Caroline Anderson Édes Amazon

ELŐHANG – Figyelj csak! Ez jól hangzik: „Magánrendelő Lymington közelében, népes tengerparti kisvárosban gyakornoki állást kínál általános orvosok számára. Csodálatos környezetben, tíz percre a New Forest Nemzeti Parktól…” Satöbbi; satöbbi… - A nyitott konyhaablakon át Tricia viszolyogva pillantott a szemben lévő szürke betonfalra. – Miért nem jelentkezel? Csak fejlődhetsz! – Lymington? - Linsey elhúzta a száját, miközben kisimított arcából egy rakoncátlan szőke tincset. – Különös dolgok történtek velem ott. Nem tudom, vissza akarok-e menni oda még egyszer… Tricia kétségbeesve a fejéhez kapott. – Ó, én tökkelütött! Lymington! Hát persze! Hiszen ott történt, hogy majdnem megfulladtál. Sajnálom, kedvesem! Felejtsd el! – Egy hajóról a vízbe estem - mondta Linsey gondolataiba mélyedve, miközben a haját bontotta. Visszaemlékezett a zavaros vízre, a hínárral teli, iszapos fenékre, miközben egyre csak süllyedt, süllyedt… Ha ő nem lett volna… A lány kiengedte aranyló szőke haját, mely selymesen csillogó zuhatagként omlott vállára. – Azért nem volt annyira borzalmas - füllentette, majd hevesen hátratolta a széket, és felállt. Tricia hunyorított, és kételkedve méregette barátnőjét. – Te tudod. Mindenesetre állásra van szükséged. És ez a hirdetés minden szempontból megfelelő. - A lány hamiskásan mosolygott. – Ki tudja, lehet, hogy újra találkozol a titokzatos orvosoddal, ha megpályázod az állást. – Aligha - jegyezte meg Linsey. – Nem hiszem, hogy még ott van. Azóta eltelt nyolc év. Tricia vajjal és mézzel kent meg egy pirítást. – Ugye ez nem kifogás? Linsey vállat vont, – Add ide azt az újságot! - kérte barátnőjét. – Hol van a hirdetés? – Jobbra lent. Linsey elolvasta. Triciának igaza volt. Eltekintve a rossz emléktől, New Forest környéke sokkal vonzóbb volt, mint a gyáraktól övezett Birmingham. A lány mindig is tengerparti munkahelyről álmodott. Imádta a vizet, a só és moszatok illatát a levegőben, a szelet és az örökké éhes sirályok rikoltozását… Átment a másik szobába, és lehuppant a régi heverőre. Tricia követte barátnőjét. A lány alacsony és törékeny volt. Akik először látták, attól félhettek, hogy a legkisebb szellő is elfújja. Pedig igen szívós, céltudatos és makacs teremtés volt. – Na? Megpályázod? Linsey megint csak vállat vont. – Talán. - Megnézte a szaklap dátumát. A legfrissebb szám volt. Ha igyekezne, még munkakezdés előtt feladhatna pályázatát. Önéletrajza és egy típuslevél bent volt a számítógépben, onnan bármikor lehívhatja őket. Ez adta meg az utolsó lökést. – Igen, azt hiszem, megpályázom - mondta végül. Csupán egy negyedórára volt szüksége, és máris az autóban ült barátnőjével a klinika felé tartva. A postánál megálltak, feladták a levelet, és rögtön továbbhajtottak. A kórház előtt elváltak útjaik. Tricia balra, a nőgyógyászatra indult, Linsey pedig jobbra, a sürgősségi osztályra sietett. Ugyanabban a pillanatban állt meg a bejáratnál, kék fénnyel villogva egy mentőautó. Két mentős ugrott ki belőle, és már rohantak is a hordággyal az épületbe. – Leállt a szíve! - kiáltotta az egyik férfi. Linsey bólintott. – Átveszem - mondta, és rögtön folytatta az újraélesztést. – Mi az előzmény? - kérdezte a másik mentőst. És eszel megkezdődött a szokásos hajsza. Itt az orvosoknak pillanatok alatt kellett dönteniük. Versenyt futottak az idővel, hogy emberi életeket menthessenek meg. Linsey most csak a munkájára figyelt, és elfelejtette a pályázatot, Lymingtont és minden mást. 1

– Nem rossz. - Matthew Jarvis átfutotta a pályázatot, maid az önéletrajzot is: Aztán váratlanul összeráncolta a homlokát. – Mi van? - kérdezte Rhys türelmetlenül. Matthew vállat vont. – Nem tudom, hogy tényleg nőre van-e szükségünk - mondta elgondolkozva. Rhys kinyújtotta hosszú lábait, és kezével sötét hajába túrt. Közben hangosan és jól hallhatóan sóhajtott. – Matthew! Nőre van szükségünk - mondta nyugodtan. – Rosie elmegy, és valakinek a helyére kell állnia. Mégpedig egy nőnek. Ebben már megegyeztünk. Nem értem miért kezdtél most hirtelen kételkedni. Matthew lehajtotta a fejét, és a levelet tanulmányozta. A pályázó neve bizonytalanította el. De ezt nem mondhatta el Rhys-nek. Még a végén bolondnak tartaná. – Jól van! Tőlem behívhatjuk egy felvételi beszélgetésre - adta meg magát végül. – Hiszen mindenhonnan a legjobb ajánlóleveleket kapta. Rhys kinyújtózott és felállt. – Hála istennek! És most hazamegyek, ha nincs ellenedre. Szia, öregfiú! Holnap találkozunk. - Ujját felemelve tréfásan megfenyegette kollégáját. – De akkor ugye ebben maradunk? – Hát persze - Matthew az ablaknál állt, és nézte, amint munkatársa és egyben barátja beszáll az autójába, és elhajt. Tudta, hogy Rhys és felesége nem boldogok együtt. Harmadik gyermekük születése előtt komoly válságba jutott a házasságuk, és a férfi attól tartott, hogy kapcsolatuk azóta sem javult. Megfogadta, hogy nemsokára meglátogatja Judy-t és kicsiket. Aztán visszament íróasztalához, és újra kézbe vette az utolsó pályázó levelét. Linsey Wheeler. Linsey. Nem gyakori név, Csak egy Linsey-t ismert, és pontosan ez volt az oka, hogy váratlanul kétségei támadtak. Hiszen annak a lánynak végzetes hatása volt az életére… Csak egyszer találkoztak, véletlenül, de és örökre megváltoztatott mindent. A férfi tanácstalanul rázta fejet, és a telefon után nyúlt. Még el kellett intéznie valamit. Gyorsan tárcsázta a számot, miközben a levelet még mindig a kezében tartotta. – Jane, sajnálom, de feltartottak a rendelőben - szólt bele fakó hangon a kagylóba. – Semmi haj, Matthew. Megértem. A nő hangja a vonal másik végén csüggedten, ám barátságosan csengett. Matthew bűnösnek érezte magát. Jobb lett volna, ha Jane mérges és dühős. Akkor legalább azt érezte volna, hogy nem olyan közömbös a nő számára, mint ahogy azt Jane színlelte. Ugyanakkor épp ezt a nyugodt önuralmat és higgadtságot becsülte annyira benne. Egy olyan asszony, mint Jane, nem vár el tőle olyasmit, amit nem tud megadni. És neki ilyen partnerre volt szüksége… A levelet bámulta. Aztán megbeszélték, hogy pár nap múlva találkoznak. Jane beleegyezett, mint mindig. A férfi megkönnyebbülve tette vissza a kagylót a helyére. Linsey… Kibámult az ablakon, vissza a távoli múltba. A lánynak csodálatos haja volt. Ez rögtön feltűnt neki, és nyomban elvarázsolta. Hosszú, aranylóan csillogó haj, amely selyemzuhatagként omlott a vállára, amikor megfordult és őrá nézett. Lélegzetelállító, szokatlan színű szeme a trópusi tengerek jádezöld színben játszó mély és tiszta vizére emlékeztetett, nem arra a zavaros vízre, amelyből kimentette. Matthew beleremegett, ha arra gondolt, hogy ez a gyönyörű teremtés meghalhatott volna, ha ő nincs ott. És akkor most Sara a felesége lenne.

2

1. FEJEZET Linsey pompásan érezte magát. Sütött a nap, a sirályok vijjogva szántották a levegőt, a szél játékosan bele-belekapott a lány aranyló fürtjeibe. Linsey Lymington kikötőjében állt, a vitorlásokat nézte, és hallgatta a rakpart falához csapódó víz megnyugtató hangját. Végül minden erejét összeszedve jobbra pillantott, arra a helyre, ahol majdnem megfulladt. Semmi! Nem érzett semmit! Se félelmet, se szorongást. Nagy kő esett le a szívéről. Akkor tehát ez a megrázkódtatás nem okozott maradandó lelki sérüléseket. Mégis felejthetetlen nyomokat hagyott benne. Megmentője arca és nagy, szürke szemének pillantása a szívébe és az emlékezetébe vésődött. Azé a szeme, amely a viharos és feldúlt tenger színét idézte… – Ki maga? - kérdezte a férfitól pihegve, amikor az a szárazföldre húzta, és nedves haját kisimította az arcából. – Matthew-nak hívnak. Orvos vagyok. Minden rendbe fog jönni. Most már biztonságban van, a mentők mindjárt itt lesznek. – Kérem, maradjon velem! - A lány a férfiba kapaszkodott. Ő pedig vele maradt, és Linsey haját simogatta egészen addig, míg meg nem érkezett a mentőautó. Megmentője aznap este meglátogatta a kórházban, még virágot is hozott. – Nem maradhatok - mondta akkor -, kint vár a menyasszonyom. Matthew szavai érzékenyen érintették a lányt, nem volt könnyű leplezni csalódottságát. Másnap reggel Linsey szülei eljöttek, hogy hazavigyék gyermeküket. Így végződött a rövid nyaralás. Linsey soha többé nem látta a férfit, és nem is hallott róla. De soha nem felejtette el. Hiszen tudta, mit köszönhet neki… Az órájára nézett. A felvételi beszélgetés félóra múlva kezdődik. Beszállt a kocsijába, és egy pillantást vetett a térképre. Az utat mindenhol táblák mutatták, könnyen eligazodott. Lower Penningtonon át Milhavenbe hajtott, ahol letért az autópályáról, és a mellékútra kanyarodott. A rendelő egy kicsit távolabb volt, egy szép, felújított szecessziós házban. Nem lehetett eltéveszteni, a csillogó réztábla már messziről mutatta: Jarvis, Farmer, Williams és Wilson doktorok közös rendelője. Linsey a látogatóknak fenntartott helyen parkolt. A meghívólevél alapján tudta, hogy a rendelőben három férfi és egy női orvos, két ápolónő, két titkárnő, egy laboráns és a gazdasági vezető dolgozik. A területi védőnők, a bábasszonyok, táplálkozási tanácsadók a szélesebb körű csapathoz tartoztak, és gyakran volt rájuk szükség. A rendelő főnöke J. M. Jarvis doktor volt. Megnyomta a kapucsengőt, és nemsokára egy női hang jelentkezett. – Wheeler doktornő? Linsey felpillantott. – Igen. – Fáradjon be! Az ajtó nyitva van. Linsey belépett az előtérbe, ahol egy alacsony, teltkarcsú asszony fogadta. – Suzanne White vagyok, a rendelő menedzsere - mondta és kezet fogott Linsey-vel. – Kerüljön beljebb! Az orvosok még el vannak foglalva, de már nem tart sokáig. Mit szólna egy kávéhoz? – Ó, igen, szívesen innék egyet! - Linsey követett a nőt a barátságos konyhába. A kávé már készen volt. Suzanne teletöltött két bögrét. – Tejjel és cukorral? - kérdezte mosolyogva, mire Linsey bólintott. – Könnyen idetalált? – Igen, egészen egyszerű volt. – Néha teljesen tele vannak az utcák - magyarázta a nő. – Legalábbis nyáron, szezon idején. Ismeri a környéket? – Csak futólag. Egyszer voltam már itt, több évvel ezelőtt. Akkoriban vitorlázni tanultam. – És? Linsey mosolygott. 3

– Nem lett belőle semmi, és utána már nem volt több alkalmam rá. - Körbenézett. – De szerettem a tengert. Szerintem nincs is szebb dolog a világon, mint víz mellett élni. – Én is így gondolom - vallotta be Suzanne. – Pedig nem vagyok éppen sportos alkat. Pedig a levegő, a szél, ez az illat… - A nő sóhajtott egyet. – Semmi sem tudna innen elcsalogatni! - Meleg, barátságos mo sollyal dőlt hátra. – Jó, most pedig meséljen a szakmai előmeneteléről! Mikor jött rá, hogy orvos akar lenni? – Nagyon könnyű a válasz. A döntés úgy jött, mint egy villámcsapás. Nyolc évvel ezelőtt, mégpedig itt, ezen a környéken. Megismerkedtem egy orvossal… elég furcsa körülmények között - Linsey halkan nevetett. – Akkoriban tizennyolc voltam, és épp befejeztem a középiskolát. Nem igazán tudtam, hogy mihez kezdjek. Egyáltalán nem gondoltam arra, hogy gyógyítsak. A családomban nincsenek orvosok, így hát ennek a lehetősége meg sem fordult a fejemben. De egy varázsütésre minden megváltozott. Rádöbbentem, hogy ez a legkevesebb, amit tehettek. Suzanne felhúzta a szemöldökét. – Ez nagyon rejtélyesen hangzik! Kérem, mesélje tovább! Linsey megvonta a vállát. – Az a férfi megmentette az életemet. Hálám jeléül eldöntöttem, orvos leszek, hogy egy napon én is emberi életeket menthessek. - A lány kis szünetet tartott. – Tudom, nagyon banálisan hangzik, de akkoriban így éreztem… Suzanne nevetett. – Az érzelmei becsületére válnak! - mondta őszintén. – Attól tartok, manapság kevésbé nemes dolgok ösztönzik arra az embereket, hogy a gyógyítást válasszák hivatásul. Linsey egyetértően bólintott, amikor ügykori csoporttársaira gondolt. – A döntésem, hála istennek, nagyon is helyénvalónak bizonyult - folytatta. – Hamar észrevettem, hogy lenyűgöz az orvostudomány, és mind a mai napig nem bántam meg, hogy ezt a hivatást választottam. Csak azt sajnálom, hogy nem tudtam a megmentőmnek megköszönni, amit értem tett. – Hogy került életveszélybe? - kérdezte Suzanne kíváncsian. – Egy hajóról a vízbe estem a lymingtoni torkolat közelében. A férfi húzott ki. – Istenem! Ez tényleg megrázó! Hogy történhetett? Linsey mosolygott. – Egyszerűen. Túl gyorsan hajtottam le az italomat; kissé elszédültem, és elvesztettem az egyensúlyomat. A folyó azon a helyen nagyon zavaros, a vízfenék tele van iszappal és sárral. Éreztem, hogy belesüppedek, és nem tudtam egyedül kiszabadítani magam. Ő húzott ki. Váratlanul nyílt az ajtó, és egy magas, eleven szemű férfi lépett be rajta. – Weehler doktornő? Rhys Williams vagyok, az egyik orvas. Remélem, a többiek is hamarosan megérkeznek. Linsey nevetett, és megrázta a férfi kinyújtott kezét. Az orvos megnyerő modora azonnal megtetszett neki. Rhys fogott egy széket, és leölt hozzájuk az asztalhoz. Suzanne odatolt elé egy bögre kávét. – És maga tényleg itt akar dolgozni? - kérdezte vigyorogva a férfi. A főnökünk, aki a szakmai képzést vezeti, harapós kutya ám! Linsey jóízűen kacagott. – Ez nem riaszt el. Ismerem az ilyen főorvos típust. De én már megtanultam, hogy össze kell szorítatni a fogamat, és nem szabad a célt szem elől téveszteni. Rhys megjátszott csodálkozással tagra nyitotta a szemet. – Tehát maga karrierista? – Mondjuk úgy, hogy lelkes orvos vagyok - helyesbített a lány. – Ez látszik - jegyezte meg a férfi, és felemelte a fejét. – Ó, hát ott jön a mi főorvosunk! Linsey várakozásteljesen megfordult, s a szíve hirtelen vadul kezdett verni. Világos nadrágban és pólóban magas, hosszú lábai férfi lépett a konyhába. Harminc körüli, széles vállú, keskeny csípőjű sportos típus volt, 4

világosbarna, rövid hajjal, lebarnult bőrrel és… Linsey-nek elállt a lélegzete… nagy, szürke szemekkel! Csak egy ilyen szempár létezik a világon! A nő levegő után kapkodott. – Matthew…? - kérdezte elcsukló hangon. A férfii meglepődve nézett fel, aztán elmosolyodott. Odament a lányhoz, és megszorította annak kinyújtott kezét. – Linsey! - kiáltott fel hitetlenkedve, és a nőt mustrálta, a szemét, a száját, a haját. – Istenem, tényleg maga az? – Igen, én vagyok! - kiáltatta Linsey. – És épp magáról meséltem. Ó, Matthew, micsoda véletlen! - A lány felugrott, és megölelte a férfit. – Úgy örülök! - A legszívesebben úgy maradt volna, de a többiek jelenléte visszahozta a valóságba. Elengedte a férfit, és hátralépett. – Az első pillanatban meg sem ismertem - vallotta be. – Megváltozott. – Maga is. Sokkal tisztibb! - A főorvos tetőtől talpig végigmérte a nőt. – Fogalmam sem volt, hogy ilyen magas! Vagy talán azóta nőtt meg? – Lehet. De már nem akarok tovább nőni. Lassan lehagyom a férfiakat. Matthew mélyen a szemébe nézett. – Nem mindegyiket - mondta elakadó hangon. – Nem, nem mindegyiket - ismételte meg Linsey, és szemérmesen levette tekintetét a férfiról. – Ilyen sokáig kellett várnom, hogy köszönetet mondhassak magának - nyögte ki végül. A férfi megrázta a fejét. – Már megköszönte! - Megköszörülte torkát. – Akkor hát jól átvészelte azt a vizes kalandot? Nem álmodik néha vele? Nincsenek félelmei? Álmok? Istenem, hónapokig voltak álmai! És mindig Matthew volt bennük a főszereplő. De ezt nem mondhatta el neki… Így csak a fejét rázta. – Nem, jól megbirkóztam vele. Nem voltak gondjaira. – Matthew az ön ismeretlen megmentője? - kérdezte Suzanne csodálkozva. – Igen… ő az. - Linsey nevetett. – Az én titokzatos orvosom! – A titokzatos nem éppen a legmegfelelőbb jelző, amellyel illethet - javította ki a férfi. Hangja morcosan csengett, de Linsey figyelmét nem kerülte el, hogy a férfi örül a találkozásnak. Suzanne egy bögre gőzölgő kávét nyomott az orvos kezébe, aki rögtön nagyot kortyolt a meleg italból. – Szóval merő véletlenségből vart itt? - kérdezte végül. – Igen. Fogalmam sem volt róla, hogy a maga rendelőjébe adtam be a pályázatomat. - Linsey eltűnődve mosolygott. – A hirdetés azért tetszett meg, mert itt kezdődött el minden. Vissza akartam jönni ide, a gyökerekhez. Matthew értetlenül nézett a nőre, amire Suzanne felvilágosította: – Itt döntötte el, hogy orvos lesz, miután maga kihalászta a vízből. – Ez igaz? Linsey bólintott. – Igen, maga indított el az utamon. És remélem, hagy most befejezi a művét: felvesz, és kiképez szakorvossá. Rhys hangosan kacagott. – Igaza van, Matthew! Logikus, amit mond. – Csak lassan a testtel! - figyelmeztette Matthew. – Még nem is tudjuk. Hogy megfelelünk-e fiatal kolléga nőnk igényeinek és elképzeléseinek. Úgy vélem először ezt kellene kiderítenünk. Linsey érezte, hogy a férfi ezzel a válasszal bizonyos távolságtartást fejezett ki, ezért eldöntötte, hogy mindent bevet. – Bizony - helyeselt. – Maga ugyan megmentette az életemet, de nem adott esélyt arra, hogy megismerhessem. Természetesen az is előfordulhat, hogy maga nem az az elbűvölő, rettenthetetlen hős, akinek oly sok éven át tartottam. 5

Matthew kissé elpirult, és Rhys hangosan fújt egyet. – Valószínűleg nem - jegyezte meg. – Hány év telt el azóta? – Nyolc év. Matthew bólintott. – Akkor még medikus voltam. - Hosszan nézte Linsey-t, aztán összeszedte magát, megrázta a fejét, mintha minden emléket el akarna hessegetni. – Miért nem megyünk át a társalgóba? - kérdezte. – Ott megvárhatnánk Rosie-t és Timet. Még a betegeket látogatják. Ebédidő van, és Suzanne készített nekünk egy kis harapnivalót. Elhagyták a konyhát, és átmentek a tágas, fényes nappaliba. Linsey élvezte a szép kilátást. Teljesen más volt ez a vidék, mint Birmingham a szürke házak homlokzataival. Vett egy szendvicset és helyet foglalt az egyik kényelmes fotelban. Matthew és Rhys vele szemben, a heverőre telepedett le. Rhys óriási étvággyal pillanatok alatt eltűntetett egy fél csirkét. Barátja azonban hozzá sem nyúlt a finom falatokhoz. A lányt méregette elgondolkodva. – Tehát eldöntötte, hogy orvostudományt fog hallgatni, miután megismerkedtünk. Így történt? – Pontosan, – Gondolja, hogy ez az indíttatás elegendő lesz? Őszintén szólva, számomra kissé gyerekesnek tűnik. – Lehet, de megérte. Rögtön felvettek, még abban az évben, és megszakítás nélkül végezhettem a tanulmányaimat. Azóta is boldog vagyok, hogy ezt a pályát választottam, és nem is tudnék más hivatást elképzelni. Rhys elismerően bólintott, de Matthew még mindig inkább egy bizalmatlan bíróhoz hasonlított. – És miért általános orvos akar lenni? Jelenleg a sürgősségi osztályon dolgozik. Nem tetszik ott magának? – Tetszik, de nem akarok ott maradni. Nemcsak a kritikus pillanatokban akarok a beteg mellett lenni. Sokkal inkább szeretném végigkísérni az életet, megismerni őt, a környezetét. – Kíváncsi természetű? - A kérdés hirtelen jött, mint derült égből a villámcsapás, és mindennek tűnt, csak nyájasnak nem. Linsey nyugalomra intette magát. Megfogadta, hogy ezentúl jobban megválogatja a szavait. Szemmel láthatóan Matthew olyan ember volt, aki minden pályázót töviről hegyire kikérdez. – Mondjuk úgy, érdeklődő - felelte hát egy fokkal hűvösebben. – Érdekel a betegeim egészsége és boldogulása. Jól szeretném végezni a munkáimat - fűzte hozzá dacosan. – Fontosnak tartja ezt? – Hát persze! – Annyira azért ez nem természetes - felelte a férfi könyörtelenül. – Számos olyan orvos van, aki azért lesz általános orvos, mert a tudása nem elég ahhoz, hogy szakorvossá vállon. Ez kemény volt! Linsey felemelte a fejét. – Ez rám nem vonatkozik - mondta nyugodtan. Most jött rá, hogy Matthew egyáltalán nem bízik benne. Nem hiszi el, hogy teljesen véletlenül találkoztak annyi év után. Nyilván azt feltételezi, hogy ő mindent előre kitervelt, mert mindenképpen meg akarja kapni az állást, és arra számít, hogy ha a múlt megható eseményeit felidézik, akkor ez sikerül is. Talán már akkor, a baleset után sem volt jó véleménnyel róla. Lehet, hogy buta, könnyelmű fruskának tartotta, akinek akkora agya lehet, mint egy verébnek! Állta a férfi átható pillantását. – Ha magának ilyen rossz a véleménye a leendő általános orvosokról, akkor talán nem kellene felajánlania, hogy ezt a tehetségtelen fajtát felkészíti a szakvizsgára - vágott vissza keményen. Rhys sikertelenül próbálta leplezni feltörő nevetését. Matthew dühös pillantást vetett barátjára, de elengedte füle mellett a gúnyos megjegyzést. – Wheeler doktornő, beszéljen nekünk az eddig szerzett szakmai tapasztalatairól! Linsey beszámolója tárgyilagos volt, és szakmai felkészültségről tanúskodott. Rhys elégedetten bólintott, és a főorvos arcvonásai is megenyhültek kissé. – Ért valamit a nőgyógyászathoz és a szülészethez? - kérdezte. 6

– Igen, fél évig a szülészeten és a nőgyógyászaton dolgoztam. Mind a ketten bólintottak, és Linsey tudta, hogy ezzel jó pontot szerzett. Egy ilyen vidéki orvosi rendelőben mindennaposak az efféle dolgok. Bizonyára további előnyt jelentett a sürgősségi osztályon eltöltött idő is. – Tetszett magának a munka a sürgősségin? – Tetszett, de nagyon fárasztó volt. – Ez is lehet nagyon fárasztó - figyelmeztette Matthew. – Éppen amiatt, amit elvár ettől a munkától, mármint hogy megismerje a betegeket. Ez gyakran válik teherré. Rengeteg gonddal, fájdalommal, emberi tragédiával fog találkozni, idegtépő képzelt betegektől kezdve, leukémiás gyermekeken át az Alzheimer-kóros öregekig. Ilyen a háziorvos élete. Azt gondolom, ez van annyira nehéz, mint az egész embert követelő bevetések a sürgősségin. – Tudom. Jól meggondoltam a dolgot. Nem félek a megerőltetéstől és a lelki igénybevételtől. Orvos lettem, mert valami hasznosat akartam tenni. - A lány kis mosolyra húzta a száját. – Megmentette az életemet. Ez adta a kezdő lökést. Bizonyítani akarok! Matthew szomorkásan mosolygott. – Ó, ha én nem tettem volna meg, akkor jön valaki más. Nem volt nagy ügy! Elég ember volt a közelben. Egyikük biztosan segített volna. Linsey érezte, hogy a férfi számára kínos, hogy úgy állítja be, mint egy hőst. Haragja, neheztelése elpárolgott, és megint a régi kép jelent meg lelki szervei előtt: a csodálatos szemű, gyengéd kezű férfié, akit oly sok évig őrzött a szívében. Milyen csalódott is volt, amikor megmentője a kórházban a menyasszonyát említette! Azóta már biztosan megnősült. Majdnem megkérdezte tőle, de aztán leküzdötte kíváncsiságát. Semmi köze sincs a férfi magánéletéhez. Állást keres, nem szeretőt. Abból, hogy Matthew nyolc évvel ezelőtt a kellő időben a kellő helyen volt, nem kell messzemenő következtetéseket levonni. De az a mód, ahogy kikérdezte őt, nem volt valami sokat ígérő. Úgy érezte, Matthew nem fogja felajánlani neki az állást. Lehet, hogy a férfi ízlésének ő túlságosan is csípős nyelvű, gunyoros és őszinte. Talán óvatosabban kellett volna fogalmaznia… Hirtelen megérezte a leszálló csendet, és felnézett. Rhys és Matthew kérdően néztek rá. Linsey elpirult. – Elnézést, mit is kérdeztek? – Érdeklődtem, hogy mikor tudna kezdeni, ha megkapná az állást - ismételte meg a főorvos összevont szemöldökkel. A nő nagyot nyelt. – Augusztus elsejétől szabad vagyok - vágta rá gyorsan. – Rendben. - Matthew felállt. – Azt hiszem, mindent megbeszéltünk. Ugye, Rhys? A férfi gúnyos pillantást vetett kollégájára. . – Te beszéltél meg mindent! - nevetett. – De semmi baj. Te vagy a főnök. – Hát igen. - Matthew kissé idegesnek látszott. Aztán Linsey felé fordult. – Vissza kell mennünk dolgozni, de maga maradjon még nyugodtan! Suzanne készít magának egy csésze kávét vagy teát, mielőtt visszautazik. Sajnálom, hogy a munkatársaink nem jöttek el. De hát így van ez velünk, háziorvosokkal! Mindig szaladunk valamerre. Jó utat! Azzal el is tűnt, mielőtt Linsey ki tudott volna nyögni valamit. Úgy látszott, mintha menekülne. Rhys is csodálkozó képet vágott. – Kissé zaklatott volt ma - állapította meg. – Őszintén szólva nem gondoltam, hogy így meggyötri. Mintha vizsgáztatta volna. Linsey nevetett. – Igen, és én úgy megbuktam, mint annak a rendje! Azt hiszem, kénytelen leszek más állás után nézni. – Nagyon bátran harcolt. Mindenesetre jól megfelelt a kérdésekre, és nem engedte magát megfélemlíteni. – Ez az, amire itt szükség van? - kérdezte Linsey kételkedve. – Nekem nem ez volt a benyomásom. 7

Rhys vállat vont. – Ki tudja? Holnap még jön két pályázó. A hét végén fogunk dönteni. - A férfi nevetett. – Én már most tudom, hogy magára fogok szavazni. – Köszönöm! - Linsey nevetett. – Matthew viszont nem ezt fogja tenni. – Ó, ne mondjon ilyeneket! Néha kicsit goromba. Tele van a feje a betegek miatti gondokkal. Ne vegye a szívére! Még szerettem volna megmutatni magának a lakást, de most már el kell búcsúznom. Tudja, beteglátogatások. Hosszú a lista! - A férfi vágott egy grimaszt. – Milyen lakást? - kérdezte a lány kíváncsian. – Egy kis szolgálati lakás a rendelő fölött. Nagyon barátságos, és ha lábujjhegyre áll, csodálatos a kilátás a tengerre. - A férfi vigyorgott. – Suzanne majd körbevezeti. A közeli viszontlátásra! - Rhys búcsút intett, és eltűnt. Linsey végre egyedül maradt. Gyorsan felszállt belőle a megkönnyebbülés sóhaja. Túl van rajta! Az állást azonban nem fogja megkapni. Erről meg volt győződve. De viszontlátta Matthew-t, és végre megköszönhetett neki mindent. Akkor is, ha a férfi nem tulajdonított akkora jelentőséget a tettének, ő tudta, hogy a segítsége nélkül odaveszett volna. Borzongva emlékezett a tapadós hínárra a kezén, lábán és haján. Felidézte a feltörő rémületet, a szájában a sós iszapos vizet, és az érzést hogy most meg kell halnia… Aztán egy erős férfikezet érzett a derekán, amely kiszabadította, és a felszínre, a napfényre segítette. Kinyitotta a szemét, először a napba, majd a férfira hunyorított, aki karjaiban tartotta, és kisimította az arcából nedves haját. Milyen gyengéd kezei voltak… Noha Tricia előtt Linsey tagadta, a halálfélelem percei és a kétségbeesett, hiábavaló harc kitörölhetetlenül beleivódott a lelkébe; és Matthew ezt pontosan tudta. De nem akart emlékezni rá. Nem akarta, hogy ezt a rövid és vészterhes találkozást további veszélyes pillanatok kövessék. Miért is? Hiszen nem ismerték egymást. Idegenek voltak. Csak pár szót váltottak. Este a férfi virágot vitt neki a kórházba, és néhány perc múlva már el is ment. Linsey kibámult az ablakon. Ki ez a Matthew? Lehet, hogy hamis képet festett magának róla? Talán igazából kicsinyes, mogorva, pedáns nyárspolgár? Az biztos, hogy nem kedveli őt. A tengerszürke, kifejező szem még nem jelent semmit. Még akkor sem, ha ő már százszor álmodott róla… Keserűen felnevetett. Különben is nős. Legyen hát vége az álmodozásnak! Linsey felállt, és a táskája után nyúlt. Nem vágyom semmi másra, csak haza akarok menni, gondolta. Más helyek is vannak a tengerpart közelében, Brighton, Blackpool vagy a hosszú, szép strand Devon és Cornwall közelében. A Matthew Jarvis című fejezet ezennel lezárult. Kész. Vége. Bement a konyhába, hogy elköszönjön Suzanne-tól. – Köszönöm az ebédet és a kávét! - mondta udvariasan. – Szívesen! Meg akarja nézni a lakást?' – Nem, indulnom kell - hazudta. Suzanne mosolygott. – Remélem, visszajön hozzánk Az a véleményem, hogy maga remekül illene a mi kis csapatunkba. Linsey gyanús gombócot érzett a torkában. – Igen, az jó lenne. Viszontlátásra, Suzanne! Kiment a házból, és a kocsijához sietett. Váratlanul Matthew bukkant fel. – Már menni akar? – Igen, indulnom kell. A férfi közelebb jött. – Sajnálom, ha úgy érzi, hogy egy kicsit nyers voltam magával - szabadkozott. A lány megvonta a vállát. Ő sem volt valami tiszteletteljes. – Csak azt akarom mondani, hogy tényleg örültem, hogy viszontláttam, és boldog vagyok, amiért jól van és nem érte akkor nagy baj. Linsey a férfi szemébe nézett, és tudta, hogy Matthew őszintén gondolja, amit mond. Elmosolyodott. 8

– Én is örültem - mondta halkan. – De most már tényleg indulnom kell! Kívánom, hogy megtalálja a megfelelő doktornőt a csapatába! - Beszállt az autóba, és rögtön indított. Elviharzott, anélkül hogy még egy pillantást vetett volna a házra. Csak az útra kikanyarodva látta a visszapillantó tükörből, hogy Matthew Jarvis a kapubejárónál áll, és tűnődő arccal utána bámul… Linsey gázt adott, és elszáguldott. Porfelhő szállt fel, amely teljesen belepte hősét. A lány a fejét ingatta. Milyen találó! - gondolta. Mintha szertefoszlana az álomkép, amelyet oly sok évig őriztem a szívemben.

9

2. FEJEZET – Szerintem Linsey a legalkalmasabb jelölt. – Az első perctől ezt fújod - jegyezte meg Matthew sötét pillantást vetve kollégájára. – A többieknek esélyük sem volt nálad. Rhys vállat vont. – Elvégre nekem is együtt kell dolgoznom vele. És ki tudja, mennyi ideig marad nálunk? – Egy évnél nem többet. Ebben fogadni mernék. Nincs kitartása. Amint elfogy a kezdeti lelkesedés, közölni fogja, hogy tévedett, nem ilyen helyet keresett. Ismerem ezt a típust. Barátja csodálkozva húzta fel a szemöldökét. – Csak nem a híres, szőkékkel szemben táplált előítéletedet hallom? - Rhys megrázta fejét. – Nem, Matt, azt hiszem, most tévedsz. Nézd csak meg a bizonyítványait! Kimondottan jó eredményeket ért el. A tieid talán jobbak voltak? Matthew eleresztette a füle mellett a gonosz megjegyzést. – Nem az eszére gondoltam. Tudom, hogy jó jegyeket kapott, és ahhoz valamit nyújtania is kellett. De a mi szakmánkban ez nem minden. Mint már említettem, nekem a jellemével van gondom. Itt az a kérdés, mennyire elhivatott és van-e kitartása. Hogy elviseli-e az állandó feszültséget. Rhys sóhajtott. – A legjobb minősítései vannak. És kedvelem - bökte ki váratlanul. – Vagy úgy! Szóval ez a legfőbb érved és én fogadjam el? Ezt komolyan gondolod? Elfejtetted, hogy egyedül enyém a felelősség? Matthew érezte, hogy felháborodása túlzó és oktalan, de. nem tudta fékezni magát. Képtelen volt akár Rhys-val, akár mással Linsey-hez fűződő érzelmeiről beszélni. Rendben, a nő teljesen más volt. mint ahogy az emlékezetében élt, Akkor, nyolc évvel ezelőtt könnyelmű, meggondolatlan, tizenéves kislány volt… Ő pedig első látásra beleszeretett! De ez akkor volt. És most nem akarja folytatni. – Rendben, akkor mondd meg, te kire gondoltál? - kérdezte Rhys józanul. Matthew összeszorította a szájat. No kire is? A többi pályázó közöl egy sem volt túl meggyőző. El kellett ismernie, hogy Linsey pompásan megfelelt a felvételi beszélgetésen, amiért titokban csodálta is. – Undok fráter voltál, ugye tudod, Matt? - jegyezte meg barátja vigyorogva. – Tudom. De már bocsánatot kértem tőle. Rhys bólintott és hunyorított. – Mi történt akkoriban köztetek? - csapott le azután váratlanul. Matthew érezte, hogy az arca lángol. – Semmi. – Tetszett neked. – Tizennyolc éves volt! – És fogadok, hogy gyönyörű. Itt van hát a bökkenő! Ez az ártatlan hableány annak rendje és módja szerint elcsavarta a fejedet! – Badarság! - Matthew hevesen rázta a fejét. Rhys együttérzően vigyorgott. – Vedd fel! Hadd történjen már egyszer veled is valami jó. Egy forró kis kaland! Egy év múlva úgyis odébbáll. Használd ki ezt a kis időt! – Elfelejtkeztél Jane-ről. Őrá is tekintettel kell lennem. Rhys felnevetett. – Ugyan már! Hallgass néha az ösztöneidre! Jane-nél sohasem volt szenvedélyes a kapcsolatotok. – Mondd, neked nem kellene már menned? Nincs otthonod, ahol várnak? - kérdezte Matt válasz helyett Rhys elkomorodott. 10

– Otthon? - ismételte meg kedvetlenül. – Ahol három bőgőmasina és egy olyan asszony vár, aki agy nézz rám, mint egy idegenre? Ha erre gondoltál, akkor igen, van otthonom. Matthew közelebb lépett, és kezét barátja vállára tette. – Rám mindig számíthatsz, én itt vagyok, ha szükséged van rám, öregfiú. – Kösz! - Rhys sóhajtott. – Tényleg haza kell mennem - mondta szomorúan. – Emma belázasodott reggel, és attól tarok, hogy Judy már nem bírja egyedül. Holnap találkozunk! Matthew bólintott. Aggódott a barátjáért. Úgy látszott, házassága a végét járja. Gondterhelten ráncolta a homlokát. Most már tényleg döntenie kell, ami az állást illeti. Arra az esetre, ha netán Rhys kidőlne, már most kellene helyettest keresni. Bár Rosie még októberig marad, nem lenne rossz, ha augusztus elején, a főidényre találna megfelelő embert. Ilyenkor több a munka, hiszen tele van a város turistákkal, nyaralókkal. A pályázókra gondolt. Jellegtelenek és átlagosak voltak mind, Linsey Weehler kivételével. Milyen elragadó volt! Rhys rátapintott a lényegre. Már akkor, nyolc évvel ezelőtt hatalmába kerítette a lány, és valami elemi vonzalmat érzett iránta. Pedig mindössze kétszer látta. Egyszer, amikor kimentette a vízből, majd a kórházban. Udvariassági látogatás volt, hogy megbizonyosodjon róla, jól van. Hiba volt. Nem kellett volna bemennie a kórházba. Linsey ránézett nagy, jádezöld szemével, és újra megköszönte, amit érte tett. Rekedt, fátyolos hantgát Matthew még évekig hallotta álmaiban… Nemcsak éjszakánként, nappal is a fülében csengett, míg aztán komolyan aggódni kezdett elmeállapota, valamint a menyasszonyához, Sarához fűződő kapcsolata miatt. Hát igen, de ezek az idők elmúltak. Idősebb és érettebb lett, s rátalált Jane-re. Linsey is megváltozott. Már nem volt az a félénk leány, aki ártatlan, mégis csábító tündérként uralta gondolatait és álmait. Öntudatos, felvilágosult nő vált belőle, aki számára az óvatosság és körültekintés ismeretlen fogalom volt. Ami a szívén, az a száján. A férfit kellemes borzongás járta át. Egy nő, aki kihívást jelent… Aki rejtélyes, izgalmas… Akit meg kell hódítani. Aztán öklével hirtelen az asztalra csapott. A pokolba! Miért épp most kellett visszajönnie? Elgondolkozva bámult maga elé. Van megoldás. Másik pályázót vesz fel és kész. És szalassza el élete lehetőségét? Ökölbe szorította a kezét. Milyen lehetőség? Jane-t el akarja venni feleségül, még ha kapcsolatuk kissé egyhangú és langyos is. Annyira langyos, hogy még le sem feküdtek egymással. Jane-t ez szemmel láthatóan nem zavarta. Nem akarta elcsábítani őt, nem is bátorította, ez nem is hiányzott Matthew-nak. A nyár épp eléggé kimerítette, alig volt ideje Jane-re. Sóhajtott. Tudta, hogy ez nem mehet így tovább. Komolyabban kell vennie ezt a kapcsolatot, és döntenie kell. Csak így tudja elfelejteni ezt a hosszú lábú, makrancos szőkeséget. Kész. Linsey Wheeler nem kapja meg az állást. Nyugtalanul lapozta át a többi pályázatot. Közben akkorákat nyögött, mintha zsákot cipelt volna a vállán. Végül kimerülten, fejét két kezébe temetve tanácstalanul kibámult az ablakon… – Megkaptad! Megvan az állás! Ó, Linsey! Ez csodálatos! Hadd olvassam én! - Tricia kitépte a levelet barátnője kezéből.  „Igen tisztelt Wheeler doktornő! Ölömmel értesítjük, hogy…” - Elhallgatott, és gyorsan átfutotta a levelet. – Már augusztus elsején? Ilyen hamar? De hát az a jövő hét, Linsey! – Ha elfogadom - mondta barátnője elgondolkodva. Tricia tágra nyitotta a szemét. – Ezt hogy érted? Persze hogy elfogadod! – Nem tudom. Olyan ellenséges volt. – Ellenséges? Mondd, nemcsak képzelődsz? Linsey megrázta a fejét. – Biztosan nem. Nem vett komolyan. Locsogó nőcskének hitt. Fontoskodó szószátyárnak! Ostoba szőkeségnek! Tricia nevetett. 11

– Badarság! Felkészült, tehetséges orvos vagy! Linsey vállat vont. – Ő nem így gondolta. Tricia csinos kis pofikáján grimasz jelent meg. A bosszúság és értetlenség hosszú ráncot vésett szépen ívelt szemöldökei közé. – Ezt nem értem. Mindenhonnan a legjobb ajánlásokat kaptad. Én tudom legjobban, milyen megbízható, intelligens és fegyelmezett vagy. – Fejezd be! - kiállotta Linsey, és nevetve emelte fel kezét. – Nem beszéltél rólam mindig így - kacsintott barátnőjére. – Csak amikor a rendetlenségedről volt szó! A rendrakás ugyanis nem tartozott az erényeid közé. De az évek során csodálatra méltó javulást mutattál ezen téren is. – Nagyszerű barátnő vagy, Tricia, de te más szemmel nézel engem. Matthew Jarvis naivnak, sőt butának tart! Tricia elképedt. – De hát akkor miért te kaptad meg az állást? - kérdezte tanácstalanul. – Én is éppen ezen töprengek. Halvány fogalmam sincs. – De ugye elfogadod? Linsey sóhajtott. – Dolgoznom kell. Pénzt keresni, mint a többi embernek. - Elgondolkodva bámult ki az ablakon. – És az csodálatos vidék! A fák, a tenger! Tricia hallgatott, és keskeny kezeit nézegette. – Hiányozni fogsz - mondta halkan. – Messze leszel. – De ugye azért tartjuk a kapcsolatot? - kérdezte félénken Linsey. – Hát persze! A távolság nem számit. – A lakásban maradsz? Tricia vállat vont. – Eleinte biztos. Fent akarom tartani szobádat, hátha mégis elviselhetetlen, undok fráternek bizonyul a te Jarvis doktorod. Linsey nevetett, felállt, és a telefon után nyúlt. – Kit hívsz? – A milhaveni rendelőt. Mielőtt még meggondolnám. A hosszú út Milhaven felé ars égető nyári hőségben félért egy büntetéssel. Az utak tele voltak turistákkal, és persze mindenki a tengerparti fürdőhelyek felé tartott. Linsey nagyot sóhajtott megkönnyebbülésében, amikor végre megpillantotta a rendelőt. Leállította a kocsit, és ekkor furcsa érzés kerítette hatalmába. Bizonytalanság és félelem lett úrrá rajta. Jól döntött? Mi lesz, ha Matt tényleg kiállhatatlan? Sajgó derékkal szállt ki az autóból. Haja feldőlt szénaboglyához hasonlított, minden tagja fájt. Remélem, le tudok zuhanyozni, gondolta, és felnyitotta a csomagtartót. Matthew az ablaknál állt és a lányt leste. Linsey felhevültnek és idegesnek tűnt. Hosszú lábait ütögetve próbált életet lehelni elgémberedett tagjaiba. Rosszkedvűen simította ki haját izzadt homlokából. A férfinak elakadt a lélegzete, amikor a nő előrehajolt, és utazótáskáját kivette a csomagtartóból. Nemcsak az arca gyönyörű, hanem még ragyogó alakja is van! A farmer úgy állt rajta, mintha ráöntötték volna. Mattnek nem volt szüksége nagy képzelőerőre, hogy meztelenül lássa maga előtt… Végigsimított gyöngyöző homlokán, miközben behunyta a szemét. Mi ütött belém, hogy mégis neki ajánlottam fel az állást? tépelődött bosszúsan. Az őrületbe fog kergetni! Szedd össze magad, fiú! - figyelmeztette magát, és megpróbált Jane-re gondolni. Ám Linsey épp ebben a pillanatban egyenesedett fel, és a férfi szinte itta szemével az eléje táruló látványt. A lány formás melle tökéletesen kirajzolódott a szűk, kissé átizzadt pólón. 12

Nehéz sóhaj szakadt fel a férfiból. Lesietett a lépcsőn, és kinyitotta az ajtót. – Hát itt van! - üdvözölte az érkezőt, nem túlságosan szellemesen. – Igen - felelte Linsey szárazon. – Milyen volt az útja? – Hosszú. Figyelmeztethetett volna! - jegyezte meg a lány. – Nem ért volna semmit. Szép időben itt mindig ekkora forgalom van. – Lezuhanyozhatnék? Jólesne felfrissülni egy kicsit. – Természetesen. - Matthew a torkát köszörülte. Már látta is a nőt maga előtt meztelenül, amint forró vízcseppek peregnek le bársonyos bőrén… Linsey a férfi kezébe nyomott egy nehéz bőröndöt. – Maga olyan nagy és erős - mondta kissé gúnyosan, majd megfogta a kisebb utazótáskát. – Mutassa meg nekem, kérem a lakást, hogy berendezkedhessek! A férfi felment a lépcsőn, és a bőröndöt bevitte a hálószobába. A nő követte. Amikor Matt megfordult, összeütköztek. A lány megtántorodott, mire a férfi gyorsan elkapta, és magához ölelte. A telt női keblek a mellkasához nyomódtak. Linsey felemelte a fejét, és ajkai szétnyíltak. Matthew ugyanolyan gyorsan elengedte, és hátralépett. Szaporán lélegzett. – Uramisten, mi van ebben a bőröndben? - kérdezte kissé erőltetett vidámsággal a hangjában. – Könyvek - mondta a lány bűnbánóan. – Remélem, nem emelte meg magát! – Még csak az hiányzik! Egy sérvre van most a legkevésbé szükségem. Linsey nevetett. – Bocsánat! Figyelmeztetnem kellett volna. - Körülnézett. – Köszönöm, hogy várt ránt. De azt hiszem, most már egyedül is boldogulok. Nem szeretném feltartani. A felesége és a gyermekei már biztosan vágják. Matt döbbenten bámult rá. – Nincs feleségem, se gyerekem. – Ó… nem volt eljegyezve akkoriban? – De. - A férfi most összevonta sűrű szemöldökét. – Jöjjön, megmutatom a többi szobát is! Se gyereke, se felesége! Linsey máris jobban érezte magát… Ráadásul a lakás kész főnyeremény volt. Itt kényelmesen lehet élni, gondolta, és megcsodálta az ízlésesen berendezett nappalit, a kis kedélyes konyhát meg a világos fürdőszobát. Az ablakhoz állt, s örömében fölnevetett. – Tényleg a tengerre lehet látni! - mondta boldogan. – Mennyi a bérleti díj? Matthew a fejét rázta. – Semennyi. A lakás az álláshoz tartozik. Linsey tágra nyitotta szemét. – Ez hihetetlen! - Ámuló pillantást vetett a bútorzatra. – A bútorok szinte újak! Ki választotta ki őket? – Szerénységem, itt laktam, mielőtt a város keleti részére költöztem volna. Az sincs messze, körülbelül hárommérföldnyire. - Matthew elmosolyodott. Linsey feszültsége lassan feloldódott. – Rendben. Mikor kezdek? - kérdezte megújuló lendülettel. – Augusztus elsején, ahogy megbeszéltük. Az a jövő kedden lesz. Javaslom, hogy addig járja be a környé ket. Fedezzen fel mindent! Kedden aztán a szárnyaim alá veszem, és segítek beilleszkedni a mindennapi munkába. Egy hét múlva már egyedül kell boldogulnia. Linsey öntudatosan kihúzta magát. – Nem hiszem, hogy egy egész hétre lesz szükségem, hogy bedolgozzam magam. A kórházban nincs is lehetőség ilyen betanulásra. Bemegyek, átveszem a munkát a váltótársaimtól és már csinálom is tovább. Matthew gúnyosan felnevetett. – Természetesen még meg kell győződnöm arról, hogy képes egyedül is megbirkózni a feladatokkal. Ezért van szükség erre az egy hétre. 13

– Ez nagyon úgy hangzik, mintha nem bízna bennem, Jarvis doktor úr! – Szükség van az óvatosságra, Wheeler doktornő - felelte hűvösen a férfi. – Hiszen még nem is láttam dolgozni. Linsey mondani akart valamit, de Matt leintette. – Nem akart zuhanyozni? - kérdezte kitérően. – Adja ide a slusszkulcsot, addig felhozom a kocsiból a többi csomagját. Ha elkészült, meghívom egy teára. – Ez a rendelője. Közvetlenül az enyém mellett van, így mindent megbeszélhetünk. - Matthew röpke pillantást vetett a nőre. Linsey hallgatott. Tehát nem dolgozhatok egyedül, gondolta bosszúsan. Lássuk csak, hátha változtathatunk ezen… – Ez tényleg fontos? - kérdezte ártatlanul. Matt elnevette magát. – Nem tudom, de hamar kiderül. Na, jöjjön, megmutatom a mi kis műtőnket. Itt csak kisebb beavatkozásokra van lehetőség. – Ezeket kik végzik? - kérdezte Linsey. – Rhys és én. Timet és Rosie-t még nem ismeri. Rosie csak félállásban van itt, és néhány héten belül elmegy. – Ezért vettek fel? Szükségük van egy nőre a csapatban? – Eltalálta - felelte Matthew nyugodtan. – A legtöbb nőbetegünk doktornővel szeretné megvizsgáltatni magát, ha nőgyógyászati panaszai vannak. Szülésnél mindegy nekik, hogy férfi vagy női orvos segíti világra a kicsit, mert a kismamák akkor csak a szülésre és a gyermekükre összpontosítanak. De, ha a menstruációjukkal kapcsolatban fordulnak hozzánk, vagy mar a változó korba léptek, úgy gondolják, csak egy nő tudja őket és panaszaikat megérteni. Ilyenkor nagyon érzékenyek. - A férfi vállat vont. – Lehet - mondta Linsey. – De ha a sok kényeskedő férfi betegre gondolok… A legkeményebb fickókat is láttam mar remegni injekció előtt… Matthew előbb zavartan a nőre nézett, majd hahotázni kezdett. Van humora, gondolta Linsey megkönnyebbülve. – Magának aztán csípős nyelve van, doktornő! - állapította meg a férfi, majd hosszú, rejtélyes pillantással ajándékozta meg a lányt, mire Linsey szíve rögtön hevesebben kezdett verni. Talán mégiscsak ő az én hősöm, gondolta hirtelen. Mindenesetre szabad. Ez sokat ígérő kezdet. Egyszerre nagyon erősnek érezte magát. Határozottan tudta, hogy élete itt és most fordulóponthoz ért, és új fejezet kezdődik…

14

3. FEJEZET Matthew idegei pattantásig feszültek. Hétfő volt, és bár Linsey még el sem kezdett dolgozni, állandóan körülötte lábatlankodott, és a kérdéseivel bombázta. A férfi aggódva gondolt a következő napra, amikor már hivatalosan is mellette asszisztál majd Linsey. Egyébként is keveset aludt. A lány még álmában sem hagyta nyugodni. Maga előtt látta, amint a zuhany alatt áll, és kissé rekedt hangon, de felszabadultan és boldogan énekel. Nem mintha szándékosan figyelte volna meg a nőt, de hát a fürdőszoba ajtajának felső része tejüvegből volt… Matthew aláirt egy halom receptet, majd elővette mappáját, melyben az orvosi leveleket tartotta. Kopogtattak. – Szabad! - morogta ingerülten. A nyíláson keresztül Linsey dugta be a fejét. – Csak azt szeretném megkérdezni, hogy mikorra kell holnap reggel itt tennem? – Negyed kilencre - mondta Matt hangosan és jól érthetően. – Bemutatom a betegeimnek, aztán megtartom a rendelésemet, ahogy szoktam. – És én mit fogok csinálni? – Semmit a világon. Csak figyeljen, és válaszoljon, ha kérdezem. – És ha valamiben nem értünk egyet? A férfi sóhajtott. – Ilyesmi nem fog előfordulni. A nő csodálkozva húzta össze szemöldökét, mire főnöke fenyegető pillantást vetett rá. – Most nem az én munkámat kell ellenőrizni - figyelmeztette Linsey-t olyan türelmesen, ahogy csak kitelt tőle. – De ha tényleg más lesz a véleményem? - erősködött a lány tovább. – Mondjuk, ha például nekem más az elképzelésem a kezelést illetően. Erről csak beszélhetünk, nem? – A rendelés után, nem a beteg jelenlétében. A buzgó kollegina bólintott, és a következő napot illetően Matt felkészült a legrosszabbakra. Ez a nő állandóan vitatkozni fog vele, és zavarja majd a rendelést. – A maga munkáját még soha nem bírálták? - tudakolta a lány. – Dehogynem. Mindennap. A betegeim gondoskodnak róla. - Matt az órájára nézett. – Van még kérdése? – Rengeteg, de azt hiszem, most megérdemel egy kis csöndet - mondta a nő nevetve, és eltűnt. Matthew is elmosolyodott. Uramisten, mibe keveredtem! - sóhajtott magában. Lehunyta a szemét, és rögtön Linsey puha melleinek nyomását érezte a mellkasán, amikor szombaton elkapta a lányt estében. A szenvedély hulláma járta át, és kezét ökölbe szorította. Össze kell szednie magát, ha nem akarja elveszíteni a talajt a lába alól. Eltökélten vette elő a mappát és odakanyarintotta aláírását a levelek végére. Linsey a ruhásszekrény előtt állt és töprengve ráncolta homlokát, mintha súlyos gondok gyötörnék. Pedig csak azt nem tudta eldönteni, mit vegyen fel első munkanapján. Egyáltalán, kinek akar tetszem? Matthewnak, természetesen… Forró és fülledt napjuk lesz. Ezt már korán reggel is lehetett érezni. A szűk, tekintetet vonzó pamutruha helyett inkább egy könnyű nyári szoknya és hozzá illó ujjatlan felsőrész mellett döntött. Gyorsan magára kapta őket, majd összefogta haját, és már rohant is le a rendelőbe. Matthew barátságos, de visszafogott mosollyal üdvözölte, és az íróasztal mellett álló üres székre mutatott. A lány leült, és némán nézte, amint a férfi felbontotta, majd átfutotta a beérkezett leveleket, feljegyzéseket írt Suzanne számára, közben egyet-egyet kortyolt a kávéjából. Ezt valóban látni kell! - gondolta ingerülten a nő tíz perc várakozás után. A férfi minta meghallotta volna a gúnyos megjegyzést. Felnézett. – Bocsánat! Ezt általában még nyolc óra előtt elvégzem, de ma reggel be kellett néznem két beteghez. Nyu15

godtan kávézzon meg, majd hívom, ha ezt befejeztem. Linsey a konyhába ment. Magas, vékony, húszas évei végén járó férfi állt a kávéfőző mellett. – Maga biztosan Tim Wilson, eltaláltam? A férfi bólintott. – Ön pedig Linsey Wheeler, ha nem tévedek. Örülök, hogy megismerhetem. Most már legalább néha bulizhatok is túlórázás helyett. Linsey nevetett. – Ne örüljön annyira! - figyelmeztette a férfit. Eddig még egy ceruzát sem helyezhettem ki egyedül! Tim vigyorgott. – Elmúlik. A főnök eleinte nem bízik a védenceiben. – Csak azt akarom, hogy a védenceim jó képzést kapjanak - szólalt meg váratlanul Matt, aki éppen belépett a konyhába. – Mert azután meg akarok bízni a munkájukban. Milyennek találta Mrs. James állapotát? Tim kissé elpirult. – Ó, jelenleg stabil. Először Lymingtonba akartam küldeni, de nem sürgős. A nap folyamán még egyszer ránézek. Matthew bólintott. – Rendben. Nos, Linsey, készen áll? A rendelés úgy zajlott, ahogy Matt megjósolta. Kívülről intézve könnyedén. Linsey nagy figyelemmel követte férfi munkáját. Míg a beteg a teremben volt, ő hallgatott és nyugodt volt, de amint egyedül maradtak, már záporoztak is a kérdések. – Miért mondta neki, hogy egy hét múlva jöjjön vissza, ha nem lesz jobban? Maga is tudja, hogy jobban lesz! – Ezt kellett mondanom. Ez az asszony nagyon fél a betegségektől, és szüksége van rá, hogy megnyugtassák. – Miért írt receptet, ahelyett hogy elmagyarázta volna neki, hogy vírusfertőzése van, amely gyógyszer nélkül múlik el. – Addig jönne vissza, amíg meg nem kapja a receptet, Mindig ezt csinálja. És ez így ment tovább, míg le nem telt a rendelési idő. Akkor kimentek a konyhába, hogy igyanak egy kávét. Linsey még mindig dohogott. – Nem tudom megérteni, miért viselkedik így. Matthew nevetett. – Háziorvos vagyok - magyarázta türelmesen. – Az egész emberre figyelek, nem csak a jelenlegi állapotára és panaszaira. Ez hivatásunk egyik alapköve, jól jegyezze meg! Megismerjük a beteget, a jellemét, viselkedését. És ezt figyelembe vesszük a kezelési mód kiválasztásánál. – Ezt még meg kell tanulnom. Én bizony megnyugtattam volna Mrs. Batest hogy pár nap múlva ismét a régi lesz, Mr, Deant pedig recept nélkül küldtem volna haza, és elmagyaráztam volna neki, hogy vírusfertőzés esetén az antibiotikumok nem használnak semmit. Ettől én rosszabb vagy jobb orvos vagyok? – Egyik sem, csak más. Egyébként Mr. Deannek nem antibiotikumot írtam tel, hanem fájdalomcsillapítót, amely enyhíteni fogja a fertőzés tüneteit. Így jobban érzi majd magát, és pihenni fog. – Ezt kerek perec megmondhatta volna neki. - Linsey idegesen rázta a fejét. – Épp ellenkezőleg! Mr. Dean rögtön gyanakodni kezdene, és közölné, hogy a tabletták nem használnak semmit. Felnőtt létére is ebből a szempontbál olyan, mint egy gyerek. Jó kezekben akarja tudni magát. Elégedett a válasszal? – Nem tudom… Matthew megitta a kávéját, és felállt. – Felkészült a következő körre? Még meg kell látogatnunk néhány beteget. Az első egy heves mellkasi fájdalmakkal küzdő férfi volt. Emésztési zavarokról hebegett, de mindketten 16

tudták, hogy komolyabb dologról van szó. A férfi betegesen sápadt volt, szaporán lélegzett, szája elkékült, ami arra utalt, rogy kevés az oxigén a vérében. Kézenfekvőnek tűnt, hogy szívrohama van. Míg Matthew értesítette Lymingtont és mentőt hívott, Linsey fájdalomcsillapító morfiuminjekciót adott be a szenvedő férfinak. A beteg elkínzott arcán kissé enyhültek a vonások. A nő meleg kezébe vette a férfi jéghideg tenyerét, és addig beszélt hozzá, míg az meg nem nyugodott. Pár perccel később már meg is érkeztek a mentősök, akik rögtön oxigénmaszkot nyomtak a beteg arcára, majd vitték is gyorsan a mentőautóba, mely szirénázva száguldott el. – Egyedül él? - kérdezte Linsey, és körbenézett. A komódon, az ágy mellett elsárgult fénykép állt, melyről egy boldog, ifjú pár mosolygott rá. Matthew kólintott, és lezárta orvosi táskáját. – Igen, fél éve megözvegyült. A szomszédasszonya gondoskodik róla és a macskájáról. Van kulcsa a házhoz. Linsey még egy utolsó pillantást vetett az üres szobára, majd nagyot sóhajtott. – Soha nem láttam még a betegeim lakását - mondta halkan. – Bejöttek a klinikára rendelésre, aztán el is mentek. Soha nem gondolkoztam el azon, honnan jöttek, és merre tartanak. Legjobb tudásunk és lelkiismeretünk szerint láttuk el őket, a többi már nem a mi gondunk volt. Matthew bólintott. – Tudom. Ezt sokszor tapasztaljuk. Amint egy kicsit jobban van a beteg, hazaengedik a kórházból. De ez nem jelenti azt, hogy ilyenkor mar egészséges is. – És kik ápolják őket tovább? - kérdezte Linsey. Matthew mosolygott. – A családjuk, esetleg a háziorvos vagy a védőnő. Nem tudta? Linsey elpirult. – Őszintén szólva, még nem is gondolkoztam el ezen. Visszamentek az autóhoz. A férfi az órájára nézett. – Menjünk tovább! Van még listánkon egy torokfájós kisgyerek és egy nő vesemedence-gyulladással. Aztán megmutatom magának a mi kis kórházunkat, A többi látogatás gond nélkül zajlott le, és kis idő múlva már át is léphették a nagy, kétemeletes épület küszöbét. – Harminc ágy van - magyarázta Matthew -, egy járóbeteg-rendelő és egy kis műtő. Nincs véglegesen alkalmazott orvosunk. Minden orvos, aki a környéken rendel, eljön ide, és saját maga kezeli a betegeit. Ma Mrs. Simmst látogatjuk meg. A földszinten fekszik. Az öreg hölgy érdeklődve várta őket. – Jó napot, doki! - kiáltotta hetykén. – Hogy van? Én már sokkal jobban! – Ennek igazán örülök, Mrs. Simms - felelte Matt jókedvűen. – Elhozta a barátnőjét is? - kérdezte az asszony gátlástalanul, és leplezetlenül bámulta Linsey-t. Matthew érezte, amint elvörösödik. – Szép lenne, de még nem tartunk itt! Ő Wheeler doktornő, a kolléganőm. Eddig kórházakban dolgozott. Nálunk fog tölteni egy évet, hogy megismerkedjen a háziorvosok mindennapjaival. Linsey most előrelépett, és kezet nyújtott az idős asszonynak. – Örülök, hogy megismerhetem, Mrs. Simms! - mondta mosolyogva. – Most pedig lássuk a tüdejét, Mrs. Simms! - lépett az ágyhoz Matthew. Elővette a sztetoszkópját, majd kísérőjéhez fordult:  Szív- és tüdőelégtelenség, ödémás láb - magyarázta a nőnek, majd az ágy szélére ült, és hozzákezdett az alapos vizsgálathoz. Kis idő múlva felállt és Linsey-nek nyújtotta hallgatócsövét. – Hallgassa meg maga is! Linsey, miközben hallgatózott, a homlokát ráncolta. A férfira nézett, aki kissé megrázta a fejét. Linsey bólintott. – Rendben, Mrs. Simms - mondta végül az orvos. – Hazamehet, ha megígéri, hogy rendszeresen beveszi a 17

tablettáit, és hordja a gumiharisnyát. Megegyeztünk? – Jaj, doki! Ekkora hőségben? És az a rengeteg tabletta… Nem tudom én azt mind észben tartani! – Akkor nem marad más választásom, Southamptonba kell utalnom - döntötte el Matt. – Nem szükséges… Majdcsak megoldom valahogy. Rendben van, beszedem őket, és hordom azt az átkozott harisnyát is! Nem akarok Southamptonba menni. Ott nem érezném jól magam. – Helyes! Magáért jön a fia? – Igen, ma délután szabad. – Rendben, akkor aláírom a papírokat. Két nap múlva meglátogatom. Minden jót, Mrs. Simms! Amikor kiértek, Matthew kíváncsian pillantott kollégájára. – Nos, hallott valamit? - kérdezte a nőt bátorítóan. – Hú, de még mennyire! Előrehaladott ritmuszavara van! Miért engedi ki a kórházból? Matthew mosolygott. – - Hadd élvezze az életét, amíg csak lehet! Ezért nem akarom neki megmondani, hogy mi a baja tulajdonképpen. Elhasználódott a szíve és a tüdeje. Már nincs sok ideje hátra. De idős kora ellenére életvidám asszony, és ennek így is kell maradnia. Nincs már semmi vesztenivalója. Odamentek a kocsihoz, és kinyitották az ajtókat. Áporodott hőség áramlott ki a járműből. – Ebédidő! - hirdette ki Matt. – Vehetnénk egy szendvicset, és megehetnénk a parkban… – …egy árnyékos fa alatt - vágott közbe Linsey. – Csodálatos ötlet! Ez a kocsi úgyis leginkább egy grillsütőhöz hasonlít. Ebben a pillanatban egy nővér rohant feléjük a kórházból. – Jarvis doktor! Várjon! A férfi megfordult. – Mi a baj, nővér? – A rendelőből hívták. Sürgős az eset, és nincs bent senki. Egy nő elájult. Valószínűleg hőguta. Egy másik beteg most próbálja újraéleszteni. Egy másodperc leforgása alatt ugrottak az autóba, és már el is hajtottak. A férfi sajnálkozó pillantást vetett újdonsült kolléganőjére. – Lőttek az ebédnek. Sajnálom! A lány a fejét ingatta. – Oda se neki! Ez a munkánk, nem igaz? De már elkéstek. Mire megérkeztek, a nő halott volt. Nem lehetett újraéleszteni. Senki sem tudta, kicsoda. Nem voltak nála se papírok, se egy táska. Feltehetőleg taxival jött be a rendelőbe. Ötvenes évei végén járó, túlsúlyos nő volt, nyakában láncra főzve a jegygyűrűje. Talán turista? Matt a homlokát ráncolta. – Értesítenünk kell a rendőrséget. Lymingtonba kell vitetni boncolásra. Közben pedig figyelni, hátha valaki eltűnt személyt keres. - Megfordult. – Majd én elintézem. Magának ebédszünete van - fordult a lányhoz. Linsey bólintott. – Fenn leszek a lakásomban. - Kissé habozott. – Ha végzett, és nincs jobb dolga, akkor feljöhetne egy szendvicsre és salátára. Matthew mosolyt ott. – Szívesen. Megyek, amilyen gyorsan csak tudok. Húsz perccel később egymás mellett ültek a konyhaasztalnál. A férfi hatalmas étvággyal nekilátott az ebédnek. – Nem reggeliztem - mentegetőzött. Linsey nevetett és bekapcsolta a kávéfőzőt. Jól érezte magát a férfi társaságában. Matt sokkal fesztelenebbnek tűnt, mint délelőtt. Ezért is volt mersze a nőnek megkérdezni tőle valamit: – Tarthatom egyedül a terhesrendelést? – Nem - felelte ellentmondást nem törő hangon az orvos. 18

Mit is várt? Hisz ismerte a férfi álláspontját. Matt előrehajolt, és megszorította a kezét. – Linsey! Tegye, amit mondtam! Előbb figyelje meg, hogyan dolgozunk a bábával. Az előzetes vizsgálatokat elvégezheti, fettéve, ha a kismamák beleegyeznek. De biztos akarok lenni abban, hogy minden úgy zajlik, mint eddig. A nő nagyot sóhajtott. – És ezek után elhiggyem magának, hogy megbízik bennem? – Igen. Megbízom magában. Amit eddig láttam, azzal elégedett vagyok. De most nem erről van szó. Rosie két hét múlva elmegy szabadságra, és már Tim is megérdemelne egy szusszanásnyi pihenőt. Nemsokára vissza fogja sírni ezeket a csöndes napokat. Így hát élvezze a nyugalmat, amíg csak lehet! Már nincs sok ideje. A férfi jóslata előbb bekövetkezett, mintsem gondolták volna. A rendelés félidejénél tartottak, amikor csengett a telefon. April volt, a titkárnő. – Wheeler doktornő? Kérem, adja át Jarvis doktornak, hogy hívja fel otthon Williams doktort! – Rendben. Tudja, mi történt? – Nem, de sürgősnek látszik. – Köszönöm, April. Átadom a főorvosnak. A vizsgálat befejeztével Matthew a telefonhoz ment. – Rhys? Matt vagyok. Mi történt? - Hangja feszültségről árulkodott. – Judy? Elment? Hová? - Csönd, majd Matt bólintott. – Persze. Tíz perc múlva ott vagyok. – El kell mennie? - kérdezte a lány. – Igen. - A férfi a zakója után nyúlt, és kivette a slusszkulcsot a táskájából. – Máris teljesül leghőbb vágya. Befejezheti a rendelést. És este is szükségem van magára. Rhys kidőlt. A felesége elhagyta. A délutánt szinte észrevétlenül elszaladt. Linsey nagyon igyekezett, és megpróbált úgy dolgozni, ahogy azt Matt elvárta tőle. De egyfolytában Rhysre kellett gondolnia. Kimondottan rokonszenvesnek találta a férfit, és érthetetlennek tartotta, hogy tud egy nő egy ilyen embert egyik percről a másikra elhagyni. Vagy talán csalt az első benyomása? Lehet, hogy kollégája nem is olyan tökéletes? Talán titokban iszik? Számtalan orvos menekül az alkoholhoz, hogy el tudja viselni a lelki meg terhelést. A konyhában Suzanne-val találkozott. – Jelentkezett Matthew? - tudakolta. – Igen, azt kérdezi, hogy áttudná-e venni Rhys esti rendelését. Tim vállalta az éjszakai műszakot. – Természetesen. Linsey fogta a betegek kartonját, és már el is tűnt a szobájában. Hirtelen izzadni kezdett a tenyere az izgalomtól. Sok beteget vizsgált és kezelt már életében, de itt most ez volt a premierje. A kórházakban soha nem volt egyedül. Mindig ott voltak a főorvosok, osztályos orvosok, szakorvosok és a kórházi személyzet. Őrájuk mindig számíthatott, ha elbizonytalanodott. Ez itt most más volt. Ő viselte a teljes felelősséget. Egyes-egyedül. És ez súlyos teher. Ide visszajárnak a betegek. Dicsérni vagy bírálni fogják a kezelést, Új panaszaik, gondjaik lesznek, melyekért egy kórházi orvos nem volt személyesen felelős. Elmúlt számára az az idő, amikor a beteg, nem valóságos személy, hanem megoldandó feladat volt csupán. Az epehólyag a négyes szobából. Még ő is használta ezt a hanyag szakmai nyelvet, míg egy nap rádöbbent, mennyire lelketlenné és személytelenné vált a munkája. Hiszen ő beteg embereken akart segíteni, nem beteg szerveken! Szerencsére Matthew is így gondolkozott. Bejött az első beteg. Linsey felállt, és nyújtotta a kezét. – Jó estét, Mr. Roland! Wheeler doktornő vagyok, és ma este én helyettesítem Williams doktort…

19

4. FEJEZET Matthew a konyhában várt rá, amikor Linsey hét óra körül befejezte a rendelést. A férfi szó nélkül egy bögre kávét nyomott a kezébe. Linsey leült az asztalhoz, és kortyolgatni kezdte a forró italt. Sóhajtva dörzsölte egymáshoz a lábait, majd levette a szandálját. – Minden rendben? - kérdezte Matt rövid hallgatás után. A nő bólintott. – Hogy van Rhys? – Rosszul. Felmehetnénk a lakásba? – Persze. - A lány kiitta kávéját, újra felvette könnyű nyári lábbelijét, majd felmentek az emeletre. Még mindig meleg volt, de legalább már nem olyan fülledt, mint reggel. Leültek a nappaliban. – Meséljen nekem Rhys-ról! - kérte Linsey a férfit. Matthew vállat vont. – Nem kezdhetem az elejéről, de egyszer majd talán elmeséli magának az egész történetet. - A férfi kibámult a tengerre a szélesre tárt ablakon. – Mindenesetre Judy elment. Ma reggel, mialatt a gyerekek a bébiszitterrel sétáltak. Csupán egy rövid üzenetet hagyott hátra. Linsey hitetlenkedve rázta a fejét. – Csak így, ilyen hirtelen? Matt vállat vont. – Már régóta nem éltek jól, de Rhys erre nem számított. Még egy címet vagy telefonszámot sem hagyott hátra. – És a gyerekek? - Linsey a homlokát ráncolta. – Nekem úgy tűnik, mintha hirtelen felindulásbál cselekedett volna. Talán csak egy kis magányra van szüksége. Lehet, hogy visszajön, amint magára talál. Matthew beletúrt dús hajába. – Nem, ő már nem jön vissza. Ez biztos, és Rhys sem akar már együtt élni vele. Persze most nehéz helyzetben van. Találnia kell valakit, aki gondozza a kicsiket, hogy újra dolgozhasson. Nem irigylésre méltó a helyzete. - A férfi csüggedten pillantott Linsey-re. – Maga a lehető legjobb pillanatban jött. Most minden kézre szükségünk van. Örülnék, ha át tudná venni Rhys munkájának egy részt. A többit majd mi Rosie-val és Timmel elintézzük. – Természetesen. Hiszen ezért vagyok itt. Őszintén szólva nem is tetszik nekem, hogy tétlenül üldögéljek, és figyeljem, hogyan dolgoznak mások. Matthew eleresztette füle mellett az utolsó megjegyzést. – A szakképzését persze emellett is folytatnunk kell. Majd esténként kerítünk rá sort. - Matt aggódó arcot vágott. – Tényleg, sajnálom. Nem akartam rögtön a mély vízbe dobni. Lassan, lépésről lépésre szerettem volna bevezetni a munka rejtelmeibe. Linsey nevetett. – Matt, ne törje feleslegesen a fejét! Boldogulok egyedül is, higgye el! – Gondolja? A hétköznapok nem olyan egyszerűek, Wheeler doktornő! – Orvos vagyok, Jarvis doktor úr. A kórházi mindennapoknak is megvoltak maguk buktatói. A férfi most rátrézett. – Ha van valami gondja, kérem, szóljon, rendben? – Jó… igen, rendben! - ígérte meg Linsey türelmetlenül. – És ha bizonytalannak érzi magát, akkor… – Matthew! – Igen? – Lazítson már egy kicsit! Nem fogok. szégyent hozni magára és a rendelőre. Becsületszavamra! A férfi fáradtan mosolygott. 20

– Bocsásson meg, Linsey, nem akarom a nagyfőnököt játszani, de tudja, hogy itt én felelek mindenért, és ezt komolyan is veszem. – Én is. Ez megnyugtatja? - A lány nevetett. – De most éhes vagyok. Ha akar velem vacsorázhat. – Köszönöm, de van egy jobb ötletem. Van a közelben egy hangulatos kisvendéglő sörkerttel. Ott a friss levegőn ülhetnénk, és élvezhetnénk ezt a csodálatos nyári estét. Van hozzá kedve? Linsey felnevetett. – Ó, igen! Nagyon jól hangzik. Adjon nekem tíz percet! Gyorsan lezuhanyozom és átöltözöm. – Rendben. Lenn várom. Még alá kell írnom néhány levelet. - Matt felugrott, majd lefutott a lépcsőn. Linsey lezuhanyozott, megmosta a haját, majd gyorsan belebújt egy szellős nyári nadrágba, és felvett egy hozzá illő pólót. Végül megszárította hosszú, sima haját, kifestette szempilláját, és egy kis szájfényt tett az ajkára. Aztán leszaladt a földszintre. – Kész vagyok! - kiáltotta vidáman. – Indulhatunk? Matthew gyors pillantást vetett rá, majd a torkát köszörülte. – Ő… igen… Hozza a kulcsot? A férfi a homlokát ráncolva ült a kormánynál. Feszültnek tűnt, mintha valami különlegesen nehéz közlekedési káoszból kellene kikeverednie. Pedig csak Linsey közelsége miatt volt ennyire ideges. Varázslatosnak találta a lányt. Linsey selymes haja fénylett az esti fényben, és szeme csillogását rózsás arca csak még jobban kiemelte. Karcsú és hajlékony volt, a megfelelő helyeken lágy, nőies domborulatokkal… Az étterem előtt nagy tömeg gyülekezett. Néhányan fényképezőgépüket kezükben tartva próbáltak előrenyomulni. Matt a kerthelyiség előtt parkolt. – Mi van itt? - kérdezte Linsey kíváncsian. – Valami rendezvény? A férfi tanácstalanul megvonta a vállat. – Szerintem csak a pónikat nézik. Ők a város jelképei - jegyezte meg szárazon. A lány lábujjhegyre állt. – Ó, Matthew! Jöjjön gyorsan! Egy újszülött kiscsikó! A férfi nevetve bólintott. – Ez gyakori itt - mondta. – A kancák nem túl válogatósak, hogy úgy mondjam. Akár az utca kellős közepén is ellenek, ha itt az idő. Linsey le volt nyűgözve. – Csak néhány perce születhetett. - mondta ellágyulva, és követte a férfit az étterembe. Egy világos törzsű, ezüst levelű nyírfa alatt találtak asztalt, ahonnan szép kilátás nyílt az erdőre. Linsey hátradőlt a székén, úgy gyönyörködött a látványban. Matthew nem tudta levenni róla a tekintetét… Kellemes, friss szellő fújt, ő mégis forrónak érezte a testét. A vacsora mennyei volt. Matt kissé szórakozottnak tűnt, de Linsey ezt annak tulajdonította, hogy a férfi gondolatai a barátjánál járnak. Azért kellemesen elbeszélgettek. A férfi beszámolt a kezdeti nehézségekről, a kis kórház építéséről és az új fejlesztésekről, amelyeket az évek során valósítottak meg. Ma már végezhetnek itt gyomor- és béltükrözéseket is, és így Milhaven lakóinak nem kell ezért a lymingtoni kórházba menniük. Majd mesélt a rengeteg turistáról, akik ilyenkor elárasztják a környéket, azután a félig vad pónikról, melyek elől egyetlen zöld terület, se a mezők, sem a kertek nem voltak biztonságban. – De ők ide tartoznak - mondta végül -, még akkor is, ha kielégíthetetlen étvágyuk olykor bosszúságot okoz sok embernek. Mindig is itt voltak. – És nincsenek veszélyben? - kérdezte Linsey. – A nagy forgalom az utcákon… – Igen, sok a baleset. Ilyenkor sebesültek vannak, sőt olykor halottak is. Nemcsak az állatok vannak ugyanis veszélyben, hanem az autók vezetői, utasai is. – De látom a sárga sebességkorlátozó táblákat - vetette ellen Linsey. – Ez nem használ semmit? – Valamit használ, de az ötven kilométeres óránkénti sebesség még mindig túl gyors. Főleg éjszakánként. A férfi vállat vont. – Bizony, a lovak egyrészt jelképek, másrészt komoly gondot jelentenek. Az emberek 21

etetni akarják őket, az állatok meg rúgnak, harapnak, és ez is újabb sérüléseket okoz. Szép-szép a hagyomány, hogy nálunk szabadon futkároznak a pónilovak, de mióta ekkora a forgalom, veszélyes is. – Mindenütt zárt kertkapukat látok - jegyezte meg Linsey. – Ez is a pónik miatt van? – Igen. Aki elfelejti becsukni kaput, az búcsút mondhat a virágoskertjének! Egyetlen ló sem tud ellenállnia csábításnak, amelyet egy nyitott kertkapu jelent. – Magának is van kertje? – Igen, kerítéssel és egy sűrű, áthatolhatatlan sövénnyel övezve. Még az elődöm ültette. Egyedül akart lenni. – És most megvette magának a házat és a kertet? – Örököltem. – Ó, akkor rokon volt az illető? – Nem, a barátom. Eleinte csak betegem volt. Homoszexuális férfi, és AIDS- beteg. Amikor megtudta, hogy fertőzött, elhagyta Londont, a családját, a barátait, hogy itt nyugalomra találjon. Tudta, hogy meg fog halni. Három évig élt itt, majd rám hagyta ezt a kis házat. Kedvelt, mert úgy fogadtam el, amilyen, és megkíméltem a szemrehányásoktól és a felesleges kérdésektől. Sakkoztunk, és beszélgettünk istenről meg a világról. Örült, hogy én úgy kezelem, mint egy normális embert, és nem csináltam drámát a betegségéből. Sokat nevettünk, és még többet tanultunk egymásról… – Gazdag volt? Matthew felhúzta vállát, – Nem volt szegény. Forgatókönyveket és színdarabokat írt, egészen a haláláig. Zseniális ember volt, nagyon intelligens és művelt. De nagyon magányos is. Soha nem találkoztam még elhagyatottabb emberrel. – És maga lett az egyetlen barátja - mondta Linsey elgondolkozva. – Igen, és remélem, kissé enyhíteni tudtam a magányát. – Biztos vagyok benne, hogy így volt - felelte az lány meggyőződéssel. Aztán mély levegőt vett. – Meséljen még a házról! Mekkora? – Kicsi. Csupán egy nappali, konyha, két hálószoba és egy fürdőszoba van benne. – Faház? – Igen, nádtetős. – Romantikusan hangzik. Megnézhetném? – Most? - kérdezte Matt meglepetten. – Igen, miért is ne? – Nagy rendetlenséget fog találni - figyelmeztette Matthew a lányt. – Vetetlen ágyat, mosatlan edényt, elszórt újságokat a szőnyegen. A takarítónőm szerdánként jár, és ma éppen kedd van. Linsey nevetett, – Miattam aztán ne szégyenkezzen! Ismerem ezt az állapotot. Kérdezze csak meg a barátnőmet, Triciát! Hónapokra volt szüksége, hogy valamelyest rendszerető lakótársat faragjon belőlem. – Ha ez így van, akkor pirulás nélkül megmutathatom magának a házamat! - nevetett Matt, és Linsey fellélegzett. Örült, hogy férfi olyan könnyed és kiegyensúlyozott volt. Visszabaktattak a kocsihoz, és a lány még egy utolsó, vágyakozó pillantást vetett a rogyadozó lábú kiscsikóra. – Későn született - mondta Matthew. - Harcolnia kell majd az életéért. A legtöbb csikó május, június hónapban születik. Így elég friss füvet találnak, és mire itt az ősz, túl vannak a nehezén. A később érkezőknek nehezebb dolguk van. Mielőtt degeszre ehették volna magukat, már itt a tél. – El fog pusztulni az éhségtől? - kérdezte Linsey aggódva. Matthew mosolygott. – Nem hiszem. Az emberek szeretik a pónikat. Biztosan talál majd valakit, aki befogadja a nehéz időkre, és eteti, ha szükséges. – Hála istennek! - tört ki a megkönnyebbült sóhaj a lányból. – Akkor most már megcsodálhatnám azt a 22

mesebeli mézeskalács házikót? – Természetesen. Szálljon be! Nincs messze. A férfi nem túlzott. Öt perccel később már meg is álltak egy kis nádtetűs faház előtt, melynek ablakaira futórózsa kúszott fel. Linsey kiugrott az autóból, és a kertkapuhoz szaladt. Tarka virágágyások szegélyezték körben a házikót és a kavicsos utat, amely a bejárathoz vezetett. – Nos? - kérdezte Matthew kíváncsian. – Milyennek találja? – Egyszerűen mesés! Csodaszép! Bemehetek? Majd meghalok a kíváncsiságtól! Matt vidáman nézte a nőt. – Micsoda követelőző nőszemély! Ha a fejébe vesz valamit, akkor nem tágít. Rögtön meg kell szereznie, amit megkíván. Na jöjjön, menjünk be! Linsey nem sokáig kérette magát. Odabent ámulva nézett körül. A falakat fehérre festették, a tető sötét fagerendákkal volt megerősítve. A földön hosszú, puha, aranysárga velúrszőnyegek futottak. Az egyik falnál egy régi tölgyfakomód állt, a másik oldalon egy sötétre pácolt, antik állóóra. A kandalló előtt pedig egy krémszínű, kényelmes ülőgarnitúra gondoskodott a meghitt pihenésről. Álomszoba, gondolta Linsey. A szerteszét heverő szaklapok a lágy zöld perzsaszőnyegen még elevenebbé és otthonosabbá varázsolták a szobát. – Semmit nem változtattam rajta - mondta Matthew. – Minden olyan, ahogy Jo annak idején berendezte. – És a személyes dolgai? A férfi vállat vont. – Odaadtam a szüleinek, de nem nagyon voltak elragadtatva. Attól tartok, hogy mindent elégettek. A leveleket, a fényképeit, a kéziratait. Most már sajnálom, hogy megváltam a holmijától. De akkoriban azt gondoltam, hogy a szülei talán örülnének az emlékeknek. Pedig épp az ellenkezője történt. Nem tudták kiheverni, hogy Jo homoszexuális volt. Az édesanyja egyenesen azt állította, azért fertőzte meg magát a fia AIDS-vírussal, hogy őt gyötörje. – Hihetetlen! Nagyon szenvedhetett. - Linsey elgondolkozva simította végig a komód tükörsima felületét. – Porvizsgálatot tart? - kérdezte Matt szórakozottan. – Nem, csak szeretem az antik bútorokat. Jó megérinteni a csillogó, öreg fát. – Azt hiszem, beleillenék a leltárba - mondta Matthew. – Én sem vagyok már nagyon fiatal. De remélem, engem is jó érzés megérinteni… Linsey megfordult, és tekintete találkozott a férfi parázsló pillantásával. Egy másodpercig habozott, majd elindult Matthew felé, egyenesen a férfi kitárt karjaiba. Igen, jó érzés volt megérinteni! Az első találkozás a férfi szájával pedig minden képzeletet felülmúlt! Először óvatosan és kissé habozva fedezték, fel egymást, majd amikor a szenvedély hulláma mindkettőjüket elborította, csókjaik egyre követelőzőbbek, forróbbak és hevesebbek lettek… Matthew szenvedélyesen csókolta, egyre növekvő vággyal vette birtokba a lány száját. Linsey érezte a férfi szívverését; a leheletét, a karjait, amelyek átölelték és magához húzták. Erezte a fért izgalmát, és még közelebb simult hozzá. Matthew a nő arcát, nyakát simogatta, majd a pólóját felhúzva szabad utat talált a lány selymes bőréhez. Linsey felnyögött, amikor Matt szája a melléhez ért. – Olyan szép vagy, Linsey - suttogta rekedten a férfi, anélkül hogy lágy becézgetéseit abbahagyta volna. Linsey nehezen lélegzett. Pedig könnyűnek érezte magát. Csak Matt létezett, a szája, a keze, lágy érintése, melynek hatására feléledt benne a szenvedély lángja. Remegő kezei a férfi hajába túrtak, miközben izgató, szenvedélyes szavakat suttogott Matt fülébe. Szorosan hozzásimult, egyetlen vágytál vezérelve. Még közelebb akarta érezni magához. Magában akarta érezni… De hirtelen mindennek vége szakadt. Éles, hangos kiáltás szakította fel a csendet. – Matthew! - Egy női hang kiáltotta a férfi nevét. Matt felugrott, és Linsey észrevett egy ismeretien, sápadt, ijedt női arcot, mely egy másodperccel később már el is tűnt. 23

Matthew kirohant a szobából. Egy nevet kiáltott. Válasz helyett azonban csak a felzúgó motor hangját és a kerekek alatt csikorgó kavics zaját lehetett hallani. A férfi a kocsi után bámult, amíg az el nem tűnt, óriási porfelhőt kavarva. Matt lassan megfordult, és visszament a házba. Linsey kijózanodva, egyenesen ölt a díványon. – Ki volt ez, Matthew? - szegezte neki habozás nélkül a kérdést. – Mit jelent neked ez a nő? A férfi felhúzta a vállát. – Egy barátnő… – Csak egy barátnő? Kérlek, ne hazudj! Láttam a szemét. Úgy nézett rám, mintha tolvaj lennék, aki ellopja tőle a férjét. Igazam van? Tudni akarom! – Honnan veszed a jogot ehhez? – Megcsókoltál… A férfi lehajtotta a fejét. – Sajnálom - mondta végül. – Igazad van. Elfelejtkeztem magamról. Nem lett volna szabad így megcsókolnom téged. – Az ismeretlen látogatód egyetértene veled. Ebben teljesen biztos vagyok. A férfi sóhajtott, és jellegzetes mozdulattal végigszántotta ujjaival sűrű haját. – Jane-nek hívják - mondta. – Néhány hónapja találkozgatunk. – Lefeküdtél vele? – Mi közöd van hozzá? - támadt rá a férfi dühösen. – Nagyon szívesen elmagyarázom… - felelte Linsey gúnyosan. – Te is nagyon jól tudod, hogy ez a csók valaminek a kezdete volt. Mégpedig annak, amit mind a ketten akartunk. Tudod, hogy igazam van, Matthew. Tehát ne játszd meg magad, és ne hagyj kétségek között! Jogom van megtudni az igazságot! A férfi csak bámult rá, és elvörösödött. – Nem, nem feküdtem le vele - vallotta be, és a hangja fáradtnak tűnt, mintha túl nehéz terhet cipelne. – Nem komoly a dolog. – Ó nagyon is komolynak látszott. – Igen. Azt hiszem, ő komolyan is veszi. - A férfi a torkát köszörülte. – Linsey, most el kellene mennem hozzá, hogy megbeszéljem vele a dolgot. – Igen, én is azt hiszem - felelte a lány, és felállt. – Nem irigyellek. Nehéz lesz mindent rendbe hozni. Nem tudom egyhamar elfelejteni az arcát. - A táskája után nyúlt. – Haza tudnál vinni? Linsey kiment a házból, anélkül hogy még egyszer visszanézett volna, és beszállt a férfi kocsijába. Matt követte. Némán autóztak a nyári alkonyatban a rendelőig. Ott megálltak, a lány köszönésképpen bólintott a férfinak, kiszállt, és bement a házba. Matthew gázt adott, és elhajtott Lymington felé. Linsey a konyhába ment, és főzött magának egy teát. Majd fogta a teli bögrét, és a nagy, puha fotelba telepedett. Kortyolgatott a forró italból, közben Matthew-ra gondolt, aki kínos küldetéssel most éppen Janehez tartott. A lány sóhajtott. Sajnálta a férfit. De ő tehet róla! Miért csókolta meg őt, amikor egy másik nővel jár? Az édes, erős tea felélénkítette, és szabad utat engedett gondolatainak. Persze hogy az ágyban végezték volna, ha nem tör rájuk Jane az utolsó pillanatban! Nyugtalanul tette vissza az üres csészét az asztalra. Még mindig érezte Matthew ajkait és kezét a testén. Sóhajtva lehunyta szemét… Hirtelen felugrott, és felkapta a melegítőjét. Most futni kell! Az jót fog tenni. Meg kell nyugtatnia felhevült testét. Jobban fogja érezni magát, ha alaposan elfárad. Kifutott a házból, le egészen a strandig. Az utcák és utak néptelenek voltak. Néhányan a kutyájukat sétáltatták, amúgy csönd honolt a városkában. Linsey futott egy nagy kört, majd félóra múlva visszatért. A házban égett a villany. Tim nyitotta ki az ajtót. – Hello! - mondta vidáman. – Majd kicsattant az egészségtől! Linsey nevetett, és a pulzusát mérte. 24

– Százhatvan - mondta elégedetten. – Azt hiszem, elmegyek aludni - tette hozzá, és magasba nyújtotta karját. – Én már teljesítettem a napi adagomat! Tim nevetett. – Példát kellene vennünk magáról. Mi már a szándéknál elakadunk. Valaki bejött a hátsó ajtón. Matthew! Linsey összerándult. – Hello! - köszönt a férfi, és nem sokat teketóriázott, rögtön a tárgyra tért. – Linsey, beszélhetnék veled? – Persze. Akkor holnap reggel, Tim! - A lány lassan haladt felfelé a lépcsőn. A szíve ki akart ugrani a helyéből. Mit akarhat tőle Matthew? – Hol voltál? - kérdezte a férfi bizalmatlanul. – Futni. Miért? – Csak úgy… beszéltem Jane-vel. Linsey végigmérte a férfit, és finom, vörös vonalat fedezett fel az arcán. Csak nem egy pofon nyoma? – Látszik - felelte. – És nem lett eredménye, ugye? – Nem - sóhajtott Matt, és beletúrt a hajába. Majd az ablakhoz állt, s kibámult az éjszakába. – Nem lett volna szabad ezt tennem. Remélem, elhiszed nekem, hogy amikor elvittelek a házba, semmi ilyesmi nem járt az eszemben. – Én akartam mindenáron látni a házadat. Én erőszakoltam ki, hogy meghívj - felelte Linsey fakó hangon. – Elháríthattam volna. Amikor beléptünk az ajtón, még nem akartalak megcsókolni, nemhogy lefeküdni veled. – Miért, megtettük volna? – Igen, és ezt te is tudod. Most azért jöttem, hogy biztosítsalak, nem fog még egyszer megtörténni. Linsey bólintott. Nehezére esett, hogy leplezze csalódottságát. – Rendben van. Jane meg fog nyugodni? – Nem, szakítottam vele. Nem akarja folytatni. Mindent megbeszéltünk. Már amúgy is elégedetlen volt a kapcsolatunkkal, de eddig nem beszélt róla. Fogalmam sem volt… - A férfi elhallgatott és visszament az ablakhoz. – Ez már a második alkalom, ezt tudnod kell. Linsey homlokát ráncolta. – A második alkalom? – Igen. Ahogy megláttalak, szinte megszállott lettem. És ez lett a végzetem. – Megszállott? - kérdezte a nő zavartan. – Megszállottság! Rögeszme! Nevezd, ahogy akarod! Akkor bújt belém, amikor megmentettelek. Azóta nem tudlak elfelejteni. Rémálmain voltak. Gyakran azt álmodtam, hogy nem tudlak megmenteni. Meg azt, hogy rám néztél, mielőtt beestél a vízbe, és én megbűvölve követtelek. - A férfi keserűen felnevetett. – Meséltem rólad Sarának. Hiba volt. Nem tetszett neki az álmom, és röviddel a történtek után felbontotta az eljegyzésünket. – Hogy tehette? - kérdezte Linsey megdöbbenve. – Nem vagy felelős az álmaidért. Azok úgy jönnek, ahogy akarnak. Nincs hatalmad fölöttük. - A lány most saját éjszakai látomásaira gondolt. Tökéletesen át tudta érezni, hogy miről beszél a férfi… Matt megint felnevetett. – Persze. De nem kényszeríthettem arra, hogy elfogadja őket. - Megvonta a vállát. – Igazából nem illettünk össze Sarával. Utólag már azt gondolom, jobb is, hogy elment. – És Jane? – Igen, Jane-t… feleségül akartam venni. – És ennek ellenére… ? – Őt még soha nem csókoltam meg így. Nem vágytam rá. Soha. – De engem meg akartál csókolni! – Igen. Meg akartalak csókolni. Most is csak erre vágyom. De nem foglak. Linsey hallgatott. Aztán felvetette a fejét, és egyenesen a férfi szemébe nézett. 25

– Akarod, hogy elmenjek? - kérdezte nyugodtan. A férfi sokáig nem válaszolt. Aztán megrázta a fejét. – Nem. Jane-nel soha nem lettem volna boldog. Most már tudom. Jobb, hogy mindent megbeszéltünk, és befejeztük a kapcsolatunkat. - A férfi a torkát köszörülte. – Szükségünk van rád a rendelőben, Linsey! Ki tudja, mikor lesz képes Rhys folytatni a munkát. Nem megoldás, ha elmész. – Csak azért ajánlottam fel, mert azt gondoltam, te akarod… – Jól tudod, mit akarok! Most éppen le akarlak vetkőztetni, oda akarlak vinni az ágyhoz, és szenvedélyesen szeretni… de nem fogom megtenni. Együtt fogunk dolgozni. Azon leszek, hogy jól felkészítselek a vizsgáidra. Felnőttként fogunk viselkedni, és nem visszük kölcsönösen kísértésbe egymást. Egyetértesz? – Próbáljuk meg! – Sikerülni fog, Linsey - mondta a férfi halkan -, mert sikerülnie kell! Magam akarom irányítani az életemet, és nem engedem, hogy harmadszor is összezavard! A férfi szavai megbántották Linsey-t. Elmondhatta volna neki, hogy az elmúlt nyolc évben csak két unalmas, boldogtalan, semmilyen szempontból sem kielégítő kapcsolata volt, és egyik férfit sem szerette, de még csak nem is kívánta őket. Megmondhatta vonta Mattnek, hogy ma először történt meg vele, hogy meg tudott feledkezni magáról, mégpedig az ő karjaiban… és csak az ő karjaiban! De semmit sem mondott. – Bocsáss meg, Matthew! - szólalt meg nagy sokára, és így is gondolta. Tudta, mekkora hatással volt a férfi életére… mint amekkorával Matt az ő életére. Mit tegyen most? Hogyan legyen úrrá ezen a helyzeten? Egy egész évet itt fog tölteni. És ki kell bírnia valahogy.

26

5. FEJEZET A felkavaró este ellenére Linsey mély, álomtalan alvásba merült. Amikor az óra csörgött, kiugrott az ágyból, lezuhanyozott, felöltözött és bőséges reggelit engedélyezett magának. Majd leszaladt a rendelőbe. Gyorsan átfutotta a bejelentkezett betegek listáját, majd a számítógép elé ült, és tanulmányozni kezdte a kórlapokat. Megszólalt a telefon, felvette. Rhys volt az. – Jó reggelt, Linsey! Tehát már a helyén van? Nagyszerű! Szeretnem röviden tájékoztatni két betegemről. Készen áll? – Természetesen, Rhys. Hallgatom. Hálás vagyok minden információért. – Egyikük Nana Dickenson. A súlyos hemolízis minden tünetét tapasztaltam nála. Az okokkal még mindig nem vagyok tisztában. Ugyanakkor az az érzésem, hogy a megoldás itt an az orrom előtt. Talán maga szerencsésebb lesz, és megtalálja. Beszélje meg az esetet Matthew-val is, és kérje meg Suzanne-t, hogy hívja be Mrs. Dickensont! – Rendben, Rhys, mindent felírtam. – Köszönöm. - A férfi sóhajtott. – A második nehéz eset Mrs. Carter. Feltételezem, hogy a Crohn-betegségben szenved. Adja át Mattnek a beteget! Már beszéltem vele róla a múlt héten. – Átadom, Rhys. - Linsey firkált valamit a jegyzetfüzetébe. – Nekem is van egy kérdésem - folytatta. – Mr. Joinerről van szó, akit néhány hónappal ezelőtt prosztatarák miatt operáltak meg. Időpontot kért mára. Tudja, miért jön? – Nem, de ha csontfájdalmakra panaszkodna, akkor legyen éber! Prosztatarák után nagyon gyakran lép fel csontáttétel. Különösen érintettek ebben az csípőcsontok, a gerincoszlop és a bordák. A páciensnek a rákos megbetegedés előtt évekig voltak szívrendellenességei. Lehet, hogy csak a hőségtől szenved most. Ha valami komolyat sejt, akkor ne kerülgesse a forró kását, hanem beszéljen vele nyíltan és őszintén! Úgysem lehet eltitkolni előle semmit. Nagyon figyel, és minden mellébeszélést rögtön észrevesz. – Köszönöm, Rhys! - mondta és furcsa nyomást érzett a gyomorszájában. Remélte, hogy Mr. Joinert csak a nagy meleg kínozza. – Nincs egyedül, Linsey - biztosította őt Rhys. – Bármikor felhívhat otthon, ha kérdései vannak. – Ez nagy megnyugvást jelent számomra - vallotta be a nő. – Rhys - tette hozzá habozva -, sajnálom, ami történt Bárcsak tudnék magának segíteni! – Köszönöm, Linsey! Maga nagyon rendes ember. Ezt rögtön megéreztem. Hálás vagyok, amiért beugrik helyettem. Ez nagy segítség nekem ebben a helyzetben. Remélem, hamarosan találok valami kiutat, és minél hamarabb visszamehetek dolgozni. – Ne kapkodja el! - tanácsolta neki a nő. – Nem is tudja elképzelni, mennyire unatkoztam, amikor Matthew mellett kellett ülnöm, és csak néznem volt szabad azt, ami különben a munkám lett volna. Ez okozta eddig a legnagyobb gondot nekem. A férfi nevetett. – Maga valóságos kincs, Linsey! Amint rendeződnek a dolgaim, hálám jeléül meghívom vacsorázni, rendben? – Erre nem mondhatok nemet - felelte a nő, miközben a háttérből valaki hangos sírásba kezdett. – Ó, ez Mark, a legidősebb fiam - kiáltott fel Rhys. – A gyerekek nem értik, mi történt. - A férfi keserűen nevetett. - Hogy is érthetnék? Hiszen én sem értem. Ne haragudjon, de le kell tennem. Hívjon, ha gondjai vannak! Linsey elgondolkozva tette vissza kagylót. Szegény Rhys! Olyan kimerültnek tűnt! Valószínűleg neki is álmatlan éjszakája volt. Sóhajtva hajolt jegyzetei fölé. Valaki kopogott, majd belépett. Matthew volt az. – Szia! A lány felnézett. – Szia! 27

– Minden rendben? Linsey bólintott. – Éppen most telefonált Rhys. – Hogy van? A lány vállat vont. – Tartja magát Néhány betegről beszélgettünk. Azt szeretné, ha átvennéd Mrs. Cartert. Ő az a fiatal Crohngyanús nő. Matthew bólintott. – Tudom. - Futólag elmosolyodott, és Linsey úgy érezte, hogy mindjárt elolvad. Itt vagyok a szomszédban, ha valami gondod van - emlékeztette még egyszer. – Nem szégyen, ha segítségre van szükséged, Linsey. – Tudom. Ma már hallottam ezt, és lassan kezdeni hinni is. Matthew vigyorgott. – Jó kislány! - Az ajtóhoz lépett. – Ó, Linsey, van még valami! Néhány beteg bizonyára érdeklődni fog, hol van Williams doktor. Mondd csak art, hogy néhány nap szabadságot vett ki. Linsey rendelése gond nélkül zajlott, eltekintve Mr. Joinertől, aki tényleg hátfájásra panaszkodott. Mivel eddig nem voltak ilyen jellegű fájdalmai, Linsey nagyon komolyan vette a tünetet. – Mikor megy legközelebb utókezelésre? - kérdezte nyugodtan. – Holnap. Miért? – Kérem, mondja meg az orvosának, hogy hátfájdalmai vannak. Ott rögtön meg tudják röntgenezni, és megállapítják a panasz okát. – Áttételre gondol, doktornő? Linsey felemelte a fejét, és a férfira nézett. – Nem kizárt - mondta óvatosan. – De még semmi oka sincs, hogy aggódjon. Az orvos meg fogja önnel beszélni a röntgen eredményét. Az áttételnél sokkal valószínűbb lehet az ízületek kopása. Ez a korral jár, de az előzményekre való tekintettel nem kockáztathatunk. A biztonság kedvéért csináltassunk egy röntgent! Mr. Joiner válla összeroskadt. – Ez nem ízületi betegség, nem is egyszerű derékzsába - mondta szomorúan. – Az az érzésem, hogy valami komolyabb dologról van szó. Elmegyek holnap, és megcsináltatom a röntgent. Azt hiszem, hogy beigazolódnak a rossz érzéseim. – Mr. Joiner - mondta Linsey bátorító hangon -, még akkor is, ha igaza lenne, nincs minden veszve. Ha egy daganatot időben felfedezünk, akkor még jó lehetőségeink vannak. A férfi megrázta a fejét, és felállt. Fájdalmasan elmosolyodott. – Tudom, hogy meg akar vigasztalni, doktornő, de tisztában vagyok vele, hogy nagy a baj. Hatvanhét éves vagyok. Szép életem volt. Jobban szeretnék gyorsan és fájdalom nélkül meghalni, mintsem hogy évekig vegetáljak élet és halál között. Mint a nagyapám, aki kilencvenhét évével bibliai kort ért meg, de az utolsó tizenöt évben süket, vak és béna volt. Reggeltől estig ápolni kellett. Ez már nem élet. Nem, kedvesem, inkább gyors halál, mint az életfogytiglani szenvedés. A férfi fogta a botját, és merev léptekkel az ajtó felé indult. Linsey kikísérte, és hosszan nézett utána. Nagyot sóhajtott, majd Aprilhez fordult. – Láthatnám Mrs. Dickenson legutolsó vérképét? – Nanáét? Persze. - A nő néhány adatot beütött a gépbe. – Itt van. A vörös vértestek száma megint csökkent. Nézze csak meg! – Hm…! - Linsey gondolkodott. – Ez már kritikus érték. Be kellene utalnunk Lymingtonba, a kórházba. Vérátömlesztésre van szüksége. - A homlokát ráncolta. – Mi lehet emögött? - mormogta félhangosan, és eldöntötte, hogy alaposan áttanulmányozza a szakirodalmat. Tim odament hozzá, és a lány válla fölött nézte, amint Linsey a hemolitikus vérszegénységről szóló fejezetet olvassa a tankönyvből. A férfinak sem volt semmi ötlete, ezért kis idő múlva ki is ment a rendelőből. Matthew szintén tanácstalan volt. 28

– Rhys úgy érzi, hogy egész közel van a megoldáshoz - mondta Linsey, és folytatta az olvasást. Suzanne lépett be a terembe. – Kiről van szó? - érdeklődött. – Nana Dickensonról. – Ó, igen, Nana. Az új barátjának görög vendéglője van a strandon. Nana elvált, és három gyereke van. Ő is görög, mint a barátja. – Görög? Miért nem mondta ezt nekem senki? - kiáltotta Linsey idegesen. – Én sem tudtam - mondta Matthew nevetve. – Miért olyan fontos? - kérdezte Suzanne kíváncsian. – Mert megmagyarázza a betegségét - felelte a nő, és megkönnyebbülten pillantott főnökére. – Nana Dickenson favizmusban, azaz túlérzékenységben szenved. April és Suzanne a homlokukat ráncolták. – Favizmus? - ismételték meg szinte egyszerre. – Mi az? – Babérzékenység. A földközi-tengeri népeknél fordul elő, és egy bizonyos fávababról kapta a nevét. Görögországban, Szicília, Szardínia szigetén és Olaszország más részein sokan öröklött enzimhiánnyal születnek, ami babfogyasztás esetén súlyos gondot okoz. A bab olyan anyagokat tartalmaz, amelyek szétroncsolják a vörös vérsejteket az erre érzékeny emberek szervezetében. És Nana is ilyen ember! A mi vidékünkön ez a betegség alig fordul elő. – Legalább most már tudunk neki segíteni - mondta Matt elégedetten. – A jövőben le kell mondania a babról. - A férfi Aprilhez fordult:  Hívja fel Mrs. Dickensont! Fel kell készülnie egy rövid lymingtoni tartózkodásra. - Aztán Linsey-t kérdezte:  Ha készen vagy, el tudsz kísérni a beteglátogatásaimra? A nő becsukta a könyvét. – Igen, készen vagyok. - Követte Matthew-t az autóhoz, és elhajtottak. – Hogy ment a rendelés? - kérdezte a férfi. – Mr. Joineren kívül nem volt semmi különös. Matthew lassan bólintott. – Én nem sok jót remélek. De előfordulhat, hogy tévedünk. – Talán. Reménykedjünk benne. Mindenesetre nem akarja az életét mindenáron meghosszabbítani… Matthew hallgatott. Aztán témát váltott. – Először Mrs. Simmst látogatjuk meg. Tegnap engedték haza. Az idős hölgy örült a látogatásnak. Boldog volt, hogy ismét az otthonában lehet, és elégedettnek tűnt. De Linsey úgy látta, hogy feltűnően rövideket lélegzik. Matthew megnyugtatta. – Ő mindig ilyen. Nála ez a normális. – Normális? De hiszen betegeskedik, nem igaz? Minden mozdulatnál úgy fújtat, mint egy kivénhedt gőzgép! A férfi vállat vont. – Van segítsége. Mindennap hoznak neki ebédet, és hetente egyszer jön hozzá egy szociális munkás, aki segít a hétköznapi ügyeket elintézni. Van egy takarítónője, a fia is rendszeresen látogatja, és bevásárol. Minden másról ő maga gondoskodik, ahogy tud. Senki sem várja el tőle, hogy tökéletes háztarást vezessen. Sokkal fontosabb, hogy fenntartsuk benne az önállóság érzetét. A következő páciens egy súlyos szívbetegségben szenvedő férfi volt. A nagy hőség még inkább igénybe vette gyenge szívét. Matthew elmagyarázta a férfi fiának, hogyan kell feltenni az oxigénmaszkot, továbbá ötleteket adott, hogyan tudná a hőséget kissé elviselhetőbbé tenni édesapja számára. – Vásároljon egy ventilátort, és nappal a nyitott ablak előtt is húzza össze a függönyöket! Ha az édesapja rosszabbul érezné magát, esetleg mellkasi fájdalmakról panaszkodna, hívjon fel! – Miért nem utaltad kórházba? - kérdezte Linsey, amikor megint az autóban ültek. – Nagyon felizgatná. Ilyen mértékű környezetváltoztatást nem tudna elviselni. Már többször volt a Milhaven kórházban, hogy a család elmehessen nyaralni. Utána azonban olyan nehéz volt számára visszaillesz29

kedni megszokott környezetébe, hogy a családnak nem érte meg az a két hét nyaralás. Csak a menyét sajnálom. A férje teljesen ráhagyta a gondozását. Szegény asszony, teljesen kimerült már. – És nem tudnak valakit felvenni, aki segítene, amíg ők távol vannak? – Nem engedhetik meg maguknak. Az idősebb Mr. Briggsnek kicsi a nyugdíja, és a fia sem keres valami jól. - A férté megrázta magát. Sajnos sok hasonló idős embert ismerek. Én meg is fogadtam, hogy öregkoromra nem akarok a gyerekeimre támaszkodni. – Miféle gyerekekre? Vannak még titkaid előttem? - kérdezte Linsey félig komolyan, félig tréfálkozva. – Nem, nem tudok róla. - A férfi jót nevetett. – Az utolsó betegünket egyébként Mrs. Arkwrightnak hívják, és nemsokára új csípőízületet kap. A műtétről akarok vele beszélni, szeretném megnyugtatni. – És ezért meglátogatod? - kérdezte a lány csodálkozva. – Természetesen. Retteg a kórháztól meg az operációtól. Az a feladatom, hogy eloszlassam a félelmeit, amennyire csak tudom. Ez a dolgunk. Te nem így látod? Linsey elvörösödött. – Mi tagadás, még néhány dologhoz hozzá kell szoknom. Mi a kórházból elbocsátott betegeket sohasem látogattuk meg. – Az általános orvosok számára ez a mindennapi tevékenység része - magyarázta Matthew türelmesen. Egy víkendház előtt álltak meg, amelynek kertje elhanyagoltnak tűnt. Linsey feltételezte, hogy a kis ház lakója betegsége miatt nem tudja gondozni kis birodalmát. Matthew megnyomta a csengőt, és eltartott egy ideig, míg Mrs. Arkwright ajtót nyitott. – Ó, doktor úr! Milyen jó, hogy eljöttek! Fáradjanak be! Nagy nehézséggel, botjára támaszkodva az idős hölgy visszabicegett a nappaliba, és óvatosan leült az egyik fotelba. Közben halkan nyögött, és a fájdalomtól eltorzult az arca. – Ideje lesz már ennek a műtétnek - jegyezte meg Linsey halkan. – Bizony - súgta vissza Matthew, majd a betegéhez fordult:  Akkor holnap találkozunk a kórházban, igaz, Mrs. Arkwright? – Igen, doktor úr. Most már szinte számoltam a napokat a műtétig. El tudja képzelni, hogy érzem magam. Még szerencse, hogy engem nem zavar a hőség. Sok évet töltöttem Indiában, hozzászoktam a meleghez. Jót tesz a csontjaimnak. Matthew bólintott, és megmérte az, asszony vérnyomásit- Felegyenesedett. – A vérkeringése nagyon jó. De ezzel nem is voltak gondjai, ugye? – Nem, doktor úr. A fránya csípőízületen kívül semmi bajom - rázta meg a fejét az idős hölgy. – De ez épp elég - sóhajtotta. – Mi fog történni velem a kórházban, Jarvis doktor? A férfi nem sokat teketóriázott. – Még egyszer alaposan megvizsgálják. EKG, vérnyomás, testsúly, vércsoport, vérkép. Aztán vetnek egy utolsó pillantást a röntgenképére, bejelölik egy tollal az operálandó részt, és már megy is a műtőbe. A műtét körülbelül egyórás. Utána egy napig még benn tartják megfigyelésen. Aztán hamarosan rá fog jönni, hogy élete legjobb döntése volt, amikor rászánta magát erre az operációra, amely egy csapásra megszabadítja a fájdalomtól. Kell ennél több? Mrs. Arkwight megkönnyebbülten felnevetett. – Mikor tudok majd újra járni? – Egy héttel a műtét után már kezdheti is a gyakorlást. Ha már használni tudja a mankót, haza is mehet. Egy hónapig nagyon óvatosnak kell lennie. A mesterséges csípőízületet csak néhány hét után lehet teljes súllyal terhelni. Akkor aztán ismét öné lesz a világ! Garantálom, hogy lubickolni fog a boldogságban! – Ó, doktor úr! Öntött belém egy kis bátorságot. Köszönöm! – Lesz segítsége, ha hazajön a kórházból? - tudakolta Matthew. – Igen, mindent elintéztem. Kapok egy ápolónőt, aki az első héten ellát, és itt is lakik, hogy ne legyek egyedül. Elbúcsúztak az idős hölgytől, és már indultak is tovább. Ebben a pillanatban csengett a mobiltelefon. 30

Linsey vette fel. April volt az, és hangja szokatlanul feldúltnak tűnt. – A várában egy fiatal nő ül - kezdte. – Feltétlenül egy doktornővel akar beszélni. Semmiképp sem férfival. Rosie ma szabadnapos. Átvenné az esetet, Wheeler doktornő? Linsey beszámolt Matthew-nak a helyzetről. – Tudjuk, mi a panasza? - kérdezte a térti. – April csak annyit mondott, hogy nagyon feldúlt. Matthew sóhajtott, és gázt adott. – Közöld vele, hogy már úton vagyunk! Pedig úgy örültem volna egy hangulatos ebédnek egy terebélyes fa árnyékában. – Wheeler doktornő vagyok. Jöjjön, kérem a rendelőmbe! - szólt Linsey a fiatal nőnek. A lány követte. A szék legszélére ült, mintha minden pillanatban fel akarna ugrani, hogy elmeneküljön. A szeme természetellenesen tágra nyílt, és olyan félelmet tükrözött, hogy Linsey szinte megijedt. – Hogy hívják? - kérdezte barátságosan. – Clair. - Többet nem mondott. Ez is inkább gyors, rekedt suttogás volt, mintha elvesztette volna a hangját. Linsey rossz sejtései csak erősödtek. Mégis arra kényszerítette magát, hogy nyugodt és fesztelen maradjon. – Mi történt, Clair? - kérdezte gyengéden. – Olyan fehér, mint egy kísértet. Ki ijesztette meg ennyire? A lány kinyitotta száját, de egy szót sem tudott kipréselni magából. Linsey várt. Ösztönösen érezte, hogy most nem szabad semmit sem erőltetnie. Pár perc hallgatás után Clair becsukta a szemét, és egész testében összerázkódott. – Szörnyű volt - suttogta. – Követett. Épp hazafelé tartottam. Éjfél volt. A kocsim a parkolóban állt. Egyszer csak a hátam mögött hallottam a lépéseket. Egyre közeledtek. És akkor… - A lány kétségbeesetten tördelte a kezét. – És akkor? Mi csinált magával, Clair? – Bevonszolt a bokorba, és… Ó, nem, undorító volt! Bemocskolt! Örökre! Soha nem leszek már tiszta… Arcát a kezébe temette, és idegesen rázkódott. Linsey felállt, és átölelte a nő vállát. – Nyugodjon meg, Clair! Most már biztonságban van! Minden rendbe fog jönni. – Honnan veszi? Lehet, hogy megfertőzött valami rettenetes betegséggel! – Megerőszakolta magát, Clair? A nő kimerülten lehunyta a szemét, és némán bólintott. – Undorító volt! A szagát még mindig érzem az orromban és az egész testemen! – Volt már a rendőrségen? – Nem, nem tudom megtenni! Akkor lehet, hogy viszontlátnám, és azt nem viselném el! – Rendben, Clair! Senki se kényszeríti arra, hogy elmenjen a rendőrségre. De ha akarja, megvizsgálhatom. Talán megnyugtatja egy vizsgálat. – Jó, de kizárólag maga vizsgálhat meg, a rendőrségről hallani sem akarok! – Ezt megígérem önnek - biztosította Linsey -, de először beszélnem kell még a kollégámmal, Jarvis doktorral. Ő a főnököm, és kötelességem tájékoztatni a történtekről. A lány bólintott. – Sokáig tart? - kérdezte félve. – Nem, itt van a mellettünk lévő szobában. Mindjárt visszajövök. Linsey kiment, és beszámolt Matthew-nak a történtekről. – Rendben van - mondta a férfi -, megértem a félelmeit, de kérlek, végy mintát a vizsgálatkor, amelyet átadhatunk a rendőrségnek. Értesd meg a nővel, hogy ez fontos lehet az azonosításnál. Linsey visszament – Jarvis doktor beleegyezését adta - magyarázta a lánynak -, de nem szeretné, ha a tettes büntetlenül meg31

úszná. Ezért azt javasolta, hogy vegyek magától kenetet, amelyet a rendőrség rendelkezésére tudunk bocsátani. Ne féljen, Clair, az ön kilétét természetesen nem fedjük fel, ha nem akarja. De ezzel bizonyítékot adhatunk a rendőrség kezébe, megkönnyíthetjük a bűnös kézre kerítését. Rettenetes, amit át kellett élnie, Clair, de nem akarhatja, hogy más nők is áldozatul essenek ennek a gazembernek. A lánya némán bólintott. Linsey olyan óvatosan és gyorsan vizsgálta meg, ahogy csak tudta. A fiatal nő teste tele volt kék foltokkal, ütések nyomaival-, véraláfutásokkal. Linsey mindent feljegyzett. – Megcsinálja az AIDS-tesztet is? – Természetesen, AIDS, hepatitis és más nemi betegségeket illetően is. Hagyja meg a címét! Amennyiben valamelyik pozitív, értesítenem kell. - Linsey lehúzta a gumikesztyűt. – Felöltözhet - mondta nyugodt hangon, pedig belülről majd szétvetette a tehetetlen düh. – Van barátja vagy vőlegénye? - kérdezte óvatosan. – Barátom van, de nem szabad megtudnia - kiáltott fel a lány ijedten. Elcsukló hangon bökte ki:  Nem tudná kiheverni. Elhagyna. - Kezébe temette az arcát, és keservesen sírni kezdett. – Kér egy teát? - kérdezte Linsey. – Amíg felöltözik, kimegyek a konyhába. Jól tette, Clair, hogy eljött. A konyhában Matthew várta. A férfi már meg is főzte a teát, és rögtön a nő kezébe nyomott egy csészét. – Készen vagytok? - kérdezte. – Igen. - Linsey hallgatott, és Matthew figyelmesen nézte. – Tele van kék-zöld foltokkal és véraláfutással folytatta a nő. – Belül is megsérült! – Jó lenne, ha elmenne a rendőrségre - vélte a férfi -, de nem kényszeríthetjük rá. Eközben az a szemét szabadon mászkál odakint, és újabb áldozatra vadászik! – Csak abban reménykedem, hogy tévedsz. A sajtóban és a televízióban eddig még semmi ilyesmiről nem számoltak be, de lehet, hogy az eddigi áldozatok is hallgattak. Egyszer csak Clair tűnt fel a küszöbön. – Bejöhetek? - kérdezte félénken. – Persze. Ő Jarvis doktor, a főorvosunk. Matthew bólintott, és szó nélkül a nő elé tolt egy nagy bögre teát. – Hogy érzi magát? - kérdezte barátságosan. – Valamivel jobban. - Clair nagyot kortyolt a forró italból – Még egyszer átgondoltam a dolgot - kezdte habozva -, és úgy döntöttem, hogy mégis elmegyek a rendőrségre, és feljelentést teszek. Igaza van, lehet, hogy én csak egy vagyok az áldozatai közül, de a többiek nem mentek el a rendőrségre. - Kisimította arcából hosszú, szőke haját. Matthew rémülten meredt rá. A lány fehér, vékony nyakán piros foltok éktelenkedtek. Fojtogatás nyomai! – Igen, az nagyon jó lesz, mert lehet, hogy a következő áldozat nem éli túl a támadást! Néhány óra múlva, amikor visszatértek a rendelőbe, a férfi megrázta a fejét. – Micsoda nap! Ráadásul én leszek az éjszakás! – Főzök neked vacsorát - ajánlotta fel Linsey. – Tényleg? Az nagyszerű lenne! Már éppen pizzát akartam rendelni. – Szívesen készítek valamit, nem kell pizzát enned. Örülök is, hogy a házban maradsz. Őszintén szólva nem érzem magam túl jól… A férfi a homlokát ráncolta. – Linsey, nem kell félned. Itt biztonságbasa vagy. – Egy szatír mászkál szabadon a városban - mondta a nő halkan. – Clair esete elgondolkodtató. Soha nem féltem semmitől, de most… – Tudom, hogy ez a hercehurca a rendőrségen nemcsak az áldozatot merítette ki. Te is újra meghallgattad az esetet. Reménykedjünk, hogy hamarosan elkapják a tettest. – Bízom benne. – Gyere, menjünk fel hozzád, és együnk valamit! A korgó gyomor csak fokozza a rosszkedvet. - A férfi rákacsintott. – Jó lenne, ha most egy darabig nem csengene a telefon. Ránk férne pár percnyi nyugalom. 32

Linsey rögtön munkához látott. A férfi elgondolkozva figyelte, ahogy tesz-vesz a konyhában. – Clair csinos, fiatal nő - mondta hirtelen. – Kicsit hasonlít rád. Linsey éppen a paradicsomot szeletelte fel. – A szőke nők hasonlítanak egymásra - magyarázta. – Ez tévedés! - tiltakozott Matthew hevesen. – Miután megismertelek, minden szőke nőt megnéztem. A nyomodba sem értek! Linsey megfordult. – Mi ez a bók, Matthew? Tegnap épp te mondtad, hogy nem akarsz belebonyolódni a dologba! – Ez nem bók! Ez az igazság! - A férfi visszatolta a széket, és kivette a nő kezéből a kést. Átkarolta Linseyt, és lágyan megcsókolta… Csodálatos izgalom járta át a nő testét és lelkét, a világ megszűnt körülötte. Pillanatok alatt elszállt az éhsége. Már csak Matthew létezett, és sürgető vágy, hogy együtt legyen vele. Szorosan átölelte, és beletúrt sűrű hajába. Érezte, hogy ők ketten egymáshoz tartoznak. Ez már az első percben eldőlt. Meglátták egymást… és mindketten elvesztek… Nem volt értelme tagadni… Nemsokára, heverőn feküdtek a nappaliban, szorosan összesimulva, és élvezettel fedezték fel egymás testét. – Linsey…? - suttogta Matthew kérdőn, és gyengéden megsimogatta a nő mellbimbóit. A lánynak elakadta a lélegzete… Akart valamit mondani, de egyszerűen nem jött ki hang a torkán. Tágra nyitott szemmel némán bólintott… Ekkor megszólalt a telefon, hangosan és kíméletlenül. Matthew néhány másodpercig nem mozdult, majd lassan felállt, és felvette a kagylót. – Igen, Mrs. Briggs, mindjárt megyek. Öt percen belül ott vagyok. - A lányhoz fordult. – Hívd a mentőket, és Lymingtont is! Mrs. Briggst be kell szállítani a kórházba. Linsey felegyenesedett. Így ért véget tehát második próbálkozásuk. Sóhajtva intézte el a szükséges telefonokat, majd visszament a konyhába, és elkészítette a paradicsomsalátát. Matthew egy óra múlva visszajött, – - Hirtelen fellépő szívelégtelenség - mondta kimerült hangon. – Élet és halál között lebeg szegény asszony. A meleg valószínűleg túl sok volt az ő beteg, gyenge szívének. Linsey bólintott. – Ennél valamit? - kérdezte. A férfi nevetett. – Próbáljuk meg! Talán most sikerül. Némán ettek, mindketten elmerültek a gondolataikban. Épp a desszertnél tartottak, amikor megint csengett a telefon. Matthew pár szót váltott valakivel, majd letette a kagylót. Sóhajtott. – Megint el kell mennem. De most legalább nem élet-halálról van szó. - Átölelte Linsey-t. – Ha félsz, akkor nyomd meg a vészjelzőt! A csengő itt van a nappaliban, és nálam meg a rendőrségen szól. Ha akarod, itt a házban is bekapcsolja a szirénát, de beállíthatod úgy is, hogy csak a két másik helyszínen hallják. Perceken belül megérkezik a segítség. – Tehát te is hallod, ha baj van? – Igen, kicsim, és villámgyorsan itt termek! - Matthew még szorosabban ölelte át. – És eljön a nap, amikor zavartalanul befejezhetjük ezt a csókot. Ezt megígérem. - Ajkával lágyan végigsimította a lány száját, majd sarkon fordult, és sietve távozott.

6. FEJEZET 33

A következő napokon szinte azt sem tudták, hol áll a fejük, és mindenki nagyon örült, amikor Rhys pénteken végre előkerült. – Ma csak délelőtt maradhatok - figyelmeztette őket rögtön -, délután az ügyvédhez kell mennem. Sápadt volt, és idegesnek látszott. Linsey hirtelen ötlettől vezérelve meghívta őt ebédre a lakásába. Rhys hálásan elfogadta a meghívást. – Mondtam már, hogy maga valóságos kincs? - kérdezte, és mohón beleharapott a sonkás szendvicsbe. Linsey nevetett. – Igen, egypár nappal ezelőtt. Hogy vannak a gyerekek? A férfi megvonta a vállát. – Őszintén szólva magam sem tudom. Az egész háztartás a nyakamba szakadt. Annyira kimerít, hogy mindenről nekem kell gondoskodnom, hogy sem időm, sem erőm nincs ahhoz, hogy a lelkükkel foglalkozzam. - A férfi sóhajtott. – Remélem, azért megbirkózunk ezzel a helyzettel. - Az órájára nézett. – Hűha! Még be kell vásárolnom a terhesrendelés előtt. Ezek a kis haspókok mindent felfaltak már, üres a hűtő meg a kamra. – Átveszem a rendelést, ha akarja - ajánlotta fel Linsey. – Ezt nem fogadhatom el. Már így is épp eleget tett értem - tiltakozott Rhys. Linsey hunyorított. – Tehát nem bízik bennem? Mind egyformák vagytok ti öreg, földhözragadt háziorvosok! A férfi nevetett. – Nem, nem! - védekezett hevesen. – Én nem vagyok olyan, mint Matthew. Semmi kifogásom nincs maga és a munkája ellen. Én az első perctől kezdve maga mellett állok, és bízom magában. De ugye ezt tudja? – Ha ez tényleg így van, akkor mire vár még? Induljon a boltba, és vegyen sok zöldséget meg gyümölcsöt a gyerekeknek. A panírozott halrudacskák, a sült krumpli és a jégkrém egy idő után unalmas, és nem is túlságosan egészséges. – Igenis, doktornő! Még valamit? Linsey a homlokát ráncolta. – Talán meg kellene mondanom magának, hogy néhány betege tudja, miért nem rendel mostanában. Előttem is beszéltek róla. – Igen? És mit mondtak? – Mindenki a maga pártján áll, és elítélték a feleségét. A férfi fáradtan nevetett. – Csekély öröm ez. Persze mégis jobb, mintha fordítva lenne, nem igaz? A lány sóhajtott. – Én nagyra becsülöm, ha valaki hűséges - mondta. – Enélkül nem tudnék házasságban élni. Rhys összeszorította a száját, és a lány mellett kibámult a nyitott ablakon. – Van már valami hír a szatírról? - kérdezte témát váltva. – Nincs. De a lány legalább megúszta fertőzés nélkül. Az AIDS- és a hepatitisteszt negatív lett. Ez is valami. Mivel fogamzásgátlót szed, szerencsére terhességtől sem kell tartania. Épp elég volt neki a megrázkódtatás. – Mocskos szemét! - sziszegte Rhys a foga között, majd arcon csókolta Linsey-t. – Köszönök mindent! Egyébként szerintem tegeződhetnénk. Ellenvetés? – Nincs - felelte a lány nevetve. – Vigyázz magadra! A férfi bólintott, és leszaladt a lépcsőn, épp Matt mellett, aki felfelé igyekezett. – Volna kedved egy kávéhoz? - kérdezte Linsey a belépő férfitól. – Mindig van! - vágta rá Matt, és olyan egyértelmű pillantással mérte végig Linsey-t, hogy a nő belepirult. – Vendéged volt? - kérdezte Matt bizalmatlanul. – Rhys volt itt ebédre. Nem akartam, hogy éhen haljon. Kár volna egy ilyen férfiért! Nem tudom megérteni, hogy tudta elhagyni a felesége. 34

Matthew dühösen fújt. Szemei szikrát szórtak. – Féltékennyé akarsz tenni? Csak azt próbáld meg! - Átölelte, és hevesen megcsókolta a lányt. – Rendelésre kell mennem! - tolta el magától a nő lihegve. – A kismamák várnak. A férfi elengedte. – Én is éhes vagyok! - mondta szemrehányóan. – Hagyott valamit az a szépfiú nekem is? – Van tükörtojás pirítóssal. – Jöhet! - A férfi nevetett, és gyengéden belecsípett a nő arcába. – De ebből nem csinálunk rendszert. Orvosnak vettünk fel, nem szakácsnőnek. - Leült az asztalhoz. – Éppen Lymingtonból jövök. Mr. Briggs meghalt. – Ó, akkor nem sikerült neki! – Nem, de azt hiszem, a halál már megváltás volt számára. Régóta nem örült az életnek. A családja is fellélegezhet, bár bizonyára tele lesznek lelkifurdalással. Így működik ez. - A férfi elvett egy szelet pirítóst. – Mrs. Arkwightot is meglátogattam. Jól sikerült a csípőműtét, és nagyon reménykedik. Ezen a péntek estén Linsey nagyon boldog volt, hogy vége van a hosszú munkahétnek. Eldöntötte, hogy elmegy a bevásárlóközpontba, és mindent megvesz a következő hétre. Amikor a bevásárlókocsit kiváltotta, az a megmagyarázhatatlan érzése támadt, hogy figyelik. Óvatosan körbenézett, de semmi gyanúsat nem látott. Ennek ellenére kényelmetlenül érezte magát. Ez az érzés többször rátört Clair esete óta. Hevesen megrázta a fejét. Nem hagyhatja, hogy eluralkodjon rajta a félelem vagy a hisztéria. Ezt, mint orvos sem engedheti meg magának. Mégis ahogy hazaért, első útja a nappaliba vezetett, és kibiztosította a riasztót. Csak ezután pakolt ki a csomagtartóból, és cipelte fel a teli szatyrokat a lakásba. Matthew ezen az estén ismét szolgálatban volt, ami még jobban megnyugtatta a nőt. Tudta, hogy a férfi felmegy hozzá, amint ideje engedi. Amikor éjfél után hallotta, hogy Matt megérkezett, kiugrott az ágyból, és a lépcső korlátjára támaszkodva a nappaliba kandikált. Rövid, térdig érő hálóinget viselt, cicák és Miki egerek pompáztak rajta. Matthew felnézett. – Tetszik a hálóinged - szólt fel mosolyogva a lánynak, majd kérdően felvonta szemöldökét. – Miért nem alszol? – Nem tudom, mi van velem. Este, amikor bevásároltam, úgy éreztem, hogy figyelnek. Kellemetlen érzés volt, és felidegesített. Matthew gondolkozott. – Még egy sürgős esethez hívtak, el kell mennem - mondta. – Veled mehetek? – Persze, ha van kedved újra felöltözni. – Sokkal inkább, mint egyedül maradni a házban. - A nő nagyot sóhajtott. – Valószínűleg képzelődöm, de nagyon nyugtalan vagyok. Haragszol? A férfi a karjaiba vette. Olvasni arany! – Ugyan, hogy haragudnék ezért rád? Öltözz fel! A konyhában várlak. Gyorsan ellátták a hirtelen belázasodott beteget, és éjjel egy óra tájban már hazafelé tartottak. Matthew a tengerpart mellett húzódó utat választotta, és megállt az egyik parkolóban, ahonnan messze el lehetett látni a holdfényben csillogó víz fölött. – Hallod a hullámok morajlását? - kérdezte halkan, és átölelte Linsey vállát. – Szeretem ezt a hangot. Olyan megnyugtató. - Ajkát a nő ajkaira tapasztotta, és sóhajtva lehunyta a szemét. – Kívánlak. Linsey - suttogta rekedten. Mintha megállt volna az idő. Kínzó vággyal fedezték fel és csókolták egymás testét. Linsey kigombolta Matt ingét, és forró ajkaival becézgette a férfi meztelen felsőtestét. Izmos, kemény mellkasát, lapos hasát és… – Gyere, menjünk haza! Ne itt, kedvesem… A nő nyelt egyet, és visszaült a helyére. Szíve vadul vert. Ma éjszaka végre egymáséi lesznek. Könyörgő 35

pillantást vetett a mobiltelefonra, és reménykedett benne, hogy ez alkalommal végre beteljesedhet a szerelmük. De a sors megint ellenük fordult. A rendelő felé közeledve két villogó rendőrautót pillantottak meg az ház előtt. Matthew kiugrott kocsiból. – Mi történt? - kérdezte rémülten. – Öt perccel ezelőtt bent az őrsön megszólalt segélyhívójuk - tájékoztatta az egyik rendőr. – Valaki betört magukhoz. A hátsó ajtón hatoltak be. Nézzék meg, hogy hiányzik-e valami a házból. Linsey-nek izgalmában kiszáradt a szája, amikor a feltört hátsó ajtón keresztül követte Mattet a házba. – A gyógyszeres szekrényt feltörték, és kirámolták - állapította meg a férfi. – Milyen gyógyszerek hiányoznak, doktor úr? - kérdezte a rendőrtiszt. – Nem tudom fejből. Ideg- és fájdalomcsillapítók, nyugtatók. Ki fogom nyomtatni önnek a teljes listát. Minden létező gyógyszerünk nevét betápláltuk a számítógépbe. – Rendben, doktor úr! Az egész házat nézzék át! Mi addig ujjlenyomatokat veszünk, és a lábnyomokat is ellenőrizzük. Minden helyiséget átkutattak, de nem hiányzott semmi más. Linsey lakásában sem volt nyoma a behatolásnak. A betörőknek valószínűleg csak gyógyszerre volt szükségük. – Ma este nálam alszol - mondta Matt ellentmondást nem tűfő hangon. mire a nő hálásan bólintott. Ezen az éjszakán Linsey már nem gondolt szerelemre és szexre. Kimerülten zuhant a keskeny vendégágyra, és hamarosan nyugtalan álomba merült. – Ébresztő! Linsey kinyitotta szemét. Matthew állt az ágya mellett, egy csésze gőzölgő teával a kezében. Az ablak már szélesre volt tárva, a nap hétágra sütött, a madarak csiripeltek. – Idd meg! - parancsolta a férfi, és a lány háta mögé tolt egy párnát. – Köszönöm! - mondta Linsey hálásan. – Megint itt van a rendőrség - számolt be Matthew. – Mindent átkutattak, de nem találtak semmit. Azt kérték, hagy te is nézd át még egyszer a holmidat. – Jó. Mennyi az idő? – Fel tizenkettő. – Nem! – De bizony! - A férfi mosolygott. – Úgy aludtál, mint a tej, és nem akartalak felébreszteni. Elmentem a rendelőbe, és átadtam Rosie-nak a munkát. Ő lesz az ügyeletes a hét végen. Linsey a teáját szürcsölte. – Mi lesz az ajtóval? – Kicserélik egy erősebbre. Már hozzá is fogtak. A nő hátradőlt. Vajon az ablakokra nem kellene rácsot szerelni? - gondolta aggódva. Azzal nyugtatgatta magát, hogy ez a betörés nincs összefüggésben a szatírral. Csak nyugtatókat és kábítószert kerestek. Az ilyen betörések manapság nagyon is gyakoriak, Egy órával később elmentek a rendelőbe. A rendőrök még mindig ott voltak. – A lakásban nem találtunk semmilyen gyaníts nyomot - mondta a rendőr. – A tettesek valószínűleg nem is mentek fel az emeletre. Linsey fellélegzett. – Ha mégis észrevenné, hogy valamije hiányzik, akkor hívjon fel minket! De azt hiszem, nem kell aggódnia. - Azzal a nyomozó elköszönt, és elment, Linsey fölment a lakásába, és tüzetesen körbenézett. Semmi változást nem vett észre, minden úgy volt, ahogy hagyta. Fogta a teáscsészét az éjjeliszekrényről, és a konyhába vitte. Elmosta, majd a mosogatóban árválkodó poharat is. Várjunk csak! Pohár? Mikor ivott ő utoljára ebből a pohárból? Vállat vont, és tanácstalanul megrázta a fejét. A legjobb úton halad afelé, hogy üldözési mániája legyen. 36

Visszament a hálóba, beágyazott, elrakta a ruháit, majd megtöltötte a mosógépet. Még az egeres hálóingének is jutott volna hely, de az szőrén-szálain eltűnt. Megint csak megvonta a vállát. Biztos az ágy mögött van, gondolta. Majd este megkeresem. Matthew lépett a lakásba. A nő rámosolygott. – Kész az ajtó? – Igen. És itt vannak az új biztonsági kulcsok Ezenkívül új tolózárat is felszereltek. Elégedett vagy? – Igen. A férfi nevetett. – Meghívlak ebédre. Ismerek egy hangulatos kis éttermet Lymingtonba. Közvetlenül a rakpart mellett van, és találóan Bárka a neve. Nagyon jól készítik a marhasültet, és mennyei a desszertjük! Nos, sikerült kedvet csinálnom hozzá? A lány nevetett. – Te mit gondolsz? – Azt, hogy igen. Minden normális embert vonzanak a bűnös dolgok, ha azok örömet okoznak. – Téged is? A férfi szorosan magához ölelte. – Ó, Linsey! - suttogta reménykedve -, talán most sikerül… De a férfi fohásza megint nem talált meghallgatásra, mert a telefon most is épp a legrosszabbkor szólalt meg. Matthew kényszeredetten felnevetett, felemelte a kagylót, és bemondta a nevét. – Neked szól, Linsey. Tricia az. – Szia! - kiáltotta a nő. – Hogy vagy? – Nem fontos! Ő volt az? - kérdezte a lány türelmetlenül. – Igen, ő volt az. – Ó! Nagyon szexis hangja van. Olyan, mint a csoki, amikor elolvad a szádban. Nem csoda, hogy vízbe vetetted magad miatta. Linsey nevetett. – Na, hogy vagytok? - folytatta Tricia. – Csodásan! Betörtek hozzánk, és Matthew-nál aludtam. Nem, nem történt semmi. Matthew vigyorgott, sajnálkozva felhúzta a vállát, Linsey pedig ráöltötte a nyelvet. – Ott van még, vagy tudsz beszélni? - kérdezte a barátnője. – Nos… – Értem. Akkor úgy kérdezek, hogy felelni tudj. Mi van a feleségével? – Semmi. – Nincs neki? – Nincs. – Özvegy? – Nem. – Akkor szabad. Ezzel a hanggal? Nem tudom elhinni. Kopasz? – Nem, épp ellenkezőleg. – Akkor mi a baj vele? Magányos farkas típus? – Nem hiszem. Bár egy kicsit nehéz vele. Tricia hallgatott. Úgy látszott, töpreng a hallottakon. – Légy óvatos! - figyelmeztette barátnőjét. – Tudom, milyen jóhiszemű vagy. Ne engedd, hogy kihasználjanak! – Azt semmiképpen sem! - biztosította barátnőjét Linsey. – Tisztességes munkakapcsolat van köztetek? - faggatózott Tricia tovább. – Teljes mértékben. Ő a tanárom és felügyelőm. Nagyon pedáns, pontos és mindent jobban tud nálam. – Hé! - kiáltott közbe Matthew. – Épp az ellenkezőjéről van szó! 37

Tricia nevetett. – Úgy látom, jól kijöttök egymással. Meg kell, hogy látogassalak. Fúrja az oldalam a kíváncsiság. – És neked jól megy a munka? - kérdezte Linsey. – Sajnos, nekem nincs olyan szerencsém, mint neked - panaszkodott a lány. – Talán nekem is általános orvosnak kellene állnom, hogy megtaláljam a számításaimat. – Azon múlik minden, milyen az az orvos, akihez elszegődsz tanulni. Ha érti a dolgát, akkor szerencséd van. - Linsey kuncogott. – Mint nekem. Az én tanárom például nagyon ért a csókhoz. – Most már aztán elég! - kiáltotta felháborodva Matthew, és kitépte a kagylót Linsey kezéből. – Zöldségeket beszél, Tricia! Ez egy kiállhatatlan nőszemély! Attól tartok, szörnyű kalandba vágtam bele! - Magához rántotta Linsey-t. – Sajnálom, Tricia, de most le kell tennünk. Az én vásott tanítványomnak még fel kell adnom néhány házi feladatot. De gondoskodom róla, hogy nemsokára felhívja, és mindenről beszámoljon magának. - A férfi visszatette a kagylót a helyére. – Fogd a cuccodat, szemtelen perszóna! - parancsolta. – Nálam töltöd a hétvégét! – Tényleg? - kérdezte a lány elakadó lélegzettel. – Még mindig nem vagyok itt biztonságban? – Itt abban vagy, de nálam, nem… - A férfi szemében sejtelmes tűz lángja lobogott. – Akkor futok csomagolni - kiáltotta Linsey boldogan, és a hálószobába szaladt. – Hol maradsz már? - kérdezte egy idő múlva türelmetlenül a férfi. – Nem találom a Miki egeres hálóingemet! – Nem baj! Úgysem lesz szükséged rá! Gyere, menjünk! Először Lymingtonba mentek az étterembe. Élvezték a valóban kitűnő sülteket meg a mennyei édességeket, amelyekről Matthew úgy áradozott. Az idő is csodaszép volt, így a teraszra ültek ki, és evés közben megcsodálták a gyönyörű kilátást. Jókedvűen és teli hassal hagyták el a hangulatos kisvendéglőt, és a férfi házához hajtottak. Matt ragaszkodott egy kis délutáni pihenőhöz a kertben, az árnyat adó nyírfák alatt, a kényelmes nyugágyakon, és a lány nem ellenkezett. Lehunyta a szemét, és rögtön el is aludt. Amikor felébredt, tekintetével azonnal a férfit kereste. – Matthew? – Itt vagyok! - kiáltotta a férfi, és közelebb jött. A pólója izzadt volt, és a haja nedvesen csillogott. – Mennyit aludtam? - kérdezte a lány zavartan. Igaziból csak le akartam dókai egy kicsit ebéd után. . – Két órát aludtál. De szükséged volt rá. Linsey gyanakodva méregette a férfit. – És neked nem? Teljesen kiizzadtál! Nem is aludtál? Matt vigyorgott. – Nem, gyomláltam. – Ebben a hőségben? - A lány hitetlenkedve csóválta a fejét, majd felállt, és kinyújtóztatta elgémberedett tagjait. Matthew figyelte. Látta, ahogy a nő mellei kirajzolódtak a vékony póló alatt. Megköszörülte a torkát. – Megyek, és lezuhanyozom - mondta gyorsarc, és elfordult. – Veled tartok - állt föl a lány. A férfi megállt, és ránézett. – Csodálatos ötlet - mondta gyengéden, és megfogta Linsey kezét. Bementek a házba, levetkőztek és beálltak a zuhany alá. A vízsugár izgatóan simogatta, bizsergette felhevült testüket. Összesimultak, és önfeledten csókolni kezdték egymást… Majd Matthew elzárta a csapot, Linsey-t egy nagy törülközőbe csavarta, fölemelte, és a hálóba vitte. Óvatosan letette az ágyra, s gyengéd mozdulatokkal szárazra törölte a testét. A lány némán feküdt, és mohó pillantásaival majd felfalta a férfit. Matthew-nak csodálatos teste volt, karcsú, mégis izmos, a bőre napbarnított. A lány lenyűgözve követte ujjaival a lepergő vízcseppek útját, melyek a hajától az arcán, nyakán keresztül gyöngyözve futottak végig a felsőtestén, hasán, le egészen… Linsey lágyan simogatta kedvese bőrét, és élvezettel nézte, hogyan nő egyre a férfi vágya. 38

– Matthew…? – Hm…? – A telefon… tedd félre a kagylót! A férfi szinte önkívületi állapotban engedelmeskedett. Sóhaj szakadt fel belőle, és karjaiba vonta a nőt. Hosszan és szenvedélyesen csókolta, kényeztette felhevült testének minden porcikáját, mígnem Linsey egyszer csak halkan felsikoltott. – Matthew, kérlek…! - Teste megfeszült, s még közelebb húzta magához férfit. Visszatartotta a lélegzetét, amikor Matt beléhatolt, de aztán ellazult, és átadta magát az eddig ismeretlen gyönyörnek, amely egész testét átjárta. Testük összeolvadt, szinte eggyé váltak. Matthew hangosan kiáltotta a nő nevét, amikor mindketten elérték a csúcsot. Vadul és szenvedélyesen csókolta a lányt, míg aztán kimerülten a mellére hanyatlott… – Ilyet még soha nem tettem - vallotta be Linsey valamivel később. – Milyet, kedvesem? - kérdezte Matthew gyengéden. – Még soha nem feküdtem le idegen férfival! A férfi halkan felnevetett. – Linsey, drágám, hiszen én nem vagyok idegen férfi! – Néha valóban az az érzésem, mintha mindig is ismertelek volna, máskor pedig… Matthew szeretettel koppintott a lány orra hegyére. – Megnyugtató számomra, hogy nem fekszel le minden idegen férfival. – De kedden, mikor Jane megzavart minket, még csak két napja ismertelek. És akkor is lefeküdtem volna veled. Ezt hogy magyarázod meg? A férfi megcsókolta Linsey mellét. – Egyszerűen, kedvesem. Megkívántál. Ez normális dolog. Minden embernek vannak gyenge pillanatai, amikor nem tud ellenállni a kísértésnek. – Matthew! - Linsey felkönyökölt. – Én komolyan próbálok beszélni veled! Olykor az az érzésem, hogy ismerlek, de valójában egyáltalán nem tudom, ki vagy. Fogalmam sincs, milyen könyveket olvasol, milyen zenét szeretsz, mit csinálsz legszívesebben szabad idődben. Nem tudom, mit vársz az élettől, mik a céljaid, és még azt sem, hogy mi tetszik neked rajtam. Tehát igazam van akkor, amikor azt mondom, hogy idegen vagy számomra. És ezzel az idegen emberrel én lefeküdtem! – Ez nem igaz, Linsey! Nagyon is sokat tudsz rólam. Tudod, hogy szeretem a vidéki életet, a tengert, a homokos partot, a jó ételeket… A lány nevetett. – Igen! És azt is tudom. hogy lelkiismeretes, elhivatott orvos vagy, az orvosok szövetségének tiszteletre méltó tagja, akit harmincöt éves létére ők érettnek és méltónak tartanak arra, hogy kezdő kis segédorvosokat elindítson a pálya rögös útján. Igazam van, kedvesem? - A lány szeretetteljesen simogatta végig a férfi homlokát. – De azt is tudom, hogy zárkózott ember vagy, aki nehezen nyílik meg. Pedig szeretném tudni, hogy milyennek látsz, és mit jelentek számodra. A férfi mosolygott. – Te csodálatos, rendkívül szép, magabiztos és önálló nő vagy. Egyszerűen lenyűgözöl. Természetesen akad egy-két dolog, ami idegesít, de az nagyon jó, hogy tudsz nevetni rajtam és velem, és őrülten kívánatos vagy! Elég ez elsőre? A lány nem felelt. A férfi felé fordult, fülé hajolt, és szájával bebarangolta a testét. A mellkasát, a lapos, izmos hasát, és egyre lejjebb és lejjebb… – Linsey… - szakadt fel Mattből a kiáltás. – Hagyd abba, kérlek! Nem bírom tovább… A lány felegyenesedett, és a férfira ült. Matthew megragadta a fenekét, és mélyen beléhatolt. És újra kezdődött a szenvedélyes, izgató szerelmi játék. Soha nem tapasztalt boldog önkívületben adtak át magukat egymásnak és a szerelemnek. Amikor mindketten elérték a beteljesülést. Linsey kimerülten borult kedvese verejtéktől gyöngyöző tes39

tére. Szorosan a férfihoz simult, fejét a mellkasára hajtotta. Még hallotta, amint Matthew néhány embertelen szót suttog a fülébe, aztán kimondhatatlan megindultsággal érezte, hogy a férfi hozzásimulva alszik. Elégedetten felsóhajtott. Nem tudott betelni ezzel a férfival és a soha nem tapasztalt gyönyörrel, amelyet ő nyújtott neki. Óvatosan kibontakozott a férfi karjaiból, és felállt. Nehezen lépkedett, lába remegett, minden porcikája szokatlanul bizsergett. Izomláz! - gondolta mosolyogva, és átadta magát annak a boldogító érzésnek, hogy egy csodálatos férfi rabja lett. Sejtette, hogy Matt jó szerető, de ami történt, az minden képzeletét felülmúlta. Bárhogy alakuljanak is a dolgok, ezeket a szerelmes órákat soha nem fogja elfelejteni. Felkapott egy pólót, és kiment a konyhába, hogy teát készítsen. Matthew egyszer csak mögötte termett, és simogatni kezdte meztelen combját. A lány nevetett, és a fejét rázta. – Nem megy már, Matt. Ne légy telhetetlen! – Sajnálom. De ahogy meglátlak, megkívánlak. Nem akartam fájdalmat okozni. – Ez kellemes fajdalom. És gyógyítható, nem igaz? A férfi gyengéden a lány nyakába csókolt. – Csodálatos nő vagy, Linsey - suttogta. Megszólalt a telefon, mert Linsey időközben helyére tette a kagylót. Matthew a szemeit forgatta. – Ki találta fel egyáltalán ezt az átkozott masinát? - kérdezte idegesen, és felvette a hallgatót. – Rhys! Mit tehetek érted? - Tekintete elsötétült. - Persze, öregfiú! Semmi baj! Linsey is itt van. Majd ő segít nekem. - A lányra pillantott. – Nem, ne aggódj! Nem zavarnak. Rendben van! Hozd át őket! - Visszatette a kagylót a helyére. – Rhys rábukkant a felesége nyomára Londonban. Áthozná a kicsiket, hogy beszélhessen Judy-val. – Ó…! Matthew sajnálkozva vonta meg a vállát. – Nézd a dolgok a napos oldalát! - tanácsolta. – Így legalább új erőre kaphatsz. - Ingerkedve nézett rá. – Örökké ugyanis nem fogom megtartóztatni magam! A lány boldogan felnevetett. – Remélem is! Hány gyerek jön? – Mind a három. Mark ötéves, Emma három, Bibby pedig tizenegy hónapos. – Óriási! Nem csodálkozom, hogy Judy elmenekült. – Aranyos lurkók! - nézett rá szúrósan a férfi. – Szavadat ne feledd! - jegyezte meg Linsey szárazon, és a szoknyája után nyúlt.

7. FEJEZET 40

– Biztosak vagytok benne, hogy boldogultok? - kérdezte Rhys aggódva, és Matthew kezébe nyomott egy cédulát. – Itt a telefonszám, ha bedobnátok a törülközőt. – Nem lesz semmi baj! - nyugtatta meg Matt. – Te csak utazz Londonba, és beszélj Judy-val! A gyerekek jól ellesznek nálunk. Rhys megkönnyebbülve bólintott. – Most különösen nyugtalanok. Az anyjuk távozása megviselte őket. Markkal a legnehezebb. Erőszakos és szeszélyes, s Emmán tölti ki a mérgét. Bibby szerencsére még nem ért az egészből semmit. - Gyengéden magához szorította legkisebb gyermekét. – Amikor elmegyek, bömbölni fog, de hamar megnyugszik, ugye, kicsim? Jó kislány leszel, és nem hozol szégyent apucira! - Majd másik két csemetéje felé fordult. – Holnap délután itt vagyok. Hozok nektek Londonból egy hatalmas tortát! Mark az asztal lábát rugdosta. – Nem akarok tortát, azt akarom, hogy visszahozd anyucit! Az apja nyelt egyet. – Nem hiszem, hogy anyu velem jönne. – És miért nem? - kérdezte Mark leszegett fejjel. Látszott, hogy közel áll a síráshoz. – Erről szeretnék beszélni vele. Ezért utazom Londonba. Holnap már többet tudok, és akkor mindent el fogok neked magyarázni. De most már tényleg indulnom kell. - Azzal Matthew kezébe nyomta a csecsemőt, aki azonnal sírni kezdett. – Ne aggódj, Rhys - biztatta a férfi nyugodtan. – Szükséged van az idegeidre. A kölykökkel elboldogulunk, ugye, Linsey? – Persze! - A lány bátorítóan Rhysre mosolygott, majd megfogta a kis Emma kezét. – Hagyjuk elmenni a papát, Emma! Holnap visszajön hozzád. Rhys vissza sem nézett. Egyenesen a kocsijához sietett, beindította a motort, és gyorsan elhajtott. Matthew bátorítóan nézett a kis csapatra. – Na, gyerkőcök, kinek van kedve egy kis pancsikoláshoz? – Haza akarok menni - duzzogott Márk válasz helyett. – És neked, Emma, volna kedved fürödni? A kislánya fejét rázta. A csecsemő még mindig sírt, de már nem ordított olyan fülsiketítően. – Pedig a mi kádunk egészen különleges! - folytatta csábítóan Matthew. – Varázskád! Ha fújtok egyet, akkor rózsaszínű szappanbuborékok keletkeznek, amelyek egészen a mennyezetig tudnak repülni! Én már egyszer kipróbáltam. Nagyon jó! Linsey elnyomta nevetését. – Pályát változtathatnál, és elmehetnél műsorvezetőnek valami szórakoztató műsorba - mondta félhangosan. Matthew játékos ötlete hatásosnak bizonyult. Mark már nem nézett rájuk olyan elutasítóan, és Emma félénken bólintott. – A víz is rózsaszín? - kérdezte felcsillanó szemmel. – De még mennyire! Olyan a színe, akár a rózsáknak a kertben. Linsey megkönnyebbülten sóhajtott fel. Az első akadályt sikeresen vették. – Elmegyek, és bevásárolok - ajánlotta fel. – Boldogulsz addig nélkülem? – Hozz egy üveg száraz fehér bort is! - kiáltott utána Matthew. – Azt hiszem, megérdemeljük, miután lefektettük őket. Amikor Linsey egy óra múlva csomagokkal megrakva hazaért, gyanús csend honolt házban. Bement a konyhába, kirámolta a szatyrokat, és elrakodott. Meg mindig nyoma sem volt életnek. Kinyitotta a konyhaajtót, és egy pillantást vetett a lépcsőre. – Hát ez meg micsoda? - kiáltotta, és árvulva meredt a rózsaszínben pompázó habrengetegre, amely lassan hömpölygött lefelé a lépcsőn. – Matthew! Matthew! Hol vagy? Az emeleten nyílt az egyik szoba ajtaja. A férfi áthajolt a lépcső korlátján. 41

– Ó, hogy az a…! Mi folyik itt? Linsey vigyorgott. – Lehet, hogy a gyerekeknek ennyire tetszett az ötleted? - kérdezte hamiskásan. – A fenébe! - A férfi a fürdőszobába rohant. – Ne káromkodj! - kiáltott utána a nő. – Ne felejtsd el, példát kell mutatnunk a gyerekeknek. – Mindennek Emma az oka! - árulkodott Mark. – Mindig újra megnyomta az üveget. – Te mondtad, hogy az egész üveget nyomjam ki, hogy jó sok szappanbuborékunk legyen! - nyelvelt a kislány felháborodva. Linsey óvatosan felment a lépcsőn. Mark ott állt a fürdőben, és gyámoltalanul nézett a földre, amelyet szinte teljesen ellepett a feltűnő színű habrengeteg. A két kisgyerek derékig állt az illatos, puha masszában. – Hol a pici? - kérdezte Linsey nyugtalanul. – A hálóban. Épp a csörgőjével játszik, hallod? – Igen, rendben van. Akkor most azt ajánlom, hogy gyorsan vetkőzzetek le, törölközzetek meg, és vegyétek fel a pizsamátokat! - A lány adott a két megszeppent kis lurkónak egy-egy törölközőt, és kiemelte őket a szárazra. Aztán nagyon szigorúan rájuk nézett. – Utána pedig szép csendben vártok a szobában, míg nem szólok, hogy kész a vacsora, megértettétek? Azok ketten pedig engedelmeskedtek. Linsey elnyomott egy mosolyt. Kár, hogy nem volt kéznél egy fényképezőgép. Biztosan örömet szerezhetett volna Rhysnek. – Alszanak már? - kérdezte Matt egy félóra múlva. – Igen, szerencsére. - Linsey kisterülten rogyott a beverőre. Nagyot sóhajtott. – Ez ma nem az én napom! Minden tagom fáj. És ez nem csak a szerelmes délutánnak köszönhető - vallotta be. – Úgy érzem magam, mint aki tavaszi nagytakarítást végzett. – Majdnem azt is tettük! - nevetett Matthew. – Nem is emlékszem, mikor volt utoljára ekkora tisztaság a fürdőben és a lépcsőn. – És mindez csak azért, mert a gyerekeket fel akartad vidítani egy kis habfürdővel! - A lány Matthew-hoz simult. – Hol alszunk ma? - kérdezte. – Az ágyadban nem lehet, nem lenne jó, ha Mark és Emma látna minket. – Te alhatsz az ágyamban, én meg majd a heverőn - ajánlotta fel a férfi. – Hadd aludjak én a heverőn! - kérlelte őt a lány. – Ha ezek a kis ördögök felébrednének éjszaka, akkor te törődj velük, én hadd aludjak tovább! – Rendben! - nevetett a férfi. – Megérdemelsz egy zavartalan éjszakát! – Szegény gyerekek! - sóhajtott fel Linsey. – Még az a szerencse, hogy legalább van egy csodálatos apjuk. Matthew bólintott. – Az bizony van! Rhys bolondul a gyerekeiért. Mindig is komolyan vette az apaszerepet. - Most a férfi sóhajtott. – Judy-nak nem is lesz esélye a válásnál. Rhys eldöntötte, hogy mindhárom gyermeket magánál tartja. Úgy fog értük harcolni, mint egy oroszlán. Ez biztos. – Igaza is van - helyeselt Linsey. – Egy anya, aki se szó, se beszéd elhagyja a családját, nem érdemli meg a gyerekeket! Linsey zavartalan éjszakai nyugalmából nem lett semmi. A heverő keskeny és kemény volt, s a lány nem talált olyan testhelyzetet, amely teljesen kényelmes lett volna. Végre elszenderedett, de éjfél körül valami tompa puffanásra riadt fel, amelyet kiáltás követett. A lány kiugrott az ágyból, és villámgyorsan felszaladt a lépcsőn, be a hálószobába. A kis Emma kiesett az ágyból, és a földön feküdt. Linsey e karjába vette, és megvigasztalta a rémült kislányt, majd visszafektette, és odaült tíz ágy szélérc, míg a gyerek el nem aludt újra. Akkor leosont a lépcsőn, bebújt kényelmesnek egyáltalán nem mondható ágyába, s éppen elaludt volna, amikor lépéseket hallott. Mark állt az ágya csellett. – Félek a sötétben - panaszkodott a fiúcska. – Alhatok nálad? 42

A nő bólintott, és Mark beugrott a takarója alá. – Mesélsz nekem? - kérdezte a fiú. Linsey mesélt neki, míg a gyerek el nem aludt. De még mindig nem volt nyugta, hamarosan fölsír: Bibby. Linsey csendben felment, kicserélte a pelenkát, és egy kis teát adott a csecsemőnek. Majd halkan lement, felöltözött, s elhelyezkedett a nagy fotelban. Fél hét körül már annyira elzsibbadt mindene, hogy inkább felkelt, és főzött magának egy teát. A kanna sípolt, amikor felforrt a víz. Erre a hangra már Matthew is előkerült. – Jó reggelt! - üdvözölte frissen, kipihenten a lányt. – Milyen szerencsénk volt, hogy egyszer sem ébredtek fel a gyerekek! Linsey megfordult, és hitetlenkedve nézett kedvesére. – Ugye tréfálsz? - dohogott, és a forró vizet a kannába öntötte. Matthew mögé lépett, hátulról gyengéden átölelte, – Ha jól sejtem, nem tartozol a korán kelők közé, akik reggel a legfrissebbek. A nő nagyot sóhajtott, és kibontakozott a férfi öleléséből. – Jól sejted, drágám! Különösen akkor nem vagyok friss, ha egész éjszaka három nyugtalan gyerek pótanyukáját kell játszanom. – Tessék? – Jól hallottad! - Miközben a lány részletesen beszámolt éjszakai kalandjairól, Matthew sajnálkozva nézett rá. – Ülj csak le, kedvesem, majd én elkészíteni a teát - ajánlotta kissé megszeppenve a férfi. – Már megfőztem! - vetette oda Linsey türelmetlenül. – Elkéstél vele! – Akkor legalább azt engedd meg, hogy kitöltsem neked. Kérlek, ülj le! A lány engedelmeskedett. Fáradtnak, kimerültnek, és idegesnek érezte magát. Már nem esett nehezére megérteni Judy tettét. Csak elképzelte, hogy évek óta ilyenek voltak az éjszakái… – Mi van veled? - kérdezte Matthew aggódva. – Nem láttalak még ilyennek. A lány sóhajtott. – - Sajnálom Judy-t - mondta. . – Judy-t? - A férfi értetlenül nézett rá. – Ha már sajnálsz valakit, akkor inkább a férjét kellene! Hiszen ő az, aki ezt a halódó házasságot két éven át életben tartotta. Vagy legalább megpróbálta életben tartani. – Tőle van Bibby? - kérdezte Linsey. A férfi megvonta a vállát. – Azt hiszem, igen. Mind a három gyerek hasonlít egymásra és Rhysre is. A sötét hajuk, a szemük. Hacsak nem ilyenek voltak Judy szeretői is. – Azt mondtad, szeretői? Több volt? Matthew a teáját kevergette. – Igen. Szerintem, már jó ideje szeretői voltak. – Rhys tudott róluk? – Nem mindegyikről. Azt hiszem, az utolsókról már nem. Talán nem is akart tudni róluk. Természetesen most mindenki jónak látja, hogy felvilágosítsa. – Ez nagyon megalázó lehet. Matthew megint vállat vont. – Lehetséges, de én nem hinném. Rhys sokkal inkább gyerekekkel törődik most, mint saját magával. Nagyon félti őket. Hallgattak, kortyolgatták a teájukat, és sajnálkozva gondoltak a három kisgyerekre. De a nyugalom nem tartott sokáig. Mark ébredt elsőként. Leugrott a heverőről, megdörzsölte a szemét, és kiment a konyhába. Bibby ebben a pillanatban elkezdett sírni. Egy perc múlva nyílt az emeleti háló ajtaja, és Emma jött le álmo san a lépcsőn. – Bibby sir - mondta ásítva -, és én éhes vagyok. 43

Linsey az égre emelte tekintetét, és magában fohászkodott, hogy minél előbb éljen véget ez a nap. Rhys hat óra körül jött meg. Szótlan volt, és rosszkedvű. Megcsókolta a gyermekeit, majd karjára vette Bibby-t. Könnyek csillogtak a szemében, amikor az autóhoz mentek. Gondosan beültette a kicsiket a gyerekülésre, bekapcsolta a biztonsági öveket, és hazahajtott. Matthew az ablaknál állt, és az autó után nézett. Aztán megfordult és Linsey pillantását kereste. A lány tanácstalanul felvonta a vállát. – Emlékezetes hétvége volt. - Csak ennyit mondott. A férfi mosolygott. – Még nincs vége. Azt hiszem, megérdemlünk egy kis jutalmat. Hogy érzed magad? Volna kedved egy habfürdőhöz? A nő látta a csillogást a szemében, és jóleső, izgató melegség járta át. Mintha minden nyomasztó gondolatát elfújták volna! Matthew-nak igaza van. Megérdemelnek egy kis jutalmat… – Igen, van kedvem hozzá - mondta mosolyogva, és a férfi kitárt karjaiba omlott. Kedden Rhys visszament dolgozni a rendelőbe. Talált egy rokonszenves asszonyt, aki beköltözött a házba, gondját viselte a gyerekeknek, és ellátta a háztartást. A férfi még mindig nagyon hallgatag volt. Egy szóval sem említette a feleségét. A hét vége felé azonban mintha kezdett volna megnyugodni, és kissé fesztelenebbnek tűnt. Úgy látszott azonban, hogy a humorát örökre elvesztette. Egyre gyakrabban fordult elő, hogy reggelente vörös szemekkel és duzzadt arccal jelent meg a rendelőben, majd rögtön bevett két aszpirint, amelyet kávéval öblített le. – Fejfájás - magyarázta röviden, amikor Linsey belépett a konyhába, és kérdően ránézett. – Ez a rettenetes hőség! Egyszerűen nem tudok aludni! A nő hallgatott. Biztos volt abban, hogy a férfinak nem az időjárással van gondja, és Matthew is osztotta véleményét, amikor beszámolt neki a történtekről. – Ez nem szerelmi bánat - mondta a férfi meggyőződéssel. – Már rég nem érzett semmit Judy iránt. Most inkább azon tépelődik, miért keresett vigasztalást a felesége más férfiak karjaiban. Persze ilyenkor is csak magát ostorozza. - Matt vállat vont. – Mindig szomorú, ha véget ér egy házasság, függetlenül attól, hogy ki volt a hibás. Ilyenkor az egész kapcsolatot végiggondolja az ember, egészen a kezdetektől, s megpróbál rájönni, hol követett el hibát. Rhys is ezt teszi most. Reméljük. hamarosan kilábal a gödörből. Nehéz ebben segíteni neki. Egyedül van az érzéseivel, a kétségeivel, a dühével. Linsey összeszorította a száját. Tudta, hogy ő sohasem lenne képes elnézni valakinek a hűtlenségét. A puszta gondolat, hogy Matthew egy másik nőt ölel, szinte testi fájdalmat okozott neki. Mit élhetett át Jane! Mit érezhetett, amikor a férfit, akit szeretett, egy másik nő karjaiban találta? Linsey lehunyta a szemét. Vajon mit tett volna Matt, ha a barátnője nem bukkan fel azon az estén? Akkor is szakított volna vele? Befejezte volna azt a kapcsolatot, amely állítása szerint nem volt több barátságnál? Igen! Linsey tudta, hogy Matthew nem szerette a nőt, nem is voltak igazi szerelmespár, amikor ő feltűnt a színen. Jane számára sem lehetett ez olyan komoly kapcsolat, hiszen akkor másképp viselkedett volna, gondolta. Aztán a saját viselkedését vette nagyító alá. Ő tudomására hozta a férfinak, hogy fontos számára. Szexuális életük csodálatos! De mi a helyzet az érzelmekkel? Mondta Matthew valamikor is, hogy szereti őt? Nem, de ő is hallgatott ez idáig. Miért? Ha őszinte akar lenni magához, akkor már rég tudja, hogy szerelmes a férfiba. Mi tartja vissza attól, hogy bevallja az érzéseit Matthew-nak? Jó, nem akarta lerohanni. Ismerte magát, és tudta, hogy nagyon is hajlamos mások befolyásolására; irányítására. Ebből már sok haszna származott az életben. De ezúttal sok forgott kockán. Nem akart semmit sem elsietni, sem elrontani azt, amiről úgy vélte, hogy valami egyszeri és megismételhetetlen… A lány sóhajtott egy nagyot, majd átfutotta a beteglátogatási listát. Az első helyen Mrs. Arkwight szerepelt, aki csípőműtétje után most ismét otthon volt. Linsey fogta az orvosi táskáját, és már indult is. Ez alkalommal az idős hölgy meglepően gyorsan nyitott ajtót. 44

– Ó, Wheeler doktornő! - üdvözölte örömmel. – Kerüljön beljebb! – Jól érzi magát? - mosolygott rá Linsey. – Mintha újjászülettem volna! Igaza volt Jarvis doktornak. Fájdalom nélküli életet élhetek, és pár hét múlva a mankóra sem lesz szükségem. Képzelje, már a kertben is voltam! Hát nem csodálatos? A következő beteg már több gondot okozott Linsey-nek. Mr. Dean volt az. Matthew nehéz esete, akit a lány már első munkanapján megismert. A férfi felesége elkeseredett arccal nyitott ajtót. – Ó, doktornő! Jó, hogy jön. Egyáltalán nincs jobban - panaszkodott az asszony. A beteg sötét ábrázattal fogadta. – Ezek az átkozott fájdalomcsillapítók teljesen kikészítenek! Állandóan álmos vagyok, és gyengének érzem magam. – Végig az ágyban volt, Mr. Dean? - kérdezte Linsey és előhúzta sztetoszkópját. – Persze, én pedig lelkiismeretesen ápoltam - vágta rá sértetten a feleség. – Erről meg vagyok győződve - mondta Linsey. Tudta, hogy férj képzelt beteg, s csak azért érzi olyan kimerültetek magát, mert állandóan az ágyban fekszik. Alaposan megvizsgálta a tüdejét és hörgőit, de semmi különöset nem észlelt. – Azért én nem vagyok annyira elégedett azzal, amit hallottam - folytatta komolyan, és visszatette a hallgatót a táskájába. – Feltétlenül fel kell kelnie, és mozognia, Mr. Dean! Ha továbbra is az ágyban marad, csak rosszabbodni fog az állapota. Felírok magának egy antibiotikumot. És garantálom, hogy egy héten belül olyan friss és kipihent lesz, mint még soha. Amikor Linsey visszatért a rendelőbe, a ház előtti parkolóban találkozott Matthew-val. Nevetve számolt be a férfinak Mr. Deanről és újabb „betegségéről. – És te engedtél? - kérdezte a férfi megjátszott felháborodással. – Le kellett volna húznod a lusta disznóról a takarót, és kikergetned a házból egy kis kerti munkára. – Magad is tudod, hogy ez nem ilyen egyszerű. Kell hozzá egy kis leleményesség. – Ó… a doktornő tanult! - jegyezte meg a férfi vigyorogva. – Ügyes kislány! Linsey a férfi ujjára koppintott. – Te gazember! – Au! Micsoda erőszak! Jóvátételt követelek! Éhes vagyok, és ebédidő van. Szükséged van ennél több indokra? A lány nevetett. – Rendben, gyere velem! Megetetlek. Matthew diadalittasan nevetett, és bementek a házba. A konyhában Rhys ült, kezében egy bögre kávéval. – Szia! - üdvözölte kedvesen a férfit Linsey. – Hello! Telefonáltak a rendőrségről. Elkapták a betörőnket - közölte Rhys. – Ez igazán jó hír, ugye, Linsey? - Matthew megkönnyebbültnek tűnt. – Igen. - A lány látta, hogy Rhys meglepően sápadt. – Éppen enni készültünk Matthew-val - mondta. – Készítek egy kis harapnivalót. Gyere fel te is, Rhys! De a férfi a fejét rázta. – Nem, köszönöm. – De csak gyere! - erősködött tovább Linsey, majd megragadta a férfi karját, és felhúzta. – A menü tükörtojás pirítóssal, tea, és a kiadós ebéd után egy kényelmes heverő, az ejtőzéshez. – Gondolod, hogy Rhys alkoholista? - kérdezte Linsey egy hónappal később. Matthew szobájában ült, ahol néhány nehezebb esetről beszélgettek. Kollégájuk aznap reggel, amikor megjelent a rendelőben, valóban úgy festett, mint egy alkoholista. Linsey most már komolyan aggódni kezdett a barátjukért. Matthew azonban nem volt ilyen borúlátó. – Nem hinném - mondta. – Csak akkor iszik, ha már átcsapnak a feje felett a hullámok. Ezt csinálta akkor is, amikor még együtt volt Judy-val. Minden nagyobb veszekedés után az üveg után nyúlt. De nem alkoholfüggő. Még nem… 45

– Szegény ember! Jobb életet érdemelne. – Bizonyára. Bár Judy nézőpontjából még nem is ismerjük a történetet. – Nem tudunk olvasni egymás gondolataiban. Matthew most furcsán pillantott Linsey-re. – Én sem tudok. Neked mire van szükséged, mit vársz tőlem, Linsey? A lány habozott. Mondja meg az igazságot? Akkor talán szakítana vele a férfi. – Nem ártana egy kis továbbképzés gyomortükrözésből - mondta végül nevetve. – Nincs benne tapasztalatom. - Azzal előhúzott táskájából egy tankönyvet. – Kezdjük az első fejezettel! Matthew lassan sétált a tengerparton. A vizet bámulta, s közben nagyot sóhajtott. Félt. Tudta, hogy reménytelenül beleszeretett Linsey-be, és hogy semmit sem tehet ez ellen. A tehetetlenség volt az, ami úgy megviselte. Megszokta, hogy életét szabályok irányítják, és a szabályokat ő állítja fel, ő az, aki mindig dönt. Megállt, és töprengve szemlélte a lehorgonyozott hajókat. Saját magát is úgy képzelte el, mint egy kormányos nélküli hajót, amely még nem kötött ki, csak hánykolódik a viharos tengeren. Linsey-re gondolt, és arra hogy milyen jól érzik magukat együtt. Soha nem hitte volna, hogy ilyesmi létezhet. Minden alkalommal, amikor szeretkeztek, új, eddig ismeretlen magaslatokra jutottak. A lány követelőző, merész, gyakran kezdeményező, és olyan kívánatos, hogy Matthew ha csak rá, vagy szerelmi életükre gondolt, rögtön elgyengült. Linsey teljesen más volt, mint az az álmaiban szereplő fiatal lány, aki után évek óta sóvárgott. Az a lány félénk volt, tapasztalatlan és hűvös, az igazi Linsey pedig szabad és természetes, kíváncsi, és szellemes, forróvérű, merész képzeletű. A szex számára csodálatos, szabályok nélküli játék volt, amelyet teljes odaadással élvezett. A férfi most lehunyta a szemét, azt kívánta, bár így maradna ez mindig. Az életét már nem tudta elképzelni Linsey nélkül. Ez a nő teljesen elvarázsolta, a korábbi álomkép elmosódott, a valóság legmerészebb álmait is felülmúlta. Végzetesen és végérvényesen beleszeretett Linsey Wheeler-be. A lány már két hónapja dolgozott a rendelőben, és nagyon sokat fejlődött. Kitűnő orvos lett belőle, s Matthew tudta, hogy ebben a tekintetben is megütötte vele a főnyereményt. Szabadidejüket együtt töltötték. Mindketten otthonosan mozogtak már egymás lakásában. Most, hogy a nyár elmúlt, és az esték egyre hűvösebbé váltak, gyakran a kandalló előtt üldögéltek, míg a szenvedély lángja bennük is kigyulladt, és a puha szőnyegekre dőlve órákig szerették egymást… Hihetetlenül romantikus volt ez. Matthew mégis félelmet érzett. Rossz tapasztalatai voltak a nőkkel. Sem Sarával, sem Ellennel, de még Jane-nel sem sikerült eddig az, amire évük óta vágyott, s ezért magát okolta. Ellen bevallotta neki, hogy unatkozott mellette, Jane is nyilván így érzett, Saráról nem is beszélve. A férfi most Rhysre és Judy-ra gondolt. Az a nő is bizonyára egyhangúnak és unalmasnak találta házasságát. Miért is menekült volna különben más férfiak karjaiba? Ami Linsey-t illeti, Matthew érezte, hogy élete végéig szeretni és kívánni fogja. Az unalom ismeretlen fogalom volt kapcsolatukban. De vajon a nő is így érez iránta? Vajon nem fog új kalandra vágyni, ha már megkopik az újdonság varázsa? Lehet. Linsey teljesen más, mint ő. Forró vérmérsékletű, nyugtalan, élénk, kíváncsi… Valamikor eljön majd az idő. amikor ő is közölni fogja, hogy Matthew unalmas nyárspolgár, aki már semmi izgalmat nem jelent számára. Mit tegyen? Hogy védhetne meg magát? Nem kergethet álmokat. Nem akarja elveszíteni Linsey-t. Soha! A világ minden kincséért sem! De vajon a lány is figyelni fog az ő kívánságaira? Ez volt félelme oka. Még soha nem érezte magát ilyen gyámoltalannak. Valami megváltozott, s Linsey érezte ezt. Matthew csendesebb, távolságtartóbb lett. A lány a fejét törte. Mit csinált rosszul? Túl merész volt az ágyban? Esetleg gátlástalan, ami már taszította a férfit? Lehet, hogy Matthew azok közé a férfiak közé tartozik, akik nem szeretik, ha a nő is kezdeményez, ha valami újat akar kipróbálni, ha kimondja a kívánságait? De azt is tudta, hogy Matthew mindig hevesen kívánja, és sohasem tud betelni vele az ágyban. Milyen maradéktalanul boldog és elégedett, amikor szeretkezés után kimerülten zuhannak vissza a párnára, majd 46

egymást átölelve alszanak el! Elpirult, ha merész szerelmi játékaikra gondolt. Soha ezelőtt nem tudott, nem is akart ilyen dolgokat tenni. Ezen a téren nem volt nagyon tapasztalt, mielőtt Matthew-t megismerte. De a férfi mindent megváltoztatott benne. Linsey szinte szárnyakat kapott, és kimeríthetetlennek tűnt a képzelete. Igen, talán ez a baj. Még ha tetszik is Matthew-nak az ő felszabadult gátlástalansága, lehet, hogy riasztja. Ez lehet az oka annak, hogy mostanában olyan furcsán viselkedik. A lány gombócot érzett a torkában, és feltörő könnyeivel küszködött. Szerelme nélkül élete értelmetlennek tűnt. Matthew az a férfi, akit mindig keresett. Lehet, hogy ezt meg is kellene mondania neki. Talán épp csak ezekre a szavakra vár. Nem tudta. Gyámoltalannak, bizonytalannak érezte magát. A gondolat, hogy egy nap szakíthatnak, a kétségbeesés szélére sodorta a lányt. Odakint már sötétedett. Linsey egyedül maradt a házban. Matthew épp úton volt, megint ő volt az ügyeletes. Linsey nem akarta, hogy ilyen állapotban lássa őt. Meg kell nyugodnia, mire a férfi hazatér. Gyorsan felkapta magára a melegítőjét, és már futott is ki a házból. A friss levegő jót tett neki. Olyan gyorsan futott, hogy szinte úgy érezte, úszik a levegőben. Kimelegedett, rózsás arcát simogatta a lágy szellő. Húsz perc múltán már úton volt hazafelé. A néptelen, sötét parkban a fák különös árnyékokat vetettek a földre, s ettől Linsey kicsit megijedt. Itt mindig az volt az érzése, hogy valaki követi. Igyekezett összeszedni magát, hiszen a szatír valószínűleg elhagyta a környéket. Mégis fellélegzett, amikor végre hazaért. Felszaladt a lépcsőn, lehúzta az átizzadt melegítőt, és bement a fürdőszobába. Összehúzta a függönyt, és felkapcsolta a villanyt. Egy másodperc töredékéig szinte kővé meredt az ijedtségtől, mert teljesen biztos volt benne, hogy az utca másik oldalán valaki áll, és őt bámulja. Egy autó hajtott el a ház előtt, és Linsey akkor vette észre, hogy az alak csak egy fa árnyéka volt. A fejét csóválva állt be a zuhany alá. Amikor meztelenül kilépett a fürdőből, Matthew már ott volt. A férfi ránézett, felkapta, a hálószobába vitte, és szenvedélyes izgalommal vetette rá magát. A rövid, heves szeretkezés alatt nem váltottak egy szót sem. De amikor közösen elérték a csúcspontot, Linsey érezte, hogy még soha nem szerették egymást ilyen hevesen. Ernyedten feküdtek egymás karjaiban, levegő után kapkodva. Matthew halkan nevetett. – Szia, édesem! Milyen napod volt? A lány meg mindig lihegett – Az utolsó öt perc volt a legjobb. – Boszorkány! - A férfi megcsókolta a nyakát. – Végeztél mára, vagy meg kell még látogatnod valakit? - kérdezte a lány. – Nem, és remélem, hogy később sem. – Akkor ma kivételesen korán feküdjünk le. Mit szólsz hozzá? A férfi hamiskásan mosolygott. – Hm! Nem hangzik rosszul! Ezen az éjszakán, amikor Linsey ágyában szorosan összebújva, békésen aludtak, a szatír megint lecsapott…

8. FEJEZET 47

Másnap elszabadult a pokol. Az áldozat egy tizenkilenc éves egyetemista lány volt. A szatír kést fogott rá, majd brutálisan megerőszakolta. Szerencsére a lánynak volt annyi lelkiereje, hogy rögtön utána elmenjen a rendőrségre, és pontos szentélyleírást adjon a támadójáról. A rendőrség biztos volt abban, hogy a két eset elkövetője ugyanaz a férfi. Röplapokat osztogattak, amelyen minden nőt felszólítottak, hogy sötétedés után ne menjen el otthonról. Linsey ereiben meghűlt a vér, amikor meghallotta, hogy a tettes egy bizonyos nőtípust szemeli ki maginak. Mindkét áldozata fiatal, hosszú szőke hajú, magas és vékony nő volt! Matthew nagyon komolyan vette a dolgot. – Mától kezdve Rosie-val nem mehettek éjszakai beteglátogatásra! Tim, Rhys és én majd átvesszük tőletek a műszakot. Sötétedés után a házban maradtok. Megértetted? – Nem, nem értettem meg - tiltakozott Linsey hevesen. – Orvosok vagyunk, és… – Szót se többet erről! Úgy lesz, ahogy parancsoltam! Nem tűrök ellenvetést. Linsey lakásában voltak éppen. Telefoncsörgés szakította félbe a veszekedést. Tricia volt az. – Lin, mi az igazság azzal a szatírral kapcsolatban? - kérdezte a lány köszönés nélkül. – Három hónapon belül két nőt erőszakolt meg. – Istenem! Akkor te is veszélyben vagy! Az áll az újságban, hogy magas, vékony szőkékre bukik! – Tudom. Majd vigyázok. Ne, aggódj! – És Matthew? Mit szól a dologhoz? Linsey sötét pillantást vetett a férfira. – Eltúlozza, éppúgy, mint te. A férfi közbeszólt: – Nem túlzom el! - tiltakozott. – Csak nem akarom, hogy valamelyik kolléganőm egy bűnöző áldozata legyen. Itt most nem személyes érzésekről van szó! – Dehogyisnem! - vágyott vissza Linsey keserűen. – Egyszerűen féltékeny vagy! Persze csak a testemre, mert neked csak az a fontos! A férfi dühösen meredt rá, majd fogta a zakóját, és szó nélkül kiment a lakásból. – Lin? A lány a kezében lévő kagylóra meredt. – Tricia, istenem, mit mondtam? – Hülyeséget. Vagy legalábbis nem azt, amit kellett volna, kedvesem. – Igazad van. Pedig nagyon is megértem őt. Én is ugyanígy viselkednék az ő helyében! Sőt! – Akkor szaladj utána, és mondd el ezt neki! Csak meg akar védeni, mert szeret. – Nem tudom. Nem tudom, hegy szeret-e. Tényleg nem tudom. Mindig azt gondolom, hogy csak a testem érdekli. Rengeteget veszekszünk, ezt tudnod kell. – Mi is azt tettük, és én mégis nagyon szeretlek. Te vagy a legjobb barátnőm. – Köszönöm, Tricia! – Na, tedd, amit mondtam! Legalább egyszer az életben! Linsey rosszkedve ellenére jót nevetett, és letette a kagylót. Matthew az utolsó 1épcsőfokon üldögélt, és a falat bámulta. – Sajnálom, Matthew - mondta a lány halkan. A férfi hevesen ingatta az fejét. – Nem. Hiszen igazad van! Megőrülök érted! De nem akarlak a szabadságodban korlátozni. Majd megpróbállak elkerülni. – Ne! Az szörnyű lenne! Nem korlátozol semmiben, hidd el. Csak… néha az az érzésem, hogy úgy bánsz velem, mint egy törékeny porcelánbabával. És azt nem szeretem. Nem vagyok olyan gyenge, Matthew, még akkor sem, ha nő vagyok! – Tudom, kedvesem. De nézz csak magadra! - A férfi megfogta a lány szőke haját. – A szatír épp az ilyen nőkre vadászik, mint amilyen te vagy. Nem tudnám elviselni, ha történne veled valami. Megakarlak óvni. 48

– Folytathatom a munkámat? - kérdezte a nő félénken. – Rosie egy hét múlva elmegy, és nektek, férfiaknak van épp elég dolgotok. Különösen Rhysnek. A gyerekek miatt már nem tud éjszakai ügyeletet vállalni. – Jó, egyezzünk ki egy köztes megoldásban! Mindent hagyunk a régiben, de hét közben nálad alszom. Ha éjszaka hívnak beteghez, akkor veled megyek. Ha nekem kell elmennem, akkor még mindig itt van a riasztó. Ezenkívül mindig melletted leszek, akár bevásárolni mész, akár futni. Úgy foglak követni, mintha az árnyékod lennék. Megegyeztünk? – Van más választásorra? – Nincs! – Jó, akkor megegyeztünk! - mondta a lány lágyan. – Ezek szerint most feljössz? – Igen. És igenis megőrülök a testedért. Olyan nagy baj ez? – Ó, Matthew én is így vagyok ezzel! Én is megörülök érted, tudd meg! A férfi hangosan felnevetett, aztán ölbe kapta a lányt, és felvitte a hálószobába. Óvatosan letette az ágyra, majd lassan levetkőztette. Karjaiba vette, lágyan megcsókolta, simogatta selymes, szőke haját, és kényeztette gyönyörű testét. A lány maga is meglepődött, amikor elsírta magát. Azt érezte, először életében, hogy szereti valaki. Ez olyan öröm volt, amelyet alig; tudott elviselni. Matthew egy szót sem szólt. Még szorosabban ölelte a lányt, és nem kérdezett tőle semmit. Hagyta, hadd sírjon… Linsey számára most új élet kezdődött. Egyszerre volt boldog és elégedett, mert Matthew éjjel-nappal mellette volt, ugyanakkor soha nem lehetett egyedül. Mindig is független, önálló ember volt, és csak most ébredt rá, mennyire szüksége is van erre. Egyedül akkor érezte magát szabadnak, amikor dolgozott. A rendelőben folyt az élet, mint eddig is. Egyszer egy fiatal nő jött el hozzá, aki már nem akart fogamzásgátlót szedni, és szerette volna, ha spirált kap. – Mióta gyógyszert szedek, hat kilót híztam! - panaszkodott a lány. Linsey bólintott. – Akkor most hagyja abba a gyógyszert, és várja meg a következő vérzését. A menstruáció utolsó napján felhelyezzük a spirált. Hívjon fel, ha aktuális lesz! A lány megkönnyebbülten távozott a rendelőből, Linsey pedig próbaképpen megtapogatta a saját fenekét. Ő is fogamzásgátlót szedett, és szintén felszedett néhány kilót. Este beszélt is erről Matthew-val. – Nem szedem tovább a fogamzásgátlót - jelentette ki. – Kövérnek érzem magam. Matthew a karjaiba vette. – Csodálatos alakod van. Nem látok egyetlen fölösleges dekát serre rajtad. – De meghíztam - makacskodott a lány. – Érzem a ruháimon. Azt hiszem, kipróbálom a spirált. – Nem. – Miért nem? – Mert nem olyan biztonságos, mint a gyógyszer. Nem akarok gyereket. Belegondolni sem merek, hogy nem válik be a spirál, és teherbe esel. Egy viszony kockázatos és bizonytalan dolog. Épp elég baj, ha véget ér. Miért kellene egy ártatlan gyereket is tönkretenni? Nézd csak meg Rhys-t és a gyerekeit! - rázta a férfi hevesen a fejét. – Jó, akkor óvszert fogunk használni. – Nem szeretem az óvszert. Próbálj ki egy másik tablettát? – Nem! Mindegyiknek ugyanilyen mellékhatása van. – Legyen, ahogy akarod… - egyezett bele a férfi. – Akkor megint óvszer. Linsey nyelt egyet. A csalódottság fájdalmas érzése járta át. Meg fog valamikor is változni Matthew véleménye? Még egyszer sem mondta neki, hogy szereti őt. Éjjel-nappal együtt voltak, adódott már ezernyi meghitt pillanat. De a férfi még sohasem mondta ki az annyira áhított szavakat… Matt zökkentette ki gondolataiból. – Érdekel még a gyomortükrözés? - kérdezte hirtelen. 49

– Igen, de tudod, hogy nincs benne tapasztalatom. A sürgősségin csak gyomormosás volt, bár az szinte mindennap. – Rhys holnapra három beteget is berendelt gyomortükrözésre a Milhaven kórházba. Asszisztálhatnál neki. Rhys teljesen más tanár volt, mint Matthew. – Azt javaslom, figyeld meg, hogyan csinálom, és a másik kettőt már te fogod elvégezni egyedül. Rendben? Linsey-nek kikerekedett a szeme. – Egyedül …? A férfi nevetett. – Matthew jól megfélemlített téged. Persze hogy egyedül! Valamikor el kell végezni az elsőt. Ezenkívül a sürgősségin dolgoztál. Ott kapja meg az ember az igazi leckét, nem igaz? – Az biztos. Mire várunk még? – Ez a beszéd! - mondta a férfi elégedetten, és behívta az első beteget. Linsey nagyon figyelt, és tökéletesen segédkezett. Az egész procedúra nem tartott tovább egy negyedóránál. Végezetül Rhys szövetmintát vett a gyomornyálkahártyából. – Nem csoda, hogy panaszai vannak - fordult a beteghez. – Jól fejlett gyomorfekélye van. De most, hogy már tudjuk, mi a baja, eredményesen kezelhetjük. Ezután Linsey következett. Rhys szorosan mellette állt, és figyelte. A következő beteg egy középkorú férfi volt, aki nagyobb gondok nélkül nyelte le a csövet. Aztán elkezdődött a nyomozás. Hol van a góc? Linsey óvatosan tapogatta végig az érzékelővel a gyomorfalat, amíg meg nem találta azt, amit keresett. Nehéz feladat volt nyugodtnak és közömbösnek maradnia. Daganat! Nagy, és gyulladt. Gyomorrák, előrehaladott állapotban. Szabad szemmel is látható volt. A lány vetett egy pillantást a kollégájára. A férfi bólintott. – Most szövetmintát veszek - magyarázta a lány nyugodtan. – Nem fog fájni, mindjárt készen vagyunk. A beteg bátran tűrte a vizsgálatot. – Még hall rólunk - mondta Rhys. A férfi csak bólintott, elköszönt, és elment. – Ez volt tehát az első gyomortükrözésem. Közelebbről ismered a férfit? - kérdezte a lány elgondolkozva. – Nem, a felesége gyakrabban jön be a rendelőbe. Elég rosszak az idegei. A diagnózis fel fogja zaklatni… A férfi sóhajtott. – Ez a munkánk. A kudarcot is el kell viselnünk. – Egyébként mi lett Mr. Joinerrel? - kérdezte Linsey. – A te beteged. Tudod, a prosztatarákos férfi. Az első munkanapomon találkoztam vele. Hátfájdalmak miatt jött el, és Lymingtonba utaltam az orvosához. – Tudom. Tényleg csontáttételek húzódtak meg a panaszai mögött. A csípőben és a gerincoszlopban. Megröntgenezték, és tudja, hogy már nem lehet meggyógyítani. A rádiumkezelés enyhíti a fájdalmait, és meghosszabbítja valamennyivel az életét, de többet nem tehetünk érte. Linsey felállt. – Folytassuk! - mondta. – Még mindig a munka a legjobb orvosság, nem igaz? – Ha te mondod… Dél körül értek vissza a rendelőbe. Matthew beteglátogatás miatt házon kívül volt, így Linsey felment a lakásába, hogy rendet csináljon. Mióta a férfi gyakorlatilag nála lakott, sokkal több házi munka hárult rá. Beágyazott, elrakta a ruhákat, elmosogatta a tegnap esti és az aznap reggeli edényeket. Közben Mr. Joinerre és a gyomorrákos férfira gondolt. Egyiküknek sem volt már sok ideje hátra. A nőkre és gyerekekre gondolt, akiket hátrahagynak majd. Aztán Matthew-ra és arra, hogy ő miként viselkedne, ha megtudná, hogy a férfinak meg kell halnia. Megborzongott, és könnyek szöktek a szemébe. Otthagyta a mosatlan edényt, és az ablakhoz ment. Kinézett. Matthew nem akart gyereket, ezt egyértelműen a tudomására hozta. Eddig még Linsey sem érzett heves vágyakozást a gyerek után. És az az éjszaka, melyet Rhys gyermekeivel töltött, nem is ébresztett kedvet benne az anyasághoz. De hogy soha ne legyen gyereke…? Nem hiányozna akkor valami fontos dolog az 50

életéből? Ráadásul nem akármilyen gyerekről van szó, hanem Matthew gyerekéről. És ekkor hirtelen elfogta a vágyakozás. Igen, gyereket akar a férfitól! Leült a díványra, térdei remegtek. Mit tegyen? Még szedi a gyógyszert. Eszébe jutott a tegnap esti beszélgetés. Matthew óvszert akart használni. De hogy fog ez működni? Megszokták, hogy ott és akkor szeretkeznek, ahol, és amikor rájuk tör a vágy. És védekezésre ilyenkor nem is gondoltak. Persze hogy nem! Hiszen a fogamzásgátló biztonságos volt. Hirtelen megvilágosodott előtte, hogy nem azért akarta abbahagyni a gyógyszer szedését, mert meghízott, hanem mert igazi erős kötelékre vágyott. Meg akarta pecsételni szerelmüket egy gyermekkel. Felállt, és visszament a mosogatóhoz. Úgy döntött, továbbra is szedni fogja a gyógyszert. Nem tartozott azon nők közé, akik gyereket csináltatnak maguknak, és így akarják örökre magukhoz láncolni a szeretett férfit…

9. FEJEZET 51

Beköszöntött a tél, és Linsey-nek egyre nőtt a rossz kedve. Kezdett elhatalmasodni rajta a depresszió, mert lassan az az érzése támadt, hogy fogoly. Már fél ötkor sötét volt, ha éppen futni, vagy bevásárolni tá madt kedve, akkor várnia kellett, amíg Matthew meg nem jött, hogy elkísérje. Ez ingerültté tette. A tettes azóta nem támadott újra, de nem is fogták el. Időközben a lány teljesen biztos lett abban, hogy a fickó elhagyta a környéket. Már elmúlt az üldözési mániája is, nem érezte állandóan, hogy figyelik. A börtön rácsa így egyre nyomasztóbbá vált számára. – Nem bírom már ezt a bezártságot, Matthew! - fakadt ki egyik este. - Megőrülök, ha ez így megy tovább! Olyanok vagyunk lassan, mint a sziámi ikrek. Ez képtelenség! Elmúlt a veszély. Itt az ideje, hogy újra normálisan éljünk. – Másképp beszélnél, ha téged erőszakoltak volna meg - mondta a férfi nyugodtan. Már megszokta a lány siránkozását. – De nem engem erőszakoltak meg, és ez nem is fog előfordulni. Senkinek sincs esélye megközelíteni sem, ment te lettél az árnyékom! – Tudom, és ez így is marad. – Nem akarom, Matthew! Nem érted meg, hogy lassan becsavarodom? Szükségem van a szabadságra! Úgy érzem magam, mintha börtönben lennék, még ha nincsenek is rácsok az ablakon. Nem tűröm, hogy egy őrült bűnöző miatt pokollá váljon az életem. Különben is, már rég árkon-bokrom túl van… – Ezt nem tudhatjuk, Linsey, ezért minden marad a régiben. A lány mérgesen megrázta a fejét, dobbantott egyet, és paprikavörösen csípőre tette a kezét. – Matthew Jarvis, honnan veszed a jogot, hogy rendelkezz az életemmel? Mondd már, hogy szeretsz! - próbálta sugalmazni a lány. Mondd, hogy nem tudsz nélkülem élni! Hogy belebolondulnál, ha ez a fickó elkapna…! Mondd ki, Matthew! De a férfi nem hallotta a lány néma, kétségbeesett könyörgését. Csak hallgatott, és a padlót bámulta. – Igazad van - mondta végül. Felállt, anélkül hogy Linsey-re nézett volna, bement a fürdőbe, majd a hálóba, és összepakolta a holmijait. – Mit csinálsz? - kérőezte a lány zavartan. – Hazamegyek. Nincs rá jogom, hogy előírjam, hogyan élj. Önálló, független nő vagy. Sajnálom, hogy ezt nem vettem figyelembe. Azt hittem helyesen cselekszem. De most már belátom, hogy nélküled döntöttem rólad, bár mentségemre szolgáljon, hogy azt tettem, amit jónak láttam. Az éjszakai ügyeletet és beteglátogatásokat továbbra sem engedélyezem. Ez nem baráti, hanem főnöki utasítás. Tim, Rhys és én majd felosztjuk magunk között az éjszakákat. Cserébe te kicsit több terhet vállalsz nappal. Linsey szíve a torkában dobogott. – Matthew, ne légy bolond! New akarom, hogy elmenj! Maradj, kérlek! Mindent megbeszélhetnénk nyugodtan. – Már mindent megbeszéltünk - emlékeztette a férfi. – Holnap találkozunk, Linsey! - Azzal fogta a táskáját, sarkon fordult, és elment. A nő a nappaliba ment, és figyelte, ahogy a férfi beszáll a kocsijába, és elszáguld. Mit tettem? - gondolta magába roskadva. Nem ezt akartam! Nem akartan elűzni! Könnyek csorogtak le végig az arcán. – Matthew! - suttogta kétségbeesetten. Aztán felpattant, fogta a táskáját, a kocsi kulcsot, lerohant a rendelőbe, bekapcsolta a riasztót, és már rohant is az autójához. Nem vett kabátot sem, csak az járt a fejében, hogy minél előbb beszélhessen a férfival. Matthew hirtelen távozása olyan volt, mintha váratlanul pofon ütötték volna. Szemerkélt az eső, amikor átfutott a parkolón. És milyen hideg volt! Gyorsan beindította a kocsit, és kikanyarodott az útra. Ebben a pillanatban észrevett egy árnyékot az utca másik oldalán. Egy árnyékot, amely mozgott. Megvonta a vállát. Biztosan a kutyáját sétáltatja valaki, gondolta legyintve. Gyorsan gázt adott, és elviharzott. Az út nedves csúszós volt. A lány bekapcsolta az fűtést, s dideregve hajtott tovább. Remélte, hogy Matthew nem fogja elzavarni… 52

Egy kanyar után rémülten vette észre, hogy az utat furcsán keresztben álló járművek torlaszolják el. Baleset! Linsey gépiesen lépett a fékre. A kocsija kissé ki farolt, mielőtt megállt volna. Felrántotta az ajtót, és mát ugrott is ki. Két autó ütközött össze, szinte egymásba ékelődtek. Rettenetes látványt nyújtottak. És az egyik Matthew kocsija volt! Linsey szinte eszét vesztve nézett körül. – Matthew! Matthew! Hol vagy? – Itt! A lány lehajolt, és felfedezte a férfit a roncsok között. – Én jól vagyok, de ketten megsebesültek - kiáltotta Matthew. – Súlyos! Már mobilon felhívtam az mentőket. Te értesítsd az rendőrséget és a tűzoltókat, s mondd meg nekik, hogy nagyon sürgős! Siess! Szükségem van rád. Elsősegélyt kell nyújtanunk. Linsey elvette Matthew-tól a mobiltelefonját és felhívta a rendőrséget meg a tűzoltókat. Ezalatt a férfi kikászálódott a roncsok alól, és megpróbálták ellátni a sérülteket. A vezetőn már nem tudtak segíteni, és utastársa állapota is olyan súlyos volt, hogy Linsey kételkedni kezdett a mentési akció szükségességében. Még ha életben marad is a nő, nyomorék marad, mert a gerince több helyen is eltört. A súlyos balesetet a nagy sebesség, a nedves út és két botorkáló póni idézte elő. A kanca is elpusztult. Linsey nézte, amint a kirendelt állatorvos az utca szélére vezeti a zavarodott csikót. Nagy sokára véget ért ez a rémálom is. A mentőautók, tűzoltók, vontatók, rendőrség és az állatorvos elhagyták a baleset helyszínét. – Mi lesz a csikóval? - kérdezte Linsey kábultan. – Egyelőre az állatorvos fogadja be - mondta Matthew, és a lányra nézett. – Hiszen te reszketsz! Miért nincs rajtad kabát? - Szó nélkül levette a sajátját, és a lány vállára terítette. – Nekünk is haza kellene mennünk. Épp ezért volt itt Linsey. – Hova haza? - kérdezte a lány félénken. A férfi magához húzta. – Talán máris hiányoztam? - kérdezte rekedten. – Már akkor, amikor a táskádat pakoltad. A férfi elmosolyodott. – Menjünk hozzám! Közelebb van. A házban nagyon hideg volt, de Matthew nyomban kinyitotta a fűtőtestek csapját. – Felteszek egy teát - kiáltotta, majd hozott egy gyapjútakarót, és belecsavarta a didergő lányt. – Nem kell, jól vagyok - tiltakozott erőtlenül Linsey. – Akkor miért vacognak a fogaid? Én is csontig átfagytam. És tetőtől talpig koszos vagyok. - Matthew mo solygott. – Te is néztél már ki jobban! Percekkel később már kortyolták is az édes, forró teát. A férfi sóhajtott. – Mit szólnál egy forró zuhanyhoz, amelyet rózsaszín habfürdő követne? A lány haloványan nevetett. – Nem lenne ellenemre. Azért nem kell elkényeztetned… – Tudom, tudom! De nem gondolod, hogy a mai este egy kicsit kivételes volt? A lány is mosolygott. Már nem akart veszekedni, hagyta, hogy Matthew felemelje, felvigye a lépcsőn, egészen a kádig. Gyorsan levetkőztek, majd a kádba léptek, kinyitották a forró vizes csapot, és addig engedték magukra az élénkítő, frissítő vízsugarat, amíg tisztának nem érezték magukat. Majd elmerültek az illatozó habokban. - Úgy érzem magam, mint Kleopátra! Neked van a világon a legkényelmesebb kádad! - sóhajtotta ernyedten a lány, és kéjesen egészen nyakig merült a vízbe. Matthew halkan nevetett. – Ez Jo érdeme. Szenvedélyes fürdőző volt, és ő csináltatta ezt a kádat is. 53

– Nagyon jól érzem magam - ismerte be a lány halkan. – Mint, aki újjászületett ennyi szörnyűség után. Élvezték a csöndet és a nyugalmat. Lehunyták a szemüket, és lábukkal tapogatózva keresték egymás testét a forró, illatos vízben. A férfi nagyot sóhajtott, amikor Linsey lábujjaival megsimogatta ágaskodó férfiasságát. Majd felegyenesedett, és maga mellé húzta a lányt. – Te boszorkány! - suttogta szenvedélyesen. – Akarlak! Szükségem van rád! - Megragadta a nő csípőjét, és magára ültette. Keményen beléhatolt. – Csókolj meg! - parancsolta, és Linsey teljesítette a férfi kívánságát. Ajkuk forró csókban olvadt össze. Pillanatok alatt elérték a csúcspontot. Utána kimerülten feküdtek egymáson, ebben a szinte önkívületi állapotban, amíg ki nem hűlt a víz. Matthew ekkor engedett hozzá még egy kis forrót, így eltartott egy ideig, míg rászánták magukat arra, hogy elhagyják nedves szerelmi fészküket, és bebújjanak az ágyba. – Bezártad a házat, és bekapcsoltad a riasztót? - kérdezte a férfi halkan. – Igen, minden rendben. Mindenre ügyeltem, annak ellenére, hogy szinte észvesztve száguldottam el hazulról. - A nő szorosan a férfihoz bújt. – Sajnálom, Matthew! Attól tartok, megint rossz hangot ütöttem meg veled. Hülyeségeket mondtam. A férfi gyengéden megcsókolta. – Azt hiszem, a lényeget így is megértettem, Linsey. Én is sajnálom, hogy így viselkedtem. Megpróbálom majd egy kicsit visszafogni magam. De meg kell értened, hogy aggódom és féltelek. Addig nem lélegezhetünk fel, amíg az az ember szabadon mászkál. Remélem, a rendőrség nemsokára sikerrel jár, és elkapják végre. Tudsz addig várni? A lánynak eszébe jutott a fájdalom, amelyet akkor érzett, amikor Matthew összepakolt, és szó nélkül eltűnt. Bólintott. – Igen. Igyekszem türelmesebb lenni. Megígérem. Az idő szinte repült, és szempillantás alatt itt volt a karácsony. Rhys számára ez azt jelentette, hogy az idegeskedéssel és fájdalommal töltött hónapok után most megpihenhet. A szülei meghívták az ünnepekre, így a gyerekekkel együtt elutazott Salisburybe. Nehezen szánta rá magát, mivel így több munkát zúdított szintén fáradt kollégái nyakába, de Matthew addig erősködött, míg végül engedett. – Szükséged van neked és a gyerekeknek is egy kis nyugalomra, levegőváltozásra. Engedd, hogy a szüleid kényeztessenek egy kicsit! Jót fog tenni mindannyitoknak! Linsey Matthew-nál akart maradni. A szülei úgysem voltak otthon, élvezték a nyugdíjat, és az ünnepekre elutaztak a Karib-tengerre. Tim és April pár hete voltak együtt, épp szerelmük első, szenvedélyes szakaszaiban éltek. Csak egymásra figyeltek, így mostanában nem sok hasznukat lehetett venni. Rosie már kilépett a rendelőből. Másik városba költözött, ahol szakképzésének utolsó gyakorlati évét töltötte. Így aztán minden Linsey-re és Matthew-ra hárult. Eldöntötték, hogy a nappali beteglátogatásokat felosztják egymás közt, és tartanak mellette egy ügyeletet is az ünnepek alatt. Azért reménykedtek benne, hogy nyugodt és hangulatos lesz első együtt töltött karácsonyuk. – Ha pedig mégsem, akkor azzal vigasztalódhatunk, hogy karácsony után két egész napot tölthetünk kettesben - mondta a férfi, és karjaiba vette a lányt. Szükségük is volt erre a vigaszra, mert a nap nagyon kapkodósra sikeredett. Már kora reggel érkeztek az első hívások, és a roham csak tíz óra felé csillapodott kissé. Matthew leült a díványra, kezében egy nagy bögre kávéval, de nem telt el sok idő, és már aludt is. Linsey hagyta. Gyönyörű kasmírpulóvert vásárolt a férfinak ajándékba. Egy vagyonba került, de amikor meglátta, rögtön beleszeretett. Most gyorsan becsomagolta, és elrejtette egy fiókban. Ismét csengett a telefon, a férfi nagy nehezen kinyitotta a szemét. – Aludj csak - mondta a lány határozottan -, majd én elintézem. Egy fiatal nő hívta fel őket, a szomszédasszonya lett rosszul. – Jó lenne, ha ki tudna jönni. doktornő! - mondta. – Engem meghívtak valahová, el kell mennem, és nem tudok gondoskodni róla. Egyébként sem tudom, mi a baja, de egyedül sem lehet hagyni. 54

Linsey már indult is. A friss levegő jót tett neki, mélyeket lélegzett. Amúgy is különös téli nap volt ez. Nagyon hideg volt, de sütött a nap. El is döntötte, hogy rábeszéli Matthew-t, sétáljanak később egy nagyot. Magukkal vinnék a mobiltelefont, és akkor bárki elérheti őket. Egy séta a tengerparton most csodálatos lenne! Egy kis, öreg ház előtt parkolt. Az ajtó ki volt támasztva. – Halló, Miss Lucas! - kiáltotta hangosan. – Én vagyok az, Wheeler doktornő! Bejöhetek? – Halló, doktornő! Jöjjön csak be! - felelt egy vékony, gyenge hangocska. – Fenn vagyok a hálószobában! Linsey belépett a házba. Erős vizeletszag terjengett a levegőben. A lány gyorsan körülnézett. Már látott rosszabb állapotban lévő lakásokat is. Majdnem mindegyik öreg épület volt, és felújításra szorult, de azért felületes rend és tisztaság uralkodott mindenütt. A lány felfutott a lépcsőn az idős hölgy hálószobájába. A csípős szag szinte fojtogatta. – Jó napot, Miss Lucas! A barátnője hívott fel, és mondta, hogy nem érzi jól magát. Vannak fájdalmai? – Voltak - felelte a hölgy vékony hangján -, de már elmúltak. Tegnap volt a legrosszabb, fel sem bírtam kelni. Ma éjszaka újra belém hasított a fájdalom, egészen lent a hasamban. Azt hittem, hogy szétszakít. És reggel ezt találtam! Ez hevert a lepedőn! - Az idős hölgy az éjjeliszekrény felé nyúlt, és Linsey kezébe nyomott egy ujjnyi vastag, hosszú, sárgás, kemény tárgyat. – Fogalmam sincs, mi ez, de nélküle jobban érzem magam. Linsey-nek nagyra kerekedett a szeme. – Miss Lucas! - kiáltott fel ámulva. – Ez egy húgykő! Óriási, és már több éve lehetett a húgyhólyagjában! Biztos vagyok benne, hogy vizelési nehézségei voltak. Igazam van? Az idős hölgy bizonytalanul bólintott. – De hogy jött ki? – Csodával határos módon - ismerte el a lány. – A szervezete kipréselte magából. Remélhetőleg nem sebesült meg közben. Megvizsgálhatom? Miss Lucas fel volt háborodva. – De doktornő! Nem vetkőzhetek le csak úgy! – Nem kell szégyellnie magát előttem, Miss Lucas - mondta kedvesen Linsey -, orvos vagyok. – Ha akarja… - Az idős hölgy fancsali képet vágott. – Soha nem gondoltam volna, hogy valaha ilyesmit kell csinálnom! – Vannak rosszabb betegségek is, Miss Lucas. - Linsey gyorsan megvizsgálta a beteget. – Mit csinál ma, karácsonykor? - kérdezte, hogy témát váltson. – Vár valakit? – Nem. Egyedül élek. Számomra ez is csak olyan, mint a többi hétköznap. Már évek óta. Linsey bólintott. – Szívesen beutalnám a Milhaven kórházba, hiszen elfertőződhet. Néhány napig ágyban kell maradnia, és valakinek gondoskodnia kell magáról. Az idős asszony félénken mosolygott. – Senkinek sem akarok a terhére lenni. – Ön nem teher, hanem beteg! Jót fog tenni magának a kórházi tartózkodás. Ma van szenteste, és tudom, hogy már mindent feldíszítettek, és különlegesen finom lesz a vacsora. Nem lesz egyedül, és biztos vagyok benne, hogy jól ki fogja pihenni magát. Miss Lucas mintha egy csapásra megváltozott volna. Fáradt, tompa szemei most csillogtak, és szemmel láthatóan feléledt. Linsey kihívta a mentőket, összepakolta a beteg néhány holmiját, majd megvárta, míg a mentősök elvitték az asszonyt. Aztán hazahajtott, felfrissítette magát, és átöltözött. Matthew kérdőn vonta fel a szemöldökét. – Megáztál? - kérdezte vigyorogva. – Nem, csak egy krónikus ágyba vizelőnél voltam. Ezt ma produkálta! - mondta Linsey, és megmutatta a férfinak a követ. – Huh! És még magánál van? 55

– Képzeld, igen. Pedig vékony, törékeny asszony. Nem fedeztem fel nagyobb károsodást, de azért az óvatosság kedvéért felírtam neki antibiotikumot. – Hogy hívják? – Miss Lucas. – Ó, persze! Ismerem. Mindig is furcsa különc volt. Egyedül él, ugye? Linsey bólintott. – Beutaltam a kórházba. Ott megfürdetik, remélem. Aztán ő is rá fog érezni a tiszta ágy, a karácsonyi vacsora és a rendes ellátás ízére. - A lány nevetett. – Boldog karácsonyt, Matthew! A férfi megcsókolta. – Boldog karácsonyt, kedvesem! Ha már a karácsonyi vacsorát említetted, megkérdezhetném, hogy mi mikor fogunk enni? – Már benn van a pulyka a sütőben. Pontosan hat órakor piros és finom ropogós lesz. De hogy mikor ehetjük meg, az persze nem rajtunk múlik. Magukra vessenek, akik ilyen őrült hivatást választanak! – Kettőnknek vettél egy egész pulykát? - kérdezte Matthew elhűlve. Linsey mosolygott. – A lehető legkisebbet, amely csak létezett. Úgy gondoltam, ápolnunk kell a hagyományokat, még ha csak ketten vagyunk is. És ha közben dolgozunk is! Matthew a karjaiba vette a lányt. – Igazad van, én is így gondolom. Az ajándékod ott van a karácsonyfa alatt. – Karácsonyfa? Van karácsonyfa? – Nekem is ugyanaz az ötletem támadt, mint neked. Én sem akartam lemondani azokról a dolgokról, amelyektől olyan szép és meghitt ez az ünnep. - Matthew a meghatódott lányt a nappaliba vezette, ahol egy pici műfenyő állt, melyet a férfi gyertyákkal és fénylő gömbökkel díszített fel. A fa alatt kis díszdobozba csomagolva feküdt Linsey ajándéka. – Nyisd ki - kérte a férfi türelmetlenül -, még mielőtt megint csöngene a telefon. Linsey izgatottan vette kézbe a vékonyka, hosszúkás dobozt. Óvatosan nyitotta fel a fedelét. A vörös bársonyon finom, vékony, kövekkel kirakott arany nyaklánc hevert. A lány hitetlenkedve rázta a fejét. – Szabad? - kérdezte Matthew, és feltette az ékszert szerelme nyakára, majd a megilletődött lányt a tükörhöz vezette. – Ó, Matthew…! - Linsey nem tudta levenni a szemét a szép ajándékról, melyen a drágakövek különféle színben csillogtak. Holdkövek, topázok, ametisztek és cirkonok ragyogtak versenyt egymással. Linsey szinte meg sem tudott szólalni, némán gyönyörködött az ékszerben. Érezte, hogy a boldogság könnyeivel telik meg a szeme. – Matthew, nem ke… A férfi mutatóujját a lány ajkára tette. – Csodaszép vagy benne - suttogta. – Sokkal szebb, mint ahogy elképzeltem, amikor kiválasztottam. A lány sóhajtott, és óvatosan megtapintotta a nyakláncot. – Ez a legszebb ajándék, amelyet valaha kaptam…- mondta őszintén, és szerelmesen átölelte a férfit. – De most én jövök, kedvesem. Ugyanis én is vettem neked valamit. Sajnos nem olyan pompás, mint ez, de remélem, tetszeni fog. A lány átadta a puha csomagocskát, és a férfii gyermeki türelmetlenséggel és kíváncsisággal tépte fel a csomagolópapírt. – Linsey! Ez egy álom! - A finom gyapjút arcához szorította. – Olyan puha, mint a kasmír! Hot vetted? A lány csak nevetett. – Azért olyan puha, mert kasmír. Salisbury-ban vettem. Múlt héten, amikor Triciával találkoztam. Vedd fel! Kíváncsi vagyok, hogy áll rajtad! Matthew engedelmeskedett. – Köszönöm, drágám! Azt hiszem, most már nem is fogom levenni soha! - Karjaiba vette az örömtől su56

gárzó kedvesét, és megcsókolta. Először gyengéden, majd a csók egyre mélyebb és szenvedélyesebb lett. A férfi szorosan magához ölelte Linsey-t, és a lány blúzának gombjaival bajlódott… Természetesen megzavarta őket a telefon, még mielőtt elfelejthették volna, hogy ügyeletben vannak. Éles hangjával még egy halottat is felébresztett volna. – Ne, már megint - nyögte Matthew. Olyan volt ez, mintha egész Milhaven összeesküdött volna ellenük. Ezután szusszanásnyi idejük sem volt. Egyik hívás követte a másikat, és ha éppen nem úton voltak, akkor a rendelőben látták el a betegeket. Háromnegyed hatkor Matthew az órájára nézett. – Hiszel még a karácsonyi vacsoránkban? - kérdezte lemondóan. – Őszintén szólva nem így képzeltem el az ügyeletet. És arra sem emlékszem, hogy volt-e valamikor is ilyen zűrös napom. Linsey bólintott. – Én is épp így vagyok ezzel. Egész idő alatt azon töprengek, hogy miért éppen ma betegszik meg annyi ember. Múlt héten sokkal nyugodtabb volt a helyzet. Matthew megvonta a vállat. – Az ünnepi előkészületek sok munkával és idegeskedéssel járnak. Ma van az első nap, hogy lazítani lehet, s ilyenkor sok ember hirtelen összecsuklik, kijön rajta az elmúlt hetek fáradtsága. Talán ezért több ma a beteg, mint más napokon. Egyéb ötletem nincs. Még végig sem tudta mondani, amikor megint telefoncsörgés szakította félbe a beszélgetésüket. – Jarvis! - mondta kissé hűvösen és ingerülten Matthew. – Igen? És mire gondol? Jó. Hol laknak? Rendben, tíz perc múlva ott vagyok. - Letette a kagylót. – Egy nyaraló család egy hétvégi házban. A férfi mellkasi fájdalmakról panaszkodik. Remélem, csak túlette magát. Talán ezúttal szerencsénk lesz, és hamar visszajövök. Ha csak rágondolok a pirosra sült, ropogós pulykára, amely ránk vár, és ínycsiklandozó illata van, összefut a nyál a számban! - Megcsókolta Linsey-t, és lement a lépcsőn. – Gondolod, hogy fél hétkor már tudunk enni? - kérdezte reménykedve. – Nem rajtam múlik - mondta a lány gyengéden, és megérintette a nyakláncát. Csodálatos érzés volt. Sima, hűvös, elegáns. Matthew szereti, máskülönben nem vett volna neki ilyen drága ajándékot. És ő is szereti a férfit. Hirtelen minden kétsége elillant. Ma este meg fonja mondani neki, hogy mit érez, iránta… A telefoncsörgés szakította ki gondolataiból. – Wheeler doktornő, tessék! Mit tehetek önért? Egy férfihang szólalt meg a vonal másik végén. Rekedtnek és fátyolosnak tűnt. – Sajnálom, hogy zavarnom kell - mondta az ismeretlen. – Mr. Parker vagyok, Wilson doktor betege. Azt hiszem, nagyon megfáztam. Nehezen nyelek, fáj a torkom, és lázam is van. Bemehetnék a rendelőbe? Itt lakom a közelben. Linsey gondolkozott. – Az jó lenne, ha nem okoz gondot önnek. Úgy tűnik, fél Milhaven beteg. A férfi furcsa nevetésben tőrt ki. – Nem, egyáltalán nincs ellenemre, hogy be kell fáradnom. Viszlát! Linsey lefutott a lépcsőn, és minden villany-t felkapcsolt. Bement a rendelőjébe, és éppen antibiotikumot keresett, amikor csengettek. – Ki az? - szólt a kaputelefonba, mielőtt kinyitotta volna az ajtót. – Mr. Parker. Az előbb beszéltünk telefonon. – Rendben. Nyomja az ajtót! A lány kiment a szobájából, hogy a váróban üdvözölhesse a beteget. De akkor már késő volt. A látogató kezében megvillant a kés… – Wheeler doktornő, ugye? - A férfi nyeglén heverészve a lány karja felé kapott. – Most pedig az én kívánságaim következnek, hallod? Gyerünk, egy-kettő, fel a szobádba! Ugyanis ismerem a szokásaidat, angyalom! Eleget figyeltelek odakintről. Kissé hanyag vagy, már ami a függönyöket illeti. Főleg akkor, ha a 57

csődöröd is veled van! Néhány előadást volt szerencsém végignézni! Linsey hirtelen holtsápadttá vált. Mit tegyen? – Nem mehetünk fel - mondta tőle telhetően nyugodtan. – A riasztó be van kapcsolva. – Akkor kapcsold ki, de gyorsan! És nehogy megpróbálj túljárni az eszemen! Azt nem ajánlanám, te kis boszorka! Éles ám a késem! Látod? Ha az az átkozott riasztó csak egyszer is megszólal, úgy átdöföm rajtad, hogy Jarvis doktor bácsi soha többé nem fogja látni az ő angyalkáját. Ezt vésd jól az eszedbe! És mire a zsaruk ideérnek, már árkon-bokron túl leszek.

10. FEJEZET Linsey keze úgy remegett, hogy alig tudta a kulcsot a riasztó zárjába illeszteni. Balra fordítani, mondta 58

magának szigorúan. Tudta, hogy így a házban nem, de a rendőrségen és Matthew házában bekapcsol a sziréna. Reménykedett, hogy tényleg így lesz, és a rendőrség pár percen belül ideér. Matthew-ra nem is mert számítani. Ő most úton van egy beteghez… – Siess már! - sürgette gorombán a fickó. – Karácsony van, és nincs kedvem túl sokat várni az ajándékomra. Vagyis rád, Wheeler doktorerő! Azt hiszem, épp eleget vártam így is erre a pillanatra. Az az átkozott barátod eddig úgy lihegett a nyomodban, mint egy kiskutya, már-már feladtam! De most az enyém vagy! Haha-ha! - A férfi nevetése a sakálüvöltéshez volt hasonlatos. – Tudtam, hogy egy nap a türelmem ilyen szép rózsát fog teremni! Kése hegyével megbökte a lányt, arra ösztökélve, hogy induljon fel a lépcsőn a lakásba. Linsey szíve majd kiugrott a helyéből. Kérlek, Matthew, érj már vissza! - rimánkodott magában. Hol marad a rendőrség? Már rég itt kellene lenniük! Istenem, lehet, hogy elromlott a riasztó? – Gyorsabban, dokikám, fogytán a türelmem! Linsey megint érezte a kést, ezúttal a fenekénél. Felrohant az utolsó lépcsőfokokon. A fickó szorosan a nyomában. – Gyerünk a hálóba! És nehogy villanyt gyűjts! Előbb húzd össze a függönyt! Nem akarok nézőket! Csak magamnak akarlak! A férfi most felkapcsolta a villanyt, és valamit a lány felé dobott. – Vedd fel! Mindent vegyél le magadról, csak ez legyen rajtad! Mi ez? Egy póló? Linsey elkapta, és egyszerre csak megmerevedett. – De… hiszen ez a hálóingem! Hogy került magához? Már régen eltűnt… A férfi nevetett. – Csodálkozol, mi? Egyik este a barátod nyitva felejtette az ajtót. Én pedig kaptam az alkalmon, és beosontam a házba. Ott akartam várni rád, csak egy idióta betörő keresztülhúzta a számításaimat. Gyorsan el kellett tűznöm, de azért a hálóingedet magammal vittem. Emlékül. Rád emlékeztetett, és arra, amit akarok! Az utolsó lány tévedés volt. Rád hasonlított, de neked szebb a hajad. Amikor először láttam a hajadat, tudtam. hogy az első lány is csak gyenge utánzat volt. Én téged akartalak, senki mást! Büszke lehetsz! Linsey nagyot nyelt. Ez a fickó valóban őrült. De hol marad a rendőrség? Miért nem jön senki sem segíteni? Időt kell nyernie. Lassan vetkőzni kezdett. Először az egyik, majd a másik cipőjét vette le. Aztán komótosan felemelte a pulóverét. Olyan érzés volt, mintha vetkőző számot mutatna be. A férfi mohó pillantásaival majd felfalta. Linsey iszonyatosan érezte magát, de nem volt mit tenni, itt most értékes percekről volt szó… – Siess! Már eleget piszmogtál! Nem tudok tovább várni… Linsey lehunyta szemét, és kibújt a pulóveréből, miközben rövid fohászt küldött az ég felé. Matthew nem találta a házat. Teljesen biztos volt benne, hogy jó utcában van, de a megadott számot nem találta, Azért, mert ilyen szám nem is létezett! Különös. Visszaült az autójába, hogy hazahajtson, és felhívja Linsey-t. Megállt a ház előtt, és kiszállt, hogy kinyissa a kaput. Ebben a pillanatba meghallotta a riasztó sipító hangját. Megdermedt. Egy csapásra megértette, hogy félrevezették. Nincs szívfájós férfi, és nem létezik a hétvégi ház sem! Csak el akarták csalogatni, hogy Linsey közelébe tudjanak férkőzni! – Jaj, ne! - suttogta, beugrott az autóba, és gázt adott. Nem kímélte a járgányt, az üres utcákon úgy hajtott, mit az őrült, közben imádkozott, hogy ne tartsa fel semmi, és még idejében érkezzen. Meg kell mentenie Linsey-t. Amikor közelített a ház felé, szirénázó rendőrautó süvített el mellette. Matthew követte. A rendelő előtt csikorogva fékezett, kiugrott az autóból, és az ajtóhoz rohant. – Linsey! Linsey, hol vagy? - üvöltötte. – Itt fenn! - kiáltott a lány vissza, és Matthew hármasával szedte a lépcsőfokokat, nyomában egy rendőrrel. Szinte bezuhant hálószobába, s nagy igyekezetében majdnem kedvesére lépett. 59

A fickó, arccal a padló felé fordulva, a földön feküdt. Linsey lovagló ülésben rajta, és hátracsavarta a férfi kezét. Az már csak nyögni tudott. A távolból Matthew egy második, közeledő rendőrautó szirénáját hallotta. Szerelme után kapott. – Minden rendben? - kérdezte, és felsegítette a lányt. A rendőr előlépett, és megbilincselte a bűnözőt. Az felordított. – Vigyázzon! - figyelmeztette Linsey a rendőrt. – Azt hiszem, eltörtem a kezét. - A lány hangja orvoshoz méltó nyugalommal csengett. Majd Matthew felé fordult:  Kikapcsolnád a sütőt? Szerintem készen van a pulyka. – Tényleg jól vagy? Nem esett bajod? Linsey kimerülten mosolygott. – Adj egy kis időt! Azt hittem, belém vágja ezt a kést! – Meg tudnám ölni - fakadt ki Matthew. – Szerencséje, hogy itt vannak a rendőrök, mert nagyon viszket a tenyerem! A lány bólintott. – Megértelek. Én is közel voltam hozzá, hogy ezt tegyem. Itt hevert az az átkozott kés! De aztán már nem volt rá szükség. – Mert eltörted a karját. - mondta Matthew büszkén. – Nem szándékosan! Csak úgy megtörtént. Nem volt más választásom. Tudod, az történt, hogy időközben hat óra lett, és a sütő jelzett, hogy lejárt a program. A pityegő hangra ez a gazember megfordult, nem tudta mire vélni. Nem is gondolt a sütőre, azt hitte, hogy a riasztó az. Egy pillanatra összezavarodott, és én ezt használtam ki. Hátulról ráugrottam, és kicsavartam a karját. - Linsey megvonta a vállát. – Lehet, hogy eltörtem a csontját. – Megérdemelte! Még örülhet, hogy ennyivel megúszta! - A fért ökölbe szorította kezét. – Ha arra gondolok, hogy mit tehetett volna veled ez a szemét, akkor sajnálom, hogy csak a kanját törted el. Miután mindenki eltávozott, végre kettesben maradtak. – Matthew! – Igen…! – Ölelj át! Szorosan! A férfi felállt, és karjaiba vette a lányt. – Így már jobb? - kérdezte szerelmesen. – Sokkal jobb. – Nem akartak korlátozni. – Tudom. A te karjaid sohasem korlátoztak engem. Ölelj át jó szorosan, Matthew! Szükségem van rád! A férfi magához ölelte, és a lány mellére hajtotta a fejét. – Nem is tudod elképzelni, mennyire féltem, hogy túl későn jövök. A lány egész testében megremegett, majd hirtelen kitört belőle a zokogás. Később, mikor felnézett, észrevette, hogy a férfi arca is könnyes. – Te sírsz, Matthew? – Ó, Linsey, ha tudnád, milyen sokat jelentesz számomra…! – Bárcsak tudnám. Matthew!- felelte a lány gyengéden. – De csak azt tudom, hogy én már régóta szeretlek, és talán ki sem bírnám, ha kiderülne, hogy te nem így érzel irántam. A férfi hitetlenkedve nézett rá, – Még hogy én? Hogy juthat eszedbe ekkora butaság'? Hiszen én szeretlek! Csak mindig úgy éreztem, hogy az idegeidre megyek. – Miért, Matthew? Miért mennél az idegeimre'? – A gondoskodásom, az aggódásom… a terhedre volt. Te magad mondtad! – Nem te voltál a terhemre, hanem ez az őrült készített ki. Az, hogy ő szabadon mászkált, én pedig be voltam zárva. Egy pillanatig sem akartam, hogy elhagyj! 60

A férfi kinézett az ablakon. – Én pedig már azt hittem, hogy unatkozol mellettem. – Most már végképp semmit sem értek. Veled unatkozni? Miért, Matthew? Csodálatos dolog veled együtt lenni! – Biztosan nem vagyok valami szórakoztató pasas. Ismersz, és tudod, hogy elégedett vagyok az életemmel, a hétköznapokkal is. Nem vágyom sem többre, sem másra. A lány nem jutott szóhoz. – Matthew! Neked tényleg ez okoz gondot? - kérdezte végül. – Szeretlek! Nem szórakozást keresek. Úgy szeretlek, amilyen vagy! - Linsey megint pityeregni kezdett. – Szükségem van rád, Matthew. Nélküled fél embernek érzem magam! Boldog akarok lenni. Ez az egyetlen dolog, amit az élettől várok. De csak melletted lehetek boldog. Nélküled nem megy. – Miért nem Linsey? Mindened megvan, amit egy nő kívánhat. Csodaszép vagy, intelligens, önálló, céltudatos, vidám és bátor. Ráadásul ígéretes orvos. Az mar sokkal érdekesebb, hogy vajon te mit látsz bennem. Mert ezt tényleg nem tudom. A lány nevetett. – A szemed, Matthew! Évekig álmodtam vele. Imádtam a szemedet… és még mindig így érzek. Soha nem is fog ez elmúlni. A férfi tanácstalanul rázta a fejét. – Tehát a szemembe vagy szerelmes? – Igen, de nem csak abba! Csodálatos, lágy hangod van, ami már maga gyönyörűség. És nagyszerű szerető vagy, és neked van a legizgalmasabb fürdőszobád a világon! A férfi a szemét forgatta. – Ezek külsőségek! - ellenkezett. – Az igazi okot mondd! Miért szeretsz? Linsey álmodozva mosolygott, és a férfi hajába tért. – Most soroljam fel mind? - kérdezte. – Tényleg mondani kell neked, hogy a legnagyvonalúbb, legtapintatosabb, legsegítőkészebb ember vagy, akit csak ismerek? Túl jó is vagy, Matthew! Biztonságot és állandóságot adsz nekem. Te vagy az első, aki mellett ki merem mutatni a félelmeimet, a bizonytalanságomat, és aki mellett gyenge is lehetek. A többiek mind bedőltek a könnyed, laza stílusomnak. Magabiztosnak, rámenősnek és csípős nyelvűnek tartottak. Mit szólsz ehhez? A férfi nevetett. – Az sem olyan szörnyű, persze bizonyos határig. – Gazember! - mondta a lány szeretetteljesen. – Te soha nem adod fel, igaz? - Matthew kisimított a lány arcából egy rakoncátlan tincset. Linsey bólintott, – Harcolok, ameddig csak bírok. A férfi hirtelen komoly lett. – És most értem akarsz harcolni? – Igen, Matthew, mert szeretlek, és örökké veled akarok lenni. A férfi fejét rázta. – Ezt mondod most, és tudom, hogy így is gondolod. Most! De örökre? Nem, ezt nem tudom elképzelni. Eddig még soha senki sem akarta megosztani velem az életét örökre. Mindig unalmasnak találtak egy idő után… Gondolj csak Judy-ra! Ő is unatkozni kezdett Rhys mellett. – Kérlek, ne hasonlíts engem össze Judy-val! - kérte Linsey. – Én más vagyok. De ha úgy gondolod, hogy képes lennék elhagyni a családomat, akkor nincs miről beszélnünk, Matthew. Én nem vagyok olyan, akinek több férfira van szüksége. Megtaláltalak téged, és tudom, hogy az egyetlen férfi vagy számomra a világon. Már nyolc évvel ezelőtt így éreztem, amikor beestem a vízbe, te pedig kimentettél. Rád néztem, és hirtelen az az érzésem támadt, hogy a vízen át eljuthatnék hozzád. Már akkor is tudtam, hogy te vagy a végzetem. – Én pedig azt hittem, hogy félénk, bizonytalan fiatal lány vagy. Ezt a képet dédelgettem magamban éve61

kig. - Felnevetett. – Képzelheted, hegy kissé… meglepődtem, amikor megismertelek. Időre volt szükségem, hogy megszokjam az igazi Linsey Wheeler-t. - Megcsókolta a lány kezét. – A félénk leányka álomképe halványodni kezdett, majd teljesen eltűnt. Jobban tetszett a valóságos nő. Sokkal jobban! – Ezt szívből remélem - nevetett Linsey. – Vagy inkább egy butácska, alázatos kis feleséget szeretnél? - A lány hirtelen az ajkába harapott. Már megint előbb beszélt, mint gondolkodott! Matthew egy szóval sem említette a házasságot… – Nem! Természetesen nem! - A férfi hevesen rázta a fejét. – Épp ellenkezőleg. Én már mindenre felkészültem. Tudom, hogy nehéz, fárasztó és akaratos feleség leszel. Tudom azt is, hogy az életünket néha a feje tetejére fogod állítani. De ilyen vagy, és én ilyennek szeretlek. Elfogadlak olyannak, amilyen vagy, Linsey Wheeler. Szeretlek, édes amazonom. Linsey lehunyta szemét. – Csókolj meg, Matthew, hogy elhiggyem, amit az előbb hallottam! A férfi nem sokáig kérette magát. Felemelte a lányt, és ragár vitte is a hálószobába. És amikor másnap reggel Linsey felébredt, tudta, hogy érdemes volt harcolnia álmai lovagjáért. – Remélem, megértitek, hogy nem megyek el az esküvőtökre. Túl nagy megpróbáltatás lenne ez most nekem - mondta Rhys. – De azért minden jót kívánok nektek az életben, és szívből remélem, hogy boldogok lesztek egymással. Linsey megpuszilta a férfit. – Persze, hogy megértünk. Rhys. Ne aggódj! És nagyon örülünk az ajándékodnak! – Na, akkor megnyugodtam. Élvezzétek ki ezt a kis időt! Rhys befizette őket egy romantikus hétvégére egy szállodába. Ráadásul a nászutas lakosztályt bérelte ki nekik. Linsey nagyon meg volt hatva. A többiek készségesen felosztották egymás között a munkájukat, Tim még az elutazás előtti éjszakai ügyeletet is átvette Matthew-tól. – Egy fáradt vőlegény nem jó semmire - súgta Linsey fülébe, aki fülig vörösödött, mint egy kamaszlány. De aztán mégiscsak megjött a hangja. – Várj csak, nemsokára te is sorra kerülsz! - mondta Aprilre pillantva, és valóban, most Tim arca vált paprikavörössé. Maga az esküvő nagyon szerény volt. Linsey tanúja Tricia lett, aki nagyon örült, hogy végre megismerhette Matthew-t. – Szigorúan kell bánni vele - látta el a férfit tanácsaival. – Hajlamos rendetlenségre és arra, hogy mindent összekuszáljon. Nekem két évembe került, hogy megfegyelmezzem. Matthew meg volt lepve. – Ez a törékeny kis nő meg tudott fegyelmezni téged? Linsey fejét hátravetve nagyot kacagott. – Tricia nem olyan gyenge, mint amilyennek látszik. Jámbornak és félénknek gondolnád, pedig határozottabb és célratörőbb, mint én. Ha valamit a fejébe vesz, azt véghez is viszi, mindenáron! Matthew megfogta felesége kezét, és megforgatta ujján a jegygyűrűt. – Nos, elérted álmaid célját? Linsey kuncogott. – Igen. De még nem minden kívánságom teljesült, drágám… – Örüljek ennek, vagy inkább bosszankodjak? - kérdezte a férfi szerelmesen. Linsey nevetett. – Lazíts, Matthew Jarvis! Ígérem, miközben ezt a kívánságomat teljesíted, minden percet élvezni fogsz!

UTÓHANG 62

Linsey keresztben feküdt az ágyon. Teste elernyedt, tökéletesen elégedett volt. A gondolatai azonban nem hagyták nyugodni. Valamit meg kell beszélnie Matthew-val. Hasra fordult, és megcirógatta a férfi mellkasát. – Matthew? – Hm…? – Már megint elfelejtetted. A férfi kinyitotta a szemét, majd homlokát ráncolva halkan sóhajtott – Oh! Ne haragudj! – Mát másodszor ezen a héten. Egyre figyelmetlenebb vagy! A férfi megint felnézett. – Miért én? Te is figyelmeztethettél volna! – Nem! Ismersz, és tudod, hogy én ezekben a pillanatokban egyáltalán nem gondolok a védekezésre. Matthew elmosolyodott. – Ugye jó volt? A lány gyengéden belebokszolt a férfi oldalába. – Igen, nagyon jó volt. De mindig az. Tehát ne próbálj mellébeszélni. – Mi mellé, kedvesem? Linsey sóhajtott. – Szándékosan felejted el? – Hova gondolsz? Természetesen nem! – Pedig az sem lehetetlen, igaz? Matthew két kezébe fogta a lány arcát. – Mi van veled? Kerülgeted a dolgot, mint macska a forró kását. Rejtvényekben beszélsz. Miről van szó tulajdonképpen? – Gyerekekről. – Szeretnél egy kisbabát? – Csak ha te is szeretnéd. Soha nem tennék semmi olyasmit, amit te nem akarsz… Matthew jóízűen felkacagott. – Csodálatos, drágám! - Aztán nagyot fújt, és megcsóválta a fejét. – Te hiszed is, amit mondasz? Linsey, szerelmem, amióta csak ismerlek, úgy rendezed az életünket, ahogy te szeretnéd. A lány felült, és karba tett kézzel magyarázkodni kezdett. – Lehet, hogy apró-cseprő hétköznapi dolgokban… néha-néha keresztülviszem az akaratomat - mondta félig komolyan -, de soha nem lennék képes erre akkor, ha fontos és komoly döntésekről van szó, amelyek hatással lehetnek az egész életünkre! A férfi a karjaiba vette. – Jó, ha gyereket szeretnél, akkor legyen gyerekünk. Rendben van, kicsim? – Másfél évvel ezelőtt még teljesen más volt a véleményed - emlékeztette férjét Linsey. Matthew nevetett. – Persze! Akkor három idegen, kissé zaklatott lurkó játszott az idegeinkkel. Te is teljesen kikészültél, még Judy-t is védelmedbe vetted. Nem emlékszel? – De! Csakhogy én mindig is szerettem a gyerekeket! Matthew megenyhülten mosolygott. – Én is, drágám, csak nem rögtön hármas kiszerelésben! – Örülök, hogy ezt mondod. Matthew. Ugyanis hét hónap múlva világra jön az első. A férfi hallgatott. – Biztos? - kérdezte aztán a meghatottságtól elcsukló hangon. – Biztos. – Ó, kedvesem! - Olyan erővel szorította magához a feleségét, hogy szinte megfojtotta. Linsey kimondhatatlanul boldog volt. De még valami nyomta a szívét. 63

– Matthew, amíg itthon leszek a gyerekkel… helyettesíthetne, Tricia? – Micsoda? Az a női ruhába bújt ördögfióka? Linsey hosszan, felszabadultan kacagott. Mintha ezzel a nevetéssel szertefoszlott volna az elmúlt hetek minden feszültsége és bizonytalansága. – Kedveled, ugye? – Rosszabb, mint te! – Annál jobb! Legalább megtudod, milyen jól tetted, hogy engem választottál. Matthew átölelte, és megcsókolta feleségét. – Ezt már régen tudom, drágám…

64