Carol Marinelli - Édes És Mostoha

Szívhang 329

Carol Marinelli - Édes és mostoha Lucinda nagy várakozással utazik el kollégájával az orvostudományi ülésre. Itt végre alkalma nyílik közelebbről megismerni Sebastian Carlisle doktort, akinek beteg kisfiát már régóta szívébe fogadta. Miután a fényűző szállodában beteljesül szenvedélyes szerelmük, Lucinda bemutatja szüleinek a férfit. Minden tökéletesnek tűnik, mígnem az apa egy beszélgetés erejéig félrevonja Sebastiant. Ettől kezdve a férfi viselkedése érthetetlen módon megváltozik...

1

1.

FEJEZET

Amikor Lucinda Chambers belépett a melboume-i Központi Nőgyógyászati Klinika és Gyermekkórház kardiológiai gyermekosztályára, minden tekintet rászegeződött. Lucinda tisztában volt ezzel, és igyekezett magabiztosnak látszani. Egyenletesen lélegzett, így elég határozottan ért oda a fehér köpenyes emberek csoportjához, akik a nővérszoba előtt álltak. - Ó, Chambers doktornő! - Hays professzor szívélyes kézszorítással üdvözölte Lucindát. - Remélem, kellemesen telt a repülőútja. - Majd anélkül hogy megvárta volna a választ, az embereihez fordult: - Mint tudják, a tehetséges és felkészült doktornő Brisbane-ből érkezett, és mindnyájan tanulhatunk tőle. Amíg Félix doktor külföldön tartózkodik, Chambers doktornő az egyetlen szakorvos a csapatban, és elvárom, hogy minden tekintetben segítsék a munkáját. Egyetértő moraj hallatszott, Lucinda pedig ezalatt szemügyre vehette az új arcokat. Néhányan kíváncsinak tűntek, mások közömbösnek, két-három személy viszont kimondottan ellenségesnek látszott. Lucinda nem csak itt keltett ámulatot és bizalmatlanságot. Harmincnégy évével általában túlságosan fiatalnak találták, hogy sebészként ilyen felelősségteljes állást töltsön be, annál is inkább, merthogy nő. A szívműtét mindig is férfimunkának számított. Aki nő létére állni akarta a sarat, annak bizony nem csak a szikével kellett tudni bánni. Lucinda azonban állta a sarat. Ráadásul kimondottan csinos volt. Hosszú, dús gesztenyebama haja különös bájt kölcsönzött neki, fehér bőre hibátlan volt, karcsú alakja alapján nem gondolta volna az ember, hogy menzakoszton és készételeken él. Ráadásul abban a szerencsés helyzetben volt, hogy szülei - mint a leghíresebb plasztikai sebészek egész Queenslandben - átlagon felüli buzgalommal egyengették előmenetelét. Abigail Chambers már Lucinda születése pillanatában eltervezte lánya életpályáját, és azóta is mindenben támogatta. Bár Lucinda mostani kinevezését kizárólag személyes képességeinek tulajdonította, nem vitatta, hogy a családi háttér segíthette. Ezért nem is csodálkozott, hogy új munkahelyén sem fogadja őt mindenki kitörő lelkesedéssel. - A bemutatkozáson túl volnánk - folytatta Hays professzor. - Kezdjük el a vizitet, utána a tárgyalóterembe várom önöket egy kis fogadásra. Elkezdődött a vizit. A főnővér görgős kocsit tolt maga előtt, melyen a betegek orvosi jelentései és röntgenfelvételei voltak. Hays professzor mellette lépkedett, az orvosok követték őket. Lucinda közvetlenül a professzor mögött haladt, amit a férfi el is várt tőle. Nem felelt meg ugyan a legkorszerűbb szokásoknak, hogy ilyen szigorúan betartották a hivatali rangsort, de Hays professzor ragaszkodott a hagyományokhoz, és az osztályán elkerült minden fölöslegesnek vélt újítást. - Jó lenne, ha a fogadás elején szólna néhány szót - súgta oda Lucindának. - Csak úgy

2

bemutatkozásképpen. Néhány kedves, keresetlen szót... - Örömmel - felelte a lány, bár az idegességtől összerándult a gyomra. A főnővér meghallhatta a halk párbeszédet, mert szinte észrevétlenül rákacsintott Lucindára, aki visszakacsintott rá. Közben gyorsan elolvasta a főnővér nevét a köpenyére tűzött kis tábláról. Ann Bentonnak hívták, és ő mosolygott a legkedvesebben, amikor a professzor bemutatta az új munkatársat. Ő tehát az első szövetségese. - Itt a mi kis Billy Carlisle-unk - szólalt meg a professzor, amikor megálltak az első ágynál. Egy kisfiú feküdt benne, és egy mérges ábrázatú robotot szorított a melléhez. Hughes doktor, lenne olyan kedves, és ismertetné röviden az esetet? Pete Hughes megköszörülte a torkát, és olyan halkan beszélt, hogy a beteg nem hallhatta. - Ötéves kisfiú. Nyolc hónapra, császármetszéssel született, harántfekvéssel, életveszélyes állapotban. A születés után szívzörejt tapasztaltunk, és megállapítottuk, hogy a pitvari sövény károsodott. Lucinda a kisfiút figyelte, aki hiába igyekezett magára vonni az anyja figyelmét. Az asszony az ágy mellett ült, a körmét reszelte, és ügyet sem vetett a fiára meg az orvosokra. Lucindát felháborította az anya közönye. A gyerek sápadt arcát sűrű, fekete haj tincsek keretezték, duzzadt ajka egészségtelenül kék volt, de Lucinda tudta, hogy a veleszületett szívhiba kiküszöbölése után újra természetes színű lesz. Zöld szeme ragyogott, és amikor felnézett, s észrevette, hogy Lucinda figyeli, csibészen elmosolyodott. Más körülmények között Lucinda nem vett volna tudomást a mosolyról, de valamilyen, számára is megmagyarázhatatlan oknál fogva most viszonozta. Csak akkor vette le tekintetét a kisfiúról, amikor Pete Hughes folytatta beszámolóját. - Eleinte reménykedtünk benne, hogy elkerülhetjük a műtéti beavatkozást, de a szívbillentyű hibája miatt Billy állapota rohamosan romlott. Mint látja, a bőre elkékült, és az ereje is fogytán. Ráadásul idült asztmában is szenved, amelyet egyre nehezebben tudunk kezelni, és amely károsan befolyásolja a szívelégtelenséget. Billy műtétjét szerdára tűztük ki. Az orvosok körülállták az ágyat, a professzor üdvözölte Billy anyját. - Jó reggelt, Gemma! - mondta meglepően barátságos hangon. - Ilyen lenne egy jó reggel? - kérdezte az asszony mogorván. - Sebastiannak már egy órája itt kellene lennie. Tízkor a városban találkozom valakivel. - Sebastian még a műtőben van. Ma reggel több sürgősségi esetünk is volt, de most már hamarosan itt lesz. Vagy úgy, gondolta Lucinda. Ezért beszél a professzor ilyen bizalmasan Gemmával. Billy apja is orvos, ráadásul ebben a kórházban. - Sebastian Carlisle az apja Billynek - magyarázta a professzor, megerősítve Lucinda feltételezését. - Altatóorvos, szerencséje van, hogy a munkatársai közé tartozik. - Majd valamivel halkabban hozzátette: - Beszélget a betegeivel, miután elaltatta őket. Soha nem tudtam teljesen kiigazodni rajta. - Hoztam néhány fontos nyomtatványt, Sebastiannak is alá kell írnia őket - szólt közbe Gemma. - Nem hívathatnánk ki?

3

-

Egy pillanatig azt hittem, Billy miatt jött be - suttogta a főnővér Lucindának, majd hivatalos mosollyal a duzzogó asszonyhoz fordult. - Csak semmi izgalom, Gemma! Én is épp erre gondoltam - mondta, és intett a szolgálatos nővérnek. - Szeretne kérdezni még valamit Hays professzortól? Gemma eltűnődött. - Sebastian intézi az összes orvosi ügyet - mondta aztán tehetetlenül. Ann Benton megsimogatta Billy göndör fekete haját. - Hamarosan visszajövök, addig megnézhetsz egy videót. Billy szeme felragyogott. - Igazán? Tudod, mit szeretnék? - A robotok védelmébent - felelte Ann, Hays professzor, Hughes doktor és még néhány orvos egyszerre. Billy anyja viszont nem szólt semmit, csak sokatmondóan az órájára pillantott. Lucindának sejtelme sem volt, miről is van szó, de másodszor is elmosolyodott. Úgy tűnt, a kis beteg mindenkit levesz a lábáról - csak az anyját nem. Kinyílt a betegszoba ajtaja, és egy zöld műtőruhás férfi lépett be. Lucinda szíve megdobbant. A férfi csakis Billy apja lehetett. Ugyanaz a zöld szem és fekete, göndör haj, csak már itt-ott néhány ősz szál is megcsillant benne, ami némi méltóságot kölcsönzött neki. Alakja és erős testalkata megerősítette ezt a benyomást. Legalább száznyolcvan centiméter magas volt, és a bő köpeny ellenére látszott, hogy edzett és izmos. Épp az én esetem, gondolta Lucinda, persze már nős. De nem így történt ez mindig? Az összes férfi, aki megtetszett neki, már foglalt volt. - Végre! - vetette oda hetykén Gemma, és felállt. - Csakhogy megjöttél! Sebastian Carlisle a fia ágyához lépett, és megcsókolta a gyereket, miközben figyelemre se méltatta az asszonyt. - Épp ide tartottam, amikor hívattatok - jegyezte meg. - Minden rendben? - Semmi sincs rendben - közölte Gemma. - Tíz órakor találkozom valakivel, és előtte még beszélnem kell veled. De ezt te is tudod. - Te pedig tudod, hogy orvos vagyok - felelte Sebastian. Úgy tűnt, megszokta felesége ellenséges hangját. - Nem hagyhatom ott a műtétet. De most itt vagyok. A professzort körülvevő orvosok csoportja közben tovább vonult, de Lucinda még tétovázott. Észrevette, hogy Billy kapkodja a levegőt, és a teste görcsbe rándul. - Mikor lélegeztették utoljára a fiút? - Egy órája - felelte Ann, Lucinda óvatosan felültette a gyereket, és meghallgatta a mellkasát. - Nehézkesen lélegzik - állapította meg, és egy pillantást vetett a kórlapra. - Két és fel milligrammal növelje a gyógyszeradagját! - mondta, majd Wells doktorhoz, a fiatalabb segédorvoshoz fordult, aki szintén lemaradt a \ többiektől. - Hallgassa meg később Billy mellkasát! Lehet, hogy más gyógyszert kell alkalmaznunk.

4

Bianca válaszolni akart, de egy köhögési roham megakadályozta. Miközben Ann segített neki, hogy levegőhöz jusson, a professzor ismertette Lucindával a kórtünetet. - Bianca Moore - mondta fojtott hangon. - Tizenhárom éves, gyulladásos rostos elfajulás végállapotában van. A szívet és a tüdőt burjánzás veszélyezteti. - Lucinda is hasonlóra gyanakodott, amint megpillantotta a kislányt. - Bianca kettős szervátültetésre vár. Idáig derekasan tartotta magát, de az állapota rohamosan romlik. Ann elővette az utolsó röntgenfelvételeket. A professzor ezek alapján folytatta Bianca állapotának bemutatását. Lucinda figyelmesen hallgatta, és közben ellenőrizte a kislány vérpróbáját. - Túl sok a kálium - jegyezte meg. - Igyekszünk javítani rajta. - Hughes doktor mellékesen megnevezte az alkalmazott gyógyszert, de Lucinda figyelmét nem kerülte el az orvos ellenséges tekintete. - Ez rendben is volna - felelte Lucinda higgadtan de a kálium Bianca vérében nem egyszerűen sok, hanem életveszélyes. Nem kellene szívmonitorra kapcsolni? Pete Hughes megsemmisítő pillantást vetett rá, de azért barátságos hangon folytatta: - Nem gondolja, hogy már így is elég monitorra van rákapcsolva? Beszéltem Biancával, és egy újabb monitor lehetősége szemlátomást elkedvetlenítette. Szeret zuhanyozni, és fél, hogy esetleg le kell mondania erről a lehetőségről. Megkap mindent, amire csak szüksége van. Legkésőbb ma este a hatás is kimutatható lesz. Lucinda megértette a kislányt, de azt is tudta, hogy egy jó orvost nem befolyásolhatnak efféle szempontok. Neki segítenie kell, és nem megkedveltetnie magát a beteggel. Ha Bianca ódzkodik is a szívmonitortól, a kedvéért nem állhatnak el tőle. Odafordult a főnővérhez: - Kérem, kapcsolja Biancát szívmonitorra. - Ahogy óhajtja - felelte Ann mosolyogva, és jegyzetelt. Aztán továbbította a kérést egy fiatalabb munkatársnak, és néhány percen belül Bianca ágyához gurították a készüléket. - Csak ma estig - vigasztalta Lucinda a csalódott kislányt. Ann felültette Biancát, és a piros tapadókorongokat ügyesen elhelyezte a mellkasán. Ebben a helyzetben a kislány könnyebben lélegzett, és beszélni is tudott. - Hogy hívják? - kérdezte Lucindát. A doktornő kihúzta magát, és hűvösen válaszolt. - Lucinda Chambersnek. - Maga nem túl kedves - szögezte le higgadtan a kislány. Lucinda közelebb lépett az ágyához, és lehajolt hozzá, mintha valamilyen titkot akart volna közölni vele. - Nem akarok kedves lenni - suttogta olyan hangosan, hogy a körülötte állók hallhassák a munkámat azonban jól akarom végezni. Örömmel nyugtázta, hogy elérte a kívánt hatást. Bianca bólintott, és hüvelykujjával felmutatta a győzelmi jelet. Lucinda ekkor még nem sejtette, mennyire fog örülni később

5

ennek a kézmozdulatnak. A vizit folytatódott. Amikor végeztek a szívrészlegen, folytatták útjukat, de Jack Wells és Pete Hughes nélkül, mert őket sürgősen beteghez hívták. A csecsemő intenzív osztály volt a következő állomás. Itt főleg koraszülötteket ápoltak, akiket már megműtötték, vagy akik műtétre vártak. Lucinda figyelmesen szemlélte az inkubátorokat, melyekben pöttöm kis emberkék feküdtek. Ő már megbarátkozott a bonyolult technikával, de minduntalan arra gondolt, vajon mit válthat ki ez a látvány a szülőkből. A szolgálatos nővér, Sue Washington üdvözölte. - Doran doktor sajnos nincs itt - magyarázkodott elnézést kérő hangon -, velem kell beérnie. Hays professzor nem szólt közbe, és a vizit elkezdődött. - Andrew Doran az osztályos orvos - magyarázta Sue, miközben lépést tartott Lucindával. - Majd megismeri. Most éppen egy rendkívüli koraszülést vezet le... - Hányadik hónap? - A hatodik eleje. Lucinda sokatmondóan elhúzta a száját. - Ez nem túl jó hír. - Hát nem - ismerte el Sue Washington, és megállt az első inkubátornál. - Ő Kimberley Stewart. Minden elképzelhető bajjal jött a világra, és amiben még nem szenvedett, azt itt elkapta. Tegnap este műtötték utoljára, és mondhatom, hogy még a szíve jelenti a legkevesebb gondot számunkra. - Bocsásson meg, uram! - Jack Wells kivörösödött arccal, lihegve loholt a társaság után. - Billy Carlisle-nál voltam. A professzor a homlokát ráncolta. - Hogy van? - Már jobban. Az asztmája súlyosbodik, ha elmegy az anyja. Gemma meg azt kéri, hogy egyágyas szobába helyezzük át. Semmi sem árthatna ennél jobban Billynek, de ezt maga magyarázza el ennek a nőszemélynek! - Elég ebből, Wells doktor! - csattant fel a professzor. - Maga nem ismeri a részleteket. Jack egyre jobban elvörösödött, Lucinda sejtette, mennyire dühös lehet. - Ismerem őket annyira, hogy lássam, Mrs. Carlisle már most túlságosan magára hagyja a fiát - ellenkezett az orvos. - Ha Billyt egyágyas szobába tesszük, még inkább elszigeteljük a többiektől. Valakinek végre határozottan közbe kell lépnie. Lucinda csak néhány órája ismerte Jack Wellst, de gyanította, hogy nemigen szokott ilyen határozottan fellépni. Hays professzor azonban elengedte a füle mellett a szokatlan megjegyzést. - Tudom, hogy aggódik Billyért, mint mindnyájan - mondta. - Ann főnővér már megpróbált beszélni Gemmával, de Sebastian mégiscsak a munkatársunk. .. és ez nem könnyíti meg a helyzetet. - Ezzel Lucindához fordult. - A kórházi légkör nem tesz jót Gemma

6

lelkiállapotának. Azt hiszi, mindannyian Sebastian oldalán állunk, és emiatt gyorsan elveszti a fejét. Ezt Billy is érzi, és ennek köszönheti az asztmarohamait. Lucinda eltűnődött. A Carlisle házaspár vitái nem érdekelték, mivel azonban a betege is szenvedett emiatt, felelősnek érezte magát. - Beszélhetnék a szüleivel - javasolta. - Megértem, hogy Carlisle doktor miatt mindnyájan óvatosan kezelik az ügyet, de én csak most jöttem, és kizárólag a betegeim sorsa érdekel. Billy szenved a szülők feszült viszonyától, és ezt nem hagyhatjuk szó nélkül. - Ahogy gondolja. - A professzor Jack Wellshez fordult. - Jack, Mr. és Mrs. Carlisle még Billynél van? Jack Wells bólintott. Hays professzor végigsimította kopasz fejét. - Talán az volna a legjobb, ha most beszélne a szülőkkel - mondta a lánynak. - A vizitre ne legyen gondja! Billy szobájának ajtaja előtt Lucinda a felháborodott Ann Bentonba botlott. - Azonnal át kell helyeznem Billyt - közölte dühösen a főnővér. - Igyekeztem meggyőzni Gemmát, hogy a fiúnak szüksége van a társaságra, de nem hallgat rám. Lucinda igyekezett tárgyilagos maradni. - Gemma nyilván kimerült, a férje késett, és ettől teljesen kiborult. Ann gúnyosan felnevetett. - Mármint az elvált férje. És vajon mitől volna kimerült? Öt perccel a vizit előtt érkezett, tegnap pedig összesen fél órát töltött a fiával. Szegény Sebastian egész nap rohangál a betegei és a fia között. - Ez az ő gondja - jegyezte meg Lucinda de ahogyan ez Billyre hat, az már az enyém. Ne aggódjon, Ann! Azért jöttem, hogy beszéljek velük. Lucinda nem keresett kifogásokat. - Szeretnék beszélni magukkal - mondta Gemmának és Sebastiannak, akik feszült tekintettel meredtek rá. - A főnővér szobájában - tette hozzá, és odabiccentett Billynek. ígérem, nem tart sokáig. Előrement, és leült Ann íróasztalához. - Úgy hallom, Billyt át akarják tenni egy egyágyas szobába - jegyezte meg, amint Gemma és Sebastian is helyet foglalt. - Megkérdezhetem, hogy miért? - Felőlem nyugodtan maradhat abban a kórteremben - felelte Sebastian higgadtan. Gemma ragaszkodik hozzá, hogy áthelyezzük. - Azt elhiszem, hogy neked tetszik, ha a kórteremben marad - förmedt rá Gemma a volt férjére. - Mert téged mindenki kedvel. A betegek már annak is örülnek, ha látnak. – Fenyegető tekintettel Lucindára nézett. - De velem mindenki ellenségesen bánik. Tudom, miket pusmognak a hátam mögött. Végül is a gyermeknevelés jogát Sebastiannak ítélték oda. Én csak az a nő vagyok, aki elhagyta a férjét meg a beteg gyerekét. Mindenki gyűlöl. - Ez biztosan nem igaz - ellenkezett Lucinda, de Gemma megmakacsolta magát. - Sejtelme sincs semmiről! Mit szólna hozzá, ha egész nap itt ücsörögne, és hallgatná a rosszindulatú megjegyzéseket? Nem tudhatja, mit jelent, ha az embernek olyan gyermeke

7

van, akinek... lyukas a szíve... - Gemma egyre hangosabban beszélt, de Lucinda egyszer csak a szavába vágott. - Igaza van, nem tudom, hogy ez mit jelent. És őszintén szólva, azt sem tudom, hogyan viselném. Ez azonban mit sem változtat azon, hogy Billy asztmája súlyosbodik, ha valamelyikük nincs mellette. - Így akar feltűnést kelteni - jegyezte meg Gemma megvetően. Sebastian nem szólt, csak a szemét forgatta. Lucinda nem hagyta, hogy Gemma kihozza a sodrából, bár ostoba megjegyzése titokban felháborította. - Mrs. Carlisle, biztosíthatom, hogy Billynek nem azért vannak asztmás rohamai, hogy felhívja magára a figyelmet. Igaz, hogy a rohamok fokozódnak, ha ön elmegy, de ennek a félelem az oka, és a félelem nem tesz jót ilyen életveszélyes betegségnél. Visszatérve a kívánságára... Ellenzem, hogy Billyt egyágyas szobába tegyék. Okos fiú, és tudja, hogy egyágyas szobába nagyon súlyos betegeket szokás elhelyezni. Ráadásul mindenfajta elszigeteltség csak kárt okozna neki. A gyerekeknek szükségük van társaságra, még akkor is, ha az ágyszomszédjuk szintén beteg. Gemma ellenkezni próbált, de Lucinda felemelte a kezét, és nem engedte szóhoz jutni. - Persze, ha az áthelyezés azzal járna, hogy több időt szentel Billyre, megfontolhatjuk a dolgot. Gemma válaszolni akart, de Lucinda még nem fejezte be. - Igaz, hogy ezen a héten ügyeletes? - fordult Sebastian Carlisle-hoz. A férfi bólintott. - Vagyis nem lehet mindig Billy mellett. - Amikor megműtik, nem leszek szolgálatban. Akkor vele leszek. Lucinda bólintott, és igyekezett nem észrevenni, milyen mély és öblös hangon beszél Sebastian. - Nos, Mrs. Carlisle... gondolkozzon el ezen! Megígérem, hogy megkérdezem a kollégák véleményét is. Remélem, téved, de ha mégis beigazolódik a feltevése, és valóban ellenségesen bánnak magával, teszünk ellene valamit. Enélkül is épp elég teher nyomja a vállát. Gemma meglepetten nézett Lucindára. Nem számított rá, hogy bárki a pártját fogja. - Nem tévedek - ismételte határozottan. - Akkor beszélek a munkatársakkal. - Köszönöm - felelte Gemma megenyhülve. - Azért arra kérem, fontolja meg, amit mondtam. Szilárd meggyőződésem, hogy Billynek jobb helye van a közös betegszobában. A döntés joga természetesen a magáé. - Rendben, gondolkodom rajta - ígérte Gemma, majd egy pillantást vetve Sebastianra felállt. - Iszom egy kávét a büfében, aztán megmondom, miként döntöttem. Sebastian fájdalmasan elmosolyodott. - Ahogy gondolod, Gemma.

8

-

Köszönöm, Chambers doktornő - mondta Sebastian, amint Gemma kiment a szobából, miközben ragyogó, zöld szemével Lucindát nézte. - Tíz perce Gemma még maga akarta áttolni Billy ágyát a szomszédos szobába. Erre most már nem kerül sor. Lucinda elmosolyodott. - Nem tudtam, hogy magának ítélték Billyt. Ez komoly terhet jelenthet. Sebastian viszonozta a mosolyt anélkül, hogy bármit is elárult volna érzéseiből. - Néha az - felelte a férfi, majd hirtelen témát váltott. - Gemmának némiképp igaza van. Bármilyen képzettek is az ápolóink... a legtöbben nem zárták a szívükbe. A válásunk miatt itt sokan egyedül őt hibáztatják. Ez a kórház az én világom, és Gemmának nem könnyű itt elfogadtatni magát. Természetesen ő is érzi, hogy a legtöbben velem rokonszenveznek, őt pedig szívtelen anyának tartják. Lucinda eltűnődött Sebastian szavain, és csodálta, milyen tisztességesen viselkedik a férfi a volt feleségével, jóllehet Gemmát a legjobb szándékkal sem mondhatja senki rokonszenvesnek. - A munkatársaknak meg kell tartaniuk a véleményüket maguknak - mondta Lucinda nyomatékosan. - Nemcsak Billyért felelősek, hanem a szülőkért is. Gemmát ugyanaz a figyelem illeti meg, mint magát. - Tökéletesen egyetértek. Lucinda megnyugodott egy kicsit. Sebastian szemlátomást igyekezett megbirkózni a kínos helyzettel. - Nem tudja kivenni a szabadságát, hogy több időt szentelhessen Billynek? - kérdezte Lucinda. Sebastian a fejét rázta. - Már így is több napot vettem ki a kelleténél. Fizetés nélküli szabadságra akartam menni, de most sokan hiányoznak az influenza miatt. így hát csak Billy műtéte után vehetek ki két hetet. Persze vészhelyzetben akkor is kéznél kell lennem. Tegnap este is beszállítottak két súlyos beteget. Ma reggel sem volt jobb. Mit tehetnék ilyen helyzetben? Nem csoda, ha Gemma egyedül érzi magát. Lucinda észrevette, hogy ingoványos talajra tévedt. - Sajnálom, ha túlságosan szókimondó voltam - vetette közbe -, de nem kerülhettem ki ezt a kérdést. Sebastian elhárító kézmozdulatot tett. - Nincs miért szabadkoznia. Tökéletesen igaza van. A maga helyében én is ezt tettem volna, és remélem, Gemma megenyhül és enged. A férfi elmosolyodott, Lucinda pedig észrevette, mennyire hasonlít ebben a pillanatban a fiára. Csakhogy Sebastian mosolya végtelenül összezavarta. - Miss Chambers, jobban örülnék, ha kellemesebb körülmények között ismerkedhettünk volna meg - mondta a férfi - mindenesetre biztosíthatom, hogy kizárólag csak a legjobbakat hallottam magáról. Örülök, hogy együtt fogunk dolgozni. - Kinyújtotta a kezét, amelyet a nő azonnal elfogadott. - Bocsásson meg, de... Nem szeretném megvárakoztatni Billyt.

9

-

Igen, természetesen. Alighogy Sebastian kiment, Ann Benton lépett be az irodába. - Minden rendben? - kérdezte. Lucinda megvonta a vállát. - Nem tudom, sikerült-e meggyőznöm Gemmát, a félje viszont igen kedves ember. - Kedves? - ismételte Ann nevetve. - Egyenesen elragadó! Nem gondolja? Lucinda nem válaszolt. Ann mint középkorú, boldog házasságban élő aszszony megengedhetett magának efféle megjegyzéseket. De neki vigyáznia kellett, nehogy a szájukra vegyék az emberek. - Gemma panaszkodott, hogy az ápolószemélyzet ellenségesen viselkedik vele - kerülte ki a választ. Mivel Ann ellenkezni akart, Lucinda gyorsan folytatta: - Nem csodálnám, ha ez igaz volna. Sebastiant mindenki kedveli, de emiatt nem szenvedhet a volt felesége. Nem tudom ugyan, miért ment tönkre a házasságuk, Gemma azonban Billy anyja, és ugyanolyan tiszteletet meg együttérzést érdemel, mint az apja. Örülnék, ha ezt közölné a többiekkel is. Ann vonakodva bólintott. - Valószínűleg igaza van - ismerte el. - Egyikünk sem elfogulatlan. Nem könnyű tárgyilagosan megítélni a dolgokat. - Azért csak próbálják meg, Billy érdekében! - kérte Lucinda. - Rendben van. Lucinda felállt. - Ideje mennem. Már fél órája a személyzeti osztályon kellene lennem. Csak szóljon, ha Carlisle-ék miatt nehézségei támadnának! Elmenőben még látta, hogy Sebastian és Billy társasjátékot játszik. A fiú nem hörgött, és az apja fesztelenül ült mellette az ágyon. Ann-nek igaza volt. Sebastian Carlisle elragadó férfi, hiába is próbálná tagadni.

10

FEJEZET

A délelőtt hátralévő része nyomtatványok kitöltésével és a beléptető igazolvány kiállításával telt, ezért Lucindának nem maradt ideje, hogy felkészüljön a beszédre. Pompás büfével várták a fogadáson, a szokásos papírtányérok és műanyag poharak helyett porcelánnal terítettek, és üvegpoharak sorakoztak az asztalon. Ennek ellenére senki sem érezte jól magát. A munkatársak számára kötelező volt a megjelenés, és nem vágtak jó képet hozzá. Hays professzor viszont elemében volt. Ragyogó beszédet mondott, amivel alaposan zavarba hozta Lucindát. Egyre görcsösebben mosolygott, és inkább elmenekült volna, mintsem hogy a professzor mellé fellépjen az emelvényre, és felszólaljon. Észrevette, hogy Andrew Doran türelmetlenül az órájára néz, és Pete Hughes ellenséges tekintete sem kerülte el a figyelmét. Sebastian Carlisle, aki most öltönyt viselt, zavarodottan igazgatta a nyakkendőjét, Jack Wells pedig lehorgasztotta a fejét. Nem mer rám nézni, gondolta Lucinda. Nyilván attól tart, hogy megint elpirul. - Tudom, hogy mindenkinek sok a dolga - szólalt meg tiszta, nyugodt hangon. - Ezért rövid leszek. Lucinda már korábban levette fehér köpenyét. Nádszínű kasmírruhát viselt, melyben tökéletesen érvényesült alakja. Sűrű vörösesbarna haja lazán omlott a vállára, és bár úgy tűnt, mintha órákig ült volna a tükör előtt, hogy kifesse magát, épp csak egy leheletnyi szemöldökfestéket meg ajakrúzst használt. Arcszíne olyan tökéletes volt, hogy nem igényelt semmiféle kozmetikázást. Lucinda egyedi ruhákat hordott. Nem szeretett vásárolni, csak ritkán szakíthatott rá időt. Évente két napot szánt a „szükséges rosszra”, ahogyan ő nevezte. Ilyenkor kiválasztott néhány csinos, különböző alkalmakhoz is illő, drága darabot, amely jól állt neki. Adott a megjelenésére. - Először is köszönetét szeretnék mondani Hays professzornak barátságos üdvözlő szavaiért és azért, hogy egy ilyen híres kórházban együtt dolgozhatom vele. Azt hiszem, sokat tanulhatok tőle. Büszke vagyok, amiért itt lehetek, de nem feledkezhetem meg róla, hogy ez a kórház csak azért létezik, mert létezik betegség és halál, és mi harcolunk ellene. így hát szeretnék most köszönetét mondani mindazoknak, akik eljöttek erre a fogadásra, és nem kívánok tovább senkit sem elvonni a munkájától meg azoktól, akik a legfontosabbak számunkra - a betegeinktől. Lucinda szavait őszinte taps fogadta. Többen odamentek hozzá, hogy kezet szorítsanak vele, és szerencsét kívánjanak a munkájához. Úgy érezte, befogadták. - Rövid volt, és lényegre törő... mint reggel. Lucinda megfordult, és Sebastian zöld szemét látta maga előtt. Mintha mosolygott volna, Lucindának pedig önkéntelenül Ann Benton szavai jutottak az eszébe.

11

-

Nem tehetek róla, ilyen a természetem - felelte a lány szándékosan könnyedén. - Hogy van Billy? - Kielégítően, és nem került át egyágyas szobába. Ez magának köszönhető, Most ebéd utáni pihenő van, ezért átjöttem, hogy köszöntsem az új sebészünket. Az első találkozásunk nem sikerült túl jól. Lucinda elmosolyodott. - Nem tehet róla. Nem lehet könnyű, hogy a saját fia a betege.. . - Megviseli az ember idegeit, nem1 mondom. Ha csak megcsörren a telefon, arra gondolok, Billyvel történt valami. - Sebastian elhallgatott, és gyorsan más témát keresett. Pete Hughes úgy festett, mintha temetésen lett volna-jegyezte meg. - Talán azt kívánta, bárcsak engem temetnének. Az orvos felnevetett. - Majdcsak túlteszi magát rajta, hogy nem őt nevezték ki. - Tehát innen fúj a szél - döbbent rá Lucinda. - Sejtelmem sem volt, hogy Pete is szerepelt az előléptetési listán. - Csak szeretett volna szerepelni rajta - pontosított Sebastian. - Semmi esélye sem volt rá. Imád bulizni, márpedig ez nincs a professzor ínyére. Lehet, hogy Hays bogaras öregembernek tűnik, de azért pontosan tudja, mi a helyzet. Pete-nek igencsak össze kell szednie magát, hogy kiengesztelje. De hagyjuk ezt! Hogy érzi magát Melboume-ben? Talált már lakást? - Igen, béreltem egyet Southbankben, az új apartmannegyedben. Sebastian füttyentett. - Ejha! Előkelő negyed hírében áll. És közel van a munkahelyéhez. Lucinda bólintott. - Valóban. És maga hol lakik? - Szerényebb környéken, de ennek is megvannak az előnyei, különösen Billy számára. Itt a falhoz rugdalhatja a labdát, meg nekivezetheti a távirányítású autóit... Egy előkelő negyedben ezt nem tűrnék. - Sebastian elmosolyodott. - Ilyen szempontot magának persze nem kell mérlegelni. - Van egy keresztfiam Sydneyben, aki... - Sajnos meg kell zavarnom magukat - lépett hozzájuk Hays professzor. - A csecsemőosztályra kell mennünk. Andrew Doran szeretne megbeszélni velünk egy esetet mondta, és Sebastianhoz fordult. - Mit szól Chambers doktornő beszédéhez?. Szerintem nagyszem volt. Nem árt, ha néha figyelmeztetik az embert a hivatására. Miss Chambers óriási nyereség a számunkra, nem gondolja? A férfi bólintott. - Igen, természetesen. Óriási nyereség. - Az asztalra tette üres poharát, :j mormogva elnézést kért, és távozott. Lucindának egy pillanatra az az őrült gondolata támadt, hogy utánaszalad, és befejezi a mondatát. Elmondja neki, hogy amikor állást kapott Sydneyben, egy barátnőjénél lakott, és látta, milyen nehéz együtt élni egy kamasz fiúval.

12

De természetesen egy lépést sem tett. Mi értelme lett volna? Hiszen Sebastian Carlisle csak udvariasságból beszélgetett vele, s biztosan el is felejtette már az egészet.

-

Rendes magától, hogy beugrott, doktornő. Tehát elfogadta az állást? Lucinda elmosolyodott. A Yarra folyó partján sétált hazafelé, és igazán ; meghatódott, hogy Vijay, a Suriyan nevű indiai étterem tulajdonosa emlékezett rá. Sok étterem és apró üzlet sorakozott itt, a folyó közelében, s így alkalma volt rá, hogy hazafelé menet bevásároljon és meg is vacsorázzon. - Igen, Mr. Vijay, elfogadtam az állást - felelte a barátságos érdeklődésre. - Mostantól gyakrabban leszek a vendégük, de ma nagyon fáradt vagyok, inkább hazavinnék egy adagot abból a csodálatos vajas csirkéből, amelyet a múltkor , megkóstoltam. Vijay adott neki egy étlapot. - Tartsa meg, doktornő! Legközelebb hívjon fel, ha végez a kórházban, és mire ideér, elkészítem, amit rendel. De a fiam is elviheti magának bármikor. Fokhagymásán szereti? Lucinda a fejét rázta. - Nem lehet, a betegek miatt. De az a gyümölcsös, diós kenyér... - Aha, a mincemeat naanra gondol... jó választás. Kér egy kis sáfrányos rizst a csirkéhez? Lucinda nem tudott ellenállni. Néhány perccel később belépett a southbanki apartmanházba, és a felvonóval felment a huszadik emeleten lévő lakásába. Itt járhatott a takarítónő, mert a reggeli nyomai eltűntek, és a szanaszét heverő ruhák a helyükre kerültek. így aztán nyoma sem volt az otthonos hangulatnak, s Lucinda úgy érezte, mintha egy személytelen szállodai lakosztályban járna. A lakást az anyja bérelte ki neki egy ügynökön keresztül. Kétségkívül fényűző és korszerű volt, de ellenkezett a lány ízlésével. Ezen a mennyezettől a padlóig érő ablakok sem változtattak, melyeken át csodálatos kilátás nyílt a városra és a Port Philip Bayre. Lucinda lehúzta finom bőrcsizmáját, és élvezettel lépett a vastag fehér szőnyegre. A lakásban minden fehér volt, kivéve a konyhafülke fekete gránit- burkolatát. Az egész lakás drága és fényűző benyomást keltett, de valahogy túlságosan tiszta és barátságtalan volt. Lucinda kissé csalódottan vette tudomásul, hogy az üzenetrögzítőn semmit sem talált. Ez volt az első napja a kórházban, és a szülei mégsem tartották fontosnak, hogy felhívják. Fogta a Suriyan étteremből magával hozott vacsorát, betette a sütőbe, és vizet engedett a kádba. Nem sokkal később lehunyt szemmel a kádban feküdt, és az új munkahelyén eltöltött első napján gondolkodott. Keményen dolgozott, mégsem volt elégedett magával. Felfrissülve szállt ki a kádból, és maga köré tekert egy nagy fürdőlepedőt, de a gondolatai még mindig a kórházban jártak. Kedvetlenül tette az ételt a tányérra, aztán leült az ablak előtt álló párnázott karosszékbe, hogy élvezze a káprázatos naplementét. Előtte hevert az egész város, a Port Philip Bay vize úgy csillogott, mint az arany. Vajon miért nem oszthatja meg ezt a látványt valakivel? Hirtelen végtelenül magányosnak érezte magát, és összeszorult a szíve. A férfiak mindig is érdeklődtek iránta, de nehezen viselték el, hogy a szakmájában oly sikeres nő mellett nem

13

nagyon tudtak labdába rúgni. Túl magasra tette volna a mércét? Vagy nem is csak egy férfit akart, hanem a nagy Őt? Az olyan kapcsolat, mint Carlisle-éké, nem érdekelte, sőt inkább elriasztotta. Gemma és Sebastian Carlisle... Szíve vadul kalapálni kezdett, amint a férfi ragyogó zöld szemére és meleg, mély hangjára gondolt. Sebastian Carlisle elragadó, kivételes férfi, de számára tabu. Elvileg nem volt kifogása, hogy összekapcsolja a munkát és a szórakozást, de gyakorlatilag mégsem tette. Túl sok bonyodalmat okoz és eltereli a figyelmet a lényegről. Szerdán, azaz holnapután megműtik Sebastian fiát. Ez a lényeg. Lucinda erőt merített ebből a gondolatból, de az étvágya végképp odalett. Amúgy is kihűlt a vajas csirke és a sáfrányos rizs. Még csak meg sem kóstolta. Billy Feküdt a műtőasztalon, de lehetett volna bárki. Steril, zöld lepedő takarta, vezetékek kapcsolták a különböző készülékekhez; csövek álltak ki belőle, alig lehetett ráismerni. Fojtott feszültség uralkodott a műtőben, ahol mindenki személyesen ismerte a gyereket. Lucinda maga is meglepődött, mennyire szívén viseli a kisfiú sorsát. Amikor reggel bement hozzá, Billy hetyke mosolyával ezúttal is elbűvölte. A kedvéért még a robotját is bekapcsolta. Az anyja nem volt ott, az apja viszont igen. - Igazán kedves magától, hogy bejött - mondta a férfi, amikor Lucinda indulni készült. Bár nem látszik, Billy nagyon izgatott. - És maga? - kérdezte Lucinda. Sebastian bólintott. - Tudom, hogy rutinműtét, de mégiscsak a fiam életéről van szó. - Jó kezekben lesz - nyugtatgatta Lucinda, de hát minden aggódó szülőt ezzel biztatott. Azt kívánta, bárcsak mondhatna mást is Sebastiannak, és valóban megvigasztalhatná. Amint elkezdődött a műtet, az érzelmek háttérbe szorultak. Billyt rákötötték egy szívtüdő-készülekre, és csökkentették a testhőmérsékletét, így csökkent az oxigénszükséglete is. Hays professzor tapasztalt sebész volt, Lucinda pedig igazi specialista. Némán dolgoztak, tökéletes összhangban. Csak ritkán szólalt meg valamelyikük. Órák teltek el, ám Lucindának ez fel sem tűnt. Végül sajgó háttal felegyenesedhetett, és jelt adhatott, hogy állítsák le a szív-tüdő-készüléket. A műtőben megnőtt a feszültség, majd alábbhagyott, amint a gyermek szíve megtelt vérrel, és újra verni kezdett. - Kitűnő munkát végeztünk - jegyezte meg a professzor. - Mindnyájan. Miss Chambers, magára bízom a beteget. Kimegyek a szülőkhöz, és közlöm velük, hogy a műtét sikerült. Lucinda kikísérte Billyt a műtőből. Miközben várta, hogy a kisfiú magához térjen, kitöltötte a műtét utáni kezeléshez szükséges nyomtatványt, és összeírta a szükséges orvosságokat. Billynek huszonnégy órán át az intenzív osztályon kell maradnia lélegeztetőgépen, csak azután vihetik vissza a gyermekosztályra, egy kisebb, négyágyas szobába. Elsőként Sebastian, Gemma és egy ismeretlen nő látogatta meg a gyereket. - Itt van anya és apa - suttogta Billy, amikor meglátta őket.

14

-

És Isabella néni. Hays professzor elmondta, milyen derekasan viselkedtél. Büszkék vagyunk rád. - Sebastian hangja meg-megbicsaklott, válla reszketett, amint lehajolt, hogy megsimogassa a kisfia arcát. - Minden rendben - súgta oda Lucinda Gemmának, aki távolabb állt a betegtől. - Billy még kábult, de mindent hall és ért. Beszélhet vele. Gyere, Gemma - mondta Sebastian, miközben volt felesége felé fordult. - Fogd meg a kezét, hogy érezze, mindannyian mellette vagyunk! - A férfi ezt minden keserűség nélkül mondta, és az asszony erőt vett magán. Odalépett az ágyhoz, és megfogta Billy kezét. - Itt van anya - mondta Sebastian, mivel Gemma nem tudott megszólalni. - Kérlek, Gemma - unszolta a férfi suttogva szólj hozzá. - Telefonálnom kell. - Gemma elengedte Billy kezét, mely a fehér lepedőre csúszott. - A büfében megtalálsz. - Gemma... kérlek! - könyörgött Sebastian. - A büfében - ismételte Gemma, és kisietett a szobából. - Hadd menjen! - legyintett Isabella. Két ápoló érkezett, hogy Billyt átvigyék az intenzív osztályra. Sebastian a nővéréhez fordult. - Isabella, szólnál Gemmának? Én Billy mellett maradok. A nő bólintott. - Magának is mennie kellene, Carlisle doktor - mondta az ápolónő. - Értesítem, ha meglátogathatja Billyt az intenzív osztályon. Sebastian bólogatott, és Lucinda érezte, milyen nehezére esik most magára hagyni a fiát. Mivel a férfi nem ezen az osztályon dolgozott, nem léphetett be a műtőbe. Kivételnek számított, hogy beengedték Gemmával és Isabellával együtt. Lucinda néhány lépésnyire követte a férfit. Szívesen megvigasztalta volna, de mit is mondhatna neki ebben a helyzetben, amikor a szavak semmit sem érnek? A férfinak nem tűnt föl, hogy vele együtt Lucinda is kiment a folyosóra, de most megérezte, hogy követi. - Szegény fiú, mi mindenen kellett keresztülmennie! - jegyezte meg, amikor a lány utolérte. - Az asztma, a műtét... És most még azt is el kellett viselnie, hogy az anyja még a kezét sem akarja megfogni. Gemma mintha menekülne a közeléből. Mit érezhet ilyenkor egy gyerek? - Sebastian hangja elakadt, mély lélegzetet vett, hogy folytatni tudja: - Bocsásson meg, doktornő! Nem volna szabad ezzel zaklatnom. Lucinda a fejét rázta. - Kérem, ne szabadkozzon. Tudom, milyen nehéz ez mindnyájuknak. - Rettenetes volt ilyen állapotban látni Billyt - folytatta Sebastian habozva. - Orvos vagyok, és tudtam, mire számíthatok, de mégis... A professzor elmondta, milyen jól sikerült a műtét. - Sebastiannak megrándult az arca. - Bizonyos részleteket azért elhallgathatott volna. Egy apának nem kell tudnia mindent. - Megértem - felelte Lucinda, de valahogy hamisan csengett a hangja. Önkéntelenül is az

15

anyja jutott az eszébe, aki sokszor beszélt ilyen mesterkélten. Ez Sebastiannak is feltűnhetett, mert szemlátomást összeszedte magát, és gúnyos pillantást vetett rá. - Hát persze. Teljesen megfeledkeztem róla, hogy Sydneyben van egy keresztfia... Lucinda megdermedt. - Azt hiszem, jobb, ha most megyek - mondta fagyosan, és nem is próbálta leplezni sértődöttségét Sebastian máris megbánta, amiért ilyen gúnyos hangon beszélt. - Elnézést - mondta, és megérintette Lucinda karját. - Tudom, hogy jó szándékkal mondta. A lány hallgatott. Rövid ujjú köpenyt viselt, és azonnal elveszítette a nyugalmát, amint Sebastian hozzáért. Nem tudta levenni tekintetét a férfiról, és végül annak kellett megtörnie a csöndet. - Köszönöm - mondta egyszerűen. - Köszönöm, hogy itt van. Lucinda bólintott. Képtelen volt válaszolni. Sebastian Carlisle előtt soha, egyetlen férfi sem nyugtalanította és korbácsolta fel ennyire az érzelmeit. - Most már tényleg mennem kell - mondta végül. Elváltak. Sebastian visszament Billyhez, Lucinda pedig felkészült a következő műtétre. De ez a búcsú egyikük számára sem volt egyszerű elválás. Mindketten érezték, hogy történt valami közöttük. Valami, amire építeni lehet.

16

2.

FEJEZET

-

Micsoda megtiszteltetés! - Ann Benton felnézett, és fáradtan elmosolyodott, amint Lucinda belépett az irodájába. - Egy osztályos orvos és egy női szakorvos... szombat este egy osztályon. Nincs gond a betegekkel? - kérdezte a főnővér. Lucinda a fejét rázta, - Remélem, nincs. Ma délután épp elég bajunk akadt a csecsemőosztályon. - A kis Kimberley szívverése felgyorsult, és órákba telt, amíg visszaállították a természetes szívritmust. - Ki van még itt? - Pete Hughes - felelte Ann. - Az egyik ápolónőre vár. Ma kevés ápolónőm van, ezért Ellen nővér felajánlotta, hogy hét óráig bent marad. Pete rá vár, különben nem volna itt. Lucinda felvonta a szemöldökét, de nem tett megjegyzést. - Mi a helyzet a betegeimmel? - kérdezte. - Jól vannak? - Billyre gondol? Szívén viseli a kisfiú sorsát. Azt híresztelik magáról, hogy nagyon szigorú, pedig aranyból van a szíve. Ann Benton rendelkezett azzal a képességgel, hogy kimondja, amit mindenki gondolt, anélkül hogy bárkit is megsértett volna. Lucinda pontosan tudta, milyen híreket terjesztettek róla, és örült, amiért nem kellett megjátszania magát e rokonszenves, tapasztalt nő előtt. - Nem tagadom. Nos, hogy van? - Kielégítő az állapota. Tegnap az intenzív osztályról áthelyeztük egy négyágyas szobába. Talán már holnap vagy kedden kiengedhetjük... természetesen, ha nincs ellene kifogása. Már háromszor megnézte a kedvenc filmjét. - A robotok védelmében... tudom - mondta Lucinda mosolyogva. - Az anyja meglátogatta? - Mrs. Carlisle? - kérdezte Ann rezzenéstelen arccal. - Hébe-hóba benéz... olyan öltözetben, mintha divatújságból lépne elő. A legtöbb anyának arra sincs ideje, hogy átöltözzön vagy megfésülködjön, úgy siet a gyerekéhez. De Mrs. Carlisle-t nem zökkentette ki Billy műtété a szokásos kerékvágásból. Hihetetlen, de így van. Milyen anya az, aki ilyen helyzetben nincs a beteg gyereke mellett? - Nem ítélkezhetünk - mondta Lucinda, bár titkon a főnővér minden szavával egyetértett. - Természetesen nem, de Sebastiant azért nagyra értékeljük, és aggódunk érte. Ő persze egyetlen szóval sem panaszkodik. Bármennyire ismerjük is egymást... sejtelmünk sincs, mi mehet végbe benne. Nagyon zárkózott. - Már megnyugodott. Beszéltem vele a műtét után. Ideges volt, de hát melyik apa nem lett volna az? - Ideges? Sebastian? - Ann meglepve nézett Lucindára. - Ráadásul a maga jelenlétében? Lucinda bólintott.

17

-

Billy súlyos szívműtéten esett át. Miért csodálkozik? Nos... - Ann megvonta a vállát. - Mint mondtam... régóta ismerem Sebastiant, de soha nem mutatta ki az érzelmeit. Lucinda egy pillanatig eltűnődött. - Hays professzor feleslegesen beavatta a műtét részleteibe. Talán ez lehetett az oka... - Lehet - felelte Ann nem túlságosan meggyőzően. - Jó, hogy volt valaki mellette ezekben a nehéz órákban. Nem volna szabad mindig egyedül lennie. Miközben Ann ezt mondta, egy pillantást vetett Lucindára, aki ettől elpirult, és gyorsan másra terelte a szót. Ann nem tudhatja, mennyire sajnálja Sebastiant. Különben még hamis híresztelések kapnak szárnyra. - Akad más beteg is, akivel gond van? - kérdezte gyorsan. Ann a homlokát ráncolta. - Bianca Moore nem nagyon tetszik nekem. Tudom, hogy nem a maga betege, amíg nem kerül sor az átültetésre, de Pete Hughes... - Ann sokatmondóan nézett Lucindára. - A szülei hamburgert és burgonyapelyhet hoztak neki. Általában azonnal ráveti magát, de ma hozzá sem nyúlt. Pete meg akarta nézni a kortörténetét. - Jó napot, Lucinda! - Az emlegetett férfi belépett az irodába. Már leadta a szolgálatot, és most farmernadrágot meg pólót viselt. - Mi a helyzet Kimberleyvel? A kérdés barátinak tűnt, de Lucinda és Ann is kihallott belőle némi kesernyés ízt. - Ma délután akadt némi gondunk vele. És hogy van Bianca? Pete Ann asztalára tette a kortörténetet. - Megnéztem, és semmi különöset nem találtam. Lehet, hogy egyszerűen - Köszönöm a fáradozását, doktor. - Ann félretolta a kortörténetet, de Lucinda úgy érezte, hogy az ápolónőt nem nyugtatták meg a doktor szavai. Ebben a pillanatban egy csinos, fiatal nővérke dugta be fejét az ajtón. - Irene nővér leváltott - jelentette. - Semmi különös esemény nem történt. - Mrs. Carlisle Billy mellett van? - kérdezte Ann. Ellen nővér a fejét rázta. - Épp most távozott, de az apja ott maradt nála. Az ügyeletes szobában akar aludni, és ha bármi történne is Billyvel, azonnal fel kell ébreszteni. - Ezzel Pete-re mosolygott. Mehetünk? A fiatal orvos bólintott. - Viszlát, hölgyeim! Remélem, hétfő reggelig nem találkozunk. Lucinda nem szólt egy szót sem. Szolgálatban volt, és tapasztalatból tudta, hogy ilyenkor nemigen jut pihenéshez az ember. - Nem épp Kimberley Stewartról beszéltek? - kérdezte Ann, miközben kitöltött két csésze kávét. Lucinda bólintott. - Ismeri a családi viszonyait? - Nem igazán. Csak kíváncsiskodom. Ugye Kimberley az a kislány, aki hat hónapra

18

született? Lucinda újra bólintott. - Túléli? A doktornő belekóstolt a kávéba. Stewarték alaposan megbolygatták az osztály nyugalmát, és Lucindának megkönnyebbülést jelentett, hogy végre olyasvalakivel beszélhet az ügyről, aki nem érintett benne. - Ha nem, akkor biztosan nem a mi hibánkból - felelte -, de őszintén szólva... nem hinném, hogy volna esélye... A helyzet azért is tragikus, mert Janine Stewart idiopatikus meddőségben szenved. Ann elhúzta a szája szélét. - Nem tudná ezt érthetőbben mondani? - Nincs semmi kimutatható oka, hogy miért nem esik teherbe - magyarázta Lucinda, Évek óta próbálkoznak, de mindhiába. Kimberley a hatodik és egyben az utolsó mesterséges megtermékenyítés gyümölcse. - Miért az utolsó? - kérdezte Ann. - Stewarték idegileg és anyagilag is a csőd szélén állnak. A házasságuk is majdnem tönkrement. Janine-t felőrli Kimberley gondozása, Mark pedig hétfőtől újra külföldön dolgozik. Nem épp rózsás a helyzetük. Sue Washington szerint a házaspár már alig beszél egymással, pedig ma van a tízedik házassági évfordulójuk. Persze, ha magamra gondolok, én még tíz hétig sem bírtam ki senkivel. Ann felnevetett. - Mert még nem talált rá az igazira. Teddel huszonöt éve vagyunk házasok, és ennél szebbet el sem tudok képzelni., - Köszönöm a kávét, Ann! - Lucinda felállt. - Megnézem Biancát. Úgy látom, még mindig aggódik miatta. Ann hálásan mosolygott. - Igazán kedves magától, Chambers doktornő. Nem akarom felborzolni a kedélyeket, de az az érzésem... Lucinda végigment a sötét folyosón, ahonnan Bianca szobája nyílt. Fél nyolcra minden gyereket elláttak éjszakára. A hangosbemondóból fura hangok hallatszottak, amit Lucinda vízcsobogásnak és madárcsicsergésnek hallott. Egy ideje ezzel kísérleteztek, hogy elaltassák a kicsiket. Ann már több CD-vel is próbálkozott, és már csak a füstölők hiányoztak az egzotikus hangulathoz.. Mielőtt Lucinda belépett a betegszobába, benézett Billyhez. Sebastian nem jutott el az ügyeletes szobáig. Olyan kimerült volt, hogy elaludt Billy mellett. A kisfiú befészkelte magát apja erős karjába, és fejét széles mellkasán pihentette. Mindketten mélyen és egyenletesen lélegeztek. Békés látványt nyújtottak. Bianca még nem aludt, és bizalmatlan pillantással fogadta Lucindát. - Mit akar? - kérdezte barátságtalanul.

19

-

Megnézem a betegeimet. Hogyhogy? Elvégre maga szakorvos, és szombat este a többi nagyfőnökkel valamilyen bálon kellene szórakoznia. Lucindának nevethetnékje támadt. - Ez igazán csábítóan hangzik, de én még új vagyok, és nem ismerem a nagy főnököket. - Az alufóliába csomagolt dobozokra mutatott. - Nem ízlik a hamburger? Bianca megvonta a vállát. - Nem, közben majd éhen halok. Ölni tudnék egy pizzáért. Nem is tudom, hogy rendeljek-e egyet. - Bianca az éjjeliszekrény fiókja felé nyúlt. - De anya nem hagyott itt pénzt. Az olyan súlyos beteg gyerekeket, mint Bianca, a nővérek többnyire elkényeztették. Külön kis pénztárat tartottak fenn arra az esetre, ha egy videofilm vagy egy kedvenc étel megkönnyíthette a beteg életét. Lucinda úgy vélte, a pizza is ezek közé tartozik. - Egy pizzára azért még futja - jegyezte meg. - Szóljak Ann nővérnek, hogy rendeljen egyet? Bianca a fejét rázta. - Majd én elintézem. Itt a mobiltelefonom, csak sajnos társaságom nincs. A nővérek elfoglaltak, a gyerekek pedig már alszanak. Egyedül unalmas pizzát enni. Lehet, hogy működött Lucinda hatodik érzéke, vagy csak túlságosan aggódott a kislányért? Mindenesetre elértette Bianca burkolt kérését. - Még én sem ettem egy falatot sem az este - mondta. - Ha rendelsz pizzát, egy szeletet én is eszem belőle... egy feltétellel. - Mi az? - Ha hagyod, hogy vért vegyek tőled, és meghallgassam a mellkasodat. Bianca megrendelte a pizzát, közben Lucinda mindent előkészített a vérvételhez. Amikor megjelent a kerekes kiskocsival, Bianca kedvetlenül odatartotta a karját. - Először meghallgatom a mellkasodat - magyarázta Lucinda. Bianca felült az ágyban, és felhúzta a hálóingét. Az eredmény nem volt sem jobb, sem rosszabb, mint máskor. - És most lássuk a vérmintát! Egyébként milyen pizzát rendeltél? - kérdezte Lucinda, miközben beszúrta a tűt. - Capricciosát, szardella nélkül. Mennyi vért vesz le? Attól félek, mindjárt elfogy. - Egy pillanat, és készen is vagyunk. - A doktornő vattát szorított a kislány karjára, és a fecskendőből különféle üvegcsékbe töltötte a vért. - Szorítsd a vattát a karodra, amíg visszajövök! - mondta. Aztán kitolta a kocsit Ann irodájába. - Vért vettem Biancától - közölte. - Elküldené gyorsan a mintákat a laborba? - Máris - felelte Ann. - Mit szól Bianca állapotához? Lucinda feliratozta a vérmintákat, és mindegyikre ráírta, hogy „sürgős”. - Érzem, hogy nyugtalan, Ann, de semmi változást nem tapasztaltam az állapotában,

20

. T "

hacsak azt nem, hogy talán sápadtabb és,., valahogy ragaszkodóbb, mint máskor. Nincs láza, és szinte minden antibiotikumot szed, amit a gyógyszerészet ismer. Ennek ellenére a vérminta nem árthat. - Egy pillanatra elhallgatott. - Bianca pizzát rendelt, megígértem, hogy eszem vele egy falatot. Lucinda igyekezett a lehető legtermészetesebben közölni ezt, de Annt nem tudta megtéveszteni. - Hát nem megmondtam? - kiáltotta Lucinda után. - Arany szíve van!

1

Fél órával később Lucinda leült Bianca ágyához. - Hát akkor, Miss Chambers, együnk! - mondta a kislány, és egy szelet pizzát tolt Lucinda felé. - Szólíthatsz Lucindának, amíg pizzázunk! - Elégedetten nyugtázta, hogy étkezés előtt Bianca bevette az enzimkapszulákat, melyek megkönnyítik az emésztését. - De holnap reggel, a vizitnél, újra Miss Chambers vagyok, rendben? Bianca nem szeppent meg Lucinda szigorú hangjától. - Maga nagyon szép - jegyezte meg közvetlenül. - Köszönöm, Bianca. - Én is szeretnék szép lenni. - De hiszen az vagy - mondta Lucinda meggyőződéssel. - Sovány vagyok, és foltos a bőröm - húzta el Bianca a száját. - És ez a rettenetes fogszabályzó! - Tudom, hogy milyen - nyugtatgatta Lucinda. - Amikor annyi idős voltam, mint te, én is hordtam, megéri, hidd el, és különben is, hamarosan megszabadulsz tőle. Na persze az sem a tökéletes szépségápolás része, ha itt kell feküdnie az embernek, de az átültetés után úgy fogod érezni magad, mintha újjászülettél volna. A foltok eltűnnek a bőrödről, és csodálatos pillangóvá alakulsz át. - Ha egyáltalán lehetőségem lesz rá - felelte Bianca sötéten, és bekapcsolta a tévét. Lucinda megette a pizzáját, de a film, melyet Bianca választott, annyira lekötötte a figyelmét, hogy akaratlanul vett még egy szeletet. Bianca nem kezdeményezett újabb társalgást, így hát csöndben figyeltek mindketten, amíg : elérkezett az a jelenet, amikor egy kisfiú halott anyja után kérdezősködik az ; apjától. Ekkor Bianca arcán kövér könnycseppek gördültek alá. - Nem néznénk inkább valami mást? - kérdezte Lucinda. A kislány a fejét rázta. - Sírok, de azért szép. - Kitapogatta a zsebkendőjét, és alaposan kifújta az : orrát. - Nem félek a haláltól, de anyát és apát meg Lewist.., azért sajnálom. : Tudom, hogy nagyon szomorúak lennének. Néha azon gondolkozom, vajon milyen lesz az életük nélkülem. :

Lucinda meg sem moccant. A hivatásában néha a legostobább sekélyességre is szüksége volt az embernek, hogy hamis derűt árasszon, de akadtak pillanatok, amikor elkerülhetetlenül szóba került a közelgő halál.

21

-

Természetesen szomorúak lennének - mondta nyugodt hangon. - Sőt kétségbe is esnének, de idővel alábbhagy a fájdalom, és amikor emlékeznek rád, megvigasztalódnak. Sokat beszélnek majd rólad, és mindig szeretni fognak. Kérdezted ezt már tőlük? - Megpróbáltam - felelte Bianca de szörnyen idegessé váltak. Pedig csak azt akartam velük közölni, hogy nem félek a haláltól, és szívből szeretem őket. De hiába. Ilyenkor azonnal másra terelik a szót. - Ez nagyon is érthető, Bianca, de azért tudják, hogy szereted őket. Bizonyos dolgokat felesleges kimondani. - Meghalok, Lucinda? A doktornő számított ugyan erre a kérdésre, de azért belenyilallt a fájdalom. - Nincs kizárva - felelte őszintén. - Szívesen mondanám, hogy nem, de nem tehetem. Sajnos, nem kezeskedhetem egyetlen betegem életéért sem, viszont mindent meg fogok tenni, hogy életben maradj. És te megígéred nekem, hogy nem adod fel? - Éjszakánként, amikor álmatlanul fekszem az ágyban, azt kívánom, bárcsak volna új szívem és tüdőm - mondta Bianca. - És közben gonosznak érzem magam, mert ez azt jelenteni, hogy egy másik embernek meg kell halnia. - Nem gondolkozhatsz így. Te nem kívánod mások halálát, csak életben akarsz maradni. Márpedig ez nagy különbség. Arról nem is beszélve, hogy a vágyaktól nem változik meg a világ menete. A boldogtalanság az emberi élet velejárója, és nem befolyásolhatjuk, hogy kit ér éppen. Ezen az sem változtat, ha új szívet és tüdőt szeretnél. Nem érezheted magad bűnösnek, amiért egészséges szeretnél lenni. - Egészséges úgysem lehetek. - Biancára rájött egy köhögőroham. - A rostos elfajulásból nem gyógyulnék ki, de legalább újrakezdhetném, és az új szervek néhány évig ellenállnának a pusztulásnak. - Valószínűleg még tovább - biztatta Lucinda. - Ezen a területen a tudomány napról napra újabb eredményeket ér el, de ezt te is tudod - mondta, és a szakkönyvekre mutatott, melyek Bianca éjjeliszekrényén tornyosodtak. - Ha netán orvosnak készülsz, egy szép nap már csak Miss Moore-nak szólíthatlak. Bianca hallgatott, nehogy újabb köhögőrohamot kapjon, Lucinda pedig felállt. - Ideje hazamennem. Készenléti ügyeletben vagyok, és ez többnyire nyugtalan éjszakával jár. Próbálj meg aludni, ha vége a filmnek! Már indulni készült, amikor Bianca félénken megkérdezte: - Lucinda, jól végződik? - Majd meglátod - felelte a nő szokásos józan hangján. Amint észrevette, hogy Bianca lehunyt szemmel visszahanyatlik az ágyra, valamivel lágyabb hangon hozzátette: - Hát persze. És remélem, nem csak a film, tette hozzá magában. A folyosón szinte szó szerint belebotlott Sebastiánba. - Nem volt kényelmetlen azon a kis ágyon? - kérdezte Lucinda tréfálkozva. A férfi bólintott.

22

-

Kiszellőztetem a fejem. Elkísér? Lucinda még nem járt a tetőteraszon, ezért nem ellenkezett. De már a felvonóban azt kívánta, bárcsak elutasította volna Sebastian kérését. Olyan feszült légkör alakult ki közöttük, hogy azt kellett hinnie, a férfi is vonzónak találja őt. Ez megmagyarázta volna a szótlanságát, de persze volt egyéb gondja is épp elég. Amint felértek, Sebastian karon fogta Lucindát, és a korláthoz vezette. A lány szokatlanul erősnek érezte a szorítását, és megesküdött volna, hogy Sebastian a kelleténél tovább fogja a karját. Mély lélegzetet vett, nekitámaszkodott a mellvédnek, és lenézett a kivilágított városra. Reszketett a lába, és enyhe szédülés fogta el. A kórház tetejéről nyíló kilátás hasonlított arra, amit a lakásából látott. A Flinders utcai földalatti-megálló fényesen kivilágított épülete tündérpalotára emlékeztetett. A Victorian Árts Centre karcsú, szinte áttetsző acéltornya kisebb Eiffel-toronynak tűnt fel az éjszakai égen. Káprázatos látvány volt! - Billyt a jövő hét elején kiengedik - törte meg a csendet Sebastian. - Az azt követő héten újra dolgozom. - Gemma és maga is nemsokára túl lesz rajta - nyugtatgatta Lucinda. Sebastian felé fordult, és Lucinda a sötétben is meglátta arcán a fájdalmat. - Gemma elmegy, Sydneybe költözik, ott vállal munkát. - Billy tud erről? - Igen, és nagyon megviselte. Gemma akkor döntött így, amikor még nem tudtuk, hogy korábban lesz a műtét. Most már nincs mit tenni. Egyébként Billy érdekében magam is a gyors elválás mellett vagyok. Mindnyájan új életet kezdhetünk, miután alaposan kikészítettük egymás idegeit. Nehéz lehet magának - jegyezte meg Lucinda részvéttel a hangjában. - Nem is tudom, mit mondjak. - Egyedül Billy számít. Ő mindennél fontosabb. - És hogyan fognak boldogulni? - kérdezte Lucinda aggódva. - Bárcsak tudnám! - A férfi nagyot sóhajtott. - A válás óta Gemma alig járt nálunk, de a legkisebb segítség is több a semminél. Isabella, a testvérem, egy hónapra hozzánk költözik, ha újra munkába állok. Magával hozza a gyerekeit is. Ez persze csak átmenetileg oldja meg a gondjainkat. Még magam sem tudom, hogyan lesz, valamit azért majd kitalálok. De beszéljünk inkább magáról! Olyan nőnek látszik, aki tudja, mit akar. Mi a célja? Professzor kíván lenni, vagy főorvos? Mit vár az élettől? Lucinda habozott. Sebastian szokatlanul őszinte volt. De vajon beszélhet-e neki dédelgetett álmáról, arról, amit még magának is alig mert bevallani? Gyakorló orvos szeretne lenni valahol félállásban, hogy ideje nagy részét a gyermekeinek szentelhesse... Persze Sebastian ezt úgysem értene meg. - Majd meglátom - felelte tettetett könnyedséggel - Mint szakorvos pillanatnyilag egészen tűrhetően érzem magam. - Hirtelen összerázkódott a hidegtől. - Nagyon fúj a szél idefenn. Fázom.

23

-

Ezen könnyen segíthetünk. Lucinda rejtett felszólítást vélt kihallani a férfi szavaiból. Nagy volt a kísértés, hogy erős, meleg karjába omoljon, és ha Sebastian csak egy apró lépést tesz felé, vagy világosabban fejezi ki magát, ő gondolkodás nélkül eleget is tesz a kérésnek. így azonban csak állt ott, percekig tehetetlenül, és nézte, amint a férfi elkerüli a tekintetét. - Menjünk le! - szólt Sebastian. - Billy bármikor felébredhet. Lucinda mosolyt erőltetett magára. - Menjen csak előre! Én még maradok egy kicsit, élvezem a csodálatos kilátást. - Hát akkor majd legközelebb - suttogta a férfi alig hallhatóan, és a következő pillanatban már el is tűnt.

24

3.

FEJEZET

Lucinda hosszú, erőteljes tempókkal szelte a házhoz tartozó úszómedence vizét, és közben igyekezett úrrá lenni kusza érzésein, melyek egész éjszaka gyötörték. Tíz hossz után kilépett a medencéből, és beállt a zuhany alá. A jéghideg vízsugár felfrissítette, és visszatért életereje. Megtörülközött, belebújt khakiszínű rövidnadrágjába meg a blúzába, és egy szalaggal hátrakötötte vizes haját. Southbankben vasárnapra virradt. Néhány éjszakai mulatozó, aki talán nyert a játékbarlangban, dalolva sétált a folyó partján. Lucinda vett egy újságot, beült egy kávézóba, és tejeskávét rendelt, A pincér rábeszélte még egy vajas-mézes croissant-ra is. Melbourne megtelt élettel. A kocogok és kerékpárosok utcai festőket kerülgettek, akik előző napi műalkotásaikat javítgatták. A játékbarlang tornyai félóránként hatalmas lángokat okádtak, ami az ott lakóknak már fel sem tűnt, Lucindát viszont elkápráztatta. Ez Biancának való, gondolta, és közben rájött, miért aludt olyan rosszul éjszaka. A Sebastiannal a kórház tetején eltöltött néhány perc volt az oka. Nyugtalanul ide-oda forgolódott az ágyában, és nem tudta kiverni a fejéből, hogy hajszál híján minden másként alakulhatott volna. Sebastian pillantása, jelentőségteljes hallgatása. Azon töprengett, felhívja-e a kórházat, hogy tudakozódjon Bianca állapotáról, aztán úgy döntött, inkább bemegy, és meglátogatja a lányt. Az út a hí-. dón át csak néhány percig tartott. Ann Benton már az irodájában ült. - Biancának nagyon rossz éjszakája volt - újságolta a nővér. - Már majdnem behívtuk magát, de hirtelen javult az állapota. Bárcsak akadna már egy donor! Bianca már a várólista élére került, és most azért imádkozom, hogy tartson ki. Egyébként itt vannak a szülei, és beszélni szeretnének magával. - A szervátültetésről? - kérdezte Lucinda. Ann a fejét rázta. - Nem, személyes ügyben. Elmondtam nekik, hogy tegnap este bent járt a lányuknál. - De hát most készenléti ügyeletben vagyok, és az öltözetem sem a legmegfelelőbb. - Ez cseppet sem zavarja Moore-ékat. Menjen csak, nagy szívességet tesz mindkettőjüknek. Lucinda a folyosón Billy Carlisle-ba botlott, aki hálóruhában és fürdőköpenyben viharzott el mellette. - Hé! - kiáltott rá Lucinda, és megragadta a fiú köpenyének ujját. - Hová ilyen sietősen? Billy felháborodva nézett rá. - A vécén voltam, de nincs papír. - Úgy mondta, mintha a doktornő lenne érte felelős. - Mindjárt jönnek a takarítók, vagy majd a nővérek gondoskodnak róla - igyekezett megnyugtatni a fiút Lucinda.

25

-

De nekem most van szükségem papírra! A lány körülnézett. Sehol egy takarító, az egyetlen látható nővér pedig épp infúziót készített elő. Nem maradt más hátra, hozott egy csomag papír zsebkendőt a nővérszobából, és Billy kezébe nyomta. A fiú úgy nézett rá, mintha Lucindának elment volna az esze. - Nem lehet. Ann nővér megtiltotta, hogy pazaroljuk a papír zsebkendőt. - Bizonyára arra gondolt, hogy nem kellene belőle repülőt hajtogatni - mondta Lucinda, de Billy megmakacsolta magát. - Vécépapírra van szükségem - ismételte, és azt lehetett hinni, hogy menten elsírja magát. Lucinda nagyot sóhajtott. - Nem bánom. Menj vissza a mosdóba, mindjárt utánad viszem. - Biztos? - Biztos! Billy elszáguldott, Lucinda pedig elindult megkeresni a szekrényt, amelyben a tisztítószereket tartották. Amikor pár perc múlva belépett a mosdó előterébe, Billy már a kezét mosta. Lucinda a fiú felé tartotta a tekercset. - Találtam az ablakpárkányon - mondta a fiú. - De azért köszönöm. - Ezzel elvette a tekercset, és a fürdőköpenyébe rejtette. - Mit csinálsz? - kérdezte Lucinda. - Elzárom az éjjeliszekrényembe. - Billy sejtelmesen mosolygott. - Itt gyorsan fogy a papír. Bianca meghalt? - kérdezte mintegy mellékesen. - Ma éjjel átszállították az intenzív osztályra - felelte Lucinda óvatosan. - Ann nővér is ezt mondta, de azt hittem, csak kímélni akar. Biancának a szívével van baja? - Igen, a szívével is. - Miért nem tud segíteni rajta, ha rajtam segített? - Meg fogom próbálni, Billy, de Bianca esete más, mint a tiéd. Most bemegyek, és beszélek a szüleivel. - Minden jót! - köszönt el Billy, és eltűnt a betegszobában. Lucinda belebújt egy műtős köpenybe, és kezet mosott, mielőtt belépett az intenzív osztályra. Majd tíz percig tartott, amíg Hill doktor, az osztályos orvos megmutatta neki a vizsgálat eredményeit. Nem voltak túlságosan vigasztalóak, és arra utaltak, hogy tanácsos folytatni a megkezdett kezelést. Miután végeztek, Lucinda megkérte a szolgálatos nővért, vezesse be Bianca szüleit a rendelőbe. A szülők szomorú ábrázata nem volt meglepő a számára. - Lucinda Chambers vagyok, fáradjanak be! Beszélni akartak velem. - Ó, doktornő! - szólalt meg a két szülő egyszerre. - Köszönjük, hogy bejött megnézni Biancát. A főnővértől tudjuk, hogy készenléti ügyeletben van. Lucinda bólintott.

26

-

Épp most beszéltem Hill doktorral. Pillanatnyilag nemigen tudunk mást tenni, mint hogy várunk a megfelelő donorra. ' - Ann nővér elmesélte, hogy tegnap este bent volt Biancánál... - Mrs. Moore láthatóan a könnyeivel küzdött. - Mielőtt a szívrohamot kapta. Köszönjük. Nagyon jólesett neki, imádja magát. Maga a kedvenc orvosa. - Én? álmélkodott Lucinda. Hiszen csak egy hete vagyok itt... Mrs. Moore könnyek között mosolygott. - Ismeri az ilyen korú kislányokat Bianca szerint maga rém kedves... a szeme sugárzik, ha magáról beszél. És hogy pizzát is evett vele, és megnéztek egy filmet! Ezt maga nyilván már megszokta, de Bianca... - Mrs. Moore- nak újra elakadt a szava. - Olyan keveset kapott az élettől, és a tegnapi este nagyon sokat jelentett számára. Őszintén csodálja magát, doktornő. Erre már Lucindának is könnybe lábadt a szeme, és gyorsan az asztalon heverő iratok között kezdett matatni. Jóllehet a betűk összefolytak a szeme előtt, de így legalább nem kellett a szülők meggyötört ábrázatát látnia. Kisvártatva felemelte a fejét. - Bianca tegnap este magukról is beszélt. Elmondta, mennyire szereti magukat. Azt is mondta, nem fél a haláltól, de aggódik, hogyan tudnák feldolgozni a halálát. Mrs. Moore hangosan felzokogott, és arcát a kezébe temette. Férje vigasztalva átölelte a vállát, és sírva fakadt. Ahogy összeszedték magukat, Mr. Moore megkérdezte: - Mit mondott erre, doktornő? - Biztosítottam, hogy maguk erősek, és a veszteséget el fogják viselni. Azt is mondtam, hogy örökre ott él majd a szívükben, de még közöttünk van, és mindent megteszünk érte. Arra kértem, ne adja fel, küzdjön minden erejével, így tud segítem a legjobban. - Köszönöm, doktornő. Mr. Moore magához szorította zokogó nejét, Lucinda pedig úgy érezte, jobb, ha most magukra hagyja őket. - Bármikor a rendelkezésükre állok - mondta, és felállt. - Csak szóljanak valamelyik nővérnek! Lement a büfébe, hogy igyon egy csésze kávét. Ott találta Sebastiant, amint épp egykedvűen tanulmányozta az étlapot. - Talált valami csábító finomságot? - kérdezte Lucinda. A férfi megfordult. - Igen. Maga mindennél csábítóbb, ami az étlapon szerepel. Lucinda elpirult. - Erre nem igazán lehetek büszke. A rágós marhapörkölt és a vizes karfiol nem komoly vetélytárs. - Ellenkezőleg. Mindkettőt nagyon szeretem, ám ezúttal mégis inkább lemondok róluk. Nem volna kedve megosztani velem egy currys csirkét? Megehetnénk este az ügyeletes szobában.

27

Az ajánlat váratlanul érte Lucindát, de megörült neki. Ugyanakkor nem akart túlságosan engedékenynek tűnni, ezért úgy tett, mintha elgondolkozott volna rajta. - Jó ötlet - felelte végül. - Ma este az irodámban vagyok, el kell intéznem némi papírmunkát. - Akkor még jobbat találtam ki. Ha úgyis az irodájában van, vitessük egyből oda az ételt! Ott senki nem zavar. - Rendben - felelte Lucinda olyan könnyedén, amennyire csak képes volt. - Akkor hát várom a kitűnő vacsorát és a kellemes társaságot - mondta a férfi. - Billynél töltöm a napot, és ezt a többi gyerek is kihasználja a maga módján. Az egyik szomjas, a másik játszani akar, a harmadik papírkivágásokat készít... A munka ezek után kész felüdülést fog jelenteni. Nos, Miss Chambers... akkor este nyolckor látjuk egymást. - A férfi indulni készült, majd megtorpant. - Lenne egy feltételem. Lucinda bizalmatlanul nézett rá. - Feltétel? - Azt szeretném, ha magáról beszélgetnénk. Magamat ugyanis már unom. Lucinda zavartan elmosolyodott, és felállt. Amint elhagyta az osztályt, Sue Washingtonnal találkozott. - Hogy van Kimberley? - kérdezte. Sue vállat vont. - Pillanatnyilag szinte jobban, mint a szülei. Mark holnaptól újra dolgozik, Janine segít neki a csomagolásban. Mark boldogtalan, amiért itt kell hagynia a feleségét és a lányát, Janine pedig azért, mert elhagyatva érzi magát. Bárcsak beszélnék meg a dolgot egymással! Lucindának mentő ötlete támadt. - A Suriyan étteremben nyertem egy két személyre szóló vacsorát, de csak erre a hétvégére érvényes. Talán rávehetnénk Markot és Janine-t, hogy menjenek el helyettem. Az étterem itt van, közvetlenül a híd túloldalán. Könnyen elérhetjük őket, ha történik valami Kimberleyvel. - Igazán kedves magától - vélekedett Sue. - Épp ma van a házassági évfordulójuk, de hát nem költekezhetnek, minden fillérre szükségük van. - Annál jobb. Beszéljen velük, én pedig nyolc órára rendelek a nevükre egy asztalt. Döntsenek ők! - mondta Lucinda, és elmosolyodott. - Mi felkínáljuk nekik ezt a lehetőséget... de enni nekik kell. Lucinda felhívta a vendéglőst, hogy értesítse Stewartékról, aztán elindult a városba. Mivel készenléti szolgálatban volt, nem mehetett túl messzire, a St. Kilda-i part azonban csak néhány villamosmegállóra volt. Ha szükség lenne rá a kórházban, fog egy taxit, és néhány perc alatt beér. Lucinda sokat hallott már a vasárnapi St. Kilda-i tarka piacról, és amint meglátta, nem is csalódott. Kis üzletek, zsúfolt árusító asztalok végtelen sora fogadta a parti sétányon. Idegen és helyi iparművészek kínálták alkotásaikat. A legjobb alkalom, hogy vegyen valamit sivár

28

lakásába. De vajon hogyan szállítsa haza? Úgy döntött, hogy a következő vasárnapra jobban felkészül, és most beéri két könnyű, házilag szőtt futószőnyeggel meg a kikötőt ábrázoló néhány színes nyomattal. Tovább sétált a színes forgatagban, gondolatai Sebastian körüljártak. Vajon van-e értelme ennek a kapcsolatnak? Voltaképp sajnálta volna arra áldozni drága szabadidejét, hogy megkeresse a helyét egy apa-fiú kapcsolatban. De vajon ezt kell-e tennie? Egy közösen elköltött currys csirke a szobájában nem jelent egész életre szóló ígéretet. Különben is, Billy kedves, jól nevelt fiú. Hogy harcolt azért a vécépapírért! Lucinda elmosolyodott, és hirtelen tudatosodott benne, mennyire ragaszkodik Sebastianhoz és Billyhez. De mit kedvel bennük? És mibe akar belevágni? Ahogy visszafelé indult, hogy villamosra szálljon, felfedezett egy árust, aki eddig elkerülte a figyelmét. Egyik állványán vékony, könnyű selyemruhák sorakoztak, és lágyan himbálóztak a szélben. A batikolt anyagok gyönyörű színe, a halovány citromsárgától a sötétliláig, azonnal megbabonázta Lucindát. Ezekhez hasonló ruhát még sosem hordott, de most képtelen volt szabadulni a látványtól. Ráadásul a tizedébe sem kerültek azoknak, amelyeket ő vásárolni szokott, és ez még vonzóbbá tette őket. Miután kiválasztott egy világoslilát, kincseivel felszállt a villamosra. A kimerítő hét és a nyugtalanul eltöltött éjszaka után nem tudott ellenállni bevetetlen ágyának. Úgy vélte, egyszerűbb, ha lefekszik, és nem áll neki rendet rakni, elvégre senki sem látja. Azonnal elszenderedett, és csak hét óra után ébredt fel. Gyorsan lezuhanyozott, és felvette új ruháját, melyet gondosan felakasztott egy fogasra. Szabadon hagyta a haját, belebújt könnyű vászoncipőjébe. Még egy pillantást vetett a tükörbe - és készen is volt. A currys csirkét pontosan nyolc órakor vitték be Lucinda irodájába. Már csak egy kis hangulatról kellett gondoskodni. A gyertya túlságosan bensőséges lett volna, de az íróasztalon álló lámpa fényét szabályozni lehetett. Lucinda lecsavarta, és a szobára félhomály borult. Már nagyon ideges volt, amikor végre kopogtak az ajtaján, és belépett Sebastian. Igyekezett felhőtlenül mosolyogni rá, valójában azonban szinte elállt a szívverése. A férfi farmernadrágja és pólója gyűrött volt, a haja kócos, Lucindának pedig az a titkos vágya támadt, hogy végigsimítsa a rakoncátlan fekete fürtöket. - Elnézést a késésért - szabadkozott a férfi. - Billy nyugtalankodott, de később elaludt, és én is elbóbiskoltam mellette. Épp az esőerdők zajával igyekeztek elaltatni a gyerekeket. Ők sajnos inkább fölélénkültek tőle, de engem mintha fejbe vágtak volna. Lucindának nevethetnékje támadt. - Vízcsobogás és madárcsicsergés... igen, tudom. Alkalomadtán én is kipróbálom. De hogy van Billy? - kérdezte komolyan. - Még mindig nyugtalan. Nem könnyű megemésztenie, hogy elköltözik az anyja. - És magának? Sebastian kitérően válaszolt:

29

-

Én elboldogulok, de most majdnem éhen halok. Csábítóak az illatok. Lucinda becsukta az előtte fekvő irattartót. - Akkor együnk! - Min dolgozott éppen? - kérdezte Sebastian, és rizst vett a tányérjára. - Ó, csak a queenslandi vizsgálati eredményeket állítom össze - felelte Lucinda. Rengeteg papírmunka. - Beszéljen róla! Én is most fejeztem be egy kísérletet a fájdalomcsillapításról. A beteg rnaga szabályozhatja az infúzió mennyiségét, ha szükséges. A túladagolást a rendszer természetesen nem engedi. Eddig csak felnőtteknél alkalmaztuk ezt a módszert, de már a gyerekeknél is kedvező tapasztalatokra tettünk szert. Az eredményekről a jövő hónapban fogok beszámolni egy brisbane-i konferencián. Maga is eljön? - Hays professzor felajánlotta - felelte Lucinda. - Állítólag épp egy esküvőre hivatalos, de szerintem csak unja már az efféle üléseket. Valószínűleg elmegyek, de csak a hétvégére. Sebastian bólintott. - A lényeg úgyis hétvégén zajlik. Én is csak két éjszakát töltök ott, addig Gemma idejön Melboume-be, hogy. vigyázzon Billyre. De már megint rólam beszélünk. Elfelejtette, miben állapodtunk meg? Meséljen arról, milyen érzés ilyen híres plasztikai sebész szülők gyermekének lenni! - Nem mindig könnyű - felelte Lucinda megfontoltan. - És a tökéletes külsejét a génjeinek vagy a szülei művészetének köszönheti? Lucinda felnevetett. - Voltaképpen mindkettőnek. Főként persze a génjeimnek, de az anyám semmit sem bízott a véletlenre. Hálás vagyok a teremtőnek, hogy viszonylag elfogadható külsővel áldott meg. Máskülönben a felismerhetetlenségig megváltoztattak volna. Sebastian nem győzött álmélkodni. - Ezt nem mondhatja komolyan! Lucinda hátrasimította a haját. - Kilencéves koromban megműtötték a fülemet. Később megnéztem a régi fényképeimet, és nem láttam semmi különbséget... legalábbis semmi lényegeset. Egy hétig egy rettenetes turbánt kellett viselnem. Aztán fogszabályzót, pedig hibátlan volt a fogsorom. Egy kis bőrkiütés miatt anyám hisztérikusan rohangált velem egyik orvostól a másikig, és antibiotikumokkal tömtek tele. És szépségmaszkkal kellett aludnom. - Jóságos ég! - Iskolás éveim javát szerencsére kollégiumban töltöttem, és a kamaszkoromat is ott vészeltem át. Ha nem így történt volna, most valószínűleg egészen más nő volnék. - Milyen volt a kollégiumi élet? - kérdezte Sebastian. - Tűrhető - felelte Lucinda. - És maga hogy jön ki a szüleivel? - Már meghaltak. - Sajnálom. - Egyébként csodálatos gyermekkorom volt. Anyám elalvás előtt minden este

30

megcsókolt, és vasárnaponként a család közösen költötte el az ünnepi ebédet. - Ebben nekem nem volt részem... még akkor sem, ha a szünidőt otthon töltöttem. Persze amit nem ismer az ember, az nem is hiányzik. - De igen. Sebastian a szemébe nézett, és ő érezte, hogy a férfinak igaza van. Sok minden kimaradt az életéből, többek között az anyai puszik elalvás előtt és a közös vasárnapi ebédek is. A szüleit csak a siker érdekelte, és Lucindának még ma is hiányzott az otthon melege, jóllehet soha nem volt része benne. - Attól tartok, Billy is így jár - mondta Sebastian. - Nem hagyatkozhatott! örökké a testvéremre és a pótmamákra. Otthonra és biztonságra van szüksége. De lehet, hogy a diákotthon a jó megoldás. Nem! - kiáltott volna fel legszívesebben Lucinda. Fájt a lelke, amint elképzelte szegény Billyt egy kollégiumban. Épp elég időt töltött már idegen környezetben. De mégsem oktathatta ki Sebastiant. igaz, már eddig is sok olyan dolgot árult el neki magáról, amire évek óta nem is gondolt. Lelkének azokat a bugyrait tárta fel előtte, melyeket soha nem nyitott meg. Már-már úgy érezte, nem kell sok ahhoz, hogy. Sebastian mintha kitalálta volna a gondolatait. Mosolyogva így szólt: - Csodálatos ma este, Lucinda! Tetszik a ruhája. Kiemeli a nőiességét, bár erre egyáltalán nincs szüksége. - Nem járhatok mindig kosztümben - felelte zavartan Lucinda. Sebastian felállt, lassan körbejárta az asztalt, és felemelte mindkét kezét. Lucinda magas volt, Sebastiannak mégis egy kicsit le kellett hajolnia, hogy megcsókolhassa. És ahogy magához szorította, Lucinda szinte elolvadt a karjaiban. Csodálatos érzés volt, átadta magát neki egészen, míg a férfi gyöngéden el nem tolta magától. - Mennem kell - mondta hirtelen különben olyasmit teszek, amit mindketten megbánunk. Ő Sebastian mellkasára hajtotta a fejét, és nem szólt. Tudta, hogy a férfinak igaza van. Ilyen gyorsan, ráadásul épp itt lefeküdni vele végzetes hiba lett volna. Ennek ellenére nehezére esett, hogy ebbe beletörődjön. - Mi történik, velünk, mi ez? - kérdezte, csakhogy a férfi még egy pillanatig a karjában tartsa. - Ez a szerelem - mondta Sebastian, és megcsókolta a haját. - És ezért jobb, ha most elmegyek. Lucinda bólintott, és nem mozdult, amíg a férfi elhagyta a szobát. Tehát nem képzelődött! Sebastian is úgy érez, mint ő. És most hogyan tovább?

31

4.

FEJEZET

Másnap reggel a viziten kiderült, hogy Billyt az asztmája miatt a sikeres műtét ellenére sem engedhetik ki a kórházból Néhány napig megfigyelés alatt kell tartani, új gyógyszeres kezelést alkalmazni, és a gyógytornát is folytatni. A fertőzés veszélyét sem lehetett kizárni. Sebastian egyetértett a döntéssel, de Gemmának nem tetszett a dolog. Az orvosok azonban nem foglalkoztak vele, és továbbmentek. Bianca ágyánál hosszas eszmecsere alakult ki, ami Lucindát igencsak felzaklatta. - Szombat este még megvizsgáltam - hazudta Peter Hughes. - Ann főnővér aggódott miatta, de semmit sem találtam. - Kitűnő - felelte Hays professzor, miközben a kislány vaskos iratait lapozgatta. - Úgy látom, vért is vettek tőle - állapította meg az utolsó bejegyzéseket olvasva. - Maga is megvizsgálta a beteget, Miss Chambers? Lucindát majd szétvetette a düh. Pete Hughes abban a hitben ringatta a professzort, hogy ő kezdeményezte a vérvizsgálatot, miközben be sem tette a lábát a kislány szobájába. Mindenesetre nem lett volna ésszerű ennyi tanú előtt leleplezni a hanyagságát. - Igen - felelte Lucinda színlelt nyugalommal - Én sem tapasztaltam semmi gyanúsat. A roham azután következett be, hogy elmentem. - Reméljük, hamarosan akad egy donor - jegyezte meg a professzor. - Mindenesetre nem adok sok esélyt Biancának. Szív- és tüdőátültetésre lenne szüksége, hogy életben maradjon. - Nem! - csúszott ki Lucinda száján, mielőtt meggondolta volna, mit mond. Minden tekintet rászegeződött. Ilyen szenvedélyes kitörésre senki sem számított, de ő nem tágított. Bianca élete egy hajszálon függött, és ő immár nem tudott egyedül küzdeni az életéért. Valakinek segítenie kellett. - Azt hiszem, Biancának komoly esélye van a túlélésre - mondta. - Óriási az akaratereje. Ennek köszönheti, hogy eddig is kibírta. Az állapota rohamos romlása miatt már korábban az egyes számú sürgősségi fokozatot kellett volna életbe léptetni. Olyan higgadtan és tárgyilagosan beszélt, hogy a végén még a professzort is meggyőzte. - Nem bánom - mondta végül Hays, és Pete Hughes-hoz fordult. - Kiváló munkát végzett, kedves kolléga. Holnap műtenie kell. Mit szól hozzá? Megmutathatja, mit tanult tőlem. Azzal a professzor eltűnt az irodájában, és lassanként az orvosok is elszállingóztak. - Egy pillanat, Pete! - állította meg Lucinda a fiatal orvost. - Ha válthatnánk néhány szót. A férfi bólintott, de zavarodottnak tűnt. Lucinda rögtön a lényegre tért. - Ugye szombat este megvizsgálta Biancát? Természetesen nem a múlt szombatra gondolok. Ha jól emlékszem, itt lődörgött az osztályon, és a barátnőjére várt. Nemigen vette szemügyre Bianca anyagát.

32

-

De igen - felelte a férfi. - Csakhogy Bianca aludt. Nem akartam felébreszteni. Ugyan már, Pete, hagyja abba! - Lucinda egyre jobban feldühödött. - Ez nem magyarázat. - Maga sem állapított meg semmi különöset - makacskodott Pete - márpedig maga a nagy főnök. Mit vár egy kis osztályos orvostól? Hogy rábukkanjon arra, amit maga nem talált meg? Sebastian föltételezése igaznak bizonyult. Pete Hughes irigykedik rá! - Nem - felelte Lucinda élesen. - Ha azt képzeli, hogy nem a megfelelő ember kapta meg ezt az állást, hát téved. Arról van szó, hogy a jobbik győzött. De egyetlen orvos sem hanyagolhatja el a betegeit. Ha egy olyan tapasztalt ápolónő, mint Ann Benton aggódik, akkor magának a beteggel kell törődnie, és nem a papírjai között turkálnia. - Befejezte? - sziszegte Pete. - Egyelőre igen. A férfi dühösen eltávozott, Lucinda pedig leült az asztalához. Nem örült, amiért meg kellett rendszabályoznia Pete-et, de nem tehetett mást. A férfinak végre észhez kell térnie, és neki szüksége van rá mint tapasztalt orvosra. Ebben a pillanatban megszólalt a telefon. - Miss Chambers, azonnal jöjjön a műtőbe! Két donor érkezett. Jóságos ég! Bárcsak megfelelőek volnának Biancának! - fohászkodott a lány, és úgy lett. A kettős szervátültetésnek most már minden feltétele adott volt. Amint megkezdődött á bonyolult műtét, Lucinda elfeledkezett a Pete-tel folytatott vitáról, és a többiekhez hasonlóan ő is már csak a bonyolult feladatra összpontosított. A végeredmény azonban Biancán múlt. Lekapcsolták róla a szív-tüdő-gépet, és az új tüdőt vérrel töltötték fel. Sokszor végeztek ilyen műtétet, de mindig úgy érezték, mintha csoda történne. Bianca arcszíne szemlátomást javult, amikor kitolták a műtőből. Lucinda beszélt a szülőkkel, de még nem sikerült teljesen megnyugtatnia őket. Bianca gyenge volt, és a teljes felépülésig még sok időre volt szüksége. A doktornő kimerültén ballagott a készenléti helyiségekhez tartozó kávézóba. Leült, és lehunyta a szemét. Ez a kis pihenés jót tett neki, és amikor újra kinyitotta a szemét, Sebastiant látta maga előtt. - Óriási teljesítményt nyújtottál. Figyeltelek a galériáról. Lucinda fáradtan elmosolyodott. - Jobb lett volna, ha néhány nappal korábban kapunk donort. így kisebb az esély. - Mit tehetünk? Mindig több az átültetésre váró beteg, mint a donor. Ezzel együtt Biancának most is van némi esélye. Lucinda nem válaszolt, mert tudta, hogy Sebastiannak igaza van. Bianca értékes ajándékot kapott, de talán túl későn. Hiába, a világ nem tökéletes. Egy tökéletes világban ez a kislány nem született volna betegen, és a donor családja most nem gyászolna. Lucinda részvétet érzett az ismeretlenek iránt, akik a legnagyobb kétségbeesés pillanatában ilyen nagyvonalú

33

döntést hoztak, és segítettek másokon. - Mire gondolsz? - kérdezte Sebastian suttogva. Más esetben Lucinda magyarázkodott volna, de ahogy most a férfi tiszta, világos tekintete rászegeződött, nem tehette. - A donor családjára - felelte őszintén. Sebastian az automatához lépett, és töltött egy csésze kávét neki. - Köszönöm - mondta Lucinda, miközben belekortyolt a kávéba. - Tulajdonképpen ezért jöttem. Hogy van Billy? - Jól. És mindenki kényezteti. Ha továbbra is ennyi robotos filmet akar, bankkölcsönt kell fölvennem. - És te hogy vagy? Sebastian megvonta a vállát. - Megvagyok. Gemma ma délután elrepült Sydneybe. - Nem csak a jövő héten akart elutazni? - De igen. Csak hát a kórházi légkör nagyon megviselte. Körülnéz Sydneyben, és visszajön, ha Billyt kiengedték. Megígérte, hogy két hétig itt marad. Aztán jön Isabella, így a következő hat hét miatt nem kell aggódnom. Billynek persze nehezére esett búcsút venni az anyjától. És neked? - kérdezte volna szíve szerint Lucinda. Vajon a férfi hogyan emésztette meg a búcsút? Egyáltalán miért váltak el? Miért Sebastiannak ítélték oda a gyereket, és főleg... Mit érez az elvált felesége iránt? Persze nem mondta ki hangosan ezeket a kérdéseket. Csak ült, és hallgatott, nem akarta megbántani Sebastiant, és még nehezebb helyzetbe hozni. A férfi Lucinda fáradt arcát nézte. - Hozok egy kis csokit - mondta, és bement a szomszédos szobába. - Kialakítottam egy kis raktárt, mert Billy annyi édességet kap, hogy be kell osztanom. Lucinda leült az ágy szélére, és majszolni kezdte a csokoládét. - Nagyon finom - mondta, és elfojtott egy ásítást. - Ma reggel összetűzésbe kerültem Hughes doktorral. -Bizonyára nem véletlenül. Épp ideje, hogy valaki észre térítse. - Mindenesetre nem volt túl kellemes. - Figyelj rám, Lucinda! Tudom, hogy tiszteled a professzort, de ő nem igazán ismeri az embereket, és fogalma sincs az itteni feszültségekről. Lucinda erre nem tudott mit mondani. Hays professzor nagy hírnévnek örvendett, de az emberekkel valóban nem tudott bánni. Ezért mulasztotta el, hogy idejében beszéljen a Carlisle szülőkkel, és ezért terhelte Sebastiant Billy műtétének felesleges részleteivel. - Lehet, hogy ez minden szívsebészre igaz - mondta tűnődve. Sebastian döbbenten nézett rá. - Mit akarsz ezzel mondani? - Nos, én sem vagyok képes kifejezni a részvétemet vagy az együttérzésemet. Ha mégis megpróbálom, olyankor mintha az anyámat hallanám. És ez bizony nem bók. Nála

34

felületesebb és érzéketlenebb embert keveset ismerek. - De te nem ilyen vagy. - Mégis hasonlítok rá, ahogy te magad is megtapasztalhattad. Sebastian a fejét rázta. - Te melegszívű, értelmes nő vagy. Legfeljebb csak... - Mondd csak ki! - csattant fel Lucinda. Sebastian elnevette magát. - Valóban nem tudsz bánni az emberekkel. Erre már Lucinda is elmosolyodott. - Rendben van. Tehát kérek néhány ötletet, hogyan bánjak Pete-tel. - Csak keményen és igazságosan. Rá kell döbbennie, hogy nem bújhat mindig a professzor háta mögé. Mutasd meg neki, hogyan kell felelősséget vállalni önmagunkért és a munkánkért! Lucinda azonban már nem figyelt rá. Kimerítette ez a nap, és aludni szeretett volna végre. Pete és a professzor nem könnyítette meg a dolgát. - Holtfáradt vagyok - mondta, és most nem sikerült elnyomnia az ásítást. - Pihend ki magad! - Sebastian bezárta az ajtót, lefeküdt az ágyra, és át- ölelte Lucindát. A lány nem akart ellenállni, túlságosan fáradt volt, ráadásul élvezte is a helyzetet. Levette a cipőjét, és Sebastianhoz simult. A férfi nem csókolta meg, úgy gondolta, még nem érkezett el az ideje, és a hely sem volt alkalmas... Lucinda viszont még soha életében nem érezte magát ilyen biztonságban. Szemhéja elnehezült. Mielőtt teljesen lehunyta volna a szemét, egy pillantást vetett a faliórára. Tizenegy perccel múlt éjfél. Ezt az órát és ezt a napot semmiképpen sem akarta elfelejteni, mert nemcsak Bianca élete, hanem az övé is nagy fordulatot vett. Egy gyöngéd csók és friss kávé illata térítette magához. - Hány óra? - kérdezte, és kéjesen nyújtózkodott. Sebastian elmosolyodott. - Hat óra van. Nem azt mondtad, hogy gyógyíthatatlan álmatlanságban szenvedsz? Egész éjjel horkoltál. - Nem igaz! - kuncogott Lucinda. Még sötét volt a szobában, így Sebastian nem láthatta, hogy elpirul. - Én élveztem, de te úgy aludtál, mint a mormota. Kérsz csokoládét reggelire? - Marad azért szegény Billynek? - kérdezte Lucinda, miközben a csokoládét bontogatta. - Még jó, hogy az anyám nem látja. - Azt, hogy egy idegen férfi szobájában vagy? - kérdezte Sebastian. - Nem, ez egyáltalán nem zavarná, de a csokitól idegrohamot kapna. Majd fogyókúrázom. - Szerintem fölösleges, hiszen nem vagy kövér. - Nem ismered az anyámat. Számára senki sem tökéletes. Úgy véli, mindenkire ráfér egy kis változás.

35

Sebastian meghúzta Lucinda köpenyét. - Vedd le! Ez a kis változás igazán rád férne. - Leveszem, ha egyedül leszek... a zuhany alatt. Tiszta a levegő? Sebastian kinyitotta az ajtót, és óvatosan körbeszimatolt. - Egy lélek sincs a láthatáron. Lucinda épp el akart sietni a férfi mellett, de az megfogta, és magához vonta. Olyan szenvedélyesen csókolta, hogy a lány mindenről megfeledkezett, és mohón viszonozta a csókot. - Most már tudom, miért van szükségük némelyeknek a hideg zuhanyra - mondta Lucinda levegő után kapkodva. - Doktor úr, maga nem tesz jót a vérnyomásomnak. Mindazonáltal nem vett hideg zuhanyt. Langyos vízzel áztatta magát, és közben arra gondolt, milyen gyöngéden ölelte éjszaka Sebastian. A legszívesebben rögtön visszament volna hozzá, de úgy döntött, kivárja a kedvezőbb pillanatot. A gyermekosztályon épp műszakot váltottak. Ann Benton izgatottnak látszott. - Hiányzik két nővér - mondta Lucindának. - Az egyik beteget jelentett, és az ördög tudja, hol van Ellen. Az igazgatási osztály nem hajlandó kisegítő személyzetet beállítani. - A nővér elhúzta a száját. - Vajon mit szólnának, ha az ő gyereküket kellene műteni? Időközben befutott Ellen. Az öltözete rendetlen volt, és a haját is épphogy elsimította. - Főnővér, bocsássa meg, hogy késtem. Ann fagyosan mosolygott. - Igyon egy csésze erős kávét a nővérszobában, és hozza rendbe magát! - Egy türelmetlen mozdulattal elhessegette Ellent, és halkan odaszólt Lucindának: - Ostoba teremtés! Sokra vihetné, ha tanulna, és korábban feküdne le. Akárcsak a barátja, gondolta Lucinda. Pete rettenetes állapotban volt, amikor megérkezett. Lucinda fejcsóválva nézte. Hogyan feledkezhetett meg ennyire magáról? Lumpolni két fontos műtét előtt - ez nem tesz jót az előmenetelének! Ha így folytatja, könnyen befellegzik az orvosi pályájának. Még ma beszélnie kell vele. A műtétek után alaposan beolvas neki. Bianca jobban volt, mint amire számítottak, s ez megnyugtatta Lucindát. De már alig várta, hogy beszélhessen végre Pete-tel. Mindenfelé kereste, majd közölték vele, hogy Pete a pihenőben tartózkodik. Elhatározta, hogy nem lesz indulatos vele, ám amikor meglátta a férfit, semmivé foszlott a nyugalma. Pete sápadtan és izzadtan görnyedt a mosdókagyló előtt, és mindkét csapból folyatta a vizet. - Tegnap este lett volna szüksége a vízre - jegyezte meg Lucinda mérgesen. Pete megmosta az arcát. - Mit akar ezzel mondani? - Azt maga pontosan tudja. Hogy volt képes két ilyen fontos műtét előtt átmulatni az éjszakát? A pályája csúcsán kellene már állnia, és maga képes kockára tenni mindent? - Nem tudom, miről beszél, Miss Chambers - felelte a férfi gúnyosan. - Mindkét műtét kiválóan sikerült. Igazán kedves, amiért ennyire aggódik miattam. Lucinda elengedte a füle mellett a férfi megjegyzését.

36

-

Velem ne gúnyolódjon, Pete! Ez nem autószerelő műhely. Gyerekek élete forog kockán. Ha akármilyen apró hibát elkövet, lehet, hogy soha nem teheti jóvá. - Azt hiszi, nem vagyok tisztában ezzel? - fortyant fel Pete. - Akkor e szerint is viselkedjen! Elvégre a hírneve forog kockán. - Törődjön a saját hírnevével, Miss Chambers! - Pete majd felrobbant dühében. - Maga olyan hideg, mint egy jéghegy. Lucinda összerezzent, mintha fejbe vágták volna. - Hogy merészel... - És maga? Beállít, és azzal vádol, hogy részegen operáltam. Valamiért haragszik rám... Szombat este óta. Miss Chambers, a csodadoktomő megvizsgál egy beteget, aki nem sokkal később szívrohamot kap. Mit érdekli magát Bianca? Magát az érdekli, hogy nem vett észre valamit. Ez persze előfordul néha, de akkor ne rajtam verje le! Egyébként semmi sem kerülte el a figyelmét. Nem szenved csorbát a hírneve. És még valami: csak azért, mert magának nincs rendben a magánélete, mi, többiek még nem leszünk megcsontosodott agglegények és vénlányok. Ezt jól vésse az eszébe! - Én legalább a munkámra összpontosíthatok - felelte Lucinda magánkívül. - Nem árt, ha az ember céltudatos. A magánéletnek nincs helye a kórházban. És jobban teszi, ha ezt maga is belátja. Pete a fejét rázta. - Szinte már sajnálom, Miss Chambers. Magát kizárólag az előmenetele érdekli, semmi más. Csodálom, de sajnálom azt a férfit, aki esetleg közeledne magához. Jégcsákány nélkül nemigen fog boldogulni. Azzal Pete sarkon fordult, és elment. Amint Lucinda utánanézett, észrevette, hogy Sebastian az ajtóban áll. . - Mióta vagy itt? - kérdezte a lány reszketve. Sebastian mereven az arcába nézett. - Elég régóta ahhoz, hogy hallhassam a lényeget. Ráadásul úgy kiabáltatok, hogy még a folyosó végén is hallani lehetett. Ugye nemigen udvariaskodsz, ha valakinek meg akarod mondani a véleményedet? Lucinda elsápadt. Majd szétvetette a düh, és csak halványan emlékezett arra, amit mondott. - Lehet, hogy keményen bántam vele - ismerte el -, de nem engedhetek az elveimből. - Melyeket meggyőzően és világosan képviseltél. Mielőtt Lucinda válaszolhatott volna, Sebastian kisietett a szobából. A lány sápadtan, összeszorított ajakkal lerogyott egy székre. Micsoda csapás! Épp most, amikor minden olyan jól alakult! Felsóhajtott, és arcát a kezébe temette. Sebastiannak tudnia kell, mi gyötri őt valójában. Nincs abban a helyzetben, hogy összekösse a munkahelyi és családi életét, és ezért Billyt meg Sebastiant is ki kell törölnie az életéből. Sebastian szenvedett már eleget egy becsvágyó nő miatt. Miért követné el még egyszer ugyanazt a hibát?

37

5.

FEJEZET

Lucinda visszament az osztályra, hogy Ann Benton főnővérrel átfussa a frissen műtött betegek anyagát. - Minden rendben - mondta Ann. - Ellen az intenzív osztályon van, eddig minden rendben zajlott. Lucinda a homlokát ráncolta. - Ellen az intenzív osztályon van? - Nem tartotta helyesnek, de nem szólt semmit, mert a fiatal nővér megjelent az ajtóban. - Megérkezett az éjszakai műszak, és csak azt akartam kérdezni, lemehetek-e a büfébe. Reggel óta egy falatot sem ettem. - Miért nem megy haza? - kérdezte Ann. - Megérdemel egy kis pihenést. Úgy tűnik, minden rendben, az éjszakai műszakkal is elboldogulunk. - Ha úgy gondolj a... - Menjen csak, gyermekem! - mondta Ann, Ellen pedig hálás mosollyal az arcán eltűnt. Lucinda döbbenten hallgatta a párbeszédet. - Ugyancsak megváltozott a hangja - mondta, amint Ellen hallótávon kívülre került. Ann bűntudatos ábrázattal nézett rá. - A reggeli szünetben bocsánatot kellett kémem - mondta. - Úgy tűnik, Pete-nek ma éjjel lámpaláza volt, és Ellennek mindkét műtétet pontról pontra végig kellett vennie vele. Alaposan kikérdezte a doktor urat, és azt mondta, a végén már úgy érezte, akár maga is el tudná végezni ezt a két beavatkozást. Azt hiszem, rosszul ítéltem meg... akárcsak Pete-et. Pete nem olyan hidegszívű, amilyennek mondják, és kitűnően operál. - Ann-nek feltűnt, hogy Lucinda megdöbbent, ezért megkérdezte: - Valami baj van? - Semmi, de ha valakinek bocsánatot kell kérnie, az én vagyok. Pete-et mintha a föld nyelte volna el, végül Lucinda a hangosbemondón keresztül hívatta be a szobájába. A férfi hamarosan meg is érkezett. Kopogtatott, és hívás nélkül belépett. Dühös volt. - Már megint szidalmazni akar? - Kérem, üljön le, Pete - mondta Lucinda. - Elnézést szeretnék kérni magától. Azt hittem, tegnap felöntött a garatra, de tévedtem. Bianca Moore-ral kapcsolatban megérdemeltem a szemrehányásait. Az az igazság, hogy tévedtem. Hibáztam, és ezúttal szeretnék elnézést kérni. Sajnálom. Lucinda elhallgatott. Nem tudta, hogyan válaszol Pete, mindenesetre fel- lélegzett, amikor széles vigyor ült ki az orvos arcára. - Rendben van - mondta, majd kinyújtotta a kezét, és Lucinda elfogadta. - Most pedig rajtam a sor. Több pontban nem volt igaza, de nem mindenben. Bianca ügyében vétkesnek érzem magam, és magával ellentétben okom is van rá. Lehet, hogy nem találtam volna

38

semmit, mégis kötelességem lett volna, hogy utánanézzek. Türelmetlen voltam, és Ellenre hagyatkoztam. Lucinda fellélegzett, és hátradőlt. - Na és ami a sértéseit illeti, Pete? Olyan vagyok, mint egy vénkisasz- szony? - A férfi idegesen fészkelődött a székén. - Rendben. Tudom, milyen hírek keringenek rólam. - Nem igazak - vetette közbe gyorsan Pete. Lucinda meglepve nézett rá. - Valóban? - Elterjedt a pizzás és tévés történet - mondta a férfi. - És az állítólagos étkezési jegy története is. Évek óta járok a Suriyanba, és még sosem hallottam efféle vacsoraajándékról. - Ki beszélt erről? - kérdezte Lucinda. - Janine Stewart. Az az este igen jót tett vele és Markkal. Az utóbbi időben nem kényeztette őket a sors. - Pete némi szünetet tartott. - Na és az én hírnevem? Hogyan ítélkeznek rólam? - Eddig csak híreszteléseket hallottam magáról - igyekezett Lucinda kitérni a válasz elől. - Tudom, hogy nem igazak, de valaki terjeszti őket. Pete bólintott. - Kissé könnyelműen éltem egyetemista koromban, és az első orvosi gyakorlatom idején. Sikereim voltak, és a fejembe szállt a dicsőség. Akkoriban még nem töltöttem be a harmincat. Ellennel két éve vagyunk együtt. Halálosan komolyan gondoljuk a kapcsolatunkat, de ki tudja, miért, sokan csak kalandnak vélik. Szívesen eljegyezném, már csak azért is, hogy elhallgattassam az embereket, de nem ez az igazi ok. A kórháznak ehhez semmi köze. Lucinda eltűnődött. - Mindig úgy tartottam, hogy munka és magánélet nemigen egyeztethető össze - jegyezte meg végül -, de ez csak az úgynevezett kalandokra igaz. A mi hivatásunk nagyon nehéz, és jó lehet, ha az embernek van valakije, akinek esténként elmondhatja a gondjait. Természetesen mindez csak feltevés. Helyesen mondta: nincsenek ilyen tapasztalataim. Pete szabódott, és Lucinda engesztelően elmosolyodott. - Ugyanolyan jól tudja, mint én, hogy bármit gondolhatnak és terjeszthetnek az emberről. Nagyon kell vigyáznunk magunkra, és másoknak is látniuk kell, hogy mennyire vigyázunk. Másként nem megy, ha ennyire figyelik az embert. - Azt teszik? - Pete vállat vont. - A helyére pályáztam, ebben is igazuk van, de végül győzött a jobbik orvos. Lucinda a fejét rázta. - Nem vagyok jobb, Pete... talán csak valamivel tapasztaltabb. De eljön a maga ideje is. - És vajon mikor? - kérdezte a férfi csüggedten. - Talán akkor, amikor a legkevésbé számít rá. Csak legyen türelemmel! Kopogtattak az ajtón. Pete felállt - Barátok leszünk? - kérdezte, és kezet nyújtott Lucindának.

39

-

Igen - felelte a lány, és szívből megszorította Pete kezét. . Sebastian megvárta, amíg Pete kívülről becsukja maga mögött az ajtót. - Sajnálom, hogy az imént otthagytalak - mondta a férfi bűntudattal. Lucindához lépett, átölelte, és az ajkát kereste. Szenvedélyesen csókolózni kezdtek, de amint abbahagyták, rögtön visszatértek a valóságba. - Billy miatt jössz? - kérdezte Lucinda, és hátrált egy lépést. Sebastian megrázta a fejét. - Billy ma különösen jól érzi magát De ha nem tévedek, te kibékültél Pete-tel. - Jó barátok lettünk. Minden okod megvolt, hogy haragudj rám. Pete rágalmazás miatt fel is jelenthetett volna. - Haragudtam is - ismerte el a férfi de ezért fölösleges utólag megalázkodnod. - Akkor felejtsük el Pete-et... Inkább Billyről mesélj! Hogyan viseli Gemma hiányát? Kicsúszott a száján a kérdés, mielőtt végiggondolta volna, de Sebastian nem vette zokon. - Egész tűrhetően - felelte. - Ha szerencsénk van, nem csak az egészsége jön rendbe. Elhallgatott egy pillanatra, mintha azon tűnődne, többet is eláruljon-e, végül újra megszólalt: - Sokat beszélgettünk Gemmával, mielőtt tegnap elutazott. Évek óta először jutottunk is valamire. Lucinda nem szólt, nem akarta megzavarni a férfit. - Azt hiszem, kezdem végre megérteni őt - folytatta Sebastian. - És ehhez öt évre volt szükségem... - Leült, mintha hosszabb vallomásra készülne. – Glemma nem rossz ember, Csak nem való anyának. Megdöbbentem amikor közölte, hogy egy másik államba akar költözni. Egy anya általában nem hagyja el a gyermekét, de... - Sebastian felemelte a fejét, és nyíltan Lucinda szemébe nézett. - Gemma így jobb anya lesz. Most, hogy nem terheli felelősség, és nyugodtan összpontosíthat a szakmai előmenetelére meg a saját életére, többet nyújthat Billynek is. - Bizonyára neki sem volt. könnyű - ismerte el Lucinda. - Rossz anyának bélyegezték, közben csak nő és ember. Azon senki sem csodálkozik, ha egy férfi elhagyja a gyerekeit. Nem mintha bármelyiket is helyesnek találnám, de a nők mindenesetre többet szenvednek az előítéletek miatt. - Erről is beszélnünk kell. - Sebastian közelebb húzódott Lucindához, és megfogta a kezét, - Amit az előbb mondtál, abban van némi igazság. A lány tiltakozni akart, de Sebastian a fejét rázta. - Ne szakíts félbe! Az elkövetkező időben kevesebbet leszünk együtt. Tehát mégiscsak elrontottam valamit, villant át Lucinda agyán, és elhúzta a kezét. Fölvette az íróasztalról az üveg levélnehezéket, és úgy tett, mintha játszana vele. Nehezen tudta megőrizni a lélekjelenlétét, de ebben a helyzetben nem fakadhatott sírva. Csak akkor vette észre, hogy maradt némi reménye, amikor Sebastian újra megszólalt. A férfi nem akart örökre megválni tőle, csak a rájuk váró nehézségekről beszélt. - Most már pontosan tudom, mit érzek irántad, de a végleges döntés még korai volna. Nemcsak az érzelmeinkről van szó, hanem a jövőről is. Nem akarok önzőnek látszani, és nem is vagyok az, de megfogadtam, hogy soha többé nem kezdek olyan nővel, akinek mindennél

40

fontosabb a munkája. És mi lett belőle? - Sebastian elfíntorodott. - Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy olyan vagy, mint Gemma... - Hát persze hogy nem. - Lucinda visszatette a levélnehezéket az asztalra. - De Billynek sok mindenen kellett keresztülmennie. Nem vállalhatok újabb kockázatot, és nem hallgathatok kizárólag a szívemre. Amíg teljesen fel nem épül, az életem kizárólag az övé. Természetesen találkozni fogunk a kórházban, és telefonon is beszélhetünk, de a vallomással még várni akarok. Ugye megértesz? Lucinda bólintott. Régóta törte már ezen a fejét ő is, ezért tudott gyorsan válaszolni. Nehéz volt ellenállni a kísértésnek, hogy nyíltan kimutassa, mennyire vonzódik a férfihoz, és hogy bevallja neki: talán nem is olyan fontos számára a szakmai előmenetel. De visszafogta magát, nem árulhatta el a titkát, ha nem akart szakmai öngyilkosságot elkövetni. A legkisebb utalás arra, hogy nem kizárólag a hivatásának él, derékba törte volna a pályáját. Hiszen látta, mi történt Pete Hughes esetében. Természetesen megértelek - mondta végül. - Különben is olyan gyorsan ment minden. Billvnek különösen nehéz volna, időre van szüksége. Várjuk ki... már csak miatta is. Sebastiannak láthatóan nagy kő esett le a szívéről. - Igazad van, Lucinda... és köszönöm, hogy megértesz. A férfi felállt, és még egyszer szorosan magához vonta a lányt. Amikor ajkuk találkozott, Lucinda tudta, hogy képes addig várni, amíg a sors úgy akarja. Mindketten tartották magukat a megállapodásukhoz, és vártak. Sokáig vártak. Szolgálati beosztásuk miatt nem is lehetett más választásuk. Hébe-hóba találkoztak, és megittak egy csésze teát, vagy együtt reggeliztek, megbeszélték, mi újság, míg valamelyiküket sürgősen nem szólították. A gondok, melyek ezt a magatartást kényszerítették rájuk, továbbra is fennálltak, de legalább nem gyarapodtak, így lassanként egyre jobban megismerték egymást. A kórházban semmit sem vettek észre titkos kapcsolatukból. Amikor Lucinda reggelenként megnézte az aznapi műtéti tervet, a szíve vagy örömében, vagy bánatában kalapált - attól függően, hogy Sebastiant osztották-e be mellé altatóorvosnak, vagy sem. De ez nem tűnt fel senkinek. Lucinda hamar rájött, hogy a férfi első osztályú altatóorvos, és amikor együtt dolgoztak, könnyebben túltette magát azon, hogy személyesen nem érintkezhetnek. Büszke volt, amiért ilyen kiváló társsal dolgozhatott a betegekért. Igaznak bizonyult, amit Hays professzor már az első nap közölt vele: Sebastian valóban beszélgetett az elaltatott betegekkel. Előzőleg feljegyezte, hogy a műtét előtt álló gyereknek mi a kedvenc időtöltése, mivel játszik szívesen, aztán az operáció alatt beszélgetett vele. Kis idő múlva Lucindának már természetes volt, ha Sebastian műtét közben labdarúgómérkőzések eredményeiről vagy popzenekarokról suttogott. - De hiszen nem is hallják - jegyezte meg azért időnként. ^ Vagy ha mégis, akkor rosszul végzed a munkád. Sebastian csak mosolygott. Nem hagyta abba a duruzsolást, és ezzel mindenkit emlékeztetett rá, hogy nem élettelen tárgyak, hanem egyszeri és megismételhetetlen

41

élőlények sorsa van a kezükben. Minden megszorítás ellenére, amelyet a munkájuk és magánéletük kényszerített rájuk, néha titkon megcsókolták egymást Lucinda szobájában. Esténként olykor, amikor már Billy mélyen aludt, Sebastian felhívta Lucindát a lakásán. Ilyenkor a lány úgy érezte, hogy mindennek ellenére különös módon boldog. Mély érzései lenyűgözték, egyúttal azonban el is rettentették, és amikor belegondolt, mekkora lesz a felelőssége Billyvel szemben, vágyakozásával félelme is fokozódott. Pete Hughes az elkövetkező hetekben jó baráttá és munkatárssá alakult át. Lucindának hamarosan eloszlott minden bizalmatlansága vele szemben. Minél több felelősséget ruházott át rá, Pete annál jobban helytállt. Ha a műtétek között maradt egy kis idejük, elbeszélgettek, mint két igazi kolléga. Lucinda így tájékozódhatott a legfrissebb kórházi pletykákról is. - Ellen még mindig tanácstalanul lapozgat az ékszerkatalógusokban - panaszkodott egy alkalommal Pete ebéd közben. - Miért nem veszi le a válláról ezt a terhet? - kérdezte Lucinda nevetve. Pete vállat vont. - Nem ellenzem a házasságunkat, de azért... Nos, a szüleim elváltak, és a bátyám is. A kórházi munka sem épp a legjobb ajánlólevél a házassághoz. A válások száma riasztóan növekszik. Lucinda habozott a válasszal, de nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy ne érdeklődjék Sebastian és Gemma házassága felől. - Igen, riasztóan növekszik - ismerte el. - Ha csak Carlisle-ékra gondolok... Pete a fejét rázta. - Az ő házasságuk nem a szokásos félrelépés miatt ment csődbe. Sebastian ezt amúgy sem tűrte volna, és higgye el... így is épp eleget kellett elviselnie. - Mit például? - kérdezte Lucinda látszólag közönyösen, anélkül hogy a férfira nézett volna. - Nos... - Pete gyorsan körülnézett. - Azt hiszem, boldogan éltek, amíg Gemma teherbe nem esett. A nő kétségbeesett, Sebastian pedig örült a gyereknek. Mindenki azt remélte, hogy a szülés után Gemma megváltozik, de az ellenkezője történt. Még keményebben ragaszkodott korábbi életviteléhez. - Ezt okozhatta a szülés utáni depresszió is. Pete a fejét rázta. - Másról volt szó. Ő egyszerűen nem akart gyereket. A reklámszakmában dolgozott, és a sikert mindennél fontosabbnak tartotta. Amikor kiderült, hogy Billy beteg, a helyzet még rosszabb lett. - Honnan tudja mindezt? - kérdezte Lucinda. - Sebastian zárkózott embernek tűnik. Ki mesélt magának a kapcsolatukról? - Ezt Sebastian nem tarthatta titokban. Gemma úgy viselkedett, mintha nem is volna gyereke. Akkoriban még segédorvos voltam, és emlékszem, hogy Billyt szinte mindennap itt etették, mert felmondott a pótmama, és a gyerek nem volt olyan állapotban, hogy bölcsődébe

42

adhatták volna. Mondhatni itt, a kórházban nőtt fel, és ha nem is épp az ápolónők nevelték fel, szinte mindig Ann Benton irodájában feküdt egy kosárban. Mindenki szereti Sebastiant, és senki sem tagadta meg tőle a segítséget. Ennek ellenére egyszer csak betelt a pohár. Sebastian szerencsétlen alaknak érezte magát, és azt mondta, egyedül jobban boldogulna Billyvel. Gemma boldog volt, amiért megszabadult ettől a gondtól, és azóta már Sydneyben éli világát. Lucinda nem árulta el, mennyire érdekli a dolog. Szegény Sebastian! Hogy lehetett mégis ennyire tisztességes Gemmával? - Nem valami vidám történet - zárta le Pete a témát, és szakmai kérdésekre terelte a szót. - Készül a brisbane-i tudományos ülésre? Lucinda bólintott. Már csak néhány nap, és csomagolhat is. Az utóbbi időben többször is kiment délben a városba, hogy felújítsa a ruhatárát. A szíve megdobbant, ha belegondolt, hogy két napot tölthet Sebastiannak Szigorú a napirendjük, de mégis,.. - Hát itt van, Lucinda! - Jack Wells dugta be a fejét az ajtón. - Hívtam a mobilján, de... Lucinda ellenőrizte a telefonját. - Attól tartok, lemerült. Miről van szó, Jack? - Billy Carlisle-t a vészhelyzeti betegfelvételről átszállították a belgyógyászatra. - Billyt? - Lucinda alig tudott megszólalni a döbbenettől, és nem vette észre, hogy Pete kíváncsian figyeli. - Mi történt vele? - Mellkasi fertőzés és gyomorhurut gyanúja merült fel. Nem áll fenn életveszély, de mivel csak néhány hete műtötték, jobb, ha szívsebész is látja. Lucinda most vette észre, hogy túl hevesen reagált az esetre. - Azonnal megyek - mondta, és Pete-hez fordult. - Felhívná az osztályt, hogy a nővérek készítsenek elő szívritmusvizsgálatot? - Ez a betegfelvételen már megtörtént - közölte Jack. - Az eredmény megérkezett az osztályra. Lucinda érezte, hogy feltűnő az aggodalma, de most csak azt kívánta, hogy mielőbb lássa a gyereket. Egy nővér megmutatta a szobáját. - Nem könnyű eset - figyelmeztette a doktornőt. - Vissza akar menni a régi szobájába, de ezzel várni kellene, amíg megkapjuk a kórtani eredményeket. Nem hinném, hogy gyomorhurutja van. Valószínűleg az antibiotikumok okozták a hasmenést. Billy egyedül volt a szobában, és szomorúan ült az ágyon. Amint megpillantotta Lucindát, felderült az arca. - Jó napot, Miss Chambers! - Szia, Billy! - Lucinda a nővérhez fordult. - Köszönöm, most már egyedül is elboldogulok. Alaposan megvizsgálta a kisfiút, és végül áttanulmányozta a szívritmusvizsgálat eredményét. - Kitűnően működik a szíved, Billy. A fiú csökönyösen hallgatott.

43

-

Mi a baj? Nem örülsz neki? Vissza akarok menni Annhez és a régi barátaimhoz. Megértelek, de az is lehet, hogy hamarosan hazamehetsz. Csak meg kell vámunk, hogyan hatnak az új antibiotikumok és a cseppek. A hír nemigen vigasztalta meg Billyt. - Apa azt mondta, hogy Bianca sokkal jobban van. - Így igaz - felelte Lucinda. - Hétfőn elengedték. - Apa azt mondja, új tüdeje és új szíve van. Ez nagyon megkönnyítheti a dolgát. - Hát ezt meg hogy érted? - álmélkodott Lucinda. - Hiszen maga mondta, hogy nehéz lenne Bianca régi szívét meggyógyítani. Egyszerűbb volt, hogy kapott egy újat. Lucinda önkéntelenül elmosolyodott Billy észjárásán. - Megyek, és jelentést írok rólad - mondta. - Holnap biztosan látjuk egymást. - Apa kiment anyáért a repülőtérre. Olyan rossz, hogy nem tudom bekapcsolni a videót. - Először kapcsold be a tévét! - A lány megnyomta a szükséges gombokat, és a képernyőn megjelent egy hatalmas ezüstrobot. Lucinda később maga sem értette, hogyan tudta ennyire lebilincselni a történet. Mielőtt észrevette volna, a film véget ért, s ő megtudta, ki az úr a megagalaxison, és hogyan kell bánni a robotokkal, hogy megvédjék az embert. Az órájára pillantott, és halkan felsikoltott. - Most már tényleg mennem kell, te pedig, fiatalember, pihend ki magad! Billy pajkos mosollyal intett búcsút. 7. Viszlát, Miss Chambers!

44

6.

FEJEZET

-

A folyosói oldalon vagy az ablaknál szeretne ülni? Az ablaknál, kérem. A légitársaság alkalmazottja betáplálta az adatokat a számítógépbe. - Egyedül utazik? Lucinda nem válaszolt mindjárt. - Még nem tudom. Egy munkatársammal kellett volna találkoznom. Dr. Sebastian Carlisle bejelentkezett már? Az alkalmazott beírta a számítógépbe a nevet. - Még nem. De sietnie kell, mert az utasok már mennek fel a fedélzetre. Lefoglalom a helyet maga mellett dr. Carlisle-nak, hátha még megérkezik. - Ezzel átadta Lucindának a repülőjegyet* és a fedélzeti kártyát. - Kellemes utat! Szokatlan és fölöttébb bosszantó módon a gép ezúttal pontosan szállt fel. Lucinda becsatolta a biztonsági övét, és vágyakozva pillantott a gép ajtajára, amelyet bármelyik pillanatban becsukhattak. Napok óta örömmel várta ezeket a perceket, hogy végre együtt lehessen Sebastiannal. Ezek szerint mégsem sikerül. Pedig Billy szervezete kitűnően bírta az új antibiotikumokat, és szerdán hazaengedték. Sebastian ezért úgy döntött, hogy mégis részt vesz a tudományos ülésen. És segített ebben még valami fontos dolog: Gemma váratlanul felajánlotta, hogy Billyvel tölti ezt a két napot. Éppen be akarták csukni az ajtókat, amikor hirtelen mozgolódás támadt a gépen. Lucinda felnézett. Sebastian lépett sietve a fedélzetre, és felragyogott az arca, amint megpillantotta Lucindát. - Mi történt? - kérdezte a lány. - Csak nem romlott Billy állapota? A férfi leült mellé, és kézipoggyászát betolta az ülés alá. - Billy pompásan érzi magát. Nem csoda, hiszen Gemma hozott neki egy rakás videofilmét meg több zsák pattogatott kukoricát. Alig várták, hogy megszabaduljanak tőlem. De be kellett még ugranom a kórházba. - Remélem, nem az én betegem miatt? - Kimberley Stewart agyvérzést kapott. - Ó, ne! - Lucinda lehunyta a szemét. - Épp, amikor végre valamelyest rendbejött! Sebastian a fejét rázta. - Nem egészen, Lucinda. Egyszerűen nem bírta tovább. - Ilyen súlyos a helyzet? - Attól tartok, nemigen maradt reményünk, - Szegény Janine... és szegény Mark! - Lucinda szomorúan nézett ki az ablakon, miközben a gép a felszállópályára gördült. - Mi most itt semmit sem tehetünk érte, de hétfőn visszajövünk. Megerőltető heted volt,

45

rád fér egy kis pihenés. Lazíts! Lucinda tisztában volt vele, hogy Sebastiannak igaza van, de lazítani végképp nem tudott. Néma imát küldött a mennyekbe, és úgy sejtette, hogy a férfi is ugyanezt teszi, miközben lehunyt szemmel ül mellette. Az étkezés után a legtöbb utas elbóbiskolt. Csak Lucinda és Sebastian használta ki a vissza nem térő alkalmat, hogy zavartalanul beszélgessen. Miután Sebastian rendelt még két gin-tonikot, a hétköznapi gondok háttérbe szorultak, és ekkor már csak egymással törődtek. Lucinda örült, amiért a férfi Gemmáról kezdett beszélni. Szavai megerősítették, amit Pete mesélt, de az egyik érintett féltől hallani a történetet ugyancsak felkavaró élmény volt. - Hogyan tudsz mégis ilyen kedves lenni vele? - kérdezte nem sokkal később Lucinda könnybe lábadt szemmel. - Nem volt könnyű idáig eljutni - ismerte el Sebastian -, de végül is ő Billy anyja. Nem mondhatom neki, hogy ég áldjon! - Komolyan Lucindára nézett. - Gemma nem rossz ember. A házasságunk eleinte boldogan telt. Szerettük egymást, és nem terhelt különösebb felelősség. Talán ezért is volt olyan egyszerű boldognak lenni. Amikor azonban kiderült, hogy teherbe esett, egy világ omlott össze benne. Átmeneti ijedségnek tartottam, és nem vettem komolyan. - És nem múlt el? - Nem. - Sebastian belekortyolt az italába. - Gemma mindennel megpróbálkozott, nem tagadom, de egyszerűen nem sikerült neki túltenni magát a rémületén. Vannak olyan nők, akik nem akarnak gyereket. A hivatás és a gyermekgondozás nemigen fér össze egymással. Ezt őszintén így gondolom. - Miért nem mondtál le te a hivatásodról, és gondoztad Billyt? - kérdezte Lucinda, bár érezte, hogy kérdése nem igazán tisztességes. Sebastian szótlanul maga elé meredt. Úgy tűnt, mintha a lány szavain tűnődött volna, Lucinda pedig hirtelen rádöbbent, mit is sejthet a kérdése mögött. Ajánlatnak vehette, hogy hagyjon fel a munkájával, ha együtt akar élni vele. - Igazad van - felelte végül a férfi. - Vigyázhattam volna én is Billyre, ha Gemma sikeresebb lett volna a szakmájában. Becsvágyó volt, és merész terveket dédelgetett, de anyagilag nem fizetődött ki a munkája. Valakinek gondoskodnia kellett a jelzálogkölcsön visszafizetéséről. Azonkívül... - megforgatta a poharát, hogy hallani lehetett a jégkockák csilingelését- talán önzőbb vagyok, mint gondolnám. Nem igazán vonz a lehetőség, hogy gyerekekre vigyázzak. Abban a meggyőződésben nőttem fel, hogy a család megélhetéséről a férfinak kell gondoskodnia. Lucinda erre nem felelt, mert egy másik kérdés sokkal jobban nyomta a szívét. Eddig nem merte feltenni, de a pillanat most kedvezőnek tűnt. - Még mindig ragaszkodsz hozzá? Sebastian majdnem félrenyelte az italát. - Az ég szerelmére, dehogy! Egykor szerettem Gemmát, de ennek már régen vége. Talán túlságosan engedékenynek látszom, és ez sok fáradságomba kerül. Most, hogy már

46

csak Billyről és rólam szól a történet, újra sokkal szabadabbnak érzem magam. Gemma a maga módján szereti Billyt, csak épp nem arra született, hogy nap mint nap elvigye az iskolába, meséljen neki lefekvéskor vagy ha beteg. De bárhogyan is... Időközben sok minden megváltozott, ami kizárja azt, hogy újrakezdhetnénk. Csak annyit várok el tőle, hogy tisztességesen viselkedjen Billyvel. Elfogadom, ha nem tud mindig mellette lenni. Sőt Billy kedvéért nem is veszekszem vele, de szerelemről szó sem lehet többé. -- És ha Gemma megváltozik? - makacskodott Lucinda. - Ha egy nap úgy dönt, hogy újra szüksége van rád és Billyre? Sebastian arca elborult, és hangja ellenségesen csengett, amitől Lucinda megrázkódott. - Soha többé nem kapja vissza Billyt. Erről már akkor gondoskodtam, amikor kérvényeztem a gyereknevelés jogát. Billyt nem fogjuk többé ide-oda rángatni. Ami pedig engem illet... Hogyan térhetnék vissza egy nőhöz, aki ennyi bánatot okozott a fiamnak? Sebastian ivott egy kortyot, és elnézett Lucinda mellett, ki az ablakon, jelezvén, hogy nem kíván többet erről beszélni. Kisvártatva újra a lányhoz fordult, és mosolyogva megkérdezte: - Hol laknak a szüleid? - Noosában. Vasárnap fogok egy taxit, és meglátogatom őket. Elkészültél az előadásoddal? Sebastian elfintorodott. - Nem ismered véletlenül John McClellandet... azt a kopasz férfit, ott néhány sorral előttünk? Ballaratben dolgozik. Lucinda nem ismerte. - Hasonló vizsgálatokat végeztünk, és az eredményeinket közösen fogjuk előadni. A héten egyfajta főpróbát kellett volna tartanunk, de Billy váratlan rosszulléte miatt ez elmaradt. Ma éjjel pótoljuk. Lucinda hirtelen végtelenül csalódottnak érezte magát. - De ott lesz az egész szombat - próbálta megvigasztalni a férfi. - Amint végzek az előadásommal, kizárólag a tiéd vagyok. Elvégre úgysem ücsöröghetnénk egész idő alatt a szobánkban. - Miért ne? - kérdezte Lucinda tréfásan. - Jó, jó! Ne mondhassa senki, hogy a szakmai előmeneteled útjába álltam! Sebastian arcán különös kifejezés jelent meg, amit Lucinda nem értett. Azon törte a fejét, vajon valami rosszat mondott-e, de amint megszólalt, a férfi újra gondtalanul mosolygott. - Nem bánom, Carlisle doktor. Ma estére átengedem John McClellandnek, de aztán én következem! Lucinda mindahány romantikus ábrándja, amelyet erről a hétvégéről dédelgetett, egy csapásra szertefoszlott, amint beléptek a fényűző tengerparti szállodába. Minden teremben volt egy konferenciaprogram. Amint átfutotta, látta, hogy alig marad szabadideje. Az első délután előadások hangzottak el, aztán fogadás és csoportos vita következett. Leszámítva egy rövid ebédidőt, a szombati program is meglehetősen sűrű volt. Még vasárnap

47

délelőttre is terveztek előadásokat, igaz, csak tizenegy óráig. A nap hátralévő részét szabadon tölthették, de ezt Lucinda és Sebastian nem élvezhette, mert már kora délután vissza kellett repülniük Melboume-be. Nem csoda, hogy Hays professzor nem akart részt venni ezen a tudományos ülésen! Lucinda eleinte bosszankodott, amiért jóhiszeműen igent mondott, de aztán úgy gondolta, végül is ez az első konferenciája, amióta kinevezték. Miért ne próbálja meg kihozni belőle a legtöbbet? Az asztalon egy trópusi gyümölcsöstál állt - a szálló ezzel fogadta vendégeit. Talált egy kis háncskosarat is, melyben sampon, fürdőolaj és testápolószer, sőt néhány óvszer is volt. A Plaza Szálló nyilván felkészült a legkülönbözőbb vendégekre. Lucinda megevett egy pápáját, kicsit felfrissítette magát a fürdőszobában, majd felkereste az előadótermet. Nem találta Sebastiant, sőt a jelenlévők között alig látott ismerős arcot. Odament az első társalgó csoporthoz. Azt remélte, bekapcsolódhat a beszélgetésbe, de nem sikerült. - Még nem mutattak be minket egymásnak - szólalt meg valaki mögötte. - Jeremv Fostemek hívnak, és a melboume-i Városi Kórházban dolgozom. A lány megkönnyebbülve fordult hátra. - Lucinda Chambers... a melboume-i Központi Nőgyógyászati Klinikától. - Tudom. Sokat hallottam magáról, és remélem, még ennél is többet megtapasztalhatok. Lucinda meghökkent. Ez a férfi valóban nem vesztegette az idejét! Szőke volt, csábító tekintetű, és igen jó megjelenésű. Sajnos nem felelt meg az ízlésének, akárcsak az, ahogy közeledni próbált hozzá. Mindenesetre legalább akadt valaki, akivel elbeszélgethetett. - Tart előadást? - kérdezte Lucinda udvariasan. - Ezúttal nem. Egy új sebészeti eszköz kifejlesztésén dolgozom, de még korai volna bemutatni. Ennek ellenére Jeremy Foster neki bemutatta, és Lucinda kénytelen volt az elkövetkező negyedórában türelmesen végighallgatni. Az ötletet nem találta sem újnak, sem különösebben hasznosnak, de a férfi nyilván ezzel akart nevet szerezni magának, Lucinda pedig úgy tett, mintha érdeklődve hallgatná. - Halló! - Sebastian lépett hozzájuk, és Lucinda fellélegzett. - Mit művelsz mostanában, Jeremy? - Halló, Sebastian! Ezer éve nem láttam. Elmulasztottam követni az eseményeket a kórházában. Pedig megérte volna - mondta, és kéjsóváran nézett Lucindára. Sebastian hidegen elmosolyodott. - Nem azért vagyunk itt, hogy orvosi kérdésekről beszélgessünk? Jeremy elértette a célzást, és hirtelen elbúcsúzott. Gyáva volt, mint minden nőcsábász. - Mit akart tőled? - kérdezte Sebastian idegesen. - Tőlem semmit - felelte Lucinda könnyedén, de titokban örült a férfi viselkedésének. Csak magáról beszélt. Hogy tetszik a szobád? - Nincs messze a tiédtől. El sem tudod képzelni, menyire gyűlölöm az ilyen konferenciákat! Mindenki ki akarja ütni a másikat a nyeregből, hogy őt tartsák a legjobbnak.

48

Ha nem volnál itt, valószínűleg hazarepülnék a következő géppel. - Megfeledkeztél az előadásodról? - Hogyan tehettem volna, amikor John McClelland állandóan a nyomomban van? Nagyon meg akar felelni a főnökeinek, akik valószínűleg szintén itt vannak. - Akkor érthető a félelme - vélekedett Lucinda. - Mindenki itt van, aki számít a szakmában. Aki csődöt mond, csomagolhat. - Felőlem! - Sebastian kedvetlenül elfintorodott. - Én azért jöttem, hogy tanuljak másoktól, és átadjak valamit a saját tapasztalatomból. Ez jellemző Sebastianra, gondolta Lucinda. Legalább annyit tud, mint itt a többiek együttvéve, de nem beképzelt. Csak a betegei érdeklik. Milyen szívesen elárulta volna neki, hogy tökéletesen egyetért vele! Nehéz volt elviselni, hogy ilyen közel vannak egymáshoz, és mégsem érinthetik meg egymást. - Gyere! - mondta Sebastian közvetlenül, mintha kitalálta volna Lucinda gondolatait. Mutasd meg a szobádat! A program csak félóra múlva kezdődik. Végre kettesben lehettek. Sebastian kézen fogta Lucindát, és a hatalmas ágyhoz vezette. Minden sietség nélkül lefeküdtek egymás mellé. Bensőségesen csókolóztak, és Sebastian megsimogatta a lány mellét. Érintésétől Lucinda felnyögött, a férfihoz simult, és megérezte annak izgalmát. - Úgy viselkedünk, mint két kamasz - suttogta. - Elsomfordálunk, hogy titokban ölelkezzünk. Sebastian kelletlenül elengedte. - Akasszuk ki inkább a táblát, hogy „Kérem, ne zavarjanak”, és ne menjünk be az órára? Nagy volt a kísértés, de mindketten tudták, hogy nem engedhetnek vágyaiknak. Vonakodva felálltak, és rendbe szedték magukat. - Előremennél? - kérdezte Lucinda. - Két perc múlva én is indulok. - Elegem van a bújócskából - felelte Sebastian szokatlanul hevesen. - Semmi olyat nem teszünk, amiért szégyenkeznünk kellene. Ez után a hétvége után úgyis mindenki tudni fogja. Kézen fogva mentek a felvonóhoz, és így léptek be az előadóterembe. Lucinda még soha életében nem érezte magát ilyen büszkének és boldognak. A szobában eltöltött gyöngéd percek és kölcsönös vonzalmuk látható bizonyítéka segített megőrizni Lucinda türelmét. Amikor Sebastian másnap reggel John McClellanddel a dobogóra lépett, már tudta, hogy érdemes volt várnia. Mivel Sebastian volt az idősebb, ő tartotta az előadást, melyet John statisztikai és kísérleti eredményekkel egészített ki. Mindketten kitűnő benyomást tettek a közönségre. Az előadás végén lelkes taps tört ki, és Lucinda őszintén örült a férfi sikerének. Sebastiant egészen estig a munkája felől kérdezgették. Noha ő mindig udvariasan válaszolt, Lucinda kiolvasta a tekintetéből, hogy a legszívesebben vele lenne kettesben. Hogy megkönnyítse a dolgát, időnként visszavonult, és úszott egyet a szálló medencéjében.

49

-

Tudtam, hogy újra találkozunk. Épp kidugta fejét a vízből, és látta, hogy Jeremv Foster áll a medence szélén, széles mosollyal méregetve őt. - Mivel ugyanabban a szállóban lakunk, ez várható volt - felelte a lány kedvetlenül. - Mit szólna egy italhoz? Lucinda a fejét rázta. - Nem szeretek bárpultoknál ücsörögni. - Ahogy kimondta, máris a legszívesebben pofon vágta volna magát. Kihívóbb választ nem is adhatott volna, az olyan férfiak pedig, mint Jeremy Foster ugranak is rá rögtön. Nem tévedett. - Ki beszél itt bárról? - kérdezte a férfi jelentőségteljesen. - A szobámban van egy minibár, amely csak ránk vár. Lucinda hozzászokott, hogy leszólítsák. Épp ezért nem esett nehezére, hogy a kellemetlen ajánlatokat tréfásan visszautasítsa. Ez az alak azonban nem akart érteni a szép szóból. Mit képzel róla? Vajon tényleg azt hiszi, hogy a szobájába vonszolhatja? - Csak magára vár - felelte harapósan, és kiszállt a medencéből. Egy pillantásra se méltatva Jeremyt, maga köré csavarta strandkendőjét, és visszatért a szobájába. Épp levetette a fürdőruháját, amikor hangosan kopogtattak az ajtaján. - Tűnjön el! - kiáltott fel Lucinda dühösen. - Lucinda? Ez Sebastian hangja volt. A lány gyorsan maga köré csavarta a kendőt, és ajtót nyitott. - Mi történt? - kérdezte a férfi. - Sajnálom, hogy nem jöhettem korábban, de most végre itt vagyok. - Nem neked mondtam. - Lucinda behúzta Sebastiant a szobába, körülnézett a folyosón, és bevágta az ajtót. - Nem akartuk abbahagyni a bújócskát? - kérdezte Sebastian. Csak egy törülköző volt a csípőjére csavarva, mintha ő is épp az uszodából jött volna. - Együtt igen, de egyedül nem. Ez a Jeremy Foster kibírhatatlan alak. - Zaklatott? Akkor velem gyűlik meg a baja. Lucinda a fejét rázta. - Köszönöm, de meg tudom védeni magam. - Jeremy több szívet összetört, mint ahányat te meggyógyítottál. Láttam, hogyan néz rád. Utálatos alak! - Sebastian! - Lucinda felnevetett. - Csak nem vagy féltékeny? - Dehogy - felelte a férfi vontatottan. - Talán egy kicsit mégis. Úszni akartam veled, amikor láttam, hogy zaklatottan elviharzol. Tudod, hogy már több mint huszonnégy órát töltöttünk együtt anélkül, hogy kettesben lettünk volna? Lucinda megremegett. - De csak eddig a pillanatig. - Igen, csak idáig. - Sebastian pillantása vágyakozásról árulkodott. - Gyere ide! Lucinda megoldotta csípőjén a kendőt, és hagyta, hogy a földre hulljon, mégsem érezte

50

meztelennek magát, mert Sebastian tekintete betakarta. Lassan a férfihoz lépett, és kezét a mellkasára tette. Egy ideig simogatta sötét mellbimbóit, aztán lejjebb csúsztatta a kezét, és levette derekáról a törülközőt. Egyik kezével letolta a férfi úszónadrágját, a másikkal átölelte. Sebastian ajkával megérintette a lány vállát, és magába szívta az illatát. Egyre lejjebb csúszott az ajka, mígnem megtalálta a mellét. Aztán felemelte Lucindát, az ágyhoz vitte, és óvatosan lefektette. Lucinda megfeszült, amint a férfi ajka tovább kutatta a testét, mintha a legkisebb részét is meg akarta volna ismerni. Amikor már nem bírta tovább, a lány sietve az éjjeliszekrényen heverő kis zacskó felé nyúlt. Végtelenül lassan, lágyan és biztos kézzel húzta fel Sebastianra a leheletvékony óvszert, és már semmi sem akadályozta, hogy eggyé váljon a férfival. Úgy tűnt, mintha már régóta összetartoznának, és most végre hosszú távoliét után újra találkoztak volna. Mindegyikük ösztönösen érezte, miként szerezhet a másiknak egyre nagyobb gyönyört, mikor kell visszafognia magát, és újra tűzbe jönnie. Minden mozdulat közelebb vitte őket egymáshoz, egyre bensőségesebbé vált az egyesülésük, míg aztán csodálatos összhangban közösen elérték a csúcsot, és az egész világ szikrákat szórva szétrobbant. - Olyan régóta kívántalak már! - vallotta be Sebastian, amikor egymáshoz simulva feküdtek az ágyon. Lucinda nem válaszolt. Elég volt, ha csak ránézett Sebastianra, és tudta, először az életében szereti valaki. Nem sokkal ezután a fürdőszobához tartozó nagy masszázsmedencében feküdtek. Sebastian simogatta Lucindát a pezsgő vízben. A csillogó buborékok között olyan sejtelmesen hullámzott a lány teste, hogy a férfi nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy újra kezdjék a szerelmi játékot, és még egyszer eljussanak az elragadtatás csúcsára. Amikor később kiszálltak a kádból, Sebastian egy nagy fehér frottírtörülközőbe burkolta Lucindát, és alaposan végigdörzsölte a testét. Pillantása közben a kis gyékénykosárra esett. - Elhasználtuk az egész készletet - állapította meg nevetve. - Tévedsz, ha azt hiszed, hogy hívom a szobaszolgálatot, és rendelek még egy adagot felelte Lucinda, és elpirult. - Válthatunk szobát is, átmehetünk hozzám - javasolta Sebastian, és szájon csókolta Lucindát. Bármilyen kitűnőek voltak is az esti előadások, Lucinda képtelen volt figyelni. Csak a mellette ülő Sebastianra tudott gondolni. Magába szívta a férfi hajából áradó sampon illatát, érezte combja gyöngéd nyomását, és ha lett volna benne némi bátorság, kézen fogta volna, és újra a szobájába vonszolja. Természetesen győzött híres önuralma, sőt még étvágya is volt a vacsorán. De amint lehetett, újra visszavonultak a saját világukba. Telefonon megrendelték a reggelit, és ezután már semmi sem gátolhatta meg őket abban, hogy átadják magukat viharos szenvedélyüknek. - Te vagy a leghatásosabb szer álmatlanság ellen - jegyezte meg Lucinda, miután kimerültén hanyatlott a férfi karjaiba.

51

Sebastian megcsókolta, magához vonta, és védőn átölelte, ő pedig azonnal elaludt. A férfi ebben a helyzetben töltötte az egész éjszakát. Eggyé vált önmagával és a világgal, és a legszívesebben soha többé nem engedte volna el azt a nőt, akit végre a karjában tarthatott.

52

7.

FEJEZET

Bár Lucinda vonakodott bemutatni Sebastiant a szüleinek, az első találkozás elég simán zajlott. A férfi tűrte, hogy Abigail Chambers megcsókolja mindkét orcáját, Richard pedig megveregesse a hátát. Még a zavarát is sikerült palástolnia, amikor Lucinda anyja az előkelő étteremben jelenetet rendezett, mert nem tetszett neki az asztal. Lucinda annál inkább szégyellte magát emiatt. - Lucindaaa? - Abigail Chambers szándékosan nyújtotta meg az utolsó szó- tagot. Mivel etetnek téged mostanában? Mondd meg, Richard, ugye meghízott az én kis bogárkám? Sebastian hátradőlt a székén. - A bogárkája épp egy tudományos ülésen vett részt, Mrs. Chambers. És ragyogóan szerepelt a vitákban. Abigail Chambers a lányához fordult. - Mondd csak, hol is volt ez a... tudományos ülés? Lucinda nehezen tudta türtőztetni magát, mivel mindezt már háromszor elmondta az anyjának. - A Plaza Szállóban, anya. - Tényleg. Most már emlékszem. Kitűnő szálloda. Új konyhafőnökük van... a Rómeóból csábították el. Merringtonékkal ott ünnepeljük a karácsonyt. Már alig várom! Lucinda hallgatott. Már nem is bántotta, hogy anyját jobban érdekli a Plaza új konyhafőnöke és a befolyásos Meirington házaspár, mint a lánya tudományos sikere. Az apja, aki eddig hallgatott, most Sebastianhoz fordult. - Tehát altatóorvos? - Pontosan, Mr. Chambers. - Pompás. Mihez kezdenénk a gázosok nélkül? - Richard Chambers jót kacagott saját ízetlen tréfáján. Abigail Chambers eközben az étlapot tanulmányozta. - Csak sültek vannak, vagy tejszínes mártással készített ételek – jegyezte meg rosszallón, és csettintett ujjával a főpincérnek. - Beszélni szeretnék a szakáccsal - mondta. - Kérlek, anya - könyörgött Lucinda -, hiszen óriási a választék. Miért nem választasz ausztrál tüdős halat citrommártással? Biztosan káprázatos. - Te azt eszel? Lucinda bólintott, és összecsukta az étlapot. - Én óriássültet eszem - közölte Sebastian derűsen. - Végtére is vasárnap van. Richard Chambers a parázson sütött tengeri angolna mellett döntött. A főpincér megfelelő utasítást kapott, hogyan készítsék el a salátaöntetet. Ezután újabb akadály következett: az italok kiválasztása. - A legjobb, ha mindjárt két üveggel rendelünk - javasolta Richard Chambers. - Nem

53

bánja, Sebastian, ha szénsavasat választok? Sebastian jóságosán elmosolyodott. - Mindennel tökéletesen egyetértek. - Akkor kérünk két üveg ásványvizet... enyhén buborékosat - közölte Richard Chambers a zavartan várakozó pincérrel, és visszaadta az itallapot.. A pincér örült, hogy megszabadult végre a kényes asztaltól, de Sebastian utánaszólt: - Nekem hozzon, kérem, egy korsó sört! - Ha a professzorod legközelebb tudományos ülésre küld, legalább arra figyelj, hogy nemzetközi legyen az az ülés! Minél nagyobb feltűnést keltesz, annál jobb, Lucinda. Miért nem pályázol meg egy külföldi állást? London lenne a legmegfelelőbb. Persze át is helyeztetheted magad... - Anya, kérlek! Alig néhány hete vagyok Melboume-ben. - Az nem számít. Az ember nem pihenhet a babérjain, gyermekem. Amanda Merringtont most nevezték ki rendkívüli professzornak, pedig az egyetemen egy évfolyamra jártatok. Mit gondolsz, miért ünnepük a karácsonyt a Plazában? Mert Philip és Celeste nagy vendégsereg előtt eldicsekedhet a hírrel! Amanda bőrgyógyász. El tudja képzelni? - kérdezte Mrs. Chambers Sebastiant, és megborzongott. - Ennél szörnyűbb dolog nem létezik a világon. Mindig csak azokat az undorító kiütéseket látni... Sebastian hangosan felnevetett. - Feltételezem, hogy az ön szakmájában sem nyújt mindenki csodálatos látványt, Mrs. Chambers. - De csak átmenetileg - ellenkezett az asszony... és ez nagy különbség. Mire végzek a betegeimmel, tökéletesek lesznek. Mint mondtam, Lucindaaa... nem ragadhatsz le egy helyen. Közölj néhány tanulmányt, szerezz magadnak nevet! Másként nem megy. Szerencsére épp feltálalták az ételt, így a válasz elmaradhatott. Miközben Mrs. Chambers mindent kínos alapossággal megvizsgált, Lucinda a salátáját turkálta. - Mit művelsz? - kérdezte Sebastian suttogva. - Kalóriát keresel? A lány felnevetett, és irigykedve nézett Sebastian sültjére. Lassan sikerült megnyugodnia. A szülei, mint mindig, most is fennhéjázóan és nagyképűen viselkedtek, de Sebastian jelenlétében ezt könnyebben elviselte. A férfinak sikerült valamelyest csitítani a kedélyeket, ezért nem tört ki semmiféle botrány. Amikor a desszertes kocsit az asztalhoz gurították, Abigail Chambers azért még egyszer próbálkozott. - Lucindaaa - figyelmeztette a lányát éles hangon ugye tudod, hogy az édes órákért kesém kilókkal fizetsz? Sebastian azonnal válaszolt: - De hiszen ön bármikor segíthet ezen, Mrs. Chambers. Én mindenesetre veszek egy szelet tortát. Billy soha nem bocsátaná meg, ha ezt elmulasztanám. Billy a fiam - tette hozzá, amikor Abigail Chambers idegesen rámeredt. - Magának fia van? - kérdezte szörnyülködve Mrs. Chambers.

54

-

Sebastian elvált - vetette közbe gyorsan Lucinda. - A volt felesége Sydneyben él. Ettől Mrs. Chambers valamelyest megenyhült. - Akkor jó - mondta kegyesen. - Kedves magától, hogy néha meglátogatja a fiát. - Őszintén szólva, Mrs. Chambers... én nevelem a fiam. A volt feleségem jön el néha látogatóba. - Kimegyek kezet mosni - mondta gyorsan Lucinda, és elmenekült az asztaltól. Tisztában volt vele, hogy Sebastian sohasem tagadná meg Billyt. És ami őt illeti... Ő sem húszéves már, és azoknak a férfiaknak, akikkel megismerkedett, szinte szükségképpen volt „múltjuk”. Talán jobb, hogy most tiszta lapokkal játszanak. Soha nem adódott volna megfelelő pillanat, hogy a szüleinek feltárják az igazságot. így legalább világosan látják a helyzetet. Kissé megkönnyebbülve tért vissza az asztalhoz. Az anyja egyedül ült ott, és púderdoboza tükrében vizsgálgatta az arcát. - Hol vannak a férfiak? - kérdezte Lucinda. - A bárba mentek italért. - Miért nem rendeltek valamit az asztalhoz? Abigail Chambers megvonta a vállát, és tovább nézegette magát a tükörben. - Mi a véleményed Sebastianról? - kérdezte Lucinda óvatosan. - Bele van habarodva a fiába - felelte az asszony csípősen. Lucinda felsóhajtott. - Csak egyszer említette, anya. Áruld el őszintén, mit gondolsz valójában! Nagyon fontos a számomra.. A púderdoboz teteje nagyot csattant, amint Abigail Chambers becsukta. - Ne ámítsd magad, Lucinda! Kedves ember, de fia van. Te nem mostohaanyának születtél. Elvált, és ki akarja próbálni, boldogul-e még a nőkkel. Az egész csak egy futó kaland. - Miből gondolod? - Tudom - mondta Abigail Chambers valamivel barátságosabb hangon. Az asztal fölé hajolt, és kezét Lucinda kezére tette. Évek óta nem volt hozzá ilyen gyöngéd. - Ne áltasd magad, gyermekem! Különben csak fájdalmat okozol magadnak. Ebben a pillanatban Sebastian és Lucinda apja üres kézzel visszatért az asztalhoz. - Nem italért mentetek? - csodálkozott a lány. - Csak fizettem - felelte Sebastian. - Későbbre jár, mint gondoltam. Sietnünk kell, ha nem akarjuk lekésni a gépünket. Feszültnek tűnt, és Lucinda látta, hogy csak színleli a jókedvét. - Figyelmeztettelek, hogy rettenetesek - sóhajtott fel a lány, amikor nem sokkal később taxival hajtottak a repülőtér felé. Sebastian nem válaszolt. Fáradtnak és elcsigázottnak látszott. - Szeretnek téged - mondta végül. - Csak a javadat akarják. A gép zötykölődve emelkedett a magasba. Az egész út Brisbane-től Melboume-ig

55

nyugtalan volt, olyan nyugtalan, mint Lucinda gondolatai. Sebastian barátságosan viselkedett, mint mindig, de lélekben elzárkózott. Mintha minden szép közös élmény ott maradt volna a Plaza Szállóban, és most a nyers valóságba térnének vissza. Isabella és Billy várta őket, ekkor oldódott végre a három óráig tartó feszültség. - Ez aztán a meglepetés! - Sebastian a karjába vette Billyt, és figyelmesen hallgatta. - Apa, képzeld, láttuk, ahogy leszáll a gép! Lassan gördült felénk, és épp az ablakunk előtt állt meg. Láttam a kapitányt... meg minden mást. Megnézhetem, hogyan rakodják ki a csomagokat? - Igen, de ne menj messzire! - Sebastian megvárta, amíg Billy helyet talál a nagy ablaknál, aztán megkérdezte: - Ezúttal mi történt, Bella? - Ezúttal a volt nejed kivételesen kitűnő kifogást talált - felelte Isabella. - Az anyja elesett, és valószínűleg eltörte a csípőjét. Gemma természetesen azonnal visszarepült Sydneybe. Azért nem hívtunk fel, mert már útban voltál hazafelé. A gépe épp most szállt fel. Alig néhány perccel kerültétek el egymást. - Hogy van az anyja? Máshol is megsérült? Isabella a fejét rázta. Sebastian magához ölelte a húgát. - Szegény Bella! Úgy látszik, a sors azt szánta neked, hogy mindig kisegíts a bajból. Isabella megveregette fivére vállát. - Nem tesz semmit. Úgyis meg akartam látogatni Billyt, miután néhány hete annyira ránk ijesztett. De most már mennem kell. Vár a vasalás, és a gyerekek sem készítették el a házi feladatot. Dave nem törődik a tanulással. Biztosan a kertben focizik velük. Sebastian megkönnyebbülten felnevetett. - Igen, biztosan. Mindenesetre köszönöm, Bella. Isabella odament Billyhez, hogy elbúcsúzzon tőle. Lucinda kihasználta az alkalmat, és emlékeztette Sebastiant, hogy helyettesítenie kell Chris Kinget. A férfi bólintott. - Attól tartok, Billyt is magammal kell vinnem. Remélem, nyugodt esténk lesz. - Magaddal akarod vinni a kórházba? - Lucinda a fejét rázta. - Nem jó ötlet. Miért nem bízod rám? Elég nagy a lakásom. Sebastian habozott, de végül beleegyezett. Lucinda észrevette vonakodását, mégis örült, hogy így legalább meghosszabbíthatja a hétvégét. Talán mégis minden jóra fordul. „Te nem mostohaanyának születtél.” Anyja kemény hangja csengett a fölében, ő mégis úgy döntött, megmutatja neki és mindenkinek, mire képes! Billy lelkesen fogadta a hírt, hogy Lucindával töltheti az estét. Szó nélkül beszállt a lány kocsijába, még csak vissza sem nézett az apjára. - Nem hátul kellene ülnöd? - kérdezte Lucinda. - Apa mindig megengedi, hogy előre üljek - felelte a kisfiú. - Én viszont jobban örülnék, ha hátramennél. Arra számított, hogy Billy ellenkezni fog, de a kisfiú egyszerűén a hátsó ülésre mászott, és bekapcsolta a biztonsági övét.

56

-

Megállnánk egy videoüzlet előtt? - kérdezte aztán. Nem tudom, hol van ilyen a közelben - felelte Lucinda őszintén. A visz- szapillantó tükörben meglátta Billy csalódott arcát, és felnevetett. - Ne félj, videó nélkül is jól fogunk szórakozni! A kis lakás lenyűgözte Billyt. „Klassznak” találta, és pontosan tudni akarta mindenről, hogy mi célt szolgál. Lucinda keresgélni kezdett a szekrényben, és előbányászott egy ajándékpapírba csomagolt hatalmas dobozt. - Az enyém? - kérdezte Billy álmélkodva. - Igazából a keresztfiamnak szántam - felelte Lucinda de neki vásárolhatok még mást karácsonyra. A tivolit, amelyet a keresztfiának választott ki, már nem találta a legmegfelelőbb ajándéknak. Annak idején a kollégiumban sokat szórakozott vele, de most már más játékok jöttek divatba, és a tivoli valószínűleg csalódást okozott volna a keresztfiának. Billynek viszont tetszett. Végiggurította az ezüstgolyókat a fatáblán, Lucinda pedig megmutatott minden fogást. A végén egymás ellen játszottak, és Billy kétszer is legyőzte Lucindát. Gyorsan eltelt az idő, és hamarosan besötétedett. - Éhes vagy? - kérdezte a lány Billyt. - Igen. Lucinda hűtőszekrényében nem volt semmi, ami egy ötéves fiú ínyére lett volna. Ezért a bundás kenyér és a narancslé mellett döntöttek. - Mit csináltatok apával Queenslandben? - kérdezte Billy, amikor egymás mellett ültek a heverőn. - Egy tudományos ülésen voltunk. - Hű, de unalmas! - Lehet, hogy számodra az - magyarázta Lucinda de számunkra nem. És találkoztunk a szüleimmel is. Brisbane közelében laknak. Billy jóízűen beleharapott a kenyérbe. - Az én anyukám Sydneyben lakik - mondta tele szájjal. - Nem akarta, hogy vele maradjak. - Apukád annál jobban ragaszkodik hozzád. - Hallottam egyszer, amikor anyu azt mondta, tévedésből születtem. Lucinda ivott egy korty narancslét, és érezte, hogy Billy erősen figyeli. - Én is tévedésből születtem - felelte végül. - Tényleg? Honnan tudod? - Hallottam egyszer, amikor anyám azt mondta, tévedésből születtem... akárcsak te. 8 Billy számára ez kielégítő magyarázatnak bizonyult, és napirendre tért a dolog fölött. Lucinda megfürdette és lefektette, aztán leült mellé az ágyra. Elnézte a fiút. Az apjára fog hasonlítani, gondolta, miközben betakarta, és jó éjszakát kívánt neki. Amint Billy elaludt, felhívta a Suriyan éttermet, és rendelt egy currys csirkét. Milyen régen is volt, amikor Sebastiannal ilyet vacsoráztak! Elábrándozott. Egy elégedett, alvó

57

gyermek, ízletes vacsora... Már csak egy kis arcfesték hiányzik, hogy megmutassa Sebastiannak, milyen jó feleség és anya tud lenni. De meghiúsultak a tervei. Csengettek, mielőtt ideje lett volna rendbe szednie magát. - Már vissza is jöttél? Sebastian elmosolyodott. - Chris hamarabb végzett, mint gondolta. Hogy van Billy? Lucinda az alvó kisfiúra mutatott. - Jól. Pompásan megértettük egymást. Negyedórája aludt el. Mi újság a kórházban? Mi a helyzet Kimberleyvel? - Nem láttam, de állítólag nem akarják tovább mesterségesen életben tartani. Lucinda elfordult. Ha Janine és Mark hozzájárult ehhez, akkor ez Kimberley halálát jelenti. Nem ez volt az első eset az életében, mégis... - Még valami? - kérdezte könnyeivel viaskodva. - Amikor eljöttem a kórházból, Vince Cole-lal találkoztam. Billy asztmájáról volt szó. Kedvelem a stílusát, mert kedvesen és köntörfalazás nélkül beszél. Lucinda összeszedte magát. - Most, hogy mondod, Sebastian... Valami nincs rendben közöttünk? Amióta elbúcsúztunk a szüleimtől, szinte egy szót sem váltottunk. Sebastian kitért a lány tekintete elől. - Sokat törtem a fejem, Lucinda. Foglalkoztat valami, de nem tudom, hogyan mondjam el neked. Lucindának megsajdult a szíve. Tehát mégiscsak igaza volt az anyjának! Csak egy kalandról van szó. Azt kívánta, bárcsak a férfi eloszlatná aggodalmát, de az olyan körülményesen kereste a szavakat, hogy a lány félelme nőt- tön-nőtt. - Beszélnünk kell, Lucinda. Nem tudom, hogyan tovább. Te jelentős szakmai sikerek előtt állsz. Nem tudom elképzelni, hogy... Te nem... - Nem mostohaanyának születtem? - Ezt nem mondtam - horkant fel Sebastian. Lucinda érezte, hogy összeomlik benne az a világ, amelyet megálmodott magának. De szokásához híven nem mutatta ki érzelmeit, és higgadtan nézett a férfira. Ha Sebastian véget akar vetni a kapcsolatuknak, ő nem teszi meg neki azt a szívességet, hogy kimutassa a fájdalmát. Elvégre büszkeség is van a világon! - Nem is kellett mondanod - felelte Lucinda hűvös mosollyal. - Amúgy is észrevettem. Sebastian bizonytalanul nézett rá. - Valóban? - Ó, igen. Az estét Billyvel töltöttem. Jól éreztük magunkat, de... Egy szó mint száz, igazad van. Én sem hiszem, hogy jól működne a dolog. Nem vagyok az a fajta. De ne csináljunk nagy ügyet belőle! Elvégre felnőttek vagyunk. Kellemes volt... egyikünket sem ért sérelem. Maradjunk jó barátok! Sebastian bólintott.

58

-

Igen, természetesen. Odament az alvó kisfiúhoz, aki felnyögött, amikor az apja felemelte. Sebastian tekintete, mellyel a fiára nézett, könnyeket csalt Lucinda szemébe. Mennyi szeretet volt benne! Nemrég ugyanígy nézett őrá is! - Várj csak! - szólt utána halkan a lány, mikor a férfi már a felvonónál állt. Egy műanyag zacskóba tette a tivolit, és Sebastian kezébe nyomta. - Megígértem Billynek, hogy megtarthatja. - Nem szükséges. - Kérlek - nevetett zavartan Lucinda. - Mit kezdjek vele? A férfi beszállt a felvonóba, ő pedig ott állt a csukott liftajtó előtt, és nézte, amint a kijelzőn sorra kigyullad az emeletek száma. Minden egyes számmal távolabb került tőle az a két ember, akit szeretett. Még mindig ott állt a felvonó előtt, amikor az újra felért. Vijay fia szállt ki a currys csirkével. Lucinda fizetett, váltott néhány szót a fiúval, aztán visszament kis lakásába. Kábultan támolygott be a fürdőszobába, és sokáig állt a zuhany alatt. „Egyikünket sem ért sérelem.” Igen, ezt mondta. Mekkora hazugság! Micsoda megbocsáthatatlan hazugság! Még soha életében nem érzett ekkora fájdalmat. Reszketve megtörölközött, majd bebújt az ágyba, de csak feküdt, ébren és magányosan. A reggelt várta, amely nem akart elérkezni. A következő nap Lucinda életének legnehezebb napja volt. Valahogy még sikerült beállítania az ébresztőórát, és amikor nyugtalan álmából felriadt, hideg curry szag terjengett a lakásban. Igaz lenne, hogy tegnap még Sebastian karja közt ébredt? És szenvedélyesen ölelték egymást? Hogyan csalódhatott ekkorát, hogyan érthette félre ennyire a férfit? Az egész csak egy futó kaland’ mondta az anyja, és igaza lett. A vizit ezúttal végtelenül hosszúra nyúlt, és Lucinda örült, amikor felkészülhetett az első műtétre. Sebastiant osztották be mellé altatóorvosnak, amikor azonban belépett a műtőbe, Chris King ellenőrizte a készülékeket. Viszonozza a tegnapi segítségét, mondta Chris, de Lucinda átlátott a szitán. Sebastian nem akart találkozni vele az előző este történtek miatt. Chris jó szakorvos volt, a műtétek simán lezajlottak. Amikor az utolsó beteget is kitolták, Lucinda holtfáradtnak érezte magát. Kiment a büfébe, de az ebédidőnek már vége volt, és csak az automatából tudott szendvicset venni. Bár a büfé viszonylag nyugalmasnak tűnt, a lány visszakívánkozott a szobájába, mert tökéletes nyugalomra vágyott. A lépcsőn találkozott Janine-nel és Markkal, arcukon végtelen fájdalom tükröződött. - Kimberley meghalt - zokogta Janine. Lucinda nem talált szavakat. Már sok gyászoló emberrel találkozott, de ehhez sohasem lehet hozzászokni. - Sajnálom - mondta tehetetlenül. - A kápolnába indultunk - szólalt meg Mark -, de visszafordultunk, hogy még egy kicsit együtt legyünk vele.

59

Lucinda bólintott. - Még egyszer köszönünk mindent - tette hozzá Janine, és tekintetétől összeszorult a lány szíve. - Mindnyájan nagyon jók voltak hozzánk. - Bárcsak többet tehettünk volna! - mondta Lucinda. Mark kezet nyújtott neki, aztán vezette tovább a feleségét, le a lépcsőn. Lucinda bement az irodájába, levette a fehér köpenyt, és leült az íróasztalához. Csak ült, a kezére meredt, és sírva fakadt. Nem küzdött a könnyei ellen, hagyta, hadd záporozzanak. Csak akkor törölte meg az arcát sietve, amikor kopogtattak. - Szabad! Sebastian lépett be az ajtón. - Bocsáss meg a zavarásért! - Semmi baj. - Lucinda mosolyt erőltetett az arcára. - Ne hidd, hogy délelőtt szándékosan kerültelek el! - folytatta a férfi. - Ez egyébként sem volna könnyű ebben a kórházban. - Ahogy tegnap mondtam... felnőttek vagyunk. Mindegyikünk hibázhat néha. - Csak nem sírtál? Lucinda tagadni akarta, de mi értelme lett volna? Kisírt szeme mindent elárult. - Az imént találkoztam Janine és Mark Stewarttal. A kápolnába mentek. - Micsoda tragédia! Ezért nem tudtam ma asszisztálni a műtéteknél. Az utóbbi időben sokat voltam Stewartékkal, és ebben a szomorú órában nem akartam magukra hagyni őket. Ilyen hát Sebastian, gondolta Lucinda. Mindent megtesz, amire képes, sőt néha még annál is többet. Látta az arcán, hogy aggódik érte. Hát igen, megegyeztek, hogy barátok maradnak. - Ennyire a szíveden viseled Janine sorsát? - kérdezte halkan a férfi. Hogyan árulhatta volna el az igazat? Tegnap még megtette volna, akkor még szenvedélyes szerelmesek voltak. Most már csak munkatársak. - Igen - felelte szinte nyersen. - Janine rokonszenves nő. Sajnos számolnunk kellett Kimberley halálával. A hat hónapra született csecsemők ritkán életképesek, Kimberley ráadásul többféle betegségben szenvedett. - Lucinda felütött egy iratot, a diktafon után nyúlt, és egy szempillantás alatt újra tökéletesen Miss Chambers lett! Sebastiant azonban nem tudta megtéveszteni. - Tényleg jól vagy? - kérdezte tanácstalanul. Nem, felelte volna a lány a legszívesebben. Nem vagyok jól. Kimberley halála és a szakításunk miatt szinte belepusztulok a fájdalomba, de ezt nem árulhatom el. - Persze - felelte. - Szomorú, de ez sajnos néha a hivatásunkkal jár. - Bekapcsolta a diktafont, és futó pillantás vetett Sebastianra. - Később jelentkezem. Ne haragudj, rengeteg a tennivalóm. A férfi felvonta a szemöldökét, de nem szólt semmit. Kiment, és halkan becsukta maga mögött az ajtót. Lucinda hallotta egyre távolodó lépteit. Amikor már biztos lehetett benne, hogy Sebastian nem fordul vissza, fejét az asztalra hajtotta, és sírva fakadt. Siratta Kimberleyt, Janine-t és Markot, és siratta saját magát. Néhány

60

óra alatt megváltozott az élete, és ami elmúlt, soha nem tér vissza.

61

8.

FEJEZET

Sebastiannak igaza volt, amikor azt mondta, lehetetlen, hogy egy kórházban két ember elkerülje egymást. A következő hetekben ők is gyakran találkoztak. Ha Lucinda Billy felől érdeklődött, mindig udvarias választ kapott, és amikor Sebastian Lucinda munkája felől kérdezősködött, a lány hasonló feleletet adott. A doktornő kifogástalanul végezte a munkáját. A karácsonyi ünnepek előtt a kiírt műtétek száma inkább növekedett, mintsem csökkent, de ő ezt nem bánta, hiszen úgysem volt magánélete. Legnehezebben az éjszakák teltek. Ha holtfáradtan hazament, lerogyott a heverőre, és eszébe sem jutott, hogy egyen valamit. Néha tojást sütött, száraz pirítóst evett, vagy sós kekszet, aztán lefeküdt, de nem jött a szemére álom. Csak feküdt az ágyban, és görcsösen küzdött ellene, hogy Sebastianra gondoljon, de előbb-utóbb zokogni kezdett, és álomba sírta magát. Egy reggel korábban ment be az irodájába, hogy elintézze a hetek alatt felhalmozódott magánlevelezését. Főként karácsonyi üdvözleteket kapott, ezért elhatározta, hogy hazafelé vesz egy nagy csomag képeslapot, és válaszol mindenkinek. A kórházban már ünnepi hangulat uralkodott, a gyerekek várták a karácsonyt. Ann unszolására Lucinda egy kis szalagot tűzött a névtáblája köré, ezzel ki is merültek számára a karácsonyi előkészületek. Mikor is volt boldog utoljára? Nem emlékezett rá. Holott a brisbane-i hétvége óta alig telt el két hónap. Két hónap a pokolban. Leszokott a nevetésről, és a hangnem, melyet munkatársaival használt, egyre jobban hasonlított az anyjáéra. A napi posta közt talált egy sárga borítékot, amelyet házon belül használtak. Minden érdeklődés nélkül kinyitotta, ám amikor elolvasta a rövid üzenetet, elakadt a lélegzete. Sebastian felmondott! Forogni kezdett vele a világ. Mélyeket lélegzett, nehogy elveszítse az egyensúlyát, és leszédüljön a székről. Amikor felnézett, Ann főnővér állt előtte. - Minden rendben? - kérdezte. - Az ajtó csak be volt hajtva, és gondoltam... - Iszonyú hőség van idebent - felelte Lucinda alig hallhatóan. - Nem működik a légkondicionáló? Ann átható tekintettel fürkészte. - Mikor evett utoljára? Lucinda megvonta a vállát. - Tegnap valamikor, ha jól emlékszem. - Mentolos sütemény, kóstolja meg! - mondta Ann, és egy tányért tartott Lucinda elé. - A karácsonyi ünnepség alatt csentem el a belgyógyászatról. Lucinda egy pillantást vetett a süteményre, és megrázta a fejét. - Vagy inkább rumos golyót? Lucinda erőtlenül felnevetett.

62

-

Nem kérek semmit, Ann... tényleg. Hozok egy szendvicset az automatából. Na és mit szólna egy kis gabonapehelyhez? A nővérszobában van egy egész dobozzal. Megtakaríthatná az utat a büfébe. - Talán egy kis gabonapehely jót tenne. Nem reggeliztem, és... Ann már el is tűnt, majd kisvártatva két dobozzal és egy üveg tejjel tért vissza. Pelyhet töltött egy csészébe, aztán tejet öntött rá, és megszórta cukorral. - Tessék, ez jót fog tenni. Lucinda evett egy kanállal, és ekkor érezte igazán, hogy mennyire éhes. Ann nem tágított mellőle. Megvárta, amíg kiürül a csésze, aztán mintha ez volna a legtermészetesebb dolog a világon, így szólt: - Én akkor ettem utoljára gabonapelyhet, amikor terhes voltam. A kanál kiesett Lucinda kezéből, és csörömpölve állt meg a csészében. De ő nem is hallotta. Dermedten ült, és tehetetlenül meredt a főnővérre. - Még nem vette észre? - kérdezte Ann óvatosan. Lucinda nem válaszolt mindjárt. - Csak gyanítottam - felelte aztán. Ann-nek a szempillája sem rezdült. - Nem csináltatott terhességi próbát? Lucinda a fejét rázta. - Gondolom, nem tervezte, ugye? Lucinda újra a fejét rázta. - Ennek ellenére bekövetkezhetett. - Sejtettem, de nem akartam elhinni. - Lucinda magához tért a kábulatból. - Miből vette észre? Annyira látszik? - Csak én látom - nyugtatta meg a főnővér. - Reggelente borzasztóan éreztem magam, amikor a kicsiket vártam. Magának kitűnő az étvágya, és feltűnik, ha csak csipeget, mint egy kismadár. Megbízik bennem, vagy menjek inkább a pokolba? Lucinda elgondolkozott. Ann az egyetlen ember, aki nem venné rossz néven, ha visszautasítaná, másrészt valakivel beszélnie kellett, valakivel, akiben megbízhatott, - Biztos benne, hogy elbírja ezt a terhet? - kérdezte Lucinda. Ann elmosolyodott. - Az én széles vállam minden terhet elbír. Hozok egy terhességi tesztet a nőgyógyászatról, és szólok Ellennek, hogy ne zavarjanak. Azt hiszik, hogy súlyos ügyön dolgozunk, vagy elszámolást végzünk. - A főnővér ezzel az ajtóhoz sietett. - Ann! - szólt utána Lucinda. A főnővér megfordult. - Ne mondjon semmit. Hallgatok, mint a sír. Lucinda a fejét rázta. - Tudom. Csak szerettem volna megköszönni a segítségét. Ann átölelte. - Még nincs mit. Segíteni csak ezután fogok.

63

Lucinda nyugtalanul járkált fel s alá az irodában. Az ég szerelmére, hogyan történhetett? Hogyan követhetett el ekkora hibát? Ő is és Sebastian is orvos. Miért nem vigyáztak jobban? Igen, amikor vasárnap reggel felébredtek... Csodálatos volt! Egyetlen pillanatig sem gondolt az esetleges következményekre vagy bonyodalmakra, melyeket egy ilyen káprázatos élmény okozhat. A világ tökéletesnek tűnt, mintha nem létezne jövő. Honnan tudhatta volna, hogy mindennek vége szakad, amikor még el sem kezdődött igazán? Ann visszaért, kiakasztotta az ajtóra a táblát: „Kérem, kopogtasson és várjon”. - Felkészült? - kérdezte, miközben kinyitotta a kis csomagot, amely döntött Lucinda sorsa felől. Az ezt követő néhány perc a leghosszabb volt Lucinda életében. Az elmúlt hetekben már gyanakodott, ám elhessegette a gondolatot. Azt képzelte, a kimerültség, az idegesség és a kevés alvás az oka rossz közérzetének. Amióta Sebastian elhagyta, kétféle életet élt. Nappal elismert és ünnepelt orvos volt, éjszaka azonban elhagyott, magányos kisgyerek. Émelygését gyomorrontással magyarázta. Nem jegyezte a havi vérzéseit, mint ahogy a kiadásait sem. Csak akkor kezdett el aggódni, amikor hetek múltak el, és még mindig nem jött meg a vérzése. Ann leolvasta az eredményt. - Nos, egyértelműnek látszik. - Megmutatta Lucindának az itatóspapíron kirajzolódó lila keresztet. Lucinda meredten nézte. Semmi sem változott. Minden ugyanolyan volt, mint két perce és mégis teljesen más. Még mindig orvos volt, és nő, csakhogy terhes. Egy gyermeknövekedett benne, egy önálló lény, a boldog órák maradandó gyümölcse. - Ó, ne! - nyögött fel, és arcát a kezébe temette. - Mit tegyek? Ann azonnal mellette termett. - Minden rendben lesz. Azt teszi, amit tennie kell. Bizonyára más eredményre számított. Vagy talán tévedek? Lucinda megrázta a fejét, - Akkor döntenie kell néhány kérdésben. - Nem akarom megszakítani a terhességet, Ann. Ez nem illik hozzám. A főnővér elmosolyodott. - Akkor nem marad más hátra, mint hogy sok szerencsét kívánjak. Lehet, hogy most nem úgy látja, de ez ajándék... a lehető legszebb ajándék. Erre gondoljon mindig, ha nehéz lesz elviselni. Amikor majd a karjában tartja a babát, elfelejt minden gondot. Higgye el nekem! Vigasztalón magához vonta Lucindát. - Elárulja, ki az apa?^ - Sebastian - felelte halkan a lány. Annt szemlátomást ez sem lepte meg. - Régóta tudom, honnan fúj a szél - vallotta be de aztán mégis inkább úgy tűnt, mintha tévedtem volna. Örülök, hogy azért még bízhatom az ösztöneimben. Lucinda elmosolyodott.

64

-

Sebastian csodálatos férfi - folytatta Ann. - Végtelenül boldog lesz, és mindenről gondoskodni fog. Lucinda. megtörölte a szemét. - Ez nem olyan egyszerű, Ann. Sebastiannak egy házassága már csődbe ment. Másodszor csak akkor vág bele, ha minden feltétel kedvező. Ezt maga mondta. - Talán belátja, hogy nincsenek tökéletes helyzetek és körülmények - mondta a főnővér. - Ismerem Sebastiant. Nem feküdt volna le magával, ha nem vette volna komolyan a dolgot. A nők szó szerint üldözték a házassága alatt és utána is, de nem törődött velük/Nem ment volna el idáig, ha maga nem jelentene neki sokat. - Én is úgy hiszem, hogy szeret a maga módján - ismerte el Lucinda -, de Billy a szeme fénye, és nem hiszi, hogy jó mostohaanya lennék. Ezek is az ő szavai. Ezúttal Ann őszintén felháborodott. - Ezt mondta volna? - kiáltott fel. - Lehetetlen! Egyszerűen nem tudom elhinni. Egészen biztos ebben? -Mindenesetre így mondta. Nem hiszi, hogy képes lennék ellátni ezt a feladatot. Mit szól vajon, ha megtudja, hogy gyereket várok tőle? Es ha igaza van? Ha valóban nem vagyok képes rá? - Elég - vágott közbe határozottan Ann -, hallani sem akarok erről! Maga csodálatos anya lesz. Ezt tudom, és nem kell hozzá megkérdeznem senkit sem. Sebastian is rá fog jönni, ha túl lesz az első megrázkódtatáson. - Nem mondom el neki - jelentette ki a lány határozottan. - Lucinda - szólalt meg Ann nyomatékosan - maga orvos, én egyszerű ápolónő vagyok, épp ezért felesleges mondanom, hogy előbb-utóbb látható lesz. Maga mondta, hogy meg akarja tartani a gyermeket, és nem hinném, hogy felmondana, vagy több hónapos szabadságot venne ki. Nem titkolhatja el Sebastian elől. - De igen - erősködött Lucinda. A papírjai között keresgélt, és Ann elé tolta a kórház közleményét. - Sebastian felmondott. Vezető állást kínáltak neki Báílaratben. A jövő hónapban elmegy. Ann rezzenéstelen arccal olvasta a hírt. - Ennek ellenére értesítenie kell a gyermekről - szögezte le újra. - Már csak azért is, hogy megelőzze a híreszteléseket. - Amikor megtudják, már senki sem fog rá gyanakodni. Ann felsóhajtott. - Lucinda, Sebastiannak joga van megtudni az igazságot. - Nincs, Ann. Addig volt joga hozzá, amíg együtt voltunk. De az már elmúlt. Nem fogok könyörögni neki. Megígéri, hogy hallgatni fog? Ann bólintott. - Természetesen. Emiatt ne fájjon a feje! Nem az én dolgom beavatni Sebastiant a titokba. - Némi szünet után így folytatta: - De beszéljünk gyakorlati kérdésekről! Van már háziorvosa Melbourne-ben?

65

Lucinda a fejét rázta. - Eddig nem volt rá okom, hogy keressek. - Ajánlhatom az én orvosnőmet? Kitűnő szakember. Mindjárt fel is hívom. Rendben? Lucinda bólintott, Ann pedig tárcsázott. - Holnap kettőkor tudja fogadni - suttogta a főnővér, és közben lefogta a kagylót. Megfelel az időpont? Lucinda bólintott. Mostantól fogva rendszeres orvosi ellenőrzésre volt szüksége. Ez tehát az első időpont, melyet be kellett jegyeznie a naptárába. Innes doktornő kezet mosott, miközben Lucinda felöltözött. - Tehát nem emlékszik, mikor volt az utolsó havi vérzése? - Nem, de egyébként minden világos. Kizárólag azon a reggelen történhetett. A doktornő leült az íróasztalhoz, és kézbe vett egy jegyzettömböt. - Készítünk egy ultrahangvizsgálatot. Field doktor jó nevű szülész, maga végzi a páciensei vizsgálatát. Barátságos, különösen azokhoz, akik az első babát várják. Tudom, hogy maga is orvos, ennek ellenére sok kérdés merülhet fel. - Azt hittem, az ultrahangvizsgálatot a negyedik hónaptól szokás végezni. Csak nem talált valamit? Innes doktornő egy pillanatig habozott. - Voltaképp semmit, csak a méhe nagyobbnak tűnik, mint szokásos a terhesség e szakaszában. Ha minden rendben van... - Elhallgatott, és folytatta a jegyzetelést. Lucinda úgy érezte, kicsúszik a lába alól a talaj. Épp elég meglepetés érte az elmúlt huszonnégy órában - és most még ez is! - Azt gondolja, hogy esetleg ikrek? - kérdezte akadozva. - Erre egyelőre nem tudok egyértelmű választ adni. Lucinda is gyakran mondta ezt beteg gyermekükért aggódó anyáknak, ám most a másik oldalon állt, és így teljesen másként hatott ez a megjegyzés. - Mikor kereshetem fel Field doktort? Innes doktornő felvette a telefonkagylót. - Field doktor végtelenül elfoglalt, de jól ismerem, és mivel maga is orvos... Biztos vagyok benne, hogy talál időpontot magának. Ikrek, visszhangzott Lucinda fejében. Ikrek! Nem mert komolyan belegondolni. Hogyan mondja ezt el valaha is Sebastiannak? Vagy az anyjának? - A doktor úr félóra múlva látni szeretné. Ebben a házban rendel. Innes doktornő a vízcsaphoz lépett, és hozott egy pohár vizet. - Igya meg, hogy tele legyen a hólyagja! Az ultrahang így megbízhatóbb eredményt ad. Még egy pohár víz pedig jót tenne az idegeinek... Field doktor rendelője egy emelettel lejjebb volt. Lucinda helyet foglalt a váróteremben, és arra gondolt, lehetetlenség két gyermeket egyszerre felnevelni. Elfelejtheti a szakmát. Egy anya, aki egyedül neveli a gyerekeit, nem éppen eszményi szívsebész, legalábbis az ő elképzelései szerint. Nem is hallott még ilyen esetről;.. Bele se mert gondolni.

66

-

Dr. Chambers? Igen. - Lucinda felállt, és követte a nővért a vizsgálóba, ahol Field doktor már várta. Valóban nagyon barátságos ember volt. Kissé bőbeszédű, de megbízhatónak látszott. - Nem hagyom bizonytalanságban - ígérte. - Ez a vizsgálat mindenre fényt derít. Felsegítette Lucindát a bőrbevonatú ágyra, és letakarta, miután a lány felhúzta a ruháját. Aztán hideg kenőcsöt kent a hasára. - A képernyőn maga is láthat mindent. Lucinda elgondolkodott. - Nem, most még inkább nem akarom. Field doktor az ultrahang-berendezés fejét a lány hasára helyezte, és a teli hólyag felé tolta. Halk sercegés jelezte, hogy a készülék működik, aztán Lucinda hangosan és tisztán hallotta gyermeke szívverését. - Nos, egy már biztosan van - állapította meg az orvos. - Mindjárt többet is megtudunk. Átállította a készülék fejét, és néhány másodperc múlva Lucinda ugyanolyan gyors szívverést hallott, mint az imént. - És megvan a második is. Kábultan feküdt az ágyon, és lassanként tudatosodott benne a helyzet. Valahogyan könnyebbnek érezte magát, hogy hallotta a gyermekek szívverését. Ismerte ezt a zörejt. A mindennapi munkájához tartozott, ezért a saját gyermekeié is szokványosabbnak tűnt. így akarta a sors. Ikreket vár, és ettől kezdve ezzel együtt kellett élnie. - Nem bújt el véletlenül valahol egy harmadik is? - kérdezte idegesen. - Nem - felelte az orvos elégedetten. - Csak ketten vannak. - Most megnézhetném őket? Az orvos feléje fordította a képernyőt, Lucinda pedig álmélkodva figyelte a bensejében dobogó apró szíveket. Közben az orvos pontosabb méréseket végzett. - Két burok van - állapította meg. - Tehát nem egypetéjű ikrek. A nemüket még nem lehet megállapítani, de ha később tudni szeretné... Lucinda a fejét rázta. - Miért rontanám el a meglepetést? Hiszen épp most kezdek hozzájuk szokni. Odakint sütött a délutáni nap. Lucinda felszállt a villamosra, leült az ablakhoz, és elővette az ultrahangfelvételről kapott képet. - A maga gyermeke? - A szemben ülő idős asszony cukorkával kínálta. Lucinda bólintott, és a szájába vette a cukrot. - Pontosabban az én gyermekeim. Ikrek. Tessék, nézze! - mondta, és megmutatta a felvételt. - Nem igazodom ki rajta - felelte az asszony. - Olyan ez nekem, mint egy térkép a Holdról. Mindenesetre sok sikert kívánok. Vegyen még egyet! - nyújtotta felé a zacskót. - De mostantól vigyázzon a fogaira! Lucinda épp kinyitotta az irodája ajtaját, amikor a folyosón megpillantotta a közeledő Sebastiant.

67

-

Szervusz, Lucinda! - köszöntötte a férfi mosolyogva. Szervusz! Hol van Billy? Sydneyben, az anyjánál. Ott tölti a karácsonyt. - Sebastian mosolya nem leplezhette siralmas állapotát. - Itt hagysz bennünket? - kérdezte Lucinda. - A Plaza Szállóban tartott előadásom nem maradt hatás nélkül. John McClelland már az ülés után célzott rá. Akkor nemigen törődtem vele, de közben rájöttem, hogy itt nem vár rám fényes jövő. Nem akarom Billyt bentlakásos iskolába adni, az örökké változó pótmamákat pedig már kezdem unni. Az új helyemen a munkaidőm is sokkal előnyösebb. Nem lesz készenléti szolgálatom, és csak egy műszakban dolgozom. így Billy élete is szabályosabb lesz. Többet is keresek, és bár sokan visszalépésnek tartják, amiért vidékre vonulok, nekem tetszik. - Valóban? - kérdezte Lucinda kétkedve. Sebastian hosszasan fürkészte a lány arcát, mielőtt válaszolt volna. - Több papírmunkát kell majd végeznem - mondta végül de Billy sorsa fontosabb ennél. Az asztmája rosszabbodott, a vidéki levegő jót fog tenni neki. Ráadásul Bella közelében leszek. A múltkor azt mondta... Szóval van már négy gyereke, egy ötödik is elfér nála. Billynek végre lesz apja, és a nagynénje női példakép lehet a számára. Igaza van, gondolta Lucinda, de ez mit sem enyhített fájdalmán. - Mikor utazol el Melboume-ből? - Két hét múlva. Nem akarom az ittenieket karácsonykor és újévkor cserbenhagyni. A költözésig Billy Sydneyben marad, így nyugodtan megtehetem a szükséges előkészületeket. Már házat is találtam. Mindent el akarok rendezni, mielőtt Billy elkezdi az iskolát. - Szép ház? - Szép és nagy, istálló is tartozik hozzá. Billy szeretne egy lovat. Szinte mindenre allergiás, csak a lovakra nem. Hajnalban fogok kelni, és kihordom a trágyát az istállóból. - Igazán romantikus - jegyezte meg Lucinda, de a hangja hamisan csengett, és Sebastian csodálkozva nézett rá. - Lehet, hogy neked kényelmetlennek tűnik, de én szinte már alig várom. A lány hallgatott. Nem akarta, hogy a hangja még egyszer elárulja. - Eljössz a búcsúünnepségemre? - Természetesen. Sebastian távozott, és Lucinda hosszan követte a tekintetével. Szíve szerint visszahívta volna, hogy megmagyarázza neki látszólagos közönyét, de nem tehette. Akkor az ikrekről sem hallgathatna, és megakadályozná, hogy Sebastian új életet kezdjen. Márpedig ezt nem tehette sem vele, sem pedig Billyvel.

68

9.

FEJEZET

-

Beszélt már a szüleivel? - kérdezte Ann. Szenteste volt, és a műtőben csak vészhelyzeteket láttak el. Lucinda a fejét rázta. - Még nem. Nem akartam elrontani az ünnepi hangulatukat. - A szülei már nem gyerekek, Lucinda. Rég tudják, hogy a Mikulás nem létezik. Épp ez lenne a legkedvezőbb pillanat. Maga mondta, milyen sűrű ilyenkor a programjuk. A nagy forgatagban fel sem tűnne nekik, ha bejelentené az ikreket. Lucinda felnevetett. - Mégis hogyan közöljem velük? Boldog karácsonyt és jó szórakozást! Egyébként ikreket várok, hamarosan nagyszülők lesztek. Adjátok át szívélyes üdvözletemet Merringtonéknak! - Lucinda a fejét rázta. - Nem, Ann, ez így nem megy. Majd az újévben meglátogatom őket. Akkor kiveszek néhány nap szabadságot. Ann vállat vont. - Maga tudja, de sokáig már nem várhat. Egyre jobban látszik. - Képtelenség. - Lucinda felállt, és kisimította a ruháját. - Ott azért még nem tartunk. Esetleg azt mondhatják, hogy felpuffadt a hasam. Ann felnevetett. - Nem a hasára gondoltam, hanem valamivel feljebbre. Azt gondolhatná az ember, hogy megoperáltatta a mellét. - Annyira súlyos? - kérdezte Lucinda döbbenten. - De igaza van, minden melltartómat kinőttem. Ann újra nevetni kezdett, de hirtelen elsápadt, és megrázkódott. - Valami baj van? - kérdezte Lucinda aggódva. - Nem hiszem, csak egyszeriben kivert a hideg, mintha a túlvilág lehelete csapott volna meg. - Már megint a híres sejtelmei gyötrik? ; - Remélem, nem. Most pedig megnézem a betegeket. Kész tragédia volna, ha épp szenteste veszítenénk el valakit. Lucinda az ajtóhoz lépett. - Meddig van ma szolgálatban? - Éjjel egyig. - Akkor kellemes karácsonyt kívánok! Hosszú magányos este várt Lucindára. Nem vágyott hazamenni, de a büfébe sem, mert ott találkozhatott volna Sebastiannak Kivételesen éhes volt. Úgy gondolta, elugrik a Suriyan étterembe, utána pedig hazamegy, és karácsonyi dalokat

69

hallgat gyertyafény mellett. Épp a táskájáért nyúlt, amikor a hangosbemondó balesetet jelentett. - Kérjük, minden szívsebész menjen azonnal a betegfelvételre! A mentőautó öt percen belül érkezik. ^ Lucinda a baleseti sérültektől félt a legjobban. Az életük sokszor csak egy cérnaszálon függött. Gyorsan, szakszerűen és hibátlanul kellett beavatkozni, ha segíteni akart az ember. Mindjárt az újraélesztőbe sietett, ahol már egy csapat orvos várakozott az üres ágy körül. Jack Wells üdvözölte Lucindát. Egy nővér ólommellényt nyújtott felé, hogy az esetleges röntgenfelvétel közben is a beteg mellett maradhasson. - Jó estét mindenkinek! - Sebastian lépett a helyiségbe, és elfoglalta helyét az ágy fejrészénél. A nővér neki is adott egy ólommellényt, és ismertette vele az esetet - Gépkocsibaleset. A sérült tizenöt éves fiú. A vezető mellett ült, aki a helyszínen meghalt. Néhány perc múlva megérkezett a mentő. A fiút óvatosan az ágyra fektették, aztán megkezdődött a vizsgálat. - Figyelem, felvétel! - kiáltotta a röntgenorvos. Aki nem viselt ólommellényt, gyorsan elhagyta a helyiséget. Lucinda habozott. Tisztában volt azzal, hogy az ólommellény elegendő védelmet nyújt, de semmi esetre sem akart kockázatni. Követte hát a többieket, és kikérdezte az egyik betegszállítót. - Valamelyik szülő ült a kormánynál? A betegszállító a fejét rázta. - Nem, egy idősebb fiú. Wayne Blackwell. .. Megtaláltuk a vezetői engedélyét. A múlt héten szerezte meg. Micsoda szörnyűség! Az újraélesztő ajtaja kitárult. - Köszönöm - mondta Lucinda, majd visszatért a beteghez. Jack Wells felnézett rá. - Miért tűnt el olyan hirtelen? - A betegszállítótól kérdeztem valamit - magyarázkodott Lucinda. Meglehetősen átlátszó indok volt, Jack mindenesetre megelégedett vele, Sebastian azonban megütközve nézett rá. A röntgenfelvételek igazolták Lucinda gyanúját. A fiú agyában és mellkasában életveszélyes véralvadék keletkezett. - Amilyen gyorsan csak lehet, vigyék a műtőbe! - adta ki Lucinda az utasítást. - Egyetért, Jack? Jack Wells bólintott. - Úgy tűnik, a medence is roncsolódott. Az idegorvos kér még egy röntgenfelvételt, mielőtt fölviszik a fiút. Rendben? Lucinda bólintott - Előremegyek, és bemosakszom a műtéthez.

70

Órák teltek el félelemben és kemény munkával, mire végeztek a műtéttel. - Tudjuk már a nevét? - kérdezte Lucinda a nővért, aki lesegítette róla a köpenyt. - Még nem - hangzott a válasz de a rendőrség próbálja kideríteni. - Köszönöm, nővér. Szóljon, ha megtud valamit! Megyek, és gyorsan lezuhanyozom. A forró víz kilazította sajgó izmait. Szegény fiú, gondolta, és szegény szülők! Épp szenteste kell bekopogniuk a rendőröknek, és közölni velük a szerencsétlenséget. Egy fiút elvesztettek, a másiknak a szülei itt fognak aggódni a sajátjukért... Lucinda felsóhajtott, maga köré csavarta a törölközőt, és kilépett a zuhanykabinból. Odakint Sebastian várakozott A zuhanyozót nők és férfiak egyaránt használták, ami ebben a pillanatban igencsak zavarta Lucindát, de Sebastian csüggedt ábrázata láttán megfeledkezett a zavaráról. - Mi a baj? - kérdezte rosszat sejtve. - Billy miatt aggódsz? Sebastian a fejét rázta. Billy nagyszerűen van, de a fiú, akit műtöttünk... Jaké Bentonnak hívják... Ann fia. Lucinda minkét kezével a fejéhez kapott. Minden kórházi alkalmazott rémálma, ha egy családtagot szállítanak be a mentők. Jóságos ég, hogyan lesz képes ezt elviselni Ann?! - Tudja már? Lucinda törülközője lecsúszott, de Sebastian még időben elkapta. A lány hálás volt neki, amiért megőrizte a méltóságát. Hagyta, hogy a férfi az öltözőben elhelyezett kis fapadhoz vezesse. - Még nem - felelte Sebastian, amint Lucinda leült. - Ebben a pillanatban tudtuk meg. Magam megyek el hozzá, csak előtte közölni szerettem volna veled. Lucinda még mindig teljesen össze volt zavarodva. - Ann megérezte... Azt hitte, valamelyik beteggel történt baj, de... - Megvársz itt? - kérdezte Sebastian. Lucinda nagy nehezen összeszedte magát. - Elkísérlek. Úgy talán nem lesz olyan nehéz. - Biztos vagy benne? . - Egészen biztos. Ann a barátnőm. Ő is ugyanezt tenné. Sebastian a faliszekrényhez lépett, és elővett egy zöld melegítőt. - Akkor öltözz fel gyorsan! Sietnünk kell. Tudod, milyen gyorsan terjednek a rémhírek. Nem szeretném, ha véletlenül tudná meg. Ann egyedül volt az irodájában. Felnézett, és elmosolyodott, amint megismerte a látogatókat, de azonnal észrevette, hogy valami nincs rendben. - Mi a baj? - kérdezte aggódva. Sebastian megköszörülte a torkát. - Sajnálom,. Ann, de rossz hírt kell közölnöm. Jaké belekeveredett egy gépkocsibalesetbe. - Csak nem...? - Nem, életben van, de súlyos sérüléseket szenvedett. - Milyen súlyosakat? - Ann felállt, és megkapaszkodott az asztal szélében.

71

Sebastian visszanyomta a székre, és leült vele szemben. - Három órája hozták be, megoperáltuk, és csak most tudtuk azonosítani. - Kérem, Sebastian, mondja meg, milyen sérülései vannak! A férfi a lehető legkíméletesebben elmondott mindent. Aztán sokáig hallgatott, és közben fogta Ann kezét. - Látnom kell - szólalt meg aztán Ann. Felállt, és elindult az ajtó felé, de úgy támolygott, hogy Lucindának támogatnia kellett. - Elkísérjük. Támaszkodjon ránk nyugodtan! Jaké még mély álomban feküdt. Sebastian nem mozdult Ann mellől. Lucinda belátta, hogy a férfi ebben a pillanatban jobban bele tudja élni magát az asszony helyzetébe, mint bárki más, hiszen nemrég az ő fia feküdt Jaké helyén. - Átvisszük az intenzívre - közölte a szolgálatos nővér. Ann bólintott. Lehajolt Jake-hez, és gyöngéden homlokon csókolta. - Tarts ki, kisfiam! Sebastian lágyan az ajtó felé tolta. - Menjen, Lucmda elkíséri Tedhez, ő is itt van már. Én Jaké mellett maradok. Lucinda orvosként nemigen tudott mit tenni a műtét után, barátnőként annál többet. Miközben Sebastian Jaké ágyánál őrködött, ő Ann-nek segített. Felvette a telefonokat, kávét vitt és fájdalomcsillapítót adott neki, amikor heves fej görcs kínozta, és beszélt Teddel, aki többnyire csak tehetetlenül ácsorgott, és nem tudta, mitévő legyen. Amikor nem bírta tovább, Lucinda felkísérte a tetőteraszra, ahol Ted elszívhatott egy cigarettát, és könnyíthetett a lelkén, így bátorítgatták egymást egész éjszaka, míg derengeni nem kezdett az ég... A ragyogó idő ellenére ez volt Lucinda életének legszomorúbb karácsonya. Rendes lányhoz illően felhívta a szüleit, s bár minden erejét összeszedte, hangja nem volt túl ünnepélyes. Az anyja azonban nem vett észre semmit. - Találd ki, mit kaptam apádtól karácsonyra! - Sejtelmem sincs, anya. - Azért csak találgass! Lucinda felsóhajtott. - Áruld el, anya! - Elrontod a játékomat, de nem bánom. Úgysem találtad volna ki. Elmegyünk síelni Svájcba. Hát nem káprázatos? Óriási meglepetés! Három teljes hétig nem kell betegeket látnunk. Már alig várom. - Síelni akartok? - álmélkodott Lucinda. - Hiszen te még havat sem láttál! - Lucindaaa! - kiáltott fel Abigail Chambers felháborodva. - Ha síelni megyünk, az még nem jelenti azt, hogy síelünk is. El tudod képzelni, mit jelentene az én koromban egy síbaleset? Igaz, jó pár évet letagadhatnék! A múlt hónapban alaposan kivizsgáltattam magam. A háziorvosom elismerte, hogy a szervezetem olyan, mint egy harmincévesé. - Még mindig ugyanahhoz az orvoshoz jársz? - kérdezte Lucinda harapósan, de az anyjának ez sem tűnt fel.

72

-

A síruháról nem is beszélve! Egyszerűen bűbájos! - rajongott tovább Mrs. Chambers. Lucinda felnevetett. - Gondolom, az a ruha többe került, mint az egész utazás. - Meghiszem azt, kedvesem! - ismerte el az anyja. - Elvégre fő a megjelenés. - Némi szünet után megkérdezte: - Jól vagy? Nem vágysz haza? Lucinda csodálkozott, hogy az anyja egyáltalán valamit is észrevett remegő hangjából. - Igen, jól vagyok, anya. Csak a kórházban volt egy tragikus esetünk. Ezért is nem otthonról hívlak. Abigail Chamberst kielégítette a válasz. - Gondoltál már rá, hogy ez az első karácsonyunk, amikor nem látjuk egymást? kérdezte. - Nem mintha bármi szükségünk volna erre a felhajtásra, a karácsonyfára meg a pulykára, de azért mindig koccintottunk. Biztosan nem volt időd ezen tömi a fejed. Lucinda egy pillanatra meghatódott. - De igen, anya, gondoltam rá - vallotta be, és gyorsan el is búcsúzott. Egy ideig mozdulatlanul ült az íróasztalánál. Egyszer csak azt vette észre, hogy Sebastian ott van a szobában. - Tehetek valamit érted? - kérdezte a férfi. - Épp az anyámmal beszéltem telefonon. Akár hiszed, akár nem... úgy tűnt, mintha hiányoznék neki. És közben rájöttem, hogy nekem is hiányoznak ok. A végén még elérzékenyülök. - Hát igen, ha családja van az embernek... Se vele, se nélküle. Épp most beszéltem Billyvel. - Hogy van? Szóhoz jutottál te is? - Részletesen beszámolt minden ajándékról, de kis híján elsírta magát. - Ez az első karácsony, amelyet nem együtt ünnepeltek? Sebastian bólintott. - Többször töltöttem ugyan a karácsonyestét készenléti szolgálatban, de legalább ugyanabban a városban voltunk mindketten. Most meg csaknem ezer kilométer választ el bennünket. Az utóbbi években nemigen volt alkalmunk az ünneplésre és a vidámságra, de Billy kedvéért megőriztük a látszatot. - Gemma hogy jön ki Billyvel? - kérdezte Lucinda. - Meglepően jól. Amióta nem kell vele naponta kínlódnia, ahogyan ő mondaná, szinte élvezi, hogy anya. Ez persze változó szeszély is lehet, de Billy egyelőre csak azt tapasztalja, hogy az anyjának időnként jelent valamit. Lucinda felállt. Miért kellett feltennie ezt a kérdést? Ha számított volna erre a válaszra, soha nem hozza szóba Gemmát. Gyorsan elköszönt Sebastiantól, és felkereste az intenzív osztályt. Útközben találkozott Ann-nel. - Épp az intenzívre indultam. Hogy van Jaké? A főnővér néhány óra alatt éveket öregedett. Nem a nővérruhája volt rajta, hanem zöld

73

melegítőt viselt. Szeme bedagadt és vörös volt. - Nem javult az állapota - felelte. - Ted szerint le kellene pihennem, de képtelen vagyok magára hagyni Jake-et. - Megértem, de Tednek igaza van. Pihenjen egy kicsit! - Nem tudnék most aludni. Amint becsukom a szemem, Jaké arcát látom... - Ann hangos zokogásban tört ki. Úgy tűnt, hamarosan teljesen összeroppan. - Hozok altatót. - Nem akarok aludni. Es ha közben történik valami... - Ann - szólt rá Lucinda szigorúan. - Nem elkábítani akarom, csak azt szeretném, ha pihenne egy kicsit. Jake-nek szüksége lesz a maga erejére... Akárcsak Tednek. Kinek használ, ha mind a ketten kidőlnek a sorból? Ann erre nem tudott mit felelni. Hagyta, hogy bevezessék az egyik készenléti szobába, és ott lefeküdt. Lucinda betakarta egy könnyű gyapjútakaróval. - Azonnal jövök - mondta. Elment a kórházi gyógyszertárba, ahol Ellen nővér volt ügyeletben. Épp telefonált, de gyorsan letette a kagylót, amint Lucinda belépett. - Mit tehetek magáért, Chambers doktornő? - Morfiumtartalmú altatót kérek Ann-nek. Pihenésre van szüksége. Az én felelősségemre. Ellen kulcscsomót vett ki a zsebéből, és kinyitotta a „méregszekrényt”. - Ez az - adott át egy üvegcsét Lucindának. - Mondja meg Ann-nek, hogy mindnyájan gondolunk rá! És csak szóljon, ha valamiben tudunk segiteni! Lucinda bólintott, és aláírásával elismerte az altató átvételét. - Pillanatnyilag nem tehetünk mást, mint hogy várunk. Ann-nek mindenekelőtt pihenésre van szüksége - mondta, és az üvegcsére mutatott. Visszament a készenléti szobába, csapvizet töltött egy papírpohárba, és adott egy tablettát Ann-nek. ' - Amint elalszik, szólok lednek, hol találja. Egyelőre csak várunk. Holnap vagy holnapután többet tudunk, amikor levesszük Jake-et a lélegeztetőgépről Addig nekünk is újra erőre kell kapnunk. Csukja be a szemét! Ann képtelen volt rá. Nyitott szemmel feküdt az ágyon, és nem vette le tekintetét Lucindáról, - Először még csak kisbabák, aztán egyszerre csak... Rohan az idő. Észre sem veszi az ember, és már serdülőkorban vannak, amikor azt hiszik, övék a világ. Tudom, hogy Jaké és a barátja a hibás, de mégiscsak a fiam. Nem érdemelte meg ezt a balesetet. Ha ő halt volna meg, azt hiszem, én sem éltem volna túl. - Csitt! - Lucinda leült az ágy szélére, és megfogta Ann kezét. - De nem ő halt meg. És ezért hálásnak kell lennie. A gyógyszer lassan hatni kezdett, Ann már-már elaludt. - Mondja meg Sebastiannak az igazat, mielőtt elutazik! Az ikreknek apára van

74

szükségük. Ha elképzelem, hogy Ted most nem volna mellettem... Sebastian és maga összetartoznak. Ebben biztos vagyok. Miután Lucinda megbizonyosodott róla, hogy a nővér elaludt, lábujjhegyen kiosont a szobából, és visszatért az intenzív osztályra. Sebastian épp Jaké pupilláját vizsgálta. Ted mellette ült, és a fiú kezét fogta. A rádióban alig hallhatóan karácsonyi dalok szóltak: „Békesség földön az embernek”. Milyen béke? - gondolta Lucinda dühösen. Aztán összeszedte magát. Nem akart szomorú hangulatba kerülni, mindenesetre igen különös volt mindaz, amit most átélt. Öröm helyett szomorúság. Szomorúság, amiért Jake-nek és a többi gyermeknek itt, a kórházban kell halálos betegen feküdnie karácsony ünnepén. Szomorúság, amiért Sebastian nem lehetett a fiával, és amiért nem tudott az ikrekről Nem, öröm aztán végképp nem volt, de legalább pislákolt némi reménysugár. Azok táplálták a reményt, akik törődtek a betegekkel: a hozzátartozók, akik beteg szeretteik mellett virrasztótok és imádkoztak. És talán még az öröm sem múlt el örökre - legalábbis Lucinda számára nem. Ikreket várt, és ha minden jól megy, jövőre közösen ünnepli velük a karácsonyt. - Ann elaludt - mondta, amikor Sebastian kérdőn ránézett. - Adtam neki altatót. A kettes számú készenléti szobában van. Sebastian bólintott. - Ügyes vagy. Miért nem mész haza, és pihensz te is egy kicsit? Holtfáradtnak látszol. - Inkább maradok - vonta meg a vállát Lucinda. - Gondolj a saját tanácsodra, és szívleld meg! Nem tudhatod, mi vár még ránk. Pihenj, amíg lehet! Lucinda tudta, hogy Sebastiannak igaza van. Fogta a táskáját, és úgy, ahogy volt, a hídon át hazament. Otthon ruhástól az ágyra dőlt, be sem takarta magát. Attól tartott, nem tud lazítani, de ahogy lehunyta a szemét, mély álomba zuhant. Telefoncsengésre riadt fel. Alomittasan a készülékhez támolygott. - Lucindaaa? - Anya! Hány óra? - Este nyolc körüljárhat. Apád túl sok konyakot ivott, és elaludt a pamla- gon. Nem szép látvány, mondhatom. Gondoltam, felhívlak. - Különben minden rendben? - Lucinda nem emlékezett rá, hogy valaha is kétszer beszélt volna egy nap telefonon az anyjával. Már az is kivételes eseménynek számított, ha hetente egyszer felhívták egymást. - Említetted, hogy sürgős eset van a kórházban, de nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy valami más is bánt. Úgy gondolod, hogy nem mondhatsz el mindent? Elvégre az anyád vagyok. Lucinda annyira meglepődött, hogy hirtelen nem is talált szavakat. - Ott vagy még? - kérdezte Mrs. Chambers élesen. - Mondj valamit! - Terhes vagyok.

75

Ezúttal Abigail nem talált szavakat. Lucinda hallotta, hogy visszatartja a lélegzetét, de ez nem tartott sokáig. - Ter... Mi vagy? - kérdezte zavartan az anyja. - Ez valami tréfa! Ki az apa? Csak nem az az altatóorvos, akit idehoztál? - De igen, anya, de már nem vagyunk együtt. Vidékre költözik a fiával. - Ó, nem. Ezt nem teheti. Ugye nem akarod megtartani a gyereket? - De igen! - sikította bele a kagylóba Lucinda. - Jóságos ég! Ilyesmi megeshet ostoba kamasz lányokkal, de egy nővel, aki elmúlt harmincéves, soha. Mindketten orvosok vagytok, ha nem tévedek. Az egyetemen nem hallottatok a fogamzásgátlásról? Hogyan akarod felnevelni a gyereket? Nem gondolsz a szakmai j övödre? Lucinda is feltette ezeket a kérdéseket, de nem talált rájuk választ. Mit szólna az anyja, ha tudná a teljes igazságot? - Ikreim lesznek. - Te jóságos ég! Lucindaaa! Egyre jobb. Még hogy ikrek! Miféle alak ez a Sebastian? Vigye magával az ikreit is vidékre... a hőn szeretett fiacskájával együtt. - Ne ízetlenkedj, anya! De Mrs. Chambers még nem fejezte be. - Még hogy én? - kérdezte csípősen. - A legjobb magániskolákba járattunk, a legjobb orvosi egyetemre... Jelentős szakmai sikerek előtt állsz. Mindezt el akarod lökni magadtól? És miért? Rám ne számíts! Én már végigjátszottam az anya szerepét. Na és mit mondjak a barátainknak? A munkatársainknak? Magasságos ég, micsoda szégyen! Lucindának elege lett a sopánkodásból és szemrehányásból. - Nem érdekel, mit mondasz az előkelő barátaidnak! - csattant fel. - Fütyülök rá, mit szólnak hozzá Merringtonék meg a többiek. És ne aggódj, anya, egy pillanatig sem számítottam a segítségedre! Akinek akkora tapasztalata van a gyereknevelésben, mint neked... - Hát ez meg mit jelentsen? - vágott a szavába Mrs. Chambers dühösen. - Őszintén, anya, hányszor tettél tisztába? A szakmai előmeneteledet kezdettől fogva sokkal fontosabbnak tartottad, mint engem. Hogyan várhatnám el, hogy nagyobb áldozatot hozol az unokáidért? - Hogy merészelsz velem így beszélni? - Mennem kell, anya. - Még nem fejeztem bel - Az a te bajod. - Lucinda letette a kagylót. Ellenőrizte, a mobilja be van-e kapcsolva, aztán kihúzta a vezetékes telefon zsinórját, és visszafeküdt az ágyra. Megmondta hát az anyjának, és olyan választ kapott, amilyenre számított. Abigail Chambers mosta kezeit, és megtagadott minden segítséget. Ann re sem tud immár számítani. És Sebastian? Neki először is a saját életét kell rendbe hoznia. Lucinda mindkét kezét a hasára tette.

76

-

Ne aggódjatok! - nyugtatgatta a magzatokat. - Elboldogulunk egyedül is.

77

10.

FEJEZET

Jaké állapota javulni kezdett. Egyik reggel lekapcsolták róla a lélegeztető- berendezést, és ekkor újra érzékelni tudta a környezetét. Fejsérülése miatt a reakciói még zavarosak voltak, de az orvosok bizakodtak, és abban reménykedtek, hogy nem lesz maradandó agykárosodása. Úgy tűnt, a mellkasi sérülésnek sem lesznek káros következményei. Jake- et átszállították az ortopédiára, ahol a több helyen is eltört medencéjét hozták rendbe. Ann és Ted számára összefolytak a nappalok és éjszakák. Lucindának sem teltek könnyen a napjai. Egyre közeledett Sebastian elutazásának az időpontja. Nem tudta, helyesen cselekedett-e, amiért nem szólt a férfinak a terhességéről. Nemcsak őt fosztotta meg leendő gyermekeitől, hanem Billyt is a testvéreitől. Vajon joga volt-e ehhez? A bizonytalanság súlyos teherként nehezedett rá. Többször is kísértésbe esett, hogy elárulja, de minduntalan meggondolta magát. Végül alig mert megszólalni Sebastian jelenlétében, és ha a férfi emiatt csodálkozva nézett rá, ő kifogást keresett, és elmenekült. Szilveszter estéjén egyedül ült kis lakásában. Az erkély ajtaja nyitva volt. Lucinda hallotta a villamosokat. Néha egy-egy vidám kiáltás is felhangzott. Ilyenkor még magányosabbnak érezte magát. Senkije sem volt, akivel együtt tölthette volna ezt a különleges, ünnepi estét. Épp be akarta csukni az erkélyajtót, amikor megszólalt a csengő. Heves remény ébredt benne, de a következő pillanatban már uralkodott magán. Ez nem lehet Sebastian. Valószínűleg a szomszédja, aki elnézést fog kérni az éjszakai hangoskodásért. De olyan látogatója érkezett, akit a legmerészebb álmaiban sem várt volna. - Anya! - kiáltott fel. - Mit... Hát te meg hogy kerülsz ide? Abigail Chambers beviharzott a lakásba. - Mielőtt bármit is mondok, le kell feküdnöm - mondta, és színpadias mozdulattal a heverőre roskadt. - Hozz néhány párnát, Lucinda... gyorsan! A lány nem tért magához az ámulatból. És hol maradt a kényeskedő „Lucindaaa”? Az anyja most normálisan ejtette ki a nevét. Az ágyához sietett, és összekapkodta a párnáit. Vajon tényleg beteg az anyja? Aggódva csúsztatta feje alá a párnákat. - Ne oda, a lábam alá! - Miért? Mi történt? - Megdagadt a bokám. Nézd meg! Pihentetnem kell. Ha egy rövid repülőút ilyen következményekkel jár, hogy jutok el Svájcba? Bár oda természetesen első osztályon repülünk, egész úton felpolcolhatom a lábam. Ma a turista- osztályon nyomorogtam, mert az összes jó hely elkelt. El tudod képzelni ezt? Lucinda titkon elmosolyodott. - Én kizárólag turistaosztályon repülök, és ez még sosem okozott gondot. De még egyszer kérdem: hogy kerülsz ide? Nem akartatok elutazni?

78

-

Ó, az az ostoba utazás! - Abigail Chambers elhárító mozdulatot tett. - Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek a lányomtól. Hibát követtem el. - Én is hibáztam - felelte Lucinda. - Bizonyára nagyon megrázott a hír. - De még mennyire! Apád azóta is konyakon él. - Haragszik? - Nem - felelte Mrs. Chambers. - Ám épp ez a legfurcsább. Az első megrázkódtatás óta kimondottan el van ragadtatva. Egyfolytában csak ünnepelni akar. A repülőn olvastam egy cikket a sztárokról, akik gyermeket szülnek, és nem mennek férjhez az apához. Te is jól illesz ebbe a sorba. Lucinda hangosan felnevetett. - Én nem vagyok sztár, anya. - Pedig az lehetnél - jegyezte meg Abigail Chambers. - Egyébként hoztam neked ajándékot. Add ide a táskámat! Lucinda engedelmeskedett az anyjának* aki átnyújtott neki egy hatalmas tégelyt. ' - Naponta háromszor alaposan dörzsöld be vele a hasad! - mondta. - Meggátolja a terhességi csíkokat. - Anya, te is tudod, hogy ez ellen nincs orvosság. - Nos, talán tényleg nincs - ismerte el az asszony -, próbálkozni azért lehet. Kedvesem, most nagyon kell vigyáznod magadra. Tudod, menyire elcsúfíthatják az ikrek a testedet? De ne aggódj! Én természetesen nem tehetem, de a szülés után Malcolm ingyen megműti a hasadat. Ragyogó sebész. Tapasztalatból tudom. Lucinda csak nevetett. - Lehetetlen alak vagy, anya. Tudod? Abigail Chambers bólintott. - Igen, tudom. Voltál ultrahangvizsgálaton? Lucinda megmutatta anyjának a felvételt, amelyet a hűtőszekrény ajtajára ragasztott. - Valóban - állapította meg csodálkozva Abigail Chambers. - Valóban ketten vannak. Megpaskolta maga mellett a heverőt. - Gyere, ülj ide mellém! És Lucinda töviről hegyire elmesélt mindent. Mrs. Chambers kitett magáért, mert kivételesen figyelmesen végighallgatta a lányát. Amikor éjfélt ütött az óra, kiléptek az erkélyre, és megcsodálták a tűzijátékot, mely csillogó színekbe öltöztette a várost. - Boldog új évet, anya! - mondta Lucinda meghatódva. - Boldog új évet neked is, Lucinda! Ez különleges év lesz számodra és mindnyájunk számára. Még most sem tudom elhinni, hogy nagymama leszek. Lucinda egy rakétát követett a tekintetével, mely sziszegve süvített fel a magasba. - Félek, anya - vallotta be suttogva. - Lucinda Chambers! Húzd ki magad, és végy mély lélegzeteket! - Korábban is mindig ezt mondta az anyja, amikor neki vissza kellett mennie a bentlakásos iskolába, vagy vizsga előtt állt. Most azonban megfogta a kezét, megszorította, és gyöngéden hozzátette: Melletted vagyok, gyermekem. Az ezt követő napokat drága emlékként őrizte meg Lucinda, de sajnos nagyon gyorsan

79

elszálltak. Mire felocsúdott, elérkezett az elutazás napja, és végig kellett néznie, amint az anyja összecsomagol Mrs. Chambers végtelen műgonddal rakott be mindent a bőröndjébe, gondosan összehajtott ruháit selyempapírral takarta le. - Nem szívesen hagylak egyedül - mondta. - Tényleg ne kérjem meg apádat, hogy mondja le a síutat? Nyugodtan elhalaszthatjuk. Lucinda a fejét rázta. - Tényleg, anya. - Ma lesz Sebastian búcsúünnepsége. Melletted volna a helyem. - Egyedül is elboldogulok, anya. Repüljetek el Svájcba, és élvezzétek a szabadságot! - Lehet, hogy teszek egy kis kitérőt Párizsba - jegyezte meg Mrs. Chambers tűnődve. - A franciáknak kitűnő az ízlése. Talán találok valamit az ikreknek - mondta, és komolyan a lányára nézett. - Sebastiannak meg kell tudnia az igazságot. Lehet, hogy tényleg jobb, ha először új otthont teremt, de sokáig már nem titkolhatod el előle. - Tudom, anya. Ha túl leszek ezen az estén, kitalálok valamit. Abigail Chambers becsukta a bőröndjét. - Egészen biztos vagy benne, hogy ne maradjak? - kérdezte még egyszer. Lucinda bólintott. - Igen. Menj csak nyugodtan! A kórház csaknem minden alkalmazottja már egybegyűlt, amikor Lucinda kis késéssel megjelent az ünnepségen. Mindenki szerette Sebastiant, és jelen kívánt lenni a búcsúztatásán. Több pohárköszöntő is elhangzott, méltatták a távozó érdemeit. A végén a férfi olyan meghatottan mondott köszönetét, hogy Lucinda képtelen volt elviselni. Észrevétlenül kiosont a teremből. Kerülő úton indult haza. Miután átment a hídon, végigsétált a Yarra mentén, keresett egy védett helyen lévő padot, leült, és jól kisírta magát. De nem könnyebbült meg. Gondolataiba merülve indult hazafelé. Beszállt a felvonóba, és odafönt, a lakása előtt belebotlott Sebastianba. - Mit keresel itt? - kérdezte, miután felocsúdott döbbenetéből. - Anntől jövök - felelte a férfi. - Beszélnünk kell egymással, Lucinda. A lány bólintott, kivette táskájából a kulcsot, és kinyitotta az ajtót. Felkapcsolta a villanyt, a főzőfulkéhez ment, és kivett két poharat a szekrényből. - Mit mondott Ann? - kérdezte, és közben a szíve a torkában dobogott. - Azt, hogy őrült vagyok, amiért el akarlak hagyni. Tehát Ann mégiscsak megszegte a fogadalmát! - Mást nem mondott? - De igen. Azt mondta, ne titkoljam el előled az érzelmeimet. Lucinda végre erőt vett magán, és ránézett Sebastianra. Arra a reggelre gondolt, amikor megműtötték Billyt, és ő megpróbálta megvigasztalni a férfit. - Nem titkoltad - emlékeztette. - Pontosan ott, ahol most állsz, két hónappal ezelőtt... Emlékszel?

80

Sebastian a fejét rázta. - Akkor nem mondtam el, mit érzek. Azon az estén alig tudtam elmenni tőled. - Akkor miért mentél el mégis? - kérdezte Lucinda. Kihúzta magát, és mélyeket lélegzett. Az anyja büszke lett volna rá. A férfi elvette tőle a poharakat, és a bárpultra tette őket. Aztán kézen fogta Lucindát, és a pamlaghoz vezette. - Nem ülnénk le, hogy felnőttekhez méltón beszéljünk egymással? A lány bólintott, és leült, de közben mereven maga elé bámult. Nem mert Sebastian szemébe nézni, mert a férfi könnyen kiolvashatta volna a tekintetéből, mennyire szereti. - Már akkor tudtam, hogy kitűnő orvos vagy, mielőtt megismertelek - szólalt meg Sebastian bizonytalanul. - Később aztán láthattalak munka közben is, és megbizonyosodhattam róla, hogy igazat beszéltek. Tökéletes sebész vagy, akár világhírnévre is szert tehetnél. Lucinda kedvetlenül megrázta a fejét. - Mit akarsz ezzel, Sebastian? Ennek igazán semmi értelme. Fel akart állni, de a férfi nem engedte. - Kérlek, hadd magyarázzam meg! A tisztelet, amely Brisbane-ben övezett, meggyőzött arról, milyen szakmai sikerek várnak rád. És aztán találkoztam a szüléiddel. Hallottam, ahogyan beszélnek rólad, és hallottam az álmaidról. .. Ez nem az én világom volt. - Az enyém se - vágta rá Lucinda szenvedélyesen. - Miféle álmokról beszélsz egyáltalán? - Amikor kimentéi a mosdóba, félrevont az apád, és bizalmasan közölte, hogy már gyermekkorodban is az volt az egyetlen vágyad, hogy a világ legjobb sebésze legyél. - Ez az ő vágya volt, és még inkább az anyámé - mondta Lucinda. - Szinte őrületbe kergettek a becsvágyukkal. Hogyan hihettél nekik anélkül, hogy engem megkérdeztél volna? Sebastian felállt. - Nem innánk valamit? - Kivett egy üveg bort a hűtőszekrényből, és töltött mindkét pohárba. - Apád szavai elgondolkoztattak. John McClelland felhívta a figyelmemet egy megüresedő állásra. Nem sokkal ezután beszéltem Vince Cole-lal Billy asztmájáról. Neked is említettem azon az estén. Emlékszel? Lucinda bólintott. - Vince nem kertelt. Kijelentette, hogy Billy asztmája lelki eredetű, és kiváltó oka a biztonságérzés hiánya. Ez is ellenünk szólt. Végül megtudtam, hogy Félix doktor nem jön vissza... Hamarosan felléphetsz a ranglétra következő fokára. Kórházi pénzen Angliába küldenek, hogy megszerezd a professzori címet. Érted, mire gondolok? - Igen - ismerte el Lucinda de mi köze ennek a kettőnk ügyéhez? Sebastian visszatette a borosüveget a hűtőszekrénybe. - Éppen olyan jól tudod, mint én. Nagyon is sok köze van hozzá. Más körülmények között talán találhattunk volna megoldást, de Billyről nem feledkezhettem meg. Neki nyugalomra és biztonságra van szüksége. - Ó, már értem! - Lucinda gúnyosan mosolygott. - Mint korábban mondtad. .. én nem

81

mostohaanyának születtem. - Ezt soha nem mondtam. Ezek a te szavaid. Lucinda volt annyira tisztességes, hogy nem ellenkezett. - Mint említettem, nekem elsősorban Billyre kell gondolnom – folytatta Sebastian. - Ő szeret és tisztel téged. Nem akarok neki fájdalmat okozni azzal, hogy újra elveszítsen egy anyát. Ezt nem kívánhatod tőlem. - Akkor miért jöttél ide? - kérdezte Lucinda elutasító hangon. - Rég eldöntötted, hogy nem illek hozzátok. - De nem tudok nélküled élni - szakadt ki a férfiból a vallomás. - Nélküled üres és sivár minden napom. Ezt tudja Ann is, és ezért figyelmeztetett. Azt mondta, Billy és én életünk legnagyobb ajándékát utasítanánk vissza, ha legalább a lehetőséget nem adnánk meg neked, hogy velünk gyere. Amikor azt mondtad, hogy nem mostohaanyának születtél... - Csak nem akartam elárulni magam - vágott a szavába Lucinda. - Azt hittem, kifogást keresel, hogy megszabadulhass tőlem. - Jóságos ég... Nem! - sóhajtott fel Sebastian. - Csak megpróbáltam gyakorlatiasan gondolkozni. Az első házasságom azért ment tönkre, mert a feleségem nem akart felhagyni a hivatásával. Követtem volna el másodszor is ugyanazt a hibát? Komolyan törtem a fejem, ne áldozzam-e fel én a szakmai előmenetelemet a tiéd kedvéért. De elképzelhetetlennek tartottam, hogy Billy és én a te pénzedből éljünk. Ennek ellenére belementem volna, ha így megtarthatlak. Amikor aztán azt mondtad, hogy a mostohaanya szerepét nem neked találták ki, egyszeriben semmi értelmét nem láttam, hogy meghozzam ezt az áldozatot. Billy nem lehet vita tárgya. Mindkettőnket el kellene fogadnod. - Lucindához lépett. - Ugye nem gondoltad komolyan azt a kijelentést? - kérdezte hosszasan fürkészve a lány arcát, és némi remény csengett a hangjában. - Természetesen nem - felelte Lucinda. - Kedvelem Billyt, és téged... téged szeretlek. Kezdettől fogva szerettelek. - Nem mondhatom vissza az új állásomat - figyelmeztette Sebastian. - Tudom. - Biztosan merészség megkérdezni... Számtalan oka lehet, hogy miért nem jöhetsz velünk, én mégis megkérdezlek. Ha semmiképpen nem megy, keresek más megoldást. Feszült arckifejezése mélyen meghatotta Lucindát. Itt állt és várt ez a megnyerő külsejű, büszke férfi, és kész volt feláldozni a fia meg a saját boldogságát. A tudomására hozta, mennyire szereti, és hogy mennyire szüksége van rá. Lucinda arcán ragyogó mosoly suhant át. - Azt kérded, vidékre költöznék-e veled és Billyvel? És tízórait csomagolnék, és házi feladatot. - Együtt sikerülni fog. Lucinda úgy érezte, mintha súlyos kő gördült volna le a szívéről. Milyen könnyűnek tűnt egyszeriben közölni Sebastiannal a rettegett hírt. - Akad egy kis bökkenő - mondta. - Pontosabban kettő.

82

Sebastian hallgatott, és várt. Uralkodott magán, de az arca kimondhatatlan fájdalomról árulkodott. - Először is Billynek osztoznia kell rajtam másokkal. Másodszor pedig remélem, hogy az új házadban akad elég szoba. Szükségünk lesz rá, ha megszületnek az ikrek. - Az ikrek? - nézett rá zavartan a férfi. - Az ikreink - felelte Lucinda gyöngéden. - Júliusra várom őket. Sebastian a lány ragyogó szemébe nézett, és hirtelen megértette, mit jelentenek a szavai. A feszült, fájdalmas kifejezés eltűnt az arcáról. Boldogan nevetve átölelte Lucindát, megsimogatta telt mellét, és áhítattal megérintette enyhén gömbölyödő hasát. - Győztél - mondta álmélkodva a férfi, mintha még most sem fogta volna fel a csodát. Valóban győztél. - Nem, Sebastian - suttogta Lucinda, és szorosan a férfihoz simult. - Mindketten győztünk.

83