől. Megkapta a csókját, a kísérletet elvégezték. Az ajkából már nem hiányzott az élet. De még mennyire, hogy nem! Ám ahelyett, hogy az eszére hallgatott volna, Charlotte inkább a szíve után ment. Odaadóan tette karját Tex vállára, és átkulcsolta a nyakát. A férfi haja puha volt, és sokkal selymesebb, mint amilyennek látszott. Erős ellentéte a háromnapos borostának, melyet arca és ajka most egész közelről érzékelt. Igazából tényleg lehet, hogy nem egymásnak találták ki őket, mégsem volt ebben a pillanatban olyan hely a világon, ahol Charlotte szívesebben tartózkodott volna, mint itt, Tex karjában. Halkan felnyögött, amikor a férfi megmozdult, hogy közelebb húzza magához. A lány még szorosabban bújt hozzá, és boldogan csókolta. - Úgy tűnik, a szám újból működik - mormolta.

80

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

- Hogyan? - Tex ismét a lány szájára tapasztotta a száját. - A szám... - A férfi ajka elnyelte a lány szavait. - Hm. Úgy tűnik, az én számnak is ez a véleménye. Charlotte kissé elhúzta a fejét, és kuncogott. - Tehát akkor a kísérlet... - Tex egy újabb csókkal elhallgattatta - ...sikeres volt, igaz? - fejezte be a lány, amikor újra lélegzethez jutott. - Én is azt hiszem. De azt csak te tudod, hogy valóban minden rendben van-e. Ha kell, itt maradok egész éjjel, hogy megbizonyosodhassunk, nem szenvedtél semmi maradandó sérülést. Ha ezt még sokáig így folytatják, akkor a szíve fog maradandó sérülést szenvedni. Máris túlságosan belegabalyodott Tex Brubakerbe. - Azt hiszem, jól vagyok - sóhajtott Charlotte. Sőt nagyon is jól. Jobban, mint eddig bármikor. És a gondolatra, hogy Tex belement a kísérletbe, elszorult a szíve. - Vagyis ez a kis teszt jeles osztályzatot kap? - csókolta meg ismét a férfi Charlotte száját. - Igen is, meg nem is. - Igen is, meg nem is? - ismételte Tex némileg megbántódva. - Nos, a csókkal minden rendben volt, de még jobb lett volna, ha egy csüngő-hasú malac nem szuszog közben a fülembe. Tex a röfögő disznóra pillantott, és felkacagott. - De hiszen csak féltékeny! - Gondolod? - Tudom. - Ujjával gyengéden végigsimította a lány száját. Charlotte-nak az a furcsa érzése támadt, mintha Tex szavainak kettős jelentése lenne. Ha jobban belegondolt, igazat kellett adnia a férfinak abban, hogy nem illenek egymáshoz. Ezért aztán nagy butaság lenne, ha továbbmennének ennél a csóknál. Az lesz a legjobb, ha gyorsan befejezik a kezdődő románcot, mielőtt még kicsúszna a kezéből az irányítás.

81

Carolyn Zane

Charlotte nem akarta elveszíteni a függetlenségét. Lesz még elég idő a szerelemre. Még alig élt valamit. Most még csak flörtölni akar, barátnőket találni, és egy kicsit élni. Nagy hiba lenne már most hozzákötni az életét egy férfihoz. Ezen gondolkodott, miközben újra Texhez simult, és még egy - csak egy utolsó - észveszejtő csókra áhítozott. - Azt hiszem, Hunt már vár rád. A legjobb lesz, ha visszamégy hozzá, mielőtt még ő jönne ide. Ha itt talál minket, még nekem esik! Anélkül, hogy elengedte volna a lányt, Tex óvatosan felállt. Az orruk hegye majdnem összeért, amikor leszakította ingéről azt a gombot, melybe a lány lánca beakadt. - Egy kis emlék a mai estéről. - Köszönöm. - Charlotte a gombbal játszadozott. - De nyugodt lehetsz, nem járok Hunttal. Csak táncolni mentem el vele. Mert olyan kedves volt, hogy elhívott. Tex szomorúan nézte a szakadást az ingen, ott, ahonnan a gombot letépte. - És ezt csak most mondod? A lány kuncogott. - Igazán sajnálom! - Én meg azt hittem, hogy együtt jártok. - Ezért mentél el olyan korán, anélkül hogy felkértél volna táncolni? - Ez volt az egyik ok. - Szerintem Hunt most éppen az egyik húgoddal táncol. - Ebben az esetben viszont természetesen én fogok nekiesni. - Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne. - Az lehet. Azért jöttél el ilyen korán, mert Hunt faképnél hagyott a testvérem kedvéért? - kérdezte incselkedő vigyorral. - Egyáltalán nem hagyott faképnél. - Tehát mégiscsak jársz vele! Charlotte meglökte egy kicsit. - Te buta! Tex megfogta a lány kezét.

82

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

- Biztos vagy benne, hogy a szád már teljesen rendben van? Semmit sem szeretnék kockáztatni! - Hát, igazság szerint az előbb még bizsergett egy kicsit. - Az már jó jel! - kacsintott a férfi. - Mit szólnál hozzá, ha megkockáztatnánk egy táncot? Ha már az előbb olyan udvariatlan voltam, és nem kértelek fel. El sem kell mennünk a pajtáig, hiszen idehallatszik a zene. - Ha úgy gondolod, hogy ez is része a kísérletnek... - vonta meg a vállát a lány. - De csakis azért, hogy megbizonyosodjunk róla, nem tett-e kárt a rúzs a tánctudásomban is. Fogjuk fel úgy, mint az egész testemre kiterjedő tesztet. - Igen, én is valami ilyesmire gondoltam - nevetett a férfi. - Azt hiszem, neked orvosnak kellett volna menned. - Egyszer már játszottam orvost. - A tévében? - Nem. Amikor ötéves voltam. A szomszéd kislánnyal. - Te neveletlen! - nevetgélt Charlotte, miközben perdült egyet a tánc ritmusára. - Érdekes, ő is éppen ezt mondta! Charlotte nem tudott elaludni. Hogy ennek a még mindig tomboló mulatság volt az oka, vagy Tex búcsúcsókja, nem tudta volna megmondani. Minden bizonnyal az utóbbi. - Jaj! - sóhajtott fel, és megigazította a párnát a feje alatt. Ez így nem mehet tovább. Tessék elaludni! - szólt magára. Megpróbálkozott a birkaszámlálással is, de minduntalan a búcsúcsókokon járt az esze, és azokat számolta. Tekintélyes mennyiség jött ki. Forró, izgató csókok, melyek egész testét lázba hozták. Őt így még sohasem csókolta senki. És abban sem volt biztos, hogy lesz-e még valaha is más, aki így fogja őt csókolni. Na persze, ez csak egy túl jól sikerült kísérlet volt.

83

Carolyn Zane

Emlékeztette magát, hogy a szabadságát semmi esetre sem adhatja fel. Nincs szüksége senkire, aki megmondja neki, mit tehet, és mit nem. Tíz éven keresztül Dorothy nénihez kellett igazítania az életét. Ennyi bőven elég volt. Most már magára is akar egy kis időt fordítani anélkül, hogy bárki hívására azonnal rendelkezésre kelljen állnia. Persze Tex egészen más, mint Dorothy néni volt. De nem! Akkor sem gondolkodhat így. Szabad ember, és az is akar maradni. Vagy mégsem? Különben is, megállapították, hogy semmi közös nincs bennük. Kivéve talán azt az őrült vonzalmat, amelyet akkor érzett, amikor a szájuk összeért. Charlotte félrehajtotta a takarót, és felült. Egy mindenesetre biztos: semmi értelme itt feküdni a sötétben, hallgatni Totó hortyogását, és mindenféle butaságról ábrándozni. Kiugrott az ágyból, és felkapcsolta a lámpát. Dorothy néni házában még el kell intéznie egy csomó papírmunkát. Nem is volt túl késő, és autóval tíz perc alatt ott lehet. Odamegy, és utánanéz a dolgoknak. Éjfélre akár már vissza is ér. És így talán ki tudja űzni Texet a gondolataiból. Kiváló ötlet! Belebújt egy pólóba, magára kapta a nadrágját és a teniszcipőjét, összekötötte a haját, és felébresztette Totót. Charlotte nagyon szerette a György korabeli stílusban épült birtokot. Dorothy néni háza eredetileg az óriási ültetvény főépülete volt. Időközben épült köré néhány modern családi ház, de az öreg épület méltóságteljesen trónolt középen. Ma este valahogy nagyon elhagyatottnak tűnt. Csak egy villanykörte világított halványan az első terasz fölött. A fűbe szúrva pedig ott állt az ELADÓ tábla. Amikor leparkolt, és Totót kiengedte a kocsiból, megörült az éjszaka ismerős neszeinek: tücskök ciripeltek, enyhe nyári szellő zizegtette a faleveleket, és Martkowskiék kecskéje mekegett.

84

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

Charlotte fintorgott. Daisy kissé túl hangos volt. Különös tekintettel a kései órára. - Csitt, Daisy! - suttogta, és felszaladt a lépcsőn. De Daisynek nem volt kedve csendben maradni, sőt még hangosabban mekegve igyekezett felhívni magára a figyelmet. Meee. Meee. Meee. Buta kecske! - Totó, gyere ide! Csak azt akarja, hogy foglalkozzunk vele. - Ami egyébként a gazdája feladata lenne. Charlotte értetlenül megrázta a fejét, majd kinyitotta az ajtót, és belépett a házba. Meee. Meee. Meee. Talán süket a gazdája? Ez az állandó mekegés az őrületbe kergeti. Úgy látszik, Martkowskiék elfelejtették megetetni a szegény jószágot. Remélhetőleg hamarosan felébrednek, és hazaviszik a kecskéjüket. Dorothy néninél nem tartottak kecskeeledelt. Meee. Meee. Meee. Miután Totó hosszú, szomorú pillantást vetett a két kertet elválasztó kerítésre, bekocogott a házba. - Daisy, maradj csendben! - kiáltotta a lány, és becsapta maga mögött az ajtót. A házba lépve rátörtek az emlékek. Táskáját és kulcsait ledobta az előszobában, és lehajolt a levelekért, melyeket a postás az ajtó alatti résen dugott be. Aztán felkapcsolta a lámpákat. Még itt bent is jól lehetett hallani Daisy hangos mekegését. Ki az az örült, aki kecskét tart az elővárosban? Igaz, hogy Martkowskiéknak nagy kertjük volt, sok fűvel, de vajon megéri-e kecskét gondozni, amikor egy fűnyíró sem kerül olyan sokba? Nem is beszélve az éjszakai mekegésről. A konyhából hozott néhány papírzacskót, hogy belerámolja az iratokat, melyeket magával akart vinni. Meee. Meee. Meee.

85

Carolyn Zane

A kecske hangoskodása kissé megnehezítette a gondolkodást. A kód csak nehezen jutott eszébe, és a páncélrekeszt csak harmadszorra sikerült kinyitnia. Itt őrizték a legfontosabb iratokat: Dorothy néni születési anyakönyvi kivonatát, a ház, az autó, a jacht, Totó és a nyaraló papírjait, valamint néhány ősrégi újságkivágást. Talált még néhány kulcsot (ki tudja, milyen zárakat nyitottak), fotókat, némi aprópénzt és egy borítékot, melyet csak Dorothy néni halála után volt szabad kinyitni. Különös. Meee. Meee. Meee. Vajon mi lehet ebben a borítékban? Kinyitotta, és tartalmát a régi íróasztal márványlapjára szórta. Meee. Meee. Meee. Egy videokazetta? Hát ez meg mi lehet? A kazetta mellett egy levelet is talált. Meee. Meee. Meee. Hirtelen elfogyott a türelme. Idegesen visszadugta a kazettát és a levelet a borítékba, mindent bedobott a széfbe, és az ajtóhoz rohant. Ebből elég volt! Most aztán megmondja a véleményét ezeknek az idióta szomszédoknak. - Gyere, malacka! - kiáltotta, és Totóval együtt átszaladt a szomszéd házhoz, s energikusan megnyomta a csengőt. Semmi válasz. Először kopogott, aztán bekiabált. Semmi. A szemközti ház lámpái viszont felgyulladtak. Mrs. Donnely dugta ki hajcsavarókkal teletűzdelt fejét az ajtón. - Jó estét, Mrs. Donnely! Martkowskiék nincsenek itthon? Szólni szeretnék nekik, hogy valami baj lehet a kecskéjükkel. - Bárcsak megszabadulnának már attól a szörnyetegtől! Egyébként szabadságon vannak. Tegnapelőtt utaztak el egy hétre. De lehet, hogy tovább is maradnak. - Szabadságra utaztak? Szép dolog, mondhatom! Köszönöm.

86

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

Mrs. Donnely becsukta az ajtót. Szemmel láthatóan esze ágában sem volt segíteni Daisyn. Szabadságra mentek! Charlotte szeme szikrákat szórt. Most aztán neki kell törődnie ezzel a buta jószággal is. Amióta Texet megismerte, egy kicsit jobban szívén viselte az állatok sorsát. Korábban biztosan hidegen hagyta volna Daisy panaszos mekegése. Vagy talán mégsem? Meee. Meee. Meee. Az állat tényleg nagy bajban volt. Tex nagy nehezen éppen elaludt, amikor az éjjeliszekrényen lévő telefon ismét felébresztette. - Tex? - Hm. - Charlotte lenne? Az óra után tapogatózott. Éjfél múlt. - Charlotte vagyok. - Hm. - Tex, nagy szükségem van rád! Azonnal ide kell jönnöd! - hadarta a lány izgatottan. Homlokát ráncolva ült fel. Ez érdekesnek ígérkezik! Charlotte szeretett rögtön a lényegre térni, de ezt sohasem rótta fel neki. Különösen nem, ha éppen valami ilyesmiről álmodott. - Hm. Jó, csak adj egy kis időt, hogy felébredjek! - Tex, van egy ceruzád? Ez a kérdés kissé váratlanul érte. Ceruza? Csak pislogott. Vajon mit akarhat ezzel a lány? - Hogyne! Várj egy kicsit! - kotorászott az éjjeliszekrény fiókjában. - Megvan! - Jó, akkor írd fel... Tex alig tudta követni a lányt, miközben utasításait egy üres borítékra firkálta. Csak mire a lista végére értek, kezdett benne körvonalazódni, hogy itt most egyáltalán nem valami regényes éjszakai légyott van készülőben. Egy köteg régi újság. Egy kanna. Néhány lepedő. Elsősegélydoboz. Kecskeeledel...???

87

Carolyn Zane

Csikorgó kerekekkel állt meg a ház előtt, melynek címét Charlotte a telefonba bediktálta. Mindent magához vett, és kiugrott az autóból. - Mi történt? - kiáltott, ahogy meglátta a lányt egy kutyaól előtt térdepelni. Amikor lehajolt mellé, megpillantotta az anyakecskét és a két tehetetlen gidát. Charlotte kétségbeesetten zokogott. - Ez itt Daisy. A gazdái elutaztak szabadságra, őt meg itt hagyták. Amikor rátaláltam, már majdnem megfojtotta magát a láncával. Valószínűleg most szülte meg a gidait, de ebben nem vagyok biztos. Étlen-szomjan volt, és szörnyen siralmas állapotban. Hogyan tudták magára hagyni ebben a hőségben vemhesen, víz és élelem nélkül? A kicsik annyira picurkák... - csuklott el a hangja. Tex megrázta a fejét. - Sajnos ilyesmi gyakran előfordul. - Komolyan mondod? - kérdezte reszkető hangon. - Sajnos nem minden állatnak van olyan szomszédja, mint te. - Mit gondolsz, túléli? - Biztos vagyok benne. Most gyorsan ellátjuk, aztán holnap majd alaposabban szemügyre vesszük. - Ne maradjak inkább itt velük éjszakára? Tex félrefordította a fejét, hogy elrejtse széles vigyorát. Az a Charlotte, akit néhány héttel ezelőtt megismert, álmában sem gondolta volna, hogy hamarosan képes lesz egy egész éjszakát egy legyengült kecske mellett tölteni. Lehet, hogy mégis van némi esély? - Ha akarod, veled maradok. - Megtennéd? - Hogyne. Feltéve, hogy főzöl kávét. - Remélem, találok még a konyhában. Charlotte felállt, és megsimogatta Tex fejét. - Nagyon köszönöm - suttogta. Ahogy egymás szemébe néztek, mindkettejükben felelevenedett a néhány órával korábbi csók emléke.

88

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

- Szívesen teszem - biztosította a lányt. - Én... mindjárt keresek kávét. Úgy tűnt, hosszú éjszaka elé néznek. Daisy és gidai most már újságokból, régi párnákból és törölközőkből készült puha ágyukon pihentek. Ugyan az anyaállatnak nem volt sok étvágya, de legalább az elé tett vizesedényt fenékig kiitta. Miután megbizonyosodott róla, hogy a gidai is rendben vannak, mély álomba merült. Charlotte és Tex két kerti székkel, takarókkal, egy termosznyi kávéval és némi keksszel felszerelkezve kényelmesen berendezkedett Martkowskiék kertjében. Nem volt igazán hideg, de a kellemetlen szél miatt Charlotte nagyon örült a takaróknak. És persze Tex meleg ujjainak, melyek összekulcsolódtak az övéivel. A telihold sejtelmes fénye bevilágította a kertet. Az éjféli árnyak nyugalmat árasztva borultak a kis kecskecsaládra. - Neked nincsenek testvéreid? - kérdezte Tex a lányt, örökösen zavarba hozó, varázslatos pillantásával, miközben állat szabad kezére támasztotta. - Nem tudok róla, hogy lennének. Internátusban nőttem fel, és az olyan volt, mintha nagyon sok testvérem lett volna. Mindig úgy éreztem, hogy nincsenek is igazi szüleim. - Hangjába szomorúság vegyült. - Magányos voltál?

89

Carolyn Zane

- Igen is meg nem is. A szüleim tanárok voltak, de egy másik városban dolgoztak. Emiatt csak ritkán láttam őket. Leginkább hétvégeken és a szünetekben. De szerencsére Dorothy néni gyakran meglátogatott. Akkoriban még sokkal fiatalabb volt. - Charlotte a férfira nevetett. - Igazán nagyon fiatalos volt. Biztosan kedvelted volna. Mindenesetre a szárnyai alá vett. Azt hiszem, érezte, hogy egyedül vagyok, és vágyom a törődésre. Gyakran felhívott, vagy kedves leveleket írt. És a születésnapomkor vagy karácsonykor mindig meglátogatott. Olyan volt, mint valami pótmama. - Még szerencse, hogy legalább ő volt neked. - Hát igen. És éppen ezért nem is volt kérdéses, hogy a főiskola után én fogok törődni vele. Kilencvenéves korára ugyanis alaposan meggyengült az egészsége. Mialatt a főiskolára jártam, a szüleim meghaltak. A mamám tüdőgyulladásban, a papám néhány hónappal később rákban. - Nem volt éppen könnyű gyerekkorod. - Így is mondhatjuk. Túl korán kellett felnőnöm. - Azon nem gondolkodtál el soha, hogy miért írt Dorothy néni ilyen furcsa végrendeletet, ha már egyszer olyan közel álltatok egymáshoz? Charlotte megrándította a vállát, és Tex felé fordította álmos tekintetét. - Fogalmam sincs. Dorothy néni mindig szerette a meglepetéseket, még százéves korában is képes volt minden huncutságra. Néha olyan különösen tudott viselkedni, hogy meg kellett tőle örülni. Máskor viszont majd megszakadtunk a nevetéstől. Szerette a tréfát. Biztos vagyok benne, hogy Totót is ezért kaptam. Azt nem tudom pontosan, hogy van-e mögötte valami más is, de az már kiderült számomra, hogy malacot tartani sokkal érdekesebb, mint ahogy én azt eredetileg elképzeltem. Tex mélyen a lány szemébe nézett. - Sohasem ismerkedtünk volna meg, ha nincs ez a malac.

90

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

- Az igaz. - Pedig az nagy kár lett volna. A férfi végigvezette ajkán a lány ujjait. Charlotte vágyott rá, hogy száját a férfiéhoz szoríthassa. De ez lehetetlennek tűnt. A kísérletet már befejezték. Tex még azt gondolná, a kecskéket csak ürügyként használta fel, hogy az éjszaka közepén mindent ott folytassanak, ahol korábban abbahagyták. Nem mintha ez nem lett volna vonzó gondolat. De mégiscsak a szabadságáról volt szó. Annyit mindenesetre megengedett magának, hogy becsukja a szemét, és csak a férfi száját simogató ujjaira figyeljen. Hm! Ehhez nagyon könnyen hozzá tudna szokni! - Tehát... - mormolta, inkább csak magának, hogy lüktető pulzusát megnyugtassa. Ha beszélteti a férfit, akkor biztosan nem fogja tudni az ujjait ilyen csodálatosan nyalogatni. Olyan csodálatosan, hogy egész testében felébressze a szenvedélyt. - Tehát... - köszörülte meg a torkát - ...neked van egy csomó testvéred. - Aha. Miközben beszélt, a lány ujjait még mindig a szája előtt tartotta. Ez az egyszerű mozdulat mégis annyira érzéki volt, hogy Charlotte becsukott szemmel élvezte. Aztán felnevetett. - Még mindig azon mulatok, hogy mindannyian szövetségi államokról vagytok elnevezve. Ez olyan vicces, gyerekeket ilyen névre keresztelni! Tex a szívére csúsztatta a lány kezét. - És mit szólsz ahhoz, hogy nagybátyáim countryénekesekről, autókról és hónapokról nevezték el a gyerekeiket? - Atyavilág! - kuncogott a lány. - Biztos vagyok benne, hogy te pedig híres állatok nevét adod majd a gyerekeidnek. - Arra gondolsz, hogy esetleg Flippernek vagy Lassie-nek keresztelem őket? - Flipperből biztosan sportoló lesz, nem gondolod? - Magától értetődik!

91

Carolyn Zane

Ezen mindketten jót nevettek. Az éjszaka könnyed társalgással telt, és észre sem vették, hogy a reggeli nap első sugarai már megvilágították a kerítést. Órákon át nevetgéltek a vidám történeteken, melyeket Tex az ifjúkoráról és nyolc locsi-fecsi húgáról mesélt. - Egészen féltékeny lettem a családodra - állapította meg Charlotte, és felült, hogy a könnycseppeket kitörölje a szeméből. Mindig nagyon szerettem volna egy testvért. Mindegy, hogy bátyám vagy nővérem lett volna. - Igazán? Én pedig néha szívesebben lettem volna egyke. Az ember mindig az ellenkezőjét szeretné annak, ami van. Charlotte ránézett. Azon töprengett, vajon tényleg valami mást szeretne-e most, mint együtt lenni egy olyan férfival, mint Tex. Arra gondolt, vajon okos dolog-e, hogy megpróbálja őt távol tartani magától. Ahogy telt az idő, egyre elviselhetetlenebbé vált a gondolat, hogy élete hátralévő részét Tex nélkül élje le.

92

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

7. FEJEZET A következő héten Charlotte igyekezett minél több adatot beszerezni az ACTION Divatkereskedelmi Vállalatról. Megrendelt egy mintakollekciót is, sőt péntek estére már egy bemutatót is szervezett. Közben naponta többször elment Martkowskiékhoz, hogy ellenőrizze Daisy és a gidák állapotát. Az állatok időközben szépen gyarapodtak, és vidáman ugrándoztak a kertben. Daisy szinte teljesen lelegelte a kertet, de Charlotte szerint Martkowskiék ezt meg is érdemelték. Semmi pénzért nem kötözte volna meg ismét a kecskét, hiszen az akár meg is fojthatná magát, ha senki nem figyel oda rá. Ha pedig nem az állása vagy a kecskék ügyében szaladgált, akkor Totóval gyakorolt, vagy az internetet bújta. A vakvezető kutyák témája ugyanis egyre jobban érdekelte. Texhez is eljártak Totóval a foglalkozásokra. Ezeken az órákon állandóan ott vibrált az érzéki feszültség, ami az olyan hétköznapi témákat is, mint a kecskeetetés, felvillanyozó beszélgetéssé varázsolta. Mindennek ellenére Charlotte igyekezett minél távolabb maradni az elbűvölő férfitól. A táncmulatság óta nem csókolták meg egymást. És bár a vágy, hogy Tex megérintse, állandó tompa fájdalomként sajgott, Charlotte bizonyos fokig mégis megkönnyebbült. Időre volt szüksége, hogy átgondolja, tulajdonképpen mi is történt kettejük között. - Kitty, ül! - A kutya bizonytalanul baktatott keresztül az oktatótéren, és lefeküdt Charlotte lába mellé. - Nem jó, te kis buta! Felemelte a puha mellső mancsokat, és ülő helyzetbe igazította a kölyökkutyát. - Így! - Úgy beszélt hozzá, mint egy csecsemőhöz, és közben észre sem vette a közeledő férfit. - Ezt meg melyik könyvben olvastad?

93

Carolyn Zane

- Szia! - pirult el a lány. Miközben felállt, félresöpört néhány rakoncátlan hajtincset a homlokából. - Nem fogod elhinni, amit most mondok, de büszke leszel rám. - Elhatároztad, hogy felfogadsz valakit Totó mellé, és te is beszállsz az oktatásba? - Aligha. Viszont az asztalodon találtam egy újságot, és abban olvastam a vakvezető kutyák tanításáról. - Nocsak! - Gondoltam, elütöm valamivel az időt, amíg rád várok. Tudod, Dorothy néni a végén már majdnem teljesen vak volt. Ezért is érdekel - vonta meg a vállát. A férfi hirtelen témát váltott. - Milyen korán jöttél ma. - Igen, mert ma korábban is kell elmennem. Ma lesz nálam az első ACTION divatbemutató. - Ismét a küzdőtéren? - Úgy is mondhatnánk. A múlt heti sikertelenség után egy kicsit ideges vagyok. - Sikerülni fog. - Gondolod? - Tudom. Neked mindig minden sikerül, amit a fejedbe veszel. - Kivéve a kozmetikai termékek árusítását. - Az nem a te hibád volt. - Ez igazán kedves tőled - nézett Charlotte hálásan a férfira. - Én csak az igazat mondom. Hosszú pillanatokig hallgattak egymás mellett, és mindketten arra az estére gondoltak, amikor először csókolták meg egymást. A várva várt csókra, amelyet nem is engedhettek volna meg maguknak. Tex szomorúan elfordult, magához hívta Totót, és elkezdték a leckét. Amikor este Tex be akart lépni az irodájába, az ajtónál földbe gyökerezett a lába. Az iroda úgy nézett ki, mintha bombatámadás érte volna.

94

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

- Wally!? - Igen, főnök? - Asszisztense elgondolkodva ült az íróasztalnál. - Mi az ördög történt itt? - kérdezte, és a szerteszét heverő kémcsövekre, gázégőkre és könyvekre mutatott. - És mi ez a büdös? Wally egy pillanatra felnézett, de aztán ismét a könyvébe mélyedt. - Készülök a kémia záróvizsgámra. - És ha szabad kérdeznem, miért nem otthon készülsz? - A szomszédom nem bírja elviselni ezeket a szagokat. - Azt meg tudom érteni! Ide figyelj! Ha már mindenáron kémiai laborrá akarod átalakítani az irodámat, akkor legalább vidd ezt a bűzlő szörnyűséget a raktárba! - Jól van, viszem már - morogta Wally. - És hogy állsz a grafikonokkal? Wally értetlenül nézett rá. Texben hirtelen felment a pumpa. - Megállapodtunk, hogy megcsinálod a grafikonokat! Mégpedig a félév elejére. Ha elfelejtetted volna, a houstoni konferencián szükségem lesz rájuk! - Ja, igen, már emlékszem. Készülnek, főnök. Hamarosan hozzákezdek. - Még el sem kezdted? És akkor ez mi? - mutatott egy kupac könyvre. - Házi feladatok. - Wally összecsapta a könyvet, és felugrott. - Most meg hová mégy? - Randevúm van - vigyorgott a fiú. - Monával. Tudod, az a pipi, akit a táncmulatságon ismertem meg. Pipi? És egy ilyen alakkal akart Charlotte randevúzni? Tex teljesen elkedvetlenedett. Még ennek a fajankónak is van szerelmi élete. Ezzel teljesen betelt a pohár. Soha egyetlen péntek estét sem fog ezentúl egyedül vagy kutyák, lovak, disznók társaságában tölteni. Elmegy Charlotte divatbemutatójára, és körülnéz egy kicsit. Na, de nem feltétlenül a ruhák között.

95

Carolyn Zane

Charlotte épp az utolsó, ruhákkal megtömött állványt húzta be a szalonba, amikor csaknem beleütközött Texbe. - Hát te mit csinálsz itt? - suttogta, és ideges pillantást vetett a zsúfolásig megtelt teremre. Úgy tűnt, legutóbbi bemutatójának híre ment, mert most kétszer annyi érdeklődő jött el: legalább száz nő nyüzsgött a helyiségben. Pótszékeket kellett hozni, melyekből még a folyosóra is jutott. Ez jó jel volt az üzlet szempontjából, de nem használt Charlotte idegeinek. - Unatkoztam otthon, ezért úgy gondoltam, inkább megnézem az előadásodat. A lány kétségbeesetten bámult rá. Meg akarja nézni? Hirtelen elszédült. A férfi észrevehette a rémületet a szemében, mert nyugtatólag átkarolta a vállát. - Ezúttal semmi ok az aggodalomra, hiszen mindent nagyon alaposan előkészítettél. - De mi lesz, ha mégsem sikerül? Már a szövegemre sem emlékszem...- panaszolta, és arcát a férfi vállára hajtotta. - Azt hiszem, egyszerűen nem erre a pályára születtem. - Ugyan édesem, ne hagyd, hogy a múltkori balsiker elbizonytalanítson! Téged kemény fából faragtak, és ez az egyik dolog, amit nagyon szeretek benned. A lány kissé elhúzódott, hogy a szemébe nézhessen. - Tényleg? - kérdezte bizonytalanul. - Igen. Az egyik a sok közül. Szeret? Azt mondta, hogy szeret? Tényleg azt mondta, hogy sok dolgot szeret bennem? És tényleg édesemnek nevezett? - sorjáztak a lányban a kérdések. Még a szája is tátva maradt, úgy nézett a férfira. Te jó ég! És ezt épp most kellett megmondania, hogy jól összezavarja őt? Bár ki tudja, hogyan értette... Valószínűleg csak bátorításnak szánta. De ha mégis komoly...

96

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

Amikor rádöbbent, milyen ostobán bámulhat, erőltetetten felnevetett. - Szóval itt maradsz? - csicseregte vidámságot színlelve. - Hátha én is veszek valamit. Tex egyik hallótávolságban lévő húga hangosan felvihogott. - Lányok, hallottátok ezt? Tex itt akar felruházkodni! - Mind az öten hangos nevetésben törtek ki. - Jól van, gúnyolódjatok csak! Majd kihúzlak benneteket a listámról - fenyegette meg őket a férfi vigyorogva. Aztán húgai közé préselte magát a kanapén, hogy tovább szórakozhassanak rajta. Charlotte még hallotta a vidám ugratásokat, amikor keresztültolta az állványt a termen, jövendő vevőinek méregdrága cipői előtt. A dolgok, amelyeket Tex szeret benne? De milyen dolgok? Nagy nehezen átverekedte magát a tömegen, aztán elrendezte a táblákat, a mintadarabokat és a prospektusokat. Miközben szétosztotta a megrendelőlapokat és a tollakat, a szeme sarkából látta, hogy Tex érdeklődéssel nézegeti a prospektusokat. Mi történt ezzel a pasassal? Nem ismert olyan férfit, aki akár egyetlen pillantást is vetne az itt lévő dolgokra. Kivéve persze őt. Charlotte vett egy mély lélegzetet. Lehet, hogy elkezdett komolyan érdeklődni iránta? Hirtelen megdermedt a férfi tekintetétől. Könnyed mosoly játszadozott az ajkán, ahogy odakacsintott neki. Charlotte az emelvényre lépett, szíve majdnem kiugrott a helyéből. Várakozás teljes csend borult a teremre. A bemutató elkezdődött. Később, majd amikor már lesz rá ideje, alaposan átgondolja, milyen összefüggésben használta Tex a szeretet szót. Atyavilág! Csak nem szerelmes belé? Hiszen egyáltalán nem illenek egymáshoz! Mindegy, majd egy másik alkalommal átgondolja a dolgokat. Ebben a pillanatban inkább arra összpontosított, nehogy elájuljon az idegességtől. - És az ACTION ruházati termékek legfontosabb tulajdonsága a sokoldalú felhasználhatóság.

97

Carolyn Zane

Tex mindkét öklét magasba emelve, bátorítóan mosolygott a lányra, aki kissé gyámoltalanul kezdte második bemutatóját. - Mi, az ACTION Ruházati Vállalat képviselői mindannyian azt az elvet valljuk, hogy a mai embernek minden élethelyzetben a megfelelő ruhát kell viselnie. Ezeknek a ruháknak a segítségével felemelt egy lapos táskát - meg fogom mutatni önöknek, hogy kiránduló ruhájukat irodai vagy akár alkalmi viseletté is át tudják varázsolni. Egyszerűen csak megfordítják... Így. És természetesen a kiegészítőket is. Az ACTION ruházati termékek másik nagy előnye, hogy egyetlen méret kiválóan áll mindenkinek. A közönségen csodálkozó moraj futott végig. - Valóban mindenkinek! Hát nem csodálatos? - szavalta Charlotte, miközben a táskában az elsőként bemutatandó ruhadarabok után kotorászott. - Megkérem modellünket, Ethel Hansont, hogy jöjjön fel, és kezdjük el a bemutatót. - Én az előtt a férfi előtt nem fogok átöltözni! - mutatott Ethel neheztelve Tex felé. - Vetkőzz, Ethel! - kiáltott vidáman Tex, hogy valamelyest oldja a feszültséget. Charlotte mindeközben meglehetősen riadtnak tűnt. Nevetés futott át a termen. Ethel elvörösödött, és a férfi felé legyintett. - Álmodozz csak tovább, szépfiú! - Semmi gond, hölgyeim, Ethel habozás nélkül át fog öltözni! kiáltotta Charlotte látszólag gondtalanul a vidám tömeg felé, de Tex jól látta, hogy reszket a keze. - Ez a bármilyen alkalomra felvehető darab vállpánt nélküli nyári ruhaként, hosszú szoknyaként, vagy akár fürdőköntösként is viselhető. Ilyen egyszerű: egy... - Charlotte megpróbálta felhúzni a cipzárt. - Kettő... - Ellenőrizte az irányt, és még egyszer megrántotta. - Három... Hm. Ethel, kérem, meg tudná fogni egy pillanatra? - A ruhát a modell kezébe nyomta, és újból ráncigálni kezdte a cipzárt. Semmi eredmény.

98

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

- Nem értem - mormolta téglavörösen. - Ma délután még csodálatosan működött. Tex felemelte a karját. - Dobd csak ide, kislány! Én kiválóan értek a cipzárakhoz. - Huh! - Bekiabálások és kacajok kísérték a teremben tartózkodó egyetlen férfi javaslatát. Tex huncutul megrázta a fejét, és nevetve a tömeg felé intett. Charlotte hálásan dobta felé a ruhát. A férfi húgai összehajoltak, hogy ők is segíthessenek. - Nos, míg Tex megoldja ezt a kis gondot, vessünk egy pillantást a melltartókra - javasolta Charlotte. - Az előtt a férfi előtt biztosan nem próbálom fel őket! - tiltakozott Ethel. Charlotte egy zsebkendővel megtörölte izzadó homlokát. - Rendben! Akkor talán nézzük meg a hegymászó és estélyi ruha kombinációt. Ethel... - Charlotte kézbe vette a céduláit. - Biztos vagyok benne, hogy maga a szabadidejében szívesen kirándul. - De hisz én utálok kirándulni! - Jól van. Akkor... - A lány tovább olvasta jegyzeteit. - ...ha nem is jár kirándulni, de biztosan gyakran hívják fogadásokra. - Engem? Soha! Fuzzyval általában tévét szoktunk nézni. Nála van a távirányító, én pedig közben kötök. A kanapé felől, ahol Tex bíbelődött a cipzárral, aggasztó hangok hallatszottak. Mint amikor hasad a szövet. A férfi és a lányok bűntudatosan pillantottak fel. - Semmi baj! - hadarta Charlotte, és tovább lapozott a jegyzeteiben. - A kollekcióban van még egy ruhadarab, melyet napközben és este egyaránt viselhetünk. Charlotte előhúzott egy újabb holmit, mely gumiszalaggal volt beszegve; Tex leginkább túlméretezett abrosznak nézte.

99

Carolyn Zane

- Ez a darab itt kifordítható szoknya és koktélruha egyben. Mi csak „mindenes ruhának” nevezzük. Nem gyúlékony, vízhatlan, légáteresztő, és vészhelyzetben kiválóan használható sátorként vagy ejtőernyőként. - A biztonság kedvéért még egyszer belepillantott a jegyzeteibe. - Igen, pontosan. De... - Idegesen nézett a barátságtalan Ethelre. - ...tekintettel arra, hogy önök idejük nagyobb részét inkább zárt helyiségben töltik, ennek igazából nincs jelentősége. - Úgy is van! A sátor szót a jövőben inkább hagyjuk ki a játékból! - helyeselt a szakácsnő. - Jó ötlet! Egyszerűen felejtsék el! - fordult a lány a közönséghez, majd vissza a modellhez: - Elkészült? - Azt hiszem - hangzott nem éppen meggyőzően. Charlotte áthúzta a hatalmas ruhatömeget Ethel göndör fején. - Most már levetkőzhet! - Én le nem vetkőzöm az előtt a férfi előtt! - sziszegte Ethel, miközben mutatóujjával Tex felé bökött. - Lefelé a rongyokkal, Ethel! - kiabált vissza a férfi. Újabb nevetés. - Rendben van Ethel, nem is látunk semmit. Az alkalmi modell morogva engedelmeskedett, és előbb a blúza bukkant elő a lepel alól, aztán a szoknyája. Tex fütyült. Ethel kidugta a fejét a lyukon át, és egy grimaszt küldött a férfi felé. - Nagyon jó! - Charlotte segített neki, hogy karjával beletaláljon a lyukba, majd elrendezte az anyagot a hóna alatt. A hatalmas ruhadarab tényleg úgy nézett ki, mint egy sátor.

100

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

A lányt kiverte a hideg verejték. Ethel úgy festett, mint egy liszteszsák. Egy öv! Igen! Az talán még megmentheti a helyzetet. Egy öv és egy pár hozzá illő cipő. Charlotte Texre nézett, aki bátorítóan nevetett vissza. Hirtelen nagyon hálás lett neki megnyugtató jelenlétéért. Sikerülni fog, mert Tex hisz benne. Ő mondta, hogy harcos természet, és ez igaz is. Már korábban gondolnia kellett volna rá, hogy egy övet is kikészítsen. Hirtelen felkapott egyet, és a szakácsnő derekára csatolta. Néró. Ethel úgy nézett ki, mint Néró császár. Már csak egy babérkoszorú hiányzott a fejéről, és akkor szakasztott Néró lenne. Lelki szemei előtt Charlotte már a lángokban álló Rómát is látta. A teremben hirtelen csend lett. A nők nyújtogatták a nyakukat, hogy rájöjjenek, miben is rejtőzik az új viselet előnye. Néhányan sutyorogtak, mások vihogtak, Ethel pedig kifejezetten boldogtalannak tűnt. Az ujjatlan tóga pocsékul állt rajta, ezt mindenki látta. De vajon kinek állna jól? Ismét Clarise mentette meg a helyzetet, aki bejelentette a szünetet, és a hölgyeket a szomszédos szobába hívta, ahol sütemény és pezsgő várta őket. - Igazán nem kellett volna utánam jönnöd! Jól vagyok. - Tudom. Én csak a kecskéket akartam megnézni. - Hát hogyne! - szipogta Charlotte, és egy szavát sem hitte el. Martkowskiék kertjében ültek. Tex megragadta a lány kezét, mert látta, hogy könnyes a szeme. A nap már órákkal korábban lement, a holdat időnként felhők takarták. A kerti fáklya fényénél letörölte a lány arcáról a könnycseppeket. - Daisy hogy van? - intett az istálló felé. - Jól. Olyan lelkesen hallgatott engem. - Ezt én már nagyon sok állattal kipróbáltam - bólintott a férfi. - Nem is tudtam. - Pedig így van. Például, sohasem szakítanak félbe. Nem traktálnak mindenféle tanácsokkal. Nem is bírálnak. Egyszerűen csak meghallgatnak.

101

Carolyn Zane

- Úgy, mint te őket? - Csak nem tartasz engem is állatnak? - Dicséretnek szántam - nevetett a lány könnyes szemmel. - Kedves Charlotte Beauchamp! Attól tartok, te hamarosan nagy tisztelője leszel szőrös barátainknak. - De nem csak a szőrösöké! Míg beszélt, Totó sörtés fejét vakargatta, és Tex nem tudta eldönteni, utolsó mondatával vajon őrá vagy a malacra célzott. Mindenesetre úgy döntött, inkább témát vált, mielőtt még karjába kapná a lányt. Charlotte-nak most barátra volt szüksége, és nem egy férfira, aki kihasználja a gyengeségét. - A bemutató után még elkelt egy-két dolog. - Miután én elrohantam? - Egyáltalán nem rohantál el. Mindenki megértette, hogy nagyon fáj a fejed. - Ki volt olyan szamár, hogy az után a szörnyű bemutató után még vett is valamit? - húzta fel a lány kétkedőén a szemöldökét. - Például én. Karácsonyi ajándéknak. - Mégis kinek? A teheneidnek? Mert az biztos, hogy ezeket a ruhákat nem nők számára tervezték. A lány arckifejezését látva Tex majdnem elnevette magát. - Ez egyáltalán nem igaz. Attól tartok, a baj forrása inkább a modelled volt. Ethel hozzáállása még azokat is elriasztotta, akik az estére nagybevásárlást terveztek. Egyáltalán, miért éppen öt választottad? - Nem is tudom - vonta meg a vállát a lány. - Valahogy úgy éreztem, ő testesíti meg az átlagos nőt, átlagos alakkal. - Édesem! Ethel még a saját súlycsoportján belül sem átlagos. Tex nagyon örült, hogy végre mosolyt csalt Charlotte arcára. - De mindegy. Miután elmentél, néhányan felpróbálták a ruhákat, és nagyon jól álltak nekik. Clarise összegyűjtötte a megrendeléseket, és azt hiszem, nem is csináltál olyan rossz üzletet.

102

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

- Tényleg? - nevetett bátortalanul a lány. - Clarise néni valóságos kincs. De azt hiszem, a divatszakmát illetően bedobom a törölközőt. Mégsem az én világom. - Ugyan miért nem? - Úgy érzem. - Charlotte megigazította a széket, hogy jobban lássa a férfit. A szemében olyan tűz lobogott, hogy Tex nem tudta levenni róla a tekintetét. A szavai szenvedélyesek voltak. - Tex, én tudom, hogy valahol valami még vár rám. Valami reményteli, valami izgalmas. Amihez valóban értek, és amit szívesen is csinálok. Csak rá kellene jönnöm, hogy mi az. A fűben a tücskök ciripelték esti muzsikájukat. Valahol a távolban egy kutya ugatott. De Tex csak a lány édes hangját hallotta. - Hát igen - sóhajtott fel végül. - Nagyon fontos, hogy megtaláljuk azt a munkát, amely a legközelebb áll a szívünkhöz. Legalább olyan fontos, mint megtalálni azt az embert, aki a szívünkhöz a legközelebb áll, gondolta. Tekintete a lány kezére esett, mellyel Charlotte ábrándozva vakargatta Totót. Lehet, hogy mégis ő lenne a neki való lány? - kérdezte magától. Kinyújtotta a lábát, az állat megtámasztotta a kezén, és elgondolkodva nézte Charlotte-ot, aki összekuporodva ült mellette a sötétben. És akinek fogalma sem volt arról, hogy az elmúlt hetekben fenekestől felforgatta a férfi életét. Tex mindennél jobban szerette a munkáját, mégis felmerült benne a kérdés: vajon feladna-e mindent Charlotte Beauchamp kedvéért? - Nehéz napok vannak mögötted, ezért arra gondoltam, talán tarthatnánk egy kis pihenőt. Ma úgyis szombat van, egy szabadnap mindannyiunknak jót tenne - vetette föl Tex.

103

Carolyn Zane

Az előző napi balul sikerült divatbemutató után Charlotte egészen magába roskadt. Kialvatlan szemmel nézett kávéscsészéje felett a férfira, aki várakozásteljesen figyelte. Apró mosoly suhant át az arcán, hogy leplezze végtelen szomorúságát. Tex mintha olvasna a gondolataiban. Ma reggel egyáltalán nem hiányzott neki, hogy Totóval ugrándozzon. A tegnapi csőd után legszívesebben elbujdokolt volna. De Texszel tölteni egy napot sokkal vonzóbb ötletnek tűnt. Hátradőlt a székben. - Mire gondoltál? - Talán kirándulhatnánk a tóhoz. Magunkkal vihetnénk Totót és Kittyt is. Úsznánk, pihennénk egy kicsit. Totó tanítgatása helyett úszni menni Texszel? Csábítóan hangzott. Bár tudta, hogyha egy csöppnyi esze is van, visszautasítja a meghívást. De nem vett tudomást a józan észről, mely azt súgta neki: ez a férfi nem neked való. Szedd a lábad, és válaszd inkább a szabadságot! - Az nagyszerű lenne. Mikor indulunk? A férfi szeme felcsillant. - Amint hozod a fürdőruhádat. - Már rajtam van. - Az óra után ugyanis rögtön a medencéhez akart menni, ezért rövidnadrágja alá felvette a fürdőruhát is. - Akkor hát... - állt fel Tex indulásra készen - gyerünk! A hőmérő higanyszála már magasra kúszott, amikor Totóval és Kittyvel a nyomukban az istállóhoz mentek. Charlotte úgy gondolta, a férfi biztosan ott állította le a terepjárót, bár előzőleg azt javasolta, hogy az utat a tóig lóháton tegyék meg. Annyira meglepődött, hogy nem is tudott ellentmondani, és rettegve követte a férfit a karámhoz. Még sohasem ült lovon. A lovak hatalmasnak tűntek. A lány félelme egyre csak nőtt. Még mindig nem értette, Tex miért lelte örömét abban, hogy ilyen félelmetes állatokkal dolgozott. Megfogta a kutyát, mielőtt az eltűnt volna az istállóban. Tex elment nyeregért és kantárért.

104

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

Aztán a karámnál füttyentett a lovaknak, és kiválasztott egyet. Charlotte lenyűgözve figyelte a férfi erőteljes mozdulatait és a sötétkék pólót feszítő izmait. A ló türelmesen várt, míg Tex gyakorlott mozdulatokkal felnyergelte. Látszott rajta, hogy évek óta állatokkal foglalkozik. Charlotte legszívesebben naphosszat nézte volna. Egy igazi férfi. Nagyot sóhajtott. Meg kellett állapítania, hogy már egyáltalán nem hasonlít arra a faragatlan fickóra, akit a nyár elején ismert meg. Azóta sokat javult a kapcsolatuk. Az a férfi, akit most maga előtt látott, erős volt, szórakoztató, kedves, érzékeny és megértő. És amikor a karjában tartja, és csókolja, valósággal észveszejtő. Hihetetlenül szerencsés lesz az a nő, aki majd magáénak tudhatja őt. Amikor észrevette, hogy Tex már hosszú ideje figyeli őt, gyorsan visszatért a valóságba. Nem szabad többet erre gondolnia, figyelmeztette magát. Nagy nehezen Totó felé fordította a tekintetét, aki Tex lába körül ugrált. A férfi rögzítette a hevedert, és beállította a kengyelt, de oda sem figyelt a kis röfögőre. Charlotte elnéző mosollyal állapította meg magában, hogy Totó is nagyon sokat változott. Tetszett-e neki, vagy sem, az oktatás csodát tett. Egy ideje a malac készségesen engedelmeskedett neki. Tex félretolta Totót, aki a lányhoz kocogott. Ő megpaskolta az oldalát, a malac pedig hozzádörgölőzött, további vakargatást követelve. Charlotte kuncogott egy kicsit. Ha akart, tényleg nagyon aranyos tudott lenni a kis disznó. - Új barátot szereztél? - Majd meglátjuk. - Kedvel téged. - Azt te honnan tudod? - Egyszerűen látszik.

105

Carolyn Zane

Amikor a lány felnézett, látta, hogy a férfi nevet. Érezte, hogy arca kipirosodik. Tehát ő is észrevette, hogy sokkal barátságosabb a malachoz. Most biztosan azt hiszi, hogy a végén még igazi állatbarát válik majd belőle. Az biztos, hogy Totó a maga módján egész elviselhetővé vált, sőt kifejezetten aranyos volt. Már amennyire egy malactól kitelik. De vajon eljut-e oda, hogy egyszer önszántából is vegyen egyet magának? Valószínűleg nem. A legjobb, ha ezt rögtön meg is mondja a férfinak, nehogy hiú reményt keltsen benne. Csak véletlenül lett Totó gazdája, és nem azért, mert ő választotta magának. Nem akarta, de nem is tudta volna igazi állatbarát látszatát kelteni. Még egy olyan csodálatos férfi előtt sem, mint Tex. Még akkor sem, ha tudta, a férfi mennyire örülne annak, hogy már nem utálja Totót, és még Kittyt is megkedvelte. A térdén fekvő kutyakölyökre nézett. Nagyon bájos volt. De ez még mind kevés a boldogsághoz. Ha majd Tex hozzáköti az életét valakihez, annak olyan nőnek kell lennie, aki a férfi álmaiban és állatszeretetében ő egyszerűen nem - hirtelen elszorult a torka, és könny szökött a szemébe - ő egyszerűen nem az igazi Tex számára. Tex egész életét állatok között töltötte, minden gondolata körülöttük forog. Neki viszont fogalma sincs az állatokról. Kivéve talán Totót. És Daisyt. És esetleg még Kittyt. Mégis tisztában kell lennie azzal a ténnyel, hogy ők két külön világban élnek. És ez a különbség hosszú távon csak szenvedést okozna. Egy állatpszichológus és egy... egy... mi is? Charlotte felsóhajtott, és hangtalanul felnevetett. Ha még arról sincs fogalma, ki is, mi is ő tulajdonképpen, akkor azt honnan tudhatná, hogy mit akar? Mindenesetre ebben a pillanatban egyet biztosan tudott: a szabadságára szüksége van. Időre, hogy felfedezze magát, és saját erejéből hódítsa meg a világot. Mielőtt belebonyolódna egy kapcsolatba, be kell bizonyítania, hogy tud magára vigyázni. Itt az ideje munkát és lakást keresnie.

106

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

- Kész vagy? - Tex varázslatos hangja kizökkentette gondolataiból. Kinyitotta a kaput, és a nagyra nőtt lovat a kantárjánál fogva kivezette a karamból. - És hol van a te lovad? - Ha azt hiszi, hogy egyedül fog felülni erre az óriásra, akkor nagyon téved. - Itt - intett az állatra Tex, és visszament, hogy becsukja a kaput. - Igen? És akkor hol az enyém? - Egy lovon fogunk ülni mind a ketten. - Vagy úgy! - Ez így már sokkal jobban hangzott. Egyszeriben nem is volt olyan rémisztő az ötlet. Tex gyakorlottan felugrott a nyeregbe, és lenyúlt a lányért. - Gyere! - Én? Most? - Ez a legjobb alkalom - bólintott. Mielőtt még tiltakozhatott volna, a férfi már fel is emelte őt és Kittyt a nyeregbe, és beültette őket erős combja és a nyeregkápa közti szűk helyre. A lány feje épp a férfi álláig ért. Tex egyik karjával és vállával erősen magához szorította. Charlotte alig kapott levegőt, de még így is érezte Tex arcvizének férfias illatát. Meleg lehelete a fülét csiklandozta. - Gyere, malacka! - kiáltott hátra. Totó mögöttük kocogott, ahogy a férfi az útra irányította a lovat. Charlotte szíve a torkában dobogott, amikor lenézett a szédítő mélységbe. De mégis olyan csodálatos volt! Elmosolyodott, egész testét kellemes melegség árasztotta el. A lovaglás tényleg felemelő érzés. Hogyhogy eddig nem vette észre, milyen csodálatos és tökéletes állatok a lovak? És a férfi, aki irányította, éppoly csodálatos és tökéletes volt. Férfias ölelésének biztonságában szétnézett a tájon. Egész messzire el lehetett látni. A ló lassan, nyugodtan lépkedett. Texnek pedig széles, erős és kényelmes válla volt.

107

Carolyn Zane

Minden olyan csodálatos! Charlotte szíve hangosan kalapált a boldogságtól, és meglepődve állapította meg, milyen csodálatosnak látja most az életet. Charlotte boldogan simult Texhez. A férfi lehajtotta a fejét, és elmosolyodott. Szájuk szinte összeért, és a lánynak komoly erőfeszítésébe került, hogy ne ölelje át a nyakát, és ne húzza magához... és utána addig csókolja, amíg bírja. Mialatt azon gondolkodott, hogy megtegye-e, szerencsére Tex eldöntötte helyette a kérdést. Tekintetét ismét a távolba emelte. Mi van ebben a férfiban, ami miatt annyira vágyott rá, hogy végül beleszeretett? Talán komoly kapcsolatra vágyott? Azt akarta, hogy ez a férfi legyen gyermekei apja, holott még azt sem tudta, akar-e egyáltalán gyereket? Szalassza el a szabadság lehetőségét, amire oly sokáig várt? Tekintetét Tex arcáról izmos karjára fordította, melyben biztonságban érezte magát. Aztán a kezére, mely erős volt és napbarnított, és amely... Elég! Mi az ördög van vele? Charlotte kihúzta magát. Erősnek kell maradnia! És ellen kell állnia a férfi vonzerejének. Ellenállni mindazoknak a vágyaknak, melyek felboríthatják terveit. Az alatt a tíz év alatt, míg Dorothy nénit ápolta, mindvégig önálló életről álmodott. Arról, hogy a maga ura lehessen, és azt csinálhassa végre, amit akar. De ha éppen azt akarta, hogy maga dönthessen a dolgai felől, akkor most miért nem képes akár csak egyetlen pillanatig is meglenni Tex nélkül? Ha távol voltak egymástól, őrülten vágyakozott az érintése után. A kedves mosolya után. A csókjai után. Szigorú pillantása után, mely ki nem mondott kapcsolatukat megerősítette benne. És ha visszagondolt első találkozásukra, még kedvét is lelte abban a nagyképű stílusban, ahogyan a dolgokat kézbe vette.

108

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

Határozottan szenvedett az ellentmondásos érzelmektől, melyek a férfi jelenlétében mindig feltörtek benne. Ráadásul ma reggel azért jött el vele, hogy kipihenje magát, és megfeledkezzen a gondjairól. Megpróbálta elterelni figyelmét a forróságról, mely a testüket olyannyira egybeforrasztotta, hogy már maga sem tudta, hol kezdődik a férfi, és hol végződik ő maga. És milyen tökéletesen illeszkednek egymáshoz... Óh! Charlotte gondolatban felsóhajtott. Elég ebből! Kibontakozott a férfi öleléséből, és előrehajolt, hogy megnézze Totót. Szerencsére még mindig ott volt, vidáman szaladgált körülöttük, és nem törődött a porral, amelyet a ló patái az orra előtt felvertek. Így maradt előrehajolva, és az előtte elterülő csodálatos tájat nézte. Keresztüllovagoltak a birtokhoz tartozó végtelen mezőn, egészen a faházakig, ahol Tex és a többi munkás lakott. A lány rettenetesen élvezte a táj végtelenségét. Csakhamar lekanyarodtak egy árnyékos útra, és ahogy a lovaglás a vége felé közeledett, a lányban egymást váltotta a megkönnyebbülés és a kétségbeesés. Ezt az élményt nem fogja egyhamar elfelejteni. Kíváncsian nézett körül. Néhány festői házat látott hatalmas füzek és fenyők árnyékában, hátrább egy óriási tó vize csillogott. A víz felszínéről visszatükröződött a bárányfelhőkkel tarkított mélykék nyári ég. Egyedülálló látvány volt. - Szóval itt laksz? - Aha. - Tex megállította a lovat az egyik faház előtt, és könnyedén leugrott a nyeregből. - Kennyvel ebben a kunyhóban lakunk. - Megragadta a lány kezét, és lesegítette a lóról. - Nagyon szép itt - mormolta Charlotte, és kerülte a férfi tekintetét. Félt, hogy érzései lelepleződnének. Tex a szükségesnél egy pillanattal tovább tartotta a karjában.

109

Carolyn Zane

- Szeretek itt lakni, mert itt minden olyan egyszerű. Gyermekkoromban egy seregnyi személyzet vett bennünket körül. Azt kevésbé kedveltem. Charlotte megértőén bólintott. - Tényleg nagyon kellemes hely. - A házaktól távolabb gabonatáblák hullámzottak a szélben. Tehenek és borjaik legelésztek békésen a fák árnyékában, és farkukkal csapkodták a rájuk telepedő legyeket. Minden tökéletesen békésnek tűnt. Charlotte egy pillanatra becsukta a szemét, és mélyen belélegezte a forró nyári levegőt. A férfi letépett egy fűszálat, és a fogai közé szúrta. - Tegnap este összekészítettem némi ennivalót. - Az egyik tóparti stég felé mutatott. - Vidd magaddal az állatokat, és helyezzétek magatokat kényelembe a napernyő alatt. Mindjárt hozom a szendvicseket. Charlotte letette a kiskutyát a földre, aki önfeledten bukdácsolt odébb. Túlságosan is önfeledten. A lónak nyilvánvalóan nem volt ínyére, hogy kikötözték, s villámgyorsan rúgott egyet a kutya felé. Kitty egy porfelhőben visszagurult, és hangosan felvisított. Sokkal inkább meglepetésében, mint fájdalmában. Ennek ellenére Charlotte magánkívül volt. - Te gonosz óriás, mit képzelsz magadról? Keress inkább egy hozzád illő ellenfelet! - kiáltott, és mielőtt a vonyító kiskutyát felemelte volna, vállával meglökte a lovat. - Nézd meg, mit műveltél! Bántottad Kittyt! Azonnal kérj tőle bocsánatot, te goromba fráter! A ló megrántotta a fülét, és lassan odafordította a fejét, hogy megnézze: ki csinálja ezt a zenebonát. - Minden rendben, kicsikém? - puszilta meg a lány a kutya pofiját, és orrát a puha bundába nyomta. - Megijesztett ez a faragatlan fickó? Te szegény! Legközelebb maradj távol az ilyen csúnya alakoktól, és akkor nem fognak bántani. - Haragos pillantást vetett a lóra, akit ez nem különösebben izgatott.

110

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

Tex az ajtóból figyelte a jelenetet, és lehajtotta fejét, hogy elrejtse mosolyát. - Szükséged van még valamire idebentről? A lány letette a kutyát a földre. - Esetleg van valami friss újságod? - Hogyne. - És filctollad? Ja, és mobiltelefonod? - kérdezte, közben kigombolta a blúzát. Bár tudta, hogy fürdőruha van alatta, Tex mégis zavarba jött a látványtól. - És egy jegyzettömbre is szükségem lesz... - De Charlotte, mára szabadnapot vettél ki! - Tudom - nevetett vissza titokzatos Mona Lisa-mosolyával. A férfi úgy érezte, egyre melegebb lesz. - Jó, jó. Még valamit? - Egyelőre ennyi elég lesz. Remélhetőleg semmit sem fog elfelejteni. Tulajdonképpen nem is nagyon hallott semmit, mert csak a lány kezére tudott figyelni, ahogy egymás után nyitotta ki a gombokat. Megigézve hátrált, míg rá nem lépett Totóra. - Hoppá! Rögtön visszajövök - vigyorgott bután. Hátat fordított, és szinte bemenekült a házba. A stég végén napoztak. A tökéletesen szabott fekete fürdőruha a lány minden báját maradéktalanul érvényesítette, és Tex egyre nehezebben viselte ezt a látványt. Minden igyekezetével azon volt, hogy leplezni tudja mind követelőzőbb vágyát. Charlotte az oldalán feküdt, hosszú, karcsú lábát lelógatta a nyugágy szélén. Körmei barackszínűre voltak lakkozva, lábujjaival Kittyt vakargatta, aki a nyugágy alatt, az árnyékban szundikált. Futó mosoly suhant át Tex arcán. A lóval történt összetűzése óta a kutya nem tágított a lány mellől, aki ezt látszólag észre sem vette.

111

Carolyn Zane

A férfi sötét napszemüvegén keresztül figyelte őket, a lány azt gondolhatta, hogy alszik. És ez jó is volt így, mert még néhány percig bámulni akarta, hogy mélyen elraktározhassa fejében ezt a csodálatos látványt. Csípőjének vonalát, derekát, mellének lágy gömbölyűségét. Az elmúlt napokban a medence partjánál eltöltött időnek köszönhetően Charlotte bőre enyhén bronzszínűvé vált, göndör, aranybarna fürtjeiben világosabb tincsek jelentek meg. Tex lassan kifújta a levegőt. Már a lovaglás is kész gyötrelem volt számára, de ez most még annál is rosszabb. Egyre közelebb került ahhoz, hogy fittyet hányjon a figyelmeztető belső hangokra, és szenvedélyesen megcsókolja a lányt. De hősiesen ellenállt a kísértésnek. Charlotte meg akarja őrizni a függetlenségét. Viszonzatlanul szeretni pedig... A, mindegy! Már úgyis szerelmes belé. Megállíthatatlanul rohan a boldogtalanságba, és ez még rosszabb is lehet, ha a lány elköltözik innen. A szája hirtelen kiszáradt, amint Charlotte kenegetni kezdte magát a napolajjal. Talán megkérhetné, hogy az ő vállát is kenje be. És a karját. Meg a mellkasát. Felgyorsult a lélegzése, hunyorított, majd szemüvegét megigazítva a tó felé nézett. Hátha meglát néhány ugrándozó halat. De sehol semmi. A lány az újsággal zörgött, elvonva figyelmét az amúgy sem segítőkész halakról. Már megint az álláshirdetéseket tanulmányozta. Olvasás közben összeráncolta a homlokát, alsó ajkát nyelve hegyével simogatta. Először úgy tűnt, semmit sem talál, de aztán hirtelen felderült az arca. A férfi szíve összeszorult. Újabb állás. Harmadszorra már biztosan sikerülni fog neki. És akkor elköltözik innen. Így is örökké arról beszél, hogy végre a saját lábára kellene állnia. De mi lehet a jó abban, hogy végre egyedül élhet? Bosszúsan csapott le egy szúnyogra. - Találtál valamit? - kérdezte reménykedve, hátha csak téved. - Aha! - A lány felült, arca örömről árulkodott. - Ilyen jó? - ha!

112

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

- Most mire akadtál? Talán fodrászat? Vagy manikűrözés? - Dehogy! Hiszen mondtam, hogy nem foglalkozom többet a divattal, nem emlékszel? - Boldogan mutatta a bekeretezett hirdetést: „ReadyMaid háztartási cikkek” - Valami azt súgja, ez jó lesz. - Még sohasem hallottam erről a cégről. Ők is termékbemutatókkal dolgoznak? - Igen, de ez most valami más, abban biztos vagyok. Tulajdonképpen mindenkinek foglalkoznia kell a háztartással. És ezek a termékek nagyon jónak látszanak. Azt hiszem, csinálok egy bemutatót Clarise néni alkalmazottainak. Sőt a barátnői is elküldhetik a személyzetüket... - Csillogó szemmel firkált újabb ötleteket a jegyzettömbre. - Segítsek a szervezésben? - kérdezte megadóan a férfi. Charlotte a száját csücsörítette, és hosszasan elgondolkodott, mielőtt válaszolt volna. - Igen, az nagyszerű lenne. És... - habozott kicsit -, ha nem okoz gondot, nagyon örülnék, ha az elkövetkezendő napokban segíteni tudnál a lakáskeresésben is. Persze csak akkor, ha van rá időd. Tex megrémült. A csuda vigye el! Úgy tűnik, tényleg komolyan gondolja! - Ha megkapom ezt a munkát, elköltözöm. Már így is túl sokáig éltem vissza Clarise néni nagyvonalúságával. Legfőbb ideje, hogy önállósítsam magam. - Rendben - sóhajtott Tex. - Használhatnám a mobilodat? Felhívom a céget, és megkérdezem, mikor kezdhetnék. Aztán telefonálok Clarise néninek, hogy egyeztessük a bemutató időpontját. Aztán végignézem a lakáshirdetéseket. - Hogyne.

113

Carolyn Zane

Hirtelen minden olyan fakó lett ezen a furcsán elrontott napon, és Tex úgy érezte, a szendvics is megülte a gyomrát. Néhány gyors tempó a tóban biztosan jót tenne. Felállt a nyugágyból, és fejest ugrott a jéghideg vízbe. - Tulajdonképpen miért nem te vezeted a birtokot? Charlotte visszabújt Tex ölelésébe, és felnézett rá. A nap már eltűnni készült a horizont mögött. A pihenésre szánt, de mégis fárasztó nap után összepakolták a holmijukat, és újra lóra szálltak. Elindultak hazafelé. Tex szíve hevesebben dobogott. A lány álmos, melengető hangja dallamosán csengett. - Azért, mert nem akartam. Jó néhány évet dolgoztam ott, de amikor szóba került, hogy ki legyen a főnök, átengedtem az unokatestvéremnek, Kennynek. - Miért? - Azért, mert be akartam indítani a rendelőt. - És nem akartál az apádnál dolgozni? - Nem, önálló szerettem volna lenni. - És miért dolgoznak a fiúk mind itt a birtokon, amikor az apjuk cégeibe is beszállhatnának? - Túl sokat kérdezel egyszerre! - nézett rá a férfi mosolyogva. - Nem tehetek róla - bújt hozzá Charlotte kuncogva -, olyan kíváncsi vagyok! Tex úgy érezte, mintha megállt volna az idő. A lány egyszerűen gyönyörű volt. Arca az alkonyi fényben aranyos színben fürdött, szeme tűzben égett. Tex nagyot sóhajtott, és megpróbált uralkodni a vonásain. Mi is volt a kérdés? Ja, igen!

114

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

- A legtöbb Brubaker fiú a birtokon dolgozik először, mielőtt átvenne egy céget. Apám és Big Daddy úgy vélik, hogy ez a kis gyakorlat jót tesz nekünk, és azt hiszem, igazuk is van. Birtokot igazgatni ugyanúgy meg kell tanulni, mint azt, hogyan kell nagy pénzekkel bánni. - Ez valószínűleg így is van - mormolta a lány. - De van, aki ennek ellenére más területen szeretné kipróbálni magát. Mint például én. - És a húgaidat vagy az unokahúgaidat nem érdekli a birtok? - Egyelőre nem - vigyorgott. Lehet, hogy Charlotte ezt akarja majd megpályázni, ha a ReadyMaid nem jön be neki? Nem túl valószínű. Az ő ízléséhez képest nagyon sok állat van itt. - Megértem, hogy neked nagyon tetszik itt. - Tényleg? És miért? Charlotte vállat vont. Szeme álmodozó lett, ahogy a távolba nézett. - Nem is tudom. Itt minden olyan nagy. Olyan tágas. Nem érzem magam bezártnak, mint a városban. - Ez bizony így is van. - Csodálatos lehet ilyen helyen felnőni - folytatta szomorkásan. - Valóban az. A nyarakat mindig itt töltöttük, vagy innen nem messze, apám birtokán. Legtöbbször Big Daddy gyerekei is eljöttek, és akkor mintha tizenhét testvérem lett volna. - Hűha! - És mindig volt valaki, akivel lehetett civakodni. - Tehát ezért vagy ilyen jó a veszekedésben! - csipkelődött a lány. - Szerintem a szerelemben sokkal jobb vagyok! - Ó! - Csodálatos nap volt - suttogta Tex Charlotte fülébe. - Szerintem is. Tex nagyon örült a bátortalanul odavetett válasznak. - Talán gyakrabban kellene lógnunk az óráról!

115

Carolyn Zane

- Aha - csukta be szemét a lány. Ha a férfin múlt volna, az örökkévalóságig lovagolnak. De az istállókat már látni lehetett, és a ló szaporábban kezdte szedni a lábát. Totónak komoly erőfeszítésébe került, hogy lépést tudjon tartani vele. Túl korán visszaérkeztek. Tex azon törte a fejét, hogyan tudná a lányt maradásra bírni. Miután a lovat ellátták, kéz a kézben indultak az iroda felé. - Főzök még egy kávét, aztán megetetjük az állatokat próbálkozott. - Jó, de én nem tudok sokáig maradni. - Miért nem? - próbálta leplezni csalódottságát. - Meg kell etetnem Daisyt és a kicsinyeit. Egész nap kint voltak a hőségben. - Vagy úgy! - mormogta Tex, és elővette a zsebéből az iroda kulcsait. Legnagyobb meglepetésére az ajtó nyitva volt, holott munkaidő után mindig zárva kellene lennie. - Wally? - kiáltott. A lámpák égtek, a rádió hangosan bömbölt. Semmi válasz. A férfi után Charlotte is belépett a helyiségbe. - Mintha bombatámadás érte volna. És legalább olyan büdös is van - fintorgott. - Kémiai kísérletek. Ha nagyon zavar a bűz, menj be a raktárba! Tex megdörzsölte a nyakát, és körbeforgatta a fejét. - Ezt egyszerűen nem hiszem el! - Nincs valami nagy rend. De legalább hagyott neked valami üzenetet - mutatott a jegyzettömbre. A macskakaparás szerint: „Elmentem Monával”. A telefonkagyló félre volt csúszva. - Úgy tűnik, nagyon sietős volt nekik. Valószínűleg valami másfajta kémiai hatást tanulmányoznak éppen. - Charlotte odament Wally íróasztalához, és rátette a burát az égőre. - A vadon szava. Charlotte nevetett. - Legyél hozzá irgalmas.

116

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

- Hát igen. A szerelem hívó szavának nehéz ellenállni. - Különösen szombat este. - Késő van! Biztos, hogy meg kell még nézni azokat a kecskéket? - Tex Brubaker! Kérlek! Mégis mit gondolsz rólam? Természetesen igen - tette hozzá Charlotte félig helytelenítően, félig viccesen. Aztán füttyentett Totónak, és kiment az irodából. Tex magában vigyorogva azon gondolkodott, vajon mikor fogja észrevenni, hogy Kittyt még mindig a karjában tartja. Egy órával később Charlotte elindult Dorothy néni házához. Megkönnyebbült, hogy ott tudta hagyni a férfit, mielőtt még valami butaságot követett volna el, ami a szabadságába kerülne. Amikor végül odaért a birtokra, hosszasan nézte Dorothy néni házát. Ahol felnőtt, és szinte a börtöne volt tíz évig. Még mielőtt elhatalmasodtak volna rajta a rossz érzések, kiugrott az autóból, és Totót is kiengedte. Az épületben barátságtalan csend honolt. Hiába kapcsolta fel az összes lámpát, és hiába szaladgált Totó és Kitty vidáman körbekörbe, mégis minden élettelennek és üresnek tűnt. Charlotte leült Dorothy néni íróasztala mögé, és a csendet figyelte. Éppen ilyen lenne, ha egyedül élne. Megpróbálta elképzelni, mi is történne egy magányos hétköznap estén. Körülnézett. A könyvespolcok tömve voltak poros, régi könyvekkel. Akkor időmilliomos lenne, és végre ezt mind elolvashatná. Ha ahhoz volna kedve, akár egész éjszaka olvashatna. Kivéve persze, ha másnap dolgoznia kellene. És ha már mindet kiolvasta? Nos, akkor például, varrhatna. Persze, előbb azt is meg kellene tanulnia, de az nem lehet nagy ügy. És zongorázhatna is, köthetne, internetezhetne, finomakat főzhetne, tévézhetne. Úgy tűnt, a lista végtelen.

117

Carolyn Zane

Végtelenül unalmas. Hátradőlt a székben, és a szívverését hallgatta. Szomorú és barátságtalan ez a csend. Ilyen szomorú és barátságtalan élet várna rá is. És mindez azért, mert valamit be akar bizonyítani magának és a világnak. Lelki szemei előtt tisztán látta magát annyi idősen, mint Dorothy néni: a zongoránál ül, körülötte varrnivaló hever... Becsukta a szemét, gondolatai más irányba kalandoztak. Ha férjhez menne... Nem tölthetné az idejét akkor is ugyanezekkel, ha férjhez menne? És ha gyerekei lennének? És esetleg lenne még egy malaca és egy kutyája is? Vagy talán kettő? Ezt biztosan nem akarná. Vagy talán mégis? Felállt, és elhessegette a nyugtalanító gondolatokat. Hogy elterelje figyelmét, összerakta a papírzacskókat, melyeket tulajdonképpen már az előző héten magával akart vinni. Akkor, amikor Daisy közbeszólt. Eszébe jutott a boríték és a videokazetta. Kivette őket a páncélszekrényből, és bedobta a többi irat mellé. Majd Brubakerék házában megnézi. Ott van videólejátszó. Éppen vizet és eleséget készített Daisynek, amikor ajtócsapódást hallott. Odament az ablakhoz és elhúzta a függönyt. A szomszédban fények gyúltak. Martkowskiék visszajöttek a szabadságról. A méreg, amit egy hete tartogatott magában, hirtelen a fejébe szállt. Elszántan indult a szomszédhoz, hogy megmondja neki a magáét. Kitartóan csöngetett, míg végre a teraszon is felgyúltak a fények, és kinyílt az ajtó. - Igen? Mit óhajt? - kérdezte Mrs. Martkowski. - Ó, Charlotte, maga az? - Kiakasztotta a biztonsági láncot, és kitárta az ajtót. Hogy van, kedvesem? Istenem, úgy sajnáljuk a dédnagymamáját. Még nem is volt időm, hogy átjöjjek, és...

118

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

- Semmi baj - szakította félbe a lány türelmetlenül. Félresimította a haját, mielőtt nekiesett a szomszédasszonynak. - Idehallgasson, Mrs. Martkowski! Felháborítónak tartom, ahogyan maguk Daisyvel bánnak. Itt hagyták egyedül ebben a tikkasztó hőségben, miközben vemhes volt. Hogy képzelik, hogy egy állat víz és élelem nélkül egy héten keresztül... - De én... én... hogy mi? - Mrs. Martkowskinak tátva maradt a szája. - Víz és élelem nélkül? De hiszen idehívtam egy ápolót. - Valóban? - csökkent kissé a lány harcias kedve. - Igen! Egy állatgondozó szolgálattól. Mégpedig egész hétre. - Senki sem járt erre. Ebben biztos vagyok, mert amíg maguk nyaraltak, én naponta többször átjöttem, hogy ellássam Daisyt és a kicsinyeit. - De hiszen az lehetetlen! Előre kifizettem mindent. - Mrs. Martkowski fel volt háborodva. - Charlotte kedves, kérem, jöjjön be egy pillanatra! Mrs. Martkowski felhívta az állatgondozó szolgálatot. - Tévedésből a jövő hétre vagyunk bejegyezve - mondta, miután letette a kagylót. - Charlotte, nem lehetek eléggé hálás magának. Daisy nagyon sokat jelent mindannyiunknak. Csak ő maradt meg nekünk, miután a nagypapa birtokát eladtuk. Ha valami baja lenne... A szomszédasszonynak könnyek szöktek a szemébe. - Szeretném meghálálni a kedvességét. - Nem, Mrs. Martkowski, arra semmi szükség. Különben is, bárki megtette volna. - Ez nem így van, kedvesem. Nagyon ritka manapság, hogy valaki ilyen segítőkész legyen. Különösen akkor, ha egy egyszerű kecskéről van szó. Dorothy nénivel nagyon jó barátnők voltunk. Engedje meg, hogy megköszönjem a fáradozását.

119

Carolyn Zane

Charlotte nem akarta megbántani a meghatódott asszonyt, de ő tényleg nem azért gondoskodott a kecskéről, mert jutalmat várt érte. Egyszerűen nem bírta elviselni, hogy a szegény állatot szenvedni lássa. - Én tényleg... - Kérem! - Ha ragaszkodik hozzá... - adta meg magát a lány. Mrs. Martkowski fogta a kulcsait, és kivezette a kertbe. - Válasszon egyet a gidák közül. Biztosíthatom, hogy a kecske hosszú éveken át kiváló társasága lesz, és rengeteg örömet fog szerezni magának!

120

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

8. FEJEZET - Hát te meg mit hoztál? - Miért, szerinted mi ez? - vágott vissza a lány harapósán, miközben megpróbálta magát átküzdeni az ajtón, nyomában egy egész állatsereglettel. Tex összevonta a szemöldökét. Úgy tűnt, Charlotte nincs épp a legjobb kedvében ezen a gyönyörű hétfő reggelen. Íróasztala fölött áthajolva közelebbről megszemlélte a lány kíséretét: - Kecske. - Tévedsz! Ez nem kecske! Ez jutalom! - Charlotte szavait áthatotta a gúny. - Jutalom azért, hogy Daisyt elláttam, mert az állatgondozó szolgálat egyszerűen megfeledkezett róla. Engedd meg, hogy bemutassam Ozzie-t. - Ozzie? - Óz, a nagy varázsló után. Dorothy néni le lenne nyűgözve. Daisy! - kiáltotta a lány, majd a férfihoz fordult. - Tudod, Ozzie még túl kicsi ahhoz, hogy elválasszák az anyjától és a testvérétől. Így hát Mrs. Martkowski ragaszkodott hozzá, hogy az egész családot magamhoz vegyem, míg a gidák megnőnek. Nagyszerű, nem? Daisy és a két csemetéje összevissza szaladgált Tex irodájában, és alaposan szemügyre vették az új környezetet. A lány kétségbeesett arckifejezését látva Tex felnevetett. Hát ez remek! Lassan egy egész állatkertet gyűjt maga köré! Charlotte ideges mozdulattal becsapta az ajtót, a kezében tartott pórázokat a földre dobta, és a kávéskannához csörtetett. Haja szanaszét állt, ruhája gyűrött volt. Megfordult, és a férfira meredt. Szemmel láthatóan sokkal kevésbé élvezte a helyzetet. - Nem hagyhatnánk ki a mai órát? Tex a szemét törölgette.

121

Carolyn Zane

- Dehogynem, semmi gond, de holnap Houstonba utazom, egy konferenciára. Ez azt jelenti, hogy a következő óra is elmarad. A lány megdermedt. - Elutazol? - Igen. Miért? Hiányozni fogok? Charlotte elvörösödött, és válasz nélkül hagyta a kérdést. - Semmi baj, majd folytatjuk, amikor visszajöttél - sietett a válasszal. - Rendben. És mi újság? - Ma reggel felhívtak a ReadyMaidtől. Felvettek. Még ma délután megkapom az indulókészletet, és este megtartom az első bemutatót. - Már ma este? Miért ilyen sürgős? - Minél előbb, annál jobb. - Hát jó. És ennek mi köze a mai óránkhoz? - kérdezte a férfi. - Szeretném, ha bejönnél velem a városba, hogy lakást keressünk. Most már van munkám, úgyhogy nincs több kifogás. Nem élősködhetem tovább Clarise néni és Big Daddy nyakán. - Charlotte megpróbált mosolyt erőltetni magára. Tex arcáról viszont egy szempillantás alatt eltűnt a mosoly. Könyökére támaszkodva nézte a lányt. - Ezek szerint tényleg egyedül akarsz élni? Charlotte egy másodpercig elbizonytalanodott, de aztán a határozottság visszaköltözött a tekintetébe. - Igen. - Igyekezett magabiztosnak tűnni, hogy elejét vegye bármiféle kifogásnak. - Már egyeztettem néhány időpontot. Kérlek, hogy gyere el velem. Nem szeretnék egyedül menni. - Miért nem? - Nem tudom - vonta meg a vállát. - Csak úgy. Még sohasem csináltam ilyesmit. A férfi dörmögött. - Ez igen akar lenni? - Máris indulhatunk, ha akarod - bólintott Tex.

122

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

- Azért itt mégsem lakhatsz! Charlotte látta, hogy Tex szája megrándul. - Miért nem? - kérdezett vissza harciasan. A férfi eddig mindegyik lakásra ugyanezt mondta. Kezdte megbánni, hogy magával hozta. Azt hitte, hogy segíteni fog majd a döntésben, de egyelőre csak hátráltatta. Az épület ugyan meglehetősen lepusztultnak tűnt, de a tulajdonosnak legalább nem volt kifogása az állatok ellen. Semmilyen állat ellen, már ha lehet hinni neki. És mintha a szomszédban lovat tartanának. - Azért, mert ez egy lyuk. Nem lakás, hanem egy lyuk. Egy odú, ha úgy jobban tetszik. - A férfi szeme szikrákat szórt a méregtől. - Na és? Különben is, csak átmeneti megoldásnak kell. Arról nem is beszélve, hogy az én dolgom. - Nem egészen. - Az lesz, amint aláírtam a bérleti szerződést - sziszegte a lány. Lehalkította a hangját, hogy a kíváncsi házmester ne hallja a beszélgetést. A parányi előszobából bementek a szobába, mely már régen túl volt fénykorán. A vakolat darabokban hullott, így jól láthatóvá váltak a falban futó vezetékek. A takarót nikotin, és vízfoltok tarkították, és Charlotte bele sem mert gondolni, mitől származhatnak a foltok az ócska szőnyegen. De ezt a lakást legalább meg tudja fizetni, tehát ne panaszkodjon. Tex most már kimondottan dühös volt. Összekulcsolta a karját a mellkasán, és a lány elé állt. Arcáról eltűntek a gödröcskék. - Semmiképp sem költözhetsz ide. - Csitt! - Charlotte rámosolygott az ajtónál álló házmesterre, aztán megsemmisítőén nézett a férfira. - Meghallja! - Uram! Ez a lány nem fog beköltözni ebbe a lyukba! - kiáltott Tex.

123

Carolyn Zane

- Még nem döntöttük el - vágta rá gyorsan a lány. Ráütött a férfi karjára, aztán a fülénél fogva magához húzta. - Abbahagynád, kérlek? Mást nem engedhetek meg magamnak a fizetésemből. - Miféle fizetésedből? - Amelyet hamarosan kapni fogok. - Bocsánatkérően ismét a házmester felé mosolygott. - Idehallgass, Tex! Amióta ismerlek, állandóan az iránt érdeklődsz, mikor költözöm már ki végre. Most eljött a pillanat, te pedig ellenkezel. Mi van veled? - Hogy mi van velem? - Karjánál fogva megragadta, és magához húzta a lányt, aki a meglepetéstől levegő után kapkodott. - Megbocsát nekünk egy pillanatra? - lépett Tex az ajtóhoz, és becsukta a hallgatózó házmester orra előtt. Aztán a potyogó vakolathoz nyomta a lányt, és szorosan hozzáhajolt. Halkan, szikrázó szemmel veszekedett vele. Lehelete Charlotte arcát simogatta. - Mit értesz azon, hogy mi van velem? Veled mi van? Csak nem hiszed, hogy tényleg azt akarom: elköltözz? Ne varrd a nyakamba ezt a hülyeséget, kedvesem! Nem akarom, hogy elköltözz. Soha nem is akartam. - Soha? - suttogta Charlotte elhalóan. - Soha - dühöngött a férfi. - Csak te emlegeted folyton, hogy hamarosan el kell költöznöd, mert szükséged van arra az átkozott függetlenségre. A szabadságra. Hogy be kell bizonyítanod: egyedül is boldogulsz. - Mert még soha nem voltam szabad - próbált ellenkezni a lány. - Micsoda butaság! Hagyd már abba! Hiszen szabad vagy! Ez egy szabad ország, ha nem tudnád. Jöhetsz és mehetsz, ahová neked tetszik, senki sem tartóztat fel. Legkevésbé én. De egyet mondok neked. Ha azt hiszed, hogy én vagy bárki más a családunkból hozzájárul ahhoz, hogy ideköltözz, akkor nagyot tévedsz! Charlotte úgy érezte, kis időre megállt a szívverése. - Tudod, mit gondolok? - folytatta a férfi.

124

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

- Mit? - Azt gondolom, hogy már így is túlságosan szabadon engedtelek bökött felé a mutatóujjával. Tekintetétől a lány szíve ismét megbénult. Lélegzése szaggatottá vált, ahogy a férfi közelebb lépett hozzá. - Azt gondolom... - leengedte a lány kezét, és testével hozzásimult. Lágyan megsimogatta a haját. - Azt gondolom - suttogta a szája felé közeledve -, hogy egy kicsit kevesebb szabadság csak jót tenne neked. Olyan erővel csókolta meg, hogy úgy érezték, szélvihar söpört át fölöttük. Újból és újból, erősebben és erősebben. A férfi mélyet lélegezve befejezte a csókot, állat a lány homlokához szorította, és megpróbálta összeszedni gondolatait. Charlotte hátrahajtotta a fejét, és Tex megcsókolta a nyakát. - Nem költözöl ide! - jelentette ki határozottan. - Rendben - suttogta a lány. - Hazaviszlek. - Végigcsókolta a nyakát, aztán szája lejjebb csúszott Charlotte selymes bőrén. - Egyetértek - nyögte a lány. - Nem költözöl sehová! - El sem mozdulok. - Akkor jó! - Tex a tenyerébe fogta Charlotte fejét, és újra csókolni kezdte. Hirtelen felszínre tört mindaz a szenvedély, melyet első találkozásuk óta igyekeztek mindketten elfojtani. Tex mély sóhajtással kibontakozott az ölelésből, és megcsókolta a lány orra hegyét. - Akkor jó! Azt hiszem - nevetett zavartan -, pillanatnyilag úgysem vagyok olyan állapotban, hogy bárhová is menjek. Charlotte kuncogott. - Ne nézz oda, de azt hiszem, a házmester az ablakon keresztül leskelődik. - Még egy indok, amiért nem költözhetsz ide. - Miért? Csak nem áll szándékodban örökké csókolózni?

125

Carolyn Zane

- De bizony! Amikor este Clarise szalonjában a tömeg előtt állt, Charlotte végtelen nyugalmat érzett. Hiszen Tex ezúttal mellette állt. Lehet, hogy túlzás volt a bemutatót rögtön az első este megrendezni. És talán nem is kellett volna ilyen sok vendéget hívni. Nyilvánvalóan elterjedt már a hír, hogy Charlotte Beauchamp ugyan el még nem adott semmit, de a bemutatói mindig rendkívül szórakoztatóak. Nagyot sóhajtott. Mindegy. Sajnálta, hogy ilyen bizonytalan munkával keresi a kenyerét. Szeretett volna végre valami biztosabb állást, mégpedig azonnal. Texnek köszönhetően ma reggel óta - a csókra gondolva elvörösödött - kissé megváltozott a függetlenségről alkotott véleménye, de az önálló jövedelemről továbbra sem akart lemondani. Eközben mindketten szóltak néhány bevezető szót a ReadyMaid vállalatról, és bemutattak néhány sikeresnek mondott terméket. Itt volt az ideje, hogy lassan a lényegre térjenek. Charlotte mély lélegzetet vett, és sugárzó arccal a közönséghez fordult. - Ethel, kérem - biccentett oda az oszlopnál álló, morcos szakácsnőnek -, behozná a konyhából a mosatlan lábast? Bemutatjuk a cég leghíresebb termékét, a WonderKleent. Tex eközben magasra emelt egy üveget, hogy mindenki láthassa. Ethel morogva felállt. - Hozza nyugodtan a legkoszosabb edényt! - szólt utána a lány. Ethel áttörte magát a tömegen, és eltűnt. - Míg Ethel visszajön, megmutatjuk önöknek, hogyan tudják ezzel a szerrel eltávolítani szőnyegükből a reménytelennek ítélt foltokat is. Tex húgai, akik szokás szerint a kanapén ültek, hangosan nevetgéltek és fütyültek. Tex csípőre tette a kezét, és tettetett szigorral pillantott rájuk, amitől a lányok még hangosabbak lettek. Mutasd meg, hogyan kell takarítani! - kiabált be Ginny.

126

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

- Tgeeeen! Hadd lássuk! - süvöltötte Mary. - Ezt le kell fényképezni, mert különben a mama sohasem fogja nekünk elhinni - kattogtatta szorgalmasan a fényképezőgépet Georgia. Charlotte nem hagyta, hogy kizökkentsék a nyugalmából. Inkább nevetve folytatta: - Légy szíves, öntsd ezt a tintát Clarise néni fehér szőnyegére! Tex elképedve nézett rá. - Tintát? - Kétségbeesett tekintettel fordult Clarise néni felé, és felemelte az üveget. - Biztos, hogy ezt akarod? Clarise bátorítóan bólintott. Charlotte a magasba emelt néhány prospektust, és bizalomgerjesztő arccal állta a közönség tekintetét. - A WonderKleen biztos megoldást nyújt a tintafoltok eltávolításához. De ha mégsem, azonnal visszafizetjük önöknek a termék árát. A férfi még mindig habozott. - Kezdd már el! - unszolta a lány halkan, majd ismét a közönség felé fordult. Tex végül letérdelt, és jó adag tintát loccsantott a méregdrága, hófehér szőnyeg közepére. A közönség lélegzetvisszafojtva figyelt. - És most - rendelkezett Charlotte - dörzsöld be a foltot egy teáskanálnyi WonderKleen tisztítószerrel. A folt, mintha ott sem lett volna, egy csapásra eltűnik. - Átnyújtott a férfinak egy kanálnyi port. Ebben a pillanatban érkezett vissza a konyhából Ethel egy halom mosatlan edénnyel, és átverekedte magát a tömegen. - Azt mondták, hozzam be a mosatlan edényeket - kiabálta, és a lány elé döntötte az egészet. - Tessék! - Ó... izé... köszönöm, Ethel! - A lábasból kifröccsenő szaft maradéka szétterült a szőnyegen. Charlotte nevetve a közönségre nézett. - Hoppá! Még szerencse, hogy van elegendő tisztítószerünk tette hozzá vidáman, miközben Tex a port a szövetbe masszírozta.

127

Carolyn Zane

- Mondja csak, ez a szer mindig így füstöl? - kérdezte Ethel az orrát fintorgatva. Mind a hárman közelebb hajoltak a különös jelenséghez. És tényleg: Ethelnek, igaza volt. A folt felől egyre sűrűbbé váló, gyorsan terjedő füst gomolygott. - Úgy néz ki, hogy ez az izé beleeszi magát a szőnyegbe! magyarázta Ethel. - Tehát így működik! - nézett a lányra. - Így sohasem kapják vissza a népek a pénzüket, hiszen ahogy ígérték: valóban oda a folt! A közönség csendben figyelt. Ethel krákogni kezdett. - Ez aztán az erős szer! Mindjárt leég az orrunk! - Könnyező szemmel lépett hátrább. Ethel egyre erősebben köhögött. Charlotte gondterhelten nézett Texre, megveregette a szakácsnő hátát, majd adott neki egy pohár vizet. A szőnyegből előgomolygó különös füstnek kimondottan kellemetlen, szúrós szaga volt. Megpróbálták a tűz nélküli füstöt a cipősarkukkal eltaposni, de ez sem segített. Ekkor a lány kikapta a vizet a még mindig erősen köhögő Ethel kezéből, és a szőnyeg közepén éktelenkedő lyukra löttyintette. Mint eddig minden alkalommal, Clarise néni most is tökéletes időzítéssel jelentette be a szünetet, és a vendégeket a rózsakertbe invitálta. Természetesen - ígérte - amint eloszlik a füst, azonnal folytatják a bemutatót. - Bárcsak itt maradhatnál! - Én is nagyon szeretném. - Tex berakta a terepjáróba a bőröndöt, az aktatáskát és a hordozható számítógépet. Bátorító mosollyal lépett a lányhoz. - Csak egyetlen éjszaka az egész. Holnap délután ismét itt leszek.

128

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

A holnapi lesz az első reggel a félresikerült Ready Maid-bemutató után. Charlotte közelebb érezte magához a férfit, mint eddig bármikor, hiszen mindvégig csodálatosan viselkedett. Nem értette, hogyan élhetett nélküle oly sok éven át. És éppen most kell elutaznia, hogy előadást tartson egy állatorvosi konferencián. Igaz, hogy csak egy napról volt szó, de a lány most úgy érezte, mintha távozása örökre szólna. Mámorító volt az ölelése. Csak tudná, miért küzdött ilyen sokáig ez ellen az érzés ellen! Talán, mert olyan zavarodott volt. És gyermeteg. De most már nem az. Alig várta, hogy a férfi visszatérjen. Hogy minél több időt tölthessenek együtt, és még jobban megismerhessék egymást. Arcát odaszorította a férfi mellkasához, és elgyengülten hallgatta ütemes szívverését. - Ugye sietni fogsz? - suttogta. - Persze! - bólintott Tex, és könnyű csókot lehelt a lány ajkára. - Vezess nagyon óvatosan! - Mindig óvatos vagyok. - Felhívsz majd? - Természetesen. Tartod a frontot? - Kénytelen leszek. Annál is inkább, mivel az állatok csaknem fele már az enyém. - Bizony! - nevetett fel a férfi. Aztán még egyszer megcsókolta a lányt, majd gyengéden eltolta magától. - Mennem kell. Csöngött a telefon. Charlotte kipattant az ágyból, átugrált a párnákon heverő állatokon, és felkapta a kagylót. - Halló? - szólt bele lihegve. - Charlotte?

129

Carolyn Zane

Tex volt. Még csak két órája ment el, de ezek voltak élete legmagányosabb órái. Amennyire lehetett, megpróbált higgadtnak tűnni, de ez nem sikerült neki: hangján érződött az izgatottság. - Tex! Hogy vagy? - Épp most érkeztem meg a szállodába. Gondoltam, felhívlak, mielőtt még egyszer átnézem az előadásomat. - Előrébb vagyok, mint a munkád? - Hihetetlen, ugye? A három kecske valami ehető után kutatott az asztalon. - Leül! - utasította őket a lány. - Szeretem, amikor így parancsolgatsz nekem! - Nem neked szólt! Az állatfarmnak. Egytől egyig itt vannak. Totó üzeni, hogy hiányzol neki. - Mind az öten ott vannak a szobádban? - Ahová Charlotte megy, oda mennek ezek a kis aranyosok is csicseregte. - Legalább nem vagy magányos. - Hát igen. - Charlotte az ölébe emelte Kittyt, és a hasát vakargatta. - Hogy alakul a napod? - Bejelentkezem a kongresszuson, ebédelek, találkozom néhány emberrel. Aztán visszajövök a szállodába, és megnézem, milyen grafikonokat állított össze nekem Wally. Most alkalma volt rá, hogy jóvátegye eddigi bűneit. Ha nem leszek vele megelégedve, akkor elküldöm. - Nézd el neki, hiszen szerelmes! - Én is szerelmes vagyok, mégis tudom a dolgomat. Charlotte nem tudta, mit kezdjen ezzel a kijelentéssel, de szerencsére Tex tovább beszélt. - És te mit csinálsz ma? A lány megköszörülte a torkát, és megpróbált nem figyelni hangos szívverésére.

130

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

- Olvasni fogok. Találtam egy könyvet a vakvezető kutyák neveléséről. Talán sikerül Kittyt megtanítanom egy-két dologra. Szerintem nagyon jó vakvezető kutya lesz belőle. Totót nem lehet ilyesmire megtanítani, ugye? - Vakvezető malac? - Tex kuncogott. - Nem, olyan nincs. A malacok egész másként gondolkodnak. - Totó nagyon okos - vetette ellen a lány. - Csak nem barátkoztatok össze? - kérdezte Tex nevetve. - Egyáltalán nem. - Szóval az egész napodat az állatokkal töltőd? - Nagyrészt igen. De előbb még megnézem a videokazettát, amelyet Dorothy néni széfjében találtam. Aztán megetetem az állatokat. - Légy szíves, nézd meg Wallyt is! Elvileg egész este ott kell lennie. Né hagyd, hogy végig Monával lebzseljen! Az iroda ajtaját pedig zárva kell tartani. És a kutyák ketrecét is. A birtokon sok ember jön-megy, a kutyák némelyike pedig megfizethetetlenül értékes jószág. - Igenis, főnök! - Charlotte! - Tessék! - Tényleg nagyon hiányzol. - Te is nekem - suttogta a lány. Egy óra múlva Charlotte a nappaliban ült egy kényelmes fotelban, kezében a távirányítóval. Szeme a távolba révedt, s közben Totó fejét vakargatta. Az asztalon hevert a kibontott boríték és a videokazetta doboza. - Ezt egyszerűen nem hiszem el! - dünnyögte, amint Dorothy néni vidám arca eltűnt a képernyőről.

131

Carolyn Zane

A kandallón az óra hangosan ketyegett. A lány dédnagymamája utolsó szavait ismételgette. Úgy tűnt, a jó öreg Dorothy néni halála percéig megőrizte humorérzékét, ami Charlotte-ot is magával ragadta. Belevetette magát a fotelba, és hangos nevetésben tört ki.

132

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

9. FEJEZET Wally persze már elment. Jellemző, gondolta Charlotte, amint belépett. Az ajtó természetesen nyitva volt. Kittyt a szobájában hagyta, a kecskék az istálló mellett legelésztek. Totó viszont, mint mindig, hűségesen caplatott a nyomában. A kutyák panaszos ugatásából Charlotte arra következtetett, hogy Wally őket is elfelejtette megetetni, mielőtt lelépett. De üzenetet most is hagyott: „Vacsorázni mentem Monával. Hamarosan visszajövök.” - Szép dolog, hogy először a saját bendődet tömöd meg! morgolódott a lány, miközben a fiú rendetlen íróasztalán a ketrecek kulcsait kereste. A kutyákat csak egy ajtó választotta el az irodától. Amikor meglátták öt, ugrándozni kezdtek örömükben. - Csak nyugalom, hölgyeim és uraim! Már itt a mami. - Átment a raktárba, és kicipelt egy nagy zsák kutyaeledelt. - Wally, drágám, ha Tex netán nem akar kirúgni, akkor majd megteszem én! - morogta mérgében. Mialatt eléjük tette az ételt és a vizet, megpróbálta megnyugtatni az izgatott kutyákat. - Hé Rex, öregfiú! Hogy vagy? Gyere, kicsim! Hogy mit nem mondasz! Igen, megengedem, hogy megharapd a fickót, ha újra felbukkan. De csak utánam, rendben? Jó fiú vagy! Ügyes! Egy óra alatt ellátta a kutyákat, és az irodában is sikerült egy kis rendet raknia. Leült Tex íróasztalához. A székében ülni és a holmiját megérinteni olyan érzés volt, mintha ő maga is ott lenne. Ahogy már annyiszor látta tőle, ő is hátradőlt a nyikorgó bőrszékben, és lábát feltette az asztalra. Gondolta, pihen néhány percet, míg Wally visszajön.

133

Carolyn Zane

Totó eközben kényelmesen elhelyezkedett az asztal alatt. Charlotte gyűlölt egyedül lenni. Itt legalább úgy érezte, közelebb van a szeretett férfihoz. És ha itt marad, gyorsabban fejét veheti Wallynak, ha visszajön. Totó visítva bökdöste fejével a széket. Charlotte csak egy pillanatra ébredt fel, hogy odébb lökje a malacot, majd visszatérjen csodálatos álmához, melyben Tex átölelte, és hevesen megcsókolta... Olyan érzés volt, mintha egy tűzijáték kellős közepén lenne. Totó azonban továbbra sem hagyta, hogy a lány visszamerüljön gyönyörű álmába. - Totó, hagyd már abba! - mormolta, és nyújtózott egyet a kényelmes székben. - Uiiiiiii! - visított a malac, és orrát Charlotte combjához dörzsölte. - Totó, most már komolyan mondom! Ha nem maradsz csendben, megsütlek. Két tojással, szép pirosra süt... - hirtelen kinyitotta a szemét. Mi ez a szag? Felugrott, és mélyen beszívta a levegőt. Itt valami nincs rendben! - Uiiiiiii! - visított a malac továbbra is, és a raktárhoz szaladt. - Jól van kicsikém jövök már! - Charlotte megdörzsölte a szemét, és feltápászkodott. Ekkor vette észre a füstöt, amely az ajtó alól gomolygott kifelé. Tűz van? A csendet hirtelen megtörte egy sziréna bőgése. Tűz van! Ég a rendelő! Az ablakon át látta, hogy a raktár tetejéből lángnyelvek csapnak az ég felé. Úgy tűnt, az iroda hátsó része már lángokban áll. Mi történhetett? És mikor? Valószínűleg elaludt. Tex imádott rendelője lángol, ő meg itt alszik! A raktárhoz vezető ajtóhoz rohant, és megpróbálta megérinteni. Forró volt. Tűzforró. Hátrahőkölt, és megfújta az ujján keletkezett sebet. Rémülten próbált visszaemlékezni, hogyan is kell viselkedni tűz esetén. Semmi esetre sem szabad kinyitni az ajtókat, ennyit biztosan tudott. A huzat miatt ugyanis minden azonnal lángra kapna.

134

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

Hozd ki a kutyákat, súgta neki valami. Igaz! Az állatok! Az állatok! Az állatok! A kutyák mind be vannak zárva a ketrecbe. Hol a pokolban vannak a kulcsok! Az előbb még itt voltak, biztosan emlékezett rá. De hová tette Őket? Valami felrobbant. Hallotta, ahogy egy üveg szilánkokra törik, és rémületében felsikoltott. Ez az iroda egy időzített bomba. Úgy döntött, hagyja a kulcsokat, és Totóval a nyomában hátrarohant a ketrecekhez. A veszélyt érezve a kutyák vadul ugattak, emiatt Charlotte képtelen volt gondolkodni. Megrázta a vasrácsot. A legközelebbi kutya izgatottan felágaskodott. - Tartsatok ki, rögtön kihozlak benneteket! Eközben Tex irodája felöl már egyre közeledett a sűrű, gomolygó füst. Megy az idő! Térdre ereszkedett, és a folyosó vége felé kúszott, ahol egy kis vasszéket látott. Felkapta, és a félelemtől megsokszorozódott, szinte emberfeletti erővel addig ütötte vele a rácsot, míg a résen kifértek a kutyák. A nyüszítő ebek egymást taposva préselték ki magukat a ketrecből, és megiramodtak Tex irodája felé. Charlotte utánuk mászott. A raktár ajtaja már elégett, a lángok az egyik könyvespolcot és Wally papírjait nyaldosták. Újabb üveg robbant, polcok zuhantak a földre. A levegő tűzforró volt. Charlotte a földön mászva próbálta kitapogatni a szabadba vezető utat. De nem találta. Mindannyian elvesztek! - Charlotte! Úgy tűnt, mintha a távolból valaki az ő nevét kiáltotta volna. Mintha Tex szólítaná. De az nem lehet, hiszen Tex Houstonban van. Lehet, hogy már az eszét is elvesztette? - Charlotte! Charlotte, drágám! Válaszolj! - Tex? - köhögte bizonytalanul. Nem tudta eldönteni, hogy ez a világos fénysugár a tűztől származik-e, vagy már égi fogadtatásának jele.

135

Carolyn Zane

- Charlotte! Totó! - Tex! - A nagy zajban szinte elveszett vékony sikolya. Hol az ördögben van az az átkozott kijárat! Szíve a torkában dobogott, attól félt, hogy megfullad. A háta mögötti hangos szuszogásból ítélve Totó még vele volt. Nyilvánvalóan meghallotta a kintről jövő kiáltást, és örömében táncot lejt. - Totó! - lihegte. A malac nedves orrával a fülét bökdöste. A füsttől teljesen elgyengülve Charlotte már azt sem tudta, hol vannak. Megragadta a malac nyakörvét, és úgy markolta, mintha az élete múlna rajta. Totó mögött kúszott a padlón, míg a malac végül megtalálta a kijáratot. Köhögve, fuldokolva mászott ki a friss levegőre, nyomában a kutyákkal. Abban a pillanatban erős karok kapták fel, és talpra állították. Valaki elvezette a lángoló épülettől. Charlotte a füstön keresztül csak lassan ismerte fel Texet. - Tex! - A hangja elcsuklott, és a férfi karjaiba vetette magát. Milyen jó, hogy itt vagy! - Aztán úgy nézett rá, mint aki nem hisz a szemének. - Mit csinálsz te itt? Miért nem vagy Houstonban? - Visszajöttem. A távolban a munkások kiabáltak. Charlotte hallotta a szirénát, és mélyeket lélegzett a friss levegőből. - Jól vagy? - kiabálta túl a zajt a férfi. A tűz már az egész rendelőre átterjedt. Még távolabb vitte a lányt, és alaposan megnézte, nem történt-e baja. - Igen - szipogta Charlotte, és belekapaszkodott a férfiba. - De hol van Totó? A sötétséget kémlelte, és szólongatta, de a malac nem volt sehol. - Kismalac! Hol vagy? - Szíve a torkában dobogott. - Totó! Elcsuklott a hangja. Kiabálva, zokogva kereste. - Totoóóóóóó! - Ha itt lenne, biztosan szót fogadna. Csak nem ment vissza még egyszer az épületbe? Vagy mégis? Tex sok történetet mesélt hős malacokról. Lehet, hogy visszament megnézni, kijöttek-e a kutyák?

136

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

- Tex! Miért nem hallom a röfögését? - Már nem a füsttől könnyezett. - Vissza kell mennem érte! - Szó sem lehet róla! - Muszáj! - Nem! Nem mehetsz vissza, Charlotte! - Elengedte a lány könyökét, és tenyerébe fogta az arcát. - Kicsim! A világ minden kincséért sem engedlek oda vissza! - De Totó megmentette az életemet! - zokogta a fájdalomtól és a félelemtől. Mielőtt még Tex bármit is tehetett volna, kiszabadította magát az ölelésből, és visszarohant a lángoló irodához. A férfi figyelmeztető kiáltását már nem is hallotta. Tex még soha életében nem rémült meg annyira, mint abban a pillanatban, amikor Charlotte eltűnt az iroda helyén tomboló lángtengerben. És abban a végtelennek tűnő, őrületes pillanatban, amikor a lány után rohant, megingathatatlan biztonsággal tudta, hogy ezentúl egyetlen másodpercet sem akar Charlotte Beauchamp nélkül eltölteni. És most, amikor a kórházi ágynál a lány gyönyörű arcát nézte, már biztos volt benne, hogy szívének minden melegével szereti őt. Sőt még szeretett állatait is otthagyná érte. A munkáját. Az egész életét. - Hahó, Csipkerózsika! - Tex odahajolt, és lágyan megcsókolta az arcát. Amikor a lány megmozdult, megkönnyebbülten felsóhajtott. Már féltem, hogy nem fogsz többet felébredni! Charlotte lassan kinyitotta szemét. Az erős neonfénytől bizonytalanul hunyorgott. - Hol vagyok? - suttogta. - A kórházban. Hajnali három van. Nagy szerencséd volt, Charlotte Beauchamp! Éppen jókor jöttünk ki az irodából. A következő pillanatban felrobbant. - Miért jöttél vissza a konferenciáról? Tex megrázta a fejét.

137

Carolyn Zane

- Wally elfelejtette a grafikonokat rátölteni a gépemre. Anélkül pedig fabatkát sem ér az előadásom. Charlotte felsóhajtott. - Vagyis ki van rúgva? - Hirtelen tágra nyitotta a szemét, és megragadta a férfi kezét. - És mi van Totóval? - Jól van. És a kutyák is. Hála neked. - Ismét megpuszilta az arcát, és halkan felnevetett. - Az aranytojást tojó tyúkod él és virul. Tulajdonképpen magammal akartam hozni, de disznókat még látogatási időben sem engednek be a kórházba. - De ő... nem az én... - próbált meg tiltakozni, de rátört a köhögés. Tex hozott egy pohár vizet. - Köszönöm! - suttogta. - Totó nem is az én aranytojást tojó tyúkom! Tex előrehajolt, hogy jobban hallja a lány elhaló szavait. - Ezt hogy érted, drágám? - Tegnap este, miután beszéltünk telefonon, megnéztem azt a videokazettát, melyet Dorothy néni szekrényében találtam. Tex bólintott. - Papírokat is találtam mellette. A végrendeletét. Dorothy néni új végrendeletét. - Tényleg? - ráncolta a férfi a homlokát. - Dorothy néni megkért valakit, hogy vegye öt filmre. Egyszer, amikor én bevásárolni voltam, és nem tudtam róla. Mindenesetre a szalagon elmeséli, miközben majd megszakad a nevetéstől, hogy az első végrendeletet csak tréfából készítette. Mindenét rám hagyja, és az örökség azonnal az enyém, amint megtalálom a kazettát, és felveszem a kapcsolatot az ügyvéddel. Amennyire tudom, egy csomó pénzről van szó. Charlotte a párnába fúrta a fejét, úgy nevetett. - Dorothy néninek mindig is nagyon különös volt a humora. Kissé fel akarta pezsdíteni az életemet azzal, hogy Totót rám hagyta. Tex hitetlenkedve nézett rá, aztán hangosan felnevetett.

138

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

- Kockáztattad az életedet egy olyan malacért, amelyik egy fillért sem ér? - Az a malac számomra megfizethetetlen - mondta határozottan a lány. - Ugyanis megmentette az életemet. - Charlotte Beauchamp, szeretlek! - Tex könnyei folytak a nevetéstől. - Tex, te jobban hasonlítasz Dorothy nénire, mint szeretném! Tex vett egy mély lélegzetet, és megdörzsölte a szemét. - Sajnálom, hogy nem ismerhettem. - Én is sajnálom. - Charlotte szeretettel gondolt vissza nénikéjére, miközben szíve lángolt a Tex iránti forró szerelemtől. - Tudod mit? - Mit? - Én is szeretlek! Tex a lány mellé feküdt az ágyra, és szorosan átölelte. - Ha megkérdeznélek, hogy hozzám jönnél-e feleségül, ugye akkor nem a Brubaker-vagyonért mondanál igent? - ugratta. - Ha te nem a pénzemért veszel el, akkor én sem a pénzedért megyek hozzád. - Megígérem. Tehát gazdag vagy anélkül, hogy Totónak el kellene patkolnia. Ez állati jópofa. - Igen. De úgy érzem, ennek ellenére is kezdenem kell valamihez. Szeretném támogatni a vakvezető kutyákat képző intézményeket. Megvonta a vállát. - És még mindig szeretnék valami állást találni. Valamit, amivel szívesen foglalkozom, mielőtt még... - elvörösödött. - Mielőtt még berendezkedünk, és családot alapítunk. Tex gyengéden megsimogatta a lány haját, és megpuszilta az orra hegyét. - Hát akkor szerencséd van! Épp most rúgtam ki azt a fickót, aki eddig mellettem dolgozott. Egyébként az ő vegyszerei okozták a tüzet. Szükségem lenne egy asszisztensre, aki segít egy új, az eddiginél nagyobb rendelőt létrehozni. Olyan rendelőt, amelyik az én birtokomon lesz. Megpályázod az állást?

139

Carolyn Zane

- Mennyit fizetsz? - kérdezte a lány hetykén. - Életed végéig tartó csókok és ölelés lesz a béred. És talán még néhány gyerek, kutya és kecske. - És malac? - Malac is. - Rendben! Akkor ott a helyem! Tex nevetve megcsókolta a lányt, akit elöntött egy eddig soha nem tapasztalt szabadságérzet.

140

A szerencsemalac

(Romana különszám 5. kötet)

UTÓHANG - Hm. - Big Daddy megkocogtatta a mikrofont, és belefújt. - Be van ez a vacak kapcsolva? - kiabált. - Igen! - kiáltott valaki a tömegből. Tex Brubaker és Charlotte Beauchamp esküvői fogadására gyűltek össze ezen a szép októberi napon. Az ifjú pár szerelmesen bújt össze, és vidáman nézték bácsikájukat. - Akkor jó! - kiabált Big Daddy. - Mondanék ugyanis egy beszédet. - Felemelte a poharát. - Igyunk a gyönyörű Beauchamp lányokra és kiváló ízlésükre, mellyel férjet választanak maguknak. Kívánom, hogy unokaöcsém, Tex és bájos felesége ugyanolyan boldogan éljen, mint amilyen boldogan én is élek a feleségemmel, Clarise Beauchamp Brubakerrel. Clarise, aki a férje mögött állt, sokatmondóan legyintett. - Én nagyon szerencsés vagyok - folytatta Big Daddy. - Öt gyermekem már megházasodott, és három unokaöcsém is boldog házas. De ketten még mindig eladósorban vannak. - Odakacsintott ahhoz az asztalhoz, ahol Tex húgai ültek. - Vagy esetleg van valami bejelentenivalótok? - Nincs! - kiabáltak a lányok egyszerre. - Nos, akkor legfőbb ideje, hogy tegyünk valamit. - Vidáman odalépett a feleségéhez. - Van itt néhány rendes fickó ezen az ünnepségen, ugye, kedvesem? - Hagyd békén szegény lányokat! - Na jól van, de most már tényleg itt az ideje, hogy a menyasszony eldobja a csokrát.

141

Carolyn Zane

Charlotte nevetve felállt, és felemelte tekintélyes tömegű szaténszoknyáját. Anélkül, hogy Tex kezét elengedte volna, a táncparkettre ment. Totó mögötte kocogott. Tüneményesen festett csokornyakkendőben, lábán kamáslival. A zenekarból trombitaszó harsant. Tex elmagyarázta a lánynak, hogyan kell a csokrot eldobni. - Nézz fel a magasba, a könyöködet pedig szorítsd Össze. Olyan magasra dobd, amilyenre csak tudod! - Értem! Akkor vigyázat, dobom! - kiáltott a lány nevetve. A fiatal lányok felugrottak, és hangosán sikongattak, ahogy Charlotte a csokrot hatalmas ívben maga mögé dobta. Úgy tűnt, az idő megállt, míg a bokréta átvitorlázott a tömeg fölött. A levegőben aztán hirtelen irányt változtatott, és ahelyett, hogy a lányok közé esett volna, a bámészkodó cowboyokra pottyant. Pontosan Hunt karjába, akinek a meglepetéstől tátva maradt a szája. Mindenki hatalmas nevetésben tört ki. - Hunt, édes fiam! Úgy látom, rajtad a sor! - dörögte Big Daddy a mikrofonba. - Remélem, találsz végre egy rendes lányt, aki olyan boldoggá tesz majd, mint engem az én kis feleségem. Hunt vörös arccal dobta tovább a virágot a lányok felé, akik vihogva ugrottak utána. A zenekar ismét rázendített, és a tömeg ellepte a táncparkettet. Egy jól öltözött kismalacot, egy golden retriever kölyköt és egy mekegő kecske-gidát leszámítva senki sem vette észre, hogy a vőlegény kiosont a rózsakertbe a menyasszonnyal, hogy végre befejezhessék az oltár előtt megkezdett csókot.

142