Badinyi Jós Ferenc_asorsdontoallamalapitas

A SORSDÖNTŐ ÁLLAMALAPÍTÁS

BADINY JOS FERENC BUDAPEST, 2000

Szent István király Magyarországi festő alkotása (1600 körül), Magyar Nemzeti Galéria •

A borítón látható kép a Képes Krónika 44. oldalán található, az Országos Széchényi Könyvtár tulajdonában Grafikai tervezés: Barcsik Géza/Solymár Stúdió'2000

SORSDÖNTŐ ÁLLAMALAPÍTÁS

Feleségemnek — Ilonkámnak — hűséges élet- és munkatársamnak, emlékét őrizze ez a könyv. Annak az igaz, magyar Nagyasszonynak az emlékét, aki ősi, szent hagyo­ mányaink feltámadásáért küzdött. Feledésre ítélt költeményeinket szavalta el mindenütt, itthon, megtisztelve azokat díszmagyar öltözetével. Számüzötten a világ végére, pedig gondoskodó, jó Feleségként segített nekem ennek a könyvnek megírási és elkészítési lehetőségében. Áldalak Ilonkám érte és azért, hogy most is mindig Velem vagy és a Boldogság Világából is segítessz. a Te Ferid

BADINY JÓS FERENC Budapest 2000

© Prof. Badiny Jós Ferenc

Tartalomj egy zék

ISBN 963 00 4312 2

A Szerző előszava Imádság 2000-ben

7 10

I.

Indokolás és elmélkedés a régi írások böngészésével

11

II.

Hatalmas népünk államalapításai Teokratikus rendszerű államaink A sumér (káld) történelem kritikus szakaszai Az „KASSITA" - Kusita birodalom Mezopotámiai kronológia és uralkodási sorrend UR-NAMMU és HAMURABI törvénye a magzatvédelemre „Eltitkolt" államaink - „elfelejtett" birodalmaink Pártus elődeink műveltségének érdekes bizonylata Mit mondanak a Pártus Birodalomról az örmény kútfők...?

19 38 39 40 45 46 49 56 57

Hl.

ATILLA Nagykirályunk és Birodalma ENGADI A két különböző Szentháromság küzdelme

63 67 73

Budapest Ősi Örökségünk Alapítvány, 2000

IV. Az „AVAR" néven ismert birodalmaink Az elrabolt avar kincsek Honnan volt az avaroknak annyi aranya...? Honfoglaló őseink „kincs-visszaszerzó"' hadjáratai Az avar kincsek nyomában Hol és mit találtak őseink...? Munkatársak hozzászólása az „avar" történelemhez Ausztria és az avar kérdés Hun-avar évszázadok az Óperencián Hogyan írtak a múlt század hivatalosai az avarokról...? V. Rudnay Egyed írása „A nyugati kultúráról"

77 83 84 85 89 97 105 107 121 125 133

VI. Hogyan készült a nyugati világ Árpád birodalmának az elfoglalására...? A pozsonyi csata Mi történt a pozsonyi csata után...? A „Honalapítók" hadászata I. István „német" honfoglalásáig A magyarok Istene - Boldogasszony A magyarok csillaga

151 153 157 159 165 167 5

VII. A „sorsdöntő államalapítás" előzményei

169

VIII. A „sorsdöntő államalapítás" A megkoronázott apostoli „rab-király" Álmos nevének jelentése I. István Magyarországa Az Árpádi Birodalom népének hitvilága és vallása A „magyar-anya szülte" I. István magyarsága A „német-anya-szülte" Imre herceg magyarsága A további királyság és a Szent Korona története Henrik visszaküldi a koronát a pápának A SIEGEBERTI CRONICA A „pogány" utókor kegyeletes emlékezése a „rabkirályról" Hogyan ábrázolták Szent Istvánt 1600 körül Rovásírásunk latinosításának lehetetlensége Magyar nyelvű ima I. András korából A lévai vár rovásírásos alaprajza

179 186 192 195 197 200 204 206 207 207 212 213 215 216 216

IX.

219 219 223 226 230 234 234 239

A mai Szent Koronáról A Szent Korona története Az uralkodók hármasa III. Béla királyunk A Koronaőr „Egy királyi Szüzet a Szent Koronáért." „ERZSIKE": az utolsó Árpád-házi Virágszál Kit koronáztak meg „elsőként" a Szent Koronával...?

Utószó

245

Függelék I. CORPUS JURIS HUNGARICUS - Szent István első magyar király dekrétumai (eredeti szöveg faximilében közölve) II. A kaldeusok csillag-világa Esztergomban III. Ősmagyar népi csillag- és csillagképnevek

247 283 287

6

A szerző előszava Igen boldogan olvastam a Magyar Köztársaság Kormánya T/1816, számú törvényjavaslatában a Szent Koronánk újramegbecsülését a Szent István-i államalapítás emlékezetében az alábbi sorok szerint: „Az államalapításhoz szorosan kötődik a Szent Korona, amit más megköze­ lítésben az államalapítás tárgyiasult emlékének is tekinthetünk. Az állam­ alapítás óta eltelt évszázadokban pedig kialakult a magyar közjogi gondolko­ dásban a Szent Koronának egy sajátos közjogi funkciója is, melyet Szent Ko­ rona-tanként ismer az államtudomány. A Szent Korona-tan szerint a Szent Koronában testesül meg a történeti alkotmányosság, az alkotmányos államha­ talom." (Az „általános Indokolás" részlete.) A „Szent Istvánnak" nevezett I. István királyunk államalapításának fon­ tosságát pedig az alábbi indokolásban olvashatjuk: „A 2000. évben kerül sor a kereszténység felvételének és Szent István államalapításának ezredik évfordulójára. Az államalapítás a nemzet sorsát ezer éven át meghatározó sorsforduló volt, s egyben kijelölte azt az utat, amely ma ismét aktuális, az Európához való tartozás igényét, a fejlett Nyugathoz való csatlakozás programját." Elmélkedjünk a fenti indokolásokon - az igaz magyar történelmet alapul véve. Tényleg a „Szent Istvánnak" nevezett, de a római pápa által szentté soha nem avatott I. István királyunk vezette be hazánkban a római­ kereszténységet - azt, amit ma teológiai nyelven zsidó kereszténységnek neve­ zünk. Valóság az is, hogy ezer éven át azt tanították a magyarnak, hogy a „művelt Nyugat"-hoz való csatlakozása mentette meg népünket az elpusztulástól. E sorok írója is így tanulta ezt az iskolákban és ez a történelmi felfogás „hivata­ los álláspontot" képez ma is, a mai demokratikus Magyarországon. Szent Koronánk újra-megbecsülését tehát úgy foglalja törvénybe a Magyar Köztársaság Kormánya, ahogyan a „hivatalos" történelemtudat azt sugallja. Az évszázados Habsburg-erőszak és a csaknem félszázados marxista terror után a Magyar Népnek az a legfontosabb, hogy Szent Koronánknak megbe­ csülése és a Szent Korona-tanának alkotmányos államhatalomként való elis­ merése törvénnyé lett. A „történelmi múltunkra" támaszkodó indokolások bár­ mikor megváltoztathatók. Ehhez azonban szükséges az „igaz magyar törté­ nelem" ismerete és tanítása, vagyis hivatalosítása. Ezt a célt kívánom szolgálni ezzel a könyvvel is. A hiteles és igaz törté­ nelemtudat - az eddigi „finnugoros" és „szentistvános" történelmünkkel azon7

ban élesen szemben áll. Szimbolikusan kifejezve: éppen úgy, mint 1000 évvel ezelőtt egymással szemben állt: István és Koppány. A jelenlegi, hivatalos történelemszemléletünk éppen úgy „felnégyelte" igaz történelmünket, miként „Szent István" tette Koppánnyal, vagy amiként a „művelt Nyugat" Trianonban szintén „felnégyelte" Hazánkat, a római zsidókereszténység ezeréves „védő­ pajzsát". Ez a könyv nem vád! Célja: a „történelmi Igazság" tanítása. Ismét a vérünk­ kel testté lett Jézus Urunkra hivatkozom, mert Ő mondta: „Az Igazság tesz szabaddá benneteket!" De ennek a visszája is érvényes. Ezt bizonyítja ezeréves múltunk..., így mondva és élve: „a hamisság tesz szol­ gává benneteket!" E könyvben - az eddigi történelemtudat megváltoztatása érdekében - elmondjuk a következőket: 1. Felsoroljuk hatalmas népünk sok államalapítását, melyeknek az egyike volt I. Istváné (Szent Istváné), amit mi „sorsdöntőnek" nevezünk. 2. Elmondjuk és ismertetjük, hogy milyen volt az a „művelt Nyugat" Szent István korában... és 3. A „sorsdöntő államalapítás" ezer évének történetét. 4. Szólunk Szent Koronánk történetéről és a Szent Korona titkáról. 5. Hiteles fordításban közöljük Szent István Dekrétumait a Corpus Juris Hungarici-ből. Igyekeztem egy csokorba kötni igaz történelmünknek azon részleteit, me­ lyeket munkatársaim találtak meg, és azt a sok adatot is, melyet kiváló törté­ nészeink könyveiben találtam. Tehát az olvasó találkozni fog boldogult Padányi, Fehér Mátyás és a múlt századi bátor íróknak a szövegeivel is, hiszen a „több szem többet lát" érvé­ nyesülése biztosít az igazság megtalálásában és közlésében. Áldást és Békességet hozzanak soraim az Olvasónak! Ezt kívánja magyar lélekkel: a Szerző

IMÁDSÁG 2000-BEN Hozzád szólok Uram - Magyarok Istene! Tudom, nem érsz rá, hisz teremtesz ma is: nap, mint nap új világokat. Arra kérlek mégis: szakíts időt népednek, Uram. Tekints le ránk onnan a magasból, vagy lenn a mélyből, mert fent, vagy lent: az egyremegy Neked; s ne hagyd elveszni óh, el ne hagyd, veszendő nemzeted... Lásd Uram Magad: most megint - gyilkosok vadásznak reánk, - ölik népedet már anyja méhiben. S kit nem tudott megölni se Habsburg, se idegen, kiirtja azt most e nagy magzathalál ....ha nem könyörülsz népeden. Most Szent Fiaddal kérünk Téged: „Múljék el tőlünk e keserű pohár" ....ha Te is úgy akarod. Uram, hisz'fenékig ittuk, óh, annyiszor már...! Ezer évig tanították nekünk más nép fertelmes, hazug történetét, s közben a miénket, a dicsőt, a drágát üldözték Uram, - akár a népet, amely azzal élt. De itt vagyunk mégis, - annyi kín után, s ki nem hajtott fejet soha más, idegen istenek előtt, most leborul lábaidhoz, Uram, s kérve kér, hogy mentsd meg népedet!

8

Add, hogy magyar lehessen újra minden magyar, s egy szabad hazában élj Te is velünk, mint hajdanán, midőn Árpád apánk a hont szerzé nekünk. Vigyázz reánk Uram, s ne engedj ismét tévutakra minket, - hogy ne bánthassa többé senki a magyart! Áldj meg minket újra - Magyarok Istene, s maradj közöttünk most már mindörökre...

I. INDOKOLÁS ÉS ELMÉLKEDÉS a régi írások böngészésével

Talán 25 éve érkezett hozzám Bárczy Zoltán írása, amelyet most indokolt­ nak tartok közölni. Részleteiben, indokolásként használva fel tartalmát arra vonatkozóan, hogy végre tanítani kell igaz történelmünket és messzire hajítani mindazt a sok valótlanságot, amit megalázásunkra és nemzeti öntudatunk végleges megsemmisítése érdekében az idegen érdekű uralkodók és kor­ mányok az iskolákban és egyetemeken „magyar történelem" néven ránk erőszakoltak. Az igazságot keresők és kutatók, a jószándékúak valahogy le akarták írni igaz történelmünket, és írásaik csak úgy láttak napvilágot, hogy múltunk való­ ságait egyszerűen csak „mitológiának" nevezték. Példaként közlöm az alábbiakban, hogy mit talált Bárczy Zoltán.

ELVESZETT MITOLÓGIÁNK NYOMÁBAN Meglepetéssel és örömmel találkoztunk a német irodalomban az Etele­ mondák (azaz Attila-mondák) és a Hun-magyar mondák-című írásokkal. A Nibelung énekeket mai formájában szívesen nevezik a keresztény kultúrlalajban gyökerező nemzeti eposznak. Az ős-germán mondák az Eddákkal és a Völsunga sagával az élen ó-ind fogantatásúak, tehát nem keresztény eredetűek. Mert az még nem tesz kereszténnyé egy mondát sem, ha az az átírásban úgy módosul, hogy a főszereplők a templom kapujában tépik egymás haját. Áttérve az Etele-mondákra: Attila nagyságát az is bizonyítja, hogy Grön­ land szigetén még ma is él két nagyterjedelmű költemény: Atla Mái (Attila mondája) és Atla Quida (Attila éneke) címen. A közelmúltban jelent meg két értékes könyv: Hermann Schreiber: A hunok és Ottó; és J. Maenchen-Helfen: A hunok világa címen. A két szerző egymástól függetlenül a hun királyt megegyezően bölcsnek, nemesnek, becsületesnek, lovagiasnak és vendégszeretőnek mutatja be, kinek környezetében minden felekezetű nép békében élt és az európai nemes ifjak tülekedtek Attila udvará­ ba, hogy hűbéres fejedelem-atyjuk biztosítékaként túszok lehessenek. Attila a törékeny és öreg I. Leó pápa kérésére seregével együtt visszafordult Róma falai alól. Ezt az emberi gesztust még a magyar katolikus lexikon is úgy kommentálta, hogy ez azért történt, mert a pápa feje felett megjelentek az apos­ tol-fejedelmek: Péter és Pál, és ezek indították a hun vezért a visszafordulásra. 10

11

Felmerül a kérdés, hogy az apostol-fejedelmek miért nem rántottak kardot Alarich, Genserich, Teodorich, s a többi: Rómát kegyetlenül megdúló vezérek elijesztésére. A történelemtudomány feljegyezte - történelemkönyveink azonban nem közlik -, hogy Attila 15 éves korától túsz volt Honorius császár ravennai udvarában, ahol többek között megtanulta a latin és görög nyelvet, tehát a kor viszonyaihoz mérten nagy műveltségű ember volt. A német Nibelung-énekek csak dicsőítik Atillát. Elhallgatják azonban, hogy Atillát nászéjszakáján, feleségével - az erdőelvi hercegnővel, Ruilával - együtt meggyilkolták a bizánciak. A hun királynak ezzel a szervezett meggyilkolásával kezdődött Róma befolyása a magyar nép őstörténetébe. Feltűnő, hogy amikor Atillát és népét a germán irodalom dicsőnek, hősnek hirdeti, a latin-keresztény irodalom minden esetben rablónak és bandavezémek tünteti fel. A magyarok Jáfettől való származtatása a XI-XIII. századi sekélyes ismeretű és ízléstelenül bibliázó és nyelvészeti ismeretek hiányában etimolo­ gizáló barátok szokása volt. Anonymus Gesta Hungaroruma sem egyéb, mint a tudálékoskodó nyugati krónikás barátok értéktelen ismételgetése. Mai német irodalomtörténészektől tudjuk, hogy munkálatok folynak annak megállapítására, hogy az eposzban mi a germán és mi a hun eredetű. Azt azon­ ban már megállapították, hogy a Nibelung-éneknek (egy 1592-beli nyomtató mester feljegyzése szerint) Németországban még nem volt olyan tekintélye, hogy azt kinyomtatták volna. Figyelmet érdemel, hogy Priskos rétor leírásában elragadtatással szólt az Attila udvarában hallott hun-szittya történelmi és vitézi énekekről és arról, hogy a hunoknak saját írásuk, írásrendszerük van. Ma a magyar hősköltészet elé helyezzük Tasso: A megszabadított Jeru­ zsálemét; Milton: Elveszett paradicsomát; Dante: Isteni Színjátékát és büszkék lehetünk, mert Shakespeare-t jobban ismerjük és többet olvassuk, mint hazá­ jában. Megbecsülésünk illeti őket, mert költészetük nemzeteik népköl­ tészetéből nyert ihletet. Mit szóljunk azonban mi Anonymusunkra, aki Gestája bevezetésében dicsekvően írta le, hogy „nem hallgattam a regősök és hege­ dősök csacska énekeire!" Lehet-e egy ilyen mű nemzeti érték? Ettől függetlenül és ennek ellenére vannak az őskorban gyökerező hősköl­ teményeink. 1847-ben Arany János megajándékozta a magyar irodalmat a Toldival. Később, 1849-ben, a világhírű angol archeológus, Layard által feltárt 30 000 db ékírásos agyagtábla a Toldi befejezése idején még a Tigris folyó partján feltáratlanul a föld alatt pihent. Ezeken az agyagtáblákon maradt fenn a világ első hőskölteménye a Kr. e. 3000 évvel alkotott, nagy terjedelmű Gilga­ mes-eposz. Az ékírásos szöveg megfejtése George Schmidtnek a munkája, mely 1872-ben történt. Az itt kimutatott időkülönbségekből megállapítható, hogy a Gilgames­ eposzból Arany János nem meríthetett, különösen nem Ilosvay Selymes Péter. Ilosvay nyomán Arany János az ősi magyar hagyományt öntötte művészi for­ mába. A mű bevezetőjében elénk varázsolja főszereplőjét: 12

„Rémlik, mintha látnám termetes növését, Pusztító csatában szálfa-öklelését.." „Ez volt ám az ember, ha kellett a gáton. Nem terem ma párja hetedhét országon..." Arany később így jellemzi Toldit: „Mint komor bikáé, olyan a járása, Mint a barna éjfél, szeme pillantása..." Az ötezer éves eposzban Gilgames: „ Termete hatalmas, mint a vad bikáé, senki sem múlja őt felül erőben, de bölcsességben sem". Toldi később elhagyja a szülői házat, hogy hírt, dicsőséget szerezzen. „Nagy erőt érzek mind a két karomban, Nem vesztegetem azt szérűn és malomban Édesapámnak is hallom vitézségét. Hát csak én gyaláznám meg a nemzetségét? " Gilgames ugyancsak elhagyta Uruk városát, hogy legyőzze hazája ellen­ ségét: az óriás cédruserdő félelmetes szörnyét. Hamubabát. „Ha elesem mondja Gilgames - Hamubaba kezétől, hírnevem örökké megmarad és az emberek azt fogják mondani: Gilgames a vad Hamubaba elleni harcban hősként esett el." De Gilgames győzött és megfojtotta Hamubabát. Toldi a nádas vadonában szintén puszta kézzel fojtotta meg a rátámadó fenevadat, a farkast. Gilgames is, Toldi is anyai búcsúcsókkal és áldással indul el a nagy útra. Gilgamest Enkidu kíséri, míg Toldit a hűséges Bence. Gilgames is, Toldi is puszta kezével nyűgözi le szarvánál fogva a bikát, mielőtt megöli azt. Uruk királya: Gilgames párviadalt vív Enkiduval, Toldi a cseh vitézzel. Gilgames nem tud megfelelni a nagybátyja: Utnapistin (a vízözön bárkaépítő főszereplője) próbatételének és elalszik. Toldi: „Majd az édes álom pillangó képében Elvetődött arra tarka köntösében. Aztán álommézet csókolt ajakára, Akit mákvirágból gyújte éjszakára." Gilgames visszautasítja Istar istennő szerelmét. Toldi: Piroska kezéről mond le barátja javára. Gilgames, barátja Enkidu elvesztésével megismeri a legnagyobb emberi tragédiát, a halált és fájdalmában keserűen mondja: „Ha meghatok, én is sárrá változom, mint Enkidu." Toldi szívét is átlengi az elmúlás gondolata: „Ha az idő vár, elhalunk mi vének. Csak híre marad fenn karunk erejének." Ennyi adat is bizonyítja, hogy a két eposz nem rokon - hanem azonos etnikumból származó testvérnép alkotása. Petőfi Sándor 1844-ben adta ki a János vitéz című elbeszélő költeményét, 13

három évvel megelőzve a Toldit és harminc évvel a Gilgames-eposz meg­ találását. Ebből eredően plágiummal ő sem vádolható. Petőfi is a magyar népmesék, mondák, szájhagyományok irodalmi értékű színes világából merítette a János vitéz témáját. Ennek az elbeszélő költeménynek is szinte min­ den szakasza megegyezik a Gilgames-eposz megfelelő szakaszaival. Mind a két főhős végcélja az örök ifjúság, az örök élet elnyerése: Gilgames Utnapistin tanácsára a tenger fenekéről hozta fel az örökéletet adó füvet, de azt a kígyó ellopta tőle. János vitéz, hogy halott szerelmesét, Iluskát visszanyerje, elindult megkeresni az élet vizét. Megtalálta azt és az Iluska porából nőtt rózsát az élet vizébe dobta. „Beveti a rózsát a tónak habjába, De csodák csodája, mit látott, mit látott, Látta Iluskává válni a virágot. Hát az élet vize volt a tó itten. Mindent feltámasztó, ahová csak cseppen." Arra a kérdésre, hogy hogyan állhat fenn a világ legősibb eposza, a Gilgames és a magyar hősköltemények között ez a csodálatos azonosság, csak egyetlen tudományos magyarázat lehet, hogy mind, mind egyazon magyar néplélek kincse és tulajdona. A Gilgames-eposz ma részben tovább él a Bibliában, míg a Gilgames-eposz ábrázolását az ún. Nagyszentmiklósi arany­ kincseken találjuk. Legősibb hitregénkben a magyarság a Nap-Isten és a Föld-Istennő nászából származik. A Föld-Istennő magyar neve Tündér Ilona. Cirill Gadd (aki nem ismerte a magyar nyelvet) archaikus szótárában ez így található: Ős Anya = Dingir II Ana, s ez magyarul = Tündér Ilona. Népköltészetünk évezredek óta napjainkig is őrzi azokat az ősmú'veltségi motívumokat, melyek a legősibb eposzok testvérei. A népköltészetet használta fel Ilosvay Selymes Péter nyomán Arany János a Toldi trilógia megírásával. Petőfi Sándor a János vitéz esetében. Zrínyi: A szigeti veszedelemben, a Szilágyi és Hagymási-históriában és a Szabács viadaláról szóló költői „beszélyben". Az akkor időszerű történeti leírások mellett a népköltészetből merített az utolsó „magyar bárd": Tinódi Lantos Sebestyén. Elhallgatjuk azon­ ban Liszti László: Mohácsi veszedelem; Gyöngyösi István: Murányi Vénusz; Pálóczi Horváth Ádám: Hunniász; Etédi Márton: Magyar gyász; Gvadányi: Peleskei nótárius, valamint Rontó Pál; Arany-Rákosi-Székely Sándor: Székelyek (Attila, Csaba, Aladár, Ellák, Imik históriájával foglalkozó) című hőskölteményeket és Vörösmarty örökbecsű eposzait is. Ha lenne gazdája ősi mítoszainknak: a Tündér Ilona, Az égig érő fa, A fehérlő fia, a Hüvelyk Matyi és sok-sok mondánk felérne az égig, túl a klasszikus mondákon. Ha lenne gazdája, kibontakozna sok ősmagyar monda. Most azonban csak a magyar ősiségből operák rangjára emelkedett Wagner Richárd műveinek tapsolhatunk.

14

TURÁNI ÁTOK?! Mint arról korábban is szó volt: a nemzet külső és belső ellenségének leg­ fontosabb ténykedése, hogy megbénítsa áldozata történelmi tudatát. Szár­ mazását tagadja vagy csúnyán eltorzítja, hogy az ősi mítosz helyére valamilyen torz hiedelmet csempésszen. Történelmünk torzítását szolgálta Anonymus a Gesta Hungarorummal, míg a külföldiek közül csak két példát említünk: Bramberg Ottó nevű történész könyvében (1140) olvasható: „A természet nagyon szép külsővel áldotta meg Magyarországot, ám vagy a sorsot kell hibáztatni, vagy az isteni türelmet csodálni, hogy e szörnyű embereknek ilyen gyönyörűséges országot adott." Aeneas Silvius Piccolomini: Cosmographia című írásában (1450-ben) a ma­ gyarságra vonatkozóan a következőket írta: „A magyarok rokonai és leszárma­ zottai az Ázsiában pogány vadságban élő szkítáknak és joguroknak, s nyelvük is egyezik a Pannóniában élő magyarokéval." A hazaiak közül is csak két példa. Egyik, már nem élő, de ma is ünnepelt költőnk az 1930-as években a következő megdöbbentő mondatot vetette papír­ ra „A magyar nép még mindig keresi helyét Európában". A másik egy akadémikusunk, aki állítja, hogy a huszár öltözéket a pesti sváb szabók teremtették meg, s tették divattá a múlt században. A professzor úr nem tud a paziriki faliszőnyeg-leletről, melynek kora kétezer éves, és melyen egy katona látható lóháton, ma is ismert huszár öltözékben. (Ermitázs Altaja Katalog 56. tétel Leningrád, 1958.) és ne tudná, hogy Anton Deimel archaikus szótárában a huszár szavunkat így találjuk: GU-SAR - hős férfi. Ezekben a példákban találni azokat a torzításokat, melyek helyére oda­ csempészték a „turáni átok" bénító fogalmát. Nincs és nem is volt turáni átok. de volt hitvány mesterkedés Nemzetünk ellen, főként apostoli királyaink és kiszolgálói részéről. És hogy ezek milyen elvetemültek voltak, arról kérdezzék meg Tonuzabát, Gyulát, Ajtonyt, Koppányt, Vazult, Vatát, Aba Sámuelt, Bánk bánt vagy Dózsát, a Zrínyieket, Nádasdyt, Frangepánt, Wesselényit, Thökölyt, Bocskait. Rákóczit, Martinovics - Hajnócziékat, Széchenyit, az aradi Nagyokat és Kicsiket, vagy kérdezzék meg Melindát, Zách Klárát, vagy a bécsi apostoli magyar király parancsára gályához láncolt rabokat, kérdezzék meg a kötélen száradó és pallostól lehulló fejeket, a Bécsbe és máshová szertelopkodott nemzeti kincseinket, váraink széthányt köveit és kérdezzék meg a száz és százezer hajdan tulajdonos, de jobbágysorba nyomorított magyart, kit az ősi földdel együtt úgy adtak-vettek, mint a barmot. Kérdezzék meg! De ki kérdezze meg? A keresztény Nyugat-Európa? - aki, míg a mi védelmünket élvezte, rászívta magát egy-egy gyarmatterületre és mil­ lióknak okozott (és okoz) égbekiáltó szenvedést. Felszántom a császár udvarát, Belevetem Hazám bubáját, Hadd tudja meg császár felsége, Mi terem a magyar szivébe... 15

A császárt soha nem érdekelte, hogy mi terem a magyar szívében, csak az, hogy mi terem az ősi földben és a kilopott hallatlan értékeinkért mindig hamis tudatot pumpált vissza. Sajnos nemcsak a császárt, de a keresztény Európát sem érdekelte kultúrát teremtő múltunk és évezredes jószolgálatunk. Dsida Jenő Psalmus Hungaricus című költeményének részlete jól tükrözi keserű gondolatainkat: Száraz nyelvem kisebzett, Égőfejem zavart, Elindulok, mint egykor Csorna Sándor Hogy felkutassak minden magyart. Székelyek ott a bércek szikla-mellén, Üljetek mellém! Magyarok ott a Tisza partján, Magyarok ott a Duna partján, Magyarok ott a tót hegyek közt S a bácskai szőlőhegyek közt Üljetek mellém! Magyarok Afrikában, Ázsiában, Párizsban és Amerikában Üljetek mellém! Ti ezután születők s ti porlócsontú ősök Ti rég halott regősök, ti vértanúk, ti hősök Üljetek mellém! Ülj ide, gyűlj ide népem, S hallgasd, amit énekelek. Amint a hárfa húrjait, Feszült idegeim húrjait Jajgatva tépem, 0 népem, árva népem! S dalolj velem. Mint akit füstös lángokra szítottak Vérszínű, setét, nehéz, fanyar borok... Dalolj velem hörögve, És zúgva és dörögve, Tízmillió, százmillió torok! Énekelj, hogy világgá hömpölyögjön Zsoltárod, mint a poklok tikkadt Kénköves szele, Hogy Európa fogja be fülét S nyögjön a borzalomtól S őrüljön bele!!! Nyugat-Európa a pogányság, a rokontalanság jelzőivel illet, holott népünk ezek ellenkezőjének a bizonyítására többezer éves Nap-imát őriz még ma is; a ránk kényszerített hadakozásokban nemeslelkűséget, lovagiasságot tanítottunk; 16

míg az antropológiai indexünk és ősi nyelvünk kölcsönszavainak ezreit őrzi egész Európa napjainkban is. A vádakat pedig visszautasítva, magyar ember soha nem volt a Kárpát­ medencében az itt élő nemzetiségekkel alárendeltségi viszonyban, de mindig uralkodott itt. Megdöbbentő, hogy Európa tudósai még mindig a német és a német-római felsőbbrendűséget hirdetik. Ezen tudományos kérdések tisztázási munkálatainál eddig az volt a vélemény, hogy hazai tudósaink távolmaradása nyeresége lenne mind a ma­ gyarságnak, mind az egyetemes emberi tudománynak, mert ők (adassék tisztelet a kivételnek) hiányos munkáikkal teret nyitottak idegeneknek, hogy az ún. turáni átkot a tudatunkba csempésszék. Illyés Gyula évekkel ezelőtti fogalmazását: „A magyar szellemi élet nem adott tárgyilagos képet a magyarságról", eképp módosítanánk: A MAGYAR SZELLEMI ÉLET ADJON TÁRGYILAGOS KÉPET A MAGYARSÁGRÓL!

KÖRÖSI CSOMA SÁNDOR LEPECSÉTELT VÉG AKARATJA Kedves Hazámfijai! Nemzetünk eredetének és legrégibb történeteinek felkeresése és kifejtése végett indultam volt ki Hazámból: költségem nem léte akadályul volt. Ezen nemes szívű Anglus Urak segedelme által most módot találván a tovább való menetelre, bízván azon Isteni gondviselésben, amely mind eddig életemet különösen megtartotta és vezérelte, indulok a mi Elejink legrégibb Hazájába, nagy és kis Bukáriába: de ha én, Isten őrizzen, olyan szerentsés nem lehetnék, hogy ezen utamat végre hajtsam, imé ezzennel meghagyom, hogy az, ki ezen tzélban én utánnam megindul, Konstantinápolyban a török nyelvet megtanul­ ván, ezen egy nyelvvel bátran elindulhat, és egyenesen az említett Országokba menjen, és onnan kezdje további vizsgálódását. Ugyan is én az eddig valókból tökéletesen meg vagyok győződve, hogy a mi Elejink ezen Vidékekről szállot­ tak le, mint cultus nemzetek a Krisztus előtt több századokkal, és minekutánna a mai Persián, Arabian, Abyssiniába (?) által mentenek volna, onnan vissza­ térvén és az említett Birodalmakban, különböző időkben, különböző Dynastiakat formálván, Syrián, Assyrián, Armenián, Georgián és Russián keresztül Európába kéntelenítettek menni az Ásiai sok Revolutiók miatt. Az említett Tartományokban található monumentumok, ezen népeknek szokásaik, rendtartásaik, ezek közt lévő Traditiók, ezeknek Annalisaik a vizsgálódónak megmondják, hogy a mi Elejink nevek alatt mikor mitsoda Dynastiakat famáltanak, mitsoda dolgokat vittenek légyen véghez, és mitsoda okokból mentenek által Európa felé. írtam Persiának Residentialis városában, Teheránban.

17

II. HATALMAS NÉPÜNK ÁLLAMALAPÍTÁSAI Magyarországon ma, a „hivatalosított" történelemszemléletben nem lehet sok ezer éves őseinket „hatalmas népnek" nevezni. Ugyanis az éppen „ezer" éve létező és uralkodó, idegen érdekű politikai hatalom ezt nem engedi meg. Az idegen érdek íratja meg az iskolai, oktató történelemkönyveket, melyekből a magyar gyermekek nemzeti önbecsülést és nemzeti öntudatot nem kapnak, hanem inkább - valamelyes szégyenérzettel - fordulnak el az így meghamisí­ tott saját múltjuktól, igaznak véve azt, hiszen az állami és egyházi iskolákban is ugyanazt hallják. Napjainkban, amikor a külföldi szakirodalom kutatási eredményeit tartal­ mazó könyvek nemcsak bejuthatnak Magyarországra, de „magyar" fordítások­ ban is megjelennek, a fiatal nemzedék ráeszmél az uralkodó hatalom fél­ revezető szándékára és sokszor előfordul már az is, hogy a középiskolai tanuló bátran szembefordul a hamisságot tanító törtélenemtanárával. Ugyanis az igazságérzete adja az erőt. Hatalmas népünk történelmi igazsá­ ga pedig annyira megdöbbentő - sokezeréves mélységével -, hogy belőle ter­ mészetszerűleg fakad a nemzeti öntudat, az ősök és hagyományaink tisztelete. Sok szakembert foglalkoztat - a geopolitiai egység csodájával teremtett Kárpát-medence és népének története. Elsőnek talán abból a szakkönyvből fogok idézni, mely gyökerestől felbontja a mai magyarországi „hivatalos" történelemszemléletet a „finnugor-urali" származás hipotézissel együtt. Grover S. Krantz, észak-amerikai történész így ír 1988-ban német-francia­ angol nyelven megjelent könyvében:1 „A magyarországi magyar nyelv ősisége ugyanilyen meglepő lehet." (a göröghöz és az írhez hasonlítja). „Mezolitikumi nyelvnek tartom, mely megelőzi a neolitikum kezdetét..." „Az uráli nyelvek elterjedésére csak egy lehetséges magyarázat marad, hogy ez a nyelvcsalád Magyarországról ered és innen terjedt el... ez annyit jelent, hogy a magyar az összes, helyben maradó európai nyelvek közül gyakorlatilag a legrégibb." Könyvében négy csoportra osztja azután a finn-ugor-urali nyelveket és időrendi térképeken mutatja be ezeknek a nyelveknek (a vogul, osztyák stb-nek is) a magyar nyelvből történő származási idejét. Tehát pontosan ellenkezőjét annak, amit ma a magyarorszá­ gi politikai szemléletű és „hivatalosított" történelemtudomány tanít. Bizonyításait érdekes módon indokolja - magyar vonatkozásban, így: Grover S. Krantz: Gcographical Dcvclopment of European Languages (Péter Láng. 1988.)

19

1 „Nincsenek „történelmi" természetű, megmagyarázhatatlan népvándorlá­ sok, vagy terjeszkedések, hogy e népeket megfelelő helyeikre tegyük. Sokkal több ez, mint puszta véletlen. A vonatkozó régészeti leletek finomabb időmeghatározása mutatná a mozgások irányát. A magyar fejlődést befolyásolhatta az a tény, hogy népük legnagyobb része csak viszonylag későn vált komoly földmívelővé. Korábban a hangsúlyt az állattenyésztésre és a lovaglásra fektették. Későbbi történelmük azt bizonyítja, hogy soha nem telepedtek meg nagy tömegekben a magyar alföldön kívül. Végső nyugati határuk csak 200 km-re volt eredeti lakóterületüktől. Elfoglaltak Ausztria területéből 300 km-t, de a német visszaáramlásnak készséggel feladták azt néhány évszázad múlva. Adva lévén lovas tehetségük és újabban növekvő népességük, a magyar hadak időről időre félelmet keltettek, különösen Nyugaton. Atilla éppen akkor volt a vezetőjük, amikor a terjeszkedés körülményei kialakultak. Az ekkori és későbbi sok, feltételezett etnikai változás Magyarországon semmi más nem lehetett, mint a nemzet politikai ellenőrzésében beállt változá­ sok. Az ázsiai hódítások történelmi hullámai nélkülöznek minden ökológiai alapot. Néhány tízezer hódító nem fogja megváltoztatni félmillió körbesáncolt paraszt összetételét..." Láthatjuk, hogy Atilla nagykirályunkat éppen úgy „magyarnak" bizonyítja, miként az utána következő „avarokat" is. Krantz - úgy látszik - nem akar nyilatkozni ennek az általa „magyarnak" nevezett ősi nép - a lótenyésztéssel vele járó ún. - „lovastársadalmának" kialakulásáról, de „lovaglás" és „lovas tehetség" megállapításaival valójában ezt bizonyítja. Ugyanis a „ló" történelmet változtató faktornak, valóságnak minősíthető és a „lovas társadalmak" mindegyike ehhez az ősi néphez tartozott - különféle elnevezésekkel illetve a történészek által. De ez már mind „történelem", és a „lovaglást" végző „lovas tehetségű"-nek ismert „őstörténelmi" népet a szakirodalom - szinte egyöntetűen - „szkíta"-nak nevezi. Krantz ezt csak azért nem mondta így, mert ezzel elismerte volna azt, hogy az ő mezolitikus magyarjait nevezték el a görögök „(sz)KI-TA"-nak. De a Kárpát-medencéből Kelet- és Dél felé történő „lovagló" népkiáradás következményeként fedezhetjük fel Szkítia hatalmas kiterjedését, amit a Kárpát-medencétől a Kínai-falig terjedő területen kiásott régészeti lelet, a jól ismert „szkíta kincsek" azonossága bizonyít. A „szkíta" néven ismert hatalmas népünk pedig igen sok államot alapított ezen a hatalmas területen, és a nép élt és ott maradt a „lovas tehetségével lovagolva", a régi -„HUN"- és „MAG-ÁR" néven, hiszen ők a kezdettől fogva így nevezték saját magukat. A „szkíta" elnevezést a görögöktől kapták, amint azt Hérodotosz - a történetírás atyja - könyvében elmondja.2 De az már nagyon kései dolog, hiszen a görögök kialakulása a Kr. e. 8. 2

Herodotos Alicarnaso Kr. e. 485-ben születelt Anatóliában (Halikarnosszoszban) és meghalt 425ben. Beutazta Közel-Keletet, és sokat írt a szkítákról, a Perzsa Birodalom népeiről és a médekről.

20

században történt. A Kárpát-medencéből való kiáramlás viszont - Krantz szerint - már a Kr. e. 10 000-től kezdve állandósul. A „HUN" és „MAH-GAR, MAG-ÁR" elnevezéseket viszont már „írásban" találjuk meg Egyiptomban és Mezopotámiában a Kr. e. 4. évezredben és ez már „történelem". Emlékeztetnem kell olvasóimat arról, amit egyik könyvemben így írtam: 3 „az emberiség történelme a Kárpát-medencében kezdődik." Ugyanis a szak­ tudomány megállapítása az, hogy „történelem az írásbeliséggel veszi kezdetét, és az írásbeliség előtti időszakot nevezzük „pre-históriának", azaz őstörténelemnek." Ugyanitt bemutattam a legrégibb írást is, a tatárlakai amulettel, melynek keletkezési idejét a szakirodalom Kr. e. 5.500 év körülinek véli, és azt a Kárpát-medencei erdélyi Kőrös-kultúra termékének nyilvánítja, mert az a kultúrkör ebben az időben éri el csúcspontját. Az UNESCO által kiadott szak­ könyv 4 úgy írja, hogy: „A Kőrös-kultúrkör fővárosában Erősd-ön- központi fűtéssel ellátott és fényűzően berendezett kőházakban laknak az emberek." Tatárlaka, azaz TORDOS is ennek a „kultúrkörnek" vagy talán így mondhatjuk „államnak" az egyik helysége volt és ott már a lakosok írtak, mint az előző oldalon bemu­ tatott amuletten látható. De nemc­ sak írtak, hanem imádkoztak az Istenanyához, és az imádságot írták le az amulettre, amiként azt részletesen ismertettem az említett 3 könyvemben . De tanuljuk meg ezt a 7000 éves imádságot, melyben a felső baloldali negyed írásának: „TUR-DIS (TOR-DOS) oltalmazója" olvasatát én csak rövidítve „oltalmazónk"-nak mondom. íme a 7000 éves ima: „Oltalmazónk! Minden titok dicső Nagyasszonya! Vigyázó két szemed óvjon Napatyánk Fényében!" Azután a Kárpát-medencéből vitte magával a kiáramló népesség ezt az írást Közel-Keletre és a Káspi-Aral térségbe is, ahol hatalmas kultúrfejlődésükkel tökéletesítették, tovább fejlesztették. Ebből a vonalas képírásból lett aztán az ékírás (fogalom és szótag értékű ékjelekkel), és már a Kr. e. 3. évezredben meg­ találunk egy agyagtáblára írt „ékírásos-Ievelezés"-t a káldeai URUK város uralkodója és a Káspi-térségben lévő ARATTA nevű városállam királya között. Prof. Kramer olvasta le ezt az ékiratot az Isztambuli Múzeumban lévő 3

Igaz történelmünk vezérfonala Árpádig (Orient Press, Budapest. 1998. Jacketta Havvkcs and Sir Leonard Woolley: Prehistory and the Beginnings of Civilization (London, 1963.)

21

agyagtábláról és az olvasatnak azt a címet adta: „Levelezés ENMERKAR, URUK-i uralkodó és ARATTA királya között."5 E sorok írója is kézbe vette ezt az ékiratot és boldogan olvasta le róla, hogy az URUK-i és Kramer által ARATTA-nak nevezett városállamok királyai INNANA, a sumír Istenanya nevében kérik egymás segítségét. Tehát a tordosi Istenanya kísérte, vezette e népet a Kárpát-medencéből és már szent nevet is adtak neki. Az itt bemutatott képen látható e sorok írója FATMA YILDIZ sumerológus tanárnővel, az Isztam­ buli Múzeum ékiratos osz­ tályának igazgatónőjével. Kezünkben van az itt emlí­ tett agyagtábla, ENMER­ KAR és az ARATTA-i ki­ rály egyik „levele". Meg­ vizsgálva és átböngészve ezt az agyagtáblát nem találtam meg rajta a KáspiAral térségben lévő és prof. Kramer által ARATTA néven nevezett városállam nevét így: „ARATTA", hanem így volt ékírással \ AM wim * írva az agyagtáblán: LMl | Y\\JT\ "RH WT Az így összetett ékírá­ sos jelek pedig „Csodásan keletkezett hegyi biro­ L.461. L.435. L.366. L.68. dalom" (állam, ország, terület) azért adott „ARAT­ TA" nevet ide, hogy ezt is leértékelje, úgy, mikéntmindig a „sumér" nép és kultúra hátrányát szolgálta. De pontosan ezen a területen találta meg az orosz TOLSZTOV a Kr. e. 4. és 3. évezredből származó képírásos véseteket és táblákat, miként írja:" „Az i e. IV-III. évezred határától az i .u. XIV. századig nyúló, tehát körül­ belül négy és félezer évet az emlékek szakadatlan láncolata képviselte, melyek lehetővé tették, hogy az ősi chorezmi civilizáció fejlődésének fő vonalát nyomon követhessük" ...„Kara-Tübe köves magaslatain a sziklába vésett kép­ jelleg érdekes komplexumát fedeztük fel. Chorezm már a IV-III. évezredben

'áM-

Kl-is £ Ö r NA-G1

•*&•;

HM-SÁÜ .VAK

—

- MEG ETÍTE -öfewíJ EREDETI HELYÉN AZT,

1 • HEG-HA(Syv4 ~

,^3Öx^=ki-MR

'WiliJi Galliam et G c r m a n i a m profligat. d u c a t u s Mosellanorum d e n e g a t u r " ,

altero

fecit.

Goihelo dor ölül, cuiu. Eliiu Godeíridui, d u m ei ducatu repudiato,

c o n t r a i m p e r a t o r e m nbeflat 3 0

ANNALES -S. I.ACtUil LKOUIENSIS A. 100? —lOfii. ,«-.". i.ci iicMiuru' niuirH iíiw»'i"«il" uu.vin Ik'is'JIUHU p•• r ^ . i . -cl Hll-lliKM reuil. 1041. Re< llrinriclM OduliiVuni rfíítiti BicmÍM ÜIIIÍUJAI. IU42. KM lleinririB c u u l r . L'n 5 n.i> viilil. Obiil K i l h l r i l u s cfitnifM, niccrfil "«