Az Enterprise Elindul

VANDA N. McINTYRE Az Enterprise elindul Fordította: Koncz Éva ISBN 963 11 6757 7

PROLÓGUS Kabinjának fogadórészében James T. Kirk kapitány a kanapén elnyúlva bóbiskolt egy könyvön. A fény kihunyt, s ő azonnal felriadt, a pillanatnyi energia-kieséssel egy időben az Enterprise gravitációja is megingott. Pedig a védőpajzsok teljesítőképességük határáig minden felhasználható energiát összegyűjtöttek, hogy megvédjék a hajó legénységét egy újabb, szinte kiszámíthatatlan erejű röntgensugárvihartól. Kirk megpróbált nyugalmat erőltetni magára, de váltig úgy érezte, hogy tennie kellene valamit, pedig tudta, hogy semmit sem tehet. Űrhajója egy pőre szingularitás körül keringett, az idáig felfedezett egyetlen ilyen jelenség körül. A megfigyeléseket, méréseket, analíziseket Mr. Spock végzi, ő kísérli majd megadni a magyarázatát annak, hogyan bukkant fel ily hirtelen és rejtelmesen a semmiből ez a térelfajulás. A Vulkánról származó tudományos tiszt majdnem hat hete dolgozott a feladaton, és már kevés híján kész volt vele. Kirk nem túlságosan örült, hogy az Enterprise-t ki kellett tennie a sugárviharoknak, gravitációs hullámzásnak, egyáltalán, az űr örvényeinek és csapdáinak. A helyzet válságos volt, hiszen a szingularitás rákos daganatként fogta közre a térgörbület egy fontos útvonalát. De ennél is súlyosabb gondot jelentett az, hogy ha egy szingularitás feltűnhetett minden előjel nélkül, akkor bármikor megjelenhet egy másik is.

És mi történik, ha az már nemcsak a csillagközi kereskedelemben okoz fennakadást, hanem esetleg egy lakott bolygó közelében jön létre, és a bolygó élőlényeinek teljes pusztulását okozza? Kirk a hírközlő terminál képernyőjére pillantott, mely folyamatosan a szingularitásra volt állítva. Az Enterprise az egyik pólus fölött ívelt át, közben az energiavihar egyre erősödött. Porfelhő örvénylett a kontinuumban támadt lyuk felé, s energiává bomlott szét. A fény, amit látott (a látható spektrum hullámhosszai), elenyésző része volt csak a hajót ostromló dühödt sugárviharnak. A lökéseket, zuhanásokat és erőáramokat az egész legénység megsínylette, a kétségtelen életveszély ellenére mégis el-elbóbiskoltak és unták magukat. Hiszen addig semmi sem változik, míg Mr. Spock nem végez a megfigyelésekkel. Spock egymaga is elvégezhette volna a munkát, csakhogy nincs egyszemélyes hajó, mely kiállná a szingularitás okozta tértorzulást. Spocknak tehát igénybe kellett vennie az Enterprise-t, de egyéb segítségre nem volt szüksége. A munkátlanságot viselte nehezen a legénység. A veszélytől egyikük sem félt, de most nem állt módjukban szembeszállni, megküzdeni vele, legyőzni; tétlenül kellett várniuk, hogy elmúljék. - Kirk kapitány?

A kapitány előrehajolt, és átkapcsolt a vételi csatornára. A szingularitás képe elhalványult, és Uhura hadnagy jelent meg a képernyőn. - Igen, hadnagy? Mi a baj, Uhura? - Űrközi parancs érkezett, kapitány. Titkosítva van... - Továbbítsa hozzám! Kódja? -“Riadó", uram! Kirk felpattant. - “Riadó"?! - Igen, uram. Azonnali átirányítás az Aleph Prime bányászbolygóra. Az adás egyszer jött csak át, majd az ismétlés előtt megszakadt. A lány a műszerekre pillantott, majd betáplálta a vételt a kapuíny termináljába - Köszönöm, hadnagy. A titkosítás kulcsa azonnal felmerült a kapitány emlékezetéből. A kulcsot tilos volt írott formában rögzíteni, vagy akár a hajó komputerébe betáplálni automata dekódolás céljából. Most nekifogott, hogy papíron, ceruzával kibogozza a betűk és jelek szövevényét, míg az aprólékos munka nyomán összefüggő üzenetté nem állt össze az egész. Mandala Flynn átöltözött dzsúdó-gijébe, egyenruhája pantallóját és ingét a szekrénybe akasztotta. Ez egyszer hosszú, hullámos haja nem bomlott ki szorosan feltűzött kontyából. Tudta, hogy le kéne vágatnia a haját. A határ menti őrszolgálatnál, előző állomáshelyén, sokkal nagyobb volt a szabadság a külső megjelenést és a viselkedést illetően, mint ami az Enterprise megszokott vagy talán inkább megtűrt volt. Még csak két hónapja teljesített itt szolgálatot, s eddig arra fordította idejének és energiájának nagy részét, hogy a biztonsági alakulatnak legalább külsőre visszaadja katonás, hatékony képét. Így arra még nem volt módja, hogy kipuhatolja, meddig is terjednek a civil élet határai az Enterprise-on Nem óhajtott beolvadni, sokkal inkább kitűnni. De azt akarta, hogy szakértelméért, hozzáértéséért figyeljenek fel rá, ne különcségeiért. Kíváncsi volt rá, mikor un rá Mr. Sulu a félig tréfás egyezségükre, mely szerint, ha a főhadnagy nem vágatja le derékig érő vörös haját, ő is hagyja megnőni a magáét Eddig Mr. Sulu a maga részéről állta a szavát. Haja már a válláig ért, és a bajuszát is elkezdte növeszteni. De Flynn nem akarta, hogy a fiú kelepcébe kerüljön egyezségük miatt, hogy egyszer csak zaklatni vagy akár csak ugratni is kezdjék. Belépett a hajó dodzsójába, megállt és tradicionális módon meghajolt. A dzsúdószőnyegen Mr. Sulu épp egy ülést fejezett be: kéz a tarkón összekulcsolva, könyök a térden. Itt abbahagyta, kezét lanyhán a padlóra eresztette. Flynn sarkára guggolva mellé telepedett. -Jól van! - Miss Flynn, inkább puszta kézzel megküzdenék a Klingonokkal, mint egy csillaghajót egyensúlyozzak a pőre szingularitás körül. Nem is beszélve a Mr. Spock és a Mr. Scott közötti egyensúlyozásról!

- Pedig a helyzet néha igazán szórakoztató - mondta Flynn. - Az ember gyanútlanul járkál, és egyszer csak fenn találja magát a plafon alatt, a levegőben úszkálva. Mr. Sulu kiegyenesedett, s a jógagyakorlatot végezte nyújtott karral előrehajolt, homlokával a térdét érintette.

- Mr. Scott egyáltalán nem találja mulatságosnak sem a gravitációs változásokat, sem az erőingadozást, sem a többit - válaszolta lefojtott hangon. Gijé-nek steppelt kabátrésze ugyanis előrecsúszott a fején, s hangja úgy hangzott, mintha legszívesebben ott is maradna bepólyálva. - Mr. Scottnak az a véleménye, hogy ha még egyszer belekerülünk egy röntgensugárviharba, a védőpajzsok nem fogják kibírni a túlterhelést, és a hajtóművek felrobbannak. - Fájdalmasan felnyögött, és lassan felült. - Mr. Spocknak meg természetesen tökéletes körpályára van szüksége, vihar ide, vihar oda. Flynn együttérzően bólintott. Sulu, ha egymaga van, biztos, hogy bármilyen veszéllyel gondolkodás nélkül szembeszáll. Most azonban az egész hajó pályájáért, ennél fogva mindnyájuk biztonságáért viselte a felelősséget. Ezért volt túlfeszült, agyonhajszolt

idegállapotban. - Halasszuk el a mai leckét? - kérdezte Flynn. - Kár lenne ugyan kihagynia, most, hogy ilyen jól megy, de talán mégsem ártana... - Nem! Hiszen erre várok egész nap! Az elmúlt hetekben két dolog tartotta bennem a lelket: a vívóleckék és a dzsúdóórák. - Rendben - mondta Flynn.

Bemelegítés után Sulu, a tanítvány meghajolt Flynn, az oktató előtt. Majd főbólintással üdvözölték egymást: ellenfél az ellenfelet. A vívásban Mandala Flynn mostanában érzett rá, hogyan kell hárítani a hatodvágást, Mr. Sulu eddig könnyedén tört át a védekező állásán. A dzsúdóban fordított volt a helyzet. Flynnek öt danja és fekete öve volt, míg Mr. Sulu épp csak túljutott azon a fokon, amikor már biztonságosan tudott esni. De ma, amikor a fiú először került ki egy válldobásból, Flynn érezte, hogy rossz a pozíció. Megpróbálta elkapni, de nem számított rá, hogy a másik ennyire elhagyja magát. Mr. Sulu keményen odanyekkent, se kézzel, se gurulással nem fékezte az esést. Flynn szikrázó szemekkel, dühödten nézett le a hanyatt fekvőre, aki kábán bámulta a mennyezetet. - Az ördögbe is! - kiáltott fel Flynn. - Mindent elfelejtett, amit az elmúlt két hónap alatt tanult? - De kitörését azonnal megbánta, és elfojtotta haragját. Elsősorban épp azért vállalta magára a dzsúdó fegyelmét, hogy vad természetét kordába tudja szorítani. Általában ez sikerült is. Mr. Sulu mellé térdelt. - Jól van?

Sulu felemelkedett, zavarban volt. - Ezt hülyén csináltam. - Nem kellett volna kiabálnom magával - mondta Flynn, maga is zavarban. - Nézze, ez így nem megy. Túlságosan feszült állapotban van, csak sérülésre vezet, ha folytatjuk. Dörzsölni kezdte Sulu hátát és vállát. Az felnyögött, mikor a lány a hüvelykujjával a csomóba rándult izmok alá nyúlt. - Pedig az volt az érzésem, hogy eléggé bemelegítettem -- mondta Sulu. - A bemelegítés itt már nem segít - válaszolta Flynn.

Levétette vele a kabátot, arccal a matracra fektette, lovaglóölésben ráült a csípőjére, és elkezdte masszírozni a hátát, nyakát, vállát. Sulu eleinte minden alkalommal összerándult, ahányszor egy újabb izmát érték a kemény ujjak, de feszültsége lassan enyhülni kezdett, és szemét lehunyva, megnyugodva feküdt Flynn kezei alatt. Ragyogó fényű fekete hajának egy tincse az arcába hullott, s Flynn kedvet érzett rá, hogy félresimítsa, de inkább folytatta a masszírozást. Mikor Mr. Sulu testének vad feszültsége megenyhült, és a saját keze már szinte görcsöt kapott, Flynn gyengéden megveregette a férfi vállát, és törökülésben leült mellé. Sulu nem mozdult. - ÉI még? - kérdezte Flynn.

Sulu lassan kinyitotta egyik szemét, és elmosolyodott. - Épp egy picikét.

Flynn elnevette magát. - Na gyerünk! - kiáltotta. - Áztassa jól ki magát, arra most jóval nagyobb szüksége van, mint hogy egy órán át hajigáljam a tornateremben. Néhány perc múlva mindketten a japánfürdő forró vizében lebegtek. Flynn meglazította kontyát, hagyta, hogy haja a válla körül elterülve lebegjen. A víz hajtincseket sodort a hátához, amik csiklandozták. A forró víz jót tett a kulcscsontjában néha felsejlő fájdalom-nak, melyeket egy több éve történt törés helyén érzett. A csont kellőképpen hegedt, de majd egyszer időt kell szakítania rá, hogy az újranövesztését is megejtsék. Majd egyszer. Most erre semmiképp nincs idő. Szórakozottan dörzsölgette az ezüstszín heget, mely keresztülszelte vállának aranybarna bőrét. Majd egyszer...

- Igaza volt - szólalt meg Sulu, boldogan elnyújtózva a vízben. - Most az egyszer így is jólesik a fürdő, hogy előtte nem dolgoztam meg érte! - És elmosolyodott.

Flynn is rámosolygott. - Észrevette - szólalt meg -, hogy már két hónapot töltöttünk itt együtt, és még mindig Mr. Sulunak és Miss Flynn-nek szólítjuk egymást'? Mr. Sulu ismét zavarba jött. - Igen. Igen, észrevettem. Csak azt gondoltam, hogy... hogy nem illik nekem kezdeményeznem a közvetlenebb megszólítást... Mint a biztonsági erők parancsnoka Flynn a hierarchia semmilyen szempontja szerint nem volt Sulunak közvetlen fölöttese. Ha az lett volna, természetesen sosem engedi meg magának, hogy Sulut vonzónak találja. Flynnben a határőrség hagyománya élt, ahol a törzslegénység döntötte el, mikor kínálják fel egy új jövevénynek a tegeződést. A rang nem volt tényező. Íme, egy újabb bizonyíték, hogy az Enterprise-on szigorúbban ragaszkodnak a hagyományos katonai szellemhez. Flynn ugyanis egy rangfokozattal Sulu fölött állt. - Rendben, akkor én kezdem - mondta. - A barátaim Mandulának hívnak. És neked van másik neved? - Sose hallotta ugyanis, hogy bárki másként szólította volna, mint “Sulu". - Tulajdonképpen van, de ... Mandala várt egy kicsit. - De? Sulu elfordította a tekintetét. - Ha megmondom a nevem, azok, akik tudnak japánul, kinevetnek. - És aki nem tud japánul? - Az megkérdezi, hogy mit jelent, és aztán nevet ki. - Vigyázz, a különleges névkombinációk ügyosztályáról bárkivel versenyre merek kelni! -mondta Mandala. - Az én keresztnevem Hikaru.

Mandala nem nevetett. - Hiszen ez nagyon szép név! És illik rád.

Hikaru mintha elpirult volna. - Tudod, mit jelent? - Persze. Hikaru azt jelenti: Ragyogó. A regényből vették? - Igen - volt a meglepett válasz. - Te vagy az első ember legközelebbi családtagjaimon kívül, aki egyáltalán hallott a Gendzsi történetekről! Mandala Hikaru szemébe nézett. Hikaru félrepillantott, majd visszakapta pillantását, és tekintetük egyszerre összekapcsolódott. - Hívhatlak Hikarunak? - kérdezte Mandala, és igyekezett, hogy ne reszkessen a hangja. A fiúnak gyönyörű mélybarna szeme volt, melyben mindig derű csillogott. - Szeretném - mondta Hikaru lágyan

A fali hívókészülék sipítva megszólalt, mindketten összerezzentek. - Mr. Sulu a parancsnoki hídra! Azonnal!

Hikaru lassan elmerült a medence forró vizében, míg csak el nem tűnt. De egy pillanat múlva már fel is bukkant, mint egy dühödt delfin, és kipattant a medencéből, csöpögött róla a víz a csempés padlóra. - Akárhol vagy is, megtalálnak! - kiáltotta. Törülközőjét felkapva rácsapott a válaszgombra. - Megyek!

Visszanézett Mandalára, aki épp jött ki a medencéből. - Tudod, én ... - Menj! -mondta Mandala. Adrenalinszintje fel-szökött, a szíve hevesen vert. - Beszélni ráérünk később is egymással. Isten tudja, mi történt... - Egek ura! Igazad van! - Sulu rohant az öltözőbe, felrángatta nadrágját, és csizmáját, ingét magával hurcolva igyekezett a parancsnoki híd felé. Mandala éppoly gyorsan öltözött fel, mint ő. Tudta ugyan, hogy a biztonsági szolgálat vajmi keveset tehet, ha a szingularitás megragadni és benyelni készül őket, mégis minden eshetőségre készen akart állni.

Az Enterprise megfigyelőszobájában Mr. Spock eltöprengve bámulta számítógépe kiíró ernyőjét. Még mindig nem mutatott semmi olyat, amire számított volt. Szeretett volna még egyszer végigmenni az előzményanalízisen, de látta, rövidesen ideje lesz újra leolvasni a műszereket. Minden igyekezetével azon volt, hogy a lehető legtöbb és legpontosabb megfigyelési adatot gyűjtse össze.

Mivel a Csillagflottának kellett a jelentését leadnia, és a Csillagflotta bázisa a Földön volt, Spock a földi tudomány hagyományos fogalomrendszerében gondolkodott a pőre szingularitás felől. Valójában Tipler és Penrose elméletének vette a legjobb hasznát a jelenség elemzésében. Eddig azonban még semmiféle magyarázatot nem talált egy pőre szingularitás

ilyen hirtelen felbukkanására. Számított rá, hogy különös módon fog viselkedni, de a jelenség viselkedése sokkal különösebb volt, mint az elméletből ki lehetett következtetni. A csillagközi portól, amelyet beszippantott, egyenes vonalú horizontot kellene formálnia, de semmi ilyesmire nem látszott hajlandónak. Ha a szingularitás egyáltalán növekedőben volt, olyan dimenzió irányában terjeszkedett, amelyeket Spock még csak megfigyelni sem volt képes. Valamit azért felfedezett. A szingularitást leíró hullámfunkciók entrópikus határozókat is tartalmaznak, olyanokat, amilyeneket még sohasem látott, s amelyek még őt is meglepték. Sok tudományos felfedezés születik oly módon, hogy a megfigyelő valami váratlan, valószínűtlen, sőt látszatra, lehetetlen jelenségre bukkan, ám nem veti el, mint képtelenséget, hanem makacsul a nyomába ered. Spock tudatában volt ennek, és soha annyira, mint épp most. Ha az adatok első értékelése ismételt elemzés után is helytállónak bizonyul, akkor az eredmények lökés-hullámai szétterjednek nemcsak a tudósok közösségében, de a köztudatban is. Ha helytálló az első analízis; elképzelhető, hogy tévedett, vagy akár az is, hogy a készülékei készítette rajzokban rejlik előre nem látott hiba. Spock leült műszereihez, koncentrálta és fókuszálta őket, ellenőrizte a beállításokat.

Az Enterprise a szingularitást övező tágulási szférának egy szakadékához közelgett, egy olyan régióhoz, ahol a röntgensugárviharok hirtelen elapadtak, és a megfigyelő lepillanthatott. a kísértetiesen elmosódott rejtelembe, amely spulnira csavarta a teret, az időt és az értelmet. De miközben Spock műszerütegei a szingularitást pásztázták, az Enterprise hirtelen és váratlanul teljes sebességre gyorsult, ekeként hasított utat visszafelé a szétbomló anyagban és energiában, áttörte az űr mélységeit, és hanyatt-homlok menekült a csillagok közé. Spock lassan lábra állt, mint aki képtelen elhinni, ami történt. Az űrhajó hetekig állta az űrdimenziók kaotikus pördületeit és csavarintásait; most pedig, amikor már oly közel járt megfigyelései végéhez, méréseinek második sorozata teljesen semmivé lett. Nagy szüksége lett volna az ismétlésre, hogy az alternatív lehetőségeket kiszűrhesse. Abból, amire rábuk-

kant, elképesztő horderejű tudományos következtetéseket lehetett levonni. Ha előzetes konklúziói helytállóak, akkor a világegyetem várható életkora nem több milliárd év. Akkor, mindent számításba véve, kevesebb van hátra egy évszázadnál.

Az Enterprise a görbületi faktortól gyorsítva száguldott a csillagkőzi űrön át, s ez bizony alaposan megviselte az eddig is túlterhelt hajtóműveket. Mr. Sulu szokott precizitásával végre kirántott minket belőle! -gondolta Jim Kirk. A kapitány a parancsnoki hídon a székében ült', s igyekezett nyugodtabbnak látszani, mint valójában volt. Ez volt az első alkalom, hogy vészriadóval kell szembenéznie. A turbólift ajtaja kinyílt. Spock lépett be hosszú hetek óta először a parancsnoki térségbe. Amióta a szingularitást elérték, nem jött le az obszervatóriumból. A Vulkán tudományos tisztje megállt Kirk mellett, és szenvtelenül nézett le rá. - Mr. Spock... - kezdte Kirk - azonnali átirányítási parancsot kaptunk. Tudom, hogy még nem fejezte be a munkáját, de az Enterprise most ennek a parancsnak kell, hogy engedelmeskedjék. Nem tehetek semmit. Nagyon sajnálom, Mr. Spock. Bocsásson

meg... -Azonnali átirányítási parancsot - ismételte meg

Spock. Arckifejezése nem változott. Kirk úgy látta, hogy Spock megviselt állapotban van, amit a körülményeket figyelembe véve nem lehetett csodálni. - Még tud menteni valamit az adataiból? - kérdezte Kirk. - Jutott egyáltalán valami következtetésre a szingularitással kapcsolatban? Spock a képernyőt nézte. Messze előttük a ragyogó csillagmezőben ott fénylett valahol egy még megkülönböztethetetlen közönséges sárga típusú G-csillag, mely őket várta. Mögöttük meg ott fénylett lázas ragyogásában a szingularitás. - Az előzetes konklúziók érdekesek voltak - mondta Spock. Összekulcsolta háta mögött a kezét. - Természetesen az adatok értékelhetetlenek, ha nem ismételjük meg pontról pontra a felvételt.

Kirk káromkodásfélét mormogott, majd sután megismételte: - Bocsásson meg... - Nem látom be, hogy miért ön lenne a felelős az átirányításért, kapitány. Következésképp nincs logikus oka, hogy bocsánatot kérjen. Kirk sóhajtott. Spock szokása szerint nem hagyja, hogy holmi sorscsapás leterítse.

Csak egyetlenegyszer vágna oda az asztalra! -gondolta Kirk. - Ha megússzuk ezt az egészet, lehet, hogy én valahová odacsapok. - Jól érzi magát, Mr. Spock? - kérdezte. - Kimerültnek látszik. - Jól vagyok, kapitány. - Pihenhetne valamelyest. Eltelik némi idő, míg az Aleph közelébe érünk, ahol általános készültséget kell majd elrendelnem. Miért nem alszik addig? - Nem megy, kapitány. - A parancsnoki híd igazán megvan ön nélkül még néhány óráig. - Magam is tudom, uram. Csakhogy amikor a megfigyelés elkezdődött, alvásigényemet pszichofiziológiailag átállítottam olyan fázisra, hogy képes legyek a mérések során végig szellemi teljesítőképességem maximumán maradni. Természetesen visszaállíthatnám a napi időritmusomat a normálisra, csak a magam részéről nem látom értelmét, hogy pihenőre

térjek, mivel esetleg szükség lehet rám, amikor rendeltetési helyünkre érünk. Kirk végiggondolta tudományos tisztje mondatainak technikai részleteit. - Spock - szólalt meg -, csak nem azt akarja mondani, hogy hat-hétig egyáltalán nem aludt? - Nem, kapitány. - Helyes -mondta Kirk megkönnyebbülve. Majd másodpercnyi szünet után: - De hát, akkor hogy értsem, amit mond? - Holnapután telik csak le a hat standard hét, kapitány. - Atyavilág! Senki másra nem bízhatta volna a megfigyeléseket? - Ez nem bizalom kérdése, kapitány. Az adatok érzékenyek. Két különböző megfigyelő által értékelt ugyanazon adat a megfigyelési görbén nagyobb szakadást jelenthet, mint a kísérleti hibaszázalék. - És nem tudott volna több megfigyeléssorozatot elvégeztetni és aztán átlagolni? Spock felvonta egyik szemöldökét. - Nem, kapitány.

Kirk, ha nem ismerte volna annyira, megesküdött volna rá, hogy Spock néhány árnyalattal sápadtabb lett. Kapitány a hajónaplónak, Csillagidő 5001, l. Egy napja távolodtunk el a szingularitástól, de a kényelmetlen érzés, mely küldetésünk kezdete óta az Enterprise legénységét hatalmában tartja, nem csökkent. Inkább erősödött. Magunk mögött hagytunk egy rejtélyt megoldatlanul, hogy felcseréljük egy másikkal, melyről még kevesebbet tudunk. Az azonnali átirányítást elrendelő parancs minden más utasítás

fölött áll. Az Enterprise most az Aleph Prime bányászbolygó felé halad, fenntartva a rádióstopot, amit a parancs előír. Még csak meg sem kérdezhetem, hogy miért hívtak vissza bennünket; töprenghetek mindössze a sürgető okon, és bízhatok benne, hogy a legénység készen áll... de mire?

ELSŐ FEJEZET Az Aleph Prime napja végre nem apró pontnak, hanem korongnyinak látszott a képernyőn. A hajó legénysége általános készültségben várakozott, hogy szembenézzen valami éppoly ismeretlen veszéllyel, mint amilyen a most otthagyott szingularitás volt. Az Enterprise védőernyőit, lézereit, érzékelőit maximális teljesítőképességre állítva közeledett a bányászbolygó felé. Kirk most sem tudott többet, mint hogy megfellebbezhetetlen parancsot kapott; a rádióstop is érvényben maradt. Felpillantott a tudományos tisztre, és megjegyezte: - A csillag nem úgy fest, mint amiből mindjárt nova lesz. - Az igen ritka esetben szétküldhető vészriadók egyik oka nova születése volt. -Ez azért megnyugtató. - Valóban, kapitány. Ha figyelembe vesszük, hogy ez egy fősorozatbeli csillag, nem valószínű, hogy akár most, akár belátható időn belül novaként végezné. - A másik ok az invázió - folytatta Kirk -, a harmadik a közveszélyt okozó kutatási baleset. Egyik sem valami vonzó. Spock megszólalt: - Van még egy utolsó kategória is. - Igen - mormogta Kirk töprengve. - A “meghatározatlan ok”. Meghatározatlan, mert meghatározhatatlan: olyan veszély, amilyennel eddig még sose találkozott senki. Érdekes lehet. - Minden bizonnyal, kapitány. - Mit lát a szenzorokon, Mr. Sulu? - kérdezte Kirk. - Semmi különöset, uram. Néhány ércet szállító hajót, melyek az aszteroidákról az Aleph Prime felé tartanak. Meg vitorlásokat. - Vitorlásokat! - kiáltott fel a kapitány. - Van, aki ilyen vészhelyzetben kinn hajókázik a napszélben, lavirozik a mágneses mezők szélén, békés piknik felé igyekezve? - Kirk nem hitt a fülének. - Igen, uram. Leginkább vitorlásversenynek nézem. Bár sokkal kevesebben vesznek részt benne a szokásosnál. - Hála az égnek az apró kegyekért! - jegyezte meg Kirk gunyorosan. Akárhány évszázad telt is el, a motor nélküli vitorlás hajó, bármilyen piciny, most is elsőbbséget élvezett a motoros hajókkal szemben. A most észlelt csónakok is porszemnek tűntek az Enterprise-hoz képest. - Kapitány úr - szólalt meg Sulu -, az Aleph Prime bekerült a vételkörzetbe. - Köszönöm, Mr. Sulu. Kérem, kapcsolja képernyőre! Sulu megérintette a kapcsolót, és az űrállomás ékkőszerű ragyogása hirtelen hatalmasra felnagyítva jelent meg előttük. A város matt és áttetsző szektorai a csillagfény és fénytörés szivárványán át, ragyogtak. Kirk még nem járt az Aleph Prime-on, és nem számított rá, hogy szép lesz. Nagyon is kevés város volt szép. De ez itt olyan volt, mint finoman hajló üveg-

szálak, milliószorosra nagyított sugárállatkák vázai, szépen csiszolt féldrágakövek, türkiz és agát, opál és borostyán szövedéke. - Kapitány úr, adás érkezik. - Köszönöm, Uhura hadnagy. Halljuk! - Most tehát megtudjuk, miért volt szükség ránk, gondolta Kirk. Ha az állomást támadás érte, az inkább vegyi jellegű lehetett, mint invázió. Az építményeken nem' látszott rombolás nyoma, és a-lerohanásokat követő zűrzavart, felfordulást sem lehetett észlelni. Nem tudta, hogy ez aggodalomra vagy megnyugvásra adhat-e inkább okot; várakozása fokozódott. - Az adás nem az Aleph Prime-ról jön, uram - mondta Uhura -, hanem egy másik csillaghajóról. A másik csillaghajó felbukkant az Aleph Prime gömbje mögül, és parányi skarlátvörös foltja mellett Kirk egész más perspektívában látta meg a bányászbolygó hatalmas tömegét. Hát persze! - villant Kirk tudatába. - Az űrállomás igen nagy kell, hogy legyen, hiszen félmilliónyi lakosa van, emberek és egyéb értelmes lények! Sulu felnagyította a közeledő hajó képét, és mielőtt a videoüzenet elfoglalta volna a látvány helyét, Kirk megpillantotta a szívdobogtatóan ismerős hajótestet, mely cseppet sem katonás módon a főnixsas színeire volt befestve. - Hunter! - kiáltott fel önkéntelenül. - Aerfen hívja Enterprise-t! - szólalt meg a másik csillaghajó kapitánya. - Jim, te vagy az? Válaszolj! - Kapitány? - kérdezte Uhura. - Tartsuk magunkat a rádióstophoz, hadnagy - mondta Kirk kelletlenül. - Az üdvözléseket későbbre kell halasztanunk. A csillaghajó kapitánya várt, kérdően tekintett le a képernyőről. Kirk elnézte az asszony arcvonásait. Megváltozott az évek során, amióta nem látta. A szürke szemek szögletében megjelenő ráncok azonban csak

még jellegzetesebbé tették az arcát, semmit sem vettek el finomságából. Fekete haját még mindig hosszúra növesztve hordta, s abban a bizonyos haj-

tincsben, mely jobb orcája mellett hullott a vállára, most is ott ékeskedett a bőrszíjacskával befont skarlátpiros madártoll. A fekete fürtökbe már ősz szálak is vegyültek, ám ez is csak növelte a kapitány megjelenésének méltóságát, komolyságát. Hunter most elmosolyodott, szinte gyermeki derűvel, s ez visszarepítette Kirköt a régi időkbe. Eszébe juttatta az Akadémián eltöltött éveket: a rivalizálást, a barátságot, a szenvedélyt... De elég jól ismerte Huntert ahhoz, hogy észrevegye a mosoly mögött

megbúvó tartózkodást, melynek Kirk maga volt az okozója. - Az Aerfen néhány napig még az Aleph térségében tartózkodik - mondta Hunter -, szólj ide, ha akad egy kis időd. A kép elhalványult. Hunter hajója eddigre már ismét az Aleph Prime felé haladt, oldalával fordult az Enterprise felé. Sulu felnagyította a képet, és elragadtatva bámulta. - Hunter kapitány és az Aerfen! - suttogta tisztelettel. Ránézett Kirkre. - Ismeri őt, kapitány úr? - Igen, mivelhogy... együtt jártunk iskolába. Kirk még sosem látott Suluban ekkora rajongást a hősök iránt. Úgy nézte, Sulu akkor sem lenne jobban megilletődve, ha maga D'Artagnan jelenne meg előtte, és kardpengéjét hajlítgatva és bajsza hegyét pödörgetve egyenest őt szólítaná meg. És Kirk egyáltalán nem mosolygott ezen, mert pontosan tudta, mit érez Mr. Sulu. Hiszen ő is ugyanúgy érzett, csak sokkal, több okkal. Sulu gyakorlott mozdulatokkal állította az Enterprise-t az Aleph Prime körüli stabil pályára. Az Aerfen a csillagrendszer síkjához viszonyítva sarki pályát követett az Aleph körül. Sulu ahelyett, hogy kihasznált volna egy szabad szintet, és a nagy hajót egyenlítői pályára vitte volna, egy kicsivel több időt és üzemanyagot felhasználva úgy vezette az Enterprise-t, hogy a parancsnoki hídról állandóan látóterükben legyen az Aerfen amíg jelenlegi pályáját követi. Sulu csak bámult a kart-sir hajót. Az Aerfen vadászgép lévén sokkal kisebb volt, mint az Enterprise. Úgy volt megépítve, hogy támadáskor a lehető legkisebb felületet mutassa az ellenségnek, s emiatt áramvonalas formája volt. Vad skarlátpirosra volt festve, fekete és ezüst

színfoltokkal. Mint egy félelmetes légi ragadozó! Amint Sulu az utolsó igazításokat is elvégezte az Enterprise pályára állításán, a csillaghajó és a vadászgép közötti helyzetváltozásban az Aerfen oldalán láthatóvá vált egy hosszú, fehérlő mély vágás, ahonnan a festéket leégette egy mellette elszáguldó ellenséges lövedék. - Bevetésen voltak - suttogta Sulu. Mégpedig nem is olyan rég - tette hozzá gondolatban. Sulu ösztönösen tudta, hogy Hunter percig se tűr meg sérülést a hajóján, ha módja van kijavíttatni. - Mr. Sulu!

Sulu összerezzent. - Igen, kapitány? - Felötlött benne, hogy talán már egy ideje szólongatja Kirk, és hogy talán megrója az üzemanyag-pazarlásért Kirk mosolygott. -Csak gratulálni akartam a manőverezéséhez. Sulu elvörösödött, de aztán rájött, hagy Kirk hangjában az iróniát elnyomja a megértés és a helyeslés. - Köszönöm, kapitány. Kirk ismét elmosolyodott. látva. hogy Sulu teljes figyelme- újra a fürge, erőteljes vadászgép felé fordul. Sulunak igaza volt, az Aerfen részt vett néhány akcióban, mégpedig nem is olyan rég. Lehet, hogy ezért rendelték ide az Enterprise-t ilyen váratlan sietséggel? Támadás az Aleph Prime ellen, és az ő hajóját erősítésül küldték? De nem, ennek semmi értelme.

Hunter egyáltalán nem ügy viselkedett, mint egy akcióban lévő parancsnok. És a repülőkötelék többi hajója nem tartózkodott a közelben. Azonkívül meg az Enterprise már megkerülte egyszer az űrállomást, és Kirk továbbra sem látta rombolás nyomát. A szenzorok sem érzékeltek ellenségesnek tűnő hajókat. Kirk átpillantott tudományos tisztjére. - Mr. Spock, ön megállapította már, hogy mi folyik itt? - A tapasztalt tények ellentmondásosak. Azt azonban bizonyosnak találom, hogy fegyveres konfliktus közvetlen veszélye nem áll fenn. Ez az egyetlen meg-bízható következtetés, amelyet a rendelkezésre álló információkból le lehet vonni. - Helyes - mondta Kirk. - Adás az Aleph Prime-ról, kapitány - szólalt meg Uhura.

Az Aerfen képe eltűnt a képernyőről. Sulu hátradőlt, meghökkenve a hirtelen változástól, és méltatlankodva vonta fel a vállát. Egy vékony, fiatal, fehér hajú civil tűnt fel a képernyőn. - Kirk kapitány - mondta -, nem is tudom kifejezni, mennyire megkönnyebbültem, hogy itt vannak végre! Én Ian Braithewaite vagyok, az Aleph közvádlója. Megtenné, hogy azonnal lesugároz hozzánk? - A hivatalnok roppant erélyesen beszélt. - Mr. Braithewaite - kezdte Kirk.

Uhura közbeszólt: - Az adó még mindig stop alatt áll, kapitány! - Oldja fel! Ez itt azonnali cselekvést vár tőlem, de kutya legyek, ha bárki is lesugároz az Alephra, mielőtt megtudom, mi a baj. - Igenis, uram. - Mr. Braithewaite, most hall engem? - Igen, kapitány, természetesen. Van valami baj az adó-vevőjükkel? - Baj? Önök vészriadót kértek, mi azóta is hírzárlati parancs alatt állunk, amit gyakorlatilag épp most szegek meg. Mi folyik ott lenn tulajdonképpen? - Vészriadót? - Braithewaite álmélkodva csóválta a fejét. - Bocsásson meg, kapitány, de nem beszélhetünk ezen a titkosítás nélküli csatornán. Ne menjek fel inkább én, hogy beszéljünk egymással? Kirk fontolóra vette ezt a lehetőséget. Bármi történik is odalenn az Aleph Prime-on, az biztos, hogy rendszerük egészét nem fenyegeti vészhelyzet vagy invázió. Ennek ellenére nem akarta, hogy bármi vagy bárki az Enterprise fedélzetére sugárazzon, amíg nem tisztázódik, hogy mi történt. Egyre inkább hajlott a feltételezésre, hogy valami hatalmas baklövés történt. Spockra pillantott, de a Vulkán tudományos tisztjének arckifejezése azonkívül, hogy felvonta szemöldökét, semmit sem árult el. Kirk sóhajtott. - Ne jöjjön, Mr. Braithewaite - felelte. - Magam sugárzok le önökhöz perceken belül. - Köszönöm, kapitány - mondta az ügyész. - Vége. - Az ügyész képe eltűnt. Sulu lopva megérintette az ellenőrző érzékelőjét, s az Enterprise előtti térség újra láthatóvá vált, benne az Aerfennel. -Hát - mondta Kirk. - Misztikusságod, egyre misztikusságosabb. Spockra pillantott és várta, hogy az, kérdő tekintetet vessen rá a nyelvi képtelenség miatt, bár nem-igen hitte, hogy Lewis Carrollt meg tudná magyarázni egy Vulkánról származó tudósnak, pláne egy rosszul idézett Lewis Carrollt.

Ám Spock egyszerű hangon megszólalt: - Különös, uram. Nagyon is különös, nemde? Kirk felnevetett. A meglepetéstől hirtelen feloldódott a benne lévő feszültség.

- Akkor megyünk és megnézzük, hogy mi a fészkes fene folyik itt! Most, hogy Kirk kikerült a kommunikációs zárlat alól, elsősorban Huntert akarta hívni. De nem tudott megfelelő indokot találni, amivel késleltethetné indulásukat. Mr. Spock és ő lesugároztak tehát Ian Braithewaite irodájába, mely mélyen az Aleph Prime belsejében volt. A magas, karcsú fiatalember előrehajolt, és energikusan megrázta Kirk kezét. Valósággal a kapitány fölé tornyosult, még Mr. Spocknál is magasabb volt fél fejjel. - Kirk kapitány még egyszer köszönöm, hogy eljöttek. - Spockra pillantott. - Mintha mi már találkoztunk volna egyszer, nemde? - Nem hinném - válaszolta Spock. -Ó Mr. Spock, a tudományos tisztem és első helyettesem - mondta Kirk. Braithewaite megragadta Spock kezét, és mielőtt Kirk megakadályozhatta volna, alaposan megrázta. Az elképzelhető legnagyobb modortalanság volt egy ismeretlentől kezet nyújtani egy vulkáninak. Spock észrevette Kirk zavarát, de azt is tudta, hogy ha már egyszer ez a fiatalember ilyen neveletlen, a maga részéről komoly protokolláris hiba volna, ha nem fogadná a kéznyújtást. Spock tehát tűrte a kéz-szorongatást. Ha lett volna néhány pillanata, idejében felkészül a dologra, de hát nem volt. Braithewaite érzelmei és felszíni gondolatai így Spockba áramlot-

tak. Közönséges emberi gondolatok voltak, zavarosak, de igen erősek, és valami megmagyarázhatatlan bánattal terhesek. Ahogy a telepatikus kapcsolatteremtés is időt és energiaösszpontosítást igényel, úgy a vulkániaknak is szükségük van egy kis időre, hogy védőpajzsukat beállítsák az ilyesféle kommunikációs jelzések visszhangja elé. Spock nem tudta szünet nélkül megvédeni magát a véletlenszerű érintésektől, de azt többnyire sikerült elérnie, hogy ne törődjék vele. Igaz viszont, az Enterprise legénysége elkerülte, hogy hozzáérjen a tudományos tiszthez. Spock megpróbálta az udvariatlanságot udvarias-

sággal viszonozni, és mindent megtett, hogy ne éljen a Braithewaite gondolataiba való egyenes behatolás lehetőségével; ellenállt a kísértésnek, hogy ily módon tudja meg, miért rendelték ide az Enterprise-t. Nem kutatott információk után, azok közül meg, melyek az érintéssel érték, egyik sem volt használható. Amint sikerült mentális pajzsait összevonnia, kihúzta kezét Braithewaite-éből -Jöjjenek, kérem, a belső irodába - mondta Braithewaite -, ott egy kicsit biztonságosabb. Átvezette őket a másik szobába. - Sajnálom, Mr. Spock - suttogta Kirk. Jól látta az imént, hogy Spock állkapcsa körül összerándultak az izmok, bár csak annyira, hogy aki nem ismeri nagyon jól, nem vesz észre semmit. - Zárva tudom tartani a hárító pajzsaimat, míg visszaérünk a hajóra - válaszolta Spock feszesen. Braithewaite átvonszolt még egy széket a belső szobába, hogy mindhárman leülhessenek. Az irodakockában alig volt bútor, viszont teljesen elárasztották a dossziék, feljegyzési blokkok, adattárolók, memóriakazetták halmai, gépelvények, szóval mindaz, ami egy kevés személyzettel dolgozó hivatalban felgyülemlik. Braithewaite hozott Kirknek valami italt

egy műanyag pohárban (Spock nem kért), és leült. De máris felpattant - az energiaszintje csak úgy örvénylett körülötte. Néhány lépést tett előre, majd sarkon fordult, és visszaindult. Kirk ideges lett. - Általában rutinfeladatok megoldásából áll a munkám - mondta Braithewaite. - De az utóbbi néhány hétben... - Megállt, és dörzsölni kezdte a halántékát. - Bocsássanak meg, uraim. Az éjjel meghalt a barátnőm, és én még azóta se ... Kirk felpattant, Braithewaite-et odavezette egy székhez, leültette, és a kezébe nyomta a poharat. - Igya ezt meg. Lazítson. Mondja el sorra, hogy mi történt. - Elnézésüket kérem - szólalt meg Braithewaite. - Ennek az ügynek semmi köze ahhoz, hogy önök itt vannak. De egyszerűen nem tudok nem gondolni Lee-re. Egyáltalán nem látszott súlyos betegnek. És amikor ma délelőtt benéztem a kórházba, közölték, hogy ételmérgezéses álomkórban szenvedett, és ... - Megértem önt, Mr. Braithewaite. Megértem a lelkiállapotát - mondta Kirk. - Ő volt az Aleph közvédője. Az emberek általában azt hiszik, hogy az ügyész és a védőügyvéd ellenségek. De hát ez a legritkább esetben van így. Természetesen vetélkedés van közöttünk, de mihelyt respektálni kezdjük egymást, törvényszerűen összebarátkozunk. Kirk bólintott. Spock az egész érzelmi kitörést rezzenetlenül figyelte. - Azt hiszem, már összeszedtem magam - mondta Braithewaite. Sikerült egy halvány mosolyt erőltetnie az arcára, ami azonban azonnal el is tűnt róla. Komor és igeit határozott ember fordult feléjük. - Önök azért vannak itt, hogy kézbe vegyék az ügyet, amelyet épp most vizsgáltam ki. Ilyennel eddig még nem találkoztam. Elég ronda volt már az elején is. Úgy indult, hogy tíz ember eltűnt, és a szokásos gyilkossági sorozatra gyanakodtunk. De ennél súlyosabbnak bizonyult. Kiderült, hogy önkéntes egyedeken végzett, engedélyezetlen kísérletsorozatról

van szó. - Miféle kísérletekről? - kérdezte Spock. - Mondjuk úgy, tiltott fegyverek kifejlesztéséről, többet nem árulhatok el. Valójában az ügy nem ekörül forog, s az ítéletet nem ezért szabtuk ki, de így kevésbé foglalkoztatja a nyíl-vánosságot. A nyilvános-ág ugyanis kínos volna. A szövetségi főhadiszállás titkosítást rendelt el mindenre, ami az üggyel kapcsolatos. - Keserű fintort vágott. - Aligha örülnek, hogy én olyan sokat tudok róla. Tudom például, hogy ők is érintve vannak, de álmomban sem gondoltam volna, hogy az elítéltet egy olyan hajóval szállíttatják a Hetes Rehabilitációs Telepre, mint az Enterprise. No igen, ragaszkodnak a biztonságos szállításhoz. - Álljunk csak meg egy percre! -szólt közbe Kirk. Az Ian Braithewaite iránt érzett részvéte mindenestül elpárolgott. Egyre hangosabban beszélt, de ezzel most nem törődött. - Csak nem azt akarja mondani - süvöltötte talpra ugorva -, hogy azért fordította vissza az Enterprise-t, azért fordított vissza egy csillaghajót 450 főnyi legénységével, hogy egyetlen embert elszállít-

sunk csillagrendszeren belül bejárható távolságra? Braithewaite képébe hajolva kiabált. Aztán kiegyenesedett, egy lépést hátrált, fegyelmet erőltetett magára, de egy cseppet sem bánta előbbi kitörését. Az üres műanyag pohár reccsenve tört össze Braithewaite összeszorított markában. - Nem én választottam a hajót, Kirk kapitány - mondta. Arca majdnem olyan fehérvolt, mint a haja. - A Föderációs Főhadiszállás jelezte, hogy küld egy hajót, és amikor az Enterprise befutott a kilences kikötőpályára, azt gondoltam, hogy önöket küldték. - Az üzenet hozzánk nem a Föderációs Főhadiszállásról érkezett - szólalt meg Spock nyugodt hangon. - És nem is a Csillagflotta parancsnokságától. - Braithewaite története és Kirk kitörése alatt Spock moccanatlanul ült

a székén. - És nem is a Csillagközpontból. Hanem egyenest innen, az Aleph Prime-ról! Azzal a bizonyos vészriadó-kóddal, amivel eddig, ha jól tudom, mindössze ötször éltek az elmúlt évtizedben. - Becsületszavamra nem tudom, hogyan történhetett, Mr. Spock - mondta Braithewaite. - A vészriadót akkor lehet elrendelni, ha csillagkatasztrófa, az ellenség váratlan inváziója vagy a tudományos kísérletek során fellépő váratlan baleset következik be. Nem arra való, hogy pitiáner bűnözők ügyében segítséget nyújtson. Ian Braithewaite kutyahűségű figyelme eltűnt, és dühödt elszántság költözött a helyébe. -Úgy! Pitiáner bűnözők! Minden egyébtől eltekintve ez az ember gyilkos! - Bocsásson meg - válaszolta Spock, de hangszíne egy árnyalatnyit sem változott. - Lehet, hogy rosszul fejeztem ki magam. Braithewaite kurtán biccentett.

- Tehát: a vészriadónak semmi dolga bűnözőkkel - folytatta Spock. - Illetve büntetőjogi következmények várnak arra, aki indokolatlanul elrendeli, ahogy ezt ön is bizonyára tudja. Kirk akarata ellenére elvigyorodott. Spock ugyan nem ismerné el, de a rideg tényekkel sokkal mélyebben hatott Braithewaite érzelmeire, mint ő az ordítozással. Remélte, hogy a vulkáninak valahova a mélybe visszaszorított emberi része élvezi a Braithewaite-en vett elégtételt. - De hát nem én küldtem a vészriadót! - hajtogatta Braithewaite. - Az ön irodájából érkezett, és az ön szignója van rajta. Braithewaite teljesen őszintén mondta: - Nagyon sajnálom, ha önöket hiába hívták vissza. Megpróbálom kideríteni, miként történhetett. Nyilvánvaló, hogy önöket nem kellett volna vészriadóztatni. - Rendben - állt fel Kirk. - Ezt elintéztük, mehetünk is. Braithewaite felpattant, föléjük tornyosult. - Kapitány! Ön nem érti a helyzetünket. Mi itt elszigetelten élünk, kevés hivatalos hajó vetődik erre, s nagy időközökben. Egyszerűen nem tudunk biztonságos őrizetben tartani egy olyan könyörtelen, de karizmatikus és intelligens egyént, mint Georges Mordreaux. Ha kiszabadul, könnyűszerrel eltűnik a szemünk elől. Akár egy kereskedőhajón rejtőzve is ki-húzná, amíg kikerül a Rendszerből. És akkor semmi sem állítaná meg, hogy mindent elölről kezdjen. Ez a Georges Mordreaux igen veszedelmes! Elhiteti az emberekkel, hogy valóra tudja váltani az álmaikat. Rendkívül fontos, hogy a rehabilitációs központba kerüljön, mielőtt képes lenne még több embert lépre csalni. Ha kereket oldana... - Akkor ön kutyaszorítóba kerülne, ugyebár? - folytatta Kirk a mondatot.

Braithewaite lassan elvörösödött. - Természetesen - felelte. - Kapitány - szólalt meg Spock. - Azt hiszem, teljesítenünk kell Mr. Braithewaite kérését. Kirk döbbenten fordult tudományos tisztje felé. - Kell? - Igen, kapitány. Valóban létfontosságú dologról van szó. Kirk visszahuppant a székébe. - Mi az ördög? - dörmögte.

Ian Braithewaite szerette volna, ha a rabot azonnal átszállítják az Enterprise-ra. - Sajnálom, Mr. Braithewaite - mondta Kirk. - Azonnal nem lehet. Az én hajóm sincs jobban felkészülve veszélyes bűnözők őrzésére, mint az Aleph. Bizonyos óvintézkedéseket meg kell tennünk. Ezzel Kirk és Spock ott is hagyta a főügyészt. Az űrállomás központja felé indultak.

-“Óvintézkedések”-et mondott, kapitány? - szólalt meg Spock. - A biztonsági parancsnok, Mandala Flynn főhadnagy aligha méltányolná a kijelentésben megbúvó kritikát. -Egek ura, nehogy visszamondja neki! Kibúvónak szántam a szöveget, semmi többnek! Rájött, hogy ennél kevésbé tapintatos kifogást aligha találhatott volna ki. Ha Flynn ezt meghallja, sértve érzi majd magát, mégpedig teljes joggal. Mióta a hajóra jött, a biztonsági szolgálatot egykettőre olyan rendbe szedte, amilyenről Kirk nem is álmodott. Kirk tudta, hogy az embereiért való heves kiállása mellett mit sem számítana a tény, hogy ő Flynn fölöttese. Különben is Flynn vérmérséklete olyannyira hajlott a lobbanékonyságra, hogy Kirk néha két-

ségbe vonta, valóban katonatisztnek való-e. - Semmi okom, hogy meggondolatlan kijelentéseket mondjak vissza Flynn parancsnoknak - válaszolta Spock. - Helyes - mondta Kirk. - Szóval, én még sosem jártam az Aleph Prime-on. Nem történik semmi baj, ha egy kicsikét itt maradunk, bármi is az ürügy, nem? - Izgalmasnak fogja találni! Van rajta egy kis kutatótelep, ahol bioelektronikai kristályok növesztésével foglalkoznak. Munkájuk forradalmasíthatja a számítógép-technikát. - Feltétlenül módját kell ejtenem, hogy benézzek - mondta Kirk. - Hanem, Mr. Spock...

- Igen, kapitány? - Mi történik itt tulajdonképpen? Braithewaite már majdnem lemondott rólunk, és másik hajót akart hívni. Ezt ön is biztosan észrevette. Hozzájárultam az ön döntéséhez, de szeretném tudni, hogy mibe is megyek bele. - Kapitány, valóban méltányolóm a bizalmát. - Ugyan - fintorodott el Kirk -, mire való egy kapitány? - Bocsánatát kell kérnem látszólagos következetlenségemért. Amíg Braithewaite nem említette a “veszedelmes bűnöző” nevét, sejtelmem sem volt róla, hogy itt sokkal többről van szó, mint holmi törvény-szegésről, ha az mégoly súlyos is. Kirk összeráncolta a homlokát. - Nem is emlékszem... Georges Mordreaux? Ki ez? Ismeri, Spock? - Időfizikát tanultam nála sok évvel ezelőtt. Ragyogó fizikus. Az, az igazság, hogy mikor, kiderült, nincs valódi vészhelyzet, ami miatt visszafordítottak bennünket, azt gondoltam, hogy egy haszna mégiscsak lesz a visszatérítésnek. Átnézhetem Mr. Mordreaux-val a megfigyeléseimet, mielőtt megismételném őket. - Elég nagy megrázkódtatás lehet önnek, amit most megtudott. - Jim, az egész helyzet abszurd! - De Spock máris összeszedte magát, s a legnyugodtabb Vulkán-modorban folytatta: - Dr. Mordreaux etikus lény. Mi több, elméleti tudós, nem pedig kísérletező. Mindig is szívesebben dolgozott még a komputer helyett is papíron, ceruzával. De tegyük fel, átváltott kísérletező munkára. Akkor sem képzelhető el, hogy bármely

fajhoz tartozó önként jelentkező lényeket veszélybe sodorna. Szerintem tökéletesen elképzelhetetlen, hogy tébolyult gyilkossá változott volna át! - Gondolja, hogy be tudja bizonyítani az ártatlanságát? - Szeretném, ha módom nyílna utánanézni, miért akarják ilyen sietve és ekkora titokban rehabilitációs telepre szállítani. Kirknek nem nagyon fűlt hozzá a foga, hogy civil hatóságok ügyébe keveredjék, de egyrészt a civil hatóságok is beleütötték az orrukat az ő hajója dolgába, másrészt éppúgy tudta ő is, mint Spock, hogy ha Mordreaux bekerül egy rehabilitációs telepre, nem igazán megjavulva jön ki onnan. Lehet, hogy boldogabb lesz, gond többé biztosan nem lesz vele, de az is

biztos, hogy a ragyogó fizikusnak is nyoma vész. - Rendben van, Spock. Valahogyan gyanús ez az egész ügy. Lehet, hogy valóban csúnyán elbántak a professzorával. A legkevesebb, hogy körülszaglászunk. - Köszönöm, kapitány. Kirk megállt, előhúzta kommunikátorát. - Kirk az Enterprise-nak. Uhura hadnagy, oldja fel a rádióstopot! - Enterprise, itt Uhura. Minden rendben, kapitány? - Azt azért túlzás lenne állítani, de nincs vészhelyzet. Efelől nyugodtak lehetünk. Kis ideig lenn maradok az Alephen, de ha szükség van rám, elérhet. - Igen, uram. - Vége. – Egy pillanatig eltöprengett, aztán mégsem adott le üzenetet az Enterprise biztonsági tisztjének. - Mr. Spock, kérje meg Flynn parancsnokot, hogy ha Braithewaite tudakolja késlekedésünk okát, ne hagyjon minket cserben. Azt hiszem, egy napot meg tudok indokolni. Kérem, állítson össze olyan ügyeleti rendet, hogy a legénység minden tagja hozzájusson kimenőhöz. Természetesen ön is! Legfőképpen pedig Mr. Scott. Semmiképpen ne töltse szabadidejét a gépei közé eltemetkezve! - Meglesz, kapitány. - Feltételezem, hogy egy nap az Alephen és egy kényelmes utazás a Rehab-7-re megfelel a terveinek? -Tökéletesen, kapitány.

A tágas tér olyan illúziót keltett, mintha a szabad ég alatt terülne el. A valóságban mélyen az Aleph Prime felszíne alatt feküdt. A lágy, fel-feltámadó szellő, a virágillat a levegőben, a kissé hosszúra nőtt fű, mely arra csábított, hogy belegázolj, olyan tökéletes volt, hogy Jim Kirk tudta, nem volna képes sokáig elviselni. De amíg a klisék nem váltak túl nyilvánvalóvá, élvezni tudta benne azt, ami valójában volt: a planéta felszínének mása, melyet olyan valaki alkotott meg, aki sosem járt egy élő égitesten. Amellett, ha végül mégsem tetszenék neki itt, átmehet valamelyik másik parkba, melyek közül az egyiket az űrállomás nem humán lakói számára tervezték. Jim Kirk körbepillantott a szinte üres térségen, és arra gondolt, hogy vajon a Gamma Draconis VII. lakói tudnák-e legalább egy darabig élvezni a közelben húzódó alagútlabirintust Aztán arra a meggyőződésre jutott, hogy ez a labirintus bizony épp egy kicsit

túl arányosra sikerült, parányit túl nedvesre és épp csak enyhén, alig észrevehetően túl okosan, áttekinthetően tökéletesre. Aztán meglátta Huntert előbukkanni egy kicsiny liget árnyékából, és azonnal megfeled-kezett az alagútlabirintusról, a Draconis VII. lakóiról, de még a balzsamos, kósza szellőről is. Hunter integetni kezdett, és közeledett feléje. Pár lépés távolságra megálltak, és tetőtől talpig végigmérték egymást. Hunter az egyenruha fekete pantallóját és csizmáját viselte, s ez elég szabályszerű volt, de fölüt kék selyemblúz és ezüst csipkemellény volt rajta, és természetesen a vörös toll a hajában. - Még mindig gyűjtöd a rossz pontokat - szólalt meg Jim. - Te meg, tudod, még mindig szörnyen mintaszerű hajózó vagy. Vannak dolgok, amik sosem változnak. - Majd hozzátette: - És azt hiszem, én ennek örülök is. Egyszerre nevettek fel, és átölelték egymást örömükben, hogy újra találkoztak. Igaz, most nem olyan volt, mint régen, és Jim ezt nagyon sajnálta. Szerette volna tudni, vajon Hunter is bánta-e. De nem merte megkérdezni, félt, hogy fájdalmat okoz neki vagy önmagának, vagy hogy olyan feszültséggel terheli meg barátságukat, mely egyszer már majdnem véget vetett neki. Megtalálták a régi hangot, alig éreztek feszélyezettséget; úgy beszélgettek, mint öreg-barátok, jó és rossz időkkel és sok évvel a hátuk mögött. Órákig sétálgattak a parkban, óránként egy-egy évvel közeledve, míg a jelenhez értek. - Te ugye nem parancsra jöttél az Alephra? - kérdezte Jim. - Nem. Ez az egyetlen hely a szektoromban, ahol olyanra festik a hajómat, amilyenre én szeretem, s nem olvasnak a fejemre holmi buta előírásokat. És a legénységis szereti az állomást szabad szelleme miatt. Az istenek a megmondhatói, hogy most igazán megérdemelnek egy kis szabadságot. És veletek mi van? - A legkülönösebb dolog történik velünk, amit valaha átéltem. Ez a fickó, ez a Braithewaite Hunter felnevetett. - Rátok is lecsapott? Azt akarta, hogy szedjek fel valami bűnözőt, és vigyem el a Rehab-7-re. Az Aerfen-en - És mit mondtál neki? - kérdezte Jim, és zavarában elvörösödött. - Hát először is megmondtam neki, hogy hova tegye a bűnözőjét - mondta Hunter. - Persze hivatkozhattam volna arra is, hogy a hajómnak lőttek, ha nem esik át nagyjavításon, de az igazat megvallva dühösebb voltam, semhogy taktikai okokból színlelni bírtam volna. - Akárcsak én. - Eszembe jutott, hogy utánam téged fog célba venni; de hát Jim, a te hajódat egy ilyen sétakocsizásra? Na, ne csigázz, mondd már meg, mit válaszoltál neki. - Azt válaszoltam, hogy elvállalom a feladatot. Hunter elnevette magát, de észrevette, hogy Kirk komolyan beszél. - Oké! - mondta. - Ez jobb történetnek ígérkezik, mint holmi kitalációk. Halljuk! Jim elmondta, ami eddig történt, belevéve Spock elképzeléseit is. Nagyon örült, hogy van egy tárgyilagos ember, akivel beszélhet minderről. - Hallottál már Georges Mordreaux-ról? - Hát persze. 'Uramisten! Csak nem azt akarod mondani, hogy egész idáig az Alephen volt? Csak nem ő az, akit agykiszárításra kell elvinned? Jim bólintott. - Mit tudsz róla? -- kérdezte aztán. Hunter feltűnő fizikustehetség volt, és annak idején megfordult a fejében, hogy a fizika valamelyik területére specializálódik. De a tudományos életforma túl csendes volt kalandos, izgalmakra vágyó természete számára, így erről elég hamar letett. Az őt érdeklő tudomány-ágakban elért komolyabb kutatási eredményeket azonban továbbra is figyelemmel kísérte. - Nos - mondta -, kétféle vélemény tartja magát róla, középút nemigen van. Az egyik tábor szerint ő a világ legkitűnőbb fizikusa Vekesh, sőt talán Einstein óta. Figyelj, Jim! Vacsorázzunk nálam, az Aerfenen vagy keressünk itt valahol egy jó helyet? Nem tudom, te milyen időbeosztás szerint dolgozol, de nekem már elég késő van, és majd éhen halok. - Reméltem, hogy feljössz az Enterprise-ra, és megmutathatom neked a hajót. És a másik tábor szerint? Hunter elfordította fejét. - Gondolhattam volna, hogy nem dőlsz be holmi félrevezető taktikának. - Vállat vont. - Elnézés a te Mr. Spockodtól, de a másik tábor szerint, és azok vannak többségben, Georges Mordreaux egyszerűen bolond volt. Jim elnémult egy percre. - Ennyire rossz a helyzet? - Attól tartok. - Spock ezt nem említette

- Természetesen nem. Azt gondolom, neki megvan a maga elmélete, és a másokét gyalázkodó mendemondának tartja. Ahogy valóban azzá is fajult. - Miért beszélsz Mordreaux-ról múlt időben? - Ó, hát csak így tudok rá gondolni. Néhány évvel ezelőtt közzétett néhány munkát, melyeknek a fogadtatása... hm ... enyhén szólva negatív volt. Néha-néha még mindig publikál, de senki sem tudta, hogy hol van. Én magam sem tudtam, hogy éppen itt! - Nem lehet, hogy valamiféle bosszúakcióról van szó? - Ki és miért követte volna el? Tudományos körökben Mordreaux már egyszerűen nem számít.

Amellett a fizikaprofesszorok nem bűnügyi eljárós révén szokták diszkreditálni riválisaikat, annak nincs meg a kellőképpen civilizált zamata. - Mit tartasz felőle te? - Sose találkoztam vele, nem mondhatok személyes véleményt. - De a munkásságáról? Szerinted is őrült? Hunter a mellénye rojtjaival játszott. - Jim... Utoljára tizenöt éve tanultam fizikát szabályszerűen. Most is előfizetek ugyan még néhány folyóiratra, de legjobb esetben is a felületes hozzáértés szintjén mozgok. Valódi ismereteim túlságosan elavultak ahhoz, hogy akár csak találomra is feleljek a kérdésekre. Mordreaux jó dolgokat csinált valaha, de az rég volt. Hogy most milyen, ki tudja? Szó nélkül sétáltak egy darabig. Hunter zsebre dugta a kezét. - Sajnálom, hogy nem tudók több segítséget nyújtani. De hát az ember személyiségét amúgy sem lehet a munkája alapján megítélni, igaz? - Nem, persze. Csak kapkodok minden információ után, hátha kiderítem valamiből, hogy miért épp az Enterprise-t szemelték ki erre a feladatra. - Spock szingularitás körüli kudarcba fulladt megfigyeléseiről már beszámolt Hunternak. - Nos, kapitány -fordult Hunterhoz -, volna kedve körülnézni a hajómon, s aztán velem vacsorázni? - Nos, kapitány, ez felségesen hangzik! A park másik végéből kitiltást hallottak: - Hé, Jim! Leonard McCoy integetett vidáman, és a vele lévő barátjával együtt átügettek a gyepen Jimhez és Hunterhoz. - Kik ezek? - Aki kiáltott, az a hajóorvosom, Leonard McCoy. Hunter nézte a két embert, amint feléjük száguldanak. - Hát nekik aztán nem fáj semmijük. Jim elnevette magát, és Hunterral együtt elindultak a mezőn, hogy üdvözöljék McCoyt és társát.

Spock visszatért az Enleiprise-ra. Flynn főhadnagyért üzent, majd hozzálátott, hogy olyan ügyeleti váltórendszert dolgozzon ki, mely a lehető legtöbb kimenőt biztosítja a legénység lehető legtöbb tagjának, ahogyan azt Kirk kapitány kívánta. Még mielőtt elkészült volna vele, a liftajtó kinyílt, és Flynn lépett a parancsnoki hídra. - Hívatott, Mr. Spock. Spock feléje fordult. - Flynn parancsnok, itteni küldetésünknek az ön részlegére is szüksége van. Holnap reggel a hajóra érkezik dr. Georges Mordreaux, akit a Hetes Rehabilitációs Telepre kell szállítanunk. Flynn alig észrevehetően összevonta a szemöldökét. A Rehab-7 itt van ebben a csillag-rendszerben; e pillanatban ugyan éppen az Aleph Prime-mal szembenállásban helyezkedik el, de még így sincs két csillagászati egységnél messzebb. Ez semmiség egy csillaghajónak, szinte sértés ilyesmire használni - gondolta. - Ha Mr. Mordreaux-nak a V.I.P-ben volna a rendes helye, gondolom, ön nem hívat - mondta.- Ebből azt veszem ki, hogy őrizetben lesz. - Pontosan így van. - Tudta, hogy Flynn további magyarázatra vár, csakhogy nem tudta, mit mondjon. Ekkor jött kapóra neki Kirk kapitány állítása, mikor is a Braithewaite-tel folytatott beszélgetés során azt mondta, hogy a biztonsági szolgálatnak felkészülési időre van szüksége, mielőtt Mordreaux megjön. Miért ne tenné visszamenőleg igazzá a kijelentést? - Parancsot kaptunk, Flynn főhadnagy -folytatta. - Kérem, készítse elő biztonsági szempontból a V.I.P. kabint dr. Mordreaux számára. Spock várta a kérdések és ellenvetések áradatát, ami az előző biztonsági főnökből a szokásostól eltérő helyzetben előtört volna. De az új parancsnok egészen másként reagált. - Rendben van, Mr. Spock - mondta. - Miben találták Mr. Mordreaux-t bűnösnek? Spocknak nehezére esett válaszolni, mert nemigen hitte el a vádat. - Etikátlan kísérletek önkéntes alanyokon - mondta végül. - És ... gyilkosság.

- Mr. Spock - mondta Flynn gondosan válogatva szavait; inkább informálni akart, nem kritikával élni-, a fogolycellák lényegesen biztonságosabbak, mint amilyenné a V.I.P. kabint elő tudják az embereim készíteni holnapra. Azonkívül azok sem pinceodúk; meglehetősen kényelmesek. - Kirk kapitány is és én is tisztában vagyunk a biztonsági problémákkal, parancsnok - mondta. - Önre bízom a megoldóst. Az őrizetest a V.I.P.-ben kell elhelyeznünk. - Akkor biztosítani fogom a kabint, Mr. Spock. - Összeállítottam a legénység kimenőjének rendjét. A saját embereiről azonban ön rendelkezzék. Flynn megnézte a terminált, ahol a biztonsági szolgálat embereinek kimenője már csak az aláírására várt. Kiemelt közülük négy embert, épp annyit, amennyi elegendő, hogy az energiapajzsokon dolgozzék. - A többiek mind lemehetnek az Alephra - mondta -, mivel nem kell a rendszerre kiterjedő vészriadóval számolnunk. - Nem. A parancs mindössze az, hogy szállítsuk el dr. Mordreaux-t. Köszönet az együttműködésért, Flynn parancsnok. Ha a felkészülés során bármiben a segítségére lehetek... - Az embereim megbirkóznak a dolgukkal, Mr. Spock, de azért köszönöm.

Spock bólintott, és a biztonsági parancsnok elhagyta a hidat. Mire Mandala Flynn kiszállt a turbóliftből; mindenütt hallotta az örömrivalgást, ahogy a hajó összes kommunikációs terminálján megjelent a kimenők rendje. Éppúgy örült, mint a többiek, hogy egy katasztrófával való szembesülés helyett néhány óra szabadság várt az emberekre. De azt is be kellett vallania magának, hogy az Enterprise-on eltöltött két hónap alatt néha vágyott valami incidensre, némi konfliktusra a puszta gyakorlatozás helyett. Maradhattál volna a határőrszolgálatnál -gondolta -, a tér ugyanazon meghatározott darabján röpködhettél volna föl-le, előre-hátra, harcolhattál volna az időnkénti összecsapásokban, életedet, bőrödet kockáztatva, míg nyugdíjba nem küldenek valami isten háta mögötti csillagbázisra. De becsvágya ennél magasabbra szárnyalt. Nem elégítette ki az ismert világ, az ismeretlen csábította. Ez volt az egyik oka, hogy megragadta a váratlan lehetőséget, mikor átsorolhatott az Enterprise-ra; nem a buta bürokratikus szamárlétrarendszer érdekelte, hanem a felfede-zések, új világok, az igazi élet! Még akkor is, ha ez néha azt jelenti, hogy hat hétig egy-

folytában csak egy pőre szingularitásra bámul lefelé. Flynn azért akart gyakorlatot szerezni ezen a hajón, mert idővel ő szeretett volna ennek vagy egy ilyennek a parancsnoka lenni. A Világföderáció határai túl szűkek voltak a számára. A csillagközi űr gyermeke volt, ott érezte otthon magát, annak a dallamát értette. A felfedezők élcsapatába tartozott. S ha egyszer eléred, amire vágysz - kérdezte magától -, vagy ha legalábbis egyszer pontosan megfogalmazod magadnak, amire vágysz - akkor hogyan tovább? Elhessegette gondolatait, és belépett a biztonsági szolgálati szobába, ahol a négy kiválasztott tiszt már várta őt. Mikor Spock magára maradt, megnyitott egy kommunikációs csatornát a bázis felé, és hozzálátott valódi dolgához, vagyis ahhoz; hogy a lehető legtöbb információt szerezze be dr. Mordreaux közelmúltjáról. Először a professzor bírósági tárgyalásának hanganyagát kérte az Aleph Prime központi komputerétől. A válasz azonnal érkezett: NINCS INFORMÁCIÓ. A hanganyag a nyilvánosság számára-hozzáférhető kellett volna, hogy legyen. Spock újra próbálkozott, most a kéréshez hozzáfűzte saját biztonsági kódját, mely szinte bármilyen titkosított anyag megszerzését lehetővé tette számára. A válasz ugyanaz volt. Számos más bűnügyi nyilvántartással is próbálkozott, és sehol nem talált semmit. A lap-kiadók adattárában nyoma sem volt dr. Mordreaux letartóztatásának, kihallgatásának vagy elítélésének. Neve nem szerepelt a központi nyilvántartásban. Talán a professzor álnév alatt élt. De ez sem magyarázza meg eltűnését a jogi ügyiratokból, hiszen ott a valódi nevét használták volna. Spock végiggondolta az eshetőségeket, és elhatározásra jutott: könyörtelenül rászedi az Aleph komputereit. Őrző-védő berendezéseik megfeleltek a normál körülményeknek - rendesen nem is kellett különösebben kényes anyagokkal foglalkozniuk -, de mit sem értek Spock képességeivel szemben, ha át akart hatolni rajtuk. És így sem jutott felhasználható információhoz! Tárgyalási anyag egyszerűen nem létezett, legalábbis a komputerek adatbankjában' nem. Akárki titkosította is dr. Mordreaux ügyét, rendkívül hatékonyan intézkedett. Vagy letörölték a hanganyagot - amit a Föderáció alkotmánya tilt -, vagy létezik ugyan még valahol, de egyáltalán nincs bekapcsolva az információs hálózatba.

Mandala a tornateremben találta Hikarut. Mikor a fiú megpillantotta Mandalát, elmosolyodott, és nyakán, vállán bekapcsolta a vívódresszt. - Nem tudtam, megtartjuk-e ezt a leckét - mondta a lány. -Sokkal bonyolultabb lett volna a beosztásomban más időpontot találni ehelyett válaszolta Hikaru. - De én sem tudtam, hogy te el tudsz-e jönni. - Ellenőriznem kell majd az új védőpajzsokat, ha majd felszerelték őket - felelte a lány -, de addig nem tudnék mit csinálni, csak bámészkodni, ami idegesítené az embereimet. Körülbelül a mi óránk végére lesznek készen vele. Aztán mind lemegyünk az Alephra egy kicsit kikapcsolódni. Kaptunk kimenőt. Velünk tartasz?

- Hát persze - felelte Hikaru. - Köszönöm! Mandala egy könyvet dobott feléje. Hikaru elkapta a kis kazettát. - Mi ez? - Mi a véleményed az ősi Földről, származó könyvekről? Az űrhajóskor előttiekről'? - Rajongok értük. Talán “A három testőr” a legkedvesebb könyvem. - Nekem Dumas-tól a “Gróf Monte-Christo” a kedvencem. - Olvastad a Virginiait? - Naná - az ómodern angol nyelv egyik remeke.

Mi a véleményed Az időgépről? - Kitűnő. Frankenstein? - Persze. Islandia - Igen. Valahol olvastam, hogy ki akarják hozni a kiadatlan kéziratot fakszimilében. Mandala nevetett. - Mióta ígérgetik ezt már! Azért szeretném, ha vég-re megcsinálnák. Hikaru kíváncsian nézegette a kazettát. Mandala feléje bökött a tőrrel. - Ez a Babel-l7 -mondta. - Szinte a legkedvesebb könyvem. Delany remeke. - Sose hallottam róla. Mikor jelent meg? - A régi időszámítás szerint kilencszázhatvanhatban. - De hát az nem űrhajóskor előtti idő! - Már hogyne volna! - Aha, értem. Te ezek szerint az első holdra szállástól számítod. Én a Szputnyik-l-től. -Ódivatú! Hé, ez, azt jelenti, hogy a Sibyl Sue Blue-t sem olvastad. Kezedbe sem veszel fantasztikus könyveket, csak mert nem egyeztünk meg holmi tizenkét évben'? - Dehogynem - felelte Hikaru. - Nagyon köszönöm. Ahogy elindultak a pást felé, Mandala önkéntelenül átkarolta Hikaru csípőjét, és maga felé vonta. Hikaru nem húzódott el. Nem egészen. Annál sokkal udvariasabb volt. De egész teste megfeszült. Mandala elengedte, és meglepődve, sértetten elsietett a pást másik végére, közben próbált rájönni, mit értett félre. - Mandala - érte utol Hikaru; jól tudta, hogy nem nyúlhat utána, csak megérintette a könyökét. - Bocsáss meg mondta. - Én ... nagyon haragszol? - Félreértés volt - mondta Mandala. - Ne beszéljünk róla. Nem akarok egy nap kétszer is bolondot csinálni magamból. - De hiszen nem csináltál. - Nem? - fordult szembe vele Mandala. - Tegnap azt gondoltam... - Vállat vont. - Általában elég jól értek a jelzésekből. Elnézést, hogy átkaroltalak. Nem mondom, hogy véletlen volt, de nem állt szándékomban tolakodónak lenni. Sajnálom, ha zavarba hoztalak. - Nem hoztál - mondta a fiú. - Hízelgő volt rám nézve. - Oké, felejtsük el. Sokkal udvariasabb voltál, mint én volnék olyasvalakivel szemben, aki nem érdekel. - Nem arról van szó, hogy nem érdekelsz! Mandala elképzelni sem bírta, mit lehet erre válaszolni. Igaz, nem mondta meg eddig kereken a fiúnak, hogy a legvonzóbb férfi, akivel életében találkozott, de Hikaru biztosan tudja róla, hogyan érez. Ha ő is vonzónak találja Mandalát, márpedig tegnap úgy tűnt - miért viselkedett így? - Gondolkodtam azon, ami tegnap történt.- szólalt meg Hikaru fojtott hangon. - Lehet, hogy elmegyek. Tudod, hogy -gondolkodom az átsoroláson egy más hajóra, beszéltünk róla. Te vagy az egyetlen ember, akivel erről beszéltem. - Tudom. No és? Egyikünk sem tudhatja igazából, hogy mit döntenek a sorsáról egy hét, egy hónap múlva. - Nem lenne tisztességes veled szemben - mondta Hikaru. Mandala rámeredt. Erősen küzdött, hogy meghökkenése ne forduljon át kitörő haragba. Elhajította tőrét, mely végigcsöngött a terem padlóján. - Mi az ördögöt értesz azon, hogy nem lenne tisztességes velem szemben? Nyílt voltál velem, mi mással tartoznál még?

Hikaru lesújtva állt előtte. Mandala legszívesebben átölelte volna, hogy eltüntesse azt az elveszett, fájó tekintetet a szeméből, de tudta, hogy nemigen tudna megállni az ölelésnél. Eltekintve attól, milyen abszurd simogatni valakit, amikor mindketten kivattázott vívóöltönyben ácsorognak egy nyilvános tornaterem kellős közepén, azt sem szerette volna, hogy Hikaru újra zavarba jöjjön. - Én azt gondoltam... - Hikaru abbahagyta, aztán újra nekifogott: - Úgy éreztem, hogy ridegdolog lenne viszonozni érdeklődésedet, mikor esetleg szinte azonnal el is hagylak. Mandala megfogta a kezét, a tenyerét simogatta. - Nem lenne tisztességes veled szemben - mondta. - Hikaru, a határőrszolgálatnál senki nem teremt hosszú távú kapcsolatot. Túl kockázatos lenne, túlságosan fájdalmas. Azt mondtuk mindig egymásnak: egyelőre. Én ehhez vagyok szokva... De úgy látom, te szívesebben vennéd, ha a kapcsolat hosszú-hosszú ideig tartana. - Sokkal jobb lenne - próbálkozott Hikaru. - Nos, az már rajtad áll. Helyes. Most már értelek. Súlyos stresszben éltél az elmúlt hat hét alatt, ehhez még hozzájött a töprengés az Enterprise-ról való átsoroláson. Azt hiszem, igazad van, ha nem akarod még inkább nehezíteni a helyzetedet. - Részben ez is hozzátartozik a dologhoz. - Oké. - Köszönöm. - Hikaru átölelte Mandalát, Mandala is őt, míg végül ő jött zavarba reakciójának hevességétől. Kibontakozott Hikaru karjaiból, felkapta kardját. - Gyerünk, kérem a leckét! Tisztelegtek egymásnak a tőrökkel. Hikaru leeresztette sisakját. - Hikaru - mondta Mandala -, ha elhatároztad magad, tudasd velem. - Ő is lecsapta sisakját, és kecses en garde pozícióba helyezkedett.

Sokórányi eredménytelen kutatás után Mr. Spock megszakította az Aleph Prime-mal a kommunikációs kapcsolatot. Minden elképzelhető úton-módon próbálta megszerezni a számára szükséges információkat, és minden elképzelhető út zsákutcának bizonyult. Az Enterprise fedélzetéről már nem volt mit elintéznie. Mielőtt kikapcsolta volna terminálját, megnézte a szolgálati beosztást. Keresett valakit, aki még a hajón van, és átvehetné helyét a parancsnoki hídon. Mr. Sulu nevét látta meg elsőként a listán. A kormányos tisztet a tornateremben találta meg videohívóján. Szólítására Sulu feltolta sisakját a feje búbjára. Veríték csorgott végig az arcán. Spock általában úgy találta, hogy kollégái közül Suluval tud a legkönnyebben együtt dolgozni. A hadnagy természetének az a része azonban, mely akkor bukkant elő, mikor Sulut elragadta valami mély romantikus ösz-tön, Spock számára egyszerűen felfoghatatlan volt. Mr. Sulu megtörölte az arcát, letette a tőrét, és máris ott állt a Csillagflotta komoly, minden ábrándozástól mentes, egyenes gondolkodású, ifjú tisztjének mintapéldányaként. - Igenis, Mr. Spock? - Mr. Sulu, félbe tudja szakítani tevékenységét? - Épp most fejeztem be az órát, amit tartottam. - Rövid időre vissza kell térnem az Aleph Prime-ra, és nem akarom a parancsnoki hidat felügyelet nélkül hagyni. - Tíz perc múlva ott leszek, Mr. Spock. - Köszönöm, Mr. Sulu. Vége, Spock. De amint a kapcsoló felé nyúlt, megpillantotta, hogy Sulu egy önkéntelen gesztust tesz feléje. Spock keze megállt a kapcsoló felett. - Igen, Mr. Sulu. Van még valami? - Mr. Spock. -Sulu tétovázott, majd valósággal kitört belőle a kérdés: - Mondta a kapitány ... lehetségesnek tartja ön ... feljön Hunter kapitány a fedélzetre? Spock szenvtelen arckifejezéssel pillanatokig nézte Sulut. Sulu ebben a helyzetben szinte mindent megadott volna, ha kitörését vissza lehetett volna szívni. Valószínűleg, Mr. Spock az egyetlen lény az Enterprise-on, aki nem érti, nem értheti meg, miért kérdezte ezt. Amennyire Sulu meg tudta figyelni, Spock részéről a legtúláradóbb érzelem, amit valaha kimutatott - azt is ritkán -, a respektus volt. Sulunak nem voltak illú-

ziói a Hunterhez fűződő saját érzelmeit illetően: az bizony hőstisztelet volt, tiszta, lángoló, közönséges hősimádat. Hunter Sulu számára az egyik legnagyobb hős volt. Hikaru Sulu ugyan a Földön született, de mivel édesanyja agronómus konzultáns volt (az édesapja pedig költő), gyermek- és serdülőkorát nem ott töltötte, hanem a határszéleken, különböző telepes

bolygókon. Legtovább a Gandzsicun laktak. Ez a világ messze kinn volt egy szektor szélén, és állandóan renegátok háborgatták - a Klingonok szerint a rendbontók renegátok voltak, de persze ezt senki sem hitte el -, meg kalózok, nagyon is emberi kalózok. A gandzsicuiaknak nem volt mivel védekezniük. Sokáig azt hitték, hogy róluk már meg is feledkeztek, vagy leírták őket. És akkor Hunter, aki akkor igen fiatal tiszt volt, első bevetésén lecsapott, mint egy vadász-sólyom, visszaverte a kalózokat a Klingonokhoz, majd magukat a Klingonokat is móresre tanította. Sulu átélt néhány dolgot a Gandzsicun, amitől ma is lidérces álmai vannak, de Hunter véget vetett a lázálomnak. Még ha lehetősége volna is rá, hogyan tudná megmagyarázni Mr. Spock-nak, amit Hunter iránt érez? Annyi szent, hogy a tudományos tiszt bizalmát örökre elveszítette. Sulu szörnyen bánta, hogy nem bírta kivárni Kirk kapitányt, és nem őt kérdezte meg Hunterről. A kapitány megértette volna. Spock tekintetében azonban nem volt rosszallás, szemöldökét sem vonta fel gunyorosan. - Nem ismerhetem Kirk kapitány terveit, Mr. Sulu - válaszolta. - A lehetőség azonban az ésszerűség határain belül van. S ha Hunter kapitány kitünteti látogatásával az Enterprise-t, remélem, olyan fogadtatásban részesül, mely megillet egy ilyen kivételes érdemekkel bíró tisztet. Vége, Spock. Sulu a tudományos tiszt kifejezéstelen, aszketikus arcára bámult, amint elhalványul a képernyőn. Remélte, hogy az ő meglepetése sem fejeződött ki túlságosan, a száját legalábbis nem tátotta el. Ennyi év után több eszem lehetne, mint hogy feltételezéseket gyártsak Mr. Spockról - gondolta. Spock mindig ámulatra késztette Sulut, mégpedig épp olyankor, amikor azt képzelte, pontosan tudja, hogyan fog reagálni Spock (aki persze mindig logikus és előre látható módon viselkedett, ha az ember történetesen a helyes perspektívából szemlélte a dolgokat). - Hé - szólalt meg mögötte Mandala -, siethetnél egy kicsit, Hikaru, tíz percet ígértél! - Levette vívósisakját, formálisan kezet ráztak kesztyűtlen kezükkel. Mandala balkezes volt, így jobbja volt csupasz. - Gondolod, hogy eljön Hunter? Mandala mosolygott. - Remélem! Óriási volna újra találkozni vele. -

Ruhaujjába törölte izzadt homlokát. - Tudod, ha valóban átsorolsz, jobbat nem is választhatnál, mint Hunter Repülőraja. - Az öltöző felé tartottak. - Hunter Repülőraja! -A lehetőség, hogy Hunterrel együtt szolgálhat, olyan álomszép volt, hogy Sulu el se bírta hinni. - Arra reményem sincs. Mandala kifürkészhetetlen pillantást vetett rá, majd meggyorsította lépteit, és otthagyta. Hikaru meglepetten torpant meg, néhány Tépés után Mandula is megállt. Mély lélegzetet vett, lassan engedte ki a levegőt. - Mi a fészkes fenétől van benned ennyi kétely magad iránt? - Ha jelentkezem, és nem vesz át ... - Megvan a háttered - mondta Mandala. - A megfelelő szakképesítésed. És megvan az akadémiai csillagod. Hikaru bánatosan félrehúzta a száját. - Nem láttad a jegyeimet. Mandala sarkon perdült, lángoló zöld szemében hirtelen támadt harag izzott. - Pokolba a jegyekkel! Bekerültél, aztán meg végeztél, egyedül ez számít. Semmiféle pitiáner, tudatlan bürokrata nem húzhat ki az átsorolási listáról azon az alapon, hogy valószínűleg nem fogsz megfelelni annak, amit istenigazában csinálni akarsz. Hikaru már elég jól ismerte Mandulát ahhoz, hogy meghallja hangjában a harag mellett a fájdalmat. - Veled ez megtörtént? -- kérdezte gyengéden. De máris tudta, hogy igen; Mandulának soha nem volt módja bejutni az akadémiára. Képletesen is és szó szerint is közkatonasorból küzdötte fel magát. - Megtörtént... számtalanszor - válaszolta a lány végül. - S valahányszor megtörténik, egyre jobban fáj. Te vagy az egyedüli ember, akinek ezt életemben bevallottam. Nem szeretném, ha más is megtudná. Hikaru megrázta a fejét. - Nem fogja. - Ez az egyetlen első osztályú kinevezésem, amit eddig kaptam, Hikaru, és adom, hogy Kirk nem kifejezetten engem kért. Kérte az első embert, aki kéznél van, hogy betöltse az elődöm helyét. Bárkit felvett volna. Komoran elmosolyodott. - Néha azt hiszem, úgy érzi, olyat is kapott. A puszta véletlennek köszönhetem a helyemet. De nehogy azt hidd, hogy veszni fogom hagyni! Nem engedem, hogy leállítsanak, akadémiai csillag ide vagy oda. - Elhallga-

tott, mintha máris többet árult volna el önmagáról, mint amennyit valaha is akart. Megragadta a fiú vállát. - Hikaru, hadd adjak egy jó tanácsot neked. Senki nem fog hinni benned -helyetted. És én hiszek-e magamban eléggé ahhoz, hogy megpróbáljak átsorolni Hunter keze alá? - gondolta Hikaru. Merem-e a kockázatát vállalni, hogy elutasít?

Mr. Spock ismét átsugárzott az Aleph Prime-ra. A városi börtön a kormányzórészleg közelében egy rövid folyosó két oldalát foglalta el; agyonhasznált, elhanyagolt képet mutatott. A plasztik falfelületet firkálások és bevésések borították, néhol olyan mélyen, hogy az űrállomás eredeti aszteroid kőfala is kilátszott. Újabb és újabb átfestéseket lehetett nyomon követni, mindegyik más színárnyalatú volt, és a különböző rétegek bonyolult, tekervényes mintákat adtak ki a töredezett, elnyűtt, itt-ott javítgatott felületen. A biztonsági őr a fogadópultnál ült. Spock ügyet sem vetett arra, hogy a lány gyorsan félretette a zsebkomputert, amivel addig szórakozott; őt igazán nem érdekelte, hogy mivel tölti az idejét a szolgálatban. Olvashatta volna akár azokat a regényes butaságokat is, amiknek az emberi lények oly sok figyelmet szentelnek, de tőle a gépecskéjével is éppúgy játszhatott. - Mit óhajt? - Spock vagyok, az U.S.S. Enterprise első tisztje. Azért jöttem, hogy kikérdezzem dr. Georges Mordreaux-t, mielőtt a fedélzetre vinnénk. A lány összevonta szemöldökét. - Mordreaux...? A név ismerősen hangzik, de nem hiszem, hogy itt őriznénk. – A fogadószenzorra pillantott, és odaszólt: - Van a fogva tartottak között egy Georges Mordreaux nevű? - Nincs - válaszolta a szenzor. - Sajnálom - mondta az őr. - Tudtommal nem is akarunk senkit az állomáson kívülre küldeni. Itt a szokásos útonállók gyülekezetét tartjuk őrizetben. Tegnap volt a fizetésnap. - Valami hiba történhetett - mondta Spock. - Dr. Mordreaux tárgyalásának kazettái nincsenek benn a nyilvános adattárban. Lehet, hogy ő itt van, csak a dokumentumok elvesztek. - Eszembe jutott, hol hallottam a nevét! - kiáltott fel a lány. - Gyilkosság miatt tartóztatták le. Csakhogy az ügyvédje a bizalmassági törvénycikkre hivatkozva elérte, hogy a tárgyalásról kizárják a nyilvánosságot. Kérte a beszámíthatatlanság megállapítását. - Akkor Georges Mordreaux itt van. - Nem; ha a fentiek szerint ítélkeztek, nem itt kell lennie, hanem a rabkórházban. De utána-nézhet itt is, ha óhajtja. - A lány a monitorbankra mutatott, amelyen minden cella lakóját egyenként ellenőrizni lehetett az egész szárnyon. Spock egyet sem talált, aki akár csak emlékeztette volna régi tanárára, így megfogadta az őr-tanácsát, és elindult a kórházba. - Persze, itt van - válaszolta Spock kérdezősködésére az ügyeletes kísérő -, de nehéz dolga lesz, ha beszélgetni akar vele. -Miért? Mi van vele? -Súlyos depresszió. Terápiára hozták be, de az adagolást még nem találták el. Nincs egészen magánál.

- Szeretnék beszélni vele - mondta Spock. - Azt hiszem, semmi akadálya. De vigyázzon, ne hozza ki a sodrából. A kísérő ellenőrizte Spock személyazonosságát, majd végigvezette a hallon, és feltárta az ajtót. - Figyelni fogom a képernyőn - mondta. - Felesleges. - Meglehet, de nekem ez a dolgom. - És beengedte Spockot. A kórházi cella olyan volt, mint valami isten háta mögötti harmadosztályú szálló olcsó szobácskája. Volt benne egy ágy, karosszékek, ételpult, még egy terminál is állt benne, bár a billentyűzetet úgy állították be, hogy a készüléket csak a legegyszerűbb szórakoztató és hírközlő műsorok lehívására lehetett használni. Mordreaux rabtartói ügyeltek rá, hogy semmi lehetősége ne legyen a város komputerprogramjába beavatkozni, nehogy tudását felhasználva elmeneküljön. A professzor hanyatt feküdt az ágyon, szeme tágra nyitva. Középtermetei ember volt, még mindig vékonydongájú, és a haját is éppúgy lenövesztve hordta, mint annak idején, csak hát mostanra megőszült. Ragyogó barna szeme nem csillogott, mint hajdan a felfedezések izgalmától, most kiábrándulás és kétségbeesés tükröződött benne. - Dr. Mordreaux? A professzor nem válaszolt, arcizma se rezdült. Stressz okozta katatónia? - töprengett Spock. - Meditatív transz? Nem, dehogy. Az egészet a gyógyszerek okozzák! Spock annak idején végzősként felsőfokú fizikát is tanult a Makropyrioson, ami a Föderáció egyik legkitűnőbb egyeteme volt. Mr. Mordreaux kutatóintézeti professzorként működött ott, de minden évben vezetett néhány hallgató számára igen intenzív szemináriumot is. Abban az évben, mikor Spock hozzá járt, dr. Mordreaux mindössze tizenöt hallgatót fogadott be

a szemináriumába, de azokat aztán annyira megdolgoztatta, hogy még Spockot is sikerült teljesítőképessége végső határáig elhajszolnia. Dr. Mordreaux fiatalon eljutott karrierje csúcsára, s ami még több: sikerült ott is maradnia. A publikációi egyszerűen elkábították kollégáit, s a kitüntetések szinte egyhangú rend-szerességgel záporoztak rá. - Mordreaux professzor úr, beszélnem kell önnel. Dr. Mordreaux hosszú ideig nem válaszolt, de aztán harsány, csúf hang jött ki a torkán. Eltartott egy darabig, míg Spock rájött, hogy a professzor nevet! Emlékezett a nevetésére, a sok évvel ezelőttire; akkor olyan sok öröm és gyönyörűség hangzott benne, hogy az ifjú vulkáni majdnem megértette, mi a humor és az öröm. De mint annyi más, a professzor nevetése is megváltozott. - Miért jött az Aleph Prime-ra, Mr. Spock? Dr. Mordreaux megtámaszkodott az ágy szélén, és ülő helyzetbe tolta fel magát. - Nem gondoltam volna, hogy emlékszik rám, professzor úr. - Emlékszem. - A hajót, amin szolgálok, ide rendelték, hogy felvegyük önt. Spock nem folytatta, mert nagy könnycseppek jelentek meg Mordreaux szemében, és lassan legördültek arcán. - És börtönbe vigyenek - mondta. - Hogy “rendbe hozzanak”. - Mi történt, professzor úr? Az ön ellen felhozott vádakat enyhén szólva valószínűtlennek találom. Mordreaux ismét elnyúlt az ágyon, majd összegömbölyödött, mint egy méhmagzat, és egyszerre sírt és nevetett azzal a különös, recsegő nevetéssel. - Menjen innen! - mondta. - Menjen, hagyjon békén! Megmondtam már, én csak segíteni akartam az embereken, csak azt tettem, amire kértek. - Professzor úr! - mondta Spock. - Azért jöttem, hogy segítsek önnek. Kérem, ne nehezítse a dolgomat. - Cserben fog hagyni, mint ahogy mindenki más is, és azt akarja, hogy én is hagyjam cserben a barátaimat. De vegye tudomásul, hogy én nem fogom! És most menjen innen! Az ajtó kivágódott, és a kísérő sietett be. -Jön az orvos - mondta. - Mennie kell. Megmondtam, ugye, hogy nincs észnél? –Kites-sékelte Spockot a szobából. Spock nem vonakodott, hiszen itt nem tudott már mit tenni. A kórházból elmenet alaposan végiggondolta, amit a professzor mondott. Elég kevés információ volt benne, de mit értett barátai cserbenhagyásán? Mégis igaz lenne, hogy intelligens alanyokon végzett kísérleteket, akik megsérültek, netán belehaltak a kísérletekbe? Őrültségében a professzor maga előtt is letagadna megtörtént dolgokat? Mit értett azon, hogy csak segíteni akart az embereken? A kérdésekre Spock nem talált választ. Várnia kell, amíg dr. Mordreaux-t az Enterprise-ra szállítják, és csak abban reménykedhet, hogy a professzor értelme kitisztul, mielőtt túl késő lenne. A tudományos tiszt elővette kommunikátorát, de aztán meggondolta magát. Miért térjen vissza máris a hajóra? Semmi oka nincs, hogy ha már az Aleph Prime-on van, ne próbálja valami hasznát látni. Eltette a kommunikátort, és elindult az állomás egy másik szektora felé.

Abban a pillanatban, amikor Jim Kirk hívni akarta az Enterprise-t, a kommunikátoron felhangzott az őt kereső szignál. Kirk meglepetésében majdnem elejtette a készüléket. - Ezt jól időzítették - nevetett Hunterra. - Mostanáig egész délután békén hagytak. Rendes dolog volt tőlük. Hunter automatikusan készenlétbe helyezkedett. Az Aerfen sose hívta őt, amikor nem volt a hajón, hacsak nem lépett fel súlyos veszélyhelyzet. A személyzetből gyakorlatilag mindenki tudta őt helyettesíteni, ha kellett. Erről ő maga gondoskodott, hiszen az Aerfen meg-bízatásának megfelelően, bármikor kemény háborús helyzet kellős közepébe kerülhetett. Hunter ennek bizonyos fokig mindig tudatában volt, következésképp saját halandóságáénak is. Hajója érdekében nem tehette magát pótolhatatlanná. Elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy akkor is irányítsa az embereit, ha nagyobb felelősséggel ruházza fel őket, mint amennyire feltétlenül szükség van, vagy amennyi elő van írva. Utoljára akkor volt kizárólagos szükségük Hunterra, amikor egy fiatal zászlóst, aki igen tehetséges volt, de nem voltak meg a megfelelő papírjai, kellett betanítania, hogyan vezesse el az Aerfent a tér-görbület mentén. Így aztán Huntér kommunikátora ritkán szólalt meg, ha nem tartózkodott a fedélzeten, a Jimet hívó jelre ösztönösen az merült fel benne, hogy riadó van. Lehet, hogy Jimnek segítségre lesz szüksége; Hunter reflexszerűen akcióra készült. - Itt Kirk. Hunternak eszébe jutott az első alkalom, amikor találkoztak. Tökéletesen ki volt glancolva - gondolta -, nekem meg még a lábujjaim köze is csupa por volt. Akkor mindegyikük megvetéssel méregette a másikat.

- Kapitány - szólalt meg egy hang Jim kommunikátorán -, van néhány felszerelésem az Enterprise számára, de az ön aláírása nélkül nem tudom felsugározni őket a hajóra. - Miféle felszerelések, Mr. Spock? - Bioelektronikusak. - Milyen célra? - Be akarom őket építeni a szingularitás megfigyelésére szolgáló apparátusba. - Értem - mondta Kirk. - Rendben. Ön hol van most? - A kristálynövesztő állomáson, az Aleph Prime zéró-g szektorában. - Biztos, hogy azonnal szükség van rám, Spock? - Meglehetősen fontos, kapitány. Jim Hunterra pillantott, és elfintorodott. Hunter azonban megértően bólintott, és feszültsége fölengedett. Tehát nem riadó. - Rendben, Mr. Spock. Néhány perc múlva ott leszek. - Elzárta a kommunikátort. - Sajnálom - szólt Hunterhoz. - Spock annyi munkát fektetett azokba az átkozott megfigyelésekbe, aztán az egészet elrántották az orra elől. A legkevesebb, ha kárpótlásul megengedem, hogy új alkat-részeket építsen be a mű-szereibe. - Természetesen - válaszolta Hunter. - Semmi gond. - Időbe kerülhet, amíg... - Jim, minden rendben. Felmegyek az Aerfenre, néhány dolognak utánanézek, aztán átsugárzok egyenesen az Enterprise-ra. - Rendben - mondta Kirk. - Nemsokára én is ott leszek. Hunter elmagyarázta, hogyan jut el a zéró-g szektorba - az Aleph volumetrikus gömbrács elrendezésében korántsem volt olyan pofonegyszerű eligazodni, mint ahogy hinni lehetett, s emellett Hunter még egy rövidítést is ismert - s megvárta, míg Kirk átvág a mezőn. Elővette kommunikátorát, és beleszólt: - Hunter az Aerfennek. llja, kérlek, sugározz fel. Amíg várta, hogy a sugár megtalálja őt, visszagondolt a délutánra. Örült, hogy újra találkozott Jim Kirkkel, és mint mindig, most is kissé meglepődött azon, hogy barátságuk kitart minden különbözőségük ellenére. Pedig a különbségek az első perctől kezdve nyilvánvalóak voltak, amint az Akadémián első éves korukban ugyanabba a szakaszba kerültek. Jim Kirk sztár volt közöttük, és kozmopolita ösztönei révén tökéletesen beilleszkedett, Hunter meg már azelőtt nehéz eset volt, hogy megérkezett volna a gyar-

matokról a maga büszke, tüskés, védekezően gőgös természetével, ahogy egyetlen névvel iratkozott be, és megtagadta, hogy másik nevét is megadja. Parancsnokuk, egy felsőéves hallgató (akinek nevét Friendlyről, ami nevetséges volt, azonnal Frenzy-re igazították, így, mégiscsak volt valami értelme) tiltakozott a családnév-használati szokása ellen; mi több, a Hunter hajában ékeskedő madártoll ellen is kifogást emelt. A vallásszabadság értelmében Hunternak joga volt a tollat viselni, de Frenzy ráparancsolt, hogy vegye ki. A lány nem engedelmeskedett, erre bevádolta az egyenruha-viselés szabályainak megsértéséért, valamint függelemsértésért. Hunter hajlott rá, hogy bűnösnek vallja magát a második vádpontot illetően. Népe körében nem volt szokás ügyvédet fogadni, s ő nem akarta, hogy bárki belekeveredjék a feljebb-valóival való viszályba. Ám a haditörvényszék nem ült össze, ha a védelem nem képviseltette magát. Hunter utálkozva vette tudomásul, hogy James T. Kirk önként jelentkezett a szerepre. Hunter éppolyan beképzelt alaknak könyvelte el magában Kirköt, mint amilyen a szakasz-parancsnokuk volt, és véleményén nem változtatott az, ahogyan Kirk elkezdte beszélgetésüket: - Az a véleményem, hogy nagy hibát követsz el - mondta. - Ha bocsánatot kérnél Frenzytől, talán elállna a tárgyalástól. - Bocsánatot kérjek! Miért? Kirk a lány fekete hajára pillantott, a copfja végébe font kicsiny, fekete hegyű, vörös madártollra. - Idefigyelj - mondta -, ha Frenzy a vádpontok közé a hazugságot is fölveszi, akkor téged kirúgnak. - Hazugságot! - kiáltott fel a lány. Felugrott a székből, és farkasszemet nézett Kirkkel az asztal fölött, miközben erősen rátámaszkodott az asztal lapjára, nehogy ökölbe szoruljon a keze. - Senki - suttogta -, senki az égadta világon életemben nem vádolt még hazugsággal, s most nagyon gyorsan keress valami jó mentséget, nehogy kivágjalak az ablakon! Kirk a toll felé nyúlt. A lány visszahőkölt, hátrarántotta fejét, hogy copfja a hátára hulljon. - Ne nyúlj hozzá! - Tudom, nem hiszed el, hogy én a te pártodon állok - mondta a fiú. - Pedig ott állok. Igazán. Tegnap éjjel elolvastam néhány dolgot, és tudom, hogy mit jelenthet ez a toll. Ez a jele, hogy valaki egy hosszú próbasorozat végéig eljutott, és nagyon kevesen jutottak eddig el a próbák végéig. Nem állítom, hogy te nem, de ez a toll nem az igazi. Bármilyen fontos is neked, jobb lenne; ha addig nem viselnéd, míg egy valódit nem kapsz, ugyanis ha

a bíróság megtudja, hogy ez a cirkusz olyasmi miatt folyik, ami nem is eredeti, nem az, amit jelentenie kell, hát elítélnek. Hunter összevont szemöldökkel nézett rá. - Azt meg honnan veszed, hogy ez a toll nem az igazi? Kirk elővett egy könyvet a táskájából, becsúsztatta az olvasóba, és ráirányította egy oldalra. - Innen - mondta. Rámutatott egy főnixsasra, mely a szelek hátán siklott, s olyan gyönyörű volt, hogy Hunternak erősen küzdenie kellett feltámadó honvágyával. Jim Kirk mutatóujjával rábökött egy fehér szárnytoll hegyére. - Meg innen. - És átkapcsolt egy fiatal nő képére. Hunter meglepetten hunyorgott. Dédnagynénje képe volt, tökéletesen felismerhetően. Már akkor majdnem olyan elegáns és tiszteletet parancsoló volt, mint késő nyolcvanas éveiben, mikor Hunter megismerte. Kirk rámutatott a fényképen látható tollra, mely hosszú volt, jó arasznyi széles, és hófehér volt a hegye. - Érted már, hogy mire gondolok? - kérdezte, s Hunter tollára mutatott, mely piros volt, fekete végű, alig volt hüvelykujjnyi, és a formája is égészen más volt. - Vagy hiányos a könyved - szólalt meg Hunter -, vagy nem vettél észre néhány részletet. A fejék tollát viselni annyit jelent, hogy a sasok elfogadtak, mint értelmes felnőtt lényt. – Megnyomta az olvasó gombját, visszahozta az első képet, és megérintette a főnixsas fejét ékesítő tollkoronát, mely sötétvörös volt a fekete végű tollak között. - Én ilyen tollat hordok. Ez azt jelenti... nehéz lenne megmagyarázni, hogy mi mindent jelent. A sasok elfogadtak barátjuknak. Kirk ránézett. - Egy sas-adta neked ezt a tollat? - kérdezte kábán. Hunter újra elkomorodott. - Igen. Egek ura! Mit gondoltál, honnan van? Csak nem azt, hogy trófea?! - Elszörnyedt a gondos latra, hogy ezeket a pompás, tökéletesen idegen, gyengéd, tüzes lényeket bántam is lehetne. - Éppoly értelmes lények, mint mi vagyunk. Vagyis inkább különbek, mint mi. Kirk lassan leült. - Azt hiszem, már értem - mondta. - Bocsáss meg. Elhamarkodottan vontam le következ-tetéseket, és tévedtem. Meg tudod bocsátani? Hunter kurtán biccentett. De ellenszenve oldódni kezdett. Elvégre ő is elhamarkodottan vont le következtetéseket, és ő is tévedett. Másnap a haditörvényszék előtt a felsős szakaszparancsnok lassan, de biztosan és jóvá-tehetetlenül elveszítette megbízhatóságát a főnökei szemében. A vallásszabadság kényes dolog volt a Csillagflottánál. Elvi alapon mellette álltak, de a gyakorlatban elég nehéz volt boldogulni vele. A különböző hitbeli rendszerek végtelen számától eltekintve ott voltak a szertartások, melyek a gyakorlatilag-nem létezőtől a legbizarrabbakig terjedtek. Így amikor kiderült, hogy a nyálas ifjonc alacsony fokú parancsnokságát-arra használta, hogy egy panteistát zaklasson, akinek a rendbontása mindössze abból állt, hogy madártollat

viselt a hajában, a legkisebb együttérzést sem tanúsítottak iránta. Bár vallása gyakorta magyarázatul szolgálhatott volna Hunternak nonkonformista viselkedésére, soha nem használta fel. Mégis sikerült mindig úgy cselekednie, ahogy akart s ahogy helyesnek vélte, mert mindig gyorsan reagált, fütyült a rossz jegyekre, és mert alapos, megbízható és kifogástalan volt a gyakorlati teljesítménye. Elhessegette a régi emlékeket, amint hajója transzportációs emelvényén ismét materializálódott. A rangidős tüzérparancsnok üdvözlésül feléje biccentett, majd kisimította homlokából hosszú szőke haját. - Szervusz, llja - üdvözölte Hunter. - Minden rendben? - Nem panaszkodhatok - válaszolta az, pattogó fegyelmezett hangján. De egy perc múlva, mikor a hajó tatján áthaladtak, hozzátette: - Hacsak... - Nos? - Hunter, nem bánnám, ha az, az átkozott monstrum hajó ott, leszakadna rólunk. Már nagyon idegesít. Hunter kinézett az ablakon az Enterprise-ra, mely mögöttük és felettük tornyosult, és elnevette magát. - llja Nyikolajevics, hisz ők a mieink!

MÁSODIK FEJEZET Mr. Sulu egyáltalán nem volt elragadtatva sem attól a gondolattól, hogy most beleképzelheti magát az Enterprise valódi parancsnoki tisztségébe, sem attól, hogy a mintegy húszfőnyi tisztikarból véletlenül éppen ő került ebbe a helyzetbe. Már Mandala Flynn is lesugárzott az utolsó négy biztonsági tiszttel az Alephra, hogy megvendégelje őket a beígért vacsorával. Sulu remélte, hogy később csatlakozhat hozzájuk. Az elsötétült parancsnoki hídon a kapitány székébe ereszkedett, és kibámult a kilátóablakon. Az Enterprise úgy volt tájolva, hogy a hajó gravitációs teréhez képest az Aleph Prime fölöttük terpeszkedett; egy óriási, fényes karácsonyfadísz, amely egyenletesen pörög; odább, az űr és a sokszínű csillagok keretében, az Aerfen függött. Aerfen, Minerva, a bagolyszemű Athéné, a védelmező csataistennő. “Öltve ily álcát, Pallas Athéné a földre suhant le." - Hunter az Enterprise-nak, kapok engedélyt az átsugárzásra? Sulu zavarba jött. Érezte, hogy elvörösödik, holott biztos, hogy Hunter nem hallhatta meg, amint a csillaghajó parancsnoki hídján Homéroszt idézi fennhangon. Nem, senki sem hallhatta meg. Egyedül volt. - Itt az Enterprise, Sulu beszél, engedély természetesen megadva, kapitány! - Sulu azonnal helyettest kerített a tartalékosokból, és a transzportációs terembe sietett, ahol Hunter ragyogó valósággá változott. Sulu ösztönösen megérezte, hogy megvetné az áradozást, ezért mikor Hunter lelépett az emelvényről, Sulu egyszerűen megfogta a feléje nyújtott kezet, és bemutatkozására ő is megmondta a maga nevét. Igaz, hogy közben kissé meghajolt feléje, amivel talán megsértette a Csillagflotta protokollját, de családjában ez hagyományosan a tiszteletadás jele volt. Hunter nem volt olyan magas, mint várta -képzeletében hatalmas félistennek, óriásnak tette meg, s most megkönnyebbült, hogy a kapitány fizikai valójában nem akkora, mint gondolta. Keze keményen, határozottan szorította meg Suluét. Tenyere érdes volt, s egy mély heg kanyarodott fel belőle kézfejére és tűnt el a csuklónál ingének mandzsettája alatt. Ezüst mellénye csillogott a vállán, mintha páncélt viselne. - Mr. Sulu - mondta -, örülök a találkozásnak.

Jim nagy megbecsüléssel beszélt magáról. Sulut ez a megjegyzés annyira meglepte, s olyannyira hízelgett neki, hogy hirtelenében nem is tudott válaszolni. - Köszönöm - mondta aztán félszegen. - Kirk kapitány még nem érkezett vissza az Aleph Prime-ról, Hunter kapitány. Elvezethetem a tiszti szalonba? -Nagyon jó lesz, Mr. Sulu. Beszálltak a liftbe, leereszkedtek, majd végigmentek egy hosszú folyosón. Az Enterprise elhagyatott, kísérteties, valószerűtlen képet mutatott: legénység sehol, a világítás halovány őrfényre állítva Sulu bocsánatkérően megjegyezte: -Nem a legjobb képét mutatja most a hajónk. -Nem törődjék vele, Mr. Sulu -mondta Hunter. - Egy ilyen hajónak, mint az Enterprise, nincs szüksége rá, hogy mutogassa magát. Az Aerfenről és az Enterprise-ról csevegtek, míg a szalonba értek. Sulu felajánlott egy italt, esetleg egy pohár bort, de Hunter nem kért; végül mindketten a kávé mellett döntöttek. Ott ültek a kikötő és a mélységes űr látványa fölött, és még mindig a hajókról beszélgettek. - Elég csúf hasítás az ott az Aerfen oldalon - mondta Sulu. - Remélem, nem okoztak túl nagy pusztítást? Hunter elfordította a fejét. -A hajóban nem - mondta. - De két jó emberemet elvesztettem abban a csatában. - Kapitány... bocsásson meg, nem tudtam... - Honnan tudta volna? Mr. Sulu, erre a küldetésre senki sem jelentkezik önként, aki nem tudná, hogy mit vállal. Hirtelen nagyon fáradtnak és nagyon emberinek látszott, ami csak növelte Sulu iránta érzett tiszteletét. Nem tudta, mit válaszoljon, hát felállt, és újratöltötte a csészéket. - Ön hova valósi, Mr. Sulu? - kérdezte Hunter, mikor visszaért a kávéval. Enyhén fátyolos hangja árulkodott csak érzelmeiről. - Úgy érzem, ki tudnám találni az akcentusa alapján, de olyan enyhe, hogy nem egykönnyen igazít el. - Nem annyira enyhe, hogy teljesen eltűnne. Gyerekkoromban sok helyen laktunk, de legtovább a Simpain éltünk. - Önkéntelenül a bolygó közkeletű nevét használta. - A Simpain! - kiáltott fel Hunter. - A Gandzsicun Jártam ott. - Igen, asszonyom - mondta Sulu. -Tudom. Emlékszem Senki nem fogja ott jó ideig elfelejteni önt.

- Most rajta volt a sor, hogy elfordítsa a fejét. Eredetileg nem akart beszélni Hunternak magáról s arról a háláról, amivel ő és még nagyon sokan mások tartoznak neki, és most megértette, miért nem. Attól félek, azt mondaná, semmiség volt az egész gondolta. Attól félek, hogy csak vállat vonna rá és kinevetne. - Köszönöm, Mr. Sulu. Sulu lassan ráemelte tekintetét. Hunter arcára árny borult, elhomályosítva szürke szemét. - Ezen a pályán - ezt tudnia kell - az ember néha úgy érzi, hogy minden, amit tesz: megannyi összecsapás, annyi elhunyt barát, csak arra való, hogy egy arctalan, értelmetlen törvény és rendszabály dicsőségét növelje. De ez nem számít. Egyáltalán nem számít. Csak az számít, ha tudod, hogy van ember, akinek szüksége van arra, amit csinálsz. - Voltak emberek - mondta Sulu. - Egyáltalán ne higgye, hogy nem volt szükségünk rá!

Jim Kirknek le kellett tennie a bioelektronikus kristályok ügyetlen dobozait, hogy elővehesse kommunikátorát. - Nem tudta volna legalább ezeket utánunk küldetni, Mr. Spock? - kérdezte. - Dehogynem, kapitány, de azt gondoltam, nem szívesen maradt volna még jó egynéhány napig az Aleph Prime-on. Kirk dünnyögött valamit érthetetlenül magában, majd beleszólt a kommunikátorba: - Kirk az Enterprise-nak. - Enterprise. Itt Sulu, kapitány. - Mr. Spock és én (készen állunk a felsugárzásra, Mr. Sulu. Néhány perccel később Kirk, Spock és a különböző dobozok materializálódtak a transz-portáló emelvényen. Kirk lelépett. róla, és üdvözölte Huntert, aki elkísérte Sulut a transzportációs terembe. - Látom, Mr. Suluval már találkoztál - mondta Jim. - Ő, pedig Mr. Spock, az első tisztem. - Mr. Spock - mondta Hunter, és felé biccentett. - Nagyon örülök, hogy találkozunk, hisz oly sokat hallottam már önről. - Számomra megtiszteltetés, kapitány - mondta Spock. Kirk észrevette, hogy Sulu lassan, de meglehetősen vonakodva az ajtó felé indul. - Mr. Sulu - mondta hirtelen ötlettel -, vacsorázott már? - Vacsoráztam-e? - kérdezte Sulu, meglepődve a váratlan kérdéstől. - Kapitány, attól tartok, elveszítettem az idő fonalát körülbelül azóta, hogy beléptünk a szingularitás körüli hatodik hétbe. Nem tudom, hogyan nevezhetném az utolsó alkalmat; amikor táplálkoztam. Kirk felnevetett. -Teljesen megértem. Most végigvezetem Hunter kapitányt a hajón, aztán ő, Mr. Spock meg én megvacsorázunk a megfigyelő fedélzeten. Hunter, szeretném, ha megismerkednél a tisztjeimmel. Mr. Sulu, utánanézne, hogy ki tartózkodik még a fedélzeten? És aztán velünk tartanának a vacsorán? - Boldogan! - mondta Sulu. - Köszönöm, kapitány. Ahogy Kirk, Hunter és Spock összeszedte az új felszereléseket, és elhagyta a transz-portációs termet, Sulu a konzolhoz sietett, és csatornát nyitott az Aleph Prime-ra. - Sulu Flynn-nek, jelentkezz, parancsnok! A szünet olyan hosszúra nyúlt, hogy Sulu aggódni kezdett. Már épp azon volt, hogy megismétli a hívást, amikor felcsendült Mandala hangja: - Itt Flynn. - Mandala... - Hikaru, van ott még valaki? - vágott közbe a lány, mielőtt a meghívásról szólhatott volna. - Nincs. Egyedül vagyok. - Jó. Sugározz minket fel, két emberem velem van. Hallotta a lány hangjában a sürgetést; gyorsan megkereste őket, és energiát adott. Meglepetten látta, hogy három zilált alak jelenik meg a dobogókon. Mandalát az Enterprise biztonsági erőinek két legmeghökkentőbb külsejű tagja kísérte. Hrraragfashtalli leginkább kétlábú leopárdnak nézett ki, bundája gesztenye-, skarlátvörös és krémszínű volt. Mindenki Hrrnek hívta, de persze csak a háta mögött. Ahogy megjelent, négy lábra ereszkedve ugrásra készen várt, éles rubin szemfogai kivillantak, tágra meresztett vörösbarna szeméből úgy sütött a visszatükröződő fény, mint a reflektorsugár. Füle hátrasimult koponyájára, szőre a nyakától végig a gerincén, a farkáig felmeredt, foltos farka hegye úgy állt, mint egy pamacs. Halkan morgott. - Vissza kell mennünk. Szemet vetettem egy zsenge torokra.

Mandala kacagott. Haja kusza zuhatagként omlott alá. Vörös hajával, ragyogó zöld szemével, világosbarna bőrével olyan volt, mint egy ruganyos, tüzes vad, akárcsak Hrr. - Csakhogy az a zsenge torok volt olyan modortalan, hogy az Aleph biztonsági embereit riassza. Ezért húztuk el a csíkot. - Mandala boldogabbnak látszott, mint amilyennek Hikaru az Enterprise-ra jövetele óta valaha is látta. Az együttes harmadik tagja, Jenniver Aristeides, csak állt, a padlót bámulta, vállát lógatta. Kétszázötven centiméter magas volt, csontjai vastagok, tömörek és úgy látszott, sokkal több izomréteg borítja őket, mint az emberekét. Ami igaz is lehetett. Pedig ő is emberi lény volt, csak genetikailag úgy alakult ki, hogy képes legyen nagy gravitációjú bolygón élni. Mandala odament hozzá, Hrr az oldalához dörgölőzve kísérte. - Gyere le, Jenniver - mondta Mandala gyengéden. Felnyúlt a masszív női kézért, és elvezette társát az emelvénytől. Jenniver felnézett; acélszürke arcából kivillanó ezüst szemében könnyek ragyogtak. - Nem akartam verekedni - mondta Jenniver. - Tudom. Nem a te hibád volt. Megérdemelték volna, hogy egy kicsit belyukaszd a koponyájukat, vagy hogy Hrraragfashtalli kicifrázza a képüket. - Nincs jogom dühbe gurulni, ha valaki rondának nevez. - Nekem van - mondta Hrr. - De nem akartalak kalamajkába keverni benneteket. - Nagyon jól megvagyok a kalamajkákkal - mondta Hrr, és most dorombolt. - De ő nem, ugye? Ugye te nem, parancsnok? A kapitány dühöngeni fog? Az én hibám volt. - Jenniver, hagyd abba! Minden rendben van. Ott voltam, láttam, mi történt. Menj, aludj egyet, és ne aggódj. Kirk miatt, pedig végképp ne. Hrr megfogta Jenniver kezét. - Gyere, barátném. - Elhagyták a transzportációs termet.

Mandala nyújtózkodott, megrázta hosszú sörényét. - Mi történt? - kérdezte Hikaru. - Néhány ütődött úgy gondolta, jó hecc lesz, ha Jennivert felhergelik. Hrrnek kifogása volt a megjegyzéseik ellen, és körülbelül ekkorra értem oda én - mondta Mandala. - Köszönöm, hogy felsugároztál bennünket. - Verekedésbe keveredtél. - Hikaru - mondta Mandala, és nevetett. - Úgy nézek ki, mint aki sétakocsikázáson vett részt? - Megsérültél? - Ugyan! És a másik félben sem tettünk túl nagy kárt. Ennek megvan a technikája, nekem elhiheted. Hikaru a két biztonsági tiszt után nézett. - Nem szeretnék a helyükben lenni, amikor Kirk kapitány tudomást szerez a dologról. Miszlikbe fogja aprítani őket. Mandala metsző tekintetet vetett rá, égő zöld szeme összeszűkült. -Ha Kirknek bármi kifogása van az ellen, ahogyan dolgozom, velem Cisztázza. - A düh annyira elborította, hogy Hikaru alig ismert rá. - De ha a biztonsági emberek büntetéséről van szó, az az én dolgom! - Ám a haragja azonnal elpárolgott, és megint elnevette magát. Marokra fogta haját, feje tetejére tornyozta; majd ismét leengedte. Hikaru egy percre lehunyta a szemét, és szidta saját bolondságát, hogy visszautasította Mandalát, akármilyen rövid idő lett is volna az övék. - Egek! - kiáltott Mandala. - Erre már nagy szűkségem volt! - Elgondolkodva pillantott Hrr és Jenniver után. Tudod, akárhogy néz is ki Jenniver, valójában nagyon szelíd természetű. Szerintem egyenesen félénk. Nem tudom, valóban a biztonsági szolgálat-e az igazán neki való hely. - Mandala, biztos, hogy jól vagy? - Persze. De tényleg, miért kerestél? Te is kaptál végre kimenőt? Menjünk vissza az Alephra? - Vacsoráztál már? - Nem. Az embereim igen, de én vártalak téged. - Helyes - mondta Hikaru. - Nekem van egy még jobb ajánlatom.

Jim Kirk jobban szerette volna, ha Huntert az Enterprise egész tisztikara fogadja a fedélzeten. Küzdött benne az embereivel méltányos parancsnok meg a legénységgel és a hajójával eldicsekedni vágyó kapitány. Végül az adott szó tisztessége győzött benne, és tisztjeit nem rendelte vissza az Alephról. És amikor Hunter meg ő besétáltak az üres és sötét megfigyelő fedélzetre, és kitárult előttük a széles ablakon át a száznyolcvan foknyi ragyogó csillagmező, minden elégedetlenségét elfelejtette. Régi barátja és ő ott álltak együtt, a csillagok mélységébe tekintve, nem szóltak egy szót sem, és nem is érezték, hogy beszélniük kellene. De Jim megint úgy érezte, hogy el kellene mondania Hunternak mindazt, amit már régóta akar.

Majdnem megszólította a nevén, álomnevén, azon a néven, amit csak Hunter családja és ő tudott, azon a néven, amit nem ejtett ki a száján azóta, hogy utoljára szerették egymást szerelemmel.

Kinyílt mögöttük az ajtó. Jim mély lélegzetet vett, aztán lassan kieresztette. Szomorúságot és megkönnyebbülést érzett egyszerre, mikor Spock belépett a megfigyelési fedélzetre. Mr.Sulu és Flynn főhadnagy követte. A megfelelő pillanat megint elszállt. - Mandala! - kiáltott fel Hunter. - Nem is tudtam, hogy az Enterprise-on vagy! -Szia, Hunter! Nekem is némiképp meglepetés, hogy itt vagyok. - Bár azt mondja, hogy az állásomra pályázik - jegyezte meg Jim meggondolatlanul. Flynn elpirult, de Jim szívből nevetett. - Akkor igyekezz egy jobb hajót szerezni neki, Jim, ha ezt meg akarod tartani magadnak! - mondta Hunter. Jim most értette meg, hogy mit is mondott valójában Mandala Flynn neki, mikor az Enterprise-ra érkezésekor jövő tervei után érdeklődött. Igaz, egyenest a szemébe nézve azt mondta: “Az ön állását akarom." De valójában ez azt jelentette, hogy vegye nagyon komolyan, bármilyen kétségei vannak is az ál-

lás betöltését illető szakképzettsége és a papírok miatt Csakhogy akkor teljesen félreértette a választ. Flynn rámosolygott Hunterra. Most látom először mosolyogni, gondolta Jim. Igazán mosolyog most, nemcsak ironikusan félrehúzza a száját. Azt hiszem, újra kell értékelnem ezt a tisztet. Hunter és Mandala Flynn összeölelkeztek, olyan könnyed családiassággal, ahogy a határőrök kevéssé formális viszonyai között szokás. -Úgy látom, nem kell további bemutatást eszközölnöm - mondta Jim. - Mikor szolgáltatok együtt? Flynn mosolya azonnal eltűnt, és a szokásos készenléti állapotába helyezkedett. Jimnek az, a kínos képzete támadt, hogy rögtönzött mentsége, amivel Ian Braithewaite-et türelemre bírta, miszerint is a biztonsági szolgálatnak huszonnégy óra kell a rab elhelyezésének biztosítására, visszajutott biztonsági tisztje fülébe. Abban biztos volt, hogy Spocktól nem, de Miss Flynn más módon is tudomást szerezhetett a dologról, például elmondhatta egyenest Braithewaite is neki! Adjon nekem még egy lehetőséget, Miss Flynn! - gondolta Kirk. - Nem tudtam, hogy meg fogja oldani a dolgot. Szüksége volt vad elszántságára, hogy ahonnan elindult, ennyire fel tudja küzdeni magát, de nem tudtam, hogy vadságát kordában tudja-e majd tartani. Még most sem vagyok egészen biztos benne. De ön nagyon tehetséges tiszt, biztonsági szolgálatom évek óta most kezd először megbízható formát ölteni, és a világmindenségben semmit sem szeretnék kevésbé, mint önnel ellentétbe kerülni. - Repülőrajom és a flotta, melyben Mandala szolgált, egyszer együtt vett részt egy akcióban - mondta Hunter. Kinn az Orion határán. Arról a jelentések egybehangzóan állították, hogy kritikus helyzet volt -jegyezte meg Jim. Ettől kezdve a beszélgetés régi idők emlékeit idézte, és még Mr. Spock is úgy felengedett, hogy ő is elmesélt egy különös történetet akkortájról, mikor a Csillagflottánál elkezdte szolgálatát. Kirk meglepetésére és megkönnyebbülésére Mandala Flynn feszült

idegállapota is ellazult. Csak Sulu maradt ki a társalgás legnagyobb részéből, de úgy tűnt, egyáltalán nem bánja. Sőt inkább boldognak látszott, hogy hallgathatta őket. Kirk mosolygott magában. Eleinte még érzett némi önző sajnálkozást, hogy hirtelen ötletének engedve a többieket is meghívta vacsorájukra, de most őrült, hogy a dolog így történt. Később, aznap éjjel, Sulu kabinja sötétjében töprengve, szórakozottan rágta a körmét. Szerette az Enterprise-t. Itt voltak a barátai, a legénység respektálta, és olykor elöljárói is méltányolták munkáját; csodálta kapitányát. És ha úgy dönt, hogy itt marad, bevallhatja magának azt is, hogy halálosan szerelmes Mandala Flynnbe. Na de, gondolta, hol vannak a nagyra törő tervek, amikkel valaha elindultam? Az elmúlt hat hónap nem vitt közelebb a megvalósításukhoz. Az eddigi minősítéseim nem elegendők ahhoz, hogy lehetőségem nyíljék valódi előrehaladásra. Nagyobb kockázatot kell vállalnom, mint valaha eddig életemben. És mi legyen Mandalával? Hikaru tudta, hogy ha a kedvéért alább adná elképzeléseit, Mandala nem értené meg, sőt még meg is vetné érte. Nem maradhat közöttük barátság vagy szerelem sem egyikük, sem másikuk bűntudata vagy önfeláldozása árán. Ha megpróbál átsorolni, nagyon nagy kockázatot vállal. Most nem is arra gondolt, hogy milyen fizikai veszéllyel jár, ha átjelentkezik, mint önkéntes a harcászati részleghez, és ideális esetben az Aerfenre kerülne - és ezt Kirk kapitány nem akadályozná meg, abban biztos volt. Hanem arra, hogy egyáltalán nem biztos, hogy

Hunter elfogadná jelentkezését. S ha Hunter nem, valamint egyetlen repülőraj parancsnoka sem, akkor az Enterprise-on kell maradnia. És akkor már soha többé nem lesz ugyanilyen a helyzete itt, mint most.

Jim és Hunter átsétáltak a transzportációs terembe. - Jólesett ez a mai nap, Jim - mondta Hunter. -Jó volt újra találkozni veled. - Nagyon sajnálom, hogy máris tovább kell mennünk - mondta Jim. - De szerintem semmi akadálya, hogy visszafelé is érintsük az Alephet. - Addigra én már nem leszek itt - válaszolta Hunter. - A határon zavargások vannak, és a rajom nem elég erős most. A vezérhajó csak addig maradhat, ameddig feltétlenül szükséges. Igen valószínű, hogy ebben a helyzetben hamarosan el kell vigyem az Aerfent - Szomorúan lehajtotta fejét, a padlót bámulta. - El sem tudom képzelni, Jim, hogyan fogom pótolni a két jó emberemet. Jim nem tudott mit mondani. Ismerte azt az érzést, amikor az ember elveszíti legénységének valamelyik tagját, jó barátját. Ilyenkor nincs helye a szónak. Beértek a transzportációs terembe. Jim betáplálta Hunter hajójának koordinátáit. - Nos hát...

Most következett el az igazán nehéz pillanat, mert egyikeiknek sem akaródzott elválni. Szorosan átölelték egymást. Jim túl sokáig halogatta, hogy elmondja, amit akart. Nem ma, hanem - attól tartott - az évek folyamán odázta el túlságosan a pillanatot, hogy megmondja neki... Arcát a Hunter nyaka és válla közötti bölcsőbe fektette; Hunter hajának illata olyan emlékeket ébresztett fel benne, hogy nem mert se ránézni, sem megszólalni. - Ne, Jim, kérlek. - Hunter gyengéden eltolta ma-gától. - Hunter... - Isten veled, Jim - mondta, és fellépett az emelvényre. - Isten veled - suttogta Kirk. Hunter intett, hogy készen áll. Kirk megérintette a szenzorokat, és Hunter ellobbant Kirk világának valóságából.

Időbe telt, míg Kirk visszanyerte higgadtságát. Mikor végre megnyugodott, egyenest a kabinjába sietett, és remélte, hagy senkivel sem találkozik. Fizikai és érzelmi kimerültség kezdett eluralkodni rajta. Először érezte úgy, hogy beletörődik hajója fuvarmegbízatásába, sőt szinte hálás volt érte. Hunternak igaza volt, gondolta. Sétakocsikázás vár ránk. És talán erre is van szüksége mindannyiunknak. Belépett a sötét, csendes kabinba. Ez volt az egyet-len hely a hajón, ahol majdhogynem pihenni is tudott, de most több mint huszonnégy órája a közelébe se jutott. Nagyon fáradtnak érezte magát. Levette ingét, és a hajtogatást mellőzve behajította a tisztítógépbe. Kommunikációs terminálján zöld fénnyel világított az üzenetrögzítő. Halkan elkáromkodta magát. A zöld fény azt jelentette, hogy az üzenet nem sürgős, de tudta, hogy addig úgysem tud elaludni, amíg utána nem néz, hogy ki kereste. Megnyomta az üzenetrögzítő gombját. Mr. Sulu kért tőle hivatalos kihallgatást. Ez meglepte. Kirk nem is emlékezett rá, kapitánysága ideje alatt mikor kértek tőle utoljára hivatalos kihallgatást. Hogy Sulu soha, az biztos. Büszke volt rá, hagy annyira az emberei között él, hogy ilyen formalitásokra nem volt szükség. Puszta kíváncsiságból visszahívta Sulut. Ha a kormányos tiszt alszik, Kirk semmiképp sem fogja megsérteni a félrevonulásához való jogát. De - nem mintha ez a kapitányt meglepte volna - Sulu azonnal megjelent a képernyőn, elég nyúzottan ugyan, de teljesen éberen. Most jutott csak Kirknek eszébe, hogy Sulu nem is kapott kimenőt, hogy lemehessen az

Aleph Prime-ra. Különböző okok miatt egyfolytában szolgálatban volt, mióta ideértek, azelőtt meg különleges készültségben kellett lennie, míg ki nem hozta az Enterprise-t a szingularitás szorításából. Túlhajszolom ezt a fiút. Szakértelmét olyan kevéssé fitogtatja, úgy elfedezi humorával, hogy nem is értékelem igazán, milyen keményen dolgozik, és milyen nagyszerű munkát végez. Egek ura! Lehet, hogy ma estére más tervei voltak, és meghívásomat parancsnak vette? - Jó estét, Mr. Sulu - mondta. - Megkaptam az üzenetét. Minden rendben van? Úgy gondolom, bocsánatkéréssel tartozom önnek. Sulu arcán a tökéletes megütközés kifejezése jelent meg. - Bocsánatkéréssel, kapitány? De hát miért?

- Nem volt szándékomban a mai vacsorát kötelezővé tenni. Úgy érzem, más tervei voltak ma estére, amiket én hiúsítottam meg. - Dehogyis, uram! - válaszolta azonnal Sulu. - Épp ellenkezőleg! Inkább attól tartottam, hogy túl önzőek voltunk, mikor elfogadtuk a meghívást, hiszen ön és Hunter kapitány talán szívesebben vacsorázott volna kevésbé népes társaságban. - Ó, dehogy! Nos, örülök, hogy ezt tisztáztuk. Viszontlátásra holnap reggel. - Kapitány úr ... - Igen, Mr. Sulu? - Nem erről szerettem volna beszélni önnel. Kirk majdnem azt mondta, hogy bármiről szeretne is beszélni vele, talán ráér addig, míg mindketten jól kialusszák magukat. De volt valami Sulu hangjában, ami miatt mégsem ezt mondta. Különben is - gondolta Kirk - itt a megfelelő alkalom, hogy megmondjam neki, mennyire fontos ember a hajó számára, és hogy én mennyire számítok rá. Megérné ez a kis idő. Meg nem is úgy néz ki, mint aki békés álomra akarná hajtani a fejét, valami tényleg gyötri. - Feljöhetne a kabinomba, Mr. Sulu. Egy kis konyak mellett elbeszélgetnénk. - Köszönöm, uram.

Most Kirkön volt a megütközés sora. - Átsorolni? - kérdezte. - Miért? Hova? Miért nem érzi jól magát az Enterprise-on? - Jól érzem itt magam, kapitány úr! - Sulu a tenyerébe fogta konyakospoharát. Mindenekelőtt azt szerette volna, ha Kirk megérti, miért szánta rá magát erre a lépésre. Az ital illata, szinte épp olyan bódítóan, mint maga az ital, amibe belekóstolt, Sulu arca körül lebegett. - Kapitány úr, a minősítésem nem elsőrendű... - A minősítése kifogástalan, Mr. Sulu! Sulu újrakezdte: - Ha valaki az Enterprise-on szolgál, ragyogó jó pont a minősítésében. Csakhogy az enyémben ez az egyetlen ragyogó jó pont, és attól tartok, hogy ebbe a kitüntető helyzetbe is érdemtelenül jutottam.

- Nocsak! - mondta Kirk. - Azt gondolja, hogy találomra szedem össze az embereimet? Sulu elvörösödött. - Nem, uram, dehogyis. Csak nem tudom, hogy engem miért vett fel. A jegyeim az Akadémián teljesen átlagosak voltak... - Elakadt, nem tudta folytatni. Örök elégedetlenség töltötte el a Csillagflotta Akadémiáján elért eredményei miatt. - Én nem csak az összesített jegyeket nézem - mondta Kirk. - Ahogyan az ön családja mozgott a világban, ön sokkal kevésbé volt felkészülve az Akadémia kívánalmaira, mint a legtöbb kadét. Így aztán valahányszor újabb tantárgy lépett be a tanulmányok sorába, önnek mindent szinte az alapokról kellett kezdenie. Sulu nem emelte fel a tekintetét. Zavarban volt, hiszen mindez így történt. - És aztán - folytatta Kirk - fokról fokra előbbre haladt, míg csak a soron lévő Tantárgyat tökéletesen el nem sajátította. Hát nekem épp ilyen elképzelésem van egy potenciálisan kitűnő tisztről, Mr. Sulu. - Köszönöm, kapitány úr ... - Nem győztem meg, ugye? - A minősítésemmel kell számolnom, uram. Bármit látott is mögötte... - A következő kapitány nem láthatná ugyanazt. Sulu bólintott. - Ön lebecsüli önmagát. - Nem, uram! Bocsásson meg, de talán ez esetben éppen nem. Nagyon szeretem ezt a hajót, és ez baj. Annyira szeretnék itt maradni - de azt gondolom, hogy ha a nevem akármilyen előléptetési listára felkerülne most, azonnal kihúznák: Végül talán kapnék valamilyen parancsnoki kinevezést. De hacsak nem tűnök ki valamilyen módon, hacsak nem szerzek

annyi tapasztalatot a Csillagflotta legkülönfélébb akcióiban, amennyire csak képes vagyok, végül nem-igen remélhetek egyebet, mint parancsnoki kinevezést valami üzemanyag-szállító bárkára vagy valahol egy nyugodt kis helyőrségre. Kirk elgondolkodott. Sulu nem tudta, bátorítja-e, vagy netán megmagyarázza neki, mennyire nem érti a Csillagflotta elveit, és hogy szerinte hogyan alakulhatna a karrierje.

Sulu belekortyolt a konyakjába, hogy némi időt nyerjen. - Kapitány úr! Nagyon fontos nekem, hogy becsülettel szolgáljak. De többre vágyom! Amikor a diplomáciai tárgyalásokat figyeltem, az felért egy főiskolával. Mindennek megpróbálok mindig utánanézni. De ha nem jutok valódi tapasztalatokhoz, pályám zsák-utcában fog végződni. Izgatottan figyelte Kirköt, megpróbált olvasni arc-kifejezéséből. Kirk végre megszólalt, és hangjában volt valami hidegség.

- Sose gondoltam volna, hogy éppen Hunter fogja elcsábítani tőlem a legénységemet... mert az Aerfen-re akar átsorolni, ugye? - Igen, uram. De Hunter kapitány sose beszélt erről velem. Én már nagyon régen gondolkodom a dolgon. A legelső pályázatom vadászrajhoz szólt, és csak azért kerültem az Enterprise-ra, mert az ön hajójának igényeit minden másénál előbb kielégítik. - Nem tudta, taktikus lépés-e, hogy ezt éppen Kirknek monda, de hát ez volt az igazság. - Egyetlen ember-

rel beszéltem eddig erről a hajón, rajta kívül ön az első, akihez ezzel fordulok. - Nem is lett volna etikus először Hunterhoz fordulni, és Sulu igencsak sértve érezte magát, hogy Kirk ezt feltételezi róla. -Tudom, hogy Hunter kapitány elvesztette két emberét, de nincsenek illúzióim. Biztosan hosszú sor önkéntes jelentkező vár arra, hogy az Aerfenre jusson. Még csak azt sem tudom, milyen posztokat kell betölteni, és hogy én alkalmas leszek-e valamelyikre is. Ráadásul fogalmam sincs, hogyan fogadná Hunter kapitány a jelentkezésemet, még ha ön jóváhagyja is. Előrehajolt, és igazán őszintén mondta: - Uram, eddig sose hazudtam önnek, miért kezdeném el épp most? De megkérdezheti Hunter kapitányt is, hogy beszéltünk-e valaha erről a dologról. Őt sem úgy ismerem, mint aki hazudna. Sulu nem tudta eldönteni a kapitány elrévedő, befelé tekintő arckifejezéséből, hogy mi zajlik benne. Lehet, hogy a haragját próbálja megfékezni. -Mr. Sulu -kérdezte Kirk -, mi történik, ha Hunter nem fogadja el a jelentkezését, vagy ha a Csillagflotta már kinevezett mást a posztra? - Kirk kapitány... mindenképpen meg kell próbálnom, akár Hunter kapitány rajában, akár másutt. És most először, amióta Sulu a szobájába jött, Kirk elmosolyodott. Sulu életében nem volt még ilyen hálás egy mosoly láttán, mint most. - Én sem tudom, hogyan fogadja Hunter az ön pályázatát, Mr. Sulu - mondta a kapitány. - De ha nem fogadja el, várhat egy darabig, míg fele olyan jó tisztet talál, mint ön.

Ezután minden sokkal gyorsabban zajlott, mint ahogy Sulu remélni merte volna. Azonnal megkapta az Aerfenre való ideiglenes átsorolási engedélyt. Eleinte azt hitte, hogy azért, mert a vadászflottának minél előbb pótolnia kellett az eltávozottakat. Talán Hunternak nem is őrá lett volna szüksége. De Kirk biztosította róla, majd magatartásával Hunter is értésére adta, hogy eddigi munkája, valamint a benne rejlő képességek miatt kapta meg a kinevezést, és véglegesítik, mihelyt az engedély átjut a bürokratikus ügyintézés útvesztőjén. Így tehát pontosan hatszáz órakor, alig öt órával később, hogy Kirkkel beszélt, Sulu ott állt hátán tömött iszákjával kiürült szobája közepén, a lábánál egy kis dobozba gyömöszölt mindenféle aprósággal, és a kezében antik szablyáját szorongatta. A szablyát maga előtt tartva lassan végigment a folyosón, és halkan bekopogott Mandala ajtaján.

Majdnem azonnal jött a válasz: - Szabad!

A zár oldott; Hikaru belépett a félhomályos kabinba. - Mi történt? - Mandala félig már felhúzta egyenruhája zubbonyát, azt hitte, riadó van, oda szólítják. - Semmi baj, csak én vagyok - mondta Hikaru. Mandala fél arcát eltakarta az ing, mint valami - maszk, kósza hajszálak simultak a hom-lokába. - Ja, te vagy az? - mondta, amint meglátta. - Nem úgy nézel ki, mint aki a segítségemet kéri egy invázió visszaveréséhez. - Levette a zubbonyt, és visszahajította a pantalló mellé a székre, majd a világítást majdnem teljes fényerőre vette. Az arany fénysugár megcsillant vörös hajában. Szolgálatban sose hordta így a haját. Hajkoronája most könnyed fürtökben vette körül arcát, vállát, beborította egész hátát. Hikaru arra gondolt, hogy aligha van ember a fedélzeten, aki leeresztve látta volna Mandala haját.

A lány mosolya eltűnt. - De azért mintha valami baj mégis volna. Mi történt, Hikaru? Ülj le. Hikaru leült a lány priccse szélére. Mandala a takarója alatt felhúzta a térdét, és összekulcsolta karját lábszára körül. - Beszélj - mondta gyengéden. - Mi baj van? - Megtettem -válaszolta Hikaru. - Megpályáztam az átsorolást Hunter flottájába. - És ő elfogadott! - kiáltott fel derűsen Mandala. Sulu bólintott.

- Hát akkor cigánykereket kéne hánynod! Ennél jobbat nem is kívánhatnál! - Kezdek attól félni, hogy elhibáztam a dolgot.

Már-már bánom. - Hikaru. Nagyszerű az Enterprise-on szolgálni, de igazad volt, amikor úgy döntöttél, hogy másféle tapasztalatokat is kell gyűjtened. - Most nem a hivatásra gondoltam. Hanem személyes dolgokra.

Mandala elfordította a tekintetét, majd ránézett Hikarura, és megfogta a kezét. - Ugye, érted már, amit a túl közeli kapcsolat kockázatáról mondtam? - Ne haragudj - mondta Hikaru. - Tudom, hogyan érzel. Nem is akartam erről beszélni. Éppen csak elköszönni ugrottam be, és hogy neked adjam a szablyámat. Túllépném vele az engedélyezett poggyászsúlyt. Mandala olyan ünnepélyesen vette át, ami megillette a szép művű, régi kardot. - Köszönöm - mondta. Fejét a térdére hajtotta, és

Hikaru azt hitte, sír. - Mandala, hé, bocsáss meg... A lány hevesen megrázta a fejét, még mindig nem nézett fel, csak megfogta Hikaru csuklóját, hogy megállítsa a mentegetőzésben. Mikor végre felemelte a fejét, Hikaru látta, hogy olyan heves nevetés rázza, hogy a könnye is csorog.

- Nem, nem. Te bocsáss meg. Gyönyörű ez a szablya, nem ezen nevetek, hanem hogy én meg, szóval, ha kiugrom érte az ágyból, én meg neked... - Körülnézett. - Persze, itt van! Ezt adom. Lehúzta jobb keze középső ujjáról nehéz gyűrűjét. Természetformálta rubinszerű kőkarika volt, a színe nagyon hasonlított Mandala hajához, s a szélein éppoly arany-fényben csillogott. A lány mindig viselte, csak a dzsudógyakorlatok közben nem. Most Hikaru kisujjára húzta. Mandala, amikor a főhadnagyi rangfokozat elérésére készült, többek között pszichológiát. is tanult, meg pszichológiatörténetet. Most mosolyogva magyarázta el Hikarunak a régi idők szexszimbolikájának elméletét: kardokról és kardhüvelyekről, zárakról és kulcsokról. Mire a végére ért, Hikaru is vele nevetett a régi különös elméleteken. Elkomolyodva néztek egymásra. - Komolyan gondoltad, amit akkor mondtál? ... - Nagyon ritkán mondok olyasmit, amit nem gondolok komolyan - válaszolta Mandala. - És te megváltoztattad a véleményedet? - Én... én nem is tudom. - Nem tenné könnyebbé a helyzetedet, de nagyon nem bánnám. - Mióta csak a hajóra jöttél, szerelmes vagyok beléd - mondta Hikaru. - Csakhogy éppen elmenni készülök innen. Mandala a fiú vállára tette a kezét. - Ha már nem úgy vélekedsz a kapcsolatunkról, mint amikor a vívóteremben beszéltünk róla, nekem sem lesz könnyű a sorsom. Én is szerelmes vagyok beléd, Hikaru, hiába küzdöttem ellene, s nem tudom, hogy megbánjuk-e majd vagy sem, ha egymáséi lettünk. Mandala a fiú arcát cirógatta, álla szögletét, nyakát. Hikaru hozzáhajolt, amit ő viszonzott, gyengéden megcsókolta, magához szorította. - Nem is tudod, hányszor ábrándoztam erről -suttogta Mandala. Kigombolta a fiú ingét, áthúzta fején, közben végigsimította hátát. Aztán figyelte, amint a fiú leveti cipőjét, nadrágját, és ismét elgyönyörködött erős atlétatermetében. Felemelte a takarót, hogy a fiú melléfekhessen, s amint összesimultak, végigfuttatta kezét combján, csípőjén, mellén.

Ujjai lassú, örvénylő mintákat rajzoltak bőrére, s a férfi teste megremegett. Csókokkal borította el Mandala arcát, apró, forró csókokkal, simogatta, belemerítette kezét a hajába, végigcsókolta vállán a hosszú sebhelyet, mintha el akarná tüntetni a fájdalmat, amiről árulkodott. Mandala föléje hajolt, és hagyta, hogy haja fürtjei beborítsák vállát. Először gyengéden, aztán játékosan, majd szilaj gyönyörrel szerették egymást: Jim Kirk a nappalijában ült, kezében egy csésze forró kávé. Nyomott hangulatban volt. Az ajtó kinyílt, és dr. McCoy botorkált be a szobába. -'reggelt, Jim! - kiáltott vidáman, feltűnő délies akcentussal, ami nála annak a jele szokott lenni, hogy vagy túl mélyen nézett a pohár fenekére, vagy másnapos. Kirk nem tudta megállapítani, hogy most melyikről van szó, de egyik eshetőség sem derítette jobb kedvre.

- Micsoda éjszaka! - folytatta McCoy. Ő is kézbe vett egy csészét, és letelepedett Kirkkel szemben. - Micsoda éjszaka volt! Neked is? Mintha látszana is rajtad.

- Igen - felelte Kirk, jóllehet oda sem figyelt. Meglehetős egy éjszaka volt. - Az éjszaka java részét Kirk az űrközi kommunikátor mellett töltötte, hogy elintézze Sulu átsorolását. Épp most kezdte gyanítani, hogy elsiette a dolgot. Ha nem intézkedik ilyen gyorsan, Mr. Sulu talán meggondolja magát. - Szóval neked is. Remélem, ugyanolyan jól érezted magad, mint én. - Jól? - Kirk visszapergette memóriájában McCoy szavait, és rájött, hogy mivel épp most tért vissza az Alephről, nem tudhat róla, mi történt Suluval. Tulajdonképpen Kirknek halvány fogalma sem volt, hogy töltötte McCoy az idejét, mióta tegnap találkozott vele meg az állatorvos barátjával a parkban. - Vén csont, miről beszélsz? - Nos, az igazat megvallva, bennem már volt egy-pár pohárral, mikor tegnap találkoztunk, de akkor mintha nem is láttad volna. Kirk csak bámult rá. - Jim, öregfiú, igazán boldognak látszottál. Nem is tudom, mikor láttalak utoljára ilyennek. Tudod, nem ártana, ha néhány dologban több állhatatosságot tanúsítanál ... Kirk ki nem állhatta, ha McCoy pártfogó modorban kezdett vele beszélni, pláne ilyen korán reggel nem. - ... mert öröm volt együtt látni téged a régi barátoddal. Kirk rájött, milyen következtetésre jutott McCoy. Csoda tudja, miért, de ez bosszantotta, pedig be kellett látnia, hogy McCoy joggal gondolhatta azt; amit. Egyébként is mit törődik vele, miként vélekedik McCoy a Hunterral való barátságáról, ami kizárólag kettőjükre tartozik. - Félreérted a helyzetet, vén csont - mondta. McCoy áttért a viccelődő hangnemre, amit a két férfi túlságosan is gyakran felvett, hogy elkerülje a nyílt beszédet a valóban komoly dolgokról. -A fenét, Don Juan T. Kirk, a világűr Casanovája! - Fogd be a szád! McCoy a tréfalózásból kijózanodva, meglepetten nézett fel rá. Már tudta, hogy mindazzal, amit ma reggel mondott, olyan közel jutott a tökéletes tévedéshez, amennyire egy tökéletlen élőlény csak juthatott. - Jim - szólalt meg csendesen, s hangjában nyoma sem volt a pajtási évődésnek -, ne haragudj. Tudom, hogy te és ő valaha sokat voltatok együtt, és azt gondoltam... igazán nem állt szándékomban érzékeny témát érinteni. Kirk megrázta a fejét. -Nem a te hibád. Még csak nem is következtettél tisztességtelenül, ha a megszokott viselkedésemre gondolunk. - Akarod, hogy beszéljünk róla? Vagy inkább tegyek lakatot a számra, és mielőbb hordjam el magam?

-Hunter meg én barátok vagyunk. Ő az egyik legjobb barátom. De valaha szerelmesek voltunk. Ma már nem. Belépett egy partnerközösségi kommunába. - Ó! Nahát. Ez mindent megmagyaráz. - Közelről sem. Egyáltalán nem: - Jim. Most már kezdek semmit sem érteni. - A kommunák nem mind zárt közösségek. Az övé semmiképp nem az. Most kilencen vannak benne, azt hiszem - úgy értem, kilenc felnőtt. Négyüknek vagy ötöknek ugyanaz a hivatása, mint Hunternek, tehát többnyire távol vannak az otthonuktól. De a nagyobb közösségben a gyerekek biztonságosabban érezhetik magukat. Hunter lányát néhány éve ismertem meg... - Eleinte nem jöttek ki valami jól egymással, Kirk nem volt hozzászokva gyerekekhez. De legalább idejében észrevette, hogy a lány ki nem állja az atyáskodó viselkedést, és megveti őt. Mihelyt úgy kezdett bánni vele, mint értelmes élőlénnyel, óvatos barátság fejlődött ki köztük. - Hunter lánya! - kiáltott fel McCoy elámulva. Hunter az ő szemében kizárólag a csillagflotta egyik tisztje volt, és most majdnem úgy elképedt, mintha Kirk kezdett volna mesélni az otthon hagyott kiskölykeiről. - Nem túl gyakran találkozik az ember valakivel, akinek majdnem az apja lett - mondta Kirk.

McCoy nagyot kortyolt a kávéjából, és nem bánta volna, ha valami erősebb ital van a csészében. - Majdnem én is a tagja lettem a csoportnak - folytatta Kirk. - Mikor már néhányszor jártam náluk, maguk közé hívtak. Három különböző alkalommal is hívtak négy év alatt. Jól éreztem magamat közöttük. Szerettem őket. Azt hiszem... azt hiszem, mindegyikőjüket tudtam volna szeretni. - Elhallgatott, percekig nem beszélt. Mikor megszólalt, nagyon halk hangon folytatta: - Úgy gondoltam, nem vagyok kész ilyen döntő lépésre. Mind a három alkalommal nemet mondtam. Lehet, hogy variban nem voltam még készen rá. Talán jól döntöttem. De leginkább arra gondolok, a legnagyobb hibát akkor kővettem el életemben, mikor nemet mondtam. - Sose késő egy hibát kijavítani. - Ebben nem értek veled egyet - mondta Kirk. - Különben sem hívtak többé, éppen az után, hogy már kezdtem elfogadni a gondolatot. - Megkérhetnéd te is őket... Kirk megrázta a fejét. - Így nem megy. Ez olyan rossz lépés lenne, hagy ők lennének kénytelenek nemet mondani.

- De ha ők nem zárt közösség, s ha te meg Hunter még mindig barátok vagytok... - Én is sokáig ezt gondoltam. Az első' hívásuk után azt hittem, semmi sem változott. Hunter és én oly sokáig jártunk együtt... De ő kezdett felnőni, én meg továbbra is játéknak tartottam a kapcsolatunkat. A játék rendben is van egy bizonyos határig. Éppen emiatt nyitott a kom-muna. De a kettőnk viszonyában - különösen azután, hogy másodszor is hívtak maguk közé - úgy festett a dolog, mintha én egész idő alatt csak játszottam volna vele, mást nem is akartam, miközben elvártam, hogy ő feltétlenül bízzék bennem. Még az álomnevét is elárulta nekem. Tudod, hogy ez mit jelent? - Nem. Fogalmam sincs róla. - Akkor még én sem tudtam. Nehéz megmagyarázni, de többet, mintha az életedet bíznád valakire. Kirk ismét elhallgatott. McCoy némán várt, hiszen tudta, milyen nehezére esik Jimnek ennyire magántermészetű ügyekről beszélnie. - Sok komoly félreértés volt közöttünk. Olyan sok, hogy meglepődtem, mikor harmadszor is hívtak. Ő meg attól lepődött meg, hogy megint nemet mondtam: És nagyon fájt neki. Azt hiszem, igen közel állt hozzá, hogy minden bizalmát megvonja tőlem. Valószínűleg nagy szerencse volt, hogy távoli utakra küldtek mindkettőnket, és évekig nem találkoztunk. McCoy olyan oldaliról ismerte meg most barátját, amiről eddig sejtelme sem volt. Most kezdte érezni, hogy a nyugodt, békés felszín milyen mélységeket takar. Kirk sosem engedte, hogy személyes fájdalmáról bárki tudomást szerezzen, és sokat tanult Spocktól arról, hogyan kell az érzelmeket eltitkolni. Pedig ő néha ugratta a vulkánit, hogy valahol mélyen nagyon emberi. Igazában Kirk volt sokkal emberibb a lelke mélyén, mint amennyire bevallotta önmagának. McCoy nagyon szeretett volna mondani valamit, amivel segíthet. Kirk mélyet lélegzett, és hevesen kifújta a levegőt. - Jim - kezdte McCoy óvatosan, és remélte, hogy nem megy túl a barátságuk szabta határon. - Nem mondhatnád el mindezt Hunternak is, amit most nekem elmondtál? Hogy úgy érzed, hibát követtél el? Az mégsem lenne ugyanaz, mintha magad kérnéd, hogy vegyenek be a kommunába, nem? -Nem tudom. Én is gondoltam már rá. De miért akarna Hunter még egyszer erről beszélni'? És, még ha akarna is, nagyon kényelmetlen helyzetbe kerülhetne. Mi van, ha a közösség elutasít? És mi van, ha befogadnának, és az utolsó pillanatban én futamodom meg? Ezt, úgy hiszem, már végképp nem bírná ki a barátságunk. Még egy ilyet már nem. - De hát te nem szoktad megváltoztatni az elhatározásaidat, ha már egyszer döntöttél! - Ez más helyzet. - Miért? Kirk megvonta a vállát. - Csak - felelte.

Tízszáz óra. Sulu felrakta katonazsákját meg a különféle formájú holmikkal teletömött dobozokat az egyik transzportáló emelvényre, és barátai felé fordult. Átsorolásának híre a jelek szerint futótűzként terjedt el a hajón, és ő most az egyszer hálás volt a fecsegőknek. Hisz ideje se lett volna a barátait értesíteni, még kevésbé az ismerőseit. Most mégis mind itt zsúfolódtak a transzportációs teremben, hogy minden jót kívánjanak neki. Itt voltak kezdő vívóóráinak társai: Pavel Csehov, Janice Rand, Christine Chapel; itt volt az Enterprise koros jógija, Beatrice Smith; Kirk kapitány, dr. McCoy, Uhura. Még Mr. Spock is ott volt. Mikor Sulu búcsúintegetésre emelte kezét, az a hirtelen, ijesztő előérzet kerítette hatalmába, hogy most valami végzetes, helyrehozhatatlan dolog történik, jóllehet maga akarta a változást; hogy az inga hamarosan visszalendül, olyan erővel és oly sebesen, hogy össze fogja őt zúzni. Lerázta magáról ezt az előérzetet, érthető úti lázával magyarázta. Sosem voltak profetikus hajlamai, az ESP-faktora is mindig teljesen átlagos volt. Kezet rázott Kirk kapitánnyal, de természetesen nem rázott kezet Spockkal, mint ahogy átölelte Uhurát, majd dr. McCoyt, de eszébe sem jutott Spockot is átölelni. Ehelyett tisztelettudóan meghajolt a tudományos tiszt felé. Spock felemelte kezét, ami a meghajlás vulkáni megfelelője volt. - Éljen soká, és sok sikert, Mr. Sulu! - mondta. - Köszönöm, Mr. Spock. Sulu továbblépett. - Mandala... Mandala átölelte. - Helyesen tettük, Hikaru - mondta olyan halkan, hogy körülöttük senki sem hallotta. - De ettől semmi sem lett könnyebb...

- Nem - válaszolta Hikaru, és könnyein keresztül alig látta Mandalát. - Vigyázz magadra! -suttogta a lány. - Te is! Hikaru hirtelen megfordult, fellépett a transzportáló emelvényre. Nem bírt ennyi ember előtt Mandala ölelő karjaiban tovább maradni. Ők már amúgy is elbúcsúztak négyszemközt egymástól. Mandala búcsút intett Sulunak, amit a férfi viszonzott. Azután Sulu Spockot kereste meg tekintetével, aki a konzol mögött állt, és meghajtotta feléje fejét. A sugár hideg villódzása körülfogta Sulut, és a kormányos tiszt már ott sem volt közöttük.

Amint Sulu távozott, a transzportációs terem kiürült. Mindenkire kedvetlenség telepedett, Mandala Flynnre leginkább. Megpróbálta alaposan felrázni magát, és erőszakkal a feladatára irányította figyelmét. Perceken belül megérkezik az elszállítandó rab. Flynnt kényelmetlen érzés töltötte el ezzel a feladattal kapcsolatban, úgy érezte, valami szokatlan dolog van folyamatban. A kapitány és a tudományos tiszt bizonyára tudja, hogy mi, de egyikük sem vette a fáradságot, hogy őt is beavassa_ - “Nem dolguk tudni, mért, okot egyik se kérd, csak fenni, halni ért" - Flynn éppoly cinikus éllel idézte fel magában a verssort, ahogy azt Tennyson megírta, nem, pedig azzal az esztelen egyetértéssel vagy az engedelmességnek azzal a vak odaadásával, amely erre a sorra a múló századok során egyre vastagabb rétegben rárakódott. Minél többet tudott egy feladatról, annál tökéletesebben tudta végrehajtani. Ez alól eddigi pályafutása során sose volt kivétel. De az Enterprise főtisztjei nem ismerték még eléggé ahhoz, hogy tudják, menynyire bízhatnak meg benne. Mandala még abban sem volt biztos, hogy Kirk kapitány egyáltalán bízik-e benne. Eddig nem sok jelét tapasztalta. Minden további magyarázat nélkül közölte Mandalával, hogy szerinte semmi gondjuk nem lesz a rab elszállításával, ugyanakkor felszólította, hogy látványoz biztonsági-intézkedéseket foganatosítson. Mr. Spock pedig megfellebbezhetetlenül közölte, hogy a rabnak a vendég-kabinban van a helye. Így tehát a rejtélyes Mister Mordreaux vitán felül biztonságban lesz, míg a transzportálóból a kabinjába viszik, de a kabin biztonságáról Flynn már nem volt olyan tökéletesen meggyőződve. Még ha huszonnégy órás szolgálat őrzi is, még ha az új biztonsági ajtó meg a kabin körüli energiapajzs fel van is szerelve. Kinek szánjuk a Hatványosságot? - töprengett Flynn. - Ki akar bolonddá tenni kicsodát? És legfőképpen: miért? Kirk ránézett Flynnre. - Rövidesen fogadnunk kell a rabot, Flynn parancsnok. - Igenis, uram. Az őrszakasz 1015 órára érkezik, ahogy kívánta. - Flynn már hallotta is közeledő lépteiket a folyosón. Nem tudta elrejteni a mosolyát, amikor beléptek. Remélte, hogy ők nem érzik nevet-ségesnek magukat, és tudják, miért épp őket választotta; elmondta nekik előzőleg mindazt a keveset, amit a feladatról tudott. Mind az ötöknél lézerpuska volt, az előremeredő

csövek már előbb feltűntek, mint maguk a biztonsági tisztek. Bernardi al Auriga, Flynn helyettese, két méternél is magasabb volt, és masszív, mint a szupertömör anyag. Bőre fekete volt, a szeme tűzben égett, bozontos, lángszínű haja és szakálla a vörös, a narancs és a sárga minden árnyalatában pompázott. Mellette Neon állt, akit irizáló pikkelyek díszítettek, és hosszú farka úgy meredt fel, mint egy sztegoszauruszé, leginkább a Tyrannosaurus rex ésszerű méretű változatának tűnt. Az emberi lények gyakran azt képzelték róla, amit a dinoszauruszokról szoktak: hogy erős és veszélyes, ám lassú és buta. Ezzel szemben Neon gyors volt, mint a villám, és intelligen-ciájának az a része; melyet a Csillagflotta IQ-tesztje mérni tudott, 200-nál kezdődött, s onnan szökött fölfelé. Hrraragfashtallinak és Jenniver Aristeidesnek természetesen benne kellett lennie a csoportban. Jenniver még Barry al Aurigánál is magasabb volt. Olyan volt, mint egy acélszobor. Amikor Flynn először meglátta Aristeidest, azt gondolta, hogy a leggroteszkeb-bül csúf emberi lény, akivel valaha találkozott, de alig néhány hét múlva megérezte Jenniver különös, kemény, szoborszerű szépségét. Hrraragfashtalli volt a csoport egyetlen kiszámíthatatlan tagja. Az Alephen tapasztaltak után Flynn úgy döntött, hogy őt vagy akkor veti be, ha remélhetőleg semmi sem történik, vagy ha biztos, hogy történik valami. Hrr ok nélkül sose lépett akcióba, ha oka volt rá, akkor viszont vadul; de olyan helyzetekben, amikor önmérséklet, önfegyelem lett volna kívánatos, Hrr nem jöhetett szóba. Egyiknek sem volt birtokában. Stresszhelyzetben rubin metszőfogait előbb használja, mint lézerfegyverét. Maximo Alisaunder Arrunja, a csoport utolsó tagja, kiválóan értett hozzá, hogyan kell elvegyülni a tömegben. Gyűrt arcú, őszülő halántékú, középkorú férfi volt. Amikor azonban úgy döntött, hogy nem olvad bele az

ismeretlenségbe, olyan félelmetes légkör vette körül, amilyet eddig még Flynn nem tapasztalt. Egyszer tanúja volt, amint szétválasztott két összeverekedő közlegényt. Egy ujjal sem nyúlt hozzájuk, meg sem fenyegette őket. Valami irracionális rémülettől, hogy ugyan mit is tehetne velük, láttára mégis azonnal megjuhászodtak. Flynn Kirk kapitányra pillantott. - Remélem, megfelelően találja a biztonsági erőket, uram. - Igen, Flynn parancsnok – mondta Kirk olyan pókerarccal, hogy Flynn tudta, nem tévedett a kapitány véleményét illetőleg. Flynn most al Aurigára nézett. - Minden a helyén, Barry? - Igen, asszonyom – válaszolta az halkan Aztán, egy fél másodperccel utána, Jenniver Aristeides is megszólalt: - Amennyiben a Klingonok bandájának támadását várjuk A mosoly árnyalata suhant át arcán. Max felnevetett, hangja dörgésnek hangzott. Neon légies, csilingelő hangot hallatott, Barry kuncogott, Hrr meg halkan morogva egyikről a másikra nézett gyanakodva, hogy nem Jennivert nevetik-e ki. Nemcsak az önmérséklet és az önfegyelem, de a humorérzék is hiányzott Hrrből. - Igazán nagyon meg vagyok elégedve mindegyikőtökkel! - jelentette ki Flynn. Hrr szőre lesimult, füle ismét hegyesen állt, puhán elfoglalta helyét a transzportáló mellett. - Kirk kapitány - szólalt meg Spock, és Flynn meg mert volna esküdni rá, hogy a hangjából szinte hallatszott a neheztelés. - Kirk kapitány, dr. Mordreaux egy koros akadémikus. Ez a ... erre a gerillagyülekezetre talán nincs szükség... - Ugyan már, Mr. Spock. Meg akarjuk győzni Ian Braithewaite-et, hogy komolyan vesszük, vagy sem? Spock Kirkről Flynnre nézett, majd végigmérte a biztonsági csoport tagjait. Aztán egy pillanatig a mennyezetet bámulta. - Ahogy akarja, kapitány! - mondta végül. A transzportáló készenlétet jelzett, és egy perc múlva a rab, valamint az Aleph Prime főügyésze materializálódni kezdett. Flynn kvintettje készenlétbe helyezte lézerfegyverét, maga Flynn is könnyedén rátette kezét lézerpisztolyára. - A fenét! - suttogta magában, amint Mordreaux testet öltött. - Ez el van kábítva! - Az üres arckifejezés, a semmibe meredő tekintet nyilvánvalóan erre vallott. Amellett csuklóira energiabilincs, bokáira inerciarezisztens csapda volt kapcsolva, amitől ugyan járni képes volt, de ami menthetetlenül elgáncsolná és visszafogná, ha a kábítószer hatása elmúlván menekülni próbálna. Az egész olyan megalázó és felesleges volt, mint régi korok rabláncai. Flynn

Spockra pillantott, de annak arca szenvtelen maradt; így látszik, indulatait kifújta a “gerillagyülekezet" miatti kifakadásában. Braithewaite leugrott az emelvényről. Végignézett a biztonsági szolgálat tagjain, majd Kirk felé bólintott. - Kitűnő! - mondta. - És hol van a fogoly cellája? - Mr. Braithewaite - mondta Kirk -, az Enterprise útra készen áll, máris indulunk. Sem idő; sem szükség nincs rá, hogy ön most körülnézzen. - De kapitány úr, én elkísérem önöket a Rehab-7-re! - Lehetetlen! - Ez parancs, kapitány! - Átnyújtott Kirknek egy űrközi értesítést. Kirk átnézte; összevonta szemöldökét. - Vissza nem tudjuk önt hozni, és saját maga mondta, hogy errefelé ritkán jár hivatalos hajó. - Így van, kapitány. - Ian Braithewaite elkomorodott. - De azok után, ami történt - az a tárgyalás meg Lee, és... szóval magányra van szükségem. Hogy végiggondoljam a dolgokat. Szereztem egy egyszemélyes hajót, majd hazavitorlázom. - Lenézett Kirkre. - Rám ne legyen gondja, amíg megy a Re-hab-7-re. Mindent megteszek, hogy ne legyek az útjában. Azzal Braithewaite a biztonsági csoport és a rab nyomába eredt. Kirk elképedve bámult utána. Még hogy ő ne aggódjék valakiért, aki egymagában nekivág egy csillagrendszernek egy apró, törékeny, hajtómű nélküli vitorlás hajón! Fejét rázva ő is kiment a többiek után a transzportációs teremből.

Jim Kirk a kabinjába ment, és fáradtan lerogyott az első székre, mert az ágyáig sem volt ereje elvonszolnia magát. Harminchat órája nem aludt. Elvesztette a legjobb kormányos tisztet, aki valaha is megfordult a hajón. Tudományos tisztje épp most kéri a lehető legtöbb részt a hajó komputeridejéből, amikor Mr. Scott meglehetősen sértődötten követeli a maga részét, amire a hajó indításához szükségé van. Mr. Spock persze szeretne minél többet megmenteni a

szingularitás körül végzett megfigyeléseiből. A szingularitás lehetséges előfordulásának egyenleteit akarja a gépbe betáplálni, hogy választ kapjon; olyan egyenleteket, melyeket még csak elolvasni sem tud más, mint ő, nemhogy értelmezni. A V. I. P. kabinban ott van egy ragyogó elméjű őrült avagy egy megrágalmazott zseni, talán mindkettő egy személyben; mellette ott van elszállásolva könyörtelenül éber kopója. A hajó úgy nyöszörög, mint valami ódon bárka, a görbületi motorok nagyjavításra szorulnának, és még a fő hajtóművek sem dolgoznak kifogástalanul. Kirk talán nem érezte volna ennyire kimerültnek magát, ha Ian Braithewaite ügybuzgalma néha lohadt volna kissé. Sokkal könnyebb lett volna bánnia vele, ha haragudhatott volna rá. De hát a fiú mindössze fiatal volt, tapasztalatlan, szeretetre méltó... és becsvágyó. Kirk már bánta, hogy nem számolt be pontosan Flynn parancsnoknak, miről is van szó tulajdonképpen, bár a főhadnagy bizonyára tudta, hogy az ügy nem kizárólag az ő belügyük. Kirk megpróbálta Braithewaite-et a feladat súlyosságára hivatkozva nyugalomra bírni, az ügyész azonban rávette Flynnt, hogy együtt ellenőrizzék a biztonsági berendezéseket. Kirk remélte, hogy Flynn-nek van elég esze ahhoz, hogy tartsa magát az eddigi kirakatpolitikához.

Nos, most kiderül... Közben gondolataiba vissza-visszatért az a reggeli beszélgetése dr. McCoyjal. Félig-meddig már bánta, hogy ennyire kiöntötte a lelkét; nem volt ez szokása, és ha nagy ritkán megtette, mindig zavart érzett utána. Az ördögbe is! - gondolta. - Hiszen épp erről van szó! Leonard McCoy és Hunter a két legjobb barátom, és egyiküknek sem tudok megnyílni. Ez abszurdum. Egy életen át próbálom a tökéletes függetlenség látszatát fenntartani, de be kell látnom, hogy ennek már semmi értelme... ha volt egyáltalán valaha! Ha Spocknak sikerül tisztáznia Mordreaux-t, nekünk kell visszahoznunk őt az Aleph Prime-ra. De, még ha nem járunk is sikerrel, az Enterprise-nak komoly javításokra van szüksége, mielőtt Spockkal visszatérnénk a megfigyeléseihez. A legközelebbi javító dokkok az Alephen vannak. Ha Hunter elment már addigra, bérelhetek egy versenyjárgányt, és megkereshetem, akármelyik bázison van is a százada. Találkoznom kell vele. Beszélnem kell vele, ez egyszer igazán. A vén csontnak igaza van: még ha nem változik is semmi, meg kell mondanom neki, hogy eddig tévedésben éltem.

HARMADIK FEJEZET Montgomery Scott, a hajó főmérnöke döngő léptekkel, valami obskúrus skót dialektusban sötét átkokat morogva közeledett a folyosón. Hatheti munka mindhiába, hatheti munka, amit kezdhetnek megint elölről! Vagy hagyják veszendőbe menni, ha már egyszer olyan semmiségnek bizonyult, hogy két nappal a befejezése előtt le lehetett állítani, méghozzá micsoda ostoba ok miatt! Amióta a rejtélyes vészriadót megkapták, és vissza kellett fordulniuk, mást se hallott, mint szegény Mr. Spock így, szegény Mr. Spock úgy, kárba veszett a munkája. És ki gondol szegény Mr. Scottra7 Egy csillaghajó hajtóműveit egyenletesen működtetni a szingularitás közvetlen közelében, ugyancsak nem gyerekjáték, és ő épp annyi ideig végezte ezt a feladatot, mint Spock a magáét. A hajtóműveknek szörnyű megterhelést kellett elviselniük, és Scott dolga volt, hogy ennek ellenére rendben működjenek. Ha mondjuk egy pályakorrekció során valamelyikük kihagy, a missziónak azonnal vége, vagy sokkal tovább tart hat hétnél, attól függ, honnan nézzük a dolgot. Kívülről az Enterprise egyre halványulva rohant volna az űr mélye felé, míg csak el nem tűnik_ Belülről nézve viszont az űr tűnt volna el a hajó személyzete számára, míg csak újra meg nem jelenik - már amennyiben a hajó-

nak sikerült volna egészben és nem darabokban megúsznia az átmenetet. Ez az űr azonban már valahol egészen másutt lett volna, egészen más időben, s az Enterprise hazatérésének esélyeit szinte a nullával egyenlőnek lehetett volna tekinteni. Leginkább a hajtóművek miatt főtt Scott feje. A hajón úgyszólván mindenki kapott egynapi kimenőt az Aleph Prime-ra, Scott azonban kimenője minden percét azzal töltötte, hogy alkatrészek után kajtatott, és felhurcolta őket az Enterprise-ra, ahelyett, hogy maga is kihasználta volna a kimenő édes nyugalmát. De ez még csak a munka kezdete volt, be is kellett építenie az új alkatrészeket a szétrázódott rásegítőmotorokba. Egyáltalán nem bízott benne, hogy az impulzusmotorok nélkülük is elegendő energiát szolgáltatnak a hajónak. De persze nem tudták az Enterprise-t az Alephen dokkba vontatni; nem, nem. Azonnal útra kellett kelni a küldetés miatt. “Küldetés!” Nevetséges. Aztán ott volt az eset Suluval. Igaz, hogy ő meg Sulu nem voltak közeli barátok, de évek óta ismerte a kormányos tisztet, és enyhén szólva nehezményezte, hogy miután hat órát küszködött az energiatartályokkal, arra jött elő, hogy Sulu búcsú nélkül eltávozott az Aerfenre, és a tetejében mindenki tudta, mire készül, csak ő nem. Elhaladt a transzportációs terem mellett, és hirtelen megállt. Fényvillódzást látott, mintha az egységet épp használta volna valaki. Ez persze teljes képtelenség, hiszen túl messze elhaladtak már mindentől ahhoz, hogy bárki is a hajóra sugározhatott volna. Mégis visszafordult. Mr. Spock úgy állt a szoba közepén, mint aki épp most materializálódott, és épp csak néhány lépéssel távolodott el az emelvénytől. A válla beesett, és úgy látszott, mindjárt összeesik. - Mr. Spock? Spock épp csak egy pillanatra merevedett meg, majd kihúzta magát, és nyugodtan a főmérnökhöz fordult. - Mr. Scott. Számítanom kellett volna rá, hogy idejön. - Hívott? Jól érzi magát? A transzporterrel van valami baj? - Kétségkívül valaki elmulasztotta értesíteni őt, hogy javítsa meg, pedig a transzporterért is Scott volt a felelős. Úgy látszik, mostanában senki sem tartotta fontosnak, hogy őt bármiről is tájékoztassa. - Mindössze kismérvű energiaingadozást észleltem, Mr. Scott - mondta a tudományos tiszt. - Esetleg panaszra adhatott volna okot. - Visszajöhetek segíteni önnek - mondta Scott -, mihelyt jelentést teszek Kirk kapitánynak a hajtóművek állapotáról. - Gondterhelten pillantott Spockra.

A tudományos tiszt, akin sosem hagyott nyomot a megerőltetés, most fáradtnak, sőt kimerültnek látszott - sokkal fáradtabbnak, mint amilyennek Scott érezte magát. Ezek szerint mindenkinek - embernek, szuperembernek, vulkáninak, még magának Mr. Spocknak is korlátozott a teljesítőképessége? - Nem szükséges - válaszolta Spock. - Már majdnem kész vagyok. - Állt, nem mozdult. Scott még ott maradt egy percig az ajtóban, majd sarkon fordult, és otthagyta Spockot. Ennyi év alatt megszokhatta, hogy nem jár érte köszönet, ha valaki felajánlja segítségét Spocknak, amit az nem kért, és amire nincs is szüksége. De ma Scott olyan állapotban volt, hogy szinte mindent sértésnek vett. Amint a főmérnök a turbólift felé haladt, megpillantott egy hosszú, vékony civilt, aki ugyancsak a lifthez igyekezett. Ez biztosan egyike azoknak, akiket az Alephen szedtek fel. Annak idején, amikor Kirk nem avatta be őt abba, hogy miért változtatták meg a terveiket, Scott arra a következtetésre jutott, hogy az ügy szigorúan titkos

természetű. Persze tévesen következtetett, a feladat triviális volt, és őt csak azért hagyták a homályban tapogatózni, mert természetesen megint nem tartotta senki fontosnak, hogy őt felvilágosítsa. Scott bólintott a civilnek, amint beléptek a liftbe. Szívesebben lett volna egyedül, mert jobban szeretett magában füstölögni, mint faragatlanul viselkedni nyilvánosság előtt. - Tartsd a liftet! Scott visszatartotta az ajtót, míg a kapitány belépett. Kipihentnek tűnt; egyenruhája friss és vasalt, míg Scott a hat órát, amióta az Alephtól eltávoztak, a gépházban töltötte, és piszkos-nak, gondozatlannak érezte magát. - Hello, Scotty! - üdvözölte Kirk kapitány. - Kapitány! - válaszolt Scott kurtán. Hirtelen eszébe jutott, hogy talán ez a civil használta utoljára a transzportert, s őrá utalt Spock a panasszal kapcsolatban. - Uram - fordult gyorsan felé -, le Tudná írni nekem, mit érzett, amikor a transzporterre érkezett? Segítene a hiba kiderítésében. A civil rábámult. - Bocsásson meg - mondta Scott. - Én vagyok a hajó főmérnöke, a nevem Scott. - Egek ura, Scotty - mondta Kirk -, csak nincs a transzporter is dögrováson? - A transzportálójuk kiválóan működik, amennyi-re én meg tudom állapítani – mondta a civil. Elvigyorodott. - Azt hiszem, az vele jár, hogy összerázza kissé az embert. Az ajtók kinyíltak, s mindhárman kiléptek a parancsnoki hídra. - Nem tudom, mi a baj vele, kapitány - mondta Scott. - Mr. Spock épp az előbb mondta, hogy... Scott megtorpant, és meglepetésében elállt a szava, amint a tudományos tiszt helyére pillantott. Komputere terminálja fölé hajolva Spock ott volt szokott helyén. Kirk kapitány és a civil lementek a híd alacsonyabb szintjére, ahol Flynn parancsnok a korlátnak támaszkodva várta őket. Scott követte őket, de nem tudta levenni a szemét Spockról. Megbotlott a lépesőn, és Flynn-nek kellett elkapnia, hogy ne veszítse el egyensúlyát. - Oké? - kérdezte. - Aha -felelt Scott dühösen, és elhúzódott. Kirk elfoglalta a helyét, és Scott felé fordult. - Mi rossz híre van a hajtóművekről, Scotty? - Nincsenek valami jó formában, kapitány. A legtöbb alkatrészt megkaptam az Alephen, amire szükségünk volt, és helyre tudtam pofozni a masinát annyira, amennyire kell, de azért jó volna, ha a fénysebesség alatt haladnánk, amíg rendesen meg tudjuk reparáltatni ...

Hangja elhalt, amint Spock is lejött, hogy meghallgassa. - Mi a gond, Scotty? - kérdezte Kirk. - Gond egy szál se, kapitány; de azt árulja el, Mr. Spock, hogyan ért előbb a hídra, mint én? Egyenest idejöttem a transzportációs teremből. Spock felvonta a szemöldökét. - A transzportációs teremből, Mr. Scott? Itt vagyok a helyemen, amióta Mr. Sulu távozott; órák óta nem jártam d transzportációs terem közelében sem. - De hát ön mondta, hogy panaszra adhat okot... Nincs tudomásom semmi rendellenességről. - Azt mondta, hogy energiaingadozást észlelt, Mr. Spock, és hogy már majdnem kész van vele. Csak azt nem értem, hogyan ért ide előbb, mint én. - A fiatalabb tisztek között volt néhány javíthatatlan mókamester, de Spock sose venne részt ilyen léhaságban. Scott megrázta a fejét, mintha ezzel elűzhetné a kimerültség, és zavar okozta ködöt, ami körülvette.

Minden sokkal világosabb lenne, ha nem volna ennyire fáradt. - Mr. Scott, jó ideje itt tartózkodom a parancsnoki hídon. -De hiszen épp most láttam... épp most beszéltünk ott egymással! Spock erre már nem válaszolt, csak ismét felvonta a szemöldökét. - Igenis láttam önt! - Scotty - kérdezte a kapitány -, meddig maradt ki tegnap este? Scott a kapitányához fordult. - Kapitány, ez nem rendes dolog. Nem is éltem az eltávval! Egész idő alatt a hajtóművön dolgoztam! - Az eltávozást ki kellett volna használnia! - mondta Kirk megenyhülve. - Scotty, mindannyian fáradtak vagyunk, mindannyian komoly stressz alatt állunk hosszú ideje. Biztos vagyok benne, hogy megvan a magyarázata annak, amit látott. - Ön szerint tehát képzelődöm, kapitány! Pedig éppoly kevéssé hallucináltam Mr. Spockot a transzportálóban, mint ahogyan most sem hallucinálom őt vagy önöket. - llyesmit nem mondtam. Csak azt mondtam, hogy pihenje ki magát, aztán megbeszéljük ezt az ügyet, ha ugyan szükség lesz rá. Kirk arckifejezése berekesztett minden további magyarázkodást. Scott tanácstalanul állt még egy darabig, de nyilvánvaló volt, hogy a további megbeszélésen már nem kell részt vennie. Spock talányos pillantást vetett rá, de

láthatólag nem óhajtott magyarázatot adni különös viselkedésére. Jól van - gondolta Scott dühösen, mint ahogy a rangfokozatban lejjebb álló tisztek mindig is haragudtak a bürokráciára, a főtisztekre meg közvetlen feletteseikre, akik nem avatták be őket bizonyos dolgokba. - Jól van, szóval mégiscsak lappang itt valami

titok. Nem holmi közönséges futárszolgálatról van itt szó. De biztos, hogy előbb-utóbb rájövök, miről. És ki fogom deríteni az igazságot, nem várom meg, amíg valaki méltóztatik elárulni nekem! Otthagyta a parancsnoki hidat, és érezte, hogy a tudományos tiszt követi tekintetével. Most biztosan azt mondja Kirk titokban Spocknak, elámulva, hangjában tisztelettel: “Nem sokáig titkolhatjuk Scotty előtt a dolgokat, mi?" Spock pedig visszasúgja: “Nem, kapitány. Ez a fiú olyan vaslogikával tud következtetni, ami ritkaság az emberi lényeknél." Scott belépett a liftbe, hogy visszatérjen saját körletébe. Zuhanyozni vízzel, mégpedig forró vízzel - gondolta, aztán iszom egy kortyot. - Ezt eddig nem engedte meg magának. - Aztán jöhet egy kiadós alvás. Még mindig nem bírt rájönni, hogyan előzhette meg Spock a transzportációs teremből jövet a parancsnoki hídig. Márpedig ezt tette, akár beismeri, akár nem.

A parancsnok szerette volna megkérdezni Spocktól, mi ez az ügy Scottyval, de Ian Braithewaite azonnal lefoglalta figyelmét. - Kapitány úr, valóban a fénysebesség alatt haladunk? Kirk felsóhajtott. - Mr. Braithewaite, a Rehab-7 olyan közel van az Aleph Prime-hoz - persze relatíve -, hogy ha görbületi sebességgel akarnánk odajutni, túlszáguldanánk rajta. Vagy a közeli gyorsítási és lassítási műveletek során a hajtóművek túljutnának az igénybevehetőség legfelső határán. - Megálljunk, kapitány úr! Nem ellenvetésnek szántam, amit mondtam. Életemben először vagyok csillaghajón, és boldog vagyok, hogy lehetőségem van körülnézni itt. Csak nagyon szerettem volna a görbületi sebességet egyszer megtapasztalni - mondta vágyakozva. Kirknek nehezére esett továbbra is ellenszenvvel viseltetnie Ian Braithewaite iránt. - Nos, sose tudhatja, mi mindenre lesz még lehetősége az életben - mondta. - De a biztonsági kérdésekről akart tárgyalni, nemde? Azt hittem, Flynn parancsnok is itt lesz. Flynn eddig egy szót sem szólt, most odalépett hozzájuk. Ian egy összehajtott papírlapot húzott elő a zsebéből.

- Azalatt jött, míg ön aludt, kapitány úr. - Átnyújtotta a feljegyzést. Kirk elolvasta. Egy újabb Aleph-lakos esett áldozatul ételmérgezéses álomkórnak. - Gondolja, hogy az Alephnek szüksége lesz a hajóm orvosi segítségére? Járványtól tart'? - Az majdhogynem egyszerűbb lenne -- felelte Ian. - De mivel a barátom, Lee, dr. Mordreaux védőügyvédje volt, és Desmoulins bíró vezette a pert, attól tartok, itt szándékosságról van szó. - Valaki megmérgezte őket? - Bizonyítékom nincs rá. De az a véleményem, hogy ez legalábbis valószínű. - Miért? - Csak következtetéseim vannak. De a véletlen egybeesések miatt rossz érzéseim támadtak. Félek. Attól tartok, hogy valaki megpróbálja kiszabadítani dr. Mordreaux-t. Meg kellene erősíteni a biztonsági őrizetet. - Ian - mondta Kirk türelmesen. - Természetesen értem az aggodalmát. De ön tökéletesen biztonságban van az Enterprise-on, és Flynn parancsnok kifogástalanul el tudja látni dr. Mordreaux őrizetét. - Flynn felé fordult megerősítésért, de az nem nézett rá.- Flynn parancsnok? A főhadnagy kristályzöld szeme most egyenest rá szegeződött. - A biztonsági kérdésekről kevésbé nyilvánosan szeretnék tárgyalni, kapitány. - Igen - mondta Kirk, és megértette, hogy Flynn jelezni akar neki valamit, olyasmit, hogy nincs megelégedve a biztonsági rendelkezésekkel, és számít rá, hogy a kapitány megérti a jelzést. Mint ahogy ilyes-miben ő is számított Flynnre, amióta erre az új feladatra kijelölték őket. - Értem. Rendben van. De hát végtére is dr. Mordreaux elég koros ember... - Flynn parancsnok - vágott közbe Braithewaite -, dr. Mordreaux-ért én éppúgy felelek, mint ön. Nem látom be, miért kellene kizárnia a róla folyó megbeszélésekből engem. Ön meg, Kirk... - Kirk! Braithewaite épp abban a pillanatban ejtette ki Kirk nevét, amikor a kiáltás felharsant. Flynn egy pillanatig azt hitte, Braithewaite kiáltott.

-Tönkretettél, Kirk! Ezért meglakolsz!

Mindenki döbbenten fordult hátra. A parancsnoki híd bejáratánál tágra meredt szemmel dr. Mordreaux állt. A kezében tartott súlyos, ormótlan pisztollyal Flynn és Braithewaite felé bökött. - Félre az útból, ti ketten! - Dr. Mordreaux - szólalt meg Braithewaite. - Ne nehezítse a saját dolgát! - A fegyver most Braithewaite-re irányult, aki Mordreaux felé indult. Nem, nem jó, gondolta Flynn. A legrosszabb dolog, amit tehet, bátor, de ostoba cselekedet! Pokolba az amatőrökkel! Mordreaux felhúzta a ravaszt, Flynn előrevetette magát. Az ugrás félresodorta Braithewaite-et a tűz vonalából, őt meg felhajította a híd felső szintjére. Ha Mordreaux egy másodpercig is habozik, a lány keze már átkulcsolta volna csuklóját, s a következő másodpercben - istenverte Kirk, miért nem mondtad el nekem, mi folyik itt! Istenverte ötlet, hogy egyszerűnek állítottad be az ügyet, másképp magamnál tartottam volna a lézerfegyvert, s akkor aztán pokolba a szabályzattal!... A pisztoly eldördült. A lövés hangja jobban meglepte Flynnt, mint a hatalmas lökés, ami a padlóra terítette.

Jim Kirk talpra ugrott. Újabb lövés dörrent. A pisztoly másodszor is elsült, hangja elnyomta a hídon eluralkodó hangzavart. A golyó feltépte Kirk mellkasát, s a fájdalom novafényű köddel borította el. Mordreaux visszalépett a liftbe, s az ajtók egy másodperccel előbb bezáródtak, hogy Spock odaért. A tudományos tiszt meg sem kísérelte, hogy megpróbálja kifeszíteni az ajtót, a fel-tápászkodó Flynn parancsnok mellett lerohant a lépcsőn, és rátenyerelt a riasztógombra. - Dr. McCoy azonnal a hídra! Baleseti szakasz, kilencessürgősség! Spock Jim Kirk mellé térdelt. - Jim...

A híd szörnyen festett körülöttük. A padló, az elválasztófalak, az adatok kivilágított ernyője össze volt fröcskölve vérrel. A biztonsági parancsnok sebesült vállára szorított kézzel gyors parancsokat osztogatott a riasztókészüléken keresztül az embereinek Mordreaux felkutatására és letartóztatására. Ujjai közül ömlött a vér, s a csöppök úgy hullottak Spock mellett a földre, mint az eső. A második golyó Kirk mellkasának kellős közepét érte. Minden szívdobbanáskor vér lövellt fel a sebbál. Ez legalább azt jelentette, hogy még ver a szíve.

- Spock... -Jim addig küszködött a ráboruló vörös köddel, míg végre valamennyire áthatolt rajta a tekintete. - Feküdjön nyugton, Jim. Dr. McCoy már úton van. Spock megpróbálta elállítani a vérzést. Jim felkiáltott, és Spock keze után tapogatózott. - Ne - suttogta -, kérlek, ne... - Érezte, ahogy a vér felbugyog a tüdejében. A seb túl mély, túl súlyos volt ahhoz, hogy nyomással csillapítani lehessen a vérzést. Spock abbahagyta az eredménytelen próbálkozást, ami csak a fájdalmat fokozta. Jim érezte, hogy gyengéden megemeli, feltámasztja, és a fuldoklás érzése alig észrevehetően csökkent. - Más is megsérült? Mandala...? - Én rendben vagyok, kapitány - szólt Mandala, és elindult felfelé a lépcsőn. - Flynn parancsnok! - szólt oda Spock, hátra se nézve. - Tessék. - Ne hívja a liftet. Dr. McCoyt nem késleltethetjük! Le kell jutnia, hogy segítsen az embereinek! Le kell jutnia! - érezte ösztönösen Mandala. De Spocknak igaza van. Mandala bizonytalanul imbolyogva várt. - Mandala, hadd segítsek! - Uhura gyengéden néhány lépésnyire elvezette. - Nem, nem szabad... - Mandala ... - Uhura - suttogta -, Uhura, ha én most leülök, nem hiszem, hogy újra fel tudok állni. - Uhura hadnagy - vágott közbe Spock -, hívja újra McCoy doktort. Spock nem akarta Jimet hordágy nélkül elmozdítani, de ha harminc másodpercen belül nem érkezik meg a hordágy és McCoy, készvolt rá, hogy maga vigye le a kórterembe. - Mi történt, Spock? - suttogta Jim. -- Arról volt szó, hogy ez ... sétakocsikázás lesz. - Halvány rózsaszín hab lepte el a száját: a golyó átlyukasztotta a tüdejét. Lélegzése szaggatottá vált, kínzó fájdalom fogta el, amikor levegőt akart venni. - Nem tudom, Jim. Kérlek, maradj nyugton. Jim sokkos állapot felé közeledett, nem maradt veszteni való idő. A liftajtó feltárult, McCoy rohant a hídra.

- Mi történt? Uramisten... - Először Flynnt látta meg, és feléje indult. - Nem én! A kapitány... Az orvos csak egy pillanatig habozott, de látva, hogy a Flynn arcát, kezét, haját borító vér egy nem életveszélyes vállsebből ered, a kapitányhoz sietett. Flynn a lifthez ment, az ajtók becsukódtak mögötte.

McCoy Jim mellé térdelt. - Rá se ránts, Jim fiú - mondta. - Mindjárt a betegszobában leszel, mihelyt... Kirk még sohasem érezte így pulzusa lüktetését; mint az égzengés dobolt egész testében. - Vén csont... Tudod... - Egy szót se! - Igazad volt. Abban, amiről beszélgettünk... Meg akartam mondani Hunternak... - Még lehetőséged lesz rá. Hallgass már, micsoda beszéd ez! - McCoy Kirk teste fölé emelte a trikordert. Jim szíve ép volt, de az artéria félig el volt vágva. A műszer átlyukasztott tüdőt mutatott, de ez nyilvánvaló volt a gépi érzékelő nélkül is. A lehető legsürgősebben oxigénhez kellett juttatni, valamint vérátömlesztésre kapcsolni; olyan erősen vérzett, hogy az oxigén-hiány okozta most a legnagyobb veszélyt. - Hol a baleseti szakasz'! - kérdezte Spock feszült hangon. - Jönnek - védte az embereit McCoy, jóllehet ő is dühös volt, hogy nincsenek még itt. De már biztos volt benne, hogy meg tudja menteni Jim Kirköt. - Rendbe jössz, Jim. - És most hitt is abban, amit mondott. A trikorderen azonban egy új vészjelzés jelent meg. McCoy azonnal mérgezésre gondolt, de a jelzés nem abból a tartományból jött. Soha életében nem látott még ilyen jelzést. - Mi az ördög ez ... Jim Kirk úgy érezte, vér önti el a szemét. Csillogó felhő vonult el a tekintete előtt. - Nem látok -- mondta. Vak módjára tapogatózott. Spock megragadta a kezét, erősen tartotta, szándékosan félrevonva mentális és emocionális pajzsait, amiket maga köré épített az emberi lényekkel való hosszú kapcsolata során. - Rendbe jössz, Jim - mondta. Rátette jobb kezét Jim halántékára, és ezzel teljessé vált a barátja és a közte lévő misztikus, telepatikus kör. Fájdalom, félelem, megbánás áramlott át belé. Készséggel átvette, és érezte, hogy Jim megkönnyebbül. - Az én erőm mostantól a tiéd - suttogta olyan halkan, hogy senki sem hallhatta. A folyamat hipnotikus eredetű szavait suttogta: - Az én erőm a tiéd, az én akaratom a tiéd McCoy látta, amint Spock szemhéja leereszkedik, szemgolyója elfordul, míg keskeny szemfehérje hitszik csak. De nem tudott tovább figyelni a vulkáni ténykedésére. A liftajtó kivágódott, és a baleseti szakasz végre berohant az életmentő szerelvénnyel. - Ide, ide tegyék! -kiáltott feléjük McCoy. Sietve engedelmeskedtek. Felszerelték az állványt, és oxigén árasztotta el Jim testét. Végüket járó idegein újabb fájdalom vonaglott végig. Levegő után kapkodott, felbuggyanó vér fojtogatta. Spock hosszú ujjai átkulcsolták kezét. A fájdalom végtelenül lassan csillapodott, de Jim nem látott mást, csak szinte teljes sötétséget. - Spock? - Itt vagyok, Jim. Barátja gyengéden nyugtatta kezét a halántékán és az arcán. Jim érezte a közelséget, érezte az erőt, ami életben tartja. Nem látott többé, belső látását is elvesztette, de valami meg-nevezhetetlen módon magában érezte Spock gondolatainak erejét, melyet saját fájdalma és félelme font körül. Jim Kirk tudta, hogy meg fog halni, és hogy Spock oly mélyre akarja követni őt a gyorsuló spirálon, ahonnan már nincs visszatérés. Kész a halált választani, hogy megmentse Kirk életét. Azonban James Kirknek is maradt még egy eszköze. - Spock... - suttogta. - Nagyon vigyázz majd... a hajómra. Félt, hogy már túl sokáig várt, de a döbbenet erőt adott neki. Félrerándult Spocktól, s ezzel megszakította kontaktusukat, eltávolodott Spock erejétől és akaratától, és átadta magát, egymagát a végső tusának, kétségbeesésnek: a halálnak. Az emocionális erőkitörés fizikai rezonanciája hátralökte Spockot. Teste a korláthoz ütődött, lecsúszott a földre. Mozdulatlanul feküdt, megpróbálta összeszedni az erejét. A fedél-zet hűsítette arcát és széttárt tenyerét. Jim Kirk fájdalmának visszhangja lassan elhalt benne. Kinyitotta a szemét, de látását szürke homály fedte. Újra és újra hunyorgott, míg a lüktető hártya le nem csúszott a szeméről. És Spock újra látott! Feltápászkodott, reakcióit igyekezett elrejteni. Jim teste a hordágyon feküdt. lnfúzióra és lélegeztetőkészülékre volt kötve; lélegzett, de egyébként nem moccant. A szemei - a szemei tágra meredtek, és ezüstszürke felhő borította őket. - Dr. McCoy! - Most ne, Spock!

Spock érezte, hogy reszket. Ökölbe szorította kezét. McCoy és orvoscsoportja az életmentő szerelvényt a liftbe tolta; két orvostanhallgató hátramaradt, hogy az eséstől eszméletét vesztett Braithewaite-et utánuk szállítsa az egészségügyi részlegbe. A kapitány teste élt; mostantól kezdve akármeddig életben lehet tartani. Spock azonban átélte Jim Kirk halálát.

Mandala Flynn a turbólift hátsó falához támaszkodott, lehunyta a szemét, és megpróbálta gondolatban felmérni a testét ért károsodást. A golyó átlósan repült át bal vállcsontjától a gerince mentén a jobb alsó bordáig, és ott befészkelődött, mint valami olvadt ólomdarab. Amennyire meg tudta ítélni, nem okozott súlyos sérülést. Csak hát megint a kulcscsontja zúzódott szét, és arról már voltak tapasztalatai, hogy ez mit jelent. Elkáromkodta magát. A golyó majdnem éppen ott találta el, mint két évvel ezelőtt a repesz. Most egy egész hónapot kell majd elvesztegetnie a gyógyulásra, amellett a körülményesen összeillesztett csont sose fogja visszanyerni régi erejét. Vérnyomása erősen csökkent, össze kellett szednie akaraterejét, hogy ne kerüljön, sokkos állapotba. A biovisszatápláló módszer ismét segített. Eddig még a fájdalmat is sikerült addig a szintig visszaszorítania, hogy ne veszítse el eszméletét. Tudta, hogy nem sokáig lesz már képes talpon maradni. Túl sok vért veszített, és a bio-kontrollnak is megvannak a határai az emberi szervezetben, s ő már majdnem elért ezekig a határokig. A lift ajtói kinyíltak -- a folyosó üres volt. Minden szinten őröknek kellene állnia! Flynnt egyre inkább elfogta a düh - és a szégyen. Mindegy, hogy Kirk kapitány végzetesen vagy könnyebben sebesült-e meg, a felelősség egyedül az övé. Még ha senki sem sebesült volna is meg, tény, hogy a fogoly megszökött. Erre nincs mentség! Eddig azt hitte, hogy a biztonsági erőket jól kézben tartja, sőt kiválóan! A morál a szeme láttára nőtt a nulláról a maximumra, és íme, most kiderült, hogy szemfényvesztés volt az egész. Nézz szembe a tényekkel, Flynn! - mondta magának könyörtelenül. - Akár egy kődarabot is tehettek volna az elődöd helyébe, a morál éppilyen magaslatra emelkedett volna. Nem vagy alkalmas a tisztségedre... Vissza kell fokozzanak zászlóssá, az vagy, nem több. Igazuk volt, amikor arra tartottak csak alkalmasnak. Egy őrült rohangál pisztollyal a kezében szabadon a hajón, és egyetlen istenverte őr sem áll az átkozott liftajtóknál! Kilépett a hallba. Lábait nem érzékelte, mintha elzsibbadtak volna, térdei komikusan kalimpáltak. Ez már a sokk? -töprengett. - Ez nem sokkos állapot tünete. Mi ez? Néhány lépéssel előbbre jutott. Mordreaux kabinja a forduló mögött van. Ha az emberei nem a liftnél vannak, leginkább talán a fogoly kabinjánál keresheti őket. És Mordreaux-t is. Lehet, hogy valóban kitervelt gyilkosságról van szó? - elmélkedett. - Braithewaite-nek volt igaza? A biztonsági embereket szép csendben egyenként eltették láb alól, hogy Mordreaux-t kiszabadítsák? Ha logikusan gondolkodunk, ennek nincs semmi értelme. Egy csillaghajó legénységével leszámolni az Aleph Prime elenyészően csekély biztonsági erői helyett. Ha erre a hajóra egy támadóegység hatolt volna be, át kellett volna jutnia a szenzorokon, az Enterprise sokszoros óvó-védő rendszerén, és túl gyorsan, túl tökéletesen kellett volna cselekednie, hogy a riadóztatás ne induljon be. Mandala megbotlott, és térdre esett, de nem érzett semmit. Lábai érzéketlenek voltak, sőt szinte az egész alsó teste. Bután bámult le magára, de hát ez mit sem segített. Valahogy feltápászkodott. Tehát a támadásnak emberi fogalmak szerint nem lenne semmi értelme a hajón, sőt emberi fogalmak szerint lehetetlen volna. Csakhogy már megtanulta - az egyik legelső lecke volt, amit életében megtanult-, hogy az emberi értelem már kisebbségbe szorult, és aki csak emberi fogalmakban hajlandó gondolkodni, a legrövidebb úton jut el a felsüléshez. Még mindig nem találkozott senkivel. Hívhatta volna az embereit kommunikátoron, de dühét személyesen akarta kitölteni rajtuk. Meg az igazat megvallva nem lett volna képes mozdítani a bal karját. Minden erő és érzékelő-képesség kiszállt a bal feléből. Befordult a sarkon. Mordreaux kabinja előtt a biztonsági emberek egész csődülete topogott. - Mi az ördög folyik itt? - kérdezte épp elég hangosan ahhoz, hogy meghallják. - Mordreaux megszökött, ti meg úgy ácsorogtok itt, mint... mint... Bernardi al Auriga, aki épp a V. 1. P. kabin új biztonsági ajtajának megfigyelőablakán kukucskált be, most kiegyenesedett. Vállal, fejjel magasabb volt a főnökénél. Meglátta a Mandala ujjai közül a karján, oldalán végigömlő vért. - Mandala... parancsnok... mi történt? Hadd segítsek! -Arra felelj, amit kérdeztem! - Flynn alig érezte vére melegét. A fájdalom megszűnt.

- Mordreaux itt van a helyén, parancsnok - mondta al Auriga. Kinyitotta a kabin ajtaját, hogy Flynn benézhessen. Az ágyban könyökére támaszkodva, hunyorogva, mint akit most ébresztettek, ott feküdt Mordreaux. - Mi a baj'? - kérdezte. - Mi ez a felfordulás? - Neon - mondta Mandala -, lift, bejárat, őrök? - Parancsnok - válaszolt Neon ezüst hangján -, fogoly, cella, Neon, őrségváltás, riadó. - Mi…? -- Flynn nem azért zavarodott össze, mert nem értette Neon szokatlan angolságát. Neon nemcsak arról számolt be, hogy Mordreaux a cellájában volt, hanem arról, hogy éppen ő volt őrségben, mikor a riadó felhangzott. - Fogoly, híd, távollét - folytatta Neon. Flynn megrázta a fejét, hogy elűzze a közeledő eszméletvesztést. Különféle elképzelések merültek fel benne. Android duplikátum. Kiónozás. Mit klónozás! Lehet egyszerűen ikerfivére is! -Barry, szedj össze mindenkit, mindenkit. verd ki az éjszakásokat is az ágyukból, és kutassátok át a hajót. Itt kettőzd meg az őrséget, állíts őröket a mentőcsónakokhoz, levegő-cserélőkhöz, és a fene egye meg, még a transzportálóhoz is! - Levegő után kapkodott,

légszomj gyötörte, szédült. - Mordreaux épp most lőtte le Kirk kapitányt a parancsnoki hídon, vagyis ha nem ő volt, valaki nagyon úgy néz ki, mint ő. Figyelmeztesd az embereket, hogy fegyver van nála. - Igenis, parancsnok. - Hol van Jenniver? - kérdezte Flynn. Ezt kellett volna legelőször kérdeznie; úgy látszik, most már tényleg sokkos állapotba kezd kerülni. Látása egy pillanatra elhomályosult. Behunyta a szemét - Jennivernek kellene most őrségben lennie, hol van? Kinyitotta a szemét, de látása nem tisztult ki. - Betegszoba - mondta Neon. -Jól vagyok - vágta rá Flynn, bár tudta, hogy ez nem igaz. -Jenniver, betegszoba, betegség, őrségváltás - magyarázta Neon türelmesen. - Mandala, betegszoba, váltás, gyorsan. Flynn bólintott. Neon pontosan fejezte ki magát, jóllehet az angol nyelvnek csak néhány grammatikai elemét használta fel. Ha Jenniver a fogoly szökési kísérlete során sérült volna meg, Neon azt mondta volna el. De Jenniver megbetegedett, ezért szállították a kórházi részlegbe. És Neon véleménye szerint Flynnnek is sürgősen ott volna a helye. Igaza volt. -Azonnal! -mondta Neon. Flynn újra behunyta a szemét. Érezte, hogy elveszíti egyensúlyát. Megpróbálta összeszedni magát. Ki akarta nyújtani a bal karját, de az alig mozdult. Fájdalom hasított át a vállán, le egészen érzéketlen mellkasáig, gyomráig; nekiesett a falnak, lassan kezdett lefelé csúszni.

Használd a kezeidet, gondolta homályosan. Gyerünk. A jobb keze sem mozdult. Megdöbbent. Kinyitotta a szemét, lenézett. Hunyorgott, próbált tisztán látni. Felnyögött. Hajszálvékony ezüstszálak csillantak át a szürke ködön, befonták ujjait, mint a selyemfonál, rátekeredtek vállára. Pánikba esett, megpróbálta letépni magáról őket. A szálak megnyúltak, rezegtek, elpattantak, mint valami zeneszerszám húrjai. A csupasz végek az ingére tapadtak, megbilincselték kezét. Neon közeledett felé, vékony, kérdő hangot hallatott. - Ne érints meg! - Flynn érezte, amint a fonalak a belsejébe hatolnak, s mint a pókháló, beszövik gerincét. Neon és Barry mentek felé, hogy segítsenek. - Neon, Mandala nem érint, nem érint! Barry, ne engedd, hogy bárki hozzám nyúljon, amíg a karanténosztag meg nem érkezik. - Állkapcsa, nyelve kezdett megbénulni, ahogy a fonalak az agyába hatoltak.

Megpróbált pár szót kipréselni magából. Térde meg-roggyant, előrebukott, de nem érzett semmit. Tekintetét egyre jobban elhomályosította a sebesen sűrűsödő háló. Már tudta, milyen fegyvert használt Mordreaux. - Siess - suttogta -, Barry... mondd meg... McCoynak... pókháló... Kirk kapitány... A háló elért Mandala Flynn tudatához, és kioltotta.

Spock kényszerítette magát, hogy visszanyerje fizikumának érzéketlenségét a vele történtekkel szemben. Bár értette, hogy az emberi faj miként vélekedik a lélekről, szellemről, az ő felfogása arról, hogy mi tesz egy élőlényt értelmes, tudatos lénnyé, annyira vulkáni, kifinomult és összetett volt, hogy emberi fogalmakkal, emberi nyelven nem lehetett kifejezni. Most azonban olyan közel került az emberi fogalmakhoz, mint eddig még soha, és meg-

figyelte, nem, érezte, miként huny ki az emberi értelem. Ha Jim nem szakította volna meg hipnotikus kapcsolatukat, s ezzel nem adta volna vissza Spocknak akaraterejét és képességeit, melyeket barátjába próbált átönteni, most Spock maga is ott feküdne Jim mellett dr. McCoy életmentő gépei jóvoltából kómában, roncsolt aggyal. - Mr. Spock, mi történt? Segíthetek? - Uhura lépett oda. Kezét feléje nyújtotta, hogy segítsen, de nem ért hozzá. Spock tudta, hogy engedélye nélkül nem érinti meg. Pavel Csehov a konzolra borulva gátlástalanul zokogott a döbbenet utáni megkönnyebbülésében. Ő is, akárcsak a parancsnoki hídon tartózkodó többi emberi lény, azt hitte, hogy Kirk kapitány életben fog maradni. A Spock körül örvénylő érzelmek olyan viharosak voltak, hogy senkihez sem kellett hozzá-érnie, úgy is érzékelte őket. Elgyengült állapotában kénytelen volt elmenekülni előlük. Ilyen körülmények között nem volt képes logikusan gondolkodni, márpedig valakinek logikusan kell most gondolkodnia. Iszonyú sok teendő várt rájuk. Uhura szeméből lassan, egyenletesen ömlött a könny, de úgy látszott, nem érzékeli; nyugodtnak látszott, nyugodtabbnak, mint amilyennek Spock érezte magát. - Hadnagy... - szólalt meg Spock, de menten elhallgatott. A hangja rekedt volt, mintha eddig kiabált volna. Újra kezdte - Nincs szükségem segítségre. De Flynn főhadnagynak meg-parancsolom, hogy azonnal vonuljon kórházba! Okom van feltételezni, hogy sebesülése Súlyosabb, mint gondolja. Nem késlekedhet! - Igenis, uram - válaszolt Uhura. Amikor a hívójelzés működésbe lépett, Uhura Spockra pillantott. - És önnel mi lesz, Mr. Spock? - Én fizikailag nem sérültem meg! - válaszolta Spock. Minden maradék erejét össze kellett szednie, hogy határozott léptekkel tudjon felmenni a lépcsőn. Hallotta, amint Uhura Mandala Flynnt hívja. - Uhura hadnagy, Flynn parancsnok itt van - hallatszott Bernardi al Auriga hangja, és ez a hang a hisztéria határát súrolta. - Mordreaux cellájánál. Összeesett, de megparancsolta, hogy ne érjünk hozzá. A pókhídógolyóval lőtték le, Uhura, az istenverte pókhálólövedékkel, és az a véleménye, hogy Kirk kapitányt is az, terítette le. Spock a turbólift gombjára tenyerelt. Amint az ajtók bezárultak előtte, még látta, hogy a legénység ott tartózkodó tagjai döbbenten, kétségbeesve néznek rá. A lift száguldani kezdett lefelé, otthagyva őket döbbenetükben. Spock a falnak dőlt, próbált úrrá lenni reszketésén. Pókháló! Elejétől fogva gondolnia kellett volna rá! De ez a lőszer annyira speciálisan emberi volt a maga kegyetlenségében, hogy nem bírta elképzelni, valaki is képes lenne alkalmazni. Végre sikerült nyugalmat erőltetnie magára. Mikor a lift ajtajai kinyíltak, olyan biztos léptekkel jött elő, mintha nem is járt volna néhány perccel ezelőtt a megsemmisülés küszöbénél. Bernardi al Auriga éppen az egyik interkom kontrollgombját nyomkodta, mikor Spock a dr. Mordreaux kabinjához vezető folyosón befordult. - Hol a pokolban van az orvosi ügyelet?! - kiáltotta.

Mostanra az egészségügyi egységnek tudomást kellett szereznie a pókhálóról - gondolta Spock. - A kórházi szektor valószínűleg a feje tetején áll... Mandala Flynn meggyötört teste a padlón feküdt. Neon köréje gömbölyödött, mintha csillogó pikkelyeivel meg tudná védeni mindentől és mindenkitől. Spock a biztonsági parancsnok mellé térdelt. Amíg még Flynn élt, az a benyomása támadt róla minden-

kinek, hogy fizikailag erős, keménykötésű ember. Ez a benyomás Flynn önkontrolljának, kemény gyakorlatainak volt köszönhető, nem fizikai valójának. Kicsiny, karcsú nő volt; most, amikor kiszállt belőle az élet, és kecses csontjai, áttetsző, világosbarna bőre tűnt fel csak, nagyon törékenynek látszott. - Ne... - mondta al Auriga Spocknak, mikor az kinyújtotta felé a kezét. - Azt mondta, ne érjünk hozzá. - Nekem Flynn parancsnok nem a felettesem - mondta Spock. Ismét felé nyújtotta kezét, de habozott. Ujjain még ott tapadt Jim Kirk vére. Mégis megsimította Flynn halántékát. Flynn vállsebéből még mindig szivárgott a vér, és testének sejtjeiben működött az életerő maradéka. De pulzusa már nem vert, és Spock Flynn agyának semmiféle reakcióját nem észlelte. Flynn szeme, a csodálatosan mélyzöld színű szem, selymes szürkére változott. Spock már látta ezt az átváltozást Jim Kirkön, amikor az életmentő osztag elvitte. - A veszély elmúlt - mondta Spock. Felpillantott, és tekintete találkozott a biztonsági tisztével. - A háló nem növekszik tovább. De Flynn parancsnok halott. Al Auriga elfordult. Neon mély torokhangot hallatott. Spocknak megfordult a fejében, hogy alighanem kénytelen lesz megvédeni Mordreaux-t. Neon hátsó lábaira helyezkedett.

- Bosszú - suttogta vérszomjasan. Majd fennhangon ezt mondta: - Kötelesség, hűség, eskü, feladat. Spock felállt. - Hol fogták el dr. Mordreaux-t? - kérdezte Flynn helyettesét. - Nem fogtuk el -- válaszolta al Auriga nagy sokára. Lassan mégiscsak visszafordult Spockhoz, és válaszolt neki: - Végig itt volt. Ide volt bezárva. Mandala, vagyis Flynn parancsnok meghagyta, hogy kutassuk át a hajót. Keressük meg a hasonmást. Spock felhúzta egyik szemöldökét. - A hasonmást? - Mielőtt ezzel a lehetőséggel számot vetett volna, meg kellett győződnie arról, hogy a biztonsági szolgálat nem követett-e el hibát. - Ki volt őrszolgálatban? - Neon. Jenniver Aristeides lett volna soron, de őt a betegszektorba vitték. Elnézést kell kérnem, Mr. Spock, de nem tudom, hogy mi van vele. Jelentették nekem, hogy beteg, de fontosabbnak tartottam, hogy a bűntett nyomába eredjünk. - Helyes, Mi. al Auriga. Milyen parancsokat kapott még? Al Auriga mély lélegzetet vett. - Megkettőztük az őrséget - mondta. - És semmi mást nem akarok - folytatta -, csak amit Flynn parancsnok is szeretett volna. Ő, pedig mindvégig a biztonsági cellában akarta elhelyezni a rabot. Még mindig érvényben van a parancs, hogy a rabot a V.I.P.-ben őrizzük? Kapitányunk nincs olyan állapotban, hogy ő adja ki a parancsot? - Nincs, hadnagy úr -- mondta Spock. -- Dr. Mordreaux-t a V.I.P.-ben kell őriznünk. Ez az én parancsom. - Azok után is, ami történt?... - A neheztelés átsütött al Auriga hangján. A kapitány annak idején elfogadta az érveimet - mondta Spock, bár nagyon is tudatában volt, hogy érvelésébe tragikus hiba csúszott. - Ez őrültség, Mr. Spock. A fogoly egyszer már kiszökött onnan. Ha megkettőzzük az őrséget, akkor is kiszökhet épp ugyanúgy. Előszedi a fegyverét onnan, ahol elrejtette. A leírás szerint az egy félautomata, tizenkét lövetű pisztoly, amiben tehát még van tíz golyó... Az a pisztoly itt van valahol... - A parancs továbbra is érvényben van, Mr. al Auriga - mondta Spock. Hátrapillantott, mert lépteket hallott. A nesz az emberi fül számára még nem volt felfogható, ő azonban már érzékelte. Egy orvosgyakornok tűnt fel a fordulóban. Rohanvást közeledett. Köpenye tele volt fröcskölve vérrel. Még mielőtt Mandala Flynnhez ért volna, elkezdte kiráncigálni orvosi műszereit a kész-letből. Flynn mellé térdelt, megpróbálta kitapintani a pulzusát. Aztán döbbenten felpillantott. - Az isten szerelmére, ne állják már így körül! - Szívstimulátort halászott elő eszközei közül, és el akarta kezdeni az újraélesztést. Spock udvariasan, ám igen határozottan eltolta Flynn mellől. - Felesleges - mondta. - Ennek már semmi értelme. Flynn parancsnok halott. - De Mr. Spock...! - Nézze meg a szemét - szólt rá Spock. A gyakornok lepillantott Flynnre. Ám nem neki, hanem al Aurigának akadt el a lélegzete. - Ugyanúgy... - Az orvosgyakornok Spockra nézett. - Ugyanilyen Kirk kapitány szeme is. Dr. McCoy éppen most végez rajta egy műtétet. Spock hátat fordított a gyakornoknak. Arra igazán nem számított, hogy az életben maradás hiábavaló reményében Jim Kirköt tovább fogják vagdalni. Dörömbölés zajára riadtak. - Engedjenek ki, hallják? - Dr. Mordreaux kiabált a kabinjából, miközben verte az ajtót. - Nem követtem el semmit! Mivel vádolnak már megint? Higgyék el, nem tettem ki a lábam ebből a lukból azóta, hogy erre az elátkozott hajóra hoztak! Al Auriga lassan az ajtó felé fordult, teste remegett a dühtől. Spock várta, mit fog tenni a biztonsági tiszt. Képes lesz-e a skarlátszemű ember eléggé uralkodni az indulatain ahhoz, hogy Mandala Flynn utóda lehessen? Al Auriga hirtelen összerázkódott, keze ökölbeszorult, majd lassan elernyedt. A gyakornokhoz fordult, aki még mindig tanácstalanul állt Flynn teste mellett. - Van magánál nyugtató, amit beadhatna neki? - Ne! - mondta Spock élesen. A két férfi meglepetten nézett rá. Neon egyikükkel sem törődve kikereste az összecsukható hordágyat az orvosi készletből, és szétnyitotta. - Mr. Spock - mondta al Auriga -, hogyan kérdezzem ki, ha hisztérikus állapotban van? - Dr. Mordreaux-ba túl sok mérget adagoltak már, túl kevés okkal, mielőtt a hajóra hoztuk. Ha nem tudja kiheverni a hatásukat, aligha lesz képes összefüggő válaszokat adni. De Flynn parancsnok utasította önt, hogy kutassák át a hajót, nemde? - De igen. - Ez esetben talán követnie kellene az utasítást.

- Már megkezdődött - mondta a biztonsági tiszt. Halkan káromkodott. - És azt az átkozott fegyvert is meg kell találnunk.

-Dr. Mordreaux-t természetesen megmotozták? AI Auriga megmerevedett. - Egek ura! - mondta. - Nem hinném. Neon'? - Fogoly, biztonság - mondta Neon. Kisimította a hordágy gyűrött ezüst leplét. - Folyosó, kabin.

-Egyikünk sem ment a közelébe. Azt hiszem, Flynn parancsnok akarta átkutatni... - Leghelyesebb, ha mi most megtesszük. Zárja ki az ajtót, és álljon félre. Miközben al Auriga semlegesítette az erőpajzsokat, Neon ráemelte Mandala Flynnt a hord-ágyra, és a szállítóeszközt terhével az orvosgyakornok felé irányította. Az megfogta a hordágy végét, üres tekintettel bámult le rá. -Vigyék a hullakamrába, amíg a végrendeletét nem láttuk - mondta Spock. - Neon, ajtó, egyensúly. A gyakornok elindult; Neon értése jeléül bólintott, és az ajtóhoz lépett, hogy szükség esetén segítsen. - Dr. Mordreaux - szólt be Spock a kabinba elég hangosan ahhoz, hogy a professzor meghallja -, kérem, csillapodjék. Bemegyek beszélni önnel.

A dörömbölés abbamaradt. - Mr. Spock? Ön az, Mr. Spock? Hála az egeknek, egy racionális személy a sok katonai bürokrata idióta után! Spock belökte az ajtót. Fel volt készülve rá, hogy minden erejével és gyorsaságával megakadályozza egy következő pókhálógolyó kilövését. De dr. Mordreaux szobormereven állt a kabin közepén, karjai széttárva. Mikor meglátta Spockot, szeme kitágult, de egyébként nem mozdult. - Mr. Spock, mi történt? Spock lenézett összevérzett ingére, kezére, de nem válaszolt. - Meg kell motoznom önt, dr. Mordreaux. - Csak tessék - mondta Mordreaux rezignáltan, némiképp ironikusan. - Kezdek belejönni a protokollba. Spock sebesen végigtapogatta Mordreaux-t. - Nincs nála fegyver.

Al Auriga végigpásztázta a kabint a trikorderrel. - Mr. Spock, mivel vádolnak? - Kirk kapitányt az imént lőtték le. - Micsoda? És engem vádolnak? - Számtalan tanú van. - Hazudnak. Igaztalanul vádolnak, mint mindenki más is. Nem ártottam senkinek, nem követtem el semmit. Egyetlen dolgot cselekedtem, segítettem a barátaimnak, hogy valóra váltsák álmaikat. Bármilyen keserves is az igazság, a professzor sohasem bízhatna meg többé bennem, ha most elhallgatnám előle - gondolta Spock.

-Uram ... én magam is tanúja voltam a gyilkosságnak. - És felmutatta vérrel borított kezét. Mordreaux megdöbbenve bámult rá. -Ön ...! Mr. Spock, hogyan képes ön elhinni ilyesmit rólam! -A kabinban nincs fegyver - szólalt meg al Auriga, és elzárta a trikordert. - Máshová rejtette. Segítenem kell a keresésben, Mr. Spock. Azt hiszem, jobb, ha elhagyja a kabint, míg egy másik őrt nem küldök. - Önnek nem kell az én biztonságommal törődnie. - Mr. Spock... - Ha szükséges, parancsba is adhatom, Mr. al Auriga. A biztonsági tiszt egy ideig nézte, majd hirtelen vállat vont. - Ahogy óhajtja. - Egyedül hagyta Spockot Mordreaux-val. - Igen nehezemre esik elhinni, hogy ön megölte a kapitányomat - mondta Spock. - Csakhogy a saját két szememmel láttam. - Nem én voltam - mondta dr. Mordreaux. - Emögött valami szemfényvesztés van. Valaki kelepcét állított nekem. - Dr. Mordreaux, mi értelme lenne, hogy bizonyítékot koholjanak ön ellen? Már rehabilitálásra van ítélve. Mi szigorúbb büntetés van ennél? - Csak a halál - mondta Mordreaux, és vihogni kezdett. - Csak a halálbüntetés, és épp ezt szánják nekem. - A hisztérikus nevetés, zokogásba csapott át, és a professzor az ágyára rogyott.- Dr. Mordreaux! - Spock megragadta Mordreaux ingmellét, és talpra rántotta. Másik keze ökölbe szorult. Mordreaux tenyerébe temette arcát, és zokogott. - Nem tehetek róla, sajnálom. Nem tehetek róla. Spock szétnyitotta összeszorított ujjait. Elszörnyedt önmagától. Majdnem megütötte a professzort!

- Dr. Mordreaux, most nem tudok önnel maradni. Kérem, nyugodjék meg. - Ez nem én vagyok - mondta Mordreaux a könnyein keresztül. - Nem én vagyok, hanem a kábítószerek. Kérem, ne adjanak be többet. - Nem - mondta Spock. - Nincs többé kábítószer. - Lenézett az emberre, akit olyan sokáig mérhetetlenül tisztelt, s aki most ott zokogott reszketve, magatehetetlenül. - Mihelyt lehet, visszajövök. Otthagyta Mordreaux-t a kabinban, gondosan bezárta az ajtót. Neon reaktiválta az erő-pajzsokat.

NEGYEDIK FEJEZET LEONARD McCOY, M. D. Íróasztalán névtáblája félig el volt fordítva. Leonard McCoy éppoly üres tekintettel bámult rá, mint az őrá; mintha még csúfolta is volna a végzettségét jelentő betűkkel. A fém és plasztik névtábla éppannyit ért, mint az ő szakértelme. Whiskyt töltött az üres pohárba, igazi, eredeti Kentucky bourbont. Nem holmi lehetetlen külhoni italt, amit a többiek a hajón ki tudja, honnan szereztek be, aztán az ivászat másnapján összehasonlították élményeiket. Elké-

pesztő, hogy hány különböző, intelligensnek tartott faj választotta a direkt mérget, az etilalkoholt kikapcsolódás céljára, és elképesztő, hogy a különböző biológiai felépítésű élőlények mennyire egyformán reagáltak rá. Még Spockot is látta egyszer, hogy azt issza, bár persze a vulkáni nem szolgált magyarázattal, hogy miért folyamodott az italhoz. Mindegy, Spock részegen sem volt szórakoztatóbb, mint józanul. Pohara megint üres volt. Pedig úgy hitte, épp az előbb töltötte meg. Mindegy. Hogy miket megisznak az emberek! Mint például azt a szörnyű konyakot, ami Jim kedvence volt... A fájdalom és gyász hangja tört fel McCoy torkából. Azért issza a bourbonját, hogy felejtsen, nem, hogy emlékezzék! De emlékezett. Eszében volt, ami történt, amit látott, hallott, érzett, és a Jim Kirk nyitott szemét borító ezüstszürke hártya... Az irodája melletti intenzív osztályról áthallatszott az életmentő készülékek halk, egyenletes zaja. Önkéntelenül felállt, és bizonytalan lépteit odairányította, hogy leolvassa az életmentő rendszer kijelzéseit. A pókháló terjeszkedése abbamaradt. A molekuláris fibrillák nem kúsztak tovább Jim agyában. McCoy helyrehozta a sérült artériát, az átlyukasztott tüdőt. Regeneráló szövetet is beépített, így még heg sem marad a gyógyulás után. A kijelzők azonban teljesen félrevezető képet mutattak. Egyenletes légzést jeleztek, pedig Jim tüdejében csak a lélegeztető készülék áramoltatta a levegőt, teste meg se moccant. Szívműködése szabályosnak tűnt, de a párhuzamos jelzőkészüléken idegimpulzusokra történő reagálásnak nyoma sem volt, tehát mindössze csak a szívizom működött mechanikusan.

Az idegek szét voltak roncsolva. Még az atrioventrikuláris idegcsomók is össze voltak zúzva. A vér kémiai szintje normálisnak tűnt, de csak ha a tökéletesen egyenletes, egyáltalán nem mozduló szintet tekintjük normálisnak. A pH-t, az elektrolitokat, a vércukrot, a hemoglobin-tartalmat egy különlegesen érzékeny készülék tartotta egyenletes szinten. Egy normális, egészséges élőlény esetében a jelzések a skálán szétszóródva mutatkoznának, hisz sok min-

den befolyásolja a vér állapotit a légzés tempójától kezdve az éhségérzeten át a hangulatváltozásokig, töprengésig, fantaziálásig. McCoy megpróbált nem ránézni az EEG-készülékre. Amíg ez sikerül, addig még áltathatja magát. Kezében volt a félig tele pohár. Hirtelen kiitta, és eltöltötte a remény, hogy ha most odanéz, azt fogja látni, hogy igenis, Jim agya nem sérült meg végzetesen. Most annak a bizonyítékát fogja látni, hogy Jim életben marad, meggyógyul. Odafordult az utolsó, leg-fontosabb készülék felé. Az agyhullámok simán kúsztak át a képernyőn. Halálsimán, ahogy annak idején orvostanhallgató korukban mondogatták egymás között. Ez cinikusan hangzott, de hát a halálhoz még hozzá nem szokott fiatal emberek önvédelme mondatta ezt velük. Alfa, béta, delta, théta, valamint az összes kisebb jelentőségű hullám egészen az ómegáig, mind azt mutatta, hogy Jim Kirk halott. A háló kiteljesedett, már nem növekedett tovább. Senki, McCoy vagy bárki más sem tudta volna megakadályozni, hogy véghezvigye végzetes küldetését. Így volt megtervezve. A pókháló a Föderáció minden világában tiltott fegyver volt. Egyetlen, mégoly harc-

ra kész kormányzat sem engedélyezte a gyártását. Azon túl, hogy még szövetségesei is undorodtak volna attól a féltől, amelyik beveti, ez a fegyver éppolyan veszélyes volt a használójára, mint a kiszemelt áldozatra nézve. Előállítására viszont minden félművelt bunkó képes volt, akár egy primitív pincelaborban is. Ez kiderült a ritka terrorista akciók során, amik még a Föderációban is előfordultak. A pók-háló kizárólag a terroristák fegyvere volt. Biztosan, tévedhetetlenül gyilkolt; lassú, undok halállal ölt. Miért, melyik halálnem csinosabb? - gondolta McCoy. - A lézerhalál talán nem éppoly biztos? A modern orvostudomány minden nagyszerű eredménye ellenére ez is, az is halál, akár szétfröccsensz egy pillanat alatt, akár lassan olvadsz bele az univerzális entrópiába.

A fonalak exponenciálisan növekvő sebességgel ágaztak el az axonok és dendritek között, és a gerincvelőn át felkúsztak az agyba. Az idegkárosító fémes-szerves molekulák az agyban

koncentrálódtak, és különös vonzódást tanúsítottak a látóideg iránt: elözönölvén és megsemmisítvén a retinát, tovább növekedtek az egész szemgolyóban, benőtték a szemfehérjét és a szivárványhártyát is, a szemhéjat pedig nyitott helyzetben rögzítették. Jim Kirk felfelé bámult, halott szemén az ezüstszürke fátyollal. McCoy visszament az irodájába, újra teletöltötte poharát. Székébe rogyott. Forró könnyek folytak végig az arcán. Megmarkolta a poharat, mintha az ital hűvöse csillapítani bírná vak, szűkölő fájdalmát.

- Dr. McCoy. McCoy felegyenesedett ültében. Spock váratlan megjelenése megriasztotta. A bourbon kiloccsant, a párolgó alkohol kellemesen hűsítette kézfejét. Konok elhatározással kiitta a maradék italt, a poharat: keményen az asztalra csapta. - Mit akar, Spock? Spock szenvtelenül nézett le rá. - Azt hiszem, tudja, hogy miért jöttem. - Nem. Nem tudom. Mondja el! Spock visszalépett az irodából, és a karanténosztály bejáratánál összefont karokkal várakozott. A doktor egy pillanat múlva kelletlenül követtea - Dr. McCoy. a kapitány halott: - A gépek tanúsága szerint nem - mondta McCoy gúnyosan, és felvillant benne Jim Kirk nevető tekintete, mintha kérdené tőle: “Vén csont, mióta hiszel te a gépeknek?" ,

- Az ön gépei pontosan arról tanúskodnak. McCoy válla leroggyant. -Spock, az élet több, mint elektromos kijelzésiek.

Talán valami módon... -Az agya meghalt, dr. McCoy. McCoy megfeszítette magát. Nem akart egyetérteni Spockkal, bármennyire tudta is, hogy igaza van. Alkoholgőzös tudata egyre , ismételgette, hogy amíg ő hisz Jim felgyógyulásában, addig az, be is következhet. - Együtt voltam az elméjével a halála előtti pillanatig - mondta Spock. - Doktor, éreztem, amint meghal. Tudja, hogyan működik a háló? Indái körülfonják az idegvégződéseket, és amikor megfeszülnek, elvágják az agysejtek összeköttetését. Az agysejteket is szétroncsolják. - Katonaorvos vagyok, Spock. Tanultam erről épp eleget. Még magánál is többet, Spock. - A kapitány agyállománya szét van roncsolva. Nincs remény a gyógyulásra. - Spock ... - A test, ami visszamarad, nem több üres kagylónál. Olyan, mint egy agy nélküli klón, ami arra való, hogy darabokra vágják, és értelmet ültessenek bele. McCoy megperdült, öklével ügyetlenül Spock felé csapkodott. - Verje meg az isten, Spock, az isten verje meg magát... Spock csuklójánál könnyen elkapta McCoyt. Az továbbra is próbálta megütni, de a tudo-mányos tiszt lefékezte erejét. - Dr. McCoy, ön is tudja, hogy igazam van. McCoyt elhagyta minden ereje. Vereséget szenvedett. Spock beszélni kezdett: - Nem tarthatja így tovább. Mindent megtett, hogy megmentse. De attól a pillanattól kezdve, hogy az a golyó eltalálta, senki sem lett volna képes életben tartani őt. Emiatt önnek nincs miért szégyenkeznie, hacsak mostantól fogva nem akarja tovább is fenntartani benne az élet látszatát. Engedje el őt, doktor. Kérem. Engedje el őt. A vulkáni átható erővel beszélt hozzá. McCoy felnézett rá, és Spocknak hátrább kellett lépnie, hogy el tudja rejteni a gyász és bánat rárohan6 érzéseit, melyek majdnem teljesen elborították. - Igen, Mr. Spock - mondta McCoy. - Önnek igaza van. Kinyitotta az intenzív osztály ajtaját. A levegő átáradt az alacsonyabb nyomású helyiségekbe. McCoy belépett, Spock követte. McCoy még utoljára ránézett az EEG képernyőjére, bár jól tudta, hogy hiába vár bármi változást. A kijelzés rezzenetlenül kúszott át a képernyőn, a többi halk nesz is a szokott monotóniával ismétlődött. McCoy kisimított egy hajfürtöt Jim homlokából.

Nem volt ereje barátja arcába nézni. A szemek miatt. Határozott mozdulatokkal munkához látott. Ha elszánta magát, keze pontosan dolgozott, függetlenül az elfogyasztott ital mennyiségétől. Kihúzta Jim karjából a tűket. A kémiai jelzések harmonikus szignálja azonnal összezavarodott. Az, oxigénszint süllyedt, a szén-dioxidé emelkedett; nem volt, ami kiszűrte volna az anyagcsere melléktermékeit. A jelzés a tökéletes harmóniáról falsra váltott, majd kaotikussá vált. McCoy most megszakította az összeköttetést, ami Jim szívéhez vezetett, és ami működésbe lépett volna, ha Jim szíve kétségkívül felmondja a szolgálatot. Végül, fogát összeszorítva, McCoy kikapcsolta a lélegez-tető készüléket.

Jim Kirk szíve még dobogott. De hát a szív akkor is ver egy darabig, ha kivágják a mell-kasunkból. Az izom ritmikusan összehúzódik, míg csak a sejtek ki nem esnek a szinkronból, akkor a szív rostosodni kezd, és sejtjei sorra elpusztulnak. Légzésünkhöz viszont idegi impulzusra van szükség. Miután McCoy kikapcsolta a lélegez-tető készüléket, Jim teste egyáltalán nem próbált levegőhöz jutni. Az utolsó belepumpált levegőadag után semmiféle jele nem volt, hogy újra levegőre volna szüksége.

És ez volt az, nem a gépek jelzései, vagy Spock rábeszélése, avagy saját észérvei, ami végképp meggyőzte McCoyt arról, hogy barátjából az élet utolsó szikrája is kiszállt. Az életjelek a nulla pontra szálltak, minden nesz megszűnt. A doktor felvonta a lepedőt Jim arcáról a halott szürke szemek fölé. És ekkor McCoy összecsuklott. Zokogás rázta, támolygott, most érezte meg, hogy milyen sokat ivott. Majdnem felbukott, de Spock elkapta. Ahogyan átfogta, mozdulatával leg-közelebb jutott vulkáni létére ahhoz, amit ölelésnek nevezhetünk, s amit még egy vulkáni elbír. - Ó, jaj, egek, hogy történhetett ez meg, Spock? És McCoyra ráborult a jótékony sötétség. Spock könnyűszerrel megtartotta McCoyt estében. A veszteség és a szánalom érzése azonban olyannyira hatalmába kerítette, hogy nem bírt nem tudomást venni róluk. Legfeljebb külsőleg tudta álcázni érzelmeit. Ez azonban nem segített belső szégyenérzetén. Merev arccal vitte McCoyt az első üres alvórekeszbe, és lefektette az ágyra. Levette McCoy bakancsát, meglazította átizzadt egyeningét. Betakarta, lecsökkentette a világítást. Aztán eszébe jutott egyetlen, megalázó élménye saját részegségéről, és úgy határozott, hogy megvárja, amíg biztos nem lesz, hogy a doktor nem fogyasztott életveszélyes mennyiségű etanolt. Leült McCoy mellé egy székre, és homlokát tenyerébe támasztotta.

Sem Spock, sem McCoy nem figyelt rá, hogy amit tesznek, tanú előtt teszik. A kórterem sarkából, félig lefüggönyözött ágyából Ian Braithewaite figyelte, mi történik. Igaz, erős fájdalomcsillapítók hatása alatt állt, mivel az esés következtében súlyos agyrázkódás érte, és koponyája is hajszálvékonyan bár, de megrepedt. Szörnyen fájt a feje, hot kettős, hol többszörös látás zavarta a tisztánlátását. Eleinte nem is fogta fel, mi történik. Azt hitte, hogy képzelődik, vagy álmodik. Mikor tudatára ébredt, hogy azok ott mit cselekednek, nem akarta elhinni, hogy a valóságot látja. Megpróbált feltápászkodni, de a szenzorok újabb nyugtatót fecskendeztek belé. Ahogy a Kirk kapitányt életben tartó műszerek sorra leálltak, Ian érezte, hogy kezdi elveszíteni eszméletét. Megpróbált kiáltani, meg akarta Spockot és McCoyt akadályozni tettük elkövetésében, de mozdulni sem tudott. Tehetetlenül figyelte Mr. Spock és dr. McCoy vitáját, és aztán végignézte Jim Kirk halálát.

Öntudatlanságba zuhant. Utoljára még arra gondolt, hogy remélhetőleg nem tér magához többé, de tudja, amit tud. Spock felriadt. Majdnem hatalmába kerítette az álom. Az esetben, pedig legalábbis napokig tartana, míg újra felébresztik. Hogy meddig bírja még ki alvás nélkül, arról már fogalma sem volt. De hát nem volt választási lehetősége. Túl sok ellátandó feladat várt rá, mielőtt pihenőre térhet. Hanem miért is riadt fel bóbiskolásából? McCoyra pillantott. A doktor mélyen, egészségesen aludt. A kórtermek halványan megvilágított folyosójának bejáratát egy árny sötétítette el, erre figyelt fel Spock. Jenníver Aristeides, a biztonsági tiszt, akit dr. Mordreaux kabinjától betegség miatt ide szállítottak, az elnémult műszerek, mozdulatlanná vált szenzorok mellett állt, és az üvegen át lenézett a kapitány lepellel borított tetemére. Ezüst szeméből két könnycsepp gördült le acélszürke orcáján, és ujjaival megmarkolta a fedél szélét. Christine Chapel rohant felé. -Aristeides zászlós, nem lett volna szabad felkelnie! - A kapitány meghalt - mondta Aristeides halkan. Chapel egy pillanatig nem válaszolt. - Igen - mondta. - Tudom. Kérem, menjen vissza az ágyába. Ön igen súlyos beteg. - Nem mehetek. Szükség van rám. Chapel elállta Aristeides útját, hogy visszaterelje a folyosó felé. Aristeides türelmesen várakozott, hatalmas kezei lazán lógtak csípője mellett, agressziónak nyoma sem volt benne. A két nő annyira különbözött egymástól, hogy aki nem tudta róluk, nem hitte volna el, hogy ugyanahhoz a fajhoz tartoznak. Chapel nővér magas, erős, elegáns hölgy volt, de Aristeides

gránittömbszerű lénye mellett oly törékenynek tűnt, mint a Vulkánok felföldje fölött lebegő törékeny, áttetsző szélleányok, akik még csak nem is érintik a földet. Spock felállt, csendben Aristeides közelébe ment. A lány volt az egyetlen emberi lény az Enterprise-on, akinek ereje vetekedhetett volna Spockéval. Mi az, hogy vetekedhetett volna? Spock és Chapel együttesen sem bírták volna Aristeidest eltéríteni útjából, ha elindul. - Zászlós - szólalt meg Spock -, amíg a kórházi részlegbe van utalva, az itteni személyzetnek köteles engedelmeskedni. - Egészségem helyreállt - volt a válasz. - Hív a kötelesség. - Dr. McCoy legkevesebb egy hétre mentesítette a szolgálat alól! - mondta Chapel. – Át-pillantott Aristeides mögött Spockra; nagyon megkönnyebbült, hogy legalább erkölcsi segítséget kapott. Ő éppúgy tudta, mint Spock, hogy Aristeides azt cselekedhet, amire csak elhatározza magát. Spock azt latolgatta, tudná-e alkalmazni rajta az idegcsíptetést, átérné-e ujjaival a vastag trapézizmokat, és hogy az ideg elég felszínesen fut-e. - Becsületet is mondhattam volna - mondta Aristeides. - Maradt még némi becsületem. - Senki sem kételkedik az ön becsületességében - mondta Spock. Aristeides nem válaszolt. -Mi volt a baja? - kérdezte Spock Chapelt - Megvan a veszélye, hogy visszaesik? Chapel összeráncolta homlokát, próbált visszaemlékezni a néhány órával ezelőtti dolgokra. Mintha napokkal ezelőtt történtek volna. - Ételmérgezéses álomkór - mondta. - Hihetetlen! - Spock, akárcsak Kirk, azt gondolta, hogy Ian Brathewaite két kollégája egy, az Aleph Prime-on terjedő fertőző betegségnek esett áldozatul. De hogyan kaphatta volna azt meg Aristeides? Sem az Aleph Prime-on, sem az Enterprise-on nem tört ki általános étel-mérgezés. Az egyetlen közös a három áldozatban az volt, hogy kapcsolatba kerültek dr. Mordreaux-val! - Egészségem helyreállt - közölte ismét Aristeides. - Nem maradhatok itt tovább. Legalább a saját részlegembe engedjenek. Spock kérdő tekintetet vetett Chapelre. - Van ennek egészségügyi akadálya'? - Nem tanácsos innen távoznia. - Kérem - suttogta Aristeides -, engedjenek el. Chapel arckifejezését sajnálat lágyította meg. Kinyújtotta kezét, hogy megérintse a Jenniver bal csuklóját átfogó fémplasztik karperecet, és ekkor a biztonsági tiszt hátrarándult, mintha... mintha Chapel meg akarta volna ütni? De hát ennek semmi értelme! Talán egyszerűen csak nem szerette, ha hozzáérnek. - Jenniver - mondta Chapel -, megígéred, hogy nem veszed le a szenzort? Mert anélkül nem tudunk segíteni rajtad, ha bajba jutsz! - Ha segítségre lesz szükségem, majd a szenzor jelez. Ez nem úgy hangzott, mintha kérdezte volna, gondolta Spock. Kijelentette, és nem ígért meg semmit. - Igen, jelezni fog - mondta Chapel. - És azt hiszem, helyes lenne, ha a szobádban maradnál. Most leginkább pihenésre van szükséged. Jenniver Aristaides köszönettel meghajtotta a fejét. Christine Chapel félreállt az útjából. A biztonsági tiszt nehézkes léptekkel elindult a folyosó felé, és a fordulóban eltűnt a szemük elől. - Remélem, helyesen cselekedtem - mondta Chapel a kórházi részlegbe visszafordulva, miután tekintetével követte Aristeidest. Spock ismét meg akarta nézni, hogy mi van McCoyjal, ám ekkor Chapel kinyújtotta kezét, és ujja hegyével megérintette ingét. Spock megállt, ránézett, várta, hogy valami érzelmi kitörés következik, amit nem óhajtott átélni. - Mr. Spock -szólalt meg nyugodtan, megfontoltan Christine Chapel. - Valakinek közölnie kell a legénységgel, hogy mi történt. Nem tisztességes dolog, hogy pletykák útján tudják meg, vagy olyan módon, mint Jenniver. Vagy ahogyan én. Ön parancsol most a haján. Ha ön nem képes elmondani... ha nem ön óhajtja elmondani, szólítson fel valaki mást rá.

Spock habozott egy pillanatig, aztán bólintott. - Igaza van - mondta. Nem volt könnyű beismernie, hogy súlyosan megszegte, de legalábbis elhanyagolta legfőbb kötelességét a hajó és személyzete iránt; módjában lett volna legorombítania Chapelt, hogy illetéktelenül szól bele az ő dolgába. De a nőnek valóban igaza volt. - Igen, igaza van. Nem késlekedem tovább. - Chapel biccentett, és továbbra is elégedetlen arckifejezéssel eltűnt a pillanatnyilag oly kevés segítséget jelentő gyógyszerek, műszerek, életmentő szerelvények homályos folyosóján. McCoy felnyögött. Spock az alvórekeszhez sietett. Ha az etanol kikészítette a doktort, segítenie kell rajta. Kicsivel feljebb fokozta a fényt. McCoy az arca elé kapta a karját.

- Kapcsolja ki - motyogta alig hallhatóan. A fényerő Spocknak nem jelentett semmit, az emberi lények számára tökéletes sötétségnek tűnő közegben is látott. Teljesítette McCoy kívánságát. - Doktor, hall engem? McCoy válasza értelmetlen mormogás volt. - Dr. McCoy, most vissza kell térnem a feladataimhoz. - Álmot láttam - szólalt meg McCoy teljesen érthetően. Spock felegyenesedett. A doktort magára lehet hagyni. McCoy hirtelen felült a sötétben. - Spock - az időről álmodtam! - Aludjon tovább, doktor! Holnapra rendbe jön. McCoy cinikusan felnevetett. - Reméli, mi? - Megdörgölte arcát. Ráncai elmélyültek tegnap óta, duzzadt szemei véreresek voltak.

Felnézett Spockra, mintha az teljes fényben állt volna. - Tudom, mit kell tennünk - mondta. - Igen - válaszolta Spock. - El kell mondanom az Enterprise legénységének, mi történt. - Nem! - Meg kell tenni, doktor. - Az időről van szó, Spock, az időről! Már máskor is megtettük, most is meg tudjuk tenni.

Spock nem válaszolt. Tudta, mit akar McCoy. Neki is megfordult ugyanaz a fejében, de azonnal leállította gondolatait. Etikátlan, amorális cselekedet lett volna, amellett ha a hipotézisek helytállóak, olyan végzetes, hogy nem volt szabad még csak rá sem gondolni. - Addig kell hajszolni a hajtóműveket, míg az ostorcsapás-effektus vissza nem vág bennünket az időben. Vissza tudunk menni! Visszamegyünk, és megmentjük Jim életét. - Nem, dr. McCoy. Nem tudunk visszamenni. - Az isten szerelmére, Spock, nagyon jól tudja, hogy meg tudjuk tenni! Spock töprengett, hogy milyen érvelés volna képes áthatolni McCoy érzelmi felindultságán. Talán semmilyen. Mégis meg kellett próbálnia az értelmére hatni. - Igaz. Vissza tudnánk menni az időben. Azt is meg tudnánk előzni, ami történt. De ezzel együtt kifordítanánk medréből az űridőt! McCoy erőteljesen megrázta a fejét, mintha Spock érvelését le akarná rázni, meg sem próbálta megérteni. - Megmentenénk Jim életét. - Több kárt okoznánk, mint amennyit jóvátennénk. - Nemegyszer visszamentünk már az időben!

Azért, hogy másokon segítsünk. Miért nem tudunk a saját barátunkon segíteni? - Dr. McCoy... akkor mindig kényszerítve voltunk rá, hogy beavatkozzunk az események menetébe - és éppenséggel nem segítettünk senkin. A kontinuumot kellett visszatérítenünk a maximális valószínűség vonalához. Nem pedig eltéríteni tőle! - Na és? - Azért mentünk, hogy megakadályozzuk a jövő megváltoztatását. Ha most meg-változtatnánk a múltat, megváltoztatnánk a jövőt is. - De az a jövő már azóta megtörtént. Mi is átéltük. Az előttünk álló jövő viszont még nem történt meg. - Ezt mondták volna azok is, akiknek a múltban beavatkoztunk az életébe. - Azt akarja mondani, hogy a jövő visszafordíthatatlanul készen áll? Hogy semmit sem tehetünk, mert bármit teszünk is, nem befolyásolja a jövőt? - Ilyesmit nem állítok. Mindössze azt mondom, hogy vannak maximális valószínűségű útvonalak, melyeken nem lehet leállni vagy újra elindulni tetszésünk szerint. Ha meg-próbáljuk, a kontinuum megszakadhat, és előáll valami olyasmi, mint a szingularitás, ami körül még néhány napja is keringtünk. Pusztulásba ránthatna bennünket. Ilyen jövőt szán

nekünk? - Pillanatnyilag nem a jövővel törődöm! A jelenben vagyunk. Mit érdekel, hogy az változtatja-e meg a jövőt, amit most csinálunk, vagy amit néhány órával ezelőtt fogtunk? -McCoy összeráncolta homlokát, megpróbált az igeidőkön eligazodni. - Pedig ez lényeges kérdés. Az idővel foglalkozó minden teória nagy súlyt helyez rá, kezdve a Vulkántudomány ezer év előtti események extrapolálásán alapuló elméletével a földiek általános relativitásel-mélétének huszonegyedik századi kiegészítésein át egészen dr. Mordreaux utolsó publikációjáig. McCoy Spockra bámult.

- Mordreaux! Éppen ót idézi, hogy bebizonyítsa, nem tudjuk megakadályozni a bűn-cselekményben, amit ő követett el?! - Valóban ezt teszem. McCoy támolyogva talpra állt. - Vigye el az ördög, Spock! Nem maga az egyetlen a hajón, aki ért az ostorcsapás-effektushoz! Megkeresem Scottyt, és ... Spock megragadta a vállánál. McCoy gerince mentén jéghideg érzés futott le, amint Spock enyhén megnyomta a válla és nyaka közötti ideggócot. - Nem akarom cselekvőképtelenné tenni önt, dr. McCoy. Az ön mostani állapotában ez veszélyes lenne. De megteszem, ha kényszerít rá. - Nem tarthat örökre eszméletlen állapotban vagy bezárva, Spock... - Valóban nem. - Akkor hogyan akar megakadályozni abban, amit tenni akarok? - Ma éjszakára a szobájába zárhatom, ha szükséges. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, mennyire veszélyes dolog az, amire készül. - És mi lesz holnap? - Remélem, reggel már meghallgatja az érveimet. - Arra ne számítson. - Dr. McCoy, megtiltom, hogy ezzel az ötlettel tovább foglalkozzék! McCoy lerázta Spock kezét, dühödten nézett szembe vele. - Azt hiszi, hogy nekem parancsolhat? Mert maga a kapitány? Hát nem, maga sose lesz ennek a hajónak a parancsnoka! - Whiskytől rekedt hangon ordított, és már csak a düh tartotta lábon. Spock hátrált egy lépést, hogy meg ne inogjon. - Dr. McCoy, megkérem, mint a Csillagflotta tisztje, adja szavát, hogy ma éjjel nem indítja meg a folyamatot, amivel fenyegetőzött. - Spock nem tett említést saját fenyegetéséről. McCoy Spockra meresztette szemét, majd hirtelen ellazult, vállat vont. - Rendben. Ma éjjel semmit sem csinálok. Szavamat adom rá. Mit számít? - Felnevetett repedt fém-hangon. A világ minden ideje az enyém! - Sarkon fordult, és elindult a kórtermek felé. - Hol a bourbonom?

Uhura hadnagy a parancsnoki hídon a helyén ült, és majdnem felzokogott. Katonatiszt vagy, Uhura! - mondta magának. - Ne feledd! Mindig erre gondolj! Tudta jól, hogy nem fog hangosan zokogni, valamint hogy Pavel Csehovhoz sem vág hozzá semmit, jóllehet mind a kettőre erős késztetést érzett. Ahogy az elmúlt órák során a feszültség növekedett, az izgulékony orosz hol érthetetlen monológokat mormolt anyanyelvén, hol meg éktelen hamisan fütyült, amiből kétségtelen volt, hogy nem is tudja, mit csinál. Uhurának abszolút hallása volt; Csehov hamisan fütyült. Uhurának ez olyan volt, mintha valaki köröm-

mel karmolászna egy falitáblát. Uhura azt is tudta, hogy Csehov ideges viselkedése azért dühíti, mert maga is éppúgy szerette volna elfojtani aggódását a kapitányért, mint a társa. Mr. McCoy nem adott ki új jelentést az operáció befejezése óta, s az már órákkal ezelőtt volt. A lány nem tudta eldönteni, hogy ez reményre ad-e okot, vagy épp ellenkezőleg. Nem is az volt a baj, hogy Csehov a dallam egy töredékét fütyülte újra meg újra, vagy hogy rossz hangnemben meg a melódiához nem illő stílusban, hanem hogy minél többször ismételte, annál hamisabban szólt. Spock nem jött vissza, és Uhura nem hallott róla a kommunikációs Harcban azóta, hogy elhagyta a parancsnoki hidat. Mandala Flynnről sem tudott semmit. Bizonyára a kórházi szektorba került, mert a merénylő utáni kutatást al Auriga vezette. Uhurán hideg borzongás futott végig. A pókháló neki nemigen jelentett többet szóbeszédnél. A Földön született, ahol évtizedek óta nem volt terrorista akció, így csak arról tudott, hogy miket képzelnek el a működéséről. De azokról azt gondolta, hogy a képzelet túl-kapásai. Kirk kapitány és Mandala Flynn a kórházi részlegbe kerültek, meglehet súlyosan sérült állapotban, de meg fognak gyógyulni. Uhura biztos volt benne. Végül is Mandala a maga lábán ment el innen, tehát nem sebesülhetett meg végzetesen. Pavel lenyomott egy általános kikapcsoló gombot, Uhura neheztelve nézett le rá. A turbólift ajtaja kinyílt. Pavel abbahagyta a fütyörészést. Mr. Spock sietett a parancsnoki hídra, és Uhura azonnal tudta, hogy a dolgok szörnyű fordulatot vettek. A kétségbeesés hulláma söpört végig rajta. Spock szó nélkül lement az alsó szintre. Egy pillanatig megállt, majd beleült a kapitány székébe. Uhura összekulcsolta hosszú ujjait. Megmagyarázhatatlan vágy fogta el, hogy felugorjon és otthagyja posztját, nehogy meg kelljen hallania, amit Mr. Spock mondani készül. De Spock az összes riasztócsatornát működésre állította. Ha majd megszólal, az Enterprise minden zugában hallani lehet, amit mond. Nincs hova menekülni. Pavel megfordult, és holtsápadt arcán látszott, hogy ő is végzetes hírre számít. A csend és a feszültség egyre nőtt.

Spock átható tekintetét egy pillanatra elfedte lecsukódó szemhéja, majd ismét felnézett. - Itt Spock parancsnok beszél. Sose hívta magát parancsnoknak - futott át Uhura agyán -, csak a beosztása szerint tudományos tisztnek, első tisztnek... - Kötelességem közölni önökkel, hogy James T. Kirk kapitány, az U.S.S. Enterprise kapitánya, néhány perccel ezelőtt meghalt. Életben maradására nem volt esély. A parancsnoki hídon elszenvedett sebesülése után nem nyerte vissza eszméletét. Tovább már nem szenvedett. Uhura visszahúzódott tudata mélyére, amennyire csak tudott. A szavak majd áthatolnak a halvány hártyán, amit önvédelemből tudata elé vont, de most nem lett volna képes a fájdalmas hírt azonnal tudomásul venni. - A kapitány védelmezésére tett kísérlete során a biztonsági csoport parancsnoka, Mandala Flynn halálos sebet kapott. Kötelességteljesítés közben érte utol a vég. A gyilkosságokkal gyanúsított egyén őrizet alatt á1l. Bűntársakra utaló bizonyítékok egyelőre nem merültek fel. Spock szünetet tartott. Szavak után kutatott, amikkel vigaszt önthetett volna a legénységbe. De nem talált. Végül is lecsapta az összriadó kapcsolóját. - A kapitány ... a kapitányunk meghalt? - kérdezte halk, hitetlenkedő hangon Pavel Csehov. - Igen, Mr. Csehov. - És mi ... most velünk mi lesz? - Végrehajtjuk a feladatot - mondta Spock. - Uhura hadnagy! Uhura üres tekintettel nézett rá, majd nagy sokára válaszolt, mint akinek nagyon messziről kellett visszatérnie a jelenbe. - Igen, Mr. Spock? - Értesítse a Csillagflottát a történtekről... és a civil hatóságokat is. Mr. al Auriga bizonyára mindenkit meg fog hallgatni a következő néhány órában. Mindent el kell követni, hogy a lehető legpontosabban jelentsük az eseményeket. - Igenis, uram -- válaszolta Uhura tompán.

Sulu beóvakodott az apró kabinba, amit llja Nyikolajevics, a fegyveres testület parancsnoka megosztott vele. A kabin félakkora volt, mint a régi az Enterprise-on. Lehet, hogy később kényelmetlen lesz a közös lakás, de most, hogy az Aerfenre került, Sulu boldog izgatottságát semmi sem zavarta. Amellett Ilja Nyikolajevics meg ő különböző időpontokban voltak szolgálatban, tehát mindegyiküknek lesznek naponta szabad óráik, amikor egyedül vannak a lakrészben. Sulu évek óta nem érezte magát ilyen jól, mint most. Ennyire fáradtnak sem. Tizennyolc szünet nélküli munkaóra állt mögötte. Fel kellett elevenítenie ismereteit a fegyverekről, amelyekkel az Aerfen és testvérhajói fel vannak szerelve. Ezek precizitást, finom beállítást igényelnek, nem elsősorban nyers erejükkel hatnak, mint az Enterprise-éi. Örült, hogy első célba lövő gyakorlatai jól sikerültek, de egyáltalán nem volt megelégedve magával. Majd akkor lehet elégedett, ha eléri, netán túlszárnyalja a hajó másik két fegyverzeti tisztjének teljesítményét. Baráti versengés volt köztük, baráti ugyan, mégis versengés! Ilja olyan békésen aludt, mint egy gyermek. Mikor ébren volt, szögletes állú, kemény vonású arca éberséget, gyanakvást. szinte kegyetlen vonásokat mutatott. Suluval, új kollégájával a rokon- vagy ellenszenv minden jele nélkül ismertette meg a teendőit; precíz, kielégítő, érzelemmentes eligazítás volt. A legénység többi tagja lljuskának szólította őt, de mivel Sulut nem bátorítottuk fel, hogy becenevén szólítsa, Sulu tartotta magát ( a hivatalos megszólításhoz. Tudta, hogy előbb bizonyítania kell mindenki előtt, elsősorban természetesen Hunter előtt, de talán legfőképp llja Nyikolajevics előtt. Ilja alacsonyabb volt, mint Sulu, de testalkatuk hasonlított. Mindketten kemény, jó felépítésű, karcsú, de izmos férfiak voltak. Ilja súlyos szőke fürtjei most a homlokára simultak, szinte a szemöldökéig, hátul a nyakáig ért a haja. Amikor llja kemény önkontroll

alatt tartotta magát, Sulut Spockra emlékeztette. Most, mikor aludt, nem volt kevésbé elengedett, csak az arcvonásai simultak ki. Ember volt; azt az egyetlen Vulkán-vonást szándékosan fejlesztette ki magában. Sulu levetette ingét, aztán leült, hogy a csizmáját lehúzza. Ahogy a szoros lábbelit leráncigálta a lábáról, a csizma kicsúszott a kezéből. Próbálta röptében elkapni, bár tudta, hogy hiába kap utána. Összerándult a hajó csendjét felverő koppanó zajra. llja kipattant az ágyból, védekező állásba helyezkedett, kezében tőr villant. Sulu moccanni sem mert, ott görnyedt, keze kinyújtva a csizma felé. - Elnézést kérek - mondta zavartan, és érezte, hogy elvörösödik.

llja kiegyenesedett, leeresztette a tőrt. Arca zord volt.

- Semmi baj - mondta. - Figyelmeztetnem kellett volna önt. Két évet szolgáltam az Orion határánál a zavargások idején. - Visszacsúsztatta a tőrt párnája alá. - De sose érjen hozzám, amikor alszom, vagy ne kerüljön figyelmeztetés nélkül a hátam mögé. Megértette? A reflexeim működésbe lépnek, és esetleg megsebzem önt. - Megértettem - mondta Sulu. Ilja bólintott. Az áll6 gallérú, combig érő orosz ing, amit viselt, szétcsúszott a mellkasán, fedetlenül hagyva egy hosszú, kékesszürke forradást, mely átszelte testét a vállától a gyom-ráig. Sulu nem tudta levenni róla a tekintetét. llja észrevette, vállat vont. - Szuvenír - mondta. Visszafeküdt, és máris álomba merült. Sulu levetkőzött végleg, és amilyen csendesen csak tudott, becsúszott keskeny fekhelyére. Kinyújtózott, megmasszírozta nyakszirtjét, néhány percre behunyta a szemét. De még nem akart elaludni. Elhúzta az olvasókészüléket a falitartótól. Arra még nem volt ideje, hogy a saját hangjára programozza át, de nem is illett volna a komputerrel beszélgetni, mikor más-valaki aludni akar ugyanabban a szobában. Így aztán az Aerfen típusú hajók, leírását hívta le. Órákig tanulmányozta őket, memorizálta a felépítési rajzokat, külön felfigyelt a részletekre, amikben ez a hajó különbözött a repülőraj többi tagjától. Közben Mandala rubingyűrűjét forgatta az ujján, körbe-körbe. Nagyon vágyódott a lány után. Az Enterprise még nem hiányzott neki, és ez meglepte. De ó, Mandala Flynn nagyon hiányzott! Mindent, ami történik vele, szeretett volna elmondani neki. Azt gondolta: majd a vívóleckén, vagy: majd a dzsúdó-órán, vagy: ha majd újra találkozunk... És akkor jön a döbbenet, hogy az az idő, az ő közös idejük, legalábbis most - nincs már. Végre, majdnem huszonnégy órával azután, hogy Hunter kapitány hajójára jött, Sulu mély álomba zuhant. Az olvasókészülék ernyőjének halvány fénye arcába világított.

Spock parancsnok a hajó széles folyosóján lépdelt, a hajóén, amely most az övé. Spock nem volt híján ambícióknak, de kapitány sose akart lenni. Különösen nem egy olyan hajón, amelyen a legénység java része többnyire kiszámíthatatlan emberi tényekből áll. McCoynak igaza volt: most gyakorlatilag, ha titulusa szerint nem is, ő az Enterprise parancsnoka. A lehető legjobban ellátja feladatát, ameddig kénytelen rá, aztán mihelyt teheti, átsorol egy másik hajóra tudományos tisztnek. Eszébe sem jutott, hogy az Enterprise-on maradjon egy másik kapitány parancsnoksága alatt. Jim Kirk halálával Spock életének is lezárult egy szakasza, és nem látta értelmét, hogy ezt a szakaszt erőszakkal megnyújtsa. Megpróbálta kikövetkeztetni, mi történt és hogyan, de semmire se jutott. Minden logikus gondolatmenet paradoxonba vagy képtelenségbe torkollott. Bűntárs nyomára nem bukkantak, és az is valószínűtlennek tűnt, hogy valaki képes lett volna behatolni a hajóra, majd elmenekülni. Ezzel szemben Mordreaux segítőtárs nélkül nem hagyhatta el a kabinját, márpedig a jelek szerint elhagyta. Az orvosi jelentés Jenniver Aristeidesről elgondolkodtató volt. Olyan súlyos állapotban került a kórházi részlegre, hogy Spock elvetette az eshetőséget, miszerint Jenniver kiszabadította volna Mordreaux-t, majd a gyanút elterelendő, mérget vett be. És ha az összeesküvők közé tartozott, akik cserbenhagyták? Ez lehetségesnek tűnt, ha nem épp ez volt a legvalószínűbb. A fegyvert nem találták meg. A hulladékfeldolgozás során sem került elő szokatlan vagy rendellenes salakanyag. Közelébe juthatott-e a rejtélyes bűntárs, vagy akár maga dr. Mordreaux egy légcserélőnek, mielőtt a hajó összes nyílászáró szerkezetét őrizet alá helyezték? Ha igen, a fegyver kijuthatott az űrbe, és akkor kereshetik. Esetleg határozatlan irányba kisugározták

az Enterprise-ról, az esetben a mérhetetlen űrben szétszóródva lebegnek összeállíthatatlan szubatomikus részecskéi. Lassan ez látszott a leglogikusabb következtetésnek. De Mordreaux ezt mégsem vihette végbe. Spock még arra sem talált magyarázatot, hogyan volt ideje elkövetni azt, amit ő maga látott, hogy elkövette. Spock lassan, vonakodva arra a következtetésre jutott, hogy valaki a legénységből készítette elő, esetleg követte el az eleddig ismeretlen indítékú bűncselekményt. De megbízhat-e a következtetéseiben? Biztos volt benne - saját szemével látta -, hogy Mordreaux követte el a gyilkosságot; másrészt saját élményei alapján jutott arra az ésszerű következtetésre is, hogy dr. Mordreaux-tól nem telik ki erőszakos cselekedet, és ez a feltevése hamisnak bizonyult. Spock remélte, hogy Mordreaux mostanra összeszedte magát. Beszélnie kell a professzorral. Tudnia kell, mit fogott fel a történtekből. Spock elindult a V.I.P. fogadókabin felé. Az Enterprise-on történtekben volt valami zavarba ejtően hasonló azokhoz a következte-tésekhez, amiket a pőre szingularitás körüli megfigyelésekből vont le. Ha jól értelmezte megfigyeléséit, az entrópia sokkal gyorsabban nő az elvárható mértéknél, és még a gyorsulás üteme is fokozódik. Annyira elképesztőnek találta ezt

az adatai értelmezéséből származó eredményt, hogy ha valamiféle érzelmet egyáltalán megengedett volna magának hirtelen visszahívásukkal kapcsolatban, inkább megkönnyebbülést, mint haragot érzett volna. Időre volt szüksége, hogy a megfigyelések során gyűjtött adatokat újraértelmezze, hiszen az eredmény, amire jutott, képtelenség. Az Enterprise-on történtekkel kapcsolatban ugyanaz a nyugtalanító érzés gyötörte. Valami hiba történt. Valaminek nem úgy kellett volna történnie, pontosabban, úgy nem is történhetett, ahogyan megtörténni látszott. Ahogyan entrópia megfigyeléseit sem tekintheti véglegesnek további adatok nélkül, ugyanúgy az elmúlt órák eseményeire sem tud további információk híján magyarázatot találni. Spock elhatározta, hogy megfigyel, faggatózik, minden eddigi feltételezést kétségbe von. Minden más módszer kudarchoz vezet. Meg kell tudnia, hogy mi történt és miért; meg kell értenie az okot. A Vulkán nyelvében nem létezett megfelelője a “véletlen" szónak. - Mr. Spock! Spock a kiáltás irányába fordult. Hrraragfashtalli rohant felé négy lábon. A legénység szőrmebundás tagjainak nem volt kötelező a humanoidok egyenruháját viselni. Hrrön most bőr egyenruha volt, rajta az Enterprise felségjelei, kommunikátor és lézerfelszerelés volt nála. Puhán, zajtalanul megállt, izmai hullámoztak a gesztenye- és skarlátszín foltos bunda alatt.

Hosszú ujjai, melyeket futás közben ökölbe csukva tartott, most kinyúltak. - Kérem, kövessen. Baljós előérzetének komoly oka van. Spock felhúzta egyik szemöldökét. Hrr folyékony Vulkán-nyelven szólalt meg, alig észrevehető akcentussal és a selypítés nélkül, amely angol beszédét jellemezte. A vulkáni sziszegő hangokat egészen másképp kell képezni, mint az angolokat. - Mi a baj? - kérdezte ő is vulkánul. - Jenniver barátomat... A betegség... megbolygatta elméjét. Felbomlott a rend benne és körülötte; csak egyetlen utat lát, hogy visszaszerezze a becsületét. Spocknak semmi oka nem volt kételkedni benne, hogy Hrr pontosan tudja, mit jelent ez a mondatfordulat.

Hrr angolra váltott. - Kétségbe van esve, Mr. Spock. - Vulkánul ezt csak archaikus szavakkal lehetett volna kifejezni. Meg akar halni. - Vigyen hozzá - mondta Spock.

Jenniver Aristeides az otthonát ábrázoló képet bámulta a falon, mely olyan volt, mintha ablakon át nézne ki a tájra. Ő maga festette, mikor egyszer nagyon elfogta a honvágy, magányosnak, gyengének és a feladatára alkalmatlannak érezte magát. A festői tehetséget nem tartották valami nagyra az ő világukban, és néha maga is szégyellte, hogy ennyi örömét leli a festegetésben. De most a tájkép valamelyes vigaszt nyújtott neki. Annak idején majdnem kísértésbe jött, hogy a lovakat is ráfesse a képre, amint a napi szántás után a ház mögötti réten legelésznek. De hát az, reménytelenül szentimentális látvány lett volna. Amellett statikus is, nem tudta volna lefesteni, amint az erőteljes, huszonnégy marok magas, egyenként kéttonnányi jószágok hátracsapják fülüket, megrázzák sörényüket, és odavágtatnak a kerítéshez, könnyedén, mint a kiscsikók. Így szeretett emlékezni rájuk, nem befagyasztva az időben. A festménynek a való világra kellett emlékeztetnie őt. Kabinjának ajtaja kivágódott. Jenniver hallotta, de nem fordult meg. Rajta kívül Hrraragfashtalli tudta csak a zár nyitját, és Jenniver örült, hogy ily módon még egyszer láthatja barátnőjét. Nem mintha el akart volna búcsúzni tőle. Fashtall azonnal megaka-dályozta volna, ha megsejti, mire készül. Gyorsan összeszedte és elrejtette az összezúzott szenzor maradványait. Nem ígért mást, csak hogy a szenzor jelezni fog, ha szükség lesz rá. Nem fog többé jelezni; neki, pedig nincs segítségre szüksége ahhoz, amit tenni akar. - Aristeides zászlós! - Ez nem Fashtall hangja! A tudományos tiszté, az első tiszté... a kapitányé! - Bejöhetek? Hrraragfashtalli Jenniver mögé osont, és arcát Jenniver homlokához dörzsölte, ahogy barátok között szokás. A krémszínű, gesztenyebarna szőrme könnyedén hozzásimult Jenniver rövid, kemény szálú hajához. - Ahogy óhajtja - válaszolta. Ez nem volt éppen invitálás; semmire sem kötelezte, szinte még üdvözlésre sem. Fel kellene állnia, tisztelegnie kellene, reagálni valahogy a jelenlétére, ha már a hangjára nem is. De még arra az egyszerű erőfeszítésre sem volt képes, hogy megmozduljon a földihez hasonló gravitációban. Nem akarta megbántani Spockot. Ellenkező-

leg. Spock egyike volt azon keveseknek a hajón, akit igazán csodált. Mandala Flynn kedvesen bánt vele, nem úgy, mint az előző parancsnok, aki megvetette. Mégis félt tőle, egyrészt a Mandalában rejlő elfojtott vadság miatt, másrészt paradox módon

a viszonylagos fizikai törékenysége miatt Kötelességtudásból tisztelte Kirk kapitányt, de csak módjával, mint általában az emberi lényeket, akik őt meglátva hiába próbálják titkolni viszolygásukat, s ezért kényelmetlenül érzik magukat a jelenlétében. Hrraragfashtalli... nos, így még soha senki iránt nem érzett. Talán hála volt ez barátságáért, együttérzéséért, talán “szerelem". Jenniver nem tudta, mi az a “szerelem". Sosem tapasztalta. Fashtallt nem kérdezheti meg erről, és senkit sem ismert elég jól ahhoz, hogy megkérdezhesse. Ha érdek-lődik és kinevetik, tönkreteszi a megaláztatás. De Spockot csodálta. Jenniver mindig félt attól, hogy egy ügyetlen megfordulásakor - bár korántsem volt ügyetlen - összezúzza a hajó emberi vagy nem emberi legénységének valamelyik tagját. De Spock rugalmas ereje közelében biztonságban érezte magát. Attól sose tartott, hogy Spockot elütné egy eléggé át nem gondolt lépésével. Emellett Spock volt az egyetlen ember formájú lény a hajón, akit nem döbbentett meg Jenniver külseje. A külső őt nem érdekelte, és ettől Jenniver annyira megkönnyebbült, hogy Spock jelenlétében felszabadultnak érezte magát. - Jól érzi magát? Vonakodva bár, de válaszolt. Mindegy, mit mond, Spock úgyse tudja megakadályozni, amire készül. Azt remélte, lesz benne annyi figyelmesség, hogy nem is akarja. - Nem. - Egyenes kérdésre egyenes választ kellett adnia. - Szégyellem magam. Elvesztettem a becsületemet. Elbuktam, mint ahogy mindenbe belebukom. - Aristeides zászlós, tudatában van, hogy majdnem meghalt? Hogy a legénység bármelyik tagja a helyzetében meghalt volna, mielőtt a riasztóhoz nyúl? - Az eredmény ugyanaz. Elájultam... el kellett ájuljak, másképp hogyan szökhetett volna ki a rab? A kapitány és a parancsnokom halott. Nem lett volna szabad megbetegednem! Az én népem nem ismeri a betegséget. Bár haltam volna meg inkább! Fashtall felmordult: - Mindig mondom neked, hogy a néped túl sokat követel önmagától. - Nem követelnek többet, mint amennyit mind-annyian teljesíteni tudnak. Csak én nem tudtam megfelelni... Spock előrejött, leült Jenniverrel szemben. - Nem értem, miről beszél. - Mr. Spock, az én népem olyan gabonát termel, ami tele van nehézfémekkel. Ha bármelyik általunk ismert fajból valaki akár csak egy harapást is megenne a kenyerünkből, belehalna. Mi minden emberi fertőzéssel szemben immunisak vagyunk, és szinte minden méreggel szemben is. És akkor azt mondja nekem az orvos, hogy ételmérgezést kaptam?! - Keserűen felnevetett. - Mit bizonyít ez, ha nem azt, hogy hasznavehetetlen selejt vagyok, valahol a valódi emberek és a valódi átváltoztatottak között. - Nem hiszem, hogy az öngyilkosság a legcélravezetőbb módja problémái megoldásának. - Otthagytam az otthonomat, mert úgy éreztem, nem vagyok alkalmas rá, hogy ott éljek. Más okok miatt, de kiderült, hogy az itteni életre sem vagyok alkalmas. Félig emberi lény vagyok, s az ilyennek nincs helye egyik világban sem. - Elfordította a tekintetét. - Ezt ön nem értheti meg. - Azt gondolja? - kérdezte Spock. - Én is félig emberi lény vagyok. Jenniver ismét felnevetett. - Ó - mondta -, ön igazán nem lát különbséget kettőnk között? Spocknak nem volt szokása válaszolni, ha azzal súlyosbította volna a dolgokat. - Nem kétlem, lehettek idők, amikor ellenszenv, esetleg gyűlölet is érte - mondta Jenniver -, de hogy ezen a hajón, hogy néznek önre, és hogy néznek rám, azt magam tapasztaltam. Láttam, hogy önnek nincs szüksége barátokra, de ha akarná, számtalan barát venné körül. Csodálom a függetlenségét, de nem tudom utánozni. Én vágyom a barátságra, de még saját fajom is elfordul tőlem. Hrraragfashtalli nélkül megbolondultam volna. - Sóhajtott. - Mindent megtet-

tem, hogy helytálljak olyasmiben, amire nem vagyok alkalmas. Tudtam biztosan, hogy belebukom. De elviselhetőnek képzeli a szégyent, hogy olyan járványos betegség miatt buktam el, amibe rajtam kívül senki sem esett bele? - Nem volt járvány - mondta Spock. - Pontosan szólva nem is betegség volt. - Nincs értelme, hogy vigasztaljon, Mr. Spock. Torkig vagyok vele. - Már akkor gyanakodtam, mikor Chapel nővér jelentette, hogy a hajó legénységéből ön volt az egyetlen. Az álomkórral járó Clostridium botulinum virulens méreg, ám ahogyan önre hatott, igen nagy mennyiséget kellett volna fogyasztania, hogy táplálkozással jusson a szer-vezetébe. A hatáshoz szükséges dózist csakis vegytiszta hatóanyag formájában lehetett bejuttatni. A vegyvizsgálatok igazolták gyanúmat. - Miről beszél? - Önt megmérgezték. Hrraragfashtalli torkából mély morgás tört elő. - Valaki meg akarta ölni, majdnem sikerült is neki. A legénység összes többi tagjánál, engem is beleértve, sikerrel járt volna a gyilkossági kísérlet. Feltételezésem szerint ugyanaz

a személy mérgezte meg az Aleph Prime két polgárát, és ő készítette elő Kirk kapitány halálát is. Azt még nem tudom eldönteni, hogy Flynn parancsnok előre kiszemelt áldozat volt-e. - Egek! - Jenniver pillogott, sűrű barna pillái az orcáit súrolták. Fashtall gyengéden veregette a vállát. - Ki tette? - Fashtall dióbarna szemében kitágultak az átlós pupillák, vadászösztöne feléledt. - És miért? - kérdezte Jenniver. - Nem tudom - felelte Spock. - Egyik kérdésre sem tudok válaszolni. Dr. Mordreaux-t alaposan megmotozták, amikor a hajóra érkezett, nem találtak nála semmit. Fegyvert vagy méregkapszulát biztosan nem. - Aligha fogadnék el méregkapszulát egy rabtól - mondta Jenniver. - Annyira azért értek a dolgomhoz. - Természetesen - mondta Spock. - Zászlós, amikor szolgálatban volt, vagy közvetlenül előtte, nem tapasztalt valami éles, szúrós fájdalmat? - Mint egy döfés, úgy gondolja'? Nem, bár nem is érezném. Az idegrendszerem úgy van megtervezve, hogy ilyesmit ne érzékeljek. - A súlyos fizikai sérülés okozhatott csak életveszélyt az ő fajtájuknak, s az volt az egyetlen fájdalom, amit éreztek. - Értem - gondolta végig Spock a hallottakat. Aztán ismét ránézett. - Emlékszik rá, hogy elvesztette az eszméletét? - Nem - válaszolta Jenniver azonnal, aztán elfordította tekintetét. - De el kellett, hogy veszítsem. - Al Auriga jelentése szerint önt alig eszméleténél, de szorosan az ajtóhoz támaszkodva találták. Ez, pedig azt kell, jelentse, hogy még ha ön ájult állapotban volt is, dr. Mordreaux aligha tudott kifurakodni ön mellett. - Én is így képzeltem. De nyilvánvalóan tévedtem. A valóság az, hogy kiszökött. Ön is látta őt a saját szemével. - Azt hittem, hogy őt látom. De ha lehetetlen volt a kabinjából kiszabadulnia, létezni kell valami más magyarázatnak. - Kíváncsi volnék, mi az. Spock felállt. - Érti már, hogy ön nem felelős a történtekért? Bármi történt, ön semmiben sem hibáztatható. Jenniver nagyon szeretett volna ebben hinni, de nehéz volt, nagyon nehéz... - Nem kellett volna megbetegednem - mondta, s ez végül is igaz volt. Hrraragfashtalli dühösen morogni kezdett, fogait kivillantotta. - Már nem fog semmit elkövetni maga ellen! - mondta. - Ha megpróbálja, kettéharapom a torkát! Jenniver is, Spock is Hrraragfashtallira pillantott, de arcán nyoma sem volt iróniának. Jenniver hirtelen megkönnyebbülten felnevetett, és átölelte barátnőjét. - Jól van. Most már rendben leszek. Spock elindult, de az ajtóból még visszafordult. - Zászlós - mondta -, kérem, áruljon el nekem valamit. Ön nem a biztonságiakhoz jelentkezett, ugye? - Nem. Próbáltam is az áthelyezésemet kérni, de soha nem engedélyezték. Flynn kapitánynak meg nem mertem szólni. - Mivel szeretne foglalkozni? - Botanikával. Ugyan nem azonos azzal, mintha sziklát szántanék a négylovas fogattal, de így lennék legközelebb ahhoz, amit otthon csinálnék. - Elhallgatott. - Nem akarok hazamenni. Spock bólintott. Megértette Jennivert. Mihelyt elmúlik a kritikus helyzet, maga fogja az áthelyezését elintézni. Becsukta maga mögött az ajtót, magukra hagyta a barátokat.

ÖTÖDIK FEJEZET Dr. McCoy felébredt. Életében nem volt még ilyen másnapos. Még tegnap be kellett volna vennie ellene valamit, de túl részeg volt, túl zavart - meg tartotta magát az anakronisztikus erkölcsi ítélethez, hogy az ember fizessen meg a kicsapongásaiért. Ahogy azonban fölkelt, azonnal a mosdóba kellett rohannia; addig ki sem jött, amíg a gyomra ki nem adott magából mindent. Szeméből folyt a könny, torkát marta az epe. Feladta az önfegyelmezésre tett kísérletet, bevett egy hányinger elleni tablettát meg két aszpirint. Megivott egy pohár izotonikus oldatot, hogy az újrahidratálást segítse. Ennek olyan rémes íze volt, hogy majdnem újra rosszul lett. McCoy felsóhajtott, megmosta arcát. Véreres szeme körül a vörös karikákkal olyan volt, mintha még mindig sírna. Lehet, hogy vén alkoholistaként végzem valami isten háta mögötti planétán, egy szemétdombon -gondolta. Csak a háromnapos szakáll hiányzik a képemről ... Ekkor vette észre élénk bosszúságára, hogy a szakállnövekedés-gátló készítmény, amelyet használt, egy cseppig elfogyott; megfeledkezett róla, amikor a készlet-kiegészítési igénylését leadta. Az oldalszakálla még nem nőtt meg annyira, hogy képének még züllöttebb kifejezést adjon, az állán és az orra alatt viszont hersegő s irritáló borosta nőtt ki. Kikászálódott a rekeszből, ahol aludt - pontosabban, gondolta, ahol eszméletlenül hevert -, hogy a saját lakrészébe menjen. Mivel nem tudta elfordítani tekintetét, látta, hogy a karanténrészleg üres. A gépek lezárva vissza voltak tolva a falhoz. Valakinek, talán Spocknak, de inkább Christine Chapelnek gondja volt rájuk tegnap éjjel, nem úgy, mint neki. Jim tetemét átvitték a hulla-kamrába. McCoy megmosakodott, megborotválkozott, felkent még oldalszakáll-visszafejlesztőt, tiszta ruhát öltött. Megdöbbentette, ahogyan Jim halála óta viselkedett -, nem, régebb óta, azóta, mióta nem hitt a gépek tanúságának, valamint saját orvosi gyakorlatának és tapasztalatainak. Mióta Uhura jelentést tett a pókhálóról, McCoy tudta, hogy nem mentheti meg Jim életét. Mégis kényszerítette valami, hogy erőszakkal megpróbálkozzék az emberfelettivel. A szere-

tet vagy csak az önfejűség és hiúság ösztökélte? Mindegy: elbukott. Az is szégyennel töltötte el, ahogyan Spockkal bánt. Még ha bocsánatot kér is tőle - ami szándékában állt -, sose fogja megtudni, hogy Spock megérti-e, mennyire bántja a visel-kedése, vagy hogy Spockot valóban bántotta-e, ahogyan viselkedett. Beszélgetésükre élénken emlékezett. Bár kitörölhette volna memóriájából! De egy álom szürreális tisztaságával emlékezett rá. Aminek a fenntartásához ragaszkodott, abszurdum volt. Most, nappal, józanul, amikor a bánat és hitetlenkedés első hulláma átadta helyét a veszteségérzet és szomorúság monoton lüktetésének, McCoy tudta, hogy lehetetlent képzelt el. Mintha álomban járt volna - álomban is járt. Spock tisztában volt a dolgokkal. Tudta, hogy McCoy kifogásai, magyarázkodása handabandázás volt, álcázása annak, hogy nem akarja elvégezni kötelességét. Ő zsigerei mélyéig tudta, amit már McCoy is megértett: a sorssal nem lehet játszani. Talán kevésbé rázta meg Jim halála, mint McCoyt, talán tisztánlátásában segítette, hogy a körülményeket érzelemmentesen tudta számba venni. De számára a halál nem volt természet-ellenes; lehetett késleltetni, de nem lehetett tagadni a létét. Nem lehetett úgy tenni,

mint a gyerekek a mesével, hogy minden jóra fordul, és onnantól mindenki boldogan él az idők végezetéig. McCoy újra sóhajtott. El kellett végezni rég elhanyagolt feladatait, de mihelyt végez, megkeresi Spockot, és megmondja neki: igaza volt.

Sulu kopogtatásra ébredt. Másodpercekig bámulta a mennyezetet, nem tudta, hol van. Nem az Enterprise-on ... Aztán eszébe jutott. Átnézett a másik oldalra, Ilja gyűrött ágya üres volt. Az ajtó halkan résnyire nyílt, a folyosóról fénycsík vetődött a kabinba. - Mr. Sulu? Hunyorogva felkönyökölt. A fénycsík mögött csak árnyékokat látott. - Igen? ... Tessék!... Ki az? - Olyan fáradt volt és kábult, hogy szinte szédült. - Hunter. Beszélnem kell önnel. - Hangja feszültnek, keménynek tűnt. Sulu visszalökte az olvasóernyőt a falhoz, ahol az engedelmesen kialudt. Felkapcsolta a kabinvilágítást, feljebb húzta magán a takarót.

- Igen, asszonyom! Jöjjön be. Hunter lassan, vonakodva belépett, elment az ágy végéig. Haja a vállára omlott, nem volt befonva. - Éppen most kaptam egy űrközi értesítést - mondta. - Az Enterprise-ról. Nagyon... borzasztó hír. - Végighúzta kezét a szeme előtt, mintha ki tudná törölni belőle a fájdalmat.

Sulu olyan keményen szorította ökölbe a kezét, hogy Mandala gyűrűje belevágott a húsába. - Mi történt? Hunter leült az ágy szélére. - Nehéz elmondani. Jim Kirköt megölték. Kábán hallgatta Huntert, aki szaggatottan elmondta, mi történt. Kirk kapitány meghalt? Nem lehet! Emlékek rohanták meg. Milyen kedves volt hozzá James Kirk, mennyi mindenre tanította meg, hányszor mentette meg az életét! Ott kellett volna lennem - gondolta Sulu. A hídon kellett volna lennem, mikor mindez történt. Talán megakadályozhattam volna. - Én vagyok a Csillagflotta legmagasabb rangú tisztje ebben a szektorban - mondta Hunter. Egy pillanatig nem tudta folytatni, aztán mély lélegzetet vett, és újra erőt kényszerített magára. - Nekem kell kivizsgálnom Jim Kirk és Mandala Flynn halálának körülményeit. Sulu hitetlenkedve kapta fel a fejét; jéghideg bánat kúszott szét benne. - Mandala? - suttogta. - Mandala halott? Hunter kapitány hangja elakadt. Sulu magába roskadva bámult rá, arca elszürkült a máso-dik, még letaglózóbb hír hatására. - Ó, egek! -mondta Hunter. -Ó, egek! Bocsásson meg. Nem tudtam... - Nem tudhatta - mondta Sulu. - Aligha tudta valaki. -- Lebámult a kezére, mely most már nem tehet semmit. A rubingyűrű élettelen kőnek látszott rajta. Sulu tehetetlenül nézte. - Mi is csak nemrég jöttünk rá. - Ha ott lettem volna, gondolta, tehettem volna valamit. - Nem az ön hibája. - De az enyém igen - gondolta. - Talán az én hibám. - Egy óra múlva indulok az Enterprise-ra mondta Hunter kapitány -, kétszemélyes futár-hajón. A másik hely az öné, ha kívánja. Gyorsan felállt, elsietett. Sulu később se tudta eldönteni, azért-e, mert közel állt a síráshoz, vagy azért, mert ő, Sulu, küszködött a könnyeivel.

Max Arrunja kinyitotta Spock számára dr. Mordreaux kabinjának ajtaját; csak a kötelező udvariasság megkövetelte szavakat váltották. A kettőzött őrség másik tagja némán előremeredve állt az ajtónál. Spock nem próbálta megszólítani, azt sem várta el, hogy az szóljon hozzá. A biztonsági egység elvesztette rajongva tisztelt parancsnokát, akinek sokkal nagyobb hatása volt életükre, mint Kirk kapitánynak. Egy olyan parancsnokot, aki nemcsak hozzáértésével múlta fölül előző, alkalmatlan főnöküket, hanem aki úgy irányította őket, hogy az kivívta csodálatukat. Bizonyos mértékig Spockot okolták haláláért, és ő aligha tudta volna bizonyítani, hogy nincs igazuk. Kopogott, és a belülről kiszűrődő mormogást engedélynek vette a belépésre. A professzor összegömbölyödve feküdt takarója alatt a félhomályban. - Mordreaux professzor? - Mit akar, Mr. Spock? - Mondtam, uram, hogy visszajövök, mire remélhetőleg kiheveri az Aleph Prime-on önbe táplált kábítószerek hatását. - Most nem tartanám rossz ötletnek a kábítószert. - Mr. Mordreaux, nincs idő az önsajnálatra. Tudnom kell, hogy mi történt itt, és mi történt az állomáson. - Én vagyok a tettes - mondta Mordreaux. Lassan felült, a vulkáni felé fordult, felerősítette a fényt. Spock leült szemben vele, várta, hogy folytassa. A tudományos tiszt nem szívesen szólalt volna most meg. Azt remélte, Mordreaux tagadni fog, és ő hihet neki, nem, pedig azt, hogy a tanár, akit a tudásnak szentelt élete során a legjobban tisztelt, beismeri, hogy megölte Jim Kirköt. - Csak én lehettem az, aki elkövette, azt hiszem - mondta Mordreaux. - Kíváncsi vagyok, mi lehetett az oka... Reménysugár! - Professzor, ha beszámíthatatlan állapotban volt... - Nem most tettem, Mr. Spock. A teljes őrületbe azért még nem kergettek. És a bírósági komédia ellenére soha nem öltem meg senkit. - Uram, e pillanatban mondta, hogy ön követte el a gyilkosságot.

Mordreaux ránézett, aztán felnevetett. Ez a nevetés emlékeztetett a régi idők Mordreaux-jára, de öngúny is volt benne. - Bocsásson meg - mondta. - Feltételeztem, hogy ismeri a munkáimat, a legutóbbiakat is. Túl felháborítóak voltak az ön számára is, gondolom. - Ellenkezőleg, dr. Mordreaux. Információterminálomba első helyen van beprogramozva az ön neve. Roppantul lebilincselőnek találtam a művét. - Megcsóválta fejét. - Sosem lett volna szabad otthagynia a Makropyriost, kutatásai meggyőzték volna kritikusait. Dr. Mordreaux kuncogott. - Hiszen meggyőzték őket! Hívőkké tették őket, már azt a néhányat, akik megismerték. Olyan komolyan hisznek bennük, hogy meg is akarják semmisíteni a munkámat. Ami azt illeti, engem is félre akarnak állítani. Spock rámeredt. Most kezdte megérteni. Dr. Mordreaux kétszer is említette, hogy barátait segítette álmuk valóra váltásában; azt mondta, hogy bizonyára ő ölte meg Kirk kapitányt, de nem most... - Csak nem azt akarja mondani, hogy a temporális fizikáról szóló elméleti munkáját átültette a gyakorlatba? Spock természetétől eltérően meg volt döbbenve. - Természetesen azt. Miért ne tettem volna? - Etikai megfontolásokból, nem is említve a veszélyességet. A paradoxonok... - Az elméleti bizonyítékok nem voltak elegendőek, demonstrálnom kellett az alapelveket. Továbbra is publikálhattam volna az írásaimat, de a Journal egy, sort sem közölt volna többé tőlem. Másutt meg monográfiáim semmivel sem keltettek volna több figyelmet, mint akárhány áltudós firkálmánya. Ilyen alapon akár a Lapos Föld Társaság egy világon kívüli

csoportjába is beléphettem volna. - Bár inkább azt tette volna! - mondta Spock. - Legalábbis amennyiben köztük csak a saját ép elméjét fenyegetné veszély. - Nem értem az ellenvetéseit - mondta Mordreaux. - Senkinek nem esett semmi baja. A barátaim, akikre az Aleph Prime-on szert tettem, könyörögtek a gyakorlati alkalmazásért. - És ön engedett nekik. Visszaküldte őket az időben, önt, pedig elítélték tiltott kísérletek miatt. Mordreaux vállat vont. - Igen. Azért dolgoztam az időbeli áthelyezés problémáján, hogy bebizonyítsam meg-valósíthatóságát. Kicsit meguntam, hogy nevetség tárgya vagyok. A barátaim nem nevettek ki, ellenkezőleg, lelkesedtek. Sokuk komolyan segített is. Egyikük különösen, aki rájött, hogy a transzmissziós sugaramhoz gyakorlatilag egy átalakított transzportálóra van szükségem. Tehát átalakított nekem egy transzportálót. Így egy évvel vagy többel közelebb jutottam a megvalósításhoz. - Dr. Mordreaux, kvalitatív különbség van aközött, hogy egy élettelen tárggyal kisebb kísérleteket végzünk és aközött, hogy emberi lényeket más időben való életre küldünk vissza! - Igen, azt hiszem, igaza van. Az utóbbi sokkal látványosabb. De megítélésem szerint épp-úgy bajba kerültem volna, akár tárgyakkal, akár emberekkel dolgozom. - Miért tette? - Mert azok az emberek a barátaim voltak, és nagyon szívhez szólóan kérleltek. Mr. Spock - nincs másik idő és hely, ahol szívesebben élne, mint itt és most? - Nincs, professzor. - Az igazat mondja! - Dr. Mordreaux, ön jól tudja, hogy én hibrid vagyok, és csak néhány évvel születésem előtt tökéletesítették a különböző evolúciós eredetű, szuperfejlett fajok keresztezését. A régebbi korokban én még nem is léteznék. - Hagyja ezt a vulkánikus szőrszálhasogatást. Érti maga nagyon jól, hogy mire gondolok. Na, mindegy. A pillanatnyi helyzetet utópisztikusnak találhatja, de mondhatom, gyakorlatilag bármelyik emberi lény, aki eléggé bízik az ön barátságában ahhoz, hogy vágyait, álmait elmondja, arról a mélyen benne élő vágyról fog beszélni, hogy jó volna más időkben élnie. Hogy itt nem találja helyét, és hogy máshol kellene lennie, ahová sose jut el. - Nagyon romantikus - mondta szárazon Spock. Eszébe jutott Mr. Sulu vonzalma a Föld egy rég letűnt kultúrája iránt, amelyben ha felbukkanna, leginkább istentelen alaknak tekintenék, és nagy statisztikai valószínűséggel vagy egy párbajban szerzett seb okozta, vérmérgezésben halna meg, vagy fekete himlőben. - Azok az emberek, akiket visszaküldtem az időben, hosszú-hosszú ideje az elsők voltak, akik bíztak bennem. Nem mondhattam nekik, hogy birtokomban van az egyetlen dolog, amire a világmindenségből vágynak, majd megtagadom, hogy részesévé tegyem őket. - Értük kell mennie, vissza kell hoznia őket! - Szó se lehet róla. - Méltányolom a barátai iránti hűségét, professzor, de az ön jövője, pontosabban az élete forog kockán. Ha igazán a barátai; nem engedik át a büntetésnek, amit megakadályozhatnak.

- Talán nem - válaszolta dr. Mordreaux -, de ön ezzel az állítással a barátságot roppant szigorú próbának veti alá. Amellett, ha visszahoznám őket, abból nekem nem származna hasznom. Nem azért büntettek meg, mert értelmes lényeken hajtottam végre a kísérleteket, bár az ítéletben ez áll. Kísérleteim valakit pánikba ejtettek, valakit a Föderációban legfelül.

A hatóságok mindenképp megtalálnák a módját, hogy elhallgattassanak. - De a többi faktor... - Természetesen számításba vettem a történelmi változtatásokat. De a barátaim olyan messzire mentek vissza a múltba, hogy a veszély minimális. - Milyen messzire? Az egyenletek azt mutatták, hogy az ember eshetősége arra, hogy megváltoztassa az eseményeket, fordítottan arányos a visszafelé megtett idő négyzetével. - Erre a kérdésre nem válaszolok. Nem adok fel-kutatásukhoz kulcsot a kezébe. De a szig-nifikáns változás lehetősége a zéróhoz közeledik a hetedik tizedeshelyen túl. - De uram, ha visszahozná a barátait a saját idejükbe, elkerülné, hogy a hatóságok felfigyeljenek önre, és a szörnyűségek nem történnének meg. Dr. Mordreaux újra nevetett. -Most ön beszél a múlt eseményeinek megváltoztatásáról. Nem azt mondja, hogy hozzuk vissza őket, hanem hogy addig menjünk vissza a múltba, amikor megelőzhetjük az eltávozásukat. Hová lettek a magas etikai megfontolásai? - Professzor, tökéletes szemfényvesztés, ahogy ellentmondást próbál rám bizonyítani. - Nem hozom őket vissza. Erre az egyre kértek igazán, hogy ne hozzam őket vissza! Spock látta, ha a beszélgetés ebben a mederben folyik tovább, dr. Mordreaux rövidesen kijön a sodrából, így pillanatnyilag felhagyott vele, hogy ténykedése megváltoztatására rábeszélje. - A múltat most félretéve - mondta -, ön tehát feltételezi egy jövőbeli változatiról, hogy az ölte meg Kirk kapitányt. - Nem tudom, hogy miért tette volna, de ezt az egyetlen magyarázatot tudom kigondolni. Megijeszt, hogy ennyire meg tudnék változni. Eddig azt hittem, a rehabilitáció teljesen kitörli az emberből az agressziót. De más magyarázatot nem találok. Persze ha csak azt nem hiszi, hogy köddé váltam, és a molekulák közötti réseken kiszivárogtam a cellából. - Az önt őrző biztonsági tisztet megmérgezték. Sajátos anyagcsererendszere jóvoltából nem hatott rá végzetesen a méreg. De nyilvánvalóan halált szántak neki. Ha meghalt volna, joggal feltételezhető, hogy ön kiszökött, majd visszajött a cellába. Önt akarták a kapitány lelövésével vádolni. - Miért terelném magamra a gyilkosság látszatát? - kérdezte Mordreaux inkább önmagától, mint Spocktól. - Ennél lényegesebb kérdés, hogy miért akarná megölni Kirk kapitányt. Dr. Mordreaux megrázta a fejét. -Tegnap találkoztam életemben először vele, ez valami olyasmi, ami a jövőben fog történni. - Kirk kapitány meghalt. Ő már senkinek nem fog ártani a jövőben. - Valami olyasmi miatt, amit egy olyan jövőben tett, mikor még nem ölték meg. - A pro-fesszor hangja elhalkult. - Vannak gyakorlati tapasztalataim az időutazással kapcsolatban - mondta Spock. – Ez a hajó beavatkozott már számos olyan incidensbe, mely hogy többet ne mondjak, szakadást idézhetett volna elő civilizációnk folyamatában, de tudományos evidencia, hogy a potenciális veszély még annál is súlyosabb volt. Az eddigi esetekben meg tudtuk akadályozni a szaka-dást. Professzor, ez az eset is ilyen. Hiszem, hogy ki kell javítanunk a kontinuumon esett szakadást, vagy pedig el kell szenvednünk a következményeket. Mordreaux némán meredt rá egy ideig. - Meg akarja jövendő énemet óvni attól, hogy megölje Jim Kirköt? - Ez lenne a végeredmény, valóban. De... - Spock nem folytatta. Talán egyelőre jobb volna, ha Mordreaux önzőbb indítékokat tételezne fel róla. - Nem állítom, hogy szívesen gondolok önmagamra úgy, még ha az, az énem egyelőre nem létezik is, mint aki bárkit is meggyilkol, Mr. Spock. - Akkor együtt kell dolgoznunk. Dr. Mordreaux hirtelen felnevetett. - Mr. Spock, nem veszi észre, hogy esetleg ez a beszélgetés önmagában elég lehet ahhoz, hogy megváltoztassa jövőbeli cselekedeteimet? Talán... Hosszú másodpercekig néztek egymásra. Semmi sem változott. Spock ugyanúgy emlékezett mindenre; a kapitány továbbra is halott volt. Dr. Mordreaux vállat vont. - Nos, csak úgy gondoltam. - Hirtelen gyanakvó pillantást vetett Spockra. - Meg kell ígérnie valamit, mielőtt belemegyek, hogy segítsek. - Mit?

- Nem fogja megakadályozni a barátaimat, ha vissza akarnak menni, vagy a múltban akarnak maradni. Spock gondolataiba mélyedt. Elégséges-e az időfolyamatnak ezt a megszakítását jóvátenni, ha nem foglalkozunk a másikkal? Nem jár-e végeérhetetlen erőfeszítésekkel, amelyek végül is semmire nem vezetnek? Nem bízott benne, hogy a hatásokról készített analízisét össze tudja békíteni dr. Mordreaux-éval. A legegzaktabb tudomány felső szintjein is van hely kétségeknek, konfliktusoknak és ellentmondó filozófiáknak; dr. Mordreaux nyilvánvalóan tagadta, hogy az időutazásnak maradandóan káros hatása volna. Spock viszont meg volt győződve erről, és mindent meg kellett tennie, hogy ezt a károsodást megakadályozza. - Kompromisszumot ajánlok önnek, professzor. - Éspedig? - Fenntartom a jogomat arra, hogy lebeszéljem önt cselekedeteiről, mert meg akarom menteni a végzetétől, amelyre ítélve van. - Azt akarja, hogy önszántamból semmisítsem meg műveimet? - Remélem, ráveszi önmagát, hogy felelősségteljesebben használja fel. - Ha egyáltalán felhasználom, máris útban találom magam a rehabilitáló kolónia felé! Nem azért félnek tőle, amit csinálok vele, hanem mert egyáltalán létezik! Elképzelhetetlen hatású fegyver lehetne belőle, például. Vagy ezt á sorsot választhattam, és hogy legalább néhány ember elismerje a munkámat, vagy hogy életem hátralévő részében beszámíthatatlan bolondnak tartson mindenki. Látta, hogy döntöttem. Elfogadja a feltételeimet, vagy elfeledkezünk az egészről? Spock mélyet sóhajtott: nagyon komolyan kockáztatja a becsületét. - Úgy cselekszem, ahogy óhajtja. -Aligha van valaki a világmindenségben, akiben ennyire megbízom, tudja-e. Különösen a jelen helyzetben. - Megtisztel a bizalma - válaszolta Spock egészen őszintén. Dr. Mordreaux bólintott. Spock további félórát töltött a V.I.P. kabinban. A professzor nagy vonalakban elmagyarázta az időcserélő egység működési elvét. Ahogy megvilágosodott előtte, alapjában véve milyen egyszerű az eszköz, Spock egyre jobban csodálta, de azon is elámult, hogy eddig még senki nem fedezte fel, ha másképp nem, hát véletlenségből.

Vagy felfedezte - csak sokkal nagyobb titokban használja? Ian Braithewaite belépett az Enterprise motorterébe. Az Aleph Prime-on született, máshol még nem járt soha. Passzióból vitorlázott, ebben bárkivel kiállta a versenyt az Alephon. Tudott manőverezni a mágneses mezők és a napszél között, vagy elmenekülni egy ionvihar elől a csillagközi űr felé. De a vitorlás hajók egyikében sem, a leggyorsabbakban, a legtörékenyebbekben, a legveszélyesebbekben vagy a legkényelmesebbekben sem volt motor. Semmihez sem tudta hasonlítani az Enterprise-t. Csak az impulzusmotorok működtek - milyen lehet, amikor a görbületi motorok is teljes erővel járnak! A hajtóerő messze a hallható rezgésszámok alatt vibrált, de érezni lehetett. Végiglüktetett fel a lábán, egész testében, ujja hegyét is megbizsergette. Ez csak fokozta eltökéltségét: nem hagyja, hogy ilyen hajó árulók kezére jusson! - Merre van? Montgomery Scott az utóbbi időkben már több álmatlan éjszakát átélt, de az utolsó éjszaka sokkja még az ő kimerültségét is elnyomta. - Beszélnem kell önnel, Mr. Scott - szólította meg Ian. Biztos volt benne, hogy ez az ember igazán hű volt kapitányához. - Miről? - kérdezte Scott. - Ez egy felséges hajó! - tört ki Ionból hirtelen a csodálat. - Aha - mondta Scott közömbösen. - Az. - Mr. Scott... - Uram ... rossz idők jártak ránk. Önnek tulajdonképpen nem is volna szabad itt tartózkodnia - nem mintha én sokat adnék buta szabályokra, de épp most nem tudom megmutogatni a dolgokat. - Mr. Scott, nem vagyok olyan bunkó, hogy azok után, ami történt, idegenvezetésre kérném. Beszélnem kell önnel, épp arról, ami történt. Scott összeráncolta a homlokát. - Jöjjön, az irodámban beszélhetünk. Mr. Scott legszívesebben azt mondta volna Ian Braithewaite-nek, hogyha ő nem jön közbe, semmi ilyesmi nem történt volna a hajón. De az ügyész olyan komoly volt, olyan indulat forrt benne, hogy Scott úgy döntött, meghallgatja - már csak a változatosság kedvéért is -, amit a történtekről mondani akar neki. Az elmúlt huszonnégy órában ő maga egyáltalán semmire sem jutott az

események kibogozásában. Az egyetlen magyarázat, amit talált, olyan követ-keztetésekhez vezetett, amelyeket sem elfogadni, sem elhinni nem tudott. A mérnök irodájában, mely alig volt több benyílónál, egy komputerterminál és két szék számára volt hely. Scott a földre söpörte az egyik székről a rendetlenül felhalmozott irat-halmot, hogy Braithewaite leülhessen, a másikat meg elfordította a komputertől magának. - Nincs itt mindig ilyen rendetlenség - mondta bocsánatkérően. - Nem számít - mondta Braithewaite. - Mr. Scott... képzett vizsgálóbíró vagyok, és feltett szándékom James Kirk gyilkosait letartóztatni. - Gyilkosait! - kiáltott fel Scott. - De hisz a hajót átkutatták. Nem találtak senkit, aki segíthetett volna dr. Mordreaux-nak, úgy értem, bűntársat. - A legénység tagjain kívül mást nem találtak a hajón. Scott hidegen nézett rá. - Azt állítja, valaki közülünk segített a kapitány meggyilkolásában? Tehát én is gyanúsított vagyok?

- Micsoda? Dehogyis, épp ellenkezőleg! Azért vagyok itt, mert ön egyike azon kevés embernek a hajón, akiben teljes mértékben megbízom. - Miért? - Mr. Scott... akárcsak ön, én is láttam Mr. Spockot ott, ahol nem gondolta senki. Ott láttuk, ahol nem lehelet!! - Nem értem. - Valami módon előbb volt az Aleph Prime-on, mint az Enterprise megérkezett. Ne kérdezze tőlem, hogy lehet az, de ott volt. Magam láttam. De ő tagadja. - De hát ez ... - Lehetetlen? Mint ahogy az is lehetetlen, hogy tegnap a transzportációs teremben volt ugyanakkor, amikor fenn tartózkodott a parancsnoki hídon? - Tényleg... Csak nem gondolja, hogy Mr. Spocknak köze van a kapitány halálához? - Azt gondolom, hogy valami szörnyen különös dolog folyik itt. Ön észlelte, én is. Ha Kirk kapitány meghallgatta volna önt tegnap, talán még most is élne. Mr. Scott, nem állítom, hogy értem, mi történt. Még nem. Csak gyanúim vannak, amiket nem akarok terjeszteni. Bizonyíték nélkül a gyanúsítás egyrészt rágalom, másrészt, és ez a nyomósabb ok, nagyon nehéz a gyanakvást kiirtani, ha egyszer elültette az ember. - Hát ez igaz - mondta Scott. Akarata ellenére nagy érdeklődéssel figyelt Braithewaite-re, mivel senkivel sem tudta megbeszélni, ami nyomasztotta, még abban a reményben sem, hogy egyszerűen legyintenek az aggályaira, és az aggály kedvéért rámutatnak, miért nincs igaza. - A saját fejünkből is nehéz kizavarni... - Elhallgatott, nehogy többet eláruljon. Bánta már, hogy ennyit is mondott. Az elharapott mondat másik fele nagyon érdekelte volna lant, de túl korán lett volna lecsapni rá. A következő kérdése csak látszólag tért el a tárgytól: - Mr. Scott, egyáltalán adott Mr. Spock magyarázatot rá, hogy miért volt a transzportáló teremben? Bármilyen magyarázatot? - Ön is hallott mindent, amit erről nekem mondott. És aztán mindjárt Kirk kapitányt... - Igen, persze. - Ian megdörzsölte a halántékát.

Fejfájása nem múlt el igazában, sőt most erősödött. - Jól van? Nem kér vizet? - De, kérnék. - Braithewaite hunyorgott, hogy elűzze a kettős látást. Összeszorította egy percre a szemét; valamelyest javult a dolog. Vajon mik az ételmérgezéses álomkór első tünetei? - töprengett. Scott egy pohár vizet nyújtott neki, s ő hálásan lehajtotta. - Nem néz ki valami jól -jegyezte meg Scott. - Nem érzem jól magam, de fel is vagyok dúlva, dühös vagyok, és ez nem javít az álla-potomon, Mr. Scott. Lehetséges az Enterprise-on belül egyik helyről a másikra átsugározni? - Hát... át lehet sugározni az egyik helyről a transzportálóba és onnan a másik helyre. De közben a transzportálóban materializálódni kell. Szörnyen lusta és energiapocsékoló közlekedés lenne. Tiszta pazarlás. - De meg lehetne csinálni. - Meg. - Mr. Scott, tételezzük fel, valaki átsugározta dr. Mordreaux-t a transzportálóba... A mérnök arckifejezése nem változott, míg Ian beszélt, de arcszíne holtsápadtra vált. - Ennek ugye megvan a lehetősége? - Hát... - Ellenvetései? - A kabint védőpajzs veszi körül, a riasztó érintetlen. Ha valaki megpróbálta volna, én tudnám. És a transzportáló sugarat az energiapajzs nem ereszti át.

- A pajzsokat bizonyára csak emiatt az út miatt szerelték fel. Esetleg nem száz százalékig biztonságosak. A sugarat felerősíthették, a riasztót kikapcsolhatták. - Irtó komplikált lenne. - De meg lehetne csinálni? - Talán. De csak egypár ember tudná... Ian várt. - Én meg tudtam volna csinálni. - Csak ön? - Mr. Spock is ... Braithewaite meg akart szólalni, de Scott megrázta a fejét. - Na neem - mondta. - Tévedés. Nem lehetséges. Braithewaite a csuklóját dörgölte idegességében. Olyan jól összeállt az egész: Mordreaux-t kisugározzák a cellájából, aztán a hídnál álló üres turbóliftbe; kilép, lelövi a kapitányt, visszalép a liftbe. Bűntársa visszasugározza a transzportálóba, onnan a kabinba. De hacsak Scott nem fedez valakit - amiben Ian biztos volt -, szakértelmében hinni kell, ha a biztató, de

hibás elméletet a gyakorlatban megvalósíthatatlannak ítéli. - Nem - mondta Scott. - Nem így történhetett. - Szünetet tartott, mély lélegzetet vett. A pajzsok minden transzportáló sugarat visszavetnek, nem lehet úgy felerősíteni a sugarat, hogy áthatoljon rajtuk Ianra nézett, rezignált és sokatmondó tekintettel. - Aki nagyon jól ismeri ennek a hajónak a biztonsági rendszerét, pontosan tudja, mi mihez van kötve, az elvághatta a riasztó szálait és a pajzsokét egy pillanatra, és mielőtt akármelyik visszakapcsolt - ez néhány másodperc -, a sugározás megtörténhetett. Ezt többször meg lehetett ismételni anélkül, hogy bárki észrevette volna. - Ki tudta volna megcsinálni? - A kapitány. A biztonsági parancsnok. Én. - A biztonsági parancsnok? Ez érdekes. - Iannak elmondták, hogy Flynn ambiciózus, de kevéssé iskolázott tiszt, amellett hontalan. Ian szerint nem várt rá további előléptetés. Gyanúja felerősödött. - És még ki, Mr. Scott? - Hát... Mr. Spock - mondta végül Scott vonakodva. Nagyon is tisztában volt vele, hogy ennek milyen színezete van a tudományos tiszttel való összekülönbözése folytán. - De más is megtudhatta... valahonnan - tette hozzá sietve. - Viszont ön látta Mr. Spockot a transzportáló teremben néhány perccel a támadás előtt. Ő pedig tagadta, hogy ott járt volna. - Igen - válaszolta Soctt kínban. - Nem tudom elhinni ... Nem hittem volna, ha nem láttam volna Mr. Spockot a saját szememmel, és nem beszéltem volna vele. Nem tudom elhinni. Kell lennie más magyarázatnak. Kell lennie! Ian Braithewaite kezének hosszú ujjait vizsgálgatta. Ez így nem elég: több bizonyíték kell, és több tanú. - Mr. Scott, egyelőre jobb, ha nem beszélünk erről senkivel. Mindez csak feltételezés. És igaza van, más magyarázat is lehetséges. Hátha valami szörnyű baleset történt. - Felállt. - Ezt maga se hiszi el, mi? - Bárcsak elhihetném. - Megveregette Scott vállát, és elindult. - Mr. Braithewaite! - szólt utána Scott kissé túl hangosan. Braithewaite visszafordult. - Van más magyarázat is, tudja! - mondta Scott. - Kérem, mondja el. - Ki fogom dolgozni, Mr. Spockról. Hogy megvédjem magam, és a gyanút őrá tereljem. Braithewaite nézte Scottot egy darabig. - Mr. Scott, remélem, ha valaha bajba kerülök, lesz mellettem egy barát, aki legalább fele olyan hűséges, mint ön.

Az irattárban dr. McCoy lekérte a komputeren James T. Kirk és Mandala Flynn végrendeletét. Flynn végrendelete hűvös, személytelen dokumentumra volt, írott formában, nem is kazettán, és a hajó memóriájában fakszimilében volt elraktározva. Nem tartalmazott mást, csak hogy ha marad utána fizetése, azt gyászszertartásra fordítsák, és - McCoy itt halványan elmosolyodott, mert ő is belefoglalta végrendeletébe, hogy birtokának egy kis részét erre a célra tartsák fenn - hogy földbe legyen eltemetve. Szokatlan végrendelet volt, mert Flynn nem hagyatékozott semmit, és nem tett említést senkiről. Véletlenszerűen válogatva a legénység legtöbb tagja hozott magával valami emléket a helyekről, ahol megfordult, idegen eszközöket, tárgyakat, magának vagy a barátainak, az otthoniaknak. De hajóra lépésének adatai szerint a biztonsági parancsnok alig hozott magával személyes holmit, dossziéja szerint, pedig nemcsak élő rokonai nem voltak, de hivatalos hazája sem. A világűr mélyén született; két távoli csillagrendszer között

félúton, ahol egyik szülője sem volt honos. Egy Milra nevű, hamis zászló alatt futó kereskedelmi hajón dolgoztak. Anyja még gyermek volt, amikor evakuálták egy ma már lakatlan világról,

mely a Föderáció és a Romulan űr közti határzónában feküdt. Apja egy mesterséges kolónián született, mely csődbe ment és feloszlatták. Néhány évvel azután, hogy Flynn belépett a Csillagflottába, a kereskedelmi hajó teljes legénységével, így Flynn egész családjával együtt eltűnt. Nem tudni, hogy baleset áldozatai lettek-e, vagy szökés történt, mert többé nem bukkantak a nyomukra. Legalább két generációval hátrább kellett volna lépni Mandala Flynn családfáján, hogy olyan világot találjanak, mely esetleg igényt tart rá; rokonokat, akik magukénak tudják. Ő maga egyiknek sem nézett utána. Még ha megtette volna is, a hontalan kategóriában maradt volna: senki földje polgára, akit mindaz az előítélet és gyanakvás körülvesz, ami eléri, akinek nincs otthona, és akitől - tartják egyesek - nem is lehet valódi hűséget elvárni. A legtöbb hajós ember a hamvasztást vagy az űrbe temetést választja, de Flynn hátterét megismerve McCoy nem találta olyan meglepőnek, hogy Mandala mindegy, hová, de földbe akarta temettetni magát. McCoy kioltotta Flynn végrendeletét az ernyőn, és erőt öntött magába, hogy szembenézzen Jimével. Mint a legtöbb ember, Jim Kirk is végleges memóriaegységre tette a végrendeletét. Az ilyet ki lehet egészíteni függelékkel, meg lehet semmisíteni, de a meglévő szövegen nem lehet változtatni. Jim megjelent a képernyőn. McCoy szúró fájdalmat érzett a szemében, sűrűn hunyorgott; az élmény olyan volt, mintha barátja odaát lenne a szomszéd szobában, és hozzá beszélne. Pedig Jim a hullakamrában feküdt, kihűlve, holtan. Egy papírkötegből Jim jogi formulákat olvasott fel, igazolta személyazonosságát; vagyonát részletezte. Összes javait bátyjának elárvult fiára, Peterre hagyta. Aztán felnézett, egyenest a felvevőre, egyenest McCoy szemébe, és elmosolyodott. - Hello, vén csont - mondta. - Mikor ezt nézed, én már halott vagyok, vagy olyan közel állok hozzá, hogy nekem már mindegy. Te tudod, hogy nem hiszek a test életben tartására tett heroikus erőfeszítésekben, ha az agy elpusztult. Ezt most csak azért ismétlem, hogy jogi alapod legyen tisztességes halálhoz juttatni engem. Mosolya eltűnt, komolyan nézett a felvevőbe. McCoyban még inkább erősödött a kísérteties érzés, hogy Jim a maga valójában ott van a kommunikációs csatorna másik végén. - Leonard - szólt Jim -, mostanáig nem mondtam el neked igazából, mennyire becsülöm a barátságodat. Ha anélkül halok meg, hogy ezt elmondtam volna, bocsáss meg. Remélem, nem neheztelsz, remélem, tudod, milyen nehéz nekem ilyesmiről beszélni. – Újra elmosolyo-dott. - És még én ugratom Spockot érzéketlensége miatt - ő legalábbis érzéketlennek szeretne látszani. Köszönöm, hogy a barátom voltál - mondta Jim Kirk egyszerűen. Egy pillanatra elhallgatott, majd a hivatalos formulákkal befejezte a végrendelkezést. McCoy alig hallotta, amit mond; Jim arca elhomályosult tekintete előtt. Könnyei végigfolytak arcán; hagyta. - Ne az űrbe temessetek, hanem hamvasszatok el - mondta Jim. - Nem vonz az elképzelés, hogy vákuummal mumifikált testem néhány százmillió évig úszkáljon a világűrben. Inkább égessen porrá hajóm motorjainak lángja. - Gondoltam, hogy a tüzet választja - csendült fel Spock hangja, amint a képernyő elhalványult. McCoy sarkon penderült meglepetésében. Könnyeit ingujjába törölte. - Hát ön mióta van itt? - kérdezte dühösen, megfeledkezve, hogy bocsánatot szándékozott kérni Spocktól. - Csak néhány másodperce - mondta Spock szelíden. - De elég hosszú ideje keresem, dr. McCoy. Egészen bizalmas ügyről kell beszélnem önnel. Roppant fontos dolgot fedeztem fel. Szeretnék visszatérni a múlt éjszakai beszélgetésünkre. Emlékszik rá? - Igen - válaszolt McCoy, és igyekezett lecsillapítani mérgét. - Elnézést kell kérnem. Nem volt igazam abban, amit tenni akartam, és abban sem, amiket önnek mondtam. Bocsásson meg, Mr. Spock. - Nem kell bocsánatot kérnie. - A pokolba is, Spock! Legalább engedjen tisztességgel mentegetőzni, ha önnek nem számít is, hogy milyen bolondot csináltam-magamból! - Egyáltalán nem csinált magából bolondot, dr. McCoy. Ellenkezőleg. Igaz, hogy cselekedeteit a túláradó érzelmek vezérelték, de amit tett, helyes volt. A megfelelő irányban indult el, pontosabban a feltétlenül követendő irányban. Meg kell akadályoznunk dr. Mordreaux-t Kirk kapitány meggyilkolásában. McCoy kutató pillantást vetett Spockra. Megőrült? Látszólag éppoly fegyelmezett volt, mint mindig. Vagy volt valami űzöttség a tekintetében? Meglehet, a vulkániak éppoly higgadtan, az érzelmek minden jele nélkül őrülnek meg, ahogyan minden mást is tesznek. Visszahozni Jimet az életbe? McCoy ismét érezte a sötét űrt, melyet elméjében barátja halála támasztott. A kétségbeesés késéles érzése mindig is fájni fog, de az űr lassan megtelik emlékekkel. McCoy kezdett beletörődni Jim halálába. A teljes beletörődéshez azonban még hosszú, keserves út vezet, és McCoy nem

érezte képesnek magát arra, hogy Mr. Spock őrült tervei miatt elviselje a remény és belenyugvás közötti hányódást. Hogy ezeket a terveket ő maga sugallta volt elsőnek, az nem tette őket elviselhetőbbé, épp ellenkezőleg! - Mr. Spock, tegnap egy kissé magamon kívül voltam. Örülök, ha nem sértettem meg, mert bizony szándékomban állt. Szégyenlettem magam miatta. Nem tudtam elviselni tehetet-lenségemet, hiszen az, az ember, akit nem sikerült megmentenem, a legjobb barátom volt. - Nem látom az összefüggést az ön tegnapi érzelmi állapota és a mai napi teendőnk között. - Nincs más teendőnk, Spock, mint eltemetni halottainkat, és meggyászolni őket. - Dr. McCoy... - Nem! Ha én be tudom ismerni, hogy tegnap éjjel meg voltam zavarodva, ön is beláthatná; hogy talán most az ön ítélőképessége megbízhatatlan egy icipicit. -Ítélőképességem kifogástalan. Nem befolyásolják azok az események, melyek önt oly mélyen lesújtották. McCoy nem akart küzdeni Spockkal, még csak arra sem akarta rávenni, vallja be, igenis nem volt közömbös Jim halála iránt. Dühe nem volt elég heves ahhoz, hogy kimozdítsa szörnyű letargiájából. Hátat fordított Spocknak. - Kérem, hagyjon magamra, Mr. Spock - mondta. Hagyj magamra - gondolta -, hagyj magamra a gyászommal! Megdörzsölte karjait, mintha fázna; valóban fázott is a fagyos csendben. Spock olyan sokáig nem válaszolt, hogy McCoy azt hitte, már távozott éppoly csendben és lopakodva, mint ahogyan jött. Az orvos megfordult.' Hevesen összerezzent. Spock nem ment el; a vulkáni türelmesen nézett le rá. - Meghallgat végre, dr. McCoy? McCoy sóhajtott. Addig úgysem lesz nyugta, míg végig nem hallgatja Spockot. Rezignáltan vállat vont. Spock beleegyezésnek tekintette a mozdulatot. - Dr. Mordreaux-nak nem kellett volna a kapitány halálát okoznia. McCoy védekező magatartást vett fel. - Nagyon is tisztában vagyok vele. - Minden idegszálával megpróbálta újra végigvenni, mit kellett volna másképp csinálnia, más módon végrehajtania, hogy megmentse Jim életét. Nem jutott eredményre. Talán most Spock beszámol neki valami elfelejtett közleményről, le nem fordított munkáról, amely a pókháló esetén szükséges elsősegélynyújtásról

szól... - Nem szemrehányásnak szántam, dr. McCoy. Úgy értettem, ha a történések normális valószínűségét tegnap nem befolyásolják anakronisztikus események, James Kirk nem halt volna meg. Dr. Mordreaux az esetben nem is jelent volna meg a parancsnoki hídon. Dr. McCoy még inkább elkomorodott. - Mi az ördögöt próbál bemagyarázni? Mi az, hogy “anakronisztikus események”? - A dr. Mordreaux-t zavaros állapotban tartó kábítószerek hatása elmúlt, és ma reggel beszélni tudtam vele. Megtudtam, min dolgozott egy szol magában az Aleph Prime-on. Megtudtam, miért titkolták el eredményeit. McCoyt dühítette, hogy Spock témát vált; nem is válaszolt. Végighallgatja Spockot, de nem fog lelkesedni holmi hadászati kutatásokért. - Művei, melyek az időbeli áthelyezésről szóltak, nagy vitát váltottak ki, ezért megkísérelte elméletét átültetni a gyakorlatba. A kísérlet sikerrel járt. McCoy, aki eddig legfeljebb ha fél füllel figyelt Spockra, hirtelen kiegyenesedett, és megpróbálta visszapergetni Spock elhangzott szövegét, kiszűrni belőle a technikai részleteket. - Időbeli áthelyezés. Mozgás az időben. Úgy érti...időutazás? - Épp ezt mondtam. - Tehát fel akarja használni Mordreaux gyakorlatba áthelyezett elméletét arra, hogy visszamenjen a tegnapba, és megmentse Jim életét? Nem értem, miben különbözik és mennyivel etikusabb az ön terve az enyémnél. - Csekély mértékben, valóban. Az indíték és a kivitelezés módja más. Az ön indítéka: megmenteni a kapitány életét. Az enyém, hogy megakadályozzam dr. Mordreaux tettét. - Bocsássa meg nekem, Spock, ha az ilyen finom etikai árnyalatok iránt nincs kellő érzékem. - McCoy hangjában gúny bujkált. - Nem etikai árnyalatokról van szó. De még nem közöltem önnel elegendő részletet ahhoz, hogy átlássa a gondolatmenetemet. McCoy kelletlenül hátradőlt, hogy meghallgassa, amit Spock megtudott az elmúlt néhány órában, ám érdeklődése akarata ellenére nőtton nőtt. Kénytelen volt elhinni, hogy Jenniver Aristeidest szándékosan mérgezték meg, és megértette Spock érvelését, miszerint Mordreaux először is nem szökhetett ki a kabinjából, másodszor a zűrzavar ellenére még kevésbé le-

hetséges, hogy visszajuthatott volna oda. Arról már kevésbé volt meggyőződve, hogy a fegyver eltűnése rejtély volna: bármilyen alaposan kutatták is át a ha-jót akár a leg-

érzékenyebb műszerekkel, ha valaki elég ügyes, a legszorosabbra húzott biztonsági háló ellenére is elrejthette a fegyvert, vagy megszabadulhatott tőle valahogy. McCoy figyelmesen hallgatta Spockot, és lassan rájött, milyen következtetésekhez vezet a magyarázat. - Spock - szólalt meg -, arra akar kilyukadni, hogy Jimet biztosan nem az a Georges Mordreaux ölte meg, akit az Enterprise-on őrizetben tartunk, hanem egy másik Georges Mordreaux. Aki a jövőből jött! - Pontosan, dr. McCoy. Ez az egyetlen magyarázat, mely a történtek minden paraméterével egybevág. Dr. Mordreaux maga is így gondolja. S ha adva volna a lehetőség, hogy visszamenjen - visszajöjjön! -a múltba a hiányzó információkért, ez lenne a leg-

egyszerűbb magyarázat is. - A legegyszerűbb! - Igen. - Egyszerűbb, mintha bűntárssal kalkulálunk? - Bűntárssal, aki a semmiből tűnt fel, pontosan úgy nézett ki, mint dr. Mordreaux, bosszút emlegetett egy olyan incidens miatt, ami nem történt meg, aztán újra eltűnt? - Olyasvalaki lehetett innen a hajóról, aki valamilyen okból gyűlölte Jimet, és aki ért a hologramos álcázáshoz... Spock tekintetének hatására elhallgatott. - A hologramos álcázás könnyűszerrel leleplezhető - mondta Spock. - Semmi ilyesmiről nem lehet szó. - Akkor egy színész. Aki nagyon ért az átváltozáshoz... - És akinek, miközben a hajón mindenki egy dr. Mordreaux-ra hasonlító ember után kutat, van ideje visszaváltozni, és még a fegyvertől is képes megszabadulni? - Elképzelhető -válaszolta harciasan McCoy. - Ó hogyne. Az Enterprise, amint vendégül lát egy alakcserélőt. - Még mindig inkább hihető, mint egy időutazó bérgyilkos! - Az elméletemben van egy tényező, mely talán ráveszi önt, hogy segítsen. - Éspedig? - Ha hipotézisem helyes, ezek az események súlyos zavarokat idéznek elő az idő-folyamatban. Ezeket rendbe kell hozni. Kirk kapitánynak nem szükséges meghalnia. Nem szabad meghalnia. McCoy megdörzsölte a szemét. Megpróbált áthatolni Spock érvelésének zárótüzén, amiben volt valami abszurd logika. Ha másra nem, arra az átható, furcsa érzésre magyarázatot adott, mely Jimet, őt és az egész legénységet fogva tartotta: hogy a dolgok valami kísérteties, könyörtelen és irányíthatatlan módon nem a rendes mederben folynak. - Rendben van, Spock - szólalt meg. - Mit akar, mit tegyek? Segítek önnek, ha tudok. Megkönnyebbülés, esetleg egyenest hála suhant volna át a vulkáni arcán? McCoy úgy döntött, hogy igen. - Gyakorlatilag addig én vagyok az Enterprise parancsnoki posztján, amíg a Csillagflotta át nem tekinti a helyzetet, és nem nevez ki mást kapitánynak. - Vagy nem véglegesíti önt. - Szó sem lehet róla. Nem fogadnám el, mellesleg nem fog rá sor kerülni. De nem ez a lényeg, hanem hogy a kapitányi teendők mellett nem tudom végrehajtani, amit meg kell tennem. Dr. Mordreaux-val össze kell állítanunk a szerkezetet, amely visszajuttat a tegnapba. Ehhez idő kell, és az, hogy ne zavarjon meg bennünket senki. - Miért nem visszük vissza az egész hajót az ostorcsapás-effektussal? - Ugyanazért, amiért nem kalibráljuk be a szingularitást a visszautazáshoz. Az egész hajó visszakerülne a múltba, a kapitány holttestével együtt; találkoznunk kellene saját magunkkal, kénytelenek lennénk... - Felejtse el, amit mondtam! - vágott közbe McCoy. - Mit akar, mit tegyek? Mondjuk, orvosi alapon eltiltom a szolgálattól. - Nem rossz ötlet - töprengett Spock. - Csinálja úgy, ahogy jónak látja. Találjon ki valami okot rá, vagy egyszerűen utasítsa vissza az indoklást. - Normális körülmények között rövidesen az alvásperiódusba kellene lépnie - mondta McCoy, mert ő tudta, milyen időbeosztásra állította be magát Spock. - Erről jut eszembe; hogyan lesz képes ébren maradni? - Késleltetni tudom az alváskényszert. McCoy összeráncolta a homlokát. - Bölcs dolog ez, Mr. Spock? - Spock már oly sokszor kényszerítette magát, hogy minden határon túllépjen! Természetesen tagadná, ha valaki ezt a szemébe mondaná; így akarja bizonyítani, hogy egyenrangú, sőt több, mint egyenrangú a valódi vulkániakkal. - Nem számít. Mindössze néhány percre lesz szükségem a mai nap folyamán, hogy stabilizáljam az anyagcsereszintem. Nem fog a munkában zavarni. - De hát ez abszurdum! Miért nem fekszik le aludni? Rengeteg időnk van!

- Épp ellenkezőleg. Egy múltbeli esemény megváltoztatásához szükséges erőfeszítés a közben eltelt idő négyzetével arányos. A hatványfunkció görbéje meglehetősen gyorsan közelít a végtelenhez. - Minél tovább vár, annál nehezebb a változtatást végrehajtani? - Pontosan. Amellett egyre közeledünk a rehabilitációs kolóniához, és ha nem leszünk kész a szerkezettel, mielőtt át kell adnom dr. Mordreaux-t a hatóságoknak, sosem tudom végre-hajtani, amire készülök. - Várjon csak! Azt hittem, hisz Mordreaux ártatlanságában, és bizonyítani akarja, hogy jogtalanul ítélték el. - Sajnos, az lehetetlen. - Miért? - Mert még ha ártatlan volna is, márpedig technikai értelemben nem az, nem azért a bűnért küldik rehabilitálóba, amiért elítélték. A munkáját találják, olyan veszélyesnek valahol fenn a Föderáció vezérkarában, hogy azt akarják megsemmisíteni. - Ez őrület, Mr. Spock! - Amit csinálnak, vagy ami dr. Mordreaux hite szerint történik vele? Az utóbbival kapcsolatban nekem is voltak kételyeim. Utánanéztem. A bírósági jegyzőkönyveket nem lelni a nyilvános archívumban. A professzor nevét törölték az Aleph Prime nyilvántartásából. És ami a leglényegesebb, munkáit szisztematikusan kitörölték a Föderáció adatbankjából. Az Aleph Prime komputere az Enterprise komputerére is rábocsátotta a vírusprogramot, amely felkutatja és kitörli dr. Mordreaux művét a memóriaegységből. A vírus megsokszor-ozza önmagát, és minden komputerre hat, amivel kapcsolatba kerül, és ezek aztán hatnak azokra, amelyekkel ők kerülnek kapcsolatba. Mire felfedeztem, már elvégezte dolgát az Enterprise-on, és nekem azért maradhattak csak meg a professzor munkáinak másolatai, mert az én komputerem védve van, hogy úgy mondjam, immunis az ilyesféle vírusokkal szemben. McCoy csak most kezdte megérteni, milyen veszélyeket rejt magában a Mordreaux-teória. Bárki, aki képes gyakorlati alkalmazására, meg tudja változtatni az időfolyamatot; meg tudná változtatni magát a történelmet! Lehet, hogy e pillanatban ők maguk is változnak, változtatva vannak anélkül, hogy beleegyeztek volna, sőt anélkül, hogy tudnának róla! Összerázkódott. - Senki, sem én, sem más nem tudna olyan érvekkel előállni, melyek megakadályoznák a hatóságokat abban, hogy dr. Mordreaux-t rehabilitálóba küldjék - mondta Spock. McCoy összefonta karjait a mellkasa előtt. - A legcsekélyebb okom sincs szánni ezt az embert, Spock, de az egész úgy hangzik, mintha a farkasok martalékául dobták volna oda őt. - “A farkasok martalékául”? Ó... értem, mit jelent a szólós. Nem, egyáltalán nem, doktor. Számos módon meg lehetne menteni őt a börtöntől, , de nem fogadja el a segítségemet. Neki többet számít, hogy egy maroknyi ember értékeli a művét. Ennek egyetlen alternatívája van: hogy elméletét megsemmisítik. Azt képtelen elfogadni. - Tehát ön belenyugszik, hogy “rehabilitálják"? - Nincs más választásom. Szavamat adtam, hogy nem próbálom megváltoztatni múltbeli működését, bármilyen katasztrofális hatással voltak is az ő sorsára. - Mr. Spock... - Dr. McCoy, nincs most időm önnel vitatkozni. Nem vagyok én sem más véleményen, mint ön, de most be kell érnünk dr. Mordreaux segítségével, amit Kirk kapitány megmentéséhez nyújt. Kívánja, hogy formálisan megbízzam a kapitányi teendőkkel? - Nem látom szükségesnek - mondta McCoy. Spock bólintott és elindult. - Spock ... várjon! A vulkáni megállt. - Miért a titkolózás, hogy fedezem önt és a többi? Egyszerűen jelentsük be a történteket, és ismertessük terveinket, és a legénység egy emberként mellettünk fog állni. - Ez valószínűleg a lehető legrosszabb lépés lenne - Nem gondolja komolyan. - Amiről szó van, nemcsak a Föderációra, hanem az egész univerzumra veszélyt jelent. Ha kiderül, hogy alkalmazásához folyamodunk - például Ian Braithewaite tudomására jut -, azonnal hadbíróság elé kerülünk, és máris úton vagyunk ugyanazon rehabilitáló kolónia felé, amely dr. Mordreaux-t várja. - Ó! Spock igen komoly arccal fordult McCoyhoz. - Dr. McCoy, nem veszélytelen dolog, amire készülünk, és a rehabilitáló kolónia korántsem a legveszélyesebb lehetőség lenne. Elbukhatok. Következésképp rosszabbra is fordíthatok mindent. Óhajtja, hogy az ön közreműködése nélkül vágjak bele? McCoy mély lélegzetet vett, lassan bocsátotta ki a levegőt. - Nem, Mr. Spock. Én nem bírok a partvonalon maradni. Még ha önnel együtt bukom is, segítek, amennyire csak tudok. - Elég furcsa megoldás, meg kell hagyni, dr. McCoy, de méltányolom a szándékát.

Spock érezte, hogy elborítja az álmosság, értelme ködösödik, tátása elhomályosul. Még nincs itt az ideje, nincs itt: estig még ki kellett volna tartania éberségének! Az elmúlt huszonnégy óra sokszoros stresszhatása miatt azonban alvásszisztémájának ellenőrzése helyett érzelmeit kellett kontroll alá helyeznie; normális körülmények között érzelmi szintje az érzékelhetőség határa alá volt szorítva. Dr. Mordreaux kabinja helyett saját lakrészébe sietett. Nagyon remélte, hogy az események megváltoztatását nem tolja ki ezzel túl későre. Kabinjának melege körülvette. A hőfok meg-közelítette a vulkánit, a fény állaga is más volt, mint a hajóé. Becsukta maga mögött az ajtót, s egy pillanatig megállt, hogy az emberi világból a magáéba térjen át. Nem volt sok ideje. Végigfeküdt a hosszú, simára csiszolt vulkáni gránitlapon, a meditációs kövön, amely egyike volt ama csekély számú luxuscikknek, amit Spock engedélyezett magának. Lehunyta szemét, lassan ellazult. De nem lazulhatott el annyira, mint szeretett volna, mert akkor azonnal álomba zuhan. Ha azonban ilyen feszült marad, nem lesz képes. testének parancsolni az elkövetkező néhány napban , néhány órában, amire pedig szüksége van a feladat elvégzéséhez. Nincs más megoldás, kockáztatni kell. A helyzet iróniája az volt, hogy a kívánt koncentrálási szint el-éréséig nem tudott ébren maradására is figyelni. Lassacskán tudatára ébredt teste csontjainak, a szerveknek, az inaknak és izmoknak. Mélyet lélegzett, kényszerítette a sejteket, hogy bontsák le a fáradtsága termékeként keletkezett molekulákat. Leereszkedett tudata mélyére, hogy megállítsa a biológiai folyamatot, mely már a veszélyességi pont felé közeledett; akaratereje minden cseppjét össze kellett szednie. De amint visszatért tudata mélyrétegeiből, ragyogó tisztaságú elmeállapot volt küzdelme jutal-ma. Ez alkalommal győzött.

Dr. McCoy kilépett a turbóliftből a parancsnoki hidra. Majdnem odaintegetett vidám üdvözlés gyanánt Uhurának, de egy pillantás a híradós tiszt meggyötört, búskomor, gyönyörű, elegáns arcára, könnyektől kivörösödött szemére eszébe juttatta, hogy még mindenki úgy tudja, elveszítették nagyon tisztelt parancsnokukat, ő meg benne jó barátját. McCoy máris úgy gondolt Jimre, mintha az csak rövid vakációra távozott volna; McCoy kétségbeesése elpárolgott. De titkolni kell a reményt, Spocknak kétségkívül igaza van: ha valaki is gyanút fog, leállítják őket. Megállt Uhura mellett, kinyújtatta kezét a lány felé. Gyengéden, vigasztalóan paskolta a finom ujjakat. Legszívesebben talpra rántotta volna, karjaiba kapva megpörgette volna mondván: rövidesen minden rendbe jön! Legszívesebben mindenkinek elmondta volna, aki csak a hídon, aki csak a hajón van: tévedés volt az egész, gyerekek, vicc volt az egész! - Dr. McCoy... - Uhura... - Jól van? - Egyelőre. - És durvának, hazugnak érezte magát. - És ön? - Egyelőre. - Uhura remegő szájjal mosolygott. McCoy elindult a híd alsóbb szintje felé. - Dr. McCoy! - Igen? ... -A kommunikáció a hajón... zavarossá vált. Nem technikai értelemben. - A gépei felé intett. - Hanem ahogy az emberek egymással beszélgetnek. Rémhírek. Gyanúsítgatások. Gondolom, Mr. Spock nem mondhat el nekünk semmit, ha mindannyian gyanúsak vagyunk. De ha nem, hát néhány szóval esetleg ... - Gyanúsak! Uhura, miről beszél? - Átmentem néhány biztonsági vizsgálaton - ön ismeri a minősítésemet-, de ilyenen, mint a ma reggeli kihallgatás, még soha. McCoy nagyon meglepődve ráncolta össze a homlokát. - Azt hittem, hogy Barry al Auriga ennél tapintatosabb. - Mandala Flynn McCoyjal együtt nézte át al Auriga dossziéját, és számos jóval esélyesebb, idősebb tiszt közül épp azért választotta őt helyetteséül, amikor a hajóra került, mert a minősítésében az állt. hogy kritikus helyzetekben gyengéden, finoman viselkedik. - Nem Barryről van szó. Ő természetesen nemi, vonta kétségbe szavaimat. Hanem lan Braithewaite- ről. Dr. McCoy, az a szóbeszéd járja, hogy a rab egyedül nem lett volna képes kiszökni a cellájából. tehát összeesküvés történt. Mr. Braithewaite pontosan ez után nyomoz. Még Mandalát is gyanúsítja. Azt hittem, kikaparom a szemét, amikor ezt mondta, McCoy elkomorodott. -Sose hallottam még ekkora baromságot. Mellesleg Ian Braithewaite-nek semmiféle törvénykezési hatásköre nincs az Enterprise-on. És még ha lenne is, akkor sem lenne joga

az embereket megfélemlíteni vagy pláne megrágalmazni valakit, aki már nem tudja többé megvédeni magát. Braithewaite egyáltalán nem állt egyedül azzal az elképzelésével, hogy egy hontalan személy ab ovo alkalmatlan a biztonsági szolgálatra. McCoy felsóhajtott. - Uhura, hívja kérem Mr. Braithewaite-et. Hajtsa fel nekem, és mondja, hogy jöjjön a hídra, de gyors vágtában! - Igenis, doktor. McCoy lecsusszant Jim Kirk székébe, és a következő néhány percben a kilátó képernyőt bámulta. De figyelmét nem a látványos csillagmezők kötötték le. Azon tűnődött, mi történik azután, hogy Spock végrehajtotta küldetését. Fog-e valaki is arra emlékezni, ami valójában történt? Vagy az események egyszerűen eltűnnek emlékezetükből? S ha igen, mit jelentett ez az egész azoknak, akik itt voltak, most? Mi is eltűnünk vajon? - töprengett. Minél többet gondolkodott, annál inkább belekeveredett a paradoxonok útvesztőjébe, és egyre jobban összezavarodott. A lift ajtói kicsapódtak, és Ian Braithewaite lépett a hídra. Tomboló energiák vibráltak ellenségesen kifeszített vállában. Egy ugrással lenn termett McCoy előtt. - Gondoltam, beszélni akar velem - mondta McCoy. - Mivelhogy olyan agresszívan faggatta a legénység többi tagját is. - Inkább az új kapitánnyal beszélnék, de az kerül engem. - Idefigyeljen, fiam - mondta McCoy, és közel sem érezte magát annak a kedves öreg doktor bácsinak, akinek látszani igyekezett-, maga tűnt el a kórteremből az engedélyem nélkül. Heves megrázkódtatáson esett át, még ágyban volna a helye! - Ne térjen el a tárgytól! - De hát mi a tárgy' Amint hallom, valaki bogarat ültetett a fülébe, azért indult hajtóvadászatra. Braithewaite arckifejezése hajszálra olyan volt, mint Spocké, amikor nem ért valami színes földi szólást. - Bogarat? A fülembe? És mi az, hogy hajtóvadászat? - Na , mindegy. (Ments meg, uram, az olyanoktól, akik sose tapodták egy planéta felszínét! Braithewaite, mi az ördög ütött magába, hogy molesztálja a legénység tagjait? Pokoli dolgokon estünk át az el-múlt nap során, hála önnek és az átkozott foglyának. Elvesztettünk valakit, akit őszintén csodáltunk. Nem tűröm, hogy bárkit is további idegi megterhelésnek tegyen ki! - Nem látom be, hogy önnek mi beleszólása lehetne ebbe. A bűncselekmény az én jog-körömbe tartozik, és én ez ügyben nyomozok. - Önnek semmi jogköre nincs a Csillagflotta egyik hajóján. - Ó, szóval ön a jogrendhez is ért, nemcsak az orvostudományhoz, doktor! Meg vagyok illetődve. - Mi van magával, Mr. Braithewaite? Mindenki látta, amikor a foglya megölte a kapitányt, és hacsak maga ki nem engedte Mordreaux-t, az azóta is biztonsággal fogdába van zárva. - Nincs szándékomban önnel értekezni arról, amit tudok. - Ó, vagy úgy! - (Te kis mitugrász, tette hozzá McCoy gondolatban, de hajszálon múlt, hogy hangosan is kimondja.) - Hol van Mr. Spock - vagy “Spock kapitány"-t kellett volna mondanom? - Azt hiszem, a lehető leghatározottabban visszautasítaná, ha úgy szólítaná meg. Ő és Jim igazán közel álltak egymáshoz hosszú idő óta, és bár inkább hagyná, hogy kitépjék a nyelvét, semhogy megvallaná, de Jim halála nagyon megrázta. - Csak nem? Gondolom, most a bánattól lesújtva hever valahol. -Ide figyeljen! Nem értem az akadékoskodását. Mi a baja? Ha van valami mondanivalója, ki vele! Mit csap le minden mondatomra, mint ölyv a prédára? - A hajó parancsnokával akarok beszélni! - Akkor velem kell beérnie. - Spock átadta önnek, a parancsnokságot? - Pillanatnyilag. - Ő hol van? - Ő... alszik - mondta McCoy. A hazugság rosszul volt előkészítve. Magyarázkodni kezdett a szingularitás körüli megfigyelésekről meg a vulkániak alváselodázó képességéről, ám észre-vette, hogy Braithewaite egy szavát sem hiszi el. - Bár rangsor szerint Montgomery Scottmak kellett volna átvennie a parancsnokságot, Spock mégis önre ruházta át? - A parancsnoknak jogában áll kiválasztani a helyettesét! - mondta McCoy, majd békülékenyebb hangon hozzátette: - Mellesleg Scotty a hajtóművekkel van elfoglalva, hogyan lenne ideje parancsnokolni, mikor a hajtóműveknél van rá istenigazában szükség? Braithewaite arckifejezését látva McCoy azonnal megbánta, hogy megpróbálta az ügyészt jobb belátásra bírni, jobb kedvre hangolni.

- Más dolgom is van, mint az ön okoskodását hallgatni - mondta Braithewaite, és sarkon fordult. - Ian -szólt utána McCoy lágy, vontatott déli kiejtéssel, mely csak a legádázabb düh esetén bukkant fel beszédében.

Braithewaite megállt, de nem fordult meg. - Ian - mondta McCoy. - Ha tetszik, ha nem, addig én vagyok itt a parancsnok, amíg Mr. Spock vissza nem tér a szolgálatba. És ha továbbra is molesztálja a legénységet, molesztálja az embereimet, zárkába csukatom. Most Braithewaite megpenderült, keze ökölbe szorult. - Azt képzeli, hogy meg tudja tenni, igaz-e? McCoy a legkedvesebb vidéki doktor bácsis mosollyal az arcán, ám továbbra is nagyon halk, nagyon mély hangon válaszolt: - Próbálja ki.

Spock dr. Mordreaux válla fölött figyelte a videó képernyőjét. A vázlatok ragyogtak fel rajta, egyik a másik után, melyeket dr. Mordreaux az elmúlt órák során újraalkotott. A szerkezet olyan egyszerű volt, mint egy elegáns matematikai képlet: áramvonalas volt és halálos, mint egy kristálykés. - Ha mindketten dolgozunk rajta, néhány óra alatt összerakhatjuk - mondta dr. Mordreaux. - Milyen erős az egység, professzor? - Úgy érti, milyen messzire tud visszamenni? Az nem az időcserélőtől függ, hanem hogy mennyi áramhoz jut. Az Enterprise talán egy héttel is vissza tudja önt küldeni, ha a görbületi motorok energiáját is felhasználja. Ha messzebbre menne, az már fenyegetné a rendszerek belső rugalmasságát. - Értem - mondta Spock. Dr. Mordreaux felnézett rá. - De az messzebb lenne, mint amire szüksége van. Hacsak nem hazudott, amikor a terveit elmondta. - A vulkániak nem hazudnak, professzor. Az önnek adott szavamat megtartom, míg csak fel nem oldoz alóla, bármilyen illogikusnak is tartom az ön álláspontját. - Helyes - mondta dr. Mordreaux. - Menjen, mentse meg a kapitányát, és érje be annyival!

Spocknak nem voltak újabb érvei, melyekkel dr. Mordreaux-t jobb belátásra bírhatta volna, így hallgatott. - Szerencsés véletlen, hogy azokat a bioelektronikus holmikat összeszedte az Alephon - szólt Mordreaux. Nélkülük a cserélő akkora lenne, mint egy űrkomp, és kétszer olyan súlyos. - Nem hiszek a véletlenekben - jegyezte meg Spock, miközben gondolatban végigvette a többi szerszámot és anyagot, amire szükségük lesz. - Minden véletlent meg lehet magya-rázni, ha elég figyelmesen és logikusan vizsgáljuk a körülményeket. - Na, majd mondja el nekem, ha ennek a véletlennek a magyarázatára rájött! – mondta a professzor. Ahhoz képest, hogy Spock nem hitt a létezésükben, véletlenek egész sora történt vele az utóbbi napokban. De pillanatnyilag nem ért rá a különböző jelenségeket alaposan és logi-kusan megvizsgálni. Ismét a videó képernyője fölé hajolt. Dr. Mordreaux kabinjának ajtaja kinyílt mögöttük. Spock megfordult.

Ian Braithewaite tekintete meredt rá az ajtónyílásból. - Mélyen alszik, valóban! - mondta Ian. - Remélem, szép álmai vannak, Mr. Spock? - Semmi köze az alvási szokásaimhoz, Mr. Braithewaite! - De igen, ha a félrevezetésemre kitalált manipulációknak épp ez az alapja. - Velem óhajt beszélni, Mr. Braithewaite, vagy csak dr. Mordreaux-t ellenőrzi? Mint látja, a professzor a cellájában van. Braithewaite közelebb lépett, megpróbált a képernyőre sandítani. - Ha dr. Mordreaux egy kezelhető komputerrel van együvé zárva - mondta -, az éppannyira biztonságos, mintha az első erre járónak a kezébe nyomnánk a cella kulcsát. Mit művelnek itt... Mordreaux rácsapott a terminál CLEAR jelzőjére. - Mi futott rajta? - kérdezte Braithewaite. - Semmi olyasmi, ami önt érdekelné! - felelte Mordreaux, de bátorsága ezzel a mondattal véget is ért. Spock szólalt meg: - Dr. Mordreaux felbecsülhetetlen mértékű segítséget nyújtott azon megfigyeléseim értékeléséhez, melyeket az ön rendelkezései megszakítottak. Meglehet, ez volt a professzor utolsó alkalma a tudomány gyarapítására. Ez előtt talán még ön is képes főt hajtani. Braithewaite leplezetlen gyűlölettel nézett rá.

- Roppant nehezemre esne meghatódni azon, amit a professzor az univerzális tudás gyarapítására elkövetett! Közelebb lépett a terminálhoz. - Ne babráljon az Enterprise komputerén, Mr. Braithewaite! - szólt rá Spock. - Micsoda?! Spock semmi okát nem látta, hogy megismételje, amit mondott. Braithewaite megállt, keze ökölbe szorult. Aztán lassan megnyugodott, elgondolkodva bólintott, majd szó nélkül elhagyta a kabint. Spock ismét dr. Mordreaux felé fordult. - Ez tudja, hogy ön hazudott, Mr. Spock. Nem fenyegetőzik, hanem kivárja, amíg elég bizonyíték összegyűlik, és akkor lecsap a zsákmányra. Dr. Mordreaux újra lehívta a képernyőre számításaikat. - Én nem hazudtam, uram. - Spock a képernyőn cikázó egyenleteket nézte. - Az időcserélő jóvoltából lényegbe vágó ismeretekre tettem szert saját megfigyelő apparátusommal kapcsolatban. Megkaptam azt a segítséget öntől, amire számítottam. - Részletkérdés. Legfeljebb hanyagságomnak köszönheti. Vagy itt egy újabb véletlen? - Egészen rendkívüli - mondta Spock, és újra munkához látott.

Nevének hallatára dr. McCoy hirtelen összeszedte magát, éberen felegyenesedett, mint mikor vészhelyzet lép fel. Ennyi szolgálati év után sem szokott igazán hozzá az ilyesmihez. - Mi van? Ébren vagyok! Körülnézett és rájött, hogy még mindig a parancsnoki hídon van. A többiek mind őt nézték, eléggé furcsálkodva, amit nem is csodált. Elvörösödött, újra elhelyezkedett a parancsnoki székben. Azt a látszatot nem akarta kelteni, hogy végig ébren volt, de magyarázkodni sem volt kedve. Csehov szólította nevén, és figyelmeztette, hogy Mr. Scott hívja a hidat. - Igen, Scotty? - szólalt meg McCoy. - Minden rendben? Rövid szünet után: - Dr. McCoy... ön az? - Én, ki más lenne? -Jelentést kell tennem, Mr. Spocknak a görbületi útirányról. Megmondaná, hol van Mr. Spock? - Mostanra már valószínűleg az igazak álmát alussza. - McCoy szomorúan vette észre, hogy másodjára a hazugság már sokkal könnyebben jött ki a száján. - A jelentést talán nekem tegye meg a jelen helyzetben. Ismét szünet következett be. McCoy már arra gondolt, hogy az interkom is a végét járja, mint ahogy a hajtóművek meg a többi kiszolgáló egység is akadozva látszott működni az utóbbi időkben. - Önnek, dr. McCoy? - kérdezte Scott. - Hát, igen. Úgy látszik, nekem kell ellátnom a parancsnoki feladatokat, míg Mr. Spock vissza nem tér a szolgálatba. - Ezek szerint önt tette meg parancsnokhelyettesnek! - Scott hangjából világosan érződött a sértődöttség. Mélyen megsértették mellőzésével, kétségtelen. A főmérnök nem tudhatta, hogy ez az ő védelmében történt, és McCoy nem világosíthatta fel a való helyzetről. - Értettem - mondta Scott hidegen, majd hozzátette: - Uram. Nem kétlem, hogy Mr. Spock tudja, mit csinál. Az interkom kikapcsolt. McCoy sóhajtva könyvelte el magában, hogy Scottal sem boldogult jobban, mint az imént Braithewaite-tel.

Miután Montgomery Scott kikapcsolta az interkomot, tekintete lassan összetalálkozott Ian Braithewaite-ével. Scott úgy érezte, elárulták, becsapták. - Nagyon sajnálom - mondta egészen őszintén Braithewaite. - Dr. McCoynak igaza van - szólalt meg Scott. - Nekem valóban nincs most időm adminisztrálgatni, hiszen a hajtóművek még csak félig vannak kijavítva... - Az ég szerelmére, ember! - kiáltott fel Braithewaite talpra pattanva. - Lehet, hogy McCoyt kényszerítik arra, amit tesz, de az is lehet, hogy ő és Spock együtt vezetik félre önt és mindenki mást a hajón! Hogyan képes mentségeket találni a számukra? - Mindkettőjüket nagyon régóta ismerem, és soha nem volt okom kételkedni egyikükben sem - válaszolta Scott. A becsapottság érzése dühvel keveredett benne, és nem tudta pontosan, hogy McCoyra és Spockra haragszik-e vagy Braithewaite-re. Talán mindegyikőjükre, de meglehet, ez mit sem számit. - Nehéz is kételkedni - mondta Braithewaite együttérzően, mert igen élesen villant az eszébe egy eset, amikor ő állt ki teljes szívvel valaki mellett, aki aztán visszaélt hiszékenységével. -De legalábbis Spock kétségkívül

eljátszotta a jogát, hogy gyanún felül állónak tekintsék. Hogy Mandala Flynn felbujtó volt-e vagy szimpla cinkostárs, most már nem számít. Lehet, hogy McCoy kevésbé bűnös, mint ők ketten, de hármuk közül egyiket sem tekinthetjük a bűn-cselekmény szempontjából teljesen ártatlannak. Scott nem válaszolt; a hirdetőtáblájára kifüggesz-tett kimenőrendet bámulta. - Avagy mégis, Mr. Scott? - kérdezte Ian kedvesen. - Ha van valami egyéb magyarázata arra, hogy mi folyik itt, kérem, mondja el. Nagyon hálásan fogadnám. Csöppet sem örülnék, ha az lenne az igazság, hogy a Csillagflotta három tisztje összeesküvéssel megszerezte a hatalmat az Enterprise-on, kiszabadított egy közveszélyes bűnözőt, és megölte a kapitányt... - Elég! - kiáltott rá Scott. - Kérem ... ne kezdje elölről a litániát... - Scott próbált erőt venni magán. - Amit mond, mind igaz, persze... De nem látom a miértet. A Csillagflotta vagy Mr. Spock kezébe adja az Enterprise-t, vagy nem. irtó nagy a kockázat erre az eshetőségre játszani! Ha nagyon ráhajt, végül mindenképpen elérte volna, ha ez a célja. És miért ment volna bele mindebbe dr. McCoy? Annál magasabb posztot már nem érhet el, mint ahol most van, ahol még praktizálhat is, márpedig mindig azt hangoztatja, hogy attól nem áll el. Ian sóhajtott. Nem avathatta be Scottot teljes mértékben mindabba, amit tudott, nem is azért, mert az úgyse tudta volna elhinni, vagy mert Ian szabálysértést követett volna el saját utasításai ellen, hanem mert Scottra magára nézve lettek volna veszélyesek az információk. - Nincs rá támadhatatlan bizonyítékom, hogy dr. McCoy önként vett részt az összeesküvésben. Remélem, hogy nem, s ha így van, még van eshetőségünk rá, hogy őt a mi oldalunkra állítsuk. Vannak bizonyos feltételezéseim, bár nem hiszem, hogy a gyanú-

sításomnál szívesebben veszi őket, Mr. Scott. Abban reménykedem, hogy a dr. Mordreaux kiszabadítására irányuló kísérlet balsikere miatt kényszerültek a tettesek arra, amit tettek, tehát nem előre elhatározott szándékból követték el ... nos, mindenesetre Mr. Spock most a hajó parancsnoka, nem kell kivárnia, hogy a Csillagflotta erre kinevezze. - De hát ez őrültség! - mondta Scott. - És még ha így van is, a legénység nem fog engedelmeskedni neki! - Én is erre számítok, Mr. Scott. Ezért bíztam meg önben elsőnek. - Ó! - Számíthatok tehát a segítségére? - Számíthat rá, hogy megpróbálok segíteni az igazság kiderítésében - felelte Scott, és ennél többet nem volt hajlandó megígérni.

HATODIK FEJEZET A hajó ideje szerinti aznap este dr. McCoy idegesen ment a transzportációs szoba felé, ahol Spockkal a megbeszéltek szerint találkoznia kellett. Ronda nap állt mögötte. Spock rejtekhelyre vonult, hogy az időcserélőn dolgozhasson. Scott úgy gondolt rá, mint a megtestesült gonoszra, és csak a legdirektebb kérdéseire volt hajlandó válaszolni, akkor is csak igennel vagy nemmel. Ian Braithewaite a hajón keresztül-kasul lopakodva nyúzott, faggatott és vallatott mindenkit, akit csak el tudott kapni, a jó ég tudja, miféle képzeletbeli konspiráció felderítésére. McCoy szinte felkuncogott a gondolatra, hogy

mit tenne az ifjú főügyész, ha belebotlana a valóságba, de jókedvébe némi lelkifurdalás vegyült. Mindezekhez hozzájárult, hogy Barry al Auriga a dühöngés határán járt, mert valahányszor a tanúk kihallgatásában elérkezett a Jim meggyilkolása körüli döntő részletekhez, az emberek az Ian Braithewaite által beléjük szuggerált gyanúsítgatásokat kezdték előhozni. A gyanúsításokban pedig az is szerepelt, hogy Flynn parancsnok, jóllehet Jim Kirk védelmezése közben vesztette életét, maga tervelte ki a kapitány meggyilkolását. McCoy eddig is gyanította, hogy al Auriga jobban tiszteli a főnökét, mint a beosztottak általiban, és hogy mélyebb érzelmeit elrejti. Most érezte, hogy Barry idegei a végsőkig vannak csigázva, és hogy jóllehet eddig nyugalmat erőltetett magára, nem sok jót lehet

Ian Braithewaite-nek jósolni; ha még egyszer a hadnagy útjába kerül. Az ügyész nyilvánvalóan nem vette komolyan McCoy figyelmeztetését, hogy szobafogságba zárja. McCoy akkor maga sem vette komolyan a fenyegetést, de most kezdte úgy érezni, hogy meg kell tennie. Az Enterpriseon olyan mélyre süllyedt a közhangulat, hogy talán már a mérhető szint alatt tartott. Ezen változtatni kell, a rémhírek, gyanúsítások áradatát

meg kell állítani. Viszont Spock elkészült az időcserélővel, így McCoy aggodalmai talán teljesen fölöslegesek. A doktor megállt a transzportációs szoba ajtajában, és ott látta a tudományos tisztet, amint épp egy modult szerelt a transzportálóhoz. Ha Spock sikerrel jár, mindezen dolgok meg sem történnek majd! - gondolta McCoy. Spock észlelte, hogy dr. McCoy megérkezett. - Dr. McCoy! - üdvözölte. Felemelte a két különös, organikusnak tűnő szerkezet közül a kisebbiket, és a transzportáló moduljához csatlakoztatta. - Spock! - szólalt meg McCoy. - Spock... mi fog történni velünk? - Nem tudom, mit ért ezen. - Ha visszamegy az időben, és megváltoztatja a dolgokat, mi nem fogunk létezni többé. - Dehogynem, dr. McCoy. - Itt nem. Most nem. Nem azt tesszük, amit most.

Mi lesz... mi történik ezzel a valószínű valónkkal, akik most vagyunk? Egyszerűen eltűnünk a létezésből - Nem, dr. McCoy. Nem hiszem, hogy ez következne be. - Hát akkor mi? - Semmi. - Spock becsattantotta a kapcsoló fedelét, majd újra kinyitotta, ellenőrizte, hogy a kiegészítés elrejthető-e a rendelkezésre álló térfogaton belül. McCoy idegesen horkantott. - Gondolja meg - mondta Spock -, ha sikerrel járok, ez a mi mostani valószínű valónk sosem fog létezni. Nem tűnhet el a Létezésből, mivel létre sem fog jönni. Világos és logikus, nem? - Hát persze. - McCoy feladta. - Érezte, hogy idegességében, talán félelmében a pulzusa hevesebben ver, a vérnyomására gondolni sem mert. - Lássunk hozzá, és essünk túl rajta! - Ez a helyes beszéd. - Spock felemelte a szerkezet nagyobbik elemét, és átvetette a vállán. Ez szíjon lógott, és leginkább csillogó borostyánkő füzérhez hasonlított. - Spock, várjon! Hogyan jön majd vissza? - Amint az előbb olyan éles elmével kimutattuk-mondta a vulkáni -, ha sikerrel járok, nem is kell visszajönnöm. De ha kénytelen lennék visszatérni, ahhoz nem kell sok energia. Tulajdonképpen, ha elérjük az energiaszint küszöbét, szinte visszarántódunk a saját időnkbe. Feszültséget keltünk, amelynek végül el kell ernyednie. Az időcserélő energiatöltete épp elég lesz. - Várjam önt itt? Elindulása után közvetlenül már itt is lesz, vagy... - McCoy nem bírt ellenállni a kísértő kérdésnek: - vagy már előtte?

- Megpróbálok az elindulásom után visszaérkezni - felelte Spock teljesen komolyan. Figyelme máris visszatért az előtte álló feladatra, és folytatta: - Nem elég komplexek a számítások, nem tudni, annyi ideig maradok-e el, amennyi időt a múltban eltöltők. Re-mélem, hogy egy óránál tovább nem leszek távol. - Igyekszem feltétlenül itt lenni akkor. - Dr. McCoy... ha megmagyarázhatatlanul hosszú ideig maradnék távol, lényegbevágóan fontos, hogy visszahozzon engem, vagy ami belőlem megmaradt, ide, a saját időmbe. Máskülönben bajt okozhat a feszültség aközött, ahol vagyok, és ahol lennem kellene; még egy romboló paradoxon eshetősége is fennáll. - A transzportálóhoz kapcsolt kisebbik szerkezeti egység kontrollgombjára mutatott. - Ez a kisegítő cserélő vissza tud engem hozni. Önnek csak aktiválnia kell. De ezt a jelzőt nem lehet pontosan beállítani. Nem valószínű, hogy túlélem, ha ön kénytelen lesz beindítani. - Akkor nem indítom be. - Kötelessége megtenni! Ha tovább maradok távol... egy napnál, meg kell tennie! - Rendben van, Mr. Spock. Spock fellépett a transzportáló dobogóra. - Viszontlátásra, Mr. Spock. Sok szerencsét! Spock megérintette saját időcserélő szerkezetének kontrollgombját. A transzportáló zümmögve beindult, de ahelyett, hogy a szokott stabil sugár vette volna körül az emelvényen álló figurát, hirtelen hatalmas fény lobbant, akkora, mint egy villám. A hajó fényei kihuny-tak. Ami ennél is félelmetesebb volt: a légcserélők lapátjainak halk nesze is elhallgatott, s a hajó egy pillanatig olyan tökéletes sötétségbe és némaságba merülve függött az űrben, hogy McCoy azt hitte, megsüketült és megvakult a fényrobbanástól.

Az Enterprise elvesztette összes energiáját. Az energia eltűnésekor Ian Braithewaite azonnal tudta, hogy mi történt. Ugyanez játszódott le az Aleph Prime-on, mikor dr. Mordreaux elkezdett játszadozni időutazó szerkezetével. Épp ez indította el Ian Braithewaite-et különös nyomózó útjára, mely aztán ebbe a szörnyűségbe torkollott, ahol összeesküvésre, árulásra, terrorra és gyilkosságra lelt. Átkozta magát, hogy lebecsülte Spock és Mordreaux képességeit, azért meg különösen szidta magát, hogy túl kesztyűs kézzel nyúlt a nyomozáshoz. Már rég hívnia kellett volna az Aleph polgári rendőrségét; a Csillagflottát is hívnia kellett volna. De minden erejével azon volt, hogy megőrizze az időutazásban rejlő lehetőségek titkát, hiszen ezt kapta parancsba. Mi értelme lett volna titokban tartani az időgépet, ha az egész Föderációban kihirdetik, hogy már működésbe is lépett? A tartalék generátorok lassan halvány, kísérteties félfénnyel kezdték ellátni a hajót. Ian kivágódott a kabinjából, és Mordreaux-é felé száguldott. Attól tartott, a szerkezetet azért léptették működésbe, hogy a professzort kiszabadítsák abból az abszurd látszat-őrizetből, amelyben az Enterprise-on tartották. Azon gondolkodott, mennyi időbe kerülhet eltéríteni a hajót a Rehab-7-re tartó útjáról - hirtelen rádöbbent, hogy nem tudhatja, nincsenek-e máris eltérítve! De nem, Mr. Scott azt tudná, s biztosan elmondaná neki. És vajon mikor tudjuk meg, milyen sors vár ránk? - töprengett Ian. - Minket túszként eladnak a Klingonoknak vagy a Romulanoknak, a hajót meg az el-lenség kezére játsszák? Vagy sokkal közvetlenebb, személyesebb terveik vannak a csillaghajóval? - Ian Braithewaite tudta magáról, hogy ha neki lenne valaha az életben egy ilyen csodálatos alkotmánya, mint az Enterprise, a világ minden kincséért sem válna meg tőle. A folyosó elágazásánál megtorpant. Miért Mordreaux kabinjához megy? Úgysem találja ott a professzort, hiszen Spock éppen most szabadította ki! De a tudományos tisztnek igénybe kellett vennie a transzportálót, hogy dr. Mordreaux-t továbbítsa. Legalább Spockot elkapom - gondolja Ian -, ha idejében odaérek. - Irányt változtatott, és futni kezdett. A transzportáló-időcserélő fényétől még mindig káprázva McCoy erősen hunyorgott. A teljes sötétség alatt átfutott az agyán, hogy talán ilyen lehet maga a soha nem létezés. - Mr. Spock? Semmi válasz. Lassacskán észrevette, hogy a transzportáló saját világítású kijelzői különös, ezüstös fénnyel megvilágítják a kézfejét. Hátrább húzódott, az árnyékba simulva mozdulatlanul állt, várta, hogy valami, bármi, történjék. A sötétségen lassan áthatolt a szükségvilágítás de-rengő fénye. McCoy várt; még mindig nem történt semmi. A legénység ijedt hangzavara kezdett beszűrődni a terembe. Igazán nagyon megriadtak, ha nagy néha energiakiesés fordult elő a hajón. Így most is rémület fogta el mindannyiukat. McCoy nem hibáztatta őket. Ő maga is megrémült, pedig ő tudta, hogy mi történik.

A transzportáló emelvényre pillantott, aztán úgy döntött, hogy inkább visszajön egy óra múlva, és nem itt várja Spock megjelenését. Az ajtó felé indult, és majdnem beleütközött Ian

Braithewaite-be. - A fenébe! - mondta Braithewaite. - Azt reméltem, hogy... Elállta McCoy útját. Azonkívül, hogy egy fejjel magasabb, még húsz évvel fiatalabb is volt az orvosnál. - Még mindig nincs késő, dr. McCoy - mondta neki nagyon komolyan. -Tudom, mi történt múlt éjszaka, tudom, milyen erőszak hatására követte el tettét. Tudom azt is, hogy nem volt magánál. - Miről beszél? - Ébren voltam, amikor Kirk kapitány... meghalt. Figyeltem, amint ön Spockkal vitába szállt. Tudom, hogy ön nem akart engedelmeskedni neki. McCoy elképedve bámult Braithewaite-re. - Felmentést nem ígérhetek önnek az éjszaka történtek után - folytatta Ion, és megragadta McCoy vállát. - De tudom, hogy mekkora nyomást bír elviselni egy ember. Láttam, hogy mire képes valakit rákényszeríteni az agresszió. De ha ön segít nekem, esküszöm, minden tőlem telhetőt megteszek, hogy a tette gyilkosság helyett enyhébb minősítést kapjon. McCoy ereiben meghűlt a vér. Végre rájött! Végre rájöttél, te ökör - mondta magának -, hogy utánad szaglászik, utánad és Spock után! Nem Flynn parancsnok vagy valami meg-nevezhetetlen, arctalan fantomösszeesküvés után! Spock mégsem tévedett ezek szerint Braithewaite-tel kapcsolatban! - Azt akarja mondani... - McCoy újra meghallotta saját hangjában a fenyegető tónust. Azt akarja mondani; hogy Jim Kirköt... De mit állít ön tulajdonképpen? - Kirk kapitány még élt, amikor - és én ezt láttam - Ön lekapcsolta róla az életmentő készüléket. - Halott volt, Ian. Az agya már azelőtt elpusztult, mielőtt lehoztam a parancsnoki hídról. Csak én ezt nem vallottam be magamnak. Ezen vitatkoztunk Spockkal. Nem voltam képes beismerni, hogy nem tudom Jimet megmenteni, nem bírtam elfogadni, hogy meghalt. Braithewaite gondolkodóba esett. - De hisz ön olyan részeg volt, hogy fogalma sem lehetett róla, mit cselekszik. Honnan tudhatta, hogy a kapitány él-e vagy sem? - Akár tökrészegen is hallottam volna az agyhullámokat a szenzoron! Hogy hallottam volna! Uramisten, órákig ott ültem mellette, és próbáltam valamit is kihallani, de semmi...

Braithewaite töprengve nézett le McCoyra. - Szeretnék hinni önnek. De miért intézték a dolgot az éj közepén? Anélkül hogy a család-jával vagy a végrendelkezés végrehajtójával kapcsolatba léptek volna? - Egyetlen családtagja van, egy kiskorú unokaöcs. A végrendelet végrehajtója, pedig én vagyok. Megnézheti a végrendeletet, ha akarja. Jim úgy döntött, hogy tilos őt életben tartani, ha a felépülésre nincs remény. Én meg órákig működésben tartottam a testét saját rendelkezése ellenére, mert azt képzeltem, hogy még meggyógyulhat. Tisztességtelen dolog volt ezt tennem, különösen Jimmel. Braithewaite némiképp felengedett. Félreállt McCoy útjából, de azért a doktor nyomában maradt, mikor az elindult a folyosón. - Az energia-kiesés - szólalt meg - az időgép működésbe helyezése miatt következett be. McCoy nem felelt. - Dr. McCoy, higgye el, én el akarom hinni a Kirk parancsnok halálára adott magyarázatát. De tudnom kell, hova küldte el, és mikorba Spockot és Mordreaux-t. - Sehova sem küldtem őket. És mi az, hogy “mikorba”? Időgép? Ez a legbolondabb ötlet, amit valaha is hallottam. Azt pedig mondtam már, hogy Spockkal nem beszélhet addig, amíg nem jutott némi pihenéshez. Mordreaux meg a kabinjában van. Miért nem győződik meg róla? McCoy túlságosan el volt foglalva saját gondolataival ahhoz, hogy észrevegye, miként változott meg Ian Braithewaite arckifejezése a Spock hibernálásáról, pihenéséről, délutáni bóbiskolásáról vagy nevezzék, ahogy akarják, szóval elvonulásáról kiagyalt magyarázat hallatán. A magyarázkodás Braithewaite előtt nyilvánvaló hazugság volt. Nem először hallot-

ta, és továbbra sem volt hajlandó egy szót is elhinni belőle. De Ian tudatában volt a maga fogyatékosságainak is. Ebben az ügyben elvesztette a talajt a lába alól, és kezdettől fogva miközben igazságkereső szenvedélyét egy szinte felfoghatatlanul megsemmisítő fenyegetés ellenében igyekezett egyensúlyban tartani - saját jobb meggyőződése ellenére vett gyanúba többeket is. Már megint naiv voltál, Ian! - mondta magában. De az még mindig elképzelhető, hogy McCoyt félrevezették.

- Rendben van, ellenőrzöm dr. Mordreaux-t. De ön is velem jön! - Annyira azért nem volt naiv, hogy megbízzon McCoyban, mielőtt ártatlanságáról bizonyítékokat szerezne. McCoy felsóhajtott. - Ahogy óhajtja, Ian - felelte. A hangja kissé remegett, mint ahogy egész teste is attól, hogy újra át kellett élnie Jim halálát. Követte az ügyészt, és ahogy közeledtek Mordreaux kabinjához, egyre dühösebb lett rá. Nem hitt benne, hogy még ha Braithewaite a saját szemével látja is a professzort, az elaltatja az ifjú mitugrász ;gyanakvását. És ha Ian rájön, hogy nem Mordreaux, hanem Spock tűnt el? Egyetlen biztos megoldás van: Iant félre kell állítani az útból addig, amíg Spock elvégzi teendőit. Mordreaux kabinjánál al Auriga állt, és a két őr-szolgálatot teljesítő biztonságihoz beszélt. Mindhárom biztonsági tiszt feléjük fordítatta tekintetét. - Látni alkarom dr. Mordreaux-t, ha még itt van! - szólalt meg Ian. AI Auriga összevonta szemöldökét, de megőrizte nyugalmát. - Még itt van. - Nyissa ki az ajtót! - Ne, Barry - mondta McCoy. - Ne nyissa ki. Mindenki meglepetten nézett dr. McCoyra; Ian

Braithewaite elsápadt. - Mégis igazam volt - suttogta. - Ön egy... - Elég magából egyelőre - mondta McCoy. - Barry, lenne szíves Mr. Braithewaite-et őrizetbe venni és a szobájába csukni, amíg némi jó modort nem tanul? - Ezer örömmel, dr. McCoy. - Csak finoman, kérem! - Az elképzelhető legfinomabb módon fogok bánni vele, uram. Ian megpróbált elhátrálni a hatalmas, masszív biztonsági tiszt elől, de mögötte ott állt McCoy, kétoldalt meg készenlétben a két másik biztonsági tiszt.

- Hát nem érti? - kiáltotta. - Mordreaux elmenekült! McCoy és Spock segítségével! - Hogy al Auriga szemébe nézhessen, felfelé kellett fordítania tekintetét. Hosszú évek óta nem találkozott senkivel, aki magasabb lett volna nála, és most, hogy al Auriga föléje tornyosult, szörnyű döbbenetet érzett. Kiterpesz-tett tenyerével nekitámaszkodott a hajóköz hűvös falának. - Ezek megölték Jim Kirköt! - folytatta. - A biztonsági parancsnok is benne volt az előkészületekben, de túl nagy részt kért a zsákmányból, ezért őt is eltették láb alól ... Al Auriga torkon ragadta Braithewaite-et. - Berry... - szólt rá McCoy. - Nem bántom - mondta al Auriga. - Nem bántom... - s itt hangja megbicsaklott -, hacsak még egyszer meg nem szólal. - Előrehajolt és lenézett Braithewaite-re, felnyársalva azt elképesztően skarlátvörös szemének égő pillantásával. - Ha még egy rossz szót szólsz Mandala Flynnre, megöllek. Braithewaite összeszorította állkapcsát, és némán, rezzenetlenül nézett farkasszemet al Aurigával. Nahát - gondolta McCoy -, elég kemény legény, azt meg kell hagyni. Al Auriga elvezette Braithewaite-et, át a hallon, végig a folyosón a kabinjához. McCoy pedig értékelte, hogy al Auriga megtartóztatta magát, és nem mondta neki: “Ugye, tudtam előre?”

Spock a szivárványvillám fényében materializálódott a transzportáló emelvényén. Egy pillanatra megállt, mielőtt lelépett volna, mert az időutazás az űrön át meggyötörte, a kontinuummal együtt őt is megcsavarta, úgy érezte, testének minden izma ki van ficamodva. Beletelt pár pillanatba, míg legyőzte a fájdalmat, kicsit több időbe, mint amire számított. Mikor megmozdult végre, merevnek érezte magát; rohanni szeretett volna, de nem volt képes rá. - Mr. Spock? Spock épp csak egy pillanatra hökkent meg, aztán nyugodtan a főmérnök felé fordult, miközben a szíjon lógó időcserélőt a háta mögé lökte, hogy Scott ne láthassa. - Mr. Scott. Számítanom kellett volna rá ... hogy idejön. - Hívott? Jól érzi magát? A transzporterrel van valami baj? Spock azt válaszolta, ami először az eszébe ötlött, aztán rájött, hogy ugyanazt mondja, amit Scott szerint annak idején a transzportációs teremben mondott:

- Mindössze kismérvű energiaingadozást észleltem, Mr. Scott - mondta a tudományos tiszt. Esetleg panaszra adhatott volna okot. - Visszajöhetek segíteni önnek - mondta Scott - mihelyt jelentést teszek Kirk kapitánynak a hajtóművek állapotáról. - Gondterhelten pillantott rá. - Segíthetek valamiben?

- Nem szükséges - válaszolta Spock. - Már majdnem kész vagyok. - Állt, nem mozdult. Scott még ott maradt egy pillanatig az ajtóban, majd sarkon fordult, és otthagyta Spockot. Spock várt, amíg biztos nem volt benne, hogy a főmérnök nem láthat be a transzportációs terembe. Scott, Ian Braithewaite és a kapitány most felmennek a turbólifttel, majd néhány perc múlva Scott egyedül lejön vele. Ekkor lesz Spocknak módja rá, hogy észrevétlenül belopózzék a liftbe - amit Scott után és dr. Mordreaux előtt senki nem használt - és megakadályozza a professzor torzult jövőbeli lényét a tett elkövetésében. Spock megtapogatta lézerfegyverét. Szerette volna, ha nem kellene használni, de nemigen látta más módját Mordreaux végleges leállításának. Mit sem ér, ha pillanatnyilag feltartóztatja, s aztán az idők folyamán másutt, máskor mégis megöli a kapitányt. Elrejtőzött a lift közelében, a sarok mö-

götti árnyékban. - Ahá, Spock! Tudtam, hogy utánam jön! A vulkáni megpördült, és szembetalálta magát dr. Mordreaux-val. Ugyanazzal a haj-szálnyival idősebb Georges Mordreaux-val, aki annak idején az Enterprise hídján megjelent ugyanebben a drappszürke rabruhában, amit a másik énje is visel, és aki most is ugyanazt a végzetes fegyvert tartja a kezében, amit néhány perc múlva el akar majd sütni. - Lehetett volna annyi eszem, hogy önnel ne kezdjek semmibe, de hát muszáj volt elráncigálnom az átkozott szingularitás közeléből. Több gondot okozott nekem, mint Braithewaite, Kirk meg az egész Föderáció együttvéve! - Ezt hogy érti, dr. Mordreaux? - Spock lassan lézere felé csúsztatta a kezét. Dr. Mordreaux rászegezte pisztolya csövét. - Hagyja, kérem. Én sose akartam senkit se bántani, csak magamat akartam további bonyodalmaktól megkímélni. Önnek fogalma sincs, milyen bonyolultakká válhatnak a dolgok! Egyetlen változtatás olyan láncreakciót idéz elő az események menetében, ami-

nek a következményei beláthatatlanok... - Professzor, ön súlyosan zavart állapotban van. Ne tegye meg, amire készül. Ön maga mondta, hogy olyan események láncreakcióját idézheti elő, amelyeket ön sem akar. - Nem, nem, most megállítom a folyamatot! Egy pillanatra Spockra függesztette tekintetét, és a tudományos tiszt megértette, hogy egyikük sem választhat már. Ha Spock nem tudja megakadályozni, a professzor meg fogja ölni őt. És Jim Kirköt is. Félreugrott, és előhúzta lézerét. Míg célzott, hallotta, hogy a másik pisztoly elsül, és a lövedék a falhoz vágta. Lecsúszott a padlóra, közben megpróbált lézerével újra célozni. Sikertelenül.

Mikor kinyitotta a szemét; homályosan látott. Tudta, hogy a pókhálólövedék így kezd hatni. Megpróbált nem gondolni a saját közelgő halálára, tenni akart valamit. Bármit! Talán még van annyi ideje, hogy megmentse Jimet, hogy megállítsa Mordreaux professzort... Látta és érezte, ahogy a finom szálak feléje nyúlnak, megérintik a tenyerét. Összegömbölyödött és félreugrott, hogy kikerülje érintésüket. Lihegve térdre emelkedett. Vér folyt le a halántékán esett sebhelyből az arcára, szemébe. Ingujjával megtörölte a szemét - és látása kitisztult! A pókhálógolyó a hajórekesz falába fúródott, nem a testébe. Onnan terjeszkedett lefelé, melegség és idegsejtek után nyújtózva. Spock felé igyekezett a pókhálóköteg, de egyszerre összerándult, és ezüst szálkötegként csillant meg a fényben. A rostok egy szempillantás alatt visszahúzódtak a kitüremlő szárba, és megpihentek benne, a csillogás és mozgás pedig elenyészett. A pókháló kimúlt; ez a példány legalább nem kapta el prédáját. Spock letörölte a vért az arcáról és a szeméről, és egy pillanatig arra koncentrált, hogy megállítsa a seb vérzését. Teste verítékben fürdött. Dr. Mordreaux úton volt a híd felé. Spock felkapta lézerét, és a turbólifthez rohant. Már nem érdekelte, hogy látja-e valaki, s eszébe jut-e firtatni, honnan érkezett. A lift mintha órák múlva ért volna le. Beugrott. Ismét egy örökkévalóság, mire a lift lelassul a hídnál. Az ajtók kitárulnak. Spock előrelép - és megtorpan. Érzi az emberi vér szagát, hallja végzetesen megsebesített barátja nehéz lihegését. Dr. McCoy megszállottan dolgozik. Senki se néz a nyitott liftajtó felé. Spock ismét ott találta magát a zűrzavar kellős közepében. Megint érezte, ahogy az orvos-csoport meg akarja menteni a kapitányt. Érezte, amint a csövek és injekcióstűk behatolnak a testébe, és amint a szétáradó oxigén csillapítólag hat a skarlátvörös fájdalom hullámaira. De a világ összes fizikai erőfeszítése csak felszínes maradhatott. Spock erőfeszítése ellenére is Jim eltávolodóban volt. Spock és Jim Kirk agyhullámai összekapcsolódtak, de hiába koncentrált Spock elméje, barátja öntudata felbomlóban volt. Valami szörnyű romboló erő morzsolta szét, és

Spock nem volt képes a pusztulást feltartóztatni. - Spock? - Itt vagyok, Jim. - Nem tudta, hogy hallotta-e vagy közvetlenül érezte a szavakat, nem tudta, hogy kiejtette-e vagy gondolta a választ. Úgy érezte, Jimmel együtt ő is távolodik az életből. - Spock... - nyögte Jim - nagyon vigyázz... a hajómra. - Jim... Jim Kirk egy utolsó, kétségbeesett erőfeszítéssel, szinte túl későn, elrántotta magát Spocktól, megszakítva a halálos kapcsolatot. Az érzelmi erőkitörés fizikai rezonanciája hátralökte Spockot. Teste a korláthoz ütődött, lecsúszott a földre. Ő és Jim Kirk magukra maradtak. Mikor a liftajtó automatikusan becsukódott, elzárva Spock elől a jelenetet, melynek meg-akadályozására jött, már tudta, hogy elbukott. Teste megfékezhetetlenül remegett. A turbólift engedelmesen várta a felszólítást, hogy melyik szintre szállítsa. De itt már nem volt mit keresnie, itt nem tudott már tenni semmit. A keze remegett, amint megérintette az időcserélő szabályozóját, hogy visszatérjen abba az időbe, ahová tartozott: Spock eltűnt ebből az időfolyamatból. Jim Kirk már nem élt.

A visszatérés a kontinuumon át éppoly izomfacsaró volt, mint a távozás. Spock tántorogva materializálódott az emelvényen, próbálta egyensúlyát visszaszerezni. McCoy kapta el és támogatta. - Uramisten, Spock, mi történt? - Elbuktam - felelte rekedten. - Újra végignéztem Jim halálát. McCoy próbált valamit kigondolni, amit erre mondani lehet. Aztán a gyakorlatiasságot hívta segítségül. - Jöjjön. Szedjük rendbe magát. Válla köré igazította Spock karját, és kivezette a transzportációs szobából. - Mr. Spock! Christine Chapel rémülten nézte Spockot, az arcára, ingére félig rászáradt zöld vért. - Mi történt? - Kiesett az ágyából! - csattant fel McCoy, de azonnal meg is bánta. - Bocsásson meg, nővér. Nem akartam kiabálni. Kérem, hozzon nekem egy tálcát, és keresse meg azt a szin-tetikus hibrid bőrkészítményt, melyet magam állítottam össze. Leültette Spockot. Chapel odavitte a műszeres tálcát, és szó nélkül távozott. Én is megérdemlek egy kis hideg zuhanyt - gondolta McCoy. Levette Spockról az idő-cserélőt és félretette; elkezdte Spock arcáról letisztítani a vért. - De hát mi történt? Ez golyónyomnak látszik. - Az is - válaszolta Spock, de nem nézett McCoy-ra. - Találkoztam a jövőbeli dr. Mordreaux-val. Nem tudtam leállítani. - Inkább mintha ő állította volna le önt, kis híján végleg! - McCoy most jött rá, hogy mi történhetett. - Spock... csak nem ugyanazzal a fegyverrel lőtt önre is? - De igen. McCoy halkan füttyentett. - Szerencséje volt. De bilin őr'! - Igen. - Biztos, hogy... - Hogy a jövőbeli dr. Mordreaux volt? Igen, dr. McCoy. Ez alkalommal alaposabban meg tudtam figyelni. Ez egy... másik dr. Mordreaux volt. - Furcsállóan pillantott McCoyra. - Nem volt benne biztos, hogy ezt fogom találni? - Szóval... hát... csak jobb megbizonyosodni a dolgokról ... Spock szótlan maradt, míg McCoy a golyó ütötte sebet kitisztította. - Újra vissza kell mennem. McCoy tiltakozni akart, de akár azt mondja Spocknak, hogy közel egy liter vért vesztett, akár azt, hogy mindketten gyilkosság, árulás és titkos fegyverkísérletek gyanúja alatt állnak, aligha tudja Spockot itt tartani, míg teljesen rendbe jön. Amellett lehet, hogy valóban az, az egyetlen esélyük, hogy Spock visszamegy, és újra megkísérli... McCoynak itt kell maradnia, fedeznie Spockot, és - más körülmények között McCoy mulatott volna ezen - időt adnia neki. - Ugyanoda akar visszamenni?

Spock végiggondolta a kevés számú lehetőséget. - Nem - felelte végül. - A jövőbeli dr. Mordreaux mondott valamit, amiből arra következtetek, hogy ő hívta vissza az Enterprise-t az Aleph Prime-ra. A szingularitás körüli megfigyeléseim valami módon ütköznek a munkájával, ami nyilvánvalóan ellenére van. -Úgy érti, nem Braithewaite vagy a Csillagflotta, hanem dr. Mordreaux fordított vissza bennünket? - A jövőbeli dr. Mordreaux. Igen. Meg vagyok győződve róla. - Vissza tud menni olyan messzire? A távolság már elég nagy, valamint hosszú idő is eltelt azóta. Mikor az imént elment, megbénította a hajó energiarendszerét. - Ha nem tudok elég energiát szerezni a görbületi motorokból, vissza kell fordítanom az Enterprise-t az Aleph Prime-ra, pontosabban az Aleph pályáján arra a pontra, ahonnan a hívás érkezett. Christine Chapel lépett be, és letette a doboz szintetikus bőrkészítményt; McCoy és Spock azonnal elhallgatott. A nővér furcsán nézett rájuk, és kiment. - Scotty nem lesz oda a gyönyörűségtől, ha meghallja, hogy vissza akarja fordítani a hajót. És nehéz dolgunk lesz, ha meg akarjuk magyarázni, miért megyünk vissza. - Nem áll szándékomban informálni Mr. Scottot a terveimről. Ha legalább az egyik görbületi motort rendbe hozza, nem lesz szükségem az engedélyére, hogy megszerezzem az energiát. Azt nem látom be, miért kellene megindokolnom az útirány-változtatást azon kívül, hogy közlöm: ezt kellett tennünk. McCoy kinyitotta a dobozt, és steril csipeszekkel

kiemelt egy szintetikus bőrdarabot. Ez volt az első alkalom, hogy mód adódott a kipróbálására, és izgatottan várta, beválik-e. Ha a sejtek kellőképpen összeszövődnek, Spock szervezete nem veti ki a bőrdarabot, melyet McCoy humán vagy vulkán alkalmazásra egyaránt alkalmasnak képzelt el. Mivel Spock volt az egyetlen vulkán-humán hibrid a hajón, legalábbis akiről McCoynak tudomása volt, az ő különleges immunrendszerére semleges szövet egyáltalán nem számított mindennapi dolognak. McCoy ráillesztette a bőrszövetet a hosszú sebre, és átlátszó kötést permetezett rá. - Alig látni - mondta tetszéssel. - Naponta ellenőriznem kell... - Elhallgatott, mivel Spock felvonta szemöldökét. - Rendben - mondta McCoy. - Ön nem lesz itt naponta. Én nem leszek itt. Remélem. Spock felállt. - Meg kell tudnom, mi a helyzet a görbületi motorokkal. - Ön most alszik, elfelejtette? Spock, ez parancs.

Lefekszik, itt, azonnal, és megvárja, míg visszajövök! Utánanézek a görbületi motoroknak, és tiszta ruhát hozok önnek. Tegye meg azt a szívességet, hogy megmondja a komputernek, engedjen be a kabinjába! Ne kelljen a zár bonyodalmas kinyitásával bajlódnom. - A komputer nem zárja a kabinomat, dr. McCoy. - Micsoda? - A kabin nincs bezárva. A vulkániak nem zárnak be semmit. - De hát ön nem a Vulkánon van! - Tudatában vagyok. De nem látom be, miért kellene változtatni a szokásomon a zárakkal kapcsolatban, ha semmi egyéb tekintetben sem változtatok magatartásomon. McCoy hitetlenkedve nézett rá. - Az EnterPrise-on szinte mindenki talpig becsületes lény, mégis, nem a sors kihívása ez? - A sorsnak ehhez semmi köze. Megfigyelésem szerint az emberek úgy viselkednek, ahogy elvárják tőlük. - Többségünk igen, meglehet, de ... - Doktor, van most időnk filozófiai eszmecserére? - Nincs, valószínűleg nincs. - McCoy vonakodva hagyta abba az érvelést, azzal a szán-dékkal, hogy visszatér a témára, mihelyt lehet - aztán eszébe jutott, ha minden jól alakul, ennek az érvelésnek nem lesz apropója. Rendben van, hagyjuk abba. Pihenjen néhány percig. Értette? Mindjárt visszajövök. Amint McCoy otthagyta a kórtermet, Spock lefeküdt az ágyra az egyik alvócellában. Még mindig vigyáznia kellett, hogy ne aludjék el, de a testi nyugalomra roppantul szüksége volt. Nem engedte a fájdalmat feltörni, de csak mostanáig tudta visszafojtani; ez a veszély fiziológiai jelzése volt. Miközben testére nyugalmat, szellemére éberséget parancsolt, Spock a véletlenen gondolkodott. A véletleneken, melyeknek lassan érthetővé váltak az okai. Az Enterprise-t nem véletlenül rendelték az Aleph Prime-hoz; dr. Mordreaux kimódolta, hogyan kell odarendelni. Van valami szoros összefüggés a professzor működése és a Spock által véletlenül felfedezett entrópiaeffektus között, melyre a szingularitás megfigyelése közben jött rá.

A felismerés az elektromos sokk hatásával hasított belé. Megértette, hogyan függ össze a szingularitás dr. Mordreaux művével. Egyenes következménye volt a negyedik dimenzióban való utazásnak, nem mellékterméke! A szingularitás fizikai megjelenésével mindössze azt jelezte látványosan, hogy dr. Mordreaux egyirányú időutazásra küldte barátait. Spocknak nem fért a fejébe, hogy erre eddig miért nem jött rá. Lehet, hogy maga is szívesen elhitte az embereknek a véletlenről alkotott elképzeléseit'? Vagy a két dolog közötti összefüggés túl egyszerű volt ahhoz, hogy észrevegye? Elméletben már egy évszázada tisztázták az időutazás és a pőre szingularitások létrejötte közötti összefüggés lehetőségét. Ezt az összefüggést gyakorlatilag minden technológiai társadalom előbb átlátta, mielőtt rájött a csillagközi utazás alapelveire. Az entrópiaeffektus azonban új fejlemény volt, és ez volt a legveszedelmesebb következménye az időáthelyezésnek. Dr. Mordreaux barátainak vissza kell térniük saját idejükbe, hogy be lehessen zárni a kontinuumon ejtett hasadékot, amit elutazásuk okozott! Spock el sem tudta képzelni, hogyan fogadja majd dr. Mordreaux ezt az újabb információt, és hogy vajon elhiszi-e egyáltalán. Lehet, hogy egyszerűen elutasítja, és úgy tekinti csupán, mint Spock újabb kísérletét, amellyel barátai elárulására akarja rábírni őt. A vulkáni most kezdte igazán érzékelni, hogy mit kockáztat adott szavával.

McCoy megállt a gépterem bejáratánál. Ózon, olvadt Célvezetők és szigetelőszalagok szaga terjengett a levegőben. Scott az irodájában a konzol fölé hajolva ült. Ha a dolgok olyan rosszul állnák, hogy Scotty nem tudja a hibát azonnal - McCoy eddigi tapasztalatai szerint ösztönösen - rendbe hozni, akkor valóban baj van. - Hello, Scotty! - szólalt meg McCoy. - Mi a fene... De azonnal elharapta a könnyed megjegyzést, mikor látta Scott megmerevedő testtartását. Hogy Scotty dühöng, már előbb észrevette, mint ahogy a főmérnök-feléje fordult. A forgó-szék lassan megfordult, és McCoy látta, hogy Scott olyan keményen markolja a karfáját, hogy remegnek kezén az izmok. - Scotty - szólalt meg McCoy barátságosan. - Mi baj van? - Baj egy szál se! - Ne bolondozzon! Csak nem ez az átkozott parancsnoksági dolog? Én igazán nem vágyom rá, és biztos vagyok benne, hogy Mr. Spock nem magát akarta mellőzni, hanem egyszerűen azt vette számításba, hogyan oldható meg a legegyszerűbben a dolog.

- Gond egy szál se! - ismételte Scott. - Egy szál se! Mit akar? Nincs időm fecsegni. Rendben, te önfejű skót! - gondolta McCoy. – Ha a hivatalosat akarod játszani, hát abban néhány évvel több gyakorlatom van, mint neked. - Észrevettem, Mr. Scott - mondta McCoy. - Nincs is szándékomban az ön drága idejét igénybe venni. Kérem a hajtóművek és görbületi motorok adatait! McCoy válasza láthatólag meghökkentette Scottot, mintha blöffölt volna az imént, és nem várta volna, hogy az orvos rajtakapja és támadólag lép fel. McCoy is kényelmetlenül érezte magát, mert fogalma sem volt róla, mit vár tőle Scott, és ahogy Scottnak nem volt ideje most vele fecserészni, neki sem volt ideje a lélekgyógyász pamlagára fektetni Scottyt, hogy újra megpróbálja befoltozni az önérzetén esett lyukakat. - A hajtóművek épp hogy csak működnek -mondta Scott. - Ha az embereim továbbra is képesek éjt nappallá téve dolgozni, lassítani tudunk majd a Rehab-7 körül megfordultunkban. De az embereim napok óta egyfolytában talpon vannak, és nagyon fáradtak. - Tudja, hogy mi okozta az áramkiesést? - kérdezte McCoy, mert úgy képzelte, ebben a helyzetben ezt a kérdést kell feltennie. - Energiakivonás. Ez olyasmi, mintha valaki az összes áramot a transzportálóba táplálta volna át, és aztán irdatlan mennyiségű elektromos energiát sugárzott volna ki az űrbe. - De hát ez lehetetlen! - mondta McCoy gyorsan, és remélte, eltereli Scott figyelmét erről a lehetőségről. - Ez képtelenség! - Igen, ez képtelenség. - És mi van a görbületi motorokkal? - folytatta

McCoy, mielőtt a másik téma folytathatódott volna. - Nem tudok lassítani a görbületi motorokkal normális térben. - Nem ezt kérdeztem. Ha most felmegyek a parancsnoki hídra, és a négyes görbületi faktort kérem, mondjuk az Arcturus felé, megkapom? Scott kinyitotta a száját, de hang nem jött ki a torkából. Nagy nehezen azért kinyögte: - Igen. Igen, megkapja. - Köszönöm, Mr. Scott. Mindössze ennyit akartam tudni.

McCoynak eszébe ötlött, hogy Spock ugyancsak gyanúsan festene az Aleph Prime-on a Csillagflotta egyenruhájában, melyen az Enterprise jelvénye díszlik, mivel előbb ér oda, mint hogy a hajót odarendelték. Legalábbis kényelmetlen volna a helyzet, ha Spockot őrizetbe vennék, mint kimenőengedély nélküli kinn kószáló katonát. McCoy zavartan kotorászott Spock szekrényében; a kabinnak az ő számára szokatlan hőségében ömlött róla a veríték. De egyszer csak megpillantott a fogasokon lógó egyenruhák mögött néhány egyáltalán nem katonásan festő zubbonyt. Az egyiket a hóna alá gyűrte, és visszaindult a kórterembe. Remélte, hogy senki sem kíváncsiskodik a holmi mibenlétéről. - Spock? Spock az alvócella homályában könnyedén felült. Teljesen éber volt, s cseppet sem látszott olyan meggyötörtnek, mint mikor McCoy letámogatta a transzportáló emelvényéről. McCoy Spock halántékára pillantott: a szintetikus bőr jól tartotta magát. - Ezt a ruhát hoztam. - És odanyújtotta a sötétbarna zubbonyt. - Kevésbé feltűnő, mint a csillaghajók tisztjének kék kabátja. Spock talányos arckifejezéssel vette el az inget, de nem volt kifogása McCoy választása ellen. - A görbületi motorok működőkész állapotban vannak? - Mr. Scott szerint igen. Az ing, amit McCoy hozott, valamilyen selymes anyagból készült, redős ujjal, a kézelőket és a gallért diszkrét aranymintázat díszítette. Spock felöltötte az inget. - Még sose láttam, hogy viselte volna - jegyezte meg McCoy. - Nem illene bele az Enterprise rendjébe. - Nagyon jól áll. Illik a szeme színéhez. Spock felkapta az időcserélőt, felállt. - Nem áll szándékomban túlcsigázni a kíváncsiságát, doktor. Anyámtól kaptam valaha ezt a zubbonyt. - És McCoy mellett elhaladva kilépett a kórteremből. Néhány pillanat múlva az orvos követte. - Nem kell elkísérnie, dr. McCoy - mondta Spock, mikor az orvos utolérte. Spock elkezdte a szabályozókat beállítani, ügyet sem vetve a mellette haladó doktorra. - Ez alkalommal mennyi ideig marad távol? Spock megállt. - Nem tudom megmondani - felelte vontatottan. - Még nem tudom... Lehetetlen kikalkulálni. - Dr. McCoy, hívás! - szólalt meg a hajó komputere. - Jármű közeledik, kérjük dr. McCoyt a parancsnoki hídra! - Nem, ó, ne most!- sóhajtott fel McCoy. - Okosabb, ha válaszol, doktor. Rövidesen újabb teljes áramkiesés lesz a hajón, tartósabb, mint az előző volt, és önre másutt lesz szükség. Nekem meg nincs szükségem rá ... hogy integessenek utánam. - Rendben - válaszolta McCoy. Felismerte: semmi ésszerű oka nincs a vágynak, hogy elkísérje Spockot a transzportálóhoz. - De ha mégis nekem kell visszahoznom önt, ez alkalommal meddig várjak? - Legalább tizenkét óráig. De tizennégy óránál semmiképp sem tovább, mert ez esetben az időcserélőnek nem marad annyi energiája, hogy visszahelyezzen a hajó által addigra megtett útszakaszra. - Egek ura! - kiáltott fel McCoy. - Ez azt jelentené, hogy ön valahol a világűr mélyén-materializálódna? - Elképzelhető. Bár inkább az következik be, hogy a visszahozó hullám szétszóródik a közben eltelt számottevő mennyiségű időben és térben... - Na mindegy! - szólt közbe McCoy gyorsan. - Tizennégy óránál tovább nem fogok várni! - Dr. McCoyt kérjük a hídra! - szólalt meg ismét a komputer. - Dr. McCoy, kérem, válaszoljon! - Képzelődöm, vagy valóban van valami hisztérikus színezete a komputer hangjának? - kérdezte McCoy Spocktól. - A komputer adattárolóját elég súlyos sérülés érte - felelte Spock. - És én sajnos nem voltam abban a helyzetben, hogy a hirtelen energiakihagyós okozta hibákat, ki tudtam volna javítani. - Mert el volt foglalva a saját dolgával, mi? - szólt közbe McCoy, és mielőtt Spock teljes komolyságával válaszolni tudott volna neki, folytatta: - Bocs, nem úgy gondoltam! Mintha én is kezdenék egy kicsit hisztérikus lenni. - Jelentsen vissza a hídnak, doktor - mondta a vulkáni, majd sarkon fordult, és elment. - Ismeretlen jármű közeledik - jelentette a hajó komputere. - Lézerek készenlétben. - A búbánatos égbe! -kiáltott fel McCoy, és a lift felé rohant. Spock, mielőtt a transzportálóhoz ért volna, még egyszer megfontolta, mit tegyen. Menjen vissza az Aleph Prime-ra, és akadályozza meg az Enterprise visszahívását? Vagy beszéljen még egyszer dr. Mordreaux-val, és

mutassa be neki a bizonyítékokat, amelyek alapján a professzor talán felmenti őt adott szava alól? Kétségkívül az utóbbi volt a logikusabb lépés.

Mire McCoy törölte a lézerek automatikus tűzkészültségét, az ismeretlen jármű, amely miatt a szenzorok működésbe léptek, már nagyítás nélkül is jól látható volt a megfigyelőernyőn. Gyors, apró holmi volt, mozgó ezüstpötty a csillagtengerben. - Ki ez? Honnan jön? - McCoy arra is gondolt, hátha Braithewaite valahogyan szerét ejtette, hogy kellemetlenkedéseihez erősítést kérjen az Aleph Prime-ról. Sem Csehov, sem Uhura nem voltak szolgálatban, és McCoy nem emlékezett a két fiatalabb zászlós nevére, akik váltották őket. - Adás érkezik, dr. McCoy - jelentette a második híradós tiszt. - Tegye a képernyőre! Hunter képe jelent meg előtte. A háttérben McCoy Sulut pillantotta meg; némán, komoran, bánattól fátyolos tekintettel meredt maga elé. Hunter sem festett különbül. McCoy pontosan tudta, mit éreznek, ugyanolyan állapotban voltak, mint ő volt Jim halálának éjjelén. Szerette volna gyorsan megmondani nekik, hogy minden rendbe jön, megmondani mindenkinek, hogy rendbe hozzák a dolgokat. Megvan a módja. De eddig semmi sem történt, egyelőre semmi sem változott. Még az energia-kiesés sem következett be. Hol van Spock? Lehet, hogy sohasem fog semmi megváltozni? Meglehet, ez az időpálya változatlan marad ezután is, Jim Kirk és Mandala Flynn halott marad, és ha Spock tudott egyáltalán tenni valamit, az a valóság alternatív verziójának beindítása csupán. McCoy szemébe könnyek tolultak, a bizonytalanság miatt hirtelen reményét vesztette. - Hunter kapitányt - szólalt meg szomorúan. - Hello, Mr. Sulu! - Hello, dr. McCoy! - mondta Hunter. Mr. Sulu bólintott, mint aki nem biztos benne, hogy meg tud szólalni. - Sajnálom, hogy ilyen körülmények között kell újra találkoznunk. - Én sem erre számítottam. Engedély megadva az átsugárzásra? - Természetesen - felelte McCoy, de azonnal észbe kapott. Eltekintve attól, hogy Spock még nem távozott el, McCoy abban sem volt biztos, hogy a transzportáló most alkalmas-e a nor-mális használatra. - Kapitány! - folytatta gyorsan. -Most jut eszembe, hogy jobb volna, ha az Enterprise mellett kötnének ki. Most vagyunk túl egy komoly energia-kiesésen, és szeretném, ha nem vennénk addig igénybe a transzportálót, amíg végére nem járunk a dolgoknak. -Ahogy óhajtja - mondta Hunter.

Hunter megfordította a zömök kis futárhajót, ami így zökkenő nélkül simult az Enterprise fogadó dokkjához. McCoy már várta Huntert, amikor a kapitány felmászott a nagy hajó gravitációs terébe. Átugrott a dekkre. Sulu valamivel lassabban követte. - Kapitány! - üdvözölte McCoy. - Mr. Sulu! - Ó, egek! Doktor! - kiáltott fel Hunter. - Nem bírom most ezt a katonásdit. Nem lehetnénk egy kicsit kevésbé formálisak? Hunter. Ön Leonard? - Igen. Üdvözlöm! - Üdv! Mi történt:? McCoy felsóhajtott. - Nehéz volna néhány szóval elmondani, Hunter. Menjünk, üljünk le, míg elmagyarázom. - Rendben. Egyikük sem vette észre, hogy Sulu lemaradt tőlük, még mielőtt a tiszti társalgóba értek. Sulu úgy érezte, nem lenne képes magyarázatokat végighallgatni. Tudta az egyetlen dolgot, amit tudnia kellett, azt, hogy Mandala meghalt. Megállt a hullaház előtt, erőt gyűjtött, hogy be tudjon lépni. Végül elég közel lépett az ajtóhoz, hogy az érzékelje és kinyíljék. Benn két egység ajtaja halványan izzott az energiamezőtől, mely épen tartotta a holttesteket. Hideg, katonás megjelölés volt: rajtuk: KIRK, JAMES T., KAPITÁNY és FLYNN, MANDALA, FŐHADNAGY, PARANCSNOK. Sulu néma tiszteletadással húzta végig ujjait előző kapitánya nevén. Aztán rászánta magát, hogy feltárja az ajtót, amely mögött Mandala holtteste nyugodott. Kék fény burkolta be szemfedő gyanánt. A pókháló nem könnyű halál, súlyos emlékeket hagy az emberek arcán, akiket utolért. Sulu a kiüresedett tekintet ellenévre is követni tudta a küzdelmet, amin Mandala átment. Látszott, hogy harcolt, az utolsó percig nem adta fel. Kibomlott haja kusza csigákban keretezte arcát és borította be vállát. Sulu átnyúlt az energiamezőn, megérintette Mandala arcát, kisimított egy fürtöt homlokából. Ujján a lány rubingyűrűje feketén csillogott a kék fényben, aranysziporkái villogtak.

Szerette volna lezárni a szemét. Tudta, hogy nem lehet. Sulu leereszkedett a padlóra, átkarolta mellkasához húzott térdeit, és közéjük rejtette arcát. Hosszú ideig maradt úgy, álmodozásba, emlékekbe merülve, míg egyszer csak valaki megérintette a vállát. Összerezzent és felpillantott.

Barry al Auriga guggolt mellé, némán nézett rá. - Ott kellett volna lennem - mondta Sulu. - A hídon. - Hogy együtt haljon meg vele? Ő azt nem akarta volna. - Mit tud ön erről! - Reakciójának hevessége önmagát is meglepte, megpróbált elfordulni. - Én is gyászolok. Sulu ismét feléje fordult. - Nem illendő valakinek beleszeretnie a saját parancsnokába - mondta Barry. - És azt is láttam, hogy ön ... azt is láttam, hogy ő önt akarja... egy szót sem szólhattam. De együtt gyászolok önnel. Sulu megfogta Barry al Auriga karját. - Bocsásson meg. Nem tudtam. Al Auriga megrázta a fejét. - Ő sem. Most már nem számít. - Felállt, Sulut is magával vonta. - Jöjjön! Nem itt kell emlékeznünk reá. Sulu visszacsukta Mandala Flynn nyughelyére az ajtót. De ezt már alig bírta elviselni. Hátat fordított al Aurigának, mindkét kezével erősen a falhoz támaszkodott, próbálta elfojtani néma könnyeit. - Jöjjön! - ismételte meg Barry. Átkarolta Sulu vállát, mint egy fivér: Ő is sírt.

HETEDIK FEJEZET

Hunter hallgatott, arca mint a maszk. McCoy el se tudta képzelni, mit gondol, vagy mennyit hisz el a történetből, amit ő előad neki, annyira rezzenetlen arckifejezéssel figyelt. De McCoy nagyon is tisztában volt meséje hiányosságaival, összefüggéstelenségeivel, fals voltával. Mikor befejezte, nagyot kortyolt italából. Hunter a fekete copfba font tollal játszott. - Rendben van, Leonard - szólalt meg. - És most halljuk az igazat! McCoy pislogott meglepetésében. Nem tudta, mit mondjon, Hunter kétkedése teljesen nyilvánvaló volt. - Ön elég gyatrán hazudik. McCoy még mindig nem tudott megszólalni. Hunter előredőlt, rákönyökölt a térdére, és dühös őszinteséggel folytatta: - Akkora lyukak vannak a sztorijában, hogy ez a hajó átférne rajtuk. Titokzatos bűntársak, egy köddé vált fegyver, egy ételmérgezéses hasonmás? Csak nem gondolja, hogy például elhiszem, Mandala Flynn megtűrt volna maga mellett egy olyan helyettest, aki egy árva darab hasznos információra sem képes szert tenni huszonnégy óra alatt? Annál ő sokkal ambici-ózusabb volt, semhogy tehetségtelen helyettest válasszon maga mellé, hiszen azzal önma-

gából csinál bolondot. Felteszem, maga al Aurigának is ugyanezt a zagyvaságot adta be, mint nekem. Csakhogy van egy különbség köztünk: neki ön a felettese, de nekem nem! Hol van Mr. Spock? És mellesleg, hol van Ian Braithewaite? - Hát, amíg Spock egy kicsit ki nem piheni ma-gát... - No ne! Ne kezdje elölről! A kapitányuk meghalt, a bűncselekmény nincs felderítve, Mr. Spock a megbízott parancsnok, és ön azt akarja elhitetni velem, hogy ekkor ő lefekszik három napra aludni? Még ha megtette volna is, közbejött egy teljes energia-kiesés, a komputereik meg vannak zavarodva - és azt akarja velem elhitetni, hogy egy vulkáni tudományos tiszt eközben tovább alszik? No ne! - A hosszúra nyúlt megfigyelések után... - Dr. McCoy - vágott közbe Hunter, és a hangtól az orvos megborzongott. - Dr. McCoy, semmi rend-kívüli nincs a bepótló-alvásban. Én is tudom, hogyan kell csinálni. Valószínűleg ön is meg tudná tanulni. Spock nincs katatón állapotban, sem valamiféle transzban, melyből veszélyes lenne kihozni. Fel tud ébredni - és fel is ébredne olyan körülmények között, mint amiket ön leírt. McCoy keze egészen hideg lett, egy verítékcsepp folyt le a halántékán. Ha elmondja Hunternak az igazat... Hunter sokkal jobban ismeri a hajót és személyzetét annál, semhogy annyi ideig bolonddá lehetne tartani, mint Braithewaite-et lehetett, és őt nem is csukhatja zárkába. De ha most elmondaná, nem hinne neki, és hogyan próbálja meggyőzni, hogy ez alkalommal az igazat mondja? Kétségbeesésében megkísérelte elterelni Hunter figyelmét. Időt kell nyernie Spock számára! De mit csinál a tudományos tiszt? McCoy minden másodpercben, minden apró zaj hallatán az energia-kiesést, Spock távozásának jelét várta. Miért van még mindig a hajón? -Hunter - mondta McCoy kedvesen -, egyikünk sem viselkedik teljesen ésszerűen Jim halála óta. Tudom, mit érez, igazán tudom, de mintha egy kissé elragadnák az érzelmei...

Hunter felállt. McCoy vakmerően folytatta: - Tudom, milyen közeli kapcsolatban voltak Jimmel. Ő mondta el nekem... a legvégső dolog, amit még el tudott mondani, ez volt. Hunter arckifejezése nem változott, egyenest McCoyra meredt. - Azt is elmondta Jim, hogy megbánta, amiért nem fogadta el a meghívást a maguk közösségébe. Ő maga akarta elmondani, de amikor megsebesült, már tudta, hogy meg fog halni. Tudta, sose látja önt többé. Engem kért meg... - Hallgasson el! - Azt akarta, hogy tudjon erről! - Nem hiszek önnek - felelte Hunter tompán. - Az igazat mondom! - Egyetlen igaz szó nem hagyta el a száját, amióta a hajóra jöttem! - felelte. - Jim bízott önben, jobban bízott, mint, engem is beleértve, bárki másban. De esküszöm, nem tudom, miért! - Elindult, hogy otthagyja a tiszti társalgót. McCoy felugrott, és megragadta a karját. Meglepetésében Hunter visszaperdült, és olyan gyorsan vett fel támadóállást, hogy majdnem megütötte McCoyt. De idejében visszafogta a mozdulatot, leengedte kezét, és ismét hátat fordított. - Hová megy?

Hunter nem válaszolt, McCoy azonban követte. Rövidesen rájött, hogy Mordreaux kabinja felé tart. - Nincs értelme Mordreaux-val beszélnie! -mondta sietősen. A hangja még kevésbé volt meggyőző, mint a szaggatottan kiejtett szavak. - Nincs tudatánál ... - Ne hazudjon nekem többet, Leonard -mondta Hunter. - Vagy elmondja az igazat, vagy hallgasson!

Ian Braithewaite újra megpróbálta kifeszíteni az ajtót, ismét sikertelenül. Kabinjának zárszerkezete ugyanis nem engedelmeskedett a hangjának. Kommunikációs terminálját zárolták, úgy senkivel sem beszélhetett. Nem tudott kapcsolatba lépni Mr. Scotttal. Tehetetlen dühében az ajtót verte. Már rekedt volt, mert valahányszor lépteket hallott az ajtaja előtt elhaladni, kiüvöltött. Tény, hogy McCoy túljárt. az eszén a szentimentális dumájával a régi jó barát vég-akaratának teljesítéséről. Az, az ember profi színész. Ian arra gondolt, hogy biztosan minden orvosban kell legyen színészi hajlam, de McCoy felső fokon használja ki ezt a tehetségét. Különös módon Ian szinte csodálta őt. Milyen ösztönös biztonsággal éri el a célját! Az ügyész most jött rá, hogy McCoy egyetlen cselekedetére sem lehet mentő körülményt felhozni, nemhogy felmenteni: bármennyire feldúlta is a doktort Kirk halála, igen hamar megvigasztalódott. Az; Enterprise eltérítéséből és az időcserélő felhasználósából remélhető haszon kétségkívül megnyugtatóan hatott lelkiismeretére és bánatára. Ian teljesen reménytelen helyzetben érezte magát, éppen úgy, mint amikor al Auriga markában volt. A biztonsági tiszt nem bántotta, de most Ian sorsa McCoy, Spock és Mordreaux kezében volt. Sorsának bizonytalan kimenetele most vált csak világossá előtte. Eddig túl dühös volt ahhoz, hogy saját biztonságával törődjék. Ez volt az első alkalom, mióta az Enterprise-ra jött, hogy nem volt számos egyéb dolog, amivel ehelyett törődnie kellett volna. Nem félt. Rezignáltan, bizonyos fatalista elszántsággal gondolt a lehetséges végzetre. Meglehet; kiütötték. Most eléggé úgy fest a dolog. De ha lesz még egy lehetősége, csak egyetlenegy szerencsés eshetőség, nem lesznek aggályai a terhelő bizonyítékok meg-szerzésében! Meggyőződése szerint egyetlen eldöntendő kérdés maradt: azt tervezik-e, hogy egyenest saját maguk használják fel a hajót és az időcserélőt, vagy hogy mindkettőt, a Föderáció jelenleg létező legfejlettebb technológiájának mintapéldányait kiárusítják a Föderáció ellenségeinek. Levetette magát az ágyára, eltakarta szemét. Gyomra összerándult, a feszültség és a düh miatt hányingere támadt. Egész életében gyomorfekély kísértette, de ő ezt tagadta. Meg volt róla győződve, hogy ha az elmúlt nap eseményeit kellő sorrendbe rakja, és kiokoskodja belőlük, mi fog történni ezután, valami módon megakadályozza ezzel a katasztrófa bekövetkeztét. De semmi másra nem tudott gondolni, mint az állandóan visszatérő önvádra: nem kellett volna hinnem McCoynak! Meghallotta, hogy a kabinajtó kinyílik. Mozdulatlanul feküdt, úgy -tett, mintha aludna; Fény kúszott be ingujja redői közt eltakart szeméhez. Vajon McCoy jött, hogy eltegye ót láb alól, ahogy a kapitánytól is megszabadult, vagy Spock, hogy megmérgezze, ahogyan Lee-t, Desmoulins bírót és a biztonsági őrt? Léptek közeledtek. Braithewaite felkészült rá, hogy harcolni fog; izmait próbálta úgy megfeszíteni, hogy kívülről ne lássák. - Mr. Braithewaite? Ian feszültsége azonnal felengedett. Lekapta szeméről a kezét, felpattant. - Mr. Scott - hála az égnek! - Meg kellett bontanom a zárat - mondta Scott. - Kerestem önt a kommunikátoron, de nem jött létre kapcsolat. - Mindentől elzártak - mondta Braithewaite. - Még egy lehetőséget akartam adni McCoynak, erre letartóztatott. - Aha - mondta Scott tompán. Ian megragadta Scott vállát. A mérnök kerülte a tekintetét. - Tudtam, hogy önben megbízhatok - mondta Ian. - Tudtam, hogy kell lennie legalább egyetlen embernek a hajón, aki más, mint a többiek. Egek, ha ön nem lenne itt... - Ne hozza az eszembe - mondta Scott. - Ne mondjon nekem bókokat. Szégyellnivaló ez az egész. - Meg kell próbálnunk elfogni Spockot és Mordreaux-t. Mindketten távoztak a hajóról, de esetleg elnéztek valamit. Mordreaux szobájában dolgoztak... na gyerünk!

Kiugrott a folyosóra, megfeledkezve róla, hogy megláthatják, és újra elkapják. Scott követte. Dr. Mordreaux belekuporodott egy székbe, karját összefonta mellén, dühösen meredt Spockra. - Egy frászt! Nem! - ismételte meg. - Tudtam, hogy ez lesz belőle, ha segítek. Tudtam. Addig nem nyugszik, míg rám nem erőlteti az akaratát meg az etikáját. - Biztosíthatom, dr. Mordreaux...

- Hallgasson! Menjen innen! Csináljon, amit akar, bánom is én! - Felment adott szavam alól? - Azt már nem. Amit tesz, a maga fejére hullik vissza. Ha megszegi az ígéretét, szétkürtölöm a világnak, micsoda hazug alak! Spock lebámult az időcserélőre. Dr. Mordreaux fenyegetése elég nevetséges volt: ha Spock megszegi adott szavát, és elébevág a professzor letartóztatásának, az adott szó sohase fog elhangzani; ha meg mentési akciója kudarcba fúl, a professzor útban lesz a rehabilitáló kolónia felé, és senki se fog azzal törődni, hogy ő mit ígért. De még ha komolyan lehetett

volna venni Mordreaux fenyegetését, az sem befolyásolta volna a vulkáni cselekedeteit. Spocknak magának kellett eldöntenie, hogy megszegi-e adott szavát, s ha igen, képes-e utána együtt élni önmagával. Dr. Mordreaux kabinjának ajtaja kivágódott. -Azt mondta, meglógtak! - mondta Mr. Scott Ian Braithewaite-nek. Braithewaite Spockra, majd Mordreaux-ra meredt, aztán a döbbenetet megkönnyebbült és győztes arckifejezés váltotta fel. - Az most mindegy! Fő, hogy elcsíptük őket. Vegye el azt a holmit Spocktól! Az egy... az egy fegyver... - Mr. Scott - szólalt meg Spock -, engem keres? - Mr. Spock... Mr. Braithewaite-nek súlyos vádjai vannak ön és dr. McCoy ellen. Volna néhány kérdésem, amin magam nem tudok eligazodni. Beszélnünk kell egymással.

Braithewaite megvetően horkantott - Ezt vegyem parancsnak, Mr. Scott? - kérdezte Spock. - Nem akarok formális alkalmatlansági feljelentést tenni ön ellen, de ha kényszerit rá, meg kell tennem. - Ön ellen pedig lázadás lesz a vád. - Nem adna inkább magyarázatot? - kiáltott fel Scott. - Miért nem válaszol a kérdésemre? Ön akkor hazudott nekem... - Az ég szerelmére, Mr. Scott! - üvöltött rá Braithewaite. - Most nincs idő az ön sértett önérzetéről egyezkedni! - Spock felé bökött. - Adja azt ide nekem... De amint az időcserélő felé nyúlt, Spock félrelökte Braithewaite-et, és felugrott. Kirohant a dr. Mordreaux ajtajánál álló két biztonsági őr között. Scott és Braithewaite utána iramodott, s a magasabbik férfi egyre közelebb ért hozzá. - Állítsák meg! - kiabálta Scott a zavaros hangok és a rohanó lábdobogás káoszában. Spock végigvágtatott az Enterprise folyosóin, és az egyik saroknál egyenest dr. McCoyba és Hunter kapitányba rohant. Hunter azonban nem látta okát, hogy megállítsa; Spock tovább menekült, hátrahagyva McCoyt a zűrzavarban, ahogy Scott és Braithewaite odaért hozzájuk. Hallotta, amint mindenki mindenkivel kiabál, átkozódik, különféle egymásnak ellentmondó parancsokat osztogat, és magyarázkodik. McCoy mindent megtett, hogy a dolgokat még jobban összezavarja. De egy perc múlva a kavarodás üldözők láncolatává rendeződött, akik mind Spock nyomába eredtek. Mikor a tudományos tiszt befordult a transzportációs terembe, Ian Braithewaite egy utolsó irammal utána vetette magát, és átnyalábolta a vulkáni térdét. A földre zuhantak, Ian megragadta az időcserélőt, és megpróbálta elrántani. Spock átkulcsolta ujjait az Ian nyakszirtjénél lévő izmon, megkereste az érzékeny ideget. Az ügyész összecsuklott, Spock kiszabadította magát, feltápászkodott. Anélkül hogy ellen-őrizte volna a cserélő beállítását, anélkül hogy végiggondolta volna, menjen-e vissza messzebbre az időben, mint eredetileg tervezte, felugrott a transzportáló dobogóra. Felhúzott energia- pisztollyal a kezében Hunter jelent meg az ajtóban. Célzott. Ez nem kábító, ez gyilkos fegyver volt! Braithewaite küszködve nyerte vissza eszméletét. - Állítsa meg! - hörögte. - Ne hagyja futni, ő ölte meg Jim Kirköt! De Hunter habozott. Épp amikor Mr. Scott és a két riadt biztonsági őr, majd nyomukban dr. McCoy berohant a terembe, Spock megnyomta a kontrollgombot, és érezte, hogy a szivár-ványfény elragadja, megcsavarja és kiveti őt a kontinuumba. Dr. McCoy azt érezte, hogy a görbületi motorok kelletlenül megremegnek, hogy átadják energiájukat az időcserélőnek, ami igen sokat kívánt tőlük. Ahogy a fények kihunytak, a doktor látta, hogy Hunter leereszti az energiapisztolyt. Rengeteg ideje lett volna, hogy elsüsse - gondolta McCoy. - Mi az ördögöt csinált ez? - kérdezte Hunter. - Mit, hát már megint jól elfuserálta, amit eddig kijavítottam, azt csinálta! - Egy percre a régi Scotty hangja támadt fel a sötétben.

- A segédmotorok egy-két percen belül működésbe lépnek - mondta McCoy. - Ahogy mondtam, láthatja, van egy-két gondunk... - Többről van itt szó, mint gondról - közölte vele Hunter olyan hangon, hogy McCoy azonnal elhallgatott. A légcserélők halk zaja ismét hallhatóvá vált, és a fény pislákolva újra megjelent. A személyzet rémült zsivaja behallatszott a folyosókról. A komputer dadogni kezdett, majd vibráló fehér némaságba borult. Mr. Scott talpra segítette Ian Braithewaite-et, aki kábán majdnem újra összerogyott. McCoy odasietett, de Ian elrántotta magát, mielőtt segíthetett volna neki. - Nehogy hozzám érjen! - Felült a transzportáló dobogó szélére, arcát kezébe temette. - Rendben van, Ian - mondta McCoy szelíden. A biztonsági tisztekhez fordult. - Őrzi valaki dr. Mordreaux-t? - Azt hiszem... azt hiszem, nem, doktor. - Akkor menjenek vissza. Mindketten! Itt minden a megfelelő ellenőrzés alatt áll. Az őrök bizalmatlanul tekintettek körül. McCoy nem csodálkozott ezen. - Indulás! - kiáltotta. Vonakodva szánták rá magukat, hogy visszainduljanak a posztjukra. McCoy összefonta karjait, és Braithewaite-et méregette. - Önnek a szállásán kéne lennie, Ian - mondta. - Mit keres itt? - Én szabadítottam ki, dr. McCoy - szólalt meg Scott. - Sejtelmem sincs róla, hogy mi folyik itt a hajón. Sejtelmem sincs róla, hogy mi van önnel és Mr. Spockkal, amióta ez az egész itt elkezdődött. Mr. Braithewaite meg felteszi a kérdéseit, amikre válaszolni kell, önök meg nem válaszolnak. - Scotty, ön sem engedelmeskedett a parancsaimnak... - A parancsainak! De hisz nem is ön a megbízott parancsnok! Milyen alapon jelölte ki Mr. Spock önt a parancsnoki tisztre? - Azon az alapon, hogy csak így tudta véghezvinni, amit kitervelt - mondta Braithewaite. - Önt, Scott, félre kellett állítania az útból. - Álljunk csak meg egy percre... -kezdte McCoy. - Hagyják abba mindannyian! A három férfi elnémult a hang hallatán, mely már rég kiérdemelte az engedelmességet és a tiszteletet. - A rangidős én vagyok, még Spock fölött is - mondta Hunter -, és ha azon vitáznak, kinek van joga az itt történtekkel kapcsolatban kérdéseket feltennie, a vita felesleges. Tehát: dr. McCoy, van most valami közölnivalója? McCoy majdnem megszólalt - de Spock elment végre, és talán csak percekre van szüksége, hogy mindent helyrehozzon, ha meg ismét kudarcot vall, és úgy kell visszatérnie, meg-akadályoznák terve további végrehajtásában. McCoy nem kockáztathatta meg, hogy felfedi, mit kísérelnek meg véghezvinni. Csüggedten megrázta a fejét. - Mr. Scott? - kérdezte Hunter. - Sejtelmem sincs róla, hogy mi megy itt végbe. Dr. McCoy azt állította, Mr. Spock mélyen alszik. Hát, egyáltalán nem alszik, mint láttuk. Az a fény meg nem transzportáló sugár volt, legalábbis olyat én még sose láttam - és különben is, hova mehetett? Nem értem, hogy mit miért csinál, van értelme egyáltalán annak, amit tesz. Hacsak Mr. Braithewaite-nek nincs igaza. Nem akarok hinni neki - de akkor meg miért akar dr. McCoy az Arcturusra menni? - Az Arcturusra? - kiáltott fel Hunter. - Honnan a csudából veszi, hogy az Arcturusra akarok menni? - képedt el McCoy. - Ön maga mondta nekem -felelte Scott, és mikor McCoy tagadólag rázta a fejét, hozzátette: - Azt kérdezte, hogy ha a négyes görbületre volna szüksége, ha az Arcturusra akarnánk eljutni, meg tudnánk-e csinálni. - Nem úgy értettem - mondta McCoy. - Az első eszembe ötlő nevet hoztam fel példának. Na és, ha az Arcturusra akarnék menni? Mit változtatna az a helyzeten? - Leonard - mondta Hunter -, az Arcturus szinte pontosan egyforma távolságra fekszik a Föderáció, a Romulan és Klingon térségektől. Semleges terület -legalábbis többnyire.

A népek alkukat kötni járnak az Arcturusra. - Én nem akarok az Arcturusra menni. Mindössze azt akartam tudni, mire képesek a görbületi motorok. - Még csak rendes mentségeket sem bír kieszelni! - mondta Ian. Hunter majdnem elnevette magát: - Valóban, dr. Braithewaite - mondta. - Ebben igaza van. Mr. McCoy nem képes jó mentségeket kieszelni. És önnek mi a mondanivalója? - Spock megpróbálta kiszabadítani Mordreaux-t - magyarázta Braithewaite. - Járt az Alephon közvetlenül a tárgyalás után. Magam láttam. Kirk meggyilkolása előtt pedig a transz-portáló körül látták matatni.

- De nem tudta Mordreaux-t elvinni, és így maga akart meglépni, mielőtt rábizonyosodna a bűntett. Dr. McCoyt is rávette, hogy részt vállaljon a cselszövényben, és a biztonsági parancsnok is tettestárs volt, csakhogy őt eltették láb alól ... - A biztonsági parancsnokot? Csak nem Mandala Flynnre gondol? - kérdezte Hunter. - De igen. Egy ilyen hajó parancsnoka akart lenni, mint ez, amióta csak módja lett ide kerülni. Ez nem titok, maga Mandala Flynn mondta Kirknek. Csakhogy a kapitány kinevette. Nem csoda, a kapitánynak tudnia kellett, hogy egy állampolgárság nélküli személy nem emelkedhet ilyen magasra a Csillagflottánál. - Furcsa elképzelései vannak a dolgokról, Mr. Braithewaite! -jegyezte meg Hunter. - Pedig ez történt! Lehet, hogy Spock az Enterprise-t ígérte Flynn-nek a szolgálataiért. Először is Kirktől kellett megszabadulniuk. Dr. Mordreaux megpróbálta megölni, de nem sikerült neki. Ezért Spocknak McCoyt kellett rávennie, hogy Kirköt átsegítsék a halálba. - Egy frászt, Braithewaite! Kirk akkor már halott volt! Meghalt. - McCoy hangja hasított a levegőbe. A bekövetkező csendben az orvos összeszedte magát, és folytatta: - Csak a végrendelete szerint cselekedtem. Végrehajtottam, amit kívánt. Megnézhetik a vég-rendeletet. - Szándékomban áll - mondta Hunter. - De bármit tett, vagy nem tett meg ön, semmi sem változtat a tényen, hogy Jimet lelőtték. - Ön pedig elébe vághatott volna a dolgoknak! - kiáltott fel Ian. - Miért nem lőtte le Spockot, mikor lehetősége volt rá? Hunter lepillantott a kezében tartott pisztolyra; lassan leeresztette. - Csak nem gondolja, hogy az ön felszólítására bárkit is lelövök? Ian felállt, és a transzportáló konzolja felé indult. - Még mindig nincs késő! Még mindig megtehetjük, hogy... - Megtorpant, mielőtt McCoy odaugrott volna, hogy feltartsa, nehogy felfedezze az időcserélő kiegészítő egységét. Ian megingott, elveszett, zavart kifejezésjelent meg az arcán. - Mi a baj? - kérdezte Scott. - Ian ... Az ügyész rongycsomóként esett össze. - Az ideg... szorítás... - mondta Scott. - Egyáltalán nem - mondta McCoy Braithewaite mellett térdelve. Azonnal felismerte a szimptómákat, amelyeket rövid időn belül már másodszor látott. - Ételmérgezéses álomkór. Segítsenek, kérem, a kórházi részlegbe visszük. Nincs idő hordágyra várni.

Az időcserélő szorításában Spock érezte, hogyan rohan el az idő. Ez egészen más volt, mint a transzportáló pillanatnyi helycseréje, ami szinte semennyi ideig se tartott. Most azt érezte, hogy áthull a téren, az ellenálló vákuumon; a napszél hullámai, a mágneses mezők vonzásataszítása, a fény maga löki ide-oda. Két méterrel az Aleph Prime központi parkja fölött materializálódott, onnan leesett. Olyan keményen huppant le, hogy lélegzete elakadt, és küszködnie kellett, nehogy elveszítse az eszméletét. Rosszabbul is járhatott volna: Ő aztán tudta, hogy nem volt lehetősége igazán rendesen beállítania az eszközt, kiszámítania az úton lévő csillaghajón, hogy hol járhatott az Aleph abban a pillanatban, amikorra oda akart jutni. Ezért úgy gondolta, legjobb szabad térség fölött materializálódnia, így több esélye volt, hogy nem egy falban ölt testet. Persze szívesebben vette volna, ha sikerül a vészparancsleadó termébe kerülnie, de túl nagy volt a kockázata annak, hogy ez kudarchoz vezet. Felállt, leporolta a ruháját. Körülnézett: látta-e valaki? Sötétben akart megérkezni, meg nyílt térségen. A parkban, ahová érkezett, éppen éjszakát imitált a bolygó berendezése. Mesterséges hold függött a sötét, csillagtalan égbolton. Elindult a parkból. Belépett az Aleph Prime egyik zegzugos folyosórendszerébe. Egy informáló egységhez érve megtudakolta, hány óra van. Épp annyi volt, mint tervezte: körülbelül egy órával az Enterprise-t iderendelő hívás kibocsátása előtt jár az idő. A kora hajnali órában már az Aleph körül rajzó bányászhajók, szállítónaszádok, vadász-gépek kimenős legénységének becsípett tagjai is jórészt nyugovóra tértek, akikkel meg Spock találkozott, ügyet sem vetettek rá. McCoynak igaza volt a ruházatát illetőleg: ha egyenruhában van, nagyobb feltűnést kelt. Ő is tudta, hogy az emberi lények mennyire szí-

vesen vetik össze a hajókat, úti célokat és parancsnokaikat; ha egyenruhában lett volna, előbbutóbb összekerül egy roppant barátkozó természetű spicces emberrel, aki aztán olyasmiket kérdez tőle, amikre nem tud válaszolni: A kicsiny kormányzati központ még csendesebb volt, mint a bolygófőváros többi része. Spock tudta, hogy hol van a vészparancsleadó terme, de oda senki nem juthatott be, aki nem ismerte a kódot. Lassan lépdelt az

üvegfalú folyosón, az irodák sötétbe borulva sorjáztak kétoldalt: “Vám”, “Biztonsági hivatal”, “Föderáció", “Csillagflotta”, “A közvédő irodája”,

“A közvádló irodája”... Fény gyúlt. Ian Braithewaite lépett ki egy belső szobából a folyosóra néző terembe. Spock megtorpant, de késő volt látótávolságon kívülre kerülnie. Braithewaite kilépett az irodájából, táskáját, egy hordozható olvasókészüléket, iratmásolat-köteget gyömöszölt a hóna alá. A fény kihunyt, amint lezárta az ajtót. Spockot csak akkor vette észre, mikor majdnem beleütközött. Zavartan nézett le rá. - Bocsánat - mondta. - Segíthetek? Keres valakit? Hát persze! - gondolta Spock. - Eddig még nem találkozott velem; nem tudhatja, ki vagyok. Nem talál gyanús alaknak. Majd holnap, ha az Enterprise megérkezik, emlékezni fog rá, hogy már találkozott velem. Ez azt jelenti, hogy most is kudarcot fogok vallani? - villant át Spock agyán. - Hol van a vulkán konzulátus'? Braithewaite töprengve dörgölte orrnyergét. - Ó, persze. Igen. Ön nem a megfelelő szektorban keresi. A konzulátusok az űrállomás magasabb szektorában vannak. - És elmagyarázta Spocknak, hol találhatók az Aleph Prime észak-sarki régiójában. Spock megköszönte az útbaigazítást, Braithewaite pedig ment a maga útjára, közben máris elkezdte olvasni az iratmásolatokat. Nem csoda, hogy később beletelt némi időbe, míg aztán rájött, hol találkozott már Spockkal. Mihelyt az ügyész látótávolságon kívül került, Spock próbát tett a leadóterem ajtajával. Természetesen zárva volt, és az őrző komputer a behatolni kívánó egyén személyazonosságát kérte. Spock volt olyan óvatos, hogy nem szólalt meg, és nem érintette meg az ajtó érzékelőjét sem, nehogy vitathatatlan bizonyítéka maradjon annak, hogy itt járt. Egy pillanatig arra gondolt, hogy visszamegy az információs egységbe, ahonnan hozzá tud férkőzni a komputerhez, és onnan ki tudja nyittatni a Leadószoba ajtaját. Egyszer már félre-vezette az Aleph Prime komputerrendszerét; pontosabban szólva félre fogja majd vezetni. Miért ne tudná most is megtenni? Ám dr. Mordreaux pontosan ugyanezt tenné. Ez a legegyszerűbb módja, hogy a leadó-terembe eljussunk, és biztosan így cselekedett a professzor is, amennyiben ő rendelte vissza az Enterprise-t az Alephhoz. Tehát Spocknak semmi mást nem kell tennie, mint elrejtőzni a közelben és elfognia dr. Mordreaux-t, amint megérkezik. Spock óvatosan végigvizsgálta a folyosón lévő ajtókat. Némiképp meglepődött, amikor az egyiket nyitva találta. Odabenn sötét volt, de neki nem kellett fényt gyújtania, hiszen a sötétben is látott. Kicsiny bírósági terembe lépett be, talán éppen abba, ahol dr. Mordreaux-t a fellebbezés lehetősége nélkül elítélték. Tout tomprendre c'est tout pardonner - gondolta Spock: ezt a fajta filozófiát nehéz lett volna vulkán nyelven kifejezni. Értette, hogy az emberi faj azon egyedei, akik szembesültek dr. Mordreaux kutatási eredményeivel, miért rémültek meg annyira, hogy akár a törvényen erőszakot téve is meg akarták semmisíteni őket. Csakhogy megbocsátani kevésbé tudott nekik. Legalább ne lettek volna annyira meggyőződve róla, hogy csak rossz célokra lehet felhasználni, amit a professzor felfedezett! Ha dr. Mordreaux a Vulkánon lett volna, ha egyedül a vulkániak tudtak volna a felfedezésről, ők tanulmányozták volna a mű alapelveit, méltányolták volna a felfedezést és felfedezőjét, és etikai alapon döntöttek volna úgy,

hogy az elméletét sose ültetik át a gyakorlatba. Ezt Spock tudta. Biztos volt benne. Majdnem biztos volt benne. Elrejtőzött a kicsiny, sötét bírósági teremben, ahonnan ő kilátott, de be nem lehetett látni, és várt. Következtetései ez alkalommal helyesnek bizonyultak. Alig múlt el néhány perc, meglátta dr. Mordreaux-t, aki lopakodva közeledett az adó-vevő készülék helyisége felé. Minden pillanatban hátranézett, a legkisebb neszre is megtorpant. A vállán a Spockéhoz nagyon hasonló időcserélő volt átvetve. Kezét a zárbegység paneljára helyezte, és éppúgy meg-szakította a biztonsági zárlatot, ahogy Spock is tette volna. Az ajtó kinyílt. Spock előhúzta lézerét, és kilépett a sötétből. - Dr. Mordreaux - mondta halkan. A professzor megpördült, arcára rémület ült ki.

Fegyvere után kapott. - Ne, várjon! - kiáltotta. De Spock tüzelt. Elkapta Mordreaux-t, mielőtt az összerogyott volna. Spock lézerében természetesen kábító lövedék volt. Dehogy akart ő ölni, ha elkerülhette. Könnyedén felkapta az idős embert, bevitte a bírósági terembe, magukra zárta az ajtót, elhomályosította az üvegajtót, és benn a fényt beállította olyan fokra, hogy a professzor lásson majd, ha magához tér. Spock leült, és várt.

A kórteremben McCoy teljes erőbedobással dolgozott. Félt, hogy túl sok időt vesztettek, félt, hogy újra kudarcot vall, hogy újra végig kell néznie, most Ian Braithewaite esetében, hogy valaki meghal a keze alatt. Spock, gondolta, hol az ördögben van? Miért nem csinál már valamit? Itt minden összeomlik, és én nem tudok tenni ellene semmit! Az intenzív osztály előtt Scott és Hunter várakozott. Az életmentő készülékek változatos zajain is átszűrődött Scott hangja. - Gyanította, hogy meg fogják ölni - mondta kínlódva. - Félt, hogy... A méreg az életmentő készülékek ellenére is kezdte hatalmába venni Ian testét. Szívverése ki-kihagyott, majd a test összerándult, amint az élesztő készülék hatására a szív újra dobogni kezdett. Küzdj, te ütődött, fafejű, minden lében kanál ember, küzdjél! - kiáltott rá gondolatban McCoy. Észre sem vette, mikor ment el Hunter.

NYOLCADIK FEJEZET

Hikaru Sulu törökülésben ült Mandala Flynn kabinjának padlóján, keze a térdén nyugodott, szemét behunyta. Megpróbálta felidézni, milyen is volt a szoba, amikor még Mandala élt. De mintha Mandala sose járt volna itt, semmit sem hagyott hátra, ami személyiségére emlékeztetett volna. Hikaru antik szablyája fel volt függesztve a falra, de egymagában díszítette a csupasz falat. Mandala gyűrűje, forró belül, hűvös kívül, Hikaru ujján ragyogott. Mandala személyisége nem tárgyaiban valósult meg. Eltávozott az élők sorából, és csak az emlékezetben élt tovább. Sulu emlékezete erősen és világosan őrizte - egy pillanatig úgy rémlett neki, átlibben előtte lágy, fényes haja -, és kezdte érteni, miért volt Mandala közömbös a tárgyak iránt. Mandala emlékét soha senki nem veheti el tőle többé. Az ágy gyűrődései őrizték még szeretkezésük nyomát. Az energia-kiesés riasztotta fel Sulut merengéséből. Bűntudat hasított belé. A bánat ködébe merülve járt az Enterprise-on, és nem segített Hunternak a bűntény felderítésében. Abból, amit Barry al Aurigától megtudott, minden eddig felmerült magyarázat a különös események hínárjában akadt el. Ő is, akárcsak Barry, el volt szörnyedve, hogy Mandalát is gyanúba keverték. Egyetlen mozdulattal felemelkedett a törökülésből; a csend után a ventiláció zaja szinte hangosnak tetszett. A visszatérő gyér világításban Sulu, mint egy szellemalak, hagyta el szerelmese kabinját.

A transzportációs teremben Hunter óvatosan felemelte a transzportálóhoz illesztett különös szerkezetet, vigyázva, nehogy kilazítson valamilyen csatlakozást vagy hozzányúljon a kontrollhoz. Spocknak nem volt hova átsugároznia, legalábbis nem a szokványos transzportálóval, de - ahogyan Ian Braithewaite is próbált rámutatni - ez a szerkezet egyáltalán nem a normál transzportáló volt. - Mi ez a holmi? - kérdezte Sulu, amint utolérte Huntert, aki ide jött a kórházi szektorból. Hunter megörült Sulunak, nemcsak azért, mert a hajó és legénységének ismerete segítségére lehet, hanem mert aggódott amiatt, hogy a tiszt egyedül maradt mély gyászával. Míg az Alephtől az Enterprise-ig jöttek, Mandaláról és Jimről beszélgettek, és Hunter tudta, mennyire szenved Sulu. - Nem tudom biztosan - tért vissza figyelme a különös szerkezethez. Szerette volna felnyitni és megnézni, mi van a belsejében: - Azt hiszem, adok dr. McCoynak még egy lehetőséget, hogy elmondja végre, mi folyik itt, és hogy mire való ez a holmi, mielőtt babrálni kezdenék vele. Visszahelyezte a borostyánkő kristályokat a transzportáló mellé, és mindketten visszaindultak a kórházi szektor felé. - Hogy érzi magát? - kérdezte Hunter halkan. - Jobban, mint egy kis idővel ezelőtt - felelte Sulu. - És ön? - Csak akkor tudok majd válaszolni, ha megtudom, miért kellett meghalniuk. Remélem, nem volt oktalan a haláluk. - Nem, az nem lehet - mondta Sulu. - Senki nem úgy viselkedik most, ahogy várnám tőlük, se dr. McCoy, se Mr. Spock, se Mr. Scott. Az emberek ok nélkül nem változnak meg ennyire. Hunter tudta, azért mondja ezt, hogy védje őket, de ugyanezt ellenükre is el lehetne mondani. Ám ezt elhallgatta Sulu elől. A kórteremben Ian Braithewaite eszméletlenül feküdt az életmentő készülékekre kapcsolva. A kijelzők életműködéseit stabilnak mutatták, Hunter megkönnyebbült; félt, hogy Ian meghal. McCoy és Scott némán ültek az orvos szobájában, nem néztek egymásra. Hunter felült az asztal sarkára, Sulu megállt az ajtó mellett. - Rendbe jön Mr. Braithewaite? - kérdezte Hunter. - Nem tudom - felelte McCoy. - Attól félt, hogy megmérgezik - mondta Scott. - Abbahagyná végre? - mordult rá McCoy. - Nem a hajón mérgezték meg! Valaki megétette vele kapszulában még odalenn a mérget. A felszívódási idő néhány nap. - Még akkor, mikor Ian látta Mr. Spockot odalenn az Alephon, mint ahogyan én is láttam őt ott, ahol nem lehetett! - Braithewaite-nek talán már hallucinációi voltak... - Úgy! Szóval én is hallucináltam? Vagyis én is meg vagyok mérgezve? Hunter szívesen végighallgatta volna a vitájukat, ha bármi hasznos információhoz hozzájut a jóvoltából, de ez így nevetségesnek tűnt. - Dr. McCoy - szólt. - Valami különös dolgot találtam a transzportálónál. Bioelektronikus kiegészítést.

Scott éles tekintetet vetett rá. - Bioelektronikusat! Hát az volt az a vacak, ami Mr. Spocknál volt, amikor eltűnt! Mr. Braithewaite azt mondta, hogy valamiféle fegyver. Semmi ilyesmit nem tűrök a transz-portálónál! - Felállt. - Itt marad, Mr. Scott! - mondta Hunter rá se pillantva. McCoyt nézte kitartóan. A doktor az arckifejezésével még kevésbé tudott hazudni, mint a szavaival. Halottsápadttá vált, Hunterre meredt. - Nem akarom szétszedni, Mr. Scott. Legalábbis egyelőre nem. Leonard, elmondaná, hogy mi az? - Nem szívesen. - Akkor én mondok önnek néhány dolgot róla. Az a készülék eltéríti a sugarat, és átváltoztatja... valami mássá. A legérdekesebb benne a visszaváltoztató lehetőség. - Csak nem nyúlt hozzá?! - Nem. Egyelőre nem. De ha megteszem, és Mr. Spocknál van a holmi párja, akkor vissza tudom őt hozni ide, nemde? - Talán ... - A pokolba is! Elmondaná végre, hogy mi folyik itt? - Adjon még Spocknak egy kis időt! Kérem! - Mennyit? - Spock azt mondta, megpróbál tizenkét órán belül visszaérni. Közel két órája ment el. - Valóban feltételezi rólam, hogy tizenkét óra hosszán át tétlenül várakozom? Minden ésszerű magyarázat nélkül? Vagy akár valami ésszerűtlen ok miatt? McCoy megrázta fejét. - Ha eddig nem hitt nekem, mi az eshetőség arra, hogy most fog? - Leonard, mit veszíthet? - kérdezte Hunter. - Mindent, kapitány. Kínos csend támadt. Sulu előrelépett. - Dr. McCoy - szólalt meg -, kérem, bízzék meg Hunter kapitányban! Hogyan hihetne önnek, ha még a lehetőségét sem adja meg neki? McCoy felnézett a kormányos tisztre, majd kezébe temette arcát. Végül nyögve újra felemelte fejét. -Ha hozzányúl a transzportáló melletti készülékhez, lehet, hogy visszahozza Spockot, de az is lehet, hogy megöli. - Miért nem kezdi az elején? - kérdezte Hunter. McCoy mély lélegzetet vett, kifújta. Összefonta ujjait, tenyerét szemére szorította, és elkezdte mondani a történetet, mely annyival abszurdabb volt, mint amit Ian Braithewaite kifundált, hogy Hunter akarata ellenére ámulva hallgatta. Mikor befejezte; Hunter, Scott és Sulu némán bámult rá egy ideig. - Az életben nem hallottam még egy ilyen őrült mesét - csóválta a fejét Scott. - Scotty, ön tudja, hogy az időutazás megvalósítható - mondta McCoy. - Hát igen... - A mérnök gondolataiba merült. - Vagy dr. Mordreaux nem volt annyira őrült, mint gondoltam - szólalt meg Hunter -, vagy önnek ment el teljesen a józan esze. McCoy felsóhajtott. - Tudtam, hogy ez hihetetlennek fog hangzani, különösen azok után, amiket kitaláltam, hogy félrevezessem önt. De akkor úgy képzeltem, Spock sikerrel fog járni, ha megteremtem számára a lehetőséget rá. - És most azt akarja, hogy én adjak neki lehetőséget. - Hunter... Ön már előbb is megállíthatta volna Spockot. De nem tette. - Öltem volna meg azért, mert ön hazugságokkal traktált engem, vagy mert Ian Braithewaite arra áhítozott? - Akkor most se ölje meg. Adjon neki valamennyi , időt. Most a színtiszta igazat beszéltem el, esküszöm. Hunter a falhoz dőlt, felbámult a mennyezetre. - Jimért már nem tehettem semmit. Spock viszont Jim barátja volt, és ez volt az igazi oka, hogy nem lőttem le. - Hunter - tört ki a szó Suluból -, de hisz ez az idő semmiség... ahhoz a lehetőséghez képest, hogy Mandalát és a kapitányt nem gyilkolják meg... nem gyilkolnák meg... Ezt a kockázatot igazán megéri vállalni! Hunter halkan felnevetett. - Nem éri meg, ha nincs igazunk. - Megrázta a fejét, maga is meglepődött azon, amit mondott. - Azt hiszem a következő tíz évemet katonai börtönben fogom tölteni nehéz vasban, de legyen. Kapja meg Spock a maga tíz óráját!

Mordreaux professzor, aki a bírósági terem padján feküdt elnyúlva, most felnyögött. Spock mellélépett, és amikor régi tanára teljesen magához tért, ülő helyzetbe segítette. - Spock? Mr. Spock, mit keres maga itt? Hogy került... - Észrevette a vulkáni mögött az idő-cserélőt. Jaj, nem! - És nevetésben tört ki.

Spock ilyesféle reakciót várt tőle, bár reménykedett benne, hogy ennél értelmesebben viselkedik majd. Tehát ezt a dr. Mordreaux-t is éppoly nehéz lesz meggyőznie, mint a másik változatát. A professzor talpra ugrott. - Meddig voltam eszméletlen állapotban? Lehet, hogy még nincs késő! -Az ajtó felé rohant, de Spock nyomban feltartóztatta. - Mr. Spock, ön ezt nem érti. Nincs vesztegetni való időm! - Tökéletesen értem, uram. Ha még néhány pillanatig várunk, egy esemény legalább megváltozik ebben az időfolyamatban: az Enterprise-t ön nem rendeli vissza. - De hát ez nem én vagyok! Vagyis én nem ő vagyok! - Kétségbeesett horkantást hallatott, majd mély lélegzetet vett. Behunyta, majd ismét kinyitotta szemét, többször egymás után. - Rossz helyen keresgél! kiáltotta. - Én épp azért jöttem, hogy leállítsam önmagamat - az őrült másomat -, hogy ne tudja önöket visszahívni a szingularitástól! Mindenről tudomásom van, ami történt. Ön azért van itt, hogy megelőzze Jim Kirk meggyilkolását. De én is azért üldözöm magamat az időfolyamokon át... - Ismét felnevetett, szinte a hisztéria határán. - Természetesen az időtartamnak itt nincs jelentősége. Nem érti, Mr. Spock? Én saját magamat akarom megakadályozni... és megmenteni. Spock rohanni kezdett, el a professzor mellett, ki a bírósági teremből a leadó felé. Az ajtó tárva-nyitva állt, Spock majdnem beesett rajta. A professzor a nyomában. Egy másik dr. Mordreaux épp akkor fordult el az űrközi adó-vevő készüléktől. A szalag vinnyogva suhan tát a szupergyorsaságúra kapcsolt készüléken. - Elkésett! - vihogott rá az előtte álló dr. Mordreaux. Megérintette időcserélőjét, és Spock már csak eltűnő kontúrjai után kaphatott. A jövendő dr. Mordreaux és Mr. Spock a leadóra meredt. Tudták, hogy az adást most már sem leállítani, sem a szövegét megmásítani nem lehet. Ez fontos részét képezte a leadó abszolút megbízhatóságának. - A fenébe... - suttogta Mordreaux. Aztán: - Menjünk innen, mielőtt valaki erre jön. Ha felismernek, lehet, hogy e helyt agyonlőnek. Visszamentek a tárgyalóterembe időcserélőjükért, majd némán kiosontak a kormányzósági szektorból, és a központi park felé indultak. Az Aleph Prime legnagyobb parkja ebben a hajnali órában teljesen kihalt volt, dr. Mordreaux minden bizonnyal itt volt most a leg-nagyobb biztonságban. Leültek egy padra. Mordreaux tenyerébe temette arcát. - Jól van, professzor úr? - kérdezte Spock. Kis idő múlva a tanár biccentett. - Elképzelheti, milyen jól. Aközben, hogy a világmindenség bebizonyítja nekem, mennyivel könnyebb káoszt teremteni, mint rendet. - Könnyű bebizonyítani, hogy a káosz a következmények sorában az első lépcsőfok csupán. Mordreaux felpillantott Spockra. - Aha. Ön tehát észrevette a kettőnk ténykedése közötti összefüggést. Hogy mi voltaképpen nem az én lényemet akarjuk legyőzni, hanem a káoszt. Vagyis az entrópiát. - Először arra gondoltam, hogy rosszul értelmeztem a megfigyeléseimet - mondta Spock. - Nem. Az értelmezése nagyon is pontos. Amióta beindítottam az időcserélőt, az entrópia növekedése valóban felgyorsult. - Aminek a romboló hatásába nem tudok belenyugodni. - Én sem. Az emberiség az évmilliók során mindent megtett, hogy létrehozza a végső fegyvert: És íme én születtem létrehozni azt! Az időcserélő képes szétrombolni az egész univerzumot. Beletúrt a hajába; ez a szokása nem változott az idők során.

- Az én időmben már nagyon rosszul állnak a dolgok, Mr. Spock. Nálunk már a világmindenség... lepusztulóban van. Gondolom, el tudja képzelni. - El ... A holdimitáció lenyugodott a távoli falra festett dombhátak mögött, és a kelő nap fényének sugara tört fel mögülük. - Miért hagyta idáig fajulni a dolgokat, professzor úr? Vagy régóta próbálkozik a folyamat visszafordításával? - Igen, régóta. De hát addig hozzá se tudtam kezdeni, míg nem csináltam meg újra az időfordítót. A vírusprogram igen hatékonynak bizonyult, Mr. Spock. Minden munkámat eltüntette. Végigkutattam a memóriabankokat, könyvtárakat, de még csak a nevemre sem bukkantam rá. - Miért nem lépett velem érintkezésbe? Tudnia kell, milyen nagyra becsülöm a munkás-ságát. Tudnia kellett volna, hogy én biztonságban megőrzöm a műveit!

Mordreaux rátette a kezét Spockéra. A vulkáni nem húzódott el; öreg tanárából rokonszenv és megbecsülés áradt át belé, és bármennyire restellte is, be kellett vallania önmagának, hogy erre igen nagyon rászorul.

- Kedves barátom, de hiszen ön nem élte túl az ön ellen felhozott vádakat. Rehabilitálóra ítélték, bár biztos vagyok benne, a hatóságok jól tudták, nem fogja eltűrni agyának átprogramozását...Spock bólintott. Sok emberi lényt küldtek rehabilitálóba, akik aztán tökéletesen engedelmes, önelégült alattvalóként, de élve távoztak onnan. Nagyon kevés

vulkánit sújtottak ilyen ítélettel, közülük azonban egy sem élte túl a rehabilitálást. Spockot különös elégtétellel töltötte el, hogy ennyivel közelebb áll a vulkáni fajhoz, mint az emberihez. - És mi történt McCoyjal meg Hunter kapitánnyal a jövőben? - A Csillagflotta arra kényszerítette Huntert, hogy fogadjon el egy méltatlan lefokozást. Elvált a családjától, hogy a gyerekekre ne szálljon át az ő szégyene, és csatlakozott egy független kommandóegységhez. Pár hónappal később megölték valahol a végeken.

Egyik tisztje a Huntert ért méltánytalanságok elleni tiltakozásul öngyilkosságot követett el ... - Mr. Sulu! - A szenvtelenségre hajló Spock most meglepetést érzett. Sulu sosem tűnt olyan embernek, mint aki egyszer csak harakirit követ el. - Sulu? Nem. Valami orosz nevű ember volt. Nem emlékszem rá. Mr. Sulu szintén csatlakozott a szabadcsapathoz. - Dr. Mordreaux megvonta a vállát. - Nem sok különbség van a kettő között. Ami meg dr. McCoyt illeti... - A professzor megcsóválta fejét. – Próbáltam a nyomára jutni. De miután szabadlábra helyezték, eltűnt. Még mielőtt az ítéletet kimondták volna rá, teljesen összeomlott. Tudja, Jim Kirk meggyilkolásával vádolták. - Ön azonban ép elmével úszta meg az egészet, ez nyilvánvaló. - Meggondolták magukat velem kapcsolatban. Rájöttek, milyen értéket jelentek számukra éppen abban, ami miatt elítéltek. - Hogyan szökött meg? - Bomlott elmeállapotomban már nem sok hasznomat vették, így aztán nem is őriztek olyan gondosan. De így is időbe került, míg visszanyertem elmém épségét... és míg ide eljutottam.

- Azt egyáltalán nem értem, hogy az ön másik énje miért lőtte le Kirk kapitányt. Akkor ott tegnap? holnap? - a parancsnoki hídon azt mondta, hogy azért, mert tönkretette önt. De hát Kirk mindössze azt tette, hogy engedelmeskedett az ön parancsának! - Tudom. Viszont volt egy időfolyamat, amelyben Kirk nem halt meg, és abban az idő-folyamatban nagyon is készségesen engedett az ön rábeszélésének, hogy mentsék meg az én értékes elmémet az átprogramozástól. Amikor aztán utóbb elborult az elmém, azt gondoltam, jobb lett volna keresztülesnem a rehabilitáción. Engedelmes, elégedett emberként kerültem volna ki onnan, és a kutya sem bántana többé. Akkor határoztam el, visszamegyek, és meg-akadályozom őt abban, hogy megmentsen a rehabilitációtól. - Hány időfolyamat van? - Szaporodnak ezek, Mr. Spock, mint a nyulak. A főfolyam számos ágra hasadt, mikor a barátaimat visszaküldtem az időben. Aztán még többre, mikor az a különösen gyilkos hajlandóságú jövőbeli énem visszajött, hogy végrehajtsa bosszúhadjáratát... - A védőügyvéden? És a bírón? Dr. Mordreaux bólintott. - És Ian Braithewaite-en. ó került sorra utoljára... A napimitáció már elég magasra emelkedett, hogy árnyékot vessen, és kettejük sziluettképe hosszan elnyúlt a domboldalon. - Egy másik időfolyam akkor hasadt kétfelé, mikor az üzenetet küldtem az Enterprise-nak. Az egyik ágon ön befejezi a szingularitás körüli megfigyeléseit, és rám bizonyosodik, hogy én okoztam létrejöttét; ezért elítélnek. A másikon megakadályozom önt a megfigyelések folytatásában, és magam jövök rá az entrópiaeffektusra néhány éven belül. - Gunyoros tekintetet vetett Spockra. - Láthatja, hogy a dolog egyre bonyolultabb lesz. - És mindegyik időág amiatt jött létre, mert ön működtetni kezdte az időcserélőt? - Attól tartok, valóban amiatt. - Mi történt, mikor megpróbált változtatni az eseményeken? - Eddig még csak egyszer próbálkoztam vele. Visszamentem, hogy megakadályozzam magamat az időutazás demonstrálásában. De csak egy pillanatig maradtam. Láttam, amint az egyik barátom éppen megöl - mármint egy másik valómat, amelyik az én jövőmből, vagyis egy másik időfolyamatból érkezett... Azóta nem mertem újra próbálkozni. Pedig tudom, hogy végül meg kell tennem, csak hát... - Elenyésző a valószínűsége, hogy olyan távolijöv6ből meg tudná változtatni az eseményeket. - Meg kell kísérelnem... - Én még nem vagyok olyan messze a jövőben, mint ön. - Visszamegy ismét, és megpróbál föltartóztatni engem?

- Megígértem, hogy a barátai sorsába nem avatkozom bele. - Spock a távolba révedt. - Esküm semmiségnek tűnik ahhoz képest, ami történik, ha nem szegem meg. - Nem hinném, hogy az esküje valaha is semmiségnek tűnnék a saját szemében, Mr. Spock - mondta dr. Mordreaux. - Felmenthetem adott szava alól? - Nem tudom. Vajon ön ugyanaz a személy, akinek szavamat adtam? - Az kell, hogy legyek. Annyi minden történt közben, és a megőrülésem előtti emlékképek homályosak. De rémlik valami. Annyi bizonyos, hogy fiatalabb és balgább koromban képes lehettem ilyen ígéretet kicsikarni önből. Mr. Spock, kérem, engedje meg, hogy felmentsem önt adott szava alól. Esküszöm, hogy legjobb tudomásom szerint jogom van rá. - Vissza kell mennem odáig, mielőtt az időfolyamat hasadásnak indulna - felelte Spock -, akár megkapom rá az ön engedélyét, akár nem. Köszönöm önnek az esküt, és ígérem, meg-próbálom betartani. - Én köszönöm önnek, Mr. Spock. - Dr. Mordreaux habozott. - Még valamit el kell azonban mondanom. Nem lenne tisztességes dolog elhallgatnom. - Éspedig? - Minél messzebbre és minél gyakrabban megy vissza az időben, annál több károsodás éri a szervezetét. Nemcsak a kontinuum bomlik meg. Észrevette, milyen hatással volt az időutazás a testére? - Észleltem némi...kényelmetlenséget. - Kényelmetlenséget, hmm? Persze, tudjuk, a vulkániak keményebb fából vannak faragva, mint az emberek. Ennek ellenére az időutazások veszélyesek, és a szervezetre gyakorolt hatásuk összegződik. Ezt meg kell mondanom önnek, mielőtt elhatározná magát. Spock gondolkodás nélkül válaszolt: - Egyáltalán nem nehéz választanom aközött, hogy visszautazom-e a még távolabbi múltba, avagy a saját időmbe térek-e meg, ahol a családomra szégyen, rám meg gyalázat és halál vár. - Felemelte idő-cserélőjét. Mordreaux is felvette a magáét. -Talán önnel kellene tartanom. -Szükségtelen és ésszerűtlen cselekedet lenne. Az életét kockáztatná, s a legcsekélyebb valószínűsége sincs meg, hogy bármit is elérne. Mordreaux az időcserélőjének borostyánkő-csillogású részeivel babrált. - Köszönöm, Mr. Spock. Minél gyakrabban utazom az időben, annál jobban félek tőle. Nem akarok még meghalni. Dr. Mordreaux az Aleph Prime-on lévő lakosztályához vezette Spockot. Annak a dr. Mordreaux-nak a lakosztályához, aki most a kórházban várja, hogy átvigyék az Enterprise-ra. Az űrállomásnak egy régebben épült szektorában, a központi park és a ragyogó külső burok közötti régióban volt a lakás. A várost az eredetileg ott lévő aszteroidok köré építették, ahol dr. Mordreaux lakott, a folyosók inkább alagutaknak, a szobák meg barlangzugoknak tűntek. Dr. Mordreaux holmijai szanaszét hevertek a helyiségben. Könyvei, iratai beborították a padlót, a komputerterminál képernyője, pedig olyan bambán hunyorgott, mint azok a féltudatos masinák, melyekben kitörölték, vagy összezavarták a memóriatárat. A bútorzat felborogatva, mindenütt törmelékek, romhalmaz. - Úgy tűnik, ön elég erélyesen ellenállt, amikor letartóztatták. - Lehet, hogy nem ugyanabban az időfolyamatban vagyok most, mint gondoltam - felelte Mordreaux -, de egyetlenegyre sem emlékszem, ahonnan ne teljes nyugalommal távoztam volna. Szétszórt holmijait kerülgetve átcsoszogott a hátsó helyiségbe, a laboratóriumba, ahol a dúlás nyomait kevésbé lehetett látni. A transzportálóhoz mintha nem is nyúltak volna. Mordreaux belenézett a műszerdobozba. - Az időcserélőket természetesen elvitték - mondta -, de a szerkezet, úgy tűnik, rendben van. Visszaillesztett néhány csatlakozást, közben Spock kiszámította a koordinátákat, amelyek segítségével útnak indulhat, mielőtt a maximális valószínűségszintű időfolyamat össze-függéstelen ágakra kezdene széthasadozni. - A transzportá16 készen áll - mondta dr. Mordreaux. - És ön? - Én is - felelte Spock. - És önnel mi lesz, uram? - Távozása után azonnal visszatérek a saját időmbe. Ha tudok. Spock fellépett a transzportálódobogóra, időcserélőjét mindkét kezével magához szorította. - Isten önnel, dr. Mordreaux! - Isten önnel, Mr. Spock! És köszönöm. Spock válaszként megérintette az időcserélő kontrollgombját. A két energiamező kitörő fényjelenségben egyesült, és Spock eltűnt. Spock szeme elől dr. Mordreaux barlangszerű belső terme a spektrum színein át tűnt el. A piros-narancsszín-sárga-zöld-kék-bíborlángoló ultraibolyába ment át, ahogyan az energia növekedett, és akkor Spock érezte, hogy átrepül az űrön, majd ismét visszahull az ultraibolya energiakorlátján, a szivárványon át a normális térbe. Érezte, amint molekulánként materi-alizálódik, mikor a sugár visszarántotta a létezésbe.

Megingott, teljesen elvesztette egyensúlyát, és a kőpadlóra zuhant. Esés közben alig volt ideje az időcserélőt úgy átnyalábolnia, hogy legalább az ne sérüljön meg. A hátara gördült, felpillantott, de teljesen el volt vakulva. Fel akart állni, de a beléhasító gyötrő fájdalomtól megbénulva önkéntelenül felhördült. Meglepett hangokat hallott maga körül, árnyékok vetültek rá. Az ultraibolya villanásaitól még mindig káprázott a szeme. Tenyerét a hűs padlóhoz szorította, becsukta a szemét. A fájdalom annyira eluralkodott testén, hogy már nem volt képes nem tudomást venni róla vagy elfojtani. Sikertelenül próbálkozott egyéni hangokat megkülönböztetni a hangzavarból, ami körül-vette. Felháborodást, meglepetést, dühöt hallott ki és érzékelt belőle. Az Aleph Prime hatósági szervei bizonyára követték, majd kifigyelték őt meg dr. Mordreaux-t, és most itt vannak, hogy letartóztassák őket, vagy ami még rosszabb, hogy megakadályozzák ténykedésüket. És soha senkit nem lehet majd meggyőzni róla, hogy ő meg dr. Mordreaux valami életbevágóan fontos dolgot kísérelnek meg véghezvinni! Egy hang tört át a zűrzavaron: - Mr. Spock! Jól van? Spock hunyorogni kezdett, látása lassan kitisztult.

A professzor, aggódó arccal hajolt fölé. - Hogy kerül ide? Mit keres itt? Spock tántorogva, esetlenül megpróbált feltápászkodni. Hosszanti izmait keresztül-kasul görcsök járták át, forgott körülötte a szoba. Igyekezett a forgást megállítani, a mellette guggoló dr. Mordreaux-ra szegezte tekintetét. Ez nem ugyanaz a dr. Mordreaux volt, akitől az imént búcsúzott el. Sokkal fiatalabb volt annál, szinte azonos korú azzal, akit Spock a Makropyrioson ismert. Egy hónapon belül tíz évet fog öregedni a vád, a tárgyalás és elítéltetése során. - Fölsegíthetem? - kérdezte Mordreaux udvariasan, és kinyújtotta kezét Spock felé, de nem érintette meg. Spock megrázta a fejét. - Nem. Köszönöm. - Inogva bár, de saját erejéből talpra állt. Az időcserélő az oldalához ütődött. - Az ég szerelmére, ezt hol szerezte? - kérdezte Mordreaux. - És honnan jött? - Mi történt? - szólt ki valaki a belső szobából, az ajtónál álló két férfi közül, pedig az egyik hátrafordult, és beszólt: - Valaki épp most materializálódott a cserélő dobogóján. - Hát bizony rég láttuk egymást utoljára, Mr., Spock. - Mordreaux az időcserélőre mutatott.- A maga számára, azt hiszem, hosszabb volt ez az idő, mint nekem, ha a Makropyriostól számítjuk. - Azért jöttem, hogy figyelmeztessem önt, dr. Mordreaux - szólalt meg Spock. Hangja gyenge volt, kezének, térdének remegését sem volt képes lecsillapítani. Kiegyenesedett, és erőnek erejével visszafojtotta magában a fájdalmat. A másik szobából az ajtóhoz gyűltek az emberek: dr. Mordreaux barátai, kiknek álmai rávették a professzort a végzetes akcióra.

Spock egymagában szerette volna találni dr. Mordreaux-t. - Jöjjön, üljön le - szólt hozzá a professzor. - Úgy néz ki, mint aki halálán van. Még Spock is elérkezett egy olyan pontig, ahol be kellett látnia, hogy neki is megvannak a maga korlátai. Átvonszolta magát a másik szobába, és elfoglalta a dr. Mordreaux által felkínált széket. Az ajtóban álló emberek utat nyitottak neki, félkörbe állva, gyanakodva méregették. Hat felnőtt, négy gyermek. - Mit akar ez itt, Georges? - Nézd, Perim, még nem tudhatom. - Intett a többieknek, hogy ők is üljenek le. - Te vulkáni vagy? - kérdezte az egyik kisgyerek. - Ő Mr. Spock - mondta dr. Mordreaux. - Amikor még fizikatanár voltam, ő volt az egyik legjobb tanítványom, most pedig egy csillaghajón dolgozik. Legalábbis azt hiszem, hogy most ott dolgozik - hacsak nem kezdett valami másba abban az időben, ahonnan hozzánk érkezett. - Nem - felelte Spock. - Még mindig az Enterprise-on szolgálok. A fiatalabb férfiak közül az egyik, olyan egyetemista korú féle, egy pohár vizet nyújtott Spocknak, aki belekortyolt. - Ennyi elég is a régi szép időkből - mondta Perim. Elhúzta a kisgyermeket, aki az imént megszólította, Spock és Mordreaux mellől. - Mit akar itt? Ez aztán nem látogatásra való időpont. Hacsak nem az a célja, hogy leállítson bennünket. - Azért jött, Mr. Spock? - kérdezte dr. Mordreaux. - Igen, uram. - Körbepillantott az arcokon, megpróbálta kitalálni, a jelenlévők melyike reagált - reagál majd olyan fejvesztve és olyan brutálisan, mikor a jövőbeli dr. Mordreaux megkísérli ugyanazt megtenni, amire ő készül most. Az időutazók közelebb húzódtak egymáshoz, Spock érezte, hogyan nő bennük a harag és a balsejtelem. - Uram - mondta Spock. - Egy hónapon belül önt megvádolják ezeknek az embereknek a meggyilkolásával. A vád bizonyítást nyer, akárcsak az értelmes lényeken végrehajtott etikátlan kísérlet vádja.

Munkájára nemhogy nem tartanak igényt, esetleg titkosítják, vagy zárolják, hanem egyszerűen megsemmisítik. Akkora félelmet kelt a törvényszéki és végrehajtó hivatalnokokban, hogy nem látják más módját műve kordába szorításának. Önt rehabilitációra ítélik. Az Enterprise-t jelölik ki az elszállítására. Az írt folyamán ön a halálát okozza a biztonsági parancsnoknak és James T. Kirk kapitánynak. - Ez abszurdum! - Ez az igazság. Nem szabad folytatnia a kísérletet. Katasztrófához vezet. -Várjon csak! - szólalt meg az egyik időutazó. - Azt mondja, ne utazzunk. Azt akarja, maradjunk itt. - Ezt kell tennünk! - De ha hátrahagyunk egy feljegyzést a terveinkről, akkor Georges nem kerül bajba. Abban azt is igazoljuk, hogy mindannyian beleegyeztünk: részt veszünk elméletének gyakorlati kipróbálásában. - Beleegyeztünk? Frászt! - szólalt meg egy középkorú nő, aki az egyik fotel karfájára telepedett. - Mi beszéltük rá őt, hogy engedje kipróbálnunk! - Önök közül sokan hagynak hátra igazoló feljegyzéseket - mondta Spock -, melyeket dr. Mordreaux rábeszélőképességének igazolására használnak fel. Ha úgy tetszik: az önök fölötti hatalmának bizonyítékává válik majd a kezükben. Dr. Mordreaux belevetette magát egy székbe. - Azt hittem, elég elővigyázatos voltam, hogy elkerüljem az ilyesmit - mondta. De bizonyosan tehetek más lépéseket is. - Az sem lesz elegendő - mondta Spock. - Vagyis ha ezt a kérdést megoldaná is, a tervét akkor sem szabad megvalósítania! Az ön sorsa, ennek a néhány embernek a sorsa viszonylag elenyésző jelentőségű művének távolabbi következményeihez képest. Barátai végleges áthelyezése egy másik kontinuumba olyannyira próbára teszi a téridőt, hogy az nem is bír vele megbirkózni. - Jó ég! - szólalt meg Perim. - Ez úgy hangzik, mintha az univerzum elpusztulásáról beszélne. - Idővel valóban oda vezet a kísérlet. - Idővel minden oda vezet-jegyezte meg a közép-korú nő. - Csakhogy nem száz standard földi év vagy még kevesebb alatt! Csend támadt. - Bődületes marhaság! - hasított bele a nő hangja a csendbe. - Idefigyeljen, Mr. Spock! Akárki is, akárhonnan, akármikorból jött is, engem nem érdekel, hogy milyen káprázatos fizikusjelölt volt valaha. Én magam számoltam végig az egyenleteket, ezért tudom, hogy nem következhet be elfajulás a kontinuumban. - Az egyik számítást elhibázta. A tévedés elkerülhetetlen volt, tény, de a figyelmét elkerülte. - Georges, a fenébe is... -A nő Mordreaux felé fordult. - Valóban, Mr. Spock. Magam is aggódtam, hogy az időutazás torzulást idézhet elő. De nem teszi. Az egyenletekben semmi sem utal rá.

- Elhibázták a számítást - ismételte meg Spock. - Az ön műve oly mértékben eltorzítja a valóságot, hogy az entrópia növekedése felgyorsul. Eleinte természetesen nem feltűnő mértékben, de már húsz éven belül a nagyobb csillagokból nova lesz. A nem teljesen stabil ekoszisztémák pusztulásnak indulnak. - Bizonyítsa be! - mondta Perim. Spock a sarokban álló komputerterminálra nézett. - Bemutatom önöknek a levezetést - mondta. A készülék elé ült, félóráig dolgozott. A gyerekek a másik sarokban játszottak. Néhány perc múlva a legtöbb felnőtt is félrehúzódott, mert képzettségük a saját szakterületükön ahhoz messze nem volt elegendő, hogy a bizonyítás menetét követni tudták volna. De Mree, a középkorú asszony és dr. Mordreaux feszülten figyelt. Perim, a leányka apja, összefont karokkal hajolt Spock válla fölé. Spock üres helyet csinált magának a képernyő közepén, és kiírta az új egyenletet. - Mi a fészkes fekete fene ez? - hördült fel Mree. - Közönségességre nincs szükség - mondta Spock. - Ha valami túlmegy a felfogóképességén, szívesen megmagyarázom. - Nem megy túl a felfogóképességemen - felelte dühösen Mree. - Elég nyilvánvaló, hogy ez egy korrekciós tényező. De minden francot bebizonyíthat, amit csak akar, ha elkezd korrekciós tényezőket berakosgatni. - Mree - szólalt meg dr. Mordreaux -, kérlek, hagyd, hogy befejezze, mielőtt dühbe gurulsz. Önnek meg, Mr. Spock, tudnia kell, hogy az időcserélőt főként Mree készítette el. Jobb volna mindnyájunknak, ha kissé fékezné szarkazmusit. - Nem volt szándékomban szarkasztikusnak lenni - mondta Spock. - Rendben van. Csak jobb, ha tudja, hogy Mree is és én is képesek vagyunk követni, bármit ír ki a képernyőre, amennyiben az nem valami légből kapott humbug, mint amilyen megítélésem szerint ez itt. Spock hátradőlt, kezét térdén nyugtatta.

- Ezt az egyenletet vontam le azokból a megfigyeléseimből, melyeket ebben az időfolyamat-ban, melyben most vagyunk, még csak készülök megkezdeni. Amint látja, a növekvő numerikus érték igen kicsi, de amint szintén látja, a t mínusz t, négyzet mértékétől

függ a nagysága. Röviden: nemcsak növekszik, hanem a növekedése is felgyorsul. – Ismét a kezelőasztalhoz hajolt, és bemutatta, hogyan illeszkedik be a korrekciós faktor az eredeti képletbe. Dr. Mordreaux halkan füttyentett: - Georges- mondta Mree-, egy fikarcnyi bizonyíték sincs ennek a faktornak a létezéséről. - Teljesen igazad van - válaszolta Mordreaux. - Erre mit tud mondani, Mr. Spock? - Nincs bizonyíték a létezésére, mert e pillanatban még nem létezik. Az értéke attól a pillanattól függ, amikor ön elkezdi megbontani az időkontinuumot barátainak a múltba való végleges visszahelyezésével. Mree valami csúnyát mormogott magában, és hitetlenkedve mondta: - Ez a legostobább érvelés, amit életemben hallottam. Körben járó okoskodás. - Ezt a kört dr. Mordreaux kreálta - mondta Spock. - Ön meg akarja menteni James Kirk életét, nemde? - Mordreaux Spockra nézett. Most először lehetett érezni, hogy kezd kijönni a sodrából. -Természetesen ez érthető. A kapitány bizonyára kiváló személyiség. Megértem a ragaszkodását, Mr. Spock, de ez nem ok arra, hogy megakadályozza az én barátaimat tervük végrehajtásában. Ön figyelmeztetett engem, és ezzel érje be. Meg fogom előzni, hogy távozásuk után letartóztassanak; ha másképp nem, hát úgy, hogy magam is utánuk megyek. - Elejétől fogva erre próbállak rábeszélni - mondta Mree. Spock felállt, letekintett régi tanárára. - Dr. Mordreaux, a vulkániak nem hazudnak. Az entrópiaeffektus meglehetősen... megrendített - ezt nehéz volt bevallania, bár igaz volt -, mikor felfedeztem. Azt gondoltam, valamit elszámoltam. De éppen ön - az ön jövőbeli lénye, aki már próbálkozott a kontinuum helyreállításával, akárcsak én - közölte velem, a számításaim hibátlanok. Abból az időből

jött, amikor az entrópiaeffektus már súlyosan előrehaladt. Mordreaux mogorva tekintetet vetett rá. - A vulkániak azt állítják magukról, hogy nem hazudnak, de egyrészt ez nem feltétlenül igaz, másrészt ön nem vulkáni. Legalábbis nem mindenestül. Az emberi lények pedig a legügyesebb hazudozók a világmindenségben. - Én... én igyekeztem vulkánszármazásom elemeit felerősíteni magamban, és elfojtani az emberit. -Miért nem fogadja el a kompromisszumot? Önnek semmi köze nem lesz ahhoz, amit csinálok, a hajót nem fogják visszahívni az Aleph Prime-hoz, és a kapitány életben marad. - A kapitány sorsának semmi köze ahhoz, amit elmondtam önnek. Hogy James Kirk él-e vagy hal, az abból a szempontból nem számít, hogy mi történik, ha ön megvalósítja tervét. - Hát hol van akkor az, az én állítólagos változatom? Miért nem ő maga jön, hogy jobb belátásra bírjon? Spock válaszolni akart, ám ekkor Perim hirtelen megragadta, átnyalábolva hátrarántotta, és ő elvesztette egyensúlyát. - Ne hagyjuk, hogy megállítson bennünket! Segítsetek megkötözni, és menjünk! Spock hagyta, hogy Perim addig vonszolja hátrafelé, míg maga is egyensúlyát veszti. Akkor a vulkáni lebukott, és átvetette a nagydarab embert a válla fölött, aki a padlóra nyekkent és elnémult. Spock dr. Mordreaux felé fordult; tudta már, melyik a forrófejű a professzor barátai közül. - Ön megpróbálta - mondta. - Legalább kétszer. A második alkalommal ... Ebben a pillanatban egy kéz megmarkolta a vállát. Mielőtt bármit tehetett volna, érezte, amint az ujjak keresik és megtalálják a nyakszirtjénél lévő érzékeny ideget. Minden erő elhagyta. Még egy másodpercig inogva talpon maradt, aztán összeesett. A bénultság ködén át Spock Mree-t látta, amint föléje hajol. - Rendbe jön, Georges - hallotta. - Perim már magához tért. Menjünk, amíg nem késő. Spock küszködve megpróbált erőt gyűjteni, de Mree tökéletesen értett az ártalmatlanná tevő fogáshoz: úgy intézte el ót, hogy épp csak eszméleténél maradt. Spock csodálattal adózott emiatt a nőnek. Az emberi lények, akik megpróbálták elsajátítani a technikát, vagy egyáltalán nem értek el semmit, vagy a fogás hatása végzetesnek bizonyult. Csak egy különlegesen tehetséges tanuló' tudta összehozni a mozgásképtelenséget a tudat épen tartásával. Dr. Mordreaux habozott. Spock a szeme sarkából látta, de sem a fejét mozdítani, sem megszólalni nem bírt. - Rendben van -mondta Mordreaux hirtelen. A laboratóriumba siettek. Spock hiábavalóan küszködött, hogy visszanyerje mozgás- és érzékelőképességét. A felvillanó szivárványfény, a kápráztató ultraibolya-energia észlelésekor tudta, hogy ismét elbukott. Elmenekültek, ki tudja, hová, és soha többé nem fogja megtalálni őket. Újra és újra visszatérhet, mind távolabb

és távolabb az időben, és egyre jobban szétszabdalja ezzel az univerzum lényegét, épp miközben az elkövetett rombolást akarja helyrehozni. De már tudta: mindig el fog bukni, valami mindig megakadályozza, hogy sikerrel járjon, és mindig az entrópia fog győzni. Annak kell győznie. Kétségbeesetten felüvöltött. Leküzdve a reménytelenség rohamát, ami elöntötte, nagy nehezen hasra fordult. Minden ideg és izom feljajdult testében, amint megpróbált előrekúszni a padlón, mint valami nyomorult teremtmény, de hisz az is volt, mint valami kezdeti fokon álló kétéltű, amelyik levegő után kapkod a kiapadó tó partján, ösztönösen felfogva agyának primitív idegrostjaiban, hogy valószínűleg elpusztul, ha továbbkúszik, ám pusztulása bizonyos, ha nem, tehát egyetlen lehetőség marad: továbbkúszni, próbát tenni.

Hunter a kórházi részleg felé tartott, és arra gondolt, az univerzum szinte bármely szegletében inkább lenne most, mint itt. Megállt McCoy irodájának ajtajában. - Leonard - mondta. - Mr. Spock tizenkét órája rövidesen véget ér. - Tudom - felelte McCoy keservesen. - Hunter, Spock azt mondta nekem, hogy legfeljebb két órával meg tudja hosszabbítani az időt, amit távol tölt. - Ó, egek! - sóhajtott fel kimerülten Hunter. - Leonard... - Várjunk csak... - McCoy felnézett. - Ön is hallja? Ez az életmentő készülék szenzora! - Felugrott, és elrohant Hunter mellett a központi kórterem felé. Az életmentő készülék jelzései a nullán álltak, de nem azért, mert a méreg végzett Ian Braithewaite életével. Hunter csak egy pillantást vetett az üres ágyra, és kirohant a folyosóra. Még látta lant, amint elfordul a folyosó végén. - A transzporterhez akar eljutni! - kiáltott McCoy. Hunter Ian után iramodott. Ian még nagyon gyenge volt, és Hunter majdnem utolérte, mikor beugrott a liftbe. Hunter utána vetette magát, de elkésett, nekivágódott a becsukódó liftajtónak. - A pokolba! - Magában dühöngve várakozott. McCoy utolérte, mire a lift újra lejött; beszálltak. Mikor az ajtó kinyílt, Hunter újra az ügyész után rohant, hm már bent volt a transzportációs szobában, már ki is nyitotta a transzportáló konzolját. Lebámult a bio-elektronikus szerkezetre, amely úgy türemkedett ki a modulból, mint valami villogó, rosszindulatú daganat. - Ne, Ian! Egek, ne tegye! - Nincs más megoldás - suttogta Ian.

Spock könyökére támaszkodva a laboratórium ajtajáig vonszolta magát. - Mr. Mordreaux... -suttogta. Az időutazók kis csoportja szétvált, döbbenten fordultak hátra, amint meghallották a hangját. És mindannyian ott voltak. Spock képtelen volt tekintetét fókuszálni, azt hitte, duplán lát. De ekkor a második dr. Mordreaux megingott a transzportálón, és összeesett, akárcsak Spock, mikor megérkezett, az első dr. Mordreaux pedig, aki ebbe az időbe, ehhez a helyhez tartozott, mellétérdelt és a hátára fordította. Az idősebbik professzor felnyögött. Spock az ajtófélfába kapaszkodva talpra tápászkodott. Mree egyik Mordreaux-ról a másik Mordreaux-ra nézett, majd Spockra. - Uram? - kérdezte Spock. - Semmi sem változott - felelte Mordreaux. - Semmi... sem... változott... - Hangja úgy csikorgott, mint homok a kövön, szárazon, elhalóan. - Vártam, de a pusztulás... Spock átbotorkált a közte és a professzor közötti néhány méteren, és térdre esett. Az itteni dr. Mordreaux lebámult önmagára. - Rá vannak szánva, hogy elmennek - mondta Spock. - Megpróbáltam megmutatni nekik, mi fog történni ... Mordreaux átkulcsolta ujjait Spock csuklóján. -Nem így akarok meghalni! - mondta. Felnézett másik önmagára. - Higgy neki! Kérlek, higgy neki! Felsóhajtott, szeme lecsukódott, és az élet lassan kiszállt belőle. Az itteni dr. Mordreaux a sarkára ereszkedett. - Istenem - suttogta Mree. - Ó, egek! Nézd! A jövőbeli dr. Mordreaux fokozatosan porrá omlott, és a por semmivé vált. Amint szubatomikus részecskékre kezdett bomlani, Spock felkapta az időcserélőt, újra beállította, és azt is mellédobta. A készülék részecskéi a professzor testének molekuláihoz voltak hangolva, így az is rezegve széthullott, és el tűnt, vissza a saját idejébe. Spock elcsodálkozott magán, hogy miért állította be a téridőt, hiszen úgy tűnik, a sokkal súlyosabb csapás bekövetkeztét nem képes megállítani.

A fáradtságtól elcsigázva lassan emelkedett fel. -Végre hisz már nekem? - A fegyelmezett, érzelemmentes felszín kezdett repedezni. - Tudta, hogy meg fog halni, ha még egyszer visszatér a számára ennyire távoli múltba. Tudta! És félt tőle. De az ő idejére az ön által okozott változások olyan elviselhetetlenekké váltak, hogy inkább önszántából választotta a halált, hogy megállíthassa önt. - És velünk mi lesz? Messze még az a jövendő! És a mi reményeink... - kiáltotta Perim. - És a gyermekeikre milyen sors vár? - Spock a kíváncsi kislányra pillantott, aki megkérdezte tőle, hogy vulkáni-e (eszébe jutott, hogy senki nem adott neki kielégítő választ), és aki most komolyan nézett rá, mintha mindent megértett volna, ami eddig történt. Talán meg is értette, jobban, mint ő vagy bárki más. – Messze a jövőben, mire az önök gyermekei felnőnek, és az univerzum már pusztulóban van, akkor milyen sors vár rájuk? Maguk visszautaznak, maguk már biztonságban lesznek. - Sorban egyikről a másikra nézett, felnőttekre, gyerekekre egyaránt. - A gyermekeik fogják viselni a következményeket! A jelen dr. Mordreaux-ja felállt. - Mr. Spock... - A hangja remegett. - Azt hiszem... - Georges! - Perim ökölbe szorított kézzel előrelépett. - Nem teheted... Mree megfogta a karját. A mozdulat gyengédnek tűnt, de Perim azonnal megállt és elhallgatott. - Azt hiszem, más reményeket kell keresnünk - mondta Mree. - Nem! - Perim - folytatta Mree -, Spocknak igaza van. Önzőek voltunk. Tudtuk mi ezt elejétől fogva. De most már azt is tudjuk, hogy az önzésünk mire vezet. - Sajnálom - mondta dr. Mordreaux. Körülnézett barátain, Mree-n, Perimen és a többieken, akik hitetlenkedve figyeltek. A fiatal egyetemistának, aki Spocknak vizet adott, könnyek ömlöttek végig az arcán. - Olyan nagyszerű lett volna... - Nem tudta befejezni. - Barátaim, sajnálom - mondta Mordreaux. A transzportálóhoz lépett, és nekiállt szétszerelni a csatlakozásokat. Perim meg még egy társuk próbálta megakadályozni benne, de Mree és a többiek visszatartották őket. Mikor Mordreaux szétszerelte a készüléket, mindegyik társát egyenként megölelte. Az ő szeméből is peregtek a könnyek. - Sose tudom ezt már jóvátenni előttetek - mondta, s mikor Perimhez ért, hozzátette: - Tudom. Perim kitért az ölelés elől. - Igaza van - mondta, és hangja inkább morgáshoz hasonlított, mint emberi hanghoz. - Soha többé! - Felkapta gyermekét, és elrohant.

Ian Braithewaite az időcserélő kontrollgombjára csapott. Hunter és McCoy odaértek, de már későn. Elhúzták lant a transzportál6 kontrolljától, miközben a megbolygatott görbületi hajtóművek dörögve működésbe léptek, olyan váratlan ütemben, hogy az egész Enterprise beleremegett. A transzportálót elöntő fénysugár a szivárvány színeibe kezdett átfolyni, vörösnarancssárga ... McCoy felnyögött bánatában és kétségbeesésében. ... zöld-kék-ibolya ... A hajóra sötétség borult. A fénysugár elhalványult, és McCoy a padlón elterülve találta magát. Mikor kinyitotta a szemét, teljesen normális volt a világítás, és ő egyedül volt. Nehézkesen felállt; tagjai olyan merevek voltak, mintha órák óta feküdt volna ott.

Valami szörnyű dolog történt, de ahogy megpróbálta felidézni, mi is, elsiklott előle, mint az álomképek szoktak. Valami történt, de nem tudta, mi. - Mit keresek én itt? - mormogta. Még egyszer körülnézett az üres szobában, aztán vállat vont, és visszament a kórházi részlegbe.

Miután a többiek is elmentek, dr. Mordreaux, Mree és Spock leültek a nappaliban. Dr. Mordreaux bánatosan nézett rájuk. - Attól tartok, az utolsó dolgozatomat jobb nem publikálni. A történtek ellenére Spockban kényelmetlen, bűntudatos érzést keltett a gondolat, hogy tudást kell megsemmisíteni. Megint a vulkániak megbízható társadalma után vágyott. - Azt hiszem, igazad van -mondta Mree. - Én biztos, hogy szót sem ejtek róla. A fene egye meg! Az ötlet, amíg még dolgozhattunk rajta, nagyszerű volt. - Kényszerítheti valamelyiküket a többiek közül bárki is, hogy újjáépítsék az időcserélőt? - kérdezte Spock. Mordreaux vállat vont.

- Megtehetik. Ki tudja? Mi biztos valaha is? De azt hiszem, ez már a mi gondunk lesz, Mr. Spock. - Remélem, nem okoztam önben sérülést - mondta Mree. - Bocsásson meg. - A technikája hibátlan - felelte Spock. - Gratulálok hozzá. - Köszönöm. Mordreaux a laboratórium felé pillantott, ahol másik énje porrá omlott szét. - Nem lesz semmi baja, Mr. Spock? Visszajut a saját idejébe anélkül, hogy... -Az ön másik énje sokkal több utat tett meg; mint én. -A testi felépítése mindenkinek más. -Nincs más választásom, dr. Mordreaux. Én éppúgy nem maradhatok itt, mint ahogy ön nem küldhette vissza a barátait abba a múltba, amiben élni szerettek volna. Tudatában vagyok a kockázatnak. - Felállt. Nem volt értelme, hogy tovább maradjon, amellett meglehettek a veszélyei is. Minél tovább marad, annál nagyobb a valószínűsége, hogy önkéntelenül tesz valamit, ami katasztrófává növekedhet a jövőben. - Mennem kell - mondta. Felvette idő-cserélőjét, mely lágyan és hűvösen simult a kezébe. - Mr. Spock... - Mennem kell -ismételte meg. - Indulnom kell. - Ujjai vonakodva kulcsolódtak az időcse-rélőre, mert semmit sem kívánt jobban, mint elhajítani olyan messzire, amennyire csak bírja, és soha többé kézbe se venni. Nem akart újra átutazni az időn. Fáradt volt, és nem akart többé küzdeni a fájdalommal... Félt. - Isten önökkel! -mondta, és megérintette a kontrollt. Míg a cserélő energiatárolója köré vonta a szükséges küszöbértékű energiát, hallotta, hogy Isten áldjon-t kiáltanak felé, de amint a fullasztó szökési sebesség elkapta, már semmit sem hallott. Az ultraviola belevágott szemébe. Bármennyire bizonykodott is McCoynak, legbelül nem merte bizonyosnak venni, hogy ő - vagyis önmagának a jelen évtudatú és ehhez az időfolyamathoz tartozó verziója - továbbra is létezni fog, ha az út véget ér. Az Enterprise materializálódott körülötte. Csak egy másodpercre tudatosodott ez benne, mielőtt olyan gyötrő fájdalmak ragadták birtokukba testét, hogy agya nem volt képes más élményt felfogni.

A szivárványfény kihunyt, Mr. Spock eltűnt. Georges Mree-re nézett, aki fejét csóválva bámult a transzportálóra. - Mit gondolsz, nem lesz semmi baja? - kérdezte Mordreaux-t. - Remélem, nem. Néhány hetet várnunk kell, míg hazaér. Akkor felhívhatom az Enterprise-t. Ha semmire sem emlékszik, mondhatom neki, hogy csak üdvözölni akartam. - Innen akarod felhívni? Georges összeráncolta szemöldökét. - Ezt hogy érted? Mree megfogta Georges kezét. - Ha Perim eléggé feldühödik, újra megfenyegethet téged... Attól tartok, veszélyes helyzetbe kerülnél.

Georges ezen elgondolkodott egy kicsit, aztán gunyorosan Mree-re nézett. - Én kerülnék veszélyes helyzetbe'? Mree vállat vont. - Azt hiszem, egyedül is össze tudnám rakni az időcserélőt, de Perim éppúgy tudja, mint én, hogy valójában melyikünk is építette mondta Mordreaux. - Ez igaz. Én azonban mindenképpen itt akartam hagyni az Alephet. És nem hiszem, hogy fontos a negyedik dimenzión át utaznom. Elég nekem a három dimenzió is. - És azt gondolod, hogy nekem is el kellene mennem innen? - Pontosan. - Fussak el innen? - Mint a nyúl! - mondta Mree. Kis szünet után elkomolyodva megkérdezte: - Georges, mi tart téged itt? - Hát, nem sok minden - felelte. Georges és Mree egymást nézte, a percek pedig egyre múltak. Mindketten a sok hasonló beszélgetésükre gondoltak. - Elégszer kértelek már, hogy gyere velem - szólalt meg Mree. - Kérjelek meg újra, vagy nem akarod? - Nem - mondta Mordreaux -, nem kell újra kérned. Akárhová mész is ... Gondolod, hasznát veszik ott egy bolond tudósnak? - Persze - felelte Mree. - Addig, ameddig egy bolond feltaláló áll az oldalán. - Az időcserélő felé intett. Gondolj csak rá, mi mindent tudunk mi ketten véghezvinni! Minket aztán nem kell félteni!

Szomorúan elnevették magukat, és hosszan, szorosan átölelték egymást.

Összefüggéstelen szavakat kiáltozva Jim Kirk felült ágyában. Az arcához kapott: valami mintha a szemébe akart volna hatolni... Ahogy a kapcsolót megérintette, a szoba lassan kivilágosodott. A saját kabinjában volt, a saját hajóján, épen, egészségesen. Lidérces álmot látott tehát csupán. Visszafeküdt, mindkét kezével végigdörzsölte arcát. Csurom izzadság lepte. Hosszú ideje ez volt a legvalószerűbb álma. A Csillagflottánál befutott karrierje kezdetén látott terrorista cselekmények kísértették még évekig ilyen rémálmokkal, mint amilyen ez volt. Most álmában azt látta, hogy egy árnyalak megjelenik, rásüti pisztolyát. Aztán mintha önmaga kettévált volna, az egyik énje figyelte saját haldoklását, a másik pedig meg is halt, miközben egy pókháló lassan befonta az agyát. Az álom a szemére boruló ezüstszürke halál ködébe veszett. Megdörzsölte mellkasát a keresztcsontnál, épp ott, ahol álmában a golyó eltalálta. - Legalább egyből megölt volna! - mondta hangosan, és megpróbált némi humort, ha mást nem, hát keserű humort lelni a helyzetben, de képtelen volt rá. De volt egy álma a lidércnyomásos előtt is, az egészen másmilyen volt. Ilyet nem álmodott már nagyon régen. Hunter jelent meg előtte. Általában megpróbált nem is gondolni Hunterre. Felelőtlenségével majdnem tönkretette barátságukat; intim kapcsolatukat mindenképp megszakította. Miért nem nősz már végre fel, Jim? - kérdezte önmagától. Aztán majd nem pusztán szórakoztatásodra jönnek elő, hanem tanáccsal is szolgálnak. Most például figyelmeztettek rá, hogy halandó vagy, bár kis szerencsével talán ennél szebb halál vár rád. De halandóember vagy - és Hunter is az. Ő többször kerül veszélyesebb helyzetbe, mint te. Mi lesz, ha történik vele valami, és nem mondtad meg neki, mit érzel iránta, vagy legalább, hogy tudod, milyen címeres ökör voltál? Kikapcsolta a világítást, a sötétben fekve megpróbált újra elaludni. Tudta, hogy reggelre kelve nem fogja elfelejteni a ma éjszakai álmait.

Elsötétített kabinjában Hunter felnézett az olvasó képernyőjére. Megborzongott. Csak nem bóbiskolt el? Nem valószínű. Hátradőlt, kinyújtózott, megdörzsölte halántékát, majd figyelmét ismét a képernyő felé fordította. Elég nehéz olvasnivalót választott azok után, hogy oly régen tanult formális fizikát, de ez a munka elég bizarr volt az érdeklődése felkeltéséhez. Mindig is azt gondolta, Georges Mordreaux nem igazán normális, Ez a munka igazolta gyanúját. Az öt részből álló publikáció negyedik darabja két évvel ezelőtt jelent meg. Hunter azonban a következő, az ötödik rész megjelenésére nézve nem talált semmi referenciát. Kíváncsi lett volna, mi történt dr. Mordreaux-val, miután egy sértettségi rohamában otthagyta a Makropyriost. Írásait mindig ellátta kézjegyével, de keletkezési helyüket sose jelölte meg. Hunter nyugtalanabb volt, hogysem lekösse a fizika. Kikapcsolta az olvasót, visszaigazította a falhoz, és felment a vezérlőfülkébe. Az Aerfen kikötni készült az Aleph Prime-hoz. A legénység kiegészítésére az Aerfen rendbehozatalánál is nagyobb szükség volt. Hunter rég leadta kérelmét a Csillagflottának, de még nem méltóztattak válaszolni neki. Valahányszor szembekerült a bürokráciával - és ez mind gyakrabban fordult elő, mióta

felelőssége nőtt -, a visszavonulásról ábrándozott. Bármikor jelentkezne a szabadcsapatokhoz. Vagy egyszerűen hazamegy, és otthon marad egy darabig. Éves szabadságra a következő két esztendő letelte előtt nem tarthat igényt. A legtöbb, amit közben remélhet, néhány hét otthon a családjával, a lányával, és néhány nap magány a hegyekben, ahol találkozhat a főnixsassal, aki vigyázta őt, míg megtalálta álomnevét. Hunter megrázta a fejét. Reménytelenül szentimentális tudott néha lenni. Ha még egy kicsit érzeleg, Jim Kirk is eszébe jut, s aztán előjön a sok “bár-csak!...” - ostobaság. Bárcsak teljesen más lenne, mint amilyen! - gondolta Hunter. - Bárcsak én is másmilyen lennék! Akkor minden nagyszerűen sikerült volna.

Irodája felé menet Ian Braithewaite bekukkantott az Aleph Prime közvédőjéhez. - Szervusz, Lee, hogy érzed magad? - Jobban - felelte Lee. - Valami fertőzést kaphattam, de mára kimúlt belőlem. - Remek. - Van valami érdekes ügyed? Unom már, hogy a részeg bányászokra kért bírságaidat próbálom lejjebb faragni. Valami jó kis csempészakciót hozhatnál már. - Isten ments! - Kávézzunk együtt ma? - Hát persze! Megvárlak a tárgyalás után - felelte Ian.

Végigment a csarnokon, be az irodájába, és nekilátott a nem túl nagy mennyiségű, de nap, mint nap, ismétlődő, unalmas esetek tanulmányozásának.

Anélkül hogy megmoccant vagy hangot hallatott volna, Mandala felébredt. Mély, álmokkal teli alvásából teljesen éberen nyitotta ki szemét. Fázott, testét a félelem verítéke borította. Szinte azonnal, ahogy felébredt, tudta, hol van: a saját kabinjában az Enterprise-on, új szolgálati helyén. Nem őrszolgálatban, nem tűzharc közepette. Megdörzsölte a fájó sebhelyet a bal vállán. Bizonyára megerőltette a régi törést a gyakorlatozás során. Tényleg kell már időt szakítani rá, hogy újranövesztesse a csontot. Szamárság ezzel a kényelmetlenséggel együtt élni. S a belényilalló fájdalom most felidézte álmát, az egész lidércnyomást. De tényleg lidércnyomásos álom volt csak! Szembenézett vele, és legyőzte a veszélyeit, ahogy a valódiakat is visszaverte eddig. A küzdelem és győzelem érzése forró örömmel töltötte el. Hikaru békésen aludt mellette. A halvány fény megcsillant vállán. Hason, arcát karjába temetve és Mandala felé fordítva feküdt. Tegnap mindketten rájöttek, annyi időt akarnak, kívánnak együtt tölteni, amennyit csak lehet. Még akkor is, ha Hikaru hamarosan itt hagyja az Enterprise-t. Milyen gyengéd ember... Mandala nem szívesen gondolt rá, hogy Hikarut megkeményítik majd új szolgálati helyén a kegyetlenségek, amik ellen harcba szállnak. Nem is mondhatta el neki. Szempontjai túl önzőek, amellett azt is jelentették volna, hogy Hikarut ambíciói feladására szólítja fel. Meglehet, elég erős ahhoz, hogy amiken átesik majd, ne változtassanak rajta semmit. Megeshet. Bár annak annyi a valószínűsége, mint hogy előléptetik az Enterprise-ról való átsorolása nélkül. Mandala lerázta magáról a nyomasztó gondolatokat. Álmától kimerültnek érezte magát, szíve hevesen Vert, izgatott volt. Hikaru fölé hajolt, megcsókolta vállát, álla szögletét, fülét, homlokát. Hikaru kinyitotta a szemét, lehunyta, újra felnézett. Mélyet lélegzett. - De jó, hogy felébresztettél! - De jó, hogy felébredtél! - Mandala lágyan simogatta Hikaru hátát ujjhegyeivel. Hikaru megremegett. - Valami különös, nyomasztó álomból ébresztettél fel. - Rémes volt? - Olyan volt, mintha... de nem is emlékszem semmire sem belőle... Mandala közelebb húzódott, átkarolta vállát, hozzásimult. Hikaru szorosan átölelte, hosszú hajába temette arcát, míg a feszültsége fel nem engedett, s testében válasz ébredezett a nő gyöngédségére. Mandala föléje hajolt, fürtjei függönyként vették körül őket, megcsiklandozták Hikarut, mire az elmosolyodott. A lány cirógatta, ujjai forró, gyűrűje hűvös mintákat rajzoltak bőrére.

- Olyan szép vagy! - mondta Mandala. Ráhajolt és megcsókolta, mielőtt a fiú bármit mondhatott volna. A szolgálati szobában Jenniver Aristeides és Hrraragfashtalli sakktábla előtt ült egymással szemben. Mindketten jobban szerették a klasszikus kétdimenziós sakkot a háromdimenziósnál; tisztább, áttekinthetőbb volt, és így is megőrizte a sakk végtelen komplexitását. - Ha Mandala Flynnhez folyamodom az áthelyezésemért, ő legalább nem fog arcul köpni - mondta Jenniver. - Nem - felelte Fashtall. - Ő nem olyan, mint az elődje volt. Nem az a köpdöső fajta. - Csak olyan nehéz elhitetni bárkivel is, hogy nem a legfőbb passzióm embereket a földhöz lapítani, mihelyt módom adódik rá. -Jenniver megvonta vállát. - Azt hiszem, nem hibáztathatom őket emiatt. Fashtall felemelte sima fejét, az asztal felett Jenniverre nézett, gesztenyeszín szeme kitágult. - Én elhiszem - mondta. - És próbálja meg valaki is azt mondani a jelenlétemben, hogy nem hiszi el! És senki sem fog a képedbe köpni! - Amaz sem tette igazában - mondta Jenniver szelíden. - El se talált volna. - Mandala Flynn elődje nincs többé - mondta Fashtall. - És most Mandala Flynn a parancsnokunk. Ha nem helyez át a Botanikához, legalább meg fogja okolni, miért nem. Nem hiszem, hogy tovább itt tart, mint amennyire szükséges, ha tudja, hogy boldogtalan vagy itt. - Félek beszélni vele erről - mondta Jenniver. - Nem fog megbántani. És te sem bántod meg őt. Figyelted már, hogyan dzsúdózik? Egyetlen közönséges emberi lény se tudná legyőzni a legénységből. Még a kapitány sem. - És te? - kérdezte Jenniver. Fashtall ráhunyorított. - Én csalok. Azok szerint a szabályok szerint. Jenniver felnevetett. Miközben arra gondolt, hogy Fashtallnak sokkal tejlettebb a humor-érzéke, mint bárki képzeli róla, előrehúzta a vezérgyalogját. Kisvártatva Fashtall felmordult.

Jenniver elmosolyodott. - Még csak sakkot sem kaptál! - De mindjárt fogok. Méghozzá egy gyalogtól! - Újra dühösen morgott. - Egy lépéssel mindig előbbre jár az eszed, mint az enyém, Jenniver barátném, és irigyellek érte. Hirtelen megfordult, foltos szőrzete felmeredt a hátán. - Mi történt? - Valami lezuhant. Valaki lezuhant. Az obszervatóriumban. Fashtall kiszáguldott a szolgálati szobából, Jenniver a számára különösen könnyű gravitációs térben könnyedén futva követte. Elhagyta Fashtallt, előtte ért az obszervatóriumhoz. Mr. Spock a halványan megvilágított szoba közepén imbolyogva állt, a szeme kifordulva, csak a fehérje látszott. A haja szétzilálva, a bal halántékán felszakadt sebből vér csorgott végig arcán, és ami a legfurcsább volt Jennivernek, mikor észrevette: nem az egyenruhája inge, hanem egy sötétbarna, laza tunika volt rajta. Hozzásietett, de a csízmája alatt megcsi-

kordult valami kavicszúzalék, ami úgy roppant össze, mint a műanyag. Megtorpant, félt, hogy mint már annyiszor, figyelmetlenségében megint összezúzta a törékeny embereknek valami még törékenyebb holmiját. De a padlót mindenütt borostyánkő törmelék borította: bármi volt is, ami összetört, nem ő törte össze. Spock térdei megroggyantak, és Jenniver, megfeledkezve a lába körül heverő összetört darabokról, előrelendült és felfogta a tudományos tisztet, mielőtt az a földre zuhant volna. Felsegítette. Fashtall hátsó lábaira emelkedett, és megérintette Spock homlokát. - Láz - mondta. - Magas... túl magas láz még egy vulkáninak is. Spock felemelte a fejét. - A megfigyeléseim... - mondta. - Entrópia... - Vad, zavart tekintetet vetett körbe. - Kirk kapitány ... - Fashtall, menj, ébreszd fel dr. McCoyt. Én a kórházba segítem Mr. Spockot. Hrraragfashtalli fehér pofaszakálla felborzolódott; ez egyetértésének jele volt. Átugrott a törött műszeren, és eltűnt a folyosó irányában. - Semmi bajom -- szólalt meg Spock. - Ön vérzik, Mr. Spock. Spock a halántékához nyúlt, ujjain végigcsorgott a vér. Aztán lepillantott az ingére. Barna selyemtunika, nem a kék velúr egyenruha. - Hadd szállítsam a kórházi részlegbe - mondta Jenniver. - Kérem! - Nincs szükségem segítségre! Jenniver azt gondolta, kegyetlenség hagyni Mr. Spockot vonszolódnia, de eszébe sem jutott, hogy ne engedelmeskedjék neki. Súlya java részével úgyis őrá nehezedett, és Jenniver annyira lassan haladt, amennyire csak mert, hogy állapotához képest lehetővé tegye Mr. Spocknak, hogy a saját lábán menjen. De amitől tartott, bekövetkezett, a lábak felmondták a szolgálatot. Spock újra összeesett, és Jenniver ismét felfogta, mielőtt elzuhant volna. A szemben lévő falat bámulta, nem nézett Mr. Spockra. Ha úgy tesz, mintha nem vett volna észre semmit, talán ő is úgy tesz, mintha nem vette volna észre, hogy ő észrevette... - A kórházi részlegbe készülök - mondta Spocknak. - Velem tart? - Aristeides zászlós - hangzott a halk válasz. - Önhittségem nem érdemli meg, hogy ennyire tiszteletben tartsák. Hálás lennék, ha segítene.

Leonard McCoy fel s alá járkált az irodájában, és nem fért a fejébe, mivel érdemelte ki ezt a rémes álmatlanságot. A transzportációs szobában eltöltött megmagyarázhatatlan öntudatlan állapota, akármi okozta is, nemhogy enyhítette, hanem inkább fokozta fáradtságát. Amellett aggodalommal is eltöltötte. Úgy érezte magát, mintha kiadós mulatozás után ocsúdott volna, pedig bármennyire is az volt a híre - és ebben önmaga előtt is tetszelgett -, hogy ő a régi déli iskola nagyivója, hamvas egyetemista kora óta ilyesmit nem engedett meg magának. Mostanában kávén kívül nem is ivott mást - azt is keveset, mióta alvászavarai felléptek -, kivéve azt a kávét és konyakot, amit Mandala Flynn fogadásakor megivott a tiszti társalgóban. De annak az utóhatása csak nem most jön e16, két hónappal később? - Dr. McCoy! - Hrraragfashtalli futó pozíciójából kecsesen két hátsó lábára emelkedett. - Mr. Spock megbetegedett. Láz, legalább három Celsius-fok. - Legalább három Celsius-foknyi láza neki mindig van. - Mint ahogy nekem' is - felelte Hrr, és fülei koponyájához simultak. - Az emberi mértékrendszerben. Hrr nem az a lény volt, akivel szellemeskedni lehetett; McCoy azonnal elkomolyodott.

- Hol van? - Eszméleténél volt, így Aristeides zászlós a kórházi részlegbe támogatta. - Helyes. Köszönöm. - McCoy megkönnyebbült, mikor Hrr bolyhos fülei ismét felegyenesedtek. Jenniver Aristeides hosszú lépteivel a kórházi részleg felé haladt. A vulkáni eszméletlenül feküdt karjaiban, hosszú keze tehetetlenül himbálózott, feje hátrahanyatlott. Homlokából minden lépésnél vér csöppent a padlóra. - Épp most vesztette el az eszméletét. - Bár a zászlós McCoy fölé tornyosult, zavartan jelentette: - Úgy gondoltam, jobb, ha magam hozom el, mintha hordágyra várok. - Nagyon helyesen ítélte meg a helyzetet! - McCoy sóhajtott. - Tartottam tőle, hogy ez lesz a vége. Agyondolgozta magát.

EPILÓGUS Jim Kirk Spock ágya mellett ült, a törött eszköz egyik furcsa formájú darabját forgatta kezében. Soha életében nem látott olyasmit, amire halványan is emlékeztette volna, nem tudta elképzelni sem, mi célt szolgál az eszköz - vagy milyen célt szolgált. Ez volt az egyetlen nagyobb darabja, amit szemügyre lehetett venni. A többi törmelék egy dobozba hányva az ágy lábánál várt a sorsára. McCoy jött be, leült. Fáradtan dörzsölte meg a szemét. - Vén csont - fordult hozzá Jim -, szólok, ha majd ébredezni kezd. Miért nem próbálsz meg aludni egy keveset? - Hát épp ez az, hogy próbálok! - felelte McCoy. - Nem tudom, hogyan csinálta Spock, hogy nem volt szüksége alvásra, de úgy látszik, engem is megfertőzött vele. Jim végighúzta ujját a sima, meghajlított borostyánkő felületen, kitapintotta a törés éleit. - Az elmúlt néhány napban kényelmetlen érzés lett úrrá rajtam - mondta McCoy. - Úgy éreztem, valami rémes dolog fog történni, ami ellen nem tudok tenni semmit. Vagy hogy talán már meg is történt, csak én nem tudok róla.

Jim elvigyorodott. - Csak az elmúlt néhány napban? Én azóta érzem így magam, amióta az átkozott szingularitás hatókörébe kerültünk. - Spockot nézte, aki azóta sem moccant meg, mióta Kirk bejött a szobába. - Rendbe jön? - Remélem. - Nem vagy biztos benne? - nézett rá Kirk megdöbbenve, hisz a kérdést csak azért tette fel, hogy hallja is a megnyugtató választ. - Majdnem biztos vagyok benne - felelte McCoy -, csak először is azt nem tudom, hogyan jutott ilyen állapotba. Arra ugyan napok óta számítottam, hogy valaki majd végkimerült állapotban fogja ideszállítani nekem... - Te tudtad, hogy az egészet alvás nélkül csinálja végig...- Tudtam. -...és nem mondtad el nekem? - Mit csináltál volna? Megtiltod? - McCoy elvigyorodott. - Az orvosi titoktartás okán nem mondtam meg neked. Az orvos és páciense közötti bizalom miatt nem. Meg azt sem akartam, hogy a kapitányom leharapja a fejemet. - Jól van, rendben van. De mi a baja, ha nem a kimerültség? - Igenis, kimerültség, de olyan, mintha fizikailag szörnyen kimerítő teljesítmény után volna. Mondjuk néhány vulkáni maratoni futás után: száz kilométerek a sivatagban. A fejbőr sérülése teljesen megmagyarázhatatlan. Nem akkor keletkezett, amikor Spock leesett, hanem egy félig begyógyult seb nyílt fel újra. Ami szintetikus hibridbőrrel volt előzőleg letapasztva! Spock tudta, hogy én kikísérleteztem ilyet, hogy alkalmazni lehessen, ha kell, az ő geno-típusánál. Saját maga is felhelyezhette volna a sebre. Csakhogy nem ő tette: a készítményt felbontatlanul a raktárban, a helyén találtam. - Elhallgatott, vállat vont.

- Folytassam? - Nem kell. Magam is tudom folytatni. Nem az egyenruháját viselte, soha nem láttam a hajón másban, csak egyenruhában. Azután meg - a kezében lévő különös alkatrészdarabot méregette - ilyesmit nem láttam ezelőtt soha. Scotty sem tudja, hogy mire való. Leginkább bioelektronikus felépítésű, ami olyan újdonság ma még, hogy alig lehet hozzájutni.

Magam sose írtam alá ilyesmik beszerzésére kérelmet, és nincs regisztrálva, hogy bármikor is a hajóra hozott volna valaki ilyet. Mr. Spock lassan magához tért a mély álomból, kezdte felfogni a körülötte elhangzó mondatokat. Róla beszéltek, de egyelőre nem tudta megkülönböztetni a szavakat. Próbált koncentrálni. - Valami igen különös dolog folyik itt - mondta Jim Kirk -, valami, amit nem értek. És ez egyáltalán nem tetszik nekem. - Jim! - Spock olyan hirtelen ült fel, hogy minden izma, ízülete, ina belesajdult, amit ugyan érzett, de nem vette a fájdalmat tudomásul. Így is illett reagálnia, csakhogy most egészen más indítékok vezérelték. Megragadta Jim Kirk karját. Tömör és valóságos volt. Megkönynyeb-bülés, és igen, öröm érzése kerítette hatalmába a vulkánit. Végigsiklott keze Jim karján, felnyúlt, hogy tenyerét Jim arcára fektesse: érezni akarta érintetlen agyának gomolygó energiáit. Hirtelen visszarándult, megdöbbent saját érzelmeitől. A fal felé fordult, próbálta visszanyerni önuralmát. - Spock, mi baj van? Te meg, vén csont... - Nos, te akartad, hogy felébredjen - mondta McCoy szárazon.

- Semmi baj, kapitány - mondta Spock. Nyugodtan visszafordult ágyán. Hangja elég egyenletesen csengett ahhoz, hogy ne érezzék: a sírás és nevetés határán áll. - Egyszerűen csak... nagyon örülök, hogy látom. - Én is örülök. -Kirk rákacsintott. - Sokáig kimaradt. - Mennyi ideig, kapitány? -kérdezte Spock sürgetően. - Néhány óráig. Miért? Spock megnyugodott. -Azért, uram, mert a szingularitáson megindult már a folyamat, amelynek során apró fekete lyukká fog összehúzódni, földi eredetű szakszóval Hawking-féle fekete lyukká. Ha ez a folya-mat véget ér, a rendszer felrobban. Kirk felpattant, és az ajtó felé rohant. - Kapitány! Kirk visszanézett. -Az Enterprise-t nem fenyegeti semmi veszély - mondta a vulkáni. -A folyamat még legalább hat napig eltart. - Vagy úgy - mondta Kirk. Visszament Spock ágyához. - Akkor minden rendben, Mr. Spock. Nos, mi történt önnel? Spock felnyúlt, és megtapogatta homlokán a golyóhorzsolt sebhelyet. Alig lehetett észrevenni, mivel McCoy újabb szintetikus bőrszövetet helyezett rá, és befújta átlátszó sebtapasszal. Barna-arany inge a szoba másik végében lévő asztalon hevert gyűrt ku-

pacban... az időcserélő maradványait, pedig Jim a kezében tartotta. - Ön az obszervatóriumban volt - mondta Jim. - Hrr hallotta, hogy lezuhan. Jenniver Aristeides idehozta önt a kórházi részlegbe. Emlékszik? Amire Spock emlékezett, túlságosan is benne élt. Jimről McCoyra nézett. Így, ahogy itt ültek, az alternatív időfolyamatban már egyikük sem létezett. És Spock arra is világosan emlékezett, hogy élt egy olyan időfolyamatban is, amikor megfigyelései nyugodt körülmények között folytak le: a szingularitás megjelent ugyan, de elejétől fogva tudni lehetett - bár létrejöttének okát nem tudták kideríteni -, hogy rövidesen megsemmisíti önmagát, és nem jelent többé veszélyt. Az Enterprise-t nem hívták vissza az Aleph Prime-hoz, dr. Mordreaux sosem járt a fedélzetén, és Spock nem fedezte fel az entrópiaeffektus felgyorsulását. Ebben az emléksorban ő újra megjelent az obszervatóriumban, a téren és időn át visszarántotta őt a sorsa az Enterprise-ra, saját idejébe, ahová tartozott, de egyszersmind, úgy látszik, nem mérte fel jól saját energiáit, és az utazás, a kimerültség vagy a kettő együtt eszmélete elvesztéséhez vezettek. - Spock? - szólította Jim gyengéden. - Emlékszik? - Nem, kapitány - felelte egészen őszintén Spock. - Nem értem, hogy történhetett. - Nem számított rá, hogy emlékezni fog az általa visszazárt és ezáltal megsemmisített időhurokban történtekre. Pedig emlékezett rá. Már tudta, milyen sérülékeny a kontinuum. Teljesen eredeti formájába nem is sikerült visszaállítania. Csak épp összefércelte úgy-ahogy a legveszélyesebb szakadásokat; a legsúlyosabb repedéseket kifoltozta, és remélte; hogy a fércek és foltok tartanak; őt magát

nem fogja meglepni, ha az öltés nem nyílegyenes, és az anyag folytonossága nem hibátlan. Ha az okozott zavar nem több, mint egy megmagyarázhatatlan csillagászati jelenség, amely megmaradhatott volna rejtélynek, és néhány összeegyeztethetetlen emlékcsoport az ő elméjében, akkor talán képes lesz mindezt méltósággal és hálával elfogadni. - Bocsásson meg, kapitány, de nem tudom megmagyarázni a történteket. - Van egy kis agyrázkódása - mondta McCoy. - Az emlékezete valószínűleg vissza fog térni, ha a hatását kiheveri. Spock őszintén remélte, hogy nem fog, de nem szólt semmit. Kirk megemelintette az időcserélő törött darabját. - De azt talán meg tudja magyarázni, hogy ez mi? - Természetesen, kapitány. Eszköz, melynek segítségével végrehajtottam küldetésemet. - És bár ez a meghatározás technikai értelemben pontos volt, Spock szemében annyira közel állt a hazugsághoz, hogy elszégyellte magát miatta. - Honnan szerezte? - Magam csináltam, kapitány. - Ezen a hajón nincsenek bioelektronikus komponensek! - Figyelj, Jim! - szólt közbe McCoy. - Hagyd abba, hallod? - Máris, vén csont, mihelyt Mr. Spock válaszol a kérdésemre. - Az utóbbi nem kérdés volt, hanem kijelentés, kapitány - mondta Spock. - Az viszont igaz, hogy az Enterprise nem szállít bioelektronikus szerkezeteket. Ha szabad azonban egy megjegyzést tennem: a bioelektronikus kristályok egyik legérdekesebb tulajdonsága az, hogy termeszteni lehet őket. - És ezzel az időcserélőért nyúlt. Kirk merően nézett rá, majd hirtelen széles mosolyra húzódott a szája.

- Nahát, Spock, sose gondoltam volna, hogy hajlama van a kertészkedéshez! Hanem – és a hangja komolyra váltott-valamit elhallgat előlem, és ez egyáltalán nincs ínyemre. - Kapitány.. egy szingularitás közelében csak egy dolgot lehet előre látni, és ez az, hogy előreláthatatlan dolgok fognak bekövetkezni. - Úgy veszem észre, hogy nem kívánja kifejteni ezeknek az előreláthatatlan eseményeknek a természetét. - Szeretném, ha eltekintene tőle, kapitány. Kirk csúnyán nézett rá, és Spock biztosra vette, hogy nem szándékozik visszaadni neki az időcserélő roncsait. Kirk azonban váratlanul elvigyorodott, és a tudományos tisztnek nyújtotta a szerkentyűt. Spock átvette. - Rendben, Mr. Spock, megbízom önben, és bízom az ítélőképességében is, hogy bármi legyen, amit nem tud megmagyarázni, az nem fenyegeti a biztonságát sem a hajónak, sem bárki rajta lévőnek. - Bizalmát nem pazarolja méltatlanra - felelte Spock. McCoy összefonta a karját. - Most, hogy biztosítatták egymást kölcsönös és rendíthetetlen bizalmukról, nincs más kívánságom, mint hogy te - s villámló szemeket vetett Kirkre - kotródj innét, ön pedig - fordította ingerült arcát Spock felé - folytassa az alvást. Azonnal! Ez parancs! - Oké, vén csont - nevetett Jim. - Mr. Spock, itt hagyhatjuk végre ezt a pőre micsodát? - Igen, kapitány. Végeztem a megfigyelésekkel. - Helyes. - Kirk felállt, s az ajtó felé indult. Spock feltámaszkodott a könyökére. - Kapitány... Jim... Kirk visszapillantott. - Csak... köszönöm - mondta Spock.

Az egyik sarkon befordulva Kirk Mr. Sulut pillantotta meg maga előtt, aki épp a turbólifthez igyekezett. - Mr. Sulu! - szólt utána, de a kormányostiszt ment tovább. Újra szólítania kellett, mire Sulu meg-torpant és hátrafordult. - Bocsásson meg, kapitány. Nagyon elgondolkodtam. Egymás mellett mentek tovább, végig a nagy hallon. - A hídra tart? - Igen, uram. Tíz perc múlva kezdődik a szolgálatom. - Örülök, hogy maga kerül sorra - mondta Jim. - Mr. Spock végzett a megfigyeléseivel, és odébbállhatunk. A kormányostisztek bármelyikénél szívesebben látom magát a kormánynál, amikor egy szingularitás közelében manőverezünk. - Izé... köszönöm, kapitány - nyögte Sulu, láthatólag meglepve a váratlan dicsérettől. Sulu nagyon gondterheltnek látszik már egy ideje, gondolta Kirk. És alaposan ráférne egy hajvágás is. Ráadásul bajuszt is növeszt - mit jelenthet mindez? Inkább fest úgy, mintha a határőrjáratoknál szolgálna, semmint egy csillaghajó tisztje. No persze, nagy stressz van rajta... Már épp elsütni készült egy tréfát Sulu hajáról, amit Sulu persze úgy értelmezne, hogy kapitánya legalábbis egy fazonigazítást tart szükségesnek. Miért akarod levágatni a haját? - kérdezte Kirk önmagától. - A munkáját így is éppolyan jól elláthatja; attól se kell tartani, hogy a hosszú haja beleakad a huzalokba. Benőhetne már a fejed lágya, Jim, gondolta újra. - Jól érzi magát az Enterprise-on, Mr. Sulu? - kérdezte. Sulu habozott. Amikor válaszolt, hanghordozása arról árulkodott, hogy erről a kérdésről már igen sokat és alaposan gondolkodott. - Igen, kapitány. Jobb poszt, mint amit valaha is reméltem, és a legjobb, amit valaha is módon lesz elérni. Kirk már azon volt, hogy elhárítja a Sulu szavaiban megbújó bókot, amikor rájött, hogy válaszát másképp is lehet értelmezni. Kirk jól ismerte Sulu minősítését; és tudta, hogyan festene az egy könyökvédős bürokrata szemében. “Nem kielégítően változatos tapasztalatok” volna a valószínű bejegyzés, pedig hát senki sem kívánhatna változatosabb tapasztalatokat; mint amelyeket az Enterprise-on töltött szolgálat során lehetett szerezni. De hát sajnos csak a minősítés számít, és ezt Sulu éppúgy tudta, mint akárki más. És Kirk rádöbbent: ha Sulunak fontos az előmenetele, szinte elkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb itt hagyja az Enterprise-t. El fogod veszteni a legjobb kormányostisztet, aki valaha szolgált a hajódon; ha nem teszel valamit, Kirk. Mégpedig a legsürgősebben!

- Sokat gondolkodtam mostanában - szólalt meg végül. - Arra gondoltam, meg kéne beszélnünk, hogyan lehetne a minősítésébe beépíteni, a formális meghatározásokon túl,

mindazokat a felelősségteljes feladatokat, amelyeket maga ellát. Mégiscsak nagy szégyen volna, ha maga valami posztot pályázna meg a hajózó vonalon, és azt egy jóval kevésbé rátermett kapná csak azért, mert ő a megszokott lépcsőkön emelkedett, maga meg nem. Sulu ragyogó arca láttán Kirk úgy érezte, joga van gratulálni magának. - Nem az a megoldás, hogy a minősítését a szokásoshoz igazítjuk - folytatta. -Egyedülállóvá kell tennünk, hogy valódi érdemei szerint ítélhessék meg magát. Első lépésként megtenné egy soron kívüli előléptetés főhadnaggyá. Nem kérdéses, hogy néhány éven belül amúgy is megkapná ezt a rangot, de a soron kívüli előléptetés elég szokatlan dolog ahhoz, hogy még egy aktatologató irodakukacnak is szemébe tűnjék. - Kapitány... - Sulu szóhoz sem jutott az örömtől. - Ez persze további felelősséget is jelent. - Az nem is volna baj. Úgy értem... hogy csodálatos volna. - Helyes. Akkor tehát leülünk és megbeszéljük. Délutánonként ugyebár vívóleckéket ad? - Minden másnap. A közbeeső napokon én veszek dzsúdóleckéket Flynn főhadnagytól. - Hánykor végez? - Úgy tizenhatszáz órakor, uram. - Akkor mit szól holnap tizenhétszázhoz, a tiszti társalgóban? - Ott leszek, kapitány. És ... köszönöm, uram. Kirk bólintott. Elértek a turbólifthez, mindketten beszálltak és elindultak fel, a hídra. - Egyébként, Mr. Sulu, szerintem igen impozáns bajusza lesz, ha még nő egy kicsit. Sulu arcába pír szökött. - Komolyan mondom - mosolygott Kirk. - Nem voltam biztos benne, hogy helyeselni fogja, uram. - Néhány éve magam is növesztettem bajuszt., - Valóban? És miért nem tartotta meg? - Megmondom, ha megígéri, hogy nem meséli el senkinek. - Természetesen megígérem, uram. - Mert vörös lett. Téglavörös. Soha életemben nem láttam nevetségesebbet. Nevetett, és Sulu is vele. - Remélem, az enyém nem lesz vörös, kapitány - mondta Sulu. A liftajtók kitárultak, és ők kiléptek a hídra. Kirk Sulura vigyorgott. - Nem, szerintem magának emiatt nem kell aggódnia. Kirk elfoglalta a helyét; Sulu felváltotta a kormányos altisztet, és átvizsgálta a kormány-berendezést. - Mr. Sulu - szólt át Kirk -, üssön össze egy pályát az eltávozásunkhoz. - Igenis, uram. Csak néhány másodpercébe telt a művelet: már régóta fel volt rá készülve, hogy bármely pillanatban el tudja irányítani a hajót a szingularitás közeléből; még a váratlanul felbukkanó helyzeteket is bekalkulálta. - Máris pályán vagyunk, uram: egyes görbületi faktor. - Köszönöm, Mr. Sulu. Mint pányvájáról szabadult sólyom, az Enterprise kiszökkent a szingularitás szorításából, és a szétbomló anyag lángoló függönyein áttörve, amelyek a jelenséget körülvették, elindult az űr mélységei felé.

Kapitány a hajónaplónak, Csillagidő 5001.1 Már egynapi útra vagyunk a szingularitástól, és a rossz hangulat, amely úrrá lett az Enterprise egész személyzetén a küldetés ideje alatt, nyomtalanul eltűnt, csak a megkönnyebbiilés, sőt az elégedettség érzése maradt a helyén. A morál jobb, mint valaha volt, különösen a biztonsági részlegnél; bár az új parancsnok személyes véleményem szerint kissé tüskés modorú, a téladatát ragyogóan látja el. Úgy döntöttem, hogy az Enterprise útvonala a Föderáció és a Klingonok felségterülete közötti határzónában fog átvezetni, amelyet Hunter kapitány flottája őriz. A Klingonok az utóbbi időben igen agresszívvá lettek, és veszteségeket okoztak a határőrflotta hajói-

ban, ezért amíg e hajók kiegészítést és erősítést nem kapnak, egy sorhajó megjelenése ebben a zónában csak jó hatással lehet. Adminisztrációs feljegyzések: Továbbítottam a Csillagflottának ajánlásomat, hogy Mr. Sulut soron kívül főhadnaggyá léptessék elő. Mivel ezáltal ő lesz az egyik legfiatalabb ilyen rangú tiszt formális frontvonalbeli szolgálat nélkül, valószínűleg lesz néhány kemény menetem egyes bürokratikus szőrszálhasogatókkal, amíg az ügy keresztülmegy; de ha az Enterprise-on teljesített szolgálatot nem lehet valamilyen formában frontszolgálatnak tekinteni, akkor nem tudom, mit lehet. Flynn főhadnagy ajánlására jóváhagytam, hogy Jenniver Aristeides zászlós a biztonsági részlegről a botanikaira igazoljon át, és Mr. Spock máris felkérte őt a kísérletsorozat lebonyolítására, amelyet

bioelektronikus kristályok termesztése céljából szándékozik megindítani. Mostanáig Aristeidest semmivel sem tartottam emocionálisabb típusnak, mint amilyen Mr. Spock, de új munkájában a jelek szerint örömét leli. Mr. Spock lassan kiheveri a súlyos túlerőltetés következményeit. A Csillagflottát biztosította, hogy a szingularitás rövidesen kitörli önmagát az univerzumból. Tudományos tisztem továbbra sem mutat semmi hajlandóságot, hogy a megfigyelései során bekövetkezett “előreláthatatlan események" ügyét megvitassa velem. Jóllehet érzek némi kísértést, hogy megkérdezzem, nem olyan információkat hallgat-e el, amelyek minket is érintenek mely kérdés óhatatlanul sértené tudományos objektivitását -, valójában mégsem akarom túlságosan presszionálni a válaszait. Lehet, hogy csupán valami hibát követett el, és megalázónak érezné fölfedni ezt. Ha mégis történt valami, az alighanem csupán Spockot magát érintette; bármi volt is az, semmiféle kihatása nem lehetett az Enterprise-ra. Számomra pedig, mint mindig, most is csupán ez a fontos.